Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 27

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

Az Aethos és a tudat kettősségtől mentes állapotai


2012. szeptember 20.

Ebben az üzenetünkben a valóság megjelenítése és a tudat kettősségtől mentes


állapotai közötti néhány lényeges összefüggésről szeretnénk szólni.

Elme és Tudat

Elsőként meg szeretnénk húzni a határvonalat a tudat és az elme általunk


használt értelmezésében.

Számunkra a tudat minden megnyilvánulás fölött álló, nem köti az


idegrendszeretek működése. Ezen túl a tudat az általatok érzékelt téren és időn

1
túli is, mert a tudat tulajdonsága, hogy a fizikai megtestesülésen kívülre vezető
energiaörvényeken át tud haladni.

Az elme a mi felfogásunk szerint az érzékszervi, szellemi és érzelmi


megtapasztalásokat jelenti, ahogy az idegrendszered ezek hatására
meghatározott módon megváltozik. Nyilvánvalóan, ahogy ezeket a szavakat
olvasod, fizikai agyad és idegrendszered eszközeivel megteremted a
jelentésüket. Az elme ablakán keresztül teremted meg szavaink jelentését, ám
ezt az ablakot egyfelől létrehozza, de másfelől be is korlátozza az
idegrendszered.

Üzenetünk nyelvészeti úton kódolt és több helyen a szintaxisában


(sorrendjében) örvények – féregjáratok – vannak, amin keresztül ideiglenesen
felemelheted elméd és beléphetsz a tudatosság végtelen misztériumába.

Hogy látjuk a magasabb dimenziókat?

Önmagunkról kialakult tapasztalatunk szerint mi a tudat több dimenziójában


létezünk és személyes fejlődésünk szintje szerint a negyediktől kezdve a
tizenkettedik dimenzióig nyilvánulunk meg. A kilencedik dimenzión keresztül
váltani tudunk az emberhez hasonló antropomorf formánk és a fénytestünk
között.

Ha belépünk a tizedik dimenzióba, minden kapcsolatunk megszűnik humanoid


testünkkel. Minden tekintetben geometrikus fényformákká válunk. Személyes
fejlődésünknek megfelelően sokféle módon vagyunk képesek önmagunkat
kifejezni a tízedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik dimenzióban.

Minden tudati emelkedés hatására egyre jobban megérthető az összes


létezőnek és a kozmosz összes megnyilvánulásának összekapcsolódottsága. A
létezés furcsa paradoxonja a tizedik dimenzióba lépéskor válik teljesen
átláthatóvá.

Összekapcsolódottság és a kettőségtől mentesség

Azért mondtuk ezt el, mert ehhez hasonló játszódik le veletek is, ahogy
lényetek magasabb dimenzióiba emelkedtek. A 10-12. dimenziókban kiterjed az
éberség az összekapcsolódottságra, ugyanúgy, ahogy a kettősségtől
mentességre, Minden Dolgok Szülőanyjára is. Ez nyilvánvalóan tudati
paradoxon, ahogy ezt már említettük is, és foglalkozott már ezzel néhány
perennialista filozófia is.

2
Számunkra a kettősségtől mentesség képessége nem a végső cél, hanem
inkább alap, vagy ugródeszka a magasabb képességekre és annak megértésére,
hogyan lehet szeretettel telt eredményeket megteremteni.

Hogy látjuk a kettősségtől mentességet?

A tudat kettősségtől mentes állapotában, hozzátok hasonlóan, az ellentétek


megszűnését tapasztaljuk. A tudat kettősségtől mentes állapotában a dualitás –
a viszonylagos létben tapasztaltak szerinti módon – eltűnik és a központosított
figyelem és a nyugalom erősebb érzékelése jelenik meg.

A kettősségtől mentesség legmélyebb állapotában csupán az önmagát


megtapasztaló tudat létezik.

Fontos megérteni, hogy a tudat kettősségtől mentes állapota az érzékelőtől


függ. Így, ha a kettősségtől mentességet a szívcsakrán keresztül éled át, akkor
személy, tárgy, cél és ok nélküli szeretetet tapasztalhatsz, a kozmikus
kapcsolódás mély érzését.

Természetesen a kettősségtől mentesség és a szív összekapcsolódásakor


szerelembe esel, mindentől függetlenül beleszeretsz a kozmoszba. A szív ilyen
paradoxona során te leszel a Szeretett és minden, amit látsz és tapasztalsz
szintén a Szeretett lény.

Bár ez egy csodálatos tudati állapot, mégsem mentes teljesen a kettősségektől.


Ahogy emelkedsz a magasabb csakrák megtapasztalásai felé, a kettősségtől
mentesség átalakul. Ha tudatod a koronacsakrában tartod, a kettősségtől
mentesség tiszta formájában, pusztán önmaga megtapasztalásaként jelenik

3
meg. A személyes ént a kettősségtől mentesség ilyen magas állapotaiban nem
lehet érzékelni.

A teremtés paradoxona abban áll, hogy a kettősségtől mentesség legtisztább


formája a létezés leginkább polarizálódott szintjein bontakozik ki. Így a tudatod
két, látszólag ellentétes állapotban van, a viszonylagos létezés (a tér-idő ezen
pontján való megnyilvánulásod) és a tudat kettősségtől mentes állapotában,
amikor is minden polaritás és konfliktus megszűnik.

Ahogy korábban már említettük, nézőpontunk szerint a kettősségtől mentesség


a teremtés magasabb szintjeinek alapja, nem pedig az evolúció végcélja.

Összekapcsolódottság vagy Egység?

Itt a megfelelő időpont az „összekapcsolódottság” és az „egység” közötti


különbség megtárgyalására. Úgy látjuk, hogy ez a két fogalom nem cserélhető
fel egymással. Az Egységnek nagyon sok különféle meghatározása létezik
jelenleg a Földön és lehetetlen az összes finom részlet és eltérés
megmutatására.

Ehelyett inkább az alapvető különbségekre fordítjuk figyelmünket. Sokan úgy


hiszik, hogy az összekapcsolódottság és az egység ugyanaz és azt jelenti, hogy
amikor a tudat magasabbra emelkedik és a létezés magasabb dimenzióiba lép,
akkor egyesül a fénnyel, és az összes különbség feloldódik. Mi nem így látjuk
ezt.

Az összekapcsolódás, vagy összekapcsolódottság az a felismerés, hogy minden


létező és a kozmosz minden megnyilvánulása kapcsolatban áll egymással, és
ugyanakkor minden létező egyedi sajátossággal bír. Ezek az egyedi sajátosságok
izgalmasak és különlegesek. Néha dühítőek, néha kiteljesítőek. De mindig részei
a megnyilvánuló valóság szövetének és sohasem feleslegesek.

Az egyik problémának azt látjuk, hogy néhányan a New Age és a Személyes


Növekedés csoportokban azt terjesztik, hogy az emberek közötti különleges
különbségeket lebecsülik, és mivel minden valahogy „egy”, az egyének közötti
helyes energetikai határvonalakat semmibe lehet venni és gyakran eszerint is
járnak el. Ezen túl néhányan ezt a hitrendszert (az Egységet) arra használják,
hogy elkerüljék a személyes felelősség és kérdőrevonás lehetőségét. Önmagunk
összes dimenzióbeli megtapasztalása során egyediek maradunk, és lényünk
magasabb dimenziói nem mossák el egyediségünket, hanem a teremtés
nagyobb lehetőségét biztosítják.

