EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Tangl Balázs

KÖZÖS HADSEREG ÉS MAGYAR TÁRSADALOM

Szombathely katonai helyőrsége és katonai kultúrája
a dualizmus idején (1867–1914)

Történelemtudományi Doktori Iskola

Dr. Sonkoly Gábor DSc, egyetemi tanár

Atelier Európai Historiográfia és Társadalomtörténet Doktori Program

Dr. Sonkoly Gábor DSc, egyetemi tanár

A bizottság elnöke: Dr. Sonkoly Gábor DSc, egyetemi tanár

Felkért bírálók: Dr. Pollmann Ferenc PhD
Dr. Révész Tamás PhD
Titkár: Dr. Klement Judit PhD, habilitált egyetemi docens
Tag: Dr. Cieger András PhD
Póttag: Dr. Halmos Károly PhD, habilitált egyetemi docens
Dr. Mátay Mónika PhD, egyetemi adjunktus

Témavezető: Dr. Czoch Gábor CSc, habilitált egyetemi docens

BUDAPEST, 2020
 TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés……………………………………………………………………………….……...3
I. Az Osztrák-Magyar Monarchia védereje
I. 1. A véderő főbb jellemzői a dualizmus időszakában
I. 1. a. A véderőrendszer általános jellemzői és a közös hadsereg szervezeti
felépítése…………………………………………………………………………...….24
I. 1. b. A közös hadsereg elhelyezési körülményei és a beszállásolási reform……….30
I. 2. A közös hadsereg a magyar társadalomban…………………………………………..34
II. A dualizmus-kori Szombathely
II. 1. Szombathely a magyarországi városhierarchiában…………………………………..48
II. 2. Szombathely városiasodása……………………………………………………….…54
II. 3. Szombathely társadalma a századfordulón………………………………………….56
III. Szombathely és a közös hadsereg kérdése
III. 1. Vas vármegye politikai térképe a dualizmus korában………………………..……..64
III. 2. A közös hadsereg kérdése a kiegyezéstől az okkupációig…………..……..…….....68
III. 3. A Janski-ügy és a nagy véderővita………………………………………………….73
III. 4. A századforduló változásai………………………………………………………….83
IV. Katonai beszállásolás Szombathelyen és az állandó helyőrség létrejötte
IV. 1. Szombathely katonatörténete a kiegyezés előtt……………………………………..94
IV. 2. Katonaság Szombathelyen a kiegyezéstől az állandó helyőrség létrejöttéig (1867–
1889)………………………………………………………………………..……………...96
IV. 2. a. A 16. gyalogezred hadkiegészítő parancsnoksága (1866–1871)…............98
IV. 2. b. Szombathely állandó helyőrség nélkül (1872–1889)…………………...105
IV. 3. Az állandó helyőrség létrejötte
IV. 3. a. Megoldási kísérletek az egyenkénti beszállásolásra Vas vármegyében...116
IV. 3. b. A Ferenc József lovassági laktanya……………………………………..120
IV. 3. c. A Frigyes főherceg gyalogsági laktanya………………………………..124
IV. 3. d. A Katonai Élelmezési Fiókraktár……………………………………….127
IV. 3. e. Meg nem valósult tervek………………………………………………..128
V. A tisztikar és a helyi társadalom kapcsolata
V. 1. A helyőrség nagysága és általános jellemzői……………………………………....132
V. 2. A tisztikar társadalmi jellemzői…………………………………………………….139

-1-
 V. 2. a. A hivatásos tisztikar társadalmi összetétele és származása………………..141
V. 2. b. A tartalékos tisztikar társadalmi összetétele és származása…………….....160
V. 2. c. Rokoni kapcsolatok a helyi társadalmi elittel……………………………..172
V. 3. A tisztikar szerepe Szombathely társadalmi életében……………………………...179
V. 3. a. „A 11. huszárezred tagja jó katona, jó polgár!”…………………………...182
V. 3. b. „S az a díszes közönség!”………………………………………………....193
V. 3. c. „Szombathely szereti helyőrségét és a helyőrség szereti Szombathelyt”....203
V. 3. d. „Rég nem látott élvezetet nyújtott a sportkedvelőknek”
V. 3. d. 1. „ A zöld színpad”……………………………………………...207
V. 3. d. 2. „Az úri sportágak”…………………………………………….217
V. 3. c. „Az eddig fennálló kitűnő egyetértést alterálni”
V. 3. c. 1. „A modern kor veszedelmes betegsége”………………….…...222
V. 3. c. 2. „Még a látszatát is el kell kerülni az állásfoglalásnak”….…….239
V. 3. c. 3. „Hallatlan és vérlázító katona botrányról”……………….…....245
VI. A szombathelyi háziezredek és Szombathely katonai kultúrája
VI. 1. Ezredideológiák és ezredkultúrák Szombathely háziezredeiben………………...251
VI. 1. a. „Istennel a császárért, királyért és hazáért”……………………………..252
VI. 1. b. „Nagyobb város is katonaság nélkül úgyszólván egészen falusias jelleget
ölt magára”.………………………………………………………..…………......268
VI. 1. c. „A mai állapotunkban nem azok a magyar csapatok, mint volnának, ha
önálló nemzeti hadsereget képeznének”……………………………………..…...276
VI. 1. d. „Ami az ünnepély fényét nagyban emelte”……………………………..283
VI. 2. Katonai egyesületek és katonai előképzés Szombathelyen……………………...291
VI. 2. a. „A nemzeti haladás, szabadság és hatalom diadalmas […] úttörői,
önfeláldozó bajnokai”………………………………………………………….....292
VI. 2. b. „Úgy, mint katonák és harczosok – fegyverrel kézben mi is leróttuk
hazafias kötelességünket”………………………………………………...…..…..300
VI. 2. c. „Hadierényeinek fejlesztésében a polgári életben is közreműködjenek...316
VI. 2. d. „Emberbaráti szeretet és az ideális hazafiasság”………………………..321
VI. 2. e. „Honvédő seregünk erejét növeljük, nemzetünk tekintélyét fokozzuk”..327
Összefoglalás………………………………………………………………………………..341
Melléklet…………………………………………………………………………………….348
Képmelléklet………………………………………………………………………………...352
Forrás- és irodalomjegyzék……………………………………………………………….…375

-2-
 BEVEZETÉS

A magyar hadtörténetírásban a társadalomtörténeti megközelítésű kutatások a mai napig

ritkának számítanak. Különösen igaz ez a békeidők éveire, hiszen míg például az első vagy a
második világháború tekintetében tapasztalhatunk bizonyos előrelépést, a boldog békeidők
majd ötven éve jórészt elkerülte a hazai kutatók figyelmét. Keveset tudunk a fegyveres erők
és a magyar társadalom kapcsolatáról és jószerivel semmit a katonai szolgálat társadalmi
hatásairól. Ez annak ellenére van így, hogy az 1848–49-es, tömegeket megmozgató és az
egész országra kiterjedő háborús események központi szerepet játszottak a magyar
nemzetállam és nemzeteszme születésében, ráadásul a dualizmus kora egyben az általános
hadkötelezettség időszaka is. Emellett a század második felében jelentős számú magyar
harcolt a Habsburg Monarchia hadseregében is Európa különböző harcterein.
Jelen dolgozat célja, hogy az új hadtörténetírás (New Military History) szellemében a
magyar társadalom, valamint a cs. és kir. hadsereg kapcsolatának egy kis szeletét vegye
vizsgálat alá a dualizmus időszakában, egy jelentős középváros, Szombathely példáján. A
dolgozat elsősorban a tisztikarral, valamint a városi polgársággal és középosztállyal
foglalkozik, így nem térhetünk ki a közkatonákra és az alsóbb társadalmi rétegekre, melyek
bevonása szétfeszítené a disszertáció kereteit.
A téma lokális vizsgálata több szempontból is gyümölcsöző lehet. Egyrészt rávilágíthat
arra, hogy a cs. és kir. hadsereggel kapcsolatos országos események helyben miképpen
jelentek meg a hétköznapokban, milyen kérdések dominálták a véderő problémáját, és hogyan
gondolkodtak a közös hadsereg intézményéről? Másrészt felhívhatja a figyelmet egy eddig
kevésbé vizsgált kettősségre: miközben a szupranacionális ideológiájú cs. és kir. hadsereg
kétségtelenül idegen intézmény maradt a dualizmus-kori magyar nemzetállamon belül, és a
nemzeti hadsereg hiánya állandó konfliktusforrásként volt jelen, a társadalom nagy része a
mindennapokban (különösen a territoriális hadszervezet 1882-es bevezetését követően)
túlnyomórészt magyarországi, sőt helyi kiegészítésű háziezredeik révén érintkezett ezzel a
hadsereggel. Éppen ezért az ezredek és állomáshelyük kapcsolata adott esetben jóval többet
mondhat el a cs. és kir. hadsereg és a magyar társadalom viszonyáról, mint pusztán a
nagypolitikai események. Milyen szerepet töltöttek be az ezredek a város társadalmi életében?
Mennyire sikerült annak szerves részévé válniuk? Hogyan hatott a tisztikarra az állomáshely?
Hol voltak ennek a kapcsolatnak a határai? Milyen hatással volt (ha egyáltalán volt) erre az

-3-
ideológiai ellentét, illetve milyen konfliktusokat hordozott ez magában? Egyáltalán hogyan
birkózott meg a két fél ezzel az ideológiai különbséggel? Volt-e befolyása a közös hadsereg
körül folyó nagypolitikai eseményeknek a helyi kapcsolatokra, s ha igen, milyen módon?
Milyen eltérés tapasztalható a helyi társadalomnak a közös hadsereghez, mint birodalmi
intézményhez, valamint háziezredeihez fűződő viszonyában? Vagyis hogyan gondolkodott
háziezredeiről a város, illetve a cs. és kir. hadsereg ezredei hogyan gondolkodtak kiegészítési
területükről és állomáshelyükről? Milyen társadalmi előnyei és hátrányai voltak a katonai
helyőrségnek, és miképpen tekintettek helyben a katonaságra reprezentációs, városfejlesztési
vagy kulturális szempontból?
A fenti kérdésekkel egyben szélesebb kontextusba is szeretnénk helyezni a problémát.
A 19. századi európai társadalomfejlődésének egyik meghatározó jelensége a militarizmus,
mely valamilyen formában és mértékben mindenhol megjelent. A magyar történetírásban ez a
probléma azonban lényegében nem kutatott, és általában véve is komoly hiányosságok
tapasztalhatók a hadsereg, illetve tágabb értelemben a katonai szolgálat társadalomra
gyakorolt hatásainak vizsgálatával kapcsolatban. Éppen ezért anélkül, hogy messzemenő
következtetéseket próbálnánk levonni, mindössze a problémafelvetés érdekében,
megkíséreljük a jelenség magyarországi megjelenésének néhány aspektusát megragadni. Ezt
mindenekelőtt a katonai kultúra fogalma segítségével tesszük meg.
Mielőtt minderre rátérnénk, a bevezetőben röviden ismertetjük az elméleti, fogalmi és
szakirodalmi kereteket (új hadtörténetírás, cs. és kir. hadsereg historiográfiája, társadalmi
militarizáció és katonai kultúra fogalma), valamint a dolgozat módszertani megfontolásait,
felépítését és forrásbázisát.

ÚJ HADTÖRTÉNETÍRÁS – HADSEREG ÉS VÁROS

„Immár egy generáció telt el, mióta az új hadtörténetírás megjelent azzal az ígérettel,
hogy megmenti a hadtörténetírást önmagától, és elmozdítja a tudományterületet a szűk
csateterek kizárólagos elemzésétől, hogy a háború és társadalom egymásra való hatására
koncentrálhasson.”1 – Robert M. Citino amerikai hadtörténész egy 2007-ben megjelent
cikkében tett kijelentése talán túlzónak tűnhet, mégis, az új hadtörténetírásnak nem
kevesebbet köszönhet a hadtörténelem, minthogy kiszabadult a történetíráson belül
tapasztaltható hosszantartó elszigeteltségéből. Ennek okai egészen a 19. századig nyúlnak

1
CITINO 2007. 1071. [Itt és a továbbiakban az idegennyelvű idézetek a szerző fordításai]

-4-
vissza, hiszen a hadtörténetírás eredendően nem az egyetemi szférához, hanem a hadsereghez
és a vezérkarhoz, angolszász területen emellett az amatőr, népszerűsítő történetíráshoz
kötődött. A tisztképzés igényeit kiszolgáló hadtörténetírás érdeklődési területe elsősorban
intézménytörténetre, fegyverzettörténetre, csaták és hadjáratok leírására, a hadművészet
kérdéseire, valamint a nagy hadvezérek és katonahősök életrajzaira terjedt ki. Funkciójából
adódóan szorosan összefonódott a hadtudománnyal,2 művelői elsősorban a tisztikarból
kerültek ki, vagy legalábbis valamilyen formában kötődtek a hadsereghez. Az elszigeteltséget
tovább erősítette, hogy a hadtörténetírás a 19. században és a 20. század első felében erősen
telítődött nacionalizmussal és militarizmussal, és ezért az első, de különösen a második
világháború eseményei fényében a diszciplína politikailag és ideológiailag terheltté vált.3
A hadtörténetírás módszertani és tematikai megújulását, valamint a korábbi
elszigeteltségből való kitörését a (ma már egyáltalán nem új) New Military History vagy
német nyelvterületen a Neue Militärgeschichte/Militärgeschichte in der Erweiterung hozta
meg. Az 1960-as évektől fokozatosan kibontakozó New Military History fő jellegzetességét
legjobban talán Peter Paret amerikai hadtörténész foglalta össze egy 1991-es cikkében: „A
legtöbb hadtörténész és a tudományterületben jártas más történész valószínűleg egyetért
abban, hogy az új hadtörténetírást részben elfordulást jelent a nagy hadvezérektől, valamint a
fegyverektől, harcászattól és hadművészettől, mint a háború történeti kutatásának fő
területeitől. Ehelyett azt várják tőlünk, hogy szenteljünk nagyobb figyelmet a háború
társadalommal, gazdasággal, politikával és kultúrával való kapcsolatára. Az új hadtörténetírás
arra törekszik, hogy a katonai intézmények és azok működésének vizsgálatát sokkal jobban
integrálja a történelem más területeivel.”4 Vagyis a New Military History elszakadva a
hadtörténetírás hagyományos területeitől, a hadsereg és háborúk gazdasági, társadalmi és
kulturális vonatkozásait veszi górcső alá olyan tudományágak felé nyitva, mint a
gazdaságtörténet, kultúrtörténet, kulturális antropológia, szociológia, mentalitástörténet vagy
éppen a pszichológia. Ennek eredményeképpen olyan témák kerültek a középpontba, mint az
identitás, a közkatonák élete, a háborús hétköznapok, a hadsereg és háború hatása a

2
Érdekes módon azonban a kor olyan nagy katonai teoretikusai, mint Clausewitz vagy Jomini szinte semmilyen
hatással nem voltak a vezérkari hadtörténetírásra. A hadtudomány és a hadtörténetírás számos összefonódása
ellenére valójában sok szempontból egymás mellett fejlődött. MORILLO–PALKOVIC 2013. 33–34.
3
NOWOSADTKO 2002. 44–71. és 90–108.; MORILLO-PALKOVIC 2013. 30–37.; Ez nem jelenti azt, hogy az
egyetemeken ne foglalkoztak volna hadtörténelemmel. Németországban a modern hadtörténetírás atyjának is
tekintett Hans Delbrück (1848–1929), a Berlini Egyetem tanára például a hadtörténetírást megpróbálta a
történetírás szerves részévé tenni, hangsúlyozta a kritikai forráshasználat fontosságát, valamint a hadsereget és a
hadügy fejlődését a mindenkori politikai-társadalmi folyamatok viszonylatában vizsgálta. NOWOSADTKO 2002.
75–90.
4
PARET 1991. 10.

-5-
társadalomra vagy a nemi szerepek alakulására, az erőszak és fegyelmezés, mint társadalmi
gyakorlat, a katonai kultúra, a katonaság társadalmi, politikai, gazdasági vonatkozásai vagy a
társadalmi militarizáció. A fentiek hatására az intézményi keretek is lazultak, s noha bizonyos
különállás mind a napig fennáll, a hadtörténetírás megszűnt a hadsereg intézményeinek
privilégiuma lenni, és az egyetemi és akadémiai szférában is mindinkább elfogadottá vált. 5
A magyar hadtörténetírás kezdetektől fogva hasonló problémákkal küzdött, mint
nyugati társai (intézményi elkülönülés, módszertani, tematikai sajátosságok),6 ám sajnálatos
módon a fent ismertetett módszertani és tematikai megújulás csak rendkívül korlátozottan
zajlott le, olyannyira, hogy a Hadtörténelmi Közlemények 1888-as indulásakor Salamon
Ferenc bevezető írásában megállapított problémák sok tekintetben a mai napig sújtják ezt a
diszciplínát. Salamon már a 19. század végén érzékelte „a hadi és politikai történelem”
különállását, melyek „haladnak ugyan párhuzamosan, de ritkán egyesülnek.”7 A
hadtörténetírás problémáját négy pontban foglalta össze: eszerint az érdeklődése csak
bizonyos korszakokra és nemzetekre terjed ki, nem célja, hogy „a politikai történet íróit és
olvasóit felvilágosítsa” saját diszciplínájáról, felrója a nemzeti kérkedést és más nemzetek
érdemeinek lenézését, végül pedig a forráskritika hiányát. Ezek után Salamon felhívja a
figyelmet arra, hogy „a hadügy szoros kapcsolatban áll a politikai, nemzetgazdasági,
kulturális s társadalmi állapotokkal is. […] E szerint a hadtörténet nemcsak a csatatér
eseményeit világítja meg s teszi érthetővé, hanem tanulságos a béke művei szempontjából
is.”8 Ugyanakkor Salamon a másik felet is kritikával illette, amennyiben „az ex professo
történészek nagy többsége tekintetre is alig méltatja a hadi tudományokból nyerhető becses
világítást. […] Feltűnő túlzásig ment némely történetírónál a hadügyek lenézése.” 9 Salamon
zárszavában is az „ex professo történészeket” hívja fel a lapban való publikálásra.
Salamon néhány megállapítása „exponálja az összes olyan problémát, amellyel a
hadtörténetírás ma is küzd”10 – fogalmazott Hermann Róbert és Kincses Katalin Mária a mai
magyar hadtörténetírás helyzetét boncolgató tanulmánykötetük bevezetőjében. Így ide tartozik
a hadtörténetírás érezhető különállása, a tematikai és módszertani problémák, hiányosságok

5
KÜHNE-ZIEMANN 2000. 14–22.; NOWOSADTKO 2002. 71–75. és 108–230.; MORILLO-PALKOVIC 2013. 39–44.;
Emellett az új hadtörténetírásra lásd még: BOURKE 2006.
6
A hazai hadtörténetírást is a hadtudomány egyik ágaként jött létre, s az 1882-ben megalakult MTA
Hadtudományi Bizottságának az ügykörébe került (s mind a mai napig oda is tartozik). Ennek a keretében indult
útjának 1888-ban a Hadtörténelmi Közlemények is. A katonasághoz fűződő kapcsolatok a két világháború között
csak elmélyültek, mikor 1918-ban megalakult a honvédség alá tartozó Hadtörténeti Múzeum és Levéltár, a mai
HIM elődje. ÁCS 2005. 148.
7
SALAMON 1888. 7. és 9.
8
SALAMON 1888. 8.
9
SALAMON 1888. 9.
10
HERMANN–KINCSES 2015. 9.

-6-
sora és az ebben való felelősség kettősége. Pedig a problémát láthatóan a hadtörténetírás
művelői is érzékelték, hiszen ennek jegyében rendezték meg 2005-ben a Hadtörténeti
Intézetben a Történetírás – hadtörténetírás (Paradigmák, utak és módszerek) című vitát, mely
a magyar hadtörténetírás új útjait volt hivatott felvázolni. Ezt követően a különböző
folyóiratokban (a Hadtörténelmi Közleményekben, a Korallban, illetve legutóbb a
Századokban) lezajlott vita azonban közel sem hozta meg a várt eredményt, sőt sok
tekintetben teljesen félrecsúszott. Éppen ezért noha például korszakunkat (19–20. század)
tekintve számos területen (így például elitkutatás, hadsereg és politika, háborús hátország,
közkatonák háborús mindennapjai, forráskiadás) történt előrelépés, mégis Hermann Róbert
diagnózisához kell csatlakoznunk, miszerint „jószerével elmaradt a módszertani megújulás,
illetve a hagyományostól eltérő megközelítések alkalmazása. E tekintetben a magyar
hadtörténetírás komoly elmaradásban van mind a nemzetközi tendenciákhoz, mind a hazai
társadalom-, gazdaság vagy művelődéstörténethez képest.”11
***
A nyugati hadtörténeti kutatások megújulásának egyik fontos részterülete a hadsereg és
város kapcsolatának vizsgálata. A 19. századra vonatkozóan már 1977-ben megjelent egy
német tanulmánykötet a témában,12 ám az igazi fellendülést csak az 1990-es évek hozták meg.
Az évtized elejétől kezdve több monográfia is született német városokat vizsgálva, melyek
általában öt fő problémára koncentráltak: katonai elhelyezés, urbanizáció, városi politika,
rendfenntartás, valamint gazdasági kérdések. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne merültek
volna fel társadalomtörténeti megfontolások (például ünnepségek, egyletek, katonazene, civil-
katonai konfliktusok), ezek azonban másodlagosak maradtak.13
Város és helyőrsége társadalomtörténeti szempontú vizsgálata csupán a 2000-es évek
végén jelent meg német nyelvterületen. Ingrid Mayershofer 2009-ben megjelent könyvében
1860 és 1923 között kíséri figyelemmel a katonaság és a bajorországi Bamberg lakosságának
kapcsolatát. Mayershofer a „Wehrhaftigkeit” fogalmát középpontba állítva a városi politika, a
városi társadalom és a katonai helyőrség kapcsolatát elemzi, valamint Bamberg és vidékének
a porosz militarizmushoz és az egységesülő Németországhoz fűződő viszonyát, az abba való
integrálódását. Ezzel szemben Wencke Meteling 2010-es könyvében a porosz-francia háború,
valamint az első világháború korát állítja a középpontba, párhuzamosan vizsgálva, alapvetően

11
HERMANN 2015. 99.
12
HOFMANN (HG.) 1977.
13
BRUDER 1992; LANKES 1993; SCHMIDT 1993; HETTINGER 1994; TIPPACH 2000.; SICKEN (HG.) 1998.

-7-
kultúrtörténeti szempontból,14 egy francia (Orléans) és egy német (Odera-Frankfurt) város,
valamint háziezredeik történetét a fronton és a hátországban. Mindkét történész munkájában
különösen fontos szerepet kap az ezred intézménye, melyet kultúrtörténeti szempontból
közelítenek meg, gyümölcsözően hasznosítva az angolszász ezredkutatást, az ezredideológiák
és ezredkultúrák fogalmát.15
A német történetírással szemben nyugati szomszédunk lemaradása e területen igencsak
jelentős, mely nyilvánvaló okok miatt számunkra sem elhanyagolható. Kezdetben a hadsereg
és város témaköre lényegében egy-egy jelentősebb település katonai létesítményeinek az
ismertetésében merült ki, melyre jó példát szolgáltat Bécsújhely és Bécs.16 A társadalmi
aspektusok azonban csak elvétve jelentek meg, így mindössze Peter Melichar Bécsújhellyel
kapcsolatos tanulmányát lehet megemlíteni, mely katonai ünnepségekkel és társadalmi
konfliktusokkal foglalkozik, valamint Wilhelm Steinböck Graz katonai múltját feldolgozó
írását, de ez inkább csak a különböző katonai ünnepek és rendezvények felsorolására
szorítkozik.17 A fentiek fényében nem véletlenül vélekedik úgy Nicola Fontana egy Trient
helyőrségével foglalkozó tanulmányában, hogy „A mai napig hiányoznak a cs. és kir.
csapatok helyőrségeken való mindennapi életére, azok reprezentációs szerepére, a város
társadalmi életében való részvételükre és a civil lakossággal való összefonódásukra vonatkozó
kutatások.”18
A magyar történetírásban nyilvánvaló történelmi okok miatt a hadsereg és város
kapcsolatának kutatása elsősorban a kora újkor vonatkozásában merült fel.19 Korszakunkat
tekintve azonban azt kell mondanunk, hogy a hadsereg és város kapcsolata lényegében a nem
kutatott témák közé tartozik. 2002-ben egy pozsonyi szlovák-magyar konferenciának ugyan
kifejezetten ez volt a témája (az előadások egy önálló kötetben meg is jelentek), melynek
számos magyar résztvevője adott elő – a középkortól egészen a 20. század elejéig –, ezek
azonban mind a mai napig önmagukban állnak. A fentieken kívül egy rövid tanulmány
említhető még meg a főváros katonai létesítményeiről, illetve az újabban megjelenő
ezredtörténetekben ugyan reflektálnak az adott ezred és az állomáshelyének kapcsolatára,

14
MAYERSHOFER 2009.; METELING 2005.; METELING 2010.
15
Az ezredideológiákra lásd: KEEGAN 1976.; FRENCH 2006.; METELING 2012.; TANGL 2016.
16
CZEIKE 1980.; MARWAM–SCHLOSSER 1983.; CSENDES 2005.; Bécs esetében egyébként az elmúlt években egy
nagyszabású vállalkozás is indult, melynek célja, hogy összesen 7 kötetben mutassa be az osztrák főváros
katonai múltját. URRISK (HG.) 2009–2016.
17
MELICHAR 1994. 283–318.; STEINBÖCK 1982.
18
FONTANA 2011. 179.
19
A kora újkori város és hadsereg történetére összefoglalóan lásd: H. NÉMETH 2009. 281–284.

-8-
ezek azonban kimerülnek néhány rövid, általános megállapításban és egy-egy kiragadott
esemény ismertetésében.20

A CS. ÉS KIR. HADSEREG A HABSBURG MONARCHIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően a cs. és kir. hadsereg története

sokáig nem képezte komolyabb kutatások tárgyát: a nemzetközi történetírás kevésbé
érdeklődött egy bukott állam hadserege iránt, az utódállamok látványosan ignorálták azt,
Ausztriában pedig a vezérkari hadtörténetírás uralta a témát. Az első világháborút követően a
régi hadsereghez való viszonyt alapvetően befolyásolta az, miképpen gondolkodtak a
Habsburg Monarchiáról. Mivel a nemzetközi – elsősorban az angolszász, de különösen az
utódállamok – történetírás a Habsburg Monarchiát egy bukásra ítélt, anakronisztikus
államnak, a „népek börtönének” tekintette, annak szupranacionális, dinasztikus hadserege
egyrészt egy elnyomó intézményként jelent meg, másrészt háborús vereségeit és végső
összeomlását a Monarchia mélyebb, megoldatlan strukturális (mindenekelőtt nemzetiségi)
problémáinak a kétségtelen jeleként értékelték.21
A Habsburg hadsereg iránti érdeklődés igazából csak az 1960-as, de sokkal inkább az
1970-es évek közepétől kezdve növekedett meg, s ekkor jelentek meg az első komoly
monografikus feldolgozások is Antonio Schmidt-Brentano és Gunther E. Rothenberg tollából.
Előbbi az 1848-as forradalmak és a kiegyezés közötti „átmeneti” időszakot öleli fel, míg
utóbbi a hadsereg történetét a napóleoni háborúk végétől egészen az összeomlásig tárgyalja. A
két szerző összetett képet próbált nyújtani a hadsereg fejlődéséről, felépítéséről, gazdasági,
társadalmi aspektusairól és a politikához való viszonyáról.22 Közel tíz évvel később látott
napvilágot a Habsburg Monarchia fegyveres erőinek talán mindmáig legteljesebb
összefoglalója az Osztrák Tudományos Akadémia Die Habsburgermonarchie sorozatának
ötödik köteteként, mely az 1849 és 1914 közötti időszakot öleli fel. Ennek sajátossága, hogy a
háborúk története teljesen hiányzik belőle, és kizárólag a fegyveres erők fejlődésével,
államban és társadalomban elfoglalt helyével foglalkozik.23

20
VOJTECH–VARGA (SZERK.) 2002.; FABÓ 2005.; BENE 1991. 19–34.; FEJES 2000. 15–87.; LUGOSI–KISS 2009.
9–17.; HEGEDŰS 2010. 33–82.
21
ZÜCKERT 2006.; DEÁK 2014. 338–357; Ezzel szemben a két világháború közötti osztrák hadtörténetírás,
melynek művelői jórészt még a régi hadsereg tagjai voltak, pozitívan voltak elfogultak a hadsereggel szemben.
BROUCEK–PEBALL 2000.
22
SCHMIDT-BRENTANO 1975.; ROTHENBERG 1976.
23
WANDRUSZKA–URBANITSCH (HG.) 1987.

-9-
 A Habsburg hadsereggel kapcsolatban klasszikusan két probléma szokott a történészek
látókörébe kerülni: egyrészt arra, mint a „Monarchia utolsó védbástyájára”, az egyik
legfontosabb összetartó intézményére hivatkoznak, másrészt központi problémaként merül fel
a nemzetiségi kérdés részben multinacionális összetétele, részben szupranacionális ideológiája
miatt.24 Ezek mellett az 1990-es évektől kezdve a hadsereg társadalomban és államban
betöltött szerepének részletesebb vizsgálata is mind nagyobb lendületet vett. Eleinte
különösen a tisztikar kapott nagy figyelmet. Deák István máig alapműnek számító könyvében
annak felépülésével, összetételével, működésével és szellemével foglalkozott részletesen.25 A
vezérkarnak, mint a haderő fejlődésében és a Monarchia (különösen századfordulós)
politikájában meghatározó szerepet betöltő intézménynek a történetét Scott W. Lackey, de
mindenekelőtt Günther Kronenbitter úttörő munkájában dolgozta fel. 26 Szintén nagyobb
figyelmet kapott a katonai határőrvidék, hiszen ezen terület ideálisnak bizonyult a hadsereg
társadalmi, gazdasági és igazgatási aspektusainak vizsgálatára.27 Ezek mellett Burkhard
Köster a gazdasági fejlődés, vasútfejlesztés és a hadügy összefüggéseit, Erwin Schmidl a
hadsereg és a zsidóság kapcsolatát vizsgálta könyvében, Bernhard Schmidt pedig a hadsereg
és a katonai szolgálat állami integrációs szerepét elemezte Lombardia-Velencében.28 Végül az
utóbbi tíz évben az új hadtörténetírás szellemében olyan témák merültek fel, mint a
közkatonák élete, társadalmi nem, általános hadkötelezettség és társadalmi militarizáció,
katonai kultúra, norma és normaszegés, város és helyőrségének problémája. Ennek
reprezentatív munkája a 2011-ben Laurence Cole, Christa Hämmerle és Martin Scheutz
szerkesztette tanulmánykötet, mely rögzíti a kutatások akkori állását és egyben felvázolja a
lehetséges irányokat.29
Az újabb kutatások egyben jelentősen módosították azt a képet, ahogy a Habsburg
hadseregről korábban gondolkodtak. Nemcsak korabeli népszerűségére és magas társadalmi
presztízsére mutattak rá, de ahogy arra Laurence Cole 2014-es monográfiájában felhívta a
figyelmet, integratív szerepét nem pusztán és nem elsősorban erőszakszervezetként, hanem
sokkal inkább kulturális intézményként töltötte be. Az Osztrák Császárság (Lajtán túl) katonai
kultúráját és veteránegyesületeit vizsgálva rámutatott, hogy a hadsereg hősi múltja és a
tényleges katonai szolgálat a népi patriotizmus és lojalitás fontos forrása volt, melyet a
24
KISZLING 1959.; STONE 1966.; ROTHENBERG 1967.; ROTHENBERG 1987.; DEÁK 1990.; ROTHENBERG 2001.;
SCHMIDL 2003.
25
DEÁK 1993. (a kötet eredetileg 1990-ben jelent meg angolul). Emellett a tartalékos tisztikarra vonatkozóan
lásd: ZEHETBAUER 1999.
26
LACKEY 1995; KRONENBITTER 2005.
27
KASER 1997.; HOREL 2009.
28
KÖSTER 1999.; SCHMIDL 2014.; SCHMITT 2007.
29
COLE–HÄMMERLE–SCHEUTZ (HG.) 2011.

- 10 -
társadalom szélesebb rétegeiben különösen a veteránegyletek propagáltak. Éppen ezért arra
hívja fel a figyelmet, hogy a Monarchia a világháború kitörésekor igen jelentős társadalmi
tartalékkal rendelkezett, s így annak felbomlását (akárcsak a hadsereg végső
dezorganizációját) aligha lehet pusztán soknemzetiségű jellegére visszavezetni, és így a
probléma sokkal komplexebb vizsgálatot igényel.30
A fentieket erősítik meg azok a kutatások is, melyek a hadsereg háborús tevékenységét
vizsgálva arra jutottak, hogy az sokkal jobban teljesített például az első világháborúban, mint
azt előzetesen sokan várták tőle.31 Mindezek fényében alapvetően megfontolandó Rothenberg
egy 1987-es tanulmányában tett megállapítása: „Talán egy jobb magyarázat a hadsereg
legutolsó háborújában való elképesztő teljesítményére, hogy minden háború utáni állítással
szemben, a Habsburg kormányzatot és annak idős uralkodóját, Ferenc Józsefet, a dualista
állam lakosságának többsége legitimnek tekintette és kitűzött céljaik elfogadhatók voltak
számukra.”32 Cole, Rothenberg vagy Deák kutatásai egyben jól illeszkednek abba a
tendenciába, mely szakítva a nemzeti narratívákkal, az utóbbi két évtizedben jelentős
mértékben módosította a Habsburg Monarchiáról, az azt összetartó és szétfeszítő erőkről
alkotott képünket, rámutatva a századfordulós Osztrák Császárság életképességére és jelentős
társadalmi tartalékaira (nem feledve ugyanakkor a korlátokat és az azt szétfeszítő erőket sem).
Ez a Monarchiát a nemzetek egymással és a kormányzattal való állandó hadszíntérként
szemlélő, illetve a birodalmat a kormányzat és a nacionalisták szempontjából vizsgáló
módszerrel ellentétben a transznacionális megközelítésre, a többoldalú összefonódások
felkutatására irányul.33
A hadsereggel kapcsolatos fenti megállapítások elsősorban a Monarchia nyugati felére
vonatkoznak, így Magyarország ezen kutatásokban jórészt másodlagos maradt. A magyar
szempont a nemzetközi szakirodalomban rendszerint a közjogi kérdéssel, a véderővitákkal, a
magyar nemzeti követelésekkel és ezzel összefüggésben a hadseregfejlesztéssel (illetve annak
elmaradásával) kapcsolatban merült fel.34 A magyar történészek nagyon sokáig szintén
hasonló vonatkozásban foglalkoztak a cs. és kir. hadsereggel. A két világháború között
Szekfű Gyula például a következőképpen vélekedett a hadsereg és a magyar társadalom

30
COLE 2014. 308–310.
31
Így például Richard Lein a megbízhatatlan, dezertáló cseh katonák mítoszát kérdőjelezte meg, míg Manfried
Rauchensteiner és mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a hadsereg minden előzetes feltételezés ellenére erőn
felül teljesített az első világháborúban, egészen az utolsó hónapokig megőrizve egységét és működőképességét.
LEIN 2001.; RAUCHENSTEINER 2017.
32
ROTHENBERG 1987. 62.
33
A birodalomtörténet-írás rövid összefoglalását lásd: COLE 2018. 261–263.; TARAFÁS 2016. 144–146.
34
A hadsereg körül zajló állandó politikai viták egyik legteljesebb feldolgozása Péter László alkotmánytörténész
nevéhez kötődik. PETER 2006.

- 11 -
kapcsolatáról: „hatvanhét visszahelyezvén a magyarságot az ő nemzeti autarkiájának formális
birtokába, a szabad mederbe került nemzeti érzés meg fogja önmagát hatványozni és nem lesz
hajlandó tovább tűrni az autarkiának oly nyilvánvaló sérelmeit, aminőket a tömegnek is
éreznie kell. […] A közös hadseregnek a polgári körökkel érintkezése folyvást alkalmat adott
konfliktusokra […és…] az ily esetek mind sajnosan éreztették a nemzeti autarkia
tökéletlenségét, s kihasználtattak agitatoriusan, Kossuth utasítása szerint, az ellenzék által.”35
Noha Szekfű nem tagadja a nemzet és a hadsereg közötti ellentéteket, úgy vélte, hogy a
véderő kérdése körül kulminálódott közjogi viszálynak a hadsereg inkább csak ürügye volt,
mintsem tényleges oka. A közjogi viszályt a harmadik nemzedék jellegzetes hanyatlási
jelenségeként értékelte, mely csak azért a véderőviták során érte el tetőpontját, mivel a
nemzeti hadsereg hiányát, valamint a társadalom és a hadsereg közötti ellentétet az ellenzék ki
tudta használni.36
Hasonlóan vélekedett Gratz Gusztáv, a dualista időszak első történetírója is. Gratz Tisza
híveként a hadsereg és a magyar társadalom közötti ellentétnek az ellenzék által
aktuálpolitikai célokért való kihasználását mélyen elítélte, mivel azok meglátása szerint
veszélyeztették Deák és Andrássy nagy művét, a dualista rendszert. A közös hadsereg
kérdését a közjogi viták tekintetében ő sem elsősorban okként, sokkal inkább lehetőségként
értékelte, melyet az ellenzék céljai érdekékben ki tudott használni.37 Itt érdemes kitérni arra,
hogy a magyar társadalom és a hadsereg közötti feloldhatatlan ellentéteket mivel magyarázta
a két szerző. Mind Szekfű, mind pedig Gratz ugyanis a véderőviták okozta politikai
válságokon túl alapvetően néhány nagyobb, a hadsereghez köthető botránnyal próbálták
bizonyítani azt. Ezek még a dualizmus kori politikai közbeszédben gyökereztek, és sok
tekintetben máig állandó jelzőként szolgálnak a történeti munkák számára. Sematikusságukat
azonban jól jelzi, hogy lényegében tételesen felsorolhatók: az 1879-es egri zászlóügy, az
1882-es kolozsvári Bartha-ügy és az 1886-os Janski-ügy.38
A fentiekkel csak részben egyezik az emigrációba szorult Jászi Oszkár véleménye.
1929-ben megjelent híres munkájában a következőképpen jellemezte a hadsereget: „A
Habsburg-erődítmény legerősebb oszlopa, fő támasza és fenntartója kezdettől és bukásig a
Monarchia birodalmi hadserege volt. […] A közös hadsereg valóban mindvégig a dinasztia
testőrsége, a lojalitás iskolája volt. És akármilyen érzelmeket tápláljunk is ez iránt az
intézmény iránt, nem tagadhatjuk, hogy hosszú időn át teljesítette feladatát. Sajnos a hadsereg

35
SZEKFŰ 1936. 500.
36
SZEKFŰ 1920. 241–255.
37
GRATZ 1934. I. kötet. 247–250., 288–289., II. kötet. 6–12., 66–69., 243–258.
38
GRATZ 1934. I. kötet. 244–246., SZEKFŰ 1936. 499–501.

- 12 -
erőszakkal konszolidált ideológiája által alátámasztott állami szolidaritás kizárólag
dinasztikus jellegű volt, s egyre inkább összeütközésbe került az egyes népek demokratikus és
nemzeti öntudatával.”39 Jászi azonban két területen nagyra értékelte a hadsereget: egyrészt
„demokratizmusát”, vagyis hogy „a kaszt- és osztályszellem itt nem volt olyan erős”,
másrészt az a mód, ahogy tapintatosan kezelni tudta a nemzetiségi kérdést, mely akár mintául
is szolgálhatott volna a Monarchia számára.
A Habsburg hadsereg megítélése némileg módosult a szocialista időszakban. Ebben a
tekintetben az iránymutatást Hanák Péter adta meg, aki már egy 1959-ben megjelent
tanulmányában a következőképpen fogalmazott: „A soknemzetiségű hadsereg egységét az
abszolutisztikus fővezérlet, a különlegesen nevelt, népellenes és nemzetietlen – azaz
Habsburg-nemzetiségű – a civil lakosságtól általában kasztszerűen elkülönülő, arisztokratikus
szellemű tisztikar, a német vezérleti és vezényleti nyelv, a nemzeti jelleg bármilyen
megnyilvánulásának üldözése biztosította.”40 Ez az alapvélekedés a későbbiekben annyival
egészült ki, hogy noha az abszolutisztikus módszerekkel irányított hadseregben nem
érvényesült a dualizmus, mégis a rendszer védelmezője volt, sőt „védelmezte a magyar
uralkodó osztályok uralmát is.”41 De még így is „gyakran kihívóan, megszálló módjára
viselkedett. A tisztikar megsértette a magyar hagyományokat, a nemzet büszkeségét. […] A
tisztikar és a lakosság között gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb súrlódások,
összecsapások.”42 Alapvetően hasonló nézetek köszönnek vissza a korszak összefoglaló
munkáiban is, így a négykötetes és a tízkötetes Magyarország történetében, melyekben a
vonatkozó fejezeteket egyaránt Szász Zoltán jegyezte.43
A fent ismertetett hadsereg-kép sok tekintetben a mai napig él, ugyanakkor a
rendszerváltás fontos változásokat is hozott, részben a nemzetközi kutatások hatására (Deák
István munkája 1993-ban magyarul is megjelent), részben pedig Hajdu Tibor 1999-ben
megjelent alapművének köszönhetően. Monográfiája a hadsereg tisztikarával foglalkozik, s
annak szociális összetétele mellett részletesen elemzi a magyar társadalommal való
kapcsolatát, valamint a tisztikarnak a társadalomban, pontosabban a középosztályban elfoglalt
helyét. Ebben a tekintetben Hajdu nem egyszerűen a kétoldalú kapcsolatok fokozatos

39
JÁSZI 1983. 219–220.
40
HANÁK 1975. 239.
41
HANÁK 1975. 326.
42
HANÁK 1975. 326.
43
SZÁSZ 1972. 249–250.; SZÁSZ 1987. 1321–1325.

- 13 -
javulására hívja fel a figyelmet a dualizmus évei alatt, hanem a tisztikar századfordulós magas
presztízsére, sőt a magyar középosztály alakulásában betöltött meghatározó szerepére is. 44
Sajnálatos módon hasonló, társadalomtörténeti irányultságú vizsgálatok nem követték
Hajdu munkáját. Egyedül az elitkutatás folytatódott, így Balla Tibornak a tábornoki karra és
Závodi Szilviának a tiszti életmódra vonatkozó írásait lehet kiemelni, igaz utóbbi inkább a
Horthy-korra vonatkozik.45 A hadtörténetírás továbbra is mérsékelten érdeklődik a
társadalomtörténeti aspektusok iránt, mely különösen igaz a békeidőkre. Ezt jól jelzi, hogy a
20. század folyamán megjelenő számos szintézis közül például egy sem foglalkozott
érdemben a „boldog békeidőkkel” (legfeljebb egy rövid intézménytörténet erejéig, akkor is
elsősorban a honvédségre koncentrálva), kizárólag a fegyveres konfliktusokkal. Ezen csak a
legutóbbi nagy hadtörténeti összefoglaló, a 2015-ben megjelent Magyarország hadtörténete
harmadik kötete változtatott, melyben a vonatkozó fejezetet jegyző Balla Tibor kitér a
hadsereg társadalomtörténeti aspektusaira is. Igaz, itt a szerző némileg önellentmondásba
keveredik, amennyiben egyszerre jeleníti meg a régi berögződéseket és az újabb kutatási
eredményeket. Először kicsit patetikusan például a következőképpen ír: „A hadsereget […] a
magyar társadalom és közvélemény mindvégig idegennek érezte, sőt a birodalom osztrák
felének népei sem igazán tekintették magukénak. Az iránta érzett ellenszenvben szinte
egyesült a nemzet. Az egyszerű emberek apáik, nagyapáik szabadságküzdelmének elfojtóját
gyűlölték benne, a mindennapokban a főként német tisztek által gyakorolt vezényletet, amely
még gyötrelmesebbé tette az amúgy is sanyarú katonaéletet. A közös hadsereg nemcsak a
fentebbi nemzeti sérelmek terrénuma volt, hanem az az intézmény, ahol a magyar a birodalom
számos nemzetének egyikévé süllyedt.”46 Ezt követően viszont (jórészt Hajdu Tibor nyomán)
részletesebben ecseteli a magyar társadalom és a hadsereg javuló kapcsolatait, a hétköznapi
életben tapasztalható szoros kapcsolatokat és a tisztikar magas presztízsét.

TÁRSADALMI MILITARIZÁCIÓ ÉS KATONAI KULTÚRA

A militarizmus eredetileg politikai fogalomként jelent meg az 1860-as évek

Franciaországában majd az 1870-es években az egységesülő Németországban, és csak
fokozatosan vált a tudományos diskurzus részévé a két világháború tapasztalatai nyomán.
Mivel a 19. században jelentését elsősorban kritikusai alakították, az elsősorban a hadsereg

44
HAJDU 1999.
45
BALLA 2010.; ZÁVODI 2016.
46
BALLA 2015. 241.

- 14 -
szervezetére és a hadügyi költekezésekre, másrészt ennek gazdasági-társadalmi hatásaira
koncentrált.47 A két világháború nyomán létrejött tudományos militarizmuskutatás történeti
okokból elsősorban Németországra fókuszált, mint a „militarista állam prototípusára”, s a
katonaságnak a német állam- és társadalomfejlődésben betöltött meghatározó szerepe miatt
központi problémaként merült fel például a Sonderweg vitában is, mint a német különutasság
egyik fő bizonyítéka.48
A militarizmust klasszikusan a hadseregre és annak politikai funkciójára értették, a
kutatások bővülése azonban idővel a fogalom jelentésének gazdagodásával járt együtt. Stig
Förster definíciója szerint „A militarizmus a fegyveres erők visszaélését jelenti a
belpolitikában és/vagy a kifelé való aggresszióban, illetve ezzel szorosan összefüggően a
katonapolitika túlhangsúlyozását a politika más területeivel szemben, ami óhatatlanul
ellentmond a militaristák objektív érdekeinek is és ennyiben irracionális.” Ugyanakkor
kiemeli, hogy nem lehet azt egy egységes jelenségként kezelni, és jellege szerint a császári
Németországban különbséget tesz a status-quo fenntartásában érdekelt, a hadsereg különleges
pozícióit megtartani kívánó (felülről irányított) konzervatív, valamint a századfordulón
megjelenő és domináns pozícióba kerülő, elsősorban a jobboldali radikalizmus táplálta,
alulról szerveződő, a külső és belső ellenségek ellen irányuló, expanzionista polgári-
nacionalista militarizmus között.49 Jakob Vogel emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a
politikai (hivatalos) és a testületi (tiszti) militarizmus mellett létezett egy, az államtól
független, népi militarizmus (Folkloremilitarismus) is. Ennek fő jellegzetessége, hogy noha
számos területen együttműködik az állami intézményekkel, alapvetően független attól mind
kialakulásában, mind működésében, s elsősorban alulról szerveződve támogatja a
katonaságot, a katonai értékek és viselkedésminták társadalomban való terjedését.50 Miközben
Vogel a különböző ünnepségeken keresztül vizsgálja a népi militarizmust, addig Thomas
Rohkrämer a katonai és veteránegyesületek kialakulása és működése mentén mutatja be a
kisember militarizmusát (Militarismus der kleinen Leute).51 Ez a fajta társadalmi militarizmus
(Sozialmilitarismus) nagyon hasonló ahhoz, amit Alfred Vagts alapművében civil
militarizmusnak nevez: „A civil militarizmus úgy határozható meg, mint a katonai értékek,
erkölcsök, elvek és szemlélet megkérdőjelezhetetlen elfogadása; mint a katonai intézmények
és szempontok mindenek elé helyezése az államban; mint ami a hősiességet mindenekelőtt a

47
A militarizmus fogalomtörténetére részletesen lásd: BERGHAHN 1981.; Emellett lásd: STARGARDT 1994.;
WETTE (HG.) 2005.
48
A németországi militarizmus történetének összefoglalását lásd: WETTE 2008.
49
FÖRSTER 1985. 6–10., idézet: 6.
50
VOGEL 1997. 275–278.; VOGEL 1998.
51
ROHKRÄMER 1990.

- 15 -
katonai szolgálatban és tevékenységben találja meg, beleértve a háborút is – melyre való
felkészülésre a nemzet legfontosabb érdekeit és erőforrásait kell szentelni, mindig feltételezve
a háború elkerülhetetlenségét és helyességét. Az ilyen nagy megbecsülés a katonai értékek,
szervezet – nevezetesen a hierarchikus rend – a nemzet életének totalitásához vezet.”52
A militarizmus ugyanakkor egy rendszerfogalom (Systembegriff), és a katonaság hatását
az állam és a társadalom valamennyi területén vizsgálja, így bel- és külpolitika, gazdaság,
társadalom (oktatás, tudomány, ideológiák stb.), kultúra. Ahogy Emillio Willems kulturális
antropológus megfogalmazta, a militarizmus egy összetett kulturális jelenség
(Kulturkomplex), egymással szorosan összefüggő elemek halmaza. Willems három tényezőt
említ, melyek egy társadalom militarizálódásának fokára utalnak. Az első olyan struktúrák
megléte, melyek a fegyveres erők terjedését segítik elő, vagy olyan célokat jelölnek ki,
melyeket csak fegyverrel lehet elérni. A második olyan ideológiai rendszerek jelenléte a
társadalomban, melyek a háborút történeti szükségszerűségnek gondolják, s a háborúra való
felkészülést prioritásként kezelik. Végül pedig a katonai értékek, ideálok és viselkedési
minták terjedése a társadalmon belül.53 Éppen ezért a militarizmus nem tévesztendő össze a
militarizációval. Míg előbbi egy állapot, utóbbi egy folyamat, és éppen a katonaság, illetve a
katonai gondolkodásnak az állam és a társadalom egyes területein kifejtett hatását írja le
(vagyis például beszélhetünk az oktatás, a gazdaság, a tudomány militarizálásáról), melyek
összessége adja a militarizmus rendszerjellegét.54
A fentiek miatt azonban pusztán a hadseregfejlesztés nem militarizmus. Már Alfred
Vagts felhívta a figyelmet arra, hogy a militarizmus jóval több, mint egy katonai eljárás, mely
révén egy adott célt az állam el akar érni, hanem azon túllépve ideák, szokások, érdekek és
értékek összessége, melyek a hadsereggel és háborúval összefüggenek és áthatják a
társadalom gazdasági, kulturális és politikai életét. Ezért mondja azt Vagts, hogy nem
militarizmus az, ha egy állam polgári ellenőrzés alatt felkészül a háborúra és megadja az
ehhez szükséges eszközöket a hadseregnek. Így a militarizmusnak sem elsősorban a
pacifizmus az ellentéte, hanem sokkal inkább a civilizáltság, mivel az több mint a háború
egyszerű szeretete: egy gondolkodási forma, értékrend és mentalitás, mely a katonai dolgokat
a civil fölé helyezi.55
A társadalmi militarizációnak számos forrása és oka lehetett, két tényezőt azonban
mindenképpen ki kell emelni. Az egyik a 19. századi tömeghadseregek és az általános

52
VAGTS 1967. 453.
53
WILLEMS 1984. 14–16.
54
WETTE (HG.) 1999. 13–14.; WETTE 2008. 20–21.
55
VAGTS 1967. 13–17.

- 16 -
hadkötelezettség intézményének bevezetése. Ez a francia forradalom polgárságeszményében
gyökeredzett, de Európában porosz hatásra és mintára terjedt el. Ennek során hatalmas
tömegek, az „egész nemzet” kényszerült többéves katonai szolgálatra, mely másodlagos
szocializációs közeg a társadalmi militarizáció egyik fő tényezőjévé vált. A másik magának a
háborúnak, háborús gondolkodásnak és a háborús mítoszoknak a nemzetállamok születésében
és életében betöltött szerepe. A két tényező, vagyis az általános hadkötelezettség és a háború
kiemelt szerepe a nemzetállamok létrejöttében az állampolgári nevelés egyik legfontosabb
terrénumává tette a hadsereget, mi több, a nyilvános reprezentációban a nemzet
szimbólumává, a nemzet iskolájává emelte. Így a hadsereg a társadalmi fejlődés meghatározó
elemévé, motorjává vált. Ennek köszönhetően a militarizmus szorosan összefonódott a
nacionalizmussal.56
A militarizmus és a társadalmi militarizáció fogalmának kiterjesztése és az
összehasonlító vizsgálatok nyomán az is egyértelművé vált, hogy a jelenség Németországra
való leszűkítése téves, és valójában sokkal inkább korszellemnek tekinthető. Noha a
legtisztább és a legradikálisabb formájában kétségtelenül Németországban fejlődött ki, a
társadalmi militarizáció valamennyire igaz a legtöbb európai társadalomra. A modern politikai
militarizmus születése például kifejezetten a forradalmi Franciaországhoz kötődik, emellett
ahogy arra Jakob Vogel rámutatott, a népi militarizmus legalább annyira jellegzetessége volt a
franciaországi harmadik köztársaság, mint a császári Németország társadalmának. 57 Még a
klasszikus polgári-liberális angolszász országokban is tetten érhető a militarizáció. Matthew
Johnson szerint például „a militarizmus soha nem volt egyszerűen »porosz« jelenség. 1914-re
gyökeret vert a brit politikában és társadalomban is, jóllehet egészen más formában, mint ami
feltehetően a Német Birodalomat jellemezte.”58
Az utóbbi évek kutatásai rámutattak, hogy a militarizmus a Habsburg Monarchia
esetében is releváns kérdésként merülhet fel, megkérdőjelezve A. J. P. Taylor azon sokat
idézett megállapítását, miszerint „a Habsburgok »katonai monarchiája« valójában Európa
legkevésbé militarizált államává vált.”59 Michael Hochedlinger kora újkori hosszú időtartamú
vizsgálatai során megállapította, hogy „1780-ban a Habsburg Monarchia valójában egy erősen
militarizált háborús gépezet volt”60 és „a népszerű közhellyel szemben különösen a Habsburg

56
WEBER 1986.; VOGEL 1997.; BECKER 2001.; FREVERT 2001.; BUSCHMANN–LANGEWIESCHE (HG.) 2003.;
JANSEN (HG.) 2004.; FREVERT (HG.) 1996.; LEONHARD 2006.; LEONHARD 2008.
57
VOGEL 1997.; KRUSE 2003.
58
Az Egyesült Államokra lásd: POSSNER 2009.; BÖNKER 2012.; Angliára lásd: ANDERSON 1971.; SUMMERS
1976.; EDGERTON 1991.; JOHNSON 2013. Idézet: JOHNSON 2013. 156.
59
TAYLOR 2003. 274.
60
HOCHEDLINGER 2009. 55–56.

- 17 -
Monarchia egy katonai monarchia volt egészen a felbomlásáig.”61 A Habsburgok katonai
Monarchiáját Deák István is kiemeli, s bár szerinte a hadseregnek korlátozott volt a politikai
befolyása, a társadalomra komoly hatást gyakorolt. Ezzel szemben Günther Kronenbitter
kutatásai rámutattak a vezérkarnak a századfordulós osztrák-magyar külpolitika alakításában
betöltött mind nagyobb szerepére, illetve a hadseregnek a társadalom militarizálására tett
lépéseire. A társadalmi militarizáció terén az utóbbi időben elsősorban Christa Hämmerlenek
az általános hadkötelezettség hatásait,62 valamint Laurence Colenak a katonai kultúrát és a
veteránegyesületeket vizsgáló kutatásait kell megemlíteni. Utóbbi könyvében kiemeli: „a
társadalmi militarizáció a 19. század második felében más európai orszgokhoz hasonlóan
végbement az Osztrák Császárságban is.”63
Miközben a birodalom nyugati felére vonatkozóan immár több kutatás is rendelkezésre
áll, ez nem mondható el Magyarország viszonylatában. A magyar történetírásban
militarizmuskutatás lényegében nem létezik. A fogalom röviden vázolt összetettsége ellenére
az állapotokat jól jellemzi Balla Tibornak az első világháború centenáriuma alkalmából a
Hadtörténelmi Közlemények tematikus számába írt tanulmánya, mely a „militarista birodalom
mítoszát” annak pusztán a fegyverkezésben való elmaradottságával kívánja cáfolni. 64 Ennek
ellenére a Habsburg Monarchia militarista jellege a magyar történetírásban is jól ismert, noha
azt alapvetően a neoabszolutizmus „schwarz-gelb” militarizmusával szokták azonosítani,
mely leginkább Stig Förster konzervatív militarizmusával jellemezhető. A fogalommal
komolyabban talán egyedül Heiszler Vilmos foglalkozott egy tanulmányában, de ő sem a
magyar társadalom és politika, hanem a hadsereg és a Monarchia külpolitikája
viszonylatában.65
A társadalmi militarizáció vizsgálata tehát hiányzik a magyar történetírásból, melynek
egyik fő oka alighanem a nemzeti hadsereg hiánya: mivel a hadsereget egy idegen és elnyomó
intézményként értékelte a történetírás, eleve kizárta ennek lehetőségét. Jóllehet a közös
hadsereg valóban nem válhatott a nemzet iskolájává, mi több a nemzetépítésben negatív
szerepet játszott a forradalom leverésével és sajátos szupranacionális ideológiájával, a
nemzetközi kutatások, az általános hadkötelezettség bevezetése, az 1848–49-es
eseményeknek a nemzetépítésben betöltött szerepe vagy Hajdu Tibornak a tisztikar

61
HOCHEDLINGER 2004. 107.
62
HÄMMERLE 2004.
63
COLE 2014. 308.
64
BALLA 2014.
65
HEISZLER 1990.

- 18 -
presztízsére és a középosztály fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozó megállapításai arra
intenek, hogy a kérdés közel sem irreleváns.
A számos lehetséges megközelítés ellenére azonban nagy nehézséget okoz, hogy
Magyarország esetében hasonló jellegű kutatások nincsenek. Éppen ezért jelen dolgozatban
mindössze egy problémafelvetést teszünk néhány lehetséges aspektus megvizsgálásán
keresztül. Ezt elsősorban a katonai kultúra fogalma mentén kíséreljük meg. A fogalom
azonban némi magyarázatot igényel, mivel pontos meghatározása a szakirodalmon belül sem
egységes. Peter H. Wilson szerint például a „katonai kultúra az intézményi kultúra egy
speciális formája, és a hadseregek ilyen szempontból való vizsgálata újfajta betekintést
nyújthat működésükbe és az állammal és társadalommal való kapcsolatuk természetébe.”66
Wilson öt fő jellegzetességét különíti el az intézményi értelemben vett katonai kultúrának:
egy meghatározott küldetés legitimálja tetteit és igényeit; definiálja az államhoz és más
intézményekhez való viszonyát; meghatározza társadalmi bázisát, sajátos belső struktúráját és
normarendszerét; végül pedig azon anyagi, humán és technológiai erőforrásokat, melyekre
szüksége van a fennmaradáshoz. Wilsontól némileg eltérően, de szintén intézményi kereteken
belül közelíti meg a katonai kultúra problémáját Isabel Hull, aki elsősorban a háború
viszonylatában vizsgálja a kérdést: „Katonai kultúra egy mód annak megértéséhez, hogy miért
cselekszik egy hadsereg úgy, ahogy a háborúban teszi.”67
Ezzel szemben Laurence Cole a katonai kultúrát a következőképpen definiálja: „ez a
munka a »katonai kultúra« fogalmát arra használja, hogy leírja a katonai szimbólumok, ideák
és viselkedési minták jelentését és hatását a társadalomban, mint egészben.”68 Szerinte ebben
az értelemben minden modern állam létrehozott valamilyen katonai kultúrát, s így a hadsereg
hatásait nemcsak az állami politika (külpolitika, gazdaság, pénzügy), de az urbanizáció, az
építészet, az oktatás, az állami és dinasztikus reprezentáció, vagy éppen a katonai értékek és
ideák társadalomban való megléte szempontjából is lehet vizsgálni. Vagyis Cole a katonai
kultúrát társadalmi jelenségként értelmezi.
A fogalom kettősségére alighanem leginkább Stephen Wilson világít rá a legjobban: „A
katona kultúra fogalmát a katonai életmód és az ahhoz kapcsolódó értékrendszer, valamint
olyan katonai értkek meghatározására fogjuk használni, melyeket a civil társadalom láthatóan
elfogadott [...] a katonai kultúra két szinten, vagy két társadalmi térben létezik: az egyik maga

66
WILSON 2008. 11–12.
67
HULL 2005. 93.
68
COLE 2014. 15.

- 19 -
a katonaság szűk köre, a másik a civil társadalom szélesebb területe.”69 A kettő természetesen
összefügg, amennyiben a katonai kultúra forrása mindig a hadsereg, mely aztán az egész
társadalomban elterjedve radikális átalakuláson megy keresztül. Éppen ezért utóbbi
elsősorban civil termék, mely ugyan mintaként tekint a katonaságra, de attól jelentősen
különbözik is. Wilson elsősorban az általános hadkötelezettséget tekinti a katonai kultúra civil
társadalomban való elterjedése fő forrásának, jellegzetes formáit pedig a párbajban, a
paramilitáris szervezetekben és azon századfordulós újkonzervatív mozgalmakban véli
felfedezni, melyek a társadalmat katonai mintára, hierarchikusan akarták megszervezni. A
disszertációban mindenekelőtt Stephen Wilson, és részben Laurence Cole mentén
értelmezzük a katonai kultúrát, vagyis egyszerre vizsgáljuk meg, mint intézményi kultúrát és
mint társadalmi jelenséget.

LÉPTÉKEK – A DOLGOZAT FELÉPÍTÉSE ÉS FORRÁSBÁZISA

A bevezető elején felvetett problémák és megfogalmazott kérdések megválaszolása –

azok összetettsége miatt – eltérő léptékű vizsgálatot és ennek megfelelően különböző
módszerek használatát igényli, melyek egyben meghatározzák a dolgozat felépítését is. A
disszertáció alapvetően három szint között mozog: birodalmi, nemzeti (országos) és lokális.
Gerincét természetesen utóbbi alkotja, de csak az előbbi kettővel párhuzamba állítva érthetjük
meg: hogyan jelentek meg és milyen változásokon estek át a makrofolyamatok helyi szinten,
illetve a helyben tapasztalt jelenségek hogyan egészítik és árnyalják azt az általános képet,
melyet a közös hadsereg és a magyar társadalom kapcsolatáról tudunk.70
Ennek megfelelően a disszertáció hat fő részből áll. Az első kettőben az általános
kereteket vázoljuk fel, vagyis milyen társadalmi-politikai és intézményi környezetben
érintkezett egymással a közös hadsereg és a szombathelyi társadalom. Az első részben a
témánk szempontjából fontos pontokra koncentrálva, a szakirodalom segítségével bemutatjuk
az Osztrák-Magyar Monarchia véderejét, az 1868-as véderőreform főbb jellemzőit, a hadsereg
szervezeti változásait és a katonai elhelyezés rendszerét. Emellett külön tárgyaljuk – szintén a
szakirodalom segítségével –, hogy milyen főbb változások határozták meg a 19. századi

69
WILSON 1980. 527–528.
70
Bernard Lepetit szerint a léptékváltás funkciója „azoknak a kontextus-rendszereknek az azonosítása, amelyek
a társadalmi játékok keretét alkotják. Egyfajta dinamikus kartográfia ez, célja olyan, rendkívül változatos
térképek együttesének megrajzolása, amelyek mindegyike ugyanannyi társadalmi terepnek felel meg.” Lepetit a
különböző szintek között nem állít fel hierarchiát, azokat egyenrangúként kezeli, s a léptékváltások segítségével
a kutató alapvetően új ismeretekhez juthat. LEPETIT 1995. 148.

- 20 -
európai hadseregek és társadalmak kapcsolatát, mindenekelőtt az általános hadkötelezettség
és a nemzetépítés szempontjából, valamint ezek a változások miképp jelentek meg a
soknemzetiségű Habsburg Monarchia hadseregében, és ez a hadsereg milyen helyet foglalt el
a formálódó magyar nemzetállamon belül.
A birodalmi és országos szint után a második részben a meglévő szakirodalom és saját
kutatások alapján Szombathely dualizmus-kori fejlődésével, a magyarországi városhálózatban
elfoglalt helyével, illetve a városi társadalom, mindenekelőtt a városi polgárság és
középosztály főbb szociológiai jellemzőivel foglalkozunk, vagyis azzal a környezettel,
melyben az itt állomásozó alakulatok élték mindennapjaikat.
Az általános kereteket követően térünk rá a disszertáció fő témájára: Szombathely és
katonai helyőrségének kapcsolatára, valamint az azzal szorosan összefüggő katonai kultúra
problémájára. A harmadik részben arra keressük a választ, hogy egyrészt a közös hadsereget
övező országos események miképpen jelentek meg a helyi politikában, másrészt hogyan
gondolkodtak helyben a közös hadsereg intézményéről. Így érthető ugyanis csak meg, hogy
miként viszonyult egymáshoz a közös hadseregről általánosságban kialakult kép és
Szombathelynek a mindenkori helyőrségéhez fűződő viszonya.
Utóbbival a negyedik és ötödik részben foglalkozunk, melynek során azonban
szükségessé vált egy belső határ meghúzása. Szombathelyen az állandó helyőrség ugyanis
1889-ben jött létre, előtte (egy rövid időszakot kivéve) csak ideiglenes és kis létszámú
katonaság állomásozott a településen. Ezt a kiegyezést követő két évtizedet tekintjük át a
negyedik részben, mely időszakban a városnak a katonasághoz fűződő viszonya az ideiglenes
elhelyezés miatt mindenekelőtt a városi politika felől közelíthető meg. Ennek legfontosabb
kérdései a katonai beszállásolással, a rendfenntartás, valamint az állandó helyőrség létrejötte,
vagyis a laktanyaépítések.
Az ötödik részben térünk rá az állandó helyőrség és Szombathely kapcsolatának
részletes elemzésére, mely előbbi 1889-es létrejöttét és a világháború 1914-es kitörését övező
időszakot öleli fel. Ennek során először a két háziezred, a cs. és kir. 11. huszárezred, valamint
a cs. és kir. 83. gyalogezred tisztikarának szociológiai jellemzőit vizsgáljuk meg: származását,
társadalmi összetételét és házasodási szokásait, melynek segítségével az állomáshelynek és a
kiegészítési területnek (vagyis Szombathelynek és tágabb értelemben a vármegyének) a
tisztikar összetételére gyakorolt hatását, illetve a tisztikarnak a helyi társadalmi elittel való
összefonódásait próbáljuk megragadni. Ezt követően a tisztikarnak a város mindennapi
életében betöltött szerepével foglalkozunk, alapvetően két szempont mentén. Egyrészt miképp
alakult a helyi társadalmi életben való szerepe (társasági élet, jótékonyság, sport), másrészt

- 21 -
milyen konfliktusok terhelték ezen kapcsolatokat. Utóbbi esetében külön kitérünk a helyi
párbajkultúra alakulására, valamint a rendfenntartásra.
Az utolsó, hatodik részben – mely szorosan kapcsolódik az előzőhöz – érdeklődésünk
immár kultúrtörténeti. Először azt vizsgáljuk meg, hogy a két Vas vármegyei háziezred,
melyek Szombathelyen állomásoztak, milyen kultúrát közvetítettek és hogyan reprezentálták
magukat helyben. Ezen belül külön figyelmet érdemel, hogy a háziezredek önképében kapott-
e helyet a kiegészítési terület, vagyis a lokális szintű kapcsolatok (a regionalizmus) képes
volt-e a birodalmi és nemzeti szinten lévő ellentétek valamiféle áthidalására, vagy legalábbis
enyhítésére. Ennek megválaszolásához azonban szükséges megvizsgálni azt is, hogyan
gondolkodott a város általában a katonai helyőrségről és konkrétan a háziezredeiről, valamint
ez milyen módon viszonyult ahhoz, ahogy a közös hadseregről, mint intézményről
gondolkodott. A téma ilyetén megközelítése segíthet megérteni azt is, hogy milyen
lehetőségei és határai voltak a mindennapi kapcsolatokon túl a városnak és helyőrségének a
mélyebb, szimbolikus azonosulásra, és ennek hol voltak a határai. Ezen határokat a fentieken
túl leginkább az ünnepi rítusok elemzésével próbáljuk megragadni.
Végezetül a katonai kultúrát a civil társadalom felől is megvizsgáljuk: vagyis a hadsereg
által közvetített kultúra hogyan jelent meg, milyen változásokon ment keresztül a civil
társadalomban. Ezt mindenekelőtt az egyesületi életen keresztül próbáljuk megragadni,
melynek során a katonai szolgálathoz valamilyen formában kötődő egyesületeket vizsgáljuk
(veteránegyletek, tartalékos tiszti egylet, vöröskereszt egylet), valamint kitérünk a
századfordulón meginduló katonai előképzésre is. A katonai kultúra egyben lehetőséget ad
arra is, hogy néhány óvatos észrevételt tegyünk a társadalmi militarizáció magyarországi
jelenlétére, annak lehetőségeire és korlátaira.
Befejezésül a disszertáció forrásait ismeretetjük. Fő forrásbázisát a Magyar Nemzeti
Levéltár Vas Megyei Levéltárának anyaga jelenti. A kutatás során nemcsak a városi és a
vármegyei iratok (közgyűlési és tanácsi jegyzőkönyvek, iratok, polgármesteri, alispáni és
főispáni iratok), hanem a törvényszéki iratok átnézésére is sor került. Témánk szempontjából
jelentős érvágást jelent ugyanakkor, hogy a katonai ügyekkel foglalkozó városkapitányi és
rendőrkapitányi iratok lényegében teljesen megsemmisültek. Hasonlóan hiányosak az
egyesületi iratok is, így például a helyi veteránegylet és a legtöbb sportegyesület dualizmus-
kori iratanyaga sincs meg. Szintén jelentős probléma, hogy a korabeli Szombathelyről csak
kevés napló vagy visszaemlékezés maradt fenn, így elsősorban a hivatali iratokra kell
támaszkodnunk. A levéltári források hiányai azonban jól pótolhatók a korabeli újságokból.
Szombathely szerencsénkre rendkívül gazdag sajtóval rendelkezett, mely részben

- 22 -
összefüggött a vármegye színes politikai palettájával. Így az 1880-as években már három
hetilap, a századfordulón pedig három napilap és további 2–3 hetilap működött (nem számítva
számos, rövidebb életű lapot), melyeket lehetőség szerint teljesen átnéztünk.
Az országos gyűjtemények közül az Országos Levéltárban elsősorban az egyesületi
iratokat, valamint a népszámlálások feldolgozási tábláit, míg a Hadtörténelmi Levéltárban a
tiszti személyi lapok mellett a két háziezredre vonatkozó iratokat néztük át: a cs. és kir. 83.
gyalogezred kéziratban fennmaradt ezredtörténete mellett a cs. és kir. 11. huszárezred
ezredlevéltárának a korszakra vonatkozó részét. Utóbbi megmaradása különösen szerencsés
körülmény, mivel a Habsburg Monarchia egykori alakulatainak ezredlevéltárai néhány
kivételtől eltekintve jórészt elpusztultak. Bár ebben az esetben is némileg árnyalja a helyzetet,
hogy elsősorban az ezredparancsnok, valamint a tisztek személyi ügyeivel foglalkozó
bizalmas iratok maradtak meg, míg a várossal való kapcsolatokra jobban utaló közönséges és
állomásparancsnoksági iratoknak csak töredéke maradt fenn.
A harmadik nagy gyűjteményben, a bécsi Kriegsarchivban elsősorban a tiszti minősítési
lapokat (Qualifikationslisten) kutattuk a helyi tisztikar történetének feldolgozásához. A
minősítési lapokon vezették a tiszt személyes adatait, előmenetelét és szolgálati jellemzését.
Emellett értékes források voltak még a csapattestek anyakönyvei is. Végül kisebb kutatásokat
végeztünk még a Savaria Múzeumban, a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárában és
Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban.

- 23 -
 I. AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA VÉDEREJE

I. 1. A VÉDERŐ FŐBB JELLEMZŐI A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN

Az alábbiakban nem célunk az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erőinek részletes

ismertetése, mindössze néhány, a témánk szempontjából lényeges kérdéskörre szeretnénk
kitérni, így mindenekelőtt a véderőrendszer általános jellemzőire, a cs. és kir. hadsereg
szervezeti felépítésére, valamint az elhelyezés körülményeire és gyakorlatára. Mivel a
disszertáció témája a közös hadsereg, így a honvédséggel nem, illetve csak érintőlegesen
foglalkozunk.

I. 1. A. A VÉDERŐRENDSZER ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ÉS A KÖZÖS HADSEREG SZERVEZETI

FELÉPÍTÉSE

A kiegyezési törvény szerint „alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az

egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészitő
részénének, egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik Ő Felsége által
intézendőnek ismertetik el. De a magyar hadseregnek időnkénti kiegészítését, s az újonczok
megajánlásának jogát, a megajánlás föltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását,
úgyszintén a katonaság elhelyezését, élelmezését”71 a magyar országgyűlés magának tartotta
fenn. Vagyis Magyarország kénytelen volt elfogadni a hadsereg közösségét, így a dualizmus
idején nem rendelkezett önálló nemzeti hadsereggel. A kiegyezési törvénybe bekerülő
„magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészitő része” kifejezés, ami elvileg a
magyarországi kiegészítésű alakulatokat takarta, egy jogi fikció volt csupán, és az a
gyakorlatban semmilyen formában nem érvényesült, sőt az 1868-es véderőtörvényben már
meg sem jelent. Andrássy Gyula miniszterelnöknek azonban sikerült kiharcolnia egy, a közös
hadsereg mellett létező önálló magyar honvédség felállítását, igaz csak tüzérség és műszaki
alakulatok nélkül, másodvonalbeli haderőként.72

71
CORPUS IURIS HUNGARICI 1867. XII. tc. 11–12. §.
72
PAPP 1967. I. rész 311–318.

- 24 -
 A Monarchia hadügyéről részleteiben az 1868. évi XL., XLI. és XLII. törvénycikkek
rendelkeztek (Lajtán túl az 1868. Nr. 151. és 1869. Nr. 68. törvények), melyek lényegében
1918-ig meghatározták a Monarchia védrendszerét.73 A fegyveres erők két haderőnemmel
rendelkeztek: szárazföldi haderővel és haditengerészettel. Előbbi három vonalra tagolódott: a
cs. és kir. hadseregre, a m. kir. honvédségre és a m. kir. népfelkelésre, illetve utóbbiak osztrák
megfelelőire, a k.k. Landwehrre és a k.k. Landsturmra. Ennek megfelelően a Bécsben székelő
közös hadügyminiszter mellett létrejött egy magyar és egy osztrák Honvédelmi Minisztérium
is. A honvédséget eredendően másodvonalbeli haderőnek szánták, és csak gyalogsággal és
lovassággal rendelkezett, melyek békeidőben kis keretlétszámmal működtek. Fő feladata a
belső rendfenntartás, háborúban pedig a közös hadsereg támogatása és a honvédelem volt. A
honvédség és a Landwehr a dualizmus idején azonban fokozatosan elsővonalbeli haderővé
vált, és a háború előtt tüzérséggel is elláttak őket (előbbit 1912-ben, utóbbit 1909-ben),
cserébe viszont szervezetileg mind jobban betagolták a közös hadseregbe.74
Az 1868-as véderőreform legfontosabb újítása a porosz mintára bevezetett általános
hadkötelezettség volt. A katonai szolgálat tizenkét évig tartott: a közös hadseregnél három év
sorhadi szolgálatot hét év tartalék, valamint további két év honvédségi tartalék követett, míg a
honvédségben két év aktív és tíz év tartalékszolgálat volt. Ez persze nem jelentette azt, hogy
valamennyi katonai szolgálatra alkalmas sorkötelesnek be kellett volna vonulnia. Az általános
hadkötelezettség (mint mindenhol Európában) mindössze a sorozás elvét jelentette, az évi
újoncjutalékot törvényben rögzítették. Európában azonban egyedülálló módon a
Monarchiában a hadilétszámot is meghatározták, vagyis a hadsereg méretének törvényi
korlátai voltak, melyet azonban a katonai vezetők állandó tiltakozása miatt 1889-ben
eltöröltek. 1868-ban 800 000 fős hadilétszámot határoztak meg, ami körülbelül 260 000 fős
békelétszámot jelentett. Az évi újoncjutalék 95 474 fő volt, melyet a mindenkori
népszámlálások alapján arányosan osztottak fel a két birodalomfél között. Az újoncjutalékot
1889-ben 103 100 főre, 1912-ben pedig 159 500 főre emelték, mellyel az elméleti
hadilétszám körülbelül másfélmillióra nőtt, a békelétszám pedig közel félmillióra. A
honvédség létszámát 1868-ban nem határozták meg, az évi újoncjutalékot 1889-ben először
12 500 főben, 1912-ben pedig 25 000 főben állapították meg (az osztrák Landwehrét pedig
27 000 főben).75

73
Eltekintve az apróbb módosításokat hozó 1882. XXXIX. tc-től, 1868 után a Monarchiának a későbbiekben
csak két alkalommal lett új véderőtörvénye: 1889-ben és 1912-ben. CORPUS IURIS HUNGARICI 1889. VI. tc.,
1890. V. tc., illetve 1912. XXX. tc. és XXXI. tc.
74
BALLA 2007. 11–12.
75
BALLA 2007. 14–15.

- 25 -
 Az általános hadkötelezettség teljessé tételét és a lakosság háború esetén való totális
mozgósítását a harmadik vonal, vagyis a népfelkelés (és osztrák párja, a Landsturm)
intézménye tette lehetővé. A népfelkelés, jóllehet már az 1868-as véderőtörvény bevezette,
mindössze egy önkéntesekből álló, kizárólag háború esetén felálló haderő lett volna.
Tényleges szervezeti kiépítésére és az általános hadkötelezettség rendszerébe való
beillesztésére csak az 1886. évi XX. tc. (Lajtán túl 1886. Nr. 90. törvény) által került sor,
mely értelmében minden olyan 19 és 42 év közötti fegyverviselésre alkalmas férfi a
népfelkelésbe lett beosztva, akik sem a közös hadsereg, sem pedig a honvédség kötelékébe
nem tartoztak (vagyis akiket nem soroztak be), illetve akiknek lejárt a tartalékos idejük, de
még nem töltötték be a 42. életévüket. A népfelkelés minden ügye a Honvédelmi
Minisztériumhoz tartozott, és háborúban is a honvédséghez kapcsolódva állt fel. A népfelkelő
alakulatokat elsősorban az ország határain belül alkalmazták, s csak kivételes esetben lehetett
határon kívül is bevetni őket, igaz, rendkívüli esetben akár a közös hadsereg és a honvédség
kiegészítésére is felhasználhatók voltak.76
A Monarchiában az állítási kötelezettség 1868-ban a 20. életévüket betöltött férfiakra
vonatkozott, melyet 1889-ben 21 évre emeltek. Ha valakit nem soroztak be, vagy alkalmatlan
volt, annak még a következő két évben is meg kellett jelennie. Vagyis minden évben három
évfolyamot soroztak. A sorozáson a fizikailag alkalmasnak talált újoncokat sorsolás útján
osztották be a közös hadseregbe, a honvédségbe, valamint a póttartalékba. Utóbbi rendszert
éppen azért hozták létre, mivel nem volt sem szükség, sem lehetőség valamennyi újoncot
tényleges háromévi szolgálatra behívni, így az újoncjutalék felettieket a póttartalékba sorolták
be. A póttartalékosokat nyolc, 1912-től tízheti alapkiképzést követően leszerelték. Létszámuk
1868-ban még a teljes újoncjutalék 10%-ában volt korlátozva, 1889-től azonban már nem volt
ilyen létszámkorlát. 1888-ban a póttartalékosi intézmény módosítása lehetővé tette az
uralkodó számára, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül, „amennyiben ezt különös
körülmények követelik”, tényleges szolgálatra behívja, vagy visszatartsa az adott év sorozási
évfolyamának póttartalékosait.77 Ennek különösen az 1903–1906-os belpolitikai válság idején
lett nagy jelentősége, mikor az újoncozási törvények elfogadását bojkottáló parlament
ellenében részben ennek segítségével lehetett csak fenntartani a szükséges békelétszámot.78
Noha elvben az általános hadkötelezettség mindenkire egyenlő módon vonatkozott
származásra való tekintet nélkül, bizonyos társadalmi csoportok – részben társadalompolitikai

76
CORPUS IURIS HUNGARICI 1886. XX. tc.
77
CORPUS IURIS HUNGARICI 1888. XVIII. tc.
78
BALLA 2007. 14–15.

- 26 -
megfontolásokból, de elsősorban a hadsereg jól felfogott érdeke miatt – kedvezményekben
részesültek. Ezek közül a legfontosabb a szintén porosz mintára bevezetett egyéves önkéntesi
rendszer, melynek alapjait az 1866. december 28-i császári rendelet tette le, részletes
kidolgozására pedig az 1868-as véderőtörvényben került sor. Ennek alapvetése kezdetektől
fogva az volt, hogy a megfelelő iskolázottsággal rendelkezőknek három helyett csak egy évet
kellett szolgálniuk, s ha ennek végén sikeresen letették a tiszti vizsgát, akkor tartalékos
tisztként szerelhettek le. A „megfelelő előképzettség” a főgimnázium, a főreáliskola, illetve az
„ezekkel egyen- vagy más magasabb rendű tanintézetben végzett tanulmányoknak” felelt
meg. Utóbbi minden esetben tételesen volt meghatározva. Az iskolák száma a későbbiekben
jelentősen bővült, így Magyarországon például a három éves felső kereskedelmi iskola, a
felső ipariskola és mind több szakiskola is egyéves önkéntességi jogot adott. Vagyis az
egyéves kedvezmény és így a tartalékos tiszti rang előfeltétele nem az érettségi volt, hanem a
meglehetősen tágan értelmezett középiskolai végzettség. Ettől csak kivételes esetben, képesítő
vizsga letételével lehetetett eltérni. Az egyéves önkéntesség alapvetően önköltséges volt, s
csak szegénységi bizonyítvány mellett szolgálhatott államköltségen, cserébe viszont az
önkéntes nem volt köteles például laktanyában lakni.79
Az egyéves rendszer bevezetésének elsődleges célja a tartalékos tisztikar létrehozása
volt, mely az általános hadkötelezettség alapján létrejött tömeghadseregek szükségesszerű
velejárója. Eredetileg az egyéves önkénteseknek szolgálatuk végén nem volt kötelező tiszti
vizsgát tenni, arról szabadon dönthettek. Csak 1889-ben vált kötelezővé a vizsga, sőt, ha
valaki megbukott, az egy második év leszolgálására volt kötelezhető. Noha a rendszer
szigorúan iskolacentrikus és meritokratikus volt, ahhoz, hogy valakit kinevezzenek tartalékos
tisztnek, önálló keresetre vagy megfelelő apanázsra is szüksége volt, mellyel biztosíthatta a
tiszthez méltó életvitelt. Éppen ezért a sikeres tiszti vizsgát tett egyéveseket sokszor csak
kadétnak, vagy tiszthelyettesnek nevezték ki, s csak egy-két év után kapták meg a hadnagyi
rangot. Ha valaki elvesztette az elvárt megélhetést biztosító jövedelmét, és azt nem tudta
pótolni, rangjáról le kellett mondania.80
Az egyéves önkéntességen a későbbiekben csak kisebb változások történtek. Az 1912-
es véderőtörvény egyrészt a lovas fegyvernem kivételével megszüntette az önköltséges
rendszert – igaz, már az 1880-as években az egyévesek közel fele államköltségen szolgált,
mely arány a későbbiekben csak növekedett –, másrészt az egyéves önkéntesség jogát
kiterjesztették a tanítóképzőkre is, valamint elegendő volt immár a hatosztályos középiskolai

79
HAJDU 1999. 290–295.; ZEHETBAUER 1999. 21–24.
80
HAJDU 1999. 296–297.; ZEHETBAUER 1999. 25–30.

- 27 -
végzettség, így a hatosztályos polgári iskola is. Végül a harmadik fontosabb változás a
rendszer honvédségre való kiterjesztése volt 1883-ban, melyet 1889-ben véglegesítettek.
Eszerint a magyarországi illetőségű önkéntesek 15%-a jutott a honvédségnek, valamint a
közös hadsereg tartalékosai utolsó két évüket a honvédségben szolgálták le, igaz, ha kérték,
maradhattak a közös hadseregben is.81
Az egyéves önkéntesség mellett a másik szolgálati kedvezményt a póttartalék jelentette.
Bizonyos foglalkozásokat betöltők ugyanis eleve ide kerültek, így nem kellett három évre
bevonulniuk. A kedvezményezettek sora fokozatosan alakult ki, és végül az 1889-es
véderőtörvény rögzítette. Így mindössze nyolcheti alapkiképzésben kellett részt venniük az
elemi iskolai tanítóknak, a papnövendékeknek, a papjelölteknek, az olyan öröklött mezei
gazdaságok birtokosainak, akik maguk művelték a minimum 5, de legfeljebb 20 fő eltartására
elegendő földjüket, végül pedig azoknak, akiknek családi körülményeik ezt indokolttá tették
(keresőképtelen családtagokat eltartók, vagyontalanok).82
A cs. és kir. hadsereg a dualizmus idején több szervezeti változáson is átesett. 1869-ben
még létezett a régi hadszervezetből megmaradt, a hadügyminisztériumnak alárendelt hét
főhadparancsnokság (Magyarországon a budai, az erdélyi és a zágrábi), ezeket azonban 1882-
ben megszüntették. Ekkor vezették be Beck-Rzikowsky vezérkari főnök reformjával a
territoriális hadszervezetet, melynek lényege egyrészt a hadtestek békeidőben való felállítása
és területi alapú működése, másrészt az alakulatok területi alapú elhelyezése. A 14, 1882-től
15, 1909-től 16 hadtest közül 6 volt Magyarországon: Budapesten (IV.), Pozsonyban (V.),
Kassán (VI.), Temesváron (VII.), Nagyszebenben (XII.) és Zágrábban (XIII.). A Monarchia
1882-ig 80 hadkiegészítő kerületre oszlott, ez ekkor 103-ra, 1889-ben 106-ra, 1909-ben pedig
112-re nőtt. Az alakulatokat területi alapon sorozták, 1882-től pedig az elhelyezésnél is
elsőszámú szemponttá a sorozási területen, illetve annak közelében való diszlokáció lépett.
Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a rendszer keresztülvitele nem volt következetes:
továbbra is gyakoriak maradtak az áthelyezések és a nagyobb helyőrségek (például Bécs és
Budapest), Bosznia megszállása, valamint a századfordulót követően a külpolitikai helyzet
romlása miatt Galícia védelme nagyobb létszámú, máshol sorozott alakulat jelenlétét
igényelte.83

81
HAJDU 1999. 301–303.; ZEHETBAUER 1999. 31–33.
82
HAJDU 1999. 300.
83
BALLA 2015. 212–213.

- 28 -
 Mivel a disszertációban alapvetően a gyalogsággal és a lovassággal találkozunk, ezeket
érdemes részletesebben is ismertetni.84 A gyalogság az 1866–1869-es reformidőszakban több
szervezeti változáson is átesett. 1866-ban egy ezred négy zászlóaljból és egy pótkeretből állt,
mely 1868-ban egy újabb zászlóaljjal egészült ki. Az 1869-ben véglegesített szervezeti
felépítés szerint egy ezred öt zászlóaljból és egy pótkeretből állt. Teljes békelétszámra
azonban csak az első három zászlóalj volt felöltve, a 4. és 5. zászlóaljnak csak egy kerete
működött békeidőben (összesen körülbelül 250 fő), mely a hadkiegészítő parancsnokság és a
pótkeret mellett volt elhelyezve. 1882-ben a territoriális rendszer bevezetésével 20 új
gyalogezredet állítottak fel az 5. zászlóaljakból és további kettőt nyolc vadászzászlóaljból.85
Vagyis ezután (egészen a háborúig) egy ezred négy zászlóaljból és egy pótkeretből állt, mely
1909-től egy géppuskaosztaggal egészült ki.86
A gyalogsággal szemben a lovasság szervezete már az 1866–1869-es reformok során
véglegessé vált, igaz, ekkor jelentős átalakuláson ment keresztül. Egyrészt az egyenruhán
kívül egységesítették a teljes lovasságot szervezet, fegyverzet és kiképzés tekintetében,
másrészt megszüntették a nehézlovasságot, és csak a könnyűlovas fegyvernem maradt meg.
Így a tizenkét vértesezredet átalakították dragonyosezreddé, melyek száma ezzel tizennégyre
emelkedett. Emellett tizennégy huszár- és tizenkettő ulánusezreddel rendelkezett a cs. és kir.
hadsereg. 1873-ban a 10. dragonyosezredet és a 10. ulánusezredet huszárezreddé alakították
(ezek lettek a 15. és 16.), míg a 9. ulánusezredet dragonyosezreddé, és megkapta a 10.
sorszámot. Később csak a dragonyosezredek száma növekedett eggyel 1897-ben.87 A
lovasezredek két osztályra, azok pedig három-három századra és egy pótkeretre oszlottak,
melyhez 1888-ban egy utászszakasz, 1907-től fokozatosan pedig egy géppuskaosztag és egy
távírójárőr csatlakozott (előbbiből azonban nem minden ezredhez jutott, a háborúig összesen
csak tizenkettőt állítottak fel).88

84
A közös hadsereg fegyvernemei a következőképpen változtak a korban: 1869-ben 80 sorgyalogezredből, 33
vadászzászlóaljból, 1 tiroli vadászezredből, 41 lovasezredből, 12 tábori tüzérezredből, 12 vártüzérzászlóaljból, 2
hadmérnöki és 1 utászezredből állt, mely 1914-re 102 sorgyalogezredre, 4 boszniai gyalogezredre, 32
vadászzászlóaljra, 4 tiroli vadászezredre, 1 bosnyák vadászzászlóaljra, 42 lovasezredre, a tüzérség számos
átszervezését követően 42 tábori ágyúsezredre, 14 tábori tarackosezredre, 11 lovas tüzérosztályra, 14 nehéz
tábori tarackososztályra, 14 hegyi tüzérezredre, 6 vártüzérezredre, 8 vártüzérzászlóaljra, 14 árkászzászlóaljra, 10
utászzászlóaljra, 1 vasúti ezredre, 1 távíróezredre és 16 vonatosztályra növekedett. BALLA 2007. 13–14.
85
1866 után 33 vadászzászlóalja volt a hadseregnek, melyet 1880-ban 40-re emeltek, majd 1882-ben 32-re
csökkent, amikor 8 vadászzászlóaljból két gyalogezredet hoztak létre. Ezt követően a vadászzászlóaljak száma
már csak egy bosnyák vadászzászlóaljjal növekedett 1903-ban. WREDE 1898. 635–637.
86
WAGNER 1987. 431–436.
87
A fenti változások miatt az ulánusezredeknél a 9. és 10. sorszám betöltetlen maradt.
88
WAGNER 1987. 436–439.

- 29 -
I. 1. B. A KÖZÖS HADSEREG ELHELYEZÉSI KÖRÜLMÉNYEI ÉS A BESZÁLLÁSOLÁSI REFORM

A statisztika szerint a Monarchiában az 1870-es években több mint 1 300 kaszárnyában

200 000 katona és 27 000 ló volt elhelyezve, miközben a lakosság házainál 22 000 fő és
17 000 ló (egyenkénti) elszállásolására került sor.89 Ezen belül Magyarországon a
Honvédelmi Minisztérium egy 1879-es kimutatása szerint laktanyában 65 000 fő és 10 000 ló,
egyenként pedig 13 500 fő és 11 000 ló volt elszállásolva. Vagyis az egész Monarchiában a
legénység 10%-a, a lovak 37,5%-a, ezen belül Magyarországon pedig 17,5% illetve 51% volt
csak egyenként elhelyezve.90 Ezekből az adatokból úgy tűnhet, hogy a cs. és kir. hadsereg
nagy részének elhelyezése megfelelő volt, ez azonban távolról sem igaz. A laktanyák döntő
része ugyanis régi, elavult, rendkívül egészségtelen épület volt, melyek közül sok még a 18.
századból, elsősorban II. József idejéből, kisebb részük pedig az azt követő időszakból
származott. Ezek jórészt állami kaszárnyák, erődök, átalakított gyárak, raktárak, lakóházak és
kolostorépületek, valamint a vidéki garnizonok kvártélyházai voltak. Emellett az egyenkénti
beszállásolás főleg az elmaradottabb területeken maradt jellemző, így Magyarországon és
Galíciában, mely jórészt a lovasságot sújtotta. Komoly hiányok mutatkoztak az egyéb
kiszolgáló helyiségekből is (raktárak, kórházak, iskolatermek, lovardák, lovaglóterek, lőterek,
gyakorlóterek stb.). A fennálló helyzet nemcsak egészségügyi, de kiképzési, fegyelmezési,
mozgósítási és gazdasági szempontból is hátrányt jelentett, ráadásul jelentős megterhelést rótt
a lakosságra.91
A rossz elhelyezési körülményeknek számos oka volt. Az egyik az 1859-es és 1866-os
háborúk, melyek alapjaiban változtatták meg a hadsereg békeelhelyezését. Korábban ugyanis
a haderő majdnem negyede Lombardiában és Velencében állomásozott, mely alakulatok
egyik napról a másikra lényegében hajléktalanná váltak. Ennek következtében minden
eddiginél több katona került Magyarországra, Galíciába és az Örökös Tartományokba,
valamint számos ezred kiegészítő kerületének is új helyet kellett találni. A helyzetet tovább
súlyosbította az 1868-as véderőreformmal létrehozott Landwehr és honvédség, melyeket
mégoly kis békelétszámuk ellenére is szükséges volt elszállásolni.92
A másik fő probléma az állandó békeelhelyezés hiánya volt. A Habsburg Monarchiában
a katonaság szállásainak biztosítása – noha léteztek állami kaszárnyák is – alapvetően a
lakosság (pontosabban a háztulajdonosok) természetbeni szolgáltatásai közé tartozott, így a
89
JANSKI 1874. 28.
90
KÉPVISELŐHÁZI IROMÁNYOK 1879. 268. sz. 202.
91
A Monarchia hadseregének elhelyezési körülményeire lásd: GRUBER 1873.; JANSKI 1874.
92
JANSKI 1874. 19.

- 30 -
beszállásolás a kijelölt közigazgatási hatóságok feladata volt. A Monarchiában politikai okok
miatt azonban bevett módszer volt az alakulatok folyamatos áthelyezése, mely képtelen
helyzetet teremtett: nem lehetett ugyanis tudni, hogy adott területen milyen és mekkora
katonaság mennyi ideig állomásozik. Ilyen körülmények között laktanya építése rendkívül
kockázatos vállalkozásnak számított. Nemcsak az építkezés és fenntartás került jelentős
összegbe (ráadásul az egyes fegyvernemek eltérő laktanyát is igényeltek), de alacsonyak
voltak a térítési díjak,93 és ha az adott alakulatot áthelyezték, akkor nemcsak a térítési díjaktól
esett el a tulajdonos, de más célra csak újabb ráfordítással tudta hasznosítani az épületet.
A katonai beszállásolás reformjára, törvényi rendezésére hosszas előkészületeket
követően 1879-ben került sor.94 Az 1868-as véderőreformból a kérdés rendezése annak
összetettsége miatt kimaradt, ami azonban ellentmondásos helyzetet teremtett. A
beszállásolást szabályozó 1851. május 15-én kiadott császári rendelet95 érvényességét a
magyar kormány ugyanis vitatta, rendelkezéseit azonban hallgatólagosan mégis érvényben
tartotta, mivel a magyar jog által elismert utolsó beszállásolási jogszabály még Mária Terézia
idejéből származott.96 Ráadásul a kiegyezési törvény a katonai elhelyezés jogát hiába tartotta
fenn a magyar országgyűlés számára, a beszállásolás rendezésére praktikus okok miatt csak a
birodalom másik felével közösen kerülhetett sor.
A katonai elhelyezés alapelveit tekintve Ferenc József 1851. május 15-i rendelete
időtállónak bizonyult, hiszen ezeket az 1879-es törvény is átvette. Eszerint a beszállásolás
módját tekintve lehetett egyenkénti és közös (vagyis laktanyai), időtartamára nézve pedig
állandó és ideiglenes. Állandó elhelyezés legalább három hónapi tartózkodás esetén állt fenn,
míg laktanyai elhelyezésnek az számított, ha legalább fél század gyalogság vagy egy szakasz
lovasság ugyanazon épületben került elszállásolásra.97 A hadsereg birodalmon belüli elosztása
(diszlokációja) az uralkodó jogköre volt, míg az egyes alakulatok szálláshelyének kijelölése
és az ezzel kapcsolatos ügyvitel a polgári közigazgatási hatóságok feladatai közé tartozott.
Magyarországon ez annyit jelentett, hogy a katonasággal egyetértésben, tárgyalásos úton a

93
Az 1851-es beszállásolási rendelet szerint laktanyai elhelyezésért egy fő után napi 1,5, egy ló után pedig 1
krajcárt fizetett a kincstár, míg egyenkénti elszállásolásnál mindkettőért 1 krajcár járt. Ezeket az 1858-as katonai
illetékszabályzat ugyan megemelte, de még így is laktanyai elhelyezésért egy fő után csupán napi 2,5 krajcár,
egyenkénti beszállásolásnál pedig 1,5 krajcár, míg egy ló után mindkettő esetben 1,5 krajcár járt. 124. sz.
rendelet. 11., 48. és 49. §§. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS
KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.; GEBÜHREN-REGLEMENT 1858. Anhang 1. 48. és 49. §§.
94
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. és 1879. XXXVII. tc.
95
124. sz. rendelet. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS KORMÁNYLAP.
XXXVIII. 1851. május. 2.
96
JANSKI 1874. 10–11.
97
124. sz. rendelet. 3. §. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS
KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.; v.ö. CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 1. §.

- 31 -
törvényhatóságok (1870-től az alispán)98 határozták meg a beszállásolási körleteket, majd
ezen belül az egyes települések kötelessége volt a szállásokról való gondoskodás.99 A katonai
hatóságok a szükséges helyiségek ügyében csak a közigazgatási hatóságokkal léphettek
kapcsolatba, az épület- vagy földbirtokosokhoz közvetlenül nem fordulhattak. Így
magánosokkal is csak a polgári hatóságokon keresztül köthettek szerződést.100 Vitás kérdések
esetén a községek a törvényhatóságokhoz, azok pedig a katonai parancsnokságokhoz, illetve a
Honvédelmi Minisztériumhoz fordulhattak, de a fellebbezés nem bírt felfüggesztési
hatállyal.101
A törvény legfontosabb része az új laktanyák építésére vonatkozó határozatok,
melyekkel a törvényhatóságokat, községeket és magánosokat akarták ösztönözni építkezésre.
A törvény definíciója szerint a „laktanya olyan épület, mely kizárólag beszállásolás czéljaira
van szánva s a férőhelyekre és egyéb minőségre nézve, a rendeleti úton meghatározandó
követeléseknek lényegileg megfelel”, míg a fióklaktanyák azok, melyek „nem kizárólag
beszállásolás czéljaira szánt épületben vannak, valamint azok, melyek férőhelyeik és
minőségük tekintetében, a rendes laktanyákra nézve fennálló igényeknek teljesen meg nem
felelnek.”102 A legfőbb változás természetesen a finanszírozás tekintetében történt, és
jelentősen megemelték a térítési díjakat: rendes laktanya esetében egy katona után napi 6, egy
ló után pedig 3,7, míg fióklaktanya esetében 3,5 illetve 2,2 krajcárt fizetett a kincstár,
miközben az egyenkénti beszállásolás esetén a térítés 1,5–1,5 krajcár volt ember és ló után.103
A fenti térítések csak a közkatonákra vonatkoztak, a tisztek szállásaiért, valamint az
egyéb helyiségekért (például irodákért, raktárakért, kocsiszínekért, fogházakért, kórházakért
stb.) az úgynevezett lakbérosztályok alapján járt fizetés. Ezt egyébként némi módosítással
szintén az 1851-es rendeletből emelték át. Ekkor ideiglenes módon még négyet állapítottak
meg a települések nagysága szerint, külön-külön a birodalom Lajtán túli és inneni felére.104

98
CORPUS IURIS HUNGARICI 1870. XLII. tc. 58.§ L. pont.
99
124. sz. rendelet. 2. §. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS
KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.; v.ö. CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 13. §.
100
124. sz. rendelet. 14. §. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS
KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.; v.ö. CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 12. §.
101
124. sz. rendelet. 1., 2. és 16. §§. In: AZ AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY-
ÉS KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.; v.ö. CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 20., 21. és 22. §§.
102
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. 5. §.; A fióklaktanya kifejezés az 1851-es rendeletben is szerepel,
mely azonban pusztán nem katonai elhelyezésre készült, átalakított épületeket jelentett, de térítés szempontjából
nem volt különbség rendes és fióklaktanya között. A német különbséget is tett, hiszen míg 1851-ben a
Quasikaserne, addig az 1879-es törvény a Notkaserne kifejezést használja. 124. sz. rendelet. 10. §. In: AZ
AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.
103
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 31. §.
104
A Magyar Korona Országaiban az első osztályba került Buda és Pest, a másodikba Nagyvárad, Kassa,
Sopron, Pozsony, Temesvár, Nagyszeben, Kolozsvár és Brassó, a harmadikba a 2 000 lakosnál nagyobb, a

- 32 -
Az 1858-as illetékszabályzatban a lakbérosztályok számát nyolcra emelték, s immár nem
nagyság, hanem az adott településen jellemző lakbérátlagok alapján történt a besorolás. Ezt tíz
évre állapították meg, s csak ezt követően lehetett felülvizsgálni.105 1879-ben a
lakbérosztályok számát (Bécset és Budapestet nem számítva) immár tízre növelték, s a
besorolást hasonló módszerrel, de immár ötévenként állapították meg. 106 Végül a gyakorló-,
lő-, torna-, lovaglóterek, fürdőhelyek és lóúsztatók beszerzése (melyekről 1851-ben nem is
rendelkeztek) közös megegyezés alapján történt, amennyiben ez nem sikerült, akkor a
honvédelmi miniszter elrendelhette a kisajátítást.107
Finanszírozás tekintetében két fontos újdonságot is beépítettek az 1879-es reformba.
Ezek egyike, hogy egy már meglévő épület laktanyává alakítása esetén tizenöt, míg egy új
építése esetén huszonöt évig biztosította az állam a beszállásolási díj fizetését, még abban az
esetben is, ha a katonaság valamely okból azt éppen nem használta.108 A másik a
beszállásolási törvényhez szervesen kapcsolódó 1879. évi XXXVII. tc., melynek értelmében a
törvényhatóságok felhatalmazást nyertek arra, hogy beszállásolási pótadót vethessenek ki.
Ezzel a községek lényegében az egyenkénti beszállásolás terhét válthatták meg, és az így
befolyt összeget a katonák állandó beszállásolására alkalmas épületek építésére, bérlésére
vagy vásárlására, illetve egyenkénti és ideiglenes beszállásolás esetén kárpótlásra fordíthatták
a törvényhatóságok.
Végül a törvény mellé kiadott Útmutatás a legapróbb részletekig szabályozta az új
laktanyák és csapatkórházak építését, illetve a régiek átalakítását. A csapatkórházak
felállítását szintén a beszállásolási törvény tette kötelezővé: minden helyőrségen ötszáz fő
alatt betegápoló házat, ötszáz fő felett pedig csapatkórházat kellett építeni.109 Az
Útmutatásnak köszönhető, hogy noha típustervek nem léteztek, az 1879 után épült laktanyák
rendkívül hasonlóak voltak, az ugyanis a tervezőknek szűk mozgásteret engedett, melyet még
jobban korlátozott a lehető legnagyobb költséghatékonyságra való törekvés. A laktanyák
építése és kialakítása tekintetében a pavilonos elrendezést tették kötelezővé, melyben
meghatározó szerepet játszott Franz Ritter von Gruber műszaki százados, bécsi építész. A
később kórházépítészként is működő Gruber elsősorban a modern egészségügyi és higiéniai

negyedikbe pedig a 2 000 lakosnál kisebb települések. 124. sz. rendelet. G. és H. Melléklet. In: AZ AUSZTRIAI
BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS KORMÁNYLAP. XXXVIII. 1851. május. 2.
105
GEBÜHREN-REGLEMENT 1858. Anhang 1. Ausweis F.
106
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 30. §.
107
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 55–56. §§.
108
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. 33. §.
109
CORPUS IURIS HUNGARICI 1879. XXXVI. tc. D. Kimutatás.

- 33 -
követelmények alkalmazását szorgalmazta a laktanyaépítéseknél, mely elgondolásai a
beszállásolási reform során is mérvadóvá váltak.110
A beszállásolási törvényt 1895-ben kisebb mértékben módosították.111 A legnagyobb
változást az jelentette, hogy a laktanyákat minőség tekintetében immár három kategóriára
osztották fel: elsőosztályú, másodosztályú és fióklaktanyákra. A különbségtétel természetesen
a térítésekben is megmutatkozott: egy elsőosztályú laktanyáért egy fő után napi 6, egy ló után
3,7, egy másodosztályú laktanyáért 4,6 és 2,5, míg egy fióklaktanyáért 3,5 és 2,2 krajcár járt.
Másrészt a lakbérosztályok felülvizsgálatát a korábbi öt helyett tíz évre emelték, melytől csak
különleges esetben lehetett eltérni. Végül a módosításoknak megfelelően új Útmutatás is
készült a laktanyák és csapatkórházak építésére.

I. 2. A KÖZÖS HADSEREG A MAGYAR TÁRSADALOMBAN

Hadsereg és társadalom kapcsolatában a 19. század folyamán gyökeres változást hozott

az általános hadkötelezettség eszméjének megjelenése és elterjedése, mely alapjában
befolyásolta az európai társadalmak fejlődését a Nagy Háború előtt.112 A minden férfira
kiterjedő általános hadkötelezettség, pontosabban a szabad fegyverviselés és katonai szolgálat
gondolata a francia forradalom terméke, és alapvetően a liberális polgárságeszményből
táplálkozott.113 „Franciaországban minden polgárnak katonának kell lennie és minden
katonának polgárnak” – fogalmazott Dubois-Crancé beszédében 1789 decemberében.114 A cél
a hadsereg civilizálása volt (és nem a társadalom militarizálása): egy szabad polgárokból álló,
békeidőben kis keretlétszámú, rövid kiképzést követően a polgári életbe visszatérő és csak
háború idején, az ország védelmében fegyvert fogó polgár-katonákból álló milícia
létrehozása.115 A citoyen soldat gondolata és a milíciakatonaság az egész 19. század első
felében a polgári liberális mozgalmak eszményeként szolgált Erópa-szerte, így
Magyarországon is, és az azt legtisztább formában bevezető Svájcot tekintették mintának.116

110
ALLMAYER-BECK 1987. 114.; Gruber életrajzát lásd: http://www.architektenlexikon.at/de/187.htm
111
CORPUS IURIS HUNGARICI 1895. XXXIX. tc.
112
A katonai szolgálat történetének nemzetközi összehasonlító vizsgálatára lásd: FOERSTER (HG.) 1993.;
FREVERT (HG.) 1997.; MORAN–WALDRON (ED.) 2003.; JANSEN (HG.) 2004.; ZÜRCHER (ED.) 2013.
113
A témára részletesebben lásd: FORREST 1989.; KRUSE 2003.; HIPPLER 2008.
114
KRUMEICH 1994. 136.
115
KRUSE 2003. 25–71.; KRUSE 2004. 49–50.
116
JAUN 2004.

- 34 -
 A citoyen soldat bizonyos szempontból a polgári társadalom egyenes következménye
volt, amennyiben az ancien régime rendi társadalom-felfogása helyébe egy jogok és
kötelezettségek tekintetében egyenlő politikai állampolgár-fogalom lépett. Ebben a katona
nem egy külön kasztot alkotó, kizárólag az uralkodó személyes hatalma alatt álló társadalmi
csoport, hanem szerves része egy adott politikai egység polgárságának, ezzel eltüntetve a
katona és civil közötti határt.117 Ez azonban eleinte a fegyverviselés szabadságát jelentette, a
katonai szolgálat általános kötelességének gondolata csak fokozatosan nyert teret, mivel az
ellenkezett a forradalom egyik alapeszményével, a szabadsággal (liberté). Végül a
polgárháború és a külpolitikai helyzet alakulásának hatására vált mindinkább elfogadottá a
sorozott haderő gondolata, mely az általános katonai szolgálat jakobinus modelljében nyerte
el teljes formáját. Ez volt a híres 1793. augusztus 5-i leveé en masse, mely elméletben
lehetőséget adott a „teljes francia nemzet” mozgósítására, amíg „az ellenség ki nem lesz űzve
a Köztársaság területéről.”118
Napóleon bukásával a „nemzet fegyverben” elgondolás azonban feledésbe merült
Franciaországban és Európában egyaránt: sem a Bourbonok, sem Lajos Fülöp, sem pedig III.
Napóleon nem élesztette fel a koncepciót. Az általános hadkötelezettség európai
elterjedésében nem is Franciaországnak, hanem egy másik európai államnak,
Poroszországnak volt meghatározó szerepe. Az 1806-os jena-auerstädti kettős csatában
Napóleon hadseregétől elszenvedett katasztrofális vereség, valamint a rákövetkező évben
megkötött megalázó tilsiti béke arra késztette a porosz vezetést, hogy francia minta alapján
szervezze át hadseregét. Az eltérő társadalmi-politikai körülmények azonban látszólag
megoldhatatlan dilemmát okoztak: úgy kellett elfogadtatni az általános hadkötelezettséget (mi
több, lelkesedést és áldozatkészséget kiváltani), hogy egyrészt a liberális állampolgár-fogalom
(még kevésbé egy alkotmány) szóba sem jöhetett, másrészt az állandó hadsereg alattvaló
jellege, vagyis az uralkodóhoz való kötődése ne kérdőjeleződjön meg. 119 Az 1813-ban
bevezetett általános hadkötelezettség éppen ezért a kényszer és a szigorú büntetések mellett
nemzeti-romantikus propagandával, illetve számos kedvezménnyel társult, így például a
rövidebb szolgálati idővel, az iskolázottak esetében az egyéves önkéntesség bevezetésével,
illetve a liberális polgárságnak tett gesztusként létrehozták a önkéntes Landwehrt. A liberális
polgárság – mely sokkal inkább a francia citoyen soldat mintáját kívánta és így alapvetően a
Landwehr fejlesztését – ambivalens hozzáállását a kialakult rendszerhez azonban csak a

117
KESTNBAUM 2002. 122.
118
HIPPLER 2008. 46–76.; Idézet: FORREST 2000. 103.
119
FREVERT 1997. 24–25.

- 35 -
század második felében adta fel, részben az alkotmány megadása, de mindenekelőtt az
1870/71-es háború hatására. Ekkor ugyanis a német egység végül fegyverrel valósult meg az
általános hadkötelezettség elve alapján álló állandó hadsereg segítségével, melyben az egész
nemzet képviseltette magát. A hadseregnek köszönhetően elért nemzeti siker a liberálisok
szemében is elfogadottá tette a porosz katonaállamot nemcsak a porosz, de fokozatosan a
harmadik Németországban is. Éppen ezért a francia-porosz háborúnak kulcsszerepe volt a
német militarizmus alakulásában.120
A porosz fegyverek győzelme Königgrätznél és Sedannal egyben végleg eldöntötte,
hogy az európai államok számára (kevés kivételtől eltekintve) a porosz katonai rendszer válik
mintaadóvá: az általános hadkötelezettséget sorra vezették be a nagyhatalmak: 1868-ban az
Osztrák-Magyar-Monarchia, 1872-ben Franciaország, 1874-ben Oroszország. Ez azonban
több fontos következménnyel is járt. Egyrészt a korábbi dinasztikus, tisztikarukban (de
sokszor a közkatonák esetében is) soknemzetiségű hadseregek helyébe a nemzeti
tömeghadseregek vagy néphadseregek kerültek. A „nemzet fegyverben” (a francia „nation en
armes”, vagy a porosz/német „Volk in Waffen”) képzete a nyilvános reprezentációban a
hadsereget a nemzet szimbólumává, s ezzel a nemzetfogalom szerves részévé, a „nemzet
iskolájává” emelte. Természetesen ez közel sem volt egyirányú és problémamentes folyamat,
mint azt a német vagy éppen a francia példa mutatja, hiszen az utóbbi esetében például az
1870-es és 1880-as években a köztársaság és az erős bonapartista hagyományokkal
rendelkező hadsereg kapcsolata nem volt minden probléma nélküli. A hadsereg azonban
kulcsszerepet játszott a 19. századi nemzetépítésekben,121 melyet erősített az a körülmény,
hogy a legtöbb európai nemzet létrejöttében a fegyveres harc központi szerephez jutott, s
maga a háború általában is fontos szerepet játszott a nemzetállamok alapítási mítoszaiban.122
A rövid szolgálati idejű, szabad polgárokból álló milícia-rendszerű néphadsereg eszménye
egészen a századfordulóig lekerült a napirendről, és azt csak az állandó hadseregekben az
„imperialista” és „elnyomó burzsoá” állam eszközét látó szocialisták élesztettek csak újjá.123
A nemzeti hadseregek kialakulása és a „nemzet fegyverben” koncepciója ugyanakkor
súlyos kihívás elé állította Európa soknemzetiségű birodalmait,124 különösen a Habsburg
Monarchiát: az elkerülhetetlen hadügyi reformokat (és ezzel együtt az alkotmányos rendszert)

120
BECKER 2001.; FREVERT 2004.
121
Franciaország és Németország példájára lásd: WEBER 1986.; VOGEL 1997.; FREVERT 2004.; PORCH 1981.
122
Lásd: BUSCHMANN–LANGEWIESCHE (HG.) 2003.; LEONHARD 2006.; LEONHARD 2008.
123
KIERNAN 1973. 154–155.
124
Lásd: LEONHARD–VON HIRSCHHAUSEN 2007.; Az európai soknemzetiségű birodalmaknak (Osztrák-Magyar
Monarchia, Törökország, Oroszország és Nagy-Britannia) az általános hadkötelezettség által támasztott
kihívásra való reagálását lásd a Journal of Modern European History 2007/2. számának tanulmányait.

- 36 -
nagyhatalmi státusa megőrzése érdekében ugyanis be kellett vezetnie, de anélkül, hogy a
nemzeti gondolatot beengedje a soknemzetiségű és sokvallású hadseregébe. Ha a nyelvi-
nemzetiségi adatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy az jól tükrözte a Monarchia multietnikus
jellegét. 1910-ben a legénység 25,2%-a német, 23,1%-a magyar, 12,9%-a cseh, 7,9%-a
lengyel, 7,6%-a rutén, 9%-a szerb-horvát, 7%-a román, 3,6%-a szlovák, 2,4%-a szlovén és
1,3%-a olasz volt.125 Ehhez hasonlóan heterogén a felekezeti összetétel is, hiszen a legénység
66,2%-a római katolikus, 10,9%-a görögkatolikus, 9,1%-a ortodox, 5,5%-a református, 4,1%-
a evangélikus, 3%-a izraelita és 0,8%-a mohamedán volt.126 Ezzel az Osztrák-Magyar
Monarchia hadereje egyedülállónak számított Európában,127 mely jellegzetesség egyben azt is
jelentette, hogy a hadsereg nem vált a nemzetépítés eszközévé. A cs. és kir. hadsereg egy
Európában egyedülálló, szupranacionális ideológia mentén szerveződött, melynek fő
sarokpontjai az uralkodó, a dinasztia és a közös haza iránti hűség, valamint a nemzetiségi és
felekezeti egyenlőség. Mivel nem létezett egy domináns nemzet, így a cs. és kir. hadsereg sem
a fegyverben álló nemzetet, hanem (az államjogilag tulajdonképpen nem is létező) az
összbirodalom népeinek a közösségét szimbolizálta, melynek élén a Legfelsőbb Hadúr,
Ferenc József állt. Éppen ezért a hadsereg nem is a „nemzet iskolája”, sokkal inkább a „népek
iskolája” volt.128
Ennek az ideológiának a legfőbb hordozója a tisztikar, melynek összetétele azonban
jelentősen eltért a legénységétől. A korabeli katonai statisztika szerint 1900-ban a hivatásos
tisztikar 80%-a volt német, 7,6%-a magyar, 5,3%-a cseh, 2,8%-a szerb-horvát, 2,3%-a
lengyel, 2%-a pedig egyéb (szlovák, román, rutén, szlovén, olasz). Az újabb kutatások
azonban rámutattak a németek arányának feltehető eltúlzására és más nemzetiségek
alábecsülésére. Deák István saját számításai szerint ugyanekkor a németek aránya 55%, a
magyaroké 9,1%, a cseheké 8,1%, szerb-horvátoké 3,7%, a lengyeleké 3,3%, a románoké
1,6% volt, valamint 16,2% vegyes és 1,2% meghatározhatatlan, illetve 1,8% egyéb
nemzetiségű volt. Hasonlóan nagyobb arányú eltérést regisztrált Hajdu Tibor is. Eszerint a
dualizmus teljes időszakára vonatkozó mintája alapján a tisztikar 58,5%-a volt német, 11,8%-

125
DEÁK 1993. 225.; Noha a hivatalos katonai statisztika nemzetiséget említ, azt alighanem a katonák személyi
lapjain feltüntetett nyelvi adatok alapján állították össze, mivel nemzetiségi adatot a hadsereg nem gyűjtött.
Ennek oka, hogy a hadsereg a nyelvet és a nemzetiséget egymásnak megfeleltethetőnek tartotta. A személyi
lapokon azonban az adott katona összes beszélt nyelvét feltüntették, emiatt azonban a többnyelvű katonák
esetében a statisztikusnak lehetősége volt a nemzetiségi bűvészkedésre. SCHEER 2018. 160–165.
126
DEÁK 1993. 216. és 226.
127
Ebben nem pusztán adottságai, hanem politikai felfogása is szerepet játszott. A másik multietnikus európai
birodalom, Oroszország például az egyes csapattestekben a nem orosz nemzetiségű katonák létszámát 25%-ban
maximálta (leszámítva néhány speciális csapattestet). BENECKE 2007. 258–261.
128
ALLMAYER-BECK 1987. 88–99.; HÄMMERLE 2004. 175–185.; HÄMMERLE 2007. 227–233.

- 37 -
a magyar, 9,8%-a cseh, 6,1%-a szerb-horvát, 5,5%-a lengyel, 2%-a olasz, 1,5%-a szlovén és
4,8%-a egyéb nemzetiségű. A nagyfokú bizonytalanság mögött az egymásnak is ellentmondó
korabeli statisztikai adatok, a korabeli adatgyűjtés módja (azaz, hogy nemzetiségre nem, csak
nyelvre kérdeztek rá), és az az egyszerű tény áll, hogy szupranacionális, állampatrióta
ideológiájából adódóan sok tisztnek – ahogy arra Deák felhívta a figyelmet – egész
egyszerűen nem volt nemzetisége, vagy éppen többes identitással rendelkezett.129
Mindezek ellenére négy fontosabb tendencia mégis megállapítható a tisztikarral
kapcsolatban. Az egyik a magyarok arányának fokozatos növekedése, különösen a
századfordulót követően, mely a háború előtt már jócskán 10% fölé emelkedett. A másik a
szerb-horvát tisztek drasztikus csökkenése és a kiegyezés körüli 10% feletti arányuknak a
harmadára, negyedére esése. A harmadik a magyarországi nemzetiségek (szlovák, román és
rutén) látványos távolmaradása a tisztikartól. Noha ez a kiegyezés korában még magyarázható
azzal, hogy nem rendelkeztek számottevő iskolázott társadalmi elittel, feltűnő ugyanakkor,
hogy ennek dualizmus-kori létrejöttével és megerősödésével sem jelentek meg tisztjeik a
haderőben nagyobb arányban. Végül a negyedik fő tendencia a tisztikar fokozatos
polgárosodása: az 1866 utáni reformok egy szigorúan iskolacentrikus és meritokratikus
rendszert hoztak létre, melynek eredményeképpen a századfordulóra egy polgári
dominanciájú tisztikar jött létre.130
A hivatásos tisztikartól jelentősen eltért a tartalékos tisztikar összetétele. A hivatalos
statisztika szerint 1900-ban a németek aránya 61,6%, a magyaroké 22,8%, a cseheké 8,3%, a
lengyeleké 3,2%, a szerb-horvátoké 1,5% volt és 2,6% az egyéb nemzetiségűeké. Általános
tendencia volt a magyarok és csehek arányának fokozatos emelkedése (előbbi a háború előtt
már megközelítette a 25%-ot, utóbbi a 10%-ot), valamint a németek, illetve a szerb-horvátok,
lengyelek és olaszok enyhe csökkenése. A hivatásos tisztikarhoz hasonlóan itt is feltűnő a
románok, szlovákok és rutének látványos távolmaradása. Az arányokra több magyarázat is
lehetséges. A legfontosabb az iskolázottság eltérő foka az egyes nemzetiségek körében. Ebben
a tekintetben külön figyelmet érdemel a nyelvismeret kérdése, hiszen egy román, szlovák
vagy rutén második nyelve inkább volt a magyar, míg a német legfeljebb csak a harmadik, így
hátránnyal indultak a tiszti vizsgán. Ezzel szemben egy csehnek vagy magyarnak némi előnye
volt, hiszen nekik jó eséllyel a második nyelvük rendszerint a német volt. Mindezek mellett
természetesen a román és szláv nacionalizmusok ébredése is negatívan hatott, végül pedig

129
DEÁK 1993. 229–232.; HAJDU 1999. 154–179.
130
HAJDU 1999.131–153.

- 38 -
figyelembe kell venni, hogy a tartalékos tiszti rang elnyerése korántsem jelentett olyan nagy
presztízst Magyarországon, mint Németországban vagy akárcsak Ausztriában.131
A tartalékos tisztek esetében még egy fontos körülményre ki kell térni, ez pedig a
felekezeti megoszlás. 1900-ban a tartalékos tisztek 69%-a volt katolikus, 1,7%-a ortodox,
7,1%-a evangélikus, 3,4%-a református, 18,3%-a izraelita és 0,5%-a egyéb vallású. Az
izraeliták kiugróan magas aránya nem pusztán magas iskolázottságukkal magyarázható (sőt
arányuk jórészt megfelel a középiskolai és egyetemi arányuknak), hanem a Monarchia
hadseregének Európában egyedülállóan liberális és toleráns hozzáállásának is.
Németországban egy izraelitának például lényegében esélye nem volt nemcsak hivatásos, de
akár tartalékos tisztté válásra sem, de Franciaországot is erős diszkrimináció jellemezte.132
A hadseregen belüli nemzetiségi egyenlőség nemcsak a felekezeti toleranciában (mely
kiterjedt a vallásgyakorlás, vallási ünnepek, sőt az étkezési előírások figyelembevételére is)
érhető tetten, hanem a nyelvhasználatban is. A közös hadseregben összesen három nyelv
létezett: a 80 szóból álló vezényleti nyelv (Kommandosprache), a szolgálati helyek közötti
hivatalos érintkezési nyelv, vagyis a szolgálati nyelv (Dienstsprache), valamint az ezrednyelv
(Regimentssprache). Előbbi kettő nyelve a német volt, de magát a legénységet igazából csak a
vezényleti nyelv érintette. Ezrednyelvvé viszont minden olyan nyelv válhatott, melynek
aránya az adott alakulaton belül elérte a 20%-os arányt. Így a katonának joga volt, hogy saját
nyelvén értesse meg magát a tisztjeivel, és a kiképzés is jórészt a legénység nyelvén történt.
Emiatt azonban minden tisztnek és altisztnek bírnia kellett katonáinak anyanyelvét.133 Az
ezrednyelvek egyben némileg árnyaltabb képet is adnak a hadsereg multinacionális jellegéről,
és felhívják a figyelmet arra, hogy mivel a sorozás területi alapú volt, az egyes alakulatok
nyelvi-nemzetiségi összetétele mindenekelőtt regionálisan volt meghatározott, vagyis
alapvetően a kiegészítési területtől függött. Így 1914-ben 142 csapattestnek volt egy és 163-
nak kettő, és mindössze csak 24-nek három és néhánynak négy vagy öt ezrednyelve.134
A hadsereg közössége, szupranacionális ideológiája és nemzetiségi-nyelvi politikája
azonban a nacionalizmus korszakában számos konfliktust eredményezett a Monarchián belül,
mindenekelőtt az önmagát nemzetállamként definiáló Magyarországon. Az 1880-as években
több országos botrány is övezte a hadsereget (mint például az egri zászlóügy, a kolozsvári
131
DEÁK 1993. 227–229.; HAJDU 1999. 313–318.
132
DEÁK 1993. 216–224.; HAJDU 1999. 319–321.
133
Mindehhez azonban kell egy fontos kiegészítést tenni. Az egyes nyelvek arányát a szolgálati lapok alapján
állították össze. Itt azonban nem az anyanyelvre kérdeztek rá, hanem a beszélt nyelvekre, különbségtétel nélkül.
Az ezrednyelv meghatározásakor minden egyes katona esetében csak egy nyelvet vettek figyelembe, mely adott
némi mérlegelési lehetőséget. 1904-ben ezen annyi változás történt, hogy az arányok megállapításakor immár
valamennyi nyelv ismeretét figyelembe kellett venni. SCHEER 2018. 198–199.
134
ALLMAYER-BECK 1987. 98.

- 39 -
Bartha-ügy, vagy a híres Janski-ügy), a nemzeti engedményeket követelő ellenzék ellenállása
miatt pedig a véderőfejlesztés kérdése két alkalommal is súlyos belpolitikai válságba torkollt:
először 1889-ben, majd 1903-ban – utóbbi végül egy több évre elhúzódó permanens válságot
eredményezve, mely igazából csak 1906-ban ért véget. Utóbbi során nemcsak a létfontosságú
haderőfejlesztés odázódott el 10 évre, de két alkalommal (1903-ban és 1905-ben) még az
újoncjutalékot sem sikerült megszavaznia a parlamentnek. Végül az 1912-es véderőreformot
is csak erőszakos és házszabályellenes módszerrel sikerült keresztülvinnie Tisza Istvánnak.135
Annak megválaszolása azonban, hogy a közös hadsereg miért vált az egyik legneuralgikusabb
pontjává a dualista magyar politikának, és miért e kérdés körül robbantak ki a legsúlyosabb
belpolitikai válságok, közel sem olyan magától értetődő, és arra több lehetséges magyarázat is
adódik.
Fontos azonban kiemelni, hogy a magyar liberális politikai elitnek nem az általános
hadkötelezettséggel volt problémája. Annak gondolata már a reformkorban megjelent, igaz,
ekkor és 1848-ban (mindenekelőtt a nemzetőrségi törvény vitájában) még komolyabb
nézetkülönbségek voltak arra vonatkozóan, hogy pontosan kinek van joga fegyvert viselni.
1867-re azonban a magyar politikai elit magáévá tette az általános hadkötelezettség eszméjét,
részben 1848–49, részben a nemzetközi események tapasztalatai nyomán (vita legfeljebb
annak formája körül volt).136 Éppen ezért a hadsereg körül kirobbanó politikai válságok okai
között ez nem is szerepel. A nemzetközi szakirodalom alapvetően két, egymással összefüggő
tényezőt szokott kiemelni: a közjogi kérdést, valamint a magyarok nemzeti aspirációit.137 A
magyar szakirodalomban ezek mellett harmadik szempontként szokott felmerülni a magyar
belpolitikai struktúra jellegzetessége. Mivel az ellenzék hatalomra vagy akárcsak parlamenti
többséghez jutása választások útján a dualizmus keretei között reménytelen vállalkozásnak
tűnt a Szabadelvű Párt hosszú regnálása idején, a közjogi kérdésben és azon belül is
mindenekelőtt a mindenki számára fontos hadsereg kérdésében látott lehetőséget a kormány
megbuktatására.138
A kérdést a legrészletesebben a Londonban élt Péter László alkotmánytörténész
vizsgálta, aki összesen nyolc lehetséges okot is felsorolt, melyek közül azonban csak az
egyiket tartotta a leginkább magyarázó erejűnek. Az első a közjogi ellentét Magyarország és
Ausztria között, pontosabban a két ország egymáshoz való viszonyának Budapesten való

135
BALLA 2015. 236–238.
136
A reformkori előzményekre lásd: MOLNÁR 1999.; ÁCS 2005.
137
ROTHENBERG 1976. 117–120. és 131–138.; ALLMAYER-BECK 1987. 90–92.; KRONENBITTER 2003. 149–151.,
154–164. és 174–178.; DEÁK 1993. 78.; HÄMMERLE 2004. 183–184.
138
SOMOGYI 1982.; SZÁSZ 1987. 1321–1325.; BIHARI 2007. 69.

- 40 -
átértelmezése. Eszerint a magyar politikai elit Apponyi Albert és Szilágyi Dezső nyomán egy
olyan érvrendszert tett magáévá (elsősorban 1889 után), mely alapvetően módosította a
Monarchia országainak egymáshoz való viszonyáról vallottakat 1867-hez képest. Egyrészt
tagadta a felségjogok meglétét, pontosabban ezeket az alkotmányból eredeztette (így a
hadseregre vonatkozó fejedelmi jogokat is), melybe így az országgyűlésnek is beleszólási
joga volt. Másrészt tagadta, hogy az 1867-es kiegyezés csupán az egységes Monarchia
országai közötti viszonyt rendezte volna újra. Ehelyett a magyar állameszme immár az
eredendően szuverén Magyarországban gondolkodott, mely szabad akaratából lépett
szerződéses viszonyba a Lajtán túllal. Ez pedig szöges ellentétben állt az osztrák
államfelfogással, mely a Monarchia egységében és az uralkodó kizárólagos fejedelmi
jogaiban gondolkodott.
A Péter László által felvetett második lehetséges ok a nacionalizmus kérdése, mely
szerint a közös hadsereg „német karaktere” sértést jelentett volna a független magyar
nemzetállam eszméjével szemben. A harmadik a magyar társadalom, pontosabban a politizáló
réteg alapvetően dzsentri jellege. Péter szerint ez azért lehet releváns, mivel a magyar nemesi
hagyománynak és identitásnak fontos katonai tradíciói voltak a középkor óta, melyet azonban
a 18. században az állandó hadsereg létrejöttével jórészt, a nemesi felkelés megszűnésével a
19. században pedig teljesen elvesztett. Részben ezzel függ össze a negyedik lehetséges ok,
vagyis a magyar dzsentri az alapvetően német nyelvű hadseregben hátránnyal indult volna, és
így nem biztosított számára komoly karrierlehetőséget. Az ötödik inkább csak egy érdekes
egybeesés. Nevezetesen az agrár-merkantil vita összefonódása a véderő kérdésével.
Jellemzően ugyanis (de nem kizárólag) az agráriusok vagy a velük szimpatizálók álltak ellen
haderőfejlesztéseknek, míg a merkantilok támogatták azt. A hatodik ok az, hogy a látszólag
értelmetlen szimbólumokért folyó harc valójában csak eszköz volt a fontos (vagy fontosnak
vélt) kérdésekért való küzdelemben, és elsősorban a társadalom mobilizálását szolgálták.
Hetedikként említi a nemzetiségi politikát, vagyis a hadsereg nacionalizálásával azt az
asszimiláció szolgálatába akarta állítani a magyar fél.
Végül a nyolcadik lehetséges magyarázat az ország politikai kultúrája, melyet egyben
Péter László a legfontosabbnak tart. A magyar politikai rendszert mindig a korona és az
országgyűlés közötti dualizmus jellemezte, s a politikát a kettejük közötti erőviszonyok
határozták meg. Az alkotmányos rendszer elvileg megszüntette ezt a kettősséget, valójában
azonban tovább élt két okból is. Egyrészt a hatalom megosztása a korona és az országgyűlés
között továbbra is megmaradt, másrészt a nehezen meghozott dualista rendszer fenntartása
miatt csak az azt elfogadó pártok juthattak hatalomra, így a kormány bizonyos értelemben

- 41 -
sokkal inkább függött a koronától, mintsem a választói akarattól vagy az országgyűléstől. A
korona ellensúlyozásának, az 1867-es rendszer bővítésének és a kormány leváltásának igénye
ezért a régi rendi reflexeket és mentalitást élesztette fel, s így a legkönnyebben támadható, a
mindenki számára fontos hadsereg kérdése került előtérbe. Ennek a harcnak az obstrukció
pedig lényegi részét képezte, melyet az ellenzék – függetlenül ennek valóságalapjától – a
parlamentarizmus romlottságával (elsősorban a korrupt választási rendszerrel) próbált
igazolni.139 E magyarázat szerint a hadsereg valójában inkább csak eszközként szolgált a
magyar politizáló elit kezében, s a választás csak azért esett erre, mivel az újoncok és a
haderőfejlesztések megtagadásával tudta a legkönnyebben sakkban tartani a koronát.
Véleményünk szerint azonban a hadsereg központi kérdéssé válásában a nacionalizmus,
pontosabban a modern nemzetállam kiépítésének igénye is legalább olyan fontosnak
bizonyult, mint a ’48–’67-es ellentét vagy a közjogi kérdés. Varga Bálint könyvében a 19.
század második felében a nemzetállam létrehozása érdekében meginduló integrációs
folyamatok (közigazgatási-adminisztrációs, gazdasági) közé sorolja a nemzeti integrációt is,
mint az állam polgárainak „mentális integrációjának” a részét. A nemzeti integráció Varga
definíciója szerint az a folyamat, „amelynek során a különböző, partikuláris identitásokkal
rendelkező tömegeket nemzeti aktivisták egyetlen közösségbe akarták gyúrni.” Ez nem
azonos az asszimilációval, annál jóval többet jelent, hiszen ugyanúgy célpontja volt a magyar
nyelvű lakosság, mint az egyes nemzetiségek, még akkor is, ha alapját a magyar állameszme
szolgáltatta, mely magával vonta a magyar nyelvű kultúra szupremáciáját. A nemzeti
integráció fő aktivistái írókból, művészekből, történészekből, társadalomtudósokból, egyházi,
gazdasági és politikai vezetőkből tevődött össze. A makroszinten kidolgozott identitás az
egyes intézményeken keresztül jutott el a szélesebb tömegekhez (iskola, egyházközségek,
egyesületek, szövetkezetek), így annak helyi aktivistái a tágabb értelemben vett középosztály
volt (ők azonban nem csupán közvetítették, de alakították is azt, így a nemzeti integráció
koncepciója helyi szinten számos formát ölthetett). A kérdés természetesen egyetlen magyar
kormány számára sem volt kikerülhető, központi problémává azonban csak az 1880-as, 1890-
es évektől vált.140
Az 1867-es kiegyezéssel Magyarország tulajdonképpen minden olyan területen belső
önállóságot nyert, mely a nemzeti integrációhoz szükséges volt, egy kivételével, ez pedig a
hadsereg. Mint korábban már említettük, a hadseregeknek Európa-szerte fontos szerepe volt –
Varga fogalmával élve – a nemzeti integrációs folyamatokban. A magyar „nemzeti

139
PÉTER 2006. 102–108.
140
VARGA 2017. 13–25. Idézet: 17.

- 42 -
aktivistáknak” azonban erről az eszközről le kellett mondaniuk a hadsereg közössége és
mindenekelőtt annak ideológiája miatt, melyben nem pusztán akadályát, hanem kifejezetten
hátráltatóját látták a nemzeti integrációnak. A közös hadseregben nem érvényesült a magyar
állameszme, a magyar államnyelv, a magyar hősi múlt, és a magyarság csupán egy volt a
számos nemzetiség között. Emellett a közös hadsereg múltszemlélete és ideológiája (a
szupranacionalizmus és az osztrák állampatriotizmus) sok tekintetben szöges ellentétben állt a
magyar nemzeti ideológiával.
Aligha véletlen, hogy a cs. és kir. hadsereg kérdése is az 1880-as évek végétől
értékelődött fel a politika számára (amikor a nemzeti integráció maga is), s az sem, hogy a
véderőviták nem egyszerűen kormánypárt és ellenzék harca volt, hiszen előbbiek sorában is
vita tárgyát képezte a kérdés. A közös hadseregről való vitát is eleve egy eredendően ’67-es
politikus eszmei újítása tette lehetővé. A radikális ’48-asok megoldása, vagyis a teljesen
önálló magyar hadsereg a kül- és belpolitikai realitások miatt egyaránt lehetetlen volt – ezzel
a többség tejesen tisztában volt, így ezen az alapon komoly vitát nem is lehetett kezdeni.
Ezzel szemben Apponyi Albert egy látszólag áthidalható megoldást ajánlott, melyet először
1886-os híres beszédében fejtett ki a Janski-botrány nyomán, majd ezt követően az 1889-es
nagy véderővitában. Apponyi a kiegyezési törvényből vezette le a nemzeti követeléseket
(melyeket az idők folyamán egyébként fokozatosan bővített), mint „alvó jogokat”, melyeknek
a magyar országgyűlés még nem szerzett érvényt. Ennek lényege, hogy jóllehet elfogadta a
hadsereg közösségét, de annak magyar részében elvárta a magyar állameszme érvényesülését,
melyek szerinte benne foglaltatnak a kiegyezés rendszerében. Ez éppen abból a gondolatból
indult ki, hogy 1867-ben két egyenrangú szuverén állam kötött szerződést, így a két
állameszmének egyenrangú módon kell érvényesülnie a közös hadseregben, melynek – mint
azt a kiegyezési törvény lefektette – egy osztrák és egy magyar része volt. Utóbbiról pedig
Apponyi meglátása szerint a magyar országgyűlés a magyar királlyal egyetértésben, de a saját
belátása szerint rendelkezhet: legyenek azok a kiegyezési törvényben az országgyűlésnek
fenntartott vagy a király fejedelmi jogai közé sorolt jogok.141
A nemzeti integráció szempontjából sokkal érthetőbbé válnak a látszólag értelmetlen,
szimbolikus kérdések körüli viták is. A nyelvkérdés, a zászlóügy és általában a magyar
állameszme számonkérése ugyanis a hadsereg ideológiáját, identitását lényegileg támadta,
mely a korban korántsem volt másodrangú kérdés. A magyar igények nem a hadseregnek a
nyelvi asszimiláció szolgálatába való állítását szolgálták volna, hanem annál jóval többet. Azt

141
PETER 2006. 90–93.; ANKA 2016. 300.; APPONYI 1897. 459–480. és 541–571.

- 43 -
józan gondolkodású ember a korban sem hitte, hogy a 80 szóból álló vezényleti nyelv vagy
akárcsak az ezrednyelvek hatékony eszközök lettek volna a nyelvi asszimilációban. A
magyarországi ezredek jelképeinek megváltoztatása ideológiájuk és identitásuk
megváltoztatását célozták, mellyel elsősorban a magyar állampolgári nevelés, vagyis a
nemzeti integráció szolgálatába tudták volna állítani őket. Emiatt volt mindegyik követelés
közül a legfontosabb a tiszti nevelés, hiszen a nemzeti integráció ágenseinek a hadseregben a
tiszteknek kellett lennie.
Az Apponyi-féle újítást a századfordulón a magyar politikai elit jelentős része
fokozatosan magáévá tette, így a ’48-as ellenzék és sok ’67-es is, melynek köszönhetően az
álláspontok valójában mind jobban közeledtek egymáshoz. Utóbbit jól illusztrálják a
Szabadelvű Párt 1903-as kilences bizottságának142 határozatai, melyek közé olyan pontok is
bekerültek, mint a „magyar hadsereg” jelvényeinek megváltoztatása, a magyar nyelvű katonai
büntetőeljárás bevezetése, a tisztképzés magyar jellegének erősítése, a magyar csapatok
magyar tisztekkel való feltöltése és a magyar hatóságokkal való magyar nyelvű levelezés.143
Jóllehet ezen pontok közül nem egy megvalósult (például a magyar nyelv oktatása a
kadétiskolákban, a magyar honos tisztek magyar ezredekbe való áthelyezése, büntetőeljárás
reformja, magyar nyelvű levelezés a magyarországi hatóságokkal), a legfontosabbak azonban,
vagyis a vezényleti és szolgálati nyelv, a jelvények és a tisztképzés tartalmának
megváltoztatása, illetve az országgyűlésre és az alkotmányra való eskü fel sem merült. Erről
Ferenc József és a hadvezetés hallani sem akart, hiszen lényegileg ez sem jelentett mást, mint
a hadsereg kettéosztását – vagy legalábbis már rövidtávon ahhoz vezetett volna, hiszen egy
hadsereg két identitással nem működhetett.144
A véderőkérdés központi politikai szerepét a fenti tényezők ugyanakkor alighanem
közösen magyarázzák. Éppen úgy szerepet játszott benne a közjogi kérdés, a belpolitikai
viszonyok és a nemzeti integráció kérdése, illetve kisebb mértékben a gazdasági és személyes
érdekek, ambíciók is beleszóltak. Paradox módon a hadsereg körül folyó viták valódi
tragikuma éppen az, hogy noha elviekben nemzeti célokért folyt, a nyomában kirobbant
válságok végső soron csak a magyar politikai és értelmiségi elit végletes polarizálódásához, a
magyar politikai kultúra és Magyarország külpolitikai megítélésének leromlásához járultak

142
1903. szeptember 28. és október 26. között a Szabadelvű Párt kiküldött egy pártbizottság, mely a pártegység
megmentése céljából egy közös katonai programot készített. A programot végül október 30-án fogadták el.
PÖLÖSKEI 2001. 130.
143
A vezényleti és szolgálati nyelv meghatározását (Tisza István javaslatára és Apponyival szemben) továbbra is
az uralkodónak tartotta fenn, kivéve belőle azt a részt, miszerint a magyar országgyűlésnek erre vonatkozóan
(mint minden fejedelmi jogra) befolyása lenne. PÖLÖSKEI 2001. 130–131.
144
TANGL 2016. 688–689.

- 44 -
hozzá, valamint a haderőfejlesztések elmaradása miatt az ország felkészületlenül menetelt
bele egy olyan háborúba, mely megpecsételte a Monarchia és így Magyarország sorsát is.
A véderő kérdését és a közös hadsereg ideológiájának megítélését, az azt övező politikai
vitákat azonban – még ha bizonyos hatást kétségtelenül gyakoroltak is – külön kell választani
a mindennapi kapcsolatoktól. Már Deák István is felhívta arra a figyelmet, hogy „nem szabad
azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy a korabeli sajtó, később pedig a történészek
nagymértékben eltúlozták a politikai tüntetések jelentőségét. A Monarchia lakosainak
többségére nem hatott a politikai zűrzavar.”145 Ez igaz volt Magyarországra is, s a közös
hadsereg és a magyar társadalom (mindenekelőtt a középosztály) egymáshoz való viszonya
jóval árnyaltabb volt, mint azt pusztán a parlamenti események alapján gondolhatnánk.
Hajdu Tibor monográfiájában a dualizmus időszakát ebből a tekintetből két nagy
korszakra osztja.146 Az első a kiegyezést követő több mint húsz év, mely az 1889-es nagy
véderővitával ért véget. Ezen belül az első, átmeneti évek bizonyultak különösen feszültnek.
Ezt nem csupán a szabadságharc, valamint az abszolutizmus közelségével lehet magyarázni,
hanem az új politikai rendszerrel – mellyel a ’48-as generáció által uralt tisztikar nagy része
nehezen barátkozott meg –, illetve a véderőreform körüli bizonytalanságokkal is. Az autonóm
Magyarország, a honvédség létrehozása, az általános hadkötelezettség bevezetése, a
honvédegyleti mozgalom, a katonai beszállásolás megoldatlansága, valamint a haderő
karhatalmi alkalmazása számos konfliktusforrást eredményezett a mindennapok területén.
A kezdeti nehézségek után az 1870-es évek nyugalmi időszaka pozitív hatással volt a
magyar társadalom és a cs. és kir. hadsereg kapcsolatára. A tisztikar bojkottja fokozatosan
megszűnt, bár presztízsének helyreállása még hosszú időt vett igénybe. Ezt jól jelzi az
általános tiszthiány, valamint a magyarországi egyéves önkéntesek körében tapasztalható
alacsony hajlandóság a tartalékos tiszti rang elnyerésére. A viszony javítására azonban a cs. és
kir. hadsereg maga is törekedett, melyben fontos szerep jutott Ludwig von Gablenz (1869–
1871), de különösen Edelsheim-Gyulay Lipót (1874–1886) budai főhadparancsnokoknak.
Ezzel párhuzamosan azonban megindult a kiegyezéssel elégedetlen magyarországi
nemzetiségek és a hadsereg viszonyának fokozatos romlása is. Különösen a szerb-horvát
tisztek csökkenése járt súlyos következményekkel, melyben fontos szerepet játszott a
határőrvidék elhibázott és elsietett felszámolása is az évtized folyamán.
A magyar társadalom és a közös hadsereg kapcsolatában meghatározó esemény volt az
1878-as boszniai okkupáció. Jóllehet a közvélemény törökbarát volt és ellenezte a balkáni

145
DEÁK 1993. 92.
146
HAJDU 1999. 62–130.

- 45 -
tartományok megszállását, a hadműveletek során a hadsereg a magyar társadalom széleskörű
támogatásával találkozott. Ebben alighanem fontos szerepe volt annak, hogy a megszálló
hadműveleteket jórészt magyarországi ezredek hajtották végre, köztük számos
honvédzászlóalj is. A vártnál nehezebben, de végül sikeresen végrehajtott okkupáció nemcsak
jelentősen növelte a tisztikar és a cs. és kir. hadsereg presztízsét, de a magyarországi
alakulatok helytállása Bécsben is pozitív visszhangra talált.
A meginduló pozitív folyamatok az 1880-as években folytatódtak, melyben a Tisza-éra
hosszú nyugalmi időszaka és a gazdasági fellendülés mellett két katonai reform játszott fontos
szerepet: az 1879-es beszállásolási reform és a territoriális hadszervezet bevezetése 1882-ben.
Ezzel párhuzamosan Bécs számos gesztust tett a magyar közvélemény felé, különösen a
honvédség és a Ludovika fejlesztése tekintetében. Ennek viszont ára is volt: a honvéd
tisztikart fokozatosan megszabadították a ’48-as örökségtől és összekapcsolták a közös
hadsereg tisztikarával, lényegében megszüntetve a kettő közötti különbséget. Ennek
végrehajtása báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszterre (1884–1903), a „nagy labancra”
hárult.
A fentiek hatására a tiszthiány csökkenni, és a magyar tartalékos tisztek száma
növekedni kezdett. Mindennek látszólag ellentmondanak az 1880-as évek súlyos konfliktusai:
erre az időszakra esnek a nagy katonai botrányok, így az egri zászlóügy, a Bartha-ügy vagy a
híres Janski-ügy, és ezt az évtizedet zárja le a nagy véderővita. Előbbieket Hajdu azonban
csupán az új rendszerbe belenyugodni képtelen tisztek eseti, egyéni dühkitöréseinek tekinti.
Az 1880-as években élte végnapjait ugyanis a ’48-as generáció a cs. és kir. hadseregben, akik
közül sokan nehezen dolgozták fel a változásokat. Az egyéni erőszak elburjánzása és az ekkor
kezdődő párbajdivat ráadásul pszichés összefüggésben állt az okkupációval. Így ezek a
konfliktusok mindössze az utolsó fellobbanások voltak, melyek az 1849 utáni, feszültséggel
teli kor lezárulását jelezték. Hajdu szerint ennek egyértelmű jele, hogy miközben ezek a
konfliktusok még számottevő utcai megmozdulásokat tudtak kiváltani, ilyenre a
századfordulót követően már nem került sor.
A második nagy korszak, melyet Hajdu meghatároz, a nagy véderővita lezárultával
vette kezdetét. 1889 után a hadsereg kérdése eleve 13 évre lekerült a politikai napirendről,
mely időszak alatt a tisztikar társadalmi tekintélye megszilárdult. Ezt mi sem bizonyítja
jobban, minthogy a formálódó magyar középosztály számára a tartalékos intézményen
keresztül a tisztikar egyben mércévé és viszonyítási ponttá, valamint vonzó pályává vált, és a
magyarok aránya növekedni kezdett. Természetesen mindezzel együtt sem volt olyan nagy
presztízse a hadseregnek, mint Ausztriában, még kevésbé, mint Németországban, de az első

- 46 -
világháború kitörésekor tekintélye magasán állt, és a magyar társadalom és a tisztikar
kapcsolata a mindennapokban szoros volt.
Ezzel párhuzamosan a cs. és kir hadseregen belül is lezajlott a generációváltás. A ’48-as
szellem végleg eltűnt, melynek szimbolikus végpontja Albrecht főherceg 1895-ös halála. A
tisztikar nagy része már az új politikai-hadügyi rendszerben szocializálódott, a századfordulót
követően pedig már egy teljesen új generáció lépett elő, melyet Ferenc Ferdinánd, illetve
mellette Carl von Hötzendorf vezérkari főnök neve jelzett. A hadvezetés nemcsak újabb
gesztusokkal próbálta megnyerni magának a magyar társadalmat (többek között a honvédség
fejlesztésével, nyelvi kedvezményekkel vagy olyan szimbolikus lépésekkel, mint a Hentzi-
szobor áthelyezése), hanem tudatosan törekedett a hadseregnek a társadalomban való
népszerűsítésére, sőt a katonai eszmények általában való fokozott propagálására. Mindezzel
párhuzamosan azonban a nemzetiségek részéről továbbra is megmaradt a hadseregtől való
távolságtartás.
Ilyen körülmények között az 1903-ban kezdődő újabb véderővita és a nyomában
kibontakozó politikai válság már nem hatott komolyabban a magyar társadalom és a közös
hadsereg kapcsolatára, komoly utcai megmozdulásokat sem váltott ki. A nyomában
kibontakozó belpolitikai válság pedig hamar túlnőtt pusztán a katonai kérdéseken, és az
alapvetően a magyar belpolitikai struktúra problémái körül összpontosult. A válság és
Fejérváry darabont-kormánya idején kibontakozó nemzeti ellenállás pedig egyben
bebizonyította – még ha a hadvezetés ekkor készítette el Magyarország megszállási tervét, a
Kriegsfall U-t –, hogy a magyarországi ezredek, sőt magának a honvédségnek a lojalitása
megkérdőjelezhetetlen. Ezt talán az jelzi legjobban, hogy 1906 februárjában az országgyűlés
törvénytelen feloszlatását éppen a m. kir. Honvédség egy zászlóalja vezényelte le. A válság
végén a bécsi hadvezetés megnyugvással vehette tudomásul, hogy ’48 szelleme végleg a
múlté, és az nem fenyegeti a hadsereget.
A hadsereget övező nemzeti követelések azonban ezúttal sem teljesültek. A válság
hatására a Szabadelvű Párt ugyan megsemmisült, de az ellenzék csak úgy juthatott hatalomra,
ha feladja nemzeti követeléseit. A koalíciós kormány politikája nem sokban különbözött
elődjétől, mellyel végül lejáratta magát, és az 1910-es választásokon a Szabadelvű Párt
örökébe lépő Nemzeti Munkapárt győzedelmeskedett. Az 1911-ben benyújtott újabb
véderőreform ugyan ismét parlamenti káoszt eredményezett, a magát már egyszer lejárató
ellenzék azonban magára maradt. Tisza erőszakosan ugyan, de keresztülvitte a
véderőreformot, melyre ezúttal a társadalom már nem is reagált.

