Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 16

A Thurzó Lajos munkaegység diáklapja

IV. évfolyam 4. szám

S zen t karács o ny 3. o ld al
Tav asz J áno s ka élő ú js ág 4.o l dal
A lm a m ater - R ecsk ó E m m a 8. o lda l
B iz almas s arok 7 .old al
Tan u ló in k to l lábó l 1 0-11 . oldal

2012
ZENTA
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Ádventi koszorúkötés 2012.11.30-án megrendezésre került az országos


úszó versenyen, melyet Belgrádban tartottak meg.
Mint minden évben, idén is megrendeztük az ádventi Tanulónk Barna Erika 6.a-s tanulónk kiváló ered-
koszorúkötést.
A tanárok mellett három osztálytársam: Györe Klau- ményt ért el ugyanis az országban az ő korcsoport-
dia, Mészáros Enikő, Török Szandra és jómagam vet- jában a 8. helyen úszott be a célba.
tünk részt a szervezésben.
Mielőtt elkezdődött a versenyzők ténykedése, buzgón Jó Pajtás sakkverseny eredményei:
vágtuk és kentük a zsíroskenyeret, az ottlevő taná- Fiúk:
rokkal együtt. Mire az uzsonnákkal elkészültünk, el Ecsegi Ákos 3 pont 8. osztály
is kezdődött a koszorúk kötése. Igaz, hogy csak egy Gallusz Márton 5 pont 8. osztály
óra állt a versenyzők rendelkezésére, mégis szebbnél
szebb műalkotások kerültek ki kezeikből. A zsűri Horváth Balázs 2 pont 7. osztály
dolga nem volt egyszerű. Ennyi csodálatos mű közül Domány Máté 3 pont 6. osztály
kellett kiválasztani a legszebbet. Az eredményhirde- Lányok:
tés előtt mindenki meggyújtotta a saját koszorúján a Cabafi F. Kinga 1 pont 7. osztály
gyertyákat, így még meghittebb volt a hangulat. A Pálfi Noémi 3 pont 7. osztály
résztvevők izgatottan várták a pillanatot, amikor a
zsűri kimondta a győztes csapatok nevét.Sajnos, nem Perc Karolina 0 pont 7. osztály
lehet mindenki nyertes, de akik nem értek el helye-
zést, azok sem szomorkodtak, mert egy izgalmas, ér- Az udvarnoki Jó Pajtás szavalóverseny
dekes élmény részesei lehettek. résztvevői:
Első helyezett: 6.c lányok Makrinov Alexandró 1.c
Második helyezett: 8.sp Nagymélykúti Dianna 1.c
Harmadik helyezett: 6.b +6.a Ecsegi Ádám 3.c
Különdíj: 7.a lányok
Homolya Enikő 6.c
Nagy Abonyi Regina 8.a
Bálint Dániel 8.b

Debrecenben a hittanosokkal
Az idén a „Zentai Betlehemesek” csoportjával - mind a 18-an hittanosok és a „Thurzó Lajos” Ált.
Isk. tanulói - nagy fába vágtuk a fejszét ugyanis ebben az Ádventi időszakban több mint húsz fellépést vál-
laltunk. Szerettük volna sok ember szívébe „belopni” a Karácsony melegét, azt az örömet, hogy az Üd-
vözítönk megszületett.
Nagy ajándékként éltük meg, hogy decemberben ismét eljuthattunk Debrecenbe, a XXII. Nemzetközi Bet-
lehemes Találkozóra, melyen több mint 400 résztvevő – 37 csoporttal vett részt.
Mi tizennyolcan képviseltük iskolánkat és öregbítettük hírnevét. Bárhová mentünk, mindenhol szeretet-
tel fogadtak bennünket és a fellépéseink nagy tetszést arattak.
A zsűri szerint csillagos ötösre vizsgáztunk, a közönségtől pedig hatalmas vastapsot kaptunk. Előadása-
ink után megrohantak bennünket a fotósok és az újsá-
gírók – egyszóval élveztük a sikerünket.
Rajtunk kívül Zentáról volt még egy idősekből álló
csoport és a kevi iskola csapata. Velük utaztunk együtt
a buszban és így alkalmunk volt megismerkedni egy-
mással.
Debrecenben is ez volt a cél, hogy barátkozzunk és be-
tekintést nyerjünk egymás kultúrájába, hagyománya-
iba. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, sőt 6
- 7 lány, az „angyalkák”, olyan találékonyak voltak,
hogy a Hotel (ahol el voltunk szállásolva) előtt éne-
kükkel mosolyt és vidámságot csaltak a járőkelők ar-
cára, akik ezt egy kis aprópénzzel jutalmazták. (A kis
„okos angyalkák” a lábuk elé tettek egy kalapot)
Sok élménnyel, emlékkel a szívünkben tértünk haza.
Köszönjük iskolánk vezetőségének, hogy lehetővé
tette számunkra, hogy ide eljuthattunk.
A „Betlehemesek” nevében - Horváth László,
a csoport vezetője

2
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Karácsonyi műsor

„Szent Karácsony eljött


az Ég a Földre szállt
ünnepeljük boldogan
e fényes éjszakát
Szent Karácsony eljött
az Ég a Földre szállt
Gyertyafényben ünnepeljük
át az éjszakát…..”

Ádvent utolsó hetében hagyományinkhoz híven karácsonyi vásárt és meghitt műsort tartottak iskolánk
tanulói a Kertek helyi közösségben. Szeretném megköszönni városunk polgármesterének Ceglédi Rudolf-
nak és iskolánk igazgatónőjének Sárosi Gabriellának, hogy jelenlétükkel emelték e rendezvény jelentősé-
gét. Köszönet a diákoknak a megható szavakért, tanítóinknak és tanárainknak a kitartó munkáért.
Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke meg-
mentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja
tenni a világot. (Sri Chinmoy)

