HATALMI VISZONYOK AZ I.

VILÁGHÁBORÚT MEGELŐZŐEN

A XIX. század közepétől lendületes gazdasági fejlődés vette kezdetét Nyugat-Európában. A

fejlődés lendülete azonban nem mindenhol volt egyformán erős. A német ipar fejlődött a
legdinamikusabban, és a század végére az élre tört Európában.
Az egységes Németország (1871. jan. 18.) már megalakulásakor fenyegető erőnek bizonyult,
ugyanis a demográfiai fölényhez ipari túlsúly is járult. Az új iparágak, főleg Németországban és az
Egyesült Államokban jöttek létre. Ide áramlott a legtöbb tőkebefektetés, itt alkalmazták a
legmodernebb technikákat és a legkorszerűbb üzemszervezési formákat. A francia-porosz
háborúból (1870.-71.) győztesként kikerülő Németország megkapta Elzász és Lotaringia gazdag
vasérctelepeit, ráadásul a franciákat óriási hadisarc megfizetésére kötelezték. Mind ezek ellenére,
Németországban a munkabérek alacsonyak maradtak, a termelő kapitalizmus elve volt érvényben.
Az országnak általános választójog alapján választott parlamentje volt, de a kormány nem a
parlamentnek, hanem a császárnak tartozott felelősséggel. A császár (mindenkori porosz király) a
parlamentet kénye-kedve szerint bármikor feloszlathatta.
A nagy forradalmi hagyományokkal rendelkező Franciaországban a köztársaság szilárdult meg. A
francia polgári radikálisok kiterjesztették a politikai szabadságjogokat, korlátozták az egyházakat és
ők követelték a legvehemensebben a revansot a németekkel szemben.
Angliában az uralkodó már nem avatkozott bele a politikai életbe, az ipari forradalom is itt
bontakozott ki először a kontinensen és a polgári demokrácia kialakulásában is az élen járt. 1901-ben
meghalt Viktória királynő (szül. 1819., 1937-től uralkodott). Halálával egy korszak zárult le,
melyet viktoriánus kornak hívunk. Fia VII. Edward uralkodásának ideje alatt összekovácsolódott
az Antant.
Az egyetlen ország ahol az önkényuralom monarchiával párosult Oroszország volt. Itt a gyenge
polgárság nem tudta érdemben befolyásolni sem a bel sem a külpolitikát. Itt a politika még mindig
dinasztikus kötődésű volt, ahol a politikai sikerek a cár személyes dicsőségének növelését szolgálták.
Németországban Bismarck joggal tartott attól, hogy Németország sikerei egy németellenes koalíciót
hívnak életre, ezért megakarta akadályozni, hogy a krími (oroszok), a sedani (franciák) és a
königgrätzi (osztrákok) vesztesek egymásra találjanak. A kétfrontos háború rémétől rettegő
Bismarcknak végül sikerült Franciaországot elszigetelnie, amikor 1873-ban létrejön a 3 császár
szövetsége. A szövetség tagjai: Németország, Ausztria-Magyarország, és Oroszország. A szövetség
Achilles-sarkát Ausztria-Magyarország és Oroszország viszonya jelentette, mivel a Balkán felosztása
kapcsán csaknem háborúba keveredtek egymással. A helyzet bonyolultságát jól mutatja az a tény is,
hogy egy esetleges háború idején Anglia a monarchiát támogatta volna Oroszországgal szemben.
Németország, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát Ausztria-Magyarországgal 1879-ben
megkötik a kettős szövetséget. A franciákkal elégedetlen Olaszország 1882-ben csatlakozik a
kettős szövetséghez, amely így már hármasra bővült. Franciaország sorsa aggasztóbb volt mint
valaha , ugyanis ezzel teljesen elszigetelődött. 1888-ban a becsvágyó II. Vilmos kerül a német
trónra, aki Bismarckot személyes ellenfelének tekintette ezért menesztette. A német külpolitikát
egyre inkább a nyers kihívások és fenyegetések jellemezték. Franciaországnak ezt követően lépnie
kellett, először a francia-orosz közeledés érett katonai szövetséggé 1893-ban, amikor létrejön a
francia-orosz katonai szövetség. Az angolok 1902-ben a japánokkal lépnek szövetségre. Később
ez a szövetség vezetett az orosz-japán háború kitöréséhez, melyben Oroszország 1905-ben
katasztrofális vereséget szenvedett, mellyel elvesztette nagyhatalmi státuszát Ázsiában.
Franciaország rendezte gyarmati ellentéteit Angliával, kibékülnek és 1904-ben megkötik Entente
Cordiale szívélyes megegyezést, létrejön az Antant. A tekintélyében megtépázott Oroszország
1907-ben Angliával is szerződést kötött így létrejött a 3-as Antant.
Közép- és Kelet-Európában továbbra is 3 nagyhatalom osztozott-e hatalmas térség népei fölött.
Északon Oroszország, nyugaton Ausztria-Magyarország, keleten Törökország. Az XIX. század
második felében a meggyengült Törökország már képtelen volt megőrizni nagyhatalmi státuszát,
melynek következtében a Balkán népei érvényesíteni akarják függetlenségi szándékaikat. Erre a
térségre azonban a másik két nagyhatalom Ausztria-Magyarország és Oroszország is igényt tart. A
Török Birodalom öröksége körül egymásnak feszülő nagyhatalmi érdekeket nevezték a XX. század
diplomatái keleti kérdésnek.
Gyakorlatilag Európában két szövetségi tábor jött létre, az egyik oldalon találjuk Németországot
és szövetségeseit Ausztria-Magyarországot és Olaszországot (1915-től átáll az Antanthoz), ők
alkotják a központi hatalmak táborát, a másik oldalon találjuk Franciaországot és szövetségeseit
Oroszországot és Angliát, ők alkotják az Antantot. Ezek a szövetségre lépések és a hatalmi
helyzetek átértékelése nem volt véletlen, hiszen Németország már fontolgatta Európa térképének
átszabását egy esetleges háborúval, így minden rivális nagyhatalomnak lépnie kellett és megpróbálni
bebiztosítani a fölényt.