- 47 -
 II. A DUALIZMUS-KORI SZOMBATHELY

II. 1. SZOMBATHELY A MAGYARORSZÁGI VÁROSHIERARCHIÁBAN

A történetírásban a város fogalmának legelterjedtebb definíciója a közigazgatási-jogi

városfogalom. Noha ez látszólag egyértelmű meghatározást ad, hiszen egy jogi aktus
keretében nyerik el a települések a városi rangot, a polgári kort megelőzően Magyarországon
a szabad királyi városok mellett nagyszámú, földesúri joghatóság alatt álló mezőváros
létezett, melyek közel sem egységes gazdasági, bíráskodási, önkormányzati stb.
privilégiummal rendelkeztek. Részben ennek is köszönhető, hogy miközben a szabad királyi
városok száma jól ismert, addig a mezővárosokét nem lehet pontosan meghatározni. Az első
magyarországi népszámlálás során például a katonai és a polgári összeíróbiztosok eltérő
számot adtak meg, végül azonban a szűkebben vett Magyarországon (Erdély, Horvátország és
a Katonai Határőrvidék nélkül) 531 mezővárost írtak össze.147
Ezen mezővárosok sorába tartozott Szombathely is, melynek földesura előbb a győri,
majd a Szombathelyi egyházmegye 1777-es megalapítását követően, a szombathelyi
megyéspüspök volt. Privilégiumait 1407-ben nyerte el Hédervári János győri püspöktől,
melyet utódai és a magyar királyok a későbbiekben több alkalommal is megerősítettek. Noha
a város 1799-ben kísérletet tett a szabad királyi városi rang megszerzésére, ez sikertelen
maradt, így egészen 1848-ig megmaradt privilegizált püspöki mezővárosi jogállása.148
A neoabszolutizmus átmeneti időszakát követően a városok egységes rendezésére a
kiegyezés után került sor, mikor azok három szintjét hozták létre: a vármegyékkel azonos
jogállású, közvetlenül a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó törvényhatósági jogú
városokét, a vármegyék alá tartozó rendezett tanácsú városokét, végül pedig a sajátos, egyedi
jogállású Budapest székesfővárosét (nem számítva a szintén sajátos jogállású Fiumét).149
Szombathely a rendezett tanácsú városok közé tartozott, mely pozíciója a későbbiekben sem

147
GYIMESI 1975.143–149.; CSIZMADIA 1976. 47–57.
148
KISS–TÓTH–ZÁGORHIDI 1998. 153–158.; TILCSIK 2009. 25–32.; ZÁGORHIDI 2018.
149
Az 1870. XLII. tc. a (Pest-Budát nem számítva) 46 volt szabad királyi város mellett további 20 településnek
adta meg törvényhatósági jogot, melyekhez 1873-ban újabb öt csatlakozott (1873. XI. tc. és 1873. XXVII. tc.).
1876-ban azonban 47 várost megfosztottak a törvényhatósági jogától (köztük 28 volt szabad királyi várost), s
mindössze az a 24 település maradhatott ebben a kategóriában, melyek lakossága elérte a 12 000 főt (1876. XX.
tc.). Ezt követően csak Miskolccal bővült a törvényhatósági jogú városok köre (1907. LI. tc.). A rendezett
tanácsú városokat először az 1871. XVIII., majd az 1886. XXII. községi törvényben rendezték. Számuk a
dualizmus idején többször változott, de 1910-ben összesen 114 település tartozott ebbe a kategóriába.

- 48 -
változott meg. Igaz, a dualizmus idején két alkalommal is felmerült a törvényhatósági jog
elnyerése: 1894-ben a lehetőségeket mérlegelve még elvetették az ötletet, 1907–1908-ban
viszont már hivatalos lépéseket is tettek, végül azonban a kísérlet kudarcba fulladt.150
A város egy másik definíciója a népesség alapján történő meghatározás, mely elmélet
abból indul ki, hogy a város egy népességtömörülési hely, így csak adott lakosságszám fölött
tekinthető egy település városnak. Ezzel a fő probléma, hogy a határ meghúzása önkényes,
ráadásul koronként eltérő lehet. Ennek ellenére ezt a módszert már a 19. században is
alkalmazták. 1848-ban a szabad királyi városokra vonatkozó 1848. XXIII. tc. például három
kategóriát állított fel: kisváros (12 000 fő alatt), középváros (12–30 000 fő) és nagyváros
(30 000 fő felett), de 1876-ban is népességszám alapján rostálták meg a törvényhatósági jogú
városokat.151 A népességszámon alapuló megközelítés modern vizsgálatokat is ösztönzött, így
a 19. századi Magyarországra vonatkozóan Czoch Gábor, Sonkoly Gábor és Zsinka László
elemzését kell kiemelnünk, mely három időmetszetben (1784/87, 1851 és 1910) végezte el a
10 000 fő feletti települések rangsorelemzését. Ennek egyik legfőbb tanulsága, hogy a városi
népességnövekedés elsősorban a fővárosra és a kisebb városokra koncentrálódott, melynek
eredményeként Magyarországon nem alakultak ki a nyugat-európaihoz hasonló, a fővárost
ellensúlyozni képest regionális központok a városállományon belül.152
Ezen jelentős népességnövekedésen átesett kisebb városok közé tartozott Szombathely
is, melynek lakossága a 19. század folyamán országosan is kiemelkedő dinamizmussal
növekedett, különösen a század második felében. 1857 és 1910 között a lakosság 529%-kal
gyarapodott (5 853 főről 30 947 főre), mely messze megelőzte a régió más városaiét, s az
országban is csupán néhány település múlta felül. Ennek eredményeképpen a vasi
megyeszékhely 1910-ben a Dunántúl 5. és az ország 29. legnagyobb városává vált, miközben
1857-ben a későbbi városi jogú települések között még csak 11. illetve 79. volt.153
A városfogalom harmadik meghatározása a földrajztudományból kölcsönzött
funkcionális városfogalom, mely abból indul ki, hogy csak a (koronként természetesen eltérő)
városi szerepkört betöltő települések tekinthetők városnak, tekintet nélkül azok lakosságára,
jogi státusára, sőt a városiasodás mértékére. A funkcionális szemlélethez szorosan
kapcsolódik a központi hely elmélet, mely a városi szerepkörök térbeli kiterjedését tekinti
meghatározónak. Ennek köszönhetően lehetségessé válik nemcsak egy adott ország vagy

150
MELEGA 2012. 58–60.
151
GYÁNI–KÖVÉR 2006. 56.
152
CZOCH–SZABÓ–ZSINKA 1993.
153
CZOCH–SZABÓ–ZSINKA 1993. 45.; MELEGA 2012. 33–36.

- 49 -
régió városhálózatának megállapítása, hanem egy városhierarchia is felállítható a központi
funkciók száma és sokfélesége alapján.154
A 19. századi magyarországi városhálózattal kapcsolatban két vizsgálat is
rendelkezésünkre áll, az egyik a század elejére, egy pedig a korszak végére vonatkozóan.
Bácskai Vera és Nagy Lajos az 1828. évi országos összeírás alapján előbb a piacközponti
szerepkört betöltő településeket határozták meg és elemezték faktoranalízis segítségével, majd
egyéb funkciók figyelembevételével állapították meg a ténylegesen is városi funkciójú
településeket. A módszer abból a feltételezésből indult ki, hogy Magyarországon a fő
városképző erőt ekkor a kereskedelem jelentette. Ennek alapján Bácskai Vera és Nagy Lajos a
szűkebben vett Magyarországon (Határőrvidék, Erdély és Horvát-Szlavónország nélkül) 138
piacközpont közül összesen 57-et ítélt ténylegesen is városnak. A piacközpontok rangsorában
Szombathely a 29. helyen állt, mely erős piacközponti funkciónak felelt meg, míg a városok
között a másodrendű városok közé került.155
Az eredményeket Bácskai később clusteranalízis segítségével tovább árnyalta és az 57
várost összesen 10 kategóriába sorolta be. Ebben Szombathely a városi funkciót jelző
központi szerepkör, illetve a vonzáskörzet nagysága alapján a középmezőnybe, az ötödik
kategóriába került, jóllehet településtársai között már ekkor kiemelkedett. Tőkeerős
kereskedőivel és differenciált kézművesiparával felvevőpiaca, iparcikk- és nyersanyagellátója
volt térségének, emellett pedig igazgatási és kulturális központja is.156 A reformkorban aztán
Szombathely a két közeli kereskedőváros, Sopron és Kanizsa mellett fokozatosan
megerősödött. Tilcsik György kutatásai rámutattak, hogy a korszak végére nemcsak a
vármegye, de a Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, mely
szerepkör volt a megalapozója a század második felében tapasztalható rendkívül dinamikus
fejlődésnek.157
1910-re vonatkozóan Beluszky Pálnak és Győri Róbertnek jelent meg egy közös
monográfiája. Beluszky Pál szerint a „város a településállományon belül kialakult földrajzi
munkamegosztás terméke; e munkamegosztásban a központi szerepkört betöltő település,
melyben a városi alapfunkciók megfelelő mennyisége és sokfélesége tömörült.”158 Beluszky
és Győri eleve a funkcionális sokrétűséget vizsgálták és összesen 88 különböző intézmény
figyelembevételével állítottak fel egy városhierarchiát (Horvát-Szlavónország nélkül, de

154
GYÁNI–KÖVÉR 2006. 58–59.
155
BÁCSKAI–NAGY 1984. 7–8., 123. és 294.
156
BÁCSKAI 1988. 51.
157
TILCSIK 2009. 179–193.
158
BELUSZKY–GYŐRI 2003. 203.

- 50 -
Zágrábot beleszámítva).159 Szombathely ebben a rangsorban a 15. helyet foglalta el a teljes
körű funkciókkal rendelkező megyeszékhelyek közé kerülve. A rendezett tanácsú városok
közül csak Arad előzte meg, miközben Szombathely a törvényhatósági jogú városok közül
14-nél is előbbre került. Két nyugat-dunántúli vetélytársa közül Sopron csak két hellyel állt
előbbre, míg Győr a hiányos funkciójú regionális központok közé, a 10. helyre került. Vagyis
az Észak-Dunántúl regionális centruma elviekben Győr volt, valójában azonban a regionális
feladatokat sok tekintetben meg kellett osztania Sopronnal és Szombathellyel.160
Mint korábban említettük, Szombathely 19. századi felemelkedésének alapját a
kereskedelem jelentette, s jóllehet már a reformkorban fontos kereskedelmi központtá vált, a
vasúthálózat mégis alapjaiban határozta meg későbbi fejlődését. A dualizmus időszakában
nemcsak regionális, de országos szinten is az egyik legjelentősebb vasúti-kereskedelmi
csomóponttá vált, melyben előnyös elhelyezkedése mellett (az osztrák tartományok, Graz és
Bécs közelsége) nagy szerepet játszott a tudatos vasútfejlesztési politika is. Szombathelyen
1865-ben nyílt meg a Sopron–Nagykanizsa vasútvonal, melyet 1871-ben a Győr–Graz, 1872-
ben a Veszprém–Budapest (utóbbi egy kiscelli leágazással), 1883-ban a kőszegi, 1889-ben a
pinkafői, 1891-ben a pozsonyi, 1892-ben pedig a rumi vonal követte. Szombathely nemcsak a
jelentősebb dunántúli városokkal volt közvetlen összeköttetésben, de Pozsonnyal, Béccsel,
Budapesttel, Zágrábbal, Grazzal, sőt még Fiuméval és Trieszttel is. Ráadásul 1907-től, mikor
megnyílt a Körmend–Zalalövő–Muraszombat vonal utolsó szakasza is, immár a vármegye
összes járási székhelyével is vasút kötötte össze.161 A fejlődés eredményeképpen az 1890 és
1914 közötti időszakban a szombathelyi állomás Budapest és Pozsony után a harmadik
legnagyobb utasforgalmat bonyolította az országban, miközben a teherforgalom tekintetében
is rendre az elsők között volt.162
A kereskedelem mellett a másik fő városfejlesztő tényezőt a különböző hivatalok
megtelepülése jelentette. Ezek közül néhánnyal természetesen már régebb óta rendelkezett a
város, így elsősorban az egyházi és vármegyei központi szerepkörrel. Ebben a tekintetben a
16. század hozta meg a nagy változást, mikor a török veszély miatt Vasvárról előbb a
társaskáptalan költözött át 1578-ban, majd a vármegyei gyűlések helyszíne is Szombathely
lett. Egyházi központi szerepkörét erősítette 1777-ben püspöki székhellyé válása.163 Ezek
mellé a polgári állam kiépülésével aztán egy sor más intézmény társult. A regionális

159
Az országos szintet nem vizsgálták külön, azt adottnak tekintették. BELUSZKY–GYŐRI 2005. 99–102.
160
BELUSZKY–GYŐRI 2005. 193. és 214–228.
161
MELEGA 2012. 41–42. és 45–47.; BRENNER 1959. 144–145.
162
FRISNYÁK 2013. 13.; BRENNER 1959. 146–147.
163
TILCSIK 2009. 25.

- 51 -
hatókörűek közé tartozott a MÁV üzletvezetőség, az ügyvédi és a közjegyzői kamara, az
állategészségügyi felügyelőség, a kataszteri felmérési felügyelőség és az erdőfelügyelőség.
Megyei szintű funkciónak számított a vármegyei árvaszék, a törvényszék és ügyészség, a
pénzügyigazgatóság, az erdőhivatal, az iparfelügyelőség, a tanfelügyelőség, valamint a
hadkiegészítő-parancsnokság. A megyei szintnél alacsonyabb funkciók közé tartozott a járási
szolgabírói hivatal, a járásbíróság, az adóhivatal, az erdőgondnokság, a posta- és távíróhivatal
és a közjegyzőség.164
Az igazgatási funkciók mellett Szombathelyen már a 18. század végén egy sokoldalú
iskolahálózat is létrejött, melyben nagy szerepe volt a püspökségnek. Még Zichy Ferenc győri
megyéspüspök támogatásával alapították 1772-ben a gimnáziumot, melyet Szily János
szombathelyi megyéspüspök támogatásával 1789-ben hatosztályossá fejlesztettek. A
gimnáziumot 1808-ban a premontrei rend vette át, majd 1851-ben egyesítették az 1793-ban
alakult bölcseleti líceummal, ezzel nyolcosztályos főgimnáziummá alakítva azt. A
főgimnázium végül 1894-ben kapott egy új, modern épületet. Szintén az egyházmegye
megalakulásához kapcsolódott a püspöki szeminárium létrehozása is, a város egyetlen
felsőfokú oktatási intézményéé.165
Szombathelyen az alapfokú oktatás a kiegyezésig a katolikus elemi iskolában zajlott, azt
azonban az Eötvös-féle népiskolai törvényt követően községesítették. Emiatt 1872-ben az
egyház egy új iskolát alapított. Emellett a városban még két izraelita elemi is működött (egy
neológ és egy ortodox). A községegyesítések és a népességnövekedés következtében a
községi elemi iskolák rendszerét 1896-ban, majd 1898-ban átszervezték. Ekkor a várost
három tankerületre osztották, melyekben egy-egy községi iskola működött, valamint új
épületek építésével az elhelyezési gondok is megoldódtak. További bővülést jelentett, hogy a
századfordulót követően megtelepedtek a városban a domonkos nővérek, és 1906-ban
beindították saját leányiskolájukat.166
Szombathelyen az Eötvös-féle törvények által létrehozott sajátos polgári iskolából a
dualizmus időszakában összesen három alakult: 1876-ban egy polgári leányiskola, 1886-ban
egy polgári fiúiskola, 1906-ban pedig a domonkos nővérek polgári leányiskolája (ez az
elemivel együtt működött). Ezeken kívül a városban volt még egy kereskedőtanonc iskola,
egy alsófokú ipariskola és egy bábaképezde is, valamint a századfordulón bővült a magasabb
szintű oktatási intézmények köre is: a főgimnázium mellett 1890-ben létrejött egy felső

164
THIRRING 1912. 54.
165
KÁDÁR–HORVÁTH–GÉFIN 1961. 42–44.; HORVÁTH 1982. 181. és 183.
166
HORVÁTH 1982. 182.; KATONA 2004. 125–134.

- 52 -
kereskedelmi iskola, 1900-ban megnyílt a községi közigazgatási tanfolyam, 1912-ben egy
állami főreáliskola, 1917-ben pedig egy állami leánygimnázium.167
Szombathely a századfordulót követően pénzügyi tekintetben is a jelentősebb városok
közé emelkedett. Gál Zoltán vizsgálatai alapján a vasi megyeszékhely a banki betétforgalmak
alapján Győr, Székesfehérvár és Pécs mellett 1909-re a Dunántúl egyik regionális centrumává
vált, s a regionális-innovációs központok közé tartozva az országos rangsor 14. helyét foglalta
el.168 1912-ben a városban már 8 különböző pénzintézet működött, köztük 1890 óta az
Osztrák-Magyar Bank fiókja is.169
Szintén a századfordulót követően tett egyre nagyobb jelentőségre a gyáripar a város
életében, noha klasszikus ipari központtá soha nem vált. Itt elsősorban a gépgyártást (ezen
belül is a mezőgazdasági gépgyártást), az építőipart, a mezőgazdasági feldolgozóipart, a
faipart és a textilipart kell kiemelni. A négy legnagyobb üzem a MÁV Gépgyár, a Mayer
Gépgyár (később Magyar Motor és Gépgyár), a Pohl és Fiai Gépgyár, valamint a pamutgyár
volt, melyek a háború előtt egyenként 4–500 munkást foglalkoztattak. Ezenkívül még egy
motorgyár, több téglagyár, cementgyár, bőrgyár, cukorgyár, árpakásagyár, gőzfűrész,
gyufagyár, szappangyár és több gőzmalom is működött a városban, de jelentős volt még a
szesz- és söripar is, valamint számos közraktár szolgálta ki a kereskedőket (vasúti raktárak,
Mezőgazdasági Takarékpénztár és Hitelbank közraktára).170
Szombathely századfordulós gazdasági szerkezetét jól tükrözi foglalkozásszerkezete,
mely alapvetően egy modern, városias struktúrát mutat (1. Tábla).

SZOMBATHELY FOGLALKOZÁSSZERKEZETE (1910)

Keresők Teljes népesség
Mezőgazdaság 420 3,02% 1 088 3,52%
Ipar 5 393 38,77% 12 399 40,07%
Kereskedelem és hitel 1 268 9,12% 2 959 9,56%
Közlekedés 1 150 8,27% 4 210 13,60%
Közszolgálat és
1 147 8,25% 2 782 8,99%
szabadfoglalkozásúak
Véderő 1447 10,40% 1 604 5,18%

167
HORVÁTH 1982. 183–185.
168
GÁL 1997. 54–55. és 61.
169
BRENNER 1959. 149.
170
BRENNER 1959. 147.; MELEGA 2012. 51–54.

- 53 -
 Napszámos 353 2,54% 990 3,20%
Házicseléd 1 663 11,96% 1 746 5,64%
Egyéb 1 067 7,67% 3 169 10,24%
Összesen 13 908 100% 30 947 100%
1. Tábla. Forrás: NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. II. kötet. 138.

A mezőgazdaságban dolgozók aránya országos viszonylatban is alacsonynak számított,

ezzel szemben kiemelkedett az iparban (a Dunántúlon csak Győr múlta felül) és a szolgáltató
szektorban (közlekedés, kereskedelem, közszolgálat és szabadfoglalkozásúak) dolgozók
aránya. Utóbbi egyenesen következett a város fejlődésének alapját adó közlekedési-
kereskedelmi funkcióból és a polgári korban kiépülő erős igazgatási intézményhálózatból.
Ehhez hasonlóan kiemelkedően magas a cselédség aránya, mellyel a Dunántúlon az elsők
között volt, és a polgárosultság magas fokára utal.171

II. 2. SZOMBATHELY VÁROSIASODÁSA

Szombathely a dualizmus időszakában nemcsak funkcionális értelemben vált a régió és

az ország jelentősebb városainak egyikévé, hanem a városiasodás tekintetében is, sőt ebből a
szempontból jutott legelőrébb a többi magyarországi városhoz képest.
Már a népesség növekedésének dinamikája is sejteti, hogy a dualizmus időszakában a
városkép alapjaiban alakult át. A 19. század első feléig Szombathely térszerkezetét
tulajdonképpen két tér határozta meg: a megyetér és a piactér (későbbi Horváth Boldizsár tér,
a mai Fő tér). Előbbi volt a vallási-igazgatási-oktatási (itt volt a székesegyház, a püspöki
palota, a megyeháza, a szeminárium, a líceum és a gimnázium), míg az utóbbi a gazdasági
központ. Ezekből ágazott aztán le a település 7–9 utcája. A teljes város ekkor még kevesebb,
mint 300 házzal rendelkezett.172
A dualizmus időszakában a lakosság gyarapodásával párhozamosan Szombathelynek
nemcsak a területe növekedett meg, de az épületállomány is teljesen kicserélődött. A beépített
terület 1850 és 1910 között több mint háromszorosára nőtt, miközben a lakóépület-állomány
az 1869-es 476 darabról 1910-re 2 068-ra emelkedett. Ez egyben azt is jelentette, hogy az

171
Jelen keretek között nem tudtunk kitérni Szombathely városfejlődésének minden tényezőjére. A kedvező
társadalmi-gazdasági-földrajzi feltételek mellett meghatározó szerepet játszott még a tudatos városfejlesztés, a
vármegye támogatása és az országos patrónusok széles köre is. MELEGA 2012. 43–65.; KATONA 2006.
172
TILCSIK 2009. 38.

- 54 -
épületállomány minimum 77%-a ebben az időszakban épült, de ha figyelembe vesszük a régi
házak lebontását, akkor ez az arány jóval magasabb lehetett (egyes becslések szerint akár 90%
is). Vagyis 50 év alatt lényegében egy teljesen új város épült fel.173
Ennek következményeként az épületállomány minőségében is átalakult. Noha a
földszintes épületek továbbra is domináltak, egyre több emeletes ház jelent meg a városban.
Így 1910-ben az 1 762 földszintes mellett 251 egyemeletes, 52 kétemeletes és 3
háromemeletes épülete volt Szombathelynek. A 14,6%-os arány látszólag alacsonynak tűnik,
de országos szinten még így is magasnak számított. Mindemellett az épületek minősége is
megváltozott: a századfordulóra a 97%-uk téglából, illetve kőből épült és cseréppel volt
fedve, mely arány országosan is kiemelkedőnek számított.174
A város terjeszkedésével és a lakosság gyors növekedésével párhuzamosan ugyanakkor
egyre több megoldandó probléma is felmerült. Ezek egyike volt a zöldterület megteremtése,
melyben központi szerepet játszott az 1885-ben alakult Szépítő Egyesület. Munkásságának
köszönhetően a tereket és a jelentősebb utcákat befásították, s több nyilvános közparkot is
létrehoztak, így a Városligetet, a Deák ligetet, az Ezredévi parkot és a Szent István parkot.175
Sokkal fontosabb volt azonban a csatorna- és vízvezetékhálózat, valamint a szilárd
útburkolat kiépítése. Előbbi elsősorban egészségügyi megfontolásokból volt elodázhatatlan,
miközben az utak, járdák kérdése esztétikai és forgalmi szempontból volt egyre sürgetőbb.
Noha e problémák megoldása a kiegyezést követő évektől kezdve folyamatosan napirenden
voltak, az igazi áttörést csak Éhen Gyula polgármestersége (1895–1902) hozta meg, akinek fő
célja Szombathely „modern város”-sá176 való fejlesztése volt. Ennek megfelelően a
századfordulón (1898 és 1902 között) a települést teljes körű csatorna- és
vízvezetékhálózattal, valamint szilárd út- és járdaburkolattal látták el, melyet a város későbbi
növekedésével folyamatosan bővítettek.177
Szombathely közvilágítását az 1870-es évekig a korábbi évtizedekből örökölt
olajlámpák biztosították, majd 1872-ben megalakult a Szombathelyi Légszeszvilágítási
Társulat, mely nemcsak a közvilágítást biztosította, de magánházak számára is lehetőséget
biztosított gázlámpák használatára.178 A gázgyárnak a Vasvármegyei Elektromos Művek Rt.
(VEMR) 1895-ös megalakulása és az ikervári vízerőmű 1896-os megépülése komoly
konkurenciát állított. Ezt követően a városban a gáz és elektromos világítás párhuzamosan

173
BRENNER 1959. 172.; MELEGA 2012. 66. és 72.
174
MELEGA 2012. 77.
175
MELEGA 2012. 141–145.
176
ÉHEN 1897.; Éhen Gyulára mindenekelőtt lásd: KÖBÖLKUTI (SZERK.) 2004.
177
MELEGA 2012. 146–193. és 259–344.
178
MELEGA 2012. 146–150. és 171–184.

- 55 -
volt jelen.179 A VEMR megalakulása a városi közlekedésben is nagy változásokat hozott.
Szombathelyen 1865-tól, illetve 1869-től két omnibuszjárat közlekedett, melyek a belvárost
kötötték össze a vasúttal. Ezeket váltotta fel 1897-től a villamosközlekedés (a hálózat 1900-
ban, illetve 1904-ben volt bővítve), mely K–NY-i irányban szelte át a várost.180
Szombathely a századfordulótól kezdve hatalmas összegeket fordított a városi
infrastruktúra kiépítésére, melynek eredményeképpen az ország egyik legfejlettebb
településévé vált. Melega Miklós összevetve az ország városait infrastrukturális fejlettség
szempontjából összesen hat kategóriát állított fel: teljes körű, erősen fejlett, fejlett, közepesen
fejlett, gyengén fejlett, fejletlen infrastruktúrájú városokét. Véleménye szerint Magyarország
területén mindössze négy város rendelkezett teljes körű infrastrukturális hálózattal: Budapest,
Pozsony, Nagyvárad és Szombathely. A Dunántúlon Sopron és Győr még erősen fejlett,
Komárom és Pécs pedig a fejlett infrastruktúrájú városok közé tartozott.181

II. 3. SZOMBATHELY TÁRSADALMA A SZÁZADFORDULÓN

Mint azt korábban már említettük, Szombathely népessége a 19. század folyamán
országosan is kiemelkedő dinamikával növekedett (2. Tábla).

SZOMBATHELY NÉPESSÉGE (POLGÁRI ÉS KATONAI)

35000

30000 30947

25000 24751

20000
17270
15000

10000 10820
7561
5000 5853
3848 4317
2472
0
1787 1828 1846 1857 1869 1880 1890 1900 1910
2. Tábla. Forrás: DÁNYI–DÁVID 1960. 302.; BÁCSKAI–NAGY 1984. 47.; FÉNYES 1847. II. rész. 102.; MSÉ ÚF
1893. 19.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. I. kötet. 774.

179
MELEGA 2012. 195–197. és 204–209.
180
MELEGA 2012. 219–220. és 222–227.
181
MELEGA 2012. 378–383.

- 56 -
 Noha a város természetes szaporodása is relatíve magasnak számított a magyar városok
között (különösen a századforduló idején), népességnövekedésének alapvetően két fő forrása
volt: a betelepülés és a községegyesítés. 1885-ben két szomszédos községet is bekebelezett a
vasi megyeszékhely: Óperintet és Szentmártont. Ezek rendkívül gyorsan elvesztették falusias
jellegüket, népességük 1910-re a tizenötszörösére növekedett, s Szombathely lakosságának
körülbelül fele élt itt.182
A népességgyarapodás első számú forrása az egész korszakban azonban a bevándorlás
volt, melyet jól illusztrál a lakosság származása (3. Tábla)

SZOMBATHELY POLGÁRI LAKOSSÁGÁNAK SZÁRMAZÁSA183

1880 1910
Szombathely 7 286 67,34% 11 609 39,35%
Vas vármegye 2 374 21,94% 10 632 36,04%
Magyar Királyság 817 7,55% 6 196 21,01%
Horvát-Szlavónország 19 0,18% 137 0,46%
Osztrák Császárság 201 1,86% 790 2,68%
Bosznia-Hercegovina – – 11 0,04%
Külföld 15 0,14% 84 0,28%
Ismeretlen 108 1,00% 41 0,14%
Összesen 10 820 100% 29 500 100%
3. Tábla. Forrás: NÉPSZÁMLÁLÁS 1880. I. kötet. 806–807.; MNL OL XXXII. 23. h. D. 748. doboz. 18. tábla. Vas
vármegye. Szombathely r.t.v.

A 3. táblán jól látható, hogy a népességnövekedéssel párhuzamosan a lakosságnak egyre

kisebb hányada volt szombathelyi születésű, ráadásul a mind dinamikusabb fejlődés növelte a
város vonzáskörzetét is. A város elszívó hatása Vas mellett elsősorban a szomszédos
vármegyékre (Sopron, Veszprém és Zala vármegyére) terjedt ki, valamint kisebb mértékben a
Dunántúlra és a Felvidék nyugati részére. Emellett azonban lényegében az ország összes
vármegyéjéből és a Monarchia minden szegletéből érkeztek Szombathelyre.
A népességnövekedéssel párhuzamosan a lakosság nyelvi-nemzetiségi megoszlása is
jelentősen módosult a század folyamán. Szombathely a 18. században még egy vegyes német-

182
SZABÓ 1996. 26–27.; MELEGA 2012. 34–35.
183
Az 1869-es népszámlálás adataiból csak annyi derül ki, hogy 6 286 fő volt helybeli (vagyis 83%), 1 190 az
ország más vidékéről, 82 a Lajtán túlról és 3 külföldről származott. KOVÁCS 1970. 346–347.

- 57 -
magyar településnek számított, köszönhetően az 1710–11-es pestisjárványt követő
nagyarányú német betelepülésnek. Bácskai Vera szerint a 18–19. század fordulóján a két
nemzetiség aránya még megegyezett.184 Ezzel szemben a kiegyezést követő népszámlálások
adatai már a következő képet mutatják (4. Tábla)

SZOMBATHELY POLGÁRI LAKOSSÁGÁNAK NYELVI MEGOSZLÁSA185

Magyar Német Horvát Egyéb
1880 87,47% 11,12% 0,57% 0,84%
1890 90,30% 8,05% 0,70% 0,95%
1900 91,74% 6,36% 0,75% 1,15%
1910 94,68% 3,95% 0,47% 0,90%
4. Tábla. Forrás: NÉPSZÁMLÁLÁS 1880. II. kötet. 354.; HELYSÉGNÉVTÁR 1892. 702.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. X.
kötet. 114–115.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. I. kötet. 509.

Szombathely a századfordulóra lényegében egy homogén magyar várossá vált, melynek

oka elsősorban nem az asszimiláció, hanem a magyar nyelvű népesség gyors növekedése,
betelepülése volt. A fenti folyamatok miatt azonban a tősgyökeres német polgárság
lényegében eljelentéktelenedett. A képet némileg árnyalja, ha megvizsgáljuk a lakosság
nyelvtudását is. Ebből ugyanis kiderül, hogy a látszólagos homogenitás mögött valójában
bizonyos fokú kétnyelvűség uralkodott a településen: 1910-ben a magyar nyelvű lakosság
24%-a beszélt németül (a horvátoknak pedig körülbelül fele), miközben a németek 80%-a, a
horvátoknak pedig 89%-a bírta a magyar nyelvet is. Ez ráadásul a teljes lakosságra
vonatkozik, vagyis ha csak a felnőtt népességet néznénk, az arány még nagyobb lenne. 186
Vallási tekintetben nem meglepő módon a római katolikusok dominanciája
tapasztalható, igaz enyhén csökkenő tendenciával (5. Tábla)

SZOMBATHELY POLGÁRI LAKOSSÁGÁNAK FELEKEZETI MEGOSZLÁSA

Katolikus Evangélikus Református Izraelita Egyéb
1857 88,81% 0,60% 0,09% 10,50% 0%
1869 84,92% 2,57% 0,49% 12,02% 0%

184
BÁCSKAI 2014. 160. és 167.
185
A korabeli népszámlálások nem nemzetiségre, hanem anyanyelvre kérdeztek rá.
186
Emellett érdekes, hogy több mint 400 magyar anyanyelvű tudott horvátul, ami majdnem kétszerese a horvát
nyelvű lakosságnak. MNL OL XXXII. 23. h. D. 735. doboz. 17. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v. Polgári
népesség.

- 58 -
 1880 83,05% 3,52% 0,80% 12,50% 0,13%
1890 83,00% 3,91% 1,00% 11,96% 0,13%
1900 82,26% 5,05% 1,48% 11,12% 0,09%
1910 82,94% 4,82% 1,67% 10,45% 0,12%
5. Tábla. Forrás: DÁNYI 1993. 211.; SEBŐK 2005. 246.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1880. II. kötet. 354.; HELYSÉGNÉVTÁR
1892. 703.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. X. kötet. 92–93.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. I. kötet. 509.

A katolikusok arányának csökkenése a század középétől folyamatos. Addig a település

97–98%-a volt római katolikus vallású, melyben nagy szerepe volt annak, hogy 1848-ig
polgárjogot csak katolikus nyerhetett, és 1840-ig a zsidóság lényegében teljesen ki volt tiltva
a településről. Az 1840-es évektől kezdve azonban az izraeliták száma és aránya rendkívül
dinamikus növekedésnek indult, és lakosságon belüli számarányuk az egész korszakban 10%
körül mozgott. Szintén az 1850-es évektől figyelhető meg a protestánsok megjelenése is.187
Amennyiben a vallási adatokat összevetjük a nyelvi adatokkal, minden felekezet
esetében magyar dominanciát tapasztalhatunk: 1910-ben a katolikusok 94%-a, az
evangélikusok 90%-a, a reformátusok 96%-a, az izraelitáknak pedig 92%-a magyar
anyanyelvű volt. Mindössze az evangélikusok esetében tapasztalhatunk jelentősebb német
felülreprezentáltságot a teljes lakosságon belüli számarányukhoz képest. 1880-ban még
minden negyedik evangélikus német anyanyelvű volt, igaz ez 1910-re mindössze 9%-ra
csökkent. Az izraeliták körében a németek aránya alapvetően megegyezett a teljes lakosságon
belüli arányukhoz képest, és 1880-ban 11,4%-a, 1910-ben pedig 6,3%-a volt német
anyanyelvű. Emiatt azonban a szombathelyi németségnek mindössze háromnegyede volt
katolikus, s alighanem ők alkották a tősgyökeres német polgárság maradékát is. Végezetül
megállapítható, hogy a horvátok természetesen valamennyien római katolikusok voltak.188
Mielőtt tovább lépnénk, vessünk egy pillantást a harmadik fontos demográfiai
alapmutatóra is, vagyis a lakosság írni-olvasni tudására. (6. Tábla)

SZOMBATHELY POLGÁRI LAKOSSÁGÁNAK ÍRNI-OLVASNI TUDÁSA TELJES NÉPESSÉGEN BELÜL

Ír és olvas Csak olvas Nem ír és nem olvas
1869 4 771 63,10% 70 0,93% 2 720 35,97%
1910 22 955 77,81% 328 1,11% 6 217 21,08%
6. Tábla. Forrás: KOVÁCS 1970. 324–325.; MNL OL XXXII. 23. h. D. 709. doboz. 13. tábla. Vas vármegye.
Szombathely r.t.v. Polgári népesség.

187
TILCSIK 2009. 35.
188
MNL OL XXXII. 23. h. A. 524. doboz. 16. tábla. Vas vármegye.; XXXII. 23. h. D. 720. doboz. 16. tábla.
Szombathely r.t. város.

- 59 -
 Mivel a statisztika a teljes népességre vonatkozik, a háború előtt a felnőtt lakosság
túlnyomó többsége alighanem már tudott írni és olvasni. Amennyiben az alfabetizációs szintet
egybevetjük a nyelvi és vallási adatokkal, úgy kisebb eltérések tapasztalhatók. 1910-ben a
magyarok 77,2%-kal lényegében az átlagot produkálták, ezzel szemben a németek 90,8%-a
tudott írni és olvasni, de még a horvátok is 83,9%-os arányt tudtak felmutatni. A római
katolikusok enyhén átlag alatt teljesítettek (76,4%), miközben a protestánsok és izraeliták
esetében jóval magasabb írni-olvasni tudással találkozhatunk (83% illetve 86%).189
A demográfiai alapmutatók után ki kell térni a témánk szempontjából fontos
középosztály és városi polgárság kérdésére, anélkül azonban, hogy részletesebb elemzésbe
bocsátkoznánk. Ezt már csak azért sem tehetjük meg, mivel Szombathely
társadalomtörténetére vonatkozóan alig áll rendelkezésre érdemi szakirodalom, és
alapkutatások hiányoznak a polgári korra vonatkozóan. Szombathely dualizmus-kori
társadalomfejlődését tekintve az eddigi legalaposabb vizsgálat Bognár Bulcsú nevéhez
kötődik, aki több tanulmányban foglalkozott a város gazdasági elitjével a vármegyei virilis
listák alapján.190 Jóllehet „adott település középosztálya vagy akár csak polgársága nem
szűkíthető le a helyi elitre, virilisekre, – fogalmaz egy helyütt Gyáni Gábor – ám kétségtelen,
hogy az utóbbiak hűen reprezentálják a helyi vagyoni-jövedelmi középosztályt.”191 Annál is
inkább, mivel a jövedelem biztosította a középosztályi léttől elválaszthatatlan polgári életmód
fenntarthatóságát. Bognár eredményei alapján kétségbe vonja az Erdei Ferenc révén kialakult
és Hanák Péter nyomán sokáig kánonként elfogadott (igaz, azóta több ponton is megcáfolt)
kettős társadalom elméletének alkalmazhatóságát Szombathelyen.192 Bognár szerint a vasi
megyeszékhelyen a polgári átalakulás egy harmonikus, nagyobb törések nélküli gazdaság- és
társadalomfejlődési folyamat részeként zajlott le, melyben a hagyományos elit képes volt
alkalmazkodni a változó gazdasági helyzethez és reagálni a modernitás által támasztott
kihívásokra. Erre utal véleménye szerint például a földbirtokok fejlett mintagazdasággá
alakítása, de mindenekelőtt az, hogy „a hagyományosan a zsidósághoz és egyéb új társadalmi
csoportokhoz kapcsolt kulturális tőkefelhalmozás itt a hagyományos elitnél figyelhető meg
elsősorban, ami a kapitalista gazdasági tevékenység feltételét biztosító, dunántúli szinten
meghatározó banki szféra kialakítására, a közigazgatás szakszerű irányítására predesztinálta

189
MNL OL XXXII. 23. h. D. 709. doboz. 13. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v. Polgári népesség.
190
Bognár választása azért esett a vármegyei és nem a városi virilis listákra, mivel egyrészt a városi gazdasági
elit jövedelmének egy jelentős része sok esetben nem csak a városból származott, másrészt a vármegyei
listákban fellelhető szombathelyiek eltérő létszáma és összesített adóösszege egyben utal a város gazdasági
potenciáljára és súlyának változására is. BOGNÁR 2002. 164.
191
GYÁNI–KÖVÉR 2006. 261.
192
A középosztályprobléma történészi diskurzusára lásd: GYÁNI 2001.

- 60 -
őket.”193 Ebbe a folyamatba sikeresen kapcsolódtak be az új társadalmi elemek
(mindenekelőtt a zsidóság), mely azonban nem járt együtt a hagyományos elit leszakadásával.
„Sokkal inkább – folytatja Bognár – a két, élesen szét soha nem választható csoport
folyamatos kiegyenlítődése játszódik le a korszak második felében, ami már Éhen Gyula
polgármestersége idején (a századfordulón) a társasági élet szintjén is megmutatkozik.”194
Éppen ezért Szombathelyen „egy már regionális szinten is vagyonos, földbirtokosokból,
nagykereskedőkből, bankárokból, építési vállalkozókból, gyárosokból, szállodásokból álló
nagypolgári és középosztályi társadalmi csoport” 195 jött létre.
Hasonlóan a harmonikus, a belső konfliktusokat hatékonyan megoldani képes
társadalomfejlődésre hívja fel a figyelmet Katona Attila. Szerinte az állandó, bevándorlás által
táplált és így természetes élménnyé váló népességnövekedés, valamint az ennek
következtében meglazuló tradicionális kapcsolatok egyfajta toleráns, befogadó mentalitást
alakítottak ki a szombathelyi társadalomban, mely mindenekelőtt a városi ügyekért való
lojalitást várta el az újonnan érkezőktől. A formálódó városi középosztály és nagypolgárság
nyitott maradt, melyet jól jelez az azt összefogó legfontosabb egyesületek, társaságok
nyitottsága (Vasmegyei Casino, Szombathelyi Városi Kaszinó, Szombathelyi Nemzeti
Szövetség, Ébredés Szabadkőműves Páholy). A szombathelyi társadalmat így – noha az 1890-
es évek egyházpolitikai vitái idején reális forgatókönyv lehetett volna – nem szabdalták
súlyos felekezeti és ideológiai belső ellentétek.196
Az erős középosztályi és nagypolgári jelenlétet leginkább a lakásnagysággal és a
cselédséggel lehet megragadni. Weisz István klasszikus meghatározása szerint – mely
alapvetően azóta sem változott – a középosztályhoz tartozás fő ismérve „legalább három
szobás lakás, […] Háztartási alkalmazott, vagy legalább bejáró tartása és ekként a
családanyának, a feleségnek a legdurvább munkáktól megkímélése; a családfőnek bizonyos
élethivatáshoz tartozása; […] Döntő jelentőségű ugyanis a családfő iskolai képzettsége és a
gyermekek iskoláztatása volt.”197 Vagyis a műveltség (melynél a határ a középiskolai
végzettség volt), valamint bizonyos anyagi függetlenség együtt jelentette a középosztályi lét
határát.
Sajnos Szombathelyről nem áll rendelkezésre a korszakból olyan statisztika, mely a
szobák, illetve helyiségek száma szerint ismertetné a lakásokat. Több információval

193
BOGNÁR 2002. 200.
194
BOGNÁR 2002. 201.
195
BOGNÁR 2005. 224.
196
KATONA 2009. 55–58.
197
WEISZ 1930. 117–118.; Hasonlóan fogalmazott Hanák Péter is, amikor így írt: „a középosztályhoz való
tartozást két fő ismérvvel, a lakásnagysággal és a cselédtartással jellemeztük.” HANÁK 1978. 469.

- 61 -
rendelkezünk azonban a cselédségről, mely utal a polgári életmód elterjedtségére és egy erős,
fizetőképes középosztály jelenlétére. Már a város foglakozásszerkezetéből kitűnt a cselédség
magas aránya: a teljes népességen belül 5,6%-a tartozott ide, míg a kereső népesség kb. 12%-
a. Természetesen ők nem mindannyian a házicselédek közé tartoztak, de az arány így is
magasnak számít. A cselédtartás elterjedtségére utal a cselédszobák magas száma is, hiszen
1900-ban 263, 10 évvel később ennek már majdnem a duplája, 450 cselédszoba volt a város
lakásaiban. Itt ráadásul érdemes figyelembe venni, hogy a cselédek csak ritkább esetben
kaptak külön cselédszobát a lakásban.198
A polgári életmód egy másik fontos, talán legjellegzetesebb mutatója a kávéház, mely –
Gyáni Gábor szavaival – „hamisítatlan városi (nagyvárosi), egyszersmind polgári intézmény
[…] mert mindenekelőtt a polgári középosztály adta közönségét, s mert a középosztály, a
nagyvárosi polgárság életmódját, fogyasztási kultúráját és szociabilitását híven kifejező, azt
mintegy fémjelző jelentés tapadt a kávéház fogalmához.”199 Szombathelyt különösen fejlett
kávéházi kultúra jellemezte a századfordulón. A város 1900-as címtára szerint 8 kávéház várta
a vendégeit, közülük nem egy budapesti, nagyvárosias fényűzéssel.200 Egy korabeli pesti
tudósító így ír a szombathelyi kávéházakról: „estefelé, különösen pedig vasárnap délután a
polgárság, a zöm, (családok, gyermekek) a város fényes berendezésű, igazán budapesties
levegőjű kávéházában ad találkozót.”201 Hasonlóan ír visszaemlékezéseiben Vidos Géza
honvédtábornok, aki kőszegi gyermekéveit követően a szombathelyi főgimnázium diákja volt
a századfordulón: „De nagyon víg város volt Szombathely diákkoromban és az is maradt még
sokáig. Egész csomó kisebb és nagyobb kávéházban szólt a cigányzene – mindig zsúfolásig
tele voltak és a kontraszt különösen akkor tűnt fel nekem, ha az Absentierungomról
hazautazva Pozsonyba, a villamos mentén láttam és hallottam a víg életet és megérkezve
Pozsonyba másnap konstatáltam – 1912-ig – hogy az milyen szolid, de nekem mindenesetre
szimpatikusabb hely.”202
A modern városi életmód terjedését nagyban elősegítette az infrastrukturális fejlődés is.
Különösen a kiépülő vízvezetékhálózatnak volt nagy hatása, például a fürdőszobák elterjedése
tekintetében: Szombathelyen 1900-ban a magánlakásoknak mindössze 2,7%, 1910-ben

198
Szintén jelzés értékű, ha a városi lakosság műveltségét kicsit közelebbről is megvizsgáljuk. Ebből ugyanis
kitűnik, hogy a teljes férfilakosság 7,8%-a rendelkezett 8 osztályos végzettséggel, vagyis akikről feltételezhető a
középiskolai végzettség.
199
GYÁNI 1998. 85.
200
HEIMLICH 1900. 64.
201
Szombathely társadalmi viszonyairól. In: MAGYAR NEMZET, 1900. január. 17. 17.
202
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 42.

- 62 -
viszont már 7,5% rendelkezett fürdőszobával.203 Hasonlóan robbanásszerűen terjedt el a
beltéri világítás is: az 1890-es évekig még a gázvilágítás, majd ezt követően a villanyvilágítás.
Előbbi tekintetében azonban sokkal érdekesebb, hogy a századfordulót követően a gáz új,
modern felhasználási módjai is megjelentek a város vagyonosabb háztartásaiban: a gáztűzhely
és vízmelegítő.204 Végül még egy érdekes mutatót érdemes megemlíteni: a telefont.
Szombathelyen a háború előtt már több mint félezer előfizető volt, emellett féltucat nyilvános
telefon működött.205
Összességében elmondható, hogy Szombathely a háború előtt egy alapvetően magyar
anyanyelvű, de több nyelven beszélő, vegyes vallású, modern, harmonikusan fejlődő, erősen
polgárosult és erős középosztályi és nagypolgári réteggel rendelkező város volt, melyet nem
szabdaltak komolyabb társadalmi törések, és melynek fejlődését és társadalmi jellemzőit
erősen meghatározta az osztrák tartományok szomszédsága.

203
THIRRING 1912. 30–31.; BRENNER 1959. 172.; Emellett figyelemre méltó, hogy a lakószobák és konyhák
kétharmada, több mint 427 mosókonyha, 2000 klozet és 350 bolt volt vízvezetékkel ellátva. Persze itt jelentős
eltérések lehettek. MELEGA 2012. 291.; BRENNER 1959. 172.
204
A háború előtt gáztűzhelyből már közel 100-t használtak a városban, míg vízmelegítőből körülbelül egy
tucatot. MELEGA 2012. 181–184., 189–190. és 207–208.
205
Szombathely országosan az előfizetések számának tekintetében a 14., a beszélgetések esetében pedig a 15.
helyen állt. Utóbbin belül, ha csak a külföldi irányú beszélgetéseket vizsgáljuk, akkor a 9. helyen, mely jól jelzi a
határmenti település erős osztrák kapcsolatait. MELEGA 2012. 241–244.

- 63 -
 III. SZOMBATHELY ÉS A KÖZÖS HADSEREG KÉRDÉSE

A következő részben a közös hadsereggel kapcsolatos főbb országos politikai

események szombathelyi megjelenését, illetve az arról formált véleményeket vizsgáljuk meg,
ezek mentén próbálva bemutatni, hogyan is gondolkodott a dualizmus idején a helyi
társadalom a cs. és kir. hadsereg intézményéről. Így mindenekelőtt a véderővitákra, az általuk
gerjesztett politikai válságokra, az 1878-as boszniai okkupációra és az úgynevezett Janski-
ügyre térünk ki részletesebben. Mielőtt azonban ezt megtennék, feltétlenül szükséges a
vármegye és Szombathely általános politikai jellemzőiről szólni néhány szót.206

III. 1. VAS VÁRMEGYE POLITIKAI TÉRKÉPE A DUALIZMUS KORÁBAN

Vas vármegyét a kiegyezés idején és az 1870-es években a Deák-párt, majd a

Szabadelvű Párt uralta. Az 1865-ben újra összehívott országgyűlésen az összesen tíz
választókerületből hétben ült a Deák-párt híve, sőt Széll Kálmán győzelmével az 1868-as
szentgotthárdi időközi választásokon ez a szám nyolcra emelkedett. 1869-ben és 1872-ben
csak a kiscelli és a körmendi, illetve előbbi választáson még a muraszombati kerületben tudott
a Balközép nyerni, de a szélbalnak nem termett babér. Ennek is köszönhető, hogy a Deák-párt
és a Balközép fúzióját követően az 1875-ös választásokon a Szabadelvű Párt az összes
választókerületben diadalmaskodott. Szombathelynek ebben az időszakban a képviselője
Horváth Boldizsár volt, aki 1848-as első megválasztása óta nem lelt komoly kihívóra.
A helyi Szabadelvű Pártot a válság – az ország sok más pontjához hasonlóan – Bosznia-
Hercegovina okkupációjával érte el. Noha az 1878-as választásokon még magabiztosan nyert
a kormányoldal (egyedül Körmenden tudott győzni az Apponyi Albert ’67-es ellenzékéhez, az
Egyesült Ellenzékhez csatlakozó, de később a Vas vármegyei függetlenségiek egyik
vezéralakjává váló Pázmándy Dénes), hamarosan azonban kilépett és pártonkívüliként
politizált tovább Horváth Boldizsár szombathelyi, Széll Kálmán szentgotthárdi és Szájbely
206
Sajnos a vármegye és Szombathely politikatörténetének feldolgozása komoly hiányosságokkal küzd. Az
egész vármegyére vonatkozóan mindössze Pál Ferenc monográfiájának a Katolikus Néppártról szóló részét,
illetve Csák Zsófiának az 1905-ös választásokról írt tanulmányát említhetjük meg. Emellett Söptei Imrének és
Székely Tamásnak a kőszegi választásokról, Katona Attilának pedig az 1880-as évek első felének politikai
változásairól és Szombathelyről írt kitűnő tanulmányát kell kiemelnünk. A vármegye politika jellemzőinek
ismertetésénél ezek mellett elsősorban az országgyűlési lakáskönyvek és almanachok szolgáltak forrásul. CSÁK
1990.; KATONA 2006.; PÁL 2018. 177–242.; SÖPTEI 2000. 239–253.; SÖPTEI 2004.; SZÉKELY 2009.

- 64 -
Gyula kőszegi képviselő, míg Ernuszt Kelemen felsőőri képviselő az Egyesült Ellenzékhez
csatlakozott. A helyi szabadelvűek válsága az 1881-es választásokon teljesült be: mindössze
három kerületben tudtak győzni, akárcsak a függetlenségiek. Ekkor Szájbely Gyula és
Horváth Boldizsár továbbra is pártonkívüliként indult és győzött,207 míg egy helyen Istóczy
Győző révén az Antiszemita Párt,208 egy helyen pedig Ernusztnak köszönhetően az Egyesült
Ellenzék diadalmaskodott.
Az 1880-as évek első felében sokszínűvé váló vármegyei politika élénkülését jelzi a
pártsajtó megjelenése: 1882 februárjában a megye legrégebbi újságja, a Vasmegyei Lapok
címlapjára felkerült a „Vasmegyei Szabadelvű Párt közlönye” felirat, majd még ugyanezen
évben útnak indult a függetlenségi ellenzék lapja, a Dunántúl. Végül a második legrégebbi
megyei lap, a Vasmegyei Közlöny 1883-ban az antiszemiták nemhivatalos újságjává vált,
mikor Tamássy József jáki földbirtokos, az Országos Antiszemita Párt tagja lett a lapvezér.209
Mindezek fényében az 1884-es választások sorsdöntőnek ígérkeztek, különösen annak
fényében, hogy Horváth Boldizsár úgy döntött, az elmérgesedő politikai harc közepette nem
indul többet a vasi megyeszékhelyen (1884-ben és 1887-ben is Temesváron választották
meg). Ezzel nyílttá vált a mandátum sorsa, melyet ha sikerül elvinnie az ellenzéknek, az a
helyi szabadelvűek megsemmisüléséhez vezethetett volna. Végül azonban ennek az
ellenkezője történt: Kuncz Adolf csornai premontrei kanonok, főgimnáziumi igazgató győzött
Szombathelyen, és további három mandátumot is elhozva a kormányoldalnak sikerült
stabilizálnia helyzetét.210 A vármegyei arisztokrácia és vagyonos dzsentri zömét (így
mindenekelőtt az Ambrózy, Erdődy, Széchényi, Festetics, Szegedy, Weöres, Radó, Széll és
Reiszig családokat) maga mögött tudó szabadelvűek erősödését jelzi, hogy 1887-ben már a
kerületek felében győztek, s nagy eredménynek számított Széll Kálmán és Szájbely Gyula
visszatérése a pártba. A vagyonos birtokos elit támogatását nélkülöző függetlenségi ellenzék
mind nehezebb helyzetét mutatja, hogy 1892-ben már hét kormánypárti kerület volt a
vármegyében, a Dunántúl pedig 1894-ben megszűnt a Függetlenségi Párt lapja lenni, 1898-
ben pedig végleg bezárt.

207
Széll Kálmán 1881-ben Pozsonyban indult és győzött, a következő választásokon azonban már visszatért Vas
vármegyébe, de ezúttal két ciklus elejéig (1884, 1887) Kőszegre. 1892-től aztán ismét a szentgotthárdi kerület
mindenkori képviselője lett. ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1910. 428–431.
208
Istóczy Győző 1872 óta volt a rumi kerület állandó képviselője, eleinte azonban a Szabadelvű Párt színeiben.
A tiszaeszlári vérvád nyomán kibontakozó politikai antiszemitizmus egyik vezérévé előlépve az 1880-as
években már az Antiszemita Párt tagjaként, majd annak megszűnését követően 1892-ben (utoljára)
pártonkívüliként képviselte kerületét. ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1892. 241.
209
KATONA 2006. I. rész. 54.; MAGYAR KÖNYVÉSZET 1883. 89.
210
KATONA 2006. I. rész. 53–56.; A fennmaradó három mandátumon az Antiszemita Párt (Istóczy Kálmán), az
Egyesült Ellenzék (Ernuszt Kelemen) és egy pártonkívüli (Szájbely Gyula) osztozott.

- 65 -
 A szombathelyi mandátum későbbi sorsában Horváth Boldizsár leköszönése nagy
változást hozott: ezt követően ugyanis nem sikerült egyetlen képviselőnek sem dupláznia.
1887-ben Varasdy Károly volt polgármester révén még nyertek a szabadelvűek, 1892-ben
viszont Baross Gábor visszalépését követően megválasztott Ernuszt Kelemen211 a
korábbiakhoz hasonlóan Apponyi ’67-es ellenzékéhez, a Nemzeti Párthoz csatlakozott. A
vármegye politikai térképét azonban az 1890-es évek második felében egy másik ’67-es
ellenzéki erő, az egyházpolitikai törvények nyomán létrejövő Katolikus Néppárt rajzolta át,
melynek egyik legfontosabb bázisának a Szombathelyi egyházmegye bizonyult. 212 Az
elkövetkező tíz évben, egészen a Szabadelvű Párt 1905-ös teljes összeomlásáig, a
kormánypárt egyetlen helyi kihívója a Katolikus Néppárt volt: 1896-ban mindjárt három
kerületben is győzedelmeskedett, köztük Major Ferenc révén Szombathelyen. Noha a
szabadelvűek dominanciája nem tört meg, mely így is magának tudhatott 5 kerületet, a
megyeszékhely elvesztése súlyos presztízsveszteséget jelentett. 1901-ben szintén 3 kerületben
győzött a Néppárt, de a Széll Kálmán miniszterelnök vezette kormányoldal ekkor már az
összes többit elhozta, köszönhetően Széll egységesítő politikájának: a disszidensek (Andrássy
Gyula hívei) és a Nemzeti Párt visszatértek a Szabadelvű Pártba, így Vas vármegyében
Ernuszt Kelemen is. Emellett Éhen Gyula volt polgármester megválasztásával a
kormányoldalnak sikerült visszaszereznie a szombathelyi kerületet is.
A vármegye politikai térképét – az egész országhoz hasonlóan – az 1903-ban meginduló
és egészen 1906-ig elhúzódó permanens politikai válság rajzolta át gyökerestül. A
szövetkezett ellenzék Vas vármegyében is diadalmaskodott, ugyanakkor politikai
hagyományainak megfelelően főleg a ’67-es ellenzéki pártok jelöltjei révén. 1905-ben 3–3–3
helyet vitt el a Katolikus Néppárt, az Országos Alkotmánypárt és a Függetlenségi Párt, míg
Széll Kálmán pártonkívüliként folytatta a politizálást. Szombathelyen is az Alkotmánypárt
jelöltje, a megyében ismeretlen Blaskovich Sándor lett képviselő. 1906-ban a megyeszékhely
kivételével mindenhol ugyanazok indultak és nyertek. Szombathelyen Blaskovich helyett
Gothárd Sándor herényi birtokost jelölték függetlenségi színekben. Utóbbiak számára további
gyarapodást jelentett, hogy Muraszombaton a korábban alkotmánypárti Batthyány Zsigmond
ezúttal a függetlenségi párthoz csatlakozott.

211
Ernuszt Kelemen (1832–1917) pályáját katonaként kezdte, majd apja halálát követően hazatért oladi
birtokára. 1871 és 1875 között Vas vármegye főispánja volt, 1876-tól előbb a szabadelvűek, majd 1881-től az
Egyesült Ellenzék színében pedig Felsőőr országgyűlési képviselője. 1892-ben a Nemzeti Párthoz csatlakozott,
de az egyházpolitikai törvények miatt 1894-ben elhagyta azt. Később a főrendiház tagja, 1900 és 1906 között
alelnöke volt. Széll Kálmán hatására visszatért a Szabadelvű Pártba, melynek vezető alakjává vált Vas
vármegyében és egészen a felbomlásáig elkötelezett tagja maradt. ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1910. 171–172.
212
PÁL 2018. 177–218.

- 66 -
 A kudarcos koalíciós kormányzás ismét átrendezte, pontosabban bizonyos mértékig
visszarendezte a vármegye politikai térképét, még ha a megosztottság meg is maradt. 1910-
ben a Szabadelvű Párt örökébe lépő Nemzeti Munkapártnak sikerült megszereznie a
megyeszékhelyt, köszönhetően a szombathelyi származású igazságügyi miniszternek, Székely
Ferencnek, de a vármegyében összesen csak 3 helyen tudtak győzni. Szintén 3–3 kerületben
nyert a Katolikus Néppárt és a Függetlenségi Párt (utóbbiak esetében ketten Kossuth Ferenc,
egy Justh Gyula híveként), míg Széll Kálmán továbbra is párton kívül maradt. A politikai
megosztottságot jól jelzi a korabeli színes pártsajtó, melynek részletesebb vizsgálata
ugyanakkor bizonyos szempontból árnyalja is a kialakult helyzetet. Ezen a területen ugyanis a
kormánypárt erős dominanciája figyelhető meg a háború előtti években, köszönhetően a
kivételesen tehetséges lapkiadó-lapszerkesztőnek, Lingauer Albinnak (és persze a jelentős
állami dotációknak). Ha a szombathelyi kiadású (vagyis legjelentősebb, megyei terjesztésű)
lapokat nézzük, akkor négy volt munkapárti (ezek közül három napilap, egy pedig hetilap),
melyek közül kettő Lingauer érdekkörébe tartozott: a megye legnagyobb lapja, az 1889-ben
alakult és 1896-ban a Vasmegyei Lapokkal egyesült Vasvármegye, valamint az 1905-ben
eredetileg még a függetlenségi párt lapjaként indult, de néhány év múlva Lingauer befolyása
alá került Vasmegyei Független Hírlap. Emellett munkapárti volt még az 1904-ben indult
Vasmegyei Napló, valamint az 1906-ban indult Vasmegyei Újság. A legerősebb ellenzéki
sajtóval a Néppárt rendelkezett, még akkor is, ha a püspök és a káptalan támogatását is
mindinkább elvesztő párt ekkor már komoly válságba került:213 1895 óta működött az egyházi
fenntartású Szombathelyi Újság hetilap (1913-tól napilap), mely mellett 1913-ban indult
filléres társa, a Szombathelyi Kis Újság. Ezenkívül 1907-től jelent meg heti kétszer a
függetlenségi (Justh-párti) Vasmegyei Hírlap, valamint a szintén függetlenségi német nyelvű
hetilap, a Volksfreund (ez már 1882 óta működött).214
Összefoglalásként a vármegye politikai jellemzőiről két fontos dolog állapítható meg.
Egyrészt a Szabadelvű Párt 1905-ös összeomlásáig azt alapvetően a kormányoldal uralta,
másrészt – noha az 1880-as évek első felében és a koalíció idején ideiglenesen megerősödött a
függetlenségi ellenzék – végig a ’67-es alapokon álló pártok domináltak. A függetlenségiek
igazából csak két helyen tudták hosszabb távon is megvetni lábukat: a kiscelli és a körmendi
kerületben. Emellett átmeneti jelleggel az 1880-as években Sárváron és Szentgotthárdon, míg

213
PÁL 2018. 216–218.
214
Nemcsak megjelenésük gyakoriságában, de a lapszámukban is erősen dominált a kormánypárti sajtó. A négy
munkapárti lap 1912-ben több mint 10 000, a Szombathelyi Újság ezzel szemben csak 1 800, a Vasmegyei
Hírlap pedig 1 000 példányszámban látott napvilágot. Végül meg kell még említeni, hogy a szombathelyi
kiadású nagy megyei lapok mellett a kisebb vidéki lapok nagy része pártonkívülinek számított, irányultságukat
tekintve azonban ezek is vegyes képet mutattak. MNL VAML IV. 401. a. 66/1911, 72/1912, 70/1913.

- 67 -
a századforduló után Muraszombaton és Kőszegen. Ezzel szemben Németújváron és
Szombathelyen csupán egy-egy alkalommal, míg Felsőőrön és Rumban egyszer sem sikerült
győzniük a függetlenségieknek a korszakban.

III. 2. A KÖZÖS HADSEREG KÉRDÉSE A KIEGYEZÉSTŐL AZ OKKUPÁCIÓIG

Ezek után térjünk át vizsgálatunk tulajdonképpeni tárgyára. A helyi politikai életben és

közbeszédben a cs. és kir. hadsereggel, illetve a véderővel kapcsolatos kérdések csak az 1880-
as években kerültek előtérbe. Ennek több oka is volt. Egyrészt – mint azt láthattuk – ekkor
alakult ki az a többszereplős politikai nyilvánosság, mely komolyabban foglalkozott a
kérdéssel, másrészt a kiegyezés után és az 1870-es években a hadsereggel kapcsolatos helyi
közbeszédet szinte kizárólag a katonai beszállásolás problémája uralta, mellyel a következő
részben részletesen is foglalkozunk. Ennek megoldatlansága ugyanis olyan súlyos teherként
és állandó konfliktusforrásként tornyosult a vármegye lakossága és irányítói előtt, hogy az
szinte minden más katonai kérdést háttérbe szorított. Mindez jól leszűrhető a helyi sajtóból,
melyben cikkek tömkelege foglalkozott a beszállásolás problémájával, de a nemzeti hadsereg
vagy általában a véderő kérdése szinte egyáltalán nem kapott teret.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna meg a saját álláspontja a helyi
véleményformáló közönségnek. A véderőtörvény vitájakor a vármegyei közgyűlés például
Arad vármegyének a nemzeti hadsereg tárgyában hozott határozatát támogatva feliratozott az
országgyűléshez a magyarországi ezredeknek a királyra és az alkotmányra való felesketése
érdekében. Hasonlóan járt el Pest városa átírásakor is, mikor kijelentette, hogy „megyénk
közönsége is azon meggyőződésre jutott, miszerint az ország területén létező katonai
parancsnokságok alkotmányunkon kívüli állást látszanak elfoglalni”,215 ezért kérte a
Honvédelmi Minisztérium jogainak törvényben való lefektetését, és annak főhatóságának
kimondását minden Magyarországon állomásozó katonai hatóság felett, végül pedig az új
véderőtörvény ennek szellemében való meghozását.216 Vagyis alapvetően az 1848-as állapot
visszaállítását kívánták.
A kiegyezés és az 1868-as véderőreform azonban levetette a napirendről a kérdést és az
1878-ban, Bosznia-Hercegovina okkupációja idején sem merült fel komolyabban. Ekkor
sokkal inkább maga a háború, a külpolitikai irányvonal, a megszállásról való döntéshozatal és

215
MNL VAML IV. 305. b. 1043/1868.
216
MNL VAML IV. 403. a. 31/1868, 1043/1868.

- 68 -
annak végrehajtásának módja, végül pedig pénzügyi-politikai következményei foglalkoztatták
a helyi közvéleményt. Az események iránti érdeklődést növelte a közvetlen érintettség: mind
a két, részben Vas vármegyei sorozású ezredet mozgósították, és összesen 5 000 tartalékost
hívtak be a cs. és kir. 48., valamint a cs. és kir. 76. gyalogezredekbe, ráadásul az ekkor már 6
éve a vármegyében állomásozó cs. és kir. 14. dragonyosezredet is Boszniába vezényelték.217
Bosznia és Hercegovina török tartományok megszállásának közvetlen előzménye az egy
évvel korábban kitört orosz-török háború volt. Ekkor Vas vármegye a magyar közvélemény
egészéhez hasonlóan az oroszokkal szemben foglalt állást. Szombathelyen és Körmenden is
nagygyűlésen álltak ki az oszmán állam integritása, valamint az orosz hódítás szükség esetén
fegyverrel való megállítása mellett. A megyeszékhelyen az 1877. augusztusi gyűlés egy
bizonyos Éhen Gyula szombathelyi ügyvéd elnökletével és felszólalásával zajlott le, míg
Körmenden egy másik leendő szombathelyi polgármester, akkor még szintén ügyvédként
tevékenykedő Varasdy Károly tartott beszédet.218 Emellett Szombathelyen gyűjtés is indult a
török sebesültek javára,219 valamint a harmadik plevnai ütközet hírére a város
díszkivilágításba és zászlódíszbe öltözött, és hatalmas tömeg vonult fel a török „győzelmet”
ünnepelve.220
Mindezek után aligha meglepő, hogy „nagy zavar és megdöbbenés” lett úrrá a
lakosságon, mikor egy év múlva, 1878. augusztus 17-én megérkeztek az első behívók, és a
Monarchia megkezdte Bosznia és Hercegovina megszállását, melyre az orosz-török
konfliktust lezáró berlini kongresszuson kapott felhatalmazást.221 Az első hónapok a
közvetlen érintettség miatt a háborús események: a mozgósítás, a hadjárat, a veszteségek és a
segélyezés körül forogtak. Noha a lakosság kifejezetten ellenszenvvel viseltetett a megszállás
iránt, a mozgósítással szemben ellenállás egyáltalán nem volt: azt a hatóságok rendben és
különösebb fennakadás nélkül le tudták vezényelni.222 Az okkupáció megítélésében azonban

217
TREUENFEST 1886. 712.; MNL VAML IV. 401. b. 179/1878.; IV. 405. a. 320/1878.
218
A körmendi népgyűlés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1877. augusztus 12. 1.; Népgyűlés Szombathelyen. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1877. augusztus 16. 1–2.
219
Az ország több pontján is indultak gyűjtési akciók, így a Belügyminisztérium május 24-én részletes útmutatót
küldött a főispánoknak. Ebben ugyan engedélyezte a bármelyik fél javára való gyűjtést, de megtiltotta a
segélyezési bizottságok alakítását, és elküldés előtt a segélyeket a hatóságoknak át kellett vizsgálniuk. Emellett
külön felhívta a figyelmet, hogy a segélyezés ne váljék valamelyik fél melletti politikai tüntetéssé (burkoltan
utalva az oroszellenes hangulatra). MNL VAML IV. 401. b. 105/1877, IV. 405. a. 5/1877.; Felhívás. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1877. augusztus 30. 1.; Hírek és különféle a megyéből – A török. In: VASMEGYEI LAPOK,
1877. október 25. 2.
220
A török győzelmekre. In: VASMEGYEI LAPOK, 1877. szeptember 20. 3.; Világítottunk. In: VASMEGYEI LAPOK,
1877. szeptember, 23. 1.; Szombathely örömünnepe. In: VASMEGYEI LAPOK, 1877. szeptember 23. 1.
221
Hírek s különféle a megyéből – El Boszniába! In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. augusztus 18. 2.
222
MNL VAML IV. 403. a. 1620/1878; A mozgósításra részletesen lásd: MNL VAML IV. 405. a. 303/1878,
320/1878, 324/1878, 327/1878, 332/1878, 333/1878, 334/1878, 335/1878, 339/1878, 342/1878, 345/1878,
346/1878, 347/1878, 356/1878.

- 69 -
már volt egy kisebb vita a két helyi lap között. A Vasmegyei Közlöny ugyanis felrótta a helyi
és országos sajtónak állandó „jajgatását”, hogy „szinte versenyeznek, ki tud minél
keservesebb nótát fújni a mozgósításról.” Véleménye szerint ugyanis az ilyen hozzáállással
csak megnehezítik a katonák és hozzátartozóik életét, s ha már megtörtént a baj, amin
változtatni nem lehet, inkább támogatni és vigasztalni kellene.223 A Vasmegyei Lapok erre
cinizmussal vádolta laptársát, amiért az lelkesedést várna el, s felhívta a figyelmet, hogy az
„egész művelt világ humanus közlönyei sajnálattal szoktak megemlékezni a háborúk
áldozatairól.”224
A két gyalogezred és a dragonyosok egészen novemberig a Balkánon voltak, ottani
sorsukat pedig folyamatosan követte a helyi sajtó: nemcsak az eseményekről, veszteségekről
tudósítottak, de ismeretterjesztő írások is megjelentek a két tartományról.225 Emellett
széleskörű összefogás bontakozott ki az egész vármegyében a halottak és sebesültek, valamint
az otthon maradt családtagok megsegítésére. Először a Vasmegyei Közlöny és Szombathely
városa kezdett gyűjtésbe,226 majd Széll Ignác alispán elnökletével központi segélyező
bizottság alakult a vármegyében, mely a gyűjtést és a segélyezést szervezte. Szombathelyen
több helyi kezdeményezés is indult, így a Jótékony Nőegylet felajánlott 100 Ft-ot
Szombathely, Szentmárton és Óperint rászorulóinak, valamint felhívást intézett orvosi
ellátmány gyűjtésére, az Olvasókör pedig jótékonysági estélyt rendezett. Hasonló
kezdeményezések indultak Körmenden, Németújváron és Sárváron is, de több helyi birtokos

223
Mire való az? In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. szeptember 15. 1.
224
Válaszul egy kérdésre. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 19. 1.; Ez is válasz. In: VASMEGYEI
KÖZLÖNY, 1878. szeptember 22. 1.
225
Boszniából (Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 19. 1–2.; Mostar és Szarajevó. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1878, szeptember 19. 1–2.; Boszniából (Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878.
szeptember 26. 1–2.; Boszniából (Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. október 6. 1.; Boszniából
(Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. október 17. 1–2.; Boszniából (Eredeti tudósítás). In:
VASMEGYEI LAPOK, 1878. október 20. 1–2.; Boszniából (Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878.
október 24. 1–2.; Boszniából (Eredeti tudósítás). In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. október 31. 1–2.; Hírek és
különféle a megyéből – Ezredeink vesztesége. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. november 3. 2.; A harctérről. In:
VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. szeptember 15. 2.; A harctérről. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. szeptember 22.
1–2.; Különfélék – A 76. szánú ezred. In. VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. szeptember 22. 3.; A harctérről. In:
VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. szeptember 29. 3.; Különfélék – Sebesültek. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878.
október 6. 3.; A harctérről. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. október 13. 2.; Különfélék – A harctérről. In:
VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. október 13. 2.; Tárca – A harcok napjaiból. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878.
október 20. 1–3.; Tárca – A harcok napjaiból. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878, október 27. 1–3.; Tárca – A
harcok napjaiból. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. november 10.; Tárca – A harcok napjaiból. In: VASMEGYEI
KÖZLÖNY, 1878. 1–3.; Tárca – A harcok napjaiból. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. november 17. 1–2.;
Különfélék – A harctérről. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. október 27. 2.;
226
Tegyünk valamit! In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. augusztus 25. 1.; Felhívás adakozásra. In: VASMEGYEI
KÖZLÖNY, 1878. szeptember 1. 1.; Felhívás adakozásra. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 1. 1.

- 70 -
is fogadott be sebesülteket. A mozgalom sikerességét jól mutatja, hogy összesen 4 200 forint
adomány gyűlt össze, melyből végül több mint 1 000 forint felhasználatlanul is maradt.227
A háborús események lecsengését követően a figyelem a politikára terelődött: az
okkupáció végrehajtására és annak (mindenekelőtt pénzügyi) következményeire. Mint azt
korábban említettük, a helyi Szabadelvű Párt súlyos válságba került az események miatt és
több meghatározó tagja is kilépett. Emellett azt sem sikerült megakadályozni, hogy november
18-án a vármegyei közgyűlés határozatban vonja meg a bizalmat a kormánytól, melyre Pest-
Pilis-Solt-Kiskun, Somogy és Szabolcs vármegyék átiratai adtak alkalmat. A kormányhoz és
az országgyűléshez címzett feliratban nemcsak a külpolitikai irányvonalat és a megszállás
tényét bírálta, hanem a végrehajtásának módját és pénzügyi következményeit is. Alkotmány-
és törvényellenesnek ítélte az országgyűlés megkerülését228 és a megfelelő tájékoztatás
hiányát. Különösen érzékenyen reagált a Pest-Pilis-Solt-Kiskun és a Somogy vármegyei
fejleményekre, melyekben az önkormányzati jog súlyos megsértését látta. Előbbi esetben
ugyanis felfüggesztették az alispánt, mivel az előfogatokat az okkupáció ideje alatt nem
hajtotta végre, hanem a törvényhatóság elé vitte, míg utóbbi esetben a főispánt kivételes
királyi biztosi hatalommal ruházta fel a kormány, melyet nemcsak törvénytelennek, de
kifejezetten megalázónak tartott. Mindezek miatt a Vas vármegyei közgyűlés megvonta a
bizalmat a kormánytól.229
Bosznia-Hercegovina okkupációja egyfajta kettősséget mutatott. Noha magát a
megszállást a magyar közvélemény és társadalom túlnyomó többsége kifejezetten ellenezte
(amiért a Szabadelvű Párt súlyos politikai árat fizetett), a mozgósítás ellen azonban egyáltalán
nem fejtett ki ellenállást, és a tartalékosok katonai kötelességüket ellenállás nélkül
teljesítették. Mindeközben a hátország részéről, ha nem is lelkesedéssel, de a hadsereg –
pontosabban a háziezredek – széleskörű és egységes támogatásában részesültek. Ennek okát
végső soron az alig tíz évvel korábban bevezetett általános hadkötelezettségben kell
keresnünk. Ahogy az egyik helyi lap fogalmazott: „Nincs társadalmi réteg, mely ne érezné a

227
MNL VAML IV. 401. b. 179/1878, 194/1878, 197/1878, 204/1878, 214/1878, 31/1878.; IV. 405. a. 423/1878,
445/1878, 500/1878, 504/1878.; Különfélék – A szombathelyi „Olvasó Kör”. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878.
október 13. 3.; Felhívás és kérelem Vasmegye lelkes leányaihoz. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. augusztus 25. 3.;
Hírek és különféle a megyéből – Követésre méltó példa. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 8. 2.; Hírek
és különféle a megyéből – Németújvár. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 15. 1.; Hírek és különféle a
megyéből – Sárvár. In: VASMEGYEI LAPOK, 1878. szeptember 15. 2.;
228
Bosznia-Hercegovina megszállásáról a közös minisztertanácson döntöttek még 1878 februárjában és arra a
nemzetközi felhatalmazást a berlini kongresszus adta meg (1878. június 13. – július 13.). A megszállás július
29-én kezdődött, ezért Tisza kérésére Ferenc József június 30-án idő előtt berekesztette az országgyűlést. Így
arról csak az újonnan összeülő képviselőház tudott tárgyalni októberben. A választásokat azonban már nem
tudták a megszállás előtt megtartani, ezért azon már érezni lehetett a politikai következményeket, és a
kormánypárt többsége jelentősen csökkent a parlamentben. KOZÁRI 2003. 313–314.
229
MNL VAML IV. 401. b. 253/1878.; IV. 403. a. 1621/1878.

- 71 -
csapást, alig van család, mely egyik tagja, rokona, barátjáért nem aggódnék.”230 Mivel a
lakosság jelentős része és a társadalom minden rétege így vagy úgy, de érintetté vált, a háború
is közüggyé lett. Emiatt a helyi társadalom, noha a külpolitikai irányvonalat nem támogatta,
saját ezredei mellett kiállt.
Az okkupáció egyben alkalmat adott arra, hogy felmerüljenek a katonaság és polgárság
viszonyával kapcsolatos kérdések is, melyről Varasdy Károly három hosszú cikkben fejtette
ki véleményét a Vasmegyei Lapokban. Az ekkor még körmendi ügyvédként tevékenykedő
Varasdy mondandója középpontjában alapvetően a klasszikus liberális polgár-katona
eszménye áll, s bár a nemzeti gondolat is felmerült, a közös hadsereg közjogi állását nem
bolygatta mondandójában. Varasdy a polgár és katona „fogalmát ellentétnek el nem ismeri”,
hiszen meglátása szerint mindkettő célja az állam boldogulásának előmozdítása, de előbbit
előrevalóbbnak tekinti. Véleménye szerint ennek oka az, hogy „mióta a nemzeteknek nem a
harczvágy, nem a háborúk dicsőségfénye az egyedüli istápja […] a katona elveszté azon
fényes nimbuszt, mely őt a nép előtt oly magas tekintélyben tartá.” Korábban egy nép jólétét
véleménye szerint a hadsereg biztosította, ez okozta a kasztszellem kialakulását is. Mióta a
nemzetek gazdagodása a nemzetgazdaság, a tudományok és a műveltség fejlődésén alapul és
nem a háborúkon, ez a kasztszellem viszont fokozatosan megszűnt, és a katona maga is az
állampolgárok közösségének tagjává vált. Éppen ezért Varasdy úgy véli, minél műveltebb egy
nép, annál inkább a békés fejlődésre törekszik és csupán a védelemre rendezkedik be, míg
minél műveletlenebb, annál nagyobb benne a hódításvágy. Pozitív példaként Angliát, míg
negatívként Oroszországot állítotja az olvasó elé, melyek között félúton állt a Monarchia.231
Magyarország esetében Varasdy szerint bizonyos elkülönülés és kasztszellem továbbra
is létezik a katonaság körében, de ezt elsősorban a nemzetgazdaság fejletlensége és a
kezdetleges polgárosulásnak tudja be. Az elkülönülés igazi okai (idegen ezredek jelenléte,
abszolutizmus) azonban a kiegyezéssel véleménye szerint megszűntek, s a meglévő ellentétek
a rendszeres érintkezésekkel áthidalhatók, illetve akkor, „ha a katona megszokja a gondolatot,
hogy is csak oly állampolgár, mint a más alkalmazásúak.” Ugyanakkor Varasdy úgy véli – és
ezt tartaná ideálisnak – hogy a nemzetek műveltsége maga után fogja vonni az állandó
hadseregek megszűnését „és ezek helyére életre hívja a honvédelmi rendszernek polgári
katonaságra alapítását.” Végül pedig kijelenti, hogy a „honvédségi institotionknak is tehát,
melynek az életnedvet a nemzetből magából kell színia és gyökereit a nemzet, a polgárok

230
Különfélék – Mozgósítás. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1878. augusztus 18. 3.
231
Varasdy Károly: Polgár és katona – Három közlemény. I. és II. rész. In: VASMEGYEI LAPOK, 1879. július 27.
1. és július 31. 1.

- 72 -
szeretébe kell megerősítenie: szent feladata, hogy önbecsérzete ápolása mellett tagjai
testvéreikkel, a nemzet többi fiaival a legnagyobb harmoniában és külcsönös tiszteletben
éljenek.”232
Jóllehet a fenti három cikken túl a hadsereg és a véderő kérdése az okkupáció során nem
merült fel komolyabban, az események mégis vízválasztónak tekinthetők. A polarizálódó
vármegyei politikai életnek és a pártsajtó létrejöttének köszönhetően ugyanis fokozatosan
helyi szinten is megjelent a téma. Ezt jól jelzi, hogy az 1884-es választások előtt Marcziányi
György, a Dunántúl lapszerkesztője hosszú cikkben tört lándzsát az önálló magyar hadsereg
mellett,233 mely azonban ekkor még komolyabb visszhang nélkül maradt. A közös hadsereg
igazából csak 1886-ban, a Janski-féle botrány, majd az 1889-es véderővita alkalmával került
komolyabban a politikai közbeszéd homlokterébe.

III. 3. A JANSKI-ÜGY ÉS A NAGY VÉDERŐVITA

1886. május 21-én, Buda visszafoglalásának emléknapján Ludwig Janski vezérőrnagy, a

61. gyalogdandár parancsnoka vezetésével a közös hadsereg tisztjei megkoszorúzták Heinrich
Hentzi234 tábornok sírját a budai temetőben, akit beszédében Janski példaképnek állított
tisztjei elé. Noha sem a koszorúzásnak, sem pedig Janski beszédének nem volt politikai
üzenete, a szerencsétlenül megválasztott időpont óriási felzúdulást keltett: a sajtó a nemzetet
ért sértést kiáltott, másnap pedig tüntetés volt a fővárosban, valamint Szalay Imre és Ugron
Gábor ellenzéki képviselők Tisza Kálmánt interpellálták. A miniszterelnök május 24-i
válaszában – feltehetően miután konzultált Edelsheim-Gyulay Lipót budapesti
hadtestparancsnokkal – „mértékadó katonai körökre” hivatkozva elítélte Janski eljárását, mely
úgy tűnt, megnyugtatja a képviselőházat és a közvéleményt. A következő napokban azonban
kiderült, hogy a hadvezetés a legkevésbé sem ért egyet Tiszával: Albrecht főherceg május 25-
én Szarajevóban tartott beszédében, bár nem említette az esetet, de félreérthetetlenül Janski
mellé állt. Nem sokkal később Belcredi volt osztrák miniszterelnök a Reichsratban tartott
beszédében dícsérte a „kegyeleti cselekedetet.” Tisza kínos helyzetbe került, és az indulatok
elszabadultak: június 6-án újra kezdődtek a tüntetések, melyeket csak Janski áthelyezéséről

232
Varasdy Károly: Polgár és katona – Három közlemény III. rész. In: VASMEGYEI LAPOK, 1879. augusztus 3. 1.
233
Marcziányi György: Magyar hadsereg. In: DUNÁNTÚL, 1884. május 18. 1–2.
234
Heinrich Hentzi (Debrecen, 1785 – Buda, 1849) egy svájci származású debreceni cs. kir. tiszt fia. Maga is
katonai szolgálatba lépett és 1849-ben vezérőrnagyként ő védte Buda várát az ostromló magyarokkal szemben.
Az ostrom folyamán halt meg. 1852-ben készült emlékműve egészen 1899-ig állt a várban. HERMANN 2013.

- 73 -
szóló hírek csillapítottak. A hadsereg azonban a legkevésbé sem akart „elégtételt” adni: bár
Janskit áthelyezték, de egyben elő is léptették, július 16-án pedig nyugdíjazták a fővárosban
különösen népszerű Edelsheim-Gyulayt az ügyben játszott kétes szerepe miatt. A kedélyeket
végül a király augusztus 7-i legfelsőbb kézirata zárta le. A közös hadsereg szelleme és a
magyar államban elfoglalt helye azonban még néhány hónapig téma volt a parlamentben,
mely során Apponyi Albert először vezette le a hadseregre vonatkozó magyar nemzeti
követeléseket a kiegyezésből.235
A szombathelyi sajtó kicsit megkésve kapcsolódott be az eseményekbe, és mind a
Vasmegyei Lapok, mind a Dunántúl először május 30-án, Tisza parlamenti felszólalását
követően foglalkozott az üggyel. Előbbi gúnyosan konstatálta, hogy sikertelennek bizonyult a
Tiszát támadó ellenzéki hecckampány, míg utóbbi a kapott elégtételt és a nemzet győzelmét
ünnepelte, valamint a közös hadsereg szellemét kárhoztatta.236 A június elején felizzó
szenvedélyek azonban már Szombathelyt sem kerülték el. A helyzetet különösen kényessé
tette, hogy Beck-Rzikowsky vezérkari főnök június 5-én több tiszt társaságában a vasi
megyeszékhelyre érkezett, és a Sabaria szállóra (ahol szállásuk volt) ki akarták tűzni a fekete-
sárga zászlót. A vármegye vezetése tüntetéstől tartott, ezért az alispán megpróbálta elérni,
tekintsenek el a zászló kitűzésétől. Mivel a vendégek ehhez ragaszkodtak, az a megegyezés
született, hogy a magyar zászló is kikerül mellé. Ugyanekkor a főispán felszólította a városi
rendőrséget, valamint a csendőrséget, hogy tegyenek meg mindent a tüntetés
megakadályozása érdekében, sőt, ő maga is sürgősen hazautazott Győrből. Június 6-án pedig
a Vasmegyei Lapok tájékoztatást adott ki, hogy nem provokációról van szó, hanem pusztán
katonai szabályról.237
Június 5-én és 6-án a tüntetés végül elmaradt, de Albrecht főherceg és Belcredi
beszéde,238 valamint a másnapi pesti demonstráció hatására – ahol a Dunántúl hatásvadász
tudósítása szerint „mint elszabadult vadállatok” törtek a rendőrök a tüntetőkre, köztük nőkre
és gyerekekre – a helyi ellenzék népgyűlést szervezett Szombathelyre. A június 13-án Tulok
Benő sárvári országgyűlési képviselő elnöklete alatt tartott megmozduláson Pázmándy Dénes
mondott a hadsereg szellemét és közösségét bíráló beszédet, és a képviselőháznak címzett
nyilatkozatukban követelték, hogy a cs. és kir. hadsereg tegyen esküt a magyar alkotmányra,
valamint tegyenek lépéseket az önálló magyar hadsereg létrehozása érdekében. A

235
Janski ügyre lásd: HEISZLER 1993.; BORBÉLY 2006. 94–100.
236
Utóhangok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. május 30. 1.; Hentzi-tüntetés. In: DUNÁNTÚL, 1886. május 30. 1.
237
MNL VAML IV. 401. b. 169/1886, 173/1886, 178/1886.; Hírek és különféle a megyéből – A magas katonai.
In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 6. 2.
238
Az osztrákok és a 67-iki kiegyezés. In: DUNÁNTÚL, 1886. június 6. 1–2.

- 74 -
népgyűlésen a Dunántúl tudósítása szerint körülbelül 1 200 fő vett részt, de a főispán
hivatalos jelentése szerint közöttük csak elenyésző számban voltak választópolgárok és a
városi „intelligencia” tagjai.239
A népgyűlést a Vasmegyei Lapok mindössze egy politikai célokat szolgáló ellenzéki
manővernek állította be, mely nem a megoldást keresi, hanem a pártszenvedélyt akarja
felszítani.240 A kormányoldal lapja általánosságban is megpróbálta az egész ügyet
elbagatellizálni, a nemzeti sérelem tényét tagadta, Janski tettét magánakciónak, az ellenzék
reagálását pedig politikai hecckampánynak tüntette fel. Bár Janskit és Belcredit elítélte, a
reakciókat túlzónak találta, s véleménye szerint az Ausztria és Magyarország között szított
viszály egyedül Oroszországnak kedvez.241 Éppen ezért önmérsékletre szólított fel, mivel
„nem szabad engednünk, hogy ily esemény újabb ellentétet okozzon a polgár és katona
között.”242 Ugron Gábor és Apponyi Albert hadsereget és Tiszát támadó tevékenysége pedig
szerinte „valóságos intő például szolgálhatnak, hogy: mit nem kell tenni.”243
Némileg megváltozott a Vasmegyei Lapok hangvétele Edelsheim-Gyulay
nyugdíjazásának és Janski előléptetésének hírére. Eleinte ugyan a hivatalos álláspontot
közvetítve kétségbe vonta annak politikai vonatkozásait, ez azonban tarthatatlannak
bizonyult, és később már úgy fogalmazott, hogy elismeri a sértést, sőt a sajtó feladata az ügy
ébren tartása, de ugyanakkor bízik a miniszterelnök megfelelő válaszában.244 A Dunántúl
ezzel szemben nyílt inzultusnak tekintette az esetet, és a nemzeti jogok eltiprásáról, az ellentét
szándékos fenntartásáról, illetve az ország meggyalázásáról írt. 245 Szecsődy Kálmán, a helyi
függetlenségi párt tagja éppen ezért július 26-án a vármegyei közgyűlésen indítványozta,
hogy szólítsák fel a kormányt, foglaljon állást „a közös hadsereg intéző köreinek az 1867. évi
kiegyezési alappal ellenkező elvi határozataival, valamint a nemzet méltóságának és
alkotmányos jogainak megvédésével szemben.”246 Az indítványt azonban leszavazták és a
vármegye bizalmat szavazott a kormánynak. A pártsajtó vitája ezen a ponton
személyeskedésbe torkollt. A Dunántúl különösen éles hangnemben kelt ki a helyi
„mamelukokra”, s a szavazás eredményét szégyennek, sőt nemzet- és hazaellenes tettnek

239
Polgártársak! In: DUNÁNTÚL, 1886. június 13. 1.; Janski elleni tüntetés. In: DUNÁNTÚL, 1886. JÚNIUS 13. 2.; A
népgyűlés. In: DUNÁNTÚL, 1886. június 20. 1.; MNL VAML IV. 401. b. 182/1886.
240
Népgyűlés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 13. 1.
241
Külön vélemény. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 6. 2.
242
Legyünk mérsékeltek. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 10. 1.
243
Mit akarnak az urak? In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 17. 1.
244
Ismét a tengeri kígyó. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. július 25. 1–2.; A Janszky-ügy nálunk. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1886. július 29. 1.
245
Hadseregünk és az Edelsheim-Jansky ügy. In: DUNÁNTÚL, 1886. július 25. 1–2.
246
MNL VAML IV. 403. a. 934/1886.

- 75 -
minősítette,247 mire a Vasmegyei Lapok Szecsődyt egyszerűen tapasztalatlan fiatalembernek
nevezte, aki egyáltalán nem ismeri a vármegyét.248 Az események hatására az ellenzék egy
újabb népgyűlés szervezésébe kezdett, erre azonban végül a királyi kézirat miatt már nem
került sor.249
A Janski-ügy 1886 augusztusában lényegében lecsengett, a parlamenthez hasonlóan
azonban a szombathelyi sajtóban is hónapokig téma maradt még a hadsereg szelleme, a
magyar alkotmányos rendben elfoglalt helye, illetve az önálló magyar hadsereg kérdése. A
függetlenségi ellenzék véleménye a korábbiakhoz képest nem változott (vagyis önálló magyar
hadsereget követelt),250 sokkal érdekesebb azonban a kormányoldal vélekedése.
A Vasmegyei Lapok még a Janski-ügy idején a következőképpen fogalmazott: „A
hadsereg szelleme! Ez a jelszó: Furcsa! Hiszen az a hadsereg nem egy nemzetből áll, s a
magyar szellemet, magyar értelmet éppen úgy nem követelhetünk a morvától vagy csehtől,
mint az tőlünk cseh avagy morva szellemet. Mi közünk a hadsereg különböző nemzetiségű
szelleméhez? Mi jogon követelhetjük, hogy az általában magyar legyen? Hiszen az nemcsak
Magyarországé és nemcsak Magyarország védelmére van hivatva”251 Alig egy hónappal a
királyi kézirat megjelenése után pedig egy cikksorozatot közölt a lap, mely a független
magyar hadsereg ellen és a közös hadsereg mellett foglalt állást. Ebben a szerző meglepő
józansággal mutat rá, hogy a független magyar hadsereg éppoly poliglott lenne, mint a közös,
azzal a nagy különbséggel, hogy abban a nemzetiségi kérdés egészen fel lenne szítva, annak
minden következményével együtt. Burkoltan itt alighanem arra a lényeges különbségre utalt,
hogy míg az önálló nemzeti hadseregben elburjánzó magyar nacionalizmus nemzetiségi
viszályt eredményezne, addig a közös hadsereg éppen ennek áthidalását szolgálja.252 Emellett
véleménye szerint a közös hadsereg nagyobb védelmi garanciát jelent, magyar haderőnek
pedig elég a honvédség, míg a katonaság és a polgárság közötti konfliktusoknak a hadsereg
polgárosításával kell elejét venni. Ennél azonban még tovább is megy, és a ’48-on való
felülemelkedést szorgalmazza. Végül azzal zárja gondolatait: „aztán még ha önálló, független

247
Megyénk és a Jansky ügy. In: DUNÁNTÚL, 1886. augusztus 1. 1.; Vasmegye és Szecsődy K. indítvány. In:
DUNÁNTÚL, 1886. augusztus 8. 1–2.
248
Ellenzéki lesipuskások. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. augusztus 12. 1–2.
249
Tartsunk népgyűlést. In: DUNÁNTÚL, 1886. augusztus 18. 2.; Vasmegye ifjúsága. In: DUNÁNTÚL, 1886.
augusztus 18. 2–3.; Királyi kézirat. In: DUNÁNTÚL, 1886. augusztus 15. 2–3.
250
A közös hadsereg dolgai. In: DUNÁNTÚL, 1886. október 31. 1–2.
251
Külön vélemény. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. június 6. 1.
252
Tévesztett utak II. A független hadsereg. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. szeptember 2. 2.

- 76 -
hadseregünk lenne, a birodalom túlsó felével egy pár év alatt okvetlenül összevesznénk és
véget vetnénk a birodalomnak is, de magunknak is.”253
Ugyanezen év októberében egy másik cikk az egész konfliktust csak nemzetiségi
kérdésnek állította be, mivel véleménye szerint mindig idegen nemzetiségű tisztek sértették
meg a magyar nemzetet, magyar soha. Márpedig ha a hadsereg szelleméből következne a
sértés, akkor ennek is elő kellene fordulnia. Sokkal érdekesebb azonban a cikk önkritikája.
Felhívja ugyanis a figyelmet a magyar közélet kettős mércéjére: „Ha tehát a chauvinizmus
bűnét más nemzetiségeknél megrovandónak találjuk, ne gyakoroljuk mi azt még
fokozottabban.”254 A hadsereg szelleméről egyébként az elkövetkező években is több írás
jelent meg, melyek – elfogadva ugyan a magyar nyelv jogaira vonatkozó követeléseket –
rámutatnak arra az egyszerű tényre, hogy hiába kéri számon az ellenzék a magyar nyelvet és
szellemet a hadseregen, ha abban egyszerűen nincs elég magyar tiszt.255 „A magyar nemzeti
érzés, a nemzeti aspiratiok csak akkor fognak hódítani a hadseregben, ha a magyar elem
tudatosan és következetesen tért foglal.”256 – fogalmaz egy helyütt. Ekkor azonban már a
kormánypárt helyi lapján is megjelennek azok a hangok, melyek a magyar nyelv jogait és a
katonai tanintézetekben zajló magyar nyelvoktatás helyzetét forszírozták.
Az 1880-as évek véderő körüli vitáit országosan és helyi szinten is végül a híres-
hírhedt, 1889. január 10. és április 3. között lezajló nagy véderővita zárta le. A benyújtott
törvénytervezetben két paragrafus állt a harc középpontjában. A 14. §. egyrészt megszüntette
a hadsereg 800 000 fős létszámkorlátját, másrészt a megemelt újoncjutalékot 10 évre
rögzítette (az évi megajánlás jogát azonban nem vette el). A 25. §. pedig azt írta elő, hogy az
egyéveseknek kötelező a tiszti vizsgán való megjelenés, és akik azon megbuknak, még egy
második évet is le kell szolgálniuk, mely alatt semmiféle más oktatásban nem vehetnek részt.
Az előbbi paragrafus esetében a felzúdulást az okozta, hogy benne az országgyűlés
újoncmegajánlási jogát látták korlátozva, az utóbbi esetében pedig a középosztály-probléma,
valamint a hadsereg nyelvkérdése került előtérbe, ugyanis a tiszti vizsgát németül kellett
letenni. Noha végül mindkét paragrafus belekerült az elfogadott törvénybe, azokat némileg

253
Tévesztett utak III. A közös hadsereg. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. szeptember 7. 2.; Hasonlóan fogalmaz
egy hónappal később megjelent cikk is, mely Mohácsot említi példaként. A szerző szerint ugyanis Magyarország
vesztét egyként okozta a nemzeti hadseregben lévő széthúzás és az osztrákokkal való állandó viszálykodás. Nem
a közös hadseregről. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. október 24. 1–2.
254
Harc az árnyék ellen. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. október 14. 1.
255
Egy szó a katonai életpályáról. In: VASMEGYEI LAPOK, 1887. augusztus 21. 2.; Néhány szó a katonai
életpályáról. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888. május 6. 1–2.
256
A magyar nyelv a hadseregben. In: VASMEGYEI LAPOK, 1887. november 13. 1.

- 77 -
finomították: előbbiből a 10 évi rögzítést kivették, míg utóbbi esetében nem tiltották a
második év során az elméleti oktatásban való részvételt.257
A vita egyszerre forgott szimbolikus dolgok (ezt jól érzékelteti az ellenzék egyik nagy
győzelme, annak a bizonyos „u” betűnek a beszúrása a „kaiserlich” és „königlich” szavak
közé), a hadsereg szervezete, szelleme és nyelve, a magyar nemzeti követelések és nem utolsó
sorban Tisza rendszere és megbuktatása körül. Az országgyűlés termében zajló vitával
párhuzamosan a főváros (és néhány nagyobb vidéki város) utcáin is tüntetések voltak,
elsősorban a diákság egy részének, másodsorban a hozzájuk csapódó munkásság
részvételével.258
Az utcai megmozdulások és a parlamenti indulatok elszabadulása azonban csak a
törvény általános vitáját és a javaslat január 29-i elfogadását követően, a részletes vita idején
kezdődtek. Ez vidéken sem volta másképpen, így Vas vármegyében és Szombathelyen –
miután a pártsajtó ismertette álláspontját – február elejéig a kedélyek nyugodtak maradtak. Az
ellenzéki Dunántúl – mely már 1888 áprilisában cikkezett a véderő reformjával kapcsolatos
tervekről – a törvényjavaslatot gyalázatnak nevezte és elutasította nemcsak a 12. és 25.
paragrafusokat, de a létszámemelést is. Önálló magyar hadsereg és magyar vezényleti nyelv
bevezetését, illetve addig a hadsereg alkotmányra való felesketését és az alkotmánysértő
tisztek megbüntetését követelte.259 Emellett bírálta Varasdy Károly szombathelyi
országgyűlési képviselőt is, amiért „elsőként hódolt be” Tiszának.260 Ezzel szemben a
Vasmegyei Lapok kiállt a véderőtörvény mellett, és mielőbbi bevezetését szorgalmazta.261
A törvénytervezet általános vitája idején a frissen megalakult, akkor még független
Vasvármegye úgy fogalmazott (részben Apponyi hatása alatt), hogy „a vitáról elmondhatjuk,
hogy annak eddigi folyama díszére válnék a világ legelső parlamentjének.” 262 A lap egy
későbbi cikkében ismét megvédte a parlamenti vitát, sőt úgy vélte, hogy „az opposiczio egy
parlamentáris szükség, melynek rendeltetése éppen oly fontos, mint a kormányt alkotó
többségé.” Az utcai politizálást és a kibontakozó pesti tüntetéseket viszont elítélte, bár a
vidéki népgyűléseket viszont támogatta. Az érdekes különbségtételt azzal magyarázta, hogy

257
HAJDU 1999. 95–97.; BIHARI 2007. 67–68.
258
A fővárosi tüntetésekre lásd: SZABÓ 2004.
259
A hadsereg reformja. In: DUNÁNTÚL, 1888. április 15. 2–3.; Nemzeti hadsereget a magyarnak. In:
DUNÁNTÚL, 1888. december 16. 2.
260
Mindent a hadseregnek! In. DUNÁNTÚL, 1889. január 13. 1.
261
Véderőjavaslat és a parlament. In: VASMEGYEI LAPOK, 1889. január 13. 1.; Népgyűlés. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1889. január 30. 1.; Népgyűlés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1889. február 20. 2.
262
A véderő javaslat. In: VASVÁRMEGYE, 1889. január 20. 1–2.

- 78 -
vidéken szerinte „hiányzik a veszélyes proletár had”, és így a politikai joggal rendelkező
polgárok gyűléseit nem zavarhatják meg, azok nem válhatnak zavargásokká.263
A törvényjavaslat elfogadása ellen Szombathelyen is szervezkedés indult, melynek
kezdeményezője a Dunántúl volt ugyan, de mozgatórugója az ekkor Apponyi táborához
tartozó Ernuszt család, vagyis a ’67-es ellenzék. Január 28-án a Dunántúl szerkesztőségében
mintegy hatvan fő gyűlt össze megvitatni a szükséges teendőket. Itt egy népgyűlés
összehívásáról döntöttek, melyen fel akarták szólítani Varasdy Károly országgyűlési
képviselőt a törvény elutasítására, illetve egy köszönőlevelet akartak küldeni Horváth
Boldizsárnak a törvényjavaslattal szemben kifejtett tevékenységéért.264 A népgyűlés
megszervezése érdekében egy rendezőbizottságot küldtek ki Ernuszt Géza (Ernuszt Kelemen
unokaöccse) vezetésével, mely felvetette a kapcsolatot a Vasmegyei Casinoban indult hasonló
mozgalommal. A szervezők célja azonban nem egy pártpolitikai esemény volt, ezért a
kormányoldal képviselőit is meghívták egy előzetes értekezletre, melyen többen meg is
jelentek (Weöres István, Szegedy-Ensch Károly, Alexy Emil, Nagy Jenő, Reiszig Alajos,
Éhen Gyula).265 Az értekezletre január 30-án került sor a Sabaria szálló dísztermében,
miközben az épület előtt egy 8–900 fős tömeg gyűlt össze. Az elnöklő Ernuszt Kelemen
beszédében a 14. és 25. paragrafusok ellen és az alkotmányos jogok védelméről szólt, melyet
követően a résztvevők közös nyilatkozatban fordultak Varasdy Károly országgyűlési
képviselőhöz aggodalmukkal, illetve felszólították a törvény elleni szavazásra. A
népgyűlésről viszont Rudolf trónörökös halála miatt végül lemondtak.266
Varasdy Károly két cikket is írt a kérdésben. Az első ugyan az értekezlet után, február
3-án jelent meg a Vasvármegyében, de alighanem még előtte írta a szervezkedések hatására,
benne ugyanis a városban érezhető aggodalmakra hivatkozva akarta a kedélyeket
megnyugtatni. Varasdy részletesen kifejtette a vitás paragrafusokról alkotott véleményét:
felhívta a figyelmet a létszámemelés szükségességére, tagadta az újonc-megajánlási jog
csorbulását, a nyelvkérdést egyszerűen mesterségesen kreált problémának állította be, mely
nincs is benne a törvényben, megvédte a tiszti vizsgán megbukott egyévesek tovább
szolgálását, végül rámutatott, hogy több kedvezményt nem lehet kialkudni az uralkodónál.

263
A véderő javaslat izgalmai. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 3. 2.
264
Horváth a véderőtörvény ellenzői közé tartozott, és 1889. január 14-én beszédet tartott a 14. paragrafus ellen.
265
Népgyűlés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1889. január 30. 1.
266
Szombathely a véderőjavaslat ellen. In: DUNÁNTÚL, 1889. február 2. 2–3.; Értekezlet a véderő javaslat
tárgyában. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 3. 6.

- 79 -
Tisza esetleges megbuktatása pedig véleménye szerint súlyos csapást jelentene az ország
fejlődésére és stabilitására, ráadásul mindezt egy veszélyes külpolitikai helyzetben.267
Varasdy második cikke már kifejezetten a január 30-i felhívásra adott válasz volt,
melyben alapvetően az előző írására hivatkozva utasította el az értekezlet nyilatkozatát, és
továbbra is kitartott amellett, hogy „az alkotmánysértést az ékesszólási bravúr és utána az
ellenzéki sajtó fújta fel.” Kiállt a közös hadsereg mellett, mert bár bevallása szerint elvben
támogatja a magyar hadsereget, de azt adott helyzetben lehetetlennek tartja. Végül
kijelentette, hogy „a közös hadsereg jelenleg alkotmányunk keretébe beillesztett és annak
védelmére hivatott intézmény. Minden magyar embernek kötelessége, míg az törvényesen
fennáll: fejlesztésére minden lehetőt elkövetni, mert annak gyöngítése egyúttal a haza
védelmének gyöngítése is.”268
Varasdy válasza és az eldurvuló parlamenti harcok fényében február 12-én újabb
értekezletet tartottak az oladi Ernuszt-kastélyban, melynek témája a Rudolf trónörökös halála
miatt egyszer már elhalasztott népgyűlés volt. Noha a megjelentek többsége támogatta az
ötletet, többen (elsősorban a kormányoldalról) ellenezték az utcai politizálást, mivel szerintük
csak az nyilatkozhat politikai kérdésekben, akinek arra joga van. Weöres István ezért azt
javasolta, hogy inkább a vármegyei közgyűlésen vessék fel az ügyet. Végül
kompromisszumos döntés született: Weörest megbízták egy határozati javaslat
előterjesztésével a vármegyei közgyűlésen, Ernuszt Kelemen fia, József vezetésével pedig
kezdetét vette a népgyűlés szervezése.269
A népgyűlésre február 17-én a Sabariában került sor a ’67-es Ebergényi István,
szécsenyi nagybirtokos elnökletével. Itt Kölesvölgyi József ügyvéd, a Dunántúl
főszerkesztője vehemensen támadta a közös hadsereg intézményét és a magyar hadsereg
elsikkasztását, melynek fokozatos kifejlesztése volt szerinte Deák eredeti célja. Véleménye
szerint a fennálló közös hadsereg valójában a magyar alkotmány kiforgatása, ami
meggyalázza a magyar nyelvet és a germanizálást szolgálja. Ezzel szemben Ernuszt Kelemen
beszéde már elsősorban a magyar nyelv jogaira szorítkozott, ahogy az Ernuszt Géza által
felolvasott határozati javaslat sem volt ennyire radikális. Utóbbi a 25. paragrafus
alkotmányellenes jellegére hívta fel a figyelmet és kiemelte, hogy aggodalmukat pártszínezet

267
Varasdy Károly: A véderő javaslat. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 3. 2–5
268
Varasdy Károly: Méltóságos Ernuszt Kelemen úrnak, mint a véderőjavaslat tárgyában tartott értekezlet
elnökének Oladon. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 17. 2–5.
269
Értekezlet a népgyűlés tárgyában. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 17. 6.; Mozgalom a véderőjavaslat ellen
megyénkben. In: DUNÁNTÚL, 1889. február 17. 2–4.

- 80 -
nélkül akarják kifejezni. A nyilatkozatot eljuttatták Varasdynak és Horváth Boldizsárnak
egyaránt.270
Másnap a vármegyei közgyűlésen Weöres is benyújtotta határozati javaslatát, mely
meglehetősen finoman lett megfogalmazva. Ez egyrészt megnyugvással fogadta a 14. §.
időközbeni módosítását, másrészt kifejezte reményét, hogy „nemzeti nyelvünk tekintetében a
véderő törvényjavaslat 25. §-ának rendelkezései folytán felmerült aggodalmainkat is
megszüntettessenek.”271 A szöveg megfogalmazása tudatos volt, melyet így mindegyik fél
saját győzelmeként tüntethetett fel. Miközben az ellenzék a vármegyét ünnepelte, 272 addig
Radó Kálmán főispán a Belügyminisztériumnak írt másnapi jelentésében úgy vélte, hogy a
határozat – melyet a helyi szabadelvűek egyik prominens személyisége nyújtott be – inkább a
kormány oldalán áll, kompromisszumos megfogalmazásának a célja pedig pusztán az utcai
tüntetések megakadályozása, illetve a kedélyek lecsillapítása. Egyúttal biztosította a
minisztériumot, hogy a vármegye teljes bizalommal van a kormány iránt.273
A törvényhatósági bizottság felterjesztésével a Vas vármegyei események véget is értek,
noha a véderővita még két hónapig tartott. Ezt jól jelzi a főispán egy levele, melyet a
Belügyminisztériumnak címzett. Utóbbi ugyanis március 7-én arra kérte a főispánt, hogy
mivel több törvényhatóság is tárgyalta a 25. paragrafust, és az ellen határozatot hozott, ha
Vasban is hasonlóra készülnek, minden hivatali és személyes befolyását vesse latba ellene.
Válaszában Radó ugyan elismerte, hogy a mozgalom ide is eljutott, de a vármegye február 18-
án hozott határozata inkább a kormány álláspontján van, és az „intelligencia” már napirendre
is tért az ügy felett, azt megbolygatni aligha fogja. Ugyanakkor Radó jelentésében némileg
csúsztatott is. Egyrészt noha megemlíti a népgyűlést, de azt próbálta elbagatellizálni, valamint
azt állította, hogy csak párszáz fő vett rajta részt, intelligencia és választópolgár pedig alig.
Másrészt nem említi meg a korábbi értekezleteket és azt a körülményt, hogy a vármegyei
közgyűlés határozata és a népgyűlés szorosan összefüggött.274
Radónak ugyanakkor abban igaza volt, hogy a helyi közvélemény a kérdés felett
meglehetősen hamar valóban napirendre tért. Ezt jól jelzi az úgynevezett Rohonczy-ügy. A

270
A múlt hét. In: DUNÁNTÚL, 1889. február 24. 1.; A népgyűlés. In: DUNÁNTÚL, 1889. február 24. 2–4.; A
népgyűlés. In: VASVÁRMEGYE, 1889. február 17. 7–8.; Varasdy továbbra is kitartott Tisza mellet, melyet jól
jelez, hogy március 7-én beszédet is tartott az országgyűlésben a törvényjavaslat mellett. Ezzel szemben Horváth
Boldizsár támogatásáról biztosította a népgyűlés résztvevőit. Horváth Boldizsár válasza. In: DUNÁNTÚL, 1889.
február 24. 6.
271
MNL VaML IV. 403. a. 20/1889.
272
Megyei és községi élet. In: DUNÁNTÚL, 1889. február 24. 4–5.; Parlament és a vármegye. In VASVÁRMEGYE,
1889. február 17. 6.
273
MNL VAML IV. 401. b. 110/1889.
274
MNL VAML IV. 401. b. 139/1889.

- 81 -
Dunántúl március 24-én egy cikkében azt állította ugyanis, hogy Rohonczy György ezredes, a
Kőszegen állomásozó cs. és kir. 5. huszárezred parancsnoka, az éppen épülő szombathelyi
lovassági laktanya ügyében tartott március 15-i vegyesbizottsági ülésen becsmérlően
nyilatkozott a magyar alkotmányról és a magyar törvényekről, melyek fölé helyezte a közös
hadügyminisztert. Annál is fájóbbnak találta az esetet, mert Rohonczy egy régi magyar
nemesi család tagja volt, és ezért nemcsak elégtételt követelt, de durva hangnemben támadta
az ezredest.275 Az esetet a Vasvármegye is kétkedve fogadta,276 hamarosan pedig kiderült,
hogy erős csúsztatásról van szó. Mivel március 30-án az ügyet a Budapesti Hírlap is lehozta,
április 3-án pedig Csatár Zsigmond az országgyűlésben interpellálta a honvédelmi minisztert,
utóbbi az ügy kivizsgálását kérte az alispántól. Reiszig Ede jelentéséből kiderül, hogy az
ezredes semmiféle hasonló kijelentést nem tett. Mindössze arról volt szó, hogy miután számos
eshetőséget megvizsgálva a vegyesbizottság a laktanya eredetileg is tervezett csatornázása
mellett tette le a voksát, az alispán fel akarta azt terjeszteni jóváhagyásra a
Belügyminisztériumnak, mint legfelsőbb közegészségügyi hatóságnak. Rohonczy ezredes
viszont nem értette ennek szükségességét, hiszen erről egyszer már döntöttek két évvel
korábban, melyet akkor a Hadügyminisztérium is jóváhagyott. Ezért jelezte, ha a döntés
mégsem végleges, akkor is ragaszkodik ehhez a megoldáshoz. Az alispán felvilágosította,
hogy a bizottság döntését a Belügyminisztériumnak is jóvá kell hagyni, neki nincs jogköre
végleges határozatot hozni. Tehát egyszerű hatásköri kérdésről volt szó, mellyel az ezredes
nem volt tisztában,277 így az ügy ezzel le is zárult, és az általában semmilyen komolyabb
reakciót nem váltott ki a helyi társadalomban.
Mi mondható el összegzésképpen az 1880-as évek közös hadsereggel kapcsolatos
vitáiról? Az első, hogy ekkor Vas vármegyében meglehetősen korlátozott mozgósító erővel
bírt a pártpolitika számára. Ennek alighanem két oka is volt: egyrészt a kérdés igazából csak
1880-as évek második felében vált aktuálissá, mikor a helyi függetlenségiek csillaga már
leáldozóban volt, másrészt jóllehet az 1880-as évek katonaságot érintő botrányai eljutottak a
szombathelyi és Vas vármegyei közönséghez, ilyen természetű események helyben nem
történtek, éppen ellenkezőleg. Mint azt később látni fogjuk, Szombathelynek ekkor nem volt
helyőrsége, a Kőszegen és Rohoncon állomásozó cs. és kir. 14. dragonyosezred, majd a cs. és
kir. 5. huszárezred pedig különösen jó kapcsolatot ápolt a helyi lakossággal. A függetlenségi
ellenzék Vas vármegyei megjelenése az okkupáció következménye volt, de a hadsereg

275
Rohonczy ezredes úr. In: DUNÁNTÚL, 1889. március 24. 1–2.
276
Egy kínos ügy. In: VASVÁRMEGYE, 1889. március 31. 1.
277
MNL VAML IV. 405. a. 27/1889.

- 82 -
kérdéséből nem tudott politikai hasznot húzni, sőt az 1889-es nagy véderővita sem vetett gátat
visszaszorulásának, és néhány év múlva meg is szűnt.
A másik fontos tanulság, hogy a hadseregről szóló közbeszéd alapvetően még nem
mozdult el a kiegyezés éveinek érveitől. A függetlenségi ellenzék az önálló magyar nemzeti
hadsereg, illetve addig is a közös hadsereg alkotmányra való felesketése mellett kardoskodott,
míg a kormánypárt a deáki realista álláspontot osztva nemcsak az önálló magyar sereget
vetette el – sőt azt kifejezetten károsnak ítélte –, hanem a közös hadsereg szellemét is
elfogadta olyannak, amilyen – szintén praktikus okokból. A ’67-es helyi liberálisok esetében
azonban az 1889-es nagy véderővitánál már láthatóan megjelentek bizonyos törésvonalak. A
törvényjavaslat ellentáborának vezetőit immár nem is a meggyengülő függetlenségiek adták,
hanem az Apponyi Albert táborába tartozó Ernuszt-család, ráadásul több helyi tekintélyes
szabadelvű is csatlakozott hozzájuk. A helyi tiltakozások azonban emiatt közel sem voltak
annyira radikálisok, sőt inkább a kompromisszum-keresés jellemezte azokat, ennek is tudható
be viszonylagos erőtlenségük. Ekkor már az önálló magyar hadsereg követelése is kevésbé
merült fel, sokkal inkább a magyar nemzet jogainak a védelme (és fejlesztése) a fennálló
rendszerben.

III. 4. A SZÁZADFORDULÓ VÁLTOZÁSAI

A nagy véderővita lezárulását követően a közös hadsereg kérdése majdnem másfél

évtizedre háttérbe szorult. Jóllehet a sorozásokkor például a Dunántúl olykor elsiratta a
bevonuló újoncokat, kiket „a császárért, idegen lobogóért, idegen nyelven késztetik
lelkesedni” és megállapítja, hogy „a magyar ember soha se fog rokonszenvezni a közös
hadsereggel”, a közös hadsereg kérdése sem a helyi politikai életben, sem a helyi sajtóban
nem merült fel témaként.278 A háttérbe szorulásnak számos oka volt. Egyrészt a
véderőfejlesztés csak az évtized második felében vált ismét aktuálissá, másrészt a figyelem
más ügyekre terelődött, mindenekelőtt az egyházpolitikai törvényekre majd a gazdasági
kiegyezésre. Emellett a helyi viszonyok változása is a téma felszínen tartása ellen dolgozott: a
függetlenségiek végleg kiszorultak Vas vármegyéből, míg a megjelenő Katolikus Néppárt
elsősorban az egyházpolitikai kérdésekre koncentrált, mellyel szemben ráadásul a helyi
liberálisok – részben feladva belső ellentéteiket – erőteljesen összezártak.

278
A sorozás. In: DUNÁNTÚL, 1891. április 26. 1.

- 83 -
 Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a közös hadsereg kérdése megoldódott volna,
éppen ellenkezőleg. A hosszú és – legalábbis e téren – nyugalmas évek után annál nagyobb
erővel tört a válság a felszínre, mikor 1902 végén Fejérváry Géza honvédelmi miniszter
benyújtotta a hadvezetés által szorgalmazott, a közös hadsereg és a honvédség nagyarányú
fejlesztését előirányzó törvénytervezetét. Az ennek nyomán kibontakozó és hosszú évekre
elnyúló politikai válságnak a politikatörténetét és helyi vonatkozásait jelen keretek között
természetesen nem tudjuk részletesen ismertetni, mindössze azt vizsgáljuk meg, hogyan
változtak a közös hadsereggel kapcsolatos vélemények a háború előtti utolsó évtizedben.
A helyi közvéleményt az események sokáig nem mozgatták meg. A szabadelvűek által
uralt Vas vármegye (akik közé visszatért a helyi ’67-es ellenzék, így korábbi vezéralakjuk,
Ernuszt Kelemen is) egységesen Széll mellett állt, már csak származása miatt is, és a
törvényjavaslat benyújtásakor a vármegyei közgyűlés bizalmat szavazott a kormánynak.279 Az
ellenzék részéről kibontakozó obstrukció, a mind súlyosbodó belpolitikai válság és a
fenyegető költségvetési ex lex280 hatására pedig 1903 áprilisában aggodalmát fejezte ki az
országgyűlés és az alkotmányosság válságos helyzete miatt.281 A hadsereggel kapcsolatban
azonban a helyi szabadelvűek lapja, a Vasvármegye az álláspontját először csak 1903. május
1. után, az ex lex beállását követően fejtette ki részletesebben. Kaffehr Béla főszerkesztő
vezércikkében ismerte el az önálló magyar hadsereg szükségességét, mivel meglátása szerint
az idegen hadseregben, idegen zászlók és vezényleti nyelv alatt a nemzet katonai erényei
elaludtak. Sőt, a nemzeti hadsereg az „állami fejlődés koronája, betetőzése” lenne, mely
minden magyar vágya: „Én szerintem a nemzeti hadsereg eszmény és óhajtása minden igaz
magyar szívében él s nincs olyan hazafi, aki ennek az eszménynek megvalósulását siettetni,
előmozdítani nem óhajtaná” – fogalmazott. Ugyanakkor Kaffehr szerint ezt csak fokozatosan,
lépésről lépésre lehet elérni, ahogy azt szerinte Fejérváry szeretné, és előbb meg kell
teremteni a feltételeket, mindenekelőtt a magyar tisztikart. A magyar hadsereg
megszületéséhez emellett feltétlenül szükséges a király és a nemzet közötti egység, ezt viszont
súlyosan megzavarja az ellenzék politizálása.282
Kaffehr Béla cikke már jelzi, hogy a szabadelvűeknek a közös hadseregről alkotott
véleménye jelentős változásokon esett át az 1880-as évekhez képest. Egy későbbi cikkében
így fogalmazott: „Az obstruczió célja teljesen magyar és hazafias, de eszközei tapintatlanok,

279
MNL VAML IV. 403. a. 9/1903.
280
„Törvényen kívüli állapot.” Mivel nem sikerült megszavazni a költségvetést, elvben az államnak le kellett
volna állnia, hiszen sem az adó behajtását, sem a kifizetéseket nem lehetett végrehajtani. Ez természetesen nem
jelentette az államgépezet leállását, hasonlóra már korábban (1899) is volt példa. PÖLÖSKEI 2001. 89–90. és 111.
281
MNL VaML IV. 403. a. 156/1903.
282
A nemzeti hadseregről. In: VASVÁRMEGYE, 1903. május 8. 1.

- 84 -
veszedelmesek és törvénytelenek.”283 Vagyis nem a céllal, a hadsereget illető nemzeti
engedményekkel, hanem az eszközzel volt problémája. Azt viszont mélyen elítélte, s az állam
működését megbénító obstrukció, illetve az azt folytató ellenzékkel szemben a Vasvármegye
erőteljes sajtókampányt indított. Ennek részeként Éhen Gyula szombathelyi országgyűlési
képviselő egy hosszú cikksorozatban támadta az ellenzéket, és próbálta igazolni a Széll-
kormány majd a Khuen-Héderváry-kormány tevékenységét. Éhen is úgy vélte azonban, hogy
nem a nemzeti célokkal van a probléma, hanem az eszközökkel.284
A Széll-kormány 1903. június végi lemondása és az elmélyülő politikai válság hatására
a Vas vármegyei szabadelvűek körében felmerült, hogy közös nyilatkozatban foglaljanak
állást a katonai kérdésekben. A szombathelyi Szabadelvű Párt végrehajtó bizottsága
szeptember 20-i ülésén azonban úgy döntött, addig nem hívják össze a pártértekezletet, amíg
az országos központ nem nyilatkozik az ügyben. Kiemelték ugyanakkor, hogy a nemzeti
vívmányokat alkotmányos keretek között kell kivívni.285 Noha a Szabadelvű Párt országos
szervezete október 30-án a kilences bizottság javaslatára meghozta a maga álláspontját, a párt
szombathelyi szervezete már nem tartott gyűlést a kérdésben. Ennek ellenére – minta az a
sajtóból kitűnik – ők is mindinkább a magyar nemzeti követelések mellett tették le a
voksukat.286
Tisza István hatalomra kerülése és erőszakos politizálása végül a helyi szabadelvű
pártot is fokozatosan erodálta. Az obstrukciót letörő 1904. november 18-i házszabály-revíziót
követően a Vas vármegyei Szabadelvű Párt november 28-án tartott gyűlést, melyen Ernuszt
Kelemen (aki immár a helyi szabadelvűek vezérévé lépett elő és végig Tisza elkötelezett híve
maradt) hosszú beszédében igazolta a kormány eljárását, „mint szomorú kényszerűséget”,
melyet a „kisebbség terrorizmusa” kényszerített ki. A gyűlés határozatban állt ki a kormány
mellett, és támogatólevelet küldtek a miniszterelnöknek és az országos Szabadelvű Párt
elnökének is.287 Noha a Vasvármegye ezt követően több cikkben is próbálta igazolni Tisza
politikáját,288 a helyi Szabadelvű Párt bomlásnak indult, és december 8-án a Szövetkezett
Ellenzék a Néppárt vezetésével meg is tartotta első népgyűlését. Ezen határozatban vonták

283
Harc az alkotmányért. In: VASVÁRMEGYE, 1903. június 4. 1–2.
284
Lásd a Vasvármegye 1903. júniusi, júliusi, augusztusi és szeptemberi számait.
285
A szombathelyi szabadelvűpárt dolgairól. In: VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 15. 1.; Szabadelvű álláspont.
In: VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 22. 1–2.; A szabadelvű-párt végrehajtó-bizottságának ülése. In:
VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 22. 2–3.
286
Jánossy Gábor: Közjog és politika. In: VASVÁRMEGYE, 1903. október 18. 10–11.; A monarkia erőssége. In:
VASVÁRMEGYE, 1903. október 27. 1.
287
A vasmegyei szabadelvűpárt nagygyűlése. In: VASVÁRMEGYE. In: 1904. november 29. 1–3.
288
A nagygyűlés után. In: VASVÁRMEGYE, 1904. december 1. 1.; Éhen Gyula: Objektív szemlélet. In:
VASVÁRMEGYE, 1904. december 8. 1.

- 85 -
meg a bizalmat a kormánytól, ítélték el annak politikáját, szavaztak bizalmat az ellenzéki
pártoknak, és üdvözlő táviratot küldtek Széll Kálmánnak, Kossuth Ferencnek és Apponyi
Albertnek.289 Noha a helyzetet a Vasvármegye próbálta elbagatellizálni,290 az 1905
januárjában megtartott választások – mint láttuk – a helyi szabadelvűek teljes
megsemmisüléséhez vezettek.
A fentiek következtében Fejérváry Gézának a parlamenti többséggel szemben való
június 18-i kinevezése Vas vármegyében is ellenállást váltott ki, noha akadt támogatója is.291
A vármegyei közgyűlés július 4-én – igaz egy meglehetősen finom megfogalmazással –
határozatban vonta meg a bizalmat a kormánytól és kijelentette, hogy mindent megtesz a
parlamentáris kormány megalakulásáért, így megtagadta az adószedést és az újoncozást.292 A
Szövetkezett Ellenzék pártjára293 álló vármegye a törvényhatóságok ellenállásának
összehangolása érdekében egyben elhatározta, hogy minden, a kérdést érintő határozatát
szétküldi.294 A politikai feszültség 1906 elején érte el csúcspontját, mikor az uralkodó anélkül
oszlatta fel az országgyűlést, hogy új választásokat írt volna ki. Gothárd Sándor –
Szombathely későbbi ’48-as képviselője – Fejérváry „katonakormányát” ekkor már
egyszerűen diktatúrának nevezte,295 február 19-én pedig a vármegyei közgyűlés egy sor
határozatot hozott a kormánnyal szemben. Először is egy 100 tagú alkotmányvédő bizottság
összehívásáról döntött gróf Erdődy Gyula elnökletével,296 melynek feladata „egyrészről
társadalmi úton a nemzeti ellenállást szervezni, másrészről pedig azon anyagi eszközöket
előteremteni, melyek segítségével hazafias tisztikarukat az anyagi szenvedésektől
megóvhatjuk.” A kialakult szélsőségesen polarizált politikai helyzetet jól jelzi az adakozásra
való felhívás végén kiadott jelmondat, miszerint „aki nincs velünk, az ellenünk.”297 Emellett a
vármegye csatlakozott ahhoz a tervhez, mely szerint a törvényhatóságok közösen
menesztenének küldöttséget az uralkodóhoz,298 végül pedig határozatban mondta ki, hogy az

289
A szövetkezeti ellenzék népgyűlése. In: VASVÁRMEGYE, 1904. december 10. 1.
290
A népgyűlés tanulságai. In: VASVÁRMEGYE, 1904. december 11. 1.
291
Éhen Gyula: Kétes bizalmatlanság. In: VASVÁRMEGYE, 1904. július 4. 1–2.
292
MNL VAML IV. 403. a. 608/1905.; Éhen Gyula: Vis inertiae. In: VASVÁRMEGYE, 1905. július 2. 2.;
Vasvármegye a kormány ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1905. július 2. 3–4.; Vasvármegye a kormány ellen. In:
VASVÁRMEGYE, 1905. július 5. 2–4.; A vármegye szava. In: VASVÁRMEGYE, 1905. július 6. 1.
293
Párt-alakulás. In: VASVÁRMEGYE, 1905. július 16. 1–3.; A koalíció Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1906.
október 24. 1–4.
294
MNL VAML IV. 403. a. 1318/1905.
295
Gothárd Sándor: Katonakormány alatt. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906. január 5. 1.
296
MNL VAML IV. 403. a. 12/1906 és 13/1906.
297
MNL VAML IV. 405. a. 1/1906.
298
MNL VAML IV. 403. a. 15/1906.

- 86 -
országgyűlés feloszlatása alkotmánysértő és kijelentette, mindent meg fog tenni az
abszolutizmus ellen.299
Noha a vármegyei közgyűlés az ellenzéket támogatta, Ernuszt József300 főispán –
minden fenntartása ellenére – alapvetően a kormány embere volt. Éppen ezért a
Belügyminisztérium február 21-i bizalmas rendelete nyomán betiltatta az országgyűlés
feloszlatása miatt tartott népgyűléseket. Bezerédj István alispán ugyan jelezte, hogy ez sérti a
gyülekezési jogot és így jogában állna ellenvetést tenni, végül végrehajtotta azt. Bezerédj
értelmetlennek tartotta az ellenszegülést, mivel a rendelet törvényt nem sértett (a gyülekezési
jog nem volt törvényileg rendezve). De felhívta a főispán figyelmét, hogy kizárólag az
országgyűlés feloszlatása miatt tartandó népgyűléseket tiltatja be, minden mást – ha azok a
jogi előírásoknak megfelelnek – engedélyez.301 A gyűlések betiltása mellett Ernuszt külön
utasítást küldött szét március 15. előtt, melyben leszögezte, hogy a politikai tartalmú
megemlékezéseket be kell tiltani.302
A politikai feszültségek végül csak az 1906-os választásokkal és a Szövetkezett
Ellenzék hatalomra jutásával enyhültek. Ezzel a katonai kérdések – az ellenzék által az
uralkodóval megkötött paktum értelmében – le is kerültek a napirendről. A Szabadelvű Párt
megszűnésével légüres térbe került, de alapvetően a szabadelvű hagyományokat tovább
örökíteni próbáló Vasvármegye a közhangulatnak megfelelően finomított ebbéli nézetein, sőt
a darabont-kormány idején kifejezetten a véderőfejlesztés ellen foglalt állást.303 Később pedig,
ha fel is merült a téma, akkor is elsősorban a nemzeti engedményeket hangsúlyozta,304 és
mindössze a honvédség fejlesztését támogatta fenntartások nélkül.305
A lap irányvonala Tisza István felemelkedésével és a Munkapárt 1910-es hatalomra
jutásával azonban módosult. Noha a kilences bizottság határozatait továbbra is irányadónak
tekintette, a nemzeti követelések háttérbe szorultak. Úgy vélte ugyanis, hogy azok legtöbb
eleme már megvalósult, vagy a napirendre kerülő véderőreform keretében meg fog valósulni
(így például a két éves katonai szolgálat és a katonai perrendtartásban bevezetett magyar

299
MNL VAML IV. 403. a. 18/1906.
300
Ernuszt Kelemen fia, 1904. május 28-án iktatták be főispánnak. Apjához hasonlóan végig elkötelezett
szabadelvű maradt és lemondását is csak a Fejérváry-kormány megalakulásakor adta be, de ekkor még helyén
maradt. Végül a koalíciós kormány hatalomra kerülésekor távozott posztjáról, melynek politikájával felfogása
ellenkezett. http://www.vaml.hu/Nevtar/E/Ernuszt_Jozsef.html
301
A kialakult helyzetet ugyanakkor jól jellemzi, hogy a bizalmas utasítás nem sokkal később szó szerint
megjelent a helyi lapokban. A rendeletet végül április 2-án vonták vissza. MNL VAML IV. 401. a. 4/1906.; IV.
405. a. 4/1906, 8/1906.; V. 173. b. 10/1906.
302
MNL VAML IV. 405. a. 7/1906 és 10/1906.; V. 173. b. 8/1906.
303
A katonaság kérdése. In: VASVÁRMEGYE, 1905. október 28. 1.
304
Az újoncszaporítás. In: VASVÁRMEGYE, 1906. november 4. 1–2.; Jakab Sándor: Hadseregünk. In:
VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 27. 1–2.; A hadsereg előtérben. In. VASVÁRMEGYE, 1909. november 5. 1.
305
A honvédség. In: VASVÁRMEGYE, 1908. május 28. 1.

- 87 -
nyelv),306 másrészt sokkal fontosabbnak tartotta a véderő fejlesztését, elsősorban a
külpolitikai fenyegetettségre hivatkozva.307 Ennek megfelelően a Hazai Samu honvédelmi
miniszter által 1911 május 23-án benyújtott, komoly fejlesztéseket és létszámemelést
előirányzó véderőjavaslatot méltatta, és elítélte azokat, akik túlzottnak tartják a haderő
nagyságát vagy egyenesen leszerelést követelnek, mivel a lap szerint az európai békét éppen a
hatalmas és erős hadseregek tartják fenn. „Sic in pacem, para bellum” idézte a korban egyre
népszerűbbé váló római mondást a Vasvármegye, és kiemelte, jóllehet a haderő valóban
jelentős pénzösszegeket emészt fel, de csak általa lehet biztosítani az ország békés fejlődését.
Sőt, rámutatott arra (az egyébként valós) tényre, hogy európai viszonylatban még a reformmal
is keveset fog az ország a hadseregre költeni.308 Éppen ezért a haderőfejlesztést
megakadályozó obstrukciót a lap egyszerűen hazafiatlanságnak bélyegezte, mivel az
veszélyeztette az ország fejlődését, mi több, létét, és a széteső Törökország példájával
figyelmeztetett a lehetséges következményekre.309
Az első világháború előtti években szintén nagyobb változás tapasztalható a
századfordulón még legerősebb helyi ellenzéknek számító Katolikus Néppárt álláspontjában
is. Az 1903-ban még a benyújtott törvényjavaslaton nemcsak a nemzeti vívmányok hiányát
kérte számon, hanem alapvetően mindenfajta véderőfejlesztést elutasított: „nagyhatalmi állás
biztosításának szemfényvesztő ürügye alatt újabb terheket akar róni az országra”310 –
fogalmazott Szombathelyi Újság a vita elején. A későbbiekben az álláspontja azonban
némileg módosult. Noha 1911-ben az újabb véderőfejlesztés napirendre kerülésekor
történelmi csatára készült, sőt azt egyenesen az előző folytatásának nevezte, ezúttal –
bizonyos nemzeti engedmények mellett – már nem vetette el a létszámemelést. „A lefolyt
esztendőknek a katonai kérdés miatt támadt nagy válságainak oka nem az, hogy a nemzet
ellenezte volna a hadseregnek valóban szükséges modernizálását, hanem az, hogy a katonai és
az osztrák tényezők nem akarták a katonai téren megadni azt, ami Magyarországnak a
kiegyezés, a paritás alapján is megilleti.”311 – fogalmazott egy helyütt. A nemzeti mellett a
Néppárt számára még két szempont volt különösen fontos a vitában: a szociális vonatkozások
és a Munkapárt megbuktatása. Abból, hogy a véderő kérdését kormánydöntésre akarja

306
A katonai kérdés. In: VASVÁRMEGYE, 1910. október 12. 1.; Katonai kérdések. In: VASVÁRMEGYE, 1910.
november 4. 1.; Kész a véderőtörvény. In: VASVÁRMEGYE, 1911. január 22. 1.; Magyar diadal. In:
VASVÁRMEGYE, 1911. május 3. 1.
307
A véderő sürgőssége. In: VASVÁRMEGYE, 1911. május 15. 1.
308
A hadsereg. In: VASVÁRMEGYE, 1911. július 20. 1.
309
Hazafiatlanság. In: VASVÁRMEGYE, 1911. október 5. 1.
310
A katonai javaslatok és a néppárt. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. február 1. 1.; A néppárt a katonai vitában.
In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. január 24. 2–4.
311
Elrepült a nagy kő. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1911. június 11. 1.

- 88 -
felhasználni igazából nem is csinált titkot, azt nyíltan deklarálta. Ennek ellenére a Néppárt
végül a technikai obstrukciótól tartózkodott, sőt elítélte azt.312
A véderőreformot követően a Szombathelyi Újság már egyértelműen a haderőfejlesztés
mellé állt és a nemzeti követelések háttérbe szorultak. Mindössze annyit emelt ki, hogy azt az
ország gazdasági erejével összhangban kell végrehajtani, és óva intett a túlzásoktól, annál is
inkább, mivel véleménye szerint a közeljövőben még nem várható háború. „A hadsereg, mint
az államszervezet egyik fenntartó oszlopa ellen senkinek sem szabad ellenszenvet táplálnia.
Míg ha el is lehetne tekinteni a honvédelem nagy céljaitól, akkor sem volna szabad sajnálni
azokat az áldozatokat, melyeket a haderő fejlesztésére fordítanak, mert hiszen ebben a
hatalmas szervezetben ezer és ezer magyar állampolgár találja meg létfenntartásának biztos
alapját.”313 A lap véleményváltozásában alighanem szerepet játszott az is, hogy a Katolikus
Néppárt lába alól a Szombathelyi egyházmegyében mindinkább kicsúszott a talaj, és a lapot
fenntartó egyházmegyei vezetés a háború előtt egyre inkább munkapárti álláspontra
helyezkedett.314 A Szombathelyi Újság ugyanakkor a háború előtt teret adott a pacifista
hangoknak is, igaz ekkor is megjegyezte, hogy „mindezt nem azért írjuk, mintha a hadsereget
egyszerűen kárhoztatnák, hanem mindez apológia akart lenni a békeliga mellett.”315
A Katolikus Néppárténál némileg radikálisabb álláspontot foglaltak el a függetlenségi
ellenzék lapjai. A ’48-asok orgánumaként útnak indult Vasmegyei Független Hírlap egy
cikkében a nemzeti hadsereg kérdését olyan történelmi jognak tekintette, melyről a nemzet
valójában soha nem mondott le. A királyi felségjogokat is a nemzettől eredeztették, melyeket
így az bármikor visszavonhatta vagy módosíthatta.316 1909-ben pedig, mikor Szerbia ellen
részleges mozgósítást rendelt el a Monarchia, a hadsereg szellemét támadó cikkében
kijelentette, hogy szívesen látna egy esetleges osztrák vereséget, mert akkor a vezető katonai
körök is belátnák a magyar hadsereg szükségességét. „Egyetlen magyar hadtest győzelmesen
állja a harcot a most fenyegető ellenségek ellen, magyar vezényszóval, magyar dallal, magyar
lobogó alatt […] csak örömmel fog eltölteni minden vereség – mely Ausztriát éri” –
fogalmazott a lap.317 A lap azonban 1909 elejétől fokozatosan módosította politikai
irányultságát, végül Lingauer érdekkörébe került, és a háború előtt már a Munkapárt

312
Az első ostrom. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1911. július 16. 1.; Gondolatok az obstrukció körül. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1911. július 30. 1–2.; Marton Jenő: Hozzászólás a véderővitához. Gondolkozás nélkül
szavazunk. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1911. augusztus 6. 2–3.
313
Katonai terhek. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1912. augusztus 25. 2.
314
PÁL 2018. 217.
315
Békemozgalom. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1913. október 19. 1–2.; A békemozgalom és apostolai. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914. március 29. 6.
316
A magyar hadsereg. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906. november 17. 1.
317
Radetzky apánk. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. március 21. 1.

- 89 -
irányvonalát követte. Így 1909-ben már úgy nyilatkozott, hogy noha a nemzeti vívmányok
fontosak, de a nemzet érdekében szükséges a haderőfejlesztés is, s éppen ezért a kettő közül
az utóbbi fontosabb.318
A fentiekkel szemben a Justh-párti Vasmegyei Hírlap különösen radikális álláspontra
helyezkedett. Erősen támadta az általa csak a „császár hadseregének” nevezett közös
hadsereget, melynek véleménye szerint semmi köze Magyarországhoz.319 Sőt, kijelentette,
hogy az „osztrák-magyar militarizmus társadalmi fanatizmusa talán még a németekét is
túlszárnyalja.”320 Úgy vélte ugyanis, hogy a közös hadsereg nemcsak elkülönül a magyar
társadalomtól, hanem az ellentétek tudatos mélyítése zajlik. A lap a közös hadsereggel és a
Lajtán túllal szembeni már-már irracionális ellenszenvének abszurditását jól mutatja, hogy
1910. augusztus 18-án, az uralkodó születésnapja alkalmából tartott főispáni ebéden az
asztaldísz virágjainak fekete-sárga színösszeállításában is schwarz-gelb összeesküvést
látott.321 Ennek fényében aligha meglepő, hogy 1911-ben, a véderőtörvény benyújtásakor a
lap késhegyig tartó harcot hirdetett, bírálva az újabb anyagi terheket és a nemzeti vívmányok
hiányát. A Justh-párt a véderőreformot ráadásul összekötötte annak szociális kérdéseivel és az
általános választójogért vívott harcával.322 A hadsereget ugyanis olyan tehernek tartotta, mely
jelentősen hozzájárul az országban tapasztalható nyomorhoz és kivándorláshoz, illetve mely
elvonja a pénzt iskolák és kórházak építésétől. Mindezek ellenére a véderőfejlesztést ő sem
vetette el, de azt az általános választójog elfogadásához kötötte.323
Noha az ellenzék ígéretének megfelelően ismét erőszakos obstrukcióba kezdett az
országgyűlésben, melyet Tisza István szintén csak erőszakkal tudott letörni és tulajdonképpen
törvénytelen eszközökkel keresztülvinni az új véderőtörvényt, az események a helyi
közvéleményt már nem mozgatták meg úgy, mint tíz évvel korábban. Éppen ellenkezőleg.
Vas vármegye közgyűlése nagy többséggel ítélte el az újonnan kibontakozó parlamenti
erőszakot és bélyegezte meg az ellenzéket,324 miközben a társadalom passzív módon
szemlélte az eseményeket.
A századforduló politikai válságához, mely a közös hadsereg kérdéséből bontakozott ki,
hozzátartozik két másik jellegzetesség is. Az egyik, hogy miközben a parlamenti obstrukció
nyomán többször sem sikerült az újoncokat megszavazni, a békelétszám fenntartása
318
A katonai kérdés. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. január 12. 1.
319
A hadsereg. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1908. október 25. 1.
320
Katonákról, civilekről. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1909. április 19. 6.
321
Hírek – A schwarz-gelb főispáni asztal. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1910. augusztus 20. 5.
322
A függetlenségi párt és a véderővita. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1911. május 21. 1–2.
323
A véderőreform sorsa. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1911. május 28. 1–2.
324
Vasvármegye az obstrukció ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1911. szeptember 16. 1–3.; Vasvármegye az
obstrukció ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1911. szeptember 18. 1–3.;

- 90 -
érdekében nemcsak a harmadéveseket tartották vissza, de a póttartalékosokat is berendelték,
melynek végrehajtása viszont a legkisebb ellenállásba sem ütközött. 1903. december 30-án a
Belügyminisztérium félve attól, hogy a póttartalékosok bevonulását megpróbálják
megakadályozni, felhívta a főispánt, hogy tegyen meg mindent ennek meggátlására. A
tartalékosok behívásánál azonban végül semmilyen akadály nem merült fel, azt fennakadás
nélkül végrehajtották, nagyobb elégedetlenséget nem tapasztaltak a hatóságok.325 Sőt, Vas
vármegyében például sokan jelentkeztek önkéntesnek is.326 Igaz, meg kell jegyezni, hogy a
bentartott harmadévesek részéről viszont volt némi elégedetlenség. 1903. szeptemerében és
októberében Sopronban a 48. gyalogezredben, Komáromban a 83. gyalogezred,
Szombathelyen pedig a 11. huszárezred több kiszolgált katonája is tüntetett, amiért nem
engedték őket haza. Szombathely október 6-án 40–50 huszár vonult a gyalogsági laktanyához,
ahol néma tüntetést tartott, majd a katonai őrjáratot kísérte őket vissza a laktanyába. A
hadsereg valamennyi tüntetést lázadásként kezelt, és a felbújtókat, illetve vezetőket
hadbíróság elé állították. A huszárok közül négyen két évet, egy egy évet, illetve további
tizenhárman fél évet kaptak.327
A másik jellegzetesség a politikai válság idején a saját katonák iránti – a boszniai
okkupációhoz hasonló – szolidaritás. Ez éppúgy megnyilvánult a sorozások elmaradása miatt
benntartott öregkatonák és behívott tartalékosok és családtagjaik iránt,328 mint az 1908–1909-
es és az 1912–1913-as háborús válság során behívott tartalékosok iránt.329
Végezetül még egy, a századfordulón újonnan megjelenő tendenciáról kell szólnunk, ez
pedig az antimilitarizmus. Előbbi elsősorban az 1900-as évek elejére Szombathelyen is
megerősödő munkássághoz kötődik,330 melynek több, igaz rövidéletű lapja is napvilágot látott
a századfordulót követően. Ezek a hadsereg kérdésében klasszikus antimilitarista álláspontot
foglaltak el. Az 1902–1904 között működő Munkáslap programjában az állandó hadseregek

325
MNL VAML IV. 401. a. 1/1904.; IV. 405. a. 1/1904.; V. 173. b. 1/1904, 4/1904.
326
Önkéntes katonák. In: VASVÁRMEGYE, 1903. október 11. 4.
327
A komáromi tüntetéseknál a sajtó tudósítása szerint volt politikai fennhangja is, amennyiben magyar
vezényeti nyelvet és általános választójogot követeltek. Ilyen azonban valójában nem hangzott el, csak „Éljenek
a magyar szabadságos bakák” rigmus hangzott el. HM HIM HL II. 74. 97. doboz. Res. 382/1903.; Hírek –
Tüntető katonák. In: VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 22. 4.; Hírek – Katonák mozgalma. In: VASVÁRMEGYE,
1903. október 8. 4.; Elítélt huszárok. In: VASVÁRMEGYE, 1903. október 15. 5.;
328
Katonafiaink. In: VASVÁRMEGYE, 1905. szeptember 30. 1.; A nyomor hadserege. In: VASVÁRMEGYE, 1906.
március 9. 1.
329
Szombathelyiek a harctéren. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. március 18. 2.; Indulás a háborúba.
In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. március 19. 1.; A tartalékosok. In: Vasvármegye, május 25. 1.; A
tartalékosok. In: VASVÁRMEGYE, 1913. augusztus 28. 1.; Hazajöttek a tartalékosok. In: VASVÁRMEGYE, 1913.
szeptember 27. 1.; Szabadulás Boszniából. In: VASVÁRMEGYE, 1913. augusztus 27. 3.
330
Lásd: HORVÁTH 1961.

- 91 -
megszüntetését követelte, valamint a milícia típusú néphadseregek létrehozását,331 míg a négy
évvel később útnak induló Testvériség célkitűzése az volt, hogy „az állam mennél kevesebbet
költsön a katonaságra, hogy mennél kevesebb embernek kelljen katonának menni, és hogy a
szolgálati idő mennél rövidebb legyen.”332 A szociáldemokrácia mellett Batthyány Ervinnek
köszönhetően a vasi megyeszékhelyen az anarchizmus is felütötte a fejét, s a bögötei
földbirtokos lapja, a Társadalmi forradalom az előzőeknél sokkal radikálisabb álláspontot
foglalt el. „A szociáldemokraták azt képzelik, hogy a katonaságot a törvények fogják
megszüntetni. Az anarchisták pedig belátják, hogy a katonaság csak akkor fog megszűnni, ha
az emberek nem akarnak többé katonák lenni.” – fogalmazott a lap.333 A szombathelyi
munkásság azonban nemcsak írásban, de népgyűléseken is hallatta hangját, így például 1904-
ben a benntartott harmadévesekért, az 1912–1913-as Balkán-válság idején pedig a háború és a
„militarizmus” ellen tüntettek.334
Jóllehet Magyarországon az antimilitarizmus még csak kibontakozóban volt, a
mozgalom erősödését jelzi, hogy a világháború előtti években a kormány egy sor rendeletben
foglalkozott vele. 1909. november 24-én a Belügyminisztérium elrendelte az antimilitarista
mozgalmak aktív tagjainak megfigyelését és nyilvántartását, sőt, ha valaki külön
megfigyelését kérte a hadsereg, azt is végre kellett hajtani. Ha egy megfigyeltet besoroztak,
akkor adatait ki kellett adni az illetékes katonai hatóságnak.335 Ehhez hasonlóan az 1912–
1913-as Balkán-válság idején a Belügyminiszter minden hadsereg- és katonaellenes gyűlést
betiltott, és felhívta a főispánt, hogy lépjen fel minden antimilitarista és a Monarchia
külpolitikai irányát bíráló propaganda ellen.336
Végezetül mi mondható el összefoglalásként a századfordulót követő időszak főbb
tendenciáiról? Az egyik, hogy minden viszály ellenére a századfordulóra a közös hadsereggel
kapcsolatban az egyes politikai pártok álláspontja valójában egyre inkább közeledett
egymáshoz. Az önálló magyar hadsereg gondolata lekerült a napirendről (pontosabban
elméletben mindenki követelte, de a gyakorlatban már kevesen küzdöttek érte), s egyre
inkább megelégedtek volna a közös hadseregben létező magyar hadsereg nacionalizálásával.
Ezt azonban már a politikai elit egész vertikuma magáévá tette, így a kormánypárt jelentős
része is, mely egyértelműen megmutatkozott az 1903–1906-os válság idején.

331
Mit akarunk? In: MUNKÁSLAP, 1902. október hó, 1.
332
Gróf Batthyány Ervin: Mit akar a mi lapunk? In: TESTVÉRISÉG, 1906. március 3. 1.
333
Megjegyzések – Az anarkista és szociáldemokrata antimilitarizmus. In: TÁRSADALMI FORRADALOM, 1907.
április 12. 8.
334
MERÉNYI 1963.; Szocialisták a katonaság mellett. In: VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 29. 3.;
335
MNL VAML IV. 405. a. 33/1909, 17/1910.
336
MNL VAML IV. 401. a. 74/1912, 57/1913.

- 92 -
 A másik fontos tendencia, hogy a koalíciós kormány kudarcos kormányzását követően a
nemzeti követelések visszaszorultak. Ennek számos oka volt. Egyrészt mindennél
egyértelműbbé vált, hogy Ferenc József és a hadvezetés a legkevésbé sem hajlandó a
legfontosabb nemzeti követelések teljesítésére, mindössze a nyelvhasználat területén tettek
szimbolikus engedményeket. Ferenc József hadserege egységes szelleme érdekében hajlandó
volt a falig elmenni. Másrészt az 1903–1906-os belpolitikai válság után hatalomra kerülő
ellenzéknek nem sikerült teljesítenie katonai programját, hiszen csak úgy juthatott kormányra,
ha arról lemond. Ezzel azonban teljesen lejáratta magát, sőt az oda vezető négyévi politikai
káosz is értelmetlennek bizonyult. Noha természetesen a nemzeti követelések nem kerültek le
a napirendről, azok önmagukban egyre kevésbé álltak meg, és mellettük mind erőteljesebben
jelentek meg más szempontok: mindenekelőtt a választójogi és szociális kérdések. Ezzel
párhuzamosan – szoros összefüggésben a külpolitikai helyzet változásával – egyre
hangsúlyosabbá vált a hadseregfejlesztés iránti igény. Utóbbi erősödését jól jelzi, hogy a
világháború előtti években megjelent az antimilitarizmus is, igaz elsősorban a politikai
jogokkal nem rendelkező munkásság (pontosabban a nevükben fellépő szociáldemokraták)
részéről.
Noha az országgyűlésben 1911-ben is obstrukcióhoz és erőszakhoz vezetett a
véderőreform, az a helyi politikát és társadalmat – legalábbis Vas vármegyében – már nem
mozgatta meg, és láthatóan megelégelte a közös hadsereg körül folyó vég nélküli és
értelmetlen küzdelmet. Történt ez annak fényében, hogy ennek a hadseregnek és tisztikarának
presztízse ekkor már magasan állt, és a mindennapok szintjén a magyar társadalommal kitűnő
kapcsolatokat ápolt, annak sok tekintetben szerves részévé vált. Ez akkor is így volt, ha
számos válaszfal természetesen továbbra is fennállt. A következő fejezetekben ezt a
kapcsolatot próbáljuk meg részeletesen elemezni.