3
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Tavasz Jánoska élőújság

November 29-én iskolánkban élőújságot tartottunk, melynek ven-


dége volt Kókai Péter újságíró, a Magyar Szó egykori főszer-
kesztője.
Iskolánk mintegy száz tanulójának és tanáraiknak jelenlétében
visszatekintettünk 2009-re, amikor ugyanis felmerült az iskola-
újság létrehozásának gondolata, melyet hamarosan tettek követ-
tek, és az év őszén már a kezetekben foghattátok a Tavasz Jánoska
első példányát.
Kókai Péter szerint dícséretre méltó, hogy diáklapunk van, mert
ezzel a lehetőséggel kevés iskola él. Elmondása szerint köztudott,
hogy az internethasználat háttérbe szorítja az olvasást, de nem pó-
tolja azt az élményt, amit egy jó könyv olvasása nyújt.
Az újságíró felhívta a figyelmet az olvasás jelentőségére, mert ez-
által fejleszthető a képzelőerő és a kifejezőkészség, melynek fon-
tos szerepet kell tulajdonítanunk a mindennapi életben.
Vendégünk hasznos tanácsokkal szolgált az újság szerkesztésé-
vel kapcsolatosan.
Iskolánk néhány tanulója felolvasta a Tavasz Jánoskában megje-
lent írását.
A találkozó érdekes, hangulatos kvíz-játékkal zárult.
A közösség elégedettségének adott hangot az élőújság kapcsán, és
ígéretet tettek arra, hogy a közeljövőben még aktívabban részt
vesznek az újság arculatának alakításában.
Recskó Éva iskolakönyvtáros

4
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

I sko la i h í rek
Karácsonyi előkészületek Környezetvédelmi pályázat

Karácsony közeledtén nagy erőkkel készülünk Tavaly már részt vettünk a Székelykapuk –Zöldkapuk el-
a karácsonyi kézműves vásárra. Elhatároztuk, nevezésű környezetvédelmi versenyen, és idén sem hagy-
hogy különböző ajándékok készítésével, mi is tuk ki. Igaz ,ebben az évben felkészítő tanárunk Viszmeg
részt veszünk az idei kirakodóvásáron. Az osz- Tamás fizikatanár volt, de besegített a munkába Baráth
Kinga rajztanárnő is.
tályfőnöki órára csillámporokat, aranyfonalat,
A műhelymunka lényege az volt, hogy minél figyelemfel-
ragasztót, ollót és egyéb segédeszközöket ho-
keltőbb, színesebb plakátot, beszámolót készítsünk a kör-
zunk, amelyekből, dísztasakokat, angyalkákat,
nyezet megóvásáról. Előtte mindenki megkapta
képeslapokat, kopogtatókat és adventi koszo- témaköröket, amely mindenki számára könnyítést jelen-
rúkat készítünk. Az egész osztály részt vesz az tett. Mi a szelektív szemétgyűjtésről, a hagyományos épít-
előkészületekben, de vannak olyanok, akik a kezésről készítettünk plakátot. A pályázat célja, a
betlehemes elfoglaltságuk miatt nem lehetnek környezetvédelem népszerűsítése, ezért minél több helyen
velünk. De tudjuk, hogy támogatnak bennün- igyekszünk bemutatni munkánkat, és hangsúlyozni a tu-
ket, és lélekben velünk vannak. Az osztályfő- datos környezetvédelem fontosságát.
nök is segít nekünk. Remélem , az idén is sikerül díjat szereznünk, de mégjob-
Reméljük, hogy a vásárlók érdeklődését is fel- ban örülnénk annak, ha az emberek megszívlelnék törek-
keltjük, szeretettel várunk mindenkit! vésünk üzenetét, és jobban vigyáznának a környezetükre!
Pap Stefánia 6. c. Mészáros Enikő 8. a.

Iskolánk ebben az évben 1oo éves. Erre az év- Elkezdődött a tánctanfolyam, ahogy minden évben.
fordulóra készítjük el az iskola kicsinyített Két és fél hónappal ezelőtt mindenki izgatottan várta az
mását, azaz a mekettjét. Kis csoportunk tagjai a első táncpróbát, ami érdekes volt, és jó hangulattal telt
6. C. osztályból Martonosi Tamás, Hodik Ákos, el. Hétről hétre újabb táncokkal bővítettük a tánctudo-
mányunkat. Elejében egyedül táncoltunk, hogy mindenki
Szórád Réka, Illés Lehel, Sándor Erik és Tri-
elsajátítsa a különböző táncok alaplépéseit. Átvettük az
polszki Péter. A munkát mérésekkel kezd- angol keringőt, a csárdást, a slowfox-t, foxtrot-ot, a kólót,
tük.Lemértük a külsejét, és minden szegletét. a bécsi keringőt, a swingstep-et, a polkát, és a bugit. Ez-
Nagy Lajos műszaki tanárunk segítségével ké- után elkezdtünk párokban táncolni, és elsajátítottuk a tán-
szítjük. Az anyagszükséglet tervében és a be- cok sétalépését, és a forgásokat. Mivel a fiúk kevesebben
szerzésben is ő segít. Megterveztük a makettet, vannak mint a lányok, ezért idősebb segítő fiúk jöttek,
és lerajzoltuk egy lezonitra a méreteket. Szor- hogy minden lánynak legyen párja. Az eddigi lépéseket
gos kezek készítik iskolánk méltó emlékművét. mindenki szépen elsajátította. Már nincs sok táncpróba
Reméljük, hogy másoknak is tetszik majd mun- hátra lassan véglegesen elkezdünk készülődni a vizsgára.
Remélem a továbbiakban is így fognak telni a táncórák,
kánk, és a várt eredmény sem marad el!
és mindenki szépen táncol majd a vizsgabálon!
Hodik Ákos 6. c.
Török Szandra 8.a

December 5-én néhány barátommal egy bemutatót tartottunk


az iskola tornatermében. Ezen a bemutatón a bioüzemanyag-
ról, a természet védelméről és az egészségesebb életről volt
szó. A bioüzemanyag, másnéven biodízel növényi olajok és
metilalkolhol keveréke. Ennek használata előnyösebb, mint
más üzemanyagé, mivel gyorsabban és egyszerűbben is előál-
lítható.
A természet rendbentartásáért az ember felel.Sokan elhanya-
golják a szemét összegyűjtését, és szanaszét dobálják, ami egy-
részt csúnya látvány, másrészt káros az emberre. A
környezetvédelemre és a tudatos életre szerettük volna felhívni
Rafai Orsolya 8.b a figyelmet. Reméljük, sikerült!
Bűn Tamás 8. b.

