Egri Hittudományi Főiskola

Mexico misszionálása
a keresztény újkorban
(XV-XVI. század)

Szaktanár: Készítette:
Buda Péter Béres István

Eger, 2003
 Bevezetés

A XVI. Század elején folyt a nyugatindiai szigetek meghódítása, hogy újabb és újabb
földeket fedezzenek fel, csatoljanak Spanyolországhoz, s hogy ezen földek kincseivel
megtömhessék zsebüket. Ezeknek a hódítóknak – akik meggyőződéses katolikusok voltak, s
az Egyház nevében hódítottak - mindenhová hittérítővel kellett menniük, királyi parancsra.
Úgy érezték, ha a hittérítőket elhelyezik a meghódított területeken, eleget tesznek vallási
kötelezettségüknek, és kegyetlenkedéseik a bennszülöttekkel nem áll ellentétben
vallásosságukkal. Ilyen szempontból szerencséjük volt a hittérítőknek, hogy a hódítók –
akiket az arany utáni vágy hajtott – Krisztus keresztjével a kezükben indultak útnak. Ennek a
szüntelenül folytatódó felfedező utaknak köszönheti a XVI. századi misszió, hogy annyi
ismeretlen és új területen sikerült kitűznie Krisztus keresztjét. Mivel Mexico megtérítéséből a
ferencesek vették ki az oroszlánrészt, ezért a későbbiekben legfőképp róluk lesz szó.

Fernando Cortez hódítása

1519-ben a kubai kormányzó, Velasquez megtudta, hogy a nyugatindiai szigeteken

hatalmas szárazföld terül el, ezért megbízta egyik kapitányát, Fernando Cortezt, hogy hódítsa
meg Spanyolország számára, s egyúttal tűzze ki ott Krisztus keresztjét. Cortez először
Tabasco városát vette be, majd 1519. április 20-án partraszállt Vera Cruz kikötőjében.
Ekkoriban Montezuma király uralkodott Mexico földjén. Lakosai az aztékok voltak, az akkori
Amerika legműveltebb bennszülöttei. Rendezett közigazgatásban éltek, fejlett volt adózásuk,
közjoguk, iparművészetük, ismerték az írást, és a matematikában is kiválóak voltak. Főistenük
Taotl, emellett még 13 főistent és kb. 200 kisebb istent tiszteltek.1 Cortez legyőzte
Montezuma királyt, majd lázadás is tört ki a spanyolok ellen 1520-ban, mely alatt
visszavonult, s 1521-ben elfoglalhatta Mexico fővárosát, Tenochtitlant (Mexikót).
Érdekes tény, hogy mikor Cortez és a hittérítők Mexico földjére léptek, a kereszténység
nyomaira bukkantak, s elcsodálkoztak, hogy templomok és keresztek állnak. 1517-ben
Yucatanban (Gonzales világi pap), 1518-ban Conzumelben (Dias és Olmedo mercedáriusok,
Márton káplán) már jártak spanyol hittérítők. Mivel a mexikóiak vallásában sok rokon elem
van a keresztény vallással, remélték, hogy a hittérítésnek ezen a földön könnyű munkája lesz.

1
vö. Lévay Mihály: A katolikus hittérítés története, 324 .o.

2
 Olmedo munkássága

Cortez kapitányt Juan Diaz kísérte el hódító útjára, Mexico igazi apostola mégis Olmedo
Bertalan mercedárius, aki Cortez hódításai alatt is megfordult Mexicoban. Megkeresztelte a
yucatani Tabasco kazik lányát, aki a Marina nevet kapta, s később ő lett Olmedo tolmácsa,
akinek nagy segítségére volt. Olmedo oltárt emelt, szentmisét mutatott be és prédikált az
indiánoknak, megeskette őket a spanyol hűségre. Sikere abban rejlik, hogy kímélte
érzékenységüket, s durva eszközökkel soha nem lépett fel vallásuk, hagyományaik ellen.
Számára tehát nagy nehézséget jelentett, hogy Cortezt visszatartsa kegyetlenkedéseitől,
pusztításától, melyet Cortez vallási kötelességnek érzett. Mikor vonakodtak
megkeresztelkedni, leromboltatta szenthelyeiket és bálványaikat, s helyükbe Szűz Mária képét
vagy keresztet állíttatott. Így nagy pusztításokat vitt végbe a kapitány, melynek elkeseredés
lett a vége a bennszülöttek részéről. Olmedo bátran szállt szembe vele, s kifejtette előtte, hogy
nem erőszakkal kell őket megnyerni, ez nem fér össze az evangélium szellemével. Az igazi
fegyver itt a példamutatás és az oktatás. Oly óvatosan, módszeresen és tapintatosan tudott
eljárni, hogy Tlascala aztékjai önként abbahagyták bálványáldozataikat. Marina segítségével
Montezumát is meg akarta téríteni, ami egyes adatok szerint sikerült, de ez nem igazolható.
Templomot, kolostort épített a fővárosban, s halálakor mind a spanyolok, mind a
bennszülöttek meggyászolták, és hangoztatták, hogy Spanyolországnak ő hódította meg
Mexicot.