- 93 -
 IV. KATONAI BESZÁLLÁSOLÁS SZOMBATHELYEN ÉS AZ
ÁLLANDÓ HELYŐRSÉG LÉTREJÖTTE

IV. 1. SZOMBATHELY KATONATÖRTÉNETE A KIEGYEZÉS ELŐTT

Ha Szombathelynek a magyar hadtörténelemben betöltött szerepéről szeretnénk írni,

akkor abból meglehetősen vékony monográfia kerekedne. A város nem volt színhelye nagy
csatáknak, nem kötöttek itt jelentős békéket vagy egyezményeket, ráadásul a 19. század
második feléig katonai-stratégiai jelentősége is mérsékelt maradt. Ez annak ellenére volt így,
hogy a településnek valószínűsíthetően már a 9. században volt kővára (pontosabban egy
falgyűrűvel övezett tornya) a régi római császári palota alapjain. Noha az egykori Savaria
falai is jórészt megmaradtak, a középkor nagy részében nem használták őket, csak a 15.
század folyamán kezdték ezek mentén és felhasználásával kiépíteni a püspöki mezőváros
palánkfalait. Szombathely két rövidebb időszakot leszámítva nem is rendelkezett nagyobb
katonai jelentőséggel: egyrészt a Karoling-kor idején, mikor a kővár is épült, s grófsági
központ volt, másrészt a 15. századi határharcokban, a trónviszályok idején. A város katonai
funkciója a török korban is mérsékelt maradt, ami persze nem jelenti azt, hogy ezt az
időszakot vagy a Rákóczi-szabadságharcot ne szenvedte volna meg.337
A török kor végét és a Rákóczi-szabadságharcot követően tulajdonképpen egészen a
második világháborús szovjet megszállásig csak két alkalommal vált Vas vármegye és
Szombathely hadszíntérré: a napóleoni háborúk és a szabadságharc idején. 1797-ben ugyan
még elkerülték a harcok, de a magyar nemesi felkelés Szombathely mellett szállt táborba és
tartott nagyszabású hadgyakorlatot József főherceg nádor jelenlétében, miután Napóleon Itália
felől betört az Örökös Tartományok területére. 1809-ben azonban már a háború is elérte Vas
vármegyét, és május végétől kezdve egészen az októberi fegyverszünetig váltakozó
intenzitású harcok színtere volt. Ekkor Szombathely is francia megszállás alá került, és bár a
várost nem dúlták fel, a katonák beszállásolása, ellátása, valamint a többször kivetett hadisarc
nagy áldozatot követelt a lakosságtól.338

337
Savaria 456-ös pusztulását követően a település a frankok 8. század végi érkezéséig lényegében lakatlan volt.
A honfoglalást követően került magyar kézbe, az elvesztését a császárság azonban csak a 10. század végén
ismerte el Gizella (egyik) hozományaként. KISS–TÓTH–ZÁGORHIDI 1998. 83–97., 109–110., 115–121. és 136–
138., DOMINKOVITS 2019. 43–49.
338
KÁRPÁTI 1894. 167–170.; GŐCZE 1944.

- 94 -
 Szinte pontosan negyven évvel később az 1848–49-es események sem kerülték el a
várost, igaz a szabadságharc az országnak ezen a felén rövidre sikeredett: a cs. kir. csapatok
1848 decemberében, alig öt nap alatt megszállták a vármegyét, december 28-án pedig már
maga Szombathely is hódolatáról biztosította az uralkodót.339 Témánk szempontjából ez az
időszak mégis fontos, mivel 1848 júliusában merült fel először, hogy a város egy jelentősebb
létszámú, állandó helyőrségnek adjon otthont. A szerveződő 7. honvédzászlóalj egyik
toborzási központjául ugyanis a vasi megyeszékhelyet jelölték ki, s Petók Antal őrnagy, az
alakulat parancsnoka a zászlóalj végleges elhelyezésére is a várost javasolta a Honvédelmi
Minisztériumnak. Mivel szabad épülettel nem rendelkezett a település (a beérkező újoncokat
is a gimnázium és a líceum épületében szállásolták el), a domonkos zárda kisajátítását és
átalakítását vetette fel. Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, és Zarka Sándor alispán inkább
egy laktanya építését javasolta, melyet a vármegye és a város is támogatott. Minderre azonban
végül nem volt szükség, mivel a hónap végén a zászlóaljat Pápára helyezték.340
Természetesen a fentiek nem jelentik azt, hogy a 18. század és a 19. század első felének
békés éveiben Szombathelyt teljesen elkerülte volna a katonaság. Noha az állandó hadsereg
felállításával és a technológia fejlődésével a várfalak és a vártorony funkciótlanná vált a török
kort követően, és utolsó maradványait a püspökség alapításakor végleg elbontották, a
hadsereg továbbra is jelen volt a város életében. Vas vármegyében a hadsereg rendszerint
lovasságot állomásoztatott, melynek központja (az ezredtörzs székhelye) általában a végvári
hagyományait átörökítő Kőszeg volt, de időnként Szombathely, illetve Körmend is ellátta ezt
a feladatot.341 A legénység nagy része azonban az egyes települések lakosságának házaiban
volt beszállásolva, mely teher alól Szombathely sem bújhatott ki. A nagyobb (és kellő anyagi
erővel rendelkező), rendszeresen katonasággal terhelt települések háztulajdonosai az
egyenkénti beszállásolást úgy próbálták elkerülni, hogy kisebb kaszárnyákat, illetve
kvártélyházakat építettek, vagy alakítottak át más épületekből. Szombathelyen a vármegye
már 1732-ben felépített egy épületet a Kámoni (ma Szily János) utcában, ez volt az
úgynevezett Stabház. Az épület azonban 1776-ban komoly tűzkárt szenvedett, később pedig
funkcióját vesztette, és itt rendezték be például az alispán lakását is (végül 1887-ban
lebontották és helyén épült fel a törvényszéki palota). Éppen ezért 1840-ben szintén a Kámoni

339
HERMANN 2000; KATONA 2000.
340
MOLNÁR 1992. 64–66.
341
VIDOS 1942. 252–260.; Emellett például 1816 és 1818 között a cs. kir. 44. gyalogezred hadfogadó-állomása is
Szombathelyen volt, valamint 1857 és 1860 között a cs. kir. 19. gyalogezred hadkiegészítő parancsnokságának
volt egy fiókja a vasi megyeszékhelyen. WREDE 1898. 249. és 452.

- 95 -
utcában már maga a város vásárolt egy épületet, az úgynevezett Dimicante-házat,342 és ezt
alakította át lovaskaszárnyának.343

IV. 2. KATONASÁG SZOMBATHELYEN A KIEGYEZÉSTŐL AZ ÁLLANDÓ HELYŐRSÉG

LÉTREJÖTTÉIG (1867–1889)

Az 1866 és 1871 között Vas vármegyében állomásozó cs. és kir. 12. dragonyosezred
1890-ben megjelent ezredtörténete344 a következőképpen írt erről az időszakról: „Miközben
az ezredtörzs Kőszegen állomásozott, a századok olyan falvakban voltak, melyek egy 40
négyzetkilométeres területen oszlottak el. […] A századok éppen ezért folytatták
vándoréletüket ebben az időszakban is és a magyar falvak száma, melyeket az ezred egyes
szakaszaival sújtottak, légiónyi volt. […] Kőszeg városa ebben a tekintetben [t.i. társasági
élet] csak negatívat nyújtott és ezt a földbirtokosok hiánya, akiknek vendégszeretete
különösen Magyarországon volt közmondásos, nem egyszer különösen fájóan tette
érzékelhetővé.” Az ezred tevékenységével kapcsolatban pedig két dolgot emelt ki a szerző.
Egyrészt, hogy „a közrend bizonytalansága, mely gyakran kiterjedt rablótevékenységben
nyilvánult meg, ismételten szükségessé tette a katonai intézkedések igénybevételét […]”,
valamint, hogy „[…] az országgyűlési választások során [a tisztek] szakaszaikkal kirukkoltak,
a századok a gyakran elkeseredetten harcoló pártok között álltak fel és csak akkor vonultak
haza, mikor a választás véget ért.”345
Ferdinand Strobl von Ravelsberg jó érzékkel ragadta meg azt a három aspektust, mely a
katonaság és a magyar társadalom kapcsolatát meghatározta a kiegyezést követően,
tulajdonképpen egészen az 1880-as évek elejéig: a katonai beszállásolás megoldatlansága, a
karhatalmi-rendfenntartói feladatok ellátása és a magyar társadalom hadsereg iránti
ellenszenve (vagy legalábbis távolságtartása), mely alól a hagyományosan katonabarát
Nyugat-Dunántúl sem képezett kivételt. A történeti emlékezetet ugyanakkor némileg árnyalja,

342
A Dimicante-házat 1809-ben Czuppon György kanonok építtette, nevét pedig a rajta lévő, a város francia
megszállására emlékeztető feliratról kapta: DIMICante sabarIae gaLLo ereCta fUI („Mikor a francia
Szombathelyen harcolt, akkor épültem.”). A mondat egyben kronogramma is, mely az 1809-es évet adja ki.
Czuppon 1820-as végrendeletében az épületet a kőszegi Kelcz-Adelffy Árvaházra hagyományozta. Az árvaház
kormányzója és vagyonának kezelője azonban mindig a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan egy kanonokja
volt, aki a káptalannak, valamint a püspöknek tartozott elszámolással. GÉFIN 1929. 272; GÉFIN 1935. 67.
343
KUNCZ 1880. 133.; KÁRPÁTI 1894. 205.; REISZIG 1898. 231–232.; MNL VAML V. 143. b. 82/1867.; V. 144.
b. 40/1867.
344
Az ezredtörténetekről részletesen lásd a VI. 1. a. fejezetet.
345
RAVELSBERG 1890. 279–280.

- 96 -
hogy az ezred 1871-es távozásakor meglehetősen szívélyes hangnemű levélben fejezte ki
háláját „azon bizalomért, szeretetért, előzékenységért, melyet az ezred irányában az alispáni
és egyéb megyei hatóságok s maga a megyei lakosság is tanúsított.”346 A búcsúlevél – minden
formalitása ellenére – arra utal, hogy a nehézségek dacára mégis sikerült megteremteni a
békés egymás mellett élés feltételeit.
A katonaság mindenkori elszállásolásának békés elintézése csak kompromisszumok
árán volt lehetséges, hiszen – mint azt korábban említettük – a katonai elhelyezés jogszabályi
rendezésére, a hadsereg és a lakosság egymáshoz való viszonyában betöltött fontossága
ellenére, csak 1879-ben került sor. A fő konfliktusforrást éppen a jogszabályi környezet
rendezetlensége okozta. Miközben ugyanis a vármegye a kiegyezési törvényre hivatkozva az
elhelyezés jogát kizárólag magának tartotta fenn, s az 1851-es beszállásolási rendelet érvényét
nem ismerte el, a katonaság a neki széles jogköröket biztosító jogszabályt továbbra is
iránymutatónak tartotta. Mivel a helyben állomásozó mindenkori lovasezred hat századából
csak egynek volt hely a kőszegi laktanyákban,347 a kiegyezéssel jogaiba visszahelyezett
vármegye a közteherviselés elvére hivatkozva félévente (sőt bizonyos esetekben
negyedévente) új szálláshelyet jelölt ki. A polgári és a katonai érdekek azonban nem mindig
estek egybe, mely természetszerűleg konfliktushoz vezetett. Ilyen körülmények között hamar
rá kellett jönniük a feleknek, hogy csak kompromisszumok árán tudnak egy működő rendszert
kialakítani. Ez különösen az 1868-as véderőreformot követően vált nyilvánvalóvá, hiszen
kiderült, a beszállásolás végleges rendezése hosszabb időt fog igénybe venni.348
Szombathelyen a kiegyezés után azonban nem elsősorban a dragonyosok, hanem egy
másik alakulat, a cs. és kir. 16. gyalogezred hadkiegészítő parancsnokságának az elhelyezése
okozott súlyos konfliktusokat. Noha város és vidék problémái – bizonyos hasonlóságok
ellenére – természetesen sok szempontból eltértek, a megyeszékhely esete jól rámutat az 1867
utáni átmeneti évek nehézségeire, valamint a katonai és polgári hatóságok között feszülő
legfontosabb ellentétekre.

346
MNL VAML IV. 403. a. 1413/1871.
347
Kőszegen a katonaság néhány városi épületben (például a Tábornokházban), valamint magánosoktól kibérelt
fióklaktanyákban (Quasikaserne) és egyéb épületekben volt elhelyezve. TANGL 2014A. 136–140.
348
TANGL 2014B. 421–425.

- 97 -
IV. 2. A. A CS. ÉS KIR. 16. GYALOGEZRED HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁGA (1866–
1871)

Az 1866-os porosz-osztrák háború után Szombathelyen a katonai beszállásolás

szempontjából rendkívül súlyos helyzet állt elő: a békét követően egyrészt a megyeszékhelyre
került a vármegyébe érkező cs. és kir. 12. dragonyosezred egy szakasza, másrészt
Szombathely központtal Vast jelölték ki a korábban itáliai kiegészítésű cs. és kir. 16.
gyalogezred új hadkiegészítő területének.349 Noha a lovasságnak és a hadkiegészítő
parancsnokságnak a városi kaszárnyában volt elegendő hely, a gyalogezred 4. zászlóaljának
elhelyezése már komoly akadályokba ütközött. Az épület ugyanis nem volt üres, mivel ott
működött a városi adószedő hivatal, ráadásul lévén lovaskaszárnya, a földszinten istállók
voltak kialakítva. Így a zászlóaljnak csak a fele, két század került a városba, és ott is a
lakosság házaiban volt elszállásolva, míg a másik fele a szomszédos Óperint és Szentmárton
községekben kapott helyet. A parancsnokság és a városvezetés között a konfliktus akkor
robbant ki, mikor 1867. január 10-én a városi tanács kérelme ellenére az óperinti és
szentmártoni századokat is behozták a megyeszékhelyre, melyeket laktanyai férőhely
hiányában a lakosság házaiba kellett elszállásolni.350
A zászlóalj Szombathelyen való összpontosítása a városvezetés heves tiltakozását
váltotta ki, és két nappal később panaszával egyszerre fordult a Helytartótanácshoz, a Budai
Főhadparancsnoksághoz, és kérte Horváth Boldizsár országgyűlési képviselő közbenjárását.
Egyrészt felhívták a figyelmet arra, hogy Szombathely közvetlen szomszédságban 4–5
beszállásolásra alkalmas település is van, másrészt sérelmezték, hogy három, eredetileg
kaszárnyafunkciót ellátó, jelenleg azonban kihasználatlan vármegyei tulajdonú épület is
rendelkezésre áll, azokat mégsem használják. Így volt egy-egy kaszárnya a közeli Óperinten
és Németgencsen, valamint Szombathelyen a Stabház (igaz annak egy része ekkor a
másodalispán lakása volt). Emellett kiemelték, hogy a megyeszékhely lakosságának egy közel
130 fős zászlóalj elhelyezése súlyos terhet jelent, hiszen mindössze 383 beszállásolással
sújtható ház áll rendelkezésre (az összesen 424-ből). Végül jelezték, hogy a katonaság már így
is komoly ráfizetést jelent a házipénztárnak, mely így akár a duplájára is növekedhet.

349
Az ezred hadkiegészítő parancsnoksága korábban Trevisoban állomásozott, így Velencével az alakulat
elvesztette itáliai legénységét is. 1866-ban először a 19., 44., 48., 52. és 72. gyalogezredekből töltötték fel a
kereteket, majd nemsokára megkezdődött az első sorozás Vas vármegyében. SIROWY-SARNITZ 1903. 17–19.
350
Ezzel együtt január 15-én a katonaság kérte, hogy jelöljenek ki megfelelő uszoda, lövölde és gyakorlóteret is.
MNL VAML V. 144. a. 24/1867, 91/1867.; A lövölde és a gyakorlótér kérdésére a későbbiekben lásd még: MNL
VAML V. 144. a. 212/1869, 232/1869, 293/1869, 97/1870, 188/1870.

- 98 -
Mindezeket figyelembe véve a városvezetés egyrészt a lovasság vagy a behozott 2
gyalogszázad elhelyezését, másrészt a településnek a negyedikből a második lakbérosztályba
való átsorolását kérte.351
Szombathely panasza azonban nem talált megértésre. Az alispán előbb február 10-én,
majd február 21-én értesítette a várost, hogy a Helytartótanács megerősítette a hadkiegészítő
parancsnokság, valamint a 4. zászlóalj koncentrált elhelyezését, és utasított a szükséges
intézkedések megtételére.352 Nem sokkal később a Budai Főhadparancsnokság is kérte az
adószedő hivatal kiürítését és a földszinti istállók legénységi szobákká való átalakítását,
melyeket azonban a megyeszékhely anyagi okokra hivatkozva elutasított.353 Ezt követően a
frissen felállt Honvédelmi Minisztérium április 8-án előbb kérte egy vegyesbizottság
kijelölését, mely a laktanya átalakításáról tárgyalt volna, majd júliusban az adószedő hivatal
kiürítését, melynek bérlete októberben amúgy is lejárt. Szombathely azonban továbbra sem
volt erre hajlandó, mivel az új helyiségek kibérlése és a költözés jelentős költségeket
emésztettek volna fel.354 Ezzel az ügyben patthelyzet alakult ki.
A kaszárnya és a gyalogság kérdésében fordulatot a vármegye bekapcsolódása hozott,
melyet a kiegyezési törvény időközbeni megszületése és az alkotmányos rend helyreállása tett
lehetővé. Ezzel egyben a probléma perspektívája is kitágult: nevezetesen kit és milyen jog
illet meg a katonabeszállásolás terén. Még 1867 májusában az állomásparancsnokság
megkereste a vármegyét, hogy utasítsa Szombathelyt a kaszárnya átalakítására, melyet
azonban a közgyűlés elutasított, mivel egyszerűen nem volt illetékes a kérdésben: a kaszárnya
ugyanis a város tulajdona volt, annak felhasználásába nem szólhatott bele. Ennek apropóján
viszont feliratoztak a Honvédelmi Minisztériumhoz, melyben a zászlóalj Szombathelyről való
elhelyezését és a vármegye katonai beszállásolást illető jogaiba való visszahelyezését
kérték.355 A válasz azonban inkább felháborodást váltott ki, mintsem megnyugvást. Jóllehet a
minisztérium elismerte a vármegye beszállásolási jogát, de a katonaság érdekeinek a
védelmében az újabb jogszabály meghozataláig az 1851-es rendeletet hagyta érvényben.
Egyben utasította, hogy a beszállásolás kérdéseit minden esetben tárgyalásos úton rendezze,
megegyezés hiányában pedig a status quo fenntartását javasolta mindaddig, amíg a
minisztérium, mint fellebbezési fórum nem dönt. A leiratra a vármegyei közgyűlés
megütközve jelentette ki, hogy ezzel jogai „egy hazánk történelmében legszomorúbb

351
MNL VAML V. 144. b. 40/1867.
352
MNL VAML V. 144. b. 40/1867, 129/1867.
353
MNL VAML V. 144. a. 224/1867.
354
MNL VAML V. 144. a. 301/1867 és 536/1867.
355
MNL VAML IV. 403. a. 1626/1867.

- 99 -
korszakból keletkezett rendelet által megcsonkíttatnának, illetőleg megsemmisíttetnének”, és
nem fogadta el a választ.356
A kérdés azért is tűnt különösen aktuálisnak, mivel augusztus 5-én a vármegye első
alkalommal gyakorolta katonaelhelyezési jogát, és kijelölte egyrészt a lovasság téli
szálláshelyeit, másrészt saját kezébe vette a szombathelyi helyzet rendezését. Utóbbit egy
huszárvágással úgy akarta megoldani, hogy a teljes gyalogságot a hadkiegészítő
parancsnoksággal együtt Körmendre helyezi át, Szombathelyen pedig a korábbiakhoz
hasonlóan lovasság fog állomásozni. A döntés végrehajtását azonban addig felfüggesztették,
amíg egy vegyesbizottság meg nem vizsgálja a két településen lévő körülményeket. 357
Időközben a katonaság is előállt egy kompromisszumos javaslattal. A Budai
Főhadparancsnokság augusztus 10-én érdeklődött a városvezetésnél, hogy engedélyezné-e a
kaszárnya átalakítását kincstári költségen, mely esetben azonban a város nem kapna térítést.
Szombathely a vegyesbizottság jelentéséig a választ függőben hagyta, 358 mely pár nap múlva
készült el. A jelentés a körmendi kaszárnyát359 és kiszolgáló helyiségeket nemcsak
alkalmasabbnak találta, de külön kiemelte, hogy a település kifejezetten szívesen látná a
gyalogságot falai között. Ennek megfelelően korábbi határozatát erősítette meg a vármegye. A
döntéssel viszont a konfliktus ahelyett, hogy megoldódott volna, igazából csak kiszélesedett.
A hó végén a Honvédelmi Minisztérium a Helytartótanács és a Budai Főhadparancsnokság
korábbi határozataira emlékeztette a vármegyét, és kérte a szombathelyi kaszárnya kincstári
költségen való átalakításának a végrehajtását. Ezt azonban méltányossági és jogi okokból a
vármegye továbbra sem volt hajlandó teljesíteni.360
A vármegyei döntést követően Szombathely képviselőtestületének közgyűlése
határozatban mondta ki november 4-én, hogy nem alakítja át a kaszárnyát és kincstári
költségen sem engedi meg azt, mert sértené a tulajdonjogot és elesne a térítésektől.
Részletesebb indokai egyben jól rávilágítanak a fennálló katonai elhelyezési gyakorlat egyik
alapvető problémájára és ellentmondására. Szombathely a Dimicante-házat 1840-ben éppen
azért vásárolta meg 16 000 forintért, hogy abban a katonaságot el tudja szállásolni. 1850-ben
azonban a korábbi lovasság helyett gyalogságot kapott a város, és ezért 3 000 forintért át
kellett alakítania. Két év múlva viszont ismét lovasságot helyeztek el a településen, mely az

356
MNL VAML IV. 403. a. 919/1867, 3391/1867.
357
MNL VAML IV. 403. a. 919/1867.
358
MNL VAML V. 143. a. 68/1867.
359
Kőszeg és Szombathely mellett a harmadik jelentősebb katonai központ Körmend volt, ahol már a 18. század
végéről tudunk kvártélyházról, majd 1836-ban egy városi kaszárnya épült. VIZI 2005. 155.
360
MNL VAML IV. 305. b. 2137/1867.; IV. 403. a. 2305/1867.

- 100 -
újabb átalakítások miatt 12 000 forintjába került a megyeszékhelynek. Ezeket a költségeket
azonban soha nem térítették meg, így még egy átalakítást már nem volt hajlandó vállalni.361
A városi határozathoz csatlakozva a vármegye december 2-án egy meglehetősen
terjedelmes feliratban emlékeztette a Honvédelmi Minisztériumot törvényes jogaira,
meghozott határozataira, és kérte azok végrehajtását.362 A minisztérium december 18-án egy,
az adószedő hivatal kiürítésével kapcsolatos korábbi levélváltásra adott válaszában reagált a
feliratra, mely azonban ismételten csak felháborodást váltott ki. Ebben kijelentette, hogy csak
akkor hajlandó elfogadni az adószedő hivatal helyben maradását, ha az istállókat átalakítják és
így összpontosítják a helyőrséget. A vármegye erre a korábbiakhoz hasonló tartalmú felirattal
válaszolt 1868 januárjában, egyben figyelmeztetve a minisztert, hogy a katonaság eljárása
aláássa a megye tekintélyét és a nép törvénybe vetett hitét is.363
Az utolsó megkeresésre a Honvédelmi Minisztérium részéről már nem érkezett válasz,
ezért a vármegye Bezerédj László országgyűlési képviselőhöz fordult, hogy ő intézzen kérdést
a miniszterhez. Bezerédj jelentésében közölte, hogy a honvédelmi miniszter tájékoztatása
szerint az 1851-es rendeletet felfüggesztette, a véderőrendszerrel együtt pedig a beszállásolási
rendszer is megoldódik. A vármegye közgyűlése a választ tudomásul vette, de jelezte, a
beszállásolási jogáról nem hajlandó lemondani.364
A szombathelyi kaszárnya kérdése ezzel nyugvópontra jutott. Ennek oka azonban
kevésbé a jogkörök tisztázása volt. Jóllehet a vármegye a lovasság szálláshelyeinek
kijelölésében gyakorolhatta jogait (természetesen a katonasággal egyeztetve) és az adószedő
hivatalt sem ürítették ki, de végül a gyalogság maradt Szombathelyen, és a dragonyosokat
vitték el Körmendre és környékére. A laktanya istállóinak az átalakítása sem történt meg, és
azt egy jó ideig nem is forszírozta többet a katonaság. Az 1867-es év vitáit követően inkább a
kölcsönös kompromisszumkészség jellemezte a feleket, mikor 1868 nyarán a gyalogsági
reformok következtében ismét felütötte fejét az elhelyezés problémája, és helyet kellett találni
az újonnan felállítandó 5. zászlóaljnak. Ezt a város túlterheltségre hivatkozva nem akarta
vállalni, és noha ekkor a Budai Főhadparancsnokság sem ragaszkodott a megyeszékhelyhez,
sőt több lehetséges községet megnevezettt (így Szőllőst, Kámont, Herényt, illetve
Németgencset, Szentmártont és Óperintet), hosszabb távon maga a hadkiegészítő
parancsnokság csak ideiglenesnek volt hajlandó elfogadni a vidéki elhelyezést. A kérdés

361
MNL VAML V. 143. a. 82/1867.; V. 143. b. 82/1867.
362
MNL VAML IV. 403. a. sz.n.; Nagyméltóságú honvédelmi miniszter úr! In: VASMEGYEI LAPOK, 1867.
december 10. 1–2.
363
MNL VAML IV. 403. a. 1122/1867, 3866/1868.; Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1868. január. 22. 1–2.
364
MNL VAML IV. 403. a. 2377/1868, 3489/1868.

- 101 -
ezúttal azonban hamar és konfliktusmentesen oldódott meg. A zászlóalj számára a vármegye
eleinte Németgencset, Szentmártont és Óperintet jelölte ki, majd a hadkiegészítő
parancsnokság megkeresésére felajánlotta a vásártéren lévő szénaraktárának az átalakítását 80
főnek, a fennmaradó 70 fő elhelyezését pedig elvállalta a város. Igaz, egy feltételt támasztott:
ismételten kérte a második lakbérosztályba való felemelését.365 Utóbbira a város többszöri
kérelme ellenére azonban végül nem került sor: már az 1867-es kérvényt is megtagadta a
Honvédelmi Minisztérium, majd az 1868-ast anyagi fedezetre hivatkozva utasította el, 1869
végén pedig közölte, a beszállásolási reform meghozataláig a lakbérosztályokat nem fogják
módosítani, így azt ne is kérjék.366
A laktanya istállóhelyiségeinek az átalakítása legközelebb csak 1869-ben merült fel,
mikor a parancsnokság kérésére egy pajtahelyiséget katonai fogdának, 367 valamint a négy
földszinti istálló közül az egyiket lakóhelyiséggé építették át. A város ugyan megvizsgálta
valamennyi istálló átalakításának lehetőségét, a teljes költséget azonban Gálos Ferenc
építőmester 3 000 forintra becsülte, így elállt a tervtől.368 Ennyi azonban alighanem elégnek
bizonyult, melyet jól mutat, hogy ebben az évben az alispán javaslatára a vármegye
felajánlotta az egyik zászlóalj vidékre helyezését, azt azonban a megyeszékhely már
szükségtelennek ítélte.369
Szombathely és a katonaság között azonban nemcsak a kaszárnya kérdésében merültek
fel ellentétek, hanem például a katonai kórházhelyiséggel és a raktárral kapcsolatban is.
Előbbi esetében a kincstár Szőkeföldön bérelt egy helyiséget, melynek szerződése, jóllehet
1867. február végével lejárt, a katonaság nem ürítette ki, így az új bérlőt, Peppert Ferdinándot
jelentős kár érte, és panaszt is tett a városnál. A kórházhelyiség kérdése azonban végül
relatíve hamar megoldódott és április 1-től az óperinti vármegyei kaszárnyába rendezték azt
be. Igaz, ez is csak ideiglenesnek bizonyult, mivel a katonaság a jóval nagyobb németgencsi
épületet alkalmasabbnak találta, és a vármegyével megegyezett annak átalakításáról. Erre
azonban csak 1868 közepére került sor.370
Hasonló problémák merültek fel a raktárhelyiséggel kapcsolatban is. A kincstár
eredetileg Batthyány Fülöp szőkeföldi raktárát bérelte, mely azonban 1867. október 1-én
lejárt, s azt a herceg nem hosszabbította meg, hanem inkább Schey Fülöp kőszegi

365
MNL VAML IV. 403. a. 664/1868, 2594/1868, 2946/1868; 3785/1868.; V. 144. a. 540/1868.
366
MNL VAML IV. 403. a. 4489/1868, 196/1869, 234/1870.; V. 144. a. 67/1869, 134/1870.
367
Emellett egy kisebb területet a kincstár meg is vásárolt a kaszárnya mellett, ahol kocsiszínt alakítottak ki.
MNL VAML V. 144. a. 251/1868, 316/1868, 338/1869, 419/1869, 501/1869, 59/1870.
368
MNL VAML V. 144. a. 135/1869, 169/1869, 102/1870.
369
MNL VAML IV. 403. a. 1463/1869, V. 144. a. 145/1869.
370
MNL VAML V. 144. b. 180/1867, 314/1867.; IV. 403. a. 695/1867, 3392/1867, 1984/1868.

- 102 -
nagykereskedőnek adta bérbe. A katonaság új raktár hiányában azonban nem költözött ki, sőt
a tulajdonos kárigényét is a vármegyére és a városra akarta hárítani. Végül a következő évben
oldódott meg a helyzet, mikor a vármegye saját szénaraktárát ajánlotta fel a régi vásártéren
(ide került később az 5. zászlóalj egy része is).371
Szintén problémákat okoztak a tiszti szállások. A tisztek külön tiszti lakban voltak
elhelyezve, bár ennek pontos helye a forrásokból nem derül ki.372 Tudomásunk szerint
egyedül az őrnagyi lakás volt természetbeni, de neki is csak nagy nehézségek árán sikerült az
előírásnak megfelelő nagyságút találni.373 Egyébként a városnak hivatalos bizonyítványt
kellett kiállítania, hogy „Szombathely város a tisztek részére lakásokat természetben nem
adhat, továbbá, hogy a tiszti lakbér, általánosan tekintve a szállások magas bérleti árát,
elégtelen.”374 Egész egyszerűen a kis vidéki városban nem volt elegendő, előírásszerű lakás a
tiszteknek, ami pedig volt, annak bérleti díja jócskán meghaladta a lakbérosztály szerinti
térítést.
Miközben az állandó helyőrség elszállásolása is súlyos kihívás elé állította a
megyeszékhelyt, az ideiglenes beszállásolás lényegében megoldhatatlan feladatnak számított.
Ez elsősorban a bevonuló újoncok és a hadgyakorlatra behívott tartalékosok elszállásolására
vonatkozott, akiknek száma évente 300–350 fő volt. Éppen ezért ezek szállásait a vármegye
mindig a környező falvakban jelölte ki és nem Szombathelyen, mely ellen a katonaság sem
tiltakozott soha.375
A hadkiegészítő parancsnokság és a két zászlóalj elhelyezése körüli problémák
láthatóan számos konfliktus forrásai voltak a polgári és katonai hatóságok között, de
felmerülhet a kérdés, hogy milyen hatással bírtak ezek a helyőrség és a polgári lakosság
egymáshoz való mindennapi viszonyára. Sajnos erről csak keveset tudunk, elsősorban
forráshiány miatt. Az ezred történetéről monográfia nem készült, mindössze egy rövid
összefoglaló a legénységi iskolák számára, melyben a szombathelyi évekről csak nagyon
röviden szóltak a szerzők.376 Emellett a korszakban működő egyetlen helyi hetilap, a
Vasmegyei Lapok hasábjain a katonaság elsősorban a beszállásolás körüli problémákkal
kapcsolatban tűnt fel.

371
MNL VAML IV. 305. b. 3016/1867.; IV. 403. a. 1533/1868, 5273/1868, 5446/1870.; Megyei élet. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1868. május 23. 1.
372
MNL VAML V. 144. b. 58/1869.
373
MNL VAML V. 143. a. 57/1867.; V. 144. a. 225/1867, 321/1867, 344/1867, 368/1867.
374
MNL VAML IV. 144. a. 319/1868.
375
MNL VAML IV. 403. a. 1626/1867, 1907/1867, 3031/1868, 5018/1868, 1418/1869, 1495/1869, 1849/1870,
2836/1870.; V. 143. a. 54/1867.; V. 143. b. 54/1867.
376
SIROWY–SARNITZ 1903. 19.

- 103 -
 Mindezek ellenére feltételezhető, hogy az elhelyezés körüli ellentétek kevésbé hatottak
negatívan a tisztikar és a polgárság közötti viszonyra, mint azt gondolnánk, így nem
beszélhetünk ellenséges viszonyról sem, sokkal inkább békés egymás mellett élésről, sőt,
voltak bizonyos kapcsolódási pontok is. A tisztikar például többször rendezett
táncmulatsággal egybekötött díjlövészetet a városban, melyeken a sajtó tudósítói szerint a
városi polgárok közül is sokan megjelentek. A Vasmegyei Lapok 1868-ban külön ki is emelte,
hogy „ama szíves előzékenység, lovagiasság, udvariasság, melylyel a tisztikar vendégeit
fogadá, mindnyájunkat elismerésre kötelezett le.”377 Ehhez hasonlóan a tisztek és a legénység
rendszeresen részt vettek a hivatalos állami ünnepeken, így mindenekelőtt az uralkodó
születésnapján tartott ünnepélyes istentiszteleteken, ahol díszlövésekkel tették még
emelkedettebbé a napot.378 Rossz vagy ellenséges viszonyról tehát nem beszélhetünk, és az
elhelyezés körül tapasztalható nézeteltérések és viták nem lépték túl a hivatali kereteket.
Ehhez azonban mindenképpen ki kell emelni, hogy jóllehet a katonaságnak a lakosság
házaiba való elhelyezése kellemetlen dolog volt, valójában egy olyan évszázados gyakorlatról
beszélünk, mely nem számított rendkívüli eseménynek, az a mindennapok megszokott részét
képezte. Ráadásul ahhoz hasonlóan, ahogy a lovasságot rendszeresen rotálták az egyes
községek között, úgy Szombathelyen is egy-egy katona csak meghatározott időszakot volt
egy-egy lakásban. A beszállásolással terhelhető házak, lakások összeírása és a katonák
arányos elosztása, illetve általában a beszállásolás ügyeinek vitele a szállásmester 379 feladata
volt. A helyzetet alighanem jól jellemzi, hogy 1875-ben, alig három évvel a hadkiegészítő
parancsnokság megszüntetését követően az egyik helyi lap az ezred távozásával kapcsolatban
a következőképpen írt: „általános a sajnálkozás, de bennünk szombathelyieket mégis
megnyugtatott azon általános hiedelem, hogy nemzeti katonaságunk, a honvédség pótolná a
távozókat”380 – utóbbira azonban nem került sor.
A katonaság megjelenése egy másik területen azonban kihívást jelentett a város
számára, ez pedig a prostitúció. A tipikusan városi jelenség valószínűleg nem volt újkeletű
Szombathelyen, annak elburjánzása azonban összefüggött a jelentős számú helyőrséggel. A
Budai Főhadparancsnokság panaszára 1867 novemberében értesítette a Belügyminisztérium

377
Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1868. augusztus 5. 3.; Hírek és különféle a megyéből – A helybeli
tisztikar. In: VASMEGYEI LAPOK, 1870. szeptember 4. 3.
378
Hírek és különféle a megyéből – Augusztus 18. In: VASMEGYEI LAPOK, 1869. augusztus 22. 3.; Hírek és
különféle a megyéből – Augusztus 18. In: VASMEGYEI LAPOK, 1870. augusztus 20. 3.
379
Szombathelyen a katonaság elhelyezéséről a szállásmester gondoskodott, akit a közgyűlés által megválasztott
beszállásolási bizottság felügyelt. 1871-től aztán valamennyi katonai ügyet (elhelyezés, fogatolás, összeírások,
nyilvántartások stb.) a rendőrség városkapitányi hivatala vett át, majd 1911-től annak katonaügyi hivatala.
HORVÁTH 1976. 219–220.; MNL VAML V. 143. a. 42/1867.
380
Szombathely katonaság nélkül. In: VASMEGYE FIGYELŐ, 1874. augusztus 23. 2.

- 104 -
az alispánt, hogy minden intézkedés ellenére a „katonaság között a bujakór nagy mérvben
uralg”, és kérte a megfelelő intézkedések megtételére. Ennek érdekében az alispán egy, a
város, a katonaság és a vármegye képviselőiből, illetve orvosaiból álló vegyesbizottságot
hívott össze. A bizottság egy öt pontból álló rendszabályt dolgozott ki, melyet aztán el is
fogadtak. A város első prostitúciót szabályozó rendelete a kéjelgés ügyét a városi tanács által
engedélyezett bordélyházakba száműzte, és előírta azok rendszeres ellenőrzését.381
A szombathelyi hadkiegészítő parancsnokság nem volt hosszú életű, mely az
elhelyezési problémák fényében nem meglepő. 1872. január 1-i hatállyal felszámolták, és Vas
vármegyét beolvasztották a nagykanizsai 48. és a soproni 76. gyalogezred hadkiegészítő
kerületébe, a 16. gyalogezredet pedig egyesítették a katonai határőrvidék megszüntetésével
felszámolt 5. és 6. határőrezreddel, és Belovár központtal hozták létre az új hadkiegészítő
kerületét.382

IV. 2. B. SZOMBATHELY ÁLLANDÓ HELYŐRSÉG NÉLKÜL (1872–1889)

A cs. és kir. 16. gyalogezred távozását követően Szombathelyre visszakerült a lovasság,

ekkor azonban már nem a cs. és kir. 12. dragonyosezred, hanem az 1872-ben újonnan a
vármegyébe érkező, és 13 évig ott állomásozó cs. és kir. 14. dragonyosezred. A korábbi, közel
300 fős helyőrség a töredékére csökkent, és az sem volt állandó: az 1870-es években
rendszerint körülbelül 40 főnyi lovasság volt elszállásolva a városi kaszárnyában, az is csak a
téli idényben. Szombathelyen általában az altiszti iskolát rendezték be, 383 de 1873/74-ben
például az ezred első századának törzse és egy szakasza került a megyeszékhelyre.384 Az
1880-as években azonban végleg katonaság nélkül maradt Szombathely, mivel az 1879-es
beszállásolási reform keretében bevezetett katonai pótadóval a vármegye megfelelő
forrásokhoz jutott ahhoz, hogy megszüntesse az egyenkénti beszállásolást: 1879-től a
lovasság három százada számára Kőszegen bérelte ki az úgynevezett gőzmalomkaszárnyát
egy magántársaságtól, majd 1882-ben Szájbely Gyulával és egy rohonci magántársasággal

381
MNL VAML IV. 305. 3621/1867, 788/1868.
382
A soproni kerülethez került (az 1872 utáni beosztás szerint) a Kisczelli, a Kőszegi, a Sárvári, a Szombathelyi
és a Vasvári járás, míg a nagykanizsai kerülethez a Körmendi, a Muraszombati, a Németújvári és a
Szentgotthárdi járás (a Körmendi és a Németújvári később átkerült a 76. gyalogezredhez). MNL VAML IV. 305.
b. 5050/1871.; IV. 403. a. 5120/1872.; Hírek és különféle a megyéből – A 16. sz. gyalogezred. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1871. november 26. 1.
383
MNL VAML V. 172. a. 355/1872, 479/1872, 66/1877, 510/1879, 277/1880, 306/1880, 264/1881, 693/1881.;
V. 172. b. 681/1876, 860/1878, 510/1879, 545/1879, 492/1880.; V. 173. a. 468/1876.; V. 173. c. 1882. II. 391.
384
Katona beszállásolás. In: VASMEGYEI LAPOK, 1873. augusztus 24. 2.

- 105 -
egyeztek meg a fennmaradó két század ottani elhelyezéséről (a hatodik század 1876 óta
Keszthelyen állomásozott).385 Emiatt a 14. dragonyosezredet 1885-ben felváltó és egészen a
szombathelyi lovassági laktanya 1889-es felépítéséig a vármegyében állomásozó cs. és kir. 5.
huszárezred már egyáltalán nem volt jelen a megyeszékhelyen. Ezt jelzi az is, hogy a
kaszárnya helyiségeit a város elkezdte magánosoknak kiadni.386
A dragonyos-, illetve a huszárezred és Szombathely kapcsolata nagyobb számú tisztikar
és legénység hiányában meglehetősen laza volt. Az évenként, rövid időre elhelyezett egy
szakasznyi lovasság nem játszott szerepet a város életében, a tisztikar elsősorban a vármegyei
elittel és a kőszegi, illetve rohonci polgársággal érintkezett. Ha az ezred tisztjei át is mentek a
megyeszékhelyre, általában színházba jártak, vagy az itteni vendéglőkben tartották a nagyobb
fogadásokat, ünnepségeket. Így például 1883-ban a város patinás szállójának vendéglőjében,
a Sabariában táncos estélyt rendeztek a trautenaui csata emlékére, 387 de 1885 elején ugyanitt
tartották az 50 éves jubileumi ünnepségét annak, hogy az ezred örökös tulajdonosának
nevezte ki az uralkodó Alfred zu Windisch-Graetz herceget.388 Szintén a Sabariában tartottak
búcsúünnepélyt l886 májusában az 5. huszárezred tisztjei, mikor az ezred egyik századát
Boszniába helyezték át.389
A fentiekből kifolyólag komolyabb konfliktusra is csak egyszer került sor, mikor 1882
áprilisában két, Kőszegről átruccant tiszt a Sabariától a Fő téren keresztül egészen a
székesegyházig végigvágtatott a járdán, nem egy járókelőt feldöntve. Az ügy ekkor a városi
közgyűlés elé került, és Kuncz Adolf képviselő interpellálta a rendőrkapitányt, mivel állítólag
nem ez volt az első botrányos eset a tisztek részéről.390 Ezzel együtt is általánosságban
elmondható, hogy az ország más pontjaihoz hasonló, a hadsereghez kapcsolódó botrányokra
sem Kőszegen sem pedig Rohoncon nem került sor.
A vármegye és a 14. dragonyosezred, illetve az 5. huszárezred kapcsolatának részletes
elemzésébe itt most nem bocsátkozhatunk, nem is tartozik szorosan a témához. Annyit
azonban mindenképpen ki kell emelni, hogy a két ezred szoros és jó viszonyt ápolt a helyi

385
TANGL 2014A. 136–139; MNL VAML IV. 403. a. 30/1880, 587/1882.; IV. 405. b. 1884. V. 61.
386
MNL VAML V. 171. a. 59/1883, 16/1886, 46/1886, 7/1889.
387
1866. június 27-én Ludwig von Gablenz parancsnoksága alatt a csehországi Trautenau mellett az osztrákok
kisebb győzelmet arattak a poroszok felett. Ez volt az osztrák hadsereg egyetlen győztes ütközete a porosz-
osztrák háborúban, melyben részt vett a 14. dragonyosezred is. TREUENFEST 1886. 666–676.
388
Hírek s különféle a megyéből – Emlékünnepély. In: VASMEGYEI LAPOK, 1883. július 5. 2.; Hírek s különféle
a megyéből – A 14-ik. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. január 18. 2.; Újdonságok – A 14. sz. dragonyosezred. In:
VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1885. január 18. 4.
389
Napi Hírek – Jenő főherceg. In: DUNÁNTÚL, 1886. május 23. 3.
390
Újdonságok – Kinek készítettünk gyalogjárdát? In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. április 2. 2.; Városi ügyek –
A választások és lovagló tisztek. In: VASMEGYEI LAPOK, 1882. április 2. 2.; Hírek – Utcai botrány. In:
DUNÁNTÚL, 1882. március 30. 3.; MNL VAML V. 172. a. 262/1882.

- 106 -
lakossággal, különösen az 1880-as években. Ennek több oka is volt. Ilyen például az
egyenkénti beszállásolás megszüntetése, mely számos konfliktusforrást megszüntetett. A jó
viszony kialakulásában fontos szerepet játszott a dragonyosok esetében – jóllehet az ezred
csehországi volt, s a tisztikar túlnyomó többsége is a Lajtán túlról származott – a közel másfél
évtizedes helyben tartózkodás, míg a huszárezrednél annak magyar jellege. Utóbbit az 1880-
as években ráadásul a 76. és 48. gyalogezred kiegészítő területéről sorozták, vagyis Moson,
Sopron, Vas és Zala vármegyéből,391 s tisztikarában is sok magyar szolgált, köztük Szabó
István főhadnagy személyében egy Vas vármegyei is.392 Végül pedig mindkét alakulat nagy
presztízsű, elit ezrednek számított, arisztokrata-nemesi tisztikarral. Az 1725-ben alakult 14.
dragonyosezred a hadsereg egyik legrégebbi és legtekintélyesebb alakulata volt, melyet jól
mutat számos privilégiuma. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy ez volt az egyetlen
lovasezred, mely az 1868-as reformot követően megtarthatta az ezredlobogóját.393 Az 1798-
ban felállított 5. huszárezred presztízsét pedig jelzi, hogy itt szolgált a Habsburg-ház tescheni
ágából származó Jenő főherceg, Károly főhercegnek, az asperni győzőnek az unokája és
Albrecht főhercegnek az unokaöccse. A főherceg megkapó jelleme miatt különösen kedvelt
volt a helyiek körében, akinek minden lépését követte a sajtó. Szombathelyen is nem egyszer
megfordult, ahol főleg a színházat látogatta.394
A fentieknek megfelelően a két lovasezred fontos részét képezte a vármegye és
elsősorban Kőszeg társadalmi életének.395 A tisztikar szívesen látott vendég volt a kőszegi
polgári és a vármegyei nemesi házakban, melyre az 1880-as évek hadsereget érintő politikai
botrányai sem voltak hatással. Az egyik helyi lap például a következőképpen vélekedett a 14.
dragonyosezredről 1885-ben: „Ez az ezred az, mely derék, jeles főtisztekben kiválóan nem
szenved hiányt. […] Az ezred mívelt tisztjei és fegyelmezett legénysége nagyon jól
megférnek a lakossággal, s lehetőleg megtanulják a magyar nyelvet.” Különösen kedvelt volt
herceg Liechtenstein Alajos ezredparancsnok és felesége, Degenfeld-Schönburg Anna, akinek

391
WREDE 1901. 255.
392
Album – Szabó István. In: TORMA, 1889. április 21. 1.
393
A lovasság a cs. és kir hadseregben 1868 után nem rendelkezett ezredlobogóval, azok használatát
megszüntették. A 14. dragonyosezred elődje 1725-ben jött létre és másfél évszázados története során lényegében
a Habsburg Monarchia valamennyi fegyveres konfliktusában részt vett. Az ezred másik híres privilégiumát az
1757-es kolini ütközet emlékére kapta, mely szerint tagjainak nem volt kötelező a bajuszviselés. Ez a furcsa
kiváltság onnan ered, hogy az ütközet idején, melyben különösen nagy helytállást tanúsított az alakulat, a
legénység olyan fiatal volt, hogy még nem volt bajszuk. TREUENFEST 1886. 91–98.
394
Album – Jenő cs. kir. főherceg. In: TORMA, 1885. október 18. 2.; Jenő főherceg színházban. In: TORMA,
1886. május 9. 2.; Jenő főherceg Szombathelyen. In: TORMA, 1886. május 23. 3.; Jenő főherceg Kemenesalján.
In: TORMA, 1887. november 20. 1.; A távozó főherceg. In: TORMA, 1888. november 4. 2.
395
Az 1880-as évek kőszegi éveiről és a helyőrségnek Kőszeg mindennapjaiban betöltött szerepéről érzékletes
leírást adnak Chernel Kálmán naplói. PFL VII. 5. Chernel Kálmán: Életpályám története.

- 107 -
„a kőszegi szegények áldva emlegetik a nevét.”396 A katonaság és a vármegyei társadalom
kapcsolatát a legérzékletesebben alighanem Szálybej Gyula rohonci földbirtokos, vállalkozó
és országgyűlési képviselő fogalmazta meg, aki a következőképpen írt ezekről az évekről
emlékirataiban: „De társadalmilag is kellemessé tudtam tenni a rohonci állandó tartózkodást,
amennyiben különösen az első időkben, mikor a 14-es dragonyos ezred volt ott elszállásolva,
kiváló tisztikarral volt ellátva az ezred, Báró Thungen volt a parancsnoka, aki gr. Zichy leányt
bírt feleségül. Egy kiváló úri család, kikkel sokszor összejöttünk és a grófnéval
koncerteztünk. Ott volt a három Schönberg herceg [...] Gr. Khevenhüller, szintén jelenleg
előkelő politikai állásban levő akkori főhadnagy, ki Bozsokon lakott, mint nagy
vadászsportsman igen gyakran volt nálam és sokat vadásztam vele. Társadalmilag ez volt
fénykora életemnek és a rohonci tartózkodásomnak. Később egy huszárezred váltotta fel a
dragonyosokat, kiknek parancsnoka Gr. Arz volt, kinek fia elvette Kiss Gyula leányát, kikkel
szintén szoros baráti viszonyban állottam.”397
Volt azonban a lovasságnak egy olyan feladata, melyre részletesebben is ki kell térnünk,
mégpedig a karhatalmi feladatok ellátására. A katonaság ilyen irányú felhasználását a korban
erősen korlátozták, több okból is. Annak gyakori alkalmazása ugyanis egyrészt komoly
költségekkel járt, melyet a polgári hatóságoknak meg kellett téríteni, másrészt a rövid
szolgálati idő miatt akadályozta a kiképzést, ezért maga a hadvezetés is csak különösen
indokolt esetben volt hajlandó rendelkezésre állni. Sokkal fontosabb azonban, hogy
természetéből adódóan a civil társadalom és a katonaság közötti kapcsolat egy neuralgikus
pontjának számított, hiszen szélesőséges esetben testi sérüléssel vagy akár halálesettel is
végződhetett.
A fentiek ellenére a kiegyezést követő években – alighanem az abszolutizmus
időszakának berögződései miatt – a hatóságok gyakorta vették igénybe a katonaság
asszisztenciáját rendőrségi feladatokra vagy éppen törvényszéki végrehajtásoknál. Éppen
ezért a Belügyminisztérium előbb 1867 nyarán majd 1869-ben is emlékeztette a vármegyéket,
hogy csak feltétlenül szükséges esetben vegyenek igénybe karhatalmat és kizárólag a Budai
Főhadparancsnokság előzetes engedélyével. Ez alól egyedüli kivételt az képezett, „ha a
közcsend és rend, vagy ha az ország és az állampolgárok biztonsága” 398 indokolta, mely
esetekben közvetlenül az állomásparancsnokságokhoz is fordulhattak a hatóságok.399

396
Album – Liechtenstein Alajos herceg. In: TORMA, 1884. 2.
397
MNL VAML KF Kézirattár 123/2000. Szájbely Gyula emlékiratai. 12.
398
MNL VAML IV. 305. b. 1268/1867.
399
MNL VAML IV. 403. a. 3964/1869.

- 108 -
 A katonai karhatalom alkalmazásának rendjét azonban csak 1876-ban szabályozták,
mely alapjaiban később sem változott. A rendelet lényegében a korábbi gyakorlatot rögzítette.
Eszerint „karhatalom csakis azon esetben vehető igénybe, ha a politikai hatóságok
rendelkezésére álló fegyveres erő elégtelen lenne a rend fenntartására vagy helyreállítására.”
Sürgős esetben az arra kijelölt hatóságok közvetlenül fordulhattak az
állomásparancsnokságokhoz, ha azonban előre lehetett tudni a karhatalom szükségét (például
választásoknál), akkor a Belügyminisztériumon keresztül kellett azt igényelni, mely aztán a
Budai Főhadparancsnokság, illetve 1882 után a hadtestparancsnokságokon keresztül küldte ki
a megfelelő erőket. A számos jogosult hivatal közül esetünkben alapvetően az alispánnak volt
joga karhatalmat kérni, rendezett tanácsú város polgármesterének viszont nem. Végül a
rendelet azt is kimondta, hogy elsősorban a közös hadsereg helyi, illetve környékbeli
alakulatait kell alkalmazni, s csak akkor lehetett honvédséget kivezényelni, ha előbbi nem
elegendő.400
A kiegyezéstől az 1880-as évek végéig tartó korszakban alapvetően három területen volt
szükség katonai segédletre Vas vármegyében: a vidéki rablóbandák ellen, a választások idején
és az 1882–1883-as antiszemita mozgalmakkor. Az első csak egy rövidebb időszakot érintett
a kiegyezést követően. Az 1850-es és 1860-as években ugyanis Vas vármegyében második
aranykorát élte a betyárvilág, különösen annak keleti felén, a Kemenesalján. A rablóbandák
tevékenysége olyan súlyos méreteket öltött, hogy a pandúrok mellé egy 80 főből álló katonai
őrjáratot is ki kellett rendelni az 1868-as év nagy részében.401 De az ezredet távolabbi
vidékekre, így például a bakonyi erdőkbe is többször kivezényelték. A rablóbandák elleni
tevékenység kiterjedtségét jelzi, hogy a 12. dragonyosezred ezredtörténete külön
megemlékezett róluk.402
Szintén a mindenkori vármegyei lovasság látta el a választások alatt a karhatalmi
feladatokat. A képviselőházi választások során a Belügyminisztérium minden alkalommal
hasonló tartalmú útmutatást küldött a főispánok számára, melyben felhívta figyelmüket, hogy
katonai karhatalmat „csak nagy körültekintéssel” lehet kirendelni, részben annak költségei,
részben a rendelkezésre álló korlátozott létszám miatt. Éppen ezért mindig külön kérte, hogy

400
1876. június 13-i 1962/eln. HM rendelet. In: RENDELETI KÖZLÖNY, 1876/16. 100–103.; A karhatalomról
szóló rendeletet tízévenként újították meg, így 1886-ban, 1896-ban és 1906-ban. Alapvetéseiben később sem
változott, mindössze az alkalmazás módját szabályozták részletesebben. ZSUPPÁN 1989. 52–53.
401
MNL VAML IV. 403. a. 3522/1868, 4013/1868, 4867/1868, 5020/1868.
402
RAVELSBERG 1890. 279.

- 109 -
előre jelentsék be, hol mekkora katonaságra van szükség és egyeztessenek a szomszédos
vármegyékkel is, hogy az egy régióban állomásozó erőket megfelelően el tudják osztani.403
1869-ben, a kiegyezést követő első választásokon felhasznált karhatalom nagyságáról
sajnos nem állnak rendelkezésre információk, csak annyit tudni, hogy választások bár feszült
hangulatban, de rendben lezajlottak.404 Alighanem a feszült politikai helyzet miatt volt
különösen óvatos Ernuszt Kelemen főispán 1872-ben, amikor minden egyes választókerületbe
kért katonaságot. Ezt azonban a Belügyminisztérium felülvizsgálatra visszaküldte, mivel úgy
vélte, ha túl sok helyre kér asszisztenciát, akkor az eleve korlátozottan rendelkezésre álló
katonai erő igen elaprózódna. A túlságosan alacsony létszám ugyanis veszélyeztette a katonai
tekintélyt, és ebben az esetben a katonaság megtagadhatta a kivonulást.405 Éppen ezért
Ernuszt kikérte a kőszegi állomásparancsnokság véleményét, melyből kiderül hova mekkora
katonaságot képzelt el. Eszerint minden kerületbe egy-egy lovasszázadot kért, kivéve
Szombathelyt és Szentgotthárdot, ahová (mivel nem volt ellenjelölt) elegendőnek vélt csak fél
századot.406
Az 1870-es évek nyugodt időszaka és a Szabadelvű Párt túlsúlya érezhető az 1875-ös
választásokon. Ekkor Takács Lajos főispán már csak a választókerületek felébe kért
lovasságot, azokba is keveset: három helyre egy századot, két helyre pedig két századot. Így
például eredetileg Szombathelyre sem igényelt, igaz végül mégis kiszállt a választás napjára a
lovasság Kőszegről. Maguk a választások egyébként mindenhol rendben és csendesen
zajlottak.407 Az 1878-as évről sajnos nem áll rendelkezésünk információ, de alighanem ebben
az évben sem növekedett jelentősen az igénybe vett karhatalmi létszám, már csak a boszniai
okkupáció által elvont nagy mennyiségű katonai erő miatt sem. A sokkal kiélezettebb 1881-es
választásokra azonban már jelentősebb erők vonultak ki: noha Sárvárra és Felsőőrre nem kért
a főispán lovasságot, és Kőszegen is megelégedett a helybeli honvédséggel, Körmendre már
két század, Muraszombatra fél század, a fennmaradó öt kerületbe pedig egy-egy század
lovasságot igényelt.408
Mint a fentikből is látható, rendfenntartói szempontból az 1870-es évek nem
bizonyultak mozgalmasnak és ez különösen így volt Szombathelyen, mely kerületnek
Horváth Boldizsár 1848 óta lényegében „hűbérura” volt. Az okkupáció okozta politikai
403
MNL VAML IV. 401. a. 60/1872.; IV. 401. b. 17/1875, 156/1878, 157/1881.
404
MNL VAML IV. 301. 6/1869, 12/1869.
405
MNL VAML IV. 401. a. 60/1872, 62/1872.
406
MNL VAML IV. 401. b. 55/1872 .
407
A rumi, muraszombati, körmendi választókerületbe egy–egy szakaszt, a németújvári és kőszegi
választókerületbe két–két szakaszt kért az alispán. MNL VAML IV. 401. b. 17/1875.; IV. 405. a. 23/1875.; V.
173. a. 733/1876.
408
MNL VAML IV. 401. b. 173/1881.

- 110 -
átrendeződés azonban a társadalmi feszültségek növekedésével is együtt járt, melyet jól jelez,
hogy a közgyűlésnek az 1881-es választásokkor a „megdöbbentő botrányos események” miatt
már külön foglalkoznia kellett a közrend kérdésével „és elhatározá miszerint az összes városi
közönséghez – különösen a szülők és cselédtartó gazdák s gyárosok felhívás útján
figyelmeztessenek – miszerint a közrend és békének törvény ellenes megzavarásátóli
tartózkodásra hozzátartozóikat a legkomolyabban figyelmeztessék.”409
Ilyen körülmények között érkezett meg Solymosi Eszter eltűnésének és a tiszaeszlári
vérvádnak a híre, mely egy rég nem látott jelenséget hozott magával a vármegyébe és
Szombathelyre: a társadalmi zavargásokét. Jelen dolgozat keretei között nem kívánunk
foglalkozni a zavargások okaival, az nem tartozik témánkhoz, annyit azonban meg kell
jegyezni, hogy jóllehet a feszültségek robbanása kétségtelenül összefüggött a tiszaeszlári
vérváddal, annak okait valószínűleg kevésbé Szabolcs vármegyében, sokkal inkább a helyi
társadalmi jellemzőkben kell keresni, hiszen a Vas vármegyei és szombathelyi antiszemita
zavargásoknak megvoltak az előzményei 1848-ban,410 akárcsak a többi érintett területen is.
Feltűnő ugyanis, hogy mind az 1848-ban, mind az 1882–1883-ban kitörő antiszemita
zavargásokban elsősorban a Felvidék nyugati fele, a Dunántúl (mindenekelőtt a Nyugat-
Dunántúl) és a főváros volt érintett.411
Minket azonban elsősorban a társadalmi megmozdulások katonai aspektusai érdekelnek.
A Belügyminisztérium már 1882. június 12-i és július 7-i körrendeletében figyelmeztette a
törvényhatóságokat a megfelelő óvintézkedések megtételére. Külön felhívta a figyelmet az
izgatókra, akik a tiszaeszlári vérvád és az orosz pogromok elől állítólag Magyarországra
tömegesen menekülő orosz zsidók rémképét akarják felhasználni „a zsidók ellen fajgyűlölet
szítására és a törvényes rend megzavarásának előidézésére.”412 A figyelmeztetés ellenére
azonban előbb Pápán, majd 1882. július 10-én Szombathelyen zajlott le a vérvád utáni egyik
első incidens, mikor iparostanoncok és gyári munkások egy csoportja betörte a zsinagóga
ablakait. A jórészt fiatalokból álló tetteseket hamar elfogták és már július 25-én sor is került a
törvényszéken a végtárgyalásukra.413
A sajtó kezdetben nem tulajdonított nagyobb jelentőséget az esetnek. A szabadelvű
Vasmegyei Lapok – bár követelte a példásan szigorú büntetést a „legmegvetendőbb

409
MNL VAML V. 171. a. 19/1881.
410
RÁCSKAY 1987. 546–547.; MAYER–VARGA 1999.
411
KÖVÉR 2011. 653–654.
412
MNL VAML IV. 401. b. 168/1882.
413
RÁCSKAY 1993. 371–374.

- 111 -
merénylet” elkövetőivel szemben414 – úgy fogalmazott, hogy „nem tulajdonítunk ugyan nagy
fontosságot az egésznek: egy csoport fiatalember rakonczátlanságát nem lehet egy egész város
józan gondolkodású lakosságának rovására írni.”415 Hasonló hangnemben írt a függetlenségi
Dunántúl is, mely szintén egyszerű „rakoncátlanságnak” titulálta az ablakbetöréseket.416 Az
események akkor kaptak csak nagyobb visszhangot, mikor július 14-én az alispán a
polgármester kérésére egy század dragonyost kért Kőszegről (jóllehet eredetileg csupán egy
szakaszról volt szó), mivel a városban fenyegető falragaszokat tettek ki, és a városvezetés is
fenyegető leveleket kapott.417 Az intézkedés nagy felzúdulást keltett, és különösen az ellenzék
támadta hevesen a lovasság érkezését, részben a beszállásolás okozta kellemetlenségek és
költségek miatt, részben mert veszélyeztetve látta a város jó hírnevét – annál is inkább, mivel
véleményük szerint újabb incidenstől nem kellett tartani.418 Sőt, a Dunántúl véleménye szerint
a katonaság jelenléte csak az antiszemitizmust táplálja, mivel a lakosság – és a lap – szerint a
dragonyosokat az izraelita hitközség kérésére rendelték ki. A függetlenségi újság ráadásul úgy
vélte, hogy „kötelességünk figyelmeztetni rá zsidóinkat, hogy az a túlságos félénkség és
kényesség jó ugyan néha, de túlfeszíteni nem jó semmit, mert az akczió reakcziót szül.”419
A katonaság megjelenése miatt július 15-én rendkívüli közgyűlést tartott a
képviselőtestület. Ezen bár Rusa Kálmán függetlenségi politikus részéről, a Dunántúlhoz
hasonlóan szintén felmerült az áldozathibáztatás nem is annyira burkolt vádja, a képviselők
elítélték a július 10-i eseményeket. A katonaság kirendelését azonban túlzásnak tartották, és a
visszahívását követelték. Erre viszont az alispán csak abban az esetben volt hajlandó, ha
biztosítottnak látja a rend fenntartását. A város két nappal később tartott újabb közgyűlésén
ezért egy 75 főből álló polgári közbiztonsági bizottságot állított fel (ez július 24-ig működött),
valamint éjjeli őrjáratokat szervezett, melyben a helyi önkéntes tűzoltóegylet és a vármegyei
rendőrség segítségét is kérték. Ennek eredményeképpen a dragonyosok is visszatértek a
kőszegi laktanyáikba.420
Szombathely után 1882 őszén még Pozsonyban és vidékén, valamint Sopron
vármegyében törtek ki nagyobb mérvű zavargások. Az események azonban egy évvel később,

414
Hírek – Merénylet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1882. július 13. 2.
415
A hétfői kihágások. In: VASMEGYEI LAPOK, 1882. július 16. 1.
416
Hírek – Rakonczátlankodás. In: DUNÁNTÚL, 1882. július 13. 3.
417
MNL VAML V. 173. c. 1882. I. 686.
418
Apró pénz. In: DUNÁNTÚL, 1882. július 16. 2.; Újdonság – Egy század katonát. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY,
1882. július 17. 3.
419
Hírek – Hatás. In: DUNÁNTÚL, 1882. július 16. 3.
420
MNL VAML V. 171. a. 42/1882, 45/1882.; V. 173. c. 1882. III. 22.; Hírek és különféle a megyéből –
Izgalmas napok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1882. július 19. 2–3.; A zavargások ügye. In: DUNÁNTÚL, 1882. július
20. 2.; Zajos közgyűlés. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. július 23. 3.

- 112 -
a tiszaeszlári vérvád végtárgyalását követő hónapokban sokkal súlyosabb fordulatot vettek.
Az 1883. augusztus-szeptemberi antiszemita zavargások Pozsonyban majd Pesten kezdődtek,
és kiterjedtek Sopron, Zólyom, Somogy, Zala, majd Vas, Baranya, Hont és Bars
vármegyékre. Különösen súlyos volt a helyzet Zalában, ahol statáriumot kellett bevezetni, és
halálos áldozatai is voltak a zavargásoknak. Vas vármegyében több helyen történtek
ablakbeverések vidéken (Németújvár, Molnaszecsőd, Muraszombat, Kámcsóc) és
Szombathelyen egyaránt. A legtöbb településen a községi és vármegyei közegek azonban
képesek voltak a rend fenntartására, az alispán katonaságot csak a Zalával szomszédos és így
különösen veszélyeztetett Muraszombati járás székhelyére, illetve Szombathelyre rendelt
ki.421
A megyeszékhelyre augusztus 12-én éjszaka értek el a zavargások. Ekkor négy zsidó
polgár lakásának, illetve üzletének az ablakait dobálták be, valamint még ugyanaznap este két
csizmadiasegédet kísért be a városi rendőrség csendháborításért. Elfogatásukkor egy
mesterlegényekből és gyári munkásokból álló nagyobb csoport tartott tiltakozást a városháza
előtt, mely a két csendháborító elengedése után a Gyöngyös utca felé vonult, ahol végül a
rendőrség nagy nehezen feloszlatta a csődületet. Az események másnapján tartott közgyűlésen
– bár a képviselők úgy gondolták, hogy nagyobb rendzavarástól nem kell tartani – utasították
a polgármestert, hogy a biztonság kedvéért kérjen az alispántól 12 megyei csendőrt legalább
8–10 napra, valamint írjon át a két legnagyobb szombathelyi gyár vezetőségének (a Mayer
gépgyárnak és a MÁV műhelynek), hogy a munkásaikat tartsák szemmel.422
Annak érdekében, hogy a megyei csendőröket megkapják, augusztus 20-án a
polgármester és a rendőrkapitány személyesen jelentek meg a főispánnál, és szóban közölték
vele, hogy a rendelkezésre álló erővel nem tudják a rendet fenntartani. Ezt követően az
alispán nemcsak megadta a kért segítséget, de részletes útmutatást is küldött, melyben felhívta
a figyelmet a záróra betartására, az éjjeli őrjáratok szervezésére, az idegenek fokozott
megfigyelésére és adott esetben kitoloncolására, a nagyobb csoportosulások megfigyelésére
és a munkások figyelmeztetésére, a várható jogi következményekre. Külön hangsúlyozta az
izgatók figyelését és példás megbüntetését, mivel a „tömeg magára hagyatva erőszakos
fellépésekre soha sem vetemedik, hanem mindig egyes izgatók által csábíttatik el”, és egyben
jelezte, kész karhatalmat is kivezényelni, ha kell. A megerősített rendvédelmet szükségessé
tette, hogy augusztus 20-án ismét nagyobb csoportosulás volt Szombathelyen, igaz a tömeg az
első felhívásra szétoszlott. Éppen ezért a polgármester elegendőnek ítélte a hozott

421
KÖVÉR 2011. 600–653.; RÁCSKAY 1987. 550–551.; MNL VAML IV. 401. b. 254/1883.
422
MNL VAML V. 171. a. 48/1883.; V. 173. c. 1883. III. 16.

- 113 -
rendelkezéseket (a fentieken túl a tavalyi évhez hasonlóan bevonta a tűzoltóegyletet is az
éjjeli őrjáratokba).423
A Vas vármegyei és különösen a zalai események hatására az alispán pár napon belül
még kétszer leiratozott a szolgabíróknak és polgármestereknek, melyben figyelmeztette őket,
hogy személyes felelősség terhe alatt őrködjenek a rend felett, és azonnal jelentsék, ha
karhatalomra van szükségük. A második leiratban, mely Tisza Kálmán augusztus 28-i
körrendelete nyomán született, utasította a városi és községi vezetőket, hogy 48 órán belül
hívjanak össze közgyűlést, tájékoztassák a városi elöljárókat és tegyék meg a szükséges
intézkedéseket, majd minderről tegyenek jelentést szeptember 4-ig.424
A szombathelyi események ismét komoly vitát váltottak ki. Augusztus 21-én a
vármegyei közgyűlésen Radó Kálmán főispán különösen súlyosnak állította be a
megyeszékhelyen kialakult helyzetet, melyre több ellenzéki városi képviselő tiltakozó
nyilatkozatot tett közzé. Ebben nemcsak megkérdőjelezték a probléma létét, de nyíltan a
zsidóságot tették felelőssé: egyrészt az izraeliták szerintük eltúlozzák a helyzet súlyosságát a
főispánnál, másrészt viselkedésükkel ingerlik a városi lakosságot.425 Az augusztus 23-án
tartott városi közgyűlés apropóján a Dunántúl is egyértelműen kijelentette, „ha a nyugalom a
városban rövid időre fel volt zavarva, a zsidóság idézte elő.” Emellett megvádolta a
hitfelekezetet, hogy saját fegyveres testőrséget szervez. Ezzel kapcsolatban Rusa Kálmán
interpellálta is a közgyűlésen a városkapitányt, aki azonban tagadta annak valóságalapját. A
közgyűlésen ugyanakkor Jünker Gusztáv interpellációjára kiderült, hogy egyrészt az izraeliták
valóban felkeresték a polgármestert és a főispánt azzal a – amúgy jogos – kérdéssel, hogy
képesek-e a hatóságok szavatolni a biztonságukat, másrészt valóban volt valóságalapja annak,
hogy izraelita fiatalok (bár hivatalosan a hitközség tudta nélkül) önvédelmi célból
szervezkedtek, és esténként kivonultak a zsinagóga elé.426
Ilyen előzmények után aligha meglepő, hogy nagy felháborodást váltott ki, mikor a
közelgő szeptember 4-i országos vásárra az alispán a városvezetés megkérdezése nélkül
kirendelt két század lovasságot: egyet Kőszegről, egyet pedig Sopronból. Az ellenzéki sajtó
feleslegesnek, botrányosnak és a város hírnevére károsnak nevezte a katonaság jelenlétét, és
ismét a zsidóságot vádolta meg, hogy ők erőszakolták ki a katonaságot, sőt azzal is, hogy a
költségeket még magukra is vállalták.427 A közgyűlés ezúttal is hevesen reagált, egyrészt

423
MNL VAML IV. 401. b. 239/1883.; V. 173. c. 1883. III. 20.
424
MNL VAML V. 173. c. 1883. I. 806, 1883. I. 825.
425
Nyílt szó Vasmegye főispánjához. In: DUNÁNTÚL, 1883. augusztus 23. 2.
426
MNL VAML V. 171. a. 50/1883.; Városi közgyűlés. In: DUNÁNTÚL, 1883. augusztus 23. 2.
427
A botrány. In: DUNÁNTÚL, 1883. szeptember 6. 1.

- 114 -
mivel a községi autonómiát érezte megsértve, másrészt feleslegesnek is ítélte a
dragonyosokat, így követelte azok visszavonását.428 Az alispán a vásár megtartását követően,
szeptember 6-án vissza is rendelte a lovasságot, de figyelmeztette a városvezetést, hogy ha
nem hozza meg a kellő intézkedéseket a rend fenntartására, akkor ismét igénybe veszi a
karhatalmat. Így még ugyanezen a napon a polgármester egy magánértekezletet tartott a
városházán, melyen megállapodás született egyrészt egy négytagú bizottság felállításáról,
mely egy felhívást szerkeszt meg és tesz közzé a rend és a béke fenntartásra érdekében,
másrészt egy polgári rendőri bizottság felállításáról az éjjeli őrjáratok megszervezésére.
Szintén ezen a napon a városi tanács pedig egy négytagú bizottságot állított fel, melynek a
feladata a vidékről érkezők ellenőrzése volt.429
Ilyen társadalmi-politikai előzményeket követően került sor 1884-ben az országgyűlési
választásokra, melyen a főispán szerint „eddig soha nem tapasztalt izgatottság és
szenvedélyesség uralg.”430 Éppen ezét minden eddiginél nagyobb karhatalmi segítséget
igényelt: Szombathelyre, Szentgotthárdra és Körmendre két század lovasságot és egy század
gyalogságot, Kőszegre egy század lovasságot és a helybeli honvédséget, Sárvárra és
Muraszombatra egy század, Rumba két század lovasságot, Németújvárra egy század
lovasságot és egy század gyalogságot, Felsőőrre fél század lovasságot és egy század
gyalogságot. Egyedül Kiscellbe nem kért katonai asszisztenciát. A feladatra nem is volt
elegendő a 14. dragonyosezred, így Komáromból, Nagykanizsából, Sopronból, sőt
Pozsonyból is érkezett lovasság és gyalogság egyaránt. 431 Noha a választások rendkívül
feszült hangulatban zajlottak le, komolyabb összetűzésre nem került sor, még akkor sem, ha a
Dunántúl tudósítása alighanem jól jellemzi a kialakult hangulatot: „A durva erőszakoskodás,
a csőcselék fanatizálása, a terrorizálás minden téren jellemezte-e e néhány hót.” Az ellenzék
ugyanakkor megvádolta a vármegyei vezetést, hogy a katonasággal a kormánypártot segítette
a rendkívül szorosnak és sorsdöntőnek ígérkező szombathelyi választáson, ahol szerintük a
lovasság akadályozta korteseik mozgását, miközben a szabadelvűek szabadon lehettek a
városban.432
Összegzésként elmondható, hogy az 1880-as évek feszültebb társadalmi-politikai
környezete ellenére a karhatalom igénybevétele összetűzések hiányában nem befolyásolta a
helyi társadalom és a katonaság kapcsolatát. A katonai segédlet alkalmazását helytelenítő

428
MNL VAML V. 171. a. 77/1883.; Városi közgyűlés. In: DUNÁNTÚL, 1883. szeptember 6. 2.
429
MNL VAML V. 173. c. 1883. I. 825.
430
MNL VAML IV. 401. b. 191/1883.; V. 171. a. 30/1884.
431
MNL VAML IV. 405. a. 229/1884.
432
A szombathelyi választás. In: DUNÁNTÚL, 1884. június 16. 1–2.

- 115 -
társadalmi-politikai csoportok sem magát a hadsereget támadták, hanem az azt kirendelő
közigazgatási hatóságokat. Egyúttal ebben az időszakban – noha felbukkant ennek vádja –
nem volt jellemző a katonaság választásbefolyásoló eszközként való alkalmazása a hatalom
részéről, és annak használata szigorú keretek közé volt szorítva. Annál is inkább, mivel maga
a hadsereg is alapvetően egy szükséges teherként tekintett erre a feladatára.
Az 1880-as évek első felének politikai-társadalmi válsága ugyanakkor meghatározónak
bizonyult Szombathely későbbi fejlődésében, melyre Katona Attila mutatott rá. A liberális,
szabadelvű vármegyei elitet ugyanis félelemmel töltötte el egy esetleges függetlenségi uralom
a megyeszékhelyen, melyet elkerülendő egy olyan városfejlesztési programot dolgozott ki,
mellyel megpróbálta maga mellé állítani a bizonytalankodókat és megnyerni a városi
polgárságot. A végső cél természetesen a vármegye fejlesztése volt, de helyesen ismerte fel,
hogy ez csak a megyeszékhelyen keresztül érhető el. Ahogy Párizs naggyá tette
Franciaországot és Budapestnek naggyá kell tennie Magyarországot, úgy Szombathelyen
keresztül emelkedik fel Vas vármegye is. A program megjelenítése és végrehajtása azonban a
városvezetők feladata volt, akik viszont így magának a megyének voltak az emberei. Ez a
korszak Varasdy Károllyal (1885–1887) vette kezdetét és Éhen Gyula 1902-es leköszönésével
ért véget, aki mintegy betetőzte a modern város programját. A vármegye számítása pedig úgy
tűnik bevált: ez az időszak Szombathely fejlődésének dualizmus-kori csúcspontja, miközben a
Szabadelvű Párt stabilizálta a helyzetét egészen az 1905-ös összeomlásig, mikor azonban a
vármegye és a város együttműködése látványosan megakadt. Ennek a városfejlesztési
stratégiának pedig egyik fontos pontja a vármegyei lovasság megyeszékhelyen való
összpontosítása, és a szombathelyi katonai helyőrség létrehozása volt.433

IV. 3. AZ ÁLLANDÓ HELYŐRSÉG LÉTREJÖTTE434

IV. 3. A. MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK AZ EGYENKÉNTI BESZÁLLÁSOLÁSRA VAS

VÁRMEGYÉBEN

A számos konfliktust magában hordozó egyenkénti beszállásolás kérdése egészen az

1879-es törvényi rendezésig központi probléma volt a vármegyében, melyre több megoldási

433
KATONA 2006. II. rész. 74–75.
434
Jelen fejezet részleteiben már megjelent: SÉLLEY–TANGL 2011.; TANGL 2014B.; TANGL 2015.

- 116 -
kísérlet is született, igaz, ezek a törvényi keretek hiánya miatt rendre meghiúsultak. Noha a
vármegyei beszállásolás nem tartozik szorosan a témánkhoz, érintőlegesen mégis kell néhány
szót szólni róla, hiszen az összefüggött a szombathelyi helyőrség létrejöttével.
Az abszolutizmus idején a hadsereg kihasználva a politikai helyzetből adódó hatalmi
fölényét, a vármegye központi területén lévő, a katonatartás szempontjából legalkalmasabb
községeket sújtotta állandó jelleggel beszállásolással. Mint arról korábban már szóltunk, a
vármegye a kiegyezést követően szinte azonnal oly módon változtatott ezen, hogy féléves
időközönként új szálláshelyet jelölt ki a lovasságnak, mely rendszer egészen az 1880-as évek
elejéig megmaradt. De még így is a települések körülbelül harmadát (körülbelül 200 falut)
érintett a katonai elhelyezés az 1867 és 1879 közötti időszakban, a többi ugyanis különböző
okok miatt alkalmatlannak bizonyult a katonaság elszállásolására. Így ezen a rendszeren adott
körülmények között változtatni nem lehetett, melyet mind a vármegye, mind az érintett
községek tudomásul vettek és elfogadtak. A katonatartás azonban köztehernek számított, így
utóbbiak elvárták, hogy legalább anyagi kárpótlásban részesüljenek.435
Az érintett községek kérésére már 1861-ben határozatot hozott a vármegye, hogy a
házipénztár terhére rendszeres kártérítést vezet be. Ezt a döntését 1867 augusztusában
megújította, igaz csak 1868. január 1-i hatállyal.436 Ugyanezen év decemberében – az
alkotmányos rend helyreállásának köszönhetően – Körmend mezőváros kezdeményezésére
két értekezletet is tartott 14 érintett község, melyek kérvénnyel fordultak a főispánhoz és a
vármegyéhez, hogy a katonatartásért kapjanak anyagi kárpótlást. A vármegyei közgyűlés
napirendre is tűzte a kérdést, és egy bizottságot küldött ki a lehetséges módozatok
megvizsgálására. Noha az eredeti elképzelés szerint állami kárpótlást kértek volna, ezt a
biztos elutasítás tudatában a bizottság elvetette, és helyette inkább egy pótadó bevezetését
javasolta. A vármegye erre hajlandó is lett volna, a Belügyminisztérium azonban nem
engedélyezte, mivel nem voltak meg a jogszabályi feltételei. Egyben tájékoztatta a vármegyét,
hogy a törvényi rendezésig az eddigi rendszert tartsa fenn.437
A sikertelenség ellenére a vármegye a későbbiekben még többször próbálkozott pótadó
kivetésével, és állandó jelleggel sürgette a megfelelő jogszabályi háttér megteremtését is.
1870-ben egy bizottság vizsgálta meg a pótadó kivetésének lehetőségét, melyet követően

435
Egy-egy téli vagy nyári idényben rendszerint 20–25 faluban volt katonaság elszállásolva. Területileg a
vármegye legfejlettebb középső, északi és keleti, alapvetően síkvidéki részei voltak sújtva, nyugaton az
Alpokalja, délen pedig a Rába vonalával határolva. TANGL 2014B. 418–419.; MNL VAML V. 172. b. 275/1880.
436
MNL VAML IV. 403. a. 635/1861, 1332/1861, 1807/1867.
437
MNL VAML IV. 305. b. 390/1868.; IV. 403. a. 390/1868, 745/1868, 2576/1868.; Újdonság. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1867. december 17. 3.; Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1868. február 19. 1.; Megyei élet. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1868. április 22. 1.; Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1868. május 20.1.

- 117 -
feliratban kérték a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium engedélyét, hogy amíg
nincs törvényi rendezés, saját hatáskörben adhasson kárpótlást a katonatartással sújtott
községeknek. Ezúttal még azt is felajánlotta, hogy cserébe hajlandó az állandó elhelyezésre és
a félévenkénti áthelyezés megszüntetésére. A Belügyminisztérium azonban ebbe annak
ellenére sem egyezett bele, hogy egy évvel korábban éppen a 12. dragonyosezred kérte az
állandó elhelyezést, melyet azonban akkor a vármegye utasított el.438
A fentieken túl a vármegyei közgyűlés két alkalommal, 1869 novemberében és 1870
novemberében is feliratozott a Honvédelmi Minisztériumhoz és az országgyűléshez,
melyekben felhívta a figyelmet, hogy a katonatartás közteher, és ezért az azzal sújtott
községek saját hatáskörében való kártalanítását ne akadályozzák, valamint sürgette a törvényi
rendezést és mindenekelőtt a laktanyarendszer behozását „nehogy ezen teher örökös átok s
viszály forrása legyen.” A két feliratra egyébként az adott alkalmat, hogy 1869-ben az egész
dragonyosezred, 1870-ben pedig annak egyik százada megtagadta a szállásváltást. A
Honvédelmi Minisztérium 1871. májusi válaszában azonban továbbra is türelemre intett, és
biztosította a vármegyét, hogy egyrészt folynak a tárgyalások a Hadügyminisztériummal és a
megoldás rövid időn belül meg fog születni, másrészt a vármegye addig is gyakorolhatja
meglévő jogait, melyben mindig számíthat támogatására.439
Ezt követően már csak két próbálkozás történt a pótadó bevezetésére: 1873-ban, illetve
1877-ben.440 Utóbbi esetben a vármegye azonban már nem a beszállásolással terhelt
községeket akarta kárpótolni, hanem a kőszegi gőzmalomkaszárnyát tervezte kibérelni.
Egyben ekkor már türelmetlenül felrótta a kormánynak azt is, hogy hosszú évek ígérgetése
ellenére sem történt érdemi előrelépés a törvényi rendezésben.441 A kőszegi elhelyezés mellett
a helyi sajtóban 1872-ben felmerült még a rohonci kastély megvétele is, melyet állítólag a
katonaság is megvizsgált és alkalmasnak talált, de ez sem valósult meg.442 Végül központi
megoldás híján a községek maguk próbáltak megoldást találni bajaikra, így 1876-tól

438
MNL VAML IV. 403. a. 3695/1869, 1535/1870, 2442/1870, 3489/1870.
439
MNL VAML IV. 305. b. 4990/1870, 2280/1871.; IV. 403. a. 3810/1869.
440
1874. április 10-én és 24-én Budapesten az érdekelt minisztériumok és számos alispán (köztük Chernel
Fedinánd Vas vármegyei alispán) egy tanácskozáson vett részt, melynek legfőbb témája a katonai pótadó
bevezetése volt, ezzel próbálva enyhíteni a problémán a beszállásolási reformig. Ennek eredményeképpen
született is egy törvénytervezet 1875-ben, annak benyújtását követően nem sokkal azonban az országgyűlés
feloszlott és később már nem került napirendre. Hírek és különféle a megyéből – a katona beszállásolás. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1874. május 3. 2.; MNL OL K27 1874. szeptember. 28. 8.; MNL VaML IV. 405. a.
12/1874.; KÉPVISELŐHÁZI IROMÁNYOK 1875. 764. sz.
441
MNL VAML IV. 403. a. 27/1873, 9951/1877, 13378/1877.; A katonaelszállásolás ügyéhez. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1877. augusztus 5. 1.
442
Kaszárnya-ügy. In: VASMEGYEI LAPOK, 1872. november 2. 1.

- 118 -
kezdődően a kellő anyagi forrással rendelkező települések közösen bérelték ki a kőszegi
gőzmalomlaktanyát maguknak.443
A vármegye 1877-es próbálkozása egyben át is vezet a beszállásolás harmadik, egyben
legbiztosabb és legideálisabb megoldására, vagyis a laktanyai elhelyezésre. Az 1870-es
években lényegében kétévente felmerült egy lovassági laktanya felépítése, melyekben közös
volt, hogy mind a hadsereg, mind pedig a vármegye kezdettől fogva Szombathelyben
gondolkodott. Először a katonaság kereste meg 1870-ben és 1872-ben a városvezetést, majd
1874-ben és 1876-ban a vármegye a várossal közösen tett ajánlatot egy ezredlaktanya
felépítésére. Noha ezeket elviekben támogatta a katonai és a politikai vezetés is, de a
pótadóhoz hasonlóan a jogi aggályokon fennakadtak a kezdeményezések. 444 A
dragonyosezred parancsnoksága viszont legalább az ezredtörzs megyeszékhelyre helyezését
szerette volna elérni, mely azonban 1874-ben egy régi és érzékeny problémán bukott meg:
jelentős átalakításokra lett volna szükség a városi kaszárnyán, melyet Szombathely továbbra
sem volt hajlandó magára vállalni.445
Szintén a helyhiány miatt jutott hasonló sorsra az újonnan létrejövő honvédség
szombathelyi elhelyezése. 1869-ben egy gyalogzászlóalj és egy lovasszázad számára ugyanis
a megyeszékhelyt jelölték ki állomáshelyül, a cs. és kir. 16. gyalogezred révén amúgy is
túlterhelt város azonban nem tudott helyet biztosítani, így azok Kőszegre kerültek. A kormány
azonban ragaszkodott Szombathelyhez, és a következő évben is megkereste a várost. A
városvezetés azonban csak akkor volt hajlandó laktanyát építeni, ha a kincstár biztosítja a
kölcsönt, és egyben garantálja annak 20 éven át való folyamatosan használatát. Noha a választ
nem ismerjük, az alighanem nemleges volt, hiszen a honvédség Kőszegen maradt, ahol végül
a város saját erőből épített laktanyát.446
Az egyenkénti beszállásolás kérdésében változást – mint azt korábban már említettük –
az 1879-es beszállásolási reform hozott: a pótadótörvénnyel a vármegye végre megfelelő
forráshoz jutott ahhoz, hogy gondoskodni tudjon a teljes legénység kaszárnyákban való
elhelyezéséről. Az erről szóló szabályrendeletet még jóvá sem hagyta a

443
A községek igénye az egyenkénti beszállásolás alól való szabadulásra egy sajátos piaci rést eredményezett.
Erre reagált egy kőszegi magántársulat, mely 1876-ben megvásárolt egy régi gyárépületet a városban és azt
laktanyának alakította át. Ez volt a kőszegi gőzmalomkaszárnya. A vállalkozásra lásd: TANGL 2014A. 137–139.
444
MNL OL K27 1874. november 15. 3.; MNL VAML V. 144. a. 264/1870.; V. 171. a. 7/1872, 83/1874.; IV.
403. a. 2/1874, 712/1876, 1193/1876, 316/1879, 333/1879.; Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1871. március
19. 1.
445
MNL VAML V. 171. a. 90/1874, 105/1874, 126/1874.
446
MNL VAML V. 143. a. 40/1869, 47/1869, 35/1870.

- 119 -
Belügyminisztérium,447 mikor már megszáradt a tinta azon a szerződésen, melynek
értelmében bérbe vették a kőszegi gőzmalomkaszárnyát három lovasszázad számára. Ezt
követően 1882-ben Szájbely Gyulával és egy rohonci magántársasággal egyeztek meg a
fennmaradó két század ottani elhelyezéséről (a hatodik század 1876 óta Keszthelyen, Zala
vármegyében állomásozott).448

IV. 3. B. A FERENC JÓZSEF LOVASSÁGI LAKTANYA

A kőszegi és a rohonci elhelyezést mind a hadsereg, mind pedig a vármegye csak

ideiglenes megoldásnak szánta. A kőszegi gőzmalomkaszárnya kibérlésével egy időben a
vármegye közgyűlése arról is nyilatkozott, hogy a „katonaság egyenkénti elszállásolásának
megszüntetésével a katonaság közös beszállásolását laktanyák építése által óhajtja
foganatosítani, s ebbéli óhaját mielőbb valósítani kívánja.”449 Ezen jogi akadályok hárultak el
az 1879-es beszállásolási reformmal. Az elvi döntést csakhamar tett is követte: megalakult a
katonai és vármegyei tagokból álló vegyesbizottság,450 majd 1881 májusában határozat
született egy ezredlaktanya felépítéséről Szombathelyen.451
Az általános építési tervek kidolgozására a vármegye Hauszmann Alajost 452 kérte fel,
aki a munkával 1883 elejére el is készült. Tervezete azonban még a vármegyei közgyűlés elé
sem került, mivel a kerekítve 1 600 000 forintos javaslatot sokan irreálisan drágának találták,
s kétségessé vált annak elfogadása. Éppen ezért inkább a tervek módosítása mellett döntöttek,
melyet viszont már nem Hauszmann, hanem Johann Wendler drezdai építész, az 1882-ben
elkészült soproni lovassági laktanya egyik tervezője készített el. Ezzel párhuzamosan a
katonaság elszállásolásából jelentős anyagi hasznot húzó Kőszeg kampányt indított a
vármegye vezetőségénél a szombathelyi ezredlaktanya ellen.453 A város a laktanyatársulattal

447
A katonai pótadó szabályrendeletének tervezetét 1879. november 18-án nyújtotta be az alispán a vármegyei
közgyűlése elé, melyet az ugyan elfogadott, a Belügyminisztérium azonban visszaküldte módosításra. A
megfelelő szabályrendeletet végül csak 1882-ben sikerült kidolgozni, ami miatt a pótadó beszedése és ezzel
együtt a feleknek való kifizetések is jelentős csúszásokat szenvedtek. MNL VAML IV. 403. a. 603/1879,
614/1880, 13/1882.
448
MNL VAML IV. 403. a. 30/1880, 587/1882.; IV. 405. b. 1884. V. 61.
449
MNL VAML IV. 403. a. 333/1879.
450
A laktanyák építését (és általában minden katonai beszállásolással kapcsolatos ügyet) egy, az illetékes civil
hatóság tagjaiból és a hadvezetés által delegált tagokból álló vegyesbizottság intézte.
451
MNL VAML IV. 403. a. 343/1881, 650/1881.
452
Hauszmannt ekkor jól ismerték a vármegyében. Több lakóház mellett ő tervezte a szombathelyi városházát és
színházat (1876–1877), melyért egyébként a város díszpolgárává is avatták, a megyeháza átalakítását (1880–
1881), valamint a herényi Gotthárd kastélyt az obszervatóriummal. SZILÁGYI 2005. 145–146.
453
Kőszeg gazdasági érdekeire lásd: TANGL 2014A.

- 120 -
közösen egy, a fentinél jóval kedvezőbb javaslatot nyújtott be, mely szerint az ezredet fele-
fele arányban kellene a két település között felosztani. A katonaságért folyó versenybe később
beszállt Rohonc és Szájbely Gyula is, akik szintén megtették saját ajánlatukat.454
Mindeközben Szombathely is lépéseket tett annak érdekében, hogy az eredeti tervnek
megfelelően lehetőleg a teljes ezred nála kapjon új otthont. Már 1879-ben felajánlotta, hogy
hajlandó az építési telket ingyen átengedni, valamint kész beszerezni a gyakorlóteret saját
költségén. Miután kiderült, hogy az előbbi esetében a városi telek alkalmatlan, az utóbbi
beszerzése pedig a vármegye feladata, helyettük kész volt 8 000 forinttal hozzájárulni az
építési költségekhez.455 Végül pedig 1885-ben, mikor eljött a döntés pillanata, egy külön
bizottságot is felállított a városvezetés, melynek feladatául szabta, hogy „érintkezésbe tevén
magát a megyei kaszárnya bizottsággal, mindent elkövessen miszerint ezen a városra oly
nagyfontosságú laktanya kérdés mielőbb kedvező megoldást nyerjen.”456
A közel kétéves intermezzót követően a vármegyei közgyűlés 1885 szeptemberében ült
össze, hogy megtárgyalja a különböző lehetőségeket. Érdemes megemlíteni, hogy miközben a
laktanyaépítés kérdésében komoly helyi ellentétek voltak (mindenekelőtt Kőszeg és
Szombathely között), azt pártpolitika nem terhelte. Részben ennek is köszönhetően a
képviselők végül a legdrágább, ugyanakkor a katonaság által preferált, valamint hosszú távon
a legbiztosabb megoldást jelentő szombathelyi ezredlaktanya mellett tették le a voksukat. A
döntésben a katonaság érdekei és igényei (közlekedési feltételek, az ezred összpontosítása, a
tisztek előnyösebb elszállásolása) mellett két tényező játszott meghatározó szerepet: az 1880-
as évek első felében tapaszalt társadalmi zavargások és a vármegye tudatos városfejlesztési
stratégiája. Az 1882–1884-es szombathelyi események többek között rávilágítottak ugyanis
arra a tarthatatlan helyzetre, hogy a növekvő lakosságú megyeszékhely állandó katonai
helyőrség nélkül legyen. A főispán által az 1883-as antiszemita zavargásokról a
Belügyminisztériumnak küldött összegző jelentésében ki is emelte, hogy „eléggé hiányos és
gyakrabban botrányosnak feltűnő volt már eddig is, hogy Szombathely székvárosunkban
11ezer lakosságával, 4–5000 gyári munkásságával állandó katonaság elhelyezve nincsen.”457
Másrészről pedig a teljes lovasság szombathelyi elhelyezése annak a tudatos városfejlesztési
stratégiának az eredménye volt, melyről korábban már szóltunk. Nem véletlen, hogy a
laktanyaügy éppen Varasdy polgármesteri székbe kerülését követően dőlt el véglegesen, és az

454
SÉLLEY–TANGL 2011. 34–36.; MNL VAML IV. 401. b. 296/1885.; IV. 405. b. 1883. I. 39.
455
MNL VAML V. 171. a. 69/1879, 64/1881, 103/1882, 13/1883, 33/1883.; V. 172. a. 706/1879.; V. 173. c.
1882. I. 762., 1883. III. 4.
456
MNL VAML V. 171. a. 37/1885.
457
MNL VAML IV. 401. b. 254/1883.

- 121 -
sem, hogy a megyeszékhely végül megkapta az egész lovasezredet. A döntésnek
köszönhetően az alig 16 000 fős Szombathely úgy jutott egy több, mint 1 000 fős
helyőrséghez (annak minden anyagi hasznával), hogy az részéről jelentősebb kiadást nem
igényelt.
A várakozásokkal ellentétben azonban az ügy továbbra is vontatottan haladt, mivel a
módosított terveket a Honvédelmi Minisztérium alkalmatlannak találta a kivitelezésre. Hogy
időt és pénzt spóroljanak, egy újabb műépítész megbízása helyett a minisztérium
engedélyével a szükséges módosításokat a Komáromi Hadmérnöki Igazgatóság végezte el.
Ezt követően a részletes építési terveket Pártos Gyula műépítész készítette el, akinek a
munkára alig néhány hónapra volt szüksége, s így Costa Rosetti műszaki ezredes 1887. július
10-én kiadhatta az építési engedélyeket. A kivitelezés jogát két szegedi vállalkozó, Krausz
Lipót és Jiraszek Nándor nyerte el, akik másfél év alatt fel is építették a Ferenc Józsefről
elnevezett laktanyát. Az ünnepélyes felavatásra, a katonaságnak való átadás és a Bécsből
áthelyezett cs. és kir. 11. huszárezred megérkezését követően, 1889. október 22-én került
sor.458 Az alakulat egészen 1912-ig állomásozott a városban, ekkor áthelyezték Galíciába, és
Varasdról a cs. és kir. 5 ulánusezred foglalta el a laktanyát.
A kőszegi állami út mellett helyet kapó laktanya kétségkívül grandiózusra sikeredett,
méreteivel Magyarországon az egyik legnagyobb ilyen komplexum volt. A csatornázott és
vízvezetékkel ellátott épületegyüttes 41 katasztrális holdon, pavilonos elrendezésben összesen
34 épülettel és 7 nyitott lovaglótérrel, a hozzá tartozó csapatkórház pedig 3 katasztrális holdon
további 3 épülettel rendelkezett. Ezen kívül a várostól északra alakították ki a 208 katasztrális
hold nagyságú gyakorló- és lőteret, a lóúsztató pedig a Perint patak mentén lett kijelölve.459
A laktanya költségeinek fedezésére a vármegye 1 350 000 forintnyi kölcsönt vett fel a
Széll Kálmán igazgatta Magyar Jelzálog Hitelbanktól 50 évre. A végső összeg azonban
jócskán túllépte a tervezettet, ezért 1890-ben újabb 80 000 forintos hitelt kellett felvenni. A
kincstártól kapott térítések egyébként nem fedezték a kamatokat, s azt a vármegye a katonai
pótadóból befolyó összegből pótolta ki. Érdemes megemlíteni, hogy Szombathely a korábban
említett 8 000 forintos hozzájárulás mellett a csatornázás költségeiből is kivette a részét. A
fővezetéket ugyanis egészségügyi okok miatt nem a közelebbi Gyöngyösbe, hanem a városon

458
A laktanyaépítésre lásd: SÉLLEY–TANGL 2011., TANGL 2015. 320–323.; Emellett: MNL VAML IV. 405. b.
1887. V. 31., 1889. V. 10., 1894. V. 4,; V. 173. c. 1886. I. 39.
459
Az első sorban állt a kőszegi útra néző törzsépület, két tiszti és egy altiszti pavilon. Mögöttük volt a hat
legénységi épület, majd a harmadik sorban a tizenkét legénységi istálló és az utászszakasz épülete, utóbbi mögött
pedig a patkoló- és fegyverkovácsműhely. Középen alakították ki a felálló teret, mely körül állt a markotányos
épület, a nagylovarda, két kislovarda, a pótraktár, a börtön, a kocsiszín és a mosókonyha. A telek két hátsó
sarkában volt a súlyos beteg, illetve a gyanús lovak istállója. SÉLLEY–TANGL 2011. 42.

- 122 -
keresztülvezetve a távolabbi Perint patakba engedték, s Szombathely kihasználva a kínálkozó
alkalmat elérte, hogy az ne csak a katonaság, hanem a városlakók igényeit is kiszolgálja. Ezért
magára vállalta a Gyöngyös és a Perint közötti szakasz költségeinek 80%-át is.460
A lovassági laktanya a világháborút természetesen nem az 1889-ben átadott állapotában
és formájában érte meg. A számos kisebb-nagyobb módosítástól és javítástól eltekintve három
jelentősebb bővítés történt a területén. A pozsonyi hadtestparancsnokság már 1895-ben jelezte
a vármegyének, hogy szükségessé vált még egy legénységi épület és egy istálló felépítése,
valamint egy újabb nyitott lovaglótér kialakítása. A terveket Rauscher Miksa461 készítette el, a
kivitelezést pedig Wälder Alajos szombathelyi vállalkozó végezte, aki 1898 júniusára fejezte
be a munkálatokat. Az épületek és a telekbővítés fedezésére újabb 70 000 forintos kölcsönt
kellett a vármegyének felvennie.462
Még el sem készültek az új épületek, mikor 1897-ben a hadtestparancsnokság egy
könnyű remondaistálló (még nem betanított lovak istállója) építését kérte. Az alacsony
költségek miatt (ekkor 8 200 forinttal kalkuláltak) a vármegye vállalta az építést, s a terveket
el is készíttette az Államépítészeti Hivatallal. A katonaság kívánságlistája azonban hamarosan
igencsak megszaporodott, s egy év múlva már egy raktárral, patkolóműhellyel és legénységi
szobával ellátott együttest szeretett volna. A költségek végül meg sem álltak 16 250 forintig,
melyet ismét csak hitelből kellett fedezni. Az épületek azonban így is elkészültek, s Weisz
Oszkár szombathelyi vállalkozó 1903-ra át is adta őket a tulajdonosnak.463
Végül a harmadik bővítés nem is magához a laktanyához, hanem a csapatkórházhoz
fűződött. A gyalogsági laktanya időközbeni felépülésével megnőtt helyőrség ugyanis
szükségessé tette ennek a bővítését is. A terveket ezúttal is az Államépítészeti Hivatal
készítette el, míg a kivitelezést két szombathelyi vállalkozó, Kopfsteiner Gyula és Erhardt
Károly végezte. Az 1901-re elkészült bővítés egy újabb, ezúttal 18 500 forintos kölcsönébe
került a vármegyének, melyet a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Jelzálog Hitelbanktól
vettek fel.464

460
SÉLLEY–TANGL 2011. 42.; MELEGA 2012. 265–266.
461
Rauscher Miksa jól ismerte a laktanyát, ugyanis még 1887-ben éppen Pártos Gyula megbízásából érkezett
Szombathelyre az építkezések ellenőrzésére. Pártos ugyanis elnyerte a művezetői állást is, ő maga azonban nem
tartózkodott Szombathelyen, s helyettesként az ekkor Lechner-Pártos iroda alkalmazásában álló Rauschert küldte
ki. Rauscher a laktanya elkészülését követően Szombathelyen telepedett meg, s munkásságával jelentősen
hozzájárult annak dualizmus-kori arculatának alakításához. BALOGH 2010. 275–288.
462
TANGL 2015. 322.
463
TANGL 2015. 323.
464
TANGL 2015. 323.

- 123 -
IV. 3. C. A FRIGYES FŐHERCEG GYALOGSÁGI LAKTANYA

A szombathelyi katonai helyőrség bővítése már közvetlenül a vármegyei lovassági

laktanya elkészülését követően felmerült a városvezetésben. Éhen Gyula javaslatára a városi
tanács 1890 márciusában lépéseket tett annak érdekében, hogy egy gyalogezred és annak
hadkiegészítő parancsnoksága a vasi megyeszékhelyen kerüljön elhelyezésre. A város ezen
törekvése azonban ekkor még időszerűtlennek bizonyult.465
Szinte pontosan három évvel később Karl Bakalarz műszaki ezredes a helybeli
lovasezred parancsnokának a társaságban felkereste Török Sándor polgármestert, s arról
tájékoztatta, hogy a hadsereg október 1-től Szombathelyen kívánja elhelyezni az egyik
gyalogezred hadkiegészítő parancsnokságát és annak egy zászlóalját. Egyúttal az ezredes azt
is megemlítette, hogy mivel a városban nincsen megfelelő laktanya, utóbbit ideiglenesen
Kőszegen helyezik el, de „reméli, hogy Szombathely város közönsége megragadja az
alkalmat s a megkívánható gyalogsági laktanyát mielőbb felépítvén, a zászlóalj is egy év
múlva már ide áthelyezhető lesz.”466 A városvezetés azonban szerette volna elérni, hogy ne
csak a hadkiegészítő parancsnokság, de a zászlóalj is egyszerre Szombathelyen kapjon
elhelyezést. A felajánlott épületek (a városi kaszárnya és a régi vásártéren lévő egykori
megyei raktár) vagy ideiglenes fabarakkok építése azonban nem nyerte el a hadsereg tetszését,
így az eredeti terveknek megfelelően október 1-jén a cs. és kir. 83. gyalogezred hadkiegészítő
parancsnoksága a szombathelyi városi kaszárnyába, a 2. zászlóalja pedig a kőszegi
gőzmalomkaszárnyába vonult be.467
Miután a hadkiegészítő parancsnokság és a zászlóalj ügye rendeződött, elkezdődhettek a
laktanyaépítés körüli munkálatok. 1893 júniusában megérkezett a hivatalos felkérés a
hadtestparancsnokságtól, s még ugyanebben a hónapban meg is született a határozat, hogy a
város 1896. október 1-re felépíti a laktanyát.468 Az ügy azonban meglehetősen vontatottan
indult, s már a telek kiválasztásában véleménykülönbség merült fel a városi és a katonai
hatóságok között. Szombathely ugyanis egy nagyrészt saját tulajdonban lévő területet ajánlott
fel a régi vásártér mellett, azt azonban egészségügyi okokból a katonaság nem volt hajlandó
elfogadni, a vásártér, a Perint patak és az egykori szemétlerakó közelsége miatt. Helyette

465
Napi hírek – Gyalog katonaságot. In: VASVÁRMEGYE, 1890. március 30. 4.; MNL VAML IV. 401. b. 83/1891,
148/1891.
466
MNL VAML V. 172. a. 542/1893.
467
A gyalogsági laktanya ügye. In: VASVÁRMEGYE, 1893. május 28. 1.; Gyalogság Szombathelyen. In:
DUNÁNTÚL 1893. június 18. 4.
468
VML VAML V. 171. a. 38/1893.

- 124 -
inkább a Kálvária utca végi térséget szemelték ki maguknak, mely azonban szinte teljes
egészében magánkézben volt, ráadásul a város nyugati irányú terjeszkedése miatt a környéken
a telekárak igencsak borsosak voltak. Szombathely végül kénytelen volt beadni a derekát, igaz
könnyebbséget jelentett, hogy a gyakorló- és lőtér tervezett helyszíne nagyrészt városi
tulajdonban volt, így azok előreláthatóan csak kisebb kiadásokat igényeltek.469
Az építési tervek kidolgozásával a város Erwin Rieger bécsi építészt bízta meg, aki
azokat 1895 tavaszára fejezte be. Augusztus végére már a katonaság jóváhagyása is megvolt,
így elviekben minden akadály elhárult az építkezés elől.470 Ahogy azonban a lovassági
laktanya esetében, úgy a költségek ezúttal is csúszást okoztak. Az év végén ugyanis Rieger
megküldte a részletes költségtervezetet, mely az eredeti körülbelül 250 000 forint helyett
366 000 forintra kalkulálta csak az építkezést, míg a teljes költségvetés elérte volna a 400 000
forintot. A városvezetés ezt semmiképpen sem volt hajlandó vállalni, ezért Éhen Gyula
polgármester először megbízta a szépítőbizottságot, hogy vizsgálja át a terveket, majd
javaslata alapján felkérték Riegert egy új költségtervezet elkészítésére. 471 Ezt követően Éhen
1896. február 24-re egy értekezletet hívott össze a városházára, melyen tájékoztatta a
képviselőket a laktanya költségvetése körül felmerült nehézségekről, illetve az azok
csökkentése érdekében tett lépésekről. A Szépítőbizottság javaslatai, az időközben bekéretett
és Nyul Lajos főszámvevő, valamint Müllner Ignác főmérnök által megvizsgált soproni,
nagykanizsai és losonci gyalogsági laktanyák építési tapasztalatai alapján Éhen egy
hárompontos határozati javaslatot terjesztett elő. Eszerint kérvényezni kell a Honvédelmi
Minisztériumnál az átadási határidő egy évvel való kitolását, egy új vegyesbizottsági ülést
kell összehívni, melyen ismét fel kell vetni az egyszer már elvetett városi telek ügyét, végül
pedig kérvényezni kell a törvényhatóságnál, hogy járuljon hozzá a laktanya építésének
költségeihez. Ez utóbbira a jogalapot Éhen érvelése szerint az adta, hogy a város lakossága
éppen azért fizeti a vármegyei katonai pótadót, hogy mentesüljön a katonatartás terhétől. A
gyalogsági laktanya finanszírozásával viszont kétszeresen kellene fizetniük, ezért a
szombathelyi lakosság által befizetett összeget szerette volna visszaigényelni a városi büdzsé
számára (évi körülbelül 6 200 forintot).472
Éhen javaslatait a következő közgyűlésen a képviselőtestület ugyan elfogadta, de a
három pont közül csak egy valósult meg az eredeti elképzelések szerint. A Honvédelmi

469
MNL VAML V. 171. a. 85/1893, 62/1894.; IV. 405. b. 1893. V. 221.
470
MNL VAML V. 171. a. 62/1894.; V. 172. a. 1122/1894.
471
MNL VAML V. 171. a. 91/1895, 1/1896, 9/1896.
472
Értekezlet a gyalogsági laktanya ügyében. In: VASVÁRMEGYE, 1896. február. 27. 1–2.; A gyalogsági laktanya
ügye. In: DUNÁNTÚL 1896. február. 27. 1–2.; MNL VAML IV. 401. b. 208/1896.

- 125 -
Minisztérium a határidő kitolásába beleegyezett, de a telek ügyéről nem volt hajlandó ismét
vitát nyitni, a vármegye pedig az eredetileg kért összegnek mindössze a felét, évi 3 000
forintot ajánlott fel. A város azonban még ilyen körülmények között is eltökélt maradt, noha a
költségek fedezésére a Magyar Jelzálog Hitelbanktól 50 éves futamidőre felvett 335 000
forintos kölcsön törlesztőrészleteit a várt körülbelül 15 700 forintos évi bevétel nem fedezte.
Ez azonban az amúgy is alacsony adósságállománya mellett a város számára még bőven
kezelhető méretű teher volt (a laktanyakölcsön körülbelül a felét tette ki ekkor a teljes városi
adósságnak).473
A költségek rendezését követően több akadály már nem merült fel. A város az
építkezéssel két helyi vállalkozót, Wälder Alajost és Brenner Jánost bízta meg, akik 1897
szeptemberére be is fejezték azt. A cs. és kir. 83. gyalogezred 4. zászlóalja végül szeptember
19-én foglalhatta el új otthonát (ezt 1901-ben a 1. zászlóalj váltotta fel). A 4,6 katasztrális
holdon elterülő kaszárnya 7 épületből állt: egy kétemeletes főépületből, mely egyben tiszti
pavilonként is szolgált, két legénységi épületből, egy altiszti pavilonból, egy emeletes
raktárépületből, kocsiszínből és egy istállóból. Az épületegyüttest csatornázták és
vízvezetékkel is ellátták. A 18 katasztrális hold területű gyakorlótér, valamint a lőtér az
eredeti terveknek megfelelően a várostól északnyugatra lett kialakítva.474
A Frigyes főhercegről (a pozsonyi V. hadtest parancsnokáról) elnevezett laktanyán a
dualizmus évei alatt nem történtek jelentősebb bővítések, bár tervek voltak rá. Mindössze
három kisebb építkezést lehet megemlíteni. 1899-ben a laktanya északi részén darabonként
1 500 forintért felhúztak öt állandó fabarakkot, melyekbe az őszi gyakorlatokra bevonuló
póttartalékosokat, illetve az átvonuló katonaságot helyezték el.475 Ezzel végleg megszűnt az
egyenkénti beszállásolás minden formája a városban, hiszen így a barakkokban és a városi
szállókban a nagyobb létszámú átvonuló katonaságot is el tudták már helyezni.476 Végül
1910-ben körülbelül 3 100 forintért megnagyobbíttatták a kocsiszínt a mozgókonyhák
elhelyezése érdekében, majd 1914-ben összesen 11 100 forintért a géppuskaosztagnak egy
újabb kocsiszínt épített a város, valamint megnagyobbította az istállót.477 Emellett, akárcsak a
lovassági laktanya esetében, a villanyt és a telefont ide is bevezették.478

473
MNL VAML V. 171. a. 9/1896, 39/1896, 48/1896.
474
MNL VAML V. 171. a. 57/1896.
475
MNL VAML V. 171. a. 2/1899.
476
A lakosság házaiban való egyenkénti beszállásolás elterjedtségét és megoldásának nehézségét jelzi, hogy még
1892-ben is volt rá példa. Ekkor a hadgyakorlatozó 18. honvéd gyalogezred 1 500 katonáját szállásolták be a
szombathelyi lakossághoz. Napi Hírek – Honvédek Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1892. szeptember 4. 4.
477
MNL VAML V. 171. a. 208/1910, 235/1913.
478
MELEGA 2012. 206. és 240.

- 126 -
IV. 3. D. A KATONAI ÉLELMEZÉSI FIÓKRAKTÁR

A gyalogsági laktanya elkészülését követően az egyetlen jelentősebb, katonasághoz

kötődő beruházás Szombathelyen egy élelmezési raktár felépítése volt. Az érdekessége ennek
a történetnek elsősorban az, hogy egy magántőkéből kivitelezett projekt volt, noha a
kezdeményezés ezúttal is a hadtestparancsnokságtól érkezett.
A dualizmus idején a Vas vármegyei helyőrségek ellátása a soproni élelmezési raktár
hatáskörébe tartozott, a szombathelyi katonaság azonban elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy
maga gondoskodjon ellátásáról, igaz, továbbra is Sopron alárendeltségében. Egy ilyen raktár
felépítése egyébként már a Hauszmann-féle laktanya terveibe is belekerült 1883-ban, azt
azonban a költségcsökkentések jegyében akkor elvetették.479 Végül 1896-tól a szükséges
raktárt és sütödét a katonaság Szegő Benő vállalkozótól bérelte ki a vasúthoz közeli Gyár
utcában.480 Az új élelmezési telep létrehozása 1902–1903 fordulóján kezdődött, mikor a
pozsonyi hadtestparancsnokság értesítette a várost, hogy egy egész tüzérezredet akar a
jövőben elhelyezni a területén. A végül meg nem valósult tüzérlaktanya ügyével a következő
fejezetben foglalkozunk, a kérdés azonban annyiban kapcsolódik az élelmezési raktárhoz,
hogy 1904 elején ennek apropóján kérte fel a hadtestparancsnokság a várost az építkezésre. A
képviselőtestület a kérést kedvezően fogadta, s vállalta, hogy 1908 végére, a tüzérlaktanyával
egy időben, felépíti a raktárakat.481
A tüzérségi laktanya azonban soha nem készült el, és az élelmezési raktár kérdésében a
fenti határozaton kívül a város részéről nem is történt semmi érdemleges lépés. 1906-ban
azonban a Szegedy-Ensch Károly vezette Mezőgazdasági Gyáriparszövetkezet felajánlotta,
hogy kész felépíteni és bérbe adni azt. A szövetkezetnek ugyanis a vasút melletti Söptei úti
árpakásagyárának elkészülését követően maradt egy nagyobb kihasználatlan telke, mely a
lovassági laktanya és a vasút közelsége miatt ideális helyszínnek bizonyult. A vezetőség
tárgyalásokba is kezdett a hadsereggel, melynek el is nyerte a tetszését a helyszín és a
Rauscher Miksa által készített tervek. 1906 októberében pedig a szövetkezet közgyűlése is
jóváhagyta a vállalkozást.482
A raktárt azonban végül nem a Gyáriparszövetkezet építette fel, hanem Feleki Ignác
kereskedő, vállalkozó. Sajnos a források alapján nem tudjuk ennek pontos okát, mindössze
következtetni lehet. Feleki ugyan részvényese volt a Gyáriparszövetkezetnek, s talán az
479
MNL VAML IV. 401. e. 115. kötet.
480
Hírek – A katonai élelmezéshez. In: VASVÁRMEGYE, 1896. július 26. 6.
481
MNL VAML V. 171. a. 44/1904.
482
Új katonai élelmezési raktár. In: VASVÁRMEGYE, 1906. október 23. 3.

- 127 -
eredeti ötlet is tőle származott, de tulajdonrészét hamarosan eladta, és már 1906-ban önálló
céget alapított. 1908-ban már maga tett ajánlatot a hadtestparancsnokságnak az élelmezési
raktár felépítésére, mely ráadásul az eredeti helyszínre és a Rauscher által már elkészített
tervekre vonatkozott. Csak feltételezhetjük, hogy a Gyáriparszövetkezet (mely 1912-ben
csődbe is jutott) elállt a költséges tervtől, a telket és a kivitelezés jogát pedig átengedte
Felekinek. Az élelmezési raktár végül alig két éven belül el is készült, és az épületeket 1910
októberében már át is vehette a katonaság.483
Az építkezés költségei 850 000 koronára rúgtak, s a szerződés szerint a kincstárnak 25
éven keresztül kellett fizetnie a bérleti díjat, melyet követően az ingatlan teljes jogú
tulajdonosává vált volna. A három és egynegyed holdnyi területen összesen 8 épületet húztak
fel: egy egyemeletes főépületet (itt voltak az irodák, lakóhelyek, a konyha és fürdőszoba), egy
sütödét, egy emeletes ágy- és konzervraktárt, egy háromemeletes liszt-, zab- és rozsraktárt,
egy széna- és szalmaraktárt, egy tűzoltószert, egy bognárműhelyt őrszobával és hídmérleggel,
valamint egy illemhelyet. Emellett a raktárhoz külön iparvágány épült, mely a telek mellett
elhaladó pinkafői vasútról ágazott le. A közel száz főt foglalkoztató telep (mely nagy része
civil személyzet volt) továbbra is a soproni élelmezési raktár alárendeltségében működött.484

IV. 3. E. MEG NEM VALÓSULT TERVEK

Természetesen az, hogy a korábban ismertetett három épületegyüttesen kívül más

jelentősebb, a hadsereghez fűződő beruházás nem volt a városban, nem jelenti azt, hogy ne
lettek volna ilyen irányú törekvések. A gyalogsági laktanya esetleges bővítése már annak
tervezése során is többször felmerült a sajtóban, hivatalos lépések az ügyben azonban csak
elkészülését követően történtek. Éhen Gyula 1897 novemberében a képviselőtestület elé
terjesztett egy bővítési tervezetet két további zászlóalj számára, melynek várható költségeit
284 000 forintra becsülte. A város ajánlatot is tett a hadtestparancsnokságnál, s elébe menve a
dolgoknak megkezdte a meglévő telek kibővítését.485 Az előre gondolkodás úgy tűnt, nem
volt alaptalan, mivel 1899 elején a katonaság kilátásba helyezte a laktanya ezredlaktanyává
való fejlesztését, s egyben az ehhez szükséges 125 kataszteri hold nagyságú gyakorlótér

483
Hírek – Katonai élelmezési raktár. In: VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember. 26. 9.; Hírek – Katonai élelmezési
raktár. In: VASVÁRMEGYE, 1909. október 22. 6.; Szombathely fejlődése. In: VASVÁRMEGYE, 1910. október 20. 2.
484
Katonai élelmezési raktár Szombathelyen. In: VASMEGYEI NAPLÓ, 1910. október 20. 1.
485
MNL VAML V. 171. a. 75/1897, 88/1899.; V. 172. a. 900/1898.

- 128 -
kijelölésére is felkérte a várost. Noha ezt követően további telekbővítésről is döntés született,
a várt építkezésre végül nem került sor.486
A gyalogsági ezredlaktanyához hasonló jelentőségű terv volt a már érintett
tüzérlaktanya. A hadtestparancsnokság megbízásából a helybeli lovasság parancsnoka 1902
novemberében informálisan megkereste Brenner Tóbiás polgármestert, hogy a közös hadsereg
egy teljes hadosztály-tüzérezredet tervez Szombathelyen elhelyezni. Lapértesülések szerint a
katonaság feltétlenül ragaszkodott a vármegyéhez, s abban az esetben, ha a város elutasította
volna a kérést, akkor a törvényhatósághoz fordultak volna.487 A hivatalos értesítés a
következő év elején érkezett meg, melyet követően a városi tanács megbízta Bodányi Ödön
főmérnököt, hogy informálódjon a laktanya méreteiről és a szükséges épületekről, majd ezt
követően készítsen egy költségbecslést.488 Az eredményeket a polgármester március 16-án
ismertette a képviselőkkel, mely szerint a laktanyaépítéshez 1 700 000 korona kölcsönre lett
volna szükség, amiben azonban még nem volt benne a 208 katasztrális hold nagyságú
gyakorlótér ára. Ezek évi 81 600 korona kamatait a 67–70 000 korona kincstári térítés
természetesen nem fedezte volna, de Brenner a ráfizetés ellenére az építkezés elvállalását
javasolta, melyet a képviselőtestület a legközelebbi közgyűlésen jóvá is hagyott. 489 Az ügy
eddig a megszokott módon zajlott, s a folytatásban sem volt semmi szokatlan: az építési
ajánlatot a Honvédelmi- és a Hadügyminisztérium elfogadta, összeült a vegyesbizottság, mely
megállapította az építési telket (ezt a Rohonci úti dűlőben tervezték) és az általános építési
terveket, melyeket 1904 nyarára jóvá is hagyott a katonaság.490 A laktanya megépítésére
Babocsay Hermann budapesti vállalkozót kérték fel, aki a részletes építési tervek
kidolgozásával Rauscher Miksát bízta meg.491 Időközben a tervezet még bővült is, mivel 1904
őszén a hadtestparancsnokság kérésére a város elvállta, hogy egy tüzértiszti lovaglóiskolának
szükséges épületeket is felépít.492
Az első szerencsétlen fordulat az ügyben 1905 tavaszán állt be, amikor kiderült, hogy a
tervezett hat helyett csak négy ütegnek kell laktanyát építeni (egy hadosztály-tüzérezred négy
ütegből állt, de tervben volt további kettővel való bővítésük). A terveket ennek megfelelően át
kellett dolgozni, melyet ugyan Rauscher még elkészített, de már feleslegesen, mivel 1905
májusában Karl von Steininger hadtestparancsnok közölte a várossal, hogy határozatlan időre

486
MNL VAML V. 171. a. 2/1899, 82/1899.
487
Tüzérezred Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1902. november. 27. 1.
488
MNL VAML V. 171. a. 1903. február 27. Polgármesteri jelentés.
489
MNL VAML V. 171. a. 32/1903.
490
MNL VAML V. 171. a. 1903. május 19. Polgármesteri jelentés; 1903. október 2. Polgármesteri jelentés.
491
MNL VAML V. 171. a. 1904. szeptember. 29. Polgármesteri jelentés.
492
MNL VAML V. 171. a. 1904. szeptember 29. Polgármesteri jelentés; 115/1904, 139/1904.

- 129 -
felfüggesztik a szombathelyi tüzérlaktanya építését. Három év bizonytalanságot követően
végül 1908 márciusában törölték a programot.493
Ennek ellenére mégis volt némi remény arra, hogy nem vész kárba a befektetett munka
és az elköltött pénz. Még ugyanebben a hónapban ugyanis a hadtestparancsnokság arról
érdeklődött a városnál, hogy a hadosztály-tüzérezred helyett nem lenne-e hajlandó egy lovas
tüzérütegnek és egy lovas géppuskaosztagnak laktanyát építeni.494 A képviselőtestület ugyan
vállalta az építkezést, de csak bizonyos feltételek mellett. Egyrészt az 1 600 000 koronára
tervezett laktanyáért a térítéseket már 1910. január 1-jétől kérte (az épületet viszont csak
ugyanezen év végére kellett átadni), méghozzá az 1911. január 1-jétől életbelépő
lakbérosztály alapján (várható volt ugyanis a város magasabb osztályba sorolása), másrészt a
befektetett tőke minimum 6%-át, azaz lényegében a teljes kamatteher megtérítését szerette
volna. Noha a feltételeket a hadsereg nem fogadta el, mivel arra semmilyen törvényi vagy
más jogszabályi határozat nem kötelezte, a város mégis az építkezés mellett döntött.495
Érdemleges előrelépés azonban ezután már nem történt. Még az építési telket sem sikerült
kiválasztani, mivel az eredetileg kijelölt terület mellett időközben felépült egy szappangyár,
mely súlyos egészségügyi kockázatot jelentett, ráadásul az általános építési tervek a katonaság
többszöri sürgetése mellett is csak 1911 nyarán készültek el. Végül hosszú vajúdás után 1911
augusztusában előbb informális, majd októberben hivatalos úton is közölték a várossal, hogy
a hadsereg nem tart igényt a laktanyára, s ezzel a tüzérségről szőtt álmok végleg a kútba estek.
Annál is bosszantóbb volt a kudarc, mivel a város amellett, hogy több ezer koronát költött el a
tervekre, 1912-ben egy bírósági végzés értelmében még újabb 17 600 koronát kellett
kifizetnie Babocsay Hermannak. Igaz, ezzel az összeggel még jól is jártak, mert az eredeti
követelés 52 600 koronára szólt.496
A tüzérlaktanya meghiúsulásának alighanem két fő oka volt. A laktanya terve szorosan
kapcsolódott a Széll-kormány által 1902 végén benyújtott véderőreformhoz, annak ugyanis
egyik legfontosabb része a tüzérség fejlesztése lett volna. Az elhúzódó politikai válság
közepette azonban a reform és így a tüzérség fejlesztése is elmaradt, majd a fegyvernem
1908-as teljes újjászervezése végül a szombathelyi tervek elejtését eredményezte. Emellett
volt azonban egy belső oka is, hogy ezt követően a lovas tüzérütegnek és a lovas
493
MNL VAML V. 171. a. 1905. április 6. Polgármesteri jelentés; 1905. június 28. Polgármesteri jelentés.;
Lefújták a tüzérlaktanyát. In: VASVÁRMEGYE, 1908. március 3. 1.
494
Lovastüzérek Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE 1908. március 27. 1.
495
MNL VAML V. 171. a. 27/1908, 89/1908, 148/1908.
496
Hírek – Sürgetik a tüzérlaktanyát. In: VASVÁRMEGYE, 1910. február 24. 8.; Hírek – A tüzérlaktanya ügye. In:
VASVÁRMEGYE, 1910. február 26. 4.; Hírek – A tüzérlaktanya és a szappangyár. In: VASVÁRMEGYE 1910.
március. 2. 5.; A tüzérlaktanya ügye. In: VASVÁRMEGYE 1910. június 20. 2.; Szombathely nem kap
tüzérkaszárnyát. In: VASVÁRMEGYE, 1911. augusztus 22. 1.; MNL VAML V. 171. a. 180/1911, 48/1912.

- 130 -
géppuskaosztagnak sem épült meg a laktanya: a város anyagi helyzete. A századfordulón
végrehajtott Éhen-féle infrastrukturális beruházások rendkívül eladósították a várost, mely
állandó pénzügyi problémákkal küzdött. Ilyen körülmények közepette egy ekkora volumenű
beruházásra aligha lett volna képes, hiszen a tüzérlaktanya kölcsöne 1 600 000 koronával
növelte volna meg a már így is nehezen kezelhető, 5 100 000 koronás adósságállományt.497
Végezetül érdemes néhány szót szólni a honvédségről. Már a kortársaknak is szemet
szúrt, hogy több jelentős város sem rendelkezik honvédhelyőrséggel, mint például Temesvár,
Győr vagy Szombathely. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a honvédség 1869-es
felállításától kezdve territoriális haderő volt, vagyis elhelyezése rendkívül nehezen változott.
A vas-soproni kiegészítésű 18. gyalogezred azonban Sopronban és Kőszegen, míg a vas-zalai
kiegészítésű 20. gyalogezred Nagykanizsán és Körmenden került elhelyezésre.498 A két vasi
településen megfelelő szállásai voltak a honvédeknek: Kőszegen 1874-ben, Körmenden pedig
1898-ban épült honvédlaktanya. Éppen ezért Szombathely, ha akart volna se tudott
honvédséget szerezni magának, remény csak az alakulatok számának a növelése esetén
lehetett. Nem véletlen, hogy a szombathelyi honvédség gondolata a helyi sajtóban szintén az
1902-es véderőtörvény (mely a honvédséget is érintette volna) hatására ütötte fel a fejét.499
Ezt követően többször is felmerült a sajtóban valamilyen honvédalakulat Szombathelyre
helyezése, de ezek általában téves információkon alapultak.500 Hivatalos formát a kérdés csak
1910 nyarán öltött. Ekkoriban terjedt el ugyanis az országban a hír, hogy a székesfehérvári
honvédkerületi-parancsnokságot át akarják helyezni, melyre több város is aspirált. Brenner
Tóbiás polgármester budapesti útján Szombathelyt is a kormány figyelmébe ajánlotta, mely
adott esetben laktanyát is hajlandó építeni. Ekkor azonban a polgármestert tájékoztatták, hogy
nincs szó semmiféle áthelyezésről (nem is volt, a székesfehérvári kerületi parancsnokságot
1913-ban egyszerűen felszámolták). Ugyanakkor Brenner ígéretet kapott arra, hogy a
honvédtüzérség szervezése során mindenképpen figyelembe veszik az ajánlatot. Azonban
ezek a tervek sem valósultak meg: a honvédség jegyzékbe vette a város ajánlatát, a helyi sajtó
meg szomorúan konstatálta, hogy a nagy reményekből megint nem lett semmi.501

497
MELEGA 2012. 464.
498
A honvédgyalogságot 1869-ben zászlóaljakba szerveztve hozták létre, majd ezeket 1886-tól féldandárokba,
1890-tól ezredekbe szervezték. Kőszegen a 75. honvédzászlóalj, a későbbi 18. gyalogezred 3. zászlóalja,
Körmenden pedig a 76. zászlóalj, a későbbi 20. gyalogezred 3. zászlóalja állomásozott. Balla 2015. 219.
499
Honvédkerületi parancsnokság Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE 1906. szeptember 22.
500
Szombathely katonaváros. In: VASVÁRMEGYE 1909. január 10. 4.; Honvédkerület Szombathelyen. In:
VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember. 12. 5.
501
MNL VAML V. 171. a. 1910. július 28. Polgármesteri jelentés.; Honvédlaktanya vagy tüzérlaktanya? In:
VASVÁRMEGYE, 1911. március 19. 2.; Szombathely nem kap generálist. In: VASVÁRMEGYE, 1911. november 1.
3.

- 131 -
 V. A TISZTIKAR ÉS A HELYI TÁRSADALOM KAPCSOLATA

V. 1. A HELYŐRSÉG NAGYSÁGA ÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Az alábbiakban a szombathelyi katonai helyőrség nagyságát és legfontosabb

szociológiai jellemzőit vizsgáljuk meg. Elöljáróban azonban meg kell említeni, hogy az
adatok a teljes helyőrségre vonatkoznak, miközben a tisztikar és a legénység társadalmi
jellemzői természetesen eltértek. Szétválasztásuk az egyes statisztikai adatforrásokon belül
azonban nem volt lehetséges, és felesleges is lett volna. A tisztikar létszáma a legénységhez
képest elhanyagolható, 1900-ban például az 1442 fős helyőrségből mindössze 59 volt tiszt és
katonai tisztviselő.502 Emellett a tisztikarral a következő fejezetekben még részletesen is
foglalkozunk.
Szombathely katonai helyőrségét – mint azt korábban említettük – alapvetően három
alakulat adta: a cs. és kir. 11. huszárezred, a cs. és kir. 5. ulánusezred és a cs. és kir. 83.
gyalogezred, melyekhez társult még az élelmezési raktár személyzete. A huszárezred részéről
a teljes alakulat a városban állomásozott, vagyis az ezredtörzs, hat század, az utászszakasz és
a pótkeret. Ezen 1909-ben annyi változás történt, hogy egy századot ideiglenesen Kőszegen
helyeztek el, mivel helyébe egy lovas géppuskaosztag503 került a laktanyába (ezt helyezték
volna aztán később a lovas tüzérüteg mellé a meg nem valósult tüzérlaktanyába). Az ezredet
1912-ben áthelyezték Galíciába, csak a pótkeret és a géppuskaosztag maradt Szombathelyen.
Helyébe Varasdról az 5. ulánusezred érkezett, pontosabban csak öt századdal, mivel egy
század Mostarban állomásozott. Végül a 83. gyalogezred hadkiegészítő parancsnoksága a
pótkerettel 1893 óta, egy zászlóalja pedig 1897 óta állomásozott Szombathelyen: eleinte a 4.,
majd 1901-től az 1. zászlóalj, melyhez 1909-ben még egy géppuskaosztag csatlakozott. 1893
és 1897 között az ezredtörzs és három zászlóalj Szegeden (a negyedik zászlóalj pedig
Kőszegen), 1897 és 1901 között Boszniában, 1901-től pedig Komáromban állomásozott. A
háborúig már csak egy kisebb változás történt: 1907-ben további egy zászlóaljat helyeztek
Vas vármegyébe, Kőszegre, melynek a város 1912-ben egy laktanyát építtetett.504

502
MNL OL XXXII. 23. h. C. 198. doboz. Katonai népesség községenként. Vas vármegye.
503
A 1907 és 1913 között 12 lovas géppuskaosztagot hoztak létre. BALLA 2015. 215.
504
WREDE 1898. 592.; DOROMBY 1934. 11–12.; Kőszegen a közös hadsereg részéről 1897 után 11.
vadászzászlóalj állomásozott egészen 1907-ig. Emellett 1903-tól a soproni 9. huszárezred egy százada is a
városban volt elhelyezve, melyet váltottak aztán fel a 11-esek 1909-ben. MNL VAML 405. b. 1912. VII. 6147.

- 132 -
 SZOMBATHELY KATONAI ÉS POLGÁRI NÉPESSÉGE (1890–1910)505
Katonai Polgári Katonai Katonai
népesség népesség népesség népesség
aránya a teljes aránya a kereső
népességen népességen
belül belül
1890 1 137 16 133 6,58% 12,95%
1900 1 442 23 309 5,82% 12,49%
1910 1 447 29 500 4,68% 10,40%
7. Tábla. Forrás: KÁRPÁTI 1894. 353 és 355; MSÉ ÚF 1894. 21.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. I. kötet 36. és 68;
NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. I. kötet. 38. és 70.

A 7. táblázat adatai a két szombathelyi alakulat között a következőképpen oszlott meg:

körülbelül 1 100–1200 főt tett ki 11. huszárezred és 250–300 főt a 83. gyalogezred és az
élelmezési raktár személyzete. Emellett mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a
katonasággal természetesen jelentős számú hozzátartozó is érkezett a városba, akiket a
statisztika a polgári népesség közé sorolt. Erre vonatkozóan mindössze az utolsó két
népszámlálásból állnak rendelkezésre adatok, melyek szerint 1900-ban 129, 1910-ben pedig
157 hozzátartozója volt a katonai népességnek.506
Szombathelynek az 1910-es népszámlálás szerint az ország 24., Horvátországot nem
számítva a 21. legnagyobb katonai lakossága volt a 126, 100 fő feletti katonai népességgel
rendelkező település között. A lista élén nem meglepő módon Budapest állt 16 636 fővel (a
teljes magyarországi véderő 11,7%-a), mely közel annyit tett ki, mint az utána következő
négy legjelentősebb városé (Pozsony, Zágráb, Temesvár és Nagyszeben) összesen.
Szombathely meglehetősen előkelő helyet foglalt el a listán, különösen, ha figyelembe
vesszük, hogy 1889 előtt egyáltalán nem rendelkezett helyőrséggel. Ezt látszik megerősíteni
az a tény is, hogy az V. hadtest területén, mely összesen 15 vármegyét foglalt magában (Árva,
Bars, Esztergom, Győr, Hont, Komárom, Moson, Nyitra, Pozsony, Sopron, Trencsén, Turóc,
Vas, Veszprém és Zala), Szombathelynek volt az ötödik legnagyobb katonai népessége a
népszámlálás által felsorolt 28 település közül. Vagyis a számszerű adatok alapján a vasi
megyeszékhelynek a dualizmus végére sikerült a jelentősebb helyőrségi városok közé
kerülnie, legalábbis régióján belül mindenképpen.507

505
A hivatalos statisztikai kiadványokban a „Katonai népesség” alatt a közös hadsereg, a haditengerészet, a
honvédség és a csendőrség létszámát értették. A véderőhöz nem tartozó csendőrség létszáma a teljes
helyőrséghez viszonyítva azonban olyan alacsony volt (néhány fő mindössze), hogy az nem torzítja az adatokat.
506
NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. II. kötet. 302.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. II. kötet. 138.
507
NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. I. kötet adatai alapján.

- 133 -
 A puszta statisztikai adatokon túl azonban egy város katonai jelentőségének megítélését
egyéb tényezők figyelembevételével tovább lehet finomítani. Azt ugyanis legalább olyan
mértékben jelzi a helyben lévő magasabb parancsnokságok, katonai hivatalok és intézmények
jelenléte.508 Ebből viszont kiderül, hogy a hadtestparancsnokságon belül a legtöbb funkció
mindössze három településen összpontosult: Pozsony, Komárom és Sopron. Az első kettő
aligha meglepő, erre már csak a helyőrség létszámából is következtetni lehetett (4 764 illetve
3 474 fő). Pozsony, amellett, hogy a cs. és kir. V. hadtest és a m. kir. IV. honvédkerület
központja volt, számos magasabb (hadosztály- és dandár-), illetve ezredparancsnokságnak
adott otthont. Emellett működött itt hadkiegészítő parancsnokság, térparancsnokság,
élelmezési hivatal, katonai bíróság és egy kadétiskola is. Ehhez hasonlóan Komárom egy
hadosztály-, egy dandár-, több ezredparancsnokságnak, erőd- és térparancsnokságnak,
élelmezési hivatalnak, katonai bíróságnak, hadkiegészítő parancsnokságnak volt a központja,
valamint falai között működött még egy térképészeti hivatal és egy műszaki igazgatóság is.
Szintén kiemelkedett Sopron a helyőrség létszáma (2 335 fő) és a katonai funkciók
tekintetében egyaránt. Nemcsak egy dandár- és több ezredparancsnokságnak adott otthont, de
hadkiegészítő parancsnokságnak, élelmezési hivatalnak, katonai bíróságnak, egy leánynevelő
intézetnek és egy honvéd katonai főreáliskolának is. Ezzel szemben Győr (1 711 fő) és
Szombathely (1 447 fő) mind a helyőrség létszáma, mind az egyéb funkciók tekintetében
elmaradt a fenti városoktól: előbbi ugyan rendelkezett egy dandárparancsnoksággal, míg
utóbbi egy élelmezési fiókraktárral, de a két városban ezeken kívül csak egy-egy
hadkiegészítő parancsnokság és egy-egy ezredtörzs működött. Emellett érdemes kiemelni,
hogy ellentétben Sopronnal vagy Pozsonnyal, Győrött és Szombathelyen nem volt honvédség
(igaz, Komáromban sem). Vagyis a hagyományos katonai központokkal (az 1900-as évek
nagy reményei ellenére) nem tudta felvenni a versenyt Szombathely, és csak részben sikerült
versenytársaihoz (elsősorban Sopronhoz) felzárkózni.509
Ezek után vizsgáljuk meg részletesebben is a szombathelyi helyőrség főbb jellemzőit,
így elsőként a származást, valamint a nyelvi-etnikai összetételt. A 83. gyalogezred
kiegészítési területe – mint azt már korábban említettük – 1893-tól Szombathely központtal
Vas vármegye volt, ezzel szemben a 11. huszárezred legénységét egy nagyobb területről kapta
az V. hadtesten belül: 1883 után a komáromi 12., az esztergomi 26. és a pozsonyi 72.

508
Mivel a hadsereg egy szigorúan hierarchizált szervezet, elviekben nem lenne nehéz egy településrangsort
felállítani a katonai funkciók és a katonai lakosság nagysága és számaránya szerint. Erre vonatkozóan lásd:
BELUSZKY 2014.
509
Az alábbi kiadvány alapján: Seidels kleines Armeeschema. Diskolation und Eintheilung des k. u. k. Heeres,
der k. u. k. Kriegsmarine, der k. k. Landwehr und der königlich-ungarischen Landwehr 76. (1914.)

- 134 -
hadkiegészítő kerületből (Bars, Esztergom, Hont, Komárom, Nyitra és Pozsony vármegye),
melyet 1898-tól a nagykanizsai 48. és a szombathelyi 83. hadkiegészítő kerület (Zala és Vas
vármegye) váltott fel.510 A sorozási területeknek megfelelően a részletes népszámlálási adatok
a következőképpen néztek ki.511

A SZOMBATHELYI HELYŐRSÉG SZÁRMAZÁSA

1900 1910
Bars 46 3,19% 11 0,76%
Esztergom 90 6,24% 4 0,28%
Hont 37 2,57% 9 0,62%
Komárom 81 5,62% 14 0,97%
Nyitra 74 5,13% 6 0,42%
Pozsony 160 11,09% 22 1,52%
Vas 638 44,24% 794 54,87%
Zala 156 10,82% 418 28,89%
Egyéb vármegye 99 6,87% 109 7,53%
Horvátország 7 0,49% 7 0,48%
Ausztria 53 3,67% 53 3,66%
Külföld 1 0,07% – –
Összesen 1 442 100% 1 447 100%
8. Tábla. Forrás: MNL OL XXXII. 23. h. C. 198. doboz. Katonai népesség születési helye szerint; MNL OL
XXXII. 23. h. D. 995. doboz. 18. tábla. Szombathely

A 8. táblázatból jól látszik, hogy az 1900-as népszámlálás még egy átmeneti állapotot
mutat. Ekkor a 11. huszárezred legénysége részben még a régebbi kiegészítési területeiről
származott, 1910-ben viszont már egyértelmű Vas és Zala vármegye dominanciája: a
helyőrség majd 84%-a innen került ki. Az arányokat 1912-ben természetesen drasztikusan
változtatta meg a helyőrségváltás és az 5. ulánusezred megérkezése, mely legénységét a
zágrábi XIII. hadtest területéről, a zágrábi 53. és a károlyvárosi 96. hadkiegészítő kerületből
(Modrus-Fiume és Zágráb vármegye) kapta.512

510
WREDE 1901. 292.
511
Az 1890-es népszámlálás katonai adatait nem sikerült megtalálnunk az Országos Levéltárban.
512
WREDE 1901. 335.

- 135 -
 A fentiek fényében érdekes eredményre jutunk, ha a helyőrség nyelvi-etnikai
megoszlását vizsgáljuk (9. Táblázat).513

A SZOMBATHELYI HELYŐRSÉG ANYANYELVE

1900 1910
Magyar 1 094 75,87% 1 155 79,82%
Német 246 17,06% 187 12,92%
Szlovák 44 3,05% 13 0,90%
Román 4 0,28% 3 0,21%
Horvát 15 1,04% 24 1,66%
Vend - - 57 3,94%
Egyéb 39 2,70% 8 0,55%
Összesen 1 442 100% 1 447 100%
9. Táblázat. Forrás: MNL OL XXXII. 23. h. C. 198. doboz. 39. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v.; MNL
OL XXXII. 23. h. D. 995. doboz. 12. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v.

Ezeket az adatokat erősítik meg, ha az egyes alakulatok nyelvi megoszlását nézzük. A

hivatalos katonai statisztika azonban csak az ezrednyelvet tüntette fel, vagyis csupán azokat,
melyek elérték a 20%-os arányt (10. Táblázat).

EZREDNYELVEK514
83. gyalogezred 11. huszárezred
magyar német szerbhorvát román egyéb magyar egyéb
1895 20% 33% 22% 22% 3% 81% 19%
1900 40% 48% - - 12% 81% 19%
1905 57% 33% - - 10% 91% 9%
1910 61% 30% - - 9% 89% 11%
10. Táblázat. Forrás: MSJ 1895. 182–183.; MSJ 1900. 188–189.; MSJ 1905. 192–193.; MSJ 1910. 192–193.

A 83. gyalogezred nyelvi-etnikai megoszlása alapvetően tükrözte a sorozási területét,

vagyis Vas vármegyéét, mely 1910-ben a következőképpen nézett ki: 56,9%-a volt magyar,

513
Anélkül, hogy az egymásnak nem megfeleltethető nyelv, nemzeti identitás és etnikai hovatartozás
problémájára kitérnénk, csak jelezni szeretnénk, hogy a korabeli magyar népszámlálások nem nemzetiségre,
hanem anyanyelvre kérdeztek rá, és hasonlóan jártak el a katonai statisztikusok is. KÖVÉR 2016.; SCHEER
2014A.; SCHEER 2018.
514
A hivatalos katonai statisztikákban az ezrednyelveket 1895-től kezdődően tüntették fel csapattestenként.

- 136 -
27%-a német, 3,4%-a horvát és 12,4%-a vend anyanyelvű. A németek és a magyarok
felülreprezentáltságának – és ebből következően a szlávok alulreprezentáltságának – az oka az
lehetett, hogy a vármegye vendek lakta déli része az átlaghoz képest elmaradott volt, ahol
magasabb lehetett a katonai szolgálatra alkalmatlanok aránya. Ezzel szemben a 11.
huszárezred legénysége túlnyomórészt a magyar nyelvű népességből került ki, annak ellenére,
hogy sorozási területe az egész időszak alatt egy nyelvi szempontból rendkívül heterogén
vidéknek számított. Ez még akkor is igaz, ha a századforduló előtti 81%-os magyar aránynál –
a legénység bizonyos fokú többnyelvűségét kihasználva – gyaníthatunk némi statisztikai
bűvészkedést annak érdekében, hogy ne kelljen egy második ezrednyelvet is bevezetni. Még
ezzel együtt is azonban a helyőrség magyar nyelvi dominanciája egyértelmű, melyet tovább
erősít, ha figyelembe vesszük, hogy 1900-ban a nem magyar anyanyelvű katonáknak közel
fele, 1910-ben pedig több mint 60%-a tudott magyarul. Vagyis a szombathelyi helyőrségnek
mindösszesen 13%-a, illetve 8%-a nem bírta semmilyen formában a magyar nyelvet. A
magyar anyanyelvű katonák idegennyelvtudása eközben csökkenő tendenciát mutatott: 1900-
ban még 21,5%-a bírt egy második nyelvet (nagyobbrészt németet, illetve szlovákot), 1910-
ben viszont már csak 13,5%-a, elsősorban németet.515
Végezetül még két szociológiai jellemzőt érdemes megvizsgálni. Az egyik a felekezeti
megoszlás, mely a nyelvi adatokkal ellentétben alapvetően nem tért el a kiegészítési területtől:
katolikus dominancia mellett valamennyi felekezet képviseltette magát, jórészt
számarányának megfelelően (11. Táblázat).516

A SZOMBATHELYI HELYŐRSÉG FELEKEZETI MEGOSZLÁSA

1900 1910
Katolikus 1 165 80,80% 1 201 83,00%
Református 84 5,82% 42 2,90%
Evangélikus 146 10,12% 159 10,99%
Ortodox 3 0,21% 4 0,28%
Izraelita 44 3,05% 41 2,83%
Összesen 1 442 100% 1 447 100%
11. Táblázat. Forrás: NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. 1. kötet. 153. és X. kötet 92–93.; MNL OL XXXII. 23. h. D. 995.
doboz. 12. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v.

515
MNL OL XXXII. 23. h. C. 198. doboz. Magyar anyanyelvű katonák nyelvismerete. Vas vármegye.
Szombathely r.t.v.; XXXII. 23. h. D. 995. doboz. 16. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v.
516
A kiegészítési terület vármegyéinek felekezeti megoszlását lásd: NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. X. kötet. 88–89.

- 137 -
 A másik a helyőrség kulturális színvonala. Ebben a tekintetben az adatok kiugróan
magas alfabetizációs szintről tanúskodnak: mindkét népszámlálás alapján ugyanis a helyőrség
szinte valamennyi tagja (98%-a) írt és olvasott, mely még akkor is Vas és Zala vármegye
szintje felett állt, ha a két vármegyében az írni-olvasni tudás a 20–29 éves lakosságon belül
85–95% között mozgott 1910-ben.517 A nyelvi-nemzetiségi adatokhoz hasonlóan 1912-ben a
vallási és műveltségi viszonyok is drasztikusan megváltoztak. Az 5. ulánusezred legénysége
ugyanis katolikus horvát volt, akik a nyugat-magyarországi viszonyokhoz képest jóval
alacsonyabb alfabetizációs színvonallal rendelkeztek: a sorozási terület 20–29 éves
lakosságának körülbelül fele írt és olvasott 1910-ben.518
Végezetül, ha összevetjük a fenti adatokat a már korábban ismertetett szombathelyi
adatokkal, akkor kiderül, hogy a kettő nagyfokú egyezést mutat. A legénység esetében csak
korlátozottan jelent meg a közös hadsereg multinacionális jellege, és a helyőrség nyelvi-
etnikai szempontból erős magyar dominanciát mutatott. Emellett noha létrejöttekor még nem,
de az 1890-es évek második felétől (a 83. gyalogezred megérkezésével, illetve a 11.
huszárezred kiegészítési területének megváltozásával) már fokozatosan helyi, vagyis
nagyobbrészt Vas, kisebb részt Zala vármegyei legényekből tevődött össze, így a nem magyar
anyanyelvű katonák is helyiek voltak. Vagyis ha a nyelv nem is, de a regionalizmus mégis a
városhoz kötötte őket. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a helyőrség nemcsak
nyelvi-etnikai, de felekezeti szempontból is alapvetően összhangban állt a várossal, s
mindössze a protestánsok nagyobb és az izraeliták kisebb aránya tekintetében tapasztalható
némi eltérés. A katolikus dominancia azonban szinte százalék pontosságra megegyezett
Szombathelyével. Végül pedig a magas alfabetizációs szintet is érdemes kiemelni, vagyis a
helyőrség kulturális színvonala a legkevésbé sem maradt el a város polgári lakosságáétól.
Szombathely katonai helyőrsége tehát sem nyelvi-etnikai, sem vallási, sem pedig
műveltségi szempontból nem tért el jelentős mértékben Szombathely polgári lakosságáétól,
mi több, azzal nagyfokú hasonlóságot mutatott a korszak nagy részében. Ezt tovább erősítette,
hogy a helyőrség fokozatosan helyi, vagyis Vas és Zala vármegyei legényekből került ki.
Ebben csak az. 5. ulánusezred megjelenése jelentett törést.

517
MNL OL XXXII. 23. h. D. 995. doboz. 12. tábla. Vas vármegye. Szombathely r.t.v.; NÉPSZÁMLÁLÁS 1910.
VI. kötet. 170–171.
518
NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. VI. kötet. 172–173.