5
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

pedig szénnel.
Ma már a legtöbb országban nem lehet egyértel-
műen hagyományos szokásokat találni, hiszen a
filmeknek, s a médiának köszönhetően egyre
több ország hagyományai keverednek. Egy azon-
ban változatlan, a Karácsony maradt az év leg-
Mit jelent számomra a Karácsony? szebb napja, a család, s a szeretet ünnepe.
Bár a téli ünnepi szokások a századok során
sokat változtak, de az ajándékozás szokása meg-
maradt. Karácsonyi fények gyúlnak a fenyőfá-
kon, és az öröm az ajándékozásban is
megnyilvánul, azonban sohasem az ajándék ér-
téke a fontos, hanem a szándék, a figyelmesség,
amellyel adják. A lényege az, hogy gondolunk
valakire, kinek örömet akarunk szerezni, készü-
lünk rá.
Szentestén véget ér karácsony böjtje, és az ünnep
Mindannyian tudjuk, hogy a Karácsony az év fénypontja a karácsonyi lakoma. Az ünnepi asz-
legszebb ünnepe, hiszen ez az egy alkalom, talnál nem az számít, milyen értékes étkészletet
amely minden évben, újra és újra egybefonja a veszünk elő, hanem hogy a hétköznapoktól elté-
családokat. Minden ország más-más szokással rően az ünnep jellegének megfelelő ételekkel,
tarkítja ezt a varázslatos ünnepkört. akár virággal, gyertyával ékesítjük az asztalt.
Karácsony ünnepe évszázadok óta a világ min- A szeretet ünnepén elfelejtjük mindazt a sok fá-
den táján jeles esemény, hiszen ugyanazokat a radozást, amit az ünnepre való készülődés oko-
gondolatokat ébreszti minden emberben. A zord zott. A fenyőillatú meleg szobában örülünk
téli időjárásban is képes olyan meleg és szeretet- egymásnak, az ünnepnek, az ajándékoknak. A
teljes légkört varázsolni, melyet az év egyetlen nagy rohanásban megállunk egy percre és egy-
napján sem élünk át. Karácsonykor mindenki másra figyelünk. Jó érzés, ha békében, szeretet-
kedvesebb és elnézőbb másokkal szemben, s ben együtt a család.
ajándékokkal lepi meg azokat, akik legközelebb
állnak a szívéhez. Kellemes Karácsonyi ünnepeket mindenkinek!
Karácsony ünnepét szinte a világ minden orszá-
gában ismerik, azonban más-más formában kap
helyet a jeles esemény. Míg hazánkban Jézus az,
aki számtalan meglepetéssel örvendezteti meg a
gyerekeket, addig Kanadában Santa Claus, va-
gyis a Télapó hozza el az ajándékot. A számta-
lan meglepetés nem a karácsonyfa alá, hanem a
kandallóra akasztott zoknikba kerül. Magyaror-
szágon az ünnepi fogás hagyományosan hal, Ka-
nadában azonban sült pulyka a tradicionális étel.
Ausztráliában is a Mikulás hozza az ajándéko-
kat, szánját azonban egyértelműen nem rénszar-
vasok, hanem fehér kenguruk vontatják.
Olaszországban Strega Buffana, a boszorkány
lepi meg a jó gyerekeket ajándékkal, a rosszakat

6
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Biz almas s aro k


„12 éves lány vagyok és segítséget szeretnék kérni, mert tanácstalan vagyok. Hamarosan itt
a karácsony és nincs semmi ötletem, hogy mivel lepjem meg a szüleimet. Korábbi években
nem vásároltam nekik semmit, de idén meg akarom lepni őket valami különlegességgel.
Anyukám 35 éves, apukám 38. Minek örülnének? Minden ötletet szívesen fogadok, előre is
köszönöm!”
Jelige: Angyalka

Kedves Angyalka, bizony közeledik a karácsony, egy hatalmas ajándékkal, melyet egyedül csak Te
sokan várjuk is. Sajnos a mai világunkban ez az tudsz nekik megadni!
ünnep túlnyomórészt az ajándékról és az Ha viszont mindenképp meg szeretnéd őket lepni
ajándékozásról szól. A legtöbb ember figyelme nem valamivel, az olyan dolog legyen, amelyet te, saját
azon van, hogy mit is ünnepelünk azon a napon, kezűleg készítesz el. Jobban meg fognak örülni, mint
hanem, hogy milyen értékes ajándékokkal lepje meg egy olyan csecse-becsének ami a boltokban kapható.
a másikat. Például ha jó a kézügyességed, rajzolj valamit, ha
Ám a szeretet ünnepe nem a szépen becsomagolt, nem, állíts össze egy CD-t a kedvenc dalaikkal vagy
meglepetést rejtő dobozokról szól, vagy legalább is készíts fényképalbumot, melybe közös képeket
nem arról kellene, hogy szóljon, sokkal inkább, a tehetsz. Az ilyen jellegű ajándékra ha ránéznek
szeretetről, a törődésről, és a boldogságról. Szerin- mindig Te fogsz eszükbe jutni s büszkeség tölti el
tem nincs is klasszabb, mint egy közös karácsonyfa- őket, hogy milyen ügyes gyermekük van.
díszítés vagy egy közös karácsonyi vacsora a A lényeg az, hogy mindig szeretettel adjunk, bármi is
családdal. legyen az és ne csupán akkor, ha ünnep van, hanem
Szüleid nem várják el tőled, hogy megajándékozd egész évben!
őket, számukra sokkal többet jelent az, ha jól tanulsz Örömteli ünnepeket kívánok!
és megállod a helyed az iskolában. Hidd el, ez felér

