Berzseniy Dániel

A magyarokhoz I.

Berzsenyit a magyarság kérdései foglalkoztatták, a politikai és erkölcsi helyzete érdekelte

ezért Horatius A rómaiakhoz című ódájának mintájára kettő verset is írt.
Tizennégy éven át dolgozott A magyarokhoz I. című versén, ami 1810-ben jelent meg. A cím
értelmezése alapján megtudhatjuk, hogy a magyarság szó egy témamegjelölésnek felel meg
és megszólít vele minket. Műfaja óda, azon belül közösségi óda, amelyben a múlt és jelen
értékeit hasonlítja össze. Mivel jól ismerte a görög mitológiát, így teljesen érthető a vers
retorikus szerkezete, azaz „szónoki beszéd". Ez az óda alkaioszi strófákban íródott, idő- és
értékszembesítő verstípus, ahol a régi és új, dicső és hanyatló képeket állítja szembe.. Egy
megszólítással és költői kérdéssel kezdődik, amiből már kiderül, hogy a magyarság elfajul és
a hősi múltunkat egy romlásnak indult jelen követi. A mű témája a haza, amely iránt
feszültséget érezhetünk, hiszen a költő csalódottságát, reménytelenségét és
kétségbeesettségét közli velünk a versben. Berzsenyi úgy gondolta, hogy az erkölcs hiánya
vezet a nemzet romlásához, így inkább szenvedélyes mintsem belenyugvó hangnemű. Ami a
szerkezetét illeti, erőteljes versindítást (1-3. versszak) figyelhetünk meg, ennek célja a
figyelemfelhívás. A második egység (4-6. versszak) a múlt veszélyeit, eseményeit taglalja. Itt
megjelennek a becsület, tartás, erő, erény és összetartás, mint magyarság jellemzői és
ezeket a görög mitológiával próbálja alátámasztani. A harmadik részben (7-10. versszak) a
jelent fejti ki, ennek középpontjában a jelen szégyene és haldoklása áll. A hetedik
versszakban mejelenik a tölgy metaforaként, ami a magyarságot szimbolizálja, ugyanis a
történelem során bekövetkezett háborúknak nem sikerült ledönteni a magyarság tölgyfáját,
viszont a romlott erkölcs, belső viszályok, mint a tölgyben termő férgek, le tudják gyengíteni
az országunkat. Ahhoz, hogy bizonyítsa mindezt, Róma bukásához megy vissza és hozza
példaként. Ismét figyelemfelkeltés történik a kilencedik versszakban a „Mi a magyar most?"
kérdéssel és arra akar rávezetni minket, hogy vegyük észre, a magyarok a múltra
támaszkodnak, de a jelennel nem foglalkoznak, nem építik azt. A negyedik egységben (11-
12. versszak) megint a múlt dicsőségeit említi meg, leírva a magyarság nagy embereit, mint
Attila, Árpád és Hunyadi. Az utolsó részben (13-14. versszak) ódai hangról elégikusra vált,
reményelenség érződik benne és a költő lemondását hangsúlyozza, nem lát kiutat a
romlásból. Ami a vers képrendszerét illeti, megjelennek benne magyar és antik történelmi,
mitológiai elemek is.
Ezek után Berzsenyi mégis azt reméli, hogy a nép feleszmél és elkezdik visszaállítani az
erkölcsöt verse hatására.