- 138 -
V. 2. A TISZTIKAR TÁRSADALMI JELLEMZŐI

A következő fejezetekben a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred tisztikarát vizsgáljuk

meg részletesebben. Az 1912 tavaszán a vasi megyeszékhelyre érkező 5. ulánusezreddel csak
érintőlegesen foglalkozunk, mivel rövid városban való tartózkodása és horvát jellege miatt
joggal feltételezhető, hogy nem tudtak mélyebb kapcsolatok kialakulni. Szintén nem tudunk
foglalkozni a helybeli tisztek egy másik nagy csoportjával, mégpedig az 1889 óta minden
évben a szombathelyi lovassági laktanyában megnyílt dandártiszti lovaglóiskola (ekvitáció) és
egyéves önkéntesiskola tagjaival.519 Noha különösen az önkéntesek fontos részét képezték a
helyi társasági életnek, mindössze félévi helyben tartózkodásuk egészen másfajta kapcsolatok
kialakulását tette csak lehetővé, mint amit az alábbiakban elemezni szeretnénk. Az
önkéntesiskola a helyi társadalmi életben betöltött fontosságát ugyanakkor jól érzékelteti,
hogy miután helyhiány miatt 1904-ben ideiglenesen,520 majd 1906-tól Sopron javára végleg
elvesztette azt Szombathely, maga a városvezetés próbálta elérni, hogy azt helyezzék vissza.
Sőt, a polgármester kérésére még a huszárezred parancsnoka is megpróbált közbenjárni az
ügyben. Erre azonban végül nem került sor, így a vasi megyeszékhelynek meg kellett
elégednie a dandártiszti lovaglóiskolával.521
A 11. huszárezred esetében a tisztikar valamennyi tagjának adatait a kérdéses
időszakban feldolgoztuk (HuE Adatbázis). Az összesen 198 hivatásos és 106 tartalékos tiszt
névsorát az 1890–1914 közötti katonai sematizmusai alapján állítottuk össze. Ez a szám nem
tartalmazza a tisztjelölteket, kadétokat, akikkel nem, illetve csak érintőlegesen foglalkozunk,
de beleszámoltuk a katonai tisztviselőket (raktártiszt, élelmezési tiszt, számvivő tiszt), akiket
a Königgrätz utáni reformokkal egyenrangúvá tettek a tisztikarral. Külön vizsgáltuk az
ezredorvosokat és az állatorvosokat (további 20 és 8 fő), akiknek speciális feladatkörük miatt
szociológiai jellemzőik sok tekintetben eltértek.522

519
A dandártiszti lovaglóiskola minden év október 1-jén nyílt meg, és a március végéig tartott. Szombathelyen a
16. lovasdandár lovaglóiskolája működött, melyhez összesen három (5. 9. és 11.) huszárezred tartozott. Az
önkéntesek iskolája ezzel szemben októbertől májusig tartott. DANCZER 1889. 266–264. és 391.
520
Ettől az évtől kezdve az egyik iskola Varasdon, a másik Szombathelyen működött, évente váltva egymást.
Hírek – Az önkénteseket áthelyezik. In: VASVÁRMEGYE, 1904. augusztus 22. 4.
521
Hírek – Az önkéntes és tiszti lovagló iskola. In: VASVÁRMEGYE, 1906. október 2. 3.; Hírek – Hol lesz a
lovassági önkéntes iskola? In: VASVÁRMEGYE, 1907. szeptember. 27. 3.; Hírek – Lovassági önkéntes iskola
Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1908. július. 30. 4.; Hírek – A lovassági önkéntes iskola. In:
VASVÁRMEGYE, 1908. augusztus 9. 8.; Hírek – Szombathely vesztesége. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember
2. 4.; Önkéntes iskola és ekvitáció. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 3. 2.; Hírek – Tiszti lovaglóiskola
Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1908. október 2. 5.; MNL VaML V. 173. c. 1908. I. 3048.
522
Noha a kérdéses időszakban a teljes ezred Szombathelyen állomásozott, ez nem jelentette azt, hogy
valamennyi, az ezredhez beosztott tiszt szolgált volna Szombathelyen, illetve hogy az ezredben eltöltött éveit
végig a városban töltötte volna. Néhány tiszt ugyanis nem csapatszolgálatra, hanem egy-egy főherceg

- 139 -
 Az adatbázisba a következő adatok lettek felvéve: név, születési hely és idő, honosság,
halálozási hely és idő, házasság, szülő (apa) foglalkozása, vallás, társadalmi állás, emellé a
tartalékosok esetében még a civil foglalkozás. Ezek közül a halálozási hely és idő, valamint a
házasság megtalálása volt a legnehezebb, mivel azokat a tiszti minősítési lapok nem
tartalmazzák, így sok esetben nem is sikerült rájuk lelni.523 A nemesek esetében számos
genealógiai munka és adatbázis áll rendelkezésre,524 a polgári származásúaknál azonban csak
az anyakönyvekre támaszkodhattunk. Szerencsére ezek jó része mára elérhető az interneten,
éppen ezért a hiányzó adatok feltárása és a meglévők pontosítása érdekében – például az apa
foglalkozása – ahol csak lehetett, az eredeti anyakönyvi bejegyzéseket is megkerestük. 525
Sajnos a lehetőségeket meghaladta egy hasonló adatbázis összeállítása a 83.
gyalogezred esetében, mely tisztikarának létszáma a kérdéses időszakban (1893–1914) a
huszárezred sokszorosa volt. Az ezred kéziratban fennmaradt, 1908-ban írt történetének
szerzője azonban több időmetszetben (1882, 1886, 1890, 1895, 1898, 1904, 1906) is
összeállította a tisztikar névsorát azok alapvető adataival: név, születési év, honosság, családi
állapot, beszélt nyelvek, illetve a tartalékosok esetében az aktuális illetőségi hely. Ezen listák
alapján a tisztikar számos társadalmi jellemzőjét sikerült megragadni, azzal a megszorítással,
hogy azok – mivel ellenőrzésükre nem volt mód – számos pontatlanságot és tévedést
tartalmazhatnak.526 (GyE Adatbázis)
A tisztikar származásának vizsgálata esetében szólni kell egy fontos módszertani
kérdésről: ennek során elsősorban a szűkebb hazát, vagyis a honosságot (és nem a születést)

udvartartásához vagy valamilyen katonai intézménybe volt beosztva. Licudi Kajetán például az ezredben eltöltött
közel 18 évéből mindössze kettőt volt csapatszolgálatban, a többit a Katonai Földrajzi Intézetben, valamint
kadétiskolában oktatóként töltött el. Johann Marklowsky von Pernstein ideje jórészét az ezredtulajdonos,
Windisch-Graetz herceg mellett töltötte, míg például Prónay Gyula 10 évig Ferenc Ferdinánd majd Frigyes
főherceg, Szmrecsányi István 17 évig Jenő főherceg, Wallis gróf pedig 13 évig Ottó főherceg udvartartásához
volt beosztva. De többen voltak rövidebb időre méntelepre, kadétiskolába vagy éppen az akadémiára, illetve a
Kriegsarchivba beosztva (utóbbiakra jó példa Ludwig Hubatka).
523
A tiszti minősítési lapok részben a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár AKVI, részben pedig az AT-OESTA
Kriegsarchiv Qualifikationslisten fondjában találhatóak, abc rendben elhelyezve.
524
Nagy Iván és Kempelen Béla, valamint újabban Gudenus János alapmunkái mellett nagy haszonnal forgattam
a Magyar Nemzetségi Zsebkönyvet, a Gerő-féle nemesi igazolásokat, bizonyos esetekben a Turul folyóiratot.
Emellett számos vármegyei nemességgel foglalkozó genealógiai munka volt hasznomra. A cseh és német
nemesek esetében a Genealogisches Handbuch des Adels kötetei segítettek, valamint két internetes adatbázist
használtam: macse.hu és a genealogy.euweb.cz
525
A mai Magyarország, Szlovákia, Burgenland és bizonyos szerbiai és romániai települések anyakönyvei,
illetve anyakönyvi másodpéldányai elérhetőek a familysearch.org honlapon, míg az osztrák anyakönyvek a
data.matricula-online.eu honlapon. A csehországi anyakönyvek egyrészt a familysearch.org honlapján, valamint
az ebadatelna.soapraha.cz és a portafontium.eu honlapokon érhetők el. Sajnálatos módon a romániai, ukrajnai és
részben a szerbiai anyakönyvek szinte egyáltalán nem állnak rendelkezésre digitális formában. Végül pedig
szintén nagy segítséget jelentett az OSZK Gyászjelentései (dspace.oszk.hu), valamint nem utolsó sorban az
adtplus.arcanum.hu és a hungaricana.hu kereshető adatbázisok.
526
HM HIM HL TGY. 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 163–170.,
214–221., 259–266., 301–311., 325–336., 368–379. és 387–400. fólió.

- 140 -
elemezzük, és csak másodsorban, érintőlegesen térünk ki a nemzeti hovatartozás
problémájára. Ennek több oka is van. Az egyik, melyre az általános bevezetésben már
utaltunk, hogy a nemzeti identitás meghatározása a szupranacionális ideológia mentén
szerveződő Habsburg tisztikar esetében rettentő nehéz feladat, és sokszor egyszerűen nem is
lehetséges. A másik, hogy témánk, vagyis a tisztikar összetétele és a helyi társadalommal való
kapcsolata szempontjából a honosság megítélésünk szerint elsőbbrangú kérdésként merül fel.
Végezetül a katonatisztek kinevezéséről és áthelyezési gyakorlatáról kell röviden szólni.
A Königgrätzet követő reformok után tiszt alapvetően három módon lehetett valaki: katonai
akadémián, kadétiskola elvégzése és háromévi tisztjelölti státuszt követően, illetve ha
tartalékos tisztként aktiváltatta magát. Az akadémián végzettek avatásuk előtt megjelölhették
azt az alakulatot, ahol szolgálni akartak, s bár nem voltak kötelesek figyelembe venni, a
tanulmányi teljesítménytől függően általában respektálták a kérést. A Habsburg hadseregben
általános gyakorlat volt a tisztek áthelyezése, mely a reform előtt az alakulatok állandó
mozgatásához hasonlóan még azt a célt szolgálta, hogy a Monarchia minél több részét
megismerjék, illetve megakadályozzák a helyi társadalommal való szorosabb kapcsolatok
kialakulását. Ezzel szemben az ezrednyelvek bevezetését követően a legfőbb szemponttá a
nyelvtudás vált: vagyis mennyire tudott a tiszt kommunikálni a kiképzendő legénységgel.
Éppen ezért célszerűségből és anyagi okokból is előtérbe került az a gyakorlat, hogy a saját,
szűkebb szülőhelyének régiójából sorozott alakulatokba osztották be a tiszteket. Persze a
hadseregben magasabb rangot elérő, nagyobb karriert befutó tisztek továbbra sem kerülhették
el, hogy pályájuk során több ezredben is megforduljanak.527

V. 2. A. A HIVATÁSOS TISZTIKAR SZÁRMAZÁSA ÉS TÁRSADALMI JELLEMZŐI

A 19. század második felében és a századfordulón a Habsburg hadsereg tisztikara

erőteljes polgárosuláson ment keresztül. A nemesi jelleg elvesztése már 1848–1849 után
kezdetét vette, és Königgrätz idején a teljes tisztikarnak már csak 22%-a volt nemesi
származású. A nemesség és azon belül is különösen az arisztokrácia visszaszorulása
folytatódott az egész dualizmus időszakában, melyet csak felerősített a tisztképzés gyökeres
reformja. A polgári egyenlőség elve mentén nemcsak megszűnt az előkelő ifjak
megkülönböztetése a kötelező tiszti iskola előírásával és a tisztek kinevezésének

527
SCHEER 2014B. 38–41.

- 141 -
bürokratizálódásával, hanem a közrendű tisztektől sem várták el a nemességre törekvést vagy
a nemesi viselkedésminták átvételét. Ezt a folyamatot jól jelzi, hogy ekkor váltak
egyenrangúvá a hivatásos tisztikarral a katonai hivatalnokok, az ezredorvosok és állatorvosok.
Ennek eredményeképpen a világáhborúra a nemesség aránya mélyen 20% alá esett, melyen
belül különösen látványos volt az arisztokrácia visszaszorulása.528
Az egyes fegyvernemek és ezredek között azonban jelentős eltérések tapasztalhatók. A
reform után a nemesség a lovasezredekbe kezdett el tömörülni, mely ezt a fegyvernemet a
korábbiakhoz képest is még exkluzívabbá tette. A magyarok körében természetesen a
huszárság volt a legnépszerűbb, mely tisztikarának a fele még 1913-ban is nemesi származású
volt. Az egyes ezredek között azonban nagyobb különbségek tapasztalhatók, hiszen miközben
ugyanekkor a 7. huszárezred tisztikarának 81%-a, a 4. huszárezredének csak 33%-a volt
nemes.529 Ha a többi fegyvernemet nézzük, akkor 1897-ben a vadászoknál 24%, a
mérnökkarban 22%, az utászoknál 21%, a tüzéreknél 16%, a gyalogságnál 14%, a trénnél és
az egészségügyieknél pedig 6–6% volt a nemesek aránya. Természetesen az egyes ezredek
között itt is voltak eltérések, így a gyalogságnál 2% és 33%, a vadászoknál 7% és 50%, de
még a tüzéreknél is 0% és 41% között mozgott a nemesek aránya.530
A fentieknek megfelelően a nagy múltú, 1762-ben Mária Terézia által alapított 11.
huszárezred esetében is alapvetően egy nemesi tisztikarról beszélhetünk, melyen belül az
arisztokrácia nagy arányban képviseltette magát (12. Táblázat). Az orvosi kar ezzel szemben
szinte kizárólag polgári származású volt, korszakunkban mindössze egyetlen nemes volt
közöttük a szombathelyi Hetyey Gyula személyében.

A CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA

Hivatásos tisztikar Ezredorvosok Állatorvosok
Arisztokrata 46 23,23 % 0 0% 0 0%
Köznemes 73 36,87 % 1 5% 0 0%
Polgár 79 39,90 % 19 95 % 8 100 %
Összesen 198 100 % 20 100 % 8 100 %
12. Táblázat. Forrás: MILITÄR-SCHEMATISMUS FÜR 1890–1914.531

528
Származás alapján azonban voltak eltérések. A magyarországi tisztek körében az eltérő társadalmi jellemzők
miatt például a nemesség általában magasabb arányban képviseltette magát. HAJDU 1999. 145–151.
529
HAJDU 1999. 153.
530
DEÁK 1993. 204.
531
A katonaság különösen nagy figyelmet fordított a nemesség pontos jelzésére. Ennek ellenére felmerült az
adatbázis építése során egy fontos módszertani probléma, vagyis ki tekinthető nemesnek? Néhány tiszt ugyanis
nem volt született nemes, a rangemelésre csak élete folyamán került sor. Végül úgy döntöttünk, hogy mindenki,

- 142 -
 A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED HIVATÁSOS
TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA ( FŐ )
35

30

25

20

15

10

Arisztokrata Köznemes Polgár

13. Tábla. Forrás: MILITÄR-SCHEMATISMUS FÜR 1890–1914.

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED HIVATÁSOS

TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA (%)
60

50

40

30

20

10

Arisztokrata Köznemes Polgár

14. Tábla. Forrás: MILITÄR-SCHEMATISMUS FÜR 1890–1914.

aki a sematizmus szerint adott évben nemesnek számított, nemesnek tekintjük, függetlenül a családi hátterétől.
Néhány esetben az adatokat azonban mégis javítani kellett. Két tiszt esetében (Deák Antal és Csesznák János) a
nemességet valamilyen okból nem jelezték, noha származásuk egyértelmű. Vaikó István ezzel szemben csak
később igazolta nemességét, így eleinte nem jelezték azt. Egészen más a helyzet Viktor Fröhlich és Bercsényi
Kálmán esetében, akiket a szolgálatuk alatt nemesítettek, így csak azon éveknél számoltuk őket a nemességhez,
melyeknél már megkapták a nemesi rangot.

- 143 -
 A 13. és 14. táblán évenkénti bontásban is megvizsgáltuk a tisztikar összetételét. Az
ezred nemesi jellegét egészen az első világháborúig megtartotta, de annak belső struktúrája
jelentősen átalakult. Az 1880-as években még az arisztokraták domináltak, sőt ebben a
tekintetben az első helyen állt az alakulat a huszárezredek között. A Szombathelyre kerülést
követően relatív többségük egészen az 1890-es évtized közepéig megmaradt, ettől kezdve
azonban számuk és arányuk csökkeni kezdett: a századfordulóig rendkívül gyors ütemben,
majd ezt követően lassabban, de folyamatosan. Ennek eredményeképpen a világháború előtti
évekre az arisztokrata tisztek aránya a kezdeti 40%-ról 10% alá esett, ami mindössze 4–6 főt
jelentett. A huszárezredek között azonban még így is előkelő helyet foglalt el az alakulat.
Az arisztokrácia visszaszorulása azonban nem a polgári származású tisztek javára
történt. Jóllehet ezek száma is gyarapodott, de arányuk az általános tiszti létszámnövekedés
mellett nem tudott növekedni, így egy-két évtől eltekintve az egész korszakban lényegében
stabilan a 30–40%-os határon belül mozgott. Az arisztokrácia helyébe a köznemesség lépett,
melynek száma és aránya az 1890-es évek első felében még a legalacsonyabb volt, az évtized
közepétől kezdve azonban folyamatosan emelkedett, s 1902-től (két év kivételével) 50% felett
stabilizálódott.
A fenti folyamatok mögött az általános, egész hadseregre érvényes tendenciák mellett a
tisztikar származásának gyökeres átalakulása húzódik meg, mely nem választható el az
állomáshely és a kiegészítési terület változásától. Amennyiben az összes, ezredben szolgáló
tisztet vizsgáljuk, úgy a származásról a következő kép bontakozik ki. (15. Tábla)

A CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA

Hivatásos tisztikar Ezredorvosok Állatorvosok
Örökös Tartományok 39 19,7% 1 5% 2 25%
Cseh- és Morvaország 20 10,1% 6 30% 4 50%
Galícia és Bukovina 2 1% 3 15% 0 0%
Tengermellék532 1 0,5% 0 0% 0 0%
Magyar Királyság 132 66,7% 10 50% 2 25%
Horvát-Szlavónország 1 0,5% 0 0% 0 0%
Külföld 3 1,5% 0 0% 0 0%
198 100 % 20 100% 8 100%
15. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

532
Itt és a későbbiekben: Dalmácia, Görz, Gradiska, Trieszt és Isztria.

- 144 -
 Más huszárezredekhez hasonlóan a magyarországi tisztek dominanciája figyelhető meg
(kivéve az orvosi kart), de a birodalom másik fele is jelentős számban képviseltette magát. A
Lajtán túlról elsősorban Alsó- és Felső-Ausztria, Bécs, Karintia, Stájerország, illetve Cseh- és
Morvaország adott tiszteket az ezrednek, miközben Krajna, Salzburg, Tirol, a Tengermellék,
Galícia és Bukovina csak elvétve. Ehhez hasonlóan szintén csak mutatóban volt egy
horvátországi tiszt Khuen-Bélási Henrik nustári birtokos, Khuen-Héderváry Károly testvére
személyében. Ebben a tekintetben az alakulat egyébként nem számított egyedinek, a
huszárezredek mindegyikében nagyobb számban voltak jelen tisztek a Lajtán túlról is.
A fenti képet jelentős mértékben árnyalja, ha a tisztikar származását évek szerint is
megvizsgáljuk (16. és 17. Tábla). Eszerint jóllehet a magyarországi tisztek az egész
korszakban abszolút többségben voltak, de az 1890-es évek első felében csak kevéssel előzték
meg a Monarchia másik feléből származókat. A változás ebben az esetben is az évtized
közepétől indult meg, s az 1900-as évek első felében tapasztalható kisebb megtorpanást
követően folyamatosan növekedett a számuk, miközben a Lajtán túliaké csökkent, olyannyira,
hogy a háború kitörésekor lényégében egy tisztán magyarországi ezredről beszélhetünk:
1914-ben a hivatásos tisztikar 91%-a magyarországi illetőségű volt.

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED HIVATÁSOS TISZTIKARÁNAK

SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
60

50

40

30

20

10

Örökös Tartományok Cseh- és Morvaország Galícia és Bukovina

Tengermellék Magyar Királyság Horvát-Szlavónország
Külföld

16. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

- 145 -
 A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED HIVATÁSOS TISZTIKARÁNAK
SZÁRMAZÁSA (%)
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
0

Örökös Tartományok Cseh- és Morvaország Galícia és Bukovina

Tengermellék Magyarország Horvát-Szlavónország
Külföld

17. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A tisztikarban lezajló folyamatokra egyértelműen hatással volt a helyőrség és a

kiegészítési terület. Az ezred – mint korábban már említettük – 1883 után a mai Felvidék
nyugati részéből kapta a legénységét, miközben 1878 és 1884 között Győrben, 1884 és 1889
között pedig Bécsben állomásozott. A császárvárosban eltöltött évek nem múltak el
nyomtalanul: magyarországi (Bothmer, Gudenus két Hauer, Khuen-Bélási, Majláth, két
Zichy) és osztrák (Braun, Gablenz-Eskeles, Gagern, Kotz, Sardagna, Schönfeld, Wimpffen és
két Wallis) arisztokrata tisztek sora, sőt még egy sziámi herceg (Mom-Krob) is szolgált
benne. Jóllehet a Szombathelyre helyezést követően nem sokkal néhányuk elhagyta az
alakulatot (így például Mom-Krob, Maximilian Freiherr von Gagern vagy Khuen-Bélási
Henrik), a bécsi évek még sokáig éreztették hatásukat. Nemcsak a fentiek többsége szolgált
tovább, de újak is érkeztek: Croy-Dülmen, Ditfurth, Fugger-Babenhausen, Korb von
Weidenheim, Lažansky, Vetsera, Waldstein-Wartenberg, illetve még egy Braun és egy
Schönfeld a Lajtán túlról, míg Magyarországról Cebrián, Szveteney és egy Pálffy is a 11-
esekhez került. A szoros bécsi kapcsolatokat jól jelzi, hogy 1892 és 1896 között
Szombathelyen szolgált a Habsburg-ház toszkán ágából a tragikus fiatalsággal elhunyt
Albrecht Salvator főherceg, II. Lipót toszkán herceg unokája, de 1892-ben komolyan
felmerült, hogy Ottó főherceg is az ezredet és a vasi megyeszékhelyet választja szolgálati

- 146 -
helyéül.533 Végül az arisztokrácia mellett ekkor még a köznemesek és a polgárok között is
számos osztrák szolgált az ezredben, így például a neves bankárcsalád tagja, Heinrich
Baltazzi is.
A kapcsolatok fokozatos lazulásával aztán az 1890-es évek végétől egyre kevesebb tiszt
érkezett a Lajtán túlról. Nemcsak az arisztokraták száma esett vissza (ezek a későbbiekben is
vegyesen kerültek ki a birodalom két feléből, sőt közvetlenül a háború előtt Boris bolgár
főherceggel, az ezredtulajdonos fiával egy újabb uralkodói sarj is szolgált az ezredben),
hanem a köznemesek és közrendűek összetétele is megváltozott: növekvő számuk és arányuk
mellett egyre kevesebb osztrák és egyre több magyarországi tiszt volt közöttük.
A tisztikar azonban nem egyszerűen egy magyarországi származású köznemesi-polgári
tisztikarrá vált, hanem a szűkebb haza tekintetében is nagyobb átalakuláson ment keresztül
(18. és 19. Tábla).

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED MAGYARORSZÁGI

HIVATÁSOS TISZTJEINEK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
30

25

20

15

10

Bácska-Bánság Budapest Dunántúl Egyéb Erdély Felvidék

18. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

533
A helyi sajtó rendszeresen foglalkozott a kérdéssel, és a főherceg is járt a városban és környékén, ahol több
lehetséges lakóhelyet megszemlélt. A Szombathelyre való áthelyezését végül (a sajtó szerint) a megfelelő szállás
hiánya okozta, pedig felmerült a szőllősi Erdődy-kastély, illetve a szombathelyi Bagolyvár megvétele, vagy egy
teljesen új kastély építése is. Hírek – Ottó főherceg. In: VASMEGYEI LAPOK 1892. szeptember. 12. 5.; Hírek –
Ottó főherceg. In: VASMEGYEI LAPOK 1892. szeptember 29. 5.; Hírek – Ottó főherceg. In: VASMEGYEI LAPOK
1892. október 23. 4.; Hírek – Ottó főherceg. In: VASMEGYEI LAPOK 1893. január 12. 4.; Hírek – Ottó főherceg
Szombathelyen. In: VASMEGYEI LAPOK 1893. január 29. 3.; Hírek – Ottó főherceg Szombathelyen. In:
VASMEGYEI LAPOK 1893. február 2. 4., Napi Hírek – Meghiúsult remény. In. VASVÁRMEGYE, 1893. február 5. 5.

- 147 -
 A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED MAGYARORSZÁGI
HIVATÁSOS TISZTJEINEK SZÁRMAZÁSA (%)
70

60

50

40

30

20

10

Bácska-Bánság Budapest Dunántúl Egyéb Erdély Felvidék

19. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

Ha általánosságban nézzük az adatokat, akkor négy főbb változás figyelhető meg. Az

első, hogy noha a dunántúli tisztek dominanciája az egész korszakra jellemző volt, azok
száma és aránya a századfordulótól kezdve, ha nem is egyenletesen, de növekedett, és csak az
1900-as évtized végén tapasztalható visszaesés, igaz, ez utóbbi is csak arányaiban, hiszen
abszolút számban továbbra is bővült a számuk. A másik látványosabb változás a mai Felvidék
területéről származó tisztek számának fokozatos csökkenése, mely trend az 1900-as évek
közepétől fordult aztán csak meg. Végül a harmadik és a negyedik az erdélyi tisztek
megjelenése (és vele párhuzamosan a dél-magyarországiak fokozatos eltűnése), illetve a
budapestiek századfordulót követő enyhe növekedése. Végül érdemes megjegyezni, hogy az
egyéb kategória is elsősorban Erdélyhez és a Felvidékhez kapcsolódik, hiszen ebbe a
kategóriába három határterületen fekvő vármegye került: a partiumi Bihar és Arad, illetve az
északi Heves.
A fenti folyamatok csak részben felelnek meg az általános tendenciáknak. A kiegyezés
idején a magyarországi tisztek körülbelül 40%-a származott a Bécs-Budapest térség
vármegyéiből és városaiból, emellett pedig különösen a volt Határőrvidék és néhány nagy
katonai múltú város (Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben) adott különösen sok tisztet, míg a Dél-
Dunántúl részesedése átlagosnak mondható, Erdély és az Alföld ellenállása pedig még
kitartott a közös hadsereg tisztikarával szemben. A dualizmus idején az általános tendencia
azonban a Bécs-Budapest terület arányának – dominanciája megtartása mellett – enyhe

- 148 -
(Budapest nélkül nagyobb arányú) csökkenése, Erdély és Alföld, valamint a mai Felvidék
keleti felének a felértékelődése, illetve a Bánság jelentőségének csökkenése. A főleg
szlovákok lakta mai Felvidék északi és középső része, a ruszin Kárpátalja, valamint a
románok dominálta Partium azonban továbbra is elhanyagolható mértékben vette ki a részét a
tiszti utánpótlásból.534
A 11. huszárezred tisztikara esetében, míg a dél-magyarországi tisztek eltűnése, az
erdélyiek megjelenése és a budapestiek számának növekedése az általános tendenciának
megfelelt, addig a dunántúliak erősödése és a felvidékiek drasztikus visszaesése már nem. A
mai Felvidékről kikerülő tisztek elsősorban annak nyugati és déli (Pozsony, Nyitra, Hont,
Nógrád), valamint középső (Abaúj-Torna, Szepes, Zemplén) vármegyéiből származtak.
Előbbi terület elsősorban az 1890-es években adott több tisztet az ezrednek, majd a
századfordulót követően az utóbbi. A dunántúliak esetében, ha a teljes időszakot nézzük,
akkor az 56 tisztből 37 fő került ki a nyugati vármegyékből (Győr, Moson, Sopron, Vas és
Zala). Ezen belül Vas és Zala vármegye (a kiegészítési terület) 13, illetve 7 főt adott, vagyis a
dunántúliak 36%-a (a teljes magyarországi származásúak 15%-a, a teljes tisztikar 10%-a)
származott innen. Ők azonban jellemző módon csak az 1890-es évek második felétől kezdve
jelentek meg.
A tisztikar származásának megváltozására a legjobban talán az világít rá, ha
megvizsgáljuk összetételét az ezred Szombathelyre kerülésekor és onnan való eltávozásakor
(20. Tábla). Az 1890-es sematizmus szerint az ezredben szolgáló 45 tiszt közül 18 tiszt
származott a Lajtán túlról, 1 Horvátországból, 1 pedig külföldről, míg 1912-ben az 53 tisztből
csak 6 volt Lajtán túli. A fennmaradó 25, illetve 47 magyarországi tiszt az alábbi
vármegyékből származott.

A CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED MAGYARORSZÁGI TISZTJEINEK SZÁRMAZÁSA

1890 1912
Abaúj-Torna – – 2 fő 4,25 %
Árva 1 fő 4% - -
Bács-Bodrog – – 1 fő 2,13 %
Baranya 1 fő 4% 2 fő 4,25 %
Bihar – – 1 fő 2,13 %
Borsod 1 fő 4% – –

534
HAJDU 1999. 187–190.

- 149 -
 Brassó – – 1 fő 2,13 %
Budapest 2 fő 8% 6 fő 12,78 %
Csík – – 1 fő 2,13 %
Győr 3 fő 12 % 3 fő 6,38 %
Háromszék – – 1 fő 2,13 %
Heves 1 fő 4% – –
Hont – – 2 fő 4,25 %
Komárom 3 fő 12 % – –
Krassó-Szörény – – 1 fő 2,13 %
Nógrád 1 fő 4% 1 fő 2,13 %
Pest-Pilis-Solt-Kiskun – – 2 fő 4,25 %
Pozsony 5 fő 20 % 1 fő 2,13 %
Somogy – – 3 fő 6,38 %
Sopron 2 fő 8% 3 fő 6,38 %
Szepes – – 2 fő 4,25 %
Vas 1 fő 4% 6 fő 12,78 %
Veszprém – – 2 fő 4,25 %
Torontál 2 fő 8% – –
Zala – – 3 fő 6,38 %
Zemplén 2 fő 8% 2 fő 4,25 %
Zólyom – – 1 fő 2,13 %
26 fő 100% 47 fő 100%
20. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A fentiek alapján két fontos tendencia figyelhető meg. Az egyik, hogy a magyarországi
tisztek számának növekedése egyszerre járt a származási terület kitágulásával és egyben
koncentrálódásával is. Összességében több vármegye képviselte magát, de nőtt Budapest és a
Nyugat-Dunántúl (Győr, Sopron, Vas és Zala) súlya, mely két területről 1890-ben a
magyarországi tiszteknek még csak a harmada (az egész tisztikar 17%-a), 1912-ben viszont
már közel fele került ki (a teljes tisztikar 41%-a). Ha az egész Dunántúlt nézzük, akkor ők
adták az ezred összes tisztjének 40%-át (1890-ben 22%-át), Budapesttel együtt 53%-át (1890-
ben 27%-át). Ezen belül is különösen hangsúlyosan jelenik meg Vas és Zala, illetve a velük
szomszédos Sopron, Somogy és Veszprém vármegyék.

- 150 -
 Mikor az ezred Szombathelyre érkezett, mindössze egyetlen Vas vármegyei tiszt
szolgált benne nagyunyomi Sényi Sándor személyében, mely azonban csak véletlen
egybeesés volt. Sényi Sándor, Sényi Gábor, herceg Batthyány Fülöp uradalmi
főkormányzójának a fia 1865-ben lépett be a hadseregbe és az ezred Szombathelyre
kerülésekor nevezték ki őrnagynak (korábban a 9. huszárezredben szolgált), de mindössze
másfél év után át is helyezték a 14. huszárezredbe. Sényi Sándort követően még tizenkét Vas
vármegyei tiszt szolgált hosszabb-rövidebb ideig az ezredben: volt, aki alig egy évet, míg
mások majdnem húszat. A legnagyobb számban egyértelműen a vármegyei dzsentricsaládok
képviseltették magukat: Radó Lajos, Radó Kálmán főispán és répcelaki birtokos, Reiszig
Géza egy másik főispán (korábban alispán), Reiszig Ede kámoni birtokos, Chernel Gusztáv a
tömördi Chernel Antal, Vidos Aladár és Vidos József pedig Vidos József kemenesmihályfai
birtokos fiai. Noha nem volt nemes, de szintén a birtokos elithez tartozott Förster Ottó is, id.
Förster Ottó országgyűlési képviselő és balozsai birtokos fia. A szintén ősi nyugat-dunántúli
középnemesi birtokos családból származó beődi Balogh Károly és Hodászy István
katonatiszti sarj volt, akárcsak Gyömörey Antal, akinek édesapja Kőszegen élt
visszavonulását követően. A hagyományos elit mellett azonban modern polgári foglalkozású
családok fiai is szolgáltak az ezredben. Bogdány Jenő, Bogdány Frigyes nyugalmazott cs. és
kir. őrnagy és rohonci gyáros fia volt. A Bogdány-féle konzervgyár a vármegye egyik
legnagyobb ipari létesítménye volt, mely ráadásul a hadsereg egyik legfontosabb ilyen jellegű
besszállítójának számított. Bogdány Jenő hét év aktív szolgálat után testvérével vitte tovább
apja vállalkozását. Ezzel szemben Mohr Béla egy kőszegi kereskedő, Omischl Antal pedig
egy Szentgotthárd melletti kis falu, Gyanafalva postamesterének fiaként került az ezredbe.
Rajtuk kívül meg kell említeni több olyan tisztet is, akik bár nem Vas vármegyeiek, de olyan
nyugat-magyarországi birtokos, köznemesi családokból származtak, melyek Vasban is jelen
voltak, és szoros rokoni kapcsolatok kötötték őket ide. Így például Guary Pált, Simon Olivért,
Szalay Bélát Sopron vármegyéből, dukai Takács Lajost Moson vármegyéből és Bezerédj
Andrást Győr vármegyéből.
Hasonló kép bontakozik ki Zala vármegye esetében is. Csesznák János és Deák Antal
régi zalai nemesi családok, míg Szüch István egy haszonbérlő, Lenck Elemér pedig az
Esterházy herceg alsólendvai vadászati főbérlőjének a fia volt. Ezzel szemben Eperjesy Géza
például egy nagykanizsai ügyvéd, Kalcic Iván egy horvát eredetű, de székesfehérvári
származású mihályfai birtokos, nyugalmazott katonaorvos fia. Noha a statisztikába nem került
be, mivel a háború előtt még csak tisztjelölt volt, de meg kell említeni Árvay Istvánt is, Árvay
Lajos Zala vármegyei tiszti ügyész fiát.

- 151 -
 Mindemellett számos olyan tiszt volt, akik más módon kötődtek a vármegyéhez. A
bécsi származású családba született, de budapesti illetékességű Andreae Tódor testvére
például a Zala vármegyei Pölöskén volt birtokos, az alsó-ausztriai Edmund Lažansky gróf
pedig Kőszegen született, és gyermekkora egy részét is itt töltötte. Végül pedig alighanem
véletlen egybeesés, de Szívó Sándor ezredes, aki 1912 és 1915 között az ezred parancsnoka
volt, gyermekkorát szintén Kőszegen töltötte, mivel nyugalmazott altábornagy édesapja itt
élte nyugdíjas éveit.
Mielőtt rátérnénk a 83. gyalogezredre, még két fontos tényezőt: a családi hátteret és a
vallást is érdemes megvizsgálni (20. és 21. Tábla)

A CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA

Hivatásos tisztikar Orvosok Állatorvosok
Főherceg, uralkodó 2 1,01% – – – –
Földbirtokos 46 23,23 % – – - –
Földbérlő 4 2,02 % – – – –
Gazdatiszt 8 4,04 % – – – –
Állami tisztviselő 20 10,10 % 5 25% – –
Önkorm. tisztv. 10 5,05 % 2 10% – -
Postás 1 0,51 % – – – –
Tanár, tanító 2 1,01 % 1 5% – –
Katonatiszt 54 27,27 % – – – –
Katonai tisztviselő 6 3,03 % – – 1 12,5%
Katonaaltiszt 3 1,52 % – – – –
Magántisztviselő 9 4,55 % 1 5% 1 12,5%
Magánzó535 3 1,52 % – – – –
Bankár, gyártulajd. 2 1,01 % 1 5% 1 12,5%
Kereskedő 8 4,04 % 1 5% – –
Iparos 5 2,53 % 2 10% 5 62,5%
Munkás 1 0,51% – – – –
Építész 1 0,51 % – – – –
Orvos 3 1,52 % 2 10% – –
Ügyvéd, közjegyző 5 2,53 % 1 5% – –

535
Közelebbről nem sikerült meghatározni sem a minősítési lapok, sem az anyakönyvek alapján.

- 152 -
 Mérnök 2 1,01 % – – – –
Újságíró 1 0,51 % – – – –
Zenész 1 0,51 % – – – –
Vendéglátós – – 1 5% – –
Földműves – – 2 10% – –
N.a. 1 0,51% 1 5% – –
198 100% 20 100% 8 100%
20. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A tisztikar családi háttere megerősíti azt, amit a korábbiakból már sejteni lehetett: a
huszárezred alapvetően a hagyományos elit fiainak a gyűjtőhelye volt. Ez alól egyedüli
kivételt az orvosi kar jelentett, melynek családi háttere is jól mutatja az eltérő társadalmi
jellemzőket. Az állatorvosok felének apja kovács volt, egy továbbinak állatorvos, míg az
orvosok közül mindnek polgári foglalkozású vagy alacsonyabb tisztviselői állást betöltő
édesapja volt, illetve itt található az egész ezred két paraszti származású tisztje is.
A hivatásos tisztek ezzel szemben közel 80%-a földbirtokos, állami és önkormányzati
tisztviselői, valamint katonai családból származott. A katonai háttér különösen markáns volt,
hiszen a földbirtokosok 24%-a pályafutását jellemzően katonaként kezdte, emellett a más
foglalkozási csoportokban is feltűnik több egykori katonatiszt (például a már említett
Bogdány Jenő). A szülői hátteret tekintve a teljes tisztikar 40%-a kötődött már pusztán
édesapja révén a hadsereghez valamilyen szinten. A földbirtokos szülők túlnyomó többsége,
80%-a köznemes, illetve arisztokrata volt. Kisebb mértékben, de szintén nemesi túlsúly volt
jellemző az állami (66%) és az önkormányzati tisztiviselők (55%) esetében.
Ha azt vizsgáljuk meg, hogy időben miképp változott a tisztikar családi háttere, akkor
bizonyos tendencia már megfigyelhető: a modern polgári foglalkozást űző családok fiai
jellemzően a századforduló környékén jelentek meg. Ha ismét a két időmetszetet nézzük,
akkor az 1890-es év azt mutatja, hogy szinte a teljes tisztikar állami és önkormányzati
tisztviselői, földbirtokos vagy földbérlői, illetve katonai hátterű szülőtől származott
(mindössze egy magántisztviselőt és egy magánzót találni köztük). Ők ráadásul ekkor még
vegyesen kerültek ki Magyarországról és a Lajtán túlról, és valamennyi foglalkozási körben a
nemesség dominált. Ezzel szemben 1912-ben a túlnyomórészt magyarországi származásúvá
váló tisztikar családi háttere sokszínűbbé vált. Ekkor már egy építész, egy kocsmáros, kettő
kereskedő, kettő orvos, egy postás, egy tanár, két ügyvéd és négy magántisztviselő (banki és
vasúti hivatalnok) fia is szolgált az ezredben, akik összesen már a tisztikar több mint negyedét

- 153 -
tették ki. Ráadásul az állami és önkormányzati tisztviselői hátterű tisztek is többségében
közrendűek voltak: a nemesség ekkor már kizárólag a földbirtokos és a katonatiszti fiúk
körében dominált. Vagyis noha a tisztikart továbbra is a hagyományos elit uralta, az csökkenő
tendenciát mutatott. Ez alól speciális jellege miatt kivételt csak az orvosi kar képezett.
A tisztikart uraló hagyományos elit képét erősíti meg a felekezeti megoszlás is. Abból
ugyanis szinte teljesen hiányoztak például az izraeliták, mindössze az ezredorvosok között
találunk egyet, egy budapesti vendéglős fiát, Weingruber Áront (illetve a statisztikába be nem
került Goldberg Izsák számvivő tisztjelöltet). Szintén csak mutatóban vannak jelen az
ortodoxok, Boris főherceg és Stanuletz Traján ezredorvos, egy erdélyi román bankár fiaként.
A protestánsok magasabb száma elsősorban a tisztikar magyar jellegének köszönhető.

A cs. és kir. 11. huszárezred tisztikarának felekezeti megoszlása

Hivatásos tisztikar Orvosok Állatorvosok
Katolikus536 155 78,28 % 18 90 % 7 12,5 %
Evangélikus 33 16,67 % 1 5% 0 0%
Református 8 4,04 % 0 0% 0 0%
Ortodox 1 0,51 % 0 0% 1 87,5 %
Izraelita 1 0,51 % 1 5% 0 0%
Egyéb 1 0,51 % 0 0% 0 0%
198 100% 20 100% 8 100%
21. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

Végezetül szeretnénk röviden kitérni a nemzetiség kérdésére. Mint említettük, ebben a

tekintetben nem szeretnénk részletes elemzésbe bocsátkozni, mindössze néhány általános
jellemzőre hívjuk fel a figyelmet. Az egyik, hogy a tisztek nagy része valószínűség német és
magyar volt, más nemzetiségűek csak elvétve jelentek meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a
cseh- és morvaországi tisztek többsége is a németek közül került ki. Ennek ellenére a tisztek
és különösen az orvosok között volt több cseh és lengyel, illetve néhány horvát, szerb, román
és talán egy szlovák nemzetiségű is. A magyarországi tisztek túlnyomó többsége (70–80%-a)
megítélésünk szerint magyar nemzetiségű lehetett, a fennmaradó rész főleg német. A
problémát azonban jól érzékelteti, hogy a „magyar” címszó alatt is egy erősen heterogén
csoportot kell érteni, melyben találhatunk arisztokratát, dunántúli dzsentrit, székely nemest,

536
Nem választottuk külön a római és a görögkatolikusokat, mivel utóbbiból mindössze egyetlen szolgált az
ezredben, Miokovich István egy Bács-Bodrog vármegyei kereskedő fiaként.

- 154 -
pesti polgárt, Magyarországon megtelepedett cseh hivatalnok vagy német katonatiszt fiát,
elsőgenerációs indigena nemest és az asszimilálódás útjára lépett nemzetiségieket egyaránt.
Ezek után térjünk rá a cs. és kir. 83. gyalogezredre. Bár sok tekintetben eltérő kép
bontakozik ki, bizonyos hasonlóságok mégis megfigyelhetők a huszárezreddel. A tisztikar
összetétele szempontjából az első és legszembetűnőbb, hogy egy igencsak sajátos folyamat
játszódott le: az általános tendenciával teljesen szembe menve a nemesek aránya és száma
fokozatosan növekedett, sőt megjelent benne az arisztokrácia is. Az alakulat ráadásul
rendkívül fiatal volt, hiszen az 1882-es gyalogsági reformok során állították fel. Ekkor a
tisztikar 93%-a volt közrendű, míg a világháború kitörésekor már negyede nemes volt, és az
1890-es évektől rendszeresen volt néhány arisztokrata tagja is (22. Tábla).

A CS. ÉS KIR. 83. GYALOGEZRED TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA537

Arisztokrata Köznemes Polgár
1882 – – 4 fő 6,66 % 56 fő 93,33 %
1886 – – 7 fő 10,30 % 59 fő 89,39 %
1890 1 fő 1,27 % 9 fő 11,39 % 69 fő 87,34 %
1895 2 fő 2,44 % 9 fő 10,96 % 71 fő 86,59 %
1898 3 fő 3,30 % 18 fő 19,78 % 70 fő 76,92 %
1904 3 fő 3,30 % 15 fő 16,48 % 73 fő 80,22 %
1906 3 fő 3,30 % 18 fő 19,78 % 70 fő 76,92 %
1910 2 fő 2,20 % 20 fő 21,98 % 69 fő 75,82 %
1914 1 fő 1,10 % 22 fő 24,18 % 68 fő 74,73 %
22. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

1906-ban a 18 nemes közül 4 csehországi, 4 alsó-ausztriai, 1 karintiai, 1 dalmáciai volt,

míg 3 erdélyi, 2 bánsági, 2 dunántúli (egy Vas és egy Komárom vármegyei) és 1 pozsonyi. A
három arisztokrata közül 2 Krassó-Szörény vármegyéből, 1 pedig Csehországból származott.
Vagyis a nemesség esetében nem lehet szabályszerű mintát felfedezni: azok vegyesen
kerültek ki a nagyobb tiszti kibocsátó területekről. Ennek ellenére a tisztikar egészében a 11.
huszárezredhez hasonlóan felfedezhetők bizonyos rendszerszintű folyamatok. (23. és 24.
Tábla).

537
Az 1910-es és 1914-es év a katonai sematizmusok, a többi év pedig Karl von Möller összeállítása alapján.

- 155 -
 A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED HIVATÁSOS
TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )

60

50

40

30

20

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Örökös Tartományok Cseh-, Morvaország és Szilézia Tengermellék

Galícia és Bukovina Magyar Királyság Horvát-Szlavonország
Külföld

23. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED HIVATÁSOS

TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA (%)

60

50

40

30

20

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Örökös Tartományok Cseh-, Morvaország és Szilézia Tengermellék

Galícia és Bukovina Magyar Királyság Horvát-Szlavonország
Külföld

24. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

- 156 -
 A magyarországi származású tisztek dominanciája a 83. gyalogezrednél is egyértelmű,
és arányuk az 1890-es évek kis visszaesését követően a századfordulótól kezdve határozottan
növekedésnek indult Sajnos az utolsó adatok 1906-ból valók (ekkor 55% volt a
magyarországi tisztek aránya), nincs okunk azonban kételkedni abban, hogy a tendencia ne
folytatódott volna a világháborúig, még akkor is, ha minden bizonnyal nem váltak olyannyira
dominánssá, mint a huszárezredben. Sokkal látványosabb a horvátországi és a tengermelléki
tisztek számának és arányának drasztikus csökkenése az 1890-es évek második felétől,
valamint ezzel párhuzamosan a cseh-morva és az osztrák tiszteknek a növekedése. De
általánosságban is elmondható, hogy a déli tartományok egyre kisebb részben képviseltették
magukat. Az amúgy is kisszámú tengermelléki, galíciai, bukovinai (és külföldi) tisztek
fokozatosan szinte teljesen eltűntek, miközben a karintiaiak és krajnaiak helyébe az alsó- és
felső-ausztriaiak, valamint a stájerországiak léptek. Hasonló tendencia mutatható ki
Magyarország esetében is, és nem csupán Horvátország jelentőségének csökkenésében.

A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED MAGYARORSZÁGI

HIVATÁSOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
25

20

15

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Alföld Bácska-Bánság Dunántúl Egyéb Erdély Felvidék

25. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

- 157 -
 A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED MAGYARORSZÁGI
HIVATÁSOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA (%)

80

70

60

50

40

30

20

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Alföld Bácska-Bánság Dunántúl Egyéb Erdély Felvidék

26. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

A tisztikar szűkebb hazájának átalakulására jelentős hatással volt a kiegészítési terület

és az állomáshely, még ha nem is olyan markánsan, mint a huszárezred esetében. Az ezredet
1882-ben a nagybecskereki 29., az aradi 33., a karánsebesi 43. és a temesvári 61.
gyalogezredből hozták létre Fehértemplom központtal, majd – mint már említettük – 1893-
ban lett Vas vármegye a kiegészítő terület. Az ezred rendszerint a kiegészítési területén vagy
annak közelében állomásozott (jellemzően Fehértemplomon és Szegeden, majd
Szombathelyen, Kőszegen és Komáromban), két időszakot kivéve: 1886 és 1890 között az
ezredtörzs és három zászlóalj Bécsbe, 1897 és 1901 között pedig Boszniába került.538
A 25. és 26. tábla jól mutatja, hogy a magyarországi tisztek összetétele jelentős
átalakuláson ment keresztül, mely a Bécsbe helyezéssel vette kezdetét. Ez egyébként az ezred
emlékezetében is élénken élt, és az 1934-es világháborús emlékkönyvben Doromby István
például így írt erről: „Az ezred tisztikara Bécsben alaposan kicserélődött. A román és szerb
idősebb tisztek legtöbbje elkerült az ezredtől s helyükre sok bécsi, illetve osztrák tisztet
osztottak be.”539 A történeti emlékezet azonban, mint mindig, csak részben fedi a valóságot.

538
1882–1886 között az ezredtörzs és három zászlóalj Fehértemplomban, egy zászlóalj pedig Boszniában, 1886–
1890 között Bécsben, illetve Fehértemplomban, 1890–1893 között pedig Szegeden, illetve Fehértemplomban.
WREDE 1898. 592
539
DOROMBY 1934. 11.

- 158 -
Az 1886-os év valóban meghatározó, hiszen ezután kezdett el drasztikusan csökkenni a
bácskai és bánsági, vagyis a volt határőrvidéki tisztek száma és aránya, de ekkor a helyükbe
elsősorban még nem osztrákok léptek, hanem mindenekelőtt erdélyiek, elsősorban szászok,
akik innentől kezdve a magyarországi tisztek 10–15%-át tették ki. A kiegészítési terület
megváltozásával és az alakulat elhelyezésével aztán fokozatosan csökkenni kezdett a
horvátországi tisztek száma is, és megjelentek a dunántúliak és az alföldiek, valamint
növekedni kezdett a felvidékiek száma. Érdekes körülmény, hogy Budapest szinte egyáltalán
nem képviseltette magát az ezredben, és általában egy-két tiszt származott a magyar
fővárosból, miközben például Bécs a századfordulótól rendre tíz fő körül volt jelen. Az utolsó
ismert évre, 1906-ra azonban így egyik régió sem tudott dominánssá válni, s származását
tekintve egy rendkívül heterogén tisztikar alakult ki, melynek továbbra is tekintélyes hányada
származott a Lajtán túlról.
Itt szeretnénk röviden szólni a dunántúli és a felvidéki tisztekről. Előbbiek jellemzően a
nyugat-dunántúli vármegyékből kerültek ki: 1906-ban a 9 dunántúli tisztből 1 Baranya, 1
Fejér, 1 Komárom, 2 Sopron, 3 Vas és 1 Zala vármegyei volt. A mai Felvidék esetében
szintén a nyugat dominált, hiszen ugyanekkor a 12 tiszt közül 8 volt Pozsony, 2 Szepes, 1
Borsod és 1 Nógrád vármegyei származású. A három vasi közül egy nemes volt, a körmendi
Tegyey Gyula, a németújvári Herbst Gyula és a szombathelyi Hadászi Jenő pedig közrendű.
Vagyis bár megjelentek a tisztikarban a helyi családok fiai, számuk minimális maradt.
Sajnos, mint azt korábban említettük, a 83. gyalogezred esetében a vallási megoszlásról,
valamint a szülők foglalkozásáról nem állnak rendelkezésre adatok. Ellenben Karl von Möller
összeállítása és ezredtörténete részletes információkkal szolgál a nyelvtudással kapcsolatban,
melyek alapján néhány óvatos következtetést le lehet vonni a tisztikar nemzetiségi
összetételének alakulására. 1886-ban az összesen 82 tiszt és kadét közül a szerbet 16 beszélte
„tökéletesen” és 17 „szolgálatra megfelelően”, a románt 9 „tökéletesen”, 41 pedig „szolgálatra
megfelelően”, a magyart pedig 11 fő „tökéletesen” és 16 „szolgálatra megfelelően.” A
németen kívül csak 6 tiszt, illetve kadét nem tudott más nyelvet, míg a német mellett
kizárólag magyarul csak 5 tiszt tudott. Heten tudtak valamilyen fokon csehül és olaszul, 12-en
pedig horvátul.540 Ezzel szemben 1906-ban 106-ból 88 tudott magyarul, ezek közül 48 a
német mellett csak magyarul, vagyis a tisztek 45%-a. Emellett azonban még mindig 24 tiszt
bírta a román nyelvet, 6 a szerbet, szintén 6 a szlovént, 7 pedig a csehet. Megjelent 8 fő is, aki
tudott szlovákul, 6 pedig horvátul. Németen kívül más nyelvet csak 6 tiszt nem beszélt.

540
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 222. fólió.

- 159 -
Ezekből az adatokból pontos statisztikát természetesen aligha lehet készíteni, ugyanakkor
néhány jellegzetesség megfigyelhető. Az egyik, hogy a tisztikar nemzetiségileg meglehetősen
vegyes volt. Kezdetben a magyarok és németek mellett nagy számban szolgáltak benne a volt
határőrvidék szerb, horvát és román tisztjei, akik azonban fokozatosan elhagyták az
alakulatot, jóllehet még a századfordulót követően is jelen voltak néhányan. Velük szemben
elsősorban a magyarok és németek száma növekedett meg, és csak kisebb mértékben tűntek
fel a csehek, szlovákok vagy szlovénok, utóbbiak is ráadásul stájerországi és karintiai
szlovénok voltak, nem pedig magyarországiak.
Befejezésül az 5. ulánusezredről szeretnénk röviden szólni. Az 1848-ban Jelačić által
még huszárezredként létrehozott ezred hagyományosan az egyik legelőkelőbb alakulatnak
számított: 1897-ben az egész hadseregben itt szolgált a harmadik legtöbb nemes (74%).
Presztízsét jól mutatja az ezredtulajdonos személye is, aki nem más volt, mint II. Miklós
orosz cár. Ennek ellenére a nemesség általános visszaszorulása ezt az alakulatot sem
kerülhette el: 1912-ben a tisztikar 53%-a, 1913-ban 59%-a, 1914-ben pedig 57%-a volt
polgári származású. Az ezred magas presztízsét ugyanakkor mutatja, hogy továbbra is 3–4
arisztokrata szolgált benne.541 Noha a tisztikar származásáról (és vallási összetételéről)
nincsenek adataink, a rendkívül bizonytalan vezetéknevek alapján feltételezhető, hogy
elsősorban német és délszláv tisztekből állhatott, melyet (amennyiben általánosan is
érvényesnek tekintjük a 11. huszárezredben tapasztalt folyamatokat) az ezred horvát
kiegészítése és az is valószínűsít, hogy Szombathelyre kerülését megelőzően közel 16 évig
Varasdon állomásozott.

V. 2. B. A TARTALÉKOS TISZTIKAR SZÁRMAZÁSA ÉS TÁRSADALMI JELLEMZŐI

A tartalékos tisztikar szociológiai jellemzői – mint az általános bevezetésben már volt

róla szó – eltértek a hivatásosétól, mely megfigyelhető a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred
esetében egyaránt. A részletesebb vizsgálat során azonban az is kiderül, hogy a kiegészítési
terület és az elhelyezés a hivatásos tisztikarhoz képest is nagyobb hatást gyakorolt az
összetételére. Ennek több oka is volt. Egyrészt az egyéves önkéntesek megválaszthatták
alakulatukat, másrészt a tartalékos tiszteket csak nagyon ritkán helyezték át, végül eleve

541
HAJDU 1999. 140.; MILITÄR-SCHEMATISMUS FÜR 1912, 1913, 1914.

- 160 -
nagyobb volt a merítési lehetősé, hiszen a tartalékos tisztek körében – különösen a
századfordulótól – a magyarság számarányának megfelelően, sőt a fölött képviseltette magát.
Annak, hogy ki milyen alakulatot választott, számos oka lehetett. Tempel Ferenc
szombathelyi orvos és kórházigazgató például amikor 1897-ben önkéntesnek jelentkezett,
saját bevallása szerint főleg gyermekkori élményei miatt választotta a salzburgi cs. és kir. 59.
gyalogezredet. A családnak ugyanis rokonai éltek a városban, akiket diákkorában gyakran
meglátogattak, és a gyerekként a katonaságért rajongó Tempelre nagy hatást gyakoroltak az
ottani tisztek. Salzburgban az önkéntes iskolában egyébként visszaemlékezése szerint sok
magyar volt, akiket a távoli garnizon választásában a szép vidék, a világlátás, de
mindenekelőtt a nyelvtanulás lehetősége motiválta.542 Ezek mellett az alakulat
megválasztásában az önkéntes lakóhelye, az ezred állomáshelye és kiegészítési területe
lehetett még meghatározó. Sokan ugyanis logikus módon éppen a lakóhelyéhez vagy
tanulmányaihoz közel állomásozó alakulatot választották.
A két Vas vármegyei ezred közül a 11. huszárezred 106 tartalékos tisztjének társadalmi
állása hasonló képet mutat, mint a hivatásos tiszteké: 27 arisztokrata (25,5%), 33 köznemes
(31,1%) és 46 polgári származású (43,4%) volt közöttük. Mindössze az arisztokraták és a
közrendűek aránya magasabb és a köznemeseké alacsonyabb. Ehhez hasonlóan honosságuk is
nagyfokú hasonlóságot mutat: 23 fő (21,7%) származott az Örökös Tartományokból, 8 fő
(7,6%) Csehországból, 2 fő (1,9%) Galíciából, 1–1 fő (0,95%) a Tengermellékről és
Horvátországból és végül 71 fő (66,9%) a Magyar Királyságból. Mielőtt azonban az adatok
részletesebb elemzésébe kezdenénk, meg kell említeni, hogy van némi átfedés a tartalékos és
a hivatásos tisztikar között: 18 fő kezdte ugyanis pályáját az alakulatban hivatásosként, 3 fő
csak ideiglenesen vonult tartalékba, illetve volt 3 olyan tartalékos is, aki aktiváltatta magát és
hivatásos karriert futott be.
A 27. és 28. tábla mutatja évi bontásban az ezred tisztikarának társadalmi állását. Az
alakulat Szombathelyre érkezésekor és az 1890-es évek közepéig körülbelül fele-fele
arányban voltak a polgári és a nemesi származású tisztek, utóbbin belül azonban az
arisztokrácia dominált, semmint a köznemesség. Ennek okai hasonlóak, mint a hivatásos
tisztikar esetében: a bécsi állomásozás alatt számos bécsi és alsó-ausztriai, kisebb mértékben
felső-ausztriai, valamint csehországi arisztokrata és polgár választotta a huszárezredet
egyéves szolgálati helyéül, míg a köznemesek között kizárólag magyarországiakat találunk.
Az évtized közepén azonban jelentős átalakulás indult meg: miközben az arisztokraták aránya

542
HM HIM HL TGY 426. Tempel Ferenc: Katonáskodásom története. 2–6. fólió.

- 161 -
stabil maradt, addig a közrendűeké látványosan csökkenni kezdett a köznemesek javára. Az
1900-as évtized közepétől aztán ismét növekedni kezdett a polgári származású tisztek aránya,
de ezúttal már az arisztokraták rovására.

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED TARTALÉKOS

TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA ( FŐ )
18
16
14
12
10
8
6
4
2
0

Arisztokrata Köznemes Polgár

27. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED TARTALÉKOS

TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA (%)
60

50

40

30

20

10

Arisztokrata Köznemes Polgár

28. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

- 162 -
 A fenti folyamatokat elsősorban a tisztek származásának gyökeres átalakulása
magyarázza. 1890-ben a Lajtán túlról származó tartalékosok még enyhe többségben voltak,
mely tendencia kitartott egészen az évtized második feléig, amikor rendkívül gyors ütemben
csökkent le a számuk és arányuk. Helyükbe magyarországiak kerültek, akiknek az aránya a
századfordulót követően már stabilan 70–85% között ingadozott. Ennek egyik fontos
mellékterméke, hogy a magyar köznemesség nemcsak felváltotta a bécsi és alsó-ausztriai
polgárságot, de utóbbiban is mindinkább többségbe kerültek a magyarországiak. A
századfordulót követően pedig megkezdődött az arisztokrácia visszaszorulása is, akik helyébe
viszont már elsősorban magyar polgári származású tisztek léptek. Mindezzel együtt az
alakulat igencsak előkelőnek számított, hiszen a korszakban például három Zichy, egy
Széchényi, egy Szapáry mellett Ludwig Badeni, Kazimir Badeni osztrák miniszterelnök fia,
valamint két herceg: előbb Johann Schönburg-Hartenstein, majd az 1890-es és az 1900-as
évtizedben maga Esterházy Miklós is az ezrednek volt a tartalékos tisztje, és Szombathelyen
szolgálta le önkéntes évét.

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED TARTALÉKOS

TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
25

20

15

10

Örökös Tartományok Cseh- és Morvaország Galícia és Bukovina

Tengermellék Magyar Királyság Horvát-Szlavónország

27. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

- 163 -
 A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED TARTALÉKOS
TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA (%)
90

80

70

60

50

40

30

20

10

Örökös Tartományok Cseh- és Morvaország Galícia és Bukovina

Tengermellék Magyar Királyság Horvát-Szlavónország

30. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A magyarországi tartalékos tisztek számának és arányának megugrásával párhuzamosan

azok szűkebb származási helye is megváltozott (31. és 30. Tábla)

A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED MAGYARORSZÁGI

TARTALÉKOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
16

14

12

10

Bácska-Bánság Budapest Dunántúl Egyéb Felvidék

31. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

- 164 -
 A CS . ÉS KIR . 11. HUSZÁREZRED MAGYARORSZÁGI
TARTALÉKOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA (%)
80

70

60

50

40

30

20

10

Bácska-Bánság Budapest Dunántúl Egyéb Felvidék

32. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis

A Dunántúl dominanciája ebben az esetben is az egész korszakra jellemző volt, míg

azonban eleinte a mai Felvidék területe is hasonlóan magas arányban képviseltette magát,
addig az 1890-es évek elejétől utóbbi terület jelentősége fokozatosan csökkenni kezdett, mely
különösen a századfordulótól kezdve vált látványossá. Helyébe elsősorban Budapest lépett, de
megnőtt a Dunántúl súlya is, mely nagyobb ingadozásokkal ugyan, de általában 60–75%
között mozgott (a teljes tartalékos tisztikar 40–55%-a). A mai Felvidéken a nyugati és a
középső vármegyék domináltak (elsősorban Nógrád, Nyitra, Pozsony és Trencsén), de voltak
a keleti részéből is (Abaúj-Torna, Sáros, Szepes, Ung és Zemplén). Ami Vas és Zala
vármegyét, illetve tágabb értelemben a Nyugat-Dunántúlt illeti, más vármegyékhez képest
relatíve nagyobb súllyal képviseltették magkat. A Nyugat-Dunántúl (Győr, Moson, Sopron,
Vas és Zala) összesen 31 főt adott a korszakban, ami az összes tartalékos tiszt 29%-a, a
magyarországiak 44%-a. Ezen belül Vas és Zala vármegye (vagyis a kiegészítési terület) 11,
illetve 7 fővel képviselte magát. Természetesen időben itt is jelentős eltérések tapasztalhatók.
1890-ben a 25 tartalékos tiszt közül 15 volt magyarországi, melyek az ország különböző
pontjairól vegyesen származtak: egy-egy tartalékos került ki Fejér, Győr, Moson, Nógrád,
Nyitra, Sopron, Szepes, Temes, Trencsén, Ung, Vas, Zala és Zemplén vármegyéből, illetve
még kettő Komáromból. Ezzel szemben 1912-ben a 30 tartalékos közül 22 volt
magyarországi, akik származása azonban már jóval koncentráltabb volt. Így 4–4 budapesti és

- 165 -
vasi, 3–3 zalai és soproni, valamint 2 Győr vármegyei mellett volt még egy tiszt Bács-
Bodrogból, Csongrádból, Komáromból, Mosonból, Nyitrából és Pest-Pilis-Solt-Kiskun
vármegyéből. Vagyis a Nyugat-Dunántúl 13 főt tett ki, a magyarországiak 59%-át, az összes
tartalékos 43%-át.
Mint már említettük, volt bizonyos átfedés a hivatásos és a tartalékos tisztek között, így
a Vas és Zala vármegyeiek esetében is: hosszabb-rövidebb aktív pályafutást követően az
ezred tartalékosa volt Bogdány Jenő, Lenck Elemér, Deák Antal, Radó Lajos és Szüch István.
Származásukat tekintve ugyanakkor vegyes kép bontakozik ki. Képviseltette magát a
hagyományos elit éppúgy (Weöres Iván, Istóczy Kálmán, nárai Szabó László, Sarlay Lajos
vagy boldogfai Farkas Tibor), mint az újonnan jött polgári elemek, de az előbbiek közül is
többen (Istóczy, Szabó) nem birtokból éltek, hanem ügyvédként tevékenykedtek a
megyeszékhelyen. Az utóbbiak között találhatjuk a körmendi Udvary testvéreket, a híres
bankárokat és sportembereket, Bentze Sándor és Nagy Sándor földbérlőket, Tamás Jenő
pinkamindszenti malomtulajdonost, valamint Zala vármegyéből Szücs Andor jogászt és
Skublics Ede szolgabírót. Ehhez hasonlóan vegyes kép bontakozik ki, ha a szomszédos
Sopron vármegyét is megnézzük. A már említett Esterházy mellett például báró Gagern
Miksa lócsi birtokos, Jenny Ödön és Otocska Jenő földbérlők (előbbi a Vas vármegyei Söptén
született, ahol édesapja birtokos volt), valamint Bükről két cukorgyári hivatalnok, a Zöhls
testvérek, illetve a hivatásos Rothermann Károly távoli rokona, Rothermann Rudolf
félszerfalvai gyáros is a 11-eseket választották. Végül meg kell említeni koromlai Schey
Albertet, a kőszegi származású izraelita nagykereskedő család leszármazottját. Noha a Schey
család a 19. század utolsó harmadában fokozatosan elhagyta a szabad királyi várost és Bécsbe
költözött, kapcsolataik nem szakadtak meg teljesen Kőszeggel és a vármegyével, melyet jól
mutat Schey Albert választása is.
Amennyiben a szülőknek és maguknak a tartalékos tiszteknek a foglalkozását
vizsgáljuk, akkor a hivatásos tisztikarhoz képest némileg eltérő kép bontakozik (33. Tábla).

A CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED TARTALÉKOS TISZTJEINEK ÉS SZÜLŐINEK FOGLALKOZÁSA

Apa foglalkozása Civil foglalkozás
Földbirtokos 45 42,45% 40 37,74%
Földbérlő 7 6,60% 5 4,72%
Gazdatiszt 3 2,83% 1 0,95%
Állami tisztviselő 9 8,48% 20 18,86%

- 166 -
Önkormányzati tisztviselő 1 0,95%
Katonatiszt 7 6,60%
Magánzó – –
Magántisztviselő 6 5,66%
Bankár, gyártulajdonos 8 7,56%
Kereskedő 3 2,83%
Iparos 2 1,88%
Építész 3 2,83%
Orvos 3 2,83%
Ügyvéd, közjegyző 6 5,67%
Mérnök 1 0,95%
Művész 1 0,95%
Régész – –
N.a. 1 0,95%
106 100%
33. Tábla. Forrás: HuE Adatbázis
3 2,83%
6543 5,66%
2 1,88%
8 7,55%
7 6,60%
– –
– –
1 0,95%
2 1,88%
7 6,60%
2 1,88%
– –
1 0,95%
1 0,95%
106 100%

Ha pusztán a szülői hátteret nézzük, akkor a tartalékos tisztek legnagyobb része birtokos
családból származott, és jóval kisebb mértékben voltak képviselve a katonák és
köztisztviselők fiai. A 7 katonai és a 10 köztisztviselői fiú közül ráadásul 5–5 hivatásosként
vonult tartalékba. Magasabb arányban voltak jelen a modern polgári foglalkozásokat űzők
fiai, bár látszólag ebből a szempontból egyértelmű tendencia nem figyelhető meg. 1890-ben a
25 tartalékos tiszt közül 14 apja élt földbirtokból (közülük 2 volt földbérlő), 2 volt állami
tisztviselő, 1 pedig katonatiszt, míg csupán 7 polgári foglalkozású (ügyvéd, orvos, közjegyző,
vendéglős, gyáros), egyről pedig nincs adatunk. 1912-ben ehhez hasonlóan a 30 tartalékos
tiszt közül 17 apja élt földbirtokból (közülük 4 volt földbérlő), 3 volt állami tisztviselő, 2
katonatiszt és csak a fennmaradó 8 polgári foglalkozású (iparos, építész, magántisztviselő,
művész, gyáros, tiszttartó). A szülői foglalkozás jellemzői és a korábban ismertetett polgári
származásúak abszolút többsége a világháború előtt azonban csak látszólag mondanak ellent
egymásnak. Ennek magyarázata, hogy a földbirtokból élők között mind erőteljesebben
jelentek meg a polgári, nagypolgári származásúak.

543
Ide azon hat főt soroltuk, akik önkéntesi szolgálatuk után nem sokkal aktiváltatták magukat, illetve akik aktív
tisztként csak rövidebb ideig vonultak tartalékba.

- 167 -
 Hasonló kép bontakozik ki, ha maguknak a tartalékos tiszteknek a foglalkozását
vizsgáljuk meg. A legfőbb eltérés, hogy a földből élők aránya némileg alacsonyabb, míg a
köztisztviselőké magasabb (utóbbiak azonban jórészt a birtokos családok fiai közül kerültek
ki). Így 1890-ben a 25 tartalékos tiszt közül 5 volt állami és 3 önkormányzati tisztviselő, 10
élt földbirtokból (közülük csak 1 volt földbérlő), és csupán 3 volt polgári foglalkozású (a
fennmaradó kettő olyan hivatásos tiszt, aki csak átmenetileg vonult tartalékba). Ezzel
szemben 1912-ben a 30 tartalékos tiszt közül 4 volt állami hivatalnok, 18 élt földből (ezek
közül 2 volt földbérlő) és 8 polgári foglalkozású (ügyvédek, gyáros, magántisztviselő,
építész).
A hivatásos tisztikartól eltérő szociológiai jellemzőket, az erősebb polgári jelenlétet
igazolja a vallási összetétel is. A 106 tartalékos tiszt közül 6 volt ugyanis izraelita, és volt még
egy, aki származását tekintve izraelita volt ugyan, de a család még gyermekkorában áttért a
református hitre. Így a vallási összetétel a következőképpen nézett ki: 85 fő volt katolikus
(80,2%), 10 fő evangélikus (9,4%), 5 fő református (4,7%) és 6 fő izraelita (5,7%).
Áttérve a 83. gyalogezred tartalékos tisztikarának összetételére, az természetesen
jelentősen eltért a huszárezredétől. Ez már csak a tisztek társadalmi státusa is jelzi: az ugyanis
az egész korszakban szinte kizárólag közrendűekből állt, és csak elvétve volt néha egy-két
köznemes, míg arisztokrata egy sem (34. Tábla).

A CS. ÉS KIR. 83. GYALOGEZRED TARTALÉKOS TISZTIKARÁNAK TÁRSADALMI ÁLLÁSA

Arisztokrata Köznemes Polgár
1882 – – 2 6% 31 94%
1886 – – – – 36 100%
1890 – – 3 7,32% 38 92,68%
1895 – – 1 1,82% 55 98,18%
1898 – – – – 62 100%
1904 – – 2 6% 31 94%
1906 – – 2 4,35% 44 95,65%
1910 – – 2 4,65% 41 95,35%
1914 – – 3 5,36% 53 94,64%
544
34. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

544
Az 1910-es és 1914-es év a katonai sematizmusok, a többi év pedig Karl von Möller összeállítása alapján.

- 168 -
 Noha a tartalékos tisztikar társadalmi státusa nem, származása jelentősen átalakult az
évek során, melyre a huszárezrednél is jobban rányomta a bélyegét a kiegészítési terület és az
állomáshely megváltozása. Az ezredben a megalakulásától kezdve a magyarországiak
domináltak, s már 1882-ben 70% felett volt az arányuk. Ez 1906-ra 90% fölé emelkedett és az
általános tendenciát tekintve ez alighanem a későbbiekben is folytatódott, hiszen ugyanekkor
a tartalékos tisztjelöltek 94%-a volt magyarországi illetőségű (35. és 36. Tábla).

A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED TARTALÉKOS

TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )
60

50

40

30

20

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906
Örökös Tartományok Cseh-, Morvaország és Szilézia
Tengermellék Galícia és Bukovina
Magyar Királyság Horvát-Szlavonország

34. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED TARTALÉKOS

TISZTIKARÁRNAK SZÁRMAZÁSA (%)
100

80

60

40

20

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906
Örökös Tartományok Cseh-, Morvaország és Szilézia
Tengermellék Galícia és Bukovina
Magyar Királyság Horvát-Szlavonország

35. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

- 169 -
 A tartalékos tisztek létszámában megfigyelhető egy erős törés, melyet a huszárezred
esetében nem tapasztalhattunk: számuk az 1898-as 62 főről 1904-re 33 főre esett vissza.
Ennek okait alighanem az 1903-ban kezdődő, a hadseregfejlesztés körül kirobbanó és egészen
1906-ig elnyúló belpolitikai válsággal magyarázhatjuk. Ezekben az években általános
tendencia volt a magyar tartalékos tisztek számának a visszaesése, mely azonban csak
átmenetinek bizonyult, és az ezred a világháborúra jórészt visszanyerte a korábbi létszámát.
Mindeközben ráadásul a tisztjelöltek száma megháromszorozódott, így összességében a
tartalékos tisztek és tisztjelöltek összlétszáma valójában még növekedett is a korábbiakhoz
képest (1898-ban 84, 1904-ben 100, 1906-ban 126 fő).
Az 1898 és 1904 közötti visszaesést némileg árnyalja, ha közelebbről is megvizsgáljuk
a magyarországi tisztek származását, mely egyben egy igencsak látványos átrendeződésre is
rámutat (36. és 37. Tábla).

ACS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED MAGYARORSZÁGI

TARTALÉKOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA ( FŐ )

35

30

25

20

15

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Alföld Bácska-Bánság Budapest Dunántúl

Egyéb Erdély Felvidék Partium

36. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

- 170 -
 A CS . ÉS KIR . 83. GYALOGEZRED MAGYARORSZÁGI
TARTALÉKOS TISZTIKARÁNAK SZÁRMAZÁSA (%)

90

80

70

60

50

40

30

20

10

0
1882 1886 1890 1895 1898 1904 1906

Alföld Bácska-Bánság Budapest Dunántúl

Egyéb Erdély Felvidék Partium

37. Tábla. Forrás: GyE Adatbázis

Az ezred állomáshelyének és kiegészítési területének hatása egyértelmű. Az 1880-as

években alapvetően a Bánságból, a Bácskából és a szomszédos Arad vármegyéből kerültek ki
az ezred tartalékos tisztjei. A bécsi években ideiglenesen megnőtt a felvidékiek (főleg Abaúj-
Torna vármegyeiek) száma, majd a szegedi évek alatt az alföldiek, elsősorban a Csongrád
vármegyeieké. A dél-magyarországi tartalékos tisztek száma aztán a hadkiegészítő terület
megváltozásával és az ezred előbb Boszniába, majd a Dunántúlra való áthelyezésével
csökkenni kezdett, amivel párhuzamosan a dunántúliaké pedig meredeken növekedni kezdett.
Ezek alapján a tartalékos tisztek számának átmeneti csökkenése a politikai okokon túl egy
másik tényezővel is magyarázható. A kilépő alföldi, bácskai, bánsági és Arad vármegyei
tartalékosokat csak lassabban tudták a dunántúliak pótolni. De még így is alig tíz év alatt
12%-ról 76%-ra nőtt az arányuk, mely tendencia alighanem a későbbiekben is folytatódott.
A dunántúli tartalékos tiszteken belül meghatározó kisebbséget alkotott a Nyugat-
Dunántúl. 1906-ban az ezred magyarországi tartalékos tisztjeinek 35%-a (az összes tartalékos
tiszt 32%-a) Vas vármegyei volt, míg a teljes Nyugat-Dunántúl (Győr, Sopron, Vas és Zala
vármegye) 58%-ot tett ki. Feltűnő ugyanakkor Komárom alacsony részesedése: annak
ellenére, hogy 1901 óta itt állomásozott az ezred nagy része, csak két fővel képviselte magát.
Jóllehet a komáromi egy jóval nagyobb helyőrség volt, mint a szombathelyi, mégis azt kell

- 171 -
feltételeznünk, hogy ebben az esetben elsősorban a kiegészítés terület volt meghatározó az
önkéntesek választásakor.
Végezetül a nyelvtudásra szeretnénk röviden kitérni, mely utalhat a nemzetiségi
összetételre. 1882-ben a tartalékos tisztek jelentős része még többnyelvű volt. A 33 tisztből 19
tudott magyarul, 7 románul, 4 szerbül, 2–2 horvátul, csehül és olaszul, illetve 7 tiszt tudott
kizárólag németül. 12 tudott csak magyarul, 1–1 románul és szerbül, a két cseh csak csehül,
míg az egyik olasz csak olaszul beszélt a német mellett. A többi tartalékos tiszt két vagy
három nyelven tudott valamilyen szinten. Vagyis ekkor egy rendkívül sokszínű tartalékos
tisztikara volt az ezrednek, melyben németek, magyarok, románok, szerbek és kisebb
számban még csehek, olaszok és horvátok is voltak. Ezzel szemben 1906-ban a 46 tartalékos
tisztből 43 a német mellett kizárólag magyarul tudott, kettő a magyar és német mellett még
románul, egy pedig szlovénul. Vagyis ekkorra egy alapvetően magyar tartalékos tisztikar jött
létre, melyben egészen a háborúig komolyabb változás már aligha történt.

V. 3. C. ROKONI KAPCSOLATOK A HELYI TÁRSADALMI ELITTEL

Az alábbiakban a hivatásos tisztikarnak nem csupán a családi összefonódásait

vizsgáljuk meg Szombathelyen és Vas vármegyében, hanem megpróbáljuk nyomon követni
azon tisztek sorsának alakulását is, akik Vas vármegyét választották lakóhelyükként,
mindenekelőtt az első világháborút követően. Jóllehet ez kitágítja az időkeretet, de fontos
adalékul szolgálhat a tisztikar és a helyi elit közötti kapcsolatok minőségének jellemzéséhez.
A hadseregben a tiszteknek nem volt szabad házasodási joguk. Egyrészt egészen 1887-
ig a csapattiszteknek mindössze hatoda lehetett nős, és nekik is kauciót kellett letenniük, 30
évesnél fiatalabb vezérkari tiszt pedig egyáltalán nem házasodhatott. 1887-től a csapattisztek
negyede, 1907-től pedig már fele házasodhatott, de egyben fel is emelték a kaució mértékét
(igaz, az őrnagyi rang felett eltörölték azt), melynek oka egyértelmű: a kincstár háború esetén
nem akart nincstelen özvegyek és árvák hadáról gondoskodni. A kaució összege annál
nagyobb volt, minél alacsonyabb a rendfokozat. Egy hadnagynak 1907-ben például évi
alapilletményének harmincszorosát kellett letennie, míg egy őrnagynak „csupán”
ötszörösét.545

545
DEÁK 1993. 178–179.; HAJDU 1999. 246–247.

- 172 -
 Vagyis a tisztek házasodási lehetősége eleve korlátozott volt. A 11. huszárezred 198
feldolgozott tisztje közül 23-ra vonatkozóan nem találtunk adatot, 42 egyáltalán nem nősült
meg, és a fennmaradó 133 kötött élete során valamikor házasságot, sokan többször is (igaz,
ezek közül kettőnek csak a házassága tényéről tudunk, de a házastárs nevét nem sikerült
megtalálni). Számos példát találni a helyi elitbe beházasodó tisztekre, mely házasságok két
csoportra oszthatók. A nyugat-dunántúli, jellemzően köznemesi (kisebb részben arisztokrata)
birtokos elitnek az ezredben szolgáló tisztjei általában a családi hátterüknek megfelelő,
hagyományos házasodási stratégiát követtek: vagyis ők a helyi családok lányai közül
választottak maguknak párt. Chernel Gusztáv például Ernuszt József leányát (Ernuszt
Kelemen unokáját), Ernuszt Mariskát, Reiszig Géza a Vas vármegyében is jelen lévő és
kiterjedt rokonsággal rendelkező Bezerédjek ménfői ágából, a szintén 11-es huszártiszt
Bezerédj Andor húgát, Ilonát, a Vidos testvérek közül Aladár pedig Horváth Miklós bögötei
birtokos lányát, Máriát vette el. Noha mindketten rövid időt töltöttek el a huszárezredben és
házasságuk is későbbi időpontra esik, meg kell említeni Förster Ottót és Radó Lajost is, akik
ráadásul egymás húgait vették el: Förster Ottó 1913-ban Radó Erzsébetet, Radó Lajos pedig
1903-ban Förster Máriát, igaz, ő alig egy évvel később tragikus körülmények között,
mindössze 23 évesen elhunyt. Még új volt a vármegyében, hiszen csak apja telepedett meg
Kőszegen, de szintén helyben házasodott Gyömörey Antal is, aki Almásy György
borostyánkői birtokosnak, a híres utazó és Ázsia-kutató lányát (Almásy László Afrika-kutató
testvérét), Almásy Györgyikét vette el.
A szomszédos vármegyékből származó tisztek közül Deák Antal egy keszthelyi
nyugalmazott tiszttartó lányát, Böhm Antóniát, Csesznák János pedig a győrszigeti
származású Duby Irént vette el. Külön ki kell emelni gróf Rohonczy Imre és Szegedy-Ensch
Éva házasságát, mely az egyik legfényűzőbb menyegző volt a századfordulós Szombathelyen.
Rohonczy Imre, Rohonczy Györgynek, az 1885 és 1889 között Kőszegen állomásozó 5.
huszárezred akkori parancsnokának a fia volt, aki 1913-ban vette el a vármegye egyik
legjelentősebb családjába tartozó Szegedy-Ensch Évát, Szegedy-Ensch Sándor hermáni
birtokos lányát, akiket Mikes János szombathelyi megyéspüspök adott össze.
Noha a házasságakor a huszárezred még éppen Bécsben készülődött a Szombathelyre
költözésre, mikor az ezredben majdnem 30 évet leszolgáló Szüch István, egy Zala vármegyei
földbérlő fia kötött házasságot Radó Máriával, Radó Ignác magyargencsi földbirtokos
lányával, melyre 1889 júniusában került sor (jóllehet maga Szüch ekkor ideiglenesen
tartalékállományban volt). Érdemes megemlíteni, hogy lányukat, Szüch Máriát, az ezred egy
tartalékos tisztje, a szintén Zala vármegyei földbirtokos, boldogfai Farkas Dénes vette el.

- 173 -
 Sokkal jobban érzékeltetik az ezred és a helyi elit közötti összefonódásokat az ország
vagy éppen a Monarchia más vidékéről érkezett tisztek házasságai, melyek között már számos
szombathelyi is felbukkan. Nagy Jenő két lánya közül Ludovika 1899-ben Vaiko Istvánhoz,
egy nagykőrösi földbirtokos fiához, míg Erzsébet 1900-ban Kubinszky Lajoshoz, egy
nagyváradi ügyvéd fiához ment hozzá. Kubinszky 12, míg Vaiko több mint 20 évet szolgált
az ezredben, utóbbi 1916-ben esett el Galíciában. Nagy Jenő a város meghatározó
közszereplője volt, 1883-tól a vármegye tiszti főügyésze, 1887-től a törvényhatósági bizottság
tagja, 1901-től Moson vármegye főispánja. Rendkívül élénk társadalmi életet élt, tagja volt a
város képviselőtestületének, annak szinte valamennyi jótékonysági és kulturális egyletének
létrehozásában közreműködött, emellett az iskolaszék elnöke is volt.546
Vaikohóz és Kubinszkyhoz hasonlóan egy prominens szombathelyi családba házasodott
be az ezredben szintén több mint 20 évet eltöltő Kriszt Jenő, egy győri törvényszéki ülnök fia,
aki Laky Kristóf kúriai bírónak, a szombathelyi királyi törvényszék elnökének a lányát vette
el 1899 májusában. Laky 1891-től egészen 1911-es nyugalomba vonulásáig töltötte be ezt a
posztot, mely során a város egyik aktív és meghatározó tagjává vált. Münnich József, egy
brassói kereskedő-földbirtokos fia 1905-ben pedig Varasdy Elvirát, néhai Varasdy Károly
ostffyasszonyfai birtokos, volt szombathelyi polgármester és országgyűlési képviselő lányát
vette el.
Már nem a városhoz, hanem a vármegyéhez kapcsolódik Görgey József házassága.
Noha ő jórészt a cs. és kir. 13. huszárezredben szolgált és alig másfél évet volt
Szombathelyen, de 1913-ban ekkor vette el Békássy Antóniát, Békássy István főispán lányát,
akivel aztán később sokáig Szombathelyen laktak, majd a két világháború között a Békássy
család zsennyei birtokát örökölték. A közeli Kőszegen házasodott Rieger Vilmos, egy
pancsovai földbirtokos fia, aki több mint 13 évet szolgált a 11. huszárezredben: 1892-ben
vette el a szabad királyi városban Jenny Henrik nyugalmazott őrnagy leányát, Jenny Máriát.
Az egri származású Bercsényi Kálmán ezzel szemben a vármegye déli végében,
Szentgotthárdon vette el egy évvel korábban Roszner Karolát, báró Roszner József őrnagy,
helyi nagybirtokos lányát. Roszner József apósa egyébként Zichy Hermann, jakabfai birtokos,
előbb a reformkori Vas vármegye liberális politikusa és ’48-as nemzetőrparancsnok, majd
ókonzervatív politikus és kancellár, Szombathely város első díszpolgára volt. Bercsényi 1902-
ig, több mint 30 évig volt az ezred tagja, 1911-ben hunyt el Grazban. Már a háború idején,
1915-ben vette el a vármegye egyik prominens személyének, Mesterházy Gyulának az

546
http://www.vaml.hu/Nevtar/N/Nagy_Jeno.html

- 174 -
özvegyét, Nagy Angélát, a budapesti származású mankóbükki Balogh Aladár. Végül a péceli
Szilágyi Andrást kell megemlíteni, aki bár csak rövid ideig szolgált az ezredben a háború
előtt, és a házasságakor már a Győrben és Komáromban állomásozó 5. huszárezred tisztje
volt, 1913-ban Szombathelyen vette el Hertelendy Etelkát, Hertelendy Miklós nárai
földbirtokos lányát.
Az arisztokrata házasságok közé tartozik a szentpéteri (Komárom vármegye)
származású gróf Zichy Frigyes és Széchényi Marietta, Széchényi Jenő Vas vármegyei
földbirtokos és Erdődy Henrietta lánya között 1899-ben létrejött frigy. Zichy Frigyes 14 éven
keresztül, 1897-ig volt az ezred aktív tisztje, visszavonulását követően pedig annak tartalékos
tisztikarát erősítette. A Zemplén vármegyei Szmrecsányi István 1896-ban Batthyány Máriát,
Batthyány Ferenc földbirtokos lányát vette el Rábaszentmártonon. Mellettük még Arthur Van
Aken Edler von Quesar, egy stájerországi volt katonatiszt fiát érdemes megemlíteni, igaz
ebben az esetben előbb volt a házasság, mintsem a huszárezredhez került volna. 1900
októberében még az aradi cs. és kir. 33. gyalogezred hadnagyaként vette el a grazi
származású, de rábakeresztúri nagybirtokos Wollinger Károly leányát, Etelkát. Három évvel
később Van Aken aztán (talán éppen a házasság miatt) lovasította magát, és 11. huszárezred
tisztje lett, melyben egészen 1911-ig szolgált.
A házasságokon túl távolabbi rokonságra is találhatunk példát, melyek egy-egy tisztet a
vármegyéhez kötöttek. Turnovszky Dezső, egy budapesti fogorvos fia például Leidenfrost
Ottó jákfai birtokos unokahúgát, Leidenfrost Lujzát vette el 1913-ban, a budapesti Andreae
Tódor testvére pedig a Zala vármegyei Pölöskén volt földbirtokos. A Nyugat-Dunántúlon
belül házasodott a Veszprém vármegyei származású, és 1904-től a 11. huszárezredben
szolgáló Rothermann Károly is, aki rokonát, Rothermann Rudolf lányát, Emmát vette el
1910-ben a Vas vármegyei Salfán.
Mivel a 83. gyalogezred tisztikarának hasonló feldolgozására nem volt lehetőségünk,
így próbaképpen áttekintettük a szombathelyi és a kőszegi római katolikus és evangélikus
anyakönyveket, melyekben több példát is találtunk házasságkötésre. 1898-ban Kőszegen két
házasság is köttetett: Mocsári Jenő főhadnagy, egy kassai kereskedő fia vette el Waisbecker
Emíliát, az egyik legjelentősebb kőszegi polgárcsalád lányát, míg Tormássy Dezső százados,
egy bánsági földbirtokos fia, Vidos Ilonát, Vidos Elek nyugalmazott altábornagy lányát.
1909-ben szintén Kőszegen házasodott Hausmaninger Károly, aki Appel Gusztáv, a neves
Esterházy jószágkormányzó lányát vette el. Szombathelyen szintén két házasság köttetett.
Czaller Ambrus, egy Somogy vármegyei útmester fia 1909-ben vette el özv. Stettner Máriát,
néhai Stettner Mátyás szombathelyi ügyvéd lányát. Végül Delkin József, aki előbb hivatásos

- 175 -
tisztként szolgált az ezredben, majd annak tartalékos tisztje lett, Weder Pál vendéglős lányát,
Weder Máriát választotta 1910-ben.
A házasodási szokások esetében talán érdemes röviden kitérni az altisztekre és a
közkatonákra is. Itt azonban felmerül egy ellentmondás: a bécsi Kriegsarchivban található, a
két ezred anyakönyvi másodpéldányaiban és a helyi, eredeti plébániai és egyházközségi
anyakönyvekben vezetett adatok nem egyeznek, sőt igen jelentős eltérések tapasztalhatók. Az
alábbi táblázatban feltüntettük a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred anyakönyvi
másodpéldányaiban található összes házasság számát, zárójelben megadva az összes Vas
vármegyei házasságkötést, valamint a harmadik oszlopban a szombathelyi, illetve a kőszegi
római katolikus és evangélikus anyakönyvekben talált adatokat.

ALTISZTEK ÉS KÖZKATONÁK HÁZASSÁGAI

11. hu. e. 83. gy.e. Sz és K 11. hu.e. 83. gy.e. Sz és K
1890 2 (0) - 1 1903 0 2 (0) 1
1891 4 (0) - 1 1904 1 (0) 1 (0) 3
1892 8 (1) - 1 1905 2 (2) 2 (1) 1
1893 4 (2) - 3 1906 0 2 (1) 4
1894 3 (1) 3 (0) 2 1907 0 2 (0) 2
1895 0 0 (0) 1 1908 0 1 (0) 7
1896 2 (1) 2 (1) 1 1909 0 1 (0) 2
1897 3 (2) 0 (0) 1 1910 1 (0) 4 (2) 2
1898 3 (1) 1 (0) 2 1911 1 (0) 3 (2) 3
1899 4 (3) 2 (1) 3 1912 2 (2) 1 (0) 1
1900 2 (1) 1 (1) 3 1913 1 (0) 1 (1) 2
1901 5 (2) 1 (1) 0 1914 1 (1) 5 (3) 0
1902 0 1 (1) 0 Összesen 49 (19) 36 (15) 47
38. Tábla. Forrás: AT-OESTA KA MATR HR 2883, 2396.; SzSzFp AK VI/B, VIII. kötet.; KP AK IX. kötet,
Katonai AK; SzEEk AK III. kötet; KEEk AK V. kötet 547

A fenti táblázat eltérései meglehetősen nagyok. Miközben a Kriegsarchivban talált

adatok alapján a két ezred tagjai a teljes vármegyében 34 házasságot kötöttek, addig a
katolikus és evangélikus anyakönyvek csak a szombathelyi és kőszegi házasságok számát 47-
re teszi. A jelentős eltérés okát nem tudjuk, de jelen esetben ennek korlátozottan van

547
Az evangélikus anyakönyvek elérhetőek: http://www.oskereso.hu/

- 176 -
jelentősége. Mindkét számsor ugyanis jól mutatja, hogy nemcsak a tisztikar, de a legénység is
rendszeresen házasodott helyben. Ez persze annak fényében nem meglepő, hogy mindkét
ezred helyi kiegészítésű volt, sőt a 11. huszárezred esetében jól látható, hogy az első években,
mikor az újoncokat még nem Vasból és Zalából kapta, helyben alig kötöttek házasságot.
A rokoni kapcsolatokon túl érdemes kitérni azokra is, akik Vas vármegyében telepedtek
meg. Noha itt elsősorban a háború utáni lakóhelyválasztás, illetve sok esetben házasodás lehet
beszédes, már az 1889 és 1914 közötti időszakból is tudunk olyan esetekről, hogy valaki
leszerelését követően Vasban telepedett meg. Ezek közül a legfontosabbak Georg Schönfeld
és Széchényi Péter grófok voltak. Schönfeld 1882-ben önkéntesként lépett be a hadseregbe, a
11. huszárezredben pedig 1885-től szolgált egészen 1894-ig, amikor tartalékba vonult. Ekkor
megvásárolta a Szombathelyhez közeli apáti kastélyt és a hozzá tartozó földbirtokot, mely
egészen a háborúig a tulajdonában volt, ekkor adta el Széchényi Rezsőnek.548 Schönfeld
lányát, Georginát 1914-ben egyébként szintén egy 11-es tiszt, a szigetvári származású Farkas
Béla vette el, és a háború után Kőszegen telepedtek meg.
Széchényi Péter rövidebb ideig szolgált az ezredben és elsősorban apja révén került
vissza Vasba. 1891 és 1893 között volt a 11. huszárezred tisztje, majd ezt követően egészen
1903-as visszavonulásáig a 13. huszárezredben szolgált. Széchényi apja, Széchényi Imre
diplomata, ókonzervatív politikus 1892-ben, még fia szombathelyi szolgálata idején vásárolta
meg a rumi birtokot, melyet aztán 1898-as halála után fia örökölt, és katonai pályáját
követően itt gazdálkodott feleségével, gróf Esterházy Máriával.
Kettejük mellett még egy, késői birtokvásárlást érdemes megemlíteni. Fanz Vetsera az
1900-as években vásárolta meg a táplánszentkereszti kastélyt. Vetsera 1896 és 1898 között
volt a huszárezred tagja, majd az 1. végül a soproni 9. huszárezred tisztjeként szolgált 1905-
ig, melyet követően utóbbi tartalékos tisztje lett. 1915-ben Galíciában esett el. A Vas
vármegyei volt Széchényi-kastélyt valószínűleg aktív katonai pályáját követően vásárolhatta
meg, hiszen lánya 1907-ben már itt született.
Sokkal tanulságosabb azonban, hogy a háború után többen is Vas vármegyét
választották lakhelyüknek (itt most természetesen nem szólunk a helyi családok fiairól). Már
említettük Farkas Bélát, valamint mankóbükki Balogh Aladárt, aki felesége révén vált
csehimindszenti birtokossá a két háború között. Miokovich István a háború után
Szombathelyen telepedett meg, igaz, igen korán, 1920-ban tüdőbajban elhunyt a fehringi
szanatóriumban. Felesége és gyermekei azonban a vasi megyeszékhelyen maradtak, és itt

548
VENDE 1898. 39–40; THIRRING 1933. 30.

- 177 -
éltek az 1920-as években. Dukai Takách Lajos, egy lajtaújfalui (Moson vármegye) uradalmi
tiszt fia, aki éppen 1914-ben lett a huszárezred tisztje, 1923-ban elvette Ajkay Elemér
uraiújfalui birtokos lányát, Ajkay Mártát, és itt telepedett meg. Ezzel szemben a resicabányai
származású Eschig Emil sorsa némileg bizonytalan. Annyit tudunk, hogy 1919-ben még
Szombathelyen élt (később talán itt is házasodott), és Baselli Rezsővel egy fuvarozási
vállalatot létesített. Némileg másképpen, de szintén Szombathelyen lakott az 1920-as években
Szivér Pál, egy siklósi ügyvéd fia, a kassai Stojanov Vladimir és a kishegyesi (Bács-Bodrog
vármegye) származású Békeffy Aladár is, akik a háború után a m. kir. Honvédség
kötelékében Szombathelyen szolgáltak tovább.
Végezetül még egy, alapvetően szimbolikus jelenségről is szólnunk kell. Több tiszt
ugyanis a dualizmus idején polgárjogért folyamodott Szombathelyen. Ezek közül a
legfontosabb, igaz szomorú eset, Leopold Tschebulz von Tsebuly alezredeshez fűződik.
Tschebulz pozsonyi származású volt, aki 1878 óta szolgált a 11. huszárezredben egészen
1896-os visszavonulásáig, melyet követően lányával Budapesten élt. 1902-ben folyamodott
szombathelyi polgárjogért, melyet a város a feltételek teljesülése után és „tekintettel azon
meleg vonzalomra, melylyel folyamodók hat évi itt létük alatt szerzett emlékekből
Szombathely város iránt kérvényük szerint viseltetnek” megadta. Hivatalosan 1902. április
18-án vették fel őket a városi polgárok névjegyzékébe, két és fél hét múlva, május 6-án
azonban az alezredes váratlanul elhunyt.549 Szintén a polgárjogért folyamodott 1905-ben,
visszavonulását követően a 83. gyalogezred egy már említett tisztje, Delkin József.550 Végül,
noha nem tiszt volt, de különösen kitartóan küzdött a szombathelyi polgárjogért Machelek
József, a huszárezred puskaművese. Ő 1893-ban fordult a városhoz, de több követelménynek
sem felelt meg: egyrészt osztrák állampolgárként előbb magyar állampolgári esküt kellett
tennie, másrészt akkor még csak 4 éve tartózkodott a városban és így az országban, de a
feltétel legalább 5 év volt. Végül hét évvel később, 1900-ban vették fel a város polgárainak
névjegyzékébe.551 Sajnos azonban Machalek története is tragikus véget ért. Az egész ezredben
kedvelt 63 éves puskaműves 41 év szolgálat és két háború után 1901. augusztus 30-án
váratlanul agyonlőtte magát. Első felesége után négy gyermeket (egy fiút, akit éppen akkor
soroztak be a huszárokhoz, és négy leányt) hagyott maga után. Második feleségét, a kőszegi
Szalay Gizellát 1894-ben vette el.552

549
MNL VAML V. 171. a. 3/1902, 22/1902.
550
MNL VAML V. 171. a. 8/1905.
551
MNL VAML V. 171. a. 63/1893, 100/1895, 7/1900.
552
Lövés a kaszárnyában. In: VASVÁRMEGYE, 1901. szeptember 1. 5.

- 178 -
V. 3. A TISZTIKAR SZEREPE SZOMBATHELY TÁRSADALMI ÉLETÉBEN

A korabeli felfogás szerint a szombathelyi polgárság két nagy részre oszlott: a városi
intelligenciára („az értelmiségi osztályra”) és a „szorosabb értelemben vett” polgárságra. Az
intelligencia Kárpáti Kelemen, az 1894-ben megjelent városmonográfia szerzője szerint két
jól elkülöníthető csoportból állt: „kik e várost végleges otthonuknak tekintik, és itt
polgárjoggal bírnak, és azok között, kik jelentékeny tényezők ugyan a város előkelő társas
életében, de érdekeik inkább másfelé szólítják őket és a város falai között csak vendégeknek
tekinthetők. Ezek a városi népesség azon egyedei, társadalmunk azon elemei, melyek állandó
helyhez kötött működési kör, foglalkozás vagy hivatal híján a várost csak ideiglenes
otthonuknak tekintik, de azért melegen érdeklődnek sorsa iránt és egészen beleolvadnak
annak társadalmába.” Kárpáti előbbibe sorolta a papságot, az ügyvédeket, orvosokat,
tanárokat, tisztviselőket, a kereskedők és iparosok egy részét, míg utóbbiba elsősorban a
katonai tisztikart és a megyei úri osztályt. Ezzel szemben a „szorosabban vett polgárság” közé
a kisebb gazdák, kiskereskedők és az iparosok jelentős része tartozott, melynek magját a régi
szombathelyi „purger” adta, de a bevándorlás miatt eredeti jellegét már elvesztette.553
Vagyis mai történeti terminológiával élve a „szorosabban vett polgárság” alatt a városi
kispolgárságot és a középpolgárság alsó rétegeit, míg a városi intelligencia alatt egy
meglehetősen heterogén, a városi nagypolgárságból és középosztályból, az egyházi elitből, a
katonai tisztikarból, valamint a városban élő vagy oda bejáró megyei úri birtokos osztályból
álló társadalmi csoportot értettek. Ennek az intelligenciának állandó élménye volt a
folyamatos, bevándorlás táplálta népességnövekedés, mely egy sajátos, befogadó mentalitást
eredményezett: „A lakosság gyors gyarapodása következtében aránylag kicsiny a
patríciuscsaládok száma, akik azonban szintén nem hódolnak az ósdi, konzervatív felfogásnak
és szívesen látják az újonnan jötteket, akiket ők nem tekintenek jött-menteknek.”554 –
fogalmazott könyvében Bodányi Ödön városi főmérnök, aki maga is e bevándorlók közé
tartozott.
Az intelligencia egységéről azonban már eltérő véleményeket fogalmaztak meg a
korabeli megfigyelők. Kárpáti szerint „az intelligens társadalom, mely bár – fájdalom – nem
képez valami erősen összetartó egységet, de részeiben, egyes azonos elemeiből álló rétegeiben
is megnyerő. Ez a társadalom vezére a lakosságnak, élén áll a különféle egyleteknek, keze

553
KÁRPÁTI 1894. 357.
554
BODÁNYI 1910. 14.

- 179 -
sohasem hiányzik ott, ahol tenni, alkotni kell.”555 A belső tagolódás ellenére (akárcsak
Bodányi) összességében pozitívan látta a szombathelyi társadalom állapotát és a
Magyarország és a Nagyvilág Vas vármegyét bemutató számában úgy fogalmazott, hogy
„modern, egészséges társadalmi élete van Szombathelynek.”556
Ezzel szemben sokkal negatívabban ítéli meg a helyzetet egy, a Magyar Nemzetben
megjelent névtelen szombathelyi tudósító: „Nincs vezető, erős polgári osztály. A vidék
mágnásai és dzsentri-családai állandó lakásra még kevesellik a várost, s a bennlakó néhány
család zártkörű társaságban él. A polgárság pedig kasztokra szakad. Ez az oka annak is, hogy
kissé hideg ez a város. […] Nem vonja meg ugyan áldozatkészségét semmi közérdekű
intézménytől a polgárság, de érdeklődésében, lelkesedésében kissé tartózkodó, hideg.”557
Szintén bizonyos tagolódást ír le Vidos Géza tábornok visszaemlékezéseiben, aki 1903 és
1907 között gimnáziumi tanulmányait folytatta Szombathelyen. Igaz ő elsősorban a „megye”
és a „város” között látott ilyen válaszfalat. „A felső tízezret a vármegyeiek, huszártisztek,
egypár helybeli patríciuscsaláddal képezte – ennek a társaságnak a palaverjei a »vármegyei«
alias »gentrykaszinóban« zajlottak le, ahova a bálokra a környékbeli birtokos családok is
megjelentek.” – fogalmazott, majd így folytatta: „Miközben a »vármegyét« a »dzsentriréteg«
képviselte és kivétel nélkül »kaszinóképes« volt – a »vármegye« és a »város« között egy mély
szakadék tátongott… így például a polgármester lányainak nem engedte meg a
»kaszinóbálok« látogatását.”558 Bauer Jenő a két világháború között a századfordulós
Szombathelyről írt könyvében szintén kiemeli a vármegye és a város közötti szakadékot. A
Vasmegyei Casino „szombathelyi polgárok által sokszor kifogásolt exkluzivitása állandó
érzékenykedésekre és hiúság szülte sértődésekre adott okot”559 – fogalmazott.
Az 1886-ban Radó Kálmán főispán bábáskodása alatt létrejött Vasmegyei Casino
valóban exkluzív intézmény volt. Az egyesület célja, „hogy a megyei társadalmi életnek
központját képezze és nem csak a társadalmi tisztességes élvezetek gyűlhelye, de egyúttal
minden politicai jellegű tevékenység kizárásával közhasznú eszmecsere előmozdítására
szolgáljon.”560 Bár iratai nem maradtak meg, de rendelkezésre áll több taglista is. Ebből
azonban az derül ki, hogy noha sokszor csak „gentrykaszinó”-nak nevezték, valójában a
városi elit, a vármegyei birtokos úri osztály és az arisztokrácia gyűjtőhelye volt. 1896-ban a
256 kaszinótagból 127 volt szombathelyi illetőségű, 1914-ben pedig a 238-ból 142, köztük a

555
KÁRPÁTI 1894. 358.
556
Szombathely r.t. város. In: MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898. március. 10.
557
Szombathely társadalmi viszonyairól. In: MAGYAR NEMZET, 1900. január 17. 18.
558
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 28. és 103.
559
BAUER 1934. 28.
560
MNL VAML IV. 440. 29. doboz. 232. 1. §.

- 180 -
polgármester is. Jóllehet közöttük több olyan is volt, aki inkább tartozott a megyei
dzsentrihez, s csak munkája révén lakott a megyeszékhelyen, a többség azonban a városi
polgárság tagja volt. Emellett 1896-ban 36, 1914-ben pedig 18 arisztokrata tagja volt, így
például az Ambrózy, Batthyány, Erdődy, Esterházy, Festetics, Szapáry, Széchényi, Thurn und
Taxis, Zichy stb. családok számos tagja.561 A mindennapi életébe szervesen azonban az
arisztokrácia alighanem nem kapcsolódott be (sőt érdeklődésük láthatóan csökkent), s maga
Vidos is kiemeli visszaemlékezéseiben, hogy arisztokrata csak ritkán fordult meg a kaszinó
épületében.
A Vármegyei Casino noha központi szerepet játszott Szombathely életében és
fejlődésében, exkluzivitása miatt a szélesebben vett városi középosztály gyűjtőhelye sokkal
inkább az 1895-ben létrejött Szombathelyi Városi Kaszinó volt. Az Éhen Gyula bábáskodása
és Brenner János elnökletével, 232 taggal létrejött kaszinó célja „a társadalom művelt,
értelmes és jellemileg kifogástalan elemeinek egyesülése által a társadalmi élet fejlesztése és
megszilárdítása [...], szellemi szórakozás nyújtása, továbbá támogatása minden oly
intézménynek és törekvésnek, mely a hazai vagy helyi haladást tűzte ki czélul.”562 A városi
kaszinó egyik fő célkitűzése a kortársak által tapasztalt kasztszerű elkülönülés megszüntetése
volt. Egy olyan heterogén társadalmi csoport, mint a városi intelligencia azonban
természetéből adódóan oszlott részekre, melynek egyik fő oka alighanem maga a bevándorlás
volt. Emiatt ugyanis a hagyományos rokonsági-tradicionális kapcsolatok megbomlottak, és
egymáshoz valójában lazán kapcsolódó elemekből álló középosztály és nagypolgárság alakult
ki. A befogadásnak csak egy feltétele volt, mely egyben össze is tartotta ezt az
„intelligenciát”: a városhoz való feltétlen lojalitás és a városi ügyekben való tevékeny
részvétel. A nagypolgárságon, a középosztályon és a hozzá csatlakozó megyei birtokos
osztályon belül így – minden látszólagos elkülönülés és ellentét ellenére – valójában nem
alakultak ki komolyabb törések (bár a háború előtti években ennek már voltak jelei), még
annak ellenére sem, hogy előbb az 1880-as évek antiszemita zavargásai, majd az 1890-es évek
kultúrharca idején valós veszély mutatkozott erre. Ezeket a felekezeti-ideológiai és politikai
nehézségeket azonban a város megfelelően tudta kezelni, így nagyobb belső konfliktusoktól
mentes, harmonikus társadalomfejlődésen ment keresztül. Politikai és ideológiai szempontból
is nyitottak maradtak az intelligenciát összefogó legfontosabb társaságok, így mindenekelőtt a

561
SMHVM TTO HI.73.28.1. A Vasmegyei Kaszinó-Egylet tagjainak névsora. Szombathely, 1896.; VCEÉ
1914. 15–21.
562
MNL VAML IV. 440. 28. doboz. 212. 1. §.

- 181 -
Vasmegyei Casino, a Szombathelyi Városi Kaszinó, a Nemzeti Szövetség és a Vasmegyei
Kultúregylet is, vagy akár az Ébredés szabadkőműves páholy is.563
Amikor a helyőrségnek a szombathelyi társadalmi életben betöltött szerepével
foglalkozunk, elsősorban a tisztikarnak ezzel a városi intelligenciával való kapcsolatát
vizsgáljuk. Ezek minőségét ugyanakkor már előre jelzi az a tény, hogy a kortársak eleve
részének tekintették a tisztikart. Ez nemcsak befogadó mentalitásának köszönhető, de egyben
az ehhez szükséges feltételek teljesülését is feltételezi: vagyis a tiszteknek a város társadalmi
életébe való aktív bekapcsolódását. Így az alábbiakban a társasági élet főbb színtereivel, a
jótékonysággal, a sporttal és természetesen a konfliktusokkal foglalkozunk, külön kitérve a
párbaj és a rendfenntartás problémájára. Előbb azonban a helyőrség felöl közelítjük meg a
kérdést, és röviden szólunk azon személyekről, akik a leginkább befolyásolták a kapcsolatok
alakulását. Egyben szeretnénk kiemelni azt is, hogy itt nem térhetünk ki a közkatonák és az
alsóbb társadalmi rétegek viszonyára. A kettőt azonban a helyi közvélemény is élesen
elkülönítette: a városi intelligencia és közvélemény az ezredet elsősorban annak tisztikara
révén ítélte meg, és a közkatonák okozta botrányok csak ritkán ütötték meg az
ingerküszöbét.564

V. 3. A. „A 11. HUSZÁREZRED TAGJA JÓ KATONA, JÓ POLGÁR!”

Mikor 1889 októberében hosszú idő után ismét katonai helyőrséget kapott Szombathely,
a város és a vármegye nagy reményekkel tekintett a jövőbe. A megyeszékhely díszes
fogadtatásban részesítette a bevonuló cs. és kir. 11. huszárezredet. Az ezred első osztálya
1889. október 19-én érkezett meg, élükön Wenzel Kotz von Dobrz ezredessel, aki egy régi
csehországi német nemesi családból származott. A fellobogózott város főterén Szabó Ernő
polgármester köszöntötte az érkezőket „azon reményben, hogy a nemes ezred s e város
lakossága között a legjobb egyetértés fog uralkodni”, majd reményét fejezte ki „a szellemi és
társadalmi élet kedvező fejlődését” illetően. Ezután így folytatta a polgármester: „a bevonuló
ezred élén, mint parancsnok, oly férfiú áll, kinek kitűnő hírneve, rövid tartózkodása alatt is
már tapasztalt magas gondolkodása és legkedvesebb modora reánk a legjobb benyomást
gyakorolják. Továbbá, hogy az ezred egész tisztikara kiváló hazafias jelleméről híres, végre,
hogy a legénység édes hazánk fiaiból áll, tehát vér a mi vérünkből, hús a mi húsunkból,

563
KATONA 2009. 55–58.; TANGL 2017A. 272–274.
564
KATONA 2015A. 333.

- 182 -
vagyis édes testvéreink.” Kotz magyarul válaszolt, melyben megköszönte a kedves
fogadtatást, és biztosította a város vezetését, hogy amennyire tőlük telik, törekedni fognak a
barátságos viszonyra. A kíváncsi tömeg a magyar szavakra lelkes éljenzésben tört ki. Ezt
követően az ezred a laktanyához vonult, ahol Reiszig Ede alispán a vármegye nevében
köszöntötte a huszárokat: „Mi teljes rokonszenvünket hozzuk Önök elé, mely remélem
kölcsönös lesz, s az idők folyamán szilárd barátsággá fog fejlődni. […] Legyen ez a laktanya
Önöknek barátságos, boldog otthona és fűzze ezen ezredet és vármegyét össze rokonszenv és
barátság erős kapcsa.” – fogalmazott. Kotz ezúttal is magyarul válaszolt, melyet ismét
megéljenzett a kíváncsi tömeg.565 A két nappal későbbi avatási ünnepség hasonló szellemben
zajlott, melyen a város és az ezred számos gesztust is tett egymás felé: míg előbbi
megvendégelte a legénységet, addig a tisztikar este szerenáddal tisztelgett a
megyéspüspöknél, a főispánnál, az alispánnál és a polgármesternél.566 Pár héttel később pedig
a püspök adott díszebédet a tisztikarnak a püspöki palotában.567
A város és a vármegye vezetőihez hasonlóan bizakodó volt a sajtó is, bár politikai
pártállás szerint itt némi eltérés azért megfigyelhető. A helyi Szabadelvű Párt lapja, a
Vasmegyei Lapok noha elismerte, hogy a közös hadsereg és a magyar társadalom között
vannak bizonyos súrlódások (különösen az évben lezajlott véderővita fényében), de felhívta a
figyelmet, hogy ez a hadsereg „nem szoldateszka többé, hanem néphadsereg, melyben benne
van az ország összes ifjúsága.” Majd így folytatta: „szívünkből óhajtjuk, hogy köztünk a
viszály magva soha gyökeret ne verhessen. A közös összetartozandóság tudata, a közös czél
ismerete lebegjen mindig lelki szemeink előtt, s ha néha mégis megesik, hogy bármelyik
oldalon hiba történik, bíráljuk el azt jóakarattal és akkor soha sem lesz oka panaszra a
közönségnek, soha sem az ezrednek.” A lap örömmel fogadta a katonai helyőrséget, „amely új
életet, új pezsgést lesz hivatva előidézni”, éppen ezért minél szorosabb társadalmi érintkezést
szorgalmazott a tisztikar és a városi intelligencia között.568
Óvatosabb hangot ütött meg a függetlenségi Dunántúl, mely a nemzet jogait
hangoztatva arra hívta fel a figyelmet, hogy igen sok esetben káros hatású lehet a katonaság
jelenléte, elsősorban annak szelleme miatt, és példaként felemlegette a pár hónappal korábbi –
már érintett – Rohonczy-ügyet, mikor a kőszegi 5. huszárezred parancsnoka állítólag
becsmérlően nyilatkozott a magyar alkotmányról, egy, a szombathelyi laktanya építése alatt

565
Az első huszárok. In: VASVÁRMEGYE, 1889. október 20. 6–7.
566
A lovassági ezred-laktanya ünnepélyes felavatása. In: VASVÁRMEGYE, 1889. október 27. 1–5.
567
Napi Hírek – Ebéd. In: VASVÁRMEGYE, 1889. november 17. 4.
568
Huszárok érkezése. In: VASMEGYEI LAPOK, 1889. október 20. 1.

- 183 -
tartott bizottsági ülésen.569 Ugyanakkor a békés egymás mellett élés reményében maga is a
következőképpen fogalmazott: „e derék ezred eddigi eljárása arról győz meg minket,
szombathelyieket, hogy lovagias, derék, hazafias tisztikart és legénységet üdvözölhetünk
bevonulásuk napjain.”570 Az ezred fogadtatása és a nagyszabású avatási ünnepély hatása alatt
pedig a következőképpen fogalmazott: „E nap emlékének kell megőriznie a polgárság és a
katonaság közt levő együttműködés békéjét. A katonaság ez ünnepből is megértheti, hogy a
polgárság mily nagy áldozatra kész érdekében, s így joggal várhatja el feltétlen tiszteletüket.
De másrészt a polgárság is szívébe vésheti a kötelességét, melylyel a védelmére teremtett
hadsereg fiainak tartozik”571 A Dunántúl szkepszisét azonban úgy tűnik hamar sikerült
eloszlatni, és alig fél év múlva, Frigyes főherceg hadtestparancsnok első szombathelyi
szemléjekor már így írt: „Városunk csakugyan büszke lehet katonáira, s mi ezúttal azon
reményünknek kívánunk csak kifejezést adni, hogy váljék a mi huszárezredünk városunknak
továbbra is díszére és dicsőségére.”572
Szombathely és új helyőrségének kapcsolata ugyanakkor érdekesen indult. Egészen
1889 tavaszáig ugyanis úgy volt, hogy a kőszegi 5-ös Radetzky huszárok kerülnek át a
megyeszékhelyre, a Rohonczy-ügy miatt azonban a hadvezetés úgy döntött, az ezredet inkább
Bécsbe helyezik, onnan pedig a 11-es Windisch-Graetz huszárokat irányítják Szombathelyre.
Noha a kőszegi huszárok általános közkedveltségnek örvendtek, ezredparancsnokuk
megosztó személyiség volt. Chernel Kálmán naplójában így írt róla: „Rohonczy tisztikara
által nem örvendett rokonszenvnek, főképpen az okból, mert kisszerű beavatkozásai miatt
szükségtelen foglakozásokat rótt rájuk, s azonkívül fényűzési hajlamai folytán felesleges
költségekbe merítette őket. Egyébiránt társadalmi téren udvarias embernek, s némi
süketségének daczára kellemes társalkodónak ismertük a tekintélyes külsővel bíró katonát.”573
Fényűző hajlamai Szombathely számára is nem kevés fejtörést okoztak: a felajánlott
természetbeni lakást ugyanis nem fogadta el, ezért helyette a város úgy döntött, 1 400 forintig
kipótolja a lakbérét, mert „a bevonuló ezreddel s főleg annak parancsnokával a jóviszonyt
fenntartani kívánja.”574 Ez tetemes ráfizetést jelentett volna, mivel a hetedik lakbérosztály
szerint, melybe a város akkor tartozott, egy ezredes havi 444 forint lakbért kapott.575

569
Három vendég. In: DUNÁNTÚL, 1889. október 20. 1.
570
A lovasezred bevonulása. In: DUNÁNTÚL, 1889. október 13. 1.
571
A laktanya felavatása. In: DUNÁNTÚL, 1889. október 27. 2.
572
Frigyes főherceg hadtestparancsnok Szombathelyen. In: DUNÁNTÚL, 1890. május 18. 1.
573
PFL VII. 5. Chernel Kálmán: Életpályám történet. III. kötet. 166.
574
MNL VAML V. 171. a. 13/1889.
575
A nagy különbözetet az okozta, hogy Rohonczy a törvény által előírt 5 szobás szállásilletménynél nagyobb
lakást akart. Egy 5 szobás lakást a városban már havi 470 forintért lehetett kapni (mellékhelyiségek nélkül),

- 184 -
 Egészen más természetű embernek bizonyult Kotz ezredes. Jó híre megelőzte érkezését,
melyet csak megerősített, hogy az 1 350 forintért kibérelt lakása árát ő például teljes
mértékben hajlandó volt megtéríteni.576 Noha Kotz végül csak két és fél évet állomásozott
Szombathelyen, ő és felesége, Henriette Kolowrat grófnő nagy népszerűségre tettek szert, és
1892-es előléptetését és ezzel áthelyezését a városi és vármegyei társaság szomorúan vette
tudomásul. A Vasmegyei Lapok a következőképpen reagált a hírre: „rövid itt időzése alatt az
egész polgárság tiszteletét és becsülését vívta ki maga részére […] Benne egyesül a polgár és
katona […] megmutatta rövid itt időzése alatt, hogy miként lehet jó viszonyt megalapítani és
fenntartani a katonaság és a polgárság között, amivel – sajnos – nem minden katonasággal
bíró város dicsekedhetik.”577 Népszerűségét jól jelzi, hogy a Vasmegyei Casino által 1892.
április 9-én rendezett búcsúestélyen több mint 100 fő vett részt, melyet követően a távozó
ezredesi párnak a kaszinó tagjai szerenádot adtak.578 A Vasvármegye még díszpolgárrá
választását is felvetette (erre végül nem került sor),579 valamint a Dunántúl is a
következőképpen nyilatkozott: „Annyira őszintén sajnáljuk körünkből való távozását, mert
hosszú ittléte alatt úgy ő, mint neje kiváló helyet foglalt el az itteni társadalomban és
mindnyájunk osztatlan tisztelete övezte.”580
Kotzot megnyerő jelleme miatt beosztottjai is kedvelték,581 a jó viszonyra ugyanakkor
tudatosan is törekedett. Ezzel kapcsolatos, többször hangoztatott filozófiája a
következőképpen hangzott: „A 11. huszárezred tagja jó katona, jó polgár!” Nemcsak családja
tanult meg magyarul, de ezt elvárta tisztjeitől is. Feleségével valamennyi fontosabb
rendezvényen megjelentek, aktívan jótékonykodtak és tőlük telhető módon támogatták a
városi kezdeményezéseket is. Tisztikarával pedig – mint azt a későbbiekben látni fogjuk –
nemcsak részt vettek Szombathely társadalmi életében, de számos területen gazdagították is
azt. Emellett olyan apró figyelmességekkel is próbált a város kedvében járni, mint például a
hó utakról való eltakarítása, vagy a civilek számára szabad bejárás a laktanyába. Utóbbit csak

1400 forintért viszont már egy 11 szobás lakás is bérelhető volt. A tiszti lakások kérdése. In: DUNÁNTÚL, 1889.
szeptember 9. 2.
576
MNL VAML V. 171. a. 88/1889.
577
Báró Kotz Vencel. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. március 24. 2–3.
578
Báró Kotz búcsúlakomája. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. április 14 3.
579
Ezredesünk előléptetése. In: VASVÁRMEGYE, 1892. március 27. 6.
580
Hírek – Kotz Vencel báró tábornok. In: DUNÁNTÚL, 1892. március 27. 5.
581
Lásd Ludwig és Arthur Polzer visszaemlékezéseit. Ludwig Polzer ekkor az ezred tisztje volt, aki később
egyébként Kotz unokahúgát és gyámleányát, Berthat vette el, míg Arthur öccse egyéves önkéntesi idejét töltötte
Szombathelyen. MEYER 2014. 77–83.

- 185 -
azután szüntette meg, hogy megszaporodtak a lopások és a kantinban állandó zsúfoltság
uralkodott.582
A szombathelyi közvélemény különösen a magyar nyelv használatában bizonyult
érzékenynek. „Már amikor október 19-én századai élén megérkezett, a polgármesterünk
üdvözlő szavaira édes hazánk zengzetes nyelvén válaszolt, rohammal foglalt helyet a tiszta,
őszinte, nyílt magyar szívekben.”583 – fogalmazott egy helyi lap az ezred bevonulásakor.
Kotz, ha tehette, magyarul szólalt fel, melyet a helyi közvélemény respektált is. Reiszig Ede
alispán kitüntetése alkalmából rendezett ünnepélyen például Ernuszt Kelemen hosszasan
méltatta az ezredest és alakulatát, és magyar nyelvű felszólalását a következő szavakkal
dicsérte: „az ezredes úr a magyar nemzetnek királyához, nyelvéhez való ragaszkodását
ismerve a nemzet szívereit tapintgatja és érti, hogy minő húrokat kell megpendíteni, hogy
létrejöjjön azon egység, melytől a haza jövője függ.”584
A nyilvános szerepléseken a közvélemény által elvárt rövid, magyar nyelvű
protokolláris felszólalásokkal a tisztek döntő részének nem volt problémája. Nemcsak az
ezrednyelv miatt kellett azt többé-kevésbé bírniuk, de a későbbiekben magának a tisztakarnak
a nagy része is magyar származásúvá vált. A magyar nyelvtudás megkövetelése azonban úgy
tűnik helyzetfüggő volt. Jóllehet a közvélemény a reprezentációs eseményeken és a
nyilvánosság előtt nemcsak jónéven vette, de egyenesen elvárta, hogy a tisztek ismerjék és
használják is a magyar nyelvet, a hétköznapi gyakorlat már eltérő képet mutatott. A megyei
birtokos elit bírta a német nyelvet, ahogy Szombathely magyar lakosságának – mint azt
nyelvi-etnikai megoszlásánál korábban láthattuk – majd negyede szintén beszélt németül,
mindenekelőtt természetesen a középosztály. És ezt a némettudást a hétköznapokban, ha
kellett, aktívan használta is. 1900-ban a Magyar Nemzet egy helyi tudósítója nem kis
megrökönyödéssel a következőképpen írt a szombathelyi társasági viszonyokról: „a dzsentri
társaság szalonjába ha belépsz, megütődve látod, hogy mosolygó arczu asszonyok, bájos
leánykák, kifogástalanul öltözködő czibil gavallérok, öregek, ifjak németül társalognak azért,
mert egy vagy két szál katonatiszt úrnak nehezére esik a magyar szó. […] hol négy ember
közül egy nem jól, vagy nehezen beszéli az édes magyar nyelvet, ott a többi három – ha a
nyelve kitörik is – németül diskurál az egy kedvéért.”585

582
Kotz Vencel báróné, született Kolowrat grófnő. In: TORMA, 1890. október 12. 1.; Napi hírek – Magyarul
tanuló család. In: VASVÁRMEGYE, 1889. december 8. 4.; A magyar nyelv a szombathelyi laktanyában. In:
DUNÁNTÚL, 1891. január 1. 4.; Napi Hírek – Előzékeny ezredparancsnok. In: VASVÁRMEGYE, 1891. január 18.
6.; A laktanyából. In: TORMA, 1890. április 6. 2.
583
A kaszárnya felavatása. In: TORMA, 1889. október 27. 2.
584
Napi hírek – Szeretet és tisztelet ünnepe. In: VASVÁRMEGYE, 1889. december 8. 4–5.
585
Szombathely társadalmi viszonyairól. In: MAGYAR NEMZET, 1900. január 17. 17.

- 186 -
 Bár Kotz utódai közül egyikük sem tett szert hasonló népszerűségre, a mindenkori
ezredparancsnokok személye a későbbiekben is fontos szerepet játszott a város és a helyőrség
kapcsolatának alakulásában. Valamennyien köztiszteletben álló személyeknek számítottak és
a Kotz által megalapozott jó kapcsolatok fenntartását prioritásként kezelték. Nem egy közülük
ráadásul magyar származású is volt, így Barkassy Béla (1892–1896) egy erdélyi református
család, míg bánhorváti Horváth Lajos (1907–1909) egy budapesti hivatalnok fiaként került az
ezred élére. Noha Galíciában volt már az ezred parancsnoka, de szintén magyar származású
volt bunyai Szívó Sándor (1912–1915), ő ráadásul nem volt ismeretlen a vármegyében, hiszen
gyermekéveit Kőszegen töltötte, mivel katona apja itt telepedett meg nyugdíjazását követően.
A Lajtán túlról származtak Ernst Freiherr von Schrenk (1896–1901), Karl Froschmair von
Scheibenhof (1901–1907), valamint Franz Freiherr von Ulm (1909–1912) ezredesek. Közülük
Schrenk ezredes szintén ismerős volt a helyi társaság számára, hiszen az 1880-as évek
második felében a Kőszegen állomásozó Jenő főherceg udvartartásához volt beosztva.
Az ezredparancsnokok mellett a törzstisztek (ezredes, alezredes, őrnagy) között is
voltak, akik sokat tettek a helyőrség és a város kapcsolatáért. Mint korábban láthattuk, nem
egy helyben házasodott vagy helyi származású volt, így például Bercsényi Kálmán, Sényi
Sándor, Szüch István vagy Szmrecsányi István. Sényi Sándor őrnagytól a város a Sabaria
vendéglőben tartott banketten köszönt el 1890 végén,586 a rövid itt tartózkodása ellenére
szintén népszerűvé vált Alfred Zietkiewitz alezredest pedig a Vasmegyei Casino búcsúztatta
nem sokkal Kotz ezredes távozását követően.587 Zietkiewicz egyébként később is többször
megfordult még a városban, mivel 1898 és 1900 között ő volt a 16. lovasdandár parancsnoka,
melybe a huszárezred is tartozott. Leopold Tschebulz von Tsebuly alezredes nemcsak
közkedvelt volt, de mint korábban láthattuk, az ő szívéhez is hozzánőtt a város, és 1902-ben
szombathelyi polgárjogot kért és kapott. Az egyik legnépszerűbb tiszt azonban alighanem
Kriszt Ferenc volt, aki karrierje egészét a 11. huszárezredben töltötte el, és 1890 óta
Szombathelyen állomásozott. A Vasmegyei Casino 1903-ban és 1907-ben is bankettel
ünnepelte előléptetését,588 1908-as áthelyezésekor pedig a következőképpen emlékezett meg
róla a Vasvármegye: „A szombathelyi társaságok talán még sohase fájlalták annyira
katonatiszt távozását, mint ahogy Kriszt Ferenc áthelyezését sajnálni fogják, mert még alig
volt példa arra, hogy Szombathelyen egy katonatiszt annyira népszerű és kedvelt lett volna a

586
Napi Hírek – Búcsúzó törzstiszt. In: VASVÁRMEGYE, 1890. november 23. 4.
587
Hírek – Zietkiewicz. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. április 21. 4.
588
HM HIM HL II. 74. 98. doboz. RKB Nr. 125. 5. Mai 1903. Aviso.; 104. doboz. RKB Nr. 292. 15. November
1907. Aviso.

- 187 -
polgári társadalom szemében.”589 Kriszt az ezred állományában maradt ezt követően is, de a
ceglédi lóavató bizottság parancsnokaként távozott a városból.
Számos esetben nem is elsősorban az adott tiszt, hanem inkább neje távozását sajnálta
jobban a városi közvélemény. Noha Georg Freiherr von Wallis kapitány is kedvelt volt a
városban, de Ottó főherceg udvartartásához való 1895-ös kinevezésekor sokkal inkább
fájlalták „angyali lelkű nejét, főleg a szegények, kiknek ő valóságos szent Erzsébetjük volt
városunkban.”590 Wallis iránt a szombathelyi közvélemény egy sajnálatos tragédia miatt
egyébiránt is nagy szimpátiával viseltetett. 1889 októberében ugyanis még bátyjával,
Rudolffal együtt érkezett a városba, aki 1891 júliusában tragikus körülmények között elhunyt.
Lakása előtt éppen öccse lovára akart felülni, de az megbokrosodott, és egyik lábával a
kengyelbe szoruló őrnagyot a ló végigvonszolta a Kámoni utcán és a papi szeminárium előtt
egy fának csapta. Az őrnagyot kedvelték a városban, gyászmiséjén a székesegyház zsúfolásig
megtelt, és a vasútra vezető gyászmenetben is óriási tömeg kísérte el.591
Szintén nem tartozott a törzstisztek közé, de a rá irányuló megkülönböztetett figyelem
miatt mindenképpen szólni kell Albrecht Salvator főhercegről. A 21 éves hadnagy 1891.
november 26-án érkezett meg a tiszteletére fellobogózott vasi megyeszékhelyre, melytől
kezdve a sajtó minden lépését követte. A vasútállomáson kíváncsi tömeg, valamint a város és
a vármegye küldöttsége fogadta, akiket a főherceg magyarul köszöntött. 592 A megnyerő
modorú, szimpatikus fiatalembert a helyiek hamar megkedvelték, magyarul tanult és a
társasági élet aktív tagjává vált.593 A „szombathelyi főhercegről” az egyik helyi lap a
következőképpen írt: „nem zárkózott el magas születésének megközelíthetetlen sánczai közé
[…] Együtt él és együtt érez ama derék és lovagias tisztikarral, amelynek tagjait a kölcsönös
tisztelet és rokonszenv sokszoros kötelékei fűzik a polgári társadalomhoz. […] Nyelvünk,
közéletünk, kultúránk iránt magas érdeklődésének szakadatlan bizonyságát adja, s megragad
minden alkalmat, hogy meglássa aki akarja, miszerint törekvésünk, előrehaladásunk,
fejlődésünk ő rá nézve nem közömbös és érdeklődésétől távol eső dolgok.”594 Salvator

589
Hírek – Kriszt Ferenc távozása. In: VASVÁRMEGYE, 1908. augusztus 20. 4.
590
Újdonságok – Magas kitüntetés. In. SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1895. január 27. 5.; Újdonságok – Búcsúestély.
In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1895. február 3. 7.
591
Az udvarban is jó kapcsolatokkal rendelkező, régi csehországi arisztokrata családból származó Wallis
ravatalánál több mint 100 tiszt mellett Frigyes főherceg és Ferenc Ferdinánd is lerótta kegyeletét. Gróf Wallis
Rudolf. In: VASVÁRMEGYE, 1891. július 26. 5.; Gróf Wallis Rudolf őrnagy temetése. In: VASVÁRMEGYE, 1891.
július 26. 5.; Requiem. In: VASVÁRMEGYE, 1891. augusztus 2. 4.
592
Albrecht Salvator főherceg megérkezése. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. november 29. 2. Albrecht Salvator
főherceg Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1891. november 29. 1.
593
Hírek – Albrecht Salvator. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. február 21. 4.
594
A mi főhercegünk. In: VASVÁRMEGYE, 1893. március 19. 1.

- 188 -
bőkezű adományozónak bizonyult,595 rendszeres résztvevője és támogatója volt a helyi
eseményeknek, sőt maga is adott ebédeket lakásán a tisztikar, a városi és a vármegyei elit
számára.596
Annál nagyobb megrendüléssel fogadta a város a fiatal főherceg hirtelen halálának a
hírét. Albrecht Salvator 1895 őszén heveny tüdőhurutot kapott, és előbb Davosban kezelték,
majd a dél-tiroli Griesbe vitték, ahol 1896. február 26-án elhunyt. Halálát a Szombathelyi
Újság így kommentálta: „Nemzeti nyelvünk megkedvelése, polgári intézményeink nagylelkű
támogatása, s a jótékonyság magasztos érzelmének szünetet nem ismerő tettekben való
megnyilatkozása: ezek voltak ama magasztos és fennséges tulajdonok, melyek oly közel
hozták a mi szeretett Fenséges főherczegünknek nevét és lelkét a mi szerény kis városunk
lakosságához.”597 Halálakor a vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvileg emlékezett meg a
főhercegről,598 a szombathelyi székesegyházban pedig még évekig requiemet mondattak lelki
üdvéért.599
Áttérve a másik alakulatra, a cs. és kir. 83. gyalogezred esetében némileg eltérő kép
bontakozik ki. Érdekes módon a gyalogsági laktanyának 1897-ben nem volt a lovasságihoz
hasonló nagyszabású avatója, sőt meglehetősen csendben adta át a város a katonaságnak.600
Még a zászlóalj is minden fogadtatás nélkül foglalta el új otthonát, igaz, ennek volt egy olyan
prózai oka, hogy vonatuk hajnali fél háromkor gördült be az állomásra. Csak a huszártisztikar
menesztett küldöttséget fogadásukra.601
Az ünnepségek elmaradása több mindennel is magyarázható. Szerepet játszhatott benne,
hogy ezúttal pusztán a helyőrség bővüléséről volt szó (míg a huszárságnál a létrejöttével),
valamint, hogy maga a hadkiegészítő parancsnokság ekkor valójában már négy éve a
városban, míg az ezred egy zászlóalja Kőszegen állomásozott. A hadkiegészítő kerület 1893-
as létrejöttét követően a városvezetés az első kínálkozó alkalmat megragadta, hogy
méltóképpen köszöntse a vármegye háziezredét. A zászlóalj 1894. március 3-án ugyanis nagy
menetgyakorlatot tartott, és az egyik pihenő Szombathelyen volt. Ezen alkalomból a város

595
Napi hírek – A főhercegi adomány. In: VASVÁRMEGYE, 1891. december 20. 4.; Napi hírek – Magas látogatás
az Árvaházban. in: VASVÁRMEGYE, 1892. május 15. 4.
596
Napi Hírek – Salvator Albrecht. In: VASVÁRMEGYE, 1892. január 10. 4.; Napi Hírek – Udvari ebéd. In:
VASVÁRMEGYE, 1893. március 5. 4.; Napi Hírek – Udvari ebéd. In: VASVÁRMEGYE, 1893. március 12. 5.; Napi
Hírek – Udvari ebéd. In: VASVÁRMEGYE, 1893. április 16. 4.; Hírek – Salvator Albrecht. In: SZOMBATHELYI
LAPOK, 1894. április 22. 5.
597
Hírek – Albrecht Salvator. In. SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1896. március 8. 6.
598
MNL VAML IV. 403. a. 569/1896.
599
Hírrovat – Salvator Albrecht. In: DUNÁNTÚL, 1896. március 12. 4.; Hírek – Requiem. In: VASVÁRMEGYE,
1897. március 7. 5.; Hírek – Gyász isteni tisztelet. In: VASVÁRMEGYE, 1898. március 3. 5.
600
A Frigyes főherceg laktanya átadása. In: VASVÁRMEGYE, 1897. szeptember 16. 2–3.
601
Hírek – A 83-asok bevonulása. In: VASVÁRMEGYE, 1897. szeptember 16. 5.; Hírek – Háziezredünk
bevonulása. In: VASVÁRMEGYE, 1897. szeptember 19. 6.

- 189 -
határában a polgármesterből, a rendőrkapitányból és városi tanácsnokokból álló küldöttség
fogadta az alakulatot, mely aztán a főtérre vonult kíváncsi tömegtől övezve. A városvezetés a
tiszteket a Sabaria szálló vendéglőjében vendégelte meg, a katonáknak pedig fél liter bort
fizetett. Ezt egyébként Hainzmann János, a Sabaria tulajdonosa, egy szivarral toldotta meg
saját költségén. A gesztust az ezredparancsnok külön levélben köszönte meg a
polgármesternek.602
Mindezzel együtt is az ezred 4. zászlóaljának minden különösebb ünnepség nélkül való
1897-es bevonulása, vagy annak az 1. zászlóaljjal való 1901-es nagyobb visszhangot
nélkülöző felváltása jól mutatja, hogy a bakák a huszárok mellett csak a másodhegedűs
szerepét kaphatták Szombathelyen. Ennek több oka is lehetett. Egyrészt a gyalogság jóval
alacsonyabb létszámú volt, ráadásul az ezredtörzs sem Szombathelyen állomásozott. Másrészt
a zászlóaljnak meg kellett küzdenie a jóval alacsonyabb presztízs okozta hátrányokkal is.
Brenner (VI.) János szombathelyi építész így emlékezett vissza: „Körmenet alkalmával
eleinte a 11-es huszárok vonultak fel sorfalat állni és dísztüzet adni, ami természetesen
nekünk sokkal jobban tetszett, mint később a 83-as gyalogosok, akiket nem tartottunk
katonáknak, csak bakának. Édes atyánknak erőfeszítésébe került, míg el tudta hitetni velünk,
hogy a baka is katona.”603 Jóllehet Brenner még gyermek volt, sarkos véleménye alighanem
jól érzékelteti a szombathelyi és a magyar közvélemény általános hozzáállását az egyes
fegyvernemekhez.
A fentiek alapján nem meglepő, hogy a hadkiegészítő parancsnokság és a helybeli
zászlóalj mindenkori parancsnokai közel sem töltöttek be a huszárezred törzstisztjeihez
fogható jelentőséget, melyet nem segített az a körülmény sem, hogy személyük viszonylag
gyorsan, 2–3 évente változott. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyalogság ne vett volna részt
a város életében, vagy ne találkozhatnánk olyan tisztekkel, akik nagy hatást gyakoroltak a
katonaság és a város kapcsolatára. Ez különösen a kezdeti, első tíz évre volt igaz, mely
időszakból két személyt kell kiemelnünk. Wrhovszky Henrik 1894 és 1897 között volt a
hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka, mely időszak alatt a helyi társasági élet egyik
meghatározó alakja lett. Trebinjébe helyezésekor maga Károlyi Antal alispán szervezett
számára búcsúestélyt a Sabariában, melyen közel másfélszáz ember jelent meg. Méltató
beszédet tartott többek között maga Károlyi, Horváth István szombathelyi plébános, Éhen
Gyula polgármester, Lankovits János rendőrkapitány, Kis János evangélikus lelkész, levelet
küldött Erdődy Gyula gróf, de jelen volt a város és a vármegye tisztikara, az állami hivatalok,

602
MNL VAML V. 173. c. 1893. I. 96.; Hírek – A háziezred Szombathelyen. In: DUNÁNTÚL, 1894. március 4. 4.
603
MNL VAML XXXI. 15. 15. doboz. Brenner János visszaemlékezései. 19.

- 190 -
valamint a premontrei tanári kar képviselői is.604 A beszédek nagy része „Wrhowsky őrnagyot
éltette, ki – úgymond – ezelőtt néhány évvel jött csak a városba és győzött, nem véres
harczban, hanem szeretetével, méltóságával mindnyájunk szívét meghódította és most
polgártársainknak tiszteletét és szeretetét teljes mértékben bírja”605 – fogalmazott az egyik
helyi lap.
A másik személy, akit ki kell emelni, Igalffy Viktor alezredes, aki 1899 és 1901 között
volt a zászlóalj parancsnoka. A Vasvármegye egy alkalommal a következőképpen írt az
alezredes tevékenységéről: „mióta Igalffy alezredes átvette a zászlóalj parancsnokságát bájos
nejével az oldalán, azóta egészen új szellem vonult a rideg laktanyai életbe.” Elsősorban
nejének köszönhetően a gyalogsági laktanya tiszti étkezdéje a városi társas élet egyik fontos
színterévé vált, ahol egymást érték az estélyek, melyre a katonaság mellett a civilek is mindig
hivatalosak voltak.606
A két Vas vármegyei háziezredhez képest az 1912 tavaszán a városba érkező cs. és kir.
5. ulánusezredhez való viszony jelentősen eltért. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy az
alakulat alig több mint két évet volt a városban, hanem horvát jellege miatt is. „Mi nagyjában
idegenajkú tisztikar és idegenajkú legénységet köszöntünk a város falai között. Bizalommal
várjuk és szeretettel látjuk őket itt, akarjuk, hogy messze hazájuktól jól érezzék magukat
idegen földön.”607 – fogalmazott a Vasvármegye. Az ulánusezred bevonulása egyébként
hasonló koreográfiát követett, mint annak idején a huszárezredé. Az alakulatot a város
határában Kiskos István polgármester vezetésével fogadta a városi küldöttség, Gustav Loserth
ezredparancsnok pedig „biztosítván a polgármestert, hogy azt a szeretetet, amellyel a város az
ezredet kitünteti, igaz barátsággal és szeretettel foglya az ezred viszonozni.” Ezt követően az
ulánusok keresztülvonultak Szombathelyen. A székesegyház előtt megálltak imára, ahol Gaál
Sándor szombathelyi plébános köszöntötte őket, majd a püspöki palota előtt elhaladva annak
erkélyéről a megyéspüspök megáldotta a katonákat. Végül a laktanyánál Herbst Géza alispán
fogadta az ezredet. Nagy különbség volt azonban a huszársághoz képest, hogy Loserth nem
tudván magyarul, minden köszöntésre németül válaszolt. Ezt persze a sajtó nem vette jó

604
Búcsú Wrchowsky őrnagytól. In: VASVÁRMEGYE, 1897. február 17. 4.; Búcsúbankett. In: DUNÁNTÚL, 1898.
február 3. 3.
605
Búcsúestély. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1898. január 30. 4.
606
Estély a gyalogsági laktanyában. In: VASVÁRMEGYE, 1900. március 11. 5.
607
Megjönnek az ulánusok. In: VASVÁRMEGYE, 1912. március 10. 2.

- 191 -
néven, de az ulánusok útvonala mentén összeverődő kíváncsi tömeget már kevésbé zavart,
igaz, nem is kaptak a huszárokhoz hasonló éljenzést.608
Végezetül szólni kell még az ezredtulajdonosokról és a hadtestparancsnokokról is. A 11.
huszárezrednek sorezreddé alakulását követően (határőrezredként nem volt tulajdonosa) előbb
Alexander von Württemberg herceg (1851–1885), majd Joseph zu Windisch-Graetz herceg
(1887–1906), az 1848-49-es eseményekben meghatározó szerepet játszó Alfred zu Windisch-
Graetz fia, végül pedig 1907-től egészen az ezred feloszlatásáig I. Ferdinánd bolgár cár volt a
tulajdonosa. A 83. gyalogezred egy fokkal alacsonyabb rangú tulajdonosokkal
büszkélkedhetett: 1883 és 1908 között gróf Christoph von Degenfeld-Schönburg lovassági
tábornok, 1910-ben rövid ideig báró Anton Rudolf Josef Hubert von Winzor lovassági
tábornok, végül pedig 1910-től báró Karl von Schikofsky gyalogsági tábornok.609 Utóbbiak
szombathelyi tevékenységéről semmit sem tudunk, előbbiek közül viszont Windisch-Graetz
herceg rendszeres vendégnek számított a városban, mely azonban nem lépte át a katonai
kereteket, és a várossal nem alakult ki kapcsolata. I. Ferdinánd fejedelem csak egyszer járt a
vasi megyeszékhelyen: 1908 szeptemberében egy kétnapos látogatáson tartotta meg
ezredtulajdonosi szemléjét. Az eseményről a későbbiekben még részletesebben is szólni
fogunk, itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy ez volt Szombathely dualizmus-kori
történetének egyik legfontosabb presztízseseménye.
Egészen másfajta kapcsolatok alakultak ki a pozsonyi V. hadtest parancsnokai és a
város között. Igazán csak egyikük játszott meghatározó szerepet Szombathely életében:
Frigyes főherceg,610 aki 1889 és 1905 között volt a hadtest parancsnoka. Frigyes főherceg és
neje, Izabella főhercegnő tudatosan törekedtek a közös hadsereg és a magyar társadalom
kapcsolatának javítására, melyet nemcsak az egyes állomásparancsnokok felé
kommunikáltak, de személyes példával jártak elöl. Nemcsak Pozsony társadalmi életében
játszottak központi szerepet, de törekedtek valamennyi nagyobb helyőrségen is jelen lenni.611
Így Szombathelyen is számos társadalmi esemény támogatói, jótékonysági rendezvény
kezdeményezői voltak, 1904-ben pedig egy nagyszabású ünnepélyen a főhercegi család

608
Megjöttek a huszárok. In: VASVÁRMEGYE, 1912. március 12. 3.; Hírek – Az ulánusok megérkezése. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1912. március 15. 7.; Hírek – Megjöttek az ulánusok. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1912.
március 14. 5.
609
EMLÉKKÖNYV 1920. 17–20.; DOROMBY 1934. 11–12.
610
Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg (1856–1936), Károly főhercegnek, az asperni győzőnek az unokája,
Albrecht főherceg unokaöccse és a Kőszegen szolgált Jenő főherceg testvére. 1905 után a hadsereg
főfelügyelője, 1907-től az osztrák Landwehr főparancsnoka, a háború kitörése után pedig a teljes haderő
főparancsnoka. A háború után kiterjedt osztrák és cseh birtokait elvették, csak a magyaróvári uradalma maradt
meg. Itt telepedett meg, és itt is hunyt el, majd temették el. HEISZLER–SZAKÁCS–VÖRÖS 1989. 7–22.
611
HEISZLER–SZAKÁCS–VÖRÖS 1989. 12–14.

- 192 -
tiszteletét is tette a városban. Emellett Frigyes főherceg évente több alkalommal is megtartott
katonai szemléin (melyek általában kétnaposak voltak) mindig szakított időt a város és a
vármegye vezetőinek a fogadására is. Nem véletlen, hogy Szombathely a főhercegben
fejlődésének egyik fontos tényezőjét látta, mivel elsősorban neki tulajdonította a gyalogság,
illetve a (igaz, később kútba eső) tüzérség városba helyezését. Nem véletlenül fogalmazott
1904-ben a szombathelyi sajtó a következőképpen: „ő fensége kitüntető figyelme mindenkor
kiterjedt a polgárságra és szívesen fogadta kegyeibe, jóindulatába a várost is.”,612 valamint
„[Szombathely] ő fenségeikben magas pártfogóit, fejlődésének és előremenetelének hatalmas
tényezőit látja.”613
A rendkívül népszerű Frigyes főherceg utódjaival már közel sem alakult ki ilyen
bensőséges kapcsolat. Karl Freiherr von Steininger (1905–1909) egy visszaemlékezés szerint
jellemét tekintve kifejezetten ellentéte volt elődjének, „s oly gőgös, hogy közönséges
halandóval csak a bárótól felfelé állt szóba.”614 Anton Winzor (1909–1910), Arthur Heinrich
Sprecher von Bernegg (1910–1912), valamint Paul Puhalo von Brog (1912–1915) pedig
nemcsak rövid ideig álltak a hadtest élén, de közel sem fordítottak olyan figyelmet a
társadalmi kapcsolatokra (legalábbis Pozsonyon kívül), mint Frigyes főherceg.

