Kertai Csenger | Mindig kivirágzik

Kertai Csenger

Mindig kivirágzik

Napkút Kiadó
Budapest, 2019
 Előszó

Kedves Csenger,

köszönöm, hogy megkerestél, éppen nekem, ide messze, a határon túlra, Pa-
lics, a bumerángforma tó mellé küldted els köteted anyagát. Hihetetlen,
mennyire pontosan arról szól, pontosan úgy, és azt mutatja, mondja, pél-
dázza, amivel én mostanság foglalkozom. Úgyhogy elég egy-két eredetileg
egészen máshoz használt, más miatt asztalomra került cédulát (ha cédu-
lát mondok, nem a tudósok céduláira gondolok, hanem a kenyércédulára
például, amit nem szabad megenni, csak silabizálni szabad) egymás mellé
húzni, egymás mellé illeszteni, hogy kirajzolódjon, mirl is van szó, illetve
mi is jutott elször eszembe, ahogyan olvasgatni kezdtem anyagod. Azért
bizonytalankodom, hol anyagnak, hol verseknek nevezve küldeményed
darabjait, mert egy pillanatban valóban nem tudtam, verseknek, daloknak,
imáknak mondjam-e ket. Nem értettem, mi történt. Hogyan lehetséges,
hogy legszemélyesebb kérdéseimre adott válaszként hatnak. Valami csoda-
félének tnt az egész. Nem értettem, honnan, hogyan is lehetséges ilyen
naiv, tiszta egyszerség. Valóban, mintha Paul Claudel ama gyermeke je-
lent volna meg elttem, aki, csak improvizálva fordítom, a mezn játszik a
szamarakkal, miközben valami homályos eltt énekli dalait… Nem tudom,
milyen a viszony, van-e valamiféle átjárás Claudel és Francis Jammes (kit
© Kertai Csenger, 2019 Ottlik is szeretett), meg például Juan Ramón Jimenéz, hogy úgy mondjam,
© Napkút Kiadó, 2019 a szamarak költi között…

5
 Néhány éve egy nagy szamárcsordát kerestünk feleségemmel Isztria el- Igen, azért neveztem anyagnak szépen megformált kis verseidet, mert ne-
hagyott bányavárosai között valahol, azért mondom, hogy valahol, mert mi kem hol imának, hol dalnak tntek.
általában nem szoktunk térképet használni, ugyanis Mórahalom környékén A harmadik cetlin lév szöveg: Žižek Tarkovszkijjal foglalkozó szép, fon-
láttunk volt egy fehér szamarat, meg akartuk venni, de azt mondták, nem tos eladásából való. A szlovén filozófus arról értekezik Pascal nyomán, ho-
eladó, kérdeztük, honnan származik, azt mondták, Isztriából, de akkor ott, gyan is letérdelni…
Isztriában nem találtuk azt a nagy csordát, meg hát nem is sokáig kerestük,
ugyanis egy kicsit megszeppentünk a föld félig-meddig nyitott tárnái eltt, Itt megszakítom fülszövegnek szánt levelem, félek ugyanis, nemcsak hosszú
eliszkoltunk onnan, ugyanis szinte ujjainkkal érinthettük azt a homályos va- leszek, hanem jócskán el is vétem anyagod, köteted verseit. Viszont, ha netán
lamit… És akkor a minap, valahonnan, ha jól emlékszem, Belgrádból jövet, nem vétem el olyan nagyon, ha netán egy kicsit is eltrafálom, az nekem már
hátulról érkeztünk a bumerángforma Palicsi-tóhoz, és egy sosem látott, elke- éppen elég lesz ahhoz, hogy boldogsággal töltsön el.
rített tanyaudvarban szép, nagy szamárcsordát pillantottunk meg…
Palicson, 2019. április végén, szeretettel, Tolnai Ottó
Igen, küldeményed olvasgatva, máris ujjongva állapítottam meg, végre egy
eredenden naiv lélek, egy költ. Amilyet mindig is kerestem. Mert éppen a
naivitás lett ismét nagyon fontossá számomra, mint volt valamikor a hatvanas
évek legelején, Homorú verseim idején (csak most látom, a homorúság ép-
pen a naivitás megnevezése szeretett volna lenni). Volt egy jelents regényíró
barátom Újvidéken (Handke Nobel-díjra ajánlotta), Aleksandar Tišma, aki
egyszer azt mondta nekem, nem szereti a költket. Miért, kérdeztem. Mert
naivak, mondta. Azóta több évtized múlott, és immár csak a naiv költket
szeretem.
Miközben Bergsonnál valamiféle elméleti igazolását is megtaláltam e
gyöngémnek. A filozófia, mondja, nem egy rendszer megszerkesztése, hanem
egy döntés meghozatala, attól kezdve naivan szemléljük magunk körül és
magunkban a világot.