"Legyen veled Karácsony Angyala, az egymás iránti SZERETET ünnepe. Arról szól, hogy
legyen áldás és ünnep az Ünnep, együtt legyen a család, örüljünk, hogy együtt lehetünk, és
szeretet simítsa lelkedet, ezt csendben, meghitt körülmények között ünnepelhessük
mikor a csengők megcsendülnek." meg. Egyszóval ne arra tanítsuk gyermekeinket, hogy csak
(Ara Rauch) akkor lehet szép karácsonyunk, ha hatalmasakat eszünk-
Karácsony iszunk, és nagy ajándékokat veszünk egymásnak. Akkor is
Nekem erről a szóról rögtön a család, a békés, meleg gyönyörű lehet, sőt a leggyönyörűbb, ha együtt minden-
otthon, a Szeretet, jut az eszembe, hisz Isten úgy szerette kivel, szeretetben megünnepeljük a kis Jézus születését.
a Világot, hogy egyszülött Fiát küldte közénk, az emberek Valamint, ha nem is futja ajándékra, akkor sem csügge-
közé, hogy tanulságot tegyen az önzetlen, feltétel nélküli dünk, hisz saját két kezünkkel is gyárthatunk szebbnél
Szeretetről, meghozva nekünk az Üdvösséget. Ő is csa- szebb ajándékokat, de akár egy jó szó, egy régen várt mo-
ládba született. soly, is szerettünk legszebb karácsonyi ajándéka lehet.
Jó lenne ha minden családba beköltözne a Szentcsalád
meghitt békessége, hogy a „kis Jézus” szállást kapjon mind- "Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. - Amíg ké-
annyiunk szívében! szíted, mindig arra gondolsz,
Sajnos a karácsony lényege mára már jelentősen meg- akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem
változott. A mai korban azt tartjuk fontosnak, hogy minél hosszú órák, esték, amíg
nagyobb felhajtás vegyen körül minket. Szinte versengünk elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is."
abban ki mekkora ajándékot vegyen szeretteinek. A szere- (Kálnay Adél)
tet mértékét az ajándék nagyságában mérjük, pedig ez
nem így kellene, hogy legyen. A karácsony sosem a fel- Áldott Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet.
hajtásról, a minél nagyobb ajándékokról szólt. A karácsony Szeretettel Horváth László

7
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Egykor volt tanárainkról és diákjainkról

Recskó Emma válogatott asztaliteniszező


Recskó Emma a nevem. 1986. március
18–án születtem Zentán. 6 évesen kezdtem az
óvodát és a pingpong teremben is ekkor vál-
tam állandó vendéggé. Ekkor még csak is-
merkedtem a sportággal. Mikor 7 éves lettem,
iskolába indultam. Nem volt kérdés hova írat-
nak a szüleim, hiszen már előre tudtuk, hogy
a család számára közkedvelt Thurzó Lajos Ál-
talános Iskolába fogok járni. Tanító nénim Gö-
möri Irén lett. Elsős koromtól minden nap
jártam edzésekre az iskola mellett. Első ver-
senyemet 9 évesen nyertem Topolyán. Ez a
siker adott igazán motivációt a további munkához. Jöttek a sikerek mind a hazai, mind a nemzet-
közi versenyeken.
Mikor felsős lettem osztályfőnököm Bűn Mária lett. Ez az év hozta meg számomra az igazi át-
törést, meghívtak a szerb válogatottba. Innentől kezdve sokat versenyeztem és utazgattam a vi-
lágban. A sportnak köszönhetően bejártam egész Európát, ezenkívül voltam Chilében, Kínában és
Brazíliában. Ifjúsági csapat Európa Bajnokságról van ezüst- és bronzérmem, Ifjúsági Világbaj-
nokságon hatodikak lettünk. Számos arany-, ezüst- és bronzérmem van Ifjúsági és Felnőtt Bal-
kán Bajnokságokról illetve Országos Bajnokságokról. Zenta felnőtt csapatával háromszor
hódítottuk el a kupát.
2005–ben Budapestre költöztem. Magyar csapatommal 2011–ben megnyertem a Nemzeti Baj-
nokságot, 2012–ben ezüst érem jutott nekünk, korábban pedig háromszor voltunk bronzérmesek.
2012–ben a Bajnokok Ligájában bronzérmesek lettünk.
Sporteredményeim mellett számos diplomám van iskolai versenyekről is, hiszen a tanulásra is
mindig nagy hangsúlyt fordítottam.
Jelenleg is Budapesten élek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerb nyelv és irodalom
mesterszak végzős hallgatója vagyok. Ősztől a Szekszárd AC csapatát erősítem.
És mi az amire igazán büszke vagyok?
Az érmek és a sikerek mellett arra, hogy én is ebbe az iskolába jártam. Sokat köszönhetek ta-
nító nénimnek és osztályfőnökömnek akik mindig támogattak, jó tanácsokkal láttak el és terel-
gettek, hogy mindig a helyes utat járjam. Valamint köszönet az összes tanárnak aki valaha tanított
és tudást adott a kezembe.
A mai napig büszke vagyok arra, hogy és is „thurzós” voltam. Az ott eltöltött nyolc év alatt
minden fontos útravalót megkaptam a sikeres élethez: tudást, helyes neveltetést és szeretetet.
Megtanultam harcolni és küzdeni a sikerért.
Kedves „thurzósok” legyetek ti is büszkék arra, hogy ennek az iskolának vagytok a diákjai. És
kívánom, hogy sikereitekkel tovább öregbítsétek a Thurzó Lajos Általános Iskola hírnevét!

8
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

KÖNYVSAROK

Hemingway öreg halásza és az ünnep

A közelmúltban nyolcadikos diákjaimmal rendhagyó módon dolgoztuk fel Ernest Hemingway


kisregényét, Az öreg halász és a tenger-t. Bíztam benne , hogy mindenki elolvasta a kisre-
gényt, tehát ismerte Santiagó történetét, így olyan kérdéseket tettem fel, amely kapcsolódik
ugyan a regényhez, de nem közvetlen módon. Pl. a magyar irodalomból ki lehetett Hemingway kortársa,
mit jelent a fieszta szó, kit tekintesz te a Mesterednek, ki volt szent Péter a Bibliában, ki az a magyar író, aki
munkásságáért újfent irodalmi Nobel-díjat kapott? stb. Ez az újdonság felkeltette diákjaim érdeklődését, és
szerteágazó tudásukról tettek tanúbizonyságot feleleteikkel. Odáig jutottunk fejtegetéseinkben, hogy mit je-
lent számunkra Santiagó azon kijelentése, hogy ,,Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem...,, Min-
denki megfogalmazta saját véleményét az idézettel kapcsolatban, és a legjobbakat most itt közzéteszem.
És hogy hogyan hozható összefüggésbe Hemingway kisregénye a közeledő ünnepekkel? Úgy, hogy mindenki
az akaraterőt, az állhatatosságot és a kitartást hangsúlyozta írásában. Azt hiszem ,hogy a karácsony jó al-
kalom a lélekerősítésre, arra, hogy jobban higgyünk magunkban és tetteinkben. Higgyünk abban, hogy kellő
tetterővel csodákra vagyunk képesek, és ha megdolgozunk érte, előbb utóbb siker koronázza tetteinket. Így
volt ezzel Santiagó is. Tekintsük –így karácsony közeledtén - őt is Mesterünknek!
Boldog karácsonyt, és sikeres célkitűzést és célbaérést mindenkinek!
Pék Domonkos Ibolya , magyartanár

Az öreg halász és az állha- Az embert el lehet pusztítani de le- Mit jelent számomra ez az
tatosság győzni sohasem. idézet?

