ÉLETTAN KIDOLGOZOTT TÉTELEK

2019
 TARTALOMJEGYZÉK
01. SZABÁLYOZÁSELMÉLET ............................................................................................................................................... 4
02. A SEJTMEMBRÁN PASSZÍV TRANSZPORTFOLYAMATAI............................................................................................... 7
03. A SEJTMEMBRÁN AKTÍV TRANSZPORTFOLYAMATAI ................................................................................................ 12
04. A SEJT NYUGALMI MEMBRÁNPOTENCIÁLJA ............................................................................................................. 15
05. AZ IDEGSEJT MEMBRÁN ELEKTROMOS TULAJDONSÁGAI, AZ AKCIÓS POTENCIÁL TERJEDÉSE AZ IDEGROSTOKBAN,
AXONKLASSZIFIKÁCIÓ ..................................................................................................................................................... 18
06. RECEPTOROK, SZIGNÁLTRANSZDUKCIÓ - JELÁTVITELI MECHANIZMUSOK............................................................... 22
07. NEUROTRANSZMISSZIÓ ............................................................................................................................................ 27
08. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: PRIMER SZENZOROS NEURONOK ............................................................................ 30
09. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: PARASZIMPATIKUSZIMPATIKUS IDEGRENDSZER ..................................................... 33
10. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: SZIMPATIKUS IDEGRENDSZER, MELLÉKVESEVELŐ................................................... 38
11. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: MOTONEURONOK, NEUROMUSCULARIS JUNCTIO ................................................. 41
12. A VÁZIZOM MŰKÖDÉSE: STRUKTÚRA, ELEKTROMECHANIKAI KAPCSOLÁS, AZ IZOMKONTRAKCIÓ ........................ 43
13. A VÁZIZOM MŰKÖDÉSE; IZOMMŰKÖDÉS MECHANIKÁJA ÉS ENERGETIKÁJA .......................................................... 46
14. A SIMAIZMOK MŰKÖDÉSE ........................................................................................................................................ 49
15. A TEST FOLYADÉKTEREI. A VÉRPLAZMA .................................................................................................................... 52
16. A VÖRÖSVÉRSEJTEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ÉS KELETKEZÉSÜK .............................................................................. 54
17. A HEMOGLOBIN LEBONTÁSA. AZ EPEFESTÉKEK ....................................................................................................... 57
18. A FEHÉRVÉRSEJTEK OSZTÁLYOZÁSA. A KVALITATÍV VÉRKÉP. A VELESZÜLETETT (TERMÉSZETES) IMMUNITÁS ....... 59
19. AZ ADAPTÍV IMMUNITÁS CELLULÁRIS ÉS HUMORÁLIS ELEMEI ................................................................................ 65
20. AZ AB0 ÉS RH VÉRCSOPORTOK ................................................................................................................................. 72
21. AZ ELSŐDLEGES HAEMOSTASIS, A THROMBOCYTÁK JELLEMZÉSE, FUNKCIÓI.......................................................... 75
22. A MÁSODLAGOS HAEMOSTASIS: A VÉRALVADÁS (COAGULATIO), A VÉRALVADÁS GÁTLÁSA IN VITRO ÉS IN VIVO. A
FIBRINOLYSIS FOLYAMATA.............................................................................................................................................. 80
23. LÉGZÉSMECHANIKA: A TÜDŐ ÉS A MELLKAS STATIKUS MECHANIKÁJA. VENTILÁCIÓ .............................................. 87
24. PULMONALIS GÁZCSERE. A VÉR OXIGÉN ÉS SZÉN-DIOXID SZÁLLÍTÁSA .................................................................... 93
25. A LÉGZÉS RITMOGENEZISE, A TÜDŐBŐL KIINDULÓ LÉGZÉSSZABÁLYOZÓ REFLEXEK. A LÉGZÉS KÉMIAI
SZABÁLYOZÁSA. PULMONALIS KERINGÉS ....................................................................................................................... 98
26. A VÉR VISZKOZITÁSA ÉS A VÉRKERINGÉS ÁRAMLÁSTANI ALAPTÖRVÉNYEI............................................................ 102
27. A SZÍVIZOM STRUKTURÁLIS ÉS FUNKCIONÁLIS SAJÁTSÁGAI, A SZÍVIZOM ANYAGCSERÉJE; AZ AKCIÓSPOTENCIÁL
JELLEMZÉSE; ELEKTROMECHANIKAI CSATOLÁS; A SZÍVIZOM KONTRAKCIÓS EREJÉNEK BEFOLYÁSOLÁSA. ................. 105
28. A MECHANIKAI SZÍVCIKLUS. A SZÍV MUNKAVÉGZÉSE (BAL KAMRA MUNKADIAGRAMJA)..................................... 108
29. A KERINGÉSI PERCTÉRFOGATOT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK. FRANK-STARLING-SZÍVTÖRVÉNY. ......................... 115
30. A SZÍVIZOM CELLULÁRIS ELEKTROFIZIOLÓGIÁJA. ELEKTROKARDIOGRÁFIA ........................................................... 118
31. A CORONARIA KERINGÉS. ....................................................................................................................................... 125
32. AZ EGYES ÉRSZAKASZOK HEMODINAMIKAI JELLEMZÉSE........................................................................................ 127

1
33. AZ ARTÉRIÁS RENDSZER MŰKÖDÉSE ...................................................................................................................... 130
34. A MIKROCIRKULÁCIÓ: KAPILLÁRIS ANYAGKICSERÉLŐDÉS, NYIROKKERINGÉS ÉS ÖDÉMAKÉPZŐDÉS ..................... 133
35. A VÉNÁS KERINGÉS JELLEGZETESSÉGEI ................................................................................................................... 139
36. A HELYI (LOKÁLIS) VÉRÁRAMLÁS SZABÁLYOZÁSA: KERINGÉSI AUTOREGULÁCIÓ, FUNKCIONÁLIS HYPERAEMIA,
SZÖVETI VAZOAKTÍV ANYAGOK .................................................................................................................................... 141
37. AZ ARTÉRIÁS VÉRNYOMÁSSZABÁLYOZÁS RÖVID TÁVÚ MECHANIZMUSAI ............................................................ 145
38. VOLUMENREGULÁCIÓ (A NA+-EGYENSÚLY ÉS AZ EXTRACELLULÁRIS FOLYADÉKTÉRFOGAT SZABÁLYOZÁSA). AZ
ARTÉRIÁS VÉRNYOMÁS-SZABÁLYOZÁS HOSSZÚ TÁVÚ MECHANIZMUSAI. .................................................................. 149
39. A VÁZIZOM KERINGÉSE, A FIZIKAI MUNKAVÉGZÉS SORÁN KIALAKULÓ CARDIOVASCULARIS ADAPTÁCIÓ ........... 154
40. A GLOMERULARIS FILTRÁCIÓ: A SZŰRLET MENNYISÉGÉT ÉS MINŐSÉGÉT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK ................ 157
41. A VESE VÉRÁTÁRAMLÁSA. A GFR ÉS A RBF SZABÁLYOZÁSA ................................................................................... 160
42. A TUBULÁRIS TRANSZPORTFOLYAMATOK (REABSZORPCIÓ ÉS SZEKRÉCIÓ) ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A
VESETUBULUSOKBAN. A RENALIS CLEARANCE ............................................................................................................. 163
43. A NACL ÉS A VÍZ TUBULARIS TRANSZPORTFOLYAMATAI, A MEDULLARIS OZMOTIKUS GRADIENS KIALAKULÁSA. A
VIZELET KONCENTRÁLÁSA ÉS HÍGÍTÁSA, OZMOREGULÁCIÓ. A K+- HÁZTARTÁS SZABÁLYOZÁSA ................................ 170
44. A HÚGYUTAK FUNKCIÓJA. A VIZELETÜRÍTÉS SZABÁLYOZÁSA................................................................................. 180
45. SAV-BÁZIS HÁZTARTÁS............................................................................................................................................ 183
46. A GASZTROINTESZTINÁLIS RENDSZER SZABÁLYOZÁSÁNAK ALAPELVEI .................................................................. 187
47. A GASZTROINTESZTINÁLIS SIMAIZOMZAT MŰKÖDÉSÉNEK JELLEGZETESSÉGEI ..................................................... 191
48. A SPLANCHNICUS KERINGÉS ................................................................................................................................... 193
49. A FELSŐ GASZTROINTESZTINÁLIS RENDSZER FUNKCIÓI: RÁGÁS, NYÁLELVÁLASZTÁS, NYELÉS .............................. 195
50. A GYOMOR MOTOROS FUNKCIÓI. HÁNYÁS. A GYOMORSZEKRÉCIÓ ÉS SZABÁLYOZÁSA ....................................... 198
51. AZ EXOCRIN PANCREAS: SZEKRÉCIÓ ÉS SZABÁLYOZÁS. A VÉKONYBÉL: EMÉSZTÉS ÉS FELSZÍVÓDÁS. ................... 203
52. AZ EPE: SZEKRÉCIÓ, TÁROLÁS, ÜRÍTÉS, ÉS EZEK SZABÁLYOZÁSA ........................................................................... 209
53. A VASTAGBÉL FUNKCIÓI. SZÉKLETÜRÍTÉS ............................................................................................................... 213
54. TÁPLÁLKOZÁS: AZ ENERGIAFORGALOM, A MAKRONUTRIENSEK SZEREPE AZ ENERGIAIGÉNY FEDEZÉSÉBEN ...... 216
55. TÁPLÁLKOZÁS: VÍZ, ÁSVÁNYI SÓK, VITAMINOK, ÉLELMI ROSTOK .......................................................................... 221
56. TÁPLÁLKOZÁS: A TÁPLÁLÉKFELVÉTEL SZABÁLYOZÁSA............................................................................................ 223
57. AZ ENDOKRIN SZABÁLYOZÁS ALAPELVEI ............................................................................................................... 227
58. A HYPOTHALAMO-HYPOPHYSEALIS (NEUROENDOKRIN) RENDSZER ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ............................. 230
59. A PAJZSMIRIGYHORMONOK SZINTÉZIS, SZABÁLYOZÁS, HATÁSOK ........................................................................ 234
60. A Ca2+- ÉS FOSZFÁTHÁZTARTÁS SZABÁLYOZÁSA. A CSONTSZÖVET SZEREPE A Ca2+ HOMEOSZTÁZISBAN. ............ 241
61. A MELLÉKVESEKÉREG HORMONSZINTÉZISE. A GLÜKOKORTIKOIDOK: SZINTÉZIS, SZABÁLYOZÁS, HATÁSOK.
STRESSZ ÉS ÁLTALÁNOS ADAPTÁCIÓS SZINDRÓMA. .................................................................................................... 249
62. AZ ENDOKRIN PANCREAS. ....................................................................................................................................... 258
63. A TÁPANYAGFORGALOM INTEGRÁLT ENDOKRIN SZABÁLYOZÁSA. ........................................................................ 262
64. HŐSZABÁLYOZÁS, A BŐR VÉRKERINGÉSE ............................................................................................................... 263
65. A FÉRFI NEMI SZERVEK FEJLŐDÉSE ÉS ÉLETTANA. NEMI AKTUS ÉLETTANA ........................................................... 267
66. A NŐI NEMI SZERVEK ÉLETTANA: A MENSTRUÁCIÓS CIKLUS ................................................................................. 276

2
67. A MEGTERMÉKENYÍTÉS ÉS A TERHESSÉG KIALAKULÁSÁNAK ÉLETTANA. A TERHESSÉG, A SZÜLÉS, ÉS A
TEJTERMELÉS NEUROENDOKRIN SZABÁLYOZÁSA ........................................................................................................ 283
68. NÖVEKEDÉS, PUBERTÁS .......................................................................................................................................... 287
69. AZ AGYI VÉRÁRAMLÁS SZABÁLYOZÁSA, A LIQUOR CEREBROSPINÁLIS, AZ AGY BARRIERRENDSZEREI .................. 289
70. A SZOMATOSZENZOROS RENDSZER: A HÁTSÓ KÖTEGI (LEMNISCUS MEDIALIS) PÁLYARENDSZER ....................... 294
71. A SZOMATOSZENZOROS RENDSZER: AZ ANTEROLATERÁLIS PÁLYARENDSZER. EXTEROCEPTÍV GERINCVELŐI
REFLEXEK. GYULLADÁSOS FÁJDALOM. HYPERALGÉZIA. A FÁJDALOM ENDOGÉN KONTROLLJA ÉS A
FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS ÉLETTANI ALAPJAI. .................................................................................................................. 301
72. LÁTÁS: A SZEM VÉDELME, KÉPALKOTÁSA, FÉNYTÖRÉSI HIBÁK. A FOTORECEPTOROK MŰKÖDÉSE,
JELFELDOLGOZÁS A RETINÁBAN. A LÁTÓTÉR ÉS A LÁTÓPÁLYA .................................................................................... 310
73. LÁTÁS: AZ OCULOMOTOROS FOLYAMATOK SZABÁLYOZÁSA. AGYKÉRGI MECHANIZMUSOK. BINOCULARIS LÁTÁS,
SZÍNLÁTÁS ..................................................................................................................................................................... 316
74. HALLÁS: A KÜLSŐ-, KÖZÉP ÉS BELSŐFÜL MŰKÖDÉSE. HALLÁSVIZSGÁLATOK. HALLÓPÁLYA ................................. 319
75. A SZAGLÁS ÉS ÍZÉRZÉS ÉLETTANA ........................................................................................................................... 330
76. A MOTOROS REFLEX FOGALMA. AZ IZMOK PROPRIOCEPTORAINAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. A MYOTATICUS ÉS
AZ INVERZ MYOTATICUS GERINCVELŐI REFLEX. A GAMMA FUSIMOTOR SZERVÓMECHANIZMUS (GAMMA-HUROK).
AZ IZOMTÓNUS SZABÁLYOZÁSA. .................................................................................................................................. 336
77. A GERINCVELŐ TELJES ÉS RÉSZLEGES SÉRÜLÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI ................................................................ 344
78. A TESTTARTÁS SZABÁLYOZÁSA. A VESTIBULARIS RENDSZER.................................................................................. 345
79. A MOZGÁSOK KÉRGI SZERVEZÉSE. A KISAGY ÉS A BAZÁLIS GANGLIONOK SZEREPE A MOZGÁSSZABÁLYOZÁSBAN.
...................................................................................................................................................................................... 349
80. A VEGETATÍV MŰKÖDÉSEK KÖZPONTI IDEGRENDSZERI INTEGRÁCIÓJA. A HYPOTHALAMUS MŰKÖDÉSEI. A
LIMBIKUS RENDSZER MŰKÖDÉSE, EMÓCIÓK. .............................................................................................................. 363
81. ELECTROENCEPHALOGRAM (EEG) ÉS AZ ALVÁS-ÉBRENLÉT ÉLETTANA. A CIRKADIÁN RITMUS ÉS A TOBOZMIRIGY
...................................................................................................................................................................................... 374
82. KOGNITÍV MŰKÖDÉSEK, A BESZÉD IDEGRENDSZERI SZERVEZÉSE. AZ IDEGRENDSZER PLASZTICITÁSA, TANULÁS ÉS
MEMÓRIA...................................................................................................................................................................... 383
83. SPORTÉLETTAN........................................................................................................................................................ 388
NORMÁLÉRTÉKEK TÉTELENKÉNT .................................................................................................................................. 392

3
 01. SZABÁLYOZÁSELMÉLET

Definiálja a „belső környezet" fogalmát és magyarázza el, miért van szükség annak szabályozására.
A belső környezet fogalma a 19. században élt, Claude Bernard nevéhez fűződik, aki kifejtette, hogy az
élő szervezet voltaképpen nem a külső környezetében (milieu exterieur) létezik (a légkörben, ha lélegzik, a
tengerben vagy édesvízben, ha ebben a környezetben él), hanem egy folyékony belső környezetben (milieu
intérieur), amelyet a keringő folyadék alkot, amely körülveszi valamennyi szöveti elemét. Ez a folyadék
a nyirok vagy a plazma, a vér folyékony alkotórésze, amely a magasabb fejlettségű állatokban a
szövetekben diffundál, és a sejtek közötti folyadékot képezi. A belső környezet állandósága azt feltételezi,
hogy a szervezet képes a külső hatások kompenzálására és kiegyenlítésére. Minden vitális funkció egy
cél érdekében működik, hogy a belső környezet állandóságát fenntartsa. A belső környezet viszonylagos
állandósága a szabad és független élet feltétele, aminek meg kell őrizni a változatlanságát, ennek érdekében
szabályozni kell.
A mai magasabb rendű állatok extracelluláris folyadékának összetétele az egykori őstenger ionösszetételére
emlékeztet. Az emberi vérplazmában a kationok összesített koncentrációja mintegy 150 mmol/l.
Emberi vérplazma diffúzibilis összetevői: szervetlen alkotórészek
Kationkoncentráció (mmol/l) Anionkoncentráció (mmol/l)
+
Na 142 Cl- 106
+ -
K 4 HCO3 25
Ca2+ + nem ionizált
1,5 H2PO4- + HPO42- 1
diffuzíbilis kalcium
Mg2+ 1
Emberi vérplazma diffúzibilis összetevői: néhány fontosabb szerves alkotórész
Glükóz 5
Urea 5,5
Mit jelent a homeosztázis, a homeosztatikus paraméter fogalma? Ismertessen legalább öt, az emberi
szervezetben szabályozott folyamatot/értéket.
A homeosztázis az élőlény azon képessége, hogy a változó környezethez (belső/külső) alkalmazkodjon és
biológiai állandóságát biztosítsa. Ilyen értelemben említjük a folyadékforgalom, nátriumforgalom,
káliumforgalom stb. homeosztázisát: ez annyit jelent, hogy a bevitel megfelel az ürítésnek, és ennek
következtében a testnedvek ozmotikus, nátrium- és káliumkoncentrációja állandó; a glukózforgalom
homeosztázisa annyit jelent, hogy a glukóz keletkezése és felhasználása egyensúlyban van, a vér glukóz-
koncentrációja adott határokon belül állandó; a vérkeringés homeosztázisa az artériás vérnyomás,
szívfrekvencia stb. állandóságában nyilvánul meg.
A homeosztatikus működés tehát az ún. “normális érték” fenntartására irányuló tevékenység.
Szabályozott értékek, azaz adott értéket vesznek fel egészséges (nem felborult homeosztázisú) egyénben
például a testhőmérséklet, Na-K szint, testsúly, vércukorszint, pH. Ezek a homeosztatikus paraméterek.
Az élettani paraméterek homeosztatikus korrekciója a szabályozott paraméter ingadozásával jár.
Szabályozatlan folyamatok a táplálékfelvétel, folyadékfelvétel, légzés, viselkedés, mozgás, szexuális
reprodukció.
A homeosztatikus paraméter minden olyan homeosztázisra vonatkozó adat, amit mérni lehet és
értékekkel ki lehet fejezni pl:
 testhőmérséklet (37 ᴏC)
 testsúly (kortól és nemtől függ)
 vércukorszint (4,2-5,9 mmol/l)
 HGB koncentráció (♂ 150-160 g/l ♀ 135-145 g/l)
 vérnyomás (120/80 Hgmm)

4
Írja le, milyen elvi lehetőségek állnak a szabályozás szolgálatában (humorális, neurális).
Humorális (testnedv): lassúbb (legtöbbször a véráramon keresztül jutnak el a transzmitterek a célba, de van
ami parakrin módon), hosszabb latencia (latencia = hatás és válasz közötti idő), diffúzabb.
Neurális (ideg): nagyon gyors, rövid latencia, körülírt, célzottabb.
A szabályozó kör felépítése:

Ismertesse az idegi szabályzókör (reflexív) alapvető részeit és funkcióit (receptor, afferens

szár/útvonal, központ, „kell"-érték, efferens szár/útvonal, effektor). Magyarázza el a jelentését, és
mondjon példát negatív, pozitív visszacsatolású folyamatokra.
A reflexívek:
 nem tudatosak (nem akaratlagosak), de tudatosulhatnak
 gyorsak
 fix mintázatot követnek
 gerincvelői reflexek a gerincvelőben záródnak
Az idegi szabályozókör (reflex):

Idegi szabályozókör : Receptor (információ felvétel) – afferens szár (információ továbbítása) – központ „
kell „ érték (információ feldolgozása) – efferens szár (információ továbbítása a célszervhez) – effektor
(mirigy, ér, izom) (végrehajtó)

5
Negatív visszacsatolás/feedback: A negatív visszacsatolásos szabályozások minden fajtájában az
elsődleges esemény a szabályozott paraméter eltérése a beállítási ponttól, a hibajel megjelenése. A hibajelre
adott válaszként indul meg a kompenzációs reakció. A hibajellel ellentétes előjelű hatással módosítja a
rendszer működését (a kiváltó hatás gyengítése irányában hat): − → + , + → − (vérnyomás szabályozás)
Pozitív visszacsatolás/feedback: A szervezetben gyakran előfordul, hogy egy adott változás nem
szabályozott változó helyreállítására vezet, hanem ellenkezőleg, többletválaszt okoz. A hibajellel megfelelő,
azonos előjelű hatással módosítja a rendszer működését. + → + , − → −
Ezt látjuk az ingerlékeny szövetekben, az idegszövetben és az izomszövetben: az ingerküszöböt meghaladó
depolarizáció egyre nagyobb mértékben – ún. önregeneratív módon – növeli a sejtmembrán
kationpermeabilitását, ezzel tovább fokozza a depolarizációt, végeredményben akciós potenciál jön létre.
Többszörös pozitív visszacsatolás érvényesül a vérzéscsillapodásban; ha a pozitív visszacsatolás valamelyik
reakciója hibás, súlyos vérzékenység jön létre. Példák:
 AP; ovuláció; véralvadás; tripszin aktivációja a duodenumban, szülés
 nagy vérveszteség → vérnyomás (BP) ↓ → vér a szívbe ↓ → pumpa funkció ↓ → BP ↓
 érsérülés → vérzés → az első véralvadási faktor aktiválódása ↑ → a második véralvadási faktor
aktiválódása ↑↑ → vérzés megszűnik
 méh kontrakció ↑ → a magzat cervix felé tolása → cervix megfeszítése → méh kontrakció ↑ ↑
 akciós potenciál: depolarizáció ↑ → Na csatornák permeabilitása ↑ → depolarizáció ↑ → Na
csatornák permeabilitása ↑↑
Írja le a különbséget az endokrin, parakrin és autokrin kommunikáció között a mediátor
felszabadulásának helye és a célszövethez jutás útvonala alapján.
Endocrin: A szekretáló mirigy (belső elválasztású mirigyek) szekretálja a hormont és az a véráramon át jut
el a célszervhez.
Paracrin: A felszabaduló hormon még a szövetben kifejti a hatását (nem jut ki a véráramba) a környező
sejtekre. Egymás közvetlen közelében lévő sejtek kommunikációja.
Autocrin: Ugyanúgy hat mint a paracrin, csak a célsejt más, ebben az esetben a felszabaduló hormon a
saját/szekretáló sejtre hat (a sejt a saját maga által kibocsátott jelre válaszol, autoreceptorok, önszabályozás).
Hormon, citokin, neurotranszmitter lehet a közvetítő anyag.
Mit értünk „viselkedés szintű szabályozás" alatt és miért van rá szükség? Említsen példákat!
A lényege, hogy a szabályozási tartományt kiszélesíti.
A szabályozási tartomány az, amin belül még képes a hibajelet kompenzálni a szervezet.
A szabályozási tartomány kiszélesítése: effektorok (a test képességei pl: fázáskor izomkontrakció) +
viselkedés (valamilyen akaratlagos tett pl: fázáskor ruha felvétele vagy ha túrázni megyünk, tudjuk, hogy
szomjasak leszünk, így viszünk magunkkal vizet).

6
 02. A SEJTMEMBRÁN PASSZÍV TRANSZPORTFOLYAMATAI

Írja le és ábrázolja a sejtmembrán molekuláris szerkezetét (fluid mosaic model). Magyarázza el a

foszfolipidek és proteinek előfordulásának jelentőségét a membránpermeabilitás szelektivitására
nézve, az ionok, hidrofób és hidrofil anyagok átjutásának szempontjából. Ismertesse a laterális
diffúzió jelenségét a membránban.
A biológiai membrán határhártya az intra-, és extracelluláris folyadéktér között. A plazmamembrán
felépítési elve valamennyi sejtben azonos. Az egységes felépítési elven belül a szerkezet részletei eltérnek; a
különböző típusú sejtekben a membránalkotók (lipidek és fehérjék) eltérései felelősek a plazmamembrán
adott sejtre specifikus funkcióiért, továbbá akár egyetlen sejten belül is a plazmamembrán egy részének
szakosodott működéséért. Funkciói:
 Diffúziós barrier: korlátozott (szabályozott) anyagtranszport
 Elektromos szigetelés: ellenállás és kapacitás is egyben
 Kommunikáció: jel felfogás és továbbítás (receptorok, ioncsatornák, másodlagos hírvivők)
 Sejt identitás: sejt specifikus makromolekulák (pl.:MHC, vércsoport antigének)
 Sejtek közötti kapcsolatok : sejtadhéziós molekulák (pl.: immunválasz, gyulladás)
 Metabolikus jelentőség: membrán eredetű lipid mediátorok : phosphatidil inozitol (IP 3)
diacylglycerol, (inozitoltrifoszfát) arachidonsav: prosztaglandinok, leukotriének, endogén
cannabinoidok
A membránszerkezet ma általánosan elfogadott felépítési elve a „folyékony mozaikmembrán modell”
(angol neve fluid mosaic membrane). A modell szerint a membrán alapja egy lipid kettős réteg, amelybe
integráns membránfehérjék ágyazódnak, amiket a fehérjék hidrofób aminosav oldalláncai és a zsírsav
láncok közötti apoláris kölcsönhatások rögzítenek. A perifériás membránfehérjék a membrán felszínéhez
rögzülnek. A felépítő amfipatikus lipidek:
 foszfolipidek (foszfatidil-kolin, foszfatidil-szerin, foszfatidil-etanol-amin)
 glikolipidek (gangliozidok)
 koleszterin (a membrán mechanikai stabilitását adja, a folyékonyságát befolyásolja)
A lipid molekulák egy hidrofil feji részből (glicerin+foszfát+bázis) és egy hidrofób (apoláris
szénhidrogén csoportok miatt) farki részből (két párhuzamos zsírsavlánc) állnak. Ezek túlnyomó része
hossztengely irányában erősen elnyújtott. A hidrofil és hidrofób szakaszok következtében a molekula
amfifil (amfipatikus) tulajdonságú. A molekula hossza mintegy 3-3,5 nm.
Ha egy amfifil jellegű lipid oldatát víz-levegő határfelületen szélesztjük, a lipidek hossztengelyükkel a
felületre merőlegesen helyezkednek el; hidrofil pólusuk a vizes fázisban foglal helyet, a hidrofób
„farokrészek” egymással párhuzamosan a levegő fázis felé orientálódnak. Az eredmény monomolekuláris
réteg (monomolekuláris film, monoréteg) kialakulása a felszínen.
A folyékony mozaik membrán modell:

7
 A biológiai membrán két lipid monorétegből épül fel, kialakítva a lipid kettős réteget (bimolekuláris
lipidmembrán, BLM). A két monoréteg poláris hidrofil fejcsoportjai egymástól a két zsírsavlánc hossza által
megszabott, mintegy 6-7 nm távolságra helyezkednek el. Ez a 6-7 nm távolság a plazmamembrán átlagos
vastagsága. A kettősréteg szigetel, illetve akadályozza a szabad anyagkicserélődést a sejt belseje és az
extracelluláris közeg között, de az integráns membránfehérjék specifikus összekötő molekulák szabályozott
transzportvégzéssel (ioncsatornák). Külső felszínét glikolipidek és membránfehérjék szénhidrátkomponensei
borítják, aminek jelentősége a sejtfelismerésben van.
A membránt szelektív permeabilitás jellemzi, ami azt jelenti, hogy nem minden anyagra egyformán
áteresztő. A szelektív permeabilitást jellemzi a permeabilitási állandó. Apoláris anyagok egyik oldalról a
másikra folyó transzportja diffúziós folyamat, amellyel szemben a membrán akadályt jelent. Membránokon
keresztül zajló diffúzió esetében a diffúziós folyamatot a permeabilitási állandó (P) segítségével írjuk le: ez
az illető molekula mozgásának sebessége (dimenziója távolság/idő, általában cm/s).
A permeabilitási állandó függ:
 a membrán összetételétől
 a diffundáló molekulák jellemzőitől:
 a permeáló molekula nagyságától (relatív molekulatömeg, Mr)
 alakjától (hosszméret, átmérő, aszimmetria)
 az ún. olaj/víz megoszlási hányadosától
Ez az utóbbi érték az illető anyag megoszlását jelzi két nem keveredő fázis között, amelyek közül az
egyik apoláris (olaj, többnyire olívaolaj), a másik pedig víz, ill. vizes oldat. Az apoláris jellegű anyagok
megoszlási hányadosa nagyobb, a poláris jellegűeké kisebb érték.
Kisméretű apoláris molekulák, mint pl. O2 részére a lipid kettős réteg úgyszólván korlátlanul átjárható, a
permeabilitási állandó viszonylag nagy. Hasonlóan nagy a permeabilitási állandó a polárisabb, de még
mindig kisméretű CO2, továbbá az etil-alkohol esetében. A glicerin- és ureamolekulák méretük és polárisabb
jellegük miatt lassabban permeálnak. Általában elmondható, hogy a lipidoldékony anyagok könnyen
átjutnak rajta, míg a vízoldékony anyagok nehezen vagy egyáltalán nem. A fehérjék, anionok számára a
membrán impermeábilis, ezek javarészt intracellulárisan helyezkednek el.
A kettős réteg lipidkontinuuma (folytonossága) úgyszólván leküzdhetetlen akadályt jelent még a
legkisebb ionok (pl. H+, K+, Na+, OH–, Cl–, HCO3–) számára is. Elektromos töltésük következtében az ionok
nem képesek belépni a lipid apoláris fázisába. Ionok ezért nem hatolnak át a tisztán lipidekből felépített
kettős réteg membránokon (ill. a természetes membránok kettős rétegből álló szakaszain); a biológiai
membránok ionpermeabilitása a membránba épült fehérjékre vezethető vissza.
Az intakt sejtek plazmamembránja jóval több anyag számára átjárható, mint az egyszerű lipid kettős réteg
modell. A nagyobb permeabilitás a lipidrétegbe beépült specifikus integráns membránfehérjék jelenlétének
következménye: ezeknek az alábbi főbb csoportjai vannak:
 vízcsatornák,
 ioncsatornák,
 passzív karrierek (transzporterek),
 primer pumpák (ATP-vel működő pumpák)
Laterális diffúzió: Az élőlény számára eltűrhető hőmérsékleten a membrán egyes molekulái bizonyos
mértékig mozgékonyak: a párhuzamosan rendezett lipidmolekulák szabadon forognak hossztengelyük körül,
és az egyes zsírsavláncok elhajolhatnak. Az egyes molekulák saját monorétegükön belül szabadon
mozoghatnak; ez a „laterális diffúzió” jellemző a biológiai membránokra. A felsorolt tulajdonságok
bizonyos folyékonyságot (fluiditást) kölcsönöznek a membránnak: a kettős réteg belsejében helyet foglaló
zsírsavláncok a folyadékokéhoz hasonló rendezetlenséget mutatnak, lipidkontinuum alakul ki. Az egyes
lipidmolekulák azonban nem hagyhatják el saját monorétegüket, nem végezhetnek ún. „flip-flop” mozgást,
de enzimhatásra (flippáz) azonban lehetővé válik.

8
Ismertesse a transzmembrán egyszerű diffúzió fogalmát, a hajtóerők (kémiai és elektromos grádiens
mentén, illetve egyensúlyi helyzetben) és a membrán tulajdonságainak szerepét. Definiálja Fick
diffúziós törvényét. Osztályozza és jellemezze a csatornákon keresztüli anyagtranszportot példákkal.
Definiálja a következő fogalmakat ioncsatornára vonatkozóan: szelektivitás, kapuzás, aktiválás,
inaktiválás.
Egyszerű diffúzió: Az anyag vagy a foszfolipid molekulák között (lipidoldékony anyagok), vagy a
fehérjecsatornán át (vízoldékony anyag) jut át a membránon. Ez a részecskék passzív transzportja
folyadékkal vagy gázzal töltött terekben. Hajtóereje a kémiai és elektromos gradiens. A kémiai gradiensnél
az oldott anyag a nagyobb koncentrációjú hely felé áramlik, koncentrációkiegyenlítődésig tart, ami függ az
anyagi minőségtől. Ellenben az elektromos gradiensnél töltéssel rendelkező részecskék vándorolnak
töltéskiegyenlítődésig, ami az anyagi minőségtől független.
A membránon keresztül történő diffúziót Fick I. törvénye írja le:
c
J  D  A 
x
J: diff. sebessége; D: diff.álandó; A: diff. felszíne; ∆c: koncentráció különbség; ∆x: membrán vastagsága

Anyagtranszport osztályozás:
1. Membrán transzport alapfolyamatok (Diffúzió, permeabilitás)
2. Primer pumpák (Hegymeneti („uphill”) transzport, ionmozgatás ATP hidrolízissel)
3. Passzív karrierek (Völgymeneti („downhill”) transzport, ciklikus konformációváltozás)
4. Transzmembrán ioncsatornák (Ion- és vízmozgás az ozmotikus gradiens irányába)
5. Vezikuláris transzport (Endocitózis, exocitózis, transzcitózis)
Szelektivitás: Csak bizonyos fajta ion (vagy ionok) számára átjárható a pórus (nagy szelektivitású, kis
szelektivitású, és nem szelektív csatornák).
Kapuzás: Megfelelő “inger” hatására bekövetkező konformáció-változás a fehérjében, mely a csatornák
különböző állapotaihoz vezet (zárt, nyitott , inaktivált állapotok).
Aktiválás: A ligandfüggő csatornákban valamely molekula megkötése a ligandkötő doménen indítja el a
csatorna nyitásához vagy zárásához vezető konformációváltást.
Inaktiválás: Egyes csatornatípusok aktiválásukat követően olyan konformációváltozáson mennek keresztül,
amely megakadályozza a csatorna ismételt aktiválhatóságát. A feszültségfüggő csatornák esetében ezt a
folyamatot inaktiválásnak nevezzük, a ligandfüggő csatornák esetében pedig deszenzitizálódásnak: mindkét
esetben az addig a nyitásért felelős mechanizmus nem képes ismét nyitni a csatornát.
Hasonlítsa össze az intra- és extracelluláris ligandfüggő, feszültségfüggő, hőérzékeny, illetve
mechanoszenzitív ioncsatornák kapuzási mechanizmusát. Mondjon példát nem kapuzó csatornára
(szivárgó ioncsatornák, aquaporinok).
Feszültségfüggő ioncsatorna: A feszültségfüggő csatornákban kritikus helyen, a feszültségszenzorban
töltéssel bíró aminosavak helyezkednek el, amelyek a membrán két oldala közötti elektromos
potenciálkülönbség megváltozására elmozdulnak, a csatornafehérje konformációja megváltozik, és az addig
zárt csatorna megnyílik.
Mechanoszenzitív ioncsatorna: A mechanoszenzitív csatornákban a plazmamembrán deformálódásának
van hasonló szerepe.
Ligandfüggő ioncsatorna: A ligandfüggő csatornákban valamely molekula megkötése a ligandkötő
doménen indítja el a csatorna nyitásához vagy zárásához vezető konformációváltást. A ligandkötő domén
vagy a plazmamembrán külső felszínén (extracellulárisan), vagy a belső felszínen (intracellulárisan)
helyezkedhet el.
Hőérzékeny ioncsatorna: Egyes hőérzékeny (TRP) receptorok (TRPV1, TRPM8) vagy magas (kapszaicin
receptor), vagy alacsony hőmérsékletre nyílnak.

9
Szivárgó ioncsatornák: A Na+/K+-pumpa 100x jobban átjárható a kálium számára mint a nátriumra, emiatt
az ionok lassú és állandó mozgása jön létre. Kompenzálásra szorul.
Aquaporinok: A sejttípusok jelentős részében a plazmamembránban (vagy annak meghatározott szakaszán)
specifikus vízcsatorna-fehérjék, az aquaporinok felelősek a vízpermeabilitás nagyobb részéért. A
vízcsatornákon keresztül a víz az alacsonyabb ozmolalitású oldalról a magasabb ozmolalitás felé áramlik.
Típus Elhelyezkedés Előfordulás
vörösvértestek, endothelium proximális tubulusa,
Aquaporin-1 állandó
tüdőalveolusok
a sejteken belül szabályozottan
Aquaporin-2
változtatja elhelyezkedését
Aquaporin-3 állandó vese gyűjtőcsatorna – bazolaterális membrán
vese gyűjtőcsatorna – bazolaterális membrán,
Aquaporin-4 állandó
astrocyták
Aquaporin-5 állandó könny, nyál kiválasztás
Definiálja az ozmózis fogalmát. Magyarázza el az ozmotikus nyomás kialakulását a víz és oldott
anyagok eltérő membránpermeabilitásának hatására. Filtráció fogalma, jellemzése, előfordulása a
szervezetben. Jellemezze a facilitált diffúzió tulajdonságait. Definiálja a transzporterek típusait
(uniport, szimport, antiport). Definiálja a transzportmaximum, a szaturáció, a kompetitív és a nem
kompetitív gátlás fogalmát.
Ozmózis: Koncentráció kiegyenlítődés félig áteresztő hártyán. Vizes oldatokban egy vagy több oldott anyag
jelenléte csökkenti a víz kémiai potenciálját. Ennek látható következményeit először olyan rendszerben
tapasztalták, amelyben két eltérő összetételű kompartmentet (vizes oldatot) egy határoló membrán választott
el. A membrán átjárható volt a víz, de átjárhatatlan az oldott anyagok számára: az ilyen membránokat
féligáteresztő, szemipermeábilis membránoknak nevezzük. A vízmolekulák nettó mozgása a membránon
keresztül a hígabb oldat felől a koncentráltabb oldat felé irányult (ozmózis, ozmotikus vízáramlás). Ha a
két oldat nyitott térben helyezkedett el (pl. egy pohárban, amelyet szemipermeábilis membrán osztott ketté),
akkor a koncentráltabb oldat térfogata növekedett és a hígabb oldat térfogata ugyanannyival csökkent.
Ozmotikus nyomás: Ha a két eltérő koncentrációjú folyadék egy U alakú cső két szárában membránnal
elválasztva foglalt helyet, láthatóvá vált, hogy a koncentráltabb oldatot tartalmazó szárban a folyadékszint (a
folyadékoszlop magassága) emelkedett: ez nyomáskülönbséget jelzett, amelyet a két oldat közötti nettó
vízmozgás hozott létre. A koncentráltabb oldatra nehezedő hidrosztatikus nyomás megszünteti az ozmotikus
vízáramlást. Az a hidrosztatikus nyomás, amely éppen megállítja az ozmotikus vízáramlást, a koncentráltabb
oldat ozmotikus nyomása a hígabb oldatéval szemben. Az ozmotikus nyomást (mint nyomás, erő jellegű) az
élettanban Hgmm-ben vagy kilopascalban (kPa) mérjük.
Filtráció: A filtráció szintén féligáteresztő hártyán történő passzív transzportfolyamat, ahol a hajtóerő az a
nyomáskülönbség, ami a membrán két oldala között jelentkezik. Valójában a filtráció a sejt két oldala
(külső-belső, külső-külső) között lezajló folyamat, így pl. filtráció történik a vese glomerulusaiban a
szűrletképzés során, ill. filtráció zajlik a kapillárisokban a szöveti anyagcsere folyamataiban.
Facilitált diffúzió: A molekulák élő sejtek plazmamembránján keresztül történő transzportja, olyan
folyamat során, amelyhez a plazmamembránban elhelyezkedő specifikus transzmembrán hordozó szükséges
(transzportfehérje), de a sejttől magától nem igényel energia ráfordítást. A hordozó a membrán egyik oldalán
összekapcsolódik a molekulával, majd megváltoztatja az alakját, így a molekula áthalad a membránon, majd
a másik oldalon felszabadul. Olyan molekulák membránon keresztüli diffúzióját teszi lehetővé, melyek
egyébként nem juthatnának át rajta. (pl: ioncsatornák)

10
Transzporterek típusai:
 Uniporterek: Egyetlen molekula transzportja (facilitatív glükóz-transzporter).
 Szimporter (kotranszport): Több ion/molekula egyirányú transzportja (Na-glükóz kotranszporter)
 Antiporter (kotranszport): Több ion/molekula ellenkezőirányú transzportja (Na+/K+-pumpa)

Iontranszport esetén:
 elektrogén (nettó töltésáramlás egyik irányba)
 elektroneutrális (nincs nettó töltésáramlás)
Transzportmaximum: A karrier-mediált transzportfolyamatok telíthetők, azaz a transzport maximum (Tm)
elérése után már nincs további növekedés a transzportban a dózis emelésével.
Szaturáció: A transzportsebesség függése a csatornák/karrierek számától (Michaelis-Menten kinetika).
Kompetitív gátlás: Az agonista ligand kötőhelyéhez kapcsolódik, megakadályozza az agonista hatását, de
nem aktiválják a receptort. A glukóztranszporter nem teljesen specifikus D-glukózra, a D-glukóz (agonista)
mellett még néhány más monoszacharidot (antagonisták) is képes szállítani. Ha különböző szállított
monoszacharidok (pl. glukóz és mannóz) egyidejűleg vannak jelen, mindkettő csökkenti a másik
transzportját, mivel vetélkednek a transzportermolekula szubsztrátkötő helyéért.
Nem kompetitív gátlás: A receptor más helyéhez kötődnek az antagonisták, mint az agonisták, ezért az
agonista koncentráció növelésével a gátlás nem függeszthető fel.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. plazma ozmolalitása: 290 mosm/kgH2O,
 fehérjék által képviselt ozmolalitás: 1,6 mosm/kgH2O,
o ennek ozmotikus nyomása: 28 Hgmm.

11
 03. A SEJTMEMBRÁN AKTÍV TRANSZPORTFOLYAMATAI

Definiálja az elsődleges és másodlagos aktív transzport fogalmát. Definiálja a transzportmaximum, a

szaturáció, a kompetitív és nem kompetitív gátlás fogalmát.
Elsődleges aktív transzport: Az ATP terminális foszfátcsoportjának hidrolízise révén fedezi a transzport
folyamat energia igényét (plazmamembránban található Na+/K+ ATPáz, a sejtek Ca2+ homeosztázisában
meghatározó szerepet játszó Ca2+-ATPáz (Ca2+pumpák), ABC transzporterek).
Másodlagos aktív transzport: Nem közvetlen ATP hidrolízis felhasználásával történik, a sejt a célmolekula
szállítását egy másik molekula energiagradiensének felhasználásával biztosítja, aminek fenntartásához aktív
transzport szükséges (glukóz-Na+ szimport, aminosav-Na+-szimport, glukóz és bizonyos aminosavak
felszívódása a bélhámsejteken keresztül, neorutranszmitterek transzportja az idegi membránokban).
Elsődleges aktív transzport Másodlagos aktív transzport

Transzportmaximum: A karrier-mediált transzportfolyamatok telíthetők, azaz a transzport maximum (Tm)

elérése után már nincs további növekedés a transzportban a dózis emelésével.
Szaturáció: A transzportsebesség függése a csatornák/karrierek számától (Michaelis-Menten kinetika).
Kompetitív gátlás: Az agonista ligand kötőhelyéhez kapcsolódik, megakadályozza az agonista hatását, de
nem aktiválják a receptort. A glukóztranszporter nem teljesen specifikus D-glukózra, a D-glukóz (agonista)
mellett még néhány más monoszacharidot (antagonisták) is képes szállítani. Ha különböző szállított
monoszacharidok (pl. glukóz és mannóz) egyidejűleg vannak jelen, mindkettő csökkenti a másik
transzportját, mivel vetélkednek a transzportermolekula szubsztrátkötő helyéért.
Nem kompetitív gátlás: A receptor más helyéhez kötődnek az antagonisták, mint az agonisták, ezért az
agonista koncentráció növelésével a gátlás nem függeszthető fel.
Vázolja fel az ATP-hidrolízisből származó energia felhasználását a Na+, K+, Ca2+ és a H+
elektrokémiai potenciállal szembeni transzportjában példákon keresztül.
A transzport–ATP-ázokat szerkezetük és reakciómechanizmusaik alapján csoportosítjuk. A
plazmamembrán Na+–K+-pumpája, Ca2+-pumpája és H+-K+-pumpája, továbbá a sarcoplasma- és az
endoplasma-reticulum Ca2+-pumpája egyazon csoportba tartozik.
P-típusú ATP-ázok: Az enzim reverzibilis foszforilációja,
defoszforilációja alapján, mindegyik gátolható a foszfát analóg
vanadáttal.
Na+/K+-pumpa: Minden sejtben megtalálható.
 Kálium-ion koncentráció a sejtben: 150 mmol/l,
sejten kívül: 4 mmol/l
 Nátrium-ion koncentráció a sejtben: 12 mmol/l, sejten kívül 150 mmol/l
 A koncentráció grádiensek irányában állandóan szivárognak kifelé a K+ és befelé a Na+ a szivárgó
(leaky) csatornákon keresztül. Ezt a folyamatot ellensúlyozza a Na+/K+-pumpa működése:
1 molekula ATP hasítással 3 Na+ kerül a sejtből ki és 2 K+ a sejtbe be.
 De a szállított ionok töltései nem kompenzálják egymást → az elektrogén pumpa (nettó töltésáramlás
egy irányba, a másik típus az elektroneutrális pumpa, ahol nettó töltésáramlás nincs)

12
Ca2+-pumpa:
 1 mol ATP hasításával 1 mol Ca2+ jut az extracelluláris térbe.
 A plazmamembránban, sarcoplazmás, illetve endoplazmás retikulum membránjában: visszaveszik a
retikulum lumenébe a működés során kikerült Ca2+-t (megindítják az izomösszehúzódást, vagy a
szekréciós folyamatokat).
+ +
H /K -pumpa:
 1 mol ATP hasításával 1 mol H+ jut a setjből ki és 1 mol K+ a sejtbe → nettó töltésáramlás nincs
 Gyomor parietális sejtjeiben, vese gyűjtőcsatornájának sejtjeiben fordulnak elő.
V-típusú ATP-ázok: A H+-pumpa:
 Intracelluláris organellumok membránjában és a vese gyűjtőcsatornáiban.
 Megsavanyítják az organellumok belső terét, protongradienst létesítenek (lizoszómák), illetve
enzimeket aktiválnak.
Magyarázza el, hogyan használhatja fel a sejt a Na+ és K+ elektrokémiai grádiens mentén történő
mozgását egyéb oldott anyagok grádiens ellenében történő („uphill") mozgatásához (pl. Na +/glükóz-
kotranszporter, illetve Na+/Ca2+-antiporter) - másodlagosan aktív transzportfolyamatok. Értelmezze
az ABC-transzporterek működését és jelentőségét példák segítségével.
A pumpaműködéssel fenntartott Na+-gradiens energetikailag fedezheti egyes anyagok gradiens ellenében
történő, ún. másodlagosan aktív transzportját. Erre akkor van lehetőség, ha a membránban valamely Na+−X-
kotranszporter vagy Na+/Y antiporter van jelen. Az első esetben az X anyag Na+-okkal együtt kerül
gradiense ellenében a sejtbe (pl. Na+−glukóz vagy Na+-neurotranszmitter kotranszport), a második esetben
az Y anyag (pl. Ca2+- vagy H+-ok) gradiensük ellenében hagyják el a sejtet.
Másodlagosan aktív transzport nemcsak a plazmamembránon, hanem egyes sejtorganellumok
membránján keresztül is folyik. A vesiculák membránjában H+-pumpa (V típusú ATP-áz) protongradienst
hoz létre, és a magas intravesicularis H+-koncentráció szolgáltatja a neurotranszmitterek felvételének
hajtóerejét.
ABC transzporterek (ATP-Blinding-Cassette):
ATP hidrolízisének terhére, aktív transzporttal különböző anyagokat pumpálnak ki a sejtekből. ABC
transzporterek működnek közre a májsejtek (hepatocyták) epeszekréciójában; ABC transzporter szerepel a
koleszterin membránon keresztüli átjuttatásában. Az ABC transzporterek arra is képesek, hogy ATP hasítása
mellett különböző gyógyszereket is eltávolítsanak a sejtekből, és így gyógyszertani és terápiás jelentőségük
is van: ezek a „multidrog transzporterek”. A transzporterek „túlzott kifejeződése” (overexpression)
okozza, hogy a kezelt daganatos sejtek előbb vagy utóbb ellenállókká válnak a kemoterápiában használt
citotoxikus gyógyszerekkel szemben.
Határozza meg a vezikuláris transzport (endocytosis, exocytosis, transcytosis) fogalmát. Soroljon fel
példákat ily módon specifikusan, illetve aspecifikusan transzportált anyagokra.
Sok sejttípusban a plazmamembrán szerkezete nem állandó, hanem folyamatosan átépül, egyes
alkotóelemei a plazmamembránból a sejt belsejébe kerülnek (endocytosis), továbbá a sejtplazmában
elhelyezkedő membránnal határolt organellumok (endosomák, szekréciós granulumok, neurotranszmitter
vesiculák) membránja beékelődik a plazmamembránba, amely ezáltal kibővül (exocytosis).
Endocytosis:
A plazmamembrán beboltosul a citoplazma felé, körülfolytja a transzportált anyagot és a vezikulum
lefűződik a citoplazmába.
 Specifikus endocytosis: Receptorspecifikusan kapcsolódik egy ligandhoz, a receptor ligand-komplex
a membrán belsejébe jut és ott lefűződik. (koleszterin, B12-vitamin, lipoproteinek transzportja)
 Nem specifikus endocytosis: A sejtek képesek anyagot felvenni az extracelluláris folyadékból.
 szilárd anyag: fagocitózis
 folyékony anyag: pinocitózis

13
Exocytosis:
A vezikulum megközelíti a plazmamebránt, majd a két hártya összeolvad és az anyag az extracelluláris térbe
kerül.
 Specifikus exocytosis: inzulin, glukagon szecernálódása (kiválasztódása)
 Nem specifikus exocytosis: A sejt emésztés után a felesleges anyagot kiüríti.
Transcytosis:
A sejt egyik oldalán endocitózissal felvett anyagok áthaladnak a citoplazmán, majd a másik oldalon
exocitózissal távoznak. Transzcitózis minden epiteliális sejtben zajlik. Így szívódnak fel például intakt
állapotban az anyai ellenanyagok az újszülöttek vékonybélhámján keresztül, vagy kerülnek antitestek az
anyatejbe az emlőkapillárisok endoteljén keresztül.

14
 04. A SEJT NYUGALMI MEMBRÁNPOTENCIÁLJA

Magyarázza el a nyugalmi membránpotenciál kialakulását, az ionok diffúziójára ható kémiai és

elektromos hajtóerőket. Ismertesse a Donnan hatás lényegét.
Nyugalmi membránpotenciál: Elektromos szempontból nyugalomban lévő sejt membránjának külső és
belső felszíne között mért potenciálkülönbség. Ez a sejttípustól függően -90 és -50 mV között van. Az
ionkoncentrációk és iontranszport határozza meg. Négy tényező játszik benne szerepet:
1. Az eltérő intra- és extracelluláris tényezők:
Extracelluláris folyadék (mmol/l) Intracelluláris folyadék (mmol/l)
+
Na 138-151 12
+
K 3,4-5,4 155
HCO3- 21-28,5 8
-
Cl 101-111 4
Ca2+ 1,5 10-5-10-4
2. A sejtmembrán permeabilitása
 PK-ion : PNa-ion : PCl-ion = 1 : 0,04 : 0,045
 K+-ra a legáteresztőbb a membrán és Na+-ra a legkevésbé
3. Na+/K+-pumpa
4. A sejtben diffundáló, negatív töltésű ionok vannak.
Ionok diffúziójára ható hajtóerők:
Kémiai koncentráció gradiens: Ha az ionok egy féligáteresztő hártya 2 oldalán eltérő koncentrációban
vannak, s a nagyobb koncentrációjú hely felől a kisebb koncentrációjú hely felé diffundálnak az ionok.
Elektromos gradiens: Ha a féligáteresztő hártya 2 oldalán egyenlőtlen a töltéseloszlás, s az ionok a
töltéskiegyenlítődés irányába mozognak.
Donnan-egyensúly: B A
 Féligáteresztő hártya a K+-ra és a Cl--ra szelektíven
permeábilis, foszfát-anionra impermeábilis.
 Kiindulási állapotban a membrán két oldala között:
V = 0.
 Kémiai grádiens irányában K+ ionok áramlanak
A → B (mivel a membrán foszfátra nézve
impermeábilis, így nincs koncentráció
kiegyenlítődés foszfátra nézve).
 A B-n pozitív töltések halmozódnak fel, míg A-ban
a K+-ok negatív töltéseket hagynak hátra. →
Ez a Diffúziós potenciál.
 Az egyre növekvő elektromos grádiens
következtében az A a B-hez képest negatív lesz →
ez a membránpotenciál. (-70 mV)
 Az A oldat negativitása visszatartja a K+-ok
áramlását.
 A kémiai grádiens (A → B) egyensúlyba kerül az
ellentétes irányú elektromos grádienssel (B → A),
ekkor a nettó ionáram megszűnik → diffúziós
Donnan-egyensúly
Azt a potenciálkülönbséget, melynél az egyensúly
beáll, egyensúlyi potenciálnak nevezzük.

15
Írja fel az egyensúlyi potenciál kiszámítására alkalmas Nernst-egyenletet, és számítsa ki a Na+, K+, Cl-
és Ca2+ egyensúlyi (equilibrium) potenciálját.
A Nerst-egyenlet megadja a vizsgált ion egyensúlyi potenciálját az adott külső és belső koncentrációk
mellett: E : egyensúlyi potenciál
ion
R: univerzális gázállandó, értéke 8,314 J/(mol·K)
T: abszolút hőmérséklet
RT [ionkülső ] z: ion töltése
Eion = ∙ ln
zF [ionbelső ] F: Faraday-állandó, értéke: 96 485 C/mol
ln: e alapú logaritmus
[ionkülső]: külső ion koncentráció
[ionbelső]: belső koncentráció
[K + ]kint
EK+ = 61,5 mV ∙ ln + T= 37 oC
[K ]bent
Az egyes ionokra számított egyenúlyi potenciál értékek (a táblázat adatai alapján):
 ENa = 60 mV ∙ log 150/15 = + 60 mV
 ECa = 60/2 mV ∙ log 1,8/0,0001 = + 130 mV
 EK = 60 mV ∙ log 4,5/150 = - 90 mV
 ECl = 60/-1 mV ∙ log 100/5 = - 80 mV
Írja fel a Goldman-Hodgkin-Katz-egyenletet. Sorolja fel a tipikus nyugalmi membránpotenciál-
értéket. Magyarázza meg, hogyan befolyásolja a membránpotenciál értékét a permeabilitás
csökkenése: Na+, K+, illetve Cl- esetében.
Goldman-Hodgkin-Katz-egyenlet:
Megadja az egyensúlyi membránpotenciál értéket az adott ionkoncentráció és az ion permeabilitás
függvényében.
Homogén térerősség modellből indul ki:
1. A membrán adott vastagságú homogén közeg.
2. A membránon keresztüli feszültségváltozás a távolság lineáris függvénye, az elektromos térerősség
vektor a membrán belsejében minden pontban azonos.
3. Az egyes ionok egymástól függetlenül mozognak.
4. A permeabilitási koeficiensek (P) konstansak.
RT PK [K + ]kint + PNa [Na+ ]kint + PCl [Cl− ]kint
Em = ∙ ln
zF PK [K + ]bent + PNa [Na+ ]bent + PCl [Cl− ]bent
Sejt Nyugalmi membránpotenciál [mV]
Simaizomsejt (emlős) -35-től -55-ig
Szív nodalis szövet (emlős) -55-től -65-ig
Óriásidegrost (tintahal) -60
Idegsejt (emlős gerincvelői motoneuron) -70
Kamraizomrost (emlős) -80
Vázizomrost (emlős) -80
Váziomrost (béka) -90
Az ionkoncentrációk vagy permeabilitás megváltozása a nyugalmi potenciál megváltozását okozza (E m ha
növekszik, akkor depolarizáció jön létre, ha Em csökken, akkor hiperpolarizáció.
1. ionkoncentrációk változása
2. permeabilitás változása (ioncsatornák aktiválódása/záródása)
 fázikus (gyors) változás: akciós potenciál
 tónusos (lassú) változás: EPSP, ISPS, szenzoros potenciál
Ha egy ion permeabilitása csökken, akkor az Em egy másik ion nyugalmi potenciálja felé fog eltolódni.

16
Ismertesse a passzív ionáramlás (pl. Na+, K+) és ionpumpa (Na+-K+-ATP-áz) együttes működésének
jelentőségét a membránpotenciál kialakulásában és a sejttérfogat fenntartásában. A pumpa
gátlásának lehetősége és annak következményei.
Passzív áramlás:
Kémiai gradienst irányában K+ áramlik az intracelluláris folyadék felől az extracelluláris folyadék felé
(kifele), a Na+ pedig az extracelluláris folyadék felől az intracelluláris folyadék felé (befele).
Ionpumpa:
A passzívan diffundáló K+ és Na+ visszajutatja az extracelluláris és intracelluláris folyadékba, ezáltal
stabilizálja a membránpotenciált.
3 Na+ ki- és 2 K+ beáramlása történik. Nettó egy pozitív töltés jut ki az extracelluláris folyadékba egy
ciklus során. Ez az elektrogén transzport.
Az extracelluláris folyadékban pozitív töltés-felhalmozódás jön létre, míg az intracelluláris folyadékban
növekvő negativitás. A sejt belseje negatívabb a környezetnél.
Na+/K+ ATPáz gátlás: ouabain, hypoxia
Depolarizálja a membránt, emiatt az Em csökkenése Cl- beáramlást okoz, ami sejtduzzadáshoz vezet.
A pumpa részt vesz a sejttérfogat szabályozásában is.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. Extracelluláris ionkoncentrációk:
 Na+: 138-151 mM,
 K+: 3.4-5.2 mM,
 HCO3- 21- 28.5mM,
 Cl-: 101-111 mM,
 ionizált Ca2+: 1,5 mM;
2. Intracelluláris (citoplazmatikus) ionkoncentrációk:
 Na+: 12 mM;
 K+: 155 mM;
 HCO3-: 8 mM;
 Cl-: 4 mM;
 Ca2+: 10-5-10-4 mM

17
 05. AZ IDEGSEJT MEMBRÁN ELEKTROMOS TULAJDONSÁGAI, AZ
AKCIÓS POTENCIÁL TERJEDÉSE AZ IDEGROSTOKBAN,
AXONKLASSZIFIKÁCIÓ

Definiálja és hasonlítsa össze az elektrotónusos (lokális, gradált) potenciálváltozásokat és az akciós

potenciált (potenciálváltozás iránya, a potenciálváltozás gradáltsága, a terjedés sebessége és
amplitúdójának a terjedés során bekövetkező változása szempontjából). Rajzolja fel egy idegsejt
(tintahal óriásaxon) membránpotenciáljának alakulását az idő függvényében az akciós potenciál
során, és az ábrán mutassa be a fázisokat. Értelmezze az ingerküszöb fogalmát, a „minden vagy
semmi" törvényt.
Elektrontónusos gradált/lokális potenciál:
Elektromos ingerléssel kiváltott passzív potenciál.
1. Posztszinaptikus potenciálok (PSP):
 Preszinaptikus neuronból felszabaduló transzmitter a
posztszinaptikus membránon potenciálváltozást indukál.
 EPSP: serkentő NT → depolarizáció, kationokat enged be (főleg
Na+)
 IPSP: gátló NT → hiperpolarizáció, Cl- enged be, K+ enged ki
2. Receptor/generátor potenciál:
 Elsődleges szenzoros neuron vagy érzékhámsejt membránján
létrejövő potenciálváltozás.
 Szenzoros szignál által aktivált transzdukciós folyamat eredménye.
3. Pacemarker potenciál:
 Pacemarker sejtek (szívritmus-szabályozó: sinus-csomó, AV-
csomó, Cajal-sejtek) spontán depolarizációja.
4. Motoros véglemez potenciál (EPP)
Akciós potenciál:
Küszöb feletti ingerléssel kiváltott, önfenntartó, sztereotip depolarizáció.
Elektrotónusos potenciál Akciós potenciál
Motoros véglemezen, pacemarker A PSP-k az axondombban
sejtekben, receptor- és összegződnek, s az axon iniciális
Kialakulási helye
érzékhámsejtekben, preszinaptikus szegmentumban dől el, hogy keletkezik-
neuronokban e akciós potenciál.
Potenciálváltozás iránya lokális axondomb → axonvég felé
Nem gradált: Ha a PSP-k értéke
Gradált: Ingerlés intenzitásának szummáció után eléri a
Potenciálváltozás
megfelelő potenciálváltozás (analóg küszöbpotenciált, akkor biztos kialakul
gradáltsága
jel). az akciós potenciál. „Mindent vagy
semmit” törvény. (digitális jel)
Függ az árám erősségétől, a
depolarizáció sebességétől, az idegsejt
Terjedés sebessége Függ a membrán időállandójától.
membrán tulajdonságaitól (ellenállás,
kapacitás, axonátmérő)
Potenciálvátozás Dekrementummal terjed:
Csillapítás nélkül terjed.
amplitúdójának változás amplitúdója a távolsággal csökken.
Lokállis. Csillapítás nélkül terjed.
Dekrementummal terjed. Ingerküszöbe van.
Általánosságban Gradált. Nem gradált: „Mindent vagy semmit”
Térben és időben szummálódhat. Nem szummálódhat.
Analóg jel. Digitális jel.

18
 3

2 4

5
1

Az idegi akcióspotenciál szakaszai:

Gyors depolarizáció → Csúcspotenciál („túllövés”) → Repolarizáció → Hiperpolarizáció → Depolarizáció
Ingerküszöb/küszöb potenciál:
Az a membránpotenciál érték, ami felett kialakul az akcióspotenciál (idegsejteknél ~ -50 mV).
Mindent vagy semmit törvény:
Ha a PSP-k szummációja után a depolarizáció mértéke akkora, hogy a membránpotenciál aktuális értéke
eléri a küszöb potenciált, akkor akciós potenciál alakul ki. Ha az akcióspotenciál kialakul, akkor a
potenciálváltozás alakja, hossza, amplitúdója adott ingerre nézve mindig ugyanolyan, függetlenül a stimulus
paramétereitől.
Idegi akciós potenciál ionális mechanizmusa:
1. Szummáció, a depolarizáció eléri az ingerküszöböt.
2. Depolarizáció, feszültségfüggő Na+-csatornák nyílnak meg, így a Na+ a citoplazmába áramlik.
← pozitív visszacsatolás – öngerjesztő folyamat
3. Kialakul a túllövés, s a csúcspotenciál.
4. Na+ csatornák inaktiválódnak, majd 0,2 ms-os késéssel a K+ csatornák megnyílnak, s K+ kiáramlanak
a citoplazmából és repolarizáció jön létre.
5. K+ csatornák késői inaktiválódása, miközben a beáramlott Ca2+ aktiválnak eddig zárt Cl- csatornákat.
Utóhiperpolarizáció.
6. Na+/K+-pumpa visszacseréli az ionokat és visszaáll a kezdeti nyugalmi membránpotenciál.
Jellemezze a feszültségfüggő Na+-, K+- és Ca2+-csatornákat funkcionális szempontból (kapuzás,
aktiválás, inaktiválás).
Feszültségfüggő Na+-csatorna Feszültségfüggő K+-csatorna Feszültségfüggő Ca2+-csatorna
Előfordulás: Ravier-féle Előfordulás: Ravier-féle Előfordulás: Eloszlása eltérő egy
befűződésben, iniciális befűződésben, iniciális neuronon is: axonon nincs,
szegmentumban, axondombon, szegmentumban, axondombon, axonvégen viszont sok van.
somatodentrikus régióban. somatodentrikus régióban. Kapuzás.
Kapuzás. Kapuzás. Aktiválás: Depolarizáció hatására.
Aktiválás: Depolarizáció hatására Aktiválás: Depolarizáció hatására
a Na+ beáramlanak az (0,2-0,3 ms késéssel).
elektrokémiai gradiens felé. Spontán inaktiválódás.
Spontán inaktiválódás
19
Ismertesse a feszültségfüggő Na+-, K+- és Ca2+-csatornák szerepét az idegsejt akciós potenciáljának
kialakulásában és fázisaiban (depolarizáció, „overshoot", repolarizáció, utóhiperpolarizáció).
Értelmezze az abszolút és a relatív refrakter fázis fogalmát.
Feszültségfüggő Na+-csatorna Feszültségfüggő K+-csatorna Feszültségfüggő Ca2+-csatorna
Depolarizáció kialakítása. Nem Repolarizáció kialakítása. (A Zárt K+-csatornákat aktiválnak,
keletkezik akciós potenciál, ha membrán potenciálja nem tud ami az utóhiperpolarizációt
tetrodotoxinnal (TTX) vagy visszaállni -70 mV-ra, ha tetraetil- eredményezi.
szaxitoxinnal blokkoljuk. ammóniummal (TEA) blokkoljuk.

Abszolút refrakter periódus:

A repolarizációban az axon teljesen ingerelhetetlen. A Na+-csatornák nagy többsége inaktív állapotban van
(a fehérje konformációja még nem állt vissza a zárt aktiválható állapotba).
Relatív refrakter periódus:
Erősebb ingerrel kiváltható új akciós potenciál. A Na+-csatornák egy része már aktiválható állapotban van,
de a sok nyitott K+ csatorna olyan mértékben teszi ingerelhetetlenné az idegsejtet, hogy csak nagy ingerrel
lehet akciós potenciált kiváltani.
Írja le az akciós potenciál terjedését mielinizált és nem mielinizált axonban. Jellemezze a szaltatórikus
ingerületvezetést. Csoportosítsa az idegrostokat az Erlanger-Gasser-klasszifikáció szerint.
Axonok szerkezete:
Myelinzált/velőshüvelyes axon Nem myelinzált/velőtlen axon
Vastag myelin veszi körül. Előfordulása: Néhány KIR-i neuron, PIR
KIR-ben oligodendrocyták, PIR-ben Schwann-sejtek meghatározott afferensei, autonóm idegrendszer
membránjának felcsavarodását képezi. posztganglionáris rostjai.
Előfordulása: KIR, PIR, autonóm idegrendszer Myelin nem veszi körül.
preganglionáris neuronjaiban.
Velőhüvely nem folyamatos:
 hüvely nélküli szakasz: Ravier-féle csomó
 2 csomó közötti myelinnel borított szakasz:
internodium
Myelin feladata a szigetelés, csomóban az
axonmembrán szabadon érintkezik az extracelluláris
folyadékkal.
Akciós potenciál terjedése:
1. A beérkező PSP-k az axondombban szummálódnak.
2. Axon iniciális szegmentumban dől el, hogy keletkezik-e akciós potenciál (küszöbpotenciál, mindent
vagy semmit törvény)
3. Csillapítás nélkül terjed az axonvég felé, mert a még nyugalomban lévő membrán ellenállása nagy.
4. Visszafelé terjedésre nincs lehetőség, mert:
 azokon a területeken nagy a K+ konduktanciája
 azokon a területeken alacsony a membrán ellenállása
 azokon a területeken a feszültségfüggő Na+-csatornák refrakter állapotban vannak.
5. Idegi akcióspotenciál időtartama: 1 ms
20
 Akciós potenciál terjedése myelinizált axonban Akciós potenciál terjedése nem myelinizált axonban
1. A feszültségfüggő Na+ és K+ csatornák a Ravier- 1. A feszültségfüggő Na+ és K+ csatornák
féle csomókban lokalizáltak, itt ionáramok egyenletesen oszlanak el a teljes
folynak és akciós potenciál keletkezik. axonmembránban.
2. A feszültségfüggő Na+ és K+ csatornák az 2. Éppen aktív régióban a Na+ befelé áramlik.
internodiumban nincsenek, itt minimális a 3. Depolarizálja a még szomszédos inaktív régiót.
transzmembrán ionáramlás, ezért nincs 4. Akciós potenciál folyamatosan terjed rá az
akcióspotenciál, a depolarizáció elektrotónusosan egymást követő axonszakaszra (pontról pontra
terjed. terjed).
3. A depolarizáció a csomóról terjed át az
internodiumra.
4. Az egész internodium egyszerre depolarizálódik
(a myelin elektromos ellenállása nagy, kapacitása
kicsi)
5. Az akciós potenciál csomóról csomóra ugrik, ezt
nevezzük szaltatórikus ingerület vezetésnek.
6. Ingerület terjedése a csomóknál lassabb, az
internodiumon gyorsabb (csomó ellenállása kicsi,
kapacitása nagy, míg az internódium ellenállása
nagy és kapacitása kicsi.
Idegrostok csoportosítása az Erlanger-Gasser-klasszifikáció szerint:
Típus Myelin Átmérő (μm) Vezetési sebesség (m/s) Funkció
Vázizom motoros rostok.
Aα myelines 15 100 Izomorsók primer végződései.
Golgi-ínorsók afferensei.
Izomorsók secunder végződései.
Aβ myelines 8 50
Érintési, nyomási afferensek.
Aγ myelines 5 20 Izomorsók efferensei.
Aδ myelines 3 15 Nyomási, fájdalmi afferensek.
B myelines 3 7 Autonóm preganglionáris rostok.
Autonóm postganglionáris rostok.
C nem myelines <1 1
Fájdalmi afferensek.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. ideg akciós potenciáljának időtartama: 1 ms,
2. akciós potenciál tipikus vezetési sebessége a perifériás axonosztályokban (Erlanger-Gasser):
 Aα: 100 m/s
 Aβ: 50 m/s
 Aγ: 20 m/s
 Aδ: 15 m/s
 B: 7 m/s
 C: 1 m/s

21
 06. RECEPTOROK, SZIGNÁLTRANSZDUKCIÓ - JELÁTVITELI
MECHANIZMUSOK

Ismertesse a mediátorok (jelátvivő anyagok) típusait: parakrin és autokrin jelzőmolekulák,

hormonok, neurotranszmitterek, neurohormonok és interleukinok.
Mediátorok: Sejtekből felszabaduló hírvivő molekulák összefoglaló neve.
Parakin szerkrétumok/mediátorok:
A közvetlen környezetben maradnak, a közelben lévő sejtek receptorai kötik meg, viszont lehetséges, hogy
parakin szektrétum olyan nagy mennyiségben termelődik, hogy a véráramba kerül és eljut máshova.
Ide tartoznak:
 Citokininek:
 Kis peptid vagy fehérje molekulák, melyeket különböző immunsejtek és gliasejtek
választanak ki.
 A sejtek közötti kommunikációban játszanak fontos szerepet, immunomodulációban,
embriológiai folyamatokban.
 Citokinek 6 csoportja: interleukinek, kolónia stimuláló faktorok, interferonok, tumor nekrózis
faktorok (TNF), növekedési faktorok (GF) és kemokinek (kemotaktikus citokinek).
 Endotheliumból felszabaduló vasodilatator és vasoconstrictor hatású anyagok.
 Arachidonsavból felszabaduló eikozanoidok (prosztanoid vegyületek, leukotriének).
 Hisztamin, stb.
Autokrin szekrétumok/mediátorok:
 A parakin szabályozás különleges formája az autokrin szabályozás.
 A sejt által szekretált molekula magának a szekretált sejtnek a működésére hat vissza
(önszabályozás)
Hormonok:
 Specifikus endokrin sejtekből a véráramba kiválasztott szabályozó molekulák, úgynevezett
elsődleges messengerek.
 Távoli célsejtekre hatnak, már nagyon kis koncentrációban is hatékonyak.
 Az endokrin sejtek szervvé tömörülhetnek vagy önmagukban is előfordulnak.
Neurotranszmitterek:
 Idegsejtek termelik.
 Túlnyomó többségük az idegvégződéssel közvetlenül érintkező, szinaptikus kapcsolatban álló sejtek
számára közvetít információt (másik idegsejt, mirigysejt, izomsejt → neuro-neuralis szinapszis,
neuroglandularis szinapszis és neuromuscularis junctio).
Neurohormonok:
 Mirigysejteken végződő szekretoros idegvégződések, amik idegsejtek által szekretált hormonok
(neuroszekréció).
Interleukinok:
 Az általánosan használt interleukin (IL) elnevezés a leukociták közötti kapcsolat létesítésére utal, és
a különböző molekulák a rövidítést követő szám alapján azonosíthatók (pl. IL-1, IL-2).

22
Ismertesse a receptor, ligand, agonista, antagonista (kompetitív, nem kompetitív) fogalmakat.
Receptorok osztályozása: 1. elhelyezkedésük alapján (membrán- és cytosolreceptorok,
magreceptorok, intracelluláris membránreceptorok (IP3, ryanodin), 2. működésük alapján (ionotrop
és metabotrop receptorok, receptorenzimek, illetve enzimhez kapcsolt receptorok).
Receptor: Jelfogó molekulák, gének által kódolt fehérjék, nagy affinitással és reverzibilisen kötik a
jelmolekulákat. A kötés hatására szerkezetváltozás megy végbe. (további szignáltranszdukciós lépések)
Ligand: A receptorhoz specifikusan kötődő és biológiai hatással rendelkező endogén (az adott egyed által
termelt) vagy exogén (nem az adott egyed által termelt állati, növényi vagy szintetikus) molekulát ligandnak
nevezzük.
Agonista ligand: Kötődésükkel aktiválják a receptort és megindítják jelátalakítást.
Antagonista ligand: A receptoron megkötődve gátolják az agonisták hatását.
 Kompetitív: Az agonista ligand kötőhelyéhez kapcsolódik, megakadályozza az agonista hatását, de
nem aktiválják a receptort.
 Nem komptetitív: A receptor más helyéhez kötődnek, mint az agonisták. Az agonista koncentráció
növelésével nem függeszthető fel a gátlás.
Receptorok osztályozása:
1. Elhelyezkedésük alapján: A mediátor lehet hidrofil, ami nem képes átjutni a célsejt membránján, így
a rajta lévő receptorral lép kölcsönhatásba. A hidrofób képes átjutni a membránon (intracelluláris
receptorhoz kötődik)
 Membrán receptorok: főleg a membrán külső felszínén
 Mag receptorok: magban találhatók
 Cytosol receptorok: sejtben úszkálva szabadon
 Intracelluláris membrán receptorok: (IP3, ryanodin) sejten belül helyezkednek el
2. Működésük alapján:
 Ionotrop receptorok: A receptor fehérje egyben ioncsatorna is, a csatornák vagy kationokra,
vagy anionokra permeábilisek. Hozzákapcsolódik a ligand és kinyílik. Szelektivitási szűrővel
rendelkeznek. Töltéssel rendelkező aminosavak alkotják, azonos töltésű ionokat taszítják.
(„ligand kapuzott ioncsatornák”)
 Metabotrop receptorok: A metabotróp önmagában nem ioncsatorna. A receptorhoz
hozzákapcsolódik a ligand és utána ez további átviteli mechanizmusokat aktivál (pl: G-
fehérje közvetíti a jelet). GPCR-ok, receptorenzimek vagy enzimhez kapcsolt receptorok. Az
enzim lehet Tyr-kináz, Ser/Thr-kináz vagy guanilát-cikláz. Közvetlen ioncsatorna
aktiválás/gátlás vagy másodlagos hírvivők felszabadítása.

23
Ionotrop receptorok: szelektív és nem szelektív receptorok, kation- és anioncsatornák. Említsen egy-
egy példát. G protein-kapcsolt metabotrop receptorok: heterotrimer G-fehérjék szerkezete, típusai
(Gs/Gi/Gq), működésük.Definiálja a másodlagos hírvivő fogalmát, ismertesse a legfontosabbakat
(cAMP, cGMP, kalcium, IP3/DAG, arachidonsav). Vázolja fel a szignalizációs útvonalat, a
szignáltranszdukció elemeit és jelentőségüket a sejtben.
Az ionotrop receptorok alegységei a sejtmembránba ágyazódva találhatóak és azon átívelő régióba
ionokra áteresztő képes csatornapórust alakítanak ki. A receptor aktivációját követően a csatornapórus
megnyílik és utat enged az ion-szelektivitás és a koncentráció gradiens függvényében kationok vagy
anionok be- vagy kiáramlásának. Az ionotrop receptorok alapvető tulajdonságai a kapuzás (megfelelő
„inger” hatására bekövetkező konformáció-változás a fehérjében, mely a csatornák különböző állapotaihoz
vezet (zárt, nyitott, inaktivált állapotok) és szelektív permeabilitás (csak bizonyos fajta ion vagy ionok
számára átjárható pórus, mint nagy szelektivitású, kis szelektivitású és nem szelektív csatornák).
Az ioncsatornák osztályozása szelektivitás alapján:
 nagy szelektivitású csatornák (négy alegység): Na+, K+, Ca2+, Cl-
 kis szelektivitású csatornák (öt alegység): ACh receptor, csak kationra specifikus
 nem szelektív csatornák (hat alegység): gap junction csatorna
Receptor Ion Funkció
GABAA Cl- IPSP
-
GABAC Cl IPSP
NMJ, vegetatív idegrendszer
(praeganglionaris rost,
nACh Na+
postganglionaris rost, perykaryon
synapsisa
+
5-HT3 Na EPSP
NMDA (glutamát) Na+, K+, Ca2+ EPSP, KIR
non-NMDA kainát Na+, K+ EPSP, KIR
non-NMDA AMPA Na+, K+ EPSP, KIR
A metabotrop receptorok különböző jelutakat képesek aktiválni. Az ionotróp receptoroktól hosszabban tartó
hatást eredményeztek, továbbá míg az ionotróp receptorok általában csak a csatorna közvetlen közelében
fejtik ki a hatásukat, a metabotróp receptorok hatása jóval kiterjedtebb a sejtekben.
Két fajtája van:
 GPCR-ok: G-protein kapcsolt receptorok, szerpentin receptorok, heptahelicalis receptorok 7 TM
doménnel rendelkeznek.
 Az agonista ligandum megkötése után a jelzést a membrán belső felén lokalizált G-protein
szupercsalád valamelyik tagja közvetíti.
 Kettős specificitás: Ligandra és G-fehérjére is specifikusak a GPCR-ok (mACh receptor,
5HT-receptor, GABAB metabotrop glutamát receptor, adrenoreceptor, Da-receptor
(katekolamidok, endokannabinoidok és neuropeptidek csak metabotrop receptoron keresztül
hatnak)).

24
Másodlagos hírvivő:
A poláris hormonok egy része ún. másodlagos hírvivők közvetítésével fejti ki hatását. A másodlagos
hírvivők olyan szabályozó anyagok, amelyek egyes anyagcsere-folyamatokat, szabályozó enzimek
működését serkentik vagy gátolják. Sejten belüli koncentrációjuk a hormon kötődésének hatására megnő.
Másodlagos hírvivő közreműködésével alakul ki például az adrenalin hatása.
Funkció: Információ továbbítás az aktivált receptor molekula és a szabályozott végrehajtó (effektor)
molekula között (enzimek, ioncsatornák, transzporterek, regulátorfehérjék, motoros fehérjék)
Gyakoribb másodlagos hírvivő rendszerek:
 Intracelluláris Ca2+
 cAMP (cGMP): adenilát-, guanilát-, cikláz, proteinkináz PKA/PKG rendszer
 Foszfoinozitol difoszfát (PIP2)/foszfolipáz C proteinkináz C / Ca2+
 Tirozinkinázok és katalitikus receptorok: növekedési faktorok, inzulin, ANP
 Nitrogénmonoxid (NO): NO receptor – guanilátcikláz
 Eicosanoidok: COX, lipoxigenáz, epoxigenáz (CP450)-prostaglandinok, leukotriének
 Intracelluláris receptorok: citoplazmatikus vagy nukleáris receptorok
 szteroidok: T3/T4, 1,25-OH-D3 (D-vitamin), retinoidok
A közös jellemzők:
Specificitás:
 Szelektív ligand-receptor kötés
 Proteinkinázok szelektív foszforilációja (specifikus foszforilációs helyek: Ser, Thr vagy Tyr
oldalláncok)
A proteinkinázok különböző fehérjéket aktiválhatnak/inaktiválhatnak (divergencia). Egy fehérje több
különböző proteinkináz és más regulátor által szabályozható (konvergencia). Az egyes szignalizációs
rendszerek között átfedések, kölcsönhatások lehetnek (gátlás/serkentés, feed-back/feed-forward”).
Szignalizációs hálózatok kialakítása.
 Erősítés: kaszkád rendszerek: adenilát-cikláz, proteinkinázok,
 Biztonság: A szignált térben és időben korlátozni kell, beépített biztonsági elemek.
 adenilátcikláz: G-fehérje, ami GTP-hasítással inaktiválja a komplexet.
 cAMP: foszfodiészterázok bontják a cAMP-t
 Ca2+-pumpák csökkentik az intracelluláris Ca2+ koncentrációt.
Szignalizációs útvonal:
1. Jel érzékelése receptorok által
2. Jel kialakítása és továbbküldése a sejt belsejébe
3. Szignál kaszkád (a jel továbbadása az intracelluláris molekulák közvetítésével)
4. Üzenet megérkezése a sejten belüli célponthoz (célfehérjék → anyagcsere enzimek, cytoskeleton-
fehérjék, génszabályozó fehérjék)
5. Sejtválasz (vagy éppen a jel figyelmen kívül hagyása)
Jelentőség:
A többsejtűség magával hordozza azt, hogy szükség legyen a kommunikációra, ezáltal lehetséges a
munkamegosztás, ami a szövet definíciójában is benne van (szövet: közös eredetű, hasonló alakú és azonos
működésű sejtek fejlődéstörténetileg kialakult rendszere, melyben a munkamegosztás végleges), ugyebár a
fejlett élőlények felépítése: sejt → szövet → szerv → szervrendszer → egyed, tehát ha fejlett élőlény vagy,
komplex feladatokat el tudsz végezni, ehhez a sejtjeidnek igen fejlett kommunikációra van szüksége.

25
Receptorenzimek, illetve enzimhez kapcsolt receptorok szerkezetének és működésének bemutatása
egy-egy példán keresztül (tirozin-kináz receptorok).
Tyr-kináz receptorok (1 TM domén):
Aktivációját követően dimerizálódik, majd katalitikus kináz alegysége foszforilálja a receptoron található
tirozin aminosavakat, és az így létrejövő autofoszforiláció révén a tirozin kináz receptor további
intracelluláris jelátvivő fehérjék (MAP-kinázok) komplementer szekvenciáival létesít kapcsolatot, amelyek
aztán közvetlenül, vagy közvetve transzkripciós faktorokat és a génátíródást befolyásolják a sejtszintű
folyamatokban. A tirozin kináz receptorok közé tartoznak bizonyos hormonok, mint az inzulin, az
immunrendszer jelátvivő anyagainak, a citokineknek a receptorai, valamint a növekedési faktorok, mint
EGF receptorai.

Írja le a membránhoz kötött receptorok következő folyamatait: aktiváció, inaktiváció, internalizáció,

upreguláció, downreguláció, szenzitizáció és deszenzitizáció.
Aktiváció: Agonista ligand kötődése a receptorhoz.
Inaktiváció: Ligand eltávolítása valamilyen módon a receptorról.
Interanalizáció: A receptor endocitózisa, majd lebontása, vagy reciklizálása.
Upreguláció: Több receptor kihelyezése a membránra, erősebb hatást fejve ki ezzel.
Downreguláció: Ha túl sok agonista ligand éri a sejtet, akkor sok receptor fog interanalizálódni.
Szenzitizáció: A sejtek növelik érzékenységüket a ligandra, úgy hogy több receptort gyártanak.
Deszenzitizáció: A sejtek csökkentik érzékenységüket a ligandra, úgy hogy receptorokat vonnak vissza,
bontanak le, inaktiválnak vagy jelfehérjét inaktiválnak, gátlófehérjét állítanak elő.
Intracelluláris receptorokhoz kapcsolódó jelátvitel: cytosolaris és magreceptorok felépítésének és
működésének bemutatása egy-egy példán keresztül (pl. szteroid és pajzsmirigy hormon receptorok).
Jelátvitel intracelluláris receptorokon:
Lipidoldékony jelátvivők: szteroid hormonok, T3/T4
Feladatuk: A hidrofób molekulák szabadon képesek átjutni a
membránon, pl: nem membrán receptorhoz, hanem intracelluláris
receptorhoz kötődnek (vagy cytosolaris vagy nuclearis
receptorhoz). A DNS speciális helyein (HRE-hormone response
element) lévő szekvenciákhoz kötődve szabályozzák a
transzkripciót,
amelyel hosszú távú hatásokat (napok) tudnak eredményezni.
Az intracelluláris receptorok legtöbbje a sejtmagban található (bár
riboszómákon szintetizálódnak és csak utána kerülnek a magba).
Ezek a nukleáris receptorok. Emellett vannak olyanok is, melyek a citoplazmában helyezkednek el a
chaperon fehérjékhez kapcsoltan. Ezek a cytosolaris receptorok. Ilyen az ösztrogénreceptor és a
glükokortikoid receptor.
A nukleáris receptorok szupercsaládjának sok olyan tagja van, amelynek még nem ismert a liganduma, ezek
az „orphan receptorok”.

26
 07. NEUROTRANSZMISSZIÓ

Jellemezze az elektromos szinapszisokat, illetve az azokban található réskapcsolatok (gap junction)

felépítését és működését. Hasonlítsa össze az ingerületátvitelt elektromos és kémiai szinapszis esetében
(információtovábbítás iránya, sebessége, módja).
Szinapszis: Olyan kapcsolódó struktúra ideg-ideg, ideg-izom és ideg- és mirigysejt között, melyben a
kapcsolódó sejtek membránja nem ér össze, hanem közöttük úgynevezett szinaptikus rés van.
Elektromos szinapszisok: A szomszédos sejtek közötti nyitott pórusok, melyeket fehérje-komplexek
(konnexonok) építenek fel. A prae- és postsynapticus sejtek között sejtkapcsoló struktúrák biztosítják az
összeköttetést (gap junction = nexus). A konnexon 6 konnexin alegység-molekulából épül fel, és a prae- és
postsynapticus membrán 1-1 félcsatornája egymáshoz illeszkedéséből alakul ki (az alegységek közrefogják a
pórust).

Az elektromos és kémiai szinapszis összehasonlítása:

Elektromos Kémiai
Szinaptikus rés nagysága 2 nm 20-30 nm
Vezetés módja elektromos áram (gap junction) neurotranszmitterek
Szinaptikus hólyag nincs van
Szinaptikus késés nincs van (min: 0,3 ms, átlag: 1-1,5 ms)
Vezetés iránya két irányban egy irányban
Mitokondrium van van
Írja le a kémiai neurotranszmisszió időben egymást követő folyamatait (a praesynapticus membrán
depolarizációjától a postsynapticus membránon keletkező gradált válasz (PSP) kialakulásáig). Írja le
az alábbi lokális potenciálok ionális hátterét: excitatoros postsynapticus potenciál (EPSP), inhibitoros
postsynapticus potenciál (IPSP), véglemezpotenciál (EPP) és receptorpotenciál.
1. Az akciós potenciál eléri a praesynapticus axonterminálist, majd depolarizálja a membránt.
2. Depolarizáció hatására a feszültségfüggő Ca2+- csatornák nyílnak és a Ca2+ koncentráció nőni kezd.
3. Vesiculák exocytosisa következik be, így a neurotranszmitter a synapticus résbe ürül (neurotranszmitter
felszabadulása kvantált)
4. A neurotranszmitter molekulák diffúzióval elérik a postsynapticus membrán receptorait.
5. Ionotróp és metabotróp receptorokhoz kötődnek.
6. A postsynapticus sejt serkentődik/gátlódik.
7. A felszabadult neurotranszmitter különböző mechanizmusok révén inaktiválódik (reuptake, enzimatikus
lebontás, eldiffundál)

27
 Lokális potenciálok ionális háttere:
 EPSP (excitatikus postsynapticus potenciál): Depolarizáció, majd fokozott Na+ és Ca2+ beáramlás, ami
serkenti a PSP-t.
 IPSP (inhibitorikus postsynapticus potenciál): Hyperpolarizáció, majd fokozott Cl- beáramlás és
fokozott K+ kiáramlás, ami gátolja a PSP-t.
 EPP (end-plate „véglemez” potenciál): nACh-receptor → ionotrop receptor → Na+ beáramlás, ami
depolarizálja a membránt.
 Receptorpotenciál: Szenzoros receptor aktivációjával produkált transzmembrán potenciálkülönbség
(Na+ beáramlás)
Írja le a postsynapticus potenciálok (EPSP és IPSP) időbeli és térbeli szummációját és szerepüket az
akciós potenciál keletkezésében.
Neuro-neurális kapcsolatban egy-egy szinapszis aktiválódása nem elég a neuron kisüléséhez, mivel
akciós potenciál csak az axoneredésnél alakulhat ki. Az ide terjedő elektrotónusos változás pedig csak sok
elemi esemény összegződésével éri el az akciós potenciál kiváltásához szükséges küszöbértéket. A térbeli és
időbeli szummáció adja az alapját a neuronok integrációs működésének.
Térbeli szummáció: Több szinapszis együttes ingerlése ugyan akkor.
Időbeli szummáció: Ugyanazon szinapszis ismételt ingerlése.
Írja le a klasszikus neurotranszmitterek jellemzőit.
Dale elv: Egy neuron axonvégződéseiből mindig ugyan az a neurotranszmitter szabadul fel (ez sántít).
Kolokalizáció: Kémiailag különböző neurotranszmitterek együttes előfordulása a neuronban (ACh-VIP,
Na-NPY, 5TH-SP) (kotranszmitterek).
Ko-realesa: Kémiailag különböző neurotranszmitterek együttes felszabadulása a neuronból.
Idegvégződésekben, vezikulákban tárolódnak, exocitósissal kvantumokban szabadulnak fel. A
neurotranszmitterek felszabadulása függ az ingerlés frekvenciájától (kis frekvencia → kis molekulájú
neurotranszmitterek; magas frekvencia → peptidek is).
Csoportosítsa a klasszikus és nem klasszikus neurotranszmittereket kémiai felépítésük alapján: 1.
acetilkolin, 2. aminosavak (glutamát, glicin, GABA), 3. biogén aminok (dopamin, noradrenalin,
adrenalin, hisztamin, szerotonin), 4. gázok (NO, CO), 5. lipidek (endocannabinoidok), 6. peptidek
(endorfinok, enkefalinok, dinorfinok, P-anyag, CGRP, VIP), 7. purinok. NO szintézise,
hatásmechanizmusa és jelentősége.
 Klasszikus, kismolekulájú neurotranszmitterek
 Acetil-kolin
 Biogén aminok
o Katekolaminok: dopamin, adrenalin, noradrenalin
o Szerotonin
o Hisztamin
 Aminosav-származékék
o Ingerlő: glutamát, aszpartát
o Gátló: GABA (γ-aminovajsav); glicin
 Purin nukleotidok
 ATP, adenozin
 Gázok
 NO, CO, H2S
 Peptidek/neuropeptidek (TRH, vazopresszin, oxytocin, VIP, opioidok, CGRP, SP), hormonok,
citokinek, növekedési faktorok
 Egyéb neurotranszmitterek
 Lipidek: prosztaglandinok, leukotriének, anandamid
 Szteroidok (hormonok): kortizol, aldoszteron, nemi homonok

28
NO szintézise, hatásmechanizma és jelentősége:
Szintézis:
Az NO-t a nitrogén-monoxid-szintetáz (NOS) nevű enzim állítja elő. A folyamat során az l-argininből
NO és l-citrullin képződik. Noha az NO egy igen egyszerű molekula, az előállítását végző enzim
meglehetősen bonyolult. Bizonyos részeinek aminosavsorrendje és ennek megfelelően működése is nagyon
hasonló a citokróm P-450 reduktáz (CPR) enziméhez. Ezek a részek kötik a NOS által használt kofaktorok
azon csoportját (NADPH, FAD, FMN), amelyek a CPR működésében is szerepet játszanak. Az NO
szintéziséhez ezeken kívül még kalmodulinra és tetrahidrobiopterinre (THB) is szükség van.
Hatásmechanizmus:
Az NO fiziológiás hatásmechanizmusában a fő támadáspont a szolubilis guanilát-cikláz (sGC). Az NO
szabadon diffundálva jut el a célsejtekig (mint például a vérlemezke vagy az erek simaizomsejtjei), ahol a
citoplazmában található sGC hemcsoportjához hozzákapcsolódva aktiválja az enzimet. Megemelkedik a
cGMP-szint, és így működésbe lép egy cGMP-dependens protein-kináz, amely foszforilálja a miozin
könnyű lánc kinázát, csökkentve annak aktivitását, ami thrombocytákban az aggregáció gátlásához,
simaizomban elernyedéshez vezet.
Az endogén termelődésű NO fiziológiás vazodilatátor szerepet játszik, amit kísérletesen bizonyít az,
hogy az NO-bioszintézis gátlása – N-szubsztituált argininszármazékokkal, mint az NG-metil-l-arginin (l-
NMMA) vagy az NG-nitro-l-arginin – vérnyomásemelő és vasoconstrictor hatású. Az NO szintézis endogén
gátlószere az aszimmetrikus dimetilarginin (ADMA), amelynek plazmaszintje számos cardiovascularis
betegségben megemelkedik.
A nitrogén-monoxid terápiás jelentősége:
 NO-donor vegyületek (például natrium nitroprussid, nitroglycerin) alkalmazása a cardiovascularis
terápiában (vascularis hatások, szívhatások).
 Sildenafil (Viagra) és más foszfodieszteráz-5-gátlók potencírozzák a corpus cavernosumban az NO
által stimulált cGMP hatását, és az erektilis dysfunctio terápiájában sikerrel alkalmazzák őket.
 A belélegzett NO hatásos a primer neonatalis pulmonalis hypertonia kezelésében.
 Az NO bioszintézisének gátlószerei (például l-NMMA) kísérleti szinten vannak (gyulladás, központi
idegrendszeri degeneratív betegségek).
Ismertesse a felszabadult neurotranszmitterek sorsát.
Az eltávolítás egy lehetősége a felszabadult transzmitter visszavétele a praesynapticus végződésbe. Ez
az útja a dopamin, noradrenalin, szerotonin, glutamát, GABA és glicin eltüntetésének. (Az idegvégződések
mellett a központi idegrendszerben a gliasejtek is szerepet játszanak a felszabadult transzmittermolekulák,
elsősorban a glutamát felvételében. A gliasejten belül a glutamate átalakul glutaminná, ez elhagyja a
gliasejtet, az idegsejt visszaveszi, majd átalakítja glutamáttá.) A visszavételi folyamat két, egymást követő
lépésből áll:
1. Az első lépés másodlagosan aktív transzport a plazmamembránon keresztül; ez Na+-kotranszport,
amelyhez más ion(ok) transzportja is társulhat.
2. A második lépés a felvétel az axoplasmából a syinapticus vesiculába, ebben a folyamatban a vesicula
vacuolaris típusú H+-ATP-áz enzime játszik szerepet.
A vesiculába való felvételt a plazmamembránon keresztüli transzporttól függetlenül lehet meggátolni. Az
ideg- és elmegyógyászatban használatos gyógyszerek közül több, továbbá egyes pszichotrop drogok (pl.
kokain) a végződésbe való visszavétel gátlásán keresztül hatnak.

NORMÁLÉRTÉKEK:
1. synapticus késés: 1-1,5 ms.

29
 08. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: PRIMER SZENZOROS
NEURONOK

Rajzoljon le egy primer szenzoros neuront; nevezze meg és jellemezze a következő részeit: perifériás
nyúlvány, centrális nyúlvány, sejttest. Lokalizálja anatómiailag a primer szenzoros neuronok
sejttestjeit (spinális idegek hátsó gyöki és az agyidegek érződúcai).
A szomatoszenzoros rendszerben az ingereket a primer afferens neuronok pseudounipolaris sejtjeinek
perifériás szenzoros végződései veszik fel. [A sejttest (soma) a hátsó gyöki ganglionban (spinalis ganglion,
ganglion intervertebrale) vagy az agyidegek érzőganglionjában helyezkedik el. A szenzoros receptor
(perifériás pólus) felől szállít ingerületet.
Helyi potenciálváltozások a neuronokban
A neuronalis üzenetközvetítés a neuron eleve meghatározott, ingerfelvételre predesztinált pólusán indul
meg. A neuronok kisebb hányadában, az érző (szenzoros) neuronokban a kiindulás az axon végződése (az
érző, más néven szenzoros receptor): az elsődleges folyamat az esetek többségében a helyi depolarizálódás,
ez váltja ki a tovaterjedő ingerületet. A neuronok lényegesen nagyobb hányadában az üzenetközvetítés a
sejttest (szóma) és/vagy a dendritek felől indul meg. Ezen a nagy felszínt jelentő póluson elektrotónusos
változások, helyi de- és hiperpolarizálódások lépnek fel: ezek végső eredője (összegezése és kivonása)
szabja meg az akciós potenciál vagy potenciálsorozat megjelenését. A helyi elektrotónusos
potenciálváltozásokat fiziológiás (azaz nem kísérletes) körülmények között ioncsatornák nyitása vagy zárása
váltja ki.

Ganglion spinale
A foramen intervertebralekban, közvetlenül a gerincvelői idegek kialakulása előtt, a hátsó gyökereken
csomószerű megvastagodások találhatók, melyek érző dúcoknak felelnek meg. Ezeket ganglion spinaleknak
nevezzük. Az oldalanként 31 gerinvelői ideg közül csak az első nem tartalmaz érző rostokat, így érző dúca
sincs. Ezt leszámítva minden egyes gerincvelői ideghez tartozik egy pár érző dúc, így összesen 30 pár
ganglion spinale különíthető el. A ganglion spinale pseudounipolaris neuronjainak perifériás nyúlványai
receptorokból indulnak ki, és a gerincvelői idegek ágaiban futnak a dúc felé. A centrális nyúlványok a hátsó
gyökéren keresztül belépnek a gerincvelőbe és vagy annak hátsó szarvában átkapcsolódnak (protopathiás
rostok), vagy az agytörzs felé futnak tovább (epikritikus rostok).

30
Definiálja a receptor érzékenységét, a receptor specificitását (modalitás) és a receptív mező fogalmát.
Receptor érzékenység: A receptorok küszöbingere az a minimális intenzitású inger, mely a receptorhoz
csatlakozó axonon akciós potenciált vált ki (ezt a legkisebb minimális intenzitást váltja ki az adekvált
inger/a receptor fiziológiás ingere).
Receptorspecifitás: A receptorok a rájuk jellemző
specifikus modalitásokat közvetítik az azonos módon
működő idegrostban.
Minden egyes szenzoros neuron, szekunder vagy tercier
érzősejt valamely adott körülírt területről gyűjt információt,
amelyet receptív mezőnek nevezünk. Ezt a bőrafferensek
példáján lehet egyszerűen szemléltetni: a primer afferens
végződés egy meghatározott bőrterület ingerlésével hozható
ingerületbe. A szomszédos primer afferens axonok receptív
mezői részben átfedik egymást.
Csoportosítsa a szomatoszenzoros receptorokat a szenzoros inger eredete (extero-, intero-,
proprioceptorok) és modalitásuk alapján (mechano-, thermo, uni- és polimodalis nociceptorok).
Sorolja fel a primer szenzoros neuronokból felszabaduló fontosabb neurotranszmittereket. Definiálja
az adaptáció fogalmát (lassan és gyorsan adaptálódó receptorok).
A szervezet érzőrendszerei egyrészt a külvilágról, másrészt pedig magáról a szervezet belsejéről
tájékoztatják az idegrendszert. A külvilág távoli ingerei a telereceptorokon (látási és hallási receptorok)
keresztül hatnak. A külső környezet a szervezettel közvetlenül érintkezve is szolgáltat jelzéseket: ezeket a
jelzéseket veszik fel, és közvetítik a bőr- és a nyálkahártyák mechano-, termo-, kemo-, és nociceptiv
receptorai (exteroceptorok). A szervezet belsejének állapotát az interoceptorok közvetítik (ínorsók, ín- és
ízületi receptorok).
Szenzoros működés
Receptorok-transzducer: Primer szenzoros neuron azon része, amely az ingert felveszik és átalakítja az IR
számára érthető elektromos jellé.
Külvilág ingerei:
 telereceptorok (látás, hallás)
 exteroceptorok (bőr- és nyálkahártya mechano-, termo, kemo- és nociceptív receptorai)
Szervezet belsejének állapota:
 proprioceptorok (izmokból érkező információk)
 interoceptorok (a belső környezetből veszi fel az ingereket, pl: erek fala)
Inger minősége szerint:
 mechano
 termo
 kemo
 nociceptorok (fájdalom)
Szenzoros adaptáció
A szenzoros idegvégződések az állandó intenzitású ingerre adott
válaszuk alapján három típusba oszthatók. Az egyik típusban az
állandó intenzitású ingert depolarizálódás és az akciós potenciál
frekvencia gyors és nagymértékű csökkenése követi: ezek a
gyorsan adaptálódó receptorok (az ábra felső része). Más
szenzorokban az állandó intenzitású inger alatt a szenzorpotenciál
és az akciós potenciál frekvencia előbb gyorsan csökken, majd a
csökkenés megáll, és a folyamatos ingert a kezdetinél
alacsonyabb frekvenciájú akciós potenciál sorozat követi (az

31
ábrán középen). A harmadik típusban az állandó inger tartós fennállása alatt csak kismértékben csökken a
szenzoros potenciál amplitúdója, és ezzel a csökkenéssel párhuzamosan az akciós potenciál sorozat
frekvenciája is csökken: ezek a szenzoros végződések a lassan adaptálódó receptorok csoportjába tartoznak
(az ábra alsó része).
Bal oldalon az intracellulárisan regisztrált szenzorpotenciál (receptorpotenciál), jobb oldalon az egyes
axonokból elvezetett akciós potenciálok (AP) szerepelnek állandó intenzitású inger során.
Határozza meg, hogyan befolyásolja az egy perifériás idegen belül futó különböző szenzoros axonok
vezetési sebességét az axonok átmérője és myelinizációja. Csoportosítsa az érző idegrostokat a Lloyd-
Hunt (Ia, Ib, II, III és IV)-, illetve az Erlanger-Gasser-klasszifikáció szerint (Aα, Aβ, Aδ, és C).
A velőhüvelyes axonokban az internodium elektrotónusos depolarizálódása annál gyorsabban alakul ki,
minél nagyobb a szigetelő membrán (myelinhüvely + axolemma) ellenállása, és minél nagyobb az
axoplasma elektromos vezetőképessége; ez utóbbi arányos az axon keresztmetszetével.
Típus Myelin Átmérő (μm) Vezetési sebesség (m/s) Funkció
Vázizom motoros rostok.
Aα myelines 15 100 Izomorsók primer végződései.
Golgi-ínorsók afferensei.
Izomorsók secunder végződései.
Aβ myelines 8 50
Érintési, nyomási afferensek.
Aγ myelines 5 20 Izomorsók efferensei.
Aδ myelines 3 15 Nyomási, fájdalmi afferensek.
B myelines 3 7 Autonóm preganglionáris rostok.
Autonóm postganglionáris rostok.
C nem myelines <1 1
Fájdalmi afferensek.

Típus Átmérő (μm) Vezetési sebesség (m/s) Funkció

Izomorsók primer végződései,
I (Ia és Ib) 13 70–120
Golgi-ínorsók afferensei
Izomorsók szekuder végződései,
II 9 25–70
érintési és nyomási afferensek
III 3 10–25 Nyomási és fájdalmi afferensek
IV (velőtlen rostok) 1 <1 Fájdalmi afferensek
Definiálja a szekunder érzősejt fogalmát, valamint kapcsolatát a primer szenzoros neuronnal.
Mondjon legalább egy példát.
Szekunder érzősejt: Általában módosult hámsejt, érzékhámsejt (pl. hallásegyensúlyozás készülékének
szőrsejtjei, tapintósejtek, ízlelőbimbók)
Szenzoros impulzusok más sejtekben is keletkezhetnek. A szekunder szenzoros receptorokban (pl. a
belső fülben) a mechanikai inger speciálisan differenciálódott hámsejtekre (szekunder érzéksejtekre, a belső
fül szőrsejtjeire) hat: a hámsejtek depolarizálódnak, transzmittert szabadítanak fel, és a transzmitter
depolarizálja a csatlakozó idegvégződéseket: a csatlakozás emlékeztet a synapsisokra, a synapticus potenciál
válthat ki az idegvégződésben tovaterjedő akciós potenciált.
A tercier szenzoros receptorokban, a gerincesek fotoreceptoraiban (a pálcikákban és csapokban) a fény
hiperpolarizálódást vált ki, és ez megváltoztatja a fotoreceptorsejt transzmitterleadását: megváltozik egy
közbeiktatott sejt állapota, és csak ez a változás tevődik át a csatlakozó neuron végződésére.

32
 09. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER:
PARASZIMPATIKUSZIMPATIKUS IDEGRENDSZER

Jellemezze a paraszimpatikusszimpatikusparaszimpatikus idegrendszer anatómiai felépítését: a

praeganglionáris neuronok sejttestjeinek és axonjainak lokalizációja, ganglionsejtek és axonjainak
lokalizációja.
Az idegrendszert alkotó neuronok nagy részének sejttestje a központi idegrendszeren belül, az agy- és
gerincvelőben helyezkedik el. A neuronok egy további hányadában a sejttest a központi idegrendszeren
kívül, ganglionokban vagy plexusokban található. Ezek a neuronok az autonóm idegrendszerhez tartoznak.
(A német nyelvű irodalom ezt “vegetatív idegrendszer”-ként említi.) Amint a név is jelzi, ezeknek a
neuronoknak a funkciója a különböző autonóm működések szabályozása: az axonok végződései az autonóm
funkciót végző szervek (esetenként szervrendszerek) effektorsejtjein, a szívizom-, simaizom-, mirigy- és
egyéb hámsejteken, zsírsejteken végződnek. Az autonóm idegrendszerhez tartozó idegekben olyan afferens
rostok is futnak, amelyek vagy a központi idegrendszerben végződnek, vagy az autonóm ganglionokban
csatolódnak át: ezeket helyenként “autonóm idegrendszeri afferensek”-ként említik.
Az autonóm idegrendszernek három tagozata van. Ezek közül kettőben, a paraszimpatikus és a
szimpatikus idegrendszerben valamennyi terminális neuron közvetlen syapticus összeköttetésben áll a
központi idegrendszerben elhelyezkedő neuronokkal. Az autonóm idegrendszer harmadik tagozata, az
enteralis idegrendszer önállóan is szervez reflexeket, az effektorneuronok mellett nagy számban tartalmaz
szenzoros és interneuronokat, és a neuronok többségének nincs közvetlen kapcsolata a központi
idegrendszerrel.
Az autonóm idegrendszer paraszimpatikus és szimpatikus tagozatában a pálya egyaránt a központi
idegrendszeren belül (agytörzs vagy gerincvelő) elhelyezkedő preganglionáris neuronnal kezdődik. A két
tagozatot anatómiai szempontból a preganglionáris sejttestek központi idegrendszeren belüli elhelyezkedése
különbözteti meg. A preganglionáris axonok kilépnek a központi idegrendszerből, és synapticus kapcsolatot
létesítenek a központi idegrendszeren kívül elhelyezkedő posztganglionáris neuronokkal. A preganglionáris
neuron axonjai vékony, velőhüvelyes, B típusú, a posztganglionáris neuronok axonjai velőtlen, C
típusú rostok.
A paraszimpatikus idegrendszerhez tartozó preganglionáris neuronok egy része az agytörzsben
azoknak a magoknak a része, amelyekből a III., VII., IX. és X. agyidegek efferens rostjai erednek. A
preganglionáris neuronok másik része a sacralis gerincvelő 2., 3. és 4. szegmentumában helyezkedik el. Az
anatómiai elhelyezkedés alapján a paraszimpatikus idegrendszert craniosacralis idegrendszerként is említik.
Ebben a tagozatban a preganglionáris axonok hosszúak (ezért akár ingerlésük, akár róluk akciós potenciál
elvezetése technikailag könnyű), a posztganglionáris neuront tartalmazó paraszimpatikus ganglion a
beidegzett szervhez (pl. nyálmirigy, szív stb.) közel helyezkedik el, a posztganglionáris axon ezért rövid,
nehezen felkereshető.
A szimpatikus idegrendszerhez tartozó preganglionáris neuronok sejtteste a gerincvelő thoracalis
szakaszán (Th.1.-Th.12.), továbbá a lumbalis szakaszon (L.1.-L.2. és esetenként L.3.) az intermediolateralis
szürkeállományban van (thoracolumbalis idegrendszer). A szimpatikus preganglionáris rostok a
szomatomotoros axonokkal együtt az elülső gyökön keresztül hagyják el a gerincvelőt, majd mint fehér
összekötő ág (ramus communicans albus) csatlakoznak a szimpatikus határlánchoz. A posztganglionáris
neuronok sejtteste vagy a páros paravertebralis (határlánc), vagy a páratlan praevertebralis szimpatikus
ganglionokban helyezkedik el. Azok a preganglionáris rostok, amelyek a határláncban nem csatolódtak át,
azt elhagyva a nervus splanchnicusokat képezik, és a praevertebralis ganglionok valamelyikében létesítenek
synapsist (csak néhány átcsatolódás található a beidegzett szervek közelében). (A határláncban való
átcsatolódás után a posztganglionáris rostok egy része mint ramus communicans griseus csatlakozik a kevert

33
spinalis idegekhez.) A szimpatikus preganglionáris rostok rövidek, a posztganglionáris rostok viszonylag
hosszúak, a vizsgálatok számára könnyen hozáférhetőek.
A paraszimpatikus és a szimpatikus idegrendszeri átcsatolódás vázlata:

Rendszerezze a perifériás idegekben elhelyezkedő vegetatív prae- és postganglionáris axonokat az

Erlanger-Gasser klasszifikáció szerint (B és C rostok).
Átmérő Vezetési sebesség
Típus Velő Funkció
(μm) (m/s)
B rostok Velős 3 3-15 Autonóm praeganglionáris rostok
Autonóm praeganglionáris rostok,
C rostok Velőtlen <1 0,5-2
fájdalmi afferensek
Jellemezze a praeganglionáris rost és a vegetatív ganglionsejt közötti szinapszist (acetilkolin, neurális
típusú nikotinos acetilkolin receptor). Magyarázza el az acetilkolin szintézisét, felszabadulását, az
effektor szervek receptorain (muszkarinos acetilkolin receptor) kifejtett hatásmechanizmusát és
eliminációját a szinaptikus résből. Soroljon példákat kolinerg receptorok által mediált
paraszimpatikus hatásokra.
Az autonóm idegrendszer korai kutatói felismerték, hogy a szimpatikus és a paraszimpatikus
idegrendszerben a posztganglionáris neuronok a központi idegrendszerben elhelyezkedő sejtekből kapnak
preganglionáris aktiváló beidegzést. Ezt a beidegzést ma is a posztganglionáris neuronok legfontosabb,
„klasszikus” bemeneteként tartjuk nyilván. Abban az esetben, amikor az autonóm idegendszeren
farmakológiai módszerekkel valamilyen funkciómódosítást kell végrehajtani, a beavatkozás kézenfekvő
helye ez az átcsatolódás.
A preganglionáris és posztganglionáris neuronok közötti synapticus átcsatolódás mechanizmusa mind a
két tagozatban azonos. A preganglionáris és a posztganglionáris neuronok közötti „klasszikus
értelemben vett” átcsatolódás kivétel nélkül mindig kolinerg: a preganglionáris idegvégződésekből
felszabadult ACh a posztganglionáris neuron neuronalis típusú nikotinos ACh-receptoraihoz kötödik. Az
ACh-felszabadulást gyors EPSP követi, és amennyiben az EPSP-k összegeződése eléri a neuron
ingerküszöbét, akciós potenciál váltódik ki, és vezetődik tovább a posztganglionáris axonon. A nikotin nevű
növényi alkaloid kis koncentrációban aktiválja, míg nagy koncentrációban bénítja az áttevődést. A
neuronalis típusú nikotinos ACh-receptorokat a kvaterner ammoniumszármazékok, mint a hexametónium
blokkolják: ezek a szokásos értelemben vett ganglionblokkoló farmakonok.
A „klasszikus” preganglionáris bemenet mellett a szimpatikus posztganglionáris sejteken még más
végződések is konvergálnak. (A paraszimpatikus ganglionokat ebből a szempontból eddig kevéssé
vizsgálták.) A posztganglionáris sejteken az enteralis idegrendszerből jövő primer kolinerg afferens rostok is
végződnek, hatásukat m-ACh-receptorok közvetítik (lassú EPSP). A posztganglionáris sejtek egy további
bemenetét a szomatikus idegrendszer afferenseinek kollaterálisai képezik, amelyek valószínűleg P-anyag
(SP) transzmitterrel működnek: a P-anyag a posztganglionáris neuron késői lassú depolarizálódását váltja ki,

34
neuromodulátor hatású, a neuron ingerlékenységét változtatja. Egy további neuromodulátor a szimpatikus
ganglionokban kimutatható és felszabaduló LHRH-szerű peptid. (Az LHRH = GnRH, a peptidet először
mint a hypothalamusban keletkező neurohormont fedezték fel) Az áttevődést még további központi
idegrendszeri eredetű peptiderg axonok is módosítják. Mindezek szigorúan specifikus pályák, csak adott
lokalizációjú neuronokat idegeznek be.
A mellékvesék kéregállományának sejtjeitől körülvett velőállomány chromaffin sejtjei a szimpatikus
posztganglionáris neuronokkal közös eredetűek, a chromaffin sejteknek azonban nincs axonja. A bennük
található chromaffin granulumok megfelelnek a szimpatikus posztganglionáris noradrenerg végződések
vesiculáinak, de a bennük lévő összetevők különböznek a noradrenerg végződésekben található
összetevőktől: a chromaffin sejtek két katecholamin hormont, noradrenalint és adrenalint tartalmaznak.
A katecholaminok szekréciója, azaz a chromaffin granulumok exocytosisa a chromaffin sejteket beidegző
szimpatikus kolinerg preganglionáris axonok akciós potenciáljainak következtében jön létre. Az ACh a
chromaffin sejtek membránjában lévő n-ACh-receptorokra hat, depolarizálja a chromaffin sejteket, Ca2+-ok
áramlanak be, de minthogy a sejteken nincsenek feszültségfüggő Na+-csatornák, akciós potenciál nem
fejlődik ki. A Ca2+-koncentráció emelkedése a granulumok exocytosisához vezet, a katecholaminok a
vérkeringésbe kerülnek.

Említsen további, a szimpatikus és paraszimpatikus idegekből felszabaduló neurotranszmittereket és

általuk mediált hatásokat (kotranszmitterek: VIP…). Definiálja a vegetatív tónus fogalmát.
A paraszimpatikus posztganglionáris kolinerg neuronok végkészülékeiben ACh-tartalmú vesiculák
vannak. A paraszimpatikus posztganglionáris neuronok egy részében az ACh mellett kotranszmitterek is
szerepelnek, így a vazoaktív intestinalis peptid (VIP). A férfi és a női erectilis szöveteket ellátó idegekben a
nitrogén-monoxid (NO) a fő transzmitter, bár ACh és VIP is jelen van.
A szimpatikus ganglionokban a posztganglionáris neuronok 90%-a tartalmazza a katecholamin
bioszintézis enzimeit, és az idegvégződésekben noradrenalint tartalmazó granulumok vannak. A neuronok
egy részében a noradrenalin az egyedüli transzmitter. Más noradrenerg szimpatikus neuronok a különböző
peptid kotranszmitterek egyikét tartalmazhatják; a szubpopulációkat a sejttestekben kimutatható
neurotranszmitter peptidek jellemzik. Az egyes szubpopulációk a ganglionokon belül anatómiailag is
elkülönülnek. Egy-egy elkülönült neuroncsoportban a noradrenalin mellett szomatosztatin, valamelyik
opioid peptid (enkefalinok), vazopresszin vagy az ún. Y-neuropeptid (NPY) található. Ezek a transzmitterek
a sejttest mellett a posztganglionáris rostban, ill. az axon végkészülékében is jelen vannak, és
ingerlés/ingerület hatására felszabadulnak. Más szimpatikus noradrenerg rostokban ATP a kotranszmitter
(purinerg transzmisszió).

35
 A szubpopulációk különböző végrehajtó sejteket innerválnak, és specifikus fiziológiai szerepük van.
Egyes helyeken a szimpatikus idegrendszeri hatásokat nem lehet teljes egészükben adrenerg receptor
blokkolókkal felfüggeszteni: ezekért a hatásokért a noradrenalinnal együtt felszabaduló kotranszmitterek a
felelősek. A bélrendszer ereiben a szimpatikus végkészülékekből felszabaduló ATP P2x jelzésű
purinoceptorokhoz kötődik, és vasoconstrictiót okoz. A noradrenalin és az ATP szinergista hatású, egymás
hatását fokozza. A férfi genitalis tractusban, a vas deferens simaizomzatán a noradrenalin és az ATP
együttesen hatnak, de úgy tűnik, hogy az összehúzódásban (azaz a semen ejaculatiójában) az ATP
lényegesebb szerepet játszik, mint a noradrenalin.
A szimpatikus posztganglionáris neuronok kb. 10%-a kolin-acetil-transzferáz enzimet tartalmaz, ezek
szimpatikus kolinerg neuronok. A szimpatikus kolinerg rostok is tartalmazhatnak kotranszmitterekeket, így
pl. vazoaktív intestinalis peptidet (VIP) vagy kalcitonin génhez rendelt peptidet (CGRP, az angol calcitonin-
gene related peptide alapján).
Az idegvégződésekből felszabaduló noradrenalin nemcsak a célsejtek receptoraira hat, hanem magában a
végződés membránjában lévő α2-receptorokra is. Ezen receptorok felől gátlódik a
neurotranszmitterfelszabadulás.
Az autonóm idegrendszeri posztganglionáris axonok a beidegzett sejtek közelében kisebb
kiöblösödéseket, varicositasokathoznak létre: ezekben találhatók a transzmitter(eke)t tartalmazó synapticus
vesiculák. A varicositasok nem érintkeznek közvetlenül a beidegzett sejtekkel: a felszabadult transzmitterek
diffúziós útszakasza hosszabb, mint a neuro-neuronalis vagy a neuromuscularis synapsisok esetében.
Valamennyi ACh-hatást m-ACh-receptorok közvetítik, és az atropin az ACh valamennyi hatását, akár
izgató, akár gátló, felfüggeszti. Minden m-ACh-receptor 7-TM fehérje, amely vagy Gq-, vagy Gi/o-fehérjéhez
kapcsolódik. Egyes szervekben a paraszimpatikus idegek ingerlésének atropinrezisztens hatásai is vannak:
ezeket nem ACh közvetíti, hanem a kolinerg idegvégződésekből felszabaduló kotranszmitter(ek). Erre régen
ismert példa a paraszimpatikus szekretoros ideg ingerlésre a nyálmirigyekben bekövetkező atropinrezisztens
értágulat (a nyálelválasztást az atropin teljesen megszünteti). A paraszimpatikus posztganglionáris axonok
az ACh mellett vazoaktív intestinalis peptidet (VIP, egy igen hatásos értágító peptid) tartalmaznak. A nemi
szervek erectilis szöveteiben a vasodilatatióért (erectio) főleg a nitrogén-monoxid (NO) felelős.
A katecholaminreceptorok, más néven adrenoceptorok vagy adrenerg receptorok öt típusát (α1-, α2-, β1-,
β2- és β3-receptorok). A noradrenalin és adrenalin szervhatásait. A jelátvitelt illetően az öt receptortípus csak
három csoportot képez. Az α1-típusú receptor Gq-fehérjéhez kapcsolódik, Ca2+-jelet képez, továbbá aktiválja
a proteinkináz C-t. Mindkét úthoz proteinkináz kaszkádok csatlakoznak. Az α1-típusú receptorok a
különböző simaizmokban találhatók, és azokban összehúzódást közvetítetnek.
Az α2-típusú receptorok Gi/o-fehérjéhez kapcsolódnak: egyik hatásuk az adenilát-cikláz gátlása, és ezzel a
sejten belüli cAMP-szint csökkentése. Az α2-típusú receptorok – többek között – praesynapticus
elhelyezkedésűek lehetnek: gátolják a transzmitterfelszabadulást, és autoreceptorként korlátozhatják az
idegvégződésekből a noradrenalin felszabadulását.
A jelátviteli mechanizmus szempontjából mindhárom β-típusú receptor azonos kategóriába esik:
valamennyien Gs-fehérjéhez kapcsolódnak, amelyek stimulálják az adenilát-ciklázt, és megnövelik a sejten
belüli cAMP-szintet. A β1-receptorok a szívműködés, továbbá a vese reninelválasztásának szabályozásában
játszanak szerepet. A β2- és β3-típusú receptorok egyes simaizmokon találhatók (ezek közül a legfontosabb a
bronchus- és bronchiolusizomzat) és simaizom-ellazulást közvetítenek, továbbá aktiválják a zsírsejtek
lipolízisét.
Katecholaminreceptorok/Adrenoceptorok/Adrenerg receptorok
α1-receptorok Gq-fehérje→Ca2+-jel+ aktiválja a PKC-t Simaizmok összehúzódása
α2-receptorok Gi/o-fehérje→cAMP↓ Neurotranszmitter felszabadulás gátlás
β1-receptorok Gs-fehérjéhez kapcsolódnak, amelyek Szívműködés, vese renin elválasztás
β2-receptorok stimulálják az adenilát-ciklázt, és Simaizmok (bronchusok, erek) ellazulása
β3-receptorok megnövelik a sejten belüli cAMP-szintet. és aktiválják a zsírsejtek lipolízisét

36
A noradrenalin (és adrenalin) hatásai a különböző effektorsejteken
Effektorsejt Hatás Receptortípus
M. dilatator pupillae Összehúzódás (mydriasis) α1
Érfal simaizmok (általánosan) *
Összehúzódás (vasoconstictio) α1
Érfal simaizmok (vázizom) Ellazulás (vasodilatatio) β2
Zsigeri sphincterizmok (urethra, Összehúzódás α1
gyomor-bél rendszer)
Bőr, pilomotor izmok Összehúzódás (piloerectio) α1
Vas deferens **
Összehúzódás α1
Bronchusizomzat Bronchodilatatio β2 (β3?)
Hólyag detrusor izomzat Ellazulás β2 (β3?)
Szív, sinus- és AV-csomó Pozitív chrono- és dromotrop hatás β1
(szívfrekvencia-gyorsulás)
Szív munkaizomzat Pozitív inotrop hatás (kontraktilitás fokozás) β1
Zsírszövet (fehér és barna) Lipolízis β3 (β2?)
Máj (hepatocyták) Glikogenolízis α1, β2***
Pancreas (β-sejtek) Inzulinszekréció-gátlás α2
*
A gyomor-bél rendszer területén a szimpatikus idegek által közvetített vasoconstrictióért főként az ATP
felelős
**
A vas deferens kontrakcióit főként a szimpatikus idegekből felszabadult ATP váltja ki
***
A glükogenolízis kiváltása fajonként különbözik
Vegetatív tónus
A vegetatív tónus, az tónusos (azaz nem fázisos) vegetatív aktivitás, tehát egy állandó vegetatív befolyás. A
szimpatikus és paraszimpatikus tónus nagyjából egyensúlyban van, de pl. étkezés után paraszimpatikotónia
lép fel, ami azt jelenti, hogy az egyensúly a paraszimpatikus túlsúly felé dől meg (ez az emésztés miatt kell).
Ellenben menekülési reakciók szimpatikotóniát eredményeznek, ahol is a paraszimpatikus hatások kerülnek
háttérbe tónusos vegetatív beidegzése általában mirigyeknek, zsigereknek és simaizmoknak van (alaptónus,
pl. az ér simaizomzatánál), utóbbinál szimpatikus tónus van, és akkor azt még lehet fokozni fázisosan. És ez
lehet lokális (szív), de egész szervezetre kiterjedő is (vészreakció)
[ A szívre a vagus hat. A vagustónus (a vagus folyamatos gátló aktivitása a sinuscsomóra) az, ami miatt a
szív nem 100-at, hanem 80-at ver percenként. Miközben a sinuscsomó saját ingerképzési frekvenciája 100.
Ezt szabályozza le a vagus tónusos paraszimpatikus hatása]

37
 10. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: SZIMPATIKUS
IDEGRENDSZER, MELLÉKVESEVELŐ

Jellemezze a szimpatikus idegrendszer anatómiai felépítését: praeganglionáris neuronok sejttestjeinek

és axonjainak lokalizációja, ganglionsejtek és axonjainak lokalizációja.
A szimpatikus idegrendszerhez tartozó preganglionáris neuronok sejtteste a gerincvelő thoracalis
szakaszán (Th.1.-Th.12.), továbbá a lumbalis szakaszon (L.1.-L.2. és esetenként L.3.) az intermediolateralis
szürkeállományban van (thoracolumbalis idegrendszer). A szimpatikus preganglionáris rostok a
szomatomotoros axonokkal együtt az elülső gyökön keresztül hagyják el a gerincvelőt, majd mint fehér
összekötő ág (ramus communicans albus) csatlakoznak a szimpatikus határlánchoz. A posztganglionáris
neuronok sejtteste vagy a páros paravertebralis (határlánc), vagy a páratlan praevertebralis szimpatikus
ganglionokban helyezkedik el. Azok a preganglionáris rostok, amelyek a határláncban nem csatolódtak át,
azt elhagyva a nervus splanchnicusokat képezik, és a praevertebralis ganglionok valamelyikében létesítenek
synapsist (csak néhány átcsatolódás található a beidegzett szervek közelében). (A határláncban való
átcsatolódás után a posztganglionáris rostok egy része mint ramus communicans griseus csatlakozik a kevert
spinalis idegekhez.) A szimpatikus preganglionáris rostok rövidek, a posztganglionáris rostok viszonylag
hosszúak, a vizsgálatok számára könnyen hozáférhetőek.

Szimpatikus adrenerg rendszer: magyarázza el a noradrenalin, illetve adrenalin bioszintézisét, a

noradrenalin felszabadulását és eliminációját a szinaptikus résből. Sorolja fel az effektor szerveken
található adrenerg receptorokat (alpha- és beta-receptorok), és a hozzájuk kapcsolódó
szignáltranszdukciós útvonalakat (G-fehérje típusa, másodlagos messenger…). Soroljon fel példákat
az egyes receptorok által létrehozott szervi hatásokra.
Noradrenalin (NA)
A NA szintézisekor először a tirozin oxidációja során L-DOPA (a tirozin 3-monooxigenáz által) képződik,
ami dekarboxilálódik dopaminná, majd oxidáció során NA keletkezik. Egy további metilációs lépés során,
amit a feniletanolamin N-metiltranszferáz végez az adrenerg neuronok citoplazmájában és a mellékvesevelő
chromaffin sejtjeiben a noradrenalinból adrenalin (A) képződik. Az adrenalin és a noradrenalin α- és β
receptorokon keresztül fejtik ki hatásukat.
1. Transzmitterraktározódás. A noradrenalin a szinaptikus vezikulumokban nagy koncentrációban
raktározódik. A vezikulumba karriermediált transzporttal jut be, amely folyamat reserpinnel
gátolható. A citoszolban a noradrenalin koncentrációja általában kicsi, mert a monoamino-oxidáz
lebontja.
2. A noradrenalin felszabadulása fiziológiásan kalciumfüggő exocitózissal megy végbe. Nem-
exocitotikus jellegű noradrenalinfelszabadulást okoznak az indirekt ható szimpatomimetikumok
(például az amphetamin).
3. A noradrenalin felszabadulása után az uptake1 mechanizmussal vevődik vissza az idegvégződésbe.
Ez a folyamat antidepresszánsokkal és cocainnal gátolható.
4. A noradrenalin felszabadulása visszacsatolásos mechanizmussal is szabályozódik, amelyet a
preszinaptikus α2-receptorok közvetítenek.
5. Az adrenerg idegvégződésekből felszabaduló ATP és neuropeptid Y (NPY) gyakran szerepel
kotranszmitterként.

38
 A katecholaminreceptorok, más néven adrenoceptorok vagy adrenerg receptorok öt típusát (α 1-, α2-, β1-,
β2- és β3-receptorok). A noradrenalin és adrenalin szervhatásait. A jelátvitelt illetően az öt receptortípus csak
három csoportot képez. Az α1-típusú receptor Gq-fehérjéhez kapcsolódik, Ca2+-jelet képez, továbbá aktiválja
a proteinkináz C-t. Mindkét úthoz proteinkináz kaszkádok csatlakoznak. Az α1-típusú receptorok a
különböző simaizmokban találhatók, és azokban összehúzódást közvetítetnek.
Az α2-típusú receptorok Gi/o-fehérjéhez kapcsolódnak: egyik hatásuk az adenilát-cikláz gátlása, és ezzel a
sejten belüli cAMP-szint csökkentése. Az α2-típusú receptorok – többek között – praesynapticus
elhelyezkedésűek lehetnek: gátolják a transzmitterfelszabadulást, és autoreceptorként korlátozhatják az
idegvégződésekből a noradrenalin felszabadulását.
A jelátviteli mechanizmus szempontjából mindhárom β-típusú receptor azonos kategóriába esik:
valamennyien Gs-fehérjéhez kapcsolódnak, amelyek stimulálják az adenilát-ciklázt, és megnövelik a sejten
belüli cAMP-szintet. A β1-receptorok a szívműködés, továbbá a vese reninelválasztásának szabályozásában
játszanak szerepet. A β2- és β3-típusú receptorok egyes simaizmokon találhatók (ezek közül a legfontosabb a
bronchus- és bronchiolusizomzat) és simaizom-ellazulást közvetítenek, továbbá aktiválják a zsírsejtek
lipolízisét.
Katecholaminreceptorok/Adrenoceptorok/Adrenerg receptorok
α1-receptorok Gq-fehérje→Ca2+-jel+ aktiválja a PKC-t Simaizmok összehúzódása
α2-receptorok Gi/o-fehérje→cAMP↓ Neurotranszmitter felszabadulás gátlás
β1-receptorok Gs-fehérjéhez kapcsolódnak, amelyek Szívműködés, vese renin elválasztás
β2-receptorok stimulálják az adenilát-ciklázt, és Simaizmok (bronchusok, erek) ellazulása
β3-receptorok megnövelik a sejten belüli cAMP-szintet. és aktiválják a zsírsejtek lipolízisét

Az egyes szervek egyegységes simaizomzatának beidegzése, a transzmitterek és a receptorok

Szerv, ill.
Beidegzés Hatás Neurotranszmitter Receptor
szervrendszer
Érrendszer
Általában Szimpatikus Összehúzódás Noradrenalin α1-receptor
P2x-receptor
Egyes helyeken Szimpatikus Összehúzódás ATP
P2y-receptor
Noradrenalin
Szimpatikus Összehúzódás α1-receptor
Vázizomerek (Noradrenalin?)
(szimpatikus?) ellazulás β2-receptor
Keringő adrenalin
Légutak
Paraszimpatikus Összehúzódás ACh m-ACh-receptor
Bronchusizomzat Szimpatikus Ellazulás Noradrenalin β2-receptor
? Ellazulás NO –
Húgyutak
Húgyhólyag Paraszimpatikus Összehúzódás ACh m-ACh-receptor
Urethra belső sphincter Szimpatikus Összehúzódás Noradrenalin α1-receptor
Gyomor-bél rendszer
Proximalis gyomor Paraszimpatikus Ellazulás VIP (?) / NO (?) ?
Distalis gyomor Paraszimpatikus Összehúzódás ACh m-ACh-receptor
Vékonybél, körkörös Enteralis a) Ellazulás VIP / NO m-ACh-receptor
izomzat idegrendszer b) Összehúzódás ACh, tachikininek TK-receptor
Vékonybél, hosszanti Enteralis
Összehúzódás ACh m-ACh-receptor
izomzat idegrendszer
Sphincterek Szimpatikus Összehúzódás Noradrenalin α1-receptor

39
Jellemezze a mellékvesevelő anatómiai felépítését és hormonelválasztásának szabályozását.
Szimpatikus kolinerg hatások (verejtékmirgyek, vázizom erek).
A mellékvesék kéregállományának sejtjeitől körülvett velőállomány chromaffin sejtjei a szimpatikus
posztganglionáris neuronokkal közös eredetűek, a chromaffin sejteknek azonban nincs axonja. A bennük
található chromaffin granulumok megfelelnek a szimpatikus posztganglionáris noradrenerg végződések
vesiculáinak, de a bennük lévő összetevők különböznek a noradrenerg végződésekben található
összetevőktől: a chromaffin sejtek két katecholamin hormont, noradrenalint és adrenalint tartalmaznak.
A katecholaminok szekréciója, azaz a chromaffin granulumok exocytosisa a chromaffin sejteket beidegző
szimpatikus kolinerg preganglionáris axonok akciós potenciáljainak következtében jön létre. Az ACh a
chromaffin sejtek membránjában lévő n-ACh-receptorokra hat, depolarizálja a chromaffin sejteket, Ca2+-ok
áramlanak be, de minthogy a sejteken nincsenek feszültségfüggő Na+-csatornák, akciós potenciál nem
fejlődik ki. A Ca2+-koncentráció emelkedése a granulumok exocytosisához vezet, a katecholaminok a
vérkeringésbe kerülnek.
A szimpatikus posztganglionáris neuronok kb. 10%-a kolin-acetil-transzferáz enzimet tartalmaz, ezek
szimpatikus kolinerg neuronok. A szimpatikus kolinerg rostok is tartalmazhatnak kotranszmitterekeket, így
pl. vazoaktív intestinalis peptidet (VIP) vagy kalcitonin génhez rendelt peptidet (CGRP, az angol calcitonin-
gene related peptide alapján).
Valamennyi ACh-hatást m-ACh-receptorok közvetítik, és az atropin az ACh valamennyi hatását, akár
izgató, akár gátló, felfüggeszti. Minden m-ACh-receptor 7-TM fehérje, amely vagy Gq-, vagy Gi/o-fehérjéhez
kapcsolódik. Egyes szervekben a paraszimpatikus idegek ingerlésének atropinrezisztens hatásai is vannak:
ezeket nem ACh közvetíti, hanem a kolinerg idegvégződésekből felszabaduló kotranszmitter(ek). Erre régen
ismert példa a paraszimpatikus szekretoros ideg ingerlésre a nyálmirigyekben bekövetkező atropinrezisztens
értágulat (a nyálelválasztást az atropin teljesen megszünteti).
Az ACh-nak a különböző végrehajtó sejtekre kifejtett legfontosabb hatásai
Effektorsejt Hatás
Simaizom
Szem (musculus sphincter pupillae, musc. ciliaris) Összehúzódás
Gyomor-bél rendszer (egyes simaizmok és Cajal-féle Összehúzódás, spontán frekvencia
interstitialis sejtek) növekszik
Bronchusizomzat Összehúzódás (bronchoconstrictio)
Húgyhólyag (detrusorizomzat) Összehúzódás (vizeletürítés)
Szív
Sinus- és AV-csomó Negatív chronotrop hatás
Ingervezető rendszer Negatív dromotrop hatás
Mirigyek
Nyálmirigyek Nyálelválasztás
Gyomor fedősejtek H+-szekréció
Gyomor fősejtek Pepszinogénelválasztás
Pancreas acinussejtek Enzimelválasztás
Langerhans-szigetek β-sejtek Inzulinelválasztás
Verejtékmirigyek (szimpatikus eredetű kolinerg rostok) Verejtékelválasztás

40
 11. A PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER: MOTONEURONOK,
NEUROMUSCULARIS JUNCTIO

Lokalizálja anatómiailag a motoneuronok sejttestjeit (gerincvelő mellső szarva, agyidegek motoros

magvai), illetve sorolja be a perifériás idegekben elhelyezkedő motoneuron-axonokat az Erlanger-
Gasser-klasszifikáció szerint (Aα és Aγ rostok).
A mellső szarvi motoneuron és a harántcsíkolt izom között lévő szinapszis. A neuromuszkuláris
szinapszis a kémiai szinapszis modelljeként vizsgálható. A szinaptikus egységet motoros véglemeznek
nevezzük. A motoneuron perykarionja a gerincvelő elülső szarvában helyezkedik el, ahonnan kifutó axon
kollaterálisokat ereszt, és így egyszerre több izomroston végződik. Motoros egységnek nevezzük az egy
motoneuron által beidegzett izomrostokat. Finom mozgást eredményez a kevés számú beidegzés, durvább
mozgást a nagyszámú. Közvetlenül a véglemez előtt az ideg elveszíti myelinhüvelyét, majd az ún.
axonterminálissal végződik az izomrost membránjának speciális képletein. Ezeken a helyeken a sarcolemma
redőzött, így az aktív felület jelentősen megnő. Az axonterminális membránja és a sarcolemma között itt is
szinaptikus rés található. Az axonterminálisok végein, a preszinaptikus végbunkóban vezikulákban
raktározódik a transzmitter anyag, ami ebben az esetben acetilkolin. A sarcolemmán ún. nikotinos
acetilkolinreceptorok találhatók, amelyek mint ligandfüggő ioncsatornák működnek. Szintén a
postszinaptikus membránhoz kapcsolódik az acetilkolin-észteráz enzim, amely az acetilkolint bontja el. A
postszinaptikus membránban a véglemez alatt egyáltalán nincsen feszültségfüggő Na+-csatorna, így itt csak
elektrotónusos potenciál váltható ki, tehát ez a terület csak kémiailag ingerelhető. Az elektrotónusos
potenciál tovaterjedve a „normális” sarcolemmához ér, ahol már vannak feszültségfüggő Na+-csatornák. Itt
akcióspotenciált vált ki, tehát ez a terület már elektromosan ingerelhető.
Perifériás idegekben elhelyezkedő motoneuron-axonok besorolása Erlanger-Gasser klasszifikáció szerint:
Típus Átmérő (μm) Vezetési sebesség (m/s) Funkció
Aα-axon 15 100 Extrafusalis vázizomrostok efferensei
Aγ-axon 5 20 Intrafusalis rostok (izomrostok) efferensei
Rajzolja le a vázizom neuromuscularis junctióját, és jelölje a rajzon a neuromuscularis transzmisszió
lépéseit sorrendben. Jellemezze a véglemezpotenciál (EPP) és a vázizom akciós potenciálja közötti
különbséget.

1. Az Aα motoneuronon terjedő akciós potenciál megnyitja az axonterminális membránjában lévő

feszültségfüggő Ca2+ csatornákat és a Ca2+ beáramlik.
2. ACh-tartalmú vesiculák exocitózisa (számuk az aktív zónában, a membránhoz közel a legnagyobb).
Egyszerre sok ACh szabadul fel és a szinaptikus résbe jut (több, mint a neuro-neuronális szinapszisban).
3. Az ACh növekszik a szinaptikus résben. A posztszinaptikus membrán nikotinos-ACh receptorokhoz
kötődik, ami megnyitja a receptor ioncsatornáját.
4. A Na+ beáramlik a K+ pedig ki. Depolarizáció, ez az EPP (end-plate potenciál/véglemezpotenciál)
5. Összeadódnak, elérik a feszültségfüggő Na-csatornák nyitási küszöbét, kinyílnak ami akciós potenciált
eredményez. Ez végigfut az izomrostokon. (Az akcióspotenciál ráterjed a T-tubulusokra, a DHPR
ingerületbe jön és aktiválja a vele kontaktusba lévő RYR-t. Ca2+ áramlanak ki a szarkoplazmás
retikulumból, ami izomkontrakciót eredményez.

41
 Véglemezpotenciál – EPP Akcióspotenciál
Motoros véglemez mellett jön létre, az egész
Motoros véglemezen jön létre.
izomroston halad végig.
Dekretummal (amplitúdó a véglemeztől való
Dekrementum nélkül terjed.
távolsággal exponenciálisan csökken) terjed.
Rövid latencia. Szinaptikus késés 1-1,5 ms.
Gradált (változó nagyságú). Nem gradált.
Sorolja fel a neuromuscularis junctio működésének gátlószereit (kuráre, szukcinil-kolin, botulinum
toxin), hatásuk pontos helyét és mechanizmusát.
Kuráre (D-Tubocurarin) [Nyílméregbéka]: Az ACh lekötődését gátolja az n-ACh-receptorhoz.
Hozzákötődik az n-ACh-receptor ACh kötőhelyéhez, ezzel megakadályozza az ACh kötődését, de nem
nyitja a receptor ioncsatornáját (kompetitív gátlás). Nincs depolarizáció és emiatt akcióspotenciál sem.
Ellenszer: acetilkolinészteráz gátlók (pl. physostigmin).
Szukcinil-kolin: ACh lekötődését gátolja az n-ACh receptorhoz. Hozzákötődik az n-ACh receptor
kötőhelyéhez, ami megakadályozza az ACh kötődését, nyitja a receptor ioncsatornáját, van depolarizáció, de
inaktiválja a feszültségfüggő Na+ csatornákat. Nincs akcióspotenciál.
Botulinum toxin (BOTOX): Az ACh felszabadulását gátolja az axonterminálisban. A Clostridium
botulinum nevű anaerob baktérium toxinja, a botulinum toxin a neuromuscularis synapsisban az ACh-t
tartalmazó vesiculák exocytosisát akadályozza meg. A toxinok nehéz láncuk segítségével bejutnak az
idegvégződésbe, ahol a proteázhatású könnyű lánc bontja az exocytosisban szereplő egyes fehérjéket. A
toxin már mikrogramm mennyiségben bénítja a mérgezettet: az első tünetek a toxin elfogyasztása után
néhány órával jelentkeznek. A légzőizmok bénulása halálos kimenetelű lehet. Ha a mérgezés nem volt
halálos kimenetelű, egyes izmok hónapokig bénultak maradhatnak.
Határozza meg a motoros egység fogalmát, beszéljen a motoros egységek besorozási sorrendjéről
(„motor recruitment") különböző erejű izommunka során.
A motoros egység a gerincvelői motoneuron és az általa
beidegzett izomrostokból áll. A motoros egységhez
tartozó izomrostok mindig együtt és szinkronban, a
„mindent vagy semmit” törvénynek megfelelően
húzódnak össze.
Izomösszehúzódás erejének fokozása:
 Akcióspotenciál frekvencia növelése
 A válaszban résztvevő motoros egységek
számának növelése.
Kis motorosegység: 1 motoneuron (kevés izomrost pl: szemizmok, mimikai izmok)
Nagy motoros egység: 1 motoneuron (sok izomrost pl: törzsizmok, alsó végtag izmai)

42
12. A VÁZIZOM MŰKÖDÉSE: STRUKTÚRA, ELEKTROMECHANIKAI
KAPCSOLÁS, AZ IZOMKONTRAKCIÓ

Jellemezze a a vázizom működési egységének (sarcomer) felépítését. Jellemezze a vastag és vékony

filamentumokat, sorolja fel fehérje-összetevőiket (szabályozó fehérjék).
Az izomélettanban néhány speciális elnevezés honosodott meg. Így az izomsejtek plazmamembránját
sarcolemma, a sejtplazmát myoplasma néven említjük.
Vázizom > Rostköteg > Izomrost > Myofibrillum > Sarcomer

Az egyes rostokat plazmamembrán, a sarcolemma határolja. A sarcolemmán belül helyezkedik el a

sarcoplasma, továbbá az izom hossztengelyével párhuzamosan húzódó kontraktilis elemek,
a myofibrillumok. A myofibrillumok struktúráját a párhuzamosan rendezett vékony és vastag
filamentumok, az ezekre merőlegesen és velük párhuzamosan húzódó tartóelemek, továbbá a hozzájuk
csatlakozó fehérjék adják.
A myofibrillumokon belüli alapegységek, a sarcomerek az izomrost hosszában sorban helyezkednek el;
a harántcsíkolat a vastag és a vékony filamentumoknak a sarcomereken belüli strukturális rendezettségét
tükrözi. Az egyes sarcomereket egymástól az ún. Z-lemez (Zwischenscheibe) választja el. A vázizom-
kontrakció alatt a sarcomer megrövidül, a Z-lemezek kerülnek közelebb egymáshoz. A Z-lemezek két
oldalán helyezkedik el az egyszeres fénytörésű, izotróp I-csík, a sarcomer középső részén pedig a kettős
törésű, anizotróp A-csík. A sarcomer csak vastag filamentumot tartalmazó régiója a H-csík. A
sarcomer csak vastag filamentum fejmentes régiója az M-csík.

43
 A két alapvető izomfehérje az aktin és a miozin. A különböző típusú izmokban az aktinnak és a
miozinnak a szövetre jellemző izoformái, továbbá a hozzájuk kapcsolódó szabályozó fehérjék játsszák a
központi szerepet az összehúzódásban. Az aktin, ill. a miozin monomerekből fehérje-fehérje kapcsolatokkal
szálak képződnek, ezek ciklikusan végbemenő reverzíbilis összekapcsolódása, majd szétválása az izom-
összehúzódás alapja.
 Vastag filamentum:
 miozin
 Vékony filamentum:
 aktin
 tropomiozin
 troponin
 Egyéb filamentumok:
 α-aktinin
 titin (vastag filamentumot stabilizálja)
 Dystrophin (aktint stabilizálja a membránhoz és a kötőszövethez, mutációja Duchene-féle
izomdisztrófia)
Sorolja fel a vázizomban az elektromechanikai kapcsolás lépéseit, ismertesse a sarcolemma, a T-
tubulusok, a sarcoplasmás reticulum, a vékony filamentumok és a Ca 2+-ion szerepét.
1. A motoneuronon akciós potenciál érkezik, aminek hatására a feszültségfüggő Ca2+ csatornák
megnyílnak és ezeken keresztül Ca2+ áramlik az axonterminánsba.
2. A Ca2+ koncentráció növekszik és ennek hatására acetil-kolin transzmitter (ACh) tartalmú vezikulák
exocitózissal ürülnek. Az ACh a szinaptikus résbe jut.
3. Az ACh koncentráció növekszik a szinaptikus résben és ez nyitja a postsynapticus membránban lévő
nikotinos ACh-receptor kationcsatornáját.
4. A nyitott ioncsatornán keresztül Na+ beáramlás történik, ami miatt a membrán depolarizálódik, ez az
EPP (véglemez potenciál).
5. EPP, majd a feszültségfüggő Na+-csatornák nyílnak és a helyi depolarizáció a vázizomroston nagyon
gyorsan tovaterjedő akciós potenciált vált ki.
6. Az akciós potenciál ráterjed a T-tubulusokra.
7. Töltéselmozdulást hoz létre a DHPR (dihidropiridin receptor), ami miatt a konformációja
megváltozik és áttevődik a RYR-ra (rianodinérzékeny Ca2+ csatorna)
8. RYR átveszi a konformáció változás jelzését (kontaktus miatt), emiatt a RYR Ca2+ csatornája nyílik
és Ca2+ áramlanak a mioplasmába.
9. A Ca2+ koncentráció növekszik és emiatt izomkontrakció jön létre.
A vázizom összehúzódásában nem játszanak szerepet az extracelluláris Ca2+ ionok, míg a szívizom és
simaizom kontrakciók során igen.
Malignus hyperthermia: A rianodinreceptorok genetikai eredetű mutációja autoszomális, recesszív
öröklődésű familiáris betegség. Egyes mutációk következtében néhány, az általános anesztéziában
alkalmazott szer (halotán, etil-éter) nyitja a RYR Ca2+-csatornáját, és ennek következtében – minden idegi
impulzus nélkül – izomkontrakciók jelentkeznek, amelyek következtében a testhőmérséklet igen magasra
emelkedik (malignus hyperthermia). Az állapot kezelés nélkül halálos kimenetelű. A RYR-csatornákat
gátolja a dantrolén nevű vegyület, amelyet az állapot kezelésére alkalmaznak.
Ismertesse a keresztkötés-ciklusok kémiai és mechanikai lépéseit, magyarázza el, hogyan vezet ez
izomösszehúzódáshoz. Ismertesse a relaxáció mechanizmusát.
A vékony és a vastag filamentumok egymással átfedésben, párhuzamosan helyezkednek el; minden egyes
vastag filamentumot 6 vékony, minden egyes vékony filamentumot 3 vastag filamentum vesz körül. Az
átfedő elrendezés az alapja az izom-összehúzódásnak, az ún. „csúszófilamentum-mechanizmus”-nak (sliding
filament mechanism).

44
 1. Nyugalmi állapot, nincs akciós potenciál
(alacsony Ca2+), ATP hiányában az aktin és a
miozinfej szorosan egymáshoz kapcsolódik (rigor
állapot) és a miozinfej ekkor 45o szöget zár be a
rúddal.
2. ATP jelen van, így az ATP-hez kapcsolt
miozinfej és az aktinszál miozinkötő doménje
kissé eltávolódik egymástól
3. A miozinfej hidrolizálja az ATP-t, és a keletkező
ADP + P egyenlőre együtt marad, miközben a
fejen konformációváltozás zajlik le, a rúd és a fej
közötti szög 90o változik, s a fej az aktinszál
második kötőhelyével kerül szembe, köztük
gyenge kölcsönhatás alakul ki.
4. Az ATP-áz reakció második szakaszában a P
leválik az enzimről és a fej kapcsolata az aktin
miozinkötő doménjével szorossá fog válni.
5. ADP is leválik az enzimről. Erőcsapás/power
stroke: A fej magával viszi a szorosan hozzá
kötött aktin filamentumot (a miozinrúd közepe
felé csúsztatja a vékony filamentumot) . Az ADP
leválik a miozinfejről, a szög 90o-ról 45o-re
visszaáll. A miozinszál becsúszik az aktin közé,
az izomrost megrövidül, de a filamentumok
hossza nem változik.
6. Ezen folyamatok ismétlődnek: kereszthidak képződnek, majd oldódnak → kereszthídciklus
Az aktin-miozinfej kapcsolat mindaddig fennáll, amíg újabb ATP-molekula nem kötődik a miozinfejhez.
Nyugalomban: Aktinhoz simuló tropomiozin lefedi az aktinmonomerek miozinkötő doménjeit + a troponin
C hozzájuk kötődik, ami szabályozza a tropomiozin és az aktin közti kötést.
Kontrakció: A Ca2+ koncentráció növekszik és ezáltal a troponin C Ca2+ köt. A troponin C Ca2+ komplex
elhúzza a tropomiozint az aktinszálról. Aktinmonomerek miozinkötő doménjei szabaddá válnak és megindul
a kereszthídciklus.
Relaxáció: Ca2+ koncentráció csökken, így a troponin C Ca2+ komplex megszűnik, így a tropomiozin ismét
fedi az aktin miozinkötő doménjeit.
Foglalja össze az ATP szerepét a vázizom kontrakciójában és relaxációjában. Mi az oka a
hullamerevség (rigor mortis) kialakulásának?
ATP szerepe:
 aktin-miozinfej kötés → kontrakció
 SERCA pumpa (visszaveszi a SR-ba a Ca2+-at) energiaigényét szolgáltatja → relaxáció
Rigor mortis – hullamerevség
ATP hiányában az aktin és a miozinfej szorosan egymáshoz kapcsolódik és nem tud kereszthidakat
létesíteni, ezért alakul ki a merev az izom. Ez következik be a halál után egy idővel, amikor az élet
megszűnésével az ATP lebomlott. A halál beállta után 3-4 napig tart, majd megszűnik, mivel a fehérjék
elkezdenek lebomlani, köztük az aktin és a miozin is.

45
 13. A VÁZIZOM MŰKÖDÉSE; IZOMMŰKÖDÉS MECHANIKÁJA ÉS
ENERGETIKÁJA

Definiálja és hasonlítsa össze az izometriás, izotóniás és auxotóniás kontrakciót.

Az izmok mechanikai válasza attól függ, hogy mennyire van rögzítve az izom két végpontja, mekkora
erővel szemben kell az izomnak összehúzódnia.
Izotóniás kontrakció: Ha az izom két végpontját nem rögzíti külső erő, akkor az aktív elemek
kontrakciójakor a passzív elemek (viszonylag) szabadon mozdulhatnak el, nem feszülnek meg, és az izom
két végpontja közeledik egymáshoz, míg az összehúzódás alatt az izom mechanikai feszülése nem változik.
Izometriás kontrakció: Ha az izom két végpontja rögzített, és a rögzítő erők nagyobbak, mint amennyit a
kontraktilis elemek ereje le tud győzni, akkor nincs lehetőség az izom megrövidülésére. Ebben az
izometriásnak (vagy az üreget képező szívizom esetében izovolumetriásnak) nevezett összehúzódásban az
aktív elemek kontrakciója megfeszíti a soros passzív elemeket, az izomfeszülés növekszik, de az izom
hossza nem változik.
Auxotóniás kontrakció: Az előzőekben felsorolt kontrakciófajták „tiszta” formájukban főként
laboratóriumi körülmények között figyelhetők meg, voltaképpen szélső helyzeteket reprezentálnak.
Fiziológiás körülmények között a szervezeten belüli izom-összehúzódások során az izom részlegesen
megrövidül, és közben feszülése is megnő; ezt auxotóniás kontrakciónak nevezik. Egy adott izom különböző
kontrakciómódokban eltérő erőt fejthet ki. Az izotóniás és izometriás kontrakciók kombinációja.

Izomfeszülés változatlan
Izomfeszülés nő

Jellemezze a rángás és a tetanusz közötti különbséget vázizomban. Magyarázza el, hogy a rángásnak
miért kisebb az amplitúdója. Magyarázza el a kontrakció-szummáció mechanizmusát. Mondja el,
hogyan alakul a rángás tetanusszá az ingerlés frekvenciájának növelésével. Definiálja az inkomplett és
a komplett tetanuszos kontrakció fogalmát.

46
Rángás: Az izomrost működésének alapvető formája, melyet egyetlen akcióspotenciál vált ki. Az
összehúzódást elernyedés követi. A kontrakció lassan cseng le. (Az izom összehúzódásnak nincs refrakter
periódusa, így ha az izmot összehúzódása alatt újabb akciós potenciál éri, akkor az izom jobban össze fog
húzódni.)
Kontrakció-szummáció: Ha folyamatosan nagyobb frekvenciájú ingerek érik az izmot akkor a kontrakciók
teljesen összefolynak, köztük ellazulás nem jön létre, a myoplasma Ca2+-szintje folyamatosan magas:
tetanuszos összehúzódás jön létre. Az akciós potenciál időtartama jóval rövidebb, mint az összehúzódásé.
Ismétlődő akciós potenciál hatására kialakuló kontrakciók egymásra épülnek. Részleges ellazulás ha létrejön
és az izom feszülése dinamikusan változik, akkor inkomplett tetanuszról beszélünk. Ha az izomban
egyáltalán nincs ellazulás, akkor komplett tetanuszról beszélünk.
Rángás Tetanusz
Sorozatos, nagyobb frekvenciájú akcióspotenciálok
Egy akciós potenciál váltja ki.
váltják ki.
Az izomrost összehúzódik majd elernyed. Izomrost összehúzódik, de nem ernyed el.
Egy akciós potenciál jön létre, így nincs lehetőség a Sok akciós potenciál jön létre, így a kontrakciók
kontrakciók szummációjára. szummázódnak.
KISEBB AMPLITÚDÓ NAGYOBB AMPLITÚDÓ
Határozza meg a fáradás fogalmát, soroljon fel olyan intracelluláris faktorokat, melyeknek szerepe
van a létrejöttében. Ismertesse a működő izom energiaforrásait.
Izomfáradás az az a jelenség, amikor a szervezet nem tudja szinten tartani az eddig elvégezett
izommunkát. Ez a szervezet egy védő funkciója, romlik a teljesítmény, hogy megvédje a szervezetet a végső
kimerüléstől.
Okai:
 Az ATP szint csökken.
 A tejsav felhalmozódik és emiatt intracelluláris pH savasodás történik (O2 hiány miatt).
 Neuromuscularis junctio fáradása (neurotranszmitter kiürülése).
 „Pszichés tényezők”
Következmények:
 A glikolízis lassul.
 A Ca2+ kisebb affinitással kötődik.
 Nociceptorok aktiválódnak (specifikus fájdalmi receptorok).
Intracelluláris faktorok felhalmozódása, amelyeknek szerepe van a létrejöttében:
 Kálium
 Foszfát
 ADP
 Szabadgyökök
Az összehúzódás közvetlen energiaforrása az ATP bomlása. A működő izomban azonban az ATP
koncentrációját állandóan tartja az izomban jelen lévő kreatin-foszfát, amely folyamatosan refoszforilálja az
ATP bomlása során keletkező ADP-t:
kreatin-foszfát + ADP → kreatin + ATP (felfedezője alapján LOHMANN-reakció).
A működéssel párhuzamosan, ill. a működési periódus lezajlása után az oxidációs és a glikolitikus
folyamatokban ATP képződik, és az ATP regenerálja a csökkent kreatin-foszfát-tartalmat, a Lohmann-
reakció megfordul:
ATP + kreatin → ADP + kreatin-foszfát.
Az izomműködés hatásfoka 40-50%, aminek az oka, hogy a lebontott ATP energiája mechanikai munkára
(~40%) és hőtermelésre (~60%) fordítódik, ami a meleg vérű szervezetek számára a testhőmérséklet
fenntartásának nélkülözhetetlen összetevője.

47
Hasonlítsa össze a vörös és fehér vázizomtípus szerkezetét, energetikáját és működését.
Az emlősök – közöttük az ember – vázizomrostjai különböző típusúak. Az egyik főtípus a vörös rost,
amely a benne lévő nagy mennyiségű mioglobin és sok mitochondrium alapján nyerte elnevezését. Ezek a
rostok a működésükhöz szükséges energiát (az ahhoz közvetlenül szükséges ATP-t) elsősorban aerob
(oxidatív) anyagcsere-folyamatokból nyerik. Bár a rostok aerob energiaszükségletét a folyamatos
vérellátásnak kell fedeznie, a jelen lévő mioglobin O2-raktár, és rövid időre akkor is fedezheti az O2-
szükségletet, ha a vérellátás nem tart lépést a funkciónövekedéssel. A vörös rostok egyik altípusában az
összehúzódás és az ellazulás egyaránt lassan megy végbe: ezek a rostok általában azokban az izmokban
találhatók, amelyek tartós összehúzódásokat végeznek, mint pl. a testtartásban szereplő, ún. antigravitációs
izmokban. A vörös rostok másik altípusában az összehúzódás és az ellazulás sebessége egyaránt gyors
lefolyású.
A fehér rostokban viszonylag kevés a mioglobin és a mitochondrium, de sok a glikogén. Ennek
következtében intenzív igénybevételnél az izmok energiaszükségletét rövid időszakra a glikogenolízis és
anaerob glikolízis szolgáltatja, a folyamat végterméke tejsav. Az izmok összehúzódása és ellazulása
egyaránt gyorsan megy végbe. Ilyen rostok vannak a helyváltoztatásban szereplő egyes végtagizmokban. (A
vázizomban a tejsav végtermék, helyben nem alakulhat tovább, a vérkeringés elszállítja, és a májban vagy a
szívizomban használódhat fel.)
Ismertesse az izomerőt fokozó tényezőket (aktin-miozin kapcsolódások számának növelési
lehetőségei): 1. aktivált motoros egységek számának növelése, 2. akcióspotenciál frekvenciájának
növelése (több kalcium)-tetanus, 3. nyugalmi sarcomerhossz, 4. tréning.
A vázizomműködés során a végrehajtandó feladat változhat – pl. nagyobb súlyt kell felemelni – a kifejtett
kontrakciós erő ennek megfelelően módosul. Erre a szervezeten belül több lehetőség nyílik:
1. Több motoros egység lép működésbe: A vázizmok működése során egy adott izomban általában nem
működik egyszerre minden motoros egység – erre csak kivételesen, maximális erőkifejtés esetén
kerülhet sor.
2. A motoros idegekben nő az akciós potenciálok frekvenciája: Ennek következtében a sarcoplasma-
reticulum nem veszi fel a kibocsátott Ca2+ teljes mennyiségét, szuperpozíció és inkomplett vagy
komplett tetanusz lép fel; ennek megfelelően nagyobb erejű a kontrakció. A kontrakció ereje függ
továbbá az összehúzódás típusától (izometriás vagy izotóniás), a kiindulási rosthosszúságtól, valamint
a kontrakció sebességétől is.
3. Nyugalmi sarcomerhossz: A szervezetből izolált simaizomkötegek (pl: a taenia coli, egy hosszanti
izomcsík) fázisos összehúzódásuk során meglepő mértékben, kezdeti/nyugalmi hosszuknak mintegy
negyedére képesek megrövidülni. Körkörös izmok izolált szegmentumaiban (pl. bélfal, artériák) a
rövidülés mértékét geometriai tényezők korlátozzák, a rövidülés legfeljebb a nyugalmi méret 50%-a
lehet. A szervezeten belül az üreges szervek (húgyhólyag, ureter, gyomor-bél rendszer, epehólyag,
epeutak) simaizmai akkor képesek megrövidülni, ha nincs akadály a szerv tartalmának elmozdulása
előtt. Az összehúzódás a szerv tartalmát distalis irányban mozdítja el.

48
 14. A SIMAIZMOK MŰKÖDÉSE

Definiálja és hasonlítsa össze az egy- és többegységes simaizmot.

A simaizomsejtek a szervezet legheterogénebb sejttípusai közé tartoznak. A simaizmokat
legegyértelműbben osztályozni anatómiai elhelyezkedésük szerint lehet. Hat főtípust különböztethetünk
meg:
 érrendszeri (vascularis),
 légúti,
 húgyúti,
 genitalis,
 gyomor-bél rendszeri
 és a szemben elhelyezkedő simaizmokat.
Még ugyanabban a szervben vagy szervrendszerben is különbözők lehetnek azonban a sejtek elektromos
tulajdonságai, ioncsatornái, a Ca2+-jel kialakulásának mechanizmusa stb. Valójában az egyes szervek
simaizomzatában csak a kontraktilis apparátus organizációja, a kontrakció mechanizmusa mutat közös
vonásokat.
Több mint fél évszázaddal ezelőtt sorolták a simaizmokat két nagyobb csoportba, a többegységes és az
egyegységes simaizomtípusokba. Bár az egyegységes simaizmoknak számos variánsuk van, ez a felosztás
máig használatos.
Egyegységes simaizom Többegységes simaizom

Alacsony elektromos ellenállású réskapcsolatok Az egyes izomsejtek elektromosan szigeteltek

(gap junction) kötik össze. Az elektromosan egymástól. Az egyes sejtek között nincsenek
kapcsolt izomzat így egyetlen egységként működik, réskapcsolatok (gap junction), ezért a sejtek
összehúzódása és ellazulása szinkronizált. egymástól függetlenül kerülnek ingerületbe.
Az egyegységes típusú simaizomsejtek jelentősen Az izom összehúzódását, az izmot ellátó autonóm
különbözhetnek egymástól a réskapcsolatok idegrendszeri impulzusok váltják ki.
sűrűsége, a sejtek belső ionösszetétele, membránjuk
ionpermeabilitása, a nyugalmi membránpotenciál
értéke és stabilitása, beidegzésük és a membránon
jelen lévő receptorok szempontjából.
Összehúzódhatnak idegi impulzusra,
membránpotenciál változásra, mechanikai behatásra,
hormonális és parakin tényezőkre.
Beidegzése psy, sy enteralis postganglionáris Beidegzése psy, sy postganglionáris rostokon
rostokon keresztül történik. keresztül történik.
Gátló beidegzésük lehetséges. Gátló beidegzésük nincs.
Miogén tónusa van. (Az izom megnyújtása fokozza Neurogén tónusa van. (Spontán aktivitást nem
az aktivitást.) mutat, az izom megnyújtása csak átmeneti ellenálás
fokozódást vált ki, ami gyorsan megszűnik, ennek
oka az izom viscoelasztikus tulajdonsága.)
Egyegységes simaizomsejtek alkotják az érrendszer Többegységes simaizom alkotja a belső
simaizomrétegének túlnyomó részét, a légutak, a szemizmokat, a vas (ductus) deferens izomrétegét és
gyomor-bél rendszer, a húgyutak, a méhkürt és a a bőr szőrtüszői körül elhelyezkedő pilomotor
méh izomzatát. izmokat.
Többegységes simaizomsejtek a legnagyobb artériák
és vénák falában is előfordulnak (az erek
simaizomzatának legnagyobb része azonban
egyegységes típusú simaizom).
49
 A simaizomsejtek keskeny, orsó alakú, legnagyobb
átmérőjüknél 2–10 μm átmérőjű, 20–500 μm hosszúságú
egymagvú sejtek. (vázizom többmagvú)
A simaizomsejtek belsejében 3 filamentumtípus van: a
kontraktilis rendszer részeit képező vékony és vastag
filamentumok, továbbá a viszonylag merev intermedier
filamentumok, amelyek a sejtek mechanikai stabilitásához
járulnak hozzá. A vékony filamentumok nagyrészt polimerizált
aktinmolekulákból állnak, amelyek kötegekbe rendeződve
részben a sarcoplasmában lévő sötét testekhez (dense bodies),
részben a sarcolemmához (dense plaques) rögzülnek. Az
aktinhoz a vékony filamentumokban szabályozó funkciót ellátó
fehérjék csatlakoznak. A vékony filamentumok tengelyében,
részben velük átfedően (interdigitálva) illeszkednek a vastag
filamentumok. Ezeknek fő alkotórésze a kötegekbe rendezett
simaizom-miozin.
Vázolja a simaizom kontrakciójában és relaxációjában részt vevő intracelluláris folyamatokat.
Magyarázza el a különbséget az elektromechanikai és a farmakomechanikai kapcsolás között.
A vastag filamentumokat a kötegekbe rendezett simaizom-
miozin molekulák képezik. A fej képes a vékony filamentumok
aktinmolekuláiban jelen lévő miozinkötő helyekhez
kapcsolódni: ezzel képződhetnek kereszthidak az egyes kötegek
miozin- és aktinmolekulái között. A simaizom-miozin molekula
feji részéhez kapcsolódó 20 kDa-os könnyű
lánc ( MLC20, myosin light chain20) a miozin szabályozó
alegysége. Nyugalmi, ellazult állapotban az MLC20 szabályozó
fehérje nem engedi, hogy a miozin reagálhasson az aktinnal,
ezért nem alakulhatnak ki kereszthidak.
A simaizom összehúzódott/ellazult állapotát az
MLC20 foszforilált/defoszforilált állapota határozza meg. Az
MLC20 defoszforilált formája megakadályozza a miozin
aktinkötését (nyugalomban), a foszforilált MLC20 (MLC20-P)
kapcsolódása a miozinhoz viszont lehetővé teszi a
kereszthídciklus megindulását (kontrakcióban).
Az MLC20-P szintjét a szintéziséért és a lebomlásáért felelős
két enzim, a miozin könnyű lánc kináz (MLCK), ami
foszforilál és a miozin könnyű lánc foszfatáz (MLCP), ami
defoszforilál aktivitásának aránya állítja be.
Az összehúzódást megindító jelzést a myoplasma Ca2+-
koncentrációjának emelkedése jelenti. Ezután az MLCK
aktivitása növekszik, ami foszforilálja az MLC20-at, ami így
kapcsolódik a miozinhoz és kereszthidak alakulnak ki és ez
kontrakciót eredményez.
Az elernyedést megindító jelzést a myoplasma Ca2+-
koncentrációjának csökkenése jelenti. Ezután az MLCK
aktivitása csökken, így az MLC-P koncentrációja is csökken és
az izom elernyed.

