A mohácsi csata kallódó kincse

A középkori Magyarország egyik legjelentősebb kincslelete, több mint 45 000 ezüstérme,

Mohácson, útépítés közben került elő két korsóban, még 1969-ben. Bekerült a pécsi Janus
Pannonius Múzeumba (JPM), de egy szűk szakmai körön kívül nem sokat foglalkoztak vele.
Jelentős érdeklődést csak az elmúlt hónapokban váltott ki, miután felmerült, hogy csaknem 14
000 érme eltűnt a leletegyüttesből. Az alábbiakban a kincs eredetét, előkerülésének történetét
és szövevényes utóéletét tekintjük át.

A kincs és annak eredete

A kincs minden bizonnyal hajón került Mohácsra. A keresztény sereg utánpótlása, köztük a
felszerelés, az ágyúk és más hadiszerek nagy része Bécs és Buda felől a Dunán érkezett ugyanis
a csata előtt a mohácsi táborba. Azért ide, mert a várostól északra, a folyó jobb oldalán
magaspart húzódik, alatta pedig egy több kilométer széles mocsaras ártér nyílik ki, aminek
következtében a száraz part már nem megközelíthető hajók számára. Mohács viszont alkalmas
volt a kikötésre.
Mit tudunk erről a kikötőről? Maximilian Brandstetter Mohácsról készített 1608. évi
festményén (1. ábra) többféle típusba tartozó hajókat látunk a mohácsi Duna-parton kikötve,
illetve a folyó itteni, akkor még kisebb ágán úszva. Az oszmán dunai flottának is volt állomása
Mohácson. Ugyanakkor egy 1733. évi leírás arról tanúskodik, hogy a mohácsi Duna-ágon,
vagyis a Kis-Dunán csak kisebb hajóforgalom zajlott: „… a lefelé úszó hajók ide csak ritkán
jönnek, hanem inkább a mohácsi sziget másik oldalán, a Nagy-Dunán járnak”.

1. ábra A mohácsi Duna-part ábrázolása. Maximilian Brandstetter, 1608.

1526-ban mégis nagy volt a forgalom. Itt állomásoztak a csata előtt a kismerülésű naszádok:
mintegy 40 hadihajó, 1200 főre becsült legénységgel, akikről úgy tudjuk, hogy nem vettek részt
az augusztus 29-ei harcban. Az oszmánok 200 teherhajót is zsákmányoltak az összecsapás után,
ezek a járművek jórészt szintén ezen a területen horgonyoztak vagy kötöttek ki.
Az említett 1608. évi akvarell várost és a folyót is ábrázoló képe tájékoztatásul szolgál
számunkra arról, hogy hogyan is nézhetett ki a mohácsi Duna-part. A településtől délre látjuk
a kikötésre alkalmas egyik partszakaszt a hajókkal, míg a parton sátrak sorakoznak.
Már 1969-ben is több lehetőség merült fel a kincs eredetére vonatkozóan. Gondolták például
azt egy helyi gazdag kereskedő tulajdonának, ugyanakkor nem ismerünk senkit, akinek ilyen
magánvagyona lehetett volna az 1520-as évek kis mezővárosában. Talán csak Mohács
birtokosa, Móré Fülöp pécsi püspök jöhetne szóba, aki azonban aligha ásatta volna el azt ilyen
közel a városon kívül. A fentiek fényében ezért egyet kell értenünk a JPM egykori igazgatója,
Dankó Imre felvetésével, aki szerint a kincs nagysága, értéke, hadipénztárra utalhat.
Ahogy azt említettük, a mohácsi Duna-part fontos, egyedi stratégiai adottsággal rendelkezett.
A kincslelet is éppen annak szolgál bizonyságául, hogy a kikötő az 1526. évi műveletekben
fontos szerepet töltött be. A részben II. Lajos korabeli, és az eddigi vizsgálatok szerint a
mohácsi csatával összefüggésbe hozott pénzleletek előkerülési helyét térképi ábrán jelöltük (2.
ábra). A helyszín, mint látható a korban nem a városon belül volt: a települést övező kerítéstől
és vizesároktól délre, mintegy 100–120 méter távolságban ásták el őket. Az Ottendorf Henrik
által 1663-ban készített térképen azt is látjuk, hogy milyen keskeny volt a tér az említett
vizesárok és a települést a Dunától a Dunáig körbeölelő mocsár között. Eszerint a várostól délre
alig 200 méteres sáv állt rendelkezésre, hogy itt kikössenek és táborozzanak a csapatok. Úgy
tűnik, hogy a leleteket egy, a Duna-parton, a várost övező vizesárok és az említett mocsár között
felállított nagyobb sátorban, vagy két kisebb sátor alatt ásták el.
Nincs olyan adat, ami alapján biztosan lehetne azonosítani, hogy kié is lehetett a nagytömegű
készpénz. Talán a naszádosoknak szánt zsoldról van szó, ugyanis a források alapján augusztus
közepén küldötteik még azzal fenyegetőztek a király előtt, hogy ha nem kapják meg a
járandóságukat, nem szolgálnak tovább. Mégis ott voltak a csata idején, így vélhető, hogy
legalább részben kielégítették a követeléseiket. Ugyanakkor nem ők, hanem olyanok rejthették
el a kincset, akik életüket vesztették augusztus 29-én, hiszen nem volt, aki visszament volna
kiásni a két korsót. A naszádosok a menekülők egy részét is szállítva, de a pénz nélkül hajóztak
el a csata estéjén.

