Professional Documents
Culture Documents
29 (1) .Tetel Hunyadiak Tã Rã Kellenes
29 (1) .Tetel Hunyadiak Tã Rã Kellenes
oldal
1. ábra Török–magyar küzdelmek a XIV. század elsı harmadáig és a magyar végvári vonal kiépülése
„A gallok, vagyis a franciák pedig felbuzdulva az ellenség jövetelének hírén, a király elé járultak, és
kérték: engedje meg, hogy ık fogják fel az ütközet elsı csapásait, amelyek a leghevesebbek és
legkegyetlenebbek szoktak lenni. Amikor tehát feltőnt maga a császár mindenfelıl ordítozó
csapatoktól körülvéve, és a pogányok nagy haderejét a király tábora ellen vezetve, a frankokat féktelen
harcvágy fogta el, és mielıtt az egész királyi sereg hadirendben felállt, hogy zászlai alatt megkezdje az
ütközetet, csatába bonyolódtak, kirohantak a táborból, és elıreszáguldva rárohantak a szemben álló
csapatokra, szokásuk szerint lóról leszállva, gyalogosan harcolva. A két ellenfél közt javában tombolt
még a rettentı ütközet, amikor a magyarok megpillantották a frankok rendetlen futásban a király
tábora felé száguldó felkantározott lovait. Nem ismerték harcmodorukat, és azt hitték, hogy az
ellenség teljesen elpusztította ıket. Egyszerre felbomlott a rend, és nagy tolongás közepette otthagyták
a tábort, és benne az ostromgépeket; a mezın mindenfelé szétszéledtek, az ellenség kíméletlen a
nyomukban van, és futásra kényszeríti ıket. Óriási öldöklés vette kezdetét. A magyarok közül sokan
elestek, sokan fogságba jutottak. És ha a király egy hajón nem lel menedéket, akkor nem az ég –
miként állítólag a fejedelem elbizakodottságában kijelentette –, hanem az ellenség fegyveres ereje
zúzta volna össze.” (Thuróczy János A magyarok krónikájában a nikápolyi csatáról)
„Azt sem hagyva figyelmen kívül, hogy országunk báróinak és nemeseinek bármelyike birtokos
állapotának megfelelıen és emberei száma szerint, tudniillik minden húsz jobbágyból egy íjászt
tartozzék a hadba vonulás szabályai szerint kiállítani és magára a hadra felkészítve, legalábbis a
pogányok elleni mostani háborúban magával vinni és harcolni küldeni.” (Zsigmond dekrétuma, 1397)
29. tétel 2. oldal
„Ez pedig [Hunyadi] nem valami nagyon alacsony rangú családból származott. Hunyadból, Erdély
városából felkerekedvén, a rácok fejedelméhez [Lazarevics István] jutott, s ennek zsoldjába szegıdve
ott maradt jó ideig (…) Hogy hát a magyarokhoz állott, néhány embert maga mellé véve, a király elé
járult, és azt mondta, hogy hozzájuk jött, hogy zsoldjukba fogadják; megkapta a zsoldot, és amikor a
magyarok a németekkel viszályba keveredtek, nagy tetteket vitt végbe (…)” (Laonikosz
Khaikokondülasz, XV. század)
„(...) a törökök császára rettenetes ostrommal szállotta meg Nándorfehérvárát [1456. július 3.. Szörnyő
és nagyszámú hadikészülettel és négyszázezernél több törökkel.
Az ország minden részébe híre szállt az elkeseredett, hatalmas ostromnak. Magyarország fıurai
azonban tunyán, mintha aludnának, nem küldtek fegyveres oltalmat a szenvedı várnak.
Elérkezett végre a félelmetes ostromhoz a besztercei gróf úr [Hunyadi], eme virtusra és vitézségre
termett férfiú. Csekély számú zsoldosa volt csak a nagy ellenséggel szemben. Magyarországbeli
keresztet viselı számos népek is verıdtek össze Kapisztrán János fráter alatt, hogy harcoljanak
Krisztus nevéért. Lengyelország tájairól is jött háromszáz keresztes.