50
Az elektromechanikai kapcsolatban a simaizmot ért inger megváltoztatja a sejt membránpotenciálját; a
depolarizálódás Ca2+-ok beáramlásához, Ca2+-jel kialakulásához vezet.
A farmakomechanikai kapcsolatként ismert mechanizmusban az inger nem depolarizálja a simaizomsejtet,
a Ca2+-jel depolarizáció nélkül alakul ki (pl: ligandfüggő Ca2+ csatorna a sarcoplasmában illetve a
szarkoplazmás retikulumban).
Elektromechanikai és farmakomechanikai kapcsolat ugyanabban a simaizomsejtben is előfordulhat. Egyes
simaizomtípusokban az elektromechanikai és a farmakomechanikai kapcsolat egymást erősítő folyamatok
(szinergizmus).
Hasonlítsa össze az aktin-miozin-kapcsolatok szabályozását sima- és vázizomban; térjen ki a
szerkezeti hasonlóságokra.
Simaizom Vázizom
Vastag filamentum Miozin: aktinkötő domén Miozin: aktinkötő domén
Aktin:
Hozzákötve regulátor fehérje: Aktin:
 tropomiozin Hozzákötve regulátor fehérje:
Vékony filamentum
 troponin nincs  tropomiozin
 caldesmon  troponin
 calponin
Egység minisarcomer sarcomer
Aktin rögzítés Dense bodies (SR-ben lévő sötét testek) Z-lemez
Mechanizmus csúszófilamentum mechanizmus csúszófilamentum mechanizmus
A miozin aktinkötő affinitását az
MLC20 foszforilált és defoszforilált A miozin aktinkötő affinitását a Ca2+ és
Szabályozás állapota határozza meg. az ATP határozza meg.
2+
Ca jel hatására MLCK aktiválódás. A kalciumszignál az aktinra hat.
A kalciumszignál a miozinra hat.
Sarcoplazmás-reticulum IP3 függő Ca2+
csatornái és RYR-ok + ECF-ból Csak a sarcoplazmás-reticulumból RYR-
Ca2+ forrás
feszültségfüggő Ca2+ csatornákon on keresztül.
keresztül.
Ismertesse a Ca2+ lehetséges forrásait, mozgását és szerepét a kontrakció és relaxáció során.
Ca2+ lehetséges forrásai: A simaizom kontrakciójához szükséges Ca2+ kettős eredetű. Egyaránt származhat
intracelluláris Ca2+-raktárakból (terminális ciszternák) és az extracelluláris térből. A sarcoplazmás-
retikulumban a Ca2+ részben szabad, részben fehérjéhez (calsequestrin) kötött formában raktározódik.
Ca2+ mozgása: A feszültségfüggő Ca2+ csatornákon keresztül belépő Ca2+ mennyisége gyakran nem elég a
kellő intenzitású izomösszehúzódáshoz, ezért járulékos mechanizmusokra van szükség.
1. Sarcoplazmás-reticulumban lévő ligandfüggő Ca2+ csatorna: Ligandum (IP3-hoz inozitol-1,4,5-
trifoszfát) kötődik. A csatorna kinyílik és Ca2+ áramlik a mioplasmába.
2. Sarcoplazmás-reticulum membránjában lévő RYR: Ca2+ aktiválódik.
Ca2+ szerepe a kontrakció és relaxáció során:
Kontrakció: Inger hatására kialakul a Ca2+ jel. A Ca2+ koncentráció növekszik a mioplazmába és az MLCK
aktiválódik, ami foszforiálja az MLC20-at és ezáltal kontrakció alakul ki.
A Ca2+ jellel párhuzamosan:
 7-TM-recept. ligandkötése → Rho (monomer GTPáz) aktiválódik → Rho-kináz (ROK) működés indul
 ROK foszforiálja az MLCP-t → MLCP inaktiválódik
 Jelentősége, hogy az így blokkolt foszfatáz nem tudja defoszforizálni az újonnan kialakult MLC20-P-t.
Relaxáció: Ca2+ jel megszűnésének lehetőségei:
 Sarcoplazmás-retikulum membránjában lévő SERCA visszaveszi az ionokat a retikulum lumenébe
 Sarcolemma membránjában lévő Ca2+ ATPáz elviszi az ECF-ba
Sarcolemma membránjában lévő 3 Na+/Ca2+ antiporter kicseréli az intracelluláris Ca2+-kat Na+-ra.

51
 15. A TEST FOLYADÉKTEREI. A VÉRPLAZMA

Határozza meg az extracelluláris és intracelluláris tér fogalmát, valamint az extracelluláris tér

kompartmentjeit.
A testfolyadékok egymástól határfelületekkel elválasztott terekben, kompartmentekben találhatók.
Extracelluláris tér (a sejtek külső környezete): A sejtek a külvilággal folyadéktéren keresztül érintkeznek
(kivétel a bőr és a léghólyagok) és ezek a folyadékterek a sejten kívüli, extracelluláris terek. A teljes
víztartalom 45%-a található itt.
 Szövet közti/intersticiális tér
 Vérplazma/intervasalis (extracelluláris folyadék 25%-a)
 Fibrosus kötőszövet folyadéktere Extracelluláris tér kompartmentjei
 Csontállomány sejt közötti folyadéktere
 Transcelluláris (liquor, szem csarnokvíz, savós hártyák tere)
A vér heterogén rendszer, a folyékony fázisban a vérplazmában különböző sejtes elemek (erythrocyták,
thrombocyták, lymphocyták, granulocyták és monocyták) szuszpenziót képeznek.
Intracelluláris tér (a sejtek belső környezete): A sejtmag és a citoplazma folyékony állománya alkotja. Az
extracelluláris térhez viszonyítva túlsúlyban vannak a K+, H+ , foszfát és fehérjemolekulák. Az extracelluáris
terekkel állandó kölcsönhatásban van. Állandóságát a sejtmembránon keresztül lezajló transzportfolyamatok
biztosítják.
Írja le a vér centrifugálását követően kialakult frakciókat (sejtes elemek, plazma). Osztályozza a
vérplazma összetevőit (organikus és anorganikus anyagok). Definiálja a hematokritot és adja meg
normálértékét felnőtt emberben.
A vér komponensei centrifugálást követően:
1. Plazma (55%) [szérum - fibrinogén mentes plazma, alvadás után]
2. Fehérvérsejtek és vérlemezkék (<1%)
3. Vörösvértestek (45%)
A plazma 2 összetevőre bontható, organikus anyagokra és
anorganikus elektrolitokra.
Organikus anyagok: Anorganikus elektrolitok:
 fehérje  Na+
 glükóz  K+
 aminosavak  Ca2+
 karbamid, keratin  Mg2+
 húgysav  Cl-
 lipidek (triglicerin, koleszterin)  CO32-
 organikus savak (laktát, piruvát,  PO43-
citrát, bilirubin)
Hematokrit érték: A vér alakos elemeinek a térfogat aránya a teljes vértérfogathoz viszonyítva.
Normál értéke felnőtt emberben: 44-46%
 Nők: 37-47%
 Férfiak: 40-54%
A különbség oka az, hogy az androgén hormonok serkentik a vörösvértest képzést, az ösztrogén pedig
gátolja.
Mérése: Belülről heparinnal bevont kapillárist ujjbegyből vett vérrel megtöltünk, a kapilláris végén kb: 1,5
cm-t kihagyunk. A kapilláris egyik végét gyurmával lezárjuk, majd centrifugáljuk. A vörösvértest-vérplazma
határvonalat egy skáláról leolvassuk.

52
Nevezze meg a vérplazma fehérjefrakcióit, és sorolja fel azok funkcióit. Nevezze meg és jellemezze a
vérplazma lipoproteinjeit (VLDL, LDL, HDL).
A vérplazma oldott anyagainak nem diffuzibilis frakcióját képviselik. Ezek a májban, fehérvérsejtekben,
endothelsejtekben és bélhámsejtekben szintetizálódnak (60-80 g/l). Funkciója az onkotikus nyomás
(plazmafehérjék ozmotikus nyomása), hidrofób anyagok szállítása, sav-bázis puffer, adszorpciós kötés révén
egyes anyagok vesén keresztüli kiürítésének lassítása, receptor hatás gátlása.
Frakció Hetero/Homogén Funkció Példa
onkotikus nyomás,
Albumin homogén hidrofób anyagok albumin
transzportja
retinol, tiroxin, kortizol
α1-globulin tiroxin kötő globulin
transzportja
réztranszport, szabad cöruloplazmin,
α2-globulin heterogén
hemoglobin megkötése haptoglobin
β-globulin vastranszport transzferrin
γ-globulin antitest immunglobulin A (IgA)
Fibrinogén homogén véralvadás fibrinogén
A vérplazma lipoproteinjei:
A lipoproteinek hidrofób belső része (magja) trigliceridekből és koleszterin-észterekből áll. A plazma vizes
fázisa felé eső perifériája foszfolipidekből, szabad koleszterinből és specifikus fehérjékből
(apolipoproteinekből) áll. Osztályozásuk alapja a részecskék ultracentrifugálással megállapított sűrűsége.
Minél nagyobb a lipidek aránya a részecskékben, annál kisebb a részecske sűrűsége. Legnagyobb a lipidek
aránya a chylomicronokban (ChM), ezt követik a nagyon kis sűrűségű lipoproteinek (VLDL, majd az
intermedier sűrűségű (IDL), a kis sűrűségű (LDL), végül a nagy sűrűségű (HDL) lipoprotein.
Lipoprotein osztály Összes fehérje Összes lipid
ChM 1-2% 98-99%
VLDL 5-10% 90-65%
IDL 15-20% 80-85%
LDL 20-25% 75-80%
HDL 40-55% 46-60%
HDL: Jó koleszterin, a sejtekből és az erek falából a májba szállítja a felesleges koleszterint, amely ott
újrahasznosul vagy epesavvá alakulva kiválasztódik.
ChM: Vérből felszívódó forma.
PPARs: Peroxisome proliferator-activated receptors, sejtmagban lévő receptorok, Apo-kifejeződés
szabályozása, ligand: pl: zsírsavak.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. teljes víztartalom: kb. a testtömeg 60%-a (intracelluláris: 40%, extracelluláris: 20%),
2. intersticiális folyadéktér térfogata: 11 l,
3. vértérfogat: 5-6 l (80 ml/ttkg), 11. plazmabikarbonát: 21-28,5 mM,
4. plazmatérfogat: 3 l, 12. plazmaglükóz: 4,2-5,9 mM,
5. hematokrit: 0,44-0,46, 13. plazmaalbumin: 34-45 g/l,
6. plazma ozmolalitás: 290 mosmol/kgH2O , 14. plazmabilirubin: 5,0-17,0 µM,
7. plazmanátrium: 138-151 mM, 15. plazma- összkoleszterin: <5,17 mM,
8. plazmakálium: 3,4-5,2 mM, 16. plazmafehérje: 60-80 g/l,
9. plazmakalcium (összes): 2,4-2,8 mM, (szabad, ionizált): 1,5 mM, 17. plazma-összlipid: 4,5-10 g/l
10. plazmaklorid: 101-111 mM,

53
 16. A VÖRÖSVÉRSEJTEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ÉS
KELETKEZÉSÜK

Adja meg a vörösvérsejtek következő paramétereit: szám, méret, alak, élettartam, felépítés.
A vörösvértestek paraméterei:
Férfiakban: 5,2 millió / µl vér
Szám 4,3-5,2 millió/µl
Nőkben: 4,8 millió / µl vér
Méret Vastagság:2.5 µm Átmérő: 7-8 µm
Alak bikonkáv korong (fánk)
Élettartam 120 nap
Reticulocita: Fiatal forma, benne még van endoplazmatikus retikulum.
Érett alak: Sejtmagot és membránnal határolt sejtalkotót nem tartalmaz (ER, mitokondrium, Golgi,
riboszómák)
A vörösvérsejtek fehérjéinek legnagyobb hányadát a hemoglobin (Hb) teszi ki. A hemoglobin
koncentrációja a vörösvérsejteken belül igen magas, 1 g vörösvérsejttömeg 0,32–0,34 g hemoglobint (32–
34%) tartalmaz. A Hb-koncentráció még kóros körülmények között is többnyire állandó, csak súlyos
vashiányban csökken. Egészséges felnőtt férfi vérének 1 literében 150-160 g hemoglobin van; nőben ez az
érték 135-145 g.
Definiálja az anaemiát és típusait. Jellemezze a vörösvérsejtek ozmotikus rezisztenciáját. Írja le a
vérsüllyedés mechanizmusát, mérési módszerét, jelentőségét és normálértékét.
Anaemia és típusai: A vörösvérsejtszám csökkenését anaemiának (vérszegénység) nevezzük. Kevesebb
vörösvértest képződik a vörös csontvelőben → hipoproliferatív anaemia, aminek az oka a csontvelői
defektus, vashiány, eritropoetin hiány. De kialakulhat excesszív vörösvértest vesztés során is, melynek oka
vérzés, intravascularis hemolízis, mérgezés, vörösvértestek rövidebb élettartama valamilyen örökletes okból,
de akár az erőteljes menstruáció is lehet.
Az anaemiák egyes típusainál figyelembe veszik, hogy a vörösvértestek térogata, illetve hemoglobintartalma
milyen arányban tér el a normálistól.
 Hypocrom/microcystás anaemia: vörösvértestek térfogata csökken, így a hemoglobin tartalom is
csökken.
 Hypercrom/macrocystás anaemia: vörösvértestek térfogata nő, így a hemoglobin tartalom is nő.
 Anaemia perniciosa: B12 vitamin hiányában kialakuló macrocystás anaemia.
Vörösvérsejtek ozmotikus rezisztenciája:
„Ellenállás a duzzadással szemben.”
A vörösvértestek ozmotikus rezisztenciája 0,45-0,50% NaCl-oldat. Azt jelenti, hogy a vörösvértestek egy
szintig tolerálni tudják a környezet ozmotikus nyomásainak csökkenését anélkül, hogy a sejthártyájuk
átlyukadna, majd szétrepedne. A rezisztencia elsősorban a sejtek térfogatától függ, miszerint minél kisebbek
a sejtek, annál kisebb a felületük, tehát annál kevésbé lesznek képesek a korlátozott tágulásra.
Nyomáscsökkentés hatására víz áramlik a sejtekbe, növelve a belső nyomást. A kritikus nyomást elérve
először a hemoglobin fog kiáramlani a sejtből, majd a vörösvértestek szétrepednek. Az ozmotikus
rezisztenciák befolyásolják még a membránra ható károsító folyamatot is.
 Hipertóniás oldat: Ozmotikus koncentrációja nagyobb mint az izotóniás oldatnak, a vörösvértestből
víz áramlik ki, zsugorodás történik (plazmolízis).
 Hipotóniás oldat: Ozmotikus koncentrációja kisebb, mint az izotóniás oldatnak, így a
vörösvértestekből víz áramlik befele, gömb alakot vesz fel, ezután membránszakadás történik és
elpusztul (hemolízis).
Ozmotikus rezisztencia csökken: anaemia, elöregedett vörösvérttest, membránbetegség

54
Vérsejtsüllyedés mechanizmusa:
1. Alvadásgátolt (citrát, EDTA, heparin) vér Westergren csőben való elhelyezése
2. A vörösvértestek a plazmaglobulinokkal aggregátumot képeznek
3. A vörösvértest-aggregátumok 1 óra alatt megtett távolsága a cső tetejétől
Aspecifikus eljárás
Ideje: 3-10 mm/óra, nőknél nagyobb (Férfi: 3-6 mm/óra; Nő: 8-10 mm/óra)
Fontos diagnosztika és prognosztikai jelentőség.
Növekedés oka lehet: gyulladás, terhesség, vérszegénység, daganatos megbetegedés
Jellemezze a vörös csontvelőt és sorolja fel a vörösvérsejtek fő progenitor alakjait. Reticulocyta
fogalma. A vasforgalom jellemzése: felszívódás, szállítás, tárolás
A vörös csontvelő az őssejtek önreprodukciójának helye. A felnőtt vörös csontvelő 1500 g tömegű szerv.
Szivacsos csontokban és egyes csöves csontokban található meg. A csontgerendákat osteoblastok burkolják,
közöttük a vérerek sinusoidokká tágulnak, ezeket bélelő endolthelsejtek pedig nem érintkeznek egymással,
így a különböző sejtalakok szabadon kijuthatnak a keringésbe, illetve onnan vissza a csontvelőbe.
Osteoblastok és a sinusoidok között helyezkednek el a stromasejtek (endothelsejtek, fibroblastok, zsírsejtek,
és még a haematopoesis sejtjei).
Vörösvérsejtek fő progenitor alakjai:
őssejt → progenitor → prekurzor → érett alak
 Közös myeloid progenitor
 Granulocyta-monocyta progrenitor
o Monocíta progenitor
 Megakaryocyta-erythrocyta progenitor
o Megakaryocyta progenitor
o Erythrocyta progenitor
Reticulocyta: A retikulocita a vörösvértestek
fiatal, éretlen alakja, melyek már elvesztették
magjukat. Normál esetben, a vérben csak kis
mennyiségben vannak jelen (1-2%), a
csontvelőből nagyrészt csak érett vörösvértestek
kerülnek a keringésbe.
Vasforgalom: Felnőtt szervezetben összesen kb: 4000 mg vas van.
Felvétel: 1-2 mg/nap (szükséglet: napi ajánlott vasfelvétel (recommended dietary allowance, RDA): 10-20
mg). A táplálékban lévő anorganikus vasból főként ferrovas (Fe2+) szívódik fel, a vas másik forrása az állati
eredetű táplálékban előforduló hemoproteinek (benne hem kötésű vas), C-vitamin és gyomorsav segíti a Fe3+
→ Fe2+ átalakulást.
Felszívódás: Duodenum (patkóbél) és proximális jejenum (éhbél) enterocytáin keresztül:
1. Kefeszegélyen keresztüli vasbelépés a setjbe (luminális hemszállító fehérje segítségével).
2. Sejten belüli átalakulások.
3. Bazolaterális membránon keresztül vaskilépés.
Csersav (tea), fitátok (gabona), oxalát (sóska) megkötik a vasat, ezzel gátolja a felszívódást.
Adszoptív út: Az enterocytából kilépő vas egy plazmafehérjéhez, a transzferritininhez kötődik, Fe2+ → Fe3+
(ismeretlen folyamat)
Tárolás: A bélhámsejtekben a vas apoferritininhez kötődik, ami ennek következtében ferritinné alakul
(ennek hiányában toxikus ionizált vas akár sejthalálhoz is vezethet.) Apoferritin a vassal nem
összekapcsolódott ferritin. A ferritinhez kötött vas nem hagyja el az enterocytákat addig, amíg azok le nem
válnak a villusról. A vérplazmában lévő transzferritin vivőanyagként szolgál a felszívó enterocyták, a
vasraktárak és a hemoproteineket szintetizáló sejtek között. A májban, lépben, vörös csontvelőben a

55
macrophagokban hemosiderinként raktározódik (vas+fehérje), ebből az állapotból a felszabadulás nehéz, így
hosszantartó raktározást tesz lehetővé. Felszabadulását a ferroportin transzporter teszi lehetővé. A
ferroportin gátolja a máj által termelt hepcidint, mely egy spontán működő, negatív feedbacket gyakorló
fehérje (túlműködése vashiányos anameiához vezet)
Nyomelemek: A réz, nikkel, kobalt segítik a vas felszívódását. (szervezetünkben szinte csak nyomokban
fordulnak elő, meglétük azonban elengedhetetlen testünk, anyagcserénk megfelelő működéséhez)
A sejten belüli Fe2+ készlet két lehetséges út felé mehet (abszorpciós út/raktározási és eliminációs út),
valószínűleg a szabályozás módja a két út közötti választás lehet.
A B12-vitamin és a folsav szerepe a vérképzésben. Az erythropoetin (keletkezés helye, trigger,
funkció). Az erythropoesisre ható egyéb hormonok (pl. növekedési hormon, tesztoszteron).
B12-vitamin és folsav szerepe:
 DNS szintézishez elengedhetetlenek.
 Törékeny, ezért védőfehérjéhez kapcsolódnak.
 RDA (napi ajánlott beviteli mennyiség) B12 1-2 μg/nap, Folsav 200 μg/nap
 Nyálban R-fehérje komplex képződik, majd a bélben a gyomor termelte intrinsic faktorhoz
(apoeritein) kapcsolódik.
 Felszívódik az ileumban.
 Keringésben transzkobalaminhoz kapcsolódik.
 Hiány: macrocyter hyperchrom anaemia
Erythropoetin (EPO):
A fejlődő sejtek növekedését, túlélését segíti és gátolja az apoptózist. Képződése nagyobbrészt a vesében,
10%-ban a májban. Termelése hypoxia hatására megnövekszik (embrionális korban a receptor a májban van,
születés után a vesébe kerül).
Trigger funkció: Androgének fokozzák a termelődését.
1. Hypoxia (alacsonyabb O2 szint)
2. Erythropoetin termelése nő.
3. Több vörösvértest termelődik, bennük több hemoglobin.
4. Több O2-t szállítanak.
5. Hypoxia csökken
6. Erythropoetin termelés visszaáll a normálisra.
Az erythropoesisre ható egyéb hormonok:
Serkenti:
 Növekedési hormon
 Tesztoszteron
 Pajzsmirigyhormon
Gátolja:
 Ösztrogén (csak diszkrét gátlás)
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. vörösvérsejtszám: 4,3-5,2 millió/µl,
2. vörösvérsejt-átmérő: 7-8 µm,
3. vörösvérsejt élettartama: 120 nap,
4. vörösvérsejt-süllyedés: 3-10 mm/óra,
5. vér hemoglobin koncentrációja: 135-160 g/l,
6. vörösvérsejtek ozmotikus rezisztenciája: 0,45-0,50% NaCl-oldat;
7. napi ajánlott vasfelvétel (recommended dietary allowance, RDA): 10-20 mg,
8. napi vasveszteség: 1-3 mg,
9. relatív reticulocytaszám: 0,4-1,5%.

56
 17. A HEMOGLOBIN LEBONTÁSA. AZ EPEFESTÉKEK

Írja le az elöregedett vörösvérsejtek kivonásának folyamatát. Ismertesse a macrophagok szerepét a

folyamatban.
A vörösvértestek, kb: 120 napos keringés során elöregednek (rugalmasságuk csökken, sejtfelszíni
tulajdonságaik megváltoznak, mivel nincs fehérjeszintézisük a fehérjéik elöregednek) és a lépben
fennakadnak a sinusokban. Az elöregedett vagy más okból tönkrement vörösvértestek töredékeit a szöveti
macrophagok vagy más néven reticuloendothelialis rendszer sejtjei, (RES-sejtjei: lép, Billroth-féle
pulpakötegének makrofágai, a máj Kupffer sejtjei) kivonják őket a vérből és fagocitálják. A
vörösvértestek töredékeit a szöveti makrofágok veszik fel, s a hemoglobin felszabadul a vérben.
Ideiglenesen a hemoglobin globin alkotórésze haptoglobinhoz, a hem része hemopexinhez kötődik a vérben.
Írja le a hemoglobin lebomlásának lépéseit, a vas, a globinláncok és a porfirinváz sorsát.
1. Az elöregedett vörösvértestet macrophagok (máj, lép) kivonják a vérből és fagocitálják. A sejtekben a
hemoglobin lebomlik. (A vérben időlegesen haptoglobinhoz (α2-globulin) kötődik a hemoglobin
(hemopexin: hem-kőtő fehérje a vérben))
2. A vas leválik és újrafelhasználódik vagy raktározódik.
3. A globin molekula proteolízissel bomlik.
4. A porfirinváz felhasad és CO + biliverdin (zöld) keletkezik, majd ez alakul át bilirubinná (sárga).
A bilirubin felszabadulása a macrophagból, transzportja a vérben, felvétele a májban, a konjugáció és
az epébe történő szekréció lépései. Definiálja az indirekt és a direkt bilirubint.
1. A keletkezett bilirubin kijut a makrofágokból és a vérben
abszorpciós kötéssel szorosan albuminhoz kötődik, így alakul
ki a bilirubin-albumin komplex.
2. A hepatocyták sinusoidalis membránján lévő kötőfehérjék
megkötik ezt a komplexet, s a kötődés hatására az albumin
disszociál a komplexről.
3. A hepatocyták másodlagos aktív transzporttal felveszik a
bilirubint a bilirubin/Na+-kotranszporteren keresztül.
4. A hepatocyták belsejében a bilirubin nevű fehérjéhez kötődik
(ez megakadályozza a bilirubin idő előtti távozását a sejtből)
5. A sejtben a bilirubin 2 proprionsav 2 glukuronsavval
konjugálódik. A glukuronsav-donor az UDP-glukoronid, a
reakció katalizátora a glukuronil-transzferáz:
 bilirubin + UDP-glukuronid → bilirubin-monoglukuronid
 bilirubin-monoglukuronid + UDP-glukuronid → bilirubin-
diglukuronid
6. A bilirubin-diglukuronidot a hepatocyták canalicularis membránjában lévő ABC-transzporterek
családjába tartozó MDR2 transzporterek választják ki az epecanaliculusok lumenébe (az ABC-
transzporter csak konjugált bilirubin származékokkal működik.)
7. A frissen kiválasztott epe sárga színe a bilirubin-glukuronidoktól származik.
(UPD diglukurunoid az epébe kerül, és onnan a bélbe ürül. A vékonybél baktériumai urobilinogénné
alakítják és ebből szterkobilinogén, majd szterkobilin képződik a vastagbélben, ami a széklet színét adja)
Indirekt/nem konjugált bilirubin: Bilirubin albuminhoz kötött frakciója a vérben.
Direkt/konjugált bilirubin: Glukuroniddal konjugált bilirubin a sejtben.
A hepatocyták közötti intercelluláris junkciók impermeábilisak a direkt bilirubin számára, így a sinusok vére
felé nincs visszadiffúzóra lehetőség. Emiatt a vérben fiziológiásan nincs direkt bilirubin.
Indirekt bilirubin mindig van a vérben, mivel a hepatocyták nem vonják ki teljesen a sinusoidok véréből.

57
A bilirubin sorsa a bélben, az enterohepatikus körforgás és kiválasztás folyamata. Az urobilinogén
(UBG) keletkezése, vizeletbeli detektálásának jelentősége (icterusok)
A direkt bilirubin az epecanialiculusokba (epevezeték) transzportálódik, majd bekerül és tárolódik az
epehólyagba, ahonnan inger hatására a vékonybélbe kerül. A vékonybél baktériumai által termelt β-
glukuronidáz hatására keletkezik konjugálatlan bilirubin, s a baktériumok különböző oxireduktív
folyamatokkal bilirubin származékokat hoznak létre, ezek lesznek az epefestékek. Anaerob baktériumok a
bilirubint urobilinogénné alakítják és ebből szterkobilinogén, képződik. Az urobilinogén oxidációja révén
urobilin, a szterkobilinogén során pedig szterkobilin keletkezik. Az urobilin és a szterkobilin a széklettel
együtt ürülnek. Az urobilinogén egy része felszívódik a vékonybél mucosáján keresztül, onnan a májba jut,
ahol visszalakul bilirubinná, majd ismét kiválasztódnak az epével. Ez az enterohepatikus körforgás. Az
urubilinogén kisebb része a vesében filtrálódik, s a vizelettel ürül.
Urobilinogén (UBG) vizeletbeli detektálásának jelentősége:
A vizeletben normálisan kb: 0,5-2,5 mg urobilinogén található.
 Hemolitikus kórképek, hepatocelluláris károsodás során nagyobb az UBG koncentráció.
 Epeút elzáródás esetén kisebb (esetenként 0) az UBG koncentráció.
Mindig friss vizeletből kell meghatározni, mert az urobilinogén szabad levegőn oxidálódik urobilinné, ami
nem mutatható ki az adott reagenssel (Ehlich-reagnes).
Kimutatás: 3 ml vizelethez hozzáadunk pár csepp Ehrilch-reagenst.
Eredmény:
 Nincs változás: normális UBG koncentráció
 Gyenge piros színelváltozás: UBG enyhén magas koncentráció
 Erős piros színelváltozás: UBG fokozottan magas koncentráció
 Ha főzésre sem alakul ki a piros szín: UBG koncentráció nulla
Hyperbilirubinanaemia: A vér bilirubin koncentrációjának emelkedése. Azt jelzi, hogy a bilirubin
keletkezése és a májbeli kiválasztása közti egyensúly felbomlott.
Icterus/sárgaság: Hyperbilirubinanaemiás állapotban a bilirubin a szövetekben is felhalmozódik, főleg a
sclerában és a bőrben, ahol sárgás elszíneződést okoz. (A sárgaság akkor látható szabad szemmel, ha a
vérplazma bilirubinszintje meghaladja a 40 μmol/l)
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. plazmabilirubin: 5,0-17,0 µM

58
 18. A FEHÉRVÉRSEJTEK OSZTÁLYOZÁSA. A KVALITATÍV
VÉRKÉP. A VELESZÜLETETT (TERMÉSZETES) IMMUNITÁS

Adja meg a normál fehérvérsejtszámot. Írja le a lymphaticus rendszer fő elemeit.

A normál fehérvérsejt szám: 4000-10000 sejt/µl
Fehérvérsejt
A lymphaticus rendszer fő elemei:
Primer nyirokszervek: Itt alakulnak ki az érett lymphociták a Vörösvértest
progenitor sejtekből.
 vörös csontvelő
 thymus (csecsemőmirigy)
Szekunder nyirokszervek:
 nyirokcsomók
 tonsillák
 lép
 féregnyúlvány + MALT, SALT, BALT, GALT
Vérlemezke
 Peyer-plakkok
Sorolja fel a fehérvérsejtek típusait, ezek főbb morfológiai és funkcionális jellemzőit. Írja le a
kvalitatív vérkép fogalmát és adja meg az egyes fehérvérsejtek százalékos eloszlását). Írja le a
phagocytosis jelentőségét és a gyulladásos reakció mechanizmusát.
A fehérvérsejteket leukocytáknak nevezzük. Teljes értékű sejtek, van bennük sejtmag ellentétben a
vörösvértestekkel és a thrombocytákkal. Csak az 5%-uk tartózkodik a keringő vérben. Maradékuk
különböző ingerek hatására a kapilláris endothel-en keresztül kijutva a kötőszövetben töltik be a
funkciójukat. Előfordulásuk a csontvelő, vérkeringés, nyirokrendszer és különböző szervek. Számuk 4000-
10000 db sejt/μl és ha ez drasztikusan magas vagy alacsony, akkor leukopenia lép fel.
Monomorfonukleáris (agranuláris)
Polimorfonukleáris (granuláris) leukocyták
leukocyták
Granulocyták Lymphocyta Monocyta
Neutrophil Eosinophil Basophil

Típus

Átmérő 10-12 μm 10-12 μm 12-15 μm 7-8 μm 15-20 μm

szegmentált, kétlebenyű, nagy kerek,
Mag 2-3 lebeny bab alakú
többlebenyű szemüvegszerű kitölti a plazmát
nagy, rózsaszín
granulumok
erősen,
kicsi, gyengén (a granulumokban
basophilen
Granulum festődő lévő fehérjék
festődőek
acidophil festékkel
pl. eozinnal
reagálnak)
keringésben
néhány óra,
néhány nap, a 1-2 hét, a szövetekben
néhány óra
Élettartam keringésben keringésben hetek vagy évek makrophagként
vagy nap
néhány óra néhány óra (Kupffer-sejtek)
aktiváció nélkül
hónapok, évek

59
 B-lymphocyták:
granulumaikban
humorális
proteolitikus
immunitás,
enzimek
antitesttermelés
(plazmasejtek)
hisztamin
multifunkcionális, T-lymphocyták:
hatására
proinflammatoricus celluláris
exocytosis után
(gyulladáskeltő) immunitás,
gyulladást és
baktériumok sejtekként a fertőzött,
allergiát kórokózok,
és gombák funkcionálnak tumoros
okoznak, szövettörmelékek
phagocytosisa sejtekkel való
Funkció anaphylaxiát phagocytosisa és
célpontjai nagyobb direkt kontaktus
okozhat antigénprezentálás
baktériumok paraziták révén pusztítja el
(generalizált
semlegesítése azokat
allergiás
allergiás NK-sejtek:
reakció)
reakciókban is celluláris
aktiválódnak immunitás,
védekező
nem specifikus
jellegű
az antigénre
gyulladásos
(természetes
folyamatok
immunitás)
összehangolása

Kvalitatív vérkép: A különböző típusú fehérvérsejtek százalékos megoszlása a vérben (%).

 neutrophil: 60-80%
 lymphocyta: 20- 30%
 monocyta: 2-6%
 eosinophil: 1-5%
 basophil: 0-1%
Elkészítése: A sejtméret, sejtmagméret, sejtmagalak, granulumok alapján a különböző fehérvérsejteket
azonosítjuk. Éteres alkoholban zsírtalanított tárgylemez szélére vért cseppentünk. 45°-os szögben egy
sejtréteg vastagságúra toljuk szét, majd szárítjuk levegőn.
Pappenheim szerint festjük May-Grünwald – Giemsa festéssel:
1. May-Grünwald-oldat (metilénkék-eozinát metanol-glicerinben) a metanol fixálja a kenetet (3 perc)
2. Desztillált víz (1 perc után leöntés)
3. 1 ml Giemsa-oldat desztillált vízzel 20 ml-re hígítva (azúrkék-eozinát metanol-glicerinben) (15 perc)
Immerziós nagyítással meander-vonalak mentén. Minimum 200 fehérvérsejt vizsgálata.
Másik módszer: Flow cytometriás szétválogatás felszíni markerek alapján.
Phagocytosis:
Szilárd testek bekebelezése endocitózissal. Ez a természetes immunitás egyik legősibb mechanizmusa. A
reticuloendothelialis systema (RES) különböző sejtjei bekebelezik az eltávolítandó anyagot.
Phagocyta sejtek az immunválaszban azon sejtek, melyek funkciója az idegen anyagok emésztése és
lebontása:
 Granulocyták,
 Monocyták → Macrophagok,
 Dendritikus Sejtek,
Mechanizmus: A sejtek kemotaxissal megközelítik a célpontot, majd azt megkötik (szénhidrát, komplement
rendszer). A phagocytasejt plazmamembránja változásokon megy át, és a phagocytálandó anyag egy
begyűrődésbe, majd beöblösödésbe kerül. A phagocytálandó anyag lefűződik egy phagosomába a sejt
belsejében. A phagosoma felveszi a lysosomák tartalmát (phagolysosoma) és így közös térbe kerülnek a
baktériumok, a hidrolitikus enzimek és az antimikrobiális peptidek.

60
Gyulladásos reakciók:
Ha a kórokozók átjutottak a szervezet első védelmi vonalán, megindul a jól koreografált, sok szereplőt
megmozgató védelmi reakció, a gyulladás. A gyulladás során a vérből fehérvérsejtek jutnak a megtámadott
szövetbe, és rövid időn belül megkezdik a küzdelmet a behatolt kórokozókkal. Ez egy nem-specifikus
immunválasz. Feladata a kórokozók elpusztítása (killling zone), majd a károsodott szövet helyreállítása.
Simaizom kontrakció révén, gyulladásos mediátorok szabadulnak fel: bradykinin, hisztamin
1. Szenzoros idegek aktiválása - fájdalom (‚dolor’)
2. Megnövekedett véráramlás - vörösség (‚rubor’), hő (‚calor’)
3. Megnövekedett vaszkuláris permeabilitás - lokális ödéma
Írja le a monocyta/macrophag-rendszer elemeit és szerepét (transvascularis migráció). Ismertesse az
arachidonsavszármazékokat.
A vérben keringő monocyták folyamatosan „letapogatják” az endotheliumot és ahol gyulladásra utaló
adhéziós faktorokkal találkoznak, ott kilépnek a szövetbe. Két típusú monocytát különböztetünk meg.
1. Az inflammatorikus típus a gyulladás során azonnal a helyszínre érkezik.
2. A másik csoportba a szöveti macrophagok tartoznak.
Sejttípus Előfordulás Funkció
Dentrikus sejtek bőr, nyákahártya fő antigénbemutató
Elöregedett vörösvértestek kivonása azok
Kupffer-sejt máj membránjának megváltozása, rigiddé válása
miatt.
A basophil granulocytákhoz hasonló sejt,
allergiás reakciókban, gyulladásban,
sebgyógyulásban vesz részt, mivel
receptoraikkal felismerik a patogéneket. A
gyulladás egyik alapjelensége. C3a és C5a ún.
Mastocyta
többféle szövet, de elsősorban anafilatoxinok aktiválják a sejteket. (citokinek,
(a szöveti
légzőrendszer, tápcsatorna, bőr, kemokinek szekréciója, lipidmediátorok de novo
hízósejt nem
Eredet: csontvelő szintézise indul). Degranuláció: hisztamin
igazi macrophag
szabadul fel. Endothelsejtek H1-receptora →
vagy basophil)
konstitutív NO szintetáz aktiválódik → NO →
arteriola vazodilatatio.
Az endothelsejtek is gömbölyödnek → sejtek
között hézagok keletkeznek → permeabilitás nő
→ fehérjék és vérplazma indul a szövetek felé.
Microglia agy
Osteoclastok csont csontlebontás
Hystiocyták több féle szerv, kötőszövetek
Arachidonsav-származékok:
A lipid mediátorok szintézise a membránlipideket bontó
foszfolipázok aktiválásával veszi kezdetét. Arachidonsav
szabadul fel, és ez több úton alakulhat tovább. A ciklooxigenáz
út termékei a prosztaglandinok; a lipoxigenáz út leukotriének
keletkezéséhez vezet. [A ciklooxigenáz gátlására alkalmazott
gyógyszerek (az ún. nem szteroid gyulladásgátlók, mint az
acetilszalicilsav, diclofenac stb.) a teljes gyógyszerforgalmazás
jelentékeny részét teszik ki.] A prosztaglandinok és a leukotriének
egyaránt gyulladást kiváltó és fokozó hatásúak. A lipid
mediátorok további csoportjába tartozó lipoxinok csak a gyulladás
egy későbbi fázisában keletkeznek, ezek gátolják a gyulladást, a
restitúció irányában működnek.

61
Ismertesse a komplementrendszer fő elemeit és funkcióit, valamint a bradikinin-kallidin rendszer
jelentőségét.
A komplementrendszer a vérplazmában található, közel harminc fehérjekomponens és a sejtek felszínén
velük reagáló receptorfehérjék hálózata. Az aktivált rendszer elősegíti a mikroorganizmusok elpusztításához
vezető fagocitózist (opszonizálás), közvetlenül elpusztíthatja az erre fogékony mikroorganizmusokat
(bakteriolízis), és fokozza a gyulladásos reakciót. A komplementerrendszert alkotó fehérjék, illetve a
glikoproteinek nagy része a májban termelődik (kivétel C1: bél epithel sejtek, D: adipociták). A szérumban
található alkotóelemek inaktív állapotban vannak jelen (számos faktor proenzimként, zymogénként).
A kaszkád során az egyes komponensek a soron következő molekulát hasítják → limitált proteolízis.
Aktiváció:

Bradikinin-kallidin rendszer:
Ép szövetben a kallikrein inaktív, de szöveti trauma hatására aktiválódik.
kallikrein
kininogén bradikinin
amilopeptidáz
kallidin bradikinin
Bradikinin hatása: NO-t mozgósít az endothelből, ami lokális vasodilatatiot okoz.
Ismertesse a természetes ölősejtek (NK-sejtek) funkcióit.
A természetes ölősejtek a természetes és az adaptív immunrendszer sejtjei is.
Feladatuk:
 Felfedezik a vírusfertőzés/daganatos transzformáció által módosított sejteket.
 Azonnal hatnak
 Két elhárító reakció változat:
 citokininek/kemokininek szabadulnak fel (elhárító molekulákat aktiválnak)
 közvetlen sejt-sejt kontaktussal eliminálják a rossz sejteket. Az NK sejtből perforin szabadul
fel és ez kilyukasztja a célsejt membránját. A nyíláson keresztül jutnak be a célsejtbe az NK-
sejt granzimjei (Ser-proteázok) és emiatt pusztul el a sejt.

62
Az NK-sejtek effektorsejtjei az ADCC-nak (Antibody-Dependent Cell-mediated Cytotoxicity):
 Adaptív immunreakció
 Antigén-IgG komplex kapcsolódik az NK-sejt Fc-receptorához és aktiválja az NK sejt cytotoxikus
fehérjéit. Perforin és granzin szabadul fel.
Ismertesse a granulocyták és a szöveti hízósejtek funkcióit.
A granulocyták funkciói:
Neutrophil granulocyták
 baktériumok, gombák phagocytosisa (phagocytozis után elpusztul → genny)
 baktériumok felismerése receptorok segítségével
Ezt egészíti ki és a megfelelő hatékonyság érdekében szükséges az opszonizáció: a baktériumokhoz fehérjék
kötődnek pl. komplementrendszer C3a, C5a fragmentuma, ezeket ismerik fel receptoraikkal a granulocyták,
majd phagocitálják a kórokozókat .
Eosinophil granulocyták
 multifunkcionális, proinflammatoricus sejtekként funkcionálnak NEM
 célpontjai nagyobb paraziták FAGOCITÁLNAK
 allergiás reakciókban is aktiválódnak
Basophil granulocyták
 granulumaikban proteolitikus enzimek, hisztamin, amik exocytosis után gyulladást/allergiát okoznak
 anaphylaxiát okozhat (generalizált allergiás reakció)
 védekező jellegű gyulladásos folyamatok összehangolása
A szöveti hízósejtek funkciói:
Kötőszövetekben és mucosalis eptihelben fordulnak elő (CTMC- Connective Tissue Mast Cells, MMC –
Mucosal Mast Cells). Feladatuk, hogy közvetítsék az anafilaxiás és az allergiás reakciókat. Résztvevői a
természetes védekezésnek. Hisztamin tartalmú granulumok vannak bennük. Felszínükön IgE és IgG
receptorok vannak. Ha antigén kötődik, akkor a granulumok ürülnek az extracelluláris térbe és a
felszabaduló citokinin és hisztamin gyulladást indukál, ezáltal védelmet biztosítnak féregfertőzések során és
felelősek az allergiás betegségek tüneteiért
Természetes barrierek (mechanikai, kémiai és biológiai barrierek: bőr, nyálkahártya, köhögés,
tüsszentés; nyál, könny, gyomor sósav és proteázok; természetes baktériumflóra).
A szervezet a bőrön és a nyálkahártyákon keresztül nagy felületen érintkezik mikroorganizmusokkal,
amelyek között ártalmatlanok és potenciálisan kórokozók is vannak. A különböző, a külvilág felé nyitott
szervrendszerek nyálkahártyája és a bőr egyaránt behatolási kapukat jelentenek a mikroorganizmusok
részére. A betegségekkel szembeni védelmet a behatolási kapuk lokális immunreakciója szolgája. Ha a
kórokozók lokális feltartóztatása nem sikerül, a fertőzés általánosul, és kimenetele kétségessé válik.
Bőr: Legfelső réteg átjárhatatlansága a bőr passzív védelmét jelenti.
A kórokozókat ártalmatlanító funkció (aktív védelem):
Epidermis:
 corneocyták (legfelszínesebben, stratum corneum, külvilág felé zár, megakadályozza a bejutást)
 keratinocyták (proinflammatorikus sejtek, ezek PRR-ei találkoznak először a PAMP-okkal)
Dermis:
 dermalis immunrendszer (a dermisz immunsejtjeit az epidermisből származó szignálmolekulák vezérlik)
 a dermis lymphocytái nem szerveződnek csoportokba, csak elszórtan a fibroblastok között
(MALT,SALT,BALT)
Köhögés: A légutak ingere által kiváltott görcsös, lökésszerű kilégzés. A tartós köhögés hátterében a légutak
gyulladásos megbetegedései állnak, melyek kórokozói leginkább vírusok, baktériumok, ezeken kívül ritka
esetekben gombák. Köhögési ingerkor a rekeszizom hirtelen összehúzódik, izomerő hatására a tüdőben lévő
levegő lökésszerűen távozik a légutakból. Köhögés hatására az idegen anyagok (részecskék, kórokozók)
távoznak.

63
Tüsszentés: A tüsszentés a szervezet védekező mechanizmusa, egy reflex, a légutakat hivatott megtisztítani
a nem kívánatos betolakodóktól, hosszú távon azonban igencsak legyengítheti szervezetünket. A tüsszentést
az orrnyálkahártya irritációja indítja el, amelyet többek közt annak virális fertőzése is okozhat. Az
orrnyálkahártya gyulladásakor az érzéksejtek aktivációja egy reflexmechanizmust indít el. A folyamat során
a mellkas és a torok izmai összehúzódnak, a szemünket pedig behunyjuk. A lágy szájpad zár, ezt pedig
elsöprő erejű, akár 120-190 km/h-s sebességet is elérő tüsszentés követi. Ez az összetett folyamat mindössze
2-3 másodperc alatt megy végbe, mégis több ezer kórokozóktól hemzsegő apró nyákcsepptől szabadítja meg
a légutakat.
Nyál: A nyál az ember és az állatok szájában termelődő folyadék. Folyása eltávolítja a patogéneket a
szájból, illetve a benne lévő enzimek elpusztítják őket.
Könny: Megakadályozza a szem kiszáradását, továbbá megóvja azt a kórokozóktól és a sérülésektől. A
könnycseppek mindezek mellett természetes antibiotikumokat, úgynevezett lizozimeket is tartalmaznak. A
lizozimek felveszik a harcot a baktériumokkal és kórokozókkal, hozzájárulva ezzel a szem egészségének
megőrzéséhez.
Gyomor sósav és proteázok: A gyomor fősejtjeiben termelődik a pepszin, pepszinogén (zimogén)
formájában. Gasztrin hormon hatására ürül a gyomor lumenébe. A gyomor fedősejtjei ugyanakkor sósavat
termelnek, aminek következtében a gyomor kémhatása nagyon alacsony (pH: 1-2) lesz. A pepszin a táplálék
fehérjéit illetve a patogénekét emészti, míg a sósav az alacsony kémhatása miatt elpusztítja a kórokozókat.
Bélflóra: A tápcsatorna lumenében, elsősorban a vékony- és a vastagbélben állandóan velünk együtt élnek
mikroorganizmusok, ún. kommenzális (szó szerinti fordításban „velünk egy asztalnál étkező”), mintegy
1000 különböző fajt képviselő szimbionta baktériumok. (A tápcsatorna hosszmetszetét tekintve a
„lakosság” eltérő, más mikroorganizmusokat találunk, ill. nem találunk a száj- és garatüregben, a vékony- és
a vastagbélben.) A bélrendszer kolonizációja („gyarmatosítás”) a születés után kezdődik, a teljes
kommenzális flóra évek alatt alakul ki. A mikrobiális flóra – jelenlegi
elnevezéssel mikrobionta vagy mikrobios – nélkülözhetetlen a gazdaszervezet számára. A
mikroorganizmusok hozzájárulnak a bekerülő tápanyagok egy részének lebontásához, szükséges anyagokat
(pl. K-vitamint) szintetizálnak. Minthogy számbelileg sokszoros túlsúlyban vannak, rontják az alkalmanként
bekerülő patogének életfeltételeit, elvonják tőlük a szükséges anyagokat. Ugyanakkor a sokbilliós
nagyságrendű baktériumflóra, amelyet a bélben csak egyetlen hámsejtsor választ el a szervezet
„belvilágától”, állandó fenyegetést is jelent a gazdaszervezetnek: ha ezek a baktériumok bejutnak a
hámsejtsor mögé, fertőzés, helyi gyulladás és bacteriaemia jöhet létre.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. fehérvérsejt szám: 4000-10000 sejt/µl,
2. neutrophil: 60-80%,
3. lymphocyta: 20-30%,
4. monocyta: 2-6%,
5. eosinophil: 1-5%,
6. basophil: 0-1%.

64
 19. AZ ADAPTÍV IMMUNITÁS CELLULÁRIS ÉS HUMORÁLIS
ELEMEI

Definiálja az antigén fogalmát és vázolja fel az antigénbemutatás folyamatát. Jellemezze az MHC (I és

II) és CD (4 és 8) molekulák szerepét.
Az adaptív immunitás főszereplői a lymphoid T- és B-sejtek és a B-sejtvonal szekretált
immunglobulinjai. Ezek azonosítják az idegen vagy idegennek vélt molekulákat, és indítják a kiküszöbölésre
irányuló reakciókat.
Antigén: Specifikus immunreakciót okozó anyagok (egy bizonyos kórokozó vagy módosult szervezeti sejt).
Epitóp: Az antigén része, ami reakcióba lép a T-sejt TCR-receptorával, a B-sejt BCR-receptorával és az
antitesttel. Általában egy antigénnek több epitója van.
Antitest: Aktivált B-lymphocyta, azaz plazmasejt által termelt immunglobulin, ami az antigénnel specifikus
reakcióba lép.
MHC (Major Histocompatibility Complex): A fő hisztokompatibilitási komplex olyan géneket foglal
magában, melyeknek szerepük van a szövetösszeférhetőség (hisztokompatibilitás) meghatározásában.
 Az MHC gének összessége az emberben: HLA komplex (Humán leukocyta angtigén).
 Az MHC gének a 6. kromoszómán egymás közelében vannak (HLA-lókusz).
 MHC-gének: Adott egyed összes sejtjén azonos, de a populáción belül különböznek.
 MHC gének terméke: MHC-glikopeoteinek.
MHC I MHC II
Minden sejtmaggal rendelkező sejten van. Csak bizonyos sejteken, hivatásos APC-ken
(antigénprezentáló sejtek) van (dentritikus sejtek, B-
Nagy mértékű sokféleség, egyéni különbségek.
sejtek, mononuclearis phagocyták és erek
Felépítése: α-lánc és β2-microgobulin (α-láncot endothelsejtjein).
MHC-lókusz kódolja, β2 –microglobulint nem az
Lysosomában bontott AG-fragmenteket mutat be.
MHC-lókusz kódolja).
Az α-láncon van a peptidkötő árok és az a domén is Felépítése α és β peptidlánc (mindkét láncot az
amivel az MHC-glikoprotein a T-sejthez MHC-lókusz kódolja).
kapcsolódik. A peptidkötő árkot mindkét lánc közösen képezi.
A T-sejtek közül csak a CD8 koreceptorral A T-sejthez kapcsolódó domén az α-láncban
kapcsolódik, ami a citotoxikus T-sejtek jellemző helyezkedik el.
markere. Csak a CD4 korreceptorokhoz kötődik, ami a T-
Az MHC-I-et hordozó sejtek csak a CD8 sejteket helper sejtek jellemző markere.
aktiválják. Az MHC-II-t hordozó sejtek csak a CD sejtek 4
aktiválásában vesznek részt.
MHC I MHC II
CD8 korreceptorokhoz kötődik és cytotoxikus T- CD4 korreceptorokhoz kötődik és T-helper sejtet
sejtet aktivál. aktivál.

65
 Az MHC I és MHC II funkciója azonos, mivel a T-sejtek csak MHC jelenlétében ismerik fel az
antigénepitópot. Az MHC-I nélkülözhetetlen a saját sejtek megkülönböztetésébe. Ha betegségben MHC-I
fehérje hiány lép fel, akkor a következménye sejtpusztulás, autoimmun betegségek, mert a szervezet nem
ismeri fel saját sejtjeit.
CD4 és CD8 koreceptorok:
Kapcsolatot létesítenek az MHC-k és a T-sejtek között. A T-sejtek fejlődését a markermolekulák jelzik.
Progenitor sejtek: nincs CD4, CD8 marker → CD4-, CD8- sejtek (kétszeresen negatív sejtek). A CD3+-vá vált
sejteken a TRC-ek első változatai megjelennek, ezzel egy időben kifejeződnek a CD4+ és CD8+ sejtek
(kétszeresen pozitív sejtek).
A markergének egyike elnémul:
 CD4+, CD8- vagy egyszerűen CD4+ → T-helper sejtekre jellemző.
 CD4-, CD8+ vagy egyszerűen CD8+ → Cytotoxikus T-sejtekre jellemző.
Antigén prezentáció:
Az MHC-k a bemutató sejteken csak az intracelluláristérben keletkező peptidfragmentumokat kötik meg,
így az antigén előkészítés és az antigén-fragmentum MHC-hez kapcsolódása az MHC I és az MHC II esetén
is ugyanarra az alapra vezethető vissza.
1. proteinek részleges lebontása peptidekre
2. peptidek megkötése az MHC-glikoproteinen
3. peptid-MHC komplex kijutattása a sejtmembránra
De ezen belül különbözik, hogy pl: milyen úton jut be az antigént tartalmazó kórokozó az APC-be, hogy a
sejten belül melyik kompartmenbe kerül, hogy mi a lebontás mechanizmusa, hogy hogyan kapcsolódik a
peptid az MHC-vel, és hogy az antigénpeptid-MHC komplex hogy helyeződik ki a membránra.
Az MHC I kapcsolódáshoz vezető út (endogén antigénprezentáció)
1. Az MHC I glikoproteinek (szemben az MHC II-vel) csaknem valamennyi magvas sejtben
kifejeződnek, és ennek következtében minden magvas sejt antigénbemutató sejtként szerepelhet.
2. Az antigén-előkészítés során lényeges különbség, a vesicularis proteolízissel szemben a citoszolban
folyó proteolízis (citoszol a sejtplazma szolúbilis része).
3. Az „idegen antigének” többnyire meghatározott intracelluláris kórokozók, elsősorban vírusok
produktumai.
4. A fertőzőképes vírusok intracellulárisan szaporodnak: a sejt vírus által kódolt fehérjéket szintetizál,
amelyek a citoszolba kerülnek. (Ugyanez a mechanizmus működik, ha a sejt daganatosan
transzformálódik, és „idegenként” felismerhető fehérjéket szintetizál, de akkor is, ha a fagocitált
baktériumokból vagy gombákból származó fehérjék jutnak a citoszolba.)
5. A vírusfehérjéket vagy a saját transzformálódott fehérjéket először az ubikvitin fehérjecsalád
valamelyik tagja jelöli meg (ubikvitinálódás). Ezzel mintegy „halálra ítéli” a molekulát, és a
kitekeredett fehérjeláncot átadja annak a proteasomának, amelynek a fő funkciója éppen az antigén-
előkészítés. (A különböző proteasomák különböző helyeken hasítják a fehérjéket, a hasítás termékei
között 10-30 aminosavat tartalmazó fragmentumok, epitópok is vannak.)
6. Az MHC I glikoprotein az ER belsejében „várja” a peptidfragmentumot, aminek át kell jutnia az
ER membránján. Ezt egy transzportprotein, a TAP1 és TAP2 dimerje teszi lehetővé
(TAP: transporter associated with antigen processing; a transzporterek az ABC fehérjék családjába
tartoznak).
7. Az ER lumenében tartózkodó peptid-MHC I komplex vesicularis transzporttal jut el a
sejtmembránhoz, ahol „megmutatja magát” a CD8+ citotoxikus lymphocytáknak. (Az állandó
intracelluláris proteolízis következtében a sejt saját fehérjéiből is képződnek peptidek, amelyek
kötődnek az MHC I glikoproteinhez, de ezzel az epitóp-MHC I komplexszel szemben a T-sejtek
toleránsak.)

66
Az MHC II kapcsolódásához vezető út:
1. A szervezetet megtámadó kórokozók egy része (bizonyos baktériumok, gombák) a behatolási
kapukon keresztültörve a szöveti dendritikus sejtekkel, a szöveti macrophagsejtekkel és esetenként a
B-sejtekkel (APC) találkozik.
2. A professzionális antigénbemutató sejtek a felvett extracelluláris antigéneket mindvégig
intracelluláris vesiculákban dolgozzák fel, és a fehérjefragmentumokat vesiculákon belüli MHC II
glikoproteinekkel hozzák össze.
3. A behatolási kapuk közelében elhelyezkedő dendritikus sejtek nyugalmi állapotban vannak.
„Harcképes állapot”-ba helyezésüket a kórokozók jellemző molekulái („patogénekhez asszociált
molekuláris mintázatok”, PAMP) és a sejtek mintázatfelismerő receptorai (PRR, „pattern recognition
receptors”) találkozása indítja meg.
4. Az aktivált dendritikus sejtek egyrészt bekebelezik a mikroorganizmusokat (fagocitózis), másrészt az
addig fix dendritikus sejtek a phagosomákba zárt rakományukkal együtt a nyirokutakon keresztül
megindulnak a legközelebbi perifériás nyirokszerv felé.
5. A phagosomák fuzionálnak a sejt „lebontó műhelyeivel”, a lysosomákkal.
6. Az utóbbiak proteolitikus enzimei a sejtorganellumon belül megkezdik a fehérjék bontását, de a
bontás nem teljes, megáll a kb. tíz aminosavból álló peptidek, az epitópok szintjén.
7. Eközben az endoplasmatikus-reticulumban (ER) folyamatos az MHC II glikoproteinek szintézise, és
a vesiculákba zárt epitóp elfoglalja helyét az MHC II glikoprotein antigénkötő árkainak mélyén. (Az
ER-ből egy további fehérje, az ún. invariáns lánc „vezeti” az MHC II glikoproteint a bontást
végző sejtorganellum belsejébe.)
8. A dendritikus sejtben tehát úgy alakul ki az epitóp-MHC II komplex, hogy a résztvevő molekulák
végig intracelluláris vesiculákban helyezkednek el, a vesiculák pedig úgy fuzionálnak, hogy közben
tartalmuk nem kerül ki a citoplazmába.
9. Az epitóp-MHC II komplex végül beépül a dendritikus sejt membránjába és ezután mutatja meg
magát a CD4+ T-helper sejteknek.
Az MHC I kapcsolódáshoz vezető út Az MHC II kapcsolódásához vezető út
Endogén antigén prezentáció Exogén antigén prezentáció
Intracelluláris antigén Extracelluláris antigén
Az antigénpeptid megy az MHC I-hez MHC II megy az antigén-peptidhez
(TAP1, TAP2) („invariáns lánc”)
Peptid-MHC komplex az endoplazmatikus Peptid-MHC komplex a fagolizoszómában alakul
retikulumban alakul ki ki
CD8+ cytotoxikus T-sejteknek prezentál CD4+ T-helper sejteknek prezentál

67
Hasonlítsa össze a helper és a cytotoxikus T-sejtek szerepét.
T-helper sejtek:
CD4 membránmarker, MHC II-et ismeri fel és az angtigén komplexeket.
Különböző sejtvonalakkal álnak funkcionális kapcsolatban, a sokrétű funkciót több subpopuláció látja el.
 A Th1 a phagocytákat aktiválja, fokozzák a machrophagokban a kórokozók pusztulását.
 A Th2 irányítja az eosinophil granulocyták, hízósejtek működését, B-sejtekben izotípusváltást hoznak
létre (IgE termelődik).
 Th17 termeli az IL-17-et, továbbá gyulladásos mediátorokat és egyes bakteriális, illetve gombás
fertőzések leküzdését végzi.
 TREG gyulladás mérsékelő hatású, a másik három Th-populáció ellen működik.
Cytotoxikus/killer/effektor T-sejtek:
CD8 membránmarker, MHC I-et ismeri fel.
Feladata a kórokozók életfeltételeit biztosító megbetegített sejtek elpusztítása.
Mechanizmusa:
1. A cytotoxikus T-sejt kapcsolatba lép a célsejttel.
2. A T-sejtből kiszabadulnak a granulumokban tárolt fehérjék (perforin, granzim).
3. A perforin lyukat üt a célsejt membránján, míg a granzin bekerül ezen a lyukon a célsejtbe és ott
aktiválja saját kaszpázait, ami apoptózishoz vezet.
Definiálja a B-sejtek szerepét. Írja le az antigénprezentáló sejtek, a T-sejtek és a B-sejtek
együttműködését (celluláris és humorális immunválasz kapcsolata). Ismertesse az immunglobulinok
szerkezetét, típusait és működését.
B-sejtek:
Feladatuk a specifikus antitestek szintézise (plazmasejtté alakulás), antigén-prezentáció. Fontos
markermolekujájuk a BCR (B-sejt receptor-komplex). A BCR antigénfelismerő alegységekből és
jeltovábbító polipeptidláncokból álló molekula-komplex. A felismerő egység a sejtmembránban kötött
állapotban lévő ellenanyag-molekula (membrán IG). A jeltovábbítók az Igα és az Igβ alegységek, melyek IC
szakaszokon 1-1 ITAM-ot tartalmaznak (immunreceptor triozin-alapú aktivációs motívum). A BCR-ket 3
gén kódolja (μ, κ és λ), továbbá mindegyik génnek van egy konstans és variabilis régiója.
Antigénfelismerés: A BCR natív állapotú makromolekulákat (fehérje, lipid, szénhidrát) és ezek epitópjait is
képesek felismerni. Lehet T-dependens (ha az antigén fehérjetermészetű, akkor a B-sejtnek kell, hogy
antigénnel aktivált T-helper sejttek legyenek jelen) és a T-independens (ha az antigén nem fehérje
természetű, a T-helper sejtre nincs szükség).
B-sejt antigénfelismerése T-sejt antigénfelismerése
Az epitópokat akár a teljes antigénmolekulán belül, Az epitópoknak csak a lebontott és MHC-kötött
akár annak egy fragmentumán is felismerik. fragmentumait ismerik fel.
MHC-tól független. MHC kell.
Az antigénprezentáló sejtek, a T-sejtek (celluláris) és a B-sejtek (humorális) együttműködése:
A B-sejtek az antigénnel a secunder nyirokszervekben találkoznak.
Secunder nyirokszervekben a T- és B-dependes areák szegregáltan
helyezkednek el, de mégis közel egymáshoz, így a kemokinek hatására
a T- és B-sejtek közel kerülnek egymáshoz, így direkt kontektussal,
citokininekkel, kemokininekkel kommunikálnak egymással. A T-
dependens antigéneket az APC-k phagolysosomákban szállítják a
nyirokszervekbe. Azonos kórokozóra, de nem azonos epitópra
specifikus B- és Th-sejtek aktiválódnak.
 B-sejt APC-ként viselkedik (phagocytálják, lebontják, MHC II-höz kapcsolják az antigént, MHC-
protein komplex a membránba kerül)
 Protein-MHC II komplex aktiválja a Th-sejtet, ami citokint szekretál és ez visszahat a B-sejtre.

68
Immunglobulinok:
Az immunglobulinok tetramer alapszerkezetében négy polipeptidlánc szerepel; ezek közül kettő-kettő
szerkezete azonos. Két polipeptidánc hosszabb, ezek a nehéz (H-, heavy) láncok, kettő rövidebb, ezek
elnevezése könnyű (L-, light) lánc. Az Y alakban elhelyezkedő négy láncot diszulfidkötések fogják össze; a
láncokon belüli diszulfidkötések globuláris doméneket alakítanak ki.
A variábilis domének a nehéz és a könnyű láncok N-terminális szakaszán vannak: az ezeket kódoló
génszakaszok átrendezettek, ezért itt az aminosav-szekvencia individuális (egyedi). A nehéz lánc variábilis
doménjének elnevezése Vh, a könnyű láncban elhelyezkedőé Vl. (Azonos a szekvenciája a két Vh és a két
Vl doménnek, míg a Vh és Vl szekvenciája különbözik.) A variábilis doméneken helyezkednek el az
antigénnel komplementer régiók (complementarity-determining region). Az immunglobulin
antigénspecificitásáért a Vh és a Vl domének együttesen felelősek. A konstans domének a C-terminális
szakaszon vannak.

A könnyű láncnak két típusa van:

 κ- és λ-lánc, mind a kettő kapcsolódhat bármelyik típusú H-lánccal, de egy B-sejt csak az egyik
fajta L-láncot szintetizálja.
A nehézláncnak öt típusa van:
 α-, γ-, δ-, ε-, μ-lánc, ezek határozzák meg az immunglobulin izotípusát (M, E, G, A, D)
Immunglobulin fragmentumai:
 ha az immunglobulint protolitikus enzimmel kezeljük, akkor a molekula fragmentumokra esik szét
ami 2 db Fab és 1 db Fc régiót eredményez
 Fab (Fragment antibody binding)
o ez tartalmazza a variabilis doméneket (de konstansakat is)
o antigénkötő része az immunglobulinnak.
 Fc (Fragment crystalline)
o kristályosítható
o csak konstans régiókat tartalmaz
o ezzel a résszel kötődik az antigén-immunglobulin komplex az effektorsejtek Fc-
receptoraihoz/a komplementhez
Izotípus: Ig-osztályoknak felelnek meg (nehézláncbeli különbségek).
Allotípus: Az Ig-ok genetikailag meghatározott különbségeit
(különböző allélok) reprezentálják különböző egyedek között.
Idiotípus: Az antigén-kötőhelyek különbözőségeit jelzi (minden Ig-
molekula egyedi, csak az adott B-sejt klón által termelt
molekulapopulációt jellemző determinánsokat hordoz).

69
 Ig-szerkezet

Típus IgM IgE IgG IgA IgD

IgG1, IgG2,
Alosztály - - IgA1, IgA2 -
IgG3, IgG4
Nehéz lánc μ ε γ1, γ2, γ3, γ4 α1, α2 δ
(IgG1: 9
Szérum
IgG2: 3 IgA1: 3
koncentráció 1,5 0,05 nyomokban
IgG3: 1 IgA2: 0,5
(mg/ml)
IgG4 0,5)
Szérum
felezési idő 5 2 23 6 3
(nap)
Oldott forma pentamer monomer monomer mono-, di- és trimer monomer
Szérumban
kevés, inkább
Elsőnek A vér
membránhoz
megjelenő legtipikusabb
kötött (citofil BCR-ként
antitest a B-sejt antitestje.
Ig). Basophil funcionál
differenciációja Komplement- Előfordulás: nyál,
granulocyták és antigén-
során. Első rendszer könny, tej,
hízósejtek bemutatás
kiválasztott Ig aktiválója. légzőrendszer és
membránjában előtt.
Funkció az elsődleges Phagocytáló GIS mucosa. IgA1 a
Fc receptor. Ha Szekretált
immunválasz sejteket keringésben domi-
antigén kötődik formában csak
során. mozgósít. náns, IgA2 a
hozzá, akkor a myelomás
Placentán nem Placentán átjut szekrétumokban.
sejtek betegek
jut át (pl: AB (pl: Rh
granulumai szérumában.
vércsoport vércsoport
ürülnek az
antitestek) antitestek)
extracelluláris
térbe.
Ismertesse a cytokinek fő csoportjait, szemléltesse működésüket néhány példával. Ismertesse az aktív
és passzív immunizálást.
Cytokinek:
A leukocyták kommunikációját és működését segítő proteinek. Fontosak a fehérvérsejtek osztódásában,
differenciálódásában, chemotaxisban, antitesttermelésben, cytotoxicitásban . Szisztémás hatásaik is vannak:
 pyrogén reakció
 anyagcserehatások
 „cytokin-vihar”
Típusaik:
Interleukinok (IL)
 IL-1, IL-6: Macrophagok által termelt cytokinek – „első jelzés”
 IL-5: Anyagcsere és idegrendszeri hatások, eosinophil granulocyta aktiváció
 IL-4, -10, -13: antitesttermelés (IL-14 gátolja)
 IL-8: chemotaxis
 IL-3: hízósejt aktiváció
Interferonok (INF): antivirális, tumorok és autoimmun betegségek kezelése
 INFγ: celluláris immunitás
Tumor necrosis factor (TNF)
 TNFα: Macrophagok által termelt cytokin – „első jelzés”

70
Transforming growth factor (TGF): tumorok, szövetregeneráció
 TGFβ: celluláris immunitás
 Kolóniastimuláló faktorok (CSF) (csontvelő, sejtosztódás)
Adipokinek: zsírsejtek által szekretált
Aktív immunizálás:
Aktív immunizáláskor a kórokozó antigénjét – elölt vagy gyengített kórokozót, vagy tisztított
antigént – juttatva a szervezetbe immunreakció, és ezzel védettség jön létre. Az immunitás általában 10-
14 nap alatt fejlődik ki, és több évig is megmaradhat. Az aktív immunizálás során kialakuló
immunreakcióhoz azonban nem elégséges az antigén bevitele. Hosszú ideig értelmezhetetlen volt az a
tapasztalat, hogy a sikeres immunizáláshoz további, nem specifikus kísérő anyagok, adjuvánsok bevitele is
szükséges. A természetes immunitásról megismert tények magyarázták meg az adjuvánsok hatását: ezek a
természetes immunitás receptoraihoz kötődve aktiválják a dendritikus sejteket és a macrophagokat,
és ezzel elősegítik a B-sejtek aktiválódását.
Passzív immunizálás:
Passzív immunizáláskor az antigént vagy állati, vagy ritkábban emberi szervezetbe juttatják, és az
abban termelődött immunglobulint adják be fertőzött vagy fertőzési veszélynek kitett emberi
szervezetbe. Ez az immunizálás akkor különös jelentőségű, ha a kórokozó toxint termel; az antitoxin
(antitoxikus „savó”) életmentő lehet diftéria- vagy tetanuszbaktérium okozta fertőzésben. A passzív
immunizálás csak néhány hetes védelmet ad. Ez a lehetséges terápia állati eredetű toxinok (pl.
kígyóméreg) hatásának semlegesítésére.

71
 20. AZ AB0 ÉS RH VÉRCSOPORTOK

Jellemezze a vércsoportok antigénjeit és a keringő antitesteket (Landsteiner-szabályok, ellenanyagok

jelenléte és típusa)
A „vércsoportantigén” kifejezés azért van idézőjelbe téve, mert ezek az antigének nemcsak a
vörösvérsejteken, hanem – többek között – az endothelsejtek felszínén is jelen vannak. Történeti okokból
ezeket az antigéneket mégis vércsoportantigéneknek nevezzük. Az antigének kémiai szerkezetük alapján
csoportokba sorolhatók: a rokon antigének egy-egy vércsoportrendszert alkotnak. Az emberi szervezetben
sok „nagy” vércsoportrendszert ismerünk: ezek egymástól függetlenek és önálló öröklésmenetet mutatnak.
A nagy vércsoportrendszerek mellett még számos olyan egyedi vércsoportantigén van, amelyek nem
tartoznak a nagy vércsoportrendszerekhez.
A B AB 0
Antigén A-antigén B-antigén A- és B-antigén nincs antigén
anti-A- és anti-B-
Antitest anti-B-antitest anti-A-antitest nincs antitest
antitest
Genotípus IA, IA ; IA, i IB, IB ; IB, i IA, IB i, i
Gyakoriság 44% 10% 4% 42%

Rh+ Rh-
Antigén D-antigén nincs antigén
nincs antitest
(csak D-antigénnel való
Antitest nincs antitest
találkozásakor keletkezik anti-D-
antitest )
Genotípus D, D ; D, d d, d
Gyakoriság 85% 15%
Az AB0-rendszer antigénjei a sejtmembrán gliko-szfingomielinjei, az epitópok a sejtek külső felszínén
elhelyezkedő és hasonló struktúrájú szénhidrátkomponenseik. Az oligoszacharidok láncvégi
monoszacharidjai képezik a specifikus antigéndetermináns csoportot, a monoszacharidok szekvenciájában
lévő eltérések felelősek az AB0-antigének közötti különbségekért. A csoporttulajdonságokért felelős allél
génpárok monoszacharid-transzferázokat kódolnak.
1. A H gén terméke egy fukoziltranszferáz, ami az alapváz („H-
antigén”) kialakításáért felelős. Ha ez a gén – nagyon ritkán –
hibás vagy hiányzik, az alapváz nem épül tovább, egy rendkívül
sok problémát okozó vércsoportvariáns, az ún. „Bombay-
vércsoport” alakul ki
2. Az A allél egy N-acetil-galaktózamin glikoziltranszferázt kódol
(galaktózhoz kapcsol N-acetil-galaktózamint).
3. A B allél egy galaktoziltranszferázt (alapváz galaktózához
másik galaktózt kapcsol).
4. A 0 allél terméke egy enzimatikusan inaktív fehérje.
Az A- és a B-transzferáz a H-struktúrára „függeszt rá” egy
monoszacharidot; a 0 allél terméke nem változtatja meg a H-struktúrát.
(A 0 génben egyetlen bázis hiányzik, ezért nincs a keletkező fehérjének enzimaktivitása. Ha mind az A,
mind a B allél hiányzik, csak a H antigén jelenik meg a vörösvérsejten, az egyén a 0-vércsoporthoz tartozik.)
Landsteiner-szabályok:
1. nem tartalmazza azt az antitestet, amelyik saját A- vagy B-antigénjével reagál,
2. tartalmazza azt az antitestet, amelyhez tartozó A- vagy B-antigén saját sejtjein nem fordul elő

72
 Az AB0-vércsoportrendszer nagy orvosi jelentőségét az adja, hogy a vérplazma ún. „természetes
ellenanyagokat”, M-osztályú immunglobulinokat tartalmaz, amelyek a vérsejtek és az endothelsejtek A-
vagy B-antigénjeivel is reagálnak. Ezek felismerése (K. Landsteiner, 1901) előtt az embereken megkísérelt
vérátömlesztés jelentős kockázattal járt, a fellépő szövődmények többnyire halálosak voltak.
A Bombay-vércsoport: Az egyedekben hibás a fukoziltranszferáz gén, nem alakul ki a H-antigén; a
Landsteiner-szabály itt is érvényes, azaz ezen egyedek vérsavója mind anti-A, mind anti-B, mind anti H
antitestet tartalmaz, és sem A-, sem B-, sem AB-, sem 0-vércsoportú vérrel nem transzfundálhatók.
Donor (Adó)
Fogadó - + -
0 0 A A+ B- B+ AB- AB+
-
0 jó kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap
+
0 jó jó kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap
A- jó kicsap jó kicsap kicsap kicsap kicsap kicsap
+
A jó jó jó jó kicsap kicsap kicsap kicsap
-
B jó kicsap kicsap kicsap jó kicsap kicsap kicsap
B+ jó jó kicsap kicsap jó jó kicsap kicsap
-
AB jó kicsap jó kicsap jó kicsap jó kicsap
AB+ jó jó jó jó jó jó jó jó
Írja le a vércsoportok meghatározásának folyamatát. Transzfúzió előtti vizsgálatok (major teszt,
minor teszt, biológiai próba).
Vércsoportmeghatározás:
A vértranszfúzió esetén meg kell győződni, hogy csoportazonos vért adunk. A vércsoport meghatározás
alapja a specifikus antigén-antitest reakció, aminél serafolos kártyát használunk. Ezen anti-A, anti-B és anti-
A és B antitestet egyaránt tartalmazó köröcskék vannak, amire a vércseppeket cseppentjük.
1. A vért cseppentve hemagglutináció következik be ott, ahol antigén-antitest reakció van.
2. A vörösvértestek között az antitestek hidakat képeznek és azok összekapcsolódnak, agglutinálódnak.
3. Az anti-A antitest az A és az AB vércsoportot, az anti-B antitest a B és AB-t, az anti-A és anti-B az
A, B és az AB-t agglutinálja. Ha nincs agglutináció, akkor az a 0-s vércsoport.
Transzfúzió előtti vizsgálatok:
Keresztagglutináció:
Egyéni alkalmassági próba, amely során megvizsgáljuk, hogy a recipiensével azonos AB0 és Rh csoportú
donorvér valóban megfelel-e a recipiensnek.
 Major teszt: A donor vörösvértest szuszpenzióját és a recipiens savóját reagáltatjuk.
 Minor teszt: A donor savóját és a recipiens vörösvértestjének szuszpenzióját reagáltatjuk.
Biológiai próba: Az utolsó lehetőség az inkompatibilitás felfedezésére. Felnőtt betegbe transzfúziós
szereléken keresztül kb. 25 ml vért transzfundálunk nagy cseppszámmal, majd kis cseppszámmal 3-5 percig
figyeljük a beteget. Panasz és tünetmentesség esetén az előbbi eljárást még 2-szer megismételjük. Ha a kb.
75 ml vér beadása után nem észlelünk kórosat (pl. hidegrázás, deréktáji fájdalom, általános rosszullét), akkor
a biológiai próba negatív, a transzfúzió elvégezhető a kívánt sebességgel.
Írja le az Rh-szenzibilizáció folyamatát (prophylaxis, erythroblastosis foetalis). Az agglutináció és
hemolízis definíciója, folyamata és következményei.
Rh-szenzibilizációról akkor beszélünk, amikor egy Rh- anyának Rh+ magzata lesz. Az első terhesség
normálisan zajlik le, azonban szüléskor/vetéléskor a magzati D-antigéneket tartalmazó vörösvértestek az
anya vérébe kerülnek, ami ellenanyag termelődést vált ki. A második terhességnél már ott vannak az anya
méhében a kész anti-D-antitestek (IgG). Ezek áthatolnak a placentán és az anti-D-antitest kicsapja a magzat
vörösvértestjeit, a magzat abortálódik. A kórképet erythroblastosis foetalisnak nevezzük.
Prophylaxis (megelőzés): Anti-D-antitesteket adnak vénásan az anyának a szülést követő 72 órán belül.
Ennek hatására az anyában nem indul meg az anti-D antitestek termelése (Rh-profilaxis), ugyanis az
ellenanyag elpusztítja a magzat vörösvértestjeit, és így nem indul be az ellenanyag termelődés az anyában.
Az A és B antitestek pentamer szerkezetűek, így nem jutnak át a placenán, ellenben az Rh-antitestekkel.

73
Agglutináció: A vörösvértestek kicsapódása.
Az AB vörösvérsejtek felszínén immunreakció alakul ki a megfelelő antigénnel rendelkező vörösvértestek
között. A AB-ek hidat képeznek az antigéneket hordozó vörösvértestek között, így a vörösvértestek az AB-
eken keresztül kapcsolódnak egymáshoz (AB-en sok epitóp, így több vörösvértest tud megkötődni).
Következménye a thrombosis, haemolysis, icterus, bilirubinaemia, keringési zavar, veseelégtelenség.
Haemolysis: Külső hatásra a vörösvértest membránja sérül, és a hemoglobin kiszabadul a vörösvértestből.
Ennek oka lehet hipotóniás közeg, membránsérülés, illetve különböző betegségek. Következményképpen a
hemoglobin felszabadul, ami keringési zavarokat indukál, majd az O2-szállítás elégtelenségéhez vezet,
hyperbilirubinaemia (icterus).

74
 21. AZ ELSŐDLEGES HAEMOSTASIS, A THROMBOCYTÁK
JELLEMZÉSE, FUNKCIÓI

Jellemezze az elsődleges haemostasis szerepét, sorolja fel és jellemezze a benne szerepet játszó
folyamatokat (vazokonstrikció, thrombocyta aktiváció és aggregáció), mutassa be azok szerepét,
jelentőségét. Sorolja fel a thrombocytákat aktiváló anyagokat és eredetüket. Vázolja az endothelsejtek
szerepét a vérzéscsillapításban.
A szervezet érrendszerét különböző sérülések érhetik. Mechanikai hatások: ütés, vágás, harapás
megnyithatják az ereket, és vérzést okozhatnak. Az élőlény ezeket a traumákat csak abban az esetben élheti
túl, ha az érsérülést követő vérzést csillapítani képes. A felsorolt rendkívüli eseteken túl a kisebb ereket a
mozgásokkal kapcsolatos mindennapos traumák is érik. A keletkező mikrosérülések mindaddig nem
okoznak észlelhető vérzést, amíg a vérzéscsillapító mechanizmusok, a haemostasis hibátlanul működik. Ha a
vérzéscsillapító mechanizmus elégtelen, akkor kisebb, látszólag „spontán” bőr alatti vérzések (petechiák,
suffusiók) jelentkeznek.
A rendszer működésének alapkövetelményei:
 Az ereket ért trauma után késedelem nélküli, gyors aktiválódás.
 A folyamat korlátozása az érsérülés helyére, csak ott aktiválódjon.
 Ne aktiválódjék, ha nincs érsérülés.
 Az aktivált rendszer működésének felfüggesztése, amikor az elérte célját, az érsérülés elzáródott.
Az alapkövetelmények megvalósítása, a prokoaguláris és antikoaguláris reakciók egyensúlya.
A haemostasis komponensei:
1. érfal
2. thrombocyták
3. vérplazma fehérjéi
Lépései:
Primer haemostasis:
1. lokális vasoconstrictio (átmeneti, időt nyer, hogy a véráramlás lelassuljon)
 közvetlen SI reakció
 lokális vasoconstrictio anyagok az aktivált thrombocytákból (TXA2, 5-TH, A)
 érszűkítő reflex
2. thrombocyták adhéziója, aktivációja, aggregációja, amik a fehér thrombust kialakítják.
Secunder haemostasis:
3. véralvadás (koaguláció), ami a vörös thrombust kialakítja
Jellemzők:
 Pozitív és negatív visszacsatolás.
 Reciprok aktiválások.
Ha a prokoaguláris folyamatok túlműködnek: thrombosis
Ha az antikoaguláris folyamatok túlműködnek: vérzékenység
Az alvadási mechanizmus körülbelül néhány percet vesz igénybe, de a helyreállító, befejező folyamatok
(fibrinolízis, endothel helyreállítása: sejtproliferáció) több napig húzódhatnak.
A thrombocyták kitapadása a sérült érfalhoz:
Az érfal sérülését követően a keringő vér thrombocytái az endotheliumsérülés helyéhez tapadnak
(kitapadás, primer adhézió). A kitapadt thrombocyták aktiválódnak, alakjuk megváltozik, és megindul a
szekréció. A sérülés helyén kitapadt és aktivált thrombocyták a keringő vérből további thrombocytákat
aktiválnak, és a sérülés helyéhez rögzítenek (összecsapzódás, aggregálódás): ezzel kialakul a
thrombocytadugó. Az érendothelium sérülését követően szabaddá válik az alatta lévő kötőszöveti rost
rendszer, a subendothelialis mátrix. A fehér thrombus kialakulásának első lépéseként a még aktiválatlan

75
thrombocyták felszíni glikoproteinjeik (GP) segítségével a szabaddá vált subendothelium meghatározott
fehérjéihez tapadnak.
A thrombocyták első rétegének kitapadásában két párhuzamos mechanizmus, egy közvetlen és egy
közvetett kölcsönhatás szerepel. Mindkettőben a thrombocyták egy-egy specifikus felszíni
glikoproteinkomplexe kötődik a subendothelium fehérjéihez. A közvetlen kölcsönhatásban a
thrombocytamembrán egyes glikoproteinjei (kollagénreceptorok) közvetítő molekula nélkül kapcsolódnak
a fedetlenné vált kollagénrostokhoz. A glikoproteinek közül a legfontosabbak a GP Ia-IIa komplex és a GP
VI. A közvetlen kölcsönhatások meglehetősen lassúak, ezért főleg alacsony áramlási sebesség mellett
jelentősek. A felszini glikoproteinek kollagénnal való kölcsönhatása az időben a legelső tényezője a
thrombocytaaktiválódásnak.
A kollagén és a thrombocyták közötti közvetett reakcióban a thrombocyták GP Ib-IX-V komplexe és az
adapterfehérjeként működő szöveti von Willebrand-faktor (vWF) szerepel. A vWF az endothelsejtek által
mind a vérbe, mind a subendotheliumba elválasztott multimer fehérje. A vWF-nak a subendothelialis
mátrixfehérjé(k)hez, elsősorban a kollagénhez való adszorpciója megváltoztatja konformációs állapotát, és
ezzel lehetővé válik, hogy a vWF a thrombocyták GP Ib-IX-V komplexéhez kötődjön. A thrombocyták
ezáltal is rögzülnek a subendotheliumhoz. A közvetett mechanizmus különösen nagy véráramlási sebességek
mellett fontos, minthogy a vWF és a glikoproteinek közötti reakció gyors.
A vérplazmában jelen lévő natív vWF konformációja nem teszi lehetővé a faktor kötődését a keringésben
lévő thrombocytákhoz. Az érsérülés helyén azonban a vWF a vérplazmából kijut a subendotheliumba, ahol
konformációváltozást szenved, és így már részt vehet a thrombocyták kitapadásában. A keringésben lévő
natív vWF az aktivált thrombocyták összetapadásában és aggregálódásában vesz részt, továbbá
szállítófehérjéje a véralvadás VIII. faktorának.
Genetikai okból előfordul, hogy a felsorolt fehérjék valamelyike hibás (azaz funkcionális értelemben
hiányzik). Ennek mérsékelt vagy súlyos vérzékenység a következménye. Erich von Willebrand finn orvos
ismerte fel a később róla elnevezett betegséget, a megbetegedésben hiányzó fehérjét, a vWF-t csak sokkal
később azonosították. Hibás szerkezetű lehet a GP Ib-IX-V komplex (Bernard−Soulier-szindróma). A GP Ia-
IIa defektusa nagyon ritka. A GP VI hiánya esetén súlyos vérzések léphetnek fel.
A thrombocyták aktiválódása:
Aktiválódáson párhuzamos folyamatok összességét értjük, amelyek a sejtfelszíni receptorok
ligandkötésével indulnak meg, a cytoskeleton átrendeződésével, a thrombocyta alakváltozásával és
szekrécióval (exocytosissal) folytatódnak, és végső soron a thrombocyták aggregálódását eredményezik.
A kitapadás a thrombocyták aktiválásához vezető folyamatok első lépése. Az aktiválódás megindító
tényezője a kollagén érintkezése a kitapadt thrombocyták felszínén lévő kollagénreceptorokkal. A kollagén
kötődése a GP VI-hoz tirozinfoszforilációs kaszkádot indít meg. A GP Ib–IX–V komplex vWF
közvetítésével létrejövő kollagénkötése is megindítja a sejten belüli jelátvitelt, a protein-tirozinkináz
kaszkád hozzájárul a thrombocyták aktiválódásához. A kitapadt thrombocyták aktiválódásának megindulását
a thrombocytareakciók robbanásszerű gyorsulása követi (amplifikáció), mert az aktivált kitapadt
thrombocytákból mediátormolekulák szabadulnak fel (szekréció, ezt követő intercelluláris jelátvitel),
amelyek részt vesznek a környező nyugvó állapotú thrombocyták aktiválásában.
A thrombocytaaktiválás kiterjesztésében jelentős szerepe van a foszfolipáz A2(PLA2) működésének: ez
az enzim a membránlipidekből arachidonsavat hasít le. A ciklooxigenáz az arachidonsavat endoperoxidokká
(prosztanoid vegyületekké) alakítja. A keletkező prosztaglandin H (PGH), de főként a tromboxán
A2 (TXA2) elhagyja a thrombocytát, és a környezetben lévő többi thrombocytát – azok TXA2-receptorain
keresztül – aktiválja.

76
 Aktivátor Eredet
Kollagén A sérült erek subendotheliuma.
TXA2 Aktivált thrombocyták.
5-TH Aktivált thrombocyták.
Adrenalin Aktivált thrombocyták, keringő vér.
ADP Aktivált thrombocyták.
Trombin A megindult alvadási folyamat.
Az acetilszalicilsav (aszpirin) acetilálja,
ezzel irreverzíbilisen gátolja a
ciklooxigenázt. A gyógyszert kis adagban
(100 mg/nap) a thrombocyták inadekvát
aktiválódását követő thrombosis
megelőzésére alkalmazzák. A prevencióra
használt adagban az aszpirin alig
hosszabbítja meg a vérzési időt, ha azonban
a thrombocytaaktiválás valamelyik másik
útja is gátolt, a vérzési idő jelentősen
meghosszabbodik, és komoly vérzés is
létrejöhet.
További gyorsító és kiterjesztő tényezőt
jelentenek a thrombocyták granulumaiból az
aktiválódás során exocytosissal kikerülő
faktorok. A sötét granulumokból
leadott ADP, szerotonin (5-HT)
és adrenalin a környező thrombocyták
megfelelő receptoraihoz kötődnek, és
azokban is megindítják vagy elősegítik az
aktiváló folyamatokat.
Az aktiválódásban azonban nemcsak
thrombocytaeredetű, hanem más molekulák is szerepelnek; ezek közül az egyik leghatásosabb aktivátor
a trombin. A trombin a párhuzamosan meginduló véralvadási folyamat során helyben keletkezik. A trombin
proteolitikus enzim; a thrombocyták membránján lévő trombinreceptorhoz kötődve abban egy peptidkötést
hasít el (proteázaktivált receptor, PAR). A hasítást követően a receptor konformációváltozása indítja meg
a jelátvitelt.
A thrombocyták alakváltozása és aggregációja:
Az aktiváció után thrombocyták alakja megváltozik, bekövetkezik a szétterülés, így erősebben kötődnek a
subendothélialis mátrixhoz. Ez a folyamat egy ponttól kezdve irreverzibilissé válik: GP IIb-IIIa expozíció
során a thrombocyták GPIIb-IIIa komplex glikoproteinjei hozzáférhetővé válnak a plazma több RGD
szekvenciával rendelkező fehérjéi számára. → RGD szekvencia és a glikoproteinek között kötés →
fibrinogén, vWF és vitronektin a thrombocyták között hidat képez így az eredmény az, hogy a thrombocyták
kötődnek a subendotheliumhoz és egymáshoz is.
Az endtohelsejtek hatással vannak a véralvadás összes tényezőjére, a thrombin képződésére, a fibrinolysisre
és a thrombocyta funkciókra egyaránt. A normális funkciójú endothel finom egyensúlyt tart fenn a
prokoaguláris és antikoaguláris hatások között.
Folyamat Funkció
PGI2-szintézis Thrombocytaaggregálódás gátlása
NO-szintézis Thrombocytaaggregálódás gátlása
Trombomodulinszintézis Alvadási folyamat befejezése
Kollagén elfedése Thrombocytaaktiválás megelőzése
von Willebrand-faktor-szintézis Subendothelialis thrombocytaadhézió, aktiválás
Plazminogénaktivátor-szintézis Fibrinolízis megindítása
Plazminogénaktivátor-inhibitor szintézise Fibrinolízis korlátozása

77
Adja meg a normál thrombocytaszámot. Írja le a thrombocyták keletkezését, főbb morfológiai
jellegzetességeit, méretét, a granulumok típusait és tartalmukat.
Thrombocytaszám: 150.000-300.000 sejt/µl
Keletkezés:
A trombociták átlagos élettartama 7-10 nap. Fiziológiás körülmények között naponta a keringő
mennyiség 10-20%-a termelődik újra, ami egy felnőtt embernél naponta mintegy százmilliárd vérlemezke
képződését jelenti. A vérlemezke képződés akár hússzorosára is nőhet olyan humorális tényező hatására,
mint a rosszindulatú daganat. A megakariocita fejlődési sort három sejttípus jellemzi, melyeket a sejtmag
mérete, a mag/citoplazma arány, a kromatinállomány struktúrája és a citoplazma differenciáltsági foka
alapján lehet megkülönböztetni. A legkorábban azonosítható prekurzor a promegakarioblaszt, utána
következik a megakarioblaszt, majd a promegakariocita és a megakariocita. Az érés során a
megakariocita előalakok endomitózis révén megsokszorozzák DNS állományukat, a differenciálódás során
így a sejtmag folyamatosan egyre tömöttebbé és lebenyezettebbé válik. Az endomiózis DNS-kettőződést
jelent sejtmagi, illetve citoplazmatikus osztódás nélkül. Miközben a megakariociták sejtmagja eléri a
végleges DNS mennyiségét, a citoplazma-állomány komplex szerveződése is lezajlik. A trombocitákra
jellemző szubcelluláris organellumok kialakulása és a raktározott fehérjék szintézise történik ebben az
időszakban, mely során a citoplazma-állomány elnyeri végső, a vérlemezkékre jellemző összetételét. A
vérlemezkék a megakariocita plazmájának feldarabolódását követően alakulnak ki. Egy megakariocitából
mintegy 1000-5000 vérlemezke keletkezik. A trombocita-képződés a megakariociták számára öngyilkos
folyamat, mert miután a citoplazma feldarabolódik, csak egy izolált, apoptotikus sejtmag marad vissza.

Megakariocita progenitor Megakarioblaszt Promegakariocita Megakariocita Thrombocita

Morfológiai jellegzetességek:
A vérlemezkék a vér legkisebb alakos elemei, melyek a csontvelőben képződnek a megakariocitákból való
lefűződés során. Sejtmagjuk nincs, méretük 2-5 µm közé tehető. Nyugvó állapotban diszkoid alakúak,
azonban aktivációkor alakváltozáson mennek keresztül. Az alakváltozás során állábak (pszeudopodiumok)
képződnek rajtuk, felszínük így kétszeresre növekszik. A vérlemezkék négyféle tároló granulummal
rendelkeznek: α- és denz granulumokkal, lizoszómával, illetve peroxiszómával. Az α-granulumok
trombocita faktor 4-et (PF4), vérlemezke eredetű növekedési faktort (PDFG), β-tromboglobulint,
fibrinogént, von Willebrand-faktort (VWF) és egyéb alvadási faktor fehérjéket tartalmaznak. Az innen
felszabaduló anyagok az adhézió, aggregáció, kemotaxis, gyulladás, sejtproliferáció és a koaguláció
folyamataiban vesznek részt. A denz granulumok az α-granulumoknál kisebb mennyiségben vannak jelen,
és adenozin-difoszfátot (ADP), adenozin-trifoszfátot (ATP), 5-hidroxitriptamint (5-HT) és kalciumot
tartalmaznak. Ezek a kis molekulasúlyú anyagok a trombocita aggregáció fokozásához szükségesek, és a
stabil aggregátum kialakulásában fontosak. A lizoszómák elasztázt, kollagenázt, katepszint tartalmaznak,
szekréciójuk a katalázt tartalmazó peroxiszómákhoz hasonlóan hozzájárul a környező struktúrák
degradációjához. A vérlemezkék granulumszekrécióját a citoszkeleton, a citoplazma térbeli elrendeződését
biztosító fehérjék (aktin, miozin) hálózata teszi lehetővé.

78
Definiálja a haemostasis és a véralvadás közötti különbséget. Hasonlítsa össze a fehér és a vörös
thrombust.
A haemostasis (vérzéscsillapítás) több folyamat együttes neve. Az erek összehúzódásától és a szöveti
reakciótól kezdve egészen a véralvadék bontásáig tartó folyamat. A véralvadási kaszkád "csak" egy
folyamat sorozat a haemostasison belül.
A szorosan vett haemostasis néhány percen belül lezajlik. A helyreállító folyamatok, bár az alvadással
párhuzamosan kezdődnek, csak több órás vagy több napos késés után válnak észlelhetővé. A fibrinolízis
eltávolítja az alvadékot. Ezzel párhuzamosan a sejtproliferációs folyamatok helyreállítják az endothelium
folyamatosságát, és ez a folyamat kedvező esetben az érlumen ismételt megnyílásához, az ér
rekanalizációjához vezethet.
Vörös trombus: A másodlagos haemostasis képzi. Koaguláns vérrög, a hullai véralvadékhoz hasonlít, de
mégis elkülönül attól törékeny szerkezete, szárazsága, illetve érfalhoz tapadása miatt. Fibrinhálóból,
trombocitákból, fehér- és vörösvérsejtekből áll. Hossza fennmarad, a fibrinolízis távolítja el.
Fehér trombus: Az artériák és a szív üregeiben jön leginkább létre, nem tartalmaz vörösvértesteket,
megfigyelhetők benne a Zahn-féle vonalak, melyeket a fibrinhálóban elhelyezkedő vérsejtkötegek mutatnak.
A thrombocyta funkció károsodásának mérése (vérzési idő).
Az aggregáció klinikai vizsgálata, az Ivy-féle vérzési idő: 40 Hgmm nyomást létesítünk a felkaron
vérnyomásmérővel, majd az alkar belső felszínén 10 mm hosszú, 1 mm mély karcolást ejtünk, 30
másodpercenként letöröljük a vércseppeket, normálértéke 3-5 perc, de megnőhet csökkent
thrombocytaszám, funkció vagy károsodott érfalfunkció esetén.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. thrombocytaszám: 150000-300000 sejt/µl,
2. vérzési idő (Ivy-féle módszerrel): 3-5 perc

79
 22. A MÁSODLAGOS HAEMOSTASIS: A VÉRALVADÁS
(COAGULATIO), A VÉRALVADÁS GÁTLÁSA IN VITRO ÉS IN VIVO.
A FIBRINOLYSIS FOLYAMATA

Definiálja az alvadási faktorokat, működésük mechanizmusát, adja meg szintézisük helyét, ismertesse
nevezéktanukat.
Alvadási faktorok működése:
Az alvadásban szereplő fehérjék (“véralvadási faktorok”) nagy részét a máj szintetizálja; a folyamatos de
novo (újonnan) szintézis elengedhetetlen a normális haemostasishoz.
Plazma alvadási faktorok:
1. enzimek (SER-proteázok, kivétel a XIII. → transzglutamináz)
2. kofaktorok (V, VIII → regulátorok, enzimaktivitás nélküli fehérjék)
3. Ca2+ (hídként kötik össze az alvadás negatív töltésű összetevőit, továbbá ő segíti, hogy a faktor és a
szubsztrát megtalálják egymást)
4. K-vitamin (vérhígítás)
Négy prokoaguláns és néhány antikoaguláns fehérje polipeptidlánca a transzlációt követően utólagosan
módosul. Módosított prokoaguláns fehérje a protrombin (II. faktor), a VII., IX. és X. faktorok.
Antikoaguláns fehérjék a protein C és a protein S. A keletkezett fehérjék polipeptidlánca glutaminsavban
gazdag régiót tartalmaz; a glutaminsav oldalláncok a polipeptidlánc kialakulása után γ-pozícióban
karboxileződnek (poszttranszlációs módosítás). A γ-karboxi-glutaminsav szokásos rövidítése Gla, ezeket a
fehérjéket Gla-fehérjékként említjük. Amelyik alvadási faktor fehérjéből épül fel, az enzimként is működik.
A Gla-fehérjék a Gla-n keresztül Ca2+-okat kötnek meg, amelyek a Gla-fehérjét negatív töltésű
foszfolipidfelülethez vagy más fehérjéhez rögzítik. A reagáló fehérjék felülethez való rögzítése teremti meg
az enzimreakció gyors végbemeneteléhez szükséges térbeli feltételeket, és egyben mind a prokoaguláns,
mind az antikoaguláns működést a sérülés helyére korlátozza.
Az utólagos karboxileződéshez szükség van egy naftokinonszármazékra, a K-vitaminra. K-vitamin-
hiányos állapotban a fehérjék nem tartalmaznak Gla-t, funkcionálisan inaktívak. K-vitamin-hiányban
alvadási zavar következik be. A K-vitamin zsírban oldódó vitamin, a bélből való felszívásához epesavas sók
szükségesek: K-vitamin-hiány jön létre az epetermelés vagy az epeelvezetés zavarában. Az epevezeték
elzáródása véralvadási zavarral társul.
A K-vitamin néhány szerkezeti analógja megakadályozza a májban a K-vitamin hatását, ezzel a
poszttranszlációs karboxilezést. Ezeket a vegyületeket (dikumarinszármazékok, warfarin) – a protrombin
plazmaszintjének rendszeres ellenőrzése mellett! – thrombosis megelőzésre használják.
Nevezéktan:
Egyes alvadási faktorok felismerése mintegy százéves múltra tekint vissza. Az elsőként felfedezett
faktorok, a fibrinogén/fibrin és a protrombin/trombin elnevezése általánosan elfogadottá vált. A
későbbiekben felismert faktorokat azonban az egyes kutatók gyakran eltérő néven említették. Az
elnevezéseket később egységesítették: az addig megismert faktorokat római számokkal, az aktivált faktort a
számhoz tett „a” betűvel (aktivált) jelölték.
Ebben a rendszerben a fibrinogén az I., a protrombin a II. (a trombin a IIa), a Ca 2+ a IV. faktor nevet
kapta. Ezen faktorok esetében a továbbiakban is az eredeti neveket használjuk. A protrombin aktiválásához
vezető tényezők megismerése a III. faktor elnevezést átértékelte. Ma a „szöveti faktor” (tissue factor, TF)
szinonimájaként használják, de egyes szerzők megtartották a “thromboplastin” nevet.
Az V., VII., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. faktort római számmal jelöljük. (A tévedésen alapuló VI. faktort
törölték a listáról.) Néhány alvadási tényezőt a számozás bevezetése után fedeztek fel, így ezek nem kaptak
számot: közéjük tartozik a „szöveti faktor”, a prekallikrein/kallikrein, a nagy molekulatömegű kininogén
(HMWK), továbbá az alvadáskorlátozás tényezői, a protein C, a protein S és az antitrombin.

80
 WHO
Név Hiányállapot
elnevezés
I. Fibrinogén A fibrinogenaemia
II. Protrombin Protrombinhiány
Eredetileg trombokináz, tromboplasztin, ma a legtöbb helyen
(III.)
a “szöveti faktort” (TF) értik alatta.
(IV.) Kalcium
V. Proakcelerin, Owren-faktor Parahemofília, V. faktor hiány
Szérum protrombin konverzió akcelerátor (SPCA),
VII. VII. faktor hiány (SPCA hiány)
prokonvertin.
VIII. Antihemofíliás faktor A Hemofília A
Christmas-faktor,
Hemofília B
IX. Antihemofíliás faktor B,
(Christmas-betegség)
Plazmatromboplasztin komponens (PTC)
X. faktor hiány, (Stuart-faktor-
X. Stuart–Prower-faktor
betegség)
Plazmatromboplasztin antecedens (PTA), antihemofíliás
XI. Hemofília C
faktor C
XII. Hageman-faktor nincs véralvadási zavar
Fibrinstabilizáló faktor,
XIII. XIII. faktor hiány
transzglutamináz Laki-Lóránt faktor
Nem szerepelnek a WHO számokkal jelölt listáján
Név Hiányállapot
Prekallikrein nincs véralvadási zavar
Nagy molekulatömegű kininogén (HMWK) nincs véralvadási zavar
Szöveti faktor (TF) (III.) szöveti faktor hiány (TF-hiány)
Protein C, S
Antithrombin
Ismertesse a véralvadás extrinsic és intrinsic útját.
Véralvadás következik be sebzések után a sérült felületen (in vivo alvadás), de a vér a szervezeten kívül,
üvegedényben is megalvad (in vitro alvadás). Hosszú ideig tartott annak felismerése, hogy a két folyamatban
a kezdeti lépések különböznek, a további lépések viszont azonosak. Az in vivo alvadást elindító folyamatsor
a „külső indítású”, „extrinsic út” nevet kapta, minthogy első lépésében egy olyan anyag (szöveti faktor)
szerepel, amely nincs jelen a keringő vérben. Az üvegedényben lezajló folyamatsor a „belső indítású”,
„intrinsic út” néven ismert, minthogy megindulásához nincs szükség hozzáadott külső alvadási faktorra. A
két út között több érintkezési pont van.
Természetes körülmények között a véralvadás az extrinsic út faktoraival indul meg; ez a folyamat vezet a
korai fibrinkeletkezéshez. Az intrinsic út folyamatsora később lép be, felerősíti az alvadási kaszkádot, és
szilárdabbá teszi (stabilizálja) az alvadékot; a normális véralvadáshoz ez az út is nélkülözhetetlen. Az
emberi véralvadási hibák azt mutatják, hogy minden egyes faktornak megvan a maga fiziológiás szerepe, és
ha csak egyetlen alvadási tényező is hiányzik vagy hibás, annak súlyos vagy könnyebb vérzékenység lehet a
következménye. Az intrinsic úttal a már megjelent alvadék belsejében keletkezik a trombin. Az extrinsic út a
sebzési felületen hat, és a keletkező trombin a felszínen nagyobbítja az alvadékot.
Extrinsic út:
A sérülés helyén a vér érintkezésbe kerül a szabaddá váló adventitiasejtek membránjával. Az extrinsic út
megértéséhez szükséges tudnunk, hogy a szöveti faktorként ismert integráns membránfehérjét nagyon sok
sejt expresszálja, de ez a fehérje fiziológiásan nem található meg a vérrel közvetlenül érintkező sejtek
(endothelsejtek, fehérvérsejtek, vörösvérsejtek) membránjában. Ezért a vérben található VII. faktor – ill. a
VIIa – csak az endothelsérülés helyén találkozik a szöveti faktorral: ez a találkozás indítja meg az alvadás
extrinsic útját.

81
 A vérplazma VII. faktorának csak igen kis
mennyisége (1–2%) van jelen aktivált
állapotban; ez a VIIa sem aktív érsérülés
nélkül – vagy csak minimális mértékben –,
minthogy aktív centruma nem hozzáférhető. A
sérülés helyén kötődik a VIIa az exponált
szöveti faktorhoz, és ezzel rendkívül aktív
proteázzá válik.
A szöveti faktor – VIIa komplexnek
legalább 3 jelentős hatása van: 1. az áramló
vérplazmával odakerülő további VII. faktor
molekulákat nagy sebességgel alakítja át
VIIa-vá; 2. a X. faktort közvetlenül – azaz
minden egyéb tényezőtől függetlenül,
egyetlen lépésben – Xa-vá aktiválja
(„extrinsic tenase” jelentése X. faktort
hasító); 3. a XIa-val együtt hozzájárul a IX.
faktor aktiválásához IXa-vá (ez utóbbi már
az in. úthoz kapcsolja az ex. utat).
Az extrinsic út folyamatsor viszonylag
rövid idő alatt megszűnik, minthogy a Xa egy
további faktort aktivál, amelyet szöveti
faktor út inhibitorként ismerünk (negatív visszacsatolású szabályozás). Ezzel a Xa keletkezése az extrinsic
tenase reakció során csak rövid ideig tart, és az alvadék nagysága nem haladja meg az érsérülés elzárásához
éppen szükségest. A Xa (és ennek következtében a trombin) nagyobb része az intrinsic út faktorainak
közreműködésével keletkezik.
A VII. faktor nélkülözhetetlen az alvadás megindulásához. Teljes hiánya súlyos alvadási zavarhoz,
vérzékenységhez vezet.
Intrinsic út:
A véralvadás intrinsic útjának szereplőit az extrinsic út felfedezését megelőzően ismerték meg, és az in
vitro tisztázott mechanizmus egyes részleteit tévesen illesztették be a véralvadási kaszkád egészébe; az ún.
“kontakt fázisra” a továbbiakban térünk ki. Az extrinsic út elegendő trombint biztosít a fibrinogén → fibrin
átalakulás megindulásához, és megindítja az alvadás intrinsic útját. A teljes intenzitású alvadási folyamathoz
azonban a járulékos intrinsic útra is szükség van.
A véralvadás során az extrinsic útnál később meginduló intrinsic út első, biztosan azonosított
tényezője a vérplazmában található XI. faktor, amelyet az addig aktivált proteázok alakítanak XIa-vá.
(In vitro a kezdeti aktiválás mechanizmusa más.) A XIa proteáz indítja meg a IX-IXa átalakulást. A IXa
faktor a X–Xa átalakulás alternatív enzime, amely azonban csak további tényezők részvételével képes a
X. faktort átalakítani. A szereplők aktivátor komplexet képeznek (intrinsic tenase). A komplexben a
szubsztrát a X. faktor, az aktív enzim a IXa; a kettő együttesen Ca2+-ok jelenlétében negatív töltésű
foszfolipidfelülethez kötődik – ez utóbbi fiziológiás körülmények között az aktivált thrombocyták
átrendezett membránja. Mind a IXa faktor, mind a X. faktor Gla-protein, amelyek Ca2+ jelenlétében negatív
töltésű membránfelülethez kötődnek. (Gyulladásos körülmények között a monocyták membránja is
szolgáltathatja a felületet.) A IXa és a X. faktor közötti gyors reakció előfeltétele egy szabályozófehérje,
a VIII. faktor aktivált formájának, a VIIIa-nak a jelenléte. A VIIIa biztosítja az enzim és szubsztrátja
megfelelő térbeli elhelyezését, ezzel több nagyságrenddel meggyorsítja a reakciót. Az intrinsic út tehát
lényegében egy pozitív visszacsatolású hurok, ami stabilizálja az alvadékot, és korlátozza az idő előtti
fibrinolízist.

82
Ismertesse a véralvadás közös szakaszát, a stabil fibrinháló kialakulását.
A Xa legfontosabb funkciója a protrombin
trombinná alakítása. Minthogy a Xa mindkét
úton keletkezik, elterjedt a kaszkád ezen részét
mint „közös utat” említeni.
A protrombin → trombin
átalakulás résztvevői ugyancsak aktivátor
komplexet alakítanak ki. A komplexben
(protrombináz) a Xa az aktív enzim, a
protrombin a szubsztrát és az Va
faktor szabályozó fehérje, amely biztosítja az
enzim és szubsztrátja megfelelő térbeli
elrendezését. Az aktivátor komplex
2+
Ca jelenlétében, foszfolipid felületen alakulhat
ki, amelyet az aktivált thrombocyták biztosítanak.
Az Va faktor a protrombináz komplex része,
míg a VIIIa faktor hasonló szerepet játszik az
intrinsic tenase-ban. A két szabályozó fehérje
jelentős homológiát mutat, és mindkettő csak előzetes aktiválást követően vesz részt a megfelelő aktivátor
komplex kialakításában. Mindkettő aktiválásában nagyobb részben a trombin, kisebb mértékben a Xa
szerepel. A kezdeti átalakítást a vérplazmában nyomnyi mennyiségben jelen lévő trombin végzi, a
továbbiakban az alvadási folyamatban keletkezett trombin és Xa faktor folytatja. Ezek a lépések az alvadási
kaszkád pozitív visszacsatolási reakciói közé tartoznak.
A stabil fibrinháló kialakulása:
A fibrinogén erősen elnyújtott, aszimmetrikus, több alegységből
(α2β2γ2) álló molekula. A molekula felszínén elhelyezkedő ionizáló
csoportok elektrosztatikus taszításukkal akadályozzák a
fibrinogénmolekulák asszociálódását.
A fibrinhálózatot a fibrinogén limitált proteolízise, fehérje-fehérje
kölcsönhatások és kovalens módosítás alakítják ki. Az alvadás helyén
képződött trombin a fibrinogénből kisebb peptideket hasít
le: fibrin és fibrinopeptidek keletkeznek. A fibrinopeptidek
tartalmazzák azokat a negatív töltésű aminosavhalmazokat, amelyek
felelősek voltak a taszító hatásért. A fibrinmonomérek elektrosztatikus
(só-) kötésekkel és hidrofób kölcsönhatásokkal asszociálódnak, a
molekulák mind hosszirányban, „vég a véghez”, mind harántirányban,
„oldal az oldalhoz” csatlakoznak a szomszédaikhoz.
A csak gyenge kölcsönhatásokkal rögzített fibrinhálózat nem képes a
keringésben fellépő mechanikai erőknek ellenállni. A stabilitást
kovalens kötések alakítják ki. A trombin proteolízissel aktiválja a XIII.
faktort, és azt aktív transzglutaminázzá (XIIIa) alakítja. (A XIIIa az
alvadás egyetlen nem szerin-proteáz enzime.) A XIIIa az egyes
fibrinmolekulák glutamin és lizin oldalláncai között transzamidációt
katalizál, közben ammónia válik szabaddá. A kovalens kötések
stabilizálják a fibrinhálózatot. A XIII. faktor genetikai hibájában nem alakul ki stabil fibrinhálózat, és
vérzékenység lép fel.

83
Ismertesse a K-vitamin szerepét az ún. K-vitamin-függő véralvadási faktorok bioszintézisében.
A véralvadási faktorok közül a II-es, a VII-es, a IX-es és a X-es előállításához K-vitamin szükséges, ezért
K-vitamin dependens faktoroknak is nevezik őket. Ha nincs K-vitamin, akkor a máj nem tudja ezeket a
faktorokat karboxilezni, anélkül pedig nem működnek. Ez különösen a koraszülötteknél okoz életveszélyes
agyvérzéseket. A véralvadási faktorok termelése a máj feladata, így ha az súlyosan károsodik, akkor a
véralvadási faktorok csökkent mennyisége vérzékenységet okoz.
Formái:
 K1-vitamin (fillokinon): zöld növények
 K2-vitamin (menakinon): baktériumok
Oldékonyság, felszívódás: A természetes K-vitaminok csak zsírban, a mesterségesen előállított származékok
vízben is oldódhatnak. A K-vitamin 10-70%-a szívódik fel.
Ajánlott napi adag: 50-65 µg (Normális bélflóra és vegyes táplálkozás esetén a szervezet K-vitamin
ellátottsága megfelelő.)
Hipovitaminózis → vérzékenység:
 Felnőttekben: hosszantartó antibiotikus kezelés; csökkent K-vitamin bevitel
 Gyermekeknél és koraszülöttekben: a bélbaktériumok csekély száma miatt
K-vitaminforrások: brokkoli, fejes saláta, káposzta, paraj, tejtermékek, méz, virágpor, méhpempő, és máj
Definiálja a vérlepényt, ismertesse a retrakció mechanizmusát. Definiálja a vérsavó (szérum)
fogalmát, hasonlítsa össze a vérplazmával.
A kémcsőben frissen megalvadt vér kezdetben homogén tömeg. Néhány órával később az alvadék
sejtekből és fibrinhálózatból álló szívós állományú vörös színű vérlepényre (vérsejtekből és fibrinszálakból
álló, kocsonyás jellegű képlet) és egy tiszta folyadékra, a vérsavóra (szérum) válik szét. A nem alvadt vér
folyékony fázisa a plazma. A vérsavó és a plazma közötti fő különbség, hogy a vérsavó nem tartalmaz
fibrinogént. A vérlepény és savó különválási folyamata az alvadék retrakciója: a retrakciót az aktivált
thrombocyták aktomiozinszálainak folyamatos összehúzódása okozza. Thrombocytopeniában a retrakció
későn vagy egyáltalán nem következik be. In vivo a retrakció fontos szerepet játszik a sérült ér széli
részeinek összehúzásában, stabilabbá teszi az elzárást.
Hasonlítsa össze a prothrombinidőt és az alvadási időt. Definiálja az INR-t, kiszámításának módját és
jelentőségét.
Prothrombin idő (Quick-idő) Alvadási idő
Extrinsic út vizsgálata. Intrinsic út vizsgálata.
15-20 s 5-8 perc (Lee-White)
Az első fibrinszál megjelenéséig eltelt időt adja meg. A teljes alvadási időt adja meg.
International Normalized Ratio (INR):
Az volt a célja a bevezetésének, hogy összehasonlíthatóvá tegyék a különböző gyári készítményekkel mért
prothrombin időket. Minden gyártónak meg kell határozni a saját ISI értékét (International Sensitivity
Index), ami egy 1,0 és 1,4 közötti érték. Ez megmutatja, hogy a készítmény aktivitása hogyan viszonyul egy
nemzetközileg standardizált értékhez.
Kiszámítása:
PTtest ISI
INR = ( )
PTnormal
PTtest: Vizsgált személy prothrombin ideje. PTnormal: Egy egészséges kontroll személy prothrombin ideje.
Ismertesse a plazminrendszer aktivációját és szabályozását.
Aktiváció:
A fibrinolízis „végrehajtó” enzime a plazmin, amely a vérkeringésben jelen lévő inaktív proenzimből,
a plazminogénből keletkezik. A katalitikusan inaktív plazminogénnek van egy lizinkötő régiója, amellyel a
fibrinszálak hozzáférhető lizin oldalláncaihoz kapcsolódik. A fibrinkötés konformációváltozást hoz létre a
proenzimmolekulán, amely azt a plazminogénaktivátorok számára hozzáférhetővé teszi. A keletkezett

84
plazmin egyik funkciója a fibrin lebontása. A proteolízis során a fibrinszálban addig nem exponált lizin
oldalláncok válnak hozzáférhetővé, amelyekhez további plazminogénmolekulák képesek kötődni, és ott
helyben aktiválódni. A plazminogén aktiválása hasonlóan limitált proteolitikus lépés, mint az egyes alvadási
proenzimeké. Az aktiválást két különböző enzim végzi, amelyek elnevezése szöveti típusú, valamint
urokináz típusú plazminogénaktivátor. Mindkét aktivátor főként az endothelsejtekből kerül a vérbe. A
szöveti típusú aktivátornak már a szekréciót követően is van alapszintű enzimhatása, amelyet a plazmin még
tovább fokoz. Az urokináz típusú aktivátor csak plazminnal való aktiválást követően nyer enzimhatást. Ilyen
módon a fibrinszálak felszínén kötött plazminogén-plazmin és a plazminogénaktivátorok kölcsönösen
aktiválják egymást.A plazminogén nagy lizinaffinitása lehetőséget ad arra, hogy lizinanalógok, pl. ε-
aminokapronsav adásával ellensúlyozzák a plazminogén kötődését a fibrinhez. Ez a beavatkozás kórosan
fokozott fibrinolízis esetén válhat szükségessé.
Szabályozás:
A plazminogénaktivátor-inhibitorok a különböző plazminogénaktivátorok hatását gátolják, és ezzel
megakadályozzák a plazmin kialakulását. Az egyik ilyen anyagot az endothelsejtek termelik, a
thrombocyták felveszik és tárolják. Az inhibitor megtalálható a vérplazmában, és az aktivált thrombocyták
α-granulumaiból is felszabadul. E helyi hatás következtében az inhibitor megakadályozza a fibrinolízis idő
előtti megindulását.
A plazmininhibitor (régebbi nevén α2-antiplazmin) valószínűleg a fibrinolízis első számú szabályozója.
A plazminogén és a plazmininhibitor egyidőben adszorbeálódnak a fibrinszálak felszínére. Ez a kötődés a
késleltető mechanizmusa a fibrinolízis megindításának. Ha – nagyon ritka esetekben – örökletesen hiányzik
a plazmininhibitor, akkor a betegekben kisebb sérülést is hosszan tartó vérzés követ, minthogy a normálisan
kialakult fibrinalvadék azonnal lebomlik.
A vérplazmában keringő szabad plazmininhibitor megköti az aktív plazmint, ezzel azonnal felfüggeszti
annak hatását. Ha a plazmininhibitor kötési kapacitása telítődött, akkor a keringésbe került plazmin lebontja
a fibrinogént, ezzel súlyos vérzéseket idézhet elő. Ez a probléma a plazminogénaktivátorok terápiás adását
követően fordulhat elő. (A plazminogénaktivátorokat az érpályán belül keletkezett trombusok oldására
helyileg alkalmazzák, pl. az arteria coronariákban.) Az idő előtti fibrinolízis megelőzésének egy további
szabályozó tényezője a trombinnal aktiválható fibrinolízisinhibitor. Az aktivált inhibitor eltávolítja a
fibrinről a lizin oldalláncokat, és ezzel megakadályozza a plazminogén adszorpcióját és aktiválását. Az
inhibitor aktiválásához szükséges trombinkoncentráció meghaladja a fibrin keletkezéséhez szükséges
koncentrációt. Egy újabb nézet szerint az intrinsic alvadási út fő jelentősége olyan magas
trombinkoncentráció biztosítása, amely hatékonyan akadályozza meg a korai fibrinolízist. Ez a szerep
különösen fontos azokban a szövetekben, amelyekben eleve magas a fibrinolitikus aktivitás, mint pl. a
vizeletlevezető rendszerben, az orr- és szájüregben és a tonsillákban.
Ismertesse a thrombomodulin/protein C/protein S és a heparin/antithrombin rendszereket és
szabályozásukat.
A véralvadást korlátozhatjuk a trombin kiiktatásával. Erre két rendszer alakult ki: antithrombin III / heparin
és a protein C/ thrombomodulin rendszer.
 Antithrombin III / heparin: a thrombint, a IXa-t és a Xa-t inaktiválja. Ha a plazma antithrombinjához
kapcsolódik a faktor, az enzimatikus aktivitása megszűnik
Heparin ← basofil granulocyta, hízósejt és heparán-szulfát← endothel erősíti a hatást
 Protein C / thrombomodulin rendszer: Az ép endothel thrombomodulint expresszál (felszíni
glikoprotein) és mellette protein C receptor thrombomodulin thrombint köt → thrombin
konformációja és szubsztrátspecificitása megváltozik → receptorhoz kötött protein C-t hasítja, és
nem a fibrinogént. Protein Ca keletkezik protein Sa jelenlétében, és ez irreverzibilisen hasítja az Va
és VIIIa faktorokat
Leiden-mutáció: az Va faktor érzéketlen a protein C hatással szemben, fogamzásgátlót szedő nők
körében nő a thrombosis veszély.

85
Soroljon fel csak in vitro felhasználható véralvadásgátló anyagokat (EDTA, citrát), ismertesse a
hatásmechanizmusukat.
EDTA (etilén-diamin-tetraacetát):
Szabad Ca2+-al kelátkomplexet képez, így gátolja a véralvadást. A gyakorlatban EDTA-K2-t szárítanak be a
vérvételi cső aljára. Alkalmas sejtmorfológia, sejtszám, hematokrit, hemoglobin meghatározására.
Citrát:
A Na+-citrát a szabad Ca2+ távolítja el Ca2+-citrát komplex képződése közben. Alkalmas vérsüllyedés és
alvadási vizsgálatokhoz.
Soroljon fel in vivo alkalmazható véralvadásgátló és fibrinolyticus anyagokat, gyógyszereket, és
ismertesse hatásmechanizmusukat (ciklooxigenáz-gátló szerek, heparin, K-vitamin-antagonisták,
plasminogen-aktivátorok).
Ciklooxigenáz-gátló szerek:
COX-enzim irreverzibilis gátlása pl: acetilszalicilsavval (Aspirin) a thrombocyta aggregáció gátlása.
Heparin:
Antithrombin hatású. Nem változtatja meg a vörösvértestek méretét. Alkalmas hematokrit érték, ozmotikus
rezisztencia és plazma hemoglobin meghatározásához.
K-vitamin-antagonisták:
K-vitamin dependes faktorok szintézisének akadályozása (prothrombin, VII, IX, X, protein C,S) pl:
dikumarinszármazékok, warfarin.
Plasminogen-aktivátorok:
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. prothrombinidő: 18-20 s,
2. INR: 0,8-1,2,
3. alvadási idő (Lee-White-módszer): 5-8 perc,
4. fibrinogén: 3 g/l

86
 23. LÉGZÉSMECHANIKA: A TÜDŐ ÉS A MELLKAS STATIKUS
MECHANIKÁJA. VENTILÁCIÓ

Légutak funkciói. Belégzés és kilégzés mechanikája. Vázolja fel, hogy miként változik a pleuralis
nyomás, az alveolaris nyomás és tüdőtérfogat normális nyugodt légzés esetén.
Légutak funkciói:
Feladatuk:
 merevítés
 pormentesítés
 párásítás
 levegőszűrés
 melegítés
Felső légutak:
1. orrüreg (cavum nasi): Nyálkahártya borítja és feladata a
bejutott kórokozók, allergizáló anyagok eltávolítása. Az orrüregben találjuk a szaglóhámot is.
2. orrmelléküregek (sinus paranasales): Az orrmelléküregek az orrüreggel közlekedő üregek, járatok, a
beszédhang kialakításában úgynevezett rezonanciateret alkotnak. Feladatuk a levegő előmelegítése, a
páratartalom növelése és gyakori gyulladás miatt gócként is működhetnek.
3. garat (naso-, oro-, laryngopharynx): A garat a légzőrendszer és az emésztőrendszer részben közös
része. Felső része csak a légzőrendszerhez tartozik. A belégzett levegő és a lenyelt falat útja a
garatban kereszteződik. Alapvető szerepe van a nyelésben, nyeléskor a - lágy szájpaddal együtt - az
orrgarat lezárásában, a légzésben, a hangképzésben és számos - ezekhez kapcsolódó bonyolult
működési és védekező reflexben. Működésében a reflexes mechanizmusok dominálnak, csak
bizonyos működések beindítása történik akaratlagosan.
Alsó légutak:
1. gége (larynx): A gége az alsó légutak
kezdetén, a garat alsó része előtt található.
Gondoskodik róla, hogy a tápcsatorna anyagai
(táplálék, nyál) ne kerülhessenek az alsó
légutakba, a hangrés rezgései pedig lehetővé
teszik a hangképzést.
2. légcső (trachea): Nyálkahártya borítja
belülről. A csillószőrök visszasöprik a
szennyeződéseket a garatba. Légvezető
funkció.
3. főhörgők (bronchus principalis dexter et
sinister): A levegő tisztítása, fölmelegedése és
páratartalmának növekedése.
4. bronchusfa (bronchi lobares, bronchi
segmentales, bronchusok, bronchiolusok): A
belégzett levegőt vezeti el a
tüdőhólyagocskákig (alveolus), ahol a
gázcsere lezajlik.

87
Belégzés mechanikája
Nő a mellkas átmérője craniocaudalis, anteroposterior és transversalis irányban is. Több belégzőizom vesz
részt a belegézésben, a musculus intercostales externi és a diaphragma.
1. Diapgragma:
Egy-két centiméterrel száll lentebb nyugodt légvételnél, ami 0,3 literrel növeli meg a mellkas
térfogatát, de mély belégzésnél akár 10 cm-rel is lentebb szállhat. A rekeszizom összehúzódását a
hasizmok reflexes ellazulása követi, ilyenkor az intraabdominalis nyomás nem emelkedik.
Beidegzése: n. phrenicus (C3,4,5). C3 feletti harántlaesionál a légzőmozgások teljesen megszűnnek.
2. A külső bordaközti izmok:
A rostok hátulról felülről, előre lefelé szállnak, így kontrakció esetén emelik az alsó bordát. A felső 6
bordapár kontrakciója esetén az anteroposterior átmérő nő. Az alsó 6 bordapár kontrakciója esetén a
transversalis átmérő nő. Funkciója az, hogy megakadályozza, hogy a külső és az intrapleuralis nyomás
közti különbség beszívja a bordaközti lágyrészeket.
Beidegzése: T1-T11 szegmentális gerincvelői idegek r. ventralisai.
3. Légzési segédizmok:
 m. pectoralis major
 m. pectoralis minor
 mm. scaleni
 m. sternocleidomastoideus
Extrém ventilationál légzési segédizmok is részt vesznek a mechanizmusban. A működés jellemzője a
dyspnoe (erőltetett légzés, légszomj). Az intrapleuralis nyomás -5 vízcm-ről -8 vízcm-re csökken.
Az intrapulmonális nyomás légzésszünetben egyenlő az atmoszférás nyomással, de ez belégzés során
csökken a növekvő térfogat miatt, így negatív pulmonális nyomás alakul ki (-1 vízcm). Levegő
beáramlik a nyomásgrádiens miatt, ami egyensúlyig tart. A belégzés végére a pulmonális nyomás és az
atmoszférás nyomás újra egyenlő lesz.
Kilégzés mechanikája
A belégzőizmok elernyednek és a kitágult mellkas spontán visszanyeri kiindulási állapotát a tüdő
kollapszustendenciája (A légutak hámját vékony folyadékréteg borítja, afolyadék-gáz határon jelentős
felületi feszültség keletkezik) miatt. Teljesen passzív nyugalomban.
Aktív kilégzés esetén a kilégző izmok (hasizmok, belső bordaközti izmok) is aktiválódnak, ha gyorsított
vagy erőteljes kilégzésre van szükség.
1. Hasizmok:
Kontrakciójuk esetén az intraabdominalis
nyomás megnő és a rekeszizom felnyomódik a
mellüreg felé, így a mellkas térfogata csökken.
Aktiválódás 40 l percenkénti ventiláció felett.
2. Belső bordaközti izmok:
A mellkas anteroposterior átmérője csökken,
viszont segítenek megtartani a mellkas alakját
köhögésnél, hányásnál, tüsszentésnél
(intraabdominalis nyomás megnő a hasizmok
kontrakciója miatt). Az intrapleuralis nyomás -8
vízmcm-ről visszatér a kiindulási nyomásra. Az
intrapulmonalis nyomás pozitív értéket vesz fel
az atmoszférás nyomáshoz képest a csökkenő
térfogat miatt. + 1 vízcm hatására a levegő
kiáramlik és újra egyenlő lesz az
intrapulmonalis nyomás az atmoszférással.

88
Az intrapleuralis nyomás adott negatív értékről még negatívabbá válik a belégzés alatt, majd a kilégzés alatt
visszaáll a kiindulása negatív értékre (a negatív érték oka, hogy a tüdő összeesési tendenciája befelé és a
mellkas tágulási tendenciája pedig kifelé irányuló erő).
Az intraalveolaris nyomás a belégzés előtt a légköri nyomással egyenlő (konvencionálisan 0), a belégzés
alatt -1,-2 értékre csökken, míg a belégzés végére ismét 0. A kilégzés kezdetére +1,+2 értékű, majd kilégzés
végén újra 0.
Írja le azokat az erőket, melyek a negatív intrapleuralis nyomást létrehozzák (a tüdő collapsus-, illetve
a mellkas tágulási tendenciája), és magyarázza el, mi történik, ha a pleuraűrbe levegő kerül
(pneumothorax).
Tüdő kollapszus (retrakciós) tendenciája
A légutak hámját vékony folyadékréteg borítja, mely a gázfázissal érintkezik, emiatt a folyadék-gáz fázis
határán felületi feszültség jön létre, amely a lumen összeesése irányába hat. Azokban a bronchusokban,
bronchiolusokban (kb: a 11. oszlásig), melyek fala elég vastag ahhoz, hogy ellenálljon, ez a tendencia nem
jut érvényre. A felületi feszültség mellett a kollapszus tendenciát két tényező ellensúlyozza a tüdőn belül,
ezek az alveolusok interdependenciája és a surfactant.
1. Alveolusok interdependenciája: Az alveolusok a valóságban nem szőlőfürt-szerűen helyezkednek el,
hanem mint a méh lép hatszögletű sejtjei. Így minden egyes alveolust a szomszédos alveolusok
tartanak nyitva.
2. Surfactant: 2. típusú alveolaris pneumocyták szintetizálják, és az alveolus lumenébe választják ki a
felületi feszültséget csökkentő anyagot (1/10-re). Az anyag kémiailag foszfolipid és fehérje
komplexe; az egyes molekulák beékelődnek a felszínt bélelő vízmolekulák közé, és
megakadályozzák a vízmolekulák közötti kötések kialakulását. Az alveolusok méretének ciklikus
változása a be- és a kilégzés során megváltoztatja a felületegységre jutó surfactantmolekulák számát;
belégzéskor az egyes surfactantmolekulák ritkábban helyezkednek el, a nagyobb felületi
feszültség gátat szab a tágulásnak. Kilégzéskor viszont fokozódik a surfactant koncentrációja,
ezzel ellene hat az alveolusok összeesésének. Termelődését serkentik a glükokortikoidok.
Mellkas tágulási tendenciája
A mellkas szerkezete, illetve a bordák illeszkedése következtében a mellkasnak nyugalmi állapotban
tágulási/expanziós tendenciája van. A mellkasfalat belülről a pleura parietalis lemeze béleli, ez a tüdőt borító
visceralis pleuralemezbe megy át. A két lemez közötti tér a pleuraűr (csak virtuális rés), benne nagyon kis
mennyiségű folyadékfilm foglal helyet, ami lehetővé teszi, hogy a két lemez elcsússzon egymáson, illetve
megakadályozza a két lemez szétválását.
Nyugalmi állapotban a tüdő kollapszustendenciája és a mellkas tágulási tendenciája azonos nagyságú,
ellentétes erők, így pontosan kiegyenlítik egymást.

89
Pneumothorax (PTX): A mellkasfal vagy a tüdőszövet sérülése esetén levegő jut be az addig virtuális résbe
és a két pleuralemez szétválik. Ekkor érvényesül a két tendencia és a tüdő összeesik, a mellkas pedig kitágul.
Definiálja a tüdő compliance-ét (∆V/∆p).
A tüdő tágulékonysága, egységnyi nyomásváltozásra eső térfogatváltozás.
A tüdő nyomás-térfogat görbéje nem lineáris, és az izolált tüdő feltöltési és leeresztési görbe különbözik. A
compliance (c=ΔV/ΔP) a feltöltés kezdetén és végén kicsi a compliance, közben nagy. A ki-és belégzés
görbéje közötti különbséget hiszterézisnek nevezzük. Fiziológiás sóóldattal feltöltve a tüdőt annak
compliance-e lényegesen nagyobb lesz, és a hiszterézis eltűnik. Ezt a felületi feszültség megszűnése okozza
(a retrakciós tendenciából csak a rugalmas rostoké marad), ebből arra következtethetünk, hogy a levegővel
feltöltött tüdőben a hiszterézist és a kisebb compliance-et is a felületi feszültség okozta. A tágulékonyságot
néhány betegség befolyásolhatja. Pl. tüdőfibrózisban a compliance lényegesen lecsökken. Kórosan fokozott
tágulékonyságot okoz az emphysema, mert ebben a betegségbaen a rugalmas rostok leépülnek és az
alveolusok mérete megnő.
Definiálja és magyarázza el a következő fogalmakat: anatómiai és élettani holttér, légzésfrekvencia,
teljes légzési perctérfogat és alveolaris perctérfogat.
Anatómiai holttér: Az orrüregnek, a szájüregnek, a gégének, a légcsőnek és a bronchusfa első 16
elágazódásának csak vezető funkciója van, nem vesznek részt a gázcserében. Térfogata átlagosan 150 ml.
Élettani holttér: Az a térfogat, amelyet az a levegő tölt ki, amely nem vesz részt a gázcserében. Nagyobb az
anatómiai holttérnél. Ideális körülmények között az összes belélegzett levegőnek az alveolusokba kellene
jutnia és a kilélegzett levegőnek pedig az alveolusokból származó gázokból kellene állnia. A valósságban
azonban a belélegzett levegő keveredik az előző kilégzés során az anatómiai holttérben maradt fáradt
levegővel, illetve a kilélegzett alveoláris levegő hígul azzal a friss levegővel, amely a belégzés végén
visszamard a holttérben. Még kevesebb levegő vesz részt ténylegesen a gázcserében.
Légzésfrekvencia: Megadja az egy perc alatti légvételek számát (14-16/perc).
Teljes légzési perctérfogat: Egy perc alatt kicserélt levegő mennyisége, a légzési térfogat (0,5l) és a
légzésfrekvencia szorzata (7l/perc).
Alveolaris perctérfogat: Értékét úgy kapjuk meg, hogy a teljes légzési térfogatból levonjuk a
holttérventilláció értékét (4,9l/perc).
Rajzoljon fel egy normális spirogramot, megjelölve rajta a különböző statikus tüdőtérfogatokat. Adja
meg, hogy a különböző tüdőkapacitások mely térfogatokból tevődnek össze.

90
Definiálja az erőltetett vitálkapacitást (FVC), az időzített kilégzési térfogatot (FEV1). Definiálja a
Tiffeneau-index (FEV1/VC) fogalmát. Maximális hyperventillációs kapacitás fogalma.Definiálja a
felületi feszültséget és a surfactant szerepét. Írja le a surfactant forrását, összetevőit, termelődésének
szabályozását.
Erőltetett vitálkapacitást (FVC): A dinamikus paramétereket erőltetett kilégzés vagy belégzés alatt mérjük
adott időegység alatt. Erőltetett kilégzési vitálkapacitás gáztérfogatát úgy kapjuk, hogy teljes, mély belégzés
után maximális erővel és mélyen fújjuk ki a levegőt.
Az időzített kilégzési térfogatot (Forced expiratory volume - FEV1): Kóros folyamatok általában nem
változtatják meg jelentősen a belégzés sebességét, ami arra utal, hogy a belégzési áramlási ellenállás
változatlan. Sokkal jelentősebb szerepe van kóros folyamatokban a kilégzési áramlási ellenállás
növekedésének, ami a kilégzési sebesség csökkenésében nyilvánul meg. Ennek elterjedt klinikai vizsgálata a
maximális belégzési állapotból történő erőltetett kilégzési sebesség mérése (FEV, forced expiratory
volume); Ebben a kilégzett térfogatot az idő függvényében tüntetjük fel. A leggyakrabban használt
mérőszám a FEV1, az 1 másodperc alatt kilégzett gáz térfogata.
Tiffeneau-index (FEV1/VC): 1 mp. alatt kilégzett gáz térfogata a vitálkapacitás százalékára vonatkoztatva.
Normálértéke 75-80% felett van.
Maximális hyperventillációs kapacitás: Az alveolusok parciális nyomása nem biztosítja a fiziológiás CO2
és H+-koncentrációt.
Felületi feszültség és a surfactant szerepe: A felületi feszültség felelős a tüdő rugalmas retrakciójának
nagy részéért. Az alveolusok lumenébe kiválasztott felületi feszültséget csökkentő anyag, a surfactant.
Szerepe:
 elősegíti és biztosítja a gázcserét
 megakadályozza a tüdőben az oedéma kialakulását (folyadék felhalmozódása az interstitialis térben)
 elősegíti az alveolusok nyitását és nyitvatartását
 biztosítja minden alveolus részvételét a gázcserében
Surfactant: 2. típusú alveolaris pneumocyták szintetizálják, és az alveolus lumenébe választják ki a felületi
feszültséget csökkentő anyagot (1/10-re). Az anyag kémiailag foszfolipid és fehérje komplexe; az egyes
molekulák beékelődnek a felszínt bélelő vízmolekulák közé, és megakadályozzák a vízmolekulák közötti
kötések kialakulását. Az alveolusok méretének ciklikus változása a be- és a kilégzés során megváltoztatja a
felületegységre jutó surfactantmolekulák számát; belégzéskor az egyes surfactantmolekulák ritkábban
helyezkednek el, a nagyobb felületi feszültség gátat szab a tágulásnak. Kilégzéskor viszont fokozódik a
surfactant koncentrációja, ezzel ellene hat az alveolusok összeesésének. Termelődését serkentik a
glikokortikoidok.
A légutak tágasságának (bronchomotor tónus) és szekréciójának szabályozása: szimpatikus és
szimpatikusparaszimpatikus hatások, gulladásos mediátorok (hisztamin, prosztanoidok,
leukotriének).
Fő meghatározói a brochiolusok simaizomzatának kontrakciós állapota.
Szabályozás:
 β2 receptor (cAMP növelés): bronchodilatatio: sy hatás, de nem tónusos agonistáival az asztmás
rohamot lehet azonnal kezelni
 mACh-R: bronchokonstrikció: psy tónusos hatás, atropinnal dilatatiót érhetünk el
 helyi NO felszabadulás: bronchodilatatió
 irritáns anyagok (füst, por, kémiai anyagok): bronchokonstrikció
 helyi mediátorok (hisztamin, leukotriének): brochokonsrtikció
 az asztma lényege hogy a légutak érzékenysége az irritáns anyagok és külső helyi mediátorok
hatására megnő, és extrém bronchoconstrikció plusz hipersecretio lesz a válasz: légutak
összeszűkülnek

91
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. statikus tüdőtérfogatok és -kapacitások férfi/nő (ml): TV: 500/500
2. IRV: 3100/1900
3. ERV: 1200/800
4. RV: 1200/1000
5. FRC: 2400/1800
6. VC: 4800/3200
7. TLC: 6000/4200
8. Tüdőcompliance: 0,2 l/vízcm
9. mellkas+tüdő compliance-e 0,1 l/vízcm
10. intrapleuralis nyomás be-/kilégzés végén: -8/-5 vízcm
11. intraalveolaris nyomás be-/kilégzési áramlás csúcsán: -1/+1 vízcm
12. légáramlás be-/kilégzési áramlás csúcsán: -0,5/0,5 l/s
13. Tiffeneau-index (FEV1/VC): 75- 80%
14. anatómiai holttér: 150 ml
15. légzésfrekvencia: 14 1/perc
16. légzési perctérfogat: 7 l/perc
17. alveolaris perctérfogat: 5 l/perc
18. Maximális hyperventillációs kapacitás: 100-200 l/perc.

92
 24. PULMONALIS GÁZCSERE. A VÉR OXIGÉN ÉS SZÉN-DIOXID
SZÁLLÍTÁSA

Definiálja a parciális nyomás fogalmát. Adja meg az oxigén és szén-dioxid parciális nyomását a
belégzett ill. az alveolaris levegőben, az artériás és a kevert vénás vérben!
Parciális nyomás: A teljes gázkeverék össznyomásából az illető gázra eső nyomásérték. Ez az a nyomás
amit a gáz akkor fejtene ki, ha a rendelkezésre álló teret egyedül töltené ki. Arányos a gáz frakcionális
koncentrációjával.
Légzési gázok parciális nyomásértékei (Hgmm):
belégzett levegő alveolaris levegő artériás vér vénás vér
pO2 149 100-104 95-98 40
pCO2 0,3 40 40 46
Nevezze meg az alveolaris gáz és a kapillárisvér közti diffúziót befolyásoló tényezőket (Fick-törvény).
Definiálja a következőket: hypoventilatio, hyperventilatio.
A tüdőben a gázcsere az alveoláris tér és a kapillárisok vére közötti diffúziós folyamat, amelynek hajtóereje
az egyes gázok alveolaris és kapilláris parciális nyomása között fennálló különbség.
 Egyenes arányos: Az alveolokapilláris érintkezési felülettel és a nyomáskülönbséggel.
 Fordítottan arányos: A diffundáló molekula által megtett távolsággal (alveolus + kapilláris falvastagság)
Fick I. törvény
c
J  D  A 
x
J: diff. sebessége; D: diff.álandó; A: diff. felszíne; ∆c: koncentráció különbség; ∆x:falvastagság

Diffúziót befolyásolja: Diffúziós állandó: Egységnyi felületen és

rétegvastagságon keresztül egységnyi
 gáz tulajdonságai (molekulatömeg, oldékonyság)
nyomáskülönbség hatására átlépő gáz
 két oldalt elválasztó rétegek összetétele
mennyisége.
 felszíne és vastagsága
 oldékonysági állandó Tüdő diffúziós állandója: Az a gázmennyiség,
 parciális nyomáskülönbség amely egy perc alatt egységnyi
nyomáskülönbség mellett az alveolusokból a
kapillárisokba diffundál. (D:CO2 >(20x)>D:O2

Hypoventilatio: A csökkent ventiláció nem elégíti ki a metabolikus igényeket. Az alveoláris és artériás

pCO2 emelkedett, az alveoláris pO2 csökkent. A ventiláció nem éri el a CO2 eltávolításhoz szükséges
mértéket, az a normális szint fölé emelkedik, ami acidózissal jár.
Hyperventilatio: A metabolikus igényeket meghaladó ventilációfokozódás. Az alveoláris és artériás pCO2
csökkent, az alveoláris pO2 emelkedett. A ventiláció meghaladja a CO2 eltávolításhoz szükséges mértéket,
az a normális szint alá csökken, ami alkalózissal jár.
Írja le az oxigénszállítást az alveolusból a kapillárisba, definiálja a kapilláris rezervidőt (a
vörösvérsejtek kapilláris tranzitidejének azon része, ahol már nem történik további diffúzió).
A tüdőkapillárisok elején a vér O2-tenziója 40 Hgmm. Ez érintkezik az alveolaris gázzal és megtörténik a
kiegyenlítődés. Ekkor 100 Hgmm a kapilláris végén az O2-tenzió (a nagy nyomásgrádiens csak kis
szakaszon van jelen). A vér eljut a perifériás szövetekhez, ahol kb. 40 Hgmm-es oxigéntenzió van és a
nyomáskülönbség hatására szintén kiegyenlítődés történik. A vénás vér O2-tenziója 40 Hgmm-es .
A tüdőkapillárisok elején a vér CO2-tenziója 46 Hgmm, ami szintén kiegyenlítődik 40 Hgmm-re (a kis
nyomásgrádiens is elég) A perifériás szövetekben kb. 46 Hgmm-es a CO2-tenzió. A nyomásgrádiensnek
megfelelően mozog a gáz és a vér felveszi a CO2-ot (kiegyenlítődés). A tüdőben újra kiegyenlítődés megy
végbe, a CO2-ot leadja.

93
Kapilláris rezervidő: A vörösvérsejtek kapilláris tranzitidejének azon része, ahol már nem történik további
diffúzió (0,5s). Magára az alveolokapilláris diffúzióra nyugalmi körülmények között mintegy 0,75s áll
rendelkezésre (ennyi időt tölt el a vörösvértest az alveolusokat körülvevő kapillárisokban). Izommunka
során ez az idő kb 0,25s-ra rövidül, de még ez az idő is elégséges a gázcseréhez.
Hasonlítsa össze a hemoglobin által szállított O2 és a fizikailag oldott állapotban szállított O2
mennyiségét.
Hemoglobin által szállított O2
A hemoglobinhoz kötött oxigén mennyisége kiszámolható a frakcionális (százalékos) telítettségből, a
hemoglobintartalomból és a hemoglobin O2-kötő kapacitásából. Az oxigénkötő kapacitás 1 mol hemoglobin
esetében 89,6 l O2 megkötését jelenti. Másként kifejezve 1g hemoglobin 1,34 ml oxigént tud megkötni. Ez a
Hüffner-szám. Ha ehhez hozzáadjuk a fizikailag oldott oxigén mennyiségét, megkapjuk a vér teljes
oxigéntartalmát.
Fizikailag oldott O2
A Henry-Dalton- törvény szerint egy folyadékban oldott gáz koncentrációja adott hőmérsékleten egyenesen
arányos a gáz parciális nyomásával és az oldékonysági állandóval, tehát a koncentráció csak a parciális
nyomás és az állandó függvénye, felső határa pedig nincs. 1l vérplazma 37 °C-on 0,03 ml fizikailag oldott
oxigént tartalmaz.
Vázolja fel a hemoglobin kémiai szerkezetét. Írja le a speciális/kóros hemoglobinformákat (HbF,
methemoglobin, karboxi-hemoglobin) és ezek funkcionális jellemzőit.
A hemoglobina hemet tartalmazó fehérjék (hemoproteinek) családjába tartozik. A család egyes tagjai az O2
reverzíbilis kötésére képesek (hemoglobin, mioglobin), mások enzimaktivitással rendelkeznek (pl. a
citokrómok, más oxidoreduktázok).
A hemoglobinmolekula 4 alegységből épül fel. Minden alegység polipeptidláncból és hemből, egy
vastartalmú porfirinszármazékból áll. A tetramert két-két azonos polipeptid alkotja. Felnőttben a
hemoglobin kb. 98%-át hemoglobin A (Hb A) teszi ki: ez 2 α- és 2 β-láncból áll, α2β2-tetramer. Ez a
szerkezet a Hb oxigénszállítási tulajdonságai szempontjából lényeges. Az azonos alegységekből (akár 4 α-
akár 4 β-láncból) kialakított Hb funkcióképtelen az oxigéntranszportban.
A hemoglobinban a vasatom két vegyértékű (Fe2+, ferrovas), ehhez kötődik reverzíbilisen az oxigén. A
hemoglobin oxigénaffinitását azonban a fehérjével való – egyrészt a polipeptidláncok primer szerkezetétől,
másrészt a polipeptidláncok aktuális konformációs állapotától függő – kapcsolat jelentősen befolyásolja.
Az oxigént kötött hemoglobin az oxihemoglobin vagy oxigenált hemoglobin (HbO2), míg az oxigént nem
kötött hemoglobint dezoxihemoglobinnak, deoxigenált hemoglobinnak vagy nem egészen helyesen redukált
hemoglobinnaknevezzük (Hb). A 64,5 kDa tömegű tetramer hemoglobin maximálisan 4 molekula O 2
megkötésére képes. A 4 molekula O2 megkötése jelenti a teljes, 100%-os telítettség (szaturáció) állapotát.

94
Fetal hemoglobin (HbF): A magzati vérkeringésben a magzat a placentakapillárisok részlegesen deszaturált
véréből veszi fel az oxigént. Az anya és a magzat közötti gázcsere előfeltétele, hogy a magzati hemoglobin
oxigénaffinitása nagyobb legyen, mint az anyai (felnőtt) hemoglobiné. A magzati (foetalis) hemoglobin(Hb
F) alegységszerkezete különbözik az α2β2 alegységekből felépített Hb A-étól. A Hb F-ben a 2 β-lánc helyett
2 γ-lánc van (α2γ2-tetramer). A szerkezeti különbség miatt a Hb F sokkal kisebb affinitással köti 2,3-BPG-ot
mint a Hb A. Ennek következtében a Hb F telítési görbéje „balra eltolt”; a placentakapillárisok O 2-tenzióján
képes O2-t átvenni az anyai vérből. A magzati szövetekben a PO2 alacsonyabb, mint a méhlepény
kapillárisaiban, ezért a Hb F le tudja adni az oxigént a magzati szövetekben.
Karboxi-hemoglobin: A szén-monoxid kémiai tulajdonsága, hogy 200-szor erősebben képes kötődni a
vörösvértestekben található, oxigén szállításban részt vevő hemoglobinhoz. Az oxigént kompetitív módon
kiszorítja a hemoglobinról, így karboxi-hemoglobint képez. Ezzel általános oxigén-hiányos állapotot okozva
a szervezetben. Ez az oxigén-hiányos állapot okozza a mérgezés tüneteit. A kötés labilis, a CO-val való
kontaktus megszűnése után a gáz a kötésből felszabadul.
Methemoglobin: Magas nitrát tartalmú víz elfogyasztásának következménye. A problémát valójában nem a
nitrát, hanem a nitrit ionok okozzák. A nitrát mikrobiológiai redukció révén a béltraktusban nitritté alakul. A
nitrit a hemoglobinnal reakcióba lépve methemoglobin keletkezik, ami az oxigén szállítás gátlásához vezet,
ugyanis a nitritek a hemoglobinban található vas(II)-iont vas(III)-má oxidálják, mely így oxigénszállításra
alkalmatlanná válik. Súlyos esetben az oxigénhiány halált okozhat. A betegség különösen csecsemőkre
veszélyes. A vezetékes ivóvízellátás kiépítése előtt hazánkban is komoly problémát okozott, ugyanis a
települések alatti talajvíz jellemzően mindenhol elszennyeződött nitráttal és így az ásott kutak vizét csak
fokozott óvatossággal lehetett elfogyasztani. A nitrát ugyanis forralással nem távolítható el a vízből.
Rajzolja fel a hemoglobin oxigéndisszociációs görbéjét. Magyarázza el az összefüggést a pO 2, a
hemoglobin-szaturáció és a vér oxigéntartalma között, és adja meg a normálértékeket. Magyarázza el
a P50 fogalmát és adja meg normálértékét. Írja le, miként befolyásolja az oxihemoglobin disszociációs
görbéjét a hőmérséklet, a pCO2 (Bohr-hatás), a pH és a 2,3-DPG koncentrációja, és magyarázza el
ennek élettani következményeit.
A vörösvértestekben lévő hemoglobin a vörösvértesteket
körülvevő vérplazmával gázegyensúlyban van. Az
oxigén parciális nyomása meghatározza a hemoglobin
oxigén telítettségét, ugyanis az oxigén kötődése a
hemoglobinhoz a vörösvérsejteken zajlik, míg a vér
oxigén-tenziója ki nem egyenlítődik a vérplazmában
lévő oxigén parciális nyomásával, illetve a szöveteknél a
perifériás szövetekben uralkodó parciális oxigén
nyomással. A görbe szigmoid jellegű, mivel egy-egy
hemoglobin-alegység oxigén kötése módosítja a többi
alegység oxigénaffinitását (az első O2-molekula
megkönnyíti a többi felvételét).
A hemoglobin oxigénkötése a plazma oxigéntenziójának
nem lineáris függvénye.
 0-10 hemoglobin nyomásértékeknél a hemoglobin nagyrészt telíthetetlen.
 A nyomás növelésével a szaturáció meredeken emelkedik.
 P50: Meghatározott fiziológiás körülmények között az artériás vérben a hemoglobin 50%-os
telítettségét 26 Hgmm-es nyomáson éri el.
 40 Hgmm-es nyomáson (tüdőbe szállított vénás vér) 75%-os telítettség.
 70 Hgmm felett a görbe ellapul, felette az artériás vér oxigén telítettsége alig változik.
 Az artériás vérre jellemző kb: 95 Hgmm-es nyomáson a 97%-os telítettség.
 Közel teljes telítettsége 150 Hgmm-en valósul meg.

95
A vér teljes oxigéntartalma bármely nyomáson a hemoglobinhoz kötött oxigén és a vérben oldott oxigén
mennyiségének összege adja meg.
 A nyugalmi oxigénfelvétel: 250-280 ml/perc → Artériás vér oxigénkoncentrációja 200 ml/l
 A 200 ml-ből 197 ml hemoglobinhoz kötött és mindössze 3 ml van oldott állapotban.
 Oldékonyság a plazmában: α = 0,03 ml/l × Hgmm-1
 Hemoglobin oxigénkötő képessége (Hüffner-szám): 1g szaturált hemoglobin 1,34 ml O2-t köt.
Oxihemoglobin disszociációs görbe befolyásolása
Hőmérséklet: A hőmérséklet növekedése jobbra tolja el a görbét.
pCO2 (Bohr-hatás): A parciális CO2 nyomás növekedése jobbra tolja el a görbét.
pH: A pH csökkenése jobbra tolja el a görbét.
2,3-DPG koncentrációja: A 2,3-DPG koncentrációja növekedése jobbra tolja el a görbét.
Azonos parciális nyomásom kevesebb O2 kötődik a hemoglobinhoz (magas P50, ami csökkent
hemoglobinaktivitást eredményez).
Hőmérséklet: A hőmérséklet csökkenése balra tolja el a görbét.
pCO2 (Bohr-hatás): A parciális CO2 nyomás csökkenése balra tolja el a görbét.
pH: A pH növekedése balra tolja el a görbét.
2,3-DPG koncentrációja: A 2,3-DPG koncentrációja csökkenése balra tolja el a görbét.
A hemoglobin fiziológiás 40 Hgmm-es vénás oxigéntenzió mellet több oxigént köt, vagyis kevesebbet
ad át a szöveteknek (csökkent P50, ami fokozott hemoglobinaktivitást eredményez).
Bohr-effektus: A CO2 jelenléte csökkenti a hemoglobin oxigén-szaturációját, ugyanis a H2CO3-ból keletkező
H+ hozzákötődnek a hemoglobinhoz, ezzel megváltoztatva a négy alegység közötti fehérje-fehérje
kölcsönhatásokat, így az egyes monomerek oxigén-affinitását is. A Bohr-effektus, illetve a hőmérséklet
hatása 80-100 Hgmm-es tartományban kevésbé érvényesül, azonban 70 Hgmm alatti O2-tenziónál
lényegesen nagyobb mértékben csökkentik a hemoglobin oxigén telítettségét.
Ismertesse a CO2 szállítási lehetőségeit a vérben és ezek százalékos arányát: 1. fizikailag oldott, 2.
kémiailag bikarbonát formájában oldott és 3. karbaminokötésekkel hemoglobinhoz kötött szállítás.
A vérben a CO2 három egymással egyensúlyban lévő formában van jelen:
 fizikailag oldott forma 5%
 fehérjék NH2-csoportjához kötött, mint karbaminovegyület 10% (főleg Hb)
 bikarbonát-ion formájában 85%
Fizikailag oldva
 Koncentrációja kizárólag CO2 oldékonyságától és a CO2-tenziójától függ.
Kémiailag bikarbonát formájávan oldva
 A fizikailag oldott CO2 egyenletesen oszlik meg a vérplazma és a vörösvértestek között.
 Vizes közegben szénsavvá alakul.
 Közepesen erős sav, bikarbonátanionra és H+-ionra bomlik.
 Szénsavkeletkezés egyensúlya a CO2 irányába eltolt.
 Szöveti kapillárisok vérében a vörösvértestek intraccelluláris bikarbonát koncentrációja növekszik,
ezzel megváltozik az intra/extracelluláris bikarbonát aránya.
 Bikarbonát nő az IC térben, így ionokat cserél a plazmamembrán anionkicserélő transzportere a
vérplazma kloridionjaira.
 Kapillárisból a szövetbe érő oxiHb dezoxidálódik és dezoxiHb keletkezik, ami egy gyengébb sav és
nagyobb protonaffinitású.
 Bikarbonátképződés a Hb dezoxigenálódásától függ.
 Tüdőben ellentétes: Hemoglobin oxigenálódik, így savkaraktere erősödik, H+-ionok disszociálnak.
 H+-ionok a vörösvértestben szénsavat képeznek a bikarbonáttal, ami vízzé és CO2-vé bomlik.
 A vörösvértestben keletkezett CO2 átdiffundál a kapillárismembránon és az alveoláris térbe távozik

96
  A vörösvértestben csökken a bikarbonát-koncentráció, az anionkicserélő transzporter a plazma
bikarbonátionjait cseréli ki a vörösvértesteken belüli kloridionokra, ezzel biztosítja hogy a
plazmában szállított bikarbonát a vörösvértestben folyamatosan visszaalakuljon CO2-dá majd
kijusson az alveoláris térbe
Karbaminokötésekkel hemoglobinhoz kötve
 Kémiai kötést létesít a Hemoglobin szabad NH2-csoportjaival:
Hb-NH2-CO2↔Hb-NH-COO- + H+
 A tüdőkapillárisokban az egyensúly a CO2-képződés irányába mozdul el.
 A vénás vérben lévő magasabb karbamino-Hb-tartalom főként a hemoglobin deoxigenálásának, a
karbaminovegyület felbomlása a tüdőkapillárisokban pedig a Hb oxigenálásának következménye.
Nevezze meg a vér CO2-szállításához kritikus enzimet (szénsavanhidráz), írja le, hol található.
Szénsavanhidráz
A fizikailag oldott CO2 egyenletesen oszlik meg a vérplazma
és a vörösvérsejtek között. A vizes közegben oldott
CO2 megfordítható reakcióban szénsavvá (H2CO3) alakul. Ez
a folyamat egyszerű vizes oldatokban, így a vérplazmában is
nagyon lassú. A vörösvérsejteken belül azonban a
szénsavképződés az ott jelen lévő szénsavanhidrázenzim
hatására jelentősen felgyorsul (a szénsavanhidrázzal
katalizált reakció a leggyorsabb enzimreakciók közé
tartozik). A szénsav, mint közepesen erős sav H+-ra és
bikarbonátanionra disszociál. Ilyen módon a
vörösvérsejteken belül bikarbonátionok képződnek:

Magyarázza el a kloridshift (Hamburger-shift) jelentőségét a vér CO2-szállításában.

A nagy CO2 tenziójú szövetekben a vörösvértestek intracelluláris
bikarbonát-koncentrációja növekszik, és ez megváltoztatja az
intra-/extracelluláris bikarbonát arányát. Ennek
következtében a membrán anionkicserélő transzportere az
intracelluláris bikarbonátionokat a plazma kloridionjaival
kicseréli, így az eredetileg a vörösvértestben képződött bikarbonát
a plazmába kerül, és így jut el a tüdőbe.
Ez a jelenség a klorid-shift vagy Hamburger-shift.

Adja meg a bikarbonát koncentrációját és a pH értékét artériás és kevert vénás vérben.

Artériás vér Vénás vér
[HCO3-] 24 mmol/l 27 mmol/l
pH 7,35-7,45 7,34-7,37
Ismertesse a hemoglobin oxigénleadásának a CO2 oldódására gyakorolt hatását.
A deoxigenizált hemoglobin több karbamino kötést tud létrehozni és több H+-iont pufferol, ami segíti a CO2
felvételét. A tüdőben a hemoglobin oxigenálása segíti a CO2 leadását.

97
 25. A LÉGZÉS RITMOGENEZISE, A TÜDŐBŐL KIINDULÓ
LÉGZÉSSZABÁLYOZÓ REFLEXEK. A LÉGZÉS KÉMIAI
SZABÁLYOZÁSA. PULMONALIS KERINGÉS

Ismertesse a nyugodt, valamint az erőltetett légzésben résztvevő izmokat, az izomzatot működtető

motoneuronok lokalizációját (C3-5, Th1-11). Írja le az agytörzs azon területeit, amelyek részt vesznek
a légzés ritmogenezisében és szabályozásában: DRG, VRG, pre-Bötzinger-komplex és jelentősége,
PRG (nucl. parabrachialis med., Kölliker-Fuse-mag).
Nyugodt légzésben résztvevő izmok:
 diaphragma
 musculus intercostales externi
Erőltetett légzésben résztvevő izmok:
 musculus intercostales interni: erőteljes kilégzés esetén, nyugodt légzés esetén a kilégzés passzív
folyamat, nem igényel izomtevékenységet
 hasizmok: összehúzódásuk megnöveli az intraabdominalis nyomást, így a rekeszizom felnyomódik a
mellüreg irányába és csökken a mellkastérfogat
 további résztvevő izmok: musculus pectorales major et minor, musculus sternocleidomastoideus,
musculus scaleni és a hátizmok
A légzőizmokat működtető motoneuronok lokalizációja
A ventillációt működtető legfontosabb neuroncsoportok a gerincvelő két oldalán helyezkednek el. A nervus
phrenicus motoneuronjai C3-C5, a külső illetve belső bordaközi izmok, hasizmok motoneuronjai T1-T11
szegmentumokban találhatók. A VII., X., XI., XII. agyidegek motoneuronjai is innerválnak a légzés egyes
fázisaiban rendszeresen vagy alkalomszerűen működő izmokat (hangrés, orrnyílás izmai, légzési
segédizmok).
Agytörzsi ritmusgenetrátor
A gerincvelői motoros neuronok aktivitása teljes mértékben a supraspinalis beidegzéstől függ, a gerincvelő
önmagában nem képes semmilyen légzési aktivitást előállítani. A motoneuronok premotoros neuronjait az
agytörzsi ritmusgenerátor működteti.
1. Nyúltvelő (medulla oblongata)
 DRG (légzéshez kapcsolódó dorsalis
megcsoport): Dorsalisan és medialisan, részben
magában a nucleus tractus solitarii-ban, részben
a magkörül helyezkedik el. Sejtjei
belélegzéskor aktívak. Ide futnak a visceralis
afferensek, tehát szenzoros integrátor, efferens
rostjai premotoros rostokként a gerincvelőbe
futnak, illetve interneuronokként a VRG-be.
 VRG (légzéshez kapcsolódó ventralis neuroncsoport): Ventralisan és lateralisan, belégzésszinkron és
kilégzésszinkron neuronok is találhatók benne. Szenzoros információkat a DRG-ből kap, neuronjaik
egy része premotor neuron, de szemben a DRG-vel, neuronjaik egy része motoneuron (garat és gége
izomzatát innerválják).
 Pre-Bötzinger-komplex: VRG-től rostralisan, ritmusgenerálásért felelős, neuronjai a nyúltagyon
belül csatolódnak át (propribulbaris neuronok). A neuronokon opioid receptorok vannak, ezek
lehetnek felelősek a légzés fokozott érzékenységéért az opiátok iránt.
2. Híd (pons)
 PRG (pontine respiratory group): Nucleus parabrachialis medialis + Kölliker-Fuse-féle mag,
fázisfordító neuronok, azaz a belégzés/kilégzés váltásában játszanak szerepet.

98
A nyúltvelőben a légzésszinkron aktivitást mutató neuronok a cardiovascularis szabályozásban szereplő
neuronok közelében helyezkednek el, kapcsolatban állnak azokkal az agytörzsi neuroncsoportokkal,
amelyek a nyelést, hányást koordinálják, illetve kapcsolódnak a hangadást, beszédet, fúvós hangszeren való
játékot koordináló agykérgi területekkel.
Nevezzen meg pulmonalis receptorokból kiinduló reflexeket (pl. Hering-Breuer-reflex, irritáns
receptorokból kiinduló reflexek, J-receptorokból kiinduló kemoreflex). Definiálja a következőket:
eupnoe, hypopnoe, hyperpnoe, dyspnoe. Sorolja fel a vér pO 2-jét, pCO2-jét és pH-ját érzékelő
receptorok elhelyezkedését, és írja le jelentőségüket a vérgázok változásának detektálásában.
A légutak és a tüdő aktuális állapotát különböző szenzoros receptorok érzékelik, a felső légutak afferensei a
nervus IX.-on, az alsóké a nervus X-on keresztül érik el a DRG-ben lévő neuronokat, majd ezek a VRG-hez
projiciálva váltanak ki válaszreakciót.
1. Hering-Breuer-reflex: A légutak falában a simaizomsejtek között lassan adaptálódó feszítési
receptorok helyezkednek el, melyek a legfontosabb szenzoros receptorok. Ingerületüket
velőshüvelyű rostok vezetik. A tüdő légtartalmát a tüdőszövet feszülésén keresztül érzékelik, az
inflatio adott mértékénél a receptorok ingerületét a belégzés reflexes gátlása, a passzív kilégzés
megindulása követi, illetve a reflexhez válaszhoz tartozik a bronchodilatatio is.

Belégzés
Lassan
reflexes
adaptálódó
DRG VRG gátlása,
feszítési
passzív
receptorok
kilégzés

2. Irritáns receptorokból kiinduló reflexek: A légutakat bélelő hámsejtek között gyorsan adaptálódó
receptorok helyezkednek el, velőshüvelyes axon szállítja az ingerületet. A receptorok kémiai
ingerekkel, endogén antagonistákkal, exogén anyagokkal, porral és füsttel ingerelhetők. A tüdő
extrém indflatiója aktiválja, fokozott ventilláció, bronchoconstrictio, a légutak nyákszekréciója és
gyakran köhögés követi.
Hyperpnoe,
Irritáns,
bronchoconstrictio,
gyorsan
DRG VRG légutak
adaptálódó
nyákszekréciója,
receptorok
köhögés
3. J-receptorokból kiinduló kemoreflex: Az axonos szenzoros végződései a tüdőkapillárisok közelében
(justakapillárisban) helyezkednek el, velőtlen C-típusú rostok, a receptorok a vérben lévő kémiai
anyagokkal hozhatók ingerületbe (hisztamin, bradikinin, szerotonin, egyes prosztaglandinok). A
kiváltott válaszokat közös néven kemoreflexeknek nevezzük. Rövid ideig tartó apnoe (légzés
átmeneti megszűnése, amit a légzés spontán visszatérése követ), majd gyors felületes légzés,
bronchoconstrictio és nyákszekréció.

Vérben
J-
lévő kémiai DRG VRG Kemoreflex
receptorok
anyagok

Eupnoe: Normális, spontán légzés, kb: 500ml-es be- és kilégzéssel. Nem tudatosul, frekvenciája 14-16/perc.
Hypopnoe: A csökkent ventilláció nem elégíti ki a metabolikus igényeket.
Hypernoe: Nyugalminál nagyobb percventilláció.
Dyspopnoe: Erőltetett légzés, légszomj. Ilyenkor a légzési segédizmok is működnek.

99
Receptorok
Érzékelő receptor Elhelyezkedés Jelentőség
perifériás kemoreceptorok, nagy artériák
pO2-t érzékel
közelében a glomusokat ellátó artériás
centrális kemoreceptorok, nyúltvelő ventrális vérben fokozza vagy csökkenti a
pCO2-t érzékel
felszíne közelében és perifériás kemoreceptorok ventillációt
pH-t érzékel perifériás kemoreceptorok
A perifériás kemoreceptorok felépítése és működése. A centrális kemoreceptorok működése.
Perifériás kemoreceptorok felépítése és működése
A glomus caroticum és glomus aorticum a legnagyobb artériák közvetlen közelében elhelyezkedő
szenzorok. Érzékelik a PaCO2 emelkedését, a [H+] emelkedését, a PaO2 csökkenését és a [K+] emelkedését.
Hatásuk az, hogy a glomusokat ellátó artériás vérben fokozza a ventillációt.
 Glomus caroticum: ACC kettéágazásnál a sinus caroticus közelében (ACI) afferens rostok a nervus
IX.-hoz csatlakoznak.
 Glomus aorticum: Az aortaív és az arteria subclavia közvetlen közelében helyezkednek, afferens
rostok a nervus X.-hoz csatlakoznak.
 Glomussejtek: Kemoszenzor sejtek (I. típusú sejtek), hypoxiára, hypercapniára és acidózisra
egyaránt érzékenyek. Mindhárom stimulus, más-más mechanizmussal zárja a sejtek K+-csatornáit →
depolarizáció → Ca2+- csatornák nyílnak → megnövekedett intracelluláris [Ca2+] →
neurontranszmitterrek szabadulnak fel a sejtből → ingerlik a glomussejtekhez futó afferens
végződéseket → afferens aoxonok s nucleus tractus solitarii-ba csatolódnak át.
Kiemelten érzékenyek a vér oxigéntenziójának változására. 60-100Hgmm között a frekvencia fokozódása
kisfokú, 60Hgmm alatt a frekvencia fokozódás a tenzió csökkenésével egyre kifejezettebb. A szenzor alig
mutat adaptációt.
Glomusok excesszív magas vérellátása → a glomusokat elhagyó vér O2-tenziója nagyjából megegyezik az
artériás vérével, ezért képes annak parciális nyomását monitorozni.
Glomusok ereinek jelentős szimpatikus vasoconstrictor beidegzése van, szimpatikus aktiválódásra (pl.
vérzés) a glomussejtek intenzív anyagcseréje csökkenti a glomuskapillárisokban lévő oxigén tenzióját és ez
a glomusokban mint artériás hypoxia jelentkezik („glomussejtek becsapása”).
Körülbelül lineárisan érzékenyek a PaCO2-emelkedésére és a pH csökkenésre. Ezek érzékenység függ az
egyidejű PaO2-től → hypoxiában adott mértékű hypercapnia/pH csökkenés nagyobb AP frekvenciát vált ki,
mint a normoxiás körülmények között. Nem adaptálódnak a tartós hypercapniához.
Centrális kemoreceptorok működése
Szerotonerg neuronok, axonjuk a DRG neuronjain végződik, melyeken 5-TH-receptorok vannak. Agyi
extracelluláris folyadék, cerebrospinalis folyadék (CSF) monitorozása. Helyi acidózisra érzékenyek.
CO2 könnyen diffundál a vér-agy gáton → szénsav → HCO3-
A helyi [H+] változások az artériás vér parciális CO2 nyomás változását követik.
Belégzőmozgások megindításához szükséges normális PaCO2, az ennek következtében normális [H+] a
kemoreceptorok közelében, alacsonyabb PaCO2 esetén csökken a belégzőaktivitás → csökkent ventiláció a
CO2 szint helyreállításáig.
Érzékelik a vér CO2 tenziójának akut változásait és órák alatt adaptálódnak a krónikusan magas tenzióhoz.
Krónikus hypercapnia (széndioxid-többlet) esetén nem jelzik tovább az emelkedett PaCO2-t a respirációs
neuronoknak.
Írja le, miképp változtatják meg az alveolaris ventilációt a pO2 és pCO2 változásai, beleértve azt is,
amikor egyszerre változnak.
1. pO2: Oxigén hiányra jelentkező ventilációs válasz csak fiziológiás nyomásnál jelentősen alacsonyabb
O2 tenzió mellett jelentkezik. Ez nem lineáris válasz, okai:
 A perifériás kemoreceptorok afferenseiben az AP-ok frekvencia változása nem lineáris, 100 és
60 Hgmm PaCO2 között kevésbé változik, mint 60 Hgmm alatt.
100
  A hypoxiával kiváltott hyperventiláció csökkenti a PaCO2-t ami ellensúlyozza a hypoxiát és így
csökken a ventilációs szakasz.
 50 Hgmm alatt a glomusokból jövő afferens impulzusok fokozzák a ventilációt annak ellenére,
hogy a PCO2 csökken, vagyis a hypoxia lesz a légzést szabályozó domináns tényező.
2. pCO2: Ha a belélegzett gáz [CO2] vagy parciális nyomása nő, a ventiláció egy meghatározott
tartományban ezzel arányosan nő (kb: 2-4l percenkénti ventiláció fokozódás/Hgmm), a nagyobb
ventiláció részlegesen kompenzálja a PaCO2 növekedést. Kezdetben a ventiláció a mélyebb
belégzések következtében fokozódik, továbbiakban a légzési frekvencia is megnő. 100 Hgmm feletti
tartományban a CO2-nak már belégzést gátló hatása van, ami öntudatlansághoz, CO2-narkózishoz
vezet.
3. Krónikus ventilációs elégtelenségben a centrális kemoreceptorok adaptálódnak a krónikus
hypercapniához és nem képeznek ingert a ventiláció számára.
COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség): A beteg hypercapniában él, mivel a ventilációját a
perifériás receptorokon keresztül az artériás PO2 tartja fenn.
Ha állapotát O2 próbálják javítani, akkor a hypoxiás (O2-hiány)
inger megszűnik.

