A középkori nevelés rendszere

Szíves kijegyzetelésre (tematikánk szerint):

Mészáros I. - Németh A. - Pukánszky B.: Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és

az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Bp. 2005. 36-53.

Az alábbi online felületen (is) lehet (többek között) olvasni a középkori nevelésügyről:

http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/03.01.html

(A klerikus műveltség átadásának intézményei)

http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/03.02.html

(A világi nevelés)

http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/03.03.html

(A középkor gyermekfelfogása)

http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/03.04.html

(A magyar intézményes nevelés kezdetei)

Szíves olvasásra, feldolgozásra; forrásként

Megjegyzés: csupán lehetőségeket kínálnék fel a lenti kútfők vonatkozásában, tehát

más középkori szerző is választható a nevelési-oktatási felfogás, ill. a gyermekkép
megragadására, bemutatására.
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_nevelestortenet/in
dex.html

SZENT JEROMOS: LEVÉL LAETÁHOZ

Szent Jeromos (347 körül – 419/20) egy római nő' számára írta alábbi levelét,
amelyben annak leánya, Laeta neveléséhez ad gyakorlatias tanácsokat. A levél
soraiból kirajzolódik a kolostori élet számára nevelt leány nevelésének
programja, amely később az egész középkor nőnevelésében éreztette hatását.
[Paula nevelése feleljen meg jövendő hivatásának]

Szent Marcella óhajtása és a Te kérésed azt a feladatot szabják elém, hogy Hozzád,
az anyához szóljak és arra tanítsalak, hogyan kell nevelni a mi Paulánkat, kit már
születése előtt Krisztusnak ajánlottál. Sámuel a templomban nevelkedik, Szent János
a puszta magánosságban készül jövendő hivatására. Paulának is készülnie kell
életfeladatára.

A lélek, melynek Isten templomává kell lennie, a következő módon nevelendő.

[Az első oktatás]

Semmit se halljon, semmit se szóljon, mint ami Istenfélelmet lehel. Szemérmetlen
szókat ne értsen, világi dalokat ne ismerjen. A gyönge ajak az édes zsoltárokat tanulja
zengeni. Távol maradjon tőle hasonló korú fiúk pajkos társasága, sőt leánytársait és a
cselédséget is távol kell tartani a világi társaságtól, nehogy arra, amit vesztükre
megtanultak, további szerencsétlenségre még másokat is kioktassanak.

[Olvasás, írás]
Az első oktatásnál puszpángból vagy elefántcsontból készült betűket kell kezébe adni
s nevüket előtte sorra elmondani. Ezekkel játsszék, hogy játéka is tanulás legyen. Ne
csak a betűk sorrendjét tanulja meg s mondja el éneklő hangon, mint egy dalt, hanem
változtassuk meg gyakran a betűk sorrendjét, cseréljük föl majd a középsőket az
utolsókkal, majd az elsőket a középsőkkel, hogy így ne csak hangzás szerint, hanem
a látás alapján is meg tudja őket különböztetni.

Ha azután reszkető kézzel kezdi az íróvesszőt a viaszkos táblán végig húzni, akkor
vagy egy idegen kéz vezesse ujjait, vagy véssük be előre a viaszba a betűket, hogy a
mélyedésben haladva, keze el ne tévedjen.[9] A szótagok összekapcsolására
buzdítsuk oly apró jutalmakkal, minők e korbeli gyermekeknek örömet szereznek.
Legyenek a tanulás alkalmával társai is, kikkel versenyre keljen s kiknek dicsérete
ösztönözni fogja. Ha kissé lassú volna, ne korholjuk, hanem buzdítsuk dicsérettel,
hogy örüljön, ha a többit fölülmúlja s bánkódjék, ha mások őt fölülmúlták.
Mindenekelőtt azonban meg kell gátolni, hogy a tanulást meggyűlölje, nehogy a
gyermekkorban keletkezett ellenszenv a gyermekéveken túl is tartson. A nevek is,
melyekkel lassankint megtanul szavakból mondatokat alkotni, legyenek tervszerűen
kiszemelve s ne a véletlennek átengedve; legyenek például a próféták és apostolok
nevei a patriarkák sora Ádámtól kezdve Máté és Lukács szerint, hogy így az, amit most
más céllal tesz, már előre is segítségére legyen az emlékezetnek.