Újabb hittérítők, és módszereik

A XVI. század elején több szerzetesrend kereste fel – szinte versenyszerűen – az új

területet, hogy megismertessék az evangéliumot az ott élőkkel, és missziós állomásokat
hozzanak létre. A spanyol udvar azonban belga ferenceseket küldött ide. Johannes de Tecto
(Couvreur) és Johannes Aora, valamint Pieter van Gent laikus testvér volt az első ilyen
missziós csoport. Pieter van Gent (vagy másképp Genti Péter) 1572-ig működött itt. A
bennszülöttek nagyon megszerették, és mint ferences testvér, élete példájával járt elől.
Többek közt azték nyelven írt katekizmust, kb. 100 templomot építtetett. Halálakor hangos
sírással vettek tőle búcsút.2

2
vö. Dr. Wolkenberg Antal: A katholikus világmisszió könyve, 329. o.

3
 Cortez szívesen fogadta ezeket a ferenceseket, s a király egyik főembere nekik adta
palotáját, hogy megtanulják az ottani nyelvet (ezért még nem prédikáltak nyilvánosan, hanem
királyi hercegeket és kazikokat oktattak). Cortez kérésére X. Leo pápa Johannes Gapion és
Francisco Quiňones ferences atyákat küldte. Majd helyettük később Martino de Valencia
ferences atya ment Mexicoba 1524-ben 11 ferencessel.
A bennszülöttek sokszor isteneknek nézték őket, de mikor már tudtak beszélni az ő
nyelvükön, megmagyarázták, hogy ők emberek, és a világ legfőbb papja küldte őket azért,
hogy az örök élet igéit hirdessék nekik. „Éppen ezért semmi mást nem kértek, csak azt, hogy a
főemberek adják hozzájuk gyermekeiket oktatásra. Ezzel a fellépésükkel megnyerték a
kazikokat s innen kezdve rendszeres oktatásban részesítették a legelőkelőbbek gyermekeit.”3
A ferenceseknek 1524-ben 4 kolostoruk van, 1530-ban 22-en, 1538-ban 31-en, 1542-
ben pedig már 86-an vannak Mexicoban. 4
A ferences kolostorok mellett iskolák is épültek, amit sok gyermek látogatott. Akik
kijárták ezt az iskolát, Cortez a legmagasabb állami beosztásokat adta nekik. Viszont a
főemberek rosszul jártak, mert vazallusaik fiait küldték ide tanulni. Így később ők is ide
járatták fiaikat. A tanítás latin nyelven és képek segítségével folyt. De mivel ez a módszer
nem járt sok eredménnyel, a ferencesek megtanulták a bennszülöttek nyelvét, s így tudták
tanítványaikat eredményesen tanítani. Ezek a tanítványok segítettek a keresztény hit
térítésében, pusztították a pogány szentélyeket és bálványokat. Ezek a pusztítások többnyire
kegyetlenek voltak, amik a misszió rovására mentek. Ezeket a kegyetlenségeket sokáig
felrótták a ferences térítőknek, hisz így a saját munkájukat nehezítették meg, ill. sok
archeológiai értéket semmisítettek meg. Ezek eléggé rideg módszerek voltak.5

A szentségekről

A keresztelések tömegesek voltak. Először a tanítványok keresztelkedhettek meg, a

felnőttek csak később. Sokszor külön napokra osztották, hogy melyik város mikor
keresztelkedhet meg. Ezzel kapcsolatban érdekes adatok születtek. Kb. 40 ferences atya
keresztelt állandóan, akik fejenként legalább 100.000 embert kereszteltek meg, némelyik
negyedmilliót is, de volt olyan nap, hogy egy atya 3000 embert is megkeresztelt.
Xumilchoban két ferences egy nap alatt 15.000 embert keresztelt meg, Toribio de Benevente

3
Lévay Mihály: A katolikus hittérítés története, 326.o.
4
vö. u.a., 326.o.
5
vö. u.a., 326-327.o.

4
mexikói működése alatt kb. 400.000 embert, Genti Péter pedig kb. 300.000 embert keresztelt
meg. 1531-ig több mint egymillió , 1540-ig több mint kilencmillió embert kereszteltek meg.
Ezen kereszteléseket nem előzte meg kellő oktatás, de a hittérítők dicsérték az új keresztények
buzgóságát.6 Később III. Pál pápa úgy rendelkezett, hogy szüntessék meg a tömegkeresztelést,
majd felnőtteket sem akartak megkeresztelni, de a bennszülöttek követelésére ismét
visszatértek a régi rendszerhez.
Bérmáláshoz is járulhattak Toribio de Benevente atyához, majd 1526-tól
szentgyónáshoz is járulhattak. A gyóntatószékeket is tömegesen keresték fel. Szentáldozáshoz
először nem akarták őket engedni, de 1539-től ezt is engedélyezték, azzal a feltétellel, ha kellő
oktatást kapnak e téren, s az Úr testét meg tudják különböztetni a hétköznapi kenyértől. Az
egyházi házasság és a papnevelés tekintetében sok hiány és hiba volt.
Mindezen események ellenére a missziós térítők maguk vallották, hogy a hitbuzgó
keresztények mennyire szívükön viselik Krisztus örömhírét. Nagy lelkesedéssel vesznek részt
az istentiszteleteken, szentmiséken, körmeneteken, sőt, a hittérítőknek köszönhetően nagy
haladást értek el a művészetben és az iparban. A hittérítők pedig szent és aszkéta életet éltek,
példát adva a bennszülötteknek. Még az anglikán Prescott is dicséri a hittérítők példamutató
életét.7

