A helység kalapácsának műfaja komikus (vagy víg) eposz.

Petőfi ennek megfelelően alkalmazza az

eposzi kellékeket, természetesen torzított, komikus formában.
A művet szokás még elbeszélő költeménynek, eposzparódiának, stílus- és szerkezetparódiának is
nevezni.

Első ének
A helység kalapácsa a műfajának megfelelően egy eposzi kellékkel indul, a segélykéréssel
(invokáció).
A „rendes” eposzok invokációjában a szerzők általában a múzsától, vagy valamelyik mitológia
istenétől kérnek segítséget művök megírásához. Mivel azonban itt egy vígeposzról van szó, a
segélykérés is komikus formában történik.
Petőfi ugyanis nem műve megírásához kér segítséget, hiszen ahhoz már megvan a tehetsége, az nem
jelent neki problémát. Inkább egy hőst kér – ez lesz majd Fejenagy, a kovács – akinek a történetén
keresztül ki tudja bontakoztatni tehetségét.
A költő megjegyzi továbbá, hogy csak az igazán bátraknak szól a műve, a gyávák bele se kezdjenek az
olvasásba.
Ezután kezdődik maga a történet, ami újabb eposzi kellékkel nyit. A cselekmény ugyanis in medias
res, azaz a dolgok közepébe vágva, egy falusi templomban indul.
A hívek vasárnap esti misére gyűltek össze, annak is a végén járunk.
A pap éppen végez a szertartással, elhangzik az utolsó „ámen”, amit a falusi gyülekezet szorgalmasan
megismétel, majd pillanatok alatt kiürül a templom, az ajtókat bezárják.
A nép szokásához híven átvonul a helyi kocsmába.
A templomnak tehát elméletben kihaltnak kéne lennie, azonban ez nem így van. Az egyik sarokban
valaki alszik.
Ez a valaki a saját horkolására ébred fel és döbbenten veszi észre, hogy rajta kívül már senki sincs a
templomban. Sőt, hamarosan azt is észreveszi, hogy az ajtót is bezárták, tehát kimenni sem tud.
Az Olvasó számára hamar kiderül, hogy emberünk nem egy bonyolult lélek. Keresi a kijutási
lehetőséget, de elsőre nem találja, bár néhány lehetőséget azért számba vesz:
 Hamar rájön, hogy kiabálni nincs értelme, mert a templom félórányira fekszik a falutól, senki
sem hallaná meg.
 Ki akar ugrani az ablakon, de túl magasnak találja. Igaz, hogy emberünk gyermekkorában
simán leugrott a cseresznyefa tetejéről, de immár 40 éves, nem mer megkockáztatni egy ilyen
mutatványt.
Hősünk azonban végül csak megtalálja a menekülés lehetőségét. Elhatározza, hogy felmegy a
harangtoronyba és a harang kötelén fog leereszkedni, ami a templom oldala mellett lóg. Kockázatos
vállalkozás, de van esély a sikerre, csak arra kell vigyázni, hogy közben a harang meg ne konduljon.