[A dajka és a tanító]
Éltesebb korú tanítót, jámbor életűt és tudósat kell választani, s nem hiszem, hogy
tudós ember rokonnál restellné vállalni azt, amit Aristoteles Fülöp fiánál tett, hogy
dacára annak a csekélyre becsülésnek, mellyel az írástanítókat nézték, a tudás
elemeire oktatta. Nem szabad kevésre becsülni a kicsit, mi nélkül a nagy meg nem
állhat. Már a betűk megnevezése s az első oktatás is másképp hangzik a tanult mester
ajkáról, mint a tanulatlanéról. Ezért legyen arra is gondod, hogy a dajka ízetlen
kedveskedése által leányod ne szokjék arra, hogy a szavakat csak félig ejtse ki, s
bíborral és arannyal játszadozzék. Az egyik árt a nyelvnek, a másik az erkölcsöknek.
Ne tanuljon meg zsenge korában olyat, amiről később le kell őt szoktatni. A
Gracchusok szónoki képességének fejlesztéséhez már gyermekkorban hozzájárult
édesanyjuk kiejtése. Hortensius beszédképessége már atyja térdein megerősödött.
Nagyon nehéz kiirtani, amit a zsenge szellem magába fölvett. Ki adhatná vissza a
bíborral festett gyapjúnak eredeti fehér színét? Az új korsó sokáig megtartja annak a
folyadéknak ízét és szagát, amivel először megtöltötték. [10] A görög történet szerint a
hatalmas világbíró Nagy Sándor soha sem tudott megszabadulni viselkedésében és
modorában azoktól a hibáktól, miket gyermekkorában tanítójától, Leonidestől tanult el.
Az ember nagyon hajlandó a rosszat utánozni s nagyon könnyen utánozzuk azok
hibáit, kiknek erényeit elérni nem tudjuk. A dajka ne szeresse az italt, ne legyen
könnyelmű, ne legyen fecsegő. A gyermeknek legyen szerény dajkája, komoly
nevelője. Midőn a gyermek megpillantja nagyatyját, siessen karjaiba s ölelje át nyakát,
s ha nem is akarja, énekelje el neki az Alleluját. A nagyanya legyen elragadtatva általa,
az atyát ismerje meg mosolyáról, mindenkihez legyen szeretetre méltó, s az egész
rokonság örvendjen, hogy ily rózsabimbó fakadt körükben.
De idejében tanulja meg azt is, mily más nagyanyja és nénje is van, s kinek a tábora
számára nevelkedik. Ezekre vágyódjék s hozzájuk sietni – ez legyen az a fenyegetés,
melyet számodra tartogat.
[A kézimunka és a böjt]

Tanulja meg a gyapotot gyaratni[11], a rokkát tartani, a gyapotkosárkát az ölébe venni,