4
Az Aethos

Most pedig átadjuk a kulcsot, amivel kultúránk egyik legnagyobb kincséhez


férhettek hozzá, amit mi Aethos-nak(ejtsd: A-É-TOSZ) nevezünk. Az Aethos a
tiszta kettősségtől mentességben lehorgonyzott tudati hullámsáv.

Amikor mi Hathorok a tizedik dimenzióba lépünk, a megnyilvánulás


legkülönfélébb lehetőségei tárulnak fel. Néhányunk e rezgés közösségeihez
csatlakozik ideiglenesen. Ez a közösség a tizedik, a tizenegyedik és a
tizenkettedik dimenzióban létező Hathor egyénekből áll. Ezek a Hathorok a
saját jószántukból lépnek a kettősségtől mentességbe és döntenek úgy, hogy
egy darabig mások javára ebben a tudati rezgésben maradnak.

A legtöbben csupán átmenetileg tartózkodnak az Aethosban, bár néhányan


semmi jelét nem mutatják annak, hogy valaha is el szeretnék hagyni. Amikor
valaki belép az Aethosba, minden személyes különbséget félretesz. Az
Aethosban lévőknek nincs nevük. Az összes személyes jegyet felváltja a
kettősségtől mentességbe való belemerülés. Ezek a személyek mások javára
„tartják” e kettősségtől mentes rezgésállapotot, mert a kettősségtől
mentességből születik minden, ez/ő Minden Dolgok Szülőanyja, a minden
létező létét megalapozó szövedék.

Az Aethosban tartózkodás a kettősségtől mentességbe való „belenövekedést”


jelenti.

5
Megtapasztalásaid mindenki másétól különbözni fognak, a saját fejlettségi
szintedtől és a téged körülvevő duális körülményektől függ.

Személyes helyzeted összetettségétől függetlenül az Aethosban tartózkodás


mindenképpen meg fog emelni és pontosan ezért osztjuk meg ezt az ismeretet
veletek.

Sok embernek azonban belső lényegük okán ez az ösvény, módszer


eredendően nehéz. Ezért egy hangkincset is felajánlunk, hogy támogasson
benneteket. Ez a hangmeditáció az Aethos otthonát jelentő fénybirodalom
analógiája.

Az Aethos fényrezgést bocsájt ki, amit az emberi fül számára is hallhatóvá lehet
leegyszerűsíteni. Így az Aethos Hangmeditáció meghallgatása a fény hanggá
való átalakítása. Az Aethos tizedik dimenzióbeli harmóniájának hangkivonata.

Azt javasoljuk, hogy többféle módon is kísérletezzetek ennek a különleges


hangkincsnek a meghallgatásakor. Elsőként teljes figyelmed irányítsd a
hangokra. Hagyd, hogy a hang legyen figyelmed középpontjában, ha pedig
elvándorol, tereld vissza a hangokra.

Másodikként tartsd a figyelmedet a szívcsakrán, a mellkasod középpontjában.

Majd legyen a figyelmed a torokcsakrán.

Ezután hallgasd a harmadik szemre (Ajna) irányított figyelemmel. Ennek helye a


szemek között az orrnyeregnél van.

Végül pedig a fejed tetején levő koronacsakrára figyelve hallgasd a zenét.

Érezd és érzékeld, hogy a különböző csakráidra irányított figyelem és az Aethos


Hangmeditáció hatására mi jön benned létre. A legtöbben azt fogják érezni,
hogy az egyik meghatározott csakrájukra figyelve számukra a
legtermészetesebb az Aethos Hangmeditáció. Azt javasoljuk, hogy erre a
csakrára irányított tudattal gyakoroljatok a közeledő Világmeditációra való
zenei felkészüléskor.

Az evolúciós intelligenciateszt

Úgy látjuk, hogy egy fejlett tudat egyik jele az összekapcsolódottság


felismerése. Ennek felismerése evolúciós intelligenciateszt, és fajotok éppen
vizsgázik. Az emberiség számára nincs tovább mód, hogy mint közösség

6
továbbra is létezzen abban a hiedelemben, hogy az emberek kirabolhatják a
Föld minden kincsét, bármiféle következmény nélkül a Földre, a milliárdnyi
életformára, vagy magára az emberiségre nézve.

A Világmeditáció

A Világmeditáció célja, hogy hozzájáruljon a bolygó érzelmi légkörének rezgési


minőségéhez.

Mivel éppen ebben a térben és időben öltöttetek testet, ezért ez


elvitathatatlan jogotok és képességetek. A bolygó lakosaként jogotok van a
kedvező eredmények erősítésére.

A Világmeditáció speciális célja, hogy felgyorsítsa, hogy az emberi közösség


felismerje az összekapcsolódottságát, és így átjárót hozzon létre az emberiség
történelmének kollektív fertőjéből és káprázatából olyan új kulturális látásmód
kialakulása felé, ami az emberiség magasabb rendeltetésének kibontakozását
valósítja meg. Ennek megvalósítása képzelőerőd - akaratod és szándékod
erejének –felhasználásával, és a kettősségtől mentes állapotban rejlő teremtési
lehetőségek megragadásával történik.

A Világmeditáció 2012. november 4-én 15:00 és 16:00 PST (csendes óceáni idő)
között lesz. Bár a világmeditáció globális, csomópontja Seattle-ben
(Washington állam ) lesz, az Új Valóságok Művészi Nevelése (The Art of
Seeding New Realities) című Hathor tanfolyam utolsó órájában.

A meditáció időtartama alatt az Aethos belép a tanfolyam résztvevői által


létrehozott térbe. Ebből a csomópontból pedig az Aethos ki fog terjedni a világ
minden táján hozzánk és a Világmeditációhoz kapcsolódóra.

7
Nem számít, hogy a bolygón fizikailag éppen hol vagy. Sőt, a Seattle-ben
november 4-én, délután 3-kor (PST) kezdődő meditáció hatására létrejövő
energia huszonöt órán keresztül fog hatni. Vagyis a tizedik dimenzióból eredő
Aethos a résztvenni szándékozók számára november 5. délután 4-ig (PST) fog
rendelkezésre állni.

Ezalatt a 25 óra alatt bármikor bekapcsolódhatsz.

Lényegében bármikor csatlakozhatsz a meditációhoz, amikor az emberiségnek


az összekapcsolódottság gondolatformáját szeretnéd közvetíteni. Amikor
együttesen egyre mélyebb fázisait éritek el a bolygóméretű átalakulásnak, azok,
akik rá vannak hangolódva az összekapcsolódottság valóságára, tudni fogják,
hogy mikor kedvező ennek a gondolatformának embertársaik felé való
kisugárzása ennek a meditációnak a felhasználásával.

Ha vállalkozol a meditációra, fontos megérteni, hogy nem közvetlenül


befolyásolod az események kimenetelét, hanem szeretetteljes gondolatformát
sugárzol az emberek közösségének. Az, hogy az emberek személy szerint mit
választanak, és mit nem az összekapcsolódottság felismerése terén, az egyéni
szuverén megfontolásuk függvénye.