A szerzetesrendek és világi papok

A ferencesek vették ki Mexico misszionálásából a legnagyobb részt, róluk a fentiekben

volt szó.
A domonkosok 1526-ban jöttek Mexicoba téríteni. Vezetőjük Ortiz Tamás, majd később
Domingo Betanzos. Mivel prédikálórend, mesterei voltak a tömegek megnyerésének.
Hasonlóképp, mint a ferencesek, ők is néha egész vidéket tudtak megnyerni a
kereszténységnek. A bennszülöttekkel megszerettették a zenét, az éneket, a pompát, az
ünnepélyességet, templomaikat virággal díszítették. Kiváló hittérítők voltak még Gonza
Luzero, Domingo és Las Casas, de közülük talán az utóbbi a legkiemelkedőbb. Keresztneve
Bertalan (1474, Sevilla – 1566 júl. 31., Madrid). Tanulmányainak befejezte után az újvilágba
utazott. 1510. pappá szenteltetvén, Cuba szigetén plébános lett. Az indusok nyomorán és
szomorú helyzetén megindulva, szónoklataiban és irataiban pártjukra állott. Az indusok

6
vö. Lévay Mihály: A katolikus hittérítés története, 329-330.o.
7
vö. Dr. Wolkenberg Antal: A katolikus világmisszió könyve, 419.o.

5
érdekében több ízben Spanyolországba utazott, hogy a királynál kieszközölje helyzetük
javítását, vállalata azonban dugába dőlt. E fölött való szomorúságában 1523-ban a
dominikánusok rendjébe lépett és hittérítésre adta magát. Az indusok érdekében széles
irodalmi munkásságot fejtett ki.8
Az ágostonrendiek is kiemelkedő munkát végeztek az evangélium terjesztése terén.
1533-tól jöttek erre a vidékre, több kolostort is alapítottak itt. 1560-ban önálló
rendtartománnyá lettek. Köztük Agostino de la Coruňa jeleskedett, s legfőképp az
indiánoknál.
II. Fülöp kérésére 1572-ben jöttek Mexico földjére a jezsuiták. Először csak a spanyol
lakosság lelki gondozásával foglalkoztak, majd később, 1584-től a pogányokat is
misszionálták. Elsajátították a bennszülöttek nyelvét, sőt a tájszólásokat is. Missziós telepeket
is alapítottak. Állomásaikat bővítették, így nekik köszönhetően sok mexikói indián törzs tért
meg.
A világi papok is jeleskedtek a hitterjesztésben. Közülük kiemelkedik Juan Gonzalez
mexikói kanonok, és Juan de Mesa indián bennszülött. Mesa, mivel indián származású, sok
törzsnek lett apostola.

Egyházi szervezet kiépítése

A szerzetes rendtartományok építették ki az egyházi szervezetet. Mexico első püspöke

Zumarraga János OFM volt, aki fáradhatatlanul végezte munkáját, missziós állomásokat
hozott létre, s az indiánok védelmében is közben járt a spanyoloknál, akikkel nemegyszer
összeütközésbe került (egy alkalommal egyházi átkot is mondott rájuk). Kollégiumokat,
leányiskolákat létesített, katekizmust nyomtatott bennszülött nyelven. Később több helyen is
alakultak püspökségek: Nicaragua, Honduras, Guatemala, Michoacan, Chiapa. A XVI. század
közepén Mexicot érseki rangra emelték, és Guadalajara és Vera Paz városában alapította
püspökséget. Ezzel be is fejeződött Mexico megtérítésének első szakasza.

8
A Pallas Nagy Lexikona, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1893-1897.

6
 Ajánlott és felhasznált irodalom

1. Lévay Mihály: A katolikus hittérítés története, Franklin-társulat, Budapest, 1938.

2. Dr. Wolkenberg Alajos: A katolikus világmisszió könyve, Szent István Társulat,
Budapest, 1928.
3. August Franzen: Kis egyháztörténet, Agapé, Szeged, 1998.
4. Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve, SZIT, Budapest, 2001.
5. Bandha Béla – Ijjas Antal: A keresztény egyház története, Pázmány Péter Irodalmi
Társaság, Budapest, 1937-1941.
6. Szántó Konrád: A katolikus egyház története, Ecclesia, Budapest, 1987-1988.
7. A Pallas Nagy Lexikona, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1893-1897.