Az öreg halász állhatatos, ki- Az öreg halász egy nagyon kitartó em- Szerintem azt jelenti, hogy ha
tartó ember. Szilárd jelleme berként élte az életét. Alázatos volt a valamiért harcolsz és küzdesz és
megbízhatóvá teszi őt ember- tengerhez, és becsülte az összes halat, ha az nem is sikerül, akkor sem
társai előtt. ami csak létezett. Sohasem szitkozó- lehetsz hibás, mert mindent
84 nap sikertelen halászat dott, ha nem fogott halat, hanem biza- megtettél a célért. Az állhatatos-
után, a 85. napon is kievez a kodva készült a következő napra. Soha ságra épül minden közösség. Az
tengerre, remélve, hogy nem adta fel a reményt, hogy hallal teli állhatatos ember, amit tervez, azt
aznap horgára akad valami. A zsákkal térhet haza, amit -sajnos - nem végbe is viszi. Az öreg halásznak
tenger és a halászat iránti sze- mondhatott el magáról. is ilyen természete volt. Egy el-
retete, elkötelezettsége miatt Juhász Vivien 8.b szánt, lelkileg erős, magabiztos,
nem adja fel halfogási szán- életerős ember volt. Az állhata-
dékát. Amikor végre horgára Az idézet azt jelnti, hogy az ember le- tosság teszi az embert legyőzhe-
akad a "nagyhal" , makacsul győzhetetlen, hisz mindent el lehet érni, tetlenné.
ragaszkodik ahhoz, hogy csak akarni kell, és ha még nem sike-
azzal partot érjen. Ez szinte rülne, az sem baj, mert a szándék és az Bicskei Boglárka 8.b
lehetetlen küldetés, mivel akarterő a lényeg. Sohasem szabad fel-
zsákmányát cápák támadják adni a csatát a kitűzött célért, meg kell
le. De ő bátran, minden ere- vívni, és az élet nehézségeit le kell
jével, hősiesen küzd az ellen- győzni, melyek sokszor az embert ké-
séggel. pesek elpusztítani, ha feladja a harcot.
Santiago egy olyan ember, De ha kitartóan helytáll a nehéz helyze-
aki soha nem adja fel, s a tekben, akkor ő legyőzhetetlen marad.
végsőkig harcol kitűzött célja Szerintem is el lehet érni azt, amit na-
eléréséért. gyon szeretnénk, és ha még elbukunk,
akkor sem szabad feladni, hanem har-
Bálint Dániel 8.b colni tovább és küzdeni az álmainkért. Nagy A. Regina 8.a
Rafai Orsolya 8.b

9
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Tanulóink tollából
Ünnepvárás Nálunk járt a Mikulás
Karácsony számomra az év legszebb ünnepe. Ilyenkor minden más! (fogalmazás)
Mindenki boldog, örül, ünnepli Jézus születését.
Már hetekkel az ünnep előtt, elfog a lázas készülődés. Anyukámnak las- Egy szép téli napon az iskolában
san megveszegetjük az ünnepi vacsorához valókat, eltervezzük mi le- voltunk. Mikor már elmúlt az
összes nagy és kis szünet, végre
gyen a menü. Ez a nap más, mint a többi, együtt az egész család. Ilyenkor
elindultunk haza.
természetes az egyettértés. Az öcsémmel is igyekszünk nem elrontani
Miközben hazafelé mentem, a
ezt a csodálatos hangulatot. Megvásároljuk a fát és díszítjük. Ebédre ha- barátommal, Márkkal beszélget-
gyományos ételeket fogyasztunk, bablevest és fonottkalácsot. Családi tem. Arról beszélgettünk, hogy
szokás, hogy almát, diót és fokhagymát mézbe mártva küldünk egy- mit kérünk a Mikulástól. Én azt
másnak. Nagyokat nevetünk, hiszen mindenkinek van valami, amit nem mondtam, hogy csak csokit
szeret, de kötelező megenni. A délután nagyon lassan szokott múlni, iz- kérek. Miközben erről beszélget-
gatottan várom az ünnepi vacsorát, mert azután sor kerül az ajándékok tünk, odaértünk Márk házához.
kicsomagolására. Vacsora után a felnőttek elmennek éjféli misére. Min- Nem volt ideje beszélgetni és be-
den évben megfogadom, hogy elmegyek én is, de eddig mindig elalud- ment. Miközben magam sétáltam
tam. Remélem az idén ez is összejön! haza, azon gondolkodtam, hogy
A karácsony számomra sok ajándékot, hatalmas karácsonyfát és családi milyen csokit is hoz a Mikulás?
békét jelent. Nagyon sajnálom, hogy gyorsan elmúlik a szeretet ünnepe! Talán Kindert vagy Milkat? Ezen
Surányi Anna 4.b
gondolkodtam, miközben hazaér-
tem. Mikor beléptem az ajtón,
megláttam azt a rengeteg csokit.
Ün n e p v á rá s Volt köztük karamellás, Milka és
Az egyik legkedvesebb ünnepem a karácsony. Mi keresztények, ekkor
ünnepeljük Jézus születésnapját is. volt még Mikuláscsoki is, de nem
A karácsonyt ádventtal kezdjük, először ádventi koszorút készítek anyu- csak csokit kaptam hanem dezo-
val. A koszorúra három lila és egy rózsaszín gyertyát teszünk. Mikor dort is.
mind a négy gyertya ég, elérkezett a karácsony. Lucanapkor, Lucabúzát Ez volt a legjobb december hato-
ültetünk. Az karácsonyra szépen kizöldül és a fenyő alá tesszük. Nálunk dika. Remélem a következő is
a karácsonyhoz hozzátartozik még a mézeskalács sütés. Anyu meg- ilyen lesz.
gyúrja a tésztát és mi különböző figurákkal kiszaggatjuk (a tésztát). Bodza Richárd 4.a
Sütés után tojásfehérjével díszítjük ki. Délután közösen díszítjük fel a fe-
nyőt.
Aztán izgatottan várjuk az estét, ugyanis majd a fenyő alá kerülnek az
ajándékok.
Csontos Éva 4.b