6
I. Nehéz csomókba
Kint játszanak a gyerekek

Arany bojtjait hajtogatják az égnek,

megfésülik a viharokat,
várat építenek tiszta csöndbl,
bevágott szél levelekbl,
csákót raknak egymás fejére,
amikor megszólal a cseng,
megmossák szép kezüket,
és egybepakolják a sok játékot,
a saját hangjukat is félrerakják,
csak állnak ott meztelenül,
és a nap bebújik a brük alá.
Bebújok én is, mert gyerek vagyok,
fiatalabb az óvodásoknál is,
de öregebb, mint az id,
a bölcseknél is öregebb,
és úgy meg tudom szaggatni
a színezket, de a nagy betonházakat is,
hogy kidl bellük minden mocsok,
a felnttek összehordott piszka,
a mosdatlan lépcsházak
elférnek a tenyeremben,
de parány vagyok, mondom,

11
 olyan parány, át sem lépem Jakutföld
a kis pocsolyákat,
csak beléjük gázolok,
hogy felborzoljam a fölém tornyosuló házak képeit. Jakutföldön mínusz 67 fok van,
egy bácsi a szakálla alól árulja a halakat,
átjárogatok szagolni azt a bácsit,
fagyott keze alá terelgeti a szürke halakat,
a bácsi langyos cigiszaga
és a halak együttes tánca
horgokat akaszt a hideg áttetsz fejébe,
a jakutföldi halászok
az olvadásra dobják
fehérszepls hálóikat,
befagyott bárkákon dörömbölnek
ráncos kezeikkel.