Ezen túl az Aethos nem avatkozik bele az emberi tudatba, és nem is képes rá.
Az ember saját maga kell, hogy döntsön arról, hogy ráhangolódik-e az Aethos
rezgésére. Másképp megfogalmazva, az Aethos nem cselekszik. Csupán
kisugározza saját lényegét, a tudat kettősségektől mentes állapotát.

A Meditáció

Elsőként azt tanácsoljuk, hogy hallgasd az Aethos Hangmeditációt harminc


percig. Ezalatt tartsd a figyelmedet a szívcsakrádon, vagy esetleg egy másikon,
ha intuitívan úgy érzed, hogy az jobb lenne.

A meditáció meghallgatása után maradj csendben és tartsd továbbra is


figyelmedet a szívcsakrádon (vagy amelyikkel dolgoztál). Miután nagyjából egy
percig így maradtál, képzeld el, hogy egy részed (értsd: a KA tested, vagy az
Étheri Ikerpárod) föléd emelkedik, bárhol is legyél a Földön. Képzeld el és érezd,
hogy ez a második éned, ami pontosan úgy néz ki, mint fizikai önmagad, a
bolygó fölé emelkedik mintegy 100 km magasságba, ahol megfogod a többiek
kezét, akik a Föld egyéb pontjain csatlakoztak a meditációhoz.

A többiek kezének megfogása az általunk „összekapcsolódottság”-nak nevezett


gondolatforma szimbolikus megjelenítése. Ez felismerése és elfogadása annak,

8
hogy a teljes emberiség össze van kapcsolódva és ez az összekapcsolódottság a
személyek egyéni különbözőségének megtartása mellett létezik.

Nagyon is lehetséges, hogy akinek a kezét tartod, nagyon nagy távolságban él


tőled a Földön. Lehet, hogy teljesen másként látja a valóságot, mint te. Lehet,
hogy vallásos és lehet, hogy nem, ahogyan te is. Valószínűleg teljesen más
kihívásokkal néz szembe, mint te, hiszen akinek a kezét fogod, teljesen más
helyhez és emiatt kulturális környezethez kell igazodni. Mindezen különbségek
dacára össze vagytok kapcsolódva.

Belépsz az összekapcsolódottság óceánjába, ahol rajtad kívül a Dévák isteni


birodalmai, a Föld szellemei, az elementálok, a Föld milliárdnyi létformája, sőt
maga a Föld is megtalálható. Akik képesek több dimenziót érzékelni,
megérezhetik, hogy milyen intergalaktikus intelligenciákkal és égitestekkel
összekapcsolódni, tehát a Nappal és a Központi Nappal, vagyis a Tejútrendszer
közepén levő fekete lyukkal.

Látjuk, hogy vannak köztetek, akik annyira csüggedtek embertársaik szintje


miatt, hogy számukra nagyon nehéz, ha nem lehetetlen a többi ember kezét
megfogni. Ha te is ilyen személy vagy, azt javasoljuk, hogy a természet
lényeivel, szellemeivel fogjátok meg egymás kezét, így járulva hozzá az
átalakulás esélyéhez.

Felkészülés a Világmeditációra

Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol a Világmeditációhoz, arra kérünk, hogy kezdj


el rendszeresen gyakorolni az Aethos Hangmeditációval. Ennek a felkészülésnek
az a célja, hogy megismerkedj az Aethos-szal való kapcsolat során létrejövő
tudatállapotokkal.

9
Ha nehéz élethelyzettel kell éppen megbirkóznod, azt tanácsoljuk, hogy
naponta legalább egyszer hallgasd meg. Segíteni fog más tudatállapotba
kerülni, csökkenteni fogja a gondjaid nehézségét és/vagy növelni fogja
képességedet a kezelésükre.

Végeredményében felemelkedsz, mi pedig azt szeretnénk, ha a lehető legtöbb


felemelkedett csatlakozna a Világmeditációhoz. Mindezt másképp
megfogalmazva: ha kusza élethelyzeted szálait kell kibogoznod, az Aethos
Hangmeditáció napi használata saját hasznodra válik, majd emiatt a Föld
közösségének (sangha) javára.

Emellett akkor is bátorítunk az Aethos Hangmeditáció személyes fejlődésed


eszközeként való használatára, ha nem szándékozol résztvenni a
Világmeditáción.

Az Aethos Hangmeditáció: Végső gondolatok

Nagy örömmel és nagy reményekkel telve nyújtjuk át az Aethos


Hangmeditációt. Bízunk benne, hogy nagyobb belső békét hoz el számotokra és
jobb képességeket, világotok kaotikus eseményeinek kezelésére.

Arra is számítunk, hogy az Aethos saját kettősségtől mentes világodba is


megnyitja a kaput, és így, mint teremtő lények ötvözni tudjátok létetek
egyediségét a kettősségtől mentesség erejével.

Áldjon meg ez az egyesülés benneteket és összes kapcsolataitokat.

A Hathorok

------------------------------------------------------------------------------------------

10
Tom gondolatai és megfigyelései

Úgy látom ez a Hathor üzenet eddig az egyik legtömörebb információforrás.


Többszöri elolvasás után is mindig találok benne újabb megértenivalót.

Sok területet érint, de leszűkítem közlendőmet az Aethosra és a


hangmeditációra, ami a november 4-i Világmeditáció első része lesz.

Az Aethos

Az Aethos-szal először nagyjából egy éve találkoztam aFényátvitel Hathor


tanfolyamra való felkészülés során. Pár hónappal az esemény előtt éppen a
periodikusan jelentkező, létezésemmel kapcsolatos félelmeimmel küzdöttem,
amikor az egyik Hathor tanácsadóm elvitt a tizedik dimenzió birodalmaiba és
arra utasított, hogy csak üljek az Aethosban.

Azonnal lenyugodtam és hamarosan beléptem egy olyan állapotba, amit egy


samadhihoz (jóga transzállapot) hasonlatos állapotként véltem felismerni.
Egyre mélyebbre és mélyebbre merültem a kettősségtől mentes
tudatállapotba. A nyugtalanság pedig, ami órák óta rángatott, percek alatt
eloszlott. És ehhez a nem kis mutatványhoz elég volt pár perc aethos-i jelenlét.

Ahogy a Hathorok üzenetükben elmondják, a kettősségtől mentesség


megjelenik több perennialista filozófiában, amit esetenként egészen az ősi
indiai Upanishadig, vagy a Bhagavad Gita-ig vissza lehet követni, vagy akár
különféle misztikus hagyományokig, mondákig, vagy a buddhizmus néhány
alapvető tanításáig.

Tehát, mint már említettem tizedik dimenzióbeli Hathorral „ültem” az


Aethosban. Mindig, amikor ránézek harmadik szememmel, mindig tizenhárom,
sűrűn egymásba ágyazott, különféle irányokban forgó gömbnek látom. Úgy
érzem, hogy a megfelelő arányok szerint kialakított, ellentétes irányokban
forgó gömbök együttese hozza létre a kettősségtől mentes energetikát, és
mindez mély benyomást tett rám.

Úgy láttam, hogy már nincs semmilyen nemiségre utaló vonása. Amikor a
negyedik és a kilencedik dimenzió közötti Hathorokat látom, mindig
rendelkeznek fénytesttel és humanoid alakkal is. A tizedik, tizenegyedik és
tizenkettedik dimenzió Hathorjai viszont már kizárólag geometrikus
fényalakokként mutatják meg önmagukat.