2. ábra A mohácsi Duna utcában (Kálvin köz) talált kincslelet helye Ottendorf 1663-as
térképén, és a jelenlegi állapotokat mutató Openstreetmapen. Szerkesztette: Gyenizse Péter
3. ábra A kincsleletet tartalmazó két korsó. Fotó: Füzi István, Janus Pannonius Múzeum

A kincs előkerülése
1969. március 6-án a Mohácsi Városi Tanács Werner György-brigádja a mohácsi Kálvin
közben utat épített. A kubikos munka során Hasenauer Bálint, 33 éves véméndi munkás egy
letörött tetejű, szürke középkori korsót talált 80 cm mélyen, 11,33 kg ezüstpénzzel (I. lelet).
Néhány nappal később, március 11-én Leinholcz Gáspár, 33 éves székelyszabari lakos egy
újabb, törött tetejű, vörös színű korsóra bukkant 15,41 kg ezüstérmével (II. lelet). A leleteket
Kiss Attila, a Janus Pannonius Múzeum régésze szállította be a megyei múzeumba. A
leletegyüttes éremrészének mérlegelését Besenyei Vendel és Kemény Miklós restaurátorok
végezték el. Kiss 1969. október 14-ei jelentése szerint az I. lelet a restaurálást követően, tehát
megtisztított állapotban 10,281 kg súlyú lett, és 19 488 db ezüstdenárt tartalmazott. A II. lelet
súlya a tisztítással 13,623 kg-ra csökkent és 25 997 db pénzérmét tett ki. Az elvégzett
szúrópróbaszerű vizsgálatok során csak a mohácsi csata évét megelőző érméket találtak.
A leletek – az első két mohácsi tömegsír megtalálása után néhány évvel – nagy szenzációnak
számítottak. Dankó Imre múzeumigazgató a Magyar Nemzet újságírójának kérdésére
egyenesen úgy fogalmazott, hogy a korszakra nézve hazai viszonylatok között nem tud és nem
is hallott nagyobbról. Kemény, a pécsi restaurátor műhely vezetője pedig „megrázó élményről”
beszélt a kincs megpillantásakor. A nagyértékű kincs beszolgáltatásáért persze nem maradt el
a jutalom sem, a megtalálók az akkori fizetésüknél jóval nagyobb összeget kaptak: Hasenauer
3399 Ft-ot, míg Leinholcz 4623 Ft-ot vihetett haza. A lelőhelyet 1969 áprilisában Csanda-
Zalavári-féle fémkereső műszerrel is megkutatták, újabb kincsre azonban nem bukkantak.
A leletekkel kapcsolatos addigi információkat Kiss a Régészeti Füzetekben (I/23), illetve az
Archaelogiai Értesítőben (1970/2) publikálta 1970-ben. A pénzérmék tisztított súlya és a
darabszám (összesen 45 485 db) megegyezett az október 14-ei jelentés adataival. Annyi
többletinformációt azonban Kiss közölt, hogy a szúrópróbaszerű vizsgálatokat Gedai István, a
Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának kutatója végezte el, amelynek során valóban csak a
mohácsi évet megelőző érméket dokumentált, I. Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos korából,
minimális számú külföldi érme mellett.

