Professional Documents
Culture Documents
Julie Garwood - Az Ideális Férfi
Julie Garwood - Az Ideális Férfi
Amikor először vágta el egy ember torkát, felfordult a gyomra. A második alkalommal már
nem annyira.
A következő öt-hat után úgy érezte, mintha a bal kezében tartott penge a karja
meghosszabbítása lenne, és kezdte természetesnek venni a dolgot. Az izgalom alábbhagyott,
és megszűnt a hányinger is. Nem fogta el többé a szorongás, és a szíve sem kezdett el
hevesebben verni. A vér nem zavarta. Keze nem remegett meg, ami a munkáját tekintve
nagyon jó volt.
Dr. Eleanor Kathleen Sullivant, vagy Ellie-t, ahogy a családja és a barátai hívták, már csak
négy nap választotta el attól, hogy maga mögött tudja a sebészeti ösztöndíj rendkívül fárasztó
hónapjait, amelyet a Középnyugat egyik legforgalmasabb baleseti központjában töltött. Mivel
a baleseti sebészet volt a specialitása, éppen elég eltorzult, brutálisan megsérült testet látott.
Az ő felelőssége volt, hogy újra összerakja őket, s végzősként az is ráhárult, hogy az első- és
másodéves rezidenseket tanítsa.
A St. Vincent sürgősségi osztálya hajnali négy óta zsúfolt volt, és Ellie épp egy léprepedésen,
reményei szerint a nap utolsó műtétjén dolgozott. A tízenéves fiú, aki alig érte el azt a kort,
hogy egyáltalán jogosítványt kaphasson, úgy döntött, kipróbálja, mekkora sebességre képes a
szülei Toyota Camryja, és elvesztette uralmát az autó felett. A kocsi átszakította a sza-
lagkorlátot, és a nyílt mezőn kötött ki. Szerencséjére a fiú be volt kötve, és még nagyobb
szerencséjére, a valamivel távolabb mögötte haladó kocsi vezetője látta a történteket, és
azonnal mentőt hívott. A srác még éppen idejében került a kórházba.
Miközben dolgozott, három másodéves sebészrezidens figyelte a munkáját, és itták minden
szavát. Ellie született tanár volt, és a St.Vincent kórház sebészeinek kilencven százalékától
eltérően, nem volt elszállva magától. Csodálatra méltón türelmes volt az orvostanhallgatókkal
és a rezidensekkel. Műtét közben magyarázott, majd, ha kellett, megismételte a magyarázatot
egészen addig, amíg mindenki meg nem értette, mit miért csinál. Egyetlen kérdést sem ütött el
azzal, hogy lényegtelen vagy ostobaság, és ez egyike volt azon okoknak, amiért a hallgatók
bálványozták. Az sem volt persze hátrány, különösen a férfi rezidensek körében, hogy Ellie
lélegzetelállítóan csinos volt. Mivel tehetséges sebész és türelmes tanár volt, a szárnyukat
bontogató ifjú orvospalánták valósággal harcoltak azért, hogy hozzá kerülhessenek. A sors
iróniája, hogy nem is sejtették, Ellie a legtöbbjüknél fiatalabb.
- A hétvégén szabad vagy, ugye, Ellie?
Ellie a kérdezőre pillantott. Dr. Kevin Andrews, az aneszteziológus. Fél éve jött a kórházba,
és attól a naptól fogva próbálja randira csábítani Ellie-t, amióta meglátta. Rámenős volt,
mégis aranyos. Szőke hajával, kék szemével, magas, remek alakjával és elbűvölő mosolyával
a legtöbb nő fejét el tudta csavarni, de Ellie-re nem hatott a varázsa.
- Igen, az egész hétvége az enyém - felelte. - Charlie, összevarrná ezt itt nekem? -
szólította meg az egyik figyelő rezidenst.
-Természetesen, dr. Suliivan.
- Jobb lesz, ha siet - jegyezte meg Andrews. - Mindjárt felébresztem a beteget.
A fiún látszott, hogy mennyire megijedt.
- Ne kapkodjon, Charlie. Andrews csak össze akarja zavarni - nyugtatta meg Ellie
mosolyogva.
- A kedd az utolsó napod a St. Vincémben, igaz?
- Igaz. Hivatalosan kedd az utolsó itt töltött napom. Lehetséges, hogy később be-
besegítek, de semmit nem ígérhetek.
- Akkor akár úgy is dönthetnél, hogy végleg visszajössz. A lány nem felelt.
- Bármit megadnának neked, amit kérsz - erősködött tovább a férfi. - Te szabhatnád meg
a fizetésed, a munkaidőd... itt kellene maradnod, Ellie. Ide tartozol.
A lány nem helyeselt, de nem is mondott ellent. Igazság szerint ő maga sem tudta, hová
tartozik. Kemény munkájába telt, amíg idáig eljutott, és ideje sem volt gondolkodni rajta,
hogyan tovább. Legalábbis ezzel indokolta határozatlanságát.
-Talán - engedett végül. - Még magam sem tudom.
Charlie mellett állt, és kotlósként figyelte minden mozdulatát.
Azt akarom, hogy szorosak legyenek azok az öltések.
Igenis, dr. Sullivan.
Szóval a hétfő az utolsó lehetőségem, hogy a mennyekbe repítselek - jegyezte meg Andrews
tréfás hangsúllyal.
A mennyekbe? - nevetett Ellie. - A múlt héten még alapjaiban akartad megrengetni a világom.
Most meg a mennyekbe repítenél?
Garantálom, hogy így lesz. Vannak ajánlóleveleim. Ha akarod, megmutatom őket.
Szó sem lehet róla, Kevin.
- Nem adom fel. -Tudom - sóhajtott Ellie.
Miközben az utolsó öltéseket figyelte, Ellie megmozgatta a vállát, és jobbra-balra döntögette
a fejét, hogy kiálljon a görcs a nyakából. Hajnali öt óta a műtőben volt, ami azt jelentette,
hogy tizenegy órán át görnyedt egyfolytában a betegek fölött. Csak az a szomorú, hogy nem
ez a rekordja.
Kifacsart citromnak érezte magát, egész teste merev volt és sajgott. Egy kiadós kocogás a
parkban majd megmozgatja az elmerevedett izmokat, döntötte el. Talán még új erőre is kap.
-Tudod, mi segítene megszabadulni a nyakad merevségétől? - kérdezte Andrews.
- Hadd találjam ki. Egy utazás a mennyekbe? Az egyik nővér horkantva felnevetett.
- Szörnyen kitartó a fickó, dr. Sullivan. Talán be kellene adnia a derekát.
Ellie lehúzta a gumikesztyűt, és belepottyantottá az ajtónál álló szemetesbe.
- Köszönöm, Megan, de azt hiszem, inkább futni megyek helyette. - Miközben kilökte a
műtő ajtaját, levette magáról a maszkot, a sapkát, és megrázta a fejét. Hosszú, szőke fürtjei
szabadon omlottak a vállára.
Húsz perccel később hivatalosan is leadta a szolgálatot. Átöltözött a futáshoz. Kifakult, piros
sortot és fehér trikót húzott, duplára kötötte viharvert futócipőjének fűzőjét, haját egy
gumigyűrűvel lófarokba fogta, aztán iPodját az egyik zsebébe süllyesztette, mobilját a
másikba, és készen is állt. Végigsétált a folyosók labirintusán, elkerülve a műtőket, mert félt,
hogy ott tartóztatják egy másik eset miatt.
Betegben sohasem volt hiány. A szokásos sürgősségi esetek - autóbalesetek, szívrohamok és
munkahelyi balesetek - mellett a baleseti osztály fogadta az erőszakos bűnügyek áldozatait is.
A legtöbbjük fiatalember volt. Bandák tucatjai uralták a terepet a sztrádától keletre, és úgy
tűnt, legkedvesebb éjszakai sportjuk az egymásra lövöldözés. Mivel St. Louisban u St.
Vincent volt a legnagyobb baleseti kórház, minden súlyosabb ügy hozzájuk került. A
hétvégék valóságos rémálmot jelentettek a személyzet számára. Voltak olyan időszakok, kü-
lönösen a forró nyári hónapokban, amikor a folyosón, a fal mellett végig ágyak álltak, rajtuk a
rácshoz bilincselt, műtétre váró páciensekkel. A rendőrségtől kellett pluszembert kérniük,
hogy legyen, aki odafigyel arra is, nehogy a rivális bandatagok túl közel kerüljenek
egymáshoz.
Amikor Ellie a századik golyót is eltávolította, tagja lett I Százas klubnak. Nem olyan klub
volt ez, amelyhez különösebben tartozni szeretett volna, de azt tudta, sohasem felejti el az
esetet. A fiatalember mindössze húszéves volt, és akkor már harmadjára lőtték meg. Ellie
képtelen volt elfelejteni a fiú pimaszságát és hideg, üres tekintetét. Szeme majdnem olyan
élettelen volt, mint a halottasház tetemeinek. Szívfájdító volt, ahogy összefoldozták itt ezeket
a fiúkat, hogy aztán visszatérhessenek az utcára, ugyanabba a vad környezetbe. Ellie a többi
sebésszel együtt imádkozott, hogy a srácok ezúttal tanuljanak az esetből, hogy új életet
kezdjenek. Tudta, ez csak naiv remény, mégis makacsul ragaszkodott hozzá.
A többi agyonhajszolt és alulfizetett rezidenshez és orvoshoz hasonlóan Ellie megoperálta a
sebesülteket, az erőszak áldozatait, de még sohasem volt tanúja bűnténynek... egészen a mai
napig.
Forró, párás délután volt. Alighogy Ellie megkezdte a kocogást a kórház melletti óriási
Cambridge parkban, két orvostanhallgató csatlakozott hozzá. Az égen súlyos esőfelhők
úsztak, és hamarosan mindhárman zihálva kapkodtak levegőért. Az első kilométer után a két
orvostanhallgató feladta, de Ellie elszántan kitartott. Miközben futott, gondolatban listát
készített. Rengeteg elintéznivaló vár még rá, mielőtt hazatér Winston Fallsba.
A mindenit, de nyomott a levegő! Túl magas a páratartalom. Mintha csak szaunában lennék,
gondolta. Patakokban folyt róla a verejték, és elázott ruhái a testére tapadtak. A barátnője,
Jennifer, aki a gyerekosztályon volt nővér, épp akkor vágott át a parkon, lerövidítve az utat a
kórházba. Odakiáltott neki, hogy tiszta őrült, amiért ebben a hőségben itt rohangál. Ellie csak
intett neki üdvözlésül, aztán futott tovább. Könnyen lehet, hogy tényleg őrült, de oly ritkán
adódott alkalma egy kis testmozgásra, hogy az már luxusnak számított. Igazán nem lehetett
finnyás az időjárás miatt.
Halk éljenzést hallott az új focipálya felől, amely az úttól északra terült el. Amikor befordult a
kanyarba, meglátta a játékosokat is. Csupa középiskolás korú lány. A drukkerek számából
arra következtetett, hogy nagyon fontos meccs lehet.
Az ügyvezető igazgató, az igazgatótanács és ügyvédek egész hada küzdött a focipályáért.
Meg akarták szerezni a területet, hogy újabb hatalmas parkolót építsenek rajta, és Ellie
nagyon örült, hogy elvesztették a harcot. A pálya, akárcsak a futóösvény és a kis játszótér
délen, elég messze esett a kórháztól ahhoz, hogy a csapatok és a drukkerek zaja ne zavarja a
kórház betegeinek nyugalmát.
Ellie maga is kedvelte az amerikai focit, a kosárlabdát és a focit, mégpedig ebben a
sorrendben. Szívesen megnézte a legtöbb sportrendezvényt. Csodálta a játékosok kecsességét,
ügyességét és cselességét, talán azért, mert ő nem rendelkezett egyik tulajdonsággal sem.
Olyan esetlen lányka volt, hogy anyja balettórákra íratta be, így Ellie sohasem jutott odáig,
hogy kipróbáljon valamilyen sportot. Amikor épp nem a saját lábában botladozott, hogy
megcsináljon egy pliét, akkor olvasott.
Sokkal jobban érezte magát a könyvek társaságában. Vivien nénikéje könyvkukacnak becézte.
Ma nincs idő rá, hogy a játékot nézzem, gondolta. Rengeteg dolga van. Visszatért a
gondolatban összeállított listához, mi minden vár még rá, mielőtt hazamegy a húga
esküvőjére. Jóságos isten, mennyire félt tőle! Bárcsak lenne még egy hete ;i megpróbáltatás
előtt! Aztán kénytelen volt beismerni magának, az örökkévalóság minden ideje sem lenne
elég, hogy felkészüljön a suttogásokra és együtt érző mosolyokra, amelyekre ;i családjától és
a barátaitól számíthat. De ki is hibáztathatná őket? Végtére is Ava, a húga az ő
exvőlegényéhez készül hozzámenni. Egyhétnyi rémálom vár rá, gondolta. De a csudába is,
kemény leány ő! Megbirkózik vele.
- Igen, úgy lesz - suttogta maga elé.
És akkor ott van még Evan Patterson. Csak attól görcsbe rándult a gyomra, hogy rágondolt.
Lesz-e a fiúnak elég mersze, hogy feltűnjön Winston Fallsban? Ellie nagyon remélte, hogy
nem. De ha mégis megteszi, kell-e másik távolságtartási végzést kérnie ellene, noha csak
néhány napra megy haza? Hllie érezte, hogy megy fel benne a pumpa, és kényszerítette
magát, hogy megnyugodjon. Most már felnőtt nő, és bármivel képes megbirkózni, amit az élet
az útjába hoz. Még egy mániákussal is, győzködte magát. Különben is, biztos volt benne,
hogy Evan nem tért vissza Winston Fallsba. Ha így lenne, az apja már riasztotta volna.
Ellie nem akart Patterson miatt aggódni, sem az esküvőre gondolni. Helyette inkább a futásra
összpontosított. Már csak egy kilométer, és jöhet a jó hűvös zuhany. Előbányászta zsebéből a
fülhallgatót, és épp arra készült, hogy iPodján meghallgasson egy előadást a mellkas sebészeti
feltárásának legújabb módszereiről, amikor hangos pukkanást hallott.
Ellie megállt. Villám lenne? Felnézett a sötét égre, ekkor újabb pukkanás hallatszott, majd
egy harmadik és negyedik is gyors egymásutánban. A villám a trafóba csapott volna? Az
megmagyarázná a robbanó hangokat... csakhogy egyáltalán nem villámlott.
Lövések? Csakis azok lehetnek. Noha száznál is több golyót távolított már el a lövöldözések
áldozataiból, Ellie még sohasem hallotta, milyen egy elsütött fegyver hangja. Valahonnan
maga előttről hallotta a pukkanásokat. Jobbra, a focipálya felé pillantott. Semmi pánik. A
játék még ment, tehát tévedett. De ha nem lövések... akkor mi?
Öt-hat másodperc is eltelt már az első pukkanás óta. Ellie újra a fülhaligátóért nyúlt. Rendben,
szóval tévedett.
Ekkor valaki felsikoltott.
Minden olyan gyorsan történt. A következő néhány másodpercben Ellie úgy figyelte az előtte
kibontakozó jelenetet, mintha lassított felvételt nézne.
Távolabb néhány tengerészkék pólót és kövér, sárga betűs, FBI feliratú mellényt viselő férfi
bukkant elő a semmiből, és legyezőszerűen szétszóródva a park közepén található fák felé
iramodtak. Az emberek futottak, amerre láttak. Sikolyaik beleolvadtak a focipálya felől
hallatszó üdvrivalgásba. Egyértelmű volt, hogy a játékosoknak és a szurkolóknak fogalma
sincs a történtekről. A gyerekek nem tudtak lépést tartani a szüleikkel, ezért az apák a
karjukba kapták őket, és úgy rohantak tovább. Néhány céltalanul kószáló is menekülésre fogta
a dolgot, akárcsak az a három fiú, akik eddig frizbit dobáltak egymásnak. Egyikük kirohant az
utcára, egyenesen egy mentőautó elé. A jármű csikorgó fékekkel blokkolt, a fiú pedig a nyitott
ablakhoz ugrott, és a mentősnek kiabálva az erdő felé mutogatott.
Hirtelen egy pár vonta magára Ellie figyelmét. A férfi és I nő egymásba karolva, sebes
léptekkel haladt felé a futó-osvényen, és mindketten úgy festettek, mintha valami nem lenne
rendben velük. A férfi orra alatt tömött bajusz díszelgett, szemét sötét szemüveg védte,
baseballsapkáját mélyen I homlokába húzta, és barna, csuklyás széldzsekijén is egészen a
nyakáig felhúzta a cipzárt, ami különös volt, tekintve ¡1 harminc fok feletti hőmérsékletet.
Talán azért öltözött így he, hogy a ruhája száraz maradjon a vihar kitörésekor? A férfi
hátrapillantott, nyaka verejtéktől csillogott. A nő egyenesen líllie-re szegezte a tekintetét.
Bizarr külseje megdöbbentette a lányt. Rövid, fekete parókája ferdén ült a fején, oldalt egy-
két hosszú tincs lógott a nyakába. Szemének erős, szinte természetellenes zöldje azt a hatást
keltette, mintha kontaktlencsét hordana, méghozzá abból a fajtából, amit az emberek :i
halloweenpartikra szoktak vásárolni. Amikor a pár már csak tíz méterre járt Ellie-től, hirtelen
az utca felé vette az irányt.
Valaki egy parancsot kiáltott. Az egyik FBI-ügynök, aki már beszaladt az erdőbe, most
előbukkant a fák közül, és a pár felé szaladt. A nő elengedte a férfi kezét, és rohanni kezdett.
A férfi lassított, és valamit előhúzott a kabátzsebéből. Amikor az utána kiabáló ügynök felé
fordult, Ellie meglátta, hogy pisztolyt tart ;i kezében. Mielőtt bármit tehetett volna, a férfi
kétszer is elsütötte a fegyvert. Az első golyó eltalálta a férfit üldöző ügynököt, méghozzá
olyan erővel, hogy néhány lépéssel hátravetette, mielőtt a földre roskadt volna. A második
lövedék célt tévesztett. Miközben Ellie hasra vetette magát, a lövöldöző visszapördült felé, és
rászegezte a pisztolyt. De nem húzta meg a ravaszt, ehelyett az utca felé szaladt, beugrott egy
kocsiba, és elporzott.
Közben a mentőautó megfordult, hogy a fiú mutatta irányba induljon, de amikor eldördültek a
lövések, irányt változ
tátott. A szirénát bekapcsolva felugratott a járdára, és behajtott a parkba, óvatosan araszolva
előre a főút felé menekülő tömegben.
EUie felugrott és utánarohant. Az agya sebesen járt. Ki is aznap este az ügyeletes? Edmonds
és Walmer, jutott eszébe, és az is, hogy mindkettőt látta a kórházban. Remek!
Az áldozat meglehetősen messze volt a merénylőtől, de egyenesen a testébe kapta a golyót.
Ellie-nek fogalma sem volt, milyen súlyos lehet a sérülése, de remélte, ha stabilizálni tudja,
akkor a férfi kihúzza a műtőig.
A mentőautó átvágott a füvön, és pillanatokon belül megállt a sebesült ügynök mellett. Két
mentős ugrott ki belőle. Ellie megismerte őket: Mary Lynn Scott és Russell Probst. Russell
kinyitotta a hátsó ajtót, és kihúzta a hordágyat, közben Mary Lynn kivette a narancssárga
sürgősségi táskát, és az áldozat mellé térdelt. Mire Ellie a helyszínre ért, négy felfegyverzett
ügynök vette körül a lelőtt férfit. Egyikük letérdelt, és beszélt hozzá, így próbálva rávenni,
hogy feküdjön nyugodtan, a másik három pedig fölötte állt. A legmagasabb eltakarta Ellie elől
a látványt. Alig nézett a lányra, amint kurtán ráparancsolt: - Ezt nem kell látnod. Menj vissza
a focipályára!
Menjen vissza a pályára? Komolyan beszél? Ellie épp tiltakozni akart, amikor az egyik
mentős felnézett, észrevette, és megkönnyebbülten felkiáltott: - O, hála istennek! Dr. Suliivan.
Az ügynök kételkedve megnézte magának, aztán lassan félreállt az útból. Mary Lynn
odadobott neki egy pár kesztyűt, és Ellie felhúzta, miközben a férfi mellé térdelt, hogy
felmérje, milyen súlyos a seb. A férfi ingét teljesen átitatta a vér. Ellie óvatosan felemelte a
Mary Lynn által rögtönzött szorítókötést, és megszemlélte a sebet, majd azonnal
visszanyomta rá a szorítókötést. Nyugodt, egyenletes hangon adta ki az utasításokat
Ruitellnek és Mary Lynn-nek. A beteg eszméleténél volt, és Ilin- nem akarta megijeszteni.
Mennyire súlyos? - kérdezte a férfi, Elillie fontosnak tartotta, hogy soha ne hazudjon a
betegnek, ilc ez nem azt jelentette, hogy brutálisan őszinte legyen.
Súlyos, de láttam már rosszabbat is. Sokkal rosszabbat. Russell átadott nekik egy érszorítót,
Ellie pedig megtalálta .1 vérzés forrását. A golyó nem hatolt át a testen, de a bemeneti nvihis
elég nagy volt. Amikor Mary Lynn-nek sikerült bekötnie .1/ infúziót, Ellie bólintott neki,
hogy indíthatja.
Hogy hívják? - kérdezte a lány, miközben nekikezdett, I IDKV ellássa a sebet.
Sean... Sean... ó, az ördögbe! Nem emlékszem a vezetéknevemre. - Szempillája többször is
megrebbent, ahogy I üzdött, hogy eszméleténél maradjon.
Goodman - segített a mellette térdelő ügynök.
Igen, persze - mondta Sean gyengülő hangon.
Meg tudja mondani, hogy allergiás-e valamire? - kérdezte Mary Lynn.
Csak a golyókra. - Sean Ellie-re meredt félig lehunyt szempillái alól. - Maga orvos?
Igen - mosolygott rá megnyugtatóan a lány. Befejezte ii seb kötözését, és a sarkára ült.
Dr. Suliivan sebészorvos - magyarázta Russell. - Ha már az ember lelöveti magát, biztos azt
akarja, hogy dr. Suliivan operálja. Ő itt a legjobb.
Rendben, stabil az állapota. Vihetik - mondta Ellie, miközben lehámozta magáról a kesztyűt,
és beledobta a műanyag dobozba, amit Mary Lynn nyitott ki neki.
Sean hirtelen meglepő erővel ragadta meg a karját. -Várjon...
Igen?
El akarom venni Sarát. Látom még?
Igen - hajolt fölé Ellie. - De előbb a műtőbe kerül, hogy kivegyék a golyót magából. Most
pedig aludjon. Minden rendben lesz. A sebész gondját viseli majd.
Kik ma az ügyeletesek? - kérdezte Russell.
- Esmonds és Walmer - felelte Mary Lynn. Sean szorítása erősebb lett Ellie karján.
Magát akarom. - Időt sem adott a válaszra, csak erősen szorította a lány karját, és
kényszerítette magát, hogy eszméleténél maradjon. - Az a férfi azt mondta, maga a legjobb.
Azt akarom, hogy maga operáljon!
Rendben - tette Ellie a kezét a férfiéra, és bólintott. -Rendben van, megcsinálom.
Felállt és ellépett az útból, hogy a mentősök be tudják tenni Seant a mentőautóba, de ekkor
nekiütközött valaminek. Olyan érzés volt, mintha nekihátrált volna egy gránittömbnek. Az
ügynök, aki azt mondta neki, hogy menjen vissza a focipályára, állta el az útját. Megfogta a
vállát, nehogy elessen, aztán el is engedte. De nem mozdult. Ellie sem.
Dr. Suliivan, akar velünk jönni? - szólt oda neki Russell.
Nem, menjenek csak. A beteg állapota stabil. Russell becsapta az ajtót, aztán beugrott a
vezető melletti
ülésre, és a mentő már úton is volt.
- Megsérült még valaki? - fordult Ellie ahhoz az ügynökhöz, aki a sebesült mellett
térdelt.
A mögötte álló gránitfal válaszolt.
Nincsenek sérültek, csak halottak - közölte érzelemmentes hangon.
Nem a mieink voltak - tette hozzá magyarázólag a másik ügynök. - Csupa körözött alak.
Bllie megfordult, és szembetalálta magát egy vállal, amely félelmetesebb emberhez tartozott,
akivel valaha is találkozóit, márpedig ez jelentett valamit, tekintve, hogy a sebészet
"osztál yve zető főorvosa valóságos szörnyeteg volt. Ez a férfi Ilonban nem is hasonlított rá.
Magas volt, sötét és ijesztő, haja fekete, szürke szeme acélos, tekintete átható. Erős, szögletes
állát egy-, de az is lehet, hogy kétnapos borosta Iepte. Úgy festett, mint aki legalább
huszonnégy órája nem uhuit. Ellie jól ismerte ezt az arckifejezést.
Bllie szíve kihagyott egy ütemet. Ez a férfi képes lenne még a kísértetre is úgy ráijeszteni,
hogy az leplét hátrahagyva világgá szalad. De a mindenit, nagyon szexi! Ellie gondolatban
pofon ütötte magát. Egy félelmetes, robusztus külsejű férfi, a tekintetével még a vasat is
megolvasztaná... ez a típus Vonzaná?
Az ügynök, aki korábban a sebesült mellett térdelt, most előrelépett, és kezet nyújtott.
Tom Bradley ügynök vagyok. Sean Goodman a társam. -Mutatta a balján lévő két ügynöknek,
aztán az előtte állónak Max Daniels ügynök.
Elillie biccentett. Ha megbocsátanak, a műtőbe kell mennem. - Nem várt engedélyre,
megfordult, és visszafutott a kórházba.
Harminc perccel később a Sean vállából kioperált golyót •gy kis fémtálkába ejtette.
Zacskózzák be, aztán adják át az egyik kint várakozó ügynöknek. Ismerik az eljárást.
Ezután kezdődött az igazi munka. Ellie az évek során megtanulta, olyan, hogy könnyű lőtt
seb, nem létezik. A golyóknak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy komoly károkat okoz-
nak, mielőtt megállapodnak a testben, de Goodman ügynöknek szerencséje volt. Az ő golyója
egyetlen fontos szervet va ideget sem sértett.
Miután bezárta a sebet, megírta a jelentést, az utasításokat, aztán indult, hogy beszéljen a
sebészeti váróban összegyűlt kisebb tömeggel. Legalább egy tucat aggódó arcú ember ült a
székeken hírekre várva. Daniels ügynök karba tett kézzel, a falnak támaszkodva állt.
Tekintetét a belépő lányra szegezte, és Ellie szíve hevesebben kezdett dobogni. Tudta, hogy
szörnyen fest. Lehúzta a sapkáját, és a hajába túrt. Fogalma sem volt, miért akar jól kinézni a
férfi kedvéért, de mégis így volt.
- Itt a sebész - jelentette be Daniels.
Egy apró, filigrán nő felugrott, és felé indult. Bradley ügynök és az aggódó rokonok egész
sora szorosan a nyomában sietett.
- A műtét jól sikerült - kezdte Ellie, majd néhány szóban elmagyarázta, mit is csinált.
Igyekezett nem túl szakmaian fogalmazni. - Minden remény megvan a teljes gyógyulásra.
Sara, Sean menyasszonya könnyes szemmel, dadogva mondott köszönetet, közben Ellie kezét
szorongatta.
- Körülbelül egy óra múlva láthatják - mondta nekik Ellie. - Be van nyugtatózva, és
valószínűleg még nem fogja megismerni magukat - figyelmeztette őket. - Egy ideig az
őrzőben lesz, aztán átviszik az intenzív osztályra. Amint a nővérek elrendezték, küldenek
magukért valakit. Van kérdésük?
Egy kimerültnek látszó ápolónő jelent meg az ajtóban.
Dr. Sullivan!
Igen?
Megnézné, kérem, Mrs. Kleint? Edmonds betege, de itt van a rendelőben.
Rögtön megyek. - Megpaskolta Sara kezét, aztán kiszabadította a sajátját. - Jól van. Meglátja,
minden rendben lesz.
Amint elfordult, hogy távozzon, a szeme sarkából látta, Daniels ügynök mosolyog.
Végigsietett a folyosón, és épp k i a k a r t fordulni a sarkon, amikor a férfi utolérted a,
doktornő!
é p p megfordult, az ostoba szíve pedig ismét heves kalapálni;i kezdett. Mit akar?
- Beszélnünk kell a lövöldözésről. Vallomást kell tennie. Mikor?
- Mit szólna ahhoz, hogy megnézi a beteget, és utána?
- Nem is tudom - felelte a lány, aki nem tudott ellenállni .a sertésnek. - Nem szeretem
kihagyni a fociedzést.
Azzal nevetve belökte a szárnyas ajtót, és eltűnt a rendelőbon.
Max Daniels csak állt és bámult utána, aztán arcán halvány p í r derengett fel.
A fenébe! - suttogta. - A jó fenébe!
2.
Daniels ügynök az intenzív osztály folyosóján várt rá. Bokáját keresztbe téve háttal a falnak
támaszkodott, szemét félig lehunyta, mintha aludna, és teljesen ellazultnak látszott.
Ellie-t lenyűgözte a látvány. Neki csak hosszú, alváshiánynyal végigküzdött évek után
sikerült elsajátítania és tökéletessé fejlesztenie az állva alvás tudományát. Persze sohasem a
sebészeten művelte - azt igencsak rossz szemmel nézték volna -, hanem az esetek közti rövid
percekben, mielőtt újra megszólalt volna a csipogója. Öt perc itt, tíz perc ott... úgy tűnt,
ennyinek elégnek kell lennie, hogy felfrissüljön, és ismét éber legyen. De bármennyire
igyekezett is, még mindig nem tudott igazán ellazulni. Pedig Danielst nézve könnyűnek tűnt a
dolog.
Ellie örült, hogy nem kellett sokáig várakoztatnia a férfit. Nem volt más dolga, mint
beállítani Mrs. Klein gyógyszereit. Mr. Klein azonban komoly gondot jelentett. Ellie
kénytelen volt ismét ráparancsolni, hogy ne nyúlkáljon a felesége infúziójához meg a többi
eszközhöz, amelyek életben tartották az asszonyt, és ne próbálja őt felébreszteni. A makacs
ember nyilvánvalóan nem akarta megérteni, mit is jelent az orvosilag előidézett kóma, de azt
végre felfogta, hogy ki lesz tiltva az osztályról, ha nem viselkedik rendesen. Janet Newman, a
főnővér meg volt győződve róla, hogy Mr. Klein meg akarja ölni a feleségét, hogy aztán a
kórházra háríthassa a felelősséget. Mrs. Klein huszonkilenc évvel idősebb a férjénél, mutatott
rá Janet, túl öreg már ahhoz, hogy kedvét lelje a fiatalabb férfiak társaságában, és arról sem
szabad megfeledkezni, hogy kőgazdag. Teljesen nyilvánvaló, hogy az alattomos csúszómászó
- Janet így hívta Mr. Kleint -, csak a vagyonáért vette el a szegény nőt.
Noha Ellie nem hitte, hogy Mr. Klein ártani akarna a feleségének, új utasításokat adott
Janetnek. Ha a férfi ismét hozzányúlna az infúzióhoz, a főnővér hívja a biztonságiakat, és
rakják ki Mr. Kleint az osztályról.
A családtagokhoz nagy együttérzésre, türelemre és megértésre volt szükség, és az olyan
napokon, mint ez, egy hosz-szú műszak után Ellie-nek mindháromból nagyon kevés volt. Az
egész hete kimerítő volt, csupa dupla műszakkal és kevés alvással. Kíváncsi lett volna, vajon
olyan fáradtnak látszik-e, mint amilyennek érzi magát. Az ügynökkel való beszélgetés biztos
nem lesz hosszú, gondolta, aztán végre hazamehet, lezuhanyozhat és beeshet az ágyba. A
csodás gondolattól önkéntelenül is felsóhajtott. Korábban gyorsan letusolt az orvosi
pihenőben, de az nem ugyanaz, mint otthon, a saját fürdőszobájában a saját sárgabarack illatú
samponjával és tusfürdőjével mosakodni, és utána beburkolózni a saját puha törülközőjébe.
Alig várta már, hogy hazaérjen!
Tudnia kellett volna, hogy ilyen könnyen nem szabadul a kórházból.
- Nem is tartott sokáig, ugye, Daniels ügynök? - kérdezte a férfi felé sétálva.
-Valóban nem - felelte az ügynök. - Hívjon nyugodtan Maxnek.
- Maga pedig engem Ellie-nek - mosolygott rá a lány. Már majdnem odaért a férfihoz,
amikor az ősrégi InterCom
recsegve életre kelt.
- Dr. Blue-t várják az intenzív osztályon. Dr. Blue-t várják az intenzív osztályon.
A meglehetősen átlátszó üzenet a betegek megkímélésére szolgált, és a kék kódot
jelentette, bár az egész kórházban nem akadt olyan ember, beleértve a tíz éven felüli
pácienseket is, aki ne tudta volna a valódi jelentését, az adminisztrátor azonban nem volt
hajlandó átnevezni a kódot.
EUie azonnal megtorpant, nagy levegőt vett, és visszafordult az intenzív osztály felé.
- Daniels ügynök... úgy értem, Max... - szólt vissza -, ha gondolja, hagyja meg a számát a
recepción, és kapcsolatba lépek magával, amint itt végeztem.
Ha a férfi válaszolt is, Ellie nem hallotta, mert az ajtó már be is csapódott mögötte, amint a
bajban lévő beteghez rohant.
Ezúttal valamivel tovább maradt el, de nem sokkal. Amikor negyed óra múlva a folyosóra
lépett, meglepve látta, hogy az ügynök még mindig ott van. Éppen telefonált, de abban a
pillanatban, hogy meglátta a lányt, befejezte a beszélgetést, és felé indult.
Ellie-nek hirtelen eszébe jutott, hogy Max biztosan aggódott, talán a barátja miatt volt a
kék kód.
- Nem Goodman ügynök miatt hívtak vissza - sietett megnyugtatni a férfit.
- Igen, tudom. Megkértem az egyik nővért, hogy derítse ki nekem.
Ellie biccentett.
- Az imént néztem meg a barátját. Nyugodtan alszik. -Az jó. És a kék kód? - kérdezte
kíváncsian Max. - Mi
lett a beteggel?
- Sikerült visszahoznunk, szóval minden rendben van.
A férfi mosolygott, és Ellie szíve körül bizseregni kezdett valami. Hogy lehet egy ilyen
kemény fickónak ennyire ellenállhatatlan mosolya? Max tiszteletet parancsoló figura volt,
magas, széles vállú, hatalmas bicepsszel és széles, csupa izom mellkassal. Állát eltakarta a pár
napos borosta, de arcán így is látszottak a halvány gödröcskék. Sűrű hajára ráfért volna egy
hajvágás, és az egész férfi úgy festett, mint aki megjárta már a csatateret. Semmi szépfiús nem
volt benne, még csak távolról sem volt olyan elragadó, mint dr. Andrews, mégis, mindent
összevetve, egy alapos tisztálkodás után a férfinak komoly esélyei vannak arra, hogy
megdobogtatja a női szíveket. De nem az övét! Ő már túl van ezen. Majdnem rá is ment.
Ellie-nek kényszerítenie kellett magát, hogy eszébe idézze, miért is van ott a férfi. A
lövöldözés. Meg kell értetnie vele, hogy jobb lesz valami kórházon kívüli helyet keresniük, ha
ki akarja kérdezni. Amíg az épületen belül van, az orvosok és a nővérek rendszeresen keresni
fogják. A két ügyeletes sebész pedig boldogan hagyja, hogy helyettük dolgozzon, mert ők
addig is nézhetik a sportcsatornát a pihenőben.
- Ki kell jutnom innen - kezdte -, különben folyton... jaj, ne! - nyögte. - Remek! Ez
egyszerűen remek! - tette még hozzá suttogva.
- Ki ő? - kérdezte Max halkan, és esküdni mert volna, hogy a lány azt suttogja: egy
dinoszaurusz.
Egy orvos masírozott feléjük, méghozzá egy ideges, feszült orvos. Makulátlanul fehér
köpenyt viselt, amelynek egyik zsebéből egy sztetoszkóp kandikált ki. Kifogástalanul festett
halványkék, hosszú ujjú ingében, feltűnő, csíkos nyakkendőjében, élére vasalt fekete
nadrágjában és vadonatújnak látszó bojtos cipőjében.
Dr. Brent Westfield volt a sebészet vezetője a St. Vincémben. A sarkon befordulva
észrevette Ellie-t, és azonnal rámordult.
- Mit keres itt, zsenikém? Talán nem szabad a hétvégéje? De még mennyire, hogy az.
Talán emlékeztetnem kell rá, hogy két hete új szabályzat van érvényben? Senki sem kivétel.
Ezt maga is tudja. Már két órával ezelőtt ki kellett volna jelentkeznie - tette hozzá Gucci
órájára pillantva.
Új szabályzat. Hát persze. Az elkeseredett Ellie csak bólintott. A főorvosnak igaza volt. Az
új kórházi rendtartás értelmében a rezindensek és a szakorvosok csak bizonyos számú órát
dolgozhatnak naponta. Igaz, ott volt a kiskapu. Mindössze három szócska, amely a
szabályzatnak ezen részét semmissé tette: kivéve vészhelyzet esetén. És érdekes módon a
kórházban mindig akadt egy-egy vészhelyzet. Ellie meg volt győződve róla, a készültség csak
egy nagyon okos módja annak, hogy úgy tűnjön, a kórház betartja a szabályzatot, közben
pedig addig dolgoztatja a rezidenseket, míg csak le nem esnek a lábukról. Valójában az új
szabályzat nemigen különbözött a régitől, és ezzel Westfield is tisztában volt. A főorvos csak
piszkálni akarja, döntötte el Ellie, és minden bizonnyal azért, mert bosszantja, hogy Ellie nem
írta alá a szerződést a kórházzal... még nem írta alá. Ellie még mindig habozott, hol akar élni
és mit is akar csinálni. Nem tudta eldönteni, melyiket válassza: a baleseti vagy az általános
sebészetet. Ráadásul Evan Pattersonnal is számolnia kellett. Hol bujkálhat a férfi? Hogyan is
dönthetne anélkül, hogy tudná, hol van Patterson. Ellie annyira fáradt volt, hogy egyik
lehetőség sem tetszett igazán neki, de tudta, hamarosan elhatározásra kell jutnia, mert még az
ösztöndíjakkal és segélyekkel együtt is több mint kétezer dollárral tartozik.
- Azt akarja, hogy bajba kerüljek maga miatt? kérdezte Westfield.
Viccel? Hisz a bizottsági tagok mind kedvelik. Hz olyan felesleges kérdés volt, hogy Ellie
nem is válaszolt rá. És ki ez itt? fordult a főorvos Max felé.
Ellie tudta, hogy Westfield látta a férfi övére erősített FBI-jelvényt és a pisztolytokot, nem
beszélve a tengerészkék mellényről, amelynek hátulján feltűnő és hatalmas sárga betűkkel ott
virított az FBI-felirat, de nem tett megjegyzést, csak gyorsan bemutatta a két férfit
egymásnak, akik kezet ráztak. Ellie mindig is parancsoló figurának látta a főorvost hatalmi
helyzete, agresszív viselkedése, és ami a legfontosabb, mesterségbeli tudása miatt, de a fölé
tornyosuló FBI-ügynök mellett állva Westfield hirtelen nem is tűnt olyan félelmetesnek. Max
sokkal tiszteletet parancsolóbb volt. Az ügynökből áradt az erő és a magabiztosság. A lány
azonban kételkedett abban, hogy Max is olyan veszekedős fajta lenne, mint Westfield.
- Azt hallottam, lövöldözés volt odakint. Ez igaz?
- Igen, itt történt a kórház közelében - felelte Max. Westfield várta, hogy az ügynök
részletesebben kifejtse
a történteket, de csalódnia kellett. Általában a komoran ráncolt homlok, a pengevékonyságúra
összeszorított ajkak és az idegtépő csend meg szokta tenni a hatását, ha a főorvos meg akart
tudni valamit, ám úgy tűnt, Maxre semmilyen hatással nincs ez a taktika.
- Három embert megöltek? - puhatolózott tovább.
- Úgy van.
Újabb tíz másodperc telt el néma csendben, aztán megint a főorvos szólalt meg.
- Egy FBI-ügynököt meglőttek?
- Igen.
Ellie igyekezett visszafojtani a mosolyát. Westfield biztos nagyon bosszús. Hiába vetette
be a legszigorúbb hangját és a legkomorabb arckifejezését, hogy szóra bírja az ügynököt,
kudarcot vallott. Nyilvánvaló volt, hogy Maxet nem lehet könnyen megfélemlíteni.
Westfield hirtelen Ellie-hez fordult.
- Ki operálta az ügynököt? - kérdezte, majd mielőtt még a lány válaszolhatott volna,
folytatta is: - Maga nem lehetett, hisz a munkaideje már lejárt, nem igaz? És nem is ügyeletes
ezen a hétvégén. Szóval, ki operált? Walmer?
Westfield nagyon is jól tudta, ki végezte a műtétet. A főorvos mindenről tudott, ami a
kórház falain belül történt. Csak a hatalmát akarja fitogtatni, hogy kényelmetlen helyzetbe
hozza Ellie-t. Még négy nap a keze alatt, emlékeztette magát a lány. Már csak négy nap, és
utána szabad. Addig azonban meg kell húznia magát.
- Nem, uram. Nem dr. Walmer operálta a beteget - felelte, aztán Max példáját követve nem
szólt többet.
-Talán Edmonds? - csattant fel Westfield.
- Nem, uram.
- Akkor ki? -Én.
A szigorú tekintet visszatért.
- Annak ellenére, hogy nem maga az ügyeletes?
- Igen, uram, annak ellenére.
-Viselkedjen, Suliivan! - dörrent rá Westfield, és a lányra szegezte a mutatóujját.
Max várta, hogy Ellie megmondja a főorvosnak, Goodman ügynök könyörgött neki, hogy
ő végezze a műtétet, de a lány egy szót sem szólt. Csak farkasszemet nézett Westfielddel, és
várt.
- Segítsen, hogy megértsem! - kezdte a főorvos gunyoros hangon. - Miért nem értesítette
Walmert vagy Edmondsot, hogy lóhalálában siessenek a műtőbe? - Megint nem várta meg,
hogy a lány válaszoljon a kérdésre. - Gondolja, hogy maga jobb sebész, mint ők?
- Igen, uram - vágta rá Ellie habozás nélkül. - Sokkal jobb sebész vagyok, mint ők.
Max látta, hogy Westfield elégedett a válasszal, de igyekszik nem mutatni a lány előtt.
- Nagyon el van telve magától.
Ellie majdnem azt felelte, hogy „köszönöm", de még idejében észbe kapott.
- így van, uram.
És ez igaz is volt. Amikor munkára került a sor, Ellie meg volt győződve róla, hogy a
legjobb, mint ahogy a kórház többi sebésze is. Ez együtt járt a hivatással, és Ellie szerint
alapvető követelmény volt. Amikor egy sebész szikét vesz a kezébe, és készül felvágni a
beteget, jobb, ha ért ahhoz, amit csinál, és ezt tudja, el is hiszi magáról. Ellie komolyan hitte,
hogy nem létezik olyan, hogy félénk sebész, és ha mégis akad ilyen, biztos, hogy nem
szeretné vele operáltatni magát.
Sajnos, a magabiztosságából és öntudatából semmi sem jutott a magánéletébe. Amikor
legutóbb otthon járt, Ava húga közölte vele, hogy elkeserítően bizonytalan. Mivel azonban
Ava volt az a húga, aki az ő exvőlegényéhez készült feleségül menni, Ellie nem volt hajlandó
meghallgatni a mondanivalóját, bármi lett légyen is az. Ava ikertestvére, Annié San Diegóban
élt, így nem volt módja megtapasztalni Ellie hibáit. Persze Ava mellé állt, de sokkal
kedvesebben adott hangot a véleményének. Húgai győzködése ellenére Ellie nem értett velük
egyet. Nem volt elkeserítően bizonytalan. Legfeljebb egy kicsit.
Ellie hirtelen rádöbbent, hogy elkalandoztak a gondolatai. Most nincs itt az ideje, hogy a
személyes gondjaival foglalkozzon. Erre ráér majd otthon is. Szedd össze magad, és
koncentrálj! - parancsolt rá magára. Westfield megint Maxszel beszélgetett, nyilván éppen
azt magyarázta neki, hogyan végezze a dolgát. Ellie nagy lélegzetet vett, hogy oxigénhez
juttassa kimerült agyát.
Westfield visszafordult hozzá, és mutatóujja legfeljebb centikre lehetett Ellie arcától.
- Maga most azonnal eltűnik innen! - tagolta, és közel járt hozzá, hogy vicsorogjon.
Ellie figyelte, ahogy elvonul az intenzív felé. Amikor a férfi belökte maga előtt az ajtót,
még visszanézett.
- És írja alá a szerződést! - vakkantotta oda.
Az ajtó automatikusan becsukódott mögötte. Ellie felsóhajtott.
- Hát nem aranyos? - kérdezte, egy kis déli akcentussal fűszerezve a hangját. - Imádjuk a
fickót, a legapróbb porci-kájáig.
Max felnevetett.
- Mennyi ideje parancsolgat magának?
- Egy örökkévalóság óta.
- Miért hívja zsenikémnek? Ellie megrántotta a vállát.
- Mert így akar hívni - felelte, és kifelé indult a folyosón. Max mellette ballagott.
- És ez mit jelent? - faggatta.
Amikor a lány nem válaszolt rögtön, lenézett rá, és látta, hogy lángvörös az arca. Zavarban
volt, és még jobban felcsigázta Max kíváncsiságát, de egyelőre nem firtatta tovább a dolgot.
-Jól hallottam, hogy dinoszaurusznak nevezte? Tudja, amikor megkérdeztem, hogy ki ő...
Ellie elmosolyodott.
- Nem látja a hasonlóságot? Ami azt illeti, általában Trex-nek szoktam hívni. Szerintem az
személyesebb. Amikor üvöltözik, azaz az idő kilencven százalékában, nagyon is emlékezteti
az embert egy hatalmas, kőkorszaki vadállatra.
A lány gyors léptekkel haladt.
Ezek szerint a férfi tud magán nevetni. Milyen vonzó tulajdonság! Ellie szerette, ha egy
férfi képes nevetni a hibáin... Az ég szerelmére! Mi történik vele? Komolyan, jobb lesz, ha
minél messzebb kerül a férfitól, méghozzá amilyen gyorsan csak tud.
- Nem válaszolt a kérdésemre. Fóbia vagy csak valami szeszély?
- Lépcsőzök és futok, ráadásul nem igazán szeretek egy tucat emberrel bezsúfolódni egy
fémdobozba.
- Egyszóval igen - vigyorgott a férfi. - Fóbiája van.
Valószínűleg, gondolta Ellie, de ezt sohasem fogja beismerni. Szokott liftezni a
betegekkel, ha szükséges volt. Nem szerette, de megtette.
- Hol tartja a holmiját? A tetőn?