11
Az Aethos Hangmeditáció

Az Aethos Hangmeditáció rögzítésekor ugyanez a Hathor vezetett.


Hangmérnöki szempontból izgalmas tapasztalat volt. Ahogy egyesével
felvettem a nyolc sávot, ez a lény a hangomat meghatározott módon és
mértékben változtatta meg az előző hangzásokhoz képest. Az alapfelvételek
rögzítése után mindössze csoportosítottam és meghatároztam az ismétléseket,
Hathor tanácsadóm instrukciói szerint. Semmiféle elektronikus változtatást
nem alkalmaztunk, nem nyúltunk még a hangszínekhez, vagy a visszhanghoz
sem. Az Aethos Hangmeditáció kizárólag természetes hangokat tartalmaz,
bármennyire nehezen hihető is meghallgatása alapján.

Az üzenet végén két linket találsz, a hangmeditáció két változatához. Az első öt


perc hosszú, és úgymond a víz megízlelésére szolgál. Azt javaslom, hogy kezdd
ezzel. Lásd meg, hogy mi alakul ki ezalatt a pár perc alatt.

A Hathorok javaslata szerint használd az ötperces felvételt is. Elsőként teljes


figyelmedet a hangokra irányítsd. Ezután összpontosíts a szívcsakrádra (a
szegycsont mögötti rész, a mellkas középpontja). Majd figyelj a torokcsakrádra.
Ezután figyelj a harmadik szem csakrájára (a szemek között, az orrnyeregnél).
Végül pedig koncentrálj a koronacsakrádra (a fejtetőre). Lehet, hogy az egyes
részek között szükséged lesz egy kis szünetre az energetikai túlterhelés
elkerülése érdekében.

A második verzió azoknak készült, akik csatlakozni szeretnének hozzánk a


november 4-i Világmeditáción és/vagy hosszabban szeretnék megtapasztalni az
Aethost. Ez a második hangfelvétel 30 perc hosszú. Ez megegyezik azzal az
idővel, amennyit a Hathorok fognak tartózkodni az Aethosban, mielőtt
szimbolikusan megfogják a többiek kezét a Világmeditáció végén.

Ha csatlakozni szeretnél a Világmeditációhoz, erősen felhívom a figyelmed arra,


hogy már jóval november 4. előtt kezdd el rendszeresen ezt a hosszabb verziót
hallgatni. Így meg tudod tapasztalni a hangmeditáció keltette különféle
állapotaidat.

12
Útmutató a Világmeditációhoz

A Hathorok kijelentése alapján az Aethos energiái mindenkire ki fognak


terjedni, akik részt vesznek a Világmeditáción a november 4-én délután
háromkor (PST) kezdődő huszonöt órában , tehát november 5. délután 4-ig
(PST). Ez azt jelenti, hogy a világsanghához (közösség) ebben a huszonöt órában
bármikor csatlakozhatsz. A Seattle-beli időpontokat átszámíthatod az
interneten található világórák segítségével is, pl.
a http://www.timeanddate.com/worldclock/ címen. ( Seattle és a magyar idő
között +9 óra eltérés van, vagyis 15:00 PST-kor nálunk már éjfél van, míg
november 5. 16:00 PST nálunk november 6. éjjel 01:00-kor. A ford.)

A meditáció elején hallgasd az Aethos Hangmeditációt 30 percig. Ez megemeli a


tudatszintet és felerősíti a teremtőerőt, mert a Hathorok szerint a kettősségtől
mentes tudat a teremtőállapotok alapja.

Ezután képzeld el, hogy a KA-d (étheri ikerpárod), vagy egy változatod
felemelkedik nagyjából 100 km-es magasságba az a hely fölé, ahol éppen
tartózkodsz. Elképzeled, hogy a világ körül fogod a többiek kezét. A kézfogás
olyan képzeletbeli tett, ami annak a jele, hogy elfogadod az
összekapcsolódottságot. A Hathorok magyarázata szerint ez az
összekapcsolódás nem szünteti meg az egyediséged, hanem befogadja azt is. A
magasban egymás kezének megfogása az összekapcsolódottság elfogadása,
beleértve más létformákat, még az energetikai lényeket is.

Ebben az állapotban addig tartózkodsz, ameddig jónak látod. Azt javaslom,


hogy legalább 5-10 perc legyen. Ha elkalandozik a figyelmed, és nagyon
valószínű, hogy így lesz, csak tereld vissza a száz kilométeres magasságban
lebegő önmagadra.

A világmeditáció befejezése után a legkedvezőbb áttérni az Összes


Lehetőségek Gömbjének alkalmazására, hogy energiával töltsd fel az elérendő
célod. Olvasd el még a Világmeditáció kezdete előtt az üzenetet, ha még nem
tetted volna.

A korábbi Hathor Világmeditációkhoz hasonlóan ez az esemény is


nagymennyiségű energiát fog megmozgatni. Ha nagyon erősek a meditáció
során az élményeid, valószínűleg utána jótékony hatású lesz pihenni, esetleg le
is feküdni, ha ez megoldható.

Ha nagyon eltökélt vagy, többször is lehetséges csatlakoznod a 25 óra alatt. A


határt azt szabja, hogy mennyiszer kellemes.

13
Figyelmeztetés: Ha a Hangmeditációt használni akarod, akkor kérünk, töltsd le
a saját számítógépedre és ne közvetlenül a szerverünkről hallgasd. Ha túl sokan
hallgatják egyszerre, a szerver leállhat, megakadályozva téged és másokat is,
hogy letölthessék a hangokat.

Kérlek, ne úgy tervezd, hogy a Világmeditáció napján a szerverünket fogod


használni a zene meghallgatására. A szerver nem fog tudni mindenkit
kiszolgálni. Mindenképpen töltsd le a meditáció napja előtt.

Fontos figyelmeztetés: Ne hallgasd a meditációt olyan helyzetekben, amikor a


teljes figyelmedre szükséged van, pl. kocsivezetés közben, vagy gépek
használatakor.

Ne tervezd, hogy a Világmeditáció napján a weblapunkat használod a zene


meghallgatására. Mindenképpen töltsd le a meditáció napja előtt.

Aethos Hangmeditáció 5 perces verziójának letöltése

https://tomkenyon.box.com/s/xf4esrzbwlt3d1sba4kj

Aethos Hangmeditáció 30 perces verziójának letöltése

https://tomkenyon.box.com/s/x83ohp2zhmw3oknyl5md

Tom Kenyon

©Tom Kenyon 2012. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az


üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a
szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom
webcímét:www.tomkenyon.com.

Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2012 Minden jog fenntartva.


másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem
változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi
nyilatkozatokat és a fordító webcímét.

14
Üzenetek Magyarul

Az Összes Lehetőségek Gömbje

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

2012. augusztus 19.

Üzenetünkben arra vállalkozunk, hogy megosszunk egy módszert lényed


harmadik- és egyéb dimenzióbeli megnyilvánítására. A módszer geometriai,
valamint a tudatosság tulajdonságaira vonatkozó alapvető ismereteket
alkalmaz. Többféle geometria is használható a megnyilvánítás eszközeként. A
jelenlegi, a megosztásra kerülő, a legegyszerűbb, és furcsamód a
leghatékonyabb.

