9.

Lovagi kultúra a középkori Magyarországon

• Lovag és a lovagi kultúra-életmód számtalan fogalmat takar: páncélos lovaskatona, lovagi harcmodor,
lovagi társadalmi réteg, lovagi életforma, mentalitás, valamint etikett, lovagi művészeti környezet, lovagi
epika és líra (különösen a szerelmi költészet).
• Nyugat-Európában a hűbéri (feudális) államszervezetben a 9. századtól jelenik meg a miles, a 11. századtól
a dél-francia területeken tűnik fel a lovagi-udvari kultúra és szokásrend. A fénykor a 13. századig tart, a
hűbéri birtokos társadalom másod-, harmad- stb. szülött fiai lesznek lovagokká, udvari nevelés, lovaggá
avatás a lépcsőfokok. Alapvetően militáns, erőszakos közeg, az egyház tompítja mindezt, szerepe van a
keresztes hadjáratok megindításában, valamint a lovagrendek létrejöttében.
• Az egyházi lovagfelfogás csak az egyik, a másik az udvari lovagi kultúra, központban a nőtisztelettel és az
ezt követő költészettel. A szerelmi lírán kívül Trója-, Nagy Sándor- és Artúr-mondakör, regények születnek.
• A magyarországi lovagi kultúra létezése körül máig viták dúlnak. Egyfelől van egy katonáskodó középréteg
a 11–14. században (Szent István törvényeiben miles-ként említik, később királyi szerviensek, ill.
köznemesek), de ők nem azonosak a nyugati lovagokkal (más a birtokadományozás rendszere, más a
harcmodor stb.). Az irodalomtörténetírásban pedig sokan tagadják, hogy Balassi Bálint 16. század végi
fellépése előtt volt-e egyáltalán magyarországi irodalmi nőtisztelet. Bizonyára voltak magyar nyelvű Trója-
és Nagy Sándor-történetek (a délszláv változatok alapján valószínűsítették ezek meglétét, ill. Anonymus
történetíró is utalt egy latin nyelvű Trója-történet általa való megírására), de ezek még az udvari kultúra
előtti, antikizáló irodalom termékei, valamint ma már nem hisznek nyugati trubadúrok (lovagi költők)
magyarországi tartózkodásában (13. század eleje). Ellenben nagy hangsúllyal merült fel, hogy a Szent
László és a leányrabló kun-história inkább nyugati, udvari-lovagi mintát követ, mint honfoglalás-kor előtti
hagyományokat.
• De: az erősen katonai jellegű királyi udvarban az Anjou-korban (14. század) feltűnik az udvari nemesség-
lovagság, udvari lovagrendek, lovagszentek (elsősorban László király) tisztelete, címerek, lovas- és
sisakpecsétek. A harcmodor is hasonul a 13. századtól a nyugat-európaihoz. Hangsúlyozandó az Anjou- és
Zsigmond-kor (14–15. század fordulója) jelentősége: Nagy Lajos nápolyi hadjáratai és Zsigmond külföldi
utazásai sok magyart is Nyugat-Európába sodornak, akik hazatérve közvetíthettek nyugati mintákat.
Esetleg Toldi Miklós 14. századi nemes, zsoldosvezér köré fonódhatott valamiféle lovagi jellegű mondakör.
Irodalmilag megfoghatóbbak a birtokadományozó oklevelek ún. narratiói, amelyekben hadi (valamint
diplomáciai) érdemek felsorolása találhatók. De látható a nyugathoz képest bekövetkező fáziskésés.
Inkább „vitéz”-i, mint lovagi kultúrát kellene emlegetnünk.
• A magyarországi lovagi műveltség jelentős kutatói: a korán elhunyt Kurcz Ágnes és Zemplényi Ferenc
irodalom- és művelődéstörténészek, a ma is élő Vízkelety András germanista.
Thoroczkay Gábor