Dibáczi A.

Enikő: „A táltos útjának kövei”

A relaxáció, imagináció és meditáció módszerei, eszközei az ősi magyar világképben

(előadás lejegyzett szövege)

(Elhangzott Solt-Révbérpusztán a Solt Nagyfejedelem Emléktalálkozón, 2010. március 13-án.

Köszönet a Szervezőknek a színvonalas és változatos programokat nyújtó rendezvényért, a
gondos és lelkes szervezésért, a szíves fogadtatásért, valamint a kifogástalan kedves és
figyelmes vendéglátásért!)

Először is arról beszélek, miért éppen ezt a témát választottam.

Évek óta foglalkozom keleti (főleg buddhista, tibeti, jógával kapcsolatos és taoista)
hagyományokkal, szufi misztikával és a nyugati tanításokkal (pl. Agykontroll, keresztény
meditációs gyakorlatok).Egyre inkább sürgetőnek és fontosnak érzem ezekben az egységes
alapot megtalálni, - nem azt ami szétválaszt, elszigetel és „különlegessé” tesz, hanem azt ami
közös platform lehet, ami összeköt. De ez egy másik történet lesz….
Lényeg most, hogy mindegyik említett nagy irányzatban kiemelkedő hangsúlyt kap(ott) a
gyakorlat, azon belül is a relaxáció, imagináció, meditáció. Pont az ősi Magyar világképben
ne találnám meg ezeket? – gondoltam. Kerestem és meg is találtam. Azonban ezek általában
nem teljes leírások, hanem inkább utalások. Hogy miért, arra mindjárt rátérek majd.
Előbb jöjjön egy kis fogalom tisztázás! Miért is használtam már a címben is 3
fogalmat, miért teszek különbséget relaxáció, imagináció és meditáció között? Hát azért, mert
különbözőek! A relaxáció: egy ellazult állapot. A testi-lelki egészség, a spirituális fejlődés, a
harmónia, a kiegyensúlyozottság biztosításában, és a pihenésben, regenerálódásban nagy
szerepe van. Általában az alfa agyhullámokkal jellemzik. Elérésére és fenntartására számtalan
módszer létezik. Ez az alap. Erre épül az imagináció: a képzelet alkotó, tudatos és pozitív
használata relaxált állapotban. Mert a képzelet erősebb, nagyobb hatalom, mint az akarat…. A
meditáció, az pedig nehezen leírható, mert túl van a szavakon és a fogalmi gondolkodáson.
Olyan állapot, amelyben nincs szó, nincs kép, nincs gondolat, nincsen tér és idő. Viszont
semmihez nem hasonlítható egységélmény és boldogság érzés tapasztalható benne. És néha
másodpercnyinek tűnő villanás-szerű felismerések jönnek, amelyek kifejtése órákat vesz
aztán igénybe.
Szóval e különleges tudatállapotok elérésének eszközeit kerestem az ősi Magyar
világképben, és meg is találtam. Mint mondtam, többnyire nem teljes leírásokat, hanem
inkább utalásokat. Elgondolkodtam azon, vajon miért. Két okát találtam. Egyik, amiért
Jézusnak sem kellett magyaráznia a bibliai jelenetben. Amikor megkérdezte a tanítványoktól:
„Mit hallottatok, mit beszélnek, kinek mondanak engem az emberek?” Ezt válaszolták:
„Némelyek Illésnek mondanak Uram, akinek újra eljövetelét megjövendölték a régi próféták.”
És nem kellett ezt a gondolatsort tovább magyarázni. (Bár a párbeszéd töredékességéhez az is
hozzájárulhat, hogy feltételezhetően több reinkarnációra utaló részt a Bibliából utólag
töröltek.) De nem is volt további részletezésre szükség, hiszen a reinkarnáció tudata ott
akkoriban benne volt a köztudatban. Ugyanúgy, mint a relaxációt segítő módszerek ismerete
az ősi Magyar tudatban. Valószínűleg ezért nem is találtam részletes leírást erről, olyasmire
gondolok, mint ami pl. az Agykontrollban vagy a jógában megvan. Itt akkor nem volt szükség
rá, mert a mi népünk ezt TUDTA. A másik ok, amiért jóformán csak utalásokat találtam: a
módszerek átadása általában személytől személynek, mester-tanítvány úton történt. Tehát
ezért sem maradtak fönt leírások.
Utalásokat azonban találtam bőven.
Például abban a dunántúli (rábaközi) hagyományrendszerben, amit Máté Imre tette közzé a
Yotengrit könyveiben. Ennek híres része a Nyirkai Jóslat, ami a Yotengrit 2. kötetében
található.
A Jóslatot elemezték már többféle szempontból, pl. megpróbálták beazonosítani a megadott
időpontok szerint már bekövetkezett eseményeket. Vagy próbálták megfejteni, pontosan
