Leon Festinger (1919. május 8. - 1989. február 11.

) amerikai Leon Festinger

szociálpszichológus ismertségét leginkább a kognitív
disszonancia és a társas összehasonlítás (social comparison)
teóriáival szerezte. Elméleteivel gyakorlatilag megtagadta a
szociálpszichológia korábban uralkodó behaviorista nézetét,
mivel kimutatta az emberi viselkedés inger- válasz
kondicionálással történ leírásának elégtelenségét.
Festingernek tulajdonítják a laboratóriumi kísérletezés
szociálpszichológiai alkalmazásának el mozdítását is, bár
egyidej leg hangsúlyozta a valós élethelyzetek
tanulmányozásának fontosságát is, amellyel talán akkor vált
igazán híressé, amikor személyesen beépült egy ún.
világvége-szektába. A társadalmi hálózatok elméletében az a
közelség hatása (proximity e ect, vagy propinquity) révén is
ismertté vált. Született: 1919. május 8., New York

Festinger a modern szociálpszichológia egyik fontos alakja,

Meghalt: 1989. február 11. (69 évesen),
Kurt Lewin mellett tanult pszichológiát az Iowa-i Egyetemen,
ahol 1941- ben szerzett diplomát; azonban csak 1945-ben New York
kezdett el érdekl dni a szociálpszichológia iránt, miután
csatlakozott Lewin Csoportdinamikai Kutatóközpontjának Iskolái:
tanszékéhez a Massachusetts Institute of Technology-nál. A
• City of College of New York
szociálpszichológiában való jelent s eredményei ellenére
Festinger 1964-ben a vizuális észlelés kutatása, majd 1979- • lowa-i Egyeteme
ben a régészet, a történelem és az emberi
evolúciótudományok felé fordult, egészen 1989-ben Ismertség:
bekövetkezett haláláig. B. F. Skinner, Jean Piaget, Sigmund • Kognitív disszonancia
Freud és Albert Bandura után Festinger volt a 20. század
• Erőfeszítések indoklása
ötödik legtöbbet idézett pszichológusa.
• Társadalmi összehasonlítás
ÉLETE
Tudományos terület: pszichológia
Magánélete és iskolái
Intézmények:
Festinger 1919. május 8-án született Brooklynban, New
• Massachusetts-i Technológiai Intézet
Yorkban orosz-zsidó bevándorlók, Alex Festinger és Sara
Solomon Festinger gyermekeként. Apja hímzésgyáros, • Michigan Egyetem
Oroszországot radikális és ateista emberként hagyta el, és • Minnesota Egyetem
egész életében h maradt ezen a nézeteihez. Festinger a • Stanford Egyetem
brooklyni Boys High Schoolba járt, majd 1939-ben a New • New School Szociológiai Kutatóintézet
York-i City College-ban pszichológiából szerzett BS diplomát.

Ezt követ en Kurt Lewin mellett tanult az Iowa-i Egyetemen, Doktori disszertációja:
ahol 1940-ben MA fokozatot, majd 1942-ben a gyermeki A döntéselmélet kísérleti tesztelése (1978)
viselkedés területén szerzett PhD fokozatot. Saját bevallása
szerint nem érdekelte a szociálpszichológia, ehelyett Doktorandusz:
Lewinnek a feszültségrendszerekkel kapcsolatos korábbi
Bertram Raven
munkái keltették fel a gyelmét, de amikor Iowába érkezett,
Lewin fókusza a szociálpszichológia felé tolódott el. Festinger
azonban továbbra is eredeti érdekl désének megfelel en Követői:
tanulmányozta a törekvés szintjét, statisztikával foglalkozott, Stanley Schachter
kidolgozta a döntéshozatal kvantitatív modelljét, s t még egy Elliot Aronson
patkányokon végzett laboratóriumi tanulmányt is publikált. A
szociálpszichológia iránti akkori érdektelenségét magyarázva
Festinger így nyilatkozott: "A szociálpszichológiai tanulmányok lazább módszertana és az adatok
Lewin-féle fogalmakhoz és elméletekhez való kapcsolatának homályossága mind nem t nt
vonzónak számomra szigorúságra hajló ifjúkoromban." Festinger szabadgondolkodónak és
ateistának tartotta magát.
ű
ő
ű
ő
fi
ő
ff
ő
ő
ő
ő
ő
ű
 A diploma megszerzése után Festinger 1941 és 1943 között az Iowa egyetem kutató
munkatársaként, majd a második világháború alatt 1943 és 1945 között a Rochesteri Egyetemen
a repül gép-pilóták kiválasztásával és kiképzésével foglalkozó bizottság