Az első, amit meg kell érteni a megnyilvánítással kapcsolatban, hogy minden


hatásnak megvan az ellenhatása. Ez a kettőség természetéből fakad, addig,
amíg el nem éritek a magasabb tudati dimenziókat, amelyekben már nincs jelen
a kettősség. Mivel ez a módszer a háromdimenziós új valóságaitok
megnyilvánítására vonatkozik, ezért a kettősség adott.

Másik fontos megértenivaló, az az intelem, hogy ne árts. Ennek az elvnek a


célja, hogy megóvjon a káros következményektől. Betartásának a
legegyszerűbb módja, hogy teremtéseid ne ártsanak se önmagadnak, se
másnak.

Az anyagot jellegéből fakadóan három részben fogjuk átadni. Az első rész a


megnyilvánítás geometriája.

A második a tudat nem-duális állapotairól szól, és arról, hogy miként egyesítsd


lényed ezen magasabb birodalmait. Ez a két rész idén október elsejéig kerül
teljesen átadásra. Ez részét képezi a Hathor Világmeditációra való
felkészülésnek, amit 2012. november 4-én Új Valóságok Művészi Nevelése (The
Art of Seeding New Realities) címmel rendezünk meg.

15
Az információ harmadik része a tudat nem-duális állapotainak és a tér-időben
való kimenetelek mesteri megteremtésének egyesítését tartalmazza. A tudás
elemeinek egyesítéséről szóló anyagot 2012. december 1-ig adjuk át.

Egyéni és közösségi szinten is kozmikus útelágazáshoz értetetek. A 2012.


december 21-i együttállás új rezgésű valóságba vezető átjáró hírnöke. A
teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a világnak azon a napon nem lesz vége.
Mindazonáltal az általatok ismert világ megváltozik.

Az üzenetünket azzal a céllal adjuk át, hogy segítsen benneteket új valóságokat


megteremteni magatok és az egész emberiség számára. Ez a módszer
jelentősen felgyorsítja a megnyilvánítás folyamatát, mert az idő, ahogy ti
érzékelitek, felgyorsul, így a gyors módszerek, úgy hisszük, nagyon hasznosak
lesznek.

A Módszer

Ennél a módszernél az egyik csakrádat használod figyelmed középpontjaként. A


megnyilvánítás szempontjából a titok ténylegesen a szándék, a tudatosság és az
energia egyesítésében rejlik.

Általánosságban a legtöbb ember a legnagyobb eredményt a napfonatcsakra


középpontként való használatával fogja elérni, ami a személyes erővel van
kapcsolatban.

Támogatjuk a többi csakrával való kísérletezést is, ideértve a szív-, a torok-, a


harmadik szem- és a koronacsakrát. A legtöbben a koronacsakrából történő
teremtést öröklötten ellentmondásosnak fogják találni, hiszen a tudat ebben a
pozícióban minden megjelenési formát illúziónak lát. Ilyenkor megjelenik a
megnyilvánulások meghaladására való hajlam. Így ezzel a csakrával való
foglalkozás közben eltűnik bárminek a megteremtésére való vágy.

A cél elérése, hogy valóságokat jelenítsünk meg a háromdimenziós világban, a


legtöbb ember számára a napfonatcsakrával (solar plexus) lesz a
leghatékonyabb.

Tudatodat a solar plexusban –ami a gyomor gödre mögött helyezkedik el-


tartva elképzelsz egy gömböt, vagy egy golyót, aminek a mérete a téged

16
körülvevő univerzum nagysága, és középpontja pedig a solar plexus. Amikor
elképzeled ezt a gömböt, vagy labdát, tudatosítod, hogy a gömb felületén
végtelen számú pont van, és hogy így működésbe hoztad az Összes Lehetőségek
Gömbjét.

Új valóságok megjelenítésében az a nehéz, hogy az emberek hajlamosak azt


hinni, hogy a jelenlegi valóság az egyedüli. Hajlamosak lezárni az érzékelésüket
és követni a saját szűkebb érzékelésük, valamint más, külső erők kondicionálása
által ki- és előkészített utakon járni. Az Összes Lehetőségek
Gömbjének elképzelésekor úgymond érzékelésed tojáshéján repedést idézel
elő. Új lehetőségek és valóságok válnak valószínűvé.

A következő lépés, hogy elképzeled magad az általad kiválasztott világban élve.


Ha egy tárgyat, vagy helyzetet szeretnél megnyilvánítani, akkor magadat úgy
képzeled el a jövőben, hogy megszerezted a tárgyat, vagy benne vagy a
helyzetben. Ha egy minőséget, vagy képességet képzelsz el, akkor elképzeled
magad, hogy a jövőben birtokában vagy a minőségnek, vagy a képességnek.

Jövőbeni Önmagadat helyezd el magad előtt egy számodra kellemes távolságra.


Ez a távolság, terület, a legtöbb ember esetén 3-10 méteres lesz, de igazából
lényegtelen Jövőbeli Éned elhelyezésének közeli, vagy távoli volta. Ott helyezd
el, ahol neked jó.

Most pedig képzelj el egy egyenes vonalat a napfonatod és a Jövőbeni Éned


napfonata közé. Amikor létrehoztad és fenntartod ezt a kapcsolódást a
napfonatod és a Jövőbeni Éned napfonata között, néma szándékoddal
felszólítod az Összes Lehetőségek Gömbjét, hogy töltse fel energiával célodat.

Néma szándékon akaratod mozgatását értjük. Nincs szükség bármit hangosan,


vagy akár csöndben mondani. Nincs szükség szavakra. Ez nem megerősítés.

Ez személyes akaratod mozgatása, amelynek hatására a kozmosz erői célod


szerint rendeződnek.

Abból a tudásból és elvárásból ered, hogy tudatosságod alapvető jellemzője,


hogy számodra minden lehetőség elérhető, hogy a te rendelkezésedre áll.

Így tehát, ahogy érzékeled a Jövőbeni Éned magad előtt és tudatosítod a


napfonatodból a Jövőbeni Éned napfonata közötti vonalat, csupán

17
megmozdítod az akaratod. Akaratod mozgatásával nem mondjuk, hogy
megváltoztatod bármilyen irányban a helyét. Egyhelyben álló áramfejlesztőhöz
hasonlóan elkezd forogni és magához vonzza a Gömb felszínéről az energiát.
Akaratod csendes megmozdítása nem igényel szavakat. Mindössze szándék és
elvárás, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje az új lehetőségek összes
energiaszálát eljuttatja hozzád mindössze a Jövőbeni Éneddel (azzal, aki az
általad megvalósítandó valóságban él) való összekapcsolódás egyszerű módján.

Miközben ezt csinálod, a Gömb sok pontja kezdi el a szándékod szerinti


energiát kisugározni, és erővonalak jönnek létre a Gömb felszínének
fénypontjai és napfonatod között. Vonalak tucatjai, sőt akár ezrei is
létrejöhetnek a Gömb felszíne és a napfonatod között. A megnövekedett
energia innen pedig az általad megteremtett Jövőbeni Éned felé fog áramlani.

