Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 10

Khálok könyve

(http://magus.rpg.hu)
http://magus.rpg.hu)
1., A faj eredete hímek majd' mindegyike megpróbálkozott a
feledésbe merült rituálék felidézésével; de
A khál faj eredetérıl nem sokat lehet tudni - csupán ketten leltek rá az ısi útra. Belsı
tevékenységük leírására egynémely népek harcok ideje következett - a végsı leszámolás
esetenként több ezredéves legendáira, és idején már a Második Birodalom is hanyatlani
démonokra támaszkodva próbálkozhat a kezdett. Ezután próbálta meg csak ennek a
történész. Annyi mindenesetre biztosra vehetı, Birodalomnak a figyelmét maga felé fordítani
hogy - sok más fajjal együtt - a Démonikus Ó- az ekkor már 384 éves Idézı H'Raahgr (a belsı
birodalom uralkodó (mágus-nemesi) osztályát hatalmi harc gyıztese), de megelızte a
alkothatták egykor (errıl leghőbben az általuk nıstények felkelése; innen számítva
rabigába kényszeríttet démonok tulajdonképpen máig él a matriarchátus
tanúskodhatnak). A Doranban végzett rendszere, de ez már csak puszta formalitás: a
kutatások tanúsága szerint viszonylag korán, nıstények tisztelete tartja életben, nem a
az elsı Birodalom széthullásakor távoztak hatalmuk.
Ynevrıl - azaz...
Nos, igen, a khálok újra megjelentek Ynev 2., A faj jelene
földjén.
Otthonuk Khag, a Haza, a Déli Hegység egy
Az Ó-birodalom széthullását az arisztokrácia voltaképp nem is létezı hatalmas völgyében
lassú degenerációs folyamatnak látta (tehették; terül el. Magát a völgyet kiszakították Ynev
a fokozatos visszaszorulás több száz évet ölelt valóságából - az egyetlen összekötı kapocs az
fel az Elsı Birodalom történelmében); ez ellen Uohro-Athrar, a mitikus földalatti folyó; a khál
úgy próbáltak védekezni, hogy igen komoly mitológiában a Túlvilág evilági kapuja. Elıtte
mágikus erıfeszítéseket tettek a hibák meg mindig ır áll; ırzi a völgyet a holtaktól (ez
nem történtté tételére - igen, képesek voltak persze merıben szimbolikus, de a khál
ekkor paradoxonok (más néven: idıdémonok) kultúrában nagy megbecsülésnek örvendı
uralására. A módszer ideig-óráig mőködött: tiszt). Vulkanikus eredető, melegviző tavak
mindaddig, amíg az egyre durvább biztosítják a meleget, a környezı hegyek
idıtöréseket kezelni (elfedni) tudták. Aztán… csúcsairól leolvadó vizet pedig a sok hegyi
Aztán megrázta magát a Kígyó (köznapibb patak szállítja a Völgyön keresztül egyenesen
nevén: az Idı). Nem ébredt fel álmából; de az Uohro-Athrarba. A Völgy élıvilága
közel járt hozzá, veszélyesen közel. Ám ennyi megfelel egy mérsékelt övi erdıének, holott a
épp elég volt ahhoz, hogy a Birodalom, Déli Jégmezı sarkán található; ezt a
hatékony és kártékony szövetségesek híján, vulkanikus eredető tavak melege biztosítja,
összeomoljon. A katasztrófát túlélı mágus- mely nem tud elszökni a környezı hegyek - és
nemesek a legnagyobb veszteségeket szenvedı részben a mágia - miatt. Az érceket felszíni (!)
khálokat okolták a történtekért - a Birodalmon fejtéssel nyerik a hegyek lábánál - fıleg vasat,
belüli faji ellentétek pedig elegendınek és egy-két színesfémet; ezüstöt használnak, az
bizonyultak egy ritka összefogáshoz. A aranyat ismerik. Házaikat kıbıl és fából
mészárlások elıl az egyébként is szők elit egyaránt szívesen építik.
tagjai visszamenekültek oda, ahol - legendáik
szerint - fajuk hatalma a legfényesebben Hitviláguk furcsa. Nem hisznek semmilyen
tündökölt: Ynevre. Varázshatalmuk felsıbbrendő lényben, csak a démonokban -
segítségével megalkották Khagot, az Új Hazát - ám ez közel sem azt jelenti, hogy
hogy aztán annak rendje és módja szerint démonimádók lennének. Sıt! A khál vének
visszavonuljanak, és tudásukat fiaiknak (no és (Raaiarh-ghrohre - Bölcs, Aki Ismeri A
persze fiaik fiainak) adják tovább. Ekkor Veszélyt; ezt a tisztet csak hímek töltik be)
alakultak ki a törzsek; és innen számítható népük megvédelmezését, a démonikus erıkkel
varázstudományuk fokozatos hanyatlása is. való harcot tekintik utolsó - s talán legnagyobb
- harcuknak. İk látják el az oktatói feladatokat
A Második Démonikus Ó-birodalom hatalma a is. Az ehhez szükséges ismeretanyag
khálokat is megkísértette. A hímek némelyikét elsajátítását már akkor megkezdik, mikor
- nyilvánvalóan az erre fogékonyakat - különös fakulni kezd sörényük; így mire kifordul
álmok kísértették; késıbb ezek az álmok egyre kezükbıl a ghon, már maradéktalanul képesek
valóságosabbá torzultak; és újra felütötték feladatuk ellátására.
fejüket a démonikus szekták. A megkísértett
szerepet, pusztán azért, mert ık az anyák, az
utódok felnevelıi; a hímek gyermekeiket csak
5 éves koruk után, az anyjuk jelenlétében
kezdhetik okítani. A hímek tisztelete a
nıstények felé teljes: tisztelik ıket egyrészt nıi,
másrészt szülıi voltuk miatt. Egy khál hím
számára nagyobb szégyen nincs egy nıstény
megbántásánál - és ilyen helyzetet a nıstények
nem provokálnak ki, mert - mert minek? A
hímek feladata a vadászat, a család ellátása és
védelme.