statisztikusaként dolgozott. 1943-ban Festinger feleségül vette Mary Oliver Ballou

zongoram vészt, akivel három gyermekük született, Catherine, Richard és Kurt. 1943-ban
Festinger és Ballou kés bb elváltak, majd 1968-ban feleségül vette Trudy Bradley-t, aki a New
York-i Egyetem szociális munka professzora.

Szakmai életútja/Karrier

1945-ben Festinger a Massachusetts Institute of Technology (MIT) újonnan megalakult

Csoportdinamikai Kutatóközpontjához csatlakozott, mint tanársegéd. Az MIT-n Festinger saját
szavaival élve "önszántamból lettem szociálpszichológus, és merültem el a területen, annak
minden nehézségével, homályosságával és kihívásával együtt.” Ugyancsak az MIT-n kezdte meg
Festinger a csoportokon belüli társas kommunikáció és nyomásgyakorlás vizsgálatát, amely
fordulópontot jelentett saját kutatásaiban. Ahogy maga Festinger is visszaemlékszik, "az M.I.T.-
ben töltött évek (sic) mindannyiunk számára jelent snek, úttör nek, valami fontos dolog új
kezdetének t ntek.” Valóban, Stanley Schachter, Festinger akkori tanítványa és kutatási
asszisztense így nyilatkozott: “Volt szerencsém ebben az id ben Festingerrel dolgozni, és úgy
gondolok rá, mint tudományos életem egyik csúcspontjára”.

Festinger ezen törekvése "szinte véletlenül kezd dött", köszönhet en annak a tanulmánynak,
melyet az építészeti és ökológiai tényez k a diákok lakhatási elégedettségére gyakorolt hatásáról
készített az egyetem számára. Bár a közelséghatás (vagy propinquity) volt a vizsgálat egyik fontos
közvetlen eredménye, Festinger és munkatársai a lakók egy csoportján belüli barátság mértéke és
a csoporton belüli vélemények hasonlósága közötti összefüggéseket is észrevették, így váratlan
kérdéseket vetettek fel a társadalmi csoportokon belüli kommunikációval, az attit dök és
viselkedések csoportnormáinak kialakulásával kapcsolatban. S t, Festinger 1950-ben megjelent
“Az informális társadalmi kommunikációról, mint a csoporton belüli attit d-egyformaságra irányuló
nyomás függvényér l” szóló alapokat letev tanulmánya többször is idézi ennek a látszólag
egymástól független lakhatási elégedettségi vizsgálatnak az eredményeit.

Lewin 1947-ben bekövetkezett halála után Festinger 1948-ban a kutatóközponttal együtt a