12 13
 Megfeszítették!
Megfeszítették a lányokat, omló vérük szántja
a tölgyfakeresztet, vérvirágok sokaságát,
bodzabokor ágyékuk alól röpködnek
anyjuk siralmai, mint hajnali fecskék.
Megfeszítették a bánatot, horpadt háta betakarja
a meleg cédrusokat, a szlk kacér hajtásait,
húszéves borostám szúrja a templomeget.
14
Tél van
A szánkózó gyerekek piros sapkájukba
dugják a megfagyott hegyeket,
összetört a Nap a lábam alatt, azon csúszkálok
akár egy darab kék golyó – Napból bucskázó kék golyó –,
hüttemeleg csorog az orromból,
az osztrák kisgyerekek félsuta els lépései,
zoknit húzok a lábaikra,
gyapjúbojtos sízoknit pici síléceikre,
a megzavarodott felvonók
szerelmesen néznek puha nyomaik után,
minden reggel tányérukba rakok
a hegybl egy darabot,
gzbe pároljuk és ujjacskáinkkal
rávajazzuk a reggeli gránátalmahavat,
délutánra felnövünk és
borosüvegekbe pakoljuk az eget,
piros-ropogós beszélgetésbe
andalítjuk a barátok fázós grimaszait,
az Alpokban egy hét alatt felnttem,
kék golyókat ültettem a hókristályok szemébe,
ezért különbözik minden hópihe,
hétmilliárd hópihét neveztem el csak egy délután,
15
 tél van, kis ablakok szorítanak befelé
– hideg rácsokba szorított ablakok,
ki merészkedne ki magából,
ki nézne keresztül egy pillanatig hideg kásaszemeimen,
csak egy kicsit megnyugodni a tél fagyos szilánkjaiban.
Csak tél.
Egy mély harangkondulás,
a kertben két fagyott gerlice,
a szívükbl kipattanó utolsó
meleg párák az  szívdobbanásai.
16
Nehéz csomókba
Nehéz csomókba bolondult gondolataimat
úgy teregetem ki nektek,
mint a harmatos fényeket nagy viharok után.
Azt mondják olyan vagyok, mint a korai József Attila,
de nem tudják, hogy a bennem folyton zsibongó igazság lelke
már rég beágyazta magát az emberekébe,
és mióta csak élek, viaszbábukat gyúrok a napsugarakból,
meg magamba szelídítgetem
az amúgyis szelíd járású ösvényeket.
ket hallgassátok,
nem véletlenül suttognak
az arramenknek a férfiól,
aki mások szívébe hajlította a villanyokat
és az rbe mosta szennyesét,
az asszonyok sütjébe csillagokat rakott,
hogy mindig friss sültekkel etessék gyermekeiket.
17
 Ne ijedjetek meg bennem a drágakövektl,
lépteitek alá szórom, akár a puha bársonyt,
építsetek belle városokat a szidalmak ellen,
mások kárán ne szépítgessétek, én majd feldíszítem,
arany ajtókat aggatok rá a nyárba,
meg hozzám vezet
egyenes kápolnát.
Jegyezzétek meg,
engem nehéz csomókba bolondított az Isten,
reggel óta bogozgatom, ami az enyém,
nyugtalanságomban nem is férek meg magamban,
lábam után húzom a hamis dolgokat,
elgörbítem, ami egyenes, és kiszínezem, ami fehér,
örökké csak teherbe esett
gondolataitokat nyúzom félt szeretettel.
Percenként szétgurítom amim van,
vízszerelk csövei kallódnak a zsebemben,
annyiféle mesterséget látok,
mégis csak részegen prófétálom
a hajnal szemembe botlott fényeit.
18
Percenként leltározom, amim van,
két hétig meleget dobáltam a lakásokba,
falakba törtem a forró vizeket,
tél óta melegednek benne az iskolások,
nem is tudják, mennyi mosolygást festettem a padjaik fölé,
szlknek írtam jókedv verseket,
nedves és duzzadó fürtökbe foglalnak ha látnak,
ne is keressetek jobb zamatot
szépen megkapált hangjaimnál.
Egymás után tobzódó szavaimban
szemlélje vagyok saját magamnak,
folyton ellentmondok neki,
hogy leverhessem az agyamban ragadt csillagokat.
Egyre megy, hogy miket mondasz nekem,
kulcsaimmal bejárásom van a legszentebb helyekre,
máshogy nem írhatnék emberekrl,
akik magzatvízzel mossák a fogukat
és halottnak tettetik az utcákon hagyott hangjaikat,
nem mondtam még, hogy téged locsolgatlak
minden kiszáradt pillanatban?
19
 Ki?
Szarvasbrbe álmodjuk magunkat,
az erdk belsejét kifordítjuk vizeikbl,
hogy csillagmorzsákkal etessük
a lassan már 8 milliárd embert,
egyesével lefektetjük magunkat
a szarvasok jármaiba,
áttelelünk szénás búzaszemekbe,
de ki varr szelídséget agancsainkra,
hogy ne kelljen minden nap
tiszta kölessel felszórni
a mindig üressé váló tányérokat
és megpucolni a térdünkig dagadó szarvasürüléket.
20
Kierkegaard
Szomorú homlokú ráncaid most teregeted
Koppenhága fölé,
Dánia tereit szórod a reggeli zaccban,
szke szemöldököd olvassa a fiatal szarvas,
téged szimatol a pipázó vadász karcsú kutyája,
a szoknyás nk pedig gallérodba hajtogatják
a mindig friss és Isten elé hajbókoló gondolataidat,
mennyire szép szemed alatt
a csak tegnap érlelt filozófia,
ha megfogod a kezem magammal viszlek az Isten elé,
talán nem utasítja el arany és barna fodrainkat,
talán meghallgatja az el nem csituló kiáltásokat,
vagy meg is szeret minket,
és akkor hárman kotorászunk majd
cérnára fzött szavaidban,
hogy súlyos falak között
téglát hordjunk egymás szívébe.
21
 Isten
Az Isten egy kisfiú,
reggel vasalt ingben kel,
meleg kenyérbe vágja a szívét,
az anyukája nem szereti,
ha a határba kiabálja törékeny
és szalmaszín álmait,
néha felemészti a szomorúság,
de mostanában már kávét adnak neki,
és fut, hogy elkezdje a felnttek álmait.
22
A Sztalker
A Sztalkerek feladata,
hogy másokban felpolcolják
az istenkarókat, összetörjék
a lélekmérket és a bugyuta verseket,
a Tarkovszkij túl messzire merészkedett,
hogy kisajátította, st, felmagasztalta a szke szenvedést,
Krisztusokat filmezni két óra hosszat biztosan szomorú,
amiatt a film miatt szomorú egy egész nemzedék,
újra kell rendezni a Sztalker végét,
nevet kislánnyal és szerelmes feleséggel,
akik nevetve borotválják az Isten szke hajszálait.
23
 Rick Nagyapja vagy az egésznek!
Halljátok?
– Az én nagyapám a csillagoknak és az égnek
Várj, Rick! Szemöldököd alá férnek feketébe virradó halmaza,
hosszú pillantásai a Napnak, sárga fogaiba táncol a Tejút meg a véres éjszaka,
és az r zománcos gödreinek, – látod? – rült nevetéssel kel a hajnal, megint rád talált
vigyél hát magaddal rozoga, valami barkács, félkész találmány felett,
vén hajódon, a Tejútba boronált mert gondolatban csak a galaxisok szívét öltözteted
színes gázok közé, hadd barátkozzak én is könny, lenge ruhákba,
titánok eldobált játékaival: poros és jégbehtött egyetlen unokád félszeg
kugligolyóikon száguldjunk egymás ölébe, és holdkövekkel ékes együgy homlokába.
hogy ne fájjon annyira a légüres tér,
ne fájjon, hogy rültség mások után ordibálni
a szívünkben még kéken és zölden gomolygó
Föld nev bolygót, ahol kekszet tömsz a számba,
meg a kozmosz frissen csöpög porait,
hogy mindig részegek legyünk,
sose tudjuk, mi vár majd ránk,
ha egy pillanat alatt szemed zöldköves ködein át
más valóságokba lépkedünk.