Khálok – Karakter

A khálok külsejükben két lábon járó


nagymacskára emlékeztetnek. A hímek jóval
magasabbak és erıteljesebb testfelépítésőek,
mint az emberek. Átlagos testmagasságuk két
méter feletti, de nem ritkák a két és fél méteres
példányok sem; testsúlyuk 140-200 kg között
mozog. Barna bırüket testük túlnyomó részén
világos- vagy sötétbarna, ritkábban fekete,
vagy egészen fehér, csillogó szırzet fedi,
sörényük (ápoltsága alapján hajnak is
vélhetnénk) hollófekete. Arcuk az emberi arc s
a nagymacska pofájának harmonikus
keveréke. Szájukban tőhegyes tépıfogak
sorakoznak, borostyánszín szemük mintha egy
ragadozó szembogara lenne. Irdatlan, szırös
Kultúrájuk nehezen rokonítható bármelyik mancsuk ujjai kiereszthetı karmokban
ynevi kultúrával. A matriarchátus alatt végzıdnek; farkuk egy oroszlánéra emlékeztet.
felgyorsult az egykor mágiája által nagy faj Fürgén és ügyesen mozognak, játszi
hanyatlása; bőverejük híján pedig - bármily könnyedséggel ugranak helybıl négy-öt
furcsának is tőnik - a khálok asszimilálódnak métert, vagy zuhannak tizet. Csontozatuk
környezetükhöz: egyre közelebb kerülnek sokkal többet elvisel az emberénél, erejük
egyfajta hiper intelligens csúcsragadóhoz, minden képzeletet felülmúló. A khál
mind testi, mind szellemi értelemben. Nem is nıstények valamivel alacsonyabbak és
hanyatlás ez, mint inkább alkalmazkodás egy könnyedebbek a hímeknél, de még így is
megváltozott természeti környezethez. Talán felülmúlják az embert. Magasságuk ritkán éri
mindezek fényében érthetıbb, hogy az el, de általában megközelíti a két métert,
írásbeliség teljesen kiveszett kultúrájukból; testsúlyuk 100-140 kg, szırzetük általában
noha viszonylag könnyen és gyorsan meg világosabb a hímekénél.
tudnának tanulni írni és olvasni, erre Khagban
Játéktechnikailag:
nincs lehetıségük. A legendáik, ismereteik,
rítusaik és meséik mind szájról-szájra • a legnagyobb távolság, amelyre ugrani
terjednek; ami elfogadható képesek teher nélkül, hímeknél
kompromisszumnak tőnik annak tükrében, vízszintesen 7 méter (ez vetıdést
hogy az idézı mágiához elengedhetetlen csak jelent), függılegesen 3.5 méter
az írásbeliség. Másik meglepı vonása a (talajszinttıl számítva; tehát effektíven
kultúrájuknak a nıstények rendkívüli szerepe. 1 méterrel feljebb kapaszkodhat meg a
Az elsı Matriarchák megkezdte irányvonalon mancsával); a nıstényeknél 8, és 3.5
halad most is a khál társadalom (a Matriarchát, méter. Az MGT minden pontja 0.5
mint tisztet persze késıbb eltörölték): méterrel csökkenti mindkét értéket; a
voltaképpen kettıs társadalomról kell szót csökkenést a Nehézvértviselet
ejtenünk. A nıstények töltik be az irányító képzettség nem befolyásolja. Az MGT-
be a viselt fegyver és az egyéb terhek (a klasszikus lovagi erkölcskódex) szinte
is beleszámítanak (telepakolt hátizsák, hibátlan megfelelıje a khál becsületkódexének.
stb.) [A viselt fegyver MGT-jét a Codex A lovagi eszmény testesíti meg egy khál
alapkönyvben keresd, vagy a számára mindazt, amivé válni szeretne; ha ez
Szerintünk… rovatnál] megadatik neki, becsületben és lovagi
• a zuhanás okozta sérüléseket 4 helyett erényekben megszégyeníti a legkülönbnek
12 méter után szenvedik el (nıstény: tartott lovagokat is. Ezért a kiváltságért még
11 méter); a viselt MGT duplájával saját harcmodoráról és fegyvereirıl is hajlandó
csökkenti ezt (pl. láncingben már csak lemondani; de a vérteket rosszul tőri (általában
10 méter, teljes vértben, pallossal 4 egy mellvérten kívül semmit nem visel, bár
méter; 4 méter alá nem csökken, csak akadnak kivételek.)
extrém körülmények között - pl.
harcmővész kezei alatt… J ) Képességek:

Választható jellem: A khál faj módosítói: Erı +3, Állóképesség +2,


Gyorsaság +2, Ügyesség +1, Egészség +3,
Csak Élet, Élet - Rend, ritkábban Rend, vagy Intelligencia -1, Asztrál -5 (!)
Rend - Élet. A Halál és a Káosz jellemvonás
soha nem szerepelhet egy khál jellemében; Életkor:
pont ettıl fordultak el. Ez alól sem JK, sem
NJK nem lehet kivétel! A khál átlagos életkora mintegy fele-
kétharmada az emberinek, azaz legfeljebb
Választható kasztok: negyven, ötven esztendı.

1., Khál harcos Különleges képességek, és megkötések:


Teljesen egyértelmő, miért; a khál karakter • Kifinomult ösztöneiknek
alapvetıen a harcos alkasztba sorolható be a köszönhetıen megérzik a rájuk
legkönnyebben. Ráadásul e kaszt elég leselkedı veszedelmet, bármilyen
sokoldalú ahhoz, hogy valódi khál egyéniséget formában nyilvánuljon is meg az; a
alakíthass ki belıle. veszély forrását, mibenlétét, és irányát
persze nem tudják meghatározni, csak
azt érzik, hogy baj van. Az esély 25,
életveszélyben 50 százalék.
• Hallásuk és látásuk kétszerese az
emberének, szaglásuk olyan éles, mint
az udvari orké, de egy khál soha nem
szimatol nyomok felett;
nyomkövetésre nem használhatja.
• Puszta mancsuk értékei (nem kell
felvenniük az ökölharc képzettséget):
TÉ: 20, VÉ: 20, Sebzés: K6
• Minden khál képes két kézzel harcolni,
két egykezes fegyverrel (legkevesebb 2
támadás körönként). Ennél nagyobb
(kétkezes) fegyverek forgatásához a
kétkezes harc képzettséget fel kell
vennie.
• Ordításával képes megvadítani az
állatokat - ez alól csak a legjobban
idomított csatalovak és egyéb harcra
idomított állatok képeznek kivételt.
• Vadászösztöneik, gyakorlataik és
képességeik révén Ugrásra,
2., Lovag Lopakodásra, Mászásra és Esésre
Minden khál álma. Az Élet és/vagy a Rend +30%-ot, Rejtızködésre -10 százalékot,
szférát képviselı lovagrendek becsületkódexe
Zárnyitásra és Zsebmetszésre -90 rokonítható; ilyen formai letisztultság ma már
százalékot kapnak - ha tanulják. nem fedezhetı föl a tradíciók között - stílusuk
• Asztrálisan erısen sebezhetıek: a hatékonyságot, és nem a forma tökéletességét
minden asztrális varázslat, diszciplína, keresi.
és egyéb mágikus/félmágikus hatás
+20-al nagyobb erısséggel hat rájuk Ghon, a Szarvkard: TÉ: 15, VÉ: 25, KÉ: 10, Sp:
• Minden khál számára tiltottak az K6+3
alábbi képzettségek: Alkímia, Élettan, Kétkezes fegyver; forgatható egy kézzel s, de
Mágiahasználat, Demonológia, ekkor mind a TÉ-re, mind a VÉ-re -20 jár.
Rúnamágia, Drágakımágia, Egyesíti a kard és a pajzs elınyeit; ha két
Hátbaszúrás, kézzel forgatják, Belharcban
Kínokozás, Kínzás, minden más fegyverrel
Méregkeverés, szemben biztosítja a
Antiss-járás, kezdeményezés jogát.
Hamisítás, Lovas
íjászat, Harci Láz Rakhar, a Tırkarom: TÉ: 12,
• Minden khál számára VÉ: 6, KÉ: 8, Sp: K6
kétszeres nehézségő Egymás mellé erısített
képzettség (kétszeres egyenes és görbe pengékbıl
KP-igényő): áll. Szúrásra és tépésre
Fegyverforgatás (csak egyaránt alkalmas, pengéi
íjak), mindkét oldalon élezettek.
Nehézvértviselet, Párosan használják.
Hadvezetés,
Térképészet, Khrga, Egykezes Szarvkard:
Vallásismeret, Pszí, TÉ: 15, VÉ: 14, KÉ: 7, Sp: K6+1
Hangutánzás, Két egykezes fegyverbıl álló
Csomózás, készlet. Míg a Ghont egy
Zsonglırködés, ellenfél esetén használják,
Hamiskártya, ehhez több ellenfél esetén
Kötéltánc, Lélektan, nyúlnak.
Mechanika, Rajzolás,
Festészet, Harak, Acélbır: SFÉ: 4, MGT:
Birtokigazgatás, 1
Színészet, Egy övszerő hasvértbıl, egy
Ékszerészet, Célzás szegycsontig érı mell- és
lapocka vértbıl, egy-egy
Pszí - használat: vállvértbıl és alkarvédıbıl
álló fém vértezet. Ezenkívül a
A Pyarroni-módszer khálok nemigen hordanak
alapfokán; azt is csak akkor, más páncélt, ezt is ritkán;
ha az asztrálja is legalább 12. kizárólag csata elıtt öltik
A mesterfokot csak a magukra, tradicionális
megfelelı lovagrendektıl sajátíthatja el; de mozdulatok kíséretében. (Ez alól a lovagi
csak ha már Tapasztalati Szintje elérte, vagy képzésben részesült khálok természetesen
meg is haladta azt a szintet, ahol kivételt képeznek.)
automatikusan megkapná ('automatikusan'
csak az alapfokig juthat el, a mesterfokot meg A khál, mint harcos:
kell vennie, nem kapja meg!) Szinte mindenben megegyezik az
alapkönyvben, a harcos alkasztnál leírtakkal; a
A khálok tradicionális fegyverei és különbségek a képzettséglistában találhatók.
küzdıstílusuk Képzettségei elsı szinten:
• 3 fegyver használata: Af
A khál fegyverek és harcmodor még a • Erdıjárás: Af
Démonikus Ó-birodalom idejébıl származnak. • Vadászat: Af
Akkor még a harcmővészetekkel volt • Idıjóslás: Af
• Úszás: Af i, stb. megmaradnak; szüksége is lesz
• Futás: Mf rá); ettıl kezdve lovagnak számít.
• Ugrás: 30% • megkapja mindazt a képzettséget, amit
• Lopakodás: 30% a lovag azon az adott szinten
• Mászás: 30% megkapna. Azokat a képzettségeket
• Esés: 30% viszont, amiket az ezt megelızı
szinteken kellett volna elsajátítani,
most képzettség-pontjaiból kell
A khál, mint lovag:
kigazdálkodnia.
A khál karakter többféleképpen válhat
• a Lovaglás képzettséget csak akkor
lovaggá. Vagy kicsiny gyermekkorától fogva
veheti fel, ha sikerül felnevelni
lovagi neveltetésben részesült, vagy valamely
számára egy olyan lovat, ami megtőri
lovagrend befogadta, és attól a ponttól kezdve
a hátán (a ragadozó auráját nem szokja
lovagi képzést kapott, de elképzelhetı az is,
meg az állat, csak ha kezdettıl
hogy lovagi erényei és viselkedésmódja miatt
szokatták hozzá; az üvöltésekkel így is
ütötték lovaggá, ám külön képzésben nem
gondok lehetnek), akkor is csak
részesült (vagy nem akarta ennek alávetni
alapfokon; a mesterfokot ki kell
magát).
fizetnie képzettség-pontjaiból.
Ettıl kezdve a karakter játéktechnikailag s
a., Csak lovagi rangja van, mert nem
lovag kasztúnak számít, tehát lovagként lép
képezték
Ez úgy lehetséges, hogy harcosként is a lovagi szintet, kap harcérték-módosítót és képzettség-
harcmodort és fegyvereket részesíti elınyben - pontot, stb. A fentiekbıl kitőnik, hogy
például, ha nem rendelkezik a tradicionális utólagos képzéssel elsajátítani mindazt, amit
fegyverekkel, vagy nem khál tanította -, és egy lovagnak tudni kell, meglehetısen nehéz
emiatt, ha akként is viselkedik, egy lovagrend és idıigényes folyamat; talán épp ezért, ha egy
vezetıi elfogadják lovagnak (lovagukká ütik). khálnak, aki lovaggá akar válni, fia születik,
Játéktechnikailag ekkor továbbra is harcos szinte biztos, hogy fiát kisgyermekkorától
alkasztúnak számít, viszont a játék során - kezdve lovagi nevelésben részesítteti.
címe miatt - lovagként kell kezelni.
c., Lovagi nevelésben részesült khálok
Természetesen bármikor részt vehet lovagi
Kiszakadt khálok gyermeke részesülhet ebben
képzésben; ekkor lovagi képzést kapott
a megtiszteltetésben. İt a lovagrend neveli fel,
karakternek számít, annak minden vonzatával