- Nem, csak itt - lépett be a harmadik emelet folyosójára Ellie, és benyitott az
öltözőszekrényekkel teli sötét szobába. Villanyt gyújtott, és a bal oldali harmadik szekrényhez
sétált. Ha egyedül lett volna, kulcsra zárja az ajtót, és farmert, pólót húz, de mivel nincs
egyedül, kénytelen lesz a műtősruhában maradni. Kórházon kívül ugyan nem szeretett ebben
mutatkozni, de most nem volt más választása. Kivette a hátizsákját, beledobott néhány ruhát,
lekapta a kulcsát a felső polcról, és kész is volt.
Max a lépcső felé indult, és Ellie értékelte, hogy nem erőlteti a felvonó kérdését. Amikor
megszólalt a mobilja, a férfi megállt a lépcsőfordulóban, hogy felvegye, és Ellie is megállt,
hogy megvárja.
Max társa, Ben McBride volt a vonalban, és Max segítségét kérte néhány vonakodó tanú
kihallgatásában.
- Jó, rendben, öt percen belül ott vagyok.
-Várj! - mondta Ben. - Hughes ügynök beszélni akar veled.
Mialatt Max arra várt, hogy Ben előkerítse Hughest, EUie felé fordult. A lány egy
lépcsőfokkal fölötte állt, így szemük egy vonalba került. Max lehetedennek érezte, hogy ne a
lányt nézze. Lélegzetelállítóan szépnek találta. Szeme a kék legintenzívebb árnyalatában
ragyogott, orrát szeplők pettyezték, amit Max roppant vonzónak talált, és a szája... O, jóságos
ég, tényleg nem kellene így bámulnia! Lelki szemei előtt a legizgalmasabb fantáziaképek
vonultak el, amelyekben természetesen fontos szerepet kaptak a csábító, telt ajkak, és... igazán
bajban lesz, ha a lány tekintete véletlenül lejjebb téved.
Max nem várta meg, amíg Hughes a telefonhoz ér. Véget vetett a hívásnak, megfordult, és
folytatta útját lefelé.
- Hol fog kihallgatni? - kérdezte Ellie.
Max maga elé mosolygott. Ez itt a fő kérdés, figyelembe véve, hogy merre kalandoztak a
gondolatai.
- Menjen haza.
- Komolyan?
- Már megvan.
- A mobilszámom?
- Az is.
- De hogyan...
- Maga az egyik tanúnk. Minden információt letöltöttem a telefonomra, amíg vártam
magára.
- Rám keresett a Google-n?
- Nem. Nem volt rá szükség.
Ellie kíváncsi lett volna, mit talál, ha beírja a férfi nevét a Google-ba. A foglalkozás alatt
ott lenne, hogy FBI-ügynök, és megadnák a bűnözők számát, akiket elfogott... vagy lelőtt?
Nem, az kizárt. A profilja biztos azt sem árulná el, hogy jár-e valakivel, vagy nős-e. Azt
persze már megfigyelte, hogy a férfi nem hord karikagyűrűt, és valami azt súgta neki, ha nős
lenne, akkor biztos viselné.
Hm, ezt vajon miből gondolja? Nincsenek látnoki képességei, és igazság szerint
gyakorlatilag semmit sem tud a férfiról, azon kívül, hogy jelvényt visel, időnként
meglehetősen félelmetes tud lenni, és szívet megremegtető mosolya van. Talán azért látja
csodálatra méltónak, mert szeretné, ha az lenne? Amennyit az FBI-ról tudott, és az édeskevés
volt, kívülállók nem férhettek hozzá a személyes információkhoz, de ettől még rákereshet a
hálón, csak hogy kielégítse a kíváncsiságát.
Na jó, egyértelmű, hogy ideje a műtőn kívüli életével is törődni. Akkor talán nem hat rá
ilyen erősen egy férfi, akit alig ismer.
A kórház nyugati szárnyában értek le a földszintre. Ellie ősrégi autója az orvosoknak
fenntartott parkolóban állt. Max kinyitotta a lány előtt a kijárati ajtót. Ellie finoman súrolta,
amint elment mellette. Orrát megcsapta a férfias illat, és mintha borotválkozás utáni arcszesz
szagát is érezte volna. Ahhoz képest, hogy a férfi úgy fest, mint aki napok óta nem vett a
kezébe borotvát, igazán finom illata van.
Ellie tudta, neki milyen szaga lehet. Fertőtlenítő. Sajnos, az utóbbi néhány évben ez lett az
ő parfümje. Rosszabb is lehetne, vigasztalta magát. A patológián dolgozó rezidensekből áradt
a formaldehidszag, még akkor is, amikor nem dolgoztak. Mintha beette volna magát a
pórusaikba.
Max elkísérte a kocsihoz. Ez olyan úriemberes dolog volt, bár teljesen felesleges, hisz a
többtucatnyi rendőrautónak köszönhetően világos volt odakint. A helyszínelők még mindig
kint voltak, és centiméterről centiméterre átfésülték a terepet újabb bizonyítékok után kutatva.
Ellie nem hitte, hogy ennél nagyobb biztonságban lehet.
- Az éjszaka közepén is el kell jönnie idáig?
- Igen. Miért?
- Csak hat lámpát számoltam össze, márpedig elég nagy ez a parkoló, és rengeteg olyan
hely van benne, ahová el lehet rejtőzni.
- Ha éjjel végzek, egy őr el szokott kísérni a kocsimhoz.
- És mi van, ha otthonról hívják be éjszaka?
Leállítom a kocsit, aztán villámgyorsan rohanok az épületig, a paprikaspray-t
szorongatva, gondolta Ellie, de nem mondta ki.
- Olyan közel parkolok a kórházhoz, amennyire csak tudok, és nagyon elővigyázatos
vagyok - felelte helyette, és bólintott is hozzá, hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak.
- Elővigyázatos, mi?
A férfi mosolyától a forgalom is leállt volna. Ellie nem tudta eldönteni, hogy Max ugratja-
e, vagy nevet rajta.
- Később találkozunk - nyitotta ki Max a kocsi ajtaját -, de valószínűleg beletelik néhány
órába, míg eljutunk magához. Ne menjen sehová. Maradjon otthon.
- Rendben.
Ellie addig nem pillantott a tükörbe, amíg ki nem fordult a parkolóból, rá a hazavezető útra.
Semmi smink, a haja akár a szénaboglya, és két számmal nagyobb műtősruha van rajta...
Csodás! Nem csoda, hogy Max egész a kocsijáig kísérte. Bizonyára megsajnálta. Rendes
körülmények közt nyilván még egy második pillantásra sem méltatná.
Remek, mintha valamit is számítana. A rövid kihallgatás után elválnak útjaik. A férfi nem
lesz több mint történelem, és a jövő kedd után remélhetőleg ő is az lesz
3.
A Landryk megint elmenekültek, de Max tudta, csak idő kérdése, és a hírhedt párt
cserbenhagyja a szerencse. Dr. Suliivan lehetséges szemtanú volt, és neki az a dolga, hogy
minden elérhető információt megszerezzen a lányról, mielőtt felvenné az államügyésznek
adandó tanúk listájára.
Max megpróbált objektív lenni, de ez lehetetlennek bizonyult, mivel minél többet tudott
meg Ellie-ről, annál kevésbé szerette volna, ha más is megtudja, a lány látott valamit, ami
nevetséges volt, tekintve, hogy a többi parkban lévő ügynök is tanúja volt, amint Ellie ellátta
Sean Goodmant. Tudták, hogy ő műtötte a társukat, és mostanra azt is hallották, hogy a lány
látta, amint Calvin Landry lelövi az ügynököt.
Miközben a kórházban Ellie-re várt, Max gyorsan lehívta az összes, könnyen elérhető
információt: a telefonszámát, a St. Louis-i és aWinston Falls-i lakcímét, és a St. Vincémben
betöltött státusát, valamint a beosztását. Amikor azonban egy kicsit mélyebbre ásott,
felfedezett valamit, ami megzavarta: olyan bírósági papírokat, melyek öt különböző esetet is
tartalmaztak, amelyben Ellie és egy Evan Patterson nevű tinédzser volt érintve.
Az első feljelentés akkor született, amikor Ellie még csak tizenegy éves volt. Az iratok szerint
mindketten részt vettek
a Winston Falls-i iskola által szervezett biológiatáborban, és ezek után az akkor tizenhét éves
Evan belezúgott a lányba. A fiú egyre elvakultabban akarta a lányt, és amikor elvakult-
ságában tettlegességre vetemedett, Ellie családja feljelentette. Mivel fiatalkorú volt, és
büntetlen előéletű, ezért elengedték.
A következő alkalommal Patterson erőszakosabban viselkedett. Megpróbálta Ellie-t
bekényszeríteni a kocsijába. Vallomásában azt állította, hogy folyton Ellie-re gondol, mert ők
rokonlelkek, és ha végre kettesben maradhatna vele, meg tudná győzni, hogy egymáshoz
tartoznak. Ezúttal Pattersont feltételesen bocsátották szabadon, és terápiára kötelezték.
Patterson a szigorú bírósági döntés ellenére sem tartotta távol magát Ellie-től, és még két
alkalommal erőszakoskodott a lánnyal, közben haragja, amiért a lány elutasítja, ijesztő
méreteket öltött. A zaklatások miatt újabb pszichológia vizsgálatot rendeltek el és egy
harmincnapos kórházi kezelést, de a dörzsölt ügyvédek elérték, hogy vádalkut kössenek, így
Pattersonnak ismét sikerült megúsznia a dolgot.
Az ötödik alkalommal azonban szóba sem jöhetett az alku, mert ezúttal gyilkossági kísérlet
volt a vád.
Ellie hazafelé tartott az iskolából. Három lány is volt vele, akik megpróbálták megvédeni,
de Patterson nagy, erős fiú volt. Elkapta Ellie-t és belökte a kocsijába. A rendőrök két órával
később találták meg egy szurdokban, a várostól néhány kilométerre. Patterson borzalmasan
összeverte, és otthagyta meghalni.
Mire a kórházba értek vele, rengeteg vért vesztett, és életveszélyes volt az állapota.
Azonnal a műtőbe vitték, és a sebészek egész éjjel dolgoztak rajta, hogy megmentsék. A
tizenkettedik születésnapját az intenzív osztályon töltötte.
- Uramisten! - suttogta Max, amint elolvasta az utolsó jelentést is. - Az a mocskos
gazember!
A helyi FBI-irodában ült, szemben a társával, Ben McBride-dal, aki épp akkor tette le a
telefont.
- Mit olvasol? - kérdezte Ben, miközben Max lecsukta a laptop tetejét.
- Háttér-információkat Ellie Sullivanről.
- Biztosan szörnyűek, mert miközben olvastad, úgy néztél, mint... mint aki meg akar ölni
valakit.
- Pontosan - biccentett Max. Ben megdörzsölte a tarkóját.
- Annyira borzasztó?
- Igen.
- Akarod, hogy most elolvassam?
- Nincs rá szükség - rázta meg a fejét Max. Ben hátralökte a székét.
- Hughes vajon még ma este akarja a jelentést?
- Mióta is vagy ügynök, Ben? - nézett rá Max, mire társa felnevetett.
- Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, ostobaságot kérdeztem. Mégis, az ember folyton
reménykedik.
- Miben?
- Hogy egyszer normális időben végez.
- Sietsz vissza a szállodába?
Ben egymás után húzogatta ki az íróasztal fiókjait.
- Nem, inkább enni sietek. Mindjárt éhen halok.
- Mit keresel?
- Cukrot, rágógumit, bármit. - Becsukta az utolsó fiókot is, és megcsóválta a fejét. - Talán
ráérnénk holnap elmenni Sullivanhez.
- Nem - állt fel Max. - Még ma este beszélnünk kell vele, amíg frissek az emlékei.
- Fogadni mernék, hogy hosszú ideig nem fogja elfelejteni, ami történt.
- Nem számít. Akkor is meg kell csinálnunk ma este - jelentette ki Max, és az ajtóhoz
sétált.
- Rendben - ballagott utána Ben. - Akkor a következőt tesszük. Gyorsan beszélünk vele,
szerzünk valami ennivalót, aztán visszajövünk ide, és befejezzük a jelentést. Jó lesz így?
-Jó.
- Gyorsan végzünk a nőnél, ugye? Remélem, nem az az arrogáns, kellemedenkedő fajta.
Mert ha mégis, akkor órákig is faggathatjuk, mire kihúzzuk belőle az információt. Tudod,
miről beszélek. Az idősebb orvosok közül vannak néhányan, akiknek felsőbbrendűségi
komplexusuk van, és le akarnak nyűgözni a tudásukkal, mielőtt válaszolnának az ember kér-
déseire. Gyűlölöm azt a fajtát. Suliivan is ilyen?
Max tudta, hogy Ben még nem találkozott Ellie-vel. A park másik oldalán tartózkodott,
amikor kitört a lövöldözés, és Max nem érezte szükségét, hogy meséljen neki a lányról.
Igazán érdekes lesz, amikor ezek ketten találkoznak.
- Az a fajta? A pokolba is, hát persze, ugye? Ott leszünk nála hajnalig.
Max nem válaszolt, csak mosolyogva odadobta Bennek a kocsi kulcsait.
4.
Ellie otthona Cranstontól és Glenwoodtól egyutcányira nyugatra, egy gyéren bútorozott
műteremlakásban volt, alig tíz kilométerre a kórháztól, hogy gyorsan beérjen a munkahelyére.
A lakás egy csendes, fákkal szegélyezett utcában álló vörös téglás épület második emeletén
volt, két hasonló elrendezésű lakás közt. Az ezerkilencszáznegyvenes években épült, s
megőrzött valamennyit a régmúlt korok bájából, amikor még a legkisebb apartmant is magas
mennyezettel és bonyolult díszlécekkel tervezték. Műteremnek nagy és tágas volt, de a kilátás
sivár. A nappali ablaka a Dumpster sötét sikátorára nézett.
Nem volt egy fényűző hely, de otthonos volt, és Ellie jól érezte magát benne. Mindegyik
lakónak kulcsa volt a bejárati kapuhoz, minden lakást erős biztonsági zárak védtek, és minden
ajtón volt kukucskáló. A gondnoknak minden lakáshoz volt kulcsa, ami azt jelentette, hogy
bármikor bárhova bemehetett, ezért Ellie apja, anélkül, hogy engedélyt kért volna, felszerelt
egy második biztonsági zárat is, amihez csak Ellie-nek volt kulcsa.
Ha valaki megkérte volna, hogy írja le az otthonát, egyetlen szóval meg tudta tenni:
biztonságos. Vagy inkább két szóval: minimalista és biztonságos. A lakásban majdnem
minden érdektelen, ám megnyugtató krémszínben pompázott. A falak, a hatalmas kanapé,
amelyet Ellie negyven dollárért vett egy elkényeztetett háziasszonytól, aki alig hat hónap után
megunta. A szintén hatalmas székeket ingyen adta a kanapéhoz. A kárpit, a sötétítőfüggönyök
is mind krémszínűek. A bútorok monoton krémszínét egyedül a barna színű forgószék törte
meg, amelyet Ellie az egyik barátjától kapott.
A padlót keményfa burkolat borította, s ez volt az egyik oka, amiért Ellie kibérelte a lakást.
A fakó, megkopott parkettára nagyon ráfért volna, hogy újracsiszolják és lakkozzák, de Ellie
így is szerette, mert úgy érezte, ez adja meg a hely patináját. Ráadásul sokkal könnyebb volt
tisztán tartani, mint a padlószőnyeget;
Ellie megpróbált valami személyes jelleget adni a helynek. Vett néhány párnát a Macy
éjféli őrület kiárusításán, és úgy találta, hogy vidám színeikkel feldobják a szobát. Szívesen
akasztott volna néhány gyönyörű modern festményt a falra, de nem engedhette meg magának.
A Goodwillben vásárolt, nem a Neiman Marcusnál.
A Goodwillben vett íróasztal mindössze tizenöt dollárjába került. Az egyik lába ugyan
jelentősen rövidebb volt, mint a másik három, de a szemétben talált egy téglát, amely pon-
tosan akkora volt, hogy tökéletesen kipótolta a hiányt. Egy csinos, piros lakkozott tálcát is vett
két dollárért, amelynek alig volt kicsorbulva a két oldala. A viharvert dohányzóasztalért hét
dollárt fizetett. Mindent összeadva alig száz dollárt költött a nappali bebútorozására, és
majdnem kétszer annyit a kanapé és a székek kitisztíttatására.
Ebédlő nem tartozott a lakáshoz, de ez jó is volt így, hiszen bútora sem lett volna bele. Egy
széles, boltíves átjáró választotta el a nappalit a hálószobától. Ellie úgy döntött, kirúg a hám-
ból, és vásárolt egy pompás, sötét cseresznyefából készült, óriási ágyat, új matracot és
rugókat. Az ágy majdnem teljesen elfoglalta a hálószobának álcázott pici alkóvot, és a bejárati
ajtó felé nézett. Mivel a belépők az ágyat látták meg először, Ellie elhatározta, hogy felrúgja a
költségvetését, és beszerzett egy gyönyörű ágytakarót és egy tűzdelt paplant. Kifogott egy
leárazást, és hatvan százalékot megtakarított ágyneműn, beleértve a négy párnát is. Ellie
meglehetősen mókásnak találta a dolgot, mivel a polcokon egyetlen szín maradt csupán, a
krémszín. Az ágy azonban pompásan festett, és Ellie imádott befeküdni a puha paplan alá.
A fürdőszoba meglepően nagy volt, de a konyha csak egy fülkényi, és olyan keskeny, hogy
egyszerre egynél több ember nem fért be. Ellie-nek oldalra kellett állnia a tűzhely mellé, ha ki
akarta nyitni a sütő ajtaját. A készülék azonban új volt, és a konyhapult is elég nagy, hogy
kielégítse az igényeit.
Max azt mondta Ellie-nek, hogy tartózkodjon otthon, és a lánynak pontosan ez volt a
szándéka, miután bevásárolt a vegyeskereskedésben. Kedvet érzett egy kis sütéshez-főzéshez.
Már az étel gondolatára is korogni kezdett a gyomra, ami nem csoda, mert egy falatot sem
evett a reggelire elfogyasztott energiaszelet és narancslé óta.
Mire mindent megvett, három hatalmas táskát cipelt. Kirakta a tartalmukat a konyhapultra,
aztán felkapott egy almát, hogy megegye, mialatt meghallgatta az üzeneteit. Csak kettőt
kapott, és egyik sem volt különösebben fontos. Ellie nem akart vezetékes telefonra költeni, de
az apja nem bízott a mobilokban. Mi van, ha lemerül az akkumulátor? Hogyan fog segítséget
hívni? Ellie hagyta, hogy az apja nyerje meg a vitát, mert szerette volna megnyugtatni.
Ellie megnézte, mennyi az idő, aztán lezuhanyozott, megszárította a haját, kifakult farmert
és rózsaszín pólót húzott, papucscipőbe bújt. Még arra is szakított időt, hogy pár csepp
parfümöt és egy kis ajakfényt tegyen fel, mielőtt nekikezdett a főzésnek. Legalább hat adagot
készített, és közben salátát rágcsált. Épp befejezte a vacsorát, amikor a két ügynök meg-
érkezett.
Rendben, már nem vagy tinilány, leckéztette magát gondolatban, miközben az ajtóhoz
ment. Meg fog birkózni a helyzettel, ahelyett, hogy a férfival birkózna. Semmi szívdobogás,
semmi elakadt a lélegzetem, csak a szokásos. Hello, mi újság? Remek, ez így pont jó lesz.
Csak közömbösen.
A legjobban kidolgozott tervek is...
Ellie ajtót nyitott, és bumm! A szíve őrült módon kalapálni kezdett. Igazán elképesztő, hogy
a férfi láttán minden önuralma cserbenhagyja!
Max arcáról nem lehetett leolvasni, mit gondol, de Ellie biztos volt benne, hogy a férfi nem
kapott olyan heves szívdobogást, mint ő, amikor meglátta. De miért is kapna? Ha Ellie nem
lenne egy lehetséges szemtanú, a férfi nyilván egy második pillantásra sem méltatná.
-Valaminek nagyon jó illata van - jegyezte meg Max, miközben elment mellette.
- Csak egy kis serpenyős csirkét csináltam.
- Igen, annak is nagyon finom illata van.
Ben meghallotta társa megjegyzését, és a szemét forgatva követte Maxet a lakásba.
Amikor Max megfordult, azt kellett látnia, hogy Ben megbabonázva bámulja Ellie-t. Ben
megrázta a fejét, aztán vádló pillantást vetett társára, aki válaszul elégedetten rávigyorgott.
Talán beszélnie kellett volna Bennek a lányról, de társa arcát látni minden pénzt megért. Ellie
fantasztikusan festett! Haja a vállát verte, a kényelmes farmer és póló körülölelte a karcsú
testet és formás lábat, kirajzolva az ingerlő domborulatokat, amelyeket a műtősruha eltakart.
A nő tökéletesen nézett ki!
Max körülnézett a lakásban, és az is tetszett neki. Egyszerűen volt berendezve, de a néhány
élénk folt meghitté tette. Elmosolyodott, amikor észrevette a téglát az asztal lába alatt. A
sarokban néhány ruhásdoboz állt, az íróasztalon és a széken takaros rendben sorakoztak a
papírhalmok.
Ellie becsukta az ajtót, és automatikusan rázárta mindkét biztonsági zárat. Kezet nyújtott
Bennek, amikor az bemutatkozott. A férfi nem volt olyan magas vagy izmos, mint Max, de
látszott rajta, hogy rendszeresen edzi a testét, kedves mosolya pedig azonnal megnyugtatta a
lányt.
Ben visszafordult Maxhez, és ismét megcsóválta a fejét.
- Mi van? - nézett rá társa.
- Mondhattad volna.
- Mit? - kérdezte ártadanul Max.
Ben úgy döntött, nyíltan kimondja, amit gondol.
- Hogy ilyen átkozottul gyönyörű. - Gyorsan Ellie-hez fordult, és hozzátette: - A
feleségemre emlékeztet. O is gyönyörű. Legalábbis azt hiszem, hogy még az.
- Nem tudja? - csodálkozott Ellie.
-Valahányszor látom, a fürdőszobában van, és éppen hány. De igen, biztos vagyok benne,
hogy még gyönyörű.
- Szóval terhes - nevetett fel Ellie.
- Igen - biccentett Ben. - A mindenit, nagyon jó illat van itt.
- Serpenyős csirke - ismételte Ellie. - Rengeteg maradt, és még meleg. Ha kér...
Nem fárasztotta magát azzal, hogy befejezze a kérdést, mert a két ügynök azonnal a
konyhában termett. Max tányért keresett, míg Ben megkóstolta a csirkét. Mialatt a férfiak
felfalták a csirkét, Ellie egy kis rendet rakott a nappaliban. Az asztalt és a széket elborították
az átnézésre váró papírok. A lány gyorsan áthelyezte az asztalra a széken lévő papírkupacot.
Az egész kissé bizonytalannak tűnt, de ha az ember nem ment neki az asztalnak, akkor a
papíroknak a helyükön kellett maradniuk.
A két ügynök betette az üres tányérokat a mosogatóba, és csadakozott hozzá. Amikor
mindketten a nappaliban álltak, a kis hely még kisebbnek tűnt. Ellie a kanapéhoz ment, és
leült. Ben a forgószékre telepedett, és felé fordult.
- Köszönöm, Ellie! - mondta. - Remek volt az étel. Nem is gondoltam, hogy ennyire éhes
vagyok.
- Örülök, hogy ízlett.
Max körülsétált a szobában, mintha csak vizsgálódni akarna. Feszültnek látszott,
egyáltalán nem hasonlított arra az emberre, akit a kórházban látott, és annyira ellazultnak tűnt.
-Talán valamire szüksége van, Daniels ügynök? - kérdezte tőle.
- Már megegyeztünk, hogy Maxnek szólít - emlékeztette a férfi. - Nem, csak észrevettem,
hogy nincs semmi a falakon.
- Valóban nincs.
- Hogyan lehetséges ez?
- Ami tetszene, az túl drága nekem, és nem akarom plakátokkal elcsúfítani. Azokból elég
volt a koleszban.
- Ezek szerint szegény - állapította meg Ben.
- Igen - nevetett Ellie.
- Azt hittem, az orvosok egy zsák pénzt keresnek - jegyezte meg Max.
- Néhányan igen - bólintott a lány. - De sok kollégámhoz hasonlóan én is nyögöm a
tetemes diákhitel részleteit.
- A kórházban talán nem kap fizetést? - csattant Max kérdése.
- Dehogynem.
- Nem lehet valami sok. -Tényleg nem.
Max lassan körözött a szobában, mint a ketrecbe zárt vadállat, amelyik a kiutat keresi.
Ellie-nek olyan érzése volt, mintha a férfi dühöngene valamin, de nagy önuralommal elfojtaná
a haragját.
- És mi van a fényképekkel? Tudom, hogy van családja. Talán nem szereti őket? - faggatta
a lányt komor arccal.
-Van, akiket kedvelek közülük, és igen, van róluk fényképem. Ott vannak valamelyik
csomagban.
- Miért pakolta el őket?
- Kedden lesz az utolsó napom a St. Vincent kórházban. A pattogó kérdések hallatán Ellie
kezdte úgy érezni magát,
mint valami gyanúsított, nem pedig tanú. Ettől dühös lett, és ő is hasonló stílusban válaszolt.
- Azok a dobozok a sarokban már rég ott állnak. Csupa por a tetejük. Miért?
- Hanyag háziasszony vagyok - felelte Ellie rezzenéstelen arccal.
- Ki sem pakolta őket? - Ez sokkal inkább vádnak hallatszott, mint kérdésnek.
5.
Meglepően könnyűnek bizonyult kideríteni, ki volt a szőke kocogó a futópályán.
A kórháznál kitört lövöldözés és a parkot elözönlő FBI-ügynökök nagy szenzációnak
számítottak. A lelőtt ügynök és az elkövetők utáni hajsza az esti híradások vezető híre lett a
helyi adóknál. A kórházat még mindig a történtek miatti izgalom uralta. A személyzet, az
önkéntesek, de még a betegek is csak erről beszéltek. Néhányan még ki is cifrázták a sztorit.
Willis Cogburn tudta, hogy működik a pletykahálózat, és ki is használta. Beöltözött az
egyik helyi virágos kifutójának formaruhájába, egy cserepes virággal, melyen Sean Goodman
ügynök neve díszelgett, és a kórházhoz hajtott. Késő délután vitte ki a küldeményt. Az
előcsarnok üres volt, leszámítva azt a néhány önkéntest, aki a recepciós pult mögött lézengett,
várva, hogy valaki a segítségét kérje.
Egy idősebb, ősz hajú úriember, aki a névtáblája szerint a Roland névre hallgatott,
kikereste a beteg szobaszámát, felírta egy öntapadós címkére, és a cserép köré tekert
élénkpiros szalagra ragasztotta, majd a virágot a többi, kézbesítésre váró virágköltemény közé
tette a kocsira.
Willisnek nem kellett megkérdeznie, hol fekszik Sean Goodman. Nem kellett más tennie,
csak beszédbe elegyed-
nie az önkéntes recepcióssal, közben áthajolnia a pulton, és leolvasni a szobaszámot.
- Hogy van az FBI-ügynök? - kérdezte együtt érző hangon. - Nagyon remélem, hogy túléli.
- Majdnem olyan jól, mint új korában - felelte Roland. -Az egyik ápoló mesélte, hogy már
át is vitték az intenzívről egy magánkórterembe. Holnapután akár haza is mehet.
- Ezt jó hallani - mondta Willis, majd fejcsóválva hozzátette: - Jó nagy ribillió lehetett itt,
nem igaz? Maga volt ügyeletben?
- Én bizony - bólogatott hevesen Roland. - De nem láttam semmit, hála istennek. Még csak
a lövéseket sem hallottam.
- Pontosan mi is történt?
Roland égett a vágytól, hogy elmesélhesse, amit hallott, és amikor befejezte, egy Bili nevű
másik önkéntes kiegészítette néhány dologgal.
- Én azt hallottam - kezdte Bili -, hogy egy férfi meg egy nő menekült a szövetségiek elől,
aztán a férfi hirtelen hátrafordult, és lelőtte az ügynököt, aki már majdnem utolérte őket.
Roland lezökkent az egyik forgószékre, és kezét a karfára tette.
- Én is így hallottam - helyeselt.
- Elkapták már a férfit meg a nőt? - kérdezte Willis, noha pontosan tudta, hogy nem.
- Nem - felelte Bili.
- De el fogják - vetette közbe Roland és amikor megteszik, hosszú-hosszú időre dutyiba
dugják őket. Az ember nem ússza meg szárazon, ha lelő egy szövetségi ügynököt.
- Hallottak valamit arról, miért üldözte őket az FBI? -támaszkodott rá Willis a pultra,
mintha rengeteg ráérő ideje lenne.
- Azt hallottam, operatív akció volt - felelte Bili. - Fegyvereket, drogot vagy valami
ilyesmit árultak.
- Én nem így tudom - rázta a fejét Roland. - A felvételin mesélte az egyik nővér, hogy a
biztonsági őr azt mondta, államtitkokkal üzleteltek.
Mielőtt a két férfi vitát nyithatott volna, Willis gyorsan más irányba terelte a beszélgetést.
- Az FBI tudja, kit keressenek?
- Az FBI-ügynökök és a zsaruk centiről centire átvizsgálták a helyet. Bizonyítékokat
keresnek, tanúk után kutatnak - felelte Roland.
- Miles a röntgenről azt mondta, hogy az ügynök elég közel volt, és tudja azonosítani őket,
ha kell.
- Az jó - vélte Willis. -Tudják, mit hallottam?
- Mit? - kérdezte Roland.
- Azt, hogy volt ott egy lány a futópályán, aki talán látta az egészet. Valaki azt állítja, hogy
a gimiből egy lány, aki épp a kötelező köröket rótta.
- Semmiféle gimis lány nem volt a pályán - horkantott Roland. - A mi dr. Sullivanünk volt
az. Szerinted ő úgy fest, mint egy gimis lány, Bili?
- Dehogy! Inkább úgy, mint egy egyetemista.
- Miféle orvos ez a Suliivan? - érdeklődött Willis.
- Sebész - felelte Bili. - Ő vette ki a golyót az ügynökből. Szerencséje volt a fickónak, hogy
dr. Suliivan kéznél volt, amikor meglőtték.
-Az biztos - helyeselt Willis. - Tudnak esetleg más tanúról is?
- Az biztos, ha valaki látta közelről azt a férfit meg a nőt, az FBI meg fogja találni. Minden
teremtett lélekkel beszéltek a környéken.
- így igaz - bólogatott Roland. - Engem is megállítottak ma délután idefelé jövet, hogy
kikérdezzenek.
Willis Cogburn alig néhány perces beszélgetés után már úton is volt a kocsija felé. A hátsó
parkolóba állt be, nehogy meglássa valaki, hogy nem virágoskocsit vezet. Amint beszállt,
nyomban elővette a telefonját.
- Goodman legkorábban holnapután mehet haza - szólt bele, köszönésre sem vesztegetve
az időt. - A négytizenkettes szobában van. Rajta tarthatod a szemed, arra az esetre, ha netán
előbb elengednék. De ne felejtsd el, George, semmit sem tehetünk addig, amíg Cal zöld utat
nem ad. Csak állj készenlétben!
- Sikerült kiderítened, ki a lány?
- Igen.
- Remek, akkor intézzük el. Szerintem minél előbb végzünk vele, annál jobb.
- Ez nem a te döntésed. Te is tudod, mi az utasítás. Akkor kapom el, amikor te Goodmant.
Cal nem akarja, hogy a legkisebb eltérés is legyen. Azt szeretné, ha a két esemény egyidejűleg
történne.
- Cal még abban sem lehet biztos, hogy Goodman vagy a lány azonosítani tudja-e őt vagy
Erikát - mutatott rá George.
- Cal elővigyázatos ember. Nem kockáztat feleslegesen, és rengeteg zsozsót fizet.
- Az igaz, de addig nem kapjuk meg a lé másik felét, amíg el nem végeztük a melót. Ezért
mondom, hogy minél előbb, annál jobb.
- Hányszor kell még mondanom? Megvárjuk, amíg szabad az út! - kiáltott bele a telefonba
Willis a türelmét vesztve. -Az ég szerelmére, hiszen voltál katona. Tanúsíts végre egy kis
fegyelmet! Hozzászokhattál a parancsokhoz. Ne akard, hogy kiessünk Cal kegyeiből. Azért
vettelek be a buliba, mert az öcsém vagy, George, de a nyakamat kockáztatom ezzel az
üggyel. Ne cseszd el nekem! Ha most jó munkát végzel, Cal legközelebb is neked fog szólni,
és minden alkalommal több pénzt kapsz, míg a végén te is bekerülsz a csapatba, mint én. Csak
légy türelmes!
Sajnos George nem volt az a türelmes fajta.
6.
Nem ez volt a legrosszabb meghívás, amit Ellie kapott. Ami azt illeti, még csak az első tízben
sem volt benne. Mégis furcsán vette ki magát, és a kérdés maradt: Max valóban randira hívta?
Gondolatban többször is vissza játszotta a beszélgetést, és végül úgy döntött, nem. A férfi
nem hívta, hanem tényként közölte.
Talán nem is igazi randiről van szó. Valószínűleg Ben is vele lesz. Mindketten csak rövid
időt töltöttek a városban, és szükségük van valakire, aki elég jól ismeri a környéket ahhoz,
hogy egy jó éttermet tudjon ajánlani. Igen, csakis erről lehet szó... talán.
Valahányszor eszébe jutott a dolog, nevetnie kellett. Max az asztalon hagyta a
névjegykártyáját, rajta a mobilszámával. Ellie lemondhatta volna a találkozót, ha akarja, de
nem tette. Helyette másnap délután egy órát töltött azzal, hogy végignézze szánalmas
ruhatárát, egymás után próbálta fel a ruhákat, míg végül egy fekete-fehér nyári felsőt
választott, és hozzá körszoknyát és egy csónaknyakú pulóvert. Úgy döntött, az alig egyéves
sarok nélküli cipőt veszi fel, ami még jóformán nem is volt a lábán. Vagy azt, vagy a
papucsát, hacsak nem akar teniszcipőben menni. A magas sarkú, amelyet a múlt havi kórházi
banketten viselt, szóba sem jöhetett. A lába még egy héttel a bankett után is sajgott.
Felvehetett volna valami dögös ékszert, de nem volt neki. A nagymamájától kapott egy
ezüstszívet még a tizennyolcadik születésnapjára, de a lánca elszakadt, és Ellie-nek még nem
volt ideje megcsináltatni.
Leengedte a haját, sminket, parfümöt tett fel, egy kis testápoló... és indulásra kész.
Ellie hét órára elkészült, és a férfi is pontos volt. Max meglepetten vette szemügyre a lányt,
mintha valami mást várt volna.
- Csinos - jelentette ki végül.
De ő is jól festett. Hajat vágatott, megborotválkozott. Még mindig ijesztő, gondolta Ellie,
de nem csoda, hisz száznyolcvan feletti magasságával és sziklához hasonlatos
testfelépítésével nem is igazán nézhet ki másként. Fekete nadrág, világoskék ing, amelynek
ujját csuklónál feltűrte, nyitott gallér és a pisztoly... az elmaradhatadan pisztoly az oldalán.
Max becsukta az ajtót, és türelmesen várt, amíg a lány mindkét biztonsági zárat rázárta.
Ellie a táskájába ejtette a kulcsokat, és nekivágott a lépcsőnek.
- Ben is velünk jön? - kérdezte. Max elmosolyodott.
- Általában két férfival szokott randizni?
- Ezek szerint most randizunk? - nézett rá Ellie. Közben odaértek a férfi bérelt kocsijához.
- Olyasmi - felelte Max, és kinyitotta neki a kocsiajtót. Mielőtt Ellie tovább faggatózhatott
volna, a férfi témát
váltott.
- Fél nyolcra foglaltam asztalt, de annyi dolgom volt, hogy nem tudtam letölteni az
útirányt. Ismeri az utat? Vagy kapcsoljam be a GPS-t?
- Ismerem az utat. Mit jelent az, hogy olyasmi?
- Mit szólna hozzá, ha vacsora utánig nem beszélnénk üzletről?
Üzletről? Miféle üzletről? Szóval ez mégsem randi. A felismerés újabb kérdéshez vezetett:
rendben, de akkor mit akar? Ha pedig valamiféle üzletről van szó, miért nincs itt Ben?
Akár meg is kérdezheti, döntötte el Ellie.
- Mit csinál ma este a társa?
- Dolgozik - felelte Max. - Jót tett a feleségével. Addison aggódik.
-Tudom - mosolygott Ellie. - Három üzenetet is kaptam tőle.
- Nem is rossz arány. Három üzenet mennyi idő alatt is? Huszonnégy óra?
- Nem, három üzenet egy óra alatt - helyesbített a lány. - Péntek este tizenegyre már a
legjobb barátnők voltunk. Nagyon aranyos nő. Egy kicsit ideges a baba miatt, de megértem.
- Ha ismerné, megkedvelné.
- így is kedvelem. Majdnem egy órát beszélgettünk ma délután.
Ellie keresztbe tette a lábát, és látta, hogy a férfi is észreveszi a mozdulatot. Egy
stoptáblánál álltak, és úgy tűnt, Max nemigen igyekszik tovább indulni.
- Majd ha befejezte a lábam mustrálgatását, forduljon balra.
A férfi nem jött zavarba.
- Nagyon formás láb - jegyezte meg. - Éhes vagyok. Milyen messze van még?
- Már nincs messze - felelte Ellie, és felé fordult. A férfinak gyönyörű profilja volt.
Szögletes áll, remek csontfelépítés. Minden porcikája erőt sugárzott, és az ember
biztonságban érezte magát mellette, de ezt a fegyver és a jelvény is tehette. Ellie mégis úgy
vélte, a férfi személyes kisugárzása teszi, nem a külsőségek, és égett a vágytól, hogy kiderítse,
mit takar az az átható tekintet.
- Milyen Honolulu?
- Gyönyörű. Mindig szép ott, de a város nagyon zsúfolt. Jöjjön el egyszer, és nézze meg
magának.
- Nem tudok szörfözni - tréfált a lány.
- Nem követelmény.
- Na, és maga tud?
- Szörfözni? Nem.
- Pedig jó mulatságnak látszik - jegyezte meg Ellie. - Egyszer szívesen ellátogatnék
Honoluluba. Vonzó a klímája, különösen januárban, amikor itt mindent jég borít és hóviharok
tombolnak. Azt mondta, hat éve él ott?
- Igen.
- És hol nőtt fel? Biztos nem Hawaiion.
- Igen? Miért nem? - pillantott rá a férfi.
- Mert túlságosan is... - Azt akarta mondani, hogy merev, aztán meggondolta magát. -
Nyers - fejezte be a mondatot. -O, már itt is vagyunk. Az étterem ott van a sarkon túl. Hátul
kell parkolni.
A járda mellől kihúzott egy kocsi, Max pedig beállt a helyére. Kinyitotta a lánynak az ajtót,
és közben várta, hogy az kifejtse, mit ért nyers alatt, de Ellie csak mosolygott, miközben
kilépett a járdára, és elindult az étterem napernyővel védett bejárata felé. Max nem tudta nem
észrevenni, hogyan ring a lány csípője járás közben.
- Nyers, mi? - kérdezte, amikor utolérte.
- Nem az a legpontosabb kifejezés rá, csak van magában valami...
- Igen? Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy Los Angelesben nőttem fel?
minden, ami a férfival kapcsolatos. Az, hogy valami féktelen energia áradt belőle, és hogy
olyan függetíennek meg egy kicsit vadnak tűnt neki. Olyan vadnak és szelídítedennek, mint a
végtelen montanai táj.
Max úgy nézett rá, mintha megőrült volna, és Ellie rájött, hogy meg kell fékeznie a
fantáziáját.
- Egész biztos vagyok benne, hogy nem azért hívtál ran-dira, hogy mutassak neked egy jó
kis éttermet. Ki vele, miről akarsz beszélni velem!
- Előbb együnk. Mit kérsz?
- Ohó, kerülgeted a témát, ami nem jót jelent.
A férfi legalább olyan jó volt a témaváltásban, mint ő.
- Hogyan lehetséges, hogy Tommy kölyöknek hív?
- Bemutatott az apja néhány barátjának, akik mind a nyolcvanas éveikben járnak, és nekik
én csak egy kölyök voltam. Egy ideig kölyökdokinak hívott, amit nagyon nem szerettem,
ezért megkértem, hogy ne tegye, és ő abbahagyta. Szóval te se próbálkozz vele.
- Rendben, nem fogok - nevetett Max. - És csak a pontosság kedvéért jegyezném meg,
hogy egyáltalán nem úgy gondolok rád, mint egy kölyökre. Amikor először találkoztunk, alig
néztem rád. Csak a rövidnadrágot meg a lófarkat láttam. - És a lábát, ismerte be magának. A
hosszú, formás lábat. - Most pedig, amikor rád nézek - mondta, és tekintetét a lányéba
mélyesztette -, mindennek ládák, csak kölyöknek nem.
Ellie érezte, hogy forróság önti el, és a szíve is hevesen megdobban. Gyorsan felkapta az
édapot, és úgy tett, mintha elmélyülten tanulmányozná. Amikor néhány másodperc múlva
felpillantott, a férfi még mindig őt nézte, de ezúttal mintha aggodalmat látott volna az arcán.
- Itt az ideje, hogy elmondd, miért is vagyunk itt - tette le Ellie az édapot.
- Igazad van - ismerte el a férfi, és előrehajolt. - Ilyesmit nem szoktam csinálni, de...
Látva a habozását, Ellie egyre idegesebb lett.
- Csak mondd ki! - kérte.
- Ez kettőnk közt marad, rendben?
- Rendben.
- Ne változtasd meg a sztoridat - mondta ki végül Max.
- Milyen sztorimat?
- A vallomásodat a lövöldözésről - magyarázta a férfi. - Ne változtasd meg egyeden
részletét sem!
- Miért változtatnám meg? - csodálkozott Ellie.
-Amíg a nyomozás tart, lehet, hogy ismét kikérdeznek. A rendőrség vagy az FBI,
különösen Hughes ügynök valószínű. Lehet, hogy megpróbál befolyásolni, hogy olyan
részletek is eszedbe jussanak, amelyekre korábban nem emlékeztél. Se neki, se másnak ne
mondj többet, mint amit nekünk is mondtál Bennel, hogy nem láttad olyan tisztán a párt, hogy
azonosítani tudnád őket.
Max annyira elkomolyodott, és a hangja is olyan állhatatos lett, hogy a lány elcsodálkozott,
vajon miért mondja ezt neki. Gondolatai visszatértek a két ügynökkel folytatott beszélge-
téshez.
- Nem sokat meséltél erről az ügyről, vagy az emberekről, akiket üldözöl. Azt mondtad,
Landrynek hívják őket, ugye?
- Igen.
- És azt is mondtad, hogy már régóta üldözöd őket.
128 33
AZ IDEÁLIS FÉRFI
34 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
magát. Itt ül, vele szemben egy gyönyörű lány, aki másra sem tud gondolni, mint az életét
fenyegető veszélyre.
Ezen változtatni kell, döntötte el. Fel kell vidítania Ellie-t.
- Árulj el nekem valamit - szólalt meg.
-Mit?
- A tízes skálán hol tart a randink?
7.
- Úgy tűnik, minden férfi téged bámul - jegyezte meg Max, amint a pincér felvette a rendelést,
és távozott. Ez meglepte a lányt. Gyorsan körülnézett.
- Szerintem túlzói.
De a férfi nem túlzott. Ellie elbűvölően festett, s még az olyan cinikus ember, mint ő is, némi
megilletődéssel nézett rá. Persze, miután egy kis időt eltöltött vele, rá kellett jönnie, hogy a
külső egyáltalán nem határozza meg a lányt.
-Tudtad, hogy amikor kiléptem az intenzív osztályról, és megláttalak a folyosón várakozni,
arra gondoltam, milyen nyugodt vagy?
- Az is voltam.
Ellie nem vitatkozott, de a tekintet, amelyet rávetett, elárulta, hogy nem hisz neki.
- Rendben, aggódtam Goodman miatt - vallotta be Max. - És dühös is voltam.
- A lövöldözés miatt. Kijelentés volt, nem kérdés.
- Persze, a lövöldözés miatt is, de azért is, mert Landryék elmenekültek. El kellett volna
fognunk őket. - Annál is inkább, gondolta, mert ezúttal szinte légmentesen körülzárták őket.
- Mi köze van Hughes ügynöknek a nyomozáshoz? - kérdezte, majd magyarázólag
hozzátette: - Bennel beszélgettetek róla, amikor nálam voltatok.
- Hughes Omahából repült ide, hogy átvegye az irányítást, amikor meghallotta, hogy
Landryékről van szó. Már körülbelül négy éve üldözi őket.
- Ugyan már, remek sztori. Szerény a leányzó - mondta Maxnek. - Biztos nem mondaná el,
mi is történt valójában, de majd én.
- Mi történt?
Tommy és Max is a lány felé fordult. Ellie tudta, ezt nem úszhatja meg.
- Kiderült, hogy meglehetősen indulatos vagyok, ha felbosszantanak - kezdte. - Nem
mintha büszke lennék rá.
35 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
36 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Akkor még nem tudtam, hogy a kölyök orvos, de ő minden elkövetett, hogy meggyőzze a
fafejűt, hogy Chucknak nem szívproblémája van...
- Hívta valaki a kilenctizenegyet?
- Igen, persze. Na, mondd már el, mi történt azután -sürgette Tommy a lányt.
- Figyeltem az időt, és udvariasan megkértem Dwightot, hogy álljon félre.
Max felvonta a szemöldökét. Volt valami a lány hangsúlyában, ami azt sugallta, hogy nem
mond teljesen igazat.
- Udvariasan, mi?
- Én úgy véltem, igen.
- Mielőtt folytatnád, áruld el, milyen orvos Dwight.
- Épp most fejezte be a rezidensi képzését.
- De mi a szakterülete? - A pszichiátria.
- Ó - mosolygott Max.
- Az egy fontos és nagyon nehéz terület - jelentette ki El-lie. - Mindenesetre Dwightnak
Superman-komplexusa van, és el volt szánva rá, hogy újraéleszti a golfost. Ha lett volna nála
defibrillátor, biztos megpróbálja kiütni a fickót. Azért mondom, hogy megpróbálja, mert nem
engedtem volna neki.
- Ez a Dwight igazi seggfejnek tűnik - jegyezte meg Max. Tommy hevesen bólogatott.
- Rendben, folytasd - kérte Max, akit megfogott a történet, de mielőtt a lány tovább
beszélhetett volna, még megkérdezte: - Egy kicsit sem aggódtál? Mi lett volna, ha nem tudod
kiszedni a húst?
A lány olyan csodálkozva nézett rá, mintha nem értené, hogyan lehet ilyen butaságot
kérdezni.
- Rengeteg időm volt, és megvolt a mentési tervem is. Tiszta kés, alkohol. Ha szükséges,
akár a torkát is felnyitottam volna. Nem állt szándékomban hagyni, hogy meghaljon. Mindaz,
amit Tommy és én elmeséltünk, nem tartott tovább egy percnél. Tudom, úgy hangzik, mintha
sokkal több idő telt volna el, de valójában szinte pillanatok alatt zajlott az egész.
