Julie Garwood

Az ideális férfi
Buchanan 9.

Dr. Ellie Sullivan befejezi rezidensi évét a kórház baleseti sebészetén, élete
azonban fenekestől felfordul, amikor a parkban kocogva szemtanúja lesz, amint
egy FBI-ügynököt lelőnek. Ő az egyetlen, aki látta a lövöldöző arcát, és
azonosíthatja a kegyetlen, modern kori Bonnie és Clyde párost. Ellie hirtelen egy
nyomozás közepén találja magát... egy nyomozás közepén, melyet a kihívóan
jóképű Max Daniels ügynök vezet. Bár Ellie kétségtelenül vonzódik a férfihoz, a
higgadt, gyakorlatias ügynök távolról sem az az ideális férfi, akiről mindig is
álmodozott. El sem tudja képzelni az életében vagy szülei dél-karolinai
otthonában, ahová húga esküvőjére indul haza. Ám a férfi mégis felbukkan
Winston Fallsban. Max tájékoztatja Ellie-t, hogy a tetteseket elfogták, és a
lánynak tanúskodnia kellene. A gond csak az, hogy korábban is elfogták már a
bűnöző párost, ám mire tárgyalásra került a sor, a tanúkat megfélemlítették vagy
eltüntették. Max Ellie árnyékául szegődik a tárgyalásig, és arra sem kell sokat
várni, hogy - miközben golyók röpködnek körülöttük - kipattanjon kettejük között
az a bizonyos szikra...
1.

Amikor először vágta el egy ember torkát, felfordult a gyomra. A második

alkalommal már nem annyira.
A következő öt-hat után úgy érezte, mintha a bal kezében tartott penge a
karja meghosszabbítása lenne, és kezdte természetesnek venni a dolgot.
Az izgalom alábbhagyott, és megszűnt a hányinger is. Nem fogta el többé
a szorongás, és a szíve sem kezdett el hevesebben verni. A vér nem
zavarta. Keze nem remegett meg, ami a munkáját tekintve nagyon jó volt.
Dr. Eleanor Kathleen Sullivant, vagy Ellie-t, ahogy a családja és a barátai
hívták, már csak négy nap választotta el attól, hogy maga mögött tudja a
sebészeti ösztöndíj rendkívül fárasztó hónapjait, amelyet a Középnyugat
egyik legforgalmasabb baleseti központjában töltött. Mivel a baleseti
sebészet volt a specialitása, éppen elég eltorzult, brutálisan megsérült
testet látott. Az ő felelőssége volt, hogy újra összerakja őket, s végzősként
az is ráhárult, hogy az első- és másodéves rezidenseket tanítsa.
A St. Vincent sürgősségi osztálya hajnali négy óta zsúfolt volt, és Ellie épp
egy léprepedésen, reményei szerint a nap utolsó műtétjén dolgozott. A
tízenéves fiú, aki alig érte el azt a kort, hogy egyáltalán jogosítványt
kaphasson, úgy döntött, kipróbálja, mekkora sebességre képes a szülei
Toyota Camryja, és elvesztette uralmát az autó felett. A kocsi átszakította
a szalagkorlátot, és a nyílt mezőn kötött ki. Szerencséjére a fiú be volt
kötve, és még nagyobb szerencséjére, a valamivel távolabb mögötte
haladó kocsi vezetője látta a történteket, és azonnal mentőt hívott. A srác
még éppen idejében került a kórházba.
Miközben dolgozott, három másodéves sebészrezidens figyelte a
munkáját, és itták minden szavát. Ellie született tanár volt, és a St.Vincent
kórház sebészeinek kilencven százalékától eltérően, nem volt elszállva
magától. Csodálatra méltón türelmes volt az orvostanhallgatókkal és a
rezidensekkel. Műtét közben magyarázott, majd, ha kellett, megismételte
a magyarázatot egészen addig, amíg mindenki meg nem értette, mit miért
csinál. Egyetlen kérdést sem ütött el azzal, hogy lényegtelen vagy ostobaság, és ez
egyike volt azon okoknak, amiért a hallgatók bálványozták. Az sem volt persze hátrány, különösen
a férfi rezidensek körében, hogy Ellie lélegzetelállítóan csinos volt. Mivel tehetséges sebész és
türelmes tanár volt, a szárnyukat bontogató ifjú orvospalánták valósággal harcoltak azért, hogy
hozzá kerülhessenek. A sors iróniája, hogy nem is sejtették, Ellie a legtöbbjüknél fiatalabb.
- A hétvégén szabad vagy, ugye, Ellie?
Ellie a kérdezőre pillantott. Dr. Kevin Andrews, az aneszteziológus. Fél éve
jött a kórházba, és attól a naptól fogva próbálja randira csábítani Ellie-t,
amióta meglátta. Rámenős volt, mégis aranyos. Szőke hajával, kék
szemével, magas, remek alakjával és elbűvölő mosolyával a legtöbb nő
fejét el tudta csavarni, de Ellie-re nem hatott a varázsa.
- Igen, az egész hétvége az enyém - felelte. - Charlie, összevarrná ezt itt
nekem? - szólította meg az egyik figyelő rezidenst.
-Természetesen, dr. Suliivan.
- Jobb lesz, ha siet - jegyezte meg Andrews. - Mindjárt felébresztem a beteget.
A fiún látszott, hogy mennyire megijedt.
- Ne kapkodjon, Charlie. Andrews csak össze akarja zavarni - nyugtatta meg Ellie mosolyogva.
- A kedd az utolsó napod a St. Vincémben, igaz?
- Igaz. Hivatalosan kedd az utolsó itt töltött napom. Lehetséges, hogy
később be-besegítek, de semmit nem ígérhetek.
 - Akkor akár úgy is dönthetnél, hogy végleg visszajössz. A lány nem
felelt.
- Bármit megadnának neked, amit kérsz - erősködött tovább a férfi. - Te
szabhatnád meg a fizetésed, a munkaidőd... itt kellene maradnod, Ellie.
Ide tartozol.
A lány nem helyeselt, de nem is mondott ellent. Igazság szerint ő maga
sem tudta, hová tartozik. Kemény munkájába telt, amíg idáig eljutott, és
ideje sem volt gondolkodni rajta, hogyan tovább. Legalábbis ezzel indokolta határozatlanságát.
-Talán - engedett végül. - Még magam sem tudom.
Charlie mellett állt, és kotlósként figyelte minden mozdulatát.
Azt akarom, hogy szorosak legyenek azok az öltések.
Igenis, dr. Sullivan.
Szóval a hétfő az utolsó lehetőségem, hogy a mennyekbe repítselek -
jegyezte meg Andrews tréfás hangsúllyal.
A mennyekbe? - nevetett Ellie. - A múlt héten még alapjaiban akartad
megrengetni a világom. Most meg a mennyekbe repítenél?
Garantálom, hogy így lesz. Vannak ajánlóleveleim. Ha akarod,
megmutatom őket.
Szó sem lehet róla, Kevin.
- Nem adom fel. -Tudom - sóhajtott Ellie.
Miközben az utolsó öltéseket figyelte, Ellie megmozgatta a vállát, és
jobbra-balra döntögette a fejét, hogy kiálljon a görcs a nyakából. Hajnali öt
óta a műtőben volt, ami azt jelentette, hogy tizenegy órán át görnyedt
egyfolytában a betegek fölött. Csak az a szomorú, hogy nem ez a rekordja.
Kifacsart citromnak érezte magát, egész teste merev volt és sajgott. Egy
kiadós kocogás a parkban majd megmozgatja az elmerevedett izmokat,
döntötte el. Talán még új erőre is kap.
-Tudod, mi segítene megszabadulni a nyakad merevségétől? - kérdezte
Andrews.
- Hadd találjam ki. Egy utazás a mennyekbe? Az egyik nővér horkantva
felnevetett.
- Szörnyen kitartó a fickó, dr. Sullivan. Talán be kellene adnia a derekát.
Ellie lehúzta a gumikesztyűt, és belepottyantottá az ajtónál álló
szemetesbe.
- Köszönöm, Megan, de azt hiszem, inkább futni megyek helyette. -
Miközben kilökte a műtő ajtaját, levette magáról a maszkot, a sapkát, és
megrázta a fejét. Hosszú, szőke fürtjei szabadon omlottak a vállára.
Húsz perccel később hivatalosan is leadta a szolgálatot. Átöltözött a
futáshoz. Kifakult, piros sortot és fehér trikót húzott, duplára kötötte
viharvert futócipőjének fűzőjét, haját egy gumigyűrűvel lófarokba fogta,
aztán iPodját az egyik zsebébe süllyesztette, mobilját a másikba, és
készen is állt. Végigsétált a folyosók labirintusán, elkerülve a műtőket,
mert félt, hogy ott tartóztatják egy másik eset miatt.
Betegben sohasem volt hiány. A szokásos sürgősségi esetek -
autóbalesetek, szívrohamok és munkahelyi balesetek - mellett a baleseti
osztály fogadta az erőszakos bűnügyek áldozatait is. A legtöbbjük
fiatalember volt. Bandák tucatjai uralták a terepet a sztrádától keletre, és
úgy tűnt, legkedvesebb éjszakai sportjuk az egymásra lövöldözés. Mivel
St. Louisban u St. Vincent volt a legnagyobb baleseti kórház, minden sú-
lyosabb ügy hozzájuk került. A hétvégék valóságos rémálmot jelentettek a
személyzet számára. Voltak olyan időszakok, különösen a forró nyári
hónapokban, amikor a folyosón, a fal mellett végig ágyak álltak, rajtuk a
rácshoz bilincselt, műtétre váró páciensekkel. A rendőrségtől kellett
pluszembert kérniük, hogy legyen, aki odafigyel arra is, nehogy a rivális
bandatagok túl közel kerüljenek egymáshoz.
Amikor Ellie a századik golyót is eltávolította, tagja lett I Százas klubnak.
Nem olyan klub volt ez, amelyhez különösebben tartozni szeretett volna,
de azt tudta, sohasem felejti el az esetet. A fiatalember mindössze
húszéves volt, és akkor már harmadjára lőtték meg. Ellie képtelen volt
elfelejteni a fiú pimaszságát és hideg, üres tekintetét. Szeme majdnem
olyan élettelen volt, mint a halottasház tetemeinek. Szívfájdító volt, ahogy
összefoldozták itt ezeket a fiúkat, hogy aztán visszatérhessenek az utcára,
ugyanabba a vad környezetbe. Ellie a többi sebésszel együtt imádkozott,
hogy a srácok ezúttal tanuljanak az esetből, hogy új életet kezdjenek.
Tudta, ez csak naiv remény, mégis makacsul ragaszkodott hozzá.
A többi agyonhajszolt és alulfizetett rezidenshez és orvoshoz hasonlóan
Ellie megoperálta a sebesülteket, az erőszak áldozatait, de még sohasem
volt tanúja bűnténynek... egészen a mai napig.
Forró, párás délután volt. Alighogy Ellie megkezdte a kocogást a kórház
melletti óriási Cambridge parkban, két orvostanhallgató csatlakozott
hozzá. Az égen súlyos esőfelhők úsztak, és hamarosan mindhárman
zihálva kapkodtak levegőért. Az első kilométer után a két orvostanhallgató
feladta, de Ellie elszántan kitartott. Miközben futott, gondolatban listát
készített. Rengeteg elintéznivaló vár még rá, mielőtt hazatér Winston
Fallsba.
A mindenit, de nyomott a levegő! Túl magas a páratartalom. Mintha csak
szaunában lennék, gondolta. Patakokban folyt róla a verejték, és elázott
ruhái a testére tapadtak. A barátnője, Jennifer, aki a gyerekosztályon volt
nővér, épp akkor vágott át a parkon, lerövidítve az utat a kórházba.
Odakiáltott neki, hogy tiszta őrült, amiért ebben a hőségben itt rohangál.
Ellie csak intett neki üdvözlésül, aztán futott tovább. Könnyen lehet, hogy
tényleg őrült, de oly ritkán adódott alkalma egy kis testmozgásra, hogy az
már luxusnak számított. Igazán nem lehetett finnyás az időjárás miatt.
Halk éljenzést hallott az új focipálya felől, amely az úttól északra terült el.
Amikor befordult a kanyarba, meglátta a játékosokat is. Csupa
középiskolás korú lány. A drukkerek számából arra következtetett, hogy
nagyon fontos meccs lehet.
Az ügyvezető igazgató, az igazgatótanács és ügyvédek egész hada
küzdött a focipályáért. Meg akarták szerezni a területet, hogy újabb
hatalmas parkolót építsenek rajta, és Ellie nagyon örült, hogy elvesztették
a harcot. A pálya, akárcsak a futóösvény és a kis játszótér délen, elég
messze esett a kórháztól ahhoz, hogy a csapatok és a drukkerek zaja ne
zavarja a kórház betegeinek nyugalmát.
Ellie maga is kedvelte az amerikai focit, a kosárlabdát és a focit,
mégpedig ebben a sorrendben. Szívesen megnézte a legtöbb
sportrendezvényt. Csodálta a játékosok kecsességét, ügyességét és
cselességét, talán azért, mert ő nem rendelkezett egyik tulajdonsággal
sem. Olyan esetlen lányka volt, hogy anyja balettórákra íratta be, így Ellie
sohasem jutott odáig, hogy kipróbáljon valamilyen sportot. Amikor épp
nem a saját lábában botladozott, hogy megcsináljon egy pliét, akkor
olvasott.
Sokkal jobban érezte magát a könyvek társaságában. Vivien nénikéje
könyvkukacnak becézte.
Ma nincs idő rá, hogy a játékot nézzem, gondolta. Rengeteg dolga van.
Visszatért a gondolatban összeállított listához, mi minden vár még rá,
mielőtt hazamegy a húga esküvőjére. Jóságos isten, mennyire félt tőle!
Bárcsak lenne még egy hete ;i megpróbáltatás előtt! Aztán kénytelen volt
beismerni magának, az örökkévalóság minden ideje sem lenne elég, hogy
felkészüljön a suttogásokra és együtt érző mosolyokra, amelyekre ;i
családjától és a barátaitól számíthat. De ki is hibáztathatná őket? Végtére
is Ava, a húga az ő exvőlegényéhez készül hozzámenni. Egyhétnyi
rémálom vár rá, gondolta. De a csudába is, kemény leány ő! Megbirkózik
vele.
- Igen, úgy lesz - suttogta maga elé.
És akkor ott van még Evan Patterson. Csak attól görcsbe rándult a
gyomra, hogy rágondolt. Lesz-e a fiúnak elég mersze, hogy feltűnjön
Winston Fallsban? Ellie nagyon remélte, hogy nem. De ha mégis megteszi,
kell-e másik távolságtartási végzést kérnie ellene, noha csak néhány napra
megy haza? Hllie érezte, hogy megy fel benne a pumpa, és kényszerítette
magát, hogy megnyugodjon. Most már felnőtt nő, és bármivel képes
megbirkózni, amit az élet az útjába hoz. Még egy mániákussal is,
győzködte magát. Különben is, biztos volt benne, hogy Evan nem tért
vissza Winston Fallsba. Ha így lenne, az apja már riasztotta volna.
Ellie nem akart Patterson miatt aggódni, sem az esküvőre gondolni.
Helyette inkább a futásra összpontosított. Már csak egy kilométer, és jöhet
a jó hűvös zuhany. Előbányászta zsebéből a fülhallgatót, és épp arra
készült, hogy iPodján meghallgasson egy előadást a mellkas sebészeti
feltárásának legújabb módszereiről, amikor hangos pukkanást hallott.
Ellie megállt. Villám lenne? Felnézett a sötét égre, ekkor újabb pukkanás
hallatszott, majd egy harmadik és negyedik is gyors egymásutánban. A
villám a trafóba csapott volna? Az megmagyarázná a robbanó hangokat...
csakhogy egyáltalán nem villámlott.
Lövések? Csakis azok lehetnek. Noha száznál is több golyót távolított már
el a lövöldözések áldozataiból, Ellie még sohasem hallotta, milyen egy
elsütött fegyver hangja. Valahonnan maga előttről hallotta a
pukkanásokat. Jobbra, a focipálya felé pillantott. Semmi p ánik. A játék még
ment, tehát tévedett. De ha nem lövések... akkor mi?
Öt-hat másodperc is eltelt már az első pukkanás óta. Ellie újra a fülhaligátóért nyúlt. Rendben,
szóval tévedett.
Ekkor valaki felsikoltott.
Minden olyan gyorsan történt. A következő néhány másodpercben Ellie úgy figyelte az előtte
kibontakozó jelenetet, mintha lassított felvételt nézne.
Távolabb néhány tengerészkék pólót és kövér, sárga betűs, FBI feliratú mellényt viselő férfi
bukkant elő a semmiből, és legyezőszerűen szétszóródva a park közepén található fák felé
iramodtak. Az emberek futottak, amerre láttak. Sikolyaik beleolvadtak a focipálya felől hallatszó
üdvrivalgásba. Egyértelmű volt, hogy a játékosoknak és a szurkolóknak fogalma sincs a
történtekről. A gyerekek nem tudtak lépést tartani a szüleikkel, ezért az apák a karjukba kapták
őket, és úgy rohantak tovább. Néhány céltalanul kószáló is menekülésre fogta a dolgot, akárcsak az
a három fiú, akik eddig frizbit dobáltak egymásnak. Egyikük kirohant az utcára, egyenesen egy
mentőautó elé. A jármű csikorgó fékekkel blokkolt, a fiú pedig a nyitott ablakhoz ugrott, és a
mentősnek kiabálva az erdő felé mutogatott.
 Hirtelen egy pár vonta magára Ellie figyelmét. A férfi és I nő egymásba
karolva, sebes léptekkel haladt felé a futó-osvényen, és mindketten úgy
festettek, mintha valami nem lenne rendben velük. A férfi orra alatt tömött
bajusz díszelgett, szemét sötét szemüveg védte, baseballsapkáját mélyen
I homlokába húzta, és barna, csuklyás széldzsekijén is egészen a nyakáig
felhúzta a cipzárt, ami különös volt, tekintve ¡1 harminc fok feletti
hőmérsékletet. Talán azért öltözött így he, hogy a ruhája száraz maradjon
a vihar kitörésekor? A férfi hátrapillantott, nyaka verejtéktől csillogott. A
nő egyenesen líllie-re szegezte a tekintetét. Bizarr külseje megdöbbentette
a lányt. Rövid, fekete parókája ferdén ült a fején, oldalt egy-két hosszú
tincs lógott a nyakába. Szemének erős, szinte természetellenes zöldje azt
a hatást keltette, mintha kontaktlencsét hordana, méghozzá abból a
fajtából, amit az emberek :i halloweenpartikra szoktak vásárolni. Amikor a
pár már csak tíz méterre járt Ellie-től, hirtelen az utca felé vette az irányt.
Valaki egy parancsot kiáltott. Az egyik FBI-ügynök, aki már beszaladt az
erdőbe, most előbukkant a fák közül, és a pár felé szaladt. A nő elengedte
a férfi kezét, és rohanni kezdett. A férfi lassított, és valamit előhúzott a
kabátzsebéből. Amikor az utána kiabáló ügynök felé fordult, Ellie meglátta,
hogy pisztolyt tart ;i kezében. Mielőtt bármit tehetett volna, a férfi kétszer
is elsütötte a fegyvert. Az első golyó eltalálta a férfit üldöző ügynököt,
méghozzá olyan erővel, hogy néhány lépéssel hátravetette, mielőtt a
földre roskadt volna. A második lövedék célt tévesztett. Miközben Ellie
hasra vetette magát, a lövöldöző visszapördült felé, és rászegezte a
pisztolyt. De nem húzta meg a ravaszt, ehelyett az utca felé szaladt,
beugrott egy kocsiba, és elporzott.
Közben a mentőautó megfordult, hogy a fiú mutatta irányba induljon, de
amikor eldördültek a lövések, irányt változ
tátott. A szirénát bekapcsolva felugratott a járdára, és behajtott a parkba,
óvatosan araszolva előre a főút felé menekülő tömegben.
EUie felugrott és utánarohant. Az agya sebesen járt. Ki is aznap este az
ügyeletes? Edmonds és Walmer, jutott eszébe, és az is, hogy mindkettőt
látta a kórházban. Remek!
Az áldozat meglehetősen messze volt a merénylőtől, de egyenesen a
testébe kapta a golyót. Ellie-nek fogalma sem volt, milyen súlyos lehet a
sérülése, de remélte, ha stabilizálni tudja, akkor a férfi kihúzza a műtőig.
A mentőautó átvágott a füvön, és pillanatokon belül megállt a sebesült
ügynök mellett. Két mentős ugrott ki belőle. Ellie megismerte őket: Mary
Lynn Scott és Russell Probst. Russell kinyitotta a hátsó ajtót, és kihúzta a
hordágyat, közben Mary Lynn kivette a narancssárga sürgősségi táskát, és
az áldozat mellé térdelt. Mire Ellie a helyszínre ért, négy felfegyverzett
ügynök vette körül a lelőtt férfit. Egyikük letérdelt, és beszélt hozzá, így
próbálva rávenni, hogy feküdjön nyugodtan, a másik három pedig fölötte
állt. A legmagasabb eltakarta Ellie elől a látványt. Alig nézett a lányra,
amint kurtán ráparancsolt: - Ezt nem kell látnod. Menj vissza a focipályára!
Menjen vissza a pályára? Komolyan beszél? Ellie épp tiltakozni akart,
amikor az egyik mentős felnézett, észrevette, és megkönnyebbülten felkiáltott: - O,
hála istennek! Dr. Suliivan.
Az ügynök kételkedve megnézte magának, aztán lassan félreállt az útból. Mary Lynn odadobott
neki egy pár kesztyűt, és Ellie felhúzta, miközben a férfi mellé térdelt, hogy felmérje, milyen súlyos
a seb. A férfi ingét teljesen átitatta a vér. Ellie óvatosan felemelte a Mary Lynn által rögtönzött
szorítókötést, és megszemlélte a sebet, majd azonnal visszanyomta rá a szorítókötést. Nyugodt,
egyenletes hangon adta ki az utasításokat
Ruitellnek és Mary Lynn-nek. A beteg eszméleténél volt, és Ilin- nem
akarta megijeszteni.
Mennyire súlyos? - kérdezte a férfi, Elillie fontosnak tartotta, hogy soha ne
hazudjon a betegnek, ilc ez nem azt jelentette, hogy brutálisan őszinte
legyen.
Súlyos, de láttam már rosszabbat is. Sokkal rosszabbat. Russell átadott
nekik egy érszorítót, Ellie pedig megtalálta .1 vérzés forrását. A golyó nem
hatolt át a testen, de a bemeneti nvihis elég nagy volt. Amikor Mary
Lynn-nek sikerült bekötnie .1/ infúziót, Ellie bólintott neki, hogy indíthatja.
Hogy hívják? - kérdezte a lány, miközben nekikezdett, I IDKV ellássa a sebet.
Sean... Sean... ó, az ördögbe! Nem emlékszem a vezetéknevemre. - Szempillája többször is
megrebbent, ahogy I üzdött, hogy eszméleténél maradjon.
Goodman - segített a mellette térdelő ügynök.
Igen, persze - mondta Sean gyengülő hangon.
Meg tudja mondani, hogy allergiás-e valamire? - kérdezte Mary Lynn.
Csak a golyókra. - Sean Ellie-re meredt félig lehunyt szempillái alól. -
Maga orvos?
Igen - mosolygott rá megnyugtatóan a lány. Befejezte ii seb kötözését, és
a sarkára ült.
Dr. Suliivan sebészorvos - magyarázta Russell. - Ha már az ember lelöveti
magát, biztos azt akarja, hogy dr. Suliivan operálja. Ő itt a legjobb.
Rendben, stabil az állapota. Vihetik - mondta Ellie, miközben lehámozta
magáról a kesztyűt, és beledobta a műanyag dobozba, amit Mary Lynn
nyitott ki neki.
Sean hirtelen meglepő erővel ragadta meg a karját. -Várjon...
Igen?
El akarom venni Sarát. Látom még?
Igen - hajolt fölé Ellie. - De előbb a műtőbe kerül, hogy kivegyék a golyót
magából. Most pedig aludjon. Minden rendben lesz. A sebész gondját viseli
majd.
Kik ma az ügyeletesek? - kérdezte Russell.
- Esmonds és Walmer - felelte Mary Lynn. Sean szorítása erősebb lett
Ellie karján.
Magát akarom. - Időt sem adott a válaszra, csak erősen szorította a lány
karját, és kényszerítette magát, hogy eszméleténél maradjon. - Az a férfi
azt mondta, maga a legjobb. Azt akarom, hogy maga operáljon!
Rendben - tette Ellie a kezét a férfiéra, és bólintott. -Rendben van,
megcsinálom.
Felállt és ellépett az útból, hogy a mentősök be tudják tenni Seant a
mentőautóba, de ekkor nekiütközött valaminek. Olyan érzés volt, mintha
nekihátrált volna egy gránittömbnek. Az ügynök, aki azt mondta neki,
hogy menjen vissza a focipályára, állta el az útját. Megfogta a vállát,
nehogy elessen, aztán el is engedte. De nem mozdult. Ellie sem.
Dr. Suliivan, akar velünk jönni? - szólt oda neki Russell.
Nem, menjenek csak. A beteg állapota stabil. Russell becsapta az ajtót,
aztán beugrott a vezető melletti ülésre, és a mentő már úton is volt.
- Megsérült még valaki? - fordult Ellie ahhoz az ügynökhöz, aki a sebesült
mellett térdelt.
A mögötte álló gránitfal válaszolt.
Nincsenek sérültek, csak halottak - közölte érzelemmentes hangon.
Nem a mieink voltak - tette hozzá magyarázólag a másik ügynök. - Csupa körözött alak.
Bllie megfordult, és szembetalálta magát egy vállal, amely félelmetesebb emberhez tartozott,
akivel valaha is találkozóit, márpedig ez jelentett valamit, tekintve, hogy a sebészet " o s z t á l y v e z e t ő
főorvosa valóságos szörnyeteg volt. Ez a férfi Ilonban nem is hasonlított rá. Magas volt, sötét és
ijesztő, haja fekete, szürke szeme acélos, tekintete átható. Erős, szögletes állát egy-, de az is lehet,
hogy kétnapos borosta Iepte. Úgy festett, mint aki legalább huszonnégy órája nem uhuit. Ellie jól
ismerte ezt az arckifejezést.
Bllie szíve kihagyott egy ütemet. Ez a férfi képes lenne még a kísértetre is úgy ráijeszteni, hogy
az leplét hátrahagyva világgá szalad. De a mindenit, nagyon szexi! Ellie gondolatban pofon ütötte
magát. Egy félelmetes, robusztus külsejű férfi, a tekintetével még a vasat is megolvasztaná... ez a
típus Vonzaná?
Az ügynök, aki korábban a sebesült mellett térdelt, most előrelépett, és
kezet nyújtott.
Tom Bradley ügynök vagyok. Sean Goodman a társam. -Mutatta a balján
lévő két ügynöknek, aztán az előtte állónak Max Daniels ügynök.
Elillie biccentett. Ha megbocsátanak, a műtőbe kell mennem. - Nem várt
engedélyre, megfordult, és visszafutott a kórházba.
Harminc perccel később a Sean vállából kioperált golyót •gy kis
fémtálkába ejtette.
Zacskózzák be, aztán adják át az egyik kint várakozó ügynöknek. Ismerik
az eljárást.
Ezután kezdődött az igazi munka. Ellie az évek során megtanulta, olyan,
hogy könnyű lőtt seb, nem létezik. A golyóknak megvan az a rossz
tulajdonsága, hogy komoly károkat okoznak, mielőtt megállapodnak a
testben, de Goodman ügynöknek szerencséje volt. Az ő golyója egyetlen
fontos szervet va ideget sem sértett.
Miután bezárta a sebet, megírta a jelentést, az utasításokat, aztán indult,
hogy beszéljen a sebészeti váróban összegyűlt kisebb tömeggel. Legalább
egy tucat aggódó arcú ember ült a székeken hírekre várva. Daniels ügynök
karba tett kézzel, a falnak támaszkodva állt. Tekintetét a belépő lányra
szegezte, és Ellie szíve hevesebben kezdett dobogni. Tudta, hogy ször-
nyen fest. Lehúzta a sapkáját, és a hajába túrt. Fogalma sem volt, miért
akar jól kinézni a férfi kedvéért, de mégis így volt.
- Itt a sebész - jelentette be Daniels.
Egy apró, filigrán nő felugrott, és felé indult. Bradley ügynök és az aggódó
rokonok egész sora szorosan a nyomában sietett.
- A műtét jól sikerült - kezdte Ellie, majd néhány szóban elmagyarázta,
mit is csinált. Igyekezett nem túl szakmaian fogalmazni. - Minden remény
megvan a teljes gyógyulásra.
Sara, Sean menyasszonya könnyes szemmel, dadogva mondott köszönetet, közben Ellie kezét
szorongatta.
- Körülbelül egy óra múlva láthatják - mondta nekik Ellie. - Be van nyugtatózva, és valószínűleg
még nem fogja megismerni magukat - figyelmeztette őket. - Egy ideig az őrzőben lesz, aztán
átviszik az intenzív osztályra. Amint a nővérek elrendezték, küldenek magukért valakit. Van
kérdésük?
Egy kimerültnek látszó ápolónő jelent meg az ajtóban.
Dr. Sullivan!
Igen?
Megnézné, kérem, Mrs. Kleint? Edmonds betege, de itt van a rendelőben.
Rögtön megyek. - Megpaskolta Sara kezét, aztán kiszabadította a sajátját. - Jól van. Meglátja,
minden rendben lesz.
Amint elfordult, hogy távozzon, a szeme sarkából látta, Daniels ügynök mosolyog. Végigsietett a
folyosón, és épp k i a k a r t fordulni a sarkon, amikor a férfi utolérted a, doktornő!
é p p megfordult, az ostoba szíve pedig ismét heves kalapálni;i kezdett.
Mit akar?
- Beszélnünk kell a lövöldözésről. Vallomást kell tennie. Mikor?
- Mit szólna ahhoz, hogy megnézi a beteget, és utána?
- Nem is tudom - felelte a lány, aki nem tudott ellenállni .a sertésnek. - Nem
szeretem kihagyni a fociedzést.
Azzal nevetve belökte a szárnyas ajtót, és eltűnt a rendelőbon.
Max Daniels csak állt és bámult utána, aztán arcán halvány p í r derengett
fel.
A fenébe! - suttogta. - A jó fenébe!

2.

Daniels ügynök az intenzív osztály folyosóján várt rá. Bokáját keresztbe

téve háttal a falnak támaszkodott, szemét félig lehunyta, mintha aludna,
és teljesen ellazultnak látszott.
Ellie-t lenyűgözte a látvány. Neki csak hosszú, alváshiánynyal
végigküzdött évek után sikerült elsajátítania és tökéletessé fejlesztenie az
állva alvás tudományát. Persze sohasem a sebészeten művelte - azt
igencsak rossz szemmel nézték volna -, hanem az esetek közti rövid
percekben, mielőtt újra megszólalt volna a csipogója. Öt perc itt, tíz perc
ott... úgy tűnt, ennyinek elégnek kell lennie, hogy felfrissüljön, és ismét
éber legyen. De bármennyire igyekezett is, még mindig nem tudott igazán
ellazulni. Pedig Danielst nézve könnyűnek tűnt a dolog.
Ellie örült, hogy nem kellett sokáig várakoztatnia a férfit. Nem volt más
dolga, mint beállítani Mrs. Klein gyógyszereit. Mr. Klein azonban komoly
gondot jelentett. Ellie kénytelen volt ismét ráparancsolni, hogy ne
nyúlkáljon a felesége infúziójához meg a többi eszközhöz, amelyek életben
tartották az asszonyt, és ne próbálja őt felébreszteni. A makacs ember
nyilvánvalóan nem akarta megérteni, mit is jelent az orvosilag előidézett
kóma, de azt végre felfogta, hogy ki lesz tiltva az osztályról, ha nem
viselkedik rendesen. Janet Newman, a főnővér meg volt győződve róla,
hogy Mr. Klein meg akarja ölni a feleségét, hogy aztán a kórházra
háríthassa a felelősséget. Mrs. Klein huszonkilenc évvel idősebb a férjénél,
mutatott rá Janet, túl öreg már ahhoz, hogy kedvét lelje a fiatalabb férfiak
társaságában, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy kőgazdag.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az alattomos csúszómászó - Janet így hívta Mr.
Kleint -, csak a vagyonáért vette el a szegény nőt.
Noha Ellie nem hitte, hogy Mr. Klein ártani akarna a feleségének, új
utasításokat adott Janetnek. Ha a férfi ismét hozzányúlna az infúzióhoz, a
főnővér hívja a biztonságiakat, és rakják ki Mr. Kleint az osztályról.
A családtagokhoz nagy együttérzésre, türelemre és megértésre volt
szükség, és az olyan napokon, mint ez, egy hosz-szú műszak után Ellie-nek
mindháromból nagyon kevés volt. Az egész hete kimerítő volt, csupa dupla
műszakkal és kevés alvással. Kíváncsi lett volna, vajon olyan fáradtnak
látszik-e, mint amilyennek érzi magát. Az ügynökkel való beszélgetés
biztos nem lesz hosszú, gondolta, aztán végre hazamehet, lezuhanyozhat
és beeshet az ágyba. A csodás gondolattól önkéntelenül is felsóhajtott.
Korábban gyorsan letusolt az orvosi pihenőben, de az nem ugyanaz, mint
otthon, a saját fürdőszobájában a saját sárgabarack illatú samponjával és
tusfürdőjével mosakodni, és utána beburkolózni a saját puha
törülközőjébe. Alig várta már, hogy hazaérjen!
Tudnia kellett volna, hogy ilyen könnyen nem szabadul a kórházból.
- Nem is tartott sokáig, ugye, Daniels ügynök? - kérdezte a férfi felé
sétálva.
-Valóban nem - felelte az ügynök. - Hívjon nyugodtan Maxnek.
- Maga pedig engem Ellie-nek - mosolygott rá a lány. Már majdnem
odaért a férfihoz, amikor az ősrégi InterCom
recsegve életre kelt.
- Dr. Blue-t várják az intenzív osztályon. Dr. Blue-t várják az intenzív
osztályon.
A meglehetősen átlátszó üzenet a betegek megkímélésére szolgált, és a
kék kódot jelentette, bár az egész kórházban nem akadt olyan ember,
beleértve a tíz éven felüli pácienseket is, aki ne tudta volna a valódi
jelentését, az adminisztrátor azonban nem volt hajlandó átnevezni a
kódot.
EUie azonnal megtorpant, nagy levegőt vett, és visszafordult az intenzív
osztály felé.
- Daniels ügynök... úgy értem, Max... - szólt vissza -, ha gondolja, hagyja
meg a számát a recepción, és kapcsolatba lépek magával, amint itt
végeztem.
Ha a férfi válaszolt is, Ellie nem hallotta, mert az ajtó már be is csapódott
mögötte, amint a bajban lévő beteghez rohant.
Ezúttal valamivel tovább maradt el, de nem sokkal. Amikor negyed óra múlva a folyosóra
lépett, meglepve látta, hogy az ügynök még mindig ott van. Éppen telefonált, de abban a
pillanatban, hogy meglátta a lányt, befejezte a beszélgetést, és felé indult.
Ellie-nek hirtelen eszébe jutott, hogy Max biztosan aggódott, talán a barátja miatt volt a kék kód.
- Nem Goodman ügynök miatt hívtak vissza - sietett megnyugtatni a férfit.
-Igen, tudom. Megkértem az egyik nővért, hogy derítse ki nekem.
Ellie biccentett.
- Az imént néztem meg a barátját. Nyugodtan alszik. -Az jó. És a kék kód?
- kérdezte kíváncsian Max. - Mi
lett a beteggel?
- Sikerült visszahoznunk, szóval minden rendben van.
A férfi mosolygott, és Ellie szíve körül bizseregni kezdett valami. Hogy
lehet egy ilyen kemény fickónak ennyire ellenállhatatlan mosolya? Max
tiszteletet parancsoló figura volt, magas, széles vállú, hatalmas bicepsszel
és széles, csupa izom mellkassal. Állát eltakarta a pár napos borosta, de
arcán így is látszottak a halvány gödröcskék. Sűrű hajára ráfért volna egy
hajvágás, és az egész férfi úgy festett, mint aki megjárta már a csatateret.
Semmi szépfiús nem volt benne, még csak távolról sem volt olyan
elragadó, mint dr. Andrews, mégis, mindent összevetve, egy alapos
tisztálkodás után a férfinak komoly esélyei vannak arra, hogy
megdobogtatja a női szíveket. De nem az övét! Ő már túl van ezen.
Majdnem rá is ment.
Ellie-nek kényszerítenie kellett magát, hogy eszébe idézze, miért is van
ott a férfi. A lövöldözés. Meg kell értetnie vele, hogy jobb lesz valami
kórházon kívüli helyet keresniük, ha ki akarja kérdezni. Amíg az épületen
belül van, az orvosok és a nővérek rendszeresen keresni fogják. A két
ügyeletes sebész pedig boldogan hagyja, hogy helyettük dolgozzon, mert
ők addig is nézhetik a sportcsatornát a pihenőben.
-Ki kell jutnom innen - kezdte -, különben folyton... jaj, ne! - nyögte. -
Remek! Ez egyszerűen remek! - tette még hozzá suttogva.
-Ki ő? - kérdezte Max halkan, és esküdni mert volna, hogy a lány azt
suttogja: egy dinoszaurusz.
Egy orvos masírozott feléjük, méghozzá egy ideges, feszült orvos.
Makulátlanul fehér köpenyt viselt, amelynek egyik zsebéből egy
sztetoszkóp kandikált ki. Kifogástalanul festett halványkék, hosszú ujjú
ingében, feltűnő, csíkos nyakkendőjében, élére vasalt fekete nadrágjában
és vadonatújnak látszó bojtos cipőjében.
Dr. Brent Westfield volt a sebészet vezetője a St. Vincémben. A sarkon
befordulva észrevette Ellie-t, és azonnal rámordult.
- Mit keres itt, zsenikém? Talán nem szabad a hétvégéje? De még
mennyire, hogy az. Talán emlékeztetnem kell rá, hogy két hete új
szabályzat van érvényben? Senki sem kivétel. Ezt maga is tudja. Már két
órával ezelőtt ki kellett volna jelentkeznie - tette hozzá Gucci órájára
pillantva.
Új szabályzat. Hát persze. Az elkeseredett Ellie csak bólintott. A
főorvosnak igaza volt. Az új kórházi rendtartás értelmében a rezindensek
és a szakorvosok csak bizonyos számú órát dolgozhatnak naponta. Igaz,
ott volt a kiskapu. Mindössze három szócska, amely a szabályzatnak ezen
részét semmissé tette: kivéve vészhelyzet esetén. És érdekes módon a
kórházban mindig akadt egy-egy vészhelyzet. Ellie meg volt győződve
róla, a készültség csak egy nagyon okos módja annak, hogy úgy tűnjön, a
kórház betartja a szabályzatot, közben pedig addig dolgoztatja a
rezidenseket, míg csak le nem esnek a lábukról. Valójában az új szabályzat
nemigen különbözött a régitől, és ezzel Westfield is tisztában volt. A
főorvos csak piszkálni akarja, döntötte el Ellie, és minden bizonnyal azért,
mert bosszantja, hogy Ellie nem írta alá a szerződést a kórházzal... még
nem írta alá. Ellie még mindig habozott, hol akar élni és mit is akar
csinálni. Nem tudta eldönteni, melyiket válassza: a baleseti vagy az
általános sebészetet. Ráadásul Evan Pattersonnal is számolnia kellett. Hol
bujkálhat a férfi? Hogyan is dönthetne anélkül, hogy tudná, hol van
Patterson. Ellie annyira fáradt volt, hogy egyik lehetőség sem tetszett
igazán neki, de tudta, hamarosan elhatározásra kell jutnia, mert még az
ösztöndíjakkal és segélyekkel együtt is több mint kétezer dollárral tartozik.
- Azt akarja, hogy bajba kerüljek maga miatt? kérdezte Westfield.
Viccel? Hisz a bizottsági tagok mind kedvelik. Hz olyan felesleges kérdés
volt, hogy Ellie nem is válaszolt rá. És ki ez itt? fordult a főorvos Max felé.
Ellie tudta, hogy Westfield látta a férfi övére erősített FBI-jelvényt és a
pisztolytokot, nem beszélve a tengerészkék mellényről, amelynek hátulján
feltűnő és hatalmas sárga betűkkel ott virított az FBI-felirat, de nem tett
megjegyzést, csak gyorsan bemutatta a két férfit egymásnak, akik kezet
ráztak. Ellie mindig is parancsoló figurának látta a főorvost hatalmi helyze-
te, agresszív viselkedése, és ami a legfontosabb, mesterségbeli tudása
miatt, de a fölé tornyosuló FBI-ügynök mellett állva Westfield hirtelen nem
is tűnt olyan félelmetesnek. Max sokkal tiszteletet parancsolóbb volt. Az
ügynökből áradt az erő és a magabiztosság. A lány azonban kételkedett
abban, hogy Max is olyan veszekedős fajta lenne, mint Westfield.
 -Azt hallottam, lövöldözés volt odakint. Ez igaz?
-Igen, itt történt a kórház közelében - felelte Max. Westfield várta, hogy az
ügynök részletesebben kifejtse
a történteket, de csalódnia kellett. Általában a komoran ráncolt homlok, a
pengevékonyságúra összeszorított ajkak és az idegtépő csend meg szokta
tenni a hatását, ha a főorvos meg akart tudni valamit, ám úgy tűnt, Maxre
semmilyen hatással nincs ez a taktika.
-Három embert megöltek? - puhatolózott tovább.
-Úgy van.
Újabb tíz másodperc telt el néma csendben, aztán megint a főorvos szólalt
meg.
-Egy FBI-ügynököt meglőttek?
-Igen.
Ellie igyekezett visszafojtani a mosolyát. Westfield biztos nagyon bosszús.
Hiába vetette be a legszigorúbb hangját és a legkomorabb arckifejezését,
hogy szóra bírja az ügynököt, kudarcot vallott. Nyilvánvaló volt, hogy
Maxet nem lehet könnyen megfélemlíteni.
Westfield hirtelen Ellie-hez fordult.
- Ki operálta az ügynököt? - kérdezte, majd mielőtt még a lány
válaszolhatott volna, folytatta is: - Maga nem lehetett, hisz a munkaideje
már lejárt, nem igaz? És nem is ügyeletes ezen a hétvégén. Szóval, ki
operált? Walmer?
Westfield nagyon is jól tudta, ki végezte a műtétet. A főorvos mindenről
tudott, ami a kórház falain belül történt. Csak a hatalmát akarja fitogtatni,
hogy kényelmetlen helyzetbe hozza Ellie-t. Még négy nap a keze alatt,
emlékeztette magát a lány. Már csak négy nap, és utána szabad. Addig
azonban meg kell húznia magát.
- Nem, uram. Nem dr. Walmer operálta a beteget - felelte, aztán Max
példáját követve nem szólt többet.
-Talán Edmonds? - csattant fel Westfield.
- Nem, uram.
- Akkor ki? -Én.
A szigorú tekintet visszatért.
-Annak ellenére, hogy nem maga az ügyeletes?
-Igen, uram, annak ellenére.
-Viselkedjen, Suliivan! - dörrent rá Westfield, és a lányra szegezte a
mutatóujját.
Max várta, hogy Ellie megmondja a főorvosnak, Goodman ügynök
könyörgött neki, hogy ő végezze a műtétet, de a lány egy szót sem szólt.
Csak farkasszemet nézett Westfielddel, és várt.
-Segítsen, hogy megértsem! - kezdte a főorvos gunyoros hangon. - Miért
nem értesítette Walmert vagy Edmondsot, hogy lóhalálában siessenek a
műtőbe? - Megint nem várta meg, hogy a lány válaszoljon a kérdésre. -
Gondolja, hogy maga jobb sebész, mint ők?
-Igen, uram - vágta rá Ellie habozás nélkül. - Sokkal jobb sebész vagyok,
mint ők.
Max látta, hogy Westfield elégedett a válasszal, de igyekszik nem mutatni
a lány előtt.
- Nagyon el van telve magától.
 Ellie majdnem azt felelte, hogy „köszönöm", de még idejében észbe
kapott.
- így van, uram.
És ez igaz is volt. Amikor munkára került a sor, Ellie meg volt győződve
róla, hogy a legjobb, mint ahogy a kórház többi sebésze is. Ez együtt járt a
hivatással, és Ellie szerint alapvető követelmény volt. Amikor egy sebész
szikét vesz a kezébe, és készül felvágni a beteget, jobb, ha ért ahhoz, amit
csinál, és ezt tudja, el is hiszi magáról. Ellie komolyan hitte, hogy nem
létezik olyan, hogy félénk sebész, és ha mégis akad ilyen, biztos, hogy
nem szeretné vele operáltatni magát.
Sajnos, a magabiztosságából és öntudatából semmi sem jutott a
magánéletébe. Amikor legutóbb otthon járt, Ava húga közölte vele, hogy
elkeserítően bizonytalan. Mivel azonban Ava volt az a húga, aki az ő
exvőlegényéhez készült feleségül menni, Ellie nem volt hajlandó
meghallgatni a mondanivalóját, bármi lett légyen is az. Ava ikertestvére,
Annié San Diegóban élt, így nem volt módja megtapasztalni Ellie hibáit.
Persze Ava mellé állt, de sokkal kedvesebben adott hangot a véleményé-
nek. Húgai győzködése ellenére Ellie nem értett velük egyet. Nem volt
elkeserítően bizonytalan. Legfeljebb egy kicsit.
Ellie hirtelen rádöbbent, hogy elkalandoztak a gondolatai. Most nincs itt az
ideje, hogy a személyes gondjaival foglalkozzon. Erre ráér majd otthon is.
Szedd össze magad, és koncentrálj! - parancsolt rá magára. Westfield
megint Maxszel beszélgetett, nyilván éppen azt magyarázta neki, hogyan
végezze a dolgát. Ellie nagy lélegzetet vett, hogy oxigénhez juttassa
kimerült agyát.
Westfield visszafordult hozzá, és mutatóujja legfeljebb centikre lehetett
Ellie arcától.
- Maga most azonnal eltűnik innen! - tagolta, és közel járt hozzá, hogy
vicsorogjon.
Ellie figyelte, ahogy elvonul az intenzív felé. Amikor a férfi belökte maga
előtt az ajtót, még visszanézett.
- És írja alá a szerződést! - vakkantotta oda.
Az ajtó automatikusan becsukódott mögötte. Ellie felsóhajtott.
- Hát nem aranyos? - kérdezte, egy kis déli akcentussal fűszerezve a
hangját. - Imádjuk a fickót, a legapróbb porci-kájáig.
Max felnevetett.
-Mennyi ideje parancsolgat magának?
-Egy örökkévalóság óta.
- Miért hívja zsenikémnek? Ellie megrántotta a vállát.
-Mert így akar hívni - felelte, és kifelé indult a folyosón. Max mellette
ballagott.
-És ez mit jelent? - faggatta.
Amikor a lány nem válaszolt rögtön, lenézett rá, és látta, hogy lángvörös
az arca. Zavarban volt, és még jobban felcsigázta Max kíváncsiságát, de
egyelőre nem firtatta tovább a dolgot.
-Jól hallottam, hogy dinoszaurusznak nevezte? Tudja, amikor
megkérdeztem, hogy ki ő... Ellie elmosolyodott.
- Nem látja a hasonlóságot? Ami azt illeti, általában Trex-nek szoktam
hívni. Szerintem az személyesebb. Amikor üvöltözik, azaz az idő kilencven
százalékában, nagyon is emlékezteti az embert egy hatalmas, kőkorszaki
vadállatra.
A lány gyors léptekkel haladt.
-Ellie, várjon! Hová megy?
-Az emeletre a kulcsaimért.
-De le kell ülnünk, és...
-Tudom - felelte, de nem lassított az iramon.
- Maga mindenhová így rohan? - kérdezte elkeseredve Max.
- Általában igen - ismerte be Ellie, és normális ütemre váltott... számára normális ütemre.
Észrevette persze, hogy Max-nek nem okoz gondot lépést tartani vele. Valójában a hosszú lábával
még csak nagyon gyorsítania sem kellett.
Ránézett a férfira. Igen, határozottan kívül esik a komfortzónáján. Túlteng benne a tesztoszteron,
és idegesítően hat rá. Viszont nem ijesztően. Amikor elmosolyodott, apró ráncok gyűrődtek a szeme
sarkába, és olyan fény csillant a tekintetében, amitől Ellie-nek megborzongott az egész belseje.
Jézusom, kapd össze magad Suliivan! - szólt rá magára újfent. Úgy viselkedik,
mint egy szexre éhes tizenéves. Igaz, rég nem volt már férfival - nagyon-nagyon rég -, de akkor is
furcsa, ahogy Max közelségére reagál. Hol van a hűvös, mindig józanul gondolkodó Ellie? Ha lesz
ideje, majd kideríti. Biztos van valami logikus magyarázat erre a különös viselkedésre. De talán
nem is kellene aggódnia miatta, hisz amint Max kikérdezi a lövöldözésről, veszi a kalapját, és
eltűnik az életéből, ő pedig ismét a régi, józan önmaga lesz.
Maxnek feltűnt, hogy a lány zavart arccal újra meg újra rápislog.
- Mit néz? - kérdezett rá végül.
- Semmit - vonta meg a vállát Ellie.
- Igazán?
- Attól tartok, nem igazán tudok személyleírást adni a lövöldözőkről.
- Akkor is fel kell vennünk a vallomását.
-Venniük?
- Egy másik ügynökkel, Ben McBride-dal ketten dolgozunk ezen az ügyön,
és ki kell kérdeznünk magát.
- Rendben, és ő hol van?
- A tetthelyen - felelte Max. Ahol nekem is lennem kellene, tette
hozzá magában.
-Miért nem kezdi el a kihallgatást most rögtön?
-Ez nem így működik. Rögzítenem kell a vallomását.
-Ertem, akkor keresnünk kell egy csendes helyet, igaz?
-Úgy van.
Ellie elment a felvonók mellett, és nekivágott a lépcsőnek.
-Veszem a holmimat, és kimegyünk innen. Ami azt illeti, sokkal jobb
esélyeim vannak a kórház elhagyására így, hogy mellettem van.
-Az meg hogy lehet? A lány elmosolyodott.
-A fegyvere miatt.
Max lépést tartott a lánnyal, miközben az felrohant három emeletet.
-Valami baja van a liftekkel? Fóbia esedeg?
- Nem, csak ez az egyetlen mozgási lehetőségem.
-De a futópályán volt, amikor a lövöldözés kezdődött, nem?
-Ezt meg honnan vette? - kérdezte Ellie, és lassított, miközben a férfi
válaszára várt.
-FBI-ügynök vagyok. Arra képeztek ki, hogy mindent észrevegyek.
-Ó, ugyan már! Hiszen azt hitte, hogy a középiskolás focicsapat tagja vagyok.
- Igaza van - ismerte be Max nevetve. - Az egyik ügynök mondta, hogy éppen futott.

Ezek szerint a férfi tud magán nevetni. Milyen vonzó tulajdonság! Ellie
szerette, ha egy férfi képes nevetni a hibáin... Az ég szerelmére! Mi
történik vele? Komolyan, jobb lesz, ha minél messzebb kerül a férfitól,
méghozzá amilyen gyorsan csak tud.
- Nem válaszolt a kérdésemre. Fóbia vagy csak valami szeszély?
- Lépcsőzök és futok, ráadásul nem igazán szeretek egy tucat emberrel
bezsúfolódni egy fémdobozba.
- Egyszóval igen - vigyorgott a férfi. - Fóbiája van.
Valószínűleg, gondolta Ellie, de ezt sohasem fogja beismerni. Szokott
liftezni a betegekkel, ha szükséges volt. Nem szerette, de megtette.
- Hol tartja a holmiját? A tetőn?
- Nem, csak itt - lépett be a harmadik emelet folyosójára Ellie, és
benyitott az öltözőszekrényekkel teli sötét szobába. Villanyt gyújtott, és a
bal oldali harmadik szekrényhez sétált. Ha egyedül lett volna, kulcsra zárja
az ajtót, és farmert, pólót húz, de mivel nincs egyedül, kénytelen lesz a
műtősruhában maradni. Kórházon kívül ugyan nem szeretett ebben mutat-
kozni, de most nem volt más választása. Kivette a hátizsákját, beledobott
néhány ruhát, lekapta a kulcsát a felső polcról, és kész is volt.
Max a lépcső felé indult, és Ellie értékelte, hogy nem erőlteti a felvonó
kérdését. Amikor megszólalt a mobilja, a férfi megállt a lépcsőfordulóban,
hogy felvegye, és Ellie is megállt, hogy megvárja.
Max társa, Ben McBride volt a vonalban, és Max segítségét kérte néhány
vonakodó tanú kihallgatásában.
- Jó, rendben, öt percen belül ott vagyok.
-Várj! - mondta Ben. - Hughes ügynök beszélni akar veled.
Mialatt Max arra várt, hogy Ben előkerítse Hughest, EUie felé fordult. A
lány egy lépcsőfokkal fölötte állt, így szemük egy vonalba került. Max
lehetedennek érezte, hogy ne a lányt nézze. Lélegzetelállítóan szépnek
találta. Szeme a kék legintenzívebb árnyalatában ragyogott, orrát szeplők
pettyezték, amit Max roppant vonzónak talált, és a szája... O, jóságos ég,
tényleg nem kellene így bámulnia! Lelki szemei előtt a legizgalmasabb
fantáziaképek vonultak el, amelyekben természetesen fontos szerepet
kaptak a csábító, telt ajkak, és... igazán bajban lesz, ha a lány tekintete
véletlenül lejjebb téved.
Max nem várta meg, amíg Hughes a telefonhoz ér. Véget vetett a
hívásnak, megfordult, és folytatta útját lefelé.
- Hol fog kihallgatni? - kérdezte Ellie.
Max maga elé mosolygott. Ez itt a fő kérdés, figyelembe véve, hogy merre
kalandoztak a gondolatai.
-Menjen haza.
-Komolyan?
-Igen - nézett hátra a lányra. - Hazamehet, és majd felkeressük.
-Remek, akkor mégis kibújhatok ebből a ruhából. Megadom a címemet...
-Már megvan.
-A mobilszámom?
-Az is.
-De hogyan...
- Maga az egyik tanúnk. Minden információt letöltöttem a telefonomra,
amíg vártam magára.
-Rám keresett a Google-n?
-Nem. Nem volt rá szükség.
 Ellie kíváncsi lett volna, mit talál, ha beírja a férfi nevét a Google-ba. A
foglalkozás alatt ott lenne, hogy FBI-ügynök, és megadnák a bűnözők
számát, akiket elfogott... vagy lelőtt? Nem, az kizárt. A profilja biztos azt
sem árulná el, hogy jár-e valakivel, vagy nős-e. Azt persze már
megfigyelte, hogy a férfi nem hord karikagyűrűt, és valami azt súgta neki,
ha nős lenne, akkor biztos viselné.
Hm, ezt vajon miből gondolja? Nincsenek látnoki képességei, és igazság szerint gyakorlatilag
semmit sem tud a férfiról, azon kívül, hogy jelvényt visel, időnként meglehetősen félelmetes tud
lenni, és szívet megremegtető mosolya van. Talán azért látja csodálatra méltónak, mert szeretné,
ha az lenne? Amennyit az FBI-ról tudott, és az édeskevés volt, kívülállók nem férhettek hozzá a
személyes információkhoz, de ettől még rákereshet a hálón, csak hogy kielégítse a kíváncsiságát.
Na jó, egyértelmű, hogy ideje a műtőn kívüli életével is törődni. Akkor talán nem hat rá ilyen
erősen egy férfi, akit alig ismer.
A kórház nyugati szárnyában értek le a földszintre. Ellie ősrégi autója az orvosoknak fenntartott
parkolóban állt. Max kinyitotta a lány előtt a kijárati ajtót. Ellie finoman súrolta, amint elment
mellette. Orrát megcsapta a férfias illat, és mintha borotválkozás utáni arcszesz szagát is érezte
volna. Ahhoz képest, hogy a férfi úgy fest, mint aki napok óta nem vett a kezébe borotvát, igazán
finom illata van.
Ellie tudta, neki milyen szaga lehet. Fertőtlenítő. Sajnos, az utóbbi néhány
évben ez lett az ő parfümje. Rosszabb is lehetne, vigasztalta magát. A
patológián dolgozó rezidensekből áradt a formaldehidszag, még akkor is,
amikor nem dolgoztak. Mintha beette volna magát a pórusaikba.
Max elkísérte a kocsihoz. Ez olyan úriemberes dolog volt, bár teljesen
felesleges, hisz a többtucatnyi rendőrautónak köszönhetően világos volt
odakint. A helyszínelők még mindig
kint voltak, és centiméterről centiméterre átfésülték a terepet újabb
bizonyítékok után kutatva. Ellie nem hitte, hogy ennél nagyobb
biztonságban lehet.
- Az éjszaka közepén is el kell jönnie idáig?
- Igen. Miért?
- Csak hat lámpát számoltam össze, márpedig elég nagy ez a parkoló, és
rengeteg olyan hely van benne, ahová el lehet rejtőzni.
- Ha éjjel végzek, egy őr el szokott kísérni a kocsimhoz.
- És mi van, ha otthonról hívják be éjszaka?
Leállítom a kocsit, aztán villámgyorsan rohanok az épületig, a
paprikaspray-t szorongatva, gondolta Ellie, de nem mondta ki.
- Olyan közel parkolok a kórházhoz, amennyire csak tudok, és nagyon
elővigyázatos vagyok - felelte helyette, és bólintott is hozzá, hogy
nagyobb nyomatékot adjon a szavainak.
- Elővigyázatos, mi?
A férfi mosolyától a forgalom is leállt volna. Ellie nem tudta eldönteni,
hogy Max ugratja-e, vagy nevet rajta.
- Később találkozunk - nyitotta ki Max a kocsi ajtaját -, de valószínűleg
beletelik néhány órába, míg eljutunk magához. Ne menjen sehová.
Maradjon otthon.
- Rendben.
Ellie addig nem pillantott a tükörbe, amíg ki nem fordult a parkolóból, rá a
hazavezető útra. Semmi smink, a haja akár a szénaboglya, és két számmal
nagyobb műtősruha van rajta... Csodás! Nem csoda, hogy Max egész a
kocsijáig kísérte. Bizonyára megsajnálta. Rendes körülmények közt nyilván
még egy második pillantásra sem méltatná.
Remek, mintha valamit is számítana. A rövid kihallgatás után elválnak útjaik. A férfi nem lesz több
mint történelem, és a jövő kedd után remélhetőleg ő is az lesz
3.

A Landryk megint elmenekültek, de Max tudta, csak idő kérdése, és a

hírhedt párt cserbenhagyja a szerencse. Dr. Suliivan lehetséges szemtanú
volt, és neki az a dolga, hogy minden elérhető információt megszerezzen a
lányról, mielőtt felvenné az államügyésznek adandó tanúk listájára.
Max megpróbált objektív lenni, de ez lehetetlennek bizonyult, mivel minél
többet tudott meg Ellie-ről, annál kevésbé szerette volna, ha más is
megtudja, a lány látott valamit, ami nevetséges volt, tekintve, hogy a
többi parkban lévő ügynök is tanúja volt, amint Ellie ellátta Sean
Goodmant. Tudták, hogy ő műtötte a társukat, és mostanra azt is
hallották, hogy a lány látta, amint Calvin Landry lelövi az ügynököt.
Miközben a kórházban Ellie-re várt, Max gyorsan lehívta az összes,
könnyen elérhető információt: a telefonszámát, a St. Louis-i és aWinston
Falls-i lakcímét, és a St. Vincémben betöltött státusát, valamint a
beosztását. Amikor azonban egy kicsit mélyebbre ásott, felfedezett
valamit, ami megzavarta: olyan bírósági papírokat, melyek öt különböző
esetet is tartalmaztak, amelyben Ellie és egy Evan Patterson nevű
tinédzser volt érintve.
Az első feljelentés akkor született, amikor Ellie még csak tizenegy éves
volt. Az iratok szerint mindketten részt vettek
a Winston Falls-i iskola által szervezett biológiatáborban, és ezek után az
akkor tizenhét éves Evan belezúgott a lányba. A fiú egyre elvakultabban
akarta a lányt, és amikor elvakult-ságában tettlegességre vetemedett,
Ellie családja feljelentette. Mivel fiatalkorú volt, és büntetlen előéletű,
ezért elengedték.
A következő alkalommal Patterson erőszakosabban viselkedett.
Megpróbálta Ellie-t bekényszeríteni a kocsijába. Vallomásában azt állította,
hogy folyton Ellie-re gondol, mert ők rokonlelkek, és ha végre kettesben
maradhatna vele, meg tudná győzni, hogy egymáshoz tartoznak. Ezúttal
Pattersont feltételesen bocsátották szabadon, és terápiára kötelezték.
Patterson a szigorú bírósági döntés ellenére sem tartotta távol magát
Ellie-től, és még két alkalommal erőszakoskodott a lánnyal, közben
haragja, amiért a lány elutasítja, ijesztő méreteket öltött. A zaklatások
miatt újabb pszichológia vizsgálatot rendeltek el és egy harmincnapos
kórházi kezelést, de a dörzsölt ügyvédek elérték, hogy vádalkut kössenek,
így Pattersonnak ismét sikerült megúsznia a dolgot.
Az ötödik alkalommal azonban szóba sem jöhetett az alku, mert ezúttal
gyilkossági kísérlet volt a vád.
Ellie hazafelé tartott az iskolából. Három lány is volt vele, akik
megpróbálták megvédeni, de Patterson nagy, erős fiú volt. Elkapta Ellie-t
és belökte a kocsijába. A rendőrök két órával később találták meg egy
szurdokban, a várostól néhány kilométerre. Patterson borzalmasan
összeverte, és otthagyta meghalni.
Mire a kórházba értek vele, rengeteg vért vesztett, és életveszélyes volt
az állapota. Azonnal a műtőbe vitték, és a sebészek egész éjjel dolgoztak rajta, hogy megmentsék.
A tizenkettedik születésnapját az intenzív osztályon töltötte.
- Uramisten! - suttogta Max, amint elolvasta az utolsó jelentést is. - Az a mocskos gazember!
A helyi FBI-irodában ült, szemben a társával, Ben McBride-dal, aki épp akkor tette le a telefont.
 - Mit olvasol? - kérdezte Ben, miközben Max lecsukta a laptop tetejét.
-Háttér-információkat Ellie Sullivanről.
-Biztosan szörnyűek, mert miközben olvastad, úgy néztél, mint... mint aki
meg akar ölni valakit.
-Pontosan - biccentett Max. Ben megdörzsölte a tarkóját.
-Annyira borzasztó?
-Igen.
-Akarod, hogy most elolvassam?
-Nincs rá szükség - rázta meg a fejét Max. Ben hátralökte a székét.
- Hughes vajon még ma este akarja a jelentést?
-Mióta is vagy ügynök, Ben? - nézett rá Max, mire társa felnevetett.
-Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, ostobaságot kérdeztem. Mégis, az
ember folyton reménykedik.
-Miben?
-Hogy egyszer normális időben végez.
-Sietsz vissza a szállodába?
Ben egymás után húzogatta ki az íróasztal fiókjait.
-Nem, inkább enni sietek. Mindjárt éhen halok.
-Mit keresel?
-Cukrot, rágógumit, bármit. - Becsukta az utolsó fiókot is, és megcsóválta
a fejét. - Talán ráérnénk holnap elmenni Sullivanhez.
- Nem - állt fel Max. - Még ma este beszélnünk kell vele, amíg frissek az emlékei.
- Fogadni mernék, hogy hosszú ideig nem fogja elfelejteni, ami történt.
- Nem számít. Akkor is meg kell csinálnunk ma este - jelentette ki Max, és az ajtóhoz sétált.
-Rendben - ballagott utána Ben. - Akkor a következőt tesszük. Gyorsan
beszélünk vele, szerzünk valami ennivalót, aztán visszajövünk ide, és
befejezzük a jelentést. Jó lesz így?
-Jó.
- Gyorsan végzünk a nőnél, ugye? Remélem, nem az az arrogáns,
kellemedenkedő fajta. Mert ha mégis, akkor órákig is faggathatjuk, mire
kihúzzuk belőle az információt. Tudod, miről beszélek. Az idősebb orvosok
közül vannak néhányan, akiknek felsőbbrendűségi komplexusuk van, és le
akarnak nyűgözni a tudásukkal, mielőtt válaszolnának az ember kér-
déseire. Gyűlölöm azt a fajtát. Suliivan is ilyen?
Max tudta, hogy Ben még nem találkozott Ellie-vel. A park másik oldalán
tartózkodott, amikor kitört a lövöldözés, és Max nem érezte szükségét,
hogy meséljen neki a lányról. Igazán érdekes lesz, amikor ezek ketten találkoznak.
- Az a fajta? A pokolba is, hát persze, ugye? Ott leszünk nála hajnalig.
Max nem válaszolt, csak mosolyogva odadobta Bennek a kocsi kulcsait.

4.