nemritkán szülıi segítség nélkül (hisz egy
egyetemben (ezeket lásd lejjebb).
khálnak harminc-valahány évesen hiába lesz
gyermeke, felnevelni ritkán jut ideje -
b., Lovagi képzést kapott karakter
Az ilyen karakter lemond ısi fegyvereirıl, és egyszerően nem él addig). Egész valója a
saját harcmodoráról a lovagi fegyverek és lovagságról szól; ha rendelkezik is apjának
harcmodor javára. Ekkor voltaképp kasztváltás tradicionális fegyvereivel, nem használja
történik, az alábbiak szerint: azokat, csak mint családi ereklyéket (és
esetenként egyetlen apai örökséget) ırzi.
• vissza kell számolni a harcértékeit 2
Minden értelemben lovagnak számítanak;
szinttel (az utolsó két szinten
kasztjukat és rendjüket el nem hagynák soha.
szétosztott HM törlésre kerül); ezt az
Csak ilyen karakter indítható már elsı szinten
új harcmodor megtanulása követeli
is lovagként!!!
meg
Megjegyzés: ha a Rend nevelt számára hátast,
• a tradicionális fegyverekre vonatkozó
akkor az ilyen karakter megkapja elsı szinten
képzettségei megmaradnak, ám sem a
a lovaglás képzettség mesterfokát.
fegyvereket, sem az Acélbır nem
használja ezentúl; ugyanez történik a
lovagi élettel és küzdıstílussal össze Khál alfajok
nem egyeztethetı képzettségekkel (pl.
Fegyverdobás, Belharc, Hamiskártya, „Kevesen tudják, hogy a khál társadalom nem egy
stb.) fajból áll. Eddig három fı típust sikerült eddig
• a Tapasztalati Szintje egy szintet megkülönböztetnem. Fı különbséget az alfajok
visszaesik (csak a szintet veszti el, Kp- színében, testfelépítésében találtam
Sajnos behatóbban nem volt alkalmam Reepek módosítói: Erı +2, Állóképesség +2,
tanulmányozni a khálokat, hiszen nem mehettem el Gyorsaság +3, Ügyesség +1, Egészség +2,
az ıshazájukba. Mindenesetre külsıre nagyon Asztrál -3
hasonlítanak az általunk ismert vadállatokhoz, de
két lábon járnak”. ( Részlet Zarba Koreen c., Scorg ( párduc ) alfaj
antropológus naplójából )
A Scorgok a legkisebb, de leggyorsabb khálok.
Alfajok leírása Testmagasságuk 180-200cm , súlyuk 120-140
kg között mozog. Villámgyors reflexek,
a., Thom (oroszlán) alfaj hatalmas ugrások jellemzik ıket. Szinte
sohasem növesztenek sörényt, testüket
A Thomok a khál faj legnagyobb termető egyszínő, sötét árnyalatú szır borítja. Párduc
ragadozói. Magasságuk elérheti a 2,5 métert is, pofájukban 3 cm hosszúságú szemfogak ülnek.
súlyuk 140-200 kg között mozog. Jellegzetes a Scorgok módosítói: Erı +1, Állóképesség +2,
sörény és az oroszlánra emlékeztetı fej. Gyorsaság +3, Ügyesség +3, Egészség +2,
Testüket barna vagy fekete árnyalatú szırzet Asztrál -4
fedi. İk alkotják a faj gerincét.
A khál karakter személyisége
b., Reep ( tigris ) alfaj
A khálok sokkal inkább megmaradtak
természeti lényeknek, mint az ember. Állati
ösztöneik sokszorta kifinomultabbak, testük
fizikai képességei messze meghaladják az
emberét. Viselkedésükben gyakran állatinak
tetszı indokok vezérlik ıket, holott
intelligenciájuk nem marad el az emberétıl. A
természetben ragadozónak s nem
zsákmánynak számítanak, ezért nem ismerik a
félelmet. Természetesen bennük is lakozik
életösztön - kifinomultabb, mint az emberben -
, de soha nem zavarja meg gondolataikat a
félelem. Egy khál is elfut, ha veszélyben érzi
magát, és civilizáltságából fakadó becsülete -
vagy indulatai - engedik, de nem lehet félelmet
kelteni benne. Ez lényegesebb jellemvonás,
mint gondolnánk, s alapvetıen ellentétes az
emberi viselkedéssel.