Elmagyaráztam, hogy a férfi fuldoklik, de Dwight azt mondta, tévedek, mert ez szívroham.
Meg azt is, hogy ismeri a tünetekét, és megint többet beszélt a közönséghez, mint hozzám, és
nehéz volt közbeszólnom. Baleseti sebész vagyok - emlékeztette Maxet. - Arra képeztek ki
minket, hogy átvegyük az irányítást. Ha kell, agresszívak is tudunk lenni. Előbb meg-
próbáltam elmagyarázni Dwightnak... de amikor nem figyelt rá, tettem, amit tennem kellett...
Tommy fejezte be a történetet.
- A lábát használta, és egyszerűen félrerúgta Dwightot az útból. Majdnem a terem másik
végében kötött ki.
-Tommy segített nekem felemelni Chuckot, aztán lenyúltam a torkán, és kiszedtem a húst.
Közben végig figyeltem az órát. Még rengeteg időm volt.
- Dwighthoz akartam vágni a húst, de Ellie nem engedte - morogta Tommy.
- És mi lett Chuckkal? - kérdezte Max.
- Kutyabaja sem lett - felelte Tommy. Félrelépett, hogy odaengedje a pincért a tányérokkal
az asztalhoz. - Rajta, gyerekek, egyétek meg a salátátokat, addig én utánanézek, mi van a
vacsorátokkal.
- A jó öreg Dwight elhívott máskor is randizni? - kérdezte Max, amint a tulajdonos
magukra hagyta őket.
- Mintha elmentem volna vele! - Ellie a fejét csóválta. -Mivel ledugtam az ujjam Chuck
torkán, kimentem a mosdóba kezet mosni, és mire visszajöttem az asztalhoz, Dwight elment.
- Micsoda úriember!
37 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
Ahogy az est előrehaladt, Max kifaggatta a lányt a munkájáról. Nyilvánvaló volt, hogy
valóságos szenvedélye segíteni az embereken, és Maxnek tetszett, ahogy felcsillan a szeme,
amikor róluk beszél.
- Néha biztos nagyon stresszes ez a munka - vélte.
- Igen, az - helyeselt a lány. - De mi van veled? A te munkád is biztosan tele van stresszel.
- Néha igen - ismerte be a férfi, aztán mosolyogva hozzátette: - De aztán ott vannak azok a
bűnözők, akik gyakorlatilag magukat fogják el. Az egyik első esetemben ügynökként szinte
nyomoznom sem kellett.
- Hogy érted ezt? Max letette a villáját, és hátradőlt a széken.
-Az egyik közeli bankot rabolták ki. Egy ember tette, de nem hiszem, hogy a rabló nagy
tapasztalattal rendelkezett. Amikor besétált a bankba a szemébe húzott sapkával és a zsebébe
rejtett pisztollyal, azt kellett látnia, hogy a terem tele van ügyfelekkel. Annyira ideges volt,
hogy úgy döntött, megvárja, amíg ritkul a tömeg, és csak utána megy oda a pénztárhoz a
követeléseivel. De nem akart gyanút kelteni azzal, hogy céltalanul őgyeleg, ezért leült az
egyik asztalhoz. A kamerák által felvett filmen jól látható, hogy maga elé vesz egy űrlapot, és
írni kezd. Meglehetősen szórakozott lehetett, mert amikor végül odament a pénztárhoz, és
aztán elmenekült a pénzzel, eszébe sem jutott, hogy magával vigye a kitöltött lapot.
- Milyen nyomtatvány volt?
- Munka iránti kérelem.
- Na ne! - hitetlenkedett Ellie.
- De igen. Leírta a nevét, a címét... nekünk nem volt más dolgunk, mint a házához hajtani
és elfogni.
- El sem hiszem, hogy valaki ennyire ostoba lehet. Max bólintott egyetértése jeléül.
- Az egyik barátom a honolului rendőrségnél dolgozik, és ő mesélt az egyik esetéről,
amikor az elkövető ki akart rabolni egy vegyesboltot. Megkapta a pénzt, de utána még egy
üveg whiskyt is követelt az eladótól. Az eladó megszokásból valami igazolványt kért tőle,
és...
- Ő odaadta a személyijét - fejezte be a mondatot Ellie.
- Úgy van.
- Mesélj még! - könyörgött a lány nevetve.
-Több száz hasonló történetem van, de most csak egyet mondok még el. Ez a kedvencem.
Egy fickó ki akart rabolni egy bankot. Egy papír bevásárlótáskát vitt magával, hogy azzal
álcázza a kilétét. Az volt a terve, hogy a fejére húzza a tasakot, belöki a bank ajtaját, és
beront. Lyukat is vágott a szemének, de nyilvánvaló, hogy nem próbálta fel előtte, mert
amikor felvette, a lyukak a homlokán voltak. A felvételeken azt látod, hogy a bankba
berobban egy férfi, fején egy zacskóval, forgolódik és összevissza hadonászik a pisztolyával,
közben felszólítja a pénztárost, hogy adja át neki a pénzt. Valójában egy cserepes növényt
fenyegetett.
Maxnek tetszett, ahogy lány szeme csillogott, miközben nevetett. Megjelent a pincér a
számlával, és a férfi tudta, mindjárt itt az ideje, hogy induljanak. Határozottan sajnálta, hogy
ilyen gyorsan véget ért az este.
- Ellie, ha Dwight otthagyott, hogy mentél haza? -Taxit akartam hívni, deTommy felesége,
Mary is éppen
indulni készült, és hazafuvarozott. Ma este nincs itt, különben Tommy idehozta volna az
asztalunkhoz, hogy bemutassa neked. Nagyon büszke rá. Már majdnem harminc éve házasok.
- Ez egészen kivételessé teszi őket.
- Cinikus vagy.
38 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Ha házasságra terelődik a szó, akkor azt hiszem, igen. A barátaim „boldogan éltek, míg
meg nem haltak" nagy szerelme alig három évig tartott.
- A szüleim már nagyon régen házasok, és ők is teljesen normális emberek.
A férfi nem fűzött megjegyzést az elhangzottakhoz.
- Mehetünk?
Sikerült meglepnie a lányt, amikor kifelé menet megfogta a kezét, és úgy sétált keresztül
vele az éttermen. Csak amikor
már a kocsiban voltak, úton hazafelé, tért vissza Ellie a férfi cinizmusára. Szerette volna
megtudni, mitől keseredett így meg.
- Ha jól értem, a szüleid elváltak.
- Nem, már jó ideje házasok.
- De boldogtalanok.
- Dehogy - nevetett Max. - Nagyon is boldogok együtt.
- Akkor te csak... hacsak...
- Hacsak mi?
- Hány exfeleséged van?
- Egy sincs - biztosította a férfi. - Sohasem nősültem meg. -Volt hosszú távú kapcsolatod?
- Mit értesz hosszú távú alatt?
- Ami több mint három hónapig tartott. Maxnek ezen gondolkodnia kellett.
- Nem - mondta végül. - Szeretem a nőket, Ellie, és a nők, akiket az ágyamba viszek,
tudják, hogy semmi hosszú távúra nem számíthatnak tőlem.
Talán minden este más nőt boldogít? A lánynak nem volt bátorsága megkérdezni.
- Na és mi van veled? - kérdezett vissza Max. - Jársz valakivel?
- Nem.
- Az meg hogy lehet?
- Nincs rá időm - felelte Ellie. És hosszú ideje nem is vágytam rá... egészen addig, amíg
nem jöttél te, tette hozzá magában.
- Ez csak kifogás, nem pedig ok - jelentette ki Max. - És mi van a barátokkal, akik...
tudod... akikkel szexelhetsz?
A kérdés meglepte a lányt.
- Nem, eddig nem érdekelt a dolog. Néhány barátom lefekszik a haverjaival, és azt állítják,
hogy az felszabadítja a stressz nagy részét, de nekem olyan hidegnek, művinek tűnik ez a
megoldás.
Az út hátralévő részét némán tették meg, de Ellie-t zavarta a csend. Egyre csak a férfi
kérdéseire adott válaszok jártak a fejében. Semmi szex, nincsenek barátok, akikkel lefeküd-
hetne, nem jár senkivel... Teremtőm, ez tisztára úgy hangzik, mintha női eunuch lenne!
Ráadásul unalmas női eunuch!
Max leállította a kocsit, és bekísérte Ellie-t a házba. Ragaszkodott hozzá, hogy ellenőrizze,
minden rendben van-e a lakásban, amiért Ellie hálás volt. Max gyorsan végzett. Ellie az
ajtónál várakozott, amíg a férfi körülnézett. Az egyetlen égő lágy fénybe vonta a nappalit.
- Innál valamit? - kérdezte Ellie a felé tartó Maxtől.
- Nem, kösz. Jól vagyok.
Már csak néhány lépésre volt tőle. Ellie nagyot nyelt.
- Meg kell mondanom...
- Mit? - kérdezte a férfi, és két kezét kétoldalt az ajtóra tette Ellie feje mellett.
- Az est randi része sokkal jobban tetszett, mint a komoly beszélgetés.
39 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
8.
Ellie úgy gondolta, a saját kocsiján megy a kórházba, de Max nem engedte. Esze ágában sem
volt szem elől téveszteni a lányt, amíg ki nem deríti, mi az ördög történt. Ellie tiltakozásával
mit sem törődve kikapta a kezéből a kulcsot, bezárta az ajtaját, és a saját kocsijához vezette.
- Lehet, hogy az egész éjszakát a sebészeten kell töltenem - mutatott rá a lány.
- Megvárlak, és hazafuvarozlak.
- De lehet, hogy órákig...
- Megvárlak.
Ellie nem vitatkozott tovább. Látta a férfi állán, ahogy makacsul megfeszült, hogy
hiábavaló lenne. Megmondta neki, hogy tudja lerövidíteni az utat, aztán felhívta Wendyt, a
műtősnővért, hogy megtudja, mi vár rá.
- Egy újabb tömeges karambol az I-70-esen - közölte Wen-dy. - A sérültek már úton
vannak a kórházba. Dr. Westfield azonnal látni akarja.
- Már én is úton vagyok - felelte Ellie. - Azt hallottam, hogy lövöldözés volt.
- Igen, közvetlen az intenzív osztály bejáratánál. Ezek a bandák egyre inkább
elkényelmesednek. Ott lövöldöznek egymásra, ahol tudják, hogy közel a segítség. Figyelje
meg, legközelebb a műtő előtt fogják lepuffantani egymást. A mentőautó vezetőjére meg a
40 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
41 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
42 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
elmegy, és soha többé nem fogja látni, szóval jobb lesz, ha elköszönnek egymástól, és
mindenki megy tovább a maga útján.
Miután ezt így eldöntötte, EUie megnyugodott. Megszólalt Max telefonja. Ben volt a
vonalban.
- Azt hittem, úton vagy a szálloda felé - mondta neki Max.
- Itt vagyok a sürgősségin - felelte Ben. - Akadt itt egy kis gond. Az egyik rendőr
segítséget kért az egyik sráchoz, és én téged javasoltalak. Be tudnál ugrani?
- Persze.
Ahogy Max és Ellie átvágtak a sürgősségin, észrevették, mennyivel csendesebb a hely, mint
korábban. A folyosó üres volt, nem kellett a hordágyakat kerülgetni.
A sarkon befordulva észrevették Bent. Karját a mellkasa előtt összefonva állt, senkit sem
engedve át. Egy fiatal rendőr, egy középkorú férfi és egy ápoló vitatkozott vele. Az ápolónál
egy karikányi kulcs volt, és azt akarta, hogy az ügynök álljon félre az ajtóból, hogy ő
kinyithassa. Ben azonban meg sem moccant.
- Álljon el az útból, és én szétlövöm a zárat - javasolta az idősebb férfi. Egy apró pisztolyt
húzott elő a zsebéből. - Menjen odébb, vagy...
Ben villámgyorsan cselekedett. Mielőtt a férfi akár egyet pislanthatott volna, már el is
kobozta tőle a fegyvert, és átadta a fiatal rendőrnek.
- Hogy hozta be a kórházba ezt a pisztolyt, Gorman? - meredt rá a rendőr a férfira. - És mit
akart vele csinálni? Maga itt szociális munkás, ráadásul átkozottul gyenge, ha már itt tartunk.
Jobb lenne, ha másik munkát keresne magának.
-Van fegyverviselési engedélyem - jelentette ki Gorman. - Rossz hírű környéken
dolgozom. Szükségem van valami védelemre. Most pedig adja vissza a pisztolyomat!
- A biztonság itt lótúrót sem ér - morogta oda a rendőr Bennek.
- Látni akarom az engedélyét - közölte Ben.
- A kesztyűtartóban van.
- Mi folyik itt? - kérdezte Max.
- Egy kicsit elfajultak itt a dolgok - intett fejével Ben a szociális munkás felé.
- Igazán? Mi történt?
Ellie ismerte Gormant. A férfi gonosz volt, és szeretett fölényeskedni.
Gorman belefogott, hogy elmondja a történteket, de Max a kezét felemelve elhallgattatta,
aztán odabiccentett a rendőrnek.
- Beszéljen - utasította.
- Gorman kirángatott egy fiút a sürgősségiről.
- Szociális munkás vagyok. Jogom van... - kezdte a férfi a magyarázkodást, de gyorsan
befogta a száját, amikor meglátta Max sötét arckifejezését.
Max leolvasta a rendőr névtábláját.
- Folytassa, Lane közrendőr! - mondta.
- A fiú visított, miközben Gorman rángatta. Az ápoló - intett fejével a kulcsokat tartó fiatal
férfi felé - a fiú másik kezét fogta. Fájdalmat okoztak a fiúnak.
- Csak a szükséges erőt alkalmaztam - védekezett Gorman.
- O utasított, hogy fogjam meg a fiút - mondta az ápoló.
- Mindenesetre - folytatta a rendőr hangosabban, hogy visszaterelje magára a figyelmet -, a
fiú kiszabadult. Berohant az egyik vizsgálóba, ahol az orvos éppen a beteget varrta össze, és
felkapott egy szikét, aztán bezárkózott ebbe a vizsgálószobába.
- Hány éves a fiú?
- Kilenc vagy tíz. Jézusom!
- És maga fegyverrel akart rámenni? - kérdezte Max halkan a szociális munkástól.
43 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
44 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
És Bennek igaza volt. Az ajtó kinyílt és Max kisétált rajta. Egyik kezét a szorosan
hozzásimuló fiú vállán tartotta, a másikban a szikét tartotta.
A fiú túl kicsi ahhoz, hogy kilenc- vagy tízéves legyen, gondolta Ellie, és láthatóan meg van
rettenve. Szerette volna megkeresni Gormant, és behúzni neki egy jó nagyot. Ahogy Max felé
indult, a fiú szeme óriásira tágult, és mozdult, hogy Max mögé bújjon.
- Nincs semmi baj - nézett le rá a férfi. - O velünk van. Engedd meg neki, hogy megnézze
a karodat, rendben? Aztán keresünk neked valami ennivalót meg egy ágyat. Itt maradsz
éjszakára.
A fiút Kyle-nak hívták, és mindkét karját vörös csíkok ék-telenítették Gorman
durvaságának árulkodó bizonyítékaiként. Max a vizsgálóasztalra ültette a gyereket.
- Nem akarok szurit - mondta a fiú gyorsan, amikor meglátta, hogy Ellie kesztyűt vesz fel.
- Nem lesz szűri - ígérte neki a lány. - Csak megvizsgállak. Segített levenni az ingét.
- A másik orvos azt mondta, hogy a biztonsági öv mentett meg - suttogta Kyle. - Látja, itt
van a nyoma. Hátul ültem.
Ellie-t jobban érdekelte a fiú bal válla és a karja. A bőr vörös és gyulladt volt a csuklójától
a könyökéig, és a bal csukló kificamodott. A jobb karja nem volt ennyire rossz állapotban.
- Hol vannak a szüleid, Kyle? - kérdezte tőle.
- A mama meghalt, az aput nem is ismerem.
- És a többi családtagod?
- Csak egy bátyám van. Vele élek. A nénikénk Chicagóban lakik, és azt mondta, holnap
értem jön.
Ellie Maxre nézett.
- Felveszem a fiút.
- Az mit jelent? - kérdezte Kyle rémült tekintettel.
- Azt jelenti, hogy ma éjjel itt fogsz aludni.
- A bátyámmal?
- Gondoskodom róla, hogy egy emeleten legyetek a bátyáddal, mihelyt kikerül az
intenzívről. Rendben?
- És mi lesz azzal a férfival? Azt mondta, börtönbe fog záratni.
- Majd én gondoskodom róla, ahogy megígértem - nyugtatta meg Max.
- Sajnálom, hogy elvettem azt a kést. Arra gondoltam, ha jól megijesztem őket, akkor
békén hagynak.
Ellie visszament a nővérpulthoz, hogy felvegye a fiút a kórházba. Felhívta az irodát, és
elmagyarázta, hogy a kórház egyik ápolója sérüléseket okozott a gyereknek, és akár bírósági
eljárás is lehet belőle. Mivel Ellie felvevő orvos volt, ő határozta meg, mikor engedhetik el a
fiút. Kyle mélyen aludt, mire a lány végzett a papírmunkával.
- A csuklója kificamodott - mondta Ellie Maxnek. - Csak azon csodálkozom, hogy Gorman
nem rántotta ki a karját a helyéről. A vállára is jeges borogatást kell tenni.
Ellie a nővérpultnál várakozott, amíg Ben és Max bementek a váróba, hogy Gormannel és
az ápolóval beszéljenek.
- Jogában áll hallgatni... - hallotta Lane rendőr megemelt hangját, de a befejezést már
elnyomta Gorman kiabálása.
Egy perccel később megjelent Max.
- Kész vagy? - kérdezte. Ellie a nővérhez fordult.
- Köszönöm, Mary.
- Ne aggódjon, doktornő. Ismerem a személyzetet a másodikon. Figyelni fognak a fiúra.
Ellie bólintott, aztán követte Maxet az éjszakába. Ben jó éjszakát kívánt nekik, és a kocsija
felé indult.
- Mivel tudtad megnyugtatni Kyle-t? - kérdezte a lány Maxet.
45 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Nem mondtam semmit, csak hagytam, hogy ő beszéljen. Szegény gyerek halálra volt
rémülve. Amikor aztán készen állt, hogy rám figyeljen, megígértem neki, hogy senki sem
fogja bezárni, és azt is, hogy távol tartom tőle a szociális gondozót.
- Láthatóan hitt neked. Jól bántál vele.
A kocsihoz értek, és Max kinyitotta az ajtót a lány előtt.
- Reggel megnézed majd?
- Persze, és arról is gondoskodom, hogy legyen vele valaki, amíg a nagynénje megérkezik.
Nem kell miatta aggódnod.
- Amíg te vigyázol rá, nem is aggódom.
Ellie beült az első ülésre, becsatolta a biztonsági övet, és lehunyta a szemét. Még ki sem értek
a parkolóból, ő már aludt is. Ha Max nem látja, el sem hiszi. A mély, egyenletes légzés
mutatta, hogy nem is csak felületes szendergésről van szó. Vezetés közben Max a lányról
gondolkodott. Ellie olyan nő volt, aki megszokta, hogy ő irányít, mellette mégis elengedte
magát. Nem engedte volna meg magának, hogy elaludjon, ha nem érezné biztonságban magát.
Max emlékezett a rövidebb útra, amit a lány mutatott neki, így aztán nagyon gyorsan
hazaértek. Leparkolt a lány háza előtt, leállította a motort, és előbb a saját, majd a lány bizton-
sági övét is kikapcsolta.
- Gyerünk, édesem. Ideje, hogy ágyba bújj.
Ellie abban a pillanatban éberré vált, ahogy megérintette a karját.
- Nem kell bekísérned.
- De bekísérlek.
Max kinyitotta a kocsi ajtaját, és megfogta a lány kezét.
Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg a lakásba nem értek. Max gyorsan körülnézett, hogy
minden rendben van-e, aztán előhúzta a lány telefonját a zsebéből, és odaadta neki. Aztán
lehajolt és megcsókolta. Ellie hozzásimult, és a férfinak nem is kellett több bátorítás. Átölelte
a lányt, és elmélyítette a csókot. Ellie követte a példáját, és nyelvét bevetve ugyanúgy az
őrületbe kergette a férfit, ahogy az őt.
Ugyan mit árthat néhány csókocska... búcsúcsók... - gondolta, és karját a férfi nyaka köré
fonta.
Max egy pillanatra elhúzódott, a szemébe nézett, aztán halk morgással ismét a szájára
vetette magát. Szerette a lány
ízét, amely cukorra és mentára emlékeztette. Szerette, hogy a puha, izgató test hozzásimul, de
leginkább azt szerette, ahogy a lány a közeledésére reagált.
Hogyan is tudna ellenállni neki? A csók forró volt, nedves és felkavaró, és amikor Max
rádöbbent, hogy az irányítás kezd kicsúszni a keze közül, és egyáltalán nem akar megállni,
kényszerítette magát, hogy véget vessen a csóknak. Úgy tűnt azonban, képtelen betelni a
lánnyal. Szorosan magához ölelte, vett néhány mély, remegő lélegzetet, hátha így
összekaparhatja önuralma morzsáit. Tudta, hogy el sem lett volna szabad kezdenie. El kellene
engednie a lányt, és ki kellene sétálnia az ajtón. Igen, ezt kellene tennie. Ellie nem
egyéjszakás lány. Nem csak egy futó kaland, nem is eldobható, ahogy néhány kollégája
szokta nevezni az egyéjszakás kapcsolatait.
Engedd el, és sétálj ki azon az ajtón! - ismételgette magában Max, de mégsem mozdult.
Hogyan is tehette volna. Ellie a nyakán lüktető eret csókolgatta, amitől pulzusa még inkább
megugrott. A lány ajka továbbmerészkedett a nyakán, aztán a fülét vette célba. Puha ajkának,
nyelvének érintése szinte megőrjítette a férfit. Még közelebb szorította magához a lányt.
- Ezt azonnal abba kell hagynunk - mondta rekedten, de rögtön rádöbbent, hogy a szavai
ellentmondásban vannak a tetteivel, hisz képtelen volt elengedni Ellie-t.
-Tudom - suttogta a lány, és újra megcsókolta.
46 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
-Vissza kell mennem Honoluluba, és nem akarom... -Max elfelejtette, mit is akart mondani.
Nem tudott másra gondolni, csak hogy megcsókolja Ellie-t.
- Mit nem akarsz? - kérdezte a lány, és ujjait a férfi hajába mélyesztette, ahogy
lábujjhegyre emelkedve csókot nyomott az állára.
Maxnek gondolkodnia kellett egy kicsit, mire meglelte a választ a kérdésre.
- Nem akarok fájdalmat okozni neked. Igen, ez az. Ma este lefekszem veled, holnap pedig
messze járok. Nem hiszem, hogy jól viselnéd a dolgot.
Igazság szerint Maxnek fogalma sem volt róla, hogy ő hogy viselné a dolgot. Nagyon
nehéz lesz otthagynia Ellie-t, szinte lehetetlen. Nem kérdezte, miért van ez így, egyszerűen
csak tudta, érezte a szívében. Ellie annyira különbözött azoktól a nőktől, akiket ismert. Őt
nem fogja elfelejteni, az biztos.
- Ellie, most könnyen ágyba vihetnélek... - kezdte. Könnyen? A lány megmerevedett.
Milyen önző! Beletelt
néhány másodpercbe, mire Ellie hajlandó volt beismerni magának, hogy a férfinak igaza van.
Tényleg könnyen ágyba csábíthatná, de a dolog kölcsönös. Neki sem okozna gondot, hogy az
ágyába csalja a férfit. Márpedig egyszer már eldöntötte, hogy ez rossz ödet.
Ajkát könnyedén Max ajkához érintette.
- És akkor összetört szívvel végezném, igaz?
- Igen - reszketett meg a férfi hangja. - Azt hiszem. Ellie elhúzódott tőle.
- Igazad van - sóhajtott fel. - Tapasztaltabb nőre van szükséged, olyanra, aki tudja, mit
csinál. - Istenem, milyen öntelt a férfi, de milyen vonzó! A lánynak minden erejére szüksége
volt, nehogy ismét a karjába vesse magát. Helyette inkább kinyitotta az ajtót. - Jó utat
hazafelé!
9.
Ben meglepte Ellie-t vasárnap délután, amikor bekopogott hozzá és közölte, hogy elviszi a
rendőrségre, mert szeretnék, ha megnézne néhány fényképet. Ha negyedórával később
érkezik, már nem találta volna otthon a lányt. Ellie kényelmes farmerben, fehér pólóban és
teniszcipőben volt, s éppen a mobilját dobta a táskájába a rúzs, a hajkefe, a pénztárca és a
gumikesztyű mellé, amely nélkül sohasem ment el otthonról
- ezt jól megtanulta -, ahogy papír zsebkendő és egy kis üveg fertőtlenítő nélkül sem.
Ellie nem kérdezte Bent, hol van Max, de a férfi magától is elárulta.
- Rob, azaz Hughes ügynök - tette hozzá magyarázólag
- azt akarta, hogy Max segítsen neki egy lehetséges tanú kihallgatásánál. Egy a parkon
átvágó fiatalember azt állítja, hogy látta Landryéket.
- És azonosítani tudja őket?
- Majd meglátjuk - mondta Ben, nem akarván többet elárulni.
- Ezek szerint nem lesz az őrsön? - kérdezte Ellie, és becsusszant az anyósülésre Ben
mellé.
- Kicsoda? Max? Nem.
- Hughes ügynökre gondoltam. Azt hittem, ott akar lenni, amikor megnézem a fotókat.
Ben a fejét rázta.
47 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Ez azt jelenti, hogy arról is tudni fognak, milyen bizonyítékok vannak ellenük?
48 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
49 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
Ó, azt már nem, döntötte el. Ezúttal nem hagyja, hogy a férfi hasson rá.
Remek terv, csak a kivitelezéssel akadtak gondok. Mire Max odaért hozzá, a lány szíve őrült
módon kalapált. Az sem segített, hogy a férfi farmert és szürke pólót viselt, ami tökéletesen
kirajzolta mellkasának és felkarjának kidolgozott izmait.
50 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
Ne vedd észre! - szólt rá magára Ellie. Köszönt a férfinak, majd tekintetét gyorsan
visszafordította a képekre. Inkább Maxet nézegetné, gondolta, de ugyan ki nem a helyében?
Ne is végy róla tudomást! - intette a józanabbik esze. Ez a legjobb módja a szívroham
elkerülésének. Szívroham? Még a gondolat is olyan abszurd volt, hogy Ellie önkéntelenül is
elmosolyodott.
- Min mosolyog? - kérdezte Ben.
- Ezeken a képeken. Igazán kedvesek.
Hughes ügynök megkerülte az asztalt, hogy szembenézzen vele.
- Mi még nem ismerjük egymást - szólította meg. - Ne álljon fel - kérte, és kezet nyújtott.
Udvarias, de nagyon merev, döntötte el a lány magában. Arcán látszódott, mennyire
komolyan veszi a munkáját, de ezzel együtt kellemes embernek tűnt, nem olyan erőszakos-
kodónak, mint amilyennek Max leírta.
-Végignézte már azt a könyvet? Alaposan megnézett minden fotót? - kérdezte Hughes.
- Még csak most kezdte - mondta Ben.
- Jobb lenne, ha nem zavarná - jegyezte meg Max bosszús hangon. - Hagyja, hogy
megnézze azokat a fotókat! Minden nyomás nélkül.
- Mutasson be a hölgynek - kérte a Max mellett álló fiatalember. - Greg vagyok - folytatta
időt sem hagyva a bemutatásra, és közben tetőtől talpig végigmérte a lányt.
Ellie már épp készült megmondani a keresztnevét, de Max megelőzte.
- A hölgy dr. Suliivan - mondta.
- És milyen doktor? - kíváncsiskodott Greg.
51 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
Ellie bólintott, és tovább tanulmányozta a fotókat. Két oldallal később egy másik képre
mutatott.
- Két golyó a gyomorban. Szörnyű volt.
És így ment tovább. Még kétszer mutatott rá egy-egy képre, és közölte, mivel műtötték.
Max az asztalnak támaszkodva figyelte, ahogy Ellie átía-pozza Erika és Cal Landry
fényképét, amelyeket Hughes berakott a többi rendőrségi fotó közé. A lány arcán a felismerés
legcsekélyebb jele sem látszott.
Max Hugheshoz sétált, és közölte vele a rossz hírt: Ellie nem tudta azonosítani egyik
Landryt sem.
Hughes képtelen volt elrejteni csalódottságát.
- Nézéssé át vele még egyszer - erősködött. - Talán elvonta a figyelmét, hogy...
- Már kétszer végignézte. Nem lesz belőle tanú, szóval ne írja fel a listára.
Ellie nem figyelt oda az emelt hangú szóváltásra. Két üzenetet is kapott, azokat olvasta. Úgy
döntött, az elsőt figyelmen kívül hagyja, a második azonban izgalmasabb volt. Dr. West-field
egyezséget akart kötni vele. Ha bemegy a kórházba, és megcsinál helyette egy
vastagbélcsonkolást, akkor a mai napja lesz az utolsó, nem kell többé bemennie. Az ajánlat túl
jó volt ahhoz, hogy visszautasítsa. Mivel Westfield csak ötkor várta a műtőben, és a beteg
állapota is stabil volt, Ellie visszaírta, hogy vállalja.
- Rendben van, Ellie, itt végzett - mondta Hughes vonakodva.
A lány felállt, és telefonját visszacsúsztatta a táskába.
- Uraim, részemről a szerencse - búcsúzkodott, és igyekezett tudomást sem venni Maxről.
Megfordult, hogy távozzon, de eszébe jutott, hogy nem a saját kocsijával jött. -Valaki
hazavinne?
A szobában minden férfi azonnal ugrott. Greg volt a leghangosabb.
- Szívesen hazaviszem, és közben beugorhatnánk valahová megebédelni.
Max visszalökte a fiút a székbe.
- Magával sehová sem megy.
Ben csodálkozva figyelte társa viselkedését. Max láthatóan nem kedvelte Greget, és nem is
bízott benne, márpedig ennek semmi értelme. Aztán feltűnt neki, hogyan néz Max Ellie-re, és
akkor megértette. A fenébe, ma határozottan lassú! Már rég felfedezhette volna a jeleket.
Előhalászta a kulcsait a zsebéből, és Ellie felé indult, de Max megállította.
- Majd én - morogta Max, és a lány karját megragadva valósággal keresztülrángatta a
helyiségen, a lépcső felé.
- Csodás - suttogta Ellie, hogy csak a férfi hallhatta.
- Micsoda?
- Az egyik pillanatban még visszafogott FBI-ügynök vagy, a következőben pedig
neandervölgyi ősember.
Max gyors mosolyt villantott rá.
- Csak szeretnélek kivinni innen, mielőtt Hughes az arcodba nyomja a Landryk fotóját.
-Talán Greg képes lesz azonosítani Landryéket - mondta Ellie, miután beültek a kocsiba.
- Igen, az lehetséges. Azt állítja, hogy meg tudta magának nézni Calt, mielőtt az feltette a
napszemüveget.
- Elárulod neki, hogy a tanúk el szoktak tűnni?
- Hughes fog beszélni vele.
- Mikor repülsz el?
- Egy-két nap. Attól függ, mennyire van itt ránk szükség. Ellie gyűlölte, hogy megint el
kell búcsúznia a férfitól. Ezúttal nem lesznek csókok, fogadkozott magában.
- Elfelejtettem elköszönni Bentől - jegyezte meg.
- Majd megmondom neki. Figyelj, Ellie...
52 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Igen?
- Nem fogok megfeledkezni Evan Pattersonról. Megkeresem, és amint megtaláltam,
felhívlak.
- Lehet, hogy visszament az elmeosztályra.
- Ellenőrizni fogom - ígérte Max. A kocsi megállt a ház előtt.
- Nem megyek be - mondta Ellie, miközben kikapcsolta az övet. Elővette a kulcsait a
táskájából, és gyorsan kiszállt, mielőtt a férfi leállíthatta volna a motort. - Vigyázz magadra -
búcsúzott, s képes volt megállni, hogy ne tegye hozzá: amikor a rosszfiúkat üldözöd. Milyen
béna dolog lett volna!
A férfi nem köszönt el tőle. Vagy Ellie legalábbis így vélte, de nem lehetett biztos benne,
hisz valósággal fejest ugrott a kocsijába, és már el is hajtott. Kényszerítette magát, nehogy a
visszapillantó tükörbe nézzen, és amikor befordult a sarkon, felsóhajtott. Nem is olyan kínos,
döntötte el. De agya egy rejtett zugában ott motoszkált a kisördög. Nem hagyta nyugodni a
gondolat, hogy mégiscsak le kellett volna feküdnie a férfival.
10.
Greg Roper maga volt a megvalósult álom. Hughes ügynök magánkívül volt örömében, hogy
ilyen nagyszerű tanút találtak, aki hajlandó tanúskodni Landryék ellen. A huszonhat éves
fiatalember a lövöldözés másnapján jelentkezett, és közölte Hughesszal, hogy mindkét
Landryt látta a parkban.
Amikor vasárnap délután Hughes találkozott Roperrel a rendőrségen, eleinte gyanakodva
figyelte, és nem vett volna mérget a megbízhatóságára annak alapján, ahogy a fickó csapta a
szelet EUie Sullivannek, de amikor a lány távozott, Roper összekapta magát, és hamarosan
kiválasztotta mind a két gyanúsítottat.
Amennyire Hughes meg tudta ítélni, Roper ideális tanú volt. Sohasem került
összeütközésbe a rendőrséggel, még egy büntetőcédulát sem kapott soha, és jó állása volt
immáron négy éve. Hughes számára azonban az volt a legfontosabb, hogy Roper teljesen
egyértelműen adta elő, mit látott. Elmondta, hogy átvágott a parkon, s a sűrű bozótoson
kívánta lerövidíteni az utat a kocsijához, amikor meglátta Erika Landryt. A nő egy lassan
haladó, nagy Mercedesben ült.
- És mit csinált? - kérdezte Hughes.
- Lehajtotta a napellenzőt, hogy megnézze magát a tükörben. A haját húzogatta, és az
egyszer csak elmozdult. Paróka volt, és azt hiszem, rögzíteni próbálta.
- És Cal Landry?
- Az ő arcát akkor még nem láttam, de amikor leparkolta a kocsit az utca végén, és kiszállt,
őt is meg tudtam nézni magamnak. Az utcát fürkészte, aztán elfordult, és közben a nap-
szemüveget is feltette. Elég közel álltam hozzá ahhoz, hogy még az arcán lévő sebhelyet is
lássam.
- Miért maradt ott? Miért nem folytatta az útját?
- Kíváncsi voltam. Először arra gondoltam, hogy az asz-szony talán kemoterápiás kezelést
kap, vagy ilyesmi, és ezért nincs haja, de ahogy a parókát igazgatta, kibújt alóla egy hosz-szú,
vörös tincs, amit aztán gyorsan visszadugott a vendéghaj alá. Akkor az ödött az eszembe,
hogy milyen szép vörös haja van. Miért akarja elrejteni? Aztán láttam, hogy a férfi a zsebébe
53 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
nyúl, és lenéz valamire, mintha csak ellenőrizni akarná. Nem láttam, mi volt az, de ez még
kíváncsibbá tett. Biztos voltam benne, hogy valami rosszban sántikálnak, s mivel ráértem,
elhatároztam, utánuk megyek, és megnézem, mi az. Furdalta az oldalam a kíváncsiság. Ők
nem tudták, hogy ott vagyok. Besétáltak a parkba, azon a részen, ahol meglehetősen sűrűn
nőttek a fák. Aztán hirtelen megfordultak, és sebesen az ellenkező irányba indultak. Ekkor
láttam meg az utánuk rohanó FBI-ügynököket.
- Látta, amikor Landry lelőtte Goodman ügynököt?
- De még mennyire! Láttam, amikor elsüti a fegyvert, és azt is, hogy az ügynök a földre
zuhan, szóval igen, láttam, amikor Landry lelőtte az ügynököt.
Roper erősködött, hogy Landryék nem látták őt
- Egyszer sem pillantottak felém, de a bokrok amúgy is elrejtettek. Nem hiszem, hogy
megláttak volna, még ha arra meresztgetik a szemüket, akkor sem.
Hughes figyelmeztette a fiatalembert, hogy senkinek, még a családjának se meséljen arról,
amit látott.
Körözték ugyan Landryéket, de Hughes biztos volt benne, hogy a pár egyszer csak
felbukkan valamelyik rendőrőrsön, az ügyvédeikkel együtt. Azt fogják mondani, hallották,
hogy a szövetségiek keresik őket. S még ha zaklatással is fogják vádolni az FBI-t,
együttműködnek majd, és válaszolnak a kérdésekre. Talán még azt is beismerik, hogy ott
voltak a parkban, de ártatlannak vallják majd magukat, és biztos lesz tanújuk is rá.
Greg Roper lesz a bukásuk... ha Hughes életben tudja tartani addig, amíg tanúskodhat.
11.
Ellie egyenesen a kórházhoz hajtott, és fél hatra már végzett is a műtéttel. Alig sétált ki
azonban az ajtón, már vissza is hívták. Egy tinédzserekkel teli busz hazafelé tartott a focitá-
borból, amikor oldalba kapta egy pótkocsis teherautó, és négy életveszélyes sérültet
szállítottak be a kórházba. Ellie még két műtétet végzett, és csak hajnali háromkor jutott haza.
Bemászott az ágyába, és tizenkét órát aludt egyfolytában.
Amikor felébredt, nyugtalannak érezte magát, és nem akart egyedül lenni, ami csak nagyon
ritkán fordult elő vele. Úgy döntött, meglátogatja második otthonát. Felhívta Wheatley-éket, a
drága Olivér bácsit és Millie nénit, akik befogadták tizenkét évesen. Szerették, kényeztették és
védelmezték őt, és Ellie-nek hirtelen hiányozni kezdtek.
Nem mintha olyan régen találkoztak volna. Legalább kétszer beszélt velük hetente, néha
többször is, és a beosztásától függően vasárnaponként náluk vacsorázott. De most hirtelen
erős vágy tört rá, hogy velük legyen egy kicsit, mielőtt elhagyná a várost.
Millie néni vette fel a telefont.
- Nálatok álhatók? - kérdezte Ellie. Mi történt vele? Olyan szánalmas a hangja!
-Természetesen - felelte Millie néni. - A szobád mindig készen vár.
- Húsz percen belül ott vagyok.
Ellie máris jobban érezte magát. Mennyit jelent, ha az ember hallja egy szerette hangját!
Egy órával később már Wheatley-ék konyhájában ült, és forró teát kortyolgatott. Olivér
kikérdezte az utóbbi napok műtétjeiről, és persze minden részletet tudni akart a lövöldözésről.
Ellie mesélt neki a műtétekről, de azt nem árulta el, hogy látta a lövöldözést. A bácsit
végtelenül felizgatná, ha tudná, hogy Ellie mennyire közel volt az eseményekhez.
Amikor Olivér bácsi lefeküdt, Ellie és Millie néni megvitatták a közelgő esküvőt.
- Ideges vagy, amiért haza kell menned, igaz? - kérdezte Millie néni.
54 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
12.
Eleinte Ellie csak idegeskedett a hazamenetel miatt. Mostanra azonban egyenesen rettegett
tőle.
Ébren feküdt az ágyban, és az árnyakat nézte, melyeket az utcai lámpák ablakon beszűrődő
fénye rajzolt a mennyezetre. Késő éjszakáig beszélgetett Millie nénivel, most pedig nem
tudott elaludni.
A szobája pontosan úgy festett, mint amikor itt hagyta. Kedvenc könyvei még mindig ott
sorakoztak az íróasztal feletti polcon. Az ágyát ugyanaz a könnyű, rózsaszín takaró fedte. Az
íróasztalon ugyanaz a porcelánlámpa állt, amit ő meg Millie néni egy bolhapiacon találtak. És
ott lógtak a szekrényben a ruhái, amelyeket évek óta nem hordott, de nem volt szíve kidobni
őket. Ez a szoba volt az ő menedéke.
Az első időkben nem így volt. Amikor sok-sok évvel ezelőtt Wheatley-ék idehozták, meg
volt rettenve, és bizonytalanul nézett a jövőbe. De Olivér bácsi és Millie néni azt adta meg
neki, amire a leginkább szüksége volt: a biztonságot, a szerető környezetet és időt, hogy
beilleszkedjen. Megnyitották előtte az otthonukat és megnyitották neki a szívüket, és ő
55 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
56 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
57 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
Az apja nem szerette volna, ha Ellie úgy érzi, elszigetelődött a családtól, ezért néhány évig
gondosan odafigyelt rá, hogy minden áldott nap beszéljen a lányával. Akárcsak az anyja. Ava
és Annié e-mailen és SMS-en tartotta Ellie-vel a kapcsolatot.
Végül az élet és a tanulmányok vették át a főszerepet a lány életében. Ellie a baleseti
sebészetet választotta szakiránynak, ami kórházban eltöltött végtelen órákat jelentett. Többé
nem volt idő hosszú beszélgetésekre. Csak egy gyors sziával, szeretlekre és viszlátra. telt, de
Ellie-nek ennyi is elég volt.
Szerette a családját, és normális esetben kapva kapott volna a lehetőségen, hogy újra velük
legyen, de most egész másként érzett a hazamenetellel kapcsolatban. A legutóbbi kudarca
után fogalma sem volt, mivel kell majd szembenéznie. Azt várják vajon tőle, hogy izgatott
legyen, és ünnepelje húga életének legboldogabb napját?
És mi lesz Pattersonnal? Őt nem tudta kiverni a fejéből, mindig ott kísértette az agya egy
eldugott zugában. Keresi még? Egy nap egyszer csak felbukkan majd? Most, hogy eltűnt,
Ellie félelme megsokszorozódott. Hol van? És mit tervez?
13.
Ellie felhívta a szüleit, hogy megmondja nekik, kedden este érkezik. Az apja érte akart menni
a repülőtérre, de Ellie ragaszkodott hozzá, hogy kocsit bérel, mert nem akart senkitől sem
függeni. Nem árulta el az apjának, hogy azért is kell az autó, hogy bármikor sietve el tudjon
menekülni, ha úgy hozná a szükség.
Mivel sikerült egy korábbi gépet elérnie, a tervezettnél előbb landolt, és nem sokkal
tizenkettő után már a bérelt kocsiban ült, úton Winston Falls felé. Jó kis út volt. Kétharmad
részét a négysávos autópályán tette meg, és gyorsan haladt. A többit pedig kétsávos autóúton,
amely gyönyörű vidéken kanyargott át, néhol meredek fordulatokat véve, ahol hegyek állták
útját. Kétoldalt sűrű bokrok és fák, egy-két helyen hervadó, de még így is színes virágszőnyeg
szegélyezte az utat.
Mielőtt elindult, Ellie ellenőrizte, hogy van-e GPS az autóban, mivel nem ismerte valami
jól az utat. Bár sokszor hazalátogatott már, mindig az apja vezetett, ő pedig nemigen figyelte,
merre mennek.
Néha úgy érezte, erdőn hajt keresztül. A fák ágai egészen az út fölé hajoltak, eltakarva a
napot. Egy kicsit kísérteties volt, és rossz előérzettél töltötte el. Leengedte az ablakot, és
nyomban friss levegő áradt az utastérbe. Sűrű pára és a föld erős illata nehezítette a légzést, és
Ellie-n egy pillanatra úrrá lett a klausztrofóbia. Észrevette a vízeséshez vezető mellékutat, és
kísértést érzett, hogy ráforduljon, de gyorsan el is vetette az ödetet. Ha jól emlékezett, a
természeti látványosság, amelyről a város a nevét kapta, legalább egy kilométerre volt a
főúttól, és ezt a távot gyalog kellett volna megtennie. Talán egy másik alkalommal, gondolta.
Aztán feltűnt előtte a város, és az első jelzés, amelyet meglátott, a Winston Falls-i
kórházhoz vezető utat mutatta. Meglepetésként érte, hogy kileli a hideg. A kórházban töltött
idő élénken élt az emlékezetében. Miután Patterson félig agyonverte és a sorsára hagyta, ide
szállították be, hogy stabilizálják az állapotát, mielőtt helikopterrel átvitték egy traumatológiai
központba. Nagyon régen történt már, de az otthon közelsége előhozta az emlékeket. Ne
gondolj rá! - intette magát Ellie.
Winston Falls jellegzetes déli város volt. A széles, fákkal szegélyezett utak különös bájt
kölcsönöztek neki. Ellie ráhajtott a Main Streetre, elhaladt a Sacred Heart Gimnázium mellett,
és befordult a Birch Streetre, ahol a szülei laktak. A városnak ezen a részén majdnem minden
58 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
háznak az utcafrontra néző nagy terasza volt, és a lakók szerettek kiülni délutánonként
pihenni, a kezükben az újsággal és a teájukkal. Ellie emlékezett rá, hogyan ültek testvéreivel a
ház körül körbefutó terasz festett padjain társasjátékokat játszva.
Ellie megpillantotta a házukat. A kétszintes épületet nemrégiben festették át
halványsárgára, a bejárati ajtót és a zsalukat pedig feketére. A teraszon fekete fonott székek
álltak, új, piros párnáik színben harmonizáltak a terasz lépcsőit szegélyző cserepes
muskátiikkal.
Az apja biztos az ablakból leselkedett, mert alighogy Ellie a feljáróra kanyarodott, már
nyitotta is az ajtót.
- A garázs mögé állj be, Ellie! - kiáltotta, és intett neki.
A garázs mögötti aszfaltozott terület eredetileg kosárlabdapálya volt, de amikor vendégek
jöttek, a család gyakran parkolóként használta. A pálya végén lépcső vezetett fel a garázs
feletti lakásba. Ezt is nemrég festették ki, és Ellie észrevette, hogy az emeleti ablakokon rolók
vannak. A szülei igazán szépen kipofozták a helyet, gondolta.
Alig állította le a motort, már nyílt is a hátsó ajtó, és apja sietett le a lépcsőn. Kitárta a
karját, és Ellie boldogan futott az ölelésébe. Nem számított, hogy mennyi idős, sohasem tudott
betelni a mackós öleléssel. Amikor apja végre elengedte, megfogta a vállát, és kartávolságra
eltartotta magától.
- Jól vagy? Könnyen ide találtál? - kérdezte izgatottan.
- Jól vagyok, apu - nyugtatta meg Ellie. Kinyitotta a csomagtartót, és apja kivette a
táskáját.
- De hisz ez pihekönnyű. Tettél egyáltalán bele valamit? Ellie követte apját a házba, aki
letette a táskát az előszobában, mielőtt bement volna a tágas konyhába.
- Anyu hol van?
- Elment bevásárolni. Mindjárt itthon lesz. Azt hittük, csak estefelé érkezel.
Ellie örült, hogy csak ketten vannak otthon, így tud beszélni az apjával.
- Mit szólnál egy pohár finom jeges teához? - kérdezte apja, kinyitva a hűtőszekrény
ajtaját.
- Attól tartok, édesen nem szeretem - felelte Ellie, s közben szörnyen hűtlennek érezte
magát, amiért megtagadja a déli hagyományokat. - Főzök magamnak cukor nélkülit.
- Nem, nem, az anyád mind a két fajtát csinált.