Ellie otthona Cranstontól és Glenwoodtól egyutcányira nyugatra, egy

gyéren bútorozott műteremlakásban volt, alig tíz kilométerre a kórháztól,
hogy gyorsan beérjen a munkahelyére. A lakás egy csendes, fákkal
szegélyezett utcában álló vörös téglás épület második emeletén volt, két
hasonló elrendezésű lakás közt. Az ezerkilencszáznegyvenes években
épült, s megőrzött valamennyit a régmúlt korok bájából, amikor még a
legkisebb apartmant is magas mennyezettel és bonyolult díszlécekkel
tervezték. Műteremnek nagy és tágas volt, de a kilátás sivár. A nappali
ablaka a Dumpster sötét sikátorára nézett.
Nem volt egy fényűző hely, de otthonos volt, és Ellie jól érezte magát
benne. Mindegyik lakónak kulcsa volt a bejárati kapuhoz, minden lakást
erős biztonsági zárak védtek, és minden ajtón volt kukucskáló. A
gondnoknak minden lakáshoz volt kulcsa, ami azt jelentette, hogy bármikor bárhova bemehetett, ezért
Ellie apja, anélkül, hogy engedélyt kért volna, felszerelt egy második biztonsági zárat is, amihez csak Ellie-nek volt kulcsa.
Ha valaki megkérte volna, hogy írja le az otthonát, egyetlen szóval meg tudta tenni: biztonságos. Vagy inkább két
szóval: minimalista és biztonságos. A lakásban majdnem minden érdektelen, ám megnyugtató
krémszínben pompázott. A falak, a hatalmas kanapé, amelyet Ellie negyven dollárért vett egy
elkényeztetett háziasszonytól, aki alig hat hónap után megunta. A szintén hatalmas székeket
ingyen adta a kanapéhoz. A kárpit, a sötétítőfüggönyök is mind krémszínűek. A bútorok monoton
krémszínét egyedül a barna színű forgószék törte meg, amelyet Ellie az egyik barátjától kapott.
A padlót keményfa burkolat borította, s ez volt az egyik oka, amiért Ellie
kibérelte a lakást. A fakó, megkopott parkettára nagyon ráfért volna, hogy
újracsiszolják és lakkozzák, de Ellie így is szerette, mert úgy érezte, ez
adja meg a hely patináját. Ráadásul sokkal könnyebb volt tisztán tartani, mint a
padlószőnyeget;
Ellie megpróbált valami személyes jelleget adni a helynek. Vett néhány
párnát a Macy éjféli őrület kiárusításán, és úgy találta, hogy vidám
színeikkel feldobják a szobát. Szívesen akasztott volna néhány gyönyörű
modern festményt a falra, de nem engedhette meg magának. A
Goodwillben vásárolt, nem a Neiman Marcusnál.
A Goodwillben vett íróasztal mindössze tizenöt dollárjába került. Az egyik
lába ugyan jelentősen rövidebb volt, mint a mási k három, de a szemétben talált
egy téglát, amely pontosan akkora volt, hogy tökéletesen kipótolta a hiányt. Egy csinos, piros
lakkozott tálcát is vett két dollárért, amelynek alig volt kicsorbulva a két oldala. A viharvert
dohányzóasztalért hét dollárt fizetett. Mindent összeadva alig száz dollárt költött a nappali
bebútorozására, és majdnem kétszer annyit a kanapé és a székek kitisztíttatására.
Ebédlő nem tartozott a lakáshoz, de ez jó is volt így, hiszen bútora sem
lett volna bele. Egy széles, boltíves átjáró választotta el a nappalit a
hálószobától. Ellie úgy döntött, kirúg a hámból, és vásárolt egy pompás,
sötét cseresznyefából készült, óriási ágyat, új matracot és rugókat. Az ágy
majdnem teljesen elfoglalta a hálószobának álcázott pici alkóvot, és a
bejárati ajtó felé nézett. Mivel a belépők az ágyat látták meg először, Ellie
elhatározta, hogy felrúgja a költségvetését, és beszerzett egy gyönyörű
ágytakarót és egy tűzdelt paplant. Kifogott egy leárazást, és hatvan
százalékot megtakarított ágyneműn, beleértve a négy párnát is. Ellie
meglehetősen mókásnak találta a dolgot, mivel a polcokon egyetlen szín
maradt csupán, a krémszín. Az ágy azonb an pompásan festett, és Ellie imádott
befeküdni a puha paplan alá.
A fürdőszoba meglepően nagy volt, de a konyha csak egy fülkényi, és
olyan keskeny, hogy egyszerre egynél több ember nem fért be. Ellie-nek
oldalra kellett állnia a tűzhely mellé, ha ki akarta nyitni a sütő ajtaját. A
készülék azonban új volt, és a konyhapult is elég nagy, hogy kielégítse az
igényeit.
Max azt mondta Ellie-nek, hogy tartózkodjon otthon, és a lánynak
pontosan ez volt a szándéka, miután bevásárolt a vegyeskereskedésben.
Kedvet érzett egy kis sütéshez-főzéshez. Már az étel gondolatára is
korogni kezdett a gyomra, ami nem csoda, mert egy falatot sem evett a
reggelire elfogyasztott energiaszelet és narancslé óta.
Mire mindent megvett, három hatalmas táskát cipelt. Kirakta a
tartalmukat a konyhapultra, aztán felkapott egy almát, hogy megegye,
mialatt meghallgatta az üzeneteit. Csak kettőt kapott, és egyik sem volt
különösebben fontos. Ellie nem akart vezetékes telefonra költeni, de az
apja nem bízott a mobilokban. Mi van, ha lemerü l az akkumulátor? Hogyan fog
segítséget hívni? Ellie hagyta, hogy az apja nyerje meg a vitát, mert szerette volna megnyugtatni.
Ellie megnézte, mennyi az idő, aztán lezuhanyozott, megszárította a haját,
kifakult farmert és rózsaszín pólót húzott, papucscipőbe bújt. Még arra is
szakított időt, hogy pár csepp
parfümöt és egy kis ajakfényt tegyen fel, mielőtt nekikezdett a főzésnek.
Legalább hat adagot készített, és közben salátát rágcsált. Épp befejezte a
vacsorát, amikor a két ügynök megérkezett.
Rendben, már nem vagy tinilány, leckéztette magát gondolatban, miközben az ajtóhoz ment.
Meg fog birkózni a helyzettel, ahelyett, hogy a férfival birkózna. Semmi szívdobogás, semmi
elakadt a lélegzetem, csak a szokásos. Hello, mi újság? Remek, ez így pont jó lesz. Csak
közömbösen.
A legjobban kidolgozott tervek is...
Ellie ajtót nyitott, és bumm! A szíve őrült módon kalapálni kezdett. Igazán elképesztő, hogy
a férfi láttán minden önuralma cserbenhagyja!
Max arcáról nem lehetett leolvasni, mit gondol, de Ellie biztos volt benne,
hogy a férfi nem kapott olyan heves szívdobogást, mint ő, amikor
meglátta. De miért is kapna? Ha Ellie nem lenne egy lehetséges szemtanú, a férfi nyilván egy
második pillantásra sem méltatná.
-Valaminek nagyon jó illata van - jegyezte meg Max, miközben elment
mellette.
-Csak egy kis serpenyős csirkét csináltam.
-Igen, annak is nagyon finom illata van.
Ben meghallotta társa megjegyzését, és a szemét forgatva követte Maxet
a lakásba.
Amikor Max megfordult, azt kellett látnia, hogy Ben megbabonázva
bámulja Ellie-t. Ben megrázta a fejét, aztán vádló pillantást vetett társára,
aki válaszul elégedetten rávigyorgott. Talán beszélnie kellett volna Bennek
a lányról, de társa arcát látni minden pénzt megért. Ellie fantasztikusan
festett! Haja a vállát verte, a kényelmes farmer és póló körülölelte a
karcsú testet és formás lábat, kirajzol va az ingerlő domborulatokat, amelyeket a
műtősruha eltakart. A nő tökéletesen nézett ki!
Max körülnézett a lakásban, és az is tetszett neki. Egyszerűen volt
berendezve, de a néhány élénk folt meghitté tette. Elmosolyodott, amikor
észrevette a téglát az asztal lába alatt. A sarokban néhány ruhásdoboz állt, az íróasztalon
és a széken takaros rendben sorakoztak a papírhalmok.
Ellie becsukta az ajtót, és automatikusan rázárta mindkét biztonsági zárat.
Kezet nyújtott Bennek, amikor az bemutatkozott. A férfi nem volt olyan
magas vagy izmos, mint Max, de látszott rajta, hogy rendszeresen edzi a
testét, kedves mosolya pedig azonnal megnyugtatta a lányt.
Ben visszafordult Maxhez, és ismét megcsóválta a fejét.
-Mi van? - nézett rá társa.
-Mondhattad volna.
-Mit? - kérdezte ártadanul Max.
Ben úgy döntött, nyíltan kimondja, amit gondol.
- Hogy ilyen átkozottul gyönyörű. - Gyorsan Ellie-hez fordult, és
hozzátette: - A feleségemre emlékeztet. O is gyönyörű. Legalábbis azt
hiszem, hogy még az.
- Nem tudja? - csodálkozott Ellie.
 -Valahányszor látom, a fürdőszobában van, és éppen hány. De igen, biztos
vagyok benne, hogy még gyönyörű.
-Szóval terhes - nevetett fel Ellie.
-Igen - biccentett Ben. - A mindenit, nagyon jó illat van itt.
- Serpenyős csirke - ismételte Ellie. - Rengeteg maradt, és még meleg. Ha kér...
Nem fárasztotta magát azzal, hogy befejezze a kérdést, mert a két
ügynök azonnal a konyhában termett. Max tányért keresett, míg Ben
megkóstolta a csirkét. Mialatt a férfiak felfalták a csirkét, Ellie egy kis
rendet rakott a nappaliban. Az asztalt és a széket elborították az átnézésre váró papírok. A lány
gyorsan áthelyezte az asztalra a széken lévő papírkupacot. Az egész kissé bizonytalannak tűnt, de
ha az ember nem ment neki az asztalnak, akkor a papíroknak a helyükön kellett maradniuk.
A két ügynök betette az üres tányérokat a mosogatóba, és csadakozott
hozzá. Amikor mindketten a nappaliban álltak, a kis hely még kisebbnek
tűnt. Ellie a kanapéhoz ment, és leült. Ben a forgószékre telepedett, és
felé fordult.
-Köszönöm, Ellie! - mondta. - Remek volt az étel. Nem is gondoltam, hogy ennyire éhes
vagyok.
-Örülök, hogy ízlett.
Max körülsétált a szobában, mintha csak vizsgálódni akarna. Feszültnek
látszott, egyáltalán nem hasonlított arra az emberre, akit a kórházban
látott, és annyira ellazultnak tűnt.
-Talán valamire szüksége van, Daniels ügynök? - kérdezte tőle.
-Már megegyeztünk, hogy Maxnek szólít - emlékeztette a férfi. - Nem,
csak észrevettem, hogy nincs semmi a falakon.
-Valóban nincs.
-Hogyan lehetséges ez?
-Ami tetszene, az túl drága nekem, és nem akarom plakátokkal elcsúfítani. Azokból elég volt
a koleszban.
-Ezek szerint szegény - állapította meg Ben.
-Igen - nevetett Ellie.
-Azt hittem, az orvosok egy zsák pénzt keresnek - jegyezte meg Max.
-Néhányan igen - bólintott a lány. - De sok kollégámhoz hasonlóan én is
nyögöm a tetemes diákhitel részleteit.
-A kórházban talán nem kap fizetést? - csattant Max kérdése.
-Dehogynem.
- Nem lehet valami sok. -Tényleg nem.
Max lassan körözött a szobában, mint a ketrecbe zárt vadállat, amely ik a
kiutat keresi. Ellie-nek olyan érzése volt, mintha a férfi dühöngene valamin, de nagy önuralommal
elfojtaná a haragját.
- És mi van a fényképekkel? Tudom, hogy van családja. Talán nem szereti
őket? - faggatta a lányt komor arccal.
-Van, akiket kedvelek közülük, és igen, van róluk fényképem. Ott vannak valamelyik
csomagban.
-Miért pakolta el őket?
-Kedden lesz az utolsó napom a St. Vincent kórházban. A pattogó
kérdések hallatán Ellie kezdte úgy érezni magát,
mint valami gyanúsított, nem pedig tanú. Ettől dühös lett, és ő is hasonló
stílusban válaszolt.
-Azok a dobozok a sarokban már rég ott állnak. Csupa por a tetejük.
Miért?
-Hanyag háziasszony vagyok - felelte Ellie rezzenéstelen arccal.
-Ki sem pakolta őket? - Ez sokkal inkább vádnak hallatszott, mint kérdésnek.
-így igaz. Sosem pakoltam ki őket.
-És miért nem?
-Szeretek készen állni.
-Mire?
-Arra, hogy felkapjam a holmim és már menjek is.
-És hová menne? Ellie vállat vont.
-Nem tudom.
A férfi most megállt fölötte, ami halladanul idegesítette a lányt. Hogy is
gondolhatta, hogy ez az ember laza? Ellie kezdte azt hinni, hogy valamit kénytelen lesz bevallani,
ha azt akarja, hogy a férfi ne faggassa tovább.
Ben némán, Max agresszív viselkedésétől döbbenten figyelte a pergő
párbeszédet. Ha kettesben lettek volna, bi ztos megkérdezi, mi a csuda ütött belé.
Társa úgy lépett fel, mintha le akarna csapni a lányra.
-Biztos van valami elképzelése, hová akar menni - mondta Max kihívó
hangon.
-A legcsekélyebb sincs - vágott vissza élesen Ellie. - Kíváncsi még valami
személyes információra?
Látva Ellie felháborodott arcát Max hirtelen rádöbbent, úgy viselkedik,
mintha erővel vallomást akarna kicsikarni belőle.
-Azt hiszem, nem igazán vagyok jó csevegő partner. Ez csevegés volt?
-Na ne viccelj - morogta Ben.
Max látta, hogy Ellie homlokán elmélyülnek a ráncok, és szinte érezte a
tekintetéből lövellő lángot. Ha a lány nem lett volna annyira bosszús,
biztos jót nevet rajta. Amikor először találkoztak, még egészen mást
gondolt róla. Persze azonnal észrevette, milyen csinos, vonzó nő, akivel
szívesen ágyba bújna. Nem volt ebben semmi különös. De aztán látta,
milyen nagyszerűen bánik Sean Goodmannel. Annyira nyugodt és
megnyugtató volt, miközben dolgozott! Lehet, hogy a munkája része volt,
de a kedvessége teljesen őszintének tűnt. Aztán amikor visszament a
kórházba, hogy megoperálja Seant, Max módosította az addigi
véleményét. Ezek után nem csupán ágyba akart bújni vele, hanem
csodálta is. És amikor a lány a lépcsőn megcsillantotta a humorérzékét is,
Maxnek rá kellett jönnie, hogy határozottan kedve li... és kívánja. Nem volt ebben
semmi különös.
Ellie más fényben látta azonban, miután utánanézett neki. Mégsem teljesen másban, javította ki
magát Ellie nem akarta volna az ágyában látni, ez nem változott, ugyanakkor szinte leküzdhetetlen
vágy fogta el, hogy megvédje. Max tökéletesen át tudta érezni, min mehetett keresztül, miután
elolvasta az aktáját. Nyilván tehetetlen volt, hiszen nem tudta uralni, mi történik vele. Max ismerte
ezt az érzést, és ezért is akart mindenben segíteni neki, amiben csak tudott. Ellie-nek már épp
eléggé kijutott az életben. Semmi szükség rá, hogy még több baj szakadjon a nyakába. Márpedig
ha tanúskodik...
Max nem válaszolt Ellie kérdésére, helyette meglepte azzal, hogy mellé
ült a kanapéra. Olyan közel volt hozzá, hogy ha a lá ny megmozdul, talán össze is
ragadnak. Ellie zavarba jött. Mit csinál ez az alak? Ott van az a tökéletes párnázott szék, és ő mégis
a kanapét választotta. Mit akar ez jelenteni? Ellie-nek fogalma sem volt, mit tegyen. Talán odébb
kellene mennie? Nem akar ugyan, de azért nem kellene mégis? Miközben Ellie azon töprengett, mit
akarhat a férfi, Max egy diktafont vett elő a zsebéből. Ó, már érti! A férfi azért ült mellé, hogy a
diktafon minden szavát rögzíteni tudja. Kínos.
- Ben, kezdhetjük?
- Persze - biztosította a társa. - Én vagyok kettőnk közül a kevésbé
tapasztalt - magyarázta a férfi Ellie-nek. -Tizenegy hónappal. - Megfordult
a székkel, és véletlenül meglökte az asztalt, amivel papírlavinát indított el.
 Ellie felpattant, hogy segítsen összeszedni. -Tudom, hogy nagy a
rendetlenség, de még nem volt időm átnézni őket. A legtöbbje
valószínűleg a szemetesben köt ki.
- Majd én megcsinálom, Ellie. Maga csak üljön le nyugodtan. - Azzal Ben
összeszedett egy halom papírt, gondosan egymáshoz igazította őket, és a
kupacot a fal mellé rakta. -Maradhatnak a földön, ugye?
- Igen - mosolygott rá a lány.
Max közben gyors mozdulattal megakadályozta, hogy a másik kupac papír
is a padlón landoljon, aztán fogott egy nehéz anatómiakönyvet, és a
papírhalomra tette, hogy a helyén tartsa.
- Mi ez? - tartott Ben a magasba néhány összetűzött papírt.
- Mit találtál? - kérdezte Max. -Távoltartási végzés.
-Tényleg? - Max Ellie-re pillantva átsétált az asztal másik oldalára, és
elvette az iratot Bentől. Ahogy számított is rá, a végzés Evan Patte rson ellen
szólt. Gyorsan ádapozta a papírokat, majd visszaadta Bennek.
Ben is átnézte őket, közben Ellie egy szót sem szólt, csak reménykedett,
hogy a férfi nem olvassa végig az iratot.
-Ki az az Evan Patterson?
-Ó, az a végzés már régi.
-Aha - bólintott Ben. - Szóval ki ő?
Ellie-nek volt egy olyan érzése, hogy hiába próbálna témát váltani. Ben
FBI-os, ami azt jelend, arra van kiképezve, hogy kihúzza az emberekből a
válaszokat, de nagyon szerette volna, ha inkább nem bolygatja ezt a
témát. Nagyon nehéz volt Evan Pattersonról beszélnie, sőt akár gondolnia
is rá. Szerette volna, ha a rémálom megmarad a múltban.
Ellie visszaült a kanapéra, és egy párnát húzott az ölébe.
-Két évig jártam a Sacred Heart Gimnáziumba. O is ott tanult...
-Ő hagyta ott a gimit, vagy maga? - kérdezte Ben kíváncsian.
- Én mentem el előbb... de ez nagyon régen történt. Ben Maxre pillantott,
tudván, társa is észrevette a lány
vonakodását.
- És hová ment? - kérdezte, gondolva, hogy a lány átment egy másik
gimnáziumba, vagy magántanuló lett, hogy távol tartsa magától Pattersont.
- Egyetemre - felelte némi habozás után Ellie.
Ben hátradőlt a széken. Látta, hogy a lány zavarban van.
- Szóval maga okos, mi?
- És szegény - mosolygott Ellie.
- De nagyon okos, igaz? - erősködött Ben.
- Zseni - vetette közbe Max. - A sebész főorvos zsenikémnek hívta.
Gondolom azért, mert fene sok esze van, ugye? -fordult a lányhoz.
Ellie nem örült különösebben, hogy a férfi elárulta ezt az információt.
- Csak még egy kérdést engedjen meg. Hol van most Evan Patterson? -
kérdezte Ben.
- Nem tudom. Ha visszatért volna Winston Fallsba, ahol a családom él, az
apám értesített volna róla. - Felemelte és a melléhez szorította a párnát.
Nyilvánvaló volt, hogy gyűlöl Pattersonról beszélni.
- Kiderítem, hol van - mondta Max.
- Miért? - kérdezte Ellie a homlokát ráncolva. - Miért tenné?
Mert tudom, mit művelt veled, gondolta Max.
- Mert megnyugtatná, ha tudja, hol van. Vagy tévednék? - kérdezte.
 - Nem, dehogy, de...
- De mi?
- Az apámnak vannak barátai az FBI-nál, és egyikük sem tudta megtalálni
Pattersont. Miből gondolja, hogy magának sikerülni fog? Gondolja, hogy
maga jobb ügynök, mint ők?
Vajon észrevette, hogy megismételte ugyanazt a kérdést, amit a főorvos
feltett neki, tűnődött Max, és úgy döntött, ő is ugyanazt a választ adja.
-Igen, sokkal jobb ügynök vagyok, mint ők. Ellie-nek ekkor leesett a
tantusz.
-Maga ugyanolyan öntelt, mint én.
-Amikor munkáról van szó, akkor igen. - Max állhatatosan bámulta a
gyönyörű szempárt. - Akarja, hogy megkeressem, vagy sem?
-Igen, persze, de... - Még mondani akart valami t, aztán hirtelen meggondolta
magát. - Köszönöm.
-Várjunk csak! - emelte fel a kezét Ben. -Valaki engem is világosítson fel.
Ez a Patterson otthagyta a szülővárosát, vagy valami történt?
Ellie felsóhajtott. És ezzel vége is a beszélgetésnek, gondolta.
- Igen, valami történt, és Pattersont bezárták a Stockton Intézetbe, egy
időre legalábbis.
- Mi az a Stockton Intézet? Max válaszolt Ben kérdésére.
- Állami intézmény az elmebeteg bűnözők számára. Patterson
megtámadta Ellie-t, és kis híján meg is ölte. Olvas d el a jelentéseket, azok majd
választ adnak a kérdéseidre.
Ellie Maxre meredt.
-Maga mindent tudott Pattersonról, mielőtt Ben látta volna a távoltartási
végzést, igaz? - kérdezte, de nem is hagyott időt a férfinak a válaszra. -
Hát persze, hogy tudta. Istenem, mennyi... négy vagy öt óra telt el azóta, hogy
találkoztunk?
-Annál azért több.
-Hogyan szerezte meg ilyen gyorsan az információt?
-Benne van az aktájában.
A lány a torkához kapta a kezét.
- És bárki elolvashatja? - kérdezte döbbenten.
- Nem, azért nem bárki - nyugtatta meg Max, aztán hirtelen összevonta a szemöldökét. -
Mit értett azon, hogy Patterson egy időre a Stocktonba ment?
- Ez nem volt az aktában?
- Nem. Mondja el most! - utasította olyan hangon, ami megint azt az
érzést keltette Ellie-ben, hogy vallatják.
- Patterson családja nagyon gazdag, és el tudták intézni, hogy a fiukat
átszállítsák egy magánintézetbe. És találja ki, mi történt! A végén már
otthon tölthette a hétvégéket.
- Azok után, hogy megpróbálta megölni magát? - kérdezte Ben.
Ó, istenem, már megint fel kell idéznie! Ellie nagyot sóhajtott.
- Miután Patterson a sorsomra hagyott... ami azt illeti, nekem azt
mondták, azt hitte, meg is ölt...
- És? - nógatta Ben, amikor a lány habozva elhallgatott, de hangja ezúttal
gyengédebb volt.
- Elszökött, és sem a rendőrség, sem az FBI nem találta. Ezért az apám meg a két FBI-
ügynök, akikkel összebarátkozott, arra jutottak, hogy el kell rejtőznöm.
Max kitöltötte a fehér foltokat Ben számára.
- Az a nyomorult gazember majdnem egy évig terrorizálta Ellie-t.
Többször el is kapta, de Ellie el tudott menekülni. A srác azonban nem nyugodott, és
mindenáron ki akarta nyírni.
-Amint annyira meggyógyultam, hogy elhagyhattam a kórházat - folytatta
Ellie -, az apám idehozott. Az egyik barátja összeismertette a Wheatley
házaspárral. Ok fogadtak be. Mindketten tanárok, és nagyon kedves
emberek. Nincs gyerekük, és megnyitották az otthonukat előttem. - Most először, mióta erről
a témáról beszéltek, Ellie elmosolyodott. -Fogalmuk sem volt, mit kezdjenek velem.
A lány nem részletezte, a két férfi pedig nem faggatta.
-Jól gondomat viselték - folytatta Ellie. - Végig náluk maradtam, amíg
elvégeztem az orvosit, és a rezidensi időm egy részében is velük laktam.
-És most végez rezidensként - vonta le a következtetést Ben.
-Nem, azt már befejeztem. Most a sebész szakorvosi képzést fejezem be.
Végeztünk Pattersonnal?
-Majdnem - bólintott Ben. - Még egy utolsó kérdés, aztán tovább is lépünk.
Csak azt mondja még meg, mikor engedték el Pattersont.
-Az utóbbi tíz évet hol bent, hol kint töltötte. Az apám körülbelül egy fél
évvel ezelőtt értesült róla, hogy Patterson kijutott és felszívódott. Úgy volt, hogy az
ügyvédek figyelnek rá, és persze apám barátai is, de egyiküket sem informálták arról, hogy
Pattersont elengedik. Apám is csak véledenül hallott róla. - Ellie összekulcsolta a kezét, és
határozottan közölte. - Most pedig befejeztük ezt a témát. Azért jöttek, hogy a lövöldözésről
kérdezzenek, ha jól tudom. Szóval, akár neki is kezdhetnének.
Max odabiccentett Bennek, aki közelebb húzta a székét a
dohányzóasztalhoz.
- Rendben van - mondta. - Akkor kezdjük. Rajta, kapcsol d be azt a diktafont,
Max.
Ben bemondta a dátumot, az időt, a helyet és a szobában tartózkodó
személyek nevét, aztán megkérdezte: - Dr. Suliivan, látta, hogy lelőtték
Sean Goodman ügynököt?
-Igen.
-Mondja el, mi történt attól fogva, hogy elhagyta a kórházat. Ha jól tudom, futni
indult. így van? Talán kezdje onnan.
Most, hogy Patterson témája lekerült a napirendről, Ellie anélkül tudott
levegőt venni, hogy elszorult volna a mellkasa. Igyekezett a lehető
legpontosabban összefoglalni, mit látott, aztán türelmesen válaszolgatott
a tengernyi kérdésre. Nem okozott gondot leírnia a férfit, aki lelőtte
Goodman ügynököt, a furcsa nő személyleírása már nehezebben ment, de
Ellie nyomatékosan kijelentette, a bíróságon nem tudná azonosítani
egyiküket sem.
- Egyenesen rám nézett, de napszemüveg volt rajta. Láttam, hogy izzad.
A napszemüveg lecsúszott az orrán, és láttam a szemét is, de csak egy
pillanatra, aztán előkapta a fegyvert, és én a földre vetettem magam.
- írja le, hogyan nézett ki - kérte Ben.
- Száznyolcvan centi körül lehetett. Barna széldzsekit és fekete nadrágot viselt.
- És az asszony?
- Ő tiszta feketében volt. Fekete nadrág, fekete felső. Alacsonyabb volt a
férfinál vagy tíz centivel, és szerintem hatvan kilót nyomhatott.
- Észrevett még rajta valamit?
- Ijesztően festett. Fekete parókát viselt, de ferdén állt rajta. És a szeme
sem látszott valódinak.
- Hogy érti ezt?
 - Mintha... világított volna. Biztosan kontaktlencse volt - tette hozzá
gyorsan, nehogy hülyének nézzék. - Az egész nagyon gyorsan történt, és
az idő nagyobb részében a fejüket is elfordítva tartották.
Ben további kérdéseket tett fel. Nyugodtnak és lazának látszott, de Ellie
biztos volt benne, csak azért viselkedik így, hogy őt megnyugtassa.
Múltbéli tapasztalataiból tudta, ha egy rendőrt vagy egy szövetségi
ügynököt lelőnek, az egész város zár alá kerül, míg el nem kapják a tettest
vagy tetteseket. Sean Goodman nem csupán egy barát volt, hanem a
társuk is. Még hogy nyugodtan fogadják? Lehetetlen!
- Mi van Goodman ügynökkel? - kérdezte Ellie. - Ő látta őket.
Ben bólintott.
-Igen, látta.
-Sean egy férfit és egy nőt látott az utca felé sietni. Nem tudjuk biztosan,
látta-e az arcukat is, mielőtt lelőtték, és ahogy említette is, a pár
igyekezett elváltoztatni a külsejét - magyarázta Max.
-Ha közelebb lett volna... - kezdte Ben, de Ellie fejcsó-válására elhallgatott.
-Ha közelebb lett volna - mondta a lány -, a golyó sokkal nagyobb károkat
okozott volna, annál is inkább, mert a mellkasán találta el. A mellkassebek
nagyon... zűrösek tudnak lenni.
-Miért nem volt rajta a mellény? - kérdezte Ben Maxet. -Te tudod?
-Úgy volt, hogy a furgonban marad, de amint kiszállt, fel kellett volna
vennie. Farber és Stanley levették a sajátjukat - tette hozzá. - Azt hitték,
vége az akciónak. Talán Sean is azt hitte.
-Igen, lehetséges - vélte Ben.
-És mi van azokkal a fiúkkal, akik kirohantak az utcára, megállítani a
mentőt? - kérdezte Ellie. - Nekik látniuk kellett, amikor a páros elmenekült.
-Az arcukat nem látták. - Max hangja ismét bosszússá vált.
-A park tele volt emberekkel. Valaki csak látta...
-Már ellenőriztük - vakkantott a férfi, és kikapcsolta a diktafont.
-Mindig ilyen morcos? - vonta fel a lány a szemöldökét.
Az ügynököt meglepte Ellie szóhasználata.
-Morcos? - ismételte.
-Igen - vetette közbe Ben. - Max ma egy kicsit morgós hangulatban van.
-Egy fenét vagyok!
Ellie nevetve lökte félre a párnát, és felállt.
-Hozok egy diétás kólát. Maguk kérnek valamit?
-Igen, én is kérek egy kólát - felelte Ben.
-Nem kellett volna morcosnak titulálnom - fordult Ellie Maxhez. - Nehéz
napja volt. A barátját lelőtték, és abból, amit mondott, kiderült, hogy a rosszfiúkat sem
fogták el. - A konyha felé indult, de még visszaszólt: - Szóval teljesen rendben van, hogy morog.
-Persze, mert egyébként mindig vidám - nevetett Ben. Ekkor a telefonja
rezegni kezdett, és a férfi gyorsan elolvasta az üzenetet. - Ellie,
kérdezhetek valami orvosi dolgot?
-Persze - kukucskált ki a konyhából a lány. - Mire kíváncsi?
-Mit jelent az, ha egy terhes nő a gyomorrontás minden tünetét mutatja?
Ellie azt hitte, a férfi viccel, de amikor az felnézett, látta a szemében az
aggodalmat.
- Azt jelenti, hogy gyomorrontása van.
Látta, hogy Bent nem sikerült meggyőznie. A férfi hangosan felolvasta a
felesége összes tünetét, majd elmondta, hogy az asszony a negyedik
hónapban van, és hogy az első gyerekükkel pont négy hónapos terhesen
vetélt el.
Ellie a telefonjáért nyúlt.
-Hogy hívják a feleségét?
-Addisonnak.
-És mi a száma?
Az ajtófélfának dőlve SMS-t írt a nőnek, ujjai villámnál is sebesebben
mozogtak a billentyűkön.
-Ez igen, nagyon gyors - jegyezte meg Ben lenyűgözve.
-Már gyakorlom egy ideje - mosolygott rá a lány.
Ellie tanácsokkal látta el Ben feleségét, hogyan legyen úrrá a
gyomorrontáson, és azt is megírta, hogy bármikor, bármilyen kérdéssel megkeresheti, ha
szükségét érzi.
- Köszönöm - mondta Ben, amikor Ellie befejezte. - Ad-dison sokat
aggódik.
Ellie megadta a mobilszámát.
- Ha valami gondja van, maga is nyugodtan írhat. Amikor Ellie visszatért
a kólákkal, az egyiket odanyújtotta
Bennek, aztán leült Max mellé.
- Sean bajba kerülhet, mert nem viselte a mellényt?
- Már így is bajba került - felelte Max. - Lelőtték, ha még emlékszik rá.
Ellie nem erre gondolt, de nem erőltette a témát. Max ismét bekapcsolta a
diktafont.
-Ben, van még valami, amit szeretnél megkérdezni Ellie-től?
-Nem, azt hiszem, egyelőre végeztünk. D e itt marad a közelben, ugye? Nem utazik el
Európába?
-Már el is felejtette a szegény vagyok részét az interjúnak? - kérdezett
vissza Ellie.
-Tényleg - nevetett Ben. - Szóval semmi Európa.
-Winston Fallsba megyek a jövő héten egy esküvőre, de utána visszaj övök,
és akármikor felhívhat.
Max ismét kikapcsolta a diktafont, pont akkor, amikor Ben megkérdezte,
hol van Winston Falls.
-Dél-Karolinában.
-Ott él Ellie családja - világosította fel társát Max -, és ő is ott született.
-Milyen gyakran jár haza?
-Nem túl gyakran.
-Készül valahová az esküvő után?
-Nem, visszajövök ide... egy időre.
-Szerintem befejeztük - jelentette ki Max, és fel akart állni. Ellie a térdére
tette a kezét, hogy visszatartsa.
-Most én vagyok a soros a kérdezésben - közölte.
-Ez nem így működik.
Ellie tudomást sem vett a válaszról.
- Miért voltak azok az emberek a parkban? Ben válaszolt a lánynak.
- Az FBI azóta figyeli őket, hogy az utolsó eset sem jutott el a bíróságig.
Amikor hallottunk a vételről, csapdát állítottak. Max és én is benne
akartunk lenni.
- Mit vettek? Drogot?
- Fegyvereket. Nagyon profi fegyvereket.
Mielőtt Ellie tovább kérdezősködött volna, megszólalt a férfi
mobiltelefonja.
- Elnézést, ezt fel kell vennem - mondta Ben, amikor megnézte, ki a hívó.
Eltűnt a konyha irányában, hogy nyugod tan tudjon beszélni. Ellie Maxhez fordult, és
csak akkor vette észre, hogy keze még mindig a férfi térdén nyugszik, mire gyorsan elkapta.
- Mit értett azon, hogy az utolsó eset sem jutott el a bíróságig?
- A tanúk nem tanúskodhattak.
- Nem akartak vagy nem tudtak?
- Nem tudtak.
Ellie nem erőltette tovább a témát.
- Mi sikerült félre a parkban? - kérdezte inkább.
- Sok minden.
Ez volt a legtöbb válasz, amire számíthat, jött rá Ellie, amikor hiába várta
a folytatást. Újabb kérdéssel próbálkozott.
- Ben azt mondta, hogy az FBI figyelte őket. Ezek szerint tudják, hogy kik
ők?
-Tudjuk. -És?
Amikor a férfi nem válaszolt rögtön, Ellie jó erősen meglökte a lábával.
Maxet annyira meglepte a dolog, hogy önkéntelenül elmosolyodott.
- Megrúgott egy szövetségi ügynököt?
- Nem, meglöktem egy szövetségi ügynököt. Rúgni ezután fogok.
- Calvin és Erika Landry. -Tessék, ez olyan nehéz volt?
Max erre felnevetett, és a lány örült, hogy sikerült feloldania a
feszültségét, ha csak néhány pillanatra is.
- Sohasem hallottam róluk.
-Nem is gondoltam, hogy hallott. Általában nem errefelé szoktak üzletelni.
Volt már néhány esetünk velük. Ami azt illeti, egy id eje már üldözzük őket.
Tudtuk, milyen üzletet akarnak nyélbe ütni a parkban, és abban reménykedtünk, hogy sikerül rajtuk
ütnünk, amikor gazdát cserélnek a fegyverek. Sajnos, elszeleltek, mielőtt azonosíthattuk volna
őket. Ezért annyira fontosak a lövöldözés szemtanúi. Túl sok ügynök dolgozik már ezen az ügyön,
és túl régóta.
-És maga?
-Mi van velem?
-St. Louisban lakik? Csak kíváncsi vagyok azokra, akik érintettek az
ügyben - tette hozzá sietve, nehogy a férfi azt higgye, személyes
érdeklődés vezeti.
Max felállt, és a diktafont a zsebébe csúsztatta.
- Az utóbbi hat évben Honoluluban éltem - mondta. Ellie nem értette,
miért érinti kellemetlenül a hír, de így
történt. Alig ismerte ezt a férfit, és kétségtelen, hogy teljesen alkalmatlan
volt számára. Mégis, volt valami vele kapcsolatban... Igazság szerint, még soha egyetlen
férfi sem váltott ki belőle ilyen hirtelen vonzalmat, még a volt vőlegénye sem, bármennyire is
gyűlölte ezt bevallani.
Az egész olyan zavarba ejtő volt. Nem akart viszonyt kezdeni Maxszel, de
kívánta a lehetőségét? Ennek így semmi értelme. Biztos valami vegyi
folyamat összezavarodott az agyában, és ezért kívánja ilyen erősen ezt a
férfit. Igen, ennek kellett történnie. Megkergültek az endorfinjai.
Valószínűleg az alváshiány az egyik ok, és a munkamániája, amely kizárja az emberi
kapcsolatokat, a másik.
Volt még egy lehetséges magyarázat, mégpedig az, hogy megőrült. Kész
sült bolond.
Ben közben befejezte a telefonálást, és az ajtófélfának dőlve itta a diétás
kóláját, s csak akkor mozdult, amikor Max odaszólt neki, hogy induljanak.
- Ellie rajta lesz a tanúk listáján. Max megrázta a fejét.
- Ne felejtsd el, hogy Hughes vezeti az ügyet. Te is tudod, mi fog történni,
ha Ellie neve felkerül arra a listára.
-Igen, de mi ketten megállíthatjuk.
-Honoluluból? Kötve hiszem.
Mit kellene megállítani, csodálkozott Ellie, és várta, hogy Ben vagy Max
megmagyarázza, de hiába.
- Én mondom, Hughes azt akarja majd...
-Azt mondtam, nem - szakította félbe Max. Az ajtóhoz sétált, és kinyitotta
a biztonsági zárakat.
-Sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni - mondta Ellie kissé zavartan
a két férfi hirtelen távozásától. Semmi gond - nyugtatta meg Max, és be
akarta csukni maga mögött az ajtót, de megtorpant a mozdulat közben.
Aztán egy pillanatig dermedten állt, mintha cs ak mérlegelné a mondandóját, mielőtt
megszólal. - Van a környéken valami jó étterem? - kérdezte végül.
-Ha az olasz kaját szereti, a Hillsre menjen, van ott egy nagyon jó
étterem. Trellisnek hívják. Tetszeni fog magának. Nem számít a ruha.
Öltönytől a rövidnadrágig mindent megtalál.
-Rendben, holnap este hétkor magáért jövök.
Azzal becsukta az ajtót, mielőtt a lány reagálhatott volna. -Várjon... mi a...

5.

Meglepően könnyűnek bizonyult kideríteni, ki volt a szőke kocogó a

futópályán.
A kórháznál kitört lövöldözés és a parkot elözönlő FBI-ügynökök nagy
szenzációnak számítottak. A lelőtt ügynök és az elkövetők utáni hajsza az
esti híradások vezető híre lett a helyi adóknál. A kórházat még mindig a
történtek miatti izgalom uralta. A személyzet, az önkéntesek, de még a
betegek is csak erről beszéltek. Néhányan még ki is cifrázták a sztorit.
Willis Cogburn tudta, hogy működik a pletykahálózat, és ki is használta.
Beöltözött az egyik helyi virágos kifutójának formaruhájába, egy cserepes
virággal, melyen Sean Goodman ügynök neve díszelgett, és a kórházhoz
hajtott. Késő délután vitte ki a küldeményt. Az előcsarnok üres volt,
leszámítva azt a néhány önkéntest, aki a recepciós pult mögött lézengett,
várva, hogy valaki a segítségét kérje.
Egy idősebb, ősz hajú úriember, aki a névtáblája szerint a Roland névre hallgatott,
kikereste a beteg szobaszámát, felírta egy öntapadós címkére, és a cserép köré tekert
élénkpiros szalagra ragasztotta, majd a virágot a többi, kézbesítésre váró virágköltemény
közé tette a kocsira.
Willisnek nem kellett megkérdeznie, hol fekszik Sean Goodman. Nem kellett más tennie,
csak beszédbe elegyednie az önkéntes recepcióssal, közben áthajolnia a pulton, és
leolvasni a szobaszámot.
- Hogy van az FBI-ügynök? - kérdezte együtt érző hangon. - Nagyon
remélem, hogy túléli.
- Majdnem olyan jól, mint új korában - felelte Roland. -Az egyik ápoló
mesélte, hogy már át is vitték az intenzívről egy magánkórterembe.
Holnapután akár haza is mehet.
 - Ezt jó hallani - mondta Willis, majd fejcsóválva hozzátette: - Jó nagy
ribillió lehetett itt, nem igaz? Maga volt ügyeletben?
- Én bizony - bólogatott hevesen Roland. - De nem láttam semmit, hála
istennek. Még csak a lövéseket sem hallottam.
- Pontosan mi is történt?
Roland égett a vágytól, hogy elmesélhesse, amit hallott, és amikor
befejezte, egy Bili nevű másik önkéntes kiegészítette néhány dologgal.
- Én azt hallottam - kezdte Bili -, hogy egy férfi meg egy nő menekült a
szövetségiek elől, aztán a férfi hirtelen hátrafordult, és lelőtte az ügynököt,
aki már majdnem utolérte őket.
Roland lezökkent az egyik forgószékre, és kezét a karfára tette.
- Én is így hallottam - helyeselt.
- Elkapták már a férfit meg a nőt? - kérdezte Willis, noha pontosan tudta,
hogy nem.
- Nem - felelte Bili.
- De el fogják - vetette közbe Roland és amikor megteszik, hosszú-hosszú
időre dutyiba dugják őket. Az ember nem ússza meg szárazon, ha lelő egy
szövetségi ügynököt.
- Hallottak valamit arról, miért üldözte őket az FBI? -támaszkodott rá Willis
a pultra, mintha rengeteg ráérő ideje lenne.
-Azt hallottam, operatív akció volt - felelte Bili. - Fegyvereket, drogot vagy
valami ilyesmit árultak.
-Én nem így tudom - rázta a fejét Roland. - A felvételin mesélte az egyik
nővér, hogy a biztonsági őr azt mondta, államtitkokkal üzleteltek.
Mielőtt a két férfi vitát nyithatott volna, Willis gyorsan más irányba terelte
a beszélgetést.
-Az FBI tudja, kit keressenek?
-Az FBI-ügynökök és a zsaruk centiről centire átvizsgálták a helyet.
Bizonyítékokat keresnek, tanúk után kutatnak - felelte Roland.
-Miles a röntgenről azt mondta, hogy az ügynök elég közel volt, és tudja
azonosítani őket, ha kell.
-Az jó - vélte Willis. -Tudják, mit hallottam?
-Mit? - kérdezte Roland.
-Azt, hogy volt ott egy lány a futópályán, aki talán látta az egészet. Valaki
azt állítja, hogy a gimiből egy lány, aki épp a kötelező köröket rótta.
-Semmiféle gimis lány nem volt a pályán - horkantott Roland. - A mi dr.
Sullivanünk volt az. Szerinted ő úgy fest, mint egy gimis lány, Bili?
-Dehogy! Inkább úgy, mint egy egyetemista.
-Miféle orvos ez a Suliivan? - érdeklődött Willis.
- Sebész - felelte Bili. - Ő vette ki a golyót az ügynökből. Szerencséje volt a fickónak, hogy
dr. Suliivan kéznél volt, amikor meglőtték.
-Az biztos - helyeselt Willis. - Tudnak esetleg más tanúról is?
- Az biztos, ha valaki látta közelről azt a férfit meg a nőt, az FBI meg fogja találni.
Minden teremtett lélekkel beszéltek a környéken.
- így igaz - bólogatott Roland. - Engem is megállítottak ma délután
idefelé jövet, hogy kikérdezzenek.
Willis Cogburn alig néhány perces beszélgetés után már úton is volt a
kocsija felé. A hátsó parkolóba állt be, nehogy meglássa valaki, hogy nem
virágoskocsit vezet. Amint beszállt, nyomban elővette a telefonját.
 -Goodman legkorábban holnapután mehet haza - szólt bele, köszönésre
sem vesztegetve az időt. - A négytizenkettes szobában van. Rajta
tarthatod a szemed, arra az esetre, ha netán előbb elengednék. De ne
felejtsd el, George, semmit sem tehetünk addig, amíg Cal zöld utat nem
ad. Csak állj készenlétben!
-Sikerült kiderítened, ki a lány?
-Igen.
-Remek, akkor intézzük el. Szerintem minél előbb végzünk vele, annál
jobb.
-Ez nem a te döntésed. Te is tudod, mi az utasítás. Akkor kapom el,
amikor te Goodmant. Cal nem akarja, hogy a legkisebb eltérés is legyen.
Azt szeretné, ha a két esemény egyidejűleg történne.
-Cal még abban sem lehet biztos, hogy Goodman vagy a lány azonosítani
tudja-e őt vagy Erikát - mutatott rá George.
-Cal elővigyázatos ember. Nem kockáztat feleslegesen, és rengeteg
zsozsót fizet.
-Az igaz, de addig nem kapjuk meg a lé másik felét, amíg el nem végeztük
a melót. Ezért mondom, hogy minél előbb, annál jobb.
-Hányszor kell még mondanom? Megvárjuk, amíg szabad az út! - kiáltott
bele a telefonba Willis a türelmét vesztve. -Az ég szerelmére, hiszen voltál
katona. Tanúsíts végre egy kis fegyelmet! Hozzászokhattál a
parancsokhoz. Ne akard, hogy kiessünk Cal kegyeiből. Azért vettelek be a
buliba, mert az öcsém vagy, George, de a nyakamat kockáztatom ezzel az
üggyel. Ne cseszd el nekem! Ha most jó munkát végzel, Cal legközelebb is
neked fog szólni, és minden alk alommal több pénzt kapsz, míg a végén te is
bekerülsz a csapatba, mint én. Csak légy türelmes!
Sajnos George nem volt az a türelmes fajta.

6.

Nem ez volt a legrosszabb meghívás, amit Ellie kapott. Ami azt illeti, még
csak az első tízben sem volt benne. Mégis furcsán vette ki magát, és a
kérdés maradt: Max valóban randira hívta? Gondolatban többször is vissza
játszotta a beszélgetést, és végül úgy döntött, nem. A férfi nem hívta,
hanem tényként közölte.
Talán nem is igazi randiről van szó. Valószínűleg Ben is vele lesz.
Mindketten csak rövid időt töltöttek a városban, és szükségük van
valakire, aki elég jól ismeri a környéket ahhoz, hogy egy jó éttermet tudjon
ajánlani. Igen, csakis erről lehet szó... talán. Valahányszor eszébe jutott a
dolog, nevetnie kellett. Max az asztalon hagyta a névjegykártyáját, rajta a
mobilszámával. Ellie lemondhatta volna a találkozót, ha akarja, de nem
tette. Helyette másnap délután egy órát töltött azzal, hogy végignézze
szánalmas ruhatárát, egymás után próbálta fel a ruhákat, míg végül egy
fekete-fehér nyári felsőt választott, és hozzá körszoknyát és egy
csónaknyakú pulóvert. Úgy döntött, az alig egyéves sarok nélküli cipőt
veszi fel, ami még jóformán nem is volt a lábán. Vagy azt, vagy a
papucsát, hacsak nem akar teniszcipőben menni. A magas sarkú, amelyet
a múlt havi kórházi banketten viselt, szóba sem jöhetett. A lába még egy
héttel a bankett után is sajgott.
 Felvehetett volna valami dögös ékszert, de nem volt neki. A
nagymamájától kapott egy ezüstszívet még a tizennyolcadik
születésnapjára, de a lánca elszakadt, és Ellie-nek még nem volt ideje
megcsináltatni.
Leengedte a haját, sminket, parfümöt tett fel, egy kis testápoló... és
indulásra kész.
Ellie hét órára elkészült, és a férfi is pontos volt. Max meglepetten vette
szemügyre a lányt, mintha valami mást várt volna.
- Csinos - jelentette ki végül.
De ő is jól festett. Hajat vágatott, megborotválkozott. Még mindig ijesztő,
gondolta Ellie, de nem csoda, hisz száznyolcvan feletti magasságával és
sziklához hasonlatos testfelépítésével nem is igazán nézhet ki másként.
Fekete nadrág, világoskék ing, amelynek ujját csuklónál feltűrte, nyitott
gallér és a pisztoly... az elmaradhatadan pisztoly az oldalán.
Max becsukta az ajtót, és türelmesen várt, amíg a lány mindkét biztonsági
zárat rázárta. Ellie a táskájába ejtette a kulcsokat, és nekivágott a
lépcsőnek.
-Ben is velünk jön? - kérdezte. Max elmosolyodott.
-Általában két férfival szokott randizni?
-Ezek szerint most randizunk? - nézett rá Ellie. Közben odaértek a férfi
bérelt kocsijához.
-Olyasmi - felelte Max, és kinyitotta neki a kocsiajtót. Mielőtt Ellie tovább
faggatózhatott volna, a férfi témát
váltott.
-Fél nyolcra foglaltam asztalt, de annyi dolgom volt, hogy nem tudtam
letölteni az útirányt. Ismeri az utat? Vagy kapcsoljam be a GPS-t?
-Ismerem az utat. Mit jelent az, hogy olyasmi?
-Mit szólna hozzá, ha vacsora utánig nem beszélnénk üzletről?
Üzletről? Miféle üzletről? Szóval ez mégsem randi. A felismerés újabb
kérdéshez vezetett: rendben, de akkor mit akar? Ha pedig valamiféle
üzletről van szó, miért nincs itt Ben?
Akár meg is kérdezheti, döntötte el Ellie.
-Mit csinál ma este a társa?
-Dolgozik - felelte Max. - Jót tett a feleségével. Addison aggódik.
-Tudom - mosolygott Ellie. - Három üzenetet is kaptam tőle.
-Nem is rossz arány. Három üzenet mennyi idő alatt is? Huszonnégy óra?
-Nem, három üzenet egy óra alatt - helyesbített a lány. - Péntek este
tizenegyre már a legjobb barátnők voltunk. Nagyon aranyos nő. Egy kicsit
ideges a baba miatt, de megértem.
-Ha ismerné, megkedvelné.
-így is kedvelem. Majdnem egy órát beszélgettünk ma délután.
Ellie keresztbe tette a lábát, és látta, hogy a férfi is észreveszi a
mozdulatot. Egy stoptáblánál álltak, és úgy tűnt, Max nemigen igyekszik
tovább indulni.
- Majd ha befejezte a lábam mustrálgatását, forduljon balra.
A férfi nem jött zavarba.
-Nagyon formás láb - jegyezte meg. - Éhes vagyok. Milyen messze van
még?
 -Már nincs messze - felelte Ellie, és felé fordult. A férfinak gyönyörű
profilja volt. Szögletes áll, remek csontfelépítés. Minden porcikája erőt
sugárzott, és az ember biztonságban érezte magát mellette, de ezt a
fegyver és a jelvény is tehette. Ellie mégis úgy vélte, a férfi személyes
kisugárzása teszi, nem a külsőségek, és égett a vágytól, hogy kiderítse,
mit takar az az átható tekintet.
- Milyen Honolulu?
- Gyönyörű. Mindig szép ott, de a város nagyon zsúfolt. Jöjjön el egyszer,
és nézze meg magának.
- Nem tudok szörfözni - tréfált a lány.
- Nem követelmény.
- Na, és maga tud?
- Szörfözni? Nem.
- Pedig jó mulatságnak látszik - jegyezte meg Ellie. - Egyszer szívesen
ellátogatnék Honoluluba. Vonzó a klímája, különösen januárban, amikor itt
mindent jég borít és hóviharok tombolnak. Azt mondta, hat éve él ott?
- Igen.
- És hol nőtt fel? Biztos nem Hawaiion.
- Igen? Miért nem? - pillantott rá a férfi.
- Mert túlságosan is... - Azt akarta mondani, hogy merev, aztán
meggondolta magát. - Nyers - fejezte be a mondatot. -O, már itt is
vagyunk. Az étterem ott van a sarkon túl. Hátul kell parkolni.
A járda mellől kihúzott egy kocsi, Max pedig beállt a helyére. Kinyitotta a
lánynak az ajtót, és közben várta, hogy az kifejtse, mit ért nyers alatt, de
Ellie csak mosolygott, miközben kilépett a járdára, és elindult az étterem
napernyővel védett bejárata felé. Max nem tudta nem észrevenni, hogyan
ring a lány csípője járás közben.
- Nyers, mi? - kérdezte, amikor utolérte.
- Nem az a legpontosabb kifejezés rá, csak van magában valami...
- Igen? Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy Los Angelesben nőttem
fel?
- Nem, azt nem hiszem. Max felnevetett.
- Kicsit fiugos vagy - tért át a tegezésre. -Tudtad?
-Ó, mégis Los Angelesben nőttél fel?
-Nem, de...
- Hát persze, hogy nem ott. Az ottani emberek sokkal lazábbak.
- Ellie, ezek az általánosítások... Beléptek az étterembe.
-Gyűlölöm a tömeget - morogta Max. Belekarolt a lányba, és az
emelvényhez vezette, ahol egy elegánsan öltözött nő állt, kezében a
foglalási könyvvel.
-Az asztaluk rögtön kész lesz, Mr. Daniels - mondta ragyogó mosollyal. -
Ha inkább a bárban szeretnének várakozni, majd szólítom önöket.
Max a bár felé fordult, és látta, hogy az is tele van. A pult legvégén
felfedezett egy üres széket, és már a lány hátára tette a kezét, hogy
odanavigálja, amikor egy nagydarab, kedélyes arcú férfi odakiáltott Ellie-
nek a terem túlsó végéből. Amikor sikerült a zsúfolt asztalok között
hozzájuk érni, hatalmas karjával átölelte a lányt, és cuppanós csókot nyomott az
arcára.
Tommy Greco, a Trevis tulajdonosa valaha bokszoló volt, és nem egyszer eltörték az
orrát. Azt beszélték róla, hogy a ringben könyörtelen, de a ringen kívül gyengéd, nyájas
ember volt. Soha semmivel sem lehetett kihozni a sodrából, talán csak azzal, ha túl sok
fokhagymát tettek a híres grillezett csirkéjébe.
-A barátodnak fegyvere van - jegyezte meg, miután kiengedte a lányt az
öleléséből.
-A jelvénnyel együtt jár - lépett hátra Ellie, és gyorsan bemutatta a két
férfit egymásnak.
-Hallottam a lövöldözésről - mondta a férfi Maxnek, majd Ellie-hez fordult.
- Azt is hallottam, hogy te operáltad a megsérült ügynököt.
-Tommy, honnan tudod, hogy én műtöttem a beteget? -kérdezte a lány. Tudta, hogy a
lövöldözésről beszámoltak a helyi híradók és a lapok, de a sebész nevét sehol sem
említették.
- Ugyan már, kölyök, én mindenről tudok, ami ebben a városban történik.
Egy csendes ablakmélyedésben lévő asztalhoz vezette őket, amelyet valaki másnak
foglaltak le.
- Ma este a vezetőségnek fenntartott asztalt kapjátok - kacsintott a lányra. - Itt teljesen
magatokban lehettek.
Széthajtogatta a lány szalvétáját, és az ölébe teritette.
-Örülök, hogy megismerhettem, Daniels ügynök. Vigyázzon a lánykámra,
hallja? Elmondta, hogyan találkoztunk?
-Nem.
-Kérje meg, hogy meséljen a golfozóról meg a barátairól, akik egyszer
régen bejöttek ide. Nem sokkal korábban nyitottam meg az éttermet. -
Tommy hirtelen észrevett valakit, akit szintén ismert, és szélesre tárt
karral feléje indult, hogy üdvözölje.
Amikor magukra maradtak, Ellie-nek ismét eszébe jutott, hogy
megkérdezze Maxet, miért hívta randira, de ekkor megjelent mellettük a
pincér, hogy felvegye az italrendelésüket. Amikor végre elment, Ellie a
férfihoz fordult, de az megelőzte.
- Butte - mondta, mielőtt a lány megszólalhatott volna. -Tessék?
- Butte, Montanában. Ott születtem, és ott is nevelkedtem.
- Ó, hát persze - csapott az asztalra Ellie. - így már van értelme a
dolognak.
- Annak viszont semmi értelme, amit művelsz. Hogyan is magyarázhatná
meg a férfinak, hogy ő is értse? Képtelenség, gondolta. Számára viszont
értelmet nyert minden, ami a férfival kapcsolatos. Az, hogy valami
féktelen energia áradt belőle, és hogy olyan függetíennek meg egy kicsit
vadnak tűnt neki. Olyan vadnak és szelídítedennek, mint a végtelen
montanai táj.
Max úgy nézett rá, mintha megőrült volna, és Ellie rájöt t, hogy meg kell
fékeznie a fantáziáját.
- Egész biztos vagyok benne, hogy nem azért hívtál ran-dira, hogy mutassak neked egy
jó kis éttermet. Ki vele, miről akarsz beszélni velem!
- Előbb együnk. Mit kérsz?
- Ohó, kerülgeted a témát, ami nem jót jelent.
A férfi legalább olyan jó volt a témaváltásban, mint ő.
-Hogyan lehetséges, hogy Tommy kölyöknek hív?
-Bemutatott az apja néhány barátjának, akik mind a nyolcvanas éveikben
járnak, és nekik én csak egy kölyök voltam. Egy ideig kölyökdokinak
hívott, amit nagyon nem szerettem, ezért megkértem, hogy ne tegye, és ő
abbahagyta. Szóval te se próbálkozz vele.
-Rendben, nem fogok - nevetett Max. - És csak a pontosság kedvéért
jegyezném meg, hogy egyáltalán nem úgy gondolok rád, mint egy
kölyökre. Amikor először találkoztunk, alig néztem rád. Csak a
rövidnadrágot meg a lófarkat láttam. - És a lábát, ismerte be magának. A
hosszú, formás lábat. - Most pedig, amikor rád nézek - mondta, és
tekintetét a lányéba mélyesztette -, mindennek ládák, csak kölyöknek
nem.
Ellie érezte, hogy forróság önti el, és a szíve is hevesen megdobban.
Gyorsan felkapta az édapot, és úgy tett, mintha elmélyülten
tanulmányozná. Amikor néhány másodperc múlva felpillantott, a férfi még
mindig őt nézte, de ezúttal mintha aggodalmat látott volna az arcán.
- Itt az ideje, hogy elmondd, miért is vagyunk itt - tette le Ellie az édapot.
- Igazad van - ismerte el a férfi, és előrehajolt. - Ilyesmit nem szoktam
csinálni, de...
Látva a habozását, Ellie egyre idegesebb lett.
-Csak mondd ki! - kérte.
-Ez kettőnk közt marad, rendben?
-Rendben.
-Ne változtasd meg a sztoridat - mondta ki végül Max.
-Milyen sztorimat?
-A vallomásodat a lövöldözésről - magyarázta a férfi. - Ne változtasd meg
egyeden részletét sem!
-Miért változtatnám meg? - csodálkozott Ellie.
-Amíg a nyomozás tart, lehet, hogy ismét kikérdeznek. A rendőrség vagy
az FBI, különösen Hughes ügynök valószínű. Lehet, hogy megpróbál
befolyásolni, hogy olyan részletek is eszedbe jussanak, amelyekre
korábban nem emlékeztél. Se neki, se másnak ne mondj többet, mint amit
nekünk is mondtál Bennel, hogy nem láttad olyan tisztán a párt, hogy
azonosítani tudnád őket.
Max annyira elkomolyodott, és a hangja is olyan állhatatos lett, hogy a
lány elcsodálkozott, vajon miért mondja ezt neki. Gondolatai visszatértek a
két ügynökkel folytatott beszélgetéshez.
-Nem sokat meséltél erről az ügyről, vagy az emberekről, akiket üldözöl.
Azt mondtad, Landrynek hívják őket, ugye?
-Igen.
-És azt is mondtad, hogy már régóta üldözöd őket.
-Amikor Landryék Honoluluba tették át a székhelyüket, Ben és én
kezdtünk foglalkozni az üggyel. Letartóztattuk őket, és a vád szilárd
lábakon állt. Három tanúnk is volt, de ahogy említettem is, az ügy
sohasem jutott el a bíróságig.
-Azt viszont nem mondtad, hogy miért.
- -Két tanúnk eltűnt. Még mindig keressük őket, de eddig nem sok sikerrel.
-És mi lett a harmadik tanúval?
-Meghalt. Cserbenhagyásos gázolás. Ellie érezte, hogy végigfut a karján a hideg.
Max hagyott neki időt, hogy megeméssze a hallottakat, s csak azután folytatta.
- Szemtanúkra van szükségünk, akik tanúskodnak ellenük. Olyan
emberekre, akik egyértelműen össze tudják kötni őket egy bűnüggyel. De
ha találunk ilyen tanúkat, gondoskodnunk kell a biztonságukról is. Ezért
van aztán az, ha elég információval rendelkezel, akkor bekerülsz a
tanúvédelmi programba.
- Azt már nem!
 -Tudok róla, hogy az életed teljesen felborult Evan Patterson miatt. Évekre
el kellett hagynod az otthonodat és a családodat. Ha bekerülsz a
tanúvédelmi programba...
- Nem, azt sohasem fogom megengedni. Max, a fél életemet rejtőzködve
töltöttem - suttogta Ellie. - Azt hiszem, elértem a tűréshatárt. Az utóbbi
időben, mintha megdermedt volna bennem valami. Képtelen vagyok
eldönteni, hol akarok élni, és a gondolat, hogy aláírjam a szerződést,
halálra rémít.
- Arra vársz, hogy kiderüljön, merre van Patterson, igaz? Itt az ideje, hogy
bevallja az igazat, döntött Ellie.
- Igen. Evan még mindig uralja az életemet, és ezt gyűlölöm. Erre most azt
mondod, hogy talán a Landryk elől is bujkálnom kell? Elég! - csattant fel. -
Elegem van. Megmondtam neked és Bennek, nem hiszem, hogy
azonosítani tudom Landryéket. Ezek után nem számíthatok rá, hogy biz-
tonságban leszek tőlük?
- De, talán. Azért légy óvatos... és ragaszkodj a sztoridhoz.
- Ragaszkodni fogok - ígérte Ellie, majd egy percig tanulmányozta a férfit,
arra gondolva, milyen rendes tőle, hogy meg akarja védeni. - Bajba
kerülhetsz amiatt, hogy beszéltél a meghiúsult nyomozásról meg a
tanúkról?
- Nem, mert nem adtam ki bizalmas információkat. Ha felmész az
internetre, el kell töltened ugyan egy kis időt a kutatással, de mindent
megtalálsz az ügyről. Benne volt a lapokban.
- Gondolod, hogy a két eltűnt tanú még életben van?
- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Max. - Szerintem megijedtek,
amikor hallottak a gázolásról, és elmenekültek.
Ki hibáztatná őket? - gondolta a lány.
-Köszönöm, hogy elmondtad.
-Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra.
-Megígérem. Max felvette az étlapot.
-Rendelünk?
-Nem igazán vagyok éhes.
A férfi átböngészte az étlapot, és amikor ismét Ellie-re nézett, a lány a
semmibe meredt. Láthatóan elmerült a gondolataiban, miközben
szórakozottan forgatta a kanalat a kezében. Ragaszkodhatott volna a
tervéhez, hogy csak a vacsora után beszéljen Landryékről, de a lány
túlságosan erősködött, és hamarabb kiszedte belőle, amit akart. Szép volt,
Daniels, szidta magát. Itt ül, vele szemben egy gyönyörű lány, aki másra
sem tud gondolni, mint az életét fenyegető veszélyre.
Ezen változtatni kell, döntötte el. Fel kell vidítania Ellie-t.
- Árulj el nekem valamit - szólalt meg.
- Mit?
- A tízes skálán hol tart a randink?

7.

- Úgy tűnik, minden férfi téged bámul - jegyezte meg Max, amint a pincér
felvette a rendelést, és távozott. Ez meglepte a lányt. Gyorsan körülnézett.
- Szerintem túlzói.
 De a férfi nem túlzott. Ellie elbűvölően festett, s még az olyan cinikus
ember, mint ő is, némi megilletődéssel nézett rá. Persze, miután egy kis
időt eltöltött vele, rá kellett jönnie, hogy a külső egyáltalán nem határozza
meg a lányt.
-Tudtad, hogy amikor kiléptem az intenzív osztályról, és megláttalak a
folyosón várakozni, arra gondoltam, milyen nyugodt vagy?
- Az is voltam.
Ellie nem vitatkozott, de a tekintet, amelyet rávetett, elárulta, hogy nem hisz neki.
- Rendben, aggódtam Goodman miatt - vallotta be Max. - És dühös is voltam.
- A lövöldözés miatt. Kijelentés volt, nem kérdés.
- Persze, a lövöldözés miatt is, de azért is, mert Landryék elmenekültek.
El kellett volna fognunk őket. - Annál is inkább, gondolta, mert ezúttal
szinte légmentesen körülzárták őket.
-Mi köze van Hughes ügynöknek a nyomozáshoz? - kérdezte, majd
magyarázólag hozzátette: - Bennel beszélgettetek róla, amikor nálam
voltatok.
-Hughes Omahából repült ide, hogy átvegye az irányítást, amikor
meghallotta, hogy Landryékről van szó. Már körülbelül négy éve üldözi
őket.
-De te nem nagyon kedveled, igaz? A férfi vállat vont.
- Mások a módszereink.
Tommy lépett az asztalukhoz, újratöltötte a poharukat, aztán a vizeskancsót odaadta az
egyik arra járó pincérnek.
- Mesélted már Maxnek a golfosokat? - kérdezte Ellie-t.
- Még nem.
- Ugyan már, remek sztori. Szerény a leányzó - mondta Maxnek. - Biztos nem mondaná
el, mi is történt valójában, de majd én.
- Mi történt?
Tommy és Max is a lány felé fordult. Ellie tudta, ezt nem úszhatja meg.
- Kiderült, hogy meglehetősen indulatos vagyok, ha felbosszantanak -
kezdte. - Nem mintha büszke lennék rá.
- Nem igaz, tökéletesen megőrizted a hidegvéred - erősködött Tommy. - Az
a seggfej vesztette el a fejét, aki veled volt. A fickónak akkora egója volt,
mint egész Nevada állam - magyarázta Tommy Maxnek. - Ellie nem csinált
mást, csak próbálta nem zavarba hozni.
- Egy bizonyos pontig - vetette közbe a lány.
- Szóval, az történt - folytatta Tommy -, hogy ott volt az a négy, ötven
körüli férfi. Egy asztalnál ültek nem messze Ellie-től meg attól a fafejűtől. A
golfosok hangosak voltak, de nem viselkedtek támadólag. Csak jókedvük
volt, és a többi vendéget sem zavarták. Bizonyára sokat ittak, mielőtt
beültek hozzám. Ki hibáztatná őket? Igazi kánikula volt, harminc fok fölé
kúszott a higanyszál. - Ellie-hez fordult. - Segítesz elmesélni? A lány
nevetett.
-Mindannyian steaket rendeltek.
-Első osztályút. Olyat, ami elolvad az ember szájában -duruzsolta Tommy.
- Én csak a legjobbat szolgálom fel.
-Véletlenül pont akkor néztem oda, amikor egyikük éppen beleharapott a
húsba.
-Finom bélszínszelet volt - vetette közbe Tommy. - A vendégek egyik
kedvence.
-Egy kisebb sült méretű darabot tömött a szájába. El sem akartam hinni -
mondta Ellie. - Figyeltem, közben reménykedtem, hogy meg is rágja.
- De nem tette - vigyorgott Tommy.
- Feltételezem, nem olvadt el a szájában - jegyezte meg Max.
- Nem - folytatta Ellie. - Nyelt egy nagyot, és persze rögtön fuldokolni kezdett. Megpróbált
felállni, aztán a földre roskadt.
- Én semmit sem láttam belőle, mert elöl voltam elfoglalva, de hallottam, hogy a férfi
barátai segítségért kiabálnak, és azt üvöltözik, hogy a cimborájuknak szívrohama van. -
Tommy ismét Ellie-hez fordult. - Rajta, mondd el, mi történt. - A férfi lelkesedése komikus
volt.
- A partnerem, dr. Dwight Parish „Majd én!" kiáltással felpattant, és odarohant a
golfoshoz, akit, mint később megtudtam, Chucknak hívtak.
- Mit csináltál? - kérdezte Max Ellie-t.
- Elindítottam a stoppert, amikor Chuck megpróbálta lenyelni a húst...
-Várj egy kicsit - vágott közbe Max. - Mit jelent az, hogy elindítottad a stoppert?
- Oxigénhiány - magyarázta a lány. - Rengeteg időm volt, de mindig elindítom a
stoppert, ami azt jelenti, hogy számolom az időt, méghozzá másodpercre pontosan.
- A fafejű kijelentette, hogy ő orvos - szólt közbe Tommy -, és letérdelt
Chuck mellé. Nyomogatni kezdte a mellkasát, mert ő is azt hitte,
Chucknak szívrohama volt, és megpróbálta újraéleszteni. A hülye úgy
viselkedett, mintha szemináriumot vezetne, vagy mi, és folyamatosan
beszélt a köré gyűlt tömeghez, miközben pumpálta Chuck mellkasát.
- Aztán mi történt? - kíváncsiskodott Max.
-Megpróbáltam megértetni Dwighttal, hogy a férfi ful-doklik - felelte Ellie.
-Úgy van - helyeselt Tommy. - Ott álltam mellette. Ellie igazán kedvesen
próbálkozott, de az a fafej nem hallgatott rá, még akkor sem, amikor Ellie
elárulta neki, hogy látta a férfit, amint egy hatalmas falat húst próbál
lenyelni. Azt az ostoba fa-jankót túlságosan is lefoglalta, hogy a tömeg
figyelmét magára irányítsa. És az a sok pumpálás sem távolította el a
húst, igaz?
- Nem bizony - bólintott Ellie.
- Én meg csak figyeltem, és kezdtem aggódni. Nem tesz jót az üzletnek,
ha a vendég meghal az ember éttermében.
Max kénytelen volt egyetérteni vele.
- Nem, az valóban rossz reklám.
- Akkor még nem tudtam, hogy a kölyök orvos, de ő minden elkövetett, hogy
meggyőzze a fafejűt, hogy Chucknak nem szívproblémája van...
- Hívta valaki a kilenctizenegyet?
- Igen, persze. Na, mondd már el, mi történt azután -sürgette Tommy a lányt.
- Figyeltem az időt, és udvariasan megkértem Dwightot, hogy álljon félre.
Max felvonta a szemöldökét. Volt valami a lány hangsúlyában, ami azt sugallta, hogy
nem mond teljesen igazat.
- Udvariasan, mi?
-Én úgy véltem, igen.
-Mielőtt folytatnád, áruld el, milyen orvos Dwight.
-Épp most fejezte be a rezidensi képzését.
- De mi a szakterülete? - A pszichiátria.
- Ó - mosolygott Max.
- Az egy fontos és nagyon nehéz terület - jelentette ki El-lie. - Mindenesetre Dwightnak
Superman-komplexusa van, és el volt szánva rá, hogy újraéleszti a golfost. Ha lett volna
nála defibrillátor, biztos megpróbálja kiütni a fickót. Azért mondom, hogy megpróbálja,
mert nem engedtem volna neki.
 - Ez a Dwight igazi seggfejnek tűnik - jegyezte meg Max. Tommy hevesen
bólogatott.
- Rendben, folytasd - kérte Max, akit megfogott a történet, de mielőtt a
lány tovább beszélhetett volna, még megkérdezte: - Egy kicsit sem
aggódtál? Mi lett volna, ha nem tudod kiszedni a húst?
A lány olyan csodálkozva nézett rá, mintha nem értené, hogyan lehet
ilyen butaságot kérdezni.
- Rengeteg időm volt, és megvolt a mentési tervem is. Tiszta kés,
alkohol. Ha szükséges, akár a torkát is felnyitottam volna. Nem állt
szándékomban hagyni, hogy meghaljon. Mindaz, amit Tommy és én
elmeséltünk, nem tartott tovább egy percnél. Tudom, úgy hangzik, mintha
sokkal több idő telt volna el, de valójában szinte pillanatok alatt zajlott az
egész. Elmagyaráztam, hogy a férfi fuldoklik, de Dwight azt mondta,
tévedek, mert ez szívroham. Meg azt is, hogy ismeri a tünetekét, és
megint többet beszélt a közönséghez, mint hozzám, és nehéz volt
közbeszólnom. Baleseti sebész vagyok - emlékeztette Maxet. - Arra
képeztek ki minket, hogy átvegyük az irányítást. Ha kell, agresszívak is
tudunk lenni. Előbb megpróbáltam elmagyarázni Dwightnak... de amikor
nem figyelt rá, tettem, amit tennem kellett... Tommy fejezte be a
történetet.
- A lábát használta, és egyszerűen félrerúgta Dwightot az útból. Majdnem
a terem másik végében kötött ki.
-Tommy segített nekem felemelni Chuckot, aztán lenyúltam a torkán, és
kiszedtem a húst. Közben végig figyeltem az órát. Még rengeteg időm volt.
-Dwighthoz akartam vágni a húst, de Ellie nem engedte - morogta
Tommy.
-És mi lett Chuckkal? - kérdezte Max.
-Kutyabaja sem lett - felelte Tommy. Félrelépett, hogy odaengedje a
pincért a tányérokkal az asztalhoz. - Rajta, gyerekek, egyétek meg a
salátátokat, addig én utánanézek, mi van a vacsorátokkal.
-A jó öreg Dwight elhívott máskor is randizni? - kérdezte Max, amint a
tulajdonos magukra hagyta őket.
-Mintha elmentem volna vele! - Ellie a fejét csóválta. -Mivel ledugtam az
ujjam Chuck torkán, kimentem a mosdóba kezet mosni, és mire
visszajöttem az asztalhoz, Dwight elment.
-Micsoda úriember!
Ahogy az est előrehaladt, Max kifaggatta a lányt a munkájáról.
Nyilvánvaló volt, hogy valóságos szenvedélye segíteni az embereken, és
Maxnek tetszett, ahogy felcsillan a szeme, amikor róluk beszél.
-Néha biztos nagyon stresszes ez a munka - vélte.
-Igen, az - helyeselt a lány. - De mi van veled? A te munkád is biztosan
tele van stresszel.
- Néha igen - ismerte be a férfi, aztán mosolyogva hozzátette: - De aztán
ott vannak azok a bűnözők, akik gyakorlatilag magukat fogják el. Az egyik
első esetemben ügynökként szinte nyomoznom sem kellett.
- Hogy érted ezt? Max letette a villáját, és hátradőlt a széken.
- Az egyik közeli bankot rabolták ki. Egy ember tette, de nem hiszem,
hogy a rabló nagy tapasztalattal rendelkezett. Amikor besétált a bankba a
szemébe húzott sapkával és a zsebébe rejtett pisztollyal, azt kellett látnia,
hogy a terem tele van ügyfelekkel. Annyira ideges volt, hogy úgy döntött,
megvárja, amíg ritkul a tömeg, és csak utána megy oda a pénztárhoz a
követeléseivel. De nem akart gyanút kelteni azzal, hogy céltalanul
őgyeleg, ezért leült az egyik asztalhoz. A kamerák által felvett filmen jól
látható, hogy maga elé vesz egy űrlapot, és írni kezd. Meglehetősen
szórakozott lehetett, mert amikor végül odament a pénztárhoz, és aztán
elmenekült a pénzzel, eszébe sem jutott, hogy magával vigye a kitöltött lapot.
- Milyen nyomtatvány volt?
- Munka iránti kérelem.
- Na ne! - hitetlenkedett Ellie.
- De igen. Leírta a nevét, a címét... nekünk nem volt más dolgunk, mint a házához
hajtani és elfogni.
- El sem hiszem, hogy valaki ennyire ostoba lehet. Max bólintott egyetértése jeléül.
- Az egyik barátom a honolului rendőrségnél dolgozik, és ő mesélt az
egyik esetéről, amikor az elkövető ki akart rabolni egy vegyesboltot.
Megkapta a pénzt, de utána még egy üveg whiskyt is követelt az eladótól.
Az eladó megszokásból valami igazolványt kért tőle, és...
-Ő odaadta a személyijét - fejezte be a mondatot Ellie.
-Úgy van.
- Mesélj még! - könyörgött a lány nevetve.
-Több száz hasonló történetem van, de most csak egyet mondok még el.
Ez a kedvencem. Egy fickó ki akart rabolni egy bankot. Egy papír
bevásárlótáskát vitt magával, hogy azzal álcázza a kilétét. Az volt a terve,
hogy a fejére húzza a tasakot, belöki a bank ajtaját, és beront. Lyukat is
vágott a szemének, de nyilvánvaló, hogy nem próbálta fel előtte, mert
amikor felvette, a lyukak a homlokán voltak. A felvételeken azt látod, hogy
a bankba berobban egy férfi, fején egy zacskóval, forgolódik és
összevissza hadonászik a pisztolyával, közben felszólítja a pénztárost,
hogy adja át neki a pénzt. Valójában egy cserepes növényt fenyegetett.
Maxnek tetszett, ahogy lány szeme csillogott, miközben nevetett.
Megjelent a pincér a számlával, és a férfi tudta, mindjárt itt az ideje, hogy
induljanak. Határozottan sajnálta, hogy ilyen gyorsan véget ért az este.
- Ellie, ha Dwight otthagyott, hogy mentél haza? -Taxit akartam hívni,
deTommy felesége, Mary is éppen
indulni készült, és hazafuvarozott. Ma este nincs itt, különben Tommy
idehozta volna az asztalunkhoz, hogy bemutassa neked. Nagyon büszke
rá. Már majdnem harminc éve házasok.
-Ez egészen kivételessé teszi őket.
-Cinikus vagy.
-Ha házasságra terelődik a szó, akkor azt hiszem, igen. A barátaim
„boldogan éltek, míg meg nem haltak" nagy szerelme alig három évig
tartott.
-A szüleim már nagyon régen házasok, és ők is teljesen normális
emberek.
A férfi nem fűzött megjegyzést az elhangzottakhoz.
- Mehetünk?
Sikerült meglepnie a lányt, amikor kifelé menet megfogta a kezét, és úgy
sétált keresztül vele az éttermen. Csak amikor
már a kocsiban voltak, úton hazafelé, tért vissza Ellie a férfi cinizmusára.
Szerette volna megtudni, mitől keseredett így meg.
- Ha jól értem, a szüleid elváltak.
- Nem, már jó ideje házasok.
- De boldogtalanok.
- Dehogy - nevetett Max. - Nagyon is boldogok együtt.
- Akkor te csak... hacsak...
- Hacsak mi?
- Hány exfeleséged van?
- Egy sincs - biztosította a férfi. - Sohasem nősültem meg. -Volt hosszú távú kapcsolatod?
- Mit értesz hosszú távú alatt?
- Ami több mint három hónapig tartott. Maxnek ezen gondolkodnia kellett.
- Nem - mondta végül. - Szeretem a nőket, Ellie, és a nők, akiket az ágyamba viszek,
tudják, hogy semmi hosszú távúra nem számíthatnak tőlem.
Talán minden este más nőt boldogít? A lánynak nem volt bátorsága megkérdezni.
- Na és mi van veled? - kérdezett vissza Max. - Jársz valakivel?
- Nem.
- Az meg hogy lehet?
- Nincs rá időm - felelte Ellie. És hosszú ideje nem is vágytam rá... egészen addig, amíg
nem jöttél te, tette hozzá magában.
-Ez csak kifogás, nem pedig ok - jelentette ki Max. - És mi van a
barátokkal, akik... tudod... akikkel szexelhetsz?
A kérdés meglepte a lányt.
- Nem, eddig nem érdekelt a dolog. Néhány barátom lefekszik a
haverjaival, és azt állítják, hogy az felszabadítja a stressz nagy részét, de
nekem olyan hidegnek, művinek tűnik ez a megoldás.
Az út hátralévő részét némán tették meg, de Ellie-t zavarta a csend. Egyre
csak a férfi kérdéseire adott válaszok jártak a fejében. Semmi szex,
nincsenek barátok, akikkel lefeküdhetne, nem jár senkivel... Teremtőm, ez
tisztára úgy hangzik, mintha női eunuch lenne! Ráadásul unalmas női
eunuch!
Max leállította a kocsit, és bekísérte Ellie-t a házba. Ragaszkodott hozzá,
hogy ellenőrizze, minden rendben van-e a lakásban, amiért Ellie hálás volt.
Max gyorsan végzett. Ellie az ajtónál várakozott, amíg a férfi körülnézett.
Az egyetlen égő lágy fénybe vonta a nappalit.
-Innál valamit? - kérdezte Ellie a felé tartó Maxtől.
-Nem, kösz. Jól vagyok.
Már csak néhány lépésre volt tőle. Ellie nagyot nyelt.
- Meg kell mondanom...
-Mit? - kérdezte a férfi, és két kezét kétoldalt az ajtóra tette Ellie feje
mellett.
-Az est randi része sokkal jobban tetszett, mint a komoly beszélgetés.
- A randi résznek még nincs vége.
Azzal Max lehajolt és megcsókolta. Ellie édesnek érezte az ajkát, és szája
önkéntelenül is kinyílt, nyelve felfedezőútra indult. Felsóhajtott, amikor a
férfi nyelve viszonozta a közeledést, és az övéhez ért. Mintha áram rázta volna
meg!
És ez még csak a kezdet volt!
A férfi átkarolta, és magához ölelte, miközben szája újra és újra lecsapott rá.
- A fenébe, de finom vagy! - mondta rekedtes hangon. Megcsókolta a lány nyakát, és
érezte, hogy Ellie megborzong.
Ellie átölelte a férfi nyakát, és ujjai türelmetlenül megrántották a sötét
tincseket, így noszogatva Maxet, hogy csókolja meg újra. Az elejétől
izgatta, milyen lehet a férfi csókja, de a valóság felülmúlta a legmerészebb
fantáziaképet is. Max lehengerelte, és ez csodálatos érzés volt. A férfi újra
a szájára hajolt, és a forró, nedves csók csak még jobban felkorbácsolta a
lány vágyát. Még többet akart! Amikor Max elhúzódott tőle, Ellie kábultnak
érezte magát.
- Mit szeretnél, menjek vagy maradjak? Ellie megcsókolta a férfi nyakán
lüktető eret.
- Azt hiszem, benevezek az alkalmi szexre - suttogta, s csodálkozva
tapasztalta, milyen elfúló a hangja.
- Édesem, ha maradok, az minden lesz, csak nem alkalmi. Hüvelykujjával
felemelte a lány állát, mert látni akarta
a szemét, amikor kimondja a szavakat, mielőtt letépné magáról, aztán a lányról a ruhát.
A telefonja egy halvány pillanattal előbb szólalt meg, mint Ellie-é. Max nagyot sóhajtott,
aztán vonakodva elhúzódott a lánytól, hogy válaszoljon a hívásra. Ellie is előbányászta a
mobilját a táskájából, és elolvasta az üzenetet.
- Úton vagyok - mondta a férfi a telefonba. Befejezte a hívást, és Ellie-re nézett, aki épp
akkor nyitotta ki az ajtót.
- Lövöldözés volt a kórházban.
- Behívtak a sebészetre - mondta vele egy időben a lány.

8.