Csökken a ventiláció.

PaCO2 érték tovább emelkedik, így a CO2 szint eléri a

narkotikus koncentrációt.

Bekövetkezik a kóma, majd a halál.

Írja le, hogy a centrális kemoreceptorok adaptációját követően mi a légzés hajtóereje, és magyarázza
el, mi történik, ha ez a beteg tiszta oxigént kap.
Krónikus hypercapniában a CO2-többlet nemcsak az agyi extracelluláris térben és cerebrospinalis
folyadékban jelenik meg, hanem a CO2 behatol a neuronok sejttestébe is. A CSF-től eltérően a sejt belseje
fehérjéket tartalmazó többkomponensű puffer, így a H+-okat a fehérjebázisok kötik meg (a sejtfehérjék
protonálódnak). A neuronok belsejében folyamatosan növekszik a HCO3–-ok koncentrációja. Az idegsejtek
membránjának HCO3–-permeabilitása alacsony, és a HCO3–-ok néhány órán keresztül lényegében a
sejtekben maradnak. A továbbiakban azonban – 8–12 óra elteltével – már annyi HCO3– hagyja el a sejteket,
hogy a kemoreceptorsejtek környezetében a megnövekedett HCO3–-koncentráció helyreállítja az agyi
interstitialis folyadék pH-értékét, amivel megszűnik a központi kemoreceptorok fokozott aktivitása. Ezért
krónikus hypercapniában a ventiláció szabályozását a központi kemoreceptorok helyett más mechanizmusok
veszik át.
Hasonlítsa össze a pulmonalis és a szisztémás keringést a nyomások, ellenállások és a hypoxiára adott
válasz szerint. A tüdőkeringés befolyásoló tényezők: idegi hatások (szimpatikus, paraszimpatikus és
szenzoros), vazokonstriktor (alveolaris hypoxia, hypercapnia, alacsony pH, szerotonin, hisztamin,
prosztaglandinok, angiotenzin, leukotriének, endothelin) és vazodilatátor (magas alveolaris O 2,
prostacyclin, NO, bradikinin, dopamin, hisztamin) anyagok.

NORMÁLÉRTÉKEK
1. maximális oxigénfelvétel: 4000 ml/perc
2. maximális szén-dioxid-termelés: 3200-4000 ml/perc
3. maximális akaratlagos légzés (maximal voluntary ventilation, MVV): 100-200 l/perc
4. arteria pulmonalis systolés/diastolés/középnyomása: 24/9/14
5. arteria pulmonalis pulzusnyomása: 15 Hgmm
6. bal pitvari nyomás: 6-8 Hgmm.

101
 26. A VÉR VISZKOZITÁSA ÉS A VÉRKERINGÉS ÁRAMLÁSTANI
ALAPTÖRVÉNYEI

Határozza meg az áramlás és az áramlási sebesség fogalmát és mértékegységét. Adja meg az áramlás,
az áramlási sebesség és a csőkeresztmetszet közötti összefüggést.
Áramlás: A cső keresztmetszetén időegység alatt áramló folyadékmennyiség (∆V/∆t). A szisztémás
keringésre vonatkoztatva a teljes áramlás neve a keringési perctérfogat (PTF). Jele: Q, mértékegysége: l/perc
Áramlási sebesség: Az áramló folyadék részecskéinek átlagos sebessége. Jele: v, mértékegysége: m/s
Az áramlás (Q) az áramlási sebesség (v) és a csőkeresztmetszet (A) közötti összefüggés:
Q=A×v
Bernoulli-törvény: Az energiamegmaradási-törvény megfogalmazása áramló folyadékokra. Egy közeg
áramlásakor a sebesség növelése a nyomás csökkenésével jár, ha például víz folyik át egy változó
keresztmetszetű csövön, akkor sebessége a cső legkeskenyebb pontján a legnagyobb. A nagy sebességre
gyorsuláshoz szükséges erő a lassúbb és gyorsabb helyek közötti nyomáskülönbségből származik.
Az áramlási cső bármely helyén igaz:
1
p + p × v 2 + p × g × h = konstans
2
Vagyis a statikus, mozgási és helyzeti energia összege állandó.
Ismertesse a nyomásfő (nyomásgradiens), az áramlás és az ellenállás közötti összefüggést (keringési
Ohm-törvény). Mutassa be hogyan alakul ez a sorosan kapcsolt nagy és kis vérkör esetén.
Keringési Ohm-törvény: A szív pumpaműködése és
az erek ellenállása miatt a két kapcsolt vérkör, a
pulmonális és a szisztémás kiindulási és végpontja
között ∆p nyomáskülönbség = perfúziós nyomás =
nyomásfő keletkezik. Ez a nyomás tarja fent az
áramlást. (nagy vérkörben: Paorta – Pjobb pitvar, kis
vérkörben: Paorta pulmonalis – Pbal pitvar)
U ∆P
R= → R=
I Q
R: elektromos ellenállás/hidraolikus súrlódási ellenállás,
U: feszültség/perfúziós nyomás (P1-P2), I/Q: áramlási intenzitás

Azt hogy adott perfúziós nyomás mellett mekkora

áramlás jön létre a csőben, azt a hidraolikus ellenállás
szabja meg. A hidraolikus ellenállás függ a folyadék
viszkozitásától és a cső geometriájától. A
hosszúsággal egyenesen arányos és sugarának
negyedik hatványával fordítottan arányos. A teljes
perifériás ellenállás (TPR) értékét mindkét szorosan
kapcsolt vérkörben a perfúziós nyomás és a szív
perctérfogata felhasználásával számíthatjuk ki.
Nagy vérkör: TPR = (Paorta – Pjobb pitvar)/perctérfogat
Kis vérkör: TPR = (Paorta pulmonalis – Pbal
pitvar)/perctérfogat
1 Hgmm = 0,133 kPa

102
A Hagen Poiseuille-törvény alapján sorolja fel az ellenállás meghatározó tényezőit. Ismertesse a ‒
lamináris és a turbulens áramlás fogalmát. Ismertesse a turbulencia kialakulásának elősegítő
tényezőit. A turbulens áramlás kapcsolata a keringési rendszerben tapasztalható hallgatózási
hangokkal. Viszkozitás: fogalma és mértékegysége, befolyásoló faktorok (hematokrit, nyírási sebesség
és a Fåhræus-Lindqvist effektus).
Hagen Poiseuille-törvény: A lamináris áramlás törvényszerűségét írja le. Az összefüggés szerint vékony,
merev csövekben, lamináris áramlás mellett az áramlás intenzitása, Q egyenesen arányos a perfúziós
nyomással (P1 – P2), a cső sugarának (r) negyedik hatványával, és fordítottan arányos a cső hosszával (l).
Lényegében az áramlásra alkalmazott Ohm-törvény kifejezett változata.
∆P × r4
1. Poiseuille összefüggése: Q = K × l
П
2. Hagen összefüggése: 𝐾 = h: viszkozitás
8×ℎ
∆P × П × r4
3. Q = K × 8 × l ×h
8×l×h
4. Gyakorlatilag az áramlási ellenállás geometriai tényezőkre bontódott fel. R =
П × r4
5. Ha azonos hosszúságú és sugarú csöveket párhuzamosan kapcsolnak, az egyenlet a csövek számát
∆P × N × П × r4
jelző N értékekkel módosul. Q = 8 × l ×h
A törvény teljesülésének kritériumai:
1. hengeres, nem elágazó merev csövek
2. newtoni folyadék (nyírófeszültség egyenesen arányos a sebességeséssel)
3. stacioner áramlás (állandósult áramlás, ha a közeg egyenletesen halad, áramlása nem lökésszerű)
4. lamináris viszonyok
Ezzel szemben a keringési rendszert rugalmas, elágazó, nem mindig rugalmas (vénák) csövek, nem newtoni
folyadék, pulzáló és néha turbulens áramlás jellemzi. Így az egyenlőség nem teljes, de a törvény érzékelteti,
hogy a vérkeringésben mely tényezők lényegesek az áramlás intenzitásának meghatározásában.
Lamináris (réteges) áramlás: Valamely csőben az áramló folyadék részecskéinek lineáris áramlási
sebessége a cső egész keresztmetszetét tekintve nem azonos, a súrlódás következtében a sebesség a cső
közepén a legnagyobb (axiális sebesség) és a cső falához közelítve egyre kisebb. A különböző sebességgel
mozgó részecskék egymáshoz elcsúszó, vékony koncentrikus folyadékrétegeket képeznek. Ilyen esetben a
sebességprofil előre irányuló parabola.
Turbulens áramlás: Nincsenek elkülönülő, egymástól függetlenül áramló folyadékrétegek, hanem az
áramló folyadék részecskéi különböző irányokban mozdulnak el. Esetében az érellenállás jelentősen nőhet.
Amennyiben a Reynolds-féle szám 2000 feletti értéket vesz fel, turbulens áramlásról beszélünk.
p×v×d
NR =
h
Turbulencia kialakulhat, ha a lineáris sebesség állandóan vagy időlegesen megnő (ez bekövetkezhet a
szívben és a nagy artériákban) vagy ha az artériában helyi szűkület alakul ki. A szűkült artériában kialakuló
turbulens áramlás rezgésbe hozza az érfalat és a szűkület felett hallgatózva hangjelenség figyelhető meg
(szívhangok).

103
Viszkozitás: A viszkozitás minden folyadék belső (intrinsic) tulajdonsága, de csak akkor nyilvánul meg, ha
a folyadék áramlik, vagy a folyadék felszínén valamely szilárd tárgy mozog. A viszkozitás lényegében a
folyadék belső súrlódása, és a folyadékmozgást létrehozó erő a viszkozitás ellenében érvényesül. Az
élettanban a viszkozitás egysége (Poiseuille tiszteletére) a poise (nem SI egység). A víz viszkozitása 20 °C-
on 0,01 poise. A viszkozitás a hőmérséklet emelkedésével csökken. A viszkozitás értékét gyakran a vízre
vonatkoztatott relatív viszkozitásban adjuk meg.
Befolyásoló faktorok:
1. Hematokrit: Sejtes elemek térfogataránya a teljes vértérfogathoz képest. Ha a hematokrit csökken,
csökken a viszkozitás, emiatt nő a turbulens áramlás kialakulásának esélye. Ha a hematokrit nő, a
viszkozitás is nő, így nő az ellenállás (pl. kiszáradás, polycytaemia: a hematokrit növekedésének
ellenére az oxigénellátottság zavart szenved, mert az áramlás nehezített).
2. Nyírási sebesség: Ha nő a sebesség, a viszkozitás drasztikusan csökken. Alacsony nyírási sebesség
esetén a viszkozitás nagy, mert a vörösvértestek reverzibilisen aggregálódnak (Albumin-globulin
arány: ha csökken, nő az aggregálódás. Az albumin csökkenti, globulin, fibrinogén növeli a
tekercselődést. Pénztekercselődés=strukturális viszkozitás fokozódás). A sebesség növelésével a
viszkozitás csökken és a vörösvértestek diszperziója következik be (megszűnik az aggregálódás).
További növelés hatására áramvonalas (papucs vagy lövedék) alak alakul ki (legnagyobb
átmérőjükkel az áramlás irányába helyezkednek, amit a membrán deformálhatósága tesz lehetővé
(passzív alakváltozás, bennük rugalmas erő nem ébred) + membránrotáció.
Vérsejtsüllyedés: Nagyobb érték, azaz lassabb a süllyedés a globulin arányának növekedésekor.
Kritikus stressz: Az a legkisebb nyíróerő, ami diszpergálja az agregálódott vörösvértesteket. A
membrándeformálhatóságot érintő veleszületett vagy öröklött defektus esetén a keringés romlik.
3. Fahraeus-Lindquist effektus: Kis átmérőjű csövekben a mért viszkozitás a csőátmérővel csökken.
 Ha az érátmérő 300 mikrométer alá csökken , a viszkozitás csökken.
 7-8 mikrométeres érátmérőnél a vér viszkozitása közel azonos a plazma viszkozitásával.
 7-8 mikrométeres átmérő alatt a viszkozitás újra nő. Az effektus mechanizmusai:
1. Axiális migráció: A részecskék az ér közepére sorolódnak, a tengelyáramban halad a
részecskék nagy része, sebességük nagyobb.
Tengelyáramban effektív hematokrit csökkenés: Adott szakaszon kevesebb részecske
található meg belőlük a nagyobb sebesség miatt.
2. Plazma skimming: A széli részeken kevesebb részecske, sebességük közel zérus. Az érfal
mentén sejtmentes plazma van.
Az axiális migráció és a plazma skimming leginkább a 30-300 mikrométeres átmérőjű
erekben fontos.
3. Folyadékcseppszerű adaptáció megvalósulása: A vörösvértestek egy sejtsorba
rendeződnek, folyadékcseppszerű alakot vesznek fel. Egymással nem érintkeznek, így
parabola alakú sebességprofil alakul ki. A kapillárisba kerülő fehérvérsejt növeli a
viszkozitást.

104
 27. A SZÍVIZOM STRUKTURÁLIS ÉS FUNKCIONÁLIS SAJÁTSÁGAI,
A SZÍVIZOM ANYAGCSERÉJE; AZ AKCIÓSPOTENCIÁL
JELLEMZÉSE; ELEKTROMECHANIKAI CSATOLÁS; A SZÍVIZOM
KONTRAKCIÓS EREJÉNEK BEFOLYÁSOLÁSA.

Hasonlítsa össze a szívizomrostot a vázizomrosttal a myofilamentumok elrendeződése szempontjából.

Jellemezze a réskapcsolatok jelentőségét a szívizomzat „funkcionális syncytium" jellegének a
kialakításában.
Szívizom Vázizom
vastagság: 10-20 μm vastagság: 40-100 μm
Rostméret
hosszúság: 100-150 μm hosszúság : akár 20 cm
Több magvú rost, sok sejtmag a
Sejtmag 1 központi
periférián.
A rostok párhuzamosan A rostok párhuzamosan
szerveződnek, ezeket gap szerveződnek, fejlődés során a
Rostok kapcsolódása egymáshoz junctionok kapcsolják össze. Ezek myoblastok fúzionálnak
az intercalaris korongok (Eberth- egymással. Sejtkapcsoló struktúra
féle vonalak). nincs.
Myofilamentumok szerveződése szarkomer szarkomer (Z-, I-, A-, H-, M-csík)
Beidegzés autonóm (SY, PSY) tónus szomatomotors
A szívizomban a két kapcsolódó sejt határa zegzugos.
 longitudinális szakaszon: gap junction
 transversalis szakaszon: desmosoma
Discus intercalaris/Eberth-féle vonal: A két sejt citoplazmája nem ér össze, de egységként működnek és
adott ingerre egységként válaszolnak.
Az intercalaris korongokban alacsony elektromos ellenállású réskapcsolatok (gap junction) foglalnak helyet.
Az alacsony elektromos ellenállás következtében az akciós potenciálok helyi áramköröket generálnak: a
helyi áramkörök ingerületbe hozzák a szomszédos sejteket. A sejtek ily módon funkcionális syncytiumot
alkotnak (több sejtmagok tartalmazó sejtegység), és adott ingerre egységes egészként válaszolnak.

Hasonlítsa össze a szívizomrostot a vázizomrosttal az akciós potenciál és a refrakter periódus

időtartama szempontjából.

Szívizom Vázizom
Akciós potenciál időtartama 150-300 ms < 5 ms
Refrakter periódus > 100 ms 4-6 ms

105
Rajzolja fel a kétfajta izomrost akciós potenciáljának és rángáshosszának időbeni összefüggését. Az
ábra alapján magyarázza el, miért nem hozható tartós kontrakcióba (nem „tetanizálható") a
szívizom?

A vázizom esetén a depolarizációt a feszültségfüggő Na+-csatornák nyílása, a repolarizációt pedig a

feszültségfüggő K+-csatornák nyílása okozza.
Szívizom esetén a depolarizációt szintén a feszültségfüggő Na+-csatornák nyílása, de azt a feszültségfüggő
Ca2+-csatornák kinyílása fenntartja. A depolarizációs állapot így megnyúlt és az izom repolarizációban nem
ingerelhető. A szívizom a teljes akcióspotenciál és a kontrakció időtartama alatt ingerelhetetlen (refrakter
periódusban van), ennek következtében az összehúzódások nem szummálódhatnak, nincs szuperpozíció,
nem hozható létre tetanusz sem.
Ismertesse az elektromechanikus csatolás és az azt követő izomrelaxáció lépéseit a szívizomban.
Azonosítsa az intracelluláris Ca2+-koncentráció emelkedéséhez hozzájáruló Ca2+-forrásokat, illetve
határozza meg a Ca2+ szerepét a kontrakció erejének szabályozásában.
Elektromechanikus csatolás:
1. Gyors depolarizáció: A membrán depolarizálódik és a gyors feszültségfüggő Na+-csatornák kinyílnak.
Na+ áramlik be a sejtbe és a depolarizáció folytatódik, ami túllövéshez, csúcspotenciálhoz vezet.
2. Korai repolarizáció: Tranziens (átmeneti), kifelé vezető K+-csatorna nyílik, amin K+ áramlanak ki.
Közben a Cl- csatorna is kinyílik és Cl- áramlik be.
3. Plató: Lassan nyílnak az L-típusú feszültségfüggő Ca2+-csatornák és a beáramló Ca2+ tartósan
depolarizálja a membránt.
4. Késői repolarizáció: Lassan nyíló, késői K+-csatornák nyílnak és K+ áramlik ki, ami repolarizációhoz
vezet. Ha a repolarizáció kellő mértékű, akkor a befelé rektifikáló K+ csatornák nyílnak meg.
A platófázis akkor megy át késői repolarizáció fázisba amikor a K+ csatornán keresztül kifelé haladó áram
meghaladja a befelé haladó Ca2+ áramot. A Ca2+-csatorna záródása teszi teljessé a repolarizációt.
Kontrakció, relaxáció:
1. Az akcióspotenciál ráterjed a szarkolemma T-tubulusaira, ahol dihidropiridinszármazékokkal szemben
érzékeny L-típusú feszültségfüggő Ca2+-csatornák vannak (a csatorna egyik alegysége a DHPR).
2. Depolarizációkor az L-típusú feszültségfüggő Ca2+-csatornák nyílnak, majd rajtuk keresztül Ca2+ áramlik
az extracelluláris folyadékból a mioplazmába.
3. A beáramlott Ca2+ a szarkoplazmás retikulum membránjában lévő ryanodinérzékeny Ca2+-csatornáit
nyitják: ryanodinreceptor – RYR (ez a Ca2+ stimulált Ca2+ kiáramlás)
4. A mioplazmában emelkedik a Ca2+ szint, ami kereszthídciklisokat, power strokeot eredményez.
5. A kontrakció lecsengésekor a Ca2+ 70%-a a sarcoplazmás retikulumba jut vissza SERCA-n keresztül,
30%-a az extracelluláris folyadékba Ca2+-pumpán és 3 Na+/ Ca2+ antiporteren keresztül.

106
Ca2+-források:
A szív myocytáinak összehúzódását akciós potenciáljuk hozza létre. Az akciós potenciál alatt a
myoplasma Ca2+-koncentrációja emelkedik, és Ca2+-tranziens alakul ki. Az összehúzódást a myoplasma
emelkedett Ca2+-koncentrációja váltja ki.
A Ca2+-koncentráció emelkedésének két forrása van:
 A Ca2+-ok egyik forrása az extracelluláris tér: az extracelluláris Ca2+-ok a plazmamembrán L típusú
Ca2+-csatornáin keresztül az akciós potenciál platófázisa alatt áramlanak be. Minél hosszabb a
platófázis, annál több Ca2+ áramlik a sejtbe. Az L típusú Ca2+-csatornákon keresztüli Ca2+-beáramlás
ugyan csak mintegy 10%-ban lehet felelős a Ca2+-jel kialakulásáért,
 A másik Ca2+-forrás, a sarcoplasma-reticulum Ca2+-csatornáinak megnyílása. Izolált szívben Ca2+-
hiányos közegben megszűnik a kontraktilitás. A sarcoplasma-reticulumból (SR) kiáramló Ca2+-ok a
teljes Ca2+-emelkedés mintegy 90%-áért felelősek.
Ca2+ szerepe a kontrakció erejének szabályozásában:
A Ca2+ jel növelésére a kontrakció fokozódik (extracelluláris folyadék Ca2+ koncentrációjának emelése)
Ca2+ érzékenység fokozódás hatására a kontrakció is fokozódik. A Ca2+ jelben két tényező játszik szerepet:
 Mennyi Ca2+ enged be a DHPR csatorna?
 Milyen sebességgel pumpálja vissza a SERCA a Ca2+-t a sarcoplazmás-retikulumba?
Ezeket a tényezőket az inotróp hatás változtatja. Pozitív inotróp hatást váltanak ki:
 adrenalin, noradrenalin → β1-R → IC [cAMP] nő → proteinkináz A aktivitás → L-típusú Ca2+-
csatornához tartozó fehérjéket foszforilálja → több Ca2+ lép be a mioplazmába → nagyobb Ca2+ jel
 adrenalin, noradrenalin → cAMP → PKA → SR szabályozó foszfolambán fehérjét is foszforilálja →
SERCA aktivitása fokozódik → gyorsabb Ca2+ visszavétel a sarcoplazmás-retikulumba.
Hogyan fokozza a kontrakció erejét (pozitív inotrop hatás) az adrenerg receptorok ingerlése, a
rosthosszúság növelése (heterometriás szabályozás), a Na+-K+-ATP-áz részleges gátlása, illetve az
extracelluláris Ca2+-koncentráció emelkedése a szívizomban?
Heterometriás szabályozás:
A szimpatikus idegek hatása vagy a mellékvesevelő adrenalinja változatlan diasztolés rosthosszúság mellett
fokozza a szívkontrakciók erejét. A szívbe kerülő vérmennyiség emelkedik, így a szívüreg térfogata megnő.
Ezáltal az izomrostok megnyúlnak és a vékony filamentumok Ca2+ érzékenysége fokozódik. A kontrakció
erősebb lesz.
Inotrop hatás:
A szívösszehúzódások erejének változatlan rosthosszúság melletti megváltoztatását értjük alatta.
 pozitív inotrop hatás az összehúzódások erejének fokozása
 negatív inotrop hatás pedig csökkentése
A fiziológiásan vagy gyógyszeresen kiváltott pozitív inotrop hatások többnyire az intracelluláris Ca2+-szint
növekedésével függenek össze.

107
 28. A MECHANIKAI SZÍVCIKLUS. A SZÍV MUNKAVÉGZÉSE (BAL
KAMRA MUNKADIAGRAMJA)

Rajzolja fel a bal pitvari, a bal kamrai és az aortabéli nyomásváltozásokat, a bal kamra
térfogatváltozásait, valamint a billentyűk helyzetét a mechanikai szívciklus során az idő
függvényében, majd az ábrán jelölje be és nevezze meg a szívciklus egyes szakaszait.
A vért egész életünk folyamán a szív tartja
keringésben. A szív elektromechanikus pumpa,
benne spontán ritmikusan keletkező akciós
potenciálok hatására összehúzódás (szisztolé) és
ellazulás (diasztolé) váltják egymást. A szív
megállása – hacsak nem történik azonnali
cardiopulmonalis resuscitatio – az élet végét
jelenti.
Szívciklus: Az összehúzódások (systole) és
ellazulások (dyastole) ritmikus alternálása.
A szívciklust, mint pitvarok és kamrák nyomás
és térfogatváltozásaival írjuk le.
Billentyűk: A nyomásnövekedés vagy a
térfogatcsökkenés közti „választás” a
szívbillentyűk pillanatnyi nyitott vagy zárt
állapota határozza meg, ezt a két oldaluk felől
rájuk nehezedő nyomáskülönbség határozza
meg.
A vitorlás billentyűk esetén ha a pitvari nyomás
nagyobb, mint a kamrai, akkor a billentyű
nyitott, ha kisebb, akkor zárt.
Bal oldal: valva bicuspidalis
Jobb oldal: valva tricuspidalis/valva mitralis
A semilunaris/félholdalakú/zsebes billentyűk
esetén ha a kamrai nyomás nagyobb, mint az
utána következő nyomása, akkor a billentyű
nyitott, ha kisebb, akkor zárt.
A billentyűk nyitott helyzetében a két tér
nyomása közel azonos és párhuzamosan
változik, míg zárt helyzetben a két tér nyomása
eltérő és eltérően változik.

108
Szívciklus szakaszai (Élettan könyv + Tölgyesi):
1. Kettős dioastole szakasza (0,4 s)
 Mind a két pitvar és mind két kamra ellazult állapotban vannak.
 Atrioventricularis nyomáskülönbség nyitva tartja a pitvari vitorlásbillentyűket, emiatt vér áramlik a
kamrába, de nem egyenletesen.
 Az első szakaszban gyors diastolés telődés, míg a későbbi szakaszban lassú diasztolés telődés.
 A semilunaris billentyűk zártak, így a vér nem hagyja el a kamrákat. A két kamra térfogata nő, a
nyomása viszont csak kicsit nő.
2. Pitvari systole (110 ms)
 A sinuscsomó ingerülete áttevődik a pitvari myocytákra, így a pitvarok összehúzódnak.
 A két kamra még diastoléban van.
 A pitvarok vért továbbítanak a kamrába (térfogatuk csökken), ez teljessé teszi a kamrai telődést.
Fiatal felnőttben a pitvari systole a kamrai telődés 20%-át teszi ki, míg idős korban a 40%-át.
3. Kamrai systole (270 ms)
 A pitvarok systoléját kis késéssel követi a kamrák systoléja.
 Kamrai systole kezdetén a kamrában emelkedő nyomás azonnal elzárja a pitvari vitorlásbillentyűket,
ekkor hallhatjuk az első szívhangot.
 A billentyű záródása után drasztikusabb nyomásemelkedés. Az arteria pulmonarisban és az aortában
uralkodó nyomás nagyobb, mint a kamrai nyomás és ez zárva tartja a semilunaris billentyűket.
 A vér sehova sem távozhat, így a kamrai systole első szakaszában a nyomás nő, a térfogat nem
változik. Ez az izovolumetriás kontrakció (50 ms). A bal kamrai nyomásemelkedés 70 Hgmm, a
jobb kamrai 20 Hgmm.
 A kezdetén az anulus fibrosus a szívcsúcs felé mozdul, megnöveli a pitvarok térfogatát, csökkenti a
p-t. Felgyorsul a vér beáramlása a vénákból a pitvarokba (bázis-sík elmozdulás+szívó-nyomó hatás).
 Ha a bal kamra eléri az aorta (80 Hgmm) diastolés nyomását vagy a jobb kamra az arteria pulmonalis
(9 Hgmm) diastoles nyomását, akkor a semilunaris billentyűk nyílnak.
 A kamráknak a nagyerekben uralkodó nyomással szemben kell kilökniük a vért, ami izomrost
összehúzódással, rövidüléssel jár. Ez az izotóniás kontrakció.
 A kamrák kilökik a vért a nagyerekbe, ez a kamrai ejekció.
 kezdetben gyors ejekció (90 ms), majd az ürülés lassul, csökkent ejekció (130 ms)
 ejekció során kilökött vérmennyiség a verő vagy pulzustérfogat.
 Gyors ejekció alatt tovább növekszik a kamrai nyomás, majd tetőzik.
 Csökkent ejekció alatt csökken a kamrai nyomás. (A kamrák teljesen sosem ürülnek ki.)
4. Kamrai dyastole (530 ms)
 A kamra repolarizálódik, ennek hatására a myociták ellazulnak.
 A kamrákban, nagyerekben tovább csökken a nyomás.
 Nyomásgrádiens megfordul és az erekben lévő nyomás nagyobb lesz, mint a kamrákban lévő. Így a
vér kiáramlása megtorpan és a semilunáris billentyűk bezáródnak. Ez a második szívhang.
 A két kamra között néhány 10 ms-os időkülönbség van, ennek oka a kamrákon belüli különböző
ingerületvezetés és a két vérkör különböző nyomásprofilja (aorta billentyű 20-50 ms-al korábban
záródik, mint a truncus pulmonalis billentyű).
 A vér sehova nem távozik. A kamrai dyastole első szakaszában a nyomás csökken, a térfogat nem
változik. Ez az izovolumetriás relaxáció (80 ms).
 Ha a kamrai nyomás kisebb, mint a pitvari nyomás, akkor a pitvari billentyűk nyílnak és
megkezdődik a dyastole izotóniás szakasza.
 Az anulus fibrosus a bázis felé mozdul, ami csökkenti a pitvarok térfogatát, növeli a nyomását és
elősegíti a vér áramlását a pitvarból a kamrába.
 A pitvarok és kamrák együttes dyastoléja után kezdődik a következő szívciklus.

109
Szívciklus (Előadás, Tubolyné Horváth Gyöngyi-féle)
1. Protdiasztólé
 A szisztólé után következik, kilökés után 50 ml vér marad a szívben.
 A kamra nyomása csökkeni kezd.
 Záródik a zsebes billentyű.
 A vitorlás billentyű is zárva van.
2. Izometriás relaxáció
 Addig tart, amíg a billentyűk zárva vannak.
 A térfogat nem változik, mert nincs visszaáramlás.
 Nyomás csökken a kamrában.
3. Izotóniás relaxáció
 Kamra nyomás eléri a pitvarit.
 Vitorlás billentyűk nyílnak.
 Gyors telődés, majd lassú telődés.
 Pitvari szisztólé.
4. Szisztólé
 Kamra izomzat elkezd megfeszülni.
 A nyomás nő.
 A vitorlás billenytűk zárnak.
5. Izotóniás kontració
 Kamra nyomása nő, de még nem éri el az aortáét.
 Zsebes billentyű zárt.
6. Izotóniás kontrakció
 Eléri a nyomás az aortáért.
 A zsebes billentyű nyílik.
 Térfogat csökken.
 Gyors ejekció, majd lassú ejekció.

110
Definiálja a pulzustérfogat, a perctérfogat, a szívindex és az ejekciós frakció fogalmát, és adja meg az
egészséges felnőttre jellemző normálértékeket.
Pulzustérfogat/verőtérfogat (SV):
A szívciklus során mind a bal, mind a jobb szívfél vért fogad be, és térfogata megnövekszik; az egymást
követő szívverések során a bal és a jobb szívfél térfogat növekedései időbeli átlagban egyenlőek.
 A diasztolé végén a térfogat elnevezése végdiasztolés térfogat (EDV, end-diastolc volume).
 A szisztolé végén az elnevezés végszisztolés térfogat (ESV, end-systolic volume).
A kettő különbsége a verőtérfogat/pulzustérfogat (angolul stroke volume - SV): ez az a térfogat, amelyet
az összehúzódó kamra az aortába vagy a truncus pulmonalisba ürít. A legerőteljesebb szisztolé sem üríti ki
teljesen a kamrát: a szisztolé végén nagyjából a verőtérfogatnak megfelelő vér marad vissza a kamrában.
Pulzustérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor: 70-80/125 ml
Szívindex:
A perctérfogat a testméret függvénye. Az 1 m2 testfelületre vonatkoztatott perctérfogat a szívindex.
Fekvő helyzetből felállva a perctérfogat 25-30%-al csökken.
A napi aktivitás, az izgalom váltakozó mértékben fokozza a perctérfogatot.
Szívindex 3,2 l/perc/m2
Ejekciós frakció (EF):
Az ürített és a végdiasztolés térfogat aránya EF = (SV/EDV) az ejekciós frakció (EF), a kardiológiában a
szív teljesítőképességének indikátora. EDV nagyobb, mindig marad vér a kamrában (~fele).
Bal kamra ejekciós frakció: 0,5-0,7
Perctérfogat:
Az a vérmennyiség, amelyet egy szívkamra 1 perc alatt a csatlakozó nagyérbe juttat.
Perctérfogat = pulzustérfogat × szívfrekvencia
5,5 l = 70-80 ml × 72 /perc
Meghatározó tényezők:
 Szívfrekvencia
 Végdiasztolés térfogat (EDV)
 Végszisztolés térfogat (ESD)
Keringési perctérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor 5,5-24 l/perc
Meghatározás Fick-elv alapján:
1. A tüdőben felvett O2 mennyisége egyenlő a tüdővénák és a tüdőartériák vére közti O2 koncentráció
különbség és a tüdő véráramlásának szorzatával.
O2 felvétel = ( [O2]véna – [O2]artéria ) × véráramlás
↓
O2 felvétel
tüdő véráramlás =
[O2 ]vena pulmonalis − [O2 ]arteria pulmonalis
2. A venae pulmonales O2 koncentrációja nagyjából egyenlő a szisztémás artériás O2
koncentrációval. Az arteria pulmonales O2 koncentrációja nagyjából a szívfélbeli kevert vénás O2
koncentrációval egyenlő.
O2 felvétel
tüdő véráramlás =
[O2 ]arteriás − [O2 ]kevert vénás
3. A kis és nagy vérkör véráramlás intenzitása azonos.
O2 felvétel
perctérfogat =
[O2 ]arteriás − [O2 ]kevert vénás

111
Nevezze meg a szívhangok kialakulásának okát, és adja meg az első és a második szívhang
keletkezésének idejét.
Fizikai értelemben minden szívhang zörej; az orvosi szóhasználatban a normálisan hallható hangrezgések
a „szívhangok”, a kórosak pedig „szívzörejek”. Az orvosi diagnosztikának máig is állandó eljárása a szív
fölötti hallgatózás, az auscultatio. A hallgatózást kiegészítheti a sokszor nem is hallható hangrezgések
elektromos regisztrálása, a fonokardiográfia.
A szívhangok normálisan hallható hangrezgések, melyeket a gyors, turbulenssé vált véráram hoz létre.
Az első szívhang (S1) az atrioventricularis billentyűk záródásának idejében jelenik meg.
A fonokardiogramon három komponens különül el:
1. Kis int. és alacsony frekvenciájú rezgések rövid sorozata, amelyet a kamraizomzat összehúzódása okoz.
2. Nagyobb amp. rezgések, amelyek eredete a billentyűk pozícióváltása és az azt kísérő turbulens áramlás.
3. Alacsonyabb int., füllel nem hallható rezgéscsoport, amelyet a kamrai ejekció turbulens áramlása okoz.
A második szívhang (S2) a kamrai ejekció végére esik, az aorta és a truncus pulmonalis billentyűinek
záródását követi: a turbulens áramlás rezgésbe hozza a semilunaris billentyűket. Az S 2 a billentyűk
aszinkrón záródása miatt két, egymástól 20–50 ms-nyira lévő rezgéscsoportra különül el: az első az aorta-, a
második pedig a truncus pulmonalis billentyűk záródásának következménye. Belégzésnél a kettő közötti
intervallum nagyobb, kilégzésnél kisebb.
A szívműködés kóros állapotaiban valamennyi ismertetett szívhang intenzitásában, jellegében vagy
időzítésében megváltozhat, az áramlási viszonyok megváltozása az ismertetett szívhangok között további
„zörejek” megjelenéséhez vezethet.
Fonokardiográfia:
Fonendoszkóppal normálisan csak az I. és a II. szívhang hallható,
de a phonocardiogrammon 4 szívhangot különböztetünk meg.
S1: az AV billentyűk záródása, 3 komponensű: kamraizomzat
összehúzódása, billentyű záródás és a kamrai ejekció
S2: semiulnaris billentyűk záródása, 2 komponens: aorta és truncus
pulmonalis billentyűjének záródása
S3: az ínhúrok rezgése gyors telítődés alatt
S4: pitvari kontrakció
Hallgatózási pontok:
 S1: bicuspidalis: 5L6-8, tricuspidalis: 4-5 R 1
 S2:aorta: 2R2, Tr. pulmonalis:2L2
További vizsgálómódszerek: EKG, szív-ultrahang, mellkas RTG,
Szcintigráfia, szívkatéterezés
Ismertesse a szív szívó-nyomó pumpa jellegét, a bázis-sík mechanizmust. Ismertesse a pitvari
nyomásokat mindkét oldalon.
Kamrai systolekor:
1. Az atrioventricularis billentyűk záródásával egyidőben elmozdul a szív Basis cordis
Dyastole

bázisa, az anulus fibrosus az apex felé (bázis-sík mechanizmus).

2. A pitvarok térfogata nő, a nyomásuk csökken.
3. A pitvarok vért szívnak be a vena cavaból és a venae pulmonalesből JP BP
(szívó-nyomó pumpa). Anulus fibrosus
Kamrai dyastolekor:
JK BK
1. Az atrioventricularis billentyűk nyílásakor ismét elmozdul a szív bázisa,
Systole

az anulus fibrosus a basis cordis felé.

2. A pitvarok térfogata csökken, a nyomásuk nő. Apex cordis
3. Elősegíti a véráramlást a pitvarokból a kamrákba (szívó-nyomó pumpa) .
Pitvari nyomások: Bal pitvari nyomás: 6-8 Hgmm, Jobb pitvari nyomás: 0-2 Hgmm

112
Írja le a szívizom külső munkavégzését meghatározó tényezőket. Ismertesse a bal karma munka
(nyomás-térfogat) diagramját.
A szív a központi idegrendszertől is kap ingerületet. Ezek az úgynevezett külső idegek, melyek a sinus
csomóhoz futnak és annak működését befolyásolják, ez biztosítja a szívnek a pillanatnyi feladatokhoz való
alkalmazkodását. Az irányítás központja a nyúltvelőben lévő szívműködési központ, két féle ingerre reagál,
egyrészt a vérnyomás változására valamint a vér kémiai összetételére. A kapcsolatot biztosító idegek az
alábbiak:
1. Szimpatikus ideg (truncus sympathycus) – vegetatív szimpatikus ingert szállít, hatására a sinus csomó
által kibocsátott ingerek száma nő, tehát a szív működése gyorsul és a koszorús erek tágulnak.
2. Bolygó ideg (X. agyideg – nervus vagus) – vegetatív paraszimpatikus ingert szállító ideg, hatására a
sinus csomó által kibocsátott ingerek száma csökken, tehát a szív működése lassul, és a koszorús erek
szűkülnek.
A szívizom kontrakciójának erőssége (adott határok között) függ a Ca2+ jel nagyságától és a mioplazma Ca2+
szintjétől (mivel a szívizom syntitium, nincs lehetőség a működő izomrostok számának növelésére).
A szívizom kontrakciós erejét fokozza:
 Ca2+ jel növelése:
 Függ attól, hogy a DHPR mennyi Ca2+-t enged be és hogy a SERCA milyen gyorsan pumpálja
vissza a Ca2+-t a szarkoplazmás retikulumba. Ezt a két tényezőt az inotrop hatás változtatja.
A bal kamra nyomásváltozása a térfogatváltozás függvényében:
A szisztolé végén a kamra 70 ml vért tartalmaz (a kamra soha nem „üres”). A diasztolés telődés során
további 70 ml vér áramlik a kamrába, így a diasztolé végi kamratérfogat („végdiasztolés térfogat”, EDV) kb.
140 ml lesz. A telődés végén (az ábra a pontjában) a diasztolé végi nyomás („végdiasztolés nyomás”, EDP)
csak néhány Hgmm-rel emelkedik; a kamrafal nagy tágulékonysága miatt a görbe csaknem párhuzamosan
fut az abszcisszával (d–a szakasz vagy 1. szakasz).
Az a pontot elérve a nyomás az izovolumetriás szisztolé alatt emelkedik (a–b szakasz vagy 2. szakasz).
Minthogy mind a bicuspidalis, mind az aortabillentyű zár, a bal kamra térfogata nem változik, a hurok
merőlegesen emelkedik. Az aortabillentyű akkor nyílik, amikor a bal kamra nyomása eléri az aorta nyomását
(b pont). Ezt követően, a 3. szakaszban (b–c szakasz, amely megfelel az ejekció szakaszának) a bal kamra
térfogata egészen a c pont eléréséig, az aortabillentyű záródásáig csökken. A c pont a végszisztolés
térfogatnak (ESV) felel meg. (A 3. szakaszban az ábra a valóságos nyomásváltozásokat követi; egyes
könyvekben az ábrázolások a b és a c pontokat görbe helyett ferdén futó egyenessel kötik össze.) A c pont
felel meg a szisztolé végi kamranyomásnak („végszisztolés nyomás”, ESP).
Az izovolumetriás ellazulás alatt a nyomás a c ponttól függőlegesen csökken, a kamratérfogat a c és a d pont
között (c–d vagy 4. szakasz) változatlan; a d pontban nyílik az atrioventricularis billentyű. Az a–b és a c–d
vonalak közötti távolság felel meg az abszcisszán a verőtérfogatnak.
A ábra B ábra
A bal kamrai nyomás- és A bal kamrai nyomás-térfogat
térfogatváltozások. diagram, amely az ábra bal
A felső görbe a kamrai oldalán szereplő adatokból lett
nyomás-, az alsó görbe a megszerkesztve.
kamrai térfogatváltozás Az a–b vonal az izovolumetriás
időbeli ábrázolása. összehúzódásnak, a b–c vonal a
Billentyűzárás és -nyílás: gyors és csökkent ejekciónak, a c–
a: a bicuspidalis billentyű d vonal az izovolumetriás
záródása; ellazulásnak és a d–a vonal a
b: az aortabillentyű nyílása; gyors és csökkent diasztolés
c: az aortabillentyű telődésnek felel meg.
záródása Az abszcisszán van jelölve a
d: a bicuspidalis billentyű verőtérfogat és a kamrai
nyílása. rezervtérfogat.

113
Jellemezze a szívizomrostok energiaigényét fedező szubsztrátokat, és írja le, milyen arányban részesül
a szívizom a nyugalmi oxigénfelhasználásból. Ismertesse az oxigénextrakció és az arteriovenosus
oxigénkülönbség mértékét a szívizomban a többi szervvel összehasonlítva.
A szív obligát aerob szerv. A működő szívnek folyamatos
vérellátásra (tápanyag- és oxigénellátásra) van szüksége. A
mioglobinhoz kötött O2 csak egészen rövid időre fedezheti az
oxidációt, és a szívizom felhasználható tápanyagraktára, a
glikogén is minimális.
A szívizom a vérben keringő valamennyi tápanyag (glukóz,
szabad zsírsavak, ketontestek, aminosavak és laktát)
felhasználására képes: a sinus coronarius vérében a laktát
koncentrációja alacsonyabb lehet, mint az artériás vérben. Az
egyes tápanyagok felhasználásának aránya vérben lévő koncentrációjuktól függ. A felszívást követő
(posztabszorptív) állapotban elsősorban szabad zsírsavak használódnak fel, és a glukóz mindössze 1/6–1/7
részben fedezi a szív energiaigényét. Ezzel szemben étkezést követően (felszívási állapot) a hyperglykaemia
következtében a szív teljes energiaigényét glukóz fedezi.
A szív O2-fogyasztása a szervezet nyugalmi állapotában 8–10 ml O2 × 100 g–1 × min–1. A megadott érték
voltaképpen a bal kamrára vonatkozik, de minthogy ez teszi ki a szív tömegének nagy részét, a továbbiakban
ezzel számolhatunk. A felnőtt férfi szíve átlagosan 300 g, tehát nyugalomban a szív O2-fogyasztása kb. 30
ml, ami a szervezet teljes O2-fogyasztásának 12%-a. Az O2-fogyasztás fizikai aktivitás, vagy akár
emocionális izgalom hatására fokozódik. Atlétákban a szív O2-fogyasztása akár 70 ml O2 × 100 g–1 × min-
1
értéket is elérhet.
A szív O2-extrakciója még nyugalomban is sokkal nagyobb mértékű, mint egyéb szervekben. A szívből
elfolyó vénás vér O2-szaturációja (telítés) nyugalomban 75% körül van, sinus coronariusban ez kb: 25%: ez
mintegy 20 Hgmm-es O2-nyomásnak felel meg. Ez annyit is jelent, hogy a szívizomnak növekvő O2-igény
esetén alig van lehetősége a 75%-os extrakció növelésére, azaz nem nagyon tudja már fokozni 75% felé. A
nagyobb O2-szükséglet nagyobb vérellátási igénnyel jár. Egyetlen lehetőség az O2 ellátás növelésére a
coronária áramlás fokozása (nyugalomban: 250 ml/perc).
Az atriovenosus O2-különbség 114ml/l, míg a többi szerv AVDO2 értéke 50ml/l.
A szív munkája két tényezőből tevődik össze: a szív egyrészt nyomást generál, másrészt kinetikai energiát
ad a vérnek. A szív által végzett munka és az O2-fogyasztás között kimutatható összefüggés van. Az O2-
fogyasztás mérésének alapján az energiaigény legnagyobb része a nyomásgenerálásra fordítódik, és csak
kisebb hányad esik a kinetikai energiára.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. systole/diastole hossza 270/530 ms (75 1/perc szívfrekvenciánál)
2. bal kamra nyomása (systole/diastole): 110/6-8 Hgmm
3. jobb kamra nyomása (systole/diastole): 24/0-2 Hgmm
4. bal pitvari nyomás: 6-8 Hgmm
5. jobb pitvari nyomás: 0-2 Hgmm
6. szívfrekvencia nyugalomban/maximális munkavégzéskor: 70-180 (1/perc)
7. pulzustérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor 70-80/125 ml
8. bal kamra végdiastolés térfogata 110-160 ml
9. bal kamra végsystolés térfogata 40-80 ml
10. bal kamra ejekciós frakció: 0,5-0,7
11. keringési perctérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor 5,5-24 l/perc
12. szívindex 3,2 l/perc/m2

114
 29. A KERINGÉSI PERCTÉRFOGATOT MEGHATÁROZÓ
TÉNYEZŐK. FRANK-STARLING-SZÍVTÖRVÉNY.

Ismertesse a Frank-Starling szívtörvényt, mutassa be érvényesülésének okait (calcium szenzitivitás,

sarcomer hossz).
Frank-Starling szívtörvény: A fokozott EDV (végdiastolés térfogat) megnyújtja a szívizomrostokat, ezzel
fokozva azok Ca2+ iránti érzékenységét, ennek eredményeként a kontrakció mértéke fokozódik (egy
bizonyos határig, ahol a rosthosszúság-feszülés összefüggésnek a maximuma van). Starling a bal kamrai
összehúzódások alkalmazkodását a megnövekedett beáramláshoz önszabályozásnak, autoregulációnak
nevezte, ugyan ezt ma heterometriás autoregulációként vagy Frank-Starling-mechanizmusként említjük.
Tömören ez annyit jelent, hogy a szív annyi vért lök ki, amennyit beszív. Amilyen erősen nyúlik az izom,
olyan erősen húzódik össze, ez a kereszthídkötések számától függ. Ezt az összefüggést hívjuk Frank-
Starling-féle szívtörvénynek.
Rajzolja be a nyomás-térfogat diagramba a kamrafunkciós görbét.
Otto Frank kísérlete békaszíven a végdiasztolés kamrai térfogat
és a kamrán belüli nyomás összefüggésének kimutatására.
A) A növekvő diasztolés térfogat melletti összehúzódások
egymásra helyezett nyomásgörbéi. Az görbék feletti számok a
B-n megadott végdiasztolés térfogatokra vonatkoznak.
B) A végdiasztolés és a maximális szisztolés nyomásnak a
végdiasztolés térfogattal szembeni ábrázolása az A panelen
ábrázolt mérések adataiból számítva. Az alsó görbe a passzív
feszülés okozta végdiasztolés nyomás, a felső görbe a maximális
szisztolés nyomás. Az aktív feszülésgenerálás a két görbe közötti
függőleges távolság. Ezt a függőleges távolságot használjuk fel a
C panel megszerkesztésére.
C) Az aktív feszülésgenerálást, amelyet a piros folytonos vonal
ábrázol, a végdiasztolés térfogattal szemben ábrázoljuk. A
szaggatott vonalak megegyeznek a B-n ábrázolt vonalakkal.
Definálja a preload (előterhelés) és az afterload (utóterhelés) fogalmát, és magyarázza el miként
vesznek részt a pulzustérfogat meghatározásában.
Preload (előterhelés)
A nyugvó izomrostok nyújtását az izomélettanban és a kardiológiában előterhelésként (preload) említjük,
mivel a terhelés az összehúzódás megkezdése előtt érvényesül. (Az előterhelés az a rosthossz, ami a
kontrakció előtt mérhető.) A nyugalmi rosthosszúságot a bal kamra EDV-a jellemzi, melynek növekedésével
a bizonyos határok között nő az összehúzódó erő.
Legfontosabb meghatározója a vénás visszaáramlás, ami függ:
 Fizikai aktivitás.
 Perifériás ellenállás.
 Vénák tónusa.
 Vértérfogat pillanatnyi megoszlása.
A vénás visszaáramlás mértéke megnő belégzéskor, fekvő helyzetben, hypervolemia esetén (a vér
térfogatának kóros mértékű megnövekedése).
Ha nő a vénás visszaáramlás, azaz az előterhelés, akkor az első néhány szívverés alatt a verőtérfogat nem nő,
viszont a EDV (végdiastolés térfogat) fokozatosan nő, emiatt a verőtérfogat is lassan emelkedik, ami végül
állandósul, így a EDV (végdiastolés térfogat), ESV (végsistolés térfogat), SV (pulzustérfogat/verőtérfogat)
és a perctérfogat magasabb értékre áll be. Az előterhelés növekedése tehát tartalékot (dyastoles rezerv) jelent

115
a verőtérfogat, vagyis a szív munkájának növelésére. Starling a bal kamrai összehúzódások alkalmazkodását
a megnövekedett vénás beáramláshoz autoregulációnak nevezte.
Autoreguláció: A „szívtörvény” ami az összehúzódások heterometriás szabályozása, ez a Frank-Starling
mechanizmus.
A bal kamra nyomás-térfogat diagramja előterhelést követően:

Afterload (utóterhelés):
Azok a tényezők, melyek az összehúzódást követően az ejectio (és ezzel az izom megrövidülés) (kamrák
kilökik a vért a nagyerekbe) ellen hatnak. Legfontosabb meghatározója a perifériás ellenállás. Másik
lényeges eleme a kamrai feszülés:
Laplace törvény: A törvény szerint a kamra sugárnak növekedésével a kamrai feszülés lineárisan nő:
Tw = PTM × (r/h)
Tw: a fal feszülés, PTM: a transmuralis nyomás, r: az üreg sugara, h: a falvastagság
Ha nő a perifériás ellenállás az aortabillentyű csak magasabb nyomáson van, így később nyílik, ezáltal az
ürítés később kezdődik, így az ürítés megrövidül és a verőtérfogat csökken, a bal kamra nem továbbítja a
diastole alatt pluszként beáramlott vérmennyiséget. A EDV, ESV nő, és végül helyreáll a verőtérfogat.
A szívnek nagyobb ellenállással szemben kell dolgoznia, ezért hogy fenntartsa a verőtérfogatot, a szív
munkája fokozódik. A bal kamra nyomás-térfogat diagramja az előterheléshez hasonlóan, de kisebb
mértékben tér el.
A verőtérfogat mértékét a Frank-Starling mechanizmus a szimpatikus ingerléssel együtt határozza meg.
Azonban sem a preload sem az afterload változásának nincs egyértelmű hatása rá, de mindkettő fokozza a
szív munkavégzését.
Ismertesse a perctérfogat növeléséhez vezető tényezőket fizikai munkavégzés folyamán (szív
pumpafunkciójának fokozása [preload↑ a fokozott vénás visszaáramlás miatt, afterload↓ az
izomerek vazodilatációja miatt, szimpatikus aktiváció] és a szívfrekvencia növelése [szimpatikus
aktiváció miatt]).
A szív perctérfogata annak teljesítőképességéről ad információt. A szív munkavégző képességét szokás a
rosthossz-feszülés összefüggéssel jellemezni; a rosthossz és a feszülés közvetlenül nem mérhető, ám a
rosthossznak megfeleltethető a kamra térfogata, a feszülésnek pedig a perctérfogat. A perctérfogat a
legfontosabb keringésélettani standardértékek egyike. Az egy kamra által egy perc alatt a keringésbe juttatott
vérmennyiség a perctérfogat, ami nyugvó, háton fekvő 70 kg tömegű férfi esetében átlagosan 5,5 l/perc, ami
egyenlő a pulzusvolumen és a pulzusszám szorzatával.
A perctérfogat szabályozása:
A perctérfogat változásai a szívfrekvencia és a pulzustérfogat változásaira vezethetők vissza. A
szívfrekvenciát elsődlegesen idegi mechanizmusok szabályozzák. Szimpatikus hatásra a frekvencia nő

116
(pozitív kronotróp hatás), paraszimpatikus hatásra csökken (negatív kronotróp hatás). Amennyiben a
szívfrekvencia az ingerületvezetés sebességén keresztül befolyásolódik, dromotróp hatásról beszélünk.
A szív kontrakciós ereje függ az elő- és utóterheléstől, a pre- ill. afterloadtól. In vivo az előterhelés megfelel
az izomrostok kontrakció előtti megnyújtásának, tehát a végdiasztolés volumennek; az utóterhelés pedig
annak az ellenállásnak, amellyel szemben a kamra a vért kilöki, tehát az artériás nyomásnak és a
végszisztolés falfeszülésnek (Ses  Laplace-törvény).
A preload növekedésére változó kontrakciós erő a Frank-Starling-törvény értelmében arányos a szívizomrost
végdiasztolés hosszával (egy határon belül). Nő a vénás visszaáramlás (végdiasztolés térfogat), így nő a
rosthossz, nő a kontrakciós erő a megnyúlás hatására. A PV-hurok területe, tehát a szív által végzett külső
munka növekszik. A pulzustérfogat szabályozásának olyan módját, mely a rosthosszúság változtatásán
keresztül történik, heterometriás szabályozásnak nevezzük.
Az afterload emelkedésének hatására a pulzustérfogat csak átmenetileg változik, de aztán a második
lépésben visszaáll az eredeti értékre. Először a megnövekedett aortás nyomás ellenében az eredeti nyugalmi
hosszról induló kamraizomzat nem tudja a teljes normális verőtérfogatot kijuttatni, így a reziduum
(hátramaradó anyag) megnövekszik. A következő diasztoléban a pitvarokból erre a megnövekedett
végszisztolés volumenre érkezik a vér, így a végdiasztolés volumen, és a rosthossz megnövekszik, így a
következő szisztoléban visszaáll a pulzusvolumen értéke. Afterload emelkedés hatására a pulzusvolumen
nem növekszik, a végszisztolés és a végdiasztolés térfogat egyaránt emelkedik, a kettő különbsége azonban
állandó marad.
Változik viszont a PV-hurok C-pontjának magassága, tehát az aortabillentyű magasabb értéken nyílik.
Végeredményben a PV-hurok területe, tehát a szív által végzett külső munka ebben az esetben is növekszik.
A perctérfogat in vivo szabályozása
Intakt szívben a fentiekben vázolt mechanizmusok integrált módon vesznek részt a perctérfogat
fenntartásában. Izommunkában fokozódik a szimpatikus hatás, tehát fokozódik a kontraktilitás és nő a
szívfrekvencia. Egészségesekben a frekvencia felgyorsulása kiugró, és csak alig változik a pulzustérfogat.
Transzplantált szívben, mivel nincsen vegetatív beidegzése, csak a Frank-Starling-törvényt tudja segítségül
hívni a perctérfogat növeléséhez. Ebben az esetben a frekvencia emelkedése nem olyan gyors (azért van,
hiszen a keringő katekolaminok hatásukat kifejtik).
Sportolók potenciálisan kisebb frekvenciamoduláció mellett is képesek alkalmazkodni a fizikai
megterhelésre, mint az edzetlen emberek. Ennek oka, hogy nyugalmi frekvenciájuk alacsonyabb,
végszisztolés kamratérfogatuk magasabb és nagyobb a nyugalmi pulzusvolumenük.

117
 30. A SZÍVIZOM CELLULÁRIS ELEKTROFIZIOLÓGIÁJA.
ELEKTROKARDIOGRÁFIA

Rajzolja fel egy kamrai munkaizomrost és egy pacemaker sejt tipikus gyors, illetve lassú akciós
potenciálját, ügyelve mind az idő-, mind a potenciáltengelyeken az értékek helyes megadására.
Magyarázza el, milyen ionáramok és ioncsatornák felelősek az akciós potenciál egyes fázisaiért.
Elektromos jellemzőik alapján az emlős szívizomsejteket két nagyobb csoportra oszthatjuk.
Pacemarker sejtek lassú akciós potenciálja
Az egyik csoportot a nodalis szövet képezi, a sinuscsomó (SA-csomó, sinoatrialis csomó) és az
atrioventricularis (AV-) csomó egy részének sejtjei.
A nodalis szövet sejtjeire jellemző:
 Spontán depolarizáció; nincs valódi, tartós nyugalmi potenciál, a membránpotenciál állandóan
fluktuál (hullámzik). (A membránpotenciál legnegatívabb értéke – két akciós potenciál között –
pozitívabb, mint a K+-ok egyensúlyi potenciálja: -90 mV.)
 A membránban nem működnek gyors, feszültségfüggő Na+-csatornák, mert a nodalis sejtek
potenciálviszonyai között inaktivált állapotban vannak.
 Az akciós potenciál Ca2+-beáramlás következménye, az akciós potenciál lassan jön létre (lassú
akciós potenciál), amplitúdója viszonylag alacsony, ezek a sejtek lassan vezetik az ingerületet.
mV
Pacemarker potenciál
20
0
-20
-40
-60

idő (ms)
(Effektív Refrakter Periódus) 500 ms
Pacemarker potenciál:
1. Hiperpolarizáció hatására a nem specifikus kationcsatornák nyílnak és így Na+-ok áramlanak a sejtbe
(funny-áram, If). Elnevezése: szokatlan módon hiperpolarizációra nyíló csatorna váltja ki.
2. Az f-áram megindítja a depolarizációt.
3. Feszültségfüggő K+ csatornák fokozatosan záródnak, így a kifelé irányuló K+-áram csökken, ami
hozzájárul a depolarizációhoz.
Akciós potenciál:
1. Először a tranziens Ca2+ csatornák nyílnak, így Ca2+ áramlanak a sejtbe (T-típusú Ca2+ áram (ICaT))
2. Az ICaT gyorsítja a depolarizációt.
3. A membránpotenciál eléri az L-típusú Ca2+ csatornák nyitási küszöbét, így Ca2+ áramlanak a sejtbe (L-
típusú Ca2+-áram (ICaL))
Repolarizáció:
Nyílnak a késői K+-csatornák (depolarizációra), így a K+ kiáramlanak a sejtből (IK))
Hiperpolarizáció:
1. ACh-aktivált K+-csatornák nyílnak, K+ áramlanak ki.
2. Új szakasz kezdődhet: hiperpolarizáció, aminek hatására kationcsatornák nyílnak.

118
Myocyták tipikus gyors akciós potenciálja
A másik csoportba a pitvari és kamrai myocyták és az ingerületvezető rendszer (His-köteg, Tawara-
szárak, Purkinje-rostok, (Purkinje-rendszer)) tartoznak. Jellemzőik:
 A sejtek membránjában funkcióképes gyors, feszültségfüggő Na+-csatornák működnek. Az akciós
potenciál részben Na+-ok, részben Ca2+-ok beáramlásának következménye. Az akciós potenciál az
ún. plató típusú akciós potenciálok közé tartozik.
 A sejtekben az akciós potenciál gyorsan fejlődik ki, nagy amplitúdójú (gyors akciós potenciál), és
az ingerületvezetési sebesség gyors.
 A sejt nyugalmi potenciálja -90 mV körüli érték. Megközelíti a K+ egyensúlyi potenciálját (befelé
rektifikáló (kijavító) K+ csatornák nyugalomban vannak, alatta nyitódnak, felette záródnak.)
Egyes élettani és kardiológiai források a gyors akciós potenciál egyes fázisait számokkal jelölik.
A „0 fázis” az akciós potenciál gyorsan felszálló szára, ez alatt aktiválódnak a gyors Na +-csatornák. Az „1
fázis” a kezdeti (korai) repolarizáció, hátterében a tranziens K+-csatornákon (IK TO) keresztüli K+-áram van.
A „2 fázis”, (platófázis) a nyitott Ca2+-csatornákon keresztüli Ca2+-beáramlás és a különböző K+-
csatornákon keresztüli K+-kiáramlás mérlegét reprezentálja. A „3 fázis” a végleges repolarizálódás, ez alatt
a K+-kiáramlás meghaladja a Ca2+-beáramlást. A „4 fázis” alatt a teljesen repolarizált sejt nyugalmi
potenciálját az IK1-csatornákon keresztüli K+-kiáramlás határozza meg.

1
.

0 2
. . 3
.

4
. 300 ms
0. Gyors felszálló fázis:
1. Depolarizáció hatására a feszültségfüggő Na+ csatornák nyitódnak, így Na+ áramlanak befelé (gyors
feszültségfüggő Na+ áram (INa))
2. A membránpotenciál pozitívba vált (túllövés)
1. Korai repolarizációs fázis:
1. Tranziens, kifelé vezető/korai K+-csatornák nyílnak, így K+ áramlik ki (tranziens K+-áram (IKT))
2. L-típusú Ca2+-csatornák (feszültségfüggőek) nyílnak és Ca2+ áramlanak be.
2. Platófázis: REFRAKTER
1. Tovább folyik a Ca2+ beáramlása (L-típusú Ca2+-áram (ICaL)) PERIÓDUS
2. Ca2+ hatására a membrán tartósan depolarizált marad.
3. Befelé irányuló Ca2+-áram többé-kevésbé ellensúlyozza a kifelé irányuló K+-áramot
3. Késői repolarizációs fázis:
1. Depolarizáció hatására a lassan nyíló K+ csatornák kifejeződnek, működési sajtságaik eltérnek, így az
akciós potenciálok megjelenése is különböző.
2. Mikor a repolarizáció elér egy meghatározott értéket, akkor nyílnak a befelé rektifikáló K + csatornák is,
így további K+ áramlanak ki, ami teljes repolarizációt eredményez.
3. Kifelé irányuló K+ áram meghaladja a befelé irányuló Ca2+ áramokat.
4. A különböző szívrészletekben a Na+, K+, Ca2+ csatornák kifejeződése, működési sajátságai eltérőek, így
az akciós potenciálok megjelenése is különböző.

119
 Az emlősszív ingerületvezetésében a két típusú sejt alternálva vesz részt. Az inger normálisan a
sinuscsomóban képződik (lassú akciós potenciál). A sinuscsomótól pitvari myocyták vezetik az ingerületet
(gyors akciós potenciál) az atrioventricularis csomóhoz. Az AV-csomó (lassú akciós potenciál) késlelteti az
ingerület vezetését. Az emlősszívben a pitvarokat és a kamrákat rostos-inas gyűrű, az annulus
fibrosus választja el: az emlősszív így két különálló syncytiumból áll, amelyeket csak egy keskeny vezető
híd, a His-köteg köt össze. Az AV-csomótól a His-köteg, Tawara-szárak és Purkinje-rostok (gyors akciós
potenciál) vezetik nagy sebességgel az ingerületet az ugyancsak gyors akciós potenciálú kamrai
myocytákhoz („kamrai munkaizomzat”).
Hogyan lehet magyarázni az ioncsatornák eltérő populációinak jelenlétével a két akciós potenciál
lefutása közötti különbségeket?
Az akciós potenciálok a membránban elhelyezkedő Na+-, Ca2+- és K+-csatornák szekvenciális
aktiválódására és inaktiválódására vezethetők vissza. A membránpotenciál aktuális értéke (azaz az akciós
potenciál görbe lefutása) a befelé irányuló, depolarizáló Na+- és Ca2+-áramok, valamint a kifelé irányuló,
repolarizáló K+-áram eredőjétől függ. A különböző szívrészekben a Na+-, Ca2+- és K+-csatornák
kifejeződése, továbbá működési sajátossága eltérő, ezért az akciós potenciálok megjelenése is különbözik.
Az eltérések hozzájárulnak a normális, egyirányú ingervezetéshez és szívritmushoz. A
csatornaműködésekben bekövetkezett szerzett vagy öröklött változások a repolarizációs folyamat eltéréseit
vonják maguk után, és az életet veszélyeztető arrhythmiákhoz vezetnek.
A szívizomban egy sor különböző K+-csatornát azonosítottak. A nyitott állapotú ún. befelé rektifikáló
csatornák (inward rectifier) már mérsékelt depolarizáció hatására is bezárulnak (ezek a csatornák biztosítják
a nyugalmi membránpotenciál kialakulását, és szerepet játszanak annak stabilizálásában). A tranziens K+-
csatornák (transient outward K+channel, IK TO) nem rektifikálnak; a membrán depolarizációjára nyílnak, de
csak nagyon rövid ideig (ms időtartam) maradnak nyitott állapotban, majd inaktiválódnak. A K +-csatornák
harmadik típusa a késői rektifikáló csatorna (delayed rectifier): ezek a csatornák lassan nyílnak meg, és
mivel csak lassan inaktiválódnak, hosszabban tartó K+-kiáramlást tesznek lehetővé.
Az ATP-függő K+-csatornák (a rajtuk keresztül folyó K+-áram IK ATP) fiziológiás körülmények között
valószínűleg nem játszanak szerepet. Hypoxiás körülmények között, amikor a szívizomsejtek ATP-tartalma
csökken, ezek a csatornák nyílhatnak, és korai repolarizációhoz, ritmuszavarokhoz vezetnek.
Mi a hosszú platófázis kialakulásának mechanizmusa, és mi ennek funkcionális jelentősége?
Az akciós potenciál felszálló szárát követően a gyors feszültségfüggő Na+-csatornák inaktiválódnak, és így
maradnak míg a repolarizáció nem állítja helyre a membránpotenciált. A szívizom ekkor refrakter állapotban
van, azaz ingerelhetetlen. Két szakasza van:
1. Abszolút refrakter szakasz:
 Minden inger számára hozzáférhetetlen.
 Egybeesik az akcióspotenciál platófázisával.
2. Relatív refrakter szakasz:
 Ingerküszöbnél nagyobb intenzitású ingerek képesek újabb akciós potenciált kiváltani.
Mi a funkcionális jelentősége a lassú vezetési sebességnek az AV-csomóban?
Nomotóp ingerképzés esetén a szinuszcsomó pacemaker sejtjei által keltett ingerület a funkcionális
synciciumot alkotó pitvarizomzatra terjed át. Ennek közvetítésével éri el a pitvar-kamrai (atrioventrikuláris,
AV) csomót, melynek folytatása a His köteg. A Tawara szárak és a belőlük eredő Purkinje rostok osztják
szét az ingerületet a két kamrára és juttatják el azt a kamrai munkaizomrostokhoz. Az AV-csomó fontos
jellemzője az egyirányú és lassú vezetés. A lassú ingerületvezetés biztosítja, hogy a kamrák csak a pitvarok
kontrakciójának befejeztével aktiválódjanak, valamint azt, hogy az ingerület csak egy bizonyos
frekvenciahatár (kb. 180/perc) alatt jusson át a kamrákra. Ha a kamrák ennél gyorsabb ritmusban
működnének, nem tudnák pumpafunkciójukat ellátni, a keringés összeomlana. Az ingerületvezető rendszer
további elemeire a nagy vezetési sebesség jellemző, aminek eredményeként a két kamra gyakorlatilag
szinkron módon húzódhat össze. Legnagyobb sebességgel a Purkinje rostok továbbítják az ingerületet.

120
Ismertesse a sinuscsomótól kiindulva a szív ingerképző és -vezető rendszerének működését. Mi a
hiperkalaemia hatása a szív ingerelhetőségére?

1. Normálisan az inger (lassú akcióspotenciál) a sinuszcsomóban képződik.

2. Innen az ingerületet a pitvari myocyták vezetik az atrioventricularis-csomóhoz (0,08 s).
3. Az atrioventricularis-csomóban lassú depolarizáció zajlik (De ez a depolarizáció lassabban fejlődik ki,
mint a sinuscsomóban, mivel mielőtt a depolarizáció elérné a Ca2+ csatornák nyitásához szükséges
küszöböt, a gyorsan vezető pitvari myocyták már közvetítették a sinuscsomó ingerületét. Az
atrioventricularis-csomó elektromos ritmusát elnyomja a sinuscsomó ritmusa, azonban a sinuscsomó
ingerképzésének hiányában az atrioventricularis-csomó ritmusa átveszi ritmusgenerátor szerepét (40-
55/perces frekvencia)).
4. Az ingerület 0,08 s alatt éri el az atrioventricularis-csomót.
5. Az atrioventricularis-csomón ingerületkésést szenved.
 Oka: A Ca2+-csatornák lassú nyílása, lassan kifejlődő, kis amplitúdójú akciós potenciált eredményez.
 Jelentősége: Ez biztosítja, hogy a kamrai systole csak a pitvari összehúzódás befejeződését követően
induljon meg, így a pitvari összehúzódás a még ellazult kamrába juttatja a vért.
6. Az atrioventricularis-csomóból gyorsan vezető rostok vezetik az ingerületet a kamrai myocytákhoz.
7. Az atrioventricularis-csomó a His-kötegbe megy át.
 A pitvarokat és kamrákat az anulus fibrosus választja el, ami elektromos szigetelőként funkcionál. Ez
megakadályozza, hogy a pitvarok és a kamrák egyszerre kontraháljanak.
 A His-köteg egyetlen ingerületvezető (fiziológiás) összeköttetés a pitvarok és kamrák között.
8. A His köteg két szárra oszlik:
 Jobb Tawara-szár: septum interventriculare jobb oldalán egyenesen fut el.
 Bal Tawara szár: kettéoszlik, majd legyezőszerűen ágazik el, az ágak a kamraközti sövény bal
oldalán haladnak.
9. Az út hosszúsága és az eltérő vezetési sebességnek köszönhetően a kamra nem minden része aktiválódik
egy időben.
 Először: septum interventriculare és a musculus papillares
 Purkinje rostok endocardium alatt haladnak, így a felszín után aktiválódik.
 Legkésőbb a kamrák epicardialis felszíne.
Az ideg- és izomsejtek nyugalmi potenciálja nagymértékben függ az extra- és az intracelluláris K+
koncentrációk arányától. Az extracelluláris hyperkalaemia (több K+) depolarizációt vált ki, fokozza az
ingerlékenységet, bizonyos érték felett pedig depolarizációs blokkot okoz. A szívműködés szempontjából pl.
ez a hatás tachycardiában, arrhytmiában, nagyfokú hyperkalaemia esetén szívmegállásban nyilvánulhat meg.
Az extracelluláris hypokalaemia (kevesebb K+) hiperpolarizációt okoz, következményesen csökkent
ingerlékenység tapasztalható.

121
Hasonlítsa össze a szimpatikus és a szimpatikusparaszimpatikus vegetatív beidegzés hatását a
szívizom ingerképző és ingerületvezető rendszerére. Definiálja a pozitív, illetve negatív chronotrop és
dromotrop hatás jelentését, jellemezze a hatás kialakulásának sejtszintű mechanizmusait a sinus- és
az AV-csomó területén.
Pumpafunkciót befolyásoló hatások
 Frank-Starling mechanizmus
 Idegi hatások (szimpatikus ↑/paraszimpatikus ↓)
 Humorális hatások (adrenalin/noradrenalin)
 Ionális hatások
 Hőmérséklet
Szimpatikus beidegzés
Szinuszcsomóra kifejtett hatása:
+chronotrop hatás
 Ingerképző frekvencia fokozódik.
 Mechanizmus: SA-csomóban folyamatos alapszintű cAMP szintézis zajlik, a cAMP szintje
szabályozza a nem specifikus kationcsatornákat, melyek az f-áramért felelősek. Az ingerület hatására
a szimpatikus rostokból noradrenalin szabadul fel, mely a SA-csomót β1-receptorain hatva fokozza
az adenilát-cikláz aktivitást. Ennek hatására emelkedik a cAMP szint és végeredményben
meredekebb lesz a spontán dyastolés depolarizáció lefutása. A depolarizáció hamarabb éri el a
küszöbpotenciált.
AV-csomóra kifejtett hatása:
 Ingerületvezetés fokozódik +dromotrop hatás
 Mechanizmus: Ca2+-csatornák foszforilációja, Ca2+-áram fokozódása, ami meredekebb, nagyobb
amplitúdójú akciós potenciált generál. Itt is lehet pozitív chronotrop hatása. → ectópiás ingerképzés,
extrasystolék alakulnak ki.
Paraszimpatikus beidegzés
Szinuszcsomóra kifejtett hatása:
 Ingerképző frekvencia csökken. -chronotrop hatás
 Mechanizmus: If-áramot csökkenti, az áram negatívabb membránpotenciál értéknél, vagyis később
indul be, és a deplarizáció meredek lefutású.
1. Mechanizmus: Ingerület hatására a paraszimpatikus rostokból ACh szabadul fel, ami a SA-csomó
n-ACh-receptoraira hat. Ez gátolja az adenilát ciklázt, így a cAMP szint csökken.
2. Mechanizmus: Speciális K+-csatornát nyitnak, ami hiperpolarizációhoz vezet, így a dyastolés
depolarizáció negatívabbról indul és lassabban éri el az AP kiváltásához szükséges értéket.
AV-csomóra kifejtett hatása:
 Ingerületvezetés lassul. -dromotrop hatás
 Erőteljes vagushatás esetén az ingerületvezetés teljesen meg is szűnhet, időszakos vezetés AV-blokk
következhet be.
 Mechanizmus: ACh érzékeny K+-csatornák nyitása, ami hiperpolarizációhoz vezet.
További hatások:
 Bathmotrop hatás: küszöbingerlékenység fokozódása/csökkenése.
 Inotrop hatás: összehúzódások erejének fokozása (csak pozitív hatás, mert a kamráknak nincs PSY
beidegzése)
 Iusitrop hatás: elernyedés sebességének fokozása (értelemszerűen pozitív)
 A 60-70/perc közötti nyugalmi szívfrekvencia a domináns a vagus tónus következménye.
 A transzplantált szív, melynek nincs idegi szabályozása, 100/perc-es frekvenciával működik, tehát a
szinuscsomó endogén ingerképző frekvenciája 100/perc.

122
Az EKG keletkezésének alapjai.
Az elektrokardiográfia egy olyan diagnosztikai eljárás, mely a szív működése során keletkezett
elektromos változásokat a testfelszínen potenciálkülönbség formájában regisztrálja.
Alapelve: Mivel az emberi test kiváló vezető, a szív egyes területein keletkező potenciálok gyakorlatilag
csillapíthatatlanul terjednek tovább a végtagok irányába, ahová a végtagi elektródákat helyezzük.
Ismertesse a bipoláris és unipoláris EKG-elvezetéseket.
Elvezetések frontalis síkban:
 Einthoven-féle bipolaris végtagi elvezetés (I, II, III)
 Goldberger-féle unipoláris végtagi elvezetés (aVR, aVL, aVF)
Elvezetés horizontális síkban:
 Wilson-féle unipoláris melkasi elvezetés (V1-V6)
Bipoláris: 2 pont közötti potenciálkülönbséget mér, ilyen az Einthoven-féle végtagi elvezetés.
Unipoláris: A vizsgált elektródot egy 0 potenciálú elektródához hasonlítjuk (a nulla értékű referenciapont
kialakítása: az elektromos erőtérnek azon pontjai, melyekben a potenciálértékek összege nulla), ilyen típusú
elvezetések a Goldberger-féle végtagi unipoláris és a Wilson-féle mellkasi unipoláris elvezetések.
Elvezetés Pozitív pólus Negatív pólus
I. Bal kar Jobb kar
II. Bal láb Jobb kar
III. Bal láb Bal kar
aVR Jobb kar Bal kar és bal láb
aVL Bal kar Jobb kar és bal láb
aVF Bal láb Bal kar és jobb kar
V1 Sternum jobb széle, 4. bordaköz
V2 Sternum bal széle, 4. bordaköz
V3 V2 és V4 felezőpontja
„WTC – Wilson Central Terminal”
V4 Bal medioclavicularis vonal, 5. bordaköz
V5 Bal elülső hónaljvonal, 5. bordaköz
V6 Bal középső hónaljvonal, 5. bordaköz

123
Ismertessen egy típusos II. elvezetéssel nyert EKG-regisztrátumot. Nevezze meg valamennyi hullámot,
szegmentumot és intervallumot, adja meg időtartamaik normálértékeit és feleltesse meg őket a szív
egyes elektromos állapotainak.

P-hullám Pitvari depolarizáció. <100 ms

QRS-komplexus Kamrai depolarizáció.
Q-hullám Papillaris izmok és septum depolarizáció.
80 ms
R-hullám Kamraizomzat fő tömegének depolarizációja.
S-hullám A bal kamra hátsó, basalis részének depolarizációja.
T-hullám Kamrai repolarizáció. 160 ms
PQ-szakasz Pitvari repolarizáció, plató szakasza (izoelektromos). nem a hosszuk a lényeges,
hanem az állásuk (eleváció
ST-szakasz Kamrai akcióspotenciál plató szakasza (izoelektromos).
vagy depresszió)
PQ-intervallum Pitvar-kamrai átvezetés. 120-200 ms
QT-intervallum Kamrai depolarizáció és repolarizáció. 320-390 ms
EKG értelmezése:
1. Van-e sinus ritmus? Minden ciklus P-hullámmal kezdődik-e?
2. Szívciklus hosszának megállapítása (frekvenciafüggő).
3. Szívfrekvencia kiszámítása:
 60-120/perc normál
 60/perc alatt brachycardia
 120/perc felett tachycardia
4. Ritmicitás megfigyelés (RR-távolság azonos vagy nem – reguláris vagy irreguláris)
5. PQ intervallum hosszának megállapítása (normáls esetben 120-200 ms)
6. QRS-komplexus idejének megállpítása (<100 ms)
7. QT intervallum hossza (320-390 ms)
8. ST-szakasz elevált vagy depresszált (vagy izoelektromos vonallal megegyezik)
 elevatio AMI esetén (vagy coronariás vasopasmus, pericarditis esetén + ezer másik ok)
 depressio mycardialis ischaemia esetén (+ ezer másik ok)
9. Szív elektromos tengelyének határozása
NORMÁLÉRTÉKEK
1. szívizom akciós potenciáljának hossza: 200-300 ms 6. P-hullám: <100 ms
2. sinuscsomó intrinsic pacemaker frekvenciája: 100 1/perc 7. PQ-intervallum: 120-200 ms
3. ingerületvezetés sebessége: 8. QRS-komplexum: 80 ms (<100 ms)
 az AV-csomóban 0,02-0,05 m/s 9. QT- intervallum: 320-390 ms
 a Purkinje- rostokban 2-4 m/s
4. EKG: rögzítési papírsebesség: 25 mm/s (1mm=40 ms)
5. standard amplitúdó: 1 cm = 1 mV

124
 31. A CORONARIA KERINGÉS.

Írja le a coronariaerek véráramlási viszonyait a szívciklus során. Hasonlítsa össze a jobb és bal
kamrai izomzat áramlási viszonyait.
A szívet az aortabillentyűk tasakjai mögül kiinduló coronariaerek látják el vérrel.
A. coronaria dextra → Jobb kamra → Jobb pitvar → Kamra sövény hátsó 1/3-a → SA-csomó → AV-csomó
A. coronaria sinistra → Bal kamra → Bal pitvar → Kamra sövény elülső 2/3-a → His-köteg → Tawara-
szárak → Purkinje rostok
Az emberek 50%-ában arteria coronaria dextra dominancia van, 20%-ában arteria coronaria sinistra. A
maradék 30%-ában a két ér egyenlő mértékben vesz részt a vérellátásban. A coronaria erek funkcionális
vérartériák. Az artériákból bőséges kapilláris háló indul ki, így minden rostra átlagosan jut egy kapilláris.
Funkcionális végartériák azok, amelyek úgy látják el vérrel az egyes szerveket, hogy közben az ágak
egymással nem létesítenek - vagy csak minimális mértékben - összeköttetéseket (anasztomózisokat), így ha
valamelyik hirtelen elzáródik, akkor az általa ellátott területen ék alakú elhalás (infarktus) jön létre, mivel a
szomszédos területekről nem tud pótlásként vért kapni. Ha az elzáródás nem gyors, hanem fokozatos, pl. egy
érelmeszesedéses plakk fokozatos növekedésének köszönhetően, akkor van idő a szomszédos területekről
anasztomózisok kialakulására (neoangiogenezis). Ekkor akár el is záródhat a fő ág, az anasztomózisok
biztosítják a vérellátást (valamilyen szinten) és nem, vagy csak kisebb mértékben jön létre szövetelhalás az
ellátott területen.
Az arteria coronariák véráramlását befolyásolják:
 Coronáriák belső nyomása (azonos az aortanyomással)
 Összehúzódó szívizom által érfalra kifejtett külső nyomás (nem egyformán érvényesül a jobb és bal
szív félben, a bal félben gyorsabb az áramlás, mint a jobb félben.).

Bal kamrafalban Jobb kamrafalban

Fázisos áramlás Kisebb jelentőségű fázisos áramlás
Ereken kívüli nyomás systole alatt 120 Hgmm-ig Ereken kívüli nyomás systole alatt 24 Hgmm-ig
emelkedik, ekkor teljesen összenyomja a bal emelkedik, ekkor a kamrafalban futó artériák
kamrafalban futó artériákat és a coronariaáramlás tágasságát csak kicsit csökkenti.
erre az időre teljesen megszűnik, sőt rövid ideig a
coronariákból visszafelé áramlik a vér (negatív
áramlás).
Azonban ez a hatás a kamrafalon belül sem Jobb kamrafal véráramlása systole alatt magasabb,
homogén, subendocardiumban a legkifejezettebb, mint dyastolekor (systole alatti magasabb artériás
subepicardiumban kevésbé kifejezett. nyomás miatt)
Bal kamrában a coronariaáramlás csak dyastolekor
lesz teljes intenzitású.

125
Mi jellemző a coronariaerek nyugalmi tónusára. Határozza meg a coronáriarerek részesedését a
perctérfogatból nyugalomban illetve fizikai munka során. Ismertesse a coronariaáramlás és a
myocardialis terhelés összefüggését.
Nyugalmi körülmények között a coronariák véráramlása 180–240 ml/min, azaz 60–80 ml/100 g/min: ez a
perctérfogat 5%-a. A véráramlás a szívre háruló munka fokozódásával együtt nő, a maximális áramlás
emberben 900–1200 ml/min-re emelkedhet (300–400 ml/100 g/min). Edzett atlétáknál az áramlás a
nyugalmi érték hétszeresét is elérheti. Az emelkedés mértékének lehetősége jelzi, hogy a coronariák
nyugalmi miogén tónusa magas. A szívre háruló munka növekedésével az érellenállás ötödére vagy még ez
alá csökken.
Jellemezze azokat a humorális mechanizmusokat, amelyek a coronariákat tágítják.
Humorális coronaria-tágító, vasodilatalo mechanizmusok:
 Szöveti O2 nyomás csökkenése.
 Szöveti CO2 nyomás emelkedése.
 Szöveti H+ koncentráció növekedés.
 Szöveti hypoxia közvetetten.
 Fokozott ATP felhasználás során a nukleotid bomlás is fokozódik, ami adenozin
felszabadulásához vezet. Az adenozin elhagyja a sejtet és az érfalban kapcsolódik az adenozin-
receptorhoz, ami vasodilatatiot okoz.
 Arteliolák az anyagcsere gyorsulása miatt tágulnak, bennük fokozódik a véráramlás, így a
coronariák endotheliumából NO szabadul fel, ami vasodilatatiot okoz (retrograd vasodilatatio).
Magyarázza el, hogy a szimpatikus ingerlés hogyan befolyásolja a szívműködést és a coronariaerek
ellenállását. Mi a jelentősége a szimpatikus ingerlés direkt és indirekt vascularis hatásának, például
munkavégzés során?
SY inger → adrenalin, noradrenalin → β1-receptor → pozitív kronotrop (szinuszcsomó ingerképző
frekvenciája nő) és pozitív inotrop (összehúzódások erőssége nő) hatás → szív anyagcsere igénye fokozódik
→ coronariaáramlás fokozódik, coronariaerek ellenállása csökken.
Szimpatikus ingerlés direkt és indirekt vascularis hatása
Direkt vascularis hatás:
 coronariaerekben α1 és β2-adrenerg receptorok
 SY inger → adrenalin, noradrenalin → α1-receptor → vasoconstrictio
 SY inger →adrenalin, noradrenalin → β2-receptor → kompenzálja a vasoconstrictiot.
 β2-receptor blokkolókkal kifejezetebb vasoconstrictio váltható ki, akár 30%-os áramláscsökkenést is
eredményezhet
Indirekt vascularis hatás:
 SY inger elsősorban a szívizom metabolikus fokozódásával okozza az erek vasodilatatioját
 β1-mediált adenozin felszabadulás
NORMÁLÉRTÉKEK
1. coronariaátáramlás nyugalomban: 250 ml/perc
2. a nyugalmi és munkavégzés alatti perctérfogat-részesedési értékek: 4-5%-a
3. szív AVDO2-értéke: a test átlagának több mint duplája (114 ml/l).

126
 32. AZ EGYES ÉRSZAKASZOK HEMODINAMIKAI JELLEMZÉSE

Transmuralis nyomás fogalma.

Transmuralis nyomás: Az eret feszítő nyomás:
Ptm= Pvér - Pinst
A transmuralis kifejezés jelentése „falon át”.
A vérnyomás és az érfalat körülvevő intestitium nyomásának különbsége. Az interstitialis nyomás
rendszerint nem játszik szerepet a nagyvérköri artériák transmuralis nyomásában (kivéve az összehúzódó
izomzatban), jelentősebb viszont az alacsony nyomású rendszerben (vénás keringés). A tüdőszöveten belüli
nyomás, ami akkora kell, hogy legyen, hogy az alveolusok megnyíljanak.
Ismertesse a vascularis compliance fogalmát, kiszámításának képletét (∆V/∆p). A kritikus záródási
nyomás fogalma.
Vascularis compliance: Egységnyi nyomásváltozást kísérő térfogatváltozás, azaz tágulékonyság.
compliance = ΔV/ΔP
(A compliance nem veszi figyelembe a kiindulási érátmérőt, ezért nem használható fel a különböző átmérőjű
érszakaszok összehasonlítására. Erre az ún. disztenzibilitást használjuk = ΔV/ΔP × Vo)
A legnagyobb a vénák tágulékonysága: nagyon kicsi nyomásváltozásra tetemes térfogatváltozással
reagálnak. Ezért tárolható a vértérfogat fent említett túlnyomó része a vénás rendszerben.
Kritikus záródási nyomás: Az artériás középnyomás csökkenésével a véráramlás egyre csökken az
erekben, és kb. 20 Hgmm értéknél megáll teljesen. Ennek az az oka, hogy nyugalomban is megfigyelhető
sympathicus vasoconstrictor tónus. Ez akkora ellenállást jelent, amit a 20 Hgmm-es nyomás nem tud
leküzdeni, ezért a véráramlás abbamarad. A sympathicus tónus fokozódására a kritikus záródási nyomás ↑.
Ismertesse a transmuralis nyomás, az ér sugara és az érfal feszülése közötti összefüggést: a Laplace-
törvényt. Hol a legvalószínűbb az érfal szakadása e törvény alapján?
Laplace-törvény:
Kimondja, hogy a falfeszülés (T) arányos az átmérővel (r) és fordítottan arányos a falvastagsággal (h), így a
kapillárisok nem esnek össze, hiszen kicsi az átmérőjük és vékony a faluk, ezért a falfeszülésük is kicsi, azaz
nem győzi le az üregbeli nyomást normál körülmények között: mikor azonban kívülről rásegít valami, a
transmuralis nyomás negatív lesz, így a kapillárisok kollabálnak.
T = ptransmuralis × (r/h)
Az átmérő növekedésével Laplace-törvény alapján az érfal feszülése négyzetesen emelkedik - így egy
bizonyos átmérő esetén az érfal szakadása "ruptúra" egyre nagyobb eséllyel következik be. A magas
falfeszülés által kiváltott érszakadás az aortában a legvalószínűbb (nagy sugár– relatív vékony fal – magas
nyomás), a falgyengülés által létrehozott aneurizma circulus vitiosus-t indít el.
Ismertesse a sorosan, valamint a párhuzamosan kapcsolt érszakaszok ellenállásának hatását az eredő
vascularis ellenállásra.
A szervezet bonyolult érhálózatában különböző szövetek, szervek, ill. szervrendszerek vérellátása úgy
értelmezhető, hogy ezt egymással párhuzamosan kapcsolódó, a soros érszakaszokat külön-külön magukba
foglaló vaszkuláris ágrendszerek biztosítják. Hemodinamikai szempontból a legjelentősebb párhuzamosan
kapcsolt érterületek a következők: szív, agy, vázizomzat, vese, splanchnikus terület.
Teljes perifériás ellenállás
Párhuzamosan kapcsolt:
 reciprok értékek összege
1 1 1 1
   ...  .
TPR P1 P2 Pn
 teljes perifériás ellenállás
P  P2
TPR  1 .
PTF

127
  nagyvérkör TPR-je a nagyvérköri nyomásfő (Paorta – Pjobb pitvar) és a perctérfogat hányadosa
Paorta  Pj . p.
TPR 
PTF
93  2 Hgmm
TPR   16,5
5,5 liter
Sorosan kapcsolt:
 ellenállások értéke összeadódik
TPR  R1  R2  ...  Rn .

Jellemezze az artériák, arteriolák, kapillárisok, venulák és vénák hozzájárulását a vascularis

ellenálláshoz, valamint a vérnyomás, az összkeresztmetszet, a véráramlás sebesség, és a vérvolumen
alakulását az egyes érszakaszokon.
A vérnyomás/szegmentális ellenállás alakulása a keringési rendszerben

Az összkeresztmetszet az aortától a kapillárisokig egyre nő, majd kapillárisoktól a fővénákig egyre csökken.
Áramlási sebesség: Egyetlen vérrészecske (pl. vörösvértest) mennyit megy odébb időegység alatt. Ez
fordítottan arányos az összkeresztmetszettel, így az aortától a kapillárisokig egyre csökken és kapillárisoktól
a fővénákig egyre nő.
A különböző erek összkeresztmetszetén azonos idő alatt azonos vérmennyiségnek kell áthaladnia. Minél
nagyobb az összkeresztmetszet, annál lassabb az áramlás sebessége.
Rarteriolák>> Rkapillárisok> Rvénák > Rartériák> Raorta
A legnagyobb nyomásesés az arteriolákban van. Ez a szakasz képviseli a legnagyobb ellenállást, amely
meghatározza a teljes perifériás ellenállást (TPR). Az artériás vérnyomás és a helyi vérátáramlás
szabályozása az arteriolákban történik.

128
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. perfúziós nyomás a nagy / kis vérkörben: 83/6 Hgmm
2. nyomásesés a szisztémás reziszenciaereken: 60 Hgmm
3. véráramlás átlagos sebessége az aortában: 22,5 cm/s
4. a kapillárisokban: 0,03 cm/s
5. aorta keresztmetszete: 4 cm2
6. kapillárisok összkeresztmetszete: 4000 cm2

129
 33. AZ ARTÉRIÁS RENDSZER MŰKÖDÉSE

Írja le az artériás vérnyomás mérésének módszerét. Adja meg az artériás systolés, diastolés, közép- és
pulzusnyomás fogalmát, és egészséges felnőttre jellemző normálértékeit. Vérnyomást meghatározó
tényezők: szív pumpafunkciója, keringő vértérfogat, teljes perifériás ellenállás.
A szisztolés és diasztolés nyomást a mindennapos orvosi gyakorlatban indirekt módszerekkel mérjük.
Valamennyi módszer során egy manométerrel összekötött felfújható mandzsettával – amelyet általában a
felkar köré tekerünk – elzárjuk az artériás áramlást. Ezután a mandzsettában lévő levegő fokozatos
kiengedésével (azaz a külső nyomás csökkentésével) helyreállítjuk a végtag keringését. Az eközben az
artériából jövő jeleket vagy érzékszerveinkkel, vagy elektronikus eszközökkel észleljük.
1. A palpatiós (tapintásos) módszerrel – amely csak a szisztolés nyomás értékét adja meg – azt a
nyomásértéket figyeljük meg, amelynél az arteria radialisban (orsócsontütőér) az első (gyenge)
pulzushullám észlelhető. A mandzsetta és a tapintott arteria radialis közötti távolság miatt a mért érték
valamivel a valóságos szisztolés nyomás értéke alatt lehet.
2. Az auscultatiós (hallgatózásos) módszer megadja mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomás értékét.
A mandzsettát a szisztolés nyomás értéke fölé felfújva, az arteria cubitalis felett nincs hallható hang. A
nyomás fokozatos csökkentésével a szisztolés nyomás értéke alatt a részlegesen elzárt artériában
megindul az áramlás: a szűkület miatt azonban az áramlás turbulens, és az arteria cubitalis felett
pulzusszinkron hangok jelennek meg (Korotkoff-féle hangok). Az első ilyen hang megjelenése jelzi a
szisztolés vérnyomást. A nyomás további csökkentésével a hangok előbb hangosabbak, majd (a
turbulencia csökkenésével) halkulnak. Amikor a külső (azaz mandzsetta-) nyomás a diasztolés nyomás
értéke alá csökken, és az artéria lumene nincs beszűkítve, a hang megszűnik: ez adja meg a diasztolés
nyomás értékét. Higanyos manométer használata esetén még jelenleg is ez a módszer közelíti meg
legmegbízhatóbban a szisztolés és a diasztolés vérnyomás értékét.
3. A közvetlen hallgatózás helyett a mandzsetta beépített mikrofont tartalmazhat, amely erősítőhöz és
digitális kijelzőhöz csatlakozik: ez az auscultatiós módszer finomított változata. Egy további lehetőség
nyomásátalakító transzducer beépítése a mandzsettába, amely a pulzusszinkrón nyomásváltozásokat
adja tovább az elektronikus feldolgozó egységhez (szfigmomanometriás vagy oszcillometriás módszer).
Az első oszcilláció megjelenése adja meg a szisztolés nyomás értékét. Ezt követően az oszcillációk
amplitúdója nő, az ingadozások akkor érik el a maximumot, amikor az érfal már nem deformált: a
maximum elérése jelzi a diasztolés nyomást. A műszerhez digitális kijelző csatlakozik. Mindkét említett
digitális mérőműszernek teljesen automatizált változatai is vannak, amelyek időszakonként felfújják a
mandzsettát, elvégzik a leolvasást, és az értékeket a készülék memóriájában vagy mágnesszalagon
tárolják. Ezeket a műszereket az intenzív ápolási osztályokon (vagy posztoperativ szobákban) a betegek
folyamatos megfigyelésére alkalmazzák, de ugyanezeket a műszereket használják szabadon mozgó
betegek folyamatos 24 órás megfigyelésére is: erre a magas vérnyomás diagnózisának megállapításához
vagy a gyógyszeres kezelés hatásosságának ellenőrzéséhez lehet szükség.
4. Egyes eszközök a vizsgált személy ujjára helyezve mérik az artériás vérnyomást.
Artériás nyomások:
A szisztolés nyomás (Psziszt), a szívciklus alatt az artériás rendszerben létrejövő maximális nyomás. Értéke
elsősorban a verőtérfogattól és az aorta compliance-étől függ, de a TPR is befolyásolja. Felnőttben: 110
Hgmm.
A diasztolés nyomás (Pdiaszt) az a legalacsonyabb nyomásérték, amely az artériákban a diasztolé végén
mérhető. A diasztolé nyugalomban mintegy 0,5 s-ig tart. Ebben a szakaszban az aorta zárt helyzetű
semilunaris billentyűi elválasztják a bal kamrát az aorta űrterétől, és a vér csak a periféria felé távozhat. A
kitágított aorta rugalmassága, a „szélkazán funkció” helyreállítja az eredeti aortatérfogatot. A
nyomáscsökkenés üteme és a nyomás végső értéke az aortából és az artériákból való eláramlás sebességétől
függ. Ha a perifériás ellenállás megnő (a rezisztenciaerek általános vasoconstrictiója), az eláramlás az

130
aortából nehezített, ezért a diasztolés nyomás megnövekszik. A magasvérnyomás-betegség leggyakoribb oka
a TPR növekedése. Felnőttben: 70 Hgmm.
Az artériás pulzusnyomást (Ppulzus) a szisztolés és a diasztolés nyomás közötti különbségből számítjuk
(Psziszt – Pdiaszt). Nyugalmi körülmények között, az előzőekben megadott számértékeket alkalmazva az
aortába kerülő 70 ml-nyi vér 40 Hgmm-rel növeli meg az aortában addig uralkodó nyomást. (A
nyomásemelkedés nem egyenletes az aorta teljes hosszában, de ez a különbség elhanyagolható.) A
nyomásgörbe leszálló szárán látható kisebb ingadozás (incisura, „bevágás”) az aortabillentyűk
becsapódásának következménye. Felnőttben: 40 Hgmm.
Az artériás középnyomás (Pközép) a nyomásingadozások időbeli átlagértéke: pontos értéke a nyomás
időfüggvényének integráljából, vagy grafikusan az aorta/artériák nyomásgörbéi alatti területből számítható.
Normális (azaz nyugalmi) szívfrekvencia mellett a diasztolé kétszer annyi ideig tart, mint a szisztolé: ezért a
középnyomás valamivel közelebb esik a diasztolés nyomáshoz, mint a számtani átlagérték. Az artériás
középnyomást általában az alábbi formulával számítják:
Pközép = Pdiaszt + Ppulzus 3
Az előzőleg megadott átlagértékekből számítva:
Pközép = 80 Hgmm + 40 3 Hgmm = Felnőttben: 83 Hgmm
A szívhez közeli artériákban a középnyomás közelebb esik a számtani középértékhez:
Pközép = Pdiaszt + Ppulzus 2
Valamennyi eddigi számításban, amelyekben az áramlás, ellenállás és perfúziós nyomás összefüggését
vizsgáltuk (az áramlásra alkalmazott Ohm-, ill. a Poiseuille-egyenletek), a perfúziós nyomást az artériás
középnyomásból számítjuk. Amennyiben az aorta rugalmassága csökken (ami az életkor előrehaladtával
szabályszerűen bekövetkező jelenség), akkor a csökkent compliance miatt a kilökött vér nagyobb szisztolés
nyomásemelkedést hoz létre, mint fiatalabb egyénekben (elaszticitás típusú hypertonia). Az artériás
középnyomás csak keveset változik, feltéve, hogy egyidejűleg a TPR nem növekszik meg.

Vérnyomást meghatározó tényezők

Szív pumpafunkciója: Minél több vért pumpál ki egy perc alatt a szív (szív perctérfogat) annál magasabb a
vérnyomás. A kipumpált vérmennyiség csökkenthet, ha a szív lassabban ver vagy az összehúzódások
gyengébbek (szívinfarktus).
Keringő vértérfogat: Minél több vér kering az érpályán, annál magasabb a vérnyomás. (Kiszáradás,
vérvesztés esetén csökken a vérnyomás.)
Teljes perifériás ellenállás (TPR): Ha Ps jelentősen emelkedik (ha közben a compliance is csökken: nagyon
jelentősen megnő), akkor Pd is jelentősen emelkedik.

131
Ismertesse az aorta szélkazánfunkcióját.
Szélkazán funkciója a legnagyobb artériáknak van, leginkább az aortában jelentős. Amikor a bal kamra
hirtelen kilöki a verőtérfogatként meghatározott vérmennyiséget az aortába, akkor az aorta nem merev
csőként viselkedik, hanem a kezdeti szakasza tágul. Amikor a kamra elernyed (diastole), záródik az
aortabillentyű, megszűnik a vért előremozgató nyomáskülönbség. Merev cső esetében ekkor a kilökött
vérnek visszafelé kellene haladnia. A kilökő nyomás (systole) megszűnésével az aortafal rugalmassága
révén összehúzódik, és ennek révén biztosítja azt a nyomást, ami diastoléban is előre mozgatja a vért a
nagyerekben. Ez a szélkazán funkció.
Ismertesse a muscularis artériák és arteriolák szerepét.
Rugalmas tulajdonságaik, falvastagságuk,
compliance-ük, izomelemeik stb. alapján a nagy
vérkörben legnagyobb méretű elasztikus artériákat
(„szélkazánerek”), a vezető (konduktív)
funkciójú muscularis artériákat („disztributív
erek”), rezisztenciaereket („ellenálláserek”), kicserélési
ereket és a kisebb és nagyobb vénákból, valamint a két
vena cavából álló kapacitásereket különböztetünk meg.
Az elasztikus artériákat követő artériáknak vezető
(konduktív) funkciójuk van (konduktív vagy disztributív
erek). Ezen erekben az elasztikus erektől távolodva az
izomelemek aránya folyamatosan nő, a rugalmas elemek
aránya csökken.
A konduktív artériákat követő kis artériákra és az
arteriolákra esik a nagy vérköri perifériás ellenállás
legnagyobb része: ezek az erek prekapilláris
rezisztenciaerek néven ismertek. Emlékezzünk arra, hogy Poiseuille törvénye értelmében az áramlás az ér
sugarának negyedik hatványával arányos. Az érátmérő aránylag kismérvű változása jelentősen módosítja a
véráramlást. A rezisztenciaerek átmérőjét simaizomzatuk összehúzódási állapota szabja meg. Az
összehúzódás csökkenti, az ellazulás – az éren belüli nyomás passzív tágító hatása következtében – növeli az
érátmérőt.
A prekapilláris rezisztenciaereknek kettős funkciójuk van:
1. mindenkori állapotuk az egyik meghatározója a nagy vérköri artériás nyomásnak (azaz a
megelőző érszakaszban uralkodó nyomásnak); ezen erek általánosult összehúzódása (generalizált
vasoconstrictio) növeli, általánosult ellazulása csökkenti az artériás vérnyomást;
2. lokálisan szabályozzák az utánuk következő érszakasz, a mikrocirkulációs terület véráramlását;
tágulatuk fokozza a helyi áramlást és a kapillárisokban uralkodó nyomást, összehúzódásuk
csökkenti a helyi áramlást és a kapilláris nyomást.
A nagy vérkör arteriolái – minthogy ebben a szakaszban a nyomás jelentős mértékben esik – a teljes
vérkeringési rendszert két részre osztják: az aortától az arteriolákig terjedő magas nyomású rendszerre és
az arteriolákat követő alacsony nyomású rendszerre, amely a kapillárisokból, a teljes vénás rendszerből, a
jobb szívfélből, a tüdőkeringésből, végül a bal pitvarból áll. (A bal kamrában a nyomás 8 és 120 Hgmm
között ingadozik, ezért egyik szakaszba sem sorolható.) Az artériák pulzáló nyomása az arteriolák szakaszán
fokozatosan csillapodik, a pulzálás a kapillárisokban teljesen megszűnik.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. artériás systolés/diastolés/középnyomás: 110/70/83 Hgmm
2. pulzusnyomás: 40 Hgmm

132
 34. A MIKROCIRKULÁCIÓ: KAPILLÁRIS ANYAGKICSERÉLŐDÉS,
NYIROKKERINGÉS ÉS ÖDÉMAKÉPZŐDÉS

Ismertesse a kapillárisok típusait: folyamatos, fenesztrált, megszakított endothelium. Ismertesse a

kapillárisfalon történő folyadék- és oldottanyag transzportot.
A kapillárisok falát egyetlen sejtréteg, az endothelium
alkotja, alatta találjuk a membrana basalist. Az
endothelsejtek kapcsolata lehet continuus (folyamatos),
vagy discontinuus (megszakított), köztük átmenetet
jelentenek a fenesztrált kapillárisok. A kapillárisfal
simaizomsejteket nem tartalmaz, így a kapillárisok aktív
lumenváltoztatásra nem képesek.
Átmérőjük körülbelül 4-7μm, hosszuk 500-1000μm.
Típusok:
1. Folyamatos/continuus endothelium
 Sejtek közt keskeny junkciós rések találhatóak (pórusok).
 Átmérőjük megadja az érfal hidraulikus konduktivitását .
 Fehérjemolekulák alkotják.
 Jellemzőjük a junkcionális permeabilitás, vizet és kis ionokat engednek át
 Ezeken keresztül zajlik az ultrafiltráció pl.: vázizomban, szívizomban, simaizomban, bőrben
Specializálódott típusa: szorosan illeszkedő
 A junkciók permeabilitása minimális lehet.
 Specifikus glükóz és AS-transzporterek.
 Gázok, lipofil anyagok szabadon diffundálhatnak pl.: retina és az agy kapillárisainak endothelje.
2. Fenesztrált/ablakos endothel
 Nagy átmérőjű nyílások (akár 50-60nm-es molekulák részére).
 Korlátozottan enged át plazmafehérjéket pl.: GI rendszer nyálkahártyája , mirigyek kapillárisai.
3. Megszakított/diszkontinuus/hézagos endothel
 Valódi kapillárisok helyett sinusoidok jönnek létre.
 Az endothelsejtek nem érintkeznek egymással.
 Szabad út a plazmafehérjéknek is pl.: máj, csontvelő, lép, mellékvese.

Anyagtranszport:
1. Diffúzió: A légzési gázok transzcellulárisan, a vízoldékony molekulák paracellulárisan diffundálnak
Fick diffúziós törvényének értelmében (agyban vér-agy gát: szoros kapcsolatok az endotél sejtek
között, így szinte semmi sem jut át szabadon).
2. Transzcitózis: Pinocitotikus vezikulák endo- majd a sejt másik végén exocitózisa. Nagyméretű, nem-
lipidoldékony anyagoknál van szerepe pl. inzulin bejutása a véráramba vagy antitestek átjutása az
anyai keringésből a magzati véráramba.
3. Tömegáramlás: Filtráció (szűrés) és reabszorpció (visszaszívás).A filtráció nagyobb nyomású helyről
kisebb nyomású helyre történő passzív transzportfolyamat (kapillárisok → intersticiális folyadék),
míg az ellenkező irányú mozgás a reabszorpció (kapilláris filtráció, glomeruláris filtráció a vesében).

133
Definiálja az ozmotikus, az onkotikus (kolloidozmotikus) és a hidrosztatikus nyomás fogalmát, és adja
meg a Starling-erők normál értékeit a kapilláris vérben és az interstitiumban (téjen ki a speciális
területekre pl. vese glomerulusokra is!) Írja fel a Starling-féle egyenletet, és részletezze, hogy az egyes
komponensek hogyan befolyásolják a transcapillaris folyadéktranszportot.
Ozmotikus nyomás: Ha a két eltérő koncentrációjú folyadék egy U alakú cső két szárában membránnal
elválasztva foglalt helyet, láthatóvá vált, hogy a koncentráltabb oldatot tartalmazó szárban a folyadékszint (a
folyadékoszlop magassága) emelkedett: ez nyomáskülönbséget jelzett, amelyet a két oldat közötti nettó
vízmozgás hozott létre. A koncentráltabb oldatra nehezedő hidrosztatikus nyomás megszünteti az ozmotikus
vízáramlást. Az a hidrosztatikus nyomás, amely éppen megállítja az ozmotikus vízáramlást, a koncentráltabb
oldat ozmotikus nyomása a hígabb oldatéval szemben. Az ozmotikus nyomást (mint nyomás, erő jellegű) az
élettanban Hgmm-ben vagy kilopascalban (kPa) mérjük.
Onkotikus nyomás: Számos szövetben (mint a vázizom, szívizom, simaizom, bőr) az endothelréteg
folyamatos, az egymás melletti sejteket keskeny junkcionális rések választják el, amelyeket „kis pórusok”-
nak nevezünk. Maguknak a junkcióknak fehérjemolekulák által létrehozott belső szerkezete van. A sejtek
közötti kis pórusok vizet és kis ionos és nem ionos molekulákat átengednek, a plazmafehérjékre (azaz
kolloidokra) viszont kevéssé áteresztők. A plazmafehérjék ezért ozmotikus nyomást fejtenek ki a
kapillárison belül: ezt a nyomást kolloidozmotikus nyomásnak, más néven onkotikus nyomásnak
nevezzük, szimbóluma a görög П (pí) betű. Az ultrafiltráció folyamata ezeken a kis pórusokon keresztül
folyik. A pórusok átmérője határozza meg az érfal hidraulikus konduktivitását. Az endothelsejtek képesek
szabályozni a junkcionális rések (azaz a kis pórusok) átmérőjét, és ezzel a kapillárisok permeabilitását.
Hidrosztatikai nyomás: A folyadék súlyából származó nyomás. Értéke egyenesen arányos a
folyadékoszlop (h) magasságával és a folyadék (ρ) sűrűségével.
p=h×ρ×g
p: nyomás (Pa), h: folyadékoszlop magassága (m), ρ: sűrűség (kg/m3), g: nehézségi gyorsulás (9,81 m/s2)
Egy meghatározott mélységben a hidrosztatikai nyomás értéke minden irányban ugyanakkora. A víznyomás
az érzékelő membránját behorpasztva kissé megnöveli a csőbe zárt levegőoszlop nyomását. A
megnövekedett nyomásérték a cső két ágában észlelt folyadékszint különbségéből állapítható meg.
Starling-erők normál értékei
A plazmafehérjékre impermeábilis kapillárisfal, melynek két oldalán fehérjekoncentráció-grádiens van,
olyan rendszert képez, ahol egy szemipermeábilis membránon keresztül ozmotikus vízáramlás várható.
Másrészt az ereken belül és kívül lévő nyomás különbsége egy nyomásgrádiens hajtotta vízáramlást
feltételez.
1896-ban E. H. Starling hipotézist állított fel, amelyben feltételezte, hogy az éren belüli (intravascularis)
és az éren kívüli (interstitialis vagy extravascularis) folyadékmegoszlás az intra- és extravascularis
hidrosztatikai és onkotikus (kolloidozmotikus) nyomások egyenlegének következménye. Ez a Starling-
hipotézis. A következtetés helytelennek bizonyult, de az erők felismerése helyes volt, így ezeket mind a mai
napig Starling-erőknek nevezzük.
1. kapilláris átlagos hidrosztatikai (vér) nyomás: 17,3 Hgmm
2. interstitium hidrosztatikai nyomása: -3 Hgmm
3. plazma kolloidozmotikus nyomása: 28 Hgmm
4. interstitium kolloidozmotikus nyomása: 8 Hgmm
5. pulmonalis és máj szinuszoid kapillárisok hidrosztatikai nyomása: 10-11 Hgmm
6. vese glomerulusok hidrosztatikai nyomása: 40-60 Hgmm

134
Starling-erők
1. Kapilláris hidrosztatikai nyomás:
Jele PC, a lumenből az interstitium felé mutat. Kellően alacsony (32 Hgmm) és szabályozott. Csökken
az arteriolás végtől (32 Hgmm) a venulás végig (15 Hgmm). Átlag: 17,3 Hgmm
Befolyásolja:
 artériás nyomás
 prekapilláris rezisztencia ( RV / R A )  PA  PV
 a kapilláris szfinkterek állapota PC 
 vénás nyomás 1  ( RV / R A )
A vénás nyomás emelkedése az artériás nyomásnál jobban érinti PC-t, mert a vénás ellenállás
körülbelül az artériás negyede. A két ellenállás olyan értékeket vehet fel, hogy a P C megfelelő
maradjon.
2. Interstitium „szabad” folyadék hidrosztatikai nyomás: Negatív Pi folyadékot
Jele PIF, az interstitium felől a kapillárislumen felé mutat. Korábban szív az intersticiumba.
atmoszférikusnak tekintették, azonban Guyton-mérései szubatmosz-
ferikusnak (negatív) találták. A normálérték negatív, függően a
szövet fajtájától, melyben a mérés elvégezhető (Guyton-kapszula).
Az interstitiumban uralkodó vákuumnak szerepe van a szöveti
komponensek rögzítésében is. A vákuum a nagyszámú elektromosan
Pozitív Pi folyadékot
töltött proteoglikán rost minden irányban érvényesülő távolodási
hajt a kapillárisba.
tendenciája miatt alakul ki. -3 Hgmm.
3. Kapilláris kolloid ozmotikus nyomás:
Jele πC, a kapilláris lumenéből az intersticium felé mutat. A plazma
teljes ozmotikus nyomásának (6000 Hgmm) kicsiny, de fontos része.
Kialakulásához 65%-ban az albuminok, 15%-ban a globulinok
járulnak hozzá. 28 Hgmm.
Gibbs-Donnan hatás: az albuminnak nagyobb az ozmotikus nyomása, mint az a mólsúly és a
koncentráció alapján adódna. Ennek oka az, hogy a nagy negatívan töltött fehérjefelszín sok,
ozmotikusan aktív Na+-ot köt. Ennek a hatásnak a híján kétszer annyi fehérjére lenne szükség a
normális kolloid ozmotikus nyomás fenntartásához, ami természetesen jelentősen emelné a vér
viszkozitását.
4. Intersticiális kolloid ozmotikus nyomás:
Jele πIF, az interstitiumból a kapilláris lumen felé mutat.
Elhanyagolható kis nyomás. 8 Hgmm.
Starling-féle egyensúly
Erők Filtrációs nyomás Abszorbciós nyomás
Átlagos kapilláris nyomás 17,3
Negatív intersticiális nyomás 3,0
Intersticiális kolloidozmotikus nyomás 8,0
Plazma kolloidozmotikus nyomás 28,0
Teljes nyomás 28,3 28,0
A fenti adatokból kiszámítva a nettő filtrációs nyomás 0,3 Hgmm.
A kapillárisokon belüli hidrosztatikai nyomás (Pkap) meghaladja az interstitialis hidrosztatikai nyomást
(Pint). Minthogy a kapillárisfal általában (kevés kivétellel) vízre és kis molekulákra nézve permeábilis, a
hidrosztatikai nyomáskülönbség folyadékot szűr ki a kapillárisok belsejéből az interstitialis térbe. A
kapillárisfal – első megközelítésben – viszonylag impermeábilis a plazmafehérjék számára, a plazma és az
interstitialis folyadék közötti fehérjekoncentráció-különbség onkotikus nyomáskülöbséget létesít a két
folyadék között. Az onkotikus nyomáskülönbség vizet vonz az interstitialis térből a kapillárisokba,

135
ellensúlyozza a hidrosztatikai nyomáskülönbséget. Starling helyesen vonta le a következtetést, amely szerint
a nyomáskülönbségek eredője, az effektív filtrációs nyomás (Peff) hidrodinamikai folyadékcserét okoz a
kapillárisfalon keresztül, a folyadékáramlás a hidrosztatikai és az onkotikus nyomásgradiensek
különbségétől függ (Starling-elv):
Peff = Pkap − Pint − ∏plazma − ∏int
Pkap: intravascularis hidrosztatikai nyomás, Pint:interstitialis hidrosztatikai nyomás,
Πplazma:plazma onkotikus nyomása, Πint:interstitialis folyadék onkotikus nyomása
Az egyenletet szavakba foglalva: a kapillárisfalra kifejtett effektív filtrációs nyomás egyenlő a nettó
transzkapilláris hidrosztatikai nyomáskülönbség (Pkap – Pint) és a nettó transzkapilláris onkotikus
nyomáskülönbség (Πkap – Πint) közötti különbséggel; ezen erők a Starling-féle erők.

Az egyenletben mennyiségek különbségei szerepelnek, a Peff értéke egyaránt lehet pozitív, negatív vagy 0.
 Ha az érték pozitív, folyadék hagyja el az eret (filtráció).
 Ha az érték negatív, folyadék lép be az ér lumenébe (abszorpció).
 Ha az érték zérus, akkor nincs nettó folyadékáramlás.
𝐽 = 𝐾 [(𝑃𝑐 − 𝑃𝑖 ) − 𝜎 (П𝑐 − П𝑖 )]
J: filtrációs ráta (ml/min), K: filtrációs koefficiens (ml/min/Hgmm), σ: reflexiós koefficiens (ideálisan 1)
Pc, Pi, Пc, Пi : Starling-erők, kapilláris és intersticiális hidrosztatikai (P), illetve kolloidozmotikus (П) nyomások
Az átlagos K érték alapján a filtrációs nyomás körülbelül 2 ml/perc filtrációt hoz létre. Ez a körülbelül 3000
ml/perc plazmaáramlásnak kevesebb, mint 0,1%-a. Ennyivel nem teljesül az egyensúly. Ez azonban naponta
3-4 liter folyadék, melyet a keringésbe a nyirokkeringés juttat vissza.
Jellemezze a nyirokrendszert, hasonlítsa össze a nyirokkapillárisokat a vérerekkel, és magyarázza el,
hogyan képesek a nyirokerek nagy molekulák, pl. fehérjék reabszorpciójára. Mi a nyirokrendszer
simaizomelemeinek funkciója?
Nyirokrendszer
2-4 l folyadék filtrálódik a nyirokkapillárisokba naponta, ez a primer nyirok.
nyirokkapilláris → nyirokér (itt már folyamatos endothel) → vas afferens → nyirokcsomó
Nyirokcsomó:
 fehérjék és lymphocyták a nyirokba → szekunder nyirok
 vas efferens
Összeszedődött nyirok → vénás rendszer:
 alsó testfélből ductus thoracicus
 felső testfélből truncus lymphaticus
Nyirokáramlás funkciója:
 filtrált folyadék eltávolítása → interstitiális folyadék mennyisége állandó
 lymphocyta-őrjárat
Nyirokáramlás fenntartása:
 nyirokerek falában lévő simaizom miogén összehúzódásai
 nyirokerek kívülről való nyomása (pumpáló hatás)
 billentyűk a nagyobb nyirokerekben

136
 Nyirokkapillárisok Vérerek
A szövetközti térben kesztyűujjszerű. diszkontinuus, endothellel bélelt Egy zárt rendszer, ahol kis
járatok vannak, amelyek vakon végződnek. Ezeket finom kötőszöveti molekulájú anyagok szabadon
rostok stabilizálják. Az intersticiális folyadék az endothelsejtek között diffundálnak a sejtek között, de
diffundál a kapilláris lumenébe. Az endothel sejtjei billentyűket plazmafehérjékre az endothel
képeznek, hogy megakadályozzák a nyirok visszafelé áramlását. A átjárhatatlan. Csak vénákban
nyirokerek simaizomzata saját pumpaaktivitással rendelkezik. Igen alakulnak ki billentyűk,
permeábilisek az idegen anyagok, mikroorganizmusok, áttétképző artériákban nem.
tumorsejtek átlépésére, így a test különböző részeire vezethetik el
ezeket.

Fehérjék reabszorpciója
A nyirokkapillárisok endothelsejtjei között diffundálnak a fehérjék a lumenbe. A nyirokkapillárisok
nyirokerekbe szedődnek, melyeknek már folyamatos endothelsejtei vannak és ezek nem engedik át a
fehérjéket.
Nyirokrendszer simaizomelemeinek funkciója:
A nyirokerek falában lévő simaizomsejtek ritmikus miogén összehúzódásaival fenntartják a nyirokáramlás
egyensúlyát. A nyirokáramlás egyirányú fenntartásában szereplő tényezők:
1. Nyirokerek falában lévő simaizomelemek miogén kontrakciói.
2. Vázizmok/bélrendszer pumpafunkciója, ezek összehúzódásai összenyomják a nyirokereket.
3. Nyirokkapilláris endothelsejtjeinek szabad szélei, illetve a nyirokerekben lévő billentyűk
megakadályozzák a visszaáramlást.

Jellemezze a nyirokrendszer legfontosabb funkcióit: filtrált fehérjék és folyadék reabszorpciója a

keringésbe, zsírok felszívódása, lymphocyta-„őrjárat" kialakítása.
Filtrált fehérjék és folyadék reabszorpciója a keringésbe: A filtrált folyadékot és a benne lévő fehérjéket
reabszorbeálja a vénás keringésbe, így a vénás folyadék mennyiségét állandó szinten tartja.
Zsírok felszívódása: A vékonybélben felszívódott lipidek (chylomikronok) a bélbolyhok
nyirokkapillárisaiba kerülnek és a nyirokereken keresztül jutnak a keringésbe.
Lymphocyta „őrjárat” kialakítása: Ahhoz, hogy az érett lymfociták találkozhassanak az antigénnel,
állandó „őrjáratot” kell folytatniuk a nyirokszervek között, az egész szervezetet behálózó vér- és
nyirokérrendszer útján. Interstitiumba jutott fehérvérsejtek a nyirokerek útján visszakerülnek a keringésbe.
137
Nyirokkeringést befolyásoló tényezők (dinamikus izompumpa, légzési pumpa, venoconstrictio, pozitív
hasűri nyomás, gravitáció, billentyű).
Nyirok: A vérhajszálerekbe fel nem vett felesleges sejtközötti folyadék (szövetnedv). Vizet, vizben oldott
krisztalloid anyagokat, az érfalon kilépett különböző sejteket tartalmaz.
Dinamikus izompumpa: Vázizomzat működése. Izmok összehúzódása kívülről összenyomja a
végtagokban lévő nyirokereket, ezzel elősegíti a nyirok áramlását.
Légzési pumpa: Mellüregi nyomásváltozások esetén nyirokkapillárisok összenyomása vagy tágítása
történik.
Venoconstrictio: A nagyvérkör vénáit szimpatikus noradrenerg vazokonstriktor rostok idegzik be. A
noradrenalin a vénás simaizmot α1-adrenerg receptorok közvetítésével kontrahálja. A venokonstrikció az
ellenállást csak kismértékben növeli, viszont jelentősen csökkenti a compliancet, azaz az adott nyomáson
fenntartott térfogatot. Így növeli a vénás visszaáramlást, és mobilizálja a vénákban tárolt vért a keringés más
részeibe.
Pozitív hasűri nyomás: Hasüregi nyomásváltozások esetén nyirokkapillárisok összenyomása vagy tágítása
történik. Erőltetett kilégzés zárt glottis mellett. Az intrathoracalis nyomás erősen pozitív értékű lesz. A
pozitív nyomás összenyomja a nyirokkapillárisokat. (székelési aktus, szülés végső fázisában) [Valsalva-
manőver]
Gravitáció: Gravitációs hatás alakulhat ki a test különböző elhelyezkedéséből (alsó nyirokkapillárisok
tágulása).
Billentyű: Az endothel sejtjei billentyűket képeznek, hogy megakadályozzák a nyirok visszafelé áramlását.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. kapilláris átlagos hidrosztatikai (vér) nyomás: 17,3 Hgmm
2. interstitium hidrosztatikai nyomása: -3 Hgmm
3. plazma kolloidozmotikus nyomása: 28 Hgmm
4. interstitium kolloidozmotikus nyomása: 8 Hgmm
5. pulmonalis és máj szinuszoid kapillárisok hidrosztatikai nyomása: 10-11 Hgmm
6. vese glomerulusok hidrosztatikai nyomása: 40-60 Hgmm
7. nyirokáramlás: 3-4 l/nap

138
 35. A VÉNÁS KERINGÉS JELLEGZETESSÉGEI

Jellemezze a vénákat felépítésük és az érfal tágulékonysága szempontjából. Magyarázza el, hogy miért
a vénás rendszer térfogata változik jelentős mértékben a testhelyzet változásával kapcsolatos
hidrosztatikai nyomásváltozások kapcsán.
Vénák:
 A posztkapilláris venulák egyszerű endothelcsövek, amelyeket kívülről bazális membrán borít, ezek
az erek a kicserélési érszakaszhoz tartoznak. Összefolyásukból keletkező további venulákban
kollagénrostokból és kötőszöveti sejtekből álló adventitia is megjelenik, a kis és nagyobb vénák
falában már simaizomsejtek is.
 A kis vénáktól a középnagy vénákig az intima redői billentyűket képeznek, így a szív felé
egyirányúsítják a vénás áramlást (legnagyobb vénákban és a fej vénáiban nincsenek).
 Jellemzőek az egyes vénákat összekötő anasztomózisok (végtagok mély vénáit a felületes vénákkal,
a vér a felületes vénák felől áramlik a mély vénák felé).
 Szerkezetük jelentősen eltér az artériák szerkezetétől (ezért nehézkes a szív coronaria ereit lábszár
vénákkal cserélni).
 Beidegzésüket sympatichus noradrenerg rostok végzik (nincs gátló beidegzésük), amelyek
mediátorai a katecholaminok (noradrenalin).
 Receptoraik α1 típusúak, amelyek hatása a venoconstrikció. Ekkor a vénás kapacitás csökken, az
ellenállást csak kis mértékben növeli, így mobilizálja a vénákban tárolt vért a keringés más részeibe
 Átmérőjük: közepes vénák (0,15-1,5cm), nagy vénák (1,5-3cm)
 Faluk gyakran elvékonyodik, varicositasok jönnek létre, ilyenkor a billentyűk nem zárnak, így
visszaáramlás fordul elő
 A kapillárisoktól a jobb pitvarig az áramlást fenntartó nyomásfő csupán 10 Hgmm, ami egy alacsony
vénás ellenállás.
 A magas vaszkuláris compliance miatt, a vértérfogat 2/3-a van a vénákban, ezért a vénákra jellemző
a stressz-relaxáció (késleltetett compliance)
 A vékony, tágulékony érfal valamint az alacsony vérnyomás miatt egy sor külső faktor képes a
transzmurális nyomás és a véráramlás befolyásolására.
Hidrosztatikai nyomásváltozások:
A testhelyzetből adódó hidrosztatikai nyomásváltozások a transmuralis nyomás értékeire hatnak, mely a
vénák keresztmetszetét változtatja meg. Ha nő, akkor az elliptikus alakú keresztmetszet kör alakúvá válik. A
hidrosztatikai nyomás csökkenti a vérnyomást a szív felett és emeli a vérnyomást a szív alatt. Az eltérő
compliance miatt az artériák nem, de a vénák dilatálnak, amikor a hidrosztatikai nyomás emelkedik.
Felálláskor 500 ml-rel csökken a vénás visszaáramlás. Elsősorban az alsó végtagban jellemző és
kompenzációs reakciók lépnek életbe. A környező szövetek komprimáló hatása miatt (vénák összeesnek a
nyakon, bordák komprimáló hatása, hónalj komprimáló hatása, mellűri nyomás, abdominális kompresszió) a
vénás ellenállás a harmadik legnagyobb ellenállás a keringési rendszerben.
Jellemezze a vénás keringést befolyásoló tényezőket (szívpumpa: „vis a tergo" és „vis a fronte",
dinamikus izompumpa, légzési pumpa, venoconstrictio, pozitív hasűri nyomás, artéria pulzáció,
gravitáció, véna billentyű).
Szívpumpa
 nyomásfő fenntartása
 emeli a posztkapilláris nyomást (vis a tergo)
 csökkenti a jobb pitvari nyomást (vis a fronte)

139
Izompumpa
Izmok összehúzódása kívülről összenyomja a végtagok mély vénáit, ezzel elősegíti a vér áramlását a szív
felé, de ez csak a fázisos kontrakciók alkalmával jelentős, hosszú ideig tartó tónusos összehúzódások
hatástalanok.
Légzési pumpa
A mellüregi nagy vénák esetén jelentős, ezek környezetében a nyomás a légköri alatt van, így a két vena
cavaban a transmuralis nyomás általában pozitív, és állandóan tágan tartja a vékony falú vénákat. Az
intrathoracalis nyomás minden egyes be- és kilégzéskor ciklikusan változik.
Belégzés Kilégzés
1. Az intrathoracalis nyomás még negatívabb, 8. Az intrathoracalis nyomás nő, de nem válik
ezért a transmuralis nyomás megnő, a vénák pozitívvá, de a transmuralis nyomás a belégzés
több vért szívnak be a perifériáról, ezért a jobb alattihoz képest csökken, ezért a jobb szívfél
pitvar telődése fokozódik. telődése kisebb, mint belégzéskor.
2. Kitágul a pulmonális kapilláriságy. 9. A pulmonális ágy összenyomódik.
3. Tüdő vérraktár térfogata nő. 10. Pitvari telődés nő.
4. Befogadott vértöbblet a tüdővénák útján távozik 11. Bal kamrai verőtérfogat nő.
a tüdőből.
5. Bal szívfél telődése csökken.
6. Bal kamra verőtérfogata csökken.
7. Kilégzés.
Venoconstrictio
A nagyvérkör vénáit szimpatikus noradrenerg vazokonstriktor rostok idegzik be. A noradrenalin a vénás
simaizmot α1-adrenerg receptorok közvetítésével kontrahálja. A venokonstrikció az ellenállást csak
kismértékben növeli, viszont jelentősen csökkenti a compliancet, azaz az adott nyomáson fenntartott
térfogatot. Így növeli a vénás visszaáramlást, és mobilizálja a vénákban tárolt vért a keringés más részeibe.
Vérraktárak:
 általában: vénás rendszer (65%), tüdő érhálózata (9%), szívből (7%)
 specifikusan: bőr vénás plexusai (300-500ml), nagy abdominális vénák (300 ml), máj (200-300 ml),
lép (150 ml)
Pozitív hasűri nyomás
Erőltetett kilégzés zárt glottis mellett. Az intrathoracalis nyomás erősen pozitív értékű lesz. A pozitív
nyomás összenyomja a nagy vénákat, és megakadályozza a vénás visszaáramlást a jobb szívfélbe. (székelési
aktus, szülés végső fázisában) [Valsalva-manőver]
Artéria pulzáció
Artériás félből kapillárisokon keresztül beáramló vér mennyisége.
Gravitáció
Gravitációs hatás alakulhat ki a test különböző elhelyezkedéséből (alsó vénák tágulása). Szív felett
elősegítő, szív alatt gátló tényező.
Véna billentyű
A vénás billentyűk egyirányú áramlást biztosítanak, az izmok elernyedésekor a vér csak a legközelebbi
billentyűig áramolhat vissza. Végtagokban a subcutan vénáktól a mély vénák felé az egyirányú áramlást az
összekötő vénákban elhelyezkedő billentyűk biztosítják, ami hatásosabbá teszi az izompumpa működését.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. centrális vénás nyomás: 0-2 Hgmm.

140
 36. A HELYI (LOKÁLIS) VÉRÁRAMLÁS SZABÁLYOZÁSA:
KERINGÉSI AUTOREGULÁCIÓ, FUNKCIONÁLIS HYPERAEMIA,
SZÖVETI VAZOAKTÍV ANYAGOK

Ismertesse az áramlási autoreguláció fogalmát.

Az Ohm-törvény értelmében valamely érterület/szerv véráramlása a perfúziós nyomással arányos. Egyes
szervekben azonban az áramlás viszonylag független a perfúziós nyomástól. Ez azt jelenti, hogy egy adott
nyomástartományban a perfúziós nyomás emelkedése a prekapilláris ellenállás növekedését, a nyomás
csökkenése a prekapilláris ellenállás csökkenését váltja ki. Az áramlás relatív függetlenségét a perfúziós
nyomástól áramlási autoregulációnak nevezzük. Az autoreguláció a vascularis simaizomzat intrinsic
tulajdonsága, és in vitro izolált és átáramoltatott szerveken is kimutatható (azaz nem reflexes eredetű).
Mértéke az egyes szervekben különbözik: a vese és az agy véráramlása az artériás középnyomás bizonyos
tartományában jelentős autoregulációt mutat, míg az autoreguláció teljesen hiányzik a tüdőkeringés ereiből.
Ismertesse a miogén tónus hozzájárulását a helyi áramlásszabályozáshoz. Bayliss-effektus. Ismertesse
az endothelből felszabaduló vazoaktív mediátorokat (NO, endothelin). Írja le a nitrogén-monoxid
hatásmechanizmusát a vascularis simaizomzaton. Ismertesse a véráramlás-szabályozás metabolikus
teóriájának alkalmazásával az aktív és a reaktív hyperaemia kialakulásának mechanizmusát.
Ismertesse a metabolikus szabályozásban általánosan szerepet játszó faktorok hatását: PO2, PCO2,
pH, adenozin, PGE2 és K+-ionok, hőmérséklet.
Miogén tónus
 Rezisztencia erek nyugalmi tónusa (basalis értónus, spontán értónus, intrinsic értónus).
 Spontán kontrakció.
 A miogén tónus változásai képezik az áramlási autoreguláció elsődleges alapját.
 Miogén válasz: Az éren belüli nyomás (helyesebben a transmuralis nyomás) emelkedése megnyújtja
a vascularis simaizmokat, melyek válaszul összehúzódnak, megnövelik a simaizomtónust.
 Segíti a véráramlás stabilizálódását az artériás középnyomás változása esetén.
Perfúziós nyomás nő → Prekapilláris ellenállás nő* → a kapillárisokra nem fejt ki hatást a ∆P változása
*Hagen-Poiseuille-törvény értelmében a kis fokú érösszehúzódás jelentősen növeli az ellenállást (r4).
Endothelből felszabaduló vazoaktív mediátorok
Értágítók/Vasodilatator Érszűkítők/Vasoconstrictor
NO
Prosztaciklin (PGI2) [arachidonsav-származék] Endothelin
EDHF (Endothelium-derived hyperpolarizing factor) [Endothelsejtek által termelt paracrin vasoconstrictor
[Kémiai felépítése ismeretlen, a NO és a PGI2 ET 1,2,3
mellett is jelen van, simaizmokon K+-csatornákat Felszabadulásának ingere: ANG-II, adrenalin,
nyit, ami hiperpolarizációhoz vezet, majd később noradlenalin, hypoxia, thrombin, nyírófeszültség]
relaxációhoz.]
Bayliss-effektus: Egyes arteriola simaizmok érzékenyek a megfeszítésre (nyújtás következtében
kationcsatornák nyílnak meg, a kifejlődő simaizom depolarizálódás növeli a myoplasma kalciumion szintjét,
(ez felelős a fokozatos összehúzódásért), amelyre kontrakcióval válaszolnak:
vérnyomás nő → falfeszülés nő → vazokonstrikció → arteriola ellenállása nő
Nitrogén-monoxid hatásmechanizmusa a vascularis simaizomzaton
Az endothelsejtekben a NO-szintáz konstitutív, állandóan jelen lévő enzim, aktivitása az IC kalciumion-
koncentrációtól függ (NOS-1,2,3).
1. NOS-1 (nNOS): neurális, vazodilatator idegek tartalmazzák
2. NOS-2 (iNOS): phagocyták, ez nem kalciumion szabályozott, cytokinindukált NOS, baktericid hatású
3. NOS-3 (eNOS): endothelsejt

141
Az enzim L-argininből képez NO-ot, aminek működése szubsztrátanalógokkal történik. (L-NMMA →
Nmonometil-L-arginin) Gátolható.
A NO könnyen diffundál, kilép a sejtekből, és a környező sejtekre hat. Mivel szabad gyök, így rendkívül
gyorsan bomlik.
A simaizomsejtekben a guanilát-cikláz aktivitását fokozza, a keletkező cGMP közvetíti a simaizmot ellazító
hatást, az értágulatot.
A tónusos jellegű NO-felszabadulás mellett fázisos is lehet fiziológiás tényezőktől függően, ezek:
 endothelsejtek felszínére ható nyíróerő, ami mechanoszenzitív kalciumioncsatornák nyitását okozza,
így a konstitutív NO-szintáz aktivitás fokozódik
 funkcionális hyperaemia során az arteriolák értágulata visszahat a megelőző artériaszakaszra, így a
retrográd vasodilatatio miatt nagyobb mértékű funkcionális hyperaemia és mivel az artériák
endothelsejtjei áramlási érzékelők, így NO felszabadítása történik
 endogén mediátormolekulák: hisztamin hatására a hatás megszűnik, ha ez eret bélelő endotheliumot
eltávolítják
 bradikinin, ACh: endothelsejtek muszkarinos-ACh-receptoraira hatnak, szintén csak intakt
endothelium esetében
 nitroglicerin-ből NO képzése
 gyulladásos folyamatokban nem konstitutív (Ca2+-tól független) NO-szintáz jelenik meg a gyulladás
helyén, és tartós értágulatot okoz
 VIP, SP, NA (csökkenti a NA okozta vazokonstrikciót)

Aktív és a reaktív hyperaemia (vérbőség) kialakulásának mechanizmusa

Az anyagcsere eredetű és parakrin faktorok ellazítják a prekapilláris rezisztenciaereket, a miogén tónus
oldásával fokozzák a helyi véráramlást. Lokális szöveti humorális vazodilatátor anyagok:
 CO2
 H+, K+
 adenozin
 tejsav
 NO
 PGE2
A hypoxia csak akkor értágító, ha az
érfal simaizomsejteiben lép fel O2
hiány.

142
Metabolikus szabályozásban általánosan szerepet játszó faktorok hatása
Az arteriolák átmérője 20-200 μm között van; az arteriolák 8-20 μm átmérőjű terminális arteriolákba
mennek át, az arteriolákban és a terminális arteriolákban a simaizomsejtjek összefüggő réteget képeznek. A
terminális arteriolák a metarteriolákban folytatódnak: ezeknek a falában a simaizmok már elszórva
helyezkednek el. A terminális arteriolákból, továbbá a metarteriolákból ágaznak ki a kapillárisok. A
leágazást a kapilllárisok kezdeti szakaszán néhány simaizomsejt gyűrűszerűen fogja körül: ez a prekapilláris
sphincter szabályozza az egyedi kapillárisok véráramlását. Maguk a kapillárisok 4–7 μm átmérőjű, 500–
1000 μm hosszúságú endothelcsövek: az endothelsejtek rétegét kívülről fibrilláris fehérjék hálózatából álló
bazális membrán fogja körül. Lokális faktorok hatása az erekre:
 PO2 csökkenése vasodilatatiot okoz
 PCO2 emelkedése vasodilatatiot okoz
 pH: csökkenése (savasság) vasodilatatiot okoz
 adenozin: ATP fogyasztása esetén adenozin keletkezik → működő szövet → vasodilatatiot okoz
 PGE2 és K+-ionok vasodilatatiot okoznak
 hőmérséklet emelkedése vasodilatatiot okoz
A gyulladásos hyperaemia humorális szabályozása. A hízósejtekből származó hisztamin, a bradikinin
és a polimodális primer szenzoros neuronokból felszabaduló neuropeptidek vazoaktív hatásai. A bőr
hármas válasza, axonreflex.
Szöveti ártalmak, akár fizikai tényezők (ütés, vágás, hő, ionizáló sugárzás), akár fertőzések megváltoztatják
a helyi vérkeringést, és gyulladást hoznak létre. Klasszikus tünetei: rubor, tumor, calor, dolor. A rubor és
calor a prekapilláris rezisztenciaerek helyi tágulatának következménye, ehhez csatlakozik a duzzanat, azaz
egy helyi oedema: kapillárisok és posztkapilláris venulák permeabilitásfokozódásából eredő plazmakilépés
(extravasatio). A fájdalom a kezdetben a fájdalomérző idegvégződések közvetlen ingerlésének a
következménye, később a felszabadult mediátorok okozzák. Polimodális afferensek végződéseiből
szabadulnak fel, sejtközötti állományból, helyi immunsejtekből és hízósejtekből, endtohelsejtekből.
Reciprok módon aktiválják egymás felszabadulását, ami egy pozitív visszacsatolásos kapcsolat. Ez az
amplifikáció.
Mediátorok támadáspontjai: vascularis simaizomsejtek, endothelsejtek, érző idegvégződések.
Hisztamin
A hízósejtek granulumaikban hisztamint tartalmaznak és jelzés hatására ezek felszabadulnak. A jelzés
általában a felületen lezajló antigén-antitest reakció. A hízósejtek Fc-receptoraikon megkötik az IgE
molekulákat, így az IgE-re specifikus antigén megjelenik és a hisztamin felszabadul.
Hisztamint szabadítanak fel: anafilatoxinok, SP, CGRP, NKA
Támadáspont: endothelsejt (H1-es receptor, kontrakció és NO felszabadulás.)
1. Vasodilatatiot okoz a simaizmokon
2. Endothelsejteknél vasoconstrictiot (permeabilitás növelés)

143
Bradikinin
Kininogén kallikrein hatására kinin-né alakul. Ép szövetekben kallikrein inaktív formában, mint
prekallikrein van jelen. Helyi acidózis, hypoxia, szöveti trauma miatt aktiválódhat és ilyenkor rövid
peptideket hasít le a kininogénekből mint pl.: bradikinint.
Kininek: Célsejtek plazmamembránjában lévő receptorhoz (jelentős: 2. típusú bradikininreceptor)
Bradikinin: Ő és az általa felszabadított neuropeptidek NO-t szabadítanak fel az endothelsejtekből, ami
arteriolák tágulata, + fájdalomérző afferens végződések izgatásával fájdalomérzetet vált ki (algogen
mediátor). (Tipikus példa amikor a kutya nyalja a sebét, ezáltal bradikinint visz a sebre, ahol ez
vasodilatatiot okoz. Az endothelsejtek permeabilitása nő, a fehérvérsejtek ki tudnak lépni közöttük és a seb
környékét „kezelik”)
SP és NKA: Hisztamin felszabadítása szöveti hízósejtekből, további NO felszabadulást és értágulatot okoz.
Szinte az összes mediátor az endothelsejtek kontrakcióját okozza, eltávolodnak egymástól, így a pórusok
átjárhatóak a makromolekulák számára. Ez az extravasatio.

Polimodális afferens végződések szerepe

Magas ingerküszöbű, vékony, velőtlen C-típusú rostok feladata a nociceptív impulzusok központba
vezetése. Depolarizálódásuk neuropeptideket szabadít fel: P anyag, CGRP, NKA. Ezek közül legfontosabb
szerepe a CGRP-nek van. A felszabadult peptidek ellazítják az arteriolák simaizmait, de a kapillárisok és a
posztkapilláris venulák endothelsejtjeinek kontrakcióját is előidézik.
Értágulat (hyperémia)+fokozott érpermeabilitás=extravasatio/oedema
Az értágulat először csak a sérülés helyén, majd később távolabb is kialakul (,,udvar”), ami axonreflex
következménye. A polimodális afferens axon a végződés közelében elágazódik, így a centrális ág a központ
felé továbbítja az ingerületet, a collateralis ág pedig visszakanyarodik, és távolabb szabadít fel CGRP-t, SP-
t, NKA-t, ami miatt kialakul az ,,udvari” értágulat.
A bőr hármas válasza
1. Hegyes tárgyat nagyobb erővel a bőrön végighúzva
10 másodperc múlva csíkban jelentkező
kivörösödés jelentkezik (vörös válasz).
2. Néhány perc múlva lokális ödéma alakul ki, ami a
kapillárisok dilatációjára, valamint a kapillárisok és
posztkapilláris venulák fokozott permeabilitására
vezethető vissza.
3. A duzzanat körüli vörös udvar arteriola dilatációra
utal.

144
 37. AZ ARTÉRIÁS VÉRNYOMÁSSZABÁLYOZÁS RÖVID TÁVÚ
MECHANIZMUSAI

Definiálja az erek nyugalmi, neurogén, bazális és miogén tónusát.

Bazális/miogén tónus: A rezisztenciaerek nyugalmi tónusát bazális (ér)tónusnak nevezzük. A saját
izomzattal rendelkező erek azon sajátossága, hogy a nyomás növekedésére összehúzódással válaszolnak, így
a véráramlás nem növekszik a nagyobb nyomás hatására. A bazális tónus az egyes párhuzamosan kapcsolt
érterületeken (azaz szervekben) rendkívül eltérő mértékű.
Neurogén tónus: Neurogén tónus vagy szimpatikus tónus az állandó szimpatikus idegi aktivitás
következménye. A SY postganglionaris, noradrenerg rostok tónusosan hatnak az erek falában lévő α1
receptorokra → IP3/Ca2+ jel → ezáltal állandó vasoconstrictor hatást fejtve ki.
Nyugalmi tónus: Bazális tónus + neurogén tónus együttese.
Ismertesse a szimpatikus eredetű vazomotor tónus fogalmát és eredetét, jellemezze a hatás
kialakulásáért felelő transzmitterrendszert és receptort. Mi a szimpatikus vazomotor tónus fiziológiás
jelentősége? Mondjon példát olyan szervekre, ahol az arteriolákon jelentős, illetve ahol
elhanyagolható mértékű a szimpatikus tónus.
A teljes perifériás ellenállást a folyamatos szimpatikus idegrendszeri érszűkítő aktivitás tartja fent, és
változtatja szükség szerint; alapszintű szimpatikus aktivitás minden körülmények között van. Szimpatikus
postganglionaris noradrenerg idegek úgyszólván valamennyi párhuzamosan kapcsolt érterülethez futnak. A
ganglionaris átcsatolódás helye távol esik a beidegzett erektől, ezért az erek falában csak postganglionaris
axonokat találunk. A szimpatikus axonok az adventitia felől közelítik meg az arteriolákat, és a legkívül
elhelyezkedő simaizomsejtek körül végződnek.
Az egyes sorosan kapcsolt érszakaszok szimpatikus beidegzésének sűrűsége rendkívül különböző: a
legnagyobb beidegzési sűrűség az arteriolák szakaszán található, míg az aortában és a nagy artériákban a
szimpatikus beidegzés szerényen reprezentált. Az egyes párhuzamosan kapcsolt érterületek beidegzése
között jelentős különbségek vannak: az agy ereinek beidegzési sűrűsége kicsiny, a vázizom, a bőr és a
zsigerek szimpatikus vazomotor beidegzése sokkal nagyobb mértékű.
Az arteriolákhoz futó szimpatikus postganglionaris axonokban a tónusos aktivitás mértékét az akciós
potenciálok frekvenciájával jellemezhetjük: alapszinten az akciós potenciálok frekvenciája általában néhány
Hz. A perifériás keringés szabályozásának fő eszköze a szimpatikus vasoconstrictor idegekben az
akciós potenciálok frekvenciájának módosítása: a frekvencia fokozódása aktív vasoconstrictiót, a
frekvencia csökkenése az éren belüli nyomás következtében passzív vasodilatatiót jelent. A szimpatikus
tónus mértéke azonban az egyes szervekben jelentősen különbözik: a két szélsőség egyrészt a vese,
amelyben a tónus nagyon alacsony, másrészt a bőr, amelynek ereiben magas a szimpatikus tónus.
Az erekhez futó szimpatikus rostok végződéseinek fő neurotranszmittere a noradrenalin. A
szimpatikus noradrenerg érszűkítő hatás a legkülső simaizomsejteken lévő α1-receptorokon (α1-
adrenoceptorok) keresztül érvényesül. Ezek az α1-adrenoceptorok – anatómiai elhelyezkedésük
következtében – csak kevéssé érzékenyek a keringő katecholaminokra.
A szimpatikus tónus helyi kikapcsolását – akár sebészileg, akár farmakológiailag az α1-receptorokat
szelektíven bénító hatóanyagokkal történik – azokon az érterületeken, ahol a nyugalmi szimpatikus érszűkítő
tónus nagy, szembetűnő vasodilatatio követi. A szimpatikus vazomotor aktivitás általános farmakológiai
kikapcsolása a constrictortónussal rendelkező rezisztenciaerek tágulását vonja maga után, ennek
következtében az artériás vérnyomás nagyon alacsony szintre (50 Hgmm körül) csökken.
A vénák simaizomsejtjeit szimpatikus noradrenerg rostok idegzik be, a transzmitter α1-receptorokon
keresztül hat. A szimpatikus idegi aktiválás venoconstrictióhoz vezet, és csökkenti a vénás kapacitást.

145
Néhány érterületen szimpatikus kotranszmitterek vannak jelen, amelyek a noradrenalinnal együtt
szabadulnak fel. A kotranszmitterek hozzájárulhatnak a vasoconstrictor hatáshoz: a gyomor-bél rendszerben
a kotranszmitter ATP érszűkítő hatása jelentősebb lehet, mint a noradrenaliné.
Jellemezze a magas nyomású baroreceptor reflexív elemeit: 1. a carotissinus és az aortaív
baroreceptorai és a hozzájuk tartozó afferens idegek aktivitását, 2. a reflex integrációjában szerepet
játszó nyúltvelői neuroncsoportok kapcsolatait, 3. a reflex efferentációjában szerepet játszó
szimpatikus és szimpatikusparaszimpatikus idegek aktivitását, 4. az effektorokon (szív, arteriolák,
vénák) megvalósuló hatásokat.
A carotis sinus az arteria carotis interna eredésénél lévő kis
kiöblösödés, amelynek falában nyújtásra, deformálódásra érzékeny
baroreceptorok találhatók. A receptorokból elvezető axonok rövid
távolságon külön ideget képezve (sinus vagy Hering-féle ideg) a
nervus glossopharyngeushoz csatlakoznak, és a nyúltvelőbe futnak
be. Hasonló receptorokat tartalmazó zónák vannak az aortaívben és
az onnan eredő nagyerek kiindulásánál: az ezekből jövő afferensek a
nervus vagushoz csatlakozva érik el a nyúltvelőt.
A baroreceptorok az artéria falának nyújtását érzékelik.
A receptorok fiziológiás ingere az éren belüli nyomás emelkedése: ez deformálja az érfalban lévő
receptorokat (a deformálódást voltaképpen a transmuralis nyomás változása hozza létre). 60 Hgmm-es
nyomás alatt nincs receptordeformálódás, és az afferens axonokból nem vezethetők el akciós potenciálok. 60
Hgmm-es nyomás fölött az akciós potenciál frekvencia a nyomás emelkedésével nő. A baroreceptorok
alacsony frekvenciával a nyugalmi artériás vérnyomás szintjén is adnak le ingerületet. Kb. 200 Hgmm-es
artériás nyomásnál (egyébként normotenziós személyekben vagy állatokban) az akciós potenciál frekvencia
maximumot ér el (“telítődik”). A receptorok különösen érzékenyek az éren belüli gyors, pulzusszinkrón
nyomásnövekedésre. Minden egyes szisztolé alkalmával növekszik az akciós potenciál frekvencia, diasztolé
alatt pedig csökken.

A magas nyomású rendszer mechanoreceptoraiból összeszedődő axonok a vagus és glossopharyngeus

idegek útján a nyúltvelő középső részén elhelyezkedő nucleus tractus solitariihez futnak be. Ez a mag
része a nyúltvelő caudalis sejtcsoportjának. A sejtcsoport egyik legfontosabb afferentációját a magas
nyomású rendszerből jövő afferens rostok képezik. Az afferensek egy része a dorsalis vagusmag neuronjaira
csatolódik át, ahonnan a szívhez menő paraszimpatikus (vagus) praeganglionaris neuronok erednek. A
nyugalmi vagustónus – azaz a vagusban futó akciós potenciál sorozat – a baroreceptor afferentáció
következménye, az efferens vagusrostok akciós potenciál sorozatai a pulzushullámokkal szinkronizáltak. Az
artériás nyomás emelkedésére fokozódik a szívhez menő vagusrostokban az aktivitás, ennek következménye
a negatív chronotrop és dromotrop hatás. Ezen kívül ugyanezek a receptorzónából kiinduló impulzusok
gátolják a rostro-ventrolateralis sejtcsoportok szimpatikus tónust generáló aktivitását; leszálló pályák útján
valószínűleg közvetlenül is gátolják a szimpatikus praeganglionaris idegsejtek kisüléseit. Ennek

146
következtében – az általános depresszorválasz részeként – a baroreceptorok ingerületére a
rezisztenciaerekhez (és a szívhez) menő szimpatikus efferens aktivitás, és ezzel a teljes perifériás ellenállás
(TPR) csökken.
A magas nyomású receptorok szerepe az artériás vérnyomás rövid távú stabilizálása, a “szisztoléról
szisztoléra” való szabályozás: a vérnyomás emelkedése a szívműködés és a TPR csökkenését, ezzel a
vérnyomás süllyedését váltja ki, míg a vérnyomás esése aktiválja a szívműködést és növeli a TPR-t, ezzel
emeli a vérnyomást. Ennek alapján nevezték el a receptorokból a központba futó afferenseket
pufferidegeknek. Fiziológiás körülmények között valamennyi magas nyomású receptorzóna működése
azonos irányban hat, de viszonylagos fontosságuk különbözik. Valószínűleg a két carotis sinusból jövő
információ nagyobb jelentőségű, mint az aortaív-receptoroké.
A magas nyomású receptorzónák – minthogy a normális vérnyomás szintjén is folyamatosan küldenek
afferens jeleket – állandóan (tónusosan) gátolják a rostro-ventrolateralis neuroncsoportok aktivitását, ezen
keresztül a szimpatikus efferens aktivitást. Érthető tehát, hogy ezen afferentáció teljes kikapcsolása – azaz az
állandó gátlás megszüntetése – magasabb szintre állítja a szimpatikus aktivitást, ezen keresztül az artériás
vérnyomást. A teljes sebészi denerválást követő magas vérnyomás, hypertonia azonban csak rövid ideig,
napokig áll fenn, ez után más mechanizmusok a vérnyomást a denerválás előtti szintre állítják vissza. A
denerválást követően azonban jelentős és tartós változás, hogy amikor a vérnyomás a normális szintre állt
vissza, az artériás középnyomás ingadozásai lényegesen nagyobbak, mint a denerválást megelőző
időszakban. Ennek oka a pulzusonként szabályozás elmaradása.
A valamely okból egyszer kialakult magas vérnyomás esetében az artériás baroreceptorok
nyomásérzékenysége csökken. Ilyenkor a középnyomás emelkedése kisebb frekvenciájú akciós potenciál
sorozatot eredményez, mint a korábbi normotenziós állapotban. Ezzel szemben a baroreceptorok szélesebb
tartományban lesznek érzékenyek, a nyomásemelkedés hatására 200 Hgmm-es artériás középnyomás felett
is fokozódó kisüléssorozatok jönnek létre (baroreceptorérzékenység-átállítódás, resetting). Az átállítódás
teszi lehetővé, hogy a magas vérnyomású betegek szenzoros receptorai érzékeljék a nyomásváltozásokat, és
rövid távú reflexválaszokkal kompenzálják a nyomás akut emelkedését.
A baroreceptor reflex jelentősége, működése a testhelyzet változtatásakor (felállás, lefekvés). A
vérnyomás idegi szabályozása vészhelyzetek esetén: 1. vázolja fel az artériás hypoxia, illetve
hypercapnia által kiváltott keringési reflexeket, 2. jellemezze a központi idegrendszeri ischaemiás
(Cushing-) reflexet.
Fekvő és függőleges testhelyzet közötti hirtelen átmenet hatására az alsó testfél vékony falú vénáiban
gyorsan nő a hidrosztatikai nyomás. Lábháti felületes vénákban a nyomásemelkedés kb. 80 Hgmm. A
nyomásemelkedés kitágítja a vénákat, így 500 ml vértöbblet jelenhet meg. A vénás visszaáramlás csökken,
ezért a verőtérfogat + perctérfogat egyaránt kisebb lesz (álló emberben a perctérfogat 20-25 %-kal kisebb,
mint a hanyatt fekvőben). Mérséklődik a carotis baroreceptorok ingerületleadása (a carotis sinus kb. 30 cm-
el a szív felett helyezkedik el, ezért a fekvő helyzetben mérhető 90 Hgmm felálláskor 75 Hgmm-re csökken,
a pulzusnyomás amplitúdója is kisebb lesz). RVLM-re kifejtett tónusos gátlás is mérséklődik és fokozódik a
szimpatikus vasoconstrictor és szívfrekvenciát növelő aktivitás. A hatás kiegészítődik a mellékvesevelő
fokozott katecholamin szekréciójával is. Az artériás középnyomás helyreállítódik, a pulzusnyomás
valamivel alacsonyabb amplitúdójú, ami hosszabb ideig alacsonyabb szinten tartja az artériás baroreceptorok
ingerületleadását. Függőleges testhelyzet időtartamára biztosítja a magasabb szintű szimpatikus aktivitást,
viszont ha a szabályozás hibás akkor függőleges testhelyzetben artériás nyomás olyan alacsony, hogy az agy
véráramlása elégtelenné válik (orthostaticus hypotensio).
Artériás hypoxia és hypercapnia által kiváltott keringési reflexek
Perifériás kemoreceptorok a carotis és aortarégiók. Ezek az artériás vér oxigén, szén-dioxid tenziója, a H+ és
K+ koncentráció változásainak érzékelését végzik. A glomus caroticumból az afferens a n.
glossopharyngeushoz, a glomus aorticumból a n. vagushoz megy. A glomusok saját vérellátással
rendelkeznek, a szövet súlyára számított vérellátás a glomusokban a legnagyobb az egész szervezetben. A

147
glomus sejt secunder érzéksejt, a primer szenzoros neuronnal szinapszist képez. Az oxigén érzékeny
káliumion csatorna fenntartja a nyugalmi potenciált → hypoxia → káliumion akkumuláció → depolarizáció
→ feszültségfüggő kalciumion csatornák nyílnak meg → transzmitterfelszabadulás → IX., X., agyideg
termináljainak ingerlése. A glomus aorticum és caroticum kemoreceptorai normoxiás körülmények között
nagyon alacsony frekvenciával adnak le ingerületet. Ez nem játszik szerepet sem a szimpatikus, sem a
vagustónus beállításában , azonban jelentősebb oxigénhiány már keringési reflexek kiváltódásához vezet. A
TPR növekszik, ezért az artériás középnyomás emelkedik. A vérnyomás-emelkedés különösen
nagymértékű, ha az oxigénhiány mellett az artériás PCO2 is emelkedik. Ez az asphyxia. A vérkeringés
meglassúbbodása oxigénhiányt okoz a glomusokban, és ingerli a kemoreceptorokat (keringési
elégtelenségben+nagyobb vérveszteség után), aminek a következménye a jelentős perifériás
vasokonstrikció.
Cushing-reflex
Az agy a koponyaüregen belül zárt térben helyezkedik el, perfúzióját a koponyán belüli (intracranialis)
nyomás változásai is befolyásolhatják. Az intracranialis nyomás normálisan megközelíti a vénás nyomást,
kevesebb, mint 10 Hgmm. Kóros körülmények között a koponyaüregen belüli nyomás értéke emelkedhet,
ami az erek kívülről való kompressziójával és a perfúzió romlásával jár. Ez jellemző minden olyan állapotra,
amelyben valamely koponyaüregen belüli térfoglaló folyamat, daganat, aneurysma vagy vérömleny jelenléte
megnöveli az intracranialis nyomást. A csökkent agyi véráramlás váltja ki az agyi ischaemiás reakciót, más
néven Cushing-reflexet: az artériás középnyomás nagymértékben emelkedik, az emelkedés kompenzálja a
kompresszió hatását. A reflex során csökken a szívfrekvencia. A Cushing-reflex valószínűleg a nyúltvelő
hypoxiájának vagy ischaemiájának következménye.
NORMÁLÉRTÉKEK:
1. felálláskor (orthostasis) a láb vénás vértérfogatának az emelkedése: 500 ml.

148
 38. VOLUMENREGULÁCIÓ (A NA+-EGYENSÚLY ÉS AZ
EXTRACELLULÁRIS FOLYADÉKTÉRFOGAT SZABÁLYOZÁSA). AZ
ARTÉRIÁS VÉRNYOMÁS-SZABÁLYOZÁS HOSSZÚ TÁVÚ
MECHANIZMUSAI.

Mi a Na+ szerepe az extracelluláris folyadék térfogatának beállításában?

A normális cardiovascularis működés egyik fő feltétele az extracelluláris folyadéktérfogat megfelelő szinten
tartása. Az extracelluláris folyadék térfogatát elsősorban a szervezet nátriumkészlete szabja meg: a
nátriumkészlet változását az extracelluláris térfogat változása követi.
Mutassa be az extracelluláris folyadék térfogatának érzékelésében és szabályozásában szereplő
mechanizmusokat (magas nyomású baroreceptor reflexek, alacsony nyomású baroreceptor reflexek, a
JGA sejtjei, pitvari ANP-termelő sejtek).
Magasnyomású baroreceptorok
Helye: Carotis sinus, aortaív falában lévő mechanoszenzitív idegvégződések
Inger: Nyomás emelkedés, főleg a pulzálóra érzékenyek (60-200Hgmm).
Afferens ideg: (Hering f. ideg) IX., X.
Hatás: Depressor központ aktiválása, azonnal korrigálják a megváltozott vérnyomást, különböző
testhelyzetekhez való keringési alkalmazkodást teszik lehetővé. Azonnali vérnyomás szabályozás.
Baroreflex: Felállás során a vér az alsó végtagok felé mozdul el, ekkor a baroreceptorok vérnyomásesést
érzékelnek, így az agytörzsi presszor központot aktiválják. Ennek hatására a vérnyomás és szívfrekvencia
nő.
Alacsony nyomású baroreceptorok
Helye: vena cava, vena pulmonalisok beszájadzásánál, arteria pulmonalis, jobb pitvar
Inger: falfeszülést (vérvolumen mennyisége) érzékelik, a térfogat növekedésére reagálnak
Afferens ideg: n. vagus
Hatás: szimpatikus tónus csökken, depresszor központot serkentik, presszor gátlódik, hosszú távú
vérnyomás szabályozás
JGA-sejtjei
A lokális RR-változást érzékelik.
Pitvari ANP-termelő sejtek
Helye: jobb pitvar fala
Felszabadulást kiváltó ingerek: jobb pitvar fokozott feszülése (hypervolémia)
Hatásai:
 csökkent Na+ visszaszívás
 vazodilatáció
 vasopressin, renin, angiotenzin II, aldoszteron szekréció csökkenés
 csökkent noradrenalin felszabadulás
 Szomjúság érzés gátlása
Végső hatás: vérvolumen, TPR, RR csökken
Ismertesse a reninelválasztás szabályozását, valamint a renin-angiotenzin rendszer aktiválódásának
lépéseit.
A nátriumkonzerválás/térfogatmegőrzés irányában ható hormonok a renin és a hatására képződő
angiotenzin II, továbbá az aldoszteron; a nátriumterhelés/térfogattöbblet ellen a pitvari natriureticus peptid
(ANP) védi a szervezetet. A szabályozó tényezők egymást erősítve hatnak. Néhány példát említve, a renin-
angiotenzin rendszer szabályozza a nátriumot visszatartó hormont, az aldoszteron elválasztását.
Volumentöbblet esetén az ANP nemcsak közvetlenül szabályozza a veseműködést (fokozva a víz és a
Na+ kiválasztását), hanem csökkenti az aldoszteronszekréciót is.

149
 A renin specifikus fehérjebontó enzim, amely szubsztrátjából, az angiotenzinogénből (amely a májban
termelődő plazmafehérje) egy dekapeptidet, angiotenzin I-et hasít le. Az inaktív angiotenzin I
az angiotenzinkonvertáló enzim (ACE) hatására aktív oktapeptid hormonná, angiotenzin II-vé (ANG II)
bomlik. Az ACE a renalis és extrarenalis endothelium luminalis felszínén van jelen (különösen sok található
a tüdőerek endothelsejtjein), de megtalálható a renalis interstitiumban is. Az ANG I → ANG II
átalakulásban szerepet játszó angiotenzinkonvertáló enzim (ACE) feleslegben van az endothelsejtek
felszínén. Az ANG II keletkezésének limitáló tényezője tehát a renin, az ANG II plazmaszintjét a
reninszekréció intenzitása és az enzimes elbomlás sebessége határozza meg. Az ACE normálisan nem
limitálja az átalakulás sebességét, csak akkor válik sebességkorlátozó tényezővé, ha aktivitását
gyógyszeresen, ACE-gátlókalkalmazásával gátoljuk. A klinikai gyakorlatban a reninkoncentráció vagy a
reninaktivitás meghatározása tájékoztat a rendszer működési állapotáról.

A renalis renin-angiotenzin rendszerben a

szabályozott lépés a juxtaglomerularis apparátus
reninszekréciója. A reninszekréció fokozódása
automatikusan az angiotenzin I (ANG I)
keletkezésének fokozódásával jár. A reninszekréció
szabályozásában szereplő ingereket három főbb
csoportba sorolhatjuk:
1. a veseperfúzió csökkenése, nyomásesés a vas
afferens területén
2. a nátrium-klorid-koncentráció csökkenése a
tubulusban
3. az aktivitás fokozódása a juxtaglomerularis
apparátushoz futó szimpatikus idegekben
Az első kettő a volumenhiányt közvetlenül indikáló
jelzés, a harmadik pedig a volumenhiány reflexes
következménye.

Nevezze meg a fő mineralokortikoid hormont, írja le, hol termelődik, sorolja fel célsejtjeit és biológiai
hatásait.
A mineralokortikoid hormonok részlegesen felelősek a szervezet Na+-homeosztázisáért, kizárólagos
szabályozói a K+-homeosztázisnak, és befolyásolják a vese H+-szekrécióját. A mellékvesekéreg három
rétegének (a felületi zona glomerulosa, és a „mély” zona fasciculata és reticularis) sejtjei közül egyedül a
zona glomerulosa sejtjeiben fejeződik ki az aldoszteronszintáz (az új nómenklatúra szerint CYP11B2), és
így csak ott képződhet a fő mineralokortikoid hormon, az aldoszteron.
A mineralokortikoid hormonok egyes Na+-okat abszorbeáló és/vagy K+-, ill. H+-okat szecernáló
hámsejteken fejtik ki hatásukat (mineralokortikoid célsejtek). Emberben ilyen sejtek vannak a vese
gyűjtőcsatornáiban, a vastagbélben, a nyálmirigyek és a verejtékmirigyek kivezetőcsöveiben. Ezeken a
sejteken a mineralokortikoidok hatásának élettani jelentősége nem azonos: a vesére kifejtett hatás
életfontosságú, a vastagbélre és a verejtékmirigyekre kifejtett hatás egyes különleges körülmények között
fontos lehet, míg a nyálmirigyeken érvényesülő hatás következmény nélküli.

150
Sorolja fel, milyen fizológiás változások fokozzák az aldoszteron szekrécióját. Vesse össze ezeket a
hatásokat az aldoszteron nátrium- és káliumkiválasztásra gyakorolt hatásaival. Ismertesse a
mineralokortikoidok csökkent, illetve fokozott szekréciójának okait és következményeit.
A zona glomerulosa sejtek
hormonszekrécióját a szervezet Na+- és
K+-ellátottsága negatív visszacsatolással
szabályozza. A glomerulosasejtek –
hasonlóan a többi szteroidhormont
elválasztó sejthez – nem tárolják a
szintetizált mineralokortikoidokat; minden
szekréciós inger a szintézis gyorsulását
jelenti.
A Na+-bevitel csökkenése, a szervezet
Na+-hiányos állapota a napi
aldoszteronszekréció fokozódásával jár;
alacsony nátriumtartalmú diéta mellett a
plazma aldoszteronszintje magas. A Na+-
hiány közvetve, a renin-angiotenzin
rendszeren keresztül indukál
aldoszteronszekréciót, a nátriumhiány
tényét az ANG II közvetíti a glomerulosa
sejtekhez, amelyek az ANG II-re az
aldoszteronszekréció fokozásával
reagálnak. Hosszan tartó nátriumhiányban
a zona glomerulosa hipertrofizál, aldoszteronszekréciós kapacitása megnő.
A Na+-hiány tükörképeként magas nátriumbevitel esetén az aldoszteronszekréció a bazális szint alá
csökken, és nagyon magas nátriumbevitel mellett a plazmából eltűnhet az aldoszteron. A nátriumtöbblet, ami
az extracelluláris folyadék térfogatának növekedésével jár (hypervolaemia), az atrialis natriuretikus peptid
(ANP) szekrécióján keresztül csökkenti az aldoszteronelválasztást.
A káliumegyensúly szabályozója a mellékvesekéreg zona glomerulosa mineralokortikoid hormon
elválasztása, ezért a hyperkalaemia elleni egyetlen védekező mechanizmus a hyperkalaemiával indukált
mineralokortikoid-szekréció. A hyperkalaemia közvetlenül hat a zona glomerulosa sejtjeire.
A mellékvesekéreg zona fasciculatájában és reticularisában a glukokortikoid hormonok szintézisének fő
szabályozója az adenohypophysis adrenokortikotrop hormonja (ACTH). ACTH hiányában a két említett
zóna sorvad, hormonszekréciójuk elégtelenné válik. Az ACTH szerepe a zona glomerulosa szekréciójában is
kimutatható. ACTH-receptorok a glomerulosasejteken is vannak, és egyszeri adagban adott ACTH rendkívül
hatásos ingere a mineralokortikoidszekréciónak. (ACTH adása után az aldoszteronszekréciós válasz
nagyobb, mint bármely más ingert követően.) Tartós ACTH-emelkedés esetén viszont az
aldoszteronszekréció elveszti ACTH-érzékenységét, és a plazma aldoszteronszintje helyreáll. Az
adenohypophysis jelenléte szükséges a fiziológiás ingerekre létrejövő maximális aldoszteronszekréciós
válaszhoz. A zona glomerulosa azonban az adenohypophysis hiányában nem atrofizál, és a bazális
aldoszteronszekréció sem változik, továbbá mineralokortikoidhiány tünetei sem lépnek fel.