az orsót pergetni s a fonalat hüvelykujjával kihúzni. Vesse meg a selyem szövetet, a
seriai[12] gyapjút s az aranyfonállal átszőtt szöveteket. Olyan ruhákat rendeljen,
melyek óvják a hidegtől s nem olyanokat, melyek felöltve a testet födetlen hagyják.
Étele főzelék és kenyér legyen, nagy ritkán egy kis hal. S hogy ne nyújtsam hosszúra
az ínyeskedés ellen való utasításokat, melyekről más könyvben részletesebben
szóltam, még csak annyit mondok: úgy egyék, hogy mindig éhes maradjon s utána
mindjárt olvashasson és zsoltárokat énekelhessen. De nem helyeslem a zsenge
korban a túlságosan hosszú böjtöt, mely mellett az olaj és a gyümölcs heteken át tilos.
Tapasztalásból tudom, hogy a csacsi, ha az úton kimerül, tévútra tér. Tegyék ezt
Isis[13] és Cybele[14] tisztelői, akik önmegtartóztatásukban sült fácánokat és gerléket
esznek, nehogy Ceres[15] ajándékaival magukat megszentségtelenítsék. Az állandó
böjtre nézve alapelvül szolgálhat, hogy csak tartós erők bírják ki a hosszú utazást,
nehogy eleinte fussunk s azután útközben összeessünk. Egyébként a negyvennapi
böjtben, mint előbb említettem, az önmegtartóztatás összes vitorláit ki kell feszíteni s
a siető paripák minden gyeplőjét lazára fogni. Természetes, hogy ebben más a helyzet
a világiakra nézve, mint az apácáknál és szerzeteseknél. A világi csak újra emészti
ilyenkor, mit előzőleg magához vett, saját nedvéből él, mint a csiga s gyomrát előkészíti
a bekövetkező lakomákra és hízlalásra. Az apáca és szerzetes azonban ebben az
időben szabad folyást engednek buzgóságuknak, hogy mindenkor megemlékezzenek
arról, hogy állandóan futni kell. Az oly megerőltetés, melynek vége is van, lehet
szigorúbb; annak, amely állandó, enyhébbnek kell lenni. Amannál újra lélegzethez
jutunk, ez pedig szakadatlanul tart.
[A szent könyvek olvasása]
Ékkövek és selyemszövetek helyett szeresse a szent iratokat, melyeken ne a tarka
aranyfestés és babiloni bekötés nyerje meg tetszését, hanem a megjavított és jól
elrendezett szöveg. Először a zsoltárokat tanulja meg; ezeknek éneklésén üdüljön fel
és Salamon bölcs mondásaiból merítsen életelveket. A Prédikátor könyvéből tanulja
megvetni a világi örömöket. Jób könyvéből kövesse az erény és türelem példáit.
Azután térjen át az evangéliumokra, amelyeket sohase tegyen le többé kezéből. Az
apostolok történetét és leveleit élvezze egész lelkével. Ha szívének éléskamráit
ezekkel a kincsekkel megtöltötte, akkor tanulja meg könyv nélkül a Heptateuchost[16],
A királyok könyvét, a Paralipomenont[17], Esra és Eszter könyvét. Utoljára, mikor már
veszély nélkül történetik, olvassa az Énekek énekét, nehogy az érzéki szavak alatt a
szellemi mennyegzőt félreértse s magát kárára megsebezze. Őrizkedjék az
apokrif[18] könyvektől, s ha egyszer mégis olvasni akarja, nem azért, hogy benne a hit
igazságait keresse, hanem a benne levő előképek iránti tiszteletből, tartsa szem előtt,
hogy azok nem azoktól származnak, kiknek nevét viselik, hogy bennük sok a hibás
dolog s nagy körültekintés kell hozzá, hogy a sárban az aranyat megtaláljuk.
Cyprian[19] művei állandóan kezében legyenek, Athanasius [20] leveleit és
Hilarius[21] könyveit akadály nélkül olvashatja. Az ő munkáikban s az ő szellemükben
gyönyörködjék, mert az ő könyveikben az igaz hit áhítata igaz alapokon nyugszik.
[A zárdai nevelés]
Azt feleled erre: Hogyan vigyem ezt véghez én, a római nő, ki itt Rómában az ember-
tömegben, a nagyvilágban él? Akkor ne végy magadra ily terhet, hanem amidőn
Izsákkal elváltál tőle s Sámuellel ruhácskát adtál reá, küldd el nagyanyjához és
nénjéhez[22]. Add át ezt a becses drágakövet Mária istállójának, fektesd a jászolba,
hol egykor Jézus dünnyögött. Kolostorban nevelkedjék, éljen a szüzek kórusában. Ne
tanuljon meg esküdözni, a hazugságot tartsa Isten-káromlásnak; a világot ne ismerje;
éljen, mint angyal; bár húsból is van, legyen a húsnak romlása nélkül; minden embert
egyenlőnek tartson nemre nézve. Egyébről nem szólva, megment ez a nagy tehertől,
hogy őt őrizzed és a veszélytől megóvjad. Üdvösebb, ha a távollevő után vágyódol,
mint ha minden alkalommal azon kell aggódnod: mit mond, kivel beszél, kinek int, kivel
van szívesen együtt. Add át a kicsinyt, kinek dünnyögése számodra már most
imádság, add át Eustochimnak[23], mint a szentség társát s egykori örökösét. Őt lássa,
őt szeresse, őt csodálja első éveitől fogva, kinek beszéde, járása, tartása maga az
erény tanítása. A nagyanya ölén időzzön, aki unokájával ismételni fogja azt, amit
leányával már előzőleg elért, ki hosszú tapasztalás után megtanulta, hogyan kell
leányokat nevelni, óvni s tanítani, kinek koszorújában naponkint száz szűzi lélek
ártatlansága hat.[24] Ó, boldog leányzó, ó, boldog Paula, Toxotius leánya, ki a
nagyanya erényei miatt még magasabban áll, mint születésének nemessége folytán...
Ha Paulát elküldöd, ígérem, hogy tanítója és nevelője leszek. Mint aggastyán vele
fogok csacsogni s magamat dicsőbbnek fogom tartani, mint a világi bölcset [25], mert
nem a makedóniaknak a babiloni méreg által elpusztuló királyát fogom nevelni [26],
hanem egy szolgálót, Krisztus menyasszonyát, ki a mennyországnak van szentelve.
Weszely Ödön fordítása
Forrás: Szent Jeromos: Levél Laetához. In Weszely Ödön (szerk.): Pedagógiai
olvasmányok. Szemelvények pedagógiai írók munkáiból tanító- és tanítónőképző
intézetek számára, valamint a pedagógiai továbbképzés céljaira. Budapest, 1917, 31-
35. o.