Havas élményem
(fogalmazás)
Egy reggel apukám azt mondta, hogy gyerünk, túrjuk el a havat!
Persze nagy kedvvel indultam neki és egykettőre feltakarítottam az
udvar elejét. Ámbár lankadt a jókedv, mikor megláttam, hogy hátul mi-
lyen sok hó van. Egyszerre azt kiáltottam fel: hüüüü!!! Ez aztán a va-
lami! De ez sem tartott sokáig, egykettőre kész lett az udvar. Azután
uzsgyi! Hógolyózni! Végül én kerültem ki nyertesen a csatából.
Ez volt a legjobb nap!
Szabó Tamás 4.a
Vámos Anita 8.b

10
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Tanulóink tollából
Riport egy újságíróval országokba pl: Amerikába, Kanadába, Ausztráliába. Ez a könyv
2000-ben jelent meg 500 példányban. Mind elkelt tíz kivételé-
Ezt a riportot Törköly István újságíróval készítettem aki 1927. vel. Ezeket magamnak tartottam meg, de ebből is már csak öt
Augusztus 17-én született. Azért lett István, mert Szent István maradt, mert szülőfalum megyés püspökének: Német László-
napján keresztelték. Szanádon szülőfalújában négy elemit járt
ki. 1938-ban szülei beíratták a nagykikindai szerb polgári isko- nak ajándékoztam néhányat, és még Ausztráliából is jelentkezett
lába. Mivel számára nehéz volt a szerb nyelv a második osz- egy régi vadászismerősöm, hogy van-e még abból a könyvből.
tályt már nem járta ki. 1941-ben magyar gimnázium nyílt Másik könyvem, amelyikre még büszke vagyok az egy vadász
Nagykikindán, ott kisérettségizett. 1950-ben Zentán
nagyérettségizett. Neki tettem fel a következő kérdéseket. könyv: Hová lett a Báró kutyája? – ennek a könyvnek a címe és
– Mikor és miért döntött úgy, hogy újságíró lesz? a története igaz történetekből ered, saját történetek és képek is
1950-ben lettem újságíró. Tanár akartam lenni, de a szüleimtől vannak benne.
elkobozták az összes aranyunkat, mert akkor olyan volt a poli-
– Olvashatjuk – e még valahol írásait?
tikai helyzet, hogy minden jó földművest az orosz mintájú szö-
vetségbe (kolhoz) akartak társítani. Nem mehettem egyetemre, Igen a Hét Nap közli az írásaimat, és néprajzkutatást közöltem
de már gimnazista koromban írtam cikkeket a Magyar Szó na- az Aracs című társadalmi folyóiratban, pontosabban ebben meg-
pilapba. Meghívtak oda dolgozni, mindjárt kaptam fizetést és írtam annak a nyolc magyar középiskolának a rövid történetét,
lakást is. Így lettem újságíró. A Magyar Szóból mentem nyug-
díjba huszonöt évvel ezelőtt, de még mindig írok vadászatról. amelyek a Bánságban (Bánát) működtek a háború alatt, vagyis
Az Újvidéki rádióba heti műsorom már kb. az 1000. adásánál 1941-1944 között, aminek címe: Hová sodorta őket az élet?
tart. Az újság háromhavonta jelenik meg.
– Mikor jelent meg az első írása könyvben, vagy újságban, és
mi volt az? – Megbánta-e, hogy író lett?
1949-ben jelent meg az első írásom az Ifjúság Szava című új- Még nyugdíjbavonulásom előtti napokban is azt mondtam a
ságban. A diákéletről, tanulmányi eredményekről írtam akkor, kollegáimnak, hogy ha újrakezdhetném ismét újságíró lennék.
és utána még a Magyar Szóba is.
– Írt-e külföldi eseményekről is, vagy csak hazánkban történt Ám miután megjelent a szanádi könyvem, rájöttem, hogy sok-
eseményekről? kal szebb a néprajzkutatás. Itt még több emberrel találkozik az
Igen. Írtam külföldi riportokat. Jártam Párizsban, Szófiában, író, sok érdekességet megtud a múltról, tehát ha mégis újra-
Isztambulban, Bejrútban és innen hoztam magammal írásokat,
kezdhetném akkor néprajzkutató lennék.
történeteket.
– Melyik könyve, cikke volt maga szerint a legérdekesebb? Nagyon örülök, hogy Törköly Istvánnal készíthettem ripor-
Megírtam Szanád, vagyis szülőfalum monográfiáját, és ezt tar- tot. A hallottak alapján szerintem az újságírás egy szép, érdekes
tom a legérdekesebb munkámnak. Öt könyvet írtam meg, kész szakma.
a hatodik is, ami kiadásra vár. Szülőfalumról írt könyvem címe:
Hívjuk az élőket, siratjuk a holtakat. Ez a könyv azért szerzett Sóti Valentina 7.b
nekem örömet, mert Szanádból kb: 380-an vándoroltak ki más

Ismert sportoló a családban ötezer dináromat.