151
Ismertesse az ANP-termelődés szabályozását, renalis és extrarenalis hatásait.
A pitvari (atrialis) natriuretikus hormon/peptid (ANP) a nátrium-klorid és a térfogattöbblet, az ezzel járó
vérkeringési túlterhelés elleni szabályozó mechanizmus része. Az ANP-t a szív termeli, és juttatja a
keringésbe. Az ANP 28 aminosavból álló peptid, amely egy nagyobb prekurzormolekula hasításából
keletkezik. Az ANP-hez hasonló peptidek több helyen is szintetizálódnak a szervezetben, és ezeket az ABC
szerint BNP-nek és CNP-nek nevezték el: ezek három típust képviselnek, mindegyiknek több szerkezeti
variánsa is van.
Az ANP két, különböző típusú sejtmembrán-receptorhoz kötődhet. Az egyik a jelátvitelhez kapcsolt
receptor, amely az ANP biológiai hatását közvetíti. Az ANP-jel a guanilát-cikláz aktiválásán keresztül emeli
a célsejt cGMP-szintjét. A másik receptortípus az eliminációs („clearance”) receptor, amely biológiai hatást
nem közvetít, és amelynek szerepe a peptid kivonása a keringésből.
Az ANP a térfogatszabályozásban és natriuresisben betöltött szerepét támasztja alá, hogy az ANP
plazmakoncentrációja és a nátriumkiválasztás a napi (cirkadián) ritmus során párhuzamosan változik. Az
ANP-szekréció fiziológiás határok közötti fokozódása, kis mennyiségű ANP befecskendezése, valamint az
atriopeptidáz farmakológiai gátlása növeli a nátrium- és a vízkiválasztást. A hatásban több egyidejű,
egymástól független mechanizmus szerepel.
A vesében az ANP megváltoztatja az intrarenalis hemodinamikát: tágítja az afferens arteriolát, a GFR
ezért mérsékelten növekszik, így fokozódik a filtrált nátrium mennyisége. A proximalis tubulusokba jutó
Na+-terhelés növekedésével a Na+-kiválasztás fokozódik. (A proximalis tubulussejteken nincs ANP-
receptor, a proximalis tubulusokban jelentkező natriuretikus hatás a nagyobb filtráció következménye.) Az
ANP viszont ANP-receptorokon keresztül közvetlenül csökkenti a belső velő gyűjtőcsatornáiban a Na+-
reabszorpciót.
Az ANP további natriuretikus hatásai közé tartozik a nátriumot konzerváló hormonok elválasztásának
mérséklése. Az ANP csökkenti a juxtaglomerularis sejtek reninszekrécióját és a mellékvesekéreg zona
glomerulosa sejtjeiben közvetlenül is csökkenti az aldoszteronszekréciót (ami a csökkent reninelválasztás
miatt már amúgy is alacsonyabb).
Ismertesse az alacsony nyomású cardiopulmonalis receptorok szerepét a hosszú távú vérnyomás
szabályozásban.
A receptorok a fal feszülésének változásait érzékelik, a falfeszülés a keringési rendszer alacsony nyomású
szakaszának teltségi állapotával arányos. Amíg az artériás baroreceptorok az artériás vérnyomás pillanatról
pillanatra való szabályozásához (rövid távú szabályozás) szolgáltatnak információt, addig a
cardiopulmonalis receptorok/afferensek inkább a vérnyomás hosszú távú szabályozásának szolgálatában
állnak. A keringési válaszokban lassan kialakuló és tartósabb hatású hormonális mechanizmusok
szerepelnek.
A receptorokból kiinduló ingerületek reflexesen szabályozzák a neurohypophysis
vazopresszinelválasztását (AVP, más néven antidiuretikus hormon, ADH), a vese reninelválasztását (ezért
az angiotenzin II keletkezését) és közvetve a mellékvesekéreg aldoszteron elválasztását. Mind a három
hormon az extracelluláris folyadék térfogatának szabályozásában szerepel. A megnövekedett pitvari
nyomásra az ADH- és az aldoszteronszekréció csökken: fokozódik a vesében a víz és a Na+-ok ürítése, az
extracelluláris folyadék térfogata helyreáll. A receptorok ingerületének csökkenése váltja ki azokat a
neurohormonális szabályozó reakciókat (ADH-, rennin- és aldoszteronelválasztás), amelyekkel a szervezet a
hypovolaemia ellen védekezik (folyadék- és Na+-konzerválás).

152
Az angiotenzin II, a vazopresszin és az atrialis natriuretikus hormon (ANP) szintjének hatása az
artériás vérnyomásra: direkt vascularis és indirekt renalis mechanizmusok, a hatások mediálásában
részt vevő receptorok és másodlagos hírvivő rendszerek.
A vizelet képzés drasztikusan nő a MABP emelkedésekor → Nyomásdiurézis. A vizeletképzés növelése
csökkenti a vérnyomást. A nyomásdiurézis az ozmo- és volumenregulációt biztosító hormonok hatására
igazodik a só- és folyadékbevitel napi ingadozásaihoz. Az ANP fokozza a nyomásdiurézist így csökkentve a
MABP-ot. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAS) csökkenti a nyomásdiurézist emelve a MABP-
ot. Az AVP szintén csökkenti a nyomásdiurézist emelve a MABP-ot.
A volumenszabályozó hormonok alárendelt jelentőségű direkt vazoaktív hatása:
Kóros körülmények között illetve magas szuprafiziológiás koncentrációknál az angiotenzin II, a
vazopresszin és az ANP hormonok direkt módon befolyásolhatják a TPR-t.
 ANP vazodilatációt okoz (NPR1 receptor, úgyis mint GC-A, cGMP ↑), MABP↓
 Angiotenzin II vazokonstrikciót okoz (AT1 receptor, IP3/DAG/Ca2+ ↑), MABP↑
 AVP/vazopresszin/ vazokonstrikciót okoz (V1 receptor, IP3/DAG/Ca2+ ↑), MABP↑
Mutassa be az angiotenzin II hatásait.
A renin-angiotenzin rendszerben a szabályozó funkciójú molekula az angiotenzin II. Az ANG II hatásai
legnagyobb részét az 1-es típusú angiotenzinreceptorokon keresztül (rövidítése AT1) fejti ki. Az ANG II
fiziológiás hatásáról csak akkor beszélhetünk, ha egy adott ingerre a szervezet válaszát ACE-gátlók vagy
receptorantagonisták [specifikus, szájon keresztül adható ANG II-receptor-antagonisták (AT1-
antagonisták)] csökkentik. Mind az ACE-gátlókat, mind az AT1-antagonistákat (pl. losartan vagy valsartan)
gyógyszerként alkalmazzák az artériás hypertensio és a volumenszabályozás egyes rendellenességeinek
kezelésére.
Az ANG II központi szerepet játszik az extracelluláris folyadék homeosztázisában: ebben renalis és
extrarenalis hatások egyaránt vannak. Az angiotenzin II ellensúlyozza mindazokat a változásokat, amelyek a
reninszekréciót kiváltották.
Az ANG II csökkenti a vesében a Na+-filtrációt (glomerularis hatás, a vas afferens szűkítése révén), ezen
kívül azonban közvetlenül is fokozza a Na+-reabszorpciót. Az ANG II közvetlen tubularis hatásának helye a
proximalis tubulus. Fiziológiás koncentrációban az ANG II a Na+/H+ cserét (ezáltal a Na+- és a HCO3–-
reabszorpciót) fokozza, ezáltal csökken a distalis tubulusba érkező Na+-terhelés. Csökkent NaCl-bevitel
esetén az ANG II Na+- és Cl−-„takarékosságra” állítja át a szabályozást.
Az ANG II közvetíti a Na+-hiányos állapot tényét a mellékvesekéreg zona glomerulosa sejtjeihez. A
jelzés következménye a fokozott aldoszteronszintézis és -szekréció.
Az ANG II-nek közvetlen érhatása is van: másodperceken belül vasoconstrictiót hoz létre az
arteriolákban, növeli a perifériás ellenállást, és ezzel fokozza az artériás vérnyomást. Valamivel több időbe
telik, amíg az angiotenzin II többi hatása létrejön. A keringésben lévő ANG II a központi idegrendszerben
közvetlenül szerepel a szomjúságérzet kiváltásában (dipsogen hatás) és a vazopresszinszekrécióban.:
Akut hatás helye Válaszreakció
+
Na -filtráció csökkenése
Vese
Na+-reabszorpció fokozódása
Aldoszteronszekréció (a vesében a Na+-reabszorpció és
Mellékvesekéreg zona glomerulosa sejtjei
a K+-szekréció fokozódik)
Prekapilláris rezisztenciaerek Vasoconstrictio, fokozott perifériás ellenállás
Szomjúságérzés (ivás)
Diencephalon
Fokozott AVP-szekréció

Krónikus hatás helye Válaszreakció

Erek Angioproliferáció
Szívizom Szívhipertrófia

153
 39. A VÁZIZOM KERINGÉSE, A FIZIKAI MUNKAVÉGZÉS SORÁN
KIALAKULÓ CARDIOVASCULARIS ADAPTÁCIÓ

Jellemezze a szisztémás neurális és a lokális szabályozás szerepét a vázizomban. Ismertesse a fizikai

munkavégzés hatásait a teljes perifériás ellenállás, a perctérfogat, az arteriovenosus oxigénkülönbség
és az artériás vérnyomás értékeire. Adja meg a vázizomzat részesedését a keringési perctérfogatból
nyugalomban és fizikai munkavégzés során. Ismertesse a keringési perctérfogat fenntartott
sportteljesítmény (pl. hosszútávfutás) során létrejövő redisztribúcióját a különböző szervekben (agy,
koszorúserek, splanchnikus, bőr- és vázizomkeringés).
Az izomzat tömege fiatal felnőtt férfiban a testtömeg 40–50%-a. Az izomzat véráramlása teljes
nyugalomban, hanyatt fekve (amikor az izomtónus minimális) kevesebb, mint 1 l/min, azaz a
perctérfogatból kevesebb, mint 20% jut a vázizomzathoz. Maximális izomteljesítménynél, edzett
emberekben a véráramlás 20 l/min fölé emelkedhet: ebben az állapotban a perctérfogat 80%-a kerül az aktív
izmokhoz. A keringési változás a működő izomzat és a szív ereinek tágulását, a perctérfogat növelését,
valamint a perctérfogat-frakciók átrendeződését igényli; ez utóbbit a párhuzamosan kapcsolt érszakaszok
ellenállásai közötti arány megváltozása teszi lehetővé. (Az agy véráramlása állandó marad, de a perctérfogat
fokozódása miatt az agy részesedése a perctérfogatból csökken.)
A szervezet izmai két nagyobb csoportba sorolhatók. Az egyik típust a lassan összehúzódó, tartós
(tónusos) kontrakciót végző izmok alkotják; ezek anyagcseréje főként aerob jellegű, az izmok a bennük
található nagy mioglobinkoncentráció miatt sötétvörös színűek. A másik típus gyorsan húzódik össze, az
összehúzódás rövid ideig tart (fázisos); az anyagcsere főként glikolitikus (anaerob) jellegű. Az izmok
alacsony mioglobintartalmuk miatt világosabb színűek („sápadt” izmok). A két izomtípus vérellátási igénye,
erekkel való ellátottsága is eltér: az anaerob anyagcseréjű izomrostok távolabb esnek az ellátó
kapillárisoktól, mint az aerob anyagcseréjű rostok, amelyekben a kapillarizáció fejlettebb.
Az izomszövet vérellátása tökéletesen illeszkedik a szövet aktuális anyagcsere-igényéhez. Inaktív
izmokban a véráramlás intenzitása alacsony, azonban izomtevékenység alatt 15–20-szorosára is fokozódhat.
Az izomzat ereinek magas miogén és neurogén tónusa van.
Lokális szabályozás
A helyi, az összehúzódó izomrostokból kilépő anyagcseretermékek oldják a magas nyugalmi miogén
tónust. Az anyagcseretermékek koncentrációja nemcsak az izomműködés során emelkedik, hanem az
oxigénkínálat és oxigénszükséglet aránytalansága miatt bekövetkező helyi oxigénhiányban is; ez a szöveti
perfúzió jelentős csökkenése vagy időleges megszűnése esetén jöhet létre. A perfúzió újraindulása után az
izom véráramlása jelentősen fokozódik (reaktív hyperaemia). Ha a csökkent perfúzió alatt az izom munkát is
végez, akkor a keringés helyreállását követően a reaktív hyperaemia jóval nagyobb és tartósabb, mint
munkavégzés nélkül. A csökkent vagy elzárt keringésű végtagban a tartós izom-összehúzódás rendkívül
fájdalmas, ezt nevezzük ischaemiás fájdalomnak. Mind a munkahyperaemia, mind a reaktív hyperaemia
keletkezésében szerepet játszhatnak az arachidonsavból keletkezett prosztaglandinok (főként a PGE2).
Neurális szabályozás
Nyugalomban a vázizomzat prekapilláris rezisztenciaereit folyamatosan érik tónusos szimpatikus
vasoconstrictor impulzusok (α1-receptor-hatás). Izomtevékenység alatt a vasoconstrictor impulzusok
csökkennek. A szimpatikus vasoconstrictor tónus teljes kikapcsolása (sebészi vagy gyógyszeres módon)
azonban csak mintegy kétszeresére fokozza a véráramlást, és ez a fokozódás távolról sem közelíti meg a
funkcionális vagy a reaktív hyperaemiában megfigyelt áramlásnövekedést, a bekövetkező vasodilatatio
mértékét. A vázizomzat azon ritka érterületek egyike, amelyben az α1-receptorokon kívül β2-receptorok is
vannak (β2-receptorokat az emberi coronariaereken is találtak). A β2-receptorok ingerlése vasodilatatióval
jár. A β2-receptorok különösen érzékenyek adrenalinra. Infúzióban adott kis mennyiségű adrenalin a
vázizomzat prekapilláris rezisztenciaereinek vasodilatatióját váltja ki. Intenzív izomtevékenység alatt (nehéz

154
munka vagy sport) a mellékvesevelőből adrenalin szabadul fel, és ennek vasodilatator hatása hozzájárul az
izomerek tágulásához.
A perctérfogat változásai
A perctérfogat növekedésének egyik tényezője mechanikus: a működő izom kipréseli a kapacitáserekből
a vért, ezzel a vénás visszaáramlás fokozódik, és a szív több vért továbbíthat. A szabályozás másik
összetevője idegi: az izomműködést kezdeményező és koordináló központi idegrendszeri areák aktiválják a
szívhez vezető szimpatikus pályát. A szívműködés változásának részletei azonban edzett és nem edzett
egyénekben jelentősen különböznek.
1. Edzett egyénekben a szimpatikus aktiválás főként pozitív inotrop hatást vált ki: a perctérfogatot
elsősorban a homeometriás szabályozás növeli, és közepes teljesítménynél a szív kisebb
végdiasztolés térfogat mellett működik. A szívfrekvencia nem, vagy csak kevéssel növekszik. Nagy
teljesítmény esetén edzett egyénekben is érvényesül a szimpatikus aktivitás pozitív chronotrop
hatása, a szívfrekvencia akár 180/min értéket is elérhet.
2. Gyakorlatlan, nem edzett egyéneken már kis terheléskor a pozitív inotrop hatás mellett pozitív
chronotrop hatás, a szívfrekvencia növekedése is jelentkezik: ebben azonban szerepet játszik a
vagushatás csökkenése is. A perctérfogat fokozódásában a homeometriás szabályozás mellett a
heterometriás szabályozás, a Frank–Starling-mechanizmus is érvényre jut: a végdiasztolés
kamratérfogat nagyobb.
A megnövekedett perctérfogat nagy része a működő izomzat tágult ereibe áramlik. A perctérfogat
újraelosztását az idegrendszer szabályozza. A szimpatikus rendszer aktiválódása először a splanchnicus
érterületen, majd – különlegesen erőteljes munka esetében – a vesében hoz létre vasoconstrictiót. Közben a
coronariaerek tágulnak, a coronariaáramlás a perctérfogattal arányosan nő; az agyi véráramlás változatlan. A
bőr véráramlásának fokozódása lehetővé teszi a megnövekedett hőleadást. Az artériás középnyomás
egyrészt a teljesítmény, másrészt az előzetes edzettségi állapot szerint változik: edzett fiatal egyénben
többszörösére fokozódott perctérfogat mellett is változatlan lehet a középnyomás, azaz a teljes perifériás
ellenállás jelentősen csökken.
Egy-egy izomcsoportot szelektíven működtetve megmérhető az adott érterület maximális véráramlása.
Ha az egész szervezet kényszerül maximális erőkifejtésre, az egész vázizomzat véráramlása jelentősen
elmarad az egyes izmok maximális áramlása alapján számított értéktől. Az izomzat véráramlásának felső
határát nem az izom maximálisan lehetséges vasodilatatiója, hanem a perctérfogat maximális értéke (ez 20–
25 l/min) korlátozza. A szervezet egész izomzatának teljes vasodilatatiója még a maximális teljesítmény
elérésekor sem jöhet létre.
Keringési redisztribúció
Szerv Nyugalmi PT Nyugalmi O2 Munka PT Max vasodilatatio
Mértékegység kg % ml % ml % ml % ml
Összesen 70 100 5000 100 250 100 25000 100
Agy 1,4 2 750 15 45 18 750 3 1500
Szív 0,3 0,4 250 5 30 12 1250 5 1250
Splanch 4 5,7 1000 20 9000
55 22 750 3
Máj 1,5 2,1 500 10 5000
Vese 0,3 0,4 1000 20 17,5 7 750 3 1800
Izom 35 50 800 16 50 20 21250
21250 85
Bőr 2 2,9 250 5 10 4 3000
Zsír 9 13 250 5 1800
42,5 17 250 1
Csont stb. 18 25,6 200 4 2000

155
Hasonlítsa össze a fázikus/dinamikus és a statikus izomkontrakció hatását. Izompumpa fogalma és
jelentősége.
Statikus munkavégzés: Közvetlenül az izmok erejétől függ. Nagyobb súly felemeléséhez vagy
hordozásához nagyobb erő szükséges.
Dinamikus munkavégzés: Szintén lényeges tényező az izomerő, de bizonyos intenzitás mellett a
munkavégzést a szervezet oxigénfelvevő képessége határozza meg.
Izompumpa
A fázisosan összehúzódó izmokban a véráramlás szakaszos. Az összehúzódó izom összenyomja a rostok
között futó ereket; az artériás beáramlás az összehúzódás alatt csökken vagy megszűnik. A fázisos
izomtevékenység (összehúzódás, amelyet ellazulás követ, pl. járáskor) azonban, amellett, hogy a beáramlást
az összehúzódás tartamára megakadályozza, a vénás visszaáramlás elősegítésével is befolyásolja a
vérkeringést. Az összehúzódó izmok az izomszövetbe ágyazott kapillárisokból, venulákból és vénákból
kipréselik a vért. Minthogy a vénákban billentyűk vannak, a vér az izomból csak a szív irányába távozhat, és
az izom ellazulásakor sem áramolhat vissza. Az izomtevékenységnek ez a pumpáló hatása szerepel a vénás
visszaáramlás fenntartásában, és része van az izomaktivitás során a perctérfogat növelésében. A tónusosan
összehúzódó izom tartós összehúzódása gátolja az artériás beáramlást.
Az izomtevékenység jelentősen elősegíti a nyirokkeringést is; valamelyik végtag tartós immobilizálása – a
nyirokáramlás csökkenése miatt – a végtag oedemájával jár.

156
40. A GLOMERULARIS FILTRÁCIÓ: A SZŰRLET MENNYISÉGÉT ÉS
MINŐSÉGÉT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK

Mutassa be a glomerularis rendszer részeit: afferens arteriola, efferens arteriola, glomerularis

kapillárishálózat, Bowmantok, juxtaglomerularis apparátus (specializált juxtaglomerularis
arteriolasejtek és a macula densa).
Az emberi vese frontalis átmetszeti képén a tok alatt szabad szemmel két jól elkülönülő zóna látható: a
külső kéregállomány (cortex) és a mélyebben elhelyezkedő velőállomány (medulla), amely maga is két
részből, külső és belső velőből áll. Mikroszkópos képen a kéregállományban helyezkednek el a
glomerulusok (Malpighi-testek), a belőlük eredő tubulusok kezdeti és végső szakasza és a kéregállomány
kapillárishálózata. A velőállomány a tubulusrendszer közbülső szakaszaiból (a párhuzamosan rendezett
Henle-kacsok felszálló és leszálló száraiból), a gyűjtőcsatornák terminális részéből és a velük párhuzamosan
rendezett erekből (vasa recta rendszer) áll. Az arteria renalis a hilus felől lép a vesébe: ágai a vese felszínére
merőlegesen futnak a cortexbe. Az arteria renalis további elágazódásai az újabb elnevezés szerint az arteriae
interlobulares, arcuatae és corticales radiatae. A vese erősen vascularizált szerv: tömegének kb. 40%-át erek
és a bennük lévő vér alkotják.
A corticalis (rövid kacsú) nephronok szerkezete
A nephron a glomerulussal veszi kezdetét. Az arteria renalis
sorozatos elágazódásaiból folytatódó arteriae corticales
radiatae az afferens arteriolán (vas afferens) keresztül látják el a
glomerulust vérrel. Az afferens arteriola glomerularis kapillárisok
hálózatára oszlik, amelyek végül az efferens arteriolába (vas
efferens) szedődnek össze. A glomerulusok kapillárisait epithelsejtek
rétege, a Bowman-tok visceralis lemeze borítja. Az epithelsejtréteg
az afferens, ill. efferens arteriolánál visszafordul, és a Bowman-tok
parietalis lemezét képezi: a visceralis és a parietalis lemez közötti tér
a Bowman-tok űrtere. A glomeruluskapillárisokból folyadék,
filtrátum szűrődik ki a Bowman-tok űrterébe.
A juxtaglomerularis apparátus
A TAL-ból (thick ascending limb, vastag felszálló szegmentum) a
distalis kanyarulatos csatornába való átmenet helyén a tubulus
visszakanyarodik ugyanahhoz a glomerulushoz, amelyből a
proximalis tubulus eredt. A tubulus bélése itt különlegesen magas
epithelsejtekből áll, amelyek a macula densát képezik. A macula
densa sejtek közel fekszenek az arteriola afferenshez. Ezen a helyen
az érfal simaizomsejtjei módosult szemcsés sejtek („granularis
sejtek”, említik epitheloid sejt néven is). A leírt struktúra
a juxtaglomerularis apparátus. A granularis sejteknek nemcsak
kontraktilis, de szekréciós funkciója is van, a granulumok prorenint
és renint tartalmaznak, ezek szekréciós ingerekre az interstitialis
térbe, majd onnan a véráramba jutnak.
A juxtaglomerularis apparátusnak két elkülönült funkciója van:
1. a granularis sejtek endokrin reninszekréciója
2. a glomerulusfiltrációnak a tubularis áramlás szerinti „percről
percre” szabályozása, a „tubuloglomerularis feedback” néven
ismert jelenség. A tubularis áramlás fokozódására az afferens
arteriolák simaizomzata időlegesen szűkül.

157
Mutassa be a filtrációs barriert: írja le a glomerularis barrier háromrétegű felépítését: a podocytákat,
a kapilláris endotheliumot és a bazális membránt. Ezek közül melyik képezi a legerősebb barriert?
Definiálja a glomerularis filtrációs rátát (GFR), a renalis plazmaáramlást (RPF) és a filtrációs
frakciót (FF), adja meg a normálértékeket. Milyen típusú anyagok alkalmasak a GFR és RPF
meghatározására?
A glomeruluskapillárisok fala háromrétegű. A legbelső réteget az
átlyuggatott („fenesztrált”) endothelsejtek alkotják. A külső réteget a
Bowman-tokot bélelő epithelsejtek képezik. A sejtek – podocyták –
egymással érintkező „lábnyúlványai” fedik a kapillárisokat. Az
endothelsejtek és a podocyták között helyezkedik el a kollagénből,
glikoproteinekből és proteoglikánokból álló bazális membrán. Az
endothelsejtek nagy átmérőjű fenesztrációi, valamint az egyes
podocytanyúlványok közötti távolság miatt ennek a két rétegnek nagy
a hidraulikus konduktivitása, alig jelent érdemleges akadályt a filtráció
számára. Szűrőként a bazális membrán működik (molekuláris „szita”):
a plazma oldott anyagait molekulatömeg, töltés, ill. a molekula alakja
szerint szelektálja, tartja vissza, ill. engedi át.
A Bowman-tok űrterébe kerülő filtrátum csaknem teljesen fehérjementes, és a vérplazma valamennyi
diffuzíbilis összetevőjét (ionok, kis molekulaméretű szerves anyagok, mint pl. a glukóz, aminosavak, urea,
kreatinin, húgysav) tartalmazza. A bazális membránnak nagy negatív töltéssűrűsége van, és ez határozza
meg a töltéssel rendelkező makromolekulák szűrhetőségét. A bazális membrán pórusmérete ugyan a
viszonylag nagy átmérőjű semleges és kationos molekulák átjutását is lehetővé teszi, de a membrán
visszatartja a negatív töltésű makromolekulákat (plazmafehérjéket, közöttük albumint), amelyek pusztán
méretüknél fogva még átjuthatnának a membránon. A szűrő fehérjeimpermeabilitása miatt a filtrációs
folyamatot ultrafiltrációnak nevezzük, magát a keletkezett szűrletet ultrafiltrátumnak. Bár a
glomerulusokba érkező albumin legnagyobb részét az ultrafilter visszatartja, az albumin elenyészően kis
hányada a Bowman-tok terébe jut. Kóros folyamatok csökkenthetik a bazális membrán negatív töltéseinek
sűrűségét, ezzel a negatívan töltött makromolekulák átjutását fokozzák.
A glomerulus-ultrafilter átengedi a 65 000 daltonnál (atomi tömegegység, a C12 tömegének 1/12-es része)
kisebb tömegű fehérjemolekulákat (egyes peptidhormonok, plazmaenzimek stb.), és ezek még fiziológiás
körülmények között is megtalálhatók a vizeletben. Ezeknek a fehérjéknek/peptideknek diagnosztikus
jelentőségük lehet (a terhesség korai diagnózisa a chorionalis gonadotropin nevű peptidhormon kimutatásán
alapul). Kis molekulaméretű töltött vagy hidrofób molekulák (pl. kalcium, néhány hormon, a zsírban oldódó
vitaminok) a vérplazmában részben fehérjékhez kötődnek, és nem filtrálódnak szabadon; csak szabad
frakciójuk jut át a szűrőn.
Glomeurális filtrációs ráta (GFR): A vesék működését jellemzi, amely megadja a vesén átszűrődő
folyadék mennyiségét, térfogatát. Értékét a vérből vett minta alapján kalkulálják, a vizeletkoncentráció és -
áramlás, illetve a vérplazma-koncentráció megadása alapján. GFR: 120-125 ml/perc → 180 l/nap
Renalis plazmaáramlás (RPF): A vesén egy perc alatt átáramló plazma térfogat (renal plasma flow).
RPF: 660 ml/perc. Ennek meghatározására általánosan használt egyenlet:
RPF = U × V P a − P v
U: vizeletkoncentráció, V: percenkénti vizeletmennyiség (percdiuresis)
Filtrációs frakció (FF): A plazmának az a hányada, amelyik a glomerulusokban filtrációra került. FF: 0,2
Ha egy anyag szabadon filtrálódik (nem kötődik plazmafehérjékhez), akkor:
( U × V ) = (GFR × Pa ) − reabszorbeált mennyiség + szecernált mennyiség
Olyan anyag esetében, amely kizárólag filtráció útján ürül (azaz nem reabszorbeálódik, nem szecernálódik,
nem szintetizálódik) a két utolsó tag zérus lesz.

158
A glomerularis kapilláris és a Bowman-tok hidrosztatikai, valamint kolloidozmotikus (onkotikus)
nyomása (Starlingerők) alapján számolja ki a glomerularis filtráció hajtóerejét (az effektív filtrációs
nyomást). Sorolja fel a GFR-t meghatározó tényezőket.
Az afferens arteriolában a hidrosztatikai nyomást az artériás középnyomás mintegy felére becsüljük.
Magukban a glomeruluskapillárisokban a nyomáscsökkenés 1-2 Hgmm: ezt az aránylag kicsiny
nyomásesést a kapillárisok geometriai dimenziói magyarázzák. A glomeruluskapillárisokon belüli
hidrosztatikai nyomást (PC) – adott artériás középnyomás mellett – az efferens és az afferens arteriolák
ellenállása, ill. a két ellenállás aránya (RE/RA) határozza meg. Változatlan afferens ellenállás mellett az
efferens ellenállás növekedése az RE/RA arány és a PC növekedésében nyilvánul meg. Ellenkező irányú
változás a PC csökkenését vonja maga után. A proximalis tubulusszakasz kezdetén 10-16 Hgmm-nyi
hidrosztatikai nyomást (PT) mértek, és ezt vesszük a Bowman-tok terében uralkodó nyomásnak. Ez az érték
fiziológiás körülmények között meglehetősen állandó. A kapilláris és a Bowman-tok közötti hidrosztatikai
nyomáskülönbség (PC – PT = ΔP) 35 Hgmm körüli érték. A glomeruluskapillárisok kezdetén a vérplazma
kolloidozmotikus nyomása (Π) kb. 25 Hgmm. (A tubulusfolyadék kolloidozmotikus nyomását a
glomerulusfiltráció számításában figyelmen kívül hagyhatjuk.) Ennek alapján a kezdeti nettó (vagy effektív)
filtrációs nyomás (ΔP – Π) kb. 10 Hgmm-re tehető.
A glomerulus filtrációs ráta (GFR; térfogat/idő) további meghatározó tényezője a kapillárisfiltrációs
koefficiens [Kf = GFR/(ΔP – Π)]. A Kf-tényezőben két faktort kombinálunk: az egyik a
glomeruluskapillárisok hidraulikus konduktivitása, a másik a geometriai tényező, a kapillárisok felülete. A
glomeruluskapillárisok hidraulikus konduktivitása jelentősen meghaladja a szisztémás kapillárisokét. Ennek
szerkezeti okai vannak, többek között a glomeruluskapillárisok fenesztrációja mintegy 100 nm átmérőjű
„ablakokkal”. Kóros körülmények között csökkentheti a glomerulusfiltrációs rátát a csökkent
kapillárisfelület és/vagy a bazális membrán megvastagodása.
Az ultrafiltráció nagy mennyiségű folyadékot présel a Bowman-tok terébe, ezáltal a plazma a
kapillárisokban folyamatosan koncentrálódik. Emberi glomerulusokban az átáramló plazmában lévő
elektrolitoldat mintegy 20%-a elhagyja a kapillárisokat. Ennek következtében, ahogy a vér a kapillárisok
kezdetétől a végéig áramlik, a kolloidozmotikus nyomás folyamatosan emelkedik. Ezért, bár a ΔP
lényegében változatlan, a Π folyamatos emelkedése miatt a nettó filtrációs nyomás (a ΔP – Π különbség) a
kapillárisokban folyamatosan csökken. Emberben – és néhány más fajban – a nettó filtrációs nyomás a
glomeruluskapillárisok teljes hosszában pozitív érték.
A filtráció hemodinamikai következménye, hogy az arteriola efferensben áramló vérben magasabb a
hematokritérték és a plazmafehérjék koncentrációja, mint az arteriola afferensben. Ez megváltoztatja a
glomerulust követő erekben a vér reológiai paramétereit. Az eredeti reológiai paraméterek csak a
peritubularis kapillárisokban állnak helyre, ahol a Starling-erők következtében a filtrált folyadék legnagyobb
része viszaszívódik.
Glomeruláris filtrációt meghatározó tényezők:
1. A glomerulus membrán sajátosságai (kiterjedés, permeabilitás)
2. Az effektív filtrációs nyomás
3. A filtrálandó anyagok jellemzői
NORMÁLÉRTÉKEK
1. GFR: 120-125 ml/perc
2. RPF: 660 ml/perc
3. FF: 0,2

159
 41. A VESE VÉRÁTÁRAMLÁSA. A GFR ÉS A RBF SZABÁLYOZÁSA

Jellemezze a vesekeringési rendszer elemeit az arteria renalistól a vena renalisig, mutassa be a

glomerularis kapillárisokat, a peritubularis kapillárisokat és a vasa recta rendszerét.
Az arteria renalis a hilus felől lép a vesébe: ágai a vese felszínére merőlegesen futnak a cortexbe. Az
arteria renalis további elágazódásai az újabb elnevezés szerint az arteriae interlobulares, arcuatae és
corticales radiatae. Az arteria renalis sorozatos elágazódásaiból folytatódó arteriae corticales radiatae az
afferens arteriolán (vas afferens) keresztül látják el a glomerulust vérrel. Az afferens arteriola glomerularis
kapillárisok hálózatára oszlik, amelyek végül az efferens arteriolába (vas efferens) szedődnek össze.
A vese vérellátása

Vasa recta rendszer

A corticalis és a juxtamedullaris nephronok közötti további különbség a glomerulusokból eredő efferens
arteriolák elágazódásaiban („második elágazási rendszer”) van. A corticalis glomerulusok vas efferensei
röviddel a glomerulusból való kilépésük után ismét kapillárisokra oszlanak, és corticalis peritubularis
kapillárishálózatot képezve látják el a cortexben kanyargó proximalis és distalis kanyarulatos csatornákat. A
juxtamedullaris glomerulusok arteriola efferensei ettől nagyon különböző módon ágazódnak el, az erek a
vasa recta rendszert képezik. A velőállomány belseje felé leszálló vasa recták a Henle-kacsokkal és
gyűjtőcsatornákkal párhuzamosan futnak a papillák csúcsa felé, majd a kéreg felé visszafordulva a felszálló
vasa rectákba mennek át, amelyek a leszálló erekkel párhuzamosan, azok közvetlen közelében futnak, végül
a cortex vénás rendszerébe ömlenek. A párhuzamosan futó Henle-kacsok le- és felszálló szárai, a
gyűjtőcsatornák és a le- és felszálló vasa recta erek olyan áramlási rendszert képeznek, amelyben az egymás
mellett futó „csövek”-ben az áramlás iránya ellentétes (fel- és leszálló). A vasa recta rendszerben az áramlás
(lineáris sebesség) lassú: ennek oka részben az érgeometria (érhossz és érátmérő), részben pedig a
glomerulusokban lezajlott filtráció következtében – a magasabb hematokritérték és fehérjekoncentráció. A
vasa recta rendszer lassú áramlása elengedhetetlen a koncentrált vizelet keletkezéséhez. A velő
vérkeringését hormonok és lokálisan felszabaduló mediátorok szabályozzák, amelyek a kiválasztott víz és
elektrolit mennyiségét befolyásolják.
Definiálja a renalis vérátáramlást (RBF), adja meg normálértékét és részesedését a nyugalmi
keringési perctérfogatból.
A vesén átáramló vér mennyisége (renalis véráramlás, angolul renal blood flow, amelynek általánosan
elfogadott rövidítése RBF) a többi szervéhez viszonyítva aránytalanul magas. A két, együttesen 300 g
tömegű vese 1300 ml vért kap percenként: ez annyit jelent, hogy nyugalomban a perctérfogat kb. negyede
esik a vese vérellátására.

160
Jellemezze a veseerek nyugalmi tónusát, és az értónus változásának lehetséges okait (vérvesztés,
fizikai munka).
A veseereket ellátó szimpatikus noradrenerg vasoconstrictor rostok az érfalsimaizom α1-receptorain
végződnek. A postganglionaris szimpatikus rostokban az akciós potenciál frekvencia alacsony, nyugalmi
(„bazális”) körülmények között a veseereknek csak nagyon kis mértékű vasoconstrictor tónusa van. A
szimpatikus idegek kikapcsolásának nyugalomban nincs vasodilatator hatása. A vese nyugalmi véráramlása
közel van a lehetséges maximumhoz, a vesében nincs kimutatható funkcionális hyperaemia; emberben csak
lázas állapotban lehet a RBF kisebb emelkedését kimutatni. A mindennapos cardiovascularis reflexek során
a vese véráramlásának változása alárendelt szerepet játszik; így pl. erőteljes fizikai munka alatt a vese
véráramlása csak nagyon kis mértékben változik. Vészhelyzetekben azonban – nem fiziológiás körülmények
között – a veseerekhez menő szimpatikus aktivitás enormis (nagyon nagy) mértékben növekedhet. Már
közepes vérvesztés vasoconstrictióhoz vezet, ezt a választ a narkózis (általános érzéstelenítés) még tovább
fokozza. Az artériás hypoxia a perifériás kemoreceptorok felől a veseerek reflexes vasoconstrictióját váltja
ki. Emocionális izgalom minden vizsgált fajban (kutya, macska, pávián és ember) erős vasoconstrictiót
okoz, ami messze felülmúlja a fizikai munka alatt jelentkező kismértékű vasoconstrictiót. Ilyen állapotokban
a vese véráramlása kritikus mértékben csökkenhet.
Mutassa be az RBF/RPF/GFR autoregulációját (az autoregulációs tartományt). Mutassa be az
afferens arteriola ellenállásváltozásainak hatását a GFR-ra, a RBF-ra és a RPF-ra. Ismertesse a
tubuloglomerularis visszacsatolás, a lokálisan ható vazoaktív metabolitok (parakrin angiotenzin II és
prosztaglandinok) és a miogén válasz (Bayliss-effektus) szerepét az autoregulációban.
A vese vérellátásának függetlenségét a perfúziós nyomás változásaitól autoregulációnak nevezzük: 80 és
180 Hgmm artériás középnyomás között az RBF közelítően állandó. Az autoregulációs tartományban az
artériás nyomás emelkedésére az erek ellenállása növekszik (vasoconstrictio), a nyomáscsökkenésére az
ellenállás csökken (vasodilatatio).
Az autoreguláció izolált és átáramoltatott vesében is kimutatható, ez bizonyítja, hogy a jelenség független a
beidegzéstől. A nyomás hirtelen, lépcsőzetes változtatása rövid ideig megváltoztatja az áramlást, de 15–20
másodpercen belül az áramlás visszaáll a kiindulási értékre: ennyi idő szükséges az ellenállás-változás
bekövetkezéséhez.
A velőkeringés valószínűleg nem vesz részt a autoregulációban, főként mivel a helyi szabályozó
molekulák (NO, kininek és prosztaglandinok) „felülírják” a belső velő autoregulációs mechanizmusait.
Ennek a nátriumkiválasztás medullaris szabályozásában van funkcionális jelentősége.
Az autoreguláció mechanizmusának legrégebbi magyarázata az érfalizomzat miogén válasza (Bayliss-
effektus): a nyomás – pontosabban a falfeszülés – növekedése váltaná ki az érfalizomzat összehúzódását.
Egy másik, újabb keletű magyarázat a „macula densa teória”, amit ma tubuloglomerularis feedbackként
említenek. A két ismertetett mechanizmus nem zárja ki egymást, feltehetően mind a két magyarázatban van
igazság.
A vese ereinek ellenállása a perfúziós nyomással párhuzamosan változik. Az autoreguláció a
glomerulusfiltrációs rátára is érvényes: az artériás középnyomás ingadozásainak ellenére a
glomeruluskapillárisokban viszonylag állandó a nyomás, ezért a filtrátum mennyisége 80 és 180 Hgmm-es
artériás középnyomás értékek között alig változik. A tubuloglomerularis feedback része a vesevéráramlás és
a glomerulusfiltráció autoregulációjának.
A renalis mikrocirkulációban elsősorban az afferens arteriolák szakasza autoregulált: az R A változik, az
RE az autoregulációs válasz során lényegében változatlan marad. Megnövekedett artériás középnyomás
esetén az afferens arteriolák kontrahálnak (autoreguláció).
 Ha kontrahál az afferens arteriola, csökken a GFR.
 Az afferens arteriolák konstrikciója az afferens arteriolákon nagy nyomásesést hoz létre. Így a
glomerulusokban alacsonyabb lesz a nyomás, ez kisebb mennyiségű filtrátum képződéséhez vezet.

161
  A renális véráramlás (RBF) 80 és 180 Hgmm artériás középnyomás között az RBF közelítően
állandó. Az autoregulációs tartományban az artériás nyomás emelkedésére az erek ellenállása
növekszik (vasoconstrictio), a nyomáscsökkenésére az ellenállás csökken (vasodilatatio).
 RPF hasonlóan az RBF-hez
A tubuloglomerularis feedback
A tubulusrendszer csak akkor képes a nátrium-klorid ürítését szabályozni, ha az egymást követő
tubulusszakaszokba nem kerül túlságosan sok nátrium-klorid. Az excesszív tubularis nátrium-klorid
terhelésnek veszi elejét az a mechanizmus, amely az egyes nephronokban a glomerulusfiltrációt a distalis
kanyarulatos csatorna kezdetén áramló folyadék mennyiségéhez és összetételéhez igazítja. Ha a Henle-kacs
felszálló vastag szegmentumának végén a tubularis folyadék mennyisége növekszik, az afferens arteriola
szűkül, és a glomerulusfiltráció ennek következtében csökken. Ez a jelenség a „tubuloglomerularis
feedback”.
A tubuloglomerularis feedbackért felelős szenzorok a macula densa sejtjei. A megnövekedett áramlást
néhány másodpercen belül követi a válaszreakció. Az áramlásfokozódás a tubularis folyadék NaCl-
koncentrációjának emelkedésével jár, és ez jelenti a macula densa sejtek részére a jelzést. A macula densa
sejtek ezt követően valamilyen úton továbbítják az információt a szomszédos mesangialis sejtekhez
(felteszik, hogy ebben a jelátadásban a réskapcsolatok játszhatnak szerepet). A mesangialis sejtek adják
tovább a jelzést az afferens arteriolákhoz, amelyek szűkülnek, és ezzel csökken a glomerulusokban a
filtráció. A distalis tubulusban bekövetkező áramláscsökkenés az afferens arteriola vasodilatatiójával jár.
A velőkeringés valószínűleg nem vesz részt az autoregulációban, főként mivel a helyi szabályozó
molekulák (NO, kininek és prosztaglandinok) „felülírják” a belső velő autoregulációs mechanizmusait.
Az autoreguláció mechanizmusának legrégebbi magyarázata az érfalizomzat miogén válasza (Bayliss-
effektus): a nyomás – pontosabban a falfeszülés – növekedése váltaná ki az érfalizomzat összehúzódását.
A velőállomány véráramlása („velőkeringés”) a nátriumreabszorpció meghatározó tényezője. A
velőkeringés változásai, amelyeket főként intrarenalis parakrin mediátorok váltanak ki, megváltoztatják a
TAL-ban folyó nátriumreabszorpció feltételeit. Ha a vasa recta rendszerben az áramlás – mint normálisan –
lassú, van idő a felszálló és a leszálló erek közötti kicserélődésre, a véráramlás nem „mossa ki” az
interstitiumból a Na+-okat, ezért a TAL-sejtek több Na+-t reabszorbeálhatnak.
Ha viszont a velő véráramlása gyorsul, a leszálló és a felszálló vasa recták között nem jöhet létre normális
mértékű ellenáramú kicserélődés. Ennek következtében a keringés „kimossa” a magas interstitialis
nátriumkoncentrációt; a vékony leszálló szegmentumból nem vonódik el megfelelő mértékben víz,
megnövekedett térfogatú és híg tubularis folyadék éri el a Henle-kacs felszálló szegmentumát. A TAL-ban
áramló folyadék alacsonyabb nátriumkoncentrációja következtében kevesebb nátrium szívódik vissza és
több ürül ki.
Mutassa be a peritubularis kapillárisok alacsony hidrosztatikai és magas onkotikus nyomásának
hatását a proximalis tubulusban lévő folyadék nettó reabszorpciójára.
Ha bármely oknál fogva a corticalis peritubularis kapillárisokban növekszik a hidrosztatikai nyomás, az
intravascularis nyomásfokozódást az interstitialis hidrosztatikai nyomás emelkedése követi. Ez utóbbi
hatására csökken a proximalis tubulusokban a nátrium- és vízreabszorpció. Ez fordul elő a szervezetben
bekövetkező folyadéktérfogat-növekedéseknél. Ha viszont csökken (alacsony) a hidrosztatikai nyomás és az
onkotikus nyomás (magas), akkor nő a proximális tubulusokban a vízreabszorpció.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. autoregulációs tartomány: 60-180 Hgmm
2. RBF 1320 ml/perc
3. a nyugalmi perctérfogat 20-23%-a

162
 42. A TUBULÁRIS TRANSZPORTFOLYAMATOK (REABSZORPCIÓ
ÉS SZEKRÉCIÓ) ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A
VESETUBULUSOKBAN. A RENALIS CLEARANCE

Mutassa be a tubulusrendszer részeit, az ultrafiltrátum útját a Bowman-toktól a vesemedencéig.

A filtrátum a Bowman-tokból a tubulusrendszerbe áramlik.
A tubulusrendszer a proximalis tubulussal kezdődik. Ennek
első része a proximalis kanyarulatos csatorna (pars
convoluta), amely nevének megfelelően szabálytalanul
kanyarog a kéregállományban. Ez a szakasz egy egyenes
lefutású leszálló részbe, a proximalis pars rectába megy át,
amely a velőállomány felé tart. A proximalis tubulus
mindkét szakaszát magas hámsejtek bélelik. Az említett
axiális heterogenitás már ezen a tubulusszakaszon is
érvényesül: egyes transzportelemek a pars convolutában,
mások a pars rectában találhatók.
A proximalis tubulus egyenes lefutású szakasza a
mikroszkópos képen jellegzetes Henlekacsban folytatódik.
A Henle-kacs leszálló és felszálló szárból áll. A leszálló
szárat bélelő hámsejtek ellapultak. A keskeny („vékony”,
angolul thin) lumen alapján a szakasz neve leszálló vékony
szegmentum; ezen a szakaszon főként passzív diffúzió
folyik. A leszálló vékony szegmentum a hajtűkanyar után –
de csak a corticalis, rövid kacsú nephronokban – a Henle-
kacs vastag felszálló szegmentumában folytatódik (TAL-
thick ascending limb).
A TAL a juxtaglomerularis apparátusnál a distalis
kanyarulatos csatornába megy át, amely ismét teljes
egészében a kéregállományban helyezkedik el. A distalis
kanyarulatos csatornák az összekötő szegmentumban
(szinonima: összekötő tubulus) folytatódnak, és ezen
utóbbiakból alakulnak ki a több nephronból összeszedődő
gyűjtőcsatornák. A gyűjtőcsatornákat elhelyezkedésük és
tulajdonságaik alapján ismét szubszegmentumokra osztjuk:
ezek a corticalis, a külső velő és a belső velő
gyűjtőcsatornaszakaszok. A gyűjtőcsatornák két fő
sejttípusból állnak, a gyűjtőcsatornasejtekből (angol
nyelven principal cell) és a köztes vagy intercalaris
sejtekből (angol nyelven intercalated cell): a két sejttípus
aránya a gyűjtőcsatorna három szubszegmentumában eltér.
Mely szegmensek vannak a kéregben és melyek a velőben? A glomerulus helyzete és a Henle-kacs
hossza alapján különítse el a juxtamedullaris és a corticalis nephronokat.
Kéregállomány Velőállomány
Proximalis kanyarulatos csatorna Henle-kacs (vékony le-/vastag felszálló
Proximalis csatorna egyenes szakasz szegmentum, hajtűkanyar)
Distalis kanyarulatos csatorna Külső velő gyűjtőcsatorna
Összekötő szegmentum Belső velő gyűjtűcsatorna
Corticalis gyűjtőcsatorna
163
A nephronok két fő típusa a rövid kacsú, corticalis és a hosszú kacsú, juxtamedullaris nephron (bár a két
típus közötti átmenetek is vannak). A corticalis nephronok glomerulusa a cortexben felületesen vagy a
középső corticalis areában helyezkedik el, a juxtamedullaris nephronoké pedig a velőállomány határán.
A legtöbb corticalis nephron rövid Henle-kaccsal rendelkezik, és ezért „rövid kacsú nephron”-ként is
említik. Az emberi vese nephronjainak 85%-a rövid kacsú, a kacs hajtűszerű visszakanyarodási helye a
cortex mélyén vagy a külső velőben található. (A corticalis és a rövid kacsú nephron fogalma azonban nem
teljesen azonos, némely corticalis nephronnak hosszú Henle-kacsa van.)
A juxtamedullaris nephronokban (emberben az összes nephronok kb. 15%-a) a Henle-kacs mélyen benyúlik
a velőbe (egészen a papilla közelébe ér, „hosszú kacsú nephronok”). Glomerulusuk a kéregállománynak a
velővel szomszédos részén (juxtamedullarisan) helyezkedik el
Mutassa be a fő tubulusszegmensek szerepét a filtrált anyagok és a víz reabszorpciójában és
szekréciójában.
1. Proximális kanyarulatos csatorna
Nem szabályozott transzportfolyamatok (szinte mindegyik):
 Víz legnagyobb része itt reabszorbeálódik (aquaporin 1, passzív), itt a legnagyobb a víz
permeabilitás.
 Kationok legnagyobb része itt reabszorbeálódik.
 Na+-reabszorpció (a Na+ a vesében csak reabszorbeálódni tud)
 Aktív transzport Na+/H+ csere (antiporter) 70%
 Paracelluláris (tight junctionokon át, Cl- által hajtva), 20%
 Na+-glükóz, Na+-aminosav vagy Na+-foszfát szimport, 10%
 K+-reabszorpció (Na+ hasonló, aktív transzport), K+ a disztális tubulusban szekretálódhat is.
 Ca2+-reabszorpció (passzív transzport)
 H+ legnagyobb részének szekréciója (Na+/H+-antiport, elsődlegesen aktív transzport) amilorid gátolja
 Cl--reabszorpció (paracelluláris, a tight junctionokon át)
 Cl-/anion antiporter: anionszekréció
 Bikarbonát (HCO3-) legnagyobb része itt reabszorbeálódik. Acetazolamid gátolja.
 Glükóz, aminosavak teljes visszaszívása. Másodlagos aktív transzport.
 Na+-glükóz szimporter (SGLT-1, 2), transzportmaximummal (Tm)
 Na+/aminosav szimporter
 Urea/karbamid bekoncentrálása
 Szekréció (keratinin, PAH, ammónium, húgysav)
Szabályozott transzportfolyamatok (2 kivétel van):
 Foszfát-reabszorpció (Na+-foszfát szimporter), PTH gátolja
 Na+-reabszorpció egy része (AT II és NA fokozza a Na+/H+ cserét)
Ammónia (NH3) szintézis, glutaminból keletkezik acidózis során.
2. Henle-kacs
Működésének összefoglalása:
 A főleg magas NaCl-tartalmú izotóniás folyadékból magas ureatartalmú, előbb hypertóniás, majd
izo- vagy hipotóniásoldat lesz.
 A víz 15%-a itt szívódik vissza
 Na+ 24%-a itt szívódik vissza
 Itt kezdődik a szabályozott Ca2+ reabszorpció (PTH fokozza)
Leszálló szár:
 Itt nincs vastag szegmentum
 Vékony szegmentum (tubulus intermedius):
 Hiperozmotikus interstitiumban halad
 Permeábilis vízre (AP 1 csatornák)

164
  Víz passzív reabszorpciója (lumen→sejt→interstitium)
 Térfogat csökken (filtrált víz kb. 15% itt szívódik vissza)
 Oldott anyagok: interstitiumból lumenbe, a tubuláris folyadék hiperozmotikus
 Ureára közepesen permeábilis, passzív szekréció
 Na+ nem vagy alig permeábilis
 Ozmotikus koncentráció nő, hiperozmotikussá válik a tubuláris folyadék
Hajtűkanyar:
 Itt töményedik be az interstitium
 A víz a sejtből az interstitiumba diffundál
 Oldott anyagok az interstitiumból a lumenbe
 Tubuláris folyadék hiperozmotikus (hígító és koncentráló vesében is)
 Hígító vesében kevésbé (600 mosm)
 Koncentráló vesében jobban (1200 mosm)
Felszálló szár vékony szegmentuma (tubulus intermedius):
 Vízre nem vagy alig permeábilis, a térfogat nem változik
 Ureára nem vagy mérsékelten permeábilis, interstitium felé diffundálhat
 Passzív Na+-reszorpció
 Cl- csatornákon keresztül
 Na+ pasracellulárisan (tight junctionokon át)
Felszálló szár vastag szegmentuma (hígító szegmentum):
 NaCl
 Na+-K+-Cl- szimport (reabszoprció), kacsdiuretikumokkal gátolható pl: furosemid
 A folyamatosan az interstitiumba vándorló Na+-ot a leszálló szárból átdiffundáló víz
folyamatosan hígítja.
 Na /H -csere
+ +

 Vízre nem permeábilis, térfogat nem változik

 tubuláris folyadék hipozmotikusabbá válik
 az interstitium hiperozmotikusabb
 Ureára nem permeábilis
 Paracelluláris kationreszorpció
 Ca2+-csatorna
 PTH szabályozza, fokozza a reabszorpciót
 Itt kezdődik a szabályozott Ca2+-reabszoprció
 Ozmolaritás tovább csökken és végül a folyadék izo- vagy hipotóniás lesz
3. Distalis kanyarulatos csatorna
Distalis kanyarulatos csatorna kezdeti szakasza:
 Na+/Cl--reszoprció
 Apikálisan Na+/Cl—szimporter, tiazid diuretikumokkal gátolható
 Bazolaterálisan Na+/K+-ATPáz, K+/Cl—szimporter, K+-csatorna
 Víz csak minimálisan követi, gyakorlatilag impermeábilis
 tubuláris folyadék hipozmotikusabbá válik
 az interstitium hiperozmotikusabbá válik
 Ca2+-reabszorpció (aktív), PTH fokozza
 Apikálisan Ca2+-csatorna (PTH függő)
 Intracellulárisan calbindin (Ca2+-ot köt)
 Bazolaterálisan Ca2+-pumpa, ATP-áz, 3Na+/Ca2+-csere
 Na+/H+-csere

165
Distalis kanyarulatos csatorna végső szakasza:
 Na+/Cl—reszoprció, amit az aldoszteron fokoz
 Aquaporin 2 csatornák, fakultatív (ADH által serkentett) vízreabszorpció már itt megkezdődik, de
főleg a gyűjtőcsatornákra lesz jellemző.
Definiálja a tubularis reabszorpció és szekréció fogalmát.

Reabszorpció: Transzport a luminális kompartmenből vissza a vérbe izotóniás, vagy hipertóniásan.

Szekréció: Transzport a vérből egy adott luminális kompartmenbe izotóniás, vagy hipertóniásan.
Magyarázza el a clearance elvét. A számítási képlet és a megfelelő anyagok (inulin/kreatinin, PAH)
felhasználásával határozza meg a glomerularis filtrációs rátát (GFR), renalis plazmaátáramlást (RPF)
és renalis vérátáramlást (RBF).
Clearance (tisztulás): Az a virtuális plazmatérfogat, amely az egy perc alatt kiürített anyagmennyiséget
tartalmazza (ml/perc).
Az egyenlet jobb oldalán szereplő (UPAH × V)/Pa PAH kifejezést a p-aminohippursav clearance-ének (CPAH)
nevezzük:
𝑈𝑃𝐴𝐻 × 𝑉
𝐶𝑃𝐴𝐻 =
𝑃𝑎 𝑃𝐴𝐻
U: az illető anyag koncentrációja a vizeletben, V: percenként elválasztott vizeletmennyiség, P: illető anyag koncentrációja a plazmában

A GFR meghatározására alkalmas anyag követelményeinek maradék nélkül az inulin nevű növényi eredetű
fruktózpolimer (poliszacharid) tesz eleget. Ennek molekulatömege 5000–5500 dalton között van, a
glomerularis ultrafilter teljes egészében átengedi. Az inulin clearance-e a glomerulusfiltrációval egyenlő, a
számítására szolgáló képlet voltaképpen azt adja meg, hogy hány ml plazma tartalmazza az 1 perc alatt
kiürülő inulinmennyiséget. Az egyenletet az inulin clearance-ére (Cinulin) alkalmazva:
𝑈𝑖𝑛𝑢𝑙𝑖𝑛 × 𝑉
𝐶𝑖𝑛𝑢𝑙𝑖𝑛 = 𝐺𝐹𝑅 =
𝑃𝑎 𝑖𝑛𝑢𝑙𝑖𝑛
A kifejezés a vesén egy perc alatt átáramló plazma térfogata, a renalis plazmaáramlás (RPF, angolul renal
plasma flow). A meghatározáshoz a vesevénából katéterezés útján kell vért venni. Ez elkerülhető:
ismeretesek egyes nem toxikus idegen anyagok, amelyeket a vese olyan nagy hatásfokkal választ ki a
peritubularis kapillárisok véréből, hogy a vesevénában mérhető koncentrációjuk közel zérus (Pv ≈ 0). Egy
ilyen anyag a para-aminohippursav (PAH). Ha a Pv PAH = 0, a renalis plazmaáramlást az alábbi egyenlettel
lehet megközelíteni:
𝑈𝑃𝐴𝐻 × 𝑉
𝑅𝑃𝐹 =
𝑃𝑎 𝑃𝐴𝐻

A vesén átáramló vérmennyiséget RBF úgy kapjuk meg a vesén átáramló plazmamennyiségből, hogy az
RPF értékét osztjuk a (1-Hematokrit) értékkel:

𝑅𝑃𝐹
𝑅𝐵𝐹 =
1 − 𝐻𝐸𝑀𝐴𝑇𝑂𝐾𝑅𝐼𝑇

166
Adja meg a clearance értékét inulin, kreatinin, PAH és glükóz esetében.
inulinclearance=GFR, 120 ml/perc
PAH-clearance = RPF=660 ml/perc,
A Ckreatinin/Cinulin hányados még fiziológiás plazmakreatinin-koncentráció mellett is nagyobb, mint 1 (egy
nagyobb összehasonlító vizsgálatban 1,17 volt).
A glükóz típusú reabszorpcióval visszaszívódó szerves anyagok (monoszacharidok, aminosavak,
ketontestek). A glükóz visszaszívódása: luminalis és basolateralis transzportmechanizmusok
jellemzése.
A filtrált Na+-ok egy része különböző Na+-hoz kapcsolt kotranszporterek (Na+-glukóz, Na+-aminosav,
Na+-foszfát) segítségével lép a tubulussejtekbe. (A felsoroltakon kívül még egy sor további kotranszporter
működik a proximalis tubulusban.)
A proximalis tubulusokba jutó glukóz (az ún. „glukózterhelés”, angolul glucose load) 0,5-0,6 mmol/min
(= 90-100 mg/min). Ez a mennyiség teljes egészében visszaszívódik a proximalis tubulusban: fiziológiás
körülmények között a vizelet glukózmentes.
A glukózreabszorpció mechanizmusa a proximalis tubulusban elvileg hasonló a vékonybélben leírt
folyamathoz. A glukóz a luminalis membrán Na+–glukóz kotranszportereinek egyikén (SGLT1 és -2)
keresztül jut a sejtbe, a transzport hajtóereje a Na+-gradiens. A glukóz a sejtből kémiai gradiense mentén egy
GLUT facilitatív transzporter segítségével jut az interstitiumba.
A másodlagosan aktív glukóztranszport kapacitása meghaladja a fiziológiásan filtrált glukóz
mennyiségét. Ha azonban a filtrált glukóz mennyisége (Pglukóz × GFR) nagyobb, mint a kotranszporter
maximális szállítási kapacitása – ez kórosan magas plazmaglukóz-koncentrációk mellett fordul elő –, glukóz
jelenik meg a vizeletben (diabeteses glycosuria, cukorvizelés). Ha azonban egyidejűleg a GFR értéke
jelentősen csökken – ami a diabetes mellitust kísérő komplikációként fordulhat elő – a nagyon magas
plazmaglukóz-koncentráció ellenére a filtrált terhelés nem éri el a glycosuriához szükséges küszöböt, és a
vizelet glukózmentes lehet.
A glukózhoz hasonlóan az aminosavak Na+/aminosav kotranszporttal reabszorbeálódnak. Egy sor
eltérő specificitású Na+/aminosav kotranszportert ismerünk, mindegyik egy-egy aminosavcsoportra
specifikus. Bármelyikük genetikai eredetű hibája esetén a csoportba tartozó aminosavak megjelennek a
vizeletben, az aminoaciduriák valamelyik fajtája jön létre.
A filtrált foszfát egy része Na+–foszfát-kotranszport segítségével reabszorbeálódik. A kotranszporter
aktivitását a mellékpajzsmirigy hormonja, a parathormon (PTH) gátolja, a hormon csökkenti a
foszfátreabszorpciót, a PTH így phosphaturiát okoz.
Definiálja a glükóz renalis küszöbkoncentrációját és tubularis transzportmaximumát. Glucosuria
fogalma, mutassa be az ozmotikus diuresist a diabetes mellitust kísérő glucosuria kapcsán. A filtrált
peptidek és fehérjék sorsa a proximalis tubulusban.
Küszöb koncentráció: 11-13 mmol/l (plazma). A glükóz már a Tm elérése előtt megjelenik a vizeletben
(egyedi Tm az egyes nefronokban).
A proximalis kanyarulatos csatorna és az egyenes szakasz sejtjeinek luminalis membránjában egymást
követően két, azonos családba tartozó, de molekulárisan különböző Na+–glukóz- kotranszporter (SGLT1 és
SGLT2, a „sodium-glucose transporter” alapján kialakított betűszó) van. Az SGLT2 egy Na+-t egy
glukózmolekulával szállít: ez annyit jelent, hogy csak viszonylag alacsony koncentrációgradiens ellenében
(1 : 10) képes glukózt bevinni a sejtbe. Az SGLT2-nek viszonylag alacsony a glukózaffinitása; a proximalis
kanyarulatos csatornában lokalizált, ahol a glukóz koncentrációja még magas. A transzporter itt nagy
sűrűséggel fordul elő, és a glukóz nagyobb részének reabszorpciójáért felelős. Az SGLT2 transzporter
genetikai hibája okozza a familiáris renalis glycosuriát. A másik kotranszporter, az SGLT1 két Na+
kíséretében mozgat egy glukózmolekulát, ezért sokkal nagyobb koncentrációgradiens (1 : 10 000) ellenében
képes szállítani. Ez a transzporter a proximalis tubulus (leszálló) egyenes szakaszán helyezkedik el, ahol – a
megelőző glukózreabszorpció következtében – a tubulusfolyadék glukózkoncentrációja már alacsony. Az

167
SGLT1 transzporter glukózaffinitása magas, transzportkapacitása azonban alacsony: ez a transzporter
normálisan a glukóz utolsó maradványait is képes felszívni a tubulusfolyadékból. Ugyanez az SGLT1
transzporter szerepel a vékonybél glukózfelszívásában. (Genetikai eredetű hibája súlyos intestinalis
glukózfelszívódási zavart okoz, de a genetikai defektusnak nincs renalis következménye.)
A proximalis tubulusok nagy vízpermeabilitása következtében a víz passzívan követi az oldott anyagok
reabszorpcióját, egészen addig, amíg a proximalis tubulusfolyadék izozmotikus nem lesz (kváziizozmotikus
reabszorpció). Bármely, a tubulusban nem felszívott ozmotikusan aktív anyag jelenléte csökkenti a
proximalis vízreabszorpciót. Ebben a helyzetben a következő tubulusszakaszba érkező folyadék mennyisége
(„tubularis terhelés”) megnő. A distalisabb szakaszok nem képesek a megnövekedett térfogatú
tubulusfolyadékot felszívni: a végső vizelet mennyisége megnövekszik. Minthogy a megnövekedett diuresis
ezen típusát az ozmotikusan aktív anyagok jelenléte okozza, az állapotot ozmotikus diuresisnek nevezzük.
Ozmotikus diuresist lehet kiváltani nem felszívódó (de filtrálódó) cukorszármazékok, pl. mannit (egy hexóz-
alkohol) intravénás adásával.
Emberben az ozmotikus diuresis gyakori oka a diabeteses hyperglykaemia, ha a filtrált glukóz
mennyisége meghaladja a proximalis tubulusok glukózreabszorbeáló kapacitását. A polyuria lehet a
diabeteses beteg számára a betegség első figyelmeztető jele.
Ozmotikus diuresisben az elektrolitok reabszorpciója is csökken. Minthogy ebben az állapotban a Na +-
reabszorpciót nem követi a víz visszaszívódása, a proximalis tubulusban a Na+ koncentrációja csökken, és a
Na+/H+ kicserélő karrier nem képes ebből a hígabb oldatból a Na+-okat visszaszívni. Súlyos diabetes
mellitusban ezért a vízveszteséget elektrolitveszteség is kíséri.
Fehérjék/peptidek filtrálódnak a vérplazmából a szűrletbe, s a proximális tubulusban ezeknek mintegy
90%-uk aktívan visszavételre kerül.
Az urea reabszorpciója a proximalis tubulusban, az urea körforgása a distalis nephronban.
A fehérjeanyagcsere egyik végterméke a májban
képződő urea, kis molekulatömegű, diffuzíbilis anyag,
amely a glomerulusokban szabadon filtrálódik. A
proximalis tubulusok részlegesen átjárhatók urea
számára, ezért az urea egy része diffúzióval elhagyja a
tubulus lument. Minthogy az ureapermeabilitás sokkal
kisebb, mint a vízpermeabilitás, kevesebb urea hagyja
el a proximalis tubulus lumenét, mint víz; ezért a
proximalis tubulusszakasz végére az ureakoncentráció
(6 mmol/l) magasabb, mint a filtrátumban volt (4
mmol/l).
Az urea szabadon filtrálódik a glomerulusokban;
részlegesen visszaszívódik a proximalis tubulus pars
convoluta és pars recta szakaszán (lumen →
interstitium irányú mozgás), és a proximalis
tubulusszakasz végére az urea mintegy 50%-a
passzívan elhagyta a proximalis tubulus lumenét. A
hosszú kacsú nephronok Henle-kacsának vékony
szegmentuma permeábilis ureára, így az urea a
papillaris interstitiumból visszadiffundál a Henle-
kacsba (interstitium → lumen irányú mozgás). Az ezt
követő szakaszok, kezdve a TAL-tól a distalis
kanyarulatos csatornán, az összekötő tubuluson
keresztül a corticalis és a belső velő gyűjtőcsatornáig impermeábilisak ureára: az urea ezért nem hagyja el
ezeket a szakaszokat, és koncentrációja – a víz reabszorpciójával arányosan – növekszik. A belső velő

168
gyűjtőcsatornáiban viszont jelen van egy ureatranszporter, amely AVP jelenlétében beépül a
gyűjtőcsatornasejtek membránjába (AVP-vel indukált ureapermeabilitás). A gyűjtőcsatornának ebben a
terminális szakaszában a nagy koncentrációjú urea antidiuretikus állapotban a külső velő interstitiumába
(lumen → interstitium irányú mozgás), és onnan a Henle-kacs vékony szegmentumába (interstitium →
lumen irányú mozgás) diffundálhat. Mindez a belső velő gyűjtőcsatorna és a Henle-kacs között
ureakörforgást (urea recycling) hoz létre. Minthogy a terminális (belső velő) gyűjtőcsatorna ureára
permeábilis, az urea ezen a szakaszon ozmotikusan inaktív, nem gátolja a víz reabszorpcióját, így
antidiuresisben több víz szívódhat vissza.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. inulinclearance=GFR, 120 ml/perc
2. PAH-clearance= RPF=660 ml/perc
3. a glükóz renalis küszöbkoncentrációja: 10 mM

169
 43. A NACL ÉS A VÍZ TUBULARIS TRANSZPORTFOLYAMATAI, A
MEDULLARIS OZMOTIKUS GRADIENS KIALAKULÁSA. A VIZELET
KONCENTRÁLÁSA ÉS HÍGÍTÁSA, OZMOREGULÁCIÓ. A K+-
HÁZTARTÁS SZABÁLYOZÁSA

Mutassa be a Na+-reabszorpció luminalis mechanizmusait a proximalis tubulusban (Na+-szubsztrát,

Na+-H+-antiporter, paracelluláris mechanizmusok), a Henle-kacs vastag felszálló szárában (Na+-K+-
2Cl--szimporter), a distalis kanyarulatos csatornában (Na+-Cl--szimporter) és a gyűjtőcsatornában
(Na+-csatorna). Melyik transzportmechanizmus áll hormonális szabályozás alatt? Jellemezze az egyes
tubulusszegmentumokat vízpermeabilitásuk szerint.
Na+-reabszorpció és Na+/H+ csere a proximalis tubulusban („HCO3−-reabszorpció”)
A basolateralis Na+–K+-pumpa
működése következtében a
tubuluslumen és a sejt belseje között
folyamatosan elektrokémiai Na+-
gradiens generálódik. A filtrált Na+-ok
egy része a luminalis membrán Na+/H+
kicserélő karrierjén keresztül a sejtek
belsejében lévő H+-okkal cserélődik ki
(másodlagosan kapcsolt aktív H+-
szekréció). A Na+/H+ kicserélődéshez
szükséges intracelluláris H+-ok a víz
disszociációjából származnak. A sejten
belül maradó OH–-ok CO2-vel
–
reagálnak, és HCO3 képződik. Ezt a
folyamatot a szolúbilis intracelluláris II.
típusú szénsavanhidráz katalizálja. A
keletkezett HCO3–-ok a basolateralis
membrán elektrogén Na+− (HCO3–)3
kotranszportere közreműködésével
jutnak az interstitiumba.
A lumenbe szecernált H+-ok a filtrált
HCO3–-okkal szénsavat képeznek. A
proximalis tubulus sejtjeinek jellegzetessége, hogy luminalis membránjukon egy extracelluláris
szénsavanhidráz izoenzimet tartalmaznak (IV. típus, exoenzim). A membránhoz kötött enzim a szénsavat
CO2-ra és vízre bontja. A CO2 visszadiffundál a sejt belsejébe. A szénsavanhidráz farmakológiai blokkolása
(az acetazolamid mindkét izoenzimre hat) így közvetve gátolja a Na+/H+ kicserélődést, ezzel a Na+-ok
reabszorpcióját. A H+-ok szekréciója csökkenti a tubularis folyadékban a HCO3–-ok koncentrációját. Ezt a
folyamatot „HCO3–-reabszorpció”-ként tartjuk számon. Az előzőekből kitűnik, hogy nem a filtrált HCO3–-ok
reabszorbeálódnak, hanem a lumenben keletkezett CO2 jut vissza a sejtekbe. A folyamat során ekvimoláris
mennyiségben reabszorbeálódnak HCO3–-ok, és szecernálódnak H+-ok. A reabszorbeált HCO3–-ok száma
meghaladja a reabszorbeált Cl–-okét, emiatt a Cl–-ok koncentrációja a tubuluslumenben nagyobb, mint az
interstitialis folyadékban. A filtrált Cl–-ok jelentős része szintén visszaszívódik a proximalis tubulusokban, a
reabszorpció itt nagyrészt passzív, paracelluláris, hajtóereje az aktív transzcelluláris Na +-transzport
következtében kialakult elektromos potenciálkülönbség, valamint a Cl–ok koncentrációgradiense.

170
NaCl-reabszorpció a Henle-kacs vastag felszálló szárában
A TAL-ban lezajló fő folyamat a
vízreabszorpcióval nem kísért Na+- és Cl–-
reabszorpció. Ennek oka a szegmentum nagyfokú
víz impermeabilitása: a luminalis
plazmamembránban ugyanis hiányoznak a
vízcsatorna-fehérjék, és az egyes hámsejtek
közötti szoros kapcsolatok vízpermeabilitása
nagyon alacsony. Ennek következtében a
szakaszban áramló tubularis folyadék ozmotikus
koncentrációja folyamatosan csökken, a folyadék
hipozmotikussá válik: ezért kapta a TAL a
„hígító szegmentum” elnevezést.
A TAL jellemző reabszorpciós folyamata a
másodlagosan aktív Cl–-transzport. A TAL-ra
jellemző specifikus transzporter a luminalis
membrán elektroneutrális Na+–K+–2 Cl–
kotranszportere (szimporter). A kotranszporter
specifikusan gátolható az ún.
„kacsdiuretikumokkal” (pl. furosemid, bumetamid). A kotranszport hajtóereje ebben az esetben is a Na+–K+-
pumpa által generált Na+-gradiens; a lumenből elektroneutrális folyamatban Na+-, K+- és Cl–-ok jutnak a
sejtbe. A Na+-okat a basolateralis Na+–K+-pumpa továbbítja az interstitiumba. A K+-ok a luminalis
konduktív K+-csatornán, az ún. ROMK-csatornán keresztül hagyják el a sejtet (az elnevezés eredete a „renal
outer medullary K-channel”); a K+-ok luminalis körforgása állandó szinten tartja a tubularis folyadék K+-
koncentrációját (különben a kotranszporter nem működhetne). Ezen kívül a K+-ok még a basolateralis K+-
csatornán keresztül is elhagyhatják a sejtet (erre a pumpaműködés miatt van szükség). Végül is csak a Cl –-
ok érnek el magas sejten belüli koncentrációt; a sejtet a basolateralis konduktív Cl–-csatornákon keresztül
hagyják el. A TAL-ban folyó NaCl-reabszorpció alapvető a vesén belüli ozmotikus gradiens kialakulásában.
Na+- és a Ca2+-ok visszaszívása a distalis kanyarulatos és összekötő csatornákban
A distalis kanyarulatos csatornákban az összes filtrált Na+-nak kevesebb mint 5%-a szívódik vissza. A
Na+- és a Cl–-ok felvételét a tubulussejtekbe a luminalis membrán elektroneutrális Na+–Cl– kotranszportere
katalizálja. Ez a kotranszporter a tiazid diuretikumok iránt érzékeny (de nem gátolható az említett
kacsdiuretikumokkal). A basolateralis membránon keresztül a Na+-ok a Na+–K+-pumpa, a Cl–-ok egy
elektroneutrális K+–Cl–-kotranszporter közreműködésével távoznak az interstitiumba. A basolateralis
membrán K+-csatornákat is tartalmaz. Ezen a csatornán keresztül hagyja el a Na+–K+-pumpával felvett
K+többlet a sejtet. Az aktív Ca2+-reabszorpció a distalis kanyarulatos csatornákban kezdődik, és az összekötő
szegmentumban is folyik. A Ca2+-ok a luminalis membrán konduktív Ca2+-csatornáin keresztül lépnek a
sejtbe: a felvétel hajtóereje a sejten belüli negativitás és a kémiai Ca2+-gradiens. A transzcelluláris
transzportot segíti a kalcitriolérzékeny kalciumkötő fehérje (calbindin-D28K). A kalcium két különböző
aktív transzportfolyamattal hagyja el a basolateralis membránon keresztül a sejtet. Az egyikben a 3 Na +/Ca2+
kicserélő karrier szerepel (másodlagos aktív transzport), a másikban a membrán Ca2+-pumpája.
Bár a gyűjtőcsatornákba a filtrált nátriumnak már csak kevesebb mint 5%-a jut el, a nátriumkiválasztás
végső szabályozása erre a szakaszra esik. A reabszorpció szoros – és életbevágóan fontos – hormonális
szabályozás alatt áll. A corticalis gyűjtőcsatornákban a nátrium reabszorpciója a hormonálisan szabályozott
káliumszekrécióhoz kapcsolódik. A corticalis és a belső velő gyűjtőcsatornasejtek luminalis membránjában
Na+-csatornák vannak. A csatornák az amilorid nevű diureticus hatású gyógyszerrel szemben érzékenyek. A
nátriumreabszorpció hajtóereje a luminalis folyadék és a sejtek belseje között fennálló elektromos gradiens.

171
 Ca2+-reabszorpció a distalis és összekötő Na+-reabszorpció és K+-szekréció a corticalis
tubulusban gyűjtőcsatornasejtekben

Hormonális szabályozás alatti transzportmechanizmusok:

 A distalis kanyarulatos csatorna: Na+/Ca2+ kicserélő karrier (másodlagos aktív transzport) és Ca2+
pumpa
 Gyűjtőcsatornasejtek Na+/K+-csatornái
Tubuluszegmentumok vízpermeabilitása
1. Proximalis kanyarulatos csatorna: A víz legnagyobb része itt reabszorbeálódik (aquaporin-1.
Passzív) → itt a legnagyobb a vízpermeabilitás
2. Henle-kacs leszálló szára: Permeábilis vízre (Aquaporin 1 csatornák) → víz passzív reabszorpciója
(lumen → sejt → interstitium) – térfogat csökken (filtrált víz kb. 15 %-a itt szívódik vissza)
3. Henle-kacs felszálló szár vékony szegmentuma: Vízre nem vagy alig permeábilis → térfogat nem
változik
4. Henle-kacs felszálló szár vastag szegmentuma: Vízre nem permeábilis → térfogat nem változik
5. Distalis kanyarulatos csatorna kezdeti szakasza: Víz csak minimálisan követi, gyakorlatilag
impermeábilis.
Mutassa be a tubularis folyadék és az interstitialis folyadék ozmolaritásának változását a Henle-
kacstól kezdve, és ezek hatását a vizelet hígítására, koncentrálására.
Henle-kacs leszálló szár:
 Itt nincs vastag szegmentum
 vékony szegmentum: hiperozmotikus interstitiumban halad
 oldott anyagok: interstitiumból lumenbe → tubuláris folyadék hiperozmotikus
Hajtűkanyar:
 Itt töményedik be az interstitium
 Víz a sejtből az interstitiumba diffundál
 Oldott anyagok → interstitiumból a lumenbe
 Tubuláris folyadék hiperozmotikus → hígitó és koncentráló vesében is
 Hígitó vesében kevésbé, koncentráló vesében jobban hiperozmotikus
Felszálló szár vékony szegmentuma:
 Ozmolaritás csökkenti

172
Felszálló szár vastag szegmentuma (hígító szegmentum):
 Tubuláris folyadék hipozmotikusabbá válik
 Az interstitium hiperozmotikusabb
 Ozmolaritás tovább csökken → végül a folyadék izo- vagy hipotóniás leszálló
Distalis kanyarulatos csatorna kezdeti szakasza:
 Tubuláris folyadék hipozmotikusabbá válik
 Az interstitium hiperozmotikusabbá válik
Gyűjtőcsatornák:
 Ureára nem permeábilis → vízkilépés miatt az urea bekoncentrálódik
Vázolja az ellenáramlásos sokszorozó mechanizmust: mi a szerepe a Henle-kacs ellenáramlásos
elrendezésének és a leszálló, illetve felszálló szár eltérő transzportmechanizmusainak abban, hogy a
vesevelő interstitiumában hyperosmoticus gradiens (medullaris gradiens) alakul ki (Natrium és urea
körforgás)? Ismertesse a vesevelő-vérátáramlás (vasa recta) ellenáramlásos elrendezésének szerepét a
medullaris ozmotikus gradiens fenntartásában (ellenáramlásos kicserélődés). Ismertesse a szervezet
vízforgalmát: a vízfelvételt és a vízvesztés módjait.
A veseszövet különböző zónáinak eltérő ozmolalitását
kísérletesen több mint fél évszázada szövetmetszetek
fagyáspontmérése (krioszkópia) alapján ismerték fel. A
kéregállomány izozmotikus a vérplazmával. A
velőállományon belül az ozmolalitás folyamatosan
növekszik, a maximális ozmotikus koncentráció a
papillákban mérhető. A magas ozmolalitás egyaránt kiterjed
az interstitialis és az intravascularis (vasa recta)
kompartmentekre. A NaCl és az urea nagyjából egyenlő
mértékben felelősek az ozmolalitásért.
Az ozmotikus gradiens kialakulásában elsődleges
szerepet játszik a Henle-kacs vastag felszálló
szegmentumában folyó NaCl-reabszorpció, amelyet nem
kísér vízreabszorpció (ennek alapján nevezzük a Henle-kacs
ezen részét „hígító szegmentum”-nak). Ennek következtében
az interstitialis folyadék NaCl-koncentrációja meghaladja a
TAL-ban áramló tubularis folyadékét. A
koncentrációkülönbség kiépülésének azonban határt szab az
a tény, hogy a TAL-hámsejtek legfeljebb kétszeres gradiens
kialakítására képesek.
Az interstitalis folyadék NaCl-koncentrációjának további
növelésére a le- és felszálló „csövek” közötti horizontális
vízmozgás, az ennek következtében létrejövő „ellenáramú
sokszorozás” ad lehetőséget. Ennek lényege, hogy a vízre
permeábilis falú leszálló tubulusokból víz áramlik a
hipertóniássá váló interstitiumba (a leszálló szegmentum
hámja a jelentős konstitutív aquaporin-1-tartalom következtében vízre permeábilis), a tubularis folyadék
NaCl-koncentrációja, mire a TAL kezdetéhez kerül emelkedik, és a TAL-sejt most ebből a magasabb NaCl-
koncentrációjú folyadékból juttatja ki a NaCl-ot az interstiumba. Így az interstitialis állomány NaCl-
koncentrációja folyamatosan emelkedik. Antidiuretikus állapotban a vese velőállományának hipertóniás
interstitialis folyadéka képezi a víz ozmotikus áramlásának hajtóerejét a gyűjtőcsatornákból az interstitium
felé.

173
 Interstitialis folyadék Gyűjtőcsatorna folyadéka („vizelet”)
Összozmolalitás = 1400 mosm/kg víz Összozmolalitás = 1400 mosm/kg víz
Urea = 650 mosm/kg víz Urea = 700 mosm/kg víz
NaCl = 750 mosm/kg víz Nem urea = 700 mosm/kg víz (NaCl, KCl, szerves molekulák)
Az ellenáramú sokszorozást kiegészíti a vasa recta
rendszer ellenáramú kicserélése, ami megakadályozza, hogy az
interstitiumban kialakult ozmotikus egyenértékeket a vérkeringés
eltávolítsa („kimossa”). A le- és a felszálló vasa recták fala
permeábilis, a bennük áramló vér összetétele gyorsan
kiegyenlítődik a környezetével. (A permeabilitást a konstitutívan
jelen lévő aquaporin-1 vízcsatornák, valamint különböző
ureatranszporterek biztosítják) A vasa recta rendszer
intravascularis tere és a velőállomány interstitialis tere
ozmotikusan egységes kompartmentet alkotnak. A leszálló vasa
rectákban áramló vér a hiperozmotikus interstitiummal érintkezve
egyre hiperozmotikusabbá válik, az ozmotikus koncentráció a
papillák csúcsa felé növekszik (axiális ozmotikus gradiens). A
párhuzamosan felszálló vasa rectákban a vér ellenkező irányban
áramlik, és horizontális irányban „átveszi” a leszálló erekből
kiáramló víz egy részét: ez az ellenáramú kicserélés teljesen
passzív folyamat. Az ellenáramú kicserélés következtében a
velőállományból nagyon kevés ozmotikus egyenérték, ill. NaCl
vész el, az ozmotikus rétegződés megmarad.
Az ellenáramú kicserélés hatásfoka az áramlás lassúságától függ.
Ha – bármely oknál fogva – az áramlás fokozódik, a medulla
hiperozmolalitása csökken („kimosódik”), és a koncentráló mechanizmus kevésbé működik. A vasa recta
rendszer ellenáramú kicserélése mind a nátrium- mind a vízkiválasztásra hasonlóan hat, a gyorsult áramlás
fokozott nátriumkiválasztást és hígabb vizelet képződését eredményezi (azaz gyorsult velőkeringés esetén
nem képződhet maximálisan koncentrált vizelet).
Szervezet vízforgalma
Az emberi szervezetben a glomerulusokban percenként kb. 120 ml (naponta kb. 180 liter) filtrátum
képződik. Normálisan a tubulusrendszerben a filtrált víz kb. 99%-a szívódik vissza. A vesék a filtrációs-
reabszorpciós arány módosításával a napi vízkiválasztást 0,5 és 12 liter között képesek változtatni.
A filtrált víz 65–70%-a a proximalis tubulus végére, további 15%-a a Henle-kacs vízre permeábilis
vékony szegmentumában szívódik vissza; a filtrált víz kb. 15%-a érkezik el a gyűjtőcsatornák kezdetéig.
(Felhívjuk a figyelmet, hogy ezen számértékeket sem a teljes vese, sem az egyes nephronok szintjén nem
szabad nagyon mereven értelmezni.) A proximalis tubulusokban és a Henle-kacs vízre permeábilis
szakaszán együttesen visszaszívott kb. 85% normálisan meglehetősen állandó; a gyűjtőcsatornákban a
reabszorpció 8 és 15% között van, és mértéke hormonálisan szabályozott.
A víz kizárólag valamely meglévő ozmotikus gradiens mentén, a hígabb közegből a koncentráltabb közeg
felé mozoghat. A vesén belül ozmotikus gradiens alakul ki, ami a koncentráltabb (magasabb ozmolalitású)
oldat irányába „vonzza” a vizet.
A vízmérleg egyensúlya alapvető feltétele az életnek. A szervezetnek bazális körülmények között is van
egy vízvesztési minimuma. Legalább 500 ml vizelettérfogat szükséges ugyanis az anyagcsere
nitrogéntartalmú bomlástermékeinek kiválasztásához, a légutakon és a bőrön keresztül pedig kb. 700 ml víz
párolog el észrevétlenül. Ehhez a vízvesztéshez járul hozzá a széklettel eltávozó vízmennyiség, továbbá a
hőszabályozással (verejtékezés) együtt járó veszteség. Az egyensúlyt egyrészt a vízfelvétel, másrészt a vesén
keresztüli vízleadás illesztése biztosítja.

174
Lokalizálja az arginin-vazopresszint (AVP/ADH) termelő sejteket, és írja le a hátsó
hypophysislebenyből történő neurosecretio mechanizmusát.
A szabályozó hormon a hypothalamus/hypophysis hátsó lebeny (neurohypophysis) vazopresszinje
(emberben arginin-vazopresszin, AVP, ennek szinonimája antidiuretikus hormon, ADH).
A neurohypophysealis rendszer a hypothalamus supraopticus és paraventricularis magjainak nagysejtes
(magnocellularis) részét képező sejttestekből, az azokból kiinduló axonokból és végződéseikből áll. Az
axonok a tractus hypothalamohypophysealisban szedődnek össze, és neurohormonvesiculákat tartalmazó
varicositasaikkal az agyalapi mirigy hátsó lebenyében (neurohypophysis) lévő kapillárisok körül végződnek.
A vazopresszin (más néven antidiuretikus hormon, ADH) szekréciója az említett magokhoz futó
ingerületektől függ. A legfontosabb afferentáció a hypothalamus ozmoreceptoraiból származik.
Hiperozmotikus állapotban az AVP-neuronokban is fázisos akciós potenciál sorozatok keletkeznek. A
vazopresszin szekrécióját szabályozó neuronok elkülöníthetők a szomjúságérzettel kapcsolatos neuronoktól.
Sorolja fel a vazopresszin-szekréciót szabályozó mechanizmusokat.
Az AVP-szekréció megszűnik, ha a vérplazma ozmolalitása 285 mosm/kg víz alatt van; 285 és 295
mosm/kg víz ozmolalitás között az AVP-szekréció nagyjából lineárisan változik az ozmolalitással. A
vízkonzerválási mechanizmus tehát érzékenyebben reagál a változásokra, mint a víz pótlását szolgáló
késztetés. Az AVP-szekréció és a következményes antidiuresis már jelentős mértékű, amikor a
szomjúságérzet még csak – 290 mosm/kg víz értéknél – jelentkezik.
Fiziológiásan az AVP-szekréció megindításában a plazma nátriumkoncentrációjának változása a
leglényegesebb tényező. Az ozmoreceptorok csak olyan oldott anyagokra érzékenyek, amelyek nem
hatolnak át a neuronmembránon. A glukóz plazmakoncentrációjának növekedése akkor szerepelhet az
ozmoreceptorok számára ozmotikus ingerként, ha a glukóz nem képes gyorsan bejutni a sejtbe. Az
ozmoreceptorneuronok membránján inzulinreceptor van, a sejtek glukózpermeabilitását az inzulin
szabályozza. Inzulin hiányában ezért a hyperglykaemia vazopresszinszekréciót és szomjúságérzetet indukál,
inzulin jelenlétében azonban nem vált ki sem AVP-szekréciót, sem szomjúságot.
Vízivást követő hipoozmotikus állapotban az AVP-szekréció csökken vagy megszűnik, vízdiuresis jön
létre. A víz kiürítése megszünteti a hipozmotikus állapotot, és az AVP-szekréció ismét eléri az alapszintet.
Az ozmolalitás változásai mellett az extracelluláris folyadék térfogatváltozásai is részt vesznek az
AVPszekréció szabályozásában. Az extracelluláris folyadék térfogatának növekedése gátolja az AVP-
szekréciót, és ezzel diuresist okoz. A reakció a cardiovascularis rendszer alacsony nyomású receptoraiból
indul ki (bal és jobb pitvar, tüdővénák). Az itt elhelyezkedő szenzoros receptorok ingerületei a nyúltvelőben
csatolódnak át, eljutnak a hypothalamusba, ahol – még normális vérplazma-ozmolalitás mellett is – gátolják
a vazopresszinneuronokat. Ezzel ellentétesen az extracelluláris térfogat csökkenése az alacsony nyomású
receptorok „elhallgatását” (azaz ingerületleadásuk megszűnését) vonja maga után, és a
vazopresszinszekréció felszabadul a gátlás alól.
A keringési rendszer magas nyomású baroreceptorai (carotis sinus és aortaív mechanoreceptorok)
fiziológiás artériás nyomásszinteken tónusosan gátolják az AVP-szekréciót (a carotis és az aorta
baroreceptorainak deafferentációja emeli a vér AVP-szintjét). Az artériás nyomás csökkenése hatásosan
fokozza az AVP-szekréciót. A magas nyomású rendszer azonban kevésbé érzékeny, mint az alacsony
nyomású baroreceptorok.
Az AVP-szekréció kevésbé érzékeny a térfogatváltozásokra, mint az ozmotikus változásokra. Az
ozmolalitás 1-2%-os változása már befolyásolja az AVP-szekréciót, míg 5-10%-os extracelluláris
folyadékcsökkenés vagy vérnyomásesés szükséges az AVP-szekréció fokozódásához.
A térfogatvesztés a fentiek mellett közvetetten, a renin-angiotenzin rendszeren keresztül is aktiválja az
AVPszekréciót. A reninszekréciót a térfogatvesztés fokozza: a keletkező angiotenzin II a subfornicalis
szerven keresztül fokozza a pars magnocellularisban az AVP szintézisét. (A subfornicalis szerv a
circumventricularis szervek közé tartozik, kívül esik a vér-agy gáton, hozzáférhető az angiotenzin II

175
számára.) A reninszekréciót a szimpatikus idegrendszer is aktiválja, így ez a mechanizmus is kihat a
vazopresszinszekrécióra.
Az extracelluláris folyadéktöbblet közvetlenül a szívre hatva megindítja a pitvari natriuretikus peptid
(ANP) felszabadulását a pitvarizomzatból. A peptid csökkenti az AVP-szekréciót, valamint a vesére
gyakorolt közvetlen hatással is segíti a folyadéktöbblet eltávolítását.

Sorolja fel a vazopresszinhatás célsejtjeit és magyarázza el, hogy miért nevezzük a vazopresszint
antidiuretikus hormonnak.
Koncentrált vizelet képződése (antidiuresis) [diuretikus - vízhajtó].
Az AVP a gyűjtőcsatornasejtek basolateralis membránján lévő 2. típusú vazopresszinreceptorokhoz (V2-
receptor) kötődve hat. A receptor hormonkötésére aktiválódik az adenilát-cikláz, és emelkedik az
intracelluláris cAMP-szint. A hatás intracelluláris fehérjék foszforilációján keresztül jön létre. (A V1-
receptor az ereken jelenik meg, és Ca2+-szignálon keresztül hoz létre érsimaizom-kontrakciót; innen
származik a vazopresszin elnevezés.)
Az AVP a rövid távú hatás során az aquaporin-2 vízcsatorna körforgását indítja meg az endosomák és a
sejt luminalis membránja között. Az aquaporin-2 különlegessége, hogy a hormonális jelzésnek megfelelően
változik az elhelyezkedése. Amikor nincs, vagy kevés AVP van jelen a vérplazmában (diuretikus állapot), az
aquaporin-2 endosomákba elzártan, azok membránjában helyezkedik el, az endosomák az apicalis membrán
közvetlen közelében sorakoznak. Az apicalis membrán ezért vízre nem permeábilis. Ha részleges vagy
maximális antidiuretikus állapotban AVP kötődik a V2-receptorhoz, megindul az endosomák beépülése az
apicalis membránba, és ez utóbbi vízpermeabilitása – az AVP-szintnek megfelelően – fokozódik. Az AVP-
hatás alatt az aquaporin-2 folyamatosan recirkulál az apicalis membrán és az endosomák között.
Mutassa be azt a tubulusszegmenst, ahol a vazopresszin a víz- és az ureapermeabilitás fokozása útján
hat, és írja le az ADH hatásának celluláris mechanizmusát (V2-receptor, aquaporin,
ureatranszporter).
A belső velő gyűjtőcsatornaszakaszán ; V2-receptor.
Gyűjtőcsatorna, gyűjtőcsatornasejt apicalis membránja:
 Aquaporin-2 (AVP-függő)
 Ureatranszporter (UT1) (csak belső velő, AVP-függő)
A belső velő gyűjtőcsatornáiban viszont jelen van egy ureatranszporter, amely AVP jelenlétében beépül a
gyűjtőcsatornasejtek membránjába (AVP-vel indukált ureapermeabilitás). A gyűjtőcsatornának ebben a
terminális szakaszában a nagy koncentrációjú urea antidiuretikus állapotban a külső velő interstitiumába
(lumen → interstitium irányú mozgás), és onnan a Henle-kacs vékony szegmentumába (interstitium →

176
lumen irányú mozgás) diffundálhat. Mindez a belső velő gyűjtőcsatorna és a Henle-kacs között
ureakörforgást (urea recycling) hoz létre. Minthogy a terminális (belső velő) gyűjtőcsatorna ureára
permeábilis, az urea ezen a szakaszon ozmotikusan inaktív, nem gátolja a víz reabszorpcióját, így
antidiuresisben több víz szívódhat vissza.
Az AVP a rövid távú hatás során az aquaporin-2 vízcsatorna körforgását indítja meg az endosomák és a sejt
luminalis membránja között. Az aquaporin-2 különlegessége, hogy a hormonális jelzésnek megfelelően
változik az elhelyezkedése. Amikor nincs, vagy kevés AVP van jelen a vérplazmában (diuretikus állapot), az
aquaporin-2 endosomákba elzártan, azok membránjában helyezkedik el, az endosomák az apicalis membrán
közvetlen közelében sorakoznak. Az apicalis membrán ezért vízre nem permeábilis. Ha részleges vagy
maximális antidiuretikus állapotban AVP kötődik a V2-receptorhoz, megindul az endosomák beépülése az
apicalis membránba, és ez utóbbi vízpermeabilitása – az AVP-szintnek megfelelően – fokozódik. Az AVP-
hatás alatt az aquaporin-2 folyamatosan recirkulál az apicalis membrán és az endosomák között
(membránkörforgás). Krónikus vízhiányban az AVP a transzkripció szintjén is hat az aquaporin-2
kifejeződésére (hosszú távú hatás).
Írja le, hogy ezek a változások miként hatnak a vizelet koncentrálására és hígítására. Ismertesse a
diabetes insipidus és az ozmotikus diuresis által létrehozott polyuria közti különbséget (fajsúly, urea
tartalmom).
Koncentrált vizelet képződése (antidiuresis)
AVP jelenlétében az ozmotikus gradiens mentén a luminalis folyadékból víz lép a sejtekbe, majd a
basolateralis membrán aquaporin-3 és -4 vízcsatornáin keresztül az interstitialis folyadékba. Ez a két utóbbi
aquaporin konstitutív alkotórésze a membránnak, és nem áll AVP-szabályozás alatt. Az AVP-szint
csökkenésére az aquaporintartalmú membránok tartósan visszakerülnek az endosomákba, és az apicalis
membrán vízpermeabilitása visszatér a kiindulási alacsony szintre. A vízreabszorpció mértéke arányos a
keringésbe került AVP-vel; nagyobb vízreabszorpció esetén a vizelet ozmotikus koncentrációja emelkedik.
Híg vizelet képződése (vízdiuresis)
Vízfeleslegben az AVP szekréciója részben vagy teljesen visszaszorul. AVP hiányában a
gyűjtőcsatornasejtek apicalis membránja vízre nézve impermeábilis. Minthogy a distalis kanyarulatos
csatornákban, összekötő tubulusokban és a gyűjtőcsatornákban a maradék oldott anyagok folyamatosan
reabszorbeálódnak, a folyadék (ill. vizelet) hipozmotikus lesz: nagy mennyiségű ozmotikusan híg vizelet
ürül (vízdiuresis). Az AVP-szekréció gátlásakor (excesszív folyadékfelvétel) a gyűjtőcsatornákba jutó
vízmennyiség nagy része kiürül. Maximális vízdiuresis esetén a vizeletmennyiség 18 ml/min értéket is
elérhet. Közbülső AVP-szintek mellett a vízürítés fordítottan arányos az AVP-szinttel. A folyamatos
sóreabszorpció miatt a papilla felé áramló folyadék folyamatosan egyre hígul, az ürített (azaz végső) vizelet
ozmolalitása akár 30 mosm/l értékig csökkenhet. AVP hiányában a belső velő gyűjtőcsatornája ureára nézve
impermeábilis, így a nagy térfogatú híg vizelettel – az alacsonyabb koncentráció ellenére – nagy
mennyiségű urea ürül. A keringésben jelen lévő AVP kb. 30 perc alatt tűnik el a keringésből. Ebből
következik, hogy az antidiuretikus állapotban történő vízfelvétel csak ennyi idő elteltével okoz vízdiuresist.
Renalis (nephrogen) diabetes insipidus:
A gyűjtőcsatornák vízreabszorpciójának kóros defektusa a diabetes insipidus néven ismert kórkép. Előfordul
azonban, hogy normális AVP-szekréció mellett a gyűjtőcsatornasejtek nem reagálnak AVP-re. Ennek okai
között szerepel a V2-receptort kódoló gén vagy a receptorhoz kapcsolt Gs-fehérje hibája, más esetekben
pedig az aquaporin-2-t kódoló gén kóros, és a keletkező fehérje nem működik vízcsatornaként. Bármelyik
esetben a gyűjtőcsatornasejtek impermeábilisak vízre, és a gyűjtőcsatornákba áramló víz nagy része kiürül, a
napi vizeletmennyiség elérheti a 15 litert.
Hibás transzportrendszer Tünetek Az állapot elnevezése
Hibás aquaporin-2 csatorna
Jelentős mennyiségű híg vizelet,
Az aquaporin-2 endosoma és luminalis Renalis diabetes insipidus
AVP-vel nem korrigálható
membrán közötti áthelyeződés hibája

177
Ozmotikus diuresis
A proximalis tubulusok nagy vízpermeabilitása következtében a víz passzívan követi az oldott anyagok
reabszorpcióját, egészen addig, amíg a proximalis tubulusfolyadék izozmotikus nem lesz (kváziizozmotikus
reabszorpció). Bármely, a tubulusban nem felszívott ozmotikusan aktív anyag jelenléte csökkenti a
proximalis vízreabszorpciót. Ebben a helyzetben a következő tubulusszakaszba érkező folyadék mennyisége
(„tubularis terhelés”) megnő. A distalisabb szakaszok nem képesek a megnövekedett térfogatú
tubulusfolyadékot felszívni: a végső vizelet mennyisége megnövekszik. Minthogy a megnövekedett diuresis
ezen típusát az ozmotikusan aktív anyagok jelenléte okozza, az állapotot ozmotikus diuresisnek nevezzük.
Ozmotikus diuresist lehet kiváltani nem felszívódó (de filtrálódó) cukorszármazékok, pl. mannit (egy hexóz-
alkohol) intravénás adásával. Emberben az ozmotikus diuresis gyakori oka a diabeteses hyperglykaemia, ha
a filtrált glukóz mennyisége meghaladja a proximalis tubulusok glukózreabszorbeáló kapacitását. A polyuria
lehet a diabeteses beteg számára a betegség első figyelmeztető jele. Ozmotikus diuresisben az elektrolitok
reabszorpciója is csökken. Minthogy ebben az állapotban a Na+ reabszorpciót nem követi a víz
visszaszívódása, a proximalis tubulusban a Na+ koncentrációja csökken, és a Na+/H+ kicserélő karrier nem
képes ebből a hígabb oldatból a Na+-okat visszaszívni. Súlyos diabetes mellitusban ezért a vízveszteséget
elektrolitveszteség is kíséri.
Ismertesse az extracelluláris K+ szerepét az idegrendszer, a szív és az izommozgás normális
működésében.
Az extracelluláris folyadék K+-koncentrációja 3,6–5,1 mmol/liter között van. A megadott szűk
koncentrációtartomány fenntartása életbevágóan fontos: mind a koncentráció csökkenése, a hypokalaemia,
mind emelkedése, a hyperkalaemia súlyos szívműködési zavart okoz. (Mind a hypokalaemia, mind a
hyperkalaemia tünetei megjelennek az elektrokardiogramon, az EKG-változások diagnosztikus értékűek.)
Rövid távon a plazma K+-szintjének állandóságához az extracelluláris folyadék és a szöveti sejtek közötti
K+-eltolódás is hozzájárul. Étrendi káliumterhelés esetén (amely minden egyes étkezés során előfordul) a
kálium a szövetekbe (vázizomzat, belső szervek) kerül, és ez az eltolódás megelőzi a plazma K+-szintjének
nagyobb ingadozásait. Ez az időleges eltolódás részben hormonális szabályozás alatt áll, inzulin elősegíti a
szövetek K+-felvételét; a táplálékfelvételt követő magasabb inzulinszint a plazma K+-szintjének stabilizáló
tényezője. A felszívódási fázis befejeztével a szövetek leadják a felvett K+-okat.
A kálium számos izom- és idegélettani folyamatban nélkülözhetetlen szerepet játszik. Az intra- és
extracelluláris tér között fennálló koncentráció különbség alapvető jelentőséggel bír az idegi elektromos
működésekben, nevezetesen a kálium sejtből történő kiáramlására van szükség ahhoz, hogy a sejtmembrán
feszültsége visszatérjen akciós potenciált követően a nyugalmi értékre. Az alacsonyabb extracelluláris
kálium szint túlzottan polarizálja a sejtet, hyperpolarizáció lép fel. Ez a hyperpolarizáció a Nernst és a
Goldman egyenletek alapján érthető meg. Végeredményben a polarizáltabb állapot azt jelenti, hogy elvileg
erősebb ingerre van szükség a sejmembrán depolarizációjához, mely elengedhetetlen az akciós potenciál
kialakulásában.
Az izom akcióspotenciálja
A nyugalmi potenciál A potenciálváltozás
Időtartama 2-3 ms (vázizom), 2-300 ms (szívizom)
Nagysága 110-120 mV
Nagysága -80 és -90 mV között van Gyors (TTX) érzékeny Na+-csatornák megnyílása,
Jelentős nyulgami K+ és Cl- konduktancia depolarizáció
Lassú K+-csatornák megnyílása, repolarizáció
Kifejezett utódepolarizáció
Adja meg a K+ megoszlását az extracelluláris és az intracelluláris folyadéktér között, inzulin és
aldoszteron hatását az intracelluláris és extracelluláris folyadékok közötti K+-transzportra. Ismertesse
a K+-reabszorpció és -szekréció helyeit a tubulusrendszerben.
Extracelluláris folyadéktér K+ koncentráció: 4 mmol/L
Intracelluláris folyadéktér K+ koncentráció: 150 mmol/L

178
Az inzulin elősegíti a szövetek K+-felvételét; a táplálékfelvételt követő magasabb inzulinszint a plazma K+-
szintjének stabilizáló tényezője. A felszívódási fázis befejeztével a szövetek leadják a felvett K+-okat.
Az aldoszteron a mellékvesekéreg hormonja, fokozott mértékben termelődik, ha csökken a vértérfogat
és/vagy a vér Na tartalma ill. fokozódik a vér K-tartalma.
A K+-reabszorpcióra a külső velőben külön sejttípus és transzportmechanizmus áll rendelkezésre. A
gyűjtőcsatornák köztes sejtjei a szervezet káliumhiányos állapotában az aktív K +-reabszorpcióban játszanak
szerepet: a luminalis H+–K+-pumpa H+-okat szecernál a tubuluslumenbe, a szekréció K+-ok
reabszorpciójához kapcsolódik. Káliumhiányban a kapcsolódó H+-szekréció nem respirációs
(„metabolikus”) alkalózishoz vezet.
Mutassa be a gyűjtőcsatornában a K+ szekrécióját szabályozó (aldoszteron, plazma K+-
koncentrációja) faktorokat.
A káliumszekréció helye a distalis kanyarulatos csatorna, az összekötő tubulus és a corticalis
gyűjtőcsatorna. A szekrécióhoz a K+-okat a sejtek az interstitiumból veszik fel (basolateralis Na+–K+-
pumpa). A sejtbe került K+-oknak csak igen kis hányada cirkulál a basolateralis K+-csatornákon keresztül
(K+-körforgás), míg a K+ok zöme az elektrokémiai gradiens mentén a luminalis membrán K+-csatornáin (a
már említett ROMK csatornák) lép a tubulus/gyűjtőcsatorna lumenébe. A basolateralis körforgás és a
luminalis szekréció közötti egyenleg a két különböző K+-csatorna relatív K+-permeabilitásától, és a
luminalis, celluláris és interstitialis kompartmentek közötti elektrokémiai gradiensektől függ. Normálisan a
luminalis membrán K+ permeabilitása jelentősen meghaladja a basolateralis membránét. A luminalis és a
celluláris kompartmentek közötti elektromos gradiens a Na+-reabszorpció változásaitól függ: a Na+-ok
belépése a lumenből (a gyűjtőcsatornasejtekben ez Na+-csatornákon keresztül zajlik) pozitívabbá teszi a
sejtet, ezzel elősegíti a K+szekréciót: a Na+-reabszorpció és a K+-szekréció kapcsolt folyamatok. (A belső
velőben a gyűjtőcsatornasejtek reabszorbeálnak ugyan Na+-okat, de nem szecernálnak K+-okat.)
A káliumszekréció a distalis tubulusok és a corticalis gyűjtőcsatornák áramlásának sebességétől függ. Ha
az áramlás intenzitása bármely okból nagy, a tubularis folyadék gyors áramlása nagy gradienst tart fent az
intracelluláris és a tubularis K+-koncentrációk között; áramlásfüggő K+-szekréció alakul ki. Az
áramlásfüggő K+-szekréciónak a diuretikumokkal krónikusan kezelt betegek esetében van klinikai
jelentősége. Minden olyan diuretikum, amely a gyűjtőcsatornák előtti tubulusszakaszokban hat
(szénsavanhidráz-gátlók, kacsdiuretikumok, tiazidszármazékok, valamint az ozmotikus diuresist okozók)
növelik a K+-szekréciót, és káliumvesztést/hiányt okoznak. Azok a diuretikumok viszont, amelyek a
corticalis gyűjtőcsatornaszakaszon hatnak (pl. a Na+-csatornát blokkoló amilorid) ún. K+-megtakarító
diuretikumok (azaz nem vezetnek K+-vesztéshez).
NORMÁLÉRTÉKEK
1. maximális ozmotikus koncentráció
 a külső velőben (rövid kacsú nephron): 600 mosmol/l,
 a belső velőben (hosszú kacsú nephron): 1200 mosmol/l,
2. vizelet ozmotikus koncentrációja: 70-1200 mosmol/L;
3. vizelet sűrűsége (fajsúlya) 1001-1030 g/l (plazma 1012 g/l);
4. vizeletmennyiség és értékelése: <100 ml/nap: anuria;
5. 100-600 ml/nap oliguria,
6. 600-2500 ml/nap: normális tartomány,
7. >2500 ml/nap: poliuria, diabetes insipidusban elérheti a 18-25 l/napot.

179
44. A HÚGYUTAK FUNKCIÓJA. A VIZELETÜRÍTÉS SZABÁLYOZÁSA

Ismertesse a felső húgyutak motorikáját.

A folyamatosan képződő vizelet a gyűjtőcsatornákból a vesekelyhekbe, onnan a vesemedencébe (pyelon
vagy pelvis renalis) áramlik. A vizeletet a vesemedencéből a hólyagba az ureter vezeti el. A vesekelyheket,
vesemedencét és uretert közös néven felső húgyutaknak nevezzük.
A felső húgyutak simaizomsejtjei az összekötő nexusok következtében funkcionális syncytiumot
képeznek; a vesemedence és az ureter határán lévő ureteropelvicalis junkció „megszűri” a depolarizációs
hullámokat, és az ureterre való továbbterjedésük számára funkcionális akadályt képez. Ezen részleges
akadály miatt az ureter-összehúzódások frekvenciája (percenként 2-6 perisztaltika) valamivel kisebb, mint a
vesemedencében jelentkező frekvencia (ureteropelvicalis blokk). Két kontrakciós hullám között a simaizom
ellazul (az ureter petyhüdt). A vesemedence kontrakciója ezután megtölti a felső ureter egy rövid szakaszát.
Az ureter kontrakciós hulláma lefelé terjed, az összehúzódott szakaszon a nyugalmi 0-5 vízcm nyomás 20-
80 vízcm értékre növekszik. A nyomásfokozódás és a lumen elzáródása a hólyag felé továbbít egy
„vizeletporció”-t (bolus). (Bolus az élettanban általában egy adott, gyorsan továbbított folyadékmennyiség.)
Egy-egy vesemedence-összehúzódás 0,1-0,3 ml vizeletet juttat az ureterbe. A perisztaltika az
ureterovesicalis junkciónál elhal.
Ép viszonyok között a telődő hólyagon belül a nyomás folyamatosan alacsony, és a vizelet áramlása a
hólyagba nem ütközik akadályba. Az ureter az ureterovesicalis junkciónál ferdén fúrja át a hólyagfalat, és a
hólyagizomzat tónusa megakadályozza a vizelet visszaáramlását az ureterbe.
Ismertesse a húgyhólyag és a húgycső záróizmainak beidegzésében fontos viscerosensoros, vegetatív
(szimpatikus és szimpatikusparaszimpatikus) és somatomotoros idegeket. Térjen ki a lumbalis és
sacralis gerincvelői szegmentumokban, valamint a hídban található, a continentia fenntartásában és a
vizeletürítés szabályozásában kitüntetett szerepet játszó struktúrákra.
Az ureter beidegzés nélkül is képes vizelettovábbító
funkcióját teljesíteni, a transzplantált ureter is működőképes.
Az autonóm idegrendszeri beidegzés azonban befolyásolja az
ureter működését: a szimpatikus posztganglionáris
végződésekből felszabaduló noradrenalin α1-receptorokon
keresztül fokozza a simaizomsejtek tónusát. Ennek az a
jelentősége, hogy a nyomásemelkedések időszakában az ureter
ellenáll a deformálódásnak.
Az ureter simaizomzatán az α1-receptorok mellett β2-
adrenerg receptorok is vannak. Ha az α1-receptorokat
farmakológiailag kikapcsoljuk, a noradrenalin gátolja az
összehúzódást. A β2-receptorok élettani szerepe még nem
ismert. Az alsó húgyutak simaizmainak normális körülmények
között nincs, vagy csak alig van spontán aktivitása,
összehúzódásuk (valamint ellazulásuk) beidegzésüktől függ. A
detrusorizomzat aktiváló beidegzését paraszimpatikus
postganglionaris axonok szolgáltatják: a praeganglionaris
axonok a gerincvelő S.2.–S.4. sacralis szegmentumaiból
erednek, és a plexus pelvicuson keresztül érik el a hólyagot. Az
átcsatolódás a medencei paraszimpatikus ganglionokban van; a
synapticus áttevődést szimpatikus efferensek α2-receptorokon
keresztül szabályozzák. A paraszimpatikus beidegzés
legnagyobb részében kolinerg. A simaizomsejteken

180
muszkarinos receptorok vannak, amelyek a detrusorizomzat összehúzódását közvetítik. A paraszimpatikus
végződésekből mint ingerlő hatású kotranszmitter, ATP is felszabadul.
Az izomzatnak szimpatikus beidegzése is van (Th.10.–L.2.): a noradrenerg axonok β2- és β3-receptorok
közvetítésével ellazulást közvetítenek (emberben a β3-receptorok tűnnek jelentősebbnek). Az urethra
simaizomzatát patkó alakban harántcsíkolt izomrostok veszik körül (külső urethrasphincter); a patkó nyitott
részében simaizomrostok vannak. A harántcsíkolt izomrostokat gerincvelői kolinerg szomatomotor rostok
idegzik be: a motoros neuronok a sacralis S.2.–S.3. szegmentumokban helyezkednek el. (Ezen motoros
neuronok együttesét emberben mint Onuf-féle magot is említik.) A harántcsíkolt izomrostok jelentős
szerepet játszanak a kontinencia fenntartásában. Az intraabdominalis nyomás emelkedése esetén az
izomrostok reflexesen összehúzódnak. A vizelési aktust közvetlenül megelőzően az izomtónus csökken. A
külső urethrasphincter szorosan együttműködik a medencefenék harántcsíkolt izomzatával, a gátizmokkal.
Beidegzés
Sensoros Motoros
Paraszimpatikus (S1-4): nervus pelvicus
nervus pelvicus Szomatikus (S3-4): nervus pudendus
Szimpatikus (L1-3): nervus hypogastricus
A vizelet tárolásának képessége a kontinencia
A kontinencia, valamint a vizeletürítés központi integrációjában a gerincvelőben és a hídban lévő
neuroncsoportok („központok”) játszanak szerepet, amelyeket mechanoreceptor afferensek aktiválnak.
Sértetlen, normálisan működő integráció esetén a hólyagból származó afferensek a híd „vizelési központ”-
jait is elérik, és a rostralis híd Barrington-féle areájában csatolódnak át (spino-bulbospinalis vizelési reflex).
Ezen hosszú pálya létére kísérletes sértések, emberi sérülések következményei, továbbá a hólyagafferensek
ingerlésével kiváltott reflexek hosszú latenciaideje alapján lehet következtetni. A hídbeli centrum a felső
szintekről jövő impulzusok, továbbá a hólyagból jövő mechanoreceptor-afferentáció alapján „mérlegeli”,
hogy vizeletürítést kezdeményez, vagy elnyomja a vizeletürítési reflexet. A külső urethrasphincter ellazítása
teljesen a hídbeli koordinációtól függ, a gerincvelői koordinációs szint kizárólag reflexes összehúzódást
képes kezdeményezni.
A gerincvelő sacralis szegmentumai fölötti harántlaesiót követően az akaratlagos szabályozás lehetősége
véglegesen megszűnik, továbbá több hónapra elvész a vizeletürítési reflex is (a hólyagteltséget nem követi
automatikus koordinált vizeletürítés). A vizelési reflex megszűnése a bekövetkezett „spinalis shock”
állapotát jelzi. Az állapotot teljes időleges areflexia jellemzi, és a vizeletürítési reflex megszűnése az
areflexia része. A vizelési reflex a sérülést követően csak több hónap múlva tér vissza. Spinalis emberben
(vagy állatban) az afferensek a gerincvelői szinten csatolódnak az előzőekben említett autonóm és
szomatomotor efferensekre.
A reflex visszatéréséből következtették – mai tudásunk szerint tévesen –, hogy a reflexközpont ép
körülmények mellett a gerincvelő lumbalis és sacralis szegmentumaiban helyezkedik el. A jelenlegi (bár
nem általánosan elfogadott) álláspont szerint a sérülés alatti gerincvelői szegmentumokban a reflex több
hónap alatt átszerveződik, és a reflexes vizeletürítés visszatérése az átszerveződött reflex megjelenésének
következménye.
A hólyagból jövő Aδ-afferensek ingerülete reflexesen aktiválja a külső urethrasphinctert beidegző
sacralis motoros neuronokat, azonban ezt a gerincvelői reflexet „felülírja” a hídbeli vizelési központ, és
ennek következtében lazulhat el a külső sphincter a vizeletürítés során. Ha a gerincvelő folyamatossága a
sacralis szegmentumok és a híd között megszakad, a „detrusor-sphincter dyssynergia” néven ismert állapot
következik be, amelyben a detrusorizom összehúzódása ellenére lehetetlen a vizelet kiürítése.

181
Ismertesse a vizeletürítési reflex ívét (inger, receptor, központ, efferens, válasz). Definiálja a passzív és
az aktív incontinentia fogalmát.
A hólyag-izomzat működésének kontrollja döntően parasympathicus; a hólyagreflex parasympathicus és
somaticus gerincvelői központját a S2-4 segmentumok oldalsó, illetve mellső szarvában elhelyezkedő
vegetativ/somaticus motoneuronok alkotják. Az S2-4 között kilépő praeganglionaris parasympathicus rostok
a plexus pudendo-haemorrhoidalis (S1-4) zsigeri ágain (nn. splanchnici pelvini vagy n.pelvicus) keresztül
jutnak be a hólyagot és az urethrat közvetlenül körülvévő helyi fonatokba, melyeken belül kapcsolódnak át a
postganglionaris neuronra és ez utóbbi halad magához a célszervhez, a m. detrusorhoz. Parasympathicus
stimuláció/izgalom a m. detrusor kontrakcióját és a belső sphincter ellazulását hozza létre, aminek a
következménye a hólyag kiürülése inger – fal feszülése hólyagfalban lévő mechanoreceptorok többnyire
szabad idegvégződések, amelyeknek myelinizált Aδ-axonjai a nervus pelvicusszal futnak be a sacralis
gerincvelőbe (központ).
efferens → válasz → ürítés
Aktív inkontinencia: A hólyag szakaszosan telődik, de ha megtelt akkor magától ürül.
Passzív inkontiencia: A reflexív sérül, nincs záróizomzat, ami termelődik az egyből kis is ürül.

182
 45. SAV-BÁZIS HÁZTARTÁS

Mi a vér normál pH-tartomány értéke? Nevezze meg a vér puffereit. Vázolja a pufferek, valamint a
tüdő és a vese szerepét a normál pH fenntartásában.
A vér normál pH tartománya: artériás pH: 7,37-7,43.
A pufferek: Azok a gyenge savak, bázisok, melyek a pH--tól függően képesek megkötni vagy leadni az H+.
Szerepük, hogy tompítsák a H+ koncentráció változást.
Puffer rendszerek:
 Intracellularis puffer rendszerek:
 foszfát puffer
 proteinek
 Extracellularis puffer rendszerek:
 foszfát puffer
 proteinek
 szénsav-bikarbonát puffer
A tüdő szerepe
Az artériás vér CO2-tenziója megegyezik a tüdő alveolaris terében helyet foglaló gázkeverék (alveolaris gáz)
parciális CO2-nyomásával; az érték a percenkénti CO2-termelés és az alveolaris tér „szellőztetése” (az
alveolaris ventiláció) arányától függ:
alveolaris artériás PCO2 = konstans × CO2 − termelés alveolaris ventiláció
Az összefüggést a Henderson–Hasselbalch-egyenletbe helyettesítve, és az átszámítási faktort (863 Hgmm)
alkalmazva következik, hogy:
pH = 6,1 + HCO3− × V • A 0,03 × 863 × V • CO2
Szembeötlő, hogy a pH-érték az alveolaris ventiláció és a CO2-termelés arányától függ. Ha ez az arány
csökken, a pH savi irányba, ha az arány nő, a pH alkalikus irányba mozdul el. A CO2-termelés a szervezet
energiaforgalmától függ. Az alveolaris ventiláció normális körülmények között (azaz egészséges egyénben)
általában egyenesen arányos a CO2-termeléssel. A légzésben leírt szabályozó mechanizmusok biztosítják a
Pa CO2 állandóságát. Az állandóság fenntartásában akkor keletkeznek problémák, ha:
1. Az alveolaris ventiláció bármely oknál fogva nem képes lépést tartani a CO2-termeléssel, ezért a
pH csökken (hypoventilatio),
2. Az alveolaris ventiláció meghaladja a keletkezett CO2 eltávolításához szükséges szintet, ezért a
pH emelkedik (hyperventilatio).
Respirációs acidózist okozhatnak a tüdő különféle betegségei (pl. gyulladás, fibrosis, emphysema). A
krónikus respirációs acidózist a veseműködés kompenzálja, ha normálisnál magasabb a P artériás CO2,
akkor megnövekedett H+-szekrécióhoz vezet.
Respirációs alkalózis oka lehet az akartlagos hyperventillatio, nagy magasságon való tartózkodás (mivel
a kevés oxigén hyperventillációhoz vezet). Krónikus esetekben a renalis H+-szekréció csökken.
A vese szerepe
A nyugati féltekén szokásos étrend mellett az anyagcsere során naponta 50-100 mval nem illékony sav
keletkezik. Ezen savak hidrogénionjai a pufferbázissal reagálnak, egyrészt csökkentik a bikarbonát-
összetevőt, másrészt protonálják a fehérjebázisokat. A nem illékony, a szénsavnál erősebb savak
keletkezésének következményeit egyedül a veseműködés képes kompenzálni. Ennek eszközei:
1. H+-ok szekréciója a lumenbe, amelyek a tubularis folyadékban protonakceptorokhoz kötődnek,
2. Ammónia és ammóniumionok képzése a proximalis tubulusok sejtjeiben és – soklépéses
folyamatban – a gyűjtőcsatornákba juttatása,
3. Ezekkel kapcsolva HCO3–-ok intracelluláris szintézise („új HCO3–-képződés”) és továbbítása az
extracelluláris folyadék/vér felé.

183
Nevezze meg, hogy melyek a HCO3--visszaszívás (és a HCO3--szekréció) főbb helyei a nephronban,
emelje ki, hogy mi a H+szekréció szerepe a folyamatban. Ismertesse a H+-szekréció mechanizmusait a
proximalis és a distalis nephronszakaszokon. Vázolja fel a HCO3- transepithelialis transzportjáért
felelős intracelluláris folyamatokat.
Az „új HCO3–-képződés”-t („new bicarbonate”) a tan- és szakkönyvek általában nehézkesen definiálják,
és szembeállítják a proximalis tubulusokban folyó „reabszorpció”-val. A fogalom azonban egyszerű
számítás alapján megérthető. A percenként a vesébe jutó preformált HCO3–-ok mennyisége kiszámítható a
percenként a vesébe jutó vérplazma (0,650 l/min) és a plazma HCO3–-koncentráció (24 mval/l) szorzatából
(15,6 mval/min). Ennek túlnyomó része a tubulusrendszerben „reabszorbeálódik”, de ez önmagában nem
alkalmas a puffereléssel járó bázisveszteség pótlására. A vesét elhagyó vérplazmában a beáramló HCO3–-ot
meghaladó mennyiséget nevezhetjük jogosan „új HCO3–-nak.
Ha a szervezet anyagcsere-folyamatainak során több bázis keletkezik, mint savi ekvivalens, a vese képes
a többletet eltávolítani. Ennek eszköze a gyűjtőcsatornák β-típusú köztes sejtjeinek HCO3–-szekréciója.
Ezekben a sejtekben a H+-pumpa (H+-ATP-áz) a basolateralis membránban lokalizált, az interstitiumba
választ ki H+-okat. A H+-szekréció kapcsán keletkező HCO3–-ok a luminalis membrán HCO3–/Cl–-kicserélő
transzporterén keresztül kerülnek a lumenbe (más megfogalmazásal „új HCO3–-ok” ürülnek ki a
szervezetből). A HCO3–-szekréció eredményeként a vizelet pH-értéke egészen 8,2-ig emelkedhet.
A H+-szekréció celluláris mechanizmusai: Röviden összefoglalva, a proximalis tubulusokban a H+-ok
Na+/H+ cserével jutnak a tubulusok lumenébe, ahol a pH-érték 6,5-ig csökken. A szecernált H+-okkal azonos
mennyiségű HCO3– jut vissza az interstitiumon keresztül a vérbe („HCO3–-reabszorpció”). Ez a folyamat
mindössze megóvja a szervezetet a bázisveszteségtől, fontossága a filtráltumba került Na+-ok nagy részének
visszaszívása (ez valóban reabszorpció). Ha többletként keletkeznek a szénsavnál erősebb savak a
szervezetben, és ezzel csökken a báziskészlet, annak ellentételezésére a proximalis H+-szekréció nem képes.
A proximalis tubulusok H+-szekréciójához – és így a HCO3–-reabszorpcióhoz – szénsavanhidráz enzimek
működése szükséges. Az enzim terápiás célú bénítása acetazolamiddal HCO3–-vesztéshez és acidózishoz
vezet.
A gyűjtőcsatornák köztes sejtjei és H+-pumpái: Ezek a pumpák jelentős, kb. három nagyságrendnyi H+-
gradiens létrehozására képesek, a vizelet pH-értéke 4,5-4,0 lehet. Működésük során a H+-okat a víz
disszociációjából veszik át, a sejtben maradó OH–-ionok CO2-vel – szénsavanhidráz katalízissel – HCO3–-
okat képeznek („új bikarbonát”), ami a szervezet báziskészletéhez járul hozzá.
Rövid számítás után nyilvánvaló, hogy ha valamely bázis nem kötné meg a gyűjtőcsatornák lumenébe
szecernált H+-okat, akkor a napi másfél liter vizeletben összesen kevesebb mint 1 mval H+ ürülhetne ki, ami
messze elmarad a napi 50-100 mval H+-tól. Ezt a diszkrepanciát a vizelet protonakceptorai (bázisai) oldják
fel.
A gyűjtőcsatornák lumenében a legfontosabb bázist a filtrált HPO42–-ok képezik, amelyek H+-ok
megkötésével itt H2PO4–-okká alakulnak. Az egyéb H+-akceptorok közé tartoznak azok a szerves anionok,
amelyek pKa-értéke a vizelet pH-értékének tartományába esik, és ezért a tubularis folyadékban az ott lévő
pH-nak megfelelően protonálódnak szabad savvá (urát → húgysav, β-hidroxi-butirát → β-hidroxi-vajsav,
aceto-acetát → aceto-ecetsav, laktát → tejsav). A H+-okat megkötő felsorolt mechanizmusok ezen a 4,5 pH-
értéken naponta 50–100 mmol H+ kiürítését teszik lehetővé. (A H+-okat megkötő bázisok összességét
„titrálható acioditás”-nak nevezzük.)
Mi a vizelet puffereinek a jelentősége? Hogyan történik az ammónium képződése és elválasztása?
Az ammónia/ammóniumionok képződése nem állandó folyamat, akkor lép előtérbe, ha a szervezetben a
normálisnál több savi termék képződik. A folyamat 1-2 napos latenciával aktiválódik.
Az ammóniaképzés forrása a proximalis tubulus hámsejtjeiben a glutamin, amit a hámsejtek a vérből
vesznek fel. A glutamin egymást követő reakciók során egy 2-oxoglutarát-molekulára és két
ammóniamolekulára bomlik; az oxoglutarát oxidációja két HCO3–-t eredményez, amelyek az interstitiumba
kerülnek. A proximalis tubulusokban folyó ammónia-/ammóniumion-szintézis során így a sejteken belül új

184
HCO3–-ok generálódnak. A képződés helyén vagy nem ionos diffúzióval jutnak be a proximalis tubulus
lumenébe az ammóniamolekulák és ott protonálódnak, vagy a sejten belül protonálódnak, és a keletkező
ammóniumionok – mint H+-analógok – a Na+/H+ kicserélő transzportert felhasználva
Na+/NH4+cseretranszporttal kerülnek a tubulus lumenébe.
A folyamat a sav-bázis mérleg szempontjából csak akkor hatásos, ha a képződött ammóniumionok a
vizeletbe kerülnek, és kiürülnek. Ellenkező esetben a vérbe került ammónia/ammóniumionok a májban
belépnek az ureaszintézis folyamatába, amelynek során HCO3–-ok használódnak fel (vagyis az
ammóniaképzés és az ureaképzés „üresjáratot” jelentene).
A tubulussejtekben képződött ammónia/ammóniumionok kacskaringós utat járnak be, amíg a
gyűjtőcsatornákban kiürülnek. A proximalis tubulus lumenében – 6,5-ös pH-értéken – az
ammóniamolekulák protonálódnak, és a lumenben maradnak a Henle-kacsig. A Henle-kacs felszálló
szárában a tubularis NH4+-ok a Na+–K+–2 Cl–-kotranszporteren keresztül elhagyják a lument – az NH4+-
ionok itt mint K+-analógok szerepelnek, Na+–NH4+–2 Cl– kotranszport – majd részben nem ionos
diffúzióval, részben transzportereken keresztül a gyűjtőcsatornák lumenébe kerülnek. A gyűjtőcsatornák
köztes sejtjeiben H+-pumpák szekretálnak protonokat a lumenbe, amelyek rendkívül nagy H+-gradienst
képesek kialakítani, a pH egészen 4,5-ig süllyed. Ezen a pH-n az ammónia protonálódik, és minthogy a
gyűjtőcsatorna impermeábilis NH4+-ok számára, mint ammóniumion ürül ki („ammóniacsapda”).
A vizelet kationjainak túlnyomóan nagy részét Na+- és K+-ok, anionjait pedig Cl–-ok teszik ki. Az ürített
Cl–-ok mennyisége nem ekvivalens a Na+- és a K+-ok mennyiségének összegével: a különbséget (Na+ + K+ –
Cl–) „anionrés”-nek (angolul urinary anion gap, magyarul „anionhézag”-ként is fordítható) nevezik: ez
pozitív vagy negatív lehet. Ha a vizeletben ammóniumionok is ürülnek, a (Na+ + K+)-ok összege kisebb,
mint a Cl–-mennyiség (negatív anionrés), és ebből szokás következtetni az ammóniumion-ürítésre.
Ismertesse a sav-bázis zavarok típusait és okait! Ismertesse a pH hirtelen növekedése vagy csökkenése
után aktiválódó kompenzációs folyamatok (pufferek, légzési kompenzáció, a vesék kompenzáló
működése) hatékonyságát. Vázolja a savbázis zavarok respiratorikus és vese eredetű
kompenzálásának mechanizmusait.
A sav-bázis egyensúly zavarai az acidózis és az alkalózis, amelyeket a vér pH-értékének változása definiál.
 Acidózisban a vér pH-értéke 7,35 alatt
 Alkalózisban 7,45 fölött van
A sav-bázis egyensúlyzavar mindkét típusát okozhatja a ventiláció zavara [légzési eredetű (respirációs) sav-
bázis egyensúlyzavar], vagy az független a légzéstől (nem légzési eredetű sav-bázis egyensúlyzavar),
amelyet gyakran anyagcsere-eredetű, metabolikus sav-bázis egyensúlyzavarnak is neveznek. A respirációs
zavarokban a pH-érték változásának elsődleges oka a szén-dioxid csökkent vagy fokozott leadása. A nem
respirációs zavarokban a nem illékony savak vagy a bázisok keletkezése/bevitele és kiküszöbölése közötti
egyensúly bomlott meg.
A primer sav-bázis anyagcserezavarok diagnosztikája a vér pH-, PaCO2-, pufferbázis-, aktuális és standard
bikarbonát, valamint bázistöbblet-értékének változásán alapul. Az esetek legnagyobb részében másodlagos
kompenzációs reakciók – legalábbis részlegesen – a pH-érték normalizálása irányában működnek.
Kompenzációs folyamatok
Respirációs acidózist okozhatnak a tüdő megbetegedései (tüdőgyulladás, fibrosis, emphysema),
pneumothorax, mellkasi deformitások és sérülések, továbbá a központi idegrendszer megbetegedéseihez
vagy gyógyszeres depressziójához társuló légzési elégtelenség.
Minthogy a respirációs acidózis oka, hogy a ventiláció nem képes eltávolítani az acidózisért felelős szén-
dioxidot, az érintett személy magára hagyott légzése nem képes az acidózist kompenzálni. Mesterséges
(gépi) lélegeztetés a PaCO2 csökkentésével javíthatja a respirációs acidózist.
A krónikus respirációs acidózist a veseműködés kompenzálja: a normálisnál magasabb
PaCO2 megnövekedett H+-szekrécióhoz vezet. A kompenzáció megindulása legkevesebb 1 napot vesz
igénybe: eredményeként a standard [HCO3–] a normális érték fölé emelkedik, és az aktuális [HCO3–]

185
meghaladja a korábbi, emelkedett értéket. A vér pH-értéke növekszik, de nem éri el a normális értéket (azaz
< 7,35).
Respirációs alkalózis viszonylag gyakori oka az akaratlagos hyperventilatio: ez az állapot magától
megszűnik. Komolyabb következményekkel járhat nem akklimatizált személyek tartózkodása nagy
magasságon: a fellépő hypoxia olyan súlyos, hogy az alacsony artériás PCO 2 ellenére átveszi a ventiláció
szabályozását, hyperventilatio lép fel. Respirációs alkalózis mesterségesen lélegeztetett betegeken is
előfordul, ha a beállított lélegeztetési térfogat meghaladja a beteg szükségletét. Respirációs alkalózist
okozhat a központi idegrendszeri eredetű hyperventilatio (agytörzsi vérzés, daganat vagy gyulladás); néhány
gyógyszer (pl. acetilszalicilsav) túladagolása is hyperventilatiót okozhat.
Az alkalózisnak másodlagos következményei vannak: minthogy az ionizált kalcium koncentráció
csökken, az idegek ingerlékenysége fokozódik, és görcsös állapot jöhet létre.
Minthogy a respirációs alkalózis többnyire rövid időtartamú, a veseműködés részéről legtöbbször nincs
szükség kompenzációra. Krónikusan fennálló esetekben a renalis H+-kiválasztás csökken, és ilyenkor a
standard HCO3–-érték esik.
A nem respirációs acidózis egyik oka a nem illékony savak túlzott képződése, amit a normális
veseműködés nem képes kompenzálni. Az egyik leggyakoribb ok a diabetes mellitus, amikor a zsírsavak
nem teljes oxidációja során ketontestek (β-hidroxi-vajsav és acetecetsav) keletkeznek (diabeteses
ketoacidózis). Hosszan tartó éhezés is okozhat ketoacidózist. A lactacidaemia a fokozott tejsavképződés, ez
fordul elő intenzív izomtevékenység során; lactacidaemia jön létre hypoxiás állapotban is. Normális mértékű
nem illékony sav keletkezés mellett is acidózis jön létre, ha a megbetegedett vese nem képes a H+-ok
kiválasztására (renalis acidózis). Nemcsak a savprodukciós többlet vagy a csökkent savkiválasztás vezethet
acidózishoz, hanem a nagymértékű (extrarenalis) bázisvesztés is: ezen acidózis leggyakoribb oka a
hasmenés során fellépő bikarbonátvesztés.
A nem respirációs acidózis során kompenzálási reakció, hyperventilatio lép fel. A hyperventilatiót
elindító és fenntartó jel az artériás kemoreceptorok ingerületleadása: ezek a vér [H+]-jának változásaira
érzékenyek. A következmény mély belégzésekkel jellemzett típusos acidózisos légzés (Kussmaul-típusú
légzés).
Kevert típusú acidózis: Súlyos fokú légzési elégtelenségben fordul elő, hogy az oxigénhiány is olyan
mértékű, hogy az szöveti hypoxiához, és ennek következtében lactacidaemiához vezet.
Ha a nem illékony savak vesztése meghaladja a savak keletkezését, vagy a szervezetbe nagy mennyiségű
alkálisó kerül (pl. Na-bikarbonát bevitelével), nem respirációs alkalózis alakul ki.
A nem respirációs alkalózis viszonylag ritkán fordul elő. Egyik lehetséges oka a hosszan tartó hányást
kísérő gyomorsósavvesztés. (Ebben az esetben a többlet-HCO3– a gyomor fedősejtjeiben keletkezik, és kerül
a vérkeringésbe.) A további okok között szerepel a nem megfelően kontrollált öngyógyszerelés, Na-
bikarbonát nagy mennyiségének rendszeres szedése, amelyet a HCO3–-ok fokozott kiválasztása a vesében
sem képes kompenzálni.
A nem respirációs alkalózis állandó kísérő tünete az aldoszteron-túlprodukciónak, amely többek között
primer hyperaldosteronismusban (Conn-szindróma) fordul elő.
A nem respirációs alkalózist közvetlenül a légzés kompenzálja: hypoventilatio és CO 2-retenció az első
lépés. Ezt a kompenzációs lehetőséget azonban az ezzel járó hypoxia korlátozza: általában a P aCO2 nem
emelkedik magasabbra, mint 60 Hgmm.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. artériás pH: 7,37-7,43
2. standard bikarbonát: 24 mmol/L
3. bufferbázis (BB): 44-49 mmol/L
4. vizelet pH: 4.0-8.0

186
 46. A GASZTROINTESZTINÁLIS RENDSZER SZABÁLYOZÁSÁNAK
ALAPELVEI

Ismertesse a gasztrointesztinális rendszer (GI) alapfunkcióit (motilitás, szekréció, emésztés,

felszívódás). Ismertesse a szájüregtől kiindulva, hogy a GI fenti funkciói hol állnak túlnyomóan
központi idegrendszeri szabályozás (szájüreg, nyálmirigyek, nyelőcső, proximális gyomor, rectum) és
hol főleg lokális neurális/humorális és/vagy hormonális kontroll alatt (disztális gyomor, vékonybél,
vastagbél)!
A tápcsatorna elsődleges funkciója a bevitt táplálék előkészítése a felszívásra (mechanikai őrlés és kémiai
lebontás), a felszívásra alkalmassá tett összetevők, továbbá a víz és a szervetlen anyagok felszívása. A
funkció része a motoros működés (motilitás), ami magában foglalja a továbbítást, a továbbítás késleltetését
(azaz az időleges tárolást), a gyomor-bél tartalom keverését és őrlését. Az optimális táplálékfeldolgozás
érdekében a motilitást koordinálni kell a lebontó és a felszívó folyamatokkal. A koordináció következtében
egy adott szakaszon kellő idő áll rendelkezésre a lebontásra és a felszívásra, továbbá arra, hogy a
tápcsatorna következő szakasza képes legyen befogadni és feldolgozni az odaérkező béltartalmat,
a chymust. Más megfogalmazással, a chymus csak korlátozott, feldolgozható mennyiségben és a megfelelő
időben juthat a tápcsatorna következő szakaszába.
A motoros funkciók ezeknek a követelményeknek megfelelően alakultak ki. A tápcsatorna felső szakasza
(szájüreg, garat, nyelőcső) a gyors továbbítást szolgálja. A gyomorban már megjelenik a tárolási, a
késleltetési, valamint az őrlő funkció, a továbbítás pedig szakaszos és szabályozott. A duodenum (patkóbél),
a jejunum (éhbél) és az ileum (csípőbél) motorikája egyaránt szolgálja a továbbítást, a késleltetést és a
keverést. A vastagbélben a nagyon lassú továbbítás mellett a késleltetés dominál.
Emberben – fiziológiás körülmények között – a garattól egészen az ileocaecalis sphincterig a motilitás
alapvető sajátossága az aboralis (analis) irányú továbbítás; a megelőző szakaszokba irányuló
antiperisztaltika, a reflux kivételes. A colon kezdeti szakaszán viszont az antiperisztaltika fiziológiás
jelenség (a visszajutást a vékonybélbe az ileocaecalis sphincter és billentyű akadályozza meg).
Túlnyomóan központi idegrendszeri szabályozás Lokális neurális/humorális és vagy
alatt álló funkciók hormonális kontroll alatt álló funkciók
 szájüreg  disztális gyomor
 nyálmirigyek  vékonybél
 nyelőcső  vastagbél
 proximális gyomor
 rectum
Ismertesse az enterális idegrendszer felépítését és főbb alkotóit (szenzoros idegek, interneuronok,
effektor [szekretomotoros] neuronok). Magyarázza el a bél keresztmetszeti képen a plexus
myentericus és submucosus helyzetét és jellegzetességeit.
Az enteralis idegrendszer – a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer mellett – az autonóm (más néven
vegetatív) idegrendszer harmadik tagozata. Az enteralis idegrendszerben mintegy 108 neuron van, ez
nagyjából megfelel a gerincvelői szürkeállományt alkotó neuronok számának.
Az enteralis idegrendszer az oesophagus (nyelőcső) alsó harmadától egészen a rectum végéig, a belső
anussphincterig húzódik, és magában foglalja az epeutak és a pancreas idegelemeit is. Idegsejt hálózat
amely a tápcsatornában jelentkező ingerekre adott helyi reflexekkel szabályozza a tápcsatorna
működését.
A neuronok sejttestjei részben a külső hosszanti és a körkörös simaizomrétegek között (plexus
myentericus, Auerbach-féle plexus), részben a submucosában (plexus submucosus, Meissner-féle plexus)
helyezkednek el. A két plexus között számos axon biztosítja az összeköttetést; bár a plexusok
effektorneuronjainak beidegzési területe elkülönül, a két plexus egységes enteralis idegrendszerként
működik.

187
 Az enteralis idegrendszer minden külső idegi kapcsolattól függetlenül is képes működni. A szervezés
reflexekre épül: a szenzoros neuronok aktiválódása határozza meg a beidegzett simaizmok, hámsejtek
(közöttük endokrin és parakrin sejtek) működését. A helyi mechanikai és kémiai változások helyi motoros,
szekréciós, véráramlási és immunreakciókat indítanak meg. A neuronalis kapcsolatokban preformált
reflexmintázatok, neuralis programok rögzültek: adott afferens ingerekre meghatározott motoros, szekréciós
és vazomotor válasz jön létre. Az önálló működés nem zárja ki a központi irányítást: a központi
idegrendszerből – a szimpatikus és a paraszimpatikus idegeken keresztül – érkező utasításokat az enteralis
idegrendszer közvetíti a végrehajtó sejtekhez.

Az enteralis idegrendszert felépítő neuronok – hasonlóan a központi idegrendszer neuronjaihoz –

reflexíveket alakítanak ki, amelyek szenzoros (primer afferens) neuronokból, interneuronláncokból és
végrehajtó (effektor-) neuronokból épülnek fel.

1. Szenzoros idegek: A szenzoros végződések egy része a simaizomrétegben, az izomsejtek között

helyezkedik el, és a tápcsatorna falának feszülési állapotát jelzi. Más szenzoros végződések a
nyálkahártyában találhatók, a nyálkahártya deformálódására érzékenyek (pl. a nyálkahártya felszínének
érintésére reagálnak).
2. Interneuronok: Az enteralis idegrendszer neuronjainak nagy részét a szenzoros és az effektorneuronok
közötti kapcsolatot biztosító interneuronok teszik ki. Az interneuronok axonjai gyakran ágaznak el,
ingerületelosztó szerepük van. Az interneuronok közötti synapsisok – hasonlóan a központi idegrendszer
synapsisaihoz – ingerlőek (excitálóak) vagy gátlóak. Az ingerlő interneuronok egy része kolinerg, és az
átcsatolásban idegi típusú nikotinos ACh-receptor (n-ACh-R) szerepel. A leszálló irányú ingerlő
interneuronokban a kolinerg áttevődés mellett ATP és glutamát szerepelhet transzmitterként.
3. Effektor (szekretomotoros) neuronok: A primer afferens vagy az interneuron/interneuronlánc végül
effektorneuronokon végződik. A gyomor-bél rendszer körkörös simaizomrétegéhez menő
effektorneuronok egy része gátló, elernyedést előidéző. A gátló transzmitterek a vazoaktív intestinalis
peptid (VIP), a nitrogén-monoxid, egyes receptorokon az ATP, továbbá egy PACAP néven rövidített
peptid. Úgy tűnik, hogy az enteralis idegrendszer effektorneuronjainak mind az aktiváló, mind pedig

188
 gátló hatását – legalábbis részben – a Cajal-féle interstitialis sejtek közvetítik. Az interstitialis sejtek
elektromosan kapcsolódnak a bélcsatorna simaizomsejtjeihez: a bélmozgások ritmusgenerátorai
(pacemaker sejtjei) az interstitialis sejtek.
Magyarázza el a szimpatikus és szimpatikusparaszimpatikus idegrendszer és az enteralis idegrendszer
kölcsönhatását. Ismertesse a vagovagalis reflexet!
Az enteralis idegrendszer és a központi idegrendszer közötti kapcsolat nagy részét a paraszimpatikus
idegek közvetítik. Az emberi nervus vagus az oesophagus alsó harmadától a colon transversum első
szakaszáig idegzi be a tápcsatornát, a sacralis paraszimpatikus idegek pedig az ettől distalisan
elhelyezkedő szakaszt innerválják. A paraszimpatikus praeganglionaris axonok egy része az enteralis
idegrendszer neuronjain végződik. A tápcsatorna legtöbb szabályozási folyamatában a paraszimpatikus
praeganglionaris axonok nem közvetítenek meghatározott (diszkrét, körülírt) reflexeket, hanem az enteralis
idegrendszer saját reflexmintázatait modulálják. A gyomor-bél rendszeri motorika és szekréció autonóm
módon, a központi idegrendszerrel való összeköttetés nélkül is működik.
Az enteralis idegrendszer neuronjain postganglionaris szimpatikus rostok is végződnek, és részt vesznek a
gyomor-bél rendszer szabályozásában. A gyomor-bél rendszeri szabályozásban részt vevő szimpatikus
axonok túlnyomó részének motorikát gátló, vagy azt késleltető hatása van. Ezzel a mechanizmussal a
szimpatikus idegrendszer a szervezetet érő nagyobb megterheléskor ideiglenesen felfüggeszti a gyomor-bél
rendszer működését. A noradrenerg gátlás egyik típusában a noradrenalin a csatlakozó enteralis neuronokat
azok α2-receptorain keresztül hiperpolarizálja; másik lehetőség, hogy a noradrenalin β 2-receptorokon
keresztül közvetlenül gátolja a simaizmokat.
A gyomor-bél rendszerhez futó szimpatikus axonok másik része kikerüli az enteralis idegrendszert. Ezek a
rostok közvetlenül a sphincterek simaizomzatán végződnek, és α1-receptorokon keresztül összehúzódást
váltanak ki. A sphincterizomzat összehúzódása része a gyomor-bél csatorna motilitás általános szimpatikus
idegrendszeri gátlásának.
Vagovagalis reflex
A tápcsatorna működését szabályozó afferens neuronok nagy része az agyidegeken keresztül éri el a
nyúltvelőt. Különösen jelentős a nervus vagusban futó afferensek szerepe: ezek szállítják a nyelőcsőből, a
gyomorból és a vékonybélből származó információkat. A szenzoros receptorok részben mechano-, részben
pedig ozmo- és kemoreceptorok; az afferensek a gyomor-bél rendszerben aktuálisan zajló folyamatokat
jelzik a központoknak. A nervus vagus afferensei a nucleus tractus solitariit elérve csatolódnak át: innen az
ingerület interneuronok közbeiktatásával tevődik át a vagusmagokból kiinduló efferens neuronokra. Az így
kapcsolódó reflexeket nevezzük vagovagalis reflexeknek. A praeganglionaris vagusrostok a periférián
csatolódnak át postganglionaris neuronokra. A postganglionaris neuronok egyik része ingerlő, másik része
gátló hatású. Vagovagalis reflexek irányítják az oesophagus továbbító működését és a gyomor mozgásait,
szabályozzák a gyomor és a pancreas szekrécióját.
A nervus vagus egyes afferens végződései a gyomor-bél rendszerben elválasztott hormonra, a
kolecisztokininre (CCK) érzékenyek (CCK1 típusú receptorok), és a CCK perifériás megjelenését közvetítik
a központi idegrendszerhez. A kolecisztokininre érzékeny afferensek egy része vagovagalis reflexeket
közvetít. A CCK-ra érzékeny afferensek többszörös átcsatolódás után egy komplex magatartási reakcióban,
a táplálékfelvétel szabályozásában is szerepet játszanak.
Írja le a következő hormonok főbb hatásait: gasztrin, szekretin, CCK, GIP, GLP, és motilin.
Gasztrin (emésztésre készít fel)
1. A gyomor parietalis sejtek serkentése: sósav szekréció, intrinsic factor növekedése
2. Trophicus hatás (gyomor, belek vérellátásának fokozása)
3. Gyomor- és bélmotilitas serkentése
4. Szekréció: exocrin pancreas (emésztőenzimek), inzulin, calcitonin (pajzsmirigyben)

189
Kolecisztokinin (CCK) (hasnyálmirigyre hat főként)
1. Epehólyag kontrakció
2. Az Oddi sphincter relaxációja
3. Pancreas enzimszekréció növelése
4. Secretin hatásának potencírozása a pancreasban
5. Glukagon-szekréció növelése
6. Trophicus hatás a pancreasban
7. A gyomorürülés gátlása
8. Vagus afferensek révén: „jóllakottsági szindróma” és álmosít is
Szekretin:
1. Pancreas ductus-sejtek: HCO3 – szekréció
2. Epeutak sejtjei: HCO3 - szekréció
3. Gyomor: HCl – elválasztása, pepsinszekréció
4. CCK-hatás potencírozása
5. Gyomorürülés gátlása
Gastric inhibitory peptid (GIP):
1. Inzulinszekréció növelése
2. Gátló hatás a gyomorban: motilitás csökkentése, HCl-elválasztás csökkentése
Glucagon like peptid (GLP):
 GLP-1 :
1. Inzulinszekréció növelése
2. Gyomorürülés gátlása
3. Pancreas β-sejtek számának növelése
 GLP-2 :
1. Bélnyálkahártya proliferációja, vérellátásának növelése
2. Tápanyagfelszívás növelése
Motilin:
1. Oddi sphincter és nyelőcső (oesophagus) kontrakció

190
 47. A GASZTROINTESZTINÁLIS SIMAIZOMZAT MŰKÖDÉSÉNEK
JELLEGZETESSÉGEI

Írja le az enterális simaizomzat spontán és indukált elektromos aktivitását (elektromos lassú

hullámok, akciós potenciál, kontrakció).
A tápcsatorna falának felépítésében két izomtípus vesz részt. A tápcsatorna kezdetén (szájüreg, garat,
nyelőcső kezdeti szakasza) és legvégén (végbél külső záróizomzat) harántcsíkolt izmokat találunk, az
izmokat a központi idegrendszer idegzi be, ill. működteti. A kezdeti és végső szakasz között az izomzat
simaizmokból áll. A simaizomszakasz működtetésében három tényező szerepel:
1. a végrehajtó apparátus saját ritmusgenerálása;
2. a helyi idegrendszer (enteralis idegrendszer) reflexei, amelyek a simaizmokat aktiválják vagy gátolják,
3. a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer neuronjai, amelyek a központi idegrendszerből jövő
utasításokat részben az enteralis idegrendszerhez, részben közvetlenül egyes záróizmokhoz közvetítik.
Simaizomsejtek elektromos tulajdonságai
1. Elektromosan kapcsolt egységes simaizom, amit gap junction-ok kapcsolnak össze.
2. Mérsékelten negatív nyugalmi membránpotenciál, oszcillációk
3. Mesenchymalis eredetű pacemaker sejtek – Cajalféle interstitialis sejtek
4. BER – lassú hullámok: pacemaker sejtek generálják, simaizomsejtek továbbítják. A lassú hullámok
csúcsán akcióspotenciálok jelenhetnek meg. Az akcióspotenciálok kialakulása a lassú hullámok
frekvenciájától függ (enteralis IR. szabályozza)
5. Az akcióspotenciálok ideje alatt Ca2+ beáramlás és izomkontrakció történik, a kontrakció ereje az
akcióspotenciál frekvenciájától függ és az összehúzódások gyakoriságát a lassú hullámok szabják meg.
Ismertesse a Cajal-sejtek elhelyezkedését, szerepét a pacemaker aktivitásban és az enterális
idegrendszeri hatások mediálásában.
A Cajal-féle sejtek pacemaker sejtek, önálló ingerképzésre képesek, a simaizmokkal elektromos
szinapszist alkotnak, depolarizációjuk azok összehúzódását váltja ki. Serkentő és gátló beidegzés,
megegyezik a simaizmokéval. A gyomor-bél rendszer és húgyhólyag simaizomsejtjei között helyezkednek
el. Gap junction révén hálózatot képeznek a simaizomsejtek között. Innen erednek a ritmikus
potenciálingadozások és az enterális idegrendszer effektorneuronjainak gátló (NO)/aktiváló (tachikinin)
hatását közvetítik. Ők a bélmozgások ritmusgenerátorai.
Ismertesse a GI főbb motoros mintáit és funkcióit: perisztaltikus és szegmentáló mozgások. Mondja ki
a Bayliss-Starling féle béltörvényt.
A béltartalom (chymus) keverését, váltakozó
érintkezését az enterocytákkal és a továbbítás késleltetését
– arra az időtartamra, ami az emésztéshez és felszíváshoz
szükséges – a szegmentáló mozgások biztosítják. A
szegmentáló mozgás azokra a vékonybélszakaszokra
jellemző, ahol a chymus éppen jelen van. A szegmentáló
mozgásban csak a körkörös simaizmok vesznek részt,
amelyek néhány centiméterenként rövid időszakokra
gyűrűszerűen összehúzódnak, a gyűrűk közötti szakaszok
ellazulva maradnak. Rövid idő múlva az előbbi
kontrakciós gyűrűk lazulnak el, az előzőleg ellazult
szakaszokon pedig újabb kontrakciós gyűrűk jelennek
meg. A kontrakciós gyűrűk egyidejű (szinkronizált)
megjelenése biztosítja, hogy a chymus mind oralis, mind
aboralis irányban csak keveset mozdul el.

191
 Az analis irányba történő továbbítást (propulzió)
a perisztaltikus mozgás, más néven bélperisztaltika biztosítja. A
lumenen belüli inger hatására az inger helyétől oralisan a körkörös
izomban gyűrűszerű összehúzódás jelenik meg, az inger helyétől
analisan pedig ellazulás. (Ezt a motilitásmintázatot első leírói,
Bayliss és Starling “a bél törvényé”-nek nevezték el.) A körkörös
izomzat összehúzódásával egy időben a hosszanti simaizom is
összehúzódik. A kialakuló nyomásgradiens következtében a
chymus néhány centiméterrel lejebb kerül. A perisztaltika a
vékonybélben néhány cm után elhal, a chymust ezt követően újabb
perisztaltikus hullám továbbítja.

Bayliss-Starling féle béltörvény

A mozgást a GI rendszer falának stimulálása váltja ki. A bélfal ingerlésének helyétől orálisan
kontrakció, aborálisan relaxatió jön létre. Az orális kontrakció gyűrű halad tovább anális irányba, így
továbbítva a béltartalmat. Orálisan opioiderg interneuronokra tevődik át az ingerület, amely megszünteti a
VIP/NO tónusos gátlását, ami izomkontrakciót eredményez. Anális irányban serkentő interneuron vesz részt
a reflexívben, így a gátlás erősödik és relaxáció megy végbe.
Exner-jelenség
Hegyes végű tárgyak a bélcsatornában megfordulnak és tompa végükkel előre haladnak tovább. A hegyes
tárgy izgatja a bél falát, emiatt perisztaltikus hullám alakul ki, így a tárgy megfordul és a perisztaltika előre
hajtja a tárgyat.
Ismertesse, hogyan hat a szimpatikus/paraszimpatikus moduláció a GI motorikára.
A paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer neuronjai, amelyek a központi idegrendszerből jövő
utasításokat részben az enteralis idegrendszerhez, részben közvetlenül egyes záróizmokhoz közvetítik.
A belső anussphinctert a végbél körkörös simaizmának megvastagodása képezi. Ez nyugalomban tónusos
miogén összehúzódásban van. A miogén tónusra tevődik rá a noradrenerg szimpatikus constrictor beidegzés,
amelyet α1-receptorok közvetítenek. Emberben a szimpatikus impulzusoknak lényeges szerepe van a belső
sphincter tartós zárva tartásában. Tehát a szimpatikus moduláció gátolja a bél motilitását, míg a
paraszimpatikus moduláció fokozza a bél motilitását.
Az epehólyag izomzata étkezések között – a telődési fázisban – ellazul, amiben a paraszimpatikus
beidegzés (n. vagus) VIP felszabadításával vesz részt. A telődés alatt az epehólyag nyálkahártyájának
folyadékfelszívó képessége lehetővé teszi, hogy az epének a májban kiválasztott alkotórészei
koncentrálódjanak, és ezáltal az epe kisebb térfogatban kerülhessen a bél lumenébe. Így a napi néhány száz
millilitert kitevő folyamatos epeszekréció mellett is az epehólyag sokkal kisebb térfogatú epét tárol, és ürít
időszakosan a duodenumba.

192
 48. A SPLANCHNICUS KERINGÉS

Ismertesse a splanchnicus vérátáramlás részesedését a nyugalmi perctérfogatból. Nyugalmi tónus

összetevői. Állítsa szembe a lokális szöveti és a szisztémás neurális szabályozás jelentőségét (fizikai
munka, vérvesztés, táplálékfelvétel után).
A splanchnicus érterület magába foglalja a gyomor-bél rendszer, pancreas, máj és lép ereit: az érterület
szimpatikus vasoconstrictor beidegzése a nervus splanchnicusból származik. A terület teljes véráramlása a
felszívást követő (posztabszorptív) fázisban, nyugalomban (hanyatt fekvő helyzetben) a perctérfogat
mintegy 25%-a. A véráramlás azonban rendkívül változékony, kifejezett a funkcionális hyperaemia, továbbá
a terület nagy szerepet játszik a vészhelyzetekhez való keringési alkalmazkodásban.
A cardiovascularis szabályozás szempontjából a splanchnicus keringés különleges aspektusa, hogy az
említett nyugalmi körülmények között ezen terület ereiben helyezkedik el a vértérfogat ötöde, ez felnőttben
kb. 1 liter vért jelent. Ebből a térfogatból jelentős hányad van a májban. A splanchnicus érpálya, főként a
máj, emberben fontos vérraktár; vészhelyzetben vértartalmának mintegy harmada/fele áramolhat a vénás
rendszerbe.
A gyomor-bél rendszer véráramlása mind keresztmetszetében, mind hosszanti irányban heterogén. A
keresztmetszet tekintetében a nyálkahártya egységnyi tömegre számított véráramlása sokszorosa az
izomrétegek véráramlásának. Hosszanti irányban a táplálékfelvételt követően az éppen aktív szakaszok
véráramlása jelentősen fokozódik.
A tápcsatorna aktív szakaszán nagymértékű folyadékszekréció, valamint folyadékfelszívás megy végbe.
A folyadékmozgások hátterét a véráramlás biztosítja: a nyugalmi áramláshoz képest a véráramlás az aktív
szakaszon helyileg akár 7–8-szorosára is fokozódhat. Az áramlásnövekedés a bélfal egyes rétegei között
nem oszlik meg egyenlően: a nyálkahártya véráramlása sokkal nagyobb mértékben fokozódik, mint az
izomrétegé.
A perctérfogat újraelosztásában a splanchnicus érterület kiemelten fontos szerepet játszik. Potenciális
fontosságát több tényező magyarázza: nyugalmi körülmények között ez az érterület 25%-ban részesül a szív
perctérfogatából, itt helyezkedik el nyugalomban a keringő vértérfogat ötöde (rezervoárfunkció), végül a
hasi szervek alapszinten csökkent perfúzió mellett is képesek működni. Vészhelyzetben az agy és a szív
megfelelő mértékű vérellátását a hasi szervek csökkent véráramlása és vértartalma teszi lehetővé. Ilyen
helyzetben a gyomor-bél rendszer véráramlása a nyugalmi véráramlás negyedére csökkenhet.
A perctérfogat átrendezésben a splanchnicus érterület két módon vesz részt. Az első a prekapilláris
rezisztenciaerek általános vasoconstrictiója. Ez azért jelentős, mert a párhuzamosan kapcsolt érterületek
közül a splanchnicus erek nagy hányadát képezik a teljes perifériás ellenállásnak. A bél vasoconstrictiójában
jelentős szerepet játszik a szimpatikus purinerg beidegzés (a transzmitter ATP). A második tényező a
splanchnicus terület kapacitásereinek kiürítése. A vénák kiürítésében egy passzív és egy aktív mechanizmus
szerepel. A passzív tényező a prekapilláris rezisztenciaerek vasoconstrictiójának másodlagos
következménye: a prekapilláris vasoconstrictio csökkenti a vénákban a nyomást, és ezen a csökkent belső
nyomáson a vénák kollabálnak. Erre tevődik rá az aktív mechanizmus, a szimpatikus noradrenerg eredetű
venoconstrictio (α1-receptorokon keresztül). Mind a passzív, mind az aktív tényező a splanchnicus terület
vénáiból a jobb szívfél felé tereli a vért.
Lokális szöveti szabályozás Szisztémás neurális szabályozás
Jelentősége: funkcionális hyperaemia Jelentősége: keringési redisztribúció
Funkcionális hyperaemia: Aktív agyterületek Keringési redisztribúció: A perctérfogat
fokozott véráramlása (helyi anyagcsere-tényezők) újraelosztása, a nagy vérkör perctérfogatának
megoszlása egyes érterületek javára, de más
érterületek kárára megváltozik.

193
 Szerv Nyugalmi PT Nyugalmi O2 Munka PT Max vasodilatatio
Mértékegység kg % ml % ml % ml % ml
Összesen 70 100 5000 100 250 100 25000 100
Agy 1,4 2 750 15 45 18 750 3 1500
Szív 0,3 0,4 250 5 30 12 1250 5 1250
Splanch 4 5,7 1000 20 9000
55 22 750 3
Máj 1,5 2,1 500 10 5000
Vese 0,3 0,4 100 20 17,5 7 750 3 1800
Izom 35 50 800 16 50 20 21250
21250 85
Bőr 2 2,9 250 5 10 4 3000
Zsír 9 13 250 5 1800
42,5 17 250 1
Csont stb. 18 25,6 200 4 2000
Jellemezze a máj portális keringésének szerepét a gasztrointesztinális rendszer működésében.
Ismertesse a máj mikrocirkulációját, a májszinuszoidok morfológiai és funkcionális sajátságait.
A kettős vérellátású máj központi helyet foglal el a splanchnicus keringésben. Nyugalmi körülmények
között a máj teljes vérellátása 1,5 l/min.
A vérellátás egy része az arteria hepaticán keresztül jön: ez szolgáltatja a máj véráramlásának negyedét
(350-400 ml/min), továbbá a máj O2-fogyasztásának felét. (Az 1,5 kg tömegű máj a szervezet nyugalmi O2-
felvételének 1/5-részét használja fel.) Az arteria hepatica nyomása megfelel a hasi aortában uralkodó
nyomásnak.
Mikrocirkuláció
A két ér együtt ágazik el arteria és vena interlobarissá → arteria et vena interlobularis → arteria et vena
perilobularis → sinusoidok → vena centralis → vena sublobularis → vena hepatica → vena cava inferior
A máj vérellátásának mintegy 3/4 része a hasi szervekből, a gyomor-
bél rendszer, pancreas és lép vénás véréből származik. Ezen szervek
vénái a vena portaeban egyesülnek: az ebben uralkodó nyomás 10–12
Hgmm. Az arteria hepaticából és a vena portaeból származó vér a
májsejtek közötti sinusoidokban keveredik. Az arteriolák szakaszán
jelentős nyomásesés van: a sinusoidokban a nyomások
kiegyenlítődnek, így ott a nyomás 8–9 Hgmm. A sinusoidokban a vér a
májsejtekből (hepatocytákból) kialakult lemezek körül áramlik. A
sinusoidokból összeszedődő vér a májvénákon (venae hepaticae)
keresztül hagyja el a májat, és a vena cava inferiorba ömlik. A máj így
egyrészt az arteria hepaticán keresztül a nagy vérkör párhuzamosan
kapcsolt érterülete, másrészt a vena portaen keresztül sorosan
kapcsolódik a gyomor-bél rendszerhez.
A májnak az arteria hepaticából származó vérellátása aránylag állandó. A vena portaeból származó
hányad változó: a felszívási (abszorptív) fázisban bekövetkező funkcionális hyperaemia alatt az áramlás akár
50%-kal magasabb lehet. Ha a perctérfogat újraelosztása során az életfontosságú szervek vérellátásának
biztosítása szükségessé teszi, a májhoz áramló vér a nyugalmi érték törtrészére csökken.
Nyugalmi körülmények között a máj ereiben 350 ml vér van; ennek nagy része a mikrocirkulációs
szakaszt követő kapacitáserekben foglal helyet. A májban tárolt vér izommunka során vagy vérvesztést
követően jelentősen csökkenhet: az utóbbi esetben a máj vérleadása hozzájárul a perctérfogat
fenntartásához. Kóros állapotokban, mint pl. a jobb szívfél elégtelenségét kísérő centrális vénás nyomás
fokozódás során a májban több vér tárolódik, és a máj (a hasfalon keresztül tapinthatóan) megduzzad.

194
 49. A FELSŐ GASZTROINTESZTINÁLIS RENDSZER FUNKCIÓI:
RÁGÁS, NYÁLELVÁLASZTÁS, NYELÉS

Ismertesse a táplálékfelvétel mechanizmusait: szopás, harapás, rágás.

1. Szopás: Az emberrel vele született agytörzsi reflex.
2. Harapás: Unilaterális nyújtási reflex. A száj nyitása aktiválja az izomreceptorokat, így az állkapocs
felemelkedik, amikor pedig a száj NYH receptorok aktiválása gátolja a nyújtási reflexet, akkor az
állkapocs leereszkedik.
3. Rágás: Masticatio – fogak, nyelv, bucca, nyállal keverés, bolus (falat) formálása. A rágás hiánya nem
teszi lehetetlenné a táplálkozást, de az emésztés és a felszívódás idejét megnyújtja, a gyomor
nyálkahártyája károsodhat.
Írja le a nagy nyálmirigyekből származó nyál mennyiségét és összetételét. Magyarázza el, hogyan
módosul az acinusok szekrétumétumának összetétele a nyálmirigy ductalis sejtjeinek működése révén.
Írja le a nyál élettani funkcióit, összetevőit.
Emberben a nyálat 3 pár nagy nyálmirigy (glandula parotis, gl. submandibularis és gl. sublingualis),
valamint a szájüreg nyálkahártyájában található számos kis nyálmirigy termeli. Egészséges emberben
körülbelül 1-1,5 liter nyál képződik naponta, ami főleg vizet, elektrolitokat és fehérjéket tartalmaz.
A nyál hipozmotikus folyadék; egyik funkciója a szájüreg nedvesen tartása. A szájnyálkahártya
nedvessége az egyik jelzője a szervezet hidráltsági állapotának. Dehidrációban a nyálszekréció csökken; a
szájnyálkahártya szárazsága szomjúságérzetet kelt, és vízivásra késztet. (Időlegesen a száj vízzel való
kiöblítése is megszünteti a szomjúságérzetet.) A napközbeni nyálszekréció folyamatosan öblíti a szájüreget,
felhígítja, illetve kimossa annak baktériumflóráját. A nyálban lévő lizozimnek és az IgA- -antitesteknek
antibakteriális hatásuk van. Tartós nyálelválasztási zavar esetén a szájüreg fertőződik, a fogakon caries lép
fel. A nyálban lévő kalciumot kötő fehérjék védő bevonatot képeznek a fogakon.
A nyál egy nagy molekulájú, erősen glikozilált proteint, mucint tartalmaz, amely “csúszóssá” teszi a
falatot, ezzel megkönnyíti a nyelést. Emberben a nyálképződés szükséges az artikulált beszédhez is.
Egyes fajokban, így az emberben is, a nyál α-amilázt tartalmaz: az enzim bontja a táplálékban lévő
keményítőt. A nyelv kis nyálmirigyei kevés lipázt is elválasztanak.
A nyálmirigyek acinusaiban két, morfológiailag és funkciójában különböző sejttípus van. A serosus sejtek
nagy mennyiségű izozmotikus elektrolitoldatot választanak el, és szekrétumuk különböző fehérjéket
tartalmaz. A mucinosus sejtek kisebb térfogatú folyadékban választanak
ki mucint. A serosus és a mucinosus sejtek aránya a 3 pár nagy
nyálmirigyben eltér. A gl. parotis főleg serosus sejtekből épül fel, a másik
két pár nyálmirigy jelentős számban tartalmaz mucinosus sejteket.
Az acinusokban keletkező primer szekrétum izozmotikus, Na+- és Cl–-
koncentrációja közel áll a vérplazmáéhoz. Keletkezésében a Na+–K+-
pumpa működéséhez kapcsolt másodlagosan aktív transzcelluláris Cl–-
szekréció, paracelluláris Na+-, továbbá paracelluláris és – aquaporin
csatornákon keresztüli – transzcelluláris víztranszport szerepel. A
kloridionok gradiensük irányában a luminalis membrán CFTR-csatornáin
keresztül jutnak a lumenbe.
A serosus sejtekből a granulumokban raktározott α-amiláz és a
kalciumot kötő, prolinban gazdag glikoprotein, a mucinosus sejtekből
pedig a mucinok exocytosissal kerülnek a lumenbe.
A kivezetőcsövecskék sejtjeinek luminalis membránjában
+ +
amiloridérzékeny Na -csatornák vannak. A Na -ok gradiensük irányában
ezeken keresztül áramlanak a lumenből a sejtbe. A basolateralis membrán

195
Na+–K+-pumpája a Na+-okat az interstitium felé továbbítja, és ezzel fenntartja a Na+-gradienst. A Na+-
transzportot a luminalis és a basolateralis membrán Cl–-csatornáin keresztüli, transzcelluláris Cl–-transzport
kíséri. Az eredmény Na+- és Cl–-reabszorpció.
A szájüregbe kerülő nyál azáltal válik hipozmotikussá, hogy a kivezetőcsövecskék hámsejtjei között lévő
intercelluláris junkciók csak korlátozottan engednek át vizet, és ezért a lumenből az interstitiumba
visszaszívott Na+- és Cl–-okat nem kíséri víz. A kivezetőcsövecskék hámsejtjeinek Na+-okat visszaszívó
kapacitása korlátozott, ezért nagyobb mennyiségű primer szekrétumból a Na+-oknak csak kisebb hányadát
képesek visszaszívni. Így növekvő szekréciós intenzitás mellett a kivezetőcsövek sejtjei egyre kevésbé
képesek módosítani a nyál végső ozmotikus koncentrációját: intenzív nyálelválasztás mellett a nyál
ozmotikus koncentrációja egyre inkább megközelíti a plazma ozmotikus koncentrációját.
A kivezetőcsövecskék sejtjei káliumionokat is kiválasztanak, ennek következtében a nyál K+-koncentrációja
magasabb, mint a primer szekrétumé (és a vérplazmáé).
A nyál élettani funkciói Összetétel
 Emésztés (amiláz, lipáz) Szerves elemek: lipáz, amiláz, mucus, IgA,
 Kiválasztás (idegen anyagok, vírusok) lizozimek, lactoferrin, EGF (epidermal growth
 Mucosa védelme factor),
 Bacteriostaticus működés Szervetlen elemek: Na+, Cl-, HCO3-,K+
 Kenés, nedvesítés, oldás, higítás
 Ízérzés, alkalikus pH (friss nyál)
Írja le a nyálszekrécióhoz vezető ingereket és idegi pályákat, valamint azok hatásait. Ismertesse, hogy
a szimpatikus, ill. a paraszimpatikus ingerlés hatására szekretálódó nyál miért lesz eltérő összetételű?
Ismertesse a nyelési reflexet. Ismertesse az oesophagus felső és alsó szakasza között fennálló anatómiai
és izomzatbeli különbségeket, különös tekintettel a felső és alsó oesophagealis sphincterre. Adja meg
primer és szekunder oesophagus perisztaltika fogalmát.
A kivezetőcsövecskék hámsejtjei csak csökkenthetik a primer szekrétum térfogatát, ezért a
nyálelválasztás intenzitását az acinussejtek szekréciója szabja meg. A szekréció idegi szabályozás alatt áll.
Emberben a napi nyálelválasztás 1 liter körül van, ennek legnagyobb része (közel 90%) az étkezések
időszakára esik, étkezési szünetekben a szekréció kevesebb, alvás alatt pedig alig van nyálelválasztás.
Az acinussejteket paraszimpatikus és szimpatikus postganglionaris rostok idegzik be: ezek közül
fontosabb szerepe van a paraszimpatikus kolinerg idegrostoknak. A kolinerg szekréciót M3 típusú
receptorok közvetítik, a jelközvetítés során a főszerepet az intracelluláris Ca2+-koncentráció emelkedése
játssza: ez a mechanizmus nagy mennyiségű folyadék elválasztásával jár. A muszkarinos ACh-
receptorokat bénító atropin csökkenti, ill. megszünteti a paraszimpatikus idegek ingerlésével kiváltott
nyálszekréciót (a gyógyszerként adott atropin szájszárazságot okoz). A nyálmirigyeket beidegző
paraszimpatikus postganglionaris rostok végződéseiben peptid kotranszmitterek is találhatók. A
paraszimpatikus idegek ingerlése a nyálmirigy vérellátását is jelentősen növeli. A vasodilatatio atropinra
nem érzékeny, létrejöttét valamelyik kotranszmitter váltja ki.
Szimpatikus ingerlés (ß2-receptor) hatására kis térfogatú, magas fehérjetartalmú nyál választódik
el. A fehérjeszekréciót csak kismértékű folyadékszekréció kíséri. Az általánosult szimpatikus izgalom
hatására elválasztott nyál sűrű és viszkózus: ez tapasztalható pszichés izgalmak esetében is.
A nyálelválasztás megindulása elsősorban a táplálékfelvétel valamelyik mozzanatával függ össze: a
nyálelválasztás reflexfolyamat eredménye. A feltétlen (veleszületett) nyálelválasztási reflexek a szájüreg
ízérző- és mechanoreceptorainak, továbbá az orrüreg nyálkahártyájában elhelyezkedő szagérző
receptoroknak az ingerlésével váltódik ki. Nyálelválasztási ingert jelent maga a rágás is. A nyálelválasztás
feltétlen reflexe a nyúltagyban csatolódik át az efferens pályákra (VII. és IX. agyidegek magvai).
A nyálelválasztás feltételes reflex eredménye is. A feltételes nyálelválasztási reflex bárhonnan
kiváltódhat: ízletes ételre vonatkozó gondolat is nyálelválasztáshoz vezethet. A feltétlen és a feltételes reflex
efferens pályája közös.