Hány érme és milyen korúak?

A megtalálást követő évtizedekben nem került sor a leletek teljes körű feldolgozására. Bertók
Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze, illetve Polgár Balázs, a Hadtörténeti Intézet és
Múzeum régésze 2011-ben, a Hadtörténelmi Közleményekben (124/3) megjelent „A mohácsi
csatatér és a középkori Földvár falu régészeti kutatása” című tanulmányukban a leletegyüttest
„a kutatás által egyelőre kevésbé ismertnek” írták le, az adataiknál pedig Kiss Attilának az
Archeologiai Értesítőben 1970-ben megjelent rövid leírására hivatkoztak.

4. ábra A Mohács Kálvin közi éremleletek a JPM 2016-os időszaki kiállításán. Forrás: Nagyító
alatt a pénz. Érem- és kincsleletek Baranya megyében (szakmai beszámoló)

Négy évvel később, 2015-ben írta meg Nagy Balázs numizmata „A mohácsi I. számú éremlelet
és tanulságai” címmel azt a szakcikket (A Szent István Király Múzeum Közleményei, A.
sorozat 51), amelyben a kisebbik leletegyüttes részletesebb vizsgálatának eredményeit közölte.
Tanulmányában Nagy azt állította, hogy az I. és a II. számú lelet felülvizsgálatát 2011-ben
lefolytatták: „ennek kapcsán megállapításra került, hogy az I. számú pénzlelet 9038 ezüst
denárt, míg a II. számú 22 735 denárt tartalmaz… A revíziót a Janus Pannonius Múzeum
Régészeti Osztálya végezte.”
A jelentős hiányt a múzeum munkatársai már 2011-ben feltárták, így Nagy a vizsgálatokat már
csak a jelentősen lecsökkent éremszámú, közlése szerint 9143 db-ból álló (105 db-bal több,
mint a 2011-es revízió eredménye) I. számú leleten folytatta le. Ennek legnagyobb részét I.
Mátyás (42%) és II. Ulászló (46%), kisebb részét pedig II. Lajos (12%) alatt vert ezüst dénárok
jelentették. Emellett aquileiai denárokat is azonosított, amelyek 1387 és 1437 között kerültek
kibocsátásra. A pénzlelet záródását a II. Lajos által veretett denárok alapján 1521-re adatolta,
az összmennyiségükben páratlan leletek földbe kerülését pedig cikkében az 1526. évi
eseményekhez kötötte.
A 2019-ben megjelent újabb, „Az érem- és kincsleletek horizontja a mohácsi vésztől a török
kivonulásáig” című tanulmányában (Numophylacium Novum. Az I. Fiatal Numizmaták
Konferenciája (2018) tanulmányai) Nagy újabb adatokat közölt a leletekről. Ebben ugyancsak
arról számolt be, hogy az I. számú leletegyüttes, amelyet feldolgozott, 9143 db ezüstpénzt
tartalmaz, míg az akkor feldolgozás alatt álló II. számú pénzlelet mennyiségét 25 043 db (2308
db-al több a 2011. évi revízió eredményénél) ezüstpénzre tette. Az I. leletben 3840 db (42%) I.
Mátyás idején, 4206 db (46%) II. Ulászló idején és 1077 db II. Lajos alatt (12%) vert pénzt
azonosított, illetve 20 db külföldi érmét határozott meg.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy az általa vizsgált érmék záródási ideje nem véletlenül köthető
1521-hez. 1521-ben II. Lajos ugyanis új pénz kibocsátását rendelte el: az addig 8 latos
ezüstdénárt 4 lat ezüstöt tartalmazó rézdénárra cserélték. Az új, jóval értéktelenebb pénz („nova
moneta”) verése rövid idő alatt ugyanakkor kudarcot vallott, a kibocsátás beszüntetéséről 1525-
ben az országgyűlés rendelkezett. Ennek megfelelően az I. számú leletegyüttes Nagy szerint
azon leletek csoportjába tartozik, amelyek még jó minőségő „antiqua monetákat”, illetve
csekély mennyiségű külföldi dénárt tartalmaznak. A leletben mintegy félszáz hamis pénzt is
talált. Összességében a korszakból ismert és párhuzamként értelmezhető további
leletegyüttesek vizsgálata alapján arra jutott, hogy egy, a mohácsi vészhez kapcsolható
numizmatikai lelethorizont képe rajzolódik ki, amelynek a Kálvin közi leletegyüttes fontos
kulcseleme.
Mindeközben az 1990-es években egy időre a kincsleletet, vagy legalábbis annak egy részét a
mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban is kiállították, majd 2016-ban Pécsett, egy érem- és
kincsleleteket bemutató időszaki kiállításon is meg lehetett tekinteni. A tárlathoz kapcsolódva
a BAMA Baranya Megyei Hírportálnak Nagy 36 000 db-os éremleletet (az eredeti 45 485 db-
hoz képest) említett, amelyet mennyisége alapján a korszakra vonatkozóan az egész kontinens
viszonylatában egyedülállónak nevezett. Emellett azt is megjegyezte, hogy zsoldpénzről
lehetett szó.