Michigani Egyetemre, ezt követ en 1951-ben a Minnesotai Egyetemre, majd 1955-ben a Stanford
Egyetemre költözött. Ez id alatt Festinger publikálta a szociális összehasonlítás elméletér l
szóló, nagy hatású tanulmányát, amely a társadalmi csoportokban az attit dök értékelésére
vonatkozó korábbi elméletét kiterjesztette a társadalmi csoportokban jelentkez képességek
értékelésére. Ezt követ en, 1957-ben Festinger publikálta a kognitív disszonancia elméletét,
amely vitathatatlanul a leghíresebb és legbefolyásosabb hozzájárulása a szociálpszichológia
területéhez. Egyesek ezt úgy is tekintik, mint Festinger korábbi munkájának kiterjesztését a
csoportnyomásról a társadalmi csoportokon belüli attit dök és képességek eltéréseinek
feloldására irányuló munkájának, mely arra vonatkozik, hogy az egyén hogyan oldja fel az
eltéréseket kognitív szinten. Festinger ebben az id szakban jelent s elismerést is kapott
munkájáért, mind a szakterületen belülr l - 1959-ben elnyerte az Amerikai Pszichológiai Társaság
Kiváló Tudományos Hozzájárulás Díját -, mind a szakterületen kívülr l: a Fortune magazin a tíz
legígéretesebb amerikai tudós egyikének nevezte, nem sokkal a társas összehasonlítás
elméletének közzététele után.

Az elismerés ellenére Festinger 1964-ben elhagyta a szociálpszichológia területét, döntését annak

a "bennem akkoriban egyre er söd meggy z désnek tulajdonítva, hogy személy szerint egyfajta
megszokásban vagyok, és új forrásokból származó intellektuális injekcióra van szükségem ahhoz,
hogy továbbra is produktív maradjak." Figyelmét a vizuális rendszer felé fordította, az emberi
szemmozgásra és a színérzékelésre összpontosítva. 1968-ban Festinger visszatért szül városába,
New Yorkba, és az észleléssel kapcsolatos kutatásait a The New Schoolban folytatta, amely
akkoriban New School for Social Research néven volt ismert. 1979-ben bezárta laboratóriumát,
arra hivatkozva, hogy elégedetlen azzal, hogy "egyre sz kebb és sz kebb technikai
problémákkal" foglalkozzon.
ő
ű
ű
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ű
ő
ő
ű
ő
ő
ő
ű
ő
ű
ű
ő
ő
ű
ő
 Kései évei

Festinger 1983-ban, négy évvel laboratóriumának bezárása után írt levelében csalódottságának
adott hangot azzal kapcsolatban, amit és a szakterülete elért: “Negyven év a saját életemben
számomra hosszú id nek t nik, és bár ez id alatt megtanultunk néhány dolgot az emberekr l és
az emberi viselkedésr l, a fejl dés nem volt elég gyors; és az új ismeretek sem voltak elég
leny göz ek. És ami még rosszabb, tágabb értelemben véve úgy t nik, hogy sok fontos
problémán nem dolgoztunk.”

Festinger ezt követ en az skori régészeti adatokat kezdte feltárni, találkozott Stephen Jay
Goulddal, hogy megvitassa az elképzeléseit, és régészeti lel helyeket látogatott meg, hogy els
kézb l vizsgálja a primitív szerszámkészítést. Er feszítései végül “Az emberi örökség” cím
könyvben csúcsosodtak ki, amely azt vizsgálta, hogyan fejl dött ki az ember és hogyan alakított
ki komplex társadalmakat. Bár látszólag a pszichológia területéb l való kiábrándultság, a
pszichológia teljes elhagyásának terméke volt, Festinger úgy tekintett erre a kutatásra, mint
visszatérésre a pszichológia alapvet problémáihoz. Új kutatási érdekl désének célját úgy írta le,
"megnézni, hogy különböz néz pontokból, különböz adattartományokból mire lehet
következtetni ennek az általunk embernek nevezett fajnak a természetér l, jellemz ir l", és zavarba
jött, amikor pszichológustársai megkérdezték t le, hogy új kutatási érdekl dése hogyan
kapcsolódik a pszichológiához.

Festinger következ és egyben utolsó vállalkozása az volt, hogy megértse, miért fogad el vagy
utasít el egy eszmét egy kultúra. Ennek megértéséhez azt vizsgálta, hogy az új technológiákat
miért fogadták el gyorsan Nyugaton, és miért nem a Bizánci Birodalomban. Festingernél azonban
rákot diagnosztizáltak, miel tt ezt az anyagot publikálni tudta volna. Úgy döntött, hogy nem
folytatja a kezelést. 1989. február 11-én meghalt.