Ellie fogott két poharat, jeget tett beléjük, miközben apja ráöntötte a teát. Ellie belekóstolt
az egyikbe, elfintorodott, és kicserélte poharát az apjáéval. Bementek a nappaliba.
- Üljünk ki a teraszra? - kérdezte Ellie.
- Nem, nem - tiltakozott apja kicsit túl gyorsan. - Inkább idebent üljünk le. Itt hűvösebb
van.
A lány megértette az okát.
- De sötétedés után kiülhetünk?
- Igen. Addigra kint is hűvösebb lesz.
- És ha valaki elsétál erre, nehezebben vesz minket észre, igaz? Vagy inkább engem?
-Figyelj, Ellie...
- Apu, nem akarok egész idő alatt a házban bujkálni, amíg itt vagyok.
- Csak azt szeretném, ha óvatos lennél. Anyád aggódik. Az előkertre néző ablakhoz
sétált, és az utcát nézte. Ellie
több mint másfél éve nem látta az apját, és úgy érezte, valahogy másként fest. Határozottan
rosszabbul nézett ki. Arca sápadt volt, és megpocakosodott.
- Nagy lesz az izgalom az esküvő előtti héten...
- Igen, tudom.
59 131
AZ IDEÁLIS FÉRFI
- Igen, persze, hogy Patterson. Sokkal nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hol bujkál.
- Nem hagyhatjuk, hogy tőle függjön az életünk... hogy tönkretegye az életünket -
helyesbített a lány. - Nem lenne szabad, hogy ekkora hatalommal bírjon felettünk.
Apja nem válaszolt, de feszült arcán látszódott, hogy ő is aggódik. William Sullivan
előkelő külsejű, dús ősz hajú, csinos vonású férfi volt. Válla széles, tartása egyenes, és Ellie
tudta, hogy igyekszik törődni magával, de a stressz sok kárt tud okozni, és apja évek óta
stresszben élt. S mindezt teszi Patterson beteges megszállottsága miatt.
60 131
AZ I D E ÁLI S FÉR FI
Ellie-nek önkéntelenül is eszébe jutott, nem követett-e el hibát azzal, hogy hazajött.
- Szépen kifestetted a házat, mióta nem jártam itthon -mondta, mert szeretett volna valami
kellemesebb témáról beszélni. - Tetszik a színe.
- A múlt hónapban csináltam - felelte az apja, és végre elmosolyodott. - Anyád a takarítás
lázában égett az esküvő miatt. Majd felviszlek a garázs feletti lakásba. Végre azt is
kitakarítottuk. Nem került sokba egy kicsit kipofozni. A két hálószoba és a fürdőszoba jó
állapotban volt, de a padlót újrafényeztük. A konyhában csak a tűzhelyet kellett kicserélni, és
a mosogató lefolyócsövét megjavítani. A víz- és villanyszerelési munkákon kívül mindent
anyád és én csináltunk - büszkélkedett.
- És miért szántátok rá magatokat?
- Rengeteg rokon jön az esküvőre, és nem mindegyik akar motelekben megszállni, vagy a
város egyetlen flancos szállodájában.
- Ha lezajlott az esküvő, akár ki is adhatod - javasolta Ellie. - Biztos vagyok benne, hogy az
egyetemen akadnak olyan diákok, akik szívesen beköltöznének.
Apja megcsóválta a fejét, és a kanapéra telepedett vele szemben.
- A garázs fölötti lakás növeli az ingatlan értékét - magyarázta. - Nem akarom, hogy néhány
kölyök tönkretegye. Az otthonunk egyben vagyontárgy is, amely magában foglalja a garázs
fölötti lakást is, ha egyszer majd el akarjuk adni.
- Ó, apu! - nevetett Ellie. - Hiszen imádod ezt a házat. Sohasem fogod eladni.
- Nem is tudom. Napról napra öregszem, és azok a lépcsők...
308 61
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Anyja várakozón nézett rá. Valamiféle választ, nyugtázást szeretett volna Avával és
Johnnal kapcsolatban. EUie azonban nem volt hajlandó róluk beszélni, ezért inkább csendben
maradt.
- Apád és én kimondhatatlanul örülünk, hogy John végül úgy döntött, ideköltözik.
Csodálatos lesz, hogy ilyen közel laknak majd hozzánk.
- Annié mikor jön? - kérdezte Ellie, mintha meg sem hallotta volna anyja Avával
kapcsolatos híreit.
- Csütörtök előtt nem tud elszabadulni San Diegóból, de utána az egész hetet itt tölti.
Ellie kihúzott még egy széket, és leült az anyjával szemben.
- Egyszer meg kellene őt látogatnotok apával San Diegó-ban. Kellemes vakáció lenne
mindkettőtöknek.
- Jaj, isten őrizz! Az egy vagyonba kerülne!
- A pénz miatt aggódsz?
Ostoba kérdés volt, jött rá azonnal Ellie. A szülei folyton a pénz miatt aggódtak. Csak az
rengetegbe került, hogy ő olyan távol él. A repülőutak önmagukban horribilis összeget tettek
ki.
- Dehogy! Takarékosan élünk, pontos költségvetés szerint.
- A ház csodálatosan fest, és apu mondta, hogy a garázs fölötti lakást is befejeztétek.
- Már épp ideje volt, hogy kicsinosítsuk ezt az öreg házat meg a garázs fölötti lakást.
- Nagyszerűen nézel ki, anyu.
És Ellie őszintén is gondolta. Anyja gyönyörű nő volt. Még mindig ugyanolyan karcsú
volt, mint amikor hozzáment az apjához. Annié és Ava anyjuk alkatát és színeit örökölték.
Mindhárman karcsúak, mézszőkék és kék szeműek voltak.
- Ez csak a smink. Kipihentnek tűnök tőle.
- Ez valami új - nevetett Ellie. - Ilyet nekem is vennem kell.
- Figyelj, tudom, hogy nem akartál erről korábban beszélni, de szerintem most már muszáj
tiszta vizet önteni a pohárba Avával kapcsolatban, mielőtt...
- Szeretnék veled apuról beszélni - szakította félbe Ellie, mivel semmi kedve nem volt
húgáról beszélgetni.
- Mi van vele?
- Mikor látta utoljára orvos? Nem néz ki valami jól, anyu.
- Talán neki is használnia kellene a csodasminkedet -mondta Ellie, s nem is titkolta, milyen
bosszús.
- Ne beszélj velem ilyen hangon, ifjú hölgy! - szólt rá az anyja. - Az apád jól van. A múlt
héten volt orvosnál.
Ellie nem értette, miért védekezik az anyja. Hisz ő nem bántani akarta az apját, hanem
aggódott miatta.
Ugy döntött, hagyja a témát. Egyre nőtt a lista, hogy miről nem beszélhet. Pénz, egészség,
Ava. Mi lesz a következő?
Anyja átnyúlt az asztalon és megfogta a kezét.
62 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Annyira örülök, hogy itthon vagy, és sajnálom, hogy egy kicsit türelmetlenebb vagyok.
De annyi még a tennivaló.
- Mit segíthetek?
- Apád ki akarja festeni az összes hálószobát, mielőtt a rokonok megérkeznek. A miénkkel
és a folyosó végén lévő dolgozószobával már végzett. Az emeletiek közül is megcsinált már
kettőt. Hátravan még Annié régi szobája. Abban segíthetnél.
- Boldogan.
Apja bejött a konyhába, és a vállára tette a kezét.
- Ellie segít neked a festésben - mondta az anyja.
- Remek. Holnap, miután hazajöttem az egyetemről, rendbe tesszük Annié szobáját is.
- Ma éjjel alhatsz a szobádban, Ellie, de a festés után nem akarom, hogy fent légy, amíg a
festékszag ki nem szellőzik.
- Ki fog a garázs fölötti lakásban aludni? -ValószínűlegVivien és Cecília néni - felelte az
apja. -Túl meredek az a lépcső Viviennek - szólt közbe az anyja.
- Itt is lépcsőznie kellene, hogy a hálószobába jusson -mutatott rá Ellie.
- Igen, de a benti lépcső nem olyan meredek, szélesebb is, és nem olyan sok.
- Ha Cecília néni nem fogyott le, ő sem tud majd felmenni azon a lépcsőn. Ráadásul a
nénik biztos itt akarnak lenni veled a házban, apu.
- Igen, ez nagyon valószínű - helyeselt az anyja. - Szeretnek az események sűrűjében lenni.
- Mi lenne, ha én aludnék a lakásban? A nénik pedig itt lakhatnának a házban.
- Nem is tudom - habozott az apja. - Teljesen egyedül lennél.
- Apu, legfeljebb tíz lépés a háztól - túlzott egy kicsit Ellie. - Ha bajba kerülök, majd
kiabálok. Meg fogod hallani.
Az apja gondolkodott egy percet.
- Azt hiszem, tudnék szerezni még egy zárat és felszerelhetném... csak a biztonság
kedvéért.
- Ez megoldaná a másik problémát is, William - mondta az anyja.
- Ezt most nem kellett volna felhoznod, Claire, amíg nincs időnk leülni Ellie-vel
beszélgetni.
- Miért, most nem beszélgetünk? - kérdezte Ellie.
- Komoly beszélgetésről lenne szó - pontosított az apja.
Ellie-nek ez egyáltalán nem tetszett. Amikor szülei legutóbb leültek vele egy komoly
beszélgetésre, nem jöhetett haza karácsonyra.
- Milyen másik problémát oldana meg? - kérdezte gyanakodva az anyjától.
-Mivel te hoztad szóba, akár el is mondhatod neki -mondta William a feleségének.
- Lehet, hogy Ava itt tölti az éjszakát. Az esküvő előtti éjszakát. Nem akarja, hogy John
meglássa. Azt mondja, az balszerencsét jelent.
Ellie nem tudta visszafogni magát.
- Feketében lesz? - kérdezte gúnyosan. - Vagy vörösben, mert...
- Fehér ruhát fog viselni - vágott közbe az anyja.
- Hihetetlen! Nem fél, hogy belecsap a villám, amikor belép a templomba?
- Elég legyen ebből! - csattant fel az anyja. - Ami történt, megtörtént, és meg kell találnunk
a módját, hogy túllépjünk rajta.
Ellie nem válaszolt. Apja leült kettejük közé a kerek asztalhoz.
- Rajta, Claire, mondd el neki a többit is!
- Ava még mindig azt akarja, hogy te legyél az egyik koszorúslány.
- Nem! - tiltakozott Ellie hevesen. - Nem beszéltem vele azóta, hogy legutóbb itt voltam,
az pedig tizennyolc hónappal ezelőtt volt. Az ég szerelmére, miért akarja, hogy ott legyek a
63 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
ceremónián? Anyu, ha emlékszel, hónapokkal ezelőtt már egyszer megkért, hogy járj közben
az érdekében. Akkor is nemet mondtam, és azóta sem gondoltam meg magam. Csak azért
jöttem el, mert erősködtetek az apuval. Megpróbálok
elmenni az esküvőre, de ennyi - jelentette ki, majd a fejét csóválva hozzátette: - Nem értem,
Ava miért ragaszkodik hozzá.
- Szörnyű pletykák keringtek arról, hogy mi történt, és Ava azt hiszi, ha te leszel az egyik
koszorúslány, az emberek tudni fogják, hogy az egész csak félreértés volt.
- Pletykák? Azok nem pletykák voltak, hanem az igazság, anyu. Ava nem írhatja át a
történelmet.
- Azt hiszi, megalázó számára, ha nem...
- Ezért akartátok, hogy eljöjjek? Hogy Ava ne érezze magát megalázva?
- Nem, dehogyis - tiltakozott az anyja. - Csak az emberek mindenfélét beszélnek és...
- Nem leszek koszorúslány. Még abban sem vagyok biztos, hogy rá tudom magam venni
arra, hogy elmenjek.
- A ruha miatt nem kell aggódnod - próbálkozott az anyja. - A koszorúslányok mind
hosszú, fekete ruhában lesznek, de nem egyformában. Bármilyen fekete ruha megteszi.
- Anyu, jobban kellene figyelned rám. Nem leszek koszorúslány.
Apja vetett véget a vitának.
- Gyere, Ellie, elmegyünk a vasboltba, és megvesszük azt a zárat. Aztán átugrunk az
élelmiszerboltba, hogy feltöltsük a lakás készleteit.
- Másfél óra múlva kész az ebéd - jelentette ki Claire. A fejét csóválta, és arcán szánalmas
kifejezés ült. Ellie várta, hogy mikor törli meg a szemét.
- Nemsokára jövünk, anyu - búcsúzott tőle, és kötelességtudón megpuszilta az arcát. -
Hiába próbálsz bűntudatot ébreszteni bennem, anyu - suttogta aztán a fülébe. - Nem fog
sikerülni. Nem gondolom meg magam.
- Majd meglátjuk - súgta vissza az anyja.
14.
Max és Ben még egy utolsó találkozót tartott Hughes ügynökkel, hogy végigvegyék a Landry-
üggyel kapcsolatos részleteket, mielőtt hazarepülnek Honoluluba.
- Greg Roper habozás nélkül kiválasztotta őket - mondta Hughes Maxnek, és határozottan
önelégültnek hatott. - Senki sem segített neki, és senki sem befolyásolta. Nem így volt, Ben?
- De igen.
- Szóval van egy igazi, hamisítatlan tanúnk - kérkedett Hughes. - De nem írom fel a listára.
Ez köztünk marad, rendben?
Max bólintott. Úgy tűnt, Hughes kezd okosan viselkedni. Hiszen amint átadja a nevet az
ügyésznek, egy halom ember hozzáférhet az információhoz.
-Talán biztosíthatnánk neki valami védelmet - javasolta Ben.
- Mihelyt megnevezzük tanúként, kap védelmet - biztosította Hughes.
- És mi lesz Sean Goodmannel? Landryék nem tudják, Sean látta-e őket, vagy sem. Lesz
mellette valaki?
-Amíg bent lesz a kórházban, igen - felelte Hughes. -Rengeteg ember jár-kel odabent, és a
biztonság sem valami jó. Nézzék csak meg, mi történt azzal a bandataggal is valamelyik nap.
- A rendőrség állítja, hogy az illetőre nem illik a bandatag profil - mondta Max. - Nem
azonosították még?
64 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
65 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Dr. Sullivant nem vesszük fel a tanúk listájára. Landryék még csak nem is tudják, ki ő.
Max érezte, ahogy elönti a düh.
- Nem tudják, ki ő? Ezt most komolyan mondja? Elég csak beugraniuk a kórházba, és tudni
fogják. Még most is mindenki a történtekről beszél. Tíz perc, Hughes. Nem kell több tíz
percnél, és már ki is derítették Ellie nevét. George Cogburn azért ment a kórházba, hogy
eltegye láb alól az egyik tanút, és lehetséges, hogy Willis Cogburn célpontja meg a lány. De
átkozott legyek, ha hagyom!
- Rendben, értettem - emelte fel Hughes a kezét. - Gondoskodom róla, hogy valaki
figyelmeztesse a doktornőt, és szóljon a biztonságiaknak, hogy figyeljenek jobban.
- Ellie Suliivan most nincs a kórházban - közölte Max. -A családját látogatja meg Dél-
Karolinában.
- Akkor jó - mondta Hughes.
- Dehogy jó - tiltakozott Ben. - Maga is legalább olyan jól tudja, mint mi, hogy Landryéket
semmi sem állíthatja meg, ha a saját biztonságukról van szó. Jelenleg nem tudjuk, hol vannak,
és azt sem, hogy hol tartózkodik Cogburn.
Max hajthatatlan volt.
- Ellie Sullivannek védelem kell.
- Igen, de ha nem... - kezdett volna vitatkozni Hughes, de Max nem hagyta.
-Védelem kell neki, mégpedig most - szegezte le. - Maga a nyomozást vezető ügynök, de
ha nem intézkedik, akkor majd megteszem én.
- Rendben - engedett Hughes. - Felhívom a dél-karolinai irodánkat, és meglátjuk, mit
tudnak tenni.
Néhány órával később Ben és Max úton volt a reptérre, hogy elérje a honolului járatot. Bár
Hughes biztosította, hogy Ellie-re vigyázni fognak, Max gyomra egy merő görcs volt.
Mielőtt átment volna a biztonsági ellenőrzésen, megszólalt a mobilja. Hughes ügynök
hívta.
Nem vesztegette az időt felesleges udvariaskodásra.
- Most kaptam a hívást Omahából, hogy Willis Cogburn nem ment haza. Átkutatták a
lakását, és a szemetesben találtak egy cédulát Sean Goodman és Ellie Suliivan nevével.
- Mondja, hogy valaki úton van már Ellie-hez - követelte Max.
- Megtettem, amit tudtam, de néhány napig, talán egy hétig nincs szabad ember. Senkit
sem tudunk Winston Fallsba küldeni. A helyi irodában mindenki el van havazva ügyekkel, és
így sem győzik a munkát. Beszélek az ottani zsarukkal, hogy tudnak-e a doktornőre vigyázni,
amíg a szüleinél tartózkodik.
- A zsaruk a múltban sem bizonyultak túl nagy segítségnek, amikor Ellie családjának
szüksége lett volna rájuk. Nem hiszem, hogy többet tennének annál, minthogy napjában
kétszer-háromszor kocsit küldenek a házhoz, ami édeskevés védelmet jelent.
Hughes elkeseredettsége tisztán érződött a hangján.
-Figyeljen, keresek valakit, csak egy kis időbe telik. Dr. Sullivannek szólni kell. Felhívom
és figyelmeztetem, hogy legyen óvatos, amíg védelmet nem tudunk biztosítani neki, vagy
amíg ki nem derítjük, hol vannak a játékosok.
Maxnek nyomban eszébe jutott, mekkora nyomás nehezedik már így is Ellie-re és a
családjára Evan Patterson miatt.
- Ne hívja fel!
- Nincs más választásom - vitatkozott Hughes. - Figyelmeztetni kell.
- Majd én megyek - bökte ki Max.
66 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Micsoda? - csodálkozott Hughes. - Maga nem mehet! Vissza kell repülnie Honoluluba,
hogy ott dolgozzon az ügyön.
- Szabadságot veszek ki. Csak egy hetet, amíg Ellie vissza nem tér St. Louisba. Otthon
Ben majd kézben tartja az ügyet, és telefonon is megtárgyalhatjuk a fejleményeket. A
honolului irodával elintézem a dolgot.
Azzal Max befejezte a beszélgetést, mielőtt Hughes bármit mondhatott volna.
15.
Ellie nem örült, hogy látja. Ami azt illeti, majdnem szívrohamot kapott, amikor Max autója
befordult a kocsi feljárójukra. Annié szobáját festette az emeleten, és véletlenül éppen akkor
nézett ki az ablakon, amikor Max kiszállt a kocsiból.
Annyira zavarba jött, hogy elejtette az ecsetet. Szerencsére az a leterített védőfólián
landolt, így nem koszolta össze a keményfa padlót.
Mit csinál itt a férfi? Történt valami? Persze, hogy történt, válaszolta meg saját kérdését
Ellie, különben Max nem lenne itt.
Talán megtudta, hol bujkál Evan Patterson, és azért jött, hogy elmondja. Nem, ha így állna
a helyzet, elég lett volna, ha felemeli a telefont.
Teremtőm, az apja meg itthon van! Valószínűleg kint ül a teraszon, és a híreket olvassa a
laptopján. Már így is épp elég ideges. Egy szövetségi ügynök látogatása biztosan kikészíti.
Ellie úgy, ahogy volt, kifakult farmerben, festékfoltos ujjatlan blúzban és papucsban
leiramodott a lépcsőn, átrepült a nappalin és kirohant a házból. Egyetlen szó nélkül elviharzott
az apja mellett, és csak alig egy lépésre Maxtől fékezett le.
Alig kapott levegőt, de nem azért, mintha nem lett volna formában. Nem. A férfi látványa
tette. Max szélesen elmosolyodott, amint megpillantotta őt, és az arcán megjelenő
gödröcskéktől bármely nőnek megroggyant volna a lába. Igen ám, csakhogy ő nem ostoba
tyúk, aki egy jóképű fickó láttán elveszti az eszét, emlékeztette magát Ellie.
Pokolian vonzó a pasi! A fenébe!
Ellie cseppet sem udvariasan fogadta.
- Mit keresel itt?
A férfi elnézett mellette.
- Az ott az apád? Úgy fest, mint aki menten elájul. Ó...
- Ó, micsoda? - ráncolta a homlokát a lány.
- A pisztolyomat bámulja.
- Remek - suttogta Ellie. - Ez egyszerűen remek.
- Hogy érted?
- Annyira örülök, hogy mégis el tudtál jönni - mondta Ellie elég hangosan ahhoz, hogy az
apja is hallja. Odahajolt és puszit nyomott Max arcára.
A férfi nem tudta megállni, hogy a karjába ne húzza. Közölte vele, hogy festékes a haja, és
szájon csókolta. Gyors, de meglepően alapos csók volt.
- Ettől biztos visszatér a szín apád arcába - mondta. Ellie átkarolta a férfi nyakát.
- Nem meséltem a szüleimnek a parkbeli lövöldözésről -suttogta a fülébe. - Sem Sean
Goodmanről... tudod...
- Felfogtam.
Kéz a kézben felballagtak a teraszra, ahol Ellie apja már várt rájuk.
- Apu, ő itt a barátom, Max Daniels.
67 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
68 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Már majdnem befejeztem a szobát. Csak az ablakkeretek vannak hátra. - MEG AZ EGYIK
FAL, tette hozzá magában. - Mikor vacsorázunk?
- Egy órán belül.
- Segítek - ajánlotta fel Max.
Ellie kapva kapott rajta. Alig várta, hogy kettesben maradjon Maxszel, és kifaggassa, miért
jött.
- Nem, maga vendég - tiltakozott William.
- De szeret festeni - erősködött Ellie.
- Meddig marad? - kérdezte az apa.
- Szinte semeddig - sietett válaszolni Ellie, de a szülei nem is figyeltek rá.
-William, Max Ellie pluszembere. Legalább addig marad, míg le nem zajlik az esküvő.
Ugye, Max?
- Hogy micsodám?
- A pluszembered.
- Nem...
- Akkor megyek el, amikor Ellie is - mondta Max, és figyelmeztetőn a lányra nézett.
- Együtt repülnek vissza?
- Igen.
Ellie a fejét csóválva meredt a férfira, de a szülei tudomást sem vettek a tiltakozó
mozdulatról... és Max sem.
- A lányunk nem is lehetne nagyobb biztonságban. Saját FBI-ügynök vigyáz rá - jelentette
ki William. - Bejelentkezett már valamelyik hotelbe vagy motelbe?
- Nem, uram, egyenesen ide jöttem.
- Remek, akkor a garázs fölötti lakásban fog aludni. Nem olyan rossz ám, mint amilyennek
hangzik. Sőt, inkább meglehetősen kényelmes, ugye, Claire?
- O, igen, nagyon is az.
- ÉN fogok a lakásban aludni - szólt közbe Ellie.
- Igen, drágám, te is - helyeselt az anyja.
- Két hálószoba van - emlékeztette az apja.
- És mindketten felnőttek vagytok - tette hozzá az anyja.
Ellie szóhoz sem jutott. Annyira nem volt jellemző az apjára, hogy érzelgős legyen, ha arról
van szó, hogy ki hol aludjon. Igen, Ellie felnőtt volt már, de mindeddig a pillanatig az apja
sohasem kezelte felnőttként. Anyja viselkedése még jobban megdöbbentette. Mindig olyan
pedáns és illedelmes volt, igazi déli hölgy, aki egy kicsit talán túl sokat is aggódott mások
véleménye miatt. Úgy látszik azonban, most egyáltalán nem érdekelte, mit fognak szólni az
emberek.
- Be kell vallanom, nyugodtabban alszom, ha tudom, hogy vigyáz a lányomra - mondta
William. - Beszélt magának Ellie Evan Pattersonról?
- Igen, uram, mindent tudok róla.
Az apa megkönnyebbülten felsóhajtott.
-A lányom általában magában tartja a dolgokat. Nem voltam biztos benne, mesélt-e a
múltjáról, de boldog vagyok, hogy megtette. Akkor biztos megérti, miért örülök annak, hogy
itt marad.
- Apu, Max nem mondta, hogy...
- Szívesen maradok.
- Remek - derült fel William arca. - Gondolja, hogy vacsora után leülhetnénk egy percre
kettesben, hogy Pattersonról beszéljünk?
- Természetesen.
69 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
70 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
71 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Ellie zavarba jött, mert ekkorra már mindenki őt nézte, de bátran azt mondta: nem, uram,
tudom a választ. Ötezerötven. Goodrick ekkor meglátott engem, és azt hitte, én árultam el
Ellie-nek a helyes választ. Intett a mutatópálcájával, és megkérte Ellie-t, hogy magyarázza el,
miként jutott erre az eredményre.
- Kész vagyok ezzel az ablakkal - szakította félbe apja elbeszélését Ellie, és Maxhez
fordult. - Akarod, hogy segítsek?
- És megtette? - kérdezte a férfi Williamet, elengedve a füle mellett a lány kérdését.
- Meg bizony. Felment a katedrára, elvette a professzortól a krétát, és felírta, hogy lehet a
számsort felosztani ötven azonos összeget, százegyet adó párba állítani, és az ötvenszer
százegy adja a választ, az ötezer-ötvenet. Goodrick kimondhatatlanul megdöbbent, de
becsületére legyen mondva, gratulált Ellie-nek a jó eredményhez. Aztán megkérdezte,
megpróbálkozna-e egy másik feladattal is. Nem volt nehéz rájönni, hogy mindenáron be
akarta ugratni Ellie-t a második feladvánnyal, de ő azt is jól megoldotta.
- Apu - fenyegette meg játékosan az ecsettel Ellie az apját -, Max nem akarja hallani...
- De még mennyire, hogy akarom - vágott a szavába Max.
- A második feladat után véget vetettem a próbának - folytatta William.
- És megígértette velem, hogy egy szót sem szólok az anyunak - tette hozzá Ellie.
- Hogy-hogy? - csodálkozott Max.
- Claire és én megegyeztünk, hogy igyekszünk normális életet biztosítani a lányunknak.
Nem akartuk, hogy már fiatalon a figyelem középpontjába kerüljön, nyilvánosan szerepeljen,
és...
-És?
William zavartan pislogott.
- És tudtam, hogy a feleségem elevenen megnyúzna, ha megtudná - mondta, és felnevetett.
- Esküszöm, ez volt az egyeden alkalom, hogy hagytam Ellie-t szerepelni. Mindig is imádta a
matematikát. Minden könyvet elolvasott, amit hazahoztam, és esténként gyakran görnyedtünk
együtt egy-egy feladat fölé, miközben az ikrek leckét írtak vagy fürödtek.
Szerencsére apja nem mesélt több történetet, amiért Ellie hálás volt. Befejezte a festést, és
miközben apja magával vitte Maxet, hogy megmutassa neki a garázs feletti lakást, Ellie
lezuhanyozott, és tiszta farmert meg blúzt húzott.
Anyjának nem tetszett a ruhája.
- Szoknyát kellett volna felvenned, elvégre vendégünk van.
- Anyu, ő csak egy barát. -Teríts meg az ebédlőben!
- A konyhai asztal is elég nagy, Max jól ellesz ott is. Különben is, azt már megterítetted.
- Csak arra gondoltam, hogy úgy egy kicsit ünnepélyesebb lenne. Ava ragaszkodik hozzá,
hogy ott vacsorázzunk, amikor meglátogat Johnnal.
HÁT PERSZE, HOGY RAGASZKODIK HOZZÁ, gondolta Ellie. Avánál minden a külsőségekről
szól.
- Nem kell lenyűgöznünk Maxet.
- O, nem bánom, menj és tégy fel még egy terítéket a konyhában.
- Kösz, anyu - puszilta meg az arcát Ellie.
- S ha már ilyen jó hangulatban vagy... - kezdte Claire. Ellie kivett egy tányért a
konyhaszekrényből.
- A válasz még mindig nem.
A tányért, az evőeszközt és a szalvétát az asztalra tette. Ha ezer évig él, sem gondolta volna,
hogy egyszer még asztalt terít a férfinak.
- Még azt sem tudod, mit akartam kérni - mondta az anyja, és kezdte előszedni a
zöldségeket a hűtőszekrényből.
72 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Ellie elvette tőle, a pultra tette a mosogató mellé. Anyja odaadta neki a vágódeszkát.
- Csak annyit akartam mondani, hogy mivel ilyen jó hangulatban vagy, ismét fontolóra
vehetned, hogy...
- Nem leszek koszorúslány.
- Ide figyelj, Eleanor Kathleen...
- Csak az idődet vesztegeted, anyu.
- Összetöröd a húgod szívét.
Ellie komótosan megcsóválta a fejét.
- Hiába is próbálsz bűntudatot ébreszteni bennem. A válaszom továbbra is nem.
- Nem? Mi a nem? - kérdezte apja, aki Maxszel együtt belépett a hátsó ajtón.
- A lányod makacskodik.
William elbüszkélkedett a kertjével Max előtt, és a férfi most paradicsomokat hozott,
betette a mosogatóba, és megengedte a vizet. Mellette Ellie vagdalta a zöldségeket. Az anyja
látta, milyen sebesen dolgozik, és azonnal rászólt.
- Óvatosan azzal a késsel. Éles.
- Igen, anyu - mondta Ellie fel sem nézve.
- És lassabban, az ég szerelmére! A végén még levágod az ujjad. Add ide nekem azt a kést,
majd én megcsinálom.
- Lassabb leszek - ígérte Ellie.
Az apja bement az étkezőbe. Kezét zsebre dugva, állva nézte a híreket, míg anyja átment az
ebédlőbe, hogy kihozza az egyik flancos salátástálat. Max ekkor odahajolt hozzá.
- Az édesanyád tudja, hogy sebész vagy, nem? Ellie elnevette magát.
- De igen, tudja.
- Akkor azt is tudnia kell, hogy éles szikékkel dolgozol.
- A szüleim tudják, mi lett belőlem, de egyikük sem látta, hogyan váltam azzá. Még gyerek
voltam, amikor elkerültem itthonról. Nem voltak mellettem, amikor egyetemre jártam, a
kórházi gyakorlatot végeztem, letettem a szakorvosit. Nem tudnak azokról az esetekről,
amelyek a képzés során történnek meg az emberrel.
Ekkor William lépett be a konyhába.
- Max!
- Igen, uram?
- Úgy tűnik, van még egy kis időnk a vacsoráig. Kijönne velem az udvarra? Szeretnék
néhány szót váltani magával.
Ohó, ez nem hangzik jól, gondolta Ellie.
- Miről? - kérdezte nyomban.
- Pattersonról. Elmondanám, mit tudtam meg az FBI-os barátomtól, ha Maxet érdekli.
- Persze, van időm. Ne hagyd el a házat! - fordult Ellie felé.
A lány a mosogatónál állt, és az udvart figyelte. Nem látta a két férfit, csak halk, mormoló
hangjukat hallotta. Biztos volt benne, hogy Maxnek vannak kérdései.
A férfi mindent tudott róla, míg ő semmit sem tudott a férfiról. Nos, ez nem egészen igaz.
Tudta például, hogy Honoluluban lakik, de Montanában nőtt fel. Ennyi. De hogy vannak-e
testvérei... fogalma sem volt róla. Valamiféle tervre lesz szüksége, hogyan élje túl a vacsorát.
Ha annak vége lesz, kettesben maradnak végre, és kifaggathatja.
A vacsora azonban igazi kihívásnak bizonyult.
- Hol nevelkedett, Max? - kérdezte William, miközben felesége a salátát szolgálta fel.
- A montanai Butte-ban.
- A szülei még ott élnek?
- Nem, elsőéves voltam a főiskolán, amikor Minneapolisba költöztek.
73 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Úgy tudom, ott nagyon hideg van, és sokat havazik -kapcsolódott be a beszélgetésbe
Claire is.
- Nem hiszem, hogy nagyon különbözne Montanától -jegyezte meg William. - Ott is
nagyon hideg szokott lenni. És mit dolgozik az apja, Max?
- Ügyvéd. Huszonöt évig dolgozott a belügyminisztériumban, nyugdíjba vonult, és most
gyerekeket képvisel.
- Csodálatos. Biztosan nem könnyű munka. Van testvére? - folytatta a kérdezősködést Ellie
apja.
Ellie vegyes érzelmekkel hallgatta, ahogy szülei Maxet faggatják. Ő is szeretett volna
többet tudni a férfiról, de rettegett a lehetőségtől, hová vezethet a beszélgetés.
- Apu, kérlek, ne vallasd tovább Maxet. Nem állásinterjún van.
- Mi csak baráti beszélgetést folytatunk.
Ellie látta, hogy Maxet valóban nem zavarja a kérdezősködés, neki azonban úgy
összeszorult tőle a gyomra, hogy a salátáját is alig tudta legyűrni. Sohasem lett volna szabad
hazudnia az apjának! Rögtön meg kellett volna mondania az igazat, amikor bemutatta a férfit,
de nem tette. De azért választotta azt, hogy elhallgatja az igazságot, mert apja olyan rosszul
festett, és miatta voltak nehézségei. Hogyan is terhelhette volna még többel?
- És az édesanyja? Ő is dolgozik? - kérdezte William.
- Zenét tanít. -Vannak testvérei?
- Apu, elég legyen! Hagyd Maxet enni!
- Húgom nincs, de van hat fivérem. Simon a legidősebb, aztán én következem, majd
Bishop, Sebastian, Bradley,Tyler és Adam.
- Biztos nem unatkoztak a szülei ennyi fiú mellett - jegyezte meg Claire.
- Simon Daniels? Ugyanígy hívják azt a focistát, akiért Ellie annyira odavan - jegyezte
meg William. - Mindig ő az első választása, ha játszik.
- Már ha van időm a játszani - vetette közbe Ellie. Max széles mosolyra húzta a száját.
-Te tudod, ki az a Simon Daniels?
- Persze, hogy tudom. Ő a legjobb hátvéd a Bajnokok Ligájában. Lenyűgözőek az
eredményei: több mint négyezerháromszáz yardos passz, hatvannyolc százalékos gólarány, és
tőle vették el legkevesebbszer a labdát. Te talán nem figyeled a focieredményeket?
- Dehogynem. Hány fantáziacsapatban vagy benne?
- Idén csak kettőben.
- Max, kér még egy kis sültet? - kérdezte Ellie anyja.
- Köszönöm, nem kérek.
- Mit dolgozik a fivére? - kérdezte, közben elvette a felesége által felé nyújtott tányért.
- Focista.
Csend követte a választ, de nem tartott sokáig. Ellie a tányérjára ejtette a villát.
- Azt mondod, hogy Simon Daniels, AZ a Simon Daniels, a Dicsőség Csarnokának jövendő
lakója a bátyád?
- Igen, pontosan ezt mondom. Ellie anyja zavartan nézett Maxre.
- De ő afroamerikai, maga meg... nem.
74 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Simon szülei örökbe fogadtak - magyarázta Max, majd elmosolyodva folytatta: - Aztán
belejöttek a dologba, és adoptáltak még néhány lurkót. Nyolcéves voltam, amikor végleg
hozzájuk kerültem.
- Mi történt az igazi szüleivel? - kérdezte William.
- Meghaltak autóbalesetben.
75 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Biztosíthadak, hogy ez nem fog megtörténni - jelentette ki Ellie, majd mielőtt anyja
újrakezdhette volna, gyorsan megkérdezte: - Biztos, hogy ne fejezzem be a mosogatást? -
Aztán válaszra sem várva megragadta Max kezét, és a hátsó ajtó felé indult.
Max egy pillanatra visszatartotta, amíg megköszönte Ellie szüleinek a vacsorát, aztán a lány
nyomában kifelé indult. -Tetszenek a szüleid.
Ellie hátra sem nézett, amint gyors léptekkel átvágott az udvaron.
16.
Vitájuk a harmadik szakaszába lépett.
Max időközben lezuhanyozott, tiszta pólót és farmert húzott, magához ragadta a távirányítót,
és most a rozoga kanapén ülve, lábát egy zsámolyon nyugtatva a kenyeresdoboz nagyságú
tévéképernyőn a híreket próbálta nézni, miközben várta, hogy Ellie lecsillapodjon. Úgy vélte,
erre jó ideig semmi reménye sincs.
A kezében folyton szétesett a távirányító. Valaha celluxszal ragasztották össze, de a szalag
nyilvánvalóan elöregedett már. Max gondolatban feljegyezte, hogy másnap vegyen egy
univerzális távirányítót és egy csomag ragasztószalagot. Micsoda kőkorszaki állapot, hogy
még normális távirányító sincs a házban!
- Figyelsz rám? - hallotta Ellie hangját.
- Igen - hazudta.
Teremtőm, de csinos ez a lány! Figyelte, ahogy Ellie újrakezdi a fel-alá járkálást a
szobában, és közben mondja a magáét. Ő is lezuhanyozott, és most egy halvány rózsaszín és
fehér csíkos hálóing volt rajta, ami alig a térdéig ért, és egy színben hozzá illő, hosszú
pamutköntös, amit derékban megkötött. A köntös nagy volt rá, az alja a földet érte, de Max
vonzóbbnak tartotta a lányt, mintha valami adatszó, semmi kis neglizsét vett volna magára. A
lány szexis volt, bármiben is volt, még a bő műtősruhában is.
Ellie, akinek fogalma sem volt, merre kalandoznak a férfi gondolatai, folytatta tirádáját.
Minden oka megvolt rá, hogy feldúlt legyen. Egyeden szót sem szólt, mialatt Max elmondta,
miért jött Winston Fallsba, és hogy szándékában áll Ellie árnyékává szegődni, míg mindketten
vissza nem térnek St. Louisba, amikor azonban befejezte, a lány kirobbant. Szerencsére nem
76 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
kezdett el hisztizni. Helyette iszonyú haragra gerjedt, aminek Max csak örült. A dühös
indulatot könnyebb volt kezelni, mint a félelmet vagy a könnyeket.
- Nem fogod elmondani az apámnak, sem az anyámnak.
- Ellie annyira dühös volt, hogy remegett a hangja. Nem volt sikítozós fajta, és Max ezt is
nagyra értékelte.
- De igen - jelentette ki nyugodtan, immáron hatodszor vagy hetedszer. -Tisztában kell
lenniük a veszéllyel.
- Még abban sem lehetsz biztos, hogy Landryék felbéreltek valakit, hogy megölje Sean
Goodmant vagy engem.
- De biztos vagyok benne. Ellie, ezt már megbeszéltük. Veled maradok, amíg biztonságban
vissza nem térsz az otthonodba.
- És utána mi lesz?
- Ha addig nem kapják el, vagy nem ölik megWillis Cog-burnt, egy másik ügynök veszi át
a helyemet.
- Megölik?
- Ha megpróbál ártani neked, még szép, hogy megölöm.
- Maxben forrni kezdett a düh a gondolatra, hogy valaki bánthatja a lányt.
- El kell fognod, nem pedig lelőnöd - morogta Ellie. - Akkor vádalkut lehet kötni vele. Ha
tanúskodik Landryék ellen, enyhítik a büntetését.
- Orvos vagy, nem ügyvéd.
- De van értelme annak, amit mondok, nem? Kérdezz csak meg egy ügyvédet! Egyet fog
érteni velem. Willis Cogburnnek életben kell maradnia, hogy tanúskodhasson.
- Ügyvéd vagyok, és hidd el nekem, a bérgyilkosok ritkán tanúskodnak. Ha pedig le kell
lőnöm, akkor úgy lövök, hogy meg is haljon.
- És mégis, mikor lett belőled ügyvéd? - tette csípőre a kezét a lány.
A beszélgetés kezdett nevetségessé válni. Ellie úgy viselkedett, mintha át akarná verni
azzal, hogy jogra járt.
- Miután végeztem a Vanderbilten.
- Az meg hol van? Max elmosolyodott.
- A Vanderbilt jogi egyetem Nashville-ben van.
- És utána kerültél az FBI-hoz?
- Igen.
- Szóval te is egy nagyokos vagy.
A férfi vállat vont. Ellie, a járkálástól elfáradva, az apró konyhába ment. Kivett egy diétás
kólát a hűtőből, aztán még egyet Maxnek, és visszatért a nappaliba. Leült a férfi mellé, átadta
neki az italt, és ő is feltette a lábát a zsámolyra.
-Te is láttad apám arcát, amikor kiszálltál a kocsiból és észrevette a fegyveredet. A
boldogságát egyetlen pillanat alatt felváltotta a félelem. - A kibontatlan kólásdobozt az
asztalra tette, és visszaült. - Mellettem megtanulta, hogy a legrosszabbra számítson.
Max átkarolta és magához ölelte.
- Ellie, te is tudod, hogy igazam van. Az apádnak tudnia kell, milyen veszély leselkedik
rád, én pedig tájékoztatni fogom, mert így van rendjén.
- De már így is annyi mindenen kellett keresztülmennie miattam.
- MIATTAD? Ellie, te nem csináltál semmit! Evan Patterson megszállottsága nem a te hibád.
- Az eszem tudja, hogy ez így van, de a szívem mélyén úgy érzem, hogy én vagyok a hibás
mindenért. Tudom, hogy ennek semmi értelme, de ez nem változtat a dolgokon.
77 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
78 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Rendben, ezek szerint döntött. Nem fog ágyba bújni akárkivel, legyen az bármilyen vonzó
is, érzelmi kapcsolat nélkül.
Már nyúlt a kilincsért, amikor eszébe jutott, hogy talán a semmiért tusakodott magával.
Max nem mozdult rá, és semmi más jelét sem adta, hogy le akarna feküdni vele. A szikra
azonban akkor is ott volt köztük. Ha ő érzi, a férfinak is éreznie kell.
Amikor belépett a nappaliba, Max a kanapén ülve a távirányító zsámolyon szétrakott darabjai
fölé hajolt. A szerkezet megadta magát, a ragasztószalag nem tartott, és a műanyag borítás is
több helyen el volt törve.
-Valaki biztos a falhoz vágta - jegyezte meg Max. - Van itthon valami ragasztó?
- Megnézem - felelte a lány, és újfent megkötötte a köntös övét. A földön húzta maga után,
ahogy a konyhába ment, és igazán szívesen megszabadult volna tőle, mert a lakásban kezdett
fullasztó meleg lenni.
Az egyik fiókban talált egy celluxot és két vastag gumigyűrűt.
Max gyorsan összerakta a távirányítót, a gumival rögzítette, aztán hátradőlt a kanapén, és
váltogatni kezdte a csatornákat. Ellie leült mellé.
- Férfiak és a távirányító - morogta a fejét csóválva.
- Nők és a hajcuccuk - vágott vissza Max.
- Hajcucc? - nevetett Ellie. A férfi vállat vont.
-Tudod, az a lakkizé, amit a hajukra fújnak.Te nem - tette hozzá -, de a legtöbb nő igen.
- Hogy érted azt, hogy én nem?
Max átölelte, és ujjait a lány hajába mélyesztette.
- Puha, nem merev, és az ujjaim sem ragadnak bele.
- Miféle nőkkel randevúztál te eddig?
-Annyira puha a hajad! És finom az illata... mint az eper.
- Honnan tudod...
- Jó a memóriám - mosolygott Max.
Hűha! Ellie-é sem volt rossz. Még mindig emlékezett, milyen volt a férfi száját a magáén
érezni, nyelvének érintésére a nyelvén, az ízére, arra, ahogy a karjában tartotta, a férfias
illatára... ó, igen, neki is jó emlékezőképessége volt!
Ellie megköszörülte a torkát.
- Meleg van itt.
- Aha, tényleg. - A férfi visszafordult a képernyő felé. -Bekapcsoltad a légkondit?
- Azt hiszem, el kell magyaráznom, hogyan működik a termosztát. Kint van a
hálószobaajtód mellett. Tied a nagyobb ágy, mert te...
Ajaj, sopánkodott magában Ellie, elég, ha a férfi ránéz, és máris elveszti a fonalat. A Max
szemében táncoló meleg fény valósággal megbabonázta a lányt. Ez az ember egyre vonzóbb
lesz!
- Mert én?
Ellie-nek fogalma sem volt róla, miről van szó.
- Micsoda? - értetlenkedett. Max elvigyorodott.
-Azt mondtad, enyém a nagyobb szoba...
- Mert nagyobb vagy, mint én. Bár az ágy nagy, lehet, hogy a lábad így is le fog lógni róla.
- És a termosztát?
- Mi van vele? - Nem ártana, ha le tudná venni a férfiról a tekintetét, mert így képtelen
gondolkodni.
- Mit kell tudnom róla?
Ellie kényszerítette magát, hogy a tévét nézze, amikor válaszolt.
79 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Csak két beállítási lehetőséged van, nem számít, merre tekered a kapcsolót. Az egyik a
forró, mint most, és ez csak fokozódik majd, a másik a hideg. Méghozzá sarkvidéki hideg.
Választhatsz.
-Tehát izzadás vagy megfagyás a választék?
- Igen.
- Akkor a fagyot választom.
- Akkor reménykedjünk, hogy így is lesz - paskolta meg a férfi térdét Ellie.
Max nevetett.
- Egyáltalán nem tudod szabályozni?
- Bocs, de nem.
Az előző éjszaka derítette ki, milyen pocsékul működik a légkondicionáló. A hőmérséklet
egész éjjel a fagypont és a hőguta között ingadozott. Szörnyű volt! Reggel szólni akart az
apjának, de megfeledkezett róla, és csak most jutott ismét az eszébe, ahogy a hőmérő
higanyszála ijesztő gyorsasággal kúszott a magasba.
Meglazította a köntöst a nyakánál, és szorgosan legyezte magát.
- Nem bánnád, ha megnézném a SPORTCENTERT? Hamarosan kezdődik az összefoglaló.
Max odaadta neki a távirányítót.
- Mennyi idős a légkondi? - kérdezte közben.
-Vadonatúj. -Akkor miért...
Ellie megtalálta a csatornát, elnémította az éppen véget érő műsort, és a férfi felé fordult.
- Apu leárazva vette. Ő csak akkor vesz meg valamit, ha jókora árkedvezmény van rá.
- Nem érdekel, ha fél áron vette is, ha egyszer nem működik...
- A fél ár az apunak nem kedvezményes. A nyolcvan százalék talán, de az ötven
semmiképpen sem.
Max a fejét csóválta. -Vissza kellene vinnie.
- így igaz - helyeselt Ellie. - De nem fogja. Szerelőt hív majd hozzá. Holnap szólok is neki.
Kérsz egy sört? Az ember nem nézhet sör nélkül egy sportösszefoglalót.
- Édesem, te magad vagy a megvalósult álom. Egy gyönyörű nő, aki szereti a sportot és
sört iszik.
- Nem olyan ritkaság ez.
Ellie a férfi bontatlan kóláját is visszatette a hűtőbe, elővett két üveg Bud Lightot és egy
doboz rágcsálnivalót, azzal visz-szament a kanapéhoz. Odanyújtotta Maxnek az egyik üveget,
a másikról lecsavarta a kupakot, és nagyot kortyolt. A rágcsát az asztalra tette, és visszaült a
férfi mellé.
- Egyre melegebb lesz idebent - jegyezte meg, és a hideg üveget a nyakához szorította.
Fészkelődött egy kicsit, hogy kényelmesebb helyet találjon magának, végül a férfinak dőlt.
- Szívesen odébb mennék, hogy több helyed legyen, de valami hepehupa van az ágyban, és
nagyon kényelmeden. Biztos az egyik rugó készül kiugrani.