Ellie úgy gondolta, a saját kocsiján megy a kórházba, de Max nem

engedte. Esze ágában sem volt szem elől téveszteni a lányt, amíg ki nem
deríti, mi az ördög történt. Ellie tiltakozásával mit sem törődve kikapta a
kezéből a kulcsot, bezárta az ajtaját, és a saját kocsijához vezette.
- Lehet, hogy az egész éjszakát a sebészeten kell töltenem - mutatott rá a
lány.
- Megvárlak, és hazafuvarozlak.
- De lehet, hogy órákig...
- Megvárlak.
Ellie nem vitatkozott tovább. Látta a férfi állán, ahogy makacsul
megfeszült, hogy hiábavaló lenne. Megmondta neki, hogy tudja
lerövidíteni az utat, aztán felhívta Wendyt, a műtősnővért, hogy megtudja,
mi vár rá.
- Egy újabb tömeges karambol az I-70-esen - közölte Wen-dy. - A sérültek
már úton vannak a kórházba. Dr. Westfield azonnal látni akarja.
- Már én is úton vagyok - felelte Ellie. - Azt hallottam, hogy lövöldözés volt.
- Igen, közvetlen az intenzív osztály bejáratánál. Ezek a bandák egyre inkább
elkényelmesednek. Ott lövöldöznek egymásra, ahol tudják, hogy közel a segítség.
Figyelje meg, legközelebb a műtő előtt fogják lepuffantani egymást. A mentőautó vezetőjére meg
a mentőorvosokra és ápolókra nem is lesz szükség. Én mondom magának, Ellie, az intenzív osztály
kész háborús övezet lett.
- Mindjárt ott vagyok.
Ellie befejezte a hívást, aztán Maxhez fordulva elmondta neki, mit hallott
Wendytől.
- Csoda, hogy ez nem előbb történt. Hiába a biztonsági szolgálat,
döbbenetes, mennyi fegyvert veszünk el a bandatagoktól, amikor
behozzák őket a kórházba. Csak idő kérdése volt, mikor jut át egy pisztoly
az ellenőrzésen.
-A kórháznak jobban kellene törődnie a biztonsággal. Meg kellene
háromszoroznia az őrök számát. Csak így tarthatják az ellenőrzésük alatt a
dolgokat.
Ellie egyetértett a férfival.
-Ki értesített a lövöldözésről? -Ben.
-A kórházban volt ilyen későn?
-Úton volt, mert meg akarta nézni Seant, és akkor hallott a lövöldözésről.
Mostanra már biztosan odaért. Ki kell derítenünk, mi történt, és meg kell
bizonyosodnunk róla, hogy nem Sean volt a célpont. Kirendelünk egy
ügynököt, hogy vigyázzon rá.
- Gondolod, hogy Landryék küldenek valakit, aki...
- Jobb félni, mint megijedni.
Max két keréken fordult be a kórház elé, és csikorgó gumikkal fékezett az intenzív osztály
bejáratánál.
- Ha nem a sebészeten vagyok, Sean kórtermében keress - mondta a lánynak.
A sürgősségi osztály úgy festett, mint valami katasztrófafilm felvételének
helyszíne. Mindegyik vizsgáló tele volt. Az orvosok és a nővérek az
egyikből a másikba rohantak, hogy ellássák a baleset áldozatait. A
tömegben néhány bandatag is arra várt, hogy befoldozzák a sebeit.
Némelyikük a hordágyhoz volt bilincselve. Tucatnyi rendőr vigyázta a
helyet.
A karambol sérültjeinek többsége kábultan feküdt a hordágyon, a
bandatagok azonban nem voltak ilyen előzékenyek. Egyesek üvöltözve
követelték a fájdalomcsillapítójukat, míg mások durva káromkodásokat vagy
fenyegetéseket ordibáltak, mert nem velük foglalkoztak. Hangzavar és káosz uralkodott az
osztályon.
Ben az ajtón belül várakozott.
- Kész tébolyda van itt.
Igaza volt. Kiabálniuk kellett, ha hallani akarták, mit mond a másik.
Ellie észrevette, hogy még mindig a kezében szorongatja a mobilját, és
nincs sem táskája, sem zsebe, ahová tehetné. Meg sem gondolta, mit tesz,
csak Max kezébe nyomta a készüléket. A kulcsai már úgyis a férfinál
vannak. Ezzel az erővel nyugodtan vigyázhat a telefonjára is.
Max és Ben közvetlenül a lány nyomában maradt, mialatt az utat tört
magának a hordágyak és gyógyszerelő kocsik közt.
-Hogy van Sean? - kérdezte Max.
-Jól. Már van valaki mellette.
-Mi az ördög volt ez a lövöldözés?
- Annyit tudtam kihámozni a hallottakból, hogy egy újonc rendőr őrködött
az intenzív bejáratánál. Bejött egy fickó, és amikor a dzseki leesett róla, a
rendőr kiszúrta a pisztolyát. Erre előhúzta a sajátját, és felszólította a
fickót, hogy adja át a fegyverét, de az előkapta, és rá akart lőni. Az
újoncnak nem volt választása, tüzelnie kellett. Tucatnyi tanú bizonyítja,
hogy önvédelem volt. Az orvosok megpróbálták újraéleszteni a lövöldözőt,
de már késő volt. A rendőrség állítja, hogy bandaháború folyik.
-Úgy tűnik, állandóan ez megy - vetette közbe Ellie, aki hallotta Ben
beszámolóját.
-Az egyik rendőrtiszt mesélte, hogy igazi vérfürdő volt ma este valami
elhagyatott raktárnál. Rajtaütés - tette hozzá Ben. - Két halott, hat sérült.
A legtöbben úgy vélik, a lövöldöző bosszút állni jött, de néhányan állítják,
a lövöldöző nem az a tipikus bandatag.
- Nem voltak nála iratok? - kérdezte Max.
 -Nem - felelte Ben. - Talán nem lenne rossz ötlet figyelemmel kísérni az
ügyet.
-Általában nem szokott itt ekkora tömeg lenni éjszaka közepén - jegyezte
meg Ellie, félretolva egy hordágyat az útból.
Maxnek feltűnt, hogy Ellie-t tökéletesen hidegen hagyják a különböző
hordagyakról érkező füttyögetések és durva bókok. Az egyik bőrfejű olyan
obszcén megjegyzést üvöltött a lány után, hogy Max legszívesebben
torkon ragadta volna, de Ellie látszólag fel sem vette a sértést.
- Hé, várjon, Ellie - szólt a lány után Ben. - Elhagytuk a felvonót.
- Lépcsőn megyünk - mondta neki Max.
- Rendben - vont vállat Ben, bár fel nem foghatta, miért akar valaki
három lépcsősoron is felrohanni, amikor a tökéletesen működő liftek alig
néhány lépésnyire vannak.
Max haladt elöl, és kinyitotta nekik a harmadik emeleti ajtót. Ellie
köszönetképpen biccentett, és besietett az öltözőbe, hogy műtősruhába
bújjon. Egy hetvenéves ember várt rá a műtőasztalon. A kocsija egy
pótkocsi és egy furgon közé szorult, és az idős embernek megrepedt a
veséje. A következő néhány óra azzal telik majd, hogy a sérült vese egy
részét kioperálja.
Egy órával is elmúlt éjfél, mire újra látta Maxet. A férfi Sean szobájában
volt, ahogy mondta is. Elnyújtózott egy széken, és az egyik hírcsatornát
nézte. A tévé olyan halkan szólt, hogy Ellie el sem tudta képzelni, a férfi
hogy hallja. Ben is ott volt. Ő mélyen aludt az ágy mellett álló széken. Az
ajtó mellett a folyosón egy FBI-ügynök őrködött.
Ben azonnal felébredt, ahogy Ellie elment mellette. Riadtan ugrott fel,
aztán rádöbbent, hol is van, és félreállt, hogy a lány a beteghez férjen.
- Jó éjszakát - suttogta ásítva, azzal kiment a szobából.
Ellie közben visszabújt az utcai ruhájába, de ha már a szobában volt, úgy
döntött, ellenőrzi Sean sebét. Kesztyűt vett, és óvatosan félrehúzta a
kórházi hálóinget. Sean átaludta a vizsgálatot. Amikor Ellie megfordult,
Max az ajtóban várt rá. Összeborzolt haja láttán a lány arra gondolt,
milyen hihetetlenül vonzó a férfi.
Lehet vajon az ember annyira fáradt, hogy ne kívánja a szexet? Ő például
alig áll a lábán, mégis legszívesebben ne-kiugrana a férfinak. Még
szerencse, hogy Max nem gondolatolvasó!
- Éjfél elmúlt. Hogy lehetséges, hogy ilyen jól nézel ki? -kérdezte a férfi,
miközben végigsétáltak a folyosón.
Ellie belepillantott a tükörbe, amikor átöltözött, és tudta, hogy pokolian
fest.
-Szemüvegre lenne szükséged.
-Dehogy - mosolygott Max.
Lassan ballagtak le a lépcsőn. Ellie ugyan hozzá volt szokva, hogy
mindenhová rohan, de nem bánta a lassabb iramot. Igazából vissza kellett
fognia magát, nehogy a férfihoz simuljon.
-És most mi lesz? - kérdezte.
-Hazaviszlek.
- Úgy értem, a Landry-üggyel.
- Holnap... vagyis inkább ma, miután kialudtad magad, be kell menned a
rendőrségre, hogy megnézz néhány fényképet. Hughes ügynök is ott lesz.
 - És te?
- Ben és én elintézzük a papírmunkát, aztán visszarepülünk Honoluluba.
A fantáziaképek, hogy letépi a férfi ruháját és egy őrületes nagyot szexei
vele, hirtelen semmivé foszlottak. Csodálatos éjszaka lenne, ebben biztos
volt, de csak egyetlen éjszaka. A szórakoztató szexnek nagy ára van...
különösen az ő számára. Nem volt olyan rafinált és tapasztalt, hogy ha
lefekszik egy férfival, másnap reggel meg is feledkezzen róla. Max örökre elmegy, és soha
többé nem fogja látni, szóval jobb lesz, ha elköszönnek egymástól, és mindenki megy tovább a
maga útján.
Miután ezt így eldöntötte, EUie megnyugodott. Megszólalt Max telefonja. Ben volt a vonalban.
- Azt hittem, úton vagy a szálloda felé - mondta neki Max.
- Itt vagyok a sürgősségin - felelte Ben. - Akadt itt egy kis gond. Az egyik
rendőr segítséget kért az egyik sráchoz, és én téged javasoltalak. Be
tudnál ugrani?
- Persze.
Ahogy Max és Ellie átvágtak a sürgősségin, észrevették, mennyivel
csendesebb a hely, mint korábban. A folyosó üres volt, nem kellett a hordágyakat kerülgetni.
A sarkon befordulva észrevették Bent. Karját a mellkasa előtt összefonva állt, senkit sem engedve
át. Egy fiatal rendőr, egy középkorú férfi és egy ápoló vitatkozott vele. Az ápolónál egy karikányi
kulcs volt, és azt akarta, hogy az ügynök álljon félre az ajtóból, hogy ő kinyithassa. Ben azonban
meg sem moccant.
- Álljon el az útból, és én szétlövöm a zárat - javasolta az idősebb férfi.
Egy apró pisztolyt húzott elő a zsebéből. - Menjen odébb, vagy...
Ben villámgyorsan cselekedett. Mielőtt a férfi akár egyet pislanthatott
volna, már el is kobozta tőle a fegyvert, és átadta a fiatal rendőrnek.
- Hogy hozta be a kórházba ezt a pisztolyt, Gorman? - meredt rá a rendőr
a férfira. - És mit akart vele csinálni? Maga itt szociális munkás, ráadásul
átkozottul gyenge, ha már itt tartunk. Jobb lenne, ha másik munkát
keresne magának.
-Van fegyverviselési engedélyem - jelentette ki Gorman. - Rossz hírű
környéken dolgozom. Szükségem van valami védelemre. Most pedig adja
vissza a pisztolyomat!
-A biztonság itt lótúrót sem ér - morogta oda a rendőr Bennek.
-Látni akarom az engedélyét - közölte Ben.
-A kesztyűtartóban van.
-Mi folyik itt? - kérdezte Max.
-Egy kicsit elfajultak itt a dolgok - intett fejével Ben a szociális munkás
felé.
-Igazán? Mi történt?
Ellie ismerte Gormant. A férfi gonosz volt, és szeretett fölényeskedni.
Gorman belefogott, hogy elmondja a történteket, de Max a kezét
felemelve elhallgattatta, aztán odabiccentett a rendőrnek.
-Beszéljen - utasította.
-Gorman kirángatott egy fiút a sürgősségiről.
-Szociális munkás vagyok. Jogom van... - kezdte a férfi a magyarázkodást,
de gyorsan befogta a száját, amikor meglátta Max sötét arckifejezését.
Max leolvasta a rendőr névtábláját.
- Folytassa, Lane közrendőr! - mondta.
-A fiú visított, miközben Gorman rángatta. Az ápoló - intett fejével a
kulcsokat tartó fiatal férfi felé - a fiú másik kezét fogta. Fájdalmat okoztak
a fiúnak.
-Csak a szükséges erőt alkalmaztam - védekezett Gorman.
- O utasított, hogy fogjam meg a fiút - mondta az ápoló.
- Mindenesetre - folytatta a rendőr hangosabban, hogy visszaterelje
magára a figyelmet -, a fiú kiszabadult. Berohant az egyik vizsgálóba, ahol
az orvos éppen a beteget varrta össze, és felkapott egy szikét, aztán
bezárkózott ebbe a vizsgálószobába.
- Hány éves a fiú?
- Kilenc vagy tíz. Jézusom!
- És maga fegyverrel akart rámenni? - kérdezte Max halkan a szociális
munkástól.
Gorman valósággal összezsugorodott az ügynök haragos tekintete alatt.
Hátralépett, és úgy döntött, legjobb védekezés a támadás.
- Lecsukatom a fiút - hangoskodott. - Ellenállást tanúsított és verekedett
velem...
Max az ápolóhoz fordult.
- Nyissa ki az ajtót, és maradjon itt. Mi ketten még nem végeztünk.
Az ápoló remegő kézzel engedelmeskedett. Három kulcsot is belepróbált a
zárba, mire sikerült megtalálnia a jót. Kinyitotta az ajtót, és sietve ellépett
az útból.
- Lane, kísérje ezt a két embert a váróba, és ott várjon rám - utasította a
rendőrt Max, aztán Ellie-hez fordult: - Nem fog sokáig tartani.
Belépett a szobába, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Ellie a nővérpulthoz ment, hogy kiderítse, kihez tartozik a fiú. Ismerte az
ügyeletes nővért. Marynek hívták, és kedves, idősebb hölgy volt, aki
állandóan diétázott.
-Mit tud mondani a...
-Arról az aranyos fiúról, akit Gorman bántott?
Ellie bólintott. Mary közelebb húzódott a pulthoz, nehogy mások is
meghallják, amit mond.
- Nem tudom, ki hívta a szociális gondozót. A fiú és a fivére is a balesetet
szenvedettek közt volt. A bátyját nemrég hozták ki a sebészetről. Eltört a
lába. A kisfiúnak csak néhány kisebb sérülése van, amit már elláttak. Azt
mondta, a nagynénje fog érte jönni, de holnapnál előbb nem ér ide. Mást
nem is mondott. Aztán berontott Gorman. Hívni akartam a biztonságiakat,
de Lane rendőr segített.
Ben is odasétált a nővérpulthoz. Látta, hogy a lány egyre idegesebb.
Egyre csak a bezárt ajtó felé pislogott.
- Minden rendben lesz - nyugtatta meg. - Max tudja, mit csinál. Egy
szikével felfegyverkezett kilencéves nem okoz gondot neki. Ennél sokkal
nehezebb helyzeteket is megoldott már.
Ellie-t ez egyáltalán nem nyugtatta meg.
-Miért nem maga vagy Lane ment be? Miért Maxet hívta?
-Mert Max jobb az ilyesfajta krízishelyzet megoldásában, mint én. Tudja,
mi zajlik annak a fiúnak a fejében. Max tud neki segíteni, és a fiú
hamarosan rájön, hogy bízhat benne. Volt egy esetünk körülbelül egy
évvel ezelőtt. Egy nagybácsi homokzsáknak használta az unokaöccsét, és
egy nap a fiúnak elege lett. Fogta a bácsikája pisztolyát, és meg akarta
ölni a fickót. A fiú szobájába voltak bezárkózva. Emlékszem, zöldek voltak
a falak, és mindenféle szuperhős plakátjai díszítették.
-Mi történt?
 -Patthelyzet alakult ki, a fiú a nagybátyjára szegezte a fegyvert. Beletelt
egy kis időbe mire meg tudták győzni, hogy engedje be magukhoz Maxet.
Max kiderítette, hogy a férfi megpróbálta szexuálisan zaklatni a fiút, és az
akkor nyúlt a pisztolyért. Max megértette, hogy a fiú azt szeretné, ha a
nagybátyja szenvedne, ezért részletesen ecsetelte, mi vár a fickóra a
börtönben. Durva dolog volt, de megnyugtatta a fiút, és ő odaadta Maxnek
a pisztolyt. A nagybácsi ekkor üvöltözni kezdett a fiúval, erre Max
odasétált hozzá, és leütötte. Mire ráraktam a bilincset, a fickó magához
tért, és pityergett. Gondolom Max elbeszélése megijesztette. Faszkalap -
tette még hozzá mintegy utógondolatként.
-Mi lett volna, ha a fiú Max ellen fordítja a fegyvert? -kérdezte Ellie.
-Max arra is fel volt készülve. Tudja, hogy oldja meg az ilyen helyzeteket.
Ellie egyre csak a csukott ajtót nézte. - A szikék élesek - kezdte újra. - Ha
a fiú megsért egy artériát vagy...
- Max nem engedi, hogy bárki is megsérüljön.
És Bennek igaza volt. Az ajtó kinyílt és Max kisétált rajta. Egyik kezét a
szorosan hozzásimuló fiú vállán tartotta, a másikban a szikét tartotta.
A fiú túl kicsi ahhoz, hogy kilenc- vagy tízéves legyen, gondolta Ellie, és
láthatóan meg van rettenve. Szerette volna megkeresni Gormant, és
behúzni neki egy jó nagyot. Ahogy Max felé indult, a fiú szeme óriásira
tágult, és mozdult, hogy Max mögé bújjon.
- Nincs semmi baj - nézett le rá a férfi. - O velünk van. Engedd meg neki,
hogy megnézze a karodat, rendben? Aztán keresünk neked valami
ennivalót meg egy ágyat. Itt maradsz éjszakára.
A fiút Kyle-nak hívták, és mindkét karját vörös csíkok ék-telenítették
Gorman durvaságának árulkodó bizonyítékaiként. Max a vizsgálóasztalra
ültette a gyereket.
- Nem akarok szurit - mondta a fiú gyorsan, amikor meglátta, hogy Ellie
kesztyűt vesz fel.
- Nem lesz szűri - ígérte neki a lány. - Csak megvizsgállak. Segített
levenni az ingét.
- A másik orvos azt mondta, hogy a biztonsági öv mentett meg - suttogta
Kyle. - Látja, itt van a nyoma. Hátul ültem.
Ellie-t jobban érdekelte a fiú bal válla és a karja. A bőr vörös és gyulladt
volt a csuklójától a könyökéig, és a bal csukló kificamodott. A jobb karja
nem volt ennyire rossz állapotban.
-Hol vannak a szüleid, Kyle? - kérdezte tőle.
-A mama meghalt, az aput nem is ismerem.
-És a többi családtagod?
-Csak egy bátyám van. Vele élek. A nénikénk Chicagóban lakik, és azt
mondta, holnap értem jön.
Ellie Maxre nézett.
-Felveszem a fiút.
-Az mit jelent? - kérdezte Kyle rémült tekintettel.
-Azt jelenti, hogy ma éjjel itt fogsz aludni.
-A bátyámmal?
-Gondoskodom róla, hogy egy emeleten legyetek a bátyáddal, mihelyt
kikerül az intenzívről. Rendben?
-És mi lesz azzal a férfival? Azt mondta, börtönbe fog záratni.
 -Majd én gondoskodom róla, ahogy megígértem - nyugtatta meg Max.
- Sajnálom, hogy elvettem azt a kést. Arra gondoltam, ha jól megijesztem
őket, akkor békén hagynak.
Ellie visszament a nővérpulthoz, hogy felvegye a fiút a kórházba. Felhívta
az irodát, és elmagyarázta, hogy a kórház egyik ápolója sérüléseket
okozott a gyereknek, és akár bírósági eljárás is lehet belőle. Mivel Ellie
felvevő orvos volt, ő határozta meg, mikor engedhetik el a fiút. Kyle
mélyen aludt, mire a lány végzett a papírmunkával.
- A csuklója kificamodott - mondta Ellie Maxnek. - Csak azon
csodálkozom, hogy Gorman nem rántotta ki a karját a helyéről. A vállára is
jeges borogatást kell tenni.
Ellie a nővérpultnál várakozott, amíg Ben és Max bementek a váróba,
hogy Gormannel és az ápolóval beszéljenek.
- Jogában áll hallgatni... - hallotta Lane rendőr megemelt hangját, de a
befejezést már elnyomta Gorman kiabálása.
Egy perccel később megjelent Max.
-Kész vagy? - kérdezte. Ellie a nővérhez fordult.
-Köszönöm, Mary.
- Ne aggódjon, doktornő. Ismerem a személyzetet a másodikon. Figyelni
fognak a fiúra.
Ellie bólintott, aztán követte Maxet az éjszakába. Ben jó éjszakát kívánt
nekik, és a kocsija felé indult.
-Mivel tudtad megnyugtatni Kyle-t? - kérdezte a lány Maxet.
-Nem mondtam semmit, csak hagytam, hogy ő beszéljen. Szegény gyerek
halálra volt rémülve. Amikor aztán készen állt, hogy rám figyeljen,
megígértem neki, hogy senki sem fogja bezárni, és azt is, hogy távol
tartom tőle a szociális gondozót.
-Láthatóan hitt neked. Jól bántál vele.
A kocsihoz értek, és Max kinyitotta az ajtót a lány előtt.
- Reggel megnézed majd?
-Persze, és arról is gondoskodom, hogy legyen vele valaki, amíg a
nagynénje megérkezik. Nem kell miatta aggódnod.
-Amíg te vigyázol rá, nem is aggódom.
Ellie beült az első ülésre, becsatolta a biztonsági övet, és lehunyta a
szemét. Még ki sem értek a parkolóból, ő már aludt is. Ha Max nem látja,
el sem hiszi. A mély, egyenletes légzés mutatta, hogy nem is csak
felületes szendergésről van szó. Vezetés közben Max a lányról
gondolkodott. Ellie olyan nő volt, aki megszokta, hogy ő irányít, mellette
mégis elengedte magát. Nem engedte volna meg magának, hogy
elaludjon, ha nem érezné biztonságban magát.
Max emlékezett a rövidebb útra, amit a lány mutatott neki, így aztán
nagyon gyorsan hazaértek. Leparkolt a lány háza előtt, leállította a motort,
és előbb a saját, majd a lány biztonsági övét is kikapcsolta.
- Gyerünk, édesem. Ideje, hogy ágyba bújj.
Ellie abban a pillanatban éberré vált, ahogy megérintette a karját.
-Nem kell bekísérned.
-De bekísérlek.
Max kinyitotta a kocsi ajtaját, és megfogta a lány kezét.
 Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg a lakásba nem értek. Max gyorsan
körülnézett, hogy minden rendben van-e, aztán előhúzta a lány telefonját
a zsebéből, és odaadta neki. Aztán lehajolt és megcsókolta. Ellie
hozzásimult, és a férfinak nem is kellett több bátorítás. Átölelte a lányt, és
elmélyítette a csókot. Ellie követte a példáját, és nyelvét bevetve
ugyanúgy az őrületbe kergette a férfit, ahogy az őt.
Ugyan mit árthat néhány csókocska... búcsúcsók... - gondolta, és karját a
férfi nyaka köré fonta.
Max egy pillanatra elhúzódott, a szemébe nézett, aztán halk morgással
ismét a szájára vetette magát. Szerette a lány
ízét, amely cukorra és mentára emlékeztette. Szerette, hogy a puha, izgató test hozzásimul, de
leginkább azt szerette, ahogy a lány a közeledésére reagált.
Hogyan is tudna ellenállni neki? A csók forró volt, nedves és felkavaró, és amikor Max rádöbbent,
hogy az irányítás kezd kicsúszni a keze közül, és egyáltalán nem akar megállni, kényszerítette
magát, hogy véget vessen a csóknak. Úgy tűnt azonban, képtelen betelni a lánnyal. Szorosan
magához ölelte, vett néhány mély, remegő lélegzetet, hátha így összekaparhatja önuralma
morzsáit. Tudta, hogy el sem lett volna szabad kezdenie. El kellene engednie a lányt, és ki kellene
sétálnia az ajtón. Igen, ezt kellene tennie. Ellie nem egyéjszakás lány. Nem csak egy futó kaland,
nem is eldobható, ahogy néhány kollégája szokta nevezni az egyéjszakás kapcsolatait.
Engedd el, és sétálj ki azon az ajtón! - ismételgette magában Max, de
mégsem mozdult. Hogyan is tehette volna. Ellie a nyakán lüktető eret
csókolgatta, amitől pulzusa még inkább megugrott. A lány ajka
továbbmerészkedett a nyakán, aztán a fülét vette célba. Puha ajkának,
nyelvének érintése szinte megőrjítette a férfit. Még közelebb szorította
magához a lányt.
- Ezt azonnal abba kell hagynunk - mondta rekedten, de rögtön
rádöbbent, hogy a szavai ellentmondásban vannak a tetteivel, hisz
képtelen volt elengedni Ellie-t.
-Tudom - suttogta a lány, és újra megcsókolta.
-Vissza kell mennem Honoluluba, és nem akarom... -Max elfelejtette, mit is akart mondani. Nem
tudott másra gondolni, csak hogy megcsókolja Ellie-t.
- Mit nem akarsz? - kérdezte a lány, és ujjait a férfi hajába mélyesztette, ahogy lábujjhegyre
emelkedve csókot nyomott az állára.
Maxnek gondolkodnia kellett egy kicsit, mire meglelte a választ a kérdésre.
- Nem akarok fájdalmat okozni neked. Igen, ez az. Ma este lefekszem
veled, holnap pedig messze járok. Nem hiszem, hogy jól viselnéd a dolgot.
Igazság szerint Maxnek fogalma sem volt róla, hogy ő hogy viselné a
dolgot. Nagyon nehéz lesz otthagynia Ellie-t, szinte lehetetlen. Nem
kérdezte, miért van ez így, egyszerűen csak tudta, érezte a szívében. Ellie
annyira különbözött azoktól a nőktől, akiket ismert. Őt nem fogja
elfelejteni, az biztos.
- Ellie, most könnyen ágyba vihetnélek... - kezdte. Könnyen? A lány
megmerevedett. Milyen önző! Beletelt
néhány másodpercbe, mire Ellie hajlandó volt beismerni magának, hogy a
férfinak igaza van. Tényleg könnyen ágyba csábíthatná, de a dolog
kölcsönös. Neki sem okozna gondot, hogy az ágyába csalja a férfit.
Márpedig egyszer már eldöntötte, hogy ez rossz ödet.
Ajkát könnyedén Max ajkához érintette.
-És akkor összetört szívvel végezném, igaz?
-Igen - reszketett meg a férfi hangja. - Azt hiszem. Ellie elhúzódott tőle.
- Igazad van - sóhajtott fel. - Tapasztaltabb nőre van szükséged, olyanra, aki tudja, mit csinál. -
Istenem, milyen öntelt a férfi, de milyen vonzó! A lánynak minden erejére szüksége volt, nehogy
ismét a karjába vesse magát. Helyette inkább kinyitotta az ajtót. - Jó utat hazafelé!
9.

Ben meglepte Ellie-t vasárnap délután, amikor bekopogott hozzá és

közölte, hogy elviszi a rendőrségre, mert szeretnék, ha megnézne néhány
fényképet. Ha negyedórával később érkezik, már nem találta volna otthon
a lányt. Ellie kényelmes farmerben, fehér pólóban és teniszcipőben volt, s
éppen a mobilját dobta a táskájába a rúzs, a hajkefe, a pénztárca és a
gumikesztyű mellé, amely nélkül sohasem ment el otthonról
- ezt jól megtanulta -, ahogy papír zsebkendő és egy kis üveg fertőtlenítő
nélkül sem.
Ellie nem kérdezte Bent, hol van Max, de a férfi magától is elárulta.
- Rob, azaz Hughes ügynök - tette hozzá magyarázólag
- azt akarta, hogy Max segítsen neki egy lehetséges tanú kihallgatásánál.
Egy a parkon átvágó fiatalember azt állítja, hogy látta Landryéket.
- És azonosítani tudja őket?
-Majd meglátjuk - mondta Ben, nem akarván többet elárulni.
-Ezek szerint nem lesz az őrsön? - kérdezte Ellie, és becsusszant az
anyósülésre Ben mellé.
- Kicsoda? Max? Nem.
- Hughes ügynökre gondoltam. Azt hittem, ott akar lenni, amikor
megnézem a fotókat.
Ben a fejét rázta.
-Annyira szeretné, ha azonosítaná Landryéket, hogy félő, akaratlanul is
befolyásolná magát, ezért inkább távol marad.
-Remek - biccentett Ellie.
-Wahlberg ügynök lesz a megfigyelő. Ő a helyi irodában dolgozik.
Megszólalt Ellie telefonja. A lány ránézett a kijelzőre.
-Elnézést - mondta. - A kórház az. - Rövid beszélgetés után visszatette a
mobilt a táskájába. - Épp most bocsátottam el Kyle-t. Megérkezett a nénikéje. A fiú
vele marad.
- Az jó - felelte Ben. - Nem szívesen gondolok arra, hogy egy másik Gormannel akad
dolga.
- A szociális gondozók általában nem olyanok, mint ő. A legtöbbjük kedves és megértő.
Remélhetőleg, aki Gorman helyére kerül, sokkal együtt érzőbb lesz.
Néhány utcával később Ellie ismét megszólalt.
- Meséljen Landryékről.
- Ők nem akármilyen... - Ben nem fejezte be a mondatot, bár több szó is eszébe jutott a
pár jellemzésére. - Omahában kezdték. Ott éltek egészen öt évvel ezelőttig. -
Megdörzsölte a tarkóját. - Fegyvereket árulnak. Bárkinek, aki meg tudja fizetni. Kicsiben
kezdték... kézifegyverek, mindenféle gyártmány és modell, aztán átnyergeltek a
félautomatákra, aztán megint feljebb léptek... - Ráfordult a főútra, és bevágott a középső
sávba. - Ma már olyan fegyverek vannak az utcán, hogy a golyójuk átüti az acélt is. A
golyóálló mellénynek esélye sincs velük szemben.
-Tudom. Láttam, milyen sérülést képesek okozni. Magunk közt csak pörgettyűnek hívjuk.
- Hívják?
-A többi sebész meg én. A golyók ide-oda pörögnek a testben, felsértve az
artériákat és a szerveket. A múlt télen egy tízéves fiút próbáltam
összefoltozni. Az anyja azt mondta, a gyerek épp az utcán ment át, amikor
kitört a lövöldözés.
-Sikerült megmenteni?
 -Nem, meghalt, mielőtt kivehettük volna a golyót. Megígértem az
anyjának, hogy sohasem felejtem el, és nem is fogom. Olyan gyönyörű
kisfiú volt! Joel Watkinsnak hívták. - Ellie elfordult, és kinézett az ablakon. -
Tudom, hogy nem Landryék adták el azt a fegyvert, amelyik kioltotta a
gyerek életét, de az én szememben ők ugyanolyan felelősek, mint a férfi,
aki lőtt. Bárki, aki fegyvereket enged az utcára, száz halált érdemel.
Ben nem tiltakozott.
-Több száz díler van az utcákon rajtuk kívül, de Landryék. .. nos, nekik
biztosan külön hely van fenntartva a pokolban.
-Ez kétségtelen.
-Néhány éve tették át a székhelyüket Honoluluba, amikor komolyabb és
jobb fegyverekkel kezdtek foglalkozni.
-Biztos valami nagyon nagy üzlet hozta ide őket.
-Igen. Sajnos azok, akikkel a parkban találkoztak, mind meghaltak. Jó lett
volna legalább egyiküket elkapni.
Odaértek a rendőrségre. Ben csak a sarkon túl talált parkolóhelyet.
-Mit gondol, mennyi időbe telik, amíg elfogják őket? -kérdezte Ellie,
miközben követte a férfit lengőajtók egész során át.
-Nehéz megmondani, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb
felbukkannak. Ha nem itt, akkor Honoluluban. Jó kapcsolataik vannak.
- Ez azt jelenti, hogy arról is tudni fognak, milyen bizonyítékok vannak
ellenük?
- És tudni fognak a tanúkról is.
Ellie érezte, hogy végigfut a hátán a hideg. Tudta, hogyan dolgoznak
Landryék. A tanúk eltűnnek, és ha nincs ellenük megdönthetetlen
bizonyíték, visszatérnek az üzlethez, mint máskor is.
Wahlberg ügynök már várt rájuk, és felkísérte őket egy hosszú, tágas,
emeleti szobába. A falak gyári bézs színűek voltak, és az íróasztalok szinte
összeértek, annyit zsúfoltak be belőlük. Mindegyik asztalon monitor állt, az
asztal mellett szék. A legtöbbjük üres volt, de korán volt még, és vasárnap
is. Estére biztos más lesz a helyzet, vélte Ellie, különösen, ha az őrs csak
egy kicsit is hasonlít a sürgősségire.
Ellie elment egy csapott vállú spanyol mellett, aki trikót és farmert viselt.
A székhez volt bilincselve, és egy nyomozó ült mellette, aki épp a
jelentését gépelte be a számítógépbe. Észrevett egy asszonyt és egy
kisfiút, akik távolabbról, egy padról izgatottan figyeltek, és feltételezte,
hogy rokonok. A férfi lehajtott fejjel válaszolt a nyomozó kérdéseire.
Ellie elment a férfi mellett, aztán megtorpant. Még valamit észrevett, és
visszalépett, hogy jobban szemügyre vehesse, aztán továbbment a
helyiség végébe, ahol Wahlberg és Ben várt rá. Wahlberg udvariasan
kihúzta neki a széket, közben Ben két vaskos mappát tett elé, tele
rendőrségi fotókkal. Felnyitotta az egyiket. Ellie meghallgatta Wahlberg
utasításait, aztán tanulmányozni kezdte a fényképeket.
Két-három percenként felnézett, hogy lássa, mi történik a nyomozó
mellett ülő spanyollal. Nem volt kérdés, mit kell tennie. Amikor a nyomozó
kinyitotta a bilincset, Ellie hátralökte a széket és felállt.
- Megbocsátanak egy percre? - nézett a két ügynökre, és kifelé indult.
Ben utána akart menni, de a lány felemelte a kezét.
-Mindjárt visszajövök.
 -Mit csinál? - kérdezte Wahlberg.
-Fogalmam sincs - felelte Ben.
Ellie elképzelni sem tudta, hogyan fog reagálni a férfi, de kötelességének
érezte, hogy beszéljen vele.
- Ez a szerencsenapod, Carlos Garcia - hallotta a nyomozó hangját, ahogy
közelebb ért. - Most elengedlek, de legközelebb nem leszek ilyen jó szívű.
Ahogy Carlos felállt, a felesége és a gyereke is követte a példáját. Ellie
megkerülte az asztalt, hogy szemközt legyen a férfival.
- Szeretnék néhány szót váltani magával négyszemközt. Carlos előbb
óvatosan fogadta a kérést, aztán dühösnek látszott. A nyomozó is felállt.
- Mit akar tőle? Talán én is segíthetek.
- Nem - felelte Ellie, és kezét kinyújtva szinte erővel megrázta Carlos
kezét.
- Ki maga? - kérdezte a férfi. A feleségére pillantott, aztán vissza Ellie-re. -
Tettem valamit maga ellen?
- Nem - nyugtatta meg Ellie. - Megtenné, hogy velem jönne? Csak néhány
perc az egész.
Azzal válaszra sem várva a helyiség egyik sarka felé indult. Carlos
követte.
- Figyeljen, hölgyem, nem tudom, mit képzel... A lány félbeszakította.
- A nevem dr. Suliivan - kezdte, és ez volt minden, amit a Carlosszal
dolgozó nyomozó hallott. A beszélgetés többi része olyan halk volt, hogy
egyeden szót sem tudott elcsípni belőle. Néhány perc múlva Carlos
odaszólt a feleségének, aki csatiakozott hozzájuk. Bólogatva hallgatta
Ellie-t, és egyre aggodalmasabbnak látszott.
- Mit csinál? - tette fel Wahlberg ismét a kérdést.
Ben vállat vont. Figyelte, ahogy Ellie áthajol az asztalon, felkap egy darab
papírt, és ír rá valamit, mielőtt átadja Car-losnak.
Ellie a férfi vállára tette a kezét.
- Ez semmibe sem fog kerülni magának, ígérem - mondta. - Az orvos az
adósom. Csak ígérje meg, hogy hamarosan elmegy hozzá. Gondoskodom
róla, hogy fogadja. A mobiltelefonom számát a papír alján találja. Ha bármi
gond van, csak hívjanak fel - tette hozzá, és az asszonyra nézett.
Carlos és a felesége kezet ráztak a lánnyal. Ellie még a kisfiúnak is kezet
nyújtott.
- Akkor rendben van - hallotta Ben a lány hangját, és látta, hogy feléjük
indul.
Ellie egyetlen szóval sem magyarázkodott, csak újra leült az íróasztal
mellé, és folytatta a fényképek nézegetését.
- Ellie!
- Igen? - nézett fel a lány.
- Ismeri azt a férfit?
- Nem - mondta, és lapozott.
- Akkor miért beszélt vele? - kíváncsiskodott Wahlberg.
- Mert muszáj volt - felelte Ellie, de nem mondott többet.
Esze ágában sem volt elmagyarázni, hogy amikor elhaladt a férfi mellett, a
tarkóján észrevett egy anyajegyet, és miután közelebbről megvizsgálta, kilencvenöt
százalékig biztos volt benne, hogy melanóma, amit minél előbb meg kell nézetni.
 Carlos felesége elmondta Ellie-nek, hogy ő is észrevette az anyajegyet, és abban is
biztos, hogy nem túl régen van ott. Ez jó jel. Remélhetőleg, ha valóban melanóma, még
idő-
ben elkapják, mielőtt szétterjedne a testen. EUie örült volna, ha helytelen a diagnózisa,
de erősen kételkedett benne, hogy így van.
A két ügynök nem forszírozta a témát. Ben kihúzott egy széket, és
várakozás közben kezdte megválaszolni az üzeneteit.
EUie lapozott, és tovább nézegette a fotókat, amelyeken a
legkellemedenebb és legijesztőbb emberek voltak, akiket valaha is látott,
márpedig ez nem akármi volt, tekintve a rengeteg bandatagot, akiket eddig
összefoltozott.
Felcsipogott a telefonja, jelezve, hogy üzenete érkezett. Ellie megnézte, válaszolt rá,
aztán Benhez fordult.
- A felesége az üdvözletét küldi. A férfi elvigyorodott.
- Ma mi miatt aggódik?
- Az étrendje miatt. Ja, és szeretném, ha tudná, hogy örülök, ha hallok
felőle, szóval ne piszkálja, ha hazamegy.
- Nem fogom - ígérte Ben. Ellie visszafordult a fotókhoz.
- Nicsak, ki van itt - szólalt meg Wahlberg. - Tudtam, hogy Hughes nem
lesz képes távol maradni. És mellette a fickó biatos a szemtanú.
Ellie felnézett, és látta, hogy két férfi tart felé. Az elöl lévő a negyvenes
évei elején lehetett, de a haja már ősz volt, és az arcát is mély ráncok
barázdálták, azt sugallva, hogy a férfi nemigen szokott mosolyogni. Volt
valami felsőbbrendűség a járásában, így Ellie feltételezte, ő lehet Hughes,
az ügynök, akire már figyelmeztették. Mögötte hosszú, sovány fiatalember
jött. Hosszú haját előrefésülte, eltakarva a homlokát, sőt majdnem a
szemét is. Közveden mögöttük ekkor megpillantotta Maxet.
Ellie szíve hevesen megdobbant. A fenébe, azt hitte, nem fogja többé látni a múlt
éjszaka után! Most megint végig kell menni a búcsúzás tortúráján?
Ó, azt már nem, döntötte el. Ezúttal nem hagyja, hogy a férfi hasson rá. Remek terv,
csak a kivitelezéssel akadtak gondok. Mire Max odaért hozzá, a lány szíve őrült módon
kalapált. Az sem segített, hogy a férfi farmert és szürke pólót viselt, ami tökéletesen
kirajzolta mellkasának és felkarjának kidolgozott izmait.
Ne vedd észre! - szólt rá magára Ellie. Köszönt a férfinak, majd tekintetét
gyorsan visszafordította a képekre. Inkább Maxet nézegetné, gondolta, de
ugyan ki nem a helyében? Ne is végy róla tudomást! - intette a józanabbik
esze. Ez a legjobb módja a szívroham elkerülésének. Szívroham? Még a
gondolat is olyan abszurd volt, hogy Ellie önkéntelenül is elmosolyodott.
-Min mosolyog? - kérdezte Ben.
-Ezeken a képeken. Igazán kedvesek.
Hughes ügynök megkerülte az asztalt, hogy szembenézzen vele.
- Mi még nem ismerjük egymást - szólította meg. - Ne álljon fel - kérte, és
kezet nyújtott.
Udvarias, de nagyon merev, döntötte el a lány magában. Arcán látszódott,
mennyire komolyan veszi a munkáját, de ezzel együtt kellemes embernek
tűnt, nem olyan erőszakos-kodónak, mint amilyennek Max leírta.
-Végignézte már azt a könyvet? Alaposan megnézett minden fotót? - kérdezte Hughes.
- Még csak most kezdte - mondta Ben.
- Jobb lenne, ha nem zavarná - jegyezte meg Max bosszús hangon. - Hagyja, hogy
megnézze azokat a fotókat! Minden nyomás nélkül.
-Mutasson be a hölgynek - kérte a Max mellett álló fiatalember. - Greg
vagyok - folytatta időt sem hagyva a bemutatásra, és közben tetőtől talpig
végigmérte a lányt.
Ellie már épp készült megmondani a keresztnevét, de Max megelőzte.
- A hölgy dr. Suliivan - mondta.
- És milyen doktor? - kíváncsiskodott Greg.
- Üljön le inkább ahhoz az asztalhoz, és kezdje nézegetni a képeket - javasolta Max.
Közvetlenül Ellie mögé állt, és kezét mintegy véletlen mozdulattal a vállára tette. -Vagy a
számítógépen is megnézheti a fotókat. Maga választ.
- Azt akarom csinálni, amit a hölgy is. Sőt, azt hiszem, az lenne a legjobb,
ha mellé ülnék, és együtt átnézhetnénk azokat a fényképeket.
- Ez nem így működik - közölte Max. - Menjen, üljön le!
- Ellie, a teljes mappát átnézte? - kérdezte Hughes, s mielőtt a lány
válaszolhatott volna, hozzátette: - Talán elölről kellene kezdenie.
- Üljön le Greg mellé, Hughes - szólt rá Ben -, és ne próbálja befolyásolni
Ellie-t!
Hughes megadón felemelte a kezét.
- Oké, rendben. Csak biztos akartam lenni...
- Elég legyen! - csattant fel Max.
- Nem akarja azt is elárulni Ellie-nek, melyik oldalon keresse Landryéket?
- kérdezte Ben.
Hughes a fejét csóválva indult a helyiség másik végébe kávéért, de
visszafordult.
-Talán csak hat-hét fotót kellene kitennünk az asztalra, ahogy máskor
szoktuk... és talán...
- Most már nem változtathatja meg a felállást. Hagyja, hogy Ellie
nyugodtan átnézze a mappát.
Ellie úgy érezte, mintha valami macsó vetélkedés középpontjába került
volna. Hughes erőszakossága olyan méreteket öltött, hogy örült, amikor a férfi végre
eltávolodott, de azért az első oldalra lapozott. A felénél járhatott, amikor megállt, és
ujjával megkopogtatta az egyik fotót.
- Rá emlékszem. Tavaly feküdt nálunk. Egy rugóskés átvágta az oldalsó mellkasi
artériáját. Kemény műtét volt.
- Nem véreznek el azonnal, ha az artériát átvágják? - kérdezte Ben.
- Nem, ha a sebész rászorítja az ujját, hogy összetartsa a két véget.
- És maga azt tette?
Ellie bólintott, és tovább tanulmányozta a fotókat. Két oldallal később egy másik képre
mutatott.
- Két golyó a gyomorban. Szörnyű volt.
És így ment tovább. Még kétszer mutatott rá egy-egy képre, és közölte, mivel műtötték.
Max az asztalnak támaszkodva figyelte, ahogy Ellie átlapozza Erika és Cal Landry
fényképét, amelyeket Hughes berakott a többi rendőrségi fotó közé. A lány arcán a
felismerés legcsekélyebb jele sem látszott.
Max Hugheshoz sétált, és közölte vele a rossz hírt: Ellie nem tudta azonosítani egyik
Landryt sem.
Hughes képtelen volt elrejteni csalódottságát.
-Nézéssé át vele még egyszer - erősködött. - Talán elvonta a figyelmét,
hogy...
-Már kétszer végignézte. Nem lesz belőle tanú, szóval ne írja fel a listára.
Ellie nem figyelt oda az emelt hangú szóváltásra. Két üzenetet is kapott,
azokat olvasta. Úgy döntött, az elsőt figyelmen kívül hagyja, a második
azonban izgalmasabb volt. Dr. Westfield egyezséget akart kötni vele. Ha
bemegy a kórházba, és megcsinál helyette egy vastagbélcsonkolást, akkor
a mai napja lesz az utolsó, nem kell többé bemennie. Az ajánlat túl jó volt
ahhoz, hogy visszautasítsa. Mivel Westfield csak ötkor várta a műtőben, és
a beteg állapota is stabil volt, Ellie visszaírta, hogy vállalja.
- Rendben van, Ellie, itt végzett - mondta Hughes vonakodva.
A lány felállt, és telefonját visszacsúsztatta a táskába.
- Uraim, részemről a szerencse - búcsúzkodott, és igyekezett tudomást
sem venni Maxről. Megfordult, hogy távozzon, de eszébe jutott, hogy nem
a saját kocsijával jött. -Valaki hazavinne?
A szobában minden férfi azonnal ugrott. Greg volt a leghangosabb.
- Szívesen hazaviszem, és közben beugorhatnánk valahová megebédelni.
Max visszalökte a fiút a székbe.
- Magával sehová sem megy.
Ben csodálkozva figyelte társa viselkedését. Max láthatóan nem kedvelte
Greget, és nem is bízott benne, márpedig ennek semmi értelme. Aztán
feltűnt neki, hogyan néz Max Ellie-re, és akkor megértette. A fenébe, ma
határozottan lassú! Már rég felfedezhette volna a jeleket. Előhalászta a
kulcsait a zsebéből, és Ellie felé indult, de Max megállította.
- Majd én - morogta Max, és a lány karját megragadva valósággal
keresztülrángatta a helyiségen, a lépcső felé.
-Csodás - suttogta Ellie, hogy csak a férfi hallhatta.
-Micsoda?
- Az egyik pillanatban még visszafogott FBI-ügynök vagy, a következőben
pedig neandervölgyi ősember. Max gyors mosolyt villantott rá.
- Csak szeretnélek kivinni innen, mielőtt Hughes az arcodba nyomja a
Landryk fotóját.
-Talán Greg képes lesz azonosítani Landryéket - mondta Ellie, miután
beültek a kocsiba.
- Igen, az lehetséges. Azt állítja, hogy meg tudta magának nézni Calt,
mielőtt az feltette a napszemüveget.
- Elárulod neki, hogy a tanúk el szoktak tűnni?
- Hughes fog beszélni vele.
- Mikor repülsz el?
- Egy-két nap. Attól függ, mennyire van itt ránk szükség. Ellie gyűlölte,
hogy megint el kell búcsúznia a férfitól. Ezúttal nem lesznek csókok,
fogadkozott magában.
- Elfelejtettem elköszönni Bentől - jegyezte meg.
- Majd megmondom neki. Figyelj, Ellie...
- Igen?
- Nem fogok megfeledkezni Evan Pattersonról. Megkeresem, és amint
megtaláltam, felhívlak.
- Lehet, hogy visszament az elmeosztályra.
- Ellenőrizni fogom - ígérte Max. A kocsi megállt a ház előtt.
- Nem megyek be - mondta Ellie, miközben kikapcsolta az övet. Elővette
a kulcsait a táskájából, és gyorsan kiszállt, mielőtt a férfi leállíth atta volna a
motort. - Vigyázz magadra -búcsúzott, s képes volt megállni, hogy ne tegye hozzá:
amikor a rosszfiúkat üldözöd. Milyen béna dolog lett volna!
A férfi nem köszönt el tőle. Vagy Ellie legalábbis így vélte, de nem lehetett biztos benne,
hisz valósággal fejest ugrott a kocsijába, és már el is hajtott. Kényszerítette magát,
nehogy a visszapillantó tükörbe nézzen, és amikor befordult a sarkon, felsóhajtott. Nem is
olyan kínos, döntötte el. De agya egy rejtett zugában ott motoszkált a kisördög. Nem
hagyta nyugodni a gondolat, hogy mégiscsak le kellett volna feküdnie a férfival.

10.

Greg Roper maga volt a megvalósult álom. Hughes ügynök magánkívül

volt örömében, hogy ilyen nagyszerű tanút találtak, aki hajlandó
tanúskodni Landryék ellen. A huszonhat éves fiatalember a lövöldözés
másnapján jelentkezett, és közölte Hughesszal, hogy mindkét Landryt
látta a parkban.
Amikor vasárnap délután Hughes találkozott Roperrel a rendőrségen,
eleinte gyanakodva figyelte, és nem vett volna mérget a
megbízhatóságára annak alapján, ahogy a fickó csapta a szelet EUie
Sullivannek, de amikor a lány távozott, Roper összekapta magát, és
hamarosan kiválasztotta mind a két gyanúsítottat.
Amennyire Hughes meg tudta ítélni, Roper ideális tanú volt. Sohasem
került összeütközésbe a rendőrséggel, még egy büntetőcédulát sem
kapott soha, és jó állása volt immáron négy éve. Hughes számára azonban
az volt a legfontosabb, hogy Roper teljesen egyértelműen adta elő, mit
látott. Elmondta, hogy átvágott a parkon, s a sűrű bozótoson kívánta
lerövidíteni az utat a kocsijához, amikor meglátta Erika Landryt. A nő egy
lassan haladó, nagy Mercedesben ült.
- És mit csinált? - kérdezte Hughes.
- Lehajtotta a napellenzőt, hogy megnézze magát a tükörben. A haját
húzogatta, és az egyszer csak elmozdult. Paróka volt, és azt hiszem,
rögzíteni próbálta.
- És Cal Landry?
- Az ő arcát akkor még nem láttam, de amikor leparkolta a kocsit az utca
végén, és kiszállt, őt is meg tudtam nézni magamnak. Az utcát fürkészte,
aztán elfordult, és közben a napszemüveget is feltette. Elég közel álltam
hozzá ahhoz, hogy még az arcán lévő sebhelyet is lássam.
- Miért maradt ott? Miért nem folytatta az útját?
- Kíváncsi voltam. Először arra gondoltam, hogy az asz-szony talán kemoterápiás kezelést kap,
vagy ilyesmi, és ezért nincs haja, de ahogy a parókát igazgatta, kibújt alóla egy hosszú, vörös tincs,
amit aztán gyorsan visszadugott a vendéghaj alá. Akkor az ödött az eszembe, hogy milyen szép
vörös haja van. Miért akarja elrejteni? Aztán láttam, hogy a férfi a zsebébe nyúl, és lenéz valamire,
mintha csak ellenőrizni akarná. Nem láttam, mi volt az, de ez még kíváncsibbá tett. Biztos voltam
benne, hogy valami rosszban sántikálnak, s mivel ráértem, elhatároztam, utánuk megyek, és
megnézem, mi az. Furdalta az oldalam a kíváncsiság. Ők nem tudták, hogy ott vagyok. Besétáltak a
parkba, azon a részen, ahol meglehetősen sűrűn nőttek a fák. Aztán hirtelen megfordultak, és
sebesen az ellenkező irányba indultak. Ekkor láttam meg az utánuk rohanó FBI-ügynököket.
- Látta, amikor Landry lelőtte Goodman ügynököt?
- De még mennyire! Láttam, amikor elsüti a fegyvert, és azt is, hogy az ügynök a földre zuhan,
szóval igen, láttam, amikor Landry lelőtte az ügynököt.
Roper erősködött, hogy Landryék nem látták őt
- Egyszer sem pillantottak felém, de a bokrok amúgy is elrejtettek. Nem
hiszem, hogy megláttak volna, még ha arra meresztgetik a szemüket, akkor
sem.
Hughes figyelmeztette a fiatalembert, hogy senkinek, még a családjának se meséljen arról, amit
látott.
Körözték ugyan Landryéket, de Hughes biztos volt benne, hogy a pár egyszer csak felbukkan
valamelyik rendőrőrsön, az ügyvédeikkel együtt. Azt fogják mondani, hallották, hogy a szövetségiek
keresik őket. S még ha zaklatással is fogják vádolni az FBI-t, együttműködnek majd, és válaszolnak
a kérdésekre. Talán még azt is beismerik, hogy ott voltak a parkban, de ártatlannak vallják majd
magukat, és biztos lesz tanújuk is rá. Greg Roper lesz a bukásuk... ha Hughes életben tudja tartani
addig, amíg tanúskodhat.

11.

Ellie egyenesen a kórházhoz hajtott, és fél hatra már végzett is a

műtéttel. Alig sétált ki azonban az ajtón, már vissza is hívták. Egy
tinédzserekkel teli busz hazafelé tartott a focitáborból, amikor oldalba
kapta egy pótkocsis teherautó, és négy életveszélyes sérültet szállítottak
be a kórházba. Ellie még két műtétet végzett, és csak hajnali háromkor
jutott haza. Bemászott az ágyába, és tizenkét órát aludt egyfolytában.
Amikor felébredt, nyugtalannak érezte magát, és nem akart egyedül
lenni, ami csak nagyon ritkán fordult elő vele. Úgy döntött, meglátogatja
második otthonát. Felhívta Wheatley-éket, a drága Olivér bácsit és Millie
nénit, akik befogadták tizenkét évesen. Szerették, kényeztették és
védelmezték őt, és Ellie-nek hirtelen hiányozni kezdtek.
Nem mintha olyan régen találkoztak volna. Legalább kétszer beszélt velük
hetente, néha többször is, és a beosztásától függően vasárnaponként
náluk vacsorázott. De most hirtelen erős vágy tört rá, hogy velük legyen
egy kicsit, mielőtt elhagyná a várost.
Millie néni vette fel a telefont.
- Nálatok álhatók? - kérdezte Ellie. Mi történt vele? Olyan szánalmas a
hangja!
-Természetesen - felelte Millie néni. - A szobád mindig készen vár.
- Húsz percen belül ott vagyok.
Ellie máris jobban érezte magát. Mennyit jelent, ha az ember hallja egy
szerette hangját!
Egy órával később már Wheatley-ék konyhájában ült, és forró teát
kortyolgatott. Olivér kikérdezte az utóbbi napok műtétjeiről, és persze
minden részletet tudni akart a lövöldözésről. Ellie mesélt neki a
műtétekről, de azt nem árulta el, hogy látta a lövöldözést. A bácsit
végtelenül felizgatná, ha tudná, hogy Ellie mennyire közel volt az
eseményekhez.
Amikor Olivér bácsi lefeküdt, Ellie és Millie néni megvitatták a közelgő
esküvőt.
- Ideges vagy, amiért haza kell menned, igaz? - kérdezte Millie néni.
- Igen, félek tőle - ismerte be Ellie.
-Az apád tudna róla, ha az a szörnyeteg visszatért volna a városba -
mondta az asszony Pattersonra utalva.
-Nem erről van szó. Miattuk idegeskedem. Szeretnék beilleszkedni a
családba... - Megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy sikerülni fog.
-Minden rendben lesz, csak ne erőltesd - fogta meg Millie néni a lány
kezét, és megsimogatta.
Ellie szeretett volna témát váltani. -Találkoztam valakivel - bökte ki.
- O! - mosolyodott el Millie néni. - Éppen ideje volt. Ellie mesélt neki
Maxről, és arról is, hogy milyen furcsán
reagált, amikor először találkozott vele.
- Egyáltalán nem felel meg nekem - mondta. - Udvari-aüan és nyers,
néha pedig egyenesen durva. Abból él, hogy a rosszfiúkat üldözi. Fegyvere
van. Az élete pont ellenkezője az enyémnek. Határozottan állíthatom,
hogy nem ő az ideális férfi számomra... és mégis, ahogy megláttam,
nyomban vonzalmat éreztem iránta... szinte már állatias vonzalmat -
ismerte be. -Nem tudtam uralkodni rajta.
- Pontosan ez történt, amikor a bácsikáddal találkoztunk. Azonnal
vonzalmat éreztünk egymás iránt. Akarsz tudni egy titkot?
Megöregedtünk. Ő kopaszodik, én pedig magamra szedtem vagy tíz kilót,
és több ráncom van, mint egy kivénhedt vadászkutyának, de a vonzalom
még mindig megvan kettőnk közt, és ugyanolyan erős, mint a kezdet
kezdetén volt. Ha érzel valamit ez iránt a férfi iránt, ne harcolj ellene.
-Van egy aprócska gond.
- Mi lenne az?
- Honoluluban él.
Millie néni az asztalon dobolt.
- Szóval Honoluluban? Ellie bólintott.
- A világ másik végén.

12.

Eleinte Ellie csak idegeskedett a hazamenetel miatt. Mostanra azonban

egyenesen rettegett tőle.
Ébren feküdt az ágyban, és az árnyakat nézte, melyeket az utcai lámpák
ablakon beszűrődő fénye rajzolt a mennyezetre. Késő éjszakáig
beszélgetett Millie nénivel, most pedig nem tudott elaludni.
A szobája pontosan úgy festett, mint amikor itt hagyta. Kedvenc könyvei
még mindig ott sorakoztak az íróasztal feletti polcon. Az ágyát ugyanaz a
könnyű, rózsaszín takaró fedte. Az íróasztalon ugyanaz a porcelánlámpa
állt, amit ő meg Millie néni egy bolhapiacon találtak. És ott lógtak a
szekrényben a ruhái, amelyeket évek óta nem hordott, de nem volt szíve
kidobni őket. Ez a szoba volt az ő menedéke.
Az első időkben nem így volt. Amikor sok-sok évvel ezelőtt Wheatley-ék
idehozták, meg volt rettenve, és bizonytalanul nézett a jövőbe. De Olivér
bácsi és Millie néni azt adta meg neki, amire a leginkább szüksége volt: a
biztonságot, a szerető környezetet és időt, hogy beilleszkedjen.
Megnyitották előtte az otthonukat és megnyitották neki a szívüket, és ő
sohasem lesz képes visszafizetni a jóságukat és nagylelkűségüket. Amikor
náluk volt, biztonságban érezte magát.
Az igazi otthona azonban mindig is Winston Falls lesz. Nem gyakran
látogatott haza az évek során, és általában alig tudta kivárni, hogy lássa a
családját. Ez alkalommal azonban nem így volt.
Majdnem tizennyolc hónap telt el azóta, hogy legutóbb Winston Fallsban
járt, és a látogatása katasztrofálisan végződött. Magával vitte a
vőlegényét, John Noble-t, hogy bemutassa a szüleinek és a húgának,
Avának. Úgy tűnt, mindannyian megkedvelték Johnt, különöse Ava, és
minden remekül ment egészen a második napig, amikor Ellie hirtelen
felbontotta az eljegyzését, és egyedül repült vissza St. Louisba.
A szülei tudták, mi történt. Ott voltak a nappaliban, amikor Ellie felment
az emeletre... és rossz ajtón nyitott be. Döbbenten és elborzadva vették
tudomásul a történteket. Ava erősködött, hogy soha senkit sem akart
megbántani, de akkor már késő volt.
 Anyjuknak fogalma sem volt, hogyan kezelje a helyzetet. Néhány órán át
fel s alá járkált a házban, végül arra jutott, soha, de soha sem akar a
kellemeden esetről beszélni. Az apjuk nem akart abba a csapdába kerülni,
hogy valamelyik lánya mellett kelljen állást foglalnia, ezért ő úgy döntött,
hogy rájuk bízza, intézzék el egymás közt. Hosszasan elbeszélgetett
Avával, aztán annyiban hagyta a dolgot.
Ellie úgy érezte, cserbenhagyták. Összetörve repült vissza St. Louisba, de mire hazaért a
lakásába, megbocsátotta a szüleinek, hogy nem dobták ki Avat a házból. Miután
megnyugodott, belátta, hiba volt azt várni tőlük, hogy válasszanak a két lányuk között.
Teljes mértékben együtt érzett velük, különösen az apjával. Szegény embernek így is
annyi mindent kellett eltűrnie miatta. Ellie egyszer azt találta mondani neki, hogy tudja, ő
csak örökös nyűg a nyakán mióta csak megszületett, mire apja jót nevetett.
-Te, ifjú hölgy, sokkal érdekesebbé teszed az életemet -jelentette ki végül.
Ellie nem volt ebben olyan biztos. Tudta, hogy az apjának sok dolga van
vele. Hároméves korában Ellie folyékonyan olvasott és elboldogult az
elemi matematikával, a szókincse pedig gazdagabb volt, mint a legtöbb
felnőtté. Ötéves korában elkönyvelték, hogy csodagyerek. A felismeréssel
együtt járt a felelősség az apja számára, hogy megvédje, ne engedje, hogy
mások kihasználják. A helyi egyetem matematikaprofesszora lévén képes
volt megoldani, hogy Ellie ne unja el magát. Megszervezte, hogy
magánórákat vegyen a többi professzortól történelemből, szociológiából,
angol irodalomból, anatómiából, bármiből, ami a kislány érdeklődését
felkeltette.
A szülei igyekeztek normális életet biztosítani Ellie-nek. Tízéves volt,
amikor felvették a Sacred Heart Gimnáziumba. Nem volt könnyű
beilleszkednie, mert sokkal fiatalabb volt a többi gyereknél, de a nagyobb
fiúk külön vigyáztak rá.
Az apja biztos volt benne, hogy jó munkát végzett, és amennyire tőle telt,
boldog és viszonylag normális életet biztosított a lányának. És akkor jött
Evan Patterson. Patterson fenekestül felfordította az életüket, és
megjáratta velük a pokol összes bugyrát.
A tizenhét éves fiú azonnal Ellie megszállottjává vált, ahogy
megpillantotta a tehetséges tanulóknak rendezett nyári biológiatábor lakói
közt. A lánynak fel sem tűnt Patterson érdeklődése, amíg az el nem
kezdett a háza előtt fel-alá sétálni. Nem sokkal ezután Ellie fényképeket és
szerelmes leveleket kapott tőle. Amikor megmutatta az apjának, az
aggódni kezdett, hogy egy ennyivel idősebb fiú érdeklődik a lánya iránt.
Felhívta Evan szüleit, hogy hangot adjon az aggodalmának, de ők azt
mondták, Evan csendes, visszahúzódó fiú, s mivel ő is olyan tehetséges,
mint Ellie, nyilván csak azt akarja kimutatni, menynyire csodálja a kislány
tudományos teljesítményét. Ellie apját azonban nem nyugtatták meg a
szülők dicsérő szavai. Megkért két negyedévest, hogy kísérjék el a lányát
az iskolába és haza.
Patterson először az iskolában, az egyik ebédszünetben lépett
kapcsolatba Ellie-vel. A lány kiment az udvarra, és egy almát rágcsálva ült
a szökőkút melletti padon. Patterson a semmiből bukkant elő. Azt mondta,
beszélnie kell Ellie-vel, mert a lány nem válaszolt a leveleire. Ellie
igyekezett nem mutatni előtte, hogy fél tőle. Megmondta neki, hogy ne ír-
jon többé, de az elutasítás csak feldühítette a fiút. Amikor Patterson
megragadta, Ellie felsikoltott. Az ügyeletes tanár megpróbálta megállítani
a fiút, de Patterson a korához képest nagy és erős volt. A földre lökte a
tanárt, és magával akarta vonszolni Ellie-t.
A segítség onnan jött, ahonnan a legkevésbé várta: Spike Bennett-től,
avagy a város rémétől, ahogy az apácák hívták a fiút. Igazi bajkeverő volt,
és ráadásul büszkélkedett is vele. Csak azért járhatott ebbe a
gimnáziumba, mert az apja nem kevés pénzzel támogatta az iskolát, és
mert az apácák szerették a reménytelen eseteket. Elszántan próbálták
megjavítani, de nem sok sikerrel. Spike sokat káromkodott, és állandóan
verekedésekbe keveredett, többnyire csak magáért a verekedés öröméért.
De azon a napon Spike lett Ellie hőse. Elkapta Pattersont, és elrántotta
mellőle Ellie-t. Miközben Patterson szorgosan öklözte, Spike rákiáltott a
lányra, hogy fusson.
Ellie azonban nem hagyta magára. Pattersonra vetette magát, és kis
öklével püfölni kezdte. A többi tanuló rohanva érkezett, és három nagyfiú
kellett ahhoz, hogy lefogják Pattersont, amíg a rendőrség megérkezett.
Spike-ot kórházba kellett vinni, hogy összevarrják a sebeit.
Mivel Pattersonnal korábban nem volt baj, a bíró elnéző-nek bizonyult.
Pszichiátriai véleményt kért, és féléves kötelező terápiát írt elő a fiúnak.
Ellie apja azonban nem elégedett meg az ítélettel. A rendőrségre ment, és
követelte, hogy adjanak ki távolságtartási végzést. A következő héten Ellie
otthagyta a gimnáziumot, és az egyetemi előadásokat kezdte látogatni,
hogy Evan ne tudjon többé kapcsolatba lépni vele az iskolában. De a
rémálom csak akkor kezdődött.
A távolságtartási végzés nem sokat ért. Patterson követni kezdte Ellie-t.
Rajongása zaklatássá durvult, a zaklatás pedig fenyegetésekké. Hiába
tettek meg Ellie szülei minden óvintézkedést, a kislány még mindig
nagyon sebezhető volt, és Patterson megtalálta a módját, hogy annyira
közel kerüljön hozzá, hogy erőszakoskodjon vele. A rendőrség ugyan vádat
emelt ellene, de az ügyvédeinek mindig sikerült alkut kötniük, és
megúszta terápiás foglalkozásokkal. A távolságtartási végzésen túl a
hatóságok tehetetlenek voltak. Ellie szülei minden tőlük telhetőt
megtettek, hogy megvédjék a lányukat. Gondoskodtak róla, hogy sohase
legyen egyedül, ha kilép a házból. Ám ez is kevésnek bizonyult azon a
szörnyű napon, amikor Patterson elragadta a védelmezőitől, és kis híján
agyonverte.
Pattersont végül lecsukták, de az ügyvédek azt javasolták a szülőknek,
hogy a fiukat egy magán-elmegyógyintézetbe helyezzék el - a költségeket
természetesen ők fizetik -, és akkor Evan sokkal hamarabb visszanyerheti
a szabadságát. így Ellie szülei meghozták életük legnehezebb döntését, és
elküldték a háztól a lányukat, hogy elrejtsék az őrült fiú elől. Egy FBI-os
barátjuk segített nekik, így bukkantak Wheatíey-ékre, akik több mint ezer
kilométerre éltek. Ellie apja nagyon örült nekik, mert mindketten tanárok
voltak, jó és szerető emberek, igazi istenáldás a kislány számára.
Amikor Ellie-t elbocsátották a kórházból, édesanyja elvitte Wheatley-
ékhez, és vele is maradt, amíg a kislány megerősödött, és új gyámjait is
megszokta. A következő néhány évben Ellie többször is hazalátogathatott
rövid időkre, de csak azután, hogy apja meggyőződött róla, Patterson
nincs szabadlábon. Bár a repülőutak ára komoly anyagi megterhelés volt a
család számára, a szülők örültek, hogy együtt lehetnek a lányukkal. A
dolgok azonban drámai fordulatot vettek, amikor Pattersont átszállították
egy újabb magánintézetbe, és a hétvégékre hazaengedték. Ez azt
jelentette, hogy Ellie nem látogathatta meg többé a szüleit.
Az apja nem szerette volna, ha Ellie úgy érzi, elszigetelődött a családtól,
ezért néhány é v i g g o n d o s a n o d a f i g y e l t r á ,
h o g y m i n d e n á l d o t t n a p b e s z é l j e n a
l á n y á v a l . A k á r c s a k a z a n y j a . A v a é s
A n n i é e - m a i l e n é s S M S - e n t a r t o t t a
E l l i e - v e l a k a p c s o l a t o t .
V é g ü l a z é l e t é s a t a n u l m á n y o k
v e t t é k á t a f ő s z e r e p e t a l á n y
é l e t é b e n . E l l i e a b a l e s e t i s e b é s z e t e t
v á l a s z t o t t a s z a k i r á n y n a k , a m i
k ó r h á z b a n e l t ö l t ö t t v é g t e l e n ó r á k a t
j e l e n t e t t . T ö b b é n e m v o l t i d ő h o s s z ú
b e s z é l g e t é s e k r e . C s a k e g y g y o r s
sziával, szeretlekre és viszlátra. telt, de Ellie-nek ennyi is elég volt.
Szerette a családját, és normális esetben kapva kapott volna a
lehetőségen, hogy újra velük legyen, de most egész másként érzett a
hazamenetellel kapcsolatban. A legutóbbi kudarca után fogalma sem volt,
mivel kell majd szembenéznie. Azt várják vajon tőle, hogy izgatott legyen,
és ünnepelje húga élet é n e k l e g b o l d o g a b b n a p j á t ?
É s m i l e s z P a t t e r s o n n a l ? Ő t n e m t u d t a k i v e r n i
a f e j é b ő l , m i n d i g o t t k í s é r t e t t e a z a g y a e g y
e l d u g o t t z u g á b a n . K e r e s i m é g ? E g y n a p
e g y s z e r c s a k f e l b u k k a n m a j d ? M o s t , h o g y
e l t ű n t , E l l i e f é l e l m e m e g s o k s z o r o z ó d o t t . H o l
v a n ? É s m i t t e r v e z ?

13.

Ellie felhívta a szüleit, hogy megmondja nekik, kedden este érkezik. Az

apja érte akart menni a repülőtérre, de Ellie ragaszkodott hozzá, hogy
kocsit bérel, mert nem akart senkitől sem függeni. Nem árulta el az
apjának, hogy azért is kell az autó, hogy bármikor sietve el tudjon
menekülni, ha úgy hozná a szükség.
Mivel sikerült egy korábbi gépet elérnie, a tervezettnél előbb landolt, és
nem sokkal tizenkettő után már a bérelt kocsiban ült, úton Winston Falls
felé. Jó kis út volt. Kétharmad részét a négysávos autópályán tette meg, és
gyorsan haladt. A többit pedig kétsávos autóúton, amely gyönyörű
vidéken kanyargott át, néhol meredek fordulatokat véve, ahol hegyek
állták útját. Kétoldalt sűrű bokrok és fák, egy-két helyen hervadó, de még
így is színes virágszőnyeg szegélyezte az utat.
Mielőtt elindult, Ellie ellenőrizte, hogy van-e GPS az autóban, mivel nem
ismerte valami jól az utat. Bár sokszor hazalátogatott már, mindig az apja
vezetett, ő pedig nemigen figyelte, merre mennek.
Néha úgy érezte, erdőn hajt keresztül. A fák ágai egészen az út fölé
hajoltak, eltakarva a napot. Egy kicsit kísérteties volt, és rossz előérzettél
töltötte el. Leengedte az ablakot, és nyomban friss levegő áradt az
utastérbe. Sűrű pára és a föld erős illata nehezítette a légzést, és Ellie-n
egy pillanatra úrrá lett a klausztrofóbia. Észrevette a vízeséshez vezető
mellékutat, és kísértést érzett, hogy ráforduljon, de gyorsan el is vetette
az ödetet. Ha jól emlékezett, a természeti látványosság, amelyről a város
a nevét kapta, legalább egy kilométerre volt a főúttól, és ezt a távot
gyalog kellett volna megtennie. Talán egy másik alkalommal, gondolta.
Aztán feltűnt előtte a város, és az első jelzés, amelyet meglátott, a
Winston Falls-i kórházhoz vezető utat mutatta. Meglepetésként érte, hogy
kileli a hideg. A kórházban töltött idő élénken élt az emlékezetében.
Miután Patterson félig agyonverte és a sorsára hagyta, ide szállították be,
hogy stabilizálják az állapotát, mielőtt helikopterrel átvitték egy
traumatológiai központba. Nagyon régen történt már, de az otthon
közelsége előhozta az emlékeket. Ne gondolj rá! - intette magát Ellie.
Winston Falls jellegzetes déli város volt. A széles, fákkal szegélyezett utak
különös bájt kölcsönöztek neki. Ellie ráhajtott a Main Streetre, elhaladt a
Sacred Heart Gimnázium mellett, és befordult a Birch Streetre, ahol a
szülei laktak. A városnak ezen a részén majdnem minden háznak az ut-
cafrontra néző nagy terasza volt, és a lakók szerettek kiülni délutánonként
pihenni, a kezükben az újsággal és a teájukkal. Ellie emlékezett rá, hogyan
ültek testvéreivel a ház körül körbefutó terasz festett padjain
társasjátékokat játszva.
Ellie megpillantotta a házukat. A kétszintes épületet nemrégiben festették
át halványsárgára, a bejárati ajtót és a zsalukat pedig feketére. A teraszon
fekete fonott székek álltak, új, piros párnáik színben harmonizáltak a
terasz lépcsőit szegélyző cserepes muskátiikkal.
Az apja biztos az ablakból leselkedett, mert alighogy Ellie a feljáróra
kanyarodott, már nyitotta is az ajtót.
- A garázs mögé állj be, Ellie! - kiáltotta, és intett neki.
A garázs mögötti aszfaltozott terület eredetileg kosárlabdapálya volt, de
amikor vendégek jöttek, a család gyakran parkolóként használta. A pálya
végén lépcső vezetett fel a garázs feletti lakásba. Ezt is nemrég festették
ki, és Ellie észrevette, hogy az emeleti ablakokon rolók vannak. A szülei
igazán szépen kipofozták a helyet, gondolta.
Alig állította le a motort, már nyílt is a hátsó ajtó, és apja sietett le a
lépcsőn. Kitárta a karját, és Ellie boldogan futott az ölelésébe. Nem
számított, hogy mennyi idős, sohasem tudott betelni a mackós öleléssel.
Amikor apja végre elengedte, megfogta a vállát, és kartávolságra
eltartotta magától.
-Jól vagy? Könnyen ide találtál? - kérdezte izgatottan.
-Jól vagyok, apu - nyugtatta meg Ellie. Kinyitotta a csomagtartót, és apja
kivette a táskáját.
- De hisz ez pihekönnyű. Tettél egyáltalán bele valamit? Ellie követte
apját a házba, aki letette a táskát az előszobában, mielőtt bement volna a
tágas konyhába.
- Anyu hol van?
- Elment bevásárolni. Mindjárt itthon lesz. Azt hittük, csak estefelé
érkezel.
Ellie örült, hogy csak ketten vannak otthon, így tud beszélni az apjával.
-Mit szólnál egy pohár finom jeges teához? - kérdezte apja, kinyitva a
hűtőszekrény ajtaját.
-Attól tartok, édesen nem szeretem - felelte Ellie, s közben szörnyen
hűtlennek érezte magát, amiért megtagadja a déli hagyományokat. -
Főzök magamnak cukor nélkülit.
- Nem, nem, az anyád mind a két fajtát csinált.
 Ellie fogott két poharat, jeget tett beléjük, miközben apja ráöntötte a teát.
Ellie belekóstolt az egyikbe, elfintorodott, és kicserélte poharát az
apjáéval. Bementek a nappaliba.
- Üljünk ki a teraszra? - kérdezte Ellie.
- Nem, nem - tiltakozott apja kicsit túl gyorsan. - Inkább idebent üljünk le.
Itt hűvösebb van.
A lány megértette az okát.
- De sötétedés után kiülhetünk?
- Igen. Addigra kint is hűvösebb lesz.
- És ha valaki elsétál erre, nehezebben vesz minket észre, igaz? Vagy
inkább engem?
- Figyelj, Ellie...
- Apu, nem akarok egész idő alatt a házban bujkálni, amíg itt vagyok.
- Csak azt szeretném, ha óvatos lennél. Anyád aggódik. Az előkertre néző
ablakhoz sétált, és az utcát nézte. Ellie több mint másfél éve nem látta az
apját, és úgy érezte, valahogy másként fest. Határozottan rosszabbul nézett ki. Arca
sápadt volt, és megpocakosodott.
- Nagy lesz az izgalom az esküvő előtti héten...
- Igen, tudom.
- És fogalmam sincs, hol van.
-Evan Patterson? A férfi megfordult.