24 25
 Picasso
Kalapod alá szeded a pávatoll eget.
Tröd éle a hold, zord gyilokba hogy fér
Vénusz e kedves pillantása? Nem tudom.
Csak állsz ott, vásznadba tördeled
az ég darabkáit; a saját szemed csorgatod bele,
de az fekete – mondod, majd egy
szivaccsal letörlöd szemedrl az eget,
letörlöd a hajnali szél városba hordott piszkait,
csak az indiánok harsognak még a múltból,
vörös kiáltásai rád ragadtak a messzi máglyák melll,
mokaszinok melll orrodba szívtad az akrilszagot,
a csüng fokhagymákat a tegnapi maradékból
a melledre tzted, és csak állsz ott, vagy ülsz,
teljesen mindegy, angyalok fehérítik az arcodat.
Angyalok fehérítik az arcodat,
kiáltásodban elférnek a saját dolgaid,
a görbeorrú fák, a zöldgombos zivatarok,
gyilkos robotok harcolnak Koreában,
a politika átkötve sárga masnival,
26
csak ki kell köpködni a zongorákat,
a nap szúrós sugarait át kell ragasztani
négerek sötét szájával, cigarettafüsttel,
a formák dermedt széleit meg ki kell színezni,
igazából csak kimázolni,
befelefordult arcaid különös ecseteivel.
Igazad van, mint Jóbnak,
gombócméret fekélyek vannak az arcodon
de igazad van, és igazabb vagy a lányoknál,
akik siratják a szerelmet,
mert te vagy a szerelem,
és a lányok szomorú virága is te vagy,
csak közben át kell rajzolnod
a Csendes-óceánt meg a piramisok csúcsait,
nincs idd virágokat ültetni,
vagyis idd az van, csak narancsokat dobál
a háborúkra, és gyermekeket nemz,
milliószám gyermeket, akikrl gondoskodni kell;
az Isten meg felmászott a fára
és nem akar lejönni onnan semmi pénzért,
a kedvesem már amúgy is elhagyott,
egyedül vagyok ezen a világon.
27
 Egyedül vagyok ezen a világon,
de egyedül van a hópihe is, nézd,
fehér lakását mint csinosítja,
reggelig táncolna, de már leért a földre,
sapkát akasztott a templom fejére,
az én hálósapkám minden este vérzik,
álmaimban engem bántanak a dolgok,
de a dolgok mindig hárman járnak,
és én nagyobb vagyok a dolgoknál,
három kezem van, de a szívem csak egy,
hát úgy vigyázzatok rá, burkoljátok be öleléseitekkel.
28
A fénytan
A fénytan száradó ruhákba csavarozza
a délután páncélos bogarait,
harangszóra letördelt békék várakoznak,
a fiúk épp most szerelik vissza az orgonákat,
csillagokból nokedlit kanalaznak,
de nehogy félreértsd, a számodra fontos dolgok
már elhalványultak az este szilárd bizonyosságai között,
csak a dadogás maradt meg az ágybavizelés,
tömött madárfészkekben egy napba feszül fióka,
fél óra szellztetés, virágágyások
elszökött pirosai,
az Isten benyálazott ujjai a szemeden.
29
 Keret Klub Csernus
(Boynak)