A közelség hatása

Festinger, Stanley Schachter és Kurt Back házas egyetemista hallgatók körében végzett kutatása
a barátságok kialakulását vizsgálta. A kutatócsoport kimutatta, hogy a kapcsolatok kialakulását a
a diákok lakóhelye közötti zikai közelség, és nem kizárólag a hasonló ízlés vagy meggy z dés
jósolta meg, ahogy azt feltételezték. Más szóval az emberek egyszer en hajlamosak arra, hogy
összebarátkozzanak a szomszédaikkal. Azt is megállapították, hogy a funkcionális távolság is
el re jelezte a társadalmi kapcsolatokat. Például egy kétszintes lakóházban a lépcs ház melletti
alsó szinten lakók funkcionálisan közelebb vannak a fels emeleti lakókhoz, mint az ugyanezen az
alsó szinten él többi lakók. A lépcs höz közeli alsó emeleti lakók nagyobb valószín séggel
barátkoznak a fels emeleten él kkel, mint alsó emeleti szomszédaik. A közelség adta előnyök
különösen akkor fontosak, ha nincs más, ami az embereket összehozná. Festinger és munkatársai
ezeket az eredményeket bizonyítéknak tekintették arra, hogy a barátságok gyakran passzív
kapcsolatokon (pl. a diákszálló közösségen belüli haza és hazaút eredményeként létrejöv rövid
találkozásokon) alapulnak, és hogy az ilyen passzív kapcsolatok nagyobb valószín séggel jönnek
létre, ha az emberek között közelebbi a zikai és funkcionális távolság.

Kognitív disszonancia

Festinger 1957-ben megjelent korszakalkotó munkája a befolyásolással és a társas

kommunikációval kapcsolatos meglév kutatási irodalmat integrálta a kognitív disszonancia
elmélete alá. Az elméletet egy 1934-ben Indiában bekövetkezett súlyos földrengést közvetlenül
követ pletykák tanulmányozása motiválta. Az emberek körében, akik érezték a rázkódást, de
nem szenvedtek kárt a földrengés következtében, széles körben elterjedtek és elfogadottá váltak
olyan pletykák, amelyek a valóságnál súlyosabb katasztrófákról szóltak. Bár látszólag
ellentmondásosnak t nt, hogy az emberek a "félelemkelt " pletykáknak hisznek, Festinger úgy
érvelt, hogy ezek a pletykák valójában “félelemigazolóak". A pletykák úgy m ködtek, hogy
csökkentették az emberek félelemérzetének ellentmondásosságát annak ellenére, hogy nem
tapasztalták közvetlenül a földrengés hatásait, azáltal, hogy okot adtak az embereknek a
félelemre.

Festinger a következ képpen írta le a kognitív disszonancia alaphipotéziseit:

ő
ű
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ű
ő
ű
fi
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
fi
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ő
ű
ő
ű
ő
ő
ű
ű
ő
ő
ű
ő
ő
ő
ő
ő
ű
 1. A disszonancia [vagy következetlenség] megléte, mivel pszichológiailag kellemetlen, arra
motiválja a személyt, hogy megpróbálja csökkenteni a disszonanciát és elérni a konszonanciát
[vagy következetességet].

2. Ha a disszonancia jelen van, a személy a disszonancia csökkentésére tett kísérlet mellett

aktívan elkerüli azokat a helyzeteket és információkat, amelyek valószín leg növelnék a
disszonanciát.

A disszonancia csökkentése a kogníció (cselekvésre való tudás) megváltoztatásával érhet el

vagy a cselekvések megváltoztatásával, vagy új információk vagy vélemények (a cselekvést
alátámasztó) szelektív megszerzésével. Festinger példáját használva egy dohányosról, akinek
tudomása van arról, hogy a dohányzás káros az egészségére, a dohányos csökkentheti a
disszonanciát azzal, hogy úgy dönt, hogy leszokik a dohányzásról, megváltoztatja a dohányzás
hatásairól alkotott gondolatait (pl. a dohányzás nem olyan káros az egészségre, mint ahogy
mások állítják), vagy olyan ismeretek megszerzése által, amelyek a dohányzás pozitív hatásaira
mutatnak rá (pl. a dohányzás megakadályozza a súlygyarapodást).