196
 A reflexes nyálelválasztást mind idegen tárgy (pl. fogorvosi műszer) jelenléte a szájüregben, mind pedig
a nyelv mozgásával kapcsolatos mechanoreceptor ingerlés (pl. beszéd) aktiválhatja. Nyálszekréciót vált ki a
hányásközpont ingerülete is.
A felső oesophagussphincter
A garat és a nyelőcső között az átmenetet a m. cricopharyngeus képezi: nyelésszünetben ennek, továbbá a
m. cricoarythenoideusnak a tónusos összehúzódása képezi a felső oesophagussphinctert. A tónust a n. vagus
visceromotoros rostjai közvetítik. A nyelés során a garatba jutott falat vagy korty reflexesen a felső
oesophagussphincter azonnali ellazulását váltja ki; a nyálkahártyában lévő mechanoreceptorok izgatására a
motoros axonokban időlegesen szünetelnek az akciós potenciálok. Az ellazulás mintegy 0,5-1,0 s-ig tart,
ezzel lehetővé válik a falat/korty továbbhaladása az oesophagusba. Ezt követően, amikor a falat már
túlhaladt ezen a szakaszon, a felső sphincterhez menő motoros axonokban a nyugalmi értéket meghaladóan
növekszik az akciós potenciálok frekvenciája, a sphincter kb. 1 s időtartamra reflexesen erőteljesen
összehúzódik, a sphincter területén a nyomás a nyugalmi érték fölé emelkedik: az összehúzódás
megakadályozza a refluxot.
A nyelés oesophagealis fázisa
A garatot a gyomorral a nyelőcső (oesophagus) köti össze. Emberben a nyelőcső két, nem élesen
elhatárolt részből áll. A mintegy 6-8 cm hosszúságú felső rész izomzata kizárólag vázizom, a 10-12 cm
hosszú alsó szakasz tisztán simaizom. A két zóna között rövid átmeneti zóna helyezkedik el, amelyben a
kétféle izomzat keveredik.
A felső sphinctert követő, mintegy 16-20 cm-es nyelőcsőszakaszon, a corpusban, a nyelésszünetben mért
nyomás szubatmoszférás (“negatív”), közel áll az intrathoracalis nyomás értékéhez. A nyomás a belégzési és
a kilégzési állapotnak megfelelően ingadozik. Ezen a szakaszon nyugalomban mind a harántcsíkolt, mind
pedig a simaizomzatból álló oesophagusfal ellazult állapotban van.
A nyelési aktus alatt kontrakciós hullám, oesophagusperisztaltika halad lefelé a nyelőcsőben. A gyűrűszerű
kontrakció (perisztaltikus hullám) átlagosan 3-5 cm/s sebességgel halad lefelé, az összehúzódás területén az
intraluminalis nyomás emelkedik. Egy-egy perisztaltikus hullám legfeljebb 7 másodpercig tart. Az emberi
oesophagusban a falat több mint 10 s alatt jut el a gyomorba.
Az alsó oesophagussphicter (LES)
A nyelőcső legalsó, 2-4 cm hosszú szakaszán a nyugalmi nyomás ismét pozitív. Ezen a szakaszon
anatómiailag is kimutatható simaizom-megvastagodás (alsó oesophagussphincter, cardia) nyugalmi
miogén tónussal. Az alsó sphincterben a n. vagus postganglionaris végződéseiből felszabaduló NO
hosszabb, 5-10 s-ig tartó elernyedést okoz. Az elernyedés a nyelés kezdete után már 2-3 másodperccel
bekövetkezik (a falat még a nyelőcső kezdeti szakaszán van), így időben átfedi csaknem a teljes
oropharyngealis, ill. oesophagealis fázist. Az alsó sphincter elernyedését átmeneti összehúzódás követi,
majd ez után áll vissza az eredeti tónus. A bolus áthaladását követő kontrakció akadályozza meg
a gastrooesophagealis refluxot. A LES elégtelen működése esetén a savanyú gyomortartalom visszajut a
nyelőcsőbe, és kellemetlen tüneteket (“gyomorégés”, köhögési inger) és gyulladást okoz
(gastrooesophagealis reflux szindróma).
Ha az alsó sphincter beidegzése sérül, a sphincter a nyelés alatt nem képes ellazulni, a nyelőcső tartalma
nem juthat a gyomorba (nyelésképtelenség, achalasia). Ezen működési hiba következtében a sphincter felett
a corpus kitágul, izomzata tönkremegy.
Az eddigiekben leírt folyamatok sorát a falatnak a garatban való megjelenése indítja el: ezt primer
perisztaltikának nevezzük. Előfordul, hogy a primer perisztaltikus hullám nem kellőképpen hatásos, és a
falat egy része valahol az oesophagusban visszamarad. Erről a helyről, az ott lévő afferens végződések
izgatása következtében, újabb perisztaltikus hullám, szekunder perisztaltika indul el.
Mialatt a nyelési aktus folyamatban van, a gyomor proximalis részében megkezdődik az ellazulás (receptív
relaxáció). A reflex afferens és efferens szára egyaránt a n. vagusban fut (vagovagalis reflex).

197
 50. A GYOMOR MOTOROS FUNKCIÓI. HÁNYÁS. A
GYOMORSZEKRÉCIÓ ÉS SZABÁLYOZÁSA

Ismertesse a gyomor funkcionális felosztását a gyomormotilitás szempontjából.

A gyomor a nyálkahártya szerkezete és működése
szempontjából két nagyobb részre, corpusra és antrumra
osztható. A gyomornedv szekréciójában a főszerep a
corpusé; itt képződik a:
 sósav és az intrinsic faktor,
 a pepszinogén(ek),
 a mucin kisebb hányada,
 továbbá a bikarbonát egy része.
A pylorus előtti szakasz, az antrum a szekréció szabályozó
régiója. A nyálkahártya felszínét itt mucinosus sejtek
bélelik, amelyek bikarbonátot is elválasztanak.
 Corpus: Sósavtermelő, oxintikus régió
 Antrum: Mucosustermelő régió
Gyomortelődés: ismertesse a proximális gyomor receptív relaxációjának lokális és hosszúpályás
(vago-vagális) reflexszabályozását.
A proximalis gyomor simaizomsejtjeinek membránpotenciálja stabil, fluktuációt nem mutat, és a sejtek
fázisos összehúzódásokat sem végeznek. Nyugalomban (éhgyomorral) a proximalis gyomor tónusos
összehúzódásban van, ennek következtében az üres gyomor belső térfogata mintegy 50 ml. Táplálékfelvételt
követően a belső térfogat akár 1500 ml-t is elérhet anélkül, hogy a gyomorban a nyomás lényegesen
emelkedne. Az időben első reflexet a nyelőcső tágulása váltja ki. A falat/korty még el sem érte a gyomrot,
amikor annak proximalis része már ellazult: ez a receptív relaxáció. A második reflexet a gyomorba
érkezett táplálék vagy folyadék váltja ki: ez az adaptív relaxáció.
Az izomzat ellazulását hosszúpályás reflexek közvetítik, amelyek afferens és efferens szára egyaránt a n.
vagusban fut (vagovagalis reflex). Az efferens vagusimpulzusok a proximalis gyomor simaizomsejtjeinek
tónusát csökkentik, a transzmitter valószínűleg NO (és talán VIP). A vagus efferens rostjainak megszakítása
után a receptív és az adaptív relaxáció nagyrészt elmarad; ezért táplálékfelvételt követően a gyomorban
jelentősen fokozódik a nyomás. A megmaradó kismérvű ellazulás intramuralis (helyi) reflexek
következménye.
A proximalis gyomor a továbbító funkcióban azáltal vesz részt, hogy az ürüléssel párhuzamosan
fokozatosan helyreáll a tónusa, a lumenben fokozódik a nyomás, ezáltal a gyomortartalom a distalis gyomor
felé mozdul.
Adja meg a gyomorperisztaltika funkcióit (keverés, aprítás, gyomortartalom továbbítása). Írja le a
hányás mechanizmusát, és ismertessen néhányat a hányás lehetséges okai közül. Ismertesse az
oxintikus area gyomormirigyeiben levő parietális sejtek (HCl, az intrinsic faktor) fő sejtek
(pepszinogén), és a mucosa sejtek (bikarbonát tartalmú mucus) szekrétumait!
Az emberi gyomor motorikájának hármas funkciója van:
1. a lenyelt táplálék és folyadék befogadása és tárolása (“rezervoár” működés);
2. a darabos táplálék felaprózása (“őrlés”), finomszemcsés pasztává alakítása, és a gyomornedvvel
való keverése;
3. a szemcsékre diszpergált gyomortartalom kis adagokban való továbbítása a duodenumba
(továbbító funkció, szabályozott sebességű ürülés).

198
Hányás
A hányás elsődlegesen védekezési folyamat, amelynek során a gyomor-bél tartalom a szájon keresztül
távozik. A szervezet így megszabadul a gyomorba, a duodenumba vagy a vékonybél további szakaszaiba
került, minőségében vagy mennyiségében nem megfelelő tápláléktól, egyes mérgező anyagoktól vagy
fertőző mikroorganizmusoktól. A hányás megelőzi, hogy az ártalmas tartalom végigjuthasson a
tápcsatornán. Hányás azonban a tápcsatornán kívüli ingerekkel is kiváltható.
1. Magát a hányást (vomitus vagy emesis) – kevés kivétellel – jellemző autonóm idegrendszeri tünetek
(szabálytalan vagy szapora szívműködés, sápadtság, verejtékezés, fokozott nyálszekréció) előzik meg.
2. Ezt kíséri a szubjektív rosszullét amelyet hányingernek (nausea) nevezünk. Ez a bevezető szakasz
folyamatosan megy át előbb az öklendezés, majd az expulzió (tulajdonképpeni hányás) szakaszába.
3. Az öklendezés fázisában, ismétlődő ciklusokban a gyomortartalom időlegesen visszajut a nyelőcsőbe,
majd onnan ismét visszakerül a gyomorba. Egy-egy ciklus bevezetéseként valahol a vékonybélben
kontrakciós gyűrű, majd a gyomor felé haladó antiperisztaltikus hullám jelenik meg. Amikor az
antiperisztaltika eléri a duodenumot, ez utóbbi is összehúzódik, és az összehúzódás a gyomorba tolja
vissza a béltartalmat. Ezzel nagyjából egyidejűen zárul a hangrés.
4. Ezután mély belégzést utánozó aktus következik be: a zárt glottis miatt az intrathoracalis nyomás
jelentősen az atmoszférás nyomás alá süllyed. A hasfalizmok összehúzódása megnöveli az
intraabdominalis nyomást. Ilyen módon a hasüreg és a mellüreg, azaz a gyomor és a nyelőcső között
jelentős nyomáskülönbség alakul ki. Ezzel egy időben a gyomorban a corpus és az antrum között is
lefűző kontrakciós gyűrű jelenik meg.
5. A nyomáskülönbség következtében a lefűződés feletti részből a gyomortartalom az ellazult alsó
oesophagussphincteren keresztül a nyelőcső corpusába kerül. A felső oesophagussphincter ekkor még
zárt, megakadályozza az expulziót.
6. Az öklendezési ciklus végén a glottis ismét kinyílik, a légzőizmok és hasizmok tónusa helyreáll, és az
oesophagustartalom visszajut a gyomorba.
7. Ezek a ciklusok néhányszor ismétlődnek, majd az egyik öklendezési ciklus tetőfokán hirtelen
aktiválódnak a kilégzőizmok, és a mellűri nyomás lesz pozitív; a hasizmok szintén összehúzódnak. A
nyelőcsőre kifejtett nyomás indítja meg az expulziót: egyidejűleg megnyílik a felső
oesophagussphincter, és az oesophagustartalom a szájon (és esetleg az orrnyíláson) keresztül kiürül.
8. Végül az oesophagus tartalmának maradékát egy szekunder perisztaltika visszajuttatja a gyomorba. Ez a
maradék egy újabb öklendezési ciklust követően ürülhet ki. A hányási folyamat lezajlása után, a
vagustónus növekedése miatt, a szívműködés gyakran lelassul (bradycardia).
Lehetséges okok: fájdalom, pszichés, emocionális stimulusok, terhesség, besugárzás, gyógyszerek,
koponyaűri nyomás nő.
Szabályozó sejtcsoportok ingerlése
1. Ezek a folyamatok a nyúltvelő három, egymáshoz közel elhelyezkedő sejtcsoportjában koordinálódnak.
Az első az ún. “hányási központ”. Ennek ingerlése előzetes tünetek és öklendezés nélküli azonnali
expulziót vált ki. (Emberben kóros koponyaűri folyamatok a “hányási központ” ingerlésével ilyen
“centrális eredetű hányást” váltanak ki.)
2. A második, ehhez közel elhelyezkedő zóna ingerlése
expulzió nélküli öklendezést hoz létre.
3. A harmadik nyúltvelői sejtcsoport a “kemoreceptor trigger
zóna”, amelynek neuronjai a vérben vagy a
cerebrospinalis folyadékban jelen lévő specifikus kémiai
anyagokra érzékenyek.
Szekréció
A gyomornedv szekréciójában a főszerep a corpusé; itt
képződik a sósav és az intrinsic faktor, a pepszinogén(ek), a

199
mucin kisebb hányada, továbbá a bikarbonát egy része. A pylorus előtti szakasz, az antrum a szekréció
szabályozó régiója. A nyálkahártya felszínét itt mucinosus sejtek bélelik, amelyek bikarbonátot is
elválasztanak.
A gyomormirigyek a corpus nyálkahártyájának mélyre terjedő
jellegzetes elemei. A gyomornyálkahártya felszínén lévő felületi,
mucint és bikarbonátot szecernáló sejtek beterjednek a mirigyek ún.
nyaki régiójába. A felületi sejtek alatt helyezkedik el a nyálkahártya
regenerálódását biztosító proliferáló sejtállomány, ezen sejtek között
differenciálódásra képes őssejteket is fel kell tételeznünk; a
proliferáló sejtek felfelé terjeszkedve újraképzik a mucinosus sejteket,
lefelé terjeszkedve viszont belőlük képződnek a fősejtek,
a fedősejtek és a parakrin funkciójú, hisztamint
elválasztó enterochromaffin típusú (ECL-) sejtek (az angol eredetű
rövidítés az enterochromaffine-like cell-ből származik). A
proliferációt és a differenciálódás irányát a gasztrin szabályozza: kóros túlprodukciója a
gyomornyálkahártya hypertrophiáját okozza. A fedősejtek és az ECL-sejtek közelében parakrin D-
sejtek helyezkednek el, amelyek szomatosztatin termelése gátolja a két említett sejttípus funkcióját, ezzel
mérsékli a sósavelválasztást.
Ismertesse a HCl elválasztás celluláris mechanizmusát.
A fedősejtek luminalis membránja a sejtplazmába mélyen
beágazó canalicularis rendszert képez, amely a lumen felé
nyitott. A luminalis membránt ezért canalicularis membránnak
is nevezzük. A sósav (azaz a H+és a Cl–) a canalicularis
membránon keresztül jut a canaliculusok, majd a mirigyek
lumenébe.
A stimulált fedősejtek canaliculusainak lumenében a H+-
koncentráció 150 mmol/l (kb. pH 0,8). A sejtplazma H+-
koncentrációja mintegy 100 nmol/l (kb. pH 7,1). Így a
canalicularis membrán transzportrendszere kb. milliószoros H+-
koncentráció-gradiens létrehozására képes. Ez a legnagyobb
ismert ionkoncentráció-gradiens, amelyet valamely sejt a
környezetével szemben egyáltalán képes létrehozni.
A koncentrációgradienst a primer H+–K+-pumpa, más
néven H+–K+-ATP-áz (P típusú ATP-áz) alakítja ki. A pumpa működése elektroneutrális: H+-okat pumpál
a canaliculus lumenébe és K+-okat szállít vissza a sejtbe. Az aktív transzport energiáját az ATP
hidrolízise szolgáltatja. Az enzim az aktivált sejtekben a canalicularis membránban helyezkedik el. A H+–
K+-ATP-áz működéséhez szabad SH-csoportok szükségesek: az enzimet SH-reagensek gátolják. Egyes
potenciális SH-reagensek csak erősen savi környezetben válnak reakcióképessé. Ez az alapja a H+–K+-ATP-
áz (és így a savszekréció) szelektív farmakológiai gátlásának: egyes benzimidazolszármazékok, pl.
az omeprazol a fedősejtek erősen savi vegyhatású canalicularis lumenében (de csak ott) aktív SH-reagenssé
alakulnak át, és irreverzíbilisen gátolják a pumpát. Az omeprazol és a hasonló vegyületek a fokozott
savszekréció hatékony gyógyszerei.
A H+–K+-pumpa a fedősejtek HCl-szekréciójának csak az egyik eleme; a HCl-szekrécióhoz még további
membrán- és sejtplazma-összetevők szükségesek. A kloridionok a sejtplazmából a luminalis membrán Cl–-
csatornáján keresztül jutnak a canaliculusba. A K+-ok, amelyeket a pumpa vesz fel a sejtbe, a canalicularis
membrán K+-csatornáját igénybe véve jutnak vissza a lumenbe. Ezáltal a luminalis folyadék a szekréció
során nem szegényedik el K+-okban, és a H+–K+-pumpa folyamatosan működhet.

200
 Az elválasztott H+-ok forrása a H+–K+-ATP-áz sejten belüli felületén disszociáló vízmolekula. Ebből a
H+-ok szekrécióját követően a sejtben szabad OH–-ok maradnak vissza, amelyek a sejten belüli pH-t
alkalikus irányba vinnék. A folyamatos H+-szekréció feltétele a keletkezett OH–-ok folyamatos
közömbösítése. A OH–-ok a sejtplazmában lévő szénsavanhidráz hatására CO2-dal reagálnak és
bikarbonátionokat képeznek. Ennek következtében a sejtplazma pH-ja még a legaktívabb savszekréció alatt
sem emelkedik lényegesen a szekréciós szünetekben mérhető 7,1-es érték fölé. A szénsavanhidráz
acetazolamiddal való gátlásakor az intracelluláris pH emelkedik, a H+-szekréció pedig megszűnik.
Az elválasztott kloridionok utánpótlása a HCO3–-ok eltávolításához kapcsolódik. A basolateralis
membrán Cl–/HCO3– kicserélő karrierje segítségével az interstitiumból Cl–-ok lépnek a sejtbe, és az
intracelluláris HCO3–-ok az interstitium, ill. a vér felé távoznak. A magasabb HCO3–-koncentráció
következtében a gyomorból elfolyó vénás vérben a pH-érték a savszekréció alatt emelkedik.
Írja le a HCl szerepét a fehérje és szénhidrát emésztésben. Hogyan történik a pepsinogen aktiválása?
Mi a sósav szerepe a szervezet fertőzések elleni védekezésében?
A savi vegyhatásnak több szerepe is van. Az egyik a pepszinogének átalakítása aktív enzimekké és az
enzimhatáshoz optimális pH-érték biztosítása. A másik a gyomorba jutott táplálék kémiai “megtámadása”:
az elfogyasztott fehérjék az erősen savi környezetben denaturálódnak, és ez elősegíti a gyomor őrlő
funkcióját. A harmadik funkció a mikroorganizmusokkal szembeni védelem. A magas H +-koncentráció
baktericid hatású, és ennek következtében a táplálékkal bejutott baktériumok jelentős részét elpusztítja.
A lumenbe került pepszinogének aktiválódását az ott lévő H+-ok indítják meg, majd az aktiválódás
autokatalitikus, a már aktivált pepszinmolekulák végzik. Az aktiválódás pH 5 felett lassú, de pH 2-n gyorssá
válik. A pepszinogének pH 7-en stabilak, de a már aktivált pepszinek a bélben ezen a pH-értéken gyorsan
inaktiválódnak.
Ismertesse a parietális sejtet közvetlenül stimuláló neurotranszmittert (Ach), parakrint (hisztamin) és
hormont (gasztrin), forrásukat, receptoraikat és szignáltranszdukciós mechanizmusaikat. Ismertesse
a GRP és a szomatosztatin szerepét.
A fedősejtek szekrécióját három különböző – nem
egyforma jelentőséggel bíró – receptor felől lehet
aktiválni: ezek az M3 típusú ACh-receptorok,
H2 típusú hisztaminreceptorok, végül a CCK2-
receptorok (gasztrin). (Az ACh a postganglionaris
vagusvégződésekből, a hisztamin a környező ECL-
sejtekből, a gasztrin a véráramból származik.) A
jelközvetítési út az M3- és a Gq-fehérjékhez kapcsolt
CCK2-receptorok esetén Ca2+-okon, a H2-receptorok
esetén cAMP-n keresztül aktiválódik. (A CCK2-
receptorokhoz csatlakozó jelátvitel elágazó, foszforilációs
kaszkádokon keresztül a sejtproliferációt és -
differenciálódást is befolyásolja)
A savszekréció a fedősejteken lévő
szomatosztatinreceptorok felől gátlódik. (A szomatosztatin
a gyomormirigyekben lévő D-sejtekből diffúzióval éri el a
környező fedősejteket.) Szomatosztatinhiányos kísérleti
állatokban a savelválasztás fokozott, mutatva, hogy a
szomatosztatin fiziológiás negatív szabályozója a
szekréciónak.

201
Ismertesse a duodénumtartalom szerepét a gyomorszekréció szabályozásában. Ismertesse az
intesztinális gátlás neurális és hormonális mechanizmusait.
Állatkísérletekben figyelték meg, hogy akkor is van savszekréció, ha fehérje-bomlástermékeket
(polipeptideket) a száj és a gyomor megkerülésével (azaz a szekréció cephalicus és gastricus szakaszának
kiiktatásával) közvetlenül a duodenumba vagy a jejunumba juttattak (intestinalis fázis). Az intestinalis
szakasz kiváltási mechanizmusa nagyrészt ismeretlen.
A sósavszekréció gastricus és intestinalis fázisa időben átfedik egymást. Az intestinalis hatások
következtében akkor is folyik sósavszekréció, amikor a gastricus szakaszt fenntartó ingerek már jelentősen
csökkentek; ez meghosszabbítja a szekréció időtartamát.
A szekréció szabályozásában a bél felől ható, szekréciót csökkentő negatív ingerek is részt vesznek. Ezek
közül legjelentősebb a zsírfogyasztás. A savszekréció intenzitása és a gyomor ürülési sebessége egyaránt
csökken, ha 10 C-atomnál hosszabb szénláncú zsírsavak vagy az ezeket tartalmazó monogliceridek jelennek
meg a vékonybél felső szakaszán. Zsírfogyasztást követően nő egyes gyomor-bél rendszeri peptidek szintje
a vérben, ezek közül a CCK, GIP, neurotenzin és YY peptid [PYY, amely névben az N- és C-terminális
tirozin egybetűs kódja (Y) jelenik meg] egyidejű megjelenését teszik felelőssé a szekréció és a
gyomormotilitás gátlásáért (a klinikai irodalomban még helyenként említett “enterogasztron hatás”). Míg a
gasztrin által aktivált CCK2-receptorok felől a szekréció fokozódik, a CCK által aktivált CCK1-receptorok
gátolják a szekréciót (és a motilitást): CCK hatására fokozódik a D-sejtek szomatosztatinelválasztása.
Az intestinalis szakaszban a pancreasnedv szekrécióját főként a vékonybélből kiinduló kémiai ingerek
tartják fent, amelyek vagovagalis reflexeket és CCK-felszabadulást váltanak ki: a legfontosabb szerepet a
CCK játssza. A CCK1-receptorok antagonistái gátolják az étkezést követő enzimszekréciót.
Ismertesse a gyomormucosa védelmét biztosító mechanizmusokat (prosztaglandinok, bikarbonát
barrier).
A gyomor nyálkahártyájában intenzív prosztanoidvegyület-szintézis folyik. A prosztaglandinok közül a
PGE1 és PGE2 jelentősen csökkentik az összes felsorolt mediátorral kiváltható HCl-szekréciót: lehetséges,
hogy hatásuk az ECL-sejtek gátlásán alapul. A prosztaglandinszintézis megakadályozása a gyulladásellenes
hatású ciklooxigenázgátlókkal fokozza a gyomorban a sósavszekréciót; a gyógyszerek széles körben
elterjedt, ellenőrzés nélküli használata gyakran okoz fokozott H+-szekréciót és fekélybetegséget.
Az elválasztott H+-ok forrása a H+–K+-ATP-áz sejten belüli felületén disszociáló vízmolekula. Ebből a
H+-ok szekrécióját követően a sejtben szabad OH–-ok maradnak vissza, amelyek a sejten belüli pH-t
alkalikus irányba vinnék. A folyamatos H+-szekréció feltétele a keletkezett OH–-ok folyamatos
közömbösítése. A OH–-ok a sejtplazmában lévő szénsavanhidráz hatására CO2-dal reagálnak és
bikarbonátionokat képeznek. Ennek következtében a sejtplazma pH-ja még a legaktívabb savszekréció alatt
sem emelkedik lényegesen a szekréciós szünetekben mérhető 7,1-es érték fölé. A szénsavanhidráz
acetazolamiddal való gátlásakor az intracelluláris pH emelkedik, a H+-szekréció pedig megszűnik.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. gyomornedvtermelés: 1-1.5 L/nap;
2. gyomornedv H+ cc: 70-80 mmol/L;
3. gyomornedv pH: 1.10-1.15

202
 51. AZ EXOCRIN PANCREAS: SZEKRÉCIÓ ÉS SZABÁLYOZÁS. A
VÉKONYBÉL: EMÉSZTÉS ÉS FELSZÍVÓDÁS.

Írja le a hasnyál összetevőit, ismertesse a hasnyál fő enzimeit, és a pancreasenzimek duodenumban

történő aktiválását. A duodenális enteropeptidáz (enterokináz) szerepe.
A hasnyálmirigy (pancreas) összetett szerv, amelynek mind exokrin, mind endokrin funkciója van: a
mirigy állományának mintegy 90%-a áll az exokrin szekréció szolgálatában (exokrin pancreas). Az exokrin
szekrétum (pancreasnedv) alapvetően szükséges az elfogyasztott táplálék lebontásához. Hasnyálmirigy-
szekréció hiányában súlyos emésztési zavar (maldigestio) jön létre. A mirigynek nagy tartalékkapacitása
van: emésztési zavar csak akkor nyilvánul meg, ha a szövet 90%-a tönkrement.
Az exokrin pancreas szekréciós működése a szekvenciális szekréciós modell szerint folyik: két eltérő
szerkezetű sejttípus egymást követően választja el a pancreasnedvet. Az acinusokból összeszedődő
intercalaris vezetékek előbb intralobularis, majd extralobularis vezetékeket képeznek, és ezek végül egy
vagy két fő kivezetőcsőben (ductus pancreaticus) egyesülnek. Az emberek felében a pancreasvezeték(ek) a
közös epevezetékkel (ductus choledochus) közösen, a másik felében egymagukban nyílnak a duodenumba.
Az acinussejtek szekrétuma az alábbi anyagok keveréke:
 aktív enzimek (α-amiláz, trigliceridlipáz, egyéb észterázok, ribonukleáz és dezoxiribonukleáz)
 inaktív proenzimek (tripszinogén, kimotripszinogén, proelasztáz, prokarboxipeptidázok és
profoszfolipáz)
 nem enzimtermészetű szabályozó fehérjék (kolipáz, tripszininhibitor, CCK-szekréciót szabályozó
peptid)
A pancreas proenzimei aktiválásuk után igen aktív, agresszív peptidázok, ill. foszfolipázok: idő előtti
aktiválódásuk a pancreas kivezetőcsöveiben súlyosan károsítaná ezt a különlegesen érzékeny szövetet.
Normál körülmények között azonban a proenzimek aktiválása csak a duodenum lumenében következik be.
Az aktiválás első lépése a nyálkahártyasejtek kefeszegélyében lokalizált
specifikus enteropeptidáz hatására következik be. Ez az enzim a tripszinogénmolekula belsejében lévő
egyik peptidkötést hasítja: a keletkezett tripszin már aktív proteáz (endopeptidáz). A tripszin a többi, még
inaktív tripszinogénmolekulában ugyanazt a peptidkötést hasítja, mint az enteropeptidáz, így a kezdeti lépés
után a tripszinogén → tripszin átalakulás autokatalitikusan, nagy sebességgel megy végbe. Az aktív tripszin
a többi proenzim (kimotripszinogén, proelasztáz, prokarboxipeptidázok és profoszfolipáz) molekulákban
bontja azokat a peptidkötéseket, amelyek a proenzimeket inaktív alakban tartják. Így az aktív tripszin
megjelenését követően valamennyi proenzim aktiválódik.
Magyarázza el, miért nem emészti meg a pancreas önmagát?
Az esetleges idő előtti enzimaktiválás szövetkárosító hatásainak megelőzését szolgálja a
pancreasnedvben jelen lévő tripszininhibitor protein, ezáltal véd az önemésztődéstől (pancreasnercosis).
Ismertesse, hogyan vesz részt az exocrin pancreas a duodenum pH-jának szabályozásában (HCO3-
szekréció).
A hasnyálmirigy piramis alakú acinussejtjei mirigyvégkamrákat (acinusokat) alkotnak. Az acinussejtek a
proenzimek, enzimek és más fehérjék koncentrált oldatát nagyon kis térfogatban választják el. Minden egyes
acinussejt valamennyi enzim és proenzim szintézisére és szekréciójára képes. A fehérjék exocytosissal
kerülnek a lumenbe. A primer szekrétum elektrolit-összetétele közel áll a plazma elektrolit-összetételéhez. A
folyadékszekréció mechanizmusa hasonló a nyálmirigyek acinusaiban megismerthez: másodlagosan aktív
kloridszekréció folyik, a kloridionok Cl–-csatornákon (CFTR-fehérje) keresztül jutnak a lumenbe.
A pancreasnedv térfogatának nagy részét az intercalaris kivezetőcsövecskék sejtjei választják el. Ez a
szekrétum izozmotikus a vérplazmával, Na+- és K+-koncentrációja megegyezik a plazmáéval. A sejtek
bikarbonátionokat választanak ki a lumenbe: a szekrétum HCO3–-koncentrációja emberben eléri a 140
mmol/litert.

203
 Lassú áramlás esetén a kivezetőcsövek distalis szakaszán a luminalis bikarbonátionok kloridionokra
cserélődnek. Minél intenzívebb a szekréció (gyorsabb az áramlás a kivezetőcsőben), annál kevesebb
bikarbonátion cserélődhet ki kloridionokkal. A cseretranszport jellege következtében a két anion
koncentrációjának összege állandó.
Ismertesse az exocrin pancreas szekréció neurális és hormonális (szekretin, CCK) szabályozását.
Az acinussejtek szekrécióját a nervus vagus, továbbá hormonok aktiválhatják. Az idegi szabályozás fő
transzmittere az ACh (M3-ACh-receptor). A szabályozás hormonális tényezője a kolecisztokinin (CCK),
ami közvetlenül is stimulálhatja az acinussejtek CCK1 típusú receptorait, azonban közvetett úton, a n. vagus
szenzoros (afferens) végződéseit ingerelve is hathat, vagovagalis reflexet vált ki. A szekretin – bár receptora
van az acinussejteken is – önmagában nem hat a szekrécióra, de fokozza a CCK hatásosságát (potenciáló
hatás). A szekrécióval kapcsolatos vasodilatatiót valószínűleg a paraszimpatikus idegvégződésekből
felszabadult kotranszmitter, a VIP váltja ki.
A bikarbonát elválasztását a szekretin szabályozza. A kivezetőcsövecskék sejtjein a szekretinreceptorok
mellett CCK1- és ACh-receptorok is vannak. A bikarbonátszekrécióra kifejtett stimulálásban egyrészt a
szekretin és a CCK, másrészt a szekretin és az ACh potenciálják egymás hatását.
Hogyan hat a vegetatív idegrendszer (vago-vagalis reflexek) a pancreasra?
Az intestinalis szakaszban a pancreasnedv szekrécióját főként a vékonybélből kiinduló kémiai ingerek
tartják fent, amelyek vagovagalis reflexeket és CCK-felszabadulást váltanak ki: a legfontosabb szerepet a
CCK játssza. A CCK1-receptorok antagonistái gátolják az étkezést követő enzimszekréciót.
A CCK-t elválasztó I- (CCK-) sejtek a duodenumban és a vékonybél felső szakaszán helyezkednek el. A
vér CCK-szintje a táplálékfelvételt követően – amennyiben a táplálék fehérjét és/vagy zsírt tartalmaz – az
éhgyomri érték 5–10-szeresére emelkedik. A CCK-elválasztás legfontosabb szabályozója a béltartalom
összetétele. A CCK-szekréció fokozódik, ha egyes aminosavak (a legfontosabb közülük a fenil-alanin),
továbbá hosszú láncú zsírsavak (>C10) jelennek meg a bél lumenében. Emberben fehérje- vagy zsírtartalmú
étkezés után a CCK koncentrációja a vérben minden esetben emelkedik; ez a szint megindítja és fenntartja a
pancreas enzimszekrécióját.
A bikarbonátelválasztás fő szabályozója a szekretin. A duodenum kezdeti szakaszán, az S-sejtek
közelében a pH epizódszerűen 3,5 alá csökken, ez meghaladja a szekretinelválasztás küszöbét, és a plazma
szekretinkoncentrációja megemelkedik.
Éhgyomri (koplaló) állapotban a pancreasszekrétum mennyisége csekély. A szekréció epizodikus, időben
a duodenumba érő MMC-vel esik egybe. A szekréciós hullámok így táplálékfelvételi szünetekben 60–120
percenként jelentkeznek. Az MMC epizódok közötti minimális állandó szekrécióért valószínűleg mind a
tónusos kolinerg beidegzés, mind a két gyomor-bél rendszeri hormon, a CCK és a szekretin nyugalmi szintű
szekréciója felelős.
A vékonybél felszíne és ennek szerepe a felszívásban.
A cryptasejtek enterocytává differenciálódása során jelennek meg a kefeszegélyben az oligo- és
diszacharidázok, a különböző exopeptidázok (azaz az oligopeptidek terminális aminosavait rendre lehasító
enzimek), továbbá a különböző specificitású transzporterek. Az enzimek és a transzportfehérjék szintézise
az érett enterocytákban a sejt egész élettartama alatt tovább folyik. Az ehhez szükséges aminosavakat az
enterocyták a felszívási fázisban a bél lumenéből, felszívási szünetben pedig a basolateralis membránon
keresztül a vérből veszik fel.
Az enterocyták, a celluláris lebontásra és felszívásra specializált hámsejtek luminalis membránján
microvillusok növelik meg a felszínt (“kefeszegély”); a microvillusok váza aktin cytoskeletont tartalmaz. A
különböző hidrolázok és luminalis passzív transzporterek a kefeszegélymembrán integráns glikoproteinjei.
A basolateralis membránban helyezkednek el a Na+–K+-pumpa és azok a transzporterek, amelyeken
keresztül a felszívott molekulák elhagyják az enterocytákat.
A kefeszegélyt egy vékony nem keveredő vízréteg (angolul unstirred water layer) fedi: mint neve is
mutatja, ez a vízréteg nehezen keveredik a luminalis béltartalommal, helyi mikrokörnyezetet képez. A

204
felszívásra előkészített anyagok csak a nem keveredő vízrétegen átdiffundálva juthatnak el az enterocyták
felszínéig.
A bolyhok alapállománya kötőszövet. A bolyhok hossztengelyével párhuzamosan kis centralis
artéria húzódik a csúcsig: az artéria kapillárishálózatra oszlik. A kapillárisok endotheliuma alatt húzódó
bazális membrán kis molekulák számára átjárható, nagyobb részecskéket, mint chylomicronokat (a
legnagyobb méretű lipoproteinek) azonban már nem enged át. A kapillárisokból szedődik össze a bolyhok
alapja felé tartó vénahálózat. A felül vakon kezdődő nyirokkapillárisok a bolyhok tengelyében
lévő centrális nyirokérbe vezetnek. Azok az anyagok, amelyek nem jutnak be a vérérrendszer
kapillárisaiba, a nyirokereken keresztül jutnak a vérkeringésbe.
A bolyhok hossztengelyével párhuzamosan simaizomsejtek futnak. A felszívás alatt a bolyhok simaizmai
ritmikusan összehúzódnak, a bolyhok megrövidülnek, és az érhálózat (kapillárisok, venulák), valamint a
nyirokerek tartalma kiürül a bolyhokból.

Ismertesse a szénhidrátok emésztését a szájüregtől a vékonybélig, valamint a szénhidrátok

felszívódásának membrántranszport mechanizmusait az intestinális hámsejtekben.
A keményítőt luminalisan a nyál és a pancreas α-amiláza bontja. A hidrolízis a szájüregben kezdődik, és
a gyomorban mindaddig folytatódik, amíg a helyi erősen savi pH az enzimet nem inaktiválja. Nagyobb
szénhidrátfogyasztást követően a nyálamiláz viszonylag tartósan hathat, minthogy a proximalis gyomorban a
gyomornedv csak hosszabb idő elteltével itatja át a táplálékot. A gyomrot elhagyó poliszacharidok a
pancreasamiláz hatására a duodenumban és a felső jejunumban ugyancsak luminalisan bomlanak.
Az α-amiláz csak a keményítőmolekula belsejében lévő 1,4-glikozidkötéseket hasítja, a láncelágazások
1,6-kötését, valamint az ezekkel szomszédos 1,4-kötéseket érintetlenül hagyja. Ezenkívül az amiláz nem
képes bontani a terminális α-1,4-kötéseket sem. Ezért az amiláz hatására nem keletkezik szabad glukóz. Az
amilázhatás teljessé válása után, a jejunumban, a végtermékek maltóz, maltotrióz és az 1,6-kötéseket
tartalmazó, 5–10 glukózegységből álló ún. α-határdextrinek.
Az amiláz hatására keletkezett, valamint a táplálékban (vagy italokban) lévő di- és oligoszacharidok
bontása monoszacharidokká – azaz glukózzá, fruktózzá és galaktózzá – már az enterocyták kefeszegélyében
rögzült integráns glikoprotein enzimek közreműködésével, celluláris hidrolízissel folyik. Az enterocyták
oligoszacharidázai a legnagyobb mennyiségben a proximalis vékonybélben vannak jelen. Analis irányban
haladva az enzimek mennyisége folyamatosan csökken, de az alsó ileumban is megtalálhatók.
A tisztán glukózegységekből felépült di- és oligoszacharidokat több enzim is képes bontani.
A glukoamiláz (maltáz), az izomaltáz (α-határdextrináz) és a szacharáz (invertáz) egyaránt bontja az α-
1,4-glikozidkötéseket. Az izomaltáz ezen kívül képes a határdextrinekben lévő α-1,6-glikozidkötéseket is
bontani. Valamennyi felsorolt enzim hatására szabad glukóz keletkezik. A felsorolt enzimek hatása átfedő.
Ennek következtében valamelyikük hiánya esetén a glukózból felépült poliszacharidok teljes bontása nem
szenved zavart. A szacharáz az egyetlen olyan enzim, amely képes a szacharózt glukózra és fruktózra

205
bontani. Genetikai okból – bár ritkán – ez az enzim is hiányozhat, ennek szacharózintolerancia a
következménye. A glukózból és galaktózból álló laktóz β-galaktozid kötését kizárólag a laktáz (β-
galaktozidáz) képes hasítani.
A laktáz genetikai okból előforduló hiánya vagy felnőttkori eltűnése a
tápcsatornából laktózintoleranciához vezet. A defektus világszerte széles körben elterjedt, bár a különböző
etnikumok között nagy különbség lehet. A laktózintolerancia felnőttkorban mindaddig ártalmatlan, amíg az
étrend nem tartalmaz a tejből vagy egyes tejtermékekből származó laktózt. Csecsemőkben azonban a
laktázhiány súlyos hasmenéshez vezet, hacsak a tejet/tejcukrot nem vonják ki az étrendből.
A táplálék mindig tartalmaz emészthetetlen növényi rostokat. Ezek többségükben poliszacharidok, főként
cellulóz: ez utóbbi glukózegységeit β-1,4-glikozidkötések kötik össze, amelyeket az α-amiláz nem képes
bontani. Ezek a rostok, az ún. “ballasztanyagok” azonban nélkülözhetetlenek a normális bélmotilitás
fenntartásában és a székletképzésben. Az emberi vastagbél baktériumflórája ezeknek a rostoknak egy részét
lebontja: rövid láncú zsírsavak, valamint gázok képződnek belőlük. Ellentétben a növényevő fajokkal,
emberben a cellulózból és hasonló poliszacharidokból képződő bomlástermékek nem hasznosulnak.
A vékonybélből kizárólag monoszacharidok szívódnak fel. A glukóz és a galaktóz másodlagosan aktív
transzporttal két lépésben szívódik fel: az első lépésben a luminalis membrán Na+−glukóz-kotranszportere
(SGLT-1, sodium-glucose transporter 1) juttatja be a sejt belsejébe a monoszacharidot; második lépésben a
monoszacharid a sejtből a basolateralis membrán GLUT-2 facilitatív glukóztranszporterén keresztül
távozik. (A kotranszporter egyaránt szállít glukózt és galaktózt, a galaktóztranszport sebessége még
valamivel meg is haladja a glukózét.)
A fruktóz felszívásában nem szerepel másodlagosan aktív transzport. Az enterocyták luminalis
membránjában GLUT-5 van jelen, amely fruktózra specifikus. A fruktózfelszívás facilitált diffúzióval megy
végbe, jelentősen lassabb, mint a glukóz vagy galaktóz felszívása, és a szállítás kapacitása is kisebb.
Az évtizedekkel ezelőtti táplálkozási viszonyok mellett, amikor fruktózforrásként csak a gyümölcsök és a
szacharóz szerepeltek, ez a lassabb mechanizmus is elégséges volt a fruktóz teljes eltávolítására a vékonybél
lumenéből. A táplálkozási szokások azonban megváltoztak, és egyre gyakoribbá vált a fruktóz
édesítőszerként való alkalmazása, a fruktóztúlkinálat. Minthogy a GLUT-5 mennyisége a bélben
korlátozott, a felszívás sebessége is limitált; a fruktózeltávolítás a bélből elhúzódik, a bélben fruktóz marad
vissza, és előáll a látszólagos fruktózintolerancia állapota (típusos civilizációs ártalom).
Az SGLT-1 genetikai okból nagyon ritkán ugyan, de hiányozhat: ennek következménye a glukóz-
galaktóz malabszorpció. A rendellenesség újszülöttekben, amennyiben nem vonják meg az étrendből a
glukózt és galaktózt szolgáltató laktózt, végzetes lehet.
Ismertesse a fehérjék emésztését a gyomortól a vékonybélig, valamint az aminosavak felszívódásának
membrántranszport mechanizmusait az intesztinális hámsejtekben.
A fehérjék bontása a gyomor fősejtjei, valamint a pancreas által kiválasztott enzimekkel luminalisan
kezdődik. A gyomorban ható pepszinek, a pancreasnedvből
származó tripszin, kimotripszin és elasztázendopeptidázok, csak a polipeptidlánc belsejében lévő
meghatározott peptidkötéseket bontják. A pancreas két exopeptidázt választ el, a karboxipeptidáz A-tés B-
t: ezek a fehérjemolekula C-terminális végéről hasítanak le aminosavakat. A luminalis bontás kisebb
mértékben szabad aminosavakat, nagyobb részben rövid peptideket eredményez.
A keletkezett peptidek további bontása celluláris, az enterocyták kefeszegélyében helyet foglaló
peptidázok közreműködésével folyik. Egy sor különböző specificitású membránpeptidázt ismerünk.
Az aminopeptidázok és a dipeptidázok a peptidekből szabad aminosavakat hasítanak le, a dipeptidil-
aminopeptidáz a peptidek aminoterminális végéről hasít le egy dipeptidet. A celluláris emésztés szabad
aminosavakat (kb. 75%-ban), valamint (kb. 25%-ban) di- és tripeptideket eredményez. Az enterocyták
luminalis membránján csak aminosavak, valamint di- és tripeptidek jutnak át. Ezen utóbbiak egy részét a
sejten belüli peptidázok tovább bonthatják aminosavakra, de ez a végső hidrolízis nem obligát; a felszívott
di- és tripeptidek egy része megtalálható a vena portae vérében.

206
 Az aminosavak, valamint a di- és a tripeptidek nagy része másodlagosan aktív transzporttal jut át az
enterocyták luminalis membránján. A kefeszegélyben öt különböző specificitású Na+−aminosav-
kotranszportert írtak le. Az egyes kotranszporterek csoportspecifikusak, mindegyikük több aminosavat is
szállít. Egy-egy aminosav viszont általában egynél több transzporter segítségével is bekerülhet a sejt
belsejébe. Néhány aminosav koncentrációgradiense mentén, csoportspecifikus facilitatív transzporterek
segítségével jut át a luminalis membránon. A di- és a tripeptideket az előzőektől eltérő kotranszporterek
szállítják, amelyek nem Na+-nal, hanem H+-nal kapcsoltak. A di- és tripeptidek felszívása még gyorsabb is
lehet, mint az aminosavak felszívása.
A felvett aminosavak nagy része a basolateralis membrán csoportspecifikus facilitatív aminosav-
transzporterein keresztül hagyja el az enterocytákat. A hidrofób aminosavak szabad diffúzióval is
elhagyhatják a sejteket. A basolateralis membrán nem tartalmaz transzportert az amino-dikarbonsavak
(glutaminsav, aszparaginsav) részére: ezeket az aminosavakat az enterocyták használják fel. Úgy tűnik, hogy
a di- és a tripeptidek saját transzportereiken keresztül hagyják el az enterocytákat.
A facilitatív aminosav-transzporterek mellett Na+-hoz kapcsolt kotranszpoterek is találhatók az
enterocyták basolateralis membránjában. A felszívási szünetekben az enterocyták ezeknek a
kotranszportereknek a közreműködésével veszik fel a saját, szintetikus funkcióikhoz szükséges
aminosavakat a vérből.
Ismertesse a zsírok emésztését és felszívódását a vékonybélben. Ismertesse a kilomikronok
keletkezését és összetételét, útjukat a vérben.
Az enzimek csak a lipidcseppecskék felületén (víz-lipid határfelület) férnek hozzá szubsztrátjukhoz. A
trigliceridek enzimatikus bontását a lipázok végzik. A triglicerideket elsőként a fősejtekből
származó gyomorlipáz támadja meg, amely a zsírlebontás mintegy 10%-áért felelős (újszülöttkorban
némiképpen más a helyzet). Ez az enzim a trigliceridet 3 molekula szabad zsírsavra és szabad glicerinre
bontja (szemben a pancreaslipáz alább leírt hatásával).
A zsírlebontásban szereplő legfontosabb enzimek a pancreasból származnak. A pancreaslipáz a
trigliceridből az 1. és 3. pozícióban hasítja le a zsírsavakat. Hatására így 2-monoglicerid és két szabad
zsírsavmolekula keletkezik. A pancreaslipáz az emulzifikált zsírcseppecskékre hat, amelyek felületén az
epesavas sók képeznek köpenyt: ezen utóbbiak akadályozzák az enzim és szubsztrátja interakcióját. Egy kis
tömegű fehérjemolekula, a pancreasból származó kolipáz 1:1 arányú komplexet képez a lipázzal, az enzimet
az emulzifikált lipidcseppecske felszínéhez horgonyozza, így a trigliceridet hozzáférhetővé teszi az enzim
számára. A kolipáz a pancreasban prokolipázként szintetizálódik és választódik ki, és a duodenumban a
tripszin aktiválja. A pancreasból származó koleszterinészter-hidroláz (másik neve nem specifikus észteráz)
a koleszterinésztereket szabad koleszterinné és szabad zsírsavvá bontja, de triglicerideket is bont, a
hidrolízis terméke három szabad zsírsav- és egy szabad glicerinmolekula. A pancreas foszfolipáz A2 enzime
a foszfolipidekből a 2-es pozíciójú zsírsavat hasítja le: a bontás másik terméke lizofoszfolipid (1-acil-
glicerofoszfatid). Ez utóbbi a foszfolipidlebontás fő terméke, és ebben a formában szívódik fel.
Kisebb jelentőségű a lingualis kis nyálmirigyekben kiválasztott lipáz. Ez a gyomor űrterében fejti ki
hatását, és – hasonlóan a gyomorlipázhoz – mindhárom zsírsavat lehasítja a trigliceridről. A nyál- és a
gyomorlipáznak újszülöttkorban van jelentősége, amikor a hasnyálmirigy lipázelválasztása még nem
fejlődött ki teljesen. Hasonló funkciót tulajdonítunk az anyatejben lévő lipáznak; ez az egyetlen olyan
emésztőenzim, amely a táplálékkal kerül a tápcsatornába.
A lipidek felszívásának egyik előfeltétele, hogy a lumenben a lipidlebontás termékeiből, epesavas sókból
és foszfolipidekből micellák képződjenek. A hosszú láncú zsírsavak, 2-monogliceridek, koleszterin és
zsírban oldódó vitaminok alkotják a micella hidrofób magját, ezt a magot, poláris csoportjaikkal kifelé
orientálódva, epesavas sók burkolják.
Az enterocyták luminalis felszínét a vizes fázis egy igen vékony rétege fedi: ezt “nem kevert réteg”-ként
szokás említeni. Ez a réteg nem, illetve csak nagyon lassan keveredik a béltartalommal, különleges felszíni
mikrokörnyezetet, más néven felszíni mikroklímát képez a bolyhok felszínén. A réteg elkülönült voltát jelzi

207
többek között, hogy pH-ja savanyúbb, mint a lumenben mért pH-érték. A micellák hidrofób alkotórészei a
savi mikrokörnyezetbe diffundálnak, ahol a savi pH következtében a szabad zsírsavanionok protonálódnak,
és a töltetlen (elektroneutrális) savak oldódhatnak a kefeszegélymembrán lipidkontinuumában. A zsírsavak
ezt követően az enterocyták sejtplazmájába diffundálnak.
A zsírban oldódó vitaminok (A-, D-, E- és K-vitamin) szintén oldódnak a micellákban, és a többi lipidhez
hasonlóan szívódnak fel.
Mire a chymus elérte a jejunum közepét, a lipidlebontási termékek felszívódása többnyire teljes: innentől a
maradék micellák főként epesavas sókból állnak, amelyek csak az alsó ileumszakaszból szívódnak fel. Az
epesavas sók felszívása Na+-hoz kapcsolt másodlagosan aktív transzport. Az alsó ileumszakasz sebészi
resectiója epesavas só hiányhoz vezet.
A rövid és a közepes hosszúságú zsírsavak nem kerülnek a micellákba: ezeknek a zsírsavaknak a
felszívásához nem szükségesek az epesavas sók.
A trigliceridek a sima felszínű endoplasma-reticulumból a Golgi-apparátusba kerülnek, ahol lipid-protein
komplexekké, chylomicronokká alakulnak. [A chylomicron (CHY) név a bélrendszer chylusereiben
(nyirokerekben) található mikroszkopikus méretű részecskékre utal. Lipidfelszívás alatt a chyluserek szabad
szemmel is jól láthatók.] A chylomicronokat az enterocyták a bazális membránon keresztül exocytosissal
választják ki a bolyhok stromájába. A chylomicronok mérete túl nagy ahhoz, hogy átjuthassanak a
kapillárisok falán: az egyedüli lehetőség az interstitiumból való továbbjutásra a nyirokkapillárisok felé
nyílik. Ilyen módon a hosszú szénláncú zsírsavakból képződött lipidek a nyirokérrendszeren keresztül
szívódnak fel, és a ductus thoracicus útján kerülnek az általános keringésbe. Ezzel a chylomicronok első
lépésben kikerülik a portalis keringést és a májat, ahová csak kerülővel, az arteria hepaticán keresztül jutnak.
Nagy zsírtartalmú táplálék fogyasztása után a vérbe kerülő chylomicronok optikailag zavarossá teszik a
vérplazmát (lipaemiás plazma).
A vérkeringésbe jutott chylomicronok trigliceridjeinek egy része a kapilárisokban lebomlik, a keletkező
zsírsavak a szövetekben felhasználódnak vagy raktározódnak. A bomlással párhuzamosan a
chylomicronokban folyamatosan növekszik az apoproteinek aránya, ezért a lipoproteinek sűrűsége nő, a
részecskék mérete pedig csökken. Az így átalakult chylomicronok a HDL-ből koleszterint vesznek át, és
belőlük chylomicronmaradványok (remnant részecskék) keletkeznek, amelyekhez a HDL-ek
apoproteinjei csatlakoznak. A hepatocyták remnantreceptorai ezen utóbbiak segítségével ismerik fel a
chylomicronmaradványokat, amelyeket endocytosissal vesznek fel. A táplálékkal felvett koleszterin ezen az
úton jut el a májba.
Ismertesse a víz és a fő elektrolitok intestinális transzepiteliális transzportját.
Víz: Aquaporinokon keresztül a víz felszívódása passzív diffúzióval történik a bélhámsejtek és a vérplazma
ozmotikus viszonyainak függvényében.
Kalcium: Kis hányada paracelluláris diffúzióval a vékonybél teljes hosszúságában a duodenumban,
proximális jejenumban transzcellulárisan aktív transzporttal szívódik fel, melyet a D-vitamin szabályoz.
 növeli az enterocytába lépést
 Ca2+-kötő fehérje szintézis
 basolaterális Ca2+-pumpa működtetése
Vas: Bejut, átalakul, majd kijut
 a sejtben apoferritinhez kapcsolódik, majd a sejtből kilépve transzferritinhez
NORMÁLÉRÉKEK
1. hasnyáltermelés: 500-700 ml/nap
2. bélnedv szekréció: 3-4 L/nap
3. folyadék felszívódás a vékonybélben 56 L/nap.

208
 52. AZ EPE: SZEKRÉCIÓ, TÁROLÁS, ÜRÍTÉS, ÉS EZEK
SZABÁLYOZÁSA

Ismertesse az epesavas sók szintézisének, és szekréciójának hepatikus mechanizmusait.

Az emésztőcsatornához csatlakozó mirigyek közé tartozik az átlagosan 1500 g tömegű máj (hepar). A
napi epeszekréció átlagosan 600 ml (az értékek 200 és 1200 ml között változnak).
A máj epeelválasztásának kettős funkciója van:
1. a lipidek lebontásában és felszívásában szereplő epesavas sók és foszfolipidek szintézise és
kiválasztása (digestiv, szekréciós funkció).
2. egyes anyagcsere vég- és közti termékek, valamint testidegen anyagok eltávolítása (nem
digestiv, exkréciós funkció): a bilirubin (epefesték), a koleszterin, egyes hormonátalakulási
termékek, átalakított mérgező anyagok és gyógyszerek, nehézfémek, mint pl. a réz kiválasztása.
Az epe szekréciójában két sejttípus vesz részt. A hepatocyták (a máj parenchymasejtjei) az epesavas
sókat, a koleszterint, a foszfolipideket, a bilirubint és az idegen anyagokat választják ki a canaliculusokba.
A cholangiocyták – a canaliculusokat követő epecsatornákat bélelő hámsejtek – bikarbonátionokat
szecernálnak, az epe bikarbonátkoncentrációja magasabb, mint a vérplazmáé; a cholangiocyták szekrétuma
hozzáadódik a hepatocyták által elválasztott primer szekrétumhoz. A cholangiocyták szekrécióját szekretin
és VIP szabályozzák. Emberben a napi epeszekrécióból a hepatocyták részesedése kb. 60%, a
cholangiocytáké 40%.
Az elégtelen epeszekréció állapota a cholestasis: ennek okai között szerepel a kiválasztásban szereplő
transzporterek genetikai vagy szerzett hibája, de egyes mérgek (pl. a falloidin néven ismert gombaméreg) is
cholestasist okoznak.
A hepatocyták módosult hámsejtek. A sejtek az arteria
hepatica és a vena portae ágainak összefolyásából kialakult
sinusoidok között helyezkednek el. Minden májsejtsor (a
szövettani metszeten sornak látszik, a valóságban azonban
lemez) a sinusoidok vérével érintkezik. A sinusoid és a
májsejt membránja közötti endothelium diszkontinuus, ezen
keresztül a makromolekulák bejutnak a hepatocytákkal
közvetlenül érintkező Disse-térbe (pericelluláris tér); a
hepatocyták így közvetlenül érintkeznek a vérplazma
fehérjéivel (ill. a fehérjéhez kötött molekulákkal, pl.
epesavas sók, epefestékek stb).
A hepatocyták basolateralis membránja részben a
szomszédos hepatocytákkal, részben a sinusoidokkal
érintkezik. A membránnak azt a microvillusokkal borított
szakaszát, amely a sinusoidokkal érintkezik, sinusoidalis
membránnak nevezzük. Az egymás melletti hepatocyták
egy-egy epecanaliculust fognak közre. A hepatocytának a
canaliculust közrefogó specializált membránszakasza
megfelel a hámsejtek apicalis (luminalis) membránjának:
neve a hepatocytában canalicularis membrán. A
canalicularis membránhoz nagyszámú, aktinból álló
mikrofilamentum csatlakozik, és ezek a filamentumok
szabályozzák a canaliculus tágasságát.
A hepatocyták legtöbb szekréciós-exkréciós folyamatában a transzport transzcelluláris. A vérből
szekrécióra/exkrécióra kerülő molekulák a sinusoidalis membrán transzporterein keresztül jutnak a sejtbe, a
sejtben átalakulhatnak, majd a canalicularis membrán transzporterein keresztül választódnak ki a
209
canaliculusok lumenébe. A sinusoidokból a
felvétel vagy Na+-kotranszporterek vagy Na+-
tól független transzporterek
közreműködésével folyik. A canalicularis
transzporterek többsége az ABC
transzportercsaládba, a multidrog
transzporterek közé tartozik. A canalicularis
membrán ABC transzporterei ATP-függő
folyamatban szállítják az epecanaliculusokba
az organikus kationokat, a foszfatidil-kolint, a
glutationt, a bilirubin-diglukuronidot és az
epesavas só anionokat. Az ABC
transzporterek családjába tartozó transzporter
végzi a réz kiválasztását; e transzporter
genetikai hibája súlyos kombinált máj- és idegrendszeri ártalomhoz, Wilson-kórhoz vezet.
A szomszédos májsejtek közötti mechanikai kapcsolatot a canaliculusok mellett elhelyezkedő
intercelluláris junkciók biztosítják. Az intercelluláris junkció része a szoros kapcsolat; ez a szelektív barrier
választja el a sinusoidokban lévő vért az epecanaliculusok tartalmától. A szoros kapcsolat hatékony
permeabilitási barriert képez a canaliculusokba kiválasztott molekulák (pl. az epesavas sók vagy a bilirubin)
visszadiffúziójával szemben. Ha azonban ez a szoros kapcsolat áteresztővé válik, az epe összes alkotórésze,
köztük az epesavas sók, a bilirubin, visszadiffundál a vérbe. Ez fordul elő az epeutak elzáródása,
epeelvezetési zavar esetén, amikor az epeutakban megnövekedett nyomás fellazítja az elzáródás feletti
intercelluláris junkciókat.
Ismertesse a primer epe összetevőit (epesavas sók, epefestékek, foszfolipidek, koleszterin, bikarbonát-
ion), és hogy miképp változik ennek összetétele az epehólyagban.
Az emberi máj naponta átlagosan 0,6 g ún.
primer epesavat (kólsav és kenodezoxikólsav)
képez. Ez a de novo szintetizált mennyiség
elégséges a széklettel eltávozott epesavak pótlására.
Az epesavakat, ill. a belőlük képződő epesavas
sókat a hepatocyták koleszterinből szintetizálják.
Az epesavak szintézise a hepatocytákban a
szervezet koleszterinlebontásának mennyiségileg
legjelentősebb útja. A szintézis során a koleszterin
szteránvázának oldallánca megrövidül, és a 24-es
pozícióban karboxilcsoport alakul ki. A szteroid intermedier (3-OH-származék) két további pozícióban, a 7.
és/vagy a 12. szénatomokon hidroxilálódhat. Ezek a reakciók két primer epesav, a 3., 7. és 12. pozícióban
hidroxiláltkólsav és a 3. és 7. pozícióban hidroxilált kenodezoxikólsav keletkezéséhez vezetnek. A
hidroxilcsoportok számának növekedése következtében az epesavak hidrofil jellege (bár a molekula
amfipatikus marad) az eredetileg hidrofób koleszterinmolekulához képest növekszik.
Fiziológiás pH-értékeken a két primer epesav karboxilcsoportja nem disszociál, és az epesavak az epében
és a duodenumban csak kismértékben oldódnak. Az epesavak azonban a hepatocytákban vagy glicinnel,
vagy taurinnal konjugálódnak: így alakul ki a gliko-, ill. a taurokólsav (valamint -kenodezoxikólsav).
Mindkét konjugált epesav a fizológiás pH-tartományban disszociál, mint epesavas só anion jól oldódik, és
kiválasztódik az epébe. Az epesavas sók képezik az epe szárazanyag-tartalmának nagy részét.
Az epesavas sók 20-25%-a az ileumban lévő baktériumok hatására bomlik (dekonjugálódik), leválik
róluk a glicin és a taurin. Egy további bakteriális enzim hatására a primer epesavas sók, ill. epesavak 30%-a
átalakul, ún. szekunder epesavak, a kólsavból dezoxikólsav, a kenodezoxikólsavból litokólsav keletkezik.

210
A dezoxikólsav az ileumban visszaszívódik, és a portalis keringésen keresztül visszakerül a májba. A
litokólsav rosszul oldódik, és legnagyobb része kiürül a széklettel. A litokólsav toxikus; az a kis mennyiség,
amely felszívódott, a hepatocytákban szulfátcsoporttal konjugálódik, és a szulfolitokólsav az epével
kiválasztva a széklettel távozik.
Epemobilizáció: az epehólyagkontrakció és az Oddi-szfinkter relaxáció szabályozása. Az epesavas sók
szerepe a zsírok emésztésében.
A májsejtek által termelt epe az epekapillárisokon
keresztül előbb a kivezetőcsövecskékbe, majd azokból a
májvezetékbe, a ductus hepaticusba kerül. A
táplálékfelvételek közötti (interdigestiv) szakaszokban a
májvezetékből az epe egy oldalsó leágazáson, az
epehólyagvezetéken, a ductus cysticuson keresztül az ellazult
izomzatú epehólyagba(cholecysta, vesica fellea) áramlik.
Emberben az egyes táplálékfelvételek között
(“éhgyomorral”, posztabszorptív állapotban)az epehólyag
átlagos térfogata 20-30 ml, bár 10 ml-től 50 ml-ig terjedő
értékeket is mértek.
Az epehólyag izomzata étkezések között – a telődési
fázisban – ellazul, amiben a paraszimpatikus beidegzés (n.
vagus) VIP felszabadításával vesz részt. A telődés alatt az
epehólyag nyálkahártyájának folyadékfelszívó képessége
lehetővé teszi, hogy az epének a májban kiválasztott
alkotórészei koncentrálódjanak, és ezáltal az epe kisebb
térfogatban kerülhessen a bél lumenébe. Így a napi néhány
száz millilitert kitevő folyamatos epeszekréció mellett is az
epehólyag sokkal kisebb térfogatú epét tárol, és ürít
időszakosan a duodenumba.
Táplálékfelvételt követően (a digestiv szakaszban,
postprandialisan) az epe az epehólyagból az epehólyag-
vezetéken, majd a közös epevezetéken (ductus choledochus)
keresztül a duodenumba jut. A közös epevezeték benyílásának helyét egy 4–6 mm vastagságú záróizom,
az Oddi-sphincter veszi körül. (Az esetek nagy részében a közös epevezeték a pancreas fő
kivezetőcsövével együtt nyílik a duodenumba.)
Az Oddi-sphincter éhgyomri állapotban általában tónusosan összehúzódott állapotban van, közben azonban
fázisos kontrakciók is jelentkeznek. Mind a tónusos, mind a fázisos sphincter-összehúzódás kolinerg hatásra
aktiválódik.
Az epeürítést az epehólyag izomzatának összehúzódása és az Oddi-sphincter ellazulása határozza meg. Az
epehólyag fiziológiás összehúzódása során térfogata a telődött térfogat 25-45%-ára csökken: az ürülés az
ingert követő 1-2 perc alatt megkezdődik, és a tárolt epe térfogatának fele 10-20 perc alatt hagyja el az
epehólyagot. Az epehólyag ürülését fiziológiásan zsírtartalmú táplálék fogyasztása indítja meg, kísérletesen
zsír közvetlen bevitele a duodenumba is hatásos; az epehólyag izomzata összehúzódik, az Oddi-sphincter
pedig ellazul.
Az epehólyag ürülésének fő tényezője a kolecisztokinin (CCK) felszabadulása. A CCK egyrészt
közvetlenül, a simaizmokon lévő, másrészt a n. vagus afferens végződésein megtalálható CCK-receptorok
felől vagovagalis reflexet kiváltva hat (mindkét helyen CCK1-receptorok szerepelnek).
Az Oddi-sphincter ellazulása az epehólyag ürülése során idegi és hormonális mechanizmusok
kombinálódásának eredménye. A n. vagusban futó egyes praeganglionaris rostok a bélfalban VIP-erg
neuronokra csatolódnak át, és ezek kiváltják az Oddi-sphincter ellazulását. A VIP felszabadulását a CCK is

211
kiváltja, ezzel az epehólyag összehúzódásával egyidejűen ellazítva az Oddi-sphinctert teszi lehetővé az
epeürülést.
A lipidek alig oldódnak vízben. Lebontásuk emulzifikálódásuktól függ, míg a felszívás a
micellaképződéstől. Az emulzifikálódás azt jelenti, hogy a lipidek <1,0 μm átmérőjű cseppecskékre
töredeznek: ezt egyrészt a bevitt táplálék fizikai széttöredezése (a gyomorban és a vékonybélben való őrlés),
másrészt a szervezet emulzifikáló anyagai végzik. Emulzifikáló anyagként szerepelnek az epesavas sók, a
foszfolipidek, továbbá maguk a lipidlebontási termékek, mint a lizolecitin és a monogliceridek. Az
emulzifikáló anyagok beburkolják a lipidcseppecskéket, és stabilizálják azokat. Az emulzifikálódás teszi
lehetővé, hogy a hidrolitikus enzimek megfelelő nagy felületen férjenek hozzá a lebontandó
lipidcseppekhez. Az amfipatikus molekulák jelenlétében bekövetkező micellaképződés az asszociált
lipidmolekulák teljes újrarendezését jelenti (vegyes micellák képződése). A micellák <10 nm átmérőjű
korongok, belső magjukat hidrofób alkotórészek, lipidlebontási termékek képezik; a külső köpeny epesavas
sókból és más amfipatikus anyagokból áll. A micellaképzés feltétele, hogy az epesavas sók koncentrációja
elérje a kritikus micelláris koncentrációt.
Ismertesse az epesavas sók enterohepatikus keringését.
A máj naponta 20-30 g epesavas sót választ ki az epével. Ezzel szemben a szervezetben összesen csak 2–
5 g epesavas só található. Az ellentmondás magyarázatát az epesavas sók enterohepaticus keringése(más
néven enterohepaticus körforgás) adja meg. A bélbe kerülő epesavas sóknak és a bakteriális hatásra
dekonjugálódott epesavaknak ugyanis mintegy 95-98%-a a vékonybélből visszaszívódik, a vena portae
rendszerével eljut a májba, majd ismét kiválasztódik. Az enterohepaticus keringés következtében egy-egy
epesavmolekula naponta átlagosan 6-10-szer – egy-egy étkezés során 3–4-szer – vesz részt a körforgásban.
Az epesavak/epesavas sók kiválasztásának három fő lépése van:
1. az epesavak/epesavas sók felvétele a vérből a hepatocytákba,
2. a hepatocytán belüli átalakulás és transzport,
3. végül az epesavas sók kiválasztása a canaliculus lumenébe.
Az epesavas sók és az epesavak a sinusoidok vérében albuminhoz vannak kötve: a sinusoid
endotheliumának hézagai lehetővé teszik, hogy a komplex közvetlenül érintkezzék a sinusoidalis
membránnal. A membránnal érintkezve a komplex disszociál, és a szabaddá vált epesavas sók/epesavak
vagy a Na+-hoz kapcsolt kotranszporter, vagy a Na+-tól független organikus aniontranszporter
igénybevételével jutnak be a hepatocytába (a konjugált epesavas sók felvétele elsősorban a kotranszporteren
keresztül, a dekonjugált epesavaké pedig Na+-tól független transzporteren keresztül folyik). Az
epesavak/epesavas sók felvétele jó hatásfokú: egyetlen keringési ciklus alatt a hepatocyták több mint 98%-
ukat kivonják a sinusoidok véréből.
A hepatocytákon belül az epesavak visszaalakulnak konjugált származékokká, és különböző
intracelluláris fehérjékhez, ill. organellumokhoz kötődve szállítódnak a canalicularis membrán ABC
transzportereihez.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. epeszekréció: 600 ml/nap

212
 53. A VASTAGBÉL FUNKCIÓI. SZÉKLETÜRÍTÉS

Írja le a colon egyes régióinak motoros tevékenységét: haustráció, antiperisztaltika,

tömegperisztaltika, defecatio.
A vastagbél (colon), eltekintve a féregnyúlványtól (processus vermiformis) és az anuscsatornától, az
eltérő motilitási mintázatok alapján három szakaszra oszlik.
A vékonybél és a vastagbél körkörös izomzata közti jellegzetes különbség a colon körkörös izomzatában
jelentkező erős, hosszan tartó összehúzódás. Röntgenvizsgálat alkalmával jól látszanak a kontrakciós
gyűrűk. A behúzódásokat haustratióknak nevezzük. A haustratiók helyén a körkörös simaizomzat
megvastagodott.
Az első szakaszt a vakbél (caecum), a teljes felszálló vastagbél (colon ascendens) és a haránt vastagbél
(colon transversum) kezdeti szakasza képezi. Az ileumból szakaszosan átjutó béltartalmat néhány erőteljes,
gyors összehúzódás analis irányba továbbítja. Ezt követően a haránt vastagbél kezdeti szakaszában
kontrakciós gyűrűk jelentkeznek, és ezek oralis irányban egészen a vakbélig haladnak
(antiperisztaltika). Ezáltal ennek a szakasznak a tartalma visszakerül a vakbélbe. Az antiperisztaltika
néhány percig tart, és 10-15 perces szünet követi. Ezután ismét kezdődik a ciklus. A vastagbéltartalom ép
körülmények között soha nem jut vissza az ileumba, a refluxot az ileocaecalis billentyű akadályozza meg.
A második szakaszt a distalis haránt vastagbél és a leszálló vastagbél (colon descendens) képezi. Ebben a
szakaszban időleges tónusos kontrakciós gyűrűk jelennek meg, amelyek lassan analis irányban mozognak,
és az egyre szilárdabbá váló béltartalmat analis irányba mozdítják. Ebben a szakaszban nincs
antiperisztaltika.
A harmadik szakasz a szigmabélből (colon sigmoideum) és a végbélből (rectum) áll. Ebben a szakaszban
több centiméterre kiterjedő erőteljes tónusos kontrakciók lassan analis irányba mozdítják a béltartalmat.
A leírt motilitási mintázatok folyamatosan és lassan továbbítják a vastagbél tartalmát. Radiológiai
módszerekkel időszakonként egy, az előbbiekben leírttól eltérő mozgás észlelhető: ez a vastagbél
tartalmának mintegy harmadát gyorsan áttolja a következő szakaszba. Radiológus leírói ezt a
mozgást tömegmozgásnak (mass movement) vagy tömegperisztaltikának nevezték el. Röviddel a
tömegmozgás megindulása előtt az érintett bélszakasz haustratiói eltűnnek (körkörös izomzat ellazulása), ezt
követően ez a szakasz teljes egészében összehúzódik, és a distalis szakaszba továbbítja tartalmát, ami
ürítéshez (defecatio) fog vezetni.
Írja le, miképp hat a colon motorikája a víz és elektrolitok visszaszívására.
A tápanyagokat 1500–2000 ml víz, továbbá változó mennyiségű emészthetetlen (és egyben
nélkülözhetetlen) növényi rost kíséretében fogyasztjuk. A bevitt folyadékon túl mindennap további 6-8 l
folyadék (nyál, gyomornedv, pancreasnedv, epe és vékonybélszekrétum) választódik ki a tápcsatornába. Az
ileocaecalis billentyűt naponta csaknem 2 l folyadék éri el. Ennek legnagyobb része a vastagbélben
felszívódik: fiziológiás (azaz normális) körülmények között mindössze kb. 100–200 ml távozik a széklettel.
A víz felszívódása passzív diffúzióval történik a bélhámsejtek és a vérplazma ozmotikus viszonyainak
függvényében.
Ismertesse a nátrium-klorid és víz felszívódását, valamint a bikarbonát és kálium transzportot a
vastagbélben (aldoszteron).
A vastagbél nyálkahártyáját borító hámsejtréteg különbözik a vékonybél enterocytáitól. Az egyik
lényeges különbség az, hogy a vastagbél egyes hámsejtjei közötti szoros kapcsolat permeabilitása nagyon
korlátozott. Ennek következménye, hogy a lumen és az interstitium között ozmotikus és iongradiensek
alakulnak ki. A másik lényeges különbség a Na+-felszívás mechanizmusában van. A folyadék- és
elektrolitfelszívás alapja a vastagbélben is a basolateralis membrán Na+–K+-pumpája és az általa létrehozott
Na+-gradiens. A luminalis membránban azonban – szemben a vékonybél hámsejtjeivel – a Na+ főként az
amiloriddal gátolható Na+-csatornákonkeresztül jut a sejtbe (ez utóbbiak az epithelialis Na+-csatornák
családjába tartoznak). A vastagbélben a Na+-csatornákat a mellékvesekéregből származó aldoszteron

213
szabályozza. Az aktív, transzcelluláris Na+-transzport elektromos potenciálkülönbséget alakít ki a lumen és
az interstitium között. A kloridanionok passzívan, paracellulárisan követik az elektromos gradienst.
A vastagbél hámsejtjei K+-okat választanak ki a lumenbe. A K+-szekréció – hasonlóan a Na+-
felszíváshoz – aldoszteronszabályozás alatt áll. A K+-szekréció két úton folyhat. Az egyik lehetőség a
luminalis membrán két kicserélő karrierjének funkcionális kapcsolódása. A Na+/H+ kicserélő karrier növeli a
lumenben a H+-koncentrációt, a luminalis H+-okat pedig a H+/K+ kicserélő karrier cseréli ki intracelluláris
K+-okra. A másik lehetőséget a luminalis membrán K+-csatornái teremtik meg: a K+-ok ezeken keresztül
elektrokémiai gradiensük mentén léphetnek a lumenbe (feltéve, hogy a lumenben a K+ koncentrációja < 25
mmol/l). A hasonlóság a vastagbél és a vesegyűjtőcsatornák hámjának Na+-felszívása és K+-szekréciója
között kézenfekvő.
A Na+/H+ kicserélő karrier egy további funkciója a vastagbél bikarbonátszekréciójának biztosítása. A
H+-ok kilépésével együtt a sejten belül OH–-ok maradnak vissza, amelyek CO2-dal reagálva
bikarbonátionokat képeznek (szénsavanhidrázzal katalizált reakció). A bikarbonátionokat a luminalis
membrán HCO3–/Cl– kicserélő karrierje a luminalis folyadék kloridionjaira cseréli ki.
Valamennyi felsorolt folyamat eredménye, hogy a vastagbél lumenében a K+-koncentráció magas és a
vegyhatás alkalikus. Normális körülmények között a vastagbélen keresztül sem a HCO 3–- sem a K+-
veszteség nem jelentős. Ha azonban, bármely oknál fogva, hasmenéses állapot lép fel, a széklettel nagy a
kálium- és a bikarbonátveszteség, következményes hypokalaemiával és nem respiratorikus (metabolikus)
acidózissal kell számolni.
Ismertesse a colon szerepét a normális bélflóra kialakításában.
A táplálék mindig tartalmaz emészthetetlen növényi rostokat. Ezek többségükben poliszacharidok, főként
cellulóz: ez utóbbi glukózegységeit β-1,4-glikozidkötések kötik össze, amelyeket az α-amiláz nem képes
bontani. Ezek a rostok, az ún. “ballasztanyagok” azonban nélkülözhetetlenek a normális bélmotilitás
fenntartásában és a székletképzésben. Az emberi vastagbél baktériumflórája ezeknek a rostoknak egy részét
lebontja: rövid láncú zsírsavak, valamint gázok képződnek belőlük. Ellentétben a növényevő fajokkal,
emberben a cellulózból és hasonló poliszacharidokból képződő bomlástermékek nem hasznosulnak.
Írja le a székletürítés reflexét és a reflex akaratlagos szabályozását. Határozza meg a passzív és aktív
inkontinencia fogalmát.
A székletürítést (székelést) fiziológiásan kiváltó inger a végbél falának feszülése, amit a béltartalom
megjelenése vált ki. Ez az esetek egy részében a vastagbél tömegperisztaltikáját követi. Az érintett
mechanoreceptorok nagy része magában az anuscsatornában található. Amennyiben az ingert nem követi
székletürítés, a tudatosuló érzet még akkor is megszűnik, ha a végbélben jelentős székletmennyiség van.
Ha a székletürítés feltételei adottak, az aktust a központi idegrendszer csaknem valamennyi szintje
(cortex, hypothalamus, nyúltvelő, gerincvelő) és a vastagbél enteralis idegrendszere együttesen koordinálja.
Az idegi struktúrák együttműködése hozza létre:
 a vázizmok működtetésének koordinációjával a megfelelő székelési pozitúrát;
 a megnövekedett hasűri nyomást valamennyi légzőizom (beleértve a hangrést) és hasizom
közreműködésével, a mellkas belégzési állapotban rögzül;
 a gátizmok működtetését;
 mindkét anussphincter egyidejű ellazulását és
 egyes egyedekben a teljes distalis vastagbélösszehúzódását, amelynek következtében az egész
leszálló vastagbél, szigmabél és végbél egyetlen székelési aktus során kiürülhet. Ennek efferens
pályája a sacralis paraszimpatikus rendszer, amelynek axonjai az enteralis idegrendszer neuronjain
végződnek.
Az integrációban részt vevő neuroncsoportok még nincsenek teljes mértékben feltérképezve.
Általánosságban az agykéreg ad engedélyt a székelési aktus megindítására, vagy megkísérli azt késleltetni.
Egy kéreg alatti integráló központ valószínűleg a hypothalamusban helyezkedik el, minthogy kísérleti

214
állatokban a hypothalamus egyes magcsoportjait krónikusan implantált elektródokkal ingerelve jellegzetes
székelési viselkedés váltható ki.
Az integráció másik szintje a sacralis gerincvelő. Az akaratlagos szabályozás lehetősége véglegesen
megszűnik, ha a sacralis gerincvelőben lokalizált kritikus neuroncsoportok és a felsőbb idegrendszeri részek
összeköttetése megszakad. A megszakadást közvetlenül követően a székletürítés teljesen szabályozatlan
(vagy retenció,székletvisszatartás, vagy inkontinencia, folyamatos székletürítés). A későbbiekben, hónapok
vagy évek múltán automatikus reflexes székletürítés alakulhat ki.
A fiziológiás székletürítési folyamat, elsősorban az intrathoracalis és az intraabdominalis nyomás
emelkedésén keresztül, kihat a vérkeringési rendszerre is. Gátlódik a szív diasztolés telődése, fokozódik a
vénás nyomás, változhat a szívfrekvencia, és egyes keringésszabályozási reflexek aktiválódhatnak. Azokban
a személyekben, akik vérkeringése kóros elváltozást mutat, ezeknek a reakcióknak súlyos következményei
lehetnek.
Passzív inkontinencia: Ami termelődik az egyből ki is ürül a reflexív sérülése vagy a záróizomzat hibája
miatt.
Aktív inkontinencia: Szakaszosan ürül a széklet, de a visszatartása nem tökéletes.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. folyadék felszívódás a vastagbélből 1,5-2 L/nap
2. széklet víztartalma: 75-150 mL/nap.

215
 54. TÁPLÁLKOZÁS: AZ ENERGIAFORGALOM, A
MAKRONUTRIENSEK SZEREPE AZ ENERGIAIGÉNY
FEDEZÉSÉBEN

Ismertesse a makronutrienseket (szénhidrátok, fehérjék, zsírok), jellemezze energiahordozó

funkciójukat: élettani égéshőjük megadása és összehasonlítása.
Az emlős szervezetek legfontosabb energiát szolgáltató tápanyagai (makrotápanyagok) a szénhidrátok
(mono-, di- és poliszacharidok), a lipidek (közülük elsősorban a trigliceridek) és a fehérjék. Ezeken kívül
kisebb mennyiségben kerülhetnek a szervezetbe más energiát szolgáltató szerves anyagok (szerves savak és
anionjaik, közöttük szabad aminosavak), valamint az ember számára nem fiziológiás energiahordozó, az
etil-alkohol; ezeknek az energetikai jelentősége általában alárendelt. A tápanyagok lebontása során az állati
szervezetek oxigént fogyasztanak, szén-dioxidot adnak le, és eközben hőt termelnek.
Energiaérték/élettani égéshő: Egyes tápanyagok során felszabaduló hőmennyiség (égés/oxidációs hő, kJ/g)
Tápanyag Energiaérték
kJ/g Kcal/g
Szénhidrát 17,2 4,2
Zsír 38,9 9,3
Fehérje 17,2 4,2
Ismertesse az energiaforgalom mérésére szolgáló eljárásokat: direkt és indirekt kalorimetria.
Direkt kalorimetria: Az energiaráfordítás meghatározása a szervezet hőleadása alapján.
Az energiaforgalmat eredetileg a szervezet hőleadásának mérésével határozták meg: innen származik a
módszer neve, direkt kalorimetria. A vizsgált személy vagy kísérleti állat a külvilág felé hőszigetelt
helyiségben nyert elhelyezést, a hőtermelést/hőleadást a szoba falában keringetett víz felmelegedéséből, a
víz áramlási sebességéből és a víz fajhőjéből számították ki. Minthogy a bőr felületéről és a légutakból
elpárologtatott vízgőz szintén a hőleadás része, ezen utóbbiakat is mérték, és az erre fordított energiát
(párolgási hő) hozzáadták a szoba melegedéséhez.
A berendezés lehetővé tette külső munka végzését és annak mérését is, így a teljes energiaráfordítás
meghatározható volt. Direkt kalorimetriával igazolták az alább ismeretett indirekt kalorimetria
érvényességét, határozták meg az alap-energiaforgalmat. A módszert ma már csak a kutatásban
alkalmazzák.
Indirekt kalorimetria: Az energiaráfordítás meghatározása az O2-fogyasztás alapján.
A teljes energiaráfordítás (TEE) és összetevői mérésének mai módszere az indirekt kalorimetria: ez azon
alapul, hogy a tápanyagok oxidációja során fogyasztott O2 arányos a hőtermelés + külső munkavégzés
összegével; az O2-fogyasztásból egyszerű számítással meghatározható az energiaráfordítás. Az arányossági
tényező az oxigén energia-egyenértéke, ezt régebben az oxigén hőegyenértékének nevezték.
Az egységnyi tápanyag (szénhidrát, zsírsav vagy aminosav) oxidációjakor az elfogyasztott O 2 és a
közben szabaddá váló energia összefüggése lineáris. A glukóz oxidációját véve példaként, 1 mol glukóz (≈»
180 g) oxidációjához 6 mol O2 szükséges (6 × 22,41 = 134,46 liter O2; az energiaforgalom számításaiban a
gázok térfogatát kivétel nélkül STPD állapotra vonatkoztatva adjuk meg), és közben 2817 kJ (673 kcal)
energia válik szabaddá. Ebből kiszámítható, hogy a glukóz oxidációja során 1 liter O2-fogyasztásra kb. 21 kJ
(5,0 kcal) hőtermelés esik: ez az érték az oxigén energia-egyenértéke glukózoxidáció esetén. Hasonlóan
számíthatjuk ki más tápanyagok oxidációja során az oxigén energia-egyenértékét: ez zsíroxidáció esetén kb.
20 kJ/liter O2 (4,7 kcal/liter O2) és fehérjeoxidáció esetén 19 kJ/liter O2 (4,5 kcal/liter O2). Átlagos vegyes
táplálkozás esetén az oxigén energia-egyenértékét 21 kJ/liter O2-nek (4,8 kcal/liter O2) vesszük. Ezt az
átlagos energia-egyenértéket alkalmazva az O2-fogyasztás alapján kielégítő pontossággal határozhatjuk meg
a szervezet energiaráfordítását.

216
 A szervezet energiaforgalmát az indirekt kalorimetria segítségével nemcsak laboratóriumi körülmények
között határozhatjuk meg, hanem a mindennapi aktivitás, valamint különböző munkavégzések, ill.
sportteljesítmények során szabadon mozgó emberekben is.
Adja meg a respirációs kvóciens (RQ) és az oxigén hőegyenérték fogalmát, az egyes makronutriensek,
ill. az átlagos vegyes táplálkozás RQ és oxigén hőegyenérték normálértékeit.
A glukóz és a palmitinsav oxidációja során a keletkezett CO2 és a felhasznált O2 aránya eltér. A
CO2/O2 aránya a légzési (respirációs) hányados, régebbi nevén respirációs kvóciens, ennek nemzetközi
rövidítése RQ (angol nyelvű szövegekben respiratory exchange ratio elnevezés szerepel, rövidítése azonban
változatlanul RQ). Az RQ értékéből a felhasznált tápanyagok arányára tudunk következtetni. A
glukózoxidáció RQ-értéke 1,00 (6 CO2 ÷ 6 O2); a zsíroxidáció esetén az RQ átlagértéke ≈» 0,7 (a
palmitinsav esetében 16 CO2 ÷ 23 O2 ≈» 0,7).
A tápanyagok oxidációja során fogyasztott O2 arányos a hőtermelés + külső munkavégzés összegével; az
O2-fogyasztásból egyszerű számítással meghatározható az energiaráfordítás. Az arányossági tényező
az oxigén energia-egyenértéke, ezt régebben az oxigén hőegyenértékének nevezték, ami a tápanyagból 1l
O2-el történő oxidáció során felszabaduló energia [kJ/l].
Tápanyag Energiaérték O2 -energia-egyenérték RQ
kJ/g Kcal/g kJ/l O2 kcal/l O2
Szénhidrát 17,2 4,2 21 5,0 1,00
Zsír 38,9 9,3 20 4,7 0,70
Fehérje 17,2 4,2 19 4,5 0,80
Átlagos érték 21 4,8 0,82
Adja meg az alapanyagcsere (basal metabolic rate, BMR) fogalmát, ismertesse az alapanyagcsere
meghatározásának feltételeit. Sorolja fel az alapanyagcserét meghatározó tényezőket (életkor, nem,
pajzsmirigy funkció).
A szervezet különböző sejtjei soha nincsenek teljesen “nyugalmi állapot”-ban: az idegsejtek,
simaizomsejtek, mirigysejtek, a szívizomzat működése folyamatos, és a működések energiaigénnyel járnak.
[Az alap-energiaforgalom angol nyelvű megnevezése basal metabolic rate (BMR). Egyes forrásmunkák az
alap-energiaforgalomra a “standard energiaforgalom” kifejezést használják.]
Az alap-energiaforgalom meghatározásának eredetileg rögzített feltételei:
1. reggeli, alvást követő órák, ébrenléti állapot,
2. teljes testi és lelki nyugalom,
3. az utolsó táplálékfelvétel óta legalább 8 óra telt el (posztabszorptív állapot),
4. semleges (termoneutrális) hőmérséklet, felöltözött állapotban kb 20 °C,
5. gyógyszerhatástól mentes állapot.
Jelenleg a hőszabályozás energiaráfordítását is az alap-energiaforgalom összetevői közé számítjuk, ezért az
alapenergiaforgalmat célszerűbb úgy definiálni, hogy az a teljes energiaráfordításnak a táplálkozással
kiváltott termogenezissel és az izomtevékenység energiaráfordításával csökkentett része:
BMR = TEE − DIT + izomtevékenység energiaráfordítása
ami láthatóan az előző egyenlet átrendezésének eredménye.
Az alap-energiaforgalom értéke a testméretektől függ, de az alap-energiaforgalom és a testtömeg közötti
arányosság nem lineáris; ezzel szemben az alap-energiaforgalom és a testfelület lineáris összefüggést mutat.
Hosszú ideig volt szokásos az alap-energiaforgalom értékét egy m2-nyi testfelületre vonatkoztatni. (A
testfelületet átlagos testfelépítésű emberekben az alábbi képlettel számíthatjuk ki: testfelület m2 = 0,007184
× testsúly kg0,425 × magasság cm0,725. Ez a képlet testi deformitások, nagymértékű elhízás stb. esetében
azonban nem alkalmazható.) Az egy m2 testfelületre vonatkozatott alap-energiaforgalom is különbözik
azonban nem és kor szerint, férfiakban magasabb, mint nőkben, és a felnőttkort elérve az életkorral
mindkét nemben csökken.

217
 A szervezet alap-energiaforgalmát alapvetően határozza meg a pajzsmirigyhormonok (T3 és T4)
szintje (ill. egyes esetekben ezen hormonok adagolása). Pajzsmirigyhiányos állapotban az alap-
energiaforgalom a normális értéknek mindössze 60%-ára csökkenhet, hormontöbblet esetében akár
80%-kal magasabb lehet, mint a normális érték. Nem ennyire szembetűnően, de a nemi hormonok, a
glukokortikoidok és a katecholaminok szintén befolyásolják az alap-energiaforgalmat.
Az energiabevitel nagymérvű korlátozása, a hosszan tartó teljes vagy részleges éhezés jelentős mértékben
csökkenti az alap-energiaforgalmat: ennek egyik tényezője a pajzsmirigyhormonok szintjének csökkenése.
Ismertesse a táplálkozás hatását az energiaforgalomra: specifikus dinamikus hatás (diet-induced
thermogenesis, DIT).
A szokásos vegyes táplálékból álló étkezést követően néhány órán keresztül az energiaforgalom
fokozódik: a fokozódás mértéke és időtartama az elfogyasztott tápanyagok minőségétől és mennyiségétől
függ. Trigliceridek az elfogyasztott energia 2–4%-ának, szénhidrátok 4–7%-ának, fehérjék 18–25%-ának
megfelelő értékkel növelik a szervezet energiaráfordítását. A fehérjék energiaforgalmat növelő hatása
kétszer olyan hosszú ideig tart, mint a másik két tápanyagé.
A jelenséget első leírója “specifikus dinamikus hatás” néven ismertette (ez az angol nyelvű irodalomban
mint specific dynamic action, SDA szerepelt). Újabban ez a kifejezés kiszorult, és az angol nyelvű
terminológia a diet-induced thermogenesis (DIT) elnevezést használja, amit magyar nyelvre “táplálkozással
indukált termogenezis”-nek lehet fordítani.
Az energiaforgalom fokozódásának mechanizmusa máig megoldatlan: létrejöttében szerepel a
táplálékfelvétellel kapcsolatos megnövekedett gyomor-bél rendszeri működés (szekréció és motilitás), de
valószínű a felszívódott tápanyagok valamilyen közvetlen vagy hormonálisan közvetített hatása is a sejtek
anyagcseréjére.
Mérsékelt fizikai aktivitás mellett a táplálkozással indukált termogenezis a szervezet teljes napi
energiaráfordításának 8–15%-át teheti ki.
Melyik makronutriens anyagcsere-serkentő hatása a legkifejezettebb? (fehérjék)
A fehérjék 18–25%-ának megfelelő értékkel növelik a szervezet energiaráfordítását. A fehérjék
energiaforgalmat növelő hatása kétszer olyan hosszú ideig tart, mint a másik két tápanyagé.
Melyek a napi energiaforgalmat meghatározó tényezők? (BMR+DIT+fizikai aktivitás). Írja le a fizikai
aktivitás hatását az energiaforgalomra.
A szokásos napi tevékenység körülményei között a teljes energiaráfordítást (TEE) három tényezőre,
az alap-energiaforgalomra (BMR), a táplálkozással kiváltott termogenezisre (DIT) és
az izomtevékenység energiaráfordítására bonthatjuk fel:
TEE = BMR + DIT + izomtevékenység energiaráfordítása
A szervezet “aktivitás”-a (izomtevékenység, munka, vagy sporttevékenység) energetikai szempontból két
részre bontható: az egyik az izmok által a környezeten végzett külső munka, a másik az izomműködést
kísérő és követő hőtermelés. A két tényező az energiamérlegben együttesen jelentkezik. Mérsékelt aktivitás
mellett (pl. irodai munka) a teljes napi energiaráfordításnak csak 15–30%-a esik az aktivitásra, nagyobb
hányada pedig az alap-energiaforgalomra; nagyobb aktivitás mellett az alap-energiaforgalom a teljes
energiaráfordítás kisebb részét képezi.
Az alap-energiaforgalom energiaráfordítása nem azonos a szervezet lehető legalacsonyabb
energiaráfordításával: így pl. alvás alatt – elsősorban a csökkent izomtónus miatt – a mért energiaráfordítás
kb. 10%-kal kevesebb, mint az alap-energiaforgalom.
Mérsékelt fizikai aktivitás mellett (napi helyváltoztatás és tevékenység, irodai munka) az alap-
energiaforgalom a szervezet teljes energiaráfordításának kb. 70%-át teszi ki.

218
Jellemezze a makronutrienseket a következő szempontok alapján:1. Fehérjék a táplálkozásban:
forrás, fehérjeminimumok, esszenciális aminosavak fogalma (példák), magas és alacsony biológiai
értékű fehérjék, biológiai jelentőség, szerepük a kalóriaigény fedezésében.2. Szénhidrátok a
táplálkozásban: forrás, biológiai jelentőség, szerepük a kalóriaigény fedezésében.3. Zsírok a
táplálkozásban: forrás, esszenciális zsírsavak fogalma (példák), biológiai jelentőség, szerepük a
kalóriaigény fedezésében.
1. Fehérjék a táplálkozásban
 Forrás: növényi, állati fehérjék
 Fehérjeminimumok:
1. abszolút fehérjeminimum, 20 g/nap
2. fiziológiás fehérjeminimum 40 g/nap
3. FDA és WHO szabványok 1 g/kg /nap (gyerek 2,2 g/kg/nap) komplett és inkomplett fehérjék
 Esszenciális aminosavak (EAA): ezeknek az aminosavakna a szénláncát a szervezet nem építi fel
(egyes esetekben a bejuttatott α-ketosavból sem képződik transzaminálással a megfelelő aminosav):
ezek az esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak, amelyek mindegyikét a táplálékkal kell
megfelelő mennyiségben felvennünk. Pl: Fenil-alanin, Hisztidin (gyermekkorban), Leucin, Metionin.
 Magas és alacsony biológiai értékű (BV) fehérjék: Ha a táplálékból valamelyik EAA hiányzik, akkor
a szervezet nem képes előállítani azt a fehérjét, amihez erre van szüksége. Ha egy fehérjeforrásból
hiányoznak a kritikus EAA-k, akkor annak a biológiai értéke alacsony lesz, és így a hiányzó EAA-k
fogják a fehérjeszintézis szűk keresztmetszetét jelenteni. Például, ha egy feltételezett izomfehérje
számára szükséges a fenilalanin (mint esszenciális aminosav), akkor ezt a tápláléknak tartalmaznia
kell, hogy az izomfehérje fel tudjon épülni. Ha a jelenlegi táplálék fehérjeforrása nem tartalmaz
fenilalanint, akkor az izomfehérje nem fog felépülni, és így ennek a fehérjeforrásnak a BV értéke és
a hasznosulása alacsony. Ha ez jelen van nagy számban, az magas biológiai értéket eredményez.
 Biológiai jelentőség:
1. testfelépítés,
2. anyagcsere és szabályozási funkciók: enzimek, hormonok immunfehérjék, só- és
folyadékháztartás, pH szabályozása idegrendszer,
3. energiaszolgáltató
 Szerepük a kalóriaigény fedezésében: A fehérjék 18–25%-ának megfelelő értékkel növelik a
szervezet energiaráfordítását.
2. Szénhidrátok a táplálkozásban:
 Forrás: Nagy mennyiségben áll elő, növény és állati termékek, kenyér és származékai.
 Biológiai jelentőség:
1. gyors, könnyen felszívódó, könnyen felhasználható tápanyag
2. csökkenti a fehérje-felhasználást
3. lényeges szerepet játszik a zsíranyagcserében
4. rostkomponense (β-glikozida) tömeget képez a vastagbélben.
 Szerepük a kalóriaigény fedezésében: A szénhidrátok 4-7%-ának megfelelő értékkel növelik a
szervezet energiaráfordítását.
3. Zsírok a táplálkozásban:
 Forrás: Állati, növényi eredetű zsiradékok, olajok.
 Esszenciális zsírsavak fogalma: Többszörösen telítetlen zsírsavak. Pl: F-vitamin
 Biológiai jelentőség: Zsírraktárak és testfelépítés, termoreguláció, zsírban oldódó vitaminok
felszívódása, F-vitamin (többszörösen telítetlen zsírsavak), sejtalkotók felépítése (foszfolipidek stb).
 Szerepük a kalóriaigény fedezésében: A lipidek 2-4%-ának megfelelő értékkel növelik a szervezet
energiaráfordítását.

219
NORMÁLÉRTÉKEK
1. régi/új mértékegységek átváltása: cal, Cal=kcal
2. 1 kcal=4,2 kJ
3. élettani égéshő szénhidrát/fehérje/zsír: 17,2/17,2/39 kJ/g
4. RQ szénhidrát/fehérje/zsír/vegyes tápl.: 1,0/0,8/0,7/0.82
5. oxigén hőegyenérték szénhidrát/fehérje/zsír/vegyes tápl.: ~ 19-21 kJ/L
6. BMR felnőtt nő/férfi: 6300/7100 kJ/nap
7. napi ajánlott fehérje/szénhidrát/zsír bevitel: 60-80/300/50-100 g/nap
8. WHO ajánlás optimális fehérjebevitelre: 1-1,5 g/ttkg

220
 55. TÁPLÁLKOZÁS: VÍZ, ÁSVÁNYI SÓK, VITAMINOK, ÉLELMI
ROSTOK

Mekkora mennyiségű, és mi a forrása annak a folyadékmennyiségnek, ami naponta a tápcsatornába

kerül?
A tápanyagokat 1500–2000 ml víz, továbbá változó mennyiségű emészthetetlen (és egyben
nélkülözhetetlen) növényi rost kíséretében fogyasztjuk.
Forrás: étel és ital
Mely ásványi anyagokat nevezzük nyomelemeknek? Mi a nyomelemek jelentősége a szervezet
működésében? Soroljon fel néhány fontosabb nyomelemet és élettani funkcióikat (Fe, Zn, Cu, Se, I, F
etc.).
A nyomelemek elnevezés abból adódik, hogy szervezetünkben – a vas kivételével – szinte csak
nyomokban fordulnak elő, meglétük azonban elengedhetetlen testünk, anyagcserénk megfelelő
működéséhez.
Míg az ásványi anyagokból (pl. kalcium, magnézium, foszfor) naponta több mint 100 mg bevitele
szükséges, addig az egyes nyomelemekből átlagosan 100mg/nap is elegendő. A nyomelemek fő feladata,
hogy biztosítsák a biokémiai reakciók és folyamatok normális lefolyását; az enzimek 30%-ának megfelelő
működéséhez szükségesek.
A nyomelemek számos esetben – így a pajzsmirigyhormonok esetében – egészen specifikus élettani szerepet
tölthetnek be. Ők biztosítják a jód vagy a vér hemoglobin szintéziséhez szükséges vasat; emellett
megtalálhatóak a genetikai információt hordozó nukleinsavakban, és hormonösszetevőkként (pl.
pajzsmirigyhormonokban a jód) is szerepet játszanak.
Egyes nyomelemek más nyomelemek jelenlétében másképp szívódnak fel. A magas cinkbevitel például
hosszútávon csökkentheti a réz és vas felszívódását. Egy nyomelem felszívódásának mértékét és mennyiségi
hasznosulását befolyásolja, hogy a szervezet milyen mértékben telített vagy hiányos az adott elem
tekintetében. Ez különösen igaz a vas felszívódására, mivel vashiányos állapotban kis mennyiségű bevitel
esetén is meglepő hatékonysággal képes beépülni a szervezetbe.
 Vas: A vérben történő oxigénszállítás alapvető elemeként a hemoglobin és mioglobin része, illetve
számos fehérje anyagcserében résztvevő enzim fontos alkotója.
 Cink: Sejtmembrán integritás, enzimek
 Fluor: Csontok, dentin
 Réz: Terminális oxidáció
 Szelén: Antioxidáns
 Jód: A szellemi fejlődés elmaradása, a visszamaradottság világszerte megelőzhető jód utánpótlással.
Az élelmiszerek jódtartalma függ az éghajlat, a talaj és a víz jódellátottságától.A növények
jódtartalma a talaj jódtartalmától és ennek hozzáférhetőségétől függ. Az állati eredetű élelmiszerek
jódtartalmát a takarmány, illetve az ivóvíz jódszintje befolyásolja. Jódban különösen gazdagok a
tengeri halak, kagylók. A legkevesebb jódot a növények tartalmazzák.
Adja meg a vitamin definícióját, és a vitaminok csoportosítását. Határozza meg a hypovitaminosis és a
hypervitaminosis fogalmát.
A vitamin olyan szerves vegyület, amely kis mennyiségben ugyan, de nélkülözhetetlen az emberi
szervezet számára, viszont kellő mennyiségben az előállítására nem mindig képes, ezért tápanyag
formájában kénytelen hozzájutni (exogén forrású).
Csoportosítás:
 Zsíroldékony vitaminok (D, E, K, A)
 Vízoldékony vitaminok (B, C, P)

221
Hipervitaminózis: Az élettani igénynél nagyobb tömegű vitamin kerül a szervezetbe. Lényegében
“vitamin-túladagolásnak” is nevezhetnénk. Ritkán jelentkezik (A C-vitamin kapcsán elsőre eléggé
elképzelhetetlen, hogy valaki túladagolja…) Leginkább a túlzottan egyoldalú étkezés, vagy bizonyos
vitamin-kiegészítők túlzásba vitt fogyasztása eredményezheti. Bármennyire különösen is hangzik, de a
túlzott vitaminbevitel okán szintén jelentkezhet elsőre fáradékonyságot, levertséget, rossz közérzet stb. –
mint mondjuk vitaminhiányos állapot első jeleként is.
Hipovitaminózis: Részleges vitaminhiány, mely esetben az élettani szükségletnél, illetve az aktuális
igénynél kisebb tömegben juttatunk vitaminokat a szervezetbe. Relatív hiányállapotot jelöl, melynek
következtében a szervezet rendellenességeivel számolni kell. Főleg a helytelen étkezési szokások miatt
alakulhat ki, mondjuk azoknál, akik sokszor esznek tartósított vagy gyorséttermi ételeket.
Sorolja fel a zsíroldékony vitaminokat, forrásaikat, élettani hatásaikat, hiánybetegségeiket (A, D és K-
vitamin). Adja meg a nem emészthető élelmi rostok forrásait, szerepüket a bélmotilitás és a normál
bélflóra fenntartásában.
A-vitamin (axerophthol, retinol, antixerophthalmiás vitamin)
 Hiánytünetek: xerophthalmia, hemeralopia (szürkületi- farkasvakság), keratomalácia
 Élettani hatás: Fontos a csont, porc és hámszövet (beleértve a szem és a fül hámját, a
gastrointestinalis, a genitalo-urethralis hámot), mucus fenntartásában. Az A vitaminhiányban a test
keratint képez a mucus helyett. Fontos a növekedésben, szabadgyökfogó, rákellenes anyag.
rodopszin alkotórésze, látásban játszott szerepe nagyon jelentős.
 Előfordulás: emlős- és halmáj, tojássárgája, tej, vaj, tejszín
 Karotinforrások: répa, sütőtök, zöld- és sárgaborsó, cékla, brokkoli
D-vitamin (antirachitiszes vitamin) csoport D2 (ergokalciferol)
 Napfény (ultraibolya sugárzás (100-400 nm) hatására D3 (kolekalciferol)-á alakul
 Hiánytünet: rachitis (angol-kór), osteomalacia (csontlágyulás)
 Élettani hatás: D vitamin hatásmechanizmusa Ca-felvétel és leadás szabályozása,
mellékpajzsmiriggyel interferál. Csontok kalcificatioja (osteoklaszt és oszteoblaszt aktivitás
befolyásolása). D-vitaminhiányban a plazma Ca-szint csökken
 Előfordulás: halmáj, tej, tejtermékek
K-vitamin (fillokinon; antihemorrhágiás vitamin)
 Hiánya: vérzékenység (antivitamin: kumarin – pl. rágcsálóirtás)
 Élettani hatás: prothrombin szintézis, K-vitaminra érzékeny faktorok: II. VII. IX. és XI. faktor
 Előfordulás: zöld növényekben, illetve endogén forrás a bélbaktériumok
Rostok
A rostok röviden kifejezve olyan növényi alkotórészek, melyek ellenállnak a szervezetünk
emésztőenzimeinek, tehát nem képesek felszívódni, de az emésztés és a felszívódás szabályozásával
segítenek egészségünk megőrzésében.
Az élelmi rostok (például a hemicellulózok) segítenek a bél perisztaltikus mozgásának megfelelő
fenntartásában. Ezzel elkerülhető a lelassult testmozgásból adódó salakanyag felhalmozódása, illetve a gyors
mozgás miatt keletkező felszívódási probléma.
Növelik a béltartalom tömegét, és lerövidítik az áthaladását (tranzitidőt) a bélcsatornában, ezzel a
székrekedés kialakulását tudják megelőzni, valamint a káros anyagok is gyorsabban ürülnek ki az
emésztőrendszerből.
Az élelmi rost megváltoztatja a bélflóra összetételét, a hasznos baktériumok javára. A tudósok úgy vélik,
hogy a bélrendszerben élő mikrobák segítenek megőrizni az emésztőszervrendszer egészségét.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. folyadékbevitel: 1,5-2 L/nap
2. GI szekrétum: 6-8 L/nap
3. napi aszkorbinsav igény: 65-75 mg

222
 56. TÁPLÁLKOZÁS: A TÁPLÁLÉKFELVÉTEL SZABÁLYOZÁSA.

Ismertesse, hogyan befolyásolja a felvett táplálék mennyisége és az energiaforgalom szintje az energia-

mérleg egyensúlyát, és a zsírraktárak telítettségét. Nevezze meg azokat a tényezőket, amelyek a
táplálékfelvételt és a lebontó folyamatokat szabályozzák.
Az energiát szolgáltató felszívott makrotápanyagok (monoszacharidok, zsírsavak, glicerin és
aminosavak) vagy azonnal energiát szolgáltatnak a különböző sejtműködések részére, vagy
energiaraktárakba épülnek be. Fiziológiás körülmények között felnőtt emberben az energiabevitel – néhány
nap átlagában – megegyezik a teljes energiaráfordítással, az energiamérleg egyensúlyban van:
energiabevitel = hőtermelés + külső munka
Ha azonban a szervezet energiatartalékai változnak, az egyenlet kiegészítésre szorul:
energiabevitel = hőtermelés + külső munka ± vegyületekben raktározott energia
A “vegyületekben raktározott energia” pozitív vagy negatív előjelű lehet. Pozitív előjel azt jelenti, hogy
a szervezetben glikogén, zsír vagy fehérje raktározódik. Negatív előjelű az egyenlet utolsó tagja, ha az
energiabevitel kevesebb, mint a hőtermelés és a külső munka összege, ekkor a szervezet energiaszükségletét
az energiatartalékok lebomlása fedezi: ez zajlik mindennap a posztabszorptív fázisban. (Egészen rövid,
néhány órás időszakokat véve a pozitív és a negatív mérlegű időszakok ciklikusan váltják egymást: a
táplálékfelvétel abszorptív fázisában pozitív, a posztabszorptív fázisban pedig negatív az energiamérleg.)
A sejtek folyamatos tápanyagellátását a raktározási és mobilizálási folyamatoknak az evolúció során
kialakult szabályozása tette lehetővé. A szervezetet alkotó sejtek az extracelluláris folyadékban, ill. a
vérplazmában jelen lévő transzporttápanyagokra szorulnak. Transzporttápanyag a glukóz, a szabad
zsírsavak, bizonyos körülmények között a ketontestek (acetecetsav és β-hidroxi-vajsav), a laktát, továbbá az
aminosavak (a vérplazma lipoproteinjei közvetve szolgáltatnak transzporttápanyagokat). Két táplálékfelvétel
között, amikor a felvett táplálék már felszívódott (éhgyomri, más néven posztabszorptív állapot), a
transzporttápanyagok a tápanyagraktárakból kerülnek a vérbe (tápanyag-mobilizálási szakasz). A
tápanyagraktárak feltöltődésére a felszívási (posztprandiális) szakaszban kerül sor (raktározási szakasz).
A transzporttápanyagok szintjét, a raktározást és a mobilizálást a szervezet jelzőmolekulákkal
(hormonokkal) szabályozza. Hormonok irányítják, hogy a felszívódott monoszacharidok, zsírok és
aminosavak minél nagyobb hányada kerüljön a raktárakba, és ezzel egyidejűleg a felszívási folyamat alatt a
vérplazma glukózszintje csak adott felső határig emelkedjék (különben a vesén keresztül elvész). A raktárak
optimális nagyságát, ill. a raktározott anyagmennyiség felső szintjét a szervezet a táplálékfelvétel
szabályozásán keresztül állítja be. A mobilizálás részben hormonális, részben autonóm idegrendszeri
szabályozás alatt áll.
Hogyan ítélhető meg a tápláltsági státusz? (testtömeg-index (BMI), lean body mass).
Jelenleg az orvosi gyakorlat megkülönbözteti a “túlsúlyos egyének”-et az “elhízott egyének”-től: a kettő
között nincs éles határ. Az állapot megállapítására – könnyű számítása miatt – a testtömegindexet
(angolul body mass index, BMI) használják: BMI = testsúly (kg)/[testmagasság (m)]2. A BMI normálisnak
tekintett értéke férfiakban kortól függetlenül, és nőkben 35 éves kor alatt 20–25 között van. 25–30 közötti
BMI túlsúlyt, míg 30 fölötti érték elhízást jelez.
A többletzsírszövetet, ill. a zsírmentes testtömeget (lean body mass) vagy egyes antropometriai
paraméterek segítségével (bőrredő-vastagság, testrészek körfogatának adatai), vagy biofizikai mérések
(sűrűségmérés, elektromos vezetőképesség, impedanciamérés, magmágneses rezonancia mérése) alapján
határozzák meg.
Az elhízottság típusának (és ezzel lehetséges következményeinek) megállapítására szolgál a haskörfogat
és a csípőkörfogat aránya (a rosszabb prognózisú abdominalis, más néven android vagy centrális típusú
elhízottságban a hányados értéke magas).

223
Jellemezze a táplálékfelvétel szabályozásában szereplő kulcsfontosságú perifériás és centrális
receptorokat, mediátorokat (ghrelin, CCK, inzulin, leptin), mechanizmusokat (vagus afferensek),
hipotalamikus magcsoportokat (orexigén/ anorexigén hatású mediátorok: NPY, MSH). Írja le a
szomjúság és a sófelvétel (sóétvágy) központi szabályozását.
Ghrelin
A ghrelint (peptidhormon) a gyomor endokrin sejtjei szintetizálják és szecernálják, ami véráram útján éri el
a hypothalamust. Szintje étkezést megelőzően emelkedik (akut éhségállapot hormonja), orexigén
szingálmolekula. Hatását NPY-AgRP sejtekre fejti ki.
CCK
 A táplálékfelvételt a CCK, a GLP-1, az YY-peptid egy fragmentuma (PYY-3-36) és még más
peptidek jelzik a központi IR-nek.
 A CCK és a GLP-1 a vér-agy gáton kívüli area postremán hatnak. Az információ a nucleus tractus
solitarii-n keresztül a hypothalamusba megy. A PYY-3-36 közvetlenül gátolja a NPY-AgRP
neuronokat.
 A CCK a n. vagus abdomialis szenzoros végződéseire is hat.
 A nucleus tractus solitariin keresztül gátolja a hypothalamusban a táplálékfelvételt.
 A gyomor teltségét a n. vagus mechanoreceptorai is közvetítik.
Inzulin
 Hat a tápanyagok raktározására, szabályozza a táplálékfelvételt.
 A kapillárisok endothélsejtjeiben lévő transzportrendszer segítségével jut el az idegsejtekhez.
 A nucleus arcuatushoz jutó inzulin csökkenti az NPY- és AgRP elválasztást. Ez a negatív
visszacsatolási kör része.
 Inzulinhiányban az előző mechanizmus ellentéte figyelhető meg. Emiatt folyamatos éhség
(diabeteses hyperphagia)
 Közvetlenül a nucleus arcuatusra hatva az inzulin anorexigén hatású, de az inzulinnal kiváltott
hypoglykaemia éhségérzetet okoz.
Leptin
 A zsírszövet által szintetizált és szecernált peptidhormon. (LEP gén terméke)
 A vér leptinszintje a zsírszövet tömegét tükrözi.
 Szignálmolekula, mely a zsírszövetben tárolt energia mértékéről tájékoztat. → hypothalamuson
kereszül befolyásolja a táplálékfelvételt.
 A reproduktív folyamatokat is a leptin teszi lehetővé.
 Hatását leptinreceptorokon fejti ki. (citokinreceptorok szupercsaládja)
 A receptorfehérje egy szekvenciavariánsa rövidebb láncú, az agyi mikroerekben a
leptintranszportban szerepel → a leptin eléri a hypothalamus sejtjeit.
 Ellentétesen hat az orexigén és anorexigén sejtekre. → csökkenti az NPY és AgRP kifejeződését, de
fokozza a melanokortinét. → gátolja az orexigén, de serkenti az anorexigén projekciót. → tehát
anorexigén hatású.
 Bazális szintje az energiaellátást jelzi. → a zsírszövet állományának csökkenésekor a leptin szintje is
csökken → NPY-AgRP mechanizmus aktiválódik, POMC-út kevésbé aktív → a táplálékfelvétel
fokozása
 Ha a zsírszövet mennyisége nő → leptin nő → az eredmény az előző ellentéte
 Mivel a zsírszövet tömege nem változik hirtelen, a leptinnek is hosszú távú a hatása.
 Leptin hiányában csökken a pajzsmirigyhormonok szintje, az energiaráfordítás, szünetelnek a
reproduktív folyamatok.

224
Hipothalamikus magcsoportok, orexigén/anorexigén hatású mediátorok

Nucleus arcuatus: A hypothalamus bázisán helyezkedik el. → benne 2 eltérő sejtpopuláció: orexigén
(táplálékfelvételt indukálja), anorexigén (táplálékfelvételt elutasítja)
 A két populáció neuronjai alkotják a táplálékfelvétel szabályozásának primer szenzorait → rajtuk
vannak receptorok, melyek a zsírraktárak állapotát jelző hormonokra érzékenyek.
 A nucleus arcuatus sejtjeinek egy része az orexigén pálya kiindulópontja. → NPY-AgRP neuronok
→ 2 peptidet koexpresszálnak → Y-neuropeptid (NPY), agouti-related protein (AgRP)
 Innen indulnak az anorexigén pályák is. → proopiomelanokortin-neuronok (POMCneuronok) →
transzmitterük: 1, α-MSH (melanokortin rendszerhez tartozik) → MC4 receptorokra hat. (a
receptorok genetikai hibáját elhízás követi → kiesik a táplálékfelvételt gátló mechanizmus, a
melanocortin rendszer túlműködése→ étvágytalanság, cachexia) 2, CART (peptid) → POMC/CART
neuronok
A nucleus arcuatusból kiinduló projeciók:
 Az orexigén NPY-AgRP-projekciója a laterális hypothalamus area (LHA) neuronjaihoz fut. Ebben a
pályában további neuropeptidek a melaninkoncentráló hormon (MCH) és az orexinek/hypocretinek.
 Az MCH-neuronok reciprok módon a nucleus accubenshez is mennek → biztosítják a kapcsolatot a
táplálkozás homeosztatikus és hedonisztikus összetevői között.
 A felszálló orexigén projekció suprahypothalamicus szintje a táplálékfelvételi motivációt, az evéssel
kapcsolatos érzetek koordinációját, emócionális összetevőit irányítja.
 LHA sértése „éhség kp.” → anorexia, súlyvesztés, aphagia, éhezés
 Az anorexigén projekció transzmittere az α-MSH. –
 Az MC4-receptorokat tartalmazó neuronokhoz kollaterálisokat adnak az NPY-AgRP neuronok. → a
peptid inverz agonistája az MC4-receptoroknak → gátolja a Gα fehérje kötődését a receptorhoz →
csökken az anorexigén pályában az α-MSH hatásossága.
 A nucleus arcuatus neuronjai a nucleus ventromedialishoz, a nucleus dorsomedialishoz és a nucleus
paraventricularishoz is futnak. → Ezek a kapcsolatok koordinálják a tápláltsági állapotot pl. a TRH-
TSH-T3/T4 rendszerrel.
 A ventromedialis mag „jóllakottsági kp.” sértése: elhízás (táplálékfelvétel nagymértékű fokozódása)
- hyperphagia 6.

225
Az orexigén és anorexigén pályákat érő információk:
 A táplálékfelvételt befolyásoló mediátormolekulák közül a leptin és az inzulin a zsírraktárak
állapotát, energiaellátottságot jelzik. → hosszú távú szabályozás résztvevői.
 A gyomor-bél rendszeri hormonok vagy a táplálkozás aktuális eseményeiről (CCK, GLP1) vagy az
ilyen esemény hiányáról (ghrelin) tájékoztatják a diencephalont. → rövid távú szabályozás
 Adipokinek: peptidhormonok (leptin, adiponektin..)
Szomjúság központi szabályozása
A vízdeficitnek két elsődleges következménye van: az extracelluláris folyadék ozmotikus koncentrációja
növekszik (hiperozmózis), és térfogata csökken (hypovolaemia). Mindkét változás szomjúságérzetet
okozó, folyadékfelvételt megindító inger.
Emberben a szomjúságérzet küszöbe az extracelluláris folyadék (ill. a vérplazma) ozmolalitásának kb.
2%-os emelkedése. Önként vállalkozó kísérleti alanyokban a szomjúságérzet 290 mosm/kg víz felett
jelentkezett, és 290–300 mosm/kg víz közötti tartományban a szomjúságérzet párhuzamosan változott az
ozmolalitással. A szomjúságérzés következménye az a rendkívül összetett cselekvéssorozat, amely végül
iváshoz vezet.
A szomjúságérzetet a szájnyálkahártyából származó afferens ingerületek módosítják. Hiperozmoláris
állapotban a szájüreg vízzel való öblítése rövid időre csökkenti a szomjúságérzetet, a szájüreg bármely okból
jelentkező kiszáradása viszont szomjúságérzetet okoz. Ez következik be pl. ha atropin gátolta a
nyálelválasztást.
Az extracelluláris folyadék térfogatának csökkenése (hypovolaemia) szomjúságérzetet vált ki.
Izozmotikus folyadékvesztést követően (pl. vérzés, hasmenés) jelentős a folyadékfelvétel iránti késztetés,
függetlenül az extracelluláris folyadék ozmotikus koncentrációjától. „Belső folyadékvesztés”, pl. nagy
hasüregi folyadékgyülem kialakulása szomjúságérzetet okoz. A hypovolaemiát kísérő szomjúságérzetben az
alacsony nyomású rendszer mechanoreceptorai játszanak szerepet. A nervus vagusban futó afferensek,
normális szívtelődés mellett, tónusosan gátolják a szomjúságérzet kiváltásában szereplő neuronokat. Vérzés
vagy izozmotikus folyadékvesztés esetén azonban csökken ezeknek a receptoroknak az ingerületleadása, és
a szomjúságérzetet kiváltó neuronok felszabadulnak a gátlás alól.
A magas nyomású baroreceptorok ingerületcsökkenése szintén szerepel a szomjúságérzetben: az
artériás vérnyomás esése aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ezzel a renin-angiotenzin rendszert. A
szomjúságérzetben az angiotenzin II-nek közvetítő szerepe van: a keringésben megjelenő angiotenzin II
(ANG II) közvetlenül ingerli a hypothalamusban a szomjúságérzet kialakulásában szereplő neuronokat. (A
szomjúságérzetért felelős neuronok kívül vannak a vér-agy gáton, ezért az ANG II eljut a sejtekhez.)
Kísérleti állatokban a hypothalamus meghatározott
területeire mikroinjekcióval bejuttatott ANG II
vízivást indít meg.
Az ozmolalitás emelkedése az a fiziológiás jel,
ami a vízfelvételi késztetést (beleértve a vízforrás
felkeresését és az azt követő komplex ivási aktust)
megindítja. Az ivási aktus megállításának jelzését
nehezebb meghatározni. Emberben a hiperozmózissal
kiváltott szomjúságérzet megszűnik, mielőtt az ivás
helyreállította volna az izozmózist. Emberben a
vízfelvétel megáll, ha a „vízdeficit” mintegy felét
elfogyasztotta az egyén. A deficit másik felét 20-30
perc alatt fogyasztja el a vizsgálati alany. (A megivott
víz kb. 10 perc alatt szívódik fel.)

226
 57. AZ ENDOKRIN SZABÁLYOZÁS ALAPELVEI

Ismertesse a hormon és a hormonális szabályozás fogalmát. Csoportosítsa a hormonokat kémiai

szerkezetük alapján (aminosav származékok, biogén aminok, peptidek, fehérjék, szteroidok).
Hormon: A hormonok specifikus szecernáló endokrin sejtekből a vérkeringésbe kerülő szabályozó
molekulák (elsődleges messengerek), amelyek távoli célsejtekre hatnak. Az endokrin sejtek tömörülhetnek
kompakt endokrin mirigyekbe (pl. pajzsmirigy, adenohypophysis), de különböző szervek (pl. gyomor-bél
rendszer) állományában szétszórva is előfordulhatnak.
Hormonális szabályozás: Hosszú latenciával rendelkezik, diffúz, távolra ható.
A belső elválasztású mirigyek vagy az elszórtan elhelyezkedő belső elválasztású sejtek szekrétumait kémiai
szerkezetük alapján négy csoportba oszthatjuk:
1. aminosavszármazékok: A mellékvesevelő katecholaminjai (noradrenalin és adrenalin), a
pajzsmirigy jódhormonjai [tiroxin (T4) és trijód-tironin (T3)], továbbá a hypothalamus
neurohormonja, a dopamin.
2. biogén aminok: A hízósejtekből felszabaduló hisztamin és az 5-hidroxi-triptamin (szerotonin, 5-
HT), ami a tobozmirigyben keletkezik.
3. peptidek és fehérjék: A hormonmolekulák túlnyomó részét a peptidek és fehérjék teszik ki.
Közéjük tartoznak a hypothalamus neurohormonjai (az említett dopamin kivételével), az
adenohypophysishormonok, a neurohypophysisből felszabaduló vazopresszin (AVP) és oxitocin, a
mellékpajzsmirigy parathormonja (PTH), a pajzsmirigy kalcitoninja, valamennyi eddig igazolt
gyomor-bél rendszeri hormon, a pancreas Langerhans-szigeteiből elválasztott inzulin és glukagon, a
heréből, továbbá a petefészekből származó inhibin, a májból GH hatására elválasztott IGF I, az
ugyancsak a májban termelt trombopoetin, a veséből származó eritropoetin és a pitvari myocyták
hormonja, az ANP. A terhesség alatt a placentában képződnek olyan peptid- és fehérjehormonok,
amelyek szerkezeti rokonságban állnak az adenohypophysis felsorolt hormonjaival. Külön kategóriát
képez az angiotenzin II (ANG II), amely nem endokrin sejtben keletkezik, hanem szekretált, ill.
sejtfelszíni fehérjék (renin, angiotenzinogén, konvertáló enzim) interakciójával extracellulárisan
alakul ki.
4. szteroidok és szteroidszármazékok: Szteroidhormonok keletkeznek a mellékvesekéregben, a
herében, a petefészekben, továbbá a terhesség alatt a placentában. Szteroidszármazék az 1,25-(OH)2-
D-vitamin, amely prekurzorából keletkezik.
Csoportosítsa a hormonreceptorokat (membránreceptorok, intracelluláris receptorok) és ismertesse
hatásmechanizmusukat. Mondjon egy-egy példát ezekre a csoportokra.
A különböző hormonok felelősek az egész szervezet normális működéséért, de nem hatnak minden
szervre/sejtre. Hatásukat specifikus hormonreceptorokon keresztül fejtik ki, amelyek genetikusan
meghatározottak, de expressziójuk a különböző sejtekben/szervekben eltér. Azok a sejtek, amelyekben nem
fejeződik ki a receptor, nem érzékenyek a hormonra. A hormonérzékeny sejtekben is változik a receptorok
expressziója, ez szabályozott folyamat.
1. Membránreceptorok
 hidrofil tulajdonságú hormonok receptorai
 felépítés: extracelluláris domén, transzcelluláris domén, intracelluláris domén
 típusai:
 GPCR (G-fehérjéhez kapcsolt)
o Gs → cAMP ↑ → PKA (pl: PTH)
o Gq → IP3 DAG ↑ → Ca2+ ↑ PKC (pl: AVP)
o Gi/o → cAMP ↓ (pl: melatonin MT1, MT2, MT3 receptorok)
 guanilát-cikláz →cGMP ↑ (pl.: ANP)

227
  receptor protein-kináz
o foszforiláció (pl: inzulin)
 receptorhoz kapcsolt protein-kináz
o foszforiláció (pl.: GH)
2. Intracelluáris receptorok
 lipofil tulajdonságú hormonok receptorai
 típusai:
I. típus (citoplazmában) pl: glükokortikoid receptorok, mineralokortikoid receptorok,
androgén receptorok, progreszteron receptorok
II. típus (sejtmagban) pl.: pajzsmirigyhormon receptorok, kalcitriol receptorok, ösztrogén,
receptorok
Ismertesse egy-egy példán keresztül a hormonális hatás típusait (serkentő, gátló, permisszív hatások).
Serkentő hatás Gátló hatás Permisszív hatás
Pozitív módón hat az adott célsejt Negatív módón hat az adott Adott hormon olyan hatása,
működésére. célsejt működésére. mellyel más hormonok hatását
Prolaktin → serkenti a tej DA → gátolja a prolaktin felerősítik (hormonreceptor
kiürülését az emlőmirigyből. termelést. érzékenység növelése).
ACTH → serkenti a MVK Inzulin → csökkenti a
kortizol-szekrécióját. vércukorszintet.
T3, T4 → serkenti az Glükokortikoidok → a KKA-ok
alapanyagcserét. hatását erősítik.
A plazma hormonkötő fehérjéinek szerepe pl. a pajzsmirigy- és szteroid hormonok
hozzáférhetőségének, lebomlásának és a hormonszekréció szabályozásának szempontjából.
A hidrofil hormonok általában szabad formában keringenek a vérben, ellenben a lipofil hormonok a
vérplazma fehérjéihez kapcsolódnak (prealbumin, albumin, globulinok, amelyek specifikusak az adott
receptorra. Biológiai szempontból csak a szabad hormon aktív.
1. Hormonkötő fehérjék szerepe a pajzsmirigy hormonok hozzáférhetőségének, lebomlásának és
hormonszekréció szabályozásának szempontjából.
 Kötőfehérjék: albumin, tiroxin kötő globulin (TGB), trioxin kötő prealbumin (TBPA)
 Jelentőség:
 vesében nem filtrálódik (hormontartalék)
 gátolja a korlátlan pajzsmirigyműködést
 raktár
2. Hormonkötő fehérjék szerepe a szteroid hormonok hozzáférhetőségének, lebomlásának és
hormonszekréció szabályozásának szempontjából.
 Aldoszteron: 40%-a szabad, 40%-a albuminhoz kötött, 20%-a CBG (cortocosteroid-binding
globulin) formájában.
 Kortizol: 10%-a szabad, 15%-a albuminhoz kötött, 65%-a CBG
 Jelentőség:
 alacsony szabad forma koncentráció (fiziológiás hatás)
 vesében nem filtrálódik
 nehéz hozzáférhetőség (raktár)

228
Mi a jelentősége a pulzatilis felszabadulásnak, valamint a diurnalis és a menstruációs ciklus alatti
hormonszekréciós mintázatoknak? Soroljon fel példákat.
Pulzatilis felszabadulás Diurnalis felszabadulás Menstruációs felszabadulás
A termelő sejt hormonelválasztása Alapja a cirkadián periodicitás Alapja az endometrium
nem folyamatos, ezért a szekréció (napi vagy napszaki ritmus). A folyamatos változása
pulzusok formájában történik. A ritmusgenerálása a KIR feladata, (menstruáció – regenerációs –
hormonkoncentráció kiugrásokat kitüntetett szerepe van a nucleus proliferációs – szekréciós –
mutat és ezt nevezzük szekréciós suprachiasmaticusnak degenerációs állapotok ciklikusan
epizódoknak. A sejtek viszont (hypothalamus). követik egymást)
képesek modulálni a ipRGC-k a retinában: speciális  ösztrogének, progreszteron,
kibocsájtások közötti időtartamot gll.-sejtek, melyek intrinsic photo- FSH, LH változásai
és a szecernált hormon sensitivitssal bírnak, tehát ingerli
mennyiségét is. őket a fény. Belőlük indul ki a
 frekvenciamoduláció tractus retinohypothalamicus. Ez a
 amplitúdómoduláció nucleus opticuson, chiasma
Jelentősége: A célsejtek opticumon keresztül éri el a
hormonérzékenységének nucleus suprachiasmaticust
fenntartása, mert ha állandó lenne (monoszinaptikus kapcsolat). A
a hormonszint, akkor a sejtek nucleus suprachiasmaticus a fény-
deszenzitinálódnának. sötétség információk alapján
 inzulin (percek) irányít sok struktúrát, köztük a
 GnRH (órák) tobozmirigyet, amely a melatonin-
termelésért felelős (alvás).

229
 58. A HYPOTHALAMO-HYPOPHYSEALIS (NEUROENDOKRIN)
RENDSZER ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

Írja le a hypophysis elülső és hátulsó lebenyének kapcsolatát a hypothalamusszal.

Az anyagcserét, növekedést és reprodukciót („fajfenntartás”-t) irányító hormonok működésének
alkalmazkodnia kell a változó környezeti feltételekhez (pl. sötétség/világosság, klimatikus és szezonális
viszonyok stb.). Az evolúció során a hypothalamus-adenohypophysis-célmirigy tengelyek kialakulása tette
lehetővé, hogy a különböző érzékszervek által közvetített környezeti hatások, az endogén ritmusgenerátor,
továbbá a belső környezet jelzései a központi idegrendszerből az adenohypophysisen keresztül eljussanak az
egyes endokrin mirigyekhez („perifériás célmirigyek”). A környezeti hatások mellett a tudati (kognitív) és
az emocionális szféra is a hypothalamus közvetítésével befolyásolja az endokrin funkciókat.
Az adenohypophysis-hormonok közül hatnak a léte igazolt, ezek elválasztása a hypothalamus
szabályozása alatt áll. Az adenohypophysis hormonjainak szekrécióját irányító hypophyseotrop
neuronok a harmadik agykamra alapját képező ventralis hypothalamusban helyezkednek el. A neuronok
axonjai az eminentia medianában végződnek: ezek hypophyseotrop neurohormonokatszecernálnak a
környező kapillárisokba. Az egyes neurohormonokat az axonokon végigfutó akciós potenciálok teszik az
axonvégződésekből szabaddá. Az eminentia mediana területén nincs vér-agy gát, a felszabadult
neurohormonok a perivascularis térből a kapillárisokba kerülnek. A kapillárisok a hypophysis portalis
keringésében szedődnek össze, és a hypophysisnyélen keresztül az adenohypohysisbe futnak. A
hypothalamusból származó vér így közvetlenül a hypophysisbe jut. A neuroszekrétumok ilyen módon nagy
koncentrációban érik el az adenohypophysis sejtjeit.
A hypophyseotrop neuronok „gyűjtik össze” a központi idegrendszerből az adenohypophysis szekrécióját
érintő belső és külső információkat és „tájékoztatják” az adenohypophysist a belső és a külső környezetről.

Írja le az elülső hypophysislebeny hormonjait (6 db), és nevezze meg az elülső hypophysis

lebenyhormonjainak felszabadulásáért felelős hypothalamicus faktorokat (releasing és inhibiting
hormonok), írja le transzportjuk útvonalát a hypothalamustól az elülső lebenyig.
Hormon Szinonimák Rövidítés Termelő sejt
Adrenokortikotrop hormon (Adreno)kortikotropin ACTH Kortikotrop sejt
Thyreoideastimuláló hormon Tireotropin TSH Tireotrop sejt
*
Folliculusstimuláló hormon FSH Gonadotrop sejt
Luteinizáló hormon* Luteotropin LH Gonadotrop sejt
Növekedési hormon Szomatotrop hormon, szomatotropin GH (STH) Szomatotrop sejt
Prolaktin PRL Laktotrop sejt
*
A folliculusstimuláló és a luteinizáló hormonokat közös néven gonadotrop hormonként vagy
gonadotropinként is említik.

230
 A hypophyseotrop neurohormonokat hatásuk alapján két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba tartozó
hormonok stimulálják a megfelelő adenohypophysis-hormonok felszabadulását. Ezeket a hormonokat
releasing faktoroknak („felszabadító faktor”, RF) nevezték; kémiai szerkezetük felderítését követően
átnevezték releasing hormonoknak (RH). Jelenleg négy releasing hormont ismerünk:
 kortikotropin releasing hormon (CRH)
 tireotropin releasing hormon (TRH)
 növekedési hormon releasing hormon (GHRH)
 gonadotropin releasing hormon (GnRH)
A „releasing” hormonok – nevük ellenére – a hormonok szintézisére, adenohypophysis célsejtjeik
differenciálódására és proliferációjára is hatnak. A neurohormonok másik csoportja az adenohypophysis-
hormonok felszabadulását gátolja, ezek a release-inhibiting faktorok (RIF), egyszerűbben inhibiting
faktorok, mai néven inhibiting hormonok. A két megismert inhibiting hormon:
 szomatosztatin
 dopamin.
A hypothalamus neuronjaiból szabaddá váló neurohormonok peptidek, az egyetlen kivétel a dopamin.
A hypothalamus szinkronizálja az adenohypophysissejtek hormonszekrécióját, időzített
hormonszekréciós epizódokat (szekréciós pulzusokat) hoz létre. Az adenohypophysis hat hormonja közül
ötnek (TSH, ACTH, GH, FSH és LH) megfelelő szintű szekréciójához a hypothalamus releasing
neurohormonja (TRH, CRH, GHRH és GnRH) szükséges. A prolaktin szekréciója releasing hormon nélkül
folyik, és a hypothalamus szabályozó hatása a dopamin által létrehozott szekréciógátlás változtatásán
keresztül érvényesül. A hypothalamus neurohormonjai a hypophyseotrop sejteken kívül más neuronokban is
megtalálhatók, és azokban mint neurotranszmitterek, vagy mint neuromodulátorok működnek.
A felsorolt hypophyseotrop neurohormonok a hypothalamus ún. parvocellularis (kissejtes) neuronjaiban
keletkeznek, és az említett portalis keringés útján kerülnek az adenohypophysishez.
A parvocelluláris neuronok a ventrális magban vannak. Ezeknek az axonjaik rövidek, s az emenentia
medianában végződnek, itt szecernálják a releasing és inhibiting faktorokat a perivascularis térbe. Mivel ez a
terület kívül esik a vér-agy gáton, a perivascularis térből a neuronhormonok a kapillárisokba kerülnek. A
kapillárisok a portális vénákba szedődnek össze, melyek a hypophysisnyélen keresztül az
adenohypophysisbe futnak.
Magyarázza el az elülső hypophysislebeny-hormonok felszabadulásának negatív visszacsatolásos
szabályozását.
A hypophyseotrop neuronok nemcsak a központi idegrendszer felől érkező információkat továbbítják az
adenohypophysishez, hanem „mérik” a hypothalamus által közvetlenül és közvetve szabályozott hormonok
vérszintjét is. Ez az alapja visszacsatolásos szabályozásuknak, amelyben az adenohypophysis megfelelő
trophormonja és az általa szabályozott perifériás hormon vesznek részt. A perifériás hormonszint mint
szabályozott változó hat vissza („csatol vissza”) a hypothalamus hypophyseotrop neuronjára és/vagy az
adenohypophysis megfelelő sejtjére. A releasing hormonok hatására elválasztott
adenohypophysishormonok, továbbá egyes perifériás hormonok (ún. „célhormonok”) gátolják a
hypothalamus neurohormonjainak elválasztását. Az adenohypophysis sejtjei szintén visszacsatolásos
szabályozás alatt állnak, a hatásukra keletkező „célhormonok” az esetek nagyobb részében gátolják a
felsőbb szintek hormonszekrécióját. Ez az egyszerű negatív visszacsatolásos modell csak részben érvényes a
hypothalamus/gonadotrop sejtek/gonádok szabályozásában. Ebben ugyanis mind negatív, mind pedig
pozitív (azaz szekréciót fokozó) visszacsatolás érvényesül.
A negatív visszacsatolásos szabályozás következménye, hogy minden olyan esetben, amikor a „perifériás
hormon” koncentrációja a perifériás mirigy hibája folytán alacsony vagy a hormon teljesen hiányzik, a
hypothalamus és az adenohypophysis sejtjei felszabadulnak a visszacsatolásos gátlás alól. Ilyen
körülmények között a megfelelő hypothalamus- és adenohypophysishormonok elválasztása fokozódik, és a
vérben magasabb adenohypophysis-hormonszint mérhető.

231
Ismertesse a neurohypophysis hormonjait, szekréciójuk szabályozását, hatásmechanizmusukat és
élettani hatásaikat (ADH, oxitocin).
Az adenohypophysis szabályozásában szereplő neurohormonok a hypothalamus ún. parvocellularis
(kissejtes) neuronjaiban termelődnek, és a portalis keringéssel jutnak el az adenohypophysishez. A
hypothalamus supraopticus és paraventricularis mag magnocellularis neuronjaiban szintén van
hormonszintézis, de az itt termelődő két hormon, a vazopresszin (emberben arginin-vazopresszin, AVP,
más néven antidiuretikus hormon, ADH) és az oxitocin eltérő módon, a neurohypophysisen (hypophysis
hátsó lebeny) keresztül jut a vérbe. Az említett két mag axonjai ugyanis a tractus hypothalamo-
hypophysealison keresztül a hátsó lebenybe jutnak, a hormonok ott szabadulnak fel, és diffundálnak a
kapillárishálózatba. Az adeno- és a neurohypophysis voltaképpen csak anatómiailag kapcsolódik,
fejlődéstani eredetük eltér.
Az AVP és az oxitocin kilenc-kilenc aminosavból álló peptidek (nonapeptidek), amelyek csak két
aminosavban különböznek egymástól. Az említett magnocellularis neuronok vagy AVP, vagy oxitocin
termelésére szakosodtak, a két gén hasonló, de nem azonos transzlációs terméket kódol. A primer
transzlációs termék jóval nagyobb peptid, mint a nonapeptidek, a preprohormonban a hormon mellett egy-
egy nagyobb méretű kísérő fehérje (az AVP-hez kapcsolt neurophysin I vagy az oxitocinhoz kapcsolt
neurophysin II) foglal még helyet. A sejttestben szintetizált preprohormon ugyanott szekréciós
granulumokba „csomagolódik”, és gyors axonalis transzporttal jut el az axonvégződésbe. Útközben történik
meg a proteolitikus hasítás, a nonapeptid különválik. A szekréciós granulumok az axonvégződésben
raktározódnak, és az odaérkező akciós potenciál hatására szabadulnak fel. A szekréciós inger olyan
hypothalamusneuronokra hat, amelyek synapticus kapcsolatban állnak a nonapeptideket szintetizáló
magnocellularis neuronokkal.
Az AVP-nek a szervezetben két receptora (VR) is van: a fiziológiásan jelentősebb 2. típusú receptor (V 2R) a
vese gyűjtőcsatornáiban található, ez szerepel a vizelet ozmotikus koncentrációjának szabályozásában (azaz
az antidiuretikus hatásban), Gs-fehérjéhez kapcsolódik, és cAMP közvetíti a hatást. Az erek simaizomzatán
található a V1R, ez Gq/o-fehérjéhez kapcsolódik, és Ca2+-jelet képezve okoz vasoconstrictiót (innen a peptid
egyik neve).
A vazopresszin (más néven antidiuretikus hormon, ADH) szekréciója az említett magokhoz futó
ingerületektől függ. A legfontosabb afferentáció a hypothalamus ozmoreceptoraiból származik.
Hiperozmotikus állapotban az AVP-neuronokban is fázisos akciós potenciál sorozatok keletkeznek. A
vazopresszin szekrécióját szabályozó neuronok elkülöníthetők a szomjúságérzettel kapcsolatos neuronoktól.
Az AVP-szekréció megszűnik, ha a vérplazma ozmolalitása 285 mosm/kg víz alatt van; 285 és 295
mosm/kg víz ozmolalitás között az AVP-szekréció nagyjából lineárisan változik az ozmolalitással. A
vízkonzerválási mechanizmus tehát érzékenyebben reagál a változásokra, mint a víz pótlását szolgáló
késztetés. Az AVP-szekréció és a következményes antidiuresis már jelentős mértékű, amikor a
szomjúságérzet még csak – 290 mosm/kg víz értéknél – jelentkezik.
Fiziológiásan az AVP-szekréció megindításában a plazma nátriumkoncentrációjának változása a
leglényegesebb tényező. Az ozmoreceptorok csak olyan oldott anyagokra érzékenyek, amelyek nem
hatolnak át a neuronmembránon. A glukóz plazmakoncentrációjának növekedése akkor szerepelhet az
ozmoreceptorok számára ozmotikus ingerként, ha a glukóz nem képes gyorsan bejutni a sejtbe. Az
ozmoreceptorneuronok membránján inzulinreceptor van, a sejtek glukózpermeabilitását az inzulin
szabályozza. Inzulin hiányában ezért a hyperglykaemia vazopresszinszekréciót és szomjúságérzetet indukál,
inzulin jelenlétében azonban nem vált ki sem AVP-szekréciót, sem szomjúságot.
Vízivást követő hipoozmotikus állapotban az AVP-szekréció csökken vagy megszűnik, vízdiuresis jön létre.
A víz kiürítése megszünteti a hipozmotikus állapotot, és az AVP-szekréció ismét eléri az alapszintet.
Az ozmolalitás változásai mellett az extracelluláris folyadék térfogatváltozásai is részt vesznek az AVP-
szekréció szabályozásában. Az extracelluláris folyadék térfogatának növekedése gátolja az AVP-szekréciót,
és ezzel diuresist okoz. A reakció a cardiovascularis rendszer alacsony nyomású receptoraiból indul ki (bal

232
és jobb pitvar, tüdővénák). Az itt elhelyezkedő szenzoros receptorok ingerületei a nyúltvelőben csatolódnak
át, eljutnak a hypothalamusba, ahol – még normális vérplazma-ozmolalitás mellett is – gátolják a
vazopresszinneuronokat. Ezzel ellentétesen az extracelluláris térfogat csökkenése az alacsony nyomású
receptorok „elhallgatását” (azaz ingerületleadásuk megszűnését) vonja maga után, és a
vazopresszinszekréció felszabadul a gátlás alól.
A keringési rendszer magas nyomású baroreceptorai (carotis sinus és aortaív mechanoreceptorok) fiziológiás
artériás nyomásszinteken tónusosan gátolják az AVP-szekréciót (a carotis és az aorta baroreceptorainak
deafferentációja emeli a vér AVP-szintjét). Az artériás nyomás csökkenése hatásosan fokozza az AVP-
szekréciót. A magas nyomású rendszer azonban kevésbé érzékeny, mint az alacsony nyomású
baroreceptorok.
Az AVP-szekréció kevésbé érzékeny a térfogatváltozásokra, mint az ozmotikus változásokra. Az
ozmolalitás 1-2%-os változása már befolyásolja az AVP-szekréciót, míg 5-10%-os extracelluláris
folyadékcsökkenés vagy vérnyomásesés szükséges az AVP-szekréció fokozódásához.
A térfogatvesztés a fentiek mellett közvetetten, a renin-angiotenzin rendszeren keresztül is aktiválja az AVP-
szekréciót. A reninszekréciót a térfogatvesztés fokozza: a keletkező angiotenzin II a subfornicalis szerven
keresztül fokozza a pars magnocellularisban az AVP szintézisét. (A subfornicalis szerv a circumventricularis
szervek közé tartozik, kívül esik a vér-agy gáton, hozzáférhető az angiotenzin II számára.) A reninszekréciót
a szimpatikus idegrendszer is aktiválja, így ez a mechanizmus is kihat a vazopresszinszekrécióra.
Az extracelluláris folyadéktöbblet közvetlenül a szívre hatva megindítja a pitvari natriuretikus
peptid (ANP) felszabadulását a pitvarizomzatból. A peptid csökkenti az AVP-szekréciót, valamint a vesére
gyakorolt közvetlen hatással is segíti a folyadéktöbblet eltávolítását

Az oxitocin a hypothalamus nucleus supraopticusában és nucleus paraventricularisában szintetizálódó

hormon, amely az axonokon keresztül jut el a neurohypophysisbe, ahonnan hormonként szabadul fel. Az
oxitocin egyik hatása a terhes méhizomzat összehúzódásainak kiváltása (másik hatása a tej kilövellése az
emlőből). Hosszú ideig az oxitocint tartották felelősnek a szülés megindulásáért. Oxitocin iv. infúziója a
szülés alatt valóban jelentősen fokozza a méh már megindult összehúzódásait, és az oxitocin képes a szülés
megindítására is (a szülészetben esetenként alkalmazott gyógyszeres beavatkozás). A szülés spontán
megindulásakor azonban a vérplazma oxitocinkoncentrációja még nem emelkedett. Az oxitocinszekréció
fokozódása csak a szülés második fázisának végén mutatható ki. Szerepe a méhizomzat terminális
kontrakcióinak létrejöttében kritikus, amelyek végül az újszülött és a placenta megszületéséhez vezetnek, és
megállítják a méhből származó vérzést.

233
 59. A PAJZSMIRIGYHORMONOK SZINTÉZIS, SZABÁLYOZÁS,
HATÁSOK

Jellemezze a jodidion enterális felszívását, felvételét a pajzsmirigybe. Írja le a trijód-tironin (T3) és a

tiroxin (T4) bioszintézisének, tárolásának és szekréciójának lépéseit.
A felnőtt szervezet teljes jódtartalma 8–9000 μg. Ebből a jódból több mint 90% van szerves jódvegyületek
formájában a pajzsmirigyben; további 7-8% található jódtironin-vegyületekben a szövetekben és a vérben.
Az extracelluláris folyadék és a thyreocyták anorganikus jodidtartalma a teljes jódkészlet 2-4%-át teszi ki
(hozzávetőleges értékek). Az ajánlott jódbevitel 500 μg/nap (RDA).
A széklettel naponta csak a bevitt mennyiség kb. 1-2%-a ürül ki. A felszívott jódidból a pajzsmirigy mintegy
20-25%-ot vesz fel, ez naponta 120 μg jodidnak felel meg. Ugyanakkor a jodidveszteség a thyreocytákból
kb. 60 μg/nap, továbbá a naponta szecernált pajzsmirigyhormonok ugyancsak kb. 60 μg jódot tartalmaznak.
Így a pajzsmirigy napi jodidfelvétele egyenlő a mirigy jodidvesztesége és az elválasztott hormon
jódtartalmának összegével. A szövetekből a dejodinázok működése következtében az extracelluláris
folyadékba kerülő jodid mennyisége kb. 48 μg/nap. Jódegyensúlyban lévő szervezetben a vizelettel
kiválasztott jodid nagyjából megfelel a jodidbevitelnek. A minimális különbözetet a bélen keresztül kiürülő
organikus kötésben lévő jód okozza.

Bioszintézis, tárolás és szekréció

A hormonszintézishez jodidionok, továbbá a sejten belül szintetizált tireoglobulin szükséges. A szintézis
azonban nem a sejten belül, hanem az apicalis membrán közvetlen közelében, az acinusban folyik.
1. A jodidionok a vérkeringéssel jutnak el a thyreocyták basolateralis membránjához; ezen keresztül
juttatja be a jodidtranszportrendszer – a 2 Na+–J–-kotranszporter és a 3 Na+–2 K+-pumpa – a
jodidionokat a sejtbe. (A pumpa létesíti azt a Na+-gradienst, amelynek terhére a kotranszporter gradiens
ellenében juttatja be a jodidionokat a sejt belsejébe.)
2. A felvett jodidionok az apicalis membránhoz diffundálnak, és egy következő jodidtranszporter
(pendrin, J––Cl–-kotranszporter) segítségével jutnak be az acinusba.
3. A folliculusok lumenében lévő pajzsmirigykolloid főként egy erősen glikozilált
glikoproteinből, tireoglobulinból áll. A protein a transzlációt követően glikozilálódik, a Golgi-
apparátusból kilépve szekréciós vesiculákat képez, és még jódozatlan állapotban azonnal az apicalis

234
 membrán irányába vándorol. A vesiculák a membránt elérve exocytosissal a folliculusok lumenébe
kerülnek, a sejten belül nem marad vissza tireoglobulin. Ha a thyreocyták jodidellátása megfelelő, a
tireoglobulin jódozódik. A jódozás a tireoglobulinmolekula peptidláncának csak egyes, meghatározott
tirozin-oldalláncain a sejtből éppen kilépett tireoglobulinmolekulákon, a membrán közvetlen közelében
megy végbe.
4. A jódozási reakcióhoz az inert jodidionoknak előbb reakcióképes szabad gyökké kell átalakulniuk. Ezt a
folyamatot a membránhoz asszociált peroxidáz katalizálja, elektronakceptorként hidrogén-peroxid
szerepel.
5. A jódozás lépésenként folyik: előbb a tirozin oldallánc egyik hidrogénatomja szubsztituálódik, ezzel a
polipeptidláncon belül monojód-tirozin (MIT) keletkezik, ezt követi a monojód-tirozin jódozása,
ezzel dijód-tirozin (DIT) képződik.
6. A hormonszintézis következő lépése a peptidlánc már szubsztituált jódtirozinjainak összekapcsolódása
(kondenzáció), a jódtironin kialakulása. Ehhez a feltekeredett tireoglobulin két, sztérikusan közeli, már
egyszeresen vagy kétszeresen jódozott tirozinja szükséges. Egyikükben felbomlik az aromás gyűrű és az
alanin közötti kötés, a gyűrű pedig ez után éterkötéssel kapcsolódik a peptidlánc másik jódozott
tirozinjához. Ez a reakció is peroxidázfüggő. (Nem tisztázott, hogy ugyanaz a peroxidázmolekula
katalizálja-e mindkét reakciót, vagy különböző peroxidáz izoenzimek végzik a jódozást és a már
jódozott tirozinok összekapcsolását.)
7. Amennyiben két dijód-tirozin kapcsolódik, a keletkezett termék a 3,5,3´,5´-tetrajód-tironin (azaz T4).
Amennyiben egy dijód-tirozin egy monojód-tirozinnal kapcsolódik, nagyobb valószínűséggel keletkezik
3,5,3´-trijód-tironin (azaz T3), de kisebb mennyiségben hormonálisan inaktív termék, 3,3´,5´-trijód-
tironin (azaz rT3) is képződik. Az így képződött jódtironin a glikoprotein peptidláncának része marad,
hormonprekurzor-raktárt képez. A tireoglobulinmolekulában a jódtironinok mindössze 20%-át képezik
az összes jódozott tirozinnak, és 80% marad monojód- vagy dijód-tirozin formában. (Az összes tirozin
oldalláncnak csak kis hányada jódozódik!).
8. A tireoglobulin a folliculusok lumenéből endocytosissal kerül a thyreocyták belsejébe, a tireoglobulin
receptorához (megalin) kötődik, a kötődés helyén pseudopodiumok jelennek meg, körülfogják a kolloid
egy kis részletét, amely így a sejt belsejébe jut. A sejt belsejében ezek a „kolloidcseppecskék”
(phagosomák) a sejtek lysosomáival egyesülnek (phagolysosomák). Ez utóbbiakban proteolitikus
enzimek bontják a tireoglobulinban lévő peptidkötéseket, ezzel szabaddá válnak mind a jódtironinok,
mind a jódtirozinok. A T4-, T3- és rT3-molekulák a thyreocyták bazális pólusán hagyják el a sejtet, és a
kapillárisokba kerülnek.
9. A sejtbe felvett tireoglobulinmolekulákban sok mono- és dijód-tirozin van, ezek a proteolízis során
szabaddá válnak. A szabaddá vált MIT és DIT egész molekulaként nem képes újból részt venni a
hormonszintézisben. A MIT- és DIT-molekulákról a thyreocyták jodtirozin-dejodináz enzime hasítja
le a jódot. A szabaddá vált jodidion ismét részt vesz a tireoglobulin jódozásában. Ha a dejodináz
működése genetikai oknál fogva elégtelen, a MIT és a DIT elhagyják a sejtet, és a vegyület,
jódtartalmával együtt a vesén keresztül kiürül. Így a jódtirozin-dejodináz hibás működése (vagy hiánya)
jódhiányt okoz, amelynek pajzsmirigy-elégtelenség a következménye.
10. A jódozott tireoglobulin a folliculusok lumenében raktározódik. A pajzsmirigy az egyetlen belső
elválasztású mirigy, amely a képződött hormonelőanyagokat (a tireoglobulin peptidláncában kötött
jódtironinokat) a sejteken kívül, a folliculusok kolloidjában raktározza. A raktár mintegy 2-3 havi T4 és
T3-szükségletet fedez. A kolloid ezen kívül a benne lévő MIT- és DIT-maradékok következtében
jódraktár is, minthogy a belőle intracellulárisan felszabaduló jód újra felhasználódhat a jódozási
reakciókban. Amennyiben a jódozás bármely okból elmaradt, a kolloid jódozatlan tireoglobulinból áll.

235
 A jodidfelvételt egyes szervetlen anionok gátolják. A perklorát- (ClO4–), pertechnetát- (TcO4–) és
szulfocianát- (SCN–) anionok a jodidtranszport kompetitív gátlószerei, és ezzel gátolják a pajzsmirigy
hormonszintézisét. Különböző növényi táplálékok (pl. káposztafélék) még kontinensünkön is tartalmaznak
preformált szulfocianátot. Afrikában a hagyományos ételelkészítési módok a szulfocianáttartalmat olyan
mértékben növelik, hogy ez jelentősen gátolja a pajzsmirigy jodidfelvételét, és pajzsmirigy-elégtelenséghez
vezet.
A radioaktív (γ-sugárzó) Tc-mal jelzett pertechnetátanion felhalmozódik a pajzsmirigyben, és ezáltal a
pajzsmirigy szcintigráfiásan kirajzolható (diagnosztikai eljárás).
Peroxidázgátló farmakonok. Különböző kéntartalmú szerves vegyületek (tionamidok), közöttük a propil-
tiouracil, merkaptoimidazol a peroxidázt gátló hatásuk révén megakadályozzák a jódtirozinok és
jódtironinok képződését. A vegyületek egy részét a fokozott pajzsmirigyhormon-elválasztás farmakológiai
gátlására alkalmazzák (thyreostaticus gyógyszerek). Hasonló hatású vegyületek egyes táplálékokban is
jelen vannak, és fogyasztásuk pajzsmirigy-elégtelenséget okozhat.
Ismertesse a hypothalamus-adenohypophysis-pajzsmirigy tengely működését, a T4/T3-szekréció
negatív visszacsatolásos szabályozását. A TSH trophicus hatása a pajzsmirigyre.
A pajzsmirigy hormonszekréciójának intenzitását a szabályozó rendszer, a hypothalamus TRH-ja és az
adenohypophysis TSH-ja tartja fent: ez a TRH-TSH-T4/T3 tengely. A TSH megfelelő szintje a szekréció
szabályozása mellett a pajzsmirigy szöveti állományának fenntartásához is szükséges: TSH hiányban a
pajzsmirigy sorvad.
A TRH (tireotropin releasing hormon) piroglutamil-hisztidil-prolinamid tripeptid. A TRH az
adenohypophysis tireotrop sejtjeiben fokozza a TSH termelését és szekrécióját. TRH-felszabadulás vagy

236
TRH intravénás beadása 1-2 percen belül fokozza az adenohypophysis sejtjeinek TSH-szekrécióját. TRH-
val a TSH plazmaszintje akár a bazális érték 10-szeresére is fokozható. (Hosszan tartó TRH-infúzió a
bekövetkező T4/T3-szekréció és következményes negatív visszacsatolás miatt veszít hatásosságából.)
A bazális TRH-szekréciós háttér szükséges a bazális TSH-szekréció fenntartásához. A hypothalamus
megfelelő régiójának kísérletes sértése, emberben a régióban elszenvedett sérülés vagy a portalis keringés
zavara a TSH-, valamint a T4/T3-szekréció csökkenésével jár.
A TRH elválasztását egyes környezeti ingerek aktiválják. Ilyen inger újszülöttekben a megszületés ténye és
a hideg, kísérleti állatokban pedig a hideg. (Felnőtt emberben a hideg környezet általában nem aktiválja a
pajzsmirigyet, kivéve a tartósan nagyon hideg, sarkvidéki klímát.) A stresszállapot, továbbá az éhezés a
pajzsmirigyszekréció csökkenésével járnak.
Ismertesse a pajzsmirigyhormonok szállításában részt vevő szállítófehérjéket. Mi a
pajzsmirigyhormon-kötés jelentősége a vér szabad és teljes pajzsmirigyhormon-tartalmának
szempontjából?
A pajzsmirigy hormonok erősen hidrofóbok, ezért a vérbe kerülve több mint 99,5%-uk azonnal fehérjéhez
kötődik, így a vesében nem filtrálódik és a kötés stabilizálja a hormonszintet. A fehérjékhez kötött T 4/T3
körülbelül 3 napra biztosítja a szervezet pajzsmirigyhormon szükségletét
Plazmafehérjék:
1. TBG (tiroxinkötő globulin): nagy affinitás, kis kapacitás, T4 80%-át köti.
2. TBPA (tiroxinkötő prealbumin/transztiretin): kis affinitás, nagyobb kapacitás T4 15%-t köti.
3. Albumin (aspecifikus): kis affinitás, legnagyobb kapacitás, T4 5%-át köti.
T4 0,02-0,03%-a szabad a vérplazmában, ez a szabad T4 felelős a T4 hatásaiért. A szabad T4 koncentráció a
vérplazmában fordítottan arányos a TGB vérplazma béli koncentrációjával.
A magas TBG koncentráció alacsony T4 koncentrációt eredményez, ami ingerli a TRH/TSH rendszert.
Emiatt fokozódik a T4 szekréció és helyreáll a szabad T4 koncentráció, miközben a vérplazma összes T4
tartalma emelkedik (téves laboreredményhez vezethet)
Az ösztrogének fokozzák a TBG szintézist, ami magas TBG koncentrációt eredményez és ezáltal a
vérplazma összes T4 tartalma emelkedik, miközben a szabad T4 koncentráció s vérplazmában változatlan.
Élettani tünetet nem látunk, mert a szabad T4 ugyanannyi. Ez történik a terhesség és fogamzásgátlás
alkalmazása során.
Magyarázza el, mi a jelentősége a T4-T3 átalakulásnak a perifériás szövetekben, nevezze meg az
átalakítást végző enzimet. Lokalizálja a pajzsmirigyhormon-receptorokat, ismertesse a ligand-
receptor komplex hatását. Ismertesse a pajzsmirigyhormonok élettani hatásait: az energiaforgalomra,
a szénhidrát-, zsír- és fehérjemetabolizmusra, a cardiovasculáris rendszerre, idegrendszeri
funkciókra, GI rendszer működésére, légzőrendszerre, a hossznövekedésre, nemi funkciókra.
T4-T3 átalakulás
T3 keletkezés lehetőségei:
1. MIT és DIT kapcsolódás a kolloidban
2. T4 egyik jódatomjának lehasításával: jódtrionin-dejodidázok a T4 5’ helyzetű jód atomját lehasítják és
T3 keletkezik (a folyamatot katalizáló enzim szelén-ciszteint tartalmaz, így szelénhiányos állapotban
elégtelen a működése).
 I. típusú jódtrionin-dejodináz (pajzsmirigy, máj, vese)
 II. típusú jódtrionin-dejodináz (KIR, hypophysis, placenta)
Tiroxin dejodinálásának jelentősége:
 T4 kevésbé hatékony mint T3
 T3 nagyobb affinitással kötődik receptorához, mint a T4

237
Ligand-receptor komlex
A hormonhatás közvetítője az intracelluláris pajzsmirigy hormon receptor, mely nagyobb affinitással köt T 3-
at, mint T4-et. Hormon-receptor komplex hatása:
 a célgének adott szakaszán (TRE-thyroid hormone response element) elhelyezkedő
nukleotidszekvenciákhoz kötődik
 a gén transzkripciójában +/- válasz következik be
 mivel a pajzsmirigy hormonok hatásaikat a génátírás szabályozásával fejtik ki, a hatások órák múlva
jelentkezhetnek, s a hatás is elnyújtott, akár több napig eltarthat.
Élettani hatás
Központi idegrendszer
 Postnatális fejlődés (mielinizáció), ha nem működik, akkor retardáltság alakul ki.
 Folyamatos jelenlét: T3/T4 arány határozza meg a reflexek normális ingerlékenységét, a motoros
aktiváció koordinációját, kognitív funkciókat.
 A retikuláris aktivációs rendszer fokozása: gondolkodás serkentés, éberség, tanulás, memória,
ingerlékenység
Növekedés
A zavartalan postnatalis növekedésnek is feltétele a pajzsmirigyhormonok jelenléte. A hatások egy része
közvetlenül a csontra vagy porcra irányul, de a T4/T3 hatása a növekedési hormon expressziójára is fontos
összetevő. Ezeken kívül a T4/T3 szerepe az IGF-I szekréciójában is kimutatható, és lehetséges, hogy a
T4/T3 más növekedési faktorok szekrécióját is szabályozza. EPO szintézist növeli.
A bőr kötőszövetére kifejtett hatás
A dermis kötőszöveti sejtjei termelik az extracelluláris mátrix fehérjéit, pl. a különböző glikoproteineket és
proteoglikánokat. Ezek a makromolekulák kötik meg az interstitialis folyadékot, mennyiségük határozza
meg a bőr feszességét (tapintatát, turgorát). T4/T3 hatására e makromolekulák lebomlása fokozódik, ezzel a
bőr folyadéktartalma is csökken. Ellentétes esetben, a pajzsmirigy alulműködése esetén az interstitiumban
megnövekszik az említett makromolekulák mennyisége, ami folyadékretentióval, a bőr jellegzetes „puffadt”
állapotával jár: ez az oedemához hasonló állapot a myxoedema.
Energiaforgalom
 oxigénfogyasztás nő → kalorigén hatás
o kevés hormon, alacsonyabb oxigénfogyasztás, túlműködés esetén több oxigén kell
 szövetek oxigén felhasználása növekszik (kivéve agy)
 T4 látenciája pár óra, tetőzése 4 nap
 T3 gyorsabban jön a hatás, maximuma rövidebb idő
 kalorigén hatás: hőtermelés fokozódásával jár és a hőleadás is fokozódik
Anyagcsere-folyamat T4 /T3 -hatások
Adrenalinra bekövetkező hyperglykaemia Fokoz
Glukoneogenezis Fokoz
Inzulinérzékenység Csökkent
Fehérjeszintézis Szelektíven fokoz
Koleszterinszintézis Fokoz
Koleszterinlebontás Fokoz
Vérplazma koleszterinszintje Csökkent
Lipolízis a zsírszövetben Fokoz
Szabad zsírsavak oxidációja Fokoz
Trigliceridszintézis a májban Fokoz
Vérplazma trigliceridszintje Csökkent
Lipoproteinlipáz az érfalban Fokoz
Zsírraktárak trigliceridtartalma Csökkent

238
Vérkeringés
 nő a szív perctérfogata, pulzustérfogata, szív frekvenciája
 közvetlen hatás a szívre: szívizom miozin szintézise nő, béta receptorok száma nő
 Ca-felvétel és β1-receptorokhoz AC működés nő
 pozitív inotrop hatás
 PTF nő→vasodil→perifériás rezisztencia csökken→artériás középnyomás nem változik/csökken
 váz-és szívizomban a dilatatio anyagcsere-eredetű
Anyagcsere
 szénhidrátok: nő a: glükózfelszívódása a bélből, glukogenolízis, glükózfelhasználás,glukoneogenezis
 lipidek: nő: lipolízis,koleszterinszintézis és metabolizmus,LDL-receptor szintézis,vér FFA szintje
 fehérjék: alacsony T3/T4 szint → anabolikus (épít) hatás, magas T3/T4→ katabolikus (bont) hatás
 negatív N-egyensúly alakul ki
Gonádok
 spermiumok éréséhez, ovulációhoz, terhesség fenntartásához
Izomszövet
 izom fehérje metabolizmusa nő
Emésztőrendszer
 GI mobilitás, glükóz felszívódás
Légzőrendszer
 légzés frekvenciája nő, oxigénfelhasználás és CO2 termelés nő
Magyarázza el a pajzsmirigyhormonok túltermelésének, illetve csökkent termelésének hatásait.
Magyarázza el, milyen okai lehetnek a pajzsmirigy megnagyobbodásának.
Túltermelés
A pajzsmirigyhormonok mérsékelt vagy súlyos túltermelése (hyperthyreosis) viszonylag gyakori emberi
megbetegedés. Kóros tünetet eredményező thyreotoxicosis (német: Basedow-kor, angol: Graves-betegség).
Az esetek legnagyobb részében autoimmun megbetegedés. Gyakori kísérő jelensége a szemgolyó
előredülledése, az exophthalmus. Ez nem áll közvetlen kapcsolatban a T4/T3-szekrécióval, hanem
valószínűleg a retrobulbaris szövetekben lezajló autoimmun folyamatok következménye.
A hyperthyreosis okai között szerepel a thyreocyták spontán burjánzása (pajzsmirigy-adenoma), és igen
ritkán a TSH túlzott termelése. Az emberi hyperthyreosis megnyilvánulásainak legnagyobb része a
T4/T3 már felsorolt hatásaiból vezethető le:
 A legfeltűnőbb tünet az energiaforgalom jelentős, akár 80%-ot is elérő növekedése.
 Emelkedik a szív perctérfogata, a verőtérfogat és a szívfrekvencia az energiaforgalom miatt.
 A megnövekedett energiaforgalom a hőtermelés fokozódásával jár. Ennek kísérő tünetei a
gyorsult bőrkeringés és a verejtékezés. A betegek rosszul tűrik a meleg környezetet.
 A táplálkozási igény fokozódik, a betegek sokat esznek, ennek ellenére fogynak.
 A központi idegrendszer fokozott izgalom tüneteit mutatja. Ezek közé tartozik a kezek remegése
(tremor), a hyperreflexia (azonos kiváltó ingerre nagyobb izomkontrakciós válasz), a
nyugtalanság, idegesség, hyperkinesis, álmatlanság és emocionális labilitás.
 A magas T4/T3-szint a negatív visszacsatolás következtében gátolja a TSH-elválasztást. A
vérplazmából eltűnik a TSH, kivéve a hyperthyreosis azon ritka eseteit, amelyekben az ok a
TSH-szekréció elsődleges fokozódása.
Gyermekkori hypothyreosis
Idegrendszeri következmények. A pajzsmirigy csökkent működésében szenvedő csecsemők, majd
gyermekek és felnőttek legfeltűnőbb hiányossága az idegrendszeri funkciók – beleértve az értelmi
funkciókat is – súlyos visszamaradása (kretenizmus). Közvetlenül a születés után megkezdett hormonpótlás
(szubsztitúciós terápia) még eredményes lehet, de néhány hónapos késés esetében irreverzíbilis

239
idegrendszeri károsodás következik be; a nem idegrendszeri tünetek (pl. a növekedés visszamaradása)
azonban még ekkor is reverzíbilisek.
A csecsemő- és gyermekkori hypothyreosis jellegzetes következménye a hossznövekedés elmaradása,
a pajzsmirigy-eredetű törpenövés. A csontosodás normális folyamata zavart, a fogak fejlődése rendellenes.
A megjelenés jellegzetes, a testrészek arányai eltorzultak, az orr széles és lapos, a nyelv nagy és kilóg a
szájból, a bőr durva, a has a csökkent izomtónus miatt elődomborodik. A nemi érés egyik nemben sem
következik be.
Felnőttkori hypothyreosis
Felnőttkorban a pajzsmirigy műtéti eltávolítása, vagy kezelt hypothyreoid egyénekben a T 4/T3-adagolás
megszakítása után az első tünetek néhány hét múlva jelennek meg, és mintegy 3 hónap múlva jelentkezik a
teljesen kifejlődött hypothyreosis. Súlyos és kezeletlen hypothyreosis előbb vagy utóbb valamely
interkurrens megbetegedés miatt a beteg halálához vezet.
Az alap-energiaforgalom és a párhuzamos O2-fogyasztás a normális érték mintegy 60%-áig csökken. Ezzel
együtt csökken a szív verőtérfogata, a szívfrekvencia, lassul a vérkeringés (keringési hypokinesis). A
betegek hidegtűrő képessége rossz, a bőr a keringés meglassúbbodása, a bőr ereinek vasoconstrictiója
következtében hűvös.
A bőrben és egyes nyálkahártyákban (szájüreg, gége) felszaporodnak a proteoglikánok és a
mukopoliszacharidok: ez a megkötött vízzel együtt okozza a myxoedemát, a bőr jellegzetes
megvastagodását, a nyelv megnagyobbodását, a hang jellegzetes rekedtségét.
A nemi funkciók, a peteérés, a menstruációs ciklus, a spermatogenezis és a libido megszűnnek.
Az intellektuális funkciók, a beszédet is beleértve, jelentősen károsodnak: minden szellemi működés
meglassúbbodik, a megjegyzőképesség gyengül, aluszékonyság, depresszió vagy éppen manifeszt elmezavar
következik be.
A betegek TSH-szekréciója magas. Ha a betegséget jódhiány okozta, a pajzsmirigy megnagyobbodik,
inaktív (hipofunkciós) golyva fejlődik ki.
A hypothyreosis folyamán a szervezet csaknem valamennyi egyéb funkciója, az izomműködés, a belső
elválasztású mirigyek szekréciója és a hormonok metabolizmusa, az emésztési és felszívódási folyamatok, a
vese működése, továbbá a szénhidrátok, lipidek és fehérjék anyagcseréje valamilyen módon zavart szenved.
A hypothyreosis jellegzetes laboratóriumi tünete a vérplazma koleszterintartalmának emelkedése, a
hypercholesterinaemia.
Pajzsmirigy-megnagyobbodás, golyva
A krónikus TSH-hatás által megnövelt pajzsmirigyállomány a golyva (struma, angolul goiter). A
thyreocyták megnagyobbodása és nagyobb száma mellett a TSH által okozott golyvában a pajzsmirigyet
alkotó többi szöveti elem, a kötőszövet, erek stb. is proliferál.
A pajzsmirigyhormonok szintézisében, ill. szekréciójában megjelenő valamennyi zavar (jódhiány, a
jódfelvétel stb.) a negatív visszacsatolás elmaradása miatt tartósan fokozott TSH-szinttel, golyvával jár. A
jódfelvételt és a peroxidáz működését gátló farmakonokat ezért golyvakeltőknek, strumigén (goitrogen)
anyagoknak nevezzük. A megnagyobbodott pajzsmirigy azonban nem képes több pajzsmirigyhormont
szintetizálni, a megnagyobbodott pajzsmirigy működését tekintve inaktív (hipofunkciós golyva).
Golyvaképző anyagok, elsősorban a fejlődő világ országaiban, a természetes táplálékokban is előfordulnak.
A világon jelentkező golyváknak azonban a túlnyomó hányada a táplálék, ill az ivóvíz jódhiányára vezethető
vissza.