Más tekintetben fordított a helyzet: a khálok


sokkal inkább rabjai az érzelmeknek és
indulatoknak, mint az emberek. Gyakran
képtelenek uralkodni magukon, s mivel a
félelmet nem ismerik, indulataik sokszor bajba
sodorják ıket. Jellemük egyik kulcsszava a
virtus; nincs embernép, mely ilyen heves
vérmérséklettel büszkélkedhetne. A khált
A Reepek erıs felépítésőek, mozgékonyabbak megszemélyesítı Játékostól ez fokozott
a Thomoknál. Magasságuk elérheti a 220cm-t szerepjátékot kíván, hiszen gyakorta a józan
is, testsúlyuk 150-180 kg körül mozog. Fejük a ész ellenére kell cselekedtetnie kedves
tigrisére jellemzı, szırzetük általában fekete karakterét. Nem szabad azonban sarkítani a
csíkos, alapszíne narancssárga vagy fehér. kérdést, s túljátszva a jellemet, minduntalan
Intelligensebbek a Thomoknál, vérmérsékletük öngyilkos helyzetekbe kergetnie a karaktert. A
sem olyan heves. Ruganyosabbak, gyorsabbak, helyes egyensúly megtalálása gyakorlatot és
de testi erejük nem közelíti meg a Thomokét. fokozott beleélést követel a Játékostól.
10-15 évvel tovább élnek fajtársaiknál.
A másik kulcsfontosságú fogalom az egész megbízhatóságuk miatt mindenütt nagy
khál civilizációt megalapozó becsület. A becsben tartják ıket. Némelyikük már áttért új
becsület megırzése, a családi hírnév hazája hitére, mások az új istenekhez is csak a
megtartása szigorúbb biztosítéka a rendnek és démonoktól való védelem reményében
fegyelemnek bármilyen törvénynél, mert a fohászkodnak.
khálok a tisztességüket elveszített családokat
számőzik maguk közül. Az egyén becsülete
egyben a család becsülete is, a kettı csak
együtt létezhet vagy veszhet el. Aki
elveszítette becsületét, többé nem tagja
népének, ezért családjával együtt számőzik. A
számőzetés túlnyomórészt egyet jelent a
halállal, mert a Khagból kivezetı utazást csak
a legerısebbek és legszerencsésebbek élhetik
túl.

A khál szava szent, hiszen becsületének


megnyilvánulása. Kétszer is meggondolja,
mire adja szavát, de ha megtette, azt többé
semmilyen körülmények között sem szegheti
meg. Az eskü alóli feloldozás vagy a hamis
eskü fogalmát nem ismerik. Adott szavuk,
becsületük megtartása az egyetlen ok, mely
indulataikon is felülkerekedik. A becsület
megırzése, az adott szó megtartása a khál
karaktert választó Játékos másik fontos
feladata.

