4 hónap, 3 hét, 2 nap című román filmdráma

Írta és rendezte Cristian Mungiu

Mungiu nagy sikerű alkotása 2007-ben látott napvilágot, és még abban az évben a cannesi
filmfesztiválon Arany Pálma díjat kapott.

A történet Nicolae Ceaușescu diktatúrájának vége felé játszódik és két diáklány történetét
mutatja be. A lányok egy egyetemi kollégiumban élnek. Érdekes megfigyelni már a történet
elején, hogy milyen szimbiózis van az ott élők között. Ugyan a kollégium tagjai
véletlenszerűen kerültek egy közösségbe, mégis igen nagy összetartás jellemzi őket. Ennek
oka, hogy van egy nagy közös céljuk, a viszonylagos jólét megteremtése az intézmény falain
belül. A közös célok nagy mértékben erősítik a csoporton belüli összetartozás érzését
(Csepeli, 2014, 128.o).
A kommunista gazdaság hiányállapotai egy állandó kereskedelmi tevékenység fenntartását
tették szükségessé, mindig és mindennel csencseltek. Így erős csoportkohéziót eredményezett
a Marlboro cigaretta, a nejlonharisnya vagy a Fa dezodor beszerzése. Ezek részben
cserekereskedelem formájában valósultak meg, részben pénzért adták vették az árukat. A
rendező szerintem tökéletesen ábrázolta a folyton mozgásban lévő zsizsgő kollégiumot, ami
egy jól szervezett hangyaboly metszetét szemlélteti. Mindenki tudta, hogy kitől mit mikor
lehet beszerezni. A konformitás is megfigyelhető volt a csoporton belül, a közösség részeként
– ami akkor a túlélést jelentette – igyekeztek minél inkább alkalmazkodni egymáshoz és
idomulni a csoport normáihoz.

A film egyik főhőse Otilia szintén azok egyike volt, akitől nem lehetett lehetetlent kérni.
Mindig pontosan és lelkiismeretesen látta el a társait áruval. Ám egyszer szobatársa, Gabita
bevallotta neki, hogy terhes, és azt is, hogy nem akarja megtartani a gyereket. Abban az
időben Romániában tilos volt abortuszt végezni, bűncselekménynek számított. Az is kiderült,
hogy a magzat már jóval túl van azon az időn is, hogy biztonságosan el lehessen végezni egy
illegális műtétet (a film címe a magzat korát mutatja). A kétségbeesett lány mégis Otilia
segítségét kéri, aki hosszas gondolkodás után, de igent mond a kérésre. Nem tudni, hogy mi
motiválta jobban Otiliát, hogy a csoporton belüli szerepe szerint cselekszik, aki mindig
mindenkinek segít, vagy megsajnálta barátnőjét. A döntés megszületett, és ezzel kezdetét
veszik a drámai fordulatok.
Otilia kideríti, hogy ki vállal illegális műtétet. Megkeresi az orvost, Bebe urat, aki csak
nehezen áll kötélnek. Kiderül, hogy Bebe úr, aki a beavatkozást végzi, a nagyobb kockázat
miatt több pénzt kér, mint ami a szokásos. De Otilia ezt is megoldja, pénzt kér kölcsön a
barátjától, akinek megígéri, hogy részt vesz a fiú szüleinél tartandó vacsorán. Majd kibérel
egy hotelszobát, ahol a beavatkozást el tudják végezni. A hotelszobában a pénzt megszámolva
Bebe úr még mindig kevesli a juttatást, ezért azt kéri Otiliától, hogy a testével is fizessen. A
lány a tekintélyszemélynek engedelmeskedve, és a barátnőjének tett ígérete miatt is belemegy
a „szolgáltatásba”. Mindeközben látszik rajta, hogy egyre ingerültebb és frusztráltabb, úgy
érzi hatalmas csapdába került. Ezen a ponton felmerül a nézőben a kérdés, hogy vajon meddig
lehet elmenni a segítségnyújtásban? Hol ér véget a köz vagy egy barát érdeke, és hol kezdődik
a személyes énünk védelme?
Miután az orvos elvégzi a beavatkozást, és ellátja a lányokat nagyon precíz és betartandó
tanácsokkal, pontos menetrenddel, hogy mikor mit csináljanak, magukra hagyja őket a
hotelszobában. Majd Otilia is elmegy, mert hivatalos a családi vacsorára. Ezen a vacsorán a
család többi tagjának igen jó hangulata van, a lány nehezen tud alkalmazkodni az újabb
szerephez, szerepkonfliktusba kerül, és a konfliktus feszültsége becsatornázódik a barátjával
folytatott párbeszédébe is. A fiú nem érti, hogy barátnője mitől ilyan feszült és ideges, úgy
érzi, hogy a lány nem érti meg őt. Majd a lány ott is hagyja a jó kedélyű társaságot, és
visszamegy Babitához a hotelszobába, aki már túl van a magzat elhajtásán. A bűnjeleket is
Otiliának kellett eltüntetnie az orvos utasításainak megfelelően. Gabita mindeközben teljesen
passzív volt, mintha nem is érdekelte volna, hogy mi történik körülötte. Mindent barátnője
oldott meg helyette, százszor jobban megszenvedte az egész esetet, mint maga az események
elindítója. Otilia volt az, aki kockáztatta a lebukást, a lelki megaláztatásokat, és ő volt az, aki
sírva fakadt a dráma végén, miközben Gabita véreshurkát vacsorázott a szálloda éttermében.

Nagyon érthetetlen lehet ez a nagyfokú önfeláldozás a mai világban, de ne felejtsük el, hogy
abban az időben a csoporthoz tarozás, az egymás megsegítése a túlélést jelentette. A rendező
nagyon realisztikus képi eszközökkel és naturalisztikusan jelenítette meg a korszakra jellemző
kiszolgáltatottságot és az egymásra utaltság szükségszerűségét, valamint a hatalmával
visszaélő orvos karakterét.

Felhasznált irodalom:

Csepeli, Gy. (2014). Szociálpszichológia mindenkiben. Budapest, Magyarország: Kossuth

Kiadó