240
 60. A Ca2+- ÉS FOSZFÁTHÁZTARTÁS SZABÁLYOZÁSA. A
CSONTSZÖVET SZEREPE A Ca2+ HOMEOSZTÁZISBAN.

Ismertesse a Ca2+- és foszfát felvétel és leadás fő útjait.

A szervezetben körülbelül 1 kg kalcium van:
 99% hidroxiapatit kristályok formájában a csontokban
 1% ionizált formában az extra- és intracelluláris folyadékokban
Az extracelluláris Ca2+-ok
A kalcium-ionok meghatározzák az axonok normális ingerlékenységét, azaz a feszültség függő Na+-
csatornák nyitási küszöbét.
 Hypocalcaemiában: fokozódik az ingerlékenység, ami miatt kisebb depolarizációra is nyílnak a Na-
csatornák.
 Hypercalcaemiában: csökken az ingerlékenység, ami miatt nagyobb depolarizációra nyílnak a Na-
csatornák.
Megfelelő extracelluláris Ca2+-koncetráció szükséges a synapticus ingerületátvitelhez, a mirigysejtekben
lejátszódó exocytózishoz; a szív, simaizomok ingerképzéséhez, kontrakciójához; a véralvadáshoz is
elengedhetetlen.
A vérben a Ca2+-konc: 2,5 mml/l:
 nem diffuzibilis fehérjéhez kötötten: 1,15 mmol/l
 diffuzibilis fehérjéhez kötötten: 0,15 mmol/l
 szabad, ionizált formában: 1,2 mmol/l
A vérben a kalcium megoszlás a pH értéktől függ: pH 7,4 fölött a fehérjék nagyobb mértékben ionizáltak,
több Ca2+-t kötnek, ezért a szabad kalcium csökken. Az interstitiumban a Ca2+-k koncentrációja: 1,2 mmol/l
(a sejtek közelében).
A külső és belső kalciumforgalom
A kalciumegyensúly esetén a bevitel megegyezik az ürített mennyiséggel. Az extracelluláris kalcium-
egyensúlyhoz az oldott és a csontban lévő oldatlan kalcium kicserélődési folyamatainak kell egyensúlyban
lenni. A kalcium homeosztázist 3 hormon befolyásolja: parathormon, kalcitriol, kalcitonin.
 naponta körülbelül 1g (25mmol) kalciumot viszünk be a szervezetünkbe táplálékkal
 a bevitt mennyiségnek ~80%-a széklettel kiürül a maradék 0,2g (5mmol) pedig felszívódik a bélből
 a glomerulusokban naponta ~9g (225mmol) kalcium filtrálódik melynek legnagyobb része passzívan
a proximális, másrészt aktívan a distalis csatornákban reabszorbeálódik:
1. A proximális tubulusban 60-65%-a szívódik vissza
2. A reabszorpció hajtóereje a tubulus lumene és az interstitium közötti kalciumkonc. különbség
3. A kalciumreabszorpció párhuzamus a Na reabszorpcióval: Na és víz felszívását követően,
megnő a lumenben a Ca2+-konc. és ez maga után vonja a kalcium passzív, paracelluláris
transzportját
4. A Henle-kacs vastag felszálló szegmentumában a kalcium 20%-a reabszorbeálódik
5. A felszívás hajtóereje a lumen pozitivitása
6. A distalis tubulusokban, összekötő szegmentumban, corticalis gyűjtőcsatorna kezdeti
szakaszán kb.: 10% szívódik vissza
7. A folyamat aktív transzport, PTH szabályozza
 így a vizelettel kb.: 0,2g (5mmol) kalcium ürül.
 a vérplazma ionizált kalcium tartalma folyamatos kicserélődési egyensúlyban van a csontszövet
interstitialis terében oldott kalciummal

241
  a csont oldatlan állományából folyamatosan kalcium, foszfát megy a csont interstitiumába, és
ugyanannyi kalcium, foszfát épül be a csontba; a napi csontból való kioldódás és beépülés kb.:
500mg
Foszfátforgalom
A szervezetben körülbelül 670 g foszfát található.
A vérplazmában a foszfát:
 csak kis mennyiségben kötött fehérjékhez körülbelül 10-12%
 két-harmada foszfolipid formában található a vérben (a fehérjékhez kötött illetve foszfolipidekben
tárolt foszfát triklórecetsavval kivonható)
 maradék 1/3-rész a savoldékony, organikus foszfát: 0,9-1,6 mmol/l
Nagy mennyiségben található meg a csontban, kalcium-foszfát formában. További lokalizáció: ATP, ADP,
AMP, GTP,…; koenzimeken, enzimeken, membránalkotókban.
A napi ajánlott bevitel: 1,2 g; ebből ~ ugyanannyi szívódik fel aktívan a bélből, mint kalciumból ~0,2 g-> a
többi széklettel ürül. A glomerulusok naponta kb.: 180mmol foszfátot filtrálnak, melyből 70% a proximális
kanyarulatos csatornákban, 15% a proximális egyenes szakaszokon reabszorbeálódik
Nevezze meg a hormonális szabályozás alatt álló transzportmechanizmusokat.

Nevezze meg a parathormont (PTH) termelő sejteket.

A parathormon vagy paratiroid hormon (rövidítve PTH) a mellékpajzsmirigy fősejtjeiben termelődő
peptidhormon, amelynek elsődleges feladata, hogy a vérben megemelje a kalciumionok szintjét.
Ismertesse a PTH-szekréció szabályozását és a Ca2+-szenzor receptor szerepét a folyamatban.
A mellékpajzsmirigy PTH-szekréciójának
szabályozása negatív visszacsatolásokon alapul. A
visszacsatolások egyike a vérplazma ionizált kalcium
koncentrációjának közvetlen hatása a
2+
mellékpajzsmirigysejtre: a Ca -koncentráció
csökkenése fokozza a PTH-szekréciót. A PTH
különböző célsejtekre hatva emeli a vérplazma Ca2+-
szintjét, majd az emelkedett Ca2+-szint hatásra
csökken a mellékpajzsmirigyben a PTH-szekréció:
így a szabályozási kör bezárul. Ez a szabályozás az
1,2 mmol/l körüli Ca2+-koncentráció-tartományban
működik. A szabályozás kulcstényezője az
extracelluláris Ca2+-koncentrációra érzékeny Ca2+-
receptor, ami a G-fehérjéhez kapcsolt 7-TM proteinek közé tartozik. Ha a receptor Ca2+-okat kötött, a G-
fehérje közvetíti a szekréciót csökkentő információt. Ha a Ca2+-receptor felől nem érkezik jelzés, akkor a
mellékpajzsmirigysejt maximális intenzitással szintetizál és szecernál PTH-t.
A leírt szabályozási modellt egy ritka genetikai rendellenesség is alátámasztja. Az emberi Ca 2+-receptor
génje mutáció következtében hibás lehet, és a mutáns receptor nem érzékeny az extracelluláris Ca2+-okra.
Ennek következtében a mellékpajzsmirigysejt nem érzékeli az extracelluláris Ca2+-ok jelenlétét, és
szabályozás nélkül, nagy intenzitással szecernál PTH-t. A következmény a vérben tartósan magas PTH-
koncentráció, ennek kóros következményeivel.
A tartós, több héten keresztül tartó hypocalcaemia nemcsak a meglevő mellékpajzsmirigysejtek PTH-
szekrécióját fokozza, hanem a mirigysejtek oszlását, a mirigy hyperplasiáját is létrehozza. Minthogy ebben
az állapotban a mellékpajzsmirigy-állomány növekedése (és a fokozott PTH-szekréció) a hypocalcaemia
másodlagos következménye, az állapot neve pseudohyperparathyreosis (szekunder hyperparathyreosis).
Ilyen állapot jön létre D-vitamin-hiányban, amikor a kalcium felszívása a bélből zavart, továbbá

242
veseelégtelenségben. Az ilyenkor kórosan fokozott PTH-szekréció – és ennek következményei –
csökkenthetők a Ca2+-receptorra ható agonistákkal.
A visszacsatolásos szabályozásban egy további tényező az 1,25-(OH)2-D-vitamin. PTH hatására
fokozódik az 1,25-(OH)2-D-vitamin-szintézis, ami viszont gátolja a mellékpajzsmirigysejtek PTH-
szekrécióját. A két leírt szabályozásban az a különbség, hogy a Ca2+-szint-változás rövid időn belül
szabályozza a PTH-szekréciót (ún. „percről percre” szabályozás), míg az 1,25-(OH)2-D-vitamin-szint
emelkedése csak 12-24 óra alatt csökkenti a PTH szekrécióját (ún. „napról napra” szabályozás).
Sorolja fel a PTH-hatás célsejtjeit, és ismertesse az egyes sejtekre gyakorolt hormonhatásokat.
Ismertesse a PTH fokozott és csökkent termelésének következményeit. Hypokalcemia tünetei.
A PTH hatásai
A PTH – direkt és indirekt hatásain keresztül – az extracelluláris folyadék kalciumkoncentrációjának
nélkülözhetetlen szabályozója; ezt a funkcióját még a csontszövet épségének kockáztatása árán is fenntartja,
hypocalcaemia esetén a csontból mobilizál kalciumot (azaz az akut veszedelem elhárításnak van prioritása).
A PTH közvetlen hatásai egyrészt a vesében, másrészt pedig a csontsejteken érvényesülnek, az indirekt
hatást az 1,25-(OH)2-D-vitamin közvetíti a bélhez.
A PTH-receptor
A PTH hatását a plazmamembrán Gs-fehérjéhez kapcsolt PTH-receptoraiközvetítik. A PTH megkötésére a
sejtek adenilát-cikláz-aktivitása fokozódik, a sejtek cAMP-tartalma nő. A PTH-molekulában egy adott
szekvenciarészlet felelős a receptorhoz kötődésért, egy másik, ettől különböző szekvenciarészlet pedig a
jelátvitel megindításáért, ezzel a biológiai hatásért. A PTH különböző helyeken történő hasításával és a
molekula kémiai módosításával olyan PTH-analógokat lehet előállítani, amelyek ugyan megkötődnek a
PTH-receptorokon, de biológiai hatást maguk nem váltanak ki, viszont kötődésükkel megakadályozzák a
természetes PTH kötődését, valamint biológiai hatását. Ezek a vegyületek így PTH-antagonisták. Ezeknek a
PTH-analógoknak a kórosan fokozott PTH (vagy a továbbiakban ismertetett PTHrP) hatásának
mérséklésében van farmakológiai szerepe.
PTH-hatások a vesében
A PTH a vesében 3 különböző támadásponttal rendelkezik: a proximalis tubulusokban csökkenti a foszfát
reabszorpcióját, a distalis tubulusokban fokozza a Ca2+ visszaszívását, végül fokozza az 1,25-(OH)2-D-
vitamin szintézisét. Végeredményben tehát PTH hatására nő a vizeletben az ürített foszfát (phosphaturia)
és csökken a kalcium mennyisége, a vérplazmában viszont ellentétesen, növekedni fog a Ca2+-
(hypercalcaemia) és csökken a foszfátkoncentráció (hypophosphataemia).
A glomerulusokban naponta kb. 180 mmol foszfát filtrálódik. A filtrált foszfát mintegy 85%-a a distalis
tubulusszakasz előtt felszívódik (≈ 70% a proximalis kanyarulatos csatornában és 15% a proximalis egyenes
szakaszban). A maradék ≈ 15% kiürül (ez a frakció jelentős szerepet játszik a vizelet aciditásának
beállításában). A proximalis tubulusban a foszfátreabszorpció egy része transzcellulárisan, az apicalis
oldalon elhelyezkedő Na-foszfát kotranszporterek segítségével történik. PTH hatására az egyik típusú Na-
foszfát kotranszporter internalizálódik, és a sejten belüli lebomlik. A transzporter molekulák számának
csökkenése az apicalis membránban csökkenti a foszfátreabszorpciót, és így fokozott foszfátürítést
eredményez (phosphaturia). A foszfátveszteség miatt a vérplazma foszfátkoncentrációja csökken.
A glomerulusokban naponta kb. 200–220 mmol kalcium filtrálódik. A reabszorpcióban több egymást követő
nephronszakasz vesz részt. A proximalis tubulusban a filtrált kalcium mintegy 60–65%-a szívódik vissza. A
reabszorpció hajtóereje a tubulus lumene és az interstitium közötti kalciumkoncentráció különbsége. A
kalciumreabszorpció párhuzamos a nátrium reabszorpciójával: a nátrium és a víz felszívódását követően
ugyanis a lumenben megnövekszik a kalciumkoncentráció, és ez maga után vonja a kalcium passzív,
paracelluláris reabszorpcióját. Ennek következtében a proximalis nátriumreabszorpció bármely változása a
kalciumreabszorpciót ugyanabban az irányban változtatja meg: mindazok a diuretikumok, amelyek gátolják
a proximalis Na+-reabszorpciót, megakadályozzák a kalcium passzív felszívódását is.

243
A Henle-kacs vékony szegmentuma csaknem teljesen átjárhatatlan kalcium számára. A Henle-kacs vastag
felszálló szegmentumában a filtrált kalciumnak mintegy 20%-a reabszorbeálódik: itt a kalciumfelszívás
hajtóereje a lumen pozitívitása. A kacsdiuretikumok, amelyek csökkentik a lumen pozitivitásának
kialakulását, gátolják a kalcium reabszorpcióját.
A Henle-kacstól distalis szakaszokban a reabszorpció transzcellulárisan megy végbe, és hormonális
szabályozás alatt áll. A distalis kanyarulatos csatornákban, a csatlakozó összekötő szegmentumban és a
corticalis gyűjtőcsatorna kezdeti szakaszán a filtrált kalciumból kb. 10% szívódik vissza (egyes könyvek a
felsorolt szakaszokat distalis nephron néven említik). Itt a felszívás független a nátriumreabszorpciótól:
aktív transzcelluláris folyamat. Itt hat a PTH a Ca2+-reabszorpcióra. Az azonnali PTH-hatás az apicalis Ca2+-
beáramlás fokozása (ebben a hatásban valószínűleg a Ca2+-csatornák foszforilációjának van szerepe). A
második, késői hatás a transzportban szereplő fehérjék kifejeződésére irányul (transzkripcionális hatás).
Ezen hatások mellett a PTH a vese proximalis kanyarulatos csatornáiban fokozza az 1,25-(OH)2-D-vitamin
kialakulásában kulcsszerepet betöltő 1α-hidroxiláz működését. Ezzel lehetővé teszi a D-vitamin aktív
metabolitjának, az 1,25-(OH)2-D-vitaminnak a képződését. Minthogy az 1,25-(OH)2-D-vitamin egyik
funkciója a bélből való kalciumfelszívás elősegítése, a PTH ezzel a mechanizmussal is hypercalcaemizáló
hatású.
PTH hatások a csontban
A PTH mind rövid, mind pedig hosszú távon fokozza a kalcium kilépését a csontokból, osteolyticus hatású.
A PTH rövid távú hatása 2–3 órán belül jelentkezik. Az osteocyták Ca2+-permeabilitása fokozódik, ezzel a
kalcium a csont interstitialis teréből beléphet az osteocytákba, majd onnan átjut a kapillárisokba.
A PTH másik, lassabban kifejlődő és fontosabb hatása az osteoblastok közvetítésével von ki kalciumot a
csontokból. Az osteoblastokon PTH-receptorok találhatók, a PTH egyike azoknak a tényezőknek, amelyek
az osteoblastokon keresztül szabályozzák az osteoclastok működését. (Az osteoclastok
membránjában nincs PTH-receptor.) A PTH hatására az osteoblastok membránjában megjelenik a már
említett RANKL, ami stimulálja az osteoclastogenesist, és valószínűleg az érett osteoclastokat is aktiválja. A
PTH ezen közvetett hatása kb. 12 óra elteltével fejlődik ki. A lebomlott csontszövetből származó kalcium a
vérbe jut, hypercalcaemiát okoz.
A krónikusan emelkedett PTH-szint következményeként a csontok dekalcifikálódnak, csontcysták alakulnak
ki. Annál meglepőbb, hogy intermittálva, néhány naponként adagolt PTH csontfelépítő hatású, amit
terápiásan, de megelőzésképpen is felhasználnak.
A PTH a külső és a belső kalciumforgalom legfontosabb szabályozója: PTH hatására a vérplazma ionizált
kalcium koncentrációja fokozódik, a foszfátkoncentráció a vérben csökken; a PTH ezeket a hatásokat a
kalciumürítés csökkentésével, a csontszövet anyagcseréjének lysis irányú változtatásával, a foszfátürítés
fokozásával, továbbá – közvetett módon – a bélből való kalciumfelszívás fokozásával hozza létre.
Kóros PTH-többlet
A mellékpajzsmirigysejtek kóros burjánzása (parathyreoideaadenoma) esetén a daganat szabályozás nékül
szecernál PTH-t. Az állapot neve primer hyperparathyreosis. A tartósan magas PTH-szint tartós
hypercalcaemiát okoz; a csontokban az osteoclastaktivitás fokozódik. A csontszövet lysise foltokban
jelentkezik, a csontreszorpció következtében csontcysták alakulnak ki, és az ilyen módon meggyengült
csontok kis mechanikai behatásra is törnek (patológiás törések). Ugyanakkor a tartós hypercalcaemia
kalciumlerakódást, így vesekövet okozhat. A PTH csontszövetre kifejtett hatásai és csontelváltozások a már
említett szekuder hyperparathyreosisban is megjelennek.
PTH-hiány
A mellékpajzsmirigyek a pajzsmirigy állományába ágyazva foglalnak helyet, és a pajzsmirigyen végzett
műtéti beavatkozások során véletlenül eltávolításra kerülhetnek. A fellépő PTH-hiány következtében a
vérplazma ionizált kalcium szintje csökken. A Ca2+-szint csökkenése miatt az idegek ingerlékenysége
fokozódik, vázizomgörcsök jönnek létre (tetania parathyreopriva). Ha az általánosuló görcsrohamok
ráterjednek a mellkasi légzőizmokra vagy a glottis izmaira, akkor a beteg megfullad.

244
Normális PTH-szekréció esetén is hiányozhat a PTH hatása. A ritkán előforduló állapotban, többnyire a
közvetítő G-fehérje funkcionális hibája miatt, nem működik a PTH-receptorhoz kapcsolódó jelközvetítés.
A pseudohypoparathyreosisnak nevezett állapotban a beadott PTH hatástalan (PTH-rezisztencia), és a
betegekben hypocalcaemia, tetania fejlődik ki.
Következményes
Betegség Elsődleges változás
(másodlagos) változás
PTH-túlprodukció,
Primer hyperparathyreosis Hypercalcaemia
Magas plazma-PTH-szint
Szekunder hyperparathyreosis,
ill. pseudohyperparathyreosis; PTH túlprodukció,
Hypocalcaemia
D-vitamin- (1,25-(OH)2-D-vitamin-) magas plazma-PTH-szint
hiány
Hypoparathyreosis, parathyreoidectomia Kevés PTH vagy nincs PTH Hypocalcaemia
D-vitamin-intoxikáció,
Hypercalcaemia Alacsony PTH-szint
daganat (PTHrP-túlprodukció)
Nevezze meg a D-vitamin forrásait, vázolja fel a D-vitamin bioszintézisét, és ismertesse a különböző
szervek szerepét a kalcitriol (1,25-(OH)2-D3) előállításában.
1,25-(OH)2-D3-vitamin (kalcitriol)
A „vitamin” fogalom eredetileg azokat a táplálékokban kis mennyiségben jelen lévő szerves anyagokat
jelölte, amelyek a szervezet számára nékülözhetetlenek, de nem szolgálnak energiaforrásul. Ez a definició a
legtöbb vitamin esetében még ma is helytálló, de éppen a D-vitamin(ok) esetében korrekcióra szorul.
A ma ismert két D-vitamin közül az ergokalciferol (D2-vitamin) valóban a táplálékkal jut az emberi
szervezetbe. A másik D-vitamin, a kolekalciferol (D3-vitamin) forrása lehet a táplálék is (vagy esetenként
valamely gyógytápszer, pl. a tőkehal májából készült „csukamájolaj”), de a kolekalciferol nagyobb része a
szervezet felszínén, a bőrben keletkezik. A bőr koleszterin-anyagcseréje során 7-
dehidrokoleszterinkeletkezik, és ez a bőrt érő ultraibolya sugarak hatására fotokémiai bomlást szenved. A
szteránváz B-gyűrűje felhasad, és több közti lépés után átalakul kolekalciferollá, más néven D3-vitaminná.
A 7-dehidrokoleszterin nagy része a bőrben marad, ezzel szemben a kolekalciferolt a vérkeringés elszállítja.
A D2- és a D3-vitamin a továbbiakban azonos átalakulásokon megy át, és a keletkezett termékek biológiai
hatásai azonosak. A következőkben mind a D2-, mind a D3-vitaminra a D-vitamin (kalciferol) nevet
használjuk.
D-vitamin-hiány akkor léphet fel, ha a táplálék nem tartalmaz elég D-vitamint, és ezzel együtt a szervezet
– klimatikus vagy szociális okok miatt – ultraibolya sugárzásban szegény környezetben él. A D-vitamin
tehát nem tekinthető az eredeti meghatározás szerinti vitaminnak (minthogy a prekurzor nagy része a bőrben
keletkezik), de elnevezése továbbra is megmaradt. (A napsugárzás ultraibolya összetevői ugyan ártalmasak
lehetnek, de a napsugárzás teljes elkerülése vagy a nagy elnyelőképességű fényvédő krémek állandó
használata és D-vitamin-mentes diéta kombinációja D-vitamin hiányt okoz.)
Az 1,25-(OH)2-D-vitamin kialakulása
A D-vitamin, az eredetileg egyetlen OH-csoportot tartalmazó szteroidszármazék, további hidroxilációs
lépéseken megy keresztül. Az első hidroxilációs lépés helye a máj. A kalciferol a 25-ös szénatomon
hidroxilálódik, és átalakul 25-OH-kalciferollá. Ez a lépés nem áll szigorú szabályozás alatt, a keletkező 25-
OH-kalciferol mennyiségét a szervezetbe jutó D-vitamin mennyisége szabja meg. Ez a D-vitamin-származék
van ugyan a legnagyobb mennyiségben a szervezetben, de csak csekély biológiai hatása van. Ha a bevitt D-
vitamin-mennyiség nagyon magas, a fiziológiás szükségletnek több ezerszerese, akkor a szabályozás nélkül
keletkező 25-OH-kalciferol mennyisége már olyan jelentős, hogy biológiai hatást is kivált, ezáltal kóros
állapot, D-hypervitaminosis keletkezik. Ez – otthoni körülmények között – akkor következik be, ha a D-
vitamint gyógyszerként vagy gyógytápszerként túladagolják.

245
A második hidroxilációs lépés helye a vese; ez szabályozott folyamat. A hidroxilációért a proximalis
kanyarulatos csatornák sejtjeiben lévő 1α-hidroxiláz enzim a felelős. Az enzim a 25-OH-kalciferolból 1,25-
(OH)2-kalciferolt (más néven kalcitriolt) képez; ez a biológiailag hatásos hormon, amit helyenként mint D-
vitamin hormont említenek.
Az 1α-hidroxiláz szabályozásában lényeges szerepet játszik a kalcium. A hypocalcaemia a létrejövő
PTH-szekréción keresztül aktiválja az enzimet:
hypocalcaemia → PTH-szekréció↑ → 1α-hidroxiláz-aktiválás↑ → a 25-OH-kalciferol átalakítása 1,25-
(OH)2-kalciferollá.
Az 1,25-(OH)2-kalciferol szintézisének utolsó lépése sokszoros negatív visszacsatolással szabályozódik:
 1,25-(OH)2-D-vitamin hatására növekszik a vérplazma kalciumszintje, és ez a PTH-szekréció
csökkentésén keresztül visszaszorítja az 1α-hidroxiláz szintézisét,
 az 1,25-(OH)2-D-vitamin maga is csökkenti a PTH szintézisét, ezen keresztül a hidroxilálást,
 az 1,25-(OH)2-D-vitamin visszahat az 1α-hidroxiláz génjének átírására is („önkorlátozó
szabályozás”).
Egy további szabályozó tényező a vérplazma foszfátkoncentrációjának csökkenése, a hypophosphataemia.
Ez közvetlenül hat az 1α-hidroxilázt tartalmazó sejtekre és növeli bennük az 1α-hidroxiláz szintézisét.

Bőr: 7-dehidrokoleszterin → D3-vitamin → Máj: 25-OH- D3-vitamin → Vese: 1,25-OH2- D3-vitamin

Ismertesse a kalcitriol-hatás célszerveit és a hormonhatás celluláris mechanizmusát.
Az 1,25-(OH)2-D-vitamin a nukleáris receptor szupercsaládba tartozó receptorán (D-vitamin-receptor) a
génátírás szabályozásán keresztül hat. Egyes gének esetében a transzkripciót aktiválja, más gének esetében
repressziót okoz. A receptor mintegy ezerszer nagyobb affinitással köti az 1,25-(OH)2-D-vitamint, mint az
egyéb D-vitamin-származékokat (beleértve a 25-OH-D-vitamint); ez magyarázza ez utóbbi viszonylagos, de
nem abszolút hatástalanságát, amire példa a D-vitamin-intoxikáció.
Az 1,25-(OH)2-D-vitamin eddig megismert hatásai három nagyobb csoportot képeznek: az első a
kalciumfelszívás szabályozása, a második az ettől független, csontra és más szövetekre kifejtett hatások, a
harmadikba pedig a PTH- és az 1,25-(OH)2-D-vitamin képződését szabályozó, már említett negatív
visszacsatolások tartoznak. (Az 1,25-(OH)2-D-vitaminnak a felsoroltakon túl is vannak hatásai.)
Az 1,25-(OH)2-D-vitamin a kalciumszintet elsősorban a kalcium bélből való felszívásán keresztül
szabályozza. A táplálékkal felvett kalcium egy kisebb része a vékonybélből paracelluláris passzív
diffúzióval szívódik fel. A bélből felszívott kalciumnak azonban lényegesen nagyobb hányada aktív
transzcelluláris transzportfolyamattal kerül át a bélfalon, és ez a folyamat áll 1,25-(OH)2-D-vitamin
szabályozás alatt. Az 1,25-(OH)2-D-vitamin a bélhámsejtekben elősegíti az aktív kalciumfelszíváshoz
szükséges transzporterek és kötőfehérjék szintézisét. 1,25-(OH)2-D-vitamin hiányában a bélből való
kalciumfelszívás hiányos, nem fedezi a szükségletet, és ennek következtében mérsékelt hypocalcaemia lép
fel. A hiányos kalciumfelszívást a kalciumkínálat növelésével sem lehet pótolni. (Hasonló, de kevésbé

246
jelentős hatást fejt ki a vesében a distalis nephronban a Ca2+-reszorpcióra.) A bélből való kalciumfelszívás
szabályozása a D-vitamin fiziológiailag legfontosabb hatása.
A csontra kifejtett hatás nehezebben áttekinthető, sok – időnként ellentmondásosnak látszó –
résztényezőből tevődik össze. Az osteoblastokban kifejtett hatás egyik következménye a csontokból való
kalciummobilizálás, a csontállomány lysise. Ennek oka, hogy az 1,25-(OH)2-D-vitamin – a PTH-val
együttműködve – stimulálja a RANKL kifejeződését az osteoblastokon, így az osteoclastok aktivitása
fokozódik. Ezáltal az 1,25-(OH)2-D-vitamin is része a hypocalcaemia elleni védekezésnek. Az
osteoblastokban azonban másik hatás is érvényesül: a sejtekben magukban fokozódik egyes kalciumot kötő
mátrixfehérjék szintézise (ugyanakkor a legfontosabb mátrixfehérje, az I. típusú kollagén szintézise
gátlódik). Valószínű, hogy ez a bonyolult összjáték az osteoid szövet szintézis és a mineralizációs folyamat
sebességét hangolja össze.
A mellékpajzsmirigyben a D-vitamin-receptor gátolja a parathormon gén expresszióját és a
mellékpajzsmirigysejtek proliferációját (ez lehetőséget nyújt a mellékpajzsmirigyhyperplasia kezelésére).
Ismertesse a kalcitriol és a PTH-szekréció közötti negatív visszacsatolásos szabályzást. Ismertesse a D-
vitamin-hiány következményeit.
Az 1,25-(OH)2-kalciferol szintézisének utolsó lépése sokszoros negatív visszacsatolással szabályozódik:
 1,25-(OH)2-D-vitamin hatására növekszik a vérplazma kalciumszintje, és ez a PTH-szekréció
csökkentésén keresztül visszaszorítja az 1α-hidroxiláz szintézisét,
 az 1,25-(OH)2-D-vitamin maga is csökkenti a PTH szintézisét, ezen keresztül a hidroxilálást,
 az 1,25-(OH)2-D-vitamin visszahat az 1α-hidroxiláz génjének átírására is („önkorlátozó
szabályozás”).
Az 1,25-(OH)2-D-vitamin hiánya
A rachitis (a magyar nyelvben angolkór) a fiatal gyermekkorban megnyilvánuló betegség. Okai között
szerepel a D-vitamin hiánya a táplálékban és/vagy a napfényszegény környezet, az UV-sugarak hatásának
hiánya, vagy – ritkábban – az 1α-hidroxilálás defektusa. (Ez utóbbi esetben D-vitamin bevitele hatástalan,
ún. D-vitamin-rezisztens rachitis alakul ki.) A betegség a korai gyermekkorban alakul ki, de a felnőttkorig
terjedő hosszú távú következményei vannak. A betegség gyermekkori szakában a plazma kalciumszintje
alacsony, ezért a csontok mineralizációja elégtelen. Az osteoblastok nagy mennyiségű osteoid szövetet
szintetizálnak, ez a többlet elsősorban az endochondralis csontosodás helyein jelenik meg. Az osteoid szövet
csak kevéssé mineralizálódik, amiben mind az alacsony kalciumszint, mind az 1,25-(OH)2-D-vitamin
mineralizációt direkt serkentő hatásának hiánya szerepet játszik. A „puha” csontok nem képesek a
mechanikai terheléseknek ellenállni, elgörbülnek, és a csontvázban maradandó deformitások keletkeznek.
Általában a hypocalcaemia nem éri el a tetania kiváltásához szükséges szintet, de ritkán előfordulhat. A
hypocalcaemia következtében a PTH-szekréció magas. Felnőttekben a D-vitamin hiánya oszteomalaciához
vezet, a csontok demineralizálódnak.
A krónikus vesebetegeket művesekezeléssel hosszú időn keresztül életben lehet tartani, de ily módon a
veseszövet szintetikus funkcióit, így az 1α-hidroxiláz működését nem lehet pótolni. A kezelés alatt – a
hidroxilálási folyamat hiányában – a betegeken D-vitamin-hiány tünetei lépnek fel, a csontok kalciumban
szegényebbek lesznek.
Idős korban mind a hiányos D-vitamin-ellátottság, mind a kalciumszegény étrend a csontok
mineralizációjának csökkenéséhez vezet, és ennek különböző törések a következményei. Statisztikai adatok
valószínűsítik, hogy D-vitamin + kalciumbevitellel a csípő- és combcsonttörések gyakorisága csökkenthető.
Nevezze meg a kalcitonin szekrécióját fokozó hatásokat. Milyen hatásai vannak a kalcitoninnak, és
ezek közül melyik bírhat egyáltalán élettani jelentőséggel?
A kalcitonin a pajzsmirigy diffúzan elhelyezkedő parafollicularis sejtjeiben képződik. Ezek a sejtek
fénymikroszkópos képük alapján a „C-sejt” (clear, azaz világos sejt) nevet kapták. A kalcitonin
peptidhormon, 32 aminosavból álló molekula.

247
 A filogenezis során a kalcitonint termelő sejtek eredetileg külön szervben tömörültek (a halak
ultimobranchialis szerve). Ennek a ténynek az ad jelentőséget, hogy a gyógyszeres terápiában a lazacból
származó kalcitonint alkalmazzák. Ez emberben lényegesen hatásosabb, mint az emlőskalcitonin. Az
emlősökben a sejtek a pajzsmirigy állományának részeivé váltak.
A kalcitoninszekréció szabályozása
Szemben a PTH-szekréció inverz szabályozásával ([Ca2+] ↓ → PTH ↑), a plazma Ca2+-koncentrációjának
emelkedését a kalcitoninszekréció fokozódása követi ([Ca2+] ↑ → kalcitonin ↑). A C-sejt membránjában
ugyanolyan extracelluláris Ca2+-receptorok vannak, mint a mellékpajzsmirigysejten. A Ca2+-receptorhoz
kapcsolt jelközvetítés szekréciós ingert jelent, és a fiziológiás Ca2+-tartományban a Ca2+-koncentráció
emelkedésével a kalcitoninszekréció növekszik.
A kalcitonin hatásai
A kalcitonin az egyetlen kalciotrop hormon, amely közvetlenül hat az osteoclastokra. A
kalcitoninreceptor (7-TM fehérje) több G-fehérjével áll kapcsolatban. Ennek megfelelően a sejten belül
többszörös jelközvetítés indul meg. Ezek között van az adenilát-cikláz és a protein-kináz C aktiválódása.
Kalcitonin hatására a csontban az érett aktivált osteoclastok inaktiválódnak. A kalcitonin rövid időn belül
morfológiailag is megváltoztatja az aktivált osteoclastokat, a H+- és az enzimszekréció, valamint a
phagocytosis megszűnik. Ennek következtében változatlan csontfelépítés mellett csökken a csont lebontása,
a mérleg a kalcium beépülése felé tolódik el, és a vérplazma Ca2+-koncentrációja csökken.
A kalcitonin élettani szerepe és farmakológiai hatásai
Az ismeretett tények fényében különös, hogy emberben sem a pajzsmirigy teljes eltávolítását követő
kalcitoninhiánynak, sem a pajzsmirigy egyik rosszindulatú daganatában bekövetkező kalcitonin-
túlprodukciónak nincs semmilyen következménye. (A pajzsmirigy medullaris carcinomája C-sejtekből
áll, és a vér kalcitoninszintje igen magas. Ennek ellenére a vérplazma kalciumszinje a normális
tartományban van, és sem a kalcium-anyagcserében, sem pedig a csontokban nem mutatható ki változás.)
Óhatatlanul felmerül, hogy a C-sejt−kalcitonin−kalcitoninreceptor rendszer csupán „filogenetikai emlék”, de
lehetséges, hogy valódi élettani jelentőségét még nem ismertük fel.
Két kalcitonin gént ismerünk: közülük a jelen tárgyalásban csak az α-gén produktumai érdekesek. A génből
két mRNS íródhat át: az egyik transzlációs produktuma maga a kalcitonin, a másik a kalcitonin gén
relációs peptid (calcitonin gene-related peptide, CGRP). CGRP-receptorok a központi idegrendszeren belül
a köztiagy neuronjaiban is vannak: ezek a receptorok a rokon szerkezetű kalcitoninnal is reagálnak, és ez
lehet az oka annak, hogy nagy, farmakológiás adagokban adott kalcitoninnak klinikailag alkalmazható
fájdalomcsillapító hatása van.
A lazackalcitonin előállítását követően derült fény a kalcitonin egyéb biológiai hatásaira. Így – az
osteoclastok gátlásával – hatásos gyógyszere az osteoporosisnak és – hypocalcaemizáló hatásával – a
PTH/PTHrP túlprodukcióját kísérő hypercalcaemiának.
Sorolja fel a kalcium anyagcserében és a csontképződésben résztvevő egyéb hormonokat! Csont
élettan.
 ösztrogén hormonok
 glukokortikoid hormonok

248
 61. A MELLÉKVESEKÉREG HORMONSZINTÉZISE. A
GLÜKOKORTIKOIDOK: SZINTÉZIS, SZABÁLYOZÁS, HATÁSOK.
STRESSZ ÉS ÁLTALÁNOS ADAPTÁCIÓS SZINDRÓMA.

A mellékvese funkcionális felosztása (3 corticalis, 1 medullaris zóna), az egyes kérgi zónákban termelt
legfőbb hormonok (glükokortikoidok, mineralokortikoidok, androgének). Ismertesse a mellékvese
beidegzését, vérellátását. Ismertesse a mellékvesekéreg szteroidhormon-bioszintézisének főbb
útvonalait (glükokortikoidok, mineralokortikoidok, androgének).
A két, egyenként 4-5 g tömegű mellékvese különböző eredetű és
funkciójú szövetekből összeállt anatómiai képlet, multifunkciós belső
elválasztású mirigy. Belső része a neuroectodermalis
eredetű mellékvesevelő, amely az ereken és kötőszöveten kívül
módosult, axon nélküli szimpatikus neuronokból áll, két katecholamin
hormonja az adrenalin és a noradrenalin. A külső rész a
szteroidhormonokat szintetizáló mellékvesekéreg, amely azonban az
ontogenezis során három, szövettani szerkezetében, enzimösszetételében
és hormonprodukciójában eltérő rétegre – zónára – differenciálódott. A
mirigy vérellátásának különlegessége, hogy a vér a kéreg felől éri el a
velőállományt; ezzel a velő sejtjeit magas szteroidhormon-tartalmú vér
veszi körül, és a kéregben keletkezett glukokortikoidhormonok
indukálják az adrenalinszintézisben utolsóként szereplő enzim (fenil-
etanolamin-N-metiltranszferáz) expresszióját.
Az egyes zónákban a sejteknek nemcsak jellegzetes morfológiai
megjelenése van, hanem a szteroidszintézis enzimei a zónákban
differenciáltan helyezkednek el. A keskeny zona glomerulosa legkívül,
közvetlenül a mellékvese kötőszövetes tokja alatt helyezkedik el.
Emberben ez a zóna nem összefüggő, hanem szigetekbe tömörült
sejtekből áll; a mellékvesekéregnek mindössze kb. 5%-át képezi. A zona
glomerulosa a fiziológiás mineralokortikoidhormon, az aldoszteron
(C21-szteroid) keletkezésének kizárólagos helye. Ebben a zónában sem
glukokortikoid-, sem androgénszintézis nincs. A zona glomerulosán
belül van a sugarasan rendezett sejtoszlopokból álló zona fasciculata,
végül legbelül (a velőállományt körülvéve) található a zona reticularist alkotó sejtek hálózata. A zona
fasciculatában főkéntglukokortikoidhormonok (szintén C21-szteroidok), a zona
reticularisban főkéntandrogének, ill. androgénprekurzorok (C19-szteroidok) szintetizálódnak.
Kortikoszteroidok
A mellékvesekéreg szteroidhormonjai a C21-kortikoszteroidok és a C19-mellékvese-androgének. A
kortikoszteroidok részben glukokortikoidok, részben mineralokortikoidok. Emberben a fő
glukokortikoidhormon a kortizol, a szintén glukokortikoid hatású kortikoszteron szintézise a
kortizolszintézisnek csak kb. egytizede. (A rágcsálók közül patkányban és egérben nincs kortizolszintézis, és
a fő glukokortikoidhormon a kortikoszteron.) A fő mineralokortikoid fiziológiás körülmények között
az aldoszteron, egyes kóros állapotokban azonban a normálisan csak intermedierként
keletkező dezoxikortikoszteron is szerephez jut.
A zónák hormontermelő specificitását a szintézisben szereplő enzimek differenciált expressziója teszi
érthetővé. A szteroidszintézis kezdetének enzimei valamennyi zónában jelen vannak. Egyedül a zona
glomerulosában fejeződik ki a CYP11B2 (aldoszteron szintáz), viszont ebben a rétegben nincs jelen a
kortizolszintézishez nélkülözhetetlen CYP11B1. A másik két rétegben nem annyira teljes az elkülönülés,

249
mint a zona glomerulosában. A kortizolszintézisben szereplő CYP11B1 főként a zona fasciculatában, a
C21 → C19 átalakítást végző CYP17 főként a zona reticularisban fejeződik ki.
A zona glomerulosában a pregnenolon a 3β-HSD2 közreműködésével előbb progeszteronná alakul: ebben az
átalakulásban a 3. pozícióban lévő OH-csoport ketocsoporttá oxidálódik, és ezzel egyidejűleg a
pregnenolonban a B-gyűrű 5. és 6. szénatomja közötti kettős kötés (Δ5-szteroid) az A-gyűrű 4. és 5.
szénatomjai közé helyeződik át (Δ4-szteroid, izomerizálódás). A progeszteronból azután 11-
dezoxikortikoszteronon és kortikoszteronon keresztül végül aldoszteron képződik.
A mellékvesekéreg ún. „mély rétegeiben”, a zona fasciculatában és reticularisban a pregnenolon alternatív
utakon alakulhat tovább. Az egyik úton – az előzőhöz hasonlóan – progeszteron, majd – az előzőtől már
eltérően – 17-hidroxi-progeszteron (CYP17) képződik. A másik úton a pregnenolonból közvetlenül alakul ki
a 17-hidroxi-pregnenolon (CYP17), majd ebből a 17-hidroxi-progeszteron (ekkor helyeződik át a B-gyűrű
kettős kötése az A-gyűrűbe). Bármely úton is képződött a 17-hidroxi-progeszteron, ez továbbalakul előbb
11-dezoxikortizollá (az enzim CYP21A2), majd a végtermékké, kortizollá (az enzim CYP11B1).
Az eltérő utaknak az a magyarázata, hogy a zona glomerulosában hiányzik a CYP17 (tehát nem képződhet
17-hidroxi-pregnenolon, valamint 17-hidroxi-progeszteron), viszont jelen van a CYP11B2 enzim
(aldoszteron-szintáz), amelynek 18-hidroxiláz, 18-hidroxi-szteroid-dehidrogenáz és 11-hidroxiláz aktivitása
van (trifunkcionális enzim), és ami kortikoszteron közti terméken keresztül katalizálja az aldoszteron
keletkezését. A zona fasciculatában és reticularisban CYP17 fejeződik ki, amely a szteroidátalakulásokat a
kortizolszintézis útjára tereli, és amely ugyanezekben a sejtekben az alábbiak szerint lehetővé teszi az
androgénszintézist is.
A mellékvesekéreg-hormonok átlagos napi szekréciója
Hormon Szekréció mg/nap
Aldoszteron 0,15
Kortizol 20
Kortikoszteron 1
DHEA 20
(dehidroepiandroszteron)
Mellékvesekéreg-androgének
A mellékvesekéreg zona reticularisában és fasciculatájában a keletkezett 17-hidroxi-pregnenolonnak és 17-
hidroxi-progeszteronnak a kortizolszintézishez vezető út mellett egy másik átalakulási lehetősége is van (ez
nagyobb mértékű a zona reticularisban és kisebb mértékű a zona fasciculatában): a 17-hidroxi-szteroidokból
a CYP17 hatására 19 szénatomos szteroidok, androgének keletkezhetnek. A 17-hidroxi-
pregnenolonból dehidroepiandroszteron (DHEA), a 17-hidroxi-progeszteronból androszténdion alakul
ki: az átalakulásokat a kettős enzimfunkcióval rendelkező CYP17 katalizálja. Mind a DHEA, mind az
androszténdion az ún. „gyenge androgének” közé tartozik. A DHEA a zona reticularisban szulfatálódik a
prohormon dehidroepiandroszteron-szulfáttá (DHEA-S), amely más szövetekben alakulhat át további
szteroidhormonokká.
Ismertesse a glükokortikoid-szekréciót szabályozó neuroendokrin (hypothalamo-hypophyseo-
adrenalis) tengely elemeit.
A mellékvesekéreg glukokortikoid-szekréciója a kortikotrop sejtekben termelt hormontól, az ACTH-tól
függ. Az ACTH fokozza a glukokortikoidhormonok termelését; emberben és különböző kísérleti
állatfajokban a glukokortikoidszekréció – néhány perces késéssel – követi az ACTH-szekréció változásait, a
vérplazma ACTH- és glukokortikoidkoncentrációi párhuzamosan változnak.
ACTH-hiányban a glukokortikoidszekréció nagyon alacsony szintre csökken (kísérleti állatban az
adenohypophysis műtéti eltávolítása után már mintegy 2 órával a mellékvese glukokortikoidszekréciója a
megelőző szekréciós szintnek csak 5%-a; ACTH adása helyreállítja a glukokortikoidszekréciót). Emberben a
kortikotrop sejtek hiányában vagy funkciózavarában szintén jelentősen csökken a glukokortikoidelválasztás,

250
bár egy bizonyos alapszintű szekréció megmarad, és a teljes glukokortikoidhiány következményei nem
alakulnak ki.
Hypophysectomiát követően nemcsak a hormonszekréció csökken, hanem a mellékvesekéreg is sorvad.
Az állománycsökkenés csak a zona fasciculata és reticularis sejtjeit érinti, a zona glomerulosa érintetlen
marad. Szuprafiziológiás ACTH-szint – tartós adagolás esetén – a mellékvesekéreg hypertrophiájával és
hyperplasiájával jár: a megnagyobbodott mellékvesekéreg több hormont is választ el. Mellékvesekéreg-
hypertrophia és -hyperplasia következik be a kortikotrop sejtek kóros túlműködésekor is (Cushing-kór).
Magának az ACTH-nak az elválasztását egyrészt a hypothalamus két neurohormonja, a CRH és az AVP,
másrészt – negatív visszacsatolással – maguk a glukokortikoidok szabályozzák.
Az adenohypophysis corticotrop sejtjei. A POMC.
A proopiomelanokortin (POMC) az adenohypophysis kortikotrop sejtjeiben keletkező prohormon, a már
említett proopiomelanokortin gén terméke. A 265 aminosavból álló prohormon a transzlációt követő
módosítások során proteolízissel több peptidfragmentumra hasad. Az emberi kortikotrop sejtekben a POMC
hasadási termékei a 39 aminosavból álló adrenokortikotrop hormon(ACTH), a β-lipotropin (β-LPH), egy
összekötő peptid és az N-terminális peptidfragmentum. Ezek közül az ACTH az aktív hormon; kortikotrop
hatása az 1–18 aminosavszekvenciához kötött. Normális körülmények között az ACTH csak a
mellékvesekéreg szteroidtermelő sejtjeinek MC2-receptoraira (melanokortin-2 R) hat.
Az ACTH a mellékvesekéreg működését szabályozza. Fő hatása a glukokortikoidok (emberben túlnyomóan
kortizol) szekréciójának fokozása a zona fasciculatában és az androgénszekrécióé a zona reticularisban.
Ezenkívül az ACTH átmenetileg fokozza az aldoszteronszekréciót a zona glomerulosában. Az ACTH
nélkülözhetetlen a zona fasciculata és reticularis szerkezetének fenntartásában is. ACTH hiányában ez a két
zona elsorvad (a zona glomerulosa nem).
A kortikotrop sejt legfontosabb fiziológiás szabályozója a CRH. A glukokortikoidok (emberben főként a
kortizol) gátolják a CRH-ra bekövetkező választ, azaz csökkentik a kortikotrop sejt CRH-érzékenységét, és
ezzel az ACTH-szekréciót. Ha viszont a kortizolszint alacsony, a kortikotrop sejt CRH-érzékenysége
nagyobb, mint normálisan. Tartós megterhelés (stressz) esetén a szabályozás részesévé válik a
parvocellularis neuronokból felszabaduló AVP.
Hasonlítsa össze a glükokortikoidok és a mineralokortikoidok szekréciójának szabályozását.
A mineralokortikoidszekréció szabályozása
A zona glomerulosa sejtek hormonszekrécióját a szervezet Na+- és K+-ellátottsága negatív visszacsatolással
szabályozza.
A glomerulosasejtek – hasonlóan a többi szteroidhormont elválasztó sejthez – nem tárolják a szintetizált
mineralokortikoidokat; minden szekréciós inger a szintézis gyorsulását jelenti.
A Na+-bevitel csökkenése, a szervezet Na+-hiányos állapota a napi aldoszteronszekréció fokozódásával jár;
alacsony nátriumtartalmú diéta mellett a plazma aldoszteronszintje magas. A Na+-hiány közvetve, a renin-
angiotenzin rendszeren keresztül indukál aldoszteronszekréciót, a nátriumhiány tényét az ANG II közvetíti a
glomerulosa sejtekhez, amelyek az ANG II-re az aldoszteronszekréció fokozásával reagálnak. Hosszan tartó
nátriumhiányban a zona glomerulosa hipertrofizál, aldoszteronszekréciós kapacitása megnő.
A Na+-hiány tükörképeként magas nátriumbevitel esetén az aldoszteronszekréció a bazális szint alá
csökken, és nagyon magas nátriumbevitel mellett a plazmából eltűnhet az aldoszteron. A nátriumtöbblet,
ami az extracelluláris folyadék térfogatának növekedésével jár (hypervolaemia), az atrialis natriuretikus
peptid (ANP) szekrécióján keresztül csökkenti az aldoszteronelválasztást.
A káliumegyensúly szabályozója a mellékvesekéreg zona glomerulosa mineralokortikoid hormon
elválasztása, ezért a hyperkalaemia elleni egyetlen védekező mechanizmus a hyperkalaemiával indukált
mineralokortikoid-szekréció. A hyperkalaemia közvetlenül hat a zona glomerulosa sejtjeire.
A mellékvesekéreg zona fasciculatájában és reticularisában a glukokortikoid hormonok szintézisének fő
szabályozója az adenohypophysis adrenokortikotrop hormonja (ACTH). ACTH hiányában a két említett
zóna sorvad, hormonszekréciójuk elégtelenné válik. Az ACTH szerepe a zona glomerulosa szekréciójában is

251
kimutatható. ACTH-receptorok a glomerulosasejteken is vannak, és egyszeri adagban adott ACTH
rendkívül hatásos ingere a mineralokortikoidszekréciónak.(ACTH adása után az aldoszteronszekréciós
válasz nagyobb, mint bármely más ingert követően.) Tartós ACTH-emelkedés esetén viszont az
aldoszteronszekréció elveszti ACTH-érzékenységét, és a plazma aldoszteronszintje helyreáll. Az
adenohypophysis jelenléte szükséges a fiziológiás ingerekre létrejövő maximális aldoszteronszekréciós
válaszhoz. A zona glomerulosa azonban az adenohypophysis hiányában nem atrofizál, és a bazális
aldoszteronszekréció sem változik, továbbá mineralokortikoidhiány tünetei sem lépnek fel.
Ismertesse az ACTH trophicus hatását a mellékvesekéregre, és ennek jelentőségét glükokortikoid-
terápia során.
Valamennyi mellékvesekéreg-hormon koleszterinből keletkezik. Az ACTH a koleszterin-anyagcsere kezdeti
lépéseinek befolyásolásán keresztül fokozza a hormonszintézist: fokozza a koleszterinforrásként szereplő
lipoproteinek felvételét a sejtekbe, az intracelluláris koleszterinészterek hidrolízisét, és szükség esetén
gyorsíthatja a koleszterin de novo szintézisét is. Azon túl, hogy az ACTH biztosítja a szükséges szabad
koleszterinszintet, gyorsítja a hormonszintézis sebességmeghatározó lépését, a koleszterin oldallánc
lehasítását, a koleszterin-pregnenolon átalakulást.
Az ismertetett akut hatások mellett a hosszan tartó ACTH-stimulálás a szteroidogenezis enzimeinek fokozott
szintéziséhez vezet. Az ACTH ezt a hatását a génátírás szintjén fejti ki.
Ismertesse a mellékvesekéreg-szteroidok celluláris hatásmechanizmusát (receptorait).
A kortikoszteroidreceptorok a nukleáris receptorok szupercsaládjához tartoznak. A célsejtekben két
kortikoszteroidreceptor típus ismeretes. A hepatocytákban, izom- és lymphoid sejtekben és még néhány
sejttípusban lévő receptornak magasabb a glukokortikoidok iránti affinitása, mint az egyéb C 21-szteroidok
iránti, beleértve a mineralokortikoidokat is. Ezt a receptort II. típusú receptor néven ismerjük, de az
irodalomban gyakran említik glukokortikoidreceptorként is. Minthogy a glukokortikoidelválasztás
intenzitása sokszorosa a mineralokortikoidokénak, és a II. típusú receptornak sokkal nagyobb a
glukokortikoid- mint a mineralokortikoidaffinitása, a mineralokortikoidoknak normális körülmények
között nincs hatásuk a glukokortikoidreceptorokra.
Az RU486 kódjelű vegyület a glukokortikoidreceptor specifikus gátlószere (a vegyület nem hat a
mineralokortikoidreceptorra): a kétféle receptor szerepe az egyes kortikoszteroidhatásokban az RU486
kódjelű vegyület segítségével különböztethető meg.
Az I. típusú receptort mineralokortikoidreceptornak is nevezik: ez mineralokortikoid célsejtekben (és az
idegrendszerben) kerül expresszióra. Ez a receptor hasonló affinitással köti a gluko- és a
mineralokortikoidokat. A mineralokortikoid célsejtek (vese, nyálmirigy, vastagbél) viszont szelektíven
csak a mineralokortikoidokra érzékenyek, a glukokortikoidok fiziológiásan előforduló koncentrációira nem:
a szelektivitásért a sejtekben jelen lévő 11β-HSDH2 (2. típusú 11β-hidroxi-szteroid-dehidrogenáz)
izoenzim felelős. Az enzim – szemben a 11β-HSD1-gyel – kofaktorként NAD-ot igényel, működése
következtében a kortizol (és kortikoszteron) 11-oxoszármazékká alakul, vagyis helyileg hatástalanítja a
glukokortikoidokat, miközben a mineralokortikoidokra hatástalan. (A mechanizmust
„prereceptorspecificitás”-ként is említik.) A fiziológiás koncentrációban a mineralokortikoid célsejtekbe
kerülő glukokortikoidok így gyorsan átalakulnak, és a keletkezett termék nem hat a
mineralokortikoidreceptorra. Ezért ezek a sejtek normálisan mineralokortikoid szabályozozás alatt állnak.
Kóros körülmények között azonban, akár exszesszív glukokortikoid-túlprodukció, akár glukokortikoidokkal
való kezelés esetén a sejtbe jutó glukokortikoidok kimerítik az átalakító enzim kapacitását, és a nem
átalakított glukokortikoidok mineralokortikoidhatást fejtenek ki.
Az I. típusú receptor többek között az agyban is megtalálható. Ezekben a sejtekben nem érvényesül a
prereceptorspecificitás, és minthogy a glukokortikoidok szintje sokszorosan meghaladja a
mineralokortikoidokét, a receptorok glukokortikoidhatásokat közvetítenek.

252
A májban lévő 11β-HSD1 az endoplasma-reticulum membránjában található,
NADP(H)-val mint elektrondonorral működő oxidoreduktáz, elvben mind a
kortizol-kortizon, mind a kortizon-kortizol átalakulást katalizálja. A májban
a reakció egyensúlya a hidroxilálás (azaz a kortizolképzés) felé van eltolva.
Ennek fő oka, hogy a májsejten belül a 11β-HSD1 és a glukóz-6-foszfát-
dehidrogenáz egy kompartmentben foglal helyet. Ez utóbbi működése
következtében a helyi NADPH-koncentráció magas, így az enzim a redukció
irányában működik. Az izoenzim élettani szerepére világít rá a 11β-HSD
ritkán előforduló hiánya (kortizonreduktáz-hiány, “11β-HSD knockout
állapot emberben”): a tünetek hasonlóak a kortizolszintézis zavaraihoz, ami
arra mutat, hogy normálisan szükség van a kortizon visszairányítására a
glukokortikoid funkcióba. A 11β-HSD1 a visceralis zsírszövetben is
előfordul, és ott valószínűleg szerepet játszik a zsíranyagcsere
szabályozásában.
Bár a hormonhatások specificitását – legalábbis részben – a receptor- és a
prereceptorspecificitás, valamint a hormonok szintje biztosítja, a gluko- és a mineralokortikoidhormonok
rokon kémiai szerkezete nem teszi lehetővé a teljes szelektivitást. Ennek gyakorlati jelentősége a
kortikoszteroidok gyógyszerként való alkalmazásakor van. Kismérvű glukokortikoidhatása még az
aldoszteronnak is kimutatható, bár ehhez fiziológiásan soha elő nem forduló nagy koncentráció szükséges.
Ismertesse a glükokortikoidok fő hatásait az energiaforgalomra, a szénhidrát-, zsír- és
fehérjeanyagcserére, a cardiovascularis rendszerre, az immunrendszerre, a központi idegrendszerre
és más endokrin rendszerekre, amelyek az anyagcserehatásokat kiegészítve segítik a túlélést (GI,
surfactant, csont, növekedés). Sorolja fel a cortisol permisszív hatásait.
Anyagcsere
 A raktározott tápanyagokat elsősorban a katecholaminok mobilizálják, míg a glukagon, növekedési
hormonok közvetlenül hatnak az enzimaktivitásokra.
 A glükokortikoidok az előbb felsorolt hormonok működését segítik: biztosítják a katabolizmus hatás
enzimes hátterét. Ebből következik, hogy a glükokortikoidoknak jelen kell lenniük, mielőtt a
mobilizáló hormonok szekréciója megkezdődik, így felerősítik és meghosszabbítják az akutan ható
hormonok hatásait; ezt permisszív hatásnak nevezzük.
 Önállóan is hathatnak pl.: antagonizálják az inzulin hatását.
Hyperglykaemizáló hatása van:
1) Glükoneogenesis elősegítése:
o inzulin-antagonista hatás
o a glükoneogenesisben szereplő enzimek szintézisének fokozása a májban
o csökkenti az aminosavak beépülését az izomzat fehérjéibe, és növeli az izomfehérjék
lebontását → a máj glükoneogenesiséhez több aminosav áll rendelkezésre (csak magas
glükokortikoid szinten)
o a fokozott lipolízis szabad glicerint bocsát a glukoneogenesis rendelkezésére: úgy fokozza a
lipolízist, hogy gátolja az adipocyták glükózfelvételét (receptorokat endosómákba kerülnek)
és permisszív hatást fejt ki a lipolitikus enzimekre (katecholaminok, növekedése hormonok)
2) A hyperglikaemizáló hormonok: adrenalin, glukagon növelik a májban a cAMP szintet, ezzel
fokozódik a glükoneogenesis és a glikogenolízis. Ráadásul a permisszív hatása miatt felerősíti,
meghosszabbítja az adrenalin, glukagon hatását.
3) Izom- zsírszövetben csökken a glükózfelhasználás, mert a glükóztranszporterek a
plazmamembránból az endosómákba kerülnek → ez a glükokortikoidoknak egy inzulin antagonista
hatása.

253
Cardiovasculáris hatás
 A noradrenerg mechanizmusok folyamatosan szabályozzák a szív perctérfogatát és az artériás
vérnyomást.
 A noradreneg beidegzés hatékonysága a glükokortikoidok jelenlététől függ.
 A glükokortikoidok a noradrenerg beidegzés több összetevőjére is hatnak:
o növelik a receptorok (β1, α1) számát
o indukálják a receptorok kapcsolódását a G-fehérjékhez
o növelik a katecholaminnal indukált cAMP-szintézist
o meghosszabbítják a katecholaminok hatását a simaizomban
 Mindezek hatására vasocostrictio (α1-receptor) és pozitív ionotrop hatás.
 Hatásukat II-típusú receptorokon keresztül fejtik ki.
 Ezen felül gátolják a prosztanoid vegyületek szintézisét → megakadályozzák a prosztanoidokkal
kiváltott értágulatot.
 Tehát a glükokortikoidok jelenléte szükséges a normális vérnyomás fenntartásához.
Víz-és elektrolitháztartásra kifejtett hatása
 I-típusú receptorokon keresztül: ezen keresztül akkor hat, ha a glükokortikoid konc. magas, hiszen
ilyenkor lehet mineralokortikoid hatása: só- és másodlagos vízretenciót okoz.
 II-típusú receptoron keresztül: gátolják az arginin-vazopresszín (AVP=ADH) gén átírását a
hypothalamus supraopticus és paraventriculáris magjaiban.
 Fiziológiai glükokortikoid koncentráció mellett az AVP plasmakoncentrációja az ozmo- és
volumenszabályozási követelmények szerint alakul.
 Alacsony glükokortikoid szint → sok AVP → vízretenció
Csont- és kötőszöveti sejtekre kifejtett hatása
 Gátolják az osteoblastok működését → csökkentik a csontképződést.
 Csökkentik a kalcium felszívását a bélből, növelik a vesén keresztüli ürülését → kalcium deficitet
okoz.
 Fibroblastokban gátolják különböző makromolekulák szintézisét → gátlódik az ECM fehérjéinek
elsősorban a kollagén szintézise és szekréciója.
 Helyi növekedési faktorok, interleukinek szintézisét csökkentik → sérülés estén kevesebb
machrophag vándorol a sérülés helyére → mérséklődik a sebgyógyulás → elhúzódik a gyógyulás
Immunrendszerre kifejtett hatása
 Különféle citokinek: interleukinek, kolóniastimuláló faktorok, egyéb mediátorok szintézisét,
felszabadulását, hatásosságát csökkentik → gátlódik vagy megszűnik az immunsejtek működése,
vándorlása, poliferációja.
 Gátolják az antigénreprezentálást: MHC-II fehérjék expresszióját gátolják.
 Immunsejt-prekurzorok apoptózisát segítik elő a nyirokcsomókban.
 Csökkentik a keringő limfociták számát a vérben, úgy hogy segítik az éren keresztüli átjutást
 Trauma vagy fertőzés esetén a fellépő gyulladásos reakciókat csökkentik..
 Citokinek, gyulladásos mediátorok (hisztamin, bradikinin, eikozanoidok, NO) keletkezését
csökkentik.
 Az akut fázis reakció általános tünetek pl.: láz megjelenésével jár, emellett megnő az akut fázis
fehérjék mennyisége pl.: C-reaktív protein; ezeknek a fehérjéknek a szintézisét gátolja-> akut fázis
reakció csökken .
 A hatások biokémiai alapjai:
o II-típusú receptorokon keresztül hatnak
o pl.: fertőzés esetén a citokinek, gyulladásos mediátorok keletkezéshez szükséges enzimeket
kül. fehérjék aktiválják; legfontosabb: NF-κB, ami B-sejt κ-láncának szintézisét aktiválja

254
 o a ligandkötött glükokortikoidreceptor kölcsönhatásba lép az NF-κB fehérjével → aktiváló
hatása gátlódik
o ezt a fehérje-fehérje közötti kölcsönhatást transzrepressziónak nevezzük
o az NF-κB-t úgy is tudja gátolni, hogy a gátló alegységének szintézisét serkenti génátírással. A
gátló alegység normál körülmények között leválik a fehérjéről, de ha megnő a mennyisége,
akkor hozzákötődik és inaktiválja
Tüdőben kifejtett hatás
 A terhesség utolsó időszakában serkentik a II-es típusú pneumocytákban a surfactant termelést.
 Koraszülötteknél ez gondot jelenthet: náluk kívülről viszik be a megfelelő mennyiségű hormont.
 A glükokortikoid hatás azonban kétfázisú: ha túl sokat visznek be vagy sok termelődik, akkor a
glükokortikoidok csökkentik a surfactant termelését.
További hatások
 Idegrendszerben: a neuronok ingerlékenységét módosítják.
 Gyomorban: sósavtermelés fokozása.
 Izomszövetben: izomfehérjék mobilizálása
Ismertesse a glükokortikoidok csökkent, illetve fokozott szekréciójának következményeit.
Primer mellékvesekéreg-elégtelenség (Addison-kór)
A mindhárom zónára kiterjedő progresszív mellékvesekéreg-pusztulásra a gluko- és mineralokortikoidok
hiánya, valamint a glukokortikoidhiány miatt bekövetkező ACTH-túlprodukció jellemző (primer
mellékvesekéreg-elégtelenség). Jelenleg a primer mellékvesekéreg-elégtelenség leggyakoribb oka a
mellékvesék autoimmun eredetű pusztulása.
A kortizolhiány miatt a szervezet hypoglykaemiára hajlamos. Minthogy az ellenálláserek katecholaminok
iránti érzékenysége csökken, az artériás vérnyomás a normálisnál alacsonyabb (hypotensio, az alacsony
vérnyomásban a mineralokortikoidhiány is szerepet játszik). A betegség jellemző tünete az egyre súlyosabbá
váló gyengeség (adynamia), ami több tényezőre vezethető vissza, közöttük szerepelnek az anyagcserét, a
vérkeringést és magát az izomszövetet érintő változások. A megterhelésekkel szembeni tűrőképesség
(„stressztűrőképesség”) rossz. A primer mellékvesekéreg-elégtelenségben szenvedő betegben – még a
betegség kezdeti szakában is – minden stressz, fertőzés akut mellékvesekéreg-elégtelenséghez vezethet.
A kortizolhiány miatt megszűnik a hypothalamus-adenohypophysis tengelyre gyakorolt negatív
visszacsatolás, és fokozódik az ACTH szekréciója. ACTH magas koncentrációban az MC1-receptoron
keresztül stimulálja a melanocytákat, ezért egyes jellegzetes helyeken a bőr pigmentálódik.
Az aldoszteronhiány következtében csökken a káliumürítés (K+-retenció), nő az extracelluláris folyadékban
a K+-koncentráció (hyperkalaemia). A nátrium-visszaszívódás elégtelensége nátriumvesztéssel, az
extracelluláris folyadék térfogatának következményes csökkenésével jár (hypovolaemia). Mindezek
hozzájárulnak a vérnyomás csökkenéséhez és a keringési elégtelenséghez.
Részben az extracelluláris térfogat csökkenése, részben a glukokortikoidhiány miatt fokozódik az arginin-
vazopresszin szintézise és szekréciója. Ennek következtében vízretenció jön létre; a nátriumvesztés és a
vízretenció együttesen csökkentik az extracelluláris folyadék nátriumkoncentrációját (hyponatraemia). (A
hyperkalaemia állandó, a hyponatraemia változó tünet.)
Szekunder mellékvesekéreg-elégtelenség
Csökkent CRH-szekréció vagy a kortikotrop sejtek működészavara (ACTH-hiány) úgy csökkenti a
kortizolszekréciót, hogy közben az aldoszteron szekréciója megtartott. Ezen szekunder mellékvesekéreg-
elégtelenség izolált glukokortikoidhiányhoz és nőben androgénhiányhoz vezet. (Minimális kortizolszekréció
még teljes ACTH-hiányban is marad.)
Hosszan tartó ACTH-hiányban a zona fasciculata és reticularis sorvad (a zona glomerulosa nem). ACTH-
hiányt okoz a negatív visszacsatolás következtében a tartós glukokortikoidkezelés is. Ilyenkor a
hormonpótlásként beadott ACTH csak hosszabb idő elteltével állítja helyre a mellékvesekéreg-állományt és
a kortizolszekréciót.

255
A „stresszor" és a „stressz" fogalma. Írja le a stresszválasz során létrejövő általános adaptációs
szindróma (general adaptation syndrome, GAS) három fázisát.
Az orvosi élettani kifejezések közül talán leginkább a Selye János által 1936-ban bevezetett „stressz”
fogalma ment át a köztudatba és a köznyelvbe. A közgondolkozás ma ezen valamely pszichés vagy fizikai
megerőltetést, ill. ezt követő állapotot ért. Orvosi és élettani vonatkozásban a fogalomnak sokkal szélesebb
értelmezése van: stresszválasz követi a nagyobb sérüléseket, a fertőzéseket, szélsőséges hideg vagy
meleg behatást, vérzést, nagyobb fizikai erőkifejtést, de jelentősebb lélektani fenyegetéseket is.
Selye ismerte fel, hogy kísérleti állataiban különböző természetű ártalmas behatások azonos választ (eredeti
kifejezésével „alarmreakció”-t) váltanak ki. Az ártalmas tényezők között szerepeltek egyes vegyi
anyagok (pl. formaldehid), sebészi trauma, égés, fertőzés, extrém fizikai munka, erős hideg és
vérvesztés. Selye az állapotot „stressz” névvel illette, a kiváltó tényezőket pedig „stresszor”-oknak
nevezte. Kimutatta, hogy mellékvese-eltávolításon átesett állatok nem élik túl azokat az ártalmakat,
amelyeket ép állatok elviselnek. Ezen az alapon következtette, hogy a mellékvesekéregnek domináns
szerepe van a stresszválasz kialakulásában.
Selye koncepciójának eredetisége abban áll, hogy felismerte az egyes, egészen eltérő jellegű ártalmakra
bekövetkező válaszreakciók közös vonásait. Jelenleg azonban tudjuk, hogy bár a stresszállapotoknak közös
vonásai is vannak, néhány ártalomra (pl. vérzés, folyadékvesztés) speciális hormonális és idegi
válaszreakciók következnek be. Valójában a stresszártalom következményei sokkal kiterjedtebbek, mint az
adrenocorticalis aktiválódás. Mindezek az ártalmak általános szimpatikus idegrendszeri aktiválást is
kiváltanak. W. B. Cannon „vészreakciója” (Cannon eredetileg „fight and flight”, „harc és menekülés”
reakciónak nevezte) sok közös vonást mutat egyes stresszállapotokkal. Egyes hormonok szekréciója
aktiválódik, más hormonok elválasztása gátlás alá kerül.
A megnövekedett ACTH-szint percek alatt fokozza a glukokortikoidok elválasztását, azonban ezen utóbbi
hormonok hatásainak többsége csak órákkal később jelentkezik. A hatásokat három csoportra bonthatjuk:
1. az előbbiekben ismertetett permisszív hatások, amelyek nem igényelnek fokozott glukokortikoidszintet;
2. a stimuláló hatások, amelyek dózis-hatás görbéje monoton (magasabb koncentrációnak nagyobb hatása
van); végül
3. a szuppresszív hatások, amelyek egy adott választ csökkentenek vagy meggátolnak.
A glukokortikoidhatások stresszreakcióban játszott szerepének eredeti magyarázata szerint az emelkedett
hormonszint által stimulált reakciók lennének a túlélés számára nélkülözhetetlenek. A stresszállapotban
bekövetkezett anyagcsereválasz valóban az emelkedett glukokortikoidszint következménye: minél magasabb
a glukokortikoidszint, annál kifejezettebb az anyagcsereválasz. Hogy ezek a feltűnő anyagcsere-változások,
amelyek folyamatosan fenntartott glukoneogenezishez, hyperglykaemiához, inzulinrezisztenciához stb.
vezetnek, valóban előnyösek-e a szervezet számára, még nem eldöntött.
Egyre nagyobb mértékű konszenzus alakul ki a glukokortikoidok stresszel szemben védő szerepének
alternatív mechanizmusáról: ennek értelmében a szuppresszív hatások korlátozzák a stresszorok által
létrehozott „védelmi” reakciókat, a stresszválasz mértékét, ezzel megakadályozzák azok ártalmas
„túllövését”.
A stressz legtöbb típusa (fizikai sérülés, fertőzés, de lélektani stressz is) fokozott citokinszekrécióval
jár(hat), ami lázas állapotot, általános elesettséget stb. okoz. Ezek a reakciók, ha nem érvényesülnének
ellenük ható tényezők („ellenszabályozások”), halálhoz vezetnének. A glukokortikoidok szuppresszív
hatása megelőzi a reakciók „túllövését”. Ezt egy példával szemléltetjük: mellékveséjüktől megfosztott
kísérleti állatokban a bakteriális endotoxinokkal keltett láz sokkal súlyosabb, mint intakt mellékvesekéreg
mellett. A sérülések vagy fertőzések következtében kialakuló citokinszintek glukokortikoid
„ellenszabályozás” hiányában könnyen halálos mértéket érhetnének el.

256
Ismertesse a mellékvesekéreg és a mellékvesevelő hormonjainak (Cannon-féle vészreakció)
kölcsönhatásait stresszor által kiváltott szekréciófokozódás során.
Mindennapi, stresszmentes körülmények között az autonóm idegrendszer a pillanatnyi szükségletnek
megfelelően szelektív módon szabályozza az egyes szervek és szervrendszerek (cardiorespiratoricus
rendszer, tápcsatorna, kiválasztó szervek) működését. Szemben a szimpatikus idegi aktivitás nyugalmi
körülmények között érvényesülő szelektív megoszlásával, fenyegető vagy már bekövetkezett veszély, vagy
maximális erőkifejtés általánosult szimpatikus idegrendszeri aktivitást von maga után. Ez az aktiválás együtt
jár a mellékvesevelő masszív katecholaminelválasztásával (sympathoadrenalis aktiválás). A szimpatikus
idegrendszer általánosult aktiválását első ízben Walter B. Cannon írta le és elemezte, aki erre a szervezeti
válaszra a készenléti reakció (emergency reaction), ill. „harc vagy menekülés reakciója” (fight or flight
reaction) szemléletes kifejezést alkalmazta (a magyar nyelvű szakirodalomban egy időben a „vészreakció”
kifejezés honosodott meg). Cannon kifejezésében valószínűleg az alliteráció szépsége is szerepet játszott, de
a rövid elnevezés egyszerűen és pontosan írja le a szituációt, amelyben az állat vagy harcol az ellenséggel,
vagy megkísérli a menekülést a ragadozó elől. Mind a harc, mind a menekülés autonóm idegrendszeri
következményei nagyon hasonlóak, a magatartási válasz azonban élesen különbözik.
Állatokban az általánosult szimpatikus idegrendszeri aktiválódásnak számos szembetűnő külső jele van.
Macskákban a pupillák maximálisan tágultak, feltűnő a szőrzet felborzolása (piloerectio). Az általánosult
szimpatikus idegrendszeri aktiválódás csak egy részét képezi a teljes idegrendszeri válaszreakciónak,
amelynek a magatartási változás is része. Így jellegzetesen változik a szomatomotoros aktivitás: a macska
védekező testtartást vesz fel, hátát begörbíti, az állat köp, megközelítéésre harapó vagy mellső végtagjával
karmoló mozdulatokat végez.
Az általánosult szimpatikus idegrendszeri aktiválást és a hozzá társuló magatartási változásokat mind
emberben, mind a különböző emlősfajokban fenyegető vagy bekövetkezett esemény (sérülés,
vérvesztés, fájdalom) vagy környezet (emberben extrém hideg) váltja ki (a különböző emlősfajokban
rendkívül változatos, hogy az állat mit érzékel lehetséges veszélynek). Emberben a fenyegető veszélyre való
gondolás, pszichés „stresszhelyzet” vagy szóbeli konfliktus mind létrehozhat általánosult szimpatikus
idegrendszeri aktiválódást, annak minden látható és mérhető következményével.

257
 62. AZ ENDOKRIN PANCREAS.

Nevezze meg az endokrin pancreas fő hormonjait (inzulin, glukagon, szomatosztatin, pancreaticus

polipeptid, amylin), kémiai szerkezetüket és az ezeket termelő sejteket. Sorolja fel az inzulin
célsejtjeit/célszöveteit, ismertesse a rajtuk kifejtett fő hatásokat, és azok következményeit a
transzporttápanyagok plazmakoncentrációjára.
A pancreas exokrin és endokrin részekre osztható. Az endokrin részét a
Langerhans-szigetek alkotják (teljes pancreasnak 1-2%-át teszik ki).
A szigetekben 4 sejttípus különíthető el:
 α – megoszlása: 20%
 β – megoszlása: 70%
 δ/D – megoszlása: 10%
 F – megoszlása:
A szigetekben különböző sejttípusok meghatározott rendben helyezkednek el. (1-2 millió sziget/pancreas).
A β-sejtek egymáshoz közel, egybetömörülnek. A sejtek egymásra parakin módon is hatnak, de az α és β-
sejtek hormonjaikat főleg körülöttük elhelyezkedő kapillárisokba ürítik.
Termelő sejt Hormon Kémiai szerkezet
α glukagon peptid (29 AS)
β inzulin, amylin polipeptid (51 és 37 AS)
δ/D szomatosztatin peptid (28/14 AS)
F pancreaticus polipeptid polipeptid (34 AS)
Az inzulin anabolikus hormonként szabályozza a felvett tápanyagok raktározását, csökkenti a raktározott
tápanyagok lebontását. Az inzulinszint határozza meg, hogy milyen magasra emelkedhet a vér glukóz- és
szabad zsírsav szintje. Az előbbi megakadályozza a vesén keresztüli glukózveszteséget, az utóbbi pedig
korlátozza a májban a ketontestek (acetecetsav, β-hidroxi-vajsav) keletkezését, az ezzel járó ketoacidózist.
Májszövet Izomszövet Zsírszövet
Glikogenolízis csökken
Glikogénszintézis nő Glukózfelvétel nő Glukózfelvétel nő
Glukoneogenezis csökken Glikogénszintézis nő Glicerin-1-foszfát-képződés nő
Glukózleadás csökken
Trigliceridszintézis nő
Lipolízis csökken
Zsírsavszintézis glukózból nő
Szabad zsírsav leadás csökken
Ketontestképződés csökken
Lipoproteinlipáz működése az
endothelsejtek feszínén nő
Aminosavfelvétel nő
Proteinszintézis nő
Proteolízis csökken
Aminosav-leadás csökken
K -felvétel nő
+
K+-felvétel nő
Hypokalaemia Hypokalaemia
Ismertesse a plazma glükózkoncentrációja és az inzulinszekréció közötti kapcsolatot.
A szekréciós granulumok tartalma szabályozott exocytosissal hagyja el a sejtet. A granulumok tartalma
az interstitiumba választódik ki, innen a kapillárisendothelium ablakain keresztül jut a véráramba.
Az inzulin elválasztás percről percre követi az egyes tápanyagok vérszintjének változásait. A
szabályozásban alapvető jelentőségű a negatív visszacsatolás: a tápanyagszint-növekedés inzulin elválasztást
okoz, az elválasztott inzulin hatására pedig a transzporttápanyagok szintje csökken. A negatív
visszacsatolási körben a főszereplő a glukóz szintje: emelkedése az inzulinelválasztás leghatásosabb ingere.

258
Az „inkretin" fogalma és példák (GLP-1, GIP). Az inzulinszekréció neurális és humorális
(gastrointestinalis hormonok/inkretinek) szabályozása.
Az inkretinek olyan gyomor-bél rendszeri hormonok, amelyek a bélbe jutó tápanyagok hatására
szabadulnak fel, és a véráramba kerülve – a vér bizonyos -glukózkoncentrációja felett – növelik az
inzulinelválasztást. Ebben a mechanizmusban elsőként a GIP (glukózdependens inzulinotrop peptid)
szerepét ismerték fel. További, és valószínűleg legfontosabb inkretin a bélnyálkahártya L-sejtjeiből
felszabaduló GLP-1 (glukagonszerű peptid-1, glucagon-like peptide-1), a proglukagon hasítási terméke. (Az
inkretinek receptorai Gs-fehérjén keresztül cAMP-PKA jelátvitellel működnek, a glukózzal vagy ACh-val
kiváltott Ca2+-jel hatását erősítik.)
A β-sejteken egy olyan gátló mechanizmus is érvényesül, amely különleges körülmények között (intenzív
izomtevékenység során, vészhelyzetekben, stresszállapotban) nyújt a szervezet számára védelmet. A
stresszállapotban jelentkező hyperglykaemia a védekező reakciók egyik eleme. Ilyen körülmények között a
hyperglykaemiára jelentkező, a vér glukózszintjét csökkentő inzulinelválasztási válasz nem lenne előnyös. A
stressz alkalmával kiváltódó szimpatikus idegrendszeri izgalom és az elválasztott katecholaminok a β-
sejteken jelen lévő α2-receptorokra hatva meggátolják az inzulinelválasztást, ezzel kikapcsolják a
hyperglykaemia inzulinszekréciót fokozó hatását. (Az α2-receptorok jelátvitele Gi-fehérjén keresztül a
cAMP-szintet csökkenti.)
Ismertesse a glukagonszekréció szabályozását. Sorolja fel a glukagon célsejtjeit/célszöveteit, és
ismertesse a rajtuk kifejtett fő hatásokat.
A glukagon a legfontosabb tagja annak az összetett szabályozó rendszernek, amely a hypoglykaemia
ellen védi a szervezetet. Ennek megfelelően az α-sejtek érzékelik a hypoglykaemiát vagy a hypoglykaemiás
veszélyeztetést, továbbá olyan bemenettel is rendelkeznek, amely hyperglykaemia esetén kikapcsolja a
glukagonelválasztást. Ezen kívül az α-sejt a megterhelések (stressz-szituációk) alkalmával bekövetkező
anyagcsere-változások egyik fő közvetítője.
Ezen követelmények miatt az α-sejtek glukagonelválasztását a transzporttápanyagok vérszintje,
különböző hormonok – mindenek előtt az inzulin – és parakrin szekrétumok szabályozzák. Az inzulin
vezető szerepének szerkezeti alapja is van: a szigeteken belül a vér a centrálisan fekvő β-sejtek felől
áramlik a perifériásabb α-sejtek felé, így a felszabadult inzulin nagy koncentrációban jut el az α-
sejtekhez.
A glukagonelválasztást a vér glukózkoncentrációja és az inzulinelválasztás szabályozza. A vér
glukózkoncentrációjának csökkenése ingerként hat az α-sejt glukagonelválasztására. Ennek tükörképeként a
magas glukózkoncentráció (>4,5 mmol/l) csökkenti a glukagonelválasztást. A hyperglykaemia
közvetlenül is gátolja az α-sejt glukagonelválasztását, a gátlásban emellett a hyperglykaemia által kiváltott
inzulinelválasztás is szerepel. Az inzulin egyik hatása ugyanis a proglukagon gén átírásának repressziója. A
glukagonszintézist már az alapszintű (éhgyomri) inzulinszint is visszafogja. Ennek tükörképe, hogy azokban
az állapotokban, amelyekben az inzulinelválasztás megszűnt vagy elégtelen (tartós éhezés, diabetes
mellitus), a proglukagon gén nagyobb mértékben íródik át, glukagon-túlprodukció lép fel. Ez a tény fontos
a tartós éhezés túléléséhez, diabetesben viszont hozzájárul a betegség következményeinek kialakulásához.
Mindazokban a fajokban és egyedekben, amelyek rendszeresen (mint a ragadozók) vagy alkalmilag (mint
az ember) kizárólag fehérjével táplálkoznak, a glukagonelválasztás alapvetően fontos a normoglykaemia
fenntartásában, a hypoglykaemia megelőzésében. Minthogy az aminosavak inzulinelválasztást váltanak ki,
szénhidrátfelvétel nélküli fehérjefogyasztás esetén az inzulin okozta hypoglykaemia lehetősége fenyeget.
Egyes aminosavak, mindenekelőtt az arginin azonban glukagonelválasztást is kiváltanak: ez a hatásuk
a fehérjebevitelt követően glukózt mobilizál a májból.
A glukagonelválasztás része a stresszreakciónak is. Megterhelések alkalmával az ún. stresszhormonok
(katecholaminok, az adenohypophysis növekedési hormonja, a mellékvesekéreg glukokortikoidjai)
szekréciója fokozódik. Ezek közül a katecholaminok és a növekedési hormon nagymértékben növelik a
glukagon szekrécióját, amely utóbbi jelentősen hozzájárul a stressz-hyperglykaemiához. Növekedési

259
hormon hiányában (pl. az adenohypophysis eltávolítása után, ill. egyes betegségekben) a
glukagonelválasztás is elégtelen, ez hypoglykaemiára hajlamosít.
A glukagon szintéziséhez elengedhetetlenek a glukokortikoid hormonok, amelyek lehetővé teszik a
proglukagon gén kifejeződését, permisszív tényezői a glukagonelválasztásnak. A glukagonhiány az
egyik tényezője a mellékvesekéreg-elégtelenségben fellépő hypoglykaemiának.
A szigetek δ- (D-) sejtjeiben termelődő szomatosztatin csökkenti a glukagonelválasztást.
A glukagon szintézisét és szekrécióját szabályozó tényezők
A szekréciót fokozza A szekréciót lehetővé teszi A szekréciót gátolja
Hypoglykaemia Glukokortikoidok Hyperglykaemia
Egyes aminosavak Növekedési hormon Inzulin
Katecholaminok Szomatosztatin
Növekedési hormon
A glukagon hatásai
A glukagon valamennyi jelentős hatását egyetlen szervre, a májra hatva fejti ki: a membránreceptorokhoz
való kötődését az adenilát-cikláz aktiválása, a cAMP-szint emelkedése követi, ennek következtében
aktiválódik a proteinkináz A (PKA). A glukagon májsejten belüli hatásának egyik tényezője meghatározott
enzimek foszforilációja. A foszforiláció egyes enzimeket aktivál, más enzimeket viszont inaktivál. A
glikogenolízis és a glukoneogenezis gyorsulása következtében növekszik a hepatocytákban a glukóz-6-
foszfát-szint; a glukóz-6-foszfatáz működésének eredményeként fokozódik a glukóz keletkezése és vérbe
jutása (hyperglykaemiát kiváltó hatás). A glukagon az anyagcserét a glukoneogenetikus útra tereli. A
lipidanyagcserében glukagon hatására a zsírsavak nagyobb mértékben lépnek be a mitochondriumokba, ott
pedig automatikusan fokozódik az acetil-Ko-A egységek kondenzációjaketontestekké. A képződött
ketontestek a vérbe kerülve ketonaemiát okoznak.
A glukagon a fiziológiásnál nagyobb koncentrációban más szervekre is hat; a májon kívüli hatások
jelentőségét még nem ismerjük.
Jellemezze az inzulin csökkent, illetve fokozott szekréciójának hatásait. Diabetes mellitus: típusai,
tünetei, komplikációk.
Diabetes mellitus
Az abszolút vagy a relatív inzulinhiány hibás anyagcsere-szabályozással jár, és rendkívül gyakran
előforduló emberi betegségeket hoz létre. (Pl. az Amerikai Egyesült Államokban a népesség közel 6%-a
érintett, több mint 15 millió ember.) A betegségek közös neve cukorbetegség, diabetes mellitus, de a név
nagyon heterogén betegcsoportokat takar. A különböző eredetű megbetegedések elemzése, az ezeket okozó
genetikai hibák és környezeti ártalmak hozzásegítettek a normális szabályozás elemeinek megismeréséhez,
ezért a betegségek különböző formáit részletesen ismertetjük.
Az emberi cukorbetegségnek jelenleg két alapvető – és egymástól jelentősen eltérő – formáját
különböztetjük meg. (Egyébként nem csak az I-es és II-es típusút különböztetjük meg.)
1. típusú diabetes mellitus
Oka a β-sejtek autoimmun eredetű szelektív és progresszív pusztulásának következménye. Β-sejtek teljesen
eltünnek, inzulinelválasztás teljesen megszűnik.
 Vázizom és zsírszövet glukózfelvétel és felhasználás csökkenése – szénhidrát tolerancia csökken,
exogén hyperglykaemia (glikogénképzés a májban csökken, zsírsavképzés a glukózból csökken,
zsírsejtek és izomsejtek glükózfelvétele csökken)
 Glukagonelválasztás felszabadul az inzulin gátlás alól – GLUKÓZ túlprodukció – endogén
hyperglycaemia
 Fokozott ketogenesis – metabolitukus acidosis
 Glycosuria megjelenése, ozmotikus diuresis, elektrolitveszteség, sok vizelet – kiszáradáshoz vezet
 Keringési elégtelenség (artériás vérnyomás csökkenés) és a ketoacidosis együttesen hozza létre a
diabetes kómát.

260
 2. típusú diabetes mellitus
90-95 %-a az eseteknek ilyen típusú, erre jellemző, hogy a hyperglykaemia nem képes a β-sejtekből
megfelelő inzulinelválasztási választ kiváltani, az elválasztott inzulin nem képes fenntartani egy normális
glükóz szintet.
 Fiatal korban fellépő 2. típusú diabetes mellitus:
o Fiatal egyénekben jelentkezik
o A β-sejteken belül valamelyik inzulinszekréciót szabályozó tényező genetikai hibája áll
 Elhizással kapcsolatos 2. típusú metabolitikus szindróma, inzulinérzékenység csökkenés jön létre, a
zsírszövetből olyan termékek szabadulnak fel amelyek antagonizálják az inzulin hatását.
 Leptin hiány is okozhatja
 Hibás inzulinrecpetor vagy inzulin is okozhatja

Ha cukorbeteget találunk kómásan feküdni, mindenképpen cukrot adunk neki elsőnek, hogyha magas a
cukra, akkor az a kevés már többlet cukor már nem oszt, nem sozroz, viszont ha alacsony a cukra, akkor fel
fog ébredni. Ha inzulint adnánk látatlanban, akkor az alaconycukrú eegyénnek a többlet inzulin mégjobban
levinné a cukrát és belehalhatna.

261
 63. A TÁPANYAGFORGALOM INTEGRÁLT ENDOKRIN
SZABÁLYOZÁSA.

Mi a plazma glükózkoncentrációjának normál tartománya? Sorolja fel, milyen formában és milyen

szövetekben tárolja a szervezet a szénhidrátokat és egyéb tartaléktápanyagokat.
A plazma glükózkoncentráció normál tartománya: 4,2-5,9 mmol/l
Raktárak: hepatocyták, izom (glikogén), adipociták (triglicerid)
Ismertesse azokat a hormonokat, amelyek a raktározó sejtek glükóz-, lipid- és aminosav-felvételét és -
leadását szabályozzák, és ezek hatását egyéb szövetek/sejtek glükózfelvételére. Mutassa be, milyen
speciális szerepet játszik ezekben a folyamatokban az inzulin, a glukagon, a növekedési hormon és a
katekolaminok.
Glikogénszintézis fokozódik
Glikogenolízis mérsékelődik,
Glükoneogenezis mérsékelődik MÁJ
Lipogenezis fokozódik
Glikogénszintézis fokozódik
Inzulin Aminosavak felvétele fokozódik
IZOM
Fehérjeszintézis fokozódik
K+ felvétel fokozódik
Triglicerid szintézis fokozódik
Lipolízis gátlása ZSÍR
Lipoproteinek szabad zsírsavvá alakítása lipoprotein lipázzal
cAMP szintet növeli az adenilát-cikláz átalakításával
Glükogenolízis fokozódik
Glukagon Glükoneogenezis fokozódik
Lipolízis fokozódik
Ketogenezis fokozódik
Májban indukálja az IGF-1 elválasztását
Glükagonszekréció fokozódik
Növekedési hormon
Perifériás szövetek inzulinérzékenysége csökken
Zsírszövetekben lipolízist vált ki (lipolitikus hormonok szinergistája)
Táplálékfelvétel gátlása
Leptin Májban zsírsavszintézis mérsékelése, zsírsavak oxidációja
Steanosis ellen hat, sejtek elzsírosodása
Étvágy fokozása
Ghrelin
Táplálékfelvétel stimulálása
Katecholaminok β-sejtek α2-adrenerg receptorokon hatva gátolja az inzulin elválasztást.

262
 64. HŐSZABÁLYOZÁS, A BŐR VÉRKERINGÉSE

Ismertesse a hőegyensúly kialakulásának feltételeit, a hőtermelés, a hőfelvétel és a hőleadás fizikai

mechanizmusait: metabolizmus, hősugárzás, kondukció, konvekció, evaporáció.
Az állandó testhőmérséklet feltétele a hőegyensúly kialakulása, a hőfelvétel és a hőleadás egyensúlya.
Hővesztési mechanizmusok
1. Sugárzás/Radiatio
 A szabadon álló testfelszín hőt sugároz.
 A sugárzásos hőkicserélődés arányos a sugárzó testfelszínnel.
 A sugárzással sok hőt nyerhetünk/veszthetünk: napozás → hőnyerés, hideg szoba → hővesztés
2. Hővezetés/Kondukció
 Hővezetés jön létre, amikor a testfelszín direkt kontaktusba kerül a vezető médiummal (levegő,
víz, szilárd test).
 Hideg felszínnel való érintkezés (kövön ülés) jelentős hővesztéshez vezethet.
 A víz sokkal jobb hővezető, mint a levegő így a hőcsere sokkal gyorsabb a vízzel, mint a
levegővel.
3. Áramlás/Konvekció
 Ha a testfelszínnel érintkező levegő folyamatosan új levegőréteggel cserélődik ki, akkor a
hőleadás fokozódik: áramlásos hőleadás jön létre.
 A hideg szél fokozza az áramlásos hőleadást, ami gyors hővesztést eredményezhet.
 Ha a mozgó levegő melegebb, mint a bőr felszíne, akkor hőt abszorbeálunk.
 A szőrzet illetve a piloerekció a prémes állatoknál, valamint a ruházat levegőt zár a test köré, és
így akadályozza a vezetéses/áramlásos hővesztést. A nedves ruha nem véd a túlmelegedéstől.
4. Párolgás/Evaporatio
 A víz párolgása hőelvonással jár: 1 ml víz 2,41 kJ hőt von el a párolgó felszíntől (tüdő, bőr).
 Az egyetlen olyan hővesztő mechanizmus, ami akkor is működik, ha a környezet a testnél
melegebb.
 A teljes hőleadás kb. ¼-ért felelős, ha nagyon meleg van az izzadás besegít.
 Van nem szabályozott összetevője is: észrevétlen párolgás/perspiratio insensibilis:
o A felső légutak nyálkahártyájáról folyó párolgás, ami csak a ventillációtól és a belélegzett
levegő nedvességtartalmától függ (kutyáknál a lihegés hőt ad le).
o A bőr felső rétegeiből állandóan, minden izzadás nélkül is párolog a víz, mely függ a levegő
páratelítettségétől és arányos a bőr véráramlásával. A stratum corneum a párologtatást
korlátozza (megégett embereknél megnőhet a víz és hőleadás, emiatt melegíteni kell őket).
Hőfelvételi mechanizmusok
 Sugárzás, vezetés, áramlás
Hőtermelés
 Metabolizmus: Nyugalomban elsősorban az agyvelőben, az izmokban és a zsigerekben keletkezik
hő, fokozott izommunka alatt az izomzat hőtermelése jelentős.
Állítsa szembe a maghőmérséklet stabilitását a köpenyhőmérséklet variabilitásával. Ismertesse az
ember maghőmérsékletének normálértékeit, változásának cirkadián ritmusát, függését a
menstruációs ciklustól.
Maghőmérséklet Köpenyhőmérséklet
Szigorúan véve a szívben lévő vér hőmérséklete. Perifériás hőmérséklet, a bőr és a bőr alatti
A belső hőmérséklet: 37 oC, ami relatíve állandó. kötőszövetek hőmérséklete, ami tágabb határok
Cirkadián ritmusa van, ami reggel alacsonyabb, között változik.
továbbá függ a menstruációs ciklustól (ovulációkor
~0,5 oC-kal magasabb).

263
Termoneutrális komfortzóna fogalma.
Az a környezeti hőmérséklet, ahol se a nyerési, se a vesztési mechanizmusok nem aktiválódnak. Ruhátlan
ember esetén 25-27 oC, ezen a hőmérsékleten lehet az alapanyagcserét meghatározni.
Sorolja fel a kihűlés, illetve a túlhevülés elleni védekezés fő élettani mechanizmusait.
Kihűlés Túlhevülés
Mérsékelt lehűlés esetén a bőr vasoconstrictioja Mérséklet felmelegedés esetén a bőr ereinek
elégséges (vazomotor szabályozási zóna), nagyobb vasoconstrictor tónusának csökkenése elégséges
lehűléskor szükséges a metabolikus hőtermelés a (vazomotor szabályzási zóna), fokozódó
maghőmérséklet biztosításához (metabolikus hőtermelés/környezet hőmérséklet emelkedésének
szabályozási zóna). nagyobb felmelegedése esetén megindul a
verejtékelválasztás (vazomotor-sudomotor
szabályozási zóna).
A metabolikus hőtermelés: alapanyagcsere, fizikai munkavégzés, a „shivering" hozzájárulása a
hőtermeléshez. Non-shivering termogenesis: a barna zsírszövet felépítése, aktivitásának szabályozása
és funkciója.
Szimpatikus idegrendszeri aktiválódás és mellékvesevelő katecholamin szekréciója fokozza az anyagcserét.
Az alapanyagcsere hőtermelése 7500 kJ/nap. Étkezés során a hőtermelés megnő: specifikus dinámiás hatás.
A hőtermelés kémiai reakciók eredménye, ezért hatással van rá a Van’t Hoff törvény: minden 10 K
hőmérsékletemelkedés megduplázza a termelt hőmennyiség értékét, ez a hőszabályozás célja ellen hat.
A különböző szervekben a hőtermelés egyenesen arányos az oxigén felhasználással, emiatt a napi
hőtermelés a fizikai aktivitástól függően változik. A hőszállító közeg a vér.
Shivering: Akarattól független izom-összehúzódás.
Non-shivering termogenesis: Újszülöttekben a barna zsírszövet növeli a hőtermelést. Szimpatikus idegi
hatásra fokozódik az oxidáció a benne lévő nagy mennyiségű mitokondriumban. A barna zsírszövetben a
mitokondrium belső membránjában található az UPC, mely a H+ ATP keletkezés nélkül juttatja vissza a
mátrixba, így az összes kémiai energia hővé alakul.
A bőr véráramlásának szabályozása: acralis és nem acralis bőrterületek mikrocirkulációs sajátságai.
A bőr véráramlása elsősorban a szervezet hőszabályozásának a szolgálatában áll. Termoneutrális
környezetben (22 oC) a bőr vérellátása 100 ml - 300 ml/perc. Hidegben, amikor hőt kell visszafogni a
vérellátás 100 ml/perc alá csökken. Melegben, amikor hőt kell leadni akár (szélsőséges esetben) 8 l/perc is
lehet.
A bőr véráramlásán a cutis és a subcutis keringését értjük. A bőr (~ 1.5 mm vastag) alatt találjuk a subcután
venás plexusokat, amelyek kulcsszerepet játszanak a hőleadásban; akár 1 l vért is képesek befogadni és a
hőleadás is itt történik, hiszen a cutis vékony és jó hővezető.
Az acrális területeken (kéz, láb, fej, orr, fülkagyló) arteroivenosus plexusokat találunk, melyek a kis artériák
vérét a kapillárishálózatot kikerülve a subcután plexusba vezetik. A szabályozás (a rezisztenciaerek,
anaszomózis erek) kizárólag szimpatikus beidegzést kapnak (α1 adrenerg receptorok). Nagyobb véráramlás a
szimpatikus ingerületleadás frekvenciájának csökkentésével érhető el.
A nem akrális területeken nincsenek anastomózisok csak kis arteriák, arteriolák, kapillárisok, subcutan
plexus. A rezisztenciaereknek jelentős miogén tónusa van. Hőterhelésnél nő a véráramlás. A vasodilatatio
két lépésben történik: egyrészt csökken az erekben a szimpatikus aktivitás, másrészt a verejtékmirigyek
szimpatikus hatásra ürítik váladékukat, mely során a bőr interstitiumába kallikrein enzim kerül, ez
kininogénből bradikinint csinál, ami jó vasodilatator. A verejtékleadást a kolinerg szekretomotoros rostok
aktiválják, m-ACH receptorokon keresztül. A verejték fehérjementes, hipoozmotikus folyadék, melyet
merokrin mirigyek termelnek.

264
Hasonlítsa össze a szisztémás neurális és a lokális szabályozás szerepét a bőrben. A vazomotor
szabályozás adaptációja a termoreguláció igényeihez.

A verejtékmirigyek felépítése, működése, neurális szabályozása. A mirigyvégkamrák szekréciójának

és a kivezetőcső NaCl reabszorpciójának mechanizmusai.
Az apokrin mirigyek nem vesznek részt a
hőszabályozásban. Kb: 2 millió eccrin mirigy van. Egy
tubulusból áll, mélynek a bőr mélyebb rétegei felé eső
felcsavarodott része mélyen behatol a bőrbe és vakon
végződik.
A verejték elválasztása két részre osztható:
1. közel izoozmotikus primer szekrétum képződik.
2. Ebből elektrolitek szívódnak vissza, így a bőr
felszínére kerülő verejték egy fehérjementes,
hypoozmotikus folyadék.
A primer szekréció a lumen felé irányuló, másodlagosan
aktív Cl- transzport eredménye.
A kivezető cső vízre impermeábilis, a Na+ és Cl- reabszoprcióját nem kíséri víz. A kivezető csőben aktív K+
szekréció folyik. Ha a primer szekrétum mennyisége megnő, a reabszorbció korlátozott kapacitás miatt
végső szekrétum egyre inkább izoozmotikus irányba megy.
A cisztás fibrózisban szenvedő betegek a verejtékekkel sok sót is vesztenek (CFTR csatorna játszik szerepet
a Cl- reabszorpciójában).
Szimpatikus idegekben futnak a kolinerg szekretomotoros rostok, melyek m-ACh-receptorokon fejtik ki
hatásukat (atropin-szenzitívek). Mennyisége 1-2 l/óra is lehet.
A hőszabályozási reflexek kialakításában szereplő neurális elemek: perifériás és centrális
termoreceptorok, központi szabályozás (hypothalamus).. Definiálja a termoregulációs „set point"
fogalmát.
A mag és a köpeny hőmérsékletét illetve annak változásait a centrális és a perifériás termoreceptorok
érzékelik. A termoreceptorok ingerülete az agytörzs és főleg a hypothalamus területén található
idegsejtcsoportok aktivitását úgy változtatja meg, hogy azok a különböző hőszabályozó effektor
mechanizmusokat aktiválják vagy gátolják, ezek a szabályozási körök egymástól függetlenül működhetnek,
pl. érzékenységük is függetlenül szabályozható. Az egységes hőszabályozó központ, illetve az általa
kialakított ,,kell” érték: a set point hipotézise már nem fenntartható.
 Centrális termoreceptorok: Legtöbb közülük az anterior preoptikus area melegérzékeny idegsejtjei,
melyek a maghőmérsékletet monitorizálják, pacemaker aktivitásúak, melegítés hatására AP
frekvenciájuk fokozódik, hűtésre csökken, a POA idegsejtek alapvetőek a homeosztatikus autonóm
effektormechanizmusok szabályozásában.
 Perifériás termoreceptorok: Primer szenzoros neuronok perifériás szabad idegvégződései a bőrben,
hideg Aδ rostok, meleg receptorok (C rostok), az idegvégződések többféle hőmérsékletérzékeny
ioncsatornát tartalmaznak, köztük nem szelektív kationcsatornákat. A kialakuló depolarizáló
receptorpotenciál aztán akcióspotenciál sorozatokká kódolódik az idegrostban, jellemző a gyors
adaptáció, aktiválódásuk homeosztatikus viselkedési reakciók beindításában fontos, mielőtt a
maghőmérséklet elkezdene változni.
Termoregulációs set point: Az a központi idegrendszer (főleg hypothalamus) által meghatározott beállítási
pont, mely a kívánt maghőmérséklettel egyezik meg.

265
Magyarázza el a különbséget a passzív túlhevülés, a fizikai munkavégzés során fellépő hyperthermia
és a fertőző betegségeket (pl. influenzát) kísérő láz között.
A láz akut fázis reakció részjelensége, immunreakció. Akut fázisban megváltozik az adenohypophysis és a
mellékvesekéreg hormonelválasztása, alvás/ébrenlét az alvás felé tolódik. A lázas embert aluszékonyság,
inaktivitás, fejfájás, hányinger, hányás jellemzi. Nő a maghőmérséklet, mert a KIR-i struktúrák magasabb
hőmérsékletre lettek átkalibrálva. A láz nem egyenlő a passzív hyperthermiával: ilyenkor a szervezet azért
nem képes tartani a normális maghőmérsékletet, mert vagy a külső környezet túlságosan magas, vagy a
belső hőtermelés túlságosan intenzív, és ezzel együtt a környezet is nehezíti a hőleadást (pl.: szénbányákban
végzett munka)
A láz szakaszai
1. Kezdeti szakasz: a beteg fázik, extra hőtermelés jön létre, fokozott izomtónus, remegés, hidegrázás.
A hőleadás gátolt, vasokonstrictio lép fel, nincs verejtékezés. Az akrális területeken a beteg sápadt és
hideg. A hőleadás kisebb, mint a hőtermelés → pozitív hőegyenleg.
Magatartásbeli tényezők: meleg helyre megyünk, több ruhát veszünk fel.
2. Állandó szakasz: mivel a hypothalamus neuroncsoportjai átkalibrálódtak magasabb hőmérsékletre
(lázt kiváltó faktorok miatt), így az emelkedett hőmérsékletet tartják szinten. A hőleadás egyenlő a
hőtermelésel, megszűnik a vasoconstrictio, a bőr meleg, verejtékezés nincs
3. Oldódási szakasz: bőr ereiben vasodilatatio, megindul a verejtékezés. A hőleadás meghaladja a
hőtermelést → negatív hőegyenleg, a maghőmérséklet visszaáll a normálra.
Exogén és endogén pyrogének
A lázat általában mikroorganizmusok és ezek bomlástermékei aktiválják. A lázat kiváltó faktorokat
pyrogéneknek nevezzük. A vírusok, baktériumok bomlásterméke (exogén pyrogének) különböző interleukin
recepotorokon keresztül indítja be a lázat.
 Endogén pyrogén: prosztaglandin vegyületek: PGE2. Mivel glükokortikoidok gátolják a foszfolipáz
A2 működését → nem keletkezik PGE2, így hatásos lázcsillapítók pl.: az acetilszalicilsav gátolja a
ciklooxigenáz működését.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. maghőmérséklet: 37 °C (36,2-37,5 °C)
2. termoneutrális komfortzóna: 25-27 °C

266
 65. A FÉRFI NEMI SZERVEK FEJLŐDÉSE ÉS ÉLETTANA. NEMI
AKTUS ÉLETTANA

Definiálja a kromoszomális, a gonadalis és a szomatikus nemet.

Kromoszomális/genetikai nem: A fogamzás pillanatában eldől: a zigóta nemét az apától származó Y- vagy
X-kromoszóma határozza meg: az anyai X-kromoszómával a zigóta vagy genetikailag hím- (XY) vagy
genetikailag nőnemű (XX) lesz.
Gonadális nem: Ahhoz azonban, hogy a kromoszomálisan meghatározott nem valóban érvényesüljön, a
megfelelő gonád (here vagy petefészek) kialakulása is szükséges.
Szomatikus/fenotípusos nem: A férfire, ill. a nőre jellemző belső és külső nemi szervek a méhen belüli
fejlődés során alakulnak ki. A méhen belüli szexuális differenciálódáshoz a nemi hormonok jelenléte
szükséges.
A férfi nemi szervek (here, mellékhere, ondóvezeték, ondóhólyag, prosztata) működése.
A férfi nemiszervek:
1. Here: spermatogenesis, spermiumok tárolás, tesztoszteron termelése
2. Mellékhere: spermiumok tárolása, továbbítása
3. Ondóvezeték: spermiumok tárolása
4. Ondóhólyag: az ondó 45-80%-át adja, (C-vitamin, fruktóz)
5. Prosztata: az ondó plazma 10-30%-át adja
A Sertoli-sejtek, a Leydig-sejtek és a bazálmembrán spermatogenezisben betöltött szerepe. A vér-here
gát fogalma.
A Sertoli-sejtek szerepe a spermatogenezisben
A herecsatornácskákat lamina basalis veszi körül, amely
elválasztja azokat a peritubularis struktúráktól. A lamina
basalisra támaszkodnak, és egészen a lumenig érnek a
spermatogenezis kulcsfontosságú elemei, a Sertoli-sejtek,
amelyek voltaképpen a herecsatornácskákat bélelő
specializált hámsejtek.
A spermatogenezis során a spermatogoniumokból fejlődő
csírasejtek a lamina basalis felől, két Sertoli-sejt között, azok
membránjával sorozatos kölcsönhatásokat kialakítva egyre
közelebb kerülnek a herecsatornácskák lumenéhez. A
fejlődési alakok egyre inkább a lumen felé sodródnak.
Mozgatásukban a Sertoli-sejt alakváltozása szerepel, amelyet
a cytoskeleton működtet. Az érett spermiumok ezt követően
leválnak a Sertoli-sejtekről (spermiatio) és tovasodródnak a
lumenben.
A Sertoli-sejtek közötti junkcionális komplexek szorosan
zárnak (zonula occludens), a junkcionális kapcsolat impermeábilis. A zonula occludens távol a lumentől, a
sejt bázisánál van, ezek az összeköttetések permeabilitási barrierrel elválasztott kompartmenteket alakítanak
ki. A permeabilitási barriert Sertoli-sejt barrierkéntismerjük, említik vér-here gátként is. A junkcionális
komplex alatti (a membrana basalis felé eső) kompartment a basalis, a junkcionális kompartment feletti (a
lumen felé eső) az adluminalis kompartment. A peptidhormonok és a növekedési faktorok szabadon
hozzáférnek a Sertoli-sejt basalis kompartmentben elhelyezkedő pólusához, az adluminalis kompartmentben
elhelyezkedő pólushoz viszont nem jutnak el a barrieren kívüli (a vérből és az interstitiumból származó)
peptidek és immunglobulinok, de a szteroidhormonok igen. Az adluminalis kompartmentben elhelyezkedő
fejlődő csírasejtek „védett környezet”-ben foglalnak helyet.

267
 Két szomszédos Sertoli-sejt összekapcsolódása elválasztja egymástól a bazális kompartmentben lévő
spermatogoniumokat az adluminalis kompartmentben elhelyezkedő differenciáltabb sejtektől. A
spermatogenezis során a fejlődő csírasejtek a bazális kompartmentből a Sertoli-sejt barrieren keresztül
átjutnak az adluminalis kompartmentbe. Ebbe a „védett környezet”-be való kerülés a meiosis teljessé
válásának feltétele.
A fejlődő csírasejtek a Sertoli-sejtek mély recessusaiban helyezkednek el, és minden szükséges anyagot,
valamint információt a hozzájuk csatlakozó, velük sejt-sejt kapcsolatban álló Sertoli-sejtből kapnak meg. A
Sertoli-sejteknek parakrin szekréciós működése van, amit a tesztoszteron irányít. A fehérjetermészetű
faktorok a környezetükben lévő csírasejt működését szabályozzák, és nélkülözhetetlenek a spermatogenezis
érési folyamataiban. A fejlődő és az érett csírasejteken nincsenek sem androgén-, sem FSH-receptorok: ezek
a hormonok közvetlenül a Sertoli-sejtekre hatnak, és a csírasejtek csak a velük kapcsolatban álló Sertoli-
sejten keresztül kapnak „instrukciók”-at.
Az egyes herecsatornákat körülvevő többrétegű peritubularis struktúra képezi az interstitiumot. A Sertoli-
sejtek funkcióját és következésképpen a spermatogenezis teljes folyamatát a peritubularis struktúrából jövő
kémiai információ is szabályozza. Az elválasztott fehérjék részt vesznek a spermatogenezis fentartásában és
irányításában.
Leydig-sejtek szerepe a spermatogenesisben
A herében a gametogenetikus és a hormonképző (endokrin) elemek elkülönültek. Míg a gametogenezis
(spermatogenezis) a herecsatornácskákban (tubuli seminiferi), a szteroidhormonok (tesztoszteron) szintézise
a Leydig-féle interstitialis sejtekben folyik. A Leydig-sejtek fiatal felnőttekben a hereszövet állományának
5-12%-át teszik ki.
Bazálmembrán szerepe a spermatogenesisben
A Sertoli sejtek a lamina basalison támaszkodnak. A spermatogenesis optimális hőmérséklete esszenciálisan
alacsony, 32 oC-ot igényel. A herék fejlődése a hasüregben kezdődik, de még a magzati élet során leszállnak
a scrotumba (descendes testis), mivel a hasüreg hőmérséklete 37,5 oC-os míg a scrotumé 32 oC. A scrotum
alacsonyabb hőmérsékletének okai a környezet általi hűtés, illetve az ellenáramlásos hőkicserélés az arteria
testicularis és a plexus pampiniformis között.
A vér-here gát
Alkotói:
1. Sertoli-sejtek közti zonula occludensek
2. heretubulus lamina basalisa
3. perivascularis kötőszöveti sövény
4. endothel lamina basalisa
5. kapilláris endothel
A Sertoli-sejtek között szoros junkcionális komplexes, úgynevezett zonula occludensek találhatóak. A
zonula occludens a sejtek bázisához közel van, és az ez alatti (membrana basalis felé eső) rész a bazális
kompartment, a feletti rész (lumen felé eső) pedig az adluminalis kompartment.
Jelentősége, hogy a peptidhormonok, növekedésifaktorok szabadon hozzáférnek a Sertoli-sejt bazális
kompartmenjéhez, de a szoros zonula occludens miatt nem jutnak el a vérből/interstiniumból származó
peptidek, immunglobulinok a Sertoli-sejt adluminalis kompartmentjébe. Ennek köszönhetően az adluminalis
kompartmentbe elhelyezkedő fejlődő csírjasejtek védett környezetben vannak.
Daganatos elvátozás esetén ez a vér-here gát átlyukad és különböző hormonok a véráramba jutnak. Ezt
pozitívan jelzi a terhességi csík.

268
A here működésének endokrin szabályozása: a GnRH-pulzusok, az FSH, az LH, a tesztoszteron és az
inhibin szerepe.
A Leydig-sejtek szteroidszintézisét az
adenohypophysis luteinizáló hormonja (LH) szabályozza.
LH-szekréció hiányában a Leydig-sejtek
androgénszekréciója megszűnik.
Az androgénelválasztás szabályozásában három egymás alá
rendelt szint szerepel: a hypothalamus hypophyseotrop
sejtjei, az adenohypophysis gonadotrop sejtjei és a here
endokrin sejtjei. Az alacsonyabb szint hormonelválasztása
a magasabb szint hormonelválasztásától függ, a
hypothalamus GnRH-szekréciója irányítja a gonadotrop
sejtek LH-szekrécióját, az LH határozza meg a Leydig-
sejtek androgénszekrécióját. A három szint visszacsatolt
rendszert képez, a herehormonok gátolják a felsőbb szintek
hormonszekrécióját.
A GnRH-LH-tesztoszteron tengely
Az LH-szekréciót a dekapeptid GnRH (más néven
LHRH) szabályozza. A GnRH-t szecernáló sejtek egyrészt
az említett visszacsatolási hurok részei, másrészt egy sor, a
hypothalamust érő központi idegrendszeri információt is
kapnak. A GnRH-sejteken konvergálnak többek között a
limbicus rendszerből (amygdala és hippocampus), de a szagló és a vizuális rendszerből származó
információk is.
A GnRH szekréciója epizodikus. A GnRH-pulzusok hatására mind a két gonadotrop hormon, az LH és az
FSH szekréciója fokozódik; mind az FSH, mind az LH szekréciója pontosan követi a GnRH-pulzusokat.
Emberben a GnRH-szekréciós epizódok ugyan közvetlenül nem vizsgálhatók, de az LH-pulzusok megfelelő
indikátorai a GnRH-szekréciós epizódoknak. Fiatal férfiakban az LH-pulzusok 2-3 óránként ismétlődnek,
vagyis naponta 8-12 GnRH-/LH-pulzus következik be. Az adenohypophysis gonadotrop sejtjei csak rövid
ideig vannak kitéve a magas koncentrációjú GnRH hatásának. Ez a rövid expozíció a gonadotropinok
szekréciója szempontjából esszenciális: amennyiben a GnRH szintje tartósan magas, a gonadotrop sejtek
deszenzitizálódnak, a gonadotropinszekréció megszűnik.
A gonadotrop sejtek GnRH-val szembeni válaszkészségének fenntartásához tartós pulzáló „GnRH-
háttér” szükséges. Ha ez a háttér hiányzik – ez fordul elő hypothalamuseredetű GnRH-hiányban – az
adenohypophysis gonadotrop sejtjei GnRH egyszeri adására nem válaszolnak gonadotropinszekrécióval, a
gonadotrop sejtek GnRH-érzékenységét csak hosszabb ideig tartó pulzáló GnRH-kezelés állítja helyre.
A Leydig-sejtek működése (és androgénhormon-termelése) LH-függő. Az LH-receptor Gs-fehérjéhez
kapcsolt 7-TM receptor. Az LH megkötésére akutan azoknak a fehérjéknek az expressziója fokozódik,
amelyek a hormonszintézishez szükségesek: ilyenek a lipoproteinreceptorok és a StAR-fehérje. Az LH
tartós hatásai közé tartozik a Leydig-sejtek növekedése és proliferációja. LH hiányában a Leydig-
sejtek atrophizálnak, androgénszekréciójuk csökken, ill. megszűnik.
Az androgénhormonok gátolják a gonadotrop sejtek gonadotropinszekrécióját. Emberben a here sebészi
eltávolítását (kasztrálás) a negatív visszacsatolás elmaradása miatt az LH-szint emelkedése követi. Az
emelkedés mintegy 2 hónapon keresztül folyamatos, ezt követően stabilizálódik az LH-szint a maximális
értéken. A negatív visszacsatolásért nagyrészt a tesztoszteron felelős, de a gátlásban szerepe lehet más
androgéneknek és az androgénekből keletkező ösztrogéneknek is.

269
 Egyes kóros esetekben szükségessé válhat a magas LH- vagy tesztoszteronszekréció visszaszorítása. Az
LH-, ezzel együtt a tesztoszteronszekréció mérséklésére tartós hatású GnRH-analógokat (GnRH-
szuperagonisták) alkalmaznak.
Az FSH-inhibin tengely
A herék eltávolítását követően az FSH-szint is emelkedik: ezért azonban nem a szteroidhormonok hiánya
felelős, hanem egy másik visszacsatolási hurok, amely szelektíven szabályozza az adenohypophysis FSH-
elválasztását. Az FSH stimulálja a here Sertoli-sejtjeiben az inhibin szintézisét. Az inhibin gátolja az
adenohypophysis gonadotrop sejtjeiben az FSH szekrécióját. A visszacsatolt kör fiziológiás jelentőségét
mutatja, hogy az inhibin in vivo semlegesítése specifikus antitesttel az FSH plazmaszintjének emelkedéséhez
vezet.
A tesztoszteron és egyéb androgén hormonok bioszintézise, szállítása a vérben.
Androgénbioszintézis
Az androgénhormonok C19-szteroidok, amelyek a többi
szeroidhormonhoz hasonlóan koleszterinből keleteznek. A
Leydig-sejt saját maga szintetizál, továbbá koleszterinészter
alakjában raktároz koleszterint, ezen kívül receptorai
közvetítésével (LDL- és HDL-receptorok) felveszi a
vérplazma egyes lipoproteinjeit. A here Leydig-sejtjeiben a
C21-szteroidok C19-szteroidokká alakulnak. Az átalakítást a
P-450 enzimek közé tartozó CYP17 végzi (funkciója szerint
17α-hidroxiláz/c17/20-liáz). A reakció
során androszténdion keletkezik; a here Leydig-sejtjeiben
jelen lévő 17HSD3 enzim az androsztédiont tesztoszteronná
alakítja. A Leydig-sejtekből vagy ebben a formában, vagy –
kisebb mértékben – az 5α-reduktáz enzim hatására 5α-
dihidrotesztoszteronná alakulva kerül szekrécióra; ez utóbbi
a leghatékonyabb androgén. Az 5α-
dihidrotesztoszteronnagyobb része azonban a Leydig-
sejtekben szintetizált tesztoszteronból az androgén
célsejtekben képződik.
Az 5α-reduktáz enzimnek a perifériás szövetekben legalább két izoformája van. Az egyik izoforma
állandó összetevője az androgén célsejteknek, a másik izoforma csak bizonyos androgénérzékeny sejtekben
a pubertástól kezdve fejeződik ki.
A tesztoszteron nem feltétlenül végállomása a szteroidhormon-szintézisnek. Magában a herében (Sertoli-
sejtek), ezen kívül egyes perifériás szövetekben a CYP19 – triviális nevén aromatáz – a szteroidmag A
gyűrűjét aromatizálja, miközben a C19-szteroid C18-szteroiddá, 17β-ösztradiollá (angol eredetű rövidítése
E2) alakul át. A 17β-ösztradiolnak részben magában a herében (spermatogenezis), részben egyéb szervekben
vannak hatásai. A 17β-ösztradiol tesztoszteronból keletkezik, az 5α-dihidrotesztoszteron valódi végtermék,
nem aromatizálódik.
A Leydig-sejtekből kijutott tesztoszteron vagy a herén belül marad, és a Sertoli-féle sejtekben
szintetizált androgénkötő fehérjéhez (ABP, androgen-binding protein) kötődik, így ott lokálisan a
spermatogenezishez nélkülözhetetlen igen magas koncentrációt ér el, vagy az interstitiumból a véráramba
kerül, és ott a szexuálhormon-kötő globulinhoz kötődve jut el a szervezet többi sejtjéhez.
A vérplazma tesztoszteronkötő globulinja (másik neve szexuálszteroidkötő globulin) nagy affinitással
köti a tesztoszteront (és a 17ß-ösztradiolt is). A fehérje plazmakoncentrációja alacsony, ezért az elválasztott
tesztoszteronnak csak mintegy felét köti meg. A plazma albuminfrakciója is képes tesztoszteront kötni, de
affinitása a szexuálszteroidok iránt sokkal kisebb; az albumin plazmakoncentrációja azonban olyan nagy,
hogy a plazma globulinjához nem kötött tesztoszteron jelentős része albuminhoz kötődik.

270
 A tesztoszteron és a gyenge androgénaktivitású androszténdion a herén kívüli szövetekben
aromatizálódhat, és ösztradiollá, ill. ösztronnáalakulhat. Az aromatizálódási folyamat fő színtere a
zsírszövet; a további átalakulások már a célsejtekben történnek.
A mellékvesekéreg androgén szteroidjai szintén gyenge androgén prohormonok, amelyek csak
átalakulásuk után válnak hatásossá. A szecernált androszténdionból vagy 5α-
dihidrotesztoszteron, vagy ösztron és ösztradiol képződik. Szemben a nőkkel, férfiakban a mellékvesekéreg-
eredetű szexuálszteroidok alárendelt fiziológiai jelentőségűek.
Sorolja fel a tesztoszteron és egyéb androgén hormonok legfontosabb célszerveit. Sorolja fel a
tesztoszteron és egyéb androgén hormonok hatásait és a hatások létrejöttének intracelluláris
mechanizmusát.
Az androgénhormonoknak androgén- és anabolikus (voltaképpen anyagcsere-) hatásai
vannak. Androgénhatáson a férfi reproduktív szervek, anabolikus hatáson pedig az izomzat, a
csontrendszer és néhány egyéb szövet fejlődésére és növekedésére gyakorolt hatását értjük.
Androgénreceptorok
A célsejtek androgénreceptorai mind a tesztoszteront, mind a dihidrotesztoszteront kötik, a két androgén
iránti affinitásuk azonban különbözik. Az 5α-dihidrotesztoszteronnak egyes szövetekben sokkal nagyobb
affinitása van a receptorhoz, mint a tesztoszteronnak, és az 5α-dihidrotesztoszteron–receptor komplex
hatásosabban kötődik a célgén receptorkötő eleméhez (receptor-binding element, RBE), mint a
tesztoszteron-receptor komplex, ezért emberben az 5α-dihidrotesztoszteronnak nagyobb jelentősége van az
androgénhatásokban, mint a tesztoszteronnak. Ezt támasztják alá azok az esetek, amelyekben az 5α-reduktáz
enzim genetikai okból hibás: minthogy nem keletkezik 5α-dihidrotesztoszteron, virilizációs defektus
következik be.
Androgénhatások
Az első életévet követően, a pubertás előtt tesztoszteronelválasztás alig van (a nagyon alacsony
tesztoszteronszint negatív visszacsatolással szabályozza a gonadotropinelválasztást). A pubertáskori
fejlődésben viszont meghatározó jelentősége van az androgéneknek: a pubertás alatt a tesztoszteron és az
5α-dihidrotesztoszteron irányítják a férfi/hím nemi szervek és másodlagos nemi jelleg fejlődését. A nemi
érés után az androgénhormonok tartják fent a spermatogenezist, a járulékos nemi mirigyek (prostata,
ondóhólyagok) állapotát és a kialakult nemi jelleget.

Az androgéneknek – és közülük valószínűleg elsősorban az 5α-dihidrotesztoszteronnak – különleges

jelentősége van egy nagyon gyakori kóros állapot, a jóindulatú prostatahypertrophia, továbbá a prostata
rosszindulatú daganatának kialakulásában. Az 50. életéven túl a férfiak gyakran szenvednek a prostata
megnagyobbodásától, ami vizeletürítési nehézségekkel jár, és kezelés/műtét nélkül az életet is
veszélyeztetheti. A prostatarák a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Az 5α-hidroxiláz

271
gátlása egy szelektív gátlószerrel (finasterid) műtét nélkül is csökkenti a jóindulatú prostatahypertrophia
tüneteit, és jelenleg (2011) kipróbálás alatt van a prostatarák kezelésében.
A pubertás során megnövekszik a here, a herezacskó, a penis, a herezacskó bőre redőzötté válik.
Megindul a spermatogenezis: ennek jeléül a fiúk vizeletének centrifugált üledékében spermiumok jelennek
meg. Kialakul a prostata, a mellékhere és az ondóhólyag végleges állománya, ezen mirigyek addig nyugvó
hámja szecernáló hámmá alakul át.
Jellemző a pubertásra a nemi vágy (libido) megjelenése, továbbá a nemi aktusra (közösülésre) való
képesség. A pubertással jelennek meg az éjszakai erekciók.
A pubertás megváltoztatja a szőrzet jellegét. A hónalj- és szeméremszőrzet – amely az adrenarche alatt
kezdett növekedni – jellege megváltozik: a szőrszálak göndörödnek, vastagodnak, a szőrzet sűrűbbé válik. A
pubertás végére a szeméremszőrzet ék alakban felterjed a köldök felé (ez élesen különbözik a felfelé ívelt
vonalban végződő női szeméremszőrzettől). Megjelenik a bajusz, a szakáll, a haj homlokvonala a férfire
jellemzően visszahúzódik. A szőrzet a törzsön és a végtagokon is növekedésnek indul.
Anabolikus hatások
A pubertás előtt a hossznövekedés átlagosan 5 cm évenként; ez a pubertás alatt évi 8 cm körüli értéket ér
el. A hossznövekedés felgyorsulásában valószínűleg szerepet játszik a tesztoszteron GH-szekréciót fokozó
hatása. Az izomzat növekedésnek indul, a férfi izomzat fejlettsége az androgének anabolikus hatásának
következménye. Az androgénhormonok szükségesek a normális csontsűrűség (csontdenzitás)
kialakulásához. Megnövekedik a gége, megvastagodnak a hangszalagok, ezek következtében mélyül a hang.
Az androgénhormon-molekulákon véghezvitt kémiai módosításokkal olyan anyagokhoz kísérelnek meg
eljutni, amelyeknek kicsiny az androgén, de kifejezett az anabolikus aktivitása, ezzel a versenysportokban
illegális előny elérésére törekszenek („doppingszerek”). Indirekt módon hatnak doppingszerként a CYP19-
(aromatáz-) gátlók: minthogy az endogén vagy exogén androgének a gátlószer jelenlétében nem alakulnak
tovább ösztrogénekké – ami egyébként fiziológiásan bekövetkezik –, ténylegesen az androgénszint
emelkedik.
A pubertás előtt, illetve az azt követően kialakuló tesztoszteron-túltermelés és tesztoszteronhiány
következményei férfiakban.
Tesztoszteron túltermelés (hypergonadizmus)
Okai: Hormondependes prosztatarák, jóindulatú prosztatahipertrófia
Tesztoszteronhiány (hypogonadizmus/kasztrálás/gonadectomia valamely rosszindulatú daganat miatt)
Pubertás előtt Pubertás után
Eunuchoid alkat.  prosztata, ondóhólyagok sorvadnak,
 magas termet, hosszú végtagok, keskeny váll szekréciójuk megszűnik
 kisebb izomtömeg, mérsékelt szőrnövekedés  izomzat visszafejlődik,
 gége növekedésének elmaradása  másodlagos nemi jellegek regressziója
 ivarszervek, külső nemi szervek fejlődési  a hang mély marad,
rendellenességei, impotencia, sterilitás  nemi vágy csökken, impotencia
A férfi nemi aktus: írja le az erectio, emissio és az ejaculatio mechanizmusának neuronális, vascularis
és endokrin komponenseit.
Két fő szakasza van:
1. nemi érintkezést megelőző és kísérő merevedés, az erekció, mely lehetővé teszi a hímvessző
behatolását a hüvelybe
2. nemi érintkezés alatt bekövetkező ondó ürítése (ejekció), ami két fázisban zajlik:
1. emisszió,
2. ejakuláció
Emisszió: A spermiumok és a mirigyek szekréciós termékei a proximalis urethraba kerülnek.
Ejakuláció: Ondó kilövellése az urethrából

272
Erekció: Penis vértartalma megnövekszik, korábbi flaccid állapothoz
képest térfogata sokszorosára nő, belső nyomás fokozódik, merevvé válik,
így alkalmas a behatolásra .
Három erektilis struktúra: dorsalis páros corpus cavaernosum +
ventrális corpus spongiosum urethrae, amelyek körülfogják az urethrát, a
glans penisben végződnek.
A két corpus cavernosumot kötőszöveti lemez a tunica albuginea borítja.
Az erectilis struktúrák proximalisan, a penis eredésénél a
medencecsonthoz rögzülnek, itt lévő harántcsíkolt izmokhoz is
kapcsolódnak. A corpus spongiosum urethrae proximalis végét (bulbus) a
m. bulbocavernosus veszi körül, a két corpus cavernosum proximalis vége
m. ischiocavernosushoz rögzül. Az erektilis szöveteken belül sinusoidok vannak, ezek térfogata nő az
erekció során.
A szivacsos erectilis szövetek trabecularis szerkezetűek, melyek rostos kötőszövetből és simaizmokból
állnak, ezen simaizmok összehúzódása-elernyedése szabja meg, mennyi vért fogadjon az üregrendszer.
Feltétele: A corpusok simaizomzatának neurogén ellazulása, ami vasodilatatiot okoz.
Nemi izgalom hiánya: Arteriolák simaizmai kontraháltak, minimális véráramlás, csak nutritív cél. A
trabecularis simaizmok csak részlegesen összehúzódott állapotban vannak, így hideg víz vagy nagyobb
izgalom miatt nyugalminál még kisebb térfogatot ér el
Kontrakcióért felelős: szimpatikus noradrenerg impulzusok α1-es receptoron. A vértartalmat az artériás
vérbeáramlás és a vénás elfolyás pillanatnyi egyenlege határozza meg.
Az erekció egyes szakaszai
Szakasz Elnevezés Jellemzői
Összehúzódott trabecularis simaizomzat
Kontrahált artériák és arteriolák
„0” Petyhüdt (flaccid)
Szabad vénás elfolyás
Alacsony szintű véráramlás
Megnövekedett be- és eláramlás
1 Latens erekció (telődési szak) Változatlan intracavernosus nyomás
A penis meghosszabbodása
Jelentős beáramlásfokozódás
Növekedés (tumescentia
2 Intracavernosus nyomás nő
szakasz)
Erekció
A trabecularis izomzat teljesen ellazul
3 Teljes erekció A corpora cavernosából megszűnik a vénás eláramlás
Az intracavernosus nyomás megközelíti a szisztolés nyomást
Bulbo- és ischiocavernosus izmok kontrakciója
4 Rigid erekció Az intracavernosus nyomás a szisztolés nyomás fölé
emelkedik
Az erekció fázisai
Az erekció kezdeti, latens fázisában az arteriolák és a trabecularis simaizmok ellazulnak. Az ellazulás
csökkenti az ellenállást, a vér beáramlása fokozódik, de a vénás eláramlás ezzel nagyrészt lépést tud tartani.
A penis meghosszabbodik, de belső nyomása még nem emelkedik. Az erekció további fázisaiban a corpus
cavernosumok az arteriolák ellenállásának további csökkenése, a trabecularis simaizomzat folytatódó
ellazulása következtében gyorsan telődnek. A tunica albuginea megfeszül, az intracavernosus nyomás
megközelíti az artériás nyomás értékét. A megnövekedett térfogat a venulákat a megfeszült tunica
albugineához nyomja: a vénás eláramlás a két corpus cavernosumból akadályozott. Ebben az állapotban a m.
ischiocavernosus és bulbocavernosus (harántcsíkolt izmok) akaratlagosan vagy reflexesen összehúzódnak,

273
és az összehúzódás tovább fokozza, esetenként az artériás nyomás fölé emeli a penisen belüli nyomást: ez
a rigid erekció szakasza; a két corpus cavernosumban az áramlás megszűnik, áramlás nélküli kvázi zárt
rendszer jön létre. A corpus cavernosumokkal ellentétben a glans megduzzadása magas áramlási érték
mellett következik be, minthogy az elfolyás nem akadályozott. A teljes erekció állapotában a penis tengelye
a hasfal síkjával hegyesszöget zár be.
Az erekció kiváltásának efferens idegi mechanizmusai
Az arteriolákat és a trabecularis simaizmokat sacralis paraszimpatikus (S.2.S.4.) és szimpatikus (Th.10–
Th.12.) idegrostok idegzik be; a lumbosacralis régió vázizmai szomatomotor beidegzést (S.2–S.4.
szegmentumokban elhelyezkedő motoros neuronokból, Onuf-féle mag) kapnak. Az erekció létrejöttében a
főszerepet a sacralis paraszimpatikus beidegzés játssza: emberben az S.2–S.4. elülső gyökök elektromos
ingerlése erekciót vált ki. Valamennyi efferens axon a nervus pudendusban már összekeveredve halad a
penis felé. Az erektilis mechanizmusok kutatása során „tisztán” szimpatikus és paraszimpatikus hatásokat
csak az axonoknak a plexusokba való belépése előtti ingerlésével lehet kiváltani.
Az erekció kiváltásának legfontosabb tényezője
Az erekció létrejöttében a legjelentősebb tényező a nitrogén-monoxid (NO)felszabadulása és hatása. A NO
a nitroxiderg paraszimpatikus axonvégződésekből és – feltehetően a paraszimpatikus kolinerg rostokból
felszabadult ACh hatására – az endothelsejtekből szabadul fel. A nitrogén-monoxid-szintetáz mind a
paraszimpatikus idegvégződésekben, mind az endotheliumban kimutatható. A szintetáz farmakológiai
gátlása megakadályozza a paraszimpatikus idegek elektromos ingerlésével kiváltható merevedést.
A NO a simaizomsejteken belül fokozza a cGMP-szintet, és ezen utóbbi izomellazító hatású. A cGMP
hatásának a cGMP-foszfodiészteráz enzim vet véget. Az elmúlt évtizedben bizonyos eredetű impotenciák
kezelésében áttörés következett be: a cGMP-foszfodiészteráz hatását bénító szintetikus vegyületek (az 5.
típusú enzimet közel szelektíven gátló sildenafil) meghosszabbítják a cGMP hatását, simaizom-ellazulást
váltanak ki, ezáltal elősegítik, ill. megnyújtják az erekciót.
Az erekció kiváltódásának járulékos tényezői
A paraszimpatikus végződésekben vazoaktív neuropeptidek is kimutathatók. Ezek közül a vazoaktív
intestinalis peptid (VIP)értágító hatásának szerepe lehet az erekcióban: a VIP mind a trabecularis
simaizmokat, mind az arteriolákat ellazítja.
A paraszimpatikus axon terminalisokban ACh-tartalmú vesiculák és kolin-acetiláz mutatható ki; a beidegzett
szövetben acetil-kolin-észteráz és m-ACh-receptorok vannak jelen. Kísérletes körülmények között
intracavernosusan adott ACh erekciót képes kiváltani. A kolinerg hatásnak két mechanizmusa lehet. Az
egyik lehetőség, hogy ACh hatására az endothelsejtekből NO szabadulna fel. A másik lehetőség, hogy az
ACh a szimpatikus noradrenerg idegvégződéseken lévő m-ACh-receptorokra hatva gátolja a noradrenalin
felszabadulását, ezzel csökkenti az erekciót ellensúlyozó tónusos noradrenerg ingerületeket. Fiziológiás
körülmények között azonban atropin nem befolyásolja az erekciót; a kolinerg mechanizmus részleges
szerepet játszhat, de nem lehet kizárólagos.
Erekciót kiváltó afferens ingerek
Ébrenlét állapotában az ingerek két, egymást megerősítő fajtája válthat ki erekciót. Ezek közül az első,
valószínűleg fontosabb ingerfajta a központi idegrendszer magasabb régióit veszi igénybe. Emberben az
ingereket a különböző erotikus látványok, hallási ingerek, írott vagy elhangzott szöveg képezik. Emberben
ezek mellett jelentős tényező a képzelet, a tisztán pszichés, gondolati indítás. Az állatvilágban az erekciót
első helyen a specifikus szagingerek, a szaglórendszer ingerülete váltja ki, ezek az ingerek emberben is
szerepelhetnek, kisebb a jelentőségük, mint az állatvilágban (bár a különböző illatszereket a nemi vágy
felkeltésére az ókortól kezdve alkalmazzák).
Az erekció kiváltásának második lehetősége a külső nemi szervek (vagy alkalmanként más testtájékok)
idegvégződéseinek taktilis ingerlése, amely reflexfolyamatot vált ki; a reflexív a sacralis gerincvelőben
csatolódik át. A reflex a pszichés ingerektől függetlenül is kiváltható. A reflex akkor is működőképes, ha

274
sérülés következtében a sacralis gerincvelő összeköttetése a felsőbb szintekkel megszakadt. Normális
körülmények között a két mechanizmus – a nemi aktus előtt és alatt – együttesen működik.
Az alvás alatti erekciók a pubertás kezdetén jelennek meg (valójában a férfi pubertás első jelei közé
tartoznak), és ettől kezdve az egész élet során megmaradnak. Az éjjeli erekciók az alvás REM-fázisát kísérik
(REM az angol rapid eye movement, a gyors szemmozgások rövidítése), egyéb jellemző autonóm
reakciókkal esnek egybe, és gyakran társulnak erotikus álmokkal. Az impotenciák okának tisztázásában
támpontot szolgáltat az éjjeli erekciók megléte vagy hiánya: az első esetben az impotencia pszichés, az
utóbbi esetben valószínűleg organikus eredetű.
Az androgének szerepe az erekcióban
Az alvás alatti spontán erekciók teljes mértékben androgénhormon-függőek: androgénhiányban nem jönnek
létre, és androgénekkel való kezelés helyreállítja azokat. Ezzel szemben a vizuális ingerekre létrejövő
erekció az androgénhormonok jelenlététől független. Ez annyit jelent, hogy az agyban különböző struktúrák
irányítják az erekció kiváltásának alsóbb centrumait, ezek közül vannak androgénérzékeny és -érzéketlen
struktúrák.
A köztudatban úgy rögzült, hogy a kasztrálás, az androgénhormonok hiánya az erekciós képesség
elvesztésével jár. Ez azonban nem teljesen igaz. Kasztrálást követően, amikor is a vér
androgénkoncentrációja a normális érték tizedére csökken, a nemi vágy (libido) általában csökken, és
teljesen meg is szűnhet, de egyes esetekben az erekciós képesség és a szexuális aktivitás megtartott lehet.
Az emisszió és az ejakuláció
Emisszió és ejakuláció
A nervus pudendus efferens autonóm és szomatomotoros rostjai mellett afferens axonokat is tartalmaz,
amelyet a penis ritmikus mozgatása, súrlódása a hüvelyben ingerli a penis mechanoreceptorait. A befutó
crescendo jellegű ingerületek reflexválaszokat váltanak ki (+ támogató szerepűek: szomatoszenzoros
rendszer látási, taktilis, hallási ingerületei, pszichés izgalom, akítvan résztvevő vázizmokból származó
afferens ingerületek). A reflexfolyamatok, a tudatosuló érzetek az orgazmusnak nevezett emocionális
tetőpontban teljesednek ki.
 Inger: glans penisből
 Receptor: szabad idegvégződések
 Afferens ideg: n. pudendusban (Aδ, C)
Sacralis gerincvelői reflex, de felsőbb agyi központok befolyásolják, ha az izgalmi állapot elér egy bizonyos
intenzitást. Ilyenkor emisszió alakul ki, ami egy sy. reflex. A NA α1receptor, ductus deferens simaizma
összehúzódik (ATP: purinerg receptor), majd a prostata, ondóhólyag is összehúzódik és váladékürítés
történik, létrejön az ondó.
Ejakuláció: Az urethraban növekvő nyomás, a m. ischiocavernosus és a m. bulbocavernosus összehúzódása
a nyomást tovább növelik, ami ejakulációt eredményez (ritmikus nyomáshullámokkal ondó kilövellése az
urethrából). Normálisan orgazmus kíséri (egyéb vegetatív változások: szívfrekvencia nő, artériás nyomás nő,
bőr kipirul, hyperpnoe, vázizmok kontrakciója, oxigénfogyasztás nő)
Gerincvelői harántléziót követően a mechanoreceptorok felől kiváltható lehet az erekció és ejakuláció
reflexe, de orgazmus nem kíséri.
Elernyedés: sy. hatás során a kezdetén nő az artériák tónusa, a vénák kezdenek megnyílni, majd fokozódó
vénás elfolyás eredményeként a térfogat csökken (detumescentia). Egy-egy nemi aktus során 3 ml ondó ürül,
ami mintegy 200 millió spermiumot tartalmaz (ha kevesebb: oligospermia→infertilitas)
Az uterusba 100.000 kerül be, a petevezetékbe 200 és csak 1 db fog megtermékenyítést okozni.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. az ejaculatum térfogata: 1,5-5,0 ml
2. spermium koncentráció: >15 (20-40) millió/ml, >60% motilis

275
 66. A NŐI NEMI SZERVEK ÉLETTANA: A MENSTRUÁCIÓS CIKLUS

Ismertesse az oogenesis kapcsán a petefészek folliculusaiban bekövetkező változásokat: az FSH, az

LH, az ösztradiol és az inhibin oogenesisben betöltött szerepe.
A petesejtek teljes száma az egyedfejlődés nagyon korai szakaszában alakul ki. A terhesség 8. hetében
kb. 600 000 éretlen, praemeioticus csírasejt (oogonium) van a petefészekben; az oogoniumok és a belőlük
képződő primer oocyták száma a magzati élet 20. hetében éri el a maximumot, 6-7 milliót. A 20. héttől
kezdődően a csírasejtek száma csökken; születéskor a csírasejtek száma mindössze kb. 400 000, ebből a
pubertás kezdetére kb. 200 000 marad meg. A női fogamzóképes kor átlagosan 38 éve alatt (a 12.-től az 50.
évig) mindössze kb. 400 petesejt megy végig a teljes érési folyamaton. A fogamzóképes kor végére már alig
marad csírasejt a petefészekben.
Az oogoniumokból elsődleges petesejtek (primer oocyták) képződnek: ezek további mitotikus oszláson
már nem mennek keresztül. A primer oocytákat primitív granulosasejtek veszik körül, ezek együtt alkotják
a primordialis tüszőket (tüszőnek nevezzük az endokrin sejtek halmazával és bazális membránnal körülvett
csírasejtet). A folliculusok kialakulása és fejlődése, továbbá esetleges apoptosisa az oocyták és az azokat
körülvevő szomatikus sejtek folyamatos kölcsönhatásaitól függ; a kölcsönhatásokban részben hormonok,
részben parakrin peptidek játszanak szerepet.
A tüszők kialakulása a magzati élet második harmadában (trimeszterében) kezdődik meg. Azok az
oocyták, amelyeket nem vesznek körül granulosasejtek, tönkremennek.
A primer oocyták (2n DNS-tartalom) még a méhen belüli életben megkezdik első redukciós (meioticus)
oszlásukat. A meioticus folyamat azonban a meiosis első szakaszában, az ún. diploten szakaszban megáll
(4n DNS-tartalom), és a petesejtek hosszú évekig, egészen az ovulációig ebben az állapotban maradnak.
Az oszlás felfüggesztése a petefészekben keletkező „oocytaérési inhibitor” következménye.
A „besorozás” (angolul recruitment) folyamata során az oocyták egymást követő csoportjai további
fejlődésre választódnak ki; a kiválasztódás mechanizmusát alig ismerjük. A besorozott tüszők növekedésnek
indulnak és differenciálódnak. A besorozott tüszők együttese, amelyet „csapat”-nak (latin
kifejezéssel cohors) nevezünk, egyszerre indul fejlődésnek.
A besorozás a pubertás előtt és után eltérő utakat követ. (Ennek a két útnak különböző elnevezéseket
javasoltak: a prepubertális besorozásnak a „kezdeti”, a nemi érettség során bekövetkezőnek a „ciklikus”
besorozás nevet adták.) A nemi érettséget megelőzően a besorozott „csapatok” csak korlátozottan fejlődnek
tovább. A prepubertális korban azok a tüszők, amelyek elértek egy bizonyos fejlődési fokot, apoptózissal
atresián mennek keresztül; az egyetlen lehetőség a prepubertális apoptózis elkerülésére az, hogy a tüsző
nyugvó („alvó”) állapotban maradjon. A folyamatos tüszőatresia jelentősen csökkenti a tüszőkészletet.
A pubertás megindulásától kezdve már jelen van az egyik gonadotrop hormon, az FSH, és ennek
következményeként a fejlődő tüszők megmenekülnek az apoptózsistól. Emberben egy kb. 10 folliculusból
álló csapatból egyetlen kiválasztott tüsző gyorsabban fejlődik, mint a csapat többi tagja: ebből alakul ki a
domináns tüsző, amelynek kifejlődése teljessé válik. A csapat többi tagja elsorvad, ez a folyamat ismét
jelentős számú tüsző/petesejt elvesztésével jár. (Alkalmanként emberben egynél több tüsző éri el a teljes
kifejlődés stádiumát, ezekből két/többpetéjű ikrek jöhetnek létre, ez azonban inkább kivételes, a tüszőérések
1%-ában fordul elő.) A domináns tüsző kifejlődése és teljes megérése adenohypophysis- és ovarialis
hormonokat igényel.
A primordialis tüsző a mintegy 20 μm átmérőjű oocytából és az azt egyetlen sorban körülvevő follicularis
hámsejtekből áll, a hámsejteket környezetüktől a lamina basalis választja el. A besorozást követően az
oocyta növekedni kezd; az oocytát körülvevő hámsejtek (innentől granulosasejtek) sorozatos mitózisokkal
több sejtrétegből álló, endokrin funkciójú zona granulosát képeznek: ezáltal alakul ki a primer
tüsző (átmérője M60 μm). A petesejt körül glikoproteinekből és proteoglikánokból alakul ki a zona
pellucida, amely elválasztja a fejlődő petesejtet a granulosasejtektől.

276
A kb. 120 μm átmérőjű szekunder tüsző a granulosasejtek
további proliferációjával és az oocyta további
növekedésével alakul ki. Ebben éri el az oocyta végleges
méretét. A basalis laminán kívül elhelyezkedő stromasejtek
koncentrikusan szaporodnak és differenciálódnak,
létrehozzák a thecát (a hormonszekréciós funkciójú belső
réteget theca interna, a külső réteget theca externa névvel
jelöljük).
A tercier tüsző akkor jön létre, amikor a tüsző belsejében, a
granulosasejtek között folyadék gyűlik fel: ezeket a
tüszőket antralis tüszőknek (antralis folliculusok) is
nevezik. Az antralis folyadék tartalmazza a granulosasejtek
hormonszekréciójának termékeit; a folyadék
ösztrogénkoncentrációja sokkal magasabb, mint a véré. A
tercier tüsző gyorsan növekszik, belőle alakul ki az
érett Graaf-tüsző, amelynek átmérője emberben az
ovulációt megelőzően 10-20 mm.
A Graaf-tüsző belsejében lévő oocyta első meiosisa csak
akkor fejeződik be, amikor a petesejt teljes érési folyamatán
átment. A második redukciós oszlás az ovulációkor
kezdődik meg, de csak a spermium behatolása után válik
teljessé.
A tüsző teljes megérésekor a petesejt kiszabadul a tüszőből:
bekövetkezik az ovuláció.
Emberben a kiválasztódott primer tüszők mintegy 120 nap
alatt alakulnak szekunder tüszőkké, és további 70 napig tart,
amíg a szekunder tüszők tercier (azaz antralis) tüszőkké
fejlődnek. A dominánssá vált antralis tüsző mindössze 14
nap alatt fejlődik Graaf-tüszővé (ez a két hét egybeesik az
ovarialis ciklus alább leírt follicularis szakaszával).
A tüszők fejlődését és érését nagyszámú endokrin, parakrin
és autokrin tényező irányítja. A régebben megismert
hormonok mellett az utóbbi években egy sor peptidtermészetű növekedési és gátló faktor (IGF I és II, a
transzformáló növekedési faktor család egyes tagjai, mint pl. az aktivin és az inhibin stb.) vált ismertté;
ezeknek jelentős szerepük van a csírasejtek biológiájában és a tüszőfejlődésben.
Ismertesse az ovuláció bekövetkezésében és a corpus luteum kialakulásában részvevő hormonokat.
Általánosságban a luteális szakasz, az ovulációtól a menses megjelenéséig eltelő idő állandóbb (14 nap),
mint a menses első napjától az ovuláctióig eltelt idő.
A megrepedt tüsző helyén az erekből vérzés indul meg, és kialakul a corpus haemorrhagicum. A theca
interna és granulosa sejtekben megindulnak a luteinizációhoz vezető génátírások, és a sárgatestet képezik
(“középső luteális szakasz”, midluteal phase). A helyi növekedési faktorok hatására megindul az
érújraképződés, és a luteinizálódott granulosasejtek is kapcsolatba lépnek a kapillárisokban áramló vérrel,
így hozzájutnak a vér lipoproteinjeihez, amelyek közül az LDL-t receptoraik segítségével veszik fel. A
luteinizálódott granulosasejtekben folytatódik a szteroidszintézis átprogramozása, kifejeződnek a
progeszteronszintézisben szereplő enzimek génjei. A sejtekben képződött 17-OH-progeszteronból a
luteinizált granulosasejtekben ösztrogén képződik, a corpus luteum szteroidszekrétumai így progeszteron,
17-OH-progeszteron és 17ß-ösztradiol, továbbá inhibin A.

277
 A sárgatest kialakulása LH-függő, és a sárgatest mindvégig LH-szabályozás alatt áll. Ha a petesejt nem
termékenyült meg, az ovulációt követően 9-11 nappal a sárgatest (corpus luteum menstruationis)
hormonszekréciója csökken, megindul a programozott sejtpusztulás, apoptózis (luteolysis), a sárgatest
elsorvad. A sárgatest helyén végül kötőszövetből álló heg, a corpus albicans alakul ki.
A sárgatest időszakos endokrin szerv. Az ovulációt követő luteális fázisban elválasztott jelentős
mennyiségű progeszteron a méhnyálkahártyát készíti elő egy esetleges terhességre (innen a név, „gesztagén”
vagy „gestatiós hormon”). A sárgatest sorvadását követően a szteroidhormonok szintjének csökkenése váltja
ki a nyálkahártya lelökődését, a menstruációs vérzést. Sikeres megtermékenyülés és bekövetkező terhesség
esetén kb. hat hétig működik a sárgatest (corpus luteum graviditatis), ezt követően a placenta termeli a
progeszteront.
Írja le a petefészek ösztrogén- és progeszteronszintézisének és -szekréciójának hormonális
szabályozását. Térjen ki a szintézist végző sejtekre, a hormonok vérben való szállítására. Melyek az
ösztrogének célszervei és célsejtjei, milyen hatásokat fejt ki rajtuk a hormon? Melyek a progeszteron
célszervei és célsejtjei, milyen hatásokat fejt ki rajtuk a hormon?
A petefészek-működés irányításában három szint működik
együtt: a hypothalamus GnRH-t elválasztó sejtjei (GnRH-
pulzusgenerátor), az adenohypophysis gonadotrop sejtjei és
magának a petefészeknek a hormontermelő sejtjei. A
hypothalamus GnRH-elválasztása irányítja az adenohypophysis
gonadotrop sejtjeit (GnRH drive); az adenohypophysis
gonadotropinjai (FSH, LH) jelentik a petefészek endokrin
kontrollját. A GnRH-nak csak közvetve, a gonadotrop sejteken
keresztül van a petefészekre hatása. Az FSH és az LH
közvetlenül hatnak a petefészek-működésre, a tüszők
kiválasztására, a tüszőérésre és a hormonok elválasztására. A
petefészek, az adenohypophysis és a hypothalamus
hormonszekréciója reciprok össszeköttetésekkel, negatív és
pozitív visszacsatolásokkal kapcsolódik egymáshoz. A három
szint alkotja a hypothalamus-adenohypophysis-petefészek
tengelyt.
Gonadotropinszekréció csak akkor jön létre, ha a GnRH-szekréció (vagy adagolás) epizodikus (pulzáló).
Folyamatos GnRH-jelenlét mellett a gonadotrop sejtek FSH- és LH-szekréciója megszűnik. A
válaszképtelenség kialakulásában szerepet játszik a receptorok érzéketlenedés (down-regulation). Mindkét
gonadotropin (FSH és LH) elválasztása a GnRH szekréciós epizódoktól függ: a pulzusok elmaradása esetén
a gonadotropinok elválasztása megszűnik. A GnRH-pulzusgenerátor area szelektív elpusztítását követően az
epizodikusan adagolt GnRH mindkét gonadotropin elválasztását helyreállítja (ennek emberi vonatkozását
később tárgyaljuk).
A GnRH-pulzusgenerátor Rhesus majmokban a mediobasalis hypothalamus nucleus arcuatusában
foglal helyet; az egyes GnRH-pulzusok általában 60-100 percenként követik egymást. Emberben csak a
GnRH-epizódok által kiváltott gonadotropinpulzusokat lehet követni: ennek alapján azonban valószínű,
hogy a GnRH-epizódok frekvenciája emberben megfelel a majmokban megfigyeltnek.
A hormonok összjátéka, a gonadotrop sejtek GnRH-érzékenységének változtatása, az FSH- az LH- és az
ovarialis hormonok (17ß-ösztradiol, progeszteron, inhibin) szekréciójának időzítése képezi a női reproduktív
működés, az ovarialis ciklus alapját. A szabályozás kulcsa, hogy a hypothalamus-adenohypophysis-
petefészek tengely egyszerű lineáris kapcsolata [GnRH↑ → (FSH↑ + LH↑) → petefészek szteroid- és
peptidhormonok↑] ciklikussá alakul.

278
 Mindkét gonadotropin szekrécióját
ugyanaz a GnRH-dekapeptid szabályozza. A
GnRH-pulzusok frekvenciája és amplitúdója
azonban meghatározza, hogy melyik
gonadotropin szekréciója kerül előtérbe:
ritkábban jelentkező GnRH-szekréciós
pulzusok az FSH-, míg nagyobb amplitúdójú
pulzusok az LH-szekréciónak kedveznek. A
GnRH-sejtek pulzusait viszont az ovarialis
szteroidhormonok modulálják. A GnRH-
pulzusokat követő FSH- és LH-szintek – a
GnRH-szekréció frekvencia- és
amplitúdóváltozásai miatt – az ovarialis ciklus
egyes szakaszaiban azonos irányban
változnak, míg más szakaszokban az FSH és
LH szekréciója disszociál.
Gonadotropinok hiányában a petefészek
elsorvad, a tüszőérés és az ovarialis ciklus
megszűnik. A petefészkek eltávolítása után
kimarad a negatív visszacsatolás, mind a két
gonadotropin szekréciós epizódjainak
amplitúdója fokozódik. Ösztradiol olyan kis
mennyiségének adagolása, ami biztosítja a
korai follicularis fázisnak megfelelő plazmaösztradiol-koncentrációt, helyreállítja a normális
gonadotropinszekréciót.
A szteroidhormonok közül az ösztrogénhormonok (ösztron, 17β-ösztradiol és ösztriol) C18-szteroidok, a
progeszteron pedig C21-szteroid. A progeszteron egyrészt a különböző szteroidhormonok bioszintézisének
intermedierje, másrészt a petefészek ciklikus változásai során végtermék is, gesztagén hatású hormon, amely
részben a petefészek sárgatestjében, részben pedig – sikeres megtermékenyítést követően – a méhlepény
trophoblastjaiben keletkezik és kerül szekrécióra. A petefészekben – a progeszteronnál kisebb mennyiségben
– hidroxi-progeszteron is keletkezik és szekretálódik.
A leghatásosabb ösztrogénhormon (“tüszőhormon”) az 17ß-ösztradiol [szokásos rövidítése E2, a hormon
amerikai helyesírású neve (estradiol) alapján]. Az ösztradiol típusosan a reproduktív korban lévő nők
sokoldalú szabályozó hormonja, hatásait a továbbiakban írjuk le. Ösztradiol azonban a méhen belüli fejlődés
alatt, továbbá korlátozott mértékben a menopauza után is keletkezik a zsírszövetben, és ösztradiol keletkezik
a férfiak Leydig-sejtjeiben és zsírszövetében is.
A petefészekben az ösztrogénszintézis a megfelelő érési stádiumba jutott folliculusokban – kiválasztott,
ill. domináns tüsző – a theca interna és a granulosasejtek közötti kooperációval folyik
(az ösztrogénszintézis kétsejtes modellje). A szintézis bevezető fázisa a thecasejtekben folyik. Ezeknek a
sejteknek van vérellátása, így LDL-receptoraik segítségével hozzájutnak a vér lipoproteinjeihez: bennük – a
szteroidhormon-szintézis szokásos forgatókönyve szerint – koleszterinből előbb C21-szteroidok
(pregnenolon, progeszteron, 17-OH-progeszteron), majd CYP17 hatására C19-szteroidok (androszténdion és
βHSD hatására tesztoszteron) keletkeznek. Ezzel a thecasejtek szerepe le is zárul,
minthogy nem rendelkeznek CYP19-cel (aromatáz). Az androszténdion és a tesztoszteron elhagyja a
thecasejteket, a lamina basalison átdiffundálva bejut a granulosasejtekbe, ahol viszont már rendelkezésre
áll a CYP19, és bekövetkezik az androgének aromatizálódása. (Az androszténdion és a tesztoszteron egy
része bejut a kapillárisokba is, és a zsírszövetben aromatizálódik.)

279
 A ciklus korai follicularis fázisában a theca- és a granulosasejtek gonadotropinszabályozása különbözik.
A theca interna sejtjein mindvégig csak LH-receptorok vannak, az LH – részben az LDL-receptorok,
részben az enzimek expressziójának fokozásán keresztül – fokozza az androgének képződését. A
granulosasejteken a korai follicularis fázisban csak FSH-receptorok vannak, majd a késői follicularis
fázisban LH-receptorok is kifejeződnek. Az FSH egyrészt stimulálja az androgének átalakulását
ösztrogénekké, másrészt – az LH-val egyetemben – növeli a szteroidszintézisben szereplő egyes enzimek
génjeinek átírását is. Az ovulációt megelőzően már megindul a theca- és a granulosasejtek átprogramozása,
a luteinizálódás.
Más szteroidhormonokhoz hasonlóan, az ösztrogének is plazmafehérjékhez kötődnek. A szexuálhormon-
kötő fehérje ugyan nagy affinitással köti az ösztrogéneket, de viszonylag alacsony plazmakoncentrációja
miatt a teljes ösztrogéntartalomnak csak kisebb részét tartja kötve. A kis ösztrogénaffinitású albumin felelős
az ösztrogének nagyobb részének kötéséért. Az ösztrogének kb. 2-3%-a kering szabad állapotban.
Az ösztrogénhormonok reproduktív hatásai
Célsejt/célszerv Ösztrogénhatás
– Proliferáció
Nemi szervek – Állománymegtartás
– Terhesség alatt hypertrophia
méhnyálkahártya
– Fokozza a méhizomzat ingerlékenységét
méhizomzat – A terhesség végén fokozza a prosztaglandinok szintézisét
– Szekréció (híg szekrétum)
nyakcsatorna – Hámsejtek szekréciója
– Glikolizis feltételeinek megteremtése
hüvely (savi vegyhatású hüvelyváladék)

– Proliferáció
Emlő
– Terhesség alatt szekréciógátlás
Alacsony koncentráció
FSH-, LH-szekréció gátlása
Adenohypophysis 48–50 óráig tartó magas koncentráció
LH-csúcs
Terhesség alatt prolaktinszekréció ↑
Az ovarium peptidhormonjai
Az inhibint eredetileg a herében fedezték fel: a Sertoli-sejtekben termelődő peptid a gonadotrop sejtek FSH-
szekrécióját gátolja. Az ovarium két heterodimer inhibin peptidet választ el: mindkettőben közös az α-
alegység, a különbség a β-alegységben van. Az inhibin A α-βA-, az inhibin B α-βB-dimer. Az inhibin A-t a
domináns folliculus granulosa- és thecasejtjei, továbbá a corpus luteum sejtjei, az inhibin B-t a kis antralis
folliculusok granulosasejtei választják el. Mindkét peptid az FSH-szekréció visszacsatolásos gátlásának
részese, a két hormon hatása időben eltolt, ennek megfelelően szerepük különbözik.