Ez fel fogja energiával tölteni az új valóságot. Így a Jövőbeni Én Mágneses


Vonzásponttá válik, ahogy mi hívjuk. Ahogy minden nap folytatod a gyakorlást,
megnöveled a Jövőbeni Éned mágneses vonzerejét. Ez több dimenzióra is kihat.
Ezek egyike, hogy új idegpályákat építesz ki agyadban, amik lehetővé teszik az
új idegrendszereddel az újfajta valóság megnyilvánítását. A mágneses vonzás
ezen túl értékes dolgok bevonzását fogja egyre inkább lehetővé tenni,
váratlanul személyek jelennek meg, helyzetek, lehetőségek, amik fel fogják
gyorsítani az új valóság megjelenését.

A Mágneses Vonzás, a Jövőbeni Én erősítése

Megerősítheted és felgyorsíthatod az új valóság megjelenését, ha kiegészíted a


megjelenítési tevékenységed a megbecsülés, a tisztelet, vagy a hála érzésével.
Ezalatt azt értjük, hogy a jövőbeni valóság érzetét kiegészíted a megbecsülés
érzésével, miközben érzékeled a napfonatodból a Jövőbeni Éned napfonata felé
áramló energiát. Miközben érzékeled önmagadat a jövőben, az új valóságban
(amit éppen teremtesz), hálát érzel, hogy ez is benne van az életedben. A
megbecsülés hozzáadása teremtésed tényezőihez nagymértékben képes
szándékodat felerősíteni.

Nagyon összetett a megbecsülés szerepe a teremtésben, olyan, amit az


elkövetkezőkben remélhetőleg részletesebben is megtárgyalhatunk, de most ez
túl bonyolult lenne.

18
Elég jelenleg annyit említeni, hogy az emberi tudat fogalmai szerint a két
legerősebb idegrendszeri bevésődést, valamint új külső valóságok létrehozását
előmozdító tényező a félelem, és a szeretet. Közös emberi létetek során régóta
használták és jelenleg is használják eszközként a félelmet a jelen és a jövő
eseményeinek szabályozására és irányítására. A szeretet, jelen esetben pl. a
megbecsülés is erős eszköz a külső valóság megteremtésére. Ez a kettősség, és
ahogy megjelent közös történelmetekben nyilvánvalóan mélyebb vizsgálódásra
érdemes terület.

Most pedig a módszer fejlett változatára fordítjuk figyelmünket. Ám ne


nyugtalankodj akkor sem, ha nem vagy képes a fejlett technikát alkalmazni. Az
egyszerűbb módszer is nagyon gyors eszköz a kívánt eredmények
létrehozására. Mindössze arról van szó, hogy a fejlett módszer még jobban
felgyorsítja a folyamatot.

Ha elég sokáig fogsz az egyszerűbb módszerrel gyakorolni, el fogod sajátítani a


képességet a fejlett technika használatához.

Még egy lépésre szeretnénk felhívni a figyelmedet, mielőtt a fejlett módszer


tárgyalásába fogunk. Ez a létfontosságú elem szükséges mind az alapvető, mind
a fejlettebb módszerhez. Egyszerű, de egyszerűsége könnyen félrevezeti az
embereket.

Tenned kell valamit abban a birodalomban, amit létre akarsz hozni.


Cselekedned kell valamit. Ha ez olyasmi a háromdimenziós világodban, amit
meg akarsz változtatni a módszer használatával, tégy valamit – cselekedj meg
valamit, ami összhangban van a létrehozandó kimenetellel. Esetleg
információgyűjtésre van szükség, vagy talán meg kell változtatnod cselekvésed
módját úgy, hogy az elérendő céllal összhangban legyen.

Ha ez egy másik tudati birodalommal kapcsolatos valami, akkor az adott


birodalom szerinti tettet kell végrehajtanod. Az egyik későbbi üzenetünkben
erről is lesz szó, de nem most. Alapvető igazság, hogy bármelyik új tudati
birodalom, vagy létezés megteremtéséhez az új lét szerinti tettet kell
megcselekedni.

19
A Fejlett Módszer

Ha feltöltötted a Jövőbeni Énedet a fent leírt módon, önmagaddal való


azonosulásodat jelenlegi énedről Jövőbeni Énedre váltod. Ez azt jelenti, hogy
tudatodat, – pontosabban tudatod egy részét – fizikai testedről Jövőbeni Éned
megtestesülésére irányítod. Így most jövőbeni megtestesülést élsz át.
Miközben érzékeled önmagad teljes testi megnyilvánulását ebben a
valóságban, „visszanézel” fizikai testedre jövőbeli megfigyelőpontodból. Amikor
ezt megteszed, rezgést, lengést fogsz érezni a két valóság egymáshoz
közeledésekor. Ez Jövőbeni Énedből – amivel jelenleg azonosulsz – eredő
hullámzás, ami összeütközik a jelenben lévő önmagad – amivel éppen nem
azonosulsz – hullámaival.

Ez az energiapont, ahol a jövő hullámai és a jelenlegi léted hullámai


összeütköznek, létrehoznak egy üres pontot, vagy még pontosabban, egy „üres
teret”. Ezen az üres ponton (téren) keresztül gyorsan át lehet váltani a jelen
valóságáról a jövőbeli valóságra. Minden erőddel és szándékoddal idővonalat
fogsz váltani.

Erősen javasoljuk, hogy olvasd el egyik korábbi üzenetünket az „Idővonal


Választás Művészete” címűt, hogy mélyebben megérthesd a fejlett módszert.
Bár a módszer egyéni vágyakra alkalmazható, abban a reményben adjuk át,
hogy a 2012. november 4-i Világmeditáció során az emberiség számára
szeretetteljes valóságok táplálására fogjátok használni.

Azok számára, akik 2012. november első vasárnapi tartózkodási helyüktől


függetlenül részt szeretnének venni a Világmeditáción, azoknak október 1-ig
felkészülési instrukciókat fogunk küldeni.

Új valóságok palántáit nevelitek, akár tetszik, akár nem, akár tudtok róla, akár
nem. Szándékunk, hogy a tudás átadásával emelkedjen az emberiség örömteli
jövőjének valószínűsége. Kérjük azokat, akik úgy döntenek, hogy – akár a
seattle-i rendezvény résztvevőjeként, akár távolból – csatlakoznak hozzánk a
Világmeditáción, hogy gyakorolják a módszert az esemény előtt. Válassz ki
valami megváltoztatandót az életedben. Használd a módszert minden nap.

Elegendő naponta egyszer. Próbáld ki. Közvetlen tapasztalás útján jöjj rá, hogy
mennyire hatékony a módszer. Az emberiséget javára válik, ha magas szinten

20
sajátítod el a módszert. Kérjük, hogy aki a kellően fegyelmezett, sajátítsa el a
módszert magas szinten.

A Hathorok

Tom gondolatai és megfigyelései

Úgy látom, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje egy izgalmas mentális


szerkezet. Amióta csak átadták tanítóim, – nagyjából egy héttel az üzenet
kiküldése előtt-, azóta sokszor dolgoztam vele.

Úgy vélem, hogy az üzenet jól értelmezhető, ám a módszerrel kapcsolatban


szeretnék pár dolgot megjegyezni.