Bármilyen meglepı is egy civilizált néptıl, a


viták eldöntésének elfogadott módja a khálok A civilizált világban csak a legtájékozottabbak
körében az egyenlı esélyekkel vívott párbaj. ismerik a khálokat, az egyszerő nép sok
Ilyen esetekben persze azt nem életre-halálra helyütt még csak nem is hallott felılük. Így
vívják, hanem elsı vérig (a kevély khál azután nehéz feltőnés nélkül járniuk-kelniük a
kultúrában ez Ép-vesztést jelent). A küzdelem világban, s gyakorta félelmet keltenek
során bármi megengedett, egyebekben a megjelenésükkel. Ez olykor elıny, máskor
szabályok a lovagi párbajokra hasonlítanak. A ellenben leküzdhetetlen akadály. Akik ismerik
viadalt elvesztı fél köteles elfogadni a gyıztes fajukat, szerfelett elıvigyázatosak velük: egy
igazát. Itt megint jelentıs különbség khál ellen mindig az elérhetı maximumot
mutatkozik a khál és az emberi mentalitás vonultatják fel.
között: a khál ilyenkor nemcsak eljátssza, hogy
enged, hanem valóban elfogadja a másik A khálok és Ynev
véleményét, akár a vitában meggyızött ember.
Ebbıl következıen a khálok között a legjobb Két szempont alapján érdemes vizsgálni ezt a
harcosok töltik be a vezetı szerepeket - hiszen kérdéskört: a khálok viszonya Ynevhez - és
mindig igazuk van. Ynev viszonya a khálokhoz.
A népüktıl elszakadt khálok a számőzött
családok leszármazottai. Az, hogy valamelyik
ısük egykor elveszítette becsületét, nem
1., A khál Yneven
változtatta meg khál erkölcskódexüket, éppoly
becsületesek és szavahihetıek, akár Khagban Itt ismét többféle felosztás is elképzelhetı; a
élı rokonaik. Mivel ott családi klánokban legpraktikusabb a generációk szerinti
élnek, szigorú fegyelemben és hőbéri különbségek számbavevése.
rendszerben, így idekint is szükségük van arra,
hogy tartozzanak valakihez. Általában a., Elsıgenerációs khál
uralkodót keresnek fel, akinek hőséget JK számára tiltott; voltaképp az olyan
fogadnak maguk és utódaik nevében. Feltétlen kiszakadtakat értjük ez alatt, akik Khagban
nevelkedtek, tehát homályos kisgyermekkori poklában elıbb válna meg az életétıl, mint a
emlékképeknél jóval élénkebb bennük a khál talán túlélést jelentı fegyvereitıl), ezenkívül a
ıshaza. İk azok a családok, akik becsületük hagyományos khál nevelésben részesül. (Ha
elvesztése miatt Khagot elhagyni voltak szülei idı elıtt elpusztulnak, akkor ez
kénytelenek. Akik túlélték a több napos általában valamilyen külsı katasztrófa
utazást az Uohro-Athrar földalatti poklán eredménye, amibe ı is belepusztul; elöregedés
keresztül (iszonyatosan gyors sodrású, nem képzelhetı el, hisz akkor már a Folyót
helyenként forráspont közeli hımérsékleten sem élték volna túl. Ha valami csoda folytán
gızölgı, pengeéles zátonyokkal tőzdelt folyót mégis megtörténne valami hasonló
képzeljünk magunk elé), Anublientıl északra, kisgyermekkorában, akkor a vadonban
lakatlan senkiföldjén láthatnak elıször pusztulna el.) Testvéreivel - ha vannak; ez
csillagokat. Tekintve, hogy a napokig tartó nagyon ritka! - nem egyszerre hagyják el
hánykódást valóban csak a legszívósabbak és szüleiket, hanem amint befejezıdött
szerencsésebbek élhetik túl, így a családból nevelkedésük (ebben kivételesen az apa szava
ekkorra már csak a legerısebb hím(ek), és a mérvadó); ekkor elindulnak a Nagyvilágba,
esetleg egy végsıkig legyengült megkeresni saját társukat. A
nıstény marad életben - a második generáció minden
halottakat pedig nem tagja kalandozó tehát,
temethetik el, hisz magával legalábbis kezdetben: keresik
sodorta az ár… Ha csak hím a nıstényt (hímet), akivel saját
maradt életben, akkor általában családot alapíthatnak.
magányos vándorként pusztul Célszerő ettıl a pillanattól
el, hisz társa nincs, lakott indítani a második generációs
településeken pedig démonnak khál karakterét: "…a második
- vagy aquirnak - nézik, és éjszaka azóta a hajnal óta,
elıbb-utóbb elpusztítják - hisz hogy apád utadra engedett, és
még a nyelvet sem ismeri. Ha fegyvereit adta neked - azt
két hím marad életben, akkor mondta, elérkezett az ideje
kihúzhatják jó darabig, jókora annak, hogy megleld saját
szerencsével akár tisztes otthonod; mert amit
öregkort is megélhetnek a hátrahagysz, már nem az
világtól elzárt vadonban, otthonod többé…". Innen
vadászó-győjtögetı életmódot kezdve a khál karakternél
folytatva. Hasonló a helyzet, ha leírtak érvényesek rá; 1. Szintő
a túlélık közt nıstény is akad: harcosként.
ekkor ı párt választ magának,
valahol otthont létesít, és c., További generációk
párjával családot alapít; a
többiekre (ha vannak), a fenti sors vár. A Ritkák, mint a fehér khál… Ha a
nıstény szerepe azért lényeges, mert egyrészt másodgenerációs tényleg talált társat, akkor
értelemszerően ı szülhet gyereket (aki már JK gyermekei már akár lovagként is indulhatnak
is lehet), illetve ı az, aki megpróbálja felvenni (lásd a khál lovagnál leírtakat). İk már jó
a kapcsolatot a külvilággal - ez persze akár ynevi nyelv- és kultúraismerettel,
évekbe is telhet, és az eredmény - nos, kapcsolatokkal, támogatókkal, ellenséggel és
legalábbis többesélyes. ismertséggel rendelkeznek, már születésük
pillanatában is, amit apjuknak/anyjuknak
b., Második generáció köszönhetnek: hisz ı vívta ki nekik. Ynev
Akár JK is lehet, de ekkor csak harcosként világának szerves részei - s ık vannak a
kezdhet. Már teljesen Ynev szülötte, az legkevesebben mind közül…
ıshazáról csak szüleitıl hall. Szülei haláláig -
amennyiben azoknak sikerült békés 2., Ynev és a khálok
kapcsolatot kialakítania a helybéliekkel -
elsajátítja a khál mellett a helyi dialektusokat is
(ez romlott ervet takar), megtanulja használni Szintén kézenfekvı a generációs különbségek
apja fegyvereit (ezek szinte mindig kályhájától indulni.
megmaradnak: egy khál az Uohro-Athrar
a., Elsıgenerációsok
Rettegés, babona, tévhitek, félreismerés, és az
ezek kiváltotta indokolatlan agresszió. Ha ezt
valahogy sikerül legyıznie, akkor a khál
nıstény valóban büszke lehet magára.
Történhet ez sokféleképpen: egyfajta vallás-
kezdemény kialakításával (jóságos erdei
szellemek, akik megvédenek az orkoktól), de
akár nyílt kapcsolatfelvétellel is (pl.
cserekereskedelem kialakítása). Általában
elmondható, hogy amennyiben a khál
elfogadtatta magát egy közösséggel, akkor az a
közösség kiáll érte - egyrészt, mert hasznos
szövetséges (megemeli a mestergerendát, ha
szépen kérik J ), másrészt, ha megismerik, már
a puszta jelleme miatt védelmükbe veszik
(lovagi viselkedés, stb.).