-Igen, persze, hogy Patterson. Sokkal nyugodtabban aludnék, ha tudnám,

hol bujkál.
-Nem hagyhatjuk, hogy tőle függjön az életünk... hogy tönkretegye az
életünket - helyesbített a lány. - Nem lenne szabad, hogy ekkora
hatalommal bírjon felettünk.
Apja nem válaszolt, de feszült arcán látszódott, hogy ő is aggódik. William
Sullivan előkelő külsejű, dús ősz hajú, csinos vonású férfi volt. Válla széles,
tartása egyenes, és Ellie tudta, hogy igyekszik törődni magával, de a
stressz sok kárt tud okozni, és apja évek óta stresszben élt. S mindezt
teszi Patterson beteges megszállottsága miatt.
Ellie-nek önkéntelenül is eszébe jutott, nem követett-e el hibát azzal, hogy hazajött.
- Szépen kifestetted a házat, mióta nem jártam itthon -mondta, mert szeretett volna valami kellemesebb témáról beszélni. -
Tetszik a színe.
- A múlt hónapban csináltam - felelte az apja, és végre elmosolyodott. -
Anyád a takarítás lázában égett az esküvő miatt. Majd felviszlek a garázs
feletti lakásba. Végre azt is kitakarítottuk. Nem került sokba egy kicsit
kipofozni. A két hálószoba és a fürdőszoba jó állapotban volt, de a padlót
újrafényeztük. A konyhában csak a tűzhelyet kellett kicserélni, és a
mosogató lefolyócsövét megjavítani. A víz- és villanyszerelési munkákon
kívül mindent anyád és én csináltunk - büszkélkedett.
- És miért szántátok rá magatokat?
- Rengeteg rokon jön az esküvőre, és nem mindegyik akar motelekben
megszállni, vagy a város egyetlen flancos szállodájában.
- Ha lezajlott az esküvő, akár ki is adhatod - javasolta Ellie. - Biztos vagyok
benne, hogy az egyetemen akadnak olyan diákok, akik szívesen
beköltöznének.
Apja megcsóválta a fejét, és a kanapéra telepedett vele szemben.
- A garázs fölötti lakás növeli az ingatlan értékét - magyarázta. - Nem
akarom, hogy néhány kölyök tönkretegye. Az otthonunk egyben
vagyontárgy is, amely magában foglalja a garázs fölötti lakást is, ha
egyszer majd el akarjuk adni.
- Ó, apu! - nevetett Ellie. - Hiszen imádod ezt a házat. Sohasem fogod
eladni.
- Nem is tudom. Napról napra öregszem, és azok a lépcsők...
-Anyu is szereti - emlékeztette Ellie.
-Csak annyit mondtam, ha egyszer majd... a jövőben.
A beszélgetésnek a nyíló hátsó ajtó, és Ellie anyjának kiáltása vetett
véget.
-Segítsen valaki becipelni a vásárolt holmit! Ellie azonnal felpattant, és
rohant a konyhába.
-Majd én segítek.
Anyja annyira meglepődött, hogy kis híján a földre ejtette a zacskókat.
Gyorsan lepakolta őket a konyhapultra, aztán hosszasan megölelte Ellie-t.
- Korán jöttél! - kiáltott fel.
Miután Ellie behordta a maradék zacskókat, anyja maga elé állította, és
alaposan szemügyre vette.
- Megnőttél? Esküszöm, magasabbnak látszol. De lehet, hogy csak
lefogytál. Eszel rendesen? Annyit vagy a kórházban, hogy fogadni mernék,
kihagysz néhány étkezést. Éhes vagy, Ellie? Gyorsan kiolvasztok egy
csirke casserolét. Kész van, csak be kell dobni a mikroba. Nem innál
valamit? Rögtön készítek neked egy kis...
-Anyu, jól vagyok - vágott közbe a lány. - Nem vagyok vendég.
Anyja elmosolyodott.
- Annyira örülök, hogy látlak!
Ellie kihúzott egy széket, leültette az anyját, s megkérte, mesélje el, mi
újság, mialatt ő elpakolja a vásárolt holmit.
- Ava holnap vagy holnapután érkezik. Még rengeteg tennivalója van az
esküvő előtt. Most vettek Johnnal egy tündéri kis házat alig néhány
kilométerre innen. John a helyi klinikán fog dolgozni - tette hozzá.
Ellie berakta a tejet a hűtőbe, aztán összehajtogatta a zacskókat.
- A kórház mellett fog dolgozni - folytatta anyja. - Ava azt mondta, a
bőrgyógyászoknak kötött a munkaideje. Az nagyszerű, nem? Hogy minden
este haza tud menni vacsorára.
Anyja várakozón nézett rá. Valamiféle választ, nyugtázást szeretett volna
Avával és Johnnal kapcsolatban. EUie azonban nem volt hajlandó róluk
beszélni, ezért inkább csendben maradt.
-Apád és én kimondhatatlanul örülünk, hogy John végül úgy döntött, ideköltözik. Csodálatos lesz, hogy
ilyen közel laknak majd hozzánk.
-Annié mikor jön? - kérdezte Ellie, mintha meg sem hallotta volna anyja Avával kapcsolatos híreit.
-Csütörtök előtt nem tud elszabadulni San Diegóból, de utána az egész
hetet itt tölti.
Ellie kihúzott még egy széket, és leült az anyjával szemben.
- Egyszer meg kellene őt látogatnotok apával San Diegó-ban. Kellemes
vakáció lenne mindkettőtöknek.
-Jaj, isten őrizz! Az egy vagyonba kerülne!
-A pénz miatt aggódsz?
Ostoba kérdés volt, jött rá azonnal Ellie. A szülei folyton a pénz miatt
aggódtak. Csak az rengetegbe került, hogy ő olyan távol él. A repülőutak
önmagukban horribilis összeget tettek ki.
 - Dehogy! Takarékosan élünk, pontos költségvetés szerint.
-A ház csodálatosan fest, és apu mondta, hogy a garázs fölötti lakást is
befejeztétek.
-Már épp ideje volt, hogy kicsinosítsuk ezt az öreg házat meg a garázs
fölötti lakást.
- Nagyszerűen nézel ki, anyu.
És Ellie őszintén is gondolta. Anyja gyönyörű nő volt. Még mindig
ugyanolyan karcsú volt, mint amikor hozzáment az apjához. Annié és Ava
anyjuk alkatát és színeit örökölték. Mindhárman karcsúak, mézszőkék és
kék szeműek voltak.
- Ez csak a smink. Kipihentnek tűnök tőle.
-Ez valami új - nevetett Ellie. - Ilyet nekem is vennem kell.
-Figyelj, tudom, hogy nem akartál erről korábban beszélni, de szerintem
most már muszáj tiszta vizet önteni a pohárba Avával kapcsolatban,
mielőtt...
-Szeretnék veled apuról beszélni - s zakította félbe Ellie, mivel semmi kedve nem volt húgáról
beszélgetni.
- Mi van vele?
- Mikor látta utoljára orvos? Nem néz ki valami jól, anyu.
- Nehogy meghallja. Megbántanád vele. -Anyu...
- Csak fáradt, ennyi az egész.
- Talán neki is használnia kellene a csodasminkedet -mondta Ellie, s nem is titkolta, milyen bosszús.
- Ne beszélj velem ilyen hangon, ifjú hölgy! - szólt rá az anyja. - Az apád jól van. A múlt héten volt orvosnál.
Ellie nem értette, miért védekezik az anyja. Hisz ő nem bántani akarta az
apját, hanem aggódott miatta.
Ugy döntött, hagyja a témát. Egyre nőtt a lista, hogy miről nem beszélhet.
Pénz, egészség, Ava. Mi lesz a következő?
Anyja átnyúlt az asztalon és megfogta a kezét.
-Annyira örülök, hogy itthon vagy, és sajnálom, hogy egy kicsit
türelmetlenebb vagyok. De annyi még a tennivaló.
-Mit segíthetek?
-Apád ki akarja festeni az összes hálószobát, mielőtt a rokonok
megérkeznek. A miénkkel és a folyosó végén lévő dolgozószobával már
végzett. Az emeletiek közül is megcsinált már kettőt. Hátravan még Annié
régi szobája. Abban segíthetnél.
-Boldogan. Apja bejött a konyhába, és a vállára tette a kezét.
-Ellie segít neked a festésben - mondta az anyja.
-Remek. Holnap, miután hazajöttem az egyetemről, rendbe tesszük Annié
szobáját is.
-Ma éjjel alhatsz a szobádban, Ellie, de a festés után nem akarom, hogy
fent légy, amíg a festékszag ki nem szellőzik.
- Ki fog a garázs fölötti lakásban aludni? –Valószínűleg Vivien és Cecília
néni - felelte az apja. -Túl meredek az a lépcső Viviennek - szólt közbe az
anyja.
-Itt is lépcsőznie kellene, hogy a hálószobába jusson -mutatott rá Ellie.
-Igen, de a benti lépcső nem olyan meredek, szélesebb is, és nem olyan
sok.
-Ha Cecília néni nem fogyott le, ő sem tud majd felmenni azon a lépcsőn.
Ráadásul a nénik biztos itt akarnak lenni veled a házban, apu.
-Igen, ez nagyon valószínű - helyeselt az anyja. - Szeretnek az események
sűrűjében lenni.
-Mi lenne, ha én aludnék a lakásban? A nénik pedig itt lakhatnának a házban.
- Nem is tudom - habozott az apja. - Teljesen egyedül lennél.
- Apu, legfeljebb tíz lépés a háztól - túlzott egy kicsit Ellie. - Ha bajba kerülök, majd kiabálok. Meg fogod hallani.
Az apja gondolkodott egy percet.
- Azt hiszem, tudnék szerezni még egy zárat és felszerelhetném... csak a biztonság kedvéért.
- Ez megoldaná a másik problémát is, William - mondta az anyja.
-Ezt most nem kellett volna felhoznod, Claire, amíg nincs időnk leülni Ellie-
vel beszélgetni.
- Miért, most nem beszélgetünk? - kérdezte Ellie.
- Komoly beszélgetésről lenne szó - pontosított az apja.
Ellie-nek ez egyáltalán nem tetszett. Amikor szülei legutóbb leültek vele
egy komoly beszélgetésre, nem jöhetett haza karácsonyra.
- Milyen másik problémát oldana meg? - kérdezte gyanakodva az
anyjától.
-Mivel te hoztad szóba, akár el is mondhatod neki -mondta William a
feleségének.
- Lehet, hogy Ava itt tölti az éjszakát. Az esküvő előtti éjszakát. Nem
akarja, hogy John meglássa. Azt mondja, az balszerencsét jelent.
Ellie nem tudta visszafogni magát.
-Feketében lesz? - kérdezte gúnyosan. - Vagy vörösben, mert...
-Fehér ruhát fog viselni - vágott közbe az anyja.
-Hihetetlen! Nem fél, hogy belecsap a villám, amikor belép a templomba?
-Elég legyen ebből! - csattant fel az anyja. - Ami történt, megtörtént, és
meg kell találnunk a módját, hogy túllépjünk rajta.
Ellie nem válaszolt. Apja leült kettejük közé a kerek asztalhoz.
-Rajta, Claire, mondd el neki a többit is!
-Ava még mindig azt akarja, hogy te legyél az egyik koszorúslány.
-Nem! - tiltakozott Ellie hevesen. - Nem beszéltem vele azóta, hogy
legutóbb itt voltam, az pedig tizennyolc hónappal ezelőtt volt. Az ég
szerelmére, miért akarja, hogy ott legyek a ceremónián? Anyu, ha
emlékszel, hónapokkal ezelőtt már egyszer megkért, hogy járj közben az
érdekében. Akkor is nemet mondtam, és azóta sem gondoltam meg
magam. Csak azért jöttem el, mert erősködtetek az apuval. Megpróbálok
elmenni az esküvőre, de ennyi - jelentette ki, majd a fejét csóválva
hozzátette: - Nem értem, Ava miért ragaszkodik hozzá.
-Szörnyű pletykák keringtek arról, hogy mi történt, és Ava azt hiszi, ha te
leszel az egyik koszorúslány, az emberek tudni fogják, hogy az egész csak
félreértés volt.
-Pletykák? Azok nem pletykák voltak, hanem az igazság, anyu. Ava nem
írhatja át a történelmet.
- Azt hiszi, megalázó számára, ha nem...
-Ezért akartátok, hogy eljöjjek? Hogy Ava ne érezze magát megalázva?
-Nem, dehogyis - tiltakozott az anyja. - Csak az emberek mindenfélét beszélnek és...
-Nem leszek koszorúslány. Még abban sem vagyok biztos, hogy rá tudom magam venni arra, hogy elmenjek.
-A ruha miatt nem kell aggódnod - próbálkozott az anyja. - A koszorúslányok mind hosszú, fekete ruhában lesznek, de nem
egyformában. Bármilyen fekete ruha megteszi.
-Anyu, jobban kellene figyelned rám. Nem leszek koszorúslány.
Apja vetett véget a vitának.
 -Gyere, Ellie, elmegyünk a vasboltba, és megvesszük azt a zárat. Aztán átugrunk az élelmiszerboltba, hogy feltöltsük a lakás
készleteit.
-Másfél óra múlva kész az ebéd - jelentette ki Claire. A fejét csóválta, és arcán szánalmas kifejezés ült. Ellie várta, hogy
mikor törli meg a szemét.
-Nemsokára jövünk, anyu - búcsúzott tőle, és kötelességtudón
megpuszilta az arcát. - Hiába próbálsz bűntudatot ébreszteni bennem,
anyu - suttogta aztán a fülébe. - Nem fog sikerülni. Nem gondolom meg
magam.
- Majd meglátjuk - súgta vissza az anyja.

14.

Max és Ben még egy utolsó találkozót tartott Hughes ügynökkel, hogy
végigvegyék a Landry-üggyel kapcsolatos részleteket, mielőtt
hazarepülnek Honoluluba.
- Greg Roper habozás nélkül kiválasztotta őket - mondta Hughes Maxnek,
és határozottan önelégültnek hatott. - Senki sem segített neki, és senki
sem befolyásolta. Nem így volt, Ben?
- De igen.
- Szóval van egy igazi, hamisítatlan tanúnk - kérkedett Hughes. - De nem
írom fel a listára. Ez köztünk marad, rendben?
Max bólintott. Úgy tűnt, Hughes kezd okosan viselkedni. Hiszen amint
átadja a nevet az ügyésznek, egy halom ember hozzáférhet az
információhoz.
-Talán biztosíthatnánk neki valami védelmet - javasolta Ben.
-Mihelyt megnevezzük tanúként, kap védelmet - biztosította Hughes.
-És mi lesz Sean Goodmannel? Landryék nem tudják, Sean látta-e őket,
vagy sem. Lesz mellette valaki?
-Amíg bent lesz a kórházban, igen - felelte Hughes. -Rengeteg ember jár-
kel odabent, és a biztonság sem valami jó. Nézzék csak meg, mi történt
azzal a bandataggal is valamelyik nap.
- A rendőrség állítja, hogy az illetőre nem illik a bandatag profil - mondta
Max. - Nem azonosították még?
Ben a fejét rázta.
- Nem volt nála semmiféle igazolvány, és a kórházban sem ismerte senki.
Ma reggel beszéltem a nyomozókkal. Most nézik át a biztonsági kamerák
felvételeit, hátha kiszúrják, ki vitte a kórházhoz, vagy hogy kocsival ment-
e.
Max egyelőre nem volt hajlandó ejteni a lövöldözés témáját, sem
elfogadni, hogy bandák közti leszámolás lett volna.
-Talán meg kellene bizonyosodnunk róla, mielőtt a reptérre indulunk.
-Miről akar megbizonyosodni? - kérdezte Hughes.
-Hogy az a fickó tényleg bandatag volt...
-Az volt - vágott közbe Hughes.
-De ha mégsem - folytatta Max, mintha az ügynök nem is szakította volna
félbe -, akkor meg kell kérdeznem...
-Ohó, kezdi már a „mi van, ha" témát - mondta Ben.
-Igen, kezdem, és azt kérdezem, mi van, ha a fickó nem azért volt ott,
hogy leszámoljon egy rivális bandataggal? Mi van, ha Sean Goodman volt
a célpont, és csak azért nem jutott fel Sean emeletére, mert az újonc
rendőr megakadályozta benne?
Ben elővette a mobilját.
-Várj, hadd hívjam fel a nyomozót, akivel beszéltem. Lássuk, talált-e
valamit azóta.
A beszélgetés rövid volt, s amikor befejezte, Ben Maxhez fordult.
- A felvételek szerint a saját kocsijával jött, és a kórház háta mögötti
parkolóba állt be. Amikor utánanéztek a rendszámnak, kiderült, hogy egy
bizonyos George Cogburné.
-Ismeri a Cogburn nevet, nem igaz? - nézett Max Hughesra.
-Igen - bólintott az ügynök -, bár jó ideje nem hallottam már. Amikor
Landryék Omahában éltek, egy William Cogburn nevű ember végezte el
nekik a piszkos munkát.
Ben a számítógéphez ment, beütötte az azonosítóját és a jelszavát, aztán
begépelte Willis Cogburn nevét. A férfi fotója megjelent a képernyőn.
-Willis nemrég jött ki a börtönből - mondta a másik kettőnek. - Úgy tűnik,
máris akcióba lendült.
- A kocsi azonban George Cogburn nevén volt - emlékeztette őket
Hughes.
Ben újabb keresést indított el, és előhívta George jogosítványát.
- Ugyanaz a cím. Hasonlít is Willisre. Szerintem fivérek, vagy esedeg
unokatestvérek. Max bólintott.
- Most az a kérdés, hol lehet Willis. Ha a testvére is Landryéknek
dolgozik, akkor azért ment a kórházba, hogy elintézze a tanúkat. Talán
Willis nem akart visszamenni a börtönbe, ezért a kisöccsét küldte, hogy
elvégezze helyette a munkát.
Hughes ezt már nem hallgatta, szorgosan telefonált.
-Willis a múlt csütörtökön jelentkezett a nevelőtisztjénél - mondta a fülén
a mobillal. - Most egy hónapig nem kell mennie, szóval bőven van ideje
egy kis mellékes munkára.
-Oké, szóval most már tudjuk, hogy George Cogburn Sean Goodman miatt
jött a kórházba - jegyezte meg Ben. - Ha az az újonc nem látja meg a pisztolyt...
- Lehet, hogy nem csupán Sean miatt jött - vetette közbe Max, és álla megfeszült, ahogy
végiggondolta, mit is jelent ez. - Úgy tűnik, Landryék ezúttal nem várják meg a vádiratot. Elég
nyilvánvaló, hogy máris a tanúk után vetették magukat.
-Az egyetlen megbízható tanúnk Greg Roper, és ha titokban tartjuk a
kilétét, nem tudnak hozzáférni - erősködött Hughes.
-És mi van Ellie Sullivannel? - kérdezte Max. - Csak néhány lépésre voltak
tőle azon a futóösvényen. Lehet, hogy őt félre akarják állítani.
-Dr. Sullivant nem vesszük fel a tanúk listájára. Landryék még csak nem is
tudják, ki ő.
Max érezte, ahogy elönti a düh.
-Nem tudják, ki ő? Ezt most komolyan mondja? Elég csak beugraniuk a
kórházba, és tudni fogják. Még most is mindenki a történtekről beszél. Tíz
perc, Hughes. Nem kell több tíz percnél, és már ki is derítették Ellie nevét.
George Cogburn azért ment a kórházba, hogy eltegye láb alól az egyik
tanút, és lehetséges, hogy Willis Cogburn célpontja meg a lány. De
átkozott legyek, ha hagyom!
 -Rendben, értettem - emelte fel Hughes a kezét. - Gondoskodom róla,
hogy valaki figyelmeztesse a doktornőt, és szóljon a biztonságiaknak, hogy
figyeljenek jobban.
-Ellie Suliivan most nincs a kórházban - közölte Max. -A családját lá togatja
meg Dél-Karolinában.
- Akkor jó - mondta Hughes.
- Dehogy jó - tiltakozott Ben. - Maga is legalább olyan jól tudja, mint mi, hogy Landryéket semmi
sem állíthatja meg, ha a saját biztonságukról van szó. Jelenleg nem tudjuk, hol vannak, és azt sem,
hogy hol tartózkodik Cogburn.
Max hajthatatlan volt.
- Ellie Sullivannek védelem kell.
- Igen, de ha nem... - kezdett volna vitatkozni Hughes, de Max nem hagyta.
-Védelem kell neki, mégpedig most - szegezte le. - Maga a nyomozást
vezető ügynök, de ha nem intézkedik, akkor majd megteszem én.
- Rendben - engedett Hughes. - Felhívom a dél-karolinai irodánkat, és
meglátjuk, mit tudnak tenni.
Néhány órával később Ben és Max úton volt a reptérre, hogy elérje a
honolului járatot. Bár Hughes biztosította, hogy Ellie-re vigyázni fognak,
Max gyomra egy merő görcs volt.
Mielőtt átment volna a biztonsági ellenőrzésen, megszólalt a mobilja.
Hughes ügynök hívta.
Nem vesztegette az időt felesleges udvariaskodásra.
-Most kaptam a hívást Omahából, hogy Willis Cogburn nem ment haza.
Átkutatták a lakását, és a szemetesben találtak egy cédulát Sean
Goodman és Ellie Suliivan nevével.
-Mondja, hogy valaki úton van már Ellie-hez - követelte Max.
-Megtettem, amit tudtam, de néhány napig, talán egy hétig nincs szabad
ember. Senkit sem tudunk Winston Fallsba küldeni. A helyi irodában
mindenki el van havazva ügyekkel, és így sem győzik a munkát. Beszélek
az ottani zsarukkal, hogy tudnak-e a doktornőre vigyázni, amíg a szüleinél
tartózkodik.
-A zsaruk a múltban sem bizonyultak túl nagy segítségnek, amikor Ellie
családjának szüksége lett volna rájuk. Nem hiszem, hogy többet tennének
annál, minthogy napjában kétszer-háromszor kocsit küldenek a házhoz,
ami édeskevés védelmet jelent.
Hughes elkeseredettsége tisztán érződött a hangján.
-Figyeljen, keresek valakit, csak egy kis időbe telik. Dr. Sullivannek szólni
kell. Felhívom és figyelmeztetem, hogy legyen óvatos, amíg védelmet nem
tudunk biztosítani neki, vagy amíg ki nem derítjük, hol vannak a játékosok.
Maxnek nyomban eszébe jutott, mekkora nyomás nehezedik már így is
Ellie-re és a családjára Evan Patterson miatt.
- Ne hívja fel!
- Nincs más választásom - vitatkozott Hughes. - Figyelmeztetni kell.
- Majd én megyek - bökte ki Max.
- Micsoda? - csodálkozott Hughes. - Maga nem mehet! Vissza kell repülnie
Honoluluba, hogy ott dolgozzon az ügyön.
- Szabadságot veszek ki. Csak egy hetet, amíg Ellie vissza nem tér St.
Louisba. Otthon Ben majd kézben tartja az ü gyet, és telefonon is megtárgyalhatjuk a
fejleményeket. A honolului irodával elintézem a dolgot.
Azzal Max befejezte a beszélgetést, mielőtt Hughes bármit mondhatott volna.

15.
Ellie nem örült, hogy látja. Ami azt illeti, majdnem szívrohamot kapott,
amikor Max autója befordult a kocsi feljárójukra. Annié szobáját festette az
emeleten, és véletlenül éppen akkor nézett ki az ablakon, amikor Max
kiszállt a kocsiból.
Annyira zavarba jött, hogy elejtette az ecsetet. Szerencsére az a leterített
védőfólián landolt, így nem koszolta össze a keményfa padlót.
Mit csinál itt a férfi? Történt valami? Persze, hogy történt, válaszolta meg saját kérdését Ellie,
különben Max nem lenne itt.
Talán megtudta, hol bujkál Evan Patterson, és azért jött, hogy elmondja. Nem, ha így állna a
helyzet, elég lett volna, ha felemeli a telefont.
Teremtőm, az apja meg itthon van! Valószínűleg kint ül a teraszon, és a
híreket olvassa a laptopján. Már így is épp elég ideges. Egy szövetségi
ügynök látogatása biztosan kikészíti.
Ellie úgy, ahogy volt, kifakult farmerben, festékfoltos ujjatlan blúzban és
papucsban leiramodott a lépcsőn, átrepült a nappalin és kirohant a házból.
Egyetlen szó nélkül elviharzott az apja mellett, és csak alig egy lépésre
Maxtől fékezett le.
Alig kapott levegőt, de nem azért, mintha nem lett volna formában. Nem.
A férfi látványa tette. Max szélesen elmosolyodott, amint megpillantotta
őt, és az arcán megjelenő gödröcskéktől bármely nőnek megroggyant
volna a lába. Igen ám, csakhogy ő nem ostoba tyúk, aki egy jóképű fickó
láttán elveszti az eszét, emlékeztette magát Ellie.
Pokolian vonzó a pasi! A fenébe!
Ellie cseppet sem udvariasan fogadta.
- Mit keresel itt?
A férfi elnézett mellette.
-Az ott az apád? Úgy fest, mint aki menten elájul. Ó...
-Ó, micsoda? - ráncolta a homlokát a lány.
-A pisztolyomat bámulja.
-Remek - suttogta Ellie. - Ez egyszerűen remek.
-Hogy érted?
- Annyira örülök, hogy mégis el tudtál jönni - mondta Ellie elég hangosan
ahhoz, hogy az apja is hallja. Odahajolt és puszit nyomott Max arcára.
A férfi nem tudta megállni, hogy a karjába ne húzza. Közölte vele, hogy
festékes a haja, és szájon csókolta. Gyors, de meglepően alapos csók volt.
- Ettől biztos visszatér a szín apád arcába - mondta. Ellie átkarolta a férfi
nyakát.
- Nem meséltem a szüleimnek a parkbeli lövöldözésről -suttogta a fülébe.
- Sem Sean Goodmanről... tudod...
- Felfogtam.
Kéz a kézben felballagtak a teraszra, ahol Ellie apja már várt rájuk.
-Apu, ő itt a barátom, Max Daniels.
-William Suliivan - lépett előre az apa, és kezet nyújtott.
-Örülök, hogy találkoztunk, uram.
William nem az az ember volt, aki kerülgette a forró kását.
-Észrevettem, hogy fegyvere van.
-Úgy van, uram.
- És jelvénye is - szólt közbe idegesen Ellie. - Jelvénye is van, apu, mert
Max az FBI-nál dolgozik. Ügynök.
 Apja homlokát ráncolva kérdezte, hogyan találkoztak. Egyértelmű volt,
hogy gyanakszik.
-A kórházban ismerkedtünk meg - sietett Max előtt válaszolni a lány. - Max
barátját meg kellett operálni. Csak rutinműtét volt - tette hozzá
közömbösnek szánt hangon.
Ellie hevesen bólogatott, közben maga is próbált megnyugodni. Ez
mégsem az inkvizíció, nem igaz? Akkor miért ilyen ideges? De tudta a
kérdésre a választ. Max annyira megdöbbentette a felbukkanásával, hogy
megzápult tőle az agya.
Max látta, mennyire aggódik Ellie apja, ezért megfogta a lány kezét, és
közelebb húzta magához.
- Ellie végezte a műtétet - mondta büszkén.
A lány ismét bólintott. Kezdte úgy érezni magát, mint valami bólogatós
baba.
- Igen, és a műtét után találkozgatni kezdtünk Maxszel.
Szörnyen furdalta a lelkiismeret, amiért hazudik az apjának, de azzal
nyugtatta magát, hogy jó ügyért teszi. Ha elárulná neki az igazat, akkor
apja egyre csak azon rágódna, mi történhetett volna.
Az apa láthatóan megnyugodott.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Ellie egyik barátját. Menjünk be
és igyunk valami hideget. Biztosan megszomjazott ebben a melegben. -
Azzal intett nekik, hogy induljanak előre.
Ellie anyja a kezét törölgetve jött elő a konyhából.
-William, a vacsora hamarosan az asz... - Elakadt a mondat közepén,
ahogy meglátta Maxet, és a pisztolyt észrevéve ugyanúgy reagált, mint a
férje.
- Claire, ő Max Daniels, Ellie egy barátja - mutatta be William Maxet.
-Barát?
-Igen, anyu, barát.
- O! - Az asszony idegesen igazította meg a haját, közben tekintete ide-
oda járt lánya és a férfi között.
Max mosolyogva fogta meg a kezét.
- Örülök, hogy megismerhetem.
- Istenem, milyen jóképű! - Claire felnevetett saját kijelentése hallatán.
-Természetesen velünk vacsorázik.
- Boldogan.
Ellie anyja ragyogott az örömtől. Mi ütött belé? - csodálkozott Ellie.
- Üljünk le az étkezőben! - javasolta William.
Ahol alaposan kifaggathatja Maxet, gondolta Ellie. És igaza is volt.
Alighogy leültek, csak úgy záporoztak a kérdések a férfira.
Ellie-nek fogalma sem volt, Max szereti-e édesen a teát, de amikor
elétették, szó nélkül elfogadta. A lány a konyhapultnál állva figyelt, és
hamarosan döbbenetes felfedezésre jutott: Max elbűvölő is tud lenni. És az
anyja? Olyan izgatott és zavart volt, hogy állandóan pirult. Azért viselkedik
így, mert örül, hogy a lánya talált magának egy másik férfit? Ellie-t
bosszantotta a lehetőség. Vagy csak azért ilyen furc s a a z a n y j a ,
m e r t a n n y i r a e l r a g a d ó . . . l e g a l á b b i s E l l i e
a n y j á v a l .
- E l l i e , f e l m e h e t n é l , é s á t ö l t ö z h e t n é l v a c s o r a
e l ő t t - j a v a s o l t a C l a i r e .
- M á r m a j d n e m b e f e j e z t e m a s z o b á t . C s a k a z
a b l a k k e r e t e k v a n n a k h á t r a . - MEG AZ EGYIK FAL, t e t t e h o z z á
m a g á b a n . - M i k o r v a c s o r á z u n k ?
-Egy órán belül.
-Segítek - ajánlotta fel Max.
Ellie kapva kapott rajta. Alig várta, hogy kettesben maradjon Maxszel, és
kifaggassa, miért jött.
-Nem, maga vendég - tiltakozott William.
-De szeret festeni - erősködött Ellie.
-Meddig marad? - kérdezte az apa.
-Szinte semeddig - sietett válaszolni Ellie, de a szülei nem is figyeltek rá.
-William, Max Ellie pluszembere. Legalább addig marad, míg le nem zajlik
az esküvő. Ugye, Max?
-Hogy micsodám?
-A pluszembered.
-Nem...
-Akkor megyek el, amikor Ellie is - mondta Max, és figyelmeztetőn a
lányra nézett.
-Együtt repülnek vissza?
-Igen.
Ellie a fejét csóválva meredt a férfira, de a szülei tudomást sem vettek a
tiltakozó mozdulatról... és Max sem.
-A lányunk nem is lehetne nagyobb biztonságban. Saját FBI-ügynök vigyáz
rá - jelentette ki William. - Bejelentkezett már valamelyik hotelbe vagy
motelbe?
-Nem, uram, egyenesen ide jöttem.
-Remek, akkor a garázs fölötti lakásban fog aludni. Nem olyan rossz ám,
mint amilyennek hangzik. Sőt, inkább meglehetősen kényelmes, ugye,
C l a i r e ?
-O , i g e n , n a g y o n i s a z .
-ÉN f o g o k a l a k á s b a n a l u d n i - s z ó l t k ö z b e
E l l i e .
-Igen, drágám, te is - helyeselt az anyja.
-Két hálószoba van - emlékeztette az apja.
-És mindketten felnőttek vagytok - tette hozzá az anyja.
Ellie szóhoz sem jutott. Annyira nem volt jellemző az apjára, hogy érzelgős
legyen, ha arról van szó, hogy ki hol aludjon. Igen, Ellie felnőtt volt már, de
mindeddig a pillanatig az apja sohasem kezelte felnőttként. Anyja
viselkedése még jobban megdöbbentette. Mindig olyan pedáns és
illedelmes volt, igazi déli hölgy, aki egy kicsit talán túl sokat is aggódott
mások véleménye miatt. Úgy látszik azonban, most egyáltalán nem
érdekelte, mit fognak szólni az emberek.
- Be kell vallanom, nyugodtabban alszom, ha tudom, hogy vigyáz a
lányomra - mondta William. - Beszélt magának Ellie Evan Pattersonról?
- Igen, uram, mindent tudok róla.
Az apa megkönnyebbülten felsóhajtott.
-A lányom általában magában tartja a dolgokat. Nem voltam biztos benne,
mesélt-e a múltjáról, de boldog vagyok, hogy megtette. Akkor biztos
megérti, miért örülök annak, hogy itt marad.
-Apu, Max nem mondta, hogy...
-Szívesen maradok.
 - Remek - derült fel William arca. - Gondolja, hogy vacsora után
leülhetnénk egy percre kettesben, hogy Pattersonról beszéljünk?
- Természetesen.
-Mindent szeretnék tudni kettejükről - mondta Claire. -Mióta randizik Ellie-
vel, és hogyan...
-Később, anyu - vágott a szavába Ellie. - Vacsora után annyit faggathatod
Maxet, amennyit csak akarod, de most... Be fog száradni az ecset. Gyere,
Max. Azt mondtad, segítesz festeni. Menjünk!
Max a lány után ballagott a lépcsőn. Hallotta, hogy Ellie morog valamit
magában, de nem tudta kivenni, mit. A hangsúlyból azonban lehetett
érezni, hogy a lány nem boldog. Nagy kár! - gondolta. Elég nagy utat tett
meg, hogy megvédje, és isten szent nevére, meg is teszi.
Az azonban nagy önfegyelmet igényel majd, hogy csak a feladatára
koncentráljon. Amikor megérkezett, és meglátta a lépcsőn lefutó lányt,
első gondolata az volt, hogy nincs semmi baja, és határtalan
megkönnyebbülést érzett. A második gondolat már egyáltalán nem volt
szakmai. Az jutott eszébe, hogy a lánynak még hosszabb lett a lába, mióta
nem látta. Mire Ellie odaért hozzá, Max lelki szemei előtt fantáziaképek
egész sora vonult el.
Ellie egyenesen Annié szobájába masírozott. Max önkéntelenül is
hátrahőkölt, amikor megpillantotta a falak színét.
Ellie megvárta, amíg a férfi becsukja maga mögött az ajtót.
-Valami rossz hír, nem? - kérdezte akkor. - Hát persze, hogy valami rossz.
Ha jó hír lenne, nem jöttél volna ide. Akkor felhívtál volna, igaz? Szóval
rossz hírt hoztál. Csak mondd ki kertelés nélkül. Mennyire rossz, Max?
Max hallotta, hogy a lány apja jön fel a lépcsőn. Most nincs idő
magyarázkodásra. Ellie csak felhúzná magát, és abból, ahogy az apja
reagált a pisztoly láttán, feltételezte, hogy ő sem fogadná valami jól a hírt.
- Henger vagy ecset? - kérdezte. -Tessék? - pislogott Ellie.
Max megismételte a kérdést, amit az éppen benyitó William is hallott.
- Majd én hengerezek - mondta. - Ti ketten fessétek le a fa részeket.
Mennyi van még hátra, Ellie?
- A két ablak.
A keret fehér volt, a falak a levendula egy változata. Max nekilátott az
egyik ablaknak, Ellie a másiknak. Ellie egyre csak a férfi felé pislogott,
közben azon törte a fejét, milyen ürüggyel küldhetné ki apját a szobából.
William azonban nem ment sehová. Láthatóan jó hangulatban volt, és
vidáman fecsegett. Kétségtelen, hogy Max fegyvere hangolta jobb kedvre.
Ellie-t hirtelen elfogta a lelkiismeret-furdalás. Súlyos terhet rakott az
apjára azzal, hogy hazajött. Nem kellett volna engednie anyja
könyörgésének. Mennyivel könnyebb lenne az apjának, ha ő távol maradt
volna!
-Meg kell néznie a vízesést, mialatt nálunk van. Igaz, kisebb túra az út
oda, de megéri, nem igaz, Ellie? - kérdezte William, miközben festéket
öntött a hengerbe.
-De igen - felelte a lány. - Nem tudom, Maxnek lesz-e annyi ideje, hogy...
-Biztos lesz - vágott a szavába az apa. - Hiszen azt mondta, egész végig
itt lesz, amíg te. így van, Max?
- Igen, uram. Ellie rosszalló pillantást vetett rá, mire a férfi rákacsintott.
- Milyen régóta találkozgattok? - kíváncsiskodott William.
-Egy ideje, apu - mondta Ellie, aki elhatározta, hogy minden személyes
kapcsolatra vonatkozó kérdést csírájában elfojt. - Max, meséltem már,
hogy az apám a matematikai tudomány o k d o k t o r a ? Ő m o s t a
d é k á n a t a n s z é k e n . M o n d t a m m á r ?
-E l l i e , M a x e t n e m é r d e k l i k a z é n d o l g a i m .
F o g a d n i m e r n é k , h o g y s o k k a l i n k á b b r á d
k í v á n c s i .
- í g y i g a z - é l t a z a l k a l o m m a l M a x . - M i l y e n
v o l t E l l i e g y e r e k n e k ?
-Bajos - vigyorgott az apa.
-Nem vagyok meglepve - jelentette ki Max.
- H é . . . - k e z d e t t t i l t a k o z n i E l l i e , d e e g y i k
f é r f i s e m f i g y e l t r á .
- É s k o m o l y k i h í v á s - t e t t e h o z z á W i l l i a m . -
F o l y t o n . . . s i k e r ü l t á m u l a t b a e j t e n i e .
- H o g y a n ?
W i l l i a m l e e n g e d t e a h e n g e r t , m i a l a t t a z t
m é r l e g e l t e , m e l y i k t ö r t é n e t e t m e s é l j e e l .
- H é t - v a g y n y o l c é v e s l e h e t e t t , é s
v e n d é g p r o f e s s z o r j á r t . . .
-Jaj, apu, csak ne az előadótermes sztorit!
-De, Ellie, az az egyik kedvencem - tiltakozott az apja.
A lány tudta, fölösleges vitatkoznia. Ha apja egyszer elhatározott valamit,
senki és semmi nem tudta rávenni, hogy meggondolja magát.
-Sokkal idősebb voltam - morogta maga elé, de apja meg sem hallotta a
kiigazítást.
-Itt volt az az angol matematikaprofesszor, dr. Nigel Goodrick, és igazán
érdekes fickó volt. Sohasem tartott volna előadást egy olyan kis
egyetemen, mint a mienk, de rokonlátogatóba jött a városba, így
beleegyezett. Beképzelt, arrogáns alak volt, nem igaz, Ellie?
- Szerintem átlagos, és fura illata volt, mint a molyirtónak.
-Ellie velem töltötte a délutánt az egyetemen, és történetesen azon a
napon került sor Goodrick professzor előadására is. A nagy tizenkilencedik
századi matematikusról, Carl Friedrich Gaussról beszélt. Sok érdeklődőre
számítottunk, ezért a nagy előadóba hívtuk a diákokat. A professzor lent
állt a katedrán, mi Ellie-vel a hátsó sorok egyikében ültünk. A gyerekek, a
diákok... unatkoztak. El kell ismernem, Goodrick professzor előadása nem
volt túl érdekfeszítő.
-Felért egy altatóval - szólt közbe Ellie. Az ablakpárkányt festette éppen, s
most hátralépett, és összehúzott szemmel vizsgálgatta a munkáját.
-Ennek ellenére senki sem hagyta el a termet. A résztvevők plusz
kreditpontokat kaptak, de kivételesen nem az előadás előtt kellett
feliratkozniuk, hanem a végén, így maradtak. Egyébként valószínűleg
mind elment volna. így is a legtöbbjük abban a pillanatban elszunyókált,
amint a professzor megkezdte előadását Gauss életéről és munkásságáról.
-Nem kárhoztatom őket - vallotta be Max. - Én is biztos így viselkedtem
volna, sőt azt is be kell ismernem, hogy sohasem hallottam még erről a
Gaussról.
-Ha nem ezen a területen dolgozik, nem is valószínű, hogy sokat tud róla.
Mindenesetre a teremben olyan csönd honolt, hogy a leejtett gombostű
koppanását is meglehetett volna hallani, de csak azért, mert a hallgatóság
nagy része aludt... és ettől még feltűnőbb volt, amit Ellie csinált.
-Mi volt az? - kíváncsiskodott Max.
 -Goodrick épp arról mesélt, hogy Gauss gyerekként gyakran került bajba,
és egy nap a tanára büntetésből azt a feladatot találta ki neki, hogy egytől
százig adja össze az egész számokat. A tanár persze arra számított, hogy
ez jó ideig lefoglalja majd az ifjú Gausst, de legnagyobb megdöbbenésére
a gyerek néhány másodperc alatt előrukkolt a megoldással. Miután dr.
Goodrick elmesélte a történetet, megkérdezte a hallgatóságot, mit
gondolnak, mennyi az eredmény, és hogyan csinálta Gauss. Néma
csöndben telt el egy-két perc, aztán Ellie felállt és körülnézett...
-Vártam, hogy valamelyik diák felemelje a kezét.
- De senki sem jelentkezett - folytatta William -, így Ellie nyújtotta
magasba a kezét. Emlékszem, Goodrick gúnyosan ostorozta a hallgatókat,
hogy senkinek sincs ötlete, és megvádolta őket, hogy nem figyelnek, ami
szerintem épp az ő előadói képességeire vetett rossz fényt. A professzor
végül észrevette Ellie-t. Rámutatott és megkérdezte: az a gyerek kérdezni
szeretne valamit?
Max elmosolyodott. Sejtette, mi következik.
- Ellie zavarba jött, mert ekkorra már mindenki őt nézte, de bátran azt
mondta: nem, uram, tudom a választ. Ötezerötven. Goodrick ekkor
meglátott engem, és azt hitte, én árultam el Ellie-nek a helyes választ.
Intett a mutatópálcájával, és megkérte Ellie-t, hogy magyarázza el, miként
jutott erre az eredményre.
-Kész vagyok ezzel az ablakkal - szakította félbe apja elbeszélését Ellie, és
Maxhez fordult. - Akarod, hogy segítsek?
-És megtette? - kérdezte a férfi Williamet, elengedve a füle mellett a lány
kérdését.
-Meg bizony. Felment a katedrára, elvette a professzortól a krétát, és
felírta, hogy lehet a számsort felosztani ötven azonos összeget, százegyet
adó párba állítani, és az ötvenszer százegy adja a választ, az ötezer-
ötvenet. Goodrick kimondhatatlanul megdöbbent, de becsületére legyen
mondva, gratulált Ellie-nek a jó eredményhez. Aztán megkérdezte,
megpróbálkozna-e egy másik feladattal is. Nem volt nehéz rájönni, hogy
mindenáron be akarta ugratni Ellie-t a második feladvánnyal, de ő azt is jól
megoldotta.
-Apu - fenyegette meg játékosan az ecsettel Ellie az apját -, Max nem
akarja hallani...
-De még mennyire, hogy akarom - vágott a szavába Max.
-A második feladat után véget vetettem a próbának - folytatta William.
-És megígértette velem, hogy egy szót sem szólok az anyunak - tette
hozzá Ellie.
-Hogy-hogy? - csodálkozott Max.
-Claire és én megegyeztünk, hogy igyekszünk normális életet biztosítani a
lányunknak. Nem akartuk, hogy már fiatalon a figyelem középpontjába
kerüljön, nyilvánosan szerepeljen, és...
-És?
William zavartan pislogott.
- És tudtam, hogy a feleségem elevenen megnyúzna, ha megtudná -
mondta, és felnevetett. - Esküszöm, ez volt az egyeden alkalom, hogy
hagytam Ellie-t szerepelni. Mindig is imádta a matematikát. Minden
könyvet elolvasott, amit hazahoztam, és esténként gyakran görnyedtünk
együtt egy-egy feladat fölé, miközben az ikrek leckét írtak vagy fürödtek.
Szerencsére apja nem mesélt több történetet, amiért Ellie hálás volt.
Befejezte a festést, és miközben apja magával vitte Maxet, h o g y
m e g m u t a s s a n e k i a g a r á z s f e l e t t i l a k á s t , E l l i e
l e z u h a n y o z o t t , é s t i s z t a f a r m e r t m e g b l ú z t
h ú z o t t .
A n y j á n a k n e m t e t s z e t t a r u h á j a .
- S z o k n y á t k e l l e t t v o l n a f e l v e n n e d , e l v é g r e
v e n d é g ü n k v a n .
-A n y u , ő c s a k e g y b a r á t . - T e r í t s m e g a z
e b é d l ő b e n !
- A konyhai aszta l i s e l é g n a g y , M a x j ó l e l l e s z o t t
i s . K ü l ö n b e n i s , a z t m á r m e g t e r í t e t t e d .
- C s a k a r r a g o n d o l t a m , h o g y ú g y e g y k i c s i t
ü n n e p é l y e s e b b l e n n e . A v a r a g a s z k o d i k h o z z á ,
h o g y o t t v a c s o r á z z u n k , a m i k o r m e g l á t o g a t
J o h n n a l .
HÁT PERSZE, HOGY RAGASZKODIK HOZZÁ, gondolta Ellie. Avánál minden a
külsőségekről szól.
- Nem kell lenyűgöznünk Maxet.
- O, nem bánom, menj és tégy fel még egy terítéket a konyhában.
- Kösz, anyu - puszilta meg az arcát Ellie.
-S ha már ilyen jó hangulatban vagy... - kezdte Claire. Ellie kivett egy
tányért a konyhaszekrényből.
-A válasz még mindig nem.
A tányért, az evőeszközt és a szalvétát az asztalra tette. Ha ezer évig él,
sem gondolta volna, hogy egyszer még asztalt terít a férfinak.
- Még azt sem tudod, mit akartam kérni - mondta az anyja, és kezdte
előszedni a zöldségeket a hűtőszekrényből.
Ellie elvette tőle, a pultra tette a mosogató mellé. Anyja odaadta neki a
vágódeszkát.
-Csak annyit akartam mondani, hogy mivel ilyen jó hangulatban vagy,
ismét fontolóra vehetned, hogy...
-Nem leszek koszorúslány.
-Ide figyelj, Eleanor Kathleen...
-Csak az idődet vesztegeted, anyu.
-Összetöröd a húgod szívét.
Ellie komótosan megcsóválta a fejét.
-Hiába is próbálsz bűntudatot ébreszteni bennem. A válaszom továbbra is
nem.
-Nem? Mi a nem? - kérdezte apja, aki Maxszel együtt belépett a hátsó
ajtón.
-A lányod makacskodik.
William elbüszkélkedett a kertjével Max előtt, és a férfi most
paradicsomokat hozott, betette a mosogatóba, és megengedte a vizet.
Mellette Ellie vagdalta a zöldségeket. Az anyja látta, milyen sebesen
dolgozik, és azonnal rászólt.
-Óvatosan azzal a késsel. Éles.
-Igen, anyu - mondta Ellie fel sem nézve.
-És lassabban, az ég szerelmére! A végén még levágod az ujjad. Add ide
nekem azt a kést, majd én megcsinálom.
-Lassabb leszek - ígérte Ellie.
 Az apja bement az étkezőbe. Kezét zsebre dugva, állva nézte a híreket,
míg anyja átment az ebédlőbe, hogy kihozza az egyik flancos salátástálat.
Max ekkor odahajolt hozzá.
-Az édesanyád tudja, hogy sebész vagy, nem? Ellie elnevette magát.
-De igen, tudja.
-Akkor azt is tudnia kell, hogy éles szikékkel dolgozol.
- A szüleim tudják, mi lett belőlem, de egyikük sem látta, hogyan váltam
azzá. Még gyerek voltam, amikor elkerültem itthonról. Nem voltak
mellettem, amikor egyetemre jártam, a kórházi gyakorlatot végeztem,
letettem a szakorvosit. Nem tudnak azokról az esetekről, amelyek a
képzés során történnek meg az emberrel.
Ekkor William lépett be a konyhába.
-Max!
-Igen, uram?
-Úgy tűnik, van még egy kis időnk a vacsoráig. Kijönne velem az udvarra?
Szeretnék néhány szót váltani magával.
Ohó, ez nem hangzik jól, gondolta Ellie.
-Miről? - kérdezte nyomban.
-Pattersonról. Elmondanám, mit tudtam meg az FBI-os barátomtól, ha
Maxet érdekli.
-Persze, van időm. Ne hagyd el a házat! - fordult Ellie felé.
A lány a mosogatónál állt, és az udvart figyelte. Nem látta a két férfit,
csak halk, mormoló hangjukat hallotta. Biztos volt benne, hogy Maxnek
vannak kérdései.
A férfi mindent tudott róla, míg ő semmit sem tudott a férfiról. Nos, ez
nem egészen igaz. Tudta például, hogy Honoluluban lakik, de Montanában
nőtt fel. Ennyi. De hogy vannak-e testvérei... fogalma sem volt róla.
Valamiféle tervre lesz szüksége, hogyan élje túl a vacsorát. Ha annak vége
lesz, kettesben maradnak végre, és kifaggathatja.
A vacsora azonban igazi kihívásnak bizonyult.
-Hol n e v e l k e d e t t , M a x ? - k é r d e z t e W i l l i a m ,
m i k ö z b e n f e l e s é g e a s a l á t á t s z o l g á l t a f e l .
-A m o n t a n a i B u t t e - b a n .
-A s z ü l e i m é g o t t é l n e k ?
-N e m , e l s ő é v e s v o l t a m a f ő i s k o l á n , a m i k o r
M i n n e a p o l i s b a k ö l t ö z t e k .
-É s m o s t i s o t t l a k n a k ?
-I g e n , u r a m .
-Úgy tudom, ott nagyon hideg v a n , é s s o k a t h a v a z i k
- k a p c s o l ó d o t t b e a b e s z é l g e t é s b e C l a i r e i s .
-N e m h i s z e m , h o g y n a g y o n k ü l ö n b ö z n e
M o n t a n á t ó l - j e g y e z t e m e g W i l l i a m . - O t t i s
n a g y o n h i d e g s z o k o t t l e n n i . É s m i t d o l g o z i k
a z a p j a , M a x ?
-Ü g y v é d . H u s z o n ö t é v i g d o l g o z o t t a
b e l ü g y m i n i s z t é r i u m b a n , n y u g d í j b a v o n u l t , é s
m o s t g y e r e k e k e t k é p v i s e l .
-Csodálatos. Biztosan nem könnyű munka. Van testvére? - folytatta a
kérdezősködést Ellie apja.
Ellie vegyes érzelmekkel hallgatta, ahogy szülei Maxet faggatják. Ő is
szeretett volna többet tudni a férfiról, de rettegett a lehetőségtől, hová
vezethet a beszé l g e t é s .
-A p u , k é r l e k , n e v a l l a s d t o v á b b M a x e t . N e m
á l l á s i n t e r j ú n v a n .
-M i c s a k b a r á t i b e s z é l g e t é s t f o l y t a t u n k .
E l l i e l á t t a , h o g y M a x e t v a l ó b a n n e m z a v a r j a a
k é r d e z ő s k ö d é s , n e k i a z o n b a n ú g y ö s s z e s z o r u l t
t ő l e a g y o m r a , h o g y a s a l á t á j á t i s a l i g t u d t a
l e g y ű r n i . S o h a s e m l e t t v o l n a s z a b a d h a z u d n i a
a z a p j á n a k ! R ö g t ö n m e g k e l l e t t v o l n a
m o n d a n i a a z i g a z a t , a m i k o r b e m u t a t t a a
f é r f i t , d e n e m t e t t e . D e a z é r t v á l a s z t o t t a
a z t , h o g y e l h a l l g a t j a a z i g a z s á g o t , m e r t a p j a
o l y a n r o s s z u l f e s t e t t , é s m i a t t a v o l t a k
n e h é z s é g e i . H o g y a n i s t e r h e l h e t t e v o l n a m é g
t ö b b e l ?
- És az édesanyja? Ő is dolgozik? - kérdezte William.
-Zenét tanít. -Vannak testvérei?
-Apu, elég legyen! Hagyd Maxet enni!
- Húgom nincs, de van hat fivérem. Simon a legidősebb, aztán én
következem, majd Bishop, Sebastian, Bradley,Tyler és Adam.
- Biztos nem unatkoztak a szülei ennyi fiú mellett - jegyezte meg Claire.
- Simon Daniels? Ugyanígy hívják azt a focistát, akiért Ellie annyira
odavan - jegyezte meg William. - Mindig ő az első választása, ha játszik.
- Már ha van időm a játszani - vetette közbe Ellie. Max széles mosolyra
húzta a száját.
-Te tudod, ki az a Simon Daniels?
- Persze, hogy tudom. Ő a legjobb hátvéd a Bajnokok Ligájában.
Lenyűgözőek az eredményei: több mint négyezerháromszáz yardos passz,
hatvannyolc százalékos gólarány, és tőle vették el legkevesebbszer a
labdát. Te talán nem figyeled a focieredményeket?
-Dehogynem. Hány fantáziacsapatban vagy benne?
-Idén csak kettőben.
-Max, kér még egy kis sültet? - kérdezte Ellie anyja.
-Köszönöm, nem kérek.
- Mit dolgozik a fivére? - kérdezte, közben elvette a felesége által felé
nyújtott tányért.
- Focista.
Csend követte a választ, de nem tartott sokáig. Ellie a tányérjára ejtette a
villát.
- Azt mondod, hogy Simon Daniels, AZ a Simon Daniels, a Dicsőség
Csarnokának jövendő lakója a bátyád?
- Igen, pontosan e z t m o n d o m . E l l i e a n y j a z a v a r t a n
n é z e t t M a x r e .
-D e ő a f r o a m e r i k a i , m a g a m e g . . . n e m .
-Simon szülei örökbe fogadtak - magyarázta Max, majd elmosolyodva
folytatta: - Aztán belejöttek a dologba, és adoptáltak még néhány lurkót.
Nyolcéves voltam, amikor végleg h o z z á j u k k e r ü l t e m .
-M i t ö r t é n t a z i g a z i s z ü l e i v e l ? - k é r d e z t e
W i l l i a m .
-M e g h a l t a k a u t ó b a l e s e t b e n .
- Apu, kérlek, hagyd abba a kérdezősködést! - könyörgött Ellie.
Tudta, hogy ég az arca, érezte, amint forró vérhullám önti el. Max kis híján
leverte a lábáról közömbösen odavetett megjegyzésével, miszerint Simon,
a tökéletes hátvéd a testvére. Teljesen elképedt, de mindent elkövetett,
hogy ezt titkolja.
 -Ellie, nem tudom nem észrevenni, mennyire megdöbbentett a hír, hogy
Simon Max fivére. Talán nem tudtad? -kérdezte az apja.
-Ööö... nem - dadogta a lány. - Max sohasem említette - tette hozzá, s
közben lázasan kutatott valami elfogadható magyarázatért. - De értem,
miért - mondta végül.
-Felvilágosítanál? - ráncolta apja a homlokát.
-Azért nem mondta, mert azt akarta, hogy önmagáért szeressem, ne
azért, hogy kivel van rokonságban - vágta ki, és nagyon remélte, hogy van
értelme annak, amit mond.
Apja bólintott, és Ellie remélte, ez azt jelenti, hogy elhitte az újabb
hazugságot.
- Sok minden van, amit nem tudok Maxről - jegyezte meg. ÉS AKKOR MÉG
FINOMAN FOGALMAZOTT! - Még csak most ismerkedünk egymással.
Hátralökte a székét, felállt és felkapta Max tányérját. Már a mosogató felé
tartott, amikor megkérdezte: - Befejezted, Max?
Leszedte az asztalt, közben az apja egy újabb mulatságos sztorit mesélt
Maxnek az egyik professzorról. Aztán a szó az esküvőre terelődött.
- Még két nap, és áradni kezdenek a rokonok, mi pedig kétségbeesetten
dolgozunk a házon - jelentette ki Ellie anyja.
- Nem kétségbeesetten, Claire - szólt közbe a férje. -Van még kifestésre
váró szoba? - érdeklődött Max.
-Nem, a levendula szoba volt az utolsó - felelte William.
-Ki választotta a színt?
Ellie elöblítette a salátástálat, és betette a mosogatógépbe.
-Nem tetszik? - kérdezte.
-Azt nem mondtam, csak kíváncsi vagyok, ki választotta. A lány szülei
egymásra néztek. Úgy tűnt, meglepte őket a kérdés.
- Senki sem választotta - felelt végül Ellie anyja. - Azt vettük, amit
kedvezményesen adtak, ugye, drágám?
- Igen, ez a szín jóval kevesebbe került.
Max abszolút értette, miért. A lila valósággal világított.
-Szinte ingyen volt - büszkélkedett William.
-Kér még egy kis kávét, Max? - kérdezte Claire.
-Nem, köszönöm.
Eddigre Ellie elöblítette és a mosogatógépbe rakta a legtöbb edényt.
Anyja a pulthoz vitte a kancsót, amit a lány majdnem hogy kicsavart a
kezéből, hogy elmossa.
-Ellie, mi lenne, ha Maxszel berendezkednétek éjszakára? - nézett rá az
anyja. - Hosszú volt ez a nap, és tudom, hogy szeretnétek még beszélgetni
egy kicsit. És talán lehetséges, hogy meggondolod magad az esküvővel
kapcsolatban, ha sikerül jól kipihenned magad.
-Biztosíthadak, hogy ez nem fog megtörténni - jelentette ki Ellie, majd
mielőtt anyja újrakezdhette volna, gyorsan megkérdezte: - Biztos, hogy ne
fejezzem be a mosogatást? -Aztán válaszra sem várva megragad t a M a x
k e z é t , é s a h á t s ó a j t ó f e l é i n d u l t .
M a x e g y p i l l a n a t r a v i s s z a t a r t o t t a , a m í g
m e g k ö s z ö n t e E l l i e s z ü l e i n e k a v a c s o r á t , a z t á n
a l á n y n y o m á b a n k i f e l é i n d u l t . - T e t s z e n e k a
s z ü l e i d .
E l l i e h á t r a s e m n é z e t t , a m i n t g y o r s l é p t e k k e l
á t v á g o t t a z u d v a r o n .
- Ü h ü m , d e b i z o n y á r a e z e r n y i k é r d é s e d v a n a
c s a l á d o m r ó l , i g a z ?
-N e m . N a j ó , a k a d n é h á n y .
-É s p e d i g ?
Ellie felszaladt a lépcsőn, és várta, hogy Max kinyissa az ajtót. A férfi
áthajolt rajta, két karjával foglyul ejtve, hogy a kulcsot a zárba dugja. Ha
Ellie csak egy hajszálnyit odébb mozdul, szája a férfi meleg bőréhez ért
volna. Max kitárta az ajtót, és hátrahúzódott, hogy Ellie bemehessen.
Ellie besétált a nappaliba, megállt a közepén, és karba font kézzel várta,
hogy Max bezárja az ajtót, és neki szentelje minden figyelmét.
- Rendben, és most te jössz - mondta, amint a férfi felé fordult. - Halljuk,
miért vagy itt! M a x a z a j t ó f é l f á n a k d ő l t , é s
e l v i g y o r o d o t t .
- A z t h i t t e m , m o s t é n v a g y o k a s o r o s a
k é r d é s e k b e n . A l á n y b o s s z ú s a n f e l s ó h a j t o t t .
- N e m b á n o m , k e t t ő t k é r d e z h e t s z , a z t á n v á r o m
a m a g y a r á z a t o t . R a j t a , k é r d e z z !
A f é r f i m é g s z é l e s e b b e n v i g y o r g o t t .
- M i i s p o n t o s a n e z a p l u s z e m b e r ?

16.

Vitájuk a harmadik szakaszába lépett.

Max időközben lezuhanyozott, tiszta pólót és farmert húzott, magához
ragadta a távirányítót, és most a rozoga kanapén ülve, lábát egy
zsámolyon nyugtatva a kenyeresdoboz nagyságú tévéképernyőn a híreket
próbálta nézni, miközben várta, hogy Ellie lecsillapodjon. Úgy vélte, erre jó
ideig semmi reménye sincs.
A kezében folyton szétesett a távirányító. Valaha celluxszal ragasztották
össze, de a szalag nyilvánvalóan elöregedett már. Max gondolatban
f e l j e g y e z t e , h o g y m á s n a p v e g y e n e g y
u n i v e r z á l i s t á v i r á n y í t ó t é s e g y
c s o m a g r a g a s z t ó s z a l a g o t . M i c s o d a
k ő k o r s z a k i á l l a p o t , h o g y m é g
n o r m á l i s t á v i r á n y í t ó s i n c s a h á z b a n !
-F i g y e l s z r á m ? - h a l l o t t a E l l i e
h a n g j á t .
-I g e n - h a z u d t a .
T e r e m t ő m , d e c s i n o s e z a l á n y !
F i g y e l t e , a h o g y E l l i e ú j r a k e z d i a
f e l - a l á j á r k á l á s t a s z o b á b a n , é s
k ö z b e n m o n d j a a m a g á é t . Ő i s
l e z u h a n y o z o t t , é s m o s t e g y h a l v á n y
r ó z s a s z í n é s f e h é r c s í k o s h á l ó i n g
v o l t r a j t a , a m i a l i g a t é r d é i g é r t , é s
e g y s z í n b e n h o z z á i l l ő , h o s s z ú
p a m u t k ö n t ö s , a m i t d e r é k b a n m e g -
k ö t ö t t . A k ö n t ö s n a g y v o l t r á , a z
a l j a a f ö l d e t é r t e , d e M a x
v o n z ó b b n a k t a r t o t t a a l á n y t , m i n t h a
v a l a m i adatszó, semmi kis neglizsét vett volna magára. A lány
szexis volt, bármiben is volt, még a bő műtősruhában is.
Ellie, akinek fogalma sem volt, merre kalandoznak a férfi gondolatai,
folytatta tirádáját. Minden oka megvolt rá, hogy feldúlt legyen. Egyeden
szót sem szólt, mialatt Max elmondta, miért jött Winston Fallsba, és hogy
szándékában áll Ellie árnyékává szegődni, míg mindketten vissza ne m
t é r n e k S t . L o u i s b a , a m i k o r a z o n b a n b e f e j e z t e ,
a l á n y k i r o b b a n t . S z e r e n c s é r e n e m k e z d e t t e l
h i s z t i z n i . H e l y e t t e i s z o n y ú h a r a g r a g e r j e d t ,
a m i n e k M a x c s a k ö r ü l t . A d ü h ö s i n d u l a t o t
k ö n n y e b b v o l t k e z e l n i , m i n t a f é l e l m e t v a g y a
k ö n n y e k e t .
- N e m f o g o d e l m o n d a n i a z a p á m n a k , s e m a z
a n y á m n a k .
- E l l i e a n n y i r a d ü h ö s v o l t , h o g y r e m e g e t t a
h a n g j a . N e m v o l t s i k í t o z ó s f a j t a , é s M a x e z t
i s n a g y r a é r t é k e l t e .
-De igen - jelentette ki nyugodtan, immáron hatodszor vagy hetedszer.
-Tisztában kell lenniük a veszéllyel.
-Még abban sem lehetsz biztos, hogy Landryék felbéreltek valakit, hogy
megölje Sean Goodmant vagy engem.
-De biztos vagyok benne. Ellie, ezt már megbeszéltük. Veled maradok,
amíg biztonságban vissza nem térsz az otthonodba.
- És utána mi lesz?
- Ha addig nem kapják el, vagy nem ölik megWillis Cog-burnt, egy másik
ügynök veszi át a helyemet.
-Megölik?
-Ha megpróbál ártani neked, még szép, hogy megölöm.
-Maxben forrni kezdett a düh a gondolatra, hogy valaki bánthatja a lányt.
- El kell fognod, nem pedig lelőnöd - morogta Ellie. - Akkor vádalkut lehet
kötni vele. Ha tanúskodik Landryék ellen, enyhítik a büntetését.
- Orvos vagy, nem ügyvéd.
-De van értelme annak, amit mondok, nem? Kérdezz csak meg egy
ügyvédet! Egyet fog érteni velem. Willis Cogburnnek életben kell
maradnia, hogy tanúskodhasson.
-Ügyvéd vagyok, és hidd el nekem, a bérgyilkosok ritkán tanúskodnak. Ha
pedig le kell lőnöm, akkor úgy lövök, hogy meg is haljon.
-És mégis, mikor lett belőled ügyvéd? - tette csípőre a kez é t a l á n y .
A b e s z é l g e t é s k e z d e t t n e v e t s é g e s s é v á l n i .
E l l i e ú g y v i s e l k e d e t t , m i n t h a á t a k a r n á v e r n i
a z z a l , h o g y j o g r a j á r t .
- M i u t á n v é g e z t e m a V a n d e r b i l t e n .
-A z m e g h o l v a n ? M a x e l m o s o l y o d o t t .
-A V a n d e r b i l t j o g i e g y e t e m N a s h v i l l e - b e n v a n .
-É s u t á n a k e r ü l t é l a z F B I - h o z ?
-I g e n .
-S z ó v a l t e i s e g y n a g y o k o s v a g y .
A férfi vállat vont. Ellie, a járkálástól elfáradva, az apró konyhába ment.
Kivett egy diétás kólát a hűtőből, aztán még egyet Maxnek, és visszatért a
nappaliba. Leült a férfi mellé, átadta neki az italt, és ő is feltette a lábát a
zsámolyra.
-Te is láttad apám arcát, amikor kiszálltál a kocsiból és észrevette a
fegyveredet. A boldogságát egyetlen pillanat alatt felváltotta a félelem. - A
kibontatlan kólásdobozt az asztalra tette, és visszaült. - Mellettem
megtanulta, hogy a legrossz a b b r a s z á m í t s o n .
M a x á t k a r o l t a é s m a g á h o z ö l e l t e .
-E l l i e , t e i s t u d o d , h o g y i g a z a m v a n . A z
a p á d n a k t u d n i a k e l l , m i l y e n v e s z é l y
l e s e l k e d i k r á d , é n p e d i g t á j é k o z t a t n i f o g o m ,
m e r t í g y v a n r e n d j é n .
- D e m á r í g y i s a n n y i m i n d e n e n k e l l e t t
k e r e s z t ü l m e n n i e m i a t t a m .
-M IATTAD ?
E l l i e , t e n e m c s i n á l t á l s e m m i t ! E v a n
P a t t e r s o n m e g s z á l l o t t s á g a n e m a t e h i b á d .
-Az eszem tudja, hogy ez így van, de a szívem mélyén úgy érzem, hogy
én vagyok a hibás mindenért. Tudom, hogy ennek semmi értelme, de ez
nem változtat a dolgokon.
-Hány éves voltál, amikor ez a dolog Pattersonnal elkezdődött?
-Nem sokkal azelőtt ünnepeltem a tizenegyedik születésnapomat. - Az az
év maga volt a pokol, gondolta Ellie, de nem mondta ki.
-Gondold át józanul! Kislány voltál. Semmi olyat nem tettél vagy mondtál,
amivel bátorítottad volna.
-Nem csupán rám volt hatással Evan furcsa viselkedése. Néha, különösen
akkor, ha apám elment otthonról, Evan fel-alá járkált az utcán, és
valahányszor elhaladt a házunk előtt, merőn megbámulta. Képes volt
órákig csinálni. Annié halálra rémült tőle. Éjszakánként az összes lámpát
fel kellett kapcsolni a szobájában, és gyakran hallottam, hogy sír a paplan
alatt. Ezért is tanul ügyvédnek. Büntetőjoggal akar foglalkozni. Ava pont
ellenkezőleg reagált. Ő dühöngött. Haragudott az egész világra, de
leginkább rám.
-Ugyan már! Te is tudod, hogy ebből semmi sem a te hibád.
-Igen, de ez nem változtat azon, ahogy a családom érez. Szegény apám
csendben emészti magát, mert senki sem találja Pattersont, erre most el
akarod mondani neki, hogy sorozatgyilkos van a nyomomban.
Ellie felállt, fogta a kóláját, és visszatette a hűtőbe. A konyha végében volt
egy ajtó, amely a garázsba vezetett. Ellenőrizte, hogy zárva van-e, aztán
megnézte a másik ajtót is, hogy mind a két zár rá van-e zárva, majd a
hálószoba felé indult.
Nem is gondolt rá, ki hol alszik, amíg be nem nyitott a szobába, ahol az
előző éjszakát töltötte. A helyiséget a hatalmas ágy uralta, amelyet a
szülei egy kiárusításon vettek. A kisebbik hálószobában egy franciaágy
állt, amely Eleanor nénikéjéé volt, azé az asszonyé, akiről EUie a nevét
kapta. Az ágy valaha nénikéje nappaliját ékesítette, de amikor az idős
asszony kénytelen volt néhány holmijától megszabadulni, odaajándékozta
Ellie szüleinek.
Ellie arra gondolt, talán át kellene adnia a nagyszobát Maxnek, hisz a férfi
jóval termetesebb volt nála.
Vagy aludhatnának együtt is. A gondolattól hevesen megdobbant a szíve.
Nem, ez nem történhet meg, mondta magának. Hiszen azt akarja, hogy a
férfi elmenjen, nem azt, hogy maradjon... nem igaz?
Micsoda dilemma! Még St. Louisban, a randevújuk után a férfi a lelkét is
kicsókolta, és amikor elment, Ellie megbánta, hogy nem feküdt le vele. És
most? Max itt van, alig néhány lépésnyire tőle, és Ellie egyetlenegy okot
sem tudott találni, miért ne vetné magát a férfi karjába.
A lakás most nyomasztóan hatott rá. A légkondicionáló leállt, a
hőmérséklet egyre emelkedett, és az sem segített lehűlni, ahogy
elkép z e l t e , h o g y a n ö l e l i á t M a x i z m o s t e s t é t .
C s a k e g y e t l e n é j s z a k a . U g y a n m i t á r t h a t ?
E l l i e a f ü r d ő s z o b á b a m e n t , é s i s m é t m e g m o s t a
a f o g á t , c s a k h o g y i d ő t a d j o n m a g á n a k , h á t h a
m e g j ö n a j ó z a n e s z e . I g e n , k í v á n t a a f é r f i t .
R e n d b e n , a b b a n m é g n i n c s s e m m i r o s s z , h o g y
e z t b e v a l l j a , é s i g e n , c s o d á l a t o s é s
f e l v i l l a n y o z ó l e n n e , h a l e f e k ü d n e a f é r f i v a l ,
d e c s a k k u r t a , f i z i k a i m e g k ö n n y e b b ü l é s t h o z -
n a . N a g y s z e r ű , é s z v e s z t ő é n j ó
m e g k ö n n y e b b ü l é s t , p o n t o s í t o t t .
K ü l ö n b ö z ő f a n t á z i a k é p e k v o n u l t a k e l l e l k i
s z e m e i e l ő t t , d e h ő s i e s e n k i z á r t a ő k e t a
t u d a t á b ó l . N e m e n g e d h e t i , h o g y a h o r m o n o k
v a g y a z á l l a t i ö s z t ö n e i v e g y é k á t a z
i r á n y í t á s t .
Különben is, Max még reggel is itt lesz, szóval nem tehet úgy, mintha csak
pillanatnyi elmezavarról lenne szó.
Ellie alaposan megnézte magát a tükörben, aztán megcsóválta a fejét.
Többet akart egy egyéjszakás szexnél. Romantikára vágyott. Kicsit
ostobának érezte magát miatta, de akkor is ez volt az igazság. Olyan
sokáig és olyan keményen dolgozott a karrierje építésén, hogy az
majdnem teljesen beszippantotta, nem hagyva helyet a szórakozásra vagy
a nem gyakorlatias dolgokra. De egészen mélyen ott élt benne. Igen, a
szívében romantikus volt, és ebben semmi praktikus vagy ésszerű nincs.
Rendben, ezek szerint döntött. Nem fog ágyba bújni akárkivel, legyen az
bármilyen vonzó is, érzelmi kapcsolat nélkül.
Már nyúlt a kilincsért, amikor eszébe jutott, hogy talán a semmiért
tusakodott magával. Max nem mozdult rá, és semmi más jelét sem adta,
hogy le akarna feküdni vele. A szikra azonban akkor is ott volt köztük. Ha ő
érzi, a férfinak is éreznie kell.
Amikor belépett a nappaliba, Max a kanapén ülve a távirányító zsámolyon
szétrakott darabjai fölé hajolt. A szerkezet megadta magát, a
ragasztószalag nem tartott, és a műanyag borítás is több helyen el volt
törve.
-Valaki biztos a falhoz vágta - jegyezte meg Max. - Van itthon valami
ragasztó?
- Megnézem - felelte a lány, és újfent megkötötte a köntös övét. A földön
húzta maga után, ahogy a konyhába ment, és igazán szívesen
megszabadult volna tőle, mert a lakásban kezdett fullasztó meleg lenni.
Az egyik fiókban talált egy celluxot és két vastag gumigyűrűt.
Max gyorsan összerakta a távirányítót, a gumival rögzítette, aztán
hátradőlt a kanapén, és váltogatni kezdte a csatornákat. Ellie leült mellé.
-Férfiak és a távirányító - morogta a fejét csóválva.
-Nők és a hajcuccuk - vágott vissza Max.
-Hajcucc? - nevetett Ellie. A férfi vállat vont.
-Tudod, az a lakkizé, amit a hajukra fújnak.Te nem - tette hozzá -, de a
legtöbb nő igen.
- Hogy érted azt, hogy én nem?
Max átölelte, és ujjait a lány hajába mélyesztette.
-Puha, nem merev, és az ujjaim sem ragadnak bele.
-Miféle nőkkel randevúztál te eddig?
- Annyira puha a hajad! És finom az illata... mint az eper.
-Honnan tudod...
-Jó a memóriám - mosolygott Max.
Hűha! Ellie-é sem volt rossz. Még mindig emlékezett, milyen volt a férfi
száját a magáén érezni, nyelvének érintésére a nyelvén, az ízére, arra,
ahogy a karjában tartotta, a férfias illatára... ó, igen, neki is jó
emlékezőképessége volt!
Ellie megköszörülte a torkát.
 - Meleg van itt.
-Aha, tényleg. - A férfi visszafordult a képernyő felé. -Bekapcsoltad a
légkondit?
-Azt hiszem, el kell magyaráznom, hogyan működik a termosztát. Kint van
a hálószobaajtód mellett. Tied a nagyobb ágy, mert te...
Ajaj, sopánkodott magában Ellie, elég, ha a férfi ránéz, és máris elveszti a
fonalat. A Max szemében táncoló meleg fény valósággal megbabonázta a
lányt. Ez az ember egyre vonzóbb lesz!
- Mert én?
Ellie-nek fogalma sem volt róla, miről van szó.
- Micsoda? - értetlenkedett. Max elvigyorod o t t .
- A z t m o n d t a d , e n y é m a n a g y o b b s z o b a . . .
- M e r t n a g y o b b v a g y , m i n t é n . B á r a z á g y n a g y ,
l e h e t , h o g y a l á b a d í g y i s l e f o g l ó g n i r ó l a .
-É s a t e r m o s z t á t ?
-M i v a n v e l e ? - N e m á r t a n a , h a l e t u d n á v e n n i
a f é r f i r ó l a t e k i n t e t é t , m e r t í g y k é p t e l e n
g o n d o l k o d n i .
-M i t k e l l t u d n o m r ó l a ?
E l l i e k é n y s z e r í t e t t e m a g á t , h o g y a t é v é t
n é z z e , a m i k o r v á l a s z o l t .
- Csak két beállítási lehetőséged van, nem számít, merre tekered a
kapcsolót. Az egyik a forró, mint most, és ez csak fokozódik majd, a másik
a hideg. Méghozzá sarkvidéki hideg. Választhatsz.
-Tehát izzadás vagy megfagyás a választék?
-Igen.
-Akkor a fagyot választom.
-Akkor reménykedjünk, hogy így is lesz - paskolta meg a férfi térdét Ellie.
Max nevetett.
-Egyáltalán nem tudod szabályozni?
-Bocs, de nem.
Az előző éjszaka derítette ki, milyen pocsékul működik a légkondicionáló.
A hőmérséklet egész éjjel a fagypont és a hőguta között ingadozott.
Szörnyű volt! Reggel szólni akart az apjának, de megfeledkezett róla, és
csak most jutott ismét az eszébe, ahogy a hőmérő higanyszála ijesztő
gyorsasággal kúszott a magasba.
Meglazította a köntöst a nyakánál, és szorgosan legyezte magát.
- Nem bánnád, ha megnézném a SPORTCENTERT? Hamarosan kezdődik az
összefoglaló.
Max odaadta neki a távirányítót.
- Mennyi idős a légkondi? - kérdezte közben.
-Vadonatúj. -Akkor miért...
Ellie megtalálta a csatornát, elnémította az éppen véget érő műsort, és a
férfi felé fordult.
-Apu leárazva vette. Ő csak akkor vesz meg valamit, ha jókora
árkedvezmény van rá.
-Nem érdekel, ha fél áron vette is, ha egyszer nem működik...
-A fél ár az apunak nem kedvezményes. A nyolcvan százalék talán, de az
ötven semmiképpen sem.
Max a fejét csóválta. -Vissza kellene vinnie.
-így igaz - helyeselt Ellie. - De nem fogja. Szerelőt hív majd hozzá. Holnap
szólok is neki. Kérsz egy sört? Az ember nem nézhet sör nélkül egy
sportösszefoglalót.
-Édesem, te magad vagy a megvalósult álom. Egy gyönyörű nő, aki
szereti a sportot és sört iszik.
-Nem olyan ritkaság ez.
Ellie a férfi bontatlan kóláját is visszatette a hűtőbe, elővett két üveg Bud
Lightot és egy doboz rágcsálnivalót, azzal visz-szament a kanapéhoz.
Odanyújtotta Maxne k a z e g y i k ü v e g e t , a m á s i k r ó l
l e c s a v a r t a a k u p a k o t , é s n a g y o t k o r t y o l t . A
r á g c s á t a z a s z t a l r a t e t t e , é s v i s s z a ü l t a f é r f i
m e l l é .
-E g y r e m e l e g e b b l e s z i d e b e n t - j e g y e z t e m e g ,
é s a h i d e g ü v e g e t a n y a k á h o z s z o r í t o t t a .
F é s z k e l ő d ö t t e g y k i c s i t , h o g y k é n y e l m e s e b b
h e l y e t t a l á l j o n m a g á n a k , v é g ü l a f é r f i n a k
d ő l t .
-S z í v e s e n o d é b b m e n n é k , h o g y t ö b b h e l y e d
l e g y e n , d e v a l a m i h e p e h u p a v a n a z á g y b a n , é s
n a g y o n k é n y e l m e d e n . B i z t o s a z e g y i k r u g ó
k é s z ü l k i u g r a n i .
- T e t s z i k , a h o g y h o z z á m s i m u l s z .
- N i n c s m e l e g e d t ő l e m ? - A s z u g g e s z t í v k é r d é s
u t á n a f é r f i a r c á h o z s z o r í t o t t a a z ü v e g e t . -
J ó í g y ?
- Nagyon jó. Megkezdődött az összefoglaló.
Ez volt Ellie egyik kedvenc műsora, és aznap este megint a közelgő
futballszezon volt terítéken. Simon neve legalább egy tucatszor
elhangzott. Max az üzeneteit válaszolta meg, de észrevette, hogy
valahányszor valamelyik kommentátor megdicsérte Simont, Ellie
elmosolyodott. A bírálatok hallatán semmilyen reakciót nem mutatott.
A műsor felénél járhattak, amikor Ellie levette a köntösét. Nem érdekelte,
hogy illendő vagy sem. Kis híján meggyulladt benne.
- Kinyithatnánk a hálószobában az ablakokat. Talán lenne egy kis
kereszthuzat. Csak azok az ablakok nyílnak.
- Milyen idő van odakint?
Ellie előásta a mobilját, megnézte az időjárás-jelentést, és felnyögött.
- Párás a levegő, és harminckét fok van. Szerintem ma éjjel a házban
kellene aludnunk. Ennél még a festékszag is jobb.
- Nem hiszem - mondta a férfi. - Nem olyan rossz ez.
-Ha te kibírod, akkor én is, és csak egy éjszakáról van szó. Holnap
elmegyünk.
-Jó - bólintott Max. - Épp fel akartam hozni, de megelőztél. Nem
maradhatunk itt. Ha tűz ütne ki, csapdába esnénk, és amikor
kimenekülnénk, tiszta célpontot nyújtanánk. Valami jobb helyet kell
keresnünk, olyat, ami nem nyitott...
-Nem lennénk csapdában - vágott közbe Ellie. - Lemehetnénk a garázsba
vezető lépcsőn, vagy kijuthatnánk valamelyik hátsó ablakon. A garázsban
van kötél, és nem vagyunk olyan magasan, hogy ne tudnánk leugrani... -
Elhallgatott, mert hirtelen rájött, semmi értelme tiltakozni. - Félreértettél.
Vissza akarok menni St. Louisba. Ha itt maradok, veszélynek teszem ki a
családomat.
Ellie a tévét nézte, de esze nem a programon járt. Belsejében egyre nőtt
az elkeseredés, amiért megint ott tart, hogy semmi esélye sincs a dolgok
kézben tartására. Letette a sört, és a termosztáthoz ment. Még hozzá sem
ért, amikor a folyosón lévő készülék hideg levegőt kezdett fújni.
-Most már van légkondicionálónk - jelentette be.
-Örömmel hallom. - Max kikapcsolta a televíziót, és felállt. - Komolyan
gondoltad, h o g y h a z a m é s z ?
-A l e g k o m o l y a b b a n - f e l e l t e E l l i e , s a h o g y a
f é r f i f e l é l é p k e d e t t , ú g y é r e z t e , m e g i n t n i n c s
l e v e g ő a s z o b á b a n .
- A p á d m i t f o g s z ó l n i , h o g y i l y e n h i r t e l e n
e l m é s z ?
- M e g k ö n n y e b b ü l m a j d - m o n d t a n é m i t ö p r e n g é s
u t á n - , a m i t ő l a z t á n b ű n t u d a t a t á m a d .
-Mikor beszélsz vele?
-Holnap reggel az lesz az első dolgom - felelte, és a falnak támaszkodott.
Max megállt előtte.
-És az anyád?
-Ó, istenem! Ő hatalmas patáliát csap majd. Egyetlen szavamat sem fogja
elhinni, amikor megmondom neki, hogy elmegyek. Csúnya jelenet lesz -
tette hozzá.
A férfi sötét pillantásától nagyot kellett nyelnie. Szerette volna, ha Max a
karjába veszi. Kívánta őt! Próbálta elhessegetni a gondolatot, de nem sok
sikerrel. Muszáj ennek az embernek ilyen kihívónak és izgatónak lennie?
-Semmi szükség rá, hogy eláruljuk, miért megyünk el. Ugye, te is így
gondolod? Nem beszélsz apámnak Willis Cog-burnről.
-De igen, édesem, beszélni fogok. Kötelességem figyelmeztetni a
lehetséges veszélyre.
-De ha egyszer elmegyek...
-Nem számít.
Ellie erre megbökte a férfi mellkasát.
- Pontosan ezért nem fogok lefeküdni veled. Mert kötelességednek
éreznéd, hogy beszélj róla.
Max hátrasimította a lány haját, aztán ujját végighúzta a nyakán. A bőre
puha és selymes volt, és arra gondolt, biztosan mindenhol makulátlan.
- Nem emlékszem, hogy arra kértelek volna...
-Ezek szerint nem akarod... Max lehajolt hozzá.
-Azt nem mondtam. Ellie édesen elmosolyodott.
-Tíz perc sem kellene hozzá, hogy az ágyamba csaljalak.
Maxnek tetszett a lány mosolya. A szemében ördögi szikra csill o g o t t .
A f e n é b e i s , a k a r j a e z t a n ő t ! M é g k ö z e l e b b
h a j o l t , m í g s z á j u k s z i n t e ö s s z e é r t .
- Ö t p e r c , é d e s e m - s u t t o g t a . - C s a k e n n y i
k e l l e n e , h o g y a z á g y a m b a c s a l j a l a k .
E l l i e é r e z t e , h o g y m i n d e n e l h a t á r o z á s a k ö d d é
f o s z l i k . O l d a l r a b i c c e n t e t t e a f e j é t , é s
l e h u n y t a a s z e m é t . A f é r f i a j k a h o z z á é r t a z
ö v é h e z .
- E z n e m j ó ö d e t - n y ö g t e , s h a n g j a a n n y i r a
g y e n g e v o l t , h o g y a l i g h a l l o t t a .
- T u d o m - f e l e l t e a f é r f i , é s a p r ó p u s z i k k a l
b o r í t o t t a a s z á j á t .
- A z é r t v a g y i t t , h o g y a m u n k á d v é g e z d , é s
n e m h a g y h a t j u k , h o g y b á r m i i s b e f o l y á s o l j o n
k ö z b e n - s u t t o g t a E l l i e e l f u l l a d v a .
- I g a z a d v a n . - A f é r f i a j k a m o s t a
f ü l c i m p á j á h o z v á n d o r o l t . E l l i e - n e k m i n d e n
a k a r a t e r e j é r e s z ü k s é g e v o l t , h o g y l a s s a n
e l h ú z ó d j o n , d e g y e n g é d e n a f é r f i m e l l k a s á n a k
t á m a s z t o t t a a k e z é t , é s h á t r a l é p e t t .
- J ó é j s z a k á t ! - m o n d t a , a z z a l b e s é t á l t a
s z o b á j á b a . É l e t e l e g n e h e z e b b t e t t e v o l t
b e c s u k n i m a g a m ö g ö t t a z a j t ó t .
17.