[9] Quintilianus ugyanilyen módszert ajánl az írás tanításának megkönnyítésére. Lásd I. 14. – A szerk.
[
10] Jeromos szinte szó szerint idézi Quintilianust. Lásd I. 14. – A szerk.
[11] Gerebenezni. – A szerk.
[12] Nép Nyugat-Ázsiában – A ford.
[13] Az egyiptomiak főistennője. – A ford.
[14] A frígiaiak és előázsiaiak istennője. – A ford.
[15] A földművelés istene a görög mitológiában. – A ford.
[16] Hét könyv: Mózes öt könyve, Józsua és A bírák könyve. – A ford.
[17] Az Ószövetség két könyvének neve (Paralipomenon I. és II.). Eredetileg egy nagyobb mű részét alkották, amely magában

foglalta Ezsdrás és Nehémiás könyvét is. – A szerk.

[18] Hitelesnek el nem ismert könyvek. – A szerk.
[19] Karthagó püspöke. – A ford.
[20] Alexandris érseke. – A ford.
[21] Poitiers püspöke. – A ford.
[22] Izsákot apja, Ábrahám fel akarta áldozni Istennek, s nem szólt semmit anyjának, amikor elvitte az áldozatra. Sámuelt

gyermekként anyja (Hanna) Istennek ajánlotta, és ezért Héli főpapnak adta át nevelésre. Mikor a kisgyermeket a templomba
vitte, fehér ruhácskát adott rá. – A ford.
[23] Paula és leánya, Eustochim vagyonukból Betlehem mellett két kolostort alapítottak, egyet a férfiak, egyet a nők számára.

A férfiakét Szent Jeromos, a nőkét Paula vezette. – A ford.

