FORMATAN ÉS KOMPOZÍCIÓ

“A kép kompozíciójától függően

egy-egy forma minden alkalommal más funkciót tölthet be.
Ha a mű részeiben a legparányibb eltolódás keletkezik az az egész szempontjából is
lényegi változást jelent.”
A kompozíció a latin compositio szóból ered, jelentése: összeállítás.
Kompozícióról beszélhetünk érzékelésünk minden csatornájával kapcsolatban. A kompozíció léte minden esetben
feltételezi egy alkotó tevékenységét, aki az „összeállítást” készíti. Az alkotó valamilyen hatás elérésére törekszik, ennek
érdekében azt a tartalmat, amelyet mások elé kíván tárni, tudatosan rendezi. Az is komponálás, amikor csak rátalálunk
valamire, azon nem változtatunk, de a keretét, a tálalását hozzuk létre annak, amit meg akarunk mutatni.
Ahhoz, hogy megérthessük a komponálás lényegét, gondoljunk egy, a témánktól eltérő tárgyú kompozícióra. Például
gondoljunk egy olyan lakomára, ahol a különféle fogásokat szakértő gonddal állítják össze, hogy rávezessék annak
élvezőjét a főfogás ízeire, és aztán levezessék az izgalmat a megfelelő italokkal és desszerttel úgy, hogy ezeknek az íze jól
harmonizáljon egymással, és az előre kigondolt ízvilág érvényesüljön. Ez is egy kompozíció, éppúgy, mint Beethoven IX.
szimfóniája. Ha rögtön az Örömódával kezdenénk, nem volna annyira katartikus, mint akkor, ha a teljes kompozíción
végigvezetnek bennünket. A mesterszakács ismeri az ízek csínját-bínját, Beethoven pedig a zenei fogásokat. Így megfelelő
kompozíció kialakításával el tudják érni közönségükben a kívánt hatást. A lehető leghatásosabban ki tudják fejezni azt,
amit meg akartak mutatni, el akartak mondani. Erre való a kompozíció.
Amikor valaki egy képet néz, az egész mű egyszerre
hat rá, de az értelmezéséhez rendeznie kell a
látottakat. A vizuális kompozíció megalkotásakor
ebben kell segítenünk a nézőt. Különösen akkor fontos
minden egyéni értelmezés kizárása, ha a kompozíció
nem művészeti alkotás, hanem pontos, egyértelmű
információt kíván közölni a nézővel.
A tudománykommunikációban kiemelten fontos, hogy
az információ pontos és félreértelmezhetetlen legyen.
A látvány minden esetben informál és jelentést
hordoz, akkor is, ha nem tudatosan készítjük. (Kovács
Gábor) A közlés a közlőről is hordoz információkat. A
tudatosság nélkül készült kompozíciók olyan mellékes
információkat domboríthatnak ki például, hogy milyen
színeket kedvel jobban a készítőjük, vagy hogy milyen
számítógépes program segítségével készítette. Ezek az
információk (például egy tudományos poszter
esetében) nem relevánsak, sőt kifejezetten zavaróak
lehetnek, emiatt nagyon fontos, hogy ezek az
információk háttérben maradjanak, ne kapjanak
hangsúlyt.
A helyes kompozíció megalkotása javarészt tudatos folyamat, amelynek során megvizsgáljuk az egyes képelemek
jelentését, szükségességét és az összképre gyakorolt hatását. Mindenekelőtt pedig a néző bőrébe kell bújnunk, az ő
szemével néznünk és eldöntenünk, hogy az információ szándékaink szerint maradéktalanul és minél könnyebben célba
talál-e. Vagyis, a tervezés során mindig szem előtt kell tartanunk, kinek szánjuk a művet, hogy felhasználó központú
anyagokat készítsünk.
Amikor kompozíciót készítünk, szándékosan szeretnénk vezetni a befogadó tekintetét. Kiemelhetünk elemeket
kontrasztokkal (méret, szín, forma, tagoltság stb.). Hangsúlyt adhatunk elhelyezéssel és az elrendezésből fakadó
láthatatlan erővonalakkal. Ha nem vagyunk tisztában az észlelési folyamattal és a vizuális kommunikáció eszközeivel,
az olvasó félreértelmezheti, amit lát.
A vizuális elemek értelmezése ráadásul nem általános érvényű, hanem a társadalmi, kulturális viszonyoktól, sőt a
befogadó pillanatnyi hangulatától is függ.
Amint a közönség találkozik az általunk készített anyaggal – legyen az prezentáció vagy dokumentáció –, azonnal
elkezdi a különböző vizuális információkat értelmezni, kezdve a nyilvánvaló mérettől a betűtípuson, színeken és layout-
on (elrendezésen) át az illusztrációkig. A szöveg megértésében a formázások és vizuális utasítások segítik az olvasót.
A szöveg és kép együtt a leghatékonyabb módja az információátadásnak. A képet hamarabb észre lehet venni,
gyorsabban felfoghatók belőle az összefüggések, de a szöveg az, ami minden félreértést ki tud küszöbölni.
A 21. században elérhetővé vált az a technikai háttér, amelynek segítségével az információs anyagait mindenki
könnyedén megjelenítheti vizuális formában. Mi most kideríthetjük, hogyan készíthető olyan kompozíció, amelyben a
közönség minél könnyebben megtalálja a számára érdekes vagy szükséges információt.
I. A KOMPOZÍCIÓ FORMÁJA ÉS NEVEZETES RÉSZEI
A kompozíciót hordozó felület nagyon sokféle lehet a
formáját és méretét tekintve. Általában fekvő vagy álló
téglalap.
Ez adja a mostani kompozíciók legtöbbjének a keretét
(filmvászon, monitor, tévé képernyője, szabványos
papírméretek). A prezentációk és a tudományos
poszterek is leggyakrabban téglalap formában jelennek
meg.