280
Ábrázolja grafikonon a vér FSH-, LH-, ösztradiol- és progeszteronkoncentrációinak változását a
ciklus során, ismertesse ezek összefüggését az ovariumban (ovarialis ciklus) és az endometriumban
(proliferatív és szekréciós fázis), valamint a testhőmérsékletben bekövetkező változásokkal.
A petefészek-működés szabályozásában az egyes
emlős fajok között mélyreható különbségek
vannak. Jelentősen egyszerűsítve, a szaporodási
folyamatnak két típusát különböztetjük meg. A
reflexesen ovuláló fajokban a szexuális aktus
(copulatio) váltja ki az ovulációt (ez történik pl.
nyúlban); a spontán ovuláló fajokban az ovuláció
időzítése független a szexuális aktustól. Az
ember és a főemlősök a spontán ovuláló fajok
közé tartoznak: a működési mintázat a havonta
ismétlődő, ovulációval járó ovarialis ciklus. A
ciklus megtermékenyíthető petesejteket
szolgáltat. Ugyanakkor az ovarialis ciklus az
alapja az endometrialis ciklusnak, amit a
továbbiakban ismertetünk.
Az ovarialis ciklus részei a tüszőérés és a hormonelválasztás (follicularis fázis), az érett tüsző kiszabadulása
(ovuláció), ennek helyén a sárgatest (corpus luteum) kifejlődése és hormonszekréciója (lutealis fázis). Az
ismétlődő ovarialis ciklusokban a megelőző ciklus utolsó napjai (a sárgatest involutiója) átfedik a következő
ciklus első napjait. Megegyezés szerint azonban a napok számozása az ovarialis ciklust kísérő endometrialis
ciklus legfeltűnőbb eseményével, a menstruáció első napjával indul. A ciklus az egészséges nők
többségében 25-30 naponként szabályosan ismétlődik.
A ciklus létrehozásában alapvetően a GnRH, a két gonadotropin (FSH és LH) és három ovariumhormon
(17ß-ösztradiol, progeszteron és inhibin) szekréciójának időzítése és intenzitásváltoztatása szerepel. A ciklus
megértését megkönnyíti, ha szem előtt tartunk két, már előzőleg ismertetett tényt. Az első, hogy a ciklus
során a gonadotropinok működtetik a petefészek hormonszekréciós sejtjeit, és ezen utóbbiak termékei
visszahatnak a GnRH- és/vagy a gonadotrop sejtekre (negativ és pozitív visszacsatolás). A második, hogy az
egyes hormonok azon kívül, hogy célsejtjeik proliferációját és hormonszekrécióját szabályozzák,
hormonreceptorok expresszióját, ezzel a célsejtek hormonérzékenységét is változtatják. A két tényező
együttes eredménye az ovarium ciklikus működése.
Az ovarialis ciklus follicularis fázisa
A follicularis fázis átlagosan 14 napig tart, de ez az időtartam variábilis (ez a tény teszi megbízhatatlanná a
naptár szerinti fogamzásgátlást). A ciklus kezdetére a sárgatest visszafejlődött, progeszteronelválasztása
megszűnt, az ösztrogénszintézis is alacsony szintű. Az FSH-szint még magas, és csak később csökken.
A következő napokban (korai follicularis fázis) fokozódik az ösztradiolelválasztás. Ebben az egyik tényező
az LH, amely a thecasejtek androgénelválasztását fokozza, ezeket a környező granulosasejtek ösztrogénné
alakítják át. A másik tényező a még magas FSH-szint, ami növeli a granulosasejtek számát. A tüsző
fejlődésében az említett szteroidhormonokkal párhuzamosan parakrin hatású peptideknek (aktivin, TFGβ,
IGF I és IGF -II, interleukinok stb.) is szerep jut.
A follicularis szakasz folyamán a granulosasejtek számának emelkedése nemcsak a 17β-ösztradiol, hanem
az inhibin B szekrécióját is növeli; ezek együttesen visszahatnak a hypothalamus-adenohypophysis
tengelyre, ezért az FSH-elválasztás csökkenni kezd.
A tüszők további sorsában az FSH-szint változásainak van alapvető szerepe. A kezdetben magas FSH-szint
– az emelkedés a visszacsatolásos gátlás megszűnése miatt már a megelőző ciklus végén megkezdődik –
előkészíti a következő ovarialis ciklusokat: besorozza az antralis fázist elért tüszők egy csoportját (az
említett „cohors”-ot, ami majd egy későbbi ciklusban jut szerephez), megakadályozza a „besorozott”

281
tüszőkben a follicularis atresiát, és esélyt ad továbbfejlődésükre. Egy-egy ilyen periódusban – fiatal nőkben
– kb. 15-20 folliculus kerül besorozásra (a későbbi életkorban kevesebb). A follicularis fázisban azután
folyamatosan csökkenő FSH-szint szelektálja az előző ciklusokban kialakult “csapatokat”. Azok a tüszők,
amelyek FSH-érzékenysége alacsony (azaz kevés az FSH-receptoruk) apoptózissal elpusztulnak Az a
folliculus marad meg, és lesz domináns tüsző, amelynek FSH-érzékenysége nagy, és még az ekkor
alacsony FSH-szint mellett is életképes. A késői follicularis fázisban a domináns tüsző, benne a petesejttel
előkészül az ovulációra. (Ha – ember esetében inkább kivételesen – két vagy több tüsző megy át a teljes
érési folyamaton, többpetéjű ikrek keletkeznek.)
A késői follicularis fázisban a proliferáló granulosasejtekben az LH-hatás következményeként a
szteroidszintézisben eddig csak intermedierként szereplő progeszteron is nagyobb mértékben keletkezik;
egyrészt bejut a thecasejtekbe, és ott az androgénszintézis intermedierje, másrészt “saját jogon” hormon,
növeli a vérplazma progeszteronszintjét, és előrevetíti a luteinizálódás fázisát.
A periovulációs periódus és az ovuláció
A rövid, 1-2 napig tartó periovulációs periódus a késői follicularis fázis végére esik. Ekkor a Graaf-tüsző
növekedésével és érésével párhuzamosan a domináns tüsző ösztrogénszekréciója jelentősen fokozódik. A
tartósan magas koncentrációjú ösztradiol a gonadotrop sejtek génexpressziójára hatva növeli azokban a
GnRH-iránti érzékenységet: fokozódik a GnRH-receptorok száma és a GnRH-pulzusokra adott
gonadotropinszekréciós válasz. A legalább 48 órán keresztül fenntartott magas ösztrogénkoncentráció
nagyon intenzív LH-, és valamivel kisebb FSH-elválasztást vált ki (pozitív visszacsatolás). [Ezt a
gonadotropinszekréció-fokozódást gyakran mint LH-csúcsot (LH-surge) említik, minthogy az LH
vérplazmaszintje jelentősen magasabbra emelkedik, mint az FSH-é]. Az LH-csúcs a bekövetkező ovuláció
előtt kb. 35 órával kezdődik, maximuma az ovuláció előtt kb. 24 órával van. Az LH-/FSH-csúcs alatt
fejeződik be az addig felfüggesztett első meiosis.
Az LH-csúcsot követően az ösztradiolkoncentráció hirtelen csökken, ezzel megszűnik az a pozitív
visszacsatolás, amely addig a gonadotropin-elválasztás ingere volt.
Az LH-csúcs következménye a granulosasejtek hormonszintézisének átprogrammozása (korai
luteinizálódás): az ösztrogénszintézis csökken, a lipoproteinreceptorok expressziója, továbbá a kezdeti
szteroidszintézis enzimeinek szintje fokozódik. Minthogy a granulosasejtben alig van C21 → C19 átalakulás,
a felszaporodó progeszteron és 17-OH-progeszteron szekrécióra kerül. A mérsékelten emelkedő
progeszteronszint növeli a reggeli, felkelés előtt mérhető (bazális) testhőmérsékletet is. Ez lehetőséget ad az
ovuláció időpontjának meghatározására (csak utólag): ebben az időszakban nagyobb a fogamzás lehetősége.
Az ovarialis ciklus központi eseménye az ovuláció, az érett petesejt kiszabadulása a Graaf-
tüszőből. Egyrésztmegszűnik azon gének átírása, amelyek a tüsző növekedésében és érésében, valamint az
ösztrogénszintézisben szerepet játszottak, másrészt megindul különböző gének átmeneti expressziója. A
keletkező géntermékek végül is az FSH-val, a 17β-ösztradiollal és különböző növekedési faktorokkal már
előkészített tüsző megrepedéséhez vezetnek.
Az időközben megjelenő progeszteron hatásra megindul egyes mátrix metalloproteinázok szintézise,
amelyek szerepet játszanak az érett petesejt kiszabadításában. A keletkező géntermékek között szerepel a
ciklooxigenáz-2 (COX-2), ennek következtében fokozódik a prosztaglandinszintézis; a létrejövő folyamatok
bizonyos mértékig analógiát mutatnak a gyulladással. Mindez végül a petesejt körüli struktúrák
meggyengüléséhez, a petesejt kiszabadulásához vezet: a tüszőt borító sejtek egy helyen („stigma”)
elődomborodnak, a tüsző az elődomborodás helyén megreped, a petesejt a hasüregbe, a méhkürt nyílásához
kerül. A tüszőből kiszabadult petesejt már alkalmas a spermiummal való egyesülésre és az utód
létrehozására.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. menstruációs ciklus hossza 25-30 nap
2. menstruáció ideje 4-6 nap
3. LH-csúcs időtartama: 10-12 h.

282
67. A MEGTERMÉKENYÍTÉS ÉS A TERHESSÉG KIALAKULÁSÁNAK
ÉLETTANA. A TERHESSÉG, A SZÜLÉS, ÉS A TEJTERMELÉS
NEUROENDOKRIN SZABÁLYOZÁSA

A megtermékenyítés és beágyazódás fő lépései (capacitatio, acrosomareakció és a blastocysta

vándorlása)
Az ejakuláció a spermiumokat tartalmazó ondót a hüvelyboltozatba juttatja, onnan a spermiumok a
nyakcsatornán és a méh űrterén keresztül a megtermékenyítés leggyakoribb helyére, a méhkürtbe (tuba
uterina) kerülnek. A spermiumok továbbjutásában saját flagellaris mozgásuk a legfontosabb; a méh ritmikus
kontrakciói ugyan elősegítik a továbbítást, de a kontrakciók nem nélkülözhetetlenek. A spermiumok
felvándorlása gyors; az első spermiumok néhány perc múlva megjelenhetnek a méhkürtökben, de a folyamat
5 órát is igénybe vehet. Mire azonban a spermiumok elérik a méhkürtöt, számuk jelentősen megfogyatkozik.
Abból az átlagosan 200 millió spermiumból, amennyi egy ejakuláció alkalmával a hüvelybe kerül, kb. 100
000 jut be a méh űrterébe, és mindössze legfeljebb 200 éri el a megtermékenyítés helyét. (Ebből válik
érthetővé, hogy bár a megtermékenyítés egyetlen spermiummal történik, a férfi szervezetnek ehhez sok
millió spermiumot kell biztosítania!) A spermiumok legfeljebb 48 óráig termékenyítőképesek.
Az ovarialis ciklus ösztrogénfázisában elválasztott ösztrogénhormonok nemcsak az endometriumra
hatnak, hanem a spermiumoknak a méhbe és a méhkürtbe juttatását is elősegítik. A nyakcsatorna váladéka
az ösztrogénfázisban folyékony, könnyen átjárható a spermiumok számára. Az ösztrogének érzékenyítik a
méhet a nemi aktus alatt elválasztott oxitocin, valamint az ondóban jelen lévő prosztaglandinok hatása iránt:
ezek elősegítik a méhizomzat összehúzódásait.
A hüvelybe juttatott spermiumok még nem teljesen alkalmasak a petesejt megtermékenyítésére. A női
szervezeten belül zajlik le az a részleteiben még nem tisztázott folyamat, amelyet a spermium
kapacitációjának nevezünk. Ebben a folyamatban válik a spermium alkalmassá az
ún. acrosomareakcióra, azaz a zona pellucidához való tapadásra és a zona átfúrásával a petesejtbe
hatolásra.
Az ovulációt követően a petesejtet még granulosasejtek veszik körül: a komplexet cumulus oophorusnak
nevezzük. A méhkürt fimbriái az ovuláció időpontjában „körülsöprik” a petefészket, és ezzel elősegítik a
cumulus oophorus bejutását a méhkürt lumenébe. A sejtek komplexuma a méh felé vándorol: ebben a
folyamatban a petesejtet körülvevő granulosasejtek esszenciálisak. A komplex utazása a méhkürt isthmusáig
kb. 1-2 napig tart (azonban a petesejt csak kb. 24 óráig termékenyíthető meg, azaz az ovulációt követően egy
napon belül találkoznia kell a spermiumokkal).
A spermium feje a petesejtet körülvevő zona pellucidához tapad, majd a spermium átfúrja a zona
pellucidát, belép a perivitellinaris térbe, és a perivitellinaris membránhoz rögzül. Ez a folyamat váltja ki a
petesejtből azt a reakciót, amely megelőzi további spermiumok behatolását, megvédi a petesejtet a
polispermiától. Ugyancsak ekkor (a megtermékenyítő spermium hatására) fejeződik be a petesejt meiosisa; a
megtermékenyülő petesejt már haploid kromoszómaszámmal (1n DNS-tartalom) rendelkezik.
A megtermékenyített petesejt prembrióvá fejlődik, amely kedvező körülmények között beágyazódik a
méhnyálkahártyába; ezzel megkezdődik a terhesség, ami alatt a megtermékenyített petesejtből kialakul a
több ezer gramm tömegű magzat és a néhány száz gramm tömegű méhlepény; a terhesség előtt nem egészen
100 grammos méh pedig mintegy 1000 grammos izmos szervvé fejlődik.
A megtermékenyítést, majd több sejtoszlási ciklust követően a praeembryo (előébrény) a méh üregébe
kerül. Az ovulációt követő 7. napon történik a beágyazódás (implantatio). Az in vitro végzett
megtermékenyítések alkalmával derült ki, hogy az endometrialis ciklus során az endometrium mindössze
három napig képes a prembriót befogadni: a beágyazódás feltétele a magas progeszteronszint. A sárgatest
eltávolítása megakadályozza a beágyazódást. A progeszteron ezenkívül viszkózussá teszi a nyakcsatorna
szekrétumát, ezzel mintegy „lepecsételi” a méh üregét a külvilág felé.

283
Soroljon fel méhlepény eredetű hormonokat! Mi a humán choriogonadotropin (hCG) szerepe a
corpus luteum működésének fenntartásában a terhesség korai szakaszában? A terhességi tesztek
endokrin alapjai.
A magzat korai életképessége az anyai hormonelválasztástól függ: ebben az adenohypophysis LH-ja és a
sárgatest progeszteronja játszanak kulcsszerepet. A beágyazódást követően a kialakuló placenta hormonjai
veszik át az anyai hormonok szerepét. A placenta a legnagyobb endokrin szerv. Hormonjai közé tartoznak:
 az ösztrogének,
 a progeszteron,
 a humán chorionalis gonadotropin (hCG), amelyek feltétlenül szükségesek a terhesség zavartalan
lefolyásához;
 a humán placentaris laktogén (hPL, más néven humán szomatomammotropin),
 a chorionalis kortikotropin,
 a placentaris GnRH,
 a humán chorionalis TSH
Humán chorticalis gonadotropin hormon (hCG)
Az emberi trophoblast nagyon korán kezdi szintetizálni és elválasztani fehérjetermészetű hormonjait.
Ezek közül több az adenohypophysis hormonjaival áll szerkezeti rokonságban. A humán chorionalis
gonadotropin (hCG) ugyanabba a glikoprotein hormoncsaládba tartozik, mint az
adenohypophysishormonok közül az FSH, LH és TSH. Az α-alegység közel azonos mind a négy
hormonban, a hatásspecificitást a β-alegység hordozza. A hCG és az LH β-alegységének szerkezete
homológ.
A hCG elválasztása a terhesség első néhány hetében gyorsan növekszik. A hCG megjelenik a vizeletben,
jelenléte nagyon korán jelzi a terhesség fennállását. Megfelelő érzékenységű kimutatási módszerrel a 8-10
napos terhességet még a soron következő menstruáció kimaradása előtt meg lehet állapítani.
A hCG-szint az anyai vérben, ill. vizeletben a terhesség 10. hete körül éri el maximumát. Ezt követően a
szint a terhesség kb. 120. napjáig csökken, majd állandó marad. A hCG-szint második emelkedése kóros
folyamatra utal. A hCG szerepet játszik abban, hogy a sárgatest hetekig fennmarad. A magzati LH-szekréció
megindulása előtt a hCG indítja meg a fiúmagzat heréjének tesztoszteronelválasztását.
Mi a méhlepény és a magzat közötti együttműködés (foetoplacentaris egység) szerepe az ösztrogének
termelésében a terhesség során?
Az ösztrogén szintézise a placentáris syncytiotrophoblastsejtek és a magzati mellékvese együttműködésével
zajlik. (csak a mellékvesekéreg lesz képes a C19 szteroid előállítására). : pregnenolon → pregnenolon-
szulfát → 17-OH-pregnenolonszulfát → dehidroepiandroszténdion-szulfát (DHEA-S, már 19 Catomos,
vérkeringés útján eljut a syncytiotrophoblastsejtekhez). → a szulfátcsoport leszakad → androszténdion és
tesztoszteron → ösztron és 17ß-ösztradiol (végtermékek) → Foetoplacentáris endokrin egység
A magzat intrauterin fejlődését meghatározó egyéb hormonális tényezők (inzulin,
pajzsmirigyhormonok).
Inzulin
A 8. héttől termelődik. Az anyai diabetes mellitus betegség kialakulásában van szerepe. Makroszóma
alakulhat ki a magzatban (5 kg feletti születési súly).
Pajzsmirigyhormon
A 10. héttől termelődik. Hiányában kreténizmus, törpenövés, szellemi retardácó lép fel.
Mi a nemi hormonok, az oxitocin, a relaxin és a prosztaglandinok szerepe a szülés megindításában és
lefolyásában?
A magzati mellékvesekéreg a terhesség végén átalakul, ami glukokortikoidokat választ el: A kortizol
hatására megváltozik a placentában a szteroidhormonok szintézise. ( CYP17 gén átírása → 17a-
hidroxiláz/17, 20-liáz) → ösztrogének szintézise (a 17ß-ösztradiolnak szerepe van a szülés megindításában).

284
Prosztaglandin: Az emelkedett ösztrogénszint fokozza a szintézisét, ami a szülés megindítását segíti.
(PGE2, PGE2alfa: méhösszehúzódásokat okoz, nyakcsatorna képlékenyebb lesz).
 A magzati mellékvesekéreg androgénszekréciója is megindíthatja a szülést.
Oxytocin: A hypothalamus nucleus supraopticusaban és paraventricularisában szintetizálódik, ami a
neurohypophysisbe jut.
 A méhizomzat összehúzódásait kiváltja, így a szülést is, de a spontán meginduláskor a vérszintje
még nem emelkedett, csak a második fázisban mutatható ki.
 Megállítják a méhből származó vérzést.
Relaxin: A sárgatest hormonja. A szülőcsatorna simaizomzatát és kötőszövetét felkészíti a szülésre.
 Lazítja az izmokat, szalagokat.
 Hozzájárul a méhnyak ellazulásához, megnyúlásához, tágulásához.
 A progeszteronnal együtt védi a méhnyálkahártyát, megakadályozza az összehúzódását.
Melyek az emlőmirigy fejlődését befolyásoló hormonhatások a nemi érés, a terhesség és a
tejelválasztás során?
Fejlődése
Magzatban: A hámsejtek vakon végződő vezetéket képeznek, majd ezek befelé növekednek, elágazódnak. A
vak végnél fog kialakulni az alveolus, benne a szekréciós elemeket myoepithélsejtek veszik körül. Az
alveolusok kivezetőcsövei intralobularis gyűjtővezetékké egyesülnek, ezek az emlőbimbóban nyílnak.
Pubertáskor:
 Ösztradiol és progeszteron szerepe
 Ösztrogén hatása: Megindítja a proliferációt, a vezetékek növekednek, elágazódnak. (prolaktin,
növekedési hormon, glukokortikoid is kell)
 A mirigyszövet mellett a kötőszövet és a zsírszövet is fejlődik.
 A pubertást követően az emlő a terhességig nyugalmi állapotban van.
Terhesség alatt:
 Ösztrogének, progeszteron, hPL, prolaktin, glukokortikoid, inzulin szerepe
 Szekrécióképes miriggyé alakul.
 Hormonális változások: mirigy fejlődik, elágazások száma nő, új alveolusok, emiatt nagyobbak
lesznek az emlők
 Valamennyi hormon egyidejű jelenléte szükséges.
 A prolaktinreceptorok száma nő.
Ösztrogén: Nagy koncentrációban van jelen. Vezetékek kialakulása, a terhesség alatt a tejszekréciót gátolja!
Progeszteron: Az alveolusok fejlődése.
Tejszekréció szabályozása
 A szülés után a placentáris ösztrogén gátló hatása megszűnik.
 Szoptatási periódus: magas prolaktin, alacsony ösztrogénkoncentráció
 A szoptatás fokozza a prolaktin és az oxytocin szekrécióját
 A prolaktinszekréció fokozódását az emlőbimbó mechanoreceptorainak ingerlése váltja ki, az
ingerek a hypothalamusba mennek.
 A szekréció fenntartásához szükséges a tej kiürülése. (ha elmarad, csökken a tejelválasztás, vagy
akár meg is szűnhet)
 A prolaktin azon gének átírását fokozza, melyek a tejfehérjék és a laktóz szintéziséhez szükségesek.
 A tejelválasztáshoz szükséges még a glukokortikoid és az inzulin. (génátírást fokozó hatás)
Prolaktin: (a hPL hasonló hatású). A prolaktinhatáshoz kell: inzulin, IGF I.
 Termelődés: Hypophysis, emlőmirigy, endothél, bizonyos neuronok, T-lymphocyták
 A prolaktint a laktotrop sejtek szekretálják. A dopamin gátolja (dopaminagonista pl.: bromokriptin a
tejelválasztást gátolja.)

285
  A magas prolaktinszint gátolja a gonadotropinok elválasztását. A szoptatási időszak alatt nincs
menstruáció (szoptatási/laktációs amenorrhea)
 Hatásai: Az emlőmirigy teljesen kifejlődik, majd a tejszekréció, gátolja a GnRH szekrécióját,
fokozza a REM alvást, immunmodulátor.
Prolaktin túltermelése: Hypophysis adenoma, TRH fokozott termelése, dopamin antagonisták.
Tünetek: galactorrhea, szexuális dysfunctio.
Prolaktin hiány: Általában tünetmentes, szülést követően jellemző a tejtermelés hiánya.
Szopási reflex: veleszületett reflex (ferguson-reflex)
 A mellbimbó mechanikai ingerlése tejelválasztást okoz.
 Oxytocin hatására: Az alveolusokat körülvevő myoepithélsejtek összehúzódnak és a tejvezetékbe
ürítik az alveolusok tartalmát
 Oxytocin szekréciót kiváltja: emlőbimbó mechanoreceptorainak ingerlése, szopást megelőző
pszichés ingerek (a prolaktinszekréciót pszichés ingerek nem váltják ki)
A terhesség alatt változnak az anyai szervezet paraméterei:
 Keringési perctérfogat +40%
 Vértérfogat +50%
 Szisztémás vérnyomás -15Hgmm
 Fokozott tápanyagigény: fehérje, vas, folsav
NORMÁLÉRTÉKEK
1. az oocyta migrációja 1-2 nap;
2. a blastocysta beágyazódása: ovulatiót követő 7. nap;
3. terhesség időtartama: 40 hét

286
 68. NÖVEKEDÉS, PUBERTÁS

Sorolja fel az extrauterin növekedésben szerepet játszó fontosabb hormonokat (növekedési hormon,
IGF-1, szexuálszteroidok, kalcitriol, pajzsmirigyhormonok, glükokortikoidok, inzulin).
Extrauterin növekedésben szerepet játszó fontosabb hormonok:
1. növekedési hormon
2. IGF-1
3. szexuálszteroidok
4. kalcitriol
5. pajzsmirigyhormonok
6. glükokortikoidok
7. inzulin
Írja le a növekedési hormon és az inzulinszerű növekedési faktor közötti kapcsolatot és szerepüket a
növekedés szabályozásában.
Az IGF I (régebbi nevén szomatomedin C, mivel a szomatotrop hormon egyes hatásait mediálja) a
proinzulinhoz hasonló szerkezetű peptid. A vérplazmában megjelenő IGF I a májból származik, és
termelését a GH szabályozza. Hypophysectomia után állatkísérletekben a szövetek és a vérplazma IGF I
koncentrációja csökken; ebben az állapotban GH adására helyreáll a vérplazma IGF I koncentrációja.
Emberben a GH-receptor genetikai eredetű hiányában a vérben hiányzik az IGF I.
Írja le a növekedési hormon anyagcserére gyakorolt és növekedést elősegítő hatásait.
Akut hatások
1. fehérjeanyagcsere: fehérjeszintézis fokozódik (anabolikus hatás)
2. zsírszövet: lipolízis fokozódik → FFA-szint nő
3. szénhidrátanyagcsere: inzulinantagonista hatás → a vércukorszint emelkedik.
Háttér:
 glükagon szekréció fokozódik
 glükoneogenezis fokozódik
 a perifériás sejtek inzulinérzékenysége csökken
 a sejtek glükózfelvétele gátlódik
Hosszú távú, növekedésre gyakorolt hatás
 GH hatására a máj hepatocytái IGF-1-et választanak el
 az IGF-1-nek inzulinszerű hatása van
 a sejtek glükózfelvétele fokozódik
 testhossznövekedés következik be: az IGF-1 serkenti a kialakult chondrocyták osztódását, érését,
mitogén hatású → az epiphysisporc ennek ellenére állandó vastagságú marad, mert a diaphysis felől
folyamatos az epiphysisporc csontosodása
 a fehérjeszintézis fokozódik
Milyen következményei vannak a növekedési hormon túltermelésének a csontok hossznövekedésének
befejeződése előtt (gigantizmus), illetve után (acromegalia)?
GH-túlprodukció
Általában a szomatoropsejtek burjánzása, adenoma okozza. Jellemzője a magas GH és magas IGF-1
 A növekedés ideje alatt: gigantizmus/óriásnövés
 A növekedés befejezése után: akromegália: az orr, fül, áll, ujjpercek, lábfej megnagyobbodása, a
csúcsi részek növekednek
 Mindkettőre jellemző a hypophysaer eredetű diabetes mellitus (fokozott lipolízis, fokozott
zsírsavfelhasználás, hyperglikaemia)

287
Milyen hatással van a növekedésre a pajzsmirigyhormon-hiány (aránytalan törpeség), illetve a
stressz?
GH-hiány
Alacsony GH, alacsony IGF-1, okozhatja a GHRH hiány vagy a GH szekrécójának zavara.
 növekedés ideje alatt, pubertás előtt: arányos törpenövés
 növekedés befejezése után: metabolikus tünetek
 növekedési hormon készítménnyel kezelhető
Milyen változások következnek be a férfi- és női nemi szervek felépítésében a nemi érés során?
Körülbelül 10-12 éves korig a testmagasság átlaga és gyakorisági eloszlása közel azonos a két nemben. A
serdülőkor elején mindkét nemben meglódul a növekedés.
A nemi érés első lépése az adrenarche, ekkor a mellékvesekéreg androgéntermelése megindul.
Hatásai:
 a GH szekréciójának frekvenciája és amplitúdója is növekszik
 az epiphysisporcokra közvetlenül hat (növekedést segíti)
 a serdülőkor végén az epiphysisfugák záródásához járul hozzá
 a vázizomzat fejlődését segíti
10-12 éves korban a GnRH-t termelő sejtek felszabadulnak a gátlás alól és GnRH hatására az
adenohypophysis gonadotrop sejtjei LH-t és FSH-t szekretálnak. Az LH és FSH a gonádokra hatva serkenti
a nemi hormonok szintézisét és az ivarsejtek termelését/érését.
Férfi Nő
Szakáll, bajusz, szemérem- és hónaljszőrzet Thelarche: Az emlő fejlődése.
fejlődése. Pubarche: A szőrzet fejlődése.
Faggyúmirigyek száma nő. Menarche: Az első menstruáció.
Külső nemi szervek növekednek, fejlődnek. Akceleráció: A 20. században a fejlődés,
A vázizomzat fejlődik. növekedés folyamata felgyorsult, az első
Hangszalagok megvastagodnak, mély hang menstruáció jóval korábban jelentkezik, okai:
kialakul  világítás
 a közegészségügyi ellátás javulása
 a táplálkozás minőségének javulása
Ismertesse a női pubertás szakaszait: adrenarche, thelarche, pubarche, menarche. Mit jelentenek ezek
a kifejezések?
Női pubertás szakaszai:
1. Adrenarche: A mellékvesekéreg androgén termelése fokozódik.
2. Thelarche: Az emlő fejlődése.
3. Pubarche: A szőrzet fejlődése.
4. Menarche: Az első menstruáció.
Milyen hatása van a nemi hormonoknak a növekedésre?
A nemi hormonok szomatikus változásokat váltanak ki:
 testhossznövekedés gyorsulása pl. ösztrogén és tesztoszteron alacsony koncentrációban, de magas
koncentrációban gátolják a növekedést
 mentális változások
 másodlagos nemi jelleg kialakulása

288
 69. AZ AGYI VÉRÁRAMLÁS SZABÁLYOZÁSA, A LIQUOR
CEREBROSPINÁLIS, AZ AGY BARRIERRENDSZEREI

Ismertesse az agyi vérátáramlás normálértékét, részesedését a nyugalmi perctérfogatból. Értékelje a

PO2, PCO2, pH és a vércukorszint hatását az agyi vérátáramlásra.
Szerv Nyugalmi PT Nyugalmi O2 Munka PT Max vasodilatatio
Mértékegység kg % ml % ml % ml % ml
Összesen 70 100 5000 100 250 100 25000 100
Agy 1,4 2 750 15 45 18 750 3 1500
Szív 0,3 0,4 250 5 30 12 1250 5 1250
Splanch 4 5,7 1000 20 9000
55 22 750 3
Máj 1,5 2,1 500 10 5000
Vese 0,3 0,4 1000 20 17,5 7 750 3 1800
Izom 35 50 800 16 50 20 21250
21250 85
Bőr 2 2,9 250 5 10 4 3000
Zsír 9 13 250 5 1800
42,5 17 250 1
Csont stb. 18 25,6 200 4 2000
Az agy számára fontosabb a vérellátás folyamatossága, mint bármely más szerv esetében: ha a vérellátás
megszűnik (agyi ischaemia), akkor az agy működésében 5 másodpercen belül súlyos zavar következik be.
A vérellátás 3 percig tartó szünetelése még csak reverzíbilisen függeszti fel az idegsejtek működését. Ha a
vérellátás 3–6 perc között szünetel, akkor helyreállása után is működési zavarok maradnak vissza. Hat
percnél hosszabb vérellátási szünet a féltekékben irreverzíbilis idegrendszeri károsodást okoz (agyhalál).
Az emberi agyvelő tömege átlagosan 1400 g, a testtömeg 2%-a. Az agyi véráramlás percenként 750-800 ml,
a nyugalmi perctérfogat mintegy 15%-a. A központi idegrendszer működésének fenntartásához az
áramlásnak minimálisan 550–600 ml/min értéket kell elérnie. Az áramlás eloszlása nem homogén, a
szürkeállomány véráramlása nagyobb, mint a fehérállományé. Az agy a teljes nyugalmi oxigénfelvétel 25%-
át fogyasztja el. Az agyszövet oxigén- és glukózfelhasználása – a többi szervvel összehasonlítva – rendkívül
magas.
Az agy vérellátását a két arteria carotis interna és a két arteria vertebralis biztosítja (az utóbbi erek az
agyalapon az arteria basilarisban egyesülnek). Az említett erek az agyalapon a circulus arteriosus Willisit
képezik. Emberben a carotis artériák főként az azonos oldali féltekék vérrellátását biztosítják. A két arteria
carotis interna a féltekék elülső kétharmadát, a vertebrobasilaris rendszer a hátsó agyterületeket látja el
vérrel.
Az agyi ellenálláserek tónusa jelentős mértékben függ az artériás, továbbá a helyi CO2-tenziótól: a PCO2
emelkedésére az erek vasodilatatióval reagálnak, az agyi véráramlás növekszik. A fiziológiás Pa CO2-
érték fölött (M40 Hgmm) minden Hg-milliméternyi Pa CO2-emelkedés 5%-kal növeli meg az agyi áramlást.
A fiziológiásnál alacsonyabb PCO2-értéken az agyi erekben vasoconstrictio, véráramlás-csökkenés jön
létre. Akaratlagos hyperventilatio akár 35%-kal is csökkentheti az agyi véráramlást; ilyen mértékű
csökkenés már központi idegrendszeri tünetekkel (szédülés, zavart tudat) jár. Ezek a tünetek lépnek fel nagy
tengerszint feletti magasságon a hegyi klímához nem alkalmazkodott hegymászókban. (Az agyi
vasoconstrictio lehet az oka az esetleges eszméletvesztésnek.)
Az artériás PO2 hat ugyan az agyi véráramlásra, de a fiziológiás tartományon belüli változások kisebbek,
mint a magas vagy alacsony Pa CO2-változások következményei. 50 Hgmm alatti Pa O2 jelentősen
csökkenti az agyi erek tónusát, és még súlyosabb hypoxia (Pa O2 = 20 Hgmm) maximálisan kitágítja az
agyi ellenállásereket.
Az agyi erek autoregulációs képessége csak a fiziológiás artériás CO2-tenzió-tartományban érvényesül.
Ha a Pa CO2 a normális fölött van, az autoregulációért felelős mechanizmus nem működik megfelelően. A
fiziológiásnál nagyobb Pa CO2 mellett az erek eleve tágult állapotban vannak: a perfúziós nyomás

289
csökkenésekor az érellenállás tovább már nem, vagy alig csökkenhet. Az autoregulációs tartomány felső
zónájában a vasoconstrictio nem képes kompenzálni a normálisnál magasabb Pa CO 2 értágító hatását, és az
áramlás a nyomásemelkedéssel párhuzamosan nő. Ilyen körülmények között az autoregulációs tartomány
beszűkül. Hypercapniás állapotban az artériás nyomásemelkedés áttevődik a mikrocirkuláció ereire, és
ennek veszélyes következményei lehetnek. Hypocapniás állapotban, az eleve fokozott agyi értónus miatt az
autoregulációs tartomány mindkét irányban kiszélesedik.
A hyperaemia mechanizmusa valószínűleg nem azonos minden egyes agyi régióban. Létrejöttét helyi
anyagcsere-tényezőkre vezetik vissza. Az idegtevékenység fokozódásakor kimutatható a PCO2 helyi
növekedése, az extracelluláris H+- és K+-koncentráció helyi emelkedése, végül pedig az adenin-
nukleotidok (ATP és ADP) bomlásából származó adenozin felszabadulása. Mindezen anyagok tágítják
az agyi ereket.
Állítsa szembe a lokális szöveti és a szisztémás neurális szabályozás jelentőségét és mechanizmusát az
agyban.
Csak az agyi véráramlás folyamatos nem invazív követésével lehetett kimutatni, hogy a helyi agyi
aktivitást (szenzoros, motoros vagy kognitív) a helyi véráramlás fokozódása kíséri, azaz az idegszövetben is
jelentkezik a funkcionális hyperaemia. A helyi véráramlás-fokozódás nem jár a teljes agyi véráramlás
kimutatható változásával; az éppen aktív terület véráramlás-fokozódása a teljes agyi véráramlás egészen kis
hányada. Jelenleg a központi idegrendszeri működések lokalizációjának legfontosabb eszköze az agyi
véráramlás helyi változásainak kimutatása. A funkcionális hyperaemiát eredetileg az aktív terület
mikrocirkulációjában mutatták ki; az arteriolák tágulata a kapillárisok nagyobb véráramlását biztosította.
Azonban a hyperaemia alatt az aktív területhez vezető kisebb artériákban, így a pia mater kis ereiben is
kimutatható a kalibernövekedés (retrográd vasodilatatio), és az ezzel járó fokozott áramlás.
A hyperaemia mechanizmusa valószínűleg nem azonos minden egyes agyi régióban. Létrejöttét helyi
anyagcsere-tényezőkre vezetik vissza. Az idegtevékenység fokozódásakor kimutatható a PCO2 helyi
növekedése, az extracelluláris H+- és K+-koncentráció helyi emelkedése, végül pedig az adenin-nukleotidok
(ATP és ADP) bomlásából származó adenozin felszabadulása. Mindezen anyagok tágítják az agyi ereket.
A funkcionális hyperaemia kiváltásának egyik mechanizmusa a nitrogén-monoxid által okozott értágulat
lehet. A NO magukból az aktív idegsejtekből szabadulhat fel: ezekből a NO diffúzióval jut el az erekhez.
Valószínűleg ennél fontosabb, hogy az aktív idegsejtek nitroxiderg neuronokat aktiválnak; ezek axonjai az
erek simaizmain végződnek, és értágulatot okoznak. (Az endothelsejtekből és az idegvégződésekből
felszabaduló nitrogén-monoxidnak (NO) szerepe van az alapszintű agyi véráramlás fenntartásában is.) Az
agyi keringés lokális szabályozásában további tényező az agyi erek nem adrenerg, nem kolinerg (NANC)
értágító beidegzése.
Írja le a cerebrospinális folyadék (CSF) képződését, áramlását és felszívódását. Adja meg a CSF
normális térfogatát, képződési rátáját, nyomását.
Az agy kamrarendszerének részei a két oldalkamra, az ezeket összekötő 3.
agykamra és a 4. agykamra, amely a Silvius-vezetéken keresztül közlekedik a
3. agykamrával. Ezt az üregrendszert cerebrospinalis folyadék (CSF, liquor
cerebrospinalis) tölti ki. A 4. agykamra három nyíláson keresztül közlekedik
az arachnoidea és a pia mater között elhelyezkedő subarachnoidealis térrel.
A subarachnoidealis folyadék körülveszi az egész agyat. A kamrák plexus
chorioideusaiban keletkező CSF az agykamrákból a subarachnoidealis tér
felé áramlik: a subarachnoidealis tér a nyúltvelő alatt a gerinccsatornában
folytatódik, és a CSF ilyen módon körülveszi a gerincvelőt is. A CSF teljes
mennyisége kb. 140 ml. Az agyat és gerincvelőt körülvevő CSF mechanikai
védelmet nyújt az érzékeny idegszövet számára hirtelen fellépő gyorsulás, ill.
traumák alkalmával bekövetkező sérülésekkel szemben.

290
 A CSF keletkezésének fő forrásai a kamrák üregében lévő plexus
chorioideusok, amelyek ependymasejtekkel borított erekből állnak. A
plexusok kapillárisainak endotheliuma különbözik a többi agyi
kapilláris endotheliumától: a sejtek közötti intercelluláris junkciók
nem zárnak szorosan, átengedik a kis molekulákat és ionokat, és csak
a makromolekulákat tartják vissza. Ezzel éles ellentétben a
kapillárisokat fedő ependymasejtek közötti junkciók szorosan
zárnak, és permeabilitási gátat képeznek a CSF és a vérplazma között:
ezt vér-liquor gátnak nevezzük.
Az aszimmetrikus (polarizált) ependymasejtek választják el a CSF
legnagyobb részét. A Na+–K+-pumpa a sejtek liquortér felé eső
membránjában helyezkedik el. A pumpa a kamrák lumenébe választ
ki Na+-okat, és onnan K+-okat vesz fel a sejtek belsejébe. Az átellenes
(a kapillárisok felé eső) membránban két transzporter helyezkedik el:
ezek pótolják a vérből a CSF-be kiválasztott Na+-okat. Az egyik
transzporter a Na+/H+-antiporter, amely extracelluláris Na+-okat cserél
intracelluláris H+-okra. A cseréhez szükséges intracelluláris H+-ok a víz disszociációjából származnak: az
intracelluláris OH–-okat HCO3–-ok képződése mellett CO2 semlegesíti. Minden ilyen neutralizációs
mechanizmusban a szénsavanhidráz enzim működik közre: az enzim bénítása acetazolamiddal gátolja a
Na+/H+-kicserélődést, ezzel a CSF-elválasztást. A másik transzporter egy Na+–Cl–-kotranszporter.
A CSF a kamrákon belüli lazán záró ependymasejtek között összeköttetésben áll az agyi interstitialis
folyadékkal. (Figyelem: különbség van a plexus chorioideusokat fedő és az egyéb ependymasejtek között!)
A CSF ezért – bár csak kisebb részében – az agyi kapillárisendotheliumnak is szekréciós terméke. A CSF
összetétele közel áll az agyi interstitialis folyadék összetételéhez.
Az anionok (Cl– és HCO3–) szekréciójának mechanizmusáról keveset tudunk. A víz passzívan követi az
ionok szekréciójával keletkezett ozmotikus gradienst.
Naponta mintegy 500 ml CSF képződik, és a villi arachnoidealeseken keresztül ugyanannyi vissza is
szívódik a dura mater és a csont között elhelyezkedő vénás sinusokba. A CSF az oldalkamrákból
folyamatosan áramlik a 3. agykamra, az aquaeductus Silvii, a 4. agykamra irányába, majd a 4. agykamra
három kivezető nyílásán (foramina Magendie et Luschka) keresztül éri el a subarachnoidealis teret. A
subarachnoidealis tér helyenként ciszternákká tágul. A CSF az arachnoidea granulációin keresztül (villi
arachnoidales, Pacchioni-granulációk) a dura mater és a csont között elhelyezkedő agyi vénás sinusokba
szívódik fel. A szekrécióval ellentétben a felszívódás nem igényel specifikus transzportereket; a felszívás
hajtóereje a hidrosztatikai nyomáskülönbség. A liquortérben a hidrosztatikai nyomás kb. 5 Hgmm (ez kb. 7
vízcm-nek felel meg); ez a nyomás kevéssel meghaladja az agyból elvezető nagy vénák (v. jugularis int.)
nyomását.
CSF volumen: 140 ml;
CSF termelődés: 500 ml/nap.
CSF nyomás: 5 Hgmm (8-10 vízcm);
Írja le a vér-agy gát alkotóit, és jellemezze a vér-agy gátat. Nevezze meg a vér-agy gáton kívüli
területeket és jellemezze a cirkumventrikuláris szervek funkcióját!
Az idegsejteknek – a többi sejthez viszonyítva – nagyobb környezeti stabilitásra van szükségük. Az
extracelluláris környezet állandóságát az agyi interstitialis folyadék és a vérplazma közötti vér-agy
gátbiztosítja. A vér-agy gátat az agyi kapillárisokat bélelő endothelsejtek képezik. Az agyi erekben az egyes
endothelsejtek közötti kapcsolat szorosan záró. A kapillárisendothelium ezzel izolálja az ideg- és gliasejteket
a vérplazmától. A gát megakadályozza az anyagok szabad kicserélődését a kompartmentek között; ez alól
kivételt képeznek a gázok és néhány lipidoldékony anyag.

291
 A circumventricularis szervek területén nem működik vér-
agy gát, ott az agyi kapillárisok permeabilitása lehetővé teszi az
anyagok kétirányú transzportját.
A vér agy gát (BBB: blood brain barrier):
 ionokra is impermeabilis
 funkciója az endothelsejtek működéséhez kötött
 agyi kapillárisok sajátságos jellemzői:
o nem fenesztrált endothél, közöttük tight
junctionok helyezkednek el
o tight junction: occludin, claudin, JAM, cingulin,
ZO-1, ZO-2, ZO-3, actin
o astrocyta-talpak borítják felszínük 85%-át
 a vér-agy gát integritása a junctionalis adhéziós
molekulák (JAM-A) kifejeződésétől is függ
o ANXA1: Annexin A1
 agyi endothélsejtekben is kifejeződő
anti-inflammatorikus protein
 alapvetően regulálja a vér agy gát
permeabilitását: expressziója glucocorticoid hatásra emelkedik → a glucocorticoidok
csökkentik a vér-agy gát permeabilitását
 a vér-agy gát funkciózavaraival járó humán neurológiai kórképekben (pl: sclerosis
multiplex) expressziója csökkent
 expressziójának befolyásolása javíthatja a vér-agy gát permeabilitás zavaraival járó
kórállapotokat
 biztosítja az agyi kapillárisok szelektív permabilitási viszonyait, így a KIR homeostasisának
fenntartását
 bizonyos anyagok bejutását megakadályozza, másokét elősegíti
o vizet paracellularisan átengedi
o glükózt, aminosavakat és más molekulákat specifikus transzporterekkel enged át
glukóz: GLUT1
o aminosav transzporterek:
 L: leucin, L-dopa
 A: alanin, glycin, szerin
 ACS: alanin, cisztein, szerin (eltávolítás)
 ABC (ATP-binding casette transporters):
 MDR: multi drug resistance - p-glycoprotein
 elősegíti bizonyos anyagcsere-termékek és toxikus anyagok eltávolítását a
központi idegrendszerből, szteroidokat is transzportál
 vér-agy gát permeabilitása függ:
o molekulanagyság, lipidoldékonyság (CO2, O2 könnyen permeál)
o kémiai tulajdonság (töltés, enzimatikus szubsztrát)
o carrier-mediált transzport: cukrok, aminosavak
o enzimatikus barrier
 brain uptake index: egy anyag triciált vízhez viszonyított bejutása 15s alatt
o agyi kapillárisok enzimatikus csapdája, dopa → dopa-dekarboxiláz → dopamin
o trojan horse liposome technology (THL), receptor-mediált transcytosissal bekerülhet
A gát nem engedi át a H+ és HCO3- ionokat, így a CSF pH-ját a nem respirációs acidosis nem befolyásolja.
Csak a pCO2-változás tudja befolyásolni a CSF pH-t, mert a CO2 át tud diffundálni a vér-agy gáton.

292
 Transzport folyamatok a vér-agy gáton át Transzport folyamatok a vér-agy gáton át
vér → agy (influx) agy → vér (efflux)

A vér-agy gáton kívüli, védetlen területek (circumventricularis szervek): fenesztrált endothél, nincs gliatalp
1. area postrema (hányásközpontban található)
2. eminentia mediana (agyalapi mirigyben)
3. neurohypophysis
4. corpus pineale (tobozmirigy)
5. organum subfornicale (SFO)
6. organum vasculosum laminae terminalis (OVLT)
7. organum subcommissurale (SCO)
NORMÁLÉRTÉKEK
1. agyi véráramlás (felnőtt): 750 ml/perc, a nyugalmi perctérfogat 15%-a
2. CSF volumen: 140 ml
3. CSF termelődés: 500 ml/nap
4. CSF nyomás: 5 Hgmm (8-10 vízcm);

293
 70. A SZOMATOSZENZOROS RENDSZER: A HÁTSÓ KÖTEGI
(LEMNISCUS MEDIALIS) PÁLYARENDSZER

Írja le a hátsó kötegi lemniscus medialis által szállított szomatoszenzoros szubmodalitásokat (finom
tapintás, propriocepció). Sorolja fel a hátsó kötegi lemniscus medialis rendszer és trigeminalis
megfelelőjének elemeit.
A szomatoszenzoros rendszer azokról az ingerekről nyújt információt, amelyek érintkezésbe kerülnek a
test felszínével vagy a testnyílások nyálkahártyájával; ezen kívül tájékoztat a végtagok helyzetéről, a bőrt és
néhány belső szervet érő károsító ingerekről, továbbá a bőrt érő hőbehatásokról (kontakt vagy sugárzó
behatás). A szomatoszenzoros rendszer receptorai – ellentétben a látás, hallás, ízérzés és szaglás
koncentráltan elhelyezkedő szenzoros receptoraival – testszerte megtalálhatók. Tudatosuló része megfelel a
klasszikus „tapintás” érzéknek.
A szomatoszenzórium anatómiai és működési szempontból két nagyobb alrendszerre oszlik. Az egyik
ezek közül a hátsó köteg–lemniscus medialis rendszer, amelynek primer afferens axonjai a gerincvelő
hátsó kötegében haladnak felfelé, és a nyúltvelőben való átcsatolódás után a lemniscus medialisban
folytatódnak. A lemniscus medialis szállítja a különféle taktilis információkat, továbbá azokat a
proprioceptiv ingerületeket, amelyek tudatosulnak (epikritikus szenzibilitás). A másik alrendszer
az anterolateralis rendszer: ennek primer afferensei a gerincvelő hátsó szarvában csatolódnak át, ahonnan
a másodrendű neuronok az anterolateralis kötegben haladnak felfelé. Az anterolateralis rendszer szállítja a
nociceptiv információkat, amelyek fájdalomként tudatosulnak, a hőérzést, valamint bizonyos durva taktilis
ingerületeket (protopátiás szenzibilitás).
A szomatoszenzoros rendszerben az ingereket a primer afferens neuronok pseudounipolaris sejtjeinek
perifériás szenzoros végződései veszik fel. [A sejttest (soma) a hátsó gyöki ganglionban (spinalis ganglion,
ganglion intervertebrale) vagy az agyidegek érzőganglionjában helyezkedik el.] A szenzoros receptorok
(szenzorok, amelyeket egyes helyeken egyszerűen receptorokként említenek) vagy szabad idegvégződések,
vagy egy specializált tokon belül foglalnak helyet; a mechanikai, hőmérsékleti vagy kémiai inger a
végződésekben alakul át elektromos jellé.
A hátsó köteg–lemniscus medialis rendszer elemzi a bőrt érő taktilis ingereket. Felismeri a bőrrel való
érintkezés tényét, intenzitását, időtartamát és – ha van ilyen – az inger elmozdulásának irányát, továbbá a
bőrrel érintkező felület minőségét (pl. selyem vagy pamut). A rendszer felismeri a felület száraz vagy
nedves voltát, ugyanúgy mint az érintés vibrációját vagy hullámzását (angol kifejezéssel flutter). Mindez
azért lehetséges, mert a bőrben különböző mechanoreceptorok vannak, amelyek ingerületüket elkülönített
(„fix huzalozású”) vonalakon juttatják fel a primer szomatoszenzoros kéregbe.
A hátsó köteg zömmel az azonos oldalról jövő taktilis és proprioceptiv információkat szállítja. A rendszer
első átcsatolódása a nyúltvelőben (nuclei fasciculi cuneati et gracilis) van. A másodlagos (vagy
másodrendű) projekciós neuronok a lemniscus medialist alkotva a túlsó oldalra kereszteződnek. A lemniscus
medialishoz csatlakoznak a trigeminus rendszer másodrendű axonjai is. Az axonok a thalamus
relémagjaihoz (nucleus ventralis posterior része) húzódnak. Mind a medialis lemniscus pálya, mind a
thalamuson belüli végződése szomatotopiásan rendezett (azaz a szomszédos receptorok egymás
szomszédságába projiciálnak). A különböző receptortípusokból származó információk nem keverednek az
egymást követő átcsatolódások szintjén, és elkülönülten („vonalspecifikusan”) jutnak fel a primer
szomatoszenzoros kéregbe.

294
 Szenzoros modalitások / Érzőpályák
Epikritikus szenzibilitás Protopátiás szenzibilitás Propriocepció
(Hátsó köteg – lemniscus (Anterolaterais rendszer, tractus
medialis) sphinothalamicus)
Két pont diszkrimináció  fájdalom (fájdalom mint érzet Az izmok feszítettségéből,
(diszkriminatív nyomás és csak az agykéreg szintjén, ízületekből, szalagokból jövő
tapintásérzés) egyébként nociceptio) információ, ami a központi
 vibrációérzés  hőérzet idegrendszerbe megy. (nem
 súlyérzés  elemi tapintás (durvább taktilis tudatosuló propriocepció)
 tudatosuló proprioceptio ingerek, mint durva nyomás és
(ízületi helyzetérzékelés, tapintás)
izomtónus-érzékelés,
mozgásérzékelés)
Receptorok: Receptorok :
 Tapintás - Meissner test  mechanoreceptorok
 Vibráció, nyújtás – Vater-  termoreceptorok
Paccini test  nociceptorok
 Propriocepció – izom-,
ínorsó, ízületi tok és
ízületi szalagok receptorai
tractus spinobulbares (fasciculus tractus spinothalamicus lateralis et
tractus spinocerebellaris dorsalis
gracilis et cuneatus), lemniscus anterior, lemniscus trigeminalis et vetralis, valamint a nekik
trigeminalis dorsalis megfelelő tractus
cuneocerebellaris és tractus
spinocerebellaris rostalis
A hátsó kötegi lemniscus medialis által szállított szomatoszenzoros szubmodalitásokat az epikritikus
szenzibilitás pályája szállítja.

295
Írja le a bőrben található mechanoreceptorokat és funkciójukat: Vater-Pacini-test, Meissner-test,
Ruffini-test, Merkel-test, szabad idegvégződés.
Nagy részük primer afferens axon (Aα és Aß-rost) végződése. Számos axonvégződést egy kötőszöveti tok
vesz körül, melynek mechanikai szűrő szerepe van. Az idegvégződéseknek jellemző morfológiai
megjelenése van. A bőrreceptorokban a tok tulajdonságai határozzák meg a receptorműködés jellemzőit. (Ha
a tok eltűnik megváltozik a receptor szenzitivitása)
 A bőr felületes taktilis receptorai a dermisben vagy a dermis/epidermis határon vannak, a mély
receptorok a subcutisban.
o subcutisban (bőr alatti kötőszövet, bőralja): Vater-Paccini- test (gyorsan adaptálódik),
Ruffini-test (lassan adaptálódik), ezeknek a receptor mezejük nagy
 A szőrös és a szőrtelen bőrben eltérőek a receptorok.
o Szőrös bőrben: a szőrtüszők mellett perifollicularis mechanoreceptorok vannak, melyek a
szőrtüszők elmozdulását érzékelik.
o Sima bőr: receptorai nélkülözhetetlenek a finom taktilis információk érzékelésében.
2 fő receptortípus, melyek felületesen helyezkednek el: Merkel-féle sejtek (lassan
adaptálódik), Meissner-féle testek (gyorsan adaptálódik), ezeknek a receptív mezejük kicsi
 Az izmok szenzoros receptoraiból induló afferens axonok elágazódnak: egyik ág a gv.
szürkeállományában interneuronokra átkapcsolódik, a másik ág hátsó kötegi felszálló pályát alkot.
Az információk az agykéregben tudatosulnak. (tapintással megállapítjuk a tárgyak alakját, a
végtagok helyzetét, mozgását érzékeljük)
 Az izomorsók a végtagok helyzetét és mozgását érzékelik. (+izületi receptorok)
A termoreceptorok a hidegre és a melegre érzékenyek, tipikusan lassan
adaptálódó receptorok. A thermoreceptorok további alcsoportokba sorolhatók:
 Hideg-receptorok: thermoreceptorok, az Aδ típusú idegrostok szabad
idegvégződései.
 Meleg-receptorok: C-típusú rostok szabad idegvégződései alkotják ezt
a csoportot, amelyek a hőmérséklet emelkedésére reagálnak.

296
Definiálja a receptorérzékenység, a receptorspecificitás és a receptív mező fogalmakat. Magyarázza el
a perifériás beidegzés sűrűsége és a receptív mezők mérete közötti összefüggéseket. Definiálja a lassan
és a gyorsan adaptálódó receptorokat.
Receptor érzékenység: A receptorok küszöbingere, az a minimális intenzitású inger, mely a receptorhoz
csatlakozó axonon akciós potenciált vált ki (ezt a legkisebb minimális intenzitást váltja ki az adekvált
inger/a receptor fiziológiás ingere)
Receptorspecifitás: A receptorok a rájuk jellemző specifikus modalitásokat közvetítik az azonos módon
működő idegrostban.
Receptív mező: Primer afferens neuron vagy körülírt bőrfelületről gyűjt információt. Minden
szenzoros neuronhoz tartozik egy terület (area) ahonnan az adott neuron ingereket kap. Ez az úgynevezett
receptív mező. A receptív mező legegyszerűbben a bőr receptoraival érzékeltethető. A mező határán belül
stimulálva az adott területet, a szenzoros neuron ingerületbe jön. Mezőn kívüli stimulus, nem hoz létre
akciós potenciált a primer szenzoros neuronon. Egyes primer afferens neuronokhoz tartozó receptív mezők
átfedik egymást, így egy sejt pusztulása nem okoz érzetkiesést. Abban az esetben, ha a receptív mezők
átfedése nagy, az inger helyzete pontosabban lokalizálható. Két egymáshoz nagyon közeli inger is csak
akkor ismerhető fel különállóként, ha a receptív mezők átfedésének „nagy a téri felbontása”. A hát bőrében
kisebb az átfedések mértéke, mint például az arc bőrében, ezért az arcon két, egymáshoz sokkal közelebbi
ingert is különállónak érzékelünk, míg a hát bőrében, azonos távolság mellett, egyként érzékeljük a két
stimulust. A primer szenzoros neuron rendelkezik a legkisebb receptív mezővel, míg a másodrendű
szenzoros neuron, ennek sokszorosáról kap információt. Ahogy haladunk felfele a hierarchiában egyre
nagyobbak lesznek az egyes neuronokhoz tartozó receptív mezők. Az érzékelés pontosságának és az inger
lokalizációjának képességét megtartandó, az afferentációk elágaznak, több kimenetet is adnak, ez a
konvergencia jelensége. Egy primer szenzoros neuron több másodlagos neuront aktivál. Az ingerek közötti
kontrasztképzés megvalósítása érdekében nem csupán serkentő kimenetű receptív mezők léteznek, hanem
gátlók is. A gátló kimenetű receptív mezők (inger hiányában aktívak) hatására a magasabb rendű neuron
receptív mezeje beszűkülhet, így megtartva az érzékelés pontosságát az összegződés ellenére is.
Adaptáció
 gyorsan adaptálódó receptorok: akciós potenciál csak az ingerlés kezdetén jelentkezik, majd gyorsan
és nagy mértékben csökken a frekvenciája
 lassan adaptálódó: akciós potenciál az inger fennállása alatt végig keletkezik, de a frekvencia
csökken

297
Írja le a test topográfiás szerveződését a szomatoszenzoros kéreg szintjén. Magyarázza el, hogyan
befolyásolja egy adott terület perifériás beidegzésének sűrűsége a gyrus postcentralison található
kérgi reprezentációs területének nagyságát.
A thalamus projekciója a parietalis kéreg gyrus postcentralisában elhelyezkedő primer
szomatoszenzoros kéreg (S1) neuronjain végződik. A primer szomatoszenzoros kéreg négy elkülöníthető
mezőből, a Brodmann-féle 3a, 3b, 1-es és 2-es areákból áll. A primer szomatoszenzoros areától lateralisan
a szekunder szomatoszenzoros area (S2), hátrafelé pedig a szomatoszenzoros funkcióval is rendelkező
hátsó parietalis kéreg, a Brodmann 5-ös és 7-es areák helyezkednek el.
A primer szomatoszenzoros kéreg bemenetét a thalamus relémagjainak projekciója képezi. A szekunder
szomatoszenzoros kéreg bemenete az S1-ből származik: az S1 sérülése után az S2-ben megszűnnek az
elektrofiziológiai módszerekkel kimutatható szenzoros működések.
Az agykéregben a test egész felszíne leképződik, a szomatoszenzoros kéreg szomatotópiásan rendezett.
Az idegsebészeti beavatkozások fejlődésével további megközelítési lehetőség nyílt meg. Wilder Penfield
helyi érzéstelenítésben végzett műtétek során elektromosan ingerelte a feltárt gyrus centralis posterior egyes
pontjait, és a betegek az ingerlés alatt az ellenkező testfél körülírt területén zsibbadásról, taktilis
szenzációkról számoltak be. Az emberi gyrus centralis posterior rendszeres vizsgálatokkal felvett
szomatotópiás térképe hasonló volt a majmokban a kiváltott potenciálok alapján kialakult térképhez.
Adott bőrterület agykérgi reprezentációja
nem annak nagyságával, hanem az illető
területnek a taktilis érzékelésben játszott
szerepével – a receptorsűrűséggel – arányos; így
az ajkaknak, az egyéb perioralis régióknak,
különösen a nyelvnek, továbbá a kéz ujjainak
aránytalanul nagy kérgi képviselete van.
A) A primer (S1) és a szekunder (S2)
szomatoszenzoros kéreg lateralis nézete és a hátsó
parietalis lebeny.
B) A gyrus centralis posterior metszete, a metszési
síkot az A panelen jeleztük. A sulcus centralistól
hátrafelé sorban helyezkednek el a Brodmann-féle
3a, 3b, 1-es és 2-es areák, a sulcus centralis
posteriortól hátrafelé az 5-ös és 7-es areák. A
thalamusból jövő afferens projekciós rostok a 3a és
3b areákba futnak be, és onnan kapcsolódnak át az
1-es és 2-es areába.

298
Az agykérgi sematikus ábra a gyrus centralis posterior frontalis metszetén ábrázolja a test egyes régióinak
érzőreprezentációját. A valódi arányokat a kéreg felszínére helyezett vastag vonalak szemléltetik.
Legmedialisabban képeződik le az alsó végtag, lateralisan pedig a fej. Látszik, hogy a kéz, különösen pedig
a mutatóujj, az arc egyes részei, beleértve a nyelv csúcsát, aránytalanul nagyobb kérgi reprezentációval
rendelkeznek, mint a többi terület
A kérgi képviselet a régiónak a fajban játszott
szerepével arányos, így pl. nyúlban és macskában a
száj körüli szőrzetnek (tapintószőrök) van aránytalanul
nagy kérgi reprezentációja. Mindezekkel a
megfigyelésekkel egybevágott, hogy a
szomatoszenzoros kéreg körülírt sérülései vagy
gyógyító célú körülírt eltávolítása
meghatározott szenzoros deficittel járnak. Körülírt kis
sérülések meghatározott érzésszubmodalitások
csökkenésére vagy megszűnésére vezetnek. Az S1
mező teljes eltávolítása után hiányos a végtagok
helyzetérzékelése, továbbá a méret, az alak és a
felszíni textúra felismerése.
A szomatotópiás térképek első megszerkesztői
vizsgálataikban viszonylag nagy felületű
(makro)elektródokat voltak kénytelenek használni;
mind az ingerlést (emberben), mind a kiváltott
potenciálok elvezetését (emberben és majomban) a
gyrus centralis posterior konvexitásán, a Brodmann-féle 1-es areában végezték. Az extracelluláris
mikroelektródok bevezetése bővítette a szomatoszenzoros kéreg szerveződéséről kialakult képünket. Négy
évtizeddel az első szomatoszenzoros térképek megjelenése után kiderült, hogy a primer szomatoszenzoros
kéreg mind a négy Brodmann-areajában a testfelszín külön-külön képeződik le. Az egyes Brodmann-
areákban azonban más és más szenzoros modalitások dominálnak.
A taktilis ingerekkel (könnyű érintés, nyomás vagy szőrszálelmozdulás) aktivált receptortípusok
ingerületének specificitása valamennyi átcsatolódásnál megőrződik. A mikroelektródos vizsgálati technika
alkalmazásával kiderült, hogy a specificitás a primer szomatoszenzoros kérgen belül is követhető.
A szomatoszenzoros kéreg működése – hasonlóan más kéregterületekhez – vertikális oszlopokban, corticalis
columnákban szervezett. Egy-egy oszlop a pia mater és a fehérállomány között elhelyezkedő mind a hat
kéregréteget magába foglalja. A kiváltott potenciálok elemzésével kimutatták, hogy egy-egy oszlop egy-egy
receptortípusból származó ingerületeket dolgoz fel. Vannak olyan oszlopok, amelyek a gyorsan adaptálódó,
míg mások a lassan adaptálódó receptorok ingerlésére válaszolnak.
Az egyes receptortípusokból származó ingerületek elkülönülése a corticalis columnákban általánosan
jellemző a szenzoros rendszerekre, az eddig vizsgált valamennyi érzőrendszerben kimutatható.
Valamely taktilis inger tényének, intenzitásának és időtartamának észlelése viszonylag egyszerű feladat,
nem igényel komplex kérgi feldolgozást. Lényegesen összetettebb feladat egy anyag felületi texturájának,
egy kezünkbe vett tárgy alakjának (stereognosia), vagy a bőrfelületen elmozduló tárgy irányának és
sebességének meghatározása. Egy ilyen bonyolultan összetett feladat megoldásához a felületes és a mély
bőrreceptorokból és az izmok proprioceptoraiból jövő információk együttese szükséges. A feladat komplex
analízisét a Brodmann-féle 1-es és 2-es areák végzik, amelyek összetett bemenettel rendelkeznek.
Valamennyi primer szenzoros area közvetlen thalamicus bemenettel rendelkezik; ezen túlmenően a
Brodmann-féle 1-es és 2-es area információit (afferens bemenetét) zömmel a szomszédos, Brodmann-féle 3a
és 3b mezőktől kapja (az információáramlás nem horizontális, hanem az oszlopokon keresztül vertikális).
Az egyes ingertípusok a Brodmann-féle 1-es és 2-es areákban alakulnak át komplex érzetekké. A 3a és 3b

299
area egyes neuronjai könnyen ingerelhetők a szenzorokat érő egyszerű, pontszerű ingerekkel. A 3a és 3b
areák „receptorspecifikus” neuronjaival szemben az 1-es és 2-es areák neuronjain már különböző
receptortípusokból származó ingerületek konvergálnak. A neuronok aktiválásához komplex szenzoros
ingerek szükségesek. Ilyen komplex ingert képezhet pl. egy tárgy megfogása (bőr- és proprioceptiv
ingerületek), vagy valamely objektum elmozdulása a bőrfelületen. Egyes neuronok mindenféle elmozdulást
regisztrálnak, más neuronok azonban irányérzékenyek, csak bizonyos irányban való elmozdulás esetén
aktiválódnak. Ilyen irányérzékeny neuronok először a Brodmann-féle 1-es areában jelennek meg, és
nagyobb számban találhatók a 2-es areában; teljesen hiányoznak viszont a 3a és 3b areákban. A
konvergencia következtében a 3a és 3b areák neuronjainak van a legkisebb receptív mezője, a mező mérete
az 1-es areában ennél nagyobb, végül a 2-es areában a legnagyobb. Az 1-es és 2-es Brodmann-féle areák
sérülésekor a komplex feladatok analízise szenved zavart (astereognosis), azaz hiányzik az alak, valamint a
felületi textúra felismerése.
Mindezekből érthető, hogy a szomatoszenzoros kéreg a begyakorlott mozgásokban, azok megtanulásában
és koordinációjában is szerepet játszik. A Brodmann-féle 2-es area az egész testfelületről származó
információkkal látja el a szomatomotoros kérget. A 2-es area szelektív farmakológiai gátlása szintetikus,
gátlást közvetítő GABA-erg analógokkal lehetetlenné teszi a koordinált finom mozgások kivitelezését; pl. a
kezelt majom nem képes egy apró tárgyat megragadni. A hátsó parietalis kéreg összeköttetést létesít a
szomatoszenzoros, a vizuális és a szomatomotoros rendszerek között.
Definiálja a dermatomát, írja le a dermatomák szerveződését a fej és a test területén.
A gerinccsatornából szegmentálisan kilépő gerincvelői idegek közvetlenül kilépésük után egy ventralis és
egy dorsalis ágra válnak szét. A gerincvelői idegek dorsalis ágai, valamint a thoracalis gerincvelői idegek
ventralis ágai (nn. intercostales) szegmentálisan rendezettek maradnak (a Th1-es ideg kivételével, amely a
plexus brachialis kialakításához is hozzájárul), ennek megfelelően a törzs egy adott területét egy adott
gerincvelői ideg, ill. a neki megfelelő gerincvelői gyökér és szelvény idegzi be (szegmentális/radicularis
beidegzés). Az érző beidegzéssel kapcsolatban gyakran használják a dermatóma fogalmát. Dermatómának
nevezzük azt a bőrterületet, melyet egy gerincvelői szelvény/gyökér érzően beidegez. A dermatómák
határai viszont nem élesek, két szomszédos dermatóma széli részei tetőcserépszerűen fedik egymást, mivel
az idegrostvégződések átnyúlnak a szomszédos dermatómákba. Ennek az a klinikai jelentősége, hogy egy
gerincvelői szegmentum sérülése esetén az érintett dermatóma széli részein nem lesz érzéskiesés. Az átfedés
olyan nagy is lehet, hogy egyetlen szegmentumot érintő sérülés nem jár érzéskieséssel. Mivel a tapintásérzés
dermatómái nagyobb átfedést mutatnak, mint a fájdalomérzés dermatómái, ezért gyöki lézió esetén a
tapintásérzés kiesése nehezebben vizsgálható, viszont könnyebben kimutatható a fájdalom-, vagy a
hőérzéskiesés, így a tünetek közül a hyp- vagy
analgesia különösen jól értékelhetőek.
A dermatómáknak megfelelően jelennek meg
pl. a Herpes zoster bőrtünetei: fájdalmas bőrpír,
paraesthesia, majd számtalan vesicula. A
kórokozó neurotróp vírusok ugyanis a ganglion
spinalekat betegítik meg, leggyakrabban a
thoracalis szakaszon egy vagy több dúcot. Ha
egy dermatómán belül mindenféle érzéskvalitás
kiesik, a lézió valószínűleg a hátsó gyökereket,
ill. a ganglion spinalekat érinti. Hátsó szarvi
lézióra utal viszont, ha csak protopathiás (pl. hő,
fájdalom) érzéskiesés tapasztalható, mivel az
epikritikus és proprioceptív rostok a hátsó
kötegben futnak és ezért nem károsodnak
(disszociált érzészavar).

300
 71. A SZOMATOSZENZOROS RENDSZER: AZ ANTEROLATERÁLIS
PÁLYARENDSZER. EXTEROCEPTÍV GERINCVELŐI REFLEXEK.
GYULLADÁSOS FÁJDALOM. HYPERALGÉZIA. A FÁJDALOM
ENDOGÉN KONTROLLJA ÉS A FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS
ÉLETTANI ALAPJAI.

Definiálja a nociceptor, nocicepció és a fájdalom fogalmát.

Nociceptorok: A szövetek épségét mechanikai, termikus és/vagy kémiai tényezők károsíthatják. Mindezek
olyan specializált, magas ingerküszöbű idegvégződéseket ingerelnek, amelyeket kisebb intenzitású
mechanikai vagy termikus ingerek nem aktiválnak. A specifikus fájdalmi receptorok ártalmas ingerekről
tudósítanak, ezért ezeket nociceptoroknak nevezték el: a név a latin nocere (ártani, károsítani) igéből
származik. A nociceptorok szabad idegvégződések; szemben a tapintási szenzoros receptorokkal, hiányzik
körülöttük a kötőszövetes tok.
Nocicepció: A nocicepció magába foglalja a szervezet fájdalomérzetre adott összes reakcióit.
Fájdalom: Olyan kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, mely tényleges, vagy potenciális szöveti
károsodáshoz vezet.
Írja le a nociceptorok aktivációjának lehetséges mechanizmusait.
A specifikus fájdalomérző receptorok létezése hosszú ideig vitatott volt. Egyesek feltételezték, hogy a
mechano- vagy hőreceptorokat érő extrém intenzitású inger lenne felelős a fájdalomérzetért, azaz ezen
receptorok „túlingerlése” okozna fájdalomérzetet. Az alacsony ingerküszöbű mechanoreceptorokból
kiinduló afferens axonok elektromos ingerlése azonban soha nem vezet fájdalomhoz. Ma a specifikus
nociceptorok létezése általánosan elfogadott tény.
Nociceptorok találhatók a bőrben, bőr alatti szövetekben, csontban és csonthártyában, ízületekben,
izomzatban, fogbélben (ahol a nociceptorok az egyedüli szenzorok), savós hártyákban (peritoneum, pleura)
és az agyburkokban. Némely szövetben azonban teljesen hiányzanak a nociceptorok. Maga az agy teljesen
érzéketlen a mechanikai ingerekkel szemben: ezért végezhetők agyműtétek helyi érzéstelenítésben. A váz-
és a szívizomban lévő nociceptorok kémiai ingerekre érzékenyek, a helyi hypoxia jellegzetes fájdalmat vált
ki, amely a myocardium ischaemiájának jellemző tünete. A gyomor-bél rendszerben és az urogenitalis
apparátusban lévő nociceptorok kevéssé ismertek: fájdalmat vált ki a lumen felőli tágítás, az üreges szervek
simaizomzatának görcsös összehúzódása.
Receptor típusa Afferens ideg Adekvált inger
Unimodális magas ingerküszöbű
Aδ (15m/s)  Mechanikai
mechanoreceptor
 Termikus >45oC
Aδ
 Mechanikai
Bimodális
 Termikus <15oC
C (1m/s)
 Mechanikai
 Termikus >45oC
Polimodális C (1m/s)  Mechanikai
 Kémiai
Kevésbé adaptálódnak, emiatt a fájdalomérzethez nem lehet hozzászokni (de elviselni lehet), tartós
ingerlés hatására inkább fokozott ingerlés lép fel.
Több féle idegrost → a fájdalom érzet frekvenciakódolt, de a szubjektív fájdalomérzet nem csak ettől függ.

301
 Aδ-rostok
Hő és mechanikai ingerek
 vékony velőhüvelyes, lassan vezető rostok,
amelyek végződéseit vagy intenzív (fájdalmas)
mechanikai behatás, vagy fájdalmat keltően forró
hőmérséklet aktiválja
 sok végződést érzékenyítenek specifikus kémiai
tényezők (bradikinin, prosztaglandin)
 vezetési sebessége átlagosan kb. 15 m/s
 az első éles fájdalomérzetet vezetik, ez a
fájdalmas ingert követően azonnal jelentkezik, és
pontosan lokalizálható
 végződnek a gerincvelőben (Rexed lamina I, II,
V, contralateralis V)
C-rostok
Polimodális
 vékony, nem myelinizált, még lassabban vezető
axononok
 vezetési sebessége átlagosan kb. 1 m/s
 A második fájdalomérzetet továbbítják, amely
elmosódottabb, sajgó, égető, tompa jellegű.
 lassaban vezetnek, 2 hullámban érezzük a
fájdalmat
 végződnek a gerincvelőben (Rexed lamina I, II,
V, contralateralis V)
(Rexed lamina: A szürke állomány beosztására
szolgáló rendszer, amely laminákra osztja azt.)

Transzmitter: glutamát
A TRP (transient receptor potential) csatornák szerkezetük – homológ szekvenciáik alapján –
szupercsaládot képeznek, amelyek a fájdalom- és hőérzékelő axonvégződéseken kívül több neuralis és nem
neuralis szövetben találhatók meg, és az egyes csatornáknak nagyon sokféle funkciójuk van [pl. a sejt
környezetében végbemenő változások (ozmolalitás- és helyi pH-változás) detektálása]. A továbbiakban csak
a fájdalom- és hőérzékelésben játszott szerepük kerül ismertetésre. A csatornák közül egyeseknek az a
különleges tulajdonsága, hogy nemcsak az idegrost környezetében lejátszódó fizikai változásra,
hanem specifikus ligandokra is érzékenyek, receptorfehérjék. A fizikai változások és a ligandok
együttesen hozzák létre az idegrostban a végigfutó akciós potenciált.
A TRP csatornák közül a fájdalom- és hőérzékelés szempontjából kiemelkedően fontosak az ún.
vanilloid receptorok (TRPV): ligandjaik közül elsőként a csípős paprika hatóanyagát, a kapszaicint
ismerték fel (innen a név, kapszaicinreceptor). Ezeknek a receptoroknak az ingerülete hozza létre a csípős
paprika vagy csilipaprika okozta csípős-égető-forróság érzést a szájnyálkahártyában (vagy vigyázatlan
kézmozdulatot követően a corneában), és érzékenyíti a végződéseket mindenféle ingerrel szemben
(hyperalgesia). A proinflammatoricus peptideket tartalmazó neuronok perifériás végződéseiből a kapszaicin
felszabadítja a P-anyagot és a CGRP-t, ezzel helyi gyulladást okoz. Más, hidegérzékeny TRP csatornák a
mentolra érzékenyek, a mentol hűsítő hatású. A kapszaicin és a mentol egyaránt növényi eredetű, exogén
ligandok, de a csatornáknak lipidtermészetű endogén ligandjai is vannak (pl.az anandamid).
A TRP csatornák szerkezeti jellemzői közé tartozik, hogy alegységekből állnak össze, továbbá hogy az
alegységek egyenként hat transzmembrán hélixszel „fúrják át” a membránt (6-TM fehérjék). A
kationcsatornáknak jelentős Ca2+-permeabilitása van: az ingerhez kapcsolódó Ca2+-koncentráció-emelkedés
jelentős tényezője az idegrost válaszának.
A fájdalomérző végződéseken található ioncsatornák másik csoportjába a két membránhélixet tartalmazó
savérzékelő ioncsatornák tartoznak. A mechanikai ingerek hatására létrejövő fájdalomérzet kialakulásában
az epithelialis Na+-csatornával rokon, két transzmembrán hélixet tartalmazó molekulák vesznek részt. A
csatornák a szövetek pH-jának savanyodása esetén nyílnak meg. A savi ingerekre válaszoló Na+-csatornák
fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a szövetekben felszabaduló savi metabolitok (pl. gyulladásos
reakció vagy ischaemia esetén) fokozzák a fájdalomérzet intenzitását (hyperalgaesia).
A polimodális receptorok a sérült szövetekből felszabaduló endogén algogen (fájdalomkeltő) anyagokkal
is ingerületbe hozhatók. Ilyen algogenek a sérült sejtekből kilépett K+-ok, az aktivált thrombocytákból
felszabadult szerotonin, a hízósejtek degranulációjakor felszabadult hisztamin, a szöveti kallikrein hatására a
kininogénekből képződött bradikinin. (A bradikinin az Aδ-végződéseket is aktiválja.) Egyes helyben
felszabaduló anyagok a sérült szövetekben érzékenyíthetik a végződéseket a kis intenzitású, önmagukban
nem fájdalmas mechanikai és hőingerekkel szemben, amely utóbbiak így fájdalmat válthatnak ki
(hyperalgesia). Ilyen érzékenyítő (szenzitizáló) anyagok az eikozanoidszármazékok [egyes prosztaglandinok

302
és leukotriének; a ciklooxigenázt inaktiváló különböző, ún. nem szteroid gyulladásgátló vegyületek, mint pl.
az acetilszalicilsav (aszpirin) fájdalomcsillapító hatásúak], továbbá a savi pH. A már említett SP és CGRP
szintén hyperalgesiát váltanak ki.
A nociceptorok gerincvelői végződéseiből felszabaduló transzmitter valamely ingerlő aminosav,
valószínűleg glutamát, amely felszabadulva gyors EPSP-t hoz létre a postsynapticus reléneuronban
(kapcsoló). A C típusú afferensek gerincvelői végződéséből a tachikininek családjába tartózó peptidek, P-
anyag (SP), CGRP (calcitonin-gene-related peptide), valamint neurokinin A is felszabadulnak. A peptidek
felelősek az afferens axonok tartós ingerlésekor postsynapticusan létrejövő lassú potenciálváltozásokért,
neuromodulátorokként hatnak.
A nociceptorokat aktiváló és szenzitizáló endogén anyagok. Aktivátorok
Anyag Eredet
K+ Sérült sejtek
5-hidroxi-triptamin (szerotonin, 5-HT) Aktivált thrombocyták
Hisztamin Hízósejtek
Bradikinin Vérplazma kininogénje (kallikrein hatására)
A nociceptorokat aktiváló és szenzitizáló endogén anyagok. Szenzitizátorok

Anyag Eredet
Prosztaglandinok Sérült sejtek
Leukotriének Sérült sejtek
P-anyag (SP) Polimodális afferensvégződések
CGRP (kalcitonin
Polimodális afferensvégződések
gén relációs peptid)
Ezek a szenzitizáló anyagok önmagukban fájdalmat nem okoznak, de csökkentik a receptor ingerküszöbét,
emiatt kisebb intenzitású (eredetileg nem fájdalmas inger) inger is fájdalmat okoz. (allodinia-hiperalgesia)
Nociceptorok alig vagy egyáltalán nem adaptálódnak a tartós ingerhez, inkább szenzitizálódnak.
Írja le a különbséget a gyors és lassú fájdalom között, és azonosítsa a szállításukért felelős perifériás
idegeket és központi kapcsolataikat.
Aδ-rostok C-rostok
Gyorsabban vezetnek, a gerincvelő hátsó szarvában Lassaban vezetnek, a gerincvelő hátsó szarvában
néhányszor átkapcsolódik, átkereszteződik a sokszor átkapcsolódik, átkereszteződik a túloldalra
túloldalra (anterolaterális pálya) → thalamus VPM, (anterolaterális pálya) → thalamus DM→ frontális
VPL → Brodmann 3, 1, 2 kéreg, limbikus rendszer
(Az agykéreg különböző (területei) mezői funkcionálisan specializálódottak. Brodmann pontosan felosztotta
a cortexet különböző jellegzetes sejtösszetételű és speciális funkciókat ellátó, általa beszámozott, 50 db
külön területre, mezőre.)
Írja le a a spinothalamicus pályák által szállított szomatoszenzoros szubmodalitásokat.
Tapintás, nyomás (felszínes vagy mély), hő, fájdalom valamint a „testérzéssel” kapcsolatos
proprioceptív információk (izmok, inak feszülése, izületek térben elfoglalt helyzete).
Írja le a fájdalom/hőmérséklet/durva tapintás szállításáért felelős rendszert és kapcsolatát a
nagyagykéreggel.
 Aδ- és C-típusú primer afferens szenzoros neuron centrális nyúlványa átkapcsolódik a gerincvelő
szürkeállományában a Rexed I, III, IV, VI-es laminákon → commisura albában kereszteződik → fel
a tractus sphinothalamicus a thalamus VPL-be (fájdalomérzetet szállító rostok a CN-be, DM-be is)
→ thalamocorticalis pályákon (pendunculus thalami superior) át a Br. 3, 1, 2-es areában végződnek
(fájdalomérzők a frontális lebenybe is vetülnek)
 A tractus sphinotahalamikus által szállított információk lateromediális sorrenben: fájdalom, hő, tapintás,
nyomás

303
 A tractus sphinothalamicus két részből ál → tractus sphinothalamicus anterior (tapintás, nyomás) és
lateralis (hő, fájdalom)
 A pálya trigeminalis megfelelője a lemniscus trigeminalis
o primer szenzoros perikaryonja a glandulaetrigeminalae-ban foglal helyet, centrális nyúlványa
fut a nucleus tractus spinalis nervus V.-be, itt átkapcsolódás, innen indul a lemniscus
trigeminalis → thalamus VPM (+ CM, DM)
 A tractus sphinothalamicus lateralis és a lemniscus trigeminalis által szállított fájdalomérzetet szállító
rostjainak kollaterálisai elérik a nucleus CM-t és a nucleus DM-t → innen vetül a fájdalom a frontalis
lebenybe (itt nem tudjuk lokalizálni a fájdalmat, de itt éljük meg a fájdalom jellegét)
 A tractus sphinothalamicuson kívül a rendszerhez tartozik:
o tractus sphinoreticularis, tractus sphinoreticulothalamicus, tractus sphinohypothalamicus
(autonom és magatartási reakciók kiváltása)
o tractus sphinomesenchephalicus (a nociceptív ingerületeket azokhoz a magcsoportokhoz
közvetíti, melyek mérsékelik a fájdalmat a leszálló pályákon át.
Különböztesse meg a modalitásspecifikus és a "wide dynamic range" afferenseket az anterolateralis
rendszerben.
A felszálló pályák projekciós neuronjai két nagyobb csoportot képeznek. Az egyik csoport neuronjain a
magas ingerküszöbű nociceptiv primer afferensek (Aδ- és C-rostok) végződnek: ezek specifikus nociceptiv
felszálló pályákat képeznek. A projekciós neuronok másik típusán viszont egyaránt végződnek magas
ingerküszöbű nociceptiv és alacsony ingerküszöbű Aβ mechanoreceptor afferensek: ezek az ún. széles
dinamikus sávú(wide-dynamic range, WDR) neuronok. Ezekből alakulnak ki a multimodális pályák,
amelyek tehát mind nociceptiv, mind nem nociceptiv ingerületeket szállítanak. (A „multimodális”
elnevezést ne tévesszük össze a „polimodális” primer afferensekkel.)
Ismertesse az anterolateralis pálya agytörzsi és hypothalamicus kapcsolatait, mondjon példákat a
szenzoros ingerlés ezeken a kapcsolatokon keresztül létrejövő hatásaira (ébresztés,
cardiorespiratoricus változások, izomtónus-változások, hőszabályozási reflexívek). Sorolja fel a
spinothalamicus pálya és trigeminális megfelelőjének elemeit. Írja le a test reakcióit a fájdalomra
(motoros, vegetatív, affektív komponensek).
A hátsó gyökökben belépő Aδ- és C típusú rostok a gerincvelő hátsó szarvának felületes zónáiban
végződnek. A nociceptiv afferensek két módon csatolódhatnak át a felszálló pályák neuronjaira. Az egyik
lehetőség a primer afferens rost közvetlen átcsatolódása a hátsó szarvban a felszálló projekciós neuronra; a
másik lehetőség a primer afferens rost átcsatolódása lokális interneuronra, amely azután synapticusan
kapcsolódik a felszálló projekciós neuronhoz.
Az átcsatolódás után a nociceptiv és a széles dinamikus sávú projekciós rostok nagy része a túloldalra
kereszteződik, és az ellenkező oldalon (contralateralisan), míg kisebb része a belépés oldalán
(ipsilateralisan) halad felfelé. A gerincvelőben mind a keresztezett, mind a keresztezetlen rostok az
anterolateralis kötegben futnak: csillapíthatatlan fájdalom esetén (pl. rákos daganat áttétei következtében) e
pályák átmetszésével lehet megkísérelni a fájdalom csillapítását.
Jellemző a gerincvelői szerveződésre, hogy a bőrből,
valamint a zsigeri szervekből (szívből, gyomor-bél
rendszerből és az urogenitalis szervekből) származó
primer nociceptiv afferensek ugyanazokon a projekciós
neuronokon konvergálnak. A központi idegrendszer
magasabb szintjei (thalamus, agykéreg) nem képesek a
fájdalom keletkezésének tényleges helyét attól a
bőrterülettől megkülönböztetni, amelyek primer afferensei
ugyanazokon a projekciós neuronokon konvergálnak. A
fájdalmat ezért nem keletkezési helyén, a megtámadott

304
zsigeri szervben, hanem a test felszínén, kisugárzó fájdalomként érzékeljük. A kisugárzó fájdalom helye
jellemző arra a szervre, amelyben a nociceptiv ingerület keletkezett. Így a szívizom oxigénhiányát
(ischaemiáját) jelző anginás fájdalom típusosan a bal felső végtagba (felkar és váll), a vesemedencében vagy
az ureterben keletkezett veseköves fájdalom a lágyéktájba sugárzik. A másod- és harmadrendű fájdalomérző
neuronok receptív mezője sokkal nagyobb méretű, mint a primer nociceptiv neuronoké.
Kisugárzó fájdalom valószínűleg magának a nociceptiv afferens elágazásainak következtében is
keletkezhet: a primer afferens egyik ága a bőrből, másik ága pedig egy zsigeri szervből szállíthat nociceptiv
impulzusokat.
A másodrendű nociceptiv neuronok nagy része és a széles dinamikus sávú projekciós rostok a
spinothalamicus pályákat képezve a nyúltvelőn, hídon és mesencephalonon átfutva a thalamusban
végződnek. Ezek a rostok mind keresztezettek. A pálya sérülése a fájdalomérzet deficitjét jelentheti, míg a
pálya elektromos ingerlése fájdalomérzettel jár. (A spinothalamicus pálya nem az egyetlen út, amelyen
keresztül a nociceptiv ingerek elérhetik a thalamust.)
A spinothalamicus rendszer filogenetikailag régebbi része a palaeospinothalamicus tractus. A pálya a
thalamus intralaminaris magjaiban − amelyek a nem specifikus magrendszerhez tartozna −, végződik; az
átcsatolódásából származó rostok az agykéreghez futnak. Ez és a spinoreticularis pálya nem képes finom
diszkriminációra és lokalizációra. Az ezzel a pályával továbbított ingerek a tudatosulás mellett általános
fájdalmi reakciókat, mint ébresztést, affektív reakciót és autonóm válaszokat váltanak ki.
Emberszabású majmokban, de főként emberben a filogenetikailag újabb rész, a neospinothalamicus tractus
tett szert nagyobb jelentőségre. A pálya axonjai a thalamus specifikus projekciós magjaiban csatolódnak át,
és a kéreghez szállítanak információkat. A neospinothalamicus projekció szolgálja a nociceptiv ingerek
finom lokalizációját és mennyiségi értékelését.
A nociceptiv afferentáció további összetevője a tractus spinomesencephalicus, amely a
középagyi substantia grisea centralisban (más néven a periaquaeductalis szürkeállományban) és más
mesencephalicus struktúrákban végződik. Ezek a pályák a hypothalamuson keresztül a limbicus rendszerrel
állnak összeköttetésben. A periaquaeductalis szürkeállománynak a fájdalomérzet modulációjában van
szerepe. A hátsó szarvból ered a részlegesen kereszteződött spinoreticularis pálya is. A pálya a formatio
reticularisban csatolódik át, majd a projekció eléri a thalamust.
A specifikus projekciós magvak közül a ventralis posterolateralis magban csatolódnak át a törzsből és a
végtagokból, míg a ventralis posteromedialis magban a nervus trigeminus által a fejből érkező ingerületek.
A két mag együttesen képezi a ventrobasalis komplexet. A komplex sebészi sértése csökkenti az éles, hasító
fájdalmat (és a bőr taktilis ingerlékenységét), de érintetlenül hagyja a fájdalomnak a mély, sajgó
összetevőjét. A ventrobasalis komplex elektromos ingerlése fájdalmat és egyéb érzeteket okoz.
A nociceptiv információ végül eléri az agykérget. Magában az agykéregben azonban eddig nem sikerült a
nociceptionak olyan szomatotopiás elrendezését felfedezni, mint amilyen a szomatoszenzoros cortexben pl.
a taktilis érzésmodalitás esetében feltérképezhető. A szomatoszenzoros agykéreg kiterjedt sérülései sem
járnak a fájdalomérzet csökkenésével.
A nociceptiv pályák kollaterálisokat adnak az agytörzs és a magasabb idegrendszeri struktúrák azon
részéhez, amelyek az általános ébrenléti és figyelmi szintet szabályozzák.
A nociceptorokból a központi idegrendszerbe befutó impulzusok különböző szomatomotoros reakciókat,
reflexeket váltanak ki. Ide tartozik a végtagok eltávolítása a fájdalmas ingertől. A nociceptiv flexorreflex
gerincvelői szinten integrálódik: spinalis készítményen, továbbá harántlaesiót szenvedett, ún. spinalis
emberen is kiváltható; magasabb szintű idegrendszeri kontroll, a fájdalom tudatosulása nem szükséges a
nociceptiv szomatomotoros válaszhoz. Felsőbb idegrendszeri szintek viszont képesek a gerincvelői reflex
módosítására; így pl. fegyelmezett ember nem húzza el egy várt kisebb fájdalmas ingerre a végtagját.
A mély testrégiókból kiinduló nociceptiv impulzusok a környező vázizmok tartós összehúzódását váltják
ki. Ilyen reakció pl. a hasi zsigerekből kiinduló fájdalom esetében a hasfalizomzat kontrakciója (a francia
nyelvből átvett és meghonosodott orvosi kifejezéssel defense musculaire, izomvédekezés). Az

305
izomkontrakciónak valóban védelmi funkciója van, megóvja a beteg területet a további mechanikai
inzultusoktól. Maga a tartós izom-összehúzódás azonban szintén fájdalom forrása. Ez utóbbi az oka, hogy
izomrelaxánsok alkalmazása csökkenti (de nem szünteti teljesen meg) a mély fájdalmat. Az izom-
összehúzódás észlelésének diagnosztikai jelentősége van, felhívja a figyelmet valamely hasüregi gyulladásos
folyamatra.
A nociceptorokból kiinduló ingerületek valószínűleg már akkor reflexes izom-összehúzódást váltanak ki,
amikor az ingerek még nem érték el a fájdalomérzethez szükséges küszöböt. A mozgások közben a
keletkező küszöb alatti nociceptiv aktiválódás megváltoztatja az ízületek helyzetét, ezzel védi a
mozgásszerveket a károsító behatásoktól. Valószínűleg nociceptiv afferensek váltják ki az alvás alatti
helyzetváltoztatásokat is. A védekező reflexek csökkentik az ártalmas ingerek behatásának időtartamát.
Nociceptiv ingerek autonóm reflexeket is kiváltanak. Az éles fájdalmat általánosult szimpatikus aktiválódás
kíséri: tachycardia, vérnyomás-emelkedés, nagyfokú verejtékezés, piloerectio és pupillatágulat. A nagyon
intenzív „mély” – pl. a heréből, csontból vagy a csonthártyából kiinduló – fájdalom viszont bradycardiát,
vérnyomáscsökkenést válthat ki, és mivel az agyi perfúzió is csökkenhet, ez a fájdalom ájuláshoz
(eszméletvesztéshez) is vezethet.
Határozza meg az exteroceptív reflex receptorait, adekvát ingereit. Írja le a keresztezett flexor-
extensor reflex ívét.
A végtagok bőrének erőteljes mechanikai
ingerlése (csípés, szúrás) az ingerelt végtagnak a
behatástól való eltávolítását, a végtag behajlítását
eredményezi (flexorreflex). Minthogy a reflexet
kiváltó inger ártalmas (fájdalmas), és az ingerelt
receptorok a nociceptorok, ezek a reflexek
a nociceptiv reflexek sorába tartoznak. A test egyes
régióiban (pl. a hasfalon) a bőrön alkalmazott
erőteljes – bár nem feltétlenül fájdalmas – inger az
ingerelt terület alatti izmok reflexes összehúzódását
váltja ki. Minthogy külső ingerléssel válthatók ki,
ezek a reflexek exteroceptiv reflexek.
Flexorreflexek spinalis készítményben is
kiválthatók: átcsatolódási helyük a gerincvelő. A
receptorok főként a bőrben (de az izmokban és az
ízületekben is) helyezkednek el, az afferens axonok
a Lloyd–Hunt-beosztás szerinti III. vagy IV. típusú
rostok. A reflexválasznak több összetevője van. Az
ingerelt oldalon a flexorizmok csoportja
összehúzódik, az extensor izomcsoport ellazul. A
reciprok beidegzés tehát ebben a reflextípusban is
érvényesül. A flexiós mozgás mértéke, azaz az
ingerületbe került motoros egységek száma az ártalmas inger intenzitásától függ. A primer afferens axonok
mind a flexor, mind az extensor α-motoneuronokat többszöri átcsatolódás után érik el, a reflex
polysynapticus.
A nociceptiv ingerléssel kiváltott reflex egy további összetevője az ellenoldali végtagban jelentkezik:
ebben az extensorizmok összehúzódnak és a flexorok ellazulnak. Ezt az összetevőt keresztezett
extensorreflexként ismerjük. Ennek jelentősége abban áll, hogy miközben a „fenyegetett” végtag
eltávolodik az ártalmas ingertől, az ellenoldali végtag megtámasztja a törzset.
Az érintett α-motoneuronok a gerincvelő különböző szegmentumaiban helyezkednek el, a nociceptiv
reflexek interszegmentálisak.

306
Hasonlítsa össze a nociceptív és nem nociceptív exteroceptív gerincvelői reflexeket. Írja le a hasbőr-
reflexet és a talpreflexet.
A bőrreflexeket exteroceptív reflexeknek is nevezzük, mivel a kiváltó
inger a külvilág felől éri a szervezetet. A proprioceptív reflexek az
interoceptív reflexek csoportjába tartoznak, mivel az inger magában az
izomban keletkezik (az izom feszítése, nyújtása révén a
proprioceptorok kerülnek ingerületbe). A reflexeket mindig a test
szimmetrikus pontjain váltjuk ki annak érdekében, hogy az esetleges
oldalkülönbségeket könnyen észrevehessük.
Hasfali-reflex (Hasbőr-reflex)
Ha a test hossztengelyére merőlegesen, a hasfalon tompa tárgyat
húzunk végig, a m. rectus abdominis kontrahál és a köldök elmozdulása
figyelhető meg. A reflex sovány egyéneken különösen jól látható.
Talpreflex
Ha a talp bőrén tompa tárgyat húzunk végig, akkor a lábujjak
plantárflexióba kerülnek.
Gyulladásos fájdalom: gyulladásos mediátorok, receptorok.
Gyulladásos fájdalom mediátorai:
 Hisztamin Gyulladásos fájdalomhoz társul, mivel a
 Szerotonin szöveti károsodás ezeket az anyagokat
 Bradikinin szabadítja fel és ezek hatnak a TRPV-1
 K+ kiáramlás receptorra.
Ismertesse a következő fogalmakat és mechanizmusaikat: hyperalgesia, allodynia.
A nociceptorok, ill. a fájdalomérző rendszer érzékenysége egyes kóros állapotokban változhat. Az
érintésre bekövetkező fájdalomérzet az allodynia; a fájdalomérzet fokozódása nociceptiv ingerekre a
hyperalgesia.
Ismertesse az agytörzsből leszálló endogén analgetikus pályát (PAG, LC, raphe magvak), illetve a
pályarendszer neurotranszmittereit. Írja le, hogyan befolyásolhatják az endogén ópiátok a
fájdalomérzést.
A felszálló nociceptiv pályák csak az egyik aspektusát képezik a fájdalomérzet kialakulásának. A
központi idegrendszer ugyanis a synapticus átcsatolódások különböző szintjein képes ellenőrizni a fájdalom
tudatosulását. A fájdalmat mérséklő vagy teljesen megszüntető hatást nevezzük analgetikus hatásnak, a
fájdalommentes állapotot analgesiának.
Ismereteink az endogén analgetikus mechanizmusokról három forrásból erednek:
1. egyes leszálló pályák elektromos ingerlésének analgetikus hatása;
2. a legrégebben ismert fájdalomcsillapító gyógyszerek, az ópiumalkaloidok (morfin és
morfinszármazékok) hatása, és ezzel kapcsolatosan az opioid receptorok felfedezése, végül
3. az opioid receptorok fiziológiás ligandjait képező endogén opioid peptidek felfedezése, és szerepük
tisztázása a neurotranszmisszióban és neuromodulációban.
Egyes központi idegrendszeri területek, így a periaquaeductalis szürkeállomány, a thalamus egyes magjai,
valamint a capsula interna mélyelektródok segítségével történő elektromos ingerlése nemcsak
állatkísérletekben analgetikus hatású, hanem emberben is alkalmas a tűrhetetlen krónikus fájdalom
mérséklésére. (Ez nem általános érzéstelenítő hatás, a mechano- és termoreceptorokból jövő ingerületeket a
beteg változatlanul érzékeli.) Az elektromos ingerlés egy összetett leszálló analgetikus pályarendszeren
keresztül hat. A pályarendszer központi részét képezik azok a leszálló monoaminerg (szerotonerg és
noradrenerg) neuronok, amelyek a gerincvelőben gátolják az ingerületátadást a felszálló nociceptiv pályákra.
Ezt a leszálló monoaminerg rendszert gátolják a rajtuk végződő GABA-erg neuronok; a GABA-erg gátlás
következtében a spinothalamicus pálya akadálytalanul szállítja a fájdalmas információkat a thalamus felé. A

307
GABA-erg neuronokon végződnek azok az opioid gátló neuronok, amelyek aktiválódása/aktiválása
analgesiát okoz. Az opioid neuronok aktiválása gátlásoldásban nyilvánul meg, a leszálló monoaminerg
gátló pályák felszabadulnak a GABA-erg gátlás alól. A morfin a GABA-erg neuronokon lévő opioid
receptorokra hat.
A gerincvelői opioid interneuronok gátolják mind a nociceptiv primer afferensek transzmitterleadását
(praesynapticus gátlás), mind a spinothalamicus pálya neuronjait (postsynapticus gátlás). Ugyanez a
mechanizmusa a gerincvelőbe juttatott morfin vagy morfinszármazékok analgetikus hatásának; ezt használja
ki az aneszteziológus a spinalis anaesthesia során.
Transzmitterek
A nociceptorok gerincvelői végződéseiből (Aδ) felszabaduló glutamát, amely gyors EPSP-t hoz létre. A C-
típusú afferensek gerincvelői végződésekből glutamát, P-anyag(SP), CGRP és neurokinin A szabadulhat fel.

A leszálló monoaminerg analgetikus pályarendszer GABA-erg gátlása és a gátlás felfüggesztése opioid

neuronokkal

A gerincvelői opioid neuronok összeköttetései és az analgetikus hatás kialakulásának vázlata

Az ópium, a máknövény (Papaver somniferum) megszárított nedvéből kivont alkaloidakeverék

fájdalomcsillapító és kábító hatása régen ismert. Az ópium leghatékonyabb összetevője
a morfin (morphium) ma is az egyik leghatásosabb fájdalomcsillapító gyógyszer. A morfin, valamint egyes
szintetikus származékai, mint pl. a heroin függőséget (addikciót) okozó pszichotrop drogok. A morfin és a

308
hozzá hasonló alkaloidok az idegsejtek membránján lévő opioid receptorokhoz kötődve hatnak. Jelenleg
három, μ-, δ- és κ-típusú opioid receptort ismerünk; ezek szerkezete különbözik, és a különböző
növényi, szintetikus és endogén ligandok iránti affinitásuk eltér. A naloxon nevű morfinanalóg a μ-típusú
receptorok specifikus antagonistája, felfüggeszti a morfin és egyes endogén ligandok hatását.
A morfin az opioid receptorok farmakológiai ligandja. Az opioid receptoroknak azonban természetes
endogén peptid ligandjaik is vannak, amelyeket közös néven opioid peptidekként említünk.
Az opioid peptideket szerkezetük alapján három csoportra osztjuk, az enkefalinok,
a proopiomelanokortin peptidek (endorfinok) és a dinorfin csoportjára. A proenkefalin,
proopiomelanokortin és prodinorfin gének nagyobb polipeptideket kódolnak, a géntermékekből alakulnak ki
a kisebb opioid peptidek. Valamennyi opioid peptidben közös a tyr-gly-gly-phe terminális szekvencia.
Az opioid peptidek közül a proopiomelanokortin peptidek a vérbe kerülnek (bár az opioid peptideket nem
szokás hormonként számontartani), és valószínűleg szerepük van a stresszállapotok alatt létrejövő
analgesiában. Az opioid peptideknek és receptoraiknak szerepet tulajdonítunk a központi és az enteralis
idegrendszeri neurotranszmisszióban.
Írja le a visceralis fájdalom jellemzőit, a kisugárzó fájdalom mechanizmusát. Ismertesse az ún. Head-
zónákat, soroljon fel legalább három példát.
A nervus phrenicus (C4) ágakat ad a hasüregben. Egyes hasüregi ágai a ggl. coeliacumhoz és ggl.
phrenicumhoz csatlakoznak. Kis érző ágai a peritoneumban elérik a máj, epehólyag és cardia területét. Ezek
az ágak viscerosensoros ágak, melyek a nyaki spinalis ganglionokhoz haladnak (primér érző neuronok). A
viscerosensoros ágak a nyaki gerincvelő hátsó szarvában átfedésbe kerülnek a válltájék bőrét beidegző érző
idegek vetületével (nn. supraclaviculares). A zsigeri irritáció ingerülete a bőridegek afferenseit is izgatja: a
primér afferensek izgalma „kiterjed” a primér afferens depolarizáció mechanizmusa révén. Így a beteg a
válltájék bőrében lokalizálja a fájdalmat.
A gerincvelői szegmentum érző perifériás vetülete a dermatóma: a gerincvelői szegmentumhoz tartozó
érző idegek bőrbeidegzési területe. Testünkön 30 dermatóma van. A dermatómák neurológiai vizsgálatával a
gerincvelői szegmentumok betegségét (pl.: tumor) felderíthetjük. A testüregi szerveink (pl.: szív, gyomor)
érző idegeiből érkező információk a gerincvelőben átfedésbe kerülnek a bőridegekből érkező
információkkal. A megismert „átfedéseket” a bőr felszínére vetítve
megkapjuk a szerv „vetületét”: ezek a Head-zónák. A gerincvelői
átfedések a zsigerekben keletkező fájdalmat a bőrre vetítik – ezért a
zónák gyakorlati jelentőséggel bírnak.
Fontosabb Head-zónák:
 Szív
 Gyomor
 Duodenum
 Nyelőcső
 Vese
 Pancreas
 Máj, epehólyag
 Appendix vermiformis
 Ureter
 Húgyhólyag

309
 72. LÁTÁS: A SZEM VÉDELME, KÉPALKOTÁSA, FÉNYTÖRÉSI
HIBÁK. A FOTORECEPTOROK MŰKÖDÉSE, JELFELDOLGOZÁS A
RETINÁBAN. A LÁTÓTÉR ÉS A LÁTÓPÁLYA

Ismertesse a könnytermelést: a könny összetétele és funkciói, a könnytermelés szabályozása

(könnymirigy szimpatikusparaszimpatikus beidegzése).
Könny = lacrima
Összetétele:
 Plazma ultrafiltrátum, enyhén hiperozmotikus
 Na+ valamivel kevesebb, K+ valamivel nagyobb koncentrációban található benne, mint a
vérplazmában
 Víztiszta
 Kevés fehérjét tartalmaz/fehérjementes, IgA
 Lysozym tartalma miatt gyengén lúgos
 1 ml/nap a termelt mennyisége
Funkció:
 Állandóan nedvesen tartja a corneát (szaruhártya), hiányában a cornea kiszárad és károsodik.
 Idegen testeket kiöblíti.
 Antibakteriális szer.
 Érzelmi kifejező eszköz
Szabályozása:
 Paraszimpatikus beidegzést kap
 Nucleus salvatorius superior → nervus facialis → nervus petrosus major → ganglion
pterygopalatinum → nervus zígomaticus (V/2) → nervus lacrimalis (V/I) → glandula lacrimalis
Ismertesse a cornea reflexet és mutassa be pályáját.
Akaratlan szemhéjzáródás a corneát ért stimulációt követően.
Túl sok fény → szűkítés (hunyorgás), szaruhártya ill. kötőhártya megérintésére reflexes szemhéjzárás
nn.ciliares longi → n.nasociliaris → n. V/1 → ganglion trigeminale → nucl. tr. spinalis n. trigemini → nucl.
nervi facialis (motoros mag) → m. orbicularis oculi

310
Írja le a szem optikai szerkezetét, a fény útját a szemben és az egyes törőközegek szerepét. Adja meg a
törőerő fogalmát, mértékegységét.
A külvilág fordított állású, kicsinyített valós képét vetíti a retinára.
Felépítése egy fényképezőre hasonlít.
A látható fény tatománya 400-700 nm.
A bulbus oculi anteroposterior átmérője 24 mm, mely szigorúan
meghatározott, ettől való eltérés fénytörési hibákhoz vezethet.
Fénytörés: Akkor jön létre, ha a fény egy adott törésmutatójú
közegből egy másik törésmutatójú közegbe lép át, mértéke függ a
törésmutatók különbségétől és a határfelület geometriájától (2/3-
áért a corena felelős).
Törésmutatók:
Levegő (1,00) → cornea (1,376) → csarnokvíz (1,336) → lencse
(1,416) → üvegtest (1,336)
Törőközegek:
szaruhártya, csarnokvíz, szemlencse, üvegtest
Törőerő/dioptria: Értéke egyenlő a vizsgált lencse méterben mért fókusztávolságának reciprokával. Jele:
dpt vagy D. Mértékegysége: 1/m. Szem: 60D, Cornea 40-43D, Lencse 17-20D, Csarnokvíz -4D.
Írja le a közelnézéskor létrejövő akkommodáció mechanizmusát (Adja meg az akkomodációs triász
elemeit). Közelpont fogalma.
Akkomodáció: Közelre nézéshez való alkalmazkodás.
Távolra tekintés esetén:
 párhuzamos sugarak
 ciliaris izomzat laza
 lencsefüggesztő rostok (zonula Zinii) feszesek
 lencse lapos, fénytörése csekély
Közelre tekintés esetén:
 széttartó sugarak
 ciliaris izomzat összehúzódott
 lencsefüggesztő rostok lazák
 lencse saját rugalmasságánál figva domborúbb lesz, fénytörése erős
Akkomodatiós triász:
 konvergál (közelít) a két szem
 lencse domborúbb lesz
 pupilla szűkül (myosis)
Közelpont: Az a szemhez legközelebbi pont, ahol a tárgyat még élesen látja a szem (7-10 cm).
Ismertesse az emberi látásélesség meghatározásának módszerét, adja meg a visus normálértékét. Írja
le a myopia, a hypermetropia, a presbiopia és az astigmia (astigmatismus) okait és korrekciós
lehetőségeit.
Mérési egysége a látószög, a tárgyról a szem optikai középvonalába húzódó sugarak
által bezárt szög.
Feloldóképesség: az a szög, amely mellett a tárgyról jövő sugarak két szomszédos
csapra/pálcikára esnek szét (b 50”)
Kettensy/Csapody/Snellen-tábla
Minden ábra úgy van megszerkesztve, hogy a meghatározott távolságból nézve az
egész ábra 5 szögperc, elemi részlete 1 szögperc alatt látszon.
A vizsgálandó személy 5 méterre ül a táblától.

311
Visus: V=d/D, ahol a d a táblától való távolság, D pedig az a távolság, ahonnan a még felismert legkisebb
ábra 5 szögperc alatt látszódik.
 normál értéke: V= 5/5 azaz 5 méterről azt az ábrát is felismeri a vizsgált személ, amely 5 méter
távolságból látható 5 szögperc alatt.
 V= 0,1 és 1 között (V=1 normál látás, V=0,1 jogilag vak, V>1 kitűnő látás)
Felülről lefelé haladva a szánok 50,40,30,25,20,15,12,10,8,6 és 5 méter távolságokból lthatóak 5 szögperc
alatt.
Myopia: Rövidlátás, a tárgy képe a retina elé kerül, leggyakoribb oka: a szem anteroposterior átmérője
túlságosan hosszú, vagy nagyobb a lencse törőereje korrigálható: szórólencsével (mínuszos).
Hypermetropia: Távollátás, a tárgy képe a retina mögé kerül, leggyakoribb oka: a szem anteroposterior
átmérője túlságosan rövid, vagy kicsi a lencse törőereje korrigálható: gyűjtőlencsével (pluszos).
Presbiopia: A szemlencse elveszítheti rugalmasságát és kevésbé alkalmazkodóvá válhat. Ilyenkor a fény a
retina mögött fókuszálódik, nem pedig rajta, amely homályos látást eredményezhet.
Astigmia (astigmatismus): A cornea felülete nem teljesen szabályos az egyes meridiánok görbületi sugarai
különböznek.

Ismertesse a csarnokvíz termelődését, funkcióit, felszívódását. Adja meg a szem belnyomásának

normálértékét. Mi a glaucoma?
A szem optikai rendszere csak akkor működhet kifogástalanul, ha a cornea, a lencse és a retina egymástól
való távolsága állandó. Intraocularis nyomás (szem belnyomása) tartja fenn. (csarnokvíz folyamatos
keletkezése és felszívódása tartja állandóan).
Intraocularis nyomás - állandó: szem külső burkai, az ínhártya és a cornea rugalmatlanok, folyadék
keletkezése és felszívódása dinamikus ES-ban.
Csarnokvíz: (2-3 óránként megújul) (humor aquosus)
 termelődése: corpus ciliare dús kapillárishálózatából, ultrafiltráció révén – 2 mm3/perc
 feladat:
o lencse, iris, cornea táplálása <- állandó távolságon tartás
o anyagcseretermékek eltávolítása
o szembelnyomás (kb. 16 Hgmm) fenntartása
o fénytörő közeg (1,336)
 összetétel: ionok (Na+, K+, Mg2+, Cl-, HCO3- ), cukor, aszkorbinsav, tejsav
 elvezetődése: camera posterior bulbi (hátsó szemcsarnok) - > pupilla -> camera ant. bulbi -> spatia
anguli iridocornealis -> sinus venosus sclearae Schlemm ->venae aqueosae -> venae episclerales
 szabályozás
o psy: csarnokvíz termelés ↓, myosis -> csarnokzug megnyílik -> elvezetés↑
o sy: csarnokvíz termelés↑, mydriasis -> csarnokzug torlódik -> elvezetés ↓
Zöldhályog (glaucoma)
Szem belnyomása ↑ (a retina ggl. sejtjei, azok rostjai és a n. opticus pusztulása).
Ok: a csarnokvíz elfolyása akadályozott v. fokozott termelés

312
Fajtái:
 zárt zugú glaucoma: ha a csarnokzug záródik el – patológiás pupilla tágulat, íris letapadás
 nyílt zugú glaucoma (pl. diabetes): nem záródik el a csarnokzug, csak az áramlás vmiért akadályozott
Károsíthatja a retinát, vakságot okozhat .
Tünetek:
 szem/fejfájás
 vörös szem
 hányinger/hányás
Sorolja fel az emberi retina sejttípusait, írja le a retina belső neuronális hálózatát.
Retina/ideghártya/tunica nervosa
Rétegei:
1. str. pigmenti retinae (pigmenthám) > egyréteg pigmentált köbhám > vér-retina gát!
2. str. neuroepitheliale / str. bacilli et coni (fotoreceptor-sejtek kültagjainak rétege) > bacilli (pálcikák)
és coni (csapok)
3. str. limitans externum > trophicus záróréteg > Müller-féle támasztósejtek / gliasejtek perifériás
nyúlványai
4. str. granulosum externum > fotoreceptorsejtek perikaryonjai
5. str. plexiforme externum > receptorsejtek és bipolaris idegsejtek közötti szinapszisok; > horizontális
sejtek & receptorsejtek közötti kapcsolatok
6. str. granulosum internum > neuronok: bipoláris és horizontális idegsejtek, amakrin sejtek > Müller-
gliasejtek perikaryonjai
7. str. plexiforme internum > bipolaris idegsejtek & ganglionsejtek közötti szinapszisok;
8. str. ganglionare > ganglionsejtek (törpe- és naperny sejtek)
9. str. neurofibrarum > vel őtlen optikus idegrostok
10. str. limitans internum > Müller-gliasejtek belső nyúlványai; záróréteg az üvegtest felé
Neuronális hálózatok:
Vertikális
 fotoreceptor
 bipoláris sejt
 ganglion sejt
Horizontális/laterális
 horizontális sejtek: külső szimpatikus rétegben, fotoreceptor sejteket köt össze
 amakrin sejtek: belső szinaptikus rétegben, bipoláris sejteket köt össze
Magyarázza el a „sötétáram" mechanizmusát, a fototranszdukciót és a receptorok válaszát a fényre.
Sötétben a fotoreceptor sejt membránpotenciálja 40mV, azaz mérsékeltem depolarizált állapotban van. A
belső szegmentumban K+ csatonák találhatók.A külső szegemntumban cGMP-függő kation csatornák (Na+
és Ca2+ áramlik a setjbe), sötétben amikor a fotoreceptor sejtek cGMP szintje magas, jelentős mennyiségű a
kation beáramlás és ez beállítja -40mV-os membránpotenciált.Ezt a jelenséget nevezzük sötétáramnak.
Ismertesse a különböző fotoreceptorok tulajdonságait (szám, eloszlás, kromatikus és
luminanciatulajdonságait (scotopiás és photopiás látás).
Csapok Pálcikák
 kb. 6 millió  kb. 120 millió
 retina központjában a fovea centralisban  retina perifériája
 fényérzékenység kisebb  kis fényintenzitást képesek detektálni
 nagyobb fényintenzitás-tartományban (sötétadaptált állapotban egyetlen rájuk eső
működnek foton akár)
 nappali látás  közepes intenzitású fény válaszukat telíti
 gyenge fényviszonyoknál nem érzékelik a  éjjeli látásért felelősek/szürkületi látás →
fényt mivel nagy a fényérzékenységük → fokozódik:

313
  ingerküszöb felett nagy fényintenzitás- mert retinán belül egy-egy ganglionsejtnek
tartományt fognak át több pálcika ad át ingerületet → DE! a térbeli
 nappali fényviszonyok mellett nem telítődnek felbontóképesség romlik
 térbeli felbontóképesség jobb (kevésbé  - akromatikusak: nem különböztetik meg a
konvergálnak a csatlakozó neuronokon) különböző hullámhosszúságú fényt
Photopiás látás: nappali, csapok által közvetített Scotopiás látás: gyenge megvilágításnál a pálcikák
színes látás, 555 nm működésével összefüggő akromatikus látás, 500 nm

Ismertesse a sötétadaptáció és a fényadaptáció jelenségét és mechanizmusát.

Tartós fényingerek csökkentik a pálcikák fényérzékenységét, ami adaptációt tesz lehetővé → megvilágítási
háttérhez való alkalmazkodás
Megvilágítás → Na+ és Ca2+ beáramlás csökken → de Ca2+-okat eltávolító kicserélő mechanizmus működik
→ Ca2+ szint alacsony a sejtpalazmában → fokozza a cGMP reszintézist+antagonizálja az aktivált rodopszin
hatását + megnöveli a cGMP-vel szabályzott kationcsatornák cGMP-érzékenységét → negatívan
szabályozza a fotoreceptorsejt amplifikáló működését
Csapokban: hasonló mechanizmus, de + fotopigmentek fényabszorpciója megváltozik → jelátvitel erős
fény esetén sem telítődik
Sötétadaptáció:
 Világosból sötétbe kerülve kb. 20 p. kell mire látunk.
 Ok: a rodopszin felépüléséhez, és megfelelő cc. felhalmozódásához legalább 20 p. kell.
 Minél magasabb lesz a rodopszin cc, annál jobb lesz a sötétben a látás
 a küszöb csökken, a retina érzékenysége nő
 pálcika látás
Fényadaptáció:
 Sötét helyről világosba megyünk kb 5 p. kell, hogy jól lássunk.
 Ok: a pupilla szűkül, rodopszin lebomlik, minél kevesebb pigment, annál kisebb a valószínűsége, hogy
a fénnyel találkozik, nő a küszöb, csaplátás, a sötétadaptáció megszűnése
Magyarázza el a látótér retinára való vetülését, ismertesse a retino-thalamo-striatalis pályát,
magyarázza el, mi a következménye a látóideg részleges kereszteződésének.
Látótér: A környezetnek az a része, melyből a vizuális ingereket a középpontot fixáló, nem mozduló szem
érzékeli. Szemenkét elkülönítünk egy temporalis és egy nasalis látófelet. A temporalis látófélből a nasalis,
míg a nasalis látófélből a temporlais retinafélből vetülnek a látott tárgyak.
Retino-thalamo-striatalis pálya
A látási ingerületeket a látókéregbe 4 neuron vezeti:

314
  fotoreceptorok
 bipoláris neuronok
 ganglionsejtek
 corpus genuculatum laterale (továbbiakban CGL) neuronjai
A ganglionsejtek képezik a nervus opticust kialakítják a chiasma opticumot, és végül a tractus opticust.
A CGL neuronjai képezik a radiatio opticat, mely a capsula interna alsó szárán éri el a primer látókérget
(area striata, Br. 17, V1)
Látóideg részleges kereszteződése
Hemidecussatio (részleges kereszteződés): a nasalis retinafélből (temporalis látófél) jövő rostok
kereszteződnek, a temporalis rostok (nasalis látófél) pedig kereszteződés nélkül haladnak, a kereszteződés
helye a chiasma opticum (az agyvelő basalis felszínén látható hypthalamikus képlet, de nem része a
hypothalamusnak).
Eredményeképpen a jobb agyféltekhez a bal oldali nasalis és a jobb oldali temporalis retinafélből érkeznek a
rostok, vagyis a bal oldali temporalis és jobb oldali nasalis látótér képe, a két szem teljes bal oldali fele jut a
jobb agyféltekéhez és fordítva.
A macula lutea (az éleslátás helye, ahol főleg csapok találhatóak, fovea centralis: a maculán belüli rész,
mely csak csapokat tartalmaz) mindkét oldali látókéregre vetül, ebben valószínűleg az az oka, hogy a
radiatio optica rostjainak collaterálisai kereszteződnek a corpus callosumban vagy a comissura
hippocampiban.
Ismertesse a retinalis ganglionsejtek CGL-en kívüli projekcióit (nucl. suprachiasmaticus, colliculus
superior, pretectum) és ezek jelentőségét.
Retinalis ganglionsejtek CGL-en kívüli projekciói
nucleus suprachiamsmaticus: alvás-ébrenlét, cirkadián ritmus
colliculus superior: szemmozgások, konvergencia
pretectum: pupilla átmérő, pislogási reflex, konvergencia
Írja le a pupilla fényreflexét, a reflexívet. Mit jelent a direkt, illetve a consensualis reflex megléte,
illetve hiánya?
A retinára eső fény hatására a pupillák összeszűkülnek. A pupilla tágasságát a körkörös, musculus sphincter
pupillae összehúzódik → myosis → kevesebb fény jut a szembe.
A fény hatására a musculus sphincter ellazul és a dilatator húzódik össze → mydriasis
Opticus rostokból kollaterálisok révén → nucleus praetectalis → nucleus occulomotoricus accessoricus
(Edinger-Westphal) → ganglion ciliare → musculus sphincter pupillae
A megvilágítási információ mindkét E-W-magot eléri. Consensualis reflex
NORMÁLÉRTÉKEK
1. visus: 5/5 (térbeli felbontás: 1 szögperc)
2. a szem teljes törőereje 60 D
3. a cornea törőereje: 40-43 D
4. a szemlencse törőereje: 17-20 D (távolra akkomodációkor)
5. közelpont: 7-10 cm
6. fiziológiás astigmia: 0.5 D
7. a szem belnyomása: 10-20 Hgmm
8. középérték: 16 Hgmm.

315
73. LÁTÁS: AZ OCULOMOTOROS FOLYAMATOK SZABÁLYOZÁSA.
AGYKÉRGI MECHANIZMUSOK. BINOCULARIS LÁTÁS, SZÍNLÁTÁS

Ismertesse a szemmozgásokban szerepet játszó izmokat és motoros beidegzésüket.

Szemizmok Innerváló ideg Működés
musculus rectus superior nervus III. ramus superior elevatio, adductio, medialis rotatio
musculus rectus inferior nervus III. ramus inferior depressio, adductio, lateralis rotatio
musculus rectus medialis nervus III. ramus inferior adductio
musculus rectus lateralis nervus abducens (nervus VI) abductio
musculus obliquus superior nervus trochlearis (nervus IV) depressio, abductio, medialis rotatio
musculus obliquus inferior nervus III. ramus inferior elevatio, abductio, lateralis rotatio
Szemmozgások 3 tengelye: verticalis, horizontalis, saggitalis
Csoportosítsa a szemmozgásokat a szemtengelyek egymáshoz való viszonya és a szemmozgások
sebessége szerint.
Szemtengelyek egymáshoz való viszonya szerint:
 konjugált szemmozgás: a két bulbus azonos irányban és mértékben tér ki
 torziós (rotációs/ciklorotátoros) szemmozgás: hengerítés
 konvergáló és divergáló mozgások: a tengelyek egymáshoz képest elmozdulnak
Mozgás sebessége szerint:
 kísérő (követő) mozgások: célja, hogy a mozgó tárgy képét a fovea centralis-n tartsa, addig
figyelhető meg ez a fajta mozgás, amíg a tárgy, a fej vagy a test 60o/s sebességig mozog.
 szakkádok: a szemmozgások jellemző és sajátos formája, a szemgolyók konjugált, gyors és rövid
ideig tartó, rángásszerű mozgása, sebessége 60o/s-tól 1000o/s-ig terjedhet ki.
 mikroszakkádok lehetővé teszik, hogy ne alakuljon ki adaptáció, amikor valamit nagyon részletesen
szeretnénk megnézni
 fixációs periódusok: a szem ténylegesen áll, maximum 0,5s hosszú, naponta kb: 10000-szer fordul
elő, a fixációs idők összegét tekintési időnek nevezzük.
Írja le az optokinetikus nystagmust.
Nytagmus: A bulbus oculi akaratunktól független, ritmikus, rezgésszerű vagy unduláló, kisebb-nagyobb
gyorsaságú ide-oda mozgásait nystagmusnak nevezzük.
Lehet fiziológiás és patológiás. Fiziológiás nystagmus az optokinetikus nystagmus, amelynek tipikus példája
a mozgó vonat ablakán kitekintő, tájat néző szemen jön létre. Az optokinetikus nystagmus horizontális és
szökellő jellegű. Felhasználható a látásélesség objektív vizsgálatára, és ezáltal az aggraváció leleplezésére:
40 cm magasságú, függőlegesen fekete-fehér csíkozású hengert forgatunk a vizsgált szeme előtt. A
hengereken a csíkok vastagsága különböző. Míg a vizsgált a csíkokat különállónak látja, addig nystagmusa
van, ha a csíkok nagyon vékonyak és összefüggő szürkés szín alakul ki a hengeren, akkor a nystagmus
megszűnik. Azon csíkok vastagságából, ahol még látható a nystagmus, kiszámítható a látásélesség.
Fiziológiás nystagmus a maximális oldalra nézéskor keletkező szemtekerezgés.
Patológiás nystagmus lehet a labyrinthus eredetű nystagmus. A n. vestibularis fokozott ingerlékenysége
miatt jön létre. Néha agydaganat korai jele a centrális eredetű nystagmus. A vestibularis agyidegmagvakban
létrejövő kompresszió vagy daganatos infiltráció okozza.
Magyarázza el az információfeldolgozást a látókéregben és a magasabb vizuális asszociációs
területeken.
Primer látókéreg funkciói:
 a vizuális környezetet különböző orientációjú rövid vonaldarabokra bontja → formák és mozgások
felismerésének első lépése.
 a színre vonatkozó információkat külön választja az alakoktól és mozgástól
 kombinálja a két szemből származó információkat

316
Magnocelluláris: M-sejtek → V1 4cα → V2 → V3 → V5 (3D-s mozgási érzékelés)
Parvocelluláris interblob rendszer: P-sejtek → V1 4Cβ → V1 2-3. lamina interblob területe → V2 → V4 →
temporalis kéreg (mozdulatlan objektumok részletes vizsgálata)
Parvocelluláris blob rendszer: P-sejtek → V1 2-3. lamina blob területe → V2 → V4 → temporalis kéreg
(színek felismerse, diszkriminációja)
V2 szín, komlex formák, mozgás, orientált kontúrok, illúziórikus kontúrok (Gestalt)
V3 geometriai formák kiterjedése és helyzete
V3a mozgás és irányanalízis
V4 színek, színes kontúrok
V5 mozgásérzékelés
V6 térlátás
Magyarázza el a korrespondáló retinapontok és a horopter fogalmát, segítségükkel írja le a
binocularis diszparitás és a térlátás kapcsolatát. Ismertesse a távolságérzékelés monocularis
mechanizmusait. Ismertesse a színlátás neuronális mechanizmusait.
Korrespondáló retinapontok: A két retina képzeletbeli egymásra
illesztésével kapjuk, az ekkor egymást fedő pontok a korrespondáló
pontok. A tárgyakról mindkét szem retináján keletkezik kép, ezt akkor
látjuk egynek, ha azok a két retina korrespondáló pontjaira esnek.
Horopter: A tér mindazon pontjainak összessége, melyekből a
fénysugarak bizonyos szemállás mellett a két szem retinájának azonos
pontjait érik (T = teoretikus, E = empirikus horopter).
Amikor két vagy több tárgy ugyanolyan távolságban van az észlelőtől,
akkor a tárgyak a látótérben is úgy helyezkednek el, hogy nincs köztük
diszpartitás.
Ami az általunk figyelt pont és a szemünk között kialakult horopter
körön rajta van, azt egynek látjuk.
Binocularis diszparitás
 A két szem kissé eltérő nézőpontjából adódóan ugyanannak a
tárgynak a retinaképe a két szemben enyhén eltérő.
 A fixált pont előtt, illetve mögött elhelyezkedő tárgyak képe a
retina nem korrespondáló, úgynevezett diszpartát pontjaira esik.
 A fixált tárgynál közelebb lévő objektum bitemporálisan, a
távolabbi objektum binominálisan vetül a két retina diszpartát
pontjaira.
 Minél nagyobb távolságban van két pont leképződött képe a
retinán, annál távolabb helyezkedik el az a két pont a valóságban
egymástól.
A binoculárislátás lehetővé teszi a térlátást, melynél a két szem
különböző pozíciója általi parallaxis (a két nézőpont egyenesei által bezárt szög) pontos mélységészlelést
tesz lehetővé. A térlátásnak vannak olyan mozzanatai, melyekhez elegendő a monocularis látás, ezek például
a távolabb elhelyezkedő objektum megítélése, a takarás felismerése, a párhuzamos vonalak összetartónak
látása, a nagyság és a magasság relatív megítélése, árnyék-árnyéklás jelenség felismerése. Ezen szabályok
alapján érzékeljük a 30 méternél távolabb lévő objektumok mélységbeli tagozódását. A 30 méternél
közelebbi tárgyak térbeli elhelyezkedésének megítélése binocularis látással lehetséges. A keresztezett
diszparitás akkor jön létre, amikor egy tárgy közelebb van a fixált tárgynál, keresztezetlen diszparitás pedig
akkor, ha egy tárgy távolabb helyezkedik el, mint a fixált tárgy.

317
Színlátás
A színeket meghatározza:
 hullámhossza (árnyalat-kb. 200)
 telítettség (mennyi szürke keveredik hozzá-kb. 20)
 intenzitás (milyen élénk a szín-kb. 500)
 emberi szem fényérzékenysége: 400-700 nm
 objektumok a kevert fényből egyes hullámhosszokat visszavernek (reflexió) → visszavert fény
hullámhosszát a látórendszer színérzetként ismeri fel
Látórendszer: az objektum és a vizuális háttér által visszavert fény hullámhosszát viszonyítja egymáshoz →
színkontrasztok felismerése.
Trichromatikus színlátás elmélet
Az emberi szemben 3 féle csap található: Az opszin elsődleges szerkezetében, így abszorpciós
spektrumában különböznek.
Abszorpciós maximum:
 short (kék-420nm),
 medium (zöld-531nm),
 long (vörös558nm)
Az utóbbi kettő esetében 90%-os szerkezeti homológia.
A csapokban ugyanolyan változás mint a pálcikákban: 7-TM fehérje a fotopigmentben → retinalt tart kötve
→ fény hatására 11-cisz retinal transz konfigurációt vesz fel. A látott szín a 3 csap együttes ingerülete
alapján áll össze.
Csapok színszelektivitása: Az egyes csapok a nekik megfelelő hullámhosszúságú fényből több fotont
nyelnek el, mint a másik két csaptípus → azonos fényerősség mellett erőteljesebb elektromos válasz
(hiperpolarizáció)
A háromféle csap színszelektivitása viszonylagos: pl. ,,zöld” receptor vörös fénnyel is ingerelhető.

A színmegkülönböztetés alapja: Adott hullámhosszon a csapok eltérő mértékű aktivációja → fehér színérzet:
minden csaptípus ingerületbe kerül + három receptortípus ingerületének különbségein alapul → ha a
retinában csak egyetlen csaptípus van, akkor semmilyen színmegkülönböztetés nem lehetséges
(monochromatopsia).

318
 74. HALLÁS: A KÜLSŐ-, KÖZÉP ÉS BELSŐFÜL MŰKÖDÉSE.
HALLÁSVIZSGÁLATOK. HALLÓPÁLYA

Ismertesse az alábbi fogalmakat: alaphang, zenei hang, zaj, hangfrekvencia és intenzitás

(decibelskála), hang hullámtermészete.
A hang longnitudális hullám (a részecskék mozgásának iránya párhuzamos a hullám terjedési irányával).
Alaphang: A dúr-moll hangrendszerben a skála kezdőhangja, a hangnem központja és a hangzat
kiindulópontja, a részhangok forrása. (alaprezgés)
Zenei hang: A zenei hangok periodikus rezgések, alaphangból és felharmonikusokból (az alaphang
rezgésszámának egész számú többszörösei) állanak. (A zörejek aperiodikus rezgések.) Az egyes hangszerek
hangjának egyedisége az alaphangot kísérő felharmonikusok részarányából adódik.
Zaj: Zaj a hasznos információhoz hozzáadódó felesleges, ahhoz nem tartozó jel, amely a hasznos jel
értelmezését nehezíti. A zaj több eltérő frekvenciájú és intenzitású jel zavaró összessége.
Hangfrekvencia és intenzitás (decibelskála): A hang intenzitását a legkisebb és a legnagyobb nyomású
pont közötti nyomáskülönbség, a hanghullám amplitúdója jellemzi. Az emberi hallás rendkívül nagy
intenzitástartományt fog át, ezért az intenzitást Alexander Graham Bell (a telefon megalkotója) javaslatára
logaritmikus skálán, egy referenciaintenzitásra vonatkoztatva fejezzük ki. Az intenzitásskála
egysége a decibel (dB, ez egytizede a nem használatos Bel egységnek). Az intenzitás a hangnyomással
arányos; a referencia-hangnyomás, P0 = 2×10-5 Pa, azaz 20 μPa. Ez megközelíti azt a hangnyomásértéket
(bár azzal nem azonos), amelyet 2000 Hz frekvencia mellett az ép hallással rendelkező egyén még éppen
meghall (hallásküszöb). A hangnyomásszint (a nemzetközi szakirodalomban használt
„sound pressure level”, SPL).
Hang hullámtermészete: A hanghullámfüggvényre
jellemző a két egymást követő ciklus közötti időtartam. Az
időintervallum helyett azonban ennek reciprokát, az egy
másodperc alatti ciklusok számát, azaz a hang frekvenciáját
adjuk meg. A frekvencia mérőszáma a Herz (Hz,ciklus × s–
1). Tiszta hangokat (egyetlen frekvenciával jellemezhető
hangokat, amelyek grafikus ábrázolása egyszerű
szinuszfüggvény) csak elektronikus hanggenerátorral lehet előállítani. A természetben előforduló hangok
frekvenciaspektrummal jellemezhetők.
Ismertesse a külsőfül és a középfül fiziológiai szerepét, értelmezze az akusztikus impedanciaillesztés
fogalmát. Különítse el a légvezetéses és a csontvezetéses hallást. Ismertesse a középfülizmokat és
szerepüket (védekező reflexek).

319
A fülkagyló emberben nem alapvetően szükséges képlet,
azonban elősegíti a hangrezgések irányítását a
dobhártyához. (Állatokban az állítható helyzetű
fülkagylónak nagyobb a jelentősége a hangok
észlelésében.) A külső hallójárat rezonátorként működik;
a dobhártyához érkező hangrezgéseknek néhány dB-lel
megnövekszik a hangnyomásszintje.
A levegőrezgéseknek a cochleában lévő folyadékhoz kell
eljutniuk, hogy a cochlea szőrsejtjeit ingerelhessék. A
rezgés során a levegő részecskéi könnyen, a folyadék
részecskéi nehezebben mozdíthatók el (más fogalmazással
a levegő akusztikus impedanciája kisebb, mint a
folyadéké). Az impedanciakülönbség a levegő-folyadék
határon a hangrezgések visszaverődéséhez (reflexióhoz) vezet. Ez annyit jelent, hogy ha a két eltérő
akusztikus impedanciát valamely rendszer nem „illeszti”, akkor a cochleába érkezéskor a hang több tíz dB-
nyi veszteséget szenved. A veszteséget azonban csökkenti a dobhártyából és a hallócsontocskákból álló lánc.
A rendszert két, egymáshoz illesztett dugattyúval modellezhetjük, amelyek közül a külső a dobhártya, a
belső a kengyel talpa. A két dugattyút a hallócsontocskák [kalapács (malleus), üllő (incus) és kengyel
(stapes)] emelőként működő láncolata köti össze. A kengyel talpa a cochlea foramen ovaléjába illeszkedik.
A dobhártya felülete a kengyel talpa felületének 17-szerese; a hallócsontocskák mintegy 1,3-szeres áttételű
emelőt képeznek. A foramen ovale felületegységére eső nyomáshullám ezért mintegy 22-szerese a
dobhártya felületéhez érkező nyomáshullámnak, ezzel jelentősen csökken a levegő-folyadék határfelületről a
hang visszaverődése. Az audiológia a folyamatot impedanciaillesztésnek, magát a középfület – technikai
analógia alapján – impedanciatranszformátornak nevezi.
A dobhártya csak az 1000 Hz körüli frekvenciatartományban rezeg egységesen. Ettől eltérő frekvenciák
esetén a rezgések nem egységesek, és ennek megfelelően a fenti számítás is csak közelítően érvényes.
Holográfiával a dobhártyához rögzülő kalapács nyele két oldalán egy-egy nagyobb amplitúdóval rezgő rész
figyelhető meg.
A dobüregben két izom, a musculus tensor tympani és m. stapedius helyezkedik el. Ezek az izmok erős
hangok hatására reflexesen összehúzódnak; a reflex bilateralis, egy oldalon ingerelve mindkét fülben
kiváltható. A reflexnek hosszú a latenciaideje, ezért egyszeri nagy intenzitású hang (pl. mennydörgés,
robbanás) esetében nincs védőhatása. A reflex pályája három vagy négy neuronból áll: az átcsatolódások a
ventralis cochlearis magban, az olivakomplexben és a megfelelő agyidegek motoros magjaiban vannak.
Emberben az izmok kontrakciója már a hangadás előtt megkezdődik, ezáltal az alacsony frekvenciájú
hangok szűrődnek ki, a saját hang jobban hallható és jobban megérthető.
Az impedanciaillesztés gyakran károsodik. Ennek egyik gyakori oka, hogy a kengyel talpa kóros
kötőszövetburjánzás következtében rögzül az ovalis ablakban: vezetéses típusú halláscsökkenés jön létre. Az
ilyen típusú halláscsökkenés egyik leghíresebb esete Beethoven süketsége volt. A vezetéses típusú
halláscsökkenést sikeresen lehet javítani elektronikus hallásjavító készülékekkel, amelyek a levegőben
terjedő hangrezgéseket fogják fel, és csontvezetéssel juttatják tovább a belső fülbe.
Csontvezetés és légvezetéses hallás
Normális körülmények között a külső eredetű hangok a dobhártyán és a középfülön keresztül légvezetéssel
jutnak el a belső fülbe. A hangot a koponya csontjai is vezetik, ezért a hangrezgések a középfül
megkerülésével, „csontvezetéssel” is elérhetik a belső fület. A csontvezetés elsősorban a saját hang
felismerésében játszik szerepet: ha saját hangunkat hangfelvételről hallgatjuk – amikor is a szokásos
csontvezetés hiányzik –, akkor ez a hang teljesen idegenként hat. Ezen kívül azonban külső hangok
felismerésében a csontvezetésnek csak a légvezetés károsodása esetén tulajdonítunk jelentőséget.

320
A csontvezetés ingerküszöbe magasabb, mint a légvezetésé. A vezetéses és a percepciós (szenzorineurális,
belső fül eredetű) halláscsökkenés elkülönítésére az audiológus a légvezetést és a csontvezetést hasonlítja
össze. Ennek egyik – legegyszerűbb – módja a rezgő hangvillával való vizsgálat: a hangvillát előbb a külső
hallójárat elé tartják (légvezetés), majd amikor a vizsgált személy már éppen nem hallja a hangot, a még
mindig rezgő hangvillát a processus mastoideusra helyezik (csontvezetés). Vezetéses halláscsökkenés esetén
a hang ismét hallható. A vizsgálat korszerű lehetősége elektronikus hanggenerátorral keltett hangok csont-
és légvezetési ingerküszöbének meghatározása.
Középfülizmok és szerepük
A dobüregben két izom helyezkedik el:
1. musculus tensor tympani (nervus trigeminus)
2. musculus stapedius (nervus facialis)
Tympanicus reflex:
 Erős hangok hatására reflexesen összehúzódnak, a reflex bilateralis, azaz egy oldalon ingerelve
mindkét fülben kiváltható.
 A reflexnek hosszú a latencia ideje, ezért egyszeri nagy intenzitású hang esetében nincs védőhatása.
 A reflex pályája 3 vagy 4 neuronból áll: az átcsatolódások a nucleus cochlearis ventralisban, az
olivakomplexben és a megfelelő agyidegek motoros magjaiban.
Ismertesse a vezetéses és percepciós halláskárosodások közötti különbségeket és sorolja fel az ezek
vizsgálatára használatos teszteket A cochlea fizikai tulajdonságai alapján magyarázza el a cochleában
zajló passzív frekvencia analízist (Békésy helyteóriája).
Vezetéses halláskárosodás
Okai: A középfül károsodása. A légvezetéses hallás károsodhat, de a csontvezetéses nem.
 koponyasérülés
 betegségek (hallójárat-gyulladás, középfülgyulladás, dobhártyasérülés)
 hallócsont-láncolat fixáltsága, megszakadása, hegesedések, tympanosclerosis
 a kengyel talpa kóros szövetburjánzás következtében rögzül az ovalis alakban
Kezelhető műtéttel, elektronikus hallásjavító készülékkel.
A vizsgálat korszerű lehetősége elektronikus hanggenerátorral keltett hangok csont- és légvezetési
ingerküszöbének meghatározása.
Tympanometria: a dobhártyán belül uralkodó nyomást mérjük meg.
Otoscopia: idegen test diagnosztizálása.
Percepciós/sensoros halláskárosodás
Okai: A cochlea károsodása. Azonos mértékben csökken a lég és csontvezetés is.
 zajártalom
 presbyacusis (korral járó hallásvesztés)
 genetikai öröklődés
A percepciós típusú süketségek nagy része a cochlea érintettségére vezethető vissza: az elmúlt
évtizedekben a cochlearis implantátumok (cochlearis protézisek) jelentősen javították ezen
halláscsökkenések gyógyítási lehetőségét.
A cochlearis implantátum a hangrezgéseket elektromos rezgésekké alakítja, és kivezető elektródjai ezekkel
az impulzusokkal közvetlenül ingerlik a nervus cochlearis rostjait. A cochlearis implantátum valószínűleg a
fáziscsatolt ingerlés alapján működik, azaz az elektródok a hanghullámok maximumán ingerlik az afferens
rostokat. A betegnek meg kell tanulnia a beszéd megértését, amelyet a nervus cochlearis rostjainak ingerlése
közvetít.
Rinné teszt: Unilaterális hallászavar esetén használatos, segítségével meghatározható, hogy melyik fülben
jobb a csontok vezetése.
Weber-teszt: Csak unilaterális hallászavar esetén használatos, azaz egyoldali hallászavart képes kimutatni.

321
Békésy helyteória
Cochlea feladatai: frekvencianalízis, komplex hangrezgések felbontása összetevőire, mechanoelektromos
transzdukció (mikrofon) → a hangrezgések a nervus cochlearisban AP-vá alakulnak.
A hangok passzív frekvencianalízisének alapja a membrana basilaris kitérése a hang frekvenciájának
függvényében. A különböző frekvenciáknak megfelelően a membrana basilaris meghatározott helye mutat
maximális kitérést, ezt nevezzük a frekvenciaanalízis hely elvének, tonotópia (Békésy György, 1961, Nobel-
díj).
A hangok passzív frekvenciaanalízisének alapja a membrana
basilaris kitérése. A hangrezgések folyamán a kengyel talpa
a foramen ovalében mozog, abba benyomódik és onnan
visszahúzódik. Ezáltal nyomáskülönbség keletkezik a scala
vestibuli és a scala tympani között, a membrana basilaris a
scala tympani felé tér ki, majd visszatérve eredeti
helyzetébe, túl is leng azon. A membrana basilarison
vándorló hullám keletkezik, a membrán egymást követő
pontjai lengésbe jönnek. (A lengésekre jó analógia az egyik
végén rögzített kötél kitérése, ha a rögzítetlen végén
meglengetik.) A membrana basilaris a cochlea bázisán
feszes és keskeny (kb. 100 μm), a cochlea csúcsáig
folyamatosan szélesedik (kb. 500 μm) és laza szerkezetű. A membrana basilaris geometriája és szerkezete
szabja meg, hogy adott frekvenciájú rezgésnél hol maximális a vándorló hullám okozta kitérés (a membrana
basilaris hangolása): az alacsony frekvenciájú rezgések (vagyis a mély hangok) felhatolnak a helicotremáig,
a nagy frekvenciájú rezgések (azaz a magas hangok) azonban a bázishoz közel hoznak létre maximális
kitérést, majd elhalnak. A kitérés a hang intenzitásával arányos. Nagyobb hangintenzitás a membrana
basilaris nagyobb szakaszát téríti ki.
A tonotópiában három tényező játszik szerepet:
1. a cochlea passzív analizátor funkciója, a vándorló (tovahaladó) hullám keletkezése;
2. a külső szőrsejtek aktív, erősítő funkciója (cochlear amplifier), végül
3. az eltérő pozíciójú szőrsejtek különböző mechanikai hangolása.
Mutassa be a Corti-féle szerv neuronális elemeit. Ismertesse a külső és a belső szőrsejtek működését.

A Corti-féle szerv (organum spirale = halló érzékszerv) a membrana basalison ül, spirális
hámmegvastagodás.
Sejtek mediolateralis sorrendje:
határsejt → belső phalanxsejt → belső szőrsejt → belső pillérsejt → külső pillérsejt → külső szőrsejt, külső
phalanxsejt → támasztósejtek
A szőrsejtek felett húzódik a membrana tectoria. Valamennyi szőrsejt módosult hámsejt:

322
  A szőrsejtek apikális felszínén nagyság szerint rendezett aktinfilamentumok, ezek fehérjekötegekkel
kapcsolódnak egymáshoz (tip-link).
Afferensek:
 A nervus cochlearis axonjainak 95%-a a belső szőrsejtekhez futnak, s csak 5% a külső szőrsejtekhez.
 Egyetlen afferens rost csak egy szőrsejttel képez synapsist, de minden egyes szőrsejthez kb: 10
afferens rost csatlakozik.
Efferensek:
 A szőrsejtekhez menő efferensek a nucleus olivaris superiorból származnak.
 Az afferensek érzékenységét csökkentik: a belső szőrsejtek transzmitter ladását, vagy a külső
szőrsejtek erősítő funkcióját gátolják.
Belső szőrsejtek
Valamennyi szőrsejt – a Corti-szerv belső és külső
szőrsejtjei és a vestibularis apparátus szőrsejtjei –
módosult hámsejt: az apicalis felszínen nagyság szerint
rendezett, membránnal fedett aktinfilamentumok
helyezkednek el, és az egyes szőrök többszörös vékony
fehérjekötegekkel kapcsolódnak a mellettük
elhelyezkedő hosszabb szőrhöz. (A legmagasabban fekvő
kapcsolat a tip-link.) A szőrök csúcsa közelében
helyezkednek el a mechanoszenzitív kationcsatornák. A
Corti-szervben a szőrsejtek bázisa a membrana
basilarisra támaszkodik; a szőrsejtek felett húzódik a
membrana tectoria. A szőrsejteket támasztósejtek
(Deiters-sejtek) fogják körül, amelyek felveszik a
szőrsejtek basolateralis membránján keresztül kiáramló
K+-okat, és réskapcsolatokon (gap junction) keresztül
vissza is juttatják azokat a szőrsejtekbe.
A belső szőrsejtek a membrana basilarisra támaszkodva
egyetlen sort alkotnak. Sztereociliumaikat keskeny rés
választja el a membrana tectoriától. (A külső szőrsejtek
hármas/négyes sorokban helyezkednek el, és
sztereociliumaik érintik a membrana tectoriát) A
membrana basilaris elmozdulásai során a ductus
cochlearison belüli endolympha örvénylő áramlása a
membrana tectoria alatti résben kitéríti a
sztereociliumokat.
A sztereociliumok csúcsa közelében mechanoszenzitív
kationcsatornák helyezkednek el; ezek nyitott/zárt
állapotát a szőrköteg (hair bundle) kitérései
szabályozzák. A növekvő nagyságú sztereociliumok
irányába való kitérés a csatornák nyílását, az ellenkező
irányú kitérés a csatornák zárását vonja maga után. A
közvetlen mechanikai kapcsolódás teszi lehetővé a
csatornák rendkívül gyors reakcióját, a válasz
mikroszekundumok alatt jön létre. (Nincs még egy olyan
szenzoros receptor, amely ilyen rövid időn belül
reagálna.)

323
Amint az előzőekben említettük, a cochlea szőrsejtjei,
együtt a szomszédos támasztósejtekkel, két eltérő
összetételű folyadékkompartmentet választanak el. A
szőrsejtek bázisával a scala tympaniban lévő
perilympha érintkezik, míg a sztereociliumok
környezete a ductus cochlearis endolymphája.
(Minthogy maga a membrana basilaris nagy
átjárhatóságú, a perilympha és az endolympha közötti
permeabilitási barrier a szőrsejtek alsó harmada
síkjában húzódik.) A szőrsejt belseje és a bazális
perilympha közötti nyugalmi potenciál –70 mV. Az
endolympha említett pozitivitása (endocochlearis
potenciál) következtében az endolympha és a szőrsejt
belseje közötti elektromos potenciálkülönbség +80 mV
– (–70 mV) = +150 mV-nak adódik. A szőrök csúcsán
lévő mechanoszenzitív kationcsatornák nyílása
esetén a pozitív ionok, elsősorban a K+-ok ekkora
potenciálkülönbségtől hajtva áramlanak a szőrsejt
belsejébe, és ezzel depolarizálják a sejtet. (A
sztereociliumok neutrális helyzetében a csatornáknak
kb. 15%-a nyitott, ez annyit jelent, hogy a sejtek eleve
kissé depolarizált állapotban vannak.)
A depolarizáció a szterociliumok kitérítésének mértéke
szerint fokozatos („gradált”). Minthogy a
sztereociliumok mindkét irányban kitérhetnek,
csatornáik nyílnak és záródnak, ez a membránpoteciál
oszcillációihoz vezet [a depolarizáció váltakozó áramú
(AC) összetevője]; ugyanakkor a membránpotenciál
átlagértéke is pozitívabb lesz [ez a depolarizáció
egyenáramú (DC) komponense]. Ez annyit jelent, hogy a hanghullámok egy átlagosan depolarizált
állapothoz vezetnek, amelyre oszcillációk tevődnek.
A belső szőrsejtek depolarizációjára nyílnak a sejtek bazális felszínéhez közeli feszültségfüggő Ca 2+-
csatornák, a perilymphából Ca2+-ok áramlanak a sejtekbe. Minthogy a sztereociliumok a
hangrezgéseknek megfelelően oszcillálnak, a depolarizáció is oszcillál, és ez pulzáló Ca2+-beáramláshoz
vezet. A Ca2+-beáramlás glutamáttranszmitter-leadást eredményez, ami a Ca2+-pulzálásnak megfelelően
változó intenzitású. A szőrsejtek transzmitterleadása a nervus cochlearis afferens végződéseiben
akciós potenciálokat vált ki.
Külső szőrsejtek
A 20. század közepén általánosan elfogadottá vált Békésy György elmélete a vándorló hullámok szerepéről
a cochlea frekvenciaanalízisében. Az ő vizsgálataiban azonban a membrana basilaris
frekvenciaszelektivitása nem volt nagyon jó, egy-egy frekvencia a membrán viszonylag nagy szakaszát
mozdította ki. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy cadaver cochleákon végezte a méréseket, és ma már tudjuk,
hogy a cadaver cochlea érzékenysége és frekvenciaszelektivitása jelentősen csökkent az in vivo állapothoz
képest. Ebben az időszakban vetődött fel, hogy a cochleában létezik egy erősítő mechanizmus (cochlear
amplifier), és a század utolsó negyedében ezt kezdték keresni. Végül az erősítőt a külső szőrsejtekben
találták meg, amelyeknek alig van afferens beidegzésük, viszont gazdagon el vannak látva efferens
rostokkal.

324
A külső szőrsejtek száma mintegy három-négyszerese a belső szőrsejtekének (egy oldalon kb. 11 000).
Apicalis membránjukon a sztereociliumok érintik a membrana tectoriát. A külső szőrsejtek apicalis
membránjában, ill. a sztereociliumokban ugyanúgy működik a mechanoelektromos transzdukció, mint a
belső szőrsejtekben. Jelentős különbséget okoz a funkcióban, hogy a szőrsejtek elektromos válasza
közvetlenül hat a külső szőrsejtek alakjára. A külső szőrsejtek basolateralis membránjában ugyanis van egy
különleges fehérje, a presztin, ami potenciálérzékeny molekula, konformációját – azaz alakját – az
elektromos erőtérnek megfelelően változtatja. Depolarizáció a sejteket megrövidíti, hiperpolarizáció
megnyújtja, és a külső szőrsejt alakja a membrana basilaris kitéréseinek megfelelően a rövidebb-hosszabb
állapotok között oszcillál.
A presztin az anioncsatorna-fehérjék családjába tartozó molekula, de nem vezet („vak” anioncsatorna).
Kloridionokat tartalmaz kötve, és az elektromos erőtér hatására a Cl–-ok elmozdulnak a fehérje belsejében,
ez vezet a konformációváltozáshoz, depolarizáció esetén a sejt megrövidüléséhez. Kísérleti állatokban a
presztin gén törlése (knock out) jelentős, 40-60 dB SPL halláscsökkenéssel jár. A ”presztin” név a molekula
igen gyors mozgásaira utal (presto olaszul gyorsan, a zene világából ismert kifejezés).
A presztin egyes nagyobb anionokat, pl. szalicilátionokat is megköt, és ez alakváltozásainak
lassúbbodásával jár. Ennek tulajdonítjuk az acetilszalicilsav (ASA, Aspirin®) hatásra bekövetkező
ideiglenes halláscsökkenést (az otoakusztikus emisszió is csökkent). Emberben örökletes presztindefektus
halláscsökkenést okoz.
In situ – minthogy a külső szőrsejtek sztereociliumai elérik a membrana tectoriát – a külső szőrsejtek
alakváltozása elmozdítja a környező struktúrákat, elsősorban a membrana tectoriát. A külső szőrsejtek
mozgása kis intenzitású ingerek esetén érzékenyebbé teszi a hallórendszert, a hallási küszöb mintegy 50 dB-
lel csökken. A fiziológiás hallásküszöb a külső szőrsejtek erősítő funkciójának következménye, ugyanakkor
a hangolás élesebbé válik.
A külső szőrsejtek meglehetősen érzékenyek nagy intenzitású hangokra: ezek a hangok (pl. ipari zaj)
hosszabb időn keresztül hatva tönkreteszik a frekvenciájuknak megfelelő külső szőrsejteket, és ezeken a
frekvenciákon a hallás jelentősen megromlik. Egyes ototoxicus gyógyszerek, így bizonyos antibiotikumok
szelektíven károsítják a külső szőrsejteket, és ezzel irreverzíbilis halláscsökkenést vagy teljes süketséget
hoznak létre.
Magyarázza el, hogy a membrana basilaris deformációja miként alakul át a nervus cochlearison
regisztrálható akciós potenciállá. Ismertesse a hallópályát.
A nervus cochlearis afferens axonjai zömmel a belső szőrsejtekhez futnak, a belső szőrsejtek a hallás
szenzoros sejtjei. Egyetlen afferens rost csak egy szőrsejttel képez synapsist, de minden egyes szőrsejthez
kb. 10 afferens rost csatlakozik. Egy-egy Corti-szervben kb. 3500 belső szőrsejt van; a teljes emberi hallás
összesen mintegy 7000 belső szőrsejt funkciójától és 60-70 000 afferens idegrost épségétől függ. A belső
szőrsejtek ingerülete – a leadott transzmitteren keresztül – a ganglion spirale bipoláris sejtjeinek
végződéseire tevődik át.
A ganglion spiraléból jövő nervus cochlearis axonokról teljes csendben („nyugalmi állapot”) is vezethetők el
akciós potenciálok; ennek a háttéraktivitásnak az eredete nem ismert. A magas háttéraktivitás miatt az
ingerületbe kerülés ismérvének azt vesszük, ha az akciós potenciálok frekvenciája meghatározott mértékben
meghaladja a hátteret.
A szőrsejtek és afferenseik karakterisztikus frekvenciájuknak megfelelően válaszolnak [az angol nyelvű
irodalom „legjobb frekvenciát” (best frequency) említ]: ez azt a frekvenciát jelenti, amely a legkisebb
hangnyomásszinten mérhető akciós potenciál frekvencia növekedést hoz létre az afferens roston. Ez a
karakterisztikus frekvencia a passzív cochlearis hangolás (membrana basilaris) és a belső és külső szőrsejtek
együttes tulajdonságaira vezethető vissza. A hangintenzitás növelésével a karakterisztikus frekvencia feletti
és alatti frekvenciák is afferens aktiválódást váltanak ki. Az afferens axonok hangolási görbéje eléggé
pontosan megfelel a cochlea (membrana basilaris) hangolási görbéjének.

325
A depolarizációk oszcillációi („AC depolarizáció”) a nervus cochlearis akciós potenciáljainak
frekvenciaváltozásaiban is tükröződnek; a frekvencia maximuma a hangnyomásváltozások maximumaival
esik össze. Az akciós potenciálok ilyen csoportosulását technikai analógiával fáziscsatolásnak (phase-
locking) nevezzük.

A hallószerv (auditív periféria) által szolgáltatott jelekből a központi idegrendszernek különféle

információkat állít össze: a hanginger kialakulásának és megszűnésének időpontját, a hang forrásának
helyét, továbbá a hangok mintázatából (frekvencia-összetétel, frekvenciamoduláció, intenzitásmoduláció)
leszűrhető tartalmi információkat. A hangmintázat a kulcsa a fajon belüli kommunikációnak, így az emberi
beszédnek is. A feldolgozást az auditív perifériához csatlakozó neuronalis rendszer végzi, amelynek
felépítése, anatómiai összeköttetései, az egyes átcsatolódások aránylag jól ismertek, de a feldolgozás
módjáról – a többi érzékszervhez viszonyítottan – aránylag kevés ismeretünk van. Mai tudásunk nagy része
a hangingerekkel kiváltott potenciálok analíziséből származik. A legtöbb adat a macska hallásanalíziséről
gyűlt össze, viszonylag kevesebbet tudunk a főemlősökről, és nagyon kevéssé ismerjük az emberi
hallásfeldolgozást.
A központi auditív feldolgozásra jellemző, hogy a nervus cochlearisban szállított jelzések nagyon korán,
már az első synapsisban párhuzamos felszálló pályákra csatolódnak át; az ezeken a pályákon haladó
információk minden átcsatolási szinten feldolgozáson mennek keresztül: a befutó ingerek más és más
jellemzői, így pl. a frekvencia- és amplitúdómoduláció, binauralis vagy monoauralis jelleg stb. kerülnek
kiemelésre. További jellemző, hogy a hallópálya csaknem valamennyi szintje ingerületeket küld az alatta
lévő szint(ek)hez, és ezzel reciprok összeköttetések alakulnak ki.

326
Az ingerületek útja a hallókéregig
Az egymás melletti akusztikus frekvenciák a cochlea szomszédos helyeit ingerlik, ezzel a szomszédos
szőrsejtek és afferensek kerülnek ingerületbe. Az egy belső szőrsejt ingerületét közvetítő kb. 10 afferens rost
a cochlearis magokban egymás mellett végződve izofrekvenciás neuronlemezeket, laminákat hoz létre: a
szomszédos laminák a cochlearis tonotópiát képezik le. A tonotóp szerveződés az auditív feldolgozás
valamennyi szintjére jellemző.
A ganglion spirale centrális axonja az agytörzsbe lépve az első átcsatolódást megelőzően elágazódik: az
egyik ág a nucleus cochlearis ventralis elülső részéhez fut, a másik ág ugyanezen mag hátulsó részéhez ad
kollaterálisokat, amelyek a nucleus cochlearis dorsalisban végződnek. A felsorolt magokból eredő
másodrendű neuronokban már eltérő ingerületmintázat jelenik meg.
A ventralis és a dorsalis cochlearis magok egyaránt szubdivíziókra oszlanak. Az anteroventralis szubdivízió
egyes másodrendű neuronjaiban az ingerületi mintázat hasonló a primer afferensek ingerületi mintázatához
(„primer afferensszerű”, primary-like sejtek). Ezeken a sejteken azonban – eltekintve az azonosságoktól –
már érvényesül a széli (lateralis)gátlás jelensége: a sejtek spontán aktivitását gátolja a karakterisztikus
frekvenciájukhoz közeli frekvenciájú hangok megszólaltatása. Ugyanebben a szubdivízióban a sejtek egy
másik populációja ritmikusan megszakítja a primer afferensek által indukált folyamatos ingerületleadást
(„megszakító”, chopper neuronok).
A nucleus cochlearis posteroventralis szubdivíziójában a neuronok egy része a hanginger kezdetére reagál,
majd ha az inger folyamatos, megszünteti a leadását. Ezek a neuronok rövid, ill. gyorsan változó
hangingereket nagy pontossággal („jó hűséggel”) továbbítanak, de hosszabb ideig tartó, vagy folyamatos
hangingerek alatt megváltozik az ingerülettovábbításuk. Valószínűleg egy vagy két visszakanyarodó
interneuronból álló gátló körök csatolnak vissza a másodrendű neuronokhoz. A neuronok hangolása kevésbé
éles, mint a primer afferenseké, jelezve, hogy a cochlea szélesebb területéről származó primer afferensek
konvergálnak rajtuk.
Szemben a nucleus cochlearis ventralis két szubdivíziójának jól áttekinthető funkciójú neuronjaival, a
nucleus cochlearis dorsalis synapticus kapcsolatai összetettebbek, és nehezen áttekinthetőek. Ezenkívül
ebben az areában sok leszálló axon végződik, amelyek módosítják a felszálló ingerületeket.
A cochlearis magokban az ingerületek még szigorúan monoauralisak, csak az azonos oldali cochleából
származnak. A hallópálya minden további szintjén azonban a reprezentáció binauralis.
A nucleus cochlearis ventralis anteriorból a másodrendű neuronok axonjai egyrészt az azonos oldali,
másrészt – a corpus trapezoideumon keresztül haladva – az ellenkező oldali olivakomplexhez futnak. Így a
felső olivakomplex bilateralis (binauralis) információkat kap.
A felső olivakomplex anatómiai szempontból a medialis és lateralis olivamagokból és a corpus
trapezoideum medialis magjából áll. Funkció szempontjából azonban ez a három mag két részre különül el:
a medialis olivamag tartozik az egyik, a lateralis olivamag és a corpus trapezoideum medialis magja
együttesen a másik részhez. Mindkét neuroncsoport összeköttetései lehetővé teszik a két cochleát érő
hangingerek összehasonlítását. Így ezek a struktúrák alapvető fontosságúak a hangforrás térbeli
elhelyezkedésének felismerésében (azaz hol helyezkedik el a hangforrás a megfigyelő középvonali sagittalis
síkjához viszonyítva). Az felső olivakomplexből származó projekciós neuronok egyrészt a lateralis
lemniscus dorsalis magját, másrészt a középagyi colliculus inferiort idegzik be.

A medialis olivamag neuronjai a kétoldali ingerületek időbeli különbségének megfelelően adnak le

impulzusokat. Monoauralis vagy szimultán beérkező ingerületekre a leadási frekvencia kisebb, mint ha a két
ingerület között meghatározott különbség van. A két befutó impulzus közötti optimális – milliszekundum
nagyságrendű – időkülönbség az egyes harmadrendű neuronokban eltér; elektromos elvezetésekkel a
vizsgált neuronoknál meg lehetett találni, hogy mekkora az a jellemző késés, amely mellett a neuron
maximális leadással válaszol. A késés a sagittalis síkkal bezárt szögtől függ; a középső sagittalis síkban

327
elhelyezkedő hangforrásból érkező hang mindkét cochleát egyszerre éri el, ezért nincs is időkülönbség az
olivaneuronokat elérő ingerületek időpontjában.
A corpus trapezoideum medialis magja az ellenoldali cochlearis mag és az azonos oldali lateralis olivamag
közé iktatott reléneuron. A lateralis olivamag a két cochleát érő, azonos frekvenciájú hangok intenzitásbeli
különbségeire érzékeny, és a neuronok akkor aktiválódnak, ha az azonos oldali intenzitás nagyobb, mint az
ellenoldali. Ennek a különbségképzésnek az a mechanizmusa, hogy a corpus trapezoideumból jövő
neuronok túlnyomóan gátlóak, és egy erős ellenkező oldali inger az ipsilateralis aktivitást gátolja. Az
olivakomplex sérülése megszünteti a hangforrás lokalizációjának lehetőségét.
Az oliva superiorból származó axonok a lateralis lemniscusmagokhoz futnak. A hallópálya következő
szintje a colliculus inferior, egy meglehetősen bonyolult középagyi struktúra, amelynek nagy részét a
centrális mag teszi ki. Az itt lévő neuronok legnagyobb részének binauralis bemenete van; az innen
származó kimenő jel a két oldal felől bejövő jelek időbeli és intenzitásbeli különbségeivel arányos. A
neuronok egy része akkor aktiválódik, ha az azonos oldali jel késik az ellenoldalihoz képest. A neuronok
más része az intenzitásbeli különbségekre reagál, akkor aktív, ha az ellenkező oldalról jövő hang intenzitása
nagyobb; ugyanezek a neuronok gátlódnak, ha az azonos oldali hanginger erősebb. Mindkét említett
egyoldali neuroncsoport akkor ad le maximális kimenő ingerületeket, ha a hangforrás a fej ellenkező oldalán
helyezkedik el.
A colliculus inferior az egyik fő reléállomás az agytörzsben elhelyezkedő hallópályamagok és az előagy,
azaz a thalamus és a primer hallókéreg között. Ezen kívül azonban innen a nem auditív területekhez is
mennek ingerületek, amelyek különböző jellegű szenzoros funkciókat koordinálnak az auditív bemenettel. A
hallópálya további állomása a thalamusban a corpus geniculatum mediale, amely az információt a cortex
felé, a primer hallókéregbe közvetíti. A corpus geniculatum mediale összetett szerkezetű. A tonotóp
szerveződés ebben a magcsoportban is érvényesül, az azonos frekvenciára érzékeny neuronok elektromosan
letapogatható laminákba rendeződnek. A ventralis szubdivízió valószínűleg relémagként működik. A
dorsalis szubdivízióban az auditív információ elvegyül az egyéb szenzoros modalitásokkal, itt komplex
információfeldolgozás folyik.
A primer hallókéreg (A1)
A hallókérget előszőr macskákban térképezték fel. A kiváltott kérgi potenciálok regisztrálásával kiderült,
hogy a kéregben több ismétlődő tonotóp area van. Főemlősökben később hasonló szerveződést mutattak ki:
a primer hallókéreg (A1) a temporalis lebenyben, a lateralis fissura (fissura Silvii) mélyén található, és ezt
veszik körül a további auditív kérgi reprezentációk. A hallókéreg a Brodmann-féle 41-es és 42-es mezőknek
felel meg. Az emberi hallókérget a gyrus temporalis superiorban mindenek előtt a modern képalkotó
eljárások és az EEG-térképezés (EEG-mapping, számítógépes feldolgozással készült agyi aktivitási
„térkép”) segítségével lehetett megismerni; ezek in vivo alkalmazható nem invazív módszerek. A magas
frekvenciák a fissura Silvii mélyén, a mély hangok a gyrus felszínéhez közelebb adnak jelet.

Mikroelektródos elvezetésekkel macskákban ki lehetett mutatni, hogy a primer hallókéreg ugyanúgy

oszlopos (columnaris) szerveződésű, mint a többi szenzoros kérgi mező: egy-egy oszlop neuronjainak
azonos karakterisztikus frekvenciája van. A kérgi feldolgozásban is alapvető feladat a hangforrás
lokalizációja. Ennek megfelelően egymás mellett, alternálva helyezkednek el olyan oszlopok, amelyekben
az azonos és az ellenkező oldalról származó ingerületek egymást erősítik (szummációs oszlopok) azokkal,
amelyekben a két oldal felől jövő ingerületek kioltják egymást (szuppresszor oszlopok).
A két oldal nagymérvű, több szinten megvalósuló összeköttetéseinek következtében a primer hallókéreg
féloldali sérülése kevéssé befolyásolja a hangmagasság percepcióját. Ezzel szemben a féloldali nagy
kiterjedésű hallókéreg-sérülés megakadályozza a hangforrás lokalizációját.
A hallókéreg működése sokkal összetettebb, mint a hangok frekvenciájának, intenzitásának felismerése. A
kéregnek fel kell ismernie az akusztikus spektrumot, a mintázatot, azaz az egyes hangokban bekövetkező

328
frekvencia- és intenzitásváltozásokat (a hangok frekvencia- és amplitúdómodulációit), amelyek emberben a
beszédet jellemzik. Az analízist a primer hallókérget körülvevő magasabb rendű auditív areák végzik.
Az auditív emlékképek jól raktározhatók – talán nincs az érzékszervek által szállított információk közül még
egy, amelyik ennyire pontosan reprodukálható egy következő alkalommal. Gondoljunk arra, hogy egy
zenemű a legtöbb ember számára felismerhető, és zenével foglalkozók ezt nagy pontossággal reprodukálni is
képesek akár énekléssel/dúdolással, akár hangszeren lejátszással, és zenei előképzés után akár kotta
formájában le is jegyezhetik. A zenei memória neurofiziológiája azonban még alig van kidolgozva.
Magyarázza el, hogyan működik a frekvenciakód, a populációs kód és a binauralis hallás.
Frekvenciakód: A kisseb intenzitású hangra válaszoló afferens AP frekvenciája alacsonyabb, illetve a
nagyobb intenzitású hangra afferens AP frekvenciája magasabb. Oka, hogy a nagyobb intenzitású hangok a
membrana basilarison nagyobb kitérítésével járnak.
Populációs kód: A több ingerületbe került rost nagyobb hangintenzitást jelez.
Binauralis hallás: Térhallás, meg tudjuk különböztetni, hogy merről jön a hang.
NORMÁLÉRTÉKEK
1. emberi hallás frekvenciatartománya: 20-20000 Hz
2. emberi hallás intenzitás tartománya: 0-120 dB
3. referencia hangnyomásszint: 20 µPa
4. emberi hallásküszöb: 0 dB
5. beszédhang frekvenciatartománya; 250-4000 Hz
6. fonskála referenciafrekvenciája: 1000 Hz.

329
 75. A SZAGLÁS ÉS ÍZÉRZÉS ÉLETTANA

Ismertesse a szaglóreceptorsejtek elhelyezkedését, felépítését.

Az orrüreg hátsó-felső felszínén, a regio olfactoriaban
(szaglóhámban) vannak.
 a szaglóhám specializálódott nyálkahártya, kb. 5 cm2,
benne kb: 107 receptorsejt található.
 sejttípusai:
1. olfactorius őssejtek (bazalis prekurzor sejtek)
2. támasztósejtek
3. olfactorius neuronok (szenzoros
neuronok/szaglóreceptorsejtek): Típusa primer
szenzoros neuron, ami akciós potenciál generálására
képes. Élettartama 4-8 hét. Neurogenezis folyik:
folyamatosan degenerálódnak, majd megújulnak ←
bazalis sejtek felelősek érte
Az inger forrása szerint telereceptor.
Felépítés:
A szaglópálya primer afferens neuronja. Morfológiai szempontból bipoláris neuron.
 Apicalis pólusából sok cilium (20-25 db) nyúlik a szaglóhámot borító nyákrétegbe.
 Basalis pólusából nyúlik egyetlen velőtlen axon a KIR-be (fila olfactorica), ami áthatol a lamina
cribrosán és a bulbus olfactorius valamelyik glomeurusában képez szinapszist, onnan mint tracus
olfactorius fut.
 Más idegek is részt vesznek az érzet kialakulásában, pl: irritáns gázok: V., IX., X. agyidegek
kemoraceptorai az orr-garat nyálkahártyában.
 A neuronok nem újulnak meg, de az olfactorius szenzoros neuronok megújulnak.
 Élettartamuk rövid (4-8 hét), folyamatos degenerálódáson és regenerálódáson mennek át
(regenerálódás forrása az olfactorius őssejtek proliferációja és differenciálódása)
Ismertesse az olfactoricus cilium funkcióját és a szaganyag (odorant)- receptorcsalád jellegzetességeit.
Olfactorius cilium funkciója
A nyákrétegben oldott szaganyagokkal a szenzoros neuronok
a ciliummal érintkeznek. A ciliumok membránja tartalmazza a
specifikus szaganyag-receptorfehérjéket (odoráns
membránreceptorok) amelyek az egyes szaganyag-epitópok
felismerésében szereplnek.
Szaganyag-receptorfehérjék
 7-TM integráns membránfehérjék és Golf-fehérjékhez
csatlakoznak.
 Kb: 500-1000 olfactorius receptor gén, de ezeknek
csak kevesebb, mint fele fejeződik ki.
 Egy olfactorius neuron csak egy típusú receptorfehérjével rendelkezik, azaz minden egyes sejt csak 1
szaganyag-epitópra érzékeny.
 Egy szaganyag több epitóppal rendelkezik, azaz egy epitóp mindazokat a neuronokat ingerli,
amelyekben a megfelelő receptorok megjelennek, így a szaganyag valamennyi epitópját csak több
monospecifikus szenzoros neuron együttesen képes felismerni.
 Több szaganyag tartalmazhatja ugyan azt az epitópot, az érzékeny neuron mindazokkal a különböző
szaganyagokkal ingerelhető, amelyek ezt az epitópot tartalmazzák.