Olyan forróság volt a szobájában, mint a pokolban. Ell i e m i n d e n h o l

m e g n é z t e , m é g a z á g y a l á i s b e k u k k a n t o t t , d e
n e m t a l á l t a a v e n t i l á t o r t . K i v e l s z e r e l t e t t e
b e a p j a a r e n d s z e r t ? B á r k i v o l t i s , n y i l v á n
a k k o r a á r e n g e d m é n y t a d o t t , a m e l y n e k a p j a
k é p t e l e n v o l t e l l e n á l l n i .
E l l i e k i n y i t o t t a a z a j t ó t , é s h ű v ö s l e v e g ő
c s a p t a m e g . É s z r e v e t t e , h o g y M a x
h á l ó s z o b á j á n a k a j t a j a i s n y i t v a v a n , é s
k í v á n c s i l e t t v o l n a , h o g y v a n - e a l a k á s b a n
t ö b b v e n t i l á t o r , m i n t a z a p r ó e l ő s z o b á b a n
l é v ő k e t t ő .
H a l k a n v i s s z a f e k ü d t , é s n é h á n y m á s o d p e r c e n
b e l ü l m á r a l u d t i s . E g y ó r a m ú l v a a r r a é b r e d t ,
h o g y f á z i k . M a j d ' m e g f a g y o t t , m e r t a v é k o n y
n y á r i p a p l a n n e m t u d o t t e l é g m e l e g e t a d n i a z
e l ő t é r b ő l b e á r a m l ó s a r k v i d é k i h i d e g e l l e n .
J é z u s o m , h i s z e n m é g a l é l e g z e t é t i s l á t j a a
l e v e g ő b e n . V a l a m i é r t e z t r o p p a n t
m u l a t s á g o s n a k t a l á l t a , é s a p á r n á j á b a
k a c a g o t t , n e h o g y f e l é b r e s s z e M a x e t . M é g i s
m e k k o r a k e d v e z m é n y t k a p o t t a z a p j a ?
H a t a l m a s n a k k e l l e t t l e n n i e .
E l l i e f e l k e l t , h o g y b e c s u k j a a z a j t ó t . E k k o r
e s z é b e j u t o t t , h o g y a t e l e f o n j á t a n a p p a l i b a n
h a g y t a . A k a n a p é k a r f á j á n b u k k a n t r á , r á t e t t e
a t ö l t ő r e , a z t á n f o g v a c o g v a i g y e k e z e t t v i s s z a
a z á g y b a .
A f o r d u l ó n á l m e g t o r p a n t . M a x a h á l ó s z o b a
a j t a j á b a n á l l t a z a j t ó f é l f á n a k d ő l v e , é s ő t
n é z t e . H a j a k ó c o s , t e k i n t e t e p e r z s e l ő v o l t .
L e h e t e t l e n v o l t n e m m e g b á m u l n i . H i h e t e t l e n ü l
f é r f i a s l á t v á n y t n y ú j t o t t . í m e , a t ö k é l e t e s
e m b e r p é l d á n y , g o n d o l t a a l á n y . N a g y l e v e g ő t
v e t t , a z t á n e l f e l e j t e t t e k i f ú j n i . E g y e t l e n m á s
f é r f i s e m k a v a r t a ú g y f e l , m i n t M a x .
F é l m e z t e l e n v o l t , c s a k e g y f a r m e r t h ú z o t t
m a g á r a , d e a z z a l m á r n e m b a j l ó d o t t , h o g y a
c i p z á r t i s f e l h ú z z a , a m i a z t s u g a l l t a , h o g y
s e m m i t s e m v i s e l a z á g y b a n . E l l i e e l k é p z e l t e
m e z t e l e n ü l a f é r f i t , é s m i n d e n i d e g v é g z ő d é s e
b i z s e r e g n i k e z d e t t .
Ú j a b b h i d e g l é g á r a m l a t b o r z o n g t a t t a m e g .
- F e l é b r e s z t e t t e l e k ? - k é r d e z t e s ú g v a , k ö z b e n
a k a r j á t d ö r z s ö l g e t t e .
M a x l u s t á n e l l ö k t e m a g á t a z a j t ó f é l f á t ó l , é s
g y e n g é d e n á t ö l e l t e a l á n y t . E l l i e k ö n n y e d é n
k i l é p h e t e t t v o l n a a z ö l e l é s b ő l , h a a k a r , d e
e s z e á g á b a n s e m v o l t , a m i k o r í g y v á g y o t t a
m á s i k é r i n t é s é r e .
A f é r f i m e l l k a s á b ó l s z i n t e s u g á r z o t t a
m e l e g s é g , é s E l l i e n a g y o t s ó h a j t v a b ú j t
k ö z e l e b b h o z z á , á t k a r o l v a a n y a k á t . M é g a
f é r f i i l l a t a i s i z g a t ó a n h a t o t t r á . . . a z
é r i n t é s e p e d i g m e l e g s é g g e l t ö l t ö t t e e l a z
e g é s z t e s t é t . A z e r ő s k é z a h á t á t c i r ó g a t t a ,
m a j d l e j j e b b k a l a n d o z o t t , é s k e m é n y e n
m e g r a g a d t a a c s í p ő j é t . Á l l á t a l á n y f e j e
b ú b j á h o z d ö r z s ö l t e . E l l i é h á t r a h a j o l t , é s a
f é r f i s z e m é b e n é z e t t . L á t t a b e n n e a
s z e n v e d é l y t , é s t u d t a , M a x l e g a l á b b a n n y i r a
k í v á n j a ő t , m i n t ő M a x e t .
U j j a i v a l a f é r f i h a j á b a t ú r t , a m i k o r a z a
s z á j á r a h a j o l t , é s m e g c s ó k o l t a . N e m k a p k o d t a
e l . N y e l v e l a s s a n , s z i n t e k o m ó t o s a n n y o m u l t
e l ő r e , f e l d e r í t v e a l á n y s z á j á n a k b e l s e j é t .
N y e l v ü k e g y m á s n a k f e s z ü l t , é s a m i k o r E l l i e
u t á n o z t a a m o z d u l a t o t , M a x a t o r k a m é l y é b ő l
f e l n y ö g ö t t , é s e l m é l y í t e t t e a c s ó k o t .
A k a r j á b a n t a r t o t t a , s z á j a s z a b a d o n
c s a p o n g o t t a t e s t é n , s k ö z b e n l a s s a n
b e h á t r á l t a s z o b á b a . C s a k a k k o r t o r p a n t m e g ,
a m i k o r a z á g y h o z é r t . A l á n y s z á j a f o r r ó v o l t ,
n e d v e s é s v a d , é s a m i k o r m e g c i r ó g a t t a M a x
n y a k á t , a f é r f i m é g t ö b b e t a k a r t . E l l i e n e m
t i l t a k o z o t t , a m i k o r l e h ú z t a r ó l a a h á l ó i n g e t ,
k e z e a f a r m e r d e r e k a u t á n t a p o g a t ó z o t t .
M á s o d p e r c e k e n b e l ü l m i n d a k e t t e n m e z t e l e n e k
v o l t a k , é s e g y ü t t z u h a n t a k a z á g y r a . M a x a
l á n y f ö l é k e r ü l t , s z é t t á r t a a l á b á t , é s
e l n y ú j t ó z o t t r a j t a .
L é l e g z e t e h o s s z a n , s z a g g a t o t t a n t ö r t e l ő
t o r k á b ó l . K i a k a r t a é l v e z n i a p i l l a n a t m i n d e n
c s o d á j á t . M e l l k a s á n é r e z t e a l á n y v a d u l
d ü b ö r g ő s z í v é t , a m i n t f é l r e h ú z o t t e g y t i n c s e t ,
h o g y m e g c s ó k o l h a s s a a n y a k á t .
E l l i e n y u g t a l a n u l f é s z k e l ő d ö t t , a h o g y a f é r f i
l a s s a n h a l a d t l e f e l é a t e s t é n . A m i k o r a m e l l é t
k e z d t e b e c é z g e t n i , a l á n y l é l e g z e t e e l a k a d t .
M a x k e z e k ö z b e n a c s í p ő j é r e v á n d o r o l t , m a j d
m é g l e j j e b b m e r é s z k e d e t t . M e g c s ó k o l t a a l á n y
k ö l d ö k é t , h a l l o t t a , a m i n t a z é l e s e n b e s z í v j a a
l e v e g ő t , é s t u d t a , s i k e r ü l t ö r ö m e t s z e r e z n i e .
V o l t e g y h e g a j o b b c s í p ő j é n . M a x a r r a i s
c s ó k o t n y o m o t t , m a j d l e j j e b b i s s i m o g a t n i ,
k ó s t o l g a t n i k e z d t e , m í g v é g ü l E l l i e v o n a g l o t t
é s n y ö s z ö r g ö t t a v á g y t ó l a k a r j á b a n . A k k o r
f e l e m e l t e é s ú j r a m e g c s ó k o l t a , f o r r ó n é s
g á t l á s t a l a n u l .
E l l i e e k k o r a h á t á r a l ö k t e a f é r f i t , é s ő
k e z d e t t s z e r e l m e s k e d n i v e l e . B e c é z v e
s i m o g a t t a a v á l l á t , a k a r j á t , c s o d á l v a a z
u j j a i a l a t t l ü k t e t ő e r ő t . V é g i g c s ó k o l t a
m e l l k a s á n a k m i n d e n n é g y z e t c e n t i m é t e r é t ,
é l v e z t e a s z ő r z e t c s i k l a n d o z á s á t a k e b l é n .
N y e l v é v e l c i r ó g a t t a a f e s z e s h a s a t , k ö z b e n
k e z e a k e m é n y e n á g a s k o d ó h í m v e s s z ő t v e t t e
g o n d j a i b a . A f é r f i l é l e g z e t e e l a k a d t , é s e g é s z
t e s t é b e n m e g b o r z o n g o t t a k é j t ő l .
M a x e k k o r m a g á h o z s z o r í t o t t a , ú j r a
m e g c s ó k o l t a , a z t á n o d é b b g u r u l t .
E l l i e v i s s z a a k a r t a h ú z n i .
- Csak meg akarlak védeni - súgta Max vágytól rekedt hangon.
Néhány másodperccel később a hátára fordította a lányt, széttárta a
combját, s miközben száját kedvese szájára szorította, erőteljes lökéssel
belehatolt.
Ellie felkiáltott, és megemelte a csípőjét, hogy még mélyebben magába
fogadja a férfit. Max a vállára ejtette a fejét, és mély, reszketeg lélegzetet
véve próbált lassítani. A forró, folyékony lángolás körülölelte, magába
olvasztotta. Képtelenség volt nyugton maradni. Válogatott kínzással ért
fel. A lány mozogni kezdett alatta, a vállát cirógatta, és az őrületbe
kergette gátlástalanságával. Max először lassan mozgott, majd lökései
egyre erősebbé váltak, míg a végén egész testét a szenvedély tüze
emésztette.
Életében először elvesztette az önuralmát. Nem tudott lassítani az iramon.
Ellie nem engedte. Minden önfegyelme elhagyta, amint egyre beljebb
hatolt, s közben kétségbeesetten igyekezett annyi örömet adni a lánynak,
amennyit tőle kapott. A lány körmei mélyen a vállába vájtak, s miközben
Max egyre hevesebben ostromolta, lassan a férfi köré zárult,
összepréselve, hogy aztán egyeden gyönyörteli robbanásban a csúcsra
jusson.
Ellie a sohasem tapasztalt élmény hatására, mely szinte kettészakította,
előbb suttogva, majd kiáltva mondta ki Max nevét.
Max gyönyöre legalább olyan vad és kielégítő volt, mint a lányé.
Elborította, kiszívta, felemésztette minden erejét. Hangos, kéjes nyögéssel
roskadt Ellie-re.
Beletelt néhány percbe, mire mindketten magukhoz tértek. Amikor Max
végre ismét lélegzethez jutott, lassan felemelte a fejét, és a lányra nézett.
Ellie szemében még ott csillogott a szenvedély, arca kipirult a
szeretkezésüktől. Olyan gyönyörű s z é p v o l t , h o g y M a x n e k
i s m é t r á k e l l e t t j ö n n i e , m e n n y i r e c s o d á l j a .
L e h a j o l t é s m e g c s ó k o l t a .
-J ó l v a g y ? - k é r d e z t e . E l l i e f e l s ó h a j t o t t .
-O , i g e n - s u t t o g t a . - M i n d e n c s o d á s .
-I g a z á n ? - n e v e t e t t M a x .
-I g e n .
M a x a h á t á r a f o r d u l t . T e s t ü k m é g f é n y l e t t a z
i z z a d t s á g t ó l , d e e g y j e g e s f u v a l l a t
m e g b o r z o n g t a t t a b ő r ü k e t .
- R ö g t ö n v i s s z a j ö v ö k - m o n d t a r e k e d t e n , l á b á t
á t v e t v e a z á g y t á m l á j á n . A m i n t a z o n b a n
h á t r a p i l l a n t o t t a l á n y a r a n y l ó t e s t é r e ,
ö n k é n t e l e n ü l f e l k a c a g o t t . E l l i e m á r m é l y e n
a l u d t . Ú g y v é l t e , a l á n y n a k i g a z a v o l t .
V a l ó b a n m i n d e n c s o d á s .

18.

Ellie minden más nőtől különbözött, akiket eddig Max ismert. A többi nő
beszélgetni akart szex után, néha a dicséretére vágyott, de legalább arra,
hogy átölelje. Ellie viszont aludni akart.
Egy óra múlva ismét szeretkezett vele. Ujjával végigcirógatta a melle közti
hívogató völgyet le egészen a köldökéig, így ébresztgette. Figyelte a lány
arcát. Ellie nem nyitotta ki a szemét, de elakadt a lélegzete. Max
elmosolyodva hajolt le, és megcsókolta.
- Ezúttal én diktálom az iramot - súgta neki rekedtes hangon. Finoman a
fülcimpájába harapott, hogy magára vonja a figyelmét. Szilárdan eltökélte,
megtanítja a lányt lazítani, és akkor is lassan halad, ha belepusztul... mint
ahogy majdnem meg is történt. Talán, ha Ellie nem reagál olyan hevesen a
közeledésére, képes lett volna még egy kicsit elnyújtani az együttlétet, de
így egyikük sem tudta megakadályozni a végső száguldást a gyönyörbe. A
lány végül fölébe került, elnyúlt rajta, s amikor teste végül megnyugodott,
Max vállára hajtotta a fejét, és a következő pillanatban már mélyen aludt a
férfi ölelésében.
Szaunában ébredtek. Ellie az oldalán feküdt, fejét Max vállára hajtva, és
egyik lábát átvetve a férfi lábán. Amikor Max megpróbált óvatosan kibújni
alóla, hogy felkeljen, a lány szeme felpattant, és éber tekintettel nézett rá.
Aztán átgördült felette, hogy lejusson az ágyról. Max elkapta a derekát, és
magához ölelte egy hosszú csókra. A pillanatnyi zavar, amelyet Ellie
felébredéskor érzett, tovaszállt. Visszacsókolta a férfit, aztán felkelt, és
elvonult zuhanyozni.
Max a konyhába ment, ivott egy pohár narancslét, s közben megpróbálta
kideríteni, hogyan csavarhatná lejjebb a légkondit, de a termosztát
szabályozógombja meg sem moccant.
Ellie apját mindenképpen becsapták, bármennyi árengedményt is kapott
rá. Max kíváncsi lett volna a férfi arcára, amikor meglátja a következő
villanyszámlát. Ha a vezetékekkel van a baj, a szerkentyű akár
tűzveszélyes is lehet. Max elhatározta, erről is beszél Ellie apjával, mielőtt
a repülőtérre indulnak.
Max a zuhanyozóban volt, amikor ismét hűvösebb levegő kezdett
áramlani. Ellie a kisebbik szobába indult, hogy felöltözzön. Feltett egy kis
festéket, ajkára szájfényt kent, sőt szoknyát húzott, hogy anyja kedvére
tegyen. A rövid, halványkék holmi alig volt gyűrött. A ropogósra vasalt
fehér blúz viszont pontosan illett rá anélkül, hogy túl szoros lett volna.
Az ágyat nem húzta át, hiszen nem aludt benne. Csak megigazította a
takarót, aztán Max szobájába ment, hogy lehúzza az ágyneműt, de a férfi
már megtette. Ellie nem csodálkozott. Megfigyelte, milyen alapos és
fegyelmezett Max a munkájában, és ezek a vonások nyilván a
magánéletében is jelen voltak. A borotválkozókészlete rendezett volt, az
ingei gondosan összehajtogatva feküdtek a táskájában. Max igyekezett az
irányítása alatt tartani a környezetében mindent, amire csak lehetősége
volt. Ellie úgy vélte, szülei korai elvesztése is nagyban befolyásolta
mostani életvitelét... és hozzájárult ahhoz is, hogy ennyire jó legyen a
munkájában.
Ellie egy hosszú percig az ágyat nézte, és képzeletében megjelent, mit is
csináltak rajta az éjszaka. Bele is pirult, mert eszébe jutott, milyen
lelkesen viszonozta Max közeledését. A férfi most biztos azt hiszi, hogy ő
szexmániás, és mellette könnyen előfordulhat, hogy az is lesz.
Sóhajtva ment vissza a nappaliba. Ráér áthúzni az ágyneműt, miután
beszélt az apjával.
Reggelire egy diétás kólát ivott, aztán a pultnak dőlve megnézte az
üzeneteit. Max lépett be a konyhába. A fegyverét épp akkor csúsztatta a
tokjába. Ellie nézte, ahogy rákattintja a pisztolytok zárját, és hirtelen ismét
elfogta a félénkség.
- Még nem írattam át a repülőjegyemet - mondta.
- Előbb beszéljünk az apáddal, utána ráérünk azzal foglalkozni, hogy
jutunk vissza.
- Köszönöm, hogy nem vitatkozol miatta.
-Könnyebben tudunk megvédeni, ha a nap nagy részét a kórházban
töltöd, a maradékot meg otthon. Több emberünk lesz.
-Nem megyek vissza állandóra a kórházba - felelte Ellie, majd hozzátette:
- Talán kisegíteni igen, ha kevesen vannak, de csak addig...
- Amíg ki nem deríted, hol van Patterson?
- Nem - rázta a fejét a lány. - Amíg el nem döntöm, hol akarok élni és
dolgozni.
Ellie hallotta, hogy valaki a nevén szólítja. Biztos volt benne, hogy az apja,
és indult ajtót nyitni. Elfordította a kulcsot, amikor Max megfogta a kezét.
-Te nem nyitsz ajtót. Majd én. És mindig én megyek ki először.
Megértetted?
Ellie megfordult, és az ajtóhoz szorulva, Max fogságában találta magát.
-Az éjjel... - kezdte a férfi homlokát ráncolva.
Jaj, ne! Csak nem azt akarja mondani, hogy hibát követtek el? Vagy ami
még rosszabb, bocsánatot akar kérni a történtek miatt? Ellie arra gondolt,
bele is rúg, ha megteszi.
- Nincs semmi gond - szólalt meg gyorsan, hogy enyhítse az általa
bűntudatnak vélt érzést. - Minden jó volt.
A férfi tekintetében megcsillanó jókedv láttán rájött, Max egyáltalán nem
érez bűntudatot. A férfi megcsókolta amolyan gyors, „de jó, hogy újra
ládák" csókkal, ami után csak a vágy marad, hogy még többet akar.
-Jó? Édesem, ami az éjjel történt, az sokkal több volt, mint egyszerűen jó.
-Igaz - sóhajtotta Ellie.
Már attól is elgyengült, hogy ilyen közel állt a férfihoz. Azt hitte, miután az
éjszaka nagy részét szeretkezéssel töltötték, sikerül túllépnie ezen az őrült
vonzalmon. Nem így történt. A férfi puszta látványa is elég volt, hogy
megremegjen a gyomra.
 Ha nem lett volna olyan ideges a szüleivel való beszélgetés és a hazaút
miatt, Ellie megcsókolta volna Maxet úgy istenigazából, ahogy vágyott rá,
de semmi értelme nem volt belekezdeni valamibe, amit nem tud befejezni.
Hallotta, ahogy az apja a nevét kiáltja. Nagyot sóhajtott.
- Rendben, legyünk túl rajta - mondta, és ellépett az útból, hagyva, hogy
Max menjen ki elsőnek, aztán követte.
A férfi célpontot csinált magából. Ha bárki bántani akarná Ellie-t, előbb
Maxszel kell elbánnia.
- Jó vagyok a golyók eltávolításában - suttogta Ellie. Nem tudta, miért
érezte fontosnak, hogy megossza ezt az információt a férfival. Talán azért
mondta, hogy Max ne aggódjon? Még gondolni is szörnyű volt arra, hogy a
férfi esedeg megsebesül.
-Tudom. Az egyik sebész a kórházban elárulta Seannak, hogy még meg
sem kezdted a harmadik rezidensi évedet, amikor bekerültél a százas
klubba.
- Ez nem olyasmi, amire szívesen emlékezem - borult el a lány arca,
aztán megbökte Max vállát. - Ne merészeld lelövetni magad!
- Nem fogom - ígérte a férfi, miközben körülnézett. Ellie szüleinek hátsó
kertje négyszög alakú volt, óriási és tökéletesen gondozott. Minden
oldalról fák és bokrok vették körül, nehogy a szomszédok belássanak. A
növényzet mögött ott húzódott a kerítés is, de az is elrejtve a kíváncsi
tekintetek elől. Cogburnek nem lesz könnyű dolga, ha itt akar rajtaütni
Ellie-n, gondolta Max. Még ha a szomszédok közül senki sem venné észre,
hogy valaki átvág az udvarán, a kerítés és a bokrok akkor is komoly
gátnak bizonyulnak. Nem, vannak jobb helyek is, ahol kilesheti áldozatát.
Sajnos, túl sok is van belőlük. Ellie apja nyitott ajtóval várta őket.
-Gofrit csináltam - jelentette be. - Anyád most lát neki a rántottának, a
szalonna meg már ki is hűlt az asztalon. Nem hallottad, hogy hívlak?
-Apu, Max és én szeretnénk beszélni veled és az anyuval. Fontos ügyről
van szó.
-Akármilyen fontos, várhat reggeli utánig.
-De ez...
-Eleanor, hallottad apádat. Semmi aggasztó nem kerülhet szóba reggeli
előtt.
-Új szabály?
-Déli szabály.
- Jó, de rögtön reggeli után beszélnünk kell. Egyik szülő sem válaszolt.
- Anyu!
- Rendben, kedvesem, de most edd meg a reggelidet. Ellie csak
energiaszeletet vagy egy pirítóst szeretett volna, d e n e m
b á n t h a t t a m e g a z a p j á t , e z é r t m i n d e n b ő l v e t t
e g y k i c s i t . M a x ú g y e v e t t , m i n t a k i e g y h e t e
é h e z i k .
- T u d j a , m i a t i t k a a g o f r i m n a k ? A s z ó d a -
j e l e n t e t t e k i b ü s z k é n W i l l i a m . - A z é r t o l y a n
k ö n n y ű a t é s z t á j a .
- A p a g o f r i b a n n a g y o n p r o f i - m a g y a r á z t a
E l l i e .
- É s a k e n y é r s ü t é s b e n - t e t t e h o z z á a z a p j a . -
G y ó g y í t ó h a t á s ú . D e e z m i n d e n , a m i h e z é r t e k .
A g o f r i é s a k e n y é r .
- J ó l a l u d t a z é j j e l ? - k é r d e z t e C l a i r e M a x e t .
A k é r d é s r ő l a f é r f i n a k e s z é b e j u t o t t a
l é g k o n d i c i o n á l ó , é s j a v a s o l t a W i l l i a m n e k ,
h í v j a f e l a b o l t o t é s c s e r é l t e s s e k i .
 - V é g k i á r u s í t á s o n v e t t e m , d e m é g m a s z ó l o k
e g y s z e r e l ő n e k . T u d o m , k i t h í v j a k . A d d i g i s
s e g í t e n e , h o g y k i k a p c s o l j a m ?
M a x k i m e n t W i l l i a m m e l .
- N e f e l e d k e z z m e g a t e r m o s z t á t r ó l - s z ó l t
u t á n a E l l i e . M a x f e l e m e l t k é z z e l j e l e z t e , h o g y
h a l l o t t a , é p p e n , m i e l ő t t
b e c s u k ó d o t t a z a j t ó .
M o s t , h o g y E l l i e é s a z a n y j a m a g u k r a
m a r a d t a k , C l a i r e l e ü l t a l á n y a m e l l é .
- L á t o m , a t e j e t m é g m i n d i g s z e r e t e d -
m o s o l y g o t t a z a n y a , a h o g y E l l i e a z a s z t a l r a
t e t t e a k i ü r ü l t p o h a r a t .
A z t á n a z e s k ü v ő i e l ő k é s z ü l e t e k r ő l k e z d e t t
b e s z é l n i , d e a m i k o r a t o r t a l e í r á s á b a f o g o t t ,
e l s í r t a m a g á t .
E l l i e m e g d ö b b e n t , é s m e g i s i j e d t . A z é v e k
s o r á n s o h a s e m l á t t a a n y j á t s í r n i , a z ó t a
l e g a l á b b i s n e m , h o g y e l k e l l e t t e n g e d n i e
ő t W h e a ü e y - é k k e l .
- A n y u , e z t a z o n n a l h a g y d a b b a ! - E l v e t t e g y
p a p í r z s e b k e n d ő t a p o l c r ó l , é s a n y j a k e z é b e
n y o m t a . - K é r l e k , n e s í r j !
- T u d o m , h o g y m i l y e n n e h é z e z n e k e d - k e z d t e
a z a n y j a , m a j d a k ö n n y e i t t ö r ö l g e t v e
f o l y t a t t a : - B á r c s a k m á s k é n t t ö r t é n t v o l n a
m i n d e n ! M e g s z a k a d a s z í v e m , h o g y t e é s A v a
n e m j ö t t ö k k i e g y m á s s a l . M i n d e g y i k l á n y o m a t
s z e r e t e m , d e b e k e l l v a l l a n o m , A v a i g a z i
p r ó b a t é t e l v o l t a p á d n a k é s n e k e m . O l y a n
a k a r a t o s , é s a m i t v e l e d t e t t , a z k e g y e t l e n é s
m e g v e t e n d ő .
E l l i e s z ó h o z s e m j u t o t t d ö b b e n e t é b e n . T u d t a ,
h o g y a z a n y j a s z e r e t i ő t , a z t i s , h o g y
s o h a s e m k e d v e z e t t e g y i k l á n y a j a v á r a s e m , d e
a m a i n a p i g m é g e g y s z e r s e m m o n d o t t i l y e n
n y ü t a n v é l e m é n y t a r r ó l , a m i a k é t l á n y k ö z ö t t
t ö r t é n t .
- A v a t u d j a , h o g y a p á d é s é n m i t g o n d o l u n k a
t e t t é r ő l . M i u t á n o l y a n h i r t e l e n e l u t a z t á l - é s
k i h i b á z t a t n a é r t e ? - , k o m o l y v i t á b a
k e v e r e d t ü n k . A n n y i r a m e g v i s e l t , ö s s z e t ö r t a
h ú g o d á r u l á s a .
E z n e m i g a z , i s m e r t e b e m a g á n a k E l l i e . S e m
m e g v i s e l t , s e m ö s s z e t ö r t n e m v o l t . D ü h ö t é s
m e g a l á z o t t s á g o t é r z e t t , d e a s z í v e n e m
s z a k a d t m e g .
- A v a a z z a l v é d e k e z e t t , h o g y n e m s z á n d é k o s a n
t e t t e , h o g y r ö g t ö n a z e l s ő p i l l a n a t b a n
v o n z a l m a t é r e z t e k e g y m á s i r á n t . V a n i l y e n .
IGEN, VAN, h e l y e s e l t E l l i e m a g á b a n , a h o g y
f e l i d é z t e e l s ő t a l á l k o z á s á t M a x s z e l , é s a z
ö s z t ö n ö s r e a k c i ó t . V a l ó b a n a z e l s ő
p i l l a n a t b a n v o n z a l m a t é r z e t t a f é r f i i r á n t ,
a m i a z ó t a c s a k e g y r e e r ő s e b b l e t t .
-A k k o r e l é m k e l l e t t v o l n a á l l n i a , é s n y í l t a n
m e g m o n d a n i , n e m r ö g t ö n á g y b a b ú j n i a
v ő l e g é n y e m m e l .
-I g e n , a z t k e l l e t t v o l n a t e n n i e . T u d o m , h o g y
n e m v a g y k í v á n c s i a m e n t s é g e k r e , é s m e g i s
é r t e m , d e m e g k e l l t a l á l n u n k a m ó d j á t , h o g y
t u d n á n k t ú l l é p n i r a j t a , E l e a n o r . A v a a j ö v ő
s z o m b a t o n J o h n f e l e s é g e l e s z , f ü g g e t l e n ü l
a t t ó l , h o g y m i m i t é r z ü n k e z z e l k a p c s o l a t b a n .
S z e r e t i k e g y m á s t . K é r l e k , p r ó b á l d e z t
e l f o g a d n i .
-R e n d b e n , a n y u , m e g p r ó b á l o m . M o s t p e d i g
k é r l e k , h a g y d a b b a a s í r á s t - k ö n y ö r g ö t t , é s
ú j a b b p a p í r z s e b k e n d ő t a d o t t a n y j á n a k .
-S z e r e t n é l h a l l a n i a k e r t i p a r t i
e l ő k é s z ü l e t e i r ő l ?
-M i l y e n k e r t i p a r t i ?
-N e m k a p t a d m e g a m e g h í v ó t ? E l l i e a f e j é t
r á z t a .
- T a l á n - m o n d t a a z t á n . - R e n g e t e g l e v e l e m
g y ű l t f e l . A s z á m l á k a t k i f i z e t t e m , d e a
t ö b b i r e n e m v o l t i d ő m . . .
- Annié kerti partit ad Avának itt, vasárnap este. Csodás lesz. Minden
előkészületet Annié intézett onnan a távolból, ha el tudod képzelni. Persze
Ava ragaszkodott hozzá, hogy mindenhez a hozzájárulását adja. Körülbelül
nyolcvan ember lesz itt, talán még több is.
Ellie hallgatta, ahogy anyja a szervezés nehézségeiről mesél, és arról,
milyen ideges és követelőző volt Ava, hogy minden úgy legyen, ahogy ő
akarja.
- De nem ti fizetitek az esküvőt, ugye, anyu?
- Nem, nem - sietett a válasszal Claire. - Mindent Ava és John áll.
Ellie úgy vélte, anyja nem mondta el a teljes igazságot, de nem erőltette a
dolgot.
- A szervezés nagy részét Ava végezte, csak nagyon stresz-szes volt.
Hálás leszek, ha ez egyszer véget ér.
Max sétált be Williammel, de megtorpant, amikor látta, hogy Ellie anyja a
szemét törölgeti.
-Elmondtad neki? Ellie a fejét rázta.
-Nem volt rá alkalmam.
- Mit kellett volna elmondania? - kérdezte Claire, és tekintete ismét
aggódóvá vált.
Ellie felkészült a csatára.
-Történt valami, és el kell mennünk Maxszel. Szerintem nem volt fontos,
hogy Max elmondja nektek, mivel úgysem leszünk itt, de ő erősködött. Azt
állította, fontos, hogy tudjatok róla, és én... - Ellie elhallgatott, amikor
rájött, hogy összevisz-sza fecseg, és kerülgeti a lényeget.
-Mi történt? - kérdezte az apja.
-Max, mi lenne, ha te mondanád el?
Max kihúzott egy széket, és a lány mellé telepedett. Röviden vázolta a
Landry-ügyet, majd beszélt Sean Goodman lelövéséről. A beszámolóval
alig tizenöt perc alatt végzett, de a következő egy óra azzal telt, hogy Ellie
megpróbálta megnyugtatni a szüleit.
-De ha nem vagy szemtanú, és nem tudod azonosítani azokat a szörnyű
embereket, miért küldtek utánad valakit, hogy bántson? - kérdezte Claire.
-Nem akarnak kockáztatni - magyarázta Max. - És megvannak a
módszereik, hogy megtudják, kik a lehetséges tanúk. Sean és Ellie látta
őket.
-De azt mondta, mindketten álcázták magukat - nézett ráWilliam.
-Igen, apu, tényleg így volt. Egyiküket sem ismerném fel, ha látnám.
-Mit tegyünk, William? Nem akarom Ellie-t szem elől veszteni.
Legszívesebben bezárnám a szobájába, és ki sem engedném addig, amíg
el nem fogják azt a férfit. De tudom, hogy nem tehetem.
- Majd kitalálunk valamit. Kitalálnak valamit?
-Apu, nekem és Maxnek el kell mennünk, hacsak nem akarsz egy hívatlan
vendéget is az esküvőn.
-Miféle hívadan vendéget? - csodálkozott értetlenül Ellie anyja.
Max értette. Karját Ellie székének a hátára fektette, és gyengéden
meghúzta a lány haját. A hívadan vendég a bérgyilkos lenne. Nem vicces.
- Nem egyszer megvádoltak már, hogy tönkretettem Ava partijait, és
nem hiszem, hogy a húgocskám hálás lenne, ha valaki lövöldözni kezdene
a templomi ceremónia alatt.
- Istenem, ne beszélj így! - kérte az apja.
 - Mindenki veszélybe kerül, ha itt maradok. Higgyétek el, szívesen
veletek lennék még egy kis ideig. Több mint három éve nem láttam Annie-
t. Az összes nénikém és bácsikám eljön, és van, akivel kislány korom óta
nem találkoztam.
-Túl veszélyes számodra - mondta az anyja. - Pedig annyira szerettem
volna, ha részt tudsz venni a kerti partin! Annié nagyon csalódott lesz. Az
egész család eljön, ami évek óta nem fordult elő, igaz,William?
-Anyu, kérlek, ne áruld el Avának vagy Annie-nek, hogy igazából miért
kellett elmennem. Találj ki valamit.
-Mennyire biztonságos a lányomnak, ha visszamegy a St. Louis-i
lakásába? - kérdezte EUie apja Maxet. - Itt azonnal észrevesszük az
idegent, egy nagyvárosban ez nem így van. - Arca egyre vörösebb lett a
dühtől, ahogy lassan felfogta, milyen veszély leselkedik Ellie-re.
-Ott több ügynök és a rendőrség is vigyáz rá.
-És maga Max? Maga is vigyáz a lányomra?
-Igen, uram. Nem hagyom, hogy bárki is bántsa. - Olyan ígéret volt ez,
amit Max akár az élete árán is meg akart tartani.
-Ezek szerint maga mégsem Ellie barátja, Max? - kérdezte az anya. - Azért
van itt, hogy védelmezze?
- Ezért is, azért is - vágta rá habozás nélkül a férfi. -Tudom, hogy szereti
Ellie-t. Látom a szemén – mondta W i l l i a m . - N e m f o g j a e z
g á t o l n i a m u n k á j á b a n ?
-N e m . - M a x h a n g j a h a t á r o z o t t v o l t .
-M o n d t a m m á r , h o g y a k e r t i p a r t i i t t l e s z a
h á t s ó u d v a r b a n ? - k é r d e z t e C l a i r e .
E l l i e l á t t a , m e n n y i r e z a v a r t a z a n y j a .
- Igen, említetted.
- Szombatra tele lesz hatalmas virágládákkal az udvar, és a kerítést is
virágokkal díszítik fel. Holnap délelőtt jönnek a kertészettől. Rengeteg
virágot hoznak, minden elképzelhető színben. 0, és az udvar végében
felállítanak egy hófehér sátrat, benne asztalokkal és székekkel azok
számára, akik nem akarnak állni. Zene is lesz, egy hegedűs jön. Sok
fényképet csinálok majd, és elküldöm, Ellie, nehogy úgy érezd, kimaradsz
valamiből. - Az asszony szeme könnyben úszott.
Bár nem az ő hibája volt, Ellie mégis bűnösnek érezte magát szülei
fájdalma miatt.
- Annyira sajnálom! - suttogta.
Felesége csalódottságát látva Ellie apja Maxhez fordult.
- Nem tudnának maradni szombatig? Megoldhatná, hogy Ellie
biztonságban legyen. Ha a házban maradna, vagy a sátorban a parti alatt,
és tudnánk még valakit szerezni, aki segít vigyázni rá, akkor lehetséges
lenne?
A szülők mohó reménnyel néztek Maxre. Ellie tudta, mennyire fontos az
anyjának, hogy maradjon, és nem szívesen okozott neki csalódást, de
reálisan kellett néznie a dolgokat. Mások is megsérülhetnek miatta.
-Rátok és a vendégekre nézve is veszélyes lehet, ha maradok - mondta
figyelmeztetőn.
-Meg tudjuk oldani a biztonság kérdését - erősködött az apja. - Még akkor
is, ha ehhez embereket kell szerződtetnünk. Megvan annak az embernek a
képe, szóval tudni fogják, kit keressenek...
 - Landry felbérelhetett valaki mást - mondta Max. Claire ennek ellenére
reménykedve nézett rá.
- Ahogy William is mondta, itt mindenki ismer mindenkit. Egy idegen
azonnal szemet szúr.
-Akkor is, ha villany- vagy másmilyen szerelőnek öltözve jön? Akkor is
jobban megnézné magának?
-Ismerem a villanyszerelőt. Őt fogom hívni a légkondicionálóhoz - felelte
William. - Más szerelőt meg nem engedünk a ház közelébe, amíg a parti
véget nem ér.
-Senki sem tudja, hogy itthon vagy, Ellie - szólalt meg Claire is -, mivel
egyikünk sem volt biztos benne, hogy el tudsz szabadulni. A rokonoknak
csak annyit mondtam, hogy mindent elkövetsz, de nagyon szoros az
időbeosztásod. Titokban tartjuk a partiig. Avának és Annie-nek is szólok,
hogy hallgassanak rólad.
Szüleinek megvolt a terve, és most Maxtől várták a jóváhagyást. Amikor a
férfi nem egyezett bele rögtön, Claire megkérdezte: - Mit gondol?
Ellie képtelen volt rá, hogy összetörje a szívüket. Elhatározta, ha Max
nemet mond, és ragaszkodik hozzá, hogy elmenjenek, akkor nem hagyja
magát, és egyszerűen közli vele, hogy ő marad.
Max mobilja vibrálni kezdett, jelezve, hogy üzenetet kapott. A férfi
hátratolta a székét, és felállt.
- Hadd beszéljek egy-két emberrel, és aztán meglátjuk, mit tehetünk.
Ellie anyja összekulcsolta a kezét, apja pedig elmosolyodott.
-Jó, nagyon jó.
-Nem ígérek semmit - emelte magasba Max a kezét. - Ha nem sikerül
megszereznem az embereket, akiket kérek, akkor Ellie és én elmegyünk.
Ezt el kell fogadniuk. Rendben?
-Persze, természetesen - mondta William, felesége pedig bólintott.
-Komolyan azt hiszem, itt kellene maradnom a partira... - kezdte Ellie, de
Max egyetlen pillantása elég volt, hogy belefojtsa a szót. Ha azt hitte,
hogy játszhatja a függetlent, és előadhatja az „azt teszek, amit akarok"
műsort, nagyot tévedett.
Felállt, mert úgy vélte, egy másik szobában intézik el Max-szel a
nézeteltérésüket, hogy a szülei ne hallják a vitájukat, de a férfit láthatóan
nem izgatta, ki hallja, amit mond.
- Édesem, itt nem te döntesz, hanem én. És ahova én megyek, oda mész
te is.
Azzal elnézést kért, és átment a nappaliba, hogy elolvassa az üzenetet, és
válaszoljon rá. Ellie elhatározta, rendet rak a konyhában. Anyja közben
elment megkeresni szeretett ír vásznait. Elrakta őket a padláson, amikor a
padlót újralakkozták.
Ellie épp csak elindította a mosogatógépet, amikor hívást kapott Carlos
Garcia feleségétől, Jennifertől. A nő hangja bizonytalan és félelemmel teli
volt.
- A rendőrségen találkoztunk, és a férjemnek egy anyajegy volt a
nyakán...
- Igen, emlékszem, Jennifer. Mi újság?
-Van egy kis gondunk, és azt mondta, nyugodtan hívhatom.
- Úgy van. És mi a probléma?
 - Itt vagyunk a kórház melletti orvosi váróban, de az asz-szisztensnő azt
mondja, nincs biztosításunk.
-Bent van az orvos?
-Igen, hallottam, hogy egy beteggel beszél.
- Jó, meg tudná adni a rendelő számát? Egy perccel később Ellie leírta a
számot.
-Üljenek le egy kicsit, és ígérem, hogy Carlos még ma bejut az orvoshoz.
-Köszönöm, dr. Suliivan.
- Szívesen, Jennifer, és hívjon nyugodtan, ha más gond is akad.
Ezek után Ellie az orvos rendelőjét hívta. Max arra sétált be a konyhába,
hogy Ellie nekitámad a Michelle-ként bemutatkozó asszisztensnőnek.
- Dr. Sullivan vagyok. Maga is tudja, hogy Carlos Garcia mára volt
előjegyezve dr. Shultzhoz. Még azelőtt rendeztem el, hogy elhagytam a
várost.
- De azt nem mondta, hogy ennek a Gardának nincs biztosítása - affektált
a nő.
- Dr. Shultz ingyen végzi a műtétet. Talán elfelejtette.
- A doktor úr nem szokott ingyen operálni. -Azonnal hívja a telefonhoz -
keményedett meg Ellie hangja -, és ha nem érne rá, mondja meg neki,
hogy fel fogom hívni dr. Westfieldet, és dr. Shultz akkor magyarázkodhat,
hogy is volt azzal az apró műtéttel, amit a barátnőjén végzett három
hónappal ezelőtt. Maga az a barátnő, vagy tévednék, Michelle? Talán dr.
Shultz feleségét is bevonhatnánk a beszélgetésbe. Szervezhetnénk egy
helyes konferenciahívást.
- Máris hívom a doktor urat. Máris hívom.
A következő percben dr. Shultz vette át a kagylót, és iszonyú dühös volt.
-Teljesen be vagyok ma táblázva. Nincs időm holmi jótékonysági műtétre.
Még csak nem is ismeri ezt az embert. Nem azt mondta, hogy a
rendőrségen találkoztak?
-De igen, a rendőrségen találkoztunk, és ott láttam meg az anyajegyét. A
szavát adta nekem, hogy elvégzi a műtétet.
-Nem érek rá...
-Rendben, akkor most figyeljen rám! Elmegyek az etikai bizottsághoz, és
esküszöm, hogy a jövő hét végére - akkor megyek vissza a városba -
felfüggesztik az állásából.
-Nem hittem volna, hogy visszajön.
- Aztán feljelentem a városi egészségügyi bizottságnál -folytatta Ellie
könyörtelenül. - És természetesen elbeszélgetek a feleségével...
-Várjon egy percet. Tudom, hogy megígértem...
- A kórház azért alkalmazta, hogy bizonyos számú operációt
ellenszolgáltatás nélkül végezzen, és én történetesen tudom, hogy eddig
még egyet sem csinált. Biztos lehet benne, hogy ezt sem felejtem el
megemlíteni Westfieldnek. Amire végzek magával...
-Jó, rendben, megértettem. Amint leteszem a telefont, fogadom a betegét.
- Figyeljen, jó lesz, ha úgy bánik vele és a családjával, mintha a legjobb
barátaim lennének. Nem szeretném azt hallani, hogy elszúrt valamit.
Max hallotta az egész beszélgetést. Ben elmesélte neki, hogy a lány
beszélt egy emberrel a rendőrségen, de nem volt hajlandó elárulni, miről.
Max most már tudta, mit tett Ellie azért a férfiért.
- Seggfej - morogta Ellie, befejezve a beszélgetést. Felnézett, és
meglátta, hogy Max őt figyeli. A férfi mosolygott. - Mi van?
Max nem válaszolt, csak odasétált hozzá, felemelte az állát, és
megcsókolta.
-Ezt miért kaptam?
-Csak - mondta Max, és leült a lány mellé. - Érdekes híreket kaptam
Ben t ő l .
-I g a z á n ?
-C a l é s E r i k a L a n d r y n e m r é g s é t á l t a k b e a z
F B I - i r o d á b a a z ü g y v é d e i k k e l .
- H o l ?
- H o n o l u l u b a n .
19.

Ellie kis híján megőrült, és a fél életét odaadta volna, hogy egy kis időre
kijusson a házból. Max bezárkózott William dolgozószobájába, és a
mobilján telefonálgatott, így Ellie igyekezett elfoglalni magát és nem útban
lenni. A konyhában apjába botlott, aki mindent tűvé tett a kocsikulcsok
után.
-Hová készülsz? - kérdezte tőle.
-Liptonba. Egyedül ott kapható termosztát az új légkondicionálóba, a Waid
vaskereskedésben.
-Mi van az itteni Waiddel?
-Náluk kifogyott, ezért kell egész Liptonig autóznom. Az új termosztátért
nem kell fizetnem, mert az első hibás darab volt, de ha Max és te ma éjjel
működő légkondicionálót akartok, akkor lóhalálában kell megjárnom az
utat.
- Majd mi elmegyünk Maxszel - ajánlotta fel Ellie. Apja a fejét rázta.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most kimenned. Különben is, Max már
épp eleget tett. Ha nem beszélt volna az üzlet tulajdonosával, nem kaptam
volna új légkondicionálót. Azt hiszem, alaposan ráijesztett a fickóra. Ha
valami csak nyolcvan százalékban nem működik, akkor az nem működik,
így van? És ha tudják, akkor nem is lenne szabad árulniuk.
-Ezt Max mondta?
-Nem, ezt én mondom.
Ellie elégedett volt Maxszel. Nem is tudta, hogy ő intézte el apjának a
légkondit.
-Nagy segítség lenne, ha valaki el tudna menni helyettem Liptonba -
ismerte be William. Gondolkodott egy kicsit, majd hozzáfűzte: - És négyig
nincs szükségem a termosztátra. Akkor még lesz elég idő, hogy
beszereljék.
-De azt mondtad, hogy lóhalálában kell megjárnod az utat.
-Mert a légkondicionálót futár hozza, és alá kell írnom a szökőkutat meg a
többi holmit, amit a húgod rendelt a kerti partira. Aztán valakinek itt kell
lennie, hogy irányítson, mit hová kell tenni, anyád pedig fodrászhoz megy,
meg manikűröshöz, meg az ég tudja még, hová. Ma jönnek a cserepes
virágok, holnap a többi növény, a vágott virágok meg szombat délelőtt.
-Ava és Annié nem tud segíteni, amíg mi Maxszel elmegyünk a
termosztátért?
-Ava nem hagyhatja ott a boltot... hoppá, úgy értem, a butikot. Gyűlöli, ha
boltnak nevezem. De egyébként sincs szükségem a segítségükre. Nincs
más dolgom, mint hogy aláírjak, aztán megmutassam, hová tegyék a
cserepeket. Ava rajzolt nekem egy diagramot - tette hozzá mosolyogva. -
Amíg várok, addig behozom a lemaradásom a papírmunkával.
-Rendben. Szólok Maxnek, és rögtön indulunk.
-Ne kapkodj, kislányom. Max csak azzal a feltétellel egyezett bele, hogy itt
maradj, ha tud még embereket szerezni a védelmedre, emlékszel? Biztos
vagy benne, hogy megengedi, hogy Winston Fallsban maradj?
-Máris megkérdezem tőle.
Ellie apja dolgozószobájába indult. Max az íróasztalnál ült, és telefonált.
Ellie megállt az ajtóban, és várta, hogy a férfi észrevegye. Amikor Max
intett neki, besétált, és az asztalnak dőlt.
- Rendben, és köszönöm. Nagyon hálás vagyok - mondta Max, és véget
vetett a hívásnak. Felnézett Ellie-re. - Kaptam két ügynököt szombatig.
Mindketten Kolumbiából jönnek, és holnapra itt lesznek.
- Kik ők?
- Clark és Hershey ügynökök.
-Azok nem csokiszeletek? Max elvigyorodott.
-Nehogy meghallják, mit mondtál!
-Ezek szerint itt maradhatunk.
-Amíg ez az udvarbuli dolog véget nem ér.
-Kerti parti - javította ki Ellie.
Max észrevette, hogy a lány a homlokát ráncolja.
- Mi a baj?
- Aggaszt, hogy mi lesz, ha ez a két ügynök hirtelen felbukkan. Nem lesz
egy kicsit nehéz megmagyarázni a jelenlétüket? A partin mindenkit izgatni
fog, kik ők.
-Tudják, hogy olvadjanak be - nyugtatta meg Max. - De mielőtt idejönnek,
találkozom velük, és kidolgozzuk a tervet.
Ellie homlokráncolása enyhült valamelyest, de Max látta rajta, hogy még
mindig a lehetséges problémákon töpreng. Fejével az asztal felé intett.
-Látod azt az új könyvet?
-Melyiket?
- A nagyot. Az apád új matematikakönyve. Alig várja, hogy nekiláss a
probléma megoldásnak. Ellie válla előreroskadt.
- Utálom a matekot - suttogta.
-T u d o m - n e v e t e t t M a x .
- H o n n a n ? - c s o d á l k o z o t t E l l i e . A f é r f i
e l k a p t a é s a z ö l é b e h ú z t a .
-L á t t a m , m i l y e n k é p e t v á g t á l , a m i k o r a
m a t e m a t i k a p r o f e s s z o r l á t o g a t á s á r ó l m e s é l t .
M i é r t n e m m o n d t a d m e g n e k i ?
- I m á d o t t v e l e m m a t e k o z n i , é n m e g n e m a k a r t a m
m e g b á n t a n i .
M a x á t k a r o l t a a l á n y d e r e k á t , d e a z
f é l r e t o l t a a k e z é t , é s f e l á l l t .
- A p á m a s z o m s z é d s z o b á b a n v a n - s u t t o g t a . -
I n k á b b m e s é l d e l , m i t m o n d o t t B e n .
- B e n e l ő b b C a l L a n d r y t f o g j a k i h a l l g a t n i ,
a z t á n h a v e l e v é g z e t t , a f e l e s é g é t , E r i k á t
v e s z i k e z e l é s b e .
- M e l y i k ü k a g y e n g e l á n c s z e m ?
- E g y i k ü k s e m . M i n d a k e t t ő k e m é n y , m i n t a . . .
- v a l a m i c s ú n y á t a k a r t m o n d a n i , d e m é g
i d e j é b e n é s z b e k a p o t t - , m i n t a k ő .
 -E l m o n d t á k , h o l v o l t a k ? V a g y b e v a l l o t t á k ,
h o g y o t t v o l t a k a p a r k b a n ?
-N e m . A z t á l l í t j á k , h o g y s z i g e t r ő l s z i g e t r e
h a j ó z t a k a j a c h t j u k o n . N é h á n y t a n ú j u k i s v a n
r á .
- T u d n a k a s z e m t a n ú r ó l ? G r e g . . .
- G r e g R o p e r - s e g í t e t t e k i M a x . - N e m , m é g
n e m t u d n a k r ó l a . N e m v e r t ü k n a g y d o b r a a
l é t e z é s é t .
-E l l i e , a k k o r t u d s z m e n n i ? - d u g t a b e a p j a a
f e j é t a z a j t ó n .
-H o v á ? - k é r d e z t e M a x .
E l l i e g y o r s a n e l m o n d t a , h o g y f e l a j á n l o t t a
a p j á n a k , e l h o z z á k a z ú j t e r m o s z t á t o t .
- G y ö n y ö r ű n a p u n k v a n , é s n a g y o n s z e r e t n é k
k i j u t n i a h á z b ó l .
M a x k é s z e n á l l t a r r a , h o g y k i m o z d u l j a n a k ,
a m í g a l á n y n e m v á l l a l f e l e s l e g e s k o c k á z a t o t ,
é s a z t t e s z i , a m i t ő m o n d n e k i .
N é h á n y p e r c c e l k é s ő b b m á r ú t o n i s v o l t a k .
Ú t o n a z a j t ó f e l é E l l i e k i v e t t e g y ü v e g v i z e t
a h ű t ő s z e k r é n y b ő l , a t á s k á j á t M a x a u t ó j á n a k
p a d l ó j á r a d o b t a , a m o b i l j á t p e d i g a f é r f i
t e l e f o n j a m e l l é t e t t e , a p o h á r t a r t ó b a .
A p j a b e k o p o g o t t a k o c s i a b l a k o n .
- U g y e e m l é k s z e l , h o g y a h u s z o n h a t o s o n k e l l
m e n n i ? - k é r d e z t e , a m i k o r E l l i e l e e n g e d t e a z
a b l a k o t . - H a e l t é v e s z t i t e k a M a y s H i l l - i
k i j á r a t o t , n a g y o n m e s s z e k e v e r e d t e k . L e h e t ,
h o g y i n k á b b á t a k a r t o k v á g n i a k e t t ő -
h u s z o n h á r m a s o n , é s a k k o r a
s z á z h a t v a n n y o l c a s o n k e l l v i s s z a f o r d u l n o t o k .
í g y e g y e n e s e n L i p t o n é s z a k i r é s z é r e é r k e z t e k
m e g . A z e g é s z n e m t a r t t o v á b b , m i n t e g y ó r a .
G o o s e - b a n á l l j a t o k m e g e b é d e l n i - t e t t e
h o z z á . - O t t r e m e k a z é t e l .
M a x v é g i g h a j t o t t a z u t c á n , b a l r a f o r d u l t ,
a z t á n E l l i e - r e n é z e t t .
-M e g j e g y e z t é l b e l ő l e v a l a m i t ? - k é r d e z t e .
-M á r m i n t a z ú t v o n a l b ó l ?
-I g e n .
-N e m , é s t e ?
-A k k o r n e m k é r d e z t e m v o l n a . . .
- A z t t u d o m , h o g y a h u s z o n h a t o s - v á g o t t a
s z a v á b a v i d á m a n E l l i e . - O d á i g e l t u d l a k
k a l a u z o l n i .
M a x b e p r o g r a m o z t a a G P S - b e L i p t o n t , é s ú t n a k
i n d u l t a k . G y ö n y ö r ű n a p v o l t , d e e g y r e
m e l e g e b b l e t t . E l l i e s z í v e s e n l e e n g e d t e v o l n a
a z ö s s z e s a b l a k o t , d e t u d t a , h o g y a l e v e g ő
m a g a s p á r a t a r t a l m a c s a k r o n t a n a a h e l y z e t e n .
A m o b i l j á n m e g n é z t e a z i d ő j á r á s i a d a t o k a t .
- A z t í r j a , h a r m i n c f o k , d e n e k e m s o k k a l
t ö b b n e k t ű n i k . F é l ó r á n y i u t a z á s u t á n a G P S
k ö z ö l t e , h o g y a k ö v e t k e z ő
k i j á r a t n á l k e l l l e t é r n i , é s L i p t o n h ú s z
k i l o m é t e r r e l e s z . M a x l e t é r t a p á l y á r ó l , a z t á n
E l l i e - r e n é z e t t .
- Az apád vajon miért bonyolította meg? -Talán nem tudott erről a
kijáratról.
Autóztak néhány kilométert a kétsávos úton, aztán a GPS utasításait
követve a legközelebbi kereszteződésnél balra fordultak. Negyedórával
később egy földúton zötykölődtek, és életnek alig-alig látták nyomát. A
GPS közölte, hogy újratervezi az utat, Max pedig úgy festett, mint aki bele
akarja üríteni a tárat.
-Talán mégis oda kellett volna figyelni arra, amit az apu mondott -
jegyezte meg Ellie. Esküdni mert volna, hogy látja, hogy rándul meg Max
álla, miközben megfordítja a kocsit a poros úton, és visszaindul arra,
ahonnan jöttek.
Néhány kilométerrel és kanyarral később egy olyan úton kötöttek ki,
amelyen a táblák szerint útépítési munkák folytak, ám egyeden gépet
vagy munkást sem láttak.
- Követ valaki? - kérdezte Ellie rezzenéstelen arccal.
Az elmúlt fél órában egyetlen embert vagy kocsit sem láttak. M a x
p r ó b á l t m e g f o r d u l n i a k o c s i v a l a n é l k ü l , h o g y
v a l a m e l y i k k e r é k b e r a g a d n a a z a s z f a l t o t
s z a b d a l ó s z á m t a l a n l y u k e g y i k é b e .
- N e m v a g y v a l a m i v i c c e s - m o r o g t a . - I t t
v a g y u n k a n a g y s e m m i k e l l ő s k ö z e p é n .
F e l k a p t a a l á n y v i z e s p a l a c k j á t , n a g y o t h ú z o t t
b e l ő l e , a z t á n á t a d t a E l l i e - n e k . V é g r e s i k e r ü l t
m e g f o r d í t a n i a k o c s i t , é s v a l a h o g y
v i s s z a j u t o t t a k a r e n d e s n e k t ű n ő k é t s á v o s
ú t r a . Ú j a b b f é l ó r á j u k b a t e l t , m i r e
m e g t a l á l t á k a s z á z h a t v a n n y o l c a s t .
Ellie legszívesebben felkacagott volna, de nem mert, így az út hátralévő
részében inkább hallgatott, mint a csuka.
- Átkozott GPS - morogta Max, amikor végül elhaladtak a tábla mellett,
mely büszkén hirdette, hogy megérkeztek Liptonba.
Ellie nem tudott tovább uralkodni magán, és hangos kacagásban tört ki.
Max egy szót sem szólt, csak bosszús pillantást vetett rá.
Max lassított, amikor beértek az apró és különös városba. A fő utcát
mindkét oldalon üzletek szegélyezték, a legtöbbjük előtt autók parkoltak.
Az utca végén volt a vaskereskedés, a másik végén meg a Goose étterem.
Maxnek feltűnt, hogy rögtön az első épület a seriff irodája.
A Waid vaskereskedés előtt állította le a kocsit, és mindketten bementek.
Bőr, fa, festék és motorolaj illata üdvözölte őket. Az ősöreg padló meg-
megreccsent a lépteik alatt. A pult mögött egy ácskötényt viselő férfi állt,
és éppen két fiatalembert szolgált ki. Mindhárman odafordultak az
ajtónyitásra, és felvonták a szemöldöküket az idegenek láttán.
Ellie arra gondolt, hogy biztos meglátták Max pisztolyát, Max viszont
tudta, hogy a férfiak csak a lányt látják.
Miután kiszolgálta a két fiatalt, az eladó feléjük fordult.
-Tudom, miért jöttek - közölte, és levette a termosztátot a mögötte lévő
polcról. Belerakta egy papírzacskóba, és átadta Ellie-nek.
Odakint Max bezárta a zacskót a kocsiba, aztán az étterem felé indultak.
Az intézmény hatalmas utcai ablakát egy liba karikatúrája ékítette, amely
feltűnően szoros rokonságban állt Donald kacsával. A pult és a fal mentén
sorakozó piros vinylbokszok közt csak keskeny folyosó húzódott. Az
ebédelni vágyó tömeg megtöltötte az étkezdét. Max észrevett egy üres
bokszot a helyiség túlsó felén, és arra indult. Ellie követte, de hirtelen
megtorpant.
- Ezt nem hiszem el!
Max ránézett, és azt kellett látnia, hogy a lány dermedten áll, és tágra
nyílt szemmel bámul. Amikor megfordult, hogy kiderítse, mi ragadta így
meg a figyelmét, és magas, termetes férfit látott feléje sétálni.
Baseballsapkájára a seriff feliratot hímezték.
Ellie odarohant hozzá, és a karjába vetette magát. Max szorosan a nyomában maradt. Legszívesebben letépte volna a lányt a
seriffről, de úgy döntött, előbb diplomatikusan próbálkozik.
-Azonnal engedd el! - dörrent rá a lányra. Az tudomást sem vett róla.
- Istenem! Tudtam, hogy vagy úgy végzed, hogy futsz a törvény elől, vagy te magad leszel a törvény. Annyira örülök, hogy
ládák!
A férfi szája széles mosolyra húzódott.
- Ellie Sullivan. Hol voltál egész idő alatt?
Ellie végre elengedte a férfit, és bemutatta Maxnek.
- Ő Spike Bennett... Bennett seriff.
-Te aztán szépen megnőttél - mondta Spike.
 A keskeny folyosón álltak, és a pincérnő türelmesen várakozott mögöttük, hogy továbbmehessen. Ellie beült a bokszba, Max
pedig mellé telepedett, szemben a seriffel.
Ha Spike nem viselt volna azonosítót, Max könnyen arra a következtetésre juthatott volna, hogy a férfi csak nemrég sza badult.
Mindkét karját tetoválások borították, és a könyökénél jó néhány heg is árulkodott viharos múltjáról. Egy csúnya sebhely
húzódott a haj vonalától egészen a jobb szemöldökéig, ami különösen veszélyes külsőt kölcsönzött neki.
Nyilvánvaló volt, hogy kedveli Ellie-t.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte Max.
- Együtt jártunk iskolába - felelte Spike. - Férjhez mentél már, Ellie?
A lány a fejét rázta. Maxet hirtelen őrült vágy kerítette a hatalmába, hogy átölelje és magához szorítsa. Talán csak nem a
területét akarja védeni? Jézusom, úgy viselkedik, mint valami ősember!
- És te? Megnősültél?
- Igen, két évvel ezelőtt. A főiskolán ismerkedtem meg a feleségemmel. Kedvelni fogod - tette hozzá.
- Az biztos - mosolygott Ellie, aztán Maxhez fordult. -Spike volt az, aki megvédett Pattersontól. Onnan van a homlokán a
sebhely.
- Meséld el! - kérte Max Spike-ot.
- Nagyon régen volt - mondta Ellie.
- Igaz, de én mégis úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna. Ebédszünet volt, és én a kápolna melletti nagy
tölgy mögé bújtam. Emlékszel arra a fára, Ellie?
- Hogyne - bólintott a lány. - Kenny Platté felmászott rá, és leesett. Eltörte a karját.
- Miért bújtál el? - kérdezte Max kíváncsian.
- A gyufával kínlódtam - felelte vigyorogva Spike -, hogy aztán rágyújtsak a bácsikámról lopott cigire. Megvolt a tervem. Az égő
cigivel pöfékelve akartam elvonulni az igazgatói előtt, mert úgy véltem, a cigizéssel sikerül kirúgatnom magam a suliból,
mindegy, mennyi pénze van az apámnak. A gyufa azonban nedves volt, így nem sikerült meggyújtani a cigit.
- Spike-nak fenn kellett tartani a rosszfiú imidzsét - magyarázta Ellie.
- Úgy van, és ez nem kevés munkámba került - ismerte be a férfi. - Szóval ott álltam a fa mögött, és meghallottam a
sikoltozásod. Kifutottam a fa mögül, mert kíváncsi voltam, mi történik, és amikor az épület sarkán befordultam, láttam, hogy
Patterson magával akar vonszolni. - Maxhez fordulva folytatta: - A srác legalább száznyolcvan magas volt, és olyan felépítésű,
mint egy bivaly. Mire odaértem hozzájuk, már Ellie-re mászott, és ököllel ütötte. Ellie az oldalán feküdt, labdává gömbölyödve,
így a válla meg a lába fogta fel a legtöbb ütést. Mary Francis nővér próbálta leszedni róla a srácot, de Patterson leütötte és...
- Evan megütötte Mary Francis nővért? - döbbent meg Ellie.
- Nem emlékszel rá? A lány a fejét rázta.
- Csak arra emlékszem, hogy ráugrottal.
-így történt. Sikerült is leszednem rólad Evant, és rád kiáltottam, hogy
fuss, de te ott maradtál.
-Azt hittem, segíthetek.
-Kész őrület volt. Legfeljebb ha huszonöt kilót nyomtál vasággyal együtt
akkoriban - mondta Spike némi túlzással. -És az egész olyan gyorsan
történt. Sikerült jó párat behúznom Pattersonnak, de ő lerázta magáról,
mint kutya a vizet, ezért úgy döntöttem, megfojtom. Teljes erőmmel a
torkát kezdtem szorongatni, de az sem rázta meg. A mai napig nem
felejtettem el a tekintetét. Nem egyszerűen őrült volt, hanem ördögi
-mondta nyomatékosan. - Ördögien gonosz.
-Mivel vágta meg a homlokod? Spike önkéntelenül a sebhelyhez nyúlt.
-Zsebkéssel. A kulcscsomója láncán volt.
-Aznap te lettél az én hősöm - jelentette ki Ellie. A férfi elvörösödött.
-Nem vagyok hős, csak előbb értem oda hozzá, mint a többiek. Három
végzős nagyfiú kellett hozzá, hogy leszedjék rólam, és lefogva tartsák,
amíg a rendőrség megérkezik.
-Mindkettőnket bevittek a kórházba - vetette közbe Ellie. - Mary Francis
nővér a te mentőddel ment.
Spike bólintott.
- A nővérek a város rémének tartottak, és ha apám nem támogatja
hatalmas összegekkel az iskolát, biztos kiraknak, de
az után a nap után minden megváltozott, éppen csak szentté nem
avattak. Összetört a rosszfiú kép - nevetett nagyot, aztán elkomolyodva
megcsóválta a fejét. - Láttam Patterson bűnlajstromát, és fel nem
foghatom, hogy úszhatta meg a börtönt. Bármelyik támadása önmagában
elég lett volna ahhoz, hogy lecsukják, de úgy látszik, nagyon dörzsölt
ügyvédjei vannak, akik meg tudták győzni a bírót, hogy kezelésre van
szüksége, nem bebörtönzésre. Annyira sajnálom, ami veled történt! -
nézett Ellie-re őszinte együttérzéssel. - Apád nagyon helyesen cselekedett,
amikor távolságtartási végzést kért, de tudom, hogy Pattersont az sem
állította meg. Miután elrabolt és kis híján megölt, hallottuk, hogy kritikus
az állapotod, és helikopterrel átszállítottak Harrisburgbe. Az apám
megígérte, hogy elvisz hozzád, mihelyt magadhoz tértél, de te eltűntél.
Senki sem tudta, hol lehetsz.
A beszélgetést az édapot hozó pincérnő szakította félbe, de a Pattersonnal
történtek felelevenítése elvette Ellie étvágyát. Csak egy salátát rendelt.
Max áttanulmányozta a kínálatot, s végül a ház specialitása, a Paul
Bunyan mellett döntött. Az étlap azzal kérkedett, hogy ez a legnagyobb
marhahúsos szendvics az egész államokban. Ellie úgy vélte, felesleges len-
ne Max veszélyes foglalkozása miatt aggódnia. A koleszterin előbb megöli
a férfit, mint valami golyó.
- Azt beszélték, hogy egy Los Angeles-i rokonodhoz költöztél, és színésznő
lett belőled - folytatta Spike. - De évekkel később azt hallottam, hogy
Miamiban ügyvédkedsz. Egy ideig, igaz, rövid ideig, még az a pletyka is
terjengett, hogy Houstonban, az űrsiklón dolgozol.
A pincérnő Spike-ra mosolygott, miközben a három jeges teát az asztalra
tette. A férfi biccentett köszönetképp, és elvette az egyik poharat.
- Apád nagyon okosan tette, hogy elrejtett az elől az őrült elől.
-Tudod, hol van most Patterson? - kérdezte Max. Spike megrázta a fejét.
-Vannak sejtéseim, de semmi konkrét. Körülbelül hat hónappal ezelőtt
kikerült az intézetből, ahol legutóbb kezelték, és aztán nyom nélkül eltűnt.
A szülei esküsznek, hogy fogalmuk sincs, merre lehet.
-Megkérdezted őket?
-Igen. Tudni akartam, hogy számíthatok-e újabb gondokra. Aggódtam,
hogy esetleg másik lány után nyújtja ki a kezét, vagy bántani próbál valaki
mást.
-A szülei még mindig Winston Fallsban élnek? - kérdezte Ellie.
-Igen, ugyanabban a házban.
Ellie-t kirázta a hideg, és Maxhez simult.
- Négy utcával odébb és hárommal lejjebb a mi házunktól - mondta. -
Csak ennyire volt tőlem. Körözik valamiért? Vagy be kell jelentkeznie
valakinél?
Spike ismét a fejét rázta.
-Jelenleg nem keresik, és senki sem figyel rá... legalábbis hivatalosan
nem. Amikor elbocsátották az intézetből, a terápia folytatását javasolták.
Ez minden, amit tudok. - Felsóhajtott, és hozzáfűzte: - Mindenki őrültnek
tartja.
-Abból, amit eddig megtudtam, az derül ki, hogy amikor Ellie-ről van szó,
az is - jegyezte meg Max.
-Ebben igazad van. Egy iskolába jártak, de addig észre sem vette Ellie-t,
amíg abban a tudóstáborban nem találkoztak. Ott felfigyelt rá, és
nyomban a magáénak akarta. Az a tény, hogy Ellie még csak tizenegy
éves volt, nem számított neki. Nem volt hajlandó elengedni, és
nyilvánvaló, hogy rosszul viselte a visszautasítást. Biztos vagyok benne,
ha ma találkozna vele, habozás nélkül rátámadna.
 Max átnyújtott egy névjegykártyát Spike-nak.
-Ha bármit hallasz róla, feltétlen hívj fel... legyen éjjel vagy nappal.
-De csak ha te is megteszed ugyanezt - adott oda ő is egy névjegyet.
-Valahányszor arra visz az utam, mindig megnézem Pattersonék házát is.
Nagy, viktoriánus épület, és esküdni mernék, hogy az egyik délután
meglibbenni láttam a padlásszoba függönyét. Patterson szülei néhány
perccel azelőtt távoztak, láttam őket elmenni, szóval ők nem lehettek.
Néhány kölyök éppen akkor sétált el a ház előtt, én meg a keresztutca
stoptáblájánál álltam, szóval senki sem láthatott.
-Azt hiszed, hogy a szülei padlásán bujkál?
-Talán - engedett Spike -, de ne felejtsd el, Patterson szülei erősködnek,
hogy nem látták a fiukat, és az apja megfenyegetett, hogy feljelent
zaklatásért, ha nem hagyom békén őket. Azért persze tettem egy apró
kísérletet. Az iskolaév utolsó hónapjában néhányszor megfigyeltem a
házat délután három óra körül. Azok a srácok minden délután elmentek
Pattersonék háza előtt. Egyszer még láttam meglibbenni a függönyt. De
csak egyszer. Szóval, igen, lehetséges, hogy Evan odafent rejtőzik.
- Hat hónapig élni egy házban úgy, hogy sohasem megy ki, senki sem
látja meg? - tűnődött Ellie. - Nem hiszem.
-Van itt még valami, amiről tudnod kell, Spike - mondta Max, és a
következő tíz percben megismertette a seriffel a Landry-ügyet, és beszélt
a lövöldözésről, aminek Ellie tanúja volt.
- Szerintem Willis Cogburn lesz a hunyó. Mérlegeltem azt a lehetőséget
is, hogy Landryék valaki mást küldenek Ellie után, de szeretnek
Cogburnnel dolgozni.
-Mivel ült már, benne lesz a rendszerben. Kiteszem a képét, mihelyt
visszamentem az irodába.
-Mi a mobilszámod? - kérdezte Max. - Most rögtön elküldöm a képét.
A következő percben Spike már Cogburn arcát tanulmányozta.
-Rendben. Miben segíthetek?
-Szerettem volna már ma elvinni innen Ellie-t, de ez a parti...
-A szüleim könyörögtek, hogy maradjak Ava kerti partijára - magyarázta
Ellie. - Ha Max képes gondoskodni a biztonságomról.
-Abban tudok segíteni - mondta Spike, majd a lányhoz fordult: - Nincs
szerencséd, mi?
Ellie igyekezett pozitív maradni.
-Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai... - A két férfi hitedenkedő
arcát látva elhallgatott. - Nem tudom - vont vállat.
-A hogyant beszéljük meg később - javasolta Max, látva, hogy a lány
elsápadt. Tudta, milyen nehéz volt ez neki, de jól kezelte a helyzetet.
-Remek ödet - kapott a szón Ellie. Nem akart többet hallani Pattersonról
vagy Landryékről, inkább megkérte Spike-ot, meséljen neki azokról az
emberekről, akikre gyerekkorából emlékezett. Mire az ebéd megérkezett,
az ő étvágya is visszajött.
-És mi van veled, Ellie? - kérdezte Spike. - Mit csinálsz mostanában?
-Állást keresek.
-Gondoltál már rá, hogy visszagyere ide?
-Nem hiszem, hogy képes lennék rá - rázta a fejét a lány.
-Akkor sem, ha Evan Patterson valahol máshol lakna?
 -Akkor sem. Minden emlékem hozzá kötődik. Nem hinném, hogy képes
lennék elviselni. Na, és te? Hogy lettél törvényszolga?
-Miután segítettem neked, valahogy megkedveltem, hogy jót tegyek, és a
gimi után úgy döntöttem, ezt akarom csinálni és itt akarok élni.
Spike feltett néhány személyes kérdést arról, hogyan folyt Ellie élete
Winston Fallstól távol, de Max nem engedte, hogy a lány válaszoljon. Profi
módon elterelte a szót a kérdésről, vagy más témát vetett fel. Ellie csak
akkor fedezte fel, hogy mit csinál, amikor a férfi a térdére tette a kezét.
-Észrevettem, hogy nem engedtél válaszolni, amikor Spike arról kérdezett,
hol élek, mit csinálok - jegyezte meg, amikor ismét a kocsiban ültek, és
úton voltak Winston Falls felé. -Miért nem mondhattam el? Én bízom
benne.
-Az rendben is van, de mibe fogadunk, hogy hazamegy és elmeséli a
feleségének, kibe botlott bele, az asszony pedig talán tovább adja egy
szomszédnak...
-Értem - vágott a szavába Ellie. - Nem mentem volna bele
konkrétumokba.
-Az apád rengeteg pénzt és energiát áldozott arra, hogy elrejtsen a világ
elől, amíg olyan idős nem leszel, hogy meg tudd védeni magad. Az itteni
emberek közül senki sem tudja, hol élsz, igaz?
-Igaz, még a rokonaim sem tudnak túl sokat rólam. Csak annyit, hogy egy
másik iskolába küldtek, miután kikerültem a kórházból. De nem
kérdezősködnek, ami jó. Legalábbis az anyám szerint jó.
-Egyikük sem tudja, hogy sebész vagy?
-Nem hiszem. Vivien nénikém úgy véli, örökös tanuló vagyok. A húga azt
hiszi, azért vagyok még az iskolában, mert lassú a felfogásom.
-Te semmit sem csinálsz lassan - nevetett Max.
- Ez most kritika akart lenni?
- Nem - vetett rá egy oldalpillantást a férfi. Látta, hogy a lány duzzog, és
jót szórakozott rajta. - Csak nem tudod, hogyan kell lazítani.
- Eddig nem volt rá időm.
-Most, hogy végeztél a St. Vincent kórházban, tied a világ minden ideje.
-Nem említettem, hogy van körülbelül kétezer dollár tartozásom?
- Attól még pihenhetsz egy kicsit. Ellie nem tiltakozott.
Apját a hátsó udvarban találták a szerelővel, amikor hazaértek. A
hatalmas tér építkezési területté alakult, mialatt odavoltak. A terasz két
oldalán és a gyep főbb pontjain üres virágcserepek álltak. Az udvar
közepén hatalmas szökőkút magasodott. Max átadta Williamnek a
termosztátot, és beszélgetésbe elegyedett a két emberrel, mialatt Ellie
bement a házba. Feltűnt neki, hogy a virágok egy része idő előtt
megérkezett. Virágcsokrok voltak a konyhaasztalon, és még több a
nappaliban a dohányzóasztalon. Az élénkzöld levelekkel tarkított fehér
hortenzia- és fehér rózsacsokrok elrendezése egyszerű, de elegáns volt.
Az ebédlőasztalt már megterítették a vacsorához. Hét terítéket tettek fel.
Ellie tudta, ez mit jelent, s gondolatban nyomban kutatni kezdett egy hely
után, ahol neki és Maxnek dolga lenne. Bárhová képes lett volna elmenni,
csak ne kelljen egy asztalhoz ülnie Avával és Johnnal. A baj csak az volt,
hogy semmi nem jutott eszébe.
 Hirtelen elfogta a hányinger, ezért töltött magának egy pohár tejet, és a
mosogatónak dőlve kortyolgatni kezdte.
Max lépett be, és elég volt egyetlen pillantást vetnie a lányra, hogy
megkérdezze: - Mi bajod?
Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy milyen dühös?
- Semmi, csak egy kis tejet kívántam.
Amikor anyja is belépett a konyhába, Ellie észrevette, hogy elegáns ruhát
és magas sarkú cipőt vett fel.
-Új ez a ruhád? - kérdezte.
-Nem, már néhány éve megvan, csak te nem láttad eddig.
-Szép. Nagyon csinos vagy benne, anyu.
-Köszönöm, kedvesem. Figyelj, Ellie, szeretnék veled valamit
megbeszélni.
Ellie lenyelte az utolsó korty tejet, és a poharat a mosogatóba tette.
-Ó, istenem, megint kezdődik! - mondta.
-Hogy mondtad?
-Valahányszor úgy kezded a mondandódat, hogy „figyelj, Ellie", tudom,
hogy olyasmit fogsz mondani, amit nem akarok hallani.
-Ava húgod és a vőlegénye jönnek ma vacsorára.
-És igazam volt. Ezt nem akarom hallani.
- A repülőtéren felveszik Annie-t, és fél hét körül érkeznek. Ellie Maxhez
fordult.
- Meg fogod kedvelni Annie-t. Gyerekkorunkban Cuki Annie-nek hívták,
annyira édes volt.
Apja éppen időben lépett be a konyhába ahhoz, hogy hallja Ellie
megjegyzését.
- Csak amíg el nem mentél - mondta a fejét csóválva. Zsebkendőt vett
elő a zsebéből, megtörölte a homlokát, aztán egy székre vetette magát,
mielőtt folytatta. - Utána Annié magába fordult, és nagyon sok idő kellett
hozzá, hogy újra rendbe jöjjön, és akkor elhatározta, hogy jogot fog
tanulni, és az igazságszolgáltatásban akar dolgozni. Sehogy sem tudta
megérteni, miért nem csukták le egy életre Pattersont. Őszintén szólva, mi
sem - tette hozzá. - Annié annyira tehetetlennek érezte magát.
Max bólintott. Tehetetlen. Tökéletesen megértette Annie-t. O is pontosan
így érzett kisfiúként, amikor elszökött a nevelőszüleitől.
- Annié most is édes - erősködött Ellie. - Állandó kapcsolatban vagyunk.
Még a sajátos humora sem változott.
- És Ava? - kérdezte Max. - Neki is volt beceneve? Claire igyekezett
meggátolni, hogy Ellie válaszoljon előbb. -Tudja, Ava és Annié ikrek.
Egypetéjűek.
-Néha még én sem tudom megkülönböztetni őket - nagy-zoltWilliam.
-Én igen - mondta Ellie. - Avának a sötétben vörösen világít a szeme.
-O, az isten szerelmére! - morogta az anyja.
Apja úgy tett, mint aki nem is hallotta lánya megjegyzését.
-A szerelő egy ablak légkondicionálót tett be, mert azt mondta, hogy a
másiknak hiányzik néhány alkatrésze. Holnap visszajön megjavítani, és a
termosztátot is beszereli. De azt hiszem, inkább az ablakklímát tartom
meg, mert igazán komoly kedvezményt kaptam rá.
Megszólalt a csengő, és Claire sietett ajtót nyitni.
-William, gyere, mutasd meg az embereknek, hová verhetik fel a
nagysátrat - mondta, amikor visszajött.
Ellie apja lassan feltápászkodott, és követte feleségét az udvarra. Amikor
mindketten kimentek, Ellie Maxre nézett.
- Mindjárt visszajövök - mondta, felrohant szülei fürdőszobájába, és
gyorsan átnézte a gyógyszeresszekrényt. Apja ugyan sokkal jobb színben
volt, mint előző nap, de ő azért aggódott érte. A stressz gyilkos lehet.
Szívgyógyszert keresett, de nem talált. Az egyetlen felírt orvosság a
gyógyszerek közt az altató volt. Ellie elolvasta a címkét, lecsavarta a
kupakot. A tablettáknak körülbelül fele hiányzott. Tudta, hogy ezek miatt
nem kell aggódnia, de nem segíthetett rajta.
-Mit csináltál? - fogadta Max, amikor visszatért. A férfi a nappali ablakánál
állt, és az utcát figyelte.
-Megnéztem, milyen felírt gyógyszerek vannak a
gyógyszeresszekrényben, hogy lássam, mit szednek. Ha bármelyiküknek is
valami baja lenne, sosem tudnám meg, mert nem árulnák el.
- És találtál valamit?
-Altatót apámnak. Azt hiszem, az a sok izgalom, amit az évek során
okoztam neki, az Ava esküvője miatti stresszről nem is beszélve,
megszedték a maguk vámját.
-Mesélsz nekem Aváról? Mintha némi ellenségeskedést tapasztaltam
volna az imént.
-Nem csoda, hogy FBI-ügynök vagy - nevetett Ellie. -Nagyon jó a
megfigyelő-képességed.
- Csak ne gúnyolódj! E l l i e o d a s é t á l t M a x h e z , é s k a r b a
t e t t k é z z e l m e g á l l t m e l l e t t e .
- A z é r t v a g y o k i t t , h o g y r é s z t v e g y e k A v a
e s k ü v ő j é n , m e r t a z a n y á m r a g a s z k o d o t t h o z z á .
K o m o l y a n r a g a s z k o d o t t - i s m é t e l t e m e g
n y o m a t é k o s a n .
-R e n d b e n .
-J o h n N o b l e , a v o l t v ő l e g é n y e m v e s z i e l .
-I g a z á n ? - v o n t a f e l a f é r f i a z e g y i k
s z e m ö l d ö k é t .
-John néhány nappal azelőtt kérte meg a kezem, hogy hazahoztam
bemutatni a családnak.
-Értem - mondta Max, amikor a lány habozva elhallgatott.
-Mindenki azon volt, hogy John otthon érezze magát... különösen Ava.
Max gyanította már, hogyan fog végződni a történet, és várta, hogy Ellie
elmondja.
- Az érkezésünk utáni második éjszakán egy ágyban találtam Johnt és
Avat.
-A h . . .
-A h m i c s o d a ? - k é r d e z t e a h o m l o k á t r á n c o l v a
E l l i e .
-A f i ú t h i b á z t a t o d a t ö r t é n t e k é r t , v a g y a
h ú g o d a t ?
-A v a t u d t a , m i t c s i n á l .
-É s a v ő l e g é n y e d n e m ?
-De, ő is persze, de Avával mindig is feszült volt a viszonyom, és ez volt az
utolsó csepp a pohárban. Összepakoltam és visszamentem St. Louisba.
-Mi volt az oka a kettőtök közti feszültségnek? - kérdezte kíváncsian Max.
 -Amikor még gyerekek voltunk, és a dolgok rosszra fordultak, Ava engem
okolt érte. Ő és Annié is külön szülinapi bulit rendezhettek, és Ava azzal
vádolt, hogy tönkretettem az övét. Bizonyos értelemben így is történt.
- Hogyan tetted tönkre?
- Megvertek és eszméletlen voltam, ezért a szüleimnek be kellett jönniük
hozzám a kórházba.
-És ezek után vittek el Winston Fallsból, igaz?
-Nem, ez még nem az az eset volt.
- Jézusom, Ellie, hányszor kerültél kórházba e miatt a Pat-terson miatt?
- Csak kétszer.
Próbált közömbösen beszélni, de Max tudta, idegesíti, hogy arról a
gazemberről kell beszélnie. Hallotta a hangján.
- Nehéz itt lenned, még ha csak néhány napról van is szó? Ellie nem látta
okát, hogy hazudjon.
- Olyan, mintha hatalmas kő lenne a gyomromban, és ez az érzés nem is
múlik el, amíg el nem megyek innen, és mindezt Patterson miatt. Gyakran
eszembe jutott, milyen furcsa, hogy nem is próbált megtalálni.
-Honnan tudod, hogy meg sem próbálta?
-Szerintem nem lett volna olyan nehéz kideríteni, hol vagyok. Sokáig a
Wheatíey nevet használtam, de az orvosin már visszavettem a saját
nevemet. Egy pszichiáter azt mondta, Patterson megszállottsága valami
módon Winston Fallshoz kötődik.
-Lehetséges - engedett Max, bár nem volt meggyőzve.
-Az orvos azt mondta, Patterson megszállottságának ez a része arról szól,
hogy itt kell megölnie engem. Ez is egy elmélet - tette hozzá vállat vonva.
Maxnek volt egy másik elmélete. Az olyanokat, akiknek a megszállottsága
az erőszakról szól, semmi sem szokta megállítani, hogy az áldozatukhoz
jussanak. Max úgy vélte, az egyeden ok, amiért Patterson még nem ölte
meg Ellie-t az, hogy nem talált rá. Abból, amit az aktájában olvasott, az is
világos volt számára, hogy a férfi nem fog leállni, amíg el nem éri a célját,
vagy rács mögé nem dugják egész életére.
-Nem szeretnék róla többet beszélni.
-Rendben, akkor mesélj erről a Noble nevű fickóról. Szeretted?
-Elvben jól mutatott.
-Más szóval nem - nevetett Max. - Pontosan mit jelent az, hogy elvben jól
mutat valaki?
-John bőrgyógyász, és a szakmája gyakorlatilag veszélytelen, ettől olyan
biztonságosnak látszott. - ÉS ISTEN A TANÚJA, MENNYIRE SZERETNÉM TUDNI, MILYEN
LEHET AZ, HA VALAKI BIZTONSÁGBAN ÉLI AZ ÉLETÉT, g o n d o l t a E l l i e .