-A csapatban milyen posztot töltöttél be?
(riport)
-Én egy univerzális vagy másnéven mindenes játékos voltam, de
Amikor kisebb voltam, akkor is tudtam, hogy a tatám jó focista, a legjobb eredményeket középhátvéd poszton értem el. Hosszú
de azt nem, hogy milyen ismert. Ezt csak később vettem észre, éveken keresztül én voltam a csapatkapitány is.
amikor az utcán folyamatosan ránkköszöntek. Amikor ő fiatal -Hány éves korodban hagytad abba?
volt, ismert sportoló volt, később pedig fociedző lett, ezért el- -Harminchat éves koromban hagytam abba az aktív labdarúgást,
mentem hozzá, hogy riportot készítsek vele. Szívesen felelt kér- mert sajnos lebetegedtem.
déseimre: -Mi lett veled később?
-Ahhoz, hogy valakiből jó focista legyen, szeretnie kell a futballt -Miután meggyógyultam, edzősködéssel kezdtem el foglal-
és minden szabadidejében gyakorolnia kell azt. kozni, először is a fiatalokkal: pionírok, kadétok, ifjúsági, majd
-Te hogyan kezdted el a pályafutásodat? felnőtt csapatokkal is értem el szép eredményeket.
-Az én gyerekkoromban nem volt számítógép, sem televízió, -Focistaként, vagy edzőként voltál sikeresebb?
ezért a barátaimmal állandóan az utcán rugdostuk a labdát. Volt -Nem tudom, sikeres voltam mint focista, és mint edző is. A bi-
pár olyan alkalom, amikor egy ügyetlen rúgással betörtük vala- zonyíték az a sok érem a falon és a serlegek az állványon, mint
melyik szomszéd ablakát, s ezzel be is fejeződött az aznapi ahogy te is látod.
játék. -Meddig tervezed még, hogy a sporttal foglalkozol?
-Hány éves korodban kezdtél el edzésre járni? -Ameddig csak élek, addig nekem mindig a foci körül fog fo-
-Olyan tíz éves koromban kezdtem el a barátaimmal edzeni. rogni a világ, habár már a hatvankettedik életévemet is betöl-
Eleinte sajnos csak hetente kétszer volt edzésünk, amit nagyon töttem.
sajnáltam, mert szívem szerint mentem volna minden nap, de Szerintem, ha nem betegedett volna le, akkor még ma is naponta
ezt a barátaimmal minden napos népkerti focizással pótoltuk. menne az atlétikapályára és focizna.
-Hány éves korodban kerültél be a felnőtt csapatba? Sóti Nikolett 7.a
-Tizennyolc éves koromban, és akkor kerestem a focin az első
11
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

JO HNNY SPR I NG ’ S PA G E
Dear Greg, Dear Greg, Dear Greg, Dear Greg,

Hello! I'm Ivett. I'm ten. I'm Hello! I'm Krisztian. I'm Hello! I'm Evelin. I'm nine. I'm Hello! I'm Ivett. I'm ten. I'm
from Serbia. nine. I'm from Serbia. from Serbia. from Serbia.
My school is Thurzo Lajos My school is ThurzoLa- My school is ThurzoLajos My school is ThurzoLajos
School. My teacher is Miss jos School. My teacher School. My teacher is Miss School. My teacher is Miss
Döme. I like dolls very much. is Miss Döme. I like my Döme. I like games very much. Döme. I like school very
They're fun! mum very much. They're fun! much. They're fun!

What's your favourite colour? What's your favourite- What's your favourite sport? What's your favourite game?
colour?
From, Write soon! From,
Ivett From, Ivett
Krisztian From,
(Sipos Ivett, 3a) Evelin (Hatalák Ivett, 3a)
(Horvát Krisztián, 3a)
(Tóth Evelin, 3a)

Таква сам ја ученица

Мало сам се пролењила за време летњег распуста и изгубила сам својe раднe навикe.
Ја сам одговорна ученица, увек урадим домаће задатке и редовно учим лекције.Никад не чекам
да добијем опомену,слабе оцене и минусе.Понекад устајем на леву ногу, и онда ми се не учи.Често
идем код другарице Ерике да заједно учимо.Најчешће учимо физику и математику.Владање ми је
примерно,разредни ме често похвали и каже да сам добар ђак. Ја никад нисам безобразна и нева-
спитана.Прошле године сам имала четворке само из математике, биологије и из енглеског језика.
Мислим да су моји родитељи поносни на мене.
Надам се да ћу и ове године бити одлична ученица.
Штефанија Пап, 6.ц разред

Чекам Божић, чекам распуст, чекам Нову годину, са узбу-


ђењем и радошћу се надам и лепим и вредним поклонима.
Када видим поклоне испод јелке знам да се у њима крије
нешто лепо, иако то нешто не видим. Божић је најлепши
поклон за мене. Нисам видела када се Исус родио, али ве-
рујем да се родио, зато што се родио и у мом срцу. Божић
је Исусов рођендан, а рођендан је увек најлепши у поро-
дици и међу пријатељима. Исус је морао да се роди да бих
ја могла да будем Божји пријатељ, члан његове породице.
Он се жртвовао за мене и рекао Оцу: „Ја ћу да истрпим
казну уместо ње, за сваку њену грешку, да би она могла да
буде пријатељ савршеног Бога који не трпи грех.“ То је ура-
дио за сваког од нас појединачно. Пророци су рекли да ће
се Исус родити 700 година пре него што се он родио. Рекли су истину – Исус се јесте родио, и то баш
тако како су они рекли. Ако је Бог испунио обећање тада, исуниће га и сада. Треба само да поверујем
да ме у поклону чека нешто вредно, да ће се родити и у мом срцу ако то пожелим и ако то од њега за-
тражим, и биће ми пријатељ којем увек све могу да испричам, јер он се зато родио. Као што је про-
рок Исаија обећао:“Јер нам се роди дете, син нам се даде, којем је власт на рамену, и име ће му бити:
Дивни, Саветник, Бог силни, Отац вечни, Принц мира.“ (Иса 9:6) ...“Али он би рањен за наше пре-
ступе, избијен за наша безакоња; кар беше на њему нашега мира ради, и раном његовом ми се исце-
лисмо.“ (Иса 53: 5)
Уз божићни поздрав: Христос се роди! Желим вам пријатан и радостима богат распуст,
А. Р.
12
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Iskolánk művészei

Soós Petra 2.c Pap Dávid 2.c


Lakatos Annamária 2.c

Molnár Mona 1.a Cabafi Fűr Timea 2.c


Újházi Zsanett 4.a 4.b osztály

Pósa Enikő 5.c Molnár Szipán Szintia 2.c

4.b osztály Boja Kaszandra 5.a

Kincses Enikő 4.a Gombos Beáta 8.a Pap Stefánia 6.c

13
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

Egy kis logika... Figyelj!