[24] Ez a szöveghely azt bizonyítja, hogy már a negyedik század előtt voltak kolostorok, amelyekben leányokat neveltek. – A

ford.
[25] Arisztotelész. – A ford.
[26] Nagy Sándort. – A ford.

SZENT ÁGOSTON: VALLOMÁSOK

Szent Ágoston (354-430) a Vallomások lapjain igen érzékletesen ábrázolta saját
gyermekkorát, ezen keresztül a gyermeki fejlődés egyes szakaszait.
Visszaemlékezik saját kisgyermekkori csínytevéseire, félelmére az iskolától, az
ott elszenvedett büntetéstől, veréstől.

KICSINY KORÁRA EMLÉKEZIK ÉS MAGASZTALJA A GONDVISELŐ ÖRÖK

ISTENT

7. Engedj mégis csak szóhoz jutnom irgalmas színed előtt. Por és hamu vagyok.
Engedj mégis csak szólnom. Hiszen irgalmasságod felé nyitom föl számat és nem
rajtam csúfolódó emberhez szólok. Talán majd mosolyogsz magad is, de rám tekintesz
és megkönyörülsz rajtam. Mit mondanék neked Uram Istenem, mint hogy nem tudom:
honnét jöttem én e valamibe, amit halandó életnek, vagy inkább élő halálnak
nevezzek, nem sejtem, Uram. Vigasztaló könyörületed vett puha ölébe engem. Nem
emlékszem erre, de hallottam ezt két testi szülőmtől. Tőlük és bennük mintáztál meg
engem az időben.

Emberi anyatej édes vigasza fogadott. Nem anyám, és nem dajkáim töltötték magukon
színültig az emlőt. Te adtad vélük nekem piciny koromnak táplálékait, rendelésed és a
dolgok gyökerébe szórt gazdagságod szerint. Te adtad Uram, hogy ne akarjak többet,
mint amennyit juttattál. Te segítetted táplálóimat, hogy amit nekik adtál, nekem szánják
oda. Jól ápolt szeretet késztette őket arra hogy nekem adják, amit tőled bőségesen
vettek. Magukénak érezték ők az én javamat. Belőlük jött, de nem tőlük volt, amit ők
csupán átadtak nekem, mert hiszen tőled van minden jó Istenem, és Istenemből fakad
az én teljes üdvösségem. Később derült erre világosságom, midőn hangosan kiáltottál
hozzám külső és belső adományaidból. Akkor csupán a szopáshoz értettem, és
szenderegtem gyönyörűségemben, vagy talán szepegtem testi bántalmaim közepette.
Nem tudtam semmi többet.

8. Később már mosolyra nyiladozott ajkam. Előbb csak álmaimban, azután éberen is.
Így mesélték ezt rólam nekem, és mert más csecsemőknél ugyanígy látjuk a dolgot,
szívesen elhiszem. Magam azonban minderre nem emlékszem. Lassacskán arra is
ráeszméltem: hol és merre vagyok. Óhajaimat szívesen föltártam volna azoknak,
akiktől vágyaim teljesülése függött, de ennyire nem vittem még.

Bennem rejtőztek csak az óhajok és a vágyak, ők pedig kívülem éltek és nem volt
semmi érzéki eszközük ahhoz, hogy lelkecském mélyén fürkészhessenek.
Kapálóztam és gügyögtem, hogy vágyaimnak valami jelét mutassam. Ez a kevés tellett
csak tőlem, és ami éppen tellett, mutogattam. Mindez azonban messzire járt a
valóságtól. És midőn rám sem hederítettek, vagy mert nem értették, vagy hogy
káromra ne lehessenek, haragszomráddal néztem a nagyokra. Pedig ők sohasem
voltak alárendeltjeim, és szabad létükre nem szolgáltak nekem. Sőt, sírással töltöttem
rajtuk bosszúmat. Tapasztalhattam és másokon is megfigyelhettem: ilyenek mind a
piciny gyerekek. És hogy magam is ilyen voltam, akkoriban ismerő dajkáimnál jobban
elmondották ezek a csöpp esztelenek.
A GYERMEK ELSŐ SZAVAIT TANULJA

13. Nem nőttem ki csecsemőkoromból, és nem jutottam gyermekéveimhez? Vagy

hozzám jött el inkább gyermekkorom, és csecsemőkorom nyomaiba lépett? Nem is
távozott el a csecsemőkorom, ugyan hová is ment volna? És mégis, egyszer csak nem
volt már jelen. Tehát nem voltam már beszédhez nem értő csecsemő, hanem
gyermekké cseperedtem, szóra nyíló szájjal.