Kibontani a lemázolt falakat, a Csernus

A Keret Klubban
egymásra figyel székeinkre simogatjuk
vékony kabátjainkat,
bársonnyal telikarcoljuk fiatal homlokunk,
a Boy gömböket akaszt a lámpákra
– gömbökkel méri ki gondolatait,
fehér gömbökkel jelzi
az utat vissza magához,
a Keretben felmelegítjük a Boy ezüstszál gömbjeit,
gyertyaszál szakállát öntözgetjük folyton.
sárga olajszilánkjait, hosszanti irányban
kiszáradt ecseteit bontogatni naphosszat,
krémesek olcsó habjaiból kikenni a Napot,
ez a kettnk dolga,
úgy látni, ahogy a dolog történt,
aztán emlékezetbl melegedni, az pár ezer forintból is kitelik,
a Csernus disznózsírból festette a legjobb képeit
– zsenge tavaszi zsírból kibontani a zöld metél színeit –,
a képei ezért olyan melegek,
rá kell öblögetni harminchét fokos nedveidet.

30 31
 Naptartály Amikor látlak

Vízbe akasztott szomorú szemeid Utolsó, végleg leszakított égdarabjaiddal,

– kezdenéd 3 évvel ezeltt a verset, a kezedben szlkkel tömöd a lyukakat,
akkor nem bírtad a folytonosság szurkálódását, színtelen, szimulált, fehér bárányok szemét
ma már boldogan írnék modern lányok szeplire, fénygalacsinnal, hasonló méret
(in general megfog egy-egy lány), leolvadt agyaggal a szád-szemed szélén,
a dopaminkészletemet az egekig facsarják, kigereblyézni a nem látottakat
na persze nem úgy, ahogy a National Geographicban olvastam, a könyvtárak, múzeumok, szke hajadból,
hanem inkább engem facsargatnak és gyrögetnek, bevetni muskátlival az egészet,
hogy végre kifakadjanak a szívemben bimbózó bogyósgyümölcsök, kendzetlen mosdatlanságot, gyümölcsöt,
kortyolj bele a melletted zubogó naptartályokba, fagylaltoskocsit, rendetlenséget,
azt hiszem 70 évesen is majd a naptartályok határozzák meg a verset, a házakat, csöndes szunnyadást,
hozzájuk méregesd kihullott fogaidat. visszavenni ingyenosztó saját magamat,
végleg leszakított égdarabjaimmal
foltozgatva az ózonlyukakat.