-Tetszik, ahogy hozzám simulsz.
- Nincs meleged tőlem? - A szuggesztív kérdés után a férfi arcához szorította az üveget. -
Jó így?
- Nagyon jó. Megkezdődött az összefoglaló.
Ez volt Ellie egyik kedvenc műsora, és aznap este megint a közelgő futballszezon volt
terítéken. Simon neve legalább egy tucatszor elhangzott. Max az üzeneteit válaszolta meg, de
észrevette, hogy valahányszor valamelyik kommentátor megdicsérte Simont, Ellie
elmosolyodott. A bírálatok hallatán semmilyen reakciót nem mutatott.
A műsor felénél járhattak, amikor Ellie levette a köntösét. Nem érdekelte, hogy illendő vagy
sem. Kis híján meggyulladt benne.
80 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Kinyithatnánk a hálószobában az ablakokat. Talán lenne egy kis kereszthuzat. Csak azok
az ablakok nyílnak.
- Milyen idő van odakint?
Ellie előásta a mobilját, megnézte az időjárás-jelentést, és felnyögött.
- Párás a levegő, és harminckét fok van. Szerintem ma éjjel a házban kellene aludnunk.
Ennél még a festékszag is jobb.
- Nem hiszem - mondta a férfi. - Nem olyan rossz ez.
- Ha te kibírod, akkor én is, és csak egy éjszakáról van szó. Holnap elmegyünk.
- Jó - bólintott Max. - Épp fel akartam hozni, de megelőztél. Nem maradhatunk itt. Ha tűz
ütne ki, csapdába esnénk, és amikor kimenekülnénk, tiszta célpontot nyújtanánk. Valami jobb
helyet kell keresnünk, olyat, ami nem nyitott...
- Nem lennénk csapdában - vágott közbe Ellie. - Lemehetnénk a garázsba vezető lépcsőn,
vagy kijuthatnánk valamelyik hátsó ablakon. A garázsban van kötél, és nem vagyunk olyan
magasan, hogy ne tudnánk leugrani... - Elhallgatott, mert hirtelen rájött, semmi értelme
tiltakozni. - Félreértettél. Vissza akarok menni St. Louisba. Ha itt maradok, veszélynek
teszem ki a családomat.
Ellie a tévét nézte, de esze nem a programon járt. Belsejében egyre nőtt az elkeseredés,
amiért megint ott tart, hogy semmi esélye sincs a dolgok kézben tartására. Letette a sört, és a
termosztáthoz ment. Még hozzá sem ért, amikor a folyosón lévő készülék hideg levegőt
kezdett fújni.
- Most már van légkondicionálónk - jelentette be.
- Örömmel hallom. - Max kikapcsolta a televíziót, és felállt. - Komolyan gondoltad, hogy
hazamész?
- A legkomolyabban - felelte Ellie, s ahogy a férfi felé lépkedett, úgy érezte, megint nincs
levegő a szobában.
- Apád mit fog szólni, hogy ilyen hirtelen elmész?
- Megkönnyebbül majd - mondta némi töprengés után -, amitől aztán bűntudata támad.
- Mikor beszélsz vele?
- Holnap reggel az lesz az első dolgom - felelte, és a falnak támaszkodott. Max megállt
előtte.
- És az anyád?
- Ó, istenem! Ő hatalmas patáliát csap majd. Egyetlen szavamat sem fogja elhinni, amikor
megmondom neki, hogy elmegyek. Csúnya jelenet lesz - tette hozzá.
A férfi sötét pillantásától nagyot kellett nyelnie. Szerette volna, ha Max a karjába veszi.
Kívánta őt! Próbálta elhessegetni a gondolatot, de nem sok sikerrel. Muszáj ennek az
embernek ilyen kihívónak és izgatónak lennie?
- Semmi szükség rá, hogy eláruljuk, miért megyünk el. Ugye, te is így gondolod? Nem
beszélsz apámnak Willis Cog-burnről.
- De igen, édesem, beszélni fogok. Kötelességem figyelmeztetni a lehetséges veszélyre.
- De ha egyszer elmegyek...
- Nem számít.
Ellie erre megbökte a férfi mellkasát.
- Pontosan ezért nem fogok lefeküdni veled. Mert kötelességednek éreznéd, hogy beszélj
róla.
Max hátrasimította a lány haját, aztán ujját végighúzta a nyakán. A bőre puha és selymes
volt, és arra gondolt, biztosan mindenhol makulátlan.
- Nem emlékszem, hogy arra kértelek volna...
- Ezek szerint nem akarod... Max lehajolt hozzá.
81 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
17.
Olyan forróság volt a szobájában, mint a pokolban. Ellie mindenhol megnézte, még az ágy alá
is bekukkantott, de nem találta a ventilátort. Kivel szereltette be apja a rendszert? Bárki volt
is, nyilván akkora árengedményt adott, amelynek apja képtelen volt ellenállni.
Ellie kinyitotta az ajtót, és hűvös levegő csapta meg. Észrevette, hogy Max hálószobájának
ajtaja is nyitva van, és kíváncsi lett volna, hogy van-e a lakásban több ventilátor, mint az apró
előszobában lévő kettő.
Halkan visszafeküdt, és néhány másodpercen belül már aludt is. Egy óra múlva arra ébredt,
hogy fázik. Majd' megfagyott, mert a vékony nyári paplan nem tudott elég meleget adni az
előtérből beáramló sarkvidéki hideg ellen. Jézusom, hiszen még a lélegzetét is látja a
levegőben. Valamiért ezt roppant mulatságosnak találta, és a párnájába kacagott, nehogy
felébressze Maxet. Mégis mekkora kedvezményt kapott az apja? Hatalmasnak kellett lennie.
Ellie felkelt, hogy becsukja az ajtót. Ekkor eszébe jutott, hogy a telefonját a nappaliban
hagyta. A kanapé karfáján bukkant rá, rátette a töltőre, aztán fogvacogva igyekezett vissza az
ágyba.
A fordulónál megtorpant. Max a hálószoba ajtajában állt az ajtófélfának dőlve, és őt nézte.
Haja kócos, tekintete perzselő volt.
Lehetetlen volt nem megbámulni. Hihetetlenül férfias látványt nyújtott. íme, a tökéletes
emberpéldány, gondolta a lány. Nagy levegőt vett, aztán elfelejtette kifújni. Egyetlen más
férfi sem kavarta úgy fel, mint Max. Félmeztelen volt, csak egy farmert húzott magára, de
azzal már nem bajlódott, hogy a cipzárt is felhúzza, ami azt sugallta, hogy semmit sem visel
az ágyban. Ellie elképzelte meztelenül a férfit, és minden idegvégződése bizseregni kezdett.
Újabb hideg légáramlat borzongtatta meg.
- Felébresztettelek? - kérdezte súgva, közben a karját dörzsölgette.
Max lustán ellökte magát az ajtófélfától, és gyengéden átölelte a lányt. Ellie könnyedén
kiléphetett volna az ölelésből, ha akar, de esze ágában sem volt, amikor így vágyott a másik
érintésére.
A férfi mellkasából szinte sugárzott a melegség, és Ellie nagyot sóhajtva bújt közelebb
hozzá, átkarolva a nyakát. Még a férfi illata is izgatóan hatott rá... az érintése pedig meleg-
82 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
séggel töltötte el az egész testét. Az erős kéz a hátát cirógatta, majd lejjebb kalandozott, és
keményen megragadta a csípőjét. Állát a lány feje búbjához dörzsölte. Ellié hátrahajolt, és a
férfi szemébe nézett. Látta benne a szenvedélyt, és tudta, Max legalább annyira kívánja őt,
mint ő Maxet.
Ujjaival a férfi hajába túrt, amikor az a szájára hajolt, és megcsókolta. Nem kapkodta el.
Nyelve lassan, szinte komótosan nyomult előre, felderítve a lány szájának belsejét. Nyelvük
egymásnak feszült, és amikor Ellie utánozta a mozdulatot, Max a torka mélyéből felnyögött,
és elmélyítette a csókot.
A karjában tartotta, szája szabadon csapongott a testén, s közben lassan behátrált a szobába.
Csak akkor torpant meg, amikor az ágyhoz ért. A lány szája forró volt, nedves és vad, és
amikor megcirógatta Max nyakát, a férfi még többet akart. Ellie nem tiltakozott, amikor
lehúzta róla a hálóinget, keze a farmer dereka után tapogatózott. Másodperceken belül mind a
ketten meztelenek voltak, és együtt zuhantak az ágyra. Max a lány fölé került, széttárta a
lábát, és elnyújtózott rajta.
Lélegzete hosszan, szaggatottan tört elő torkából. Ki akarta élvezni a pillanat minden csodáját.
Mellkasán érezte a lány vadul dübörgő szívét, amint félrehúzott egy tincset, hogy meg-
csókolhassa a nyakát.
Ellie nyugtalanul fészkelődött, ahogy a férfi lassan haladt lefelé a testén. Amikor a mellét
kezdte becézgetni, a lány lélegzete elakadt. Max keze közben a csípőjére vándorolt, majd még
lejjebb merészkedett. Megcsókolta a lány köldökét, hallotta, amint az élesen beszívja a
levegőt, és tudta, sikerült örömet szereznie. Volt egy heg a jobb csípőjén. Max arra is csókot
nyomott, majd lejjebb is simogatni, kóstolgatni kezdte, míg végül Ellie vonaglott és
nyöszörgött a vágytól a karjában. Akkor felemelte és újra megcsókolta, forrón és gátlásta-
lanul.
Ellie ekkor a hátára lökte a férfit, és ő kezdett szerelmeskedni vele. Becézve simogatta a
vállát, a karját, csodálva az ujjai alatt lüktető erőt. Végigcsókolta mellkasának minden
négyzetcentiméterét, élvezte a szőrzet csiklandozását a keblén. Nyelvével cirógatta a feszes
hasat, közben keze a keményen ágaskodó hímvesszőt vette gondjaiba. A férfi lélegzete
elakadt, és egész testében megborzongott a kéjtől.
Max ekkor magához szorította, újra megcsókolta, aztán odébb gurult.
Ellie vissza akarta húzni.
83 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Beletelt néhány percbe, mire mindketten magukhoz tértek. Amikor Max végre ismét
lélegzethez jutott, lassan felemelte a fejét, és a lányra nézett. Ellie szemében még ott csillogott
a szenvedély, arca kipirult a szeretkezésüktől. Olyan gyönyörű szép volt, hogy Maxnek ismét
rá kellett jönnie, mennyire csodálja.
Lehajolt és megcsókolta.
- Jól vagy? - kérdezte. Ellie felsóhajtott.
- O, igen - suttogta. - Minden csodás.
- Igazán? - nevetett Max.
- Igen.
Max a hátára fordult. Testük még fénylett az izzadtságtól, de egy jeges fuvallat
megborzongtatta bőrüket.
- Rögtön visszajövök - mondta rekedten, lábát átvetve az ágy támláján. Amint azonban
hátrapillantott a lány aranyló testére, önkéntelenül felkacagott. Ellie már mélyen aludt.
Úgy vélte, a lánynak igaza volt. Valóban minden csodás.
18.
Ellie minden más nőtől különbözött, akiket eddig Max ismert. A többi nő beszélgetni akart
szex után, néha a dicséretére vágyott, de legalább arra, hogy átölelje. Ellie viszont aludni
akart.
Egy óra múlva ismét szeretkezett vele. Ujjával végigcirógatta a melle közti hívogató
völgyet le egészen a köldökéig, így ébresztgette. Figyelte a lány arcát. Ellie nem nyitotta ki a
szemét, de elakadt a lélegzete. Max elmosolyodva hajolt le, és megcsókolta.
- Ezúttal én diktálom az iramot - súgta neki rekedtes hangon. Finoman a fülcimpájába
harapott, hogy magára vonja a figyelmét. Szilárdan eltökélte, megtanítja a lányt lazítani, és
akkor is lassan halad, ha belepusztul... mint ahogy majdnem meg is történt. Talán, ha Ellie
nem reagál olyan hevesen a közeledésére, képes lett volna még egy kicsit elnyújtani az
együttlétet, de így egyikük sem tudta megakadályozni a végső száguldást a gyönyörbe. A lány
végül fölébe került, elnyúlt rajta, s amikor teste végül megnyugodott, Max vállára hajtotta a
fejét, és a következő pillanatban már mélyen aludt a férfi ölelésében.
Szaunában ébredtek. Ellie az oldalán feküdt, fejét Max vállára hajtva, és egyik lábát
átvetve a férfi lábán. Amikor Max megpróbált óvatosan kibújni alóla, hogy felkeljen, a lány
szeme felpattant, és éber tekintettel nézett rá. Aztán átgördült felette, hogy lejusson az ágyról.
Max elkapta a derekát, és magához ölelte egy hosszú csókra. A pillanatnyi zavar, amelyet
Ellie felébredéskor érzett, tovaszállt. Visszacsókolta a férfit, aztán felkelt, és elvonult
zuhanyozni.
Max a konyhába ment, ivott egy pohár narancslét, s közben megpróbálta kideríteni, hogyan
csavarhatná lejjebb a légkondit, de a termosztát szabályozógombja meg sem moccant.
Ellie apját mindenképpen becsapták, bármennyi árengedményt is kapott rá. Max kíváncsi
lett volna a férfi arcára, amikor meglátja a következő villanyszámlát. Ha a vezetékekkel van a
baj, a szerkentyű akár tűzveszélyes is lehet. Max elhatározta, erről is beszél Ellie apjával,
mielőtt a repülőtérre indulnak.
Max a zuhanyozóban volt, amikor ismét hűvösebb levegő kezdett áramlani. Ellie a kisebbik
szobába indult, hogy felöltözzön. Feltett egy kis festéket, ajkára szájfényt kent, sőt szoknyát
húzott, hogy anyja kedvére tegyen. A rövid, halványkék holmi alig volt gyűrött. A ropogósra
vasalt fehér blúz viszont pontosan illett rá anélkül, hogy túl szoros lett volna.
Az ágyat nem húzta át, hiszen nem aludt benne. Csak megigazította a takarót, aztán Max
szobájába ment, hogy lehúzza az ágyneműt, de a férfi már megtette. Ellie nem csodálkozott.
84 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
85 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Jó vagyok a golyók eltávolításában - suttogta Ellie. Nem tudta, miért érezte fontosnak,
hogy megossza ezt az információt a férfival. Talán azért mondta, hogy Max ne aggódjon?
Még gondolni is szörnyű volt arra, hogy a férfi esedeg megsebesül.
-Tudom. Az egyik sebész a kórházban elárulta Seannak, hogy még meg sem kezdted a
harmadik rezidensi évedet, amikor bekerültél a százas klubba.
- Ez nem olyasmi, amire szívesen emlékezem - borult el a lány arca, aztán megbökte Max
vállát. - Ne merészeld lelövetni magad!
- Nem fogom - ígérte a férfi, miközben körülnézett. Ellie szüleinek hátsó kertje négyszög
alakú volt, óriási és
tökéletesen gondozott. Minden oldalról fák és bokrok vették körül, nehogy a szomszédok
belássanak. A növényzet mögött ott húzódott a kerítés is, de az is elrejtve a kíváncsi tekintetek
elől. Cogburnek nem lesz könnyű dolga, ha itt akar rajtaütni Ellie-n, gondolta Max. Még ha a
szomszédok közül senki sem venné észre, hogy valaki átvág az udvarán, a kerítés és a bokrok
akkor is komoly gátnak bizonyulnak. Nem, vannak jobb helyek is, ahol kilesheti áldozatát.
Sajnos, túl sok is van belőlük. Ellie apja nyitott ajtóval várta őket.
- Gofrit csináltam - jelentette be. - Anyád most lát neki a rántottának, a szalonna meg már
ki is hűlt az asztalon. Nem hallottad, hogy hívlak?
- Apu, Max és én szeretnénk beszélni veled és az anyuval. Fontos ügyről van szó.
- Akármilyen fontos, várhat reggeli utánig.
- De ez...
- Eleanor, hallottad apádat. Semmi aggasztó nem kerülhet szóba reggeli előtt.
- Új szabály?
- Déli szabály.
- Jó, de rögtön reggeli után beszélnünk kell. Egyik szülő sem válaszolt.
-Anyu!
- Rendben, kedvesem, de most edd meg a reggelidet. Ellie csak energiaszeletet vagy egy
pirítóst szeretett volna,
de nem bánthatta meg az apját, ezért mindenből vett egy kicsit. Max úgy evett, mint aki egy
hete éhezik.
-Tudja, mi a titka a gofrimnak? A szóda - jelentette ki büszkén William. - Azért olyan könnyű
a tésztája.
- Apa gofriban nagyon profi - magyarázta Ellie.
- És a kenyérsütésben - tette hozzá az apja. - Gyógyító hatású. De ez minden, amihez értek.
A gofri és a kenyér.
- Jól aludt az éjjel? - kérdezte Claire Maxet.
A kérdésről a férfinak eszébe jutott a légkondicionáló, és javasolta Williamnek, hívja fel a
boltot és cseréltesse ki.
-Végkiárusításon vettem, de még ma szólok egy szerelőnek. Tudom, kit hívjak. Addig is
segítene, hogy kikapcsoljam?
Max kiment Williammel.
- Ne feledkezz meg a termosztátról - szólt utána Ellie. Max felemelt kézzel jelezte, hogy
hallotta, éppen, mielőtt
becsukódott az ajtó.
Most, hogy Ellie és az anyja magukra maradtak, Claire leült a lánya mellé.
- Látom, a tejet még mindig szereted - mosolygott az anya, ahogy Ellie az asztalra tette a
kiürült poharat.
Aztán az esküvői előkészületekről kezdett beszélni, de amikor a torta leírásába fogott, elsírta
magát.
86 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Ellie megdöbbent, és meg is ijedt. Az évek során sohasem látta anyját sírni, azóta
legalábbis nem, hogy el kellett engednie őtWheaüey-ékkel.
- Anyu, ezt azonnal hagyd abba! - Elvett egy papír zsebkendőt a polcról, és anyja kezébe
nyomta. - Kérlek, ne sírj!
-Tudom, hogy milyen nehéz ez neked - kezdte az anyja, majd a könnyeit törölgetve
folytatta: - Bárcsak másként történt volna minden! Megszakad a szívem, hogy te és Ava nem
jöttök ki egymással. Mindegyik lányomat szeretem, de be kell vallanom, Ava igazi próbatétel
volt apádnak és nekem. Olyan akaratos, és amit veled tett, az kegyetlen és megvetendő.
Ellie szóhoz sem jutott döbbenetében. Tudta, hogy az anyja szereti őt, azt is, hogy sohasem
kedvezett egyik lánya javára sem, de a mai napig még egyszer sem mondott ilyen nyütan
véleményt arról, ami a két lány között történt.
-Ava tudja, hogy apád és én mit gondolunk a tettéről. Miután olyan hirtelen elutaztál - és ki
hibáztatna érte? -, komoly vitába keveredtünk. Annyira megviselt, összetört a húgod árulása.
Ez nem igaz, ismerte be magának Ellie. Sem megviselt, sem összetört nem volt. Dühöt és
megalázottságot érzett, de a szíve nem szakadt meg.
- Ava azzal védekezett, hogy nem szándékosan tette, hogy rögtön az első pillanatban
vonzalmat éreztek egymás iránt. Van ilyen.
IGEN, VAN, helyeselt Ellie magában, ahogy felidézte első találkozását Maxszel, és az
ösztönös reakciót. Valóban az első pillanatban vonzalmat érzett a férfi iránt, ami azóta csak
egyre erősebb lett.
- Akkor elém kellett volna állnia, és nyíltan megmondani, nem rögtön ágyba bújni a
vőlegényemmel.
- Igen, azt kellett volna tennie. Tudom, hogy nem vagy kíváncsi a mentségekre, és meg is
értem, de meg kell találnunk a módját, hogy tudnánk túllépni rajta, Eleanor. Ava a jövő
szombaton John felesége lesz, függetlenül attól, hogy mi mit érzünk ezzel kapcsolatban.
Szeretik egymást. Kérlek, próbáld ezt elfogadni.
- Rendben, anyu, megpróbálom. Most pedig kérlek, hagyd abba a sírást - könyörgött, és
újabb papír zsebkendőt adott anyjának.
- Szeretnél hallani a kerti parti előkészületeiről?
- Milyen kerti parti?
- Nem kaptad meg a meghívót? Ellie a fejét rázta.
-Talán - mondta aztán. - Rengeteg levelem gyűlt fel. A számlákat kifizettem, de a többire
nem volt időm...
- Annié kerti partit ad Avának itt, vasárnap este. Csodás lesz. Minden előkészületet Annié
intézett onnan a távolból, ha el tudod képzelni. Persze Ava ragaszkodott hozzá, hogy
mindenhez a hozzájárulását adja. Körülbelül nyolcvan ember lesz itt, talán még több is.
Ellie hallgatta, ahogy anyja a szervezés nehézségeiről mesél, és arról, milyen ideges és
követelőző volt Ava, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja.
- De nem ti fizetitek az esküvőt, ugye, anyu?
- Nem, nem - sietett a válasszal Claire. - Mindent Ava és John áll.
Ellie úgy vélte, anyja nem mondta el a teljes igazságot, de nem erőltette a dolgot.
- A szervezés nagy részét Ava végezte, csak nagyon stresz-szes volt. Hálás leszek, ha ez
egyszer véget ér.
Max sétált be Williammel, de megtorpant, amikor látta, hogy Ellie anyja a szemét
törölgeti.
- Elmondtad neki? Ellie a fejét rázta.
- Nem volt rá alkalmam.
- Mit kellett volna elmondania? - kérdezte Claire, és tekintete ismét aggódóvá vált.
Ellie felkészült a csatára.
87 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Történt valami, és el kell mennünk Maxszel. Szerintem nem volt fontos, hogy Max elmondja
nektek, mivel úgysem leszünk itt, de ő erősködött. Azt állította, fontos, hogy tudjatok róla, és
én... - Ellie elhallgatott, amikor rájött, hogy összevisz-sza fecseg, és kerülgeti a lényeget.
- Mi történt? - kérdezte az apja.
- Max, mi lenne, ha te mondanád el?
Max kihúzott egy széket, és a lány mellé telepedett. Röviden vázolta a Landry-ügyet, majd
beszélt Sean Goodman lelövéséről. A beszámolóval alig tizenöt perc alatt végzett, de a
következő egy óra azzal telt, hogy Ellie megpróbálta megnyugtatni a szüleit.
- De ha nem vagy szemtanú, és nem tudod azonosítani azokat a szörnyű embereket, miért
küldtek utánad valakit, hogy bántson? - kérdezte Claire.
- Nem akarnak kockáztatni - magyarázta Max. - És megvannak a módszereik, hogy
megtudják, kik a lehetséges tanúk. Sean és Ellie látta őket.
- De azt mondta, mindketten álcázták magukat - nézett ráWilliam.
- Igen, apu, tényleg így volt. Egyiküket sem ismerném fel, ha látnám.
- Mit tegyünk, William? Nem akarom Ellie-t szem elől veszteni. Legszívesebben bezárnám
a szobájába, és ki sem engedném addig, amíg el nem fogják azt a férfit. De tudom, hogy nem
tehetem.
- Majd kitalálunk valamit. Kitalálnak valamit?
- Apu, nekem és Maxnek el kell mennünk, hacsak nem akarsz egy hívatlan vendéget is az
esküvőn.
- Miféle hívadan vendéget? - csodálkozott értetlenül Ellie anyja.
Max értette. Karját Ellie székének a hátára fektette, és gyengéden meghúzta a lány haját. A
hívadan vendég a bérgyilkos lenne. Nem vicces.
- Nem egyszer megvádoltak már, hogy tönkretettem Ava partijait, és nem hiszem, hogy a
húgocskám hálás lenne, ha valaki lövöldözni kezdene a templomi ceremónia alatt.
- Istenem, ne beszélj így! - kérte az apja.
- Mindenki veszélybe kerül, ha itt maradok. Higgyétek el, szívesen veletek lennék még egy
kis ideig. Több mint három éve nem láttam Annie-t. Az összes nénikém és bácsikám eljön, és
van, akivel kislány korom óta nem találkoztam.
-Túl veszélyes számodra - mondta az anyja. - Pedig annyira szerettem volna, ha részt tudsz
venni a kerti partin! Annié nagyon csalódott lesz. Az egész család eljön, ami évek óta nem
fordult elő, igaz,William?
- Anyu, kérlek, ne áruld el Avának vagy Annie-nek, hogy igazából miért kellett elmennem.
Találj ki valamit.
- Mennyire biztonságos a lányomnak, ha visszamegy a St. Louis-i lakásába? - kérdezte
EUie apja Maxet. - Itt azonnal észrevesszük az idegent, egy nagyvárosban ez nem így van. -
Arca egyre vörösebb lett a dühtől, ahogy lassan felfogta, milyen veszély leselkedik Ellie-re.
- Ott több ügynök és a rendőrség is vigyáz rá.
- És maga Max? Maga is vigyáz a lányomra?
- Igen, uram. Nem hagyom, hogy bárki is bántsa. - Olyan ígéret volt ez, amit Max akár az
élete árán is meg akart tartani.
- Ezek szerint maga mégsem Ellie barátja, Max? - kérdezte az anya. - Azért van itt, hogy
védelmezze?
- Ezért is, azért is - vágta rá habozás nélkül a férfi. -Tudom, hogy szereti Elli e-t. Látom a
szemén - mondta
William. - Nem fogja ez gátolni a munkájában?
- Nem. - Max hangja határozott volt.
- Mondtam már, hogy a kerti parti itt lesz a hátsó udvarban? - kérdezte Claire.
Ellie látta, mennyire zavart az anyja.
88 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Igen, említetted.
- Szombatra tele lesz hatalmas virágládákkal az udvar, és a kerítést is virágokkal díszítik
fel. Holnap délelőtt jönnek a kertészettől. Rengeteg virágot hoznak, minden elképzelhető
színben. 0, és az udvar végében felállítanak egy hófehér sátrat, benne asztalokkal és székekkel
azok számára, akik nem akarnak állni. Zene is lesz, egy hegedűs jön. Sok fényképet csinálok
majd, és elküldöm, Ellie, nehogy úgy érezd, kimaradsz valamiből. - Az asszony szeme
könnyben úszott.
Bár nem az ő hibája volt, Ellie mégis bűnösnek érezte magát szülei fájdalma miatt.
- Annyira sajnálom! - suttogta.
Felesége csalódottságát látva Ellie apja Maxhez fordult.
- Nem tudnának maradni szombatig? Megoldhatná, hogy Ellie biztonságban legyen. Ha a
házban maradna, vagy a sátorban a parti alatt, és tudnánk még valakit szerezni, aki segít
vigyázni rá, akkor lehetséges lenne?
A szülők mohó reménnyel néztek Maxre. Ellie tudta, mennyire fontos az anyjának, hogy
maradjon, és nem szívesen okozott neki csalódást, de reálisan kellett néznie a dolgokat.
Mások is megsérülhetnek miatta.
- Rátok és a vendégekre nézve is veszélyes lehet, ha maradok - mondta figyelmeztetőn.
- Meg tudjuk oldani a biztonság kérdését - erősködött az apja. - Még akkor is, ha ehhez
embereket kell szerződtetnünk. Megvan annak az embernek a képe, szóval tudni fogják, kit
keressenek...
- Landry felbérelhetett valaki mást - mondta Max. Claire ennek ellenére reménykedve
nézett rá.
- Ahogy William is mondta, itt mindenki ismer mindenkit. Egy idegen azonnal szemet
szúr.
- Akkor is, ha villany- vagy másmilyen szerelőnek öltözve jön? Akkor is jobban megnézné
magának?
- Ismerem a villanyszerelőt. Őt fogom hívni a légkondicionálóhoz - felelte William. - Más
szerelőt meg nem engedünk a ház közelébe, amíg a parti véget nem ér.
- Senki sem tudja, hogy itthon vagy, Ellie - szólalt meg Claire is -, mivel egyikünk sem
volt biztos benne, hogy el tudsz szabadulni. A rokonoknak csak annyit mondtam, hogy
mindent elkövetsz, de nagyon szoros az időbeosztásod. Titokban tartjuk a partiig. Avának és
Annie-nek is szólok, hogy hallgassanak rólad.
Szüleinek megvolt a terve, és most Maxtől várták a jóváhagyást. Amikor a férfi nem
egyezett bele rögtön, Claire megkérdezte: - Mit gondol?
Ellie képtelen volt rá, hogy összetörje a szívüket. Elhatározta, ha Max nemet mond, és
ragaszkodik hozzá, hogy elmenjenek, akkor nem hagyja magát, és egyszerűen közli vele,
hogy ő marad.
Max mobilja vibrálni kezdett, jelezve, hogy üzenetet kapott. A férfi hátratolta a székét, és
felállt.
- Hadd beszéljek egy-két emberrel, és aztán meglátjuk, mit tehetünk.
Ellie anyja összekulcsolta a kezét, apja pedig elmosolyodott.
- Jó, nagyon jó.
- Nem ígérek semmit - emelte magasba Max a kezét. - Ha nem sikerül megszereznem az
embereket, akiket kérek, akkor Ellie és én elmegyünk. Ezt el kell fogadniuk. Rendben?
- Persze, természetesen - mondta William, felesége pedig bólintott.
- Komolyan azt hiszem, itt kellene maradnom a partira... - kezdte Ellie, de Max egyetlen
pillantása elég volt, hogy belefojtsa a szót. Ha azt hitte, hogy játszhatja a függetlent, és
előadhatja az „azt teszek, amit akarok" műsort, nagyot tévedett.
89 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Felállt, mert úgy vélte, egy másik szobában intézik el Max-szel a nézeteltérésüket, hogy a
szülei ne hallják a vitájukat, de a férfit láthatóan nem izgatta, ki hallja, amit mond.
- Édesem, itt nem te döntesz, hanem én. És ahova én megyek, oda mész te is.
Azzal elnézést kért, és átment a nappaliba, hogy elolvassa az üzenetet, és válaszoljon rá.
Ellie elhatározta, rendet rak a konyhában. Anyja közben elment megkeresni szeretett ír
vásznait. Elrakta őket a padláson, amikor a padlót újralakkozták.
Ellie épp csak elindította a mosogatógépet, amikor hívást kapott Carlos Garcia feleségétől,
Jennifertől. A nő hangja bizonytalan és félelemmel teli volt.
- A rendőrségen találkoztunk, és a férjemnek egy anyajegy volt a nyakán...
- Igen, emlékszem, Jennifer. Mi újság?
-Van egy kis gondunk, és azt mondta, nyugodtan hívhatom.
- Úgy van. És mi a probléma?
- Itt vagyunk a kórház melletti orvosi váróban, de az asz-szisztensnő azt mondja, nincs
biztosításunk.
- Bent van az orvos?
- Igen, hallottam, hogy egy beteggel beszél.
- Jó, meg tudná adni a rendelő számát? Egy perccel később Ellie leírta a
számot.
- Üljenek le egy kicsit, és ígérem, hogy Carlos még ma bejut az orvoshoz.
- Köszönöm, dr. Suliivan.
- Szívesen, Jennifer, és hívjon nyugodtan, ha más gond is akad.
Ezek után Ellie az orvos rendelőjét hívta. Max arra sétált be a konyhába, hogy EUie
nekitámad a Michelle-ként bemutatkozó asszisztensnőnek.
- Dr. Sullivan vagyok. Maga is tudja, hogy Carlos Garcia mára volt előjegyezve dr.
Shultzhoz. Még azelőtt rendeztem el, hogy elhagytam a várost.
- De azt nem mondta, hogy ennek a Gardának nincs biztosítása - affektált a nő.
- Dr. Shultz ingyen végzi a műtétet. Talán elfelejtette.
- A doktor úr nem szokott ingyen operálni. -Azonnal hívja a telefonhoz - keményedett meg
Ellie
hangja -, és ha nem érne rá, mondja meg neki, hogy fel fogom hívni dr. Westfieldet, és dr.
Shultz akkor magyarázkodhat, hogy is volt azzal az apró műtéttel, amit a barátnőjén végzett
három hónappal ezelőtt. Maga az a barátnő, vagy tévednék, Michelle? Talán dr. Shultz
feleségét is bevonhatnánk a beszélgetésbe. Szervezhetnénk egy helyes konferenciahívást.
- Máris hívom a doktor urat. Máris hívom.
A következő percben dr. Shultz vette át a kagylót, és iszonyú dühös volt.
-Teljesen be vagyok ma táblázva. Nincs időm holmi jótékonysági műtétre. Még csak nem is
ismeri ezt az embert. Nem azt mondta, hogy a rendőrségen találkoztak?
- De igen, a rendőrségen találkoztunk, és ott láttam meg az anyajegyét. A szavát adta
nekem, hogy elvégzi a műtétet.
- Nem érek rá...
- Rendben, akkor most figyeljen rám! Elmegyek az etikai bizottsághoz, és esküszöm, hogy
a jövő hét végére - akkor megyek vissza a városba - felfüggesztik az állásából.
- Nem hittem volna, hogy visszajön.
- Aztán feljelentem a városi egészségügyi bizottságnál -folytatta Ellie könyörtelenül. - És
természetesen elbeszélgetek a feleségével...
-Várjon egy percet. Tudom, hogy megígértem...
90 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
19.
Ellie kis híján megőrült, és a fél életét odaadta volna, hogy egy kis időre kijusson a házból.
Max bezárkózott William dolgozószobájába, és a mobilján telefonálgatott, így Ellie
igyekezett elfoglalni magát és nem útban lenni. A konyhában apjába botlott, aki mindent tűvé
tett a kocsikulcsok után.
- Hová készülsz? - kérdezte tőle.
- Liptonba. Egyedül ott kapható termosztát az új légkondicionálóba, a Waid
vaskereskedésben.
- Mi van az itteni Waiddel?
- Náluk kifogyott, ezért kell egész Liptonig autóznom. Az új termosztátért nem kell
fizetnem, mert az első hibás darab volt, de ha Max és te ma éjjel működő légkondicionálót
akartok, akkor lóhalálában kell megjárnom az utat.
- Majd mi elmegyünk Maxszel - ajánlotta fel Ellie. Apja a fejét rázta.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most kimenned. Különben is, Max már épp eleget tett.
Ha nem beszélt volna az üzlet tulajdonosával, nem kaptam volna új légkondicionálót. Azt
hiszem, alaposan ráijesztett a fickóra. Ha valami csak nyolcvan százalékban nem működik,
akkor az nem működik, így van? És ha tudják, akkor nem is lenne szabad árulniuk.
- Ezt Max mondta?
- Nem, ezt én mondom.
Ellie elégedett volt Maxszel. Nem is tudta, hogy ő intézte el apjának a légkondit.
- Nagy segítség lenne, ha valaki el tudna menni helyettem Liptonba - ismerte be William.
Gondolkodott egy kicsit, majd hozzáfűzte: - És négyig nincs szükségem a termosztátra. Akkor
még lesz elég idő, hogy beszereljék.
- De azt mondtad, hogy lóhalálában kell megjárnod az utat.
- Mert a légkondicionálót futár hozza, és alá kell írnom a szökőkutat meg a többi holmit,
amit a húgod rendelt a kerti partira. Aztán valakinek itt kell lennie, hogy irányítson, mit hová
91 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
kell tenni, anyád pedig fodrászhoz megy, meg manikűröshöz, meg az ég tudja még, hová. Ma
jönnek a cserepes virágok, holnap a többi növény, a vágott virágok meg szombat délelőtt.
- Ava és Annié nem tud segíteni, amíg mi Maxszel elmegyünk a termosztátért?
-Ava nem hagyhatja ott a boltot... hoppá, úgy értem, a butikot. Gyűlöli, ha boltnak
nevezem. De egyébként sincs szükségem a segítségükre. Nincs más dolgom, mint hogy aláír-
jak, aztán megmutassam, hová tegyék a cserepeket. Ava rajzolt nekem egy diagramot - tette
hozzá mosolyogva. - Amíg várok, addig behozom a lemaradásom a papírmunkával.
- Rendben. Szólok Maxnek, és rögtön indulunk.
- Ne kapkodj, kislányom. Max csak azzal a feltétellel egyezett bele, hogy itt maradj, ha tud
még embereket szerezni a védelmedre, emlékszel? Biztos vagy benne, hogy megengedi, hogy
Winston Fallsban maradj?
- Máris megkérdezem tőle.
Ellie apja dolgozószobájába indult. Max az íróasztalnál ült, és telefonált. Ellie megállt az
ajtóban, és várta, hogy a férfi észrevegye. Amikor Max intett neki, besétált, és az asztalnak
dőlt.
- Rendben, és köszönöm. Nagyon hálás vagyok - mondta Max, és véget vetett a hívásnak.
Felnézett Ellie-re. - Kaptam két ügynököt szombatig. Mindketten Kolumbiából jönnek, és
holnapra itt lesznek.
- Kik ők?
- Clark és Hershey ügynökök.
92 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Ben előbb Cal Landryt fogja kihallgatni, aztán ha vele végzett, a feleségét, Erikát veszi
kezelésbe.
- Melyikük a gyenge láncszem?
- Egyikük sem. Mind a kettő kemény, mint a... - valami csúnyát akart mondani, de még
idejében észbe kapott -, mint a kő.
- Elmondták, hol voltak? Vagy bevallották, hogy ott voltak a parkban?
- Nem. Azt állítják, hogy szigetről szigetre hajóztak a jachtjukon. Néhány tanújuk is van
rá.
-Tudnak a szemtanúról? Greg...
- Greg Roper - segítette ki Max. - Nem, még nem tudnak róla. Nem vertük nagydobra a
létezését.
- Ellie, akkor tudsz menni? - dugta be apja a fejét az ajtón.
- Hová? - kérdezte Max.
Ellie gyorsan elmondta, hogy felajánlotta apjának, elhozzák az új termosztátot.
- Gyönyörű napunk van, és nagyon szeretnék kijutni a házból.
Max készen állt arra, hogy kimozduljanak, amíg a lány nem vállal felesleges kockázatot, és
azt teszi, amit ő mond neki.
Néhány perccel később már úton is voltak. Úton az ajtó felé Ellie kivett egy üveg vizet a
hűtőszekrényből, a táskáját Max autójának padlójára dobta, a mobilját pedig a férfi telefonja
mellé tette, a pohártartóba.
Apja bekopogott a kocsiablakon.
- Ugye emlékszel, hogy a huszonhatoson kell menni? -kérdezte, amikor Ellie leengedte az
ablakot. - Ha eltévesztitek a Mays Hill-i kijáratot, nagyon messze keveredtek. Lehet, hogy
inkább át akartok vágni a kettő-huszonhármason, és akkor a százhatvannyolcason kell
visszafordulnotok. így egyenesen Lipton északi részére érkeztek meg. Az egész nem tart
tovább, mint egy óra. Goose-ban álljatok meg ebédelni - tette hozzá. - Ott remek az étel.
Max végighajtott az utcán, balra fordult, aztán Ellie-re nézett.
- Megjegyeztél belőle valamit? - kérdezte.
- Mármint az útvonalból?
- Igen.
- Nem, és te?
- Akkor nem kérdeztem volna...
- Azt tudom, hogy a huszonhatos - vágott a szavába vidáman Ellie. - Odáig el tudlak
kalauzolni.
Max beprogramozta a GPS-be Liptont, és útnak indultak. Gyönyörű nap volt, de egyre
melegebb lett. Ellie szívesen leengedte volna az összes ablakot, de tudta, hogy a levegő magas
páratartalma csak rontana a helyzeten. A mobilján megnézte az időjárási adatokat.
- Azt írja, harminc fok, de nekem sokkal többnek tűnik. Félórányi utazás után a GPS
közölte, hogy a következő
kijáratnál kell letérni, és Lipton húsz kilométerre lesz. Max letért a pályáról, aztán Ellie-
re nézett.
- Az apád vajon miért bonyolította meg? -Talán nem tudott erről a kijáratról.
Autóztak néhány kilométert a kétsávos úton, aztán a GPS utasításait követve a legközelebbi
kereszteződésnél balra fordultak. Negyedórával később egy földúton zötykölődtek, és életnek
alig-alig látták nyomát. A GPS közölte, hogy újratervezi az utat, Max pedig úgy festett, mint
aki bele akarja üríteni a tárat.
93 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Talán mégis oda kellett volna figyelni arra, amit az apu mondott - jegyezte meg Ellie.
Esküdni mert volna, hogy látja, hogy rándul meg Max álla, miközben megfordítja a kocsit a
poros úton, és visszaindul arra, ahonnan jöttek.
Néhány kilométerrel és kanyarral később egy olyan úton kötöttek ki, amelyen a táblák
szerint útépítési munkák folytak, ám egyeden gépet vagy munkást sem láttak.
- Követ valaki? - kérdezte Ellie rezzenéstelen arccal.
Az elmúlt fél órában egyetlen embert vagy kocsit sem láttak.
Max próbált megfordulni a kocsival anélkül, hogy valamelyik kerék beragadna az aszfaltot
szabdaló számtalan lyuk egyikébe.
- Nem vagy valami vicces - morogta. - Itt vagyunk a nagy semmi kellős közepén.
Felkapta a lány vizespalackját, nagyot húzott belőle, aztán átadta Ellie-nek. Végre sikerült
megfordítani a kocsit, és valahogy visszajutottak a rendesnek tűnő kétsávos útra. Újabb fél
órájukba telt, mire megtalálták a százhatvannyolcast. Ellie legszívesebben felkacagott volna,
de nem mert, így az út hátralévő részében inkább hallgatott, mint a csuka.
- Átkozott GPS - morogta Max, amikor végül elhaladtak a tábla mellett, mely büszkén
hirdette, hogy megérkeztek Liptonba.
Ellie nem tudott tovább uralkodni magán, és hangos kacagásban tört ki. Max egy szót sem
szólt, csak bosszús pillantást vetett rá.
Max lassított, amikor beértek az apró és különös városba. A fő utcát mindkét oldalon
üzletek szegélyezték, a legtöbbjük előtt autók parkoltak. Az utca végén volt a vaskereskedés,
a másik végén meg a Goose étterem. Maxnek feltűnt, hogy rögtön az első épület a seriff
irodája.
A Waid vaskereskedés előtt állította le a kocsit, és mindketten bementek. Bőr, fa, festék és
motorolaj illata üdvözölte őket. Az ősöreg padló meg-megreccsent a lépteik alatt. A pult
mögött egy ácskötényt viselő férfi állt, és éppen két fiatalembert szolgált ki. Mindhárman
odafordultak az ajtónyitásra, és felvonták a szemöldöküket az idegenek láttán.
Ellie arra gondolt, hogy biztos meglátták Max pisztolyát, Max viszont tudta, hogy a férfiak
csak a lányt látják.
Miután kiszolgálta a két fiatalt, az eladó feléjük fordult.
-Tudom, miért jöttek - közölte, és levette a termosztátot a mögötte lévő polcról. Belerakta
egy papírzacskóba, és átadta Ellie-nek.
Odakint Max bezárta a zacskót a kocsiba, aztán az étterem felé indultak.
Az intézmény hatalmas utcai ablakát egy liba karikatúrája ékítette, amely feltűnően szoros
rokonságban állt Donald kacsával. A pult és a fal mentén sorakozó piros vinylbokszok közt
csak keskeny folyosó húzódott. Az ebédelni vágyó tömeg megtöltötte az étkezdét. Max
észrevett egy üres bokszot a helyiség túlsó felén, és arra indult. Ellie követte, de hirtelen
megtorpant.
- Ezt nem hiszem el!
Max ránézett, és azt kellett látnia, hogy a lány dermedten áll, és tágra nyílt szemmel bámul.
Amikor megfordult, hogy kiderítse, mi ragadta így meg a figyelmét, és magas, termetes férfit
látott feléje sétálni. Baseballsapkájára a seriff feliratot hímezték.
Ellie odarohant hozzá, és a karjába vetette magát. Max szorosan a nyomában maradt.
Legszívesebben letépte volna a lányt a seriffről, de úgy döntött, előbb diplomatikusan pró-
bálkozik.
-Azonnal engedd el! - dörrent rá a lányra. Az tudomást sem vett róla.
- Istenem! Tudtam, hogy vagy úgy végzed, hogy futsz a törvény elől, vagy te magad leszel
a törvény. Annyira örülök, hogy ládák!
A férfi szája széles mosolyra húzódott.
- Ellie Sullivan. Hol voltál egész idő alatt?
Ellie végre elengedte a férfit, és bemutatta Maxnek.
94 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
95 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
felejtettem el a tekintetét. Nem egyszerűen őrült volt, hanem ördögi -mondta nyomatékosan. -
Ördögien gonosz.
- Mivel vágta meg a homlokod? Spike önkéntelenül a sebhelyhez nyúlt.
- Zsebkéssel. A kulcscsomója láncán volt.
- Aznap te lettél az én hősöm - jelentette ki Ellie. A férfi elvörösödött.
- Nem vagyok hős, csak előbb értem oda hozzá, mint a többiek. Három végzős nagyfiú
kellett hozzá, hogy leszedjék rólam, és lefogva tartsák, amíg a rendőrség megérkezik.
- Mindkettőnket bevittek a kórházba - vetette közbe Ellie. - Mary Francis nővér a te
mentőddel ment.
Spike bólintott.
- A nővérek a város rémének tartottak, és ha apám nem támogatja hatalmas összegekkel az
iskolát, biztos kiraknak, de
az után a nap után minden megváltozott, éppen csak szentté nem avattak. Összetört a rosszfiú
kép - nevetett nagyot, aztán elkomolyodva megcsóválta a fejét. - Láttam Patterson
bűnlajstromát, és fel nem foghatom, hogy úszhatta meg a börtönt. Bármelyik támadása
önmagában elég lett volna ahhoz, hogy lecsukják, de úgy látszik, nagyon dörzsölt ügyvédjei
vannak, akik meg tudták győzni a bírót, hogy kezelésre van szüksége, nem bebörtönzésre.
Annyira sajnálom, ami veled történt! - nézett Ellie-re őszinte együttérzéssel. - Apád nagyon
helyesen cselekedett, amikor távolságtartási végzést kért, de tudom, hogy Pattersont az sem
állította meg. Miután elrabolt és kis híján megölt, hallottuk, hogy kritikus az állapotod, és
helikopterrel átszállítottak Harrisburgbe. Az apám megígérte, hogy elvisz hozzád, mihelyt
magadhoz tértél, de te eltűntél. Senki sem tudta, hol lehetsz.
A beszélgetést az édapot hozó pincérnő szakította félbe, de a Pattersonnal történtek
felelevenítése elvette Ellie étvágyát. Csak egy salátát rendelt. Max áttanulmányozta a
kínálatot, s végül a ház specialitása, a Paul Bunyan mellett döntött. Az étlap azzal kérkedett,
hogy ez a legnagyobb marhahúsos szendvics az egész államokban. Ellie úgy vélte, felesleges
lenne Max veszélyes foglalkozása miatt aggódnia. A koleszterin előbb megöli a férfit, mint
valami golyó.
- Azt beszélték, hogy egy Los Angeles-i rokonodhoz költöztél, és színésznő lett belőled -
folytatta Spike. - De évekkel később azt hallottam, hogy Miamiban ügyvédkedsz. Egy ideig,
igaz, rövid ideig, még az a pletyka is terjengett, hogy Houstonban, az űrsiklón dolgozol.