A könyvek jellemző kompozíciós tere az oldalpár.

A kötés alapvető kötöttséget jelent az oldalpárok
tervezésekor. Az egymás mellé kerülő oldalak
hatással vannak egymásra, ezért egységként kell
kezelni az oldalpárokat.
Ugyanez a feladat egy brosúra vagy leporelló
esetében is. Az egymás mellett elhelyezkedő
oldalaknak minden lehetséges egyszerre
látható variációban működniük kell, egységes
kompozícióként.

Ezenkívül a képmezőnek más formája is

lehet, például négyzet, kör, ovális stb.
 A kompozíciós mező szélei különítik
el az általunk megkomponált fontos
vizuális elemeket attól a
környezettől, amely a kompozíció
szempontjából nem fontos, de
mégis része a látómezőnek, a
képfelület középpontja pedig vonzza
a tekintetet.

A kompozíció összhatását
befolyásolja az egyes elemek
viszonyulása a képmező széleihez,
illetve középpontjához.

Az optikai mozzanatok valóságos

fizikai erők működésének
benyomását keltik, ezt nevezzük
vizuális erőnek.
“Azok a vonalak (egyenesek
vagy görbék), amelyek
vízszintesen, függőlegesen
vagy átlósan futnak a kép
széléhez viszonyítva, vezetik a
szemet, meghatározzák, hogy
a szem a képfelületet milyen
módon derítse fel.”
I.1. KOMPOZÍCIÓS IRÁNYVONALAK ÉS ALAKZATOK
A képen létrehozott ritmusok (különböző vizuális elemek rendszeres vagy rendszertelen
ismétlődése) – melyek lehetnek azonos vagy ellentétes irányúak – egymás hatását erősítik
vagy gyengítik.
A nyugati kultúrában balról jobbra olvasunk és felülről lefelé haladunk az oldalon. Ez a
beidegződött olvasási irány, ezt az irányt követi az írásunk, és eszerint olvasunk le
ösztönösen minden képet, ha valamilyen szándékos kiemelés, iránymutatás el nem térít
bennünket ettől.
Az információs anyagok megtekintése
során a befogadó célja a lényeges
információk hatékony feldolgozása. Az
ismeretanyag értelmezése a befogadó fél
ismereteinek és elvárásának
függvényében változik.
A mozgás kiegyenlíti a tömeget. Egy mozgó
tárgy – dinamikusabb volta miatt – erőtelje-
sebb hatást vált ki, mint a statikus.
Az sem mindegy, hogy a mozgás a nézőhöz
viszonyítva milyen irányban történik, hiszen egy
távolodó tárgy kisebb hatást fejt ki a szemlélőre,
mint az éppen felé tartó.

A mozgáson kívül a tárgy formája is eltérően hat, a szabályos

alakú tárgyak hatása intenzívebb. Egy függőlegesen elhelyezett
tárgy hatása nagyobb, mint ugyanaz a tárgy ferdén elhelyezve.
Ugyanakkor egy függőleges vonal vékonyabbnak tűnik egy
ugyanolyan vastag vízszintes vonalnál.

A közeledő tárgy hatása intenzívebb.