Az egyszerű módszernél a Gömb középpontja a napfonatod, mérete pedig a


téged körülvevő univerzum mérete. Akinek van belső látása, annak ez nagyon
egyszerű. Akinek nincs belső látása, az se bajlódjon a képek meglátásával.
Képzeld el és érezd a Gömböt, a felületén lévő végtelen mennyiségű
fénypontot, olyan módon, ahogy ezt valamelyik érzékelő-képességed ezt
lehetővé teszi.

Egyesek érezni fogják a Gömböt és a fénypontokat. Másoknak ezt belső hang


fogja leírni. Mások egyszerre többféle módon is érezhetik a Gömböt, látják,
érzik, stb.

Fontos, hogy az(oka)t az érzékelési csatorná(i)dat használd, amit természetes


módon megszoktál és ne fecséreld az időt, hogy „meglásd” a Jövőbeni éned
Gömbjét, vagy a fénypontokat.

Másik tényező a Gömb mérete. A Hathorok az univerzum méretű Gömböt


tanácsolják, így a teljes kozmosz összes finom energiájából meríthetsz.

Ez érdekes elképzelés, mert a tudósok előrejelzése szerint az univerzum


valószínűleg végtelen. A látható univerzum mérete a mostani mérések szerint
egy 46 milliárd sugarú gömb. Ez olyan óriási tér, amit a legtöbbünk,
valószínűleg, nem is képes felfogni. Amikor jeleztem tanítóimnak, jpgy ennek
értelmezése számomra probléma, így válaszoltak:

21
„A valóság sokkal hatalmasabb, mint ahogy azt felfoghatnád. Mindazonáltal
ténylegesen kiterjeszti szellemi érzékelésed, ha úgy tevékenykedsz, mintha
képes lennél megérezni a végtelent, és ennek emellett komoly hatása van a
multidimenzionális tudatra és evolúcióra is.”

Más szavakkal mondva, úgy teszed a legjobbat, ha egy igazán nagy-nagy térben
képzeled el magad, ami annyit tartalmaz a teljes univerzumból, amennyit csak
el tudsz fogadni.

Vannak, akiknek kellemetlen érzés nagykiterjedésű tér szellemi megteremtése.


Ha te is ilyen vagy, ne zavarjon. Csináld a Gömböt kisebbre, tetszésed szerint
kicsinyre, az a lényeg, hogy teljesen vegyen körül, hogy teljesen benne legyél.

Emberi, – multidimenzionális tulajdonságokkal felruházott – lényként öröklött,


belső képességed az Összes Lehetőségek Gömbje minden képességét kiaknázni.
A Gömb sikeres használatának azonban két elengedhetetlen mentális
beállítódási feltétele van: szándékod és elvárásod.

Másképp megfogalmazva, pontos elképzeléseidnek kell lennie az új


valóságodról (a kimenetelről), arról, amit életedben megjeleníteni szeretnél.
Részletes kikötések nélkül nem tudod szándékod hatalmát gyakorolni. Nagyon
pontosan és tisztán határozd meg, hogy mit szeretnél, hogy megjelenjen a
valóságban.

A Hathorok szólnak arról is, hogy egy kettős jellegű világegyetemben bármilyen
legyen is a teremtés, annak megfelelő ellenreakció is automatikusan létrejön.
Minél erőteljesebb az új valóság változása, annál erőteljesebb a válasz is. Tartsd
ezt szemelőtt.

A Hathorok erősen felhívják a figyelmed, hogy magadra és másokra nézve


ártalmatlan kimenetelű dolgokat teremts. Így védheted meg magad (és
másokat) félreteremtéseidtől.

Azt is tisztán értsd meg, hogy jogod és lehetőséged, hogy új valóságok


megteremtéséhez multidimenzionális segítséget vegyél igénybe. Életbevágó ez
a fajta elvárás a Gömb energiájának napfonatodba való lehozásához.

A finom energiákkal való munka terén tapasztaltaknak ez nem fog gondot


jelenteni. Ha te is ilyen vagy, akkor úgy fogod nyelni a Gömb energiáit, mint a

22
szólásbeli kacsa a nokedlit. Ha nincs ennyi tapasztalatod a finom energiákkal és
a szándékkal kapcsolatos tulajdonságaival, akkor ez akadályozó tényező lehet.

A Hathorok azt állítják, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje multidimenzionális


valószínűségeket hoz elérhető közelségbe és a módszer lehetővé teszi
számodra, hogy behatolj ebbe a sokrétű valóságba.

Sokunk, ha nem legtöbbünk gondolja úgy, hogy új valóságok (kimenetelek)


létrehozása lineáris jellegű. Olyan, mintha életünk kizárólag egyetlen egyenes
vonal mentén bontakozna ki és úgy tevékenykedünk ebben a háromdimenziós
idővonalban, hogy az megerősítse teremtésünk ilyen jellegét.

De a Hathorok azt mondják, hogy a megszokott életvitel mellet felhasználhatjuk


a multidimenzionális lehetőségeket is. Ezek olyan újfajta valószínűségek,
amelyek lehetőségét az általunk óhajtott kimenetel vágya energiával tölt fel, és
jelenít meg, téve mindezt sokkal gyorsabban, mint a rutinszerű
háromdimenziós cselekvésünk során megszokott cammogás.

Amikor kialakítod teremtési vágyad tiszta szándékát, figyelmedet a napfonatra


viszed és elképzeled megváltozott önmagad a jövőben. Ezután létrehozod és
érzékeled a napfonatodat a Jövőbeni Éned napfonatával összekötő vonalat. A
vonal multidimenzionális energiákat áramoltató vezetékké válik, így teszi
lehetővé, hogy Jövőbeni Éned Mágneses Vonzásponttá alakuljon, hogy a
megteremtendő kimenetelt sokkal nagyobb sebességgel hívja létre.

A Hathorok határozottan hangsúlyozzák, hogy a módszerrel történő napi


egyszeri gyakorlás nagyban lecsökkenti az új valóságok előállításához szükséges
időt. Úgy tapasztaltam, hogy csupán öt percet vesz az egész folyamat igénybe,
ami nagyon hatékonnyá teszi az idő felhasználása szempontjából is a módszert.

A Hathorok kiemelik azt a tényt is, hogy cselekedned kell valamit, ami a jövő
valóságát fejezi ki. Más szavakkal tégy valamit a háromdimenziós világban, ami
a kívánt eredménnyel összhangban van. A módszer használata sokkal kevésbé
hatásos a külső világodban való cselekvés nélkül, mint a külső és a belső világok
összekapcsolásával.

Bár a Hathorok üzenete világos és pontos a módszert illetően, én mégis


lépésről-lépésre ismertetem azoknak, akikben esetleg további kérdések
merültek fel. Ha számodra minden teljesen világos, nyugodtan átugorhatsz a

23
„Fejlett Módszer”-t tárgyaló szakaszra, ahol az idevonatkozó finomabb
részletekre is kitérek.

Az Alapvető Módszer

1. lépés: Legyen tiszta és meghatározott, hogy mit szeretnél megnyilvánítani. Ez


megteremti Jövőbeni Éned alapját, azt, amit létre akarsz hozni. Erő rejlik a
részletekben, tehát légy alapos.

2. lépés: Helyezd figyelmedet a napfonatra, a gyomor gödre mögötti részre.

3. lépés: Képzeld el magad egy, az univerzum méretű gömbbe (vagy esetleg egy
kisebbe, ha kellemetlen számodra ilyen hatalmas terek elképzelése). A
napfonatod a Gömb pontos középpontja.