A pincérnő Spike-ra mosolygott, miközben a három jeges teát az asztalra tette. A férfi
biccentett köszönetképp, és elvette az egyik poharat.
- Apád nagyon okosan tette, hogy elrejtett az elől az őrült elől.
-Tudod, hol van most Patterson? - kérdezte Max. Spike megrázta a fejét.
-Vannak sejtéseim, de semmi konkrét. Körülbelül hat hónappal ezelőtt kikerült az
intézetből, ahol legutóbb kezelték, és aztán nyom nélkül eltűnt. A szülei esküsznek, hogy
fogalmuk sincs, merre lehet.
- Megkérdezted őket?
- Igen. Tudni akartam, hogy számíthatok-e újabb gondokra. Aggódtam, hogy esetleg másik
lány után nyújtja ki a kezét, vagy bántani próbál valaki mást.
- A szülei még mindig Winston Fallsban élnek? - kérdezte Ellie.
- Igen, ugyanabban a házban.
Ellie-t kirázta a hideg, és Maxhez simult.
- Négy utcával odébb és hárommal lejjebb a mi házunktól - mondta. - Csak ennyire volt
tőlem. Körözik valamiért? Vagy be kell jelentkeznie valakinél?
Spike ismét a fejét rázta.
96 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Jelenleg nem keresik, és senki sem figyel rá... legalábbis hivatalosan nem. Amikor
elbocsátották az intézetből, a terápia folytatását javasolták. Ez minden, amit tudok. -
Felsóhajtott, és hozzáfűzte: - Mindenki őrültnek tartja.
- Abból, amit eddig megtudtam, az derül ki, hogy amikor Ellie-ről van szó, az is - jegyezte
meg Max.
- Ebben igazad van. Egy iskolába jártak, de addig észre sem vette Ellie-t, amíg abban a
tudóstáborban nem találkoztak. Ott felfigyelt rá, és nyomban a magáénak akarta. Az a tény,
hogy Ellie még csak tizenegy éves volt, nem számított neki. Nem volt hajlandó elengedni, és
nyilvánvaló, hogy rosszul viselte a visszautasítást. Biztos vagyok benne, ha ma találkozna
vele, habozás nélkül rátámadna.
Max átnyújtott egy névjegykártyát Spike-nak.
-Ha bármit hallasz róla, feltétlen hívj fel... legyen éjjel vagy nappal.
- De csak ha te is megteszed ugyanezt - adott oda ő is egy névjegyet. -Valahányszor arra
visz az utam, mindig megnézem Pattersonék házát is. Nagy, viktoriánus épület, és esküdni
mernék, hogy az egyik délután meglibbenni láttam a padlásszoba függönyét. Patterson szülei
néhány perccel azelőtt távoztak, láttam őket elmenni, szóval ők nem lehettek. Néhány kölyök
éppen akkor sétált el a ház előtt, én meg a keresztutca stoptáblájánál álltam, szóval senki sem
láthatott.
- Azt hiszed, hogy a szülei padlásán bujkál?
-Talán - engedett Spike -, de ne felejtsd el, Patterson szülei erősködnek, hogy nem látták a
fiukat, és az apja megfenyegetett, hogy feljelent zaklatásért, ha nem hagyom békén őket.
Azért persze tettem egy apró kísérletet. Az iskolaév utolsó hónapjában néhányszor
megfigyeltem a házat délután három óra körül. Azok a srácok minden délután elmentek
Pattersonék háza előtt. Egyszer még láttam meglibbenni a függönyt. De csak egyszer. Szóval,
igen, lehetséges, hogy Evan odafent rejtőzik.
- Hat hónapig élni egy házban úgy, hogy sohasem megy ki, senki sem látja meg? - tűnődött
Ellie. - Nem hiszem.
-Van itt még valami, amiről tudnod kell, Spike - mondta Max, és a következő tíz percben
megismertette a seriffel a Landry-ügyet, és beszélt a lövöldözésről, aminek Ellie tanúja volt.
- Szerintem Willis Cogburn lesz a hunyó. Mérlegeltem azt a lehetőséget is, hogy Landryék
valaki mást küldenek Ellie után, de szeretnek Cogburnnel dolgozni.
- Mivel ült már, benne lesz a rendszerben. Kiteszem a képét, mihelyt visszamentem az
irodába.
- Mi a mobilszámod? - kérdezte Max. - Most rögtön elküldöm a képét.
A következő percben Spike már Cogburn arcát tanulmányozta.
- Rendben. Miben segíthetek?
- Szerettem volna már ma elvinni innen Ellie-t, de ez a parti...
- A szüleim könyörögtek, hogy maradjak Ava kerti partijára - magyarázta Ellie. - Ha Max
képes gondoskodni a biztonságomról.
- Abban tudok segíteni - mondta Spike, majd a lányhoz fordult: - Nincs szerencséd, mi?
Ellie igyekezett pozitív maradni.
- Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai... - A két férfi hitedenkedő arcát látva
elhallgatott. - Nem tudom - vont vállat.
- A hogyant beszéljük meg később - javasolta Max, látva, hogy a lány elsápadt. Tudta,
milyen nehéz volt ez neki, de jól kezelte a helyzetet.
97 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Remek ödet - kapott a szón Ellie. Nem akart többet hallani Pattersonról vagy
Landryékről, inkább megkérte Spike-ot, meséljen neki azokról az emberekről, akikre
gyerekkorából emlékezett. Mire az ebéd megérkezett, az ő étvágya is visszajött.
- És mi van veled, Ellie? - kérdezte Spike. - Mit csinálsz mostanában?
- Állást keresek.
- Gondoltál már rá, hogy visszagyere ide?
- Nem hiszem, hogy képes lennék rá - rázta a fejét a lány.
- Akkor sem, ha Evan Patterson valahol máshol lakna?
- Akkor sem. Minden emlékem hozzá kötődik. Nem hinném, hogy képes lennék elviselni.
Na, és te? Hogy lettél törvényszolga?
- Miután segítettem neked, valahogy megkedveltem, hogy jót tegyek, és a gimi után úgy
döntöttem, ezt akarom csinálni és itt akarok élni.
Spike feltett néhány személyes kérdést arról, hogyan folyt Ellie élete Winston Fallstól
távol, de Max nem engedte, hogy a lány válaszoljon. Profi módon elterelte a szót a kérdésről,
vagy más témát vetett fel. Ellie csak akkor fedezte fel, hogy mit csinál, amikor a férfi a
térdére tette a kezét.
- Észrevettem, hogy nem engedtél válaszolni, amikor Spike arról kérdezett, hol élek, mit
csinálok - jegyezte meg, amikor ismét a kocsiban ültek, és úton voltak Winston Falls felé. -
Miért nem mondhattam el? Én bízom benne.
- Az rendben is van, de mibe fogadunk, hogy hazamegy és elmeséli a feleségének, kibe
botlott bele, az asszony pedig talán tovább adja egy szomszédnak...
- Értem - vágott a szavába Ellie. - Nem mentem volna bele konkrétumokba.
- Az apád rengeteg pénzt és energiát áldozott arra, hogy elrejtsen a világ elől, amíg olyan
idős nem leszel, hogy meg tudd védeni magad. Az itteni emberek közül senki sem tudja, hol
élsz, igaz?
- Igaz, még a rokonaim sem tudnak túl sokat rólam. Csak annyit, hogy egy másik iskolába
küldtek, miután kikerültem a kórházból. De nem kérdezősködnek, ami jó. Legalábbis az
anyám szerint jó.
- Egyikük sem tudja, hogy sebész vagy?
- Nem hiszem. Vivien nénikém úgy véli, örökös tanuló vagyok. A húga azt hiszi, azért
vagyok még az iskolában, mert lassú a felfogásom.
-Te semmit sem csinálsz lassan - nevetett Max.
- Ez most kritika akart lenni?
- Nem - vetett rá egy oldalpillantást a férfi. Látta, hogy a lány duzzog, és jót szórakozott
rajta. - Csak nem tudod, hogyan kell lazítani.
- Eddig nem volt rá időm.
- Most, hogy végeztél a St. Vincent kórházban, tied a világ minden ideje.
- Nem említettem, hogy van körülbelül kétezer dollár tartozásom?
- Attól még pihenhetsz egy kicsit. Ellie nem tiltakozott.
Apját a hátsó udvarban találták a szerelővel, amikor hazaértek. A hatalmas tér építkezési
területté alakult, mialatt odavoltak. A terasz két oldalán és a gyep főbb pontjain üres virágcse-
repek álltak. Az udvar közepén hatalmas szökőkút magasodott. Max átadta Williamnek a
termosztátot, és beszélgetésbe elegyedett a két emberrel, mialatt Ellie bement a házba. Feltűnt
neki, hogy a virágok egy része idő előtt megérkezett. Virágcsokrok voltak a konyhaasztalon,
és még több a nappaliban a dohányzóasztalon. Az élénkzöld levelekkel tarkított fehér
hortenzia- és fehér rózsacsokrok elrendezése egyszerű, de elegáns volt.
Az ebédlőasztalt már megterítették a vacsorához. Hét terítéket tettek fel. Ellie tudta, ez mit
jelent, s gondolatban nyomban kutatni kezdett egy hely után, ahol neki és Maxnek dolga
98 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
lenne. Bárhová képes lett volna elmenni, csak ne kelljen egy asztalhoz ülnie Avával és
Johnnal. A baj csak az volt, hogy semmi nem jutott eszébe.
Hirtelen elfogta a hányinger, ezért töltött magának egy pohár tejet, és a mosogatónak dőlve
kortyolgatni kezdte.
Max lépett be, és elég volt egyetlen pillantást vetnie a lányra, hogy megkérdezze: - Mi
bajod?
Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy milyen dühös?
- Semmi, csak egy kis tejet kívántam.
Amikor anyja is belépett a konyhába, Ellie észrevette, hogy elegáns ruhát és magas sarkú
cipőt vett fel.
- Új ez a ruhád? - kérdezte.
- Nem, már néhány éve megvan, csak te nem láttad eddig.
- Szép. Nagyon csinos vagy benne, anyu.
- Köszönöm, kedvesem. Figyelj, Ellie, szeretnék veled valamit megbeszélni.
Ellie lenyelte az utolsó korty tejet, és a poharat a mosogatóba tette.
- Ó, istenem, megint kezdődik! - mondta.
- Hogy mondtad?
-Valahányszor úgy kezded a mondandódat, hogy „figyelj, Ellie", tudom, hogy olyasmit fogsz
mondani, amit nem akarok hallani.
- Ava húgod és a vőlegénye jönnek ma vacsorára.
- És igazam volt. Ezt nem akarom hallani.
- A repülőtéren felveszik Annie-t, és fél hét körül érkeznek. Ellie Maxhez fordult.
- Meg fogod kedvelni Annie-t. Gyerekkorunkban Cuki Annie-nek hívták, annyira édes
volt.
Apja éppen időben lépett be a konyhába ahhoz, hogy hallja Ellie megjegyzését.
- Csak amíg el nem mentél - mondta a fejét csóválva. Zsebkendőt vett elő a zsebéből,
megtörölte a homlokát, aztán egy székre vetette magát, mielőtt folytatta. - Utána Annié
magába fordult, és nagyon sok idő kellett hozzá, hogy újra rendbe jöjjön, és akkor elhatározta,
hogy jogot fog tanulni, és az igazságszolgáltatásban akar dolgozni. Sehogy sem tudta
megérteni, miért nem csukták le egy életre Pattersont. Őszintén szólva, mi sem - tette hozzá. -
Annié annyira tehetetlennek érezte magát.
Max bólintott. Tehetetlen. Tökéletesen megértette Annie-t. O is pontosan így érzett kisfiúként,
amikor elszökött a nevelőszüleitől.
- Annié most is édes - erősködött Ellie. - Állandó kapcsolatban vagyunk. Még a sajátos
humora sem változott.
- És Ava? - kérdezte Max. - Neki is volt beceneve? Claire igyekezett meggátolni, hogy
Ellie válaszoljon előbb. -Tudja, Ava és Annié ikrek. Egypetéjűek.
- Néha még én sem tudom megkülönböztetni őket - nagy-zoltWilliam.
- Én igen - mondta Ellie. - Avának a sötétben vörösen világít a szeme.
- O, az isten szerelmére! - morogta az anyja.
Apja úgy tett, mint aki nem is hallotta lánya megjegyzését.
-A szerelő egy ablak légkondicionálót tett be, mert azt mondta, hogy a másiknak hiányzik
néhány alkatrésze. Holnap visszajön megjavítani, és a termosztátot is beszereli. De azt
hiszem, inkább az ablakklímát tartom meg, mert igazán komoly kedvezményt kaptam rá.
Megszólalt a csengő, és Claire sietett ajtót nyitni.
-William, gyere, mutasd meg az embereknek, hová verhetik fel a nagysátrat - mondta,
amikor visszajött.
Ellie apja lassan feltápászkodott, és követte feleségét az udvarra. Amikor mindketten
kimentek, Ellie Maxre nézett.
99 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
100 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Próbált közömbösen beszélni, de Max tudta, idegesíti, hogy arról a gazemberről kell
beszélnie. Hallotta a hangján.
- Nehéz itt lenned, még ha csak néhány napról van is szó? Ellie nem látta okát, hogy
hazudjon.
- Olyan, mintha hatalmas kő lenne a gyomromban, és ez az érzés nem is múlik el, amíg el
nem megyek innen, és mindezt Patterson miatt. Gyakran eszembe jutott, milyen furcsa, hogy
nem is próbált megtalálni.
- Honnan tudod, hogy meg sem próbálta?
- Szerintem nem lett volna olyan nehéz kideríteni, hol vagyok. Sokáig a Wheatíey nevet
használtam, de az orvosin már visszavettem a saját nevemet. Egy pszichiáter azt mondta,
Patterson megszállottsága valami módon Winston Fallshoz kötődik.
- Lehetséges - engedett Max, bár nem volt meggyőzve.
- Az orvos azt mondta, Patterson megszállottságának ez a része arról szól, hogy itt kell
megölnie engem. Ez is egy elmélet - tette hozzá vállat vonva.
Maxnek volt egy másik elmélete. Az olyanokat, akiknek a megszállottsága az erőszakról
szól, semmi sem szokta megállítani, hogy az áldozatukhoz jussanak. Max úgy vélte, az
egyeden ok, amiért Patterson még nem ölte meg Ellie-t az, hogy nem talált rá. Abból, amit az
aktájában olvasott, az is világos volt számára, hogy a férfi nem fog leállni, amíg el nem éri a
célját, vagy rács mögé nem dugják egész életére.
- Nem szeretnék róla többet beszélni.
- Rendben, akkor mesélj erről a Noble nevű fickóról. Szeretted?
- Elvben jól mutatott.
- Más szóval nem - nevetett Max. - Pontosan mit jelent az, hogy elvben jól mutat valaki?
- John bőrgyógyász, és a szakmája gyakorlatilag veszélytelen, ettől olyan biztonságosnak
látszott. - ÉS ISTEN A TANÚJA, MENNYIRE SZERETNÉM TUDNI, MILYEN LEHET AZ, HA VALAKI
BIZTONSÁGBAN ÉLI AZ ÉLETÉT, gondolta Ellie.
- És még?
- Mindketten rezidensek voltunk, szóval a kórház és a gyógyászat is közös volt bennünk.
- És még?
- Rendkívül udvarias és laza volt.
Maxnek feltűnt, hogy a lány sem érzelmi, sem fizikai kapocsról nem beszélt.
- Nem mentél volna hozzá.
- Nem - ismerte be Ellie. - Magam is rájöttem a fiaskó után, hogy senkihez nem mehetek
feleségül. Túlságosan kiszámíthatatlan az életem.
- És ez nem lenne biztonságos a férjed számára? MI EZ AZ EMBER? TALÁN
GONDOLATOLVASÓ?
- így igaz. Nem lenne neki biztonságos.
- Hagyod, hogy az a nyomorult Patterson továbbra is uralja az életedet.
Ellie nem értett vele egyet.
- Nem kérdezed meg, hogy lefeküdtem-e Johnnal?
- Nem, mert már tudom, hogy nem.
- Honnan tudod? - nézett fel rá Ellie.
Max nem felelt. Nem akarta kimondani, hogy ha egy férfi egyszer lefeküdt a lánnyal, soha
többé nem akarna más nő ágyába bújni. Helyette inkább azt mondta: - Csak tudom.
101 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
20.
102 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
103 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
bérgyilkosra van szüksége? Biztos, hogy nem újsághirdetést fog feladni. Az újságok amúgy is
kezdenek kimenni a divatból. Az internet, jutott eszébe. A világhálón bármit megtalál az
ember, ha tudja, hol kell keresnie. Talán Landryék is a Google-t használták. Beírták, hogy
„bérgyilkos kerestetik", és megnyomták a keres gombot.
Na jó, kicsit elszaladt a fantáziája, és ostobaságok jutnak az eszébe. Max a szoba másik
végébe sétált, úgy hallgatta figyelmesen Ben mondandóját. Ellie nem igazán akarta otthagyni,
hogy többiek társaságát élvezze, mégis felállt, hogy a konyhába menjen, ha segíteni kellene,
de ekkor megszólalt az ő telefonja is.
Dr. Westfield hívta, hogy elmondja, tényleg ő nyerte a Chapman-díjat. Ellie megdöbbent és
mély alázatot érzett. Hálálkodva megköszönte, aztán végighallgatta volt főnöke áradozását
arról, mi mindent jelent ez az osztálynak. Ellie még sohasem hallotta Westfieldet ujjongani, és
gyanította, soha többé nem is fogja.
Ellie úgy döntött, egyelőre nem mondja el a családnak. A mai este legyen Aváé és az
esküvőé, de Maxnek nyomban el akarta újságolni. De amikor a férfi befejezte a beszélgetést,
és felé fordult, Ellie látta, milyen komor az arca, és nyomban megfeledkezett az örömhírről.
- Mi történt?
-Valaki eljutott Greg Roperhez.
- Hogy érted azt, hogy eljutott? Megsebesült?
- Nem tudjuk. Eltűnt.
Ellie anyja jelent meg az ajtóban.
- A vacsora az asztalon van.
- Később majd megbeszéljük - mondta Max.
A vacsora igazi megpróbáltatásnak bizonyult Ellie számára. A szülei igyekeztek
fenntartani a könnyed beszélgetést, de mindenki érezte a mélyben feszülő indulatokat. Két
pohár bor után Ava már nem is tett úgy, mintha bármi érdekelné abból, amit a többiek
mondanak. Ő az esküvőről akart beszélni, és arról a sok munkáról, amivel igyekezett mindent
tökéletessé varázsolni. Senki sem fogja tönkretenni, jelentette ki többször is, és Ellie nem
tudta nem észrevenni, hogy húga ilyenkor jelentőségteljesen ránéz.
Amikor azonban Ava újabb rosszindulatú megjegyzést tett, ezúttal Ellie ruhájára, betelt a
pohár.
- Igazad volt, John - szólalt meg Ellie. - Dr. Westfield épp az imént telefonált. Tényleg
elnyertem a Chapman-díjat.
- Mondtam én - ragyogott a férfi arca. - Igazából nem is voltam meglepve, amikor
hallottam. Mindig tudtam, hogy te vagy a legjobb sebész az egész kórházban. A rezidensek
csodálták a képességeidet. Hallanod kellene, hogy beszélnek rólad a pihenőben. Westfield
egyenesen briliánsnak nevezett. Ezt tudtad?
- Nem - rázta a fejét Ellie.
- És az maga felér egy csodával, hogy valami pozitív kijelentés is elhagyja a száját egy
sebésszel kapcsolatban. Mindig is különleges ember voltál, Ellie.
Ava egyetlen szót sem szólt, de az ördögi tekintet, amelyet Johnra vetett, mindent elárult.
Csak úgy forrt benne a harag.
- Gratulálok - mondta Annié. - Annyira büszke vagyok rád!
- Drágám, ez csodálatos hír - lelkendezett az apja.
- Igen, csodálatos - helyeselt az anyja.
- Mindig mindennek rólad kell szólnia? - kérdezte Ava, mire Ellie felkacagott.
- Ó, Ava, te sohasem változol, ugye?
104 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Ezt bóknak veszem - szegte fel az állát a lány. - És csak úgy mellesleg jegyzem meg,
hogy te leszel az egyik koszorúslányom.
- Megkérsz rá?
- Nem, csak közlöm.
Max lenyűgözve hallgatta a nővérek szóváltását. Neki csak fiútestvérei voltak, és most
döbbent rá, milyen hihetetlenül különbözőek a lánytestvérek. Náluk általában néhány
ökölcsapással intézték el a vitákat, kivéve persze, ha a szülők a közelben voltak, azzal le is
tudták a dolgot, és továbbléptek. A fivérei nem tartottak haragot, de Ellie húga, Ava igen.
- Azzal még nem állítod le a szóbeszédet, ha a koszorúslányod leszek - tiltakozott Ellie.
- Igaza van, Ava - állt nővére mellé Annié. - Ez az esküvő kezd egy kicsit megőrjíteni.
William bort kínált az asztalnál ülőknek, de Ellie visszautasította. Amikor Ava harmadszor
vagy negyedszer hozta már fel a koszorúslány témát, Ellie elnézést kért, a konyhába ment, és
a tejesflakonnal meg egy tiszta pohárral tért vissza. Mindkettőt lerakta a tányérja elé.
-Töltsd ki a tejet egy kancsóba - szólt rá Ava. - Nem vagyunk mi barbárok.
Ellie tudomást sem vett róla. Kitöltötte a tejet, és nagyot kortyolt.
- Nem hiszem, hogy ezt hallani akarom - jegyezte meg az apjuk. - Gyere, Claire. Ti is Max
és John. Hagyjuk, hogy a lányok maguk oldják meg a problémáikat.
Claire alig észrevehetően megcsóválta a fejét, és figyelmeztető pillantást vetett Ellie-re,
mielőtt kiment volna a teraszra a többiekkel. Ellie azon sem lepődött volna meg, ha anyja két
ujjával a szemére mutat, majd őrá, így figyelmeztetve, hogy figyelni fogja.
Amint a nővérek egyedül maradtak, Annié Ellie-hez fordult.
- Miért nem meséltél Maxről? Micsoda pasi! - suttogta. - Egy pasi, akinek fegyvere és
jelvénye van, csudára szexi tud lenni, nem gondoljátok?
- Azért van fegyvere és jelvénye, mert az FBI-nak dolgozik, s mivel a barátom is,
meghívtam hozzánk.
- Fogadjunk, nem tudta, mibe keveredik - intett fejével ikertestvére felé Annié.
-Túl nyers az én ízlésemnek - jelentette ki Ava. - John sokkal kifinomultabb.
- Csak a barátod? - kíváncsiskodott Annié.
- Igen, és Ava, nem leszek a koszorúslányod.
- Dehogynem. Ez az egyeden módja.
- Kérlek, ne vitatkozzatok - könyörgött Annié.
- Annié, jól érzed magad? - kérdezte Ellie. - Olyan sápadt vagy!
- Fáradt vagyok. Hajnali öt óta fenn vagyok, és messze még a lefekvés.
- Mit értettél azon, hogy ez az egyeden módja? - fordult Ellie Avához.
- Igen, minek az egyeden módja? - kérdezte Annié is.
- Azzal, ha koszorúslányként ott leszel az esküvőmön, leállíthatjuk végre azokat a gonosz
pletykákat - magyarázta Ava.
- Milyen gonosz pletykákat? - kérdezte Ellie. Ismét töltött tejet a poharába, belekortyolt, és
közben arra gondolt, hogy Ava közelségétől biztos fekélyt kap. Még szerencse, hogy nem kell
sokáig elviselnie.
-Te is tudod.
- Nem, nem tudom. Mondd el, milyen gonosz pletykákról beszélsz!
Ava kihúzta magát a széken, és metsző pillantást vetett Ellie-re.
- Rendben. Az emberek azt beszélik, hogy miattam bomlott fel az eljegyzésed.
- Azt nem értem, hogy az emberek ezt honnan tudják -jegyezte meg Annié. - Ki mondta el
nekik?
105 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Senkinek sem kellett elmondania - felelte Ava. - Anya elejtett egy-két szót Johnról,
mielőtt Ellie hazahozta. Minden barátnője tudta, John azért jön, hogy a család megismerje.
Bizonyára csodálkoztak, hogy hirtelen engem vesz el, és nem Ellie-t.
- De hisz ez nem olyan szörnyű - vélte Annié. - Ez még nem feltétienül tette tönkre a
reputációdat.
Ava gúnyosan felhorkant.
- Ez még nem minden. Valaki, nem tudom, ki, de gyanítom, hogy anyu legjobb barátnője,
Mrs. Grimes... hisz tudjátok, anyának is kell valaki, akiben megbízhat... szóval valaki
elterjesztette, hogy Johnt és engem... kompromittáló helyzetben találtak másnap éjjel, hogy
Ellie hazahozta a fiút.
- És nem ez történt? - kérdezte Annié. - Én ugyan nem voltam itt, de anyu azt mesélte...
- Most akkor kinek az oldalán állsz? - akarta tudni Ava.
- Senkinek az oldalán nem állok. Csak megkérdeztem, hogy tényleg megtörtént-e. Igen
vagy nem?
- Az most nem fontos! - csattant fel Ava.
- Azt hiszem, kénytelen leszek megkérdezni Johntól - jegyezte meg Annié.
- Őt hagyd ki ebből! Igen, úgy volt. Lefeküdtem Johnnal, mialatt ő Ellie-vel volt
eljegyezve, de nem hiszem, hogy erről bárkinek is tudnia kellene.
- Szóval ez az igazság, nem pedig pletykáról van szó. Te is tudod a kettő közti
különbséget.
- Nézzünk csak oda. Épp csak befejezte a jogi egyetemet, és máris ügyésznek képzeli
magát - gúnyolódott Ava. - Engem te ne vallass!
-Csak arra vagyok kíváncsi, hogyan nevezheted az igazságot pletykának - tartott ki Annié.
- Mert így akarom - mondta Ava szinte kiabálva. - Elhatároztam, hogy véget vetek ennek a
szörnyű szóbeszédnek, mert ebben a városban kell élnem, és nem akarom, hogy az emberek a
hátam mögött beszéljenek, és csúnya dolgokat mondjanak a jellememről.
Annié Ellie-re nézett és a szemét forgatta.
- Ava, megbántad, amit Ellie-vel tettél?
- Dehogyis bántam meg. Miért kellett volna? Ez így volt elrendelve. John szeret engem, én
pedig szeretem őt. - Ellökte magát az asztaltól, és felállt. - Még egyszer megnézem a hátsó
udvart, mielőtt Johnnal elindulunk. A kerti partiig már valószínűleg nem jövök, de ha
szükségem lesz valamire, majd hívlak benneteket.
Annié és Ellie figyelte, amint Ava eltűnik a konyha felé. Előbb Annié kezdett nevetni, aztán
Ellie is csadakozott hozzá. A két nővér nekilátott az asztal leszedésének.
- Nem kellene Avat megkérnünk, hogy segítsen? - kérdezte ártatlanul Ellie, mire
mindketten újra felkacagtak.
- Emlékszel, amikor gyerekek voltunk? Avának mindig akadt valami fontos dolga, amikor
a házimunkára került a sor.
- Emlékszem - felelte Ellie. - Miután elmentem, minden munka a te nyakadba szakadt.
Nem értem, anya miért nem kényszerítette Avat, hogy ő is segítsen.
- Könnyebb volt neki, ha nem vitatkozott.
Ellie egymásba rakta a lapostányérokat, és a konyhába vitte őket. Annié követte őt a
poharakkal.
- Még nem is gratuláltam a jogi egyetem befejezéséhez -mondta Ellie.
- Még nem vagyok jogász. Addig nem, amíg meg nem tudom, megvan-e a szakvizsgám.
Megmondtam apunak és anyunak is, hogy addig nem ünnepelhetünk.
-Tudod már, mit akarsz csinálni?
106 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Tetszettek a versenyjog óráim. Érdekel az a terület. Azt hiszem, egyfajta válaszút elé
érkeztem. Eddig biztos voltam benne, hogy a jövőm ki van jelölve, de most minden megvál-
tozott.
Mielőtt Ellie magyarázatot kérhetett volna, Annié visszament az ebédlőbe, hogy befejezze az
asztal leszedését. Ellie a mosogató mellett maradt. Elöblítette, aztán a mosogatógépbe tette az
edényeket.
- Nem tudnám azt csinálni, amit te - mondta Annié, miközben átnyújtott nővérének egy
tálat. - Belevágni a testekbe. Már akkor is rosszul vagyok, ha csak a vérre gondolok.
- Csuda dolog történt egy-két héttel ezelőtt - kezdte Ellie, és elmesélt húgának egy
történetet, amit ő mulatságosnak tartott, de Annié nem nevetett.
- Lenyelte az érméket? De miért?
- Azt ő sem tudta megmondani. Tizenegy dollár ötven cent.
- Mind apróban?
- Igen - felelte Ellie, és jót nevetett Annié arckifejezésén. -Jókora súlya volt, de a férfi
gyomra mégsem szakadt ki. Aztán itt van az a férfi, aki késpárbajba keveredett. Az szörnyű
tud lenni - tette hozzá, miközben tovább öblögette a salátástányé-rokat. - A kés a femorális
artériát érte, és a vér mindenfelé spriccelt. Az ujjamat dugtam a lyukba, amíg... - Elhallgatott,
amikor Annié öklendezni kezdett. - Kényes a gyomrod? -ugratta.
- Fogalmam sincs, hogy vagy rá képes. Sosem leszel rosz-szul?
- Ó, dehogynem. Rendszeresen lehányom a betegeket. -Ellie ezt valamiért mulatságosnak
gondolta, de Annié most sem nevetett vele.
- A vértől hányingerem lesz - vallotta be. - Hol tartja anyu a maradéknak való műanyag
zacskókat?
- Lent, a harmadik fiókban.
Annié az asztalra tette a tálat a csirke maradékával, és kutatni kezdett a fiókban.
Mosolyogva emelt a magasba egy kenyereszacskót.
- Ezeket még mindig elrakja. A szendvicseket szokta beletenni, amiket a suliba vittünk.
-Anyu mindent eltesz. Van egy fiók, amiben csak gumiszalagok, gemkapcsok és műanyag
kötözők vannak. Annié a hűtőszekrénybe tette a csirkét.
- Mesélj nekem Maxről - kérte.
Ellie nekidőlt a mosogatónak, és a konyharuhában megtörölte a kezét.
- Mit akarsz tudni? Hogy kezdek halálra rémülni, mert érzem, hogy egyre jobban
vonzódom hozzá? Fájdalmas lesz elválni tőle.
- Akkor ne váljatok el.
- Honoluluban lakik. -Ó!
- Az Ó itt teljesen helyénvaló. Még ki kell találnom, hogyan tudok távolabb kerülni tőle. Te
annyira gyakorlatias vagy, Annié. Nincs valami ötleted, hogyan csináljam?
-Várj csak, hadd gondolkozzam! - Annié kinézett az ablakon. - Itt jön Ava - suttogta.
-Volt húsz percünk, amikor nem kellett az esküvői terveit hallgatnunk, és én hálás vagyok érte
a sorsnak - mondta Ellie.
Ava nem állt meg, hogy nővéreivel beszélgessen. Átsétált a házon, és csatlakozott a
teraszon ülőkhöz.
Annié és Ellie éppen végeztek a rendrakással, amikor anyjuk visszatért a konyhába. Csak egy
pillantást vetett kisebbik lányára, és felküldte a szobájába.
- Feküdj le, kimerültnek látszol. Köszönj el apádtól - tette hozzá.
- Hol van Max? - kérdezte Ellie.
- Az apád dolgozószobájában. Azt hiszem, az a sok beszéd az esküvőről kicsit
megijesztette. Figyelj, Ellie...
107 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
108 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Te is szereted. Tudod, hogy így van. Elvégre a testvéred. Muszáj szeretned.
HAGYD CSAK ANNIE-RE A DOLGOT, ÉS Ő MEGTALÁLJA A POZITÍVUMOT, gondolta Ellie. Ha
bármi feszültség volt a nővérek közt, Annié volt a békéltető. Ava és Ellie is épp elég fejfájást
okozott a szüleinek az évek során, de Annié sohasem. Kedves, gyengéd lelkű lány volt, aki
összehozta a többieket. Ő volt a szülei tökéletes lánya, aki soha semmilyen gondot nem okoz.
- Igen, szeretem - engedett végül Ellie. - De néha nagyon nem kedvelem.
- Ava teljesen kiborulna, ha tudna a bérgyilkosról.
- Nem, inkább engem hibáztatna. Nem túl sok ember dicsekedhet azzal, hogy vadásznak rá,
rám meg ketten is.
-Valójában az egyik rajong érted, a másik meg vadászik rád. Az azért különbség.
- De mind a kettő meg akar ölni - mutatott rá Ellie. - Fogadjunk, hogy ezt nem tudod
felülmúlni.
- Fogadjunk, hogy felül tudom - bökte oldalba játékosan Annié. - Találd ki, mi újság!
- Na, mi?
- Azt hiszem, terhes vagyok.
21
Max ellenőrizte, hogy minden ajtó és ablak zárva van-e a nagyházban, aztán felvitte Ellie-t
a lakásba. A levegő fullasztó volt.
- Azt hittem, apu betetette az ablakventilátort.
- Betetette, csak nem kapcsolta be. Legalább harminc fok van itt.
Ellie úgy vélte, még annál is több. Követte Maxet a hálószobába, de megtorpant a
túlméretezett ventilátor láttán.
- Ez óriási! A helyén marad, vagy kiesik az éjszaka folyamán?
Max megnézte.
- Épphogy beillik - mosolygott. - Ha mégsem tartana, akkor kifelé fog esni, nem be.
Végignézte az összes kapcsolót és a tárcsát, s végül felfedezte a ki- és bekapcsoló gombot.
Megnyomta és várt. A szerkezet megremegett, aztán halk, mormogó hangot hallatott. A
ventilátorból hideg levegő tört elő.
- Oké, azt hiszem sikerült beindítani - mondta Max. -Beállítom huszonegy fokra.
Ellie-nek melege volt, és ragadt az izzadtságtól, ezért gyorsan lezuhanyozott. Egy XL-es
pólót vett fel hálóingnek, aztán a nappaliba ment megnézni, megy-e a sportösszefoglaló, míg
Max is lezuhanyozik.
Amikor a férfi besétált, csak egy szürke bokszer volt rajta, semmi más. Haja még mindig
nedvesen csillogott, és a törülközővel szárítgatta. Ellie érezte az ismerős felpezsdülést a
testében, ahogy ránézett a csupa izom mellkasra. Tapasztalatból tudta, milyen izmos, hisz
előző éjszaka minden négyzetcentiméterét végigcsókolta. Sötét, göndör mellkasszőrzete V-
alakban elkeskenyülve futott le a köldökéhez. Azt is megcsókolta, jutott eszébe, és ó, istenem,
mit meg nem csókolt még! A combja, a lába ugyanolyan izmos volt. Emlékezett rá, hogyan
szorongatta azt a combot a szenvedély hevületében.
Mintha melegebb lenne idebent.
Max kiterítette a törülközőt a fürdőszobában, aztán a konyhába ment sörért. Amikor
visszatért, észrevette, mennyire kipirult Ellie arca.
- Jól vagy?
-Vennem kell egy terhességi tesztet. A férfinak arcizma sem rándult.
109 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
110 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Igen?
- Megmondta.
Ellie ezen eltöprengett.
- Annié nem akarja, hogy bárki is tudja. Vajon Avának elmondta?
- Nem, mert nem akarta, hogy bármi is elvonja a figyelmét az esküvőről. Ellie, minden nő
ekkora hajcihőt csinál az esküvőjéből, mint Ava?
- Úgy érted, hogy tisztára megőrül?
- Igen.
- Nem, nem minden menyasszony viselkedik úgy, mint Ava.
Max bólintott.
- Hol akarsz terhességi tesztet venni? Úgy rémlik, láttam egy patikát, amikor behajtottunk
Winston Fallsba.
- 0, nem, nem, nem! Az egész város azt hinné, hogy terhes vagyok, ha itt venném meg a
tesztet. Még haza sem érnénk, a szüleim már tudnának róla.
- Holnap találkozom Clark és Hershey ügynökökkel, mielőtt idejönnek. Majd egy másik
városba beszélem meg a találkozót, és ott keresünk egy patikát.
- Remek terv - mosolygott Ellie, és újra beleivott a férfi sörébe. - Tényleg nem mondod el,
milyen szívességet kért tőled Annié?
- Én sem tudom. Odáig már nem jutottunk el. De amikor megtudom, akkor tényleg nem
fogom elmondani. Ez bizalmi ügy egy FBI-ügynök és az ügyfele közt - ugratta a lányt Max. -
Ha tudni akarod...
- Ügynök és ügyfele? Ez valami új dolog.
- Úgy van.
- Segíts megértenem. Annié szívességet kért tőled, de nem mondta el, hogy mit.
- Nem tudta elmondani - helyesbített a férfi.
- Miért nem? - morgolódott Ellie.
- Mert a feje a szemetesbe lógott.
- Azt hiszem, meg kell kérdeznem tőle.
- Javaslom, hogy legyen kéznél egy szemetes, amikor megteszed.
Ellie nagyot ásított, kezét a magasba emelve nyújtózott egyet, aztán felállt.
- Még mindig szörnyen meleg van itt. Gondolod, hogy magasabbra tudnánk tenni a
ventilátort?
Max elzárta a tévét, és a lány után ballagott.
- Feküdjünk le!
Ellie-nek feltűnt, hogy a kisszoba, ahol ma éjjel aludni akart, zárt ajtóval várja. Kinyitotta,
mire forró légáramlat csapta meg.
- Nyitva kell tartanunk az ajtót, különben a szobám nem kap levegőt. - Azzal besétált a
férfi szobájába, élvezve az ottani hűvösebb levegőt.
- Akarsz velem aludni?
Ellie nem válaszolt. Max legalábbis nem hallotta. Alighogy feltette ugyanis a kérdést, feljebb
csavarta a légkondicionálót, és a feldübörgő zaj kis híján ledöntötte a lábáról.
Ellie az ágyra zuhant. Az egész padló vibrálni látszott, az ágy pedig megrázta magát a
szoba közepén. Mintha egy learjet landolt volna.
Ellie képtelen volt abbahagyni a nevetést. Könnyeit törölgetve próbált ismét lélegzetet venni.
Már fájt az oldala a nevetéstől, ahogy Maxet nézte. A férfi a légkondicionálót átkozta,
miközben minden lehetséges fokozatot kipróbált, hogy leállítsa a szerkezetet. A végén
egyszerűen kihúzta az aljzatból.
111 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
A ventilátor nem könnyen adta meg magát. Újra és újra megremegett. Utolsó sóhaja olyan
erős volt, hogy megzörrent az ablaküveg... aztán áldott csend következett.
Max Ellie fölött állt, és nézte. A lány a hátán feküdt, karját maga fölött a párnán nyugtatta, és
jóízűen, gátlástalanul kacagott. Max elnyúlt rajta, óvatosan, nehogy agyonnyomja, testével az
ágyra szorította, és a karját is lefogta. Belenézett a könnyes szempárba. Istenem, micsoda nő!
Nem szokványos, az egyszer biztos.
- Apu ismét remek üzletet kötött, ugye? - kérdezte Ellie. Max lassan biccentett. Aztán
lehajolt és megcsókolta. Ellie
kiszabadította a kezét, és átölelte a férfit.
- Nagyon meleg lesz itt - suttogta.
- Igen, tudom.
Orrával a lány nyakát csiklandozta, Ellie pedig nem tudta megállni, hogy végig ne simítsa
a férfi hátát, vállát.
-Valószínűleg nem kellene hagynod, hogy ezt tegyem, Max.
A hátára lökte a férfit, és fölébe kerekedett. Inge felcsúszott, és érezte, ahogy meztelen
mellkasuk egymáshoz simul. Kényelmesen elnyújtózott a férfin, ujjaival a hajába túrt, és
szájon csókolta. A szenvedélyes csóktól még többre, sokkal többre vágyott.
Max megszorította a csípőjét. Lélegzete forró és édes volt.
- Ha nem akarod, akkor talán nem kellene izgatnod. Ellie megcsókolta a vadul lüktető eret
a férfi nyakán.
- Én akarom, de aggódom miattad - suttogta. - Lehet, hogy a végén még hozzászoksz.
Lefelé haladt, végigcsókolva a férfi mellkasát, közben csípőjével erotikusán mozgott. Ujjai
a férfi testét cirógatták, őrületbe kergetve vele Maxet. Amikor a hasához ért, elmosolyodott
annak hallatán, hogy a férfi élesen beszívja a levegőt.
- Nem akarnám, hogy túlságosan belém habarodj - mondta.
Ellie lejjebb merészkedett, mire Maxnek minden gondolat tótágast állt a fejében. Csak
akkor mozdult végre, amikor érezte, hogy menten elveszti az önuralmát. Akkor átvette az
irányítást. Legurult az ágyról, szólt, hogy rögtön jön, és néhány másodpercen belül már vissza
is tért. Gyengéden fogta meg a lány vállát. Látta szemében a szenvedélyt, és tudta, hogy már
készen várja. Erőteljesen hatolt belé, és Ellie felkiáltott, ahogy az élmény egész testét
megrázta. Körmét a férfi vállába vájta.
Egyikük sem tudott megszólalni, annyira elragadta őket a szeretkezés gyönyöre.
Max most lassabban haladt, hogy a lány előbb jusson a csúcsra, mint ő. Amikor Ellie
megemelte a csípőjét, hogy még mélyebben magába fogadja, és a nevét sikoltotta, Max a lány
vállába temette az arcát, és ő is elengedte magát.
Később, amikor Max kijött a fürdőszobából, fel volt készülve rá, hogy Ellie-t alva találja,
de a lány meglepte. Az oldalán fekve, ébren várta. Amint Max bebújt az ágyba, Ellie
hozzásimult.
- Szeretkezem veled, ha válaszolsz a kérdésemre - hízelgett.
- Mi lenne az? - kérdezte gyanakodva a férfi.
- Eladják Simont a Coltsnak? Max felnevetett.
- Épp az imént szeretkeztünk.
- Én úgy hallottam, hogy többször is lehet egy éjszaka. -Többször is tettük. Legalább
százszor a múlt éjszaka.
- Álmaidban, kisfiam. Csak négy volt, nem száz. Megkérdezed tőle? - csókolta meg Maxet.
- Igen.
Max a hátára feküdt, és magához húzta a lányt. Ellie a vállára fektette az arcát.
- Meséld el, hogy lett belőled Daniels! A férfi nagyot, hosszan sóhajtott.
112 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
A férfi megpróbálta, és ismét feldübörgött a learjet, kis híján kisöpörve őket a szobából.
Szerencsére, amikor Max visszaállította alacsony fokozatra, a halk zümmögés visszatért.
Ellie ismét jót kacagott, aztán a hasára fordult, és a következő pillanatban már aludt is.
22
113 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
114 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Ava most már folyamatosan nyomkodta a dudát, és Ellie Annié keresésére indult, mialatt
anyja kiszaladt a házból, hogy rászóljon Avara, hagyja már abba a zajongást.
Ellie kinyitotta a dolgozószoba ajtaját, és meglátta, hogyan vigasztalja Max a húgát. A hátát
simogatta, miközben Annié lucskosra sírta a pólóját. Ellie halkan behúzta az ajtót, szemét
elfutották a könnyek. Hogyan is ne szeretné ezt a férfit?
A csudába is, Ava nyugodtan várhat egy kicsit!
23
A kerti partiról szóló cikk a pénteki helyi újságban volt. Avat teljesen feldúlta a dolog. Ő
azt kérte, ne hétköznap, hanem a szombaton közöljék, mert hétvégén többen olvassák a Wins-
ton Falls Newst.
Ellie-t rögtön az első sor olvastán kilelte a hideg. Ott volt feketén-fehéren, hogy Ava testvérei
- így többes számban -részt vesznek az eseményen. Ez azt jelentette, hogy bárki, aki elolvassa
a lapot, értesülhet róla, hogy ő is visszatért a városba.
Ava vajon szándékosan vette bele őt is, hogy így szabaduljon meg a „szörnyű pletykáktól",
ahogy ő nevezte? Ellie nagyon remélte, hogy nem, mert ez csak azt bizonyítaná, hogy húga
egy hülye liba. Megkérdezni persze nem tudta, mert az ikrek már elmentek otthonról ügyeket
intézni, és hogy kényeztessék magukat: masszázs, szauna, szépségápolás.
Ellie megitta a második pohár tejet is, s közben figyelte, ahogy apja és a szerelő a lakás
felé tartanak, hogy megreparálják a légkondicionálót. Anyja a postát nézte át az asztalnál.
- Láttad a cikket az újságban a kerti partiról? - kérdezte Ellie.
- Igen. Elég kedves volt, nem?
Nyilvánvaló, hogy anyja nem vette észre a testvérei kitételt, és Ellie nem szándékozott
nagyobb ügyet csinálni belőle. Csak tetézné anyja aggodalmait.
- Nagyon szép a hátsó udvar - mondta helyette. Claire arca felragyogott.
- Azt hittem, a sátor miatt majd kisebbnek fog látszani az udvar, de inkább mintha
nagyobbnak tűnne, nem?
Max jelent meg az ajtóban.
- Készen vagy? Indulhatunk?
- Hová mentek? - kérdezte Claire idegesen. - Ugye nem mentek el Winston Fallsból?
Megígérted, hogy itt maradsz. Vivien és Cecília néni nagyon csalódott lesz, ha nem
találkozhat veled. Ma délután jönnek meg.
- Anyu, csak elintézünk egy-két dolgot, és találkozunk az ügynökökkel, akik Maxnek
fognak segíteni.
- Ebben a ruhában?
- Mi a baj a ruhámmal?
- Eleanor, rongyos farmer és póló van rajtad, és az a cipő...
- Arra gondoltam, megmutatom Maxnek a vízesést, azért vettem fel a régi teniszcipőmet.
- Legalább öltözz át. Ugye nem akarod Maxet zavarba hozni a barátai előtt?
- Ellie sohasem tudna zavarba hozni - jelentette ki Max, és fejével az ajtó felé intett.
Ellie megpuszilta anyját, és a fülébe súgta: - Időben itthon leszünk, hogy segítsünk a
vacsorakészítésben.
Ellie feltételezte, hogy Max nem látta a cikket. Megvárta, amíg útnak indulnak, s csak
utána szólt róla.
A férfi sem fogadta jól a hírt.
115 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- O, a rohadt...
-Talán senki sem veszi észre.
A férfi pillantásától Ellie tisztára bolondnak érezte magát.
- Rendben, de csak nagyon kevesen olvassák a helyi lapot. Max állán rángatózni kezdett
egy izom. Ohó, ez nem jó jel.
Ellie úgy döntött, ideje másról beszélni.
-Van kedved ma megnézni a vízesést? Igaz, egy kicsit gyalogolni is kell, de nem vészes.
A férfi ismét rápillantott.
- Most mi van? - kérdezte a lány.
- Nem vakáción vagyunk, édesem. Az a feladatom, hogy életben tartsalak, felfogod?
Márpedig az nem része a munkaköri leírásomnak, hogy piknikkosárral a karomon kószáljak
az erdőben.