milyen eseményeket jelez az elkövetkezendőkben. Én most nem ilyen kétségkívül érdekes
szempontból elemzem a Nyirkai Jóslatot. Hanem az elején, amit többnyire át szoktak ugrani,
abban a részben ami arról szól, hogyan került különleges tudatállapotba, révületbe a táltos
asszony, több utalás-szerű jelzést olvashatunk az ezt elősegítő módszerekről. Lássuk tehát!
„Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. (…) Jó, ha ennyien vannak a „Nagy hívás”-hoz.
Mert nagy SZELLEM-et szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni
akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. „Nagy hívás” akkor
köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától. A táltos asszonyok egyike „utaztatható” volt.
Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel
UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ ISTENAPÁNK-nak. A „látó-halló” táltos asszony nekivetkőzött.
A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt,
és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozótűz parazsára zöld borókagallyat
raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni,
furuglázni nem mertek, a határőrség miatt. A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében
lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az az ő nyelvével szólhasson. (….) A
táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje (….)”
Éppen egy tucat olyan módszer említését fedeztem fel ebben a részben, amelyek a révülést, a
hétköznapitól eltérő tudatállapotba kerülést segítik.
(1.) „Hét táltos találkozott” – tehát a számok jelképes jelentésének, a számmisztikának, a
számosság mélységeinek figyelembevétele már önmagába ilyen. A 7 például mindig kiemelt
jelentőségű, misztikus „szent szám” volt népünk hagyományában. A mesék is tükrözik ezt.
(2.) A következő fontos tényező: a hétköznapi éber tudatállapottól eltérő tudatszint céljának
meghatározása. Ez adja a motivációt. Ez biztosítja azt, hogy nem próbálnak szellemet idézni
mindenféle csip-csup ügyben, szíre-szóra. Ebben az esetben arra a fontos sőt sorsdöntő
kérdésre kerestek választ a táltosok, meddig tart még az össznépi szenvedés és nyomorúság,
meg miképpen alakul a nemzet jövője. Az ÉG erről nem nyilatkozott magától, tehát ezért
folyamodtak a ”Nagy hívás”-hoz. (3.) Sokat segíthet a szent vagy megtisztított hely, adott
esetben a Rókadomb ilyen. (4.) Nem maradhat el az oltalomkérés és az áldozás (itt tűzzel és
vízzel) az Isteneknek. (5.) A következő fontos tényező: a zavartalan körülmények biztosítása.
Erre szolgál a maszlagbimbóval bedörzsölés. Ebben az esetben nem a maszlag tudatállapotot
befolyásoló egyben mérgező hatását használták ki, ami veszélyes is, hiszen hajszálnyi
választja el a látomáskeltő hatásút a mérgező dózistól, - hanem egyszerűen bedörzsölő
szerként szúnyogriasztónak használták a maszlagot. (6.) Segítőnek alkalmazták az ásványokat
is, itt éppen az adott hagyománynak megfelelően nyakba akasztott kék ékkövet – máshol meg
esetleg mást. (7.) A parázsnézés a következő módszer, ami már önmagában előidézheti vagy
elmélyítheti a megváltozott tudatállapotot. (8.) A borókagally füstje, mint a növényi drogok
egyike segíti a révülést. (9.) A „dunnyogás”, a „szódrog”, több kultúrában ismert pl. mint
mantra. (10.) A hangszerek is fontos eszközök a révülés és a képátvitel segítésében, pl. a dob
és a furulya. Akkor is megemlítették őket, ha a határőrség miatt éppen mellőzni kellett
használatukat. (11.) Fontos az önátadás, az „utaztatott” táltos tudatos önfelajánlása
médiumként. Ezért (és nem csupán különleges képességéért) joggal élvezi társai kiemelt
tiszteletét. A tiszteletadás kifejezésének leírása a Nyirkai Jóslat végén található meg. (12.)
Végül pedig az egységes szándék, a barátságos, oltalmazó, a másikat kölcsönösen tiszteletben
tartó, jóindulatú, őszinte közeg; a többiek segítő, oltalmazó szerepe is jelentős – ott akkor volt
ilyen.... Érdemes ma is ilyen közösségeket találni vagy létrehozni, mert nem az erők
összeadódását, hanem meghatványozódását eredményezte és eredményezi.