A tárgyak mérete viszonylagos. Egy
ugyanakkora méretű tárgy kisebbek
társaságában nagyobbnak hat, mint ha a nála
nagyobbak csoportjában helyezzük el.
Egy álló nyújtott téglalap forma felfelé irányítja a tekintetet - “húzása van”. A négyzetes formátum semlegesnek
mondható, egyik irány sem fejt ki önmagában a másiknál erősebb hatást. Fekvő formátum az állónál nyugodtabb
oldalirányú hatást eredményez, amely jóval gyengébb annak erőihez képest.
Az elemek kompozíción belüli
helyzetét, jelentőségét egymás-
hoz való viszonyuk határozza
meg.
További fontos tényező, a tárgy
elhelyezkedése a képen belül : a
szélén vagy a középpontban, a
jobb vagy a bal oldalon.
Általánosan elmondható, hogy a
kép szélén, valamint a jobb
oldalon levő tárgy hat
erőteljesebben, vagyis a bal
oldalon vagy középen
elhelyezkedő tárgyak nézőre
gyakorolt hatása kisebb mértékű.
Érdemes viszont szem előtt tartani, hogy az ember tekintete ösztönösen először a kompozíció jobb felső sarkára irányul,
amit például az újságok jobb oldalának felső részén található hirdetések drágább értékesítése is alátámaszt
A mozgáson és formán túl a harmadik legfontosabb tényező a fények és színek alkalmazása. A fényes tárgyak sokkal
szembetűnőbbek a sötéteknél. A világos tónusú tárgyat közelebbinek érzékeljük, mint a sötétet, ugyanígy a meleg színű
tárgyakat szintén közelebbinek tapasztaljuk, mint a hideg színűeket. Egy sötét folton elhelyezett világos elem más hatást
vált ki a nézőből, mint egy világos folton elhelyezett sötét elem.
A kompozíció tervezését célszerű azzal a
lépéssel kezdenünk, hogy meghatározzuk a
kompozíciónk főbb elemeit, ezek egymáshoz
való viszonyát és az ebből következő
elrendezését az adott felületen. Ehhez segítség
lehet, ha olyan vázlatot készítünk (akár papíron,
ceruzarajzként), amelyen az információkat
geometriai alapformákként jelenítjük meg
(például egy színes fotót egyszínű téglalapként,
a szöveget vonalakkal illusztrálva).
I.2. A KÉPKOMPOZÍCIÓ TÍPUSAI ÉS ESZKÖZEI A kompozíció lehet zárt, nyitott,
dinamikus, statikus, horizontális és
vertikális osztású, átlós, három-
szögre épített, szimmetrikus, aszim-
metrikus stb., attól függően, hogy
alkotóelemei hogyan viszonyulnak
egymáshoz.
A zárt és a nyitott kompozíció
Zárt kompozíció esetén a kép
erővonalai a kép keretein belül
lévő központi elem felé
mutatnak.

A statikus, zárt kompozíció

nyugalmat áraszt, mentes a
nagy változatosságtól, nem
érzékeltet mozgást.
Zárt dinamikus kompozíció
A dinamikus kompozíció fontosabb erővonalai több irányba haladnak. Esetleg színben
vagy formában változatosak, vagy a mozgás illúzióját keltik.
A vízszintes, függőleges, átlós, háromszögre szerkesztett elrendezések az adott irányra
vagy geometriai formára épülnek.
Nyitott statikus
Nyitott a kompozíció, ha úgy van lezárva a
kép, hogy az gondolatban a kép keretein
kívül is folytatódhat. Jellegzetesen nyitott
kompozíció például egy tapéta vagy egy
vég textil mintája.
Nyitott dinamikus
Szimmetria - aszimmetria
Az ember a természeténél
fogva mindig, mindenhol a
harmóniát, az arányt, az
egyensúlyt és a ritmust keresi.

A harmonikus elrendezés
egyik legkézenfekvőbb
eszköze a szimmetria.
A szimmetrikus kompozíció statikus, ünnepélyes, nyugalmat
áraszt. Gyakran alkalmazzák például az esküvői meghívókon és
díszokleveleken.
Azonban a tökéletes szimmetria unalmassá válhat. Ha egy
ember arcát nézzük, azt is szimmetrikusnak tartjuk, de apró
részletekben eltér egymástól a jobb és a bal oldal. Ugyanez a
helyzet egy szép falevéllel.
Régi hímzéseken vagy szőnyegeken is megfigyelhetjük, hogy az
alapvetően szimmetrikus elrendezés apró eltéréseket rejt a
mintázatban. Ez érdekessé teszi a kompozíciót, de nem teszi
tönkre a szimmetriát. Az erőltetett szimmetria viszont akár
disszonáns is lehet. Például, ha több, egymástól eltérő jellegű
elemet mindenáron szimmetrikusan rendezünk el, akkor durva
diszharmonikus hatást kelthetünk.

