Sok cikket olvasok a mérgező szülők témájában.

Önigazolás? Meddig akarjuk a felelősséget áthárítani az aktív félre?

Minden bántalmazóhoz tartozik legalább egy áldozat. Senki sem véletlen
szereplő amikor egy dráma szereposztásra kerül, akkor azt a „színészek
elvállalják” ezeket a helyzeteket, egy másik világban tervezzük meg, akkor
könnyű bevállalni. Ahol pontosan tudjuk, emlékszünk arra, miért épp mi fogjuk
azt a jelenetet úgy átélni.
Szeretném vitaindító-kiegészítő szándékkal megosztani e béli tapasztalataim.
Az hogy valaki a környezetére bántó, az létező állapot..
Ő sem így született, valami okán lett ilyen a viselkedése! Az ember maga
értékes, a családi kapcsolataink fontosak, tehát meg kell találnunk belőle a
gyógyító kiutat!
Az, hogy a környezete engedi, az sajnos a többiek szerepvállalása a játszmában.
Ez annak is árt, aki bánt! Ha nekem fáj, nekem kell tenni a változásért! Ezzel
segítek a másiknak is felismerni, hogy tévúton jár!
De nézzük csak…a viselkedés, amit másik ember számára megengedünk, az pici
gyerekkorban természetesen nem választható…abba okkal kerültünk. De
rengeteg „felnőtt„ ember sír, magam is ide tartoztam, hogy a szülei hibája miatt
él szerencsétlenül. Ha Ők jók lettek volna akkor ….
Amikor elhagyjuk a szülői házat, s ez ezeknél a gyerekeknél bizony sürgetően
gyorsan megtörténik, akkor elvileg az érzelmi és mentális leválásnak is meg
kellene történnie. De ez nem így van! Visszük magunkkal a „mintát” és bár
szenvedtünk tőle, most nem kéne hasonlóban lennünk, de bizony az elutasítás,
a saját szerepvállalásunk hárítása, az ítélkezés a szülők felett, az önsajnálat,
pontosan benne tart ebben az energiában. Nem a mi dolgunk az Ítélkezés!
Meddig kell cipelni a Családi terheket? Minek jöttünk el, ha a fájó emlékek
terhét elhoztuk?!
Bármikor amikor azt mondanánk, és kijelenthetnénk, gyógyulásunk érdekében,
hogy:
 Megértjük miért viselkedtek így!
 Tudjuk, hogy nincs vétlen áldozat!
 Már felnőttek vagyunk meg tudjuk védeni magunkat!
  Tiszteljük a karmikus rendet!
Abban a pillanatban ezen játszma a tudatosítás és elfogadás, megbékélés
fényénél, szerte foszlana. Gyógyulna a Családi mező. De leginkább a
bántalmazotti szerepből való kilépéssel mi gyógyulunk meg! És minden érintett
képes lenne az egyéni gyógyulási folyamatára, vagy új játszma társakat keresne,
hogy folytathassa, ha mi kiléptünk.
Önbántalmazás
A legrosszabb, amit magunkkal elkövethetünk, az, amikor láthatatlanul
szabotáljuk önmagunk boldogságát, sikereit és annak megvalósulását.
Ez egy „furfangos önbántalmazó„ mechanizmus, melyben már tudattalanul
elkerüljük a lehetséges boldogságot kiváltó helyzeteket. Volna valaki, aki szeret,
és inkább el abortáljuk a kapcsolatot, hogy ne is kerüljünk bele. Vagy
elhalasztjuk a jelentkezést egy jó munkahelyre, akár egy képzést nem
választunk, ami munkahelyi előléptetéshez vezetne. Vagy nem adjuk le a
legsikerültebb anyagot a főnöknek. Nagy felismerés de persze lehet a
legfájdalmasabb, amikor ráébredünk, hogy bár aki „megtanította nekünk, az
önmegalázó életformát, nincs jelen, akár már nem is él, mert már mi magunk
léptünk a bántalmazó szerepbe, és önmagunkon folytatjuk tovább a
„megkezdett mintát”.
Itt fontos az erős tudatos viselkedéskontroll és az érzelmi test energetikai
tisztítása is. Ehhez jó eszköz lehet a Metamorf masszázs, és egy tudatos feltáró
beszélgetés, vagy önelemzés. A Bach-virág terápia is segít kilépni az áldozati
szerepből. Hogy bár félünk a saját érdekünkben tenni, és igyekeztünk a
lehetőségek elől kitérni, mostantól képessé tegyük megtenni az öngyógyító

lépéseket magunk érdekében😊

Minden konfliktus helyzet valójában az egyik fél, de akár mindkét résztvevő

számára is bántalmazó lehet. Hiszen amíg a játszma tart, egyik sem képes az
egészséges boldog kapcsolatra. Ezért fontos megtanulnunk az asszertív
kommunikáció /én -kommunikáció és értő figyelem/ folyamatát, hogy a
játszák sokaságát legalább mi ne okozzuk a helytelen támadó beszédünkkel.
Nagyon hasznos tudás, jó lenne már az iskolában tanítani, hogy oda tudjunk
figyelni magunkra, és tudjuk elmondani az érzéseinket, amik fájnak, és amik
kifejezése a társunkban is egy empatikus folyamatot indíthat el.
Ebben a folyamatban mindenki nyertes lesz, és amikor ez megvalósul, béke
költözik a szívünkbe.
Új viselkedési sémákkal más jövőt építhetsz.