Második ének
A második ének már a faluban játszódik, ahol egy domb tetején áll a kocsma, a falusi élet központja.
A kocsma tulajdonosa és felszolgálója a „szemérmetes” Erzsók asszony, aki elhunyt férjétől örökölte
meg a műintézményt.
Erzsók asszony 55 éves, és különös ismertetőjegye, hogy arca mindig ki van pirulva. Erről kapta
állandó jelzőjét, a szemérmetest.
Más kérdés, hogy a rossz nyelvek szerint az arcpír nem a szemérmesség miatt van, hanem azért, mert
Erzsók asszony igen szereti a bort.
A kocsma és Erzsók asszony a társasági élet központja, leginkább azért, mert a faluban semmilyen
más szórakozási lehetőség nincs. A falusiak általában itt ütik el az időt, különösen vasárnap este.
A vasárnap este egyébként is a mulatozás, italozás és legtöbbször a verekedés ideje, aminek a falusi
bíró megjelenése szokott véget vetni.
Itt következik egy újabb eposzi kellék, a seregszemle (enumeráció). Természetesen ez is vicces
formában, megismerjük a kocsmában lévőket, egyben a mű főbb szereplőit:
 „A helybeli lágyszívű kántor” – a nevét nem tudjuk meg, de azt igen, hogy szerelmes
a „szemérmetes” Erzsók asszonyba. Ebből több gond is adódik majd később. A legnagyobb
gond, hogy a kántor nős.
 Bagarja úr, a csizmadia, „a béke barátja”
  Harangláb, „a fondor lelkű egyházfi”
 Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója”
 Három zenész: „a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos s a bőgő sánta húzója”. Közülük az
egyiket Petinek hívják, de az nem derül ki, hogy melyiküket.
 Parasztok, parasztlányok
Petőfi úgy használja, ahogyan azt a nagyeposzokban szokták. Vagyis ezek a jelzők mindig együtt
járnak a nevekkel
A kántoron látszik, hogy azt sem tudja, hol van, és mi történik körülötte, annyira
belefeledkezik „szemérmetes” Erzsók asszony bámulásába.
Bagarja uram pedig éppen megkérdezi Haranglábat, hogy vajon merre lehet Fejenagy, a kovács.
Harangláb természetesen nem tudja, de arcán éppen az ellenkezője látszik, pontosan tisztában van
vele, hogy miért van távol a kovács.
Ekkor érkezik Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója” és vele a zenészek.
A zenekar megjelenése persze feljebb korbácsolja a hangulatot, rengeteg bor fogy és a legények táncba
viszik a lányokat.
A félre eső asztalnál eközben Harangláb halkan győzködi a kántort, hogy itt a lehetőség, hogy tervüket
kivitelezzék. Erről a tervről egyelőre nem tudunk meg sokat, csak annyit, hogy a kántor ezt az estét
választotta arra, hogy szerelmét megvallja Erzsók asszonynak.
A kántort azonban még most is kétségek gyötrik:
 Mi van, ha Erzsók asszony elutasítja őt – esetleg egy pofon kíséretében.
 Sokkal nagyobb problémát jelent azonban a kántor felesége, „az amazontermészetű” Márta.
Harangláb azonban addig győzködi a kántort, míg az erőt merítve egy nagy kancsó borból végül
odamegy Erzsók asszonyhoz, hogy megvallja neki érzelmeit.

Harmadik ének
A harmadik ének elején visszatérünk a templomhoz, ahol az első énekben megismert – még mindig
névtelen – hősünknek sikerült baj nélkül lemásznia a harang kötelén.
Emberünk megörül neki, hogy sikeresen kiszabadult a templom fogságából. Elhatározza, hogy sietve a
kocsmába megy szeretett Erzsókjához. Vagyis az ismeretlen nem más, mint Erzsók asszony szeretője
és gondolataiból kiderül, hogy érzelmeit a kocsmárosné is viszonozza, tehát a kántornak újabb
nehézségekkel kell szembenéznie.
Be is nyit a kocsmába, ahol még mindig tart a mulatság, a tánc és ivászat. Először Bagarja, a „béke
barátja”, veszi észre az érkezőt, aki meg is örül neki és a nevén szólítja.
Innen tudjuk meg, hogy a templomból szabadult ismeretlen, egyúttal Erzsók asszony szeretője nem
más, mint Fejenagy, a falu kovácsa.
Emlékezzünk rá, a második énekben, amikor Bagarja megkérdezte Haranglábat, hogy vajon hol lehet
Fejenagy, a kovács, akkor Harangláb, „ a fondor lelkű egyházfi”, arcán pontosan látszódik, hogy
tudja, csak nem akarja megmondani. Tehát gyanítható, hogy Haranglábnak köze van ahhoz, hogy
Fejenagyot bezárták a templomba.
Fejenagy azonban nem foglalkozik Bagarjával, ugyanis éppen azt látja, hogy a kántor Erzsók asszony
előtt térdel és szerelmet vall neki.
A vallomásnak persze azonnal vége szakad, mivel Fejenagy káromkodva esik neki a kántornak, de
előtte még Erzsókot is felelősségre vonja a hűtlenség miatt. Erzsók asszony egy szót sem szól, de
szerelmes pillantása meggyőzi Fejenagyot, hogy csak a kántor bűnös.
Fejenagy borzasztó verésben részesíti a kántort, aki sírás közben csak annyit kér, hogy néhány szót
mondhasson saját maga védelmében.
Fejenagy végül hajlandó szüneteltetni a verést és meghallgatni a kántort, aki elmondja, hogy régóta
szerelmes Erzsók asszonyba.
Szerelmét azonban örökké titokban tartotta volna, ha azt észre nem veszi Harangláb, aki elkezdte
bujtogatni a kántort, hogy vallja meg szerelmét Erzsóknak.
Ezért, amikor a kántor és Harangláb észrevették, hogy aznap a mise alatt Fejenagy elaludt, Harangláb
kitalálta, hogy zárják be a kovácsot a templomba, így este a kocsmában a kántor megvallhatja
érzelmeit Erzsók asszonynak.
Vagyis a kántor áldozatnak állítja be magát, akit Harangláb vett rá arra, hogy bezárják Fejenagyot a
templomba.
Fejenagy, a kovács dühe persze azonnal Harangláb felé fordul, aki nem is tagadja tettét. Elmondja,
hogy igen, ő bujtotta fel a kántort, hogy vallja meg érzelmeit Erzsók asszonynak, mégpedig azért, mert
utálja a kovácsot. (Bár az nem derül ki, hogy miért)
Fejenagy és Harangláb ezután kölcsönösen sértegetni kezdik egymást. Fejenagy macskapofájúnak
nevezi Haranglábat, aki cserébe azzal vádolja a kovácsot, hogy a szakmáját a cigányoktól tanulta.
A szóbeli párharc után következik a tettlegesség: Fejenagy akkora pofont kever le Haranglábnak, hogy
annak elered az orra vére. Cserébe Harangláb a kovács haját kezdi rángatni.
Ezt már „szemérmetes” Erzsók asszony sem tudja tovább nézni és elájul. Bagarja, „a béke
barátja” fekteti le egy ágyra.
A dulakodás zajára elhallgat a zenekar, megáll a mulatság. Csepü Palkó azonnal a kovács segítségére
siet, mert valamikor két hétig Fejenagy inasa volt, bár aztán túl nehéznek találta a kovácsmesterséget
és abbahagyta.
Csepü Palkó nekiugrik Haranglábnak, ráül a hátára és üti ahol éri. Harangláb azonban nem bírja el
Csepü súlyát és összeesik, magával rántva Fejenagyot is, akinek a haja még mindig a markában van.
Hatalmas tömegverekedés alakul ki, mert a kocsmában lévő legények többsége is beszáll a
mulatságba, eleinte valakinek az oldalán, de hamarosan már mindenki verekszik mindenkivel.