Kis varázslat segítségével átváltoztattuk a számokat. Az azonos ábrák


azonos számjegyeket képviselnek. A te feladatod nem más, mint vissza-
varázsolni a számokat. Ebben segítségedre lehetnek a sorok, illetve az
oszlopok végén látható összegek, amelyek a számok összértékét jelölik.
Ha elkészültél, már csak azt kell kiszámolnod, milyen számjegy illik a
kérdőjel helyére.

Karácsonyi színező

A kockának hat oldala van, de ezek közül itt min-


dig csak három látható. Írd a mellettük levő nyílba
annak a három rajznak a számát, amelyik éppen
☺ nem látszik!

Mi az élet 4 szakasza? **********


1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás. Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás. vers, bal kezében pedig a kard volt.
3. Amikor te vagy a Mikulás. **********
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás. A víz oxigénből és folyadékból áll.
********** **********
A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst A mocsári vész 1526-ban volt.
feldolgozzák. **********
********** A cápa jellemzése: "Embert nem eszik, de nem lehet
Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan benne bízni."
ölte meg.

14
Tavasz Jánoska IV. évfolyam 4.szám

1.Furfangos matematika!
Szorzás másként: Egymás mellé írjuk a két összeszorzandó szá-
mot.
Az egyiket (célszerûen a nagyobbikat) duplázzuk.
A másikat felezzük (ha lenne maradék, azt elhagyjuk –pl: a 14,5
helyett csak 14-et írunk).
Ezt addig végezzük (és írjuk egymás alá a kapott számokat),
amíg a felezéssel el nem jutunk egy-ig. (ezért célszerûbb a
kisebbiket felezni.)
Ezután megnézzük, melyik felezéses oszlopban látunk páros
számot.
Ezeket a sorokat áthúzzuk.
A megmaradt számokat a duplázással kapott oszlopban összead- Világos indul és két lépésben mattot ad!
juk, és az összeadás eredménye a kérdéses két szám szorzata
lesz!
2.Holdutazás
Minden gyerek szeretne űrhajós lenni.Képzeld el, hogy te is ott
leszel a következő Hold expedíció tagjai között.Szerinted mi-
lyen a Holdon az égbolt szine nappal,és milyen éjszaka? És Szükséges eszközök:
mennyi ideig tart a nappal,illetve az éjszaka? - egy nagyobb edény
3. A három jóbarát: Sam, Rabin és Tim egyik alkalommal a 60 - egy kisebb, vízzel telt edény
km-re lévő szomszéd városba indultak, de csak egy kis mo- - egy asztali mérleg
torkerékpár állt rendelkezésükre,melyen egyszerre csak ketten - egy állvány, valamint egy arra
utazhattak.Ha a motorkerékpár, függetlenül a megterheléstől, erősített szilárd test
mindkét irányba 50 km/h sebességgel halad, gyalogosan pedig (pl. egy kisebb, vízzel telt PET palack)
5 km/h sebességgel haladnak, odaérnek-e három óra alatt a Ha nincs állvány, úgy is megoldhatjuk,
szomszéd városba? hogy a testet egy zsineggel valahova
felfüggesztjük.
Először a mérlegen együtt lemérjük az üres és a vízzel telt
Előző számunk megfejtései edények együttes tömegét.Ezután az üres edénybe (amelyet a
mérlegen hagyunk) belelógatjuk a szilárd testet (úgy, hogy sehol
2.Nemigen, mivel a jegesmedvék az északi, a pingvinek pedig ne érjen hozzá az edényhez –lásd a képet), és átöntjük a vizet a
a déli sarkon élnek, így nincs esélyük a találkozásra! kisebb edényből a nagyobba,majd azt is a mérlegre tesszük.
Mit mutat a mérleg (azaz lesz-e eltérés a két mérés eredménye
között)? Miért?
Viccek
A skót kisfiú megkérdezi az apjától: **********
- Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? Az iskolában tesi órán a gyerekek háton
- Parketta, kisfiam. fekve bicikliznek, ám Pistike nem csinálja, a tanár ezt
********** meglátja és odamegy hozzá:
Kisgyerek berohan az apjához: - Pistike te miért nem csinálod a feladatot?
- Apa, apa ég a karácsonyfa! Mire a válasz:
Az apja erre azt mondja: - Tanár úr kérem, lejtőn vagyok és gurulok.
- Nem ég kisfiam, hanem világít az izzóktól.
A gyerek kimegy, majd 5 perc múlva visszarohan. **********
- Apa, apa most már világít a függöny is! Az iskolában a tanító néni így szól Pistikéhez:
- Pistike, ha anyukádnak van három almája, és hét-
********** felé kell osztania, mit csinál?
Pistike egy nagy egyessel megy haza az iskolából. Az - Kompótot!
anyja kérdőre vonja: **********
- Hogy lehet, hogy ilyen rossz jegyet kaptál? Magyarórán a tanító néni Józsikát korholja:
- Egy sajnálatos hiányzás miatt. - Józsika, a kutyádról írt fogalmazásod szó szerint
- De hát nem is hiányoztál a suliból! ugyanaz, mint a testvéredé.
- Én nem, de a padtársam igen. - Igen, tanító néni, mert a kutya is ugyanaz.

15
Mikulás az iskolában....

Impresszum: CIP - Каталогизација у публикацији


Fő és felelős személy: Sárosi Gabriella, Pedagógiai vezető: Tandari Ferenc Библиотека Матице српске, Нови Сад
Főszerkesztő: Galusz Gabriella
Technikai szerkesztő: Mészáros Eszter 373.3/.4 (497.113 Senta)
Szerkesztő bizottsági tagok: Baráth Kinga, Csizofszki László, Tőke B. Rózsa,
Pék Domonkos Ibolya, Galusz Zoltán, Sőregi Márta, Recskó Éva, Döme Mária, TAVASZ Jánoska: a Thurzó Lajos munkaegység di-
áklapja / fő és felelős személy Sárosi Gabriella, I. évf.,
és Tóth Melinda
1 sz. (2009)- , - Zenta : Thurzó Lajos Általános Is-
Munkatársak: A Thurzó Lajos iskola munkaközössége és tanulói kola, 2009-. - Ilustr. ; 30 cm
Cím: Vasútsor 44. Zenta e-mail cím: tavaszjanoska@gmail.com ISSN 1821-3456
Nyomda: Logos-print d.o.o, Tóthfalu példányszám: 250
COBISS.SR-ID 244280583

16

You might also like