Utat-módot keresett [Hunyadi] tehát, (...) Végül hajókat szedett össze, megrakta keresztes népségbıl
való fegyveresekkel, leküldte a Duna folyón az ellenséges hajókkal szembe. (...) Végre hosszú,
fáradságos harc után gyıztek a magyarok; keményen törtek a törökre, s heves lángra lobbantották
vaslánccal összekötött hajóikat.
A hajók csatáján gyızelmet nyervén, a gróf úr nyomban átkelt a várba, s vigasztalta a csüggedt
várkapitányokat [Szilágy Mihály], akik már csak a halált várták.
Új vitézekkel is erısítette a várat. Nagyszámú keresztest is vitt be oda; minthogy ezek közrendő
emberek voltak, fegyverforgatáshoz nem értettek, a gróf hadra szoktatta ıket, amennyire lehetséges
volt. (…) Dobpergéssel, trombitaszóval, harsány kiáltozással, szilajan támadtak megrohanva a várat,
és kegyetlen öldökléssel belsejébe hatoltak. Ámbár a magyarok kevesen voltak … minden erejükkel
védekeztek. … a magyarok már hátrálni kényszerültek. A magyarok pedig … új erıre kaptak; kard
élével üldözték ıket, mígnem a vár rombolására hozott összes hadigép és egyéb ágyú védık nélkül
maradt. (…) Így esett a török császárnak Nándorfehérvárnál a magyarokkal vívott csatája.” (Thuróczy
János krónikájából)
„(…) midın május elseje táján alkalmasan összeállított sereggel a Duna partján tábort ütöttem, arccal
ama országrész felé fordultam, melyet az ellenség gyakori betöréseivel sanyargatni és pusztítani
szokott, nem volt messze a török fıvezér sem, nagy és szokásához képest erıs sereggel. Eleinte elég
kétséges volt elıttünk, merre szándékozik fordulni seregével (…) Kémeink eltérı híreket hoztak. (…)
Sebtében bevonult Boszniába, kihasználva az árulást (…) Elıször is tehát ezzel az ellenséggel kellett
megbirkóznom és ebben szerencsével jártam. (…) üldözésükre a Szerbiának fordultam. Mert közben a
török bevégezte dolgát, elhagyta Bosznia határait és már vissza is vonult Macedóniába. (…)
Végül is visszatértem onnan és gondoskodtam róla, hogy a seregnek az a része, amely a munkában
kifáradt, kicsit pihenjen, hogy a pihenéstıl felüdülve, még nagyobb feladat megoldására
használhassuk. A másik. Erısebbnek látszó résszel és az összevont tartalékkal Bosznia
visszaszerzéséhez láttam. (…) Jajca nevő várost és annak erısségét körülzártam. A város lakói
úgyszólván az elsı komoly támadásra megadták magukat. Betörve a városba, fegyverre mentünk a
törökökkel. Az ostrom kezdetétıl számított negyedik napon ezeket is legyıztük és megöltük, míg egy
részük a várba menekült. Már csak magát a várat kellett megostromolni. Három hónapos ostrom alatt
(…) gyıztünk.
Már körülbelül harmincat visszaadtak, ugyanannyi, vagy még több engedelmesen meghódoló várat át
is vettem, sıt biztos reményem volt a többiekre is, úgy hogy mostanra egy sem, vagy csak nagyon
kevés maradt volna belılük az ellenség kezén, ha az egyre nagyobb fagyokkal hidegedı tél a további
hadmőveleteknek nem állta volna útját. Ezért okosabbnak látszott, visszavezetni a sereget és komoly
elıkészületeket tenni a jövıre.” (Mátyás beszámolója II. Pius pápának, 1464)