Negyedik ének
Bagarját, a csizmadiát nem véletlenül hívják a „béke barátjának”. Amikor látja, hogy a verekedésnek
nem lesz jó vége, gyorsan elszalad a falu bírájához.
A „kevés szavú”, öreg bíró éppen alszik és Bagarjának komoly erőfeszítésébe telik, hogy felébressze.
Végre a bíró magához tér, mire Bagarja gyorsan elhadarja, hogy siessen a kocsmába, mert kitört a
háború.
A bíró nyugodtan felöltözik, majd szól a szomszédjában lakó „munkájában pontos” kisbírónak, hogy
tartson vele a kocsmához. A kisbíró nem örül az új programnak, mert szokásos vasárnap esti
tevékenységében zavarják: éppen veri a feleségét.
Végül Bargarja, a bíró és a kisbíró csak elindulnak a kocsma felé. Út közben azonban elmennek a
kántor háza előtt, aminek udvarán éppen a kántor felesége, „az amazontermészetű” Márta veszekedik
a szomszédnőjével egy tyúk miatt.
Bagarja elmondja Mártának, hogy miért robbant ki a tömegverekedés a kocsmában, vagyis hogy
Márta férje, a kántor, szerelmet vallott Erzsóknak, a kocsmárosnénak.
Mártának sem kell több, felkap egy seprűnyelet és a férfiakkal tart.
Az érkezőket szörnyű látvány fogadja a kocsmába: a kemencét, az asztalokat, székeket összetörték a
verekedők, mindenhol vérfoltok vannak, sőt a kocsma közepén hever egy leharapott fül.
Márta keresztültöri magát a verekedőkön, míg meg nem találja a férjét, a kántort, egy sarokba
húzódva.
A kántornak eddig sem volt jó estéje, de amikor meglátja „amazontermészetű” feleségét, akkor
teljesen kétségbe esik és megpróbál bebújni egy félig széttört asztal alá.
Márta azonban nem hagyja, lábánál fogva előrángatja a kántort és addig veri a seprűnyéllel, amíg az el
nem törik. Majd a hajánál fogva felrángatja a férjét és hazafelé cibálja, mondván, hogy itt mindenki
előtt nem akarta bántani (!), de otthon majd megkapja a magáét.
A bíró és a kisbíró, azaz a hatóság megjelenése félbeszakítja a verekedést, a kocsma gyorsan kiürül,
csak Harangláb és Fejenagy áll a bíró előtt.
Ez is egy eposzi kellék, az isteni beavatkozás (deus ex machina) humoros alkalmazása, csak itt nem
az istenek avatkoznak be, hanem a bírók.
Harangláb csak dorgálást kap a bírótól, de Fejenagyot, a kovácsot, kalodára ítéli, mert ő kezdte a
verekedést.
A kovács tehát kalodába került, ahol csak az a gondolat vigasztalja, hogy ha letelik a büntetése, akkor
megkéri Erzsók kezét.