b., Második generáció


Majdnem ugyanez, azzal a látszólag apró
különbséggel, hogy állandó közösséget nem
találhat, hisz - a kezdeti években - vándorol,
keresi társát. Emiatt nehezebb a helyzete, abból
a szempontból viszont könnyebb, hogy úgy-
ahogy ismeri a világot, ami körülveszi, így
meg tudja magát védeni (hisz még a nyelvet is
beszéli), be tudja bizonyítani, hogy nem
démon. Ez a szüntelen bizonyítás viszont
kikezdi lényét, így elıbb-utóbb önként
csatlakozik valamely közösséghez (persze nem
Tharr Rontásérsekeihez). Így kerülhet
lovagrendekhez, testırnek egy király udvarába
(rendszerint azonnal felveszik - ránéz az ellen,
és rohan el), vagy épp egy kalandozó
csapathoz. Akárhogy is, tartozni fog valakihez,
és ez elég erıt ad neki állandó küzdelméhez,
melyet mássága miatt szüntelen vívni
kényszerül.

c., Többi generáció


Gyakorlatilag változatlan, azzal az apró
különbséggel, hogy családja helyett egy
egész közösséget hagy hátra, mikor elindul
társat keresni; de ennek a közösségnek
attól még ugyanúgy része marad, tehát van
hová visszatérjen; kevésbé valószínő, hogy
kalandozókhoz csapódna.

You might also like