Emlékezem erre, de később jöttem tudatára, hogy a beszédet miképpen tanultam.

Nem tanítottak rá felnőtt emberek. Nem adogatták szájamba a szókat valamiféle
oktatási rend biztos menetében, mint hamarosan később a betűket. A tőled kapott
eszecském erejével, édes Istenem, nyöszörgéssel és különféle hanggal, tagjaim ilyen-
amolyan mozdítgatásával, közölni akartam magam is a szívem vágyait, hogy fülekre
találjanak óhajtásaim. Ámde gyönge voltam arra, hogy mindent kifejezzek és a
felnőttekkel sem boldogultam mindig. Vissza-visszacsengett emlékezetemben, hogy
ha ők egy-egy dolgot a nevén neveztek, testükkel is odafordultak a nevezett dologhoz,
a kimondott szó nyomán. Megfigyeltem ezt és fölfogtam eszemmel, hogy úgy nevezik
a dolgot, ahogyan emlegetik, midőn mutogatni akarják nekem. Kiviláglott testi
mozdulataikból, hogy a valóságban ezt akarják. Lám, így valamiképpen az összes
népek természetes beszéde megmutatkozott. Arcmozdítással és
szemhunyorgatással; egyéb testrészek integetésével, lelki vágyakozásokat kifejező
hangok zengéséből születik ez, ha kérnek, követelnek, elutasítanak vagy utálnak
valamit az emberek.

Így tehát a különféle kijelentésekben elhangzott igékről, helyénvaló és gyakran hallott

szavakról lassacskán megjegyeztem, hogy milyen dolgok jelei azok. Később már
rászoktattam számat is ezekre a jelekre, és így adtam tudomásul óhajtásaimat. Vagyis
a fölkívánkozó vágyaimat immár jelekkel közöltem enyéimmel, környezetemmel.

Habár még szüleim tekintélye óvott és felnőtt emberek póráza vezetett, de mélyebben
behatoltam már az emberi élet zűrzavaros tömkelegébe.
GYŰLÖLTE A TUDOMÁNYT, SZERETTE A JÁTÉKOKAT ÉS FÉLT A VERÉSTŐL

14. Én Istenem, Uram, micsoda nyomorúságot és mennyi kötekedést tapasztaltam

ottan. A helyes élet útját így ecsetelték gyermekszemem elé: az intő szónak
engedelmeskedjem, hogy sokra vigyem a földön és babért szerezzek az emberi
dicsőség és a talmi gazdagság szolgálatában görnyedő, csak szópazarló művészet
terén.

Ezért tehát iskolába adtak. Ismerkednem kellett a betűk seregével. Én szerencsétlen

flótás! Nem tudtam még, hogy mi haszna ennek, és ha lanyhult bennem a tanulás
vágya, keményen kikaptam. Dicsérgették ezt bölcsen a nagyok. E földi életet előttünk
élők közül sokan seregeltek ezeken a keserves utakon, amelyekre most rákényszerült
a lábunk, hogy Ádám gyermekeinek kínját és gyötrelmét mi is csak tetézzük.