32 33
 Nem tudják

Sátrat nyitnak a Napra,

fészek tojásokkal imádkoznak
a kövér rubintok édesanyjához,
hogy még érezni szeretnék a fiatal
és szerteágazó kincsek szaporodását.
II. Kiszáradt csillag

Nem tudják, hogy a szív már

régen kifehérítette az ágyukat,
és meleg szerszámokkal házat épített
a mindenkinek fenntartott rétek közepén.

34
Szilánkok

Laptop fölött, kicsavarodva, egyedül.

A szobában egy nehéz, fekete szék.
Néhány ruhadarab az utazásból.
Verset írok. Nem megy.
Ki tudja magát kihúzni egy fáradt nap után?
Az ágy fölött egy összeszáradt napraforgó.
Nem tudom kié, vagy, hogy hogyan került oda.
A magányon nem segít a vigasztalás.
Egy pohár édes bor a vacsora mellé.
Kihúzom a borból a sárga szálakat.
Töltök, a pohárba finom vonalakban esik a víz.
Szilánkos. Marja a számat, nyelvemen piros sebeket hagy.
Felemelem, nézegetem. Szilánkok hullanak az aljára. Kiiszom.

37
 Együgyű
Azt kéri, hogy olyan legyen, mint Krisztus.
Nem tudja, mit kér. Amikor alszik, tüzes szenet raknak a torkába.
Azt köhögi fel reggelente. Vért és egy kis alvadt vizet.
A szén folyton égeti a torkát. Abból születnek a versek.
Tele vannak szénnel, csomós vérrel és vízzel.
Nem lehet ket elolvasni. El vannak maszatolva.
Érthetetlenek. És fleg forrók.
Olyanokat mondanak, amit a régi idkben mondtak.
Amiért halálra ítélték az embert.
Amiért felakasztottak, vasra vertek és agyonlttek.
Csak régen ez a hóhérok feladata volt.
A rendröké, a poroszlóké, a zsidóké.
Verseiben önként megy hóhérjaihoz.
Az évek során már igazi tapasztalata volt az akasztásban,
vasra verésben és az agyonlövésben.
38
Kiszáradt csillag
Felkel és megmossa a fogát.
Fehér köpetében vizsgálja a buborékok lassú halálát.
Ma oldott hangulatban van.
A kávéfzt régóta ismeri. Meleg, csorgatott arany.
Pont, ahogy szereti.
Az erkélyen megenged magának egy cigarettát.
Nyelve alá fogja a szelet, a madárillatot.
Kedve támad a sétához.
Kutyatejcsokrok, napsütés.
Ezt szereti. A kellemes 22 fokot. A tavaszt.
Nincs gondja semmire. Az úton egy tetem.
A halállal nincs baja, de a fájdalomtól tart.
A tetem összetört, amorf alakja nem engedi tovább.
Órákig ott van, mire rájön, hogy mihez is kezdjen.
A megszokott dolgok nyugtatják meg.
A film, a kiadós ebéd, a sör.
Azt nagyon szereti. Ahányszor iszik,
a József Attila-sor jut eszébe:
„habzó éggel a tetején.”
A habzó eget szereti. És a mámort.
A mámor mindig felüti a növényhatározót,
amit még kiskorában lapozott.
39
 Gesztenye, tölgy, makk, vadalma.
Ezeket érzi a szájában. És az els csókot.
A tömény mást jelent. Az komoly.
A tömény fellazítja a termés kemény burkait.
Megpucolja a betont is, a házfalak nehéz téglarakásait.
Ott be lehet látni a nk szoknyája alá.
De mindig csak csontvázakat lát,
aszott illatok járják be az orrát.
Akkor baszni akar. Kiverni.
Vagy hogy neki verjék. Belebetegszik.
Utána egy hétig csak farakásokra gondol.
És búzavirágra. Az segít.
Síelni szeret. A hegyek felvillanyozzák.
A repülk. A bogáncs a ruháján. A költészet.
Szeretlek! – Ezt mondja a lánynak, aki pont a szemébe néz.
Szemei kiszáradt csillagok.
Rugókra szerel néhány szál virágot.
Ki-be ugrál a lány szemében a virágos csillag.
40
Jövő
Sokat tudok a jövmrl.
Tudok a szenvedésrl, a kínhalálról,
a részletek tisztán a szemem eltt.
Anyám fájdalmai rettenetesek lesznek.
A barátaim nem tudnak majd mit kezdeni a halálommal.
Nem fogják érteni. Senki sem érti az én jövmet,
csak az én apám.  majd betakarja a sebeim.
A napjaim meg vannak számlálva.
Úgy tudom ezeket, mintha olvasnám.
Nem kell megtanulnom a dolgokat, azok alakulnak hozzám.
Hozzám igazította az állását a csillag is.
Nem az én érdemem. Apám rendezte így.
Apám félelmetes apa. Nem én félek tle.
Csak azok, akik nem értik.
Szülinapomra kaptam tle a szenvedést.
Azt mondta ez a lehet legnagyobb ajándéka.
Az ágyam fölé akasztotta.
Királyokat küldött, hogy meglátogassanak,
és elhozzák bölcsességüket.
A pásztorok meleget hoztak.
Ezek az én földi barátaim. A bölcsesség és a meleg.
Ruhámban hordom ket, a szívem fölött.
41
 Jézus rózsaszínben Lázár