V. 3. B. „S AZ A DÍSZES KÖZÖNSÉG!”

A polgárosodás kora az emberek közötti kapcsolatok rendszerét is gyökeresen

átalakította. Ennek egyik fontos jellemzője a magán- és közélet szétválása: míg a magánélet a
családi körbe szorult vissza, a nyilvánosság előtt zajló közéletnek szigorú viselkedési
szabályai alakultak ki. Ezt nemcsak jogszabályok szorították jól meghatározott keretek közé,
hanem az adott társadalmi csoport írott és íratlan normái is. A tiszteknek például társadalmi
állásukból kifolyólag a civil társaikhoz képest is különösen szigorú normáknak kellett
megfelelniük. A nyilvános térnek használatuk szerint sajátos mikroterei alakultak ki, így
például a közlekedés, a szabadidő eltöltése, a fogyasztási cikkek beszerzése és mindenekelőtt
a társas élet szempontjából.615

612
Frigyes főherceg kir. herczeg családjával Szombathelyen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 29. 7.
613
Fejedelmi vendégeink. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május. 22. 1.
614
HM HIM HL TGY. 3218. Tövisházy-Ferjentsik Ottó: Visszapillantások. 89.
615
GYÁNI 1998. 23–26, 34–37; A dualizmus-kori katonatisztek hétköznapi életét is szigorúan szabályozták: írott
és íratlan szabályok sokasága mondta meg, hogyan kell viselkedni utcán, katonai és civil társaságban, hol
mutatkozhat és milyen társadalmi körökben mozoghat egy tiszt. Jóllehet a viselkedési szabályok általánosságban
megegyeztek a polgári illem szabályaival, egy tisztnek mindig tekintettel kellett lennie az egyenruha és a

- 193 -
 Jóllehet a társas élet éppúgy zajlott a magán, mint a nyilvános térben, és témánk
szempontjából előbbi is sok tekintetben beszédes lehet, minket most elsősorban utóbbi
érdekel, mely a források által nemcsak jobban megragadható, hanem jól mutatja, mennyire
illeszkedtek bele a tisztek a város társadalmi életébe. Végül pedig a nyilvános társasági
események jó része (például bálok, estélyek, fogadások, lóversenyek stb.) egyben
reprezentációs események is voltak, melyek fontos szerepet játszottak a helyőrség
presztízsének és megítélésének, a várossal való kapcsolatának alakulásában.616
A nyilvános társasági élet szempontjából a Szombathelyhez hasonló vidéki garnizonok
természetesen szegényesebbek voltak, mint a két főváros, vagy a nagyobb vidéki városok, de
számos előnnyel is bírtak, melyek közül a legfontosabb talán éppen a szabadabb légkör. Egy
távoli példával élve érdemes idézni Lázár Károly, a nyíregyházi cs. és kir. 14. huszárezred
egyéves önkéntesének a visszaemlékezéseit, aki Kassa, illetve a méretében és katonai
népességében Szombathelyhez nagyon közel álló Nyíregyháza közötti különbségről így írt:
„Kassán nem szívesen szolgáltak az ezred tisztjei, mert nagy garnizon volt […] Akármerre és
hova vezetett az ember útja, minduntalan magasrangú tisztekbe ütközött. Délután elő volt írva
attilában, kardosan, fehér kesztyűt kellett viselni. Bezzeg ezzel szemben Nyíregyházán senki
sem ellenőrizte az ilyesmit és mindenki úgy járt, ahogyan éppen fel volt öltözve, leginkább
egy lovagló pálcával a kezében, télen csizmában és csak egylovas talyigán közlekedtünk a
mély homok miatt.” Lázár Nyíregyházát rendkívül vidám városnak találta, ahol „gyakoriak
voltak a mulatságok, mert más szórakozás nem igen adódott ezen vidéki városban.”617
A századfordulós Szombathely a maga kereti között szintén mozgalmas társasági élettel
rendelkezett. A Magyarország és Nagyvilág 1898-ban megjelent megyeleírásában Kárpáti
Kelemen így fogalmazott: „A szombathelyi társadalom nemcsak élénk, hanem vidám.
Meglátszik az utczákon is, de még inkább a zártkörű helyeken: kaszinóban, mulatságokban,
magánházak estélyein. […] Ez az élénk, összetartó társadalom teremtette meg és tartja fenn az
emberbaráti egyleteket, a jótékonyczélú társulatokat, a tornaegyletet, a színházat, a
műkedvelői előadásokat, a kaszinót, sőt ez hozta létre a fényes vendéglői és kávéházi

kardbojt által jelképzett tiszti presztízsre, ezért az elvárások is jóval szigorúbbak voltak, melyek merev szabályok
közé szorították a tisztek mindennapi életét. A tiszti életmódra részletesen lásd: HAJDU 1999. 235–254.; ZÁVODI
2016.
616
A tisztikar természetesen nem kizárólag Szombathelyen élt társadalmi életet. A kitűnő közlekedésnek
köszönhetően a közeli helyőrségeken is gyakran megfordultak különböző rendezvényeken (mint ahogy
Szombathelyen is gyakori vendégek voltak más városok tisztjei). Ez egyértelműen kiderült például a huszárezred
fennmaradt napiparancsainak végén közétett meghívókból, melyek Bécs, Graz, Pozsony, Sopron, Komárom és
Kőszeg (általában a helyőrség által rendezett) eseményeire szóltak. Emellett a tisztikar számos tagja a vármegyei
birtokos osztály rendezvényein (például vadászatokon, estélyeken) is gyakori vendég volt. Ezekkel azonban
jelen keretek között most nem tudunk foglalkozni.
617
HM HIM HL TGY. 2981. Lázár Károly visszaemlékezése. 6.

- 194 -
helyiségeket […]. Az értelmi osztály hölgyei mindezekben tevékeny részt vesznek, s ezáltal
disztingváltabbá teszik a kölcsönös érintkezést.”618 De még a vasi megyeszékhellyel szemben
erős averziókkal rendelkező Vidos Géza619 is elismeri: „tagadhatatlan, hogy ebben az időben
igen élénk, pezsgő életű város volt »Szombathel« […] Nagyon víg város volt Szombathely
diákkoromban és az is maradt még sokáig.”620
A félnyilvános társasági élet színterei közé tartoztak a különböző kaszinók, klubok,
társas körök és kávéházi asztaltársaságok. Ezek között a legtekintélyesebb és legexkluzívabb
a Vasmegyei Casino volt, melynek életében a helybeli tisztikar is aktívan részt vett.
Pontosabban csak a huszártisztikar, valamint az egyéves önkéntes iskola és az ekvitáció
tagjai, miközben a gyalogosok jórészt távol maradtak tőle. Érdemes itt idézni ismét csak
Vidos Gézát, aki a huszár és gyalogos tisztek egymáshoz való viszonyát a következőképpen
látta: „Habár a huszárok és a 83-asok ugyanazt a »császárkabátot« viselték – teljesen
elkülönültek egymástól. A 83-asok szintén testületileg casinótagok voltak – ahogy azonban
említettük, nem vettek részt a kaszinó rendezvényein.”621 A két alakulat valóban testületileg
tagja volt a kaszinónak: a huszárezred 1889-től, a 83. gyalogezred hadkiegészítő
parancsnoksága és (ekkor még kőszegi) zászlóalja 1894-ben lépett be. A huszárezred
távozását követően annak szombathelyi pótkerete továbbra is tag maradt, míg az újonnan
érkező ulánusok szintén testületileg beléptek. Emellett a 20 tagú választmány tagjai között
gyakran feltűnnek a huszárezred és a gyalogzászlóalj mindenkori parancsnokai is.622 Ennek
ellenére a kaszinó mindennapi életében elsősorban a lovastisztek vettek részt. Ezt már csak
társadalmi összetételük is sejteti: a városba érkező arisztokrata-nagypolgári tisztikar, valamint
a hasonlóan exkluzív mindenkori egyéves önkéntesek mindenekelőtt itt találták meg azt a
társadalmi kört, melyben otthonosan érezték magukat.623 Ebben nem történt jelentős változás
a tisztikar századfordulós átalakulását követően sem, mely során az arisztokráciát és a Lajtán
túli nagypolgárságot fokozatosan felváltotta a dunántúli köznemesség és polgárság. Ők már

618
Szombathely r.t. város. In: MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898. március. 10
619
Vidos Géza (1888–1965) vezérőrnagy, Vidos Elek (1832–1915) altábornagy fia a Vidosok kőszegi, katolikus
ágához tartozott (a kemenesmihályfai református Vidosok rokonai). Gyermekkorát is Kőszegen töltötte, az itteni
bencéseknél végezte a gimnázium első négy évfolyamát. A család csak 1903-ban költözött Szombathelyre, mivel
Elek az itteni premontrei gimnáziumba végezte a felső négy évfolyamot. A Kőszeghez szoros érzelmi
kapcsolatokat fűző Vidos Géza a régi nagy rivális Szombathelyt éppen ezért különösen kritikusan szemlélte, és a
vele szembeni averzióit visszaemlékezéseiben nem is rejtette véka alá. Lásd: HM HIM HL TGY. 3020. Vidos
Géza tábornok visszaemlékezései.
620
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 42.
621
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 105.
622
ZRÍNYI 1926. 5.; SMHVM TTO HI.73.28.1. A Vasmegyei Kaszinó-Egylet tagjainak névsora. Szombathely,
1896.; OSZK KNY.C. 376. A Vasmegyei Kaszinó-Egylet tagjainak névsora. Szombathely, 1901.; VCEÉ 1914.
21.
623
MEYER 2014. 77–83.

- 195 -
pusztán származásuk és rokoni kapcsolataik miatt is még otthonosabban érezték magukat a
kaszinó tagjai között
Sajnos szinte egyáltalán nem rendelkezünk forrással a város másik kaszinójáról, a
Szombathelyi Városi Kaszinóról. Noha nincs okunk feltételezni, hogy a tisztek ne lettek volna
tagjai ennek a kaszinónak is – akár testületileg is –, életébe már minden bizonnyal kevésbé
aktívan kapcsolódtak be, noha rendezvényein (elsősorban báljain és estélyein) részt vettek. A
kaszinók mellett még egyetlen szombathelyi egyletről tudunk, melynek testületileg tagja volt
a huszárezred, ez pedig a zeneegylet volt, melybe a huszártisztikar 1909-ben lépett be.624
A tisztikar nem pusztán résztvevőként gazdagította a helyi társadalmi életet, hanem
rendezőként is. A huszárezred saját, könyvtárral és tiszti étkezdével egybekötött, tiszti
kaszinóval rendelkezett a lovassági laktanya egyes számú tiszti pavilonjának a földszintjén,
míg a gyalogsági laktanyában is volt egy tiszti étkezde. Előbbi életéről viszonylag több
információ áll rendelkezésre, mivel rendezvényeik egy jelentős részét az ezredlevéltárban
fennmaradt napiparancsok végén található hírekben (Aviso) közzétették. Ezek szerint a
kaszinó nem csupán a tiszti ebédek helyszíne volt (ezekre egyébként legalább ugyanolyan
gyakran a városban, a Sabaria szállóban került sor), hanem rendszeresen tartottak itt zenés
estélyeket, előadásokat, felolvasásokat és banketteket. Szintén itt került sor az áthelyezett
tisztek búcsúztatására, az előléptetések és szolgálati jubileumok megünneplésére. Arról
viszont sajnos nincsenek információink, hogy milyen gyakorisággal hívtak meg civileket.
Mivel azonban a tiszti étkezdék és a tiszti kaszinók kifejezetten a tisztikar társasági életének a
színterei voltak, és elsősorban a testületi szellem ápolását szolgálták, a nagyrendezvényeken
(bálok, táncestélyek, díszlakomák) túl civilek ezeken nem vagy csak rendkívül szűk körben
lehettek jelen. Erre utal, hogy például a jellemzően katonai témájú felolvasásokon a civilek
jelenlétét a hadvezetés kifejezetten tiltotta.625
A nyilvános társasági élet egyik, ha nem a legfontosabb részét a bálok képezték,
estélyek és táncmulatságok. Ezek csoportosíthatók a rendezőség, a cél és a résztvevő
közönség szerint is. Szombathelyen számos egyesület rendezett ilyen összejöveteleket,
melyek közül a legjelentősebbek közé a Vasmegyei Casino, a Szombathelyi Városi Kaszinó, a
Tornaegylet, a Jótékony Nőegylet, az Izraelita Jótékony Nőegylet, a Dalárda Egylet és a
Kultúregyesület rendezvényei tartoztak. Ezek mellett még számos szakmai alapon szerveződő
egylet (kereskedők, mészárosok, mérnökök, tisztviselők, tűzoltók, iparosok, ügyvédek) és

624
HM HIM HL II. 74. 107. doboz. RKB Nr. 12. 12. Januar 1909. Aviso.; Hírek – Huszártisztek, mint
zenekedvelők. In: VASVÁRMEGYE, 1909. január 16. 5.
625
HM HIM HL II. 74. 102. doboz. Res. 295/1906.

- 196 -
jótékony asztaltársaság tartott estélyeket és táncmulatságokat. A résztvevők szerint ezek
lehettek nyilvánosak vagy zártkörűek: míg előbbieken csak meghívottak vehettek részt,
utóbbiakon bárki, aki befizetett. Alighanem a résztvevők társadalmi állásának a kisebb
kontrollja miatt tiltotta el 1899-től a hadtestparancsnokság a nyilvános mulatságoktól a
tiszteket, kadétokat és egyéveseket. Ezt követően csak zártkörű házi, kaszinó és egyesületi
bálokon vehettek részt. Az állomásparancsnokság példaként a vármegyei és a városi kaszinó
rendezvényeit említette, melyen megjelenhettek, de például a tornabál vagy a nőegyleti bál
már a tiltottak körébe került.626 Itt kell megemlíteni a magánszemélyek által rendezett
estélyeket is. Ezek közül természetesen a legrangosabbak a főispáni estélyek voltak, melyek a
megjelentek száma és összetétele alapján nem egyszer a Casino-bálokkal vetekedtek.627 De a
tisztek éppúgy jelen voltak a környékbeli birtokosok estélyein is, mint a szombathelyi
polgárokén. 1898-ban például Rauscher Miksa építész estélyére Wrhovszky Henrik volt
hivatalos, míg Saághy István kámoni birtokosnál a tisztikar számos tagja megjelent. 628
A bálokon és estélyeken azonban a katonaság nemcsak résztvevőként volt jelen, hanem
rendezőként is. A huszárezred tisztikarának báljai rendszerint „Szombathely legsikerültebb és
legfényesebb báljai” közé tartoztak. „S az a díszes közönség! Olyant is csak a mi
elkényeztetett, délczeg huszárjainknak sikerülhet összetoborozni.”629 A 11. huszárezred
tisztikara az első szombathelyi báli szezonját rögtön két táncestély rendezésével kezdte (egyet
a tiszti kaszinóban, egyet pedig a Sabaria szálló termeiben), mellyel hamar kivívta a
közvélemény elismerését. „Huszárezredünket kitűnő híre előzte meg, de ezt sokszorosan
felülmúlja a közelebbi érintkezés és megismerés által a társadalmi téren észlelt való, miért a
tisztikart osztatlan elismerés illeti.”630 – írta a Vasvármegye. A helyőrségi bálokra kezdetben a
Sabaria szálló termeiben került sor, később azonban már vegyesen adott helyet nekik a
Sabaria, a Vasmegyei Casino épülete,631 illetve, ha szűkebb körűre tervezték, akkor a tiszti
kaszinó laktanyai helyiségei. Ezek az események kiemelkedtek abban a tekintetben is, hogy
mindig játszott rajtuk katonazenekar is. Nem véletlenül tudósított az 1900-as bálról például a
következőképpen a Szombathelyi Újság, melyen a komáromi 12. gyalogezred zenekara
játszott: „A vasvármegyei casino fényes termei sem láttak tán még együtt oly nagyszámú,

626
HM HIM HL II. 74. 92. doboz Res. 9/1899, Res. 15/1899.
627
Estély Vas vármegye főispánjánál. In: VASVÁRMEGYE, 1893. január 29. 1–2.
628
Hírek - Szilveszter-est. In: VASVÁRMEGYE, 1898. január 6. 6.; Hírek - Estély Sághy Istvánnál. In:
VASVÁRMEGYE, 1898. február 6. 6.
629
A szombathelyi huszárezred tisztibálja. In: VASVÁRMEGYE, 1894. február 4. 5.
630
Napi hírek – Táncestély a tiszti kaszinóban. In: VASVÁRMEGYE, 1890. február 16. 4.
631
Amíg a kaszinó palotája 1894-ben fel nem épült, Hainzmann Jánostól, a Sabaria szálló tulajdonosától béreltek
helyiségeket a szomszédos kétemeletes házban. ZRÍNYI 1926. 5.

- 197 -
fényes társaságot, mint aminő f. hó 14-én gyűlt össze, a helyben állomásozó 11. számú
huszárezred bálján.”632
Itt kell megemlíteni, hogy a huszárezred tisztjei nem csupán saját maguk között léptek
fel rendezőként. A Vasmegyei Casino számos bálját és táncestélyét ugyanis valamelyik
katonatiszt vezetésével szervezték, így mindenekelőtt Zichy Frigyest és Chernel Györgyöt
kell kiemelni: előbbi az 1890-es években, míg utóbbi az 1900-as évek második felében vette
kezébe nem egy alkalommal a Casino rendezvényeinek a szervezését.633
Bálokat a katonaság részéről ugyanakkor nem kizárólag a huszártisztikar rendezett,
hanem időnként például az egyéves önkéntesek (például 1892-ben vagy 1904-ben),634 illetve
az altisztek is. Utóbbiakról szükséges néhány szót külön is szólnunk. Az altisztikar sajátos
helyet foglalt el a hadseregben. Minden ezred saját legénységéből toborozta, és az alakulaton
belüli altiszti iskolákban képezte őket, ugyanakkor bármilyen hosszú időt is szolgált valaki,
tisztté nem válhatott a tisztképzés iskolacentrikussága miatt. Így az altisztek nem is voltak
részesei az úri társaságnak. Mivel azonban a sorozott legénységből toborozták őket, az
altisztikar kulturális színvonala az egyes alakulatokon belül óriási különbséget mutatott, mely
a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred esetében az átlagnál is magasabb volt. Ennek
legfontosabb jele, hogy 1904-ben a huszárok altisztjei saját kaszinót alapítottak a laktanyában.
Ez persze nem jöhetett volna létre a tisztikar és részben a város segítsége nélkül. Az anyagi
fedezetet a tisztek adományai és Adolf Waldstein-Wartenberg gróf korábbi hivatásos, akkor
már tartalékos hadnagy alapítványa fedezte, a könyvtárat pedig Dichtl Alajos kapitány jórészt
adományok segítségével szerezte be. Magának az altiszti kaszinónak a berendezésében pedig
egy tisztekből és civilekből álló vegyesbizottság segédkezett.635 Nemcsak a kaszinó megnyitó
ünnepélyén tette tiszteletét azonban a teljes tisztikar, de rendszerint megjelentek az altisztek
által szervezett valamennyi bálon és estélyen is. Ilyenekre már a kaszinó alapítását
megelőzően is gyakran volt példa, lényegében a huszárezred megérkezésétől kezdve. Az
altiszti bálokat a Sabaria vagy a Hungária szállóban, illetve a laktanyában tartották, melyeken
a bálanya szerepét mindig az ezredesné vagy valamelyik törzstiszt felesége vállalta. A
tisztikar jelenléte és a rendezésben való segédkezése egyben azt is jelentette, hogy ezek a

632
Mulatság – Tiszti bál. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1900. február 18. 9.
633
Napi hírek – Kaszinó estély. In: VASVÁRMEGYE, 1891. november 15. 5.; Estély Vas vármegye főispánjánál.
In: VASVÁRMEGYE, 1893. január 29. 1–2.; A vasmegyei kaszinó bálja. In: VASVÁRMEGYE, 1893. február 28. 6.;
Hírek – Az első bál. In: VASVÁRMEGYE, 1910. január 9. 7.
634
Az egyéves önkéntesek bálja. In: VASVÁRMEGYE, 1892. február 28. 1–3.; Önkéntesek bálja. In:
VASVÁRMEGYE, 1904. január 21. 3.
635
HM HIM HL II. 74. 98. doboz. RKB Nr. 21. 21. Januar 1904. Aviso.; RKB Nr. 38. 7. Februar 1904. Aviso.;
RKB Nr. 70. 10. März 1904. No. 6.; Hirek – A huszáraltisztek kaszinója. In: VASVÁRMEGYE, 1904. február 13.
3.

- 198 -
városi intelligencia eseményeivé is váltak, a sajtó pedig mindig nagy elismeréssel adózott az
altiszteknek, akiknek „bálja tehát a farsang egyik legsikerültebbjei közé tartozik.”636 A
tisztikar, altisztikar és az egyévesek báljainak a népszerűségét az sem befolyásolta, hogy a
dekorációk nélkülözhetetlen elemei voltak a fekete-sárga zászlók és a kétfejű sasok, igaz,
minden esetben a magyar zászlóval és címerrel együtt.
A huszárezred báljai tekintetében azonban megfigyelhető egy sajátos tendencia, melyre
nem tudjuk a pontos magyarázatot. Miközben ugyanis az első bő másfél évtizedben évi
rendszerességgel írtak a helyi lapok a tiszti és altiszti bálokról (vagyis sok esetben évente
kettőt is rendezett az ezred), az 1900-as évek közepétől kezdve az ilyen jellegű tudósítások
megritkultak, ráadásul a bálok fokozatosan egy szűkebb kör számára tartott táncos estélyekké
redukálódtak. Nagyszabású bálokat már ritkán tartottak. Ezt jól illusztrálja az 1908-as estély.
A február 26-án a tiszti kaszinóban tartott eseménynek a sajtóban például nem találjuk
nyomát, és arra a tisztek csak rendkívül korlátozott számú vendéget hívhattak meg.637 Ennek
okára csak következtethetünk, mivel a helyőrség és a város kapcsolatában egyébiránt nem
tapasztalható romlás, éppen ellenkezőleg, ez az az időszak, mikor a tisztikar mind jobban
egybeforrt a helyi társadalommal. De talán éppen ez utóbbi szolgálhat magyarázatul, vagyis a
tisztikar már nem érezte szükségét saját, külön rendezvény tartásának.
A téli hónapok táncestélyei és báljai mellett szólni kell az egész évben zajló „házi
mulatságokról, a névnapi estélyekről, a hölgy-soirekről, a különféle jourokról, melyekben az
intelligentia azonos elemei, jó barátok és jó barátnők adnak egymásnak találkozót.” Kárpáti
Kelemen ezekről így írt: „Különösen érdekesek a diszlakomák, banquettek; érdekesek főleg
gyakori és különleges voltuk miatt. Kevés város van hazánkban, mely annyira megragadna
minden kínálkozó alkalmat, hogy a társas élet egyik vagy másik tagja iránt érzett
becsülésének és tiszteletének ily módon is kifejezést adjon, mint Szombathely. A választások,
kinevezések, előléptetések, a különféle természetű jubileumok megünnepléséből csak elvétve
hiányzik a banquette, melyen a résztvevők kedélyességénél, csak tósztozó kedvük
nagyobb.”638 Mint korábban láttuk, ilyen banketteket rendszeresen adtak a kaszinótagok vagy
a városi polgárok egy-egy tiszt számára is, elsősorban áthelyezéskor, de néhány különösen
népszerű tisztnél előléptetés vagy szolgálati jubileum idején is. A protokolláris eseményekre

636
Altisztek bálja. In: VASVÁRMEGYE, 1893. február 17. 4.; Különösen nagyszabásúra sikeredett például a
Sabariában rendezett 1897-es bál, melynek fegyverekkel, páncélokkal, virágokkal, zászlókkal díszített termei és
a bálanyának készített magyar és osztrák címerrel dekorált baldachinos trónus lenyűgözték a vendégeket. Altiszti
bál. In: VASVÁRMEGYE, 1897. február 23. 3.; Az altisztek bálja. In: SZOMBATHELYI LAPOK, 1897. február 28.
10–11.
637
HM HIM HL II. 74. 107. doboz. RKB Nr. 50. 19. Februar 1908. Aviso.
638
KÁRPÁTI 1894. 359.

- 199 -
(például beiktatási, jubileumi vagy búcsúünnepélyekre) a tisztikart általában hivatalból
meghívták, de a tisztek szívesen látott vendégek voltak az egyes előkelő családok szűkebb
körű rendezvényein is. A jour fixes különösen elterjedt volt a városban, melynek helyszíne az
„otthonba becsempészett nyilvános tér”,639 vagyis a szalonok voltak. Egy ilyenbe enged
bepillantást Vidos Géza visszaemlékezése. „A felsőbb társadalomnak megvoltak a maga
rendszeres találkozói – így minden második szerdán voltak ilyenek a szüleimnél is.” – írja,
majd részletes felsorolást ad a résztvevőkről: „A huszárezred parancsnoka akkor Karl
(Froschmayer) von Scheibenhof volt, az ő veje nádasi Nádosy Kálmán főhadnagy (az első
férje a későbbi Szivér Dórának),640 a Scheibenhof házaspár fiatalabb lánya, Hermine, a
Tormássy házaspár,641 egy párbajban lelőtt dr. Ernuszt Géza ügyvéd özvegye, Aladár és
József unokatestvéreim, aztán mankóbükki Balogh Aladár főhadnagy, dr. Ferenczy az
üzletvezetőségtől, a zongoravirtuóz, dr. Végess a törvényszékről, Korniss grófné és Erzsébet
leánya (aki egy bajor báróhoz, Thüngenhez ment hozzá), Taschler Betti (aki Korniss Imre
grófhoz ment hozzá), Vidos Tuci unokahúgom férjével, felsőszelestei dr. Guary Emil642
vármegyei szolgabíróval, a polgármester leányai, Mariska és Kata és sokan mások.”643 Aligha
meglepő, hogy Vidos Géza édesapja, Vidos Elek nyugalmazott altábornagy révén jó
kapcsolatot ápolt a helyi tisztikarral, nincs okunk azonban kételkedni abban, hogy más
házaknál ne lettek volna rendszeres vendégek a tisztek, melyet már a tisztikar származásának
fokozatos átalakulása és a mind szorosabb rokoni kapcsolatok is feltételeznek.
Mielőtt tovább lépnénk, a nyilvános társasági élet még két teréről érdemes szólni. A
sportra a későbbiekben még részletesen kitérünk, itt most elsősorban a színházak, valamint a
kávéházak és vendéglők világával szeretnénk foglalkozni. Szombathelyen a színészet a
korszakban meglehetősen mostoha körülmények között működött. Állandó kőszínháza csak
1880-ban épült fel, akkor is az új városházával közös épületben, míg állandó társulata az
egész korszakban nem volt, így csak tavasszal és ősszel voltak vándortársulatok. A bérlet
hiánya, a hullámzó színvonal és a nem megfelelő körülmények miatt a színház állandó anyagi
és nézőproblémákkal küzdött. A tisztikar 1889-es érkezéséhez ugyanakkor nagy reményeket
fűztek, mivel úgy gondolták, bizonyosan törzsvendégek lesznek. Bár a tisztek valóban jártak
színházba, sőt a közkatonákat is próbálták bevonzani (őrmesteri rangtól lefelé például a
diákjeggyel megegyező kedvezményes jegyet kaptak a katonák), ez nem oldotta meg a

639
GYÁNI 1998. 37.
640
Nádosy Kálmán 1915-ben elhunyt, özvegyét egy másik 11-es huszártiszt, Szivér Pál vette el még ugyanabban
az évben.
641
Tormássy Dezső, a 83. gyalogezred tisztje, Vidos Géza húgát, Ilonát vette el.
642
Vidos emlékei itt hibásnak bizonyultak, Guary Leóról van szó, Guary Emil az ő édesapja volt.
643
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 103.

- 200 -
problémákat: a kőszínházat biztonsági okok miatt 1908-ban bezárták. Noha a
századfordulótól kezdve folyamatosan napirenden volt egy új, önálló színházépület felépítése,
erre végül anyagi okok miatt nem került sor, és a nyári színkör 1911-es leégését követően
végleg megszűnt a szombathelyi színjátszás.644
Noha a tisztek rendszeres vendégei voltak a színháznak, bizonyos, elsősorban politikai
tartalmú darabok megtekintése természetesen tiltott volt számukra. Ennek ellenére
Szombathelyen is előfordult, hogy ilyen előadásokat látogattak. 1906-ban például egyenesen a
Hadügyminisztériumnál tettek álnéven feljelentést, hogy egy kétes, a bejelentő állítása szerint
burkoltan udvarellenes tartalmú darabot (Guthi Soma Smólen Tóniját) több tiszt is
megtekintette, ráadásul civil ruhában, és botrányosan is viselkedtek. A vizsgálat kiderítette,
hogy a négy tiszt a Vasmegyei Casino páholyában valóban megtekintette a kérdéses előadást
civil ruhában, melyet azzal magyaráztak, hogy a darab közismerten tendenciózus, és nem
akartak feltűnést kelteni. A botrányos viselkedést ugyanakkor tagadták. A rendőrség jelentése
nyomán egyébként arra is fény derült – jól mutatva a kis helyőrség szabadabb légkörét –,
hogy tisztek civilben való színházlátogatása meglehetően általános gyakorlatnak számított a
városban. Erre a hadtestparancsnokság utasítására az ezred bizalmas parancsban tiltotta el a
civil öltözéktől a tiszteket, és ellenkező esetben szigorú büntetést helyezett kilátásba.645
Korábban már említettük, hogy Szombathely rendkívül gazdag és fényűző, sok
tekintetben már-már pesties kávéházi kultúrával rendelkezett, mely a városi középosztály
egyik fő találkozóhelye volt. Ebben mind a visszaemlékezések, mind a korabeli tudósítók
(függetlenül az ezzel kapcsolatos értékítéletektől) egyetértenek. Kárpáti Kelemen például a
következőképpen írt 1894-ben: „A férfiak […] nagyobb részök szívesebben szürcsölgeti
délutáni feketéjét a kávéházakban, alkalmat vevén maguknak arra is, hogy a közdolgok,
politikai és társadalmi kérdések felett eszmecserébe bocsátkozzanak. A Sabaria és Hungária
szállók éttermeit és kerti helyiségeit fel-felkeresik és családjukkal együtt szívesen töltenek
néhány órát a czigánybandák jóízű nótái mellett.”646 A Magyar Nemzet már említett tudósítója
pedig – aki egyébiránt a jelenséget károsnak tekintette – így fogalmazott: „estefelé, különösen
pedig vasárnap a polgárság, a zöm, a város fényes berendezésű igazán budapesties levegőjű
kávéházaiban ad találkozót.”647 A város vendéglőiről a Budapesti Látogatók Lapja című
turisztikai lap pedig a következőképpen írt már 1890-ben is: „Vidám élettel és jókedvvel

644
KERESZTÚRINÉ 2000. 16–24. és 202–209.
645
HM HIM HL II. 74. 102. doboz. Res. 149/1906.
646
KÁRPÁTI 1894. 359.
647
Szombathely társadalmi viszonyairól. In: MAGYAR NEMZET, 1900. január 17. 17.

- 201 -
találkozunk mindenütt az éttermekben, hol az egész nagyvárosiasan öltözött pinczér áll az
érkező vendégek rendelkezésére.”648
A kávéházi kultúra elterjedésének számos oka volt. A kortársak és a történészek is az
egyik legfontosabbnak a szűkös magánéleti teret, vagyis a zsúfolt, elégtelen otthonokat
tartották. Noha a középosztály és különösen a nagypolgárság, illetve a városban élő
vármegyei birtokos úri osztály tagjai esetében ezt csak részmagyarázatnak tekinthetjük
(hiszen ez a megállapítás sokakra nem volt igaz, mint azt a szombathelyi jour fixes elterjedt
szokása is mutatja), a tisztikar esetében alighanem mégis elsődleges szerepe volt. A legtöbb
tiszt a laktanya tiszti pavilonjának egyik szegényes lakásában élt, de hasonlóak voltak a
városban lakást bérlők körülményei is. Ehhez hasonlóan szegényes körülmények között
laktak az egyéves önkéntesek. Az 1904/1905-ös iskola tagjainak a szállásairól rendelkezünk
egy kimutatással, melyből kiderül, hogy mindannyian egy vagy kétszobás lakásokat béreltek a
városban, sőt 3 nagyobb lakást többen béreltek közösen.649 Persze emellett számos vagyonos
tiszt és egyéves önkéntes szolgált az ezredben (számuk különösen az 1890-es években volt
nagy, s a városban legendásak voltak például Baltazzi Henrik vagy Esterházy Miklós
költekezései), a tisztek többsége azonban, főleg az alacsonyabb rangúak, nem rendelkezett
kiugróan magas magánjövedelemmel, vagy apanázzsal.
Szombathelyen a tiszteket így 1900-ban 8, tíz évvel később 9, a háború előtt pedig már
11 kávéház és további 7 olyan szálloda várta, ahol lehetett kávét fogyasztani. A tisztek
természetesen nem járhattak mindegyikbe, csak a társadalmi állásuknak megfelelő helyeket
kereshették fel. Így a legelegánsabbak és a tisztek által leggyakrabban látogatottak voltak az
1890-es években a Czifrák, a Kovács és a Pollák kávéház, majd a századfordulót követően a
Sabaria, a Hungária, az Elite, a Posch, a Pannonia és a Széll Kálmán kávéházak, illetve a
háború előtt az Apolló, ahol elsőként vetítettek rendszeresen filmeket a városban. Emellett
kedvelt volt a Sabaria, a Hungária és Kovács szállók étterme és a Posch-féle vasúti vendéglő,
valamint nyáron a Szent István-parki kioszk.650
A kávéházak és szállodák termeinek és kerthelyiségeinek, valamint az elegánsabb
vendéglőknek elmaradhatatlan kellékei voltak a cigányzenészek (ebből három nagyobb banda
is volt a városban) és természetesen a katonazenekarok. Utóbbi esetben azonban meg kell
említeni, hogy Szombathelynek a korszakban állandó katonazenekara nem volt. A
lovasezredeknek az 1868-as reform óta nem volt zenekaruk, a 83. gyalogezred zenekara pedig

648
Szombathely. In. BUDAPESTI LÁTOGATÓK LAPJA, 1890. július. Melléklet. 7.
649
HM HIM HL II. 74. 100. doboz. Köz. 1064/1905.
650
HEIMLICH 1900. 55., 62–64.; ZSOVÁK 1911. 158.

- 202 -
nem Szombathelyen állomásozott. Pedig 1897-ben maga a polgármester intézett átiratot
Düringer ezredesnek, hogy a „minden évben néhány hónapon át az itteni állandó színházban
működő színtársulatok, továbbá a jelenleg fogyatékosan berendezett templomi zene;
különösen pedig az első rangú nyilvános mulató helyeket látogató városi lakosságnak régi
óhajtása kívánatossá teszi, hogy legalább a zenekar egy részét áthelyezzék Szombathelyre.”651
Erre azonban nem került sor.
Ennek ellenére a városnak nem kellett nélkülöznie a hatalmas közkedveltségnek
örvendő katonazenét, sőt a szomszédos helyőrségek (Győr, Komárom, Nagykanizsa, Sopron,
Székesfehérvár) zenekarai rendszeres vendégek voltak Szombathelyen, melyeket általában a
kávéház- és vendéglőtulajdonosok szerződtettek. Így a tavasz beálltával kezdődő és egészen
őszig tartó szezonban tulajdonképpen heti rendszerességgel vendégszerepeltek a
katonabandák valamelyik kávéházban, vendéglőben vagy adtak térzenét. A katonazene
korabeli népszerűségét jelzi, hogy számos civil (elsősorban cigány) zenekar is mind többször
lépett fel katonai egyenruhához nagyon hasonló öltözékben, melytől 1906-ban a
Belügyminisztériumnak külön rendeletben kellett eltiltania őket.652

V. 3. C. „SZOMBATHELY SZERETI HELYŐRSÉGÉT ÉS A HELYŐRSÉG SZERETI

SZOMBATHELYT.”

Mikor a 11. huszárezred 1889-ben bevonult Szombathelyre, az egyik helyi lap közölte
Bécs polgármesterének búcsúlevelét, melyben elköszönt a Windisch-Graetz huszároktól.
Ebben Eduard Uhl külön kiemelte a tisztikar jótékony tevékenységét, melynek részeként
például állandó jelleggel gondoskodtak tíz árva gyermek ellátásáról.653 Noha más formában,
de a jótékonykodás Szombathelyen is fontos részét képezte a helyőrség és a város
kapcsolatának. Ennek két formája lehetett: egyéni és testületi. Minket most elsősorban utóbbi
érdekel, bár mint korábban láthattuk, a vagyonosabb tisztek és feleségeik maguk is
jótékonykodtak.
Mivel a szombathelyi egyesületek iratai csak rendkívül töredékesen maradtak fenn, így
az eseti adományokról is csak elszórt adataink vannak, de annyi bizonyos, hogy a katonaság
ilyenekkel élt. Így például 1902-ben a huszárezred 50 koronát adományozott a

651
MNL VAML V. 173. c. 1897. I. 1153.
652
MNL VAML V. 173. c. 1906. II. 517.
653
A kaszárnya felavatása. In: TORMA, 1889. október 23. 2.

- 203 -
tűzoltóegyletnek,654 támogatta a dalegyletet és szintén gáláns lépés volt, hogy az 1905-ös
országos dalostalálkozó idejére szerződtetett székesfehérvári honvédzenekar tagjainak helyet
szorított a laktanyában (mintegy 40 főnek), mivel a rendezőségnek a honorárium és az
útiköltségen túl erre már nem volt kerete.655
Természetéből adódóan sokkal több információval rendelkezünk a kifejezetten
jótékonysági célú rendezvényekről. Az első ilyenre 1891-ben került sor. Frigyes főherceg
felesége, Izabella főhercegnő kezdeményezésére a hadtest minden helyőrségében
sétahangversenyt tartottak jótékonysági céllal. A június 13-án Erdődy Gyula gróf
gyöngyösapáti kastélyában megtartott hangversenyen eredetileg a főhercegi pár is megjelent
volna, de erre végül nem került sor. A rendezőbizottság elnöke Szabó Ernő polgármester volt,
és azon a nagykanizsai 48. gyalogezred zenekara játszott. A lapok tudósításai szerint a
hangverseny jól sikerült, azon a helyőrségi tisztikar és számos városi és megyei előkelőség
részt vett, de a rossz idő miatt viszonylag hamar véget ért.656
Jótékonysági koncertek tartására a későbbiekben is több példát találhatunk, melyeket a
huszárezred tisztikara szervezett. 1900-ban például a tiszti bálra meghívott komáromi
katonazenekart az ezred másnapra is a városban tartotta, ahol napközben térzenét adott, este
pedig a Sabaria vendéglőben jótékonysági koncertet a városi szegények javára. A rendezvény
összbevétele végül 318 korona volt.657 Ferdinánd bolgár fejedelem szombathelyi látogatása is
alkalmat adott jótékony gesztusokra: az uralkodó 1 000 koronát tett le a polgármesteri
hivatalban a városi szegények számára. Ennek nagy részét kiosztották, de 180 koronát a
Jótékony Nőegylet, 120 koronát pedig az Izraelita Jótékony Nőegylet rendelkezésére
bocsátottak.658
A legnagyobb szabású eseményre azonban 1904-ben került sor (éppen az 1903 óta tartó
belpolitikai válság közepén), mikor Scheibenhof ezredes kezdeményezésére és Frigyes
főherceg, valamint Izabella főhercegnő védnökségével május 23-án egy virágkorzóval
egybekötött lovasjátékot rendezett a huszárezred. A program szerint előbb a lovassági
laktanya udvarán tartottak a huszárezred tagjai egy lovasműsort (ebben közel 200 huszár vett
részt), majd ezt követően a laktanyától indulva és a városon keresztülhaladva a Szent István és
Millennium parkban rendeztek virágkorzót és sétahangversenyt. Külön öröm volt a város
számára, hogy az alkalomra a 83. gyalogezred zenekara érkezett a városba. A rendezvény

654
HM HIM HL II. 74. 96. doboz. Köz. 713/1902.
655
MN HIM HL II. 74. 100. doboz. Res. 169/1905.
656
Hírek – Katonai zenekar hangversenye jótékony célra. In: DUNÁNTÚL, 1891. június 7. 5; Hírek – Apáti
hangverseny. VASVÁRMEGYE, 1891. június 21. 5.
657
Térzene és sétahangverseny. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1900. február 18. 8.
658
MNL VAML V. 173. c. 1908. III. 782.

- 204 -
díszvendége Frigyes főherceg és családja volt, melynek köszönhetően szinte a teljes
vármegyei és városi elit megjelent az eseményen, sőt többen a szomszédos Sopron
vármegyéből is. A korzón összesen 43 virágdíszes fogat vonult fel, köztük csak Erdődy
Sándor gróf négy fogata. A nagy sikerű rendezvény közel 7 000 korona bevételt
eredményezett, ezen belül 1 000 koronát Izabella főhercegnő ajánlott fel, a többi a tiszta
bevétel volt, melyet a pöstyéni fürdőben a honvéd és közös hadseregbeli tisztek ápolására
létesítendő alapnak ajánlották fel. A bevétel alapján egyébként következtetni lehet a
résztvevők számára is, sé így egy tömegrendezvény képe bontakozik ki. Tudjuk például a
sétahangverseny pontos bevételét (953,4 korona) és a belépőjegy árát (40 fillér), így csak a
Szent István parkba 2 383 jegyet váltottak. Szintén ezrekről beszélhetünk a lovasjátékoknál,
mely 4 995 koronát jövedelmezett, miközben a belépődíjak a következőképpen alakultak: 6
korona a tribünre, 2 korona elzárt helyekre, 1 korona az állóhelyekre. A tribünön 320, az
elzárt helyen pedig 400 hely volt, vagyis a létszám itt háromezer körülire becsülhető. Igaz,
némileg árnyalja a képet, hogy a városnak eközben 1 030 koronát kellett fizetnie Brutscher
József kárpitosnak Szombathely feldíszítéséért.659
A nagy sikerre való tekintettel a huszárezred úgy döntött, hogy a lovasjátékokat május
29-én megismétli, melynek bevételét ezúttal már helybeli jótékonyságra ajánlotta fel.
Tekintve, hogy ez utóbbi inkább a városi közönségnek szólt, a bevétel is jóval elmaradt az
első rendezvénytől. A léptékváltást jelzik a helyárak is: ekkor a tribünön 2,4 korona, a zárt
helyeken 1 korona, az állóhelyeken 40 fillér, a tanulóknak pedig 20 fillér volt a belépődíj. A
teljes bevétel még így is 1 457 koronát és 80 fillért tett ki (vagyis a nézőszám ezúttal is ezres
nagyságrendben mérhető), melyhez hozzá jött még további 155 korona 60 fillér adomány
(ebből 100 korona a huszárezredé volt). A rendezési költségeket levonva végül 1 108 korona
tiszta jövedelem maradt, melynek 40–40%-át a szegényalap és az építendő vármegyei
gyerekkórház javára, míg 20%-át a helyi mentőosztag részére ajánlották fel. Ehhez jött még
Frigyes főherceg 400 korona adománya a szegényalapnak. A hála a várostól sem maradt el,
hiszen amellett, hogy jegyzőkönyvben fejezte ki köszönetét az ezrednek, a lovasjátékokban

659
MNL VAML V. 173. c. 1904. I. 1626.; Hírek – Jótékony célú fényes katonai ünnepély. In: VASVÁRMEGYE,
1904. április 26. 4.; A katonai ünnepély programja. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 12. 4.; Hírek – A katonai
ünnepély köréből. In. VASVÁRMEGYE, 1904. május 20. 3.; Fejedelmi vendégeink. In: VASVÁRMEGYE, 1904.
május 22. 1–2.; Fejedelmi vendégeink. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 25. 1–2.; Hírek – Katonai ünnepély
jövedelme. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 31. 3.; Hírek – Lovagló ünnep. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904.
május 15. 6.; Hírek – Katonai lovasjáték. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 22. 8.; Frigyes kir. herczeg
családjával Szombathelyen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 29. 7–8.; Hírek – A lovasjátékok jövedelme.
In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1905. június 5. 5.

- 205 -
részt vett legénységnek és altiszteknek összesen 220 koronát adományozott (vagyis fejenként
egy koronát).660
A két jótékonysági rendezvény alkalmat adott az ezred és a város kapcsolatának az
értékelésére is, mellyel kapcsolatban a Vasvármegye így írt: „Talán sehol az országban nem
bensőbb a viszony a polgárság és a katonaság között, mint Szombathelyen. A helyőrségi
tisztikar nyomatékos és közkedvelt része az előkelő társadalomnak és bátran elmondhatni
róla: szereti a fészkét, megbecsüli és szívből ragaszkodik hozzá! […] Szombathely szereti a
helyőrségét és a helyőrség szereti Szombathelyt.”661 A Szombathelyi Újság bár
nehezményezte a fekete-sárga zászlókat a rendezvényeken, ő is úgy nyilatkozott, hogy „jó
bizonyíték ez [a rendezvény] arra, hogy a katonaság és polgárság között fennálló jó viszony
nálunk nem egyszerű állítás, hanem mintaszerű valóság.”662
A jótékonysági gesztusok, mint az már az 1904-es rendezvények során is látható volt,
nemcsak egyirányúak voltak. Ennek egyik jó példája a Bosznia-Hercegovina annexiója
nyomán kialakult 1908–1909-es háborús helyzet. Az ekkor mozgósított boszniai és dalmáciai
csapatok számára – jóllehet a hadtest területén sorozott alakulatokból csak nagyon keveset
érintett – Steininger hadtestparancsnok felhívására gyűjtési akció indult karácsonyra és
újévre. Összesen 6 205 korona, valamint nagy mennyiségű ruha és élelmiszer gyűlt össze,
melyhez Szombathely 236 koronával járult hozzá (a gyűjtés megyei eredményét sajnos nem
ismerjük).663 Az összeg ahhoz képest is jelentős eredmény, hogy a vármegyét ekkor még alig
érintették a mozgósítások, s csak 1909 márciusában kaptak helybeliek behívókat, akkor is
kevesen.664
Sokkal jobban érintette Vas vármegyét az 1912–1913 Balkán háborúk, mivel az ekkor
már Galíciában állomásozó 11-es huszárok a háborús feszültség ideje alatt az orosz határon
teljesítettek szolgálatot. Éppen ezért Vaikó István kapitány felesége, a szombathelyi
származású Nagy Ludovika kezdeményezésére Békássy Istvánné, a főispán felesége
karácsonyi gyűjtést szervezett a határon állomásozó Vas vármegyei huszároknak. „A 11-ik
huszárezred 23 esztendőn keresztül állomásozott Szombathelyen és ezen hosszú idő alatt

660
MNL VAML V. 171. a. 1904. június 30. Polgármesteri jelentés.; V. 173. c. 1904. III. 599.; Helyőrségi
tisztikarunk a jótékonyság terén. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 27. 1.; Hírek – Katonák a jótékonyságnak. In:
VASVÁRMEGYE, 1904. június 1. 3.; Hírek – Frigyes főherceg adománya. In: VASVÁRMEGYE, 1904. június 2. 5.;
Hírek – A lovasjátékok megismétlése. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 29. 10.
661
Helyőrségi tisztikarunk a jótékonyság terén. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 27. 1.
662
Frigyes kir. herczeg családjával Szombathelyen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 29. 8.
663
Hírek – Gyűjtés a boszniai katonák számára. In: VASVÁRMEGYE, 1908. december 12. 3.; Hírek – A boszniai
magyar katonák. In: VASVÁRMEGYE, 1909. január 9. 3.
664
MNL VAML IV. 401. a. 14/1909.; 83-as bakák Boszniában. In. VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909.
március 10. 1; Szombathelyiek a harctéren. In. VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. március 18. 2; Indulás a
háborúba. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. március 19. 1.

- 206 -
úgyszólván tiszta vasmegyei ezreddé alakult át.”665 – állt a főispánné december 12-i
felhívásában. A kezdeményezés bécsi mintára történt, ahol a rendszeresen gyűjtöttek az
idegenben állomásozó háziezredeknek. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy mindössze
egyetlen hét alatt közel 4 000 korona készpénz gyűlt össze, nem számítva a ruha- és
ételadományokat.666

V. 3. B. „RÉG NEM LÁTOTT ÉLVEZETET NYÚJTOTT A SPORTKEDVELŐKNEK”

V. 3. B. 1. „A ZÖLD SZÍNPAD”

A dualizmus-kori társasági élet egyik meghatározó intézményének számított a lósport.

A lóversenyeknek az azt meghonosító Széchenyi István eredendően még nem szórakoztató,
hanem elsősorban gazdasági funkciót szánt, mely az ország és a nemzet felemelését és
fejlesztését segíti. Ez a felfogás a későbbi időszakban is meghatározó maradt, azonban
mellette mind erőteljesebben megjelentek annak társadalmi funkciói is: „A sportok királyának
tekintett lóverseny segítette a társas élet szervezését és élénkülését, és egyfajta »zöld«
színpadként rendelkezett mindazokkal a társas reprezentációs funkciókkal, amelyekkel a
színház is.”667 – fogalmazott Tuli Andrea egy tanulmányában.
A dualizmus időszakában Magyarországon a budapesti futtatások mellett a vidék csak
korlátozott szerephez jutott, és a fővároshoz csupán az Úrlovasok Szövetkezetének alagi
(Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) versenyei nőttek fel. Emellett mindössze Pozsony,
Debrecen, Kassa, Sopron, Tata, Siófok, Kolozsvár és a századfordulón egy rövid időszakban
Tátralomnic (Szepes vármegye) adott otthont jelentősebb versenyeknek. Ennél természetesen
jóval több helyen tartottak lófuttatást az országban (a századfordulón már több mint 30
helyen), ezek azonban csupán lokális jelentőségűek voltak.668
Kevésbé vizsgált terület ugyanakkor a magyar lósport történetében a hadsereg által
rendezett versenyek,669 melyek nemcsak színesítették a vidék lósportját, hanem olyan
városok, vármegyék számára is elérhetővé tették azt, ahol civil lóversenyegylet nem

665
A vasi huszárokért. In: VASVÁRMEGYE, 1912. december 15. 1.
666
Vasi huszárok karácsonya. In: VASVÁRMEGYE, 1912. december 25. 7.; Üdvözlet huszárjainktól. In:
VASVÁRMEGYE, 1913. január 14. 2.
667
TULI 2004. 115.
668
TULI 2004. 118.; TULI 2014. 68.
669
Egyetlen kivételt az 1891-ben alakult, majd Ottó főherceg támogatásával regionális jelentőségre szert tevő
Soproni Katonatiszti Lóversenyegylet és annak versenyei. Lásd: TULI 2014.

- 207 -
működött. Ezek közé tartozott Vas vármegye és Szombathely is, ahol a lósportot a korszak
nagy részében egyedül a helyben állomásozó lovasezredek lóversenyei, díjlovaglásai és
díjugratásai jelentették. Itt most nem foglalkozunk a novemberben tartott
vadászlovaglásokkal, mivel azok túlnyomórészt az ezred tisztjeinek a zártkörű eseményei
voltak. Ez alól a nagyszámú közönség előtt lezajló 1911-es Hubertus-napi vadászlovaglás
képezett egyedüli kivételt, melyen az ezred immár „szívesen látta a vendégeket nemcsak a
lovagláson, de nézőként is.”670
Vas vármegyében az 1870-es évekből mindössze egyetlen versenyről vannak
információink, azt is Sárvár mellett tartották.671 Ebben az időszakban a kevés ismert alkalom
azonban feltehetően nem pusztán a forráshiánnyal magyarázható, hanem a szétszórt
elhelyezés miatt alighanem valóban csak ritkán került rájuk sor. Az 1880-as évek aztán
változást hozott ebben a tekintetben. 1881-ben még szintén egy sárvári futtatásról
értesülhetünk, ezt követően azonban már Kőszeg mellett tartottak versenyeket. Igazi
fellendülést az 5. huszárezred és főként Jenő főherceg vármegyébe érkezése hozott, akinek
személye az egész vármegyéből vonzotta az előkelő vendégeket. Különösen nagyszabásúra
sikeredett az 1888-as futtatás, mely egyben az áthelyezett főherceg búcsúünnepélye, valamint
az 1889-es, mely az ezrednek a vármegyétől való elköszönése is volt.672
A szombathelyi lósport így nem minden előzmény nélkül vette kezdetét a 11.
huszárezred megérkezésével. Az 1890 és 1911 közötti 22 évben a 11. huszárezred tagjai
kilenc, 1912 és 1914 között az 5. ulánusezredé pedig két alkalommal álltak rajtvonalhoz,
melyeken kívül az Úrlovasok Szövetkezete további két versenyt rendezett a huszárezreddel és
a Vasmegyei Lótenyésztő Bizottmánnyal közösen.673 Emellett további 10, a lovassági
laktanya udvarán rendezett versenyről (díjlovaglás-díjugratás) tudunk, melyek általában az

670
A vadászlovaglásokat a napiparancsnok végén minden alkalommal kihirdették. HM HIM HL II. 74. 108.
doboz. RKB Nr. 284. 31. Oktober 1911. Aviso.; Hubert napja a huszároknál. In: VASVÁRMEGYE, 1911.
november 4. 4.
671
Hírek és különféle a megyéből – Lófuttatás. In: VASMEGYEI LAPOK, 1872. augusztus 25. 3.
672
Hírek és különféle a megyéből – Lóverseny. In: VASMEGYEI LAPOK, 1881. szeptember 1. 2.; Hírek és
különféle a megyéből – Lovaglási ünnepély. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. augusztus 29. 3.; Újdonságok –
Kőszegi lóverseny. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1884. április 27. 3.; Napi Hírek – Lóverseny. In: VASVÁRMEGYE,
1889. augusztus 18. 5.
673
Sport – Huszárezredünk lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1890. augusztus. 10. 4.; Szombathelyi lóverseny. In:
VASVÁRMEGYE, 1891. június 21. 2.; Sport – Lóverseny. In: VASVÁRMEGYE, 1892. augusztus 28. 8.; Sport –
Lóverseny. In: VASVÁRMEGYE, 1893. június 18. 3.; Huszárezredünk lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1897.
augusztus 12. 3.; A Windisch-Grätz herczeg nevét viselő 11-ik huszárezred lóversenye. In: VASVÁRMEGYE,
1899. augusztus 17. 3.; Huszárezred lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1900. augusztus 19. 3.; A huszárezred
lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1902. augusztus 11. 3.; A huszárezred lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1906.
augusztus 28. 3.; Lóverseny Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1907. szeptember 15. 6.; A huszárezred
lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember 19. 6.; Az ulánusok lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1913.
szeptember 5. 2.; Az ulánusezred kétnapos lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1914. május. 5. 4.

- 208 -
ekvitáció záróünnepélyei is voltak, illetve háromról tudunk, hogy tervben volt, de
valószínűleg végül nem rendezték meg. (39. Tábla)674

A SZOMBATHELYI LOVAS HELYŐRSÉG ÁLTAL RENDEZETT LÓVERSENYEK ÉS DÍJLOVAGLÁSOK

Időpont Verseny Rendező Helyszín
1890. augusztus 3. Lóverseny 11. huszárezred Lovassági gyakorlótér
1891. június 14. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1891. június 14. Lóverseny Úrlovasok Lovassági gyakorlótér
Szövetkezete
Vasvármegyei
Lótenyésztő
Bizottmány
11. huszárezred
1892. augusztus 27. Lóverseny 11. huszárezred Lovassági gyakorlótér
1893. június 11. Lóverseny Úrlovasok Lovassági gyakorlótér
Szövetkezete
Vasvármegyei
Lótenyésztő
Bizottmány
11. huszárezred
1895. június 15. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1897. augusztus 8. Lóverseny 11. huszárezred Püspökrét
1899. május 8. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1899. augusztus 15. Lóverseny 11. huszárezred Püspökrét
1900. augusztus 15. Lóverseny 11. huszárezred Újperinti rét
1902. augusztus 10. Lóverseny 11. huszárezred Újperinti rét
1903. április 22 Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya

674
Huszárezredünk díjlovaglásai. In: VASVÁRMEGYE, 1891. június 21. 3.; Hírek – Tiszti lóverseny. In:
VASVÁRMEGYE, 1895. június 17. 3.; Versenylovaglás a helybeli lovassági laktanyában. In: VASVÁRMEGYE,
1899. május 14. 5.; Díjlovaglás. In: VASVÁRMEGYE, 1903. április 23. 1. Huszártisztek lóversenye. In.
VASVÁRMEGYE, 1906. április 26. 2.; Lovasünnepély a huszárlaktanyában. In: VASVÁRMEGYE, 1909. május 4. 2.;
Hírek – Díjlovaglási ünnepély. In:. VASVÁRMEGYE, 1913. május 18.; Hírek – Az ulánus tisztikar háziversenye.
In: VASVÁRMEGYE, 1914. április 26 9.; HM HIM HL II. 74. 98. doboz RKB Nr. 110. 20. April 1903. Aviso; Nr.
111. 21. April 1903. No. 2.; Nr. 107. 17. April 1904. Aviso; Nr. 120. 4. Mai 1911. Aviso; Ezeken kívül tervbe
volt, de végül valószínűleg nem tartották meg 1898-ban, 1901-ben és 1910-ben. HM HIM HL II. 74. 90. doboz
RKB Nr. 292. 15. November 1897. Aviso; Nr. 53. 22. Februar 1901. Aviso; Nr. 21. 23. Januar 1910. No. 2.

- 209 -
1904. április 19. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1906. április 25. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1906. augusztus 26. Lóverseny 11. huszárezred Újperinti rét
1907. szeptember 14. Lóverseny 11. huszárezred Gyöngyösszöllős
1909. április 27. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1909. szeptember 19. Lóverseny 11. huszárezred Vépi országút
1911. május 4. Díjlovaglás-díjugratás 11. huszárezred Lovassági laktanya
1913. május 19. Díjlovaglás-díjugratás 5. ulánusezred Lovassági laktanya
1913. szeptember 4. Lóverseny 5. ulánusezred Tücsök-major
1914. április 25. Díjlovaglás-díjugratás 5. ulánusezred Lovassági laktanya
1914. május 1–2. Military 5. ulánusezred Tücsök-major
11. huszárezred
39. Tábla.

A szombathelyi lóversenyeket relatíve rendszertelenül, általában augusztusban vagy

szeptemberben (kivéve az úrlovasok, akik júniusban) tartották meg. Az Úrlovasok
Szövetkezetének versenyeit is beleszámítva eleinte minden évben élvezhették a
szombathelyiek a látványos futtatásokat, s először 1894-ben maradt el, igaz, eredetileg ekkor
is tervbe volt véve az Úrlovasok szombathelyi találkozója.675 A lóversenyek elmaradásának
okairól a legtöbb esetben csak feltételezéseink lehetnek. 1895-ben nem tudjuk miért nem
álltak rajtvonalhoz az ezred tagjai, 1896-ban a korai őszi gyakorlatok miatt Győr mellett volt
a futtatás,676 1898-ban pedig több mint valószínű, hogy Erzsébet királyné halála miatt
dönthettek úgy, hogy nem tartják meg a versenyt. A századfordulót követően 1901-ben, 1903-
ban, 1904-ben, 1905-ben, 1908-ban, 1910-ben, 1911-ben és 1912-ben egyszer sem rendeztek
ezredversenyt. Az 1904-es esetében feltételezhetjük, hogy a pünkösdi lovasünnepély miatt
dönthettek úgy, hogy felesleges tovább bővíteni az évi programot, 1908-ban szinte
bizonyosan I. Ferdinánd bolgár fejedelem, az ezred frissen kinevezett ezredtulajdonosának
szombathelyi látogatása szólhatott közbe, 1910-ben a megfelelő helyszín hiányában,677 1912-
ben pedig valószínűleg helyőrségváltás miatt nem került rá sor. Az 1901-es, az 1903-as, 1905-
ös és az 1911-es években azonban nem tudni, miért nem rendeztek versenyeket. Ez azonban
nem jelentette azt, hogy ezekben az években a város lósport nélkül maradt volna, hiszen

675
Hírek – Úrlovasok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1894. január 14. 4.
676
Hírek – Huszárezredük versenyfuttatása. In: VASVÁRMEGYE, 1896. augusztus 30. 3.
677
Nem lesz lóverseny Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1910. július 30. 5.

- 210 -
díjlovaglásra, illetve díjugratásra a legtöbb olyan évben sor került, mikor lóversenyre nem. De
jelenlegi ismereteink szerint még így is nyolc olyan év volt a korszakban, mikor a
szombathelyieknek teljesen nélkülözniük kellett a lósportot.
Az ezredversenyek rendszertelenségében nagy szerepet játszhatott, hogy
Szombathelyen nem volt állandó lóversenypálya, azokat csupán alkalomszerűen alakították
ki. Az első években a város északi határában található lovassági gyakorlóteret használták erre
a célra, 1897-től azonban már a várostól délre található Püspökrétet az újperinti Sorok-major
mellett (a sajtóban később használt újperinti rét ugyanezt a területet jelenti). 1907-ben szintén
a várostól délre lévő, de közelebbi Szőllősre költöztek át,678 míg az 1909-es vépi országúti
helyszín alighanem szintén erre a szőllősi rétre vonatkozik. Végül az ulánusok visszatértek a
lovassági gyakorlótérre, és az ahhoz nagyon közeli Tücsök-majornál tartották a
lóversenyeiket. Ezzel szemben a díjlovaglásokra és díjugratásokra miden esetben a lovassági
laktanya udvarán került sor.
Mielőtt a versenyek lebonyolítására és funkcióira rátérnénk, külön kell szólni az 1890-
es évek első felében rendezett úrlovasversenyekről és a civil lósport Vas vármegyei
helyzetéről.679 1891-ben a Vasmegyei Lótenyésztő Bizottmány és Kotz ezredparancsnok
kezdeményezésére a frissen megalakult Úrlovasok Szövetkezete 1891-ben és 1893-ban két
versenyt is rendezett Szombathelyen. A Szövetkezet 1892-ben és 1894-ben is felvette a
programjába a vasi megyeszékhelyt, ám a versenyek végül elmaradtak.680 Az Úrlovasok
Szombathelyre hozásában Kotz ezredes mellett elsősorban báró Ambrózy Lajosnak és
Chernel Györgynek681 volt kiemelkedő szerepe, de valószínűleg nagyban segítette az a
körülmény is, hogy az 1890-ben alapított Úrlovasok Szövetkezetének már az első évektől
kezdve számos 11-es tiszt tagja volt, sőt az alakulat aktív szerepét mutatja, hogy 1894-től az

678
Ennek a sajtó értesülései szerint egy kisebb sértődés volt az oka. A püspök ugyanis ez évben nem
engedélyezte, hogy augusztus 18-án, az uralkodó születésnapján az ezred tábori misét tartson a laktanya udvarán,
melyre utóbbi közölte, hogy nem tart a továbbiakban igényt a püspökrétre. Hírek – A huszárezred lóversenye és
a püspök. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1907. szeptember 15. 6.
679
Az úrlovasok azok a nem hivatásos zsokék, akik kedvtelésből lovagoltak versenyeken és társadalmi állásuk
alapján az „úri osztály” részét képezték. Eleinte csak a lovaregyletek tagjai, a katonatisztek és bizonyos kaszinók
(így például a Nemzeti Kaszinó, a Pozsonyi Klub) tagjai lehettek úrlovasok. A századfordulót követően azonban
már elegendő volt a puszta lovaglási engedély is. Az első úrlovasversenyt 1832-ben rendezték, az első egyletük
pedig az 1864-ben alakult Pozsonyi Lovaregylet volt. Az 1890-es évekig az úrlovasversenyek központja
Pozsony és Sopron volt, de az aranykort az Úrlovasok Szövetkezetének 1891-es megalakulása és az alagi
versenyek hozták el. TULI 2014. 54–64.
680
Hírek – Lóverseny. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. február 18. 5.; Hírek – Úrlovasok. In: VASMEGYEI LAPOK,
1894. január 14. 4.
681
Chernel György cs. és kir. kamarás, tömördi és zsédenyi birtokos, saját lótenyészettel rendelkezett és azon
kevés vasi birtokosok közé tartozott, aki maga is több versenyen futtatta lovait. ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH
1901. 233.

- 211 -
első közös lovasezredként lépett be testületileg a szövetkezetbe, Kotzot pedig 1893-ban
igazgatósági taggá választották.682
Az úrlovasversenyeket kezdetben a vármegye is próbálta támogatni, így például díjat is
alapított Vasmegyei Díj néven, mely a Vasmegyei Urak és Hölgyek Díja, valamint az
Úrlovasok Szövetkezetének Díja mellett harmadik volt a versenyen.683 Noha az első futtatás
különösen nagy sikernek bizonyult, mind a résztvevők, mind a nézők tekintetében, végül még
csak egy további alkalommal rendezték meg. Annak, hogy Szombathelyen nem honosodtak
meg az Úrlovasok versenyei számos oka volt, de valójában egyáltalán nem meglepő. Noha a
Szövetkezet kezdetben több helyen is próbálkozott versenyek tartásával (így például
Kaposváron, Székesfehérváron, Cinkotán és Aradon, valamint a századfordulón rövid ideig
Sopronban és Tátralomnicen), az Úrlovasok fellegvárává végül Alag vált, mely mellett
egyedül Pozsony, illetve mindinkább Siófok tudott jelen lenni. Emellett figyelembe kell
venni, hogy Vas vármegyében nem volt számottevő luxus- illetve versenylótenyésztés, sem
civil lóversenyegylet, mindössze néhány birtokos futtatott rendszeresen. Azaz a
lóversenyzésnek nem volt igazán helyi bázisa, nem véletlenül nem tudott kifejlődni a
korszakban a sportnak ez az ága még lokális szinten sem. Végül pedig nemcsak nem sikerült
nagyobb díjakat megnyerni a szombathelyi versenyek számára, de különösen rosszul vette ki
magát, hogy noha a vármegye az 500 Ft-os Vasmegyei Díjat 1892-ben és 1893-ban is
megújította, 1894-ben pénzhiány miatt már megszüntette azt.684
A későbbiekben a civil lósport Vas vármegyei meghonosítására csak egyetlen
alkalommal történt kísérlet. A város 1900-ban tervbe vette az állatvásártér kibővítését, és egy
külön lóvásártér kialakítását, melynek részeként felmerült egy ügetőpálya felépítése. Az
ügyben a város megkereste a Vasmegyei Lótenyésztő Egyletet is, mely teljes mértékben
támogatta az ötletet és egy albizottságot is kiküldött, hogy lépjenek kapcsolatba a
polgármesterrel. Szombathely igen eltökéltnek látszott egy ügetőverseny meghonosításában,
ugyanis a következő év elején Chernel Györgyön keresztül kapcsolatba lépett az Úrkocsisok
Szövetkezetével, és nemcsak a pályát ajánlotta fel, de díjakat is, valamint a belépőjegyekből
és a fogadásokból származó minden bevételt. Mindössze annyit kért, hogy évente legalább
egy alkalommal szervezzen versenyt a szövetkezet, és maga is ajánljon fel egy díjat. Az
Úrkocsisok Szövetkezetének közgyűlése tudomásul vette az ajánlatot és tárgyalásokba is
kezdett a várossal, a tervek azonban végül nem valósultak meg. Noha egy futtatót

682
MAGYAR 1894. 3–4. és 7–13.; MAGYAR 1895. 5.
683
Az Úrlovasok Szövetkezetének lóversenye. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. június 18. 3.
684
MNL VAML IV. 401. b. 111/1892; Napi hírek – Megszűnt versenydíj. In: VASVÁRMEGYE, 1894. február 4. 7.

- 212 -
kialakítottak a vásártéren, az ügetőpálya nem épült meg, ahogy az ügetőversenyek sem
kezdődtek meg Szombathelyen.685 Ezt követően komoly kísérlet már nem történt a civil
lósport meghonosítására, mindössze a sajtó vetette fel egy alkalommal annak
szükségességét.686
Ilyen körülmények között a huszár- majd az ulánusezred versenyei egyedül képviselték
a lósportot Vas vármegyében, melyeket – akárcsak az ország minden pontján – különösen
nagy érdeklődés övezett. Ezek ugyanis minden más lóversenyhez hasonlóan nem egyszerűen
a résztvevők lovaglótudásáról szóltak, hisz azokon a helyi társadalom minden rétege
képviseltette magát, akiknek a versenypálya egyszerre nyújtott szórakozási, reprezentációs és
érintkezési teret.687 „Szombathelynek és a vármegyének ez az egyetlen lóversenye minden
évben találkozóhelye vármegyénk arisztokráciájának és előkelő közönségének, akik között ott
szokott tolongani impozáns staffázsul a kíváncsi nép óriási tömege.”688 – fogalmazott az
egyik helyi lap 1909-ben.
A lapok tudósításai szerint a versenyekre hatalmas tömeg volt kíváncsi, még akkor is,
amikor az időjárás nem feltétlenül volt kegyes. A Vasvármegye becslése szerint az első, 1890-
es versenyre 6 000 ember látogatott ki,689 és bár ez a szám alighanem túlzás (különösen, hogy
a következő év úrlovasversenyére egy másik lap 1 500 főt becsült),690 de az tény, hogy a sajtó
a későbbiekben is minden esetben több ezer főről írt, ha pedig becslésbe bocsátkoztak, akkor
3 000 és 5 000 fő közötti számokat szoktak emlegetni.691 A nagy érdeklődést kezdetben a
helyi bérkocsisok ki is használták, és több lap is szóvá tette a magas viteli díjakat, melyek
elérték a 10–13 forintot.692 A következő években aztán a vasút már különvonatot indított a
helyszín felé. Általában azonban szinte minden közlekedési eszközt igénybe véve tódult ki a
néptömeg a verseny helyszínére: „Gyalog, bicziklin, szekéren, fiákeren, úri kocsin,
automobilon rang és fokozat szerint vonultak a kíváncsi ezrek a fekete sárga zászló
irányába.”693 – fogalmazott a Vasvármegye 1906-ban.

685
MNL VAML V. 173. c. 1900. III. 119.; Úrkocsisok Szövetkezete. In: VADÁSZ ÉS VERSENYLAP, 1902. február
2. 58.
686
Lóversenyt Szombathelynek. In: VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember 24. 2.
687
TULI 2004. 132–135.
688
A huszárezred lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember 19. 6.
689
Sport – Huszárezredünk lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1890. augusztus. 10. 4
690
Sport. In: TORMA, 1891. június 21. 3.
691
Lásd például: Huszáraink lóversenye. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1899. augusztus 20. 4.; Hírek – Huszárezred
lóversenye. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. szeptember 26. 8..; Lóverseny Szombathelyen. In: VASMEGYEI
FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906. szeptember 21. 2.
692
Hírek és különféle a megyéből – Lóverseny. In: VASMEGYEI LAPOK, 1890. augusztus 3. 3.; Sport –
Huszárezredünk lóversenye. In. VASVÁRMEGYE, 1890. augusztus 10. 4.
693
A huszárezred lóversenye. In: VASVÁRMEGYE, 1906. augusztus 28. 3.

- 213 -
 A közönség a vármegye és Szombathely minden társadalmi rétegét lefedte. Így jelen
volt a helyi arisztokrácia és dzsentri (többen a szomszédos Sopron vármegyéből is), a városi
nagypolgárság és középosztály, valamint a köznép Szombathelyről és vidékről egyaránt.
Végül – lévén elsősorban katonai rendezvény – nemcsak a szombathelyi tisztikar, hanem
sokan a kőszegi, körmendi, valamint a szomszédos vármegyék cs. és kir. és honvéd tisztjei
közül is kilátogattak a versenyekre. 1907-es haláláig állandó vendégnek számított Windisch-
Graetz herceg ezredtulajdonos, míg az őt követő I. Ferdinánd bolgár cár természetesen már
nem tudott jelen lenni rajtuk. Emellett szintén rendszeres vendégnek számított (igaz, nem
minden esetben) a dandárparancsnok, valamint a hadosztályparancsnok is.
A nézősereg a versenytéren egymástól természetesen el volt különítve. Noha a pálya
csupán alkalomszerűen, néhány nappal a versenyek előtt lett kialakítva, az minden igényt
kielégített. Az utászszakasz felhúzott egy fatribünt, ahol a társadalmi elit foglalhatott helyet,
míg a köznép számára állóhelyek és pavilonok álltak rendelkezésre. „A tolongó tömeg közt
ott volt az arisztokrácia teljes számban, társadalmi életünk sok kitűnősége, szóval mindazok,
akik a mindennapi sablonján felülemelkedő dolgok iránt érdeklődni tudnak. […] Odakünn
pedig alig volt talpalatnyi hely, melyet el ne foglalt volna a kínálkozó látványosságra kíváncsi
közönség, hogy végig nézze a daliás huszárok bravúros lovaglását.”694 – tudósított az 1899-es
ezredversenyről a Szombathelyi Újság.
A városi és vármegyei elit számára a szórakozás mellett elsősorban társasági-
reprezentációs eseményként voltak rendkívül fontosak az ezredversenyek, melyek presztízsét
és vonzerejét maga a huszártisztikar biztosította. Éppen ezért gyakorlatilag mindenki, aki
számított, családjával együtt megjelent. Ezen funkció még hatványozottabban volt igaz az
úrlovasversenyekre, melyekről tudósítva nem véletlenül fogalmazott 1891-ben a
következőképpen az egyik helyi lap: „nem volt Szombathelyen még oly szenzációs alkalom,
mely a vármegye előkelő világának férfi és női tagjait oly szép számban egybegyűjtötte volna,
mint a jelen alkalommal tapasztaltuk.”695
Legalább ilyen, ha nem fontosabb funkciót töltöttek be a versenyek a hadsereg, illetve
az ezred presztízsének ápolásában, megítélésének javításában és a polgári lakossággal való

694
Huszáraink lóversenye. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1899. augusztus 20. 4.
695
Az 1891-es versenyen az alábbiak jelentek meg: gr. Széchényi Kálmán, gróf Széchényi Gábor és családja,
gróf Széchényi Jenő és neje, gróf Széchényi Antal és Ernő, Thurn und Taxis Egon herceg családjával, gróf
Erdődy Ferenc és Gyula nejeikkel, gróf Erdődy Károly és Sándor, gróf Festetics Dénes és neje, gróf Festetics
Kálmán, gróf Batthyány Károly, Miksa, Iván és Gábor, özv. Batthyány Ferencné leányaival, báró Ambrózy
Lajos és családja, báró Obendorfné leányaival, báró Sechendorfné leányaival, gróf Schnidegg és leánya, báró
Seebach Rezső, Széll Kálmán és családja, Radó Kálmán és családja, Szegedy György és családja, Szegedy Béla,
Hohenlohe herceg, Georgevits vezérőrnagy és sokan mások a vármegyei elitből (Reiszig, Chernel, Weörös,
Rupprecht stb. családok). Az úrlovasok szövetkezetének lóversenye. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. június. 18. 3.

- 214 -
kapcsolatok szorosabbra fűzésében. A versenyek kötetlenebb hangulata kitűnő alkalmat adott
az informális kapcsolatok kialakítására, elmélyítésére. Az első ezredverseny ráadásul mintegy
bemutatkozásként is szolgált a szélesebb publikum számára, annak megrendezésének módja
gesztusértékű volt, ahol nemcsak a lovaglótudásukkal, de vendégszeretetükkel és
figyelmességükkel is lekenyerezhették a civil publikumot. Ez különösen igaz volt például az
ulánusezred esetében, melyről egy átlagos szombathelyi polgár azon kívül, hogy „horvát”
volt, nem sokat tudott – és éppen ezért nem is nagyon érdeklődött iránta. A lapok által is csak
„bemutatkozásnak”696 emlegetett első, 1913-as versenyen azonban a lovat „huszármódra,
derekasan” megülő ulánusok mély benyomást tettek a szombathelyi és megyei publikumra,
mely esemény „rég nem látott élvezetet nyújtott a sportkedvelőknek.”697
A társadalmi elit számára a nap nem ért véget a versenydíjak kiosztásával. Az
ezredversenyeket (de a díjlovaglásokat és díjugratásokat is) szinte minden alkalommal
hajnalig tartó táncmulatság követte, melyeket vagy a Vasmegyei Casino épületében, vagy a
tiszti kaszinó helyiségeiben, vagy pedig a Sabariában rendeztek.
A versenyek a társasági és reprezentációs funkciók mellett természetesen egyben
szórakozást, kikapcsolódást is jelentettek a résztvevők számára. A tömeget nemcsak a
látványos, sokszor balesetektől sem mentes futtatások, hanem a kitelepült vendéglősök, a
lacikonyha, az alkohol, a katonazenekar muzsikája, a színes forgatag, a parádés huszárok és
persze a totalizatőr,698 a fogadás izgalma is vonzotta. Érzékletes hangulatrajzot ad az egyik lap
az 1897-es versenyről: „a zenekar játéka, a versenyre kész paripák türelmetlen toporzékolása
és nyerítése, a sürgő-forgó néptömeg zaja, a nagy számban megjelent díszes hölgyek élénk
csevegése, mind oly eleven és színes képet mutatott, aminőt vidékünkön valóban ritkán
élvezhet az ember.”699 Persze a tömeg, mivel korábban nem láthatott közelről lóversenyt, nem
is értett hozzá, jóllehet ettől függetlenül „a hozzá mit sem értő publikum komikus, de komoly
véleménye”700 mindig megvolt a látottakról. A hozzá nem értés azonban óvatosságra is intett
és eleinte a totalizatőrök nem bonyolítottak nagy forgalmat, s csak a századforduló után

696
Ezen bemutatkozáskor derült ki a polgármester számára egy ulánus kapitánnyal folytatott beszélgetése során,
hogy az ezred a legénységét a Szerémségből kapja. Az információ igencsak fontosnak bizonyult, mivel abban az
évben Horvátország ezen felében éppen kolerajárvány dúlt, s pár héten belül várható volt az újoncok
Szombathelyre érkezése. Ezután a városvezetés és az ezred közös tervet dolgozott ki, hogyan akadályozzák meg
a járvány átterjedését Szombathelyre. Az ulánusregruták és a kolera. In: VASVÁRMEGYE, 1913. szeptember 6. 3.;
Szombathely és a kolera. In: VASVÁRMEGYE, 1913. szeptember 17. 1.; Helyi hírek – Az ulánusok a kolera ellen.
In: VASVÁRMEGYE, 1913. szeptember 24. 4.
697
Hírek – Ulánusok lóversenye. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1913. szeptember 7. 6.
698
Lóverseny fogadók. A totalizatőrt 1871-ben vezették be Magyarországon. Fogadni kizárólag a verseny napján
és a helyszínen lehetett, a fogadó közvetítéseket (például újságokban) a Belügyminisztérium éppen 1891-ben
tiltotta be. MNL VAML V. 173. c. 1891. I. 1010.
699
Lóverseny Szombathely. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1897. augusztus 15. 5.
700
Sport – Lóverseny. In: VASVÁRMEGYE, 1893. június. 18. 3.

- 215 -
olvashatunk a fogadósátrak nagy forgalmáról. A pénzbeli fogadásnak azonban volt egy
negatív erkölcsi fennhangja, ami miatt a helyi sajtó a köznép kezdeti tartózkodását nemcsak
pozitívan értékelte, de mintegy morális felsőbbrendűségként is: „a nagy különbség a
nagyvárosi publikum, s a városi közönségünk közt az, hogy a mi népünket nem a totalizatőr,
nem a bookmecker, nem a nyerekedési vágy viszi a versenytérre, hanem a léleknek egy
nemesebb ösztöne, a passzió, az érdeklődés a lóversenyek iránt.”701
Végül a versenyzőkről is szólni kell. A versenydíjakat általában a katonaság ajánlotta
fel: a hadtestparancsnok, az ezredtulajdonos, az ezred hölgyei és az ezredalap, emellett
sokszor maga az ezredparancsnok és egy-egy vagyonosabb, előkelő tiszt vagy tartalékos tiszt
(például Esterházy Miklós herceg), de a pozsonyi hadtestparancsnokságról való leköszönését
követően is sokáig ajánlott fel díjat például Frigyes főherceg, illetve időnként a
dandárparancsnok. A versenyek nem kizárólag tiszti versenyek voltak. Azon részt vehettek a
tisztek mellett a kadétok, egyéves önkéntesek, altisztek és közkatonák. A rang szerint azonban
a versenyszámok természetesen elkülönültek: a tisztekkel csak a tisztjelöltek, kadétok és
egyévesek versenyezhettek, az altisztek és a legénység pedig külön számokban.
Persze a fentiek nem jelentik azt, hogy ne lettek volna olyan pontjai a lóversenyeknek,
melyek ne váltottak volna ki rosszallást. 1902-ben például a Szombathelyi Újság felrótta,
amiért csak német nyelvű programot adott ki az ezred,702 míg a Vasmegyei Független Hírlap
1906-ban ugyanezért és a fekete-sárga lobogókért rótta meg a rendezőket: „Fekete sárga
lobogót hajtogatott vasárnap délután a szél az újperinti gyepen. Kitűzték azt is, hogy ott
szégyenkezzék a dicsőséges nemzetiszínű lobogó mellett, hogy ennek fénye árnyékába vonja
azt. Hogy ezt a szerencsétlen zászlót előírás szerint kellett használni, azt tudjuk, de már azt
nem tudjuk, hogy előírás szerint csakis németnyelvű műsornak szabad szerepelnie.”703 Ezek
azonban semmilyen hatással nem voltak a versenyek pozitív megítélésére és népszerűségére,
és a versenyre kitóduló tömeget valójában nem különösebben zavarta egy-egy fekete-sárga
zászló, miközben azok mellett ott lobogott a magyar is.
A lóversenyekkel megegyező funkciót töltöttek be a díjlovaglások és díjugratások. Ezek
nézőközönsége azonban a tudósítások alapján igencsak változónak bizonyult. A lovassági
laktanya udvara alkalmas volt nagyobb (akár ezres) tömeg befogadására is, erre azonban nem
minden eseteben került sor, és több esetben a civil vendégek csak meghívóval vagy belépődíj
ellenében jelenhettek meg, sőt, volt olyan alkalom is, mikor csak előbbivel. Ebben az esetben

701
Szombathelyi versenyek. In: SZOMBATHELYI LAPOK, 1893. június 18. 2.
702
Hírek – A huszárezred lóversenye. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. augusztus 17. 5.
703
A huszárezred lóversenye. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906. augusztus 28. 2.

- 216 -
természetesen a rendezvény sokkal exkluzívabb volt. A lóversenyekhez hasonlóan itt is
felállították a tribünöket, és katonazene, valamint esti táncmulatság színesítette a programot,
miközben rendszeres vendég volt az ezredtulajdonos és számos magas rangú katonai személy.
Így például 1895-ben Ottó főherceg is tiszteletét tette a szombathelyi eseményen.704

V. 3. B. 2. „AZ ÚRI SPORTÁGAK”

A tisztikar a lóverseny mellett a többi „úri sportágakban” is jeleskedett, így a vívásban

és a céllövészetben, de a hadsereg arra ösztönözte tisztjeit, hogy jártasak legyenek az
úszásban, kerékpározásban, tornában és atlétikában is, bár ez utóbbiak nyilvános űzését már
kevésbé támogatta. A tisztek emellett élen jártak a különböző technikai sportágakban, így az
autó- és repülőversenyekben.705 Utóbbiban különösen a lovassági tisztek jeleskedtek, és a 11.
huszárezrednek is a háborúban nem egy tagja került a légjáró csapatokhoz, így például az
1918-ban hősi halált halt Benedek Károly főhadnagy.706
A fenti sportokon túl azonban voltak olyanok is, melyeket nem engedélyezett, vagy nem
támogatott a hadvezetés. A tiszti presztízshez méltatlan volt például a századfordulón viharos
gyorsasággal népszerűvé váló futball, és ilyen jellegű egyesületekbe nem is léphettek be
tisztek.707 Ennek oka nemcsak az volt, hogy a futball elsősorban az alsóbb társadalmi rétegek
sportja volt, hanem annak csapatjellege. A tisztek testületileg ugyanis eleve nem űzhettek
nyilvános versenysportot (akkor sem, ha az belépőjegyes volt) sem civilek, sem egymás ellen.
Kizárólag egyénileg vehettek részt ilyen jellegű eseményeken, de természetesen azt is
bejelentve a katonai hatóságoknak. Szintén nem vehettek részt olyan versenyen és nem
lehettek tagjai olyan egyesületnek, mely nemzetiség vagy származás alapján szerveződött
(diszkriminált).708
Szombathely meglehetősen színes sportélettel rendelkezett a korszakban, annak számos
ága honosodott meg az évek folyamán. A Szombathelyi Tornaegylet már 1868-ban
megalakult, két évvel később a Vívóegylet (igaz, a kettő 1874-ben egyesült), majd 1876-ban a
Szombathelyi Korcsolyázó Egylet. Noha önálló egylete nem volt, de már az 1860-as évek
végétől nagy népszerűségnek örvendett az úszás, melyet jelez, hogy több uszoda is működött
a városban. Az 1890-es évektől kezdve aztán már egy sor új sportág jelent meg, így a tenisz,

704
Hírek – Lóverseny. In: VASMEGYEI LAPOK, 1895. június 2. 4.
705
HAJDU 1999. 253–254.
706
AT-OeStA/KA LFT Pers Detail LFTr Offiziere 1. Benedek, Karl.
707
HM HIM HL II. 74. 99. doboz. Res. 38/1901.
708
HM HIM HL II. 74. 97. doboz. Res. 111/1903.; 112. doboz. EK. Res 211/1913, EK. Res. 212/1913.

- 217 -
az atlétika, a galamblövészet, a futball és mindenekelőtt a kerékpár, mely Vas vármegye
sporttörténetében különösen fontos helyet foglal el. Ennek népszerűségét jelzi, hogy az 1890-
es években alig három év alatt három egyesület is alakult Szombathelyen: a Savaria Biczykli
Klub (1891), a Pannonia Magyar Kerékpáros Egylet (1892) és a Szombathelyi Kerékpáros
Egylet (1894). A sokszínűvé váló sportélet azonban megkövetelte az erőforrások hatékonyabb
felhasználását is, és előbbi két egylet egyesülésével 1893-ban létrejött a Vasvármegyei
Sportegylet (VSE), mely biztosítani tudta a legtöbb sportág számára a megfelelő anyagi és
infrastrukturális hátteret. Így üzemeltette és fejlesztette a kerékpárpályát, a teniszpályát és a
korcsolyapályát is. A VSE egészen 1906-ig volt a szombathelyi sportélet csúcsintézménye, és
ekkor egyesülve a korcsolyaegylettel létrejött a Szombathelyi Sportegylet (SZSE), melybe
aztán egy év múlva beolvadt a Szombathelyi Tornaegylet is. A legtöbb sportot a VSE, majd
az SZSE keretében űzték, kivéve a vívást, melynek 1894-ben alakult önálló egylete, de önálló
maradt a Szombathelyi Kerékpáros Egylet is. A galamblövészet rajongói pedig 1912-ben
váltak ki az SZSE-ból, és alapítottak saját szervezetet.709
Szombathelyen a legnépszerűbb sportágnak az 1890-es években kétségtelenül a
kerékpár számított. A Savaria és a Pannonia 1893-ban egy közös lapot is indított Magyar
Kerékpáros címmel, majd a VSE megalakulását követően 1894-ben a városvezetéstől bérbe
kapott Városligetben felépült egy modern, állandó versenypálya. A szombathelyi
kerékpársport országos, sőt nemzetközi babérokra is tört, és az 1890-es évtized során több
országos és nemzetközi versenyt rendeztek, melyre nemcsak a Monarchia nyugati feléből,
hanem Olaszországból, Németországból és Franciaországból is érkeztek versenyzők.
Ugyanakkor igencsak rövid aranykora volt a szombathelyi kerékpársportnak, hiszen az
évtized végén már érezni lehetett a problémákat. Előbb a nemzetközi, aztán az országos
versenyek értek véget, elsősorban anyagi problémák miatt, majd a csökkenő színvonal
következtében a nézőközönség is egyre inkább elmaradozott. Ennek egyik fő oka, hogy a
kerékpár a századfordulótól már nem számított újdonságnak vagy különlegesnek, hiszen
egyre több ember számára vált a mindennapi élet részévé. Bár a kerékpársport nem szűnt
meg, jelentősége azonban erősen lecsökkent, olyannyira, hogy a VSE 1904-ben be is
jelentette, nem tart igényt többet a versenypályára, s nem gondozza azt tovább.710
Noha a kerékpár szombathelyi fénykora alig tíz évig tartott, a kezdeti lépések
megtételénél fontos szerepet játszott a helybeli huszárezred. Természetesen itt nem elsősorban
a szervezésre kell gondolni, hanem sokkal inkább a kezdeti nehézségek leküzdésében való

709
KÁROLYI 1981. 249–262.
710
RÉVÉSZ 2004. 351–358.

- 218 -
segítségre. Jól mutatja ezt az 1893-ban megrendezett első országos kerékpárverseny. A
Savaria és a Pannonia közös Szent István-napi rendezvényének fővédnökségére a
versenybizottság Albrecht Salvator főherceget kérte fel, aki maga is nagy kedvelője volt
ennek a sportnak. A főherceg örömmel fogadta a felkérést, s különdíjul egy, a monogramjával
ellátott ezüstserleget ajánlott fel. Maga a huszárezred is felajánlott díjat, egy ezüst
szivartárcát, melyet egyébként saját tartalékos tisztje, Udvary Ferenc nyert meg. A főherceg
védnöksége azért is számított nagyon sokat, mivel személye biztosította a verseny tekintélyét,
és ráirányította a figyelmet az eseményre nemcsak országos szinten, de a Monarchia másik
felében is. Legalább ugyanilyen fontos volt, hogy a szervezésben a huszárezred is kivette a
részét. Mivel ekkor még nem volt megfelelő versenypálya a városban, hiszen az csak a
következő évben készült el, Barkassy ezredparancsnok rendelkezésre bocsátotta a
lóversenyeknél használt fatribünt, melyet az utászszakasz épített fel a kijelölt pályánál. 711
A tisztikar azonban nemcsak támogatóként volt jelen a kerékpársport életében, hanem
aktív szereplőként is. Sajnos a kerékpáregyletek tagjairól nincsenek információink, de a
későbbi versenyeken nemcsak szervezőként, hanem résztvevőként is feltűntek a tisztek és
altisztek. Az 1895. májusi és augusztusi első nemzetközi versenyen például külön tiszti és
altiszti futamot is rendeztek, a lebonyolításban is segédkeztek, így például az előbbin az egyik
versenybíró a város közkedvelt tisztje, Wrhovszky Henrik őrnagy volt.712
Szombathelyen céllövő egyesület a korszakban nem működött, noha az ilyen jellegű
egyesületek az 1860-as és 1870-es években népszerűek voltak a vármegyében. Még a
kiegyezés előtt alakult a Kőszegi Lövészegylet, majd 1871-ben Hollán Ernő altábornagy,
országgyűlési képviselő támogatásával a Felsőőri Lövészegylet, 1876-ban a Pinkavölgyi,
1887-ben pedig a Németújvári Lövészegylet. Ezek azonban fénykorukat az 1870-es években
élték, és hosszú agóniát követően az 1890-es években megszűntek.713 Noha 1872-ben
Szombathelyen is felvetették egy céllövőegylet létrehozásának a szükségességét, erre végül
nem került sor,714 és a polgári céllövészet végül csak a századforduló után meginduló katonai
előképzés keretében honosodott meg. Ezzel a későbbiekben külön részben foglalkozunk.

711
RÉVÉSZ 2004. 354.; A kerékpárverseny. In: VASVÁRMEGYE, 1893. augusztus. 20. 3.; Napi hírek – Albrecht
Salvator főherceg. In: VASVÁRMEGYE, 1893. augusztus 20. 5.; Napi hírek – Főherceg és a kerékpárosok. In:
VASVÁRMEGYE, 1893. augusztus 20. 6.; Napi hírek – A bicikliverseny tribünje. In: VASVÁRMEGYE, 1893.
augusztus 20. 6.
712
A szombathelyi kerékpárünnepély. In: VASVÁRMEGYE, 1895. május 16. 2.; A szombathelyi első nemzetközi
kerékpáros pályaversenyek. In: VASVÁRMEGYE, 1895. augusztus 15. 2–3.
713
MNL VAML IV. 405. b. Kimutatása Vasvármegye összes járásában létező mindennemű egyletek, cassinók,
takarékpénztárak, minden czímű körök, jótékonysági és pénzműveleti társaságoknak és intézeteknek.; MNL
VAML KF X. 215.
714
Rusa Lázár: Szombathely. In: VASMEGYEI LAPOK, 1872. szeptember 1. 1.

- 219 -
 A céllövészet egy sajátos válfaját képezte viszont a galamblövészet, mely a VSE
kereteiben indult útnak 1896-ban. Noha maga a galamblövészet egy meglehetősen szűk kör
passziója volt a megyében (igaz, köztük olyan országosan híres lövőkkel, mint Sibrik
Kálmán, Chernel István, Chernal Antal, Festetics Andor vagy Szapáry Pál), és általában nem
is vonzott nagy nézőközönséget, jellege miatt feltűntek rajtuk a helybeli katonatisztek is. Az
első versenyen nemcsak nézőként látogatott ki több huszár- és gyalogos tiszt, de például
Kormos Béla huszárhadnagy tiszteletdíjat is felajánlott.715 A későbbiekben aztán a tisztek már
résztvevőként is megjelentek. 1904. június 24–25-én az Országos Vadásszövetség és a VSE
által rendezett versenyen például Heinrich Kotz von Dobrz (a korábbi ezredparancsnok fia),
Görgey Árpád és Szüch István huszártisztek is részt vettek.716 Az évtized közepétől aztán a
fejlődés magakadt, de ifj. Förster Ottó, Guary Leó, Széll Emil és Radó Lajos tevékenységének
köszönhetően a háború előtt újabb lendületet vett a mozgalom. 1910-től több versenyt is
rendeztek, majd 1912-ben kiváltak a SZSE-ből, és Lajos bajor trónörökös, a sárvári uradalom
birtokosának és gyakori vendégének a fővédnökségével önálló egyletet hoztak létre
Vasmegyei Galamblövő Egyesület néven. Lajos királyi herceg egyébként már korábban is
több versenyt támogatott, sőt 1905-ben maga is tiszteletét tette az egyiken.717
A céllövészetet a helyőrség maga is művelte, igaz a források alapján némileg
rendszertelenül: az 1890-es évekből van tudomásunk néhány alkalomról, illetve 1904-ben és
1905-ben egy-egyről. Utóbbiak viszont már nagyobb szabásúak voltak, melyeknél az első
díjat Frigyes főherceg adományozta. Ezzel szemben a gyalogság által tartott díjlövészetekről
nincsenek információink, legalábbis a sajtó nem számolt be róluk.718 Változást hozott a
kérdésben az 1909-es év, mikor a hadtest területén megalakult a Hadtest Lövészegylet,
melynek minden helyőrségén létre kellett hozni a fiókegyletét. Az állomásparancsnok az
alakuló Szombathelyi Helyőrségi Lövészegylet elnökének Tormássy Dezső 83-as századost
nevezte ki.719 A lövészegylet alapszabályait 1909. július 20-án tették közzé. Eszerint az
egyletnek a helyőrség aktív tisztjei mellett minden jelentkező tartalékos és nyugdíjas tiszt is
tagja lehetett. Védnöke a helyőrség mindenkori rangidős tisztje volt (vagyis a lovasezred

715
Galamblövészeti verseny. In: VASVÁRMEGYE, 1896. június 25. 2–3.
716
Galamblövő versenyek Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1904. június 26. 3–4.; Galamblövő versenyek
Szombathtelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1904. június 28. 3–4.
717
MNL VAML IV. 440. 29. doboz. 253.; Ártatlan galambok szomorú halála. In: VASVÁRMEGYE, 1910.
szeptember 25. 6.; Galamblövőverseny Oladon. In: VASVÁRMEGYE, 1912. július 4. 5.; Galamblövőverseny
Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1912. július 7. 6.;
718
HM HIM HL II. 74. 79. doboz. RKB Nr. 168. 19. Juni 1894. No. 3.; 87. doboz. RKB Nr. 247. 26. September
1895. No. 4.; 98. doboz. RKB Nr. 177. 25. Juni 1904. Aviso.; Nr. 277. 2. Oktober 1904. Beilage – Program für
das Bestschießen der Mannschaft und der Offiziere.; 101. doboz. RKB. Nr. 200. 24. Juli 1905. Beilage –
Program für das Bestschießen der Mannschaft und der Offiziere.
719
HM HIM HL II. 74. 107. doboz. RKB Nr. 116. 27. April 1909. No. 2.

- 220 -
parancsnoka), aki az egyesület elnökét is kijelölte. A bizottság tagjait a helyben állomásozó
csapattestek választották: a huszárezred két főt, a gyalogzászlóalj és a hadkiegészítő
parancsnokság egy-egy főt. Mind az elnök, mind a bizottsági tagok megbízatása egy évre
szólt. A lövészeteken a tisztjelöltek, kadétok és civil lövészegyletek tagjai csak vendégként
jelenhettek meg, utóbbiak csak az elnök engedélyével. Emellett szabad volt a belépés az
egyesületi tagok családtagjai és ismerősei számára, valamint a bizottságnak jogában állt
gyakorlatilag bárkit meghívni.720
A helyőrségi lövészegylet megalakulását követően minden nyáron, általában júniusban
rendezte a díjlövészeteit a szombathelyi tisztikar, melyen az alapszabálynak megfelelően nem
csak a tisztek, de egyre aktívabban a helybeli tartalékos tisztek is részt vettek, különösen a
Tartalékos Tiszti Egyesület 1913-as megalakulását követően. Emellett vendégként, illetve
nézőként nemcsak a családtagok és ismerősök, de a meghívott polgárok is megjelenhettek.721
A harmadik, jellemzően katonatiszti sportnak a vívás számított. Noha a helyi vívó
klubnak – források hiányában – nem tudjuk, volt-e katonatiszt tagja, de az egylet
nagyrendezvényeiben aktív szerepet játszottak. Ezt jól mutatja az 1900-ban, Kükemezey
Árpád és Fábián Zsigmond vezetésével, a Sabaria dísztermében rendezett vívóakadémia. Az
akadémia elnöke Schrenk ezredparancsnok volt, tagjai pedig Kunzl és Bercsényi
huszáralezredesek, Ernuszt József (VSE), Brenner János (SZTE), Éhen Gyula polgármester,
Kőváry Kaffehr Béla, Gyöngyössy Tivadar, Förster Ottó országgyűlési képviselő, Divald
József tornatanár, Nádos Róbert MÁV főmérnök, míg az intézők: Zaluski főhadnagy
Kőszegről a 11. vadászzászlóaljból és Kükemezey Árpád vívómester.722
A többi sportról, mint a korcsolya, a tenisz vagy a torna, csak kevés információval
rendelkezünk az egyesületi iratok hiánya miatt. Nagy valószínűséggel azonban egyénileg
ezeket is űzték a tisztek, és kihasználták a város adta lehetőségeket. Erre utal a Szombathelyi
Sportegylet 1908-as és 1909-es fennmaradt évkönyve, mely közli a tagok névsorát. Eszerint
az 1908-as évben hét, az 1908-as évben pedig nyolc katonatiszt tagja volt az egyletnek. Ez
ugyan nem nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egyletnek több mint 350
tagja volt, de ez az összes helybeli tiszt körülbelül 15%-a lehetett.723 Az olyan sportok
űzéséről, mint az úszás pedig csak közvetett információval rendelkezünk. Hogy a város
720
HM HIM HL II. 74. 107. doboz. RKB Nr. 198. 20. Juli 1909. Beilage – Statuten des Garnisonsschiesvereins
Szombathely.
721
HM HIM HL II. 74. 106. doboz. RKB Nr. 201. 26. Juli 1910. No. 4.; Nr. 206. 31. Juli 1910. Schiessordnung;
Helyi hírek – Tisztek céllövészete. In: VASVÁRMEGYE, 1913. június 13. 4.; Helyi hírek – Tisztek díjlövészete. In:
VASVÁRMEGYE, 1914. május 23. 8.
722
Vívóakadémia. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1900. március 11. 6.
723
HORVÁTH 1908. 42.; HORVÁTH 1909. 28.; Emellett az egyesület felhívását a tisztikar felé belépésre lásd: HM
HIM HL II. 74. 101. doboz. RKB Nr. 304. 2. November 1906. Aviso.

- 221 -
uszodáit tisztek is felkeresték, arra egy tragikus baleset utal. 1906 nyarán ugyanis Deiszl
Ödön gyalogos hadnagy, aki kitűnő úszóként volt ismert a városban, a Geiszt-féle uszodában
egy ugrás során a betonalapba fejelt és szörnyet halt.724
Végezetül még egy sportágról kell szólni, mely azonban csak közvetve érinti a
helyőrséget, ez pedig a repülés. Szombathelyre az aviatika meglehetősen későn érkezett meg,
de a város a magyar repüléstörténetben a későbbiekben annál nagyobb szerepet kapott. Az
első repülőbemutatóra, pontosabban kísérletre 1911 októberében került sor a lovassági
gyakorlótéren, de Takács Béla asztalosmester a jelen lévő 5 000 néző nagy bánatára
mindössze pár méteres gurulást tudott végrehajtani. Ezzel szemben a Magyar Aero Szövetség
szervezésében rendezett 1913. október 4–5-i repülőverseny – melyen számos katonatiszt részt
vett az ország minden pontjáról – már igazi sikernek számított. A gyakorlótér előkészítését
ekkor az ulánusezred vállalta magára. Az esemény a város későbbi történetében nagy
jelentőséggel bírt, ugyanis kiderült, hogy a helyszín kitűnően alkalmas egy repülőtér
felépítésére, és az első világháború kitörését követően itt is létesült a Monarchia egyik
legjelentősebb katonai repülőtere. Ennek érdekében egyébként a város és a vármegye is
komoly lépéseket tett. A laktanya 25 éves garantált bérlete éppen 1914-ben járt le, de
bizonytalan volt annak meghosszabbítása. Már a háború előtti években komolyan felmerült
annak lehetősége, hogy a gyakorlótér problémái miatt a laktanyára nem tart a továbbiakban
igényt a hadsereg, és az ulánusezredet is elviszik. A gyakorlótér ugyanis 1914-re már elavult
harcászati elvek mentén lett kialakítva, így egy újat kellett volna vásárolnia a vármegyének,
ez azonban húzódott. A háború kitörése azonban mindent megváltoztatott, és noha a várost
elhagyták helyőrségei, a gyakorlótér hatalmas sík területén épült fel a Monarchia egyik
legnagyobb katonai repülőtere.725

V. 3. C. „AZ EDDIG FENNÁLLOTT KITŰNŐ EGYETÉRTÉST ALTERÁLNI”

V. 3. C. 1. „A MODERN KOR VESZEDELMES BETEGSÉGE”

A középkori bajvívások, párharcok késői utódjaiként a 19–20. század fordulóján élték

virágkorukat a párbajok. Ez volt a „párbajmánia kora”, s az intézmény társadalmi
elfogadottságát elterjedtsége mellett jelzi, hogy noha a törvény büntette, a büntetések csak

724
Deiszl hadnagy halála. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906. július 1. 1–2.
725
RÉVÉSZ 2009. 33–44.

- 222 -
jelképesek voltak (legfeljebb pár heti elzárások). A párbaj századvégi népszerűségének
számos magyarázata lehet. Korabeli hívei általában a becsületre hivatkoztak, vagyis a párbaj
mindig a becsület védelmében történik, az azon esett sérelmet torolja meg, illetve állítja
helyre. Különbséget tettek ugyanakkor belső és külső becsület között, melyek viszont
egymástól elválaszthatatlanul összetartoztak. Eszerint a belső becsület az egyén
erkölcsössége, önérzete, míg a külső becsület a társadalom megítélése, hogy az illető
rendelkezik-e belső becsülettel. A párbaj támogatói szerint viszont a becsületen esett sérelmet
az állam sokszor nem képes orvosolni, s a legtöbb esetben csak nevetséges, jelképes büntetést
ró ki, miközben a sértett félen örökre ott marad a bélyeg. Ezért van szükség a fegyveres
elégtételre. A 19. századi társadalom számára a becsületnek ebben az értelemben volt egy
romantikus felfogása, amennyiben a mintát a lovagkor, a lovagi becsület nyújtotta, mely
ethosz vissza is köszön a párbajkódexekben.726
A párbaj korabeli hívei állandóan hangsúlyozták, hogy az nem társadalmi nyomás
eredménye, az önellentmondás azonban a fentiek alapján is egyértelmű.727 A párbajt illető
szakirodalom máig két alapvető forrása pedig rá is mutat erre a társadalmi nyomásra. Leopold
Lajos a századvégi párbajmániát mindenekelőtt annak presztízsteremtő erejével magyarázza,
vagyis az csak a presztízsképesek szűk körében érvényesül, ezzel lehetővé téve egy bizonyos
társadalmi csoport határainak a kijelölését. Leopold különbséget tesz „köznapi lovagiasság”
és „társadalmi lovagiasság” között. Míg előbbi az egyéni jellemből fakadó érzelem, addig
utóbbi egy magaviselet, mely a nyers erő szerint működik, és kíméletlen minden presztízsen
ért sérelemmel szemben. Utóbbi fontos jellemzője a színszerűség, vagyis a közönség igényei
szerint működik. Éppen ezért a „társadalmi lovagiasság” pusztán helyzetlovagiasság, és nem a
becsületen, hanem a presztízsen ért csorbát akarja helyreállítani.728
Ehhez hasonlóan a külső tényezőket emeli ki Arthur Schoppenhauer, aki a férfi
becsvágyának három összetevőjét különböztette meg: a rangot, a hírnevet és a becsülést, mely
az egyén oldaláról nézve nem más, mint a becsület. „A becsület objektíve mások véleménye
értékeink felől, szubjektíve az egyén eme véleménytől való félelme” – fogalmazott.
Schoppenhauer a becsületnek három pillérét különböztette nevezte meg: a polgári, a hivatali
és a nemi becsületet. Polgári becsülettel, mint veleszületett értékkel, szerinte mindenki
rendelkezett. A hivatali becsület ezzel szemben már a hivatalviseléshez szükséges
képességeket jelenti, melyek révén az egyén bizonyos értelemben egyesül hivatalával. Végül

726
TÓTH 2018. 272–277.
727
SZABÓ 1991. 333.
728
SÁGVÁRI 2002. 34–35.

- 223 -
a nemi becsület a férfi szempontjából áttételesen van jelen, hisz itt a női becsület feletti
őrködésről van szó, melyen, ha csorba esik, akkor az bélyeggé válik a férfin is.
Schoppenhauer a polgári becsülettől megkülönbözteti a középkori lovagi ethoszon alapuló
lovagi becsületet. Miközben azonban előbbi önmagában létezik, utóbbi csak akkor, ha
foglalkoznak vele. Itt nem a tartalom, vagyis az emberi cselekedet vagy jellem a fontos,
hanem hogy mit mondanak az egyénről. A kimondott szó a lényeg, nem az illető valós
viselkedése vagy erkölcsössége.729
A párbaj tulajdonképpen nem más, mint egy társadalmi réteg (ön)bíráskodási jogának a
fennmaradása, melynek segítségével jelöli ki önnön határait és tartja fenn presztízsét. A
századfordulós párbajdivat forrása és alapvető alakítója mindvégig a katonai tisztikar volt,
melyben a hivatali becsület a legerősebben volt jelen. A becsület „legértékesebb és
legmagasztosabb kincse a katonatisztnek, mert a becsület képezi a tiszti tekintély
legfontosabb elemét [...] ez képezi alapját a katonai állás önérzetének, egyedül ez igazolhatja
a tiszt büszkeségét a tiszti állásra és tiszti hivatásra. A katonai becsületről vallott szigorú
felfogás az, mely a tisztikart összességében nemesíti és a lovagiasság legnemesebb értelmét
ráruházza.”730 – szögezi le egy korabeli félhivatalos propagandakiadvány. A tisztikar
megkülönböztetett társadalmi státust élvezett, sok tekintetben a társadalmon felül állt. Ezt a
kasztkülönállást erősítette meg a párbaj, melyet elődjeivel szemben Ferenc József is
támogatott. A tisztikar presztízsének meglehetősen prózai okai voltak. Az átlagtiszt
mindennapi élete tele volt lemondásokkal: kevés zsold és nyugdíj, gyökértelen, magányos
életmód, a házasság korlátozása, fárasztó és unalmas szolgálat és mindenekelőtt az erőszakos
halál lehetősége. Mivel az állam nem tudott kellő anyagi megbecsültséget adni, így
kárpótlásként a kiváltságos tiszti állás presztízsét növelte, melyre a legalkalmasabbnak a
lovagi becsület ethosza mutatkozott. Sajátos becsületfogalma egyben védelmet is nyújtott a
modern ideológiai áramlatokkal szemben, becsületfelfogásuk azonban így merőben
anakronisztikus volt.731
A tiszt különjoggal (ius singulare) rendelkezett, mely a gyakorlatban mindenekelőtt a
fegyverviselési és fegyverhasználati jogban nyilvánult meg. Egy tisztnek becsületén esett
sérelemért haladéktalanul elégtételt kellett vennie, annak elmaradása rangjába kerülhetett. A
tiszt egyenruháján keresztül ugyanis az ezrede, a tisztikar, a hadsereg és végső soron a

729
SÁGVÁRI 2002. 32–34.
730
DANCZER 1889. 118.
731
DEÁK 1993. 164–164. és 176–177.

- 224 -
Legfelsőbb Hadúr, az uralkodó becsületén esett sérelem.732 Természetesen létezett különbség
a között, hogy a sértést párbajképes egyén követte-e el, vagy sem. Előbbi esetben párbajra
került sor, míg utóbbi esetben helyben és azonnal fegyveres elégtételt kellett venni
(Ehrennothwehr). Ha nem voltak tiszták a helyzetek (akár a sértés mivoltát, akár a sértő
párbajképességét illetően), akkor az ügynek a becsületügyi eljárás hosszú procedúráján kellett
végigmennie.733
A tiszti becsület komolyságát jelzi, hogy a 11. huszárezred két parancsnokának a
karrierjét is derékba törte. Horváth Lajos (1907–1909) és Franz von Ulm (1910–1912)
ezredesek esetéről azonban sajnos csak a sajtó alapján tájékozódhatunk. Előbbiről kevés
információ áll rendelkezésre. A városban közkedvelt Horváth ezredest alig két évvel
kinevezését követően, 1909. november 30-án saját kérésére felmentették, majd nem sokkal
később nyugdíjazták. Noha a pontos okokat nem ismerjük, a sajtó tudomása szerint az
augusztusi lóversenyen támadt több lovagias ügy nem megfelelő, békés elintézése állt a
háttérben.734 Nem sokkal később ugyanezen ügy miatt egyébként szabadságolták, majd
nyugdíjazták Szüch István őrnagyot is.735
Jóval több információval rendelkezünk a Horváthot követő Ulm ezredesről, akinek
esetében némileg sajátos, hogy lemondását tulajdon tisztikara kényszerítette ki. Ulm nem
sokkal Szombathelyre érkezését követően, 1910 augusztusában a vasi megyeszékhelyen vette
el Ilona Varešanint, Marijan Varešanin boszniai katonai kormányzó lányát. A nő köztudottan
nehéz természete miatt ekkor már kétszeresen elvált volt, és hamarosan a harmadik házassága
is botrányos véget ért. Ulmnénak ugyanis megtetszett az ezred egyik főhadnagya, aki viszont
az egyik őrnagy Bécsben nevelkedő lányába volt szerelmes. Noha a sajtó nem nevezte meg,
de szinte bizonyos, hogy az őrnagy Miokovich István volt. Mikor a főhadnagy szerelme
kiderült, Ulmné három fenyegető levelet is írt Miokovich lányának, ami csakhamar az apa
tudomására jutott, aki összehívta az ezred tiszti gyűlését. A testület úgy határozott, hogy az
ügy tisztázásáig az ezredesné nem mutatkozhat nyilvánosan. Ennek ellenére 1912. február 20-
án a főispán estélyén Ulm a feleségével jelent meg. Miokovich másnap hajnalban azonnal
Bécsbe utazott Krobatin hadügyminisztériumi osztályfőnökhöz, Szombathelyen pedig
összeült a tiszti gyűlés, mely felszólította az ezredest, hogy adja be nyugdíjazási kérelmét. Ezt
követően a családi kálvária gyorsan véget ért: miután Ulm kifaggatta feleségét, és az mindent

732
A tiszti egyenruhának (Uniform) a németben két fogalmi szinonimája is volt: a „becsületruha” (Ehrenkleid) és
a „császár kabátja” (Kaisersrock). SÁGVÁRI 2002. 63–65.
733
SÁGVÁRI 2002. 67–70.
734
Hírek – Horváth ezredes felmentése. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1909. december 2. 4.
735
Hírek – Szabadságolt huszárőrnagy. In: VASVÁRMEGYE, 1910. január 21. 4.

- 225 -
bevallott, az ezredesnét családja szanatóriumba zárta, Ulm pedig két hét múlva már nem volt
az alakulat parancsnoka és nyugdíjazták.736
Az esetről kényes és személyes természete miatt a korabeli szombathelyi sajtó egy sort
sem írt, és arról csak egy évvel később számolt be, akkor is annak apropóján, hogy több
fővárosi lap valamiért felelevenítette az ügyet. Általánosan is jellemző volt ugyanakkor, hogy
a katonatisztek egymás közötti párbajairól, becsületbeli ügyeiről viszonylag keveset írtak a
helyi lapok. Ennek legfőbb oka alighanem az volt, hogy a katonaság ezeket bizalmas ügyként
kezelte, arról csak kevés információ állt rendelkezésre. A tiszti párbajoknak a legtöbb esetben
ráadásul meglehetősen prózai oka volt, és lefolyásukat, illetve végkimenetelüket tekintve sem
rendelkeztek szenzációs hírértékkel. A sajtó sokszor a párbajozó tisztek nevét sem említette,
az ok tárgyalásánál pedig megelégedtek például annyival, hogy „összeszólalkozás.” A
tudósításokból annyi azonban kiderül, hogy a párbajra vegyesen sor került alakulaton belül,
illetve idegen ezredhez tartozó tisztek között, igaz, utóbbi gyakoribbnak számított.737
Vagyis a tisztek egymás közötti afférjai kevésbé mozgatták meg a helyi közvéleményt,
mely alól mindössze két eset jelentett kivételt, különös módon mindkettő 1896-ra esett. Január
26-án megtörtént Szombathely – és tudomásunk szerint a vármegye – első halálos kimenetelű
párbaja, melyet Leovits Orzén és Kormos Béla huszárhadnagyok vívtak egymással a
lovassági laktanya vívótermében. Az esetről Clair Vilmos híres párbajkönyve is beszámol,
igaz, a szerző számos tárgyi tévedést ejt, kezdve a párbaj időpontjától, a résztvevők rangján át
egészen a párbajsegédekig. Ugyanakkor az okokról csak innen tudunk tájékozódni, mivel
arról a sajtó mélyen hallgatott. Clair szerint az egymással baráti viszonyban lévő Leovits és
Kormos kapcsolata egy nő miatt romlott meg és a párbajhoz a városi kaszinó bálján történt
összeszólalkozás vezetetett. Leovits ennek során súlyosan megsérült (nyakon szúrták), s bár
az első hírek állapotáról még biztatóak voltak, február 15-én tüdőgyulladásban meghalt. A
szombathelyi közönséget annál is inkább megrázta az eset, mivel a szabadkai közjegyző
szimpatikus fia mindössze 20 éves volt, és alig két hónapja került az ezredhez. A holttestet a
lovardában ravatalozták fel, ahonnan két díszszázad, a teljes tisztikar és hatalmas tömeg
kísérte ki a vasútállomásra, ahol díszsortűzzel búcsúztatták el (a város nevében Gyöngyössy

736
Az ezredesné névtelen levele. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1913. március 19. 1–2.
737
Lásd például: Hírek és különféle a megyéből – Párbaj. In: VASMEGYEI LAPOK, 1889. december 12. 3.; Hírek
– Párbaj. In. DUNÁNTÚL, 1889. december 15. 7.; Hírrovat – Párbaj. In: DUNÁNTÚL, 1895. április 4. 6.; Hírek –
Katonatisztek párbaja. In: VASVÁRMEGYE, 1895. augusztus 22. 4.; Hírek – Kardpárbaj katonatisztek között. In:
VASVÁRMEGYE, 1896. szeptember 24. 4.; Hírek – Véres kardpárbaj katonatisztek között. In: VASVÁRMEGYE,
1897. október 14. 5.; Hírek – Párbaj. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1899. október 15. 7.; Katonatisztek párbaja. In:
VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1907. március 21. 3.; Hírek – Véres kardpárbaj. In: VASVÁRMEGYE, 1907.
március 21. 3.

- 226 -
Tivadar mondott búcsúbeszédet).738 Az eset ugyanakkor a helyi közvéleményben a
legkevésbé sem váltott ki felháborodást: Kormos Szombathelyen maradt, és csak 1900-ban
vonult tartalékba. Sőt a háború kitörésekor önként jelentkezett szolgálatra, és kétévi
frontszolgálat után a pótszázadhoz osztották be. Súlyosbodó tüdő- és szívbajban hunyt el
1918 márciusában. Az ezred háborús emlékalbuma is így emlékezik meg róla: „Kitűnő
katona, elsőrangú bajtárs volt. Emléke örökké él szívünkben.”739
Teljesen más társadalmi megítélése volt az év végén történteknek. 1896 decemberében
szenzációs hírként számoltak be a helyi lapok arról, hogy Peták Emil, egy „köztiszteletben
álló, minden tekintetben a legkifogástalanabb hátterű huszárkapitány”740 a laktanyában
revolverével meglőtte nejét és báró Theodor Korb von Weidenheim főhadnagyot, valamint
kardjával megsebesítette Bezerédj Andor hadnagyot. Peták Emil a huszárezred Szombathelyre
kerülése óta szolgált a városban, feleségét, Divald Vilmát, az Esterházy herceg
jószágigazgatójának a lányát még 1888-ban vette el, akitől két gyermeke született (igaz,
egyikük még kiskorában meghalt). Az első tudósítások még arról szóltak, hogy a tragédiához
a kapitány vagyoni helyzete vezetett,741 de hamar elterjedt az a vélekedés, hogy a tragédiát
valójában hűtlenség okozta, és becsületbeli ügy, nem pedig adósság. Az újságok érdekes
módon ezen esemény lefolyásáról meglepően pontos hírekkel rendelkeztek. Eszerint Peták
aznap este súlyosan összeveszett nejével, mire az amúgy is indulatos természetű férj az előle
menekülő asszonyra, és a nő segítségére siető Korb báróra lőtt, Bezerédj hadnagyot pedig
kardjával sebesített meg a csuklóján. Peták ezután elmenekült a laktanyából, és a szomszédos
Söptére ment egy barátjához, ahonnan aztán másnap Sopronba utazott, és feladta magát a
katonai bíróságon. Ami az áldozatokat illeti, csodával határos módon valamennyien túlélték a
támadást, s viszonylag rövid időn belül felépültek.742
A pontos okokról azonban sokáig csak találgatott a sajtó. Az ezred belső vizsgálata
viszont igen hamar kiderítette, hogy valóban becsületbeli ügy miatt történt az eset. Petákné
még 1895-ben, mikor férje Pozsonyban volt hosszabb időre a hadtestiskolában, intimebb

738
SÁGVÁRI 2002. 328–329.; HM HIM HL II. 74. 88. doboz Res. 58/1896.; Hírek – Párbaj. In: SZOMBATHELYI
ÚJSÁG, 1896. február 2. 7., Hírek – A párbaj áldozatának beszentelése. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1896. február
23. 7.; Véres kardpárbaj huszártisztek között. In: VASVÁRMEGYE, 1896. január 30. 2.; Hírek – A párbaj áldozata.
In: VASVÁRMEGYE, 1896. február 16. 5.; Hírek – Leovits ORZÉN beszentelése. In: VASVÁRMEGYE, 1896. február
20. 3.
739
EMLÉKALBUM 1920. 163.
740
Véres tragédia. In: DUNÁNTÚL, 1896. december 10. 8.
741
Petáknak valóban voltak kisebb-nagyobb adósságai a szolgálat alatt, ezeket azonban minden alkalommal ki
tudta fizetni. HM HIM HL II. 74. 76. doboz. Res. 86/1890, 144/1890, 186/1890.; 82. doboz Res. 164/1893.;
Hírek – A Peták-ügyhöz. In: VASVÁRMEGYE, 1896. december 31. 6.
742
Tragédia a lovassági laktanyában. In: VASVÁRMEGYE, 1896. december 10. 8.; Hírek – A lovassági tiszti
pavilon drámájához. In: VASVÁRMEGYE, 1896. december 13. 7.; Hírek – A Peták-féle katasztrófa sebesültjei. In:
VASVÁRMEGYE, 1896. január 31. 5.; Véres családi tragédia. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1896. december 13. 7

- 227 -
viszonyba került az ezred egyik tisztjével, Ditfurth Móriccal, akivel találkozói még később is
folytatódtak egy ideig. Félrelépését aztán 1896. november 22-én megosztotta Korb
hadnaggyal, mely beszélgetést azonban Peták megzavart és gyanút fogott. A következő
napokban ura faggatásaira az asszony bevallotta tettét, mely elvezetett aztán a tragikus
eseményhez. Az esetet a helyi sajtó egyébként később némileg kiszínezte, és azt állította,
hogy Peták rajtakapta nejét Ditfurthal. Ez azonban nem igaz, Ditfurth ekkor eltávon volt, sőt a
nő – alighanem tartva férjétől – egy levelet is írt neki, hogy ha teheti, ne jöjjön már vissza
Szombathelyre.743
Petákot természetesen hadbíróság elé állították, a következő év októberében azonban
érkezett a hír, hogy a kapitányt felmentették, és rangja megtartása mellett szabadon engedték.
A hadbíróság indoklása szerint Peták tettével a tiszti becsület ellen nem vétett, sőt éppen a
családi becsület megvédése tette szükségessé azt.744 Peták ennek ellenére nem maradhatott a
hadsereg kötelékében: a felmentő ítéletet követően saját kérelmére (de alighanem felsőbb
nyomásra) elbocsátották a szolgálatból. Érdekes utózöngéje a történetnek, hogy mindkét fél
beadta a válókeresetet, az asszony gyilkossági kísérlet, a férj házasságtörés címén. A kúria
végül 1898 áprilisában az asszonynak adott igazat, illetve vele szemben nem házasságtörést,
hanem házassági kötelesség elmulasztását állapított meg. Emellett a kúria (az első és
másodfokú ítélettel ellentétben) nem tiltotta el Divald Vilmát a Ditfurthal kötendő esetleges
házasságtól sem, igaz erre nem is került sor. A pár 5 éves kislányát közös megegyezés alapján
ugyanakkor az apa gondjaira bízta a bíróság.745
A tisztek közötti párbajok és becsületbeli ügyek a városi, vármegyei elit kapcsolatát a
tisztikarhoz általánosságban kevésbé befolyásolták. Sőt, a hadvezetés kínosan ügyelt arra,
hogy ha egy tiszt a közmorállal súlyosan ütköző cselekedetével kivívta a helyi társadalom
ellenszenvét, akkor áthelyezésével vegye elejét az esetleges konfliktusoknak. Még akkor is,
ha a tiszti presztízs és becsület szempontjából amúgy helyesen járt el. Ezt jól mutatja, hogy a
Peták-ügy résztvevői közül egy év múlva már egy sem volt az alakulat kötelékében és
Szombathelyen. Sokkal ingoványosabb területnek számítottak, a tisztek és a civilek közötti
összeütközések, mivel itt hamar kiütközött a civil és katonai becsületfogalom közötti legfőbb
különbség. Kis túlzással ugyanis azt lehet mondani, hogy míg a polgári élet kifejezetten a
sértéssel szemben védte a becsületet, a katonai fegyelem már pusztán a tiszteletadás
elmulasztását is büntette. Ha pedig a sértés megtorlását elmulasztotta a tiszt, akkor sorsáról a

743
HM HIM HL II. 74. 88. doboz Res. 305/1896.
744
Peták kapitány felmentése. In: VASVÁRMEGYE, 1897. október 14. 3.
745
Peták százados válópöre. In: VASVÁRMEGYE, 1898. május 22. 6.

- 228 -
becsületügyi eljárás döntött. Éppen ezért a tisztek reagálása sok esetben vérmérsékletfüggő
volt.746
A fentiek alapján azt hihetnénk, hogy katona és civil közötti összeütközések gyakoriak
voltak, ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Mint azt korábban már említettük, az 1880-
as évek hadsereget övező társadalmi botrányai Vas vármegyét jórészt elkerülték, és
komolyabb összeütközésre nem került sor,747 mely alapvetően a későbbiekben sem változott
meg. 1889 és 1914 között tiszt és civil között ténylegesen is lezajlott párbajról Szombathelyen
mindössze ötről van tudomásunk, illetve további kettőről Kőszegen és egyről Körmenden.748
A szombathelyi párbajok közül négy érintette a huszárezredet és egy az ulánusezredet, de
ezek egyike sem kapott különösebb nagyobb visszhangot a városban.
Az elsőre alig két évvel a huszárezrednek a városba érkezését követően került sor,
mikor egy bizonyos Sz. Lajos magánzó és Erdey Károly ezredorvos 1891. június 10-én a
lovassági laktanyában kardpárbajt vívtak. Az okokról sajnos nem sokat tudunk, a helyi
sajtóban megjelent rövid hír csak annyit ír, hogy „szóváltás” vezetett az összeütközéshez.749 A
következő párbajra majd 18 évet kell várni, mikor Vidos Aladár huszár főhadnagy Guary Leó
vármegyei aljegyzővel vívott kardpárbajt, szintén a laktanyában. Ennek azonban családi okai
voltak: Guary Leó neje, akitől ekkor már külön élt, Vidos Ilona, a főhadnagy testvére volt és
az aljegyző egy alkalommal becsmérlően nyilatkozott a Vidos családról.750
A másik két, huszártisztet érintő párbajra 1912-ben került sor a laktanyában, az egyikre
ráadásul már az alakulat távozását követően. Az év januárjában Deák Antal, akkor még
egyéves önkéntesként csapott össze Varga Gyula pénzügyi fogalmazó gyakornokkal egy
kávéházi összeszólalkozás miatt.751 Szilágyi Andor főhadnagy egy kettős párbaj részeseként
vívott kardpárbajt. Babics Károly gyógyszerész gyakornok július 24-én előbb Farkas Lajos
pénzügyi fogalmazóval, majd másnap Szilágyi főhadnaggyal vívott kardpárbajt a laktanyában
szintén magántermészetű okok miatt.752 Az ötödik szombathelyi párbajra, mely már egy
ulánus tiszttel zajlott le, 1914 júliusában került sor, nem sokkal a háború kitörése előtt. Krausz

746
HAJDU 1999. 249–251.
747
Mindössze egyetlen párbajról van tudomásunk, mely nemzeti okokból történt katonatiszt és civil között, de az
sem a közös hadsereget, hanem a honvédséget érintette. 1883 augusztusában Diskay Kálmán körmendi ügyvéd
és a községben állomásozó Hadrovics Miklós honvéd lovashadnagy vívott kardpárbajt. Az ok a helyi „Korona”
vendéglőben kirobbant vita volt. Hadrovics ugyanis a cigányokkal horvát dalt húzatott, mire Diskay a Himnuszt
és a Szózatot kérte, melyből aztán vita kerekedett közöttük. MNL VAML VII. 1. f. 1883. V. 515.
748
MNL VAML VII. 1. f. 1895. V. 692.; Hírek és különféle a megyéből – Párbaj. In: VASMEGYEI LAPOK, 1890.
július 31. 3.; Hírek - Véres kardpárbaj Kőszegen. In: VASVÁRMEGYE, 1909. július 14. 4.
749
Napi hírek – Véres kardpárbaj. In: VASVÁRMEGYE, 1891. június 21. 6.
750
MNL VAML VII. 1. f. 1909. V. 125.
751
Hírek – Véres kardpárbaj. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1912. január 21. 5.
752
MNL VAML VII. 1. f. 1912. V. 523.; Véres kardpárbaj Szombathelyen. In. VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP,
1912. július 24. 1.; Hírek - Kardpárbaj Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1912. július 24. 5.

- 229 -
Gyula ügyvéd és Skrinjár Egon ulánus hadnagy összeütközésének okairól sem tudunk meg a
sajtóból annál többet, mint „kávéházi összeszólalkozás.”753
A tisztek és civilek között nagy ritkán előforduló párbajok valójában nem ütötték meg a
helyi közönség ingerküszöbét. Ennek több oka lehetett: egyrészt azok végkimenetele
legfeljebb könnyű sérülés volt, másrészt okai magántermészetűek voltak, melyek lényegét
tekintve nem különböztek attól, amiért maguk a civilek is párbajoztak egymással. Sokkal
érzékenyebben reagált azonban a polgári lakosság a tiszti fegyverhasználatra, vagyis amikor
helyben próbált elégtételt venni a tiszt a sértésért. Ilyenről azonban az egész korszakban nincs
tudomásunk, melynek egy meglehetősen egyszerű oka lehetett. A huszárezred egy, a
polgármesternek küldött 1893-as panaszából értesülhetünk ugyanis arról, hogy „az általános
jó egyetértésnél fogva melyben, az ezred a polgári elemekkel élt, nem volt szükséges” a
tisztek szolgálaton kívüli fegyverviselése. Két kanász részéről Széchényi Péter hadnagyot ért
inzultust követően azonban az ezredparancsnokság felhívta a figyelmet, hogy „az ügynek
enyhébb megítélésénél újabb insultálások elhárítása végett szükségessé válnék, hogy az ezred
tisztjei szolgálaton kívül is kardosan járjanak.”754
A később is fennálló általános jó viszony azt feltételezi, hogy a tisztek ezután sem
viseltek szolgálaton kívül fegyvert a városban. Erre két körülmény is utal. Egyrészt tiszti
fegyverhasználatról nincsen tudomásunk az egész korszakból, másrészt az egyetlen esetnél,
melynél erre sor kerülhetett volna, nem volt az érintetteknél fegyver. 1894. október 26-án
ugyanis a Sabaria vendéglőben több tiszt társaságában mulatott Korb hadnagy, aki
összeszólalkozott Kilcheimer német kereskedelmi utazóval, melynek dulakodás lett a vége, de
Korbnál fegyver nem volt. A kereskedő nem sérült meg, sőt még másnap felkereste Barkassy
ezredes, illetve Tschebulz alezredes, és bocsánatot kértek tőle az esetért. Nem sokkal később
pedig Baltazzi főhadnagy Korb nevében 1 000 forint fájdalomdíjat juttatott el Kilcheimernek,
illetve további 300 forintot ajánlott fel jótékony célra.755 Az eset gyors és megnyugtató
elintézése miatt azt a helyi sajtó is a helyén kezelte, és még a függetlenségi Dunántúl is úgy
nyilatkozott, hogy „ez az ügy semmikép sem fogja Szombathely lakossága és a katonaság
közt az eddig fennállott kitűnő egyetértést alterálni.”756
Végezetül szólni kell a civilek egymás közötti párbajairól is. A párbaj fontos szerepet
játszott a formálódó magyar középosztály határainak a meghúzásában. Régen csak katonatiszt
és nemes volt párbajképes, melyhez most már a feltörekvő polgári rétegek is csatlakozni

753
Helyi hírek – Kardpárbaj egy ügyvéd és egy ulánustiszt között. In: VASVÁRMEGYE, 1914. július 16. 9.
754
HM HIM HL II. 74. 82. doboz. Res. 188/1893.
755
Katonai és kereskedő. In: VASVÁRMEGYE, 1894. november 4. 6.
756
Hírrovat – Tisztek és kereskedelmi utazó. In: DUNÁNTÚL, 1894. november 8. 4–5.

- 230 -
akartak, így próbálva maguknak helyet foglalni az úri társaságban. Ennek a formálódó
középosztálynak pedig – Hajdu Tibor szavaival – „a tisztikar tükre, mintaképe és építője
volt”: nemcsak összetételében és életformájában vált mindinkább középosztályivá, de a
fokozatosan javuló kapcsolatoknak, magas presztízsének és a tartalékos tiszti intézménynek
köszönhetően mindinkább egy „egyensúlyozó, normatív társadalmi pozíciót” foglalt el a
középosztály mellett, „mintegy a középosztályi életforma mértékeként és ideáljaként.” Ebben
a tartalékos tiszti intézmény különösen fontos helyet foglalt el, több okból is. Egyrészt a
tartalékos tiszti lét belépőt jelentett az úri társaságba, hisz a tiszti kardbojt önmagában
párbajképessé tett, függetlenül a származástól. Másrészt ezen keresztül tudott meggyökerezni
a párbaj intézménye is a társadalomban, amennyiben a tartalékosokra ugyanazon becsületügyi
szabályok vonatkoztak, mint hivatásos társaikra. De párbajokban való aktív szerepvállalás
révén is alakította a középosztályt a tisztikar: a hadsereg becsületbíróságai mintát és útmutatót
adtak, vitás kérdésekben vagy éppen párbajsegédeknek pedig nem egyszer fordultak a
tisztekhez.757
A szombathelyi és a Vas vármegyei párbajdivat alakulása jól nyomon követhető a
törvényszék, valamint a sajtó alapján. A korszakban a szombathelyi törvényszék iratai között
összesen 60 párbajvétség iratait találtuk meg, az elsőt 1881-ben.758 Emellett további 23 olyan
párbajt találtunk a sajtóban, melyek nem kerültek a törvényszék elé, vagy nem voltak meg az
iratai.759 Vagyis összesen 83 párbajról rendelkezünk részletes információkkal (ezek
tartalmazzák a tisztek és civilek között vívott párbajokat is), melyet már elégségesnek ítéltünk
arra, hogy bizonyos általános megállapításokat levonhassunk
Nem meglepő módon a párbajok döntő többsége, kétharmad része a leginkább
polgárosult Szombathelyen (55), illetve annak környékén történt. Emellett Kőszegen (7),
Körmenden (6), Szentgotthárdon (5), Celldömölkön (4), Sárváron (4), Felsőőrön és Pinkafőn
(1–1) tudunk párbajesetről. Ezek 70%-a (58) kardpárbaj volt, negyede (22) pisztolypárbaj,
kettő vegyes, vagyis a pisztolypárbajt kard követte, egyről pedig nincsen adatunk.
Amennyiben a párbajozók foglalkozását és felekezeti megoszlását vizsgáljuk, úgy
kirajzolódik egy olyan csoport, melynél a párbaj középosztály-formáló funkciója volt a
meghatározó. A legnagyobb csoportot az ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogászok képviselik
(szinte kizárólag polgári származásúak, jelentős részben izraeliták), ők tették ki az összes

757
HAJDU 1999. 227–233.
758
Természetesen ennél több ügyet tárgyalt a törvényszék és további 29 sorkönyvi szám alatt voltak
párbajvétséggel kapcsolatos ügyek, ezek iratai azonban nincsenek meg, így a továbbiakban nem foglalkozunk
velük.
759
Ezek közül hatnak tárgyalta a törvényszék az ügyét, de iratai nem voltak meg. A fennmaradók alighanem az
egyes járásbíróságokon kerültek elintézésre.

- 231 -
párbajozó 30%-át. Őket követik a (jellemzően alsóbb) hivatalnokok, tisztviselők 25%-kal. E
két csoportot messze lemaradva követik az orvosok, gyógyszerészek, földbirtokosok, katonák
7–8 %-kal és az újságírók 4,2%-kal. Emellett 1–2 fővel képviselték magukat még a gyárosok,
bankárok, diákok, építőmesterek, építészek, gazdatisztek, kereskedők, magánzók, mérnökök,
művészek és tanárok. Vagyis markánsan jelen volt egy olyan alacsonyabb polgári származású
csoport, akiknek leginkább bizonyítandó volt úri mivoltuk. Ezt látszik megerősíteni a
felekezeti megoszlás is, mely adatot csak a törvényszéki iratokban fellelt párbajok esetében
tudjuk. Eszerint az izraeliták az összes párbajozó majd harmadát (29%) tették ki, míg 52%-a
katolikus, 9%-a evangélikus, 5%-a református, 1 fő felekezeten kívüli és 4 főről nincsen
adatunk.
Talán itt érdemes kitérni arra, hogy milyen arányt képviseltek a tartalékos katonák,
mellyel kapcsolatban szintén csak a törvényszéki iratokból vannak adataink. Eszerint a 100
párbajozóból 35, vagyis pontosan a harmada volt tartalékos. Ezeknek azonban csak fele volt
tartalékos tiszt vagy tisztviselő, a többi jórészt tiszthelyettes vagy altiszt (valószínűleg
egyéves önkéntes), de volt két kiszolgált katona és két népfelkelő is. Vagyis a tartalékosok
valóban meghatározó szerepet játszottak a párbajdivat alakulásában. Az intézmény
jelentőségét mutatja, hogy nem egy esetben derült ki, hogy valaki tartalékos tisztnek állította
magát, miközben később kiderült, csupán altiszt vagy egyszerűen kiszolgált katona volt.
A párbajok tekintetében megfigyelhető ugyanakkor bizonyos tendencia. A párbaj
megjelenése pszichés összefüggésben állt az okkupációval, de nemcsak a presztízsét és így
önbizalmát visszanyerő tisztikar, hanem a civil társadalom esetében is. Az első párbajokat az
1880-as évek első felében azonban kevésbé a polgárság vívta, hanem sokkal inkább a
társadalmi elit. Az első párbaj Ernuszt Géza nevéhez fűződik (sőt, mindjárt három is), de a
feszült Vas vármegyei politikai viszonyok erőszakba torkollásának jele volt Radó Kálmán
főispán, a helyi szabadelvűek egyik vezéralakjának és Pázmándy Dénesnek, a függetlenségi
ellenzék vezérének a párbaja 1883-ban. De ide sorolható Fügh Károly kőszegi polgármester,
illetve Horváth József földbirtokos hármas párbaja is.760 A párbajmánia Vas vármegyében
azonban igazából az 1890-es évek első felétől virágzik fel, mely szoros összefüggésben áll
Szombathely fejlődésének fellendülésével.
Felmerülhet a kérdés, hogy a párbajmánia fellendülésére, mely éppen egybeesett a
katonai helyőrség létrejöttével Szombathelyen, milyen befolyással volt a katonaság. Ennek
alapján némileg ellentmondásos kép bontakozik ki. Noha forrásaink a párbajsegédek

760
MNL VAML VII. 1. f. 1893. V. 238., 1883. V. 489., 1884. V. 99.

- 232 -
személyét tekintve erősen hiányosak, de ezek alapján is jól látható, hogy katonatisztet csak
elvétve kértek fel párbajsegédnek, egyértelmű minta nem állapítható meg. Ehhez hasonlóan
eseti adataink vannak arról, hogy a huszár- vagy ulánusezred tisztikarát becsületügyi eljárás
lefojtatására kérték fel, jellemzően tartalékos tisztek esetében. Így például 1905-ben Deutsch
Tivadar ügyvéd és Rusa Kálmán újságíró fordultak a huszárezredhez, 761 1913-ban pedig a
város nagy társadalmi botránya, Bothár Árpád mérnök és Dervarich Viktor gazdasági
segédfelügyelő becsületbeli ügye került az ulánus tisztikar elé.762
Ezzel szemben egyértelmű kép bontakozik ki a helyszín tekintetében: a szombathelyi
párbajdivat első bő egy évtizedében – noha a pisztolypárbajok egy részét a környékbeli
erdőkben vívták – a pábajok szinte kizárólag a lovassági laktanyában zajlottak. Ennek oka
valószínűleg nemcsak az volt, hogy a laktanyában a rendőrség nem tudta megakadályozni az
összecsapást (sőt volt olyan eset, hogy egy megakadályozott párbaj után a résztvevők
egyszerűen átmentek a laktanyába és ott vívták azt meg), hanem a formálódó helyi
párbajkultúra számára biztonságos környezetet jelentett. Annak megszilárdulását követően, a
századforduló után a helyszínek aztán már sokszínűbbé váltak. Noha megmaradt a lovassági
laktanya (és elvétve a gyalogsági laktanya) és a Szombathely környéki erdők, de mellettük
megjelentek a szombathelyi vendéglők (mindenekelőtt a Sabaria és a Hungária) és a helyi
vívómesterek (Chappon Lajos és Horváth Lajos) termei is.
A párbajmánia kibontakozásával párhuzamosan a sajtó is mind többet kezdett
foglalkozni a kérdéssel. Noha az újságírók a gyakorlatban maguk is gyakran párbajoztak
politikai pártállástól függetlenül, azt az újságok hasábjain mélyen elítélték, és szinte
egyöntetűen a társadalmat tették érte felelőssé. Emellett szorgalmazták a szigorúbb
büntetéseket, becsületbíróságok létrehozását, de egyesek – némi önkritikával – felvetették a
sajtó felelősségét is, vagyis az egyes becsületbeli ügyek nyilvánosság elé teregetése mennyire
gerjeszti a párbajt.763 Ezek azonban pusztába kiáltott szavak voltak, és a gyakorlatban a párbaj
szükségességét senki nem kérdőjelezte meg. 1902 decemberében azonban úgy tűnt,
megváltozik a helyi társadalom hozzáállása, melyhez egy tragikus esemény vezetett. 1902.

761
HM HIM HL II. 74. 100. doboz. Res. 278/1905.
762
Az összetett ügyet itt most nincs módunkban részletesen kifejteni. Dervarich a fegyvergyakorlatra bevonuló
Bothárt feleségénél házasságtöréssel rágalmazta meg, melyre tanúként Ujfalussy Sándort állította. Bothár előbb
párbajra hívta ki Dervarichot, melyre azonban nem került sor, így az ulánusezred becsületügyi választmánya elé
terjesztette az ügyet. Eközben Dervarichot kizárták a Vasmegyei Casinoból.
763
A párbaj. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. augusztus 2. 1.; A párbaj. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. szeptember
12. 2.; A párbaj ellen. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. november 11. 2.; Beteg társadalom és a párbaj I–II. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1887. május 8. 2. és május 12. 1–2.; Lovagias betegség. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888.
november 15. 1.; A párbaj. In: VASMEGYEI LAPOK, 1893. július 16. 1.; A párbaj és az újságok. In: DUNÁNTÚL,
1897. január 27. 2.

- 233 -
december 5-én ugyanis Ernuszt Géza ügyvéd és Stieder György magánzó a lovassági laktanya
lovardájában pisztolypárbajt vívtak, mely során Stieder harmadik lövése szíven találta a
háromgyermekes családapa Ernusztot, aki a helyszínen életét vesztette.764
A két ember viszálya több mint tíz évre nyúlt vissza. Ernuszt Géza a Grazban élő
Festetics Imre jogi képviselője volt a Stieder elleni 23 000 forintos adóssági perben. 1891-ben
Stieder felkereste lakásában Festeticset, de ő nem fogadta, sőt később feljelentette
magánlaksértésért. Mivel a vádat Stieder alaptalannak tartotta, előbb elégtételt kért, majd
miután erre a gróf nem volt hajlandó, egy támadó cikket jelentetett meg. Erre azonban már
Ernuszt válaszolt egy saját neve alatt megjelent cikkel, mellyel megsértette Stiedert, aki nem
sokkal később a szombathelyi vasútállomáson nyíltan inzultálta az ügyvédet. Stieder tette
alighanem tudatos volt, mivel valószínűleg tisztában volt azzal, hogy Ernuszt tartalékos
tisztként kénytelen lesz fegyveres elégtételt kérni tőle, melyre alakulatának becsületügyi
választmánya döntése alapján kötelezve is lett. A felek azonban abban állapodtak meg, hogy
amíg a Stieder elleni perek véget nem érnek, a párbaj ügyét függőben hagyják.765
Érdemes megemlíteni, hogy sem Ernusztnak, sem pedig Stiedernek nem ez volt az első
párbaja. Ironikus módon a Vas vármegyei párbajőrület éppen Ernuszttal kezdődött és az
1880-as évek első párbaja éppen az ő nevéhez fűződik. 1881 novemberében Ebergényi István
és Mikos János földbirtokosokkal, valamint Bárdossy László törvényszéki joggyakornokkal
vívott egy hármas párbajt (egy pisztoly- és két kardpárbajt), melyre szintén egy tiszti
becsületügyi eljárást követően kényszerült. Stieder pedig 1893-ban Baracs Henrikkel, a
Dunántúl szerkesztőjével vívott a szombathelyi lovassági laktanyában pisztolypárbajt. 766 És
talán itt érdemes megemlíteni azt is, melynek lehetősége, úgy tűnik, a korban nem merült fel
senkiben, hogy Stieder alighanem tudatosan gyilkolt. Stieder ugyanis nemcsak gyakorlott
párbajozó (sőt, többszöri párbajsegéd) volt, hanem a galamblövők egyik oszlopos tagjaként
kitűnő és gyakorlott céllövő is.
A katolikus Ernuszt Géza, mivel párbaj során hunyt el, egyházi temetést nem kaphatott,
de a családnak nagy nehezen sikerült rávennie Kiss János evangélikus lelkészt, hogy a
temetési szertartást levezesse. A Katolikus Kör, melynek háznagya volt, ugyanakkor például
kitűzte a gyászlobogót. A temetésen a teljes város és vármegye megjelent, a 83. gyalogezred
764
Ernuszt Géza segédei Németh Gyula ügyvéd és Szakall Ferenc MÁV fogalmazó, Stiederé pedig Chappon
Károly vívómester és Szekrényesy Lipót Pohl-gyári tisztviselő voltak, míg az orvosok ifj. Feldmann Bódog
valamint Róna Bernát. Véres áldozat. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 7. 1–2.; Halálos párbaj. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 7. 4.
765
Az Ernuszt-Stieder párbaj a törvényszék előtt. In: VASVÁRMEGYE, 1903. február 24. 2.; Halálos párbaj. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 7. 4.; Az Ernuszt-Stieder párbaj végtárgyalása. In: SZOMBATHELYI
ÚJSÁG, 1903. március 1. 4.
766
MNL VAML VII. 1. f. 1893. V. 238.; Hírek – Stieder-Baracs párbaj. In: VASVÁRMEGYE, 1893. július 9. 5.

- 234 -
két szakaszt vezényelt ki teljes díszben, valamint a helyőrségi tisztikar is tiszteletét tette. A
nagynevű Ernuszt család tagjának halála országosan is nagy port vert fel, és a temetésre
többek között Apponyi Albert, Darányi Ignác, Széll Kálmán és Szapáry Pál is küldött
részvétüzenetet.767
A párbaj a városi és a vármegyei közvéleményt sokkolta. Az amúgy is kétes hírnevű
Stieder közutálat tárgyává vált, mely miatt védelmét egyetlen szombathelyi ügyvéd sem volt
hajlandó vállalni, sőt a kirendelt budapesti védő még bíró leküldését is kérte a kúriától (erre
azonban nem került sor). A pert óriási érdeklődés övezte nemcsak helyben, de országosan is.
Jelentőségét jól mutatja, hogy az eset bekerült Clair Vilmos híres párbajkönyvébe is. Stiedert
a szombathelyi törvényszék végül 2 év 17 napra ítélte, melyet a győri ítélőtábla és a kúria is
helyben hagyott.768
A tragikus kimenetelű Ernuszt-Stieder párbaj ismét a felszínre hozta a párbajt övező
kritikákat és mindenekelőtt a társadalmi felelősséget. Gothárd Sándor hosszú cikkben fakadt
ki a párbaj intézménye ellen, és ostorozta a társadalmat, mely véleménye szerint halálba
hajszolta barátját. Társadalmi reformra hívott fel, az emberek gondolkodásának a
megváltoztatására, mert szerinte törvény és jog ezen nem segíthet: „aki akár a társadalom,
akár egy kaszt, akár saját vallása, akár államának törvényeitől fél, az oda fog állani a
pisztolygolyó és a kard elé […] nincs az a jellemes ember, aki ne a halált válassza az erkölcsi
halállal szemben.” Gothárd mindenekelőtt az erkölcsi megújulásban és a felebaráti szeretetben
látta a megoldást.769
A helybeli lapok politikai pártállástól függetlenül szintén a társadalmat tették felelőssé a
történtekért. A Vasvármegye például a következőképpen fogalmazott: „És a társadalom, ez a
maga egészében állítólag nagylelkű, jóságos és humánus közülete az emberiségnek,
fölháborodva, megdöbbenve, a törvény megtorlását sürgetve nézi a katasztrófát. Pedig ezt a
katasztrófát, éppen úgy, mint annyi mást, maga a társadalom idézze elő, mely ferde pillantást
vet arra az emberre, aki a megsértett becsületét, a maga igazát, az igazságszolgáltatásra
hivatott bíróságok előtt keresi. […] Ám ezért ne zúgjon a társadalom, hanem verje bűnbánóan
a mellét, mert lényegileg nem a Stieder György golyója, hanem maga a társadalom ölte meg

767
Dr. Ernuszt Géza. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 11. 1.; Az Ernuszt-Stieder párbaj. In: VASVÁRMEGYE,
1902. december 7. 3.
768
Az Ernuszt-Stieder párbaj. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 7. 3.; Hírek – Stieder György vizsgálati
fogságban. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 14. 7.; Stieder György bíróküldési kérvénye. In:
VASVÁRMEGYE, 1903. január 8. 2.; Az Ernuszt-Stieder párbaj a törvényszék előtt. In: VASVÁRMEGYE, 1903.
február 24. 2.; Az Ernuszt-Stieder párbaj végtárgyalása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. március 1. 4.; Hírek –
A Stieder-ügy a királyi táblán. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. április 19. 8.; Hírek – Stieder-Ernuszt ügy a
Kúrián. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. november 8. 8.
769
Gothárd Sándor: A ravatalnál. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 11. 1.

- 235 -
dr. Ernuszt Gézát és számtalan más derék, becsületes, bátor embert.”770 A katolikus
Szombathelyi Újság, mely egyébiránt is határozott párbajellenes állásponton volt,
egyértelműen kijelentette, hogy a párbaj nem más, mint legalizált gyilkosság, melyet a
törvénynek szigorúan büntetnie kellene. Ugyanakkor ő is úgy vélte, hogy igazi változás csak
akkor lesz, ha a társadalmi szemlélet is megváltozik. Irányultságának megfelelően azonban a
lap szerint csak ha „úgy magán, mint nyilvános életünket a keresztény etika törvényei szerint
rendezzük be [akkor fog a] modern kor veszedelmes betegsége”771 megszűnni. Éppen ezért,
folytatta a lap, „Ne térjünk hát napirendre, hanem tegyük meg, amit érdekeink parancsolnak s
töröljük el a párbajt”,772 és közvetlenül a párbaj után felhívást tett közzé, hogy nagyváradi
mintára Szombathelyen is mozgalmat kell indítani a párbaj ellen. „Társadalmi kényszer ellen
maga a társadalom tehet a legtöbbet” – fogalmazott.773
Az Ernuszt-Stieder párbaj érdekes módon időben éppen egybeesett az Európa-szerte
kibontakozó párbajellenes mozgalmakkal. Magyarországon a mozgalom elsőként
Nagyváradon indult meg 1901 novemberében, de szervezeti kereteket csak 1902 októberében
kapott. Ezt követően a fővárosban az Országos Párbajellenes Liga 1903. július 13-án alakult
meg. A kezdeményezés már kezdetektől önellentmondások sorától szenvedett: nemcsak
tagjaik, sőt vezetőik párbajoztak, hanem a liga becsületszéke például elrendelhetett párbajt is.
Annak, hogy a világháború előtti években valóban érzékelhetően csökkenni kezdett a
párbajmánia az országban, kevésbé a ligának, sokkal inkább a polgári korszellem
győzelmének volt köszönhető. Ennek egyik jele egyébként, hogy maga a hadsereg is elkezdte
erősen korlátozni a tisztek egymás közötti párbajait (1907-ben csak korlátozta, 1909-ben
pedig elviekben megtiltotta a tisztek egymás közötti párbajait, igaz, ez nem vonatkozott a
civilekkel folytatott párbajokra).774
A Vas vármegyei párbajellenes mozgalom közvetlenül a nagyváradi kezdeményezés
után, az elsők között bontakozott ki, jóval megelőzve a fővárost is. Társaihoz hasonlóan
azonban hosszabb távon életképtelennek bizonyult. Pedig megalakulásakor úgy tűnt, széles
társadalmi bázisra építhet. A mozgalom az éppen 1902-ben megalakult szombathelyi
„Ébredés” szabadkőműves páholy kebeléből indult ki, és élére a páholy nagymestere, Ernuszt
József későbbi főispán, Ernuszt Géza nagybátyja állt. Rajta kívül meghatározó szerepet

770
Véres áldozat. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 7. 1–2.
771
Indítsunk mozgalmat a párbaj ellen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 7. 1–2.
772
Halálos párbaj. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 7. 4.
773
Indítsunk mozgalmat a párbaj ellen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1902. december 7. 1–2.; Hírek – Mozgalom a
párbaj ellen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. január 4. 7.
774
SÁGVÁRI 2002. 46–48.; A párbajdüh ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1907. július 28. 1.; Katonákról, civilekről. In:
VASMEGYEI HÍRLAP, 1909. április 19. 6.; A hadsereg a párbaj ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1909. április 1. 2.