Ennyi révülést segítő módszer utalás-szerű megemlítését találhatjuk akár egy ilyen
rövid részletben is!
 De relaxációt, imaginációt, meditációt elősegítő módszerek nyomára egyébként is
bőven találhatunk a magyar néphagyományban.
Vannak eleve ilyen meditatív jellegű munkák, pl. a ház körüli kert művelése, a kisállatokról
gondoskodás, a rend és a tisztaság fizikai szintű biztosítása, az étel elkészítése, a gyerekekkel
való foglalkozás, mind ilyenek, - különösen ha ezzel a tudattal, és nyugalomban, védett
közegben végezhetik azokat. Ezek régebben megbecsült asszonyi tevékenységek voltak.
Ugyanúgy mint a hímzés. És itt most „első körben” tekintsünk el a motívumok jelképes
jelentésétől (később majd szót ejtek arról is). Maga a tevékenység önmagában megváltozott
tudatállapotot eredményez. Megkérdeztem egy egyszerű asszonyt, miért szeret hímezni? „Úgy
megnyugtat” – válaszolta. Ő így érzékelte ezt. A hímzés mint tevékenység monoton,
ugyanakkor összpontosítást követelő, egyben alkotó-értékteremtő és esztétikumra törekvő
jellegű, ez biztosítja az elmélyült, nyugodt tudatállapot létrejöttét. A hímzés technikája is
hozzájárulhat ehhez. A keresztszemes vagy láncöltés önmagában is jelképes jelentést hordoz.
Arról nem is beszélve, hogy e hosszú estéket betöltő tevékenység közben a nő szeretettel
gondol arra aki számára a tárgyat díszíti, ezzel feltölti pozitív energiákkal. Amit ilyenformán
készít, az szakrális tárgy lesz. Magam egy dobtartó tarisznya hímzése közben tapasztaltam
meg mindezt. De tudtak a varrás (hímzés) mágikus jellegéről a régiek is, erre utal egy régi
tárgyi emlékünk. 1983-ban Szarvas határában egy csont rovású tűtartót találtak, ami VIII.
századi, valószínűleg avar eredetű. Viszonylag hosszú szöveget, kb. 63 betűjelet róttak rá.
Magyarul is, többféle módon értelmezhető, egyik olvasata a következő: „Üngür démon ellen
íme e vas; tű szúródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz,
egybeölt(esz…) Üngür ne egyen (meg engem), űzd, emészd (el a démont), én Istenem!”
Relaxáló hatásuk van a természeti jelenségek megfigyelésének is. Gyermekkorom
egyik kedves tevékenysége: a felhőnézés ilyen. Ellazít, ugyanakkor fejleszti az alkotó
képzeletet. Vagy például ha fölnézünk este a csillagos égre, egyszerű de csodálatos tanítást
kapunk a csillagképek segítségével Égre írott örök mesékről, egyúttal térről és időről – azok
összefüggéseiről és viszonylagosságáról, aminek kifejtése köteteket töltene meg. De akár
maga az élő víz is egy csoda. És meditatív állapot létrehozására alkalmas (szép példa rá József
Attila: A Dunánál c. verse). Mint Tiszához kötődő ember, tapasztalatból ismerem az élő víz
szakrális erejét. Így nem meglepetés számomra, hogy a tudomány is kezdi fölfedezni a víz
csodálatos, pl. információ hordozó tulajdonságait (M Emoto: A víz csodája). Nemcsak a víz,
hanem a tűz is segíti a hétköznapitól eltérő tudatállapot létrejöttét. A tűz tisztító és
megvilágító Nap-jellege hozzájárul ehhez. De a parázsnézés (parázsba révülés) önmagában is
relaxációs-imaginációs módszer. A Természet ezer szépségében való gyönyörködés, az élő
Földhöz kapcsolódás úgyszintén. Ehhez képest sajnos azt kell mondanom, sok nagyvárosi
gyerek és felnőtt napokig sőt akár hosszú hetekig nem lát sem Eget sem Földet, sem élő Vizet
sem eleven Tüzet. Nekünk, városban élő embereknek tudatosan kell arra ügyelnünk, hogy
ezek helyet kapjanak az életünkben!
Révületet idézhet még elő a hangok ereje is. A mantrák különleges hatását több hagyomány
ismeri. Különleges tudatállapot előidézésének szándék-nyomait gyaníthatjuk, ha értelmetlen
hangsorokra bukkanunk pl. gyermek mondókákban. Egyik ilyen, amit én is gyakran
alkalmazok kisebb sérülések esetében gyerekek megnyugtatására (akár egyéb gyógyító
technikák mellett): „Éli-béli-jupiténi, álom-bálom-dalajbéli, áj, báj, kutyaháj, majd
meggyógyul, ha nem fáj!” Itt az „éli-béli-jupiténi álom-bálom-dalajbéli” hangsor
valószínűleg, a mondóka jellegéből adódóan, a gyógyító erők mozgósítását szolgálta. Vagy a