- Szó sem volt piknikkosárról! - csattant fel Ellie. - És ne hívj édesemnek! Ez a
gyengédség szava, te pedig úgy morgód oda.
Megcsörrent a férfi mobilja.
- Ha Simon az, jobb lesz, ha megkérdezed - bökte meg a karját Ellie.
- Meg fogom.
Sajnos nem Simon volt az. Ben hívta. Új információkkal szolgált Greg Roperről, az eltűnt
szemtanúról.
- Hughes ügynök úgy véli, Roper nem halt meg - mondta Max, miután befejezte a
beszélgetést. - Szerinte csak bujkál. Valaki biztosan megtalálta és ráijesztett.
- És most mi lesz? Egyáltalán bent tarthatják Landryéket tanúk nélkül?
Néhány percig a lehetőségeket latolgatta^ végül bosszankodva feladták, mert nem találtak
megoldást.
- Ben azt mondta, később még felhív, majd ha minden, az ügyben érintett ügynökkel tudott
beszélni.
- Hughes biztos azt várja tőlem, hogy tanúskodjam, ha Landryék ügye egyszer eljut a
bíróságra. Akkor is el kell mon
116 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
117 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
24
- Ez nem rossz hír - erősködött Ellie. - És ne nézz így rám! Most már tudom, hol van
Patterson, és remélhetőleg utánam jön, te pedig letartóztathatod.
- Ellie, szerezni fog fegyvert.
-Tudni fogja, hogy jut hozzá az utcán? Hogy hová menjen? Kihez forduljon? - Clark
ügynök volt az, aki a kérdést feltette. Ő és Hershey alig néhány perccel azután csatlakozott
hozzájuk, hogy Max beszélt Spike-kal.
Maxnek igaza volt, amikor azt állította, hogy a két ügynök el tud vegyülni. John Hershey
száznyolcvan centínéi alacsonyabb volt, vékony, bár izmos testalkatú. Ellie első látásra
futónak nézte volna, talán még maratoni futónak is. Sűrű, drótszerű hajával és szemüvegével
egy professzorra emlékeztetett apja egyeteméről. A tömzsi és kopaszodó Pete Clark pedig
leginkább mindenki kedvenc unokaöccsére hasonlított.
- Az, hogy ez a Patterson gyerek nem normális, még nem jelenti azt, hogy ostoba is -
jegyezte meg Hershey.
Clark mobilján megvolt Patterson és Willis Cogburn képe is. Ellie megnézte Cogburn
fotóját, és arra gondolt, hogy teljesen normális embernek látszik, még véletlenül sem bérgyil-
kosnak. De mitől is nézne ki valaki bérgyilkosnak? - gondolta. Miben különböznek az
átlagembertől?
Max hangja térítette vissza a valóságba. Újra figyelni kezdett a beszélgetésre.
- Nem fogja lelőni Ellie-t - mondta a férfi. - Azokat próbálja megölni majd, akik vele
vannak, de ha Ellie-ről van szó, jobban szereti az öklét használni. Olyan sérüléseket akar
okozni neki, hogy ne tudjon elfutni, és ha alkalma nyílik rá, puszta kézzel próbálja meg
agyonverni.
Ellie nem mondott ellent. Clark és Hershey is olvasta Patterson aktáját, és ők is egyetértettek
Ellie-vel. Most lehetőségük van rá, hogy elkapják, és rács mögé dugják Pattersont.
- Ha sikerül fegyvert szereznie, és Ellie után megy, akkor évekre hűvösre tehetjük -
mondta Clark.
- Rendben, most már két férfira kell odafigyelnünk. Megvan a fotójuk, és mindent tudunk,
amit tudnunk kell - vette át a szót Hershey.
- Le kellene őket lőni, mint a rühes kutyát - morogta Clark. - Legszívesebben ezt tenném.
- De helyette inkább letartóztatja - mondta Ellie.
- íme, a józan ész hangja - mosolygott rá Max.
- Ha jól értem, rögtön a parti után távoznak, ugye? - kérdezte Hershey.
- Nem megyek el addig, amíg Pattersont rács mögött nem látom - fogadkozott Ellie.
- Ellie... - kezdte Max, de a lány nem hagyta, hogy befejezze.
- Ha be kell kopognom a szülei ajtaján, és addig kell gúnyolódnom, amíg rám nem támad,
akkor megteszem. Azt akarom, hogy elkapják és lecsukják. Kérem. Szeretném, ha végre véget
érne ez a rémálom. - Hangja remegett a visszafojtott érzelmektől, és Ellie mély lélegzetet vett,
hogy megnyugodjon.
Hershey bólintott.
- Kapjuk el ezt az anya...
- És Cogburnt is - tette hozzá Clark. Hershey egyetértett vele.
-Talán szerencsénk lesz, és ezen a hétvégén ő is a kezünkbe kerül.
Ellie csendben volt a visszafelé úton. Bár arcán nem látszott, Max tudta, hogy aggódik,
mert tejet rendelt az étteremben, és úgy nyelte le, mintha Pepto-Bismol lenne.
- Fekélyed van?
118 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
119 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
25
Szombatra borús időt jósoltak. Kora reggeltől záporok, zivatarok voltak várhatók. A kerti
parti délelőttjén mégis kisütött a nap, és egyetlen felhő sem volt az égen.
Ellie szülei William nénikéivel, Viviennel és Ceciliával ültek a konyhában, amikor Max
belépett.
- Nem hiszem, hogy esni fog ma este - jósolta William.
- Nem is merne - jegyezte Ellie. - Ez Ava nagy napja.
- Nem, drágám, az esküvő lesz Ava nagy napja. Ez csak a második nagy nap - mondta
Claire.
Ellie majdnem felkacagott, de rájött, hogy anyja komolyan beszél.
-Talán Avának van egy listája, hogy nagy, nagyobb és legnagyobb?
- Ne kezdd megint, Eleanor!
William bemutatta Maxet a nénikéknek. A férfi kezet fogott velük, és mosolyogva
hallgatta, amint egymást túllicitálva igyekeznek beszámolni neki az aznapi terveikről. Elcsípte
a múzeum és butik szavakat, és bólintott, amikor látta, hogy a két idős hölgy várakozón néz
rá, majd hangosan felkacagott, amikor Cecília néni megpaskolta Ellie kezét, és megkérdezte
tőle, hogy megy az iskola.
- A néhai férjemre emlékeztet - közölte Cecília Maxszel.
- Szerintem inkább az én megboldogult Edgáromra hasonlít - mondott ellent Vivien. -
Csinos férfi volt.
Max nem igazán tudta, mit feleljen, de Ellie megmentette a válaszadástól.
- Jól pihentetek az éjjel? - kérdezte nénikéitől. - Kényelmes volt a szoba?
- O, igen - mondta Vivien. - Igazán kedves volt Annie-től, hogy átadta a szobáját.
- És milyen kedves szoba! - vetette közbe Cecília. - Az új színe egyszerűen csodálatos.
Ellie gyorsan összemosolygott Maxszel.
- Hol van Annié? - kérdezte aztán.
- Korán reggel elment - felelte az apja. - Szegénykém nagyon fáradtnak látszott. Olyan
fehér volt, mint a fal.
- Épp most tette le a szakvizsgát. Nem csoda, hogy fáradt. Az utóbbi hónapokban biztosan
éjjel-nappal tanult.
- Úgy van. Persze, hogy fáradt. Épp most vizsgázott.
- Hová ment olyan korán?
- Ava nyolckor felvette, és Annié vitte magával a ruhát is, amit a partira akar felvenni.
120 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Miért?
- El volt szakadva a szegélye - felelte az anyja. - Ava behívta az egyik varrónőjét, aki majd
megjavítja.
- Nem kellene indulnunk, Claire? - kérdezte Vivien. A három nő felállt, és az ajtó felé
indult.
- Négyre visszaérünk - mondta Ellie anyja. - Szándékosan leszünk oda egész nap, hogy a
takarítók meg a partiszervezők, akiket Ava megbízott, végezhessék a dolgukat. Mi csak útban
lennénk.
- Nem jössz velünk, Ellie? - kérdezte Vivien. - Abban az új étteremben fogunk ebédelni, a
belvárosban. Örülnénk a társaságodnak.
- Sajnálom, de nem tudok veletek menni. Túl sok dolgom van - hazudta a lány.
- Majd hozunk nektek valami finomat - ígérte Cecilia. Nénikéje úgy bánt vele, mintha még
mindig tizenegy éves
lenne, de Ellie nem sértődött meg.
- Az nagyszerű lesz - mondta.
-Van valami rendes ruhád estére? - kérdezte az anyja. -Van.
Ellie két ruhát is vett, egy télizöld színűt, ami egy kicsit szűk volt rá, és egy rózsaszínű
körszoknyást.
- Mert elvihetnénk a butikba, és Ava keresne neked valami szépet.
-Van ruhám, anyu - ismételte Ellie. - Annié mikor ér haza?
- Ava nagy belépőt szeretne, és Annié vele meg Johnnal jön. Pontosan hét negyvenötkor
érkeznek.
- A parti hétkor kezdődik.
- Igen.
- Ava késni akar?
- Késni elegáns - felelte Claire. - Nekem így mondta.
- De ez az ő partija.
- Én is mondtam neki, drágám.
- Nem kellene időben érkeznie? És Annié a parti háziasszonya. Neki tényleg itt kellene
lennie, hogy üdvözölje a vendégeket.
- Avának két nővére van. Te is üdvözölheted a vendégeket, amíg Annié ide nem ér.
-Aha.
Hát persze. Ellie most értette meg húga tervét. A szörnyű pletykák nyilván elülnek, ha Ellie
fogadja a vendégeket, mert az azt is jelenti, hogy elfogadja Ava és John párosát. O, igen, Ava
jól kigondolta!
- Aha mi? - kérdezte Claire.
- Nem számít.
Ideje, hogy engedjen, gondolta. Nincs több neheztelés. Nincs több harag vagy zavar. Ava
és John egymáshoz tartoznak, és ideje, hogy ő is örüljön ennek. Sohasem lesz igazán felhődén
a kapcsolata Avával, annyira különböznek egymástól, de azért megpróbál majd kijönni vele.
- A ma este tökéletes kell, hogy legyen - mondta Claire. Ellie tudta, hogy anyja ezt
figyelmeztetésnek szánta.
- Miért nézel így rám? Semmi olyat nem fogok csinálni, amivel tönkretenném Ava nagy
estéjét.
26
121 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
122 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
27
Clark és Hershey a lakásban volt Ellie-vel. Max nem volt felkészülve a látványra, ami
belépésekor fogadta. Hershey ing nélkül gubbasztott a kanapé karfáján, és onnan úgy látszott,
hogy Ellie a férfi oldalát simogatja. Clark a dohányzóasztalnál ült, és Ellie laptopján
dolgozott.
- Mi a... - kezdte Max.
- Á, visszajöttél - nézett fel Ellie, aztán megpaskolta Hershey vállát. - Rendben, felveheti
az ingét. Csak hegszövet.
- Biztos? - kérdezte Hershey.
- Egészen biztos. Aggodalomra semmi ok.
Ellie Maxhez ment, és majdnem megcsókolta, amikor tudatosult benne, mit is tesz.
- Na, milyenek voltak Pattersonék? - kérdezte gyorsan hátralépve.
- Nem fogják elnyerni az év szülője díjat. Clark lehajtotta a laptop tetejét.
- Beszéltem a Spike Bennett nevű seriff barátoddal -mondta. - Furcsa név, de remek fickó.
Azt akarta tudatni veled, hogy nem messze egy Lipton nevű várostól van egy fegyverbolt,
amelynek nem igazán megbízható a tulajdonosa. Spike már többször is megpróbálta bezáratni
az üzletet, de eddig nem sok sikerrel. Azt mondja, megfelelő mennyiségű pénz ellenében
Patterson ott mindent megkaphat, amit csak akar. Bennett most úton van oda, hogy beszéljen
a tulajdonossal, és kiderítse, járt-e nála tegnap Patterson.
- Gondolod, elmondja, ha tényleg volt nála? - kérdezte Hershey.
- Lehet, hogy Patterson nem is tud erről a boltról - reménykedett Ellie.
- Bennett akkor is figyelmeztetni akarja a tulajt. Miután Liptonban végzett, idejön, hogy
segítsen a megfigyelésben.
- Semmi miatt sem kell aggódnia ma este, Ellie - biztosította a lányt Hershey, miközben
begombolta és a nadrágjába tűrte az ingét.
- Készülődnöm kell - nézett az órájára Ellie. - Köszönöm a bébiszitterkedést.
Max látta, hogy a két ügynök ostoba vigyorral bámul a lányra, de amíg elvégezték a
dolgukat, úgy döntött, nem érdekli a rajongásuk.
- Nincs itt egy kicsit hűvös? - kérdezte Clark. Ellie kacagva ment be a fürdőszobába.
Fél órával később készen állt a partira. Max öltönyt és nyakkendőt vett fel, s ez utóbbival
bajlódott, amikor Ellie kilépett a szobájából. Lenyűgözően festett. Halvány rózsaszín ruhát és
magas sarkú szandált viselt.
- Minden rendben van rajtam? - kérdezte. - Max? A férfi igyekezett lerázni kábultságát.
- Igen, jól nézel ki.
Jól? Ellie tudta, hogy nem egy szépségkirálynő... de akkor is... csupán jól néz ki?
- Kösz - mondta. Rengeteg időt töltött azzal, hogy besüsse a haját, és még sminket is tett
fel, és mindezt csupán egy jól nézel ki kedvéért? -Te is helyes vagy, de a nyakkendőd rosszul
van megkötve.
Odasétált a férfihoz, és megigazította a nyakkendőt. Parfümjének illata elbódította Maxet,
és semmi másra nem vágyott, minthogy letépje a lányról a ruhát, és szeretkezzen vele.
- Gyűlölöm a nyakkendőket - mondta helyette.
- Azt hittem, már hozzászoktál. Honoluluban nem öltönyben jártok?
- Nem, khakiszínű sort van rajtunk, és inget egyáltalán nem hordunk.
- És hová teszitek a jelvényt meg a fegyvert? - kérdezte Ellie nevetve.
123 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
124 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
125 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
fognak. Spike nemsokára megérkezik. Ő felajánlotta, hogy szemmel tartja az utcát. Clark és
Hershey a hátsó udvart és a ház két oldalát őrzik, Max pedig Ellie mellett marad.
A rendezvényszervező cég két furgonja a kocsifeljárón állt, így a vendégek a ház másik
oldalán lévő keskeny, téglával kirakott ösvényen át jutottak a hátsó udvarba. A lugas
lombozata alatt átsétálva, két hatalmas, friss virágokkal teli váza között léptek be a kertbe.
Néhány idősebb vendég, aki nem akart ekkorát kerülni, lerövidíthette az utat a házon
keresztül. William töltötte be az ajtónálló szerepét. Ő üdvözölte a vendégeket, aztán kísérte
őket át a házon, ki a kertbe. Néha meg-megállt egy kis csevegésre a konyhában, amíg a
csengő hangja ismét az ajtóhoz nem szólította. Noha nagyon aggasztotta, hogy Patterson
tönkreteheti a partit, ugyanakkor megnyugtatta a tény, hogy Ellie biztonságban van Max
mellett. Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi akár az életét is feláldozná, csakhogy megvédje
Ellie-t, de azért imádkozott, hogy Pattersont békésen kapják el és vigyék el.
Míg apja az ajtónál üdvözölte a vendégeket, Ellie a kertben várta az érkezőket. Úgy érezte,
már ezerszer is elmondta a „boldog vagyok, hogy látom" és a „nagyon örülök, hogy el tudott
jönni" frázisokat, és még ennél is többször rázott kezet a vendégekkel. „Te szegény teremtés",
vagy „Mekkora megpróbáltatás lehet ez neked!", sóhajtozta anyja néhány barátja, míg mások
azt mondták: „Milyen jól tartod magad!" vagy „Milyen bátor vagy!" Nyilvánvaló volt, hogy a
városban mindenki hallott arról, hogy Ava ellopta Ellie vőlegényét.
Max Ellie mögött állt. Amikor az egyik nő megpaskolta a lány karját és azt mondta: „Ne
add fel a szerelmet!", Ellie hallotta, hogy a férfi köhécselni kezd, nyilván, hogy a nevetését
leplezze.
Ellie anyja remekül érezte magát a barátnői közt. Ellie nem is emlékezett rá, mikor látta
ilyen sugárzóan boldognak. Apja lépett ki a hátsó ajtón idősebb szomszédjukkal, Mrs. Webs-
terrel a karján. Lesegítette az idős asszonyt a lépcsőn, aztán a feleségére mosolygott, mielőtt
visszatért volna a posztjára, így is kell ennek lennie, gondolta Ellie. A lányuk férjhez megy.
Ez nagy boldogság.
Néhány perc múlva Max a füléhez hajolt.
- Spike Bennett megérkezett - súgta. - Mostantól kezdve ő figyeli az utcát. Szólok apádnak,
hogy bejöhet az ajtóból.
Fél nyolckor a hegedűs játszani kezdett. Cecília és Vivien néni a sátorban üldögéltek, és
remekül érezték magukat. Odabent lényegesen hűvösebb volt a levegő, mert a rendez-
vényszervező arra is gondolt, hogy két kis ventilátort állítson be. Mindkettőt stratégiai
pontokon, a sátor hátsó falánál helyezték el.
Miután a vendégek áradata fogyni kezdett, Ellie körbesétált a kertben, beszédbe elegyedve
a régi ismerősökkel, s közben ránézett a pincérek munkájára is. Max folyton a közelében tar-
tózkodott. Ha alkalom nyílt rá, Ellie bemutatta, mint a család barátját. Clark és Hershey szinte
láthatatían volt. Ellie néha-néha észrevette őket, amint a gyep mentén sétálgatnak veszély után
kutatva, de annyira feltűnésmentesen viselkedtek, hogy senki sem gondolta volna, miért is
vannak ott.
Cecilia néni magához intene Ellie-t, és megkérte, hogy hozzon neki egy sálat. Egy kicsit
fázott a ventilátor fújta hideg levegőtől, de olyan kényelmesen elhelyezkedett, hogy nem volt
kedve megmozdulni.
- Csak dicsekedni akar az új sáljával - mondta Vivien.
- Úgy is van - bólintott Cecilia. - Nagyon szép, és csak ritkán van alkalmam viselni. A
hálószobánkban van a széken. Légy olyan kedves, és hozd le nekem. Semmi kedvem most
felmenni.
- Hány óra? - kérdezte Vivien. - Nem kellene már Johnnak és Avának itt lennie? És hol van
Annié?
126 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
28
A következmény cseppet sem volt szép.
Ava a hátsó udvar közepén állt, és szemügyre vette a károkat. Nem hallotta a
mennydörgést, így még mindig az udvaron állt, amikor megnyíltak az ég csatornái, és az eső a
nyakába zúdult. Bőrig ázva masírozott be a konyhába.
John törülközőt hozott, és próbálta szárogatni, de Ava félrelökte a kezét. Valósággal
reszketett a dühtől.
- Hol van? - üvöltötte olyan erővel, hogy beleremegett a ház, és a Richter-skálán is
valószínűleg elérte a hetes fokozatot.
127 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Anyja az asztalnál ült, fejét a tenyerébe hajtva, és néhány percig némán hallgatta, ahogy
Ava őrjöngve szidja nővérét, amiért szándékosan tönkretette a partiját. Aztán nem bírta
tovább. Felemelte a fejét, és rászólt: - Ava, azonnal hagyd ezt abba, és menj haza. Megfájdul
tőled a fejem.
Ava a torkához kapott.
- Anya, ez az én estém lett volna. És Johné természetesen - tette hozzá. - Hogyan állhatsz
Ellie mellé?
- Én nem állok senki mellé sem - mondta az anyja. - Fogalmad sincs róla, mi történt,
mielőtt kiszálltál az autóból -mutatott rá. - Senkit sem kellene okolnod.
- Ó, tudom én, hogy kit kell okolnom. Ellie-t.
- Ne kiabálj! Tudom, hogy feldúlt az eset...
- Az, hogy feldúlt, még csak meg sem közelíti, amit érzek. -Teljesen megőrjített téged ez az
esküvő.
- Csak azt szerettem volna, hogy tökéletes legyen. Mi a baj azzal? - Ava sírva fakadt, és John
karjába sietett, hagyva, hogy jövendőbelije megvigasztalja. - Az udvar olyan szép lett, miután
meghozták a virágokat... és a sátor is tökéletes volt... -Hirtelen ellökte magát a vőlegényétől. -
Hol van? - kiáltotta.
- A fürdőszobában - engedett az anyja. - Max és az apád ellátják a homlokán lévő sebet.
Ava kiviharzott a konyhából, elrohant a nénikéi mellett, akik a kanapén ülve tortát
eszegettek, és végigdübörgött a folyosón, apró tócsákat hagyva maga után. Megpróbált apja
mellett is elmenni, aki akaratlanul is elállta a fürdőszobaajtót.
Ellie időközben az apja gyógyszeresdobozából vett fertőtlenítővel kitisztogatta a sebet, és
most a fürdőkád szélén ült, haját hátrafogva, míg Max gyorstapaszt ragasztott a vágásra. A
férfi nem végzett valami jó munkát, mert remegett a keze. Még mindig annyira dühös volt,
hogy Patterson hozzáérhetett Ellie-hez, hogy alig jutott szóhoz. Egyre csak az járt a fejében,
mi minden történhetett volna. Mi lett volna, ha kint marad? Patterson megölhette volna a
lányt, mielőtt ő meghallja a sikolyait.
- Max... - kezdte Ellie.
- Maradj nyugton!
- Nyugton vagyok. Figyelj, orvos vagyok. Engedd, hogy...
- Nem, ezt nekem kell csinálnom.
Ellie már olyan régen fogta a haját, hogy a karja teljesen elzsibbadt. Ennek ellenére nem
panaszkodott. A férfi arcán látott kín arra ösztökélte, hogy próbálja megnyugtatni, de tudta,
úgysem sikerülne. Max úgy érzi, cserbenhagyta.
- Apu, magunkra hagynál Maxszel egy percre?
- Még mindig vérzel - mondta Max.
William lánya ölébe tette az elsősegélydobozt, és kiment. Ellie hallotta Ava kiabálását, és
gyorsan felállt, hogy kulcsra zárja az ajtót. Nem törődött húga dörömbölésével. Kivette a
ragtapaszt Max kezéből, és maga illesztette a sebre. Három másodpercébe sem telt. Aztán a
férfihoz fordult.
- Köszönöm - mondta.
Max rámeredt. Látszott rajta, hogy még mindig dühös.
- Elszúrtam.
- Köszönöm.
- Mi az ördögöt köszöngetsz? Hagyd abba! Nincs arra idő...
Ellie megcsókolta az arcát, aztán az állát.
128 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
129 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
29
Ellie bocsánatkérésétől kiengesztelve, Ava és John hazament.
- Pihenned kell, Ellie - mondta az anyja.
- Fogok - ígérte a lány -, de előbb fel akarok menni, hogy elköszönjek Annie-től.
Amikor felállt, megszédült. Ezen meg is lepődött, de úgy vélte, senki sem vette észre
pillanatnyi megingását. Ezúttal nem kettesével vette a lépcsőfokokat, mint máskor, és a kor-
látot is megfogta felfelé menet.
Annié az ágy közepén ült, kezében a felbontatlan terhességi teszttel.
- Zárd be az ajtót - suttogta.
Ellie gyorsan engedelmeskedett, aztán leült a húgával szemben.
•* Még nem próbáltad ki? Annié a fejét rázta.
- Ha egyszer megcsináltam...
- Igen?
- Akkor már nincs visszaút. Tudni fogom. -Tudnod is kell.
A lány bólintott.
- De mi van, ha terhes vagyok? Nincs állásom, és a diákhitelt is vissza kell fizetni. Egy
kicsit nyomasztó a dolog.
- Ha terhes vagy, akarod azt a babát?
- Hát persze - vágta rá habozás nélkül Annié.
- Nem vagy egyedül, Annié. Tudod, hogy segítek. Beköltözhetsz hozzám. És ott a gyerek
apja is. Neki is meg kellene mondanod.
- Olyan szerencsétlen alak vagyok!
- Dehogy!
130 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
-Te ezt nem érted. Azt sem tudom, hol van. Azt hiszem, egy kicsit megbolondultam. Ha
mondok valamit, megígéred, hogy nem döbbensz meg?
-Mit?
- Én még soha... hiszen tudod...
- Mit? - kérdezte újra Ellie.
- Patterson megrémített, és nem akartam semmiféle kapcsolatot a férfiakkal. Nem
engedtem meg magamnak...
- Értem, és nem vagyok megdöbbenve. Szóval a baba apja volt az első férfi, akivel
lefeküdtél?
Annié bólintott.
- Négy hónap. Ennyi ideig voltunk együtt. Olyan... nyers, állati vonzalomként kezdődött.
Nem tudom megmagyarázni.
-Tudom, mire gondolsz. Hidd el, tudom.
- De nem csak szex volt köztünk - magyarázkodott Annié. -Tökéletes volt. Kedves és
figyelmes. Sok közös volt bennünk. Ugyanazokat a dolgokat szerette, amiket én, és képesek
voltunk órákig beszélgetni.
- Szóval mi történt? - kérdezte Ellie. Könnyek folytak végig Annié
arcán.
- Nem tudom. Csodás hétvégét töltöttünk együtt a parton. Hétfőn reggel elment, és soha többé
nem hallottam felőle. Sem egy hívás... semmi.
- Mit tudsz róla?
- A tengerészeméi van. Arra gondoltam, hogy talán a parancsnoka hívta, és be kellett
vonulnia az állomáshelyére, de ha így áll a helyzet, miért nem hívott, vagy hagyott üzenetet,
vagy legalább egy SMS-t írhatott volna. Most miatta kurvának érzem magam - suttogta, és a
könnyek újra elhomályosították a szemét. - Ezt nagyon elcsesztem.
- Nem igaz.
-Védekeztünk ugyan, de gondolom, az sem mindig megbízható.
- Próbáltál kapcsolatba lépni vele?
- Igen, próbáltam hívni, de nem vette fel. Még üzenetet is hagytam neki, de nem válaszolt.
Senki sem mond semmit. - Letörölte a könnyeit. - Ha törődött volna velem egyáltalán, akkor
hagyott volna egy-két szót.
- Mit fogsz csinálni?
- Beszéltem Maxszel, és ő megpróbálja megkeresni nekem.
- És ha megtalálja? Annié kihúzta magát.
- Ha terhes vagyok, megmondom neki, mert ő az apja, de azt is világossá teszem számára,
hogy semmit sem akarok tőle.
- Most érzelgős vagy - mondta Ellie. - Holnap csináld meg a tesztet, és akkor megtudod.
- Most is megcsinálhatom.
- Igen, de holnap reggel magasabb lesz a hormonszinted. Vagy csináld meg az egyik tesztet
most, holnap reggel meg a másikat.
Ellie próbált még több információt kihúzni a húgából a férfiről, de Annié nem akart
beszélni róla.
- Akkor holnap reggel a teszt lesz az első dolgod, rendben?
- Rendben - ígérte Annié.
A két lány azzal töltötte a következő órát, hogy elmeséljék a másiknak, mi történt velük,
amíg nem találkoztak. Munkáról beszéltek, a közös ismerősökről, még Ava esküvőjéről is.
- Zuhanyra és ágyra van szükségem - állt fel végül Ellie, és nagyot ásított. - Úgy érzem
magam, mint akit agyonvertek. Holnap reggel találkozunk.
131 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
30
Max odalent várt Ellie-re. Jó éjszakát kívántak a szülőknek és a nagynéniknek, aztán
felmentek a lakásba. Max alacsony fokozaton hagyta az ablakventilátort, így most a
hálószobák és az előtér hőmérséklete egészen kellemes volt. A konyhában és a nappaliban
azonban tikkasztó volt a hőség.
El l ie kibújt a ruhájából, a véres és tépett rongyot a kukába dobta, és a fürdőszobába vonult.
Csukott szemmel állt a hideg zuhany alatt, és megpróbálta ellazítani az izmait. Megmosta a
haját, nagyon vigyázva a sebhely körül, de azzal már nem fárasztotta magát, hogy meg is
szárítsa. Csak hátravetette az arcából, bekente magát testápolóval, felvette a hálóingét, és
készen állt a lefekvésre.
Odakint a vihar elérte a tetőfokát. Villám fénye világította meg a hálószobát, rögtön utána
mennydörgés csattant. Eső verte az ablakokat.
Ellie nem kérdezte Maxet, aludhat-e vele. Csak félrehúzta a takarót, és becsusszant mellé
az ágyba. A férfi hason feküdt, egyik karja lelógott az ágyról, és mélyen aludt. A pisztoly, a
tokja és a jelvény az éjjeliszekrényen volt. Ellie odébb gördült, hogy megnézze, mennyi az
idő, és döbbenten látta, hogy már éjfél is elmúlt. Lehunyta a szemét. Általában elég volt egy-
két perc, hogy elaludjon, de ma este másként történt.
Tíz perc is eltelt, aztán újabb tíz, és még mindig ébren feküdt. Igen, ez az este tényleg más
volt.
Ellie gondolatban újra lejátszotta a nap eseményeit, de amikor Pattersonhoz ért, szíve
hevesebben kezdett dobogni. Vett néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. A veszély
elmúlt. Pattersont bezárták, és már senkit sem tud bántani. Ez is változás volt az életében.
Ezentúl oda mehet, ahová akar, és azt csinálhat, amit akar, nem igaz?
Nem egészen. Ott vannak még a Landryk, és az a Cogburn nevű férfi, aki még veszélyt
jelenthet számára.
És itt van Max. A férfi visszamegy Honoluluba, és valószínűleg soha többé nem látja. így
lesz a legjobb, döntötte el. Nagyobb biztonságban lesz ott, ahol az olyan emberek, mint
Patterson nem lövöldöznek rá. Ellie tudta, hogy nem gondolkodik ésszerűen, de annyira össze
volt zavarodva, hogy képtelen volt összeszedni magát. Vajon Patterson támadása hozta ezt ki
belőle, vagy a felismerés, hogy Max elmegy?
Pofonegyszerű. Max miatt van. Ellie legszívesebben sírva fakadt volna. Még ő mondta a
férfinak, nehogy túlságosan a rabja legyen, erre tessék, mit csinált. Beleszeretett a férfiba. A
férfiba, aki teljesen elfogadhatatlan.
Távol kell tartania magát tőle, különben pityergő idióta lesz belőle, mikor a férfi elmegy.
Ha továbbra is itt fekszik, és rá gondol, most rögtön elsírja magát. Ellie letette az egyik lábát
az ágyról, és megpróbált felkelni. Max megállította.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte, és visszahúzta magához.
132 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Nem.
- Gyere ide - kérte meleg, rekedtes hangon. Ráfeküdt a lányra, és orrával megcsiklandozta
a lány nyakát. Aztán megdörzsölte a karját, és az oldalára gördült. - Jéghideg a karod.
Ahogy megmozdult, mellkasa súrolta az övét, és az élmény olyan intenzív volt, hogy Ellie
felnyögött. Ujjait a férfi hajába mélyesztette, és közelebb húzta magához. Szájuk egymásra
tapadt, nyelvük vad táncba kezdett.
Max ki akarta élvezni együtt l étük minden pillanatát, a szeretkezés ízét, és amikor a lány
köré fonta a lábát, és csábítón hozzádörgölőzött ágaskodó férfiasságának, szája újra lecsapott
rá, és mélyen belehatolt. Szeretkezésük vad volt és féktelen. Mindketten elvesztették az
önuralmukat. Ellie Max nevét sikoltotta, ahogy a gyönyör hulláma átcsapott rajta. Kielégülése
tovább tartott, mint a férfié, és Max szorosan a karjában tartotta, míg a lány magához nem
tért.
A levegőben még a szenvedély illata érződött, s mindkettőjük teste verejtékben fürdött.
Max érezte a lány szívverését a sajátja alatt. Megcsókolta az arcát, aztán felemelkedett, hogy
megkérdezze, jól van-e. Nem volt szükség a szavakra. Ellie mélyen aludt.
31
Annié nem csinálta meg a tesztet, amíg Ellie meg nem érkezett.
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Kilenc óra - felelte Ellie. - Össze kellett pakolnom, le kellett húznom az ágyneműt, és
segítettem lehordani a holmit a kocsiba.
- Maxszel mész?
- Igen.
- De nem bérelt kocsival jöttél?
- Clark ügynök már gondoskodott róla tegnap este. Vissza fogja vinni az autókölcsönzőbe.
Most pedig ne húzd tovább az időt.
Annié fogta a terhességi tesztet, és bevonult a fürdőszobába. Ellie a hálószobában várt.
Odalentről felhallatszott a nénikék csevegése. Úgy tűnt, remekül érzik magukat az eddigi
felfordulás ellenére.
Ellie többször is az órájára nézett. Eltelt öt perc, aztán még öt. Nincs az a terhességi teszt,
amelyikhez tíz perc kellene. Tudta, hogy Annié szép lassan, módszeresen felidegesíti magát.
Aztán, amikor Ellie már épp érte akart menni, nyílt a hálószoba ajtaja, és Annié besétált.
Halkan bezárta az ajtót maga mögött.
- Rendben - mondta Ellie, amikor meglátta húga arcán a mosolyt. - Nem vagy terhes.
Tudom, hogy önző dolog tőlem, de valahol titokban abban reménykedtem, hogy az vagy.
-Terhes vagyok - közölte Annié még mindig mosolyogva.
- Nagyszerű anya lesz belőled - suttogta Ellie.
-Te pedig csodálatos nagynéni. Ellie, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad, hogy
nálad lakhatok? Legalább egy ideig?
- Persze, hogy komolyan gondoltam, és nem csak egy kis időre. Szívesen segítenék az
unokahúgom vagy unokaöcsém felnevelésében.
Ellie elmondta húgának, milyen magzatvédő tablettákat szedjen, és mit tegyen a reggeli
rosszullétek ellen.
- Elárulod anyunak és apunak?
- Igen, de csak az esküvő után.
133 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Na és Avának?
- A nászútjuk után. Ő is ott lesz nekem - tette hozzá.
Ellie ebben nem volt olyan biztos, de a véleményét megtartotta magának. Az ikrek közt
más a kapcsolat, mint az egyszerűen nővérek közt. Ava gyakran kérkedett vele, hogy ő és
Annié telepatikus kapcsolatban állnak, amit Ellie nevetségesnek tartott, de tény, hogy
gyerekkorukban különös kapocs fűzte őket össze, és néha szavak nélkül kommunikáltak
egymással. De ha ennyire hasonlítanak egymásra, hogyan lehetséges, hogy Annie-ből ilyen
édes teremtés lett, Ava pedig igazi vipera?
- Max vár - mondta Ellie.
- Mi lesz Maxszel? Igazán kedvelem.
Ellie megértette, mit akar húga megtudni, és elhatározta, hogy nem finomkodik.
- Én is kedvelem, de...
- De micsoda?
- Nem valami hosszú távú dologra vágyik.
Ellie már az ajtónál járt, amikor Annié utánaszólt.
- Még egy utolsó kérdés, és utána esküszöm, nem nyaggatlak többé Maxszel.
- És mi lenne az?
- Szereted? Ellie felsóhajtott.
- Igen.
A szülők kikísérték Ellie-t és Maxet a kocsihoz. Ellie-nek mindkét arca rúzsfoltos volt nénikéi
csókjaitól. Ők azt hitték, az esküvőn újra találkoznak, és Ellie nem árulta el nekik, hogy most
jó ideig nem jön vissza.
Max letolatott a feljáróról, és Ellie a szülei arcát nézte, ahogy búcsút intenek neki.
- Megkönnyebbültnek látszanak - jegyezte meg. Max egyetértett vele.
- Nem kell többé Patterson miatt aggódniuk.
- Az igaz, de amiatt sem kell idegeskedniük, hogy esetleg tönkreteszem Ava esküvőjét.
- Hogy tudnád megtenni most, hogy Patterson kikerült a képből? - kérdezte a férfi. Befordult
a sarkon, és a 169-es út felé indult.
- Mit tudom én. Valami biztos történne, és Ava engem okolna érte. Max, amikor St.
Louisba érünk, visszamész Honoluluba?
- Igen, rögtön vissza kell mennem. Hiányozni fogok neked?
- Nem, túl elfoglalt leszek.
Ellie arra gondolt, egész ügyes volt. A hangja nem remegett, amikor megkérdezte, elmegy-
e a férfi, és úgy vélte, nagyon higgadt és összeszedett volt Max válasza után. Kezd kicsit túl jó
lenni a hazudozásban.
32
Amikor Willis Cogburn Winston Fallsba érkezett, azt hitte, megtalálta a megfelelő helyet a
rajtaütésre. Néhány napba is beletelt, mire meggyőződött az ellenkezőjéről.
Felkészülten jött. Volt nála egy nagy tűzerejű puska, kettő a kedvenc pisztolyai közül, és a
bérelt autó csomagtartójában ott lapult a megfigyelőberendezés. Nem kellett túl okosnak
lennie ahhoz, hogy kiderítse, dr. Suliivan Winston Fallsba igyekszik egy esküvőre. Alighogy
megszerezte az információt, álnéven kocsit bérelt, és úrnak indult.
Amikor elérte a kisvárost, újabb álnéven bejelentkezett a Rosewood Innbe, és tíz órát aludt
egyfolytában. Aztán munkához látott. Kiderítette, hol laknak dr. Suliivan szülei, aztán ideje
134 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
nagyobb részét azzal töltötte, hogy a kocsijából figyelte a házat. Nyomát sem látta a lánynak
egészen addig, amíg egy kocsi fordult a feljáróra, és dr. Suliivan kirohant a házból.
Nyilvánvaló volt, hogy ismeri az autóból kiszálló férfit, hiszen azonnal átkarolta. Cogburn
először azt hitte, a fiúja, de aztán meglátta a fegyvert az oldalán. És amikor a férfi felsétált a
terasz lépcsőin, és egy kicsit oldalra fordult, az övére tűzött jelvényt is észrevette. Nem kellett
távcső hozzá, hogy kitalálja, milyen jelvény az. A férfi FBI-ügynök.
Néhány perc múlva üzenetet kapott, amelyben közölték vele, hogy egy FBI-ügynök úton
van Winston Fallsba, hogy megvédje Ellie-t.
Cogburn tudta, akkor kell elkapnia a lányt, amikor az egyedül van, ha végezni akar vele, és
ez nem lesz könnyű, ha egy FBI-ügynök az árnyéka. Időre volt szüksége, hogy kigondoljon
valami tervet. Beindította a motort, és autózott egy kicsit a városban, aztán megállt egy
gyorsétteremnél egy hamburgerre.
Előbb a helyet kell feltérképeznie, jött rá. Ismét elindult, és visszahajtott a szomszédságba,
alkalmas leshelyet keresve, de egyetlenegy olyat sem talált, amely kielégítette volna.
Baseballsapkáját mélyen a homlokába húzta, leállította a kocsit Sullivanék utcájának a
sarkán, és elővette a megfigyelő berendezést a csomagtartóból. Nem aggódott, hogy meglát-
ják, mert csak egy apró fülhallgatóról volt szó. Ha valaki elsétál mellette, azt hiheti, hogy
Bluetoothszal telefonál. Most használta először ezt a szerkezetet, és el volt ragadtatva tőle. A
használati utasítás szerint kétutcányi távolságból még a suttogást is meg kell hallania vele.
Nem túloztak. Willis beállította a hangerőt, aztán hátradőlt, és limonádét iszogatva hallgatott.
Egy bevásárlószatyrot cipelő nő közeledett felé, mire Willis gyorsan lehajtotta a fejét, és úgy
tett, mint aki beszél. A nő mosolyogva ment tovább.
Az első órában csak a töredékét kapta el a házban zajló beszélgetésnek. Már épp arra
készült, hogy elmegy valami vacsoráért, amikor rámosolygott a szerencse. Kinyílt a Sul-livan-
ház egyik emeleti ablaka, és az odabent beszélgetők hangja innentől kezdve tisztán hallatszott.
Egy idősebb ember a vízesésről beszélt, és arról, hogy Ellie-nek el kell oda vinnie Maxet.
Cogburn feltételezte, hogy az FBI-ügynököt hívják Maxnek, mert dr. Sullivanről tudta, hogy
Ellie a keresztneve.
Jól van, remekül halad a dolog. Nem talált ugyan megfelelő helyet a ház körül, de lehet,
hogy felfedezett valami jobbat. Most már csak azt kell kiderítenie, hol van az a vízesés.
AWinston Falls-i emberek büszkék voltak a városukra. Valahányszor megállt, hogy tankoljon
vagy egyen valamit, megkérdezték tőle, járt-e már a vízesésnél.
- Mindenki elmegy oda - mondták. - Elvégre nem jöhet az ember Winston Fallsba úgy,
hogy ne nézze meg a kristálytiszta vizet.
Willis az összes kedves városlakónak megígérte, hogy igen, feltétlenül elmegy a
vízeséshez.
Jól tette, hogy betartotta az ígéretét. Kiderült, hogy minden igaz, amit a természeti csodáról
mondtak, sőt még több is, mert a vízesés volt az, ahol megtalálta a tökéletes helyet a
rajtaütésre.
Arra számított, hogy dr. Sull ivan és az FBI-ügynök bármelyik percben felbukkanhat.
Hiszen a nő meg akarja mutatni védelmezőjének a város büszkeségét, nem igaz?
Tévedett. Willis két hosszú napig ült a bokorban keresztbe tett lábbal, ölében a nagy
tűzerejű puskával, és várt. Nem volt egyedül. Milliónyi szúnyog szolgáltatott neki társaságot.
A tinik is jöttek szép sorban egymás után - kettesével persze -, hogy a vízesés mögött
hódoljanak a test örömeinek. Willis úgy vélte, a gyerekek azt hiszik, a víz elrejti őket a
kíváncsi tekintetek elől, és csodálkozott, hogy nem gondoltak arra, ha ők kilátnak a
vízfüggöny mögül, akkor akárki be is láthat. Az egyik tini fiú két lányt is hozott a vízeséshez,
természetesen nem egy időben.
135 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Willis úgy érezte, mint aki beült egy rengeteg morgással és nyögéssel aláfestett,
végtelenített pornóelőadásra. Már rég elment volna, hogy új tervet dolgozzon ki, ha a hely,
amelyet választott, nem lett volna olyan tökéletes a gyilkolásra. A lezúduló víz hangja
elmossa a fegyver ropogását... és a búvóhelye is remek. A gyerekek közvetlen mellette
járkáltak el, mégsem vették észre.
Várakozás közben rengeteg ideje volt gondolkozni. Meg is tette. Leginkább az öccsére,
George-ra gondolt. Hiányzott neki az ostoba kölyök. Mondta ő Landryéknek, hogy túl fiatal
még a gyerek, ne vonják be a piszkos üzleteikbe. De ők nem hallgattak rá, és George-ot olyan
könnyű volt elvarázsolni. A kölyök annyira türelmetlen volt, és ostoba módon elkapkodta, és
meg is ölette magát.
Pedig milyen remek tervük volt! Közös üzletbe akartak belevágni. Semmi nagyba, csak
valami csomagküldő szolgálatba, a lényeg, hogy törvényes legyen. A kemény
börtönviszonyok megviselték Willist, és nem hitte, hogy képes lenne még egyszer elviselni.
Abban biztos volt, hogy George nem élné túl, ha bekerülne. Ahhoz túl puha, túl gyerekes volt.
Az egyenes út most járhatat l an volt. Miután Landryék kinyújtották utána a csápjaikat,
Willis nem tűnhetett el többé. Tudták, mikor szabadul, és még aznap este kapcsolatba léptek
vele.
- Isten hozott újra! - üdvözölte Cal Landry.
A pénz túl nagy volt ahhoz, hogy veszni hagyja. Százezer, hogy kinyírja a dokit. Ki
utasított volna vissza egy ilyen ajánlatot?
Willis úgy vélte, könnyű munka lesz, de a második, szúnyogok társaságában eltöltött nap
után megváltoztatta a tervét. Más módot kell találnia, hogy elintézze a nőt. De hol tegye meg?
Tudta, hogy St. Louisban is elkaphatná a dokit, de miért várna? Miért ne ölné meg itt, a
szülővárosában, ahol sokkal kevesebb a fakabát? Arra a következtésre jutott, hogy talán el kell
intéznie a nővel lévő FBI-ügynököt, és ettől a gondolattól kilelte a hideg. Biztos, hogy
méreginjekcióval a karjában végzi, ha elfogják.
A börtön megváltoztatta. Nem megkeményítette, hanem félelemmel töltötte el.
Willisnek végül sikerült egy új tervet kidolgoznia. Többször is végigment rajta, mire
elégedetten úgy döntött, működni fog. Felállt, becipzárazta a puskát és a két pisztolyt a
táskába, és a kocsijához indult. Eljött az ideje, hogy ismét elővegye a megfigyelőberendezést.
Éppen eleget autókázott már a városban, hogy tudja, csak egyetlen út visz ki Winston Fallsból
a repülőtér felé. Most már csak azt kell kitalálnia, mikor jön arra a doki és az FBI-ügynök.
Mobiltelefonja csipogással jelezte, hogy üzenetet kapott. Ismeretien szám. Landryék
küldték. Az üzenet egyetlen szó volt: törölve.
Willis néhány percig mozdulatlanul ült a kocsiban a lehetőségeket mérlegelve. Landryék a
pénz felét már rátették a titkos számlára. Biztos vissza akarják majd kapni, és ez nem
tisztességes. A rengeteg előkészület után, amit tett. És akkor ott van George is. Cal és Erika
megölette az öccsét. Az ördögbe is, nem! Egy fillért sem fog visszaadni nekik. Ezzel az erővel
nyugodtan mondhatja, hogy nem kapta meg az üzenetet. Lelövi a nőt, és megtartja a pénzt.
33
Ellie a tájat figyelte, miközben Max egymás után vette be a kanyarokat az időmarta kétsávos
úton.
- Megvan a jegyünk? Clark mondta ugyan, hogy elintézi, de... - kezdte Ellie.
- Megvan. Ma este már a saját ágyadban alszol.
Max bevett egy újabb kanyart, és ekkor a szeme sarkából acél csillanását pillantotta meg.
136 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
137 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Mit szólnál egy halálos ágyon tett vallomáshoz? - kérdezte Max. Még mindig annyira
dühös volt, hogy legszívesebben puszta kézzel ölte volna meg a fickót, de gyanította, hogy
Ellie ezt nem engedné.
- Ez az egész Landryék hibája. Miattuk halt meg az öcsém, és most én is meg fogok halni.
- Nem Landryék húzták meg azt a ravaszt, hanem te. Ellie lehúzta a sebészkesztyűt, és
elővette a mobilját. A kilenc tizenegyet akarta hívni, de Max másik számot adott neki.
- Hershey-nek mégWinston Fallsban kell lennie. Mondd neki, hogy küldjön egy mentőt.
Az ügynök első csengésre felvette. Elmondta Ellie-nek, hogy a kórházban van a
seriffhelyettessel és Evan Patterson-nal, és megígérte, hogy rögtön küld egy mentőt.
A kocsi megpördült, és Ellie már attól tartott, hogy át is fordult, de Max tudta, mit csinál,
és hamarosan egyenesbe hozta a járművet, és az erdőnek vette az irányt.
