Az Iszlam

You might also like

Download as rtf, pdf, or txt
Download as rtf, pdf, or txt
You are on page 1of 1

Az iszlám vallás a zord időjárású Arab-félszigeten jött létre.

A sivatagos területen arab törzsek éltek, számukra az elsődleges bevételi forrás a kereskedelem volt,
mivel náluk húzódott a tömjén út, az egyik legnagyobb keleti kereskedelmi útvonal.

A kereskedelem irányítását végül egy város, Mekka vette át.

Az iszlám vallás alapítója Mohamed, aki egy arab kereskedő volt, és Mekkában született még a 6.
században.

Útjai során megismerte a perzsa, a zsidó és a keresztény vallást is.

A hagyomány szerint 40 évesen jelentek meg az első látomásai, miszerint megjelent neki Gábriel
arkangyal, és ennek hatására kezdte el prófétaként hirdetni az iszlám hitet.

Mohamed vallása szigorú, egy istenhitű vallás, azaz monoteista vallás.

Mekkában ezt nem nézték jó szemmel, így Mohamedet elüldözték. 622-ben így elutazott Medinába.

Ezt nevezik Mohamed futásának, ami az arab időszámítás kezdete is.

Innen viszont Mohamed számára nem volt megállj, mivel prófétaként gyakorlatilag egyesítette vallásával
az arab törzseket, a tanítást, amit Mohamed adott át, az embereknek, iszlámnak nevezzük.

A hívőknek öt parancsot kellett betartani. Csak egy Isten van, akit Allahnak neveznek.

Mohamed az ő küldötte, vagyis a prófétája. Naponta ötször imádkozzanak és alamizsnát adjanak a


szegények ellátására, és életükben egyszer az embereknek el kell zarándokolniuk Mekkába a Kába-kőhöz,
illetve napkeltétől napnyugtáig ramadán hónapban böjtöt kell tartani.

Az iszlám hirdeti a dzsihádot, ami a hit védelmét jelenti.

Ez azt jelenti, hogy az iszlámot hívők védelmét biztosítani kell.

A szent könyve az iszlámnak a Korán. Mohamed halála után az arab törzsek, miután létrehozták az arab
birodalmat, végül szétválltak.

You might also like