többféle változatban ismert „An-tan-té-nusz, szó-raka-ténusz, szóraka-tike-taka, ala-bala,
bim-bam-busz” – teli van mantrákkal! A Magyar nyelv nemcsak tartalmában, hanem már
hangzóanyagában is nagyon kifejező. Az „r” robosztussága, az „l” lágysága egyaránt része,
mint ahogyan a magánhangzók mélytől magasig terjedő sora.
És ha még a hanghoz mozgás járul! Az „An-tan-té-nusz”-hoz pl. a pörgés. Ennek a
mozgásformának révületet keltő hatását alkalmazták a „kerengő dervisek” is. Szöveg, hang,
dallam, mozgás egyik tökéletes egysége pedig nem más, mint a Magyar néptánc, aminek
elsajátítását és gyakorlását szívből javaslom mindenkinek. Előnyei közé tartozik pl.
idegrendszert érlelő és regeneráló hatása, a testfél keresztező mozgások révén. Ezeket a
mozgásformákat több modern alternatív irányzat is használja elkülönítve, tudatosan (pl. a
kineziológia egyes ágai), de a néptáncban természetes és élvezetes módon, bőségben
megtalálhatók.
A révülést segítő és kísérő hangszerekről, mint a dob és a furulya, már szóltam. A dob a
ritmus és a hangzás révén kiváló „vivő eszköz”, az infrahangok segítségével gyógyít, vagy
koncentrálja és juttatja el a „címzetthez” a táltos szándékát.
A hímzésnél mint tevékenységnél csak futólag említettem, hogy a képi motívumok, mélyebb
jelentésükkel mint jelképek, elősegítik a megváltozott tudatállapotba kerülést. A festett,
hímzett, faragott népi motívumok nem csupán díszítő eszközök, hanem sűrített
jelentésrendszert hordoznak. Erre legújabb kiváló példa, amit sajnos most kivetítő eszköz
híján nem tudok bemutatni, az a freskó, amit egyik kedves ismerősöm fedezett fel és
fényképezett le egy olyan házban, amit a helyi legenda szerint egy táltos asszony lakott. Kör
alakú mennyezetfestmény, középpont felé irányító motívumokkal és határozott középponttal -
szóval egyfajta mandala. De ilyenek a régi festett tányérok, vagy a pásztorok „tükröseinek”
fedőlapján található faragások vagy festések.
A következő példám egy játék. Kettős sorban, párban állnak fel a gyerekek. A fogó körbe jár,
és megáll egyikük előtt, és megszólítja: „Mit ettél ma?” „Csak kenyeret.” „Mit ittál ma?”
„Hideg vizet.” „Min állsz?” „Cserépen.” „Min lebegsz?” „Levélen.” „Nézz az égre!” „Nem
nézek!” „Lépj a földre!” „Nem lépek” „Akkor szaladj!” Futásnak indulnak körbe. Aki előbb
visszaér és beáll az üres helyre, az győz – a másik elkezd körbe járni, és folytatódik a játék a
leírtak szerint. Ha mélyére nézünk, ez egy beavatási út leírása. Milyen módszerek nyomára
bukkanhatunk, amelyek a különleges tudatállapot elérését és fenntartását is szolgálják? Egyik
ilyen, amit eddig nem említettem: a böjt. Testi-lelki tisztító, felkészítő hatása ismeretes. Az
első két kérdéssel ezt kérik számon a jelölttől. A különböző próbák szintén elősegítik (többek
között) a különleges tudatállapot különböző fokozatait. A „Min állsz?”- kérdés a más irányú
fölkészültséget firtatja. „Cserépen” – tehát összetört régi világának cserepein áll a jelölt. A
sajátos lebegő érzés pedig a megváltozott tudatállapot gyakori velejárója. A „Nézz az égre!”
„Lépj a földre!” más jellegű próba. A jelölt megingathatatlanságát és befolyásolhatatlanságát
célozza. Ugyanis ha az utasítást teljesíti, vagy csak mozdul ez irányba, máris „elbukott”….
Végül pedig ügyességét, gyorsaságát, bátorságát bizonyítania kell fizikai szinten is.
De a kisóvodások által kedvelt „Hej Gyula, Gyula, Gyula, szól a duda, duda, duda, Pest Buda,
Buda, Buda, pattogatott kukorica” dalban is rejtőzik egy fontos eszköz: az asztrális védelem.
Mert ez a dal mozgással kísérendő, és az egyszerű mozgássor az aura megerősítését
szolgálja....

Több ilyen példát is mondhatnék, és egyre erősödő meggyőződésem, hogy a

gyerekdalok, mondókák, játékok ilyen szempontú összegyűjtése, csoportosítása és elemzése
szükséges, hogy az óvónők és tanítók tudatosan taníthassák, a gyerekek pedig élvezhessék
ennek előnyeit.
Köszönöm a figyelmet!

(forrás: http://daefelfrissules.atw.hu , Magyarság, hagyományok)