A fák közé érve a fékbe taposott, kikapcsolta Ellie biztonsági övét, aztán a magáét is.
- Menjünk!
Kinyitotta az ajtót, és maga után húzta a lányt. Lehajolva, az ágak védelmében rohantak,
át-átugorva az alacsonyabb bokrokon. Max hirtelen megállt, intett Ellie-nek, hogy lapuljon,
aztán hátrább lökte, hogy a növényzet teljesen eltakarja. Kezét felemelve csendre intette.
Aztán a lány elé kuporodva várt, figyelve minden apró kis neszre.
Ellie igyekezett úrrá lenni a zihálásán, és nem zajt ütni. Ha Cogburn követi a nyomukat,
biztosan rájuk talál. Némán, mozdulatlanul kuporgott a helyén.
Mióta várnak már? Ellie-nek fogalma sem volt róla, de lába elzsibbadt, és mindent
elkövetett, hogy tudomást se vegyen begörcsölt vádlijáról. Hogy tud Max ilyen hosszú ideig
teljesen mozdulatlan maradni?
Megreccsent egy ág. Honnan jött a hang? Ellie úgy vélte, balról, de Max felugrott, és jobb
felé tüzelt. Háromszor is elsütötte a pisztolyát gyors egymásutánban, aztán áldozata felé
lódult.
Harmadikra eltalálta Cogburnt. A bérgyilkos megpróbált visszajutni a kocsijához, de még
Max autójáig sem jutott. Leroskadt, és üvölteni kezdett. Max a legcsekélyebb együttérzéssel
sem volt iránta. Elvette tőle a puskát, és a kocsi hátsó ülésére dobta, aztán leguggolt Cogburn
mellé.
- Most aztán jól benne vagy a pácban - mondta neki.
- Orvosra van szükségem - nyüszítette Cogburn. - Nagyon vérzek.
- Az imént próbáltál meg lelőni egy orvost.
Ellie a kocsihoz rohant, elővette a kesztyűt a táskájából, félrelökte Maxet az útból, és
letérdelt a férfi mellé, aki meg akarta ölni. Willis szeme tágra nyílt rémületében, ahogy a lány
elhúzta a kezét a sebről, hogy meg tudja nézni, mekkora a baj.
- A golyó keresztülment rajta.
Felállt és visszament a kocsihoz, hogy keressen valamit, amivel be tudja kötözni a férfit,
amíg eljuttatja a kórházba. Végül egy régi pólóját és az egyetlen épen maradt ruháját áldozta
fel. A pólót labdává gyűrte és a sebre nyomta, a ruhát pedig csíkokra szabdalta, hogy rögzítse
a pólót.
- Kész, ennél többet most nem tudok tenni érte.
- Meghalok? - sírta Cogburn.
Ellie mellétérdelt, és válaszolni akart, de Max megelőzte.
- Jobban jársz, ha igen, mert ha nem, életfogytiglant kapsz.
- Nem, nem megyek vissza a börtönbe. Képtelen lennék rá.
138 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
- Mit szólnál egy halálos ágyon tett vallomáshoz? - kérdezte Max. Még mindig annyira
dühös volt, hogy legszívesebben puszta kézzel ölte volna meg a fickót, de gyanította, hogy
Ellie ezt nem engedné.
- Ez az egész Landryék hibája. Miattuk halt meg az öcsém, és most én is meg fogok halni.
- Nem Landryék húzták meg azt a ravaszt, hanem te. Ellie lehúzta a sebészkesztyűt, és
elővette a mobilját. A kilenc tizenegyet akarta hívni, de Max másik számot adott neki.
- Hershey-nek mégWinston Fallsban kell lennie. Mondd neki, hogy küldjön egy mentőt.
Az ügynök első csengésre felvette. Elmondta Ellie-nek, hogy a kórházban van a
seriffhelyettessel és Evan Patterson-nal, és megígérte, hogy rögtön küld egy mentőt
-Tudtad, hogy a kórházban van? - kérdezte Ellie Maxtől. Lehajolt, és ellenőrizte Willis
pulzusát, de meg sem próbálta megnyugtatni.
- Patterson mellkasi fájdalmakra panaszkodott. -Mi...?
- Nekik pedig biztosítani kell a vizsgálatokat. Ellie vállat vont.
- Ezek szerint újra találkozni fogok vele.
- A közelébe sem mehetsz!
- Egész éjjel ott volt? Max bólintott.
- Az egyik ágyhoz bilincselve. Willis ismét nyavalyogni kezdett.
139 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
140 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
141 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
mozdult. Max odaért hozzá, kitépte kezéből a fegyvert, majd kitapintotta a pulzusát. A férfi
halott volt. Max legördítette Hershey-ről, és orvosért kiáltott.
Ellie odafutott, térdre ereszkedett, és kezébe vette a dolgokat. Látta, hogy Hershey a fején
sérült meg, de szerencsére nem a lövéstől. Gyengéden a hátára fordította. A férfi felnyögött,
és kinyitotta a szemét.
- Lehet, hogy agyrázkódása van - mondta Ellie. Max ámulta n figyelte, milyen nyugodt.
- Az ég szerelmére, miért nem maradtál a szobában? - Max olyan dühös volt, hogy alig
tudta visszafogni magát, nehogy üvöltözni kezdjen a lánnyal. - Megölhettek volna! É rted? El-
veszíthettelek volna!
- Nem volt más választásom. Láttam, hogy Patterson fejbe akarja lőni Hershey ügynököt.
Már a pisztolyát emelte, és nevetett, ezért megpróbáltam elvonni a figyelmét.
- Elvonni a figyelmét? - csikorogta Max.
- Igen. Kiléptem a folyosóra, és odakiáltottam neki.
- Hogy az a... - A férfi a hajába túrt. - Hogy az a... Szándékosan célpontot csináltál
magadból.
Ellie sohasem látta még, hogy Max elveszítette volna az önuralmát. Úgy vélte, nem lenne
jó ötlet most a hevenyészett tervéről beszélni. Max biztos nem értékelné, hogy azt tervezte,
odakiált Pattersonnak, aztán teljes erejéből futásnak ered.
Szerencsére nem kellett sokáig elviselnie a férfi haragját. A folyosó megtelt orvosokkal és
nővérekkel. A betegszállítók két hordágyat is gurítottak feléjük. Megfeledkezve arról, hol is
van, Ellie utasításokat kezdett osztogatni két nővérnek, akik úgy bámultak rá, mint valami
eszementre.
Az egyik nővér zavartan nézett rá. Ellie felismerte. Natalie-nak hívták, és egy rövid ideig
együtt jártak iskolába.
- Miért parancsolgat ez nekünk? - kérdezte a másik nővér.
- Nem tudom - vont vállat Natalie. - Ő Ellie Sull ivan, és New Yorkban modellkedik.
Ellie felkacagott. Istenem, most meg modell lett belőle!
Egy orvos lépett oda hozzájuk, és kiadta ugyanazokat az utasításokat. Aztán a kezét
nyújtotta Ellie-nek, hogy felsegítse, de Max elállta az útját, és ő maga állította talpra a lányt.
Clark rohant fel a lépcsőn.
- A helyettes nincs eszméletén - zihálta. - Odalent ápolják. A technikus azt mondta, a
helyettes levette a bilincset, mert az nem lehet rajta az emberen a röntgenben.
- És Patterson tudta ezt - jegyezte meg Max. Clark bólintott.
- Legyűrte a helyettest, elvette a pisztolyát, és lövöldözni kezdett. A technikus az íróasztala
alá bukott, és ott is maradt, mialatt Patterson kilőtte az üveget. Mi történt Hershey-vel?
Az egyik nővér a mennyezetre erősített biztonsági kamerára mutatott.
- Az mindent felvett. Megnézheti, és akkor megtudja. Az utolsó dolog, amire Ellie
vágyott, hogy még egyszer
végignézze a történteket. Lenézett Pattersonra, és érezte, hogy felfordul a gyomra. A halál
letörölte arcáról az őrült kifejezést, és majdnem békésnek látszott. A rémálom valóban véget
ért.
34
Max és Ellie a repülőtérhez közeli szállodában töltötte az éjszakát. A kórházban történtek
miatt csak késő éjszaka jelentkeztek be a szobájukba. Hershey és Clark ragaszkodott hozzá,
hogy végignézzék a biztonsági kamera felvételeit. Aztán kérdések hosszú sora következett,
142 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
majd a papírmunka, és mire Max és Ellie ismét útra keltek, már túl késő volt, hogy elérjék a
gépüket. A szállodában Ellie lezuhanyozott, majd holtfáradtan bezuhant az ágyba.
Max éjfél utánig beszélt telefonon Bennel. Különböző ötleteket vetettek fel és el, mivel
biztosak akartak lenni, hogy jó tervük van arra, hogyan kapják el a Landryket. A legapróbb
hibát sem engedhették meg maguknak. Amikor lefeküdt, Max agya még mindig a lehetőségek
körül forgott, ám ahogy Ellie-t a karjába vonta, ellazult, és hamarosan mély álomba merült.
Valamikor az éjszaka folyamán Ellie felébredt, és azonnal Maxhez bújt. Szeretkeztek, majd
egymásba gabalyodva ismét elaludtak.
Reggel sikerült egy korai járatot elérniük St. Louisba. Clark irodája elintézte a jegyeket, és
azt is jelezték, hogy egy fegyveres FBI-ügynök fog felszállni a gépre. A papírok és a jelvény
Maxnél volt.
Clark jelentette, hogy Hershey-nek nagyon fáj a feje, de egyéb baja nincs, készen áll a
feladatra. Neki és Clarknak kellett életben tartania Willis Cogburnt, amíg az ügyet le nem
zárják. Miután az altató hatása elmúlt, Cogburn kiszolgáltatta neki mindazon adatokat,
amelyekért Hershey az évszázad üzletének nevezte az alkut. Mivel Landryék feltűnő
sietséggel visszautaztak Hawaiira, mindenki biztosra vette, hogy a nagy találkozó
Honoluluban lesz, és nem is tévedtek. Landryék a város közepén, egy raktárban készültek
találkozni a fegyvercsempészekkel .
Max jóformán egy szót sem szólt Ellie-hez egész délelőtt. A lány tudta, hogy Max
haragszik rá a kórházban történtek miatt, de nem volt hozzá kedve, hogy kiengesztelje.
Csendben tették meg az utat a repülőtérig, de amikor végre felszálltak a gépre, és
bekötötték magukat az ülésbe, Max úgy döntött, megmondja végre a magáét a lánynak. Egy
percre lehunyta a szemét, hogy összeszedje a gondolatait, aztán halk hangon megszólalt.
- Az a munkám, hogy megvédelmezzelek, nem pedig fordítva. Felfogod, mi történhetett
volna azon a folyosón? Ha csak két másodperccel később érek oda, halott vagy. Patterson
megölhetett volna. Mi lett volna, ha úgy döntök, hogy az északi lépcsőn jövök fel? Akkor
aztán tényleg elkéstem volna, nem igaz? És a padlón fekve találtalak volna, véresen. A fenébe
is, Ellie, halálra rémítettél! - Max végre a lány felé fordult, hogy lássa, mit szól a
dörgedelemhez. Aztán megcsóválta a fejét. -A fenébe! - suttogta.
Ellie egyenletes légzése és lehunyt szeme mindent elmondott. A lány egy árva szót sem
hallott abból, amit mondott.
35
Max a reptéren búcsúzott el Ellie-től, s mivel sietnie kellett, hogy elérje a honolului járatot,
nem volt ideje többre, mint egy gyors, „még látlak" puszit adni.
Sietett, emlékeztette magát Ellie. Különben biztos mondott volna valami kedves dolgot
búcsúzóul, nem igaz? Ha jobban belegondolt, kénytelen volt beismerni, hogy Max sohasem
mondott semmi kedves dolgot neki. Akkor miért hiszi, hogy most megtette volna?
Mivel kocsiját Wheatley-ék garázsában hagyta, Ellie taxiba ült, és a házukhoz vitette
magát, aztán úgy döntött, akár náluk is éjszakázhat. Millie és Olivér mindent hallani akart a
szüleinél tett látogatásról. Ellie kicsit szépített a Winston Falls-i kórházban történt
borzalmakon. Elmondta, hogy Patterson halott, és reméli, végre békét lelt a lelke.
Aztán mesélt Ava kerti partijáról, s mire befejezte, nevelőszülei annyira nevettek, hogy a
könnyeik is potyogtak. Millie egyre csak azt mondogatta, „szegény Ava", aztán újra össze-
görnyedt nevettében.
143 311
AZ I D E ÁLI S FÉRFI
Vacsora után Ellie felment a szobájába, és felhívta Avat. Akármilyen házsártos is volt a
húga, megérdemelt egy kis együttérzést.
- Mit akarsz? - vakkantotta Ava a telefonba.
- Ne légy durva, Ava. Patterson halott.
- Hallottam.
- Csodálatos kerti parti lett volna.
Ava bőszen helyeselt, aztán az esküvő részleteiről kezdett mesélni.
- Nem gondoltam ám komolyan, amit mondtam. Még mindig elvárom, hogy ott légy az
esküvőmön koszorúslányként.
Ellie nem ígért semmit. Végighallgatta Ava beszámolóját a virágokról, a zenéről, sőt még
az asztalok elrendezéséről is, és Ellie tudta, mit kell tennie: újabb vagyont költenie a re-
pülőjegyre, fekete ruhát öltenie és végigvonulnia a templomon a húga kedvéért. Nem számít,
hogy meg akarja tenni vagy sem, ez így volt helyes.
Örült, hogy elment. Ellie mércéjével mérve gyors és drága hétvége volt, mégis boldog volt,
hogy több időt tölthetett Annie-vel és a szüleivel. Anyja el volt ragadtatva, hogy Ellie végre
meggondolta magát, és beleegyezett a koszorúslányságba. Ava gyönyörű menyasszony volt.
Még mindig kellemetlen, de ennek ellenére gyönyörű.
Amikor Ellie újra otthon volt, valamiféle nyugtalanság vett rajta erőt. Most, hogy nem
kellett Patterson elől bujkálnia, bárhová mehetett és bármit csinálhatott volna. Csak egyetlen
apró gond volt: a leghalványabb fogalma sem volt, hová is tartozik. És nagyon hiányzott neki
Max.
Visszatért az ismerős környezetbe. Dr. Westfield megpaskolta a vállát, ami meglepően
dagályos tett volt a részéről.
- Jól van, zsenikém, szép munka - mondta.
- Uram, most, hogy elnyertem a Chapmant, megtenné, hogy nem szólít többé
zsenikémnek?
144 311
Westfield annyira örült a pénznek, amit az osztálya kap, hogy Ellie gyenge pillanatában
érte, és a férfi rábólintott a kérésre. Azt is elfogadta, hogy Ellie nem ír alá szerződést, de egy
ideig kisegít a kórházban.
- Egyik hét a másik után, amíg észre nem tér, és alá nem írja a szerződést - mondta
Westfield, mert azt akarta, hogy övé legyen az utolsó szó.
Eltelt egy hét, aztán egy második is, és Max még mindig nem jelentkezett. Ellie az
érzelmek különböző fokozatain ment át: harag, elkeseredés, szenvedés, majd ismét harag.
Addison rendszeresen küldött üzenetet neki - lassan jó barátnők lettek -, de Maxről csak
annyit írt, hogy ő és Ben fedett ügynökként dolgoznak valami nagyon speciális ügyön.
Ellie napjában legalább egyszer elmondta, hogy túl van már a dolgon, és kétségbeesetten
reménykedett benne, hogy egy napon ez igaz is lesz.
A munkába temetkezett. Egy csütörtök késő délután éppen végzett egy késpárbajban
megsérült epehólyag eltávolításával. Az öltözője felé tartott, amikor a várószobában meglátta
Carlos Garcia feleségét. Odament hozzá, hogy köszönjön. Az asszony jó hírekkel szolgált, de
Carlosnak kemoterápiára lesz szüksége, mielőtt kiengedik a kórházból. Amikor Ellie belépett
a magánkórterembe, a férfi éppen ébredezett. A lány örömmel hallotta, hogy az orvosok
milyen rendesen bánnak vele. Bámulatra méltó, hogy egy kis zsarolással mi mindent lehet
elérni!
Ellie képes volt túljutni a napokon úgy, hogy nem gondolt Maxre, amikor azonban
hazament, megrohanták az emlékek. Esténként képtelen volt elaludni. Olyan probléma volt
ez, amivel korábban még sohasem találkozott. Boldogtalanság. A szó Max Daniels
szinonimája volt.
36
Max remekül érezte magát. A látvány, amint Cal és Erika Landry a földön térdel, és
hátrabilincselik a kezüket, bearanyozta a napját.
Néhány szövetségi ügynök és tizenkét rendőr vette körül a házaspárt. A nyolc díler
hátrabilincselt kézzel hason feküdt a cementpadlón, de kétségtele n , h o g y a
s h o w s z t á r j a i a L a n d ryk voltak.
- Most akkor megpróbálnak mindannyiunkra bérgyilkosokat küldeni? - kérdezte Ben.
Olyan boldog volt, hogy egyfolytában mosolygott.
- Szerintem kifogytak a bérgyilkosokból - jegyezte meg Max.
Az öt ládát felnyitották, tartalmukat átvizsgálták. Tele voltak fegyverekkel és
robbanószerekkel, köztük olyanokkal, amilyeneket Ben és Max még sohasem látott. Most már
egyik sem kerül ki az utcára, és Max biztos volt benne, hogy Cal és Erika Landry hosszú,
nagyon hosszú időre rács mögé kerül.
Max a mobiljával lefényképezte a dühös párost, akik mindenféle trágárságot kiáltoztak, és
holmi csapdáról beszéltek. Max elküldte a képet Sean Goodmannek és Rob Hughesnak.
Pontosan egy perccel azután, hogy Hughes ügynök megkapta Landryék fotóját, már hívta
is Maxet. Max elmagyarázta
az elképedt ügynöknek, hogy azért hagyták ki az akcióból, mert az emberei közt áruló van.
Hughes először nem fogadta valami jól a hírt, és még a lehetőségét is tagadta, hogy köztük
áruló lehetne. Max erre elmondta neki, hogy a különleges ügyosztály nyomozása
bebizonyította, Hughes irodájában az egyik segítő információkat adott Landryéknek komoly
pénzekért, de Hughes még mindig szkeptikus volt. Amikor azonban Max megnevezte a
segítőt és az összeget is, amit megtaláltak a titkos számláján, az ügynök kénytelen volt hinni a
tényeknek. Valósággal rosszul lett, amiért nem volt figyelmesebb. Max közölte vele, hogy
pillanatokon belül megjelennek nála a különleges ügyosztály tisztjei, hogy letartóztassák a
korrupt irodistát, és Hughes beleegyezett, hogy segít.
Másnap Hughes már egy Honoluluba tartó gépen ült. Mivel évek óta üldözte Landryéket,
és neki volt a legtöbb anyaga róluk, szükség volt a segítségére. Az FBI és a szövetségi ügyé-
szek szilárdan eltökélték, hogy minden ténynek utánajárnak. Miután megnézte a legújabb
bizonyítékokat, Hughes ragaszkodott hozzá, hogy a fegyverkereskedelem mellett újabb vá-
dakat is vegyenek fel a listára. Willis Cogburn tanúskodásával képesek lesznek rájuk verni a
Sean Goodman elleni gyilkossági kísérlet vádját, erősködött, és dr. Suliivan esetében a
gyilkosságra való felbujtás vádját.
- Azt akarom, hogy mindenért bűnhődjenek - mondta. Az ügyész nem tiltakozott.
-Willis Cogburn tanúskodik, aztán megy a tanúvédelmi programba.
- Nem hiszem, hogy erre szükség lenne - vélte az ügyész. - Kizárt dolog, hogy a bíró
engedélyezné az óvadékot, hogy aztán odakint ezek ketten folytassák a piszkos kis játékaikat.
Szigorúan fogjuk őrizni őket. A lehetséges tanúknak ezúttal nincs mitől félniük. Dr. Ellie
Sullivannek is tanúskodnia kell, és azt akarom, hogy Goodman ügynököt is hívják ide. Min-
denkit rendeljenek ide. Az előzetes tárgyalás időpontját áttesszük. Landryék ügyvédjei nem
tiltakoznak.
- Miért nem? - kérdezte Max. Az ügyész megcsóválta a fejét.
- Azt hiszem, ezt nekünk kell kitalálni.
Max és Ben kedvenc bárjukban ünnepelték Landryék elfogását néhány korsó sör mellett, és
Max megmutatta társának a célra tartott pisztolyokkal álló ügynökök és rendőrök előtt térdelő
dühös pár fotóját.
- Bárcsak akkor kaptad volna le őket, amikor az első ügynökök berontottak a raktárba! -
mondta Ben. - Az arckifejezésük leírhatatlan volt.
- Az biztos, hogy megdöbbentek - helyeselt Max. - Különösen tetszett, ahogy Erika
próbálta az ártatlant játszani. Azon sem csodálkoztam volna, ha azt mondja, fogalma sincs,
hogy kerültek oda azok a fegyverek.
- A Landrykre! - emelte magasba Ben a poharát. Legyen a büntetésük a bűneikhez méltó.
- Erre én is iszom - mondta Max.
Ben lenyelte az utolsó korty sört, és felállt.
- Mennem kell. Megígértem Addisonnek, hogy ma este együtt vacsorázunk. Csak mi
ketten. Mostanában olyan ritkán voltam otthon.
- Hogy érzi magát?
- A baba sokat rugdos. Addison esküszik, hogy a gyerek focilabdával a kezében jön a
világra. Ellie fantasztikus volt. Rendszeres üzenetváltásban álltak, és Ellie-nek mindig sikerült
megnyugtatni Addisont. Ha már Ellie-re került a sor... beszéltél vele mostanában?
- Nem.
- Millióból jó, ha van egy ilyen. Ha a helyedben lennék, nem engedném el magam mellől -
mondta Ben az ajtó felé tartva.
Max egy ideig még üldögélt a sörét kortyolgatva, és Ben szavain töprengve. Igazság
szerint minden percben, amikor nem Landryékkel foglalkozott, Ellie-re gondolt. Csak néhány
hete nem látta a lányt, de hosszú hónapoknak tűnt az idő. Hiányzott neki.
Mi az ördög történt vele? A nő megfosztotta az erejétől. Egyenesen a szívébe hatolt,
mielőtt rájöhetett volna, hogy mi történik. Sosem érzett még így, és egyáltalán nem tetszett
neki. Sebezhetővé vált általa.
NEM AKARNÁM, HOGY TÚLSÁGOSAN BELÉM HABARODJ! Ezt mondta a lány, és igaza volt. Ezernyi okot is fel tudott
sorolni, miért nem illettek egymáshoz. A legnyilvánvalóbb, hogy több ezer kilométerre élnek
egymástól. A lány élete a karrierje körül forog, és az övé is. Mindkettőjük munkája stresszel
teli, és egész embert követel. Nem kérheti meg a lányt, hogy együtt éljen mindazzal a
veszéllyel, ami őt körülveszi, és arra sem, hogy átszervezze az életét és alkalmazkodjon az
övéhez. Nem, ez sosem fog működni.
37
Ellie-nek nem volt választási lehetősége, hogy Honoluluba utazik-e, vagy otthon marad.
Goodman ügynök felhívta és közölte vele, hogy neki és Ellie-nek négy napon belül repülőre
kell szállniuk. Úgy vélte, épp elég időt hagyott a lánynak, hogy szóljon a kórházban, egy, de
még valószínűbb, hogy két hétig távol lesz.
- Mi van, ha nem akarok elmenni?
~ De miért ne akarna eljönni a világ egyik legszebb városába? - csodálkozott Sean.
- De ha mégsem akarok? - erősködött Ellie.
-Akkor az ügyész hivatalos útra tereli a dolgot, és clöál líttatja. Ugye nem akarja, hogy
szegénynek azzal u sok piipii munkával kelljen bajlódnia?
Ellie-nek nem igazán maradt más választás;i. Mint kiderült, a kórházból elszakadni nem is
volt nehéz, de kitalálni, hogy mit vigyen magával, az komoly feladatnak bizonyult. Ellie-nek
nem volt annyi ruhája, amennyi két hétre elegendő volna egy szigetre. A fürdőruhája, ha
egyáltalán rámegy még, legalább tízéves volt. Műtősruhában élte az életét, nem hordott
szárongot meg színes kartonruhákat.
Büszkeségét lenyelve felhívta Avat, és elmondta neki mi a gondja. Húga nem sokkal
azelőtt tért vissza nászútjáról, így
aztán egész kellemesen viselkedett, láthatóan tetszett is neki, hogy Ellie tőle kér segítséget.
Miután kipanaszkodta magát Ellie lehetetlen alakja miatt - Ellie tökéletes harminchatos alkat
volt a mellét kivéve -, kihasználta a lehetőséget, hogy ellássa a tanácsaival. Közölte
nővérével, hogy túlságosan is dús keblű, és fontolóra kellene vennie egy mellkisebbítést.
- Most csak viccelsz, ugye?
- Harmincnégyes is lehetnél, ha rászánnád magad.
- Akkor úgy néznék ki, mint a modellek.
- A modelleken gyönyörűen állnak a ruhák.
- Akkor én most leteszem.
- Ne, várj! Nem tudok segíteni, ha nem fogadod el az építő jellegű kritikát. Átnézem a
kínálatom, és elküldök mindent, amire szükséged lesz. Mindent, kivéve a fehérneműt, szóval
arra szánj egy kis pénzt, és vedd meg magad. Tudom, hogy van pénzed. Anyu elmondta, hogy
a kölcsön nagyobb részét visszafizetted azért a díjért kapott pénzből, és még húszezret az ő
számlájukra is tettél. Nagy vita volt belőle, mert az apu nem akarta elfogadni, de anyu
meggyőzte, mondván, jól jön az a pénz az unokájuk nevelésében.
- Hogy fogadták, hogy nagyszülők lesznek?
- O, hiszen tudod. Először megdöbbentek, mert a jó testvér került bajba.
- És aztán? - nevetett Ellie.
- Nagyon izgatottak lettek. Apu bölcsőt keres.
- O, istenem, ne engedd, hogy valami kedvezményes ajánlatot találjon. Beszéld rá, hogy
rendeset vegyen.
Beszéltek még Annie-ről, és arról, mi mindenre lesz szüksége a terhesség alatt.
- Köszönöm, hogy segítesz a ruhákkal - mondta végül Ellie. - Nyugodtan küldd el nekem a
számlát.
38
Max az előcsarnokban várt Ellie-re. Sean azt mondta a lánynak, hogy egyre legyen lent, és
most háromnegyed egy volt.
Ez lesz a legnehezebb dolog, amit valaha is tett életében. Próbálta kitalálni, mit mondjon a
lánynak. Amíg fedett munkát végeztek Bennel, nem használhatta a mobilját, de amúgy sem
telefonon szeretett volna beszélni Ellie-vel. Szemtől szembe akart állni vele, amikor
összecsapnak.
Ellie-nek nem fog tetszeni, amit mondani fog, sőt valószínűleg dühös is lesz rá, de nem
számít. Még ha nem is éri meg, Max, amilyen öntelt volt, tudta, hogy ez lesz n legjobb a lány
számára.
Max megfordult, és a medencéhez vezető lépcsőhöz sétált Gondolatai sebesen
száguldottak.
Ellie kilépett a liftből, és átvágott az előcsarnok márványpadlóján, aztán hirtelen
megtorpant. Max állt előtte. Háttal neki, kezét a nadrágzsebbe süllyesztve állt, de tény, hogy ő
volt az, hiszen amint megpillantotta, a szíve bolond módra, hevesen zakatolni kezdett.
Ó, istenem, hogy fogja tudni túltenni magát rajta?
ÖRÜLÖK, HOGY ISMÉT TALÁLKOZUNK. Igen, emlékezett rá, hogy ezzel akarta üdvözölni a férfit. Talán
kicsit furcsa, de semmi okosabbat nem tudott kiötleni. ÖRÜLÖK, HOGY TALÁLKOZUNK. Felejtsük el, hogy
ISMÉT, döntötte el.
- Max!
A férfi lassan visszafordult.
- Ellie!
Alig öt lépésre álltak egymástól. Ellie arra gondolt, a férfi fáradtnak látszik. Max arra
gondolt, a lány gyönyörű. Hosszúnak tűnő ideig csak némán nézték egymást.
Ellie döbbent rá először, hogy a férfi mereven bámulja. Megtorlásul ő is így tett. Már csak
egy-egy párbajpisztoly hiányzott a kezükből.
- Meg kell hallgatnod, amit mondani akarok - szólalt meg végül Max.
Jaj, ne! Biztos azért választott nyilvános helyet a mondandójának, hogy Ellie ne rendezzen
jelenetet, amikor közli vele, hogy vége mindennek.
- Akkor mondd - erősítette meg magát lélekben Ellie. Max közelebb lépett hozzá.
- Szeretlek. Összeházasodunk és pont. Jobb lesz, ha hozzászoksz.
-Várj csak... hogy mi?
Max kézen fogta, és megpróbálta magával rángatni.
- Gyere, el fogunk késni! -Várj... mit is... várj!
A férfi egy beugróhoz vezette, és szóról szóra megismételte, amit az imént mondott. Kezét
a lány két oldalán a falhoz támasztotta, így odaszegezte őt a beugró márványfalához. Ellie
nem mehet sehová, amíg ő nem engedi. A lányon látszott, mennyire megdöbbent.
- Azt mondtam, szeretlek. Összeházasodunk és pont.
- Szeretsz. - Nem kérdés volt. Ellie próbálta felfogni a hallottakat.
- Igen, szeretlek, és te is szeretsz engem. Nem akarok olyan ostobaságokat hallani, mint:
„ne habarodj belém" meg „nem akarom, hogy belém szeress"! Feleségül veszlek, Ellie
Sullivan.
A lány szemét elfutották a könnyek.
- Egy hónapja egy szót sem hallottam felőled, és most azt hiszed, hogy meg tudsz...
- Igen, azt hiszem. - Max lehajolt, és megcsókolta. - Olyan puha az ajkad! Szeretsz engem.
Annyira hiányzott, hogy átölelhesselek!
Ellie megpróbálta ellökni magától, de mintha sziklát próbált volna elmozdítani a helyéről.
- Az ember nem azt mondja egy lánynak, hogy el fogja venni feleségül, hanem megkéri a
kezét.
Max újra meg akarta csókolni, de Ellie elfordította a fejét, így csak a fülcimpáját puszilta
meg.
- Apádtól megkértem a kezed.
-Tényleg? - fulladt el a lány hangja. - És mit mondott?
- Szó szerint? „Jaj istenem, csak ezt ne! Egy újabb esküvő?!"
Ellie a férfi mellkasának feszítette a tenyerét.
- Beleegyezett?
- Igen. Olyan üzletet kínáltam neki, amelynek nem tudott ellenállni.
- Milyen üzletet? - suttogta Ellie kábultan attól, ami vele történik. Max szereti! Hogyan
történhet vele ilyen csodálatos dolog? Mit tett, hogy ezt megérdemelte?
- Megígértem neki, hogy szeretni foglak, védelmezlek és boldoggá teszlek.
- Max, túl korai még arról beszélni, hogy szeretsz. Még alig ismerjük egymást...
- Szeretlek.
- Át kell gondolni, hogy...
- Szeretlek. Jobb lesz, ha hozzászoksz.
- Milyen romantikus vagy! - suttogta Ellie. Max ismét a lány szájára hajolt.
- Szeretném hallani, ahogy te is kimondod, hogy szeretsz. Ellie látta a férfi sebezhetőségét.
Átkarolta a nyakát.
- Szeretlek attól a pillanattól fogva, hogy megismertelek. -Tudom, hogy néha nyers vagyok
és udvariatlan - ismerte
be töredelmesen a férfi. - Bevallom, hogy egy kicsit önfejű is... és előfordul, hogy
érzéketlennek tűnök...
Ellie a férfi szájára tette a mutatóujját, hogy elhallgattassa.
- De figyelmes is vagy, becsületes, kedves, gyengéd...
A dicsérő szavak hallatán nyomban visszatért a férfi önteltsége.
- Szóval ellenállhatatlan vagyok, mi? - vigyorgott rá a lányra. Ellie felkacagott.
-Te vagy az ideális férfi számomra.
39
Max szinte bánta, hogy nem vihet kamerát a tárgyalóterembe. Szerette volna filmre venni
Ellie-t a tanúk padján, amint ízekre szedi a kétezer dolláros ügyvédeket, s teszi mindezt
elragadó bájjal.
A bíró elmagyarázta, hogy ez egy előzetes meghallgatás, amelynek célja, hogy
megállapítsák, mely vádak állják meg a helyüket, és melyeket vessenek el.
Ellie komoly arccal, kezét az ölében összekulcsolva ült a tanúk padján, várva, hogy a
védelem belekössön minden szavába, és kétségbe vonja minden állítását.
Christopher Hammondnek, a vezető ügyvédnek volt a len hamisabb mosolya, amit Ellie
valaha is látott. A férfi magas volt, előkelő külsejű, aki méretre szabott öltönyében, tökéle-
tesen megkötött nyakkendőjében nagyon elegánsan festett... leszámítva egyeden apróságot.
A Landryk merev, kifejezéstelen arccal ültek a vádlottak padján. Mrs. Landry a
konzervatív fehér blúzban és kardigánban, és Mr. Landry a tengerészkék öltönyben maguk
voltak az illem megtestesítői. Ellie nem volt bent a tárgyalóteremben Willis Cogburn
vallomása alatt, de Max elmondta neki, hogy a férfi részletesen leírta a Landrykkel való
kapcsolatát, és utána rátért arra is, milyen parancsokat kapott Landryéktől. A ravasz
ügyvédek mindent megpróbáltak, hogy megingassák, de Cogburn kitartott, és egyórai
tanúskodás után még arra is vette a bátorságot, hogy a Landryk szemébe nézzen.
Hammond háta mögött összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel járkált fel-alá a tanúk padja
előtt, a szavait mérlegelve, mielőtt megszólítja Ellie-t.
- Lenyűgöző az életrajza, dr. Sullivan - kezdte. - Hogy valaki ilyen fiatalon baleseti sebész
legyen... és ilyen magas elismerésben részesüljön... igen, valóban lenyűgöző.
Ha Hammond kedélyes csevegésre számított, csalódnia kellett. Ellie csak némán nézett rá,
és várt. Miután az ügyvéd rájött, hogy nem tudja elbűvölni a lányt, belevágott a kihallgatásba.
Megkérte, mesélje el, mit mondott neki Willis Cogburn, miközben Ellie ellátta a sérülését az
út mentén.
Ellie válaszolt a kérdésre, de nem cifrázta.
- Elhitte Mr. Cogburnnek azon állítását, hogy azért bérelték fel, hogy önt megölje?
- Igen, elhittem.
- A mostani tanúvallomása során bizonyítást nyert, hogy Mr. Cogburn többször is
hazudott, hogy elkerülje a büntetővádi eljárást. Meg tudja indokolni, miért hisz egy
megrögzött hazudozónak?
Az ügyész tiltakozni szeretett volna, de szó nélkül visszaült Ellie válaszát hallva.
- Mr. Cogburn rám lőtt, szóval igen, biztos vagyok benne, hogy megpróbált megölni.
- Nem azért vagyunk itt, hogy Mr. Cogburn tetteit megítéljük - emlékeztette az ügyvéd. -
Azért vagyunk itt, hogy eldöntsük, Mr. Cogburn Mr. és Mrs. Landry utasítására cselekedett-e.
Ön jó megfigyelőnek tartja magát, dr. Sullivan?
- Igen.
- Életveszélyes helyzetben volt. Willis Cogburn beismerte, hogy többször is rálőtt a
kocsijukra abbéli próbálkozásában, hogy felrobbantsa a benzintankot. Szerencsére elvétette,
de a kereket így is sikerült kilyukasztania.
- Kérdezni is fog, vagy csak felidézi a történteket? - kérdezte az ügyész.
Hammond zavartalanul folytatta.
- Emlékszik, hány lövés dörrent?
- Azt hiszem, három.
- De nem biztos benne.
- Nem.
- Mégis azt állítja, jó megfigyelő.
- Igen.
- Meggyőződésem, hogy a megfigyelőképességét erősen befolyásolta, hogy lőttek önre.
Hiszen az életéről volt szó.
- Ismét felteszem a kérdést - szólt közbe az ügyész -, Mr. Hammond szeretne megtudni
valamit a tanútól, vagy csak fecseg?
- A helyzetfelmérő képességére kihatott a veszélyes helyzet, ugye?
Ellie a bíróra nézett, aztán visszafordult Hammondhöz.
- Ha még emlékszik rá, baleseti sebész vagyok. Vészhelyzetekre is kiképeztek.
- Igen, természetesen, de be kell ismernie, hogy esetünkben más a helyzet. Egy őrült
vadászott önre, aki abban a téveszmében cselekedett, hogy valaki felbérelte, ölje meg önt. Egy
kényszerképzetektől gyötört fegyveres lőtt önre.
Ellie nem válaszolt, csak várta az újabb kérdést.
- Mr. Cogburnnek erős fájdalmai voltak, amikor beszélt vele. Jól tudom?
- Igen. Meglőtték.
- Kérem, mondja el pontosan, mit vélt hallani, mit mondott önnek Mr. Cogburn, miközben
ön ellátta a sérülését.
Ellie szóról szóra elismételte a párbeszédet.
- Még ha elhangzottak is azok a szavak - mondta Hammond, amikor Ellie befejezte -,
önnek is el kell fogadnia, hogy Mr. Cogburn félrebeszélt, és ön is tévedhetett az elmeállapota
megítélésében. Végül is, ön is éppen akkor esett át egy megrázó eseményen.
- A tekintete tiszta volt, a beszéde érthető és világos - jelentette ki Ellie.
- Ez volt az ön megfigyelése?
- Igen. Willis Cogburn teljesen magánál volt, és nem hazudott - erősködött a lány.
- És úgy gondolja, hogy a megfigyelései pontosak? - kérdezte gúnyosan Hammond.
Ellie kezdte elveszteni a türelmét. Miért teszi fel az ügyvéd újra meg újra ugyanazt az
ostoba kérdést?
- Igen, azt hiszem, hogy nagyon jó megfigyelő vagyok -közölte. Tudta, hogy hallgatnia
kellene, de nem bírta megállni, és folytatta: - Jól látom, hogy a bal kezén lévő kiütések nem
fognak elmúlni, ha továbbra is a mostani kézápolóját használja. Allergiás rá. Jól látom, hogy
balra, a harmadik sorban ülő úriembernek conjunctivitise, azaz kötőhártya-gyulladása van. A
második sorban ülő hölgy egy zacskó cukorkát rejteget a táskájában, és arra próbál rájönni,
hogy tudna venni belőle anélkül, hogy zajt ütne. M&M cukorkák. Azt is jól látom, hogy a
társa egyre az óráját nézi. Ég a vágytól, hogy kijusson innen, mert úgy tűnik, valami készül
közte és a bírósági riporter közt.
A másik védőügyvéd riadtan felpillantott, aztán lehajtott fejjel az asztalra meredt.
Ellie egy pillanatra elhallgatott, majd Hammond szemébe nézve folytatta: - És azt is jól
látom, hogy nyitva van a slicce.
Az ügyvéd vérvörös lett zavarában. Gyorsan felhúzta a cipzárját.
- Nincs több kérdésem.
40
Max és Ellie úgy tervezte, hogy a lánykérés után tizenegy hónappal házasodnak össze
Minneapolisban. Max nem örült túlságosan, hogy ennyit kell várnia, de mivel Ellie
mindennap elmondta neki, mennyire szereti, és minden éjjel a karjában aludt el, nem
panaszkodott túl sokat.
Ellie nem akarta elkapkodni. Fontos volt neki, hogy az egész családja ott legyen. Annie-t
kérte fel tanúnak. Ő volt az idősebb az ikrek közül teljes két perccel, és Ellie úgy vélte, ez
ellen Ava sem tiltakozhat.
Az esküvő csodálatos volt. Annié kislánya, Meghan majdnem négy hónapos volt, és
egyfolytában mosolygott. Legtöbbször a nagyapja karján, aki valósággal istenítette. Patterson
halála és első unokája születése óta Ellie apja legalább húsz évvel fiatalabbnak látszott. Még
mozogni is elkezdett, minden reggel sétált néhány kilométert. Elhatározta, hogy friss és
fiatalos marad, mert szeretné látni, ahogy felnő az unokája.
Ideiglenes megoldásként Annié kislánya születése után visszaköltözött a szüleihez, amíg
eldönti, mit kezdjen az életével. Letette a szakvizsgát Kaliforniában, és tudta, előbb vagy
utóbb vissza fog menni San Diegóba, de egyelőre fogalma sem volt, hol akar dolgozni. A
szülei segítettek kifizetni a diákhitelt, bár Annié megesküdött, hogy minden fillért vissza fog
fizetni.
Max megtartotta az ígéretét. A kapcsolatain keresztül kiderítette, hol tartózkodik Annié
szeretője, Lucas Ryan. Egy régi haverja az FBI-akadémiáról kapcsolatba lépett Michael
Buchanannel, aki szintén a tengerészeméi szolgált, és éppen San Diegóban állomásozott.
Buchanan közölte, hogy nem adhat ki bizalmas információt, de meglátja, mit tehet. Alig egy
hét múlva jelentkezett is, hogy Lucas Ryant Afganisztánba vezényelték, ennél többet nem
mondhat. Max semmit sem tudott meg arról, mit csinál ott Ryan, vagy hogy mikor jön haza
41
Egy nyári délelőttön Annié Meghannel a karján kinyitotta az ajtót, és ott állt a férfi, aki
összetörte a szívét. Bal lába gipszben volt, és botra támaszkodott. Annié egy csepp
együttérzést sem mutatott. Legszívesebben kikapta volna a kezéből a botot, hogy jókorát
húzzon vele a férfi fejére. Ugyanakkor szerette volna megölelni is. Csak állt és nézte, s
közben fogalma sem volt, hogy mit mondjon neki. Csodálatosan festett a férfi! Sötét haj, sötét
szem, napbarnított bőr, remek test... különösen vonzó egy fickó volt. Nem csoda, hogy
beleszeretett. Magas, sötét és jóképű alak volt.
És egy alattomos kígyó, aki elhagyta őt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá,
emlékeztette magát Annié.
Úgy tűnt, Lucasnak éppúgy elakadt a hangja, mint neki, mégis ő tért előbb magához.
- Hiányoztál.
- Nem hiszek neked - rázta Annié a fejét.
- Bejöhetek?
- Nem - lépett félre Annié az útból, hogy a férfi be tudjon menni.
Lucas a kislányra mosolygott, és besétált.
- Aranyos - jegyezte meg. - Bébicsősz lettél?
- Olyasmi.
-Annié...
- Elhagytál, Lucas. Sohasem hívtál, sohasem...
A lány elhallgatott, mert tudta, ha folytatná, hamarosan sírva fakadna. Meghan nyugtalanul
fészkelődni kezdett a karján, és Annié rádöbbent, hogy felemelte a hangját. Átvette a gyereket
a másik karjára.
- Szükségem lett volna rád - mondta halkan.
- Szeretlek - felelte a férfi. - Te is tudod. Nem mondhattam meg, hogy el kell mennem, és
nem is hívhattalak. Különleges hadműveletben vettem részt.
Annié mintha nem is hallotta volna a magyarázkodást.
- Mi történt a lábaddal?
- Eltalálta egy gránátrepesz.
- Ülj le és rakd fel a lábad - parancsolt rá Annié, és egy zsámolyt lökött a kanapé elé. -
Kérsz valamit inni, mielőtt elmész?
- Nem megyek el. Tudom, hogy haragszol, és minden okod megvan rá, de...
Annié megbökte a férfi mellkasát, aztán halk hangon, nehogy a lányát megijessze, azt
mondta: - Nem akarlak szeretni.
Szemét elöntötték a könnyek, és legszívesebben káromkodni kezdett volna. Egyáltalán
nem akart sírni. Arra ráér, miután a férfi elment.
- De szeretsz.
- Szerettelek - helyesbített Annié.
Lucas leült a kanapéra, és az ölébe vonta a lányt. Annié nem küzdött ellene, mert karján ott
volt a baba, de mereven ült, mint aki karót nyelt.
A férfi megsimogatta a hátát.
- Hogy lehet az, hogy egyre szebb leszel?
A bókok nem fogják meglágyítani a szívét, határozta el Annié, de a kislány boldogan
mosolygott és gügyögött a férfinak.
Lucas megsimogatta a kicsi arcát. Meghan gyors volt. Elkapta az ujját, és rágni kezdte.
- Jön a foga - mondta Annié.
Lucas zavartan nézett körül a szobában.
- Az anyád napközit vezet, vagy valami olyasmit? -Vagy valami olyasmit - felelte Annié. -
Még mindig a tengerészetnél vagy?
- Igen. Légy a feleségem, Annié.
-Te megőrültél! A gránátrepesz a fejedet is eltalálta, nem csak a lábadat, ugye?
A férfi közelebb ölelte magához, és megcsókolta. Szája meleg volt és csábító. Annié nem
bírt ellenállni neki.
- Szeretlek - mondta Lucas újra.
- Én is szeretlek - ismerte be Annié. - De ez nem jelenti azt, hogy...
A férfi újra megcsókolta, és a lány nem tiltakozott. Átkarolta a férfi nyakát, és hozzásimult.
Ó, mennyire hiányzott neki!
És mennyi könnyet ontott miatta! Nem, ezt nem hajlandó még egyszer végigcsinálni!
-Van egy meglepetésem számodra - mondta Lucas, és a zsebébe nyúlt. - Már egy éve
magamnál hordom.
Jegygyűrű volt. Annié a férfi szemébe nézett, és látta benne a szenvedést.
- Annié, annyira sajnálom, hogy nem szólhattam. Feleségül jössz hozzám?
- Ezt meg kell gondolnom - suttogta a lány. - És nekem is van egy meglepetésem a
számodra.
Felállt, és Meghánt a férfi ölébe tette.
- Ő a lányod.
42
Egy újabb esküvő!
Ellie el volt ragadtatva a hírektől, és remélte, hogy Lucas családja is olyan csodálatos, mint
Maxé. Simon volt Max esküvői tanúja, a többi fivére pedig a násznagyok. Ellie mindegyiket
szerette, de Max szüleivel különleges kapcsolata alakult ki. Annyira kedves, szerető emberek
voltak! Simon megmentette Max életét, a szülei pedig felnevelték.
Max kétszobás, óceánra néző lakása volt most az otthona. Miután megkapta az engedélyt,
hogy Hawaiin is gyógyíthat, Ellie az egyik városi kórházban helyezkedett el. Imádta tél kö-
zepén az időjárás-csatornát nézni, és nagyokat nevetett, valahányszor azt hallotta, hogy
Közép-Nyugaton újabb hóviharok dúlnak. Max megjegyezte, hogy hátborzongató a kacagása.
Wheatley-ék és Max szülei is meglátogatták őket... és mindannyian gyűlölték, hogy vissza
kell menniük. Ki hibáz tatná érte őket?
- A paradicsomban élünk - súgta Max fülébe az egyik éjjel az ágyban, miután szeretkeztek.
- Még ébren vagy?
- Igen - nevetett Ellie. - Landryéken gondolkoztam. Ben mondta, hogy fellebbeznek az
ítélet ellen.