Találtunk azonban hozzád könyörgő embereket, Urunk, és megtanultuk tőlük, sejdítve

immár téged, amennyire ez tőlünk telhetett, hogy nagyságos valaki vagy, bár meg nem
jelensz érzéki valónknak, de meghallgatsz minket segíthetsz rajtunk. Így már
gyerekfejjel könyörgésbe kezdtem, én segítségem és menedékem, hozzád.
Megoldozgattam nyelvem kötelékét, hogy hívogassalak téged. És könyörögtem kicsi
mivoltommal, de nem kicsi indulattal hogy az iskolában meg ne verjenek. Mikor meg
nem hallgattál engem, bár ez nem volt éppen nekem haszontalan, kacagtak rajtam a
felnőtt emberek, és közöttük bizony még szüleim is. Ők egyébként rosszat nem akartak
nekem, de mondom, kacagtak veretéseimen, amelyeket akkor olyan nagy és súlyos
veszedelemnek láttam.

15. Akad-e, Uram, hozzád szenvedélyesen ragaszkodó, igazán nagy lélek, ismét
mondom, kerül-e, akad-e beléd jámborul kapaszkodó, szeretetedben szinte
fölényesen lángoló lélek (mert az ilyesmit holmi érzéketlen ember még csak könnyen
megcselekszi), amely a kínpadot, az acélkarmokat, s az egyéb hasonló
kínzószerszámokat (elkerülésükért bizony a kerek világon esengő félelemmel
rimánkodnak hozzád) annyira fitymálja, bár szereti a tőlük nyöszörögve ijedezőket,
mint amennyire szülőink nevettek a tanítóktól reánk, gyerekekre mért keserves
veréseken?
Nem rémüldöztünk kisebb mértékben a büntetések miatt, és ne is könyörögtünk
hozzád kevesebbet, hogy mindezektől megmenekülhessünk, és mégis gonoszak
voltunk, mert hanyagabbul olvastunk, írtunk, vagy nem törődtünk annyit a tudománnyal
sem – mint ezt tőlünk követelték.

Az emlékezetben és a tehetségben nem mutatkozott hiány, Uram, hiszen úgy akartad,

hogy mindezekből korunkhoz mérten elegendő legyen. Ámde csalogatott a játék
gyönyörűsége és megbüntettek érte olyanok, akik bizony ebben a maguk is ludasak
voltak. Azonban a felnőttek játékos léhaságát elfoglaltságnak nevezik, ha meg
gyermeknél fordul elő ilyesmi, megrakják őt szegényt a felnőttek.

És senki sem szánja a gyerekeket, vagy az ilyen felnőtt embereket, vagy éppen mind
a kettőt. Talán jónak láthatja valaki, ha igazságos szemmel nézi a világot, a súlyos
veréseket, amelyeket gyerekfejjel kaptam a labdajátékomért, csak mert ez a játék
akadályozott a tudományok gyorsabb elsajátításában, bár velük felnőtt létemre
csúnyább játékokat űztem?

Vagy mást cselekedett talán ugyanaz az ember, aki engem veréssel fenyített? Hiszen
ha valami csip-csup kérdésben fölébe kerekedett tanító társa, a sárga irigység, az epe
jobban gyötörte őt, mint engem, midőn a labdában legyőzött egy-egy versenyző pajtás.

A GYERMEKKOR BŰNEI KÍSÉRTENEK MINKET A KÉSŐBBI ESZTENDŐKBEN IS

30. Ilyen szokások küszöbén heverésztem én szerencsétlen gyermek. És a küzdőtér
vias- kodásához tartozott, hogy jobban féltem a barbár nyelvtani hibáktól, semmint
őrizkedtem az olyanok megirigylésétől, akik ezen a téren nem botladoztak, holott
magam belebonyolódtam efféle hibákba.

Mindezt elmondom és bevallom, Istenem.

Viselkedésemért azok dicsértek meg, akiknek akkor tetszésére lennem egyet jelentett
nekem a tisztességes életmóddal. Nem láttam az aljasság mélységes szakadékát,
amelybe szemed elől aláhanyatlottam. Mi lehetett már színed előtt nálam aljasabb, ha
egyszer elveszítettem az ilyenek kegyét is? Pedig így volt, mert ragaszkodtam
játékaimhoz, vonzottak az üres látványosságok, majmoltam izgatott lélekkel a
színészeket, és azért tömérdek hazugsággal becsaptam nevelőimet, tanítóimat, sőt
szüleimet is rászedtem.