-É s m é g ?
-M i n d k e t t e n r e z i d e n s e k v o l t u n k , s z ó v a l a
k ó r h á z é s a g y ó g y á s z a t i s k ö z ö s v o l t b e n n ü n k .
-És még?
-Rendkívül udvarias és laza volt.
Maxnek feltűnt, hogy a lány sem érzelmi, sem fizikai kapocsról nem
beszélt.
- Nem mentél volna hozzá.
- Nem - ismerte be Ellie. - Magam is rájöttem a fiaskó után, hogy
senkihez nem mehetek feleségül. Túlságosan kiszámíthatatlan az életem.
-És ez nem lenne biztonságos a férjed számára? MI EZ AZ EMBER? TALÁN
GONDOLATOLVASÓ?
-í g y i g a z . N e m l e n n e n e k i b i z t o n s á g o s .
- H a g y o d , h o g y a z a n y o m o r u l t P a t t e r s o n
t o v á b b r a i s u r a l j a a z é l e t e d e t .
E l l i e n e m é r t e t t v e l e e g y e t .
- N e m k é r d e z e d m e g , h o g y l e f e k ü d t e m - e
J o h n n a l ?
-N e m , m e r t m á r t u d o m , h o g y n e m .
-H o n n a n t u d o d ? - n é z e t t f e l r á E l l i e .
M a x n e m f e l e l t . N e m a k a r t a k i m o n d a n i , h o g y
h a e g y f é r f i e g y s z e r l e f e k ü d t a l á n n y a l , s o h a
t ö b b é n e m a k a r n a m á s n ő á g y á b a b ú j n i .
H e l y e t t e i n k á b b a z t m o n d t a : - C s a k t u d o m .

20.

A menyasszony hétkor érkezett a vőlegényével és a húgával.

Max az ablakból figyelte, ahogy John a két feltűnően szép nő közt lépked,
Annié bőröndjét cipelve. A lányok valóban egypetéjű ikrek voltak.
Mindketten középmagasak, hosszú, szőke hajuk egy árnyalattal sötétebb,
mint Ellie-é, arcvonásaik finomak. Max úgy vélte, az ikrek gyönyörűek, de
közelébe sem érnek Ellie szépségének.
John Noble egészen más eset volt. A külseje alapján leginkább a Wall
Streeten kellett volna dolgoznia, vagy kirakati bábuként egy
nagyáruházban. Magas és sovány volt, ruhája - keményített, világoskék
ing és élére vasalt khakiszínű nadrág - tökéletesen simult rá. A haja is jól
fésült volt, egyetlen hajszálacska sem bitangolt el. Mégis volt valami
furcsa rajta. Max nem jött rá, mi az, csak amikor a férfi közelebb ért. Akkor
tűnt fel neki, hogy John homloka rezzenéstelen marad, amikor a férfi
mosolyog. Mintha a bőre odafagyott volna a csonthoz. Botox? Biztos nem.
- A bal oldali a záp a két tojásból - súgta Ellie Max mögé lépve.
A férfi igyekezett elrejteni mosolyát.
-Próbálj meg kijönni vele.
-Úgy beszélsz, mint az anyám.
- Csak tedd meg, édesem. Légy jó kislány. William viharzott el mellettük,
hogy ajtót nyisson. Annié észrevette Ellie-t.
- Nem hittem, hogy meg tudod oldani! - kiáltotta. - Annyira örülök, hogy
itt vagy!
A nővérek félmérföldes sebességgel hadartak, miközben megölelték
egymást. Bár mindketten egyszerre beszéltek, úgy tűnt, remekül megértik
a másikat.
Ava várakozva állt Annié mellett. Karján egy notebookot tartott, és Max
észrevette, milyen ideges, amiért várnia kell arra, hogy Ellie tudomást
vegyen róla. Amikor végre rákerült a sor, látványos levegőpuszival
üdvözölte nővérét.
-Örülök, hogy úgy döntöttél, felnőtt módra viselkedsz, és eljössz az
esküvőre - mondta, majd halkabban hozzátette: - És mellesleg, te leszel az
egyik koszorúslányom.
-Nem - közölte Ellie határozottan, aztán mosolyt erőltetett az arcára, és
bemutatta Maxet a húgainak. Semmi rosszat nem mondott Aváról, bár lett
volna néhány válogatott jelző, amelyet szívesen használt volna. Aztán
Johnt is bemutatta.
 A férfi lehajtott fejjel állt az ajtóban. Amikor meghallotta a nevét,
felpillantott, de nem nézett Ellie-re. Arca vörös volt, tekintete ide-oda
cikázott, mintha félne a lány szemébe nézni. Idegesen előrelépett, és
megrázta Max kezét. A szobára néma csend borult. John végül mégis Ellie-
re pillantott.
-Gratulálok - mondta.
-Mihez? - csodálkozott a lány.
-A Chapman-díjhoz.
-A kórház elnyerte a Chapmant?
-Nem, te nyerted el.
-Biztos tévedsz, John - rázta a fejét Ellie. - Arról csak tudnék, ha én
nyertem volna.
-Ó, dr.Westfield nyilván személyesen szeretné elmondani - mondta, és
zavarában még vörösebb lett. - Attól tartok, most elrontottam a
meglepetését.
-Hogyan szereztél róla tudomást? - faggatta Ellie még mindig
hitedenkedve.
-Westfield asszisztensénél voltam, mert nem kaptam meg néhány papírt,
ami szükséges az itteni munkámhoz, és ő árulta el a nagy hírt. A St.
Vincentben mindenki nagyon izgatott, mert ez hatalmas megtiszteltetés,
és egyben nem kevés pénzt és egyéb támogatást is jelent. Szerintem
Westfield hamarosan jelentkezik nálad. Visszamész hozzájuk, ugye?
- Igen, bár nem írok alá szerződést. Megígértem Westfield-nek, hogy
kisegítek náluk, amíg szükségük van rám.
-Tied a díj, Ellie - erősítette meg John.
Most, hogy a kezdeti kínos perceken túl voltak, Ava elvesztette az
érdeklődését a téma iránt, és a konyhába ment, hogy az anyjával
beszéljen.
-Mi az a Chapman? - kérdezte Annié.
-Az egy nagyon tekintélyes díj, amelyet az orvostudomány terén elért
kiemelkedő teljesítményért adományoznak. Idén Ellie kapta meg, és ezzel
együtt az osztálya is. Annál is magasabb az értéke, mert csak ritkán adják
ki. Az utolsó Chapmant tizenegy évvel ezelőtt adományozták egy
memphisi végzős rezidensnek és az osztályának.
-Lesz valami átadási ünnepség? - kíváncsiskodott tovább Annié. - És Ellie
kap aranymedált vagy valamit?
John a lányra mosolygott, örülve, hogy nem kell Ellie-vel foglalkoznia.
- Egy kicsivel többet kap, mint egy medál. A díjjal nagy összegű pénz is
jár. A fele a kórházi osztályé, ahol Ellie dolgozik, a másik fele Ellie-é. Még
csak adót sem kell utána fizetnie. Ez is benne van a díjban.
- Ez biztosan jól jön, hogy kifizesd a diákkölcsönt, nem? -fordult Annié a
nővéréhez. Ellie még mindig hitetlenkedett.
- Ha én nyertem volna, dr. Westfield már biztosan hívott volna.
Apja megcsókolta a homlokát.
- Még ha nem te nyerted is, anyád és én nagyon büszkék vagyunk rád,
ugye tudod? Azért mert nem henceghettünk veled a rokonok és az
ismerősök előtt úgy, ahogy szerettünk volna, azért tudod, hogyan érzünk.
- Igen, apu, tudom.
 - A csirkém össze fog száradni, ha nem ülünk asztalhoz hamarosan - szólt
ki Ellie anyja a konyhából. - John, felvinnéd Annié bőröndjét a levendula
szobába? Annié, tölts vizet mindenkinek, kérlek.
Megszólalt Max mobiltelefonja. Ben hívta. Max elnézést kért, és a
dolgozószoba felé indult. A folyosón járt, amikor meghallotta, hogy Ava
megkérdezi Ellie-től, hozott-e magával hosszú, fekete ruhát az esküvőre,
vagy venni kell neki egyet. Anélkül, hogy kiesett volna a ritmusból,
megfordult, kézen ragadta Ellie-t és magával vonszolta a dolgozószobába.
Mivel a férfi telefonált, Ellie nem robbant ki rögtön, de ez komoly
erőfeszítésébe került. Legszívesebben nyakon ragadta volna Avat, és
alaposan megrázta volna, hátha sikerül kirázni valamennyit az önelégült
modorából is. Annié haladt el az ajtó előtt. Hallották, hogy azt mondja,
felmegy a szobájába, hogy kivegyen valamit a bőröndből, majd a
következő percben nevetés csattant. Ellie tudta, miért. Annié meglátta a
falak színét. Valami okból húga kacagása lecsillapította Ellie haragját.
Megígérte anyjának, hogy megpróbál kijönni Avával, és mindenre, ami
szent, pontosan ezt is fogja tenni. Nem fogja hagyni, hogy húga
provokálja.
Mialatt arra várt, hogy Max befejezze a beszélgetést, EUie üzenetet kapott
Addison McBride-tól, aki a magzatvédő vitaminokról és a vízvisszatartásról
érdeklődött. Ellie-nek négy üzenetet is kellett írnia, mire megválaszolta az
asszony minden kérdését. Utána Addison arra kérte, nem látogatná-e meg
őt Honoluluban. Ellie azt válaszolta, hogy szívesen megtenné, de nem
tudja megoldani, annyira zűrös az időbeosztása.
És akkor még keveset mondott. Fogalma sem volt, mit fog csinálni a
következő két hónapban, sőt a következő két hétben. A jövője attól függ,
mit végez az FBI azzal az emberrel, akit arra béreltek fel, hogy őt megölje.
Már ha egyáltalán csak egy ilyen van. Lehet, hogy Landryék több embert
is megbíztak a feladattal? És honnan tudja azt az ember, hová forduljon,
ha bérgyilkosra van szüksége? Biztos, hogy nem újsághirdetést fog
feladni. Az újságok amúgy is kezdenek kimenni a divatból. Az internet,
jutott eszébe. A világhálón bármit megtalál az ember, ha tudja, hol kell
keresnie. Talán Landryék is a Google-t használták. Beírták, hogy
„bérgyilkos kerestetik", és megnyomták a keres gombot.
Na jó, kicsit elszaladt a fantáziája, és ostobaságok jutnak az eszébe. Max a
szoba másik végébe sétált, úgy hallgatta figyelmesen Ben mondandóját.
Ellie nem igazán akarta otthagyni, hogy többiek társaságát élvezze, mégis
felállt, hogy a konyhába menjen, ha segíteni kellene, de ekkor megszólalt
az ő telefonja is.
Dr. Westfield hívta, hogy elmondja, tényleg ő nyerte a Chapman-díjat.
Ellie megdöbbent és mély alázatot érzett. Hálálkodva megköszönte, aztán
végighallgatta volt főnöke áradozását arról, mi mindent jelent ez az
osztálynak. Ellie még sohasem hallotta Westfieldet ujjongani, és
gyanította, soha többé nem is fogja.
Ellie úgy döntött, egyelőre nem mondja el a családnak. A mai este legyen
Aváé és az esküvőé, de Maxnek nyomban el akarta újságolni. De amikor a
férfi befejezte a beszélgetést, és felé fordult, Ellie látta, milyen komor az
arca, és nyomban megfeledkezett az örömhírről.
- Mi történt?
-Valaki eljutott Greg Roperhez.
 -Hogy érted azt, hogy eljutott? Megsebesült?
-Nem tudjuk. Eltűnt.
Ellie anyja jelent meg az ajtóban.
-A vacsora az asztalon van.
-Később majd megbeszéljük - mondta Max.
A vacsora igazi megpróbáltatásnak bizonyult Ellie számára. A szülei
igyekeztek fenntartani a könnyed beszélgetést, de mindenki érezte a
mélyben feszülő indulatokat. Két pohár bor után Ava már nem is tett úgy,
mintha bármi érdekelné abból, amit a többiek mondanak. Ő az esküvőről
akart beszélni, és arról a sok munkáról, amivel igyekezett mindent
tökéletessé varázsolni. Senki sem fogja tönkretenni, jelentette ki többször
is, és Ellie nem tudta nem észrevenni, hogy húga ilyenkor
jelentőségteljesen ránéz.
Amikor azonban Ava újabb rosszindulatú megjegyzést tett, ezúttal Ellie
ruhájára, betelt a pohár.
-Igazad volt, John - szólalt meg Ellie. - Dr. Westfield épp az imént
telefonált. Tényleg elnyertem a Chapman-díjat.
-Mondtam én - ragyogott a férfi arca. - Igazából nem is voltam meglepve,
amikor hallottam. Mindig tudtam, hogy te vagy a legjobb sebész az egész
kórházban. A rezidensek csodálták a képességeidet. Hallanod kellene,
hogy beszélnek rólad a pihenőben. Westfield egyenesen briliánsnak
nevezett. Ezt tudtad?
- Nem - rázta a fejét Ellie.
- És az maga felér egy csodával, hogy valami pozitív kijelentés is
elhagyja a száját egy sebésszel kapcsolatban. Mindig is különleges ember
voltál, Ellie.
Ava egyetlen szót sem szólt, de az ördögi tekintet, amelyet Johnra vetett,
mindent elárult. Csak úgy forrt benne a harag.
- Gratulálok - mondta Annié. - Annyira büszke vagyok rád!
-Drágám, ez csodálatos hír - lelkendezett az apja.
-Igen, csodálatos - helyeselt az anyja.
- Mindig mindennek rólad kell szólnia? - kérdezte Ava, mire Ellie
felkacagott.
- Ó, Ava, te sohasem változol, ugye?
- Ezt bóknak veszem - szegte fel az állát a lány. - És csak úgy mellesleg
jegyzem meg, hogy te leszel az egyik koszorúslányom.
-Megkérsz rá?
-Nem, csak közlöm.
Max lenyűgözve hallgatta a nővérek szóváltását. Neki csak fiútestvérei
voltak, és most döbbent rá, milyen hihetetlenül különbözőek a
lánytestvérek. Náluk általában néhány ökölcsapással intézték el a vitákat,
kivéve persze, ha a szülők a közelben voltak, azzal le is tudták a dolgot, és
továbbléptek. A fivérei nem tartottak haragot, de Ellie húga, Ava igen.
-Azzal még nem állítod le a szóbeszédet, ha a koszorúslányod leszek -
tiltakozott Ellie.
-Igaza van, Ava - állt nővére mellé Annié. - Ez az esküvő kezd egy kicsit
megőrjíteni.
William bort kínált az asztalnál ülőknek, de Ellie visszautasította. Amikor
Ava harmadszor vagy negyedszer hozta már fel a koszorúslány témát, Ellie
elnézést kért, a konyhába ment, és a tejesflakonnal meg egy tiszta
pohárral tért vissza. Mindkettőt lerakta a tányérja elé.
-Töltsd ki a tejet egy kancsóba - szólt rá Ava. - Nem vagyunk mi barbárok.
Ellie tudomást sem vett róla. Kitöltötte a tejet, és nagyot kortyolt.
- Nem hiszem, hogy ezt hallani akarom - jegyezte meg az apjuk. - Gyere,
Claire. Ti is Max és John. Hagyjuk, hogy a lányok maguk oldják meg a
problémáikat.
Claire alig észrevehetően megcsóválta a fejét, és figyelmeztető pillantást
vetett Ellie-re, mielőtt kiment volna a teraszra a többiekkel. Ellie azon sem
lepődött volna meg, ha anyja két ujjával a szemére mutat, majd őrá, így
figyelmeztetve, hogy figyelni fogja.
Amint a nővérek egyedül maradtak, Annié Ellie-hez fordult.
-Miért nem meséltél Maxről? Micsoda pasi! - suttogta. - Egy pasi, akinek
fegyvere és jelvénye van, csudára szexi tud lenni, nem gondoljátok?
-Azért van fegyvere és jelvénye, mert az FBI-nak dolgozik, s mivel a
barátom is, meghívtam hozzánk.
-Fogadjunk, nem tudta, mibe keveredik - intett fejével ikertestvére felé
Annié.
-Túl nyers az én ízlésemnek - jelentette ki Ava. - John sokkal
kifinomultabb.
-Csak a barátod? - kíváncsiskodott Annié.
-Igen, és Ava, nem leszek a koszorúslányod.
-Dehogynem. Ez az egyeden módja.
-Kérlek, ne vitatkozzatok - könyörgött Annié.
-Annié, jól érzed magad? - kérdezte Ellie. - Olyan sápadt vagy!
-Fáradt vagyok. Hajnali öt óta fenn vagyok, és messze még a lefekvés.
-Mit értettél azon, hogy ez az egyeden módja? - fordult Ellie Avához.
-Igen, minek az egyeden módja? - kérdezte Annié is.
-Azzal, ha koszorúslányként ott leszel az esküvőmön, leállíthatjuk végre
azokat a gonosz pletykákat - magyarázta Ava.
-Milyen gonosz pletykákat? - kérdezte Ellie. Ismét töltött tejet a poharába,
belekortyolt, és közben arra gondolt, hogy Ava közelségétől biztos fekélyt
kap. Még szerencse, hogy nem kell sokáig elviselnie.
-Te is tudod.
- Nem, nem tudom. Mondd el, milyen gonosz pletykákról beszélsz!
Ava kihúzta magát a széken, és metsző pillantást vetett Ellie-re.
-Rendben. Az emberek azt beszélik, hogy miattam bomlott fel az
eljegyzésed.
-Azt nem értem, hogy az emberek ezt honnan tudják -jegyezte meg
Annié. - Ki mondta el nekik?
-Senkinek sem kellett elmondania - felelte Ava. - Anya elejtett egy-két
szót Johnról, mielőtt Ellie hazahozta. Minden barátnője tudta, John azért
jön, hogy a család megismerje. Bizonyára csodálkoztak, hogy hirtelen
engem vesz el, és nem Ellie-t.
-De hisz ez nem olyan szörnyű - vélte Annié. - Ez még nem feltétlenül
tette tönkre a reputációdat.
Ava gúnyosan felhorkant.
- Ez még nem minden. Valaki, nem tudom, ki, de gyanítom, hogy anyu
legjobb barátnője, Mrs. Grimes... hisz tudjátok, anyának is kell valaki,
akiben megbízhat... szóval valaki elterjesztette, hogy Johnt és engem...
kompromittáló helyzetben találtak másnap éjjel, hogy Ellie hazahozta a
fiút.
-És nem ez történt? - kérdezte Annié. - Én ugyan nem voltam itt, de anyu
azt mesélte...
-Most akkor kinek az oldalán állsz? - akarta tudni Ava.
-Senkinek az oldalán nem állok. Csak megkérdeztem, hogy tényleg
megtörtént-e. Igen vagy nem?
-Az most nem fontos! - csattant fel Ava.
-Azt hiszem, kénytelen leszek megkérdezni Johntól - jegyezte meg Annié.
-Őt hagyd ki ebből! Igen, úgy volt. Lefeküdtem Johnnal, mialatt ő Ellie-vel
volt eljegyezve, de nem hiszem, hogy erről bárkinek is tudnia kellene.
-Szóval ez az igazság, nem pedig pletykáról van szó. Te is tudod a kettő
közti különbséget.
-Nézzünk csak oda. Épp csak befejezte a jogi egyetemet, és máris
ügyésznek képzeli magát - gúnyolódott Ava. - Engem te ne vallass!
-Csak arra vagyok kíváncsi, hogyan nevezheted az igazságot pletykának -
tartott ki Annié.
- Mert így akarom - mondta Ava szinte kiabálva. - Elhatároztam, hogy
véget vetek ennek a szörnyű szóbeszédnek, mert ebben a városban kell
élnem, és nem akarom, hogy az emberek a hátam mögött beszéljenek, és
csúnya dolgokat mondjanak a jellememről.
Annié Ellie-re nézett és a szemét forgatta.
-Ava, megbántad, amit Ellie-vel tettél?
-Dehogyis bántam meg. Miért kellett volna? Ez így volt elrendelve. John
szeret engem, én pedig szeretem őt. - Ellökte magát az asztaltól, és felállt.
- Még egyszer megnézem a hátsó udvart, mielőtt Johnnal elindulunk. A
kerti partiig már valószínűleg nem jövök, de ha szükségem lesz valamire,
majd hívlak benneteket.
Annié és Ellie figyelte, amint Ava eltűnik a konyha felé. Előbb Annié
kezdett nevetni, aztán Ellie is csatla k o z o t t h o z z á . A
k é t n ő v é r n e k i l á t o t t a z a s z t a l
l e s z e d é s é n e k .
-N e m k e l l e n e Avat megkérnünk, hogy segítsen? - kérdezte
ártatlanul Ellie, mire mindketten újra felkacagtak.
-Emlékszel, amikor gyerekek voltunk? Avának mindig akadt valami fontos
dolga, amikor a házimunkára került a sor.
-Emlékszem - felelte Ellie. - Miután elmentem, minden munka a te
nyakadba szakadt. Nem értem, anya miért nem kényszerítette Avat, hogy
ő is segítsen.
- Könnyebb volt neki, ha nem vitatkozott.
Ellie egymásba rakta a lapostányérokat, és a konyhába vitte őket. Annié
követte őt a poharakkal.
-Még nem is gratuláltam a jogi egyetem befejezéséhez -mondta Ellie.
-Még nem vagyok jogász. Addig nem, amíg meg nem tudom, megvan-e a
szakvizsgám. Megmondtam apunak és anyunak is, hogy addig nem
ünnepelhetünk.
-Tudod már, mit akarsz csinálni?
 -Tetszettek a versenyjog óráim. Érdekel az a terület. Azt hiszem, egyfajta
válaszút elé érkeztem. Eddig biztos voltam benne, hogy a jövőm ki van
jelölve, de most minden megváltozott.
Mielőtt Ellie magyarázatot kérhetett volna, Annié visszament az ebédlőbe,
hogy befejezze az asztal leszedését. Ellie a mosogató mellett maradt.
Elöblítette, aztán a mosogatógépbe tette az edényeket.
- Nem tudnám azt csinálni, amit te - mondta Annié, miközben átnyújtott
nővérének egy tálat. - Belevágni a testekbe. Már akkor is rosszul vagyok,
ha csak a vérre gondolok.
- Csuda dolog történt egy-két héttel ezelőtt - kezdte Ellie, és elmesélt
húgának egy történetet, amit ő mulatságosnak tartott, de Annié nem
nevetett.
- Lenyelte az érméket? De miért?
- Azt ő sem tudta megmondani. Tizenegy dollár ötven cent.
- Mind apróban?
-Igen - felelte Ellie, és jót nevetett Annié arckifejezésén. -Jókora súlya volt,
de a férfi gyomra mégsem szakadt ki. Aztán itt van az a férfi, aki
késpárbajba keveredett. Az szörnyű tud lenni - tette hozzá, miközben
tovább öblögette a salátástányé-rokat. - A kés a femorális artériát érte, és
a vér mindenfelé spriccelt. Az ujjamat dugtam a lyukba, amíg... -
Elhallgatott, amikor Annié öklendezni kezdett. - Kényes a gyomrod?
-ugratta.
-Fogalmam sincs, hogy vagy rá képes. Sosem leszel rosz-szul?
-Ó, dehogynem. Rendszeresen lehányom a betegeket. -Ellie ezt valamiért
mulatságosnak gondolta, de Annié most sem nevetett vele.
-A vértől hányingerem lesz - vallotta be. - Hol tartja anyu a maradéknak
való műanyag zacskókat?
- Lent, a harmadik fiókban.
Annié az asztalra tette a tálat a csirke maradékával, és kutatni kezdett a
fiókban. Mosolyogva emelt a magasba egy kenyereszacskót.
- Ezeket még mindig elrakja. A szendvicseket szokta beletenni, amiket a
suliba vittünk.
-Anyu mindent eltesz. Van egy fiók, amiben csak gumiszalagok,
gemkapcsok és műanyag kötözők vannak. Annié a hűtőszekrénybe tette a
csirkét.
- Mesélj nekem Maxről - kérte.
Ellie nekidőlt a mosogatónak, és a konyharuhában megtörölte a kezét.
- Mit akarsz tudni? Hogy kezdek halálra rémülni, mert érzem, hogy egyre
jobban vonzódom hozzá? Fájdalmas lesz elválni tőle.
- Akkor ne váljatok el.
- Honoluluban lakik. -Ó!
- Az Ó i t t t e l j e s e n h e l y é n v a l ó . M é g k i
k e l l t a l á l n o m , h o g y a n t u d o k t á v o l a b b
k e r ü l n i t ő l e . T e a n n y i r a g y a k o r l a t i a s
v a g y , A n n i é . N i n c s v a l a m i ö t l e t e d ,
h o g y a n c s i n á l j a m ?
- V á r j c s a k , h a d d g o n d o l k o z z a m ! -
A n n i é k i n é z e t t a z a b l a k o n . - I t t j ö n
A v a - s u t t o g t a .
 - V o l t h ú s z p e r c ü n k , a m i k o r n e m
k e l l e t t a z e s k ü v ő i t e r v e i t
h a l l g a t n u n k , é s é n h á l á s v a g y o k é r t e
a s o r s n a k - m o n d t a E l l i e .
A v a n e m á l l t m e g , h o g y n ő v é r e i v e l
b e s z é l g e s s e n . Á t s é t á l t a h á z o n , é s
c s a t l a k o z o t t a t e r a s z o n ü l ő k h ö z .
A n n i é é s E l l i e é p p e n v é g e z t e k a
r e n d r a k á s s a l , a m i k o r a n y j u k
v i s s z a t é r t a k o n y h á b a . C s a k e g y
p i l l a n t á s t v e t e t t k i s e b b i k l á n y á r a ,
é s f e l k ü l d t e a s z o b á j á b a .
- F e k ü d j l e , k i m e r ü l t n e k l á t s z o l .
K ö s z ö n j e l a p á d t ó l - t e t t e h o z z á .
- H o l v a n M a x ? - k é r d e z t e E l l i e .
- A z a p á d d o l g o z ó s z o b á j á b a n . A z t
h i s z e m , a z a s o k b e s z é d a z e s k ü v ő r ő l
k i c s i t m e g i j e s z t e t t e . F i g y e l j ,
E l l i e . . .
- I g e n ? - n é z e t t r á a l á n y g y a n a k v ó n .
- A z t a k a r o m , h o g y e g y ü t t n é z z ü k
v é g i g a v e n d é g l i s t á t . A r o s s z u l l é t
k e r ü l g e t , h a a r r a g o n d o l o k , h o g y
e s e t l e g k i f e l e j t e t t e m v a l a k i t . - A
k o n y h a s z e k r é n y h e z m e n t , é s a z e g y i k
f i ó k b ó l e l ő v e t t e g y v a s t a g
j e g y z e t f ü z e t e t .
A n n i é k i m e n t a k o n y h á b ó l , m i e l ő t t
E l l i e m e g k é r h e t t e v o l n a , h o g y
m a r a d j o n s e g í t e n i .
E l l i e s ó h a j t v a h ú z o t t k i e g y s z é k e t ,
é s a n y j a m e l l é t e l e p e d e t t .
- N e m t ú l k é s ő ú j v e n d é g e t h í v n i ?
- V a n t a r t a l é k m e g h í v ó m . H a v a l a k i t
k i h a g y t a m , m a j d a z t m o n d o m n e k i ,
h o g y v i s s z a j ö t t a m e g h í v ó j a . J o b b
e g y k i s f ü l l e n t é s , m i n t m e g s é r t e n i
v a l a k i t .
A n y j a k é r é s é n e k s e m m i é r t e l m e n e m
v o l t . E l l i e t i z e n k é t é v e s v o l t ,
a m i k o r e l m e n t o t t h o n r ó l . A
r o k o n a i n a k a f e l é r e s e m e m l é k e z e t t .
M é g i s ú g y d ö n t ö t t , a n y j a k e d v é r e
t e s z , m e r t t u d t a , a z A v a e s k ü v ő j e
m i a t t i s t r e s s z , h o g y m i n d e n
t ö k é l e t e s l e g y e n , a l a p o s a n
m e g v i s e l t e .
M i n t k i d e r ü l t , m e g l e p ő e n
k e l l e m e s n e k b i z o n y u l t a f e l a d a t .
E l l i e f e l o l v a s t a a n e v e t , a n y j a p e d i g
á t h ú z t a a l i s t á n . H a n e m e m l é k e z e t t
v a l a k i r e , a n y j a e l m e s é l t n é h á n y
é r d e k e s t ö r t é n e t e t r ó l a . E t t ő l E l l i e
ú g y é r e z t e , k ö z e l e b b k e r ü l t a
c s a l á d j á h o z . H a p e d i g e m l é k e z e t t
v a l a m e l y i k r o k o n r a , a z z a l ö r ö m e t
s z e r z e t t a n y j á n a k .
M a j d n e m e s t e t í z i g e g y ü t t ü l t e k ,
a m i k o r i s A v a é s J o h n j ö t t b e , h o g y
e l b ú c s ú z z a n a k . A s z ü l ő k l á t h a t ó a n k i
v o l t a k m e r ü l v e , é s ú g y d ö n t ö t t e k ,
h o g y l e f e k s z e n e k . E l l i e a n a p p a l i b a
m e n t , é s ú j s á g o t o l v a s v a v á r t a
M a x e t . A k ö v e t k e z ő p e r c b e n A n n i é
s é t á l t b e .
- A z t h i t t e m , l e f e k ü d t é l - m o n d t a
E l l i e . M a x d u g t a b e a f e j é t a z a j t ó n .
-M a j d s z ó l j b e é r t e m , h a k é s z e n á l l s z
r á , h o g y á t m e n j ü n k a l a k á s b a .
-S z ó l o k - í g é r t e E l l i e .
-E z m e g m i v o l t ? - c s o d á l k o z o t t
A n n i é . L e h u p p a n t n ő v é r e m e l l é a
k a n a p é r a , l e r ú g t a a c i p ő j é t , é s m a g a
a l á h ú z t a a l á b á t .
-H o s s z ú t ö r t é n e t .
-A z a l v á s o n k í v ü l n i n c s s e m m i
d o l g o m .
-M i t s z ó l n á l a h o l n a p h o z ?
- H o l n a p Avat kell kísérgetnem. Legalább tíz helyre akar menni.
Szóval jobb lesz, ha most elmondod azt a hosszú történetet.
-Titok.
-Oké, titok - bólintott Annié.
-A kórház közelében volt egy lövöldözés - kezdte Ellie, azzal elmesélt
mindent, ami azóta történt, és azt is, mi Max ittlétének igazi oka. Annié
rengeteg kérdést tett fel, de úgy tűnt, nem aggódik.
-Anyu és apu mindent tudnak, és megértik, hogy a kerti parti után el kell
mennem.
-Biztonságos olyan sokáig maradnod?
-Én el akartam menni, de ez tényleg nagyon fontos az anyunak, ezért itt
maradok, amíg a parti véget nem ér. Max szerzett még két ügynököt, aki
segít neki rám vigyázni - mondta Ellie. - Meg aztán nem is tervezem, hogy
egyedül parádézzak az utcán. A parti alatt pedig itt maradok a ház
közelében.
-Nem akarod, hogy Ava tudjon róla. - Kijelentés volt, nem kérdés.
-Jaj, dehogy!
Ellie is lerúgta a cipőjét, és hátradőlt. Még egy kicsit beszélgettek a
lövöldözésről, aztán Annié más témát vetett fel.
-Gondolod, hogy Ava kedvesebb lesz a házasságkötése után?
-Fogalmam sincs. Ha egyszer átálltál a sötét oldalra, nem könnyű visszajönni.
Annié megbökte nővére karját.
 -Te is szereted. Tudod, hogy így van. Elvégre a testvéred. Muszáj szeretned.
HAGYD CSAK ANNIE-RE A DOLGOT, ÉS Ő MEGTALÁLJA A POZITÍVUMOT, g o n d o l t a
E l l i e . H a b á r m i f e s z ü l t s é g v o l t a n ő v é r e k
k ö z t , A n n i é v o l t a b é k é l t e t ő . A v a é s E l l i e is
é p p e l é g f e j f á j á s t o k o z o t t a s z ü l e i n e k a z é v e k
s o r á n , d e A n n i é s o h a s e m . K e d v e s , g y e n g é d
l e l k ű l á n y v o l t , a k i ö s s z e h o z t a a t ö b b i e k e t . Ő
v o l t a s z ü l e i t ö k é l e t e s l á n y a , a k i s o h a
s e m m i l y e n g o n d o t n e m o k o z .
-
I g e n , s z e r e t e m - e n g e d e t t v é g ü l E l l i e . - D e
n é h a n a g y o n n e m k e d v e l e m .
-
A v a t e l j e s e n k i b o r u l n a , h a t u d n a a
b é r g y i l k o s r ó l .
-N e m , i n k á b b e n g e m h i b á z t a t n a . N e m t ú l s o k
e m b e r d i c s e k e d h e t a z z a l , h o g y v a d á s z n a k r á ,
r á m m e g k e t t e n i s .
- V a l ó j á b a n a z e g y i k r a j o n g é r t e d , a m á s i k m e g
v a d á s z i k r á d . A z a z é r t k ü l ö n b s é g .
-D e m i n d a k e t t ő m e g a k a r ö l n i - m u t a t o t t r á
E l l i e . - F o g a d j u n k , h o g y e z t n e m t u d o d
f e l ü l m ú l n i .
-F o g a d j u n k , h o g y f e l ü l t u d o m - b ö k t e o l d a l b a
j á t é k o s a n A n n i é . - T a l á l d k i , m i ú j s á g !
-N a , m i ?
-A z t h i s z e m , t e r h e s v a g y o k .

21.

Max ellenőrizte, hogy minden ajtó és ablak zárva van-e a nagyházban,

aztán felvitte Ellie-t a lakásba. A levegő fullasztó volt.
-Azt hittem, apu betetette az ablakventilátort.
-Betetette, csak nem kapcsolta be. Legalább harminc fok van itt.
Ellie úgy vélte, még annál is több. Követte Maxet a hálószobába, de
megtorpant a túlméretezett ventilátor láttán.
- Ez óriási! A helyén marad, vagy kiesik az éjszaka folyamán?
Max megnézte.
- Épphogy beillik - mosolygott. - Ha mégsem tartana, akkor kifelé fog
esni, nem be.
Végignézte az összes kapcsolót és a tárcsát, s végül felfedezte a ki- és
bekapcsoló gombot. Megnyomta és várt. A szerkezet megremegett, aztán
halk, mormogó hangot hallatott. A ventilátorból hideg levegő tört elő.
- Oké, azt hiszem sikerült beindítani - mondta Max. -Beállítom huszonegy
fokra.
Ellie-nek melege volt, és ragadt az izzadtságtól, ezért gyorsan
lezuhanyozott. Egy XL-es pólót vett fel hálóingnek, aztán a nappaliba ment
megnézni, megy-e a sportösszefoglaló, míg Max is lezuhanyozik.
Amikor a férfi besétált, csak egy szürke bokszer volt rajta, semmi más.
Haja még mindig nedvesen csillogott, és a törülközővel szárítgatta. Ellie
érezte az ismerős felpezsdülést a testében, ahogy ránézett a csupa izom
mellkasra. Tapasztalatból tudta, milyen izmos, hisz előző éjszaka minden
négyzetcentiméterét végigcsókolta. Sötét, göndör mellkasszőrzete V-
alakban elkeskenyülve futott le a köldökéhez. Azt is megcsókolta, jutott
eszébe, és ó, istenem, mit meg nem csókolt még! A combja, a lába
ugyanolyan izmos volt. Emlékezett rá, hogyan szorongatta azt a combot a
szenvedély hevületében.
Mintha melegebb lenne idebent.
 Max kiterítette a törülközőt a fürdőszobában, aztán a konyhába ment
sörért. Amikor visszatért, észrevette, mennyire kipirult Ellie arca.
- Jól vagy?
-Vennem kell egy terhességi tesztet. A férfinak arcizma sem rándult.
-Rendben. Várhat holnapig?
-Persze - mosolygott rá a lány.
Max kinyitotta a sört, a kupakot a szemetesbe dobta, aztán a lány mellé
ült, odébb tolva őt a kanapé végébe, nehogy a kiálló rugóra kerüljön.
-Nem túl korai még a terhességi teszt? - kérdezte, miután kortyolt a
sörből. - Még csak egy nap telt el, és védekeztem is.
-Nem nekem kell - bosszankodott Ellie.
Beleivott a férfi sörébe, aztán visszaadta az üveget. Max a távirányítóért
nyúlt, de a lány fürgébb volt.
-Annie-nek lesz, ugye?
-Honnan tudod? - kerekedett el a lány szeme.
-FBI-ügynök vagyok. Arra képeztek ki, hogy megfigyeljem a dolgokat.
Most pedig add ide azt az átkozott távirányítót!
-Addig nem, amíg meg nem magyarázod.
-Először is, kizárásos alapon kezdtem. Édesanyád túl öreg ahhoz, hogy
terhes legyen.
-Igaz - biccentett Ellie.
-Ava pedig szinte rád nézni sem bír, szóval nem valószínű, hogy egy ilyen
ügyben megbízna benned.
-És így csak Annié maradt.
- Igen - mondta Max, és megint a távirányítóért nyúlt. Ellie gyorsan
oldalra nyújtotta a karját, markában
a szerkentyűvel.
- De voltak más jelek is - folytatta Max -, és bennünket, ügynököket arra
is megtanítottak, hogy felfigyeljünk ezekre a jelekre.
Ellie égnek emelte a tekintetét.
-Mint például?
-Annié egy korty bort sem ivott.
-Ahogy mi sem.
-Az arca egészen sápadt volt.
-Mert fáradt volt.
- Hányt is - mondta Max, és különösebb lelkesedés nélkül ismét
megpróbálkozott a távirányító megszerzésével.
- Hol hányt?
-Apád dolgozószobájában bele a szemetesbe. Szerencsére volt benne
zacskó.
-Mit csinált Annié apu dolgozószobájában? -Velem beszélgetett.
-Miről?
-Szívességet kért.
-Elárulod, mi volt az a szívesség?
-Nem.
Ellie bosszankodva felsóhajtott.
-Talán azért hányt, mert valami olyasmit evett, amit nem kellett volna. Ott
voltál, amikor ez történt?
-Én fogtam hátra a haját.
 -Ez aranyos volt tőled - puszilta meg Ellie a férfi arcát, és odaadta neki a
távirányítót. Max azonnal váltogatni kezdte a csatornákat.
-De a legfőbb oka, hogy tudtam a terhességéről, az volt, hogy...
-Igen?
-Megmondta. Ellie ezen eltöprengett.
-Annié nem akarja, hogy bárki is tudja. Vajon Avának elmondta?
-Nem, mert nem akarta, hogy bármi is elvonja a figyelmét az esküvőről.
Ellie, minden nő ekkora hajcihőt csinál az esküvőjéből, mint Ava?
-Úgy érted, hogy tisztára megőrül?
-Igen.
-Nem, nem minden menyasszony viselkedik úgy, mint Ava. Max bólintott.
-Hol akarsz terhességi tesztet venni? Úgy rémlik, láttam egy patikát,
amikor behajtottunk Winston Fallsba.
-0, nem, nem, nem! Az egész város azt hinné, hogy terhes vagyok, ha itt
venném meg a tesztet. Még haza sem érnénk, a szüleim már tudnának
róla.
-Holnap találkozom Clark és Hershey ügynökökkel, mielőtt idejönnek.
Majd egy másik városba beszélem meg a találkozót, és ott keresünk egy
patikát.
-Remek terv - mosolygott Ellie, és újra beleivott a férfi sörébe. - Tényleg
nem mondod el, milyen szívességet kért tőled Annié?
-Én sem tudom. Odáig már nem jutottunk el. De amikor megtudom, akkor
tényleg nem fogom elmondani. Ez bizalmi ügy egy FBI-ügynök és az
ügyfele közt - ugratta a lányt Max. - Ha tudni akarod...
-Ügynök és ügyfele? Ez valami új dolog.
-Úgy van.
- Segíts megértenem. Annié szívességet kért tőled, de nem mondta el,
hogy mit.
-Nem tudta elmondani - helyesbített a férfi.
-Miért nem? - morgolódott Ellie.
-Mert a feje a szemetesbe lógott.
-Azt hiszem, meg kell kérdeznem tőle.
- Javaslom, hogy legyen kéznél egy szemetes, amikor megteszed.
Ellie nagyot ásított, kezét a magasba emelve nyújtózott egyet, aztán
felállt.
- Még mindig szörnyen meleg van itt. Gondolod, hogy magasabbra
tudnánk tenni a ventilátort?
Max elzárta a tévét, és a lány után ballagott.
- Feküdjünk le!
Ellie-nek feltűnt, hogy a kisszoba, ahol ma éjjel aludni akart, zárt ajtóval
várja. Kinyitotta, mire forró légáramlat csapta meg.
- Nyitva kell tartanunk az ajtót, különben a szobám nem kap levegőt. -
Azzal besétált a férfi szobájába, élvezve az ottani hűvösebb levegőt.
- Akarsz velem aludni?
Ellie nem válaszolt. Max legalábbis nem hallotta. Alighogy feltette ugyanis
a kérdést, feljebb csavarta a légkondicionálót, és a feldübörgő zaj kis híján
ledöntötte a lábáról.
Ellie az ágyra zuhant. Az egész padló vibrálni látszott, az ágy pedig
megrázta magát a szoba közepén. Mintha egy learjet landolt volna.
 Ellie képtelen volt abbahagyni a nevetést. Könnyeit törölgetve próbált
ismét lélegzetet venni. Már fájt az oldala a nevetéstől, ahogy Maxet nézte.
A férfi a légkondicionálót átkozta, miközben minden lehetséges fokozatot
kipróbált, hogy leállítsa a szerkezetet. A végén egyszerűen kihúzta az
aljzatból.
A ventilátor nem könnyen adta meg magát. Újra és újra megremegett.
Utolsó sóhaja olyan erős volt, hogy megzörrent az ablaküveg... aztán
áldott csend következett.
Max Ellie fölött állt, és nézte. A lány a hátán feküdt, karját maga fölött a
párnán nyugtatta, és jóízűen, gátlástalanul kacagott. Max elnyúlt rajta,
óvatosan, nehogy agyonnyomja, testével az ágyra szorította, és a karját is
lefogta. Belenézett a könnyes szempárba. Istenem, micsoda nő! Nem
szokványos, az egyszer biztos.
- Apu ismét remek üzletet kötött, ugye? - kérdezte Ellie. Max lassan
biccentett. Aztán lehajolt és megcsókolta. Ellie kiszabadította a kezét, és átölelte a
férfit.
- Nagyon meleg lesz itt - suttogta.
- Igen, tudom.
Orrával a lány nyakát csiklandozta, Ellie pedig nem tudta megállni, hogy végig ne simítsa a férfi
hátát, vállát.
-Valószínűleg nem kellene hagynod, hogy ezt tegyem, Max.
A hátára lökte a férfit, és fölébe kerekedett. Inge felcsúszott, és érezte, ahogy meztelen mellkasuk
egymáshoz simul. Kényelmesen elnyújtózott a férfin, ujjaival a hajába túrt, és szájon csókolta. A
szenvedélyes csóktól még többre, sokkal többre vágyott.
Max megszorította a csípőjét. Lélegzete forró és édes volt.
- Ha nem akarod, akkor talán nem kellene izgatnod. Ellie megcsókolta a vadul lüktető eret a férfi
nyakán.
- Én akarom, de aggódom miattad - suttogta. - Lehet, hogy a végén még hozzászoksz.
Lefelé haladt, végigcsókolva a férfi mellkasát, közben csípőjével erotikusán mozgott. Ujjai a férfi
testét cirógatták, őrületbe kergetve vele Maxet. Amikor a hasához ért, elmosolyodott annak
hallatán, hogy a férfi élesen beszívja a levegőt.
- Nem akarnám, hogy túlságosan belém habarodj - mondta.
Ellie lejjebb merészkedett, mire Maxnek minden gondolat tótágast állt a fejében. Csak akkor
mozdult végre, amikor érezte, hogy menten elveszti az önuralmát. Akkor átvette az irányítást.
Legurult az ágyról, szólt, hogy rögtön jön, és néhány másodpercen belül már vissza is tért.
Gyengéden fogta meg a lány vállát. Látta szemében a szenvedélyt, és tudta, hogy már készen
várja. Erőteljesen hatolt belé, és Ellie felkiáltott, ahogy az élmény egész testét megrázta. Körmét a
férfi vállába vájta.
Egyikük sem tudott megszólalni, annyira elragadta őket a szeretkezés gyönyöre.
Max most lassabban haladt, hogy a lány előbb jusson a csúcsra, mint ő. Amikor Ellie megemelte a
csípőjét, hogy még mélyebben magába fogadja, és a nevét sikoltotta, Max a lány vállába temette
az arcát, és ő is elengedte magát.
Később, amikor Max kijött a fürdőszobából, fel volt készülve rá, hogy Ellie-
t alva találja, de a lány meglepte. Az oldalán fekve, ébren várta. Amint
Max bebújt az ágyba, Ellie hozzásimult.
- Szeretkezem veled, ha válaszolsz a kérdésemre - hízelgett.
- Mi lenne az? - kérdezte gyanakodva a férfi.
- Eladják Simont a Coltsnak? Max felnevetett.
- Épp az imént szeretkeztünk.
- Én úgy hallottam, hogy többször is lehet egy éjszaka.
- Többször is tettük. Legalább százszor a múlt éjszaka.
- Álmaidban, kisfiam. Csak négy volt, nem száz. Megkérdezed tőle? -
csókolta meg Maxet.
- Igen.
Max a hátára feküdt, és magához húzta a lányt. Ellie a vállára fektette az
arcát.
 -Meséld el, hogy lett belőled Daniels! A férfi nagyot, hosszan sóhajtott.
-Nem akarod elmondani? - kérdezte Ellie.
-Nem szeretek beszélni róla.
A lány nem erőltette, de öt perc múlva Max megszólalt.
- A szüleim meghaltak autóbalesetben. Beléjük rohant egy teherautó.
Ötéves voltam akkor. Nem voltak rokonaim, és a bíróság által kinevezett
családvédelmi ügyvéd zsebre vágta az összes biztosítási pénzt. Nem volt
szerencsém azzal a három családdal sem, akiknél elhelyeztek. Az utolsó
volt a legrosszabb.
- Akkor hány éves voltál?
- Hét. Elszöktem. Tél dereka volt, és egy szemeteskonténer mögött bújtam
el. Emlékszem, mennyire hideg volt, és milyen tehetetlennek éreztem
magam.
- Mi történt?
- Simon. Hazafelé tartott, és meglátott. Levette a kabátját és rám adta,
aztán hazacipelt magával. Kapálóztam és visítottam, de abbahagytam,
amikor megesküdött, hogy soha többé nem kell visszamennem az
otthonba. - Max arcán mosoly derengett, ahogy folytatta. - Simon csak egy
évvel volt idősebb nálam, de a korához képest jól fejlett, erős gyerek, és
úgy beszélt, hogy elhittem, el is tudja intézni, amit mond. Szóval vele
mentem. Több mint egy hete laktam nála, mire a szülei felfedeztek. Még
akkor is látszódtak a nevelőszüleim okozta zúzódások nyomai. Simon apja
ügyvéd volt, és ő is megígérte, hogy nem kell visszamennem.
-És az anyja milyen volt?
-Kedves, tele szeretettel.
-Rögtön adoptáltak?
-Ha őket kérdezed, azt fogják mondani, én adoptáltam őket. Nyolcéves
voltam, mire az örökbefogadás végleges lett, és addigra két másik fiú is
csatlakozón a családhoz, Bishop és Sebastian. És a bíróság által kinevezett
ügyvéd, aki lenyúlta a pénzt...
-Igen?
-Börtönbe került, és apának sikerült a pénz nagy részét visszaszereznie.
Betette nekem a bankba.
-Mikor került a családhoz Bradley,Tyler és Adam?
-Emlékszel a nevükre?
-Persze.
-Bradley és Tyler öt évvel utánam jöttek, és egy évvel később Adam volt
az utolsó Daniels, aki a családba került.
-És lányt nem is fogadtak örökbe?
-Anya és apa azt mondták, kegyedenség lenne hét fiút ráerőltetni egy
lányra - nevetett Max. - Nagy csirkefogók voltunk.
-A szüleid nagyszerű emberek lehetnek.
-A legjobbak. - A férfi ásított. - Valamit tennünk kell ezzel a hőséggel.
-Szerintem adjunk még egy lehetőséget az ablak ventilátornak. Dugd be,
és alacsony fokozatra állítjuk.
-Maradj itt. Majd én megcsinálom.
A terv működött. Úgy tűnt, alacsony fokozaton a légkondicionáló hajlandó
működni. Ellie kikönyörögte, hogy Max tekerje középállásba a szabályzót, hogy lássák,
mi történik.
 A férfi megpróbálta, és ismét feldübörgött a learjet, kis híján kisöpörve őket a szobából.
Szerencsére, amikor Max visszaállította alacsony fokozatra, a halk zümmögés visszatért. Ellie ismét
jót kacagott, aztán a hasára fordult, és a következő pillanatban már aludt is.

22.

Max a nappaliban várta Ellie-t, amikor Annié a folyosóról intett neki.

- Beszélhetnék veled négyszemközt? - kérdezte.
Mivel csak ketten voltak a szobában, Max furcsának találta a kérdést.
- Persze.
- A dolgozószobádban?
- Az enyémben? - nevetett a férfi. - Tényleg sokat használom, mi?
Annié bólintott.
- Ellie meg én tudjuk, mit csinálsz. Ava és John elől bujkálsz. Kedvelem a
fickót, esküszöm az égre, de borzasztóan unalmas. Tudom, nem kellene
ilyet mondanom, de akkor is az.
Max követte a lányt a dolgozószobába. Annié lépett be előbb, és tartotta a
férfinak az ajtót. Amikor mindketten bent voltak, bezárta az ajtót, és
nekitámaszkodott. Arca zöldes színben játszott. Max kivette az íróasztal
alól a szemetest, és a lány felé nyújtotta. Annié látta a ravasz csillogást a
szemében.
- Jól vagyok.
- Nem úgy festesz, mint aki jól van.
A lány megpaskolta az arcát, hátha így visszatér belé egy kis szín.
- A kávé illata teszi. Hányingerem van tőle.
Max letette a szemetest, de nem túl távol, hogy kéznél legyen, ha kell.
- Ne haragudj, hogy tegnap este elhánytam magam. Remélem, nem
buktál ki miatta.
- Hat fivérem van, semmin sem szoktam kibukni.
-Azt is sajnálom, hogy nem tudtuk befejezni a beszélgetést. Miután
felszaladtam fogat mosni, kétségeim támadtak. - A lány láthatóan kínosan
érezte magát.
-Nem akarsz egy kis friss levegőt szívni? Kimehetnénk a teraszra
beszélgetni.
Annié megrázta a fejét.
- Ava a kocsifeljárón vár.
Mintha csak a szavait akarná igazolni, odakint megszólalt a kocsi kürtje.
-Türelmetlen lehet - mondta Annié. -Aha.
-Ami a szívességet illeti... - A lány habozott.
-Igen?
-Meg tudnál keresni nekem valakit?
-Megpróbálhatom.
- Nem akarom, hogy az illető tudja, keresem. Csak szeretném kideríteni,
hol van, mert... mert...Eleredtek a könnyei, és Max tehetetlenül nézte.
Fogalma sem volt, mit tegyen, vagy mit mondjon.
- Jaj, ne csináld - könyörgött. - Ugyan már, ne... Idehívom neked az
édesanyád vagy Ellie-t. Ne sírj, Annié. Megkeresem neked azt a fiút.
Max nem tudta, hogyan nyugtassa meg a lányt. Odament hozzá, arra
gondolva, elkíséri a testvéréhez, de abban a pillanatban, ahogy
megérintette a vállát, Annié nekidőlt, és a könnyekből szívszaggató
zokogás lett.
Az ördögbe, most mi legyen? Max átkarolta a lányt, és magához ölelte.
- Minden rendben lesz - csitította. - Minden rendben lesz.
Ava most már folyamatosan nyomkodta a dudát, és Ellie Annié keresésére indult, mialatt anyja
kiszaladt a házból, hogy rászóljon Avara, hagyja már abba a zajongást.
Ellie kinyitotta a dolgozószoba ajtaját, és meglátta, hogyan vigasztalja Max a húgát. A hátát
simogatta, miközben Annié lucskosra sírta a pólóját. Ellie halkan behúzta az ajtót, szemét elfutották
a könnyek. Hogyan is ne szeretné ezt a férfit?
A csudába is, Ava nyugodtan várhat egy kicsit!

23.