4. lépés: Képzeld Jövőbeni Éned önmagad elé. A legtöbb ember számára ez 3-


10 méter lesz, de olyan közel, vagy távol helyezd el, ahogy számodra helyesnek
tűnik. Az elképzelt Jövőbeni Én te vagy, aki éppen megtapasztalja a kívánt
teremtés eredményét. Eszerint ölt testet a jövő valósága. Amikor tisztán
megvan az elképzelt jövőbeni Én, akkor térhetsz rá a következő lépésre.

5. lépés: Képzeld el a napfonatodat és a Jövőbeni Éned napfonatát összekötő


vonalat.

6. lépés: Indítsd el az Összes Lehetőségek Gömbjéből az energia letöltését a


napfonatodba. Az áramlás azonnal elindul, amint tudatosítod, hogy az Összes
Lehetőségek Gömbje a létezésed,- mint multidimenzionális emberi létező -,
kegyéből rendelkezésedre áll. Ekkor néma szándékoddal mozgásba hozod a
Gömböt.

7. lépés: Amíg kellemes érzéssel tölt el, hagyd, hogy a Gömb szállítsa az
energiákat jelenlegi és Jövőbeni Éned napfonatába az energiákat.

8. lépés: Ha annyira elszánt vagy, egészítsd ki a folyamatot tisztelettel, hogy


felerősítsd Jövőbeni Éned mágneses vonzerejét.

Tanács: Teljesen normális, hogy az ilyenfajta energetikai tevékenység során


elvándorolnak gondolataid. Tehát abban az esetben, amikor figyelmed
középpontja elkószál, gyengéden térítsd vissza arra a területre, ahol dolgozol

24
vele. Semmit ítélkezés, türelmetlenség, mindössze térítsd magad vissza az
elvégzendő feladathoz.

9. lépés: Ha végeztél, maradj egy pár percig csupán önmagaddal. A legjobb


ilyenkor csöndben lenni, hogy magadba építhesd a folyamat hatására létrejövő
finom energiákat.

A Fejlett Módszer

Szerintem ez a módszer legcsalafintább része. Talán azért, mert érzem a végén


a két hullámforma egymásra hatását. Olyan, mintha jelenlegi valóságom
állóhullámai behatolnának Jövőbeni Énem állóhullámaiba. A két hullám
találkozása valóban üres pontot, vagy, ahogy a Hathorok pontosították, üres
teret hoz létre. A hullámformák ezen tere nekem erős átalakító hatások
bölcsőjének tűnik.

Ezen túl az energiák és lehetőségek magunkhoz vonása a Gömbből sokkal


erősebb a Fejlett Módszer esetén.

Végezetül pedig találtam egy érdekes jelenséget a térbeli áthelyezéssel


kapcsolatban, amit a Hathorok a módszer végső fázisára javasolnak. Lehet,
hogy te is tapasztalni fogod, ezért említem meg.

Először is kissé zavarba ejtő „visszanézni” mostani önmagamra Jövőbeni Énem


megfigyelőpontjából és perspektívájából. Végül képes voltam megcsinálni a
váltást, és amikor ez megtörtént, a Gömb energiái az egekbe szöktek. Nagyon
erőssé vált a megtapasztalás és éreztem, amint az erősen töltött
energiahullámok áramlanak a jelenlegi és a Jövőbeni Énem között.

Amikor teljesen átváltottam megtestesülésem érzetét jelenlegi énemről


Jövőbeni Énemre, az energiák elérték a legmagasabb szintjüket. Amikor az
energiák elérték a tűréshatáromat egyszer csak mintha „átugrottam” volna
Jövőbeni Énemből vissza mostani önmagamba. A jelenlegi énemmel való
újraegyesülés ilyen pillanataiban úgy éreztem, mintha a testemet elárasztotta
volna az endorfin („boldogsághormon” A ford.) és az egész tapasztalás valahogy
furcsán mókásnak tűnt. Azt hiszem, ez a vidámság az erős mentális
benyomásnak köszönhető, hogy az egész világ, magamat is beleértve is inkább
álomszerű, mintsem valódi, és minden forma (a fizikai testeket is beleértve)
egyszerre múlékony, de egy szempillantás alatt akár teljes átalakulásra is képes.

25
Zene használata

Nincs háttérzene hallgatására szükség a módszer használata közben.


Kipróbáltam így is, és úgy is, és azt tapasztaltam, hogy bizonyos zenék segítik
mélyebb tapasztalás előidézését. Meg kell mondanom, hogy a legtöbbször
csendben megyek végig a folyamaton. Ízlés és idegrendszeri érzékenység
kérdése, hogy a zenét, a hangokat hasznos segítségnek érzed-e majd.

Ha háttérzene hallgatása mellett döntesz, azt javaslom, hogy olyat használj, ami
segíti, hogy figyelmed befelé fordítsd. Ha pszichoakusztikus (a belső lelki,
szellemi folyamatokra hangokkal ható A ford.) darabot választasz, olyan legyen,
amelyik legalább az alfa állapotot segít előidézni. Azt is tanácsolom, hogy
alacsony hangerőn hallgasd a zenét, hogy ne nyomja el a belső
megtapasztalásokat.

Mivel vannak, akik kíváncsiak, hogy én milyen zenéket részesítek előnyben,


ezért nekik, és magamnak is időmegtakarítás céljából itt elárulom. Kedvenc
(saját) szerzeményeim az Összes Lehetőségek Gömbjehasználatához a Végtelen
Tér (Infinite Pool), és a Fényhajó (Lightship).

Hathor Világmeditáció 2012. november 4, vasárnapján

Az Összes Lehetőségek Gömbje működtetésével bizonyosan lehetséges


felgyorsítani a személyes eredmények megnyilvánítását. A Hathorok abban a
reményben adják át a módszert, hogy lesznek, akik az emberiség számára
pozitív kimenetelű jövőt fognak megteremteni, amikor belépünk az idő új
ciklusába.

2012. november 4-én vasárnap délután 3-kor PST Seattle-ben (este 11-kor
magyar idő szerint A ford.) a Hathorok megkezdik Világmeditációt, aminek a
középpontjában az Összes Lehetőségek Gömbje lesz.

Ha tervezed, hogy csatlakozz hozzánk az újfajta teremtési meditáció során,


kérik a Hathorok, hogy az esemény előtt gyakorold a Gömbbel való munkát. A
végső tudnivalókat és előkészületi tanácsokat november 1. körül teszem közzé.

Akik úgy döntenek, hogy velünk lesznek az Új Valóságok Művészi Nevelése (The
Art of Seeding New Realities)című, háromnapos tanfolyamon Seattle-ben
(Washington állam) november 2. és 4. között, azokkal közösen, mélyebben

26
felfedezhetjük az Összes Lehetőségek Gömbje módszerét, ami az eszköz
magasfokú elsajátítását fogja lehetővé tenni. Ezen túl a Hathorok ösztönző
hangjai kulcs- és dinamikus szerepet kapnak a tudás átadásakor.

Tom Kenyon

©Tom Kenyon 2012. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az


üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a
szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom
webcímét: www.tomkenyon.com.

Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2012

Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen


médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a
másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.

27

You might also like