Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 2

Kilábalás a válságból?

A gyógyszertári vállalkozások 2012-es főbb pénzügyi adatai – 3. rész

Az előző években kialakult gyakorlatnak megfelelően a Kamara 2013-ban is feldolgozta a


gyógyszertári vállalkozások előző évi pénzügyi adatait. Ezeket a Köztestületi napok 2013.
novemberi rendezvényén és a Nézőpont Intézet december 6.-i konferenciáján már
ismertettük, a publikálásukra a Gyógyszerészi Hírlap 2014. januári számában került sor.
Többrészes sorozatunkban ebből a feldolgozásból teszünk közzé részleteket.

Nyereség, veszteség

Az ágazat adózott eredményének alakulását két szempontból vizsgáljuk: a vállalkozási


formák szerint (6. táblázat) és a nyereséges és veszteséges vállalkozások adózott
eredményének elemzésével (7. táblázat). Ebből következik, hogy a 6. táblázat „Összesen”
oszlopa és a 7. táblázat „Ágazati egyenleg” oszlopa azonos értékeket tartalmaz.

A táblázatokból jól látható, hogy az ágazat adózás utáni eredménye a 2010. évihez képest
2012-re több mint kétszeresére nőtt és meghaladta a 16 milliárdot, ugyanakkor még 6,5
milliárddal elmarad a 2006-os év (liberalizáció előtti utolsó „békeév”) adózott eredményétől.
A jelentős növekedésben egyaránt szerepet játszik a nyereséges vállalkozások eredményének
javulása (elsősorban 2011-ben) és a veszteséges vállalkozások veszteségének 5 milliárd
forintot megközelítő javulása (2010-2011-ben). Figyelemre méltó, hogy a veszteséges
vállalkozások összesített vesztesége 2012-ben már 2 milliárd Ft-nál kisebb.

6. táblázat
Adózott eredmény – vállalkozási formák szerint (mrd Ft)
Bt Kft+rt Egyéni váll. Összesen
2006 21,8  1,1 22,9
2007 11,3 -0,1 0,9 12,1
2008 8,2 -2,1 0,7 6,8
2009 7,9 -1,7 0,5 6,7
2010 7,0 0,28 0,66 7,9
2011 8,9 3,0 0,7 12,6
2012 9,7 6,1 0,54 16,3

Az egyéni vállalkozások adata becsült adóhányad alapján számított érték

7. táblázat
Adózott eredmény – ágazati egyenleg (mrd Ft)
Év Nyereséges vállalkozások Veszteséges vállalkozások Ágazati egyenleg
összes adózott eredménye összes adózott eredménye
2006 23,4 - 0,55 22,9
2007 14,6 - 2,5 12,1
2008 12,8 - 6,0 6,8
2009 13,9 -7,2 6,7
2010 14,6 - 6,7 7,9
2011 17,9 - 5,3 12,6
2012 18,2 - 1,9 16,3

1
2006-ig visszamenően vizsgáltuk a veszteséges vállalkozások számának és arányának
alakulását is (8. és 9. táblázat). Az éves mérlegek alapján 2009-ben volt a legnagyobb a
veszteséges gyógyszertári vállalkozások száma (559, a vállalkozások egynegyede), ami
legalább 630 db veszteséges vállalkozás által működtetett gyógyszertárat jelentett. A 2012-es
KSH adatok feldolgozása alapján a veszteséges vállalkozások száma 300 alá csökkent (298,
az összes vállalkozás 14,4%-a). 2012-ig nemcsak a veszteséges vállalkozások száma csökkent
jelentősen, hanem az egy veszteséges gyógyszertárra jutó veszteség mértéke is mérséklődött
(átlag 12 millióról átlag 6,4 millió Ft-ra). Az adatok javulása több tényezőnek köszönhető.
Figyelembe kell venni pl., hogy az újonnan létesülő gyógyszertárak száma 2012-ben már
minimális volt, ugyanakkor ismert tény, hogy az induló vállalkozások az első évben általában
negatív eredményt érnek el. Ha a veszteséges gyógyszertári vállalkozások számának 2010 óta
bekövetkezett csökkenését (230) összevetjük a működő gyógyszertárak számának
csökkenésével (-110), érdemi pozíció-javulást rögzíthetünk, ami az ágazat gazdasági
stabilizációja szempontjából is jelentős. A trendek figyelembe vételével reális várakozás lehet
a közeljövőben a veszteséges gyógyszertári vállalkozások számának és össz-veszteségének
2006. évi szint közelébe kerülése.

8. táblázat
Veszteséges vállalkozások száma
Év Bt Kft+Rt Egyéni vállalkozás Összes
2006 89 - 29 118
2007 287 105 35 427
2008 337 172 48 557
2009 282 233 44 559
2010 269 225 34 528
2011 194 125 25 344
2012 140 133 25 298
A veszteséges vállalkozások által működtetett gyógyszertárak száma 2009-ben kb. 630, 2012-ben kb. 330.

9. táblázat
Veszteséges vállalkozások aránya (%)
Év Bt Kft+Rt Egyéni vállalkozás Összes
2006 5,4 - 9,4 6,1
2007 10,3 46,9 13,7 21,2
2008 22,0 43,4 19,6 25,7
2009 19,5 39,2 21,8 24,9
2010 19,7 31,9 15,7 23,1
2011 15,3 20,1 13,7 16,6
2012 11,7 19,6 13,7 14,4
A veszteséges vállalkozások által működtetett gyógyszertárak száma 2009-ben kb. 630, 2012-ben kb. 330

Dr. Hankó Zoltán, dr. Torma Árpád, dr. Nagy Vilmos és dr. Sohajda Attila

You might also like