Még loptam is szüleim pincéjéből és asztaláról. Hol a torkosság csalogatott erre, hol
meg azért cselekedtem ilyesmit, hogy legyen mit adnom pajtásaimnak. Ők ilyen
ajándékért bevettek játékukba, pedig abban maguk is az enyémhez hasonló örömet
találtak. És a játékok menetén, ha legyőzött a nagyravágyás hiú ördöge, nem egyszer
csalafintasággal szedegettem győzelem babérját. Másban nem tűrtem az ilyet. Ha
valakit rajtacsíptem, nagy dühösen leszidtam, pedig magam is hasonlóképpen
cselekedtem. Viszont ha engem lelepleztek és rám pirítottak, inkább kényemre-
kedvemre haragoskodtam, semhogy engedjek a csalafintaságból.

Nos, ilyen a gyermeki ártatlanság?

Könyörgök Istenem, nem, nem ilyen, Uram. És bizony ezek a hibák átszivárognak a
tanítókról, a nevelőkről, a diákokról, a golyókról, a verebekről... a kormányzókra, a
királyokra, az aranyra, a birtokra, a rabszolganépre. Lényegében hasonló botlások
következnek a későbbi korokban. Igaz, nyomukban a büntetés is nagyobb, mint volt
egykor a pálca.

Törékeny gyermekben adtad elénk az alázatosság jelképét Királyunk, midőn így

szólottál: „ilyeneké a mennyek országa”.

Városi István fordítása

Forrás: Szent Ágoston: Vallomások. Budapest, 1987, 28-30.; 34-37.; 52-53. o.

ALCUIN LEVELE NAGY KÁROLYHOZ

Alcuin (730 körül – 804) a tudós klerikus és nevelő', Nagy Károly aacheni
udvarának palotaiskolájában arisztokrata származású fiatalok oktatásával
foglalkozott.

Semmilyen eszköz sem magasztosabb a bölcsességnél a boldog élet eléréséhez,

semmi sem kellemesebb a bölcsesség gyakorlásánál, semmi sem vértez fel jobban a
vétkek ellen, semmi sem dicséretreméltóbb, bármilyen méltóságot tölt is be az ember.
De a filozófusok mondása szerint is, semmi sem szükségesebb a nép
kormányzásában, semmi sem hathatósabb eszköz az életnek helyes elvek szerint való
berendezésére, mint az ékességet adó bölcsesség, a dicsőséget adó tudomány és az
erőt jelentő tanultság. [... ]

Ennek buzgó elsajátítására és a mindennapi gyakorlás révén teljes birtokba vételére

ösztönözd, uram király, a palotádban lévő összes ifjakat, hogy ebben haladjanak előre
ifjúkorukban, hogy öregkorukra méltók legyenek a tiszteletre és így elérhessék az örök
boldogságot is. Ami engem illet, én szerény tehetségemhez képest buzgón fogom
elhinteni a bölcsesség magvait ezen a vidéken alattvalóid között, arra a bölcs
mondásra gondolva: „Vesd a magvat reggel, és este se nyugodjon a kezed, mivel nem
tudod, melyik kel ki inkább, ez, vagy amaz. De ha mindkét vetés kikel, annál jobb.”

Reggel, ifjúságom idején tudománnyal eltelve Britanniában vetettem a magot. Most

pedig, hidegülő vérrel, mintegy életem estéjén, Frankhonban hintem szüntelenül a
magvakat, mert azt kívánom, ha Isten megadja, hogy minden vetés kikeljen.

Horváth János fordítása

Forrás: Ifj. Horváth János és Kardos Tibor (szerk.): Világirodalmi antológia. II. kötet.
Budapest, 1952, 21. o.