A kereszt felszakítja a horizontot. Aztán valaki szólít.

Szürke kmorzsalék fedi a talajt. Megdermedek,
Az ég sötétlila rongy. de nem ijedek meg.
Jézus szótlanul néz. A hang felvillanyozza az érzékszerveim.
A szög fölött lüktet a húsa. Testem áttetsz,
Izzadt, lucskos háta vizsgálom magam.
hozzátapad a fához. A máj, a vese, a tüd tisztán látszik.
Anyja és János áll ott. Aztán azok is elfehérülnek.
Ertlenségemben Akár egy angyal.
csak sziluettjüket látom. Fénykörívek, fénynyalábok.
A fekete vonalak összeolvadnak. Szemem helyére csillagok.
Rózsaszín pötty a messzeségben. Lábamra szaruhártya.
Azzá szelídül a világ. Fényátereszt ruha.
Letakarja az arcokat, a palotát, Jeruzsálemet. Zsírpapír.
Napfoltok a homlokomon.
Sárga zsírkrétákból a szám.
Nyelvem tz.
Vékony gyertya a gerincem.
Folyton ég.
Kályhák a szívembe.
Búzakalász gyújtósnak. Rubint bánya a kezembe.
Felkötöm az éjbe.

42 43
 Világosodik.
Felzaklatnak a fények.
A folyásukkal, a melegségükkel.
Az ágak végére ragadt fehér cseppekkel.
Hátul egy vakolatlan, szürke ház. Ráborul az ég.
Körbeölelem fénnyel. Kivakolom. Berendezem.
Életre keltem.
44
Nem bírják fényemet
Meztelen vagyok, térdelek. Elttem egy csenevész fa.
Hat angyal néz le rám. Az élet angyalai. Én vagyok az élet.
Talpam alatt megelevenednek a kertek,
megkékülnek a vizek, ha arra járok.
Ki más szakítaná le a bóbitákról a fényt?
Le sem veszik az angyalok szemüket rólam.
A távolban mély énekhang.
Szk a koporsó. Megtartja a fa a teret.
Horpadt test. Szétvert, sebesült.
Hajam hátravetve. Véres.
Alám terítve egy fehér lepel.
Hólepel. Kristálylepel.
Testem gyémánt, szemem rubint, homlokom üveg.
Nem bírják fényemet.
45
III. Mindig kivirágzik
Mindig kivirágzik

A kocsi platóján a citromfa,

virágosbolt a fényben,
sikátorok egyenes vonalai,
hogy ott összpontosul
a jelenléted,
mint a mediterrán hangulat:
mindig kivirágzik.