A kerti partiról szóló cikk a pénteki helyi újságban volt. Avat teljesen
feldúlta a dolog. Ő azt kérte, ne hétköznap, hanem a szombaton közöljék,
mert hétvégén többen olvassák a Wins-ton Falls Newst.
Ellie-t rögtön az első sor olvastán kilelte a hideg. Ott volt feketén-fehéren,
hogy Ava testvérei - így többes számban -részt vesznek az eseményen. Ez
azt jelentette, hogy bárki, aki elolvassa a lapot, értesülhet róla, hogy ő is
visszatért a városba.
Ava vajon szándékosan vette bele őt is, hogy így szabaduljon meg a
„szörnyű pletykáktól", ahogy ő nevezte? Ellie nagyon remélte, hogy nem,
mert ez csak azt bizonyítaná, hogy húga egy hülye liba. Megkérdezni
persze nem tudta, mert az ikrek már elmentek otthonról ügyeket intézni,
és hogy kényeztessék magukat: masszázs, szauna, szépségápolás.
Ellie megitta a második pohár tejet is, s közben figyelte, ahogy apja és a
szerelő a lakás felé tartanak, hogy megreparálják a légkondicionálót. Anyja
a postát nézte át az asztalnál.
-Láttad a cikket az újságban a kerti partiról? - kérdezte Ellie.
-Igen. Elég kedves volt, nem?
Nyilvánvaló, hogy anyja nem vette észre a testvérei kitételt, és Ellie nem
szándékozott nagyobb ügyet csinálni belőle. Csak tetézné anyja aggodalmait.
- Nagyon szép a hátsó udvar - mondta helyette. Claire arca felragyogott.
- Azt hittem, a sátor miatt majd kisebbnek fog látszani az udvar, de inkább mintha nagyobbnak
tűnne, nem?
Max jelent meg az ajtóban.
- Készen vagy? Indulhatunk?
- Hová mentek? - kérdezte Claire idegesen. - Ugye nem mentek el Winston Fallsból? Megígérted,
hogy itt maradsz. Vivien és Cecília néni nagyon csalódott lesz, ha nem találkozhat veled. Ma
délután jönnek meg.
- Anyu, csak elintézünk egy-két dolgot, és találkozunk az ügynökökkel, akik Maxnek fognak
segíteni.
-Ebben a ruhában?
-Mi a baj a ruhámmal?
-Eleanor, rongyos farmer és póló van rajtad, és az a cipő...
-Arra gondoltam, megmutatom Maxnek a vízesést, azért vettem fel a régi
teniszcipőmet.
-Legalább öltözz át. Ugye nem akarod Maxet zavarba hozni a barátai
előtt?
-Ellie sohasem tudna zavarba hozni - jelentette ki Max, és fejével az ajtó
felé intett.
Ellie megpuszilta anyját, és a fülébe súgta: - Időben itthon leszünk, hogy
segítsünk a vacsorakészítésben.
 Ellie feltételezte, hogy Max nem látta a cikket. Megvárta, amíg útnak
indulnak, s csak utána szólt róla.
A férfi sem fogadta jól a hírt.
- O, a rohadt...
-Talán senki sem veszi észre.
A férfi pillantásától Ellie tisztára bolondnak érezte magát.
- Rendben, de csak nagyon kevesen olvassák a helyi lapot. Max állán
rángatózni kezdett egy izom. Ohó, ez nem jó jel.
Ellie úgy döntött, ideje másról beszélni.
-Van kedved ma megnézni a vízesést? Igaz, egy kicsit gyalogolni is kell,
de nem vészes.
A férfi ismét rápillantott.
- Most mi van? - kérdezte a lány.
-Nem vakáción vagyunk, édesem. Az a feladatom, hogy életben tartsalak,
felfogod? Márpedig az nem része a munkaköri leírásomnak, hogy
piknikkosárral a karomon kószáljak az erdőben.
-Szó sem volt piknikkosárról! - csattant fel Ellie. - És ne hívj édesemnek!
Ez a gyengédség szava, te pedig úgy morgód oda.
Megcsörrent a férfi mobilja.
-Ha Simon az, jobb lesz, ha megkérdezed - bökte meg a karját Ellie.
-Meg fogom.
Sajnos nem Simon volt az. Ben hívta. Új információkkal szolgált Greg
Roperről, az eltűnt szemtanúról.
-Hughes ügynök úgy véli, Roper nem halt meg - mondta Max, miután
befejezte a beszélgetést. - Szerinte csak bujkál. Valaki biztosan megtalálta
és ráijesztett.
-És most mi lesz? Egyáltalán bent tarthatják Landryéket tanúk nélkül?
Néhány percig a lehetőségeket latolgatta^ végül bosszankodva feladták,
mert nem találtak megoldást.
-Ben azt mondta, később még felhív, majd ha minden, az ügyben érintett
ügynökkel tudott beszélni.
-Hughes biztos azt várja tőlem, hogy tanúskodjam, ha Landryék ügye
egyszer eljut a bíróságra. Akkor is el kell mon dánom, hogy mit láttam, ha nem
tudom őket azonosítani, ugye?
Max a fejét rázta.
- Nem tudom, az ügyész hogy dönt majd, de mindent elkövetek, hogy távol tartsalak ettől az
ügytől. Egyelőre kivárunk, és meglátjuk, mi lesz.
Max nem sietett, hogy célba érjenek. Egy ideig az autópályán haladt, aztán letért egy mellékútra,
majd néhány kilométer után ismét felhajtott a pályára. Figyelte a forgalmat, és gyakran belenézett
a visszapillantó tükörbe is. Ellie tudta, azt figyeli, nem követik-e őket.
Max a következő lejáratnál látott egy patikajelet.
- Szeretnéd, ha itt megállnék, hogy terhességi tesztet vehess?
-Túl közel vagyunk Winston Fallshoz.
Max még háromszor kapott hasonló választ. Végül nem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze: -
Szándékodban áll megvenni azt a tesztet belátható időn belül, vagy egészen Miamiig megyünk
érte?
- A következőnél megállhatsz.
-Te mit tennél, ha rájönnél, hogy terhes vagy?
- Megtartanám a gyereket - vágta rá Ellie habozás nélkül.
- Annié is ezt mondta.
- Segítek neki mindenben, amiben csak tudok.
- Megmondanád az apának?
- Persze. Lenne bennem annyi felelősségtudat, hogy megtegyem. Ezt Annie-től is megkérdezted?
- Nem.
- Nemrég tette le a szakvizsgáját.
Max bólintott, jelezve, hogy Annié ezt is elmondta. Vajon mennyit beszélgettek? - töprengett Ellie.
- Hol találkozunk Clarkkal és Hershey-vel?
- Egy Hathaways nevű étteremben, alig két kilométerre a pályától.
Az út mentén feltűnt egy nemzeti gyógyszertárhálózat táblája, és Max
bekanyarodott a parkolóba. Ellie három terhességi tesztet is vett,
különböző márkájúakat.
- Csak biztosítéknak - mondta Maxnek a pénztárnál. Az eladó, egy tömzsi,
rózsás arcú, rövid, göndör hajú hölgy, visszaadta Ellie-nek az aprót, aztán
Maxre nézett, majd vissza Ellie-re, és azt mondta: - Drukkolok magának.
- Köszönöm - mosolygott Ellie -, én is szorítok.
-Te is szorítasz? - kérdezte Max, mikor visszaültek a kocsiba.
- Nem akartam csalódást okozni a hölgynek.
- Nem akármilyen nő vagy, azt ugye tudod? - csóválta a fejét Max.
- Vettem édességet - közölte a lány, és feltartott egy Clark és egy Hershey
csokiszeletet. Max felkacagott, és újra megcsóválta a fejét.
Néhány perccel később odaértek az étterembe. Korábban érkeztek a
megbeszéltnél. Max választott egy asztalt, mégpedig a sarokban, ahonnan
kiláthattak az ablakon, de a hátuk mögött ott volt a fal.
- Ismered a két ügynököt? - kérdezte Ellie.
- Beszéltem már velük néhányszor, de még nem dolgoztam velük. Azt
hallottam, nagyon jók.
-Hogy fogják megoldani a beolvadást?
-Észre sem fogod venni, hogy ott vannak.
- Max, ez egy kis közösség, minden idegent azonnal kiszúrnak.
- Ne aggódj!
A pincérnő hozott nekik egy-egy pohár vizet, és eléjük tette az étlapot.
Megszólalt Max mobiltelefonja.
- Ha Simon az...
- Nem ő az, és ne légy már ilyen focimegszállott! Ellie látható döbbenettel nézett ra.
- De hát az annyira nem amerikai. Max negyedik csengetésre vette fel.
- Daniels ügynök.
A következő néhány percben nem szólt egy szót sem, de arcán látszódott, hogy nem jó hírt kapott.
- Spike volt az - fordult a lányhoz, miután a beszélgetés befejeztével eltette a telefont. - Azt
mondta, az egyik barátja hívta, akinek fegyverkereskedése van Winston Falls közelében. Azt
mondta Spike-nak, hogy alig öt perccel nyitás után, Evan Patterson sétált be a boltba, és pisztolyt
akart venni.

24.

- Ez nem rossz hír - erősködött Ellie. - És ne nézz így rám! Most már
tudom, hol van Patterson, és remélhetőleg utánam jön, te pedig
letartóztathatod.
- Ellie, szerezni fog fegyvert.
-Tudni fogja, hogy jut hozzá az utcán? Hogy hová menjen? Kihez
forduljon? - Clark ügynök volt az, aki a kérdést feltette. Ő és Hershey alig
néhány perccel azután csatlakozott hozzájuk, hogy Max beszélt Spike-kal.
Maxnek igaza volt, amikor azt állította, hogy a két ügynök el tud vegyülni.
John Hershey száznyolcvan centínéi alacsonyabb volt, vékony, bár izmos
testalkatú. Ellie első látásra futónak nézte volna, talán még maratoni
futónak is. Sűrű, drótszerű hajával és szemüvegével egy professzorra
emlékeztetett apja egyeteméről. A tömzsi és kopaszodó Pete Clark pedig
leginkább mindenki kedvenc unokaöccsére hasonlított.
- Az, hogy ez a Patterson gyerek nem normális, még nem jelenti azt,
hogy ostoba is - jegyezte meg Hershey.
Clark mobilján megvolt Patterson és Willis Cogburn képe is. Ellie
megnézte Cogburn fotóját, és arra gondolt, hogy teljesen normális
embernek látszik, még véletlenül sem bérgyilkosnak. De mitől is nézne ki
valaki bérgyilkosnak? - gondolta. Miben különböznek az átlagembertől?
Max hangja térítette vissza a valóságba. Újra figyelni kezdett a
beszélgetésre.
- Nem fogja lelőni Ellie-t - mondta a férfi. - Azokat próbálja megölni majd,
akik vele vannak, de ha Ellie-ről van szó, jobban szereti az öklét használni.
Olyan sérüléseket akar okozni neki, hogy ne tudjon elfutni, és ha alkalma
nyílik rá, puszta kézzel próbálja meg agyonverni.
Ellie nem mondott ellent. Clark és Hershey is olvasta Patterson aktáját, és
ők is egyetértettek Ellie-vel. Most lehetőségük van rá, hogy elkapják, és
rács mögé dugják Pattersont.
-Ha sikerül fegyvert szereznie, és Ellie után megy, akkor évekre hűvösre
tehetjük - mondta Clark.
-Rendben, most már két férfira kell odafigyelnünk. Megvan a fotójuk, és
mindent tudunk, amit tudnunk kell - vette át a szót Hershey.
-Le kellene őket lőni, mint a rühes kutyát - morogta Clark. -
Legszívesebben ezt tenném.
-De helyette inkább letartóztatja - mondta Ellie.
-íme, a józan ész hangja - mosolygott rá Max.
-Ha jól értem, rögtön a parti után távoznak, ugye? - kérdezte Hershey.
-Nem megyek el addig, amíg Pattersont rács mögött nem látom -
fogadkozott Ellie.
-Ellie... - kezdte Max, de a lány nem hagyta, hogy befejezze.
-Ha be kell kopognom a szülei ajtaján, és addig kell gúnyolódnom, amíg
rám nem támad, akkor megteszem. Azt akarom, hogy elkapják és
lecsukják. Kérem. Szeretném, ha végre véget érne ez a rémálom. - Hangja
remegett a visszafojtott érzelmektől, és Ellie mély lélegzetet vett, hogy
megnyugodjon. Hershey bólintott.
- Kapjuk el ezt az anya...
- És Cogburnt is - tette hozzá Clark. Hershey egyetértett vele.
-Talán szerencsénk lesz, és ezen a hétvégén ő is a kezünkbe kerül.
Ellie csendben volt a visszafelé úton. Bár arcán nem látszott, Max tudta,
hogy aggódik, mert tejet rendelt az étteremben, és úgy nyelte le, mintha
Pepto-Bismol lenne.
- Fekélyed van? Ellie zavartan nézett fel. A kérdés váratlanul érte.
- Nincs.
- Rengeteg tejet iszol.
- Szeretem a tejet. Megnyugtatja a gyomromat.
- Rögtön azután rendelted a tejet, hogy meghallottad, Patterson megpróbált pisztolyt venni.
- Ez igaz - ismerte be Ellie.
Egy ideig egyikük sem szólalt meg, aztán Max törte meg a csendet.
- Rajta, Ellie, mondd el, mi jár a fejedben! Tudom, hogy aggódsz.
Aggódik? Ez még csak meg sem közelíti azt, amit Ellie érzett.
 - Winston Fallsban akarok maradni, és elkapni Evan Pattersont. Elképzelni sem tudod, milyen érzés,
hogy fogalmad sincs, hol lehet. De most már tudjuk, hogy Winston Fallsban van, és lehetőségünk
van rá, hogy előcsaljuk a rejtekhelyéről. Remélhetőleg tesz valamit, amiért letartóztathatják.
- Ez biztosan rémisztő számodra.
- Igen, biztosan meg fogok ijedni, amikor ismét megpillantom az arcát - ismerte be Ellie. - De most
nem félek. Te ott leszel, és nem fogod hagyni, hogy bántson.
A lány bizalma megrendítette Maxet.
- Ebben átkozottul biztos lehetsz.
Ellie keresztbe vetette a lábát, és kicsit megemelkedett az ülésen, ahogy a férfi felé fordult.
- A szülei évek óta védelmezik, és mentségeket találnak a számára, közben pedig engem
hibáztatnak - monda. - Azt állítják, hogy én vagyok az oka a fiuk gyötrelmeinek.
-Tudom, édesem. Elolvastam az aktádat. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy egy kicsit elbeszélgessek
Mr. és Mrs. Pattersonnal.
- Miért mennél oda? Ha Evan náluk rejtőzik, úgyis le fogják tagadni. Mindent megtesznek, ami az
erejükből telik, hogy megvédelmezzék.
- Igen, ez valószínű - helyeselt Max.
- Akkor miért akarsz átmenni hozzájuk?
- Hogy figyelmeztessem őket. Tudniuk kell róla, hogy a fiuk megpróbált fegyvert venni.
- Nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna.
Minél közelebb kerültek Winston Fallshoz, Ellie annál idegesebb lett. Tenyere izzadt, lélegzete
akadozott. A poszttraumatikus stressz jelei. Ki hibáztatná érte? Patterson neve egyet jelentett a
fájdalommal.
Szerette volna kivetni a gondolataiból, de valahányszor sikerült kitörölnie a nevet, Cogburn neve
ugrott be helyette. Ugyanaz a játék. Más játékos.
Látva a szorongást a lány tekintetében, Max odanyúlt, és megfogta a kezét.
Ekkor megszólalt a telefonja. Ben hívta vissza. Max kihangosította, és a mobiltartóba tette.
- Ellie itt van velem, Ben. Mondd el, mi újság.
- Hughes szerint Landryék visszahívják Cogburnt.
- Miért?
- Greg Roper. Senki sem tudott róla, amíg elő nem került. Erre most eltűnt. Az egyetlen logikus
magyarázat, hogy tégla van köztünk. Valaki kiszivárogtatja a nyomozással kapcsolatos híreket
Landryéknek. Már létre is hoztunk egy munkacsoportot, ami a spicli kilétét próbálja meg kideríteni.
- Ami azt jelenti, Landryék tudják, hogy Ellie nem azonosíthatja őket - vonta le a következtetést
Max.
- így igaz - helyeselt Ben. - Ha Hughesnak hinni lehet, Landryéknek nincs rá okuk, hogy
megszabaduljanak Ellie-től. Szerinte Ellie-nek nem lehet semmi baja.
- Megtalálták már Cogburnt? - kérdezte Max.
- Nem.
- Akkor nem hagyom magára - jelentette ki határozottan Max.
- Egyetértek. Szerintem Hughes elhamarkodott következtetéseket vont le.
Miután befejezte a beszélgetést, Ellie Maxhez fordult. A férfi homlokát ráncok barázdálták.
- Gondolod, hogy még mindig félnem kell Landryéktől?
- Fogalmam sincs - mondta őszintén Max. - De nem tévesztelek szem elől, amíg nem tudom, hol
van Willis Cogburn.

25.

Szombatra borús időt jósoltak. Kora reggeltől záporok, zivatarok voltak

várhatók. A kerti parti délelőttjén mégis kisütött a nap, és egyetlen felhő
sem volt az égen.
Ellie szülei William nénikéivel, Viviennel és Ceciliával ültek a konyhában,
amikor Max belépett.
-Nem hiszem, hogy esni fog ma este - jósolta William.
-Nem is merne - jegyezte Ellie. - Ez Ava nagy napja.
- Nem, drágám, az esküvő lesz Ava nagy napja. Ez csak a második nagy
nap - mondta Claire.
Ellie majdnem felkacagott, de rájött, hogy anyja komolyan beszél.
-Talán Avának van egy listája, hogy nagy, nagyobb és legnagyobb?
- Ne kezdd megint, Eleanor!
William bemutatta Maxet a nénikéknek. A férfi kezet fogott velük, és
mosolyogva hallgatta, amint egymást túllicitálva igyekeznek beszámolni
neki az aznapi terveikről. Elcsípte a múzeum és butik szavakat, és bólintott,
amikor látta, hogy a két idős hölgy várakozón néz rá, majd hangosan felkacagott, amikor Cecília
néni megpaskolta Ellie kezét, és megkérdezte tőle, hogy megy az iskola.
- A néhai férjemre emlékeztet - közölte Cecília Maxszel.
- Szerintem inkább az én megboldogult Edgáromra hasonlít - mondott ellent Vivien. - Csinos férfi
volt.
Max nem igazán tudta, mit feleljen, de Ellie megmentette a válaszadástól.
- Jól pihentetek az éjjel? - kérdezte nénikéitől. - Kényelmes volt a szoba?
- O, igen - mondta Vivien. - Igazán kedves volt Annie-től, hogy átadta a szobáját.
- És milyen kedves szoba! - vetette közbe Cecília. - Az új színe egyszerűen csodálatos.
Ellie gyorsan összemosolygott Maxszel.
- Hol van Annié? - kérdezte aztán.
- Korán reggel elment - felelte az apja. - Szegénykém nagyon fáradtnak látszott. Olyan fehér volt,
mint a fal.
- Épp most tette le a szakvizsgát. Nem csoda, hogy fáradt. Az utóbbi hónapokban biztosan éjjel-
nappal tanult.
- Úgy van. Persze, hogy fáradt. Épp most vizsgázott.
- Hová ment olyan korán?
- Ava nyolckor felvette, és Annié vitte magával a ruhát is, amit a partira
akar felvenni.
-Miért?
- El volt szakadva a szegélye - felelte az anyja. - Ava behívta az egyik
varrónőjét, aki majd megjavítja.
- Nem kellene indulnunk, Claire? - kérdezte Vivien. A három nő felállt, és
az ajtó felé indult.
-Négyre visszaérünk - mondta Ellie anyja. - Szándékosan leszünk oda
egész nap, hogy a takarítók meg a partiszervezők, akiket Ava megbízott,
végezhessék a dolgukat. Mi csak útban lennénk.
-Nem jössz velünk, Ellie? - kérdezte Vivien. - Abban az új étteremben
fogunk ebédelni, a belvárosban. Örülnénk a társaságodnak.
- Sajnálom, de nem tudok veletek menni. Túl sok dolgom van - hazudta a
lány.
- Majd hozunk nektek valami finomat - ígérte Cecilia. Nénikéje úgy bánt
vele, mintha még mindig tizenegy éves
lenne, de Ellie nem sértődött meg.
- Az nagyszerű lesz - mondta.
-Van valami rendes ruhád estére? - kérdezte az anyja. -Van.
Ellie két ruhát is vett, egy télizöld színűt, ami egy kicsit szűk volt rá, és
egy rózsaszínű körszoknyást.
- Mert elvihetnénk a butikba, és Ava keresne neked valami szépet.
-Van ruhám, anyu - ismételte Ellie. - Annié mikor ér haza?
- Ava nagy belépőt szeretne, és Annié vele meg Johnnal jön. Pontosan hét negyvenötkor
érkeznek.
- A parti hétkor kezdődik.
- Igen.
-Ava késni akar?
- Késni elegáns - felelte Claire. - Nekem így mondta.
- De ez az ő partija.
 - Én is mondtam neki, drágám.
-Nem kellene időben érkeznie? És Annié a parti háziasszonya. Neki
tényleg itt kellene lennie, hogy üdvözölje a vendégeket.
-Avának két nővére van. Te is üdvözölheted a vendégeket, amíg Annié ide
nem ér.
-Aha.
Hát persze. Ellie most értette meg húga tervét. A szörnyű pletykák nyilván
elülnek, ha Ellie fogadja a vendégeket, mert az azt is jelenti, hogy
elfogadja Ava és John párosát. O, igen, Ava jól kigondolta!
- Aha mi? - kérdezte Claire.
- Nem számít.
Ideje, hogy engedjen, gondolta. Nincs több neheztelés. Nincs több harag vagy zavar. Ava és John
egymáshoz tartoznak, és ideje, hogy ő is örüljön ennek. Sohasem lesz igazán felhődén a kapcsolata
Avával, annyira különböznek egymástól, de azért megpróbál majd kijönni vele.
- A ma este tökéletes kell, hogy legyen - mondta Claire. Ellie tudta, hogy anyja ezt
figyelmeztetésnek szánta.
- Miért nézel így rám? Semmi olyat nem fogok csinálni, amivel tönkretenném Ava nagy estéjét.

26.

Pattersonék nem voltak kedves emberek.

Miután Clark és Hershey késő délután megérkezett a Sullivan-házba, Max
kiadta az utasításait, Ellie-nek a szavát vette, hogy a két ügynökkel marad,
aztán elballagott Pattersonékhoz.
A házaspár együtt nyitott ajtót, de egyikük sem hívta be Maxet. Mr.
Patterson arcán neheztelés tükröződött, Mrs. Pat-tersonén viszont nyílt
harag.
- Daniels ügynök vagyok - mutatkozott be Max, és megmutatta a
jelvényét -, és az FBI-nak dolgozom.
- Miért nem hagynak minket békén? - akarta tudni Mr. Patterson.
- A fiukról akarok magukkal beszélni.
A pár kilépett a teraszra, és Mr. Patterson behúzta maga mögött az ajtót.
- Most mit akarnak tőle? - kérdezte.
-Először is azt szeretném tudni, hogy hol van - felelte Max nyugodtan.
-Miért? - kérdezte Mrs. Patterson metsző hangon. - Hogy megint
zaklathassák?
-Vagy újra be akarják zárni? - csatlakozott feleségéhez Mr. Patterson, és
karját keresztbe fonva maga előtt haragosan nézett Maxre. - Evan semmi
rosszat nem tett, és én ismerem a törvényt. Nem nyúlhat hozzá.
-Jó fiú volt, amíg az a lány meg nem jelent - mondta Mrs. Patterson. Egy
pillanatra mintha elkeseredés suhant volna át az arcán, hogy aztán ismét
visszaadja a helyét a haragnak. - Olyan sokat vártunk tőle! Biztos, hogy
lett volna belőle valaki. Annyira okos volt! Minden tanára dicsérte.
- Az a lány tönkretette az életét, azzal, hogy a rendőrségre szaladgált,
meg minden. Pedig Evan nem akarta bántani.
Max szívesen vitába szállt volna velük. Szerette volna emlékeztetni őket,
hogy Ellie még csak tizenegy éves volt, amikor Patterson először
megtámadta, de tudta, feleslegesen fárasztaná magát a tényekkel. A
szülők már a maguk szája íze szerint alakították őket, és semmivel nem
tudná meggyőzni őket, hogy megváltoztassák a véleményüket.
Áldozatnak akarják látni a fiukat, és ezen már nem tud segítem.
-Nem azért vagyok itt, hogy a múltról beszéljek - mondta.
 -Nem tudjuk, hol van Evan. Hónapok óta nem láttuk őt - erősködött Mr.
Patterson.
-De ha tudnánk, sem árulnánk el - morogta a felesége.
-A fiuk tegnap megpróbált pisztolyt venni - közölte velük Max.
-Nem hiszem el - mordult fel Mrs. Patterson. - Maguk FBI-ügynökök mindig
hazudnak. - Cigarettát húzott elő a zsebéből, és oldalba bökte a férjét,
hogy adjon tüzet.
-Az a nő hívta fel és hazudott magának a pisztolyról, hogy aztán maga
idejöhessen és zaklathasson minket? - kérdezte Mr. Patterson.
-Tudjuk, hogy újra a városban van. Olvastuk az újságban. Biztos ő van e
mögött. - Mrs. Patterson meggyújtotta a cigarettát, és mélyen leszívta a
füstöt. - Addig nem nyugszik, amíg teljesen tönkre nem teszi a fiunkat. - Füst
gomolygott elő a szájából, ahogy beszélt. - Őt kellett volna bezárni, ha engem kérdez.
Remélem, megkapja, amit érdemel.
Max felhagyott a diplomatikus viselkedéssel.
- Mindkettőjüket figyelmeztetem. Ha a fiuknak sikerül fegyvert szereznie, és maguk
semmit sem tesznek, hogy megállítsák, maguk is felelősek lesznek, ha valaki megsérül,
és akkor magukat is lecsukatom.
A házaspár nem válaszolt a fenyegetésre, de amint Max lefelé sétált a terasz lépcsőin,
hallotta, hogy a bejárati ajtó nagy csattanással becsukódik.

27.

Clark és Hershey a lakásban volt Ellie-vel. Max nem volt felkészülve a

látványra, ami belépésekor fogadta. Hershey ing nélkül gubbasztott a
kanapé karfáján, és onnan úgy látszott, hogy Ellie a férfi oldalát simogatja.
Clark a dohányzóasztalnál ült, és Ellie laptopján dolgozott.
- Mi a... - kezdte Max.
- Á, visszajöttél - nézett fel Ellie, aztán megpaskolta Hershey vállát. -
Rendben, felveheti az ingét. Csak hegszövet.
-Biztos? - kérdezte Hershey.
-Egészen biztos. Aggodalomra semmi ok.
Ellie Maxhez ment, és majdnem megcsókolta, amikor tudatosult benne,
mit is tesz.
- Na, milyenek voltak Pattersonék? - kérdezte gyorsan hátralépve.
- Nem fogják elnyerni az év szülője díjat. Clark lehajtotta a laptop tetejét.
- Beszéltem a Spike Bennett nevű seriff barátoddal -mondta. - Furcsa
név, de remek fickó. Azt akarta tudatni veled, hogy nem messze egy
Lipton nevű várostól van egy fegyverbolt, amelynek nem igazán
megbízható a tulajdonosa. Spike már többször is megpróbálta bezáratni az
üzletet, de eddig nem sok sikerrel. Azt mondja, megfelelő mennyiségű
pénz ellenében Patterson ott mindent megkaphat, amit csak akar. Bennett most úton
van oda, hogy beszéljen a tulajdonossal, és kiderítse, járt-e nála tegnap Patterson.
- Gondolod, elmondja, ha tényleg volt nála? - kérdezte Hershey.
- Lehet, hogy Patterson nem is tud erről a boltról - reménykedett Ellie.
- Bennett akkor is figyelmeztetni akarja a tulajt. Miután Liptonban végzett,
idejön, hogy segítsen a megfigyelésben.
- Semmi miatt sem kell aggódnia ma este, Ellie - biztosította a lányt Hershey, miközben
begombolta és a nadrágjába tűrte az ingét.
- Készülődnöm kell - nézett az órájára Ellie. - Köszönöm a bébiszitterkedést.
Max látta, hogy a két ügynök ostoba vigyorral bámul a lányra, de amíg elvégezték a
dolgukat, úgy döntött, nem érdekli a rajongásuk.
- Nincs itt egy kicsit hűvös? - kérdezte Clark. Ellie kacagva ment be a
fürdőszobába.
Fél órával később készen állt a partira. Max öltönyt és nyakkendőt vett fel,
s ez utóbbival bajlódott, amikor Ellie kilépett a szobájából. Lenyűgözően
festett. Halvány rózsaszín ruhát és magas sarkú szandált viselt.
-Minden rendben van rajtam? - kérdezte. - Max? A férfi igyekezett lerázni
kábultságát.
- Igen, jól nézel ki.
Jól? Ellie tudta, hogy nem egy szépségkirálynő... de akkor is... csupán jól
néz ki?
- Kösz - mondta. Rengeteg időt töltött azzal, hogy besüsse a haját, és
még sminket is tett fel, és mindezt csupán egy jól nézel ki kedvéért? -Te is
helyes vagy, de a nyakkendőd rosszul van megkötve.
Odasétált a férfihoz, és megigazította a nyakkendőt. Parfümjének illata
elbódította Maxet, és semmi másra nem vágyott, minthogy letépje a
lányról a ruhát, és szeretkezzen vele.
-Gyűlölöm a nyakkendőket - mondta helyette.
-Azt hittem, már hozzászoktál. Honoluluban nem öltönyben jártok?
-Nem, khakiszínű sort van rajtunk, és inget egyáltalán nem hordunk.
-És hová teszitek a jelvényt meg a fegyvert? - kérdezte Ellie nevetve.
-A rövidnadrág... vagy az úszósort övére. Mindenre fel kell készülnünk.
-És mit hordanak a női ügynökök Honoluluban?
-Bikinit - felelte Max komoly arccal. - Nincs igazán sok munkánk.
-Nem vagyok ideges, szóval abbahagyhatod. Nem kell nyugtatgatnod.
A férfi kételkedve nézett rá. Ellie megpuszilta az arcát.
- Na jó, egy kicsit tényleg ideges vagyok.
-Talán kitalálhatnék valamit, amivel elterelem a figyelmed a mai estéről.
-Mint például?
-Adj néhány percet.
Ellie mobiltelefonja megcsörrent. A lány nem ismerte a számot, ezért fel
sem akarta venni.
- Meg kell tudnod, ki az - erősködött Max.
Ellie az évek során megszokott módon vette fel a telefont: - Dr. Sullivan.
- Nem, nem megyek át a Coltshoz - mondta egy mély hang válaszul.
Ellie keze még mindig remegett, hogy Simon Danielsszel, minden idők legkiválóbb
hátvédével beszélhetett. Istenem, ezt vajon mondta neki? Nem emlékezett rá, mit is
mondott neki az első egy-két percben, csak azt tudta, hogy áradozott, de aztán
összeszedte magát, és valóságos vallatásnak vetette alá a férfit a következő évaddal
kapcsolatban.
Mint kiderült, Simon egy kicsit hipochonder, így a következő fél órában a valamit
valamiért elv alapján először a férfi válaszolt az ő kérdéseire, aztán Ellie Simonéra. A férfi
néhány nevetséges kérdést is feltett, de Ellie nem nevette ki.
- Nem, azt a fajta betegséget kizárólag az Amazon vizéből származó parazita okozhatja,
és nem, nem fertőző.
Ellie látta, hogy Max a szemét forgatja, mire megcsóválta a fejét. Max végül elvette tőle
a telefont, amikor Ellie felé nyújtotta és közölte:
- Simon az ő fehér testvérével szeretne beszélni.
- Ne felejtsd el, hogy fegyvert hordok - emlékeztette Max a fivérét -, szóval ne hívj így!
Ellie hallgatta a két férfi beszélgetését, és megdöbbent, hogy micsoda sértéseket vág
Max a fivére fejéhez, de aztán arra gondolt, hogy nyilván hasonlókat kap cserébe.
 A fivérek annyira mások, mint a lánytestvérek. Ellie biztos volt benne,
hogy nem nyavalyognak annyit, mint Ava.
Teremtőm, a parti! Már egy negyedórája a házban kellene lennie.
A lépcsőn lefelé tartva örömmel látta, hogy az idő kegyes hozzájuk. Sötét
fellegek úsztak az égen, a levegő párás és fojtogató volt, de nem esett.
Ellie arra gondolt, micsoda ostobaság az évnek ebben a szakában kerti
partit rendezni, de véleményét megtartotta magának.
Clark és Hershey a hátsó udvar minden négyzetcentiméterét ellenőrizték.
Hat óra volt, amikor Max és Ellie belépett a konyhába. A ház ünnepi díszbe
öltözött, virágok és gyertyák voltak mindenütt. Még a nappali megkopott
bútorai is újnak látszottak a dohányzóasztal gyönyörű rózsáinak
köszönhetően. A szülei és nénikéi az emeleten öltözködtek.
Max igazán aranyos volt. Bátorítóan megszorította a vállát, aztán a hűtőszekrényhez
ment, hogy tejet vegyen ki neki. A vendégek hamarosan megérkeznek, és ő készen áll.
Tett egy-két lépést a nappaliban, aztán az ablaknál megállt és kinézett.
És ott volt... Evan Patterson... a ház előtti járdán járkált fel s alá. Ellie
megdermedt. A férfi is, és legalább két-három másodpercre egymásra
meredtek.
Aztán a férfi elmosolyodott, és Ellie menekült.
- Itt van! Itt van! - Ellie-nek alig volt hangja, de Max így is azonnal
megértette.
- Hol?
-Odakint - suttogta. - Az utcán.
Max az előszobaszekrényhez húzta, és belökte.
- Itt maradsz, amíg nem szólok, hogy kijöhetsz!
Ellie még látta, hogy a férfi előveszi a fegyverét, aztán rácsapódott az
ajtó. Reszketve, levegő után kapkodva csúszott a padlóra, de a következő
pillanatban elöntötte a düh. Szeretett volna Patterson után menni, belerúgni,
megütni, fájdalmat okozni neki, ahogy a férfi is tette ővele. Amikor tudatára ébredt,
micsoda őrültségek forognak a fejében, akkor sem törődött velük. Inkább legyen dühös,
mint rémült.
A kilincsért nyúlt, de gyorsan észre tért. Egész teste megfeszült, amikor zajt hallott, de
rájött, hogy csak a zuhany hangjai szűrődnek le az emeletről.
Vigyázz magadra, Max! - gondolta. - Patterson gonosz, veszélyes és ravasz.
Úgy tűnt, órák óta várakozik már, de tudta, csak a képzelete játszik vele.
Noha a szekrényben nyilván meleg volt, ő mégis reszketett.
Max végre kinyitotta az ajtót, és Ellie a karjába vetette magát.
- Elkaptad?
- Nem. - Max érezte, mennyire remeg a lány, és szorosan magához ölelte.
- Clark és Hershey még keresik, de Patterson felszívódott. Biztos vagy
benne...
Ellie el akarta lökni magát tőle, de Max nem engedte.
- Rendben, szóval biztos vagy benne, hogy őt láttad.
- Igen, fekete nadrágot és fehér inget viselt.
- Hol volt a keze?
- Azt nem láttam. Biztos a háta mögött, vagy a zsebében. Rám
mosolygott, Max.
- Elkapjuk - ígérte a férfi.
- És aztán mi lesz? Mit tudtok tenni? Az még nem törvényellenes, hogy a
házunk előtt sétált. Már nincs távolságtartási végzésem ellene, igaz, az
amúgy sem ért semmit. Patterson eddig semmi rosszat sem tett.
 - Ha fegyver van nála, azért bevihetjük.
- Ahhoz előbb meg kellene találnotok.
- Ellie, mit csinálsz a szekrényben? - érdeklődött az apja. Max kihúzta a
lányt a folyosóra, és gyengéden átkarolta. -Apu, az a helyzet... - Ellie azon
töprengett, hogyan mondja el neki kíméletesen, hogy Patterson felbukkant. Max
kíméletlenül őszinte volt.
- Patterson itt sétált a ház előtt.
Apja arcáról azonnal eltűnt a mosoly, és helyét az aggodalom váltotta fel.
- Apu, ez nekünk csak jó. Három ügynök is van itt, és ha Patterson bármivel
próbálkozik, elkapják és rács mögé dugják.
-Azt már nem mondta, hogy Pattersonnak esetleg pisztolya is van. -
Mindent kézben tartanak. Láttam Evant, de eltűnt, mielőtt Maxnek
szólhattam volna. Vissza fog jönni.
-Talán le kellene fújni a partit - mondta az apja.
Ellie próbálta könnyedre venni a helyzetet.
-Viccelsz? Avától jobban félek, mint Pattersontól.
-Anyádnak elmondjam? - kérdezteWilliam, de még mielőtt Ellie
válaszolhatott volna, meg is rázta a fejét. - Nem, nem szabad
felidegesítenünk - mondta, és Maxhez fordult.
-Ha az az őrült visszajön, kapd el! Addig pedig vigyázz a lányomra!
A rendezvényszervező cég alkalmazottai és pincérei hamarosan
elözönlötték a házat. Ki-be járkáltak. Max beszélt a vezetőjükkel,
kiderítette, hány alkalmazottja van, és gondoskodott róla, hogy
mindegyikükkel személyesen is beszéljen.
Körülbelül nyolcvan vendéget vártak. A hátsó udvarban kényelmesen
elfért ekkora tömeg, de még így is akadtak helyek, ahová Patterson
elbújhatott, ha bejut. Minden bejáratot figyelni fognak. Spike nemsokára
megérkezik. Ő felajánlotta, hogy szemmel tartja az utcát. Clark és Hershey
a hátsó udvart és a ház két oldalát őrzik, Max pedig Ellie mellett marad.
A rendezvényszervező cég két furgonja a kocsifeljárón állt, így a
vendégek a ház másik oldalán lévő keskeny, téglával kirakott ösvényen át
jutottak a hátsó udvarba. A lugas lombozata alatt átsétálva, két hatalmas,
friss virágokkal teli váza között léptek be a kertbe.
Néhány idősebb vendég, aki nem akart ekkorát kerülni, lerövidíthette az
utat a házon keresztül. William töltötte be az ajtónálló szerepét. Ő
üdvözölte a vendégeket, aztán kísérte őket át a házon, ki a kertbe. Néha
meg-megállt egy kis csevegésre a konyhában, amíg a csengő hangja ismét
az ajtóhoz nem szólította. Noha nagyon aggasztotta, hogy Patterson
tönkreteheti a partit, ugyanakkor megnyugtatta a tény, hogy Ellie
biztonságban van Max mellett. Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi akár
az életét is feláldozná, csakhogy megvédje Ellie-t, de azért imádkozott,
hogy Pattersont békésen kapják el és vigyék el.
Míg apja az ajtónál üdvözölte a vendégeket, Ellie a kertben várta az
érkezőket. Úgy érezte, már ezerszer is elmondta a „boldog vagyok, hogy
látom" és a „nagyon örülök, hogy el tudott jönni" frázisokat, és még ennél
is többször rázott kezet a vendégekkel. „Te szegény teremtés", vagy
„Mekkora megpróbáltatás lehet ez neked!", sóhajtozta anyja néhány
barátja, míg mások azt mondták: „Milyen jól tartod magad!" vagy „Milyen
bátor vagy!" Nyilvánvaló volt, hogy a városban mindenki hallott arról,
hogy Ava ellopta Ellie vőlegényét.
 Max Ellie mögött állt. Amikor az egyik nő megpaskolta a lány karját és azt
mondta: „Ne add fel a szerelmet!", Ellie hallotta, hogy a férfi köhécselni
kezd, nyilván, hogy a nevetését leplezze.
Ellie anyja remekül érezte magát a barátnői közt. Ellie nem is emlékezett
rá, mikor látta ilyen sugárzóan boldognak. Apja lépett ki a hátsó ajtón
idősebb szomszédjukkal, Mrs. Webs-terrel a karján. Lesegítette az idős
asszonyt a lépcsőn, aztán a feleségére mosolygott, mielőtt visszatért volna
a posztjára, így is kell ennek lennie, gondolta Ellie. A lányuk férjhez megy.
Ez nagy boldogság.
Néhány perc múlva Max a füléhez hajolt.
- Spike Bennett megérkezett - súgta. - Mostantól kezdve ő figyeli az utcát.
Szólok apádnak, hogy bejöhet az ajtóból.
Fél nyolckor a hegedűs játszani kezdett. Cecília és Vivien néni a sátorban
üldögéltek, és remekül érezték magukat. Odabent lényegesen hűvösebb
volt a levegő, mert a rendezvényszervező arra is gondolt, hogy két kis
ventilátort állítson be. Mindkettőt stratégiai pontokon, a sátor hátsó falánál
helyezték el.
Miután a vendégek áradata fogyni kezdett, Ellie körbesétált a kertben,
beszédbe elegyedve a régi ismerősökkel, s közben ránézett a pincérek
munkájára is. Max folyton a közelében tartózkodott. Ha alkalom nyílt rá,
Ellie bemutatta, mint a család barátját. Clark és Hershey szinte láthatatían
volt. Ellie néha-néha észrevette őket, amint a gyep mentén sétálgatnak
veszély után kutatva, de annyira feltűnésmentesen viselkedtek, hogy
senki sem gondolta volna, miért is vannak ott.
Cecilia néni magához intene Ellie-t, és megkérte, hogy hozzon neki egy
sálat. Egy kicsit fázott a ventilátor fújta hideg levegőtől, de olyan
kényelmesen elhelyezkedett, hogy nem volt kedve megmozdulni.
- Csak dicsekedni akar az új sáljával - mondta Vivien.
-Úgy is van - bólintott Cecilia. - Nagyon szép, és csak ritkán van alkalmam
viselni. A hálószobánkban van a széken. Légy olyan kedves, és hozd le
nekem. Semmi kedvem most felmenni.
-Hány óra? - kérdezte Vivien. - Nem kellene már Johnnak és Avának itt
lennie? És hol van Annié?
Ellie az órájára nézett.
- Avat ismerve pontosan öt perc múlva érkezik.
- Akkor siess! Biztos nem akarod lekésni a belépőjét. Ellie örült, hogy egy
kis lélegzethez jutott. Max utánament
a házba. Mialatt Ellie felszaladt az emeletre, Max megnézte a bejárati
ajtót. Megelégedve tapasztalta, hogy William bezárta. A lépcső alján várt a
lányra, amikor meghallotta a sikolyát.
Ellie nem jutott el a hálószobáig. A fehérneműsszekrény ajtaja tárva-
nyitva állt. Amikor odalépett, hogy becsukja, Evan Patterson ugrott elő
mögüle. Ellie látta a pisztolyt a bal kezében, és a gyűlöletet a
tekintetében. Felsikoltott, és az ajtót teljes erejéből nekilökte a férfinak. Az
oldalán találta el, és ezzel nyert egy-két másodpercet a menekülésre.
Patterson erős volt, iszonyúan erős. Amint Ellie megfordult, hogy elfusson,
a férfi elkapta a karját, és maga felé rántotta. Olyan volt, mintha
acélkapcsok ragadták volna meg, és Ellie attól félt, eltörik a karja.
Lehetetlen volt kiszabadulnia. Látta, ahogy a férfi ökle felé lendül.
Sípcsonton rúgta a szandálja hegyes sarkával, aztán újra megrúgta,
ezúttal a combját, de ez sem állította meg a férfit.
Patterson az állát vette célba, és valószínűleg össze is zúzta volna, de Ellie
az utolsó pillanatban lehajtotta a fejét. Az ütés a halántékát érte, kis híján
elkábítva. A férfi gyűrűje felsértette a bőrét, és összerándult az éles
fájdalomtól.
Rúgott és sikoltozott, amikor Max megjelent, és lerántotta róla Pattersont.
A ruhája is elszakadt, mert a férfi nem akarta elengedni. Bármilyen erős is
volt Patterson, Max könnyedén felemelte és a falhoz vágta, de a harag új
erőt adott a férfinak.
Max próbálta megszerezni a pisztolyt, közben Ellie-t is védeni. Patterson
kitért előle, majd lerohant a lépcsőn. Max előhúzta a fegyverét, és célzott.
Patterson közben visszafordult, és rájuk lőtt, majd a következő pillanatban
lebukott, és eltűnt. Max valósággal repült lefelé a lépcsőn. Patterson újra
lőtt. A golyó gellert kapott, és a mennyezetbe fúródott. Patterson kirohant
a házból.
Max rávetette magát, a földre döntötte, de Pattersonnak így is sikerült
még két lövést leadnia. A golyók az egyik vázát zúzták darabokra,
cserépszilánkokat fröcskölve szét a kertben. Max Patterson gerincébe
mártotta a térdét, és kicsavarta kezéből a fegyvert. Clark segített a földön
tartani a fickót, amíg Hershey rohanva meg nem érkezett a hátsó zsebéből előhúzott
bilinccsel.
A vendégek sikoltozva rohantak szerteszét.
A ház előtt Avának nem volt türelme megvárni, amíg John körbeér és kinyitja neki az
ajtót. Kiszállt a kocsiból. Megigazította a szoknyáját, a haját, aztán a járda felé indult.
Es ekkor elsodorta a fejvesztetten menekülő tömeg.

28.

A következmény cseppet sem volt szép.

Ava a hátsó udvar közepén állt, és szemügyre vette a károkat. Nem
hallotta a mennydörgést, így még mindig az udvaron állt, amikor
megnyíltak az ég csatornái, és az eső a nyakába zúdult. Bőrig ázva
masírozott be a konyhába.
John törülközőt hozott, és próbálta szárogatni, de Ava félrelökte a kezét.
Valósággal reszketett a dühtől.
- Hol van? - üvöltötte olyan erővel, hogy beleremegett a ház, és a
Richter-skálán is valószínűleg elérte a hetes fokozatot.
Anyja az asztalnál ült, fejét a tenyerébe hajtva, és néhány percig némán
hallgatta, ahogy Ava őrjöngve szidja nővérét, amiért szándékosan
tönkretette a partiját. Aztán nem bírta tovább. Felemelte a fejét, és
rászólt: - Ava, azonnal hagyd ezt abba, és menj haza. Megfájdul tőled a
fejem.
Ava a torkához kapott.
- Anya, ez az én estém lett volna. És Johné természetesen - tette hozzá. -
Hogyan állhatsz Ellie mellé?
 - Én nem állok senki mellé sem - mondta az anyja. - Fogalmad sincs róla,
mi történt, mielőtt kiszálltál az autóból -mutatott rá. - Senkit sem kellene
okolnod.
- Ó, tudom én, hogy kit kell okolnom. Ellie-t.
-Ne kiabálj! Tudom, hogy feldúlt az eset...
-Az, hogy feldúlt, még csak meg sem közelíti, amit érzek. -Teljesen
megőrjített téged ez az esküvő.
-Csak azt szerettem volna, hogy tökéletes legyen. Mi a baj azzal? - Ava
sírva fakadt, és John karjába sietett, hagyva, hogy jövendőbelije
megvigasztalja. - Az udvar olyan szép lett, miután meghozták a
virágokat... és a sátor is tökéletes volt... -Hirtelen ellökte magát a
vőlegényétől. - Hol van? - kiáltotta.
-A fürdőszobában - engedett az anyja. - Max és az apád ellátják a
homlokán lévő sebet.
Ava kiviharzott a konyhából, elrohant a nénikéi mellett, akik a kanapén
ülve tortát eszegettek, és végigdübörgött a folyosón, apró tócsákat
hagyva maga után. Megpróbált apja mellett is elmenni, aki akaratlanul is
elállta a fürdőszobaajtót.
Ellie időközben az apja gyógyszeresdobozából vett fertőtlenítővel
kitisztogatta a sebet, és most a fürdőkád szélén ült, haját hátrafogva, míg
Max gyorstapaszt ragasztott a vágásra. A férfi nem végzett valami jó
munkát, mert remegett a keze. Még mindig annyira dühös volt, hogy
Patterson hozzáérhetett Ellie-hez, hogy alig jutott szóhoz. Egyre csak az
járt a fejében, mi minden történhetett volna. Mi lett volna, ha kint marad?
Patterson megölhette volna a lányt, mielőtt ő meghallja a sikolyait.
-Max... - kezdte Ellie.
-Maradj nyugton!
-Nyugton vagyok. Figyelj, orvos vagyok. Engedd, hogy...
-Nem, ezt nekem kell csinálnom.
Ellie már olyan régen fogta a haját, hogy a karja teljesen elzsibbadt.
Ennek ellenére nem panaszkodott. A férfi arcán látott kín arra ösztökélte,
hogy próbálja megnyugtatni, de tudta, úgysem sikerülne. Max úgy érzi,
cserbenhagyta.
-Apu, magunkra hagynál Maxszel egy percre?
-Még mindig vérzel - mondta Max.
William lánya ölébe tette az elsősegélydobozt, és kiment. Ellie hallotta
Ava kiabálását, és gyorsan felállt, hogy kulcsra zárja az ajtót. Nem törődött
húga dörömbölésével. Kivette a ragtapaszt Max kezéből, és maga
illesztette a sebre. Három másodpercébe sem telt. Aztán a férfihoz fordult.
- Köszönöm - mondta.
Max rámeredt. Látszott rajta, hogy még mindig dühös.
-Elszúrtam.
-Köszönöm.
- Mi az ördögöt köszöngetsz? Hagyd abba! Nincs arra idő...
Ellie megcsókolta az arcát, aztán az állát.
-Köszönöm, hogy megmentetted az életem - suttogta -, és hogy elkaptad
Pattersont. - Ajkát a férfi ajkához érintette. - Most pedig mondd szépen,
hogy szívesen.
-Ellie, megölhetett volna az a gazember! Jobban oda kellett...
 - Köszönöm.
Max rájött, hogy ugyanott vannak, ahonnan elindultak.
- Addig fogod ezt csinálni, amíg azt nem mondom, szívesen?
- Nem, addig, míg meg nem csókolsz. Max gyengéden átkarolta.
-Véres a hajad - suttogta, azzal megcsókolta. A lány ajka engedelmesen
kinyílt az övé alatt.
Ava pedig egész idő alatt öklével verte az ajtót, és mindenféle halálnemet
helyezett kilátásba Ellie-nek.
-Nem bujkálhatsz örökké odabent! - üvöltötte Ava.
-Akár túl is eshetek rajta - sóhajtott Ellie.
Max elékerült, és ő nyitotta ki az ajtót. Egyszerűen belesétált Avába, úgy
kényszerítette meghátrálásra. A lánynak nem volt más választása.
Cecilia és Vivien néni elborzadtak Ellie külseje láttán. Ruhája szakadt volt
és vérfoltos, és a haja is vértől volt vörös a seb környékén.
- Gyere, ülj le ide mellénk - paskolta meg a kanapét Cecilia maga és
Vivien között.
Ellie engedelmeskedett, és mosolyogva tűrte, ahogy a két idős asszony
próbálta megnyugtatni.
A nagynénik együttérzése újra felszította Ava haragját.
-Én vagyok itt az áldozat! - kiáltotta.
-Nem látok vért rajtad! - csattant fel az anyja, és leült a kanapé melletti
fotelbe.
-Claire, ez a torta isteni finom - áradozott Cecilia.
-Hol van Annié? - akarta tudni Ava. - Ő majd mellém áll.
-Átöltözik, és az isten szerelmére, itt nem kell senki mellé állni.
Hershey intett Maxnek. Amikor Ellie hátranézett, látta, hogy a két férfi a
konyhában áll. Max zsebre dugott kézzel hallgatta a társát, és közben
többször is bólintott.
-Az egész az én hibám - tört ki Williamből, amint Max visszatért a
nappaliba. - Én hagytam nyitva az ajtót, mialatt átkísértem a házon a
vendégeket. így tudott Patterson bejutni. Elrejtőzött az emeleten, mielőtt
Spike megérkezett volna, és várt. így történt, és ez csakis az én hibám.
-Ki rejtőzött el az emeleten? - próbálta Ava követni a beszélgetést.
-Evan Patterson. Bejutott a házba, fegyver volt nála, és odafent várt.
-És ezt miért nem mondta senki nekem? - döbbent meg Ava. - Hallottam,
hogy valaki azt mondja, hogy Ellie bajban van, de nem tudtam, hogy...
- Az elmúlt fél órában a hátsó udvarban őrjöngtél - mondta neki Ellie. -
Senki sem tudott egy értelmes szót váltani veled.
- Nem hibáztathatod magad a történtek miatt,William -fordult a
férjéhez Claire.
- így igaz, apu - csatlakozott anyjához Ellie. - Inkább a do log jó
oldalát nézd. Evan Patterson úton van a börtönbe, és Max azt
mondta, hogy mivel pisztoly volt nála, és megpróbált megölni
engem meg egy FBI-ü gynököt, nagyon-nagyon hos szú időre
lecsukják, talán örökre.
Ennek hallatán apja egy kissé felvidult.
- Igen, ez igaz. Beismerem, az, hogy nem tudtuk, hol bujkál, állandó
aggodalom forrása volt.
Ava leroskadt egy székre. John homlokon csókolta, majd kijelentette, hogy
menten éhen hal, szeretne enni valamit. A konyha leginkább egy hatalmas
svédasztalra hasonlított.
- Minden alkalommal... - morogta Ava. - Mindig te kerülsz a középpontba,
Ellie. Minden egyes alkalommal. ÉN f o g o k f é r j h e z m e n n i , d e a m a e s t e m é g s e m r ó l a m s z ó l t . S z e r i n t e m
eltervezted az egészet. Esküszöm.
Mindig csak drámázik, gondolta Ellie, és hirtelen őt is el fogta az indulat.

- így igaz, Ava. Kiterveltem az egészet. Felhívtam Evan Pattersont, és azt mondtam neki: figyelj, Evan drágám, sze rezz egy
pisztolyt, surranj be a szüleim házába, és rejtőzz el az emeleten. Hagyom, hogy megint megverj, és megpróbálj megölni, mert
szeretném tönkretenni Ava partiját.

-N e mméltányolom a gúnyolódásod, ifjú hölgy - szólt rá az anyja.

Ava megsemmisülten ült a széken, feje előrebukott, válla meggörnyedt.
- Minden egyes alkalommal...

- Ó, az isten szerelmére! - sóhajtott fel Ellie. - Rendben, Ava, sajnálom. Sajnálom, hogy tönkretettem a partidat. Ko molyan.
Minden nagyon csodaszép volt. Tökéletesen meg szervezted.

-Ugye? - derült fel kissé húga arca.

-Igen - bólintott Ellie. Feje lüktetni kezdett, idegei patta násig feszültek, és most kezdett kijönni rajta a történtek miatti sokk. -
Minden csodálatos volt.

-Köszönöm, hogy beismerted, hogy tönkretetted a par timat - szipogta Ava.

-Igen, így történt, és nagyon sajnálom - mondta Ellie harmadszor is.

-Megbocsátok, ha megígérsz nekem valamit.
-Bármit.
-ígérd meg, hogy távol tartod magad az esküvőmtől!

29.

Ellie bocsánatkérésétől kiengesztelve, Ava és John hazament.

- Pihenned kell, Ellie - mondta az anyja.
- Fogok - ígérte a lány -, de előbb fel akarok menni, hogy elköszönjek
Annie-től.
Amikor felállt, megszédült. Ezen meg is lepődött, de úgy vélte, senki sem
vette észre pillanatnyi megingását. Ezúttal nem kettesével vette a
lépcsőfokokat, mint máskor, és a korlátot is megfogta felfelé menet.
Annié az ágy közepén ült, kezében a felbontatlan terhességi teszttel.
- Zárd be az ajtót - suttogta.
Ellie gyorsan engedelmeskedett, aztán leült a húgával szemben.
- Még nem próbáltad ki? Annié a fejét rázta.
-Ha egyszer megcsináltam...
-Igen?
- Akkor már nincs visszaút. Tudni fogom.

- Tudnod is kell.
A lány bólintott.
- De mi van, ha terhes vagyok? Nincs állásom, és a diákhi telt is vissza kell fizetni. Egy kicsit nyomasztó a dolog.

-Ha terhes vagy, akarod azt a babát?

-Hát persze - vágta rá habozás nélkül Annié.
-Nem vagy egyedül, Annié. Tudod, hogy segítek. Beköltözhetsz hozzám.
És ott a gyerek apja is. Neki is meg kellene mondanod.
-Olyan szerencsétlen alak vagyok!
-Dehogy!
- Te ezt nem érted. Azt sem tudom, hol van. Azt hiszem, egy kicsit
megbolondultam. Ha mondok valamit, megígéred, hogy nem döbbensz
meg?
- Mit?
-Én még soha... hiszen tudod...
-Mit? - kérdezte újra Ellie.
 -Patterson megrémített, és nem akartam semmiféle kapcsolatot a
férfiakkal. Nem engedtem meg magamnak...
-Értem, és nem vagyok megdöbbenve. Szóval a baba apja volt az első
férfi, akivel lefeküdtél?
Annié bólintott.
- Négy hónap. Ennyi ideig voltunk együtt. Olyan... nyers, állati
vonzalomként kezdődött. Nem tudom megmagyarázni.
- Tudom, mire gondolsz. Hidd el, tudom.
- De nem csak szex volt köztünk - magyarázkodott Annié. -Tökéletes volt. Kedves és figyelmes. Sok közös volt bennünk.
Ugyanazokat a dolgokat szerette, amiket én, és képesek vol tunk órákig beszélgetni.
- Szóval mi történt? - kérdezte Ellie. Könnyek folytak végig Annié arcán.

- Nem tudom. Csodás hétvégét töltöttünk együtt a parton. Hétfőn reggel elment, és soha többé nem hallottam felőle. Sem egy
hívás... semmi.

-Mit tudsz róla?

- A tengerészeméi van. Arra gondoltam, hogy talán a pa rancsnoka hívta, és be kellett vonulnia az állomáshelyére, de ha így
áll a helyzet, miért nem hívott, vagy hagyott üzenetet, vagy legalább egy SMS-t írhatott volna. Most miatta kurvának érzem
magam - suttogta, és a könnyek újra elhomályosították a szemét. - Ezt nagyon elcsesztem.
- Nem igaz.
-Védekeztünk ugyan, de gondolom, az sem mindig meg bízható.
- Próbáltál kapcsolatba lépni vele?
- Igen, próbáltam hívni, de nem vette fel. Még üzenetet is hagytam neki, de nem válaszolt. Senki sem mond semmit. -
Letörölte a könnyeit. - Ha törődött volna velem egyáltalán, akkor hagyott volna egy-két szót.

-Mit fogsz csinálni?

-Beszéltem Maxszel, és ő megpróbálja megkeresni nekem.
- És ha megtalálja? Annié kihúzta magát.

-H a t e r h e s v a g y o k , m e g m o n d o m n e k i , m e r t ő a z a p j a , d e a z t i s v i l á g o s s á t e s z e m s z á m á r a , h o g y s e m m i t s e m a k a r o k t ő l e .
-M o s t é r z e l g ő s v a g y - m o n d t a E l l i e . - H o l n a p c s i n á l d m e g a t e s z t e t , é s a k k o r m e g t u d o d .
-M o s t i s m e g c s i n á l h a t o m .
-I g e n , d e h o l n a p r e g g e l m a g a s a b b l e s z a h o r m o n s z i n t e d . V a g y c s i n á l d m e g a z e g y i k t e s z t e t m o s t , h o l n a p r e g g e l m e g a m á s i k a t .
Ellie próbált még több információt kihúzni a húgából a fér firől, de Annié nem akart beszélni róla.

-A k k o r h o l n a p r e g g e l a t e s z t l e s z a z e l s ő d o l g o d , r e n d b e n ?
-R e n d b e n - í g é r t e A n n i é .
A két lány azzal töltötte a következő órát, hogy elmeséljék a másiknak, mi
történt velük, amíg nem találkoztak. Munkáról beszéltek, a közös
ismerősökről, még Ava esküvőjéről is.
-Zuhanyra és ágyra van szükségem - állt fel végül Ellie, és nagyot ásított.
- Úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Holnap reggel találkozunk.
-Elmész Winston Fallsból?
-Igen. - A n n i é b ó l i n t o t t . F i g y e l t e , a h o g y E l l i e k i n y i t j a a z a j t ó t .
-Ez azért igazán vicces - szólalt meg.
-Micsoda? - fordult vissza Ellie.
-Mindig én voltam a jó kislány.
-Még mindig az vagy.

30.

Max odalent várt Ellie-re. Jó éjszakát kívántak a szülőknek és a

nagynéniknek, aztán felmentek a lakásba. Max alacsony fokozaton hagyta
az ablakventilátort, így most a hálószobák és az előtér hőmérséklete
egészen kellemes volt. A konyhában és a nappaliban azonban tikkasztó
volt a hőség.
Ellie kibújt a ruhájából, a véres és tépett rongyot a kukába dobta, és a
fürdőszobába vonult. Csukott szemmel állt a hideg zuhany alatt, és
megpróbálta ellazítani az izmait. Megmosta a haját, nagyon vigyázva a
sebhely körül, de azzal már nem fárasztotta magát, hogy meg is szárítsa.
Csak hátravetette az arcából, bekente magát testápolóval, felvette a
hálóingét, és készen állt a lefekvésre.
 Odakint a vihar elérte a tetőfokát. Villám fénye világította meg a
hálószobát, rögtön utána mennydörgés csattant. Eső verte az ablakokat.
Ellie nem kérdezte Maxet, aludhat-e vele. Csak félrehúzta a takarót, és
becsusszant mellé az ágyba. A férfi hason feküdt, egyik karja lelógott az
ágyról, és mélyen aludt. A pisztoly, a tokja és a jelvény az éjjeliszekrényen
volt. Ellie odébb gördült, hogy megnézze, mennyi az idő, és döbbenten
látta, hogy már éjfél is elmúlt. Lehunyta a szemét. Általában elég volt egy-
két perc, hogy elaludjon, de ma este másként történt.
Tíz perc is eltelt, aztán újabb tíz, és még mindig ébren feküdt. Igen, ez az
este tényleg más volt. Ellie gondolatban újra lejátszotta a nap eseményeit,
de amikor Pattersonhoz ért, szíve hevesebben kezdett dobogni. Vett
néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. A veszély elmúlt. Pattersont
bezárták, és már senkit sem tud bántani. Ez is változás volt az életében.
Ezentúl oda mehet, ahová akar, és azt csinálhat, amit akar, nem igaz?
Nem egészen. Ott vannak még a Landryk, és az a Cogburn nevű
férfi, aki még veszélyt jelenthet számára.
És itt van Max. A férfi visszamegy Honoluluba, és va lószínűleg
soha többé nem látja. így lesz a legjobb, döntötte el. Nagyobb
biztonságban lesz ott, ahol az olyan emberek, mint Patterson
nem lövöldöznek rá. Ellie tudta, hogy nem gondolkodik
ésszerűen, de annyira össze volt zavarodva, hogy képtelen volt
összeszedni magát. Vajon Patterson támadása hozta ezt ki
belőle, vagy a felismerés, hogy Max elmegy?
Pofonegyszerű. Max miatt van. Ellie legszívesebben sírva fakadt
volna. Még ő mondta a férfinak, nehogy túlságosan a rabja
legyen, erre tessék, mit csinált. Beleszeretett a férfiba. A
férfiba, aki teljesen elfogadhatatlan.
Távol kell tartania magát tőle, különben pityergő idióta lesz
belőle, mikor a férfi elmegy. Ha továbbra is itt fekszik, és rá
gondol, most rögtön elsírja magát. Ellie letette az egyik lábát az
ágyról, és megpróbált felkelni. Max megállította.
-Nem tudsz aludni? - kérdezte, és visszahúzta magához.
-Nem.
- Gyere ide - kérte meleg, rekedtes hangon. Ráfeküdt a lányra,
és orrával megcsiklandozta a lány nyakát. Aztán meg dörzsölte a
karját, és az oldalára gördült. - Jéghideg a karod.
Ahogy megmozdult, mellkasa súrolta az övét, és az élmény
olyan intenzív volt, hogy Ellie felnyögött. Ujjait a férfi hajába
mélyesztette, és közelebb húzta magához. Szájuk egymásra
tapadt, nyelvük vad táncba kezdett.
Max ki akarta élvezni együt tl étük minden pillanatát, a szeretkezés ízét, és amikor a lány köré fonta a lábát, és csábítón
hozzádörgölőzött ágaskodó férfiasságának, szája újra lecsapott rá, és mélyen belehatolt. Szeretkezésük vad volt és féktelen. Mindketten elvesztették az önuralmukat. Ellie Max
nevét sikoltotta, ahogy a gyönyör hulláma átcsapott rajta. Kielégülése tovább tartott, mint a férfié, és Max szorosan a karjában tartotta, míg a lány magához nem tért.
A levegőben még a szenvedély illata érződött, s mindkettőjük teste verejtékben fürdött. Max érezte a lány szívverését a sajátja alatt. Megcsókolta az arcát, aztán felemelkedett,
hogy megkérdezze, jól van-e. Nem volt szükség a szavakra. Ellie mélyen aludt.

31.

Annié nem csinálta meg a tesztet, amíg Ellie meg nem érkezett.
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Kilenc óra - felelte Ellie. - Össze kellett pakolnom, le kellett húznom az
ágyneműt, és segítettem lehordani a holmit a kocsiba.
 -Maxszel mész?
-Igen.
-De nem bérelt kocsival jöttél?
- Clark ügynök már gondoskodott róla tegnap este. Vissza fogja vinni az
autókölcsönzőbe. Most pedig ne húzd tovább az időt.
Annié fogta a terhességi tesztet, és bevonult a fürdőszobába. Ellie a
hálószobában várt. Odalentről felhallatszott a nénikék csevegése. Úgy
tűnt, remekül érzik magukat az eddigi felfordulás ellenére.
Ellie többször is az órájára nézett. Eltelt öt perc, aztán még öt. Nincs az a
terhességi teszt, amelyikhez tíz perc kellene. Tudta, hogy Annié szép
lassan, módszeresen felidegesíti magát. Aztán, amikor Ellie már épp érte
akart menni, nyílt a hálószoba ajtaja, és Annié besétált. Halkan bezárta az
ajtót maga mögött.
- Rendben - mondta Ellie, amikor meglátta húga arcán a mosolyt. - Nem
vagy terhes. Tudom, hogy önző dolog tőlem, de valahol titokban abban
reménykedtem, hogy az vagy.
- Terhes vagyok - közölte Annié még mindig mosolyogva.
- Nagyszerű anya lesz belőled - suttogta Ellie.
- Te pedig csodálatos nagynéni. Ellie, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad, hogy nálad lakhatok? Legalább egy ideig?
- Persze, hogy komolyan gondoltam, és nem csak egy kis időre. Szívesen segítenék az unokahúgom vagy unokaöcsém
felnevelésében.
Ellie elmondta húgának, milyen magzatvédő tablettákat szedjen, és mit tegyen a reggeli rosszullétek ellen.

-Elárulod anyunak és apunak?

-Igen, de csak az esküvő után.
-Na és Avának?
-A nászútjuk után. Ő is ott lesz nekem - tette hozzá.
Ellie ebben nem volt olyan biztos, de a véleményét meg tartotta magának. Az ikrek közt más a kapcsolat, mint az egyszerűen
nővérek közt. Ava gyakran kérkedett vele, hogy ő és Annié telepatikus kapcsolatban állnak, amit Ellie nevet ségesnek tartott, de
tény, hogy gyerekkorukban különös ka pocs fűzte őket össze, és néha szavak nélkül kommunikáltak egymással. De ha ennyire
hasonlítanak egymásra, hogyan le hetséges, hogy Annie-ből ilyen édes teremtés lett, Ava pedig igazi vipera?

-Max vár - mondta Ellie.

-Mi lesz Maxszel? Igazán kedvelem.
Ellie megértette, mit akar húga megtudni, és elhatározta, hogy nem finomkodik.

-Én is kedvelem, de...

-De micsoda?
-Nem valami hosszú távú dologra vágyik.
Ellie már az ajtónál járt, amikor Annié utánaszólt.
- Még egy utolsó kérdés, és utána esküszöm, nem nyag gatlak többé Maxszel.

-És mi lenne az?

-Szereted? Ellie felsóhajtott.
-Igen.
A szülők kikísérték Ellie-t és Maxet a kocsihoz. Ellie-nek mindkét arca
rúzsfoltos volt nénikéi csókjaitól. Ők azt hitték, az esküvőn újra
találkoznak, és Ellie nem árulta el nekik, hogy most jó ideig nem jön
vissza.
Max letolatott a feljáróról, és Ellie a szülei arcát nézte, ahogy búcsút
intenek neki.
-Megkönnyebbültnek látszanak - jegyezte meg. Max egyetértett vele.
-Nem kell többé Patterson miatt aggódniuk.
-Az igaz, de amiatt sem kell idegeskedniük, hogy esetleg tönkreteszem
Ava esküvőjét.
-Hogy tudnád megtenni most, hogy Patterson kikerült a képből? -
kérdezte a férfi. Befordult a sarkon, és a 169-es út felé indult.
- Mit tudom én. Valami biztos történne, és Ava engem okolna érte. Max, amikor St. Louisba érünk, visszamész Honoluluba?
-Igen, rögtön vissza kell mennem. Hiányozni fogok neked?
-Nem, túl elfoglalt leszek.
Ellie arra gondolt, egész ügyes volt. A hangja nem remegett, amikor
megkérdezte, elmegy-e a férfi, és úgy vélte, nagyon higgadt és
összeszedett volt Max válasza után. Kezd kicsit túl jó lenni a
hazudozásban.

32.

Amikor Willis Cogburn Winston Fallsba érkezett, azt hitte, megtalálta a

megfelelő helyet a rajtaütésre. Néhány napba is beletelt, mire
meggyőződött az ellenkezőjéről.
Felkészülten jött. Volt nála egy nagy tűzerejű puska, kettő a kedvenc
pisztolyai közül, és a bérelt autó csomagtartójában ott lapult a
megfigyelőberendezés. Nem kellett túl okosnak lennie ahhoz, hogy
kiderítse, dr. Suliivan Winston Fallsba igyekszik egy esküvőre. Alighogy
megszerezte az információt, álnéven kocsit bérelt, és úrnak indult.
Amikor elérte a kisvárost, újabb álnéven bejelentkezett a Rosewood
Innbe, és tíz órát aludt egyfolytában. Aztán munkához látott. Kiderítette,
hol laknak dr. Suliivan szülei, aztán ideje nagyobb részét azzal töltötte,
hogy a kocsijából figyelte a házat. Nyomát sem látta a lánynak egészen
addig, amíg egy kocsi fordult a feljáróra, és dr. Suliivan kirohant a házból.
Nyilvánvaló volt, hogy ismeri az autóból kiszálló férfit, hiszen azonnal
átkarolta. Cogburn először azt hitte, a fiúja, de aztán meglátta a fegyvert
az oldalán. És amikor a férfi felsétált a terasz lépcsőin, és egy kicsit oldalra
fordult, az övére tűzött jelvényt is észrevette. Nem kellett távcső hozzá,
hogy kitalálja, milyen jelvény az. A férfi FBI-ügynök.
Néhány perc múlva üzenetet kapott, amelyben közölték vele, hogy egy
FBI-ügynök úton van Winston Fallsba, hogy megvédje Ellie-t.
Cogburn tudta, akkor kell elkapnia a lányt, amikor az egyedül van, ha
végezni akar vele, és ez nem lesz könnyű, ha egy FBI-ügynök az árnyéka.
Időre volt szüksége, hogy kigondoljon valami tervet. Beindította a motort,
és autózott egy kicsit a városban, aztán megállt egy gyorsétteremnél egy
hamburgerre.
Előbb a helyet kell feltérképeznie, jött rá. Ismét elindult, és visszahajtott a
szomszédságba, alkalmas leshelyet keresve, de egyetlenegy olyat sem
talált, amely kielégítette volna.
Baseballsapkáját mélyen a homlokába húzta, leállította a kocsit Sullivanék
utcájának a sarkán, és elővette a megfigyelő berendezést a
csomagtartóból. Nem aggódott, hogy meglátják, mert csak egy apró
fülhallgatóról volt szó. Ha valaki elsétál mellette, azt hiheti, hogy
Bluetoothszal telefonál. Most használta először ezt a szerkezetet, és el volt
ragadtatva tőle. A használati utasítás szerint kétutcányi távolságból még a
suttogást is meg kell hallania vele. Nem túloztak. Willis beállította a
hangerőt, aztán hátradőlt, és limonádét iszogatva hallgatott. Egy
bevásárlószatyrot cipelő nő közeledett felé, mire Willis gyorsan lehajtotta
a fejét, és úgy tett, mint aki beszél. A nő mosolyogva ment tovább.
Az első órában csak a töredékét kapta el a házban zajló beszélgetésnek.
Már épp arra készült, hogy elmegy valami vacsoráért, amikor
rámosolygott a szerencse. Kinyílt a Sul-livan-ház egyik emeleti ablaka, és
az odabent beszélgetők hangja innentől kezdve tisztán hallatszott. Egy
idősebb ember a vízesésről beszélt, és arról, hogy Ellie-nek el kell oda
vinnie Maxet. Cogburn feltételezte, hogy az FBI-ügynököt hívják Maxnek,
mert dr. Sullivanről tudta, hogy Ellie a keresztneve.
Jól van, remekül halad a dolog. Nem talált ugyan megfelelő helyet a ház
körül, de lehet, hogy felfedezett valami jobbat. Most már csak azt kell
kiderítenie, hol van az a vízesés.
AWinston Falls-i emberek büszkék voltak a városukra. Valahányszor
megállt, hogy tankoljon vagy egyen valamit, megkérdezték tőle, járt-e már
a vízesésnél.
- Mindenki elmegy oda - mondták. - Elvégre nem jöhet az ember Winston
Fallsba úgy, hogy ne nézze meg a kristálytiszta vizet.
Willis az összes kedves városlakónak megígérte, hogy igen, feltétlenül
elmegy a vízeséshez.
Jól tette, hogy betartotta az ígéretét. Kiderült, hogy minden igaz, amit a
természeti csodáról mondtak, sőt még több is, mert a vízesés volt az, ahol
megtalálta a tökéletes helyet a rajtaütésre.
Arra számított, hogy dr. Sullivan és az FBI-ügynök bármelyik percben
felbukkanhat. Hiszen a nő meg akarja mutatni védelmezőjének a város
büszkeségét, nem igaz?
Tévedett. Willis két hosszú napig ült a bokorban keresztbe tett lábbal,
ölében a nagy tűzerejű puskával, és várt. Nem volt egyedül. Milliónyi
szúnyog szolgáltatott neki társaságot. A tinik is jöttek szép sorban egymás
után - kettesével persze -, hogy a vízesés mögött hódoljanak a test
örömeinek. Willis úgy vélte, a gyerekek azt hiszik, a víz elrejti őket a
kíváncsi tekintetek elől, és csodálkozott, hogy nem gondoltak arra, ha ők
kilátnak a vízfüggöny mögül, akkor akárki be is láthat. Az egyik tini fiú két
lányt is hozott a vízeséshez, természetesen nem egy időben.
Willis úgy érezte, mint aki beült egy rengeteg morgással és nyögéssel
aláfestett, végtelenített pornóelőadásra. Már rég elment volna, hogy új
tervet dolgozzon ki, ha a hely, amelyet választott, nem lett volna olyan
tökéletes a gyilkolásra. A lezúduló víz hangja elmossa a fegyver
ropogását... és a búvóhelye is remek. A gyerekek közvetlen mellette
járkáltak el, mégsem vették észre.
Várakozás közben rengeteg ideje volt gondolkozni. Meg is tette.
Leginkább az öccsére, George-ra gondolt. Hiányzott neki az ostoba kölyök.
Mondta ő Landryéknek, hogy túl fiatal még a gyerek, ne vonják be a
piszkos üzleteikbe. De ők nem hallgattak rá, és George-ot olyan könnyű
volt elvarázsolni. A kölyök annyira türelmetlen volt, és ostoba módon
elkapkodta, és meg is ölette magát.
Pedig milyen remek tervük volt! Közös üzletbe akartak belevágni. Semmi
nagyba, csak valami csomagküldő szolgálatba, a lényeg, hogy törvényes
legyen. A kemény börtönviszonyok megviselték Willist, és nem hitte, hogy
képes lenne még egyszer elviselni. Abban biztos volt, hogy George nem
élné túl, ha bekerülne. Ahhoz túl puha, túl gyerekes volt.
Az egyenes út most járhatatlan volt. Miután Landryék kinyújtották utána a
csápjaikat, Willis nem tűnhetett el többé. Tudták, mikor szabadul, és még
aznap este kapcsolatba léptek vele.
- Isten hozott újra! - üdvözölte Cal Landry.
A pénz túl nagy volt ahhoz, hogy veszni hagyja. Százezer, hogy kinyírja a
dokit. Ki utasított volna vissza egy ilyen ajánlatot?
 Willis úgy vélte, könnyű munka lesz, de a második, szúnyogok
társaságában eltöltött nap után megváltoztatta a tervét. Más módot kell
találnia, hogy elintézze a nőt. De hol tegye meg? Tudta, hogy St. Louisban
is elkaphatná a dokit, de miért várna? Miért ne ölné meg itt, a
szülővárosában, ahol sokkal kevesebb a fakabát? Arra a következtésre
jutott, hogy talán el kell intéznie a nővel lévő FBI-ügynököt, és ettől a gondolattól kilelte a hideg. Biztos, hogy méreginjekcióval a karjában végzi, ha
elfogják.
A börtön megváltoztatta. Nem megkeményítette, hanem félelemmel töltötte el.
Willisnek végül sikerült egy új tervet kidolgoznia. Többször is végigment rajta, mire elégedetten úgy döntött, működni fog. Felállt, becipzárazta a puskát és a két pisztolyt a
táskába, és a kocsijához indult. Eljött az ideje, hogy ismét elővegye a megfigyelőberendezést. Éppen eleget autókázott már a vá rosban, hogy tudja, csak egyetlen út visz ki
Winston Fallsból a repülőtér felé. Most már csak azt kell kitalálnia, mikor jön arra a doki és az FBI-ügynök.
Mobiltelefonja csipogással jelezte, hogy üzenetet kapott. Ismeretien szám. Landryék küldték. Az üzenet egyetlen szó volt: t ö r ö l v e .

Willis néhány percig mozdulatlanul ült a kocsiban a lehetőségeket

mérlegelve. Landryék a pénz felét már rátették a titkos számlára. Biztos
vissza akarják majd kapni, és ez nem tisztességes. A rengeteg előkészület
után, amit tett. És akkor ott van George is. Cal és Erika megölette az
öccsét. Az ördögbe is, nem! Egy fillért sem fog visszaadni nekik. Ezzel az
erővel nyugodtan mondhatja, hogy nem kapta meg az üzenetet. Lelövi a
nőt, és megtartja a pénzt.

33.