Festinger és James M. Carlsmith 1959-ben publikálta klasszikus kognitív disszonancia kísérletét.

A kísérletben a kísérleti személyeket arra kérték, hogy egy órán át unalmas és monoton
feladatokat hajtsanak végre (pl. egy 12 orsót tartalmazó tálca ismételt megtöltése és kiürítése,
valamint 48 négyzet alakú csap elforgatása egy táblán az óramutató járásával megegyez
irányban). Néhány kísérleti személyt, akiket abban a hitben hagytak, hogy a kísérletben való
részvételük befejez dött, ezután arra kértek, hogy tegyenek szívességet a kísérletvezet nek azzal,
hogy a következ résztvev nek, aki valójában egy bizalmasa volt, azt mondták, hogy a feladat
rendkívül élvezetes volt. A szívességet teljesít alanyok számára disszonancia keletkezett, mivel a
feladat valójában unalmas volt. A zetett kísérleti személyek fele 1 dollárt kapott a szívességért,
míg a másik fele 20 dollárt. Ahogy Festinger és Carlsmith megjósolta, az 1 dollárért zetett
személyek a feladatot élvezetesebbnek jelentették, mint a 20 dollárért zetett személyek. Az 1
dollárral zetett személyek kénytelenek voltak csökkenteni a disszonanciát azáltal, hogy
megváltoztatták a feladatról alkotott véleményüket, hogy összhangot teremtsenek azzal a
viselkedésükkel, hogy a feladatot élvezetesnek mutatták be. A 20 dollárt zetett alanyok kevesebb
disszonanciát tapasztaltak, mivel a nagy összeg zetés összhangot biztosított a viselkedésükkel;
ezért kevésbé élvezetesnek ítélték a feladatot, és az értékelésük hasonló volt azokéhoz, akiket
nem kértek a disszonanciát okozó szívességre.

Festinger tanulmányainak talán egyik legnagyobb hatása abban rejlik, hogy "a társas viselkedést
egy gondolkodó szervezet reakcióiként ábrázolja, amely folyamatosan azért cselekszik, hogy rendet
teremtsen a világában, nem pedig az érzelmek és a szokások teremtményének vak impulzusaként",
ahogyan azt a Distinguished Scienti c Contribution Award-ban is idézik. Az addig a pszichológiát
uraló behaviorizmus az embert a szokások teremtményeként jellemezte, amelyet inger-reakció
meger sítési folyamatok kondicionálnak. A behavioristák csak a meg gyelhet re, azaz a
viselkedésre és a küls jutalmakra összpontosítottak, a kognitív vagy érzelmi folyamatokra nem
utaltak. Az olyan elméleteket, mint a kognitív disszonancia, nem lehetett behaviorista fogalmakkal
megmagyarázni. Például a tetszés a behaviorizmus szerint egyszer en a jutalom függvénye volt,
tehát a nagyobb jutalom nagyobb tetszést eredményezne; Festinger és Carlsmith kísérlete
egyértelm en kimutatta a nagyobb tetszés alacsonyabb jutalom mellett is megvalósul, ami olyan
eredmény, amely a kognitív folyamatok el/beismerését igényelte a behavioristáktól. Festinger
elméleteivel és az általuk generált kutatásokkal "a meger sítés elméletének a
szociálpszichológiára gyakorolt monolitikus befolyása ténylegesen és véglegesen megtört."
ő
fi
ű
ő
ő
ő
ő
fi
fi
ő
ű
fi
ű
fi
ő
fi
fi
ű
ő
ő
fi
ő
ő