Ha alkotásunkat könnyen olvashatóvá szeretnénk tenni, akkor

igyekeznünk kell, hogy minél könnyebb legyen a néző számára a
rendet megtalálni. Teljes zűrzavart nagyon nehéz vagy talán
lehetetlen alkotni, mert az emberi agy úgy működik, hogy
mindenben keresi a mintázatot, a rendet, hiszen így tud
valamilyen jelentést kihámozni a látottakból.
I.3. A FIGYELEM IRÁNYÍTÁSA Az a tény, hogy a figyelem irányítható, fontos része a vizuális észlelésnek. Gondoljunk például arra, amikor egy
plakátot megpillantunk. Nem érzékelünk mindent egyszerre vagy egyenlő módon. Ehelyett először a legnagyobb
vagy leghangsúlyosabb elemre összpontosítjuk a figyelmünket, majd ha a látottakat érdekesnek találjuk,
továbbhaladunk a kevésbé hangsúlyos elemekre. A domináns elemek képesek irányt mutatni, folyamatosan
vezetni a tekintetünket akár formai kialakításukkal, több elem együttes alkalmazása esetén pedig egymáshoz
való viszonyukkal. A kompozíciós elemek a ritmus , a harmónia , a kontraszt , az egyensúly elvei alapján lehetnek
kapcsolatban egymással.

Csoportosítás, tagolás
A tartalom leolvasásakor érzékeljük, hogy mely elemek tartoznak szorosabban egymáshoz és melyek különülnek el.
A folytonosság, közelség,
hasonlóság és zártság elve a
leggyakrabban használt és
legerősebb hatású csopor-
tosítási eljárások.

Az ember hajlamos arra,

hogy az egymáshoz közeli
optikai egységeket egy
csoportként lássa, össze-
függő formákká fogja össze.
A hasonló méret, formák,
színek, textúrák is az
összetartozás érzetét keltik
Csoportosítás ellen hat az elemek elkülönítése
Az elkülönülő tartalmak kerülhetnek egymástól messzebbre a kompozíción belül
A különböző méretek, formák, színek és textúrák szintén a csoportosítás ellen hatnak, vagyis
különbségeket mutatnak.

Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása során figyelni kell arra, hogy az a kontraszt, amely a
különbségre utal, elég erős legyen. Mindig legyen egyértelmű, hogy mi tartozik össze és mi az, ami
elkülönül.
Egy szövegszerkesztő programban
írott szöveg esetében is jól látható,
miként használhatjuk a közelség és a
hasonlóság elvét, amellyel az
olvasónak nyújthatunk segítséget a
szöveg feldolgozásában.
Például a cím verzál, a törzsszöveg
kurrens betűkkel íródott. Így a teljes
szövegben mindenhol felismer-
hetjük, hogy melyik szövegrészeket
szántuk címnek és melyeket a
tartalom kifejtésének.
Egy adott címet közelebb helyezzük
az utána következő tartalomhoz,
mint a megelőzőhöz, ezzel
egyértelműen jelezzük, hogy a cím
melyik szövegrészhez tartozik.
Persze segít ebben az olvasás iránya
is, hiszen a címet a szöveg elején és
nem a végén szoktuk feltüntetni.
Agyunk látja a háromszöget - folytonosság és
zártság

Folytonosság: a szem követi a vonal, a

színárnyalat- vagy tónusérték-fokozatok irányát.
Képzeletben meghosszabbítja az egyenes vonalat
egyenesként, a hullámvonalat hullámvonalként.

Zártság: az agy hajlamos a befejezetlen ábrákat

kiegészíteni, egésznek tekinteni, vagyis az
egymáshoz közel álló körvonalakat egyesíti.
A formák, színek és vonalak játéka: a ritmus.
A kompozíció ritmusát az optikailag hasonló vagy azonos
elemek szabályos ismétlése vagy szabályos váltakozása
határozza meg.
Ahhoz, hogy a ritmust érzékelni tudjuk, az ismétlődésnek az
emberi érzékelés határán belül (tér és időhatárok) kell
bekövetkeznie. A túl rövid sorozat nem okoz ritmikus
élményt, a túl hosszú pedig monotonná válhat.
Ritmikus mozgást szabályosan és szabálytalanul ismétlődő
elemekkel (vonalak, formák, hosszúságok, szögek, irányok,
távolságok stb.) is létrehozhatunk.
Szín- és méretkontraszt, mozgás ábrázolása
Ha azonos motívumok ismétlődnek, egyenletes
ritmust kapunk, ha egymástól különböző formák
kerülnek egymás mellé, dinamikusabb ritmust
hozhatunk létre.
A szemnek egyaránt fontos az akció és a nyugalom.
(Kepes György). A meggondolatlan vizuális tervezés
a szem idő előtti elfáradásához vezethet.
Pozitív és
negatív tér