- 236 -
játszott még Bezerédj István alispán, id. Feldmann Bódog ügyvéd, Herbst Géza vármegyei
főjegyző és Gerlits Sándor árvaházi igazgató. A páholy már december 10-én foglalkozott a
kérdéssel, és itt született döntés arról, hogy Ernuszt élére áll egy párbajellenes liga
megalakítását célzó kezdeményezésnek, melynek szervezésében a szabadkőművesek a
későbbiekben is meghatározó szerepet játszottak.775
Az első értekezletet 1903. február 18-án tartották, mely időpontra a helyi lapok szerint
már közel 500 fős támogatottsággal rendelkezett a mozgalom. Ekkor megalakult az előkészítő
bizottság, és megvitatták a Feldmann által készített alapszabály és a becsületbírósági
szabályzat tervezetét.776 Az értekezlet legfőbb kérdése, hogy megvárják-e a budapesti liga
megalakulását, és annak részeként, vagy attól függetlenül működjenek. Többen ugyanis úgy
vélték, nem célszerű, ha az egyes vármegyék külön-külön szervezkednek, célszerűbb lenne
egy fővárosi vezetésű, egységes szervezet. Végül azonban a többség az önálló egylet
létrehozása mellett tette le a voksát, és össze is hívták az alakuló közgyűlést.777 Noha az
eredeti terv szerint erre április 5-én került volna sor,778 végül csak május 3-án tartották meg.
Ezen elfogadták az alapszabályt és a becsületbírósági szabályzatot, valamint a liga elnökének
megválasztották Bezerédj István alispánt.779 A Belügyminisztérium az alapszabályokat
szeptemberben hagyta jóvá, így a végleges megalakulásra is csak ezt követően, szeptember
15-én kerülhetett sor. Ekkor választották meg a tisztikart, így alelnöknek Ernuszt Józsefet és
Laky Kristófot, pénztárosnak Feldmann Bódogot, jegyzőnek pedig Koller Ernőt és Gerlits
Sándort. Emellett megválasztották a vármegye 12 becsületbíróságának a tagjait is: egyet-
egyet Szombathely és Kőszeg városokban, illetve járásonként szintén egyet. 780
A párbajellenes mozgalom egy másik szervezeten belül, a Vas vármegyei Orvosok
Szövetségén belül is felütötte a fejét. A szövetség ifj. Feldmann Bódog (aki egyébiránt az
Ernuszt-Stieder párbajon, mint orvos volt jelen) és 9 társának kérésére már 1902. december
14-re rendkívüli közgyűlését hívott össze, melyen két javaslat is napirendre került. Egyrészt
kezdeményezték a szövetség belépését az alakulóban lévő párbajellenes ligába, másrészt

775
MNL OL P1116 2. doboz. 2. tétel. 6–7., 17.; Liga a párbaj ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1903. február 19. 2.
776
Az alapszabály számára a mintát a bécsi liga nyújtotta. A becsületbírósági szabályzat tervezetét lásd: A
párbajellenes becsületbíróság szabályzatának tervezete. In: VASVÁRMEGYE, 1903. február 22. 2–4.; A
párbajellenes ligáról. in: VASVÁRMEGYE, 1903. február 20. 1.
777
Liga a párbaj ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1903. február 19. 2.; Hírek – A párbajellenes liga megalakulása. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. február 22. 6.
778
A párbajellenes mozgalom híveihez. In: VASVÁRMEGYE, 1903. március 27. 1–2.; Párbajellenes mozgalom
híveihez. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. március 29. 4–5.
779
A párbajellenes szövetség megalakulása. In: VASVÁRMEGYE 1903. május 5. 1–3.; Hírek – A párbajellenes
liga megalakulása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. május 10. 7.
780
A párbajellenes liga ülése. In: VASVÁRMEGYE, 1903. szeptember 17. 4.; Hírek – A párbajellenes liga
megalakulása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1903. szeptember 20. 9.

- 237 -
javasolták, hogy az orvosok eztán tagadják meg a párbajokon való részvételt. Mindkét
javaslat azonban komoly vitát váltott ki. A legtöbben a második pontot kritizálták, de volt, aki
szerint az egész témát el kellene ejteni. Többek szerint ugyanis az orvost kötelezi az esküje,
így nemcsak nem teheti meg a segítség megtagadását, hanem távolmaradásukkal csak a
súlyosabb kimenetelű párbajok számát szaporítanák, mivel gyors ellátás nélkül maradnának a
sérültek. A párbajok számát ugyanis véleményük szerint pusztán a közreműködésük
megtagadásával nem csökkentenék, sokkal inkább a társadalom általános felfogásának
megváltoztatásában kellene az orvosoknak közreműködniük. Végül a szövetség egy
kompromisszumos nyilatkozatot fogadott el: egyrészt állást foglalt a párbaj intézménye ellen,
és erre a többi orvosszövetséget is felhívták, másrészt a végleges határozat kimondását
későbbre halasztották, és a társszövetségek döntéseitől tették függővé. Azonban még ez is
belső feszültséget okozott, és Mezihradzky Kálmán, a szövetség elnöke, aki nem értett egyet a
párbajellenes mozgalommal, lemondott, melyet csak hosszú rábeszélést követően vont
vissza.781
A párbajellenes mozgalom orvosszövetségen belüli vitás megítélése már sejtette, hogy a
lendületes indulása hamar kifullad. A liga későbbi tevékenységéről már nincs is tudomásunk,
s Halász József titkár, az „Ébredés” szabadkőműves páholy 1912-es házavató ünnepségén az
elmúlt tíz év munkájáról tartott beszédében is elismerte, hogy a mozgalom igen hamar
„elaludt.”782 Sőt, a párbajok száma nemhogy nem csökkent, de Vas vármegyében –
szembemenve az országos tendenciának – még jelentős mértékben növekedett is. Miközben
ugyanis 1904 és 1908 között évi átlag 5,4 főt ítéltek el párbajvétség miatt, addig 1909 és 1914
között már 7,4 főt.783 Nem is volt egységes álláspont arról, hogy a párbajt pusztán társadalmi
mozgalommal meg lehet-e egyáltalán szüntetni. Kaffehr Béla, a Vasvármegye újságírója
(maga is kipróbált párbajozó és párbajsegéd) hosszú cikkben magyarázta a ligából való
kilépésének okait. Szerinte ugyanis a párbaj bizonyos esetekben mindenképpen szükséges, és
nem is feltétlenül a párbajjal van a probléma, hanem annak korlátlan elburjánzásával. Szerinte
ezt kellene visszaszorítani a társadalmi gondolkodás megváltoztatásával, valamint az egyes
szakmai szervezeteken belül felállítandó becsületbíróságokkal.784 A Vasmegyei Hírlap 1907.

781
Orvosok a párbaj ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 15. 2.; Orvosok a párbaj ellen. In:
VASVÁRMEGYE, 1903. február 8. 3.
782
MNL OL P1116 1. doboz. 4. tétel. 79.
783
BŰNÜGYI STATISZTIKA 1919. 23.
784
Beszélgetés a párbajról. In: VASVÁRMEGYE, 1904. április 12. 1.

- 238 -
augusztusi cikkében ezzel szemben inkább a szigorú büntetés bevezetését tartotta csak
célravezetőnek, valamint a párbajügyek esküdtbíróság hatáskörébe vonását.785
Már a liga alakulásakor is több olyan véleménycikk megjelent, mely rámutatott annak
leggyengébb pontjára: vagyis az egész párbajkérdés végső soron a hadseregben fog eldőlni. A
Vasvármegyében 1902 decemberében megjelent cikk – noha magát a mozgalmat támogatta –
úgy vélte, hogy annak sikere elsősorban azon múlik, hogy a hadseregben megszüntetik-e
előbb a párbaj intézményét vagy sem, „mivel mindaddig, amíg létezik a társadalomban egy
minden tekintetben kiváló testület”, mely így oldja meg becsületbeli ügyeit, addig a civil is
így fogja. És itt rátapint az egész kérdés leglényegesebb pontjára, nevezetesen a tartalékos
tiszti intézmény hatására. Egyrészt a tartalékos tiszteknek a katonai becsületfelfogásnak kell
megfelelniük, de a párbajozás az attól némileg eltérő civil környezetben, másrészt az
intézményen keresztül tud elterjedni a civil társadalomban.786 Ehhez hasonlóan – igaz,
némileg radikálisabban fogalmaz a katolikus filléres napilap, a Szombathelyi Kis Újság:
„Társadalmunk testén élősködő ezen fekélyt gyökeresen ki kell írtani és hiába, a gyökerest
írtást katonáknál kell kezdeniök.”787

V. 3. C. 2. „MÉG A LÁTSZATÁT IS EL KELL KERÜLNI AZ ÁLLÁSFOGLALÁSNAK”

Az 1870-es és az 1880-as évekhez hasonlóan a karhatalmi feladatok ellátása a katonai

helyőrség egyik legfontosabb feladata volt a századfordulón is. A gyorsan növekvő népesség,
a munkásmozgalom megjelenése, valamint a mind feszültebbé váló és egyre inkább
polarizálódó politikai élet mind gyakoribb tömegmegmozdulásokat és tüntetéseket vont
magával. A városi rendőrség csekély létszáma mellett éppen ezért egyre gyakrabban merült
fel a katonai segédkezés szükségessége. Mint látni fogjuk azonban, a Szombathelyhez
hasonló méretű vidéki középvárosokban erre csak rendkívül ritkán volt szükség.
A karhatalom alkalmazási elvei a korszakban alapvetően nem változtak, vagyis azt csak
indokolt esetben, ha a rendfenntartó közegek (rendőrség, csendőrség) elégtelennek
bizonyulnának, és csakis a Belügyminisztériumon és az illetékes hadtestparancsnokságon
keresztül lehetett igénybe venni. Kizárólag rendkívüli, előre nem látható eseménykor
fordulhattak a kijelölt polgári hatóságok közvetlenül a helyőrségi parancsnokokhoz. Végül
karhatalmi feladatokra továbbra is elsősorban a közös hadsereg volt kijelölve, és annak

785
A párbajról. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1907. augusztus 4. 4.
786
Arkánum a párbaj ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1902. december 28. 1–2.
787
Le a párbajjal. In. SZOMBATHELYI KIS ÚJSÁG, 1914. február 5. 1–2.

- 239 -
költségei az azt kérő polgári hatóságokat terhelte. A korábbiakhoz képest az 1896-os és 1906-
os rendelet két területen hozott nagyobb változást. Egyrészt bővítették a karhatalmat igénybe
vehető közegek számát, mely szorosan összefüggött a mind kiélezettebb politikai és
társadalmi ellentétekkel, megmozdulásokkal, valamint jelezte, hogy az állam ezek
megoldásában, kordában tartásában egyre nagyobb teret akar szánni a hadseregnek. Másrészt
részletesebben szabályozták a karhatalmi erők feladatát, fegyverhasználatát, a katonai és
polgári közegek hatásköreit, valamint a kirendelés és az alkalmazás módját. Beszédes, hogy
az 1896-os rendeletbe már bekerült, hogy választásoknál a katonaság célja kizárólag a
választások biztosítása és pártpolitikai célokra nem használható fel. Emellett külön
kihangsúlyozták, hogy sem a katonai közegek nem avatkozhattak bele a kirendelő polgári
hatóságok munkájába és vice versa, vagyis a rendfenntartás módjába pedig előbbiek nem
szólhattak bele.788 Ez utóbbit azért is szükséges volt hangsúlyozni, mert több példa is akadt rá
az 1892-es választások során. A Hadügyminisztérium ekkor utólag külön fel is hívta a
figyelmet arra, hogy a kirendelő közegek csak a feladatot adhatják meg (vagyis mit kell
csinálnia a karhatalomnak), de annak módja (utcák, terek lezárásának vagy szabadon
hagyásának, választási terek elválasztásának módja) már kizárólag a katonai parancsnokok
hatásköre. Ezzel szemben az 1906-os választások során például a karhatalmi parancsnokok
nem megfelelő eljárása miatt kellett a minisztériumnak figyelmeztetni. Igaz, meg kell
említeni, hogy a pozsonyi hadtest területén ilyen problémák nem merültek fel.789
Ami a katonaságot illeti, noha a karhatalmi feladatok szükségességét ugyan elismerte,
de azt valójában csak egy szükséges rossznak tekintette, mely a hadsereg valódi feladatától
csak energiát von el. Ráadásul a mind nagyobb igénybevétel miatt a csapatok korlátozott
létszámát sokszor csak erőteljesebb fellépéssel tudták kompenzálni, mely viszont
veszélyeztette a hadsereg társadalmi megítélését. Ez különösen a Lajtán túl volt kardinális
probléma, ahol a cseh és német nacionalista mozgalmak sokszor kifejezetten a hadsereg ellen
irányultak.790 A karhatalom egyre szélesebb körű és gyakoribb bevetése egyben szükségessé
tette, hogy a hadsereg a maga részéről részletesen kidolgozza a rendfenntartás módjait. Noha
az általános alapelvekről már az 1873-as szolgálati szabályzat rendelkezett, erre végül csak

788
ZSUPPAN 1989. 52–53. és 58.; 1896. október 13-i 6707/eln. HM rendelet. In: RENDELETI KÖZLÖNY, 1896/35.
223. és Melléklet.
789
HM HIM HL II. 74. 82. doboz. Res. 54/1893.; 102. doboz. Res. 84/1906.
790
KRONANBITTER 2003.47–50., 219–220.

- 240 -
1905-ben került sor (az ekkor kiadott útmutatónak némileg módosított kiadása 1908-ban
jelent meg).791
A választásokon való karhatalmi részvétel az 1890-es és a századforduló éveiben
lényegében nem változott a korábbiakhoz képest: annak mértékét a választási harcok
hevessége határozta meg, és a katonaság fellépése politikailag semleges maradt, kizárólag a
rend fenntartására korlátozódott. Ez jól nyomon követhető Vas vármegyében. A különösen
feszült 1884-es választások után, melyre összesen 12 és fél század lovasság, 5 század
gyalogság, valamint a körmendi és a kőszegi honvédség volt kirendelve, 1887-ben még
hasonló létszámú karhatalmat kért a főispán: 4 és fél század lovasságot, 11 század
gyalogságot, valamint a helybeli honvédséget. Ezzel szemben 1892-ben már elég volt 6 és fél
század lovas, 3 gyalogszázad, valamint a honvédség. Az 1896-os választásokról nincsenek
adataink, mindössze annyit tudunk, hogy a 11. huszárezred részéről annak 5 százada volt
igénybe véve a vármegyében.792
Sajnos az 1901-es választásokról nem áll rendelkezésünkre információ, de a Széll-
kormányt hatalomra juttató választások eredményének és lefolyásának tudatában alighanem
elégséges volt minimális katonai asszisztencia. Jelentősen megváltoztak azonban a
körülmények az 1903–1906-os belpolitikai válság idején, és a végnapjait élő Szabadelvű Párt
az 1905-ös választásokat különböző adminisztratív eszközökkel megpróbálta befolyásolni.
Elsőként a Belügyminisztérium bizalmas rendelete nyomán Ernuszt József főispán már
előzőleg felmérte, hogy mely községekben fordulhatnak elő zavargások, és hol van szükség
adott esetben már a választás előtt karhatalomra. A válaszok nagy része azonban ekkor arról
referált, hogy ilyentől nem kell tartani, és csak a celldömölki, szombathelyi, németújvári és a
muraszombati kerület kért előre katonaságot.793 Ezt követően a Belügyminisztérium
bizalmasan kérte a főispánt, hogy lépjen kapcsolatba a főszolgabírókkal és a helyi szabadelvű
elnökökkel, hogy ők kiket javasolnak választási elnököknek és szavazatszedő küldöttségi
tagoknak. Végül a zavaros politikai helyzet meglátszott a kirendelt karhatalom létszámán is,
hiszen 1884 óta ilyen magas számban nem igényeltek katonaságot: 8 lovasszázadot, 11
gyalogszázadot, a kőszegi és körmendi honvédséget, valamint 172 csendőrt kért a vármegye.

791
DR 1873. II. Theil. XI. Abschnitt 70–72. §; INSTRUKTION 1905.; Ezt megelőzően az V. Hadtest például a
választások előtt külön direktívák kiadásával próbált útmutatást adni a katonai parancsnokoknak. HM HIM HL
II. 74. 88. doboz. Assistenz.
792
Egy lovasszázad 80 főt, egy gyalogszázad pedig 100 főt tett ki. MNL VAML IV. 401. b. 37/1892.; HM HIM
HL II. 74. Res. 261/1896.
793
MNL VaML IV. 401. b. 41/1905.; Muraszombatra az 1905-ös választásokon különösen erős katonaságot
összesen 2,5 század lovasságot és 2 század gyalogságot kellett kirendelni a választás napjára az erőszakos
választási harcok és az azzal keveredő szocialisztikus mozgalmak miatt. MNL VAML IV. 401. b. 69/1905,
73/1906, 74/1905, 111/1905.

- 241 -
Szombathelyre egy lovas- és két gyalogszázadot, valamint 20 csendőrt kértek végül, igaz, a
polgármester eredetileg még 2 lovas-, 3 gyalogszázadot és 30 csendőrt akart.794 Szintén
érdekes körülmény, hogy ezen a választáson a huszárezred részéről csak egy fél századot
alkalmaztak a vármegyében (Körmend), az összes többit Zala és Veszprém vármegye
területére osztották be (Nagyvázsony, Somlóvásárhely, Tapolca, Baksa, Csáktornya,
Alsólendva). Szombathelyre pedig a lovasság egyenesen Krakkóból érkezett, és a cs. és kir.3.
dragonyosezred egy százada tartotta fenn a rendet.795
A fentiek ellenére a katonaság nem avatkozott bele a választásokba, ettől nemcsak Tisza
ódzkodott, de a hadvezetés is. A helyi sajtó egyébként elégedett volt a karhatalom
tevékenységével, és a hadtestparancsnokság által a csapatoknak küldött dicsérő levélről a
következőképpen nyilatkozott: „mi is teljes készséggel aláírjuk ezt a dicsérő iratot, mert a
választásoknál a rend fenntartásában közreműködött katonaság tényleg példásan
viselkedett.”796
Ezzel szemben az 1906-os választásokon, ahol a Szövetkezett Ellenzék gyakorlatilag
kihívó nélkül indult, töredéke is elég volt az előző évi karhatalomnak, és összesen 4 és fél
lovas-, 5 gyalogszázad elegendőnek bizonyult, így a szombathelyi kerületbe fél lovasszázad
és másfél gyalogszázad.797 Ugyanakkor ebből a választásból is kiderül, hogy egyrészt a Vas
vármegyei és mindenekelőtt a szombathelyi helyőrség – már csak pusztán létszámából
adódóan is – önmagukban kevésnek bizonyultak, másrészt a 11. huszárezredet nem kizárólag
helyben, hanem a szomszédos vármegyékben is használták, illetve fordítva, a szomszédos
vármegyékből is érkeztek Vasba. Eszerint 1906-ban a 11. huszárezred Németújváron,
Szombathelyen és Rumban asszisztált, a 83. gyalogezred pedig Szombathelyen és Rumban. A
soproni 9. huszárezredet rendelték ki Kőszegre, Sárvárra, Celldömölkre, Körmendre és
Muraszombatra, míg Szentgotthárdra Kőszegről a 11. vadászzászlóaljat. Emellett Kőszegen
és Körmenden a helyi honvédség is segédkezett, Muraszombaton pedig még a soproni
honvédség.798 Ugyanekkor a 11-esek Vas vármegye mellett még Zala és Veszprém

794
Ebben az esetben meg kell említeni, hogy a Belügyminisztérium ezúttal létszámot kért a főispánoktól, mivel
az egyes hadtestek egy század alatt más-más létszámot értettek. Ez azonban alighanem félreértéshez vezetett. A
kérelembe a lovasság esetében ugyanis 150 főt írtak be, mely alatt azonban szinte biztosan, hogy egy századot
értettek, mely az V. hadtest területén viszont csak 80 főt tett ki. MNL VAML IV. 401. b. 51/1905.
795
HM HIM HL II. 74. 101. doboz. RKB Nr. 21. 21. Januar 1905. No. 2.; RKB Nr. 23. 23. Januar 1905. No. 5.
796
Hírek – Katonák a választásokon. In: VASVÁRMEGYE, 1905. március 2. 3.
797
Muraszombatra 1 gyalog- és 1 lovasszázadot, Rumba fél gyalog- és fél lovasszázadot, Szentgotthárdra fél
gyalogszázadot, Kőszegre 1 szakasz gyalogságot és 1 lovasszázadot, Felsőőrre nem kértek, Körmendre fél
gyalog- és 1 lovasszázadot, Németújvárra fél lovasszázadot, Sárvárra pedig fél lovasszázadot rendeltek ki. MNL
VAML IV. 405. b. 1906. I. 6643.
798
MNL VAML IV. 405. b. 1906. I. 6643.

- 242 -
vármegyébe szálltak ki, így Alsólendvára, Letenyére, Baksára, Tapolcára és
Nagyvázsonyra.799
Az 1906-os választások nagyobb konfliktus nélkül zajlottak le, melyet jól mutat, hogy
az újonnan megalakult kormány is elégedettségének adott hangot, és a Belügyminisztérium
külön köszönetet mondott az egyes hadtestparancsnokságoknak.800 A karhatalom
alkalmazásában igazán nagy változást az 1910-es választások hoztak. A Szabadelvű Párt
utódjaként fellépő Nemzeti Munkapárt hozzáállását jól jellemzi Khuen-Héderváry Károly
április 15-i bizalmas rendelete a főispánoknak: „az 1905. évi képviselő választások
eredményét több kerületben tudva lévően a felbujtatott ellenzéki érzületű választó köznépek
és a szavazati joggal nem bíró tömegeknek azon terrorizmusa döntötte el, melyet a kerületek
szabadelvű pártállású választóival szemben fejtettek ki.”801 A főispán az ehhez hasonló
„terrorisztikus” cselekedetek meggátlására kért jelentést a főszolgabíróktól, ők azonban
Sárvár és Muraszombat kivételével nem jelentettek ilyen lehetőségről, azok is valójában
banálisnak számítottak. Ennek ellenére ismét hatalmas erőkkel készültek a választásokra, és
többszöri módosítást követően végül 6 gyalog-, 15 lovasszázadot és 177 csendőrt kértek, ezen
belül is Szombathelyre 2 gyalog- és 1 lovasszázadot, valamint 10 csendőrt (a szolgabírók
eredetileg összesen 13 lovas-, 23 gyalogszázadot és 269 csendőrt kértek). Szombathelyen
ezúttal a rendet kizárólag a helyőrség tartotta fenn, vagyis a 11. huszárezred egy és a 83.
gyalogezred két százada.802 Az 1910-es választásokon egyébként a csendőrséget a közös
hadsereg és a honvédség állományával is kiegészítették, és egy csendőrtiszt vezetése alatt álló
4–8 fős járőröket hoztak létre. Mindezek ellenére a beavatkozástól ezúttal is tartózkodott a
katonaság, sőt a hadtestparancsnokság külön felhívta a figyelmet a teljes pártatlanságra,
melyet nemcsak a hadsereg tekintélye, de az iránta való bizalom is megkövetel. „Még a
látszatát is el kell kerülni az állásfoglalásnak” – fogalmazott a parancs. Ennek érdekében
bármelyik fél részéről történő privát megkeresést el kellett utasítaniuk a tiszteknek, és
kizárólag a rend fenntartását kellett biztosítani.803
A katonaság számára nemcsak a választásokon való rendfenntartás jelentett mind
nagyobb kihívást (részben a növekvő létszámigény, részben a kormány részéről
megnyilvánuló törekvés miatt, hogy a karhatalom segítségével befolyásolják a választások
kimenetelét), hanem egyre gyakrabban kellett a hétköznapokban is rendelkezésre állni a

799
HM HIM HL II. 74. 102. doboz. Res. 75/1906.
800
HM HIM HL II. 74. 102. doboz. Res. 182/1906.
801
MNL VAML IV. 401. a. 20/1910.
802
MNL VAML IV. 401. a. 13/1910, 23/1910, 34/1910.; HM HIM HL II. 74. 106. doboz. RKB. Nr. 142. 28. Mai
1910. No. 2.
803
HM HIM HL II. 74. 111. doboz. Res. 114/1912.

- 243 -
polgári hatóságok számára. Ennek egyik formája a mindennapi rendfenntartásban való
részvétel. Egyrészt a katonai helyőrség együtt járt a közkatonák – sokszor botrányt okozó –
rendbontásaival, melyek megakadályozására a helyőrség rendszeres éjszakai katonai
őrjáratokkal segítette a rendőrség munkáját. Másrészt a nagyobb társadalmi
megmozdulásoknál a városi rendőrség alacsony létszáma miatt egyre gyakrabban szükség
lehetett a katonai segédletre.
A szombathelyi helyőrség létrejöttét követően az első nagyobb tömegmegmozdulás
Kossuth Lajos halálakor alakult ki, melynek oka, hogy „Szombathelyen is bizonyos izgalmat
keltett azok viselkedése, kik nem akarták e nemzet gyászában való részvétüket külsőleg
nyilvánítani.”804 Nemcsak az állami hivatalokra (így például a törvényszékre és a
pénzügyigazgatóságra) nem került ki a fekete zászló, de a Kossuth Lajos halála alkalmából
rendezett gyászszertartáson vagy ünnepélyen állami hatóságok, hivatalok, intézetek
alkalmazottai sem testületileg, sem egyénileg hivatalosan nem jelenhettek meg, kizárólag
magánemberként.805 Sokkal nagyobb visszatetszést váltott azonban ki, hogy a püspökség sem
volt hajlandó kitűzni a fekete zászlót, hiszen ez az egyházmegye saját elhatározása volt –
hivatalosan Kossuth evangélikus hite miatt. Ezért a püspökség fenyegető leveleket kapott,
hogy beverik a székesegyház ablakait, a gyárakban pedig plakátokon hívtak fel tüntetésre. Az
eredetileg tervezett húsvétvasárnap helyett végül az ünnepek után, szerdán került sor egy
nagyobb tüntetésre, mikor körülbelül 300 fős tömeg gyűlt össze a püspöki palota környékén.
Noha a rendőrségnek végül sikerült kiszorítania és feloszlatnia a tömeget, az alispán kérésére
Barkassy ezredes készenlétbe helyeztetett egy század lovasságot a laktanyában, sőt az ezredes
személyesen is bement a városházára. A katonaságra végül nem volt szükség a jórészt
iparostanoncok és munkások részvételével zajlott tüntetésen, melyet követően a rendőrség
egy hétre bezáratta az iparostanonc iskolát, felhívására pedig a szombathelyi gyárak
vezetősége figyelmeztette munkásait a tüntetésektől való távolmaradásra. Az eseményeknek
egyébként a helyi sajtó nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, s a Dunántúl, bár a püspököt
és a papságot elítélte, de „rendőrségen tüntetéseknek nevezett komikus jelenetekről” ír csak.
Igaz, később felmerült, hogy a lapnak volt bizonyos szerepe a felbujtásban.806
Hasonló esemény a későbbiekben is számos alkalommal előfordult, elsősorban a helyi
munkásmegmozdulásokkal és politikai népgyűlésekkel kapcsolatban (például május 1-én
vagy március 15-én). Az alispán részéről a századfordulót követően lényegében minden

804
Szombathelyi tüntetések. In: DUNÁNTÚL, 1894. április 1. 4–5.
805
MNL VAML IV. 401. a. 96/1894.
806
Szombathelyi tüntetések. In: DUNÁNTÚL, 1894. április 1. 4–5; Hírek – A „Dunántúl” és a tüntetések. In:
DUNÁNTÚL, 1894. április 1. 5.; Tüntetések Szombathely. In: VASVÁRMEGYE, 1894. április 3. 4–5.

- 244 -
évben érkeztek megkeresések az állomásparancsnoksághoz, melyben katonai készenlétet kért
egy esetleges beavatkozásra.807 Tudomásunk szerint azonban mindössze egyetlen alkalommal
került ténylegesen is bevetésre a helyőrség Szombathelyen, méghozzá 1904-ben az országos
vasutassztrájk idején. A bérrendezés körül kirobbant országos sztrájk Szombathelyen április
19-én, kedd este vette kezdetét a Graz felől érkező és Budapest felé tovább haladó vonat
megállításával. Másnapra a szombathelyi üzletvezetőség szinte összes vonalán leállt a
forgalom. A helyzetet Szombathelyen különösen kényessé tette ugyanakkor, hogy éppen a
sztrájk kezdetén indultak (volna) haza a szabadságolt harmadéves katonák, így már majdnem
az első napon összetűzések történtek. Emiatt éjjel a főispán és Juhász alezredes, a
gyalogzászlóalj parancsnoka kiment a vasútra, ahová már ekkor kirendeltek egy katonai
őrséget, illetve készenlétbe helyezték a zászlóalj 2 századát. A kialakult patthelyzetben április
22-én a hadvezetés nemcsak a kormány rendelkezésére bocsájtotta a vasútezred
mozdonyvezetőit, hanem behívták a vasutas tartalékos katonákat is, és megkezdődött a sztrájk
katonai erővel való felszámolása. Szombathelyen ezen a napon egy huszárőrjárat a vasúti
pályát tisztította meg a forgalmat akadályozó tüntetőktől, a gyalogzászlóalj pedig az állomás
előtt sorakozott fel teljes felszerelésben. Eközben a huszárezredet a laktanyában készenlétbe
helyezték. A katonaság közbelépésének köszönhetően a sztrájkot végül sikeresen letörték, és
április 25-től fokozatosan helyreállt a menetrend.808 A választásokhoz hasonlóan azonban a
katonai beavatkozás ezúttal sem vezetett összetűzéshez vagy sérüléshez.

V. 3. C. 3. „HALLATLAN ÉS VÉRLÁZÍTÓ KATONA BOTRÁNYRÓL”

Miközben a párbajok és becsületbeli ügyek, valamint a rendfenntartás viszonylag kevés

konfliktust okozott a polgári lakosság és a tisztikar között, a hétköznapokban gyakrabban
fordultak elő különböző összeütközések. Igaz, ezek legtöbbje – általános jellegük miatt – a
legkevésbé sem ütötte meg a helyi társadalom ingerküszöbét.
A leggyakoribb panasz a tisztekkel szemben valójában nem is a városlakóktól érkezett,
hanem a környékbeli gazdáktól, mezőőröktől, erdőgondnokoktól és vasúti pályafelügyelőktől.
A tisztek és altisztek lovaglásaik, valamint az ezred gyakorlatai során ugyanis sokszor kárt
tettek a közeli földekben, letaposva a vetést. Ilyen esetben egyébként a beszállásolási törvény

807
Lásd például 1896-ban és 1903-tól lényegében folyamatosan: HM HIM HL II. 74. 88. doboz. Assistenz.; 98.
doboz. RKB Nr. 121. 1. Mai 1904. Abfertigung.; 101. doboz RKB Nr. 276. 21. Oktober 1905. Reservatbefehl.;
RKB Nr. 235. 25. August 1906. No. 4.; MNL VAML IV. 405. b. 1903. II. 6427.
808
KÖVÉR 1994. 5–18.; A vasutasok sztrájkja. In: VASVÁRMEGYE, 1904. április 22. 3.; A megszűnt sztrájk. In:
VASVÁRMEGYE, 1904. április 26. 2–3. A vasutasok sztrájkja. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. április 24. 5–6.

- 245 -
értelmében a gazdáknak jogukban állt az ezredhez fordulni kártérítésért, melyet azonnal meg
is kellett téríteni. Ha azonban a katonaság túlzónak ítélte a kárigényt, vegyesbizottság
kirendelését kérhette (és sokszor kérte is) a polgári hatóságoktól. 809 Ugyanakkor a tisztek
azon károkozásait, melyek nem a kiképzéshez vagy az ezred működéséhez kapcsolódtak, a
parancsnokság magánügynek tekintette, s jóllehet felhívta a figyelmüket a földek elkerülésére,
az ebből eredő károkat nem volt hajlandó megtéríteni.810
A gazdákhoz hasonlóan többször érkezett panasz a hivatalos közegektől is, így
mindenekelőtt a szombathelyi mezőőrtől és erdőgondnoktól, melyeknek hatásköre nem terjedt
ki a katonaságra, valamint a MÁV vasúti pályafelügyelőjétől, mivel állítása szerint egyes
„pályarészeket egész gyakorló helynek tekintik” a tisztek és altisztek, jelentős károkat okozva
a töltéseken és az átkelőkön.811
A lovaglások által okozott károk megítélése azonban nem mindig volt egyértelmű. A
panaszokból ugyanis kiderül, hogy a környékbeli gazdák – nyilván alapvetően a földjeiket
féltve – olyan helyeken is megállították, sőt sok esetben durván fenyegették a tiszteket, ahol
erre amúgy nem lett volna joguk (csapásokon, üres tarlókon, szántásokon).812 Emellett például
az erdőgondokság egy 1893-as jelentésében maga vallotta be, hogy az ezred felé benyújtott
erdei károkokozás miatti panasz nem feltétlenül jogos, mivel egyrészt nincsenek kihelyezve
tilalmi táblák, vagyis nem tudhatták a huszárok, hogy azon a helyen nem lovagolhatnak,
másrészt az első felszólításra a kérdéses területet el is hagyták. Emellett a károkozásnak több
esetben egyszerűen a helyismeret hiánya volt az oka, melyen a város térrajzok kiadásával
próbált segíteni a helyőrségnek.813
Jellegében hasonló, de immár magában a városban okoztak állandó kellemetlenséget a
tisztek kerékpározási szokásai. A hétköznapi használatban főleg az 1890-es évek végétől
elterjedő kerékpárt számos tiszt használta, s sokszor nem az úton, hanem a járdán
kerékpároztak. A rendőrkapitányság többszöri és az állomásparancsnokság ismételt tiltásai és
büntetései ellenére azonban az egész korszakban előfordultak hasonló esetek. Igaz, meg kell
említeni, hogy ebben a tekintetben a civilek sem voltak különbek, mint arra 1899-ben a
huszárezred is felhívta a figyelmet.814 A helyzet viszont 1909-re odáig fajult, hogy a városi
közgyűlés is foglalkozott a kérdéssel, és kilátásba helyezték, hogy ha nem történik rövid időn
809
HM HIM HL II. 74. 81. doboz. Res. 286/1892.; 96. doboz. Köz. 319/1902, 386/1902.; MNL VAML IV. 401.
b. 607/1898.; V. 173. c. 1898. I. 783., 1900.I. 2889., 1906. I. 1098., 1914. I. 2430.
810
HM HIM HL II. 74. 97. doboz. Res. 356/1903.
811
HM HIM HL II. 74. 88. doboz. Res. 215/1896.; 96. doboz. Köz. 440/1902, 593/1902, 623/1902.
812
MNL VAML V. 173. c. 1896. I. 1543.; HM HIM HL II. 74. 89. doboz. Áll. 166/1896.
813
MNL VAML V. 173. c. 1892. I. 1063., 1893. I. 1126.
814
HM HIM HL 92. doboz. Res. 81/1899.; 97. doboz. Res. 270/1903.; 102. doboz. Res. 145/1906, 215/1906.;
MNL VAML V. 173. c. 1904. I. 3547.

- 246 -
belül változás, akkor a város felsőbb katonai hatóságokhoz fog fordulni (hogy erre végül sor
került-e, sajnos nem tudjuk).815
A környékbeli földeken okozott károk, valamint az utcán való kerékpározás azonban a
helyi társadalom ingerküszöbét még nem ütötte meg, talán éppen azért, mivel azok alighanem
a polgári lakosság részéről is mindennapi jelenségnek számítottak. Sokkal érzékenyebben
reagáltak viszont a tisztek által okozott botrányokra, tivornyákra. A rendőrkapitányság már
1891-ben kérte az ezredparancsnokságot, hogy a tiszteket „figyelmeztetni szíveskedjék, hogy
jövő kedélyes állapotukat legalább az utcákban csendesebb hangon nyilvánítani
szíveskedjenek, hogy arról az alvók tudomást ne szerezhessenek és a rendőri őrjárat kérelmén
ne bosszankodjanak.”816 Ilyen esetekről különösen az első évtizedből vannak forrásaink,
melynek számos oka lehet, és alighanem alapvetően hasonlóak voltak a közkatonák által
okozott hasonló botrányokhoz. Vagyis az új állomáshelyen, ahol ráadásul a helyőrség frissen
jött létre, szükség volt a normák és erőviszonyok felmérésére, a lehetőségek és határok pontos
kijelölésére. De szerepet játszhatott benne a tisztikar társadalmi összetétele, származása vagy
éppen a Bécs utáni hirtelen nyert szabadabb légkör is.
Az erőviszonyok pontos kijelölésére adhat példát egy 1893-as, nagy felháborodást
kiváltó botrány, melynek részesei Széchényi Péter hadnagy és négy egyéves önkéntes (Franz
Vetsera, Arthur Mahn, Comenius Häusler és Bossányi Imre) voltak. A huszárok a Hungária
kávéházban mulatoztak, mikor egy rendőrségi őrjárat éjjel fél egykor beszüntette azt a késői
óra miatt. Ekkor Széchényi egyenesen a rendőrkapitány lakásához ment, hogy engedélyt
kérjen a zene folytatására, de az aludt és nem tudott vele beszélni. Visszatérve a Hungáriába
azt hazudta a vendéglősnek és a cigányoknak, hogy engedélyt kapott a mulatság folytatására.
Ekkor a rendőrőrjárat másodszor is letiltotta a zenét, mire a katonák a kávéház emeleti termét
nyittatták ki, és ott folytatták a tivornyát, miközben gúnyosan és becsmérlően szóltak a
rendőrökhöz. A „rendőrkapitányság tekintélyét mélyen lealázó, botrányos visszaélés”
csúcspontjaként Franz Vetsera az erkélyre kiállva éppen akkor könnyített magán, mikor a
rendőrőrjárat – immár harmadik alkalommal – elhaladt az épület előtt. Az eset súlyosságát
jelzi, hogy az ezred belső vizsgálatot indított, igaz, ennek eredménye már nem található meg
az iratok között.817
A hasonló botrányokra az állomásparancsnokság azonban érzékenyen reagált, mivel
kényesen ügyelt a polgárság és a katonaság közötti jó viszony fenntartására. Miközben

815
MNL VAML V. 171. a. 1909. február 12. Polgármesteri jelentés.
816
HM HIM HL II. 74. 77. doboz. Res. 118/1891.
817
HM HIM HL II. 74. 82. doboz. Res. 104/1893.

- 247 -
ugyanis a közkatonák verekedései a városvezetés ingerküszöbét kevésbé ütötték meg, ez nem
mondható el a tisztekről. Ezt jól mutatja, hogy 1898-ban immár a polgármester írt át az
állomásparancsnoknak a fiatal tisztek nyilvános helyeken való feltűnő viselkedése és
mulatozása miatt, melyek általános ellenszenvet váltottak ki a városi polgárságban. Ennek
aztán már komolyabb következményei voltak, és Schrenk ezredes bizalmas parancsban és
napiparancsban is figyelmeztette a tiszteket és elöljáróikat a megfelelő viselkedésre.818
Ennek ellenére természetesen a későbbiekben is találkozhatunk botrányt okozó
cselekedettel, még ha a Széchényi és társaihoz hasonlóra már nem is került sor. Talán soha
nem tudjuk meg például Édes Jenő kadét tettének okát, aki éppen hadnaggyá való
kinevezésekor, 1908. augusztus 18-án délután öt és hat óra között végiglovagolt a Széll
Kálmán utcán, majd a Deák-ligetnél található, szintén Széll Kálmán nevű kávéházba nagy
riadalmat okozva lóháton belovagolt. Távozása után, az ezredparancsnoksághoz beérkező
rendőrségi feljelentés szerint, kurjongatva és lovát fordítva megülve a Wesselényi utcán
keresztül indult el kifelé a városból, vissza a laktanyába.819
A legnagyobb felháborodást azonban Soós Alajos MÁV ellenőr esete váltotta ki, aki
egy éjszakára a lovassági laktanya magánzárkájának vendégszeretetét élvezhette 1905 nyarán.
Soós többedmagával hazafelé tartott este az egyik városi vendéglőből, mikor a vásártéren
velük szemben a járdán lovon közeledő káplárt megpróbálta rendre utasítani, aki erre kardot
rántott. Soós a laktanyába indult, hogy panaszt tegyen, de a káplár előre lovagolt, s így mikor
odaért a laktanya kapujába már négyen várták, köztük Reiszig Géza főhadnagy, aki kérdés
nélkül lecsukatta. Másnap Vidos főhadnagy kihallgatta Soóst, majd átadta a rendőrségnek,
mely miután felvette a MÁV ellenőr panaszát, természetesen elengedte. A helyi sajtó az esetre
különösen érzékenyen reagált. A Szombathelyi Újság így kommentálta azt: „a katonaság
részéről a legnagyobb önkény, a személyes szabadság megsértése fordult elő, ami
mindenesetre oly példás büntetést s a sértett részére olyan elégtételt követel, melyet tisztán a
kaszárnya falai között elintézni nem lehet.”820 Ehhez hasonlóan a Vasvármegye „hallatlan és
vérlázító katona botrányról”821 írt.
A fentihez hasonló esetre az ulánusok idején is sor került. Magánzárkába nem került
ugyan, de szintén kellemetlen emlékekkel távozott Winkler Gusztáv, a lesvári csárda
vendéglőse a laktanyából 1913 áprilisában. Winkler Éliás György trombitás adósságának első
részlétéért érkezett a laktanyába, melyet az ulánus ezred előzőleg már elismert, de Rudjanin

818
HM HIM HL II. 74. 81. doboz. Res. 18/1898.
819
HM HIM HL II. 74. 105. doboz. Res. 243/1908.
820
Hírek – Katonai virtus. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1905. június 16. 4.
821
Katonai merénylet a személyes szabadság ellen. In: VASVÁRMEGYE, 1905. július 15. 2.

- 248 -
főhadnagy élelmező tiszttől a pénz helyett csak szidalmakat kapott. A vendéglős nem hagyta
szó nélkül a sértegetéseket, erre azonban az ezredparancsnok elé vitték. Végül azonban
Winkler látogatása szerencsésen fejeződött be, és a neki járó adósságnak nemcsak az első
részletét, de a teljes összeget megkapta.822
Nagyobb sajtóvisszhangot kapott Wolfgang Exinger kapitány és felesége esete. 1913
márciusában a rendőrségen feljelentést tett Tóth József üzletvezetőségi hivatalszolga, hogy
Exingerné sétáltatás közben három kutyáját ráuszította nyolcéves lányára és közben
magyarellenes kijelentéseket tett. Az esetet egy tanú is megerősítette. Podrabszky Jenő
elbeszélése szerint, amikor szóvá tette Exingernénál, hogy szájkosár és póráz nélkül sétáltatja
kutyáit, a nő a két lányra uszította a kutyáit, melyek közül az egyiküket (Tóth lányát) súlyosan
meg is harapott, közben pedig horvátul szidta a magyarokat. A feljelentést követően a
rendőrség megfigyelésre el akarta vinni az ebeket, de Exinger nem engedte be őket lakására és
durva szavakkal elkergette őket, kijelentve, hogy felette csak ezredese ítélkezhet. Ezután
jelentette aztán fel a rendőrkapitány az ulánustisztet az ezrednél, melyet követően azonban
hamar kiderült, hogy félreértés történt. Exinger elmondása szerint azért zavarta el a
rendőröket, mivel felindult állapotban volt, amiért Podrabszky botot emelt nejére, ráadásul azt
hitte, le akarják lőni a kutyákat. Így másnap maga ment be a rendőrségre (ahol egyben fel is
jelentette Podrabszkyt), majd vitte el a gyepmesterhez három kutyáját. A nő állítólagos
magyarellenes kijelentései okozta felháborodásnak az ulánustisztikar közös nyilatkozattal
próbálta elejét venni.823 Az esetet az egyik helyi lap a következőképpen kommentálta: „Hogy
igazat mond-e a följelentés, bizonyára ki fog derülni s addig csillapítani kell a fölháborodást,
mert mi a szombathelyi ulánus tisztikart és az ő hozzátartozóikat egészen másként ismertük
egy, olyanoknak, kik szimpátiát éreznek a város magyarjai iránt és jól akarják érezni magukat
közöttünk.”824
A tisztek által okozott számos botrány ellenére azonban elmondható, hogy azok
rendszertelensége és mindenekelőtt az elintézésének módja miatt nem okoztak komolyabb
törést a városvezetés és a katonai parancsnokság, illetve általában véve a tisztikar és a helyi
társadalom kapcsolatában. Az állomásparancsnokság mindig ügyelt arra, hogy a
konfliktusokat megfelelően kezelje, a vétkeseket megbüntesse, és a hasonló eseteknek elejét
vegye. A polgári lakosság pedig szintén képes volt azokat a maga helyén kezelni, és

822
Hírek – Főhadnagy és korcsmáros afférja az ulánus laktanyában. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1913. április 6. 7.;
Főhadnagy és a vendéglős. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1913. április 11. 2.
823
Helyi Hírek – A kutya-affér és az ulánuskapitány. In: VASVÁRMEGYE, 1913. március 14. 5.; Hírek – Az
ulánus kapitány tisztázza a helyzetet. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1913. március 25. 5.
824
Az ulánuskapitány felesége és három eb, meg egy megmart kislány. In: VASVÁRMEGYE, 1913. március 13. 2.

- 249 -
kölcsönösen tiszteletben tartotta a helyőrségét. Utóbbi részéről sokatmondó, hogy még az
1903–1906-os rendkívül feszült belpolitikai viszályok idején is, mikor a közös hadsereg
kérdése és szelleme ismét a politikai viták homlokterébe került, a huszárezred vagy a
gyalogezred soha nem képezte támadás tárgyát. Miközben a közös hadsereget, annak
vezetését és szellemét a sajtó nem egy alkalommal komolyan, olykor durva, személyeskedő
hangnemben támadta, ilyet a helyőrséggel szemben soha nem engedett meg magának. Noha a
nemtetszését adott esetben szóvá tette (legyen az tiszti botrány, katonai önkény vagy a fekete-
sárga zászló), de azt szigorú keretek között tette, és aktuálpolitikai célok érdekében a helyi
békés, sőt gyümölcsöző együttélést senki nem akarta megbontani.

- 250 -
 VI. A SZOMBATHELYI HÁZIEZREDEK ÉS SZOMBATHELY
KATONAI KULTÚRÁJA

Szombathely és helyőrségének mindennapi kapcsolatának bemutatását követően

megpróbálunk kicsit mélyebbre ásni. Az utolsó részben a katonai kultúra fogalma mentén
egyrészt azt vizsgáljuk meg, hogy a két vas vármegyei háziezred és sorozási területe, illetve
állomáshelye között milyen mélyebb, szimbolikus azonosulási lehetőségek voltak, valamint
milyen korlátok álltak ennek útjába, másrészt tágabb értelemben a hadsereg által közvetített
katonai kultúra milyen módon jelent meg a civil társadalomban, mindenekelőtt a városi
középosztályon belül.

VI. 1. EZREDIDEOLÓGIÁK ÉS EZREDKULTÚRÁK SZOMBATHELY HÁZIEZREDEIBEN

Az általános hadkötelezettség és a territoriális hadszervezet időszakában város és

helyőrsége a legtöbb európai országban korábban nem tapasztalt módon forrt össze.
Kölcsönösen hatottak egymásra, melyről Wencke Meteling német történész egyik
tanulmányában a következőképpen fogalmazott: „Egy város számára egy különösen híres
ezred értéke nem elsősorban a gazdasági kritériumokban volt. Egy jó ezreddel a várost
díszíteni lehetett, sajátos jegyet adtak a régiónak és erősítette a település kapcsolatát az
uralkodó dinasztiával, Poroszország esetében a Hohenzollernekkel, hogy csak néhány
presztízsszempontot említsünk meg. És fordítva: feljebb tudott jutni egy ezred az
»ezredrangsorban«, ha egy jó helyőrséget tudott magának állomáshelynek nevezni. Egy ezred
vonzereje a városok és az egész régió számára kulturális összefüggéseken alapult.”825 A város
szimbolikus értelemben részesülhetett háziezrede hősi múltjából és presztízséből, s fordítva,
egy fejlett, modern helyőrség pozitívan hatott az ezred megítélésére.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában és különösen Magyarországon azonban a helyzetet
jócskán bonyolította az a tény, hogy itt nem létezett nemzeti hadsereg. Ennek ellenére a város
és helyőrsége itt is kölcsönösen hatott egymásra, melynek néhány aspektusát vizsgáljuk meg
az alábbiakban: milyen kultúrát hordoztak és közvetítettek az ezredek, hogyan viszonyult
ahhoz a város, miként gondolkodott az ezredeiről és általában a katonai helyőrségről, és végül
825
METELING 2005. 45.

- 251 -
az ezred mennyire tudott bekapcsolódni a város kulturális életébe, mely részeként most
elsősorban az ünnepségeket tekintjük át.

VI. 1. A. „ISTENNEL A CSÁSZÁRÉRT, KIRÁLYÉRT ÉS HAZÁÉRT!”

John Keegan, a neves brit hadtörténész egy általa amatőr szociológiai tanulmánynak
nevezett írásában a brit ezredrendszert úgy jellemezte, mint a „legjelentősebb brit katonai
intézmény, a nemzet katonai kultúrájának legfontosabb hordozója.”826 Keegan az ezredeket
olyan, egymástól elkülönülő, sajátos ideológiával és erős identitástudattal rendelkező zárt
közösségekként értelmezte, melyek önmeghatározásában különösen fontos szerepet kapott az
ősi leszármazás, a hagyomány, a vidékkel való szoros kapcsolat, az udvarhoz fűződő viszony
és az önigazgatás; belső életüket pedig leginkább egy tipikus viktoriánus vidéki családhoz
hasonlíthatjuk. A jelenségre általa használt ezredideológia (regimental ideology) fogalma
természetesen történészi konstrukció, mely az ezredre vonatkozó elképzelések összességeként
definiálható, s a 19. század második felében kialakuló új típusú testületi szellem vagy
ezredszellem szinonimájaként értelmezhető, melynek fő hordozói és alakítói a tisztek voltak,
de az hatott az altisztekre és a legénységre is.
David French, aki önálló monográfiát szentelt a brit ezredrendszer történetének, az
ezredközösségeket Benedict Anderson nyomán elképzelt közösségekként (imagined
communities) fogja fel, melyek ideális esetben úgy működtek, mint a nemzet: minden
tagjában létezett az egyazon közösséghez tartozás képzete, s minden különbözőség ellenére az
ezredet egy „mély horizontális bajtársiasságként”, a „feltétlen szeretet és szolidaritás
helyeként fogják fel.”827 Az ezred képzetének (idea of regiment) megteremtésében az
ezredtörténetek, különböző szimbólumok és rituálék, az ezredegyesületek, az ezredújságok, az
ezredünnepek, a zászló, az egyenruha, valamint a kiegészítési területhez, a vidékhez fűződő
szoros kapcsolat játszotta a legfontosabb szerepet. David French végső soron a 19. század
végi ezredeket úgy definiálja, mint „kulturálisan meghatározott szervezetek, melyeket
összeköt a közös emlékezet, szokások és leszármazás mítosza.”828
Az ezredideológiák ugyanakkor összeeurópai jelenségnek tekinthetők, még ha
tartalmukban és jellegükben jelentős eltérések is tapasztalhatók. Kialakulásuknak okait

826
KEEGAN 1976. 16.
827
FRENCH 2005. 79.
828
FRENCH 2005. 98.

- 252 -
tekintve azonban közös vonás, hogy miközben az általános hadkötelezettség létrejöttével az
európai országok lakosságának mind nagyobb része kapott katonai kiképzést, a tényleges
szolgálati idő a korábbiakhoz képest lecsökkent. Ez a katonai vezetés meglátása szerint azzal
fenyegetett, hogy lerombolja a testületi szellemet (esprit de corps), hiszen míg korábban a
hosszú szolgálati idő alatt a bajtársiasság és az összetartozás-tudat magától is ki tudott
alakulni, addig ez a néhány éves katonai szolgálat alatt kevésbé volt lehetséges. Mindez a
hadsereg hatékony működését veszélyeztette, mivel az nem csupán egy hierarchikusan
felépült, racionális katonai szervezet, hanem egyben egy férfiközösség is, mely alapvetően két
fő szervezőelv szerint működik: egyrészt vertikális szempontból a parancs és engedelmesség,
másrészt horizontális szempontból a bajtársiasság. Vagyis működéséhez egyszerre szükséges
a fegyelem és az összetartozás-tudat. Wencke Meteling szerint utóbbiban játszottak különösen
fontos szerepet az ezredideológiák, melyek feladata tulajdonképpen nem volt más, mint a
különböző társadalmi csoportokból származó tagok között egy kollektív identitás
megalkotása, az egymás közötti lojalitás, szolidaritás és bajtársiasság megerősítése. Meteling
szerint az ezred kultúrtörténeti szempontból egy organikus, hagyományközpontú
szociotópnak tekinthető, mely saját, egyedi kultúrával rendelkezett. Az ezredkultúrának
francia és német példákon keresztül számos elemét sorolja fel, így az egyenruhát, a hős- és
zászlókultuszt, az ezredhagyományt és az ezredünnepeket. Az ezredideológiák egyik sajátos
következménye volt az „ezredfontosság” vagy ezredrangsor (Regimentswichtigkeit), mely
függött az ezred tradíciójától, fegyvernemétől, állomáshelytől, a tisztikar összetételétől,
valamint az udvarhoz fűződő viszonyától. Mindezek következtében Meteling szerint az
ezredek a 19. század utolsó harmadában virágkorát élő katonai kultúra fő hordozói és
közvetítői voltak, melyek így fontos szerepet játszottak a francia és német militarizmus
alakulásában, amivel elősegítették a hadsereg népszerűségének és társadalmi legitimitásának a
növekedését.829 Az ezredek emellett elláttak egy politikai funkciót is, mivel egyrészt a
tömeghadseregek idejében a bevonult újoncokból a mindenkori államhatalommal szemben
lojális alattvalókat és/vagy állampolgárokat neveltek, másrészt az általuk közvetített katonai
kultúra révén a civil társadalom felé az állam legitimitását erősítették.830
Az ezredideológiák jelenléte kimutathatóan jelen volt az Osztrák-Magyar Monarchiában
is, de nyugati társaival szemben az több sajátossággal is rendelkezett. Egyrészt annak alapvető

829
METELING 2010. 25–27.; METELING 2012. 28–29.
830
Lásd erre például Ingrid Mayershofer kitűnő munkáját, mely a bajorországi Bamberg városának az
egységesülő Németországhoz és a porosz militarizmushoz való viszonyát vizsgálja. Munkájában fontos szerepet
szán a város háziezredeinek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a társadalom militarizálásához és a
Bajorországban eredetileg ellenségesen fogadott kisnémet egység elfogadásához. MAYERSHOFER 2009. 158–169.
és 242–248.; Emellett: FREVERT 2004. 182–200.

- 253 -
szervezőelve nem a nacionalizmus, hanem a szupranacionális, állampatrióta ideológia volt,
másrészt sokkal gyengébb strukturális alapokkal rendelkezett. Ezek közül a legfontosabb,
hogy az ezred nemcsak nem szólhatott bele saját tisztikarának alakításába, de bevett gyakorlat
volt a tisztek rendszeres áthelyezése. Emellett a Königgrätz utáni reformok számos eleme is
erre mutatott, így például a zászlók használatának a gyalogságon kívüli megszüntetése, illetve
utóbbin belül számuk redukálása. Az ezredidentitások gyengítése tudatos volt, melynek okai
1848–49-ig nyúlnak vissza. Ennek tapasztalatai mentén ugyanis a hadvezetés és az udvar is
arra a következtetésre jutott, hogy csak a minden tekintetben egységes hadsereg és
mindenekelőtt egységes tisztikar tud megfelelő védelmet nyújtani a „belső ellenségekkel”
szemben.
Albrecht főherceg egy 1869-ben megjelent röpiratában négy típusát különböztette meg
a katonai szellemnek: az ezredszellemet (Regimentsgeist), a fegyvernemek (Waffengeist) és a
nagyobb katonai egységek szellemét (Korpsgeist), valamint a hadseregszellemet
(Armeegeist). Noha véleménye szerint az első háromra is kellő figyelmet kell fordítani,
ugyanakkor ezek nem szoríthatják háttérbe a legfontosabbat, „valamennyi katonai erény
lényegét”, a hadseregszellemet. Ennek középpontjában az uralkodó iránti hűség, a trón és a
közös haza védelmének kötelessége állt, melyet nem zavarhatott meg semmilyen különállás,
partikularizmus vagy politikai, nemzetiségi ellentét. Ennek az egységnek a fenntartása
érdekében nem engedte meg a hadvezetés a túlzottan erős testületi különállást sem.831
Részben ennek köszönhető egyébként a territoriális hadszervezet viszonylag késői, 1882-es
bevezetése is, melyet különösen Albrecht főherceg ellenzett.
A fentiek ellenére az ezredideológiák és ezredkultúrák kialakulása a cs. és kir.
hadseregben is megfigyelhető, de azok mindenekelőtt az Armeegeist kiszolgálóivá váltak. A
19. század második felében ugyanis a Habsburg Monarchiában is felvirágzott a katonai
kultúra és hagyományápolás, s ez nem kerülhette el az egyes alakulatokat sem: ekkor
születtek tömegével az ezredtörténetek, jelentek meg az ezredünnepek, élte fénykorát az
ezredzene, terjedtek el az ezredprivilégiumok, szaporodtak meg a háborús emlékművek, de
ekkor alakultak a tiszti közösségeket összetartó tiszti étkezdék, tiszti kaszinók, alapítványok
és alapok is. S noha a tisztikar önmaga formálásába nem szólhatott bele, becsületügyi
szempontból mégis volt autoritása saját tagjai felett. Emellett egyértelműen kimutatható
egyfajta informális ezredrangsor megléte a közös hadseregen belül is, mely függött a tisztikar

831
[ALBRECHT] 1869. 7–8., idézet: 3.

- 254 -
társadalmi összetételétől, a fegyvernemtől, az ezredhagyománytól, az elhelyezéstől, a
kiegészítési területtől, valamint az uralkodócsaládhoz fűződő viszonytól.832
Az ezredideológiák központi eleme az egymással szorosan összefonódó zászló- és
hőskultusz volt, mely az alakulat közös örökségére, háborús múltjára koncentrált. A
hőskultusz alapvetően kettős mechanizmuson alapult: az ezred egyrészt tisztelte és őrizte saját
hőseinek emlékét, másrészt önmagát egy kollektív hősként fogta fel. Az elődök és az ezred
hőstettei jelentették azt a közös örökségét, mely egyrészt a mindenkori tagokat a
kötelességükre emlékeztette (vagyis elődeik példájának követésére és az ezred jó hírnevének
gyarapítására), másrészt célja a morál, a bajtársiasság és az összetartozás-tudat érzésének
erősítése volt. A hőskultusznak volt két sajátossága is. Hős ugyanis nemcsak tiszt lehetett,
hanem altiszt és közlegény is, valamint szakított a klasszikus vezérhős, áldozathős
felosztással, és a hőstettek lehető legszélesebb vertikumát sorakoztatta fel.833
A zászló szakrális tartalmat adott a hőskultusznak, melyet a zászlószentelés aktusával
nyert el. A zászló az alakulat lelkének megtestesülését jelképezte, melyről a szolgálati
szabályzat a következőképpen írt: „A zászló a katona szentsége, annak a nagyszerű
bizalomnak a záloga, melyet az uralkodó harcosai hősiességébe helyezett; a legfontosabb
pillanatokban a gyülekezés és egyesülés jele, mely lobogó alatt győzni vagy halni kell. A
zászló védelme ezért szent kötelesség, annak megtartása a csapat dicsőségétől
elválaszthatatlan.”834 A zászló a katonát fő feladatára emlékeztette: a császár iránti hűségre, a
trón és a haza védelmére. „Hadd emlékeztesse őket kötelességük fontosságára, feladatuk
nagyságára és czéljuk szentségére! Látványa hadd erősítse a szívet, hadd aczélozza a karokat,
hadd keltse új életre a lankadó erőt, hadd fokozza a hősi bátorságot ama lelkesedéssé, mely
»Istennel a császárért, királyért és hazáért« minden áldozatra kész.”835 – fogalmazott egy
korabeli félhivatalos propagandakiadvány.
A közös hadsereg esetében azonban felmerül egy jelentős probléma: 1868 után csupán a
gyalogezredek és a császárvadászok használhatták a zászlójukat. Ez alól egyedüli kivételt az
1871 és 1885 között Vas vármegyében is állomásozó 14. dragonyosezred képezett a kolini
csatában (1757) tanúsított helytállásának emlékére. Ez azonban csak annyit jelentett, hogy a

832
TANGL 2016. 672–673.
833
FREVERT 2004. 183–184.; MAYERSHOFER 2009. 104.; METELING 2012. 34–37.
834
DR 1873. 57. §. 423.
835
DANCZER 1889. 192–193.

- 255 -
zászlót csak ők használhatták, a többi alakulat – így a szombathelyi 11. huszárezred is – a régi
zászlókat a zászlószalagokkal együtt megtarthatta, és mint ereklyéket őrizték.836
A hőskultusz működése legjobban az ezredtörténeteken keresztül vizsgálható és érthető
meg. Az ezredtörténet műfaja bizonyos 18. századi előzmények után a francia forradalmi és
napóleoni háborúk időszakát követően jelent meg, igazi fellendülése azonban csak a 19.
század második felében vette kezdetét, annak is az utolsó harmadában, mely egészen az első
világháborúig kitartott. A nyomtatott ezredtörténet elsősorban reprezentatív
propagandakiadványként funkcionált, de fontos szerepet játszott az ezredszellem és az
ezredhagyomány ápolásában is. „A közösségi szellem ápolására valamennyi csapattestben,
azok dicső tettei és emlékei […] a tisztek és a legénység körében mindig az élénk
emlékezetben tartandó”837 – fogalmazott a szolgálati szabályzat. Az alakulat saját története a
kiképzésben tényleges, gyakorlati funkcióhoz is jutott, ezt előírta a legénységi iskolák
számára készült útmutató is, s ennek érdekében számos alakulat (sokszor a legénység
anyanyelvén írt) rövid kivonatokat, illetve érdemkönyveket is készítettek.838 Egy 1884.
decemberében a 83. gyalogezred felett tartott szemléjén a dandárparancsnok például így
fogalmazott: „A katonák kötelessége, általános, de különösen az ellenség előtti viselkedésük,
röviden a katonák morális nevelése a legfontosabb és legelső feladata az iskolának, melyet az
ezred kiemelkedő tetteire való rámutatással kell elérni. Magától értetődően a
csapatparancsnokoknak kell gondoskodniuk arról, hogy a tisztek az ezredtörténetet jól
ismerjék.”839 Éppen ezért az ezredtörténeteket is mindig az adott alakulat parancsnoka
megbízásából írták, a kiadásért is ő felelt, ő (vagy az általa megbízott tiszt) hagyta jóvá a
szöveget, a költségeket pedig a tisztikar fedezte. Noha a tartalomra és az írásra vonatkozó
központi előírás nem létezett, egyfajta útmutatóként szolgált az 1876-ban útnak induló
Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archives nyitócikke. Ebben az ismeretlen szerző gyakorlati
tanácsokkal szolgált az ezredtörténetek írására, szerkezetére, mellékleteire, küllemére és
alapvető tartalmi követelményeire. A cikk szerint az ezred hősi múltja a legalkalmasabb arra,
hogy „a katonai szellemet emelje, a legnemesebb katonaerényeket: a császár- és
hazaszeretetet, a zászlóhűséget, a bátorságot és az önfeláldozást megelevenítse.” Éppen ezért
egy ezredtörténetet olyan gondossággal kell megírni, hogy „az ezred által megszerzett

836
A 11. huszárezrednek három régi zászlója maradt fenn, melyek ma a Hadtörténeti Múzeumban találhatóak.
KEREKES 1971. 84.; EMLÉKKÖNYV 1920. 16.
837
DR 1873. 5. §. 27.
838
Az ezredtörténet használatát a legénységi iskolákban jól mutatja például a 11. huszárezred 1901. november
19-i ezredparanccsal kiadott direktívája a legénységi iskolák részére. HM HIM HL II. 74. 95. doboz. RKB Nr.
296. 19. November 1901. No. 2. és a kötet végén: Directiven für den Unterricht in den Mannschaftsschulen.
839
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 196. fólió

- 256 -
hírnevet ragyogó fényben világítsa meg, és valamennyi vitéz férfi emlékét megőrizze, akik
bátorságuk és elszántságuk révén azt kiérdemelték.” Azok ugyanis „az ezredszellem és
tulajdonképpen a morális elem ápolására, sőt, magának a patrióta népnevelés eszközéül
szolgálnak; végül pedig az elméleti oktatás megvilágítására példaként, a későbbi generációk
számára ösztönzőként szolgálnak, hogy hasonló körülmények között ugyanúgy
840
cselekedjenek.” A szerző szerint az ezredtörténetet ideális esetben az alakulat tisztikarának
egyik aktív vagy volt tagjának kellett megírnia, aki személyes hangnemben szólhatott annak
múltjáról. A fő cél az alakulat történetének minél részletesebb leírása volt, s a hangsúlyt a
háborús tettekre kellett fektetni. Albrecht főherceg korábban már említett útmutatásait is
figyelembe véve azonban „a patrióta és speciális csapatszellemet teljesen úgy kell ábrázolni,
nehogy háttérbe szoruljon az általános katonai szellem és a hadsereg közössége.”841
A két szombathelyi ezred közül először vizsgáljuk meg a 11. huszárezred történetét. 842
A mű 1878-ban jelent meg, szerzője pedig Gustav Ritter Amon von Treuenfest (1825–1911),
a k. k. Arcièren-Leibgarde tisztje volt. Treuenfest nem tartozott a huszárezred tisztikarához,
ez azonban korántsem számított egyedi esetnek, mivel a fenti tanulmány erre vonatkozó
ajánlását sok alakulat nem tudta vállalni. Ennek oka, hogy korántsem volt egyszerű erre
alkalmas, kutatói vénával megáldott tisztet találni, akit egy ilyen feladat ráadásul hosszú időre
kivont a szolgálat alól, és a bécsi kutatások finanszírozása is jelentős költségeket emésztett
fel. Éppen ezért megjelentek a hivatásos ezredtörténet-írók, akik közül a leghíresebb éppen
Treuenfest volt, aki 1876 és 1903 között húsz csapattörténetet írt meg.843
A 11. huszárezredet Mária Terézia 1762-ben alapította székely határőr-huszárezredként
az erdélyi határőrvidék szervezésekor (ekkor még szám nélkül, a 11-es sorszámot 1798-ban
kapta meg). Határőrezredként egy fontos tekintetben különbözött a rendes huszárezredektől:
békeelhelyezése és kiegészítése állandó volt, azaz az erdélyi határőrvidék 1850-es
feloszlatásáig békeidőben a Székelyföldön állomásozott, s legénységét is innen sorozták, mely
nagyobb részben székelyekből, kisebb részben románokból állt. Noha határőrezred volt, az
alakulat szinte valamennyi háborúból kivette részét, így harcolt a bajor örökösödési
háborúban (1778–1779), az osztrák-török háborúban (1787–1891), a koalíciós háborúkban, az
1848–49-es erdélyi harcokban, az 1859-es és az 1866-os háborúban, mindkét alkalommal
Itáliában, emellett fontos szerepet játszott az 1784-es erdélyi parasztfelkelés leverésében. Az
erdélyi határőrvidék feloszlatását követően rendes huszárezreddé alakult, vagyis

840
SPECIALGESCHICHTE 1876. 5.
841
SPECIALGESCHICHTE 1876. 8.
842
TREUENFEST 1878.
843
ALLMAYER-BECK 1985. 70–86.

- 257 -
ezredtulajdonost kapott, helyőrsége és kiegészítése pedig időről időre változott a birodalmon
belül.844
Az ezredtörténet felépítése és tartalma meglehetősen sematikus. A háborús és békés
időszakok váltakozására épül, de előbbi képezi a hangsúlyos részt: a 24 fejezetből 15 háborús,
9 pedig békeidőszakot ír le, ehhez társul két táblázat és néhány képmelléklet. Az egyes
fejezeteknek valójában címük sincs, csupán évszámokkal jelölte őket a szerző. A könyv a
tisztikar ezredtulajdonosnak címzett ajánlásával kezdődik. A műnek sem bevezetője, sem
befejezése nincs: a szerző rögtön az alapítással kezdi mondandóját, majd 1877-ben
egyszerűen abbahagyja azt. A történet kronologikus rendben halad, melyben a békeidőszakok
inkább amolyan átvezetőként szolgálnak. Ezekben a rövid részekben Treuenfest szinte
kizárólag az ezredtulajdonosok, a tisztikar, az elhelyezés és hadkiegészítés, az egyenruha, a
fegyverzet és a felszerelés, a szervezeti felépítés változásaira, valamint a kitüntetésekre és
nagyobb hadgyakorlatokra koncentrál, melyet csak ritkábban szakít meg egy-egy, az ezred
életében jelentősebb esemény, vagy az alapítás esetében a székelység ismertetése.
A könyv gerincét a háborús időszakok adják. Ezen fejezetek a politikai körülmények
rövid, általános ismertetésével kezdődnek, majd a tisztikar névsorának elővezetését követően
a harci események lehető legnagyobb részletességű leírása következik, melynek
középpontjában a hőskultusz áll. A hősök elősorolására az ütközeteket követően került sor: a
szerző név szerint említette meg őket, tetteiket és az érdemeikért kapott jutalmakat (például a
kitüntetéseket) pedig sokszor nagy részletességgel ismertette. Emellett a szerző összegzi a
saját és az ellenség veszteségeit, a kitüntetéseket, a hadizsákmányt (hadifoglyok, ágyúk,
trófeák). Érdemes megemlíteni, hogy a hőstettekre és az ezred megítélésére egy adott ütközet
vagy háború végkimenetele nem volt hatással, kizárólag a katonák és az alakulat helytállása
számított. A hőstettek lényegében a klasszikus katonaideált, katonaerényeket követik: hűség,
bátorság, kötelességtudat, áldozatkészség, bajtársiasság, a feljebbvaló parancsainak követése,
engedelmesség. Ehhez párosult a tiszt klasszikus arisztokrata vezérhős alakja.
A hőskultusznak legfontosabb eleme a katonaerények élén álló uralkodóhűség és a
hazaszeretet. Noha az uralkodó személye valamilyen formában állandóan jelen volt az
ezredtörténetben, ez a szempont a válságos időszakok idején kapott nagyobb hangsúlyt, így
például az 1848–1849-es események tárgyalásakor. Ennek értékelését talán érdemes
részletesebben is megvizsgálni, mivel az a korabeli magyar társadalom és a közös hadsereg
kapcsolatának talán legérzékenyebb pontjának számított.

844
WREDE 1901. 292–295.

- 258 -
 Az 1848–49-es események kapcsán a szerző felettébb ködösen fogalmaz. Ez az egyetlen
olyan konfliktus, ahol sem a háború kitörésének tényleges okát, sem pedig az ellenséget nem
nevesíti. Mindössze utalás történik a „bécsi márciusi eseményekre” és a magyarországi
politikai változásokra. Az események sokkal inkább morális válságként, illetve nemzetiségi
konfliktusként tűnnek fel. Ugyanakkor az értékítélete egyértelmű. A forradalom, a
nacionalizmus és a szabadságharc szorosan összekapcsolódott a társadalmi felfordulás és
káosz képzetével: nemzetiségi villongások törnek ki, falvakat égetnek fel, nőket és gyerekeket
gyilkolnak le (tegyük hozzá, ez megfelel a történeti valóságnak, hiszen éppen Erdélyben és
Délvidéken volt leginkább a szabadságharc egyben polgárháború is). Ehhez hasonló
egyébként a francia forradalmi és napóleoni háborúk értékelése is, ahol mindezek mellett
felbukkan még a rémuralom és az elnyomás képe is. Vagyis a kor három nagy társadalmi–
politikai jelenségéhez: a forradalomhoz, a nacionalizmushoz, illetve a republikanizmushoz
csupa negatív konnotáció társul. Ezekkel szemben állt a császárhűség és a hazaszeretet,
melyek a szabadság, a béke, a társadalmi rend és a népek közötti egyetértés szimbólumaként
tűnnek fel. Ebből következően az 1848–49-es események is elsősorban morális válságként
jelentek meg, amikor a forradalmi hullám hatására megingott a Monarchia alattvalóiban a
hagyományos császárhűség. Ez alól egyedüli kivételt a hadsereg képezett, mely kitartva az ősi
hűségen, megvédelmezte a trónt.845
Mindezek meghatározták magának a 11. huszárezred szerepének az értékelését is, ami
egyben a problémákat is okozta. Az ezred ugyanis 1848–49-ben két részre szakadt: a
nagyobbik, főleg székelyekből álló része a szabadságharc oldalára állt, a kisebbik, elsősorban
román legénységből álló rész a cs. kir. hadsereg oldalán harcolt. 846 A szakadás tényét nem
lehetett tagadni, de a szerző mindössze néhány sorban intézte el a kérdést, a nemzetiségi
szempont említése nélkül: „Az agitáció tulajdonképpeni gócpontja Székelyföldön volt, és
mivel nem lehet feladata egy ezredtörténetnek a politikai események felvázolása, ezért csak
annyit említünk meg, hogy az ezred ottani részei nem a császári hadtesttel egyesültek.”847 A
továbbiakban a cs. kir. seregeket elhagyókat nem tekintette az ezred részének, s nem
foglalkozott velük. A felkelők oldalára való átállást ugyanis lényegében árulásként,
dezertálásként (a zászló elhagyásaként) értelmezte, mely hűtlenséget jelentett az uralkodóhoz,
az eskühöz és így az ezred örökségéhez és szelleméhez. Utóbbi hordozójává a cs. kir.

845
TREUENFEST 1878. 326–327.
846
1848–49-nek az ezredhagyományban való problémás megítélését jól jelzi, hogy az ezred közvetlenül a háború
után, 1920-ban kiadott világháborús emlékkönyve a korszakot az ezredtörténet rövid ismertetésénél egész
egyszerűen kihagyta. EMLÉKKÖNYV 1920. 14–15.
847
TREUENFEST 1878. 327.

- 259 -
hadseregben maradt csapattestek és katonák váltak, még akkor is, ha az ezredet elhagyók
tették ki az alakulat és a tisztikar nagyobbik részét (az ezredparancsnokkal együtt). Ilyen
rendkívüli körülmények között önmagában a császárhűség vált hőstetté, követendő példává.
Így adta például „Kádár János és Kiss György közhuszár a valódi katonahűség legszebb
bizonyítékát”, vagy Jacob Flora káplár, aki „30 felszerelt lovú huszárral, a legnehezebb
körülmények között verekedte át magát az ellenséges előőrsökön, és 20 mérföldön át a
legnagyobb nélkülözéssekkel megküzdve, a legelhagyatottabb vidékeken keresztül vonult be
Suini kapitányhoz, ahol ujjongással fogadták.”848 Az 1848–1849-es események ezreden belüli
felfogását jól illusztrálja Bujanovics ezredparancsnoknak 1862-ben, a százéves jubileumi
ünnepségen elmondott beszéde, melyben az ezredtörténet tanúsága szerint a következőképpen
emlékezett meg ezekről az évekről: „a vészterhes 1848-as év, amikor az emberek árulása,
elvakultsága és romlottsága a legmagasabb fokra hágott, nem tudta ezeket teljesen [a
katonaerényeket] összetörni. Köszönhetően néhány nemes és elszánt ember fáradozásának,
sokan megmaradtak a Császárunkhoz fűződő ősi hűségen, akik a forradalmat hősiesen és
minden személyes érdek csodálatraméltó feláldozásával kitartóan harcolva, végül egészen le
nem győzték.”849 A katonaerények és a császárhűség azért volt különösen fontos, mivel „ha
ebben a hitvallásban áll életünk és halálunk, akkor bizonyára a minden seregek mindenható
Ura is kegyelmes lesz lelkünkkel, s ugyanígy vitéz elődeink lelkével is, akik vérüket ontották
az ezred dicsőségéért.”850 A hűség itt már egyenesen vallási színezetet kapott, hiszen a
dezertálók egyrészt esküt szegtek, másrészt a császár Isten kegyelméből uralkodott, vagyis a
császár elleni lázadás egyben Isten akarata elleni lázadás volt. S így az árulással nemcsak
saját, de az elődök lelki üdvét is kockára tették.851
Természetesen nemcsak 1848–49 volt az egyetlen sötét folt az ezredtörténetben. Ezek
közül csak egyet szeretnénk itt kiemelni, méghozzá az alapítást, mely szorosan összefüggött a
mádéfalvi veszedelemmel. Az erdélyi határőrvidék megszervezése ellen tiltakozó székelyek

848
TREUENFEST 1878. 328.
849
TREUENFEST 1878. 376.
850
TREUENFEST 1878. 377.
851
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy 1848–49-nek az ezredtörténetekben való ábrázolása sokszor némileg
bonyolultabb, mint ahogyan azt Treuenfest megoldotta. Gyakran ugyanis a szerző a teljes mellőzés helyett
röviden megemlékezett az ezred azon részeinek sorsáról is, melyek a magyarok oldalán harcoltak. Ilyenkor az
ezredtörténet általában részletes magyarázattal szolgál az okokról, így például a bonyolult politikai, hadi
helyzetről, a szerencsétlen körülményekről, vagy éppen a magyar radikálisok és különösen Kossuth
„korrumpáló” tevékenységéről, ezzel sokszor még mentegetve is az adott csapattestet. De a magyarok oldalán
harcoló alakulatrészek történetét még így sem tekinti az ezredtörténet részének, sőt, számos esetben éppen az
ezred azon tisztjeinek egyéni történeteit, sorsát emelik ki a szerzők, akik a császárhoz hűek maradtak. TANGL
2016. 679–680.

- 260 -
gyűlésén történt vérengzésről a szerző egyáltalán nem szól, mivel az nemcsak nem fért bele az
ezredtörténet által képviselt értékrendbe, de az alakulat alapítását szennyezte volna be.
Sajnos a 11. huszárezrednek később már nem született ezredtörténete, vagy a
meglévőnek folytatása, a másik háziezred, az 1882-ben alapított 83. gyalogezred története
azonban jól mutatja azt, hogy az ezredek önképében hogyan jelent meg fokozatosan a
kiegészítési terület. A 83-asok története egyéb szempontból is jelentősen eltér a huszárokétól.
Egyrészt az alakulatnak meg kellett küzdenie – sok társához hasonlóan –, hogy nem
rendelkezett saját hősi múlttal, másrészt a Treuenfest által lényegében futószalagon készített
sematikus ezredtörténetekhez képest a Karl von Möller,852 az ezred egyik tisztje által
összeállított szöveg sokkal egyedibb és gondolatiságában gazdagabb. Az ezredtörténet
elkészülésének két apropója volt: egyrészt az alakulat fennállásának huszonöt éves jubileuma
1907-ben, másrészt Ferenc József uralkodásának 1908-as hatvanéves évfordulója.
Ugyanakkor, bár a szöveg elkészült és a kiadóval is megindultak az egyeztetések, az végül
nyomtatott formában nem látott napvilágot. A kézirat a Hadtörténelmi Levéltár kézirattárában
maradt fenn.853
A műnek már a tartalma is beszédes. Az előszót és a bevezetőt nem számítva négy
részből áll: az első a törzsezredek, a második a hadkiegészítőkerület, a harmadik magának a
83. gyalogezred történetével foglalkozik, a negyedik pedig a nagyobb hőstettek bemutatására,
felsorolására szolgál. A könyvbe képmellékletként bekerültek volna még a császár, az
ezredtulajdonos, az ezredparancsnokok képe, Komárom, Szombathely és Kőszeg (vagyis a
helyőrségek) látképe, valamint illusztrációk a legénységről.
Magának a 83. gyalogezrednek az 1882 és 1908 közötti történetének az ismertetése
túlnyomórészt a különböző szemlékkel, hadgyakorlatokkal, valamint a tisztikar változásával,
a legénység összetételével, kisebb részben pedig (az alapítás mellett természetesen) a nagyobb
ünnepek és események felsorolásával, illetve a szervezeti és elhelyezési változásokkal
foglalkozik. A rész Ferenc József hatvanéves uralkodói jubileumával, vagyis 1908. december
2-val zárul.
Számunkra azonban sokkal érdekesebb a törzsezredek története. A 83. gyalogezred a
29., 33., 43. és 61. gyalogezred negyedik zászlóaljait kapta meg 1882-ben, és a hősi múlt
hiányát úgy hidalta át a szerző, hogy ezek hőstetteit emelte át: „Valamennyi régi ezrednek a

852
Karl von Möller (Bécs, 1876. október 11. – Zsombolya, 1943. február 21). Az osztrák-magyar hadsereg
tisztje. Az első világháború után Romániában telepedett meg, ahol a bánáti németség képviselője volt. Politikus,
újságíró, a német nemzetiszocializmus egyik fő romániai támogatója. https://www.deutsche-
biographie.de/gnd129624683.html#ndbcontent
853
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83.

- 261 -
története, melyek 1882-ben az ötödik zászlóaljukat átadták az ezred megalapítására, a mi
történetünk is, egy történet tele hőstettekkel, a harci szellem egy eposza, egy világtörténeti
dráma sorozata.”854 – fogalmazott a bevezetőben. A hagyomány ily módon való feltalálása
persze nem egyedi, amellett, hogy valamennyi alakulat gyakorolta, már 1882-ben a
következőképpen fogalmazott az ezred átvételekor Morocutti ezredes, az első
ezredparancsnok: „Jól ismertek számomra azon ezredek, melyekből az új ezred zászlóaljai
származnak. Volt alkalmam békében és háborúban a katonai erényeket, melyekkel ezek
nagymértékben rendelkeznek, megismernem és értékelnem. Ezeket az erényeket mindannyian
magukkal hozták az új ezredbe.”855 A jogfolytonosságot leginkább a zászló szimbolizálta, az
új ezredek ugyanis a törzsezredeiktől kapták azokat, így a 83-asok a 43. gyalogezredtől.856
A törzsezredek közül a legrégebbi a 29. gyalogezred volt, melynek elődalakulata 1709
elején jött létre Magyarországon, a Rákóczi-szabadságharc idején. Az erről szóló uralkodói
rendeletet Möller szó szerint közli, „mely úgymond a keresztlevele ennek a kitűnő
alakulatnak.”857 Az ezred története azonban mégsem itt kezdődik, ahhoz szükség volt egy
alapításmítoszra is, melynek kezdődátuma 1683, Bécs török ostroma. Itt lépett színre ugyanis
Savoyai Jenő, akivel létrejött és élte a legnagyobb korszakát a régi hadsereg, 858 s mely
„dicsőséges Jenő-korra esett a négy törzsezred legrégebbikének a felállítása.”859 Bécs ostroma
ebben az értelemben magát a hadsereget és annak születését szimbolizálta.
A törzsezredek története a jól bevált sémát követi. Nagyrészt a háborús eseményeket
írja le, melybe az idő haladtával folyamatosan kapcsolódik be a többi törzsezred: 1741-ben a
33. gyalogezred, 1814-ben a 43. gyalogezred és 1798-ban a 61. gyalogezred. Természetesen a
mű körülbelül negyedét kitevő fejezet csak rendkívül vázlatosan ismerteti az eseményeket, és
részletesebben mindössze a fontosabb ütközetekre tér ki. Szintén nem, vagy csak nagy ritkán
ír a hőstettekről, melyre – mint a tartalomjegyzék is mutatja – külön fejezetet szán a szerző.
Ugyanakkor a fontos ütközetek esetében természetesen itt is elmaradhatatlan az elesett és
kitüntetett katonák és tisztek számának és nevének a megadása.

854
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 8. fólió
855
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 171–172.
fólió.
856
1868 előtt a fehér ezredzászlók mellett az egyes zászlóaljaknak is volt saját zászlójuk, melyek császársárga
színűek voltak. A reformot követően egy ezred csak két zászlót tarthatott meg: az ezredzászlót és egy
zászlóaljzászlót, mely a mozgósítás során felállítandó tartalékezred zászlója volt. Ez utóbbit az 1882-es
gyalogsági reformmal megszüntették, pontosabban ezek közül kaptak zászlót az újonnan felállított ezredek, míg
a felesleget a Heeresgeschichtliches Museumba vitték Bécsbe. WETZGER 1898. 212–213. és 225.
857
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 25. fólió.
858
A Savoyai Jenő korszakát bemutató oldalakat a szerző egyébként egy hosszabb írása részeként publikálta az
Öterreichische Militärische Zeitschrift 1908. évi első számában. MÖLLER 1908. 567–581.
859
Karl HM HIM HL TGY 2711. von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 25. fólió.

- 262 -
 Möller az egyes, válogatott hőstettek leírását okkal teszi külön fejezetbe. Az itt található
összeállítást ugyanis a szerző kifejezetten a tisztek számára készítette, hogy azokat a katonák
kiképzése során használják, hogy abban az ezred egy „evangéliumot” lásson a „katonalélek
gyarapodására és annak követésére, mikor a kardot meg kell majd ragadni.”860 Möller
egyébként a századforduló azon új típusú tisztjei közé tartozott, akik nemcsak fegyelmezni, de
nevelni is akarták a katonáikat: „meg kell értenie az előadónak, ő nemcsak kiképzőmester, de
pedagógus is, nemcsak szolgálatot megkövetelő elöljáró, hanem ember is.”861 Az egyes
példák a francia forradalmi, az 1848–49-es, az 1859-es és az 1866-os háborúkból, valamint az
1878-as okkupációból származnak, és összesen négy alakulat már korábban megjelent
történétéből válogatta ki őket: a 29., a 33., a 61. és a 48. gyalogezredéből.
Utóbbi, vagyis a 48. gyalogezred egyben át is vezet minket az ezredtörténet talán
legérdekesebb részére, miszerint abban megjelent a kiegészítési terület, azaz Vas vármegye
története is. Ennek okáról a bevezetőben így írt Möller: „A tulajdonságok, ahogy azokat a
közelebbi szülőföld és a szélesebb haza kialakították, jelentős tényezők egy ezred háborús
értékeinek megítélésében. A pecsétet, melyet egy vidék történelmi mozzanatai hagytak maguk
után, nem könnyű kitörölni az illető országrész egyes polgáraiból.”862 Vagyis az ezred saját
hősi múltjához a kiegészítési terület lakóinak a története is hozzátartozik. Adott területről
származó legénység ugyanis adott történelmi és katonai hagyománnyal rendelkezett, mely
legalább olyan mértékben meghatározta az ezred értékét, mint saját hősi múltja. Emellett a
terület hagyománya azt is előre vetítette, hogy az alakulat katonáitól milyen dicső tetteket
lehet elvárni a jövőben. Ez a szemlélet egyébként megjelenik az ezred huszonöt éves
jubileuma során is. A Szombathelyen állomásozó zászlóalj számára Tormássy Dezső
százados beszédében például a következőket mondta: „Ma még csak azon ezredek hadi
erényeire és hősi tetteire lehetünk büszkék, amelyekből alakult; de ti, Jurisics és
fegyvertársainak utódai már ezeknek hőstetteire lehettek büszkék.”863
Möller a fenti gondolat mentén beemelte a helytörténétet is a munkájába, és viszonylag
részletesen ismertette Vas vármegye történetét, kezdve a keltáktól és az ókori Savariától,
egészen a jelenkorig. Ennek során természetesen nagyobb hangsúlyt kaptak a katonai
események, melyek közül részletesebben is írt Kőszeg ostromáról, valamint a szentgotthárdi
csatáról. Möller ugyanakkor nemcsak a vármegye katonatörténetét ismerteti, de röviden szól
annak földrajzáról, nagyobb településeiről, valamint nagyon tömören azon ezredek hadi

860
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 421. fólió.
861
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 422. fólió.
862
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 9. fólió.
863
Jubiláló gyalogezred. VASVÁRMEGYE, 1907. szeptember 7. 3.

- 263 -
tetteiről is (főbb csatáiról, veszteségeiről és a kapott kitüntetésekről), melyekben 1893 előtt a
vasiak szolgáltak, vagyis a 48. és 76. gyalogezredekét.864
Möller Vas vármegye és korábbi ezredeinek történetét ismertetve arra a következtetésre
jutott, hogy „a szombathelyi vármegye kitűnő katonaanyagot küld a zászlók alá. Hogy a
vasiak hősiesek – arról a történelmük tanúskodik.”865 Szerinte a vasiakat könnyű fegyelmezni,
természetes harci ösztönökkel rendelkeznek, hűségesek, nyílt természetűek, és egy jó tiszt, ha
sikerül megnyernie őket, meglepő teljesítményt tud kihozni belőlük. A fiatalok oktatását
azonban hiányosnak találta, akik alig tudnak valamit a polgári kötelességről, és rossz
történelmi, földrajzi és társadalmi nézetekkel rendelkeznek. Éppen ezért széles teret látott a
képzésükre. Az oktatás mellett nem találta megfelelőnek a fizikai előképzettségüket sem.
Meglátása szerint erős, középtermetű legények voltak, akik ugyan jó felépítéssel rendelkeztek,
de ügyetlenek voltak, egyoldalú fizikai képzéssel és rossz tartással rendelkeztek. Ugyanakkor
ezt könnyen ki lehet küszöbölni, hiszen a hazatérő, jó kiállású katonának nagy elismertsége
van a megyében, különösen a hölgyek körében. A vasi katona egyébként is sokat ad
kinézetére, mely az ezred megjelenésére is jó hatással van. Végül politikailag teljesen
kiforratlannak tartja a népet, ezért a politikai agitációra figyelni kell, mely olykor sikeres tud
lenni a körükben.866 A szerzőtől egyébiránt nem áll távol a nemzetkarakterológia sem. A
magyarokat általában önállónak és jó észjárásúnak, ugyanakkor temperamentumosnak, míg a
németeket és a szlávokat (vendeket és horvátokat) megfontoltnak tartja. A nemzetiségek
között meglátása szerint alapvetően jó, baráti viszony uralkodott. 867
A nemzetiségekkel való részletesebb foglalkozásnak kifejezetten népnevelő célzata volt,
mely a századfordulón egyre nagyobb hangsúlyt kapott a hadseregben. Az ezredtörténet talán
egyik legfontosabb üzenete a törzsezredek befejezésében olvasható, mikor Möller így foglalta

864
Vas vármegye eredetileg az 1798-ban felállított 48. gyalogezred kiegészítési területéhez tartozott, majd 1860-
ban kettéosztották, és északi részét az újonnan létrehozott 76. gyalogezred kiegészítési területéhez csatolták.
WREDE 1898. 452. és 583.
865
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 278. fólió.
866
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 278–280.
fólió.
867
Hasonló jellemzést ad az 1893 előtti délvidéki román, szerb és sváb legénységről is. Meglátása szerint a
románok például nem szeretnek katonák lenni, és mindent megtesznek a szolgálat elkerülése érdekében. De ha
egyszer sikerült besorozni őket, onnantól a legfegyelmezettebb és legszolgálatkészebb, hűséges katonák
leszenek. Igaz, nehéz megnyerni őket, és erős fegyelmezést igényelnek. A szerbeket ezzel szemben született,
nagyszerű katonáknak tartja, vakmerők és könnyű lelkesíteni őket, engedelmesek, leleményesek és
vállalkozókedvűek, ugyanakkor hirtelen természetűek is. A svábokat szintén kitűnő katonának tartja (mint
minden németet), akik szívesen viselnek fegyvert, intelligensek, megfontoltak és hősiesek. Ők a Monarchia
leghűségesebb „zászlóvivői”. A több nemzetiség egymás melletti szolgálatát ugyanakkor előnynek látta Möller
és nem hátránynak: „Így egyesült akkor a 83-as ezredben a románok állhatatos szívóssága, a szerbek egyrészt
magával ragadó, másrészt támogató vakmerősége. Mindkettőt vezette a németek józan felfogása. Kár, hogy az
ezred mehetett harcba!” HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments
Nr. 83. 276–277. fólió.

- 264 -
össze az évszázadok hőstetteit: „A tisztek, úgy a legénységi katonák hősies
kötelességteljesítésének számos példáját hozhatnánk még föl. Nemzetiségi és vallási
különbségek nélkül. Tekintet nélkül az időre, amikor ez a bátorság kibontakozott. A négy
ezredben, sok külföldi mellett, a Monarchia szinte minden nemzete szolgált.”868 Ennek
részeként egyébként sok tekintetben tapintatos is volt. 1848 például kevésbé hangsúlyos,
legalábbis a magyarországi része. Igaz, ennek az is az oka, hogy a törzsezredek túlnyomórészt
Itáliában harcoltak. Egyedül a 29. gyalogezred és a 61. gyalogezred Temesváron lévő 3.
zászlóalja vett részt a császáriak oldalán a magyarországi harcokban is. A szabadságharc
oldalára mindössze a 33. gyalogezred egy zászlóalja csatlakozott. Éppen ezért 1848–49-es
események részletesebb politikai környezete is csak Itália esetében kap némi magyarázatot,
míg Bécs és Magyarország esetében egyszerűen „pacifikálásról” ír Möller, a 33. gyalogezred
3. zászlóaljának átállását, pedig a „tisztázatlan körülményekre” fogja.869
Az ezredtörténetek által kanonizált hőskultusz ápolásának számos módja volt, így a
már érintett legénységi és altiszti iskolákban zajló oktatás mellett a különböző rítusokon
keresztül. Az ezredek életében alapvetően három fő ünnep lehetett: a zászlószentelés, az ezred
vagy zászlójának jubileuma, végül pedig az évente megült ezredünnep vagy ezrednap
(Regimentsgedenktag), mely egy, az alakulat történetében kiemelkedő jelentőségű
eseményhez (általában egy ütközethez) fűződött. Zászlószentelésre a korban nem került sor,
valamint jubileumi ünnepségre is csak egy alkalommal, a 83. gyalogezred esetében. Ekkor a
Komáromban, Szombathelyen és Kőszegen állomásozó ezred mind a három városban tartott
ünnepséget, melyek közül a legfontosabb természetesen az előbbi volt, ahol az ezredtörzs is
állomásozott.870
Érdekes módon 1912-ben lett volna aktuális a 11. huszárezred fennállásának százötven
éves évfordulója is, de nem találtuk nyomát annak, hogy ezt megünnepelték volna. Ezzel
szemben a huszárok rendelkeztek saját ezredünneppel, míg a 83-asok nem. Ez július 26-a volt
az 1866-os Nogaredo-Versai ütközet emlékére, melyet az itáliai hadszíntéren vívott az
alakulat. Ekkor a versai hídnál az ezred három százada a túlerőben lévő ellenség összesen 16
lovasrohamát verte vissza, s végül visszavonulásra kényszerítette az olaszokat. A helytállásért
18 tiszt, 18 altiszt és 15 katona kapott kitüntetést.871 Az ütközet igen hamar központi helyre
került az ezred emlékezetébe, és már 1871. július 26-án létrehozta a tisztikar a Versa-

868
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 128. fólió.
869
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 106–116.
fólió.
870
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 402–403.
fólió.
871
TREUENFEST 1878. 405–409.; EMLÉKKÖNYV 1920. 15–16.

- 265 -
alapítványt. Az 1 200 forintos alaptőkéjű alapítvány kamataiból minden évben huszonnégy
közkatonát jutalmaztak: eredetileg azok közül, akik részt vettek az ütközetben, majd miután
ilyen már nem volt, minden századból négy, hosszabb ideje szolgáló katonát a kitűnő
szolgálatért.872 A felhívást jelölésre a századok számára minden évben egy-két héttel az
ezrednap előtt napiparancsban adta ki az ezredparancsnok, majd egy-két nappal szintén
napiparancsban közölték is a neveket. Július 26-án aztán a laktanya udvarán az egész ezred
díszegyenruhában felsorakozott, majd miután elmagyarázták a nap jelentőségét, kiosztották a
jutalmakat. A századfordulót követően az ezredünnep napján már szolgálat sem volt.873
A különböző alapítványok és alapok egyébiránt is fontos szerepet játszottak az
ezredközösség, mindenekelőtt a tisztikar összetartásában, mely révén az egy gazdasági
közösséget is alkotott. A 83. gyalogezred esetében pontosan tudjuk, hogy milyen alapokkal
rendelkezett, így egyenruházati, zene-, könyvtár-, takarék- és kölcsönalap, valamint tiszti
menázsi alap létezett, melyeket egy tiszti bizottság kezelt. 874 Noha a huszárezred esetében
nem ismerjük pontosan az alapokat, ezek azonban hasonlóak lehettek. Zenealappal
ugyanakkor bizonyosan nem rendelkezett, mivel zenekara a lovasságnak nem volt, viszont a
Versa-alapítvány mellett az altiszti kaszinónak volt egy saját fenntartási alapja, valamint
Ferdinánd bolgár fejedelem ezredtulajdonos 1908-as szombathelyi látogatásakor tett a
tisztikar javára egy 15 000 koronás alapítványt. Ennek alapítólevelét és így pontos célját sem
ismerjük (talán a tiszti kaszinó céljaira tehette).875
Az ezred tisztikarán belüli testületi szellem ápolásának a központi helye azonban a tiszti
étkezde és a tiszti kaszinó volt. A tiszti ebéd új jelenségnek számított, propagálásában nagy
szerepe volt Rudolf főhercegnek, aki a 36. gyalogezred parancsnokaként 1878-tól kezdve
honosította meg alakulatában. A teljes hadseregben végül 1886-ban vezették be. A tiszti
ebéden való részvételt illetően eltérő szabályok vonatkoztak az egyes tisztekre, elsősorban a
családi állapotuk szerint, de bizonyos időközönként mindenkinek meg kellett rajta jelennie.
Legfőbb célja a fiatal, valamint az ezredbe frissen áthelyezett új tisztek bevezetése az
ezredközösségbe, a bajtársiasság, a katonai szellem és a hagyomány ápolása, ahol a tiszt
egyben elsajátíthatta a megfelelő viselkedési normákat is. A tiszti étkezde ugyanakkor a
kisebb vidéki garnizonokban (és így Szombathelyen is) össze volt kötve a tiszti kaszinóval, a
kettő lényegében nem különült el. A kaszinónak saját könyvtára volt, de itt őrizték az ezred

872
Stiftung von Officiers-Corps des Huszaren-Regiments Nr. 11. In: VERORDNUNGSBLATT FÜR DAS K.K. HEER.
1871. 32. Stück. Vom 12. Juli 1871. No. 126.
873
Lásd az ezredlevéltárban található napiparancsnokban.
874
HM HIM HL TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 200. fólió.
875
Hirek – A huszáraltisztek kaszinója. In: VASVÁRMEGYE, 1904. február 13. 3.; Hírek – A fejedelem
alapítványa. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 26. 4.

- 266 -
tárgyait is: a régi zászlókat, szalagokat, fegyvereket, képeket, emléktárgyakat stb. A tiszti
kaszinóban rendszeresen tartottak estélyeket, előadásokat, felolvasásokat, banketteket. Szintén
itt került sor az áthelyezett tisztek búcsúztatására, az előléptetések és szolgálati jubileumok
megünneplésére. Ehhez hasonló funkciót töltöttek be az altiszti kaszinók is, melyről – mint
már korábban érintettük – a huszárezred esetében van tudomásunk 1904-ből.
A fentiek alapján jól látható, hogy miközben az erős ezredidentitás kialakulását a
tisztikar egysége érdekében a hadvezetés nem támogatta, számos tényező efelé mutatott. Így
felmerülhet a kérdés, hogy ez milyen formában jelentkezhetett a hadseregen belül. Bizonyos
fegyvernemi identitás például egész biztosan létezett. Erről nemcsak a Szombathelyen dúló
baka-huszár, huszár-ulánus és ulánus-baka harcok tanúskodnak, hanem Vidos Géza már
idézett visszaemlékezése is, mikor a két szombathelyi tisztikar egymáshoz való viszonyát így
jellemezte: „Habár a huszárok és a 83-asok ugyanazt a »császárkabátot« viselték – teljesen
elkülönültek egymástól. A 83-asok szintén testületileg casinótagok voltak – ahogy azonban
említettük, nem vettek részt a kaszinó rendezvényein.”876
Emellett több tényező is arra utal, hogy közel sem volt másodlagos ki melyik ezredben
szolgált, sőt a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred tisztikarának vizsgálata azt mutatja, hogy
az áthelyezéseknél nem egyenlő szempontokat alkalmaztak. Miközben ugyanis utóbbi
esetében a tisztikar viszonylag gyorsan változott, addig előbbi sokkal stabilabbnak bizonyult.
Ha az 1900. évben a huszárezredben szolgáló tiszteket vizsgáljuk meg, akkor kiderül, hogy a
45 tiszt és 1 kadét 1914-ig átlagosan 15,4 évet töltött el az ezredben (a háború kitörését, s így
az 1914. évi sematizmust vettem végpontnak). A számokat rangonként vizsgálva
természetesen jelentős különbségek figyelhetők meg. Míg a hadnagyok és főhadnagyok 11,2
illetve 14 évet szolgáltak átlagosan, addig az őrnagyok és kapitányok 27 illetve 21,8 évet. Az
ezred két őrnagya 22 és 32 évet töltött el az alakulat kötelékében, míg a tizenegy kapitány
közül négy is több mint 30 évet szolgált, másik kettő több mint 20 évet, egy 19, egy pedig 18
évet. Hasonló, 20 év körüli szolgálati idővel számos főhadnagy esetében is találkozhatunk.
Végül pedig érdemes kiemelni, hogy a vizsgált 46 személy közül tízen is ott voltak még a
tisztikarban, amikor 1914-ben kitört a háború. Ehhez képest a 83. gyalogezredben a huszonöt
éves jubileumi ünnepségen már csak Tormássy Dezső emlékezhetett az alapításra, noha a
gyalogezredek tisztikarának létszáma majdnem duplája volt a lovasezredekének. Emellett
feltűnő a családtagok egymás melletti szolgálata. A 11. huszárezred adatbázisában 3 apa-fiú

876
HM HIM HL TGY. 3020. Vidos Géza tábornok visszaemlékezései. 105.

- 267 -
pár, valamint 11 testvérpár és 1 esetben három testvér szolgált az alakulatban egymás mellett.
Emellett nem voltak ritkák az ezreden belüli házasságok sem.
Végül a közös hadseregben is kimutathatóan jelen volt az ezredrangsornak informális
(igaz, dinamikusan változó) rendszere, melyet a fegyvernem, a hősi múlt, a kiegészítési terület
és az állomáshely egyszerre befolyásolt. Egy ezred presztízsét leginkább tisztikarának
társadalmi összetétele (mellyel korábban már foglalkozunk) és az ezredtulajdonos személye
jelzi. Az ezredtulajdonosi címet az uralkodó adományozta valamely tábornok, főherceg,
illetve külföldi uralkodó vagy annak családtagja számára, és nevüket életük végéig viselte az
ezred. Emellett létezett a közös hadseregben az örökös ezredtulajdonos rendszere is, mikor
valakinek a nevét örökös módon viselhette az alakulat. Ez azonban ritka volt, ha az
ezredtulajdonos elhunyt, az alakulat általában új nevet kapott. Az 1868-as reformot követően
a cím pusztán reprezentatív előjogokkal járt, például a tulajdonosok hordhatták ezredük
egyenruháját, ünnepségekkor élükön lovagolhattak, szemlét tarthattak felettük. Az
ezredtulajdonos személye egyfajta presztízsjelző volt: minél feljebb állt egy alakulat az
ezredrangsorban, annál valószínűbb volt, hogy magasabb rangú tulajdonossal rendelkezett.
Ezt jól mutatja a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred esete. Előbbinek sorezreddé alakulását
követően Alexander von Württemberg herceg (1851–1885), majd Joseph zu Windisch-Graetz
herceg (1887–1906), az 1848-49-es eseményekben meghatározó szerepet játszó Alfred zu
Windisch-Graetz fia, végül pedig 1907-től egészen az ezred feloszlatásáig I. Ferdinánd bolgár
cár volt a tulajdonosa. A 83. gyalogezred ezzel szemben lényegében a legalacsonyabb rangú
tulajdonosokkal rendelkezett: 1883 és 1908 között gróf Christoph von Degenfeld-Schönburg
lovassági tábornok, 1910-ben rövid ideig báró Anton Rudolf Josef Hubert von Winzor
lovassági tábornok, végül pedig 1910-től báró Karl von Schikofsky gyalogsági tábornok.877

VI. 1. B. „NAGYOBB VÁROS IS KATONASÁG NÉLKÜL ÚGYSZÓLVÁN EGÉSZEN FALUSIAS

JELLEGET ÖLT MAGÁRA”

Mielőtt rátérnénk arra, hogy a város miként tekintett két háziezredére, előbb vizsgáljuk
meg, hogy általánosságban milyen jelentőséggel bírt számára a katonai helyőrség. „Modern
város” és „mintaváros” – e két epitheton ornans szinte valamennyi korabeli kiadványban,
illetve tudósításban feltűnik Szombathellyel kapcsolatban. Előbbi elnevezésben persze nem

877
EMLÉKKÖNYV 1920. 17–20.; DOROMBY 1934. 11–12.

- 268 -
nehéz felismerni Éhen Gyula 1897-ben írott A modern város című munkáját, mely
tulajdonképpen felfogható Szombathely modernizációs programjaként is, s melyet a reformer
polgármester megalkuvást nem tűrően meg is valósított. Szombathely dualizmus-kori
országos mércével mérve is kiemelkedő fejlődése persze nem egy ember elhatározásának az
eredménye, az Éhen-korszak annak inkább csak csúcspontját jelentette. Ugyanakkor a rövid
idő alatt lezajló drasztikus átalakulás erősen rányomta a bélyegét a város identitására. 878
A Borovszky-féle Magyarország vármegyéi és városai című millenniumi kiadvány Vas
vármegyéről szóló kötetében Kárpáti Kelemen, a város történetírója a következőképpen
fogalmazott: „Szombathely minden régisége daczára századunk utolsó évtizedeinek
szülötte.”879 Ebben a folyamatban a kortársak két eseményt szoktak kiemelni: a Szombathelyi
egyházmegye 1777-es megalapítását és a város vasúthálózatba való bekapcsolódását. Szily
János megyéspüspök nagyszabású építkezései és intézményei (püspöki palota, szeminárium,
könyvtár, székesegyház, gimnázium) jelentették az első lépést a „százados tespedésből” való
kilábalásban, aki „mintha csak belelátott volna a távol jövőbe, mintha csak sejtette volna,
hogy a korabeli kis Szombathelyre, mely alig számlált 3 000 lakost, szebb jövő vár,
tanácsaival és anyagi áldozatokkal iparkodott e jövő útjait egyengetni. A város újjászületése
elválaszthatatlan az ő emlékezetétől.”880 A vasút megérkezésének éve, az 1865. év pedig
„epochalis”881 dátum: a „megnyílt déli vasút sopronkanizsai vonala és az 1871-ben megindult
nyugati vasútvonal Szombathelyt állandó összeköttetésbe hozták Budapesttel, Béccsel,
Gráczcal, és középpontjává avatták egy nagy vidék kereskedelmének, megvetvén így alapját
ama, páratlanul gyors haladásnak, mely a nem régen még kicsiny és igénytelen Szombathelyt
a legutóbbi negyedszázad alatt hazánk egyik legélénkebb és legszebb reményekre jogosító
városává fejlesztette.”882 A kortársak ennek a fejlődésnek egyik csúcspontjaként tekintettek
Éhen Gyula polgármesterségére. Bodányi Ödön, Éhen Gyula főmérnöke 1910-ben kiadott
könyvében a következőképpen összegzi az Éhen-éra teljesítményét: „Éhen Gyula
Szombathely városát modern berendezések tekintetében az ország legelső városai közé emelte
és Szombathely rohamos fejlődése páratlanul áll a monarchiában.”883
A fentiek miatt Szombathely múltszemléletének egyik sajátossága, hogy az 1777 előtti
időszak jelentéktelenné vált, a középkori és kora újkori előzmények, mint az állandó pusztulás
és tespedés időszaka tűnik fel: „a város fejlődésének a századok folyamán ismételt csapások

878
A témára részletesen lásd: TANGL 2017A.
879
KÁRPÁTI 1898. 117.
880
KÁRPÁTI 1898. 121.
881
KÁRPÁTI 1894. 240.
882
Szombathely r.t. város. In: MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898. március. 7.
883
BODÁNYI 1910. 30.

- 269 -
állták útját. Érzékeny károkat szenvedett az Aba Samu és Henrik között folyt harczok
idejében, 1241-ben a pusztító tatárok majdnem földig lerombolták, színtere volt a Cylleiek és
I. Ulászló, az osztrák Miksa és II. Ulászló között vívott harczoknak, átszenvedte a Bocskay-
felkelést, látta és szomorúan emlegette az át-átvonuló török csapatokat és nyolcz éven át tűrte
a kuruczok és labanczok sanyargatásait. És mintha ennyi baj sem lett volna elég, a telhetetlen
végzet 1710-ben a városra még az irtózatos fekete halált is ráküldötte, mely féléven keresztül
végzett öldökléseivel a várost majdnem teljesen néptelenné tette. […] Ennyi és ily sokféle
csapással sújtva, Szombathely nem haladhatott előre a fejlődés útján és még a múlt század
végén alig mutat városi jelleget. Öt silány és rendetlen utczájával, ötkapus ódon bástyafalával
és alig két ezerre rugó népességével inkább csak faluszámba vehető.”884 A figyelem sokkal
inkább az ókorra irányult. Savaria jelentette az elveszett aranykort, melyet a modern
Szombathelynek vissza kellett szereznie. Azt a Savariát, mely a helyi emlékezet szerint „négy
századon keresztül fővárosa volt Felső-Pannoniának. Falai között székeltek a tartományi
helytartók, a különféle politikai és vallási tisztviselők,”885 mely a helyi emlékezet szerint
jelentőségében megelőzte Scarabantiát (Sopron), Vindobonát (Bécs), Carnuntumot (Óvár) és
Arrabonát (Győr), ahol Septimius Severus személyében császárt választottak és iktattak be,
ahol eltemették Ovidiust, vértanúhalált halt Szent Quirinus és ahol megszületett Szent
Márton.886 Bodányi szerint pedig így Éhen Gyulával Szombathely ismét „virágzó város [lett],
amilyen volt, mielőtt elpusztította a népvándorlás és egy földrengés.”887
A katonaság szerepéről Éhen Gyula A modern városban a következőképpen írt: „A
kórházügy, a kéjelgés ügye, az orvosi szolgálat, a rendőrség, a katonai laktanyák,
temetőhelyek, iskolák, vasútállomás stb. mindmegannyi fontos kiegészítő része azon
mozaiknak, mely a modern város imponáló körvonalait rajzolja elénk.”888 Éhen ugyanakkor
elsősorban gazdasági megfontolásokból foglalkozik a katonaság városokban való
összpontosításával. Egy másik munkájában fejti ki, hogy „a városoknak számottevő érdeke
tehát az, hogy bennök minél több katonaság nyerjen állandó elhelyezést. Mert ha tán az előirt
szabályoknak megfelelő laktanyák, az alacsonyabb térítési díjjak figyelembe vételével, annak
a városnak valamelyes anyagi áldozatát követelik is; emez anyagi áldozatoknál sokkal
nagyobb azon haszon, mely a helyi ipar és kereskedelem érdekeit és ezeknek forgalmát
támogatja; és különösen sokkal nagyobb azon erkölcsi siker, melyet a helyi iparnak és

884
Szombathely r.t. város. In: MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898. március. 7.
885
Szombathely r.t. város. In: MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898. március. 7.
886
KUNCZ 1880. 40.; BODÁNYI 1910. 4.
887
BODÁNYI 1910. 8.
888
ÉHEN 1897. 118.

- 270 -
kereskedésnek fellendülése eredményez. A városok sztratégiai rendeltetése tehát a városok
közgazdasági érdekében érvényesülve nyeri városi szempontból vett nagy jelentőségét.”889
A katonaság Szombathely fejlődésének egy pillanatában kitüntetett helyre került. Azzal
ugyanis, hogy 1902-ben felvillant egy egész tüzérezred, valamint a hozzá kapcsolódó
élelmezési raktár elhelyezésének a lehetősége, a város a régió egyik legnagyobb katonai
központjává válhatott volna. A létszámbővülés egyben megnyithatta az utat a későbbi
fejlesztések, így mindenekelőtt egy magasabb parancsnokság elhelyezése, illetve a gyalogsági
laktanya bővítése előtt. A gazdasági és presztízsszempontok mellett ez Szombathely számára
szimbolikus jelentőséggel is bírt, éppen Savaria miatt, melynek nagysága alapját a hadsereg
adta: „a római légiók észak felé vezető útja innen ágazott el négy irányban. Az ősi Savaria
fontos hadászati központ és ennélfogva kulturális jelentőségű virágzó gyarmata volt a
rómaiaknak. Innen élelmezték a légiókat és innen szállították felszereléseiket, minek folytán
fejlett iparnak és jólétnek örvendett.”890 – fogalmazott Bodányi Ödön várostörténeti
munkájában. És a kortársak úgy vélték, hogy Szombathely, mint fontos közlekedési
csomópont, predesztinálva volt arra, hogy újfent katonai központtá váljon. Éhen Gyula egy
1904-ben kiadott, Szombathely fejlesztésével foglalkozó memorandumában például az első
helyen írt a katonai helyőrség problémájáról. Elképzeléseit az akkoriban a sajtóban is divatos
érvekkel támasztotta alá: eszerint Szombathely fekvése stratégiailag rendkívül kedvező,
fontos közlekedési csomópont, s földrajzi elhelyezkedése nemcsak Grazhoz és Bécshez való
közelsége, de domborzati viszonyai miatt is rendkívül előnyös.891
A felfokozott várakozásokat jól illusztrálja az 1904-es pünkösdi jótékonysági
lovasünnepély, melyen Frigyes főherceg, hadtestparancsnok és családja is részt vett. Az
ünnepségen Szombathely elsősorban patrónusait köszöntötte falai között. A főherceg
tulajdonképpen évi rendszerességgel ellátogatott a városba, s jóllehet ezek legtöbbször
hivatalos katonai szemlék voltak, de „ő fensége kitüntető figyelme mindenkor kiterjedt a
polgárságra és szívesen fogadta kegyeibe, jóindulatába a várost is”892 – fogalmazott a
Szombathelyi Újság. A Vasvármegye című lap hosszú köszöntésében így írt: „Mély és szívből
fakadó hódolattal fogadja falai között a fenséges főherczegi családot Szombathely, mely ő
fenségeikben magas pártfogóit, fejlődésének és előremenetelének hatalmas tényezőit látja.
[…] Frigyes főherczeg ő cs. és kir. fensége évtizedek óta mély jóindulattal, igazi keggyel
viseltetik irántunk. […] Őfensége támogató és pártfogó kezének gyámolításának éreztük a

889
ÉHEN 1903. II. kötet. 673–674.
890
BODÁNYI 1910. 3.
891
Értekezlet a város fejlesztése ügyében. In: VASVÁRMEGYE, 1904. október 18. 1–2.
892
Frigyes főherceg kir. herczeg családjával Szombathelyen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1904. május 29. 7.

- 271 -
gyalogzászlóalj, a hadkiegészítő parancsnokság és a hadosztály tüzérezred idehelyezésének és
minden alkalommal, amikor katonai intézmények elnyeréséről volt szó.” A hódolat és hála
kifejezése mellett azonban a lap a város elvárásait is burkoltan kifejezésre juttatta: „Bevalljuk:
régen odavannak törekvéseink, hogy Szombathely elsőrendű katonai várossá emelkedjék, s e
részben ő cs. és kir. fenségében bírtunk mindenkor magas pártfogót.” Szombathely ezekben
az években fejlődésének következő lépcsőfokát egyértelműen a katonai központtá válásában
látta. A polgári közigazgatás kiépülése ekkorra már jórészt lezárult, ahogy a vasúthálózat
fejlesztése is túljutott zenitjén, és befejeződtek az Éhen-féle nagy infrastrukturális
beruházások is. Szinte szükségszerűnek tartották ennek bekövetkeztét, már csak azért is,
mivel „a légiók hozták el legelőbb erre a földre a római kultúrát, s ugyanők tették nagy,
hatalmas ókori várossá Sabariát” is. Így a város vágyainak megvalósulásával szimbolikus
értelemben bezárult volna egy kör, hisz ahogy annak idején Savaria a katonaságnak
köszönhette nagyságát, úgy Szombathelynek is a katonaság hozhatja el a végső
felemelkedését, melyben központi szerep hárult volna a főhercegre.893 A tüzérlaktanya és a
katonai fejlesztések azonban kútba estek, s a századfordulót követően Szombathely fejlődése
megakadt.
A laktanyák és így a katonai helyőrségek azonban a korabeli városok számára jóval
többet jelentettek, mint pusztán gazdasági tényezőt. Ez talán leginkább a korabeli
képeslapokon érhető tetten, melyeken számos laktanya képe látható. Képeslapra egy város a
fontosabb történelmi emlékek és a városi látképek mellett általában hivatalok, bíróságok,
iskolák, kulturális és egészségügyi intézmények, sőt magán-, turisztikai és infrastrukturális
épületek (például víztorony), gyárak és műszaki létesítmények képeit rakta fel, melyek a
modernség és a haladás legfőbb városi attribútumai voltak. Ezek közé tartoztak a laktanyák is.
1874-ben, két évvel a 16. gyalogezred szombathelyi hadkiegészítő parancsnokságának a
felszámolását követően, az egyik helyi lap így fájlalta a helyőrség elvesztését: „nagyobb város
is katonaság nélkül úgyszólván egészen falusias jelleget ölt magára.”894 A vándorló katonaság
– az egyenkénti beszállásolás – a falvak sajátja volt, így ilyen értelemben az állandó katonai
helyőrség olyan attribútumként jelent meg, mellyel csak a jelentősebb, városias települések
rendelkeztek. Ez a szempont a lovassági laktanya tervezésekor is számos alkalommal
felmerült. Az 1885-ös végső döntést megelőzően a Vasmegyei Lapok egy hosszú
vezércikkben a gazdasági előnyök mellett a következőket emelte ki: „Ha az idegen, ki a
legelőször Szombathelyt útjába ejtette, megérkezése után az utcára kilép, hogy a város

893
Fejedelmi vendégeink. In: VASVÁRMEGYE, 1904. május 22. 1.
894
Szombathely katonaság nélkül. In: VASMEGYEI FIGYELŐ, 1874. augusztus 23. 2.

- 272 -
nyilvános életével megismerkedjék, bizonyára meg van lepetve a nagy városok zajára
emlékeztető élénkség és eleven közlekedés által, melyet lépten nyomon talál. Ha aztán a város
terjedelmére, nyilvános életéről, földrajzi fekvéséről valamint társadalmi viszonyairól
meggyőződött, bizonyos idő múlva mintegy ösztönszerűleg azt fogja érezni, mintha itt
Szombathelyen a nyilvános társadalmi életben valami hiányoznék, melynek nem létezése
lépten-nyomon észrevehető, és melynek hiánya egy Szombathelyhez hasonló városban
valószínűleg széles e hazában alig lesz feltalálható, bármerre vegyük is utunkat. A társadalmi,
üzleti és nyilvános élet e tényezője – a katonaság.” Éppen ezért véleménye szerint „a város
életérdekein elkövetett bűn volna” annak fel nem épülése, sőt szégyen a megyeszékhelyre
nézve. „Mert mi Szombathely? Vasmegye szíve, Vasmegye székvárosa és Vasmegye
székvárosa e tekintetben sem maradhat hátra Magyarország többi megyéinek székvárosaival
szemben.”895
A fentiek fényében nem meglepő, hogy a sajtó „egy nagy, korszakot alkotó”896 műként
jellemezte a laktanyát, és felavatásának ünnepén úgy látta, hogy „kiválóan nagy fontosságú e
mű Szombathely városának emelkedésére nézve. Látjuk, hogy az igazi nagyobb városok, a
valóságos központok sehol sem szokták a katonaságot nélkülözni. Szombathely csak most,
midőn falai közt katonaságot lát, emelkedett a nemesebb városok sorába.”897
A laktanya épületének azonban – pusztán a városiasság mellett – számos
jelentéstartalma lehetett, különösen annak fényében, hogy a katonai létesítményeket a korban
jórészt az önkormányzatok építették. Reiszig Ede alispán ünnepi beszédében az épületről a
következőképpen szól: „Nem kicsinyes motívumok, nem is vármegyei érdekek mérlegelése
vezették Vasváregymegye közönségét akkor, midőn az ezredlaktanya építésének eszméjét
felvetette, hanem vezették a törvény előtti egyenlőség és közteherviselés magasztos elvei,
melyek e vármegye mindenha előharczosa marad. Vezérelte azon tudat, hogy felfogva saját
jelentőségét, melyet az ország törvényhatóságai között elfoglal, önmaga és polgárai iránti
kötelességét teljesítse az által, hogy a területén elhelyezett katonaságnak állandó otthont emel;
de vezérelte elhatározásában e vármegyét felismerése annak is, hogy állami biztonságunk
érdekében a véderő fejlesztésére szolgáló eszközök biztosításában Magyarországon
áldozatkészségtől visszariadni nem szabad. Emelte ez épületcsoportot Vasvármegye
közönsége a véderőnek, s szolgálni kívánta ez által a koronás királyt s a hazát, begyőzendő
urbi et orbi, hogy bár az örökké emlékezetes pozsonyi országgyűlésen hangoztatott:

895
A laktanya kérdése. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. február 15. 2.
896
A mi huszáraink. In: VASVÁRMEGYE, 1889. október 27. 1.
897
A befejezett nagy mű. In: TORMA 1889. október 27. 1.

- 273 -
»moriamur pro rege nostro« szavak régen elhangzottak, a késő unokákat ugyanazon szellem
lengi át, s a király és haza iránti törhetetlen hűség, önfeláldozó áldozatkészség lelkesíti mai
nap is, s egyesíti a haza polgárait akkor, midőn az állam biztonsága érdekében áldozni
kell.”898
Vagyis a laktanya, illetve a rá költött hatalmas összegek ebben az értelemben nem mást
szimbolizáltak, mint a haza és a trón biztonsága érdekében hozott áldozatot. A vármegye (és a
gyalogsági laktanya esetében a város) így elsősorban azzal vette ki részét az ország védelmi
képességének növeléséből, hogy „a területén elhelyezett katonaságnak állandó otthont” adott.
Ennek fényében külön jelentőséget kap a laktanya mérete és felszereltsége. A szombathelyi
lovassági laktanya méreteiben kiemelkedő volt, az ország egyik legnagyobb ilyen épületének
számított az egész korszakban, hiszen hasonló méretű egybefüggő komplexum csak
Budapesten és Nyíregyházán, illetve a háború előtt Hajmáskéren épült. A város méretéhez
képest pedig különösen feltűnő volt az „egész kis városnak látszó lovassági kaszárnya.”899
Emellett ráadásul a lovassági és a gyalogsági laktanya abból a szempontból is kitűnt az ország
más hasonló épületeihez képest, hogy saját csatorna- és vízvezetékrendszerrel épült fel,
később ráadásul bevezették a gáz, majd a villanyvilágítást és a telefont is (igaz előbbieket nem
minden részébe).
Természetesen a lovassági laktanya avatásán a meghívott vendégek – már csak a
protokoll szabályai miatt is – nem győzték dicsérni az épületegyüttest. Gromon Dezső
honvédelmi minisztériumi államtitkár az avatón kiemelte, hogy a vármegye „a cs. és kir.
közös hadsereg egy ezredének ily nagyszerű, az országban úgymond páratlanul álló otthont
teremtett” illetve, hogy „oly otthont teremtett a véderő számára, mely ez idő szerint az egész
országban, sőt a monarchiában páratlanul állt.”900 Kotz ezredes szerint „a lovasság czéljainak
oly tökéletesen megfelelő laktanyát – mely Ausztria-Magyarországban eddig egyedül áll.”901
Maga Frigyes főherceg pedig úgy nyilatkozott első látogatásakor, hogy „a lovassági laktanya
– úgymond feltétlenül legszebb és legczélszerűbb a monarchiában.”902
Persze a laktanya nem volt tökéletes. A nyílászárók például finoman szólva is hanyagul
voltak megcsinálva, ami miatt huzatos volt az épület, a rossz szigetelés miatt pedig telenként
pár foknál melegebbre felfűteni sem lehetett a legénységi szobákat. Bár ezeket folyamatosan
kijavították, nem ezek kerültek a város reprezentációs kiadványaiba, hanem sokkal inkább a

898
A lovassági ezredlaktanya ünnepélyes felavatása. In: VASVÁRMEGYE, 1889. október 27. 2.
899
KÁRPÁTI 1898. 130.
900
A lovassági ezredlaktanya ünnepélyes felavatása. In: VASVÁRMEGYE 1889. október 27. 3.
901
Az első huszárok. In: VASVÁRMEGYE, 1889. október. 20. 7.
902
Napi Hírek – Frigyes főherceg Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1890. május 18. 5.

- 274 -
fenti mondatok köszönnek vissza, így például Kárpáti városmonográfiájába is az alábbi jelzők
kerültek be: „czélszerüségét tekintve páratlan a monarchia területén.”903
Vagyis minél nagyobb és minél modernebb volt egy laktanya, annál könnyebbé
válhatott egy település nevezetességévé, reprezentációs eszközévé, még akkor is, ha
kivitelezésük – a legnagyobb költséghatékonyság jegyében – alapvetően egyszerű volt,
mellőzve minden különösebb díszítést. Éppen ezért minden, a városról szóló kiadványban,
tudósításban visszaköszönt, de a korabeli képeslapok kedvelt témái is voltak a laktanya
épületei. Sokatmondó, hogy például a kifejezetten turisták számára megjelenő Budapesti
Látogatók Lapjának 1890-ben megjelent egyik száma is hosszasan foglalkozik a látnivalók
között a laktanyával, és nem kevesebb, mint hat darab képet közöl róla. De tervbe volt véve
például, hogy a lovassági laktanyát a város be fogja mutatni a budapesti központi millenniumi
kiállításon is. Knebel Jenő ennek érdekében több, egy méter szélességű fényképet készített az
épületekről, Rauscher Miksa pedig a tervrajzok bemutatóját készítette el.904
A lovassági laktanyát reprezentatív nagyrendezvények tartására is használták. Az első
ilyen alkalomra még éppen átadása előtt került volna sor. A Vasmegyei Gazdasági Egyesület
és az Országos Gazdasági Egylet által 1889. szeptember 21. és 25. között közösen tervezett
országos gazdasági kiállítást ugyanis a laktanyában tervezték megtartani. A kiállítás azonban
a megyében dúló száj- és körömfájás járvány miatt végül elmaradt.905 A másik, hasonlóan
országos jelentőségű esemény már nem maradt el: 1905. augusztus 12–15. között
Szombathelyen megrendezett országos dalos találkozót a lovassági laktanya nagylovardájában
tartottak.906 1912-ben pedig a szombathelyi műtörténeti kiállítás részeként Szegedy Györgyné
kezdeményezésére a gyermekkórház és a zeneegylet javára jótékonysági művészestélyt
rendeztek, melynek a helyet ezúttal is a lovassági laktanya nagylovardája biztosította.907
Végül pedig a helyi sajtó – talán némileg túlzó – értesülései szerint a szombathelyi
lovassági laktanya messze földre is elvitte a város a hírét. A Vasmegyei Lapok ugyanis
beszámolt arról, hogy 1892-ben a Bécs–Berlin távlovagláson részt vett négy szombathelyi
huszártiszt is, akik közül Sardagna Géza a 11. helyen ért célba, és a tudósítás szerint mikor a
német császár gratulált neki, „megjegyezte, hogy már többször hallotta az ottani nagy és

903
KÁRPÁTI 1894. 307.
904
Hírek – Millenniumi fényképek. In: VASVÁRMEGYE, 1896. február 16. 4.; Hírek – A lovassági laktanya. In:
VASVÁRMEGYE, 1896. március 26. 5.
905
MNL VAML IV. a. 403. 17/1889.
906
GÁL 2008. 49.
907
Az angyal a művészetben. In: VASVÁRMEGYE, 1912. szeptember 22. 10.; Angyal a művészetben. In:
VASVÁRMEGYE, 1912. szeptember 24. 4.

- 275 -
modern laktanyát a legmagasabb körökben dícsérőleg említeni.”908 Persze a hírnek lehetett
némi valóságalapja, hiszen 1898-ban maga Sarolta hercegnő, Vilmos német császár nővére is
ellátogatott a laktanyába, mikor férjével, Szász-Meiningeni Bernhard örökös herceggel,
porosz tábornokkal útjukon meglátogatták Répcelakon Radó Katát (Radó Kálmán főispán
lányát) és férjét, gróf Sylvius Posadowsky-Wehner porosz gárdakapitányt. Október 4-én
Szombathelyre látogatva a vendégek kifejezetten az „osztrák-magyar monarchia egyik
legszebb lovassági laktanyáját” tekintették meg, ahol Schrenk ezredparancsnok vezette körbe
magas vendégeit, egy rövid kis lovasbemutatót is rögtönözve nekik.909

VI. 1. C. „A MAI ÁLLAPOTUKBAN NEM AZOK A MAGYAR CSAPATOK, MINT VOLNÁNAK, HA

ÖNÁLLÓ NEMZETI HADSEREGET KÉPEZNÉNEK”

Mikor 1894-ben egy menetgyakorlat során a 83. gyalogezred ideiglenesen, a

szombathelyi laktanya elkészültéig Kőszegen állomásozó zászlóalja először haladt át a
megyeszékhelyen, az egyik helyi lap a következőképpen írt a háziezredről: „A modern város
egyik kelléke, hogy legyen u.n. »háziezrede«, melynek sorsa a város lakóinak szívén
feküdjék, s melylyel való törődést minden polgár és polgárnő kedves kötelességének kell,
hogy ismerje.”910 Szombathely két háziezredével való szimbolikus azonosulás azonban
korántsem volt egyszerű. A probléma kézenfekvő: mind a huszárok, mind a gyalogosok
magyarországi, sőt vasi ezredek voltak ugyan, ráadásul tisztikaruk is mind szorosabban
kötődött a régióhoz, de ezen ezredek ideológiája sok ponton szöges ellentétben állt a korabeli
magyar nacionalista gondolkodással, hősi múltjukkal pedig kevésbé tudott mit kezdeni a
magyar történelemszemlélet. „Hiába azt vitatni, hogy a magyar a közös hadseregben a saját
katonaságát látja. Épp az a fő baj, hogy nem látja. Bár fiaink itt szolgálnak, bár a mi apostoli
királyunkat szolgálják és a mi hazánkat védik: mégis úgy van, hogy a hadsereg lobogója nem
a mi lobogónk, nyelve nem a mi nyelvünk, s ez a két idegen dolog elfojtja a magyar katonai
szellemet, s a mai állapotukban nem azok a magyar csapatok, mint volnának, ha önálló
nemzeti hadsereget képeznének.”911 – fogalmazott a Vasvármegye egy 1903-as cikkében.
Ennek ellenére – ahogy egy néhány évvel későbbi cikkben írják – „azért mindannyiunk arcára

908
Hírek – Győztes huszárok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. október 13. 4.
909
Látogatás Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1898. október 6. 3.
910
Hírek – A háziezred Szombathelyen. In: DUNÁNTÚL, 1894. március 4. 4.
911
A nemzeti hadseregről. In: VASVÁRMEGYE, 1903. május 8. 1

- 276 -
kiül nemzeti önérzetünk s katonai vérünk rózsalángja, ha a mi fiainkat látjuk egyenruhában
zászló és dobszó mellett. A magyar katonás nemzet […] A magyar nép nem ellensége a
katonáskodásnak, nem a tunyaság, a férfiatlan gyávaság, vagy asszonyi lágyság teszik
ellenszenvessé a katonaságot, hanem az az egyetlen tény, hogy a hadsereg mai
összeállításában nem áll nemzeti céljaink szolgálatában. A magyar nemzeti szellem hiánya
hadseregünkben ártalmára van az egész országnak”912 illetve: „a magyar ember szereti
katonáit és ezt a szeretetét nem tudja kiölni belőle még az a sok fekete-sárga visszásság se,
amelynek átkos szellem, mintha erőszakolni akarná a gyűlöltséget. Azért fáj nekünk fájóbban
a katonaszellem sok magyarbántó rákfenéje, mert szeretjük a katonáinkat.”913
Annak megértésében, hogy a közös hadsereg szelleme iránti ellenszenvet és a
háziezredhez való ragaszkodást miképp próbálta áthidalni a város, talán érdemes kapcsolatuk
néhány kiemelt eseményét megvizsgálni. Az egyik ilyen minden kétséget kizáróan Ferdinánd
bolgár fejedelem 1908-as szombathelyi látogatása, akinek augusztus 24-i Szombathelyre
érkezését a Vasvármegye című lap így köszöntötte: „Nekünk, mint szombathelyieknek kettős
az örömünk. A mi színmagyar, délceg huszárezredünk új tulajdonosa jön hozzánk Felséged
személyében. Ez a huszárezred alig találhatott volna méltóbb tulajdonost Felségednél. És
most, amikor először jön hozzánk magyar huszárezredünk tulajdonosa, katonáink ünnepén mi
tiszta szívből örülünk az örülőkkel. Katonáink ünnepe a mi ünnepünk is. Szombathely
polgársága mindenkor testvéri szeretettel volt Szombathely katonasága iránt. De különösen és
kiválóan szereti huszárezredét, mely évtizedek óta együtt érez és egybeforrt a város
polgárságával, melynek tisztikara szeretetreméltóságával szeretettel teljes érzéseket váltott ki
a polgárságból. A tisztelet, a szeretet, a barátság és a ragaszkodás kölcsönös és már csak ezért
is öröm és ünnep nekünk katonáink örömünnepe, Bulgária fejedelmének látogatása.”914 Noha
a bolgár uralkodó hivatalosan ezredtulajdonosi szemléjét jött megtartani, az ünnep közös volt,
azt a vármegye és a város is magáénak tekintette. „A 11. sz. huszárezred a vármegye házi
ezrede, a laktanya is vármegyei tulajdon, így a látogatás a vármegyét nem csak területileg, de
mint házigazdát is érinti.”915 – fogalmazott a megyei közgyűlés. A fejedelem fogadására a
várost feldíszítették és fellobogózták, valamint felhívást intéztek a lakossághoz, hogy maguk
is tegyenek így.916 A vármegye, a város és az egyház küldöttségét nemcsak fogadta a
fejedelem, de az ünnepség minden mozzanatán: a fogadáson, laktanyában tartott díszvacsorán,

912
Jakab Sándor: Hadseregünk. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 27. 1.
913
Magyar katonák. In: VASVÁRMEGYE, 1909. szeptember 3. 1.
914
Köszöntés. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 24. 1.
915
MNL VAML IV. 403. a. 1250/1908.
916
MNL VAML V. 171. a. 115/1908.

- 277 -
a másnapi díszszemlén és a püspöki palotában (a fejedelem a püspök vendége volt és itt aludt)
tartott díszebéden részt vettek. Bezerédj István főispán a vasúton a következő szavakkal
fogadta a fejedelmet: „A 11. huszárezred Vasvármegye háziezrede, húsz éve tartózkodik
Szombathelyen és ez idő alatt e vármegye tiszteletét és szeretetét érdemelte ki. Midőn ez az
ezred ünnepet ül, az a mi ünnepünk is.”917 A megérkezés különösen látványosra sikeredett. A
fejedelem ugyanis a püspök vendége volt, s a vasútállomástól a püspökvárig tartó útvonalon a
teljes huszárezred állt díszsorfalat.918
A sajtó a látogatás alkalmával az ezred és az ünnep magyar jellegét próbálta
hangsúlyozni. Így például a tudósítások szerint a tisztek csak akkor beszéltek németül, ha a
szolgálat azt megkövetelte, egyébiránt végig magyarul társalogtak, sőt a lapok meglátása
szerint a tisztikar bemutatásánál a fejedelem a magyar nevű tisztekkel különösen sokat
beszélt. „Mindössze néhány német szó keveredett a pohárköszöntők lélekemelő hangulatába,
az is bizonyára csak a hivatalosság kedvéért, mert tartalmában és külső megnyilatkozásában
színmagyar volt ez a fényes, szép ünnep.”919 – tudósított a Vasvármegye. Persze a fekete-
sárga zászlók ugyanúgy ott lengtek a laktanyában, és a Gotterhaltét is mindannyiszor
eljátszotta a 83. gyalogezred zenekara, mikor a Legfelsőbb Hadúr neve elhangzott, ez azonban
a sajtót ekkor kevésbé zavarta, vagy legalábbis nem foglalkozott vele.
A másik szombathelyi lap, a Szombathelyi Újság is a magyar jelleget emelte ki, mely
szerint Ferdinándot a „magyar nyelv és föld iránt érzett szeretete és az a vágy, hogy szemtől-
szembe láthassa s gyönyörködhessék a mi színmagyar, délceg huszárezredünkben”920 hozta
Szombathelyre. A lapok erősen hangsúlyozták Ferdinánd Magyarországhoz való kötődését,
részben itteni birtokai miatt, részben pedig azért, mert fejedelemmé választása előtt egy ideig
a honvédségben is szolgált. A bolgár cár magyarsága és magyarbarátsága egyébként később is
rendszeresen visszatért a helyi lapokban, melyek többször foglalkoztak személyével.921 A
helyi lelkesedést jelzi, hogy Merkly Ferenc helyi szobrász tervbe vette a fejedelem
lovasszobrának az elkészítését is (igaz, ennek elkészüléséről nem tudunk).922
Ferdinánd látogatása apropóján a figyelem középpontjába került a huszárezred
története, a „szombathelyi huszárezred dicsőséges múltja” is, melyet a Vasvármegye

917
Megjött a fejedelem. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 25. 2.
918
Megjött a fejedelem. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 25. 1–3; Ferdinánd fejedelem Szombathelyen. In:
VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 26. 2–3.
919
Megjött a fejedelem. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 25. 3.
920
A bolgár fejedelem látogatása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1908. szeptember 27. 1.
921
Ferdinánd király. In: VASVÁRMEGYE, 1911. március 4. 2.; A szombathelyi 11-es huszárezred tulajdonosa. In:
VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. augusztus 18. 1–2.; I. Ferdinánd cár. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN
HÍRLAP, 1912. augusztus 17. 1.
922
Hírek – A bolgár király lovasszobra. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. február 7. 7.

- 278 -
ismertetett az olvasóknak. Ebben egyértelműen kitűnnek az ezred saját múltszemléletével való
ellentétek. Az első mindjárt az alapítás körülményeinek az ismertetése. A lap szerint a
székelyek véres elnyomása (utalva a mádéfalvi vérengzésre) eredményeképpen jött létre a
határőrvidék és az ezred. Erről utóbbi hivatalos története természetesen egy szót sem szól. A
cikk felsorolja a főbb hadszíntereket, 1848–49 esetében természetesen a szabadságharcban
való részvételüket méltatja, sőt „mivel megbízhatatlan elemnek bizonyultak, feloszlatták
Erdélyben ezt a határőrvidéki ezredet és rendes huszárezred lett belőle.”923
Ferdinánd látogatásához hasonlóan ír a helyi sajtó a huszárezred 1912-es távozásákor.
„Vasvármegye társadalmával teljesen összeforrott, azzal mindig a lehető legjobb
egyetértésben volt, sőt a tisztikar számos tagjait a vasmegyei családokhoz rokonsági kötelék
fűzi.”924 – fogalmazott a Vasvármegye, melynek tudatában nem meglepő, hogy az ezred
távozása különösen nagyszabásúra sikeredett. A Vasmegyei Casino a tisztikar búcsúztatására
egy több mint 150 fős búcsúestélyt rendezett, ahová a 48. gyalogezred zenekarát is lehívatta.
A városból való kivonulás során a vármegye és város képviselői lovon kísérték a határig az
ezredet, mely egy kerülőt téve előbb a belvárosba vonult, majd onnan hagyta el Szombathelyt,
óriási tömegtől övezve. A tisztikar az eseményről kinematográf felvételt is akart készíteni,
melyből egy példányt magával vitt volna, egyet pedig átadott volna a városnak. Ugyan nem
tudjuk, hogy végül elkészült-e, ha azonban mégis, akkor ez lenne az első ismert filmfelvétel,
amit Szombathelyen készítettek. Az esemény bizonyos populáris jelleget is öltött,
amennyiben képeslapokat is kiadtak az alkalomra, rajtuk különböző búcsúversikékkel.925
Az esemény hangulatát egy másik helyi lap így jellemezte: „Első rész távozása is
érezteti azt az igaz és őszinte szomorúságot, melyet az ezred áthelyezése egész
Vasvármegyében okoz. […] Van hangulata ennek a búcsúzásnak és távozásnak
mindnyájunkra nézve, akármilyen távol állt is bárki az ezredtől, elfogja a szomorúság most,
mikor derék magyar fiúk vonulnak Galícia felé. […] Az ezred tisztikarát a búcsúzás napjaiban
a becsülés és a szeretet ezer jelében halmozta el Szombathely és Vasvármegye egész úri
társasága, ez a szeretet kijár övéik részéről a derék huszároknak is, és elkíséri őket messze
idegenbe, Galíciába.”926 A város és a katonaság viszonyát pedig így jellemezte: „A város
lakossága mindig jó viszonyban élt a Szombathelyen állomásozó katonasággal. Ez a viszony

923
A bolgár fejedelem és huszárezrede. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 27. 2–3.
924
A kaszinó és a huszárezred. In: VASVÁRMEGYE, 1912. február 25. 6.
925
Huszárok-ulánusok. In: VASVÁRMEGYE, 1912. január 26. 3.; Képeslapokon mennek a huszárok. In:
VASVÁRMEGYE, 1912. február 9. 2.; Mennek a huszárok. In: VASVÁRMEGYE, 1912. március 2. 2–3.
926
A huszárok hajnalban elmentek. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1912. március 1. 2.

- 279 -
az idők folyamán úgy megerősödött, hogy szinte nem is tettek különbséget polgár és katona
közt.”927
A távozás azonban nem mindenkit hatott meg. A Justh-párti Vasmegyei Hírlap
véleménye a fentiekkel szöges ellentétben állt, mely alighanem a közös hadsereg iránti
gyűlöletéből táplálkozott. „Elmentek a huszárok… huszonkét esztendeig voltak itt közöttünk.
Igaz, voltak olyanok is, akik közöttünk voltak. Néhányan. T.i. a tiszt urak közül. A többség
csak itt volt. Valami erős társadalmi kapocs alig fejlődött ki a polgárság és huszárság között.”
A Vasmegyei Casino által tartott búcsú bankettet pedig így jellemezte: „De hűvös volt ott is a
levegő. Pedig sokan voltak. Hogy a tisztek nem igen jártak fel. Egy-kettő. Néha, néha…
Szorosabb nexusuk nem volt.”928 Mint a korábbi fejezetek alapján láthattuk, a lap meglátásai
a város és a tisztikar kapcsolatáról meglehetősen túlzók, ugyanakkor a bankett nem éppen
felhőtlen hangulatának alighanem volt némi valóságalapja. Ennek oka pedig a már korábban
ismertetett Ulm-féle családi botrány lehet, akinek felesége viselt dolgai miatt éppen az ezred
távozásakor tört derékba a karrierje.
A szombathelyi közvélemény a Galíciába távozott vasi huszárokról nem feledkezett
meg. „Galíciába szakadt véreink sorsa szívünkhöz van nőve. Minden hír, ami róluk jön,
közelről érdekel mindnyájunkat.”929 – fogalmazott a Vasvármegye. Éppen ezért a sajtó
rendszeresen nyomon követte a sorsukat, és folyamatosan tudósította az ezred életében folyó
jelentősebb eseményeket, kezdve a Galíciába tartó hosszú úttól egészen az 1913-as háborús
válságig.930
Hasonlókat tapasztalhatunk, igaz némileg szerényebb körülmények között, a 83.
gyalogezred 1907-es jubileumi ünnepségén. Ennek oka alighanem az, hogy csupán egyetlen
zászlóalj állomásozott Szombathelyen, az ezred nagy része és az ezredtörzs Komáromban
volt, így a központi ünnepségek is ott voltak. A Szombathelyi Újság szerint „az ünnepély –
bár a tisztikar a legszűkebb körre igyekezett szorítani az ünnepély programjait – impozáns
lefolyású volt, s élénk bizonysága volt annak a szép egyetértésnek, mely háziezredünk és a
polgárság között fennáll.”931 Az ünnepség már az előző nap kezdetét vette: egy szakasz
kíséretében a 26. gyalogezred zenekara járta a várost, a tudósító szerint elsősorban magyar
nótákat játszva, majd a főispán, az alispán, a polgármester és az állomásparancsnok lakásánál
927
Megverték az ulánusokat. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1912. március 12. 2.
928
Hírek – Elmentek a huszárok. In. VASMEGYEI HÍRLAP, 1912. március 3. 5-6.
929
Vasi huszárok az orosz határon. In: VASVÁRMEGYE, 1913. március 16. 5.
930
Lásd: Útban Galíciába. In: VASVÁRMEGYE, 1912. április 7. 6–7.; Huszáraink Galíciába. In: VASVÁRMEGYE,
1912. április 14. 7.; Tizenkét huszár a halálba lovagolt. In: VASVÁRMEGYE, 1912. augusztus 27. 2.; Igaz nem
igaz? In: VASVÁRMEGYE, 1912. augusztus 31. 2.; Ahogy egy szenzáció meghal. In: VASVÁRMEGYE, 1912.
szeptember 11. 3.
931
Háziezredünk jubileuma. In. SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1907. szeptember 29. 3–4.

- 280 -
szerenádot adott. Este a tisztikar a vasúti vendéglőben adott díszvacsorát a meghívott katonai
és polgári vendégeknek. A jubileum napján a vármegyeháza, a városháza és a plébánia is
zászlódíszt öltött, reggel pedig a zászlóalj Te Deumot mondatott a székesegyházban Gaál
Sándor plébánossal, melyen a teljes legénység, a huszártisztikar, valamint számos hivatal
képviselője és nagy tömeg vett részt. A mise után a laktanya udvarán vendégelték meg a
legénységet, majd a tiszti étkezdében bankettet adott a tisztikar. Ide szintúgy hivatalosak
voltak a hatóságok képviselői és több civil is.932 „Háziezredünk lelkes, hazafias érzésű
tisztikara méltán érdemli ki azt a közbecsülést, melynek polgárságunk részéről örvend.”933
A háziezredek vasi és magyar jellegét a lapok minden alkalommal hangsúlyozták, és
azok, mint „magyar hadsereg, német szolgálati nyelvvel”934 jelentek meg. Ugyanakkor a
katonaság ünnepei a korlátokra is rámutatnak. A 11. huszárezred ezredünnepével a város már
nem tudott mit kezdeni, s abban semmilyen szerepet nem vállalt. Ehhez hasonlóan a véderő
nagy közös ünnepei is érintetlenül hagyták a szombathelyi közönséget, mint az asperni csata
1909-es és a lipcsei csata 1913-as évfordulója, melyek a laktanya udvarára szorultak.935 Végül
pedig sokat elmond, hogy mikor a 48. gyalogezred (ahová Vas vármegye 1893 előtt majd száz
évig tartozott) 1898-ban felhívást intézett a vármegyéhez, hogy a hivatalaiban a megjelenő
ezredtörténetére gyűjtsön előfizetőket, arra senki sem jelentkezett.936
Szombathely és háziezredei közötti szoros viszonyt és az évek során kialakult, a
lokalitáson alapuló azonosulást jól mutatja a háború kitörése és a frontra indulás. Augusztus
1-én, az általános mozgósítás elrendelését követő napon hatalmas tömeg ünnepelte a háborút
a városban, a laktanyák előtt a város ezredeit éltették, miközben hazafias nótákat játszottak az
utcákon. A városban Szombathely egyik tekintélyes polgára, Brutscher József
tűzoltóparancsnok, valamint Békássy István főispán mondott beszédet. A tömeg a királyt,
Tiszát, a háborút és a hadsereget éltette, és minden tisztet, akivel csak találkoztak,
megéljeneztek.937 A következő napokban is minden este ünneplő tömeg lepte el az utcákat.
Az ulánusok augusztus 3-án hagyták el a várost. Reggel Gaál Sándor apátplébános tábori

932
Jubiláló gyalogezred. VASVÁRMEGYE, 1907. szeptember 7. 3.
933
Háziezredünk jubileuma. In. SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1907. szeptember 29. 3.
934
Király és Dienstsprache. In: VASVÁRMEGYE, 1909. október 1. 3.
935
Hírek – Katonai emlékünnep a huszárkaszárnyában. In: VASVÁRMEGYE, 1909. május 22. 4.; Hírek – Katonai
ünnepély a huszárkaszárnyában. In. VASVÁRMEGYE, 11909. május 23. 7.; Ünnepelt a katonaság. In:
VASVÁRMEGYE, 1913. október 9. 6.
936
MNL VAML IV. 405. b. 1898. V. 221.; Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a felhívást a lapokban is közzé
tették, így nem tudhatjuk, hogy hány jelentkező volt. Hogy az ezredtörténetekre lehetett igény Magyarországon
is, arra az 1871 és 1885 között Kőszegen állomásozó cs. és kir. 14. dragonyosezred jó példa. Az alakulat
ezredtörténetének a Hadtörténeti Könyvtárban található egy példánya ugyanis a kőszegi Chernel István tulajdona
volt, az ő ex librise található benne. Chernel az ezredben volt egyéves önkéntes és tartalékos tiszt.
937
Szombathely háborút ünnepel. In: VASVÁRMEGYE, 1914. augusztus 1. 2–3.

- 281 -
misét mondott, majd az állomáson Herbst Géza alispán és Kiskos István polgármester
vezetésével a vármegye és a város küldöttsége búcsúztatta a távozókat, miközben hatalmas
tömeg „entuziázmussal ünnepli, élteti az ulánusokat, a királyt, a hadsereget.” 938 Nyári Rudi
kedvelt cigánybandája egyszerre játszotta a búcsúzó ulánusoknak a Prinz Eugen és a
Radetzky-indulót a Rákóczi-indulóval, a Kossuth-nótával és a Himnusszal.939
A következő napokban aztán még nagyobb ünnepségre került sor: miközben sorra
vonultak be a tartalékosok, augusztus 6-án megérkeztek Szombathelyre a 83. gyalogezred
komáromi és kőszegi zászlóaljai is, hogy másnap Szombathelyről induljon el az ezred a
frontra. A város teljesen fellobogózva és feldíszítve várta háziezredét, mely a vasútról óriási
tömegtől övezve vonult be. Másnap az ünnepélyes eskütételre a Horváth Boldizsár téren (a
város főterén) került sor, ahol a vármegye és a város küldöttsége, valamint a püspök fogadta
őket. Miután a teljes ezred felállt a téren, megérkezett az ezredzászló is a 24 fős
zászlóőrséggel és az ezredzenekar kíséretében, mely a Prinz Eugen indulót játszotta. A reggeli
tábori misén Mikes János megyéspüspök és Kiss János evangélikus lelkész imádkozott az
ezredért. A délutáni eskütételen Herbst Géza alispán a vármegye nevében, Kiskos István
polgármester pedig a város nevében köszönt el. Előbbi egy fehér-kék (vármegye színei)
zászlószalagot ajándékozott az ezrednek, míg utóbbi egy nemzeti színű koszorút. A város és a
vármegye hölgyei pedig a Segítő Száz Mária képével díszített zászlót ajándékozták az
ezrednek, melyet az ezredzászló mellett állítottak fel. Ezután a tisztikar és a legénység letette
az esküjét, majd Hofbauer ezredparancsnok németül, Achácz István százados pedig magyarul
tartott beszédet. Az ünnepély záróakkordjaként az ezred zenekara eljátszotta a Gotterhaltét és
a Himnuszt.940
Az elkövetkező napokban a város kiürült, és a teljes ezredet elszállították. A vármegyén
és az országon való átutazásról a világháborús ezredtörténet így emlékezett meg: „A vasúti
vonal mentén mindenhol feldíszített állomásokat láttunk. Igen sok állomáson, különösen ott,
ahol a szállítmányok étkezési időben érkeztek be, a lakosság, illetve hölgybizottságok
fényesen megvendégelték a tiszteket és a legénységet. A környékbeli községek lakosai néhol
szinte sorfalat állottak a vasút mentén és viharos lelkesedéssel üdvözölték a hadba vonuló

938
Katona búcsúztatás a szombathelyi állomáson. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914. augusztus 3. 3.
939
Elementek az ulánusok. In: VASVÁRMEGYE, 1914. augusztus 3. 2.
940
Hasonló koreográfiával került sor egy hét múlva az ezred tartalékzászlóaljának az eskütételére is. Megjöttek a
83-asok! Lelkes tüntetés a hadsereg mellet. A 83-asok fogadása. In: VASVÁRMEGYE, 1914. augusztus 7. 2.;
Elbúcsúztak a nyolvanhármasok. In: VASVÁRMEGYE, 1914. augusztus 8. 2.; In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914.
augusztus 7. 3.; Mikor a hősök búcsúznak. A 83-ik gyalogezred távozása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914.
augusztus 8. 1.