Ellie a tájat figyelte, miközben Max egymás után vette be a kanyarokat az

időmarta kétsávos úton.
-Megvan a jegyünk? Clark mondta ugyan, hogy elintézi, de... - kezdte
Ellie.
-Megvan. Ma este már a saját ágyadban alszol.
Max bevett egy újabb kanyart, és ekkor a szeme sarkából acél csillanását
pillantotta meg.
- Itt vagyunk a vízesés közelében - mondta Ellie. - Ha lenne időnk...
- Le! Bukj le azonnal! - k iáltotta Max, és elcsen elfordí totta a
kormányt, hogy kikerüljön a tűzvonalból Cougburn kiugrott az útra,
felemelte a puskát, és kétszer elsütötte. Max felismerte a nagy tűzerejű
puska hangját, miközben újra félre rántotta a kormányt. - A
gazember a tankot próbálja eltalálni. Biztos azt hiszi, úgy
felrobbanthat minket.
Ellie csodálkozva hallotta, milyen nyugodt Max hangja. Arcát a
férfi combján nyugtatta, és arra vigyázott, nehogy a
sebváltónak ütközzön a feje.
A harmadik lövés eltalálta a hátsó kereket, és annál a se -
bességnél, amivel haladtak, majdnem lehetetlen volt uralni a
kocsit.
- Kapaszkodj, édesem! Letérünk az útról.
A kocsi megpördült, és Ellie már attól tartott, hogy át is fordult,
de Max tudta, mit csinál, és hamarosan egyenesbe hozta a
járművet, és az erdőnek vette az irányt.
A fák közé érve a fékbe taposott, kikapcsolta Ellie bizton sági
övét, aztán a magáét is.
- Menjünk!
Kinyitotta az ajtót, és maga után húzta a lányt. Lehajolva, az
ágak védelmében rohantak, át-átugorva az alacsonyabb
bokrokon. Max hirtelen megállt, intett Ellie-nek, hogy lapul jon,
aztán hátrább lökte, hogy a növényzet teljesen eltakarja. Kezét
felemelve csendre intette. Aztán a lány elé kuporodva várt,
figyelve minden apró kis neszre.
Ellie igyekezett úrrá lenni a zihálásán, és nem zajt ütni. Ha
Cogburn követi a nyomukat, biztosan rájuk talál. Némán,
mozdulatlanul kuporgott a helyén.
Mióta várnak már? Ellie-nek fogalma sem volt róla, de lába
elzsibbadt, és mindent elkövetett, hogy tudomást se vegyen
begörcsölt vádlijáról. Hogy tud Max ilyen hosszú ideig teljesen
mozdulatl an maradni?
Megreccsent egy ág. Honnan jött a hang? Ellie úgy vélte, balról, de Max felugrott, és jobb felé tüzelt. Háromszor is elsütötte a pisztolyát gyors egymásutánban, aztán áldozata felé
lódult.
Harmadikra eltalálta Cogburnt. A bérgyilkos megpróbált visszajutni a kocsijához, de még Max autójáig sem jutott. Le roskadt, és üvölteni kezdett. Max a legcsekélyebb együttér -
zéssel sem volt iránta. Elvette tőle a puskát, és a kocsi hátsó ülésére dobta, aztán leguggolt Cogburn mellé.

- Most aztán jól benne vagy a pácban - mondta neki.

- Orvosra van szükségem - nyüszítette Cogburn. - Nagyon vé rzek.
- Az imént próbáltál meg lelőni egy orvost.
Ellie a kocsihoz rohant, elővette a kesztyűt a táskájából, félrelökte Maxet
az útból, és letérdelt a férfi mellé, aki meg akarta ölni. Willis szeme tágra
nyílt rémületében, ahogy a lány elhúzta a kezét a sebről, hogy meg tudja
nézni, mekkora a baj.
- A golyó keresztülment rajta.
Felállt és visszament a kocsihoz, hogy keressen valamit, amivel be tudja
kötözni a férfit, amíg eljuttatja a kórházba. Végül egy régi pólóját és az
egyetlen épen maradt ruháját áldozta fel. A pólót labdává gyűrte és a
sebre nyomta, a ruhát pedig csíkokra szabdalta, hogy rögzítse a pólót.
-Kész, ennél többet most nem tudok tenni érte.
-Meghalok? - sírta Cogburn.
Ellie mellétérdelt, és válaszolni akart, de Max megelőzte.
-Jobban jársz, ha igen, mert ha nem, életfogytiglant kapsz.
-Nem, nem megyek vissza a börtönbe. Képtelen lennék rá.
-Mit szólnál egy halálos ágyon tett vallomáshoz? - kérdezte Max. Még
mindig annyira dühös volt, hogy legszívesebben puszta kézzel ölte volna
meg a fickót, de gyanította, hogy Ellie ezt nem engedné.
-Ez az egész Landryék hibája. Miattuk halt meg az öcsém, és most én is
meg fogok halni.
- Nem Landryék húzták meg azt a ravaszt, hanem te.
Ellie lehúzta a sebészkesztyűt, és elővette a mobilját. A kilenc tizenegyet
akarta hívni, de Max másik számot adott neki.
- Hershey-nek még W i n s t o n F a l l s b a n k e l l l e n n i e . M o n d d n e k i , h o g y k ü l d j ö n e g y m e n t ő t .
Az ügynök első csengésre felvette. Elmondta Ellie-nek, hogy a kórházban van a seriffhelyettessel és Evan Patterson-nal, és
megígérte, hogy rögtön küld egy mentőt

-Tudtad, hogy a kórházban van? - kérdezte Ellie Maxtől. Lehajolt, és

ellenőrizte Willis pulzusát, de meg sem próbálta megnyugtatni.
-Patterson mellkasi fájdalmakra panaszkodott.
-Mi...?
-Nekik pedig biztosítani kell a vizsgálatokat. Ellie vállat vont.
-Ezek szerint újra találkozni fogok vele.
-A közelébe sem mehetsz!
-Egész éjjel ott volt? Max bólintott.
-Az egyik ágyhoz bilincselve. Willis ismét nyavalyogni kezdett.
-Nem megyek vissza a börtönbe. Egyszerűen nem bírnám ki.
-Hajlandó vagy tanúskodni, a bíróság előtt is megerősíteni, hogy Landryék
béreltek fel, hogy megöld dr. Sullivant és Goodman ügynököt?
 -Nem. Goodman ügynököt az öcsémnek kellett volna megölnie. Nekem
csak a dokit - mondta, majd Ellie-re nézett. - Semmi személyes, hölgyem.
- Dehogynem! - csattant fel a lány. - Nagyon is személyes.
- Nem tanúskodhatok ellenük. Egyetlen nappal sem élném túl.
-Akkor mész a börtönbe. Willis újra nyüszíteni kezdett.
-Nagyon fáj!
Max felállt, és Ellie-t is talpra segítette. Cogburn olyan hangosan
siránkozott, hogy Maxnek fel kellett emelnie a hangját, hogy hallható
legyen.
-Lecserélem a kereket, te pedig velem jössz.
-Az autód csak tíz lépésre van.
-Akkor is velem jössz. Nem akarom, hogy a fickó közelében légy.
-Alkut akarok, alkut akarok - nyöszörögte Willis.
-Mit tudsz ajánlani? - kérdezte Max, és látható undorral nézett le a férfira.
-Egy szállítmány érkezik Szingapúrból. Több mint ezer puska annyi
lőszerrel, amivel egész Iowát be lehetne teríteni. És Grenadát is.
Mindenféle szar. Cal kihangosított, amikor beszéltünk, és hallottam, amint
azt mondja Erikának, mekkora üzlet van kilátásban. Cal szeret kérkedni.
Szerintem elfelejtette, hogy még vonalban vagyok. Valószínűleg. De
tudom, hová érkezik. Intézze el, hogy vádalkut köthessek. Tanúvédelmet
akarok.
Max arcizomrándulás nélkül hallgatta végig. A nyomorult gazember! -
gondolta. Viszont lehet, hogy örökre el tudnák kapni Landryéket. Ha
Cogburn igazat mond...
-Senkinek nem beszélhetsz erről! - parancsolni. Megértetted?
-Rendben, nem fogok – nyöszörögte. – De jobban teszi, ha maga
sem beszél az embereivel. Van tégla köztük, és ha a nyomozás
vezetője értesül rólam, valaki az irodából elm ondhatja
Landryéknek, és akkor halott ember vagyo k. – Újra sírva fakadt.
-Valami fájdalomcsillapítót akarok L esz alku?
-Meglátom, mit tehetek.
Willis magzati helyzetbe gömbölyödött, és szánalmasan nyöszörgött.

- Nem kell aggódnia a doki miatt. Landryék lefújták a megbízást. Úgy akartam tenni, mintha nem kaptam volna meg az
üzenetüket, mert tudtam, hogy vissza akarják kapni a pénzüket, és hogy sohasem tudnék elfutni előlük. Arra akar tam használni a
pénzt, hogy megszökjek.

-Előrefizettek?
- Csak a felét - felelte Willis, és hangja egyre gyengébb lett. - Nem bírom ezt a fájdalmat. Iszonyatos.
Néhány másodperc múlva el is ájult. Ellie épp az emelőt vette ki a csomagtartóból, de ezt látva visszafutott hozzájuk.

-Mit csináltál vele? Max megcsóválta a fejét.

-Semmit, csak elájult.
-A seb nem olyan súlyos. Egy óra alatt végeznek is vele a sebészeten.
-Ha a traumaközpontban lennénk, talán, de itt Winston Fallsban...
-Biztos vagyok benne, hogy az itteni sebészek is értik a dolgukat. Az
egyikük valószínűleg már úton is van a kórházba.
Mint kiderült, a kis kórháznak több sebésze is volt, és egyikük már várt
Willisre. A műtét valamivel több, mint egy óráig tartott, de nem sokkal.
Max más néven jelentette be Cogburnt. Clark azonnal visszafordult
Winston Fallsba, amint értesült a lövöldözésről. Ő és Hershey őrt álltak az
intenzív őrző ajtajánál, közben Max elmesélte nekik, amit Cogburntől
hallott.
- Biztos vagy benne, hogy igazat mondott? - kérdezte Hershey.
Max odaadta neki Willis mobilját.
 - Nézd meg magad.
Mindannyiuknak az áruló körül forogtak a gondolatai.
-Gondolod, hogy Hughes az? - kérdezte Clark.
-Az lenne csak a nagy szám, nem? Hiszen látszólag őrült módjára üldözi
Landryéket - jegyezte meg Hershey.
-Szerintem valaki az ő emberei közül lesz az. Rendszeresen tájékoztatja
őket a legfrissebb hírekről - mondta Clark.
- Ha sikerül csapdába ejteni Landryéket, utána Hughes kiderítheti, ki
szivárogtatja ki az információkat. Addig nem kockáztathatunk. Senki sem
tudhat a szállítmányról Hughes emberei közül.
-Még Hughes sem - biccentett Hershey.
-Ha már az őrültekről van szó, mi van Evan Pattersonnal? -kérdezte
Clark.
Ellie az utóbbi fél órában az orvosi váróban ült. Max
megparancsolta, hogy ki se mozduljon onnan, amíg ő megy, és
megnézi Cogburnt, de Ellie képtelen volt tovább egy hely ben
maradni. Ki kell deríteni, mi folyik. Max meglátta, hogy kidugja
a fejét az ajtón, és intett, hogy csa tl akozzon hozzájuk.
Hershey tudta, hogy a lány hallotta, amit Pattersonról mondtak. Aggódva nézett rá.
- Biztos ideges, amiért egy kórházban kell lennie vele -mondta.
- Egy kicsit - ismerte be Ellie.

- Bennett seriff egyik helyettese vigyáz rá.

-Hol?
-Pattersont koponya-CT-re vitték - világosította tel ( Hat k.-Üvöltve
panaszkodott, hogy fáj a feje, szóval megröntgenezik. A seriff mindent a
nagykönyv szerint akar csinálni, ami azt jelenti, hogy Patterson jogosult az
orvosi ellátásra.
-Semmi baja sincs az átkozottnak - jelentette ki Max.
-Azon kívül, hogy teljesen bekattan, ha Ellie-ről van szó - vetette közbe
Hershey.
- Már próbálkozott a mellkasi fájdalommal, de a szívével minden rendben
volt. Ismeri a jogait, és él is velük. Csak próbálkozik, hogyan úszhatna meg
- mondta Clark, aztán vissza is terelte a szót Landryékre. - Hogyan oldjuk
meg az alkut, hogy Cogburn együttműködjön velünk?
-Ben - felelte Max. - Beszélek a társammal, és ő majd elintézi a
főnökünkkel. Majd a főnök dönt róla, milyen alkut köt Cogburnnel.
-Megvan hozzá a jogköre? - kérdezte Clark. -Vagy feljebb kell mennie?
Minél több ember tud erről...
- Megvan hozzá a jogköre - biztosította Max. - Ő a... Max nem fejezte be a
mondatot. Két hangos durranás v i s s z h a n g z o t t a l é p c s ő h á z b a n . A z ü g y n ö k ö k i s m e r t é k a h a n g o t . L ö v é s e k . A
következő pillanatban megszólalt a riasztó mély, lüktető hangja.
- A déli lépcsőn megyek - kiáltotta Clark, előhúzva a pisz tolyát. Hershey azt kiáltotta, hogy övé a másik lépcső, és elira -
modott a folyosón. Max megragadta Ellie karját. Az egyik ajtón egy nővér dugta ki a fejét.

- Lezárták a kórházat - kiáltotta. -Tűnjenek el a folyosóról! - azzal

visszahúzódott, bezárva az ajtót maga után. M a x b e l ö k t e E l l i e - t a f o l y o s ó v é g é n l é v ő e g y i k
szobába.

- Ne nyisd ki az ajtót!
Déjà vu, g o n d o l t a a l á n y . M a x m e g i n t b e l ö k i v a l a h o v á , é s r á p a r a n c s o l , h o g y b ú j j o n e l .
Nem is töprengett rajta, ki lőtt. Patterson. Csakis ő lehetett. Senki nem
jött rá, hogy milyen erős és ravasz, és Patterson ezt használta ki. Igen,
biztosan ő volt. És most dühöng.
Ellie szíve elszorult, de nem azért, mert magát féltette. Max miatt
aggódott, aki Clark után ment. Hogyan is bujkál hatna itt, amikor
a férfi esedeg veszélyben van?
 Az ajtónak simult, és feszülten figyelt, hátha hall valamit. Aztán
résnyire kinyitotta. Semmi sem mozdult odakint. Aztán nevetés
harsant... furcsa, hátborzongató nevetés. Patterson feljött a
lépcsőn. Milyen közel lehet? Ellie kinyitotta az ajtót, de csak
annyira, hogy kikémlelhessen. A folyosó végén az ajtón kívül
arccal a föld felé Hershey feküdt. Patterson felette állt és
nevetett. Patterson biztos meglepte Hershey-t, amikor az
kinyitotta a lépcsőházba vezető folyosó ajtaját.
Patterson pisztolyt tartott a kezében. Felemelte és Hershey
fejére célzott. Ellie-nek cselekednie kellett. Szélesre tárta az
ajtót, és kilépett. Patterson a hosszú folyosó másik végén volt,
és háttal állt neki.
- Evan! - szólította meg erős hangon. - Gyere, kapj el! Rajta,
Evan! Fordulj meg!
A férfi oldalra biccentette a fejét, és lassan hátrafordult. Az
arcára kiülő vigyortól Ellie-nek végigfutott a hátán a hideg.
Ellie a másodperc töredékrésze alatt új tervet ötlött ki. Ha a
férfi rálő, akkor gyorsan beugrik a sarkon, ha pedig rá rohan,
addig védekezik, amíg a segítségére nem sietnek. Egy dologban
biztos volt: nem engedheti, hogy Patterson megölje Hershey
ügynököt.
-Te vagy az - mondta, és a vigyora megrémítette Ellie-t.
-Tényleg te vagy az.
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig csak rámeredt, aztán
felemelte a pisztolyt.
Mielőtt Ellie akár moccanhatott volna, Max ott termett előtte, és
lőtt. Egy fél pillanattal később Patterson is elsütötte a
pisztolyát. Golyója az egyik lámpát találta el, ahogy hát -
razuhant. Hatalmasat esett, de kezében még ott szorongatta a
fegyvert. Lassan felemelte, amikor Max újra lőtt. Patterson felé
rohant, tekintetét nem véve le a pisztolyról. Patterson nem
mozdult. Max odaért hozzá, kitépte kezéből a fegyvert, majd
kitapintotta a pulzusát. A férfi halott volt. Max legördítette
Hershey-ről, és orvosért kiáltott.
Ellie odafutott, térdre ereszkedett, és kezébe vette a dol gokat.
Látta, hogy Hershey a fején sérült meg, de szerencsére nem a
lövéstől. Gyengéden a hátára fordította. A férfi felnyö gött, és
kinyitotta a szemét.
- Lehet, hogy agyrázkódása van - mondta Ellie. Max ámult an
figyelte, milyen nyugodt.
-Az ég szerelmére, miért nem maradtál a szobában? - Max olyan dühös
volt, hogy alig tudta visszafogni magát, nehogy üvöltözni kezdjen a
lánnyal. - Megölhettek volna! Érted? Elveszíthettelek volna!
-Nem volt más választásom. Láttam, hogy Patterson fejbe akarja lőni
Hershey ügynököt. Már a pisztolyát emelte, és nevetett, ezért
megpróbáltam elvonni a figyelmét.
-Elvonni a figyelmét? - csikorogta Max.
-Igen. Kiléptem a folyosóra, és odakiáltottam neki.
-Hogy az a... - A férfi a hajába túrt. - Hogy az a... Szándékosan célpontot
csináltál magadból.
Ellie sohasem látta még, hogy Max elveszítette volna az önuralmát. Úgy
vélte, nem lenne jó ötlet most a hevenyészett tervéről beszélni. Max biztos
nem értékelné, hogy azt tervezte, odakiált Pattersonnak, aztán teljes
erejéből futásnak ered.
Szerencsére nem kellett sokáig elviselnie a férfi haragját. A folyosó
megtelt orvosokkal és nővérekkel. A betegszállítók két hordágyat is
gurítottak feléjük. Megfeledkezve arról, hol is van, Ellie utasításokat
kezdett osztogatni két nővérnek, akik úgy bámultak rá, mint valami
eszementre.
Az egyik nővér zavartan nézett rá. Ellie felismerte. Natalie-nak hívták, és
egy rövid ideig együtt jártak iskolába.
-Miért parancsolgat ez nekünk? - kérdezte a másik nővér.
-Nem tudom - vont vállat Natalie. - Ő Ellie Sullivan, és New Yorkban
modellkedik.
Ellie felkacagott. Istenem, most meg modell lett belőle!
Egy orvos lépett oda hozzájuk, és kiadta ugyanazokat az utasításokat.
Aztán a kezét nyújtotta Ellie-nek, hogy felsegítse, de Max elállta az útját,
és ő maga állította talpra a lányt. C l a r k r o h a n t f e l a l é p c s ő n .
- A helyettes nincs eszméletén - zihálta. - Odalent ápolják. A technikus azt mondta, a helyettes levette a bilincset, mert az
nem lehet rajta az emberen a röntgenben.
- És Patterson tudta ezt - jegyezte meg Max. Clark bólintott.
- Legyűrte a helyettest, elvette a pisztolyát, és lövöldözni kezdett. A technikus az íróasztala alá bukott, és ott is maradt,
mialatt Patterson kilőtte az üveget. Mi történt Hershey-vel?
Az egyik nővér a mennyezetre erősített biztonsági kamerára mutatott.
- Az mindent felvett. Megnézheti, és akkor megtudja. Az utolsó dolog, amire Ellie vágyott, hogy még egyszer végignézze a
történteket. Lenézett Pattersonra, és érezte, hogy felfordul a gyomra. A halál letörölte arcáról az őrült kifejezést, és majdnem
békésnek látszott. A rémálom valóban véget ért.

34.

Max és Ellie a repülőtérhez közeli szállodában töltötte az éjszakát. A

kórházban történtek miatt csak késő éjszaka jelentkeztek be a szobájukba.
Hershey és Clark ragaszkodott hozzá, hogy végignézzék a biztonsági
kamera felvételeit. Aztán kérdések hosszú sora következett, majd a
papírmunka, és mire Max és Ellie ismét útra keltek, már túl késő volt, hogy
elérjék a gépüket. A szállodában Ellie lezuhanyozott, majd holtfáradtan
bezuhant az ágyba.
Max éjfél utánig beszélt telefonon Bennel. Különböző ötleteket vetettek fel
és el, mivel biztosak akartak lenni, hogy jó tervük van arra, hogyan kapják
el a Landryket. A legapróbb hibát sem engedhették meg maguknak.
Amikor lefeküdt, Max agya még mindig a lehetőségek körül forgott, ám
ahogy Ellie-t a karjába vonta, ellazult, és hamarosan mély álomba merült.
Valamikor az éjszaka folyamán Ellie felébredt, és azonnal Maxhez bújt.
Szeretkeztek, majd egymásba gabalyodva ismét elaludtak.
Reggel sikerült egy korai járatot elérniük St. Louisba. Clark irodája
elintézte a jegyeket, és azt is jelezték, hogy egy fegyveres FBI-ügynök fog
felszállni a gépre. A papírok és a jelvény Maxnél volt.
Clark jelentette, hogy Hershey-nek nagyon fáj a feje, de egyéb baja nincs,
készen áll a feladatra. Neki és Clarknak kellett életben tartania Willis
Cogburnt, amíg az ügyet le nem zárják. Miután az altató hatása elmúlt,
Cogburn kiszolgáltatta neki mindazon adatokat, amelyekért Hershey az
évszázad üzletének nevezte az alkut. Mivel Landryék feltűnő sietséggel
visszautaztak Hawaiira, mindenki biztosra vette, hogy a nagy találkozó
Honoluluban lesz, és nem is tévedtek. Landryék a város közepén, egy
raktárban készültek találkozni a fegyvercsempészekkel .
Max jóformán egy szót sem szólt Ellie-hez egész délelőtt. A lány tudta,
hogy Max haragszik rá a kórházban történtek miatt, de nem volt hozzá
kedve, hogy kiengesztelje.
Csendben tették meg az utat a repülőtérig, de amikor végre felszálltak a
gépre, és bekötötték magukat az ülésbe, Max úgy döntött, megmondja
végre a magáét a lánynak. Egy percre lehunyta a szemét, hogy
összeszedje a gondolatait, aztán halk hangon megszólalt.
- Az a munkám, hogy megvédelmezzelek, nem pedig fordítva. Felfogod,
mi történhetett volna azon a folyosón? Ha csak két másodperccel később
érek oda, halott vagy. Patterson megölhetett volna. Mi lett volna, ha úgy
döntök, hogy az északi lépcsőn jövök fel? Akkor aztán tényleg elkéstem
volna, nem igaz? És a padlón fekve találtalak volna, véresen. A fenébe is,
Ellie, halálra rémítettél! - Max végre a lány felé fordult, hogy lássa, mit szól
a dörgedelemhez. Aztán megcsóválta a fejét. -A fenébe! - suttogta.
E l l i e e g y e n l e t e s l é g z é s e é s l e h u n y t s z e m e
m i n d e n t e l m o n d o t t . A l á n y e g y á r v a s z ó t s e m
h a l l o t t a b b ó l , a m i t m o n d o t t .

35.

Max a reptéren búcsúzott el Ellie-től, s mivel sietnie kellett, hogy elérje a

honolului járatot, nem volt ideje többre, mint egy gyors, „még látlak"
puszit adni.
Sietett, emlékeztette magát Ellie. Különben biztos mondott volna valami
kedves dolgot búcsúzóul, nem igaz? Ha jobban belegondolt, kénytelen volt
beismerni, hogy Max sohasem mondott semmi kedves dolgot neki. Akkor
miért hiszi, hogy most megtette volna?
Mivel kocsiját Wheatley-ék garázsában hagyta, Ellie taxiba ült, és a házukhoz vitette magát, aztán úgy döntött,
akár náluk is éjszakázhat. Millie és Olivér mindent hallani akart a szüleinél tett látogatásról. Ellie kicsit szépített a Winston Falls-i
kórházban történt borzalmakon. Elmondta, hogy Patterson halott, és reméli, végre békét lelt a lelke.
Aztán mesélt Ava kerti partijáról, s mire befejezte, nevelő szülei annyira nevettek, hogy a könnyeik is potyogtak. Millie egyre
csak azt mondogatta, „szegény Ava", aztán újra összegörnyedt nevettében.
Vacsora után Ellie felment a szobájába, és felhívta Avat. Akármilyen házsártos is volt a húga, megérdemelt egy kis
együttérzést.
- Mit akarsz? - vakkantotta Ava a telefonba.
- Ne légy durva, Ava. Patterson halott.
- Hallottam.
- Csodálatos kerti parti lett volna.
Ava bőszen helyeselt, aztán az esküvő részleteiről kezdett mesélni.
- Nem gondoltam ám komolyan, amit mondtam. Még mindig elvárom, hogy ott légy az esküvőmön koszorúslányként.
Ellie nem ígért semmit. Végighallgatta Ava beszámolóját a virágokról, a zenéről, sőt még az asztalok elrendezéséről is, és Ellie
tudta, mit kell tennie: újabb vagyont költenie a repülőjegyre, fekete ruhát öltenie és végigvonulnia a templomon a húga
kedvéért. Nem számít, hogy meg akarja tenni vagy sem, ez így volt helyes.
Örült, hogy elment. Ellie mércéjével mérve gyors és drága hétvége volt,
mégis boldog volt, hogy több időt tölthetett Annie-vel és a szüleivel. Anyja
el volt ragadtatva, hogy Ellie végre meggondolta magát, és beleegyezett a
koszorúslányságba. Ava gyönyörű menyasszony volt. Még mindig
kellemetlen, de ennek ellenére gyönyörű.
Amikor Ellie újra otthon volt, valamiféle nyugtalanság vett rajta erőt. Most,
hogy nem kellett Patterson elől bujkálnia, bárhová mehetett és bármit
csinálhatott volna. Csak egyetlen apró gond volt: a leghalványabb fogalma
sem volt, hová is tartozik. És nagyon hiányzott neki Max.
 Visszatért az ismerős környezetbe. Dr. Westfield megpaskolta a vállát,
ami meglepően dagályos tett volt a részéről.
-Jól van, zsenikém, szép munka - mondta.
-Uram, most, hogy elnyertem a Chapmant, megtenné, hogy nem szólít
többé zsenikémnek?
Westfield annyira örült a pénznek, amit az osztálya kap, hogy Ellie gyenge
pillanatában érte, és a férfi rábólintott a kérésre. Azt is elfogadta, hogy
Ellie nem ír alá szerződést, de egy ideig kisegít a kórházban.
- Egyik hét a másik után, amíg észre nem tér, és alá nem írja a szerződést
- mondta Westfield, mert azt akarta, hogy övé legyen az utolsó szó.
Eltelt egy hét, aztán egy második is, és Max még mindig nem jelentkezett.
Ellie az érzelmek különböző fokozatain ment át: harag, elkeseredés,
szenvedés, majd ismét harag.
Addison rendszeresen küldött üzenetet neki - lassan jó barátnők lettek -,
de Maxről csak annyit írt, hogy ő és Ben fedett ügynökként dolgoznak
valami nagyon speciális ügyön.
Ellie napjában legalább egyszer elmondta, hogy túl van már a dolgon, és
kétségbeesetten reménykedett benne, hogy egy napon ez igaz is lesz.
A munkába temetkezett. Egy csütörtök késő délután éppen végzett egy
késpárbajban megsérült epehólyag eltávolításával. Az öltözője felé tartott,
amikor a várószobában meglátta Carlos Garcia feleségét. Odament hozzá,
hogy köszönjön. Az asszony jó hírekkel szolgált, de Carlosnak
kemoterápiára lesz szüksége, mielőtt kiengedik a kórházból. Amikor Ellie
belépett a magánkórterembe, a férfi éppen ébredezett. A lány örömmel
hallotta, hogy az orvosok milyen rendesen bánnak vele. Bámulatra méltó,
hogy egy kis zsarolással mi mindent lehet elérni!
Ellie képes volt túljutni a napokon úgy, hogy nem gondolt Maxre, amikor
azonban hazament, megrohanták az emlékek. Esténként képtelen volt
elaludni. Olyan probléma volt ez, amivel korábban még sohasem
találkozott. Boldogtalanság. A szó Max Daniels szinonimája volt.

36.

Max remekül érezte magát. A látvány, amint Cal és Erika Landry a földön
térdel, és hátrabilincselik a kezüket, bearanyozta a napját.
Néhány szövetségi ügynök és tizenkét rendőr vette körül a házaspárt. A
nyolc díler hátrabilincselt kézzel hason feküdt a cementpadlón, de
kétségtelen, hogy a show sztárjai a Landryk voltak. Most akkor
megpróbálnak mindannyiunkra bérgyilkosokat küldeni? - kérdezte Ben.
Olyan boldog volt, hogy egyfolytában mosolygott.
-Szerintem kifogytak a bérgyilkosokból - jegyezte meg Max.
Az öt ládát felnyitották, tartalmukat átvizsgálták. Tele voltak fegyverekkel
és robbanószerekkel, köztük olyanokkal, amilyeneket Ben és Max még
sohasem látott. Most már egyik sem kerül ki az utcára, és Max biztos volt
benne, hogy Cal és Erika Landry hosszú, nagyon hosszú időre rács mögé
kerül.
Max a mobiljával lefényképezte a dühös párost, akik mindenféle
trágárságot kiáltoztak, és holmi csapdáról beszéltek. Max elküldte a képet
Sean Goodmannek és Rob Hughesnak.
 Pontosan egy perccel azután, hogy Hughes ügynök megkapta Landryék
fotóját, már hívta is Maxet. Max elmagyarázta a z e l k é p e d t
ü g y n ö k n e k , h o g y a z é r t h a g y t á k k i a z a k c i ó b ó l ,
m e r t a z e m b e r e i k ö z t á r u l ó v a n . H u g h e s
e l ő s z ö r n e m f o g a d t a v a l a m i j ó l a h í r t , é s m é g
a l e h e t ő s é g é t i s t a g a d t a , h o g y k ö z t ü k á r u l ó
l e h e t n e . M a x e r r e e l m o n d t a n e k i , h o g y a
k ü l ö n l e g e s ü g y o s z t á l y n y o m o z á s a
b e b i z o n y í t o t t a , H u g h e s i r o d á j á b a n a z e g y i k
s e g í t ő i n f o r m á c i ó k a t a d o t t L a n d r y é k n e k
k o m o l y p é n z e k é r t , d e H u g h e s m é g m i n d i g
s z k e p t i k u s v o l t . A m i k o r a z o n b a n M a x
m e g n e v e z t e a s e g í t ő t é s a z ö s s z e g e t i s , a m i t
m e g t a l á l t a k a t i t k o s s z á m l á j á n , a z ü g y n ö k
k é n y t e l e n v o l t h i n n i a t é n y e k n e k . V a l ó s á g g a l
r o s s z u l l e t t , a m i é r t n e m v o l t f i g y e l m e s e b b .
M a x k ö z ö l t e v e l e , h o g y p i l l a n a t o k o n b e l ü l
m e g j e l e n n e k n á l a a k ü l ö n l e g e s ü g y o s z t á l y
t i s z t j e i , h o g y l e t a r t ó z t a s s á k a k o r r u p t
i r o d i s t á t , é s H u g h e s b e l e e g y e z e t t , h o g y
s e g í t .
M á s n a p H u g h e s m á r e g y H o n o l u l u b a t a r t ó
g é p e n ü l t . M i v e l é v e k ó t a ü l d ö z t e L a n d r y é k e t ,
é s n e k i v o l t a l e g t ö b b a n y a g a r ó l u k , s z ü k s é g
v o l t a s e g í t s é g é r e . A z F B I é s a s z ö v e t s é g i
ü g y é s z e k s z i l á r d a n e l t ö k é l t é k , h o g y m i n d e n
t é n y n e k u t á n a j á r n a k . M i u t á n m e g n é z t e a
l e g ú j a b b b i z o n y í t é k o k a t , H u g h e s r a g a s z k o d o t t
h o z z á , h o g y a f e g y v e r k e r e s k e d e l e m m e l l e t t
ú j a b b v á d a k a t i s v e g y e n e k f e l a l i s t á r a .
W i l l i s C o g b u r n t a n ú s k o d á s á v a l k é p e s e k l e s z n e k
r á j u k v e r n i a S e a n G o o d m a n e l l e n i g y i l k o s s á g i
k í s é r l e t v á d j á t , e r ő s k ö d ö t t , é s d r . S u l i i v a n
e s e t é b e n a g y i l k o s s á g r a v a l ó f e l b u j t á s v á d j á t .
- A z t a k a r o m , h o g y m i n d e n é r t b ű n h ő d j e n e k -
m o n d t a . A z ü g y é s z n e m t i l t a k o z o t t .
- W i l l i s C o g b u r n t a n ú s k o d i k , a z t á n m e g y a
t a n ú v é d e l m i p r o g r a m b a .
- N e m h i s z e m , h o g y e r r e s z ü k s é g l e n n e - v é l t e
a z ü g y é s z . - K i z á r t d o l o g , h o g y a b í r ó
e n g e d é l y e z n é a z ó v a d é k o t , h o g y a z t á n o d a k i n t
e z e k k e t t e n f o l y t a s s á k a p i s z k o s k i s
j á t é k a i k a t . S z i g o r ú a n f o g j u k ő r i z n i ő k e t . A
l e h e t s é g e s t a n ú k n a k e z ú t t a l n i n c s m i t ő l
f é l n i ü k . D r . E l l i e S u l l i v a n n e k i s t a n ú s k o d n i a
k e l l , é s a z t a k a r o m , h o g y G o o d m a n ü g y n ö k ö t i s
h í v j á k i d e . M i n d e n k i t r e n d e l j e n e k i d e . A z
e l ő z e t e s t á r g y a l á s i d ő p o n t j á t á t t e s s z ü k .
L a n d r y é k ü g y v é d j e i n e m t i l t a k o z n a k .
-M i é r t n e m ? - k é r d e z t e M a x . A z ü g y é s z
m e g c s ó v á l t a a f e j é t .
-A z t h i s z e m , e z t n e k ü n k k e l l k i t a l á l n i .
Max és Ben kedvenc bárjukban ünnepelték Landryék elfogását néhány
korsó sör mellett, és Max megmutatta társának a célra tartott
pisztolyokkal álló ügynökök és rendőrök előtt térdelő dühös pár fotóját.
- Bárcsak akkor kaptad volna le őket, amikor az első ügynökök
berontottak a raktárba! - mondta Ben. - Az arckifejezésük leírhatatlan volt.
- Az biztos, hogy megdöbbentek - helyeselt Max. - Különösen tetszett,
ahogy Erika próbálta az ártatlant játszani. Azon sem csodálkoztam volna,
ha azt mondja, fogalma sincs, hogy kerültek oda azok a fegyverek.
- A Landrykre! - emelte magasba Ben a poharát. Legyen a büntetésük a
bűneikhez méltó.
- Erre én is iszom - mondta Max.
Ben lenyelte az utolsó korty sört, és felállt.
- Mennem kell. Megígértem Addisonnek, hogy ma este együtt
vacsorázunk. Csak mi ketten. Mostanában olyan ritkán voltam otthon.
- Hogy érzi magát?
- A baba sokat rugdos. Addison esküszik, hogy a gyerek focilabdával a
kezében jön a világra. Ellie fantasztikus volt. Rendszeres üzenetváltásban
álltak, és Ellie-nek mindig sikerült megnyugtatni Addisont. Ha már Ellie-re
került a sor... beszéltél vele mostanában?
- Nem.
- Millióból jó, ha van egy ilyen. Ha a helyedben lennék, nem engedném el
magam mellől - mondta Ben az ajtó felé tartva.
Max egy ideig még üldögélt a sörét kortyolgatva, és Ben szavain
töprengve. Igazság szerint minden percben, amikor nem Landryékkel
foglalkozott, Ellie-re gondolt. Csak néhány hete nem látta a lányt, de
hosszú hónapoknak tűnt az idő. Hiányzott neki.
Mi az ördög történt vele? A nő megfosztotta az erejétől. Egyenesen a
szívébe hatolt, mielőtt rájöhetett volna, hogy mi történik. Sosem érzett
még így, és egyáltalán nem tetszett neki. Sebezhetővé vált általa.
Nem akarnám, hogy túlságosan belém habarodj! E z t m o n d t a a
l á n y , é s i g a z a v o l t . E z e r n y i o k o t i s f e l t u d o t t
s o r o l n i , m i é r t n e m i l l e t t e k e g y m á s h o z . A
l e g n y i l v á n v a l ó b b , h o g y t ö b b e z e r k i l o m é t e r r e
é l n e k e g y m á s t ó l . A l á n y é l e t e a k a r r i e r j e
k ö r ü l f o r o g , é s a z ö v é i s . M i n d k e t t ő j ü k
m u n k á j a s t r e s s z e l t e l i , é s e g é s z e m b e r t
k ö v e t e l . N e m k é r h e t i m e g a l á n y t , h o g y e g y ü t t
é l j e n m i n d a z z a l a v e s z é l l y e l , a m i ő t
k ö r ü l v e s z i , é s a r r a s e m , h o g y á t s z e r v e z z e a z
é l e t é t é s a l k a l m a z k o d j o n a z ö v é h e z . N e m , e z
s o s e m f o g m ű k ö d n i .

37.

Ellie-nek nem volt választási lehetősége, hogy Honoluluba utazik-e, vagy

otthon marad. Goodman ügynök felhívta és közölte vele, hogy neki és
Ellie-nek négy napon belül repülőre kell szállniuk. Úgy vélte, épp elég időt
hagyott a lánynak, hogy szóljon a kórházban, egy, de még valószínűbb,
hogy két hétig távol lesz.
- Mi van, ha nem akarok elmenni?
~ De miért ne akarna eljönni a világ egyik legszebb városába? -
csodálkozott Sean.
- De ha mégsem akarok? - erősködött Ellie.
- Akkor az ügyész hivatalos útra tereli a dolgot, és előáll í t t a t j a .
U g y e n e m a k a r j a , h o g y s z e g é n y n e k
a z z a l u s o k p i i p i i m u n k á v a l k e l l j e n
b a j l ó d n i a ?
E l l i e - n e k n e m i g a z á n m a r a d t m á s
v á l a s z t á s ; i . M i n t k i d e r ü l t , a
k ó r h á z b ó l e l s z a k a d n i n e m i s v o l t
n e h é z , d e k i t a l á l n i , h o g y mit vigyen magával,
az komoly feladatnak bizonyult. Ellie-nek nem volt annyi ruhája, amennyi
két hétre elegendő volna egy szigetre. A fürdőruhája, ha egyáltalán
rámegy még, legalább tízéves volt. Műtősruhában élte az életét, nem
hordott szárongot meg színes kartonruhákat.
Büszkeségét lenyelve felhívta Avat, és elmondta neki mi a gondja. Húga
nem sokkal azelőtt tért vissza nászútjáról, így
aztán egész kellemesen viselkedett, láthatóan tetszett is neki, hogy Ellie
tőle kér segítséget. Miután kipanaszkodta magát Ellie lehetetlen alakja
miatt - Ellie tökéletes harminchatos alkat volt a mellét kivéve -,
kihasználta a lehetőséget, hogy ellássa a tanácsaival. Közölte nővérével,
hogy túlságosan is dús keblű, és fontolóra kellene vennie egy
mellkisebbítést.
-Most csak viccelsz, ugye?
-Harmincnégyes is lehetnél, ha rászánnád magad.
-Akkor úgy néznék ki, mint a modellek.
-A modelleken gyönyörűen állnak a ruhák.
-Akkor én most leteszem.
-Ne, várj! Nem tudok segíteni, ha nem fogadod el az építő jellegű kritikát.
Átnézem a kínálatom, és elküldök mindent, amire szükséged lesz.
Mindent, kivéve a fehérneműt, szóval arra szánj egy kis pénzt, és vedd
meg magad. Tudom, hogy van pénzed. Anyu elmondta, hogy a kölcsön
nagyobb részét visszafizetted azért a díjért kapott pénzből, és még
húszezret az ő számlájukra is tettél. Nagy vita volt belőle, mert az apu
nem akarta elfogadni, de anyu meggyőzte, mondván, jól jön az a pénz az
unokájuk nevelésében.
-Hogy fogadták, hogy nagyszülők lesznek?
-O, hiszen tudod. Először megdöbbentek, mert a jó testvér került bajba.
-És aztán? - nevetett Ellie.
-Nagyon izgatottak lettek. Apu bölcsőt keres.
-O, istenem, ne engedd, hogy valami kedvezményes ajánlatot találjon.
Beszéld rá, hogy rendeset vegyen.
Beszéltek még Annie-ről, és arról, mi mindenre lesz szüksége a terhesség
alatt.
- Köszönöm, hogy segítesz a ruhákkal - mondta végül Ellie. - Nyugodtan
küldd el nekem a számlát.
-Ne feledkezz meg a cipőről, Ellie. És az isten szerelmére, a kiegészítőkről!
Olyan kis pántos szandál meg papucs remekül fog állni ahhoz, amit
küldök. Ja, néhány szuper karika fülbevalót és karperecet is beleteszek a
csomagba. És Ellie, ígérd meg, hogy felveszed a rövid, királykék ruhát,
amit küldök. Most azonnal előkeresem. Istenien fogsz benne kinézni,
ígérem.
-Rendben, megígérem... hacsak nem közönséges.
-Késő, már megígérted.
-Ez azt jelenti, hogy közönséges?
-Nem, dehogyis. Csak egy kicsit mély a dekoltázsa. Holnap postára is
adok mindent, szóval, most leteszem, hogy ösz-szeszedhessem, amire
szükséged lesz. Fogadni mernék, hogy nemigen van más, amit felvehetsz.
A beszélgetés után Ellie az órájára nézett, és úgy döntött, még el tud
menni a Frontenac bevásárlóközpontba. A főutak bedugultak, ezért Ellie
inkább a mellékutcákat választotta, és Claytonon keresztül húsz perc alatt
oda is ért. Leparkolt a Neiman Marcus előtt, beszaladt, és megvette a
fehérneműt és hálóingeket, sőt még egy rövid selyemköntöst is. A cipőüz-
letben kiárusítás volt, így Ellie szandált, papucsot is vásárolt, és egy
gyönyörű, piros tűsarkút is, bár nem hitte, hogy valaha is hordani fogja. De
képtelen volt otthagyni, amikor hetven százalékkal le volt árazva, és
remekül mutatott a lábán.
Csak nem lesz olyan, mint az apja? Ha valami le van árazva, akkor muszáj
megvennie.
Nem azért vesz új ruhát, hogy Maxet lenyűgözze, győzködte magát.
Persze, hogy nem. Azért van szüksége rájuk, mert elhatározta, hogy ismét
randizni fog, és felépíti a kórházon kívüli életét is. Megtanul szórakozni, ha
beledöglik is. Mikor is ment el utoljára egy klubba? Egy éve? Több mint
három évvel ezelőtt, döbbent rá, és még akkor is hazament, mielőtt a buli igazán megkezdődött volna. Inkább az
ágyát választotta, mint hogy üvöltő zenére ugrándozzon.
Csütörtök délelőtt visszament a Neiman Marcusba, hogy valami alkalmi ruhát nézzen magának. Talált egy csodálatos Armani
blézert - nyári viselet - és egy hozzáillő szoknyát meg nadrágot is. Ha a bíróságra kell mennie, bármelyik megteszi. Megkérte az
eladó hölgyet, hogy a ruhákat védőcsomagolásba tegye, hogy neki már ne legyen más dolga, mint kicipzárazni a bőröndöt, és
bepakolni.
Millie ragaszkodott hozzá, hogy kivigye a repülőtérre, és egész úton szóval is tartotta.
- Nem beszéltél Maxről - jegyezte meg.
- Már túlléptem rajta.
-Értem - mondta az asszony, és Ellie hallotta a hangján, hogy mosolyog.
-Három hete, Millie, és egyetlen szó sem jött felőle. Egyszerűen csak
kisétált az életemből, és én is ezt teszem. Én mondtam neki, hogy ne
habarodjon belém.
-És nem tette.
-Pontosan.
- De azóta megváltozott a helyzet, amiért próbáltál távolságot tartani,
nem? Az életedet most már te irányítod. Patterson meghalt. Nem változtat
ez a dolgokon?
Ellie nem válaszolt, helyette csak annyit mondott: - O Honolulun él, én
meg itt.
Ellie szerencséjére elérték a repülőteret, így Millie nem próbálkozhatott
tovább, hogy észre térítse.
Sean a beszállókapunál várt rá. Ellie csodálkozva vette tudomásul, hogy
jegyük az első osztályra szól, és kíváncsi lett volna, mibe került mindez.
Mindegy, ő aztán nem fog tiltakozni, az biztos. Az ülések jóval szélesebbek
voltak, mint a turistaosztályon, és a lábuknak is több hely volt. Ellie
magával hozta a laptopját, és úgy tervezte, elolvas néhány orvosi
szaklapot a gépen, s talán még a 2000-es Super Bowl rájátszását is meg-
nézi, amelyet letöltött. Úgy vélte, remek szórakozás lesz újra végignézni,
ahogy Kurt Warner győzelemre vezeti a St. Louis csapatát.
-Este nyolckor érkezünk Honolulura, ami a mi időnk szerint éjfél - mondta
Sean.
-Ben és Max a reptéren lesznek? - Muszáj volt megkérdeznie.
-Nem - rázta meg a fejét Sean. - Mauin vannak. Nem hiszem, hogy
holnapnál előbb visszaérnek.
-És mit csináltak az elmúlt három hétben? - kérdezte Ellie könnyed
hangon. Valójában csak két hét és öt napról volt szó, de úgy vélte, ha
elárulja, napra pontosan tudja, mennyi idő telt el, Sean rájön, mennyire
hiányzik neki Max.
-Fedett munkát végeztek egy raktárban. Ez piszkos ruhában eltöltött
hosszú órákat jelent - tette hozzá. - De megérte. Üzletelés közben sikerült
tetten érni Landryéket. Éppen egy nagyobb fegyverszállítmányt vettek át.
-Igen, hallottam róla. Ben felesége megírta SMS-bcn.
-Holnap délután lesz az előzetes meghallgatás. Landryék ügyvédei
megpróbálják ejtetni a vádakat. Ok ragaszkodtak az előzeteshez.
-A bíró szabott meg óvadékot?
-Nem. Az ügyvédek biztos ebbe is belekapaszkodnak majd. Mindent el
fognak követni, hogy kihozzák a védenceiket.
Ellie arra gondolt, milyen keményen megdolgoztak Max és a társai azért,
hogy Landryéket a rács mögé dugják, most pedig a jól fizetett ügyvédek
mindent elkövetnek, hogy semmissé tegyék a vádakat. Arra persze kevés
az esély, hogy a fegyverkereskedelem vádját ejtsék, hiszen akció közben
fogták a házaspárt. A gyilkossági kísérlet vádja azonban már nem volt
ilyen tiszta. Feltételezte, hogy a Willis Cogburnnel kötött alkuhoz tartozott
az is, hogy a férfi tanúskodik Landryék ellen, cserébe pedig védelmet kap.
Tiszta lappal indulhat. Ellie kíváncsi lett volna, hogy a férfi kihasználja-e a
lehetőséget, és ezentúl tisztességes polgárként éli-e az életét. A lánynak
voltak kétségei. Mi lehet belőle? Bérgyilkosból... áruházi eladó? Ahhoz nem
kis változásra lenne szükség.
Ellie gondolatai Carlos Gardához kanyarodtak. Ő is kapott egy újabb
lehetőséget, és Ellie remélte, hogy jól választ, és tisztes kort él meg a
felesége és a gyerekei mellett.
Ellie úgy döntött, nem gondol többé az aggodalmaira, inkább megnézi a
rájátszást. Sean a karfán áthajolva vele nézte a meccset.
Mire elérték Honolulut, Ellie alig várta, hogy kinyújthassa a lábát. A sofőr
egyenesen a szállodába vitte őket. Ellie szobája barátságos volt. Ha
kihajolt az erkélyről, és balra nézett, az óceánra látott. Az óceán moraja a
szobájába is behallatszott, és Ellie a hullámverés megnyugtató hangjaira
merült álomba.

38.

Max az előcsarnokban várt Ellie-re. Sean azt mondta a lánynak, hogy

egyre legyen lent, és most háromnegyed egy volt.
Ez lesz a legnehezebb dolog, amit valaha is tett életében. Próbálta
kitalálni, mit mondjon a lánynak. Amíg fedett munkát végeztek Bennel,
nem használhatta a mobilját, de amúgy sem telefonon szeretett volna
beszélni Ellie-vel. Szemtől szembe akart állni vele, amikor összecsapnak.
Ellie-nek nem fog tetszeni, amit mondani fog, sőt valószínűleg dühös is
lesz rá, de nem számít. Még ha nem is éri meg, Max, amilyen öntelt volt,
tudta, hogy ez lesz n legjobb a lány számára.
Max megfordult, és a medencéhez vezető lépcsőhöz sétált Gondolatai sebesen
száguldottak.
Ellie kilépett a liftből, és átvágott az előcsarnok márványpadlóján, aztán hirtelen megtorpant. Max állt előtte. Háttal neki, kezét
a nadrágzsebbe süllyesztve állt, de tény, hogy ő volt az, hiszen amint megpillantotta, a szíve bolond módra, heve sen zakatolni
kezdett.
Ó, istenem, hogy fogja tudni túltenni magát rajta?
ÖRÜLÖK, HOGY ISMÉT TALÁLKOZUNK. Igen, emlékezett rá, hogy ezzel akarta üdvözölni a
férfit. Talán kicsit furcsa, de semmi okosabbat nem tudott kiötleni. ÖRÜLÖK, HOGY
TALÁLKOZUNK. Felejtsük el, hogy ISMÉT, d ö n t ö t t e e l .
- M a x !
A f é r f i l a s s a n v i s s z a f o r d u l t .
- E l l i e !
A l i g ö t l é p é s r e á l l t a k e g y m á s t ó l . E l l i e a r r a
g o n d o l t , a f é r f i f á r a d t n a k l á t s z i k . M a x a r r a
g o n d o l t , a l á n y g y ö n y ö r ű . H o s s z ú n a k t ű n ő
i d e i g c s a k n é m á n n é z t é k e g y m á s t .
E l l i e d ö b b e n t r á e l ő s z ö r , h o g y a f é r f i
m e r e v e n b á m u l j a . M e g t o r l á s u l ő i s í g y t e t t .
M á r c s a k e g y - e g y p á r b a j p i s z t o l y h i á n y z o t t a
k e z ü k b ő l .
- M e g k e l l h a l l g a t n o d , a m i t m o n d a n i a k a r o k -
s z ó l a l t m e g v é g ü l M a x .
J a j , n e ! B i z t o s a z é r t v á l a s z t o t t n y i l v á n o s
h e l y e t a m o n d a n d ó j á n a k , h o g y E l l i e n e
r e n d e z z e n j e l e n e t e t , a m i k o r k ö z l i v e l e , h o g y
v é g e m i n d e n n e k .
- A k k o r m o n d d - e r ő s í t e t t e m e g m a g á t l é l e k b e n
E l l i e . M a x k ö z e l e b b l é p e t t h o z z á .
- S z e r e t l e k . Ö s s z e h á z a s o d u n k é s p o n t . J o b b
l e s z , h a h o z z á s z o k s z .
- V á r j c s a k . . . h o g y m i ?
M a x k é z e n f o g t a , é s m e g p r ó b á l t a m a g á v a l
r á n g a t n i .
- G y e r e , e l f o g u n k k é s n i ! - V á r j . . . m i t i s . . .
v á r j !
A f é r f i e g y b e u g r ó h o z v e z e t t e , é s s z ó r ó l
s z ó r a m e g i s m é t e l t e , a m i t a z i m é n t m o n d o t t .
K e z é t a l á n y k é t o l d a l á n a f a l h o z t á m a s z t o t t a ,
í g y o d a s z e g e z t e ő t a b e u g r ó m á r v á n y f a l á h o z .
E l l i e n e m m e h e t s e h o v á , a m í g ő n e m e n g e d i . A
l á n y o n l á t s z o t t , m e n n y i r e m e g d ö b b e n t .
- A z t m o n d t a m , s z e r e t l e k . Ö s s z e h á z a s o d u n k é s
p o n t .
- S z e r e t s z . - N e m k é r d é s v o l t . E l l i e p r ó b á l t a
f e l f o g n i a h a l l o t t a k a t .
- I g e n , s z e r e t l e k , é s t e i s s z e r e t s z e n g e m .
N e m a k a r o k o l y a n o s t o b a s á g o k a t h a l l a n i , m i n t :
„ n e h a b a r o d j b e l é m " m e g „ n e m a k a r o m , h o g y
b e l é m s z e r e s s " ! F e l e s é g ü l v e s z l e k , E l l i e
S u l l i v a n .
A l á n y s z e m é t e l f u t o t t á k a k ö n n y e k .
-E g y h ó n a p j a e g y s z ó t s e m h a l l o t t a m f e l ő l e d ,
é s m o s t a z t h i s z e d , h o g y m e g t u d s z . . .
- I g e n , a z t h i s z e m . - M a x l e h a j o l t , é s
m e g c s ó k o l t a . - O l y a n p u h a a z a j k a d ! S z e r e t s z
e n g e m . A n n y i r a h i á n y z o t t , h o g y á t -
ö l e l h e s s e l e k !
E l l i e m e g p r ó b á l t a e l l ö k n i m a g á t ó l , d e m i n t h a
s z i k l á t p r ó b á l t v o l n a e l m o z d í t a n i a h e l y é r ő l .
- A z e m b e r n e m a z t m o n d j a e g y l á n y n a k , h o g y
e l f o g j a v e n n i f e l e s é g ü l , h a n e m m e g k é r i a
k e z é t .
M a x ú j r a m e g a k a r t a c s ó k o l n i , d e E l l i e
e l f o r d í t o t t a a f e j é t , í g y c s a k a f ü l c i m p á j á t
p u s z i l t a m e g .
- A p á d t ó l m e g k é r t e m a k e z e d .
- T é n y l e g ? - f u l l a d t e l a l á n y h a n g j a . - É s m i t
m o n d o t t ?
- S z ó s z e r i n t ? „ J a j i s t e n e m , c s a k e z t n e ! E g y
ú j a b b e s k ü v ő ? ! "
E l l i e a f é r f i m e l l k a s á n a k f e s z í t e t t e a
t e n y e r é t .
-B e l e e g y e z e t t ?

-I g e n . O l y a n ü z l e t e t k í n á l t a m n e k i , a m e l y n e k
n e m t u d o t t e l l e n á l l n i .
- M i l y e n ü z l e t e t ? - s u t t o g t a E l l i e k á b u l t a n
a t t ó l , a m i v e l e t ö r t é n i k . M a x s z e r e t i ! H o g y a n
t ö r t é n h e t v e l e i l y e n c s o d á l a t o s d o l o g ? M i t
t e t t , h o g y e z t m e g é r d e m e l t e ?
- M e g í g é r t e m n e k i , h o g y s z e r e t n i f o g l a k ,
v é d e l m e z l e k é s b o l d o g g á t e s z l e k .
- M a x , t ú l k o r a i m é g a r r ó l b e s z é l n i , h o g y
s z e r e t s z . M é g a l i g i s m e r j ü k e g y m á s t . . .
-S z e r e t l e k .

-Á t k e l l g o n d o l n i , h o g y . . .

-S z e r e t l e k . J o b b l e s z , h a h o z z á s z o k s z .

-M i l y e n r o m a n t i k u s v a g y ! - s u t t o g t a E l l i e . M a x
i s m é t a l á n y s z á j á r a h a j o l t .
- S z e r e t n é m h a l l a n i , a h o g y t e i s k i m o n d o d ,
h o g y s z e r e t s z . E l l i e l á t t a a f é r f i
s e b e z h e t ő s é g é t . Á t k a r o l t a a n y a k á t .
-S z e r e t l e k a t t ó l a p i l l a n a t t ó l f o g v a , h o g y
m e g i s m e r t e l e k . - T u d o m , h o g y n é h a n y e r s
v a g y o k é s u d v a r i a t l a n - i s m e r t e
b e t ö r e d e l m e s e n a f é r f i . - B e v a l l o m , h o g y e g y
k i c s i t ö n f e j ű i s . . . é s e l ő f o r d u l , h o g y
é r z é k e t l e n n e k t ű n ö k . . .
E l l i e a f é r f i s z á j á r a t e t t e a m u t a t ó u j j á t ,
h o g y e l h a l l g a t t a s s a .
 - D e f i g y e l m e s i s v a g y , b e c s ü l e t e s , k e d v e s ,
g y e n g é d . . .
A d i c s é r ő s z a v a k h a l l a t á n n y o m b a n v i s s z a t é r t
a f é r f i ö n t e l t s é g e .
- S z ó v a l e l l e n á l l h a t a t l a n v a g y o k , m i ? -
v i g y o r g o t t r á a l á n y r a . E l l i e f e l k a c a g o t t .
- T e v a g y a z i d e á l i s f é r f i s z á m o m r a .

39.

Max szinte bánta, hogy nem vihet kamerát a tárgyalóterembe. Szerette

volna filmre venni Ellie-t a tanúk padján, amint ízekre szedi a kétezer
dolláros ügyvédeket, s teszi mindezt elragadó bájjal.
A bíró elmagyarázta, hogy ez egy előzetes meghallgatás, amelynek célja,
hogy megállapítsák, mely vádak állják meg a helyüket, és melyeket
vessenek el.
Ellie komoly arccal, kezét az ölében összekulcsolva ült a tanúk padján,
várva, hogy a védelem belekössön minden szavába, és kétségbe vonja
minden állítását.
Christopher Hammondnek, a vezető ügyvédnek volt a len hamisabb
mosolya, amit Ellie valaha is látott. A férfi magas volt, előkelő külsejű, aki
méretre szabott öltönyében, tökéletesen megkötött nyakkendőjében
nagyon elegánsan festett... leszámítva egyeden apróságot.
A Landryk merev, kifejezéstelen arccal ültek a vádlottak padján. Mrs.
Landry a konzervatív fehér blúzban és kardigánban, és Mr. Landry a
tengerészkék öltönyben maguk voltak az illem megtestesítői. Ellie nem
volt bent a tárgyalóteremben Willis Cogburn vallomása alatt, de Max
elmondta neki, hogy a férfi részletesen leírta a Landrykkel való
kapcsolatát, és utána rátért arra is, milyen parancsokat kapott Landryéktől. A ravasz ügyvédek mindent
megpróbáltak, hogy megingassák, de Cogburn kitartott, és egyórai tanúskodás után még arra is vette a bátorságot, hogy a
Landryk szemébe nézzen.
Hammond háta mögött összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel járkált fel-alá a tanúk padja előtt, a szavait mérlegelve, mielőtt
megszólítja Ellie-t.
- Lenyűgöző az életrajza, dr. Sullivan - kezdte. - Hogy valaki ilyen fiatalon baleseti sebész legyen... és ilyen magas
elismerésben részesüljön... igen, valóban lenyűgöző.
Ha Hammond kedélyes csevegésre számított, csalódnia kellett. Ellie csak némán nézett rá, és várt. Miután az ügyvéd rájött,
hogy nem tudja elbűvölni a lányt, belevágott a kihallgatásba. Megkérte, mesélje el, mit mondott neki Willis Cogburn, miközben
Ellie ellátta a sérülését az út mentén.
Ellie válaszolt a kérdésre, de nem cifrázta.
- Elhitte Mr. Cogburnnek azon állítását, hogy azért bérelték fel, hogy önt megölje?
- Igen, elhittem.
- A mostani tanúvallomása során bizonyítást nyert, hogy Mr. Cogburn többször is hazudott, hogy elkerülje a büntető vádi
eljárást. Meg tudja indokolni, miért hisz egy megrögzött hazudozónak?
Az ügyész tiltakozni szeretett volna, de szó nélkül visszaült Ellie válaszát hallva.
- Mr. Cogburn rám lőtt, szóval igen, biztos vagyok benne, hogy megpróbált megölni.
- Nem azért vagyunk itt, hogy Mr. Cogburn tetteit megítéljük - emlékeztette az ügyvéd. - Azért vagyunk itt, hogy eldöntsük, Mr.
Cogburn Mr. és Mrs. Landry utasítására cselekedett-e. Ön jó megfigyelőnek tartja magát, dr. Sullivan?
-Igen.
-Életveszélyes helyzetben volt. Willis Cogburn beismerte, hogy többször is rálőtt a kocsijukra abbéli próbálkozásában, hogy
felrobbantsa a benzintankot. Szerencsére elvétette, de a kereket így is sikerült kilyukasztania.
-Kérdezni is fog, vagy csak felidézi a történteket? - kérdezte az ügyész.
Hammond zavartalanul folytatta.
-Emlékszik, hány lövés dörrent?
-Azt hiszem, három.
-De nem biztos benne.
-Nem.
-Mégis azt állítja, jó megfigyelő.
-Igen.
-Meggyőződésem, hogy a megfigyelőképességét erősen befolyásolta, hogy lőttek önre. Hiszen az életéről volt szó.
-Ismét felteszem a kérdést - szólt közbe az ügyész -, Mr. Hammond szeretne megtudni valamit a tanútól, vagy csak fecseg?
-A helyzetfelmérő képességére kihatott a veszélyes helyzet, ugye?
Ellie a bíróra nézett, aztán visszafordult Hammondhöz.
-Ha még emlékszik rá, baleseti sebész vagyok. Vészhelyzetekre is kiképeztek.
-Igen, természetesen, de be kell ismernie, hogy esetünkben más a helyzet. Egy őrült vadászott önre, aki abban a téveszmében
cselekedett, hogy valaki felbérelte, ölje meg önt. Egy kényszerképzetektől gyötört fegyveres lőtt önre.
Ellie nem válaszolt, csak várta az újabb kérdést.
- Mr. Cogburnnek erős fájdalmai voltak, amikor beszélt vele. Jól tudom?
- Igen. Meglőtték.
- Kérem, mondja el pontosan, mit vélt hallani, mit mondott önnek Mr. Cogburn, miközben ön ellátta a sérülését.
Ellie szóról szóra elismételte a párbeszédet.
- Még ha elhangzottak is azok a szavak - mondta Hammond, amikor Ellie befejezte -, önnek is el kell fogadnia, hogy Mr.
Cogburn félrebeszélt, és ön is tévedhetett az elmeállapota megítélésében. Végül is, ön is éppen akkor esett át egy meg rázó
eseményen.
- A tekintete tiszta volt, a beszéde érthető és világos - jelentette ki Ellie.
- Ez volt az ön megfigyelése?
- Igen. Willis Cogburn teljesen magánál volt, és nem hazudott - erősködött a lány.
- És úgy gondolja, hogy a megfigyelései pontosak? - kérdezte gúnyosan Hammond.
Ellie kezdte elveszteni a türelmét. Miért teszi fel az ügyvéd újra meg újra ugyanazt az ostoba kérdést?
- Igen, azt hiszem, hogy nagyon jó megfigyelő vagyok -közölte. Tudta, hogy hallgatnia kellene, de nem bírta megállni, és
folytatta: - Jól látom, hogy a bal kezén lévő kiütések nem fognak elmúlni, ha továbbra is a mostani kézápolóját használja.
Allergiás rá. Jól látom, hogy balra, a harmadik sorban ülő úriembernek conjunctivitise, azaz kötőhártya-gyulladása van. A
második sorban ülő hölgy egy zacskó cukorkát rejteget a táskájában, és arra próbál rájönni, hogy tudna venni belőle anélkül,
hogy zajt ütne. M&M cukorkák. Azt is jól látom, hogy a társa egyre az óráját nézi. Ég a vágytól, hogy kijusson innen, mert úgy
tűnik, valami készül közte és a bírósági riporter közt.
A másik védőügyvéd riadtan felpillantott, aztán lehajtott fejjel az asztalra meredt.
Ellie egy pillanatra elhallgatott, majd Hammond szemébe nézve folytatta:
- És azt is jól látom, hogy nyitva van a slicce.
Az ügyvéd vérvörös lett zavarában. Gyorsan felhúzta a cipzárját.
- Nincs több kérdésem.

40.

Max és Ellie úgy tervezte, hogy a lánykérés után tizenegy hónappal

házasodnak össze Minneapolisban. Max nem örült túlságosan, hogy ennyit
kell várnia, de mivel Ellie mindennap elmondta neki, mennyire szereti, és
minden éjjel a karjában aludt el, nem panaszkodott túl sokat.
Ellie nem akarta elkapkodni. Fontos volt neki, hogy az egész családja ott
legyen. Annie-t kérte fel tanúnak. Ő volt az idősebb az ikrek közül teljes
két perccel, és Ellie úgy vélte, ez ellen Ava sem tiltakozhat.
Az esküvő csodálatos volt. Annié kislánya, Meghan majdnem négy
hónapos volt, és egyfolytában mosolygott. Legtöbbször a nagyapja karján,
aki valósággal istenítette. Patterson halála és első unokája születése óta
Ellie apja legalább húsz évvel fiatalabbnak látszott. Még mozogni is
elkezdett, minden reggel sétált néhány kilométert. Elhatározta, hogy friss
és fiatalos marad, mert szeretné látni, ahogy felnő az unokája.
Ideiglenes megoldásként Annié kislánya születése után visszaköltözött a
szüleihez, amíg eldönti, mit kezdjen az életével. Letette a szakvizsgát
Kaliforniában, és tudta, előbb vagy utóbb vissza fog menni San Diegóba,
de egyelőre fogalma sem volt, hol akar dolgozni. A szülei segítettek
kifizetni a diákhitelt, bár Annié megesküdött, hogy minden fillért vissza fog
fizetni.
Max megtartotta az ígéretét. A kapcsolatain keresztül kiderítette, hol
tartózkodik Annié szeretője, Lucas Ryan. Egy régi haverja az FBI-
akadémiáról kapcsolatba lépett Michael Buchanannel, aki szintén a
tengerészet n é l s z o l g á l t , é s é p p e n S a n D i e g ó b a n
á l l o m á s o z o t t . B u c h a n a n k ö z ö l t e , h o g y n e m
a d h a t k i b i z a l m a s i n f o r m á c i ó t , d e m e g l á t j a ,
m i t t e h e t . A l i g e g y h é t m ú l v a j e l e n t k e z e t t i s ,
h o g y L u c a s R y a n t A f g a n i s z t á n b a v e z é n y e l t é k ,
e n n é l t ö b b e t n e m m o n d h a t . M a x s e m m i t s e m
t u d o t t m e g a r r ó l , m i t c s i n á l o t t R y a n , v a g y
h o g y m i k o r j ö n h a z a

41.

Egy nyári délelőttön Annié Meghannel a karján kinyitotta az ajtót, és ott

állt a férfi, aki összetörte a szívét. Bal lába gipszben volt, és botra
támaszkodott. Annié egy csepp együttérzést sem mutatott.
Legszívesebben kikapta volna a kezéből a botot, hogy jókorát húzzon vele
a férfi fejére. Ugyanakkor szerette volna megölelni is.
Csak állt és nézte, s közben fogalma sem volt, hogy mit mondjon neki.
Csodálatosan festett a férfi! Sötét haj, sötét szem, napbarnított bőr, remek
test... különösen vonzó egy fickó volt. Nem csoda, hogy beleszeretett.
Magas, sötét és jóképű alak volt.
És egy alattomos kígyó, aki elhagyta őt, amikor a legnagyobb szüksége
lett volna rá, emlékeztette magát Annié.
Úgy tűnt, Lucasnak éppúgy elakadt a hangja, mint neki, mégis ő tért
előbb magához.
-Hiányoztál.
-Nem hiszek neked - rázta Annié a fejét.
-Bejöhetek?
-Nem - lépett félre Annié az útból, hogy a férfi be tudjon menni.
Lucas a kislányra mosolygott, és besétált.
-Aranyos - jegyezte meg. - Bébicsősz lettél?
-Olyasmi.
- Annié...
-E l h a g y t á l , L u c a s . S o h a s e m h í v t á l , s o h a s e m . . .
A l á n y e l h a l l g a t o t t , m e r t t u d t a , h a f o l y t a t n á ,
h a m a r o s a n s í r v a f a k a d n a . M e g h a n n y u g t a l a n u l
f é s z k e l ő d n i k e z d e t t a k a r j á n , é s A n n i é
r á d ö b b e n t , h o g y f e l e m e l t e a h a n g j á t . Á t v e t t e
a g y e r e k e t a m á s i k k a r j á r a .
- S z ü k s é g e m l e t t v o l n a r á d - m o n d t a h a l k a n .
- S z e r e t l e k - f e l e l t e a f é r f i . - T e i s t u d o d .
N e m m o n d h a t t a m m e g , h o g y e l k e l l m e n n e m , é s
n e m i s h í v h a t t a l a k . K ü l ö n l e g e s h a d m ű v e l e t b e n
v e t t e m r é s z t .
A n n i é m i n t h a n e m i s h a l l o t t a v o l n a a
m a g y a r á z k o d á s t .
-M i t ö r t é n t a l á b a d d a l ?
-E l t a l á l t a e g y g r á n á t r e p e s z .
-Ülj le és rakd fel a lábad - parancsolt rá Annié, és egy zsámolyt lökött a
kanapé elé. - Kérsz valamit inni, mielőtt elmész?
-Nem megyek el. Tudom, hogy haragszol, és minden okod megvan rá,
de...
Annié megbökte a férfi mellkasát, aztán halk hangon, nehogy a lányát
megijessze, azt mondta: - Nem akarlak szeretni.
Szemét elöntötték a könnyek, és legszívesebben káromkodni kezdett
volna. Egyáltalán nem akart sírni. Arra ráér, miután a férfi elment.
-De szeretsz.
-Szerettelek - helyesbített Annié.
Lucas leült a kanapéra, és az ölébe vonta a lányt. Annié nem küzdött
ellene, mert karján ott volt a baba, de mereven ült, mint aki karót nyelt.
A férfi megsimogatta a hátát.
- Hogy lehet az, hogy egyre szebb leszel?
A bókok nem fogják meglágyítani a szívét, határozta el Annié, de a kislány
boldogan mosolygott és gügyögött a férfinak. L u c a s
m e g s i m o g a t t a a k i c s i a r c á t . M e g h a n g y o r s
v o l t . E l k a p t a a z u j j á t , é s r á g n i k e z d t e .
- J ö n a f o g a - m o n d t a A n n i é .
L u c a s z a v a r t a n n é z e t t k ö r ü l a s z o b á b a n .
- A z a n y á d n a p k ö z i t v e z e t , v a g y v a l a m i
o l y a s m i t ?
- Vagy valami olyasmit - felelte Annié. - Még mindig a tengerészetnél
vagy?
- Igen. Légy a feleségem, Annié.
- T e m e g ő r ü l t é l ! A g r á n á t r e p e s z a f e j e d e t i s
e l t a l á l t a , n e m c s a k a l á b a d a t , u g y e ?
A f é r f i k ö z e l e b b ö l e l t e m a g á h o z , é s
m e g c s ó k o l t a . S z á j a m e l e g v o l t é s c s á b í t ó .
A n n i é n e m b í r t e l l e n á l l n i n e k i .
- S z e r e t l e k - m o n d t a L u c a s ú j r a .
- É n i s s z e r e t l e k - i s m e r t e b e A n n i é . - D e e z
n e m j e l e n t i a z t , h o g y . . .
A f é r f i ú j r a m e g c s ó k o l t a , é s a l á n y n e m
t i l t a k o z o t t . Á t k a r o l t a a f é r f i n y a k á t , é s
h o z z á s i m u l t . Ó , m e n n y i r e h i á n y z o t t n e k i !
É s m e n n y i k ö n n y e t o n t o t t m i a t t a ! N e m , e z t
n e m h a j l a n d ó m é g e g y s z e r v é g i g c s i n á l n i !
- V a n e g y m e g l e p e t é s e m s z á m o d r a - m o n d t a
L u c a s , é s a z s e b é b e n y ú l t . - M á r e g y é v e
m a g a m n á l h o r d o m .
J e g y g y ű r ű v o l t . A n n i é a f é r f i s z e m é b e n é z e t t ,
é s l á t t a b e n n e a s z e n v e d é s t .
- A n n i é , a n n y i r a s a j n á l o m , h o g y n e m
s z ó l h a t t a m . F e l e s é g ü l j ö s s z h o z z á m ?
- E z t m e g k e l l g o n d o l n o m - s u t t o g t a a l á n y . -
É s n e k e m i s v a n e g y m e g l e p e t é s e m a s z á m o d r a .
F e l á l l t , é s M e g h á n t a f é r f i ö l é b e t e t t e .
- Ő a l á n y o d .

42

Egy újabb esküvő!

Ellie el volt ragadtatva a hírektől, és remélte, hogy Lucas családja is olyan
csodálatos, mint Maxé. Simon volt Max esküvői tanúja, a többi fivére pedig
a násznagyok. Ellie mindegyiket szerette, de Max szüleivel különleges
kapcsolata alakult ki. Annyira kedves, szerető emberek voltak! Simon
megmentette Max életét, a szülei pedig felnevelték.
Max kétszobás, óceánra néző lakása volt most az otthona. Miután
megkapta az engedélyt, hogy Hawaiin is gyógyíthat, Ellie az egyik városi
kórházban helyezkedett el. Imádta tél közepén az időjárás-csatornát nézni,
és nagyokat nevetett, valahányszor azt hallotta, hogy Közép-Nyugaton
újabb hóviharok dúlnak. Max megjegyezte, hogy hátborzongató a
kacagása.
Wheatley-ék és Max szülei is meglátogatták őket... és mindannyian
gyűlölték, hogy vissza kell menniük. Ki hibáz tatná érte őket?
- A paradicsomban élünk - súgta Max fülébe az egyik éjjel az ágyban,
miután szeretkeztek.
- Még ébren vagy?
- Igen - nevetett Ellie. - Landryéken gondolkoztam. Ben mondta, hogy
fellebbeznek az ítélet ellen.
- Milyen alapon? – kérdezte Max, és a hátára fordult. Kezét a feje alátette,
és nagyot ásított. – Hogy nem szeretik a börtönéletet?
- A bíró jól megadta nekik, nem igaz?
 - Utasítást adtak, hogy Cogburh öljön meg téged. Az életfogytiglan
szerintem nem is olyan súlyos büntetés ezért.
-Mit gondolsz, mi történt Greg Roperrel? Miután azonosította Cal és Erika
Landry fotóját, eltünt. Gondolod, hogy még életben van? Vagy elkapták és
kinyírták? Remélem, el tudott szökni előlük és most bujkál.
-Van esély rá, hogy életben van. Cogburn elmondta, hogy elment
Roperhez, és megfenyegette, megöli őt is és a családját is, ha mégegyszer
felbukkan St.Louisban. A rendőrség nyilvántartja az eltűnt személyek
között, és nem zárta le az aktáját, mert reménykednek, hogy egy nap
előkerül.
-Én is remélem, hogy így lesz – ásított Ellie. Ujjával végigcirogatta Max
mellkasát, aztán hozzábújt. – Simon hívott.
-Most mi baja?
-Úgy vélte, talált egy daganatot, de mire részletesen elmesélte, hogy néz
ki, arra a következtetésre jutott, hogy csak egy tyúkszem lesz.
Ellie megigazitotta a párnáját, és lehunyta a szemét.
- Ne felejtsd el, hogy Bennel, Addisonnal és a kis Benjaminnel vacsorázunk
a hétvégén.
-Nem fogom.
Ellie Max mellkasára hajtotta a fejét, és a férfi megsimogatta a haját. Arra
gondolt, mivel az imént szerelmeskedtek, asszonya talán szeretné hallani,
milyen jó neki vele.
- A házasságunk….- kezdte, és elhallgatott, mert a megfelelő szavakat
kereste, amelyekkel kifejezheti, Ellie mennyire boldoggá teszi. – A
házasságunk…..
Az asszony mély, egyenletes légzése megállította. Maga elé mosolygott,
és a takarót Ellie-re húzva suttogta: - Csodálatos.