Év I. számú lelet (db) II. számú lelet (db)

1969 19 488 25 997
2011 9038 22 735
2015 9143 n. a.
2019 9143 25 043
1. számú táblázat Az I. és II. számú lelet érméinek darabszámai

A kinccsel kapcsolatban 2020-ig nem merült fel, hogy azt a tulajdonosa vagy egykori kezelője
a középkori városon kívül, a Duna-parton áshatta el. Ekkor állapította meg ugyanis a Pap
Norbert vezette kutatócsoport, hogy a Magyarországon páratlanul nagy mennyiségű és kiváló
minőségű érmékből álló készpénztömeget eredetileg valóban a mohácsi csata hadi kiadásaira
szállíthatták a helyszínre, ugyanis azt a kikötőhöz közel, a városon kívül felállított sátorban
vagy sátrak alatt rejthették el.
2022 októberében Báthory Róbert, a Szabad Európa oknyomozó újságírója kérdéssel fordult
Nagy Balázshoz, illetve a JPM vezetőségéhez azzal kapcsolatban, hogy a pénzleletek egy része
Nagy tanulmányának közlése szerint eltűnt. Bertók Gábor múzeumigazgató ezt követően belső
vizsgálatot rendelt el, majd annak eredményét rövid időn belül közölte.
A múzeum közleménye alapján a belső ellenőrzést elvégezték és kiderült, hogy adminisztrációs
hiba történt. A 2006-os teljes újraszámoláshoz képest az 1969-ben megtalált mohácsi kincslelet
a múzeum szerint hiánytalan. A közleményben ugyanakkor nem szerepelt a 2006-os
újraszámolás adata, és annak viszonya az 1969-es adatokhoz képest. Az érmék száma és a
nemesfém kincs jelenlegi tömege egyelőre ismeretlen, vizsgálat alatt áll: a múzeum azt később
fogja közölni.
Ennek az Európában is páratlan, Magyarországon pedig unikális kincsleletnek a története már
eddig is jócskán bővelkedett fordulatokban. Egyelőre nem világos, hogy hány érméről is lehet
ténylegesen szó, de az értékük felbecsülhetetlen. Annyi viszont biztosnak tűnik, hogy a kincs
szimbolikus értéke messze nagyobb, mint a nemesfémé, amiből készült. Ma már nem sok
kételyünk maradt afelől, hogy ez a pénztár a mohácsi magyar hadsereg valamely egységéhez
tartozhatott, talán a naszádosokhoz. A korsókat egymástól néhány méterre elrejtő személyek
minden bizonnyal a csata 16 000-18 000 áldozata közé tartoztak. Feltehető, hogy ha túlélték
volna az öldöklést, visszamennek ezért a vagyonért és kiássák a korsókat. Nem így tettek, így
az elrejtett hadipénztár megidézi személyes tragédiájukat: az ismeretlen áldozatok a kincset
sikeresen megóvták a török zsákmányszerzőktől. Az elveszett, majd megtalált ezüstkincs
mindenesetre újabb részlettel gazdagította az 1526. évi események tragikus történetét.

Pécs, 2022. 12. 16.

Dr. Kitanics Máté Dr. Pap Norbert