- 282 -
katonákat. Különösen feltűnt és kedvező benyomást keltett ez azon a vonalon, ahol már nem
magyar, hanem tót és rutén lakossággal találkoztunk.”941

VI. 1. D. „AMI AZ ÜNNEPÉLY FÉNYÉT NAGYBAN EMELTE”

A lehetőségekre és a korlátokra világít rá az, ha megvizsgáljuk, miképpen vett részt a

helyőrség a város ünnepeiben. Az egyes ünnepeket, emléknapokat több szempont mentén is
csoportosíthatjuk. Megtartásuk gyakorisága szerint beszélhetünk annuális, jubiláris és alkalmi
ünnepekről, jogi státusok alapján hivatalos és nem hivatalos ünnepekről, de
megkülönböztethetünk világi, egyházi vagy éppen katonai, illetve országos és helyi
ünnepeket.
A dualizmus-kori Magyarországon törvényileg előírt állami ünnep igazából csak egy
volt: az 1898. évi V. törvénycikk határozott április 11-nek, az 1848-as törvények szentesítése
napjának állami ünneppé tételéről. Emellett noha törvény nem rendelkezett róla, de szintén
hivatalos ünnepnek számított Ferenc József születés- és névnapja (augusztus 18. és október
4.), illetve Erzsébet királyné névnapja, majd később emléknapja (november 19.). Végül a
protestáns ellenállás miatt törvényileg nem, de mégis állami ünnepnek számított Szent István
napja (augusztus 20.), mely 1891 óta munkaszüneti nap volt. Az évenként megtartott ünnepek
mellett a jelentősebb hivatalos jubileumi és alkalmi ünnepek közé mindenekelőtt a koronázási
évfordulók tartoztak, valamint a millennium. A nem hivatalos országos ünnepek közé
elsősorban két napot sorolhatunk: március 15-ét és október 6-át. Ezekkel azonban a
továbbiakban nem foglalkozunk, elég annyit megemlíteni, hogy a két ezred azokban
semmilyen szerepet nem játszott, már csak nem hivatalos jellegük miatt sem.
A hadsereg által előírt kötelező ünnepeket a szolgálati szabályzat rögzítette. Így ide
tartozott az uralkodó születés- és névnapja, a katolikusok esetében a húsvét és az úrnapja, míg
az ortodoxoknál a vízszentelés. Emellett noha a szolgálati szabályzatban nem szerepelt, de
mégis hivatalos jelleggel rendelkezett Erzsébet királyné névünnepe is. Egyébiránt a katonaság
minden olyan hivatalos ünnepségen részt vehetett, melyre meghívták, valamint a
Hadügyminisztérium egy 1903. áprilisi rendelete értelmében a magyarországi kiegészítésű
ezredeknél augusztus 20-a is ünnepnek számított.942

941
DOROMBY 1934. 17.
942
DR 1873. I. Theil. 55–56. §§.

- 283 -
 A fentiek egyben jól körülhatárolták azokat az ünnepeket, melyeken a katonaság részt
vett, részt vehetett. Elsőként vizsgáljuk meg Ferenc József születés- és névnapját, valamint
hozzá kapcsolódva Erzsébet királyné névünnepét. Ezek lefolyásáról alapvetően a sajtóból és a
11. huszárezred ezredlevéltárában fennmaradt napiparancsokból tájékozódhatunk.943 Az
ünnepek koreográfiája mind a három esetében hasonló volt: a várost fellobogózták, 944 délelőtt
pedig a templomokban ünnepi szentmiséket tartottak. A központi helyszín a székesegyházban
volt, ahová mindig a püspökség hívta meg az állami, vármegyei és városi hivatalok és
testületek, illetve a helyőrség képviselőit. Emellett kivonult számos egylet zászló alatt, illetve
az iskolák diákjai tanáraik vezetésével – pontosabban utóbbiak csak október 4-én, mivel
augusztus 18-án még nyári szünet volt, így azon általában csak az árvaház növendékei
jelentek meg.945 A székesegyházban zajló központi ünnepséggel egy időben istentiszteletet
tartottak a protestáns templomban és a zsinagógában is. Végül az uralkodó születés- és
névnapja esetében az ünnepi szentmise után díszebédre került sor, melynek helyszíne azonban
változó volt: adhatta a püspök, a nagyprépost, a főispán vagy éppen a tisztikar.946 Itt érdemes
megemlíteni, hogy ezeken az ünnepeken (ahogy minden más ünnepen is) egészen az 1880-as
évekig a templomokban még a Gotterhaltét játszották (pontosabban annak magyar nyelvű
változatát), s csak az 1890-es években kezdték használni a különböző királyhimnuszokat.947
Mielőtt rátérünk arra, hogy milyen szerepet játszott a katonaság az ünnepségeken,
érdemes szólni arról, hogy ki pontifikálta a miséket. Jóllehet magától értetődő volna, hogy a
megyéspüspök, ez azonban (néhány kivételtől eltekintve) csak október 4. és november 19.
esetében volt így. Augusztus 18-án ezzel szemben a vizsgált 24 évből (1890 és 1913 között)
mindössze nyolcszor tartotta a megyéspüspök az ünnepi szentmisét, a többi alkalomkor a

943
Az alábbi évek napiparancsai nem maradtak fenn a korszakból: 1890, 1892, 1893, 1898 és az 1900.
944
„Nyilvános ünnepek” során a középületek fellobogózását az 1848. XXI. tc. 2. §-a, valamint ennek 1895-ös és
1898-as rendeleti megerősítése mondta ki. Előbbi kettő azonban arról nem szólt, hogy mi számít „nyilvános
ünnepnek.” Ezeket csak az 1898-as belügyminisztériumi rendelet sorolta fel: ezek szerint április 11-e, augusztus
20-a és a király születésnapja, illetve a „a törvényhozás által a jövőben netán kijelölendő nemzeti ünnepek
értendők.” MRT 1895. II. kötet 279. sz., MRT 1898. I. kötet. 109. sz.
945
Ebből kifolyólag az október 4-i ünnepi szentmiséken különösen nagy zsúfoltság szokott lenni a
székesegyházban, mely elvileg 3 000 főt is be tudott fogadni. 1909-ben például a szorongásig megtelt
templomban több gyerek is rosszul lett. Hírek – A király névnapja. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909.
október 5. 2.
946
A sorból kilógott a király 70. születésnapja 1900-ban, melyet a város különösen nagy pompával ünnepelt.
Ekkor a köz- és magánépületeket a szokásosnál is jobban feldíszítették. A püspöki palota erkélyén például 1 000
gyertyaláng formálta a király arcképét, míg a vármegyeháza előtt diadalíven a király arcképe és a magyar címer
mellett 1 000 légszeszláng formálta az „1830–1900” évszámokat. A városháza két erkélyére pedig 1830 IFJ és
1900 IFJ, középen pedig „Éljen a király” felirat került. A magánházakra pedig ezúttal nemcsak zászló került, de
a szövet és virágdíszbe öltöztetett ablakokba a király arcképe is. Hírek – A király születésnapja. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1900. augusztus 26. 8.
947
Hazai hírek – „Gott erhalte” a szombathelyi székesegyházban. In: DUNÁNTÚL, 1885. november 22. 3.; Hírek
– Ő Felsége a király névnapja. In: DUNÁNTÚL, 1892. október 9. 5.; A király névnapja. In: VASMEGYEI LAPOK,
1891. október 8. 2.; MNL VAML V. 173. b. 50/1900 és 59/1900.

- 284 -
nagyprépost vagy a püspöki helynök, illetve amikor volt, a segédpüspök. Ennek oka
alighanem az időpontban keresendő, vagyis a püspök általában ekkor töltötte nyári
szabadságát.
A király születésnapjának dátuma a katonai részvételt is nagyban befolyásolta: az
ugyanis rendkívül közel esett a nyári hadgyakorlatok kezdetéhez, így nem egy esetben
előfordult, hogy a helyőrség túlnyomó többsége ekkor már nem tartózkodott a városban. A
korszakban összesen hat ilyen alkalomról tudunk (1891, 1894, 1901, 1903, 1905, 1911).
Ilyenkor az otthon maradt csapatrészek a székesegyházban tartott ünnepi szentmisén vettek
részt. Amikor a városban volt még a teljes helyőrség, akkor viszonylag stabil koreográfiája
alakult ki az ünnepségnek, mely az első években különösen látványossá tette azokat. 1890-től
ugyanis minden alkalommal a teljes lovasezred kivonult a székesegyház előtti templomtérre
és a szomszédos Széchenyi (később Berzsenyi) térre, ahol díszsorfalat állt. A felsorakozott
katonák a szentmise alatt és után díszlövésekkel tisztelegtek a Legfelsőbb Hadúr előtt, majd a
mise végén az ezredparancsnok és a polgári hatóságok vezetői előtt defilíroztak, vagyis
díszmenetben elvonultak.
Jelentős változást hozott a gyalogzászlóalj 1897-es Szombathelyre érkezése. Ezt
követően ugyanis a helyőrség már csak egyszer, 1899-ben vonult ki, egyébként a lovasság és
a gyalogság közös tábori szentmisén ünnepelt a lovassági laktanya udvarán, miközben a
központi városi ünnepségeken csak egy tiszti küldöttség képviselte a katonaságot. A tábori
misét mindig a szombathelyi plébános tartotta. A változásnak alighanem praktikus okai
voltak: az immár közel 1 500 fősre duzzadt helyőrség teljes kivonulására a belváros
alighanem már szűknek bizonyult az amúgy is jelentős számban megjelenő egyletek és civilek
mellett. Ha azonban a lovasság vagy a teljes helyőrség már gyakorlaton volt, akkor az otthon
maradtak természetesen továbbra is a székesegyházban ünnepeltek.
Ezzel szemben az október 4-i ünnepségek koreográfiája sokkal stabilabbnak bizonyult.
Minden alkalommal a teljes (szolgálaton kívüli) tisztikar mellett kivonult egy díszszázad a
lovasság, majd 1897 után még egy díszszázad a gyalogság részéről. Ezek szintén
díszlövéseket adtak le a mise alatt és után, majd defilírozással zárták az ünnepséget. Végül,
ami Erzsébet királyné névnapját illeti, ezen az első években csak a tisztikar képviseltette
magát, 1896-tól azonban bevezették, hogy (október 4-hez hasonlóan) egy díszszázad is
csatlakozik hozzájuk. Sajnos erre csak két alkalom adódott, harmadszorra már a
gyászistentiszteletre kellett kivonulniuk, akkor azonban a teljes helyőrség megjelent.948

948
Hírek – A katonaság gyásza. In: VASVÁRMEGYE, 1898. szeptember 22. 5.

- 285 -
 Mielőtt tovább lépnénk, vizsgáljuk meg, hogy az egyes uralkodói jubileumokon milyen
szerepet kapott a helyőrség. Itt természetesen különbséget kell tenni a magyar királyi és az
osztrák császári jubileumok között, amennyiben utóbbiak Magyarországon nem számítottak
hivatalosan ünnepnek. Az elsőre 1892-ben került sor, mikor az ország Ferenc József királlyá
koronázásának 25 éves évfordulóját ünnepelte. Noha ez is hasonló koreográfiát követett, mint
az uralkodói születés- és névnapok, azoknál nagyobb szabású volt, és bizonyos fokú
népünnepély jelleget is magára öltött. A városban a szokottnál is több zászló lengett, a
középületek falain transzparensek, a magánépületek ablakaiban pedig mindenhol az uralkodó
vagy az uralkodópár képét lehetett látni virág- és szövetdíszek közepette. A katonaság is
fellobogózta épületeit, így a városban élő tisztek is: Albrecht Salvator főherceg például az
osztrák fekete-sárga és a magyar trikolór mellett a város zászlóját is kitűzte lakására. Délelőtt
az összes templomban ünnepi szentmise volt, melyek zsúfolásig megteltek. A székesegyházi
Te Deumra a tisztikar is megjelent, de díszszázad ezúttal nem vonult ki. A mise után az
aggharcosok (a veteránok) járták a várost a frissen szervezett zenekarukkal, kora este pedig
kezdetét vette a díszkivilágítás. Az egész város fényárban úszott, és mindenki talpon volt. Az
már nem a szervezőkön múlt, hogy a délutáni és esti ünnepélyeket az esős-borongós idő
elmosta: a kereskedő ifjúság és a tűzoltók mulatsága elmaradt, ahogy a helyőrség által
tervezett tűzijáték is.949
Némileg szerényebb ünneplésre került sor a 40 éves jubileumon 1907-ben, s az
alapvetően megegyezett a névnapi és a születésnapi ünnepségekkel. Ezen a tisztikar révén
képviseltette magát a katonaság, ahogy a püspök által tartott díszebéden is. Igaz, ennek egy
sajátos mozzanata volt, hogy az ebéden díszruhába öltözött huszárok szolgáltak fel.950
A királyi jubileumokon a katonaság korlátozott részvételének okát alighanem abban kell
keresnünk, hogy a hadsereg számára Ferenc József uralkodásának kezdete 1848. december 2-
a volt, így elsősorban ezt tartotta nagyobb ünnepnek. Ez a nap azonban Magyarországon
nemcsak nem számított ünnepnek, de kifejezetten gyászos emlékezete volt. Éppen ezért
miközben a birodalom osztrák felében hatalmas ünnepségekkel készültek az 1898-as 50 éves
évfordulóra, Magyarország ebből jórészt kimaradt. Ennek ellenére valamilyen módon a
kormánynak ki kellett fejeznie hódolatát az uralkodó felé, ezért Bánffy Miklós miniszterelnök
hódoló feliratot akart intézni, valamint novemberben egy bizalmas rendeletben utasította az

949
Koronázási jubileum Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1892. június 12. 1–2.; Koronázási jubileum
Szombathelyen. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. június 12. 1–5; Koronázási jubileum Szombathelyen. In:
DUNÁNTÚL, 1892. június 12. 1–2.;
950
HM HIM HL II. 74. 104. doboz. RKB Nr. 154. 5. Juni 1907. No. 2.; MNL VAML V. 173. c. 1907. I. 2009.; A
koronázás jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1907. június 9. 2.; A koronázási jubileum. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG,
1907. június 9. 2–3.

- 286 -
állami hatóságokat és az iskolákat az ünnepi szentmiséken való részvételre. A terv azonban
óriási vitát és az ellenzék részéről felháborodást keltett.951
Mindenesetre a hódoló feliratot elküldték, ahogy az István Vilmos megyéspüspök által
tartott december 2-i szombathelyi ünnepi misén is megjelent valamennyi állami, megyei és
városi hivatal és testület, mellettük pedig a sajtó tudósítása szerint igen nagy számban a
lakosság is, akik közül sokan viselték a jubileumi érmet. A majd 3 000 fős székesegyház
teljesen megtelt. A katonaság azonban külön ünnepelt a laktanyában, ahol a szombathelyi
plébános tartott tábori misét. Az ünnepségen a legénység anyanyelvén magyarázták el a
tisztek a nap fontosságát, végül pedig kiosztották a jubileumi emlékérmeket.952
Némileg más körülmények között zajlott az 1908-as 60 éves jubileum. Ekkor a tíz évvel
korábbihoz hasonló kötelező részvételre a Wekerle-kormány már nem utasított, megelégedett
egy hódoló felirattal. A bomlásnak indult koalíciós kormány függetlenségi ellenzéke azonban
ezt is ellenezte. Annak szombathelyi szócsöve, a Vasmegyei Hírlap élesen reagált a tervre:
„Valóságos erkölcsi süllyedésnek kell bélyegezni azt a merényletet, amelyet az országgyűlés
többsége a nemzet érzéseivel szemben elkövet.”953 A feliratot azonban elküldték, és a lap a
december 2-i ünnepi mise tapasztalatait is keserűen összegezte: „Szomorú jelenség, amelyre
mentséget nem találhatunk, s az idők jele, mikor csak a gerinctelenség és az alázatos
talpnyalás korát éljük.”954 Egy másik helyi lap, a Vasvármegye így írt az eseményről: „a
templom ünnepét nem jellemezte az az egységes harmónia és meleg bensőség, mint a
katonaság ünnepét”, melynek okát bizonyos közjogi „disztinkciókban” látta. A zavart
azonban nem az ünnep megtartása okozta, hanem épp ellenkezőleg, az elmaradt meghívók. A
megyéspüspök ugyanis az ünnepi szentmisére csak a katonaságot hívta meg, a polgári
hatóságokat nem, melyet utóbbiak kifejezetten rossz néven vettek. Ennek ellenére a hivatalok
képviselői, illetve nagyszámú közönség is megjelent a szentmisén. A helyőrség ezúttal a
templomban ünnepelt, és oda teljes díszben vonult ki mind a lovasság, mind a gyalogság. A
mise után a laktanyában osztották ki a jubileumi kereszteket, majd a tisztikar a Sabariában
tartott díszebédet.955
Ezek után térjünk át az egyházi ünnepekre, mely előtt azonban érdemes néhány szót
szólni a hadsereg vallási életéről. Noha a hadsereget alapvetően nem érdekelte tagjainak
951
UNOWSKY 2005. 77–112.; HANÁK 1999. 93–98.
952
MNL VAML IV. 401. b. 943/1898.; Hírek – Hálaadó istentisztelet. In: VASVÁRMEGYE, 1898. december 4. 6.;
Hírek – Tábori mise. In: VASVÁRMEGYE, 1898. december 4. 6.; Hírek – Jubileumi szentmise. In: SZOMBATHELYI
ÚJSÁG, 1898. december 4. 6.; Hírek – Tábori mise. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1898. december 4. 6.
953
Ünneplik a császárt. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1908. november 29. 1–2.
954
Hírek – Császárjubileum. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1908. december 3. 3.
955
HM HIM HL II. 74. 107. doboz. RKB Nr. 313. 28. November 1908. No. 2.; Császárjubileum Szombathelyen.
In: VASVÁRMEGYE, 1908. december 3. 2–3.

- 287 -
felekezeti hovatartozása, de elvárta annak rendszeres gyakorlását. Vagyis a felekezeten
kívüliséget nem tolerálta, és a vallási közömbösséget is helytelenítette. A szolgálati szabályzat
is előírta, hogy legalább havonta egyszer istentiszteleten részt kell venni,956 melynek
következetes betartására 1892 elején a Hadügyminisztérium külön rendeletben
figyelmeztetett.957 Ennek megfelelően a szombathelyi helyőrségen is havonta kellett
templomba járni (a protestáns legénységnek csak 1896-tól, mivel ekkor készült el az
evangélikus templom),958 melynek részletes szabályozására végül 1899-ben került sor.
Eszerint minden hó második vasárnapján járt misére a legénység: a katolikusok a
székesegyházba, a protestánsok a protestáns templomba, az izraeliták pedig a zsinagógába
(pontosabban ők a második vasárnap előtti szombaton). A közös gyónásra a katolikusok
esetében pedig húsvétkor került sor.959 Emellett figyelembe vették a legfontosabb vallási
ünnepeket is, mikor eltávot kaphatott a legénység az istentisztelet idejére, de például az
ortodox és a neológ hitközség biztosította az izraelita legénység megfelelő élelmezését
ünnepek idején (pészah és jom kippur).960 A katolikus újoncokat pedig a szombathelyi
plébános a bevonulást követően hitoktatásban szokta részesíteni.961
Noha a vallások közötti egyenlőségre a hadsereg kínosan ügyelt, a katolicizmusnak a
státuszbeli elsősége hallgatólagosan megmaradt, melyet jól jelez a húsvéti feltámadási
szertartás és különösen az úrnapja kiemelt kezelése. Mind a két ünnepen nemcsak a katolikus
legénység vehetett részt, de a katonaság hivatalból ki is vonult: a tisztikar mellett egy
díszszázad, illetve egy altisztekből álló díszsorfal. Előbbi a templom előtt sorakozott fel, és
díszlövéseket adott le (a feltámadási körmenetnél a négy szentségi áldáskor, az úrnapi
körmenetnél a négy oltárnál), míg utóbbi a feltámadt Krisztus szobrot, illetve az eucharisztiát
kísérte a körmenetben. A részvételben 1897-ben annyi változás történt, hogy ekkortól kezdve
nem a huszárezred, hanem a gyalogság biztosította a díszszázadot és a díszsorfalat, igaz
utóbbit 1910-től ismét a huszárok. Az ünnepségek végén a katonák mindig defilírozással
távoztak.
Szintén fontos szerepet kapott a katonaság a város talán legnagyobb és legfontosabb
ünnepén, a Szent Márton ereklye Szombathelyre hozásakor. Az 1912-ben szombathelyi
megyéspüspökké kinevezett erdélyi származású gróf Mikes János, a két világháború között a
katolikus megújulás és legitimizmus egyik legfontosabb alakja, rendkívüli energiával kezdte

956
DR 1873. I. Theil. 58. §.
957
HM HIM HL II. 74. 81. doboz. Res. 84/1892.
958
HM HIM HL II. 74. 89. doboz. Áll. 33/1896.
959
HM HIM HL II. 74. 90. doboz. RKB Nr. 4. 4. Januar 1899. No. 1.
960
HM HIM HL II. 74. 85. doboz. Köz. 296/1894, 1228/1894.
961
HM HIM HL II. 74. 85. doboz. Köz. 1277/1894.

- 288 -
meg egyházmegyéjének megújítását, melyben központi szerepet szánt a 19. századra jórészt
feledésbe merült helyi Szent Márton-kultusz felélesztésének.962 Ennek nyitó akkordja egy
ereklyének a városba hozása volt 1913 nyarán, mely soha nem látott tömeget vonzott a
településre. Az ereklyét előbb a város szélén lévő Szent Márton domonkos templomba vitték,
majd onnan egy impozáns menetben kísérték a székesegyházban kialakított végleges helyére.
Az útvonal mentén az ulánusezred és a gyalogzászlóalj állt sorfalat, a menet élén és végén
pedig a gyalogság egy díszszázada haladt az ezred zenekara kíséretében. A menetben emellett
ott voltak a helyőrségi tisztikar képviselői is. A gyalogság kiemelt szerepe annak is
köszönhető, hogy Vas vármegye háziezredeként a helyi ünnepben különösen is érintett
volt.963
Átmenetet képez az egyházi és az állami ünnepek között augusztus 20-a. Az ünnep
dualizmus-kori története igencsak ellentmondásos abban a tekintetben, hogy jóllehet egy
évszázados ünnepről van szó, azt valójában egészen az 1880-as évekig meglehetősen szerény
körülmények között ünnepelték Szombathelyen. A Vasmegyei Lapok 1873-ban a
következőképpen tudósított a szombathelyi augusztus 20-ról: „Meglehetősen csendben folyt
biz az le, s nem azon nemzeti érzület nyilvánulásával, mit megérdemelne a nap.”964 A
következő évben egy másik lap szerint pedig szinte fel sem tűnik a városban járó embernek,
hogy ilyenkor ünnep volna.965
Változás az ünnep megtartásában az 1880-as évek elején kezdődött, melyben két
tényező játszott szerepet. Az egyik a Vasmegyei Közlöny 1882-es kezdeményezése. A lap
ekkor felhívást tett közzé a város fellobogózására és a nemzeti ünnep méltó megünneplésére.
Ennek volt is eredménye, ugyanis a felhívás hatására nemcsak a középületekre, de számos
magánépületre kitűzték a nemzeti zászlót, valamint a székesegyházban tartott ünnepi misén a
városi hatóságok képviselői is megjelentek.966 A másik a Vasmegyei Aggharcosok
Egyesületének a megalakulása és augusztus 20-ának kiemelt ünneplése (erről a későbbiekben
részletesen is lesz szó).967 Ennek ellenére az ünnep csak nehezen nyert teret: a boltok
általában továbbra is nyitva voltak, míg a hivatalos közegek ritkán érezték a szükségét a
részvételüknek. Noha 1891-ben például (talán az ez évben kijött rendelet hatására) Károlyi

962
Szombathely Szent Márton kultuszára lásd: TÓTH 2014.
963
Szent Márton ünnep. In: VASVÁRMEGYE, 1913. június 17. 1–2.; Szent Márton szülőföldjén. A katolicizmus
diadalünnepe. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1913. június 17. 1–4.
964
Hírek és különféle a megyéből – Szent István ünnepe. In: VASMEGYEI LAPOK, 1873. augusztus 24. 3.
965
Megyei hírek – Szent István napja. In: VASMEGGYEI FIGYELŐ, 1874. augusztus 23. 3.
966
Újdonságok – Szent István király. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. augusztus 13. 2.; Újdonságok – Szent
István napját. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. augusztus 27. 2.
967
Újdonságok – Szent István napját. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1885. augusztus 23. 2.; Hírek és különféle a
megyéből – Szt István napja. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. augusztus 23. 2

- 289 -
alispán vezetésével a megyei tisztikar kivonult, ez csak időlegesnek bizonyult. 1894-ben a
Dunántúl szomorúan jegyezte meg, hogy a hivatalos közegek részéről senki nem jelent meg,
csak a katonai tisztikar.968
A millennium éve augusztus 20-a tekintetében is fordulópontnak számított, melyet
követően immár nemcsak a város öltözött rendszeresen ünnepi díszbe, de az állami, a megyei
és a városi hivatalok is képviseltették magukat.969 A katonaság részvételéről ugyanakkor
keveset tudunk, noha 1903-tól elvileg kötelező ünnep volt, csak elszórt információkkal
rendelkezünk róla. A probléma hasonló volt az augusztus 18-i ünnepségekhez: ekkor a
katonaság jórészt már hadgyakorlaton volt. Elszórt információink vannak ugyanakkor arról,
hogy legalább a tisztikar képviseltette magát az ünnepi szentmisén, igaz, a sajtó tudósítása
szerint 1903-ban például a gyalogság teljes díszben kivonult.970
Augusztus 20-val ellentétben, noha április 11. törvényileg előírt állami ünnep volt, az a
katonaság számára semmilyen formában nem számított ünnepnek, így nem is ünnepelte azt
meg. Jóllehet elvi akadálya nem volt annak, hogy az egyházi vagy a civil hatóságok
meghívására megjelenjenek az ünnepi szentmisén, de jelenlegi tudásunk szerint erre nem
tartottak igényt, így ezek a napok a katonaság közreműködése nélkül teltek.
Végezetül a korszak legnagyobb és legjelentősebb nemzeti ünnepéről, a millenniumról
kell szólnunk. Vas vármegye és Szombathely ünneplése hasonló volt az országoséhoz, mely
alapvetően három pilléren nyugodott: civilizatórikus kulturális és infrastrukturális
beruházásokon, a szimbolikus emlékműveken és az ideologikus ceremoniális ünnepségen.971
Szombathelyen ekkor létesült a villamos és a villanyvilágítás (így az egyik legfontosabb
műszaki létesítmény az ikervári vízerőmű volt), a MÁV üzletvezetőség székháza, készült el a
protestáns templom, ahol ekkor döntöttek arról, hogy ezentúl csak magyar istentiszteleteket
tartanak, ekkor alakult a Szombathelyi Városi Kaszinó, szervezték újjá a honvédegyletet, s
végül ezen év végén adták át a város első köztéri szobrát, a Berzsenyi-szobrot. A központi
ünnepségre május 9-én került sor Szombathelyen. A reggeli szentmisét követően
díszközgyűlést tartottak a vármegyeházán és a városházán, melyeken hódoló feliratot küldtek
az uralkodónak, ülést tartott az újjászervezett honvédegylet választmánya, valamint
megtartották az iskolák saját ünnepségeiket. Délben a Hungáriában és a Sabariában is

968
Hírek – Szt István napja. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. augusztus 20. 5; Hírrovat – Szt. István napja és a
polgári hatóságok. In: DUNÁNTÚL, 1894. augusztus 23. 5.
969
Az ezredévi Szent István nap Vasvármegyében. In: VASVÁRMEGYE, 1896. augusztus 23. 1–2.
970
Hírek – Szt. István napja. In: VASVÁRMEGYE, 1903. augusztus 20. 5.
971
GERŐ 2004. 187.

- 290 -
díszebéd volt, délután pedig népünnepélyt tartottak a városban. A napot este díszkivilágítás és
az egyletek ünnepi felvonulása zárta.972
Az ünnepségekből a helyőrség a tőle telhető módon kivette a részét, de mivel az a
hadsereg számára nem volt ünnep, így csak korlátozott szerephez jutott. Eszerint a reggeli
szentmisére az ezred teljes díszben vonult ki a templomtér elé (az eredeti terv csak egy tiszti
küldöttség kiküldése volt), a vármegyei díszgyűlésen és a Sabariában tartott ebéden pedig
tiszti delegáció vett részt. A népünnepélyen és az esti díszfelvonuláson az ezred azonban már
nem vett részt, mindössze a város kivilágításába kapcsolódott be: a laktanya utcafronti
ablakait világították ki.973 A katonatiszteknek emellett lehetőségük volt a budapesti kiállításra
is elutazni, melyre külön meghívót is kaptak.974
Befejezésül megállapítható, hogy a katonaság alapvetően csak a dinasztikus és az
egyházi ünnepeken tudott szervesen bekapcsolódni a város ünnepi életébe, míg a nemzeti
ünnepeken való részvétel felemás maradt. Ha hivatalos jellege lehetővé tette, tőle telhetően
képviseltette magát, és megpróbált hozzáadni annak fényéhez (mint a millennium esetében),
de azt nem tartotta sajátjának. Az 1848-hoz kapcsolódó megemlékezésektől azonban teljesen
távol maradt, igaz ezt a város sem igényelte, mint április 11-e is mutatja (bár ezt az ünnepet a
magyar társadalom sem érezte igazán a magáénak). Amikor viszont kivonult a katonaság, az
nagy látványosságnak számított, „a mi azonban nálunk még új és ami az ünnepély fényét
nagyban emelte”975 – fogalmazott a Vasvármegye 1889-ben. Talán a Dunántúl 1896-os
tudósítása írja le legérzékletesebben, mit láthattak a szombathelyiek az ilyen alkalmakkor:
„Harsány vezényszavak, kardok villongása, trombita harsogás és fegyver dörej hangzott az ég
felé a nagy napon, s a hadsereg is lerótta kegyeleti adóját, melylyel a legfőbb hadúrnak
tartozik. A mise után fényes díszmenet (Defilierung) volt, s azután szétomlott a publikum.”976

VI. 2. KATONAI EGYESÜLETEK ÉS KATONAI ELŐKÉPZÉS SZOMBATHELYEN

Az utolsó fejezetben a katonai kultúrának a másik oldalát vizsgáljuk meg, vagyis azt,
hogyan jelent meg a civil társadalomban. Ennek sokrétűsége miatt teljes képet aligha

972
Millenáris ünnepségek Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1896. május 12. 2–8.
973
HM HIM HL II. 74. 87. doboz. RKB Nr. 126. 5. Mai 1896. No. 2.
974
HM HIM HL II. 74. 88. doboz. Res. 115/1896.; 87. doboz. RKB Nr. 156. 4. Juni 1896. Aviso.; HM HIM HL
TGY 2711. Karl von Möller: Geschichte des k. und k. Infanterieregiments Nr. 83. 312. fólió.
975
Napi Hírek – A királyné névnapja. In: VASVÁRMEGYE, Áll.1889. november 24. 4.
976
Hírrovat – A király születésnapja. In: DUNÁNTÚL, 1896. augusztus 20. 4.

- 291 -
vázolhatunk fel, mindössze néhány, a katonai szolgálathoz szorosan kötődő elemét vizsgáljuk
meg, egyrészt az egyesületi életen, másrészt a világháború előtt meginduló katonai
előképzésen keresztül.

VI. 2. A. „A NEMZETI HALADÁS, SZABADSÁG ÉS HATALOM DIADALMAS […] ÚTTÖRŐI,

ÖNFELÁLDOZÓ BAJNOKAI.”

1848–49 különösen neuralgikus pontnak számított a magyar történelmi emlékezetben,

kiemelt szerepe ellenére azonban – függetlenségi tartalma miatt – csak nehezen illeszkedett be
a dualista rendszerbe. Ez az ellentmondásosság különösen igaz volt a honvédegyletekre.
Az 1848–49-es honvédek első ízben a neoabszolutizmus bukását követően az 1861. évi
országgyűlés idején kezdtek el szervezkedni. Pest-Budán 1861. január 20-án alakult meg az
ország első honvédsegélyező egylete, melynek példáját csakhamar a vidék is követte. A
spontán módon létrejövő honvédegyletek alapvetően területi alapon szerveződtek, fő céljuk
pedig a honvédek összeírása és segélyezése volt, melyhez a szükséges alaptőkét részben
tagdíjak, részben támogatók, részben pedig a vármegyék segítségével gyűjtötték össze.
Bécsben ugyanakkor gyanakodva szemlélték a szervezkedést, mivel úgy gondolták, az
egyletek csupán ürügyül szolgálnak egy esetleges fegyveres felkelés előkészítésére.
Különösen a honvédek tervezett összeírása és a központi szervezet létrehozása váltott ki
aggályokat. A politikai események alakulása azonban az 1861-es honvédsegélyező egyletek
történetét is rövidre szabta, s a provizórium idején feloszlatták őket.977
A honvédegyletek a kiegyezés idején alakultak újjá, melynek eredményeképpen 1868-
ban már 87 egylet (64 vármegyei és 23 városi) működött szerte az országban. Ezek jó része
életképesnek bizonyult, hiszen még 1892-ben is 82 egylet működött. Egy-egy egyletnek
átlagosan 250–500 tagja volt, jóllehet területileg jelentős eltéréseket lehetett tapasztalni.
Miközben például a pest-budai több mint 4 000 összeírt taggal rendelkezett, a nemzetiségi
vidékeken a szervezés komoly nehézségekbe ütközött. 1868-ban a honvédegyleteknek így is
országosan körülbelül 50 000 összeírt tagja volt. A központi szervezet létrehozására 1867.
július 7-én, a honvédegyletek első országos gyűlésén került sor, melyen elfogadták a központi
választmány alapszabályait, és döntés született a Honvéd című lap megindításáról.978

977
FARKAS 2017. 1017–1019.
978
FARKAS 2017. 1019–1023.

- 292 -
 Az újjáalakult honvédegyletek célja alapvetően nem változott az 1861-es elődökhöz
képest, vagyis fő feladatuknak a honvédek összeírását és a rászorulók segélyezését tekintették.
Előbbit a kiegyezést követő másfél évben – jórészt a közigazgatási hatóságok segítségével –
végre is hajtották. Ezzel szemben a segélyezés már nehezebb kérdésnek bizonyult: a
honvédegyletek ugyanis nemzeti ügynek tekintették azt, s a rászoruló honvédek, özvegyeik és
árváik ellátását állami feladattá akarták tenni. Erre viszont a kormány nem volt hajlandó,
aminek következtében sokáig csak átmeneti megoldások születtek. Így előbb 1867-ben Ferenc
József és Erzsébet királyné 100 000 arany (több mint félmillió forint) koronázási ajándékából
létrehozták a Honvédsegélyező Alapot. Ennek kamatai azonban csak keveseknek tudtak
segítséget nyújtani, ráadásul működését is számos kritika érte, emiatt 1869-ben meg is
szüntették, és a tőkét felosztották a honvédegyletek között.979 Ezt követően 1870-ben gróf
Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére létrehozták az Országos Honvédsegélyező
Egyletet, mely azonban magánadományokból működött, s csak 1876-tól kapott (igaz
folyamatosan növekvő) állami támogatást. Végül 1895-ben az egyletet Bánffy állami
ellenőrzés alá vonta, bár a működését ez ekkor még alapvetően nem befolyásolta, vagyis a
nyugdíjért vagy segélyért továbbra is folyamodni kellett. Csak Széll Kálmán 1901-es
rendelete ismerte el minden 65 év feletti volt honvéd nyugdíjjogosultságát.980
A honvédek és hozzátartozóik segélyezésének kérdése azonban valójában nem pusztán
és nem elsősorban anyagi kérdés volt, sokkal inkább mutatja a fiatal dualista magyar államnak
az 1848–49-es múlthoz való ellentmondásos viszonyát. A honvédek szervezkedése ugyanis
elsősorban politikai tekintetben keltett súlyos aggodalmat a kormányban, mivel kérdéses volt
a kiegyezéshez és különösen Ferenc Józsefhez való viszonyuk. Az uralkodóval való
megbékélést azonban kölcsönös gesztusok segítették: egyrészt Ferenc József és Erzsébet
királyné említett koronázási ajándéka, másrészt a honvédegyletek hűségnyilatkozatai az
uralkodó felé. A komoly társadalmi tekintéllyel és taglétszámmal bíró honvédegyletek nagy
része azonban – legalábbis az aktív vezetőség – politikai tekintetben a kiegyezés ellenzői
voltak, alapvetően függetlenségi és Kossuth-pártiak, akik legfeljebb a perszonáluniót fogadták
el. Mivel a honvédek állásfoglalása közel sem volt másodlagos (és azt az ellenzék próbálta is
kihasználni), a probléma méregfogát a kormány úgy próbálta kihúzni, hogy megtiltotta az
egyletek politikai tevékenységét, és kizárólag a segélyezésre korlátozta őket. Sőt, még a
nevük is csak segélyegylet lehetett. Emellett a pest-budai egylet vezetése, valamint a központi

979
Ennek Vas vármegyei vonatkozásaival itt nem foglalkozunk részletesen, így csak annyit érdemes
megemlíteni, hogy helyben 109 fő kapott összesen 8 769 Ft segélyt az alapból. MNL VAML IV. 302. 50/1869.
980
FARKAS 2015. 415–431.

- 293 -
választmány első elnöke, Perczel Mór is kormánypárti irányvonalat követett. Utóbbi
vezetésében azonban már többségben voltak az ellenzék hívei, mely súlyos belső konfliktusok
sorozatát eredményezte. A politikai és személyes természetű belső ellentétek végigkísérték a
mozgalom történetének első másfél évtizedét, mely csak Tisza László, Tisza Kálmán
bátyjának az 1883-as megválasztásával és így a központi választmány kormányzati ellenőrzés
alá vonásával ért véget.981
Vas vármegyében az első honvédsegélyező egylet az ország más pontjaihoz hasonlóan
1861-ben alakult meg, ennek történetéről viszont jóformán semmit sem tudunk. Az egylet
vagyonának a sorsát sem ismerjük, bár azt valószínűleg Tarafás József pénztáros – aki 1867-
től ismét betöltötte ezt a pozíciót – mentette át.982 A honvédegylet 1867. június 3-án
ideiglenesen, majd július 16-án véglegesen újjáalakult Ujváry István honvéd alezredes
vezetésével, az alapszabályt pedig az 1867. augusztus 5-i választmányi gyűlésen fogadták
el.983 Ezt Széll József főispán december 30-án terjesztette fel a Belügyminisztériumnak, de a
tervezetet nem hagyták jóvá, melyet a minisztérium január 12-i válaszában a
következőképpen indokolt: „a nevezett egyletet […] csak azon feltétel mellett
engedélyezhetném, ha az Vasmegyei honvéd-segélyező egylet czím alatt minden más czél
mellőzésével, […] kizárólag csak jótékonyság gyakorlását, vagyis a volt honvédek, azok
özvegyei és árváinak segélyezését tűzné ki czéljául.”984 A minisztérium egyébként már
december 11-i leiratában kikötötte, hogy csak segélyezéssel foglalkozhatnak az egyletek és
ezt a nevükben is fel kell tüntetniük. Emellett utasította a főispánt, hogy az alapszabályok
jóváhagyásáig tiltsa be az egylet működését.985
Mivel az alapszabály szövege nem maradt fenn, sajnos nem tudjuk pontosan mit
kifogásolt a minisztérium.986 A honvédegylet ugyanakkor – igaz kelletlenül – hajlandónak
mutatkozott a kívánt módosításokat végrehajtani, és a tevékenységét segélyezésre szorítani.
Az 1868. februári és márciusi választmányi gyűlésen azonban kevesen jelentek meg, így
határozatképtelen volt, az áprilisi 6-it pedig a Perczel Mór Kossuthot bíráló és a központi
választmány feloszlatását bejelentő március 29-i beszéde és április 2-i kiáltványa uralta.987

981
FARKAS 2010. 551–559.; FARKAS 2017. 1024–1049.
982
BAJZIK 2000. 451–452.; MNL VAML IV. 302. 45/1867.
983
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1867. június 3., 1867. július 16. 2., 1867.
augusztus 5. 2.
984
MNL VAML X. 209. 3. doboz. 32/1898.
985
MNL VAML IV. 302. 5/1868.
986
Az eredeti 1867-es alapszabályokat már 1898-ban sem találta meg az irattárban az egylet akkori elnöke, igaz
1887-ben még bizonyosan megvoltak, mert azokat felterjesztették a központi választmánynak. MNL VAML X.
209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1887. április 17. 2.; 3. doboz. Iratok. 32/1898.
987
Perczel Mór március 29-én a pest-budai egylet gyűlésén tartott indulatos beszédében elítélte Kossuthot és a
súlyos politikai és személyes konfliktusoktól szabdalt központi választmányt feloszlatta. Április 2-i

- 294 -
Perczel megnyilvánulásait az egylet nyilatkozatban ítélte el, majd tiltakozásképpen a
megjelentek nagy része elhagyta a gyűlés helyszínét.988
A késlekedés és mindenekelőtt a Perczelt elítélő nyilatkozat miatt a főispán április 18-
án ismét figyelmeztette az egyletet az alapszabály módosítására, és a segélyezésen kívüli
minden más tevékenység befejezésére. Az egyesület körül a Perczel-ügy miatt érezhetően
megfogyatkozott a levegő, ezért biztosította a főispánt, hogy az alapszabályokat módosítani
fogja és a tevékenységét kizárólag jótékonyságra korlátozza, a nyilatkozatot pedig egyszerű
belügyként próbálta feltüntetni, mely nem hordoz politikai tartalmat. Ennek ellenére az
alapszabályok módosítása végül nem történt meg. A májusi és júliusi gyűlésen is
elhalasztották a döntést, később pedig már nem került napirendre.989 Így az egylet a
későbbiekben a mindenkori főispán hallgatólagos engedélye mellett működött tovább,
egészen 1895-ig, mikor a millenniumra való készülődés jegyében Károlyi Antal alispán
kezdeményezésére és hathatós támogatásával újjászervezték azt. Az első alapszabály is ebből
az évből maradt fenn.990
A honvédegylet megalakulásakor Szombathely és a vármegye legnagyobb létszámú
egyesületének számított: az 1867-es összeírás 920 honvédet sorol fel,991 ugyanakkor komoly
társadalmi vagy politikai tevékenységet az első évet leszámítva nem fejtett ki, s az ekkor is
elsősorban az alaptőke gyarapítására irányult. Így például 1867. november 3-án a
megyeházában hangversenyt, a következő év február 2-án pedig jótékonysági bált
rendeztek.992 Emellett több társadalmi kezdeményezés is indult az egylet segélyezésére, így
1867. szeptember 21-én a vasvári műkedvelő társulat tartott színi elődadást és táncvigalmat,
míg 1868. február 18-án Kiscellen rendeztek táncvigalmat a honvédek javára.993
Az egylet két legfontosabb feladatának a honvédek összeírását994 és a „rokkant és
nyomorban szenvedő bajtársak rögtönzött segélyezését”995 tartotta, ugyanakkor önmagát nem

kiáltványában a Kossuthot ért bírálatait megismételte, megpróbálta megmagyarázni a feloszlatásokait, valamint

az egyletek támogatását kérte. Mivel a legtöbben ellene foglaltak állást, az ügy végül Perczel lemondásához
vezetett. FARKAS 2010. 552–553.
988
MNL VAML IV. 302. 54/1868.; X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1868. április 6. 54.; 2. doboz.
Iratok.; 3. doboz. Iratok. 32/1898.; Közgyűlési jegyzőkönyv. 1868. január 8. 37.
989
MNL VAML IV. 302. 54/1868.; X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1868. május 2. 63., 1868.
április 21. 60., 1868. június 8. 71.; 2. doboz. Iratok. 76/1868.
990
MNL VAML IV. 440. 29. doboz. 251.
991
MNL VAML X. 209. 1. doboz. 1867. évi összeírás.
992
Újdonságok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1867. október 22. 3.; Megyei élet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1868. február
5. 3.
993
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1867. november 4. 23., 1868. március 10. 51., 2.
994
A honvédek igazolása a főispán és a közigazgatási hatóságok (főszolgabírói járások) segítségével történt.
Igazoláshoz kinevezési vagy elbocsátási irat vagy két, már igazolt honvéd nyilatkozata, vagy községi
bizonyítvány kellett, illetve az 1861-ben már igazoltakat automatikusan elismerték. Az egylet minden igazolt

- 295 -
tartotta segélyegyletnek, mivel – a mozgalom egészéhez hasonlóan – a rászoruló honvédek
(valamint családjaik) ellátását alapvetően állami feladatnak tekintette, és a központi
választmány ezirányú törekvéseit teljes mértékben osztotta.996 Éppen ezért az egylet jóval
nagyobb szerepet szánt (volna) önmagának, mint pusztán a segélyezés és az összeírás: a ’48-
as szellem ápolását és terjesztését, valamint a nemzeti hadsereg létrehozásának támogatását.
Ezt jól illusztrálja, hogy 1867. október 6-án emlékmisét mondattak az aradi vértanúk
emlékére,997 sőt, Ujváry István egyleti elnök a november 4-i közgyűlésen javaslatot tett egy
hátultöltős fegyver beszerzésére önképzési céllal, és felvetette „az ifjabb nemzedéket és több
kiváló honfi társainkat tiszteletbeli honvédekké avatni, s mint egy alapját megadná a honvéd
eszmének, mellynek ápolása országos elsőrendű üggyé vált.”998 Az egylet vezetőségének
politikai beállítódását jól érzékelteti, hogy mindjárt az alakuló közgyűlésen bizalmat szavazott
Tisza Kálmánnak, Ghyczy Kálmánnak és az egész balközépnek.999
Az egylet azonban igen hamar súlyos politikai nyomás alá került, részben a
Belügyminisztérium rendelete miatt, részben a főispán részéről, aki ekkor Deák Ferenc barátja
és egyik legnagyobb támogatója, Széll József (Széll Kálmán édesapja) volt. A főispán mellett
ráadásul Szenczy Ferenc megyéspüspök részéről is komoly ellenszelet kaptak. A püspök
ugyanis nem engedte meg, hogy az 1867. október 6-i megemlékezést a székesegyházban
tartsák, emiatt komolyan össze is különbözött Ujváry egyleti elnökkel. Ezért az aradi vértanúk
emléknapját a ferencesek templomában tudták csak megtartani.1000
A fentiek következtében az egylet tevékenysége igen hamar kizárólag a honvédek
nyilvántartására és segélyezésére szorult vissza, és bár a választmányi gyűléseket
megtartották, társadalmi tevékenységet egyáltalán nem fejtett ki. Ujváry 1869-ben le is
mondott, és helyébe előbb Vidos Márton (1869–1878) ostffyasszonyfai birtokos, majd Aranyi
Károly (1878–1892) jánosházi birtokos, végül pedig Farkas István (1892–1915) pénzügyi
biztos lépett. A budapesti központi választmány ülésein is csak ritkán képviseltette magát az
egylet, mivel általában senki nem akart követnek jelentkezni. Ezért rendszerint egy-egy
Pesten élő tagot kértek fel erre a feladatra. Az egyesület csak nagy ritkán hallatta hangját, így
például Görgei 1884-es rehabilitálásával kapcsolatban. Klapka György és 269 volt honvéd

honvédnek igazolójegyet állított ki. MNL VAML X. 209. 1. doboz Közgyűlési jegyzőkönyv. 1867. július 16. 3.,
4., 1867. augusztus 5. 5.
995
MNL VAML X. 209. 3. doboz. Iratok. 32/1898. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1868. január 8. 37.
996
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1868. július 16. 6.
997
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyv 1867. november 4. 29., 1868. október 5. 83.
998
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyv 1867. november 4. 22.
999
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyv 1867. július 16. 8.
1000
A vasmegyei honvédegyletnek 1868. évi január hó 8-án tartott gyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. In: ZALA-
SOMOGYI KÖZLÖNY, 1868. január 24. 2.

- 296 -
ekkor olyan memorandumot adott ki, melyben kijelentették, hogy Görgei nem volt áruló. Ezt
az 1884. október 12-i közgyűlésen a Vas vármegyei egylet elítélte, és – legtöbb társához
hasonlóan – kijelentette, Görgeit továbbra is hazaárulónak tekinti.1001 A Görgei-ügyön kívül
azonban az egylet legfeljebb a honvédek állami nyugdíja és erkölcsi elismerése érdekében
hallatta nagy ritkán a hangját.1002
A honvédegylet és a honvédek kiszorulását a nyilvánosságból azonban nem pusztán a
hatalom részéről jövő korlátozások magyarázzák, hanem bizonyosfajta érdektelenség is,
melyen csak a magyar nacionalizmus megerősödése hozott változást az 1890-es években. Ez a
folyamat jól nyomon követhető március 15. és október 6. szombathelyi rítusváltozásainak
történetén is. Katona Attila egy tanulmányában alapvetően három korszakát különíti el
március 15. helyi megünneplésének: az első az 1870-es évek, a második az 1880-as és 1890-
es évek eleje, a harmadik pedig az 1890-es évek közepétől a világháborúig tartó időszak. Az
első periódusban tulajdonképpen a nyilvános megemlékezés hiányáról beszélhetünk, s ha arra
mégis sor került, akkor az zárt, családi-baráti körben történt. A második korszakban március
15. pártpolitikai ünnepként tűnt fel Szombathely közéletében, mely szorosan összefüggött a
vármegye politikai viszonyainak az átalakulásával. Március 15-ről ebben az időszakban a
függetlenségi párt tagjai emlékeztek meg egy-egy nagyobb társas vacsora keretében. A
Kossuth-kultusz is kizárólag ebben a körben jelent meg, s propagálásában is csak a
függetlenségi Dunántúl vett részt. A szélesebb közönség azonban továbbra is passzív maradt,
ráadásul március 15. megünneplése nem járt együtt az egykori honvédek felkarolásával vagy
a megemlékezésekbe való bevonásukkal.1003
Igazi áttörést az 1890-es évek első fele hozott, amit már jelzett Kossuth 1889-es
szombathelyi díszpolgárrá választása. Az ünnepi rítus átalakulásában fontos állomást jelentett
Kossuth 90. születésnapja 1892-ben, majd két évvel későbbi halála és végül a millennium
időszaka. Ennek során az ünnep fokozatosan kikerült a pártpolitikai keretek közül, s az egész
helyi társadalom nemzeti ünnepévé vált. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a központi
megemlékezés szervezését a Szombathelyi Dalárda Egylet, majd a századfordulón mellette a
Szombathelyi Nemzeti Szövetség vette át. Ehhez hasonlóan fontos fejleménynek bizonyult,
hogy újabb társadalmi csoportok kapcsolódtak be a megemlékezésbe: a vasutasok, a
kereskedők, az ifjúság, és ami különösen fontos, az iskolák. Az ünnep ezzel kikerült a
vendéglők és társasvacsorák szűk köréből, noha népünnepéllyé igazából soha nem vált.

1001
MNL VAML X. 209. 2. doboz. 1884. Nyilatkozat.
1002
MNL VAML X. 209. 1. doboz. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1879. január 26.; Az 1848-9. évi honvédek
segélyezése és nyugdíjazásához. In: DUNÁNTÚL, 1885. május 31. 2–3.
1003
KATONA 2015B. 177–182.

- 297 -
Össztársadalmi jellegét jelzi, hogy már nemcsak a függetlenségi sajtó, de valamennyi helyi
lap a megemlékezésre buzdított. Március 15. természetesen hivatalos állami ünneppé nem
vált, de április 11-e 1898-as állami ünneppé választása felszabadítóan hatott, hiszen az 1848-
ra való megemlékezés hivatalos elismerést kapott.1004
Március 15-höz képest némileg mostohább sors jutott az aradi vértanúk emléknapjának,
mely alapvetően egy templomi rítushoz kötődött az egész korszakban. Noha az 1867-es első
megemlékezésen a sajtó tudósítása szerint még nagyobb számú résztvevő volt,1005 ez a
későbbiekben hamar megváltozott. A püspökség a gyászmisét továbbra sem engedte be a
székesegyház falai közé, így azokat egészen a századfordulóig jórészt a ferences templomban
tartották, meglehetősen szűk körben. Az eseményen általában kevesen jelentek meg, főleg az
ellenzék és a szombathelyi honvédek köréből. A változást ebben az esetben is az 1890-es évek
hozták meg. Ekkor már néhány alkalommal a gyászmise helyet kaphatott a székesegyházban
is, illetve a társadalom egyre több eleme jelent meg azon. 1890-ben például a
székesegyházban a szombathelyi honvédek mellett már ott volt az aggharcos és a
tűzoltóegylet, valamint magánemberként Reiszig Ede alispán, illetve több megyei és városi
hivatalnok. Az eseményről tudósító Dunántúl azonban mégis úgy látta, hogy „általában az
egész szertartás inkább lehangoló volt, mint felemelő […] Meglátszott, hogy mennyi
gyászmagyar van, aki ilyen ünnepen megjelenni illojálisnak tartja. Oh egy bankett, az más!
Hanem a magyar nemzet vértanúinak gyászünnepén ott lenni: az főbenjáró dolog, a mely
kerülendő.”1006
A március 15-höz hasonló áttörésre igazából nem került sor, jóllehet a századfordulón
több változás is történt, melyben az első lépést az 1899-es 50 éves jubileum jelentette. Ekkor
a szervezést itt is a dalárda és a Nemzeti Szövetség vette át, így a korábbiakhoz képest
különösen nagyszabású ünnepséget rendeztek: a magánházakra gyászlobogókat tűztek ki, és
valamennyi iskolában megemlékezéseket tartottak. A székesegyházban tartott misén óriási
tömeg vett részt: a vármegyei központi választmány, a városi tanács, az árvaszék, szinte
valamennyi egylet és iskola testületileg kivonult, a Farkas István elnök vezetésével megjelenő
honvédek pedig óriási éljenzést kaptak.1007
Az 50 éves jubileumot követően végleg a székesegyházba költöztek át a dalárda által
szervezett gyászünnepélyek, de az érdeklődés fellendülése ekkor átmenetinek bizonyult.
1901-ben a Vasvármegye már így tudósított: „Sajnos, hogy a szombathelyi magyarság annyira

1004
KATONA 2015B. 183–189.
1005
Újdonságok. In: VASMEGYEI LAPOK, 18667. november 12. 3.
1006
Hírek – Vértanúk emlékünnepe. In: DUNÁNTÚL, 1890. október 12. 3.
1007
Október hatodikának megünneplése. In: VASVÁRMEGYE, 1899. október 8. 2–4.

- 298 -
sem őrzi meg szívében az aradi vértanúk gyászos kimúlásának emlékét, kik a hazáért ontották
vérüket, hogy egy imát mondjon a mindenhatónak értük. A jelen lévők alig voltak vagy
százan.”1008 Az emléknap csak fokozatosan nyert teret, melynek fontos állomása volt az
iskolákban való megjelenése (a főgimnáziumban 1903-tól emlékeztek meg rendszeresen az
aradi vértanúkról), valamint a Szabadelvű Párt bukása. 1905-ben, mikor a szervezéshez a
dalárda mellé csatlakoztak a közigazgatási tanfolyam hallgatói, „impozáns és nagyarányú”
ünnepet rendeztek. Ismét kivonultak a vármegyei és városi hivatalok, az iskolák és az
egyletek, az ünnepi szentmise után pedig a megyeháza dísztermében tartottak megemlékezést,
melyen Bezerédj István alispán tartott beszédet.1009 Noha ez a félhivatalos színezet a koalíció
bukásával megszűnt, de a megemlékezésekből már a társadalom szélesebb rétegei (egyletek,
iskolák) is kivették a részüket, még akkor is, ha az alapvetően továbbra is egy egyházi
szertartáshoz kötődött, és március 15-höz hasonló jelentőségre nem tett szert. Ezt egyébként
alighanem nem segítették Ferenc József két nappal korábbi névnapjának ünnepségei sem. 1010
1848–49 helyi emlékezetének átalakulása természetesen kihatott a honvédegyletre és a
honvédekre is, akiket a szélesebb közönség éppen az 1890-es években, pontosabban a
millennium idején fedezett fel ismét magának. „A múltak dicső emlékei, a jelenkor kincsei
felújítva, egybegyűjtve igazolni és hirdetni fogják nemzetünk életképességét és hatalmát. […]
A nemzeti haladás, szabadság és hatalom diadalmas ünneplése közben ne feledkezzünk meg
azokról, kik e diadal úttörői, önfeláldozó bajnokai valának. […] A nemzeti dicsőség
emlékünnepén juttassunk egy jótékony fénysugarat azoknak, kik egykor azt életük
kockáztatásával a hősi küzdelemmel szerezték meg számunkra.”1011 – fogalmazott Farkas
István egyleti elnök és Károlyi Antal alispán 1895. március 10-i közös felhívásában, melyben
az egyesület újjászervezését tűzték ki célul. Az alakuló közgyűlésre március 25-én került sor,
melyen bár a lapok tudósításai szerint nem jelentek meg sokan, már ekkor körülbelül 500
támogató tag jelentkezett. A „Vasvármegyei 1848/49. évi Honvédsegélyező Egylet”
alapszabályát még ugyanezen évben jóváhagyta a Belügyminisztérium.1012
A honvédek a millenniumi ünnepségeknek is fontos szereplőivé váltak. A
Szombathelyen május 12-én tartott ünnepségek részeként az egylet választmánya is ülésezett,
és összesen 700 forintot osztott ki a rászorult honvédek körében. Emellett a honvédek egy

1008
Hírek – Október 6. In: VASVÁRMEGYE, 1902. október 6. 3.
1009
Október 6. In: VASVÁRMEGYE, 1905. október 7. 2.
1010
Hírek – Október 4–6. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1911. október 5. 4.
1011
MNL VAML X. 209. 3. doboz. Iratok. 1895. Felhívás.
1012
A vasmegyei 1848–49-es honvédsegélyező egylet alakuló közgyűlése. In: VASVÁRMEGYE, 1896. március 29.
4.

- 299 -
csapata zászló1013 alatt vonult ki az ünnepi szentmisére a székesegyházba, majd a délutáni
népünnepélyen a megjelent veteránokat az egyletek megvendégelték. 1014 A millenniumot
követően aztán nemcsak a gyűjtések váltak rendszeressé a honvédegylet javára, főleg október
6-a környékén, de állandó meghívottjai lettek a még élő honvédek az 1848–49-es
megemlékezéseknek: március 15-én, október 6-án vagy éppen a körmendi Kossuth-szobor
1907-es avatási ünnepségén.1015 Ez azonban passzív jelenlét volt, a ’48-as emlékezet
tartalmának formálásába a honvédek maguk már nem szólhattak bele, inkább amolyan díszes
elemként a nemzet szabadságáért és felemelkedéséért való küzdelem szimbólumaiként
szerepeltek. A honvédegylet társadalmi tevékenységet azonban ekkor már nem tudott
kifejteni, melynek prózai okai is voltak: az idő ugyanis ellenük dolgozott. Tagsága jellegéből
adódóan folyamatosan csökkent, illetve öregedett. Az 1867-ben összeírt 920 fő 1894-ben 448-
ra, 1901-ben 219-re, 1913-ban pedig mindösszesen 20 főre csökkent.1016 A taglétszám
csökkenése és elöregedése eredményeképpen az egylet formális működése is fokozatosan
megszűnt. Noha 1907-ből még találunk választmányi jegyzőkönyvet, Farkas István elnök és
Laky Zsigmond választmányi tag kérésére a vármegye egy, az alispán elnöklete alatt működő
bizottságot jelölt ki, mely átvette a még élő honvédek és özvegyeik segélyezését. Noha az
egylet formailag továbbra is működött, az lényegében Farkas Istvánt jelentette
egyszemélyben. A vasmegyei honvédegylet története tulajdonképpen az ő 1915-ös halálával
ért véget.1017

VI. 2. B. „ÚGY, MINT KATONÁK ÉS HARCZOSOK – FEGYVERREL KÉZBEN MI IS LERÓTTUK

HAZAFIAS KÖTELESSÉGÜNKET”

Az 1848–49-es honvédegyletek történetével ellentétben kevésbé ismert, hogy a

dualizmus idején indult meg Magyarországon a cs. és kir. hadsereg, valamint a m. kir.
honvédség veteránjainak (korabeli kifejezéssel aggharcosok vagy hadastyánok) szervezkedése
1013
Ez a lévai nemzetőrség zászlója volt, melyet Farkas István egyleti elnök őrzött családi ereklyeként. Farkas
lévai származású volt, apja 1848-ban Léva polgármestere volt. A szabadságharc bukását követően anyja
rejtegette a lobogót, majd 1875-ben hozta el a Szombathelyen megtelepedett fiának. A zászló hollétéről a lévaiak
éppen az 1896-os kivonulással szereztek tudomást, s noha Farkas eredetileg a Nemzeti Múzeumnak akarta
ajándékozni, 1897-ben végül mégis Lévának adta vissza. Hírek – Egy ereklye a szabadságharczból. In:
VASVÁRMEGYE, 1896. május 14. 5.
1014
Millenáris ünnepségek Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1896. május 12. 2. és 7.
1015
MNL VAML X. 209. 3. doboz 29/1903.; 4. doboz. 10/1907.; 11/1907.; A vasmegyei 1848–49-es
honvédsegélyező egylet választmányának ülése. In: VASVÁRMEGYE, 1901. augusztus 20. 2.
1016
BAJZIK 2000. 462–463.
1017
MNL VAML X. 209. 4. doboz. 20/1909.

- 300 -
is.1018 Sajnos a veteránegyesületek története Magyarországon még helytörténeti szinten is alig
kutatott,1019 igaz a Lajtán túliaké is csak az utóbbi években kapott nagyobb figyelmet, s
Laurence Cole 2014-ben megjelent monográfiája volt az első, mely részletesen foglalkozott a
kérdéssel.1020 A Monarchia első veteránszövetsége még 1821-ben alakult a csehországi
Reichenbergben (ma: Liberec), de fellendülésük csak a század második felére tehető, melyben
fontos szerepet játszott az általános hadkötelezettség bevezetése. Cole korabeli statisztikákra
hivatkozva a háború előtt minimálisan körülbelül 2 800 veteránegyesületről tud a Lajtán
túlon, de számításai szerint ez a szám a valóságban legalább 10–20%-kal magasabb lehetett.
Még ennél is bizonytalanabb a taglétszám, de az többszázezerre tehető. 1021 A
veteránegyesületek 98%-a Csehországban, Morvaországban, Sziléziában és az örökös
tartományokban alakult, miközben a hagyományosan katonaidegen, valamint kulturális
színvonalukat tekintve elmaradott tartományokban, mint Galíciában, Bukovinában és
Dalmáciában alig jött létre néhány tucat. A veteránegyesületek alapvetően területi, illetve a
századfordulótól egyre inkább nemzetiségi alapon szerveződtek, megegyeztek azonban fő
céljaikban: a katonai értékek, valamint az uralkodóhoz és a közös hazához való lojalitás
ápolása és terjesztése.1022
Sajnálatos módon a magyarországi veteránegyesületek számát talán még nehezebb
megbecsülni. A dualizmus idején mindössze egyetlen országos összeírás készült az
egyesületekről 1878-ban, melyben mindösszesen 13 hadastyánegylet van feltüntetve, összesen
3 000 taggal.1023 Az 1878-as összeírás azonban rendkívül pontatlan, s ma már tudjuk, hogy
jelentős mértékben alábecsülte az egyletek valós számát, azoknak mindössze körülbelül
kétharmadát összeírva.1024 Ez alighanem igaz a veteránegyletek esetében is. Erre utalnak a
vasi adatok is, hiszen miközben a statisztika csak hármat sorol fel, ekkor valójában már öt
működött a vármegyében.1025 Az 1878-as összeíráson kívül még egy 1883-as kimutatásról

1018
A veterányegyletek magyarországi helyzetét elsőként Cieger András próbálta megvizsgálni könyvében,
melynek során arra a következtetésre jutott, hogy azok csak lassan terjedtek el Magyarországon, főleg a
Dunántúlon, Budapesten és a német nyelvterületen, míg a magyar etnikumú lakosság kevésbé volt rá fogékony.
CIEGER 2018. 93–95.
1019
Mindössze a Baranya vármegyei hadastyánegyletek dualizmus-kori történetéről áll rendelkezésünkre
komolyabb feldolgozás. RAYMAN 1999.; RAYMAN 2002.
1020
COLE 2014.
1021
1913-ban a k. k. Österreichischen Militär-Veteranen Reichsbund összesen 1 656 veteránegyesületet
tömörített 209 761 taggal. Az osztrák veteránegyesületek több mint harmada (elsősorban a cseh, szlovén és
olasz) azonban nem csatlakozott a szövetséghez. COLE 2014. 130.
1022
COLE 2014. 108–168.
1023
VARGHA 1880. 522.
1024
Lásd: SEBESTYÉN 2003.
1025
VARGHA 1880. 312–325.; MNL VAML IV. 405. b. Kimutatása Vasvármegye összes járásában létező
mindennemű egyletek, cassinók, takarékpénztárak, minden czímű körök, jótékonysági és pénzműveleti
társaságoknak és intézeteknek

- 301 -
tudunk, melyet a Belügyminisztérium készített a Honvédelmi Minisztérium részére a
népfelkelési törvény előkészítő munkálatai során. Ez 21 egyesületről tud,1026 s noha a
statisztikai bizonytalanságok ebben az esetben is szembetűnők, mindez rendkívül alacsony
számnak számít, hiszen ugyanekkor a Lajtán túl már legalább 883 ilyen egyesület
működött.1027
Magyarországon a veteránegyesületek alakulása azonban csak az 1870-es években
indult meg. Mivel nem áll rendelkezésünkre részletes összeírás, kísérletet tettünk
meghatározni, hogy nagyságrendileg hány ilyen egyesület alakult az országban a
világháborúig. Ezt az 1878-as és 1883-as összeírás mellett egyrészt a két hivatalos
közlönyben (Budapesti Közlöny és a Belügyi Közlöny) publikált alapszabály
1028
jóváhagyások, másrészt az Országos Levéltár egyesületi adatbázisa alapján tettük meg.1029
A két közlöny digitalizált formában megtalálható az adtplus adatbázison, így itt kulcsszavas
keresést használtunk. Eszerint Magyarországon körülbelül 100 ilyen egyesületet találtunk,
területi elhelyezkedésük alapján pedig három tényező befolyásolhatta létrejöttüket (a terület
lakosságának általános kulturális színvonala mellett természetesen): az osztrák hatás, a
németség jelenléte, valamint adott régió katonai hagyományai, illetve általában véve a
katonasághoz való viszonya. Így veteránegyesület elsősorban a Dunántúlon (annak is főleg a
nyugati részében), a mai Felvidék nyugati részében, az egykori katonai határőrvidék területén,
Erdélyben, valamint természetesen Budapesten alakultak. Ugyanakkor ki kell emelni azt is,
hogy az egyesületek valós száma szinte bizonyosan magasabb volt ennél. Egyrészt
előfordulhat, hogy a kulcsszavas keresés miatt az adatbázis keresőmotorja nem talált meg
minden egyesületet, másrészt ezek nem tartalmazzák a fiókegyleteket, noha például Vas és
Baranya vármegyében is számos ilyenről tudunk.
Vas vármegyében a korban két összeírás is készült az egyesületekről, egy 1892-ben, egy
pedig a háború előtt. Ezek szerint a vármegye – és jelenlegi tudásunk szerint az ország – első
veteránegyesülete 1874-ben alakult a Szentgotthárd melletti Királyfalván. A dualizmus
időszakában még további 18 jött létre: az 1870-es években 3, az 1880-as években 5, majd a
századfordulót követően további 10. Az egyletek jellemzően a nyugati, németajkú járásokban,
így a Szentgotthárdi, a Németújvári és a Felsőőri járásban jöttek létre, melyek egy-egy
községet és annak környékét fogták össze. Taglétszámukra vonatkozóan csak az első

1026
MNL OL K150 1883. VII. 8. 5323.
1027
COLE 2014. 130.
1028
A két közlöny digitalizált és kereshető formában elérhető a https://adtplus.arcanum.hu/hu/ honlapon.
1029
https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/polgari-kori-egyesuletek

- 302 -
összeírás közöl adatokat, eszerint az 1892-ben meglévő 9 egylet összesen 532 rendes taggal
rendelkezett.1030
A vármegye legjelentősebb veteránegyesülete kétségtelenül a Szombathelyen 1884-ben
megalakult Vasmegyei Aggharcosok Egylete volt. Mikor az egyesületet Luxander Károly
szombathelyi rendőrbiztos kezdeményezésére 1883 novemberében szervezni kezdték, még a
Soproni Hadastyánegylet fiókjaként tervezték megalakítani. Ugyanakkor már ekkor feltette az
egyik helyi lap a kérdést, hogy „nem lenne helyesebb, ha a nagy Vasmegye önálló egyletet
alakítana, mint hogy beleolvad a szomszéd kis megyébe? Azt hisszük, hogy Vasmegyében az
aggharcosok önállóan is fenntarthatják magukat.”1031 Egy hónnappal később aztán a
szervezők maguk is az önállóság mellett döntöttek.1032 Az alakuló közgyűlés – miután a
Belügyminisztérium jóváhagyta az alapszabályokat – 1884. június 22-én volt a szombathelyi
városháza dísztermében. Az egyesület első elnöke Gottmann József lett, míg alelnökei
Luxander Károly és Heimler József. A fővédnöknek herceg Batthyány-Strattmann Ödön
örökös főispánt, míg alvédnöknek Hidassy Kornél megyéspüspököt kérték fel, melyet
mindketten el is fogadtak. Az egylet alapításában és anyagi támogatásában rajtuk kívül a
vármegye számos előkelő személyisége vett részt, így többek között Lajos bajor királyi
herceg,1033 Ernuszt Kelemen volt főispán, országgyűlési képviselő, Radó Kálmán főispán,
Reiszig Ede alispán, Varasdy Károly polgármester, gróf Batthyány Zsigmond, gróf Erdődy
Gyula, gróf Festetics Dénes, Szájbely Gyula rohonci nagybirtokos, vállalkozó, országgyűlési
képviselő, Kuncz Adolf főgimnáziumi igazgató és több szombathelyi pénzintézet. Az alapítás
költségeihez az egyesület kérelmére maga az uralkodó is hozzájárult 100 forint segéllyel.1034
Az egyesület 87 rendes taggal jött létre, de 1892-ben már 120 rendes tag mellett 22
alapító és 170 pártoló taggal bírt.1035 Rendes tag csak a közös hadsereg és a m. kir. Honvédség
kiszolgált és ezt igazolni tudó, büntetlen előéletű, Vas vármegye területén rendes lakhellyel
rendelkező veteránja lehetett. Vagyis az egyesület elvben az egész vármegyét felölelte, de
tagjai elsősorban Szombathelyről és környékéről kerültek ki. Megalakulását követően ugyan
több helyen is voltak toborozni, végül azonban csak Szentgotthárdon alakult egy fiókegylete

1030
MNL VAML IV. 405. b. Kimutatása Vasvármegye összes járásában létező mindennemű egyletek, cassinók,
takarékpénztárak, minden czímű körök, jótékonysági és pénzműveleti társaságoknak és intézeteknek.
1031
Újdonságok – Aggharczosok. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1883. november 18. 3.
1032
Hírek – Egyleti élet. In: DUNÁNTÚL, 1883. december 2. 2.
1033
A bajor trónörökös a sárvári uradalom tulajdonosaként a vármegye gyakori vendége és az itteni élet aktív
szereplője volt.
1034
PINTÉR 1934. 6.; MNL VAML IV. 401. b. 360/1884, 371/1884, 5/1885, 46/1885, 81/1885.
1035
PINTÉR 1934. 5.; MNL VAML IV. 405. b. Kimutatása Vasvármegye összes járásában létező mindennemű
egyletek, cassinók, takarékpénztárak, minden czímű körök, jótékonysági és pénzműveleti társaságoknak és
intézeteknek. Szombathely r. t. város. 47.

- 303 -
1885-ben.1036 Az egylet tagságának döntő hányadát alighanem a háborús veteránok adták.
Noha pontos kimutatással nem rendelkezünk, egy 1894-es belügyminisztériumi iratból tudjuk,
hogy voltak katonák az 1848–1849-es, az 1859-es olasz, az 1864-es schleswig-holsteini, az
1866-os porosz és olasz háborúkból, valamint az 1869-es dalmát felkelés leveréséből és az
1878-as boszniai okkupációból.1037
A későbbi taglétszámról sajnos kevés információnk van: 1899-re 95 főre csökkent, majd
1909-re ismét 124 főre emelkedett.1038 Az előbbi szám ugyanakkor jól mutatja az egylet
századfordulós válságát. 1891-ben az egyesület agilis elnöke, Gottmann József Kaposvárra
költözött, mely megnehezítette teendőinek ellátását, ezért a következő évben lemondott.
Utódot azonban csak az 1894-es tízéves jubileumi ünnepségen sikerült találni Farkas István
személyében (aki ekkor a honvédegylet elnöke is volt). Addig egy háromtagú bizottság vette
át az elnöki teendőket. Az 1890-es évek második felében azonban megszaporodtak a
problémák: nemcsak a csökkenő rendes és pártoló tagok száma, és így az egyre nehezebb
pénzügyi helyzet, hanem (és a kettő alighanem összefüggött) a felekezeti viszály megjelenése
miatt is. Utóbbi csúcspontját az 1899. február 5-i közgyűlésen érte. Ekkor kerültek napirendre
a mind égetőbbé váló pénzügyi problémák, és noha számos javaslat felmerült (tagdíjemelés,
ápolási díjak csökkentése, rövidebb segélyezési idő, új tagoknál az egyenruha elengedése),
ezeket két választmányi tag, Halász József és Rácz István sorra leszavazta, ahogy a
választmányi tagok létszámcsökkentését is. Ekkor Luxander Károly és Rainer Ignác
benyújtották lemondásukat, mivel összeesküvésre gyanakodtak, mely csakhamar ki is bukott:
a tisztújításon ugyanis olyan szavazólapokat használtak, melyekről hiányzott az izraelita
felekezetű tagok nevei. Mikor, kiderült, hogy az egész akciót Halász és Rácz egy előzetes
titkos értekezleten készítette elő, Farkas István elnök is lemondott.1039
Noha az eset megoldásáról nincsenek pontos információink, mivel arról a sajtóban már
nem találtunk tudósítást (az egylet későbbi hivatalos története pedig az egészet természetesen
meg sem említi), ugyanakkor feltételezhető, hogy a rendbontókat eltávolították, és a felekezeti
viszályt száműzték az egyesületből. Erre utal, hogy miután kiderült az ügy, a megválasztott
tisztviselők Luxander vezetésével lemondtak, és új közgyűlést hívtak össze, melyen Luxander
elvállalta az ideiglenes elnöki tisztet, majd még ugyanebben az évben Heimler József lett az

1036
A szentgotthárdi fiókegylet később a rábakeresztúri egylethez csatlakozott. Szintén ennek a fiókegyleteként
alakult meg a németújvári hadastyánegylet is. A két fiókegylet 1913-ban, illetve 1914-ben vált önállóvá. PINTÉR
1934. 6.; Hírek és különféle a megyéből – A vasmegyei. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. szeptember 14. 2.
1037
MNL OL K148 1894. IV.D. tétel. 2776. sz. 163. cs.
1038
Izgágalom az aggharczos egyletben. In: VASVÁRMEGYE, 1899. február 9. 6–8.; Az aggharcos-egylet
jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1909. augusztus 17. 2.
1039
Izgágalom az aggharczos egyletben. In: VASVÁRMEGYE, 1899. február 9. 6–8.

- 304 -
elnök, aki történetesen izraelita volt. A válságon való túllendülést jelzi, hogy az egylet anyagi
helyzetét is fokozatosan sikerült rendezni, és a taglétszám is növekedésnek indult.1040 Végül
pedig az egylet 1909-es jubileumi ünnepsége alkalmából a Vasvármegye így jellemezte a
tagok egymáshoz való viszonyát: „az egyesület nagy érdeme, hogy az aggharczosok táborába
nem tudott éket ütni a társadalmi visszavonásnak annyi sok jelensége sem. Ebben a táborban a
polgári középosztály legjava ápolta a türelmetlenségtől ment testvéries érzést és sohasem
tettek különbséget abban, hogy melyik templomban imádkozik a másik bajtárs, csak abba, ki
áldoz legtöbbet a nemesi célért, a jótékonyság áldást hozó eszméjéért.”1041
Mint minden veteránegyesület, az aggharcosok is katonai mintára szerveződtek, mely a
külsőségekben is megmutatkozott: saját egyenruhával, oldalfegyverrel és zászlóval
rendelkeztek. Előbbiek kinézetét az alapszabály rögzítette, és minden tagnak be kellett
szereznie. Ez egyébként jelentős mértékben gátolta is a taglétszám növekedését, ezért nem
egy alkalommal felmerült, hogy kötelező jellegét megszüntessék. A hadvezetés ugyanakkor
kényesen ügyelt arra, hogy megjelenésüket ne lehessen összetéveszteni a hadsereg vagy a
honvédség tagjaival. 1896-ban felül is vizsgálták a veteránegyesületek alapszabályait, mely
során a vasmegyei aggharcosoknak is módosítaniuk kellett az egyenruhájukat és az
oldalfegyverüket, valamint el kellett hagyniuk a kardbojtot.1042 De hasonló okokból
utasították el az 1894-es tízéves jubileumkor azt a kérvényt is, hogy azon veteránokat, akik az
alapítás óta tagjai az egyletnek, egy jubileumi kereszttel tüntethessenek ki. A tervezett
kitüntetés ugyanis nagyon hasonlított a Legénységi Katonai Szolgálati Jelhez.1043
A zászló beszerzéséről nem sokkal a megalakulást követően, 1884 végén született
döntés, melynek költségeire több jótékonysági táncmulatságot, 1885-ben pedig két
népünnepélyt is rendeztek.1044 Végül azonban Matits Imre és Bossányi Ferenc, az egykori
szombathelyi szűrszabó céh két még élő tagja ajánlotta fel a céh volt zászlóját, azzal a két
kikötéssel, hogy az átalakításánál a Mária képnek sértetlennek kell maradnia, és temetésükön
az egylet vonuljon ki. A zászlót a kérésnek megfelelően módosították: az egyik oldalon

1040
PINTÉR 1934. 17.; Hírek – Viszálykodó aggharcosok. In: VASVÁRMEGYE, 1899. február 9. 8.
1041
Az agghaczosegylet jubileuma. In: VASVÁREGYE, 1909. július 13. 2.
1042
MNL VAML V. 173. c. 1897. I. 81.
1043
MNL OL K148 1894 IV.D. tétel 2776. sz. 163. cs.
1044
Hírek és különféle a megyéből – A vasmegyei. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. november 30. 2.; Hírek és
különféle a megyéből – A vasmegyei. In: Vasmegyei Lapok, 1885. február 12. 2.; Újdonságok – A vasmegyei.
In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1885. február 15. 3.; Újdonságok – Szent István napját. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY,
1885. augusztus 23. 2.; Hírek és különféle a megyéből – Aggharczosaink vígalma. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885.
augusztus 23. 3; Hírek és különféle a megyéből – A vasmegyei. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. szeptember 3. 3.;
Újdonságok – Az aggharczosok. In: VASMEGYE KÖZLÖNY, 1885. szeptember 13. 2.; Hírek és különféle a
megyéből – Aggharczosok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. szeptember 10. 2.; Hírek és különféle a megyéből – A
vasmegyei aggharczos. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. július 4. 3.

- 305 -
látható Szűz Mária kép a „Szűz Mária, Magyarország védasszonya” felirattal megmaradt, a
másikra viszont két angyal került, amint a Szent Koronát, valamint Magyarország és Vas
vármegye címerét tartják, lábaiknál harci jelvényekkel s „Vasmegyei Aggharcos Egylet”
felirattal. Emellett a zászló a vármegye színeit (kék-fehér) viselő zászlószegélyt,bojtot és
zászlónyélt kapott.1045
A szentelésére az egylet különösen nagyszabású ünnepéllyel készült, melyre 1886.
augusztus 22-én került sor. Az ünnepség már előző nap kezdetét vette, ekkor érkezett ugyanis
a városba Batthyány-Strattmann Ödönné zászlóanya. A város fellobogózva várta a hercegné
érkezését, melyet az egylet taracklövései jeleztek. A vasútállomáson az egylet fogadta teljes
díszben, ahonnan egy 50 fogatból álló menet élén és a hatalmas, kíváncsi tömegtől övezve
hajtatott az Eredics Ferenc1046 lakásán lévő szállására. Eredics este a főispán, az alispán, a
polgármester, a szombathelyi plébános és Gottmann egyleti elnök részvételével díszvacsorát
adott, melyet követően az egylet tagjai szerenáddal köszöntötték a hercegnét. Még ugyanezen
az estén egy ismerkedő estélyt is szerveztek az aggharcosok a zászlószentelésre érkezett
testvéregyletek küldöttei számára. Másnap reggel a várost taracklövések ébresztették. Az
ünnepségre a főtéren került sor, itt állították fel az oltárt, a tribünt és a pavilont. A sajtó
tudósítása szerint mozdulni sem lehetett ezen a napon a belvárosban: a közel 8 000 fős
tömegből még a háztetőkre is jutott. Az aggharcosok menete a tornacsarnokból indult,
mögöttük a testvéregyletek küldötteivel, valamint több szombathelyi egylettel zászló alatt. Így
képviseltette magát két budapesti, a székesfehérvári, a soproni, a győri, a kismartoni, a
rábakeresztúri és a szentgotthárdi hadastyánegylet, valamint a szombathelyi tűzoltóegylet, a
dalárdaegylet, a tornaegylet és a Haladás Iparoskör. Az ünnepi szentmisét Horváth István
szombathelyi plébános celebrálta, de részt vette rajta Varasdy Károly polgármester, aki
beszédet is mondott, Radó Kálmán főispán, Reiszig Alajos alispán, a vármegyei elit számos
tagja, valamint tiszteletét tette Rohonczy ezredes Kőszegről és a soproni 76. gyalogezred
küldöttsége is. Utóbbi alakulat egyébként az ezred zenekarát is rendelkezésre bocsájtotta. Az
ünnepséget követően az egylet 180 fős díszebédet adott, az esti mulatság pedig három helyen
is zajlott a városban. Az eseményre készült el az egylet saját – igaz azóta elveszett – indulója
is, melyet a híres szombathelyi fényképész és amatőr zeneszerző, Knebel Jenő szerzett.1047

1045
PINTÉR 1934. 7.; Zászló-szentelés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. augusztus. 26. 1.
1046
Eredics Ferenc (1840–1911) szombathelyi ügyvéd, a vármegyei és a városi politikai egyik meghatározó
alakja. Számos pénzintézet és család jogtanácsosa volt, így többek között 1881-től a Batthyány-hercegi
uradalomé is. http://www.vaml.hu/Nevtar/E/Eredics_Ferenc.html
1047
PINTÉR 1934. 8–10.; Zászló szentelés. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. augusztus 26. 1–2.; A vasmegyei
aggharczos egylet zászlószentelési ünnepélye. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1886. augusztus 29. 1–3.,
Aggharczosok zászlószentelése. In: DUNÁNTÚL, 1886. augusztus 29. 3–4.

- 306 -
 A zászlót a szentelést követően Gottmann József elnök házában helyezték el, mivel az
egyesületnek ekkor székháza még nem volt. Ugyan még ugyanezen évben kibéreltek egy
helyiségeket a Híd utcában lévő Vámház fogadóban, de ezt alighanem ekkor még csak rövid
ideig használták, és a zászlót sem tarthatták itt. Erre utal, hogy Gottmann elköltözését
követően a zászló a Püspöki Sörházban lévő egyleti zeneiskolába került, majd Farkas István
elnökké választását követően annak lakására. A régi egyleti helyiségek újbóli kibérléséről
ugyan 1894-ben már döntés született, de azt csak a következő év novemberétől foglalták el
ismét.1048
Mielőtt tovább lépnénk, meg kell említeni, hogy egy rövid ideig az egylet saját
zenekarral is rendelkezett, melyet Luxander Károly kezdeményezésére 1890-ben hoztak létre.
Ebben azonban nem egyleti tagok játszottak, hanem 12–15 éves fiatalok. A zenekarral együtt
ugyanis Dreska József karmester vezetésével egy zeneiskolát is létrehoztak a Püspöki
Sörházban, ahol ingyen oktatták a gyerekeket (a tandíjat csak később kellett megfizetniük,
mikor sikerült elhelyezkedniük). Az itt tanult fiatalokból alakították aztán meg az egyenruhás
egyleti zenekart, melynek bemutatkozására 1891. március 8-án került sor. Ekkor a várost
járva szerenádot adtak az alispán, a polgármester, a rendőrkapitány, Gottmann és Heimler
lakásánál, valamint éji zenét a Sabaria vendéglőjében. A zenekar azonban rövid életűnek
bizonyult, és 1893 után már nem működött, noha a zenealapot csak 1898-ban olvasztották be
a segélyalapba, és még az 1899-es közgyűlésen is felmerült annak visszaállítása. A zenekari
felszerelést is csak ekkor adták el a szombathelyi dalárdának.1049
A fentiek után térjünk át az egyesület tevékenységére. Az alapszabály a célokat a
következőképpen fogalmazta meg:
„a) A katonai szellem ápolása és terjesztése, a hazafias érzület s a király iránti hűség
megőrzése, emellett pedig a törvények s a törvényes felsőbb hatalom iránti tiszteletnek s a
katonai bajtárssági viszonynak a tényleges szolgálat körén kívül is épségben való fenntartása.
b) Az egylet tagjainak anyagi támogatása, melynél fogva az egylet beteg tagjai gyógyítási
és az elhunyt tagoknak temetési költségeihez hozzájárul, esetleg pedig ezek hátrahagyott
özvegyeit és árváit anyagi segélyben részesíti.”1050

1048
PINTÉR 1934. 10. és 15.; A vasmegyei aggharcos-egylet közgyűlése. In: VASVÁRMEGYE, 1894. március 4. 3–
4.
1049
PINTÉR 1934. 11–12., 18.; Hírek – Zenekar. In: DUNÁNTÚL, 1890. október 12. 4.; A veterán zenekar. In:
DUNÁNTÚL, 1890. március 23. 4.; Hírek és különféle a megyéből. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. március 22. 4.;
Aggharczos egyleti közgyűlés. In: VASVÁRMEGYE, 1898. március 10. 5.; Hírek – Aggharcosok. In:
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1898. március 13. 8.
1050
MNL VAML IV. 440. 29. doboz. 229. sz. 1884. 2. §.

- 307 -
 Hasonlóval találkozhatunk a vidéki egyesületek esetében is, vagyis a humanitárius
megfontolás mellett a katonai szellem, a bajtársiasság, valamint a haza és az uralkodó iránti
lojalitás került a középpontba, mely értékek ápolásának és terjesztésének legfontosabb
színterei az ünnepek voltak. Ezeket az egyesületek alapszabályaikban rögzítették, és a
különböző templomi és hazafias (nemzeti) ünnepek – külön kiemelve a király születésnapját
és Szent István napját –, valamint az egyletek saját ünnepnapjai tartoztak ide. Ezeken
testületileg, egyenruhában, zászló alatt vonultak ki, az egyleti napon pedig nagyszabású
ünnepélyt rendeztek.1051
A Vasmegyei Aggharcosok Egyletének alapszabálya az ünnepnapokat tételesen
felsorolja, így ide tartozott a király születés- és névnapja, a királyné névnapja, a nagyszombati
föltámadási körmenet, az úrnapi körmenet, valamint Szent István király napja. Emellett
nagypénteken Krisztus koporsója őrzésére legalább két tagot kiküldött az egylet karddal és
egyenruhában. Ugyanakkor érdekes, a vidéki veteránegyletekkel szemben saját, egyleti
ünnepnapot külön nem jelölt ki.1052
Érdemes először az uralkodó iránti lojalitást megvizsgálni, melynek kiemelt
jelentőségét mutatja, hogy az egylet a megalakulást követő első nyilvános kivonulását 1884.
augusztus 18-ra, az uralkodó születésnapjára időzítette. Az eseményt különösen nagy
pompával próbálták megünnepelni: hajnalban taracklövésekkel és riadóval keltették a várost,
majd a tűzoltószerháznál gyülekezve testületileg, zenével vonultak át a székesegyházban
tartandó ünnepi szentmisére. A hivatalos program után népünnepélyt rendeztek, melynek
bevétele az egyleti pénztárt gyarapította. Ennek alapján egyébként több mint 860 fő vett részt
az ünnepélyen, mivel a belépő 30 krajcár volt és az összbevétel elérte a 260 forintot.1053 A
későbbiekben is minden alkalmat megragadtak, hogy kifejezzék lojalitásukat az uralkodó
iránt. Nemcsak Ferenc József születés- és névnapján, valamint Erzsébet királyné névnapján,
hanem az uralkodói jubileumokon is kivonultak a hivatalos ünnepségekre, ráadásul nemcsak a
királyi, de a császári koronázási évfordulókon is. 1893-ban a kőszegi hadgyakorlaton ott
voltak Ferenc József fogadásánál, az egylet 1894-es és 1909-es jubileumi ünnepségén,

1051
Az alábbi Vas vármegyei veteránegyletek alapszabályai maradtak fenn: Badafalva, Dobafalva, Gyanafalva,
Hárspatak, Királyfalva, Lapincsolaszi, Nagyfalva, Némethidegkút, Németújvár, Rábakeresztúr,
Rábaszentmárton, Szentelek, Szentgotthárd, Újkörtvélyes, Vaskomját. (hiányzik: Rábaszentkereszt, Radafalva,
Vasfarkasfalva) Alapszabályaikat lásd: MNL VAML IV. 440.
1052
MNL VAML IV. 440. 29. doboz. 229. sz. 1884. 43. és 45. §§., 1888. 35. §
1053
Újdonságok – Vasmegyei Aggharczos Egylet. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1884. augusztus 17. 4.;
Újdonságok – A király születésnapja. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1884. augusztus 24. 3.; Hírek és különféle a
megyéből – Hadastyán egyletünk. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 14. 1.; Hírek és különféle a megyéből
– A vasmegyei hadastyán. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 21. 3.; Hírek és különféle a megyéből –
Aggharczos-egyletünk. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 24. 2.

- 308 -
valamint 1900-ban, a király 70 éves születésnapja alkalmából pedig hódoló felirattal
köszöntötték az öreg uralkodót. Ekkor készíttette el Heimler József a királyi család arcképét is
az egylet számára, melyet még a két háború között is nagy becsben őriztek.1054
Némileg bonyolultabb kép bontakozik ki, ha a katonai szellem ápolását vizsgáljuk meg,
melynek fontos részét képezte a katonai értékek és viselkedési minták egyéni elsajátítása,
valamint példamutatása mellett a hősi múltra való emlékezés is. Ez egy érdekes, látszólag
ellentmondásos kettősséget mutatott: az aggharcosoknál ugyanis megfért egymás mellett a
közös hadsereg hősi múltjának és 1848–49 emlékezetének az ápolása. Ennek talán legjobb és
legérdekesebb példája az 1896-os szombathelyi millenniumi ünnepségek, melyhez az
aggharcosok egy sajátos emléknappal járultak hozzá. Farkas Ferenc kovács, Eckbauer Sándor
cipész és Zvirkovits Leo vasúti hivatalnok vetette fel, hogy június 24-én a solferinoi és a
custozzai csaták emléknapján az ütközetek Vas vármegyei veteránjai tartsanak találkozót
Szombathelyen. Az ötletet az aggharcos egylet – mindenekelőtt Luxander Károly és Heimler
József – felkarolta, melynek eredményeképpen az évforduló napján közel 200 hadviselt
veterán gyűlt össze a megyeszékhelyen „1859–1866” feliratú kokárdával a mellén. A
szentmisével egybekötött ünnepélyen Reiszig Ede főispán, valamint a városvezetés és a
katonai helyőrség küldöttsége is megjelent, a 48. gyalogezred zenekarát pedig Frigyes
főherceg hadtestparancsnok saját költségén bocsájtotta rendelkezésre. Az ünnepség
középpontjában a királyért és a hazáért való harc, a kötelességtudat, valamint az elesett
bajtársakra való emlékezés állt. Heimler József beszédében a következőképpen fogalmazott:
„Midőn a magyar nemzet összessége állami fennállásának ezredéves emlékét világraszóló
fénnyel megüli – ez alkalommal mi, háborúviselt harczosok is, kik egykoron véres csatákon a
hazáért és a trónért, katonai eskünk és kötelességünkhöz képest teljes odaadással kockáztattuk
életünket és vérünket: a mai napon – június 4-én – mint az örökké emlékezetes szolferinói és
kustozzai döntő és véres csatáknak az évfordulóján, teljes joggal ülhetünk kettős ünnepélyt.”
Hasonlóan beszélt Köffler József, aki szerint az ünnepélyen egyrészt a hála és kegyelet adóját
róják le a honalapítók emléke előtt, másrészt „büszke önérzettel emlékezünk meg két
nevezetes történelmi napról […] úgy mint katonák és harczosok – fegyverrel kézben mi is
leróttuk hazafias kötelességünket.” Az ünnepségen felszólalt még Reiszig Ede főispán és
Éhen Gyula polgármester is, valamint felolvasták és nyomtatva ki is osztották a hódoló
feliratra küldött uralkodói választ. Az ünnepséget díszebéd és hajnalig tartó táncmulatság

1054
PINTÉR 1934. 12., 18.; MNL VAML IV. 401. b. 772/1900.

- 309 -
zárta. Egyúttal arról is döntés született, hogy az összejövetelt ötévenként megismétlik, igaz,
csak egyetlen alkalomról van tudomásunk 1901-ből.1055
A közös hadsereg hősi múltja mellett azonban az egylet legalább annyira ápolta 1848–
49 örökségét is. Már a zászlószentelésre hivatalos volt számos Vas vármegyei öreg honvéd,
valamint Lebstück Mária is, aki nő létére harcolt a szabadságharcban, sőt honvéd főhadnagyi
rangot kapott. Lebstück a pesti veteránokkal érkezett, és a díszvacsorán Farkas István külön
köszöntötte példaként állítva a jelenlévők elé. Az 1890-es évek második felétől aztán az
aggharcosok számos, ’48-as kötődésű eseményen, ünnepélyen részt vettek, így például Petőfi
halálának 50., Kossuth születésnapjának 100. évfordulóján vagy a körmendi Kossuth- szobor
avatásán 1907-ben. Emellett egyre gyakoribb résztvevők voltak az október 6-án, az aradi
vértanúk emlékére tartott gyászmiséken is. Végül pedig 1895-ben támogatóként beléptek az
újjászervezett honvédegyletbe is.1056
A közös hadsereg és a ’48-as hagyomány azonban az aggharcosok számára úgy tűnik
nem hordozott feloldhatatlan ellentmondást. Számukra mindkettő a katonai kötelesség, az
uralkodó és a haza iránti szolgálat követendő példái voltak. A megoldást alighanem abban
kell keresnünk, hogy ’48–’49 emléke a legkevésbé sem hordozott magában függetlenségi
tartalmat, még kevésbé kérdőjelezte meg az uralkodóhoz fűződő lojalitásukat. A hadsereg
szupranacionális, osztrák állampatrióta érzülete ugyan távol állt az aggharcosoktól is, hiszen
annak semmilyen hagyománya nem volt Magyarországon, de a Monarchia egységét és
mindenekelőtt az uralkodóhoz való hűséget nem kérdőjelezték meg. Sőt talán itt érdemes
kiemelni, hogy noha a vidéki egyletek jórészt a vármegye német nyelvterületén alakultak,
azok valójában a magyarosodás intézményei voltak. A Magyarország iránti hűség külön
hangsúlyt kapott, nem egy nevébe is felvette a magyar jelzőt, illetve szinte mindegyik egylet
zászlóján Szent István és a magyar címer vagy korona volt látható (sőt, egy esetben Mátyás
király), az egyletek ünnepei között pedig kivétel nélkül szerepelt Szent István napja. 1057
A fenti kettősségnek a magyarázatát a szolgálati múlt adhatja: a veteránok katonai
élményei nem a szabadságharchoz, hanem Ferenc József szolgálatához kötődtek. Jól
illusztrálják ezt az aggharcos egylet alapítóinak és vezetőinek a személyei. Gottmann József
katonai intézetben nevelkedett, 1848–49-ben Itáliában harcolt Radetzky alatt, 1859-ben pedig
1055
Hadviselt harcosok emlékünnepélye. In: VASVÁRMEGYE, 1896. június 25. 3.; Harczosok mulatsága. In:
VASVÁRMEGYE, 1901. június 26. 5.
1056
PINTÉR 1934. 15–19.
1057
Mindössze az 1877-ben alakult Némethidegkúti Hadastyán Egylet esetében került a zászlóra Károly
főherceg, az asperni győző. Az egylet ugyanakkor abban a tekintetben is kitűnik, hogy védnököt és zászlóanyát
nem helyben keresett, hanem előbbire Rudolf trónörököst, utóbbira pedig Stefánia főhercegnőt kérték fel – akik
el is vállalták azt – igaz, a zászlószentelésen természetesen már nem voltak jelen. MNL OL K148 IV.D. 665. sz.
63. cs.

- 310 -
részt vett a solferinoi ütközetben. Ezt követően, mint kapitány szerelt le. 1058 Heimler József
1854-ben lett katona, harcolt Magentánál és Solferinonál, majd 1866-ban Königgrätznél. Az
1859-es háborúban a cs. és kir. 7. huszárezred őrmestereként Fejérváry báró mellett szolgált,
akire a későbbieknek is felnézett, s aki számára a követendő példaképet jelentette. Heimler
egyébként gazdag kereskedőként (a grazi Puntigam szombathelyi képviselőjeként irányította a
cég magyarországi, horvátországi és boszniai érdekeltségeit) a vármegyében a kormány egyik
fő kortese és támogatója, elkötelezett ’67-es liberális volt.1059 Luxander Károly 1864-ben
lépett be a hadseregbe, harcolt a dán hadjáratban és 1866-ban a poroszok ellen. A háború után
leszerelt, és előbb a budapesti, majd 1873-tól a szombathelyi rendőrségen szolgált, mint
rendőrbiztos.1060
Mint már említettük, szinte valamennyi Vas vármegyei veteránegyesület
ünnepnaptárában megkülönböztetett helyet foglalt el augusztus 20-a. Ez nem volt másképp a
Vasmegyei Aggharcosok Egylete esetében sem, mely kvázi egyleti ünnepnappá is vált. Egy-
két kivételtől eltekintve ugyanis minden évben ekkor tartották a szokásos nyári mulatságot,
melynek jövedelme az egyleti pénztárt gyarapította. Ezek általában a délelőtti ünnepi
szentmisét követő népünnepélyek voltak, zenekarral, tombolával, különböző szabadtéri
játékokkal, este pedig gyakran tűzijátékkal.
Az egyleti ünnepek közé tartoztak még a jubileumi ünnepségek is, melyekből kettőt
tartottak a dualizmus idején: 1894-ben a 10 éves és 1909-ben a negyedszázados jubileum
idején. Az előbbi némileg szerényebbre sikeredett, melyben közrejátszott az esős idő is. A
vármegyeházán tartott díszgyűlést követően az ünnepi misét például a város főterén tervezték,
de a rossz idő miatt arra végül a székesegyházban került sor. A szokásos népünnepély is
elmaradt és csak egy társasvacsorát rendeztek a Hungária szálló éttermében. 1061 Ezzel
szemben az 1909-es negyedszázados jubileum már sokkal nagyobb rendezvény volt. Az
ünnepség előző nap kezdetét vette: a vendégek és a társegyletek küldötteinek fogadása után a
nyári színkörben az egylet javára díszelőadást tartottak, majd este a szőkeföldi sörkertben
ismerkedő estet rendeztek. Másnap, július 15-én reggel a lakosságot a cs. és kir. 48.
gyalogezred zenekara ébresztette, majd délelőtt a városvezetés jelenlétében a vármegyeháza
dísztermében ünnepi közgyűlést tartottak, melynek részeként hódoló táviratot küldtek az
uralkodónak. Ezt követően a székesegyházban ünnepi szentmisére került sor (a főtérre
tervezett tábori misét az eső ezúttal is elmosta), s a több mint 3 000 fős befogadóképességű

1058
Album – Gottmann József. In: TORMA, 1885. június 25. 2.
1059
Heimler József. In: VASVÁRMEGYE, 1914. április 29. 3–4.
1060
MNL VAML V. 173. b. 9/1909.
1061
Aggharcosaink 10 éves jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1894. július 22. 4.

- 311 -
templom zsúfolásig megtelt a meghívott testvéregyletek küldöttségeivel, a vármegye, a város
és a helyőrség képviselőivel, valamint a nagyszámú közönséggel. Délben díszebédet adott az
egylet vezetése a Sabariában, este pedig a Szent István parki Kioszknál a Katolikus
Legényegylettel és a városi iparoskörrel közösen, valamint a dalárda közreműködésével
tűzijátékkal egybekötött népünnepélyt, valamint hajnalig tartó táncmulatságot rendezett.1062
Az egyesület tevékenységében azonban megfigyelhető egy elég látványos törés, mely
alighanem az 1899-es válsághoz és Heimler József elnökségéhez köthető. Miközben ugyanis
az augusztus 20-i nyári mulatságokról a századfordulóig minden évben rendszeresen
beszámolt a sajtó, ezen tudósítások ekkor abbamaradtak. Alighanem ezt követően már nem
rendeztek ilyeneket, melyet valószínűsít egy, a Vasvármegyében 1913-ban megjelent cikk is:
„A szombathelyi aggharcos egylet nem pompázik a közélet fórumán a jótékonykodás hangos
reklámjával, Heimler József sörgyári diszponensnek, az aggharcosok elnökének egész szerény
és értékes egyénisége kifejeződik az egyesület munkájában: keveset beszélni és minél többet
cselekedni. Minél kevesebb parádét csinálni és minél több könnyet letörölni, megenyhíteni a
nyomorúságot, megkönnyíteni régi katonák tehetetlen öreg napjait.”1063
Kétségtelenül az egylet első, közel két évtizedes működésében sokkal aktívabb
társadalmi szerepet vitt, mint a Heimler-féle érában. Gottmann József egy 1884-ben kiadott
napiparancsában például következőképpen fogalmazott: „ez egyesület ne csak a maga részéről
kövesse és gyakorolja mind ama erényeket, melyek mint a törvénytisztelet, illemtudás, sat.
nemcsak a katonák, hanem minden polgár becsületére válnak, hanem hogy ezeknek buzgó
terjesztője is legyen a nép között.”1064 Ebben partnerre lelt az egylet vezetőségében,
mindenekelőtt Luxander Károly és Rainer Ignác alelnökökben, akik 1892 után is biztosították,
hogy hasonló szellem uralkodjon az egyesületben. A századfordulóig az egyesület rendkívül
aktívan propagálta az alapszabályokban lefektetett értékeket, innentől kezdve azonban
némileg visszaszorult a tevékenysége. Ez persze nem jelentette azt, hogy eltűnt volna a város
és a vármegye közéletéből, de saját rendezvényeikről már ritkán olvashatunk a lapok
hasábjain, és sokkal inkább csupán kivonulásaikkal mutatták meg magukat. Így az
említetteken kívül ott voltak például a Berzsenyi-szobor 1896-os leleplezésén, több helyi
egylet zászlószentelésén, jubileumán, a főispáni beiktatásokon, a püspökszenteléseken, az

1062
Az aggharcos-egylet jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1909. augusztus. 17. 2.; Hírek – A jubiláló aggharcos
egyesület. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1909. július 11. 7.; Hírek – Az aggharcos egylet jubileuma. In: VASMEGYEI
HÍRLAP, 1909. augusztus 19. 5.; Híek – Az aggharcos egylet jubileuma. in: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. júius
18. 8.; Az aggharcosok jubiláris ünnepsége. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. augusztus 22. 4–5.; Az aggharcos-
egyesület jubileuma. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1909. augusztus 17. 1–2.
1063
Aggharcosok és a bajor király. In: VASVÁRMEGYE, 1913. december 14. 5.
1064
Hazai hírek – Gottmann József. In: DUNÁNTÚL, 1884. szeptember 21. 3.

- 312 -
1903-as szombathelyi iparkiállításon, ahol ők állták a díszsorfalat Széll Kálmán
bevonulásakor, a Szent Márton ereklye 1913-as Szombathelyre hozatalán, és természetesen
képviseltették magukat a mind jobban szaporodó testvéregyletek zászlószentelésein és
jubileumain (nemcsak Magyarországon, de több esetben a Lajtán túlon is).1065
Az egylet tevékenységével kapcsolatban szólnunk kell a jótékonysági és humanitárius
tevékenységéről is. Természetesen elsősorban saját tagjait segélyezte: a betegségi, temetési és
özvegyi segélyt nyújtott a rászorulóknak, emellett saját orvosa is rendelkezésre állt a tagok
számára. A segélyezés megkönnyítése érdekében 1896-ban létrehozták Vasmegyei Aggharcos
Egylet Rokkant Millenniumi Segélyalapot. Emellett gyakran rendezett például karácsonyi
gyűjtést is az egyleti árvák javára.1066 Minden elhunyt tagot megilletett az a tiszteletadás,
hogy temetésén az egylet zászlóval, egyenruhában testületileg kivonult, illetve 1893 után
bevezették azt is, hogy halottak napján az elhunyt tagok sírját megkoszorúzzák. A testületi
kivonulás természetesen megillette az egylet fejlődéséért sokat tett alapító és tiszteletbeli
tagokat is. Közülük is ki kell emelni az 1892-ben elhunyt zászlóanyát, Batthyány-Strattmann
Ödönnét, az 1896-ban elhunyt gróf Erdődy Istvánt, az 1901-ben elhunyt Hidassy Kornél
megyéspüspököt és az 1909-ben elhunyt Reiszig Ede főispánt.1067
Az egyesület emellett tőle telhető módon aktívan jótékonykodott is, így például belépett
a Szombathelyi Emberbaráti Egyletbe, a Vasmegyei Honvédsegélyező Egyletbe és a
Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyletbe, valamint segítette az emberbaráti
egylet kórházának a felépítését is. De hozzájárult például a Berzsenyi-szoborhoz,1068 valamint
a Horváth Boldizsár szoborhoz is: előbbi javára külön alapot hozott létre az 1894-es jubileum
alkalmából, utóbbira pedig a hadviselt veteránok 1901-es találkozójának a bevételét ajánlotta
fel.1069
Magától értetődően merül fel a kérdés ugyanakkor, hogy a szombathelyi társadalom
miképpen fogadta az aggharcosokat és tevékenységüket. Amint azt láthattuk, a vármegye, a
város és az egyházmegye részéről már az alapításban is komoly támogatásban részesült, és
nemcsak a hivatalos körökből, de számos magánszemélytől is, melyet jelez a támogató és
alapító tagok magas száma. A helyi sajtó üdvözölte az egyesület megalakulását, és

1065
PINTÉR 1934. 16–21.; Hírek – Aggharczosok kiállítás megnyitóján. In: VASVÁRMEGYE, 1903. augusztus 18.
3.
1066
Hírek és különféle a megyéből. In: VASMEGYEI LAPOK, 1891. január 1. 6.; A vasmegyei aggharcos-egylet
közgyűlése. In: VASVÁRMEGYE, 1894. március 4. 3–4.; Hírek – Vasmegyei. In: VASMEGYEI LAPOK, 1894.
december 20. 3.
1067
PINTÉR 1934. 14.
1068
PINTÉR 1934. 11. és 14–19.
1069
Hírek – Az 1859. ás 1866. harczosok testülete. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1901. június 23. 8.; Hírek – Az
1859. és 1866. június 24-én vívott csaták. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1901. június 29. 8.

- 313 -
méltányolta annak céljait. A lakosság fogadtatásáról a Vasmegyei Lapok pedig így írt az
aggharcosok első nyilvános fellépését követően 1884-ben: „Városunk lakossága meleg
érdeklődéssel nézte a díszmenetet, mely minden tekintetben kivívta a közönség tetszését […]
az összes idei nyári mulatságok közt a legsikerültebb volt.”1070
Utóbbi megjegyzés a sajtóban az elkövetkező években nem egy alkalommal köszön
még vissza. Az aggharcosok augusztus 20-i rendezvényei alapvetően népünnepélyek voltak,
melyek több száz, időnként ezres tömegeket mozgattak meg. Olykor az „előkelő társaság”
egy-egy tagja is tiszteletét tette rajtuk, így például 1895-ben Ernuszt Kelemen, vagy 1890-től
rendszeres meghívottjai voltak a helyőrségi tisztek is.1071 Ezek a népünnepélyek sajátos
színfoltjai voltak a város társadalmi életének, elsősorban demokratikus jellegük miatt.
Magában az egyesületben is egyfajta demokratikus légkör uralkodott, hiszen eltérő társadalmi
hátterű emberek kerültek egy helyre: ugyanúgy tagja volt a gazdag izraelita nagykereskedő és
a szegény katolikus cipész. A háborús veteránok 1901-es összejövetelén fogalmazott úgy a
Vasvármegye, hogy „az öreg harczos, a snájdig huszártiszt, az altiszt, az iparos s a
mestersegéd fesztelenül egy sorban egymás mellett” áll.1072
Az egyletet azonban nem mindenki fogadta szívesen, vagy legalábbis gúnyosan
tekintettek rá. A helyi élclap szerint például rendszeresen megmosolyogták a „vén
gyerekeket”, amint „játékszereikkel” minden létező ünnepélyen kirukkoltak.1073 Sőt, bizonyos
ellenszenv is uralkodott, erre utal legalábbis Gottmann József egy 1885-ös beszéde: „az
ellenszenv, melylyel némelyek az egyletet fogadják, csak az egylet czéljainak nem
ismeréséből keletkezik”1074 – fogalmazott. Varasdy Károly polgármester a zászlószentelésen
mondott beszédében is arra intett, hogy a gúnnyal és gáncsoskodással nem kell foglalkozni.
Még az 1894-es tízéves jubileumkor is úgy fogalmazott a Vasvármegye, hogy az „annyi
gúnynak, éles szatírának kitett egylet bizton létesíti meg czéljait.”1075 Hasonlókat írt 1909-ben
is: „sokszor egészen méltatlanul tréfáknak és gúnyos viccelődéseknek központja.”1076

1070
Újdonságok – Vasmegyei Aggharczos Egylet. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1884. augusztus 17. 4.;
Újdonságok – A király születésnapja. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1884. augusztus 24. 3.; Hírek és különféle a
megyéből – Hadastyán egyletünk. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 14. 1.; Hírek és különféle a megyéből
– A vasmegyei hadastyán. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 21. 3.; Hírek és különféle a megyéből –
Aggharczos-egyletünk. In: VASMEGYEI LAPOK, 1884. augusztus 24. 2.
1071
Napi hírek – Az aggharczosok vigalma. In: VASVÁRMEGYE, 1890. augusztus 24. 6.; Hírek – Szent István
napja. In: VASVÁRMEGYE, 1895. augusztus 22. 3.; Hírek – Aggharcosaink maguk között. In: VASVÁRMEGYE,
1895. augusztus 22. 4.
1072
Harczosok mulatsága. In: VASVÁRMEGYE, 1901. június 26. 5.
1073
A veteránok. In: TORMA, 1886. október 17. 5.
1074
Újdonságok – Az aggharczosok. In. VASMEGYE KÖZLÖNY, 1885. szeptember 13. 2.; Hírek és különféle a
megyéből – Aggharczosok. In: VASMEGYEI LAPOK, 1885. szeptember 10. 2.
1075
Aggharczosaink 10 éves jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1894. július 22. 4.
1076
Az aggharcosegylet jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1909. július 13. 2.

- 314 -
 Mindezek azonban, úgy tűnik, az egylet működését kevésbé befolyásolta: nemcsak
támogatókban nem volt hiány, de rendezvényeire a köznép is szívesen kilátogatott. „Nem
tudom, hogyan van, de ez a parádés egylet szerencsés csillagzatban született meg
1077
Szombathelyen. Minden sikerül neki, pedig mindenki mosolyogja” – fogalmazott a
Dunántúl az 1889. augusztusi ünnepélyt követően. Igaz, az állandó hajnali taracklövéseket
például már nem mindenki viselte türelemmel, így például az 1895-ös ünnepség reggelén a
felállított tarackokat a szomszéd háztulajdonos beszegelte.1078
Noha a városon belül az egyletről eltérő vélemények alakultak ki (bár a gúnyos kritika
érdekes módon a sajtóban nem kapott teret), a kívülről jött támadásra már vehemensen
reagáltak. Az egylet 1884-es megalakulásáról és első kivonulásáról például beszámolt a Pesti
Napló, s azt „czéltalan idő- és pénzpazarlásnak”, valamint a „germanizálás melegágyának”, s
mint ilyet, kifejezetten egészségtelen mozgalomnak tartotta.1079 A cikkre éppen a
függetlenségi párt lapja, a Dunántúl reagált, és élesen utasította vissza a vádakat, kiemelve az
egyesület humanitárius célját és magyar jellegét.1080
Pedig az egyesület által képviselt hőskultusz sokszor zavarba hozta a sajtót, különösen
az ellenzékét. A millenniumi veterántalálkozóról beszámoló Dunántúl például szükségét
érezte tudósítását a következőképpen kezdeni: „nem azért, hogy a közös hadsereget
dicsőítsék, hanem hogy ezredéves ünnepünk megülésével e hadjáratban részvettek
összejövetelüket is megünnepeljék.”1081 Az ünnepség, melyen a Magyarországon nem éppen
népszerű Albrecht főherceget éltették, valamint két olyan csatára emlékeztek, mely a magyar
történelmi emlékezetbe nehezen illett bele, láthatóan a helyi sajtóban is okozott némi
bizonytalanságot.
Hasonlóan többször felmerült a „Gotterhalte” problémája. A zászlószentelésen például
(mely nem sokkal a Janski esetet lezáró legfelsőbb kézirat megjelenése után volt) a misét a
„Gotterhalte” zárta, „mit a közönség szívesen elengedett volna hazafias érzelmeiben, hisz ez
nem katonai ünnepély volt” – fogalmazott az egyik helyi lap. Ehhez hasonlóan a katonai
zenekar játéka is „a Rákóczyból alig adott kóstolni valót, míg a Radetzky-indulóból elég
jutott.”1082 A közönséget azonban a „Gotterhalte” ekkor láthatóan a legkevésbé sem zavarta.
Sokkal több problémát okozott azonban már a századfordulón. A hadviselt veteránok 1901-es

1077
Hírek – Aggharczos egylet nyári mulatsága. In: DUNÁNTÚL, 1889. augusztus 25. 5.
1078
Hírek – Szétrobbantott tüzérség. In: VASVÁRMEGYE, 1895. augusztus 22. 3–4.
1079
Különféle – Szombathelyről. In: PESTI NAPLÓ. Esti kiadás, 1884. augusztus 21. 2.
1080
Az aggharczos egyletről. In: DUNÁNTÚL, 1884. augusztus 21. 2.
1081
Hírrovat – Szép ünnep. In: DUNÁNTÚL, 1896. április 30. 3.
1082
A vasmegyei aggharcos egylet zászlószentelési ünnepélye. In VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1886, augusztus 29. 1–
3.

- 315 -
találkozóján például majdnem kisebb botrány tört ki. Tervbe volt véve ugyanis, hogy Reiszig
főispán beszédet mond, melyet követően Rieger Ervin huszárszázadosnak adja át a szót. Az
ünnepségen játszó győri 19. gyalogezred zenekarának karmestere azonban kijelentette, hogy
ha elhangzik a király neve, azonnal rákezd a „Gotterhaltéra”, mely elhatározásából nem volt
hajlandó engedni. Így a botrány elkerülése érdekében a két beszéd végül elmaradt. 1083
A századfordulóra azonban az aggharcosok kezdeti lendülete megakadt, mely
látványosan szembe ment a vármegyei és az országos tendenciáknak. Bizonyos szempontból
hasonló sorsra jutott, mint a honvédegylet. Az egyesület nem tudott megújulni, annak
tagságának magvát alighanem továbbra is a régi – ezért egyre idősödő – háborús veteránok
alkották, miközben az általános hadkötelezettségen átesetteket nem tudták megszólítani.
Ennek nemcsak az volt az oka, hogy elsősorban segélyegyletről volt szó, hanem hogy
Radetzky régi hadseregéből származó értékrendje már csak keveseket szólított meg. „A régi
parádés világnak egy kissé avult, de tiszteletre méltó intézménye ül ünnepet augusztus 15-
ikén Szombathelyen. […] Szombathely városias fejlődése, a villamos haladás egy kissé
avulttá tette az aggharcosok intézményét. Maga az aggharcos csapat ma már legföljebb a
városi vagy egyházi ünnepségének statiszta serege.”1084 – összegezte a helyzetet 1909-ben a
Vasvármegye.

VI. 2. C. „HADIERÉNYEINEK FEJLESZTÉSÉBEN A POLGÁRI ÉLETBEN IS

KÖZREMŰKÖDJENEK.”

A harmadik, kifejezetten katonai egyesület a tartalékos tisztekhez kötődik. A Lajtán

túlon a tartalékos tisztek az 1880-as évek közepétől kezdték el saját egyesületeiket, klubjaikat
létrehozni, első folyóiratuk pedig 1889-ben jelent meg. Ebben az időszakban azonban az
állam és mindenekelőtt a hadvezetés csak korlátozott érdeklődést mutatott irántuk: jóllehet
jellegük miatt működésük felügyelete egyszerre tartozott a civil és katonai hatóságok
kompetenciájába, a formai szabályok betartásán túl nagyobb érdeklődést nem tanúsítottak az
alulról szerveződő egyletek iránt. Ebben változást a századforduló hozott, ezt követően az
állam és a hadvezetés mind erőteljesebben és tudatosabban támogatta a hasonló egyletek
szervezését, ami egyben a számuk gyors szaporodását eredményezte.1085

1083
Hírek – Gott erhalte. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1901. június29. 7.
1084
Az aggharcosegylet jubileuma. In: VASVÁRMEGYE, 1909. július 13. 2.
1085
ZEHETBAUER 1999. 113–123.

- 316 -
 Magyarországon az első fázis tulajdonképpen teljesen kimaradt. A Monarchia tartalékos
tisztjeinek presztízse és társadalmi elfogadottsága csak lassan, az 1890-es évekre
stabilizálódott. Ehhez hozzájárult, hogy eleinte a hivatásos tisztikar is csak nehezen fogadta el
a tartalékos tiszteket magukkal egyenrangúnak, s bár – különösen az okkupációt követően –
kapcsolatuk fokozatosan harmonikussá vált, a hivatásos és a tartalékos tisztikar közötti
különbségek sok tekintetben a későbbiekben is megmaradtak.1086 Magyarországon
szervezkedésük különösen későn indult, és első egyesületük 1913-ban alakult meg
Szombathelyen. A Vasvármegyei Tartalékos Tiszti Egyesületen kívül a háború kitöréséig
csak Budapesten alakult még egy kaszinó, de a hadvezetés célul tűzte ki, hogy az egész
országban szervezzenek hasonlókat, és több helyen meg is indult a szervezés.1087
A vasi egylet ugyanakkor nem volt minden előzmény nélküli. A helyi tartalékos és
hivatásos tisztikar között már korábban is jó viszony alakult ki, melynek gyökerei az 1890-es
évekig nyúlnak vissza. Ekkor ugyanis szokásba jött, hogy a tartalékosok évi szemléjét
követően – mely rendszerint november legelején volt – megvendégelték a hadkiegészítő
parancsnokság tisztjeit. Az első ilyenre 1894. november 5-én került sor, mikor a szemlét
követően a tartalékosok bankettet adtak a Sabaria szálló vendéglőjében a Wrhovszky Henrik
vezette tiszteknek.1088
Az egyesület ötlete viszont csak 1912 tavaszán fogant meg Szombathelyen a Posch-féle
vasúti vendéglőben gróf Erdődy Tamásnak, a 9. huszárezred tartalékos hadnagyának fejében.
Ezt követően egy öttagú előkészítő bizottság alakult Erdődy elnökletével, akinek vezetésével
indult meg a szervezkedés: alakuló bizottság jött létre, s felvették a kapcsolatot a
szombathelyi hadkiegészítő parancsnoksággal, ahol Tormássy Dezső alezredes és Czaller
Ambrus százados karolták fel az ügyet.1089 Az alakuló közgyűlés 1913. június 24-én volt,
melyen jóváhagyták az alapszabályokat, és megválasztották a tisztikart. Az egyesület elnöke
Erdődy Tamás lett, alelnöke pedig a volt 11. huszártiszt, akkor már a 9. huszárezred tartalékos
főhadnagya, Franz Vetsera. Az egyesület fővédnöke Károly Ferenc József főherceg volt
(vagyis a későbbi IV. Károly király),1090 védnöke a mindenkori Vas vármegyei főispán,
valamint a pozsonyi hadtestparancsnok. Emellett tiszteletbeli tagokká választották a
mindenkori szombathelyi állomásparancsnokot, a hadkiegészítő parancsnokság parancsnokát,

1086
HAJDU 1999. 289–290.
1087
ZEHETBAUER 1999. 123.
1088
Tartalékos tisztek lakomája. In: VASVÁRMEGYE, 1894. november 11. 2–3.; Hírek – Tartalékos tisztek
főszemléje. In: VASVÁRMEGYE, 1895. november 7. 4.
1089
Zimmermann Károly: Az első magyar tartalékos tiszti egyesülés alakulásának története. In: TARTALÉKOS
TISZTI KÖZLÖNY, 1913. augusztus 18. 2.
1090
Ő Fensége Károly Ferenc József főherceg. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1914. augusztus 18. 5–6.

- 317 -
a helybeli gyalogzászlóalj parancsnokát, illetve örökös tiszteletbeli tagnak Tormássy
alezredest és Czaller századost. Emellett döntöttek egy saját lap megindításáról is, a
negyedévenként megjelenő Tartalékos Tiszti Közlönyről. Ennek főszerkesztője Erdődy lett,
felelős szerkesztője Zimmermann Károly, míg Czaller Ambrus főmunkatársként kapcsolódott
be.1091
Az egyesületbe rendes és pártoló tagként lehetett belépni. Alapszabályában alapvetően
négy fő célt tűztek ki: a tartalékos tisztek és a tényleges állományú tisztek közötti bajtársi
viszony ápolását, a tartalékos tisztek szaktudásának növelését, a tartalékos tisztikar
tekintélyének növelését, valamint a tartalékos tiszti rang népszerűsítését. Ennek eszközeit
pedig a következőkben jelölték meg: bajtársi összejövetelek szervezése, szakelőadások és
hadijátékok tartása, katonai gyakorlatokon való részvétel, katonai ügyekben való tájékozódás,
lövész- és vívókurzusokon való részvétel, katonai szaklapok és irodalom beszerzése,
segélyalap létesítése, kaszinó felállítása, ifjúság katonai előképzésének, valamint a lövész és
tűzoltóegyletek segítése. Végül az egylet saját becsületügyi választmányt is felállított,
melynek feladata a tartalékos tisztek becsületbeli ügyeinek a békés elintézése volt.1092
Czaller Ambrus az egylet céljait taglaló cikkében az alapszabályban rögzítetteken túl az
egyesület társadalmi szerepét hangsúlyozta: „a nemzetvédelem fontos érdekét képezi,
miszerint a hadvezetőség azon törekvésében, hogy a szociális érdekek figyelembe vétele
mellett is komoly időkben egy a népek versenyében helytálló néphadsereg álljon
rendelkezésre, a társadalom köréből támogatásban részesüljön. […] katonai képzettségükben
megerősödve, a katonai szolgálatra hivatott ifjúság, valamint a nemtényleges állományú
legénység hadierényeinek fejlesztésében a polgári életben is közreműködjenek.” –
fogalmazott a százados.1093 Vagyis mindenekelőtt a polgárok és katonák közötti szorosabb
kapcsolatot, a katonai szellemnek a társadalomban való mind szélesebb elterjesztését
hangsúlyozta, melyben éppen a tartalékos tiszteknek – akik egyszerre katonák és polgárok –
kell meghatározó szerepet játszaniuk.
Az egyesület rövid fennállása ellenére különösen gyorsan fejlődött. 1913 nyarán még
csak 25 fővel indult, de év végére már további 85 fővel bővült, 1914 tavaszára pedig már 150
fős taglétszámmal bírt. Az egylet nevével ellentétben azonban nem kizárólag Vas vármegyei
tagokkal rendelkezett, hanem a szomszédos megyékből is beléptek. Emellett valamennyi

1091
Alakulási jegyzőkönyv. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1913. augusztus 18. 11.
1092
A Vasvármegyei Tartalékos Tiszti Egyesülés Alapszabályai. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1913.
augusztus 18. Melléklet.
1093
Czaller Ambrus: A tartalékos tiszti egyesülés hivatása és megalakulásának jelentősége. In: TARTALÉKOS
TISZTI KÖZLÖNY, 1913. augusztus. 18. 3.

- 318 -
fegyvernemből, illetve úgy a közös hadseregből, mint a honvédségből is voltak tagok. A
pártoló tagok azonban kevesen voltak, 1913 végén csak öt fő, ezért az egyesület az
1914/1915-ös év egyik fő feladatának ezek gyűjtését tűzte ki célul.1094
Az egyesület működésének hivatalos kezdetét természetesen augusztus 18-ra, Ferenc
József születésnapjára időzítette: ekkor jelentek meg először testületként az uralkodó
születésnapján rendezett ünnepségen, valamint ezen a napon látott napvilágot első
alkalommal a hivatalos közlönyük.1095 Az egyesület különösen aktív életet élt. Saját
könyvtárat és segélyalapot hozott létre, lapja pedig nemcsak az egylet életéről számolt be, de
számos szakcikket is közölt. Nagy hangsúlyt fektettek azonban a továbbképzésre és a
hivatásos tisztekkel való kapcsolatok ápolására. Már 1913 nyarán két tanulmányutat
szerveztek: július 29–30-án a zurányi tüzérségi gyakorlatra, szeptember 5-én pedig a
Bécsújhelyi Katonai Akadémiára és a város mellett kiépített reptérre. Ezt követően Tormássy
alezredes vezetésével elindult a Tartalékos Tiszti Akadémia, melyen november eleje és
március vége között összesen kilenc előadást tartottak a gyalogsági laktanyában (az egyesület
helyiségei is itt voltak), jórészt a szombathelyi helyőrség hivatásos tisztjei. Ezeket egyébként
nemcsak az egylet tagjai, de hivatásos tisztek is látogatták. Az akadémia zárásaként a
1096
Sabariában rendeztek bankettet, melyre a helyőrségi tiszteket is meghívták. Végül még
májusban a Szombathelyi Helyőrségi Lövészegylet évi díjlövészetén is részt vettek az egylet
tagjai.1097
1914 nyarán szintén két tanulmányi utat terveztek, ezek közül azonban már csak egy
valósult meg. Június 14. és 16. között egy 15 fős csapat utazott le a polai haditengerészeti
kikötőbe, útba ejtve Triesztet, Rovignot (itt meglátogatva a budapesti 24. vadászzászlóaljat),
valamint a brioni erődöt, visszafelé pedig Fiumét, hogy – összekötve a kellemest a hasznossal
– az utazók kisebbik része végül Velencében, nagyobb fele pedig az osztrák Riviérán fejezze
be útját. Polában lehetőségük volt megtekinteni az arzenált, a dokkokat, a torpedógyárat, a
műhelyeket és több hajót (köztük az Erzherzog Eugen csatahajót). A második tervezett útra
azonban már nem került sor. Lehár Antal, a 83. gyalogezred őrnagyának meghívására ugyanis

1094
Egyletek, intézetek – Tartalékos Tiszti Egyesülés közgyűlése. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1914. június 21. 3.; A
Tartalékos Tiszti Egyesülés Közgyűlése. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914. június 28. 2–3.
1095
Erdődy Tamás: A legfelsőbb hadúr születésnapjára. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1914. augusztus 18.
1.; Egyesületi hírek – Ő Felsége Első Ferenc József. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1914. augusztus 18. 10.
1096
Hivatalos rész – F. évi ápr. 16-án tartott igazgatósági ülés jegyzőkönyve. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY,
1914. május 15. 17–19.; Egyesületi hírek – Tartalékos tiszti bankett. In: TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1914.
május 15. 15.
1097
Helyi hírek – Tisztek díjlövészete a katonai lőtéren. In: VASVÁRMEGYE, 1914. május 23. 8.

- 319 -
augusztus 4-én a Bruck an der Leitha mellett lévő katonai céllövőiskolába indultak volna,
ahova az őrnagy, mint oktatótiszt volt beosztva.1098
Az egyesület alakulása és tevékenysége tekintetében a helyi sajtóban politikai
pártállástól függően eltérő vélemények fogalmazódtak meg. Az alakulásáról hírt adó
Vasvármegye például támogatóan ismertette annak céljait,1099 míg a Justh-párti Vasmegyei
Hírlap a magyar-német kétnyelvű alapszabályt kritizálta, és ennek alapján kijelentette:
„látszik, hogy ez a »Vereinigung« sem céloz mást, mint azt, hogy a »katonai« szellem, értsd:
osztrák szellem, a tartalékos tisztekben megtartassék, gyarapíttassék.”1100 A helyőrség tisztjei
általában pozitívan álltak a kezdeményezéshez: nem csak az alakulásában, de az életében is
aktív szerepet játszottak, illetve fordítva, a tartalékos tisztek aktívan kapcsolódtak be a
helyőrség életébe. Tormássy alezredes az alakuló közgyűlésen meglehetősen patetikusan
fogalmazott: „Úgy éreztem, hogy egy megmagyarázhatatlan korlát, mely eddig az aktív
tisztikar és a tartalékos tisztikar közt fennállott e pillanatban ledőlt.”1101
A hadvezetésnek viszont már volt néhány észrevétele az egylettel kapcsolatban. Az
alapszabályokat az egyesület még 1913-ban felküldte jóváhagyásra a Belügyminisztériumba,
onnan viszont véleményezésre áttették a Honvédelmi Minisztériumba. A HM előbb kikérte a
Hadügyminisztérium véleményét, mivel a Lajtán túl már működtek hasonló egyesületek,
valamint szükségesnek tartotta azok egységes elvek mentén való szervezését az egész
Monarchiában. Bécsben több apróbb, szervezeti jellegű észrevétel mellett alapvetően két
területen tett komolyabb módosító javaslatot. Az egyik az egylet céljaira vonatkozott:
hiányolta ugyanis, hogy abban nem jelölték meg a dinasztikus és patrióta szellem ápolását
(bár mint láttuk, a gyakorlatban ez egyértelműen célja volt). Emellett javasolta, hogy az egylet
adjon tanácsot és segítséget minden katonai természetű ügyben a tartalékosoknak, valamint
szintén vegyék fel célnak a más, hasonló egyletekkel való kapcsolatok ápolását. Az egységes
szervezés érdekében pedig javasolta, hogy a neve „Vas vármegyei Tartalékos Tisztek Klubja
Szombathelyen” legyen. A másik megjegyzés a becsületügyi választmányra vonatkozott,
mely esetében már nem finomkodott a hadvezetés, és kifejezetten megtiltotta azt, mivel
minden tiszt az illetékes katonai hatóságok joghatósága alá tartozott.1102 A módosításra
azonban már nem került sor, hiszen időközben kitört a háború, és az egylet megszűnt.

1098
A tartalékos tisztek tanulmányútja Polába. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914. június 21. 8.; Hírek – Tartalékos
tisztek kirándulása Királyhidára. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1914. július 12. 10.
1099
Tartalékos tisztek egyesülése. In: VASVÁRMEGYE, 1913.augusztus 20. 1–2.
1100
Hírek – Tartalékos Tiszti Közlöny. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1913. augusztus 20. 4.
1101
Zimmermann Károly: Az első magyar tartalékos tiszti egyesülés alakulásának története. In: TARTALÉKOS
TISZTI KÖZLÖNY, 1913. augusztus 18. 2.
1102
AT-OeStA KA KM 1914 Präs 70-14/10

- 320 -
VI. 2. D. „EMBERBARÁTI SZERETET ÉS AZ IDEÁLIS HAZAFIASSÁG”

Noha nem volt katonai egyesület, de mégis a katonai szolgálathoz kötődik a

vöröskereszt mozgalom, így utolsóként ezzel foglalkozunk. A Habsburg Monarchia még a
kiegyezés előtt, 1866-ban csatlakozott a háborús sebesültek megsegítését előíró Genfi
Egyezményhez, melyet követően megkezdődött egy országos segélyegylet alakítása is. A
közjogi problémák miatt a tárgyalások azonban elhúzódtak, mivel Magyarország szerette
volna, ha területén külön szervezet alakul. A kérdésben áttörést végül egy háborús helyzet
hozott, mégpedig az okkupáció: a sebesültek, valamint a bevonultak és elesettek
családtagjainak segélyezésére megalakult a Központi Segélyező Nőegylet, melyből aztán
1879-ben létrejött a Magyar Országos Segélyező Nőegylet gróf Zichy Nándorné vezetésével.
Noha az egyesület használta a vöröskereszt jelzőt és a vöröskereszt eszme magyarországi
terjesztéséhez is nagyban hozzájárult, a szervezet azonban kizárólag női tagokból állt, így
nem működhetett a Genfi Egyezménynek megfelelő segélyszervezetként. A szervezet
létrehozását a király megbízásából gróf Károlyi Gyula kezdte meg, melynek
eredményeképpen 1881. május 16-án alakult meg a Magyar Országos Vöröskereszt
Egyesület. Másnap a segélyező nőegylet beolvadt a vöröskeresztbe, így az elnök gróf Károlyi
Gyula, a társelnök pedig gróf Zichy Nándorné lett. A vöröskereszt fő feladata a háborús
sebesültek ellátása volt, de programjában kezdettől fogva szerepeltek békebeli humanitárius
célok is. A kezdeti években gyors fejlődésen ment keresztül, és 1887-ben taglétszáma már
meghaladta az 50 000 főt, valamint Budapesten felépült az Erzsébet-kórház. Az 1890-es
évektől azonban a fejlődése megakadt, és a taglétszáma is visszaesett, melyben csak a háború
előtti évek hoztak fordulatot. A háború kitörésekor azonban még így is csak 45 000 fős
taglétszámmal rendelkezett, vagyis az 1880-as évek csúcspontját nem sikerült
visszanyerni.1103
Vas vármegyében a vöröskereszt története szintén az okkupációig nyúlik vissza. Mint
korábban láttuk, az események különösen súlyosan érintették a vármegyét, hiszen mind a két
gyalogezredét mozgósították és bevetették a megszállásban. Ekkor Szombathelyen már
működött az 1870-ben szegények megsegítésére alakult Szombathelyi Jótékony Nőegylet és
az özvegyek és árvák segélyezésével foglalkozó Szombathelyi Izraelita Nőegylet (ennek
pontos alapítása nem ismert, de valószínűleg már az 1850-es években működött). Mindkét

1103
HANTOS 1981. 68–84.

- 321 -
szervezet fontos szerepet töltött be a megszállás alatt a mozgósított szombathelyi katonák
családtagjainak és sebesültjeinek a megsegítésében.
A Magyar Országos Segélyező Nőegylet helyi szervezéséről csak keveset tudunk. 1880
májusában ugyan gyűjtésre és helyi fiókegyletek megalakítására hívta fel a főispánt a
központi szervezet, utóbbi esetében azonban csak egy szombathelyi fiókegylet
megalakulásáról tudunk 1880-ból. Ehhez hasonlóan csak kevés információval rendelkezünk a
vöröskereszt kezdeti történetéről. Az egylet 1881. november 10-i levelében kérte a
főispánokat a helyi szervezés megkezdésére, és mindenekelőtt a törvényhatósági bizottságok
és a közigazgatási hatóságok aktív közreműködésére.1104 A szervezésre felszólító december 5-
i legfelsőbb kézirat nyomán pedig a sajtó is a helyi alakulásra hívott fel, kiemelve, hogy az
általános hadkötelezettség miatt a katonák sorsa háborúban mindenkit személyesen érint, ezért
a róluk való gondoskodás nem pusztán állami, de mindenekelőtt társadalmi feladat.1105
Vas vármegyében fiókegylet alakulásáról azonban csak két helyről tudunk: a már
említett Szombathely mellett Vasváron, bár ennek pontos időpontját nem ismerjük. A
szombathelyi fiókegyletnek mindössze 1882-ből maradt fenn egy taglistája, mely szerint
ekkor 8 alapító mellett 191 rendes taggal rendelkezett. Az elnöknő ekkor egy tekintélyes
szombathelyi ügyvéd, földbirtokos, Sövegjártó István felesége, Sényi Gizella volt, míg a
társelnöke Reiszig Ede vármegyei főjegyző, 1883-tól alispán. Az alapító tagok között
Stegmüller János mellett Erdődy Gyula és István, illetve Szegedy Antal és István
földbirtokosok, a vármegyei politikai elit meghatározó tagjai, Stegmüller János jáki apát és
Kuncz Adolf főgimnáziumi igazgató nevét is olvashatjuk, illetve intézményként a
Szombathelyi Takarékpénztárét. Ehhez hasonlóan a tagok között a szombathelyi polgárság
legjelentősebb férfi és hölgy tagjainak a nevei olvashatók.1106
A helyi szervezés következő lépcsőjét a megyei választmány megalakítása jelentette,
melynek szervezése a Belügyminisztérium felhívására 1884-ben kezdődött meg. Ennek
érdekében a következő év januárjában egy alispáni értekezletet tartottak, ahol azonban
kiderült, hogy mivel csak Szombathelyen és Vasváron működik fiókegylet, előbb a járási
székhelyeken kell a szervezést megindítani. Ennek eredményeképpen jelenlegi tudásunk
szerint 1885-ben még Felsőőrön1107 és Körmenden1108 alakult egy-egy egyesület, de

1104
MNL VAML IV. 401. b. 62/1882.
1105
A vöröskereszt-egylet ügyében. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. február. 2. 1–2; A vöröskereszt-egylet
ügyében. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1882. március 5. 2.
1106
MNL VAML IV. 405. a. 152/1893.
1107
MNL VAML IV. 405. a. 285/1893.
1108
KUN 1911. 260.

- 322 -
Szombathelyen például nem sikerült újabb tagokat toborozni.1109 1885. július 23-án
megtartották a megyei választmány alakuló közgyűlését. A 36 tagból álló választmány elnöke
Erdődy István, valamint a dualizmus-kori szombathelyi jótékonysági mozgalmak legaktívabb
és legelkötelezettebb támogatója, Szegedy Györgyné, született Gerliczy Irma lett.1110
A látszólag komolyabb támogatás ellenére mind a választmány, mind pedig a
szombathelyi fiókegylet hamar a teljes agóniába és passzivitásba süllyedt, Vasváron,
Körmenden és Felsőőrön pedig pár éven belül meg is szűnt. A szombathelyi helyzetet a
Vasmegyei Lapok 1888-ban a következőképpen jellemezte: „Miután az egylet oly
nagyfontosságú feladattal bír, közönségünk pedig vajmi kevés érzéket tanúsít iránta […]
kötelességünknek tartjuk közelebb az egylet belügyeivel, nemes intencióival behatóbban
foglalkozni.”1111 Éppen ezért felhívást tett közzé Szombathely hölgyeihez, hogy tömörüljenek
az egylet köré: „mintha a gondviselés intelme szólna ebből: a nemzet valójában a nő. Elhull
az az ország, hol az asszony csak játékszer a férfi kezében s nem segítőtárs, feleség még a
közélet küzdelmeiben is. S mert a nőket, lelkükön még kívül, éppen a férfiak, férjeik, fiaik
kérik segedelmükért, nincs semmi mentség honleányi kötelességük teljesítése elől való
szabadulásra.”1112
Életet lehelni a vöröskeresztbe azonban legközelebb csak 1892–1893-ban próbálkozott
meg a vármegyei vezetés, noha a Belügyminisztérium erre 1886-ban és 1890-ben is felhívta a
főispánokat.1113 Ekkor a főispán az állapotokról úgy nyilatkozott, hogy „az itteni vörös-
kereszt egylet, illetőleg fiókegyletek már évek óta teljesen szervezetlenül és pangásban
vannak.” Éppen ezért 1892. október 12-én a főispán és az alispán egy közös felhívást tettek
közzé, melyben a megyei választmány működésének újraindítására október 23-ra értekezletet
hívtak össze.1114 A sajtó tudósítása szerint ezen nagy számmal jelentek meg, ahol döntés
született a fiókegyletek és a központi választmány újjászervezéséről, valamint ennek
érdekében egy szervezőbizottság kijelöléséről is Ambrózy Béla vezetésével.1115
A szervezést azonban ezúttal is elsősorban a közigazgatási hatóságok vették a kezükbe.
Valamennyi szolgabíró, illetve a kőszegi és szombathelyi polgármester még év végéig
összeállított egy listát, hogy kiket lenne érdemes megkeresni a fiókegylet megalakítása

1109
MNL VAML V. 173. c. 1885. II. 67.
1110
MNL VAML IV. 401. b. 359/1884.
1111
Hírek és különféle a megyéből. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888. február 23. 3.
1112
A Vörös-Kereszt egylet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888. február 26. 1.
1113
MNL VAML IV. 401. b. 172/1890.
1114
MNL VAML IV. 405. a. 176/1892 .
1115
A „Vörös Kereszt Egylet” értekezlete. In: VASMEGYEI LAPOK, 1892. október 27. 2–3.; A „vörös-kereszt
egylet” gyűlése. In: VASVÁRMEGYE, 1892. október 30. 2.

- 323 -
érdekében.1116 Ezt követően pedig január 4-én az alispán utasítására megkezdődtek a
szervezések, melyek azonban teljes kudarcba fulladtak. A márciusig beérkező jelentések
szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a szervezés teljes kudarcot vallott. Az indokok
lényegében mindenhol ugyanazok voltak: a kisszámú helyi intelligencia anyagi erejét
meghaladta egy újabb segélyegylet felállítása, melyet ráadásul feleslegesnek is ítéltek, mivel
hasonló céllal mindenhol működtek egyesületek. Egyedül Szentgotthárdról érkezett pozitív
válasz, bár ennek későbbi létezéséről nem tudunk, így valószínűleg a tényleges megalakulás
itt sem történt meg.1117
A későbbiekben azonban két járási székhelyen mégis sikerült a fiókegyletet
megszervezni: 1897-ben Sárváron, valamint Körmenden (ennek dátumát nem ismerjük, de
valószínűleg szintén az 1890-es évek végén), melyek működéséről még 1908-ból is vannak
adataink, mikor egy-egy tagjukat Ferenc József uralkodásának 50 éves évfordulója
alkalmából kitüntették.1118 Az 1893-as szervezés során így mindössze a megyeszékhelyen
sikerült életet lehelni az ekkor már csak 49 tagot számláló egyesületbe, igaz, itt is csak
többszöri próbálkozásra. Az 1893. június 15-i közgyűlésen ugyanis a tagok még nem mentek
bele az újjáalakulásba. Ehhez érdekes módon egy külső hatásra volt szükség, melyek az 1893
szeptemberében megtartott hadgyakorlatok voltak. A Monarchia első hadsereggyakorlatának
a lefújása, melyen több mint kétszázezer katona vett részt, Kőszegen volt, ahol Ferenc József
mellett a német császár és a szász király is jelen volt. Az uralkodó látogatása apropóján
alakult végül újjá a szombathelyi szervezet 6 alapító és 122 rendes taggal, Károlyi Antal
alispán és Eredics Ferencné elnöklete alatt (utóbbi a női elnöki tisztet már 1888 óta töltötte
be).1119
Az újjáalakulást követően azonban a tíz évvel korábbi esethez hasonlóan ismét
csökkenni kezdett a taglétszám: 1902-ben már csak 94,1120 1911 végén pedig 48 rendes tagról
tudunk.1121 A halódás annak ellenére következett be, hogy prominens tagokból ezúttal sem
volt hiány: az Erdődy család számos tagja, Szegedy Györgyné és leánya, Szegedy Gina, több
megyei birtokos és szombathelyi nagypolgár, illetve mint intézmény a Szombathelyi
Takarékpénztár mellett ezúttal már a székeskáptalan, sőt a Heimler József révén a Grazi Sör
Rt. is. A mindenkori elnök az alispán volt, így Károlyi Antal (1891–1902) után Bezerédj
1116
MNL VAML IV. 405. a. 249/1893, 285/1893
1117
MNL VAML IV. 401. b. 474/1892; 405. a. 28/1893, 30/1893, 77/1893, 92/1893, 132/1893, 148/1893,
152/1893, 224/1893, 285/1893.
1118
MNL VAML IV. 401. a. 12/1908, 36/1908; Kun 1911. 260. és 263.
1119
Napi hírek – Vöröskereszt-egylet. In: VASVÁRMEGYE, 1893. június 18. 5.; Hírek – A Vöröskereszt egylet. In:
DUNÁNTÚL, 1893. szeptember 3. 4.
1120
MNL VAML IV. 405. a. 50/1902.
1121
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 1/1913.

- 324 -
István (1902–1906), majd Herbst Géza (1906–1919), a női alelnök pedig Eredics Ferencné
1910-es halálát követően Erdődy Sándorné született Draskovics Emília.1122
Ennek ellenére az egyesület bizonyos tevékenységet kifejtett. 1894-ben tervbe vette egy
betegápolói tanolyam indítását, mely azonban jelentkező hiányában végül nem indult el.1123
Sikerült azonban kijelölni egy betegápolóházat egy volt raktárban a pályaudvar mellett. A
századfordulót követően a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyletnek (1907-től),
a Vakokat Gyámolító Egyesület helyi fiókegyletének (1908-tól), a Szombathelyi Jótékony
Nőegyletnek (1909-től), a Szombathelyi Protestáns Nőegyletnek és a gyermekkórháznak
(1912-től) juttatott évi segélyt.1124
A vöröskereszt helyi történetében az igazi áttörést azonban a Balkán-háborúk hozták
meg. Három és fél évtizedet követően ismét háború dúlt Európában, mely a Monarchiával
ellenséges Szerbia megerősödését hozta el. „Ki tudja, mikor lobban belé a mindent
felrobbantó szikra. Piros, meleg vér áztatja a földet odalenn a Balkánon. Állig fegyverben áll
a világ, vajjon nem kíván-e még másutt is frissen párolgó vért a jövendő?” 1125 – tette fel a
kérdést a Vasvármegye, mely az alispán vezetésével megindult újjászervezést teljes
mellszélességgel támogatta, és külön felhívást intézett a vármegye közönséghez az egyletbe
való belépésére az „emberbaráti szeretet és az ideális hazafiasság” jegyében.1126 Az elmúlt
harminc év immár harmadik kísérletét végül siker koronázta. 1912 és 1913 fordulóján Vasvár
kivételével valamennyi járási székhelyen, sőt további négy községben is alakult fiókegylet.
Így 1914 elején Szombathely mellett Celldömölkön, Felsőőrön, Körmenden, Kőszegen,
Muraszombaton, Németújváron Sárváron és Szentgotthárdon, valamint Gyanafalván,
Rohoncon, Felsőlövőn és Pinkafőn működött vöröskereszt.1127 Ennek eredményeképpen a
Vas vármegyei választmány is megtartotta alakuló gyűlését 1913. február 10-én, ahol
elnöknek Herbst Gézát, valamint Békássy Istvánnét (a főispán feleségét) választották meg.1128
Az újjászervezés természetesen a szombathelyi fiókot is érintette, melynek sikerét
mutatja, hogy az 1912-es év tagtoborzása eredményeképpen a 48 rendes és 7 alapító tag 164-
re, illetve 10-re nőtt. A vármegyei és a szombathelyi vöröskereszt újjászervezése egyben
sokkal aktívabb tevékenységet is eredményezett, mely azonban nem választható el az
országos szervezettől és mindenekelőtt a hadvezetéstől. Már a Balkán-háborúk alatt gyűjtés
1122
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 2/1913.
1123
Hírek – A vöröskereszt egylet. In: VASMEGYEI LAPOK, 1894. január 21. 5.; MNL VAML. IV. 405. b. 1895.
XII. 89.
1124
MNL VAML X. 207. 6. kötet.
1125
A Vörös Kereszt napja. In: VASVÁRMEGYE, 1913. február 11. 1–2.
1126
A Vörös Kereszt. In: VASVÁRMEGYE, 1912. december 4. 1.
1127
MNL VAML X. 212. 1. doboz. 3/1914.
1128
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 2/1913.