49
 Ki mondja ki végre Bizonyosság

Ki vár a harangszó áztatta csöndben? Már rég ki van mondva, hogy.

Kicsoda a világ hátán a napsütés? A fenykre vizes hó tapad.
Ki az, aki lenyeli a napsütést? Az üres házak tele villanyfénnyel.
Ki az, aki kirakja a gyerekeket fázni?
Kicsoda a világon botorkáló fájdalom?
Ki imádkozik értem?
Ki imádkozik értetek?
Ki mondja ki végre, hogy.

50 51
 Elbírja Várj

a napi 30 cm Várd ki azt a keveset,

friss havat, ami jutott.
ami mostanában esik Délben egy forró tányér leves
a völgybe, ahol és egy pohár sör
új emberek fordulnak meg, maradványai
hogy kidobálják az álladon.
az erkélyrl a csikkeket, Ha kinézel az ablakon,
és ugyanúgy elszenvedjék mégis feltöltenek a fények.
az egymás,
de legalábbis a saját
jelenlétüket,
azzal a tudással,
hogy nem hiába
utaztak több ezer kilométert.

52 53
 Under the pressure Val d’Allos

Néhány sör, Súlyos, mértani formák,

az aznapi síelés egy mérnök feljegyzései
kiteregetett a megfoghatatlanról,
maradványai, ami most 30 méter magasból
egy nagy adag krumplipüré a lábaink alatt hever.
– megvendégelni egymást,
dolgozik benned
az egész nap,
ami ilyenkor az egész életed:
piros hússzeletek
a serceg olajban.

54 55
 Fehér fogsorral Flasztergyöngy

egészséges lejtkbe harap, Kavicsos, morzsalékos,

már nem kell neki a szádban mégis
a sok huzavona, leválik a flaszter,
állást foglal kineveled a csillogó
a nehezebb dolgok mellett, gömböcskéket,
a bezártság törékeny a flasztergyöngyöket.
üvegmadár.

56 57
 Akkordok Nem kell

Paplanfehér  se, meg amaz se,

hiúság. csak néha,
Törékeny ágyak alatt hogy átölelj mindent,
alszol örökké. egyetlen, tétova
hiányérzettel.

58 59
 Tartalom

Elszó (Tolnai Ottó) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

I. Nehéz csomókba

Kint játszanak a gyerekek . . . . . . . . . . . . . . 11

Jakutföld . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
Megfeszítették! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
Tél van . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
Nehéz csomókba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17
Ki? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20
Kierkegaard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21
Isten . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22
A Sztalker . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
Rick . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24
Picasso . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26
A fénytan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
Keret Klub . . . . . . . . . . . . . . . 30
Csernus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31
Naptartály . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32
Amikor látlak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33
Nem tudják . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34
 II. Kiszáradt csillag

Szilánkok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37
Együgy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38
Kiszáradt csillag . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39
Jöv . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
Jézus rózsaszínben . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42
Lázár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
Nem bírják fényemet . . . . . . . . . . . . . . . . . 45

III. Mindig kivirágzik

Mindig kivirágzik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49
Ki mondja ki végre . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
Bizonyosság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51
Elbírja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
Várj . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
Under the pressure . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54
Val d’Allos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55
Fehér fogsorral . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56
Flasztergyöngy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57
Akkordok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
Nem kell . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59

63
Napkút Kiadó Kft.
1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.
Telefon: (1) 787-5889
Mobil: (70) 617-8231
E-mail: napkut@gmail.com
Honlap: www.napkut.hu

Szerkeszt: Süt Csaba András

Tördelszerkeszt: Szondi Bence
Borítóterv: Pataky Zsófia
Nyomdai kivitelezés: Érdi Rózsa Nyomda

ISBN 978 963 263 847 8