- 325 -
indult a sebesültek javára, illetve az 1912–1913-as mozgósítás során bevonult tartalékosok
családjait is segélyezték.1129 Ezeknél azonban sokkal fontosabb a háborúra való tényleges
felkészülés előkészítése. Az országos választmány 1912 végén a hadügyminiszter felhívására
egy körlevelet intézett a megyei választmányokhoz és fiókegyletekhez, melyben önkéntes
egészségügyi osztagok felállítását és szervezését kérte. Ezek feladata háború esetén a
harcvonal mögött felállítandó egészségügyi intézményekben az első orvosi kezelésen már
átesett sebesültek szakszerű ápolása volt, ezzel könnyítve a tömegháborúk által előreláthatóan
súlyosan túlterhelt tábori egészségügyi intézetek terheltségén. Egy-egy osztagot egy 2–300
ágyas kórház személyzetére kellett szabni, mely 2 orvosból és 8–10 fős férfi és 20–30 fős női
személyzetből állt. Külön kiemelték, hogy „a személyzet kiválasztásánál tekintettel kell lenni
az erkölcsi értékre […] a korra és az egészségi állapotra, valamint arra is, hogy az illető bír-e
egészségápolásra szükséges érzékkel.”1130 Ezt követően pedig 1913 januárjában
hölgybizottságok létesítésére hívott fel az országos szervezet olyan helyeken, ahol vannak
kisegítőkórházak, illetve terveznek ilyeneket létesíteni. Ezek feladata pedig a beérkező
sebesültek fogadása, szállításuk és ápolásuk megszervezése volt.1131
A Vas vármegyei választmány február 10-i újjáalakulásán határozott az önkéntes
osztagok felállításáról, a kórházak és üdülőházak felállításának megszervezéséről, valamint
hölgybizottságok felállításáról, melynek érdekében március 14-én egy felhívást intézett a
fiókegyletekhez (melyet a sajtóban is közzétettek). Ebből egyben az is kiderül, hogy vidéken
ekkor az alábbi helyeken ajánlottak már fel háború idejére kórházi helyeket sebesülteknek.
Körmend községe 100 lábadozó betegnek, Muraszombat községe 60 sebesültnek, Szapáry
László gróf 4 lábadozó tisztnek és 16 legénynek, illetve a muracsermelyi majorban további 20
legénynek, Celldömölk község 20 sebesültnek, végül pedig Felsőőr község 300 lábadozónak
ajánlott fel helyet.1132
A szombathelyi fiókegylet szintén az 1913. február 10-i közgyűlésen határozott a
segédkórházakról és üdülőhelyekről való gondoskodásról, valamint az ehhez szükséges
kezelőszemélyzet betaníttatásáról, végül pedig egy hölgybizottság megválasztásáról.1133 Az
egészségügyi osztagok felállításáról pedig április 9-én határozott, ennek érdekében felhívással
fordult Szombathely és a járás lakosságához: egyrészt adakozásra, másrészt az osztagba való
jelentkezésre szólított fel. Különösen a pénz előteremtése bizonyult nehéznek, mivel a

1129
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 1/1913, 9/1913.
1130
MNL VAML X. 212. 1. doboz. 18/1912.
1131
MNL VAML X. 212. 1. doboz. 13/1913.
1132
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 4–5/1913.; A vasmegyei Vöröskereszt. In: VASVÁRMEGYE, 1913. március 30.
5.
1133
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 1/1913.

- 326 -
körülbelül 7 000 korona költségek érdekében felfüggesztette például a helyi jótékonysági
szervezetek támogatását. Igaz, a felhívást az adakozásra nem küldték ki, mivel a város
lakossága amúgy is túl volt terhelve, és az eszközbeszerzést nem tartották olyan sürgősnek.
Az egylet úgy ítélte meg, hogy adott esetben azt saját költségből is meg tudja oldani.1134
A háború előtt megkezdett utolsó nagy szervezőmunka a központ 1913. december 14-i
felhívására kezdődött meg. Ebben önkéntes betegápolók toborzására és képzésére hívta fel a
fiókegyleteket, és például Németországot állította, ahol „a német patriotikus nőegyesületek a
német leányoknak és asszonyoknak honleányi kötelességeként tüntetik fel, hogy a midőn
férjei és fitestvéreik harczba indulnak, ők a vörös-kereszt jelvénnyel azonnal szolgálatra
készen álljanak.” Ehhez hasonlóan az orvosok számára is a kiképzésük hazafiúi kötelességnek
számított. „A háború esetére most a béke idején önkéntes ápolóseregünket szerveznünk” –
fogalmazott a felhívás, majd így folytatódott: „a hadsereg, amely zászlóink alatt harczba száll,
a mi legszentebb érdekeink kiküzdésére, vagy védelmére áll ki az ellenség fegyvere elé, és
hogy az nem idegen zsoldos csapat, hanem ami véreink, fiaink, testvéreink. Tanuljuk meg
már egyszer mi is, hogy erre a hadseregre büszkeséggel tekintsünk, örömeivel és bánataival
együtt érezzünk, mert ez teljes mértékben meg is érdemli.”1135 A felhívásra a szombathelyi
fiókegylet április 26-ig közgyűlésén határozott az ápolónői tanfolyam beindításáról, melyre a
gyakorlatban azonban már csak a háború kitörését követően került sor.1136

VI. 2. E. „HONVÉDŐ SEREGÜNK EREJÉT NÖVELJÜK, NEMZETÜNK TEKINTÉLYÉT

FOKOZZUK”

Az ifjúság katonai előképzésének gondolata közel egyidős az általános hadkötelezettség

elvével. Míg azonban ez a 19. század első felében a liberális polgárság citoyen soldat és
milícia-hadszervezet elképzeléseibe illeszkedett bele, addig a századfordulón elsősorban már
a társadalom militarizálását szolgálta. Éppen ezért a 19. századi Európában az iskolai és az
iskolán kívüli testi nevelés egyik fő célját mindig is a katonai szolgálatra való előkészítésben
látták, mely funkcióját – függetlenül a hadsereg körül folyó vitáktól – alapvetően
Magyarországon sem kérdőjelezte meg senki. Nézeteltéréseket sokkal inkább ennek pontos
módja, illetve a katonaságnak az ebben betöltött szerepe váltott ki. Ezt jól jelzi, hogy már az

1134
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 9/1913, 10/1913, 8/1914.
1135
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 2/1914.
1136
MNL VAML X. 207. 1. doboz. 8/1914.

- 327 -
1848-as elemi oktatásról szóló törvényjavaslat 9. paragrafusa is a „hadi szolgálatra való
tekintettel” tervezte bevezetni az iskolai testi nevelést, mely felfogás húsz évvel később sem
változott, és az Eötvös-féle népiskolai törvény a testgyakorlatot a katonai gyakorlatokra való
tekintettel rendelte el, sőt a polgári iskolákban emellé még a fegyvergyakorlatokat is felvették.
Ezeket a határozatokat azonban a gyakorlatba sohasem ültették át. Ugyanígy – jórészt a
szakma ellenállása miatt – megbukott a katonai előképzést a teljes magyar oktatási
rendszerben bevezetni kívánó, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint a
Honvédelmi Minisztérium által 1873-ban benyújtott a „Tanuló ifjúság katonai- és
fegyvergyakorlatairól” szóló törvényjavaslat is.1137
Noha a katonai előképzés kérdése az 1880-as és 1890-es években is fel-felbukkant,
annak kibontakozása Európában és Magyarországon is a századfordulót követően indult
meg.1138 Ebben alapvetően három tényező játszott közre: az európai társadalmak mind
erőteljesebb militarizálódása, a fokozódó fegyverkezési verseny, valamint az orosz-japán és a
búr háborúk tapasztalatai. Ezen folyamatok megindultak az Osztrák-Magyar Monarchia
mindkét államában, és elsősorban a hadvezetés által támogatott iskolai és egyesületi ifjúsági
céllövészet körül összpontosulva megkezdődött a katonai előképzés szervezése.1139
Magyarországon Szemere Miklós kezdeményezésére indult útnak az ifjúsági céllövészeti
mozgalom 1903-ban, melyet csakhamar az állam is felkarolt. A kezdeti lépéseket követően az
Apponyi Albert vezette Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1906-ban kísérleti jelleggel
még csak néhány, majd 1908-ban bármely iskola és egyesület számára engedélyezte, hogy a
15 és 21 év közötti fiatalok számára önkéntes alapon céllövőtanfolyamokat szervezzenek a
Honvédelmi Minisztérium támogatásával. A főleg városokban terjedő mozgalom
népszerűségét jelzi, hogy 1914-ben már a középiskolák több mint 70%-a, a tanítóképzők
közel fele, a felső-kereskedelmi iskolák negyede, valamint számos sport- és ifjúsági egyesület
indított (összesen 452) tanfolyamot, több mint 21 000 résztvevővel. Szintén jelzésértékű,
hogy ezzel egy időben számos más civil kezdeményezés is lábra kapott, melyek a fiatalok
katonai szolgálatra való előképzését és katonás szellemű nevelését tűzték ki célul, így például
a Kecskemétről útnak induló, és főleg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében terjedő népiskolai
zászlóaljak, a Karafiáth Jenő-féle egyetemi zászlóaljak, illetve a báró Nyáry Albert által

1137
TANGL 2017B. 45–49.
1138
Részletesebben lásd: MIKLÓSSY 1918.
1139
A Lajtán túlra lásd: KRONENBITTER 2003. 224–226.

- 328 -
megálmodott Nemzeti Phalanx. Igaz, ezeket különböző okok miatt a honvédség nem
támogatta, így a népiskolai zászlóaljak kivételével valamennyi rövid időn belül elhalt.1140
Az ifjúsági céllövészet jelentősége kevésbé annak gyakorlati jellegében állt, sokkal
inkább a katonai értékek és viselkedésminták fiatalok körében való terjesztésében. Ez azért is
rendkívül fontos, mivel a Honvédelmi Minisztérium ugyan felkarolta azt, önkéntességéből
adódóan mozgatórugója mindvégig a civil társadalom volt. A katonaság hosszú távon
azonban természetesen a katonai előképzés komplett, központilag szabályozott rendszerét
szerette volna bevezetni, mely az egész ifjúságra kiterjed, s azt nem pusztán céllövészeti,
hanem az életkornak megfelelő, teljes körű testi, szellemi és erkölcsi előkészítésben részesíti.
Ennek megvalósítása azonban elválaszthatatlanul összefonódott az iskolai és iskolán kívüli
testi nevelés kérdésével, melynek gyökeres reformja szintén ebben az időszakban került
napirendre. Ennek során azonban már komolyabb viták alakultak ki az előképzés pontos
mértékéről és tartalmáról, jóllehet annak szükségességét csak kevesen, a kifejezetten
antimilitarista mozgalmak vetették el (feministák, polgári radikálisok, Galilei-kör). Sőt, a
katonaság széleskörű támogatásra lelt az állam, az iskolák egy jelentős része, a sportvilág és a
társadalom bizonyos rétegei részéről. Ezen folyamatnak – természetesen már a háború
tapasztalataival befolyásolt – végpontja volt aztán a Horthy-kor leventeintézménye.1141
Magyarországon és Vas vármegyében a katonai előképzés és az ifjúság testi nevelése
ugyanakkor már az 1880-as évek közepétől nagyobb figyelmet kapott, melynek oka a katonai
sorozások folyamatosan romló eredményei. A Monarchia nyugati társaihoz képest általában
rosszabb alkalmassági mutatókkal rendelkezett a sorozásokon, a mélypontot azonban éppen
az 1880-as években érte el: míg 1870-ben még a megjelentek 21,1%-a volt alkalmas, 1885-
ben csak 12,7%-a. A soproni 76. hadkiegészítő kerületben, melyhez ekkor Szombathely is
tartozott, minden ezerből csak 99 fő volt alkalmas, mely a hadtesten belül a legrosszabb
mutató volt. Ebben változás csak az 1889-es véderőreform után történt, mikor az állításköteles
kort 20-ról, 21 évre növelték: a századfordulón már 27,7%-ra nőtt az alkalmasak aránya, igaz
ez 1910-re ismét 22,4%-ra csökkent.1142 A rossz statisztikai eredmények láttán sokan kezdték
kongatni a vészharangot. „Az erőteljes magyar faj elcsenevészedett, elsatnyult, az állításra
kerülő fiatalok gyenge, testi szervezete meg van törve. […] Amely államnak pedig nincs

1140
TANGL 2017B. 50.; TANGL 2017C. 354–360.
1141
TANGL 2017B. 49–67.
1142
HÄMMERLE 2007. 233–235.; MSJ 1885. 12.; 1890-ben a 76. hadkiegészítő kerületben az alkalmasak aránya
23,7% volt, míg a 83. hadkiegészítő kerületben (vagyis Vas vármegyében) 1894-ben 17%. Ez mélyen átlag
alattinak számított. Ezzel szemben 1900-ban és 1910-ben már magasan az átlag felett teljesített a vármegye és a
megjelentek 42,1%-a, illetve 33,8%-a bizonyult alkalmasnak. MSJ 1894. 71; MSJ 1900. 71.; MSJ 1910. 71.

- 329 -
erőteljes lakossága, annak napjai meg vannak számlálva.”1143 – fogalmazott a Dunántúl az
1885-ös sorozási eredményeket értékelve. A sajtó kommentárjai általában hasonlóan
határozták meg az okokat, így az alsóbb néprétegeknél a hiányos táplálkozást, a rossz
lakókörülményeket és egészségügyet, míg a középosztálynál a fényűzést, a mulatságokat, a
testi nevelés hiányát, a szellemi nevelés túltengését, valamint a civilizáció erkölcsromboló
hatását nevezték meg.1144 A folyamatokban egyszerre látták a nemzet és az állam
„életképességének”, valamint „védképességének” a gyengülését. „Fogy a nemzet életereje,
kitartó szívóssága, törpül, csenevészedik erkölcsileg az egykor híres katonafaj, és kérdés,
vajon nevel-e a polgári munka és kötelességek teljesítésére képes és alkalmas ivadékot” 1145 –
fogalmazott ismét csak a Dunántúl 1892-ben.
Érdekes módon a megoldásban is meglehetősen nagy egyetértés mutatkozott: az
életkörülmények javítását, a testi és erkölcsi nevelést, valamint az anyák szerepét
hangsúlyozták, de mindenekelőtt az állam és a társadalom összefogását sürgették. A
legfontosabbnak az iskolai testi és erkölcsi nevelés megreformálását tartották, mely számára a
mintát elsősorban a katonai szellemben látták. „Az igazi katonanevelő intézetek, melyekben a
nemzet hadereje rejlik, csak a testgyakorló helyek lehetnek. […] A katonai fegyelmet,
leleményességet, bátorságot, lélekjelenlétet, baráti önfeláldozást a helyes testi neveléssel a
még gyermekifjúba öntve, bennük a nemzet derék katonát és ép erős embert nyer.”1146 – írta a
Vasmegyei Lapok 1887-ben. A katonai szempont azért is emelkedett ki, mivel a gyenge
hadseregben – Franciaország példáján – az állam és a nemzet biztonságát, sőt létét látták
veszélyeztetve. És ebben a kontextusban természetesen felbukkant az orosz veszély: „Nekünk
az ifjúságot az oroszok elleni háború esetére harcképessé, ügyessé, bátorrá kell nevelni” 1147
A kérdés 1886-ban a Vasmegyei Általános Tanítóegyesület május 27-i közgyűlésén is
felmerült,1148 ahol Barabás István a népiskolai zászlóaljak és az iskolai tornaoktatás (és ezzel

1143
A sorozás. In: DUNÁNTÚL, 1885. május 3. 1–2.
1144
A testgyakorlatok és a nemzet hadereje. In: DUNÁNTÚL, 1884. június 16. 2.; A sorozás. In: DUNÁNTÚL, 1885.
május 3. 1–2.; Az újonczozás. In: DUNÁNTÚL, 1886. április 11. 3.; A sorozás. In: DUNÁNTÚL, 1892. február 28.
2–3.; Az ifjúság testi képzése. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. december 12. 1.; Sorozás alatt. In: VASMEGYEI
LAPOK, 1888. március 8.; A satnya ivadék. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888. március 25. 1.; A világ legszebb
emberi alakja a katona. In: VASMEGYEI LAPOK, 1888. május 17. 1.; Tapasztalatok az újonczozásnál. In:
VASMEGYEI LAPOK, 1891.április 30. 1.; A sorozás. In: VASMEGYEI LAPOK, 1895. április 25. 2.
1145
A sorozás. In: DUNÁNTÚL, 1892. február 28. 2–3.
1146
A testgyakorlatok és a nemzet hadereje. In. VASMEGYEI LAPOK, 1887. december 1. 1.
1147
Az ifjúság testi képzése. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. december 12. 1.
1148
A katonai előképzés és az ifjúság testi nevelésének ügyét Ardényi Dezső javaslatára a Pozsony Vármegyei
Tanítók Hegyentúli Egyesületének 1886. április 8-i közgyűlésén elfogadott és minden hazai tantestületnek
elküldött határozata miatt tárgyalták meg. Ebben Ardényi iskolai zászlóaljak felállítását és az életkornak
megfelelő, kiszolgált altiszt által tartott testi nevelést és katonai előképzést javasolt, valamint a tanítóképzés
ennek megfelelően való átszervezését, oly módon, hogy az ott végzettek egyben népfelkelő altisztek is lettek
volna. Az iskolai zászlóaljak. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1886. április 18. 1.

- 330 -
párhuzamosan a tanítóképzés) teljes újjászervezését javasolta.1149 Az ifjúság testi nevelésének
a reformja azonban természetesen állami szinten dőlt el, és az 1880-as években a társadalmi
környezet még alapvetően ellenséges volt a katonai előképzés és a testi nevelés katonai alapon
való újjászervezésének a gondolatával. Éppen ezért mindössze elvétve előforduló egyéni
kezdeményezésekre találhatunk példákat az országban és Vas vármegyében is. Nyíresden (ma
Nádasd) például herceg Batthyány-Strattmann Ödönné támogatásával a helyi katolikus és
evangélikus iskola tanulói (mintegy 110 fő) nyert katonai oktatást heti 2 órában Szabó Ferenc
kiszolgált honvéd szakaszvezető vezetésével. A hercegné az eredményt 1886. július 11-én
meg is szemlélte egy nagyszabású bemutatón és népünnepélyen.1150
A katonai előképzés gondolata – az ország más pontjaihoz hasonlóan – Vas
vármegyében is a századfordulót követően nyert nagyobb teret, és lelt szélesebb társadalmi
támogatásra. Az országos tendenciákkal ellentétben azonban a Szombathelyen meginduló
ifjúsági céllövészetet nem maguk az iskolák szervezték,1151 hanem a Szombathelyi Sport
Egyesület (SZSE). Elődjében, a Vasvármegyei Sportegyletben egyébként már 1903-ban
felmerült egy céllövészeti szakosztály megalakítása. Ekkor Káldy Imre javaslatára és
vezetésével meg is alakult egy bizottság, melynek a feltételek megteremtése volt a feladata, de
a kezdeményezés ekkor rövid időn belül elhalt.1152 Változást az SZSE megalakulása hozott,
mely már 1907-ben felvette programjába egy lövésztanfolyam megindítását, mely a terveik
szerint egyszerre szolgált volna katonai előképzésként a fiataloknak és továbbképzésként a
már kiszolgált (egyleti tag) tartalékosoknak.1153
Ezzel párhuzamosan egy másik kezdeményezés is útnak indult a vármegye vezetésével.
1907 júliusában egy lövészegyesület alakítását tűzték ki célul, „hogy a honvédelem czéljaira
minél szélesebb körben képezzenek ki embereket.” A megalakult szervezőbizottság tagjai
között volt Herbst Géza alispán, Radó Gyula és Ostffy Lajos főjegyzők, Guary Leó aljegyző,
Rohrer Ödön ügyvéd, Mályusz Egyed bíró, Éhen Gyula, Röszler Károly, Reiszig Alajos,
Pekler László ügyvéd, valamint Dichtl Alajos huszárkapitány. Az eseményről tudósító
Szombathelyi Újság ugyanakkor felhívta a figyelmet az SZSE hasonló kezdeményezésére,
jelezve, hogy így a két intézmény csak gyengítené egymást. 1154 Ennek ellenére Herbst alispán

1149
Megyesy Jenő: Még egyszer az iskolai zászlóaljakról. In: VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1886. július 25. 1–2.
1150
Hírek és különféle a megyéből – Népünnepély. In: VASMEGYEI LAPOK, 1886. július 18. 3.
1151
A szombathelyi főgimnáziumban csak az 1913/1914-es tanévben alakult meg az Ifjúsági Testgyakorló Kör,
melynek külön katonai fegyvergyakorlati osztálya is létesült Itt vívást és céllövészetet tanultak a diákok, utóbbi
szervezését azonban ekkor még nem vette át a főgimnázium és továbbra is az SZSE tanfolyamára jártak a
diákok. FŐGIMNÁZIUMI ÉRTESÍTŐ 1914. 101.
1152
Hírek – Céllövészet a Sporttelepen. In: VASVÁRMEGYE, 1903. április 22. 4.
1153
Hírek – A „Szombathelyi sport-egylet” lövésztanfolyama. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1907. szeptember 29. 7.
1154
Hírek – Lövészegyesület Szombathelyen. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1907. július 21. 7.

- 331 -
szeptemberében egy felhívást tett közzé a Szombathely és Vidéke Céllövő Egyesület
megalakítása érdekében, hogy „honvédő seregünk erejét növeljük, nemzetünk tekintélyét
fokozzuk.”1155
Az egyesület végül nem alakult meg, így az SZSE keretében zajlott a háború előtti
céllövészeti oktatás és katonai előképzés. Káldy Imre vezetésével az 1907/1908-as egyleti
évben megalakult a céllövészeti szakosztály, mely még 1907 végén kérelmet intézett a
Honvédelmi és a Hadügyminisztériumhoz egy tanfolyam beindításának a támogatására. A
válasz csak a következő év júliusában érkezett meg, és ekkor a 83. gyalogezred helybeli
zászlóalját jelölték ki a szervezésben és lebonyolításban való közreműködésre. A katonaság
oktatók kirendelése mellett fegyverrel, lőszerrel, kézikönyvekkel és a lőtér átengedésével
segítette a képzést.1156 Az első szombathelyi céllövőtanfolyam ünnepélyes megnyitására
1908. december 3-án került sor a zsúfolásig megtelt tornacsarnokban. A képzésre a két városi
középfokú intézmény diákjai, vagyis a premontrei főgimnázium VII. és VIII. évfolyamos,
valamint a felsőkereskedelmi iskola felső évfolyamos tanulói, illetve az SZSE saját tagjai
jelentkezhettek.1157
A lövésztanfolyamok hatékonyabb megszervezése érdekében 1910 nyarán a
Belügyminisztérium körrendeletben hívta fel a törvényhatóságokat a lövésztanfolyamok
pártolására. Ennek apropóján a HM egy leiratot intézett a főispánoknak, melyben
lövészbizottságok megalakítását javasolta. Ezek feladatául a népszerűsítést, tanfolyamok
szervezetését, előadások, ünnepélyek és versenyek szervezését, díjak és jutalmak
adományozását, valamint adománygyűjtést jelölt meg. A lövészbizottságokba szakértőnek és
tanácsadónak a helyi honvéd, illetve – miután 1912-ben a hadügyminiszter engedélyezte – a
cs. és kir. állomásparancsnokságok képviselői is bekerültek. A Honvédelmi Minisztérium
ugyanakkor először csak néhány mintatanfolyam indítását javasolta, és csak fokozatosan
akarta azokat kibővíteni. Vas vármegyében az alispán javaslata szerint az SZSE
tanfolyamainak kibővítése mellett ilyeneket még a másik két helyőrségen, Kőszegen és
Körmenden lehetett indítani. Noha a szervezés megkezdődött a lövészbizottságok
felállításáról – a Honvédelmi Minisztérium többszöri leirata ellenére – Vas vármegyében
nincsenek erről információink. Lövésztanfolyamok egyébként a két szombathelyi iskola és az
SZSE mellett tudomásunk szerint még a felsőlövői gimnáziumban, a körmendi hatosztályos

1155
Czéllövő egyesület Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1907. szeptember 4. 2.
1156
HORVÁTH 1908. 29.
1157
HORVÁTH 1909. 7.; Hírek – Céllövészet. In: VASVÁRMEGYE, 1908. november 12. 5.; Hírek – Céllövészet a
Sportegyletben. In: VASVÁRMEGYE, 1908. november 26. 3.; Hírek – Céllövészet tanfolyam. In: SZOMBATHELYI
ÚJSÁG, 1908. november 15, 8

- 332 -
polgáriban, valamint Kőszegen zajlottak a vármegyében.1158 Utóbbi helyen még 1909 elején
alakult meg Chernel István vezetésével és Gergelyffy honvédszázados közreműködésével a
Kőszegi Polgári Lövészegylet.1159
A szervezés ismertetését követően vizsgáljuk meg maguknak a tanfolyamoknak a
működését, így elsőként a résztvevőket. Ezzel kapcsolatban azonban felmerül egy komoly
módszertani probléma: az SZSE saját adatai nem egyeznek meg az iskolai értesítőkben
található információkkal. Mivel aligha lehet eldönteni, melyek a valósak, így mindegyiket
külön-külön közöljük, s ezek alapján próbálunk bizonyos következtetéseket levonni.

A SZOMBATHELYI SPORT EGYLET CÉLLÖVŐTANFOLYAMÁNAK RÉSZTVEVŐI (FŐ)

Főgimnázium Felső-Kereskedelmi Iskola SZSE Összesen
1908/1909 55 60 55 170
1909/1910 15 36 43 94
1910/1911 20 35 32 87
1911/1912 24 27 35 86
1912/1913 19 54 20 93
1913/1914 n.a. n.a. n.a. n.a.
39. Tábla. Forrás: HORVÁTH 1909. 8; Lövészkiképzés a sportegyesületben. In: KATONÁS NEVELÉS,
1910. november 25. 6–7.; Vidéki Hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1912. április 25. 9.; Hírek –A
Szombathelyi Sportegylet. In: KATONÁS NEVELÉS, 1913. január 25. 10.;Hírek – Szombathely. In: KATONÁS
NEVELÉS, 1913. július-augusztus. 11.

A PREMONTREI KATOLIKUS FŐGIMNÁZIUM CÉLLÖVÉSZETEN RÉSZT VETT DIÁKJAI

Tanév Évfolyamlétszám (fő) Résztvevő (fő) Arány (%)
VII. VIII. Össz. VII. VIII. Össz. VII. VIII. Össz.
1908/1909 39 29 68 22 19 41 56,4% 65,6% 60,3%
1909/1910 28 35 63 10 5 15 35,7% 14,3% 23,8%
1910/1911 28 30 58 14 7 21 50% 23,3% 36,2%
1911/1912 37 30 67 10 8 18 27% 26,7% 26,9%
1912/1913 40 33 73 15 6 21 37,5% 18,2% 28,8%
1913/1914 29 37 66 n.a. n.a. 17 – – 25,8%
40. Tábla. Forrás: FŐGIMNÁZIUMI ÉRTESÍTŐ 1908–1914.

1158
MNL VAML IV. 401. b. 6059/1915
1159
Hírek – Céllövő egyesület Kőszegen. In: VASVÁREGYE, 1908. november 29. 8.; Hírek – Lövészegylet
Kőszegen. In: VASVÁRMEGYE, 19109. január 3. 4.; Hírek – Lövészegylet Kőszegen. In: VASVÁRMEGYE, 1909.
január 10. 7.

- 333 -
 A FELSŐ KERESKEDELMI ISKOLA CÉLLÖVÉSZETEN RÉSZT VETT DIÁKJAI
Tanév Évfolyamlétszám (fő) Résztvevő (fő) Arány (%)
Felső Középső Össz. Felső Középső Össz. Felső Középső Össz.
1908/1909 64 – 64 n.a. – n.a. n.a. – n.a.
1909/1910 49 – 49 40 – 40 81,6% – 81,6%
1910/1911 42 – 44 25 – 25 59,5% – 56,8%
1911/1912 48 – 49 27 – 27 56,3% – 55,1%
1912/1913 40 65 105 23 31 54 57,5% 47,7% 51,4%
1913/1914 44 64 108 22 27 49 50% 42,2% 45,4%
41. Tábla. Forrás: FELSŐ-KERESKEDELMI ÉRTESÍTŐ 1908–1914.

A három táblázatból jól kitűnik, hogy a főgimnázium esetében mindössze egyszer

(1909/1910), míg a felső kereskedelmi iskola esetében kétszer (1911/1912 és 1912/1913)
találunk azonos adatot az SZSE számaival. Ráadásul a különbségek is meglehetősen
hektikusak: van, amikor mindössze egy-két fő, van, amikor a tízet is eléri. A tendencia
azonban mindhárom esetben hasonló: miközben az első évben kiugróan magas volt az
érdeklődés mind az ifjúság, mind pedig az egyleti tagok körében, addig ez az elkövetkező
években erősen megcsappant. A diákság körében ugyanakkor egy viszonylag stabil arány
alakult ki, míg az egyleti tagok esetében folyamatosan csökkenést tapasztalhatunk, bár az
időintervallum meglehetősen rövid, ráadásul a háború előtti utolsó év adatai is hiányoznak.
Az első év kiugróan magas számai kétségtelenül az újdonság hatásának tudhatók be. A
főgimnázium esetében 41 fővel számolva az adott évfolyam diákjainak 59,42%-a, 55 fővel
számolva pedig 79,7%-a vett részt a tanfolyamon, míg a felső kereskedelmi iskola esetében,
ha az SZSE által megadott 60 főt vesszük alapul, akkor az 94%-os részvételi arányt jelent. Az
egyleti tagok esetében már korántsem számít ilyen magas aránynak az 55 résztvevő, hiszen ez
a 387 tagnak alig több mint 14%-át tette ki, melyen az sem változtatna jelentősen, ha
levonnánk az egylet aktív katonatagjait (1908/1909-es évben az SZSE-nek 8 helybeli tiszt volt
a tagja).
A második évtől azonban visszaesett a résztvevők száma, még annak ellenére is, hogy
1909. augusztus 1-jén a gyalogzászlóalj tisztikara rendezett egy nyilvános lövészetet is a
nagyközönség számára, amolyan kedvcsinálás gyanánt. Ezen bemutatták a Mannlichert, s
akinek kedve volt hozzá, háromszor lőhetett is ingyen.1160 A létszámváltozások a

1160
HORVÁTH 1909. 11.

- 334 -
főgimnázium, a felső kereskedelmi iskola és az egyleti tagok esetében azonban eltérő képet
mutatnak, éppen ezért érdemes mindegyiket egyenként megvizsgálni.
Az 1909/1910-es tanévben a főgimnáziumnál különösen látványos az érdeklődés
visszaesése. Ekkor a diákok kb. negyede jelentkezett a tanfolyamra (ráadásul az évkönyv
szerint a 15 jelentkezettből is csak 12 fejezte be a teljes képzést), 1161 s különösen a VIII.
osztályban volt nagy az érdektelenség, mely a későbbi években sem változott. Az utolsó
évfolyamon tapasztalható alacsonyabb részvételi szándéknak azonban valószínűleg
meglehetősen egyszerű magyarázata van: aki egyszer már elvégezte a tanfolyamot hetedikben
– hacsak nem rajongott különösen a lövészetért -, aligha akarta még egyszer ugyanazt a
képzést végigcsinálni, különösen akkor, amikor az érettségire is készülnie kellett. Ilyen
szempontból érdekes volna névlistával is rendelkezni, hogy meg tudjuk mondani, az utolsó
évfolyamban kik voltak ismétlők és kik új belépők. Enélkül ugyanis azt sem lehet pontosan
közölni, hogy az iskolát elvégzettek hány százaléka vett részt valamilyen előképzésben.
Ugyanakkor éppen ezért érdemes a VII. évfolyam adatait kiindulópontnak venni, mely alapján
némileg kedvezőbb, bár még hektikusabb kép bontakozik ki, és ez lehetetlenné teszi bármiféle
tendencia megállapítását (ezt egyébként akadályozza maga a viszonylag rövid időintervallum
is).
A főgimnáziumtól eltérően a felső kereskedelmi iskolában a részvételi szándék teljesen
más képet mutat. Az érdeklődés az első évhez hasonlóan a második évben is kitartott, s csak
ezt követően csökkent le 56–59%-ra, majd az utolsó évre 50% alá. Az utolsó két év adatait
azonban némileg érdemes árnyalni. Ekkor ugyanis engedélyezték a középső évfolyam 16 év
feletti tagjainak is a részvételt, ha azonban levonjuk a korhatár alatti diákokat, akkor némileg
magasabb arányt kapunk: 1912/13-ban 64,5%-ot, míg 1913/1914-ben 57,5%-ot. Vagyis a
főgimnáziummal ellentétben a felső kereskedelmi iskola esetében egy jóval nagyobb és
viszonylag stabil részvételi szándék mutatható ki.
Magától értetődik a kérdés, hogy mi az oka a főgimnázium és a felső kereskedelmi
iskola közötti eltérésnek. Szombathelyen az ország legtöbb iskolájával ellentétben önkéntes
volt a részvétel, azaz az iskola nem kötelezte diákjait a jelentkezésre, így számos tényező
befolyásolhatta a diákokat: az egyéni motiváció, a családi háttér, az oktató tisztnek vagy
magának az osztályfőnöknek a személye. A részvétel ráadásul nem volt ingyenes, legalábbis
az első évben a diákoknak még 50 fillér részvételi díjat kellett fizetni (az egyleti tagoknak

1161
Az évkönyvek még a következő három évből adnak meg ilyen típusú adatot. Eszerint az 1910/1911-ben a 21
jelentkezőből mindössze 10, 1911/1912-ben a 18-ból 12, 1912/1913-ban viszont mind a 21 jelentkező elvégezte
a tanfolyamot.

- 335 -
pedig 5 koronát).1162 Emellett kézenfekvőnek tűnhet, hogy a magyarázatot a tanulók
társadalmi hátterében keressük. Nyelvi-etnikai szempontból nincsen különbség, hiszen az
érintett osztályok diáksága mindkét iskolában szinte teljesen magyar volt. A vallási összetétel
esetében azonban már mutatkozik némi eltérés. A főgimnáziumban a tanulók 71,5%-a
katolikus, körülbelül 9%-a protestáns, s 18,5%-a izraelita (maradék 1% ortodox) volt, míg a
felső kereskedelmi iskola esetében 55% katolikus, 11,5% protestáns és 33,5% izraelita. A
magyarázatot azonban valószínűleg sokkal inkább az egyéves önkéntesség szempontjából
lelhetjük meg. A felső kereskedelmi iskolába járók jellemzően alacsonyabb társadalmi
háttérrel rendelkeztek, akiknek fontosabb lehetett az egyéves önkéntesség (vagyis az úri
társaságba való belépő), illetve ezen keresztül a tiszti kardbojt megszerzése. Így nekik az
ahhoz vezető út megkönnyítése is sokkal inkább érdekükben állhatott.
Végül az egyleti tagok esetében sajnos még kevesebb információval rendelkezünk, s
mindössze az 1909/1910-es és az 1910/1911-es év résztvevői ismertek. Ugyanakkor már
ebből a két névsorból is egyértelmű kép rajzolódik ki: azokon elsősorban a szolgálati
kötelezettséggel vagy az az előtt állók vettek részt. 1909/1910-ben a 41 főből 13 volt
tartalékos tiszt, 2 tartalékos hadapród, 5 tartalékos altiszt, 2 póttartalékos, 3 besorozott, de
még ki nem képzett egyéves, 9 népfelkelő, 6 sorozás előtti fiatal és mindössze egyetlen olyan,
aki nem teljesített katonai szolgálatot alkalmatlansága miatt. Hasonló kép bontakozik ki a
következő év résztvevőiről is: 10 volt tartalékos tiszt, 4 tartalékos altiszt és hadapród, 2
póttartalékos, 1 tartalékos haditengerész, 1 besorozott egyéves, 6 besorozás előtt álló fiatal és
mindössze egyetlen fő, aki nem volt katona.1163
Ezek után érdemes áttérni maguknak a tanfolyamoknak a lefolyására, megrendezésére.
A gyakorlatban valójában három tanfolyamról volt szó, ugyanis az oktatás külön zajlott a
főgimnáziumi, a felső kereskedelmi és az egyleti tagok számára. Az oktató tiszt kétévente
változott: Pósfay Ede főhadnagyot Hatz Károly főhadnagy váltotta, majd a háború előtt
Perneczky Jenő hadnagy vette át a vezetést, illetve 1914-ben az éleslövészetek idejére Saáry
Jenő főhadnagy. A segédoktatónak a gyalogságzászlóalj néhány altisztet is kirendelt, emellett
pedig az SZSE saját (rendszerint tartalékos vagy kiszolgált) tagjai segítették az oktató
munkáját. Később egyébként már az olyan jó eredménnyel záró diákok is elláttak
segédoktatói munkát, akik másodszor végezték a tanfolyamot. Az egyleti tagok aktív
részvételére különösen az 1912–13-as a háborús feszültség idején volt szükség, mivel a

1162
Hírek – Lövészképző tanfolyam megnyitása. In: VASVÁRMEGYE, 1908. december 5. 4.; Hírek – Céllövészet
a sportegyletben. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1908. december 6. 7.
1163
Vidéki hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1910. január 25. 11.; Lövészkiképzés egy sport-
egyesületben. In: KATONÁS NEVELÉS 1910. november 25. 6.

- 336 -
gyalogság eleinte nem rendelt ki oktatót, és Perneczky hadnagy csak tavasszal, az
éleslövészetek idején csatlakozott. Ekkor az elméleti oktatást a céllövészeti szakosztály új
vezetője, Vizmathy Géza tartotta.1164
Sajnos az SZSE céllövészeti szabályzata és az oktatási tantervek nem maradtak fent.
Ennek ellenére a menetrendről viszonylag pontos képpel rendelkezünk a sajtó alapján. 1908-
ban a december 3-i megnyitót követően az elméleti oktatás a téli hónapokban március 1-ig
zajlott heti rendszerességgel külön időpontban a főgimnázium, a felső kereskedelmi iskola
tanulóinak és az egyleti tagoknak.1165 Ezt követően kezdődtek el a gyutacslövészetek, rossz
idő esetén a tornacsarnokban, jó idő esetén pedig a sporttelepen. Az éleslövészet április 18-án
vette kezdetét a helyi gyalogsági lőtéren, melyet a katonaság hétfő és kedd délutánokra, illetve
vasár- és ünnepnapokra engedte át az SZSE-nek. A tanfolyamot végül június 10-én egy
céllövőverseny zárta, melyen a legjobb lövők vehettek részt.1166 A fegyvereket ekkor még a
gyalogság biztosította, s saját készletéből 15 db Mannlicher és 45 db Werndl puskát adott át
ideiglenes használatra. Ezen csak a második évben történt változás, és 1909 tavaszán az egylet
kérésére a Honvédelmi Minisztérium 35 Werndl puskát utalt ki. Ekkor egyébként egy érdekes
szerkezettel is gazdagodott a céllövőtanfolyam, mivel a Budapesten járó küldöttség részére
Mezey Antal őrnagy, fegyvertechnikus egy saját találmányú, célzást segítő puskát
ajándékozott az egyletnek.1167 Az elkövetkező években a tanfolyam szervezése némileg
átalakult. Az elméleti oktatást már szeptemberben, a gyutacslövészeteket pedig október végén
és november elején megkezdték, míg az éleslövészetek márciusban vagy áprilisban vették
kezdetüket.1168 A városlakók szempontjából látványos változás volt, hogy az éleslövészetekre
a második évtől a diákság mindig zárt rendben, kürt- és dobszó mellett vonult ki a lőtérre.
Ehhez a két szabályszerű dobot ingyen kapta meg az SZSE a Honvédelmi
Minisztériumtól.1169

1164
Vidéki hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1908. december 15. 6.; Vidéki hangok –
Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1910. január 25. 11.; Lövészkiképzés egy sport-egyesületben. In:
KATONÁS NEVELÉS, 1910. november 25. 6.; Vidéki hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1912. április
25. 9.; Hírek – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1913. július-augusztus. 11.
1165
Hírek – Céllövészet. In: VASVÁRMEGYE, 1909. január 14. 4.
1166
HORVÁTH 1909. 8–9.; A céllövészet a szombathelyi sportegyletben. In: KATONÁS NEVELÉS, 1910. február.
25. 7.
1167
Vidéki hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS, 1909. május 25. 7.; Hírek – Céllövészet a
Sportegyletben. In: VASVÁRMEGYE, 1909. március 17. 6.; Hírek – Céllövészet. In: VASVÁRMEGYE, 1909. április
10. 4.
1168
Hírek – Céllövészet. In: VASVÁRMEGYE, 1909. november 19. 4.; Céllövészet a szombathelyi Sport-Egyletbe.
In: KATONÁS NEVELÉS, 1910. február. 25. 6–7.; Lövészkiképzés a egy sport egyesületben. In: KATONÁS
NEVELÉS, 1910. november 25. 6.; Hírek – A Szombathelyi Sportegylet. In: KATONÁS NEVELÉS, 1913. január 25.
10.
1169
Vidéki Hangok – Szombathely. In: KATONÁS NEVELÉS 1910. január 25. 11.

- 337 -
 A tanfolyamok minden évben nyilvános díjlövészettel zárultak, melyen a legjobb
főgimnáziumi, felső kereskedelmi iskolai tanulók és egyleti tagok vehettek részt, először
1909. június 10-én. A verseny szervezésére számos adomány érkezett, így a Honvédelmi
Minisztérium mellett a várostól, a sportegylettől, a főispántól, a diákoktól, a tanári karoktól és
két szombathelyi hölgytől, összesen 267 korona. A mozgalom széles társadalmi
támogatottságát jelzik a felajánlott díjak: a Honvédelmi Minisztérium, a 11. huszárezred
tisztikara, a 83. gyalogezred tisztikara, a főispán, a Vasmegyei Casino, Szombathely városa, a
szombathelyi hölgyek, a SZSE, a főgimnázium tanári kara, a felső kereskedelmi iskola tanári
kara, Pósfay Ede, Káldy Imre és Kovács Ferenc. A lövészet nagy érdeklődést váltott ki,
melyen a helyőrség tisztikara is megjelent.1170 A díjak a következő években is hasonlóan
alakultak, így rendszeresen ajánlott fel a HM, a két tisztikar, a főispán, a Vasmegyei Casino, a
város, az egylet, a két tanári kar, a hallgatók, a szakosztályvezetők (Káldy majd Vizmathy
Géza), az oktató tisztek, illetve újonnan megjelent még mellettük Pohl Sándor, a város egyik
legnagyobb ipari vállalatának a Pohl E. és Fiai Gépgyárnak a tulajdonosa is.1171
Sajnos a céllövészet pontos tananyagát nem ismerjük, ugyanakkor okunk van
feltételezni, hogy az elméleti oktatás bizonyos mértékig többet tartalmazott egyszerű fegyver-
és lőismereteknél. A szélesebb körű képzést jól mutatja, hogy az 1911/1912-es tanfolyam
számára levetítették sárói Szabó Lajos1172 népszerű előadását, a Honvédő polgárokat,1173
valamint a Honvédelmi Minisztérium 1912-ben nemcsak megrendelte minden
lövésztanfolyam számára a Katonás Nevelés című lapot, de megküldte a főispánoknak
kiosztásra egyrészt saját kézikönyvét, mely részletezi azt az elvi maximumot, amit az ilyen
tanfolyamokon taníthattak a fiataloknak, másrészt 1913-ban sárói Szabó egy másik munkáját,
a Honvédelemet is.1174
A Kézikönyvvel kicsit érdemes részletesebben is foglalkozni, mely a fő célt a
következőképpen fogalmazta meg: „egyrészt a test edzése és ügyesítése, másrészt a katonai
szolgálatra gondolkodásmód, szellem és ismeretek tekintetében való előkészítés.” Vagyis

1170
HORVÁTH 1909. 17.; Céllövészet Szombathelyen. In: VASVÁRMEGYE, 1909. június 13. 6
1171
MNL VAML V. 173. c. 1910. I. 1944.; A diákok céllövőversenye. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP,
1910. május 28. 2.; Egyletek, intézetek – Ifjúsági céllövőverseny. In: VASMEGYEI HÍRLAP, 1912. május 16. 4.;
Lövészkiképzés egy sport-egyletben. In: KATONÁS NEVELÉS, 1910. november 25. 6.; Hírek – A Szombathelyi
Sportegylet. In: KATONÁS NEVELÉS, 1913. január 25. 10.
1172
Sárói Szabó Lajos honvédtiszt, a Honvédelmi Minisztérium munkatársa a katonai előképzés egyik
legismertebb korabeli szakértője és fő támogatója volt. Nemcsak képviselte a HM álláspontját a katonai
előképzéssel kapcsolatban hivatalos és nem hivatalos fórumokon, de egyben annak egyik fő alakítója is volt.
Számos munkája született a témában, valamint munkatársa volt a Hadsereg, a Katonai Lapok s annak utódja, a
Katonás Nevelés című katonai lapoknak. Nekrológ - Sárói Szabó Lajos 1870–1914. In: HADTÖRTÉNELMI
KÖZLEMÉNYEK, 1914. 687-689.
1173
Helyi hírek – Honvédő polgárok az Apollóban. In: VASVÁRMEGYE, 1911. október 6. 6.
1174
MNL VAML IV. 401. b. 177/1913, 6095/1915.

- 338 -
„egészséges, erős, edzett és ügyes testű, élénk észjárású, találékony, vállalkozó szellemű,
küzdelemszerető, nemes eszmékért lelkesülni tudó” ifjak nevelése, akik „saját akaratukat a
közjó és a közcél érdekében másoknak: hivatott vezetőiknek öntudatosan alárendelni akarják
és tudják.”1175 Ennek megfelelően a tananyag az alábbi elemeket tartalmazhatta: céllövészet,
fegyverismeret, testgyakorlat, alaki kiképzés, menetgyakorlat, az Osztrák-Magyar Monarchia
hadseregszervezetének alapjai és egyéb katonai ismeretek (ismeretterjesztő előadások). Az
oktatást mindig a katonai tornautasítás és a gyalogsági gyakorlati szabályzat segítségével
kellett tartani. Ezeket természetesen az egyes tanfolyamok saját belátásuk szerint
alkalmazhatták a helyi tanrendben. Mivel Szombathely esetében nem áll rendelkezésünkre az
egylet saját szabályzata, így nem tudhatjuk miket építettek be a céllövészet mellé.
Ugyanakkor például a menetgyakorlatok tartása több mint valószínű, hiszen – mint már
említettük – az éleslövészetekre a diákság például mindig zárt rendben, katonai kürt- és
dobszó mellett vonult ki a lőtérre.
Az ifjúsági katonai céllövészet és a katonai előképzés eszméje a helyi társadalomban
komoly támogatásra lelt. Az egyre erősödő fegyverkezési verseny, a századfordulón
Európában elterjedő szociáldarwinista gondolkodás, a nemzetféltés és a nemzetek közötti harc
gondolata a magyar társadalomban is gyökeret vert. Minderre jól rámutat az SZSE 1909-es
felhívása. „Népünk – hajdan erős magyar, napról-napra satnyul s rohamosan kezd kiveszni
belőle Európa-tisztelte faji őserő!” – kezdi a felhívás, majd rámutatva a magyar nemzet „testi
elsatnyulásra” és annak megállításában kéri a város lakosságának segítségét. A szerzők
különösen az iskolai tanítás egyoldalúságára, valamint a megfelelő testi és erkölcsi nevelés
hiányára hívják fel a figyelmet. „Szobrokkal, könyvtárakkal s egy gyenge, elcsevenészült
testet ékesítő tudománnyal telt fejjel nem fogjuk a létért való küzdelem általános harczában
megállni helyünket; mert annak diadalmas keresztülküzdésére edzett, fáradtságot és kitartást
bíró nemzedékre van szükségünk. Ütött a 12-ik óra! elérkezett a cselekvés pillanata, harczba
kell szállanunk fajunk és nemzeti létünk fenntartásáért! A 20 millió magyar tartalom nélkül
semmit sem ér! […] Gyengék vagyunk! Erősíteni kell népünket, első sorban ifjúságunkat s a
fajmagyar nemzet fentartó osztályát; mert ha így folytatjuk, elsatnyulunk s eljutunk a vétkes
közöny s az önmagával tehetetlen gyengeség ama legalsóbb fokára, melyen tul már csak a
szégyenletes elbukás következhetik – s így önmagunk sírját ássuk meg.” Mindez pedig
különösen a magyar számára fenyegető, aki „minden rokonfaj nélkül, egyedül, elhagyatva áll
Európa közepén.” Az ifjúság és a társadalom testi nevelésében pedig véleményük szerint

1175
KÉZIKÖNYV 1912. 2.

- 339 -
(tekintve, hogy az állam az ügyben nem tesz lépéseket) a sportegyleteknek, így magának az
SZSE-nek kellett lépéseket tennie. Ennek részeként az egylet már évek óta átengedte saját
helyiségeit és felszereléseit az iskolai játékdélutánok idején a diákoknak, valamint
kedvezményes jegyeket biztosított a fiataloknak és rászorulóknak. A céllövészet pedig „a
honvédelem szempontjából bír nagy fontossággal: mert azzal növeljük a nemzet hadi erejét a
legolcsóbb és legkönnyebben kivihető formában.” Mindezek finanszírozásában kérte a
felhívás a város segítségét, aminek érdekében az SZSE létrehozta az Ifjúsági játékteret és
lövészeti alapot.1176 Vagyis a testi nevelés és annak keretében a katonai előképzés a nemzet és
az ország fennmaradásának eszközeként tűnt fel, mint ami egyedüliként képes erre alkalmas
nemzedéket nevelni.
A felhívást a sajtó is támogatta, sőt még a néppárt lapja, a Szombathelyi Újság is úgy
fogalmazott, hogy semmilyen áldozat nem elég nagy, ha „hazánk jövő nemzedékéről,
politikai és gazdasági fejlődését előmozdítani hivatott ifjúságról – nemzetünk és létünk
jövőjéről van szó!”1177 A katonai céllövészetet valójában minden politikai oldal támogatta.
Jakab Sándor, az országos függetlenségi pártkör helyi titkára egy cikkében így írt: „Serdülő
korban kell a magyar fiúval a katonaságot megkedveltetni, katonai gyakorlatok tartásával, a
lövészetben való intenzív oktatással kell a nemzeti védelem öntudatos, kemény harcosává
kiképezni. Be kell vinni az iskolába a magyar katonai szellemet, a magyar hadi történelem
bőséges ismertetésével kell becsvágyát felébreszteni és katonai erények iránt fogékonnyá
tenni.”1178 Hasonlóan fogalmazott a Vasmegyei Független Hírlap is 1907-ben: „az iskola
adjon ne csak lélekbe, de testben is erős – és ha kell harczra termett ifjúságot. […] Hiszen a
hazaszeretetre is tanítani és nevelni kell az ifjúságot, a hazaszeretet mellé pedig méltán
sorakozhatik a katonai tudás. […] Mert hiába szereti valaki a hazáját, katonai erények
hiányában (hadjárat esetén) csak hasznavehetetlen hazafi.”1179
Az egységes politikai támogatást jól mutatja, hogy az ifjúsági katonai céllövészet a
koalíció idején indult meg és kapott nagyobb lendületet, melyen azonban a Munkapárt
regnálása idején sem történt változás. Persze a mögöttes szándék nem minden esetben
egyezett meg, hiszen miközben a hadsereg célja mindenekelőtt a társadalom militarizálása
volt, addig a függetlenségi ellenzék például az önálló magyar hadsereg egy fontos
mérföldkövét látta benne – mint ahogy Jakab cikkének a fő mondanivalója is ez volt.

1176
MNL VAML V. 173. c. 1909. I. 1538.; Az egylet helyiségeinek a diákoknak való átengedésére lásd. MNL
VAML V. 173. c. 1908. I. 319.
1177
Hírek – A Sportegyesület felhívása. In: SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. március 7. 7.; Hírek – A Szombathelyi
Sport Egylet kérelme. In. SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1909. április 4. 7.
1178
Jakab Sándor: Hadseregünk. In: VASVÁRMEGYE, 1908. szeptember 27. 2.
1179
Harczképesség. In: VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1907. március 21. 1.

- 340 -
 ÖSSZEFOGLALÁS

Milyen válaszok adhatók összegzésként a bevezetőben feltett kérdésekre? Kitűzött

célunk alapvetően kettős volt: egyrészt a közös hadsereg és a magyar társadalom
kapcsolatának vizsgálata lokális szinten, másrészt a társadalmi militarizáció problémájának
felvetése, és az esetleges magyarországi megjelenés néhány aspektusának bemutatása.
Szombathely és Vas vármegye, illetve a hadsereg kapcsolata egészen az 1880-as évek
első feléig mindenekelőtt az egyenkénti beszállásolás körül összpontosult. A lovasság
vándorló életmódja, a szombathelyi hadkiegészítő parancsnokság elhelyezési problémái, a
laktanyák és kiszolgáló helyiségek hiánya, a meglévők hiányosságai, a katonai elhelyezés
körüli terhek egyenlőtlen viselése (vagyis a közteherviselés elvének sérülése), az állandó
forráshiány, a jogszabályi és hatásköri ellentmondások, valamint az elhúzódó beszállásolási
reform szinte minden más területet maga mögé utasított.
Az önálló magyar hadsereggel és a közös hadsereg szellemével kapcsolatos kérdések
csak az 1880-as években kerültek előtérbe, melynek két oka volt: egyrészt Vas vármegyében
ekkorra alakult ki az a többszereplős politikai nyilvánosság, mely komolyabban foglalkozott a
kérdéssel, másrészt a beszállásolási reformnak köszönhetően a katonai elhelyezés fokozatosan
megoldódott, utat nyitva a nemzeti követelések problémájának. A viharos ’80-as években a
hadsereg kérdése azonban Szombathelyen a függetlenségi ellenzék előretörése ellenére sem
rendelkezett komoly politikai mozgósító erővel. Ennek alighanem az volt az oka, hogy noha a
katonaságot érintő botrányok eljutottak a szombathelyi és Vas vármegyei közönséghez, ilyen
természetű események helyben nem történtek, éppen ellenkezőleg. Szombathelynek ekkor
nem volt helyőrsége, a Kőszegen és Rohoncon állomásozó 14. dragonyosezred, majd 5.
huszárezred pedig különösen jó kapcsolatot ápolt a helyi lakossággal, súlyosabb konfliktusra
pedig nem került sor. Ilyen értelemben a sajtó által felkapott országos botrányok inkább
tartoztak a kivételek közé, mintsem mutatták az általános hétköznapi tapasztalatot. A
függetlenségi ellenzék Vas vármegyei megjelenése az okkupáció következménye volt, de a
hadsereg kérdéséből nem tudott politikai tőkét kovácsolni, és visszaszorulásukat majd
megszűnésüket sem a Janski-botrány, sem az 1889-es nagy véderővita nem tudta meggátolni.
Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy a nemzeti hadsereg gondolata Vas
vármegyében ne jelent volna meg. Ez már a kiegyezés és az 1868-as véderőtörvény idején
megmutatkozott, ahogy az 1880-as évek vitáiban is, igaz az önálló magyar hadsereg

- 341 -
gondolatának – a realitásokat elfogadva – Vasban kevés táptalaja volt. Áttörést csak a
századorduló hozott, mikor a magyar politikai gondolkodásban – így lokális szinten is – egyre
inkább teret nyert a közös hadseregben létező magyar hadsereg fikciójának a megvalósítása,
vagyis a magyar szellemű tisztnevelés, a magyarországi ezredekben a magyar nyelv, a magyar
jelképek és a magyar állameszme érvényesítése, röviden a dualizmus érvényesítése a közös
hadseregen belül. Ennek következtében egészen a világháborúig a hadsereg kérdése
folyamatosan napirenden volt a sajtóban és a közbeszédben egyaránt.
A nemzeti követelések az 1903-as véderővitában bontakoztak ki a leginkább, mely
aztán egy elhúzódó belpolitikai válságba torkollt. Ennek során azonban – hasonlóan az 1889-
es véderővitához – az is egyértelművé vált, hogy az uralkodó a hadsereg egységének
kérdésében nem hajlandó kompromisszumra. A nagy áldozatok árán hatalomra jutó
ellenzéknek le kellett mondania katonai programjáról és kormányzása nem sokban
különbözött a Szabadelvű Párttóló – mellyel egyben le is járatta magát. Vas vármegye példája
azt mutatja, hogy a véderőkérdés miatt kitört, és az uralkodó hajthatatlansága miatt
tulajdonképpen értelmetlen politikai felfordulásba a társadalom a világháború előtti évekre
végül belefáradt. Az 1911–1912-es véderővita egyértelműen megmutatta, hogy a nemzeti
követelések (különösen, hogy azok közül nem egy az évek során megvalósult) önmagukban
már nem mozgatják meg a szélesebb társadalmat, és az ellenzék azokat más témákkal
(szociális kérdések, válásztójog) kötötte össze. Az obstrukciót azonban – legalábbis Vas
vármegyében – ezúttal már egyértelműen elítélték, sőt Tisza erőszakos politikája (ellentétben
a tíz évvel korábbi eseményekkel) nem váltott ki ellenreakciót. Eközben – mindenekelőtt a
balkáni események hatására – a hadseregfejlesztés iránti igény került mindinkább előtérbe.
Annak, hogy a hadsereg kérdése Vas vármegyében egyre kevésbé mozgatta meg a helyi
társadalmat és politikát, az egyik másik fontos oka alighanem az volt, hogy a helyben
állomásozó alakulatokkal való kapcsolatuk tulajdonképpen teljesen más utat járt be, és a
világháború előtti évekre különösen szoros és gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki. Vagyis
a helyi tapasztalat és a nagypolitika, valamint a sajtó által közvetített kép között meglehetősen
súlyos ellentétek feszültek.
Szombathely, az ország egy különösen dinamikusan fejlődő, prosperáló középvárosa
nem tartozott a hagyományos katonai központok közé, annak létrejötte elválaszthatatlan
dualizmus-kori felemelkedésétől, mely egyszerre köszönhető földrajzi-társadalmi
adottságainak és tudatos városfejlesztési döntéseknek. Noha nagyságában nem tudott a
legjelentősebb garnizonvárosok közelébe jutni – bár az 1900-as évek elején volt rá esély –,
még így is a nagyobb helyőrségek közé tartozott. A territoriális hadszervezet 1882-es

- 342 -
bevezetésének köszönhetően a szombathelyi helyőrség nagyrészt helyi (vagy legalábbis a
szűkebb régióban sorozott) alakulatokból állt. Emiatt az 1889-ben létrejött, majd 1897-ben
bővülő katonai helyőrség sem nyelvi-etnikai, sem vallási, sem pedig műveltségi szempontból
nem tért el jelentős mértékben a város polgári lakosságáétól, mi több, azzal nagyfokú
hasonlóságot mutatott a korszak nagy részében. Ezt tovább erősítette, hogy a helyőrség
fokozatosan helyi, vagyis Vas és Zala vármegyei legényekből került ki. Ebben csak a háború
előtt történt változás, mikor a 11. huszárezredet felváltotta az 5. ulánusezred.
Természetesen a legénységtől jelentősen eltért a hivatásos tisztikar, annak összetételét
azonban szintén befolyásolta az állomáshely és a kiegészítési terület. Markáns eltérés
tapasztalható azonban a két háziezred, a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred között. A nagy
presztízsű huszárezredekben tömörült a magyar tisztek jelentős része, így a 11. huszárezred
tisztikara is fokozatosan magyarországivá, azon belül is elsősorban dunántúlivá, illetve
nyugat-dunántúlivá vált. A 83. gyalogezred esetében ilyen dominancia azonban nem tudott
kialakulni, annak tisztikara vegyesen került ki a Monarchia minden pontjáról. A hivatásos
tisztikarral szemben viszont a két ezred tartalékos tisztikarának többsége a háború előtt már a
szűkebb régióból került ki. Az állandó, lokális elhelyezés megmutatkozott a családi
kapcsolatokban is: nemcsak a helyi, de a más vidékekről származó tisztek is gyakorta
házasodtak helyben.
A tisztikar és a tartalékos tisztikar szerkezeti átalakulása és a helyi társadalommal való
mélyebb kapcsolatok kialakulása azt mutatja, hogy ezek a folyamatok általában 5–10 év után
indultak meg. Nem volt véletlen, hogy a kiegyezés előtti régi hadsereg általában 5 éven belül
rotálta az alakulatokat a Monarchia egyes pontjai között. Vagyis az általános
hadkötelezettség, illetve az állandó, lokális elhelyezés pontosan olyan folyamatokat idéztek
elő, melytől Albrecht főherceg az 1870-es és 1880-as években tartott: a helyi társadalomba
való beágyazódást.
A cs. és kir. hadsereg századfordulós magas presztízsét mindenekelőtt ezredeinek
köszönhette. Szombathelyen a két háziezred a helyi társadalom hétköznapi életének szerves
részévé, annak aktív alakítójává vált. A tisztek nélkülözhetetlen részesei voltak a báloknak és
társasági összejöveteleknek, fontos szerepet játszottak a sportéletben, jótékonykodtak, a
kávéházak, éttermek és nagyobb ünnepek, de még az utcák is elképzelhetetlenek voltak
katonazene nélkül. A katonaság ott volt a legtöbb ünnepen és hivatalos eseményen, valamint
fontos szerepet játszott a helyi párbajkultúra alakításában. Az ezredek tudatosan törekedtek
arra, hogy pozitív képet közvetítsenek magukról (és így a hadseregről), és hogy jó viszonyt
ápoljanak a város polgári lakosságával. Ezt ugyan megkönnyítette, hogy háziezredekként

- 343 -
könnyebben tudtak azonosulni velük a helyiek, de Vas vármegyében például az 1870-es,
1880-as években ott állomásozó 14. dragonyosezredhez, vagy az 1912-ben Szombathelyre
kerülető 5. ulánusezredhez is pozitívan viszonyult a polgári lakosság.
Szombathely és két háziezrede közötti szoros összefonódásoknak köszönhető, hogy
kettejük kapcsolatára a hadsereget érintő politikai vitáknak valójában semmilyen hatása nem
volt. És ez nem pusztán a századfordulóra igaz, de már az 1880-as években sem befolyásolták
például az országos botrányok a dragonyosok és a huszárok, illetve a vármegye
(mindenekelőtt Kőszeg) kapcsolatát. A felmerülő, alapvetően hétköznapi konfliktusokat az
egész korszakban mindkét fél képes volt megfelelően kezelni, melyre mind a civilek, mind a
katonák tudatosan törekedtek. A rendfenntartói feladatok elvégzése során sem történtek
komolyabb összetűzések, és noha volt rá törekvés, a választásokon mozgósított karhatalom
politikai célokra való felhasználásának a haderő mindvégig ellenállt. Ennek köszönhetően az
1903–1906-os válság idején, mikor a hadsereg kérdése minden korábbinál súlyosabb
formában került a politikai viták homlokterébe, a huszárezred vagy a gyalogezred soha nem
képezte támadás tárgyát. Miközben a közös hadsereget, annak vezetését és szellemét az
ellenzéki és ekkor már a kormánypárti sajtó is nem egy alkalommal komolyan, olykor durva
hangnemben támadta, ilyet a helyőrséggel szemben soha nem engedtek meg maguknak –
jóllehet a 11. huszárezred és a 83. gyalogezred ennek a hadseregnek a részei voltak, így okot
elvileg találhattak volna. Noha nemtetszésüket adott esetben szóvá tették az újságírók (legyen
az tiszti botrány, katonai önkény, a német nyelvhasználat, a Gotterhalte vagy a fekete-sárga
zászló), de aktuálpolitikai célok érdekében a helyi békés, sőt gyümölcsöző együttélést senki
nem akarta megbontani.
Ez különösen annak fényében érdekes, hogy az olyan, a „magyar nemzetet sértő”
jelképek, mint a császári himnusz, a fekete-sárga zászló vagy a kétfejű sas valójában az egész
korszakban a hétköznapok része volt, és nemcsak a laktanyákban. A „Gotterhalte” egészen az
1880-as évek végéig minden hivatalos ünnepen tartott szentmisén felcsendült, de később is
jelen volt minden olyan eseményen, melyhez a katonaságnak köze volt. Sokatmondó, hogy
alig csengett le a Janski-botrány, a város főterén ezrek hallgatták végig a császári himnuszt az
aggharcosok zászlószentelésén, mely a legkisebb botrányt sem okozta. Ehhez hasonlóan a
fekete-sárga zászlókat és a kétfejű sast nemcsak a laktanyákon lehetett látni, de ott voltak a
lóversenyeken, a bálokon és a jótékonysági rendezvényeken is. Jóllehet a sajtó szóvá tette
ezeket, a hétköznapokban a helyi társadalmat valójában kevésbé zavarta – mindaddig, amíg
mellettük mindig ott voltak a magyar nemzeti jelképek is.

- 344 -
 A fentiekhez hasonló a német nyelv kérdése. Jóllehet a helyi közönség nemcsak
szívesen látta, de elvárta nyilvános és reprezentációs eseményeken a tisztek részéről a magyar
nyelv használatát, a hétköznapok szintjén ez már közel sem volt olyan egyértelmű.
Szombathely magyar jellege ellenére bizonyos fokig kétnyelvű volt, ahol a társadalmi elit –
már csak a város földrajzi elhelyezkedése miatt is – bírta és használta a német nyelvet, így
többek között a tisztekkel való kommunikáció során is. De nem okozott botrányt az sem, hogy
a katonaság rendezvényeire legtöbbször német nyelvű programfüzeteket állított össze, még ha
a sajtó ezt olykor szóvá is tette.
Perzse jogosan vetődhet fel a kérdés: Szombathely esete mennyiben általánosítható? A
kérdést több tényező is bonyolíthatja, így mindenekelőtt a helyőrség nagysága, a magasabb
parancsnokságok, nem helyi kiegészítésű alakulatok, honvédalakulatok, valamint katonai
intézetek jelenléte, a város nemzetiségi összetétele, a nemzetiségi elitek jelenléte, valamint a
helyi társadalom belső jellemzői, a város fejlettsége, prosperálása (vagyis mennyiben tudott
önmagában vonzó lenni a katonaság számára). Emellett például a dunántúli és az alföldi vagy
éppen székelyföldi magyar városok esetében a regionális különbségek is meghatoróak
lehetnek. Ezen különbségekre azonban a további, összehasonlító kutatásoknak kell felelniük.
Város és helyőrsége közötti kapcsolatoknak azonban megvoltak a maga határai. Annak,
hogy a hadsereg vált a korabeli magyar politika Achilles-sarkává, több oka volt: a közjogi
kérdés, a belpolitikai viszonyok, a gazdasági és személyes érdekek, valamint a nacionalizmus.
A szupranacionális és állampatrióta ideológiája miatt – a legtöbb európai állammal
ellentétben – ugyanis a cs. és kir. hadsereg nem válhatott a nemzeti integráció eszközévé, sőt
azt a nacionalisták meglátása szerint kifejezetten hátráltatta. A hadseregben nem érvényesült a
magyar állameszme, éppen ellenkezőleg, azzal egy ellentétes állameszmét propagált. Ez a
probléma egyben át is vezet a katonai kultúra és általában véve a társadalmi militarizáció
kérdésére.
A 19. század második felében a Habsburg Monarchiában is felvirágzott a katonai
kultúra és hagyományápolás, és ez nem kerülhette el sem a magyar társadalmat, sem az egyes
alakulatokat. Az ezredkultúrák vagy ezredideológiák középpontjában a hadsereg
szupranacionális, állampatrióta ideológiája állt, mindenekelőtt azt szolgálta ki. Az ezred
kultúrája, múltszemlélete azonban vagy nem találkozott a magyar nacionalisták
múltszemléletével (hiszen a Habsburg Monarchia hősi múltja jórészt nem képezte részét a
magyar nemzeti hősi múltnak), vagy egyenesen szöges ellentétben állt azzal, mindenekelőtt
1848–49 értelmezésében. A határok legtisztább módon az ünnepek esetében mutatkoztak
meg: miközben a dinasztikus, az egyházi és a helyi ünnepekben sikeresen egymásra talált

- 345 -
Szombathely és helyőrsége, és ezen ünnepek militarizálása végbe tudott menni, addig a
nemzeti ünnepek legtöbbje esetében (mivel azok elsősorban 1848-hoz kötődtek) ez nem volt
lehetséges. Ez fordítva is igaz: az ezred saját ünnepei néhány kivételtől eltekintve (például
Ferdinánd bolgár fejedelem látogatása vagy az ezredjubileum) nem váltak a város ünnepeivé.
Vagyis miközben az ezred a hadsereg presztízsének növelésében, az uralkodó iránti lojalitás
vagy a katonai eszmények terjesztésében hatást tudott kifejteni, addig a közös haza vagy a
szupranacionális gondolat a legkevésbé sem érintette meg a helyi magyar társadalmat. Így
Magyarországon az ezredek nem tudtak olyan funkciót betölteni, mint például
Bajorországban, ahol a háziezredek fontos szerepet játszottak a porosz vezetésű (és
protestáns) egységes Németország elfogadásában.1180
A lokalitás azonban úgy tűnik, képes volt a szupranacionális és a nemzeti ideológia
közötti ellentétek bizonyos fokú feloldására. Egyrészt az ezredideológiák fokozatosan
magukévá tették a kiegészítési terület hősi múltját, másrészt lehetőséget adtak a város
számára, hogy a háziezredeit, mint „magyar” és „vasi” ezredeket jelenítse meg. Előbbi
természetesen fikció volt, hiszen sem a 11. huszárezred, sem pedig a 83. gyalogezred nem
volt magyar a nemzeti ideológia szempontjából, még akkor sem, ha a tisztjei magyarok voltak
és/vagy beszéltek magyarul. De még ezzel együtt is a lokalitás lehetővé tette a szorosabb
érzelmi azonosulást.
A lokalitás sikeres áthidaló szerepének már az 1870-es években megvoltak a maga jelei.
Bosznia-Hercegovina okkupációja idején – jóllehet a háborút nem támogatta a magyar
közvélemény – egyként sorakozott fel a helyi társadalom az ezredei mellett, és azokat feltétel
nélkül, erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatta. Hasonló gesztus nyilvánult meg az 1908–
1909-es és az 1912–1913-as háborús válságok és mozgósítások idején. Ugyanez tapasztalható
az első világháború kitörése pillanatában is, mikor a háborús célt a magyar társadalom is
támogatta, és soha nem látott módon talált egymásra a helyi társadalom és háziezredei.
Ezeket a mélyen gyökerező kapcsolatokat – melyek a világháború alatt csak
felerősödtek – jól mutatják a háború utáni események. 1918 novemberében a hazatérő
katonákat a lakosság sajátjukként köszöntötte, és a háziezredek fogadása jórészt a háború
előtti sémákat követte. Az erős lokális kötődések ekkor adott esetben még a nemzetiségi
hovatartozást is felül tudták írni. De 1918–1919-ben is jórészt a régi helyi ezredekre és azok
hagyományára építve indult meg a hadseregszervezés, tulajdonképpen egészen a
tanácsköztársaság bukásáig.1181

1180
MAYERSHOFER 2009. 158–169. és 242–248.; FREVERT 2004. 182–200.
1181
RÉVÉSZ 2019. 47–48., 120–125., 128–152., 183–190.

- 346 -
 Az ideológiai különbségeknek azonban volt egy súlyos következménye: a magyar
nemzeti katonai kultúra és hagyományápolás torz maradt, melyet jól illusztrál a honvéd- és
veteránegyesületek helyzete. Politikai okokból a honvédek szervezkedését súlyos keretek
közé szorították, a hadsereg ideológiája pedig a veteránegyesületek társadalmi elfogadottságát
és szélesebb körű elterjedését gátolta. Ennek ellenére számos tényező mégis azt mutatja, hogy
a társadalmi militarizáció a háború előtti magyar társadalomban (pontosabban az általunk
vizsgált középosztályban) megjelent, és a probléma releváns lehet a későbbi kutatások
számára. A katonai helyőrség fontos városi attribútumnak számított, mely egyben a város
vagy a vármegye haza és király iránti áldozatkészségét szimbolizálta. Az ünnepek jó részének
elengedhetetlen része volt a katonaság, a középosztály fejlődésében a tisztikar párbajkultúrája
központi szerepet játszott, a háziezredek pedig a társadalmi élet szerves részévé váltak. A
fordulópontot azonban a századforduló hozta el. Az általános hadkötelezettség hosszú távú
hatásai, az elburjánzó magyar sovinizmus, az európai fegyverkezési verseny, valamint a
Balkán-háborúk a figyelem középpontjába emelték a „nemzet védképességének” a növelését.
A hadseregfejlesztés szükségességét immár egyre kevesebben kérdőjelezték meg, az alulról
szerveződő katonai előképzés gondolata széles rétegeket nyert meg magának, újabb lendületet
vett a vöröskereszt mozgalom, mint a hátország felkészítése a háborúra, valamint megkezdték
aktív szervezkedésüket a tartalékos tisztek, mint a társadalmi militarizáció egyik fő ágensei.
Az erőszak alkalmazása pedig mindinkább elfogadottá vált a társadalmi problémák
megoldásában: a katonaság immár nemcsak a választásokon tartotta fenn a rendet, de
megszokottá vált a szocialista és (igaz ilyenre Vas vármegyében nem volt szükség)
nemzetiségi mozgalmak elleni használata is. Vagyis a dualizmus idején a nemzeti hadsereg
hiánya hátráltatta ugyan a társadalmi militarizáció folyamatát, de megakadályozni nem tudta.
A századfordulón egyfajta militarizációs folyamat megindulása érzékelhető, jóllehet az
hiányos és megkésett volt, békebeli kibontakozását pedig a világháború végül megakasztotta.

- 347 -
 MELLÉKLET

VAS VÁRMEGYE KATONAI HELYŐRSÉGEI (1866–1914)

SZOMBATHELY
1866–1871 Cs. és kir. 16. gyalogezred 4. és 5. zászlóalja (utóbbi 1868-tól)
1866–1867 Cs. és kir. 12. dragonyosezred egy szakasza
1872–1880 Cs. és kir. 14. dragonyosezred egy szakasza vagy altiszti iskolája
1889–1909 Cs. és kir. 11. huszárezred (ezredtörzs, pótkeret, hat század, utászszakasz)
1909–1912 Cs. és kir. 11. huszárezred (ezredtörzs, pótkeret, öt század, utászszakasz) és egy
géppuskaosztály
1912–1914 Cs. és kir. 11. huszárezred pótkerete és egy géppuskaosztály
1912–1914 Cs. és kir. 5. ulánusezred (ezredtörzs, öt század, utászszakasz)
1893–1914 Cs. és kir. 83. gyalogezred hadkiegészítő parancsnoksága
1897–1901 Cs. és kir. 83. gyalogezred 4. zászlóalja
1901–1914 Cs. és kir. 83. gyalogezred 1. zászlóalja

KŐSZEG
1866–1871 Cs. és kir. 12. dragonyosezred (ezredtörzs és egy század)
1871–1885 Cs. és kir. 14. dragonyosezred (ezredtörzs és egy század, 1879-től három század)
1885–1889 Cs. és kir. 5. huszárezred (ezredtörzs, három század, utászszakasz)
1893–1897 Cs. és kir. 83. gyalogezred 2. zászlóalja
1897–1907 Cs. és kir. 11. vadászzászlóalj
1907–1914 Cs. és kir. 83. gyalogezred 3. zászlóalja
1903–1909 Cs. és kir. 9. huszárezred 3. százada
1909–1912 Cs. és kir. 11. huszárezred 6. százada
1869–1886 M. kir. 75. honvédzászlóalj
1886–1914 M. kir. 18. honvéd gyalog féldandár majd gyalogezred 3. zászlóalja
1869–1874 M. kir. 27. honvéd lovasszázad
1874–1889 M. kir. 7. honvéd huszárezred 2. osztálya

KÖRMEND
1869–1886 M. kir. 76. honvéd gyalogzászlóalj
1886–1914 M. kir. 20. honvéd gyalog féldandár majd gyalogezred 3. zászlóalja
1869–1874 M. kir. 28. honvéd lovasszázad
1874–1884 M. kir. 8. honvéd lovasezred 2. osztálya

ROHONC
1882–1885 Cs. és kir. 14. dragonyosezred (két század)
1885–1889 Cs. és kir. 5. huszárezred (két század)

SZOMBATHELY VÁROSBÍRÓI ÉS POLGÁRMESTEREI

1862–1867 Taschler József

1867 Jenik Imre
1867–1872 Tulok János
1872 Tempel Ferenc
1872–1878 Bárdossy István
1878–1885 Grimm Károly
1885–1887 Varasdy Károly
1887–1892 Szabó Ernő

- 348 -
1892–1895 Török Sándor
1895–1902 Éhen Gyula
1902–1914 Brenner Tóbiás
1914–1923 Kiskos István

SZOMBATHELYI KERÜLET ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐI

(1848)–1884 Horváth Boldizsár (1865–1875 Deák-párt, 1875–1878 Szabadelvű Párt, 1878–1884

pártonkívüli)
1884–1887 Kuncz Adolf (Szabadelvű Párt)
1887–1892 Varasdy Károly (Szabadelvű Párt)
1892–1896 Ernuszt Kelemen (Nemzeti Párt)
1896–1901 Major Ferenc (Katolikus Néppárt)
1901–1905 Éhen Gyula (Szabadelvű Párt)
1905–1906 Blaskovich Sándor (Országos Alkotmánypárt)
1906–1910 Gothárd Sándor (Függetlenségi Párt)
1910–1918 Székely Ferenc (Nemzeti Munkapárt)

VAS VÁRMEGYE FŐISPÁNJAI

1867–1871 Széll József

1871–1875 Ernuszt Kelemen
1871–1882 Takács Lajos
1882–1895 Radó Kálmán
1895–1904 Reiszig Ede
1904–1906 Ernuszt József
1906–1910 Bezerédj István
1910–1917 Békássy István

VAS VÁRMEGYE ALISPÁNJAI

1867–1871 Takács Lajos és Hettyey István (első- és másodalispán)

1871–1877 Chernel Ferdinánd
1877–1883 Széll Ignác
1883–1891 Radó Kálmán
1891–1901 Károlyi Antal
1902–1906 Bezerédj István
1906–1919 Herbst Géza

CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED PARANCSNOKAI

1886–1892 Kotz von Dobrz, Wenzel Freiherr

1892–1896 Barkassy Béla
1896–1901 Schrenk auf Notzing, Ernst Freiherr von
1901–1907 Froschmair von Scheibenhof, Karl Ritter
1907–1909 Bánhorváti Horváth Lajos
1909–1912 Ulm, Franz Freiherr von
1912–1915 Bunyai Szívó Sándor

- 349 -
CS. ÉS KIR. 11. HUSZÁREZRED EZREDTULAJDONOSAI

1850–1885 Württemberg Sándor herceg altábornagy

1887–1906 Windisch-Graetz József herceg altábornagy
1907–1918 I. Ferdinánd bolgár cár

CS. ÉS KIR. 5. ULÁNUSEZRED PARANCSNOKAI

1910–1914 Loserth, Gustav

1914–1916 Furtmüller, Rudolf

CS. ÉS KIR. 5. ULÁNUSEZRED EZREDTULAJDONOSAI

1866–1884 Wallmoden-Gimborn, Karl von lovassági tábornok

1885–1917 II. Miklós orosz cár

CS. ÉS KIR. 83. GYALOGEZRED SZOMBATHELYI ZÁSZLÓALJAINAK PARANCSNOKAI

1896–1899 Klein Rudolf

1899–1901 Igalffy Viktor
1901–1903 Martini, Karl
1903–1905 Juhász Ferdinánd
1905–1907 Zebisch, Hugo
1907–1909 Brandner, Maximus
1909–1911 Petrovay Álmos
1911–1914 Heinlein Alfred

CS. ÉS KIR. 83. GYALOGEZRED HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁGÁNAK PARANCSNOKAI

1893–1894 Mogyorossy Zsigmond

1894–1897 Wrchovszky, Heinrich
1897–1901 Hild Ede
1901–1904 Mezzadri, Johann
1904–1907 Fegyverneky Sándor
1907–1909 Petrovay Álmos
1909–1911 Brandner Maximus
1911–1914 Tormássy Dezső

CS. ÉS KIR. 83. GYALOGEZRED EZREDTULAJDONOSAI

1883–1908 Degenfeld-Schönburg, Christoph von lovassági tábornok

1910 Winzor, Anton Rudolf Josef Hubert von lovassági tábornok
1910–1918 Schikofsky, Karl von gyalogsági tábornok

CS. ÉS KIR. (POZSONYI) V. HADTEST PARANCSNOKAI

1889–1905 Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg

1905–1909 Steininger, Karl Freiherr von

- 350 -
1909–1910 Winzor, Anton
1910–1912 Bernegg, Arthur Heinrich Sprecher von
1912–1915 Brog, Paul Puhalo von

VASVÁRMEGYEI HONVÉDSEGÉLYEZŐ EGYLET ELNÖKEI

1867–1869 Ujváry István

1876–1878 Vidos Márton
1878–1892 Aranyi Károly
1892–1915 Farkas István

VASMEGYEI AGGHARCOSOK EGYLETE ELNÖKEI

1884–1892 Gottmann József

1894–1899 Farkas István
1899–1914 Heimler József

VASVÁRMEGYEI TARTALÉKOS TISZTI EGYLET ELNÖKE

1913–1914 gróf Erdődy Tamás

SZOMBATHELYI VÖRÖSKERESZT FIÓKEGYLET ELNÖKEI ÉS ALELNÖKEI

1880(?)–1888(?) Reiszig Ede és Sövegjártó Istvánné sz. Sényi Gizella

1888–1902 Károlyi Antal
1902–1906 Bezerédj István
1906–1919 Herbst Géza
1888–1910 Eredics Ferencné sz. Tasler Jusztina
1910– gróf Erdődy Sándorné sz. Draskovics Emília

- 351 -
 KÉPMELLÉKLET

1. Kép. A cs. és kir. hadsereg magyarországi katonai közigazgatása, 1891 2. Kép. A cs. és kir. hadsereg magyarországi katonai közigazgatása, 1899

352
3. Kép. Szombathely város térképe Óperint és Szentmárton községekkel, 1880.; 1. Megyei raktár a vásártéren, 2. Városi kaszárnya, 3. Kis megyeház (volt
Stabház), 4. Óperinti kaszárnya

353
4. Kép. Szombathely város térképe, 1904.; 1. Ferenc József lovassági laktanya (tőle északra a csapatkórház, a térképen már nincs rajta), 2. Frigyes főherceg
gyalogsági laktanya, 3. Szegő Benő telepe (katonai élelmezési raktár), 4. Katonai Élelmezési Fiókraktár, 5. Tüzérségi laktanya tervezett helyszíne

354
5. Kép. Ferenc József lovassági laktanya (képeslap)

6. Kép. Ferenc József lovassági laktanya (képeslap)

355
7. Kép: Frigyes főherceg gyalogsági laktanya (képeslap)

8. Kép. Frigyes főherceg gyalogsági laktanya (képeslap)

356
 9. Kép: A Ferenc József lovassági laktanya avatási ünnepsége, 1889

10. Kép. A cs. és kir. 11. huszárezred tisztikara Szombathelyre érkezésekor, 1889 októbere

357
11. Kép. Albrecht Salvator főherceg 12. Kép. Ismeretlen 11-es huszárönkéntes

13. Kép. I. Ferdinánd bolgár cár 14. Kép. Frigyes főherceg és Izabella
főhercegné

358
 15. Kép. Reiszig Géza főhadnagy családja körében

16. Kép. Huszárok a Szent István parkban (képeslap)

359
17. Kép. Vasmegyei Casino épülete (képeslap)

18. Kép. Sabaria szálló épülete (képeslap)

360
19. Kép. Ferdinánd bolgár fejedelem látogatása Szombathelyen, 1908

20. Kép. Ferdinánd bolgár fejedelem tisztikara körben, 1908

361
21. Kép. Szent Márton ereklyéje bevonulása, élén a cs. és kir. 83. gyalogezred egy szakasza, 1913

22. Kép. A 83. gyalogezred eskütétele a frontra indulás előtt, 1914

362
23. Kép. Pünkösdi lovasünnepély programja, 1904

363
24. Kép. 1906-os ezredverseny programjának címlapja, 1906

364
25. Kép. 11. huszárezred lóversenye Szombathelyen, 1906

26. Kép. 11. huszárezred lóversenye Szombathelyen, 1906

365
27. Kép. 11. huszárezred lóversenye Szombathelyen, 1906

28. Kép. Katonatiszt egy teniszversenyen, 1909

366
29. Kép. Katonák érkezése az Úrnapi körmenetre, 1901

30. Kép. Katonák az Úrnapi körmeneten, 1901

367
31. Kép. Katonák díszsorfala az Úrnapi körmeneten, 1901

32. Kép. Díszlövések az Úrnapi körmeneten, 1901

368
33. Kép. Meghívó a cs. és kir. 26. gyalogezred zenekarának koncertjére, 1902

369
34. Kép. Meghívó a lovassági laktanya lovardájában tartandó hangversenyre, 1905

370
 35. Kép. A Vasmegyei Aggharcos Egylet csoportképe, 1909

36. Kép. Meghívó a Vasmegyei Aggharcos Egylet közgyűlésére, 1890

371
 37. Kép. Szombathelyi honvédek csoportképe, 1880-as évek

38. Kép. A Szombathelyi Sportegylet céllövészeti tanfolyamának záróversenye, 1909

372
39. Kép. A Szombathelyi Sportegylet céllövészeti tanfolyamának záróversenye, 1909

373
KÉPEK FORRÁSA

1. Kép. Schematismus für das kaiserliche und königliche Heer und für die kaiserliche und königliche
Kriegs-Marine für1891. Wien, 1892. Beilage.
2. Kép. Schematismus für das kaiserliche und königliche Heer und für die kaiserliche und königliche
Kriegs-Marine für1899. Wien, 1898. Beilage.
3. Kép. MNL VaML XV.1.a. T133.
4. Kép. MNL VaML XV.1.a. T135.
5. Kép. BDK, Aprónyomtatványok, LSZ.350.
6. Kép. BDK, Aprónyomtatványok, LSZ.351.
7. Kép. BDK, Aprónyomtatványok, LSZ.354.
8. Kép. http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=126838
9. Kép. MNL VaML, Fotógyűjtemény, sz.n.
10. Kép. Torma, 1889. október 27. 3.
11. Kép. www.bildarchivaustria.at/Preview/11353663.jpg
12. Kép. SMHVM TTO HP.2982.
13. Kép. http://www.bildarchivaustria.at/Preview/5619659.jpg
14. Kép. http://www.bildarchivaustria.at/Preview/8074107.jpg
15. Kép. SMHVM TTO HP.236.
16. Kép. http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=126856
17. Kép. BDK, Aprónyomtatványok, LSZ.797.
18. Kép. BDK, Aprónyomtatványok, LSZ.3566.
19. Kép. SMHVM TTO HP.1492.14.
20. Kép. SMHVM TTO HP.1492.7.
21. Kép. SMHVM TTO HP.261.
22. Kép. DOROMBY 1934. 17.
23. Kép. SMHVM TTO HI.73.29.1.
24. Kép. SMHVM TTO HI.73.29.2.
25. Kép. MNL VaML XIV.79. 462.
26. Kép. MNL VaML XIV.79. 460.
27. Kép. MNL VaML XIV.79. 463.
28. Kép. MNL VaML XIV.79. 538.
29. Kép. MNL VaML XIV.79. 107.
30. Kép. MNL VaML XIV.79. 125.
31. Kép. MNL VaML XIV.79. 126.
32. Kép. MNL VaML XIV.79. 127.
33. Kép. http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=77752
34. Kép. http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=77723
35. Kép. Tolnai Világlapja, 1908. augusztus 26. 1847.
36. Kép. Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár, Kis- és Aprónyomtatványok sz.n.
37. Kép. SMHVM TTO HP.237.
38. Kép. MNL VaML XIV.79. 532.
39. Kép. MNL VaML XIV.79. 533.

374
 FORRÁS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK

LEVÉLTÁRI FORRÁSOK
MNL OL – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
K27 – Minisztertanácsi jegyzőkönyvek
K148 – Belügyminisztériumi Elnöki iratok
K150 – Belügyminisztériumi Általános iratok
P1116 – Szombathelyi Ébredés Szabadkőműves Páholy iratai
XXXII. 23. h. A. – 1880-as népszámlálás táblái
XXXII. 23. h. C. – 1900-as népszámlálás táblái
XXXII. 23. h. D. – 1910-es népszámlálás táblái

MNL VAML – Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára

IV. 301–302. – Vas vármegye főispánjának iratai (1867–1871)
IV. 305. b. – Vas vármegye alispánjának közigazgatási iratai (1867–1871)
IV. 401. a. – Vas vármegye főispánjának elnöki iratai (1872–1914)
IV. 401. b. – Vas vármegye főispánjának általános iratai (1872–1914)
IV. 401. e. –Vas vármegye főispánjának iratgyűjteménye (1883)
IV. 403. a. – Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei (1861–1914)
IV. 405. a. – Vas vármegye alispánjának elnöki iratai (1873–1910)
IV. 405. b. – Vas vármegye alispánjának közigazgatási iratai (1878–1912)
IV. 440. – Egyesületek alapszabályainak gyűjteménye
V. 143. a. – Szombathely város képviselőtestületének jegyzőkönyvei (1867–1871)
V. 143. b. – Szombathely város képviselőtestületének iratai (1867)
V. 144. a. – Szombathely város tanácsának jegyzőkönyvei (1867–1871)
V. 144. b. – Szombathely város tanácsának iratai (1867–1871)
V. 171. a. – Szombathely város képviselőtestületének jegyzőkönyvei (1871–1914)
V. 172. a. – Szombathely város tanácsának jegyzőkönyvei (1872–1898)
V. 172. b. – Szombathely város tanácsának iratai (1872–1881)
V. 173. a. – Szombathely város polgármesterének elnöki iratai (1876–1881)
V. 173. b. – Szombathely város polgármesterének bizalmas iratai (1887–1914)
V. 173. c. – Szombathely város polgármesterének közigazgatási iratai (1882–1914)
V. 173. d. – Szombathely város polgármesteri iratainak különgyűjteménye
VII. 1. f. – Szombathelyi királyi törvényszék büntetőperes iratai (1872–1914)
X. 207. – Szombathelyi Vöröskereszt Fiókegylet iratai
X. 209. – Vasmegyei Honvédegylet iratai
X. 212. – Vasmegyei Vöröskereszt Egylet iratai
X. 218. – Szombathelyi Sportegylet iratai
XIV. 79. – Vizmathy Géza iratai
XXXI. 15. – Brenner család iratai

MNL VAML KF – Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár
X. 215. – Kőszegi Lövészegylet iratai
Kézirattár

HM HIM HL – Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltára

II. 74. – Cs. és kir. 11. huszárezred iratai
Tgy – Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye
AKVI – Tiszti anyakönyvi iratok

OeStA/KA – Österreichisches Staatsarchiv, Kriegsarchiv

Quall. – Quallifikationslisten

375
 Matr. HR – Militärmatriken Hauptreihe
KM Präs. – Kriegsministerium Präsidialbüro
LFT Pers Detail LFTr – Luftfahrt-Archiv Personalunterlagen-Detail Luftfahrtuppen

PFL – Pannonhalmi Főapátsági Levéltár

VII. 5. – Chernel család iratai

SMHVM – Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum (Szombathely)

TTO – Történettudományi Osztály

BDK – Berzsenyi Dániel Könyvtár (Szombathely)

OSZK – Országos Széchényi Könyvtár

KNy - Kisnyomtatványtár

NYOMTATOTT FORRÁSOK

SAJTÓ
BUDAPESTI LÁTOGATÓK LAPJA, 1890
DUNÁNTÚL, 1882–1898
KATONÁS NEVELÉS, 1908–1914
MAGYAR NEMZET, 1900
MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1898
MUNKÁSLAP, 1902
PESTI NAPLÓ, 1884
SZOMBATHELYI LAPOK, 1892–1894
SZOMBATHELYI KIS ÚJSÁG, 1913–1914
SZOMBATHELYI ÚJSÁG, 1895–1914
TARTALÉKOS TISZTI KÖZLÖNY, 1913–1914
TÁRSADALMI FORRADALOM, 1907
TESTVÉRISÉG, 1906
TORMA, 1882–1892
VADÁSZ ÉS VERSENYLAP, 1902
VASMEGYEI FIGYELŐ, 1873–1876
VASMEGYEI FÜGGETLEN HÍRLAP, 1906–1914
VASMEGYEI HÍRLAP, 1907–1914
VASMEGYEI KÖZLÖNY, 1877–1888
VASMEGYEI LAPOK, 1867–1896
VASVÁRMEGYE, 1889–1914
ZALA-SOMOGYI KÖZLÖNY, 1868

JOGI FORRÁSOK
AUSZTRIAI BIRODALMAT ILLETŐ KÖZÖNSÉGES BIRODALMI TÖRVÉNY- ÉS KORMÁNYLAP, 1851.

CORPUS IURIS HUNGARICI, 1867, 1868, 1870 1879, 1886, 1888, 1889, 1890, 1895, 1912.

DR 1873. – Dienst-Reglement für das kaiserlich-königliche Heer. Wien, 1873.

GEBÜHREN-REGLEMENT 1858. – Gebühren-Reglement für die kaiserlich-königliche Armee. Wien,

1858.

376
INSTRUKTION 1905. – Instruktion bezuglich Anforderung, Beistellung und Verwendung militärischer
Assistenzen. Wien, 1905.

KÉPVISELŐHÁZI IROMÁNYOK 1875. – Az 1875. évi augustus hó 28-ra hírdetett országgyűlés

képviselőházának irományai. XXII. kötet. Budapest, 1878.

KÉPVISELŐHÁZI IROMÁNYOK 1879. – Az 1878. évi október hó 17-re hírdetett országgyűlés

képviselőházának irományai. VIII. kötet. Budapest, 1879.

MRT – Magyarországi Rendeletek Tára, 1895, 1898.

RENDELETI KÖZLÖNY A MAGYAR KIR. HONVÉDSÉG SZÁMÁRA, 1876, 1896.

VERORDNUNGSBLATT FÜR DAS K.K. HEER, 1871.

STATISZTIKAI FORRÁSOK
BŰNÜGYI STATISZTIKA 1919. – A Magyar Birodalom bűnügyi statisztikája az 1909–1913. évekről.
Magyar statisztikai közlemények. Új Sorozat 59. Budapest, 1919.

DÁNYI 1993. – Dányi Dezső: Az 1850. és 1857. évi népszámlálás. Budapest, 1993.

DÁNYI–DÁVID 1960. – Dányi Dezső – Dávid Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás (1787–
1787.) Budapest, 1960.

FÉNYES 1847. – Fényes Elek: Magyarország leírása. Pest, 1847.

HELYSÉGNÉVTÁR 1892. – A Magyar Korona Országainak Helységnévtára. Szerk.: Jekelfalussy József.

Budapest, 1892.

KOVÁCS 1970. – Kovács Tibor: Vas megye népessége a XIX. században 1804–1870. Szombathely,
1970.

MSÉ ÚF – Magyar Statisztikai Évkönyv. Új Folyam.

MSJ – Militär-Statistisches Jahrbuch für das Jahr…

NÉPSZÁMLÁLÁS 1880. – A Magyar Korona Országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás

eredményei

NÉPSZÁMLÁLÁS 1890. – A Magyar Korona Országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás

eredményei.

NÉPSZÁMLÁLÁS 1900. – A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása.

NÉPSZÁMLÁLÁS 1910. – A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása.

SEBŐK 2005. – Sebők László: Az 1869. évi népszámlálás vallási adatai. Budapest, 2005.

VARGHA 1880. – Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban. Szerk.: Vargha Gyula. Budapest,
1880.

377
NÉVTÁRAK, CÍMTÁRAK, ÉRTESÍTŐK, ÉVKÖNYVEK
FELSŐ-KERESKEDELMI ÉRTESÍTŐ – A szombathelyi államilag segélyezett községi felső kereskedelmi
iskola értesítője az … tanévről. Szerk.: Seemann Gábor. Szombathely.

FŐGIMNÁZIUMI ÉRTESÍTŐ – A szombathelyi r. kath. főgimnázium értesítője … évre. Szerk.: Kárpáti

Kelemen. Szombathely.

HORVÁTH 1908. – A Szombathelyi Sport-Egylet 15 éves története és az 1907–908. egyleti év

évkönyve. Szerk.: Horváth Gyula. Szombathely, 1908.

HORVÁTH 1909. – A Szombathelyi Sport-Egylet évkönyve az 1908-909. egyleti évről. Szerk.: Horváth
Gyula. Szombathely, 1909.

MAGYAR 1894. – Az Úrlovasok Szövetkezetének Évkönyve 1890–1893. Szerk.: Magyar László.

Budapest, 1894.

MAGYAR 1895. – Az Úrlovasok Szövetkezetének Évkönyve 1894. Szerk.: Magyar László. Budapest,
1895.

MAGYAR KÖNYVÉSZET 1883. – Magyar könyvészet 1883. Jegyzéke az 1883. évben megjelent új, vagy
újólag kiadott magyar könyveknek és térképeknek, […] Függelékül a magyar hírlapok és folyóiratok
1884-ben. Szerk.: Koczányi Béla – Zunft Antal. Budapest, 1884.

MILITÄR-SCHEMATISMUS FÜR – Schematismus für das kaiserliche und königliche Heer und für die
kaiserliche und königliche Kriegs-Marine für … Wien.

ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1892. – Országgyűlési almanach 1892–1897. Szerk.: Sturm Albert.

Budapest, 1892.

ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1901. – Országgyűlési almanach 1901–1906. Szerk.: Sturm Albert.

Budapest, 1901.

ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH 1910. – A Sturm-féle országgyűlési almanach 1910–1915. Szerk.:

Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc. Budapest, 1910.

THIRRING 1912. – A magyar városok statisztikai évkönyve. Szerk.: Thirring Gusztáv. Budapest, 1912.

VCEÉ 1914. – Vasmegyei Casino-Egyesület évkönyve 1914. Szombathely, 1914.

GENEALÓGIAI MUNKÁK
Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I–XII kötet. Pest, 1857–
1868.

Kempelen Béla: Magyar nemes családok. I–XII. kötet. Budapest, 1911–1932.

Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. I–V. kötet. Budapest,
1990–1999.

Magyar Nemzetségi Zsebkönyv II. Nemes családok. Budapest, 1905.

378
Kempelen Béla: Magyar nemesi almanach. Az 1867–1909-ben magyar nemességre, bárói, grófi és
herczegi méltóságra emelt családok. Budapest, 1910.

Gerő József: A m. kir. nelügyminiszter által igazolt nemesek 1867–1937. Budapest, 1938.

Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai. Szombathely, 1901.

Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai I–II. kötet. Budapest, 2012.

Palatinus József: Vas vármegye nemes családok története A–C. Szombathely, 1911.

Genealogisches Handbuch des Adels

INTERNETES FORRÁSOK
adatbazisokonline.hu/adatbazis/polgari-kori-egyesuletek – Polgári kori egyesületek

adtplus.arcanum.hu – Arcanum Digitális Tudománytár

www.bildarchivaustria.at – Bildarchiv Austria

ebadatelna.soapraha.cz – Státní oblastní archiv v Praze

data.matricula-online.eu – Matricula Online

deutsche-biographie.de – Deutsche Biographie

dspace.oszk.hu – Pannon Digitális Egyesített Archívum (PANDEA)

familysearch.org – FamilySearch

genealogy.euweb.cz

hungaricana.hu – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

kepkonyvtar.hu – Magyar Digitális Képkönyvtár

macse.hu – Magyar Családtörténet-Kutató Egyesület

portafontium.eu – Porta fontium. Bayerisch-tschechisches Netzwerk digitaler Geschichtsquellen

oskereso.hu – Őskereső. A Magyarországi Evangélikus Egyház anyakönyvei

www.vaml.hu/Segedletek/Archontologia_Vas.html – Vas vármegyei archantológia, 1872–1918

EZREDTÖRTÉNETEK
DOROMBY 1934. – Doromby József: A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és
emlékkönyve. Budapest, 1934.

EMLÉKKÖNYV 1920. – Ferdinánd bolgár király nevét viselő 11-es huszárezred háborús emlékkönyve.
Szombathely, 1920.

379
RAVELSBERG 1890. – Ravelsberg, Ferdinand Strobl Edl. von: Geschichte des k. und k. 12. Dragoner-
Regiments seit seiner Errichtung bis zur Gegenwart 1798–1890. Wien, 1890.

SIROWY–SARNITZ 1903. – Sirowy, Karl – Sarnitz, Franz: Kurze Geschichte des Warasdiner
Infanterieregiments Freiherr von Giesl Nr. 16. und der bestandenen Grenzinfanterieregimenter Nr. 5
und 6. Agram, 1903.

TREUENFEST 1878. – Treuenfest, Gustav Amon von: Geschichte des. k.k. 11. Huszaren-Regimentes
Herzog Alexander v. Württemberg 1762 bis 1850 Székler Grenz-Huszaren. Wien, 1878.

TREUENFEST 1886. – Treuenfest, Gustav Amon von: Geschichte des k.k. Dragoner-Regimentes
Feldmarschall Alfred Fürst zu Windisch-Graetz Nr. 14. Wien, 1886.

SZAKIRODALOM
[ALBRECHT] 1869. – [Erzherzog Albrecht]: Gedanken über den militärischen Geist. Wien, 1869.

ÁCS 2005. – Ács Tibor: A reformkor hadikultúrájáról. A magyar hadügy és tudomány kérdéseiről.
Piliscsaba, 2005.

ÁCS 2006. – Ács Tibor: A hadtörténetírás és dilemmái. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2006/1. 134–
152.

ALLMAYER-BECK 1985. – Allmayer-Beck, Johann Christoph: Die Militärgeschichtsschreibung in

Österreich von ihren Anfäng bis zum Jahre 1918. In: Militärgeschichte in Deutschland und Österreich
vom 18. Jahrhundert bis in die Gegenwart. Herford-Bonn, 1985. 70–86.

ALLMAYER-BECK 1987. – Allmeyer-Beck, Johann Christoph: Die bewaffnete Macht in Staat und
Gesellschaft. In: WANDRUSZKA–URBANITSCH (HG.) 1987. 1–141.

ANDERSON 1971. – Anderson, Olive: The Growth of Christian Militarism in Mid-Victorian Britain.
In: The English Historical Review. Vol. 86. (1971) No. 338. 46–72.

ANKA 2016. – Anka László: Apponyi Albert és az 1889-es Nagy Véderővita. In: Historia est lux
veritatis. Szakály Sándor köszöntése 60. születésnapján. I. kötet. Szerk.: Anka László – Hollósi Gábor
– Tóth Eszter Zsófia – Ujváry Gábor. Budapest, 2016. 295–304.

APPONYI 1897. – Apponyi Albert gróf beszédei. Budapest, 1897.

BÁCSKAI 1988. – Bácskai Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején.
Budapest, 1988.

BÁCSKAI 2014. – Bácskai Vera: Szombathely népessége a 18. században. In: Szám- (és betű)vetés.
Tanulmányok Faragó Tamás tiszteletére. Szerk.: Őri Péter. Budapest, 2014. 159–175.

BÁCSKAI–NAGY 1984. – Bácskai Vera – Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok

Magyarországon 1828-ban. Budapest, 1984.

BAJZIK 2000. – Bajzik Zsolt: A Vasvármegyei Honvédegylet története. In: Vas Megyei Levéltári
Füzetek 9. Előadások Vas megye történetéről 3. Szerk.: Tilcsik György. Szombathely, 2000. 449–465.

380
BALLA 2007. – Balla Tibor: Közös hadsereg kontra honvédség, avagy a birodalmi érdek elsőbbsége.
Ferenc József magyar katonái a dualizmus korában. In: A források bűvöletében: Ünnepi tanulmányok
Katona Tamás 75. születésnapjára. Szerk.: Hermann Róbert – Zakar Péter. Szeged, 2007. 11–34.

BALLA 2010. – Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai. Budapest, 2010.

BALLA 2014. – Balla Tibor: A militarista birodalom mítosza. Az osztrák-magyar haderő az első
világháború előestéjén. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2014/3. 628–645.

BALLA 2015. – Balla Tibor: A dualizmus korának hadtörténete (1867–1914). In: Magyarország
hadtörténete III. Magyarország a Habsburg Monarchiában 1718–1919. Szerk.: Hermann Róbert.
Budapest, 2015. 209–254.

BALOGH 2010. – Balogh Péter: Rauscher Miksa műépítész (1850–1934) munkássága. In: Előadások
Vas megye történetéről V. Archivum Comitatus Castriferrei 4. Szerk.: Mayer László – Tilcsik György.
Szombathely, 2010. 275–288.

BAUER 1934. – Bauer Jenő: Éhen Gyula és kora. Szombathely, 1934.

BECKER 2001. – Becker, Frank: Bilder von Krieg und Nation. Die Einigungskriege in der bürgerlichen
Öffentlichkeit Deutschlands 1864–1913. München, 2001.

BENE 1991. – Bene János: A nyíregyházi huszárok. Nyíregyháza, 1991.

BENECKE 2007. – Benecke, Werner: Die Allgemeine Wehrpflicht in Russland. Zwischen militärischen
Anspruch und zivilen Interessen. In: Journal of Modern European History. Vol. 5. (2007) No. 2. 244–
263.

BELUSZKY– GYŐRI 2003. – Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város a láz, a nyugtalanság, a munka és
a fejlődés”. Magyarország városhálózata a 20. század elején. In: Korall 11–12. (2003) 199–238.

BELUSZKY–GYŐRI 2005. – Beluszky Pál – Győri Róbert: Magyar városhálózat a 20. század elején.
Budapest, 2005.

BELUSZKY 2014. – Beluszky Pál: „Százablakos nagy kaszárnya, ezer honvéd benne…”.
Garnizonvárosok a dualizmus korában. In: Tiszteletkötet Dr. Frisnyák Sándor geográfus professzor 80.
születésnapjára. Szerk.: Gál András – Kókai András. Nyíregyháza – Szerencs, 2014. 119–127.

BERGHAHN 1981. – Berghahn, Volker R.: Militarism. The History of an International Debate 1861–
1979. Cambridge, 1981.

BIHARI 2007. – Bihari Péter: Az 1889-es „nagy véderővita”. In: 2000. Irodalmi és Társadalmi havi
lap, 2007/11. 66–76.

BODÁNYI 1910. – Bodányi Ödön: Szombathely város fejlődése 1895–1910-ig és műszaki

létesítményei. Budapest, 1910.

BOGNÁR 2002. – Bognár Bulcsú: Felső- és középrétegek a dualizmuskori Szombathelyen a virilis

jegyzékek alapján. In: Struktúra és városkép. Szerk.: Tóth G. Péter. Veszprém, 2002. 163–210.

BOGNÁR 2005. – Bognár Bulcsú: A legvagyonosabb szombathelyi polgárok tőkekoncentrációjának

változásai a dualizmus időszakában. In: Vasi Szemle, 2005/2. 213–225.

BORBÉLY 2006. – Borbély János: Heinrich Hentzi Magyarországon. „Sárkányölő Szent Györgytől” a
„vaskísértetig”. In: Aetas, 2006/4. 88–114.

381
BOURKE 2006. – Bourke, Joanna: New Military History. In: Hughes, Matthew – Philpott, William J.
(ed.): Palgrave Advances in Military History. Basingstoke, 2006. 258–280.

BÖNKER 2012. – Bönker, Dirk: Militarism in a Global a Global Age. Naval Ambitions in Germany
and the United States before World War I. Ithaca–London, 2012.

BRENNER 1959. – Brenner János: Szombathely városépítéstörténete a XIX. század második felétől az
első világháborúig. In: Építés és Közlekedéstudományi Közlemények. III. 1–2. (1959) 131–189.

BROUCEK–PEBALL 2000. – Broucek, Peter – Peball, Kurt: Geschichte der österreichischen

Militärhistoriographie. Köln-Weimar-Wien, 2000

BRUDER 1992. – Bruder, Thomas: Nürnberg als bayerische Garnison von 1806 bis 1914.
Städtebauliche, wirtschaftliche und soziale Einflüsse. Nürnberg, 1992.

BUSCHMANN-LANGEWIESCHE (HG.) 2003. – Buschmann, Nikolaus – Langewiesche, Dieter (Hg.): Der

Krieg in den Gründungsmythen europäischer Nationen und der USA. Frankfurt/New York, 2003.

CIEGER 2018. – Cieger András: 1867 szimbolikus világa. Tanulmányok a kiegyezés koráról. Budapest,
2018.

CITINO 2007. – Citino, Robert M.: Military Histories Old and New: A Reintroduction. In: The
American Historical Review Vol. 117. (2007) No. 4. 1070–1090.

COLE–HÄMMERLE–SCHEUTZ (HG.) 2011. – Cole, Laurence – Scheutz, Martin – Hämmerle Christa

(Hg.): Glanz-Gewalt-Gehorsam. Militär und Gesellschaft in der Habsburgermonarchie (1800 bis
1918). Essen, 2011.

COLE 2014. – Cole, Laurence: Military Culture and Popular Patriotism in Late Imperial Austria.
Oxford, 2014.

COLE 2018. – Cole, Laurence: Visions and Revisions of Empire: Reflections on a New History of the
Habsburg Monarchy. In: Austrian History Yearbook Vol. 49. (2018) 261–280.

CZEIKE 1980. – Czeike, Felix: Die Wiener Kasernen seit dem 18. Jahrhudert. In: Wiener
Geschichtsblätter Jg. 35. (1980) Heft 4.

CZOCH–SZABÓ–ZSINKA 1993. – Czoch Gábor – Szabó Gábor – Zsinka László: Változások a magyar
város- és településrendszerben 1784 és 1910 között. Egy adatbázis első tanulságai. In: Aetas, 1993/4.
113–133.

CSÁK 1990. – Csák Zsófia: Egy kormánypárt látványos bukása: az 1905-ös választás Vas
vármegyében. In: Vasi Szemle, 1990/1. 86–94.

CSENDES 2005. – Csendes, Péter: Bécs kaszárnyái. In: Csendes, Peter – Sipos András (szerk.): Bécs–
Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században. Budapest–Bécs, 2005. 73–76.

CSIZMADI 1976. – Csizmadia Andros: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a

Tanácsrendszer létrejöttéig. Budapest, 1976.

DANCZER 1889. – Danczer Alfons: A mi hadseregünk. Az Osztrák-Magyar Monarchia népei

fegyverben és zászlók alatt. Budapest, 1889.

382
DEÁK 1990. – Deák, István: The Ethnic Question in the Multinational Habsburg Army. In: N. F.
Dreisziger (ed.): Ethnic Armies. Polyethnic Armed Forces From the Time of the Habsburgs To the
Age of the Superpowers. Toronto, 1990. 21–49.

DEÁK 1993. – Deák István: Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg-monarchia katonatisztjeinek
társadalmi és politikai története 1848–1918. Budapest, 1993.

DEÁK 2014. – Deák, John: The Great War and the Forgotten Realm. The Habsburg Monarchy and the
First World War. In: The Journal of Modern History. Vol. 86. (2014) No. 2. 336–380.

DOMINKOVITS 2019. – Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete

a 17. században. Archivum Comitatus Castriferrei 8. Szombathely, 2019.

EDGERTON 1991. – Edgerton, David: Liberal Militarism and the British State. In: New Left Review.
Vol. 185. (1991) No. 1. 138–169.

ÉHEN 1897. – Éhen Gyula: A modern város. Szombathely, 1897.

ÉHEN 1903. – Éhen Gyula: A város I–II. Szombathely, 1903.

FABÓ 2005. – Fabó Beáta: A főváros katonai létesítményei a 19. században. In: Csendes, Peter – Sipos
András (szerk.): Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században. Budapest–Bécs,
2005. 65–74.

FARKAS 2010. – Farkas Katalin: Perczel Mór és a honvédegyleti mozgalom kibontakozása (1867–
1868). In: Hadtörténelmi Közlemények 2010/3. 522–561.

FARKAS 2015. – Farkas Katalin: „Névtelen félistenek” viszontagságai. Az 1848–49-es honvédek

segélyezésének és nyugdíjának ügye a dualizmus korában. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2015/2.
415–444.

Farkas 2017. – Farkas Katalin: „Régi honvédek” a kiegyezés rendszerében. In: Hadtörténelmi
Közlemények, 2017/4. 1017–1055.

FEJES 2000. – Fejes Sándor: A Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred története a dokumentumok
tükrében 1874–1920. Pápa, 2000.

FOERSTER (HG.) 1993. – Foerster, Roland G. (Hg): Die Wehrpflicht. Entstehung, Erscheinungsformen
und politisch-militärische Wirkung. München, 1994.

FONTANA 2011. – Fontana, Nicola: Trient als Festungs- und Garnisonsstadt. Militär und zivile
Bevölkerung in einer k.(u.)k. Festungsstadt 1880–1914. In: COLE–HÄMMERLE–SCHEUTZ (HG.) 2011.
177–198.

FORREST 1989. – Forrest, Alan: Conscripts and Deserters. The Army and French Society During the
Revolution and the Empire. Oxford/New York, 1989.

FORREST 2000. – Forrest, Alan: Conscription as ideology: revolutionary France and the nation in
arms. In: In: Mjoset, Lars – Van Holde, Stephen (ed.): The Comparative Study of Conscription in the
Armed Forces. Comparative Social Research Volume 20. Oxford, 2002. 95–116.

FÖRSTER 1985. – Förster, Stig: Der Doppelte Militarismus. Die deutsche Heeresrüstungspolitik
zwischen Status-Quo-Sicherung und Agression 1890–1913. Stuttgart, 1985.

383
FRENCH 2005. – French, David: Military Identities. The Regimental System, the British Army, and the
British People, c.1870–2000. Oxford, 2005.

FREVERT 1997. – Frevert, Ute: Das jakobinische Modell. Allgemeine Wehrpflicht und Nationsbildung
in Preußen-Deutschland. In: FREVERT (HG.) 1997. 17–47.

FREVERT (HG.) 1997. – Frevert, Ute (Hg.): Militär und Gesellschaft im 19. und 20. Jahrhundert.
Stuttgart, 1997.

FREVERT 2004. – Frevert, Ute: A Nation in Barracks. Conscription, Military Service and Civil Society
in Modern Germany. Oxford-New York, 2004.

FRISNYÁK 2003. – Frisnyák Zsuzsa: A vasút hatása a magyarországi városokra. In: Korall 52. (2013)
5–20.

GÁL 1997. – Gál Zoltán: A magyarországi városhálózat összehasonlító vizsgálata a banki

betétforgalom alapján 1910-ben. In: Rendi társadalom–polgári társadalom 7. “Kőfallal, sárpalánkkal”
– Várostörténeti tanulmányok. Szerk.: Sasfi Csaba – Németh Zsófia. Debrecen, 1997. 50–68.

GÁL 2008. – Gál József: A XVI. országos dalostalálkozó Szombathelyen, 1905-bn. In: Vasi
Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2008/1. 42–58.

GÉFIN 1929. – Géfin Gyula: A szombathelyi egyházmegye története. I. kötet. Szombathely, 1929.

GÉFIN 1935. – Géfin Gyula: A szombathelyi egyházmegye története. III. kötet. Szombathely, 1935.

GERŐ 2004. – Gerő András: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika 19-20.
századi történetéből. Budapest, 2004.

GŐCZE 1944. – Gőcze Rezső: Szombathely francia megszállása 1809-ben. Szeged, 1944.

GRATZ 1934. – Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867–1918. I–II. Budapest,
1934.

GRUBER 1873. – Gruber, Franz von: Die Anforderungen der Militär-Gesundheitspflege an den
Casernbau. In: Organ des Wiener Militär-wissenschaftlichen Vereines. VII. Band (1873). Wien, 171–
248.

GYÁNI 1998. – Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870–1940.
Budapest, 1998.

GYÁNI 2001. – Gyáni Gábor: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In: Gyáni Gábor:
Történészdiskurzusok. Budapest, 2002. 78–97.

GYÁNI–KÖVÉR 2006. – Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete. A

reformkortól a második világháborúig. Budapest, 2006.

GYIMESI 1975. – Gyimesi Sándor: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet

időszakából. Budapest, 1975.

H. NÉMETH 2009. – H. Németh István: A beszállásolások rendszere és hatásai a XVI–XVII. századi

Magyar Királyság szabad királyi városaiban. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2009/2. 281–320.

HAJDU 1999. – Hajdu Tibor: Tisztikar és középosztály 1850–1914. Ferenc József magyar tisztjei.
Budapest, 1999.

384
HÄMMERLE 2004. – Hämmerle, Christa: Die k.(u.)k. Armee als ’Schule des Volkes’? Zur Geschichte
der allemeine Wehrpflicht in der multinationalen Habsburgermonarchie (1866–1914/18). In: JANSEN
(HG.) 2004. 175–213.

HÄMMERLE 2007. – Hämmerle, Christa: Ein gescheitertes Experiment? Die Allgemeine Wehrpflicht
in der multiethnischen Armee der Habsburgermonarhcie. In: Journal of Modern European History.
Vol. 5. (2007) No. 2. 222–243.

HANÁK 1975. – Hanák Péter: Magyarország a Monarchiában. Tanulmányok. Budapest, 1975.

HANÁK 1978. – Hanák Péter: Magyarország társadalma a századfordulón. In: Magyarország története
7/1. 1890–1918. Főszerk.: Hanák Péter. Budapest, 1978. 403–515.

HANÁK 1999. – Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Budapest, 1999.

HANTOS 1981. – Hantos János: A Magyar Vöröskereszt 100 éve. Budapest, 1981.

HEGEDŰS 2010. – Hegedűs Elemér: A császári és királyi 9. Nádasdy huszárezred Sopronban. Sárvár,
2010.

HEIMLICH 1900. – Szombathely rendezett tanácsú város 1900. évi lak- és czímtára. Szerk.: Heimlich
Ferenc. Szombathely, 1900.

HEISZLER 1990. – Heiszler Vilmos: Hadsereg, társadalom, külpolitika Közép-Európában a 19. század
második felében. In: Századok, 1990/2. 219–241.

HEISZLER 2003. – Heiszler Vilmos: A Jansky-ügy. In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843–
1991. Szerk.: Gerő András. Budapest, 1993. 76–91.

HEISZLER–SZAKÁCS–VÖRÖS 1989. – Heiszler Vilmos – Szakács Margit – Vörös Károly: Photo

Habsburg. Frigyes főherceg és családja. Budapest, 1989.

HERMANN 2000. – Hermann Róbert: A 44. és 45. honvédzászlóaljak története. In: Vas megyei
levéltári füzetek 9. Eladások Vas vármegye történetéről III. Szerk.: Tilcsik György. Szombathely,
2000. 377–411.

HERMANN 2013. – Hermann Róbert: Heinrich Hentzi, a budavári Leonidasz. In: Aetas, 2013/2. 34–60.

HERMANN 2015. – Hermann Róbert: A magyar hadtörténetírás múltja, jelene és jövője. In: A történész
műhelye. Szerk.: Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár, 2015. 87–103.

HERMANN–KINCSES 2015. – Hermann Róbert – Kincses Katalin Mária: Bevezető. In: A magyar
hadtörténetírás története és aktuális kérdései. Szerk.: Kincses Katalin Mária. Budapest, 2015. 7–22.

HETTINGER 1994. – Hettinger, Ulrich: Passau als Garnisonstadt im 19. Jahrhundert. Augsburg, 1994.

HIPPLER 2008. – Hippler, Thomas: Citizens, Soldiers and National Armies. Military Service in France
and Germany, 1789–1830. London, 2008.

HOCHEDLINGER 2004. – Hochedlinger, Michael: Militarisierung und Staatsverdichtung. Das Beispiel

der Habsburgermonarchie in der Frühen Neuzeit. In: Kolnberger, Johann – Steffelbauer, Ilja – Weigl,
Gerald (Hg.): Krieg und Akkulturation, Wien, 2004.

385
HOCHEDLINGER 2009. – Hochedlinger, Michael: From „Military-Fiscal State” to „Militarization”. In:
Storrs, Christoph (ed.): The Fiscal-Military State in Eighteenth Century Europe. Farnham, 2009.

HOFMANN (HG.) 1977. – Hofmann, Hans Hubert (Hg.): Stadt und militärische Anlagen. Historische
und raumplanerische Aspekte. Hannover, 1977.

HOREL 2009. – Horel, Cathrine: Soldaten zwischen nationalen Fronten. Die Auflösung der
Militärgrenze und die Entwicklung der königlich-ungarischen Landwehr in Kroatien-Slawonien 1868–
1914. Wien, 2009.

HORVÁTH 1961. – Horváth Ferenc: A Vas megyei munkásmozgalom kezdeteiről. In: Vasi Szemle,
1961/2. 94–99.

HORVÁTH 1976. – Horváth Ferenc: Szombathely rendezett tanácsú, később megyei város
hivatalszervezete (1860–1944). In: Vas Megye Múltjából. Levéltári évkönyv 1. Szerk.: Horváth
Ferenc. Szombathely, 1976. 199-227.

HORVÁTH 1982. – Horváth Ferenc: Szombathely város fejlődése a dualizmus korában. In: Vas megye
múltjából. Levéltári Évkönyv 2. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1982. 167–194.

HULL 2005. – Hull, Isabel: Absolute Destruction. Military Culture and the Practices of War in
Imperial Germany. Ithaca-London, 2005.

JANSEN (HG.) 2004. – Jansen, Christian (Hg.): Bürger als Soldat. Die Militarisierung europäischer
Gesellschaften im langen 19. Jahrhundert: ein internationaler Vergleich. Essen, 2004.

JANSKI 1874. – Janski, Ludwig: Studie über die Bequartiereungs-Reform des kaiserlich-königlichen
Heeres. Wien, 1874.

JAUN 2004. – Jaun, Rudolf: „Das einzige Wahre und ächte Volksheer”. Die schweizerische Miliz und
die helvetische Projektion deutscher Radikaler-Liberaler und Demokraten 1830–1870. In: JANSEN
(HG.) 2004. 83–108.

JÁSZI 1983. – Jászi Oszkár: A Habsburg Monarchia felbomlása. Budapest, 1983.

JOHNSON 2013. – Johnson, Matthew: Militarism and the British Left, 1902–1914. New York, 2013.

KASER 1997. – Kaser, Karl: Freier Bauer und Soldat. Militarisierung der agrarischen Gesellschaft in
der kroatisch-slawonischen Militärgrenze. Wien, 1997.

KATONA 2000. – Katona Attila: „A csend helyreállítása.” Vas vármegye megszállása 1849
januárjában. In: Vas megyei levéltári füzetek 9. Eladások Vas vármegye történetéről III. Szerk.:
Tilcsik György. Szombathely, 2000. 413–447.

KATONA 2004. – Katona Attila: A modern város és az (elemi) oktatás. In: KÖBÖLKUTI 2004. 115–140.

KATONA 2006. – Katona Attila: Fordulat a várospolitikában Szombathelyen, 1885-ben. I–II. rész. In:
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2006/1. 49–75. és 2006/2. 71–82.

KATONA 2009. – Katona Attila: Metamorphosis Sabariae. Szombathely átváltozása. In: Életünk,
2009/5. 54–65.

KATONA 2015A. – Katona Attila: Huszárrohamok a dualizmus-kori Szombathelyen. In: Előadások

Vas vármegye történetéről VI. Archivum Comitatus Castriferrei 7. Szerk.: Mayer László – Tilcsik
György. Szombathely, 2015. 325–333.

386
KATONA 2015B: Katona Attila: „...a haza összes polgárainak szabadságünnepe...” Fejezetek a
szombathelyi március 15-ikék történetéből a 19. században. In: Archivum Comitatus Castriferei 7.
Előadások Vas megye történetéről 6. Szerk.: Mayer László – Tilcsik György. Szombathely, 2015.
177–193.

KÁDÁR–HORVÁTH–GÉFIN 1961. – Kádár Zoltán – Horváth Tibor Antal – Géfin Gyula: Szombathely.
Budapest, 1961.

KÁROLYI 1981. – Károlyi Frigyes: Szombathely testnevelési és sportéletének kezdetei (1867–1900).

In: Vasi Szemle, 1981/2. 246–272.

KÁRPÁTI 1894. – Kárpáti Kelemen: Szombathely – Savaria rend. tanácsú város monográfiája. II. kötet.
Szombathely, 1894.

KÁRPÁTI 1898. – Kárpáti Kelemen: Szombathely. In: Vasvármegye. Magyarország vármegyéi és

városai. Szerk.: Sziklay János – Borovszy Samu. Budapest, 1898. 117–174.

KEEGAN 1976. – Keegan, John: Regimental Ideology. In: Best, Geoffrey – Wheatcroft, Andrew (ed.):
War, Economy and the Military Mind. London, 1976. 3–18.

KEREKES 1971. – Kerekes Zoltán: Az Országos Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteménye. In: Az

Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője 1. (1971) 74–162.

KERESZTÚRINÉ 2000. – Keresztúriné Pintér Mária: A Szombathelyi Nemzeti Színház története,

műsorainak repertórium bibliográfiával. Szombathely, 2000.

KESTNBAUM 2000. – Kestnbaum, Meyer: Citizen-soldiers, national service and the mass army: The
birth of conscription in revolutionary Europe and North America. In: Mjoset, Lars – Van Holde,
Stephen (ed.): The Comparative Study of Conscription in the Armed Forces. Comparative Social
Research Volume 20. Oxford, 2002. 117–144.

KÉZIKÖNYV 1912. – Kézikönyv a polgári ifjúságnak a katonai hivatásra való előkészítésére. Budapest,
1912.

KIERNAN 1973. – Kiernan, Victor: Conscription and Society in Europe before the War of 1914–1918.
In: Foot Michael (ed.): War and Society. Historical essaysin honour and meory of J. R. Western,
1928–1971. London, 1973. 141–158.

KISS–TÓTH–ZÁGORHIDI 1998. – Kiss Gábor – Tóth Endre – Zagorhidi Czigány Balázs: Savaria–
Szombathely története. A város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1998.

KISZLING 1959. – Kiszling, Rudolf: Das Nationalitätenproblem in Habsburgs Wehrmacht 1848–1918.

In: Der Donauraum Jg. 4. (1959). 82–93.

KÖSTER 1999. – Köster, Burkhard: Militär und Eisenbahn in der Habsburgermonarchie 1825–1859.
München, 1999.

KÖVÉR 2011. – Kövér György: A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Budapest, 2011.

KÖVÉR 2016. – Kövér György: „Statisztikai asszimiláció” Magyarországon 1880–1910. In: Századok,
2016/5. 1221–1258.

KOZÁRI 2003. – Kozári Mónika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Budapest, 2003.

387
KÖBÖLKUTI (SZERK.) 2004. – „Alkotni, teremteni kell.” – Éhen Gyula emlékezete. Szerk.: Köbölkuti
Katalin. Szombathely, 2004.

KRONENBITTER 2003. – Kronenbitter, Günther: Krieg im Frieden. Die Führung der k. und k. Armee
und die Großmachtpolitik Österreichs-Ungarns 1906–1914. München, 2003.

KRUMEICH 1994. – Krumeich, Gerd: Zur Entwicklung der »nation armée« in Frankreich bis zum
Ersten Weltkrieg. In: FOERSTER (HG.) 1993. 133–146.

KRUSE 2003. – Kruse, Wolfgang: Die Erfindung des modernen Militarismus. Krieg, Militär und
bürgerliche Gesellschaft im politischen Diskurs der Französischen Revolution 1789–1799. München,
2003.

KRUSE 2004. – Kruse, Wolfgang: Bürger und Soldat. Die Entstehung des modernen Militarismus in
der Französischen Revolution. In: JANSEN (HG.) 2004. 47–67.

KUN 1911. – Kun Béla: A fiatalkorúak támogatására hivatott jótékonycélú intézmények

Magyarországon. Budapest, 1911.

KUNCZ 1880. – Kuncz Adolf: Szombathely – Savaria rend. tanácsú város monográfiája. I. kötet.
Szombathely, 1880.

KÜHNE-ZIEMANN 2000. – Kühne, Thomas – Ziemann, Benjamin: Militärgeschichte in der

Erweiterung. Konjunkturen, Interpretationen, Konzepte. In: Kühne, Thomas – Ziemann, Benjamin
(Hrsg.): Was ist Militärgeschichte? Paderborn, 2000. 9–46.

LACKEY 1995. – Lackey, Scott W.: The Rebirth of the Habsburg Army. Greenwood, 1995.

LANKES 1993. – Lankes, Christian: München als Garnison im 19. Jahrhundert. Berlin, 1993.

LEIN 2001. – Lein, Richard: Pflichterfüllung oder Hochverrat? Die tschechischen Soldaten Österreich-
Ungarns im Ersten Weltkrieg. Vienna, 2011.

LEONHARD 2006. – Leonhard, Jörn: Nation-States and Wars. European and Transatlantic Perspectives.
In: Baycroft, Tomothy – Hewitson, Mark (ed.): What is Nation? Europe 1789–1914. Oxford, 2006.
231–254.

LEONHARD 2008. – Leonhard, Jörn: Bellizismus und Nation. Kriegsdeutung und Nationsbestimmung
in Europa und den Vereinighten Staaten 1750–1914. München, 2008.

LEONHARD–VON HIRSCHHAUSEN 2007. – Leonhard, Jörn – Hirschhausen, Ulrike von: Does the
Empire strike back? The Model of the Nation in Arms as a Challenge for Multi-Ethnic Empires in the
Nineteenth and early Twentieth Century. In: Journal of Modern European History. Vol. 5. (2007) No.
2. 194–221.

LEPETIT 1995. – Lepetit, Bernard: Építészet, földrajz, történelem: a lépték használatai. In: Aetas,
1995/4. 142–158.

LUGOSI–KISS 2009. – Lugosi József – Kiss Gábor: Volt egyszer egy huszárezred. Budapest, 2009.

MARWAM–SCHLOSSER 1983. – Marwan–Schlosser, Rudolf F.: Kasernen, Soldaten, Ereignisse.

Wiener-Neustadt, 1983.

388
MAYER–VARGA 1999. – Mayer László – Varga Nóra: Adatok az 1848. április 4-ei szombathelyi
zsidóellenes megmozdulások történetéhez. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemény, 1999/4.
5–17.

MAYERSHOFER 2009. – Mayershofer, Ingrid: Bevölkerung und Militär in Bamberg 1860-1923.

Paderborn, 2009.

MELEGA 2012. – Melega Miklós: A modern város születése. Szombathely infrastrukturális fejlődése a
dualizmus korában. Archivum Comitatus Castriferrei 5. Szombathely, 2012.

MELICHAR 1994. – Melichar, Peter: Asthetik und Disciplin. Das Militär in Wiener Neustadt 1740–
1914. In: Hahn, Sylvia – Flanner, Karl (Hg.): Die Wienerische Neustadt. Handwerk, Handel und
Militär in der Steinfeldstadt. Wien, 1994. 283–336.

MERÉNYI 1963. – Merényi László: Haladó mozgalmak az első balkáni háború idején. In: Vasi Szemle,
1963/2. 69–75.

METELING 2005. – Meteling, Wencke: Regimenter als Image prägende Standortfaktoren. In: Region in
Waffen/Regioni in armi. Geschichte und Region/Storia e regione. Jg. 14. (2005) Heft 2. 42–61.

METELING 2010. – Meteling, Wencke: Ehre, Einheit, Ordnung. Baden-Baden, 2010.

METELING 2012. – Meteling, Wencke: Regimentsideologien in Frankreich und Deutschland, 1870–

1920. In: Militär in Deutschland und Frankreich 1870–2010. Hg. Echternkamp, Jörn – Martens,
Stefan. Paderborn–München–Wien–Zürich, 2012. 25–48.

MEYER 2014. – Meyer, Thomas: Ludwig Polzer-Hoditz. Egy európai szellem. Ispánk, 2014.

MIKLÓSSY 1918. – Miklóssy István: Az ifjúság előkészítése a katonai szolgálatra külföldön. Budapest,
1918.

MOLNÁR 1992. – Molnár András: A 7. honvédzászlóalj története. In: A szabadságharc zalai honvédei
1848–1849. Zalai Gyűjtemény 33. Szerk.: Molnár András. Zalaegerszeg, 1992. 53–113.

MOLNÁR 1999. – Molnár András: Hadügyi reformkísérletek 1848 előtt. Az önálló nemzeti haderő
megteremtésének előzményei. In: Századok, 1999/6. 1193–1214.

MORAN–WALDRON (ED.) 2003. – Moran, Daniel – Waldron, Arthur: The People in Arms. Military
Myth and National Mobilization sincet he French Revolution. Cambridge, 2003.

MORILLO–PALKOVIC 2013. – Morillo, Stephen – Palkovic, Michael F.: What is Military History? 2nd
edition. Cambridge, 2013.

MÖLLER 1908. – Möller, Karl von: Habsburg Heere im XVIII. und XIX. Jahrhundert. Ihr Geist und
ihre Geschichte. In: Streffleurs Militärische Zeitschrift 1908. I. Band. 4. Heft. 570–594.

NOWOSADTKO 2002. – Nowosadtko, Jutta: Krieg, Gewalt und Ordnung. Einführung in die
Militärgeschichte. Tübingen, 2002.

PÁL 2018. – Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867–1914. Szombathely,
2018.

PAPP 1967. – Papp Tibor: A magyar honvédség megalakulása a kiegyzés után 1868–1890. I. rész. In:
Hadtörténelmi Közelmények, 1967/2. 302–338.

389
PARET 1991. – Paret, Peter: The New Military History. In: Parameters Vol. 21. (1991) No. 3. 10–18.

PETER 2006. – Péter, László: The Army Question in Hungarian Politics 1867–1918. In: Central
Europe Vol. 4. (2006) No. 2. 83–110.

PINTÉR 1934. – Pintér József: A Vasmegyei Aggharcos Egyesület 50 éve. Szombathely, 1934.

PORCH 1981. – Porch, Douglas: The March to the Marne. The French Army 1871-1914. Cambridge
University Press, 1981.

POSSNER 2009. – Possner, Roger: The Rise of Militarism in the Progressive Era, 1900–1914.
Jefferson-London, 2009.

PÖLÖSKEI 2001. – Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón. Politikusok és

intézmények. Budapest, 2001.

RÁCSKAY 1987. – Rácskay Jenő: Politikai antiszemitizmus és a tiszaeszlári per hatása Vas
vármegyében. In: Vasi Szemle, 1987/4. 543–557.

RÁCSKAY 1993. – Rácskay Jenő: Egy kis szombathelyi per a tiszaeszlári nagy per nyomán. In: Vas
megyei levéltári füzetek 6. Előadások Vas megye történetéről II. Szerk.: Tilcsik György. Szombathely,
1993. 367–375.

RAUCHENSTEINER 2017. – Rauchensteiner, Manfried: Az első világháború és a Habsburg Monarchia

bukása. Budapest, 2017.

RAYMAN 1999. – Rayman János: Adatok a pécsi és baranyai hadastyán egyletek történethez. In:
Tanulmányok Pécs történetéből 5–6. Szerk.: Font Márta – Vonyó József. Pécs, 1999. 183–200.

RAYMAN 2000. – Rayman János: A mohácsi hadastyán egylet. In: Janus Pannonius Múzeum
Évkönyve 44–45. Szerk.: Uherkovich Ákos. Pécs, 2002. 135–150.

RÉVÉSZ 2004. – Révész József: A szombathelyi kerékpársport kezdetei. In: Savaria – A Vas
Múzeumok értesítője 28. (2004) 351–358.

RÉVÉSZ 2009. – Révész Tamás: Repülőtér az Alpokalján. Budapest, 2009.

RÉVÉSZ 2019. – Révész Tamás: Nem akartak katonát látni? A magyar állam és hadserege. Budapest,
2019.

REISZIG 1898. – Reiszig Ede: Vasvármegye története. In: Vasvármegye. Magyarország vármegyéi és
városai. Szerk.: Sziklay János – Borovszy Samu. Budapest, 1898. 175–250.

ROHKRÄMER 1990. – Rohkrämer, Thomas: Der Militarismus der kleinen Leute. Kriegervereine im
Deutschen Kaiserreich 1871-1914. München, 1990.

ROTHENBERG 1967. – Rothenberg, Gunther E.: The Habsburg Army and the Nationality Problem in
the Nineteenth Century, 1815–1914. In: Austria History Yearbook Vol. 3. (1967) No. 1. 70–87.

ROTHENBERG 1976. – Rothenberg, Gunther E.: The Army of Francis Joseph. West Lafayette, 1976.

ROTHENBERG 1987. – Rothenberg, Gunther E.: The Nationality Problem in the Habsburg Army,
1740–1920. In: Fischer-Galati, Stephen – Béla K. Király, Béla K. (ed.): Essays on war and society in
East Central Europe, 1740-1920. 47–68.

390
ROTHENBERG 2001. – Rothenberg, Gunther E.: The Shield of the Dynasty: Reflections on the
Habsburg Army, 1649–1918. In: Austria History Yearbook Vol. 32 (2001) 169–206.

SALAMON 1888. – Salamon Ferenc: Általánosságok a hadtörténelemről. In: Hadtörténelmi

Közlemények, 1888. 1–11.

SÁGVÁRI 2002. – Ságvári György: Clair Vilmos és a párbaj. Előszó. In: Magyar párbaj. A párbaj
története. Magyar párbajok. Párbajkódex. Budapest, 2002. 13–84.

SCHEER 2014A – Scheer, Tamara: K.u.K. Regimentssprachen. Institutionalisierung der

Sprachenvielfalt in der Habsburgermonarchie in den Jahren 1867/8–1914. In: Niedhammer, Martina –
Nekula, Marek (Hrsg.): Sprache, Gesellschaft und Nation in Ostmitteleuropa. Institutionalisierung und
Alltagspraxis. Göttingen, 2014. 75–92.

SCHEER 2014B. – Scheer, Tamara: Garnisonswechsel. Arbeitsmigration und deren Auswirkungen auf
das österreich-ungarische Offizierskorps (1868–1914). In: Bethke, Carl (Hg.): Migration in späten
Habsburger-Imperium. Tübingen, 2014. 35–55.

SCHEER 2018. – Scheer, Tamara: Konstruktionen von ethnischer Zugehörigkeit und Loyalität in der
k.u.k. Armee der Habsburger Monarchie (1868–1914). In: Millner, Alexandra – Teller, Katalin
(Hrsg.): Transdifferenz und Transkulturalität. Migration und Alterität in den Literaturen und Kulturen
Österreich-Ungarns. Bielefeld, 2018. 155–176.

SCHMIDL 2003. – Schmidl, Erwin: Die k.u.k. Armee: integrierendes Element eines zerfallenden Staat?
In: Epkenhans, Michael – Groß, Gerhard (Hg.): Das Militär und der Aufbruch in die Moderne 1860
bis 1890. München, 2003. 143–150.
SCHMIDL 2014. – Schmidl, Erwin. A.: Habsburgs jüdische Soldaten 1788-1918. Wien-Köln-Weimar,
2014.

SCHMIDT 1993. – Schmidt, Wolfgang: Eine Stadt und ihr Militär. Regensburg als bayerische
Garnisonsstadt im 19. und frühen 20. Jahrhundert. Regensburg, 1993.

SCHMIDT-BRENTANO 1975. – Schmidt-Brentano, Antonio: Die Armee in Österreich. Militär, Staat und
Gesellschaft 1848–1867. Boppard am Rhein, 1975.

SCHMITT 2007. – Schmitt, Bernhard: Armee und staatliche Integration. Preußen und die
Habsburgermonarchie 1815–1866. Rekrutierungspolitik in den neuen Provinzen: Staatliches Handeln
und Bevölkerung. Paderborn, 2007.

SEBESTYÉN 2003. – Sebestyén István: Az egyesületek számbavételének módszertani problémái a

történeti statisztikában. In: Statisztikai Szemle, 2003/4. 373–387

SÉLLEY–TANGL 2011. – Sélley Gábor – Tangl Balázs: A szombathelyi lovassági laktanya építésének
története, 1879–1889. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2011/2. 33–45.

SICKEN (HG.) 1998. – Sicken, Bernhard (Hg.): Stadt und Militär 1815-1914. Wirtschaftliche Impulse,
infrastrukturelle Beziehungen, sicherheitspolitische Aspekte. Paderborn, 1998.

SOMOGYI 1982. – Somogyi Éva: A hadseregfejlesztés és a birodalmi egység ellentmondásai a

századfordulón (Honvédtüzérség, 1904). In: Hadtörténelmi Közlemények, 1982/4. 638–643.

SÖPTEI 2000. – Söptei Imre: Kőszeg szabad királyi város törvényhatóságának utolsó évei (1865–
1876). In: Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Szerk.: Barista István – Söptei Imre.
Kőszeg, 2000. 237–286.

391
SÖPTEI 2004. – Söptei Imre: A kőszegi Fő tér mint a választási harcok színtere 1861 és 1908 között.
In: Archivum Comitatus Castriferrei 1. Előadások Vas Megye Történetéről IV. Szerk.: Mayer László –
Tilcsik György. Szombathely, 2004. 435–445.

SPECIALGESCHICHTE 1876. – Über die Verfassung der Spezialgeschichte eines Truppenkörpers. In:
Mitthelungen des k.k. Kriegs-Archives 1. (1876) 5–15.

STARGARDT 1994. – Stargardt, Nicholas: The German Idea of Militarism. Radical and Socialist Critics
1886–1914. Cambridge, 1994.

STEINBÖCK 1982. – Steinböck, Wilhelm: Graz als Garnison. Beiträge zur Militärgeschichteder der
steirischen Landeshauptstadt. Graz, 1982.

STONE 1966. – Stone, Norman: Army and Society in the Habsburg Monarchy 1900-1914. In: Past and
Present. No. 33. (1966) 95–111.

SUMMERS 1976. – Summers, Anne: Militarism in Britain before the Great War. In: History Workshop.
No. 2 (1976) 104–123.

SZABÓ 1996. – Szabó Gábor: Demográfiai változások és urbanizációs folyamatok a dualizmus kori
Szombathelyen. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996/2. 26–32.

SZABÓ 1991. – Szabó Dániel: Párbaj a dualizmus korában, avagy a haza a vívóteremben. In: Rendi
Társadalom – Polgári Társadalom 3. Társadalmi konfliktusok. Szerk.: Á. Varga László. Salgótarján,
1991. 331–338.

SZABÓ 2004. – Szabó Dániel: A véderőtüntetések résztvevői. In: Korall 17. (2004) 43–60.

SZÁSZ 1972. – Szász Zoltán: A dualista rendszer nyugalmi időszaka (1875–1890). In: Magyarország
története IV. Szerk.: Hanák Péter. Budapest, 1972.

SZÁSZ 1987. – Szász Zoltán: A konzervatív liberalizmus kora. A dualista rendszer konszolidált
időszaka. In: Magyarország története 6/2. 1848–1890. Szerk.: Katus László. Budapest, 1987. 1165–
1332.

SZÉKELY 2009. – Székely Tamás: „A revolveres képviselő” – A kőszegi 1905-ös képviselőválasztás

története. In: Vas Megyei Helyismereti és Helytörténeti Közlemények, 2009/2. 46–61.

SZEKFŰ 1920. – Szekfű Gyula. Három nemzedék. Egy hanyatló kor története. Budapest, 1920.

SZEKFŰ 1936. – Magyar történet. V. A tizenkilencedik és huszadik század. Budapest, 1936.

SZILÁGYI 2005. – Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus

korában. Szombathely, 2005.

TANGL 2014A. – Tangl Balázs: A katonaság szerepe Kőszeg város fejlődésében 1867 és 1889 között.
In: Korall 55. (2014) 123–149.

TANGL 2014B. – Tangl Balázs: A cs. kir. hadsereg elhelyezésének kérdése Vas vármegyében (1867–
1879). In: Vasi Szemle, 2014/4. 411–424.

TANGL 2015. – Tangl Balázs: Szombathely – Katonaváros. Katonai létesítmények és katonai

alakulatok Szombathelyen a dualizmus korában. In: Vasi Szemle, 2015/3. 317–334.

392
TANGL 2016. – Tangl Balázs: Ezredideológiák és ezredkultúrák a cs. (és) kir. hadseregben. In:
Hadtörténelmi Közlemények, 2016/3. 670–694.

TANGL 2017A. – Tangl Balázs: A modern város. Szombathely történelmi reprezentációja és helyi
identitása a századfordulón. In: Vasi Szemle, 2017/3. 259–276.

TANGL 2017B. – Tangl Balázs: Katonás nevelés és a militarizmus kérdése a dualizmus-kori

Magyarországon. In: Aetas, 2017/1. 45–67.

TANGL 2017C. – Tangl Balázs: Katonai céllövészet és katonás nevelés a századfordulós Magyarország
iskoláiban. In: Iskola, művelődés, társadalom. Az oktatás, nevelés, művelődés társadalomtörténeti
látószögei. Rendi társadalom – Polgári társadalom 29. Budapest, 2017. 353–365.

TAYLOR 2003. – Taylor, A.J.P.: A Habsburg Monarchia 1809–1918. Az Osztrák Birodalom és az

Osztrák-Magyar Monarchia története. Budapest, 2003.

Thirring 1933. – Thirring Gusztáv: Szombathely és környékének részletes kalauza. Részletes Helyi
Kalauzok 33. Budapest, 1933.

TILCSIK 2009. – Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század
első felében. Archivum Comitatus Castriferrei 4. Szombathely, 2009.

TIPPACH 2000. – Tippach, Thomas: Koblenz als preussische Garnison- und Festungsstadt, Köln, 2000.

TÓTH 2014. – Tóth Ferenc: A szombathelyi várospolitika és a Szent Márton kultusz. In: Vasi Szemle,
2014/1. 584–598.

TÓTH 2018. – Tóth Kelemen: Párbaj és becsület. A párbaj népszerűségének, fennmaradásának okai a
dualizmus-kori Magyarországon. In: Adsumus XVI. Tanulmányok a XVIII. Eötvös Konferencia
Előadásaiból. Budapest, 2018. 265–283.

TULI 2004. – Tuli Andrea: A zöld színpad. A lóverseny mint a társasági reprezentácó egyik
intézménye. In: Budapesti Negyed, 2004/4. 115–135.

TULI 2014. – Tuli Andrea: Lóversenyek Sopronban a 19. század végén. In: Soproni Szemle, 2014/1.
54–68.

UNOWSKY 2005. – Unowsky, Daniel L.: The Pomp and Politics of Patriotism. Imperial Celebrations in
Habsburg Austria 1848–1916. West Lafayette, 2005.

URRISK (HG.) 2009–2016. – Urrisk, Rolf M. (Hg.): Wien. 2000. Jahre Garnisonsstadt. Band I–VI.
Wien, 2009–2016.

VARGA 2017. – Varga Bálint: Árpád a város fölött. Nemzeti integárció és szimbólikus politika a 19.
század végének Magyarországán. Budapest, 2017.

VAGTS 1967. – Vagts, Alfred: A History of Militarism. Civilian and Military. New York, 1967.

VENDE 1898. – Vende Aladár: Vasvármegye községei. In: Vasvármegye. Magyarország vármegyéi és
városai. Szerk.: Sziklay János – Borovszy Samu. Budapest, 1898. 15–116.

VIDOS 1942. – Vidos Géza: Kőszeg város helyőrségei, 1681–1912. In: Dunántúli Szemle, 1942/7–8.
251–268.

VIZI 2005. – Vizi László: Körmendi helytörténeti lexikon. Körmend, 2005.

393
VOGEL 1997. – Vogel, Jakob: Nationen und Gleichschritt. Der Kult der Nation in Waffen in
Deutschland und Frankreich. Göttingen, 1997.

VOGEL 1998. – Vogel, Jakob: „En revenant de la revue”. Militärfolklore und Folklormilitarismus in
Deutschland und Frankreich 1871–1914. In: Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften.
Jg. 9. (1998) Heft. 1. 9–30.

VOJTECH–VARGA (SZERK.) 2002. – Hadsereg, város, társadalom a 15. századtól 1918-ig. Szerk.:
Vojtech Dangl – Varga János. Bratislava 2002.

WAGNER 1987. – Wagner, Walter: Die k.(u.).. Armee. Gliederung and Aufgabenstellung. In:
WANDRUSZKA–URBANITSCH (HG.) 1987. 142–633.

WANDRUSZKA–URBANITSCH (HG.) 1987 – Wandruszka, Adam – Urbanitsch, Peter (Hg.): Die

Habsburgermonarchie, 1848–1918. Band 5. Die Bewaffnete Macht. Wien, 1987.

WEBER 1986. – Weber, Eugen: Peasents into Frenchmen. The Modernization of Rural France 1870–
1914. Stanford, 1976.

WEISZ 1930. – Weisz István: A magyar társadalom. Budapest, 1930.

WETTE (HG.) 1999. – Wette, Wolfram (Hg.): Militarismus in Deutschland 1871 bis 1945.
Zeitgenössische Analysen und Kritik. Münster, 1999.

WETTE (HG.) 2005. – Wette, Wolfram (Hg.): Schule der Gewalt. Militarismus in Deutchland 1871–
1945. Berlin, 2005.

WETTE 2008. – Wette, Wolfram: Militarismus in Deutschland: Geschichte einer Kriegerichen Kultur.
Darmstadt, 2008.

WETZGER 1898. – Wetzger, Heinrich: Fahnen-Historik der k. und k. österr.-ung. Infanterie der letzten
300 Jahre. Wiener-Neustadt, 1898.

WILLEMS 1984. – Willems, Emilio: Der preußisch-deutsche Militarismus. Ein Kulturkomplex im

sozialen Wandel. Cologne, 1984.

WILSON 1980. – Wilson, Stephen: For a Socio-Historical Approach to the Study of Western Military
Culture. In: Armed Forces & Society. Vol. 6. (1980) No. 4. 527–552.

WILSON 2008. – Wilson, Peter H.: Defining Military Culture. In: The Journal of Military History. Vol.
72. (2008) No. 1. 11–41.

WINGERMANN 2004. – Wiggermann, Frank: K.u.k. Kriegsmarine und Politik. Ein Beitrag zur
Geschichte der Nationalbewegung in Istrien. Wien, 2004.

WREDE 1898. – Wrede, Alphons Freiherrn von: Geschichte des k. und k. Wehrmacht. I. Band. Wien,
1898.

WREDE 1901. – Wrede, Alphons Freiherrn von: Geschichte des k. und k. Wehrmacht. III. Band. 1.
Hälfte Wien, 1901.

ZÁGORHIDI 2018. – Szombathely város kiváltságlevele 1607 – Privilegium Civitatis Sabariensis Anno
Domini MDCVII. Fordította: Zágorhidi Czigány Balázs. Szombathely, 2018.

394
ZÁVODI 2016. – Závodi Szilvia: A katonatiszti családok társadalmi megítélése és megbecsülése a XX.
század első felében. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2016/4. 1055–1078

ZEHETBAUER 1999. – Zehetbauer, Ernst: Die „Einjährigen” in den alten Armee. Das
Reserveoffizierssystem Österreich-Ungarns 1868–1914. Osnabrück, 1999.

ZRÍNYI 1926. – Zrínyi Miklós: A Vasmegyei Kaszinó-Egyesület 40 éves története (1886–1926). In: A
Vasmegyei Kaszinó-Egyesület évkönyve. Szombathely, 1926. 3–15.

ZÜCKERT 2006. – Zückert, Martin: Der Erste Weltkrieg in der tschechischen Geschichtsschreibung
1918–1938. In: Geschichtsschreibung zu den böhmischen Ländern im 20. Jahrhundert.
Wissenschaftstraditionen – Institutionen – Diskurse. Hg.: Christiane Brenner, K. Erik Franzen, Peter
Haslinger und Robert Luft. Münich, 2006. 61–75.

ZÜRCHER (ED.) 2013. – Zürcher, Erik-Jan (ed): Fighting for Living. A Comparative History of
Military Labour 1500–2000. Amsterdam, 2013

ZSOVÁK 1911. – Magyarországi szállodák, vendéglők, korcsmák és kávéházak címtára az 1912. évre.
Szerk.: Zsovák Károly. Budapest, 1911.

ZSUPPÁN 1989. – Zsuppán Ferenc Tibor: A fegyveres erők és a parlamenti választások

Magyarországon (1867–1914). In: Történelmi Szemle, 1989/1–2. 49–59.

395