330
Magyarázza el, hogyan aktiválódnak a szaglóreceptorok, ismertesse a szaglásért felelős szenzoros
transzdukciós folyamatokat.
1. A receptor-epitóp kötéssel aktiválódik a Golf-fehérje, ekkor az adenilát-cikláz aktiválódik, így a
ciliumon belüli cAMP szint nő.
2. A cAMP-függő kationcsatornák kinyílnak (pl: Na+-Ca2+-csatorna) és Na+ és Ca2+-ionok áramolnak a
ciliumokba.
3. A cilium deporalizálódik és a végződésében akciós potenciál keletkezik, aminek a frekvenciája
arányos a szaganyag koncentrációjával.
A rendszer nagyon érzékeny, már néhány szaganyag molekula is akciós potenciált vált ki, viszont az
adaptálódása nagyon gyors, így a szagérzet hamar megszűnik. Az adaptálódás több szinten megy végbe.
Legjelentősebb adaptálódás a szenzoros végkészülék adaptálódása:
1. lehetőség: Ca2+-ionok beáramlása inaktiválja a kationcsatornát.
2. lehetőség: A receptorfehérje inaktiválása foszforilációval.
Értelmezze a szaglórendszerben a funkcionális topográfia (pl. bulbus olphactorius epitoptérkép)
fogalmát.
Egy-egy glomerulushoz (a szaglórendszer funkciónális alapegysége) csak 1 adott receptortípust hordozó
primer afferenek futnak, azaz 1 glomerulus 1 epitóp jelenlétét jelzi. Minden egyes glomerulushoz a
szaglóhám nagyon sok régiójából érkeznek afferensek.
A bulbus olfactoriusban:
 Nem a szaglóhám egyes területei képződnek le, azaz nincs szomatotópia.
 Hanem az egyes epitópok receptorai képződnek le, ezt nevezzük epitóptérképnek.
Az epitópókra bontott szagérzékelés biztosítja a rendszer folyamatos működését. A primer szenzoros
neuronok és a reléneuronok közötti synapsis ugyanis csak addig marad fenn, ameddig időnként
„használatban van”, azaz a synapsis nincs hosszú ideig használaton kívül. Nem epitópokra bontott
szagérzékelési mechanizmus esetén, ha egy-egy szaganyag huzamosabb ideig hiányozna a környezetből,
akkor a közvetítő synapsisok degenerálódnának. Minthogy azonban ugyanazok az epitópok nagyon sok
szaganyagban jelen vannak, időközönként minden egyes epitóppal találkozik a szaglórendszer, a synapsis
működik és fennmarad.

Ismertesse a szagló pályát.

A bulbus olfactoriusból kiinduló projekció közvetlenül a szaglókéregbe fut. Valószínűleg ebben a
kéregrészben tudatosulnak a szagingerek. Innen kerül tovább az információ egyrészt az orbitofrontalis
kéregbe, másrészt közvetlenül a limbicus rendszer egyes részeibe, az amygdalába, az entorhinalis
kéregbe és a corpus striatum ventralis részébe. Ez utóbbi projekció felelős a szagérzetek affektív
hatásaiért, és a magatartási reakciókban játszik szerepet. A kétoldali érzékszerv közötti kommunikációt a

331
bulbus olfactoriusok elülső magjai közötti commissura biztosítja. (A szaglópálya nagy része – ellentétben a
többi szenzoros információval – elkerüli a thalamust, a thalamuson keresztül futó információ az
orbitofrontalis kéreghez kerül.) Ez a nagyon közvetlen összeköttetés azt sejtteti, hogy a primer szenzoros
neuronok ingerületének „dekódolása” magában a bulbus olfactoriusban folyik.
A szagingerek emléknyomot hagynak hátra a központi idegrendszerben. Sem a raktározás módját, sem
helyét nem ismerjük, de egy-egy szagot hosszú idő után is felismerünk, és az emlék akár emocionális
reakciót is kiválthat. Valószínűleg a hippocampusszal való összeköttetés játszik szerepet a szagingerek
hatására fellépő emlékképekért és azok emocionális összetevőiért.
Egyes epilepsziás állapotokban a rohamot szaglási hallucinációk (kellemetlen szag képzelt érzete, cacosmia)
előzik meg: ezekben az esetekben a kiváltó góc a temporalis lebeny elülső medialis részében, a pyriformis és
az entorhinalis kéreg vidékén van.

Ismertesse az alábbi fogalmak jelentését: anosmia, hyposmia, dysosmia.

Anosmia: A szagérzékelés képességének hiánya, a beteg semmilyen szagot nem érez. Ritkán korai jelei
lehetnek degeneratív agyi betegségeknek (Parkinson-kór vagy Alzheimer-kór)
Hyposmia: Gyengébb, csökkent szaglóképesség.
Dysosmia: Torzult szagfelismerés.
 parosmia (a szag jellegének hibás érzékelése, általában kellemetlen szag érzése)
 fantosmia (szaganyag nélküli érzékelés)
 agnosmia (megtartott szagérzékelés mellett a szagfelismerés zavara)
Ismertesse az ízérző receptorsejtek elhelyezkedését, felépítését és afferens beidegzését. Ismertesse az
ízlelőbimbó sejttípusait.
Az ízeket az ízérző szenzoros sejtek érzékelik, melyek
ízlelőbimbókban (gemma gustatoria) csoportosan és centrálisan
helyezkednek el, támasztósejtekkel körülvéve.
Az ízlelőbimbók elhelyezkedése: Elsősorban a nyálkahártya
kitüremkedésin, a papillák hámrétegében.
 papilla circumvallata (7-12 db a sulcus terminalis előtt 1 sorban)
 papilla fungiformes (200-400 db a nyelv elülső 2/3-án elszórva)
 papilla foliata (15-20 db a nyelv posterolateralis szélén)
Emellett a szájpadon, fogínyen, garatban, epiglottison, gégén,
oesophagus felső részén.
Ízlelőbimbók felépítése:
1. Ízérző epithelsejtek
Módosult szekunder hámsejtek, 1-1 ízlelőbimbóban 50-100
szenzoros sejt található. A szenzoros sejtek az öt íz közül csak
egyre érzékenyek (monospecifikusak). Apikalis végükön a
mikrovillusban végződnek, melyek kinyúlnak az ízlelőbimbó luminalis felszínéig, ahol közrefogják
az ízlelőpórust (itt reagálnak az ízanyagok a receptorokkal/a specifikus csatornákkal). Basalis és
laminális felszínükön érző neuronokkal szinaptizálnak.

332
 2. Támasztósejtek
3. Őssejtek (lamina basalishoz közel)
Ízlelőbimbók afferens beidegzése: Az ízérző idegrostok vékony myelinhüvelyes rostok, melyek a hám
membrana basalisa alatt elágaznak, elvesztik myelinhüvelyüket és subepithelialis hálózatot képeznek. Ebből
a hálózatból egyes rostok belépnek az ízlelőbimbókba és az ízérző sejteken végződnek (intragemmalis
rostok), míg más rostok az ízlelőbimbók között és felületükön végződnek (inter- és perigemmalis rostok).
Az afferens axonok a chorda tympaniban (nervus VII.), a nervus glossopharyngeusban (nervus IX.) és a
nervus vagusban (nervus X.) futnak.
Nevezze meg az alap ízkvalitásokat, identifikálja az öt alapízt.
Az ízéezés mindössze öt íz megkülönböztetésére képes:
 édes
 sós
 savanyú
 keserű
 umami (élvezetes), amit aminosavak (emberben csak az L-glutamát és L-aszparaginát) váltják ki, az
ízérzetet fokozzák egyes purinnukleotidok, pl: GMP, IMP.
Hol érezzük az ízeket a nyelven?

Valójában a nyelv minden részén mindenféle ízt érzünk.

Magyarázza el, hogyan aktiválódnak az ízérző receptorok, ismertesse az egyes alapízkvalitások
detektálásáért felelős szenzoros transzdukciós folyamatokat.
Az édes és az umami ízanyagokat detektáló 7-TM receptorok
Az édes és az umami ízanyagok két különböző szempont alapján is egy csoportot alkotnak: mindkettő az
„értékes” tápanyagok attributuma, és detektálásukban rokon fehérjék játszanak szerepet. A fehérjék
elnevezésében a „T” betű az ízérzésre utal (T = tastant), a követő 1-es számjegy a csoporta utal, az „R” a
receptorfunkciót jelöli, a végső 1, 2 és 3 számjegy a molekula saját azonosítója: maguk a molekulák így a
T1R1, T1R2 és a T1R3 elnevezést viselik, és homo- vagy heterodimert képeznek a sejtmembránban. A
három molekula expressziója jellemző magára az ízre specifikus ízérző sejtre: az ízérző sejtek vagy a
T1R1 és T1R3, vagy a T1R2 és T1R3, vagy egyedül a T1R3 monomer fehérjét fejezik ki, az ízérzékenység a
monomerek kombinációjától függ.
A T1R2 + T1R3 kombináció (T1R2+3 heterodimer) kifejezése esetén a sejt az édes ízt detektálja: ezek a
sejtek valamennyi természetes cukorra, mesterséges édesítőszerre (pl. szacharin) és intenzíven édes
fehérjékre érzékenyek. (A különböző ízanyagok a receptorkomplex különböző doménjeivel reagálnak, ez a
magyarázata a kémiailag teljesen különböző anyagok azonos ízének. Érdekesség, hogy a macskafélék
kialakulása során törlődött a T1r2 gén, ennek következtében a házi macskától a tigrisig egyetlen faj sem
érzékeli az édes ízt.)
Az emlős fajok „nagyra értékelik” az aminosavak ízét (a japán nyelvből átvett umami íz); az ember
annyiban különbözik, hogy mindössze két aminosav, a Na-glutamát és az aszparaginát attraktív íz. Az
ízérzetet jelentősen fokozzák egyes purinnukleotidok pl. IMP és GMP. (Az élelmiszeripar alaposan
kihasználja magát a tényt azzal, hogy termékeibe beépíti az ízfokozókat.) Az ízérzet azokban a sejtekben
keletkezik, amelyekben T1R1 és T1R3 monomerek dimerizálódnak (T1R1+3). (Érdekes módon
rágcsálókban a komplex az összes aminosavval aktiválható, emberben csak a két említett aminosavval.)

333
A keserű íz detektálása
Szemben az édes és az umami ízzel, a keserű érzet erősen repulzív (bár beteg állatok keserű füveket
keresnek, és az emberek egy része sem idegenkedik pl. a keserű kávétól, kesernyés gyümölcsöktől). Keserű
ízérzetet rendkívül különböző kémiai szerkezetű anyagokkal lehet kiváltani, és ezt ma már receptorszinten
tudjuk értelmezni. Nagyon alacsony koncentrációban okoz keserű ízhatást a sztrichnin, a kinin, az
ópiumalkaloidok, de az állati produktumok közül az epesavas sók (a magyar nyelvben használt szófordulat
”keserű mint az epe”).
A keserű ízt mintegy 30 7-TM membránfehérje detektálja, amelyek a T2R családba tartoznak. Ezek a
fehérjék csak a keserű ízre érzékeny sejtekben fejeződnek ki (nem találhatók meg azokban a sejtekben,
amelyekben T1R-fehérjék fejeződnek ki), és egy sejten belül nagyon sok különböző T2R-receptorfehérje
fejeződik ki: a T2R-t hordozó sejtek univerzális keserű íz detektorok. Ez az oka annak, hogy különböző
szerkezetű keserű anyagok váltják ki az ízérzetet, viszont a különböző szerkezetű keserű anyagokat nem
lehet egymástól elkülöníteni. A különböző kísérleti állatok és az ember keserű anyagok iránti érzékenysége,
ill. érzéketlensége oka a T2R-fehérjéik közötti szerkezeti különbség.
Az ízérző rendszer működésének elvét, a receptorsejt és a hozzá csatlakozó idegpálya szerepét az érzet
kialakulásában meggyőzően mutatják a genetikai manipulációk segítségével végzett – látszólag nagyon
bizarr – vizsgálatok, amelyekben egerekben az „édes” receptorokban T2R-fehérjét fejeztettek ki. Ezek az
egerek „szerették” a keserű ízt, pozitívan reagáltak. Ha más egerekbe a T2R-sejtekbe T1R1+3
receptorkombinációt fejeztettek ki, az édes ízanyag repulzív hatást nyert.
Jelátvitel a T1 és T2 receptorokat hordozó sejtekben
A T1 és a T2 receptorokat hordozó sejtekben a jel felvételét követő jelátalakítás azonos paradigmát követ: a
7-TM receptorokhoz csatlakozó heterotrimer G-fehérje az ízérzősejtekre specifikus gustducin (Gα12). A
ligand megkötését követően a G-fehérjéről leválik a βγ-alegység, aktiválódik a foszfolipáz Cβ2, ez
hidrolizálja a foszfatidil-inozitol-4,5-biszfoszfátot, és szabaddá válik a két intracelluláris hírvivő, az IP3 és a
diacil-glicerin. Itt lép be egy eddig nem ismertetett, az ízérzésben szereplő, a TRP-proteinek közé tartozó
transzdukciós csatorna (TRPM5). (Ez a jelátviteli mechanizmus nem szerepel az ioncsatornákkal közvetített
sós és savanyú ízérzetek közvetítésében.) A TRP-csatornán keresztül Ca2+-ok áramlanak be, és az ízérző
sejtből felszabaduló transzmitter akciós potenciált generál a csatlakozó idegrostban. Az akciós potenciál
generálásában szereplő neurotranszmitter minden valószínűség szerint az ízérző sejtekből felszabaduló ATP,
ami purinerg receptorokon keresztül hat az idegvégződésre (ugyanez a mechanizmus szerepel a sós és a
savanyú íz közvetítésében is).
A sós és a savanyú íz detektálása
A sós és a savanyú íz érzetét ionok, Na+- és H+-ok váltják ki: ezek az anyagok specifikus csatornákon
keresztül a sejtbe lépve közvetlenül indítanak meg jelátviteli mechanizmust. Az előzőekben említettük, hogy
a Na+-ok még nem azonosított, amiloridra érzékeny Na+-csatornákat vesznek igénybe a belépéshez és a sejt
depolarizációjához. A savanyú íz jelzésében szereplő csatorna identitása tisztázódott: a TRP-csatornák közé
tartozó H+-csatorna felelős az ízérzésért. Ez a csatorna (PKD2L1) nem található meg az édes, az umami és a
keserű ízt érzékelő sejtekben, csak a savérzékenyekben (viszont megtalálható az ízérzéssel össze nem függő
struktúrákban, amelyekben H+-érzékelés folyik).
A csípős érzet kialakulása
A fűszeres ételek „csípős” íze voltaképpen nem az ízérző sejteken keresztül jön létre. A csípős, égető „ízű”
ételekben lévő anyagok, pl. a kapszaicin a szájüreg fájdalomérző receptoraira, a bennük lévő TRP-
csatornákra hatnak (vanilloid receptorok), azokban váltanak ki előbb ingerületet, majd később
érzéstelenséget.
Nevezze meg azokat az agyidegeket, amelyek ízérzéssel kapcsolatos információkat közvetítenek a
központi idegrendszerbe. Ismertesse a központi idegrendszeri ízérző központokat.
 Chorda tympani (nervus VII.), a nyelv elülső 2/3-nak ízérzetét közvetíti.
 Nervus glossopharingeus (nervus IX.), nyelv hátsó 1/3-nak ízérzetét közvetíti.

334
  Nervus vagus (nervus X.), nyelvgyök és egyéb ízérző helyek (+nervus V. is) ízérzetét közvetíti.
 A nucleus tractus solitariban
csatolódnak át.
Felépítés:
A már említett agyidegek a nyúltvelő nucleus
tractus solitarii-ben csatolódnak át, innen
indulnak ki a szekunder neuronok. A
szekunder neuronok a híd parabrachialis
magjában átkapcsolódnak tercier neuronokra,
melyek a thalamushoz futnak. A tercier
neuronok a thalamusban átkapcsolódnak a
pálya 4. neuronjaira, melyek a kéregbe
haladnak. A thalamocorticalis projekció az
ízérző kéregben (Brodmann 43) végződik,
mely a gyrus parietalis subcentralisban lokalizálható.
Specifikus rendszer
A lemniscus medialis és lemniscus trigeminalis → thalamus (VPM) → anterior insula (lobus temporalis) →
operculum (lobus parietalis)
Aspecifikus rendszer (trigeminalis kemoszenzitív afferensek)
Nucleus parabrachialis, amygdala, hypothalamus
Funkciója:
 A nucleus tractus solitariiból lépnek ki azok a neuronok, amelyek az ízérzéssel kiváltott autonóm
reflexeket közvetítik (pl: savanyú íz azonnali nyálelválasztást vált ki).
 Édes íz a pancreas β-sejtjeinek inzulinszekrécióját fokozza, a nervus X. közvetítésével.
 Az insularis kéregben találkoznak az ízérzés, a szaglás és a látás ingerületei, e komplex ingerületek a
praefrontalis kéregbe futnak, és innen váltódnak ki az emocionális és affektív válaszok.
 Az insulaból a nucleus accubensbe futó pályák felelősek az ízekkel kapcsolatos hedonikus érzetekért,
Az insulaból leszálló pályákon keresztül negatív érzetek autonóm válaszokat váltanak ki, pl:
hányinger.
 Az ízérzethez kapcsolódó tanult reakciók specifikusak és nagyon tartósak (akár évekig is fennállhat).
Ha egyszer egy íz megtapasztalását követően rosszullét lépett fel, akkor azt az ízt az ember nagyon
határozottan és tartósan visszautasítja. Ez a tálálkozási averzív reakció.

335
 76. A MOTOROS REFLEX FOGALMA. AZ IZMOK
PROPRIOCEPTORAINAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. A
MYOTATICUS ÉS AZ INVERZ MYOTATICUS GERINCVELŐI
REFLEX. A GAMMA FUSIMOTOR SZERVÓMECHANIZMUS
(GAMMA-HUROK). AZ IZOMTÓNUS SZABÁLYOZÁSA.

Határozza meg a motoros reflex fogalmát, és sorolja fel a reflexív elemeit. Írja le a különbséget az
exteroceptív és proprioceptív reflex között.
Motoros reflex: A szervezet adekvált (modalitásában specifikus) ingerre adott sztereotip, öröklött válasz.
 az idegműködés elemi folyamata
 minden esetben létrejön, ha az inger erőssége a küszöbingert meghaladja
 a legtöbb reflex tudatosság nélkül is létrejön, míg némelyik tudatosan szabályozható
 a reflexek funkciója a gyors válasz adása
 az akaratlagos mozgásban is részt vesznek reflexek
Reflexív
A reflex anatómiai alapja a reflexív, az afferens ideg akciós
potenciál frekvenciája arányos az alkalmazott inger nagyságával.
1. Proprioceptív (saját) reflex
 a receptor és az effektor ugyanazon szerven
helyezkedik el
 biológiai funkció: testtartás, akaratlagos mozgás, pl: nyújtási reflex
2. Exteroceptív (külső) reflex
 a receptor és az effektor külön szerven helyezkedik el
 biológiai funkció: védekezés, pl: cornea reflex
Határozza meg a proprioceptor, propriocepció fogalmát, nevezze meg a proprioceptorokat. Nevezze
meg az izomorsó és a Golgi-féle ínorsó fő funkcióját. Írja le az izomorsó és Golgi-féle ínorsó
elhelyezkedését, szerkezetét, szenzoros és motoros beidegzését.
Propriocepció: A törzs és a végtagok izmaiból, ízületeiből származó információ, mely az izmok állapotáról
tájékoztatja a magasabb idegrendszeri struktúrákat.
 Ízületi hely, helyzetérzékelés, izomtónus érzékelés, izom passzív feszítettségének érzékelése, hogy a
nyújtás éppen most következik be (fázisos változás), vagy a megnyújtott állapot már állandósult
(statikus állapot), mozgásérzékelés.
 Egy része tudatosul, ez a hátsó köteg felszálló rendszerben (fasc. gracilis, fasc. cuneatus) halad a
thalamushoz, másik része nem tudatosul, ez a tractus spinocerebellaris dorsalis et ventralis
rendszerben halad a kisagyhoz.
Proprioceptor: Izmokban, szalagokban, ínakban és az ízületek tokszalagaiban lévő receptorok, melyek az
izmok állapotát érzékelik, pl: izomorsó, Golgi-féle ínorsók, ízületi receptorok.
Izomorsó Golgi-féle ínorsó
Funkció Megnyújtást érzékeli (az izom két végpontjának Az izom aktív összehúzódását
egymástól való távolsága) érzékeli.
Elhelyezkedés Extrafussialis rostok között, velük párhuzamosan. Közel az izom és az ín
határához az ín
kollagénrostjai között,
sorosan kapcsolódnak az
extrafussialis rostokhoz.
Alak, szerkezet Orsó alakú, 4-10 mm hosszúságú, tokkal körülvett Körülbelül 1 mm hosszúságú,
képletek belsejében intrafussialis rostok vannak: tokkal körülvett képletek.
 1 dinamikus magzsákrost

336
  1 statikus magzsákrost
 néhány magláncrost
Sensoros (afferens) Izomorsók közepén: nem konraktilis elemek. Ib afferens az ínorsóban
beidegzése  Ia afferens (primer végződés, mind a 3 típusú belépve az ínorsón belüli
intrafussialis roston van): dinamikus fázisban kollagénrostok köré
akciós potenciálok sűrűsödnek, majd tekerednek.
fokozatosan csökkenek.
 II afferens (szekunder végződés, csak a statikus
magzsák és maglánc rostokon van): statikus
fázisban állandó akciós potenciál leadás.
Motoros (efferens) Izomorsó szélein: kontraktilis elemek, γ
beidegzése motoneuronok.

Definiálja az intrafusalis és extrafusalis izomrostokat, nevezze meg az intrafusalis izomrostok típusait.

Határozza meg az Ia-, II- és Ib-afferensek működése közötti különbséget. Definiálja a gamma- és alfa-
motoneuronokat.
Extrafusalis rostok: A tényleges izom kontrakciót létrehozó, az izomorsón kívüli munkaizomrostok.
Intrafusalis rostok: Az izomorsók belsejében lévő kontraktilis izomrostok. Egy izomorsó belsejében 3
különböző intrafusalis rost található:
1. 1 db dinamikus magzsákrost
 Középső szakasza elasztikus (aktin-miozin), szélső szakaszai viszont inkább viszkózusak.
 Sejtmagok zsákszerűen, tömören helyezkednek el.
 Csak Ia afferensek.
 Gyors nyújtásra (dinamikus fázisban) a középső szakasz azonnal megnyúlik, a rajta lévő
afferensek azonnal akcióspotenciál sorozattal reagálnak (idegvégződések deformálódnak,
mechanoszenzitív ioncsatornáik megnyílnak és a végződéseken receptor potenciál alakul ki).
 A nyújtás állandósulására (statikus fázisban) a szélső részek „utánaengednek” a nyújtásnak, a
középső szakasz „visszakúszik” eredeti hosszára, így az afferens végződésekben csökken az
akciós potenciál frekvencia.
2. 1 db statikus magzsákrost
 A sejtmagok zsákszerűen, tömören helyezkednek el, Ia és II afferensek.
 Egyenletes mechanikai tulajdonságúak, a rajtuk lévő végződések a nyújtásra egyenletes
akcióspotenciál frekvenciafokozódással reagálnak.
3. Néhány (átlagosan 5) magláncrost
 Sejtmagok láncszerűen az intrafussialis rost közepén. Ib afferensek.
 Egyenletes mechanikai tulajdonságúak, a rajtuk lévő végződések a nyújtásra egyenletes
akcióspotenciál frekvenciafokozódással reagálnak.

337
 Ia - típusú afferensek II - típusú afferensek Ib - típusú afferensek
(primer végződések) (szekunder végződések)
Az izomorsóban mindhárom Szintén az izomorsóban, de csak a Az ínorsón belüli
típusú intrafussialis rost középső statikus magzsákrost és a kollagénrostokon végződnek
részén egyetlen Ia afferens axon magláncrostok középső részén, spirálisan.
elágazódásai végződnek egyetlen II. típusú afferens axon Funkció: Ín nyújtása, aktív izom
(spirálisan). elágazódásai is végződnek összehúzódás.
Funkció: Fázisos és statikus (spirálisan) Kontrakciókor és feszüléskor
nyújtás. A nyújtás sebességét és Funkció: Statikus nyújtás. akciós potenciál leadás, ezáltal a
hosszát méri. Leginkább a megnyújtás hosszát kontrakció csökken.
Ezekben az afferensekben a méri.
nyújtás dinamikus fázisában Ezekben az afferensekben a
fokozódik az akciós potenciál nyújtás statikus fázisában
frekvencia, majd a statikus nagyjából állandó az akciós
fázisban valamelyest csökken. potenciál frekvencia. A nyújtás
A nyújtás megszűntetésének megszűnésekor bennük a
dinamikus fázisa alatt megszűnik nyugalmi szintre csökken az
bennük az akciós potenciál akciós potenciál leadás.
generálás, majd a statikus
fázisban helyreáll a nyugalmi
akciós potenciál frekvencia
(bifázisos válasz).
α-motoneuronok – Deiters-féle nagy α-motoneuronok
 Az extrafusalis izomrostokat beidegző neuronok.
 Nagyok, rajtuk sok szinapszis végződik, dentritfájuk elágazó.
 Sejttest: Gerincvelő IX. Rexed lamina és agytörzsi motoros agyidegmagok.
 Minden mozgásban ezek a végzős efferensek (final common pathway)
 Egy adott izmot ellátó α-motoneuronok nem képeznek kompakt sejtcsoportot, ehelyett a gerincvelő
mellső szarvában egytől négy szegmentumnyi kiterjedésben foglalnak helyet (motoros egység) és
kevernek a γ-motoneuronokkal.
γ-motoneuronok
 Az izomorsó dinamikus magzsákrostjainak kontrakitilis széli részeit beidegző neuronok, vagyis az
intrafusalis rostok efferensei.
 Kisebbek, rajtuk kevesebb szinapszis végződik, dentritfájuk kisebb.
 Elhelyezkedés: gerincvelői IX. Rexed lamina
Határozza meg a myotaticus és az inverz myotaticus reflex fogalmát, a reflexek receptorait és adekvát
ingereit.
Myotacticus/nyújtási/ínreflex Inverz myotacticus reflex
Izomorsóból kiinduló gerincvelői proprioceptív Ínorsóból kiinduló gerincvelői proprioceptív reflex.
reflex.
Receptor: izomorsó Receptor: Golgi- ínorsó
Adekvált inger: izom megnyúlása Adekvált inger: izomösszehúzódás – ín feszülés
Funkció: izomhossz szabályozása Funkció: izomerő szabályozása, védekező reflex,
izomszakadás ellen véd
Monosynapticus reflex: Az afferens axon és az α- Disynapticus reflex: Az afferens axon és az α-
motoneuron között csak egyetlen szinapszis van, a motoneuron között egy interneuron található így két
reflexeket két neuron közvetíti. szinapszis van köztük, a reflexeket három neuron
közvetíti.
Szegmentális reflex: az afferens axonok ugyanabban Szegmentális reflex
a szegmentumban lépnek be a gerincvelőbe, ahol a
motoneuronok is elhelyezkednek.
Reciprok beidegzés Reciprok beidegzés

338
 patella reflex, Achilles-ín reflex, biceps reflex,
triceps reflex
Kövesse az idegi aktivitás útját a patellareflex során, írja le a reflexívet. Hasonlítsa össze a
patellareflex ívét az inverz myotaticus reflex ívével.
1. Ütés az ínra, a musculus quadriceps femoris
megnyúlik.
2. Depolarizálja az izomorsók Ia afferenseit. Közben Ia
afferensek kollaterálisai gátló interneuronra is
átkapcsolódnak
3. α-motoneuronokra kapcsolódik, mind a kettő lefutás.
4. A musculus quadriceps femoris összehúzódik, míg a
flexorizmok ellazulnak.
Divergencia: Az Ia afferensek kollaterálisai a gerincvelőben
serkentő interneuronokra is átkapcsolódnak, melyek a
szinergista izmok α-motoneuronjaival szinaptizálnak, így a
szinergista izmok is összehúzódnak.
Konvergencia: A szinergista izmokból jövő Ia afferensek is
kapcsolódnak a musculus quadriceps motoneuronjaihoz.

Definiálja az agonista és antagonista izmok fogalmát, határozza meg a reciprok beidegzést és

mechanizmusát.
Agonista izom: Amelyiket feszülés éri, vagy amelyikből az ingereket kapjuk, vagyis az ingerelt izom.
Antagonista izom: Az agonista izommal ellentétest hatást kiváltó izom.
Szinergista izom: Ugyanarra az ízületre ható többi agonista izom.
Reciprok beidegzés
Az extensor („agonista”) izmokban kiváltott myotaticus reflex az azonos ízületben antagonistaként működő
flexorizmok ellazulásához vezet. A flexorizmok ellazulása a beidegző gerincvelői α-motoneuronok gátlása
következtében jön létre: ez a reciprok beidegzés jellegzetes példája. A gátlást az „agonista” (azaz extensor)
izom izomorsó afferenseinek kisülései váltják ki. A jelenséget a spinalis α-motoneuronokból
intracellulárisan elvezetett potenciálok magyarázzák: az extensorizom nyújtása alatt a flexorizom α-
motoneuronjain IPSP lép fel, a flexorizom addigi tónusa az α-motoneuronok hiperpolarizációja
következtében csökken.
A monosynapticus nyújtási reflex és az antagonista izmokon létrejövő reflexes ellazulás közötti jelentős
különbség, hogy ez utóbbi reflex pályája három neuront vesz igénybe, az izomorsóból jövő afferens neuron
és az antagonista (flexor) izom spinalis α-motoneuronja közé még egy gátló interneuron kapcsolódik.
Voltaképpen ez is a divergencia egy további példája: az Ia afferens axon nemcsak az agonista
motoneuronokhoz (nyújtási reflex), hanem az antagonista α-motoneuronokat gátlóan beidegző
interneuronokhoz is ad synapsist: ezt az interneuront egyébként Ia interneuronnak is nevezik.
Az előzőeket összegezve, az elágazó Ia afferensek közvetlen synapticus kapcsolatban állnak az agonista, és
közvetett kapcsolatban az antagonista izmok α-motoneuronjaival. Az Ia afferens agonista és antagonista
motoneuronokkal való központi összeköttetéseinek összességét szokásos myotaticus egységként említeni. A
myotaticus egységbe szerveződés teszi lehetővé az agonista és az antagonista izmok koordinált működését.
A myotaticus egység részben szegmentális, részben azonban interszegmentális kiterjedésű. A myotaticus
egységhez a Golgi-féle ínorsókból, továbbá az izmok II. típusú (szekunder) afferenseiből is érkezik
ingerület.

339
A kizárólag spinalis szerveződésű motoros működésekre (amelyeket csak kísérleti körülmények között vagy
sérülést követően látunk) jellemző a kötelező reciprok beidegzés. Az intakt szervezetben nemritkán
szükséges, hogy egy adott ízületet mozgató valamennyi (extensor és flexor) izom együttesen összehúzódva
(azaz a reciprok beidegzést kikapcsolva) fixálja egy adott helyzetben a végtagot. Az agonista és az
antagonista izmok együttes kontrakcióját azonban csak a magasabb motoros centrumok bekapcsolódásával
lehet létrehozni, minthogy a gerincvelő önmagában képtelen a reciprok beidegzés elnyomására.
Írja le a biceps-, triceps- és Achilles-ínreflexet, nevezze meg az általuk vizsgált gerincvelői
szegmentumokat.
Ínreflexek mindazon izmokban kiválthatók, amelykben az izom az ínra mért ütéssel megnyújtható. Pl: Az
Achilles-ínra mért ütéssel a musculus triceps surae összehúzódás, ami az Achilles-reflex.
A felkarizmok egyes reflexei (biceps-triceps reflex):
 biceps-reflexszel vizsgált gerincvelői szegmentumok: C5-C6
 triceps-reflexszel vizsgált gerincvelői szegmentumok: C7
 Achilles-reflexszel vizsgált gerincvelői szegmentumok: S1
Definiálja a Jendrassik manővert, a hyporeflexia, hyperreflexia és areflexia fogalmát. Definiálja a
gamma-motoneuronokat és az általuk beidegzett izomrostokat.
Jendrassik manőver: kéz összekulcsolása és széthúzása a mellkas előtt. A leszálló motoros pályák
aktiválódása felerősíti a gamma-rendszer aktiválását. Reflexeket felerősíti.
Hyporeflexia: Csökkent/hiányzó reflex, melynek oka általában az α-motoneuron sérülés.
Hyperreflexia: Fokozott reflex válasz, a receptor zóna kiterjedt. A leszálló motoros pályák sérülése, kiesése
miatt alakul ki.
Areflexia: Neurológiai reflexek hiánya.
Gamma-motoneuronok
 Az izomorsó dinamius magzsákrostjainak kontraktilis széli részeit beidegző neuronok, vagyis az
intrafusalis rostok efferensei.
 Vékony, velőhüvelyes rostok.
 Kisebbek, rajtuk kevesebb szinapszis végződik, dentritfájuk kisebb.
 Elhelyezkedés: gerincvelői IX. Rexed lamina.
Magyarázza el, hogy a gamma-motoneuronok aktivitása hogyan kompenzálja az extrafusalis rostok
összehúzódása miatt bekövetkezett változásokat az izomorsóban. Határozza meg az izomtónus
fogalmát, és írja le a gamma-hurok szerepét ebben, valamint az ínreflexek intenzitásában.
Az izomorsók az extrafusalis izomrostokkal párhuzamosan helyezkednek el. Amikor ezen utóbbiak aktívan
összehúzódnak, a köztük lévő izomorsók feszítettsége csökken. Ha nem lenne semmilyen kisegítő
mechanizmus, az izomorsók az izom összehúzódása alatt nem érzékelnék az izom feszítettségét, pedig erre
az információra a motorikát koordináló idegrendszeri struktúráknak szükségük van. Az izomorsók azonban
izom-összehúzódás alatt is megbízhatóan tájékoztatnak, mert egy efferens neuromuscularis
mechanizmusfenntartja érzékenységüket. Az intrafusalis izomrostok kontraktilis elemei ugyanis mind a
három rost (a dinamikus, a statikus magzsákrostok és a magláncrostok) két szélső szakaszát foglalják el, a
középső centrális zóna – ahol az afferens axonok végződnek – pedig mentes a kontraktilis elemektől. A
szélső zónák összehúzódásuk alkalmával megfeszítik a középsőt, és ezzel lehetővé teszik, hogy az
izomorsók érzékenysége az izom aktív kontrakciója alatt is megmaradjon. Az intrafusalis izomrostokat
vékony velőhüvelyes Aγ efferens axonok (röviden γ-rostok, más néven γ-efferensek) idegzik be. A γ-
efferensek az intrafusalis izomrostok kontraktilis (szélső) szakaszain végződnek, az intrafusalis rostok
összehúzódását hozzák létre, ezzel folyamatosan „utánaállítják” az izomorsók nyújtással szembeni
érzékenységét (jellegzetes szervomechanizmus). A γ-efferens rendszert – szemben az Aα skeletomotor
rendszerrel – fusimotorrendszerként is említik.
Ha kísérletes körülmények között elektromosan szelektív módon ingerlik a γ-efferens rostokat, az
izomorsóból elvezető Ia afferens axonokon azonos nyújtás mellett is fokozódik az akciós potenciálok

340
frekvenciája. Ha szelektíven csak az izom extrafusalis rostjaihoz menő Aα-rostokat ingerlik, és az izom
összehúzódik, az Ia afferensekben az akciós potenciál frekvencia csökken, vagy meg is szűnik. Ha viszont
az Aα- és γ-rostokat szimultán ingerelik, az Ia rostokban nem csökken az akciós potenciálok frekvenciája.
Az akaratlagos izomműködés során egyszerre aktiválódnak a motoros aktusért felelős Aα- és az izomorsó-
érzékenységet biztosító Aγ-neuronok, ezzel az aktív izom-összehúzódás alatt is biztosítják az izomorsók
érzékenységét. (Egyes Aα-axonok kollaterálisokat küldenek az intrafusalis izomrostokhoz: ezek a
skeletofusimotor rostok.)

Az axon típusa A beidegzett struktúra Funkció

Afferens rostok
(Lloyd–Hunt-szerinti osztályozás)
Ia Intrafusalis izomrostok (valamennyi) Fázisos és statikus nyújtás
Az ín nyújtása;
Ib Ínorsók
aktív izom-összehúzódás
Intrafusalis izomrostok (statikus magzsák- és
II Statikus nyújtás
magláncrostok)
Efferens rostok
(Erlanger–Gasser-szerinti osztályozás)
Az érzékenység
Aγ Intrafusalis izomrostok
szervokontrollja
Aα Extrafusalis izomrostok Izom-összehúzódás
Izomtónus: A passzív mozgással szembeni ellenállás
(antigravitációs izmok), amelyre a testtartás és a mozgás
kivitelezése szempontjából van szükség (nyugalomban
lévő izmokban van elektromos aktivitás).
Gamma hurok: Feszülés csökkenésének kompenzációja.
 Izomtónusban: Fenntartja az izomtónust, védelmi
reakció.
 Ínreflexek intenzitásában: tónust gátolja, védelmi
reakció.

Definiálja az izomtónust és eltéréseit: hypotonia, atonia, rigiditás és spaszticitás. Magyarázza el az

alfa- és a gammamotoneuronok szerepét az izomtónus fenntartásában.
Hypotonia: Csökkent izomtónus, felgyorsult, abnormális mozgások. Ennek megfelelő kognitív és affektív
működések. Oka: perifériás paresis. pl. Huntington chorea.
Atonia: Izomtónus megszűnése, oka lehet perifériás paresis. Teljesen atóniás izom fiziológiásan nem
létezik, mert az α- és γ-motoneuron rendszer bizonyos szintű állandó tónust tart fent.

341
Rigiditás: Izomtónus fokozódása, pl: Parkinson-kórban fogaskerékszerű rigiditás.
Spaszticitás: Izommerevség.
Az izmot beidegző α-motoneuronok váltakozó aktivitása következtében jön létre az izomtónus, az egyes
motoros egységek aszinkron módon egymást válrják: az α-motoneuronok kisüléseit az izomorsókból
származó afferens impulzusok váltják ki. γ-motoneuronok fontos szerepe!
Sorolja fel az agytörzsi izomtónus-szabályozó struktúrákat (nucl. ruber, nucl. vestibularis Deitersi,
pontin és medullaris formatio reticularis) és szerepüket a flexor és extensor tónus kialakításában.
1. nucl. ruber: Extensor tónust csökkenti.
2. nucl. vestibularis Deitersi: Extensor tónust növeli.
3. pontin: Extensor tónust növeli.
4. medullaris formatio reticularis: Extensor tónust csökkenti.

Hogyan változtatja meg a motoros cortex és a cerebellum eltávolítása az izomtónust?

A testtartási izomtónus keletkezéséről jelenleg vallott nézeteink kialakulásában nagy része volt a
négylábúakban végzett vizsgálatoknak. A facilitálás mechanizmusát először macskákban vizsgálták. Ebben
a fajban az említett neuroncsoportok az antigravitációs izmokhoz menő α- és γ-motoneuronokat egyaránt
facilitálják, ezzel fokozzák a nyújtásra bekövetkező reflexválaszt; a neuraxisnak a Deiters-mag és a nucleus
ruber közötti átmetszése (decerebratio) néhány másodperc múlva az izomtónus jellegzetes változásához
vezet. Az átmetszést követően mind a négy végtag extensorizmaiban, továbbá az antigravitációs
törzsizmokban hatalmas mértékben fokozódik a tónus, olyannyira, hogy a kétoldalt megtámasztott állat
megáll a négy végtagján. (Ma már tudjuk, hogy a rubrospinalis pálya subprimata emlősökben a legfontosabb
agytörzsi facilitálást ellensúlyozó tényező.) Az állapotot Sherrington decerebratiós rigiditásnak nevezte.
(Mind a decorticatiós, mind a decerebratiós rigiditás típusosan felszabadulási, „release” jelenség, a neuraxis
rostralis részei nem gátolják a caudalisabb neuroncsoportokat.)
A Deiters-mag szerepe egyes központi idegrendszeri sérülések után lesz szembetűnő. A gerincvelő α- és γ-
motoneuronjain a felsőbb motoros mezőkből jövő gátló neuronok is konvergálnak, ellensúlyozzák a
vestibulospinalis pálya facilitáló hatását. (A gátlás eredete primatákban, így az emberben is, főként az
agykéreg, a négy lábon járó fajokban a nucleus ruber.) Ha a gátló pályák sérülnek, a Deiters-mag
ellensúlyozatlan aktivitása az izomtónus jelentős fokozódását eredményezi.
Az agytörzsi facilitáló neuroncsoportok tónust növelő hatását a kisagy is ellensúlyozza. A kisagy elülső
lebenyének elektromos ingerlése gátolja a decerebratiós rigiditást. Ezzel összhangban a kisagy elülső
lebenyének eltávolítása tovább fokozza a merevséget (ez is felszabadulási jelenség).
Sérüléseket követően az izomtónus-eloszlásban jelentős különbség van az ember és a négylábú fajok között.
A rubrospinalis pálya emberben is gátolja az agytörzsi facilitáló neuroncsoportokat, azonban ez a pálya
nem terjed túl a cervicalis szegmentumokon. Részleges decorticatiót követően a megtartott rubrospinalis
beidegzés a felső végtagokban képes a Deiters-mag és a pontin formatio reticularis facilitáló hatását gátolni,
így ezekben nem alakul ki az extensortónus túlsúlya (sőt a flexortónus fokozott). Az alsó végtagokra
azonban már nem terjed ki a hatása, és a corticalis gátlás hiányában akadálytalanul érvényesül az agytörzsi
extensortúlsúly. Emberben az agytörzsi facilitálást elsősorban az agykéreg ellensúlyozza, ezért a kiterjedt
agykérgi sérülések fokozott izomtónushoz, decorticatiós rigiditáshoz vezetnek. Jellemző az állapotra, hogy
az alsó végtag extensorainak fokozott tónusa mellett a felső végtag flexorizomzatának fokozott tónusa
dominál.

342
Emberre jellemző – és más fajokban nem megnyilvánuló – tünet, hogy sérüléseket követően az
extensortónus intermittálóan fokozódik, és néha csak erős fájdalmas ingerekkel váltható ki. Ilyen ingert
képez valamelyik bőr alatti csontfelszín erőteljes megnyomása: ez diagnosztikai jelként is szolgál a központi
idegrendszeri sérülés kiterjedtségének megítélésére.
A normális tónuskiegyenlítődési mechanizmusban szerepel a formatio reticularis nyúltvelői része, ahonnan a
reticulospinalis pályánkeresztül közvetlen tónusos gátló impulzusok érik el a végtagextensorok és az axiális
törzsizomzat gerincvelői motoneuronjait.
Nevezze meg a decerebratio és decorticatio (felső motoneuron-károsodás) tüneteit.
Decerebratio: A nucleus ruber és Deiters-mag közötti átmetszés: négy végtag extensióban.
Decorticatio: A nucleus ruber felett átmetszés: a kar flexióban, a láb extensioban.
Felső motoneuron: Agykérgi mozgatóneuron.
Nevezze meg a testtartás szabályozásában fontos szenzoros mechanizmusokat (vestibularis rendszer,
propriocepció, vizuális feldolgozás).
1. A vestibularis rendszerből kiinduló reflexek
2. A nyaki és egyéb vázizmok proprioceptoraiból kiinduló reflexek
3. Vizuális információ, vestibulo-ocularis reflex

343
 77. A GERINCVELŐ TELJES ÉS RÉSZLEGES SÉRÜLÉSÉNEK
KÖVETKEZMÉNYEI

Határozza meg a spinalis shock fogalmát, sorolja fel a teljes harántlézió szenzoros, motoros és
vegetatív következményeit. Definiálja a következő fogalmakat: tetra- para-, hemiplegia, illetve -
paresis.
Spinalis shock: A reflexív megszakítása – akár helyi érzéstelenítéssel időlegesen, akár a hátsó gyöki
afferensek átvágásával véglegesen – az izomtónus megszűnésével jár.
A gerincvelő teljes harántsérülését, továbbá kísérletes átmetszését közvetlenül követően az izomtónus és
valamennyi gerincvelői reflex egy időszakra teljesen megszűnik (areflexia): ez a spinalis shock állapota.
Ennek időtartama a fajnak a filogenezisben elfoglalt helyétől függ, kétéltűekben néhány másodperc,
alacsonyabb fejlődési fokon álló emlősökben percek, míg emberben hónapokig tarthat. Fázisai:
1. minden reflex teljes kiesése (kb: 24 óra) – leszálló serkentés megszakadása
2. polysynapticus reflexek visszatérése (72 óra)
3. ínreflexek visszatérése és hyperreflexia (1hét – 1 év) – gerincvelői motoneuronok és interneuronok
nyúlványainak növekedése, új synapsisok kialakulása
Részleges vagy teljes károsods oka: trauma, tumor, gyulladás, oxigénhiány, discushernia
Teljes harántlézió esetén a sérüléstől distalisan minden szenzoros, motoros, vegetatív funkció elvész.
Vegetatív következmények: T6 felett károsodás esetén a SY tónus elvész (hypotensio, bradycardia),
vizeletürítési és székelési reflex kiesik (spinalis shock kezdete).
Vegetatív dysreflexia: hypertensio, izzadás, fejfájás, ürítési funkciók feletti akaratlagos kontroll elveszik, de
a reflex visszatér (hyperreflexia).
Plegia: Teljes bénulás.
Tetraplegia: Négy végtagra kiterjedő bénulás.
Paraplegia: Két végtagra kiterjedő bénulás.
Hemiplegia: Sérüléssel ellenoldali testfélre kiterjedő bénulás.
Paresis: Részleges mozgás van.

Sorolja fel, hogy mely funkciók térnek vissza a spinalis shock után, és melyek nem.
Nem állnak helyre az akaratlagos mozgások, a járás, állás és az izomtónus megfelelő szabályozása.
Hypertensio, izzadás, fejfájás, ürítési funkciók feletti akaratlagos kontroll elveszik, de a reflex visszatér
(hyperreflexia).
Határozza meg az alsó motoneuron fogalmát.
Alsó motoneuron: Az izmot beidegző neuron (gerincvelői, agytörzsi α-motoneuronok).
Definiálja az atrophia fogalmát, magyarázza el kialakulásuk mechanizmusát.
Atrophia: Az izomnak van inaktivitási atrophiája, ha rövid ideig teljes nyugalomba helyezünk egy izmot,
akkor rostjai elvékonyodnak, sorvadnak, fehérje összetételük, anyagcseréjük megváltozik, erejük csökken.
Súlyosabb atrophia következik be, az izom túlrövidülése miatt (ínszakadás). Bénulásos atrophia pedig a
motoros ideg bénulásának jelensége (degeneratio).

344
78. A TESTTARTÁS SZABÁLYOZÁSA. A VESTIBULARIS RENDSZER

Nevezze meg és vázolja fel a vestibularis rendszer alapelemeit (félkörös ívjáratok, otolith szervek).
Magyarázza el a szőrsejtek működését. Endolympha, perilympha, receptorpotenciál és a n.
vestibularis aktivitása.
A vestibularis érzékszerv afferenseinek és azok központi összeköttetéseinek kiemelt szerepe van az
izomtónus szabályozásában, a testtartás megőrzésében és korrekciójában, a tekintet irányításában és a külső
szemizmok koordinációjában. A vestibularis afferensek tájékoztatják a központi idegrendszert a fej
elfordulásairól (szöggyorsulás), térbeli helyzetéről és a lineáris gyorsulásról. A szenzoros receptorok részben
a félkörös ívjáratokban, részben az otholithszervekben – az utriculusban (tömlőcske) és a sacculusban
(zsákocska) – találhatók.
A vestibularis rendszerből származó
információk – szemben a többi
érzékszervből beérkező tudatosuló
információkkal – ép működés és
megszokott körülmények között általában
nem jutnak el a tudatig, kivéve valamilyen
szokatlan helyzetet (modern közlekedési
eszközök, körhinta vagy kóros állapot).
A vestibularis rendszer szenzoros
receptorai, a szőrsejtek csaknem azonosak
a hallószerv szenzoros receptoraival, a
belső szőrsejtekkel. A különbség abban áll,
hogy a vestibularis szőrsejtek apicalis,
endolymphával érintkező felszínén a sztereociliumkötegek szélén még egyetlen kinocilium is elhelyezkedik.
A nagyság szerint rendezett sztereociliumok a kinocilium mellett a leghosszabbak. (A kinociliumnak
semmilyen ismert funkciója nincs, viszont, mint a továbbiakban leírjuk, jó tájékozódást biztosít a
vizsgálónak.)
A vestibularis szőrsejtek működési mechanizmusa megegyezik a cochlearis szőrsejtekével. A basolateralis
membrán a perilymphával érintkezik, a sztereociliumokkal rendelkező apicalis membrán pedig az
endolymphával. A sztereociliumokon lévő mechanoszenzitív kationcsatornákat a kitérítés – az iránytól
függően – nyitja vagy zárja; nyításukra a sejt depolarizálódik, és a basolateralis membránon keresztüli
transzmitterfelszabadulás a vestibularis ideg végződéseiben akciós potenciálokká konvertálódik
(záródásukkor a transzmitterfelszabadulás és az akciós potenciál frekvencia csökken).
Félkörös ívjáratok
Emberben mindkét oldalon az utriculusból három félkörös ívjárat(ductus vagy canalis semicircularis) nyílik.
(Bár ezek nevében a „félkörös” jelző szerepel, valójában csaknem teljes körök.) Az egyes ívjáratok síkja
egymással kb. 90°-os szöget zár be. Az egyik ívjárat nagyjából a vízszintes síkban helyezkedik el (a
valóságban álló helyzetben a vízszintes síkkal 25°-os előre nyitott szöget zár be), a másik kettő pedig
egymásra merőleges és közelítően függőleges. A vízszintes (horizontális) ívjáratot lateralis, a függőleges
ívjáratok közül az egyiket felső [superior,más néven elülső (anterior)], a másikat alsó [inferior, más néven
hátulsó (posterior)] ívjáratnak nevezzük. A csontos csatornán belüli hártyás ívjáratokat endolympha tölti ki.
Mindegyik félkörös ívjárat egyik végén, az utriculushoz közel, kiöblösödés, ampulla van. Az ampullában
helyezkedik el a crista ampullaris, rajta a szőrsejtekkel. A szőrsejtek ciliumai a crista ampullarist fedő
kocsonyás masszába, a cupulába érnek, a cupula egészen az ampulla tetejéig ér. Valamennyi félkörös
ívjáratban a szőrsejtek orientációja homogén, a kinociliumok (és a leghosszabb sztereociliumok) a sejt
azonos oldalán helyezkednek el. (Egyes ívjáratokban a kinociliumok a szőrsejteknek az utriculus felé mutató

345
szélén, utriculopetalisan, más ívjáratokban pedig az utriculusszal ellentétes szélén, utriculofugalisan
helyezkednek el.)
A félkörös ívjáratok a fej elfordulását érzékelik, szöggyorsulás-detektorok. A fej elfordulása alatt a
szöggyorsulás (angularis akceleráció) fázisában az endolympha – tehetetlensége következtében – kissé
elmarad az ívjárat falának elmozdulásától, és a szőrsejtek sztereociliumainak két oldala között átmeneti
nyomáskülönbség alakul ki. A sztereociliumok ennek hatására kitérnek, a kitérés – az orientációnak
megfelelően – vagy de-, vagy hiperpolarizálja a szőrsejteket. Minthogy egy ívjáratban valamennyi szőrsejt
azonos orientációjú, egy ívjáraton belül adott elmozdulás vagy depolarizációt, az akciós potenciál frekvencia
fokozódását, vagy hiperpolarizációt, az akciós potenciál frekvencia csökkenését váltja ki. Egy rövid időszak
múlva az endolympha már együtt mozog az ívjárat falával, a sztereociliumokra kifejtett aszimmetrikus erő,
és ezzel azok kitérése megszűnik, az akciós potenciálok frekvenciája visszaáll a kiindulási értékre. A fej
elfordulásának befejeződésével (angularis deceleráció) az endolympha tehetetlenségénél fogva még az
ellenkező irányban áramlik, miközben a járat fala már nem mozog; a sztereociliumok az előzővel ellentétes
irányban térnek ki, depolarizálják a sejtet, ha az korábban hiperpolarizált volt, és hiperpolarizálják, ha az
előzőleg depolarizált volt. A kiindulási (azaz nyugalmi) állapot az endolympha áramlásának megszűnésével
következik be, ekkor áll helyre az akciós potenciál kiindulási frekvenciája.

A sztereociliumok már a csúcs 10 nm-nyi kitérésére is reagálnak. A cupula kitérése nem mindenütt azonos
mértékű, a receptorzóna közepén a legnagyobb. Ennek következtében a középső szőrsejtek a
legérzékenyebbek, előbb válaszolnak a gyorsulásra, mint a perifériásabbak. A rotációval kiváltott
ingerületleadás így fokozatos, gradált.
Az egyes ívjáratok aszerint jeleznek, hogy a fej melyik forgástengely körül fordul el. A két vízszintes ívjárat
a függőleges (craniocaudalis) forgástengely körüli elfordulásra érzékeny. A két vízszintes forgástengely (a
két külső hallójáratot összekötő egyenes, továbbá az orrot és a protuberantia occipitalist összekötő egyenes)
körüli elfordulásokat az elülső és a hátsó ívjáratok jelzik.
Az ívjáratpárok
A labyrinthus páros szerv: a kétoldali félkörös ívjáratok a tér azonos síkjában elhelyezkedő működési
párokat képeznek, amelyek komplementer módon regisztrálják a fej elfordulását. Ha az egyik ívjárathoz
tartozó afferens idegben az akciós potenciál frekvencia nő, a másikban a frekvencia csökken. Az egyik pár a
jobb és a bal oldali lateralis (vízszintes) ívjárat. A függőlegeshez közeli síkban elhelyezkedő ívjáratok közül
a bal oldali elülső és a jobb oldali hátulsó, továbbá a bal oldali hátulsó és a jobb oldali elülső ívjáratok
ugyancsak komplementer működésű párokat képeznek. A pár egyik tagjában jelentkező akciós potenciál
frekvencia fokozódás a pár másik tagjában az akciós potenciál frekvencia csökkenésével társul. A három pár
ívjárat együttesen a fej bármely irányú elfordulását (fejelfordítás, bólintás, a fej ingatása), továbbá ezek
kombinációját képes érzékelni, és a központi idegrendszerhez továbbítani az információt. A központok az
információt elemzik, és ennek megfelelően reflexesen irányítják a tekintetet és korrigálják a testtartást.

346
Az ívjáratpárok koordinált működését az alábbi példa világítja meg. A vízszintes/lateralis ívjáratban a
leghosszabb sztereociliumok (és a kinocilium) a sejteknek az utriculus felé eső oldalán vannak. A bal oldali
ívjáratban a fej balra fordításakor a sztereociliumok az utriculus felé (utriculopetalisan) dőlnek meg. A
homogén orientáció miatt elforduláskor ebben az ívjáratban valamennyi szőrsejt depolarizálódik, az innen
jövő akciós potenciál frekvencia valamennyi afferens axonban nagyobb lesz. Amikor a rotáció megszűnik, a
sztereociliumok a sor a rövidebbek felé, utriculofugalisan térnek ki, a szőrsejt hiperpolarizálódik, az elvezető
idegben az akciós potenciál frekvencia csökken. Ugyanezen elfordulás során a jobb oldali ívjáratban a
sztereociliumok kezdetben az utriculusszal ellentétes irányban (utriculofugalisan) dőlnek meg, a szőrsejtek
hiperpolarizálódnak, az akciós potenciál frekvencia csökken. Amikor az elfordulás befejeződött, a szőrsejtek
átmenetileg depolarizálódnak, és az afferens idegben az akciós potenciál frekvencia fokozódik.
Az utriculus és a sacculus
A félkörös ívjáratok csak a fej mozgásaira vonatkozó dinamikus információkat közvetítik a központi
idegrendszernek, a fej statikus helyzetét, valamint a lineáris gyorsulást nem érzékelik. Ezen utóbbiak
érzékelő zónái az utriculusban és a sacculusban foglalnak helyet.
Az utriculuson és a sacculuson belül a szőrsejtek egy-egy receptorzónában, a maculábanhelyezkednek el. A
macula síkja az utriculusban közel vízszintes, a sacculusban pedig csaknem függőleges. A szőrsejtek
sztereociliumait kocsonyás massza, az otolithmembrán fedi, amely azonban – ellentétben a félkörös
ívjáratokkal – nem éri el az üreg szemben lévő falát. Az otolithmembránba apró kalcium-karbonát
kristályok, az otolithkristályok (otolithok) ágyazódtak be. Az utriculust és a sacculust közös néven
otolithszervnek vagy maculaszervnek is szokás nevezni.
Az otolithok sűrűsége kb. kétszerese a vízének, és meghaladja az otolithmembrán sűrűségét is. A kristályok
a kocsonyás membránon belül mindenkor az aktuális gravitációs erőnek, ill. a lineáris gyorsulásnak
megfelelően változtatják helyzetüket, és ezáltal valamely irányban húzást gyakorolnak a közeli szőrsejtek
sztereociliumaira.
A szőrsejtek sztereociliumainak orientációja mind az utriculusban, mind pedig a sacculusban heterogén. Az
orientációt tekintve egy képzeletbeli görbe vonal, a striola úgy osztja meg a maculát, hogy az orientációt
mutató kinociliumok az utriculusban a striolához közelebb, a sacculusban pedig a striolától távolabb
helyezkednek el. Az egyes szőrsejtekben az otolithkristályok elmozdulása által meghatározott mértékű de-,
ill. hiperpolarizáció a csatlakozó afferensekben akciós potenciál frekvencia változást eredményez. A
beérkező akciós potenciál mintázat megoszlása jellemző arra a változásra, ami kiváltotta, és a központok
ennek megfelelően értékelik, adnak ki motoros utasításokat. (Ennek köszönhető, hogy a felvonó
megindulásakor is állva maradunk.) A fej helyzetének megváltozását (pl. álló helyzetből lefekvésbe való
átmenetet) követően az otolithok új helyzetet foglalnak el, és ennek megfelelő ingerületi mintázat alakul ki.
Az otolithszervek a lineáris akcelerációt is érzékelik: erre közismert példa, hogy liftben csukott szemmel is
érzékelhető az elindulás és a megállás. Az otolithszerv mind statikus (a fej helyzetére vonatkozó), mind
pedig dinamikus információkat közvetít a központi idegrendszer felé. Az innen származó információk
alapvetőek az izomtónus eloszlását és a testtartást szabályozó központi mechanizmusok számára.

347
Hasonlítsa össze a félkörös ívjáratok és az otolith szervek funkcióit.
A félkörös ívjáratok a fej elmozdulását, a szöggyorsulást érzékelik.
Az otolith szervek a statikus térbeli helyzetet és lineárist gyorsulást érzékelik.
Írja le a nystagmust és típusait: optokinetikus, rotatoros, posztrotatoros és kalorikus nystagmus és
mechanizmusai.
Lassabb követő szemmozgás egy irányba, majd ellenirányú gyors kompenzáló visszaugrás. A gyors
visszaugrást nevezzük saccadnak. Áll egy lassú komponensből és egy gyors komponensből. A nystagmus
irányának a gyors komponens irányát tekintjük (azonos vagy ellenirányú).
Lehet vertikális, horizontális, rotációs. Továbbá lehet fiziológiás vagy patológiás.
Fiziológiás:
 optokinetikus nystagmus
 vestibuloocularis reflex: folyamatos forgó, azaz rotatoros mozgás, majd ezt követő postrotatoros
fázisban a saccad a forgással ellentétes irányú
Kiválthatja még alkohol, nyugtatók, drogok használata vagy vestibularis rendszer, verebellum, agytörzsi
kapcsolatok károsodása.
Félkörös ívjáratok épségének vizsgálata:
 Bárány-féle forgószék
A vizsgált egyén egy forgószékben többször megforgatjuk, egészséges emberben a szemmozgások
vizsgálata során horizontális nystagmus észlelhető, ha felállítjuk a székből, akkor az egyik oldalra
dől és nem képes megérinteni csukott szemmel az orrát.
 Kalorikus ingerlés
Külső fül melegítése/hűtése folyadék bevezetéssel az endolympha áramlását okozza. Csak az egyik
oldali vestibularis rendszert ingereljük. Eközben kizárjuk a vizuális információkat. Ép labirintus
esetén nystagmus, szédülés, álló helyzetben elesés, hányinger jelentkezhet. Jelenleg e helyett inkább
hideg/meleg levegőt alkalmaznak.
Nevezze meg a vesztibuláris receptorok és a nyaki proprioceptorok jelentőségét a testtartás
szabályozásában, szemléltesse néhány példával (pl. fej előre hajtásakor négy végtagban flexió).
A fej helyzete a nyakizmok meghatározott fokú tónusának következménye. A nyakizmok tónusa
ellensúlyozza a gravitáció hatását. Ezt a tónust proprioceptív és vestibularis reflexek tartják fent, aktív
mozgások és a fej helyzetének változása módosítja.
Az otolithszervekből kiinduló afferensek tájékoztatnak a fej térbeli helyzetéről, közvetlenül hatva a
nyakizmok spinalis motoneuronjaira, korrigálni képesek a fej helyzetét. A fej helyzetének a gerincoszlop
vonalához viszonyított eltéréseit a nyaki proprioceptorok érzékelik (nyakizmok izomorsói, ínorsók, felső
csigolyák ízületi receptorai.)
A nyakizmok izomorsóiból induló afferens olyan interneuronhoz kapcsolódik, melyben egy a vestibularis
magokból származó axon is végződik, így a korrekciós reflexek a vestibularis rendszerből és a nyaki
receptorokból együttesen indulnak ki.
A nyaki propriceptorok aktivitása befolyásolja a nyak mellett a végtagok flexor-extensor tónuseloszlását is,
azonban ezen nyaki proprioceptorokból induló reflexek éber, intakt emberben nem válthatók ki.
 fekvő helyzetben a fej gyengéd hátrahajlítása mind a négy végtag extensióját váltja ki
 a fej gyengéd előrehajlítása ezzel ellentétesen mind a négy végtag flexióját okozza

348
 79. A MOZGÁSOK KÉRGI SZERVEZÉSE. A KISAGY ÉS A BAZÁLIS
GANGLIONOK SZEREPE A MOZGÁSSZABÁLYOZÁSBAN.

Sorolja fel a mozgatókéreg részeit (primer motoros, premotoros, supplementer motoros) és

elhelyezkedését és funkciójukat.
Emberen (és majmokban) az agykéreg szomatomotoros areái a frontalis lebenyben a sulcus centralistól
rostralisan helyezkednek el. (Már az első, majmokon végzett kísérletekben feltűnt, hogy erős elektromos
ingerekkel más agykérgi területek felől is ki lehetett mozgásokat váltani, de azokat a területeket, amelyekről
csak nagy intenzitású elektromos ingerek váltanak ki motoros választ, nem nevezzük szomatomotoros
areáknak.) Közvetlenül a sulcus centralis előtt helyezkedik el a praecentralis gyrus: ennek elektromos
ingerlése az ellenkező oldali testfélben vált ki mozgási mintázatokat (pattern). Ez a terület a primer
szomatomotoros area, a Brodmann-féle citoarchitektoniai felosztás szerinti 4-es areának felel meg.
Primer motoros area Br. 4 (gyrus Funkció
praecentralis)
praemotoros area/nem valódi premotoros area Br. 6 (sulcus A tervbe vett mozgás
primer motoros cortex (PMA) praecentralis előtt) végrehajtásához
szükséges testtartás
stabilitásáért felel
(utánzás általi tanulás).
supplementer motoros Br. 6-os area azon része, Komplex mozgások
area (SMA) mely a tervezése, elképzelése,
hemisphermiumok tudatosulása. Két kéz
medialis felszínére összehangolása, ujjak
ráterjed koordinálása.

A mozgások corticalis szervezése több fázisban megy végbe. A primer szomatomotoros kéreg felelős a de
facto kivitelezett mozgás végső fázisáért. Ezt azonban – különösen komplikáltabb mozgások esetén –
előkészítő fázisok előzik meg, amelyekben az egyén felismeri a feladatot, és tervet készít a kitűzött
feladathoz szükséges egyes mozdulatok sorrendjére. Ezek az előkészítő funkciók integrálódnak a primer
szomatomotoros area előtt (rostralisan) elhelyezkedő Brodmann-féle 6-os area két részében. A két areát
közös néven premotoros areákként szokás említeni. (A premotoros areákat újabban nem primer motoros
kéregnek is nevezik.) A nem primer motoros kéreg funkcionálisan két különálló részből, a valódi
premotoros areából (true premotor area, PMA) és a szupplementer motoros areából (SMA) áll.

349
Jelentőségüket tükrözi, ha emberben és majomban összehasonlítjuk méretüket: a nem primer motoros kéreg
emberben (a testtömeghez viszonyítva) mintegy hatszorosa a majoménak, viszont a majom és az ember
primer motoros areái nagyjából testtömegükkel arányosak.
Kísérleti körülmények között a nem primer motoros kéreg elektromos ingerlése is mozgásokat vált ki, de
ehhez nagyobb intenzitásra van szükség. Az ingerlési kísérletek szerint mind a PMA, mind az SMA külön-
külön szomatotópiásan rendezett.
A nem primer motoros kéreg szerepét a mozgások előkészítési fázisában alátámasztja, hogy – kísérleti
állatokban – az onnan elvezetetett potenciálok mindig megelőzik a tanult mozgás tényleges kivitelezését. Az
időbeli eltolódás néhány száz milliszekundum lehet.
A nem primer motoros kéregből eredő axonok vagy a corticospinalis pályához járulnak hozzá, vagy a primer
motoros areában végződnek. A primer szomatomotoros area sérüléseit követően a nem primer motoros
kéreg elektromos ingerlésével egyes mozgások kiválthatók, de az ujjak mozgásai már nem: a nem primer
motoros kéreg az ujjak hajlítóizmait a primer szomatomotoros areán keresztül idegzi be.
A nem primer motoros kéreg sérülései után az összetett mozgások kivitelezése lehetetlen, vagy legalábbis
súlyosan zavarttá válik. Emberben ezt az állapotot apraxiának nevezzük: az izmok nem bénultak, erejük nem
gyengült, és egyszerűbb mozgások (pl. az ujjak behajlítása) könnyen kivitelezhető, de összetettebb
mozgásokra (pl. fésülködésre) a beteg képtelen.
A PMAa primer motoros areától rostralisan, az SMA-tól lateralisan foglal helyet: a PMA a Brodmann 6aα és
6aβ areának felel meg. E kéregrész szerepét ma még nem értjük, elképzeléseink anatómiai összeköttetéseire
alapozódnak. Minthogy a PMA-axonok nagy része az agytörzsbe, illetve a gerincvelőbe projiciál,
feltételezzük, hogy a PMA a motoros reakciók kezdeti szakaszában játszik szerepet, és a tervbe vett mozgás
végrehajtásához szükséges testtartás stabilitásáért – a törzs és a proximalis végtagizmok tónusáért – felelős.
Elektromos elvezetések szerint a PMA-neuronok a végrehajtást megelőzően aktiválódnak, ezzel a
tervezett/szándékolt mozgás előkészítésében játszanak szerepet.
Valószínűleg a PMA és az SMA teremt kapcsolatot a mozgások tervezése alatt a motoros rendszer, a
vizuális és az auditív jelzések között. A fixált tárgy helyzetéről tájékoztató ingerületek a PMA- és SMA-
neuronokban hoznak létre elektromos aktivitást: kézenfekvő tehát arra gondolni, hogy ezek a neuronok
szerepelnek a vizuális vagy auditív ingerekre adott mozgási válasz(ok) előkészítésében.
A nem primer motoros kérgen belül a szupplementer motoros area (SMA, a premotoros kéreg medialis
tagozata) a primer szomatomotoros areától rostralisan helyezkedik el. Élettani jelentőségére először
embereken végzett vizsgálatok mutattak rá, amelyekben különböző motoros feladatok teljesítése közben
nem invazív módon mérték az agykéreg körülírt részeinek véráramlás-változását. Egyszerű feladatok
teljesítése közben a véráramlás az ellenkező oldali primer motoros areában, valamint a szomatoszenzoros
cortexben fokozódott. Összetettebb feladatok megoldása közben a véráramlás a szupplemeter motoros
areában is növekedett. Ha a vizsgált személynek nem kellett valóban végrehajtania a feladatot, csak
megterveznie az egyes szükséges mozdulatokat, akkor egyedül a szupplemeter motoros areában növekedett
a véráramlás.
Az SMA majmokban végzett kísérletes sértését követően az állatok nem képesek többé összetett, két
kezüket igénylő feladatokat elvégezni, továbbá kezük különböző ujjainak mozgásait összerendezni.
Az SMA valószínűleg az aktuális motoros cselekvés és az ehhez szükséges testtartási háttér
összerendezésében is szerepel.
Írja le a primer motoros kéreg funkcióit a somatotopia és a plaszticitás jelenségét.
A primer motoros cortex felel a de facto kivitelezett mozgás végső fázisáért. Meghatározza a mozgás
sebességét, irányát, erejét, valamint összehangolja a több ízületet mozgató izmok működését (a
gerincvelővel együtt).
Referenciakeret (frame of reference, FoR): különböző dolgok, tárgyak térbeli elhelyezkedésének
reprezentálása.

350
  ez megvalósulhat úgy, hogy a saját helyzethez viszonyítjuk a körülöttünk lévő dolgokat:
egocentrikus referenciakeret
 megvalósulhat úgy is, hogy a térbeli poíciókat az objektumközpontú koordináták alapján határozzuk
meg(tehát a szemlélő helyzetéről függetlenül, a tárgyakat egymáshoz viszonyítjuk): allocentrikus
referenciakeret
Az egocentrikus refertenciakeret által meg tudjuk határozni a mozgást magunkhoz visznyítva (ezt a
meghatározást a post. parietalis ctx. végzi), és a mozgáspályát átkódoljuk az izomcsoportokra és ízületekee.
A motors cortex jellegzetes somatotópiát mutat, a gyrusra levetített test képét homuncutlusnak hívjuk
(Penfield és Rasmussen)

A motoros rendszer képes adaptálódni (pl: stroke után), vagy valamilyen gebasz esetén nem feltétlenül
vesznek el a régi mozgási mintázatok, hanem újra tudnak formálódni (plaszticitás, cortical remapping).
Írja le a corticospinalis pálya eredését, lefutását, funkcióját, sérülésének következményeit (Babinski-
jel).
A pyramispálya három neuronos, keresztezett pálya. A pályán belül a rostok szomatotopiás
elrendeződésekkel bírnak. A pálya eredése:
 Br. 4 (primer motoros cortex)
 Br. 6 (SMA, PMA)
 cingularis motoros areák
 Br. 8 (frontalis tekintés központ)
 Br 3, 1, 2 (primer senzoros kortex)
 Br. 5, 7 (posterior parietalis cortex, secunder és tractus corticonuclearis)
A pyramispálya két része: tractus corticospinalis, tractus corticonuclealis

351
Tractus cortico nuclearis: Rostjai (felső motoneuron) az agyítörzsben végződnek, átkapcsolás a motoros
agyidegmagokra (alsó motoneuron) majd végződésük előtt ezek is kereszteződnek.
A motoros magyidegmagvak corticonuclearis (supranuclearis) innervatioja ipsilateralis contralateralis vagy
bilateralis is lehet.
Agyideg Célszerv Supranuclearis innervatio
V. Rágóizmok bilaterális
VII. Homlok és szem körüli mimikai izmok bilaterális
Száj körüli izmok contralaterális
IX. Garatizmok bilaterális
X. Musculus uvuale, Muscullus levator veli palatini contralaterális
XI. Musculus sternocleidomastoideus ipsilaterális
Musculis trapezius contralaterális
XII. Musculus genioglossus contralaterális
Emberben a corticospinalis pálya a szervezet legfontosabb mozgatópályája. A pálya mindkét oldalon
mintegy 106 axonból áll. A rostok kevesebb mint fele a primer motoros areából (Brodmann 4-es mező), a
többi rost nagy része a Brodmann 6-os mezőből származik. Az SMA több, a PMA kevesebb axont
szolgáltat. A corticospinalis pálya azonban sokkal több kérgi területről szedődik össze, mint azt eredetileg
feltételezték: a pálya rostjai még a szomatoszenzoros kéregből (a Brodmann 3-as, 2-es és 1-es mezők), az 5-
ös és 7-es areákból továbbá a cingularis területből (23/24 mezők) szedődnek össze. A mozgások így
bizonyos szernzoros információkkal integrálódnak.
A corticospinalis pályának a primer motoros kéregből származó axonjai 90%-ban az ellenkező
oldali gerincvelő szürkeállományában (ventralis szarv) végződnek (decussatio), és a lateralis corticospinalis
pályát alkotják. Az axonok egy része közvetlen és nélkülözhetetlen funkciójú aktiváló ingerületeket közvetít
az α-motoneuronokhoz (monosynapticus összeköttetés). Az axonok másik része polysynapticus
összeköttetésben áll a motoneuronokkal: interneuronokon végződik, és közvetve idegzi be az α- és a γ-
motoneuronokat. Mindezek az összeköttetések vezetnek a primer motoros kéreg ingerlését követő
válaszokhoz. A pályában futnak azok az ingerületek, amelyek az akaratlagos, finoman koordinált
mozgásokat közvetítik. A corticospinalis pálya a nyúltvelő piramisán fut keresztül, ezért – főként a klinikai
neurológiában – piramispályaként említik.
A lateralis corticospinalis pálya a végtagok distalis végének – emberben mindenekelőtt a kézizmoknak – a
működtetésében nélkülözhetetlen. A pályának elsősorban a capsula internán áthaladó része sérülékeny;
vérellátási zavara a finomabb mozgások – így pl. a kéz ujjainak egyenkénti mozgatása – elvesztéséhez vezet.
Az agykéregből eredő mozgatórostok egy része nem jut el a gerincvelőbe. Ezek az axonok a nyúltvelőben
leválnak a tractus corticospinalisból, és mint corticobulbaris pálya a mozgató agyidegmagvakon (V., VII.,
IX., XI. és XII.) keresztül a fej és az arc izmait innerválják. Egyes izmok beidegzése kétoldali, az arc
mimikai izmai azonban csak az egyik oldalról kapnak beidegzést.
A corticospinalis pálya sérülését – egyes funkciók elvesztése mellett – kóros reflexek megjelenése is kíséri.
Ilyen, diagnosztikailag fontos tünet a Babinski-féle jel. Normálisan a talp lateralis szélének mechanikus
ingerlését a lábujjak flexiója követi. Piramispálya-sérülést követően az öregujj (hallux) lassú tónusos izolált
dorsalflexiója következik be.

352
353
Sorolja fel a kisagy fő részeit (anterior, posterior, flocculonodularis lebeny, vermis, paravermis,
lateralis hemispherium) és szövettani rétegeit.
A scala posteriorban, a fossa cerebellarisban foglal helyet, a tentorium cerebelli alatt. Két
hemisphermiumból és a löztük elhelyezkedő vermis-részből áll.
Vermis rész Hemisphermium rész
Lobus anterior/spinocerebellum/paleocerebellum
lingua vincula
lobolus centralis ala lobuli centralis
culmen lobulus quadrangularis posterior
Lobus posterior/pontocerebellum/neocerebellum
declive lobulus quadrangularis posterior
folium lobulus semulunaris superior
tuber lobulus semilunaris inferior
pyramis lobulus biventer
ubula tonsilla
Lobus flocculonodularis/vestibulocerebellum/archicerebellum
nodulus flocculus
Szövettani rétegek (kívülről befelé):
1. startum moleculare
2. stratum ganglionare
3. stratum granulosum

354
Ez eddig a szürkeállomány, ezen belül van a fehérállomány.
Purkinje sejtek:
 A legjellegzetesebb sejt a kisagyban.
 Nagy gömbölyded perikaryon, igen fejlett dentritfa.
 A dentritfa saggitalis állású, és ezekkel 90o-ot zárnak be a paralell-rostok.
 A dentritek a basisról eredve a kéreg külső része felé futnak
 Az összes kisagyi afferens a purkinje sejteken végződik.
 A kisagyi efferentatiót a Purkinje-sejtek axonjai épezik (GABA-erg).
Stratum moleculare:
 A legkülsőbb sejtekben, szegény réteg.
 Idegrostokban viszont igen gazdag (elsősorban a purkinjesejtek dentritjei)
 Jellemzőek még a paralell rostok (a szemcsesejtek rostjai melyek a purkinje rostokhoz haladnak).
 Csillagsejtek a réteg külső felében.
 Kosársejtek a réteg belső részén (GABA-erg).
 A csillagsejtek a purkinje-sejteken végződnek (GABA-erg).
 A kúszó-rostok ide érkezdnek (OI-ból).
 Speciális glia sejt: Bregmann-glia, a nyúlványaik átmennek a stratum molecularen és gliatalpakkal a
cortex felszínére jutnak.
Stratum ganglionare:
 A Purkinje-rostok perikarionja.
 A kosársejtek kosárszerűen veszik körbe a Purkinje-sejteket (GABA-erg).
Stratum granulosum:
 Itt találhatóak a beérkező moharostok (GLUT-erg, ACH-erg).
 Jellegzetes sejte a szemcsesejt (GLUT-erg).
 A moharostok és szemcsesejtek egymással szinapzálnak, kisagyi glomeurusok.
 Itt végződnek még a Golgi-sejtek is (GABA-erg).
 A szemcsesejtek axonjai felszállnak a stratum moleculareba és T-alakban elágaznak majd a
felszínnel párhuzamosan futnak és eljutnak a purkinje sejtek dentritjeihez, ezek a paralell rostok.

355
Vázolja fel a kisagy funkcionális hálózatát (kúszórost, moharost, szemcsesejt, parallel rost, kosársejt,
Purkinje-sejt, mélymagok).

A kisagykéreg neuronjai két csoportba sorolhatók. Az egyik csoport mind aktiváló, mind gátló
interneuronokat tartalmaz (ide tartoznak a csillag-, a kosár-, a Golgi- és a granularis sejtek). A másik
csoportban csak egyetlen, gátló funkciójú neurontípus van: a Purkinje-sejtek a kisagy (és valójában az
egész idegrendszer) morfológiailag legjellegzetesebb sejtjei.A Purkinje-sejtek óriási dendrithálózattal
rendelkeznek. A kisagykéregből egyedül a Purkinje-sejtek küldenek axont a mély kisagyi magvakhoz. A
mély magok neuronjain így egyrészt a közvetlenül hozzájuk futó afferens, másrészt a Purkinje-sejt axonjai
konvergálnak. Mindezeket az információkat a mély magok neuronjai dolgozzák fel, és küldik tovább az
agykéreg, az agytörzs, valamint a gerincvelő felé.
A kisagyi modulhoz futó afferensek mind morfológiai, mind pedig funkcionális szempontból két eltérő
csoportra oszlanak. Az egyik csoportot a moharostok (mossy fibers) képezik. Ezek az axonok egyrészt az
agytörzsi magokból, másrészt a gerincvelőből jönnek, az utóbbiak a spinocerebellaris pályák axonjai. A
másik csoport, a kúszórostok (climbing fibers) eredete a nyúltvelői oliva inferior.

356
A moharostok kollaterálisai aktiváló interneuronokkal (granularis sejtek) léphetnek synapticus kapcsolatba.
A szemcsesejtekben (granularis sejtek) spontán akciós potenciálok keletkeznek: a moharostok befutó
jelzései módosítják a granularis sejtek akciós potenciáljainak frekvenciáját. A granularis sejtek elágazó
axonjai mint parallel rostok hosszú (több mm-es) lefutásuk során aktiválják az útjukba eső Purkinje-sejteket.
(Egyetlen Purkinje-sejt hatalmas dendritikus arborizációja több mint 200 000 synapticus kapcsolatot létesít.)
A parallel rostok a gátló hatású kosársejteket is ingerületbe hozzák: ezek gátolják a gátló Purkinje-sejteket,
és gátlásoldást (disinhibitio) hoznak létre a mély magvak neuronjaiban. A mély kisagyi magok neuronjainak
aktivitása a gátló Purkinje-sejteken érvényesülő bemenetek mérlegétől függ: egyrészt a granularis sejtek
felől jövő aktiválástól (ami a Purkinje-sejt kimenetén gátlást jelent), másrészt a kosársejtek felől jövő
gátlástól (ami viszont a Purkinje-sejteken gátlásoldást jelent). A végeredmény a moharostokon keresztül
befutó ingerületek kisagykérgen belüli „szétosztásától” függ.
A kúszórostok közvetlenül képeznek synapsist a Purkinje-sejtekkel. A kúszórost akciós potenciáljának
hatására a Purkinje-sejben akciós potenciál sorozat generálódik. A kúszórostbemenet így módosítja a
moharostok ingerületével vezérelt Purkinje-sejt ingerületi frekvenciáját.
Nevezze meg a vestibulocerebellum (archicerebellum) alkotóelemeit, afferentációját, efferentációját és
funkcióját.
Vestibulocerebellum = Archicerebellum = Flocculonodularis lebeny
Afferenseit a vestibularis magokból kapja (tractus vestibulocerebellares – PCI)
Efferenseit (tractus cerebellovestibularis – PCI) legnagyobb részben a nucleus vestibularis lateralishoz küldi
(Deiters-mag), de haladnak efferensek a nucleus vestibularis medialishoz is (mint már említve volt, a mély
kisagyi magvak megkerülésécel).
NVL → tractus vestibulospinalis (testartás biztosítása gravitációval szemben)
NVM → fassiculis longitudalis medialis
Előző két pálya gerincvelői motoneuronokat idegez be, a FLM szemmozgató agyidegmagokat is beidegez.
Efferensek haladnak még a FR-hoz is (Tractus cerebelloreticularis- PCS)
Szerep: Szemmozgás, fejmozgás, egyensúly, mozgások térbeli összehanglása.
Nevezze meg a spinocerebellum (paleocerebellum) alkotóelemeit, afferentációját, efferentációját és
funkcióját.
A spinocerebelluma kisagy középső régióit, a vermist és a kisagyféltekék centrális, ún. intermedier részét
foglalja el (palaeocerebellum). Az ide befutó információ jelentős része a gerincvelőből származik, a befutó
impulzusok valamennyi szomatoszenzoros modalitást tartalmazzák.
A spinocerebellum összehasonlítja egymással a megtervezett mozdulatot vagy mozgássorozatot a tényleges
végrehajtás valamennyi fázisával. A működésnek két visszacsatoló kör az alapja: a „belső visszacsatolású
kör” a motoros pálya kollaterálisaiból származik, és még mielőtt a mozgatóparancsokból kivitelezett mozgás
lesz, megkapja a mozgatóparancsról szóló „jelentést”; a „külső visszacsatolású kör” a proprioceptorok és a
somaesthesiás receptorok felől kapja meg a de facto már kivitelezett mozgás információját. A visszacsatolt
körök szerkezeti alapja a két spinocerebellaris pálya. A dorsalis spinocerebellaris pálya a szenzoros
afferensekből tevődik össze, a ténylegesen bekövetkezett változások információit szállítja. A ventralis
spinocerebellaris pálya az interneuronok aktivitását jelzi, amelyekben mind a leszálló impulzusok
(„parancsok”), mind pedig a megvalósított motoros események tükröződnek. Ezen kívül azonban a
spinocerebellumba látási, hallási és vestibularis információk is érkeznek. Valószínűleg mindezek együttesen
teszik lehetővé a széles körű motoros koordinációt.
A spinocerebellum nemcsak a mozgás kivitelezését hasonlítja össze az eredeti mozgatóparanccsal, de
szükség esetén korrekciós utasításokat ad a mozgást kivitelező leszálló rendszereknek. Ennek kapcsán az
izom-összehúzódás erejét folyamatosan a váratlanul felmerülő ellenállás-változásokhoz igazítja, ezzel
„simává” teszi a mozdulatokat, kivédi az izom-összehúzódások hullámszerű változásait, az izomremegést
(tremor). Emellett a spinocerebellum a γ-motoneuronok működésén keresztül szabályozza az izomtónust.
Kisagyi sérülések után a γ-motoneuronok aktivitása csökken, a fusimotor működés csökkenése az

357
izomorsókból jövő afferens aktivitás – és következményesen az izomtónus – csökkenésével jár,
amelyet cerebellaris hypotonia néven ismerünk.
A vermis és a kisagykéreg intermedier része különböző mély magvakhoz projiciálnak, amelyek – mint a
fentiekben említettük – mind külön-külön szomatotópiásan rendezettek. A vermis a nuclei fastigiihez küld
rostokat, innen az információ az agytörzsi magokon keresztül jut a gerincvelőbe. A nuclei fastigii más
projekciói a thalamuson keresztül érik el a primer motoros kérget, ezzel befolyásolhatják a leszálló motoros
pályákat. Az intermedier kisagyi kéreg az interpositus magvakhoz (nucleus globosus et emboliformis)
projiciál, amelyek thalamocorticalis projekciójukon keresztül idegzik be a motoros kérget. Úgy tűnik
azonban, hogy ezek a párhuzamosságok, az ismétlődő szomatotópia más és más motoros modalitást
szabályoznak, és a körülírt sérülések szelektív motoros hiányosságokkal, készségek elveszésével járnak.
Nevezze meg a cerebrocerebellum (neocerebellum) alkotóelemeit, afferentációját, efferentációját és
funkcióját.
A cerebrocerebellum(neocerebellum) anatómiai szempontból a kisagyféltekék lateralis részét foglalja el. A
filogenetikailag legújabb kisagyrész más jellegű funkciót végez, mint a régebbiek: nem annyira a
mozgások visszacsatolásos ellenőrzésében, mint inkább tervezésében, elindításában és leállításában működik
közre. A kisagy ezek mellett a mozgások tanulásában és a megtanult mozgások rögzülésében is szerepet
játszik. (Egyes kisagyi sérülések után pl. a megtanult hangszeres játék készsége vész el.) Mindezek
szerkezeti alapját a nagyagykéreggel és a nucleus ruberrel való reciprok összeköttetések adják.
A cerebrocerebellum afferensei főként a szenzoros és a primer motoros kéregből, a premotoros areákból és a
hátsó parietalis kéregből származnak, de a kisagyat csak a hídban való átcsatolódás(ok) után érik el. (A
pálya a brachium pontison megy át.) A cerebrocerebellum mély magja a nucleus dentatus, amelyben
ugyancsak szomatotópiás elrendezés érvényesül. A nucleus dentatusból az információ a brachium
conjunctivumon keresztül jut el a thalamusba, ahol átkapcsolódik, és vissza-, ill. eljut az agykéreg primer
motoros és premotoros areáiba. A nucleus dentatus még a nucleus ruber egy részével is összeköttetésban
van, ahonnan egy másik visszacsatolásos kör az alsó oliván keresztül juttatja az információt ismét a
cerebellumba.
A cerebrocerebellum és a motoros cortex közötti összeköttetések a mozgások pontos elindításában
szerepelnek. A bizonyítékot majmokon végzett kísérletek szolgáltatták, amelyek során körülírt hűtéssel
reverzíbilisen kikapcsolták a nucleus dentatust. A megtanult mozgást megelőző corticalis elektromos
aktivitás a kikapcsolás után csak késve indul meg, és maga a mozgás is késéssel indul. A mozgás pontos
elindításához tehát a motoros kéreg és a cerebrocerebellum összjátéka szükséges.
Egy további megismert funkció az agonista és az antagonista izmok működésének koordinálása. A
koordinált mozdulat egyik eleme, hogy a mozgás nem pillanatszerűen, hanem fokozatosan lelassulva
szűnjék meg. Ehhez az kell, hogy a mozdulat végén az agonistákban fokozatosan csökkenjen az aktivitás, és
e közben kezdjék meg működésüket az antagonista izmok. A nucleus dentatus reverzíbilis kikapcsolása után
az agonista izmok tovább maradnak összehúzódott állapotban, mint azt a finom mozgás megkívánná, és az
antagonista izmok később lépnek működésbe. Mindennek következtében a mozdulat „túllő a célon”.
(Emberi kisagysérüléseket követően a szükségesnél nagyobb mozdulatot dysmetriának nevezzük.)
Minthogy a tervezett mozdulat (pl. egy tárgy elérése kézzel) nem fejeződik be időben, a mozdulat ellenkező
irányban folytatódik (korrekciós mozdulat), majd ismét az eredeti irányban: ezért a szükséges egyenes
vonalú mozdulat helyett a kéz oszcilláló mozgást végez. Az ún. intentiós tremorra jellemző, hogy minél
inkább megközelíti a beteg végtagja a mozdulat célját, annál nagyobb hullámú az oszcilláció.
Soroljon fel három-négy tünetet, ami a kisagy károsodását követően jelentkezik (nystagmus, ataxia,
dysdiadochokinesis, dysmetria, hypotonia, skandáló beszéd).
Nytagmus: A bulbus occuli akaratunktól független, ritmikus rezgésszerű, kisebb-nagyobb gyorsaságú ide
oda mozgásai.
Ataxia: Széles alapú járás, a testartás koordinálatlansága, össze-vissza dől a beteg, mint mikor részeg vagy.
Dysdiadochokinesis: Gyors váltakozó mozgásokat nem tud kivitelezni a beteg (pl: pronatio-supinatio).

358
Dysmetria: Agonista-antagonista izmok nem megfelelő összehangolása (túllő a célon a mozdulat → orr-
ujjhegy próbán félremutatás.
Hypotonia: izomtónus csökkenése.
Skandáló beszéd: Akadozó-elcsukló beszéd.
Nevezze meg a basalis ganglionok alkotóelemeit (neostriatum, pallidum, nucl. subthalamicus,
substantia nigra és részeik) és ezek elhelyezkedését.
Bazális ganglionokon neuronalisan kapcsolt, funkcionálisan szorosan összetartozó magokat értünk.
1. striatum (nucleus caudatus + putamen + az őket összekötő axonok)
2. pallidum internum és externum (a pallidum és a putamen együtt a nucleus lentiformist alkotják)
3. substantia nigra
4. nucleus subthalamicus
Ezek a magok alapvető szerepet játszanak az izomtónus és a mozgások szabályozásában. A magok
szabályozzák az emocionális indíttatású mozgásokat. Ezek mellett a bazális ganglionoknak a kognitív és az
affektív funkcióban és talán a memóriában is szerepük van.

Írja le a fő neurokémiai rendszereket a basalis ganglionok területén (glutamát, GABA, dopamin,

acetilkolin, peptid kotranszmitterek).
Glutamát és GABA (ionotrop receptorokon); dopamin, Ach, enkefalinok, P-anyag, peptid kotranszmitterek
(metabotrop receptorokon)
Vázolja fel a direkt és indirekt pályákat és funkciójukat.
A bazális ganglionok összeköttetései
A bazális ganglionok szerkezeti felépítésében és működési mechanizmusaiban közös vonások vannak. A
bazális ganglionok a cortexből kiinduló és ugyanoda visszatérő (corticocorticalis) hurokpályák feldolgozó
állomásai: a fő felvevő állomás („bemenet”) a neostriatum. Az ide befutó információ az agykéreg egészéből
szedődik össze (corticostriatalis projekció). A feldolgozott információ a kimenetet képező magokból, a
pallidum pars internából és a substantia nigra pars reticularisból előbb a thalamusba jut, és onnan kerül
vissza a cortexbe.
A thalamusnak a corticocorticalis hurokpályákba közbeiktatott neuronjai a frontalis kéreg mozgatómezőinek
bemenetét képezik. A thalamus felől érkező bemenet egy „tölcsér”-hez hasonlítható, amelyen keresztül az
egész agykéregből jövő információk a corticalis motoros areákba jutnak. A különböző corticalis areákból
származó információk azonban végig megőrzik önállóságukat, „individualitásukat”, azaz végig szegregáltan
haladnak. Így az egész „cortex-bazális ganglionok-thalamus-cortex” hurok nagyon sok párhuzamos

359
hurokból épül fel, amelyek valamennyien különböző természetű információkat hordoznak [a
párhuzamos(parallel) kompartmentáció elve].
Szemben a kisagyi szabályozó körrel, a bazális ganglionok nem projiciálnak közvetlenül sem az agytörzsi,
sem a gerincvelői mozgatóstruktúrákhoz: a bazális ganglionok rendszere csak a cortexen keresztül hat a
motoros működésekre.
A bazális ganglionok működése
A bazális ganglionok funkcionális szerveződésének megértése jelenleg az egyes átkapcsolódások
transzmittereinek feltérképezésén, valamint a neuronalis aktivitás elektromos regisztrálásán alapul.
A neostriatumon keresztül érvényesülő motoros szabályozás– rendkívül leegyszerűsítve– egymástól némileg
eltérő párhuzamos többneuronos láncokkal írható le, amelyekben a kéregből jövő első (corticofugalis)
aktiváló neuron két sorosan kapcsolt gátló (GABA-erg) neuronhoz kapcsolódik. Ennek a kapcsolásnak
köszönhetően az aktiváló (1.) neuron aktiválja az őt követő (2.) gátló neuront, amely azután gátolja a
következő (3.) gátló neuront. A láncban következő aktiváló neuron (4.) felszabadul az addig érvényesülő
gátlás alól (gátlásoldás, disinhibitio), azaz akadálytalanul továbbítja az egyéb befutó pályák felől érkező
aktiváló ingerületeket. A szabályozásnak ez a módja csak akkor hatékony, ha a második gátló neuron
jelentős spontán aktivitással rendelkezik (azaz tónusosan gátolja a láncban elhelyezkedő, 4. aktiváló
neuront).
A neostriatalis bemenet felől érkező információ két alternatív úton, vagy egy közvetlen (direkt), vagy egy
közvetett (indirekt) pályán juthat vissza a cortexbe. Ezt a két ellentétesen viselkedő pályát írjuk le az
alábbiakban. A két pálya között az a lényegbevágó különbség, hogy a közvetlen pálya megnyitja a
thalamocorticalis utat, a közvetett pálya ellentétesen hat, és zárja a pályát.
Ezekben a pályákban a „klasszikus” (azaz gyors) neurotranszmitterek mellett, amelyek néhány
milliszekundum alatt váltanak ki de- vagy hiperpolarizációt (EPST-t vagy IPSP-t), egy sor lassabban ható
vagy tartós hatású neuroaktív anyag játszik esszenciális szerepet. Ezek közé tartozik a P-anyag (SP), az
enkefalinok, a muszkarinos ACh-receptorokon ható ACh, továbbá a dopamin (amely két különböző,
ellentétes hatást közvetítő 7-TM receptoron keresztül hat).

Közvetlen és közvetett striatothalamicus kapcsolatok

A közvetlen összeköttetés során (bal oldal) a neostriatum aktiválását a pallidum pars interna/substantia nigra
pars reticularis gátlása követi. A két utóbbi struktúra gátló hatása a thalamusra így csökken, és a
thalamocorticalis pálya „megnyílik”. A közvetett összeköttetésben (jobb oldal) a neostriatum aktiválása
gátolja a pallidum pars externát. Ez utóbbi nem gátolja a nucleus subthalamicus neuronjait, annak
glutamáterg efferensei felszabadulnak a gátlás alól. A glutamáterg ingerlő projekció aktiválja a pallidum

360
pars interna/substantia nigra pars reticulata gátló neuronjait, amelyek végül is „zárják” a thalamusból
kimenő aktivitást
A bazális ganglionok-thalamus-cortex közötti közvetlen pálya
A neostriatumba érkező glutamáterg bemenet a striatopallidalisés striatonigralis pályákon keresztül
közvetlen úton jut a pallidum(pars interna)és a substantia nigra(pars reticularis)sejtjeihez. A neostriatumon
belül a specifikus funkciójú neuronok szétválva projiciálnak az egyes magokhoz: a pályák szétválásának
következménye, hogy a kéreg specifikus areái a pallidum, ill. a substantia nigra specifikus részeihez
juttatnak információt. Ezek a pályák gátló jellegűek, így a neostriatum corticalis aktiválása gátolja a
pallidumot és a substantia nigrát. A pallidum és a substantia nigra thalamushoz projiciáló neuronjai GABA-
erg gátló sejtek. Úgy tűnik, hogy ez a második gátló neuron még nyugalomban is tónusosan aktív, és
erőteljes gátlás alatt tartja a thalamus neuronjait. A corticalis izgalom felszabadítja a thalamust ezen tónusos
gátlás alól (gátlásoldás). A neostriatumon keresztüli bemenet nyitja a motoros cortex felé a thalamusban
elhelyezkedő „kapu”-t.
A bazális ganglionok-thalamus-cortex közötti közvetett pálya
A közvetett pályában a pallidum (pars externa) és a subthalamicus mag kerülő útként vannak a rendszerbe
iktatva. A cortexből jövő glutamáterg axonok a neostriatumban GABA-erg vagy enkefalinerg neuronokra
csatolódnak át, amelyek a továbbiakban gátolják a pallidum külső szegmentumában a tónusosan aktív
GABA-erg (gátló) neuronokat. Az utóbbiak a subthalamicus mag glutamáterg (aktiváló) neuronjaira
csatolódnak át. Az innen származó axonok aktiválják a pallidum belső szegmentuma és a substantia nigra
pars reticularis GABA-erg (gátló) neuronjait, amelyek a thalamushoz projiciálnak. A két egymást követő
GABA-erg neuronhoz tehát még két további neuron, egy aktiváló és egy végső, gátló neuron csatlakozik. A
subthalamicus mag neuronjai felszabadulnak a tónusos gátlás alól, és glutamáterg projekciójuk aktiválja a
thalamushoz futó említett GABA-erg (gátló) pályát. A közvetett pályatehát – szemben a közvetlen pályával–
gátolja a thalamus neuronjait, a cortex felé felszálló ingerületek számára „zárja” a kaput.
A dopaminerg pályák szerepe
A substantia nigra két jól elkülönülő részből áll. Az egyik a már ismertetett pars reticularis, amely a
pallidum belső szegmentumával együtt a bazális ganglionrendszer fő kimenetét képezi. Ettől mind
morfológiailag, mind funkciójában elkülönül a dopaminerg neuronokat tartalmazó pars compacta. A
dopaminerg neuronokban a dopamin-anyagcsere polimer mellékterméke, a sötét színű neuromelanin
keletkezik, ez teszi a substantia nigrát sötét csíkként láthatóvá. A pars compacta felszálló neuronjai a
neostriatumba projiciálnak (nigrostriatalis pálya). Farmakológiai adatok szerint a dopaminerg
innervációkolinerg interneuronok közbeiktatásával, a neostriatalis interneuronok muszkarinos metabotrop
receptorain keresztül hat.
Beszéljen a basalis ganglionok motoros, kognitív és affektív funkcióiról. Ismertesse a parkinson kór
tüneteit.
A felszálló dopaminerg pályának különleges jelentőséget ad az a tény, hogy szelektív elroncsolása vagy
farmakológiai bénítása akinesishez, és ezzel együtt gyakran izomrigiditáshoz vezet. Ezek a tünetek az
emberi Parkinson-kórra emlékeztetnek. Ennek az 1817-ben leírt súlyos betegségnek a fő tünete a
nyugalomban is állandó tremor(remegés); az egyéb tünetek között van az izomtónus fokozódása (rigiditás),
ami csökkent motoros aktivitással és a mozdulatok elindításának nehézségével kombinálódik (akinesis),
továbbá a mozdulatok kivitelezésének lassúsága (bradykinesis). A Parkinson-kórban szenvedő betegek
agyában bekövetkező legjelentősebbb változás a dopaminerg neuronok elvesztése. Nagyon valószínű, hogy
a dopaminerg bemenet hiánya felelős a rendellenes motoros működésekért.
Egy szintetikus neurotoxikus anyag, az MPTP (1-metil-4-fenil-1,2,3,6-tetrahidropiridin) adagolása
emberekben és kísérleti állatokban egyaránt a substantia nigra pars compacta dopaminerg sejtjeinek
pusztulását és a Parkinson-kórra jellegzetes tünetek megjelenését okozza. A tulajdonképpeni toxikus
hatóanyag az MPTP-ből a szervezetben keletkező 1-metil-4-fenilpiridinium. Az MPTP-mérgezés
állatkísérleti modellt szolgáltatott a Parkinson-kór kutatása számára.

361
362
 80. A VEGETATÍV MŰKÖDÉSEK KÖZPONTI IDEGRENDSZERI
INTEGRÁCIÓJA. A HYPOTHALAMUS MŰKÖDÉSEI. A LIMBIKUS
RENDSZER MŰKÖDÉSE, EMÓCIÓK.

A vegetatív idegrendszer funkcionális anatómiája. A szervek vegetatív beidegzésének jellegzetességei.

Vegetatív reflexek.
A vegetatív idegrendszer a zsigerek, mirigyek működését irányító rendszer:
 Kardiovaszkuláris rendszer (szív ingerképző és vezető rendszere, szívizom, erek simaizmai)
 GI rendszer (simaizmok, mirigyek)
 Húgyhólyag (simaizmok)
 Verejtékmirigyek, pilomotor izmok
 Nemiszervek (simaizmok, mirigyek)
 Légutak (simaizmok, mirigyek)
 Szem belső izmai – Könnymirigyek
 Mellékvesevelő
Távollevő szervek működését összehangolja és működése viszonylag független az agykéregtől
Gyors, nagy intenzitású hatás:
 3-5 s alatt duplájára nőhet a pulzus
 4-5 s alatt ájulás szintjére csökkenhet az RR
 izzadás másodpercenként megkettőződhet
 hólyag másodpercek alatt kiürül
Szimpatikus és paraszimpatikus (és enterális) IR
Reflexes szabályozás: Receptor-afferens ideg – központ – efferens ideg – effektor
Központ: gv, agytörzs, hypothalamus periféria: dúcok, idegpályák
Receptorok
Helyük: perifériás/centrális; viscerális/szomatikus
 Zsigerek (GI, urogenitalia), erek falában, tüdőben,
 hypothalamusban, agytörzs,
Fajtái:
 baroreceptorok:
o carotis sinus, aortaív, nagy vénák, pitvarok
 feszítési receptorok:
o JGA, tüdő, GI, húgyhólyag, genitália
 chemoreceptorok:
o glomus caroticum, aorticum, JGA, agytörzs, GI
 osmoreceptorok:
o Hypothalamus (nucl. Supraopticus)
 thermoreceptorok:
o hypothalamus, bőr, zsigerek
 fájdalom receptorok: kevés ?
Afferens pálya vegetatív vagy szomatikus idegekben található, átkapcsolódás:
 vegetatív dúc
 gv – agytörzs
 hypothalamus
 agykéreg
• Számos életfontosságú reflex afferens szára, amelyek hozzájárulnak az agykéreg aktivitási szintjéhez.

363
Központok
1. Legalsó szintek:
 Gerincvelő: intermediolateralis oszlop
o Thoraco-lumbar gv (szimpatikus): Th1-L2
o Sacral gv (paraszimpatikus) S2-4
 Agytörzs (III. VII. IX. X. paraszimpatikus rostokat tartalmazó agyidegek központjai révén)
o III: Edinger-Westphal nucl. (középagy)
o VII: nucl. salivatory superior (híd)
o IX: nucl. salivatory inferior (nyúltvelő)
o X: nucl. ambiguus, dorsal motor nucleus komplex (nyúltvelő)
2. Agytörzs formatio reticularis:
o kardiovaszkuláris, központok
o respiratorikus központok
o köhögés, tüsszentés
o nyelés, hányás, szopás
o szem alkalmazkodás
o Hólyagürítés
o Könnyelválasztás
o GI reflexek
3. Hypothalamus:
o elülső: paraszimpatikus
o hátsó: szimpatikus
o táplálkozás, folyadékfelvétel, hőszabályozás
o efferentációja: agytörzs, gv.
4. Nagyagy: integráló szerv
o prefrontalis kéreg, limbikus rendszer
Efferens idegek
 Centrális
 Perifériás
Idegpályák
 Gerincvelői idegek
 Agyidegek (III., VII., IX., X)
 két neuronos (kivéve: mvv)
Vegetatív ggl
 praeggl. rostok; (B típusú; ramus communicans albus; transzmitter, receptor)
 postggl. rostok (C tipusú; ramus communicans griseus; transzmitter, receptor)

364
Effektorok
 Simaizom
 Szívizom (ingerképző és vezető rendszer is)
 Mirigyek
 Mellékvesevelő
 Zsírsejt
 Trombocita
 Májsejtek
A gerincvelő IR efferentációja
Gerincvelői idegek:
 Eredet: Th1-L2 (truncus sympathicus)
Preganglionáris rostok
 Transzmitter: Acetilkolin nikotinos Ach receptoron hatva a vegetatív dúcban
Posztganglionáris rostok
 Transzmitterek:
o Noradrenalin adrenerg receptorokon hatva (90%) (+neuropetide Y)
o Acetilkolin muszkarinos Ach receptorokon hatva (10%)
Kivéve: mellékvesevelő
A szimpatikus IR efferentációja
Eredet: Th 1-L 2 szegmentumok
Paravertebrális dúclánc (divergencia):
 3 nyaki:
o ggl. cervicale sup: carotis, pupilla, vasomotor, pilomotor, sudomotor, nyálmirigyek
o ggl. cervicale medius: szív, garat, pm.
o ggl. stellatum: szív, tüdő, nyelőcső, garat, gége
 12 háti: rekeszizomig, minden bordaközben
o fej, nyak, felső végtag, törzs (vaso- pilo- sudomotor)
o n. splanchnicus major et minor: hasűri zsigerek
o 4 ágyéki a hasüregben:
o alsó végtag fali ága (vasomotor, pilomotor, sudomotor)
 4 sacralisa kismedencében:
o alsó végtag fali ága (vasomotor, pilomotor, sudomotor),
o végbél,
o húgyhólyag,
o külső-belső nemiszervek
Prevertebralis dúcok a hasüregben:
 ggl. celiacum: gyomor, máj, lép, vese, mvese, pancreas
 ggl. mesentericum sup : vékonybelek, vastagbelek
 ggl. mesentericum inf.: vékonybelek, vastagbelek
Receptorok
 Alfa1 (IP3/DAG ↑), erek, pupilla, szfinkterek,
 Alfa2 (cAMP↓): erek, trombocita, autoreceptor
 Béta1 (CAMP↑): szív, JGA
 Béta2 (CAMP↑): vázizom és máj erek, bronchusok, GI hosszanti izmok
 Szimpatikus kolinerg (muszkarinos receptor): vázizomerek, verejték mirigyek
 Béta3(CAMP↑): adipocyta (lipolízis)
Paraszimpatikus efferentáció
 Agytörzs: III. VII. IX. X. agyidegek vegetatív magva

365
  Gv szakrális II-IV. szegmentumok
 Preganglionáris rostok
o Transzmitter: Acetilkolin nikotinos Ach receptoron hat a vegetatív dúcban
 Posztganglionáris rostok
o Transzmitter: • Acetilkolin muszkarinos Ach receptorokon hatva
Paraszimpatikus dúcok
 III:
o ggl. ciliare
 m. sphincter pupillae
 m. ciliaris
 VII:
o ggl. pterygopalatinum
 könnymirígyek
 Száj- és orrüregi mirigyek
o ggl. submandibulare
 glandula submandibulare és sublinguale
 IX:
o ggl. oticum
 Glandula parotis
 X: dúcok szervek falában
o Szív, tüdő, hasi zsigerek
 Szakrális idegek: dúcok szervek falában
o Kismedencei szervek
Efferens pályák

Szimpatikus IR általános jellemzői, szerepe

Általában a szervezet általános akvitivás változását okozza
Szerepe:
 Cannon- féle vészreakció
 Kardiovaszkuláris szabályozás
 Redisztribúció
 Hőszabályozás: verejtékezés
 Vázizomkeringés
 Ejakuláció

366
Cannon féle vészreakció
 Mellékvesevelőből adrenalin, noradrenalin, dopamin felszabadulás
 HR, RR nő
 Keringési redisztribúció
 Légzés fokozódik, légutak tágulnak, secreció csökken
 Verejtékezés
 Pupilla tágul
 GI gátlódik, sphincterek záródnak
 Véralvadás fokozódik
 Vércukor szint emelkedik (máj glikogén lebontás)
 Gondolkodás javul
 Mucinozus nyálelválasztás
 Izomtónus fokozódás
 Piloerekció
Paraszimpatikus rendszer jellemzői
 Zsigereknek van paraszimpatikus beidegzése
 Lokális reflexek: hányás, székelés, vizelés, GI: nyálelválasztás, gyomornedv, pancreasnedv
elválasztás, GI motorika fokozás, bronchus konstrikció, szekréció
 Közelnézéshez akkomodáció
 Erekció

367
368
Hierarchikus szerveződés a vegetatív idegrendszerben. A hypothalamus integratív működése.
A vegetatív központok szigorúan hierarchikus működésűek.
A gerincvelői egyszerű vegetatív reflexeket a nyúltagy elsődleges vegetatív központjai (légzés, keringés,
táplálkozás) rendezik össze, az elsődleges központok szabályozó hatása már lehetővé teszi az ember életben
maradását (vitális viscerális-homeosztatikus funkciók koordinálása)
 Felsőbb központok: hídban, középagyban.
 Legfelsőbb központok: hypothalamo-limbikus rendszer
o A szimpatikus és paraszimpatikus hatások összerendezése, arányuk beállítása.
o Az agykéreg módosító hatása is ezen keresztül érvényesül.
(hypothalamus, limbikus rendszer, agykéreg: vegetatív, szenzoros, motors és endokrin működések és
viselkedési reakciók koordinálása)
A vegetatív központi neuronok rostjai az agyidegekkel és gerincvelői idegekkel hagyja el a központi
idegrendszer, és a periférián kapcsolódnak át a vegetatív mozgató neuronokra.
A vegetatív mozgató neuronok a vegetatív dúcokban találhatóak a perifériás idegrenszerben:
 szimpatikus dúclánc a gerincvelő mellett
 paraszimpatikus dúcok közvetlenül a szervek faában vagy azok közelében vannak

369
A nyúltvelő szerepe a vegetatív működések szabályozásában
Vérnyomás, légzés és gastrointestinális rendszer működésének regulációja
1. Preganglionaris parasympatikus neuronok lokalizációja:
 Tápcsatorna: nucleus dorsalis nervus vagi
 Szív, légutak: nucleus ambiguus
 Nyálmirigyek, könnymirigyek: nuclei salivatorii
 Szem: nucleus endinger-westphal
2. Viscerális afferensek vetülése: nucleus tractus solitarii
 Vagus afferensek viscerotópiásan vetülnek a nucleus tractus solitariibe
 kardiovaszkuláris, gastrointestinális, thoracalis, abdominalis, valamint baro- és kemoreceptor
afferensek
3. A ventrolateralis medulla szerepe a vérnyomás és légzés szabályozásában
 keringés: rostalis és caudalis VLM
 légzés: dorsalis és ventralis respiratoricus neuronok
A hypothalamus funkcionális anatómiája. A hypothalamus afferens és efferens neurohumorális
kapcsolatai. A szenzoros, motoros és vegetatív működések és a viselkedés központi idegrendszeri
integrációja. Vegetatív működések agykérgi kontrollja.
A hypothalamus a diencephalon része, a thalamus alatt helyezkedik el, különböző magcsoportokból áll.

Rostszegény hypothalamus Rostgazdag

hypothalamus
I. praeopticus II. supraopticus III.tuberalis IV. mammilaris régió
régió régió régió
chiasma opticum felett tuber cinerelum corpus mamillare
nucleus praeopticus nucleus paraventricularis nucleus acuratus, nucleus mamillaris
(vérnyomás) és nucleus supraopticus nucleus VM és DM (memória- Papez-
(magnocellularis (parvocellularis gyűrű, szex)
magcsoport) magcsoport)
nucleus suprachiasmaticus nucleus VM
(biológiai óra) (jóllakottság közpot)
nucleus DM (GI tractus)
nucleus anterior (testhőmérséklet) nucleus posterior (testhőmérséklet)
A hypothalamus az autonom idegrendszer központi kapcsolóállomása, akár „rendezőpályaudvar”-nak is
nevezhetjók, mert átkapcsoló helye a
 hőszabályozásnak
 táplálék, energia, vízforgalomnak
 cirkadián ritmusnak, alvás ébrenlét ciklusnak
 stresszreakcióknak
 szaporodási funkcióknak

370
Az élettan alapkövei a homeosztázis és az adaptáció, hypothalamus ezekben nagy mértékben részt vesz. A
belső és külső környezet információi a hypothalamusba futnak be (közvetlen vagy közvetlenül)
Afferensei Efferensei
FLD (fassiculus longitudinalis dorsalis) (afferensek és efferensek egyaránt) → afferensek az FR-tól
efferensek az FR-hez, vegetatív agyidegmagvakhoz.
Stria terminalis Hypophysishez (adeno és neuro) axonokon és
Amygdalától fut ide a sulcus terminalisban, nucleus portális ereken keresztül (részletesen lásd: endokrin
caudatus mentén, limbikus rendszer pályakötege, rendszer élettana)
emocionális reakciók vegetatív válaszaiért felel.
Fornix Fasciculus mamillothalamicus (VA köteg)
hippocampusból fur a corpus mammilaréhoz, corpus mammilarétól a thalamus nucleus anteriorhoz
fimbria hippocampi folytatódik a crus fornicisben → (Papez gyűrű)
corpus fornicis → columna fornicis → corpus
mamilare
Fasciculus medialis telencephali (medialis előagyi Fasciculus mamillotegmentalis
köteg) corpus mamillarétól FR raphe magjaihoz
Amygdalaból, septum pellucidumtól, agytörzsből
ered a hypothalamushoz
Szaglési inger → vegetatív válasz
Tractus retinohypothalamicus Tractus hypothalamohypohysealis
ipRGC-k a retinában → spciális glandula sejtek Az infundibulomon keresztül szállnak le a
melyek intrinsic fotoszenzitivitással bírnak, tehát hypothalamus magnocellularis neuronjainak hosszú
ingerli őket a fény → belőlük indul ez a tractus a axonjai, majd belépnek a neurohypophisisbe.
hypothalamushoz
Keringési rendszerből a chemo- és Tractus hypothalamospinalis
baroreceptorokból vegetatív gerincvelői neuronokhoz
Nucleus tractus solitariiból viscerosenzoros axonok a lemniscus medialishoz
információk
Circumventricularis szervekből (ozmoreceptorok) nucleus tractus solitariiba (PSY szabályozás)
Thermoreceptorokból loccomotoros areához
efferens jelzéseket küld a végrehajtó periféria felé is
(szinaptikus kapcsolatok révén és neurohomonok
szekréciója révén)

Foglalja össze, mely idegi struktúrák tartoznak a limbikus rendszerhez és mik a főbb funkcióik.
-Struktúrái a féltekék belső széle mentén (limbus=szél, szegély, perem) helyezkednek el. Az egész agykéreg
felszínének csupán 4%-át foglalja el. A Papez-féle koncepció szerint a hippocampus, a hypothalamus, a
thalamus egyes részei, az agykéreg medialis felszínén lévő gyrus cinguli, valamint az őket összekötő
fehérállomány kötegek sorbakapcsolt neuronrendszert képeznek, amelyet a hozzákapcsolódó corticalis és
subcorticalis bemenetek tartanak működésben. Neuroanatómiai szempontból a szűk értelemben vett
limbikus rendszert a következő struktúrák alkotják:
 hippocampus és a gyrus dentatus
 fornix
 corpus mammillare
 fasciculus memmilothalamicus (Vicq d’Azyr köteg)
 nuclei anteriores thalami
 gyrus cinguli és a cingulum
 gyrus parahipppocampalis – cortex entorhinalis

371
Milyen szerepet játszik az amygdala és az agykéreg kapcsolata a kognitív és az érzelmi viselkedés
kialakításában?
Azok a sejtcsoportok, amelyeken keresztül a külvilágból származó ingerek viselkedési és autonóm
reakciókat (félelem, szorogás) váltanak ki, az amygdalában helyezkednek el
A félelmi válasz:
Állatokban az elhárítást kiváltó, averzív ingerek, autonóm, endokrin és szomatomotoros válaszreakciók:
 szívfrekvencia ↑
 artériás vérnyomás ↑
 légzési frekv. ↑ - tachypnoe
 nyálszekréció ↓
 katecholamin- ,az ACTH- és a glükokortikoidszekr. ↑
 az állat riadt, aggódva pásztázza környezetét, minden megkezdett aktivitását abbahagyja
 automatikus állkapocsmozgások
 gyakran vizelés és székelés (hasonló állapotokban emberben vizelési inger és/vagy hasmenés
jelentkezik)
Félelmi reakciót kiváltó afferensek:
 agykéreg
 thalamuson közvetlenül
Autonóm reakciókat kiváltó efferensek:
 hypothalamus felé
 agytörzs felé (a hypothalamus szervezi a reakciót)
A basolateralis amygdalának van szerepe az emocionális jelentőségű események rögzítésében.
Milyen kapcsolat van a limbikus rendszer és a vegetatív (autonóm) idegrendszer között? A
homeosztatikus szükséglet, motivált viselkedés, és az agyi „jutalmazórendszer" kapcsolata.
Egyes fiziológiai ténykedések, mint az evés, szexuális aktivitás „jutalmazott működések”, örömöt, gyönyört
okoznak (eufória). Azokat az agyi struktúrákat, amelyek felől ismételt öningerlés váltható ki, összefoglalóan
az agy „jutalmazási rendszer”-ének nevezték el.
Fő struktúrája: a ventralis tegmentalis areaból (VTA) kiinduló dopaminerg neuronok, amelyek a nucl.
accumbens dopaminérzékeny neuronjaihoz futnak
 a VTA neuronjaihoz futnak be a természetes „jutalommal járó” ingerek (táplálkozás,szex) →
dopaminfelszabadulás → nucl. accumbens aktiválás
 gátló GABAerg interneuronok tónusosan gátolják a dopaminleadást
o ezen neuronok transsynapticus gátlása (pl. opiátokkal) fokozza a dopamin leadást
(gátlásoldás)
 a rendszer aktiválható mesterséges, egészen különböző hatású exogén kémiai anyagokkal (kokain,
amfetaminszármazékok, ópiátok, nikotin, etil-alkohol, kannabinoidok stb. Az anyagok hatásában
közös, hogy a nucl. accumbens dopaminreceptorral bíró neuronjainak aktivitását növelik, az ehhez
vezető út azonban különbözik.
Milyen mechanizmusokon keresztül hatnak a felsorolt anyagok?
 kokain: gátolja a praesynapticus visszavételt lehetővé tevő dopamintranszportert → meghosszabbítja
a dopamin hatásának időtartamát
 nikotin: VTA neuronok nikotinos Ach-receptorára hatva depolariálja a sejtet →
dopaminfelszabadulást indukál
 opiátok ( a növényi eredetű morfin, az ebből kémiai módosítással előállított diacetilszármazék, a
heroin) ”csillapítják” azoknak az interneuronoknak a működését, amelyek tónusosan gátolják a VTA-
neuronok dopaminfelszabadulását (gátlásoldás)
Ezen anyagok egy részének hatására a nucl. accumbens neuronjaiban olyan génátírási folyamatok
fokozódnak, amelyek következtében csökken a sejtek transzmitterérzékenysége, és az eufória kiváltásához

372
egyre nagyobb mennyiségű hatóanyagra van szükség (droghozzászokás). Tartós használatuk így végül is
függőséghez, dependenciához vezet, hiányukban súlyos, esetenként életveszélyes pszichés és szomatikus
elvonási tünetek lépnek fel (az utóbbi az autonóm működéseket érinti).
Hangulat, kedélyállapot
Az egyén különböző eseméynekre affektusokkal reagál : ezek skálája az eufóriától a megelégedésen,
meglepődésen, haragon, aggódáson, csalódáson keresztül a szomorúságig, kétségbeesésig, depresszióig
terjed
 tarthat percekig, órákig, napokig, majd visszaáll a megszokott kedélyállapotba
 kóros: kedélyváltozások eltúlzottak, esetleg minden ok nélkül, hosszú ideig tartanak, egyes esetekben
hirtelen egyik szélsőségből a másikba váltanak át
 ezek kialakulásában részt vesznek:
o a rostralis raphe magvakból eredő szerotonerg projekciók
o és a lateralis tegmentális areaból kiinduló noradrenerg felszálló projekciók
 subgenualis régió működési zavara→depresszió kialakulása

373
 81. ELECTROENCEPHALOGRAM (EEG) ÉS AZ ALVÁS-ÉBRENLÉT
ÉLETTANA. A CIRKADIÁN RITMUS ÉS A TOBOZMIRIGY

Mi az elektrofiziológiai alapja és eredete az elektroenkefalogramnak?

Az agyműködés megismerésében jelentős szerep jutott a működést kísérő elektromos jelek felfedezésének;
az elektroencefalográfia (EEG), a magnetoencefalográfia (MEG) és a kiváltott potenciálok vizsgálata
mára a kutatás és a klinikai diagnosztika nélkülözhetetlen része.
Az elektrokardiográfiának a 20. század elején történt kifejlesztése után elméletileg lehetségesnek tűnt, hogy
a neuronalis aktivitás elektromos jeleit a koponya felszínéről is elvezessék. Ez azonban nehezebb feladatnak
bizonyult, mint az elektrokardiográfia megvalósítása: az EEG-jelek a μV-os tartományba esnek, míg az
EKG-jelek mV-os nagyságrendűek. További jelentős különbség, hogy az EKG-jelek egy 300 grammos szerv
sejtjeinek szinkronizált potenciálingadozásai, az agyban viszont sokkal kisebb areák elektromos aktivitása
jelenik meg. Mindezen nehézségek ellenére az 1920-as évek kezdetén az emberi koponya felszínéről
elektroencefalogramot sikerült elvezetni. A feltárt agy felszínéről elvezetett elektromos
potenciálváltozásokat elektrocorticogrammnak nevezzük, emberen ezt csak kivételesen, agyműtétek
alkalmával regisztrálják.
A klinikai célokra végzett EEG-vizsgálatokban két elvezetési módot alkalmaznak. Az unipoláris
elvezetésekben a koponya felszínén elhelyezett elvezető elektródok és az ezektől távolabb (pl. a fülcimpán)
elhelyezett indifferens elektród közötti potenciálváltozásokat regisztrálják. A bipoláris elvezetési móddal két
corticalis régió közötti potenciálváltozásokat követik. A klinikai gyakorlatban, a standard PENFIELD–
JASPER-elektródelhelyezést használják, és a potenciálváltozásokat többcsatornás elektroencefalográf
segítségével szimultán regisztrálják.

A különböző típusú corticalis neuronok – közöttük a piramissejtek, kosársejtek és csillagsejtek – corticalis

rétegekbe szerveződött eloszlása alapján K. Brodmann az agykérget 52 citoarchitektoniai mezőre
(Brodmann-féle mezők vagy areák) osztotta fel. A piramissejtek sejttestjei a 3-as, 4-es és 5-ös rétegekben
helyezkednek el.
Az EEG-hullámok keletkezésének megértéséhez az agykérget alkotó neuronokat egyszerűsítve
piramissejtekre és nem piramissejtekre osztjuk fel. A piramissejtek dendritjei a felszínre merőlegesen
rendezettek, felnyúlnak az 1-es és 2-es rétegbe. Ezekben a rétegekben végződnek ingerlő synapsisokkal a
thalamus nem specifikus magjaiból származó axonok; a specifikus thalamusmagokból származó axonok a 3-
as és 4-es rétegekben adnak synapsist. (Gátló synapsisok főként a sejttesteken találhatók.)
A piramissejtek és apicalis dendritjeik rendezett elhelyezkedése az alapja az elektroencefalogram
létrejöttének. Az EEG hullámait a piramissejtek apicalis dendritjeinek postsynapticus potenciáljai
374
generálják, amelyeket a hozzájuk futó afferensek
ingerületei váltanak ki. A postsynapticus membránon
beáramló pozitív ionok elektromosan negatív „elfolyás”-t,
(angolul sink) képeznek. Ezáltal az ingerelt piramissejtek
elektromos dipólusként viselkednek: az áram a mélyebben
fekvő pozitív „forrás” (angolul source, anatómiailag
a perikaryon) felől a dendritek felé folyik. Az
extracelluláris áramok aránylag kis ellenállású folyadékon
keresztül folynak: a forrás és az elfolyás között aránylag
kicsiny, μV nagyságrendű feszültségkülönbség keletkezik,
ami térpotenciálok formájában terjed a környező
szövetekre. Ezt a kicsiny feszültségkülönbséget regisztrálja
a fejbőrön keresztül az elektroencefalográf. (Emlékezzünk
rá, hogy az intracellulárisan regisztrált
membránpotenciálok mV-os nagyságrendűek.)
Alapvető fontosságú, hogy az EEG-n csak azok a
dipólusok jelennek meg, amelyek a koponya görbületére
merőlegesek. Ez annyit jelent, hogy csak a koponya
érintőjére merőleges orientációjú piramissejtek szerepelnek
az EEG keletkezésében. Ilyen helyzetű piramissejtek csak a gyrusok konvexitasán találhatók. A sulcusokban
fekvő piramissejtek aktivitása nem jelentkezik az EEG-n, mivel ezek dendritjei a koponya felszínével
párhuzamos lefutásúak. Az EEG számára „látható” területek „láthatatlan” területekkel váltakoznak, amely
utóbbiak azonban a magnetoencefalogramon jelentkeznek
Az előzőkből érzékelhető, hogy agykérgi akciós potenciálok nem szerepelnek az EEG-görbe keletkezésében.
Milyen hullámtípusokat különböztethetünk meg az EEG-n, és ezek milyen viselkedési állapotokhoz
köthetők?
A különböző elvezetésekben egyidejűleg regisztrált EEG-
hullámok ránézésre is különböznek. Az EEG-hullámokat
egyrészt frekvenciájuk (Hz), másrészt μV-ban kifejezett
amplitúdójuk alapján osztályozzuk. A nagyobb amplitúdójú
hullámok egyszerűen nagyobb mértékű szinkronizációt
jelentenek.
A hullámok egyik alaptípusa az alfa-hullám; ezek
frekvenciája 8–13 Hz között van (alfa-ritmus, amit az EEG
felfedezőjéről, Hans Bergerről Berger-ritmusként is
említenek). Ez az EEG-hullám-sorozat – főként az
occipitalis régióban – éber állapotban, de teljes szellemi
nyugalomban, vizuális ingerektől mentesen (csukott
szemmel) regisztrálható. Ha a vizsgált személy kinyitja a
szemét vagy figyel (pl. csukott szemmmel számolási
feladatot old meg), az alfa-ritmus új mintázatra vált,
amelynek frekvenciája nagyobb, 13 Hz feletti, amplitúdója
kisebb, ez a béta-ritmus. Az alfa-ritmusból a béta-ritmusba
való átmenet az EEG deszinkronizációja vagy alfa-blokád néven ismeretes.
Modern technikákkal lehetséges a 30–80 Hz frekvenciatartományba eső (átlagosan 40 Hz) hullámok
regisztrálása is, amelyeket gamma-hullámként említenek. Ezt a ritmust lehet rendkívül intenzíven
koncentráló állapotban (emberben és állatban egyaránt) észlelni.
Egészséges emberek elektroencefalogramja még standardizált körülmények között is rendkívül egyéni.

375
Magyarázza el a kiváltott válaszok felvételének módszertani alapjait, a kiváltott válaszok jelentőségét.
Olyan non-invazív vizsgálatok, melyekkel központi idegrendszer különböző pályarendszereinek
funkcionális állapotáról kaphatunk információt.
Hatalmas előnye, hogy akkor is képes kóros működést kimutatni, amikor még klinikai tünet nem merült fel,
illetve a képalkotó módszerek sem feltétlenül mutatnak még strukturális eltérést.
A szenzoros kivltott válasz vizsgálatok lényege az, hogy egy adott szenzoros ingerrel való ingerlés során az
annak megfelelő központi idegrendszeri területeken bizonyos latencia elteltével egy elektromos válasz,
potenciálváltozás jön létre, melyet a skalpra helyezett felületes elektródával regisztrálni tudunk.
A válasz latenciája tükrözi a központi idegrendszer adott pályarendszerének vezetési idejét, melyet
normálértékekhez viszonyítanak.
Hogyan változik az agyi aktivitás (EEG) az ébrenlét, non-REM és REM alvási fázisok alatt?
Az alvási stádiumok pontos analízisére, az alvás mélységének és az idegi folyamatok kapcsolatának
feltárására először az elektroencefalográfia nyújtott lehetőséget. Az elalvást egy olyan rövid periódus előzi
meg, amelyben az alfa-ritmus dominál: az elalvás időszakában az alfa-hullámok csoportokba szedődnek.
(Ezt régebben külön stádiumként tartották számon, ma nem különítjük el önálló szakaszként.) Az elalvást
követő 1. alvási stádiumban a hullámok amplitúdója csökken, és megjelennek az alacsony frekvenciájú (5-7
Hz), kis amplitúdójú théta hullámok. A 2. stádiumban jelennek meg a 12-14 Hz frekvenciájú hullámok
csoportjai: ezek alvási orsókba rendeződnek, amelyek nagyobb amplitúdójukkal kiemelkednek a háttérből.
(Az alvási orsókat szabályosan növekedő, majd csökkenő amplitúdójú hullámok jellemzik, amelyek burkoló
görbéje orsó alakú.) Egy-egy ilyen orsó 1-3 s-ig tart, az orsók 3-10 másodpercenként követik egymást. Ezek
a hullámcsoportok főként a szenzomotoros kéreg felett regisztrálhatók, innen kapták a szenzomotoros
ritmuselnevezést. Az alvási orsók megjelenése egybeesik a tudatos percepció elvesztésével, és az elalvás
kétségtelen indikátorai. Az ábrán látható K-komplexek epizodikusan megjelenő nagyobb amplitúdójú
bifázisos hullámok, amelyek kiemelkednek az alacsonyabb feszültségű környezetből. Az 1. és a 2. stádium
felel meg a felületes alvás szakaszának.
Az alvás további mélyülésével az EEG-hullámok növekvő mértékben szinkronizálódnak. A 3.
stádiumban az alvási orsók között szabálytalan időközökben már feltűnnek a 0,5-3 Hz frekvenciájú és nagy
amplitúdójú delta-hullámok. Az alvás 4. stádiumát a delta-aktivitás jellemzi, a stádiumot delta-alvásnak is
nevezik. A delta-alvás alatt jelentkeznek a leglassabb, 0,2-0,5 Hz frekvenciájú potenciálváltozások (ezeket
nem jelölték görög betűvel, mivel regisztrálásukra a régebbi EEG-készülékek még nem voltak alkalmasak).
A 3. és 4. stádium felel meg a mély alvásnak, amelyből az alvó személy csak viszonylag erős külső
ingerekkel ébreszhető fel. Az 1−4. stádiumokat együttesen lassú hullámú alvásnak (slow wave sleep;
egyesek csak a 3-4. stádiumot nevezik így) vagy – szembeállítva az alább leírásra kerülő REM-alvással –
nem REM-alvásnak (non-REM-alvásnak)nevezik, és NREM-alvásként rövidítik.
Mind a négy leírt alvási stádiumban az izomtónus csökken, de nem szűnik teljesen meg, a szívfrekvencia és
a vérnyomás valamelyest alacsonyabb, mint az ébrenlét alatti nyugalmi állapotban. Az emberek többsége
alvás alatt kb. 20 percenként változtatja testhelyzetét.
Az alvás mélységének maximumát (4. stádium) az elalvást követően kb. 45 perc múlva éri el, majd a 3. és 2.
stádiumokon keresztül visszatér az 1. stádiumba. Ekkor, az alvás kezdetétől számított kb. 90 perc elteltével
meginduló szakaszban az EEG deszinkronizálódik, és az elektromiográfiával követhető izomtónus
nagymértékben csökken (kivételt képeznek a külső szemizmok, a középfül izmai és a légzőizmok).
Elektrookulográfiával a szemgolyó gyors, rángásszerű mozgásait lehet regisztrálni: ezekről a jellemző
mozgásokról kapta az alvásnak ez a fázisa a „gyors szemmozgások stádiuma” nevet: a nemzetközi
elnevezés az angol rapid eye movements alapján REM-alvás, és ez az elnevezés honosodott meg a magyar
szaknyelvben is. (A REM-alvást paradox alvás, aktív alvás vagy deszinkronizált alvás néven is említik.) A
REM-alvás mindig egy felületes alvási stádiumból alakul ki, a mély alvás egészséges egyénekben nem megy
át közvetlenül REM-alvásba. A REM-szakaszban az alvó személy csak erős külső ingerekkel ébreszthető
fel.

376
Az első REM-szakasz kb. 10 percig tart. Ezt követően a már ismertetett szakaszok az említett sorrendben
ismétlődnek (REM → 1. → 2. → 3. → 4. → 3. → 2 → 1. → REM → ...). Az éjszakai alvás alatt 4–6 ciklus
figyelhető meg, de az éjszaka előrehaladtával a 4., majd a 3. stádium eltűnik, az alvás egyre felületesebbé
válik, a REM-stádiumok időtartama hosszabbodik. A spontán ébredés vagy az 1., vagy a REM-stádiumból
alakul ki. Az ismertetett szabályosságokban azonban igen nagy az egyéni variabilitás, és ugyanabban a
személyben is a naponkénti változatosság.
Jellemezze a non-REM alvás fázisát! Jellemezze a REM alvás fázisát!
A Non-Rapid Eye Movement (rövidítése NREM, gyors szemmozgás nélküli”)
Az alvás kezdetén az izmok állapota még az éber állapothoz hasonló, a szívritmus és a légzésszám azonban
már csökken. Az alvásnak ezt az időszakát gyors-szemmozgás-nélküli (NREM) fázisnak vagy lassú hullámú
alvásnak (LHA) nevezik. Az NREM fázis alatt áll helyre a szervezet energiája és ilyenkor szabadulnak fel a
növekedési hormonok.
A Rapid Eye Movement (rövidítése: REM, „gyors szemmozgás”)
A légzés ilyenkor szabálytalanabb, gyorsabb és kevésbé mély. A szemek gyors mozgást végeznek
mindenféle irányban, a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra. Az álmok túlnyomó többsége a
REM fázisban történik. A vizsgálatok szerint ekkor az agynak azok a területei aktívak, amelyek a
tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. A REM fázisból a legkönnyebb
felébredni, ez gyakran meg is történik (rövid időre, néhány másodpercre) de erre a reggeli felébredésnél nem
emlékszünk.
Írja le az emberi alvás jellemzőit (alvásciklusok hossza, száma, non-REM/-REM változása az alvási
periódus során).
Az elalvástól a természetes ébredésig tartó időszak alatt az alvás mélysége előre jelezhető módon ismétlődő
ciklusokban változik. Az ébren töltött időtartam hosszával egyenes arányban nő az elalvásra való
hajlandóság.
Egy alvási ciklus 90-120 percig tart, ezalatt 4 NREM és 1 REM fázis különíthető el, melyek a
következőképpen követik egymást: 1, -2, -3, -4, -3, -2, -1 – REM.
Azonban meg kell jegyezni, hogy az alvás előrehaladásával fokozatosan eltűnik a 4. és 3. NREM fázis.
Ilyen ciklusból egy éjszaka alatt 4-6 fordul elő.
Milyen szabályozó mechanizmusok játszanak szerepet a non-REM, REM alvás, valamint az ébrenléti
állapot szabályozásában? (agyterületek, neurotranszmitterek, cirkadián ritmus: alvás-ébrenlét).
A EEG szinkronizációja a thalamocorticalis
kapcsolatokra és a thalamuson belüli neuronkörökre
vezethető vissza. A thalamus nem specifikus magvaihoz
befutó afferens impulzusok azokban átcsatolódnak; a
thalamocorticalis axonok nemcsak a kérgi
piramissejteket aktiválják, hanem visszakanyarodó
kollaterálisokat is küldenek a thalamus gátló
interneuronjaihoz; ezek hiperpolarizálják a felszálló
axonokat küldő thalamocorticalis neuronokat (rekurrens
kollaterális gátlás). Mintegy 100 ms után a
hiperpolarizált thalamicus neuronokban posztinhibítoros
kisülés keletkezik (posztinhibítoros „visszacsapási
jelenség”, angolul rebound): ennek oka, hogy a
hiperpolarizáció nyitja a sejtek különleges Ca2+-
csatornáit, ezek Ca2+-akciós potenciálokat generálnak, majd ismét indul a hiperpolarizációs ciklus. A cortex
piramissejtjein ezért ritmikus és szinkronizált potenciálváltozások mutatkoznak: amikor a thalamus gátlás
alatt van, a cortex „csendes”, a visszacsapás alatt a piramissejtek aktiválódnak. A thalamusban keletkezett
ritmust a thalamushoz futó impulzusok módosítják.

377
A reticularis mag szerepe az alvási orsók keletkezésében
A thalamus reticularis magja, neuronjainak sűrű dendro-dendriticus összeköttetései következtében
egységesen működik. A reticularis mag projekciói a thalamuson belül maradnak, a reticularis axonok a
különböző kéregrészekhez futó neuronokon végződnek (thalamocorticalis projekció). A reticularis mag
felelős az alvási orsók keletkezéséért: intracelluláris elvezetésekkel kimutatható, hogy a mag neuronjai az
alvási orsóknak megfelelő ritmust mutatnak. A reticularis mag thalamuson belüli összeköttetéseinek
megszakítása megszünteti az alvási orsókat. A nucleus reticularis-thalamocorticalis projekció alakítja ki az
alvási orsók kétoldalt szinkrón ritmusát.
A reticularis mag sejtjeinek túlműködése túlzott kérgi szinkronizációhoz, alvás alatt jelentkező görcsös
állapot fellépéséhez vezet. A felületes alvás stádiumában, arra hajlamos egyénekben gyakoriak az ún. „petit
mal” rohamok.
Az alvás jelentősége a kéregműködés fenntartásában
A thalamus, mint egy képzeletbeli kapu, az afferens információk kéreg felé áramlását szelektálja.
Valószínűnek látszik, hogy a thalamus alvás alatti szinkronizáló aktivitása valamilyen módon elzárja a kéreg
felé haladó információ útját, miközben azonban az egyes kéregsejtek – intracellulárisan regisztrált –
aktivitása nem szünetel. Általános vélemény szerint az alvás lényege éppen az lenne, hogy a corticalis
neuronok időlegesen megszabadulnak az új információk folyamatos áramlásától, és közben feldolgozhatják
az előzetesen megkapott és időlegesen tárolt információkat.
A kérgi működés váltakozásáért felelős kéreg alatti struktúrák
A híd rostralis és a középagy caudalis részeinek találkozásánál – paramedián elhelyezkedésben – indul ki az
a felszálló rendszer, amely deszinkronizálja a szinkronizált corticalis aktivitást, fenntartja az aktívan figyelő
állapotot. Alvó állatokban a terület elektromos ingerlésének hatására megszűnik a lassú ritmus és az alvási
orsók, és ezek helyét az éber állapotra jellemző deszinkronizáció veszi át („arousal”). A terület sebészi
leválasztása a tőle cranialisan lévő struktúrákról alvásszerű állapotot hoz létre. A formatio reticularisban
elhelyezkedő rendszert első leírói ascendáló reticularis aktiváló rendszernek nevezték el.
A felszálló rendszer két párhuzamos projekcióval befolyásolja a kéregaktivitást. Mind a két felszálló
projekció nélkülözhetetlen az ébresztéshez („tudatos állapothoz”), emberben bármelyikük sérülése károsítja
vagy megszünteti az öntudatot.
A thalamust beidegző projekció a thalamus intralaminaris magjaihoz, a relémagokhoz, valamint a thalamus
aktivitásában kulcsszerepet betöltő reticularis maghoz fut; innen a thalamocorticalis projekció szétágazik a
teljes kéreghez.
A felszálló projekció másik ága a hypothalamusban átcsatolódva [ventrolateralis praeopticus
mag (VLPO), tuberomamillaris mag (TMN)] részben közvetlenül szabályozza a kéregaktivitást, a VLPO-
ból kiinduló pályák pedig visszacsatolnak a tuberomamillaris maghoz, a felszálló ébresztő rendszer egyes
részeihez [raphe magvak, locus coeruleus (LC), laterodorsalis tegmentalis
magvak(LDT), pedunculopontin tegmentalis magvak (PPT)].

378
Agyi elektromos aktivitás különböző szintű átmetszések után
Az ébrenléti állapot, a kérgi elektromos hullámok deszinkronizációja kialakulásának egyik feltétele a híd és
a középagy határán elhelyezkedő paramedialis neuroncsoportok épsége. Macskán az alsó agytörzsön
keresztül vezetett metszés nem befolyásolja a deszinkronizált ébrenléti kérgi aktivitást („encephale isolé”).
Ezzel szemben a colliculus inferior és superior közötti átmetszést követően a kérgi aktivitás
szinkronizálódik, a hullámok frekvenciája csökken, amplitúdójuk nő, az állat többé fel nem ébreszthető,
alvásszerű állapotba kerül („cerveau isolé”).

Az agyi elektromos aktivitás az agytörzs két szintjén végzett átmetszés után (macska) .
A: „encephale isolé”; az állat a beavatkozást követően éber, az EEG alacsony feszültségű, gyors
hullámokból áll (deszinkronizált állapot). B: „cerveau isolé”, az állat nem reagál, az EEG magas feszültségű,
lassú (szinkronizált állapot)
A hypothalamus szerepe az alvásban és az ébresztésben
A hátsó hypothalamusban ébrenlétet, a praeopticus areában elalvást előidéző régió van. A hátsó lateralis
hypothalamus egyes neuronjainak neurotranszmittere egy peptidcsalád, amelyet két munkacsoport
egymástól függetlenül fedezett fel, és így két néven szerepel: orexin (étvággyal kapcsolatos peptidek),
ill. hypocretin(szerkezete alapján hypothalamic secretin). Jelenleg mindkét név, gyakran egymáshoz
kapcsolva használatos (orexin/hypocretin neuronok). A hátsó lateralis hypothalamus orexin/hypocretin
neuronjai nélkülözhetetlenek az ébrenléti állapothoz. A peptideket tartalmazó neuronok ébrenlét alatt
aktívak, és egyrészt az ébresztő rendszer felé, másrészt diffúzan az egész agykéreg felé projiciálnak. Az
orexin/hypocretin neuronok aktivitása csökken a non-REM-alvás alatt, és teljesen megszűnik a REM-
szakaszban.
A ventrolateralis praeopticus mag (VLPO) működése – elektromos aktivitása és a működéssel összefüggő
neurokémiai változások alapján – az alvással mutat korrelációt. A VLPO GABA-erg és galaninerg gátló
projekciót küld az ébresztő rendszer előbb említett részeihez: a két rendszer reciprok kapcsolatban áll
egymással. (A VLPO a tuberomamillaris mag felől hisztaminerg, a locus coeruleus felől noradrenerg és a
raphe magokból szerotonerg bemenetet kap, ezeket közös néven monoaminerg bemenetnek nevezik.)
Az egyes neuroncsoportok működését leíró modellben az ébrenléttel összefüggő neuronok és a VLPO-
neuronok reciprok, kölcsönösen gátló kapcsolata egy bistabil, technikai kifejezéssel „flip-flop” típusú

379
rendszert képeznek. Ennek mindkét tagja hatásosan erősíti saját magát, és gátolja a másikat; ennek
eredményeképpen csak két stabil állapota van (vagy ébrenléti, vagy alvó), és normális körülmények között
nem – vagy csak nagyon rövid időre – alakul ki átmeneti (félig alvó, félig ébrenléti) állapot. Ezt a „flip-flop”
átkapcsolót irányítja vagy az alvás, vagy az ébresztés felé az említett cirkadián és homeosztatikus
szabályozás.
A modellt alátámasztja, hogy kísérleti állatokban a VLPO sérülését követően – az önmagát erősítő
mechanizmus hiányában – a szabályozó kör közelebb kerül az átmeneti állapothoz, és ennek következtében
az állatok gyakrabban alszanak el, és gyakrabban ébrednek fel (azaz mind az alvási, mind az ébrenléti
szakaszaik rövidebbek). A rendszer kóros működéséből kialakuló állapot a narcolepsia.
Hogyan változik a légzés, a szívműködés-keringés, a veseműködés, a gastrointestinális működés, a
szemmozgás, izomtónus és az endokrin funkció a non-REM és REM alvás alatt?
NREM
 EEG hullámok szinkronitása fokozódik, frekvencia csökken
 izomtónus csökken
 légzési frekvencia csökken
 szívfrekvencia, vérnyomás csökken (10-30%)
 agy- és testhőmérséklet lassan csökken
 nem dominálnak mindig az építő folyamatok, csak az elején!
 alapanyagcsere csökken
REM
 EEG hullámok szinkronitása csökken, fokozott agyi aktivitás
 izomtónus megszűnik (kivétel: szem, légzőizmok, fül)
 légzési- és szívfrekvencia-, valamint vérnyomás-ingadozások
 agyhőmérséklet meredeken emelkedik
 hőszabályozás átmenetileg szünetel
 férfiakban: peniserectio
 nőkben: clitoriserectio és hüvelyi vérbőség
Ismertesse a cirkadián ritmus fogalmát és legfontosabb jellemzőit (genetikailag determináltan egy
belső, önfenntartó pacemaker által létrehozott, egyes külső ingerekhez szinkronizálódó, kb. 24 óra
periódusidejű biológiai változás).
Olyan nagyjából 24 órás ciklus, ami az élőlények biológiai, fiziológiai folyamataiban vagy viselkedéseiben
lép fel.
 Genetikailag determináltan egy belső, önfenntartó pacemaker által létrehozott, egyes külső
ingerekhez szinkronizálódó biológiai változás.
 Ezek a ritmusok lehetővé teszik, hogy az élőlények számítsanak a környezeti körülmények szabályos
változásaira és azokra fel tudjanak készülni.

380
Adjon példákat cirkadián ritmussal rendelkező élettani jelenségekre (testhőmérséklet, növekedési
hormon-, kortizolszekréció).
Cirkadián ritmussal rendelkező élettani jelentőségek:
 növekedési hormon szekréciója
 táplálkozás
 testhőmérséklet
 kortizol szekréció
 alvás-ébrenlét
Ismertesse a hypothalamus nucl. suprachiasmaticus (SCN) tulajdonságait, melyek alkalmassá teszik a
cirkadián pacemaker (Zeitgeber) funkció betöltésére.
„Belső óra”.
Páros mag a chiasma opticumból
dorsalisan a III. agykamrától
lateralisan. A hypothalamus része. A
benne ejátszódó transzkripciós és
transzlációs folyamatoknak
genetikailag meghatározott endogén
ritmusa mutatható ki. Megsemmisülése
esetén a szabályos alvás ébrenlét
ritmus teljes hiánya lép fel.
A külső környezet jeladói képesek
felülírni működését, ezek közül a
fény/sötétérzékelés periodikus
változása a legnagyobb jelentőségű.
Ezen magokból indulnak ki azok a fel-
és hátrafelé ívelő pályák, amelyek a
különböző, fentebb említett
funkciókban megjelelő cirkadián
ritmust vezérlik.
Dorsalis subparaventricularis zóna (dSPZ) felé ívelő projekció a testhőmérséklet napi ritmusának
organizációjában játszik szerepet.
Ventralis subparaventricularis zóna (vSPZ) felé ívelő projekció az alvás-ébrenlét ritmusának kialakításában
fontosm ezen pálya a hypothalamus dorsomedialis magjához (DMH) jut el, mely mag szerepel az alvás
ébrenlét, a locomotor aktivitás, a táplálkozási és a kortikoszteroidszekréciós folyamatok ritmusának
kialakításában.
A retina speciális ganglionsejtjeit a retinohypothalamicus pálya kapcsolja ide.
A suprachiasmaticus mag összeköttetései
A: A hypothalamushoz befutó ingerületek eredete. B: A hőszabályozás napi ritmusában szereplő
összeköttetések. C: A melatonin- és a kortikoszteroid szekréció napi ritmusában szereplő összeköttetések. D:
Az alvás/ébrenlét és a táplálkozás napi ritmusában szereplő összeköttetések. ARC: nucleus arcuatus; CRH:
kortikotropin releasing hormon; DMH: dorsomedialis mag; dSPZ: dorsalis subparaventricularis zóna; LHA:
lateralis hypothalamus area; MCH: melaninkoncentráló hormon; MPO: medialis praeopticus régió; PVHd:
dorsalis parvocellularis paraventricularis mag; PVHm: medialis parvocellularis paraventricularis mag; SCN:
suprachiasmaticus mag; TRH: TSH-releasing hormon; VLPO: ventrolateralis praeopticus mag; VMH:
ventromedialis mag; vSPZ: ventralis subparaventricularis zóna

381
Ismertesse a retinohypothalamicus pálya szerepét az SCN aktivitásának fény-sötét ciklushoz történő
illesztésében.
Az SCN a megvilágítás mértékéről a retinán keresztül szerez tudomást.
A retinában találhatóak a speciális ganglionsejtek, melyek a fotopigment egy változatát, a melanopszint
tartalmazzák (11-cisz-retinál prosztetikus csoport, de a többi fotopigmenttől eltérő fehérje).
Ezek a ganglionsejtek az általános megvilágításra érzékenyek.
A sejteket a retinohypothalamicus pálya kapcsolja össze a suprachiasmaticus maggal, ezáltal a fény/sötétség,
a nappal/éjjel változásai hozzákapcsolódnak az endogén cirkadián ritmushoz.
Ismertesse a tobozmirigy felépítését, vegetatív beidegzését, valamint a pinealocyták által termelt
hormont (melatonin).
A közti agy és a közép agy határán a commisura habenularumon lóg,
tövében a III. agykamra los nyúlványa nyomul be (recessus pinealis).
Az evolúciós során eredetileg fényérzékelő szerv volt. Két féle sejtet
tartalmaz, pinealocíták és gliasejtek.
Idegsejteket nem tartalmaz, viszont a felső nyaki szimpatikus dúcokból
adrenerg szimpatikus rostok lépnek be a mirigybe (nervi conarii).
Acervulis cerebri: agyhomok, szerves alapvázú koncentrikus
rétegekben lerakódott Ca2+ és Mg2+-só tartalmú szemcsék, melyek az
életkorral haladva fokozatosan szaporodnak fel a tobozmirigyben.
Pinealocyták:
 kötegekben, rozettákban helyezkednek el
 nyúlványaik az erek felé neurohormonális végződéseket
alkotnak
 melatonint termelnek
A melatonin triptofánszármazék, a tobozmirigyben (corpus pineale)
választódik el és kerül a vérbe; plazmaszintje jelentős napszaki
ingadozást mutat, éjjel a legmagasabb és délután a legalacsonyabb. A melatoninszekréciót a
suprachiasmaticus mag vezérli: a pálya a köztiagyból indul, leszáll a gerincvelőbe, ott az intermediolateralis
oszlopban szimpatikus praeganglionaris neuronokra, majd a corpus pinealét beidegző noradrenerg
neuronokra csatolódik át. Feltételezik, hogy a melatonin a központi idegrendszerben modulátor hatásokat
fejt ki.
Mit tudunk a melatonin fiziológiás hatásairól? (Melatonin receptorok, endokrin cirkadián
transducer)
Fiziológiás hatásai
 cirkadián, cirkannuláris ritmus szabályozása
 hatása van a hypophysisre, hasnyálmirigyre, mellékpajzsmirigyre, mellékvesére, nemi mirigyekre,
nucleus arcuratusra
 antioxidáns hatás
 Bizonyos vizsgálatok alapján, a tobozmirigyben termelődik egy dimetiltriptamin (DMT) nevű anyag
amely erős hallucinogén, és feltételezhetően ez az anyag hátszik szerepet az álmok vizuális
megjelenésében.
Mindhárom típusú melatonin-receptor G-protein-csatolt.
 MT1 vagy Mel1A két helyen fordul elő az emlősök agyában:
o az agyalapi mirigy pars tuberalis-ában, és a melatonin reproduktív hatásaiért felelős
o a hipotalamusz nucleus suprachiasmaticus-ában, és a napi biológiai óra, a cirkadián
ritmus működéséért felelős.
 MT2 vagy Mel1B az emlősök retinájában található.
 az MT3 vagy Mel1C típusú receptort madarakban és kétéltűekben azonosították.

382
 82. KOGNITÍV MŰKÖDÉSEK, A BESZÉD IDEGRENDSZERI
SZERVEZÉSE. AZ IDEGRENDSZER PLASZTICITÁSA, TANULÁS ÉS
MEMÓRIA

Definiálja a kognitív működések fogalmát és sorolja fel az ide tartozó funkciókat! Domináns félteke
fogalma.
Kognitív: Megismerő, a megismerésre vonatkozó, gondolkodáson alapuló.
A kognitív idegtudomány egy tudományterület, mely a megismerés biológiai hátterének tudományos
vizsgálatával foglalkozik, különös hangúlyt fektetve a mentális („szellemi”) folyamatok idegi alapjára.
Meghatározott agyi működések meghatározott agyi strukúrákohoz kapcsolódnak. Kognitív folyamatok:
 figyelem, percepció (észlelés,érzékelés), felismerés
 asszociáció, emlékezet, képzelet, gondolkodás
 megértés, felejtés
Jelenlegi nézetünk, amely szerint meghatározott mentális működések jól meghatározott agyi struktúrákhoz
kapcsolódnak, a neuroanatómia, neurofiziológia, neuropatológia és klinikai neurológia fejlődésével
párhuzamosan alakult ki.
Előbb post mortem vizsgálattal, később pedig in vivo képalkotásos módszerekkel mutatták ki, hogy a
kétoldali temporalis area (planum temporale) nagysága különbözik. A vizsgált emberek 65%-ában a bal
oldali, míg 10%-ában a jobb oldali struktúrák bizonyultak nagyobbnak, és a vizsgált emberek mindössze
25%-ában volt a két oldal hasonló méretű. A morfológiai aszimmetria már a magzatban is kimutatható. A
két agyfélteke közötti funkcionális különbségek szisztematikus vizsgálata alapján R. Sperry a beszéddel
összefüggésben álló féltekét domináns, a másikat nem domináns féltekének nevezte el.
Az agykéreg asszociációs areái
A szenzoros és szomatomotoros mezők az agykéreg teljes felületének kevesebb mint 50%-át teszik ki. A
szenzoros és szomatomotoros területeken kívüli agykérget nevezzük asszociatív kéregnek. Az elnevezés
eredetileg abból a feltevésből származott, hogy ezek a corticalis areák jelentenék egyrészt a szenzoros és a
szomatomotoros funkciók közötti kapcsolatot, másrészt a különböző specifikus érzőpályákból származó
információk integrációját. Az asszociatív kéregterületeknek azonban ezen túlmenően alapvető szerepük van
az emberi cselekvések irányításában, a gondolkozásban és az intellektuális aktivitásban. Az összehasonlító
anatómia adatai nyilvánvalóvá teszik az asszociatív kéreg domináló szerepét a specifikusan emberi
funkciókban: az asszociatív kéreg emberben sokkal nagyobb kiterjedésű, mint bármely más gerinces fajban.
Az asszociatív kérget három nagyobb részre osztjuk: a praefrontalis, a limbicus és a parieto-temporo-
occipitalis kéregre. Ezek a kéregrészek információikat a magasabb rendű (nem primer) szenzoros areákból
kapják, így az asszociatív kéregben különböző szenzoros modalitások konvergálnak. Az asszociatív kéreg
egyes területei egymással is kétoldalú kapcsolatban állnak. A különböző kéregmezők közötti összeköttetés
sohasem horizontális, hanem vertikális; az egyes areák a kéreg alatti struktúrákon keresztül állnak
kapcsolatban.
Emberben az egyes asszociációs areák specifikus szerepére először a funkcionális deficit és a post
mortemvizsgálattal talált sérülés összefüggéséből következtettek. Így a 19. század második fele óta ismert,
hogy mely területek sérülése jár a beszédképesség elvesztésével; amint említettük, ez alapvető jelentőségű
volt az elme (mind) és az agy (brain) viszonyának elemzésében (mind-brain relationship). Jelenleg a
funkciók lokalizálásában nélkülözhetetlen vizsgálati módszert jelentenek a képalkotó eljárások, mint a PET
és a fMRI, amelyek nemcsak a deficitet (azaz a laesio helyét) mutatják ki in vivo, hanem ép körülmények
között „teszik láthatóvá” az éppen aktív területeket, segítenek az agy egyes működéseinek in
vivo feltérképezésében.

383
A „split-brain” („hasított agy”) szindróma
Egyes epilepsziás betegekben, akiknek gyógyszeres kezeléssel befolyásolhatatlan görcsrohamai az egyik
testfélről a másikra terjedtek, a corpus callosum és a commissura anterior sebészi átmetszésével előzték meg
a görcsrohamok átterjedését a másik testfélre. A sebészi beavatkozást követően az operált („hasított agyú”)
betegek (általánosan elterjedt angol elnevezéssel split-brain patients) agyi működése felületes
megfigyeléssel normálisnak tűnik. Céltudatosan alkalmazott kognitív pszichológiai módszerekkel azonban a
szellemi funkciók defektusai kimutathatóvá váltak.
Ha a corpus callosum ép, a vizuális ingerek mindkét féltekébe eljutnak és feldolgozásra kerülnek. A corpus
callosum átmetszése után, egy megfelelő optikai berendezés segítségével, lehetőség van valamely vizuális
ingert (vetített tárgy, szó stb.) vagy csak a bal, vagy csak a jobb féltekébe juttatni. A domináns (többnyire a
bal) féltekébe vetített tárgyat a vizsgált személy minden további nélkül felismeri és megnevezi
(verbalizálás). A képet a nem domináns (többnyire a jobb) féltekébe vetítve azonban nem képes annak
megnevezésre (hiányzó verbalizálás), magát a tárgyat azonban felismeri, és az eléje tett tárgyak közül
kiválasztja (nem verbális felismerés). A domináns féltekébe vetített leírt szót minden további nélkül
elolvassa, azonban a nem domináns féltekébe vetített egyszerű szóképet (pl. C I C A) nem képes elolvasni,
de jelentését felismeri, és az eléje tett képen kiválasztja a macskát. A nem domináns félteke ugyan nem
képes a verbalizálásra, de képes a percepciós analízisre, motoros parancsok kiadására, tanulásra és van
emlékezete. A domináns félteke analitikus: a feladatokat elemeire bontja, és lépésenként oldja meg. A nem
domináns félteke viszont az információk szimultán feldolgozásával végzi el a feladatot.
Ismertesse a nyelv idegrendszeri lokalizációját (beszéd-értés és beszéd-készség központja).
Broca vizsgálatai óta ismert, hogy az emberek nagy részében a beszédképesség a bal féltekében lokalizált.
Ez összefügg a „kezesség”-gel (azaz az egyén melyik kezét használja elsődlegesen). A „jobbkezes” egyének
beszédközpontja túlnyomóan a bal oldalon van. A „balkezes” személyek nagy részének (kb. 70%)
beszédközpontja – a jobbkezesekéhez hasonlóan – szintén a bal oldalon helyezkedik el, és csak mintegy
15%-ukban foglal helyet a jobb oldalon. A „balkezes” személyek további 15%-ában a beszéd bilaterálisan
lokalizált. (Az emberek mintegy 80%-ában a beszéd megértése ugyan a bal parietalis lebenyhez
kapcsolódik, azonban a beszédfunkcióban valamilyen szerepe a jobb oldali parietalis mezőnek is van. Ezen
utóbbi terület sérülése után a beteg nem képes felfogni a beszéd nem szintaktikus tartalmát, azaz a hang
emocionális színezetét.)
A beszédközpont oldal szerinti elhelyezkedését in vivo az ún. „amitálteszt” segítségével határozzák meg. A
nátrium-amitál gyorsan és rövid ideig ható barbiturát altatószer, amelyet az egyik oldali arteria carotisba

384
fecskendeznek, miközben a vizsgált személy számol. Az így
adott amitál csak a befecskendezés oldalán hat. Ha az injekciót a
beszédközpont oldalán adták, a folyamatosan számoló beteg
abbahagyja a számolást.
A beszéd motoros összetevője, az értelmes szavak verbális vagy
irásbeli kifejezése a Broca-féle mező (Brodmann 45-ös area)
működéséhez kapcsolódik. Az area szerepét mutatja a PET-
vizsgálat, amellyel beszéd alatt véráramlásfokozódás (azaz
aktivitás) mutatható ki. Az area kiterjedt sérülése a verbális
kifejezés (szókimondás) megszűnéséhez vezet (Broca-féle
aphasia), ami agraphiával, a szavak leírási képességének
megszűnésével társul. A Broca-féle area izolált sérülését
követően a beteg megérti a szóban adott utasítást, annak
megfelelően cselekszik is – azaz a megértési funkció megmaradt
–, de nem képes mondatot formálni, és többé-kevésbé képtelen
hallott és jól megértett szavakat visszamondani.
Hogyan jut el az információ a Broca-féle areához?
Az első, Wernicke által szerkesztett modell a post
mortem tapasztalt patológiai elváltozásokon alapult. Wernicke
ebben a modellben a beszélt és az írott nyelv megértését
a Wernicke-féle mezőbe (Brodmann 22-es area) helyezte; a
Wernicke- és a Broca-féle areák közötti összeköttetést
a fasciculus arcuatus képezi.
A Wernicke-féle modellt Geschwind egészítette ki; az ő
modellje alapját a PET-vizsgálatok, valamint újabb patológiai
adatok képezték. Ezen modell szerint a hallott szavak megértése
során az információ a primer (Brodmann 41-es) és a szekunder
(Brodmann 42-es) hallókéregből a parieto-occipito-temporalis
kéregben lévő gyrus angularison keresztül (Brodmann 39-es
area) jut el a Wernicke-areába (ez eddig megegyezik a
Wernicke-féle modellel). Az eredeti Wernicke-féle modelltől
eltérően azonban a vizuálisan érkező információ, mint pl. a leírt szöveg, a primer és szekunder látókéregből
(Brodmann 17-es és 18-as area) közvetlenül jut el a Broca-féle areához, azaz elkerüli a Wernicke-féle areát.
Ezek szerint az auditív pályán érkező (hallott) és a vizuálisan befutó (olvasott) szöveg modalitásspecifikus
pályákon keresztül éri el a Broca-féle areát. A Wernicke–Geschwind-modell további kiegészítése, hogy az
ismertetett (az emberek nagyobb részében bal oldali) kérgi struktúrákat azonos oldali subcorticalis
struktúrák, így a thalamus és a nucleus caudatus is kiegészítik.
A Wernicke-féle area sérülése után a beteg nem képes megérteni a szavakat, azaz a beszéd felfogása
súlyosan károsodott, ezért az egyén nem képes végrehajtani a szavakkal közölt utasításokat (Wernicke-féle
aphasia). Ha a laesio nagy kiterjedésű (az esetek többségében ez a helyzet), akkor az areák közelsége miatt
ez az aphasia alexiával kombinálódik, az írott szavak megértése is nehézségbe ütközik.
Lényeges különbség a Broca-féle és a Wernicke-féle aphasiák között, hogy a Broca-féle aphasiában a beteg
teljesen tudatában van a defektusnak, míg a Wernicke-féle aphasiában egyáltalán nem fogja fel helyzetét.
Minthogy képes szavakat formálni, ezt minden értelmes tartalom nélkül teszi meg („logorrhoea”, „üres
fecsegés”).
A Broca- és a Wernicke-areákat összekötő fasciculus arcuatus sérülése az ún. „konduktív típusú aphasiá”-
hoz vezet: a megértési funkció elfogadható mértékű, de a betegnek nehézségei vannak a hallott szavak
megismétlésében.

385
Ismertesse az aphasia és agnozia fogalmát. Vázolja fel a humán féltekei specializáció főbb
jellegzetességeit.
Aphasia: A beszédképesség elvesztése.
Agnozia: Az észlelési rendszer zavara: általában modalitás-specifikus felismerési nehézséget jelent.
Tárgyak, szimbólumok, hangok és egyéb érzetek felismerési zavara jól működő szenzoros funkciók mellett.
Bal félteke (általában) Jobb félteke (általában)
 írott és beszélt nyelv  nyelvben verbális részei, prosodia =
 számolás hanghordozás, érzelemkifejezés
 racionális gondolkodás  összetett vizuális ingerek, arcok feldolgozása
 részinformációk analízise  térbeli viszonyok érzékelée
 részinformációk szintézise
Definiálja a tanulás és a memória fogalmát, és sorolja fel a tanulás főbb típusait. Hasonlítsa össze a
klasszikus (Pavlov-féle) és az operáns kondicionálást.
Tanulás: Információbevésés és viselkedésváltozás, környezeti eredmények hatására bekövetkező tartósabb
viselkedésváltozás.
Memória: Információtárolás.
Rövid távú
 ikonikus emlékezet: szenzoros kéreg, nagy kapacitású, msec
 munkamemória: frontalis cortex, korlátozott kapacitás, másodpercek
Hosszú távú
 deklaratív (explicit): tudatos felidézés
 nem deklaratív (implicit): tudatos felidézés nem szükséges
Tanulás főbb típusai:
 szenzibilizáció
 habituáció
 klasszikus (Pavlov-féle kondicionálás)
 operáns kondicionálás
 imitációs tanulás
 epizodikus tanulás
 szemantikus tanulás
Klasszikus kondicionálás Operáns kondicionálás
Olyan tanulási folyamat, amely során egy addig Utólagos jutalmazás, a válasz befolyásolja a
semleges inger egy másik ingerrel való ismételt környezetet, bizonyos viselkedés bizonyos cél
együtt járás következtében asszociálódni fog a eléréséhez.
másik ingerhez. Thornlike effektus-törvénye alapján azok a
Feltétlen és feltételes inger, feltétlen és feltételes viselkedések, amelyeket pozitív megerősítés
válasz. (jutalom) követ, később sokkal nagyobb
Elegendő számú társítás után a feltételes inger már valószínűséggel jelennek meg, mint azok amelyeket
egymagában is kiválthatja a reflexet. negatív megerősítés (büntetés) követ.
Megerősítésre szorul, különben koltódik. A kondicionálás annál erősebb, minél rövidebb idő
telik el a válasz és a megerősítés megjelenése között.
Írja le a long-term potentiation (LTP) és a long-term depression (LTD) alapjául szolgáló molekuláris
folyamatokat.
Hosszú távú potenciálódás (LTP) a hippocampus synapsisaiban
A hippocampus valószínűleg synapticus struktúráinak nagyfokú plaszticitása folytán lényeges szerepet
játszik a deklaratív memóriában és az asszociatív tanulásban. A hippocampus működési módjának
megértésében áttörést jelentett a hippocampusból készített szeletek neuronaktivitásának eletromos
regisztálása.
A hippocampuskomplex fő bemenetét a perforans axonok képezik; a pálya az entorhinalis cortexből ered, és
az asszociációs kéreg számos areájából szállít információt a gyrus dentatushoz. A gyrus dentatus granularis

386
sejtjeinek axonjai a CA3 mező piramissejtjeihez húzódnak, az innen eredő ún. Schaffer-féle kollaterálisok a
CA1 mező piramissejtjein végződnek. Valamennyi synapsisban glutamát az ingerlő transzmitter, ami
különböző típusú receptorokra hat. A CA1 mező axonjai képezik a hippocampuskomplex fő efferens
pályáját. A CA1 mező synapsisai szolgálnak az asszociatív tanulás elemi jelenségeinek egyik modelljeként.
A Schaffer-féle kollaterálisok viszonylag magas frekvenciájú impulzussorozattal való ingerlése, az ingerlési
periódus befejezését követően, a CA1 piramidalis neuronokban a kiváltott EPSP-k nagyságát jelentős
mértékben és hosszú időszakra (órákra, esetleg napokra) megnöveli. Ez a jelenség a synapticus áttevődés
hosszú távú potenciálódása(long term potentiation, LTP), amelyet helyenként long-term enhancement (LTE)
néven is említenek. Az LTP következménye a synapticus áttevődés hosszú távú facilitálása. Az LTP jelenleg
az asszociatív tanulás celluláris mechanizmusának egyik modellje.
Az LTP kiváltásának előfeltétele több befutó axon egyidejű ingerülete, ennek szerkezeti alapja, hogy a CA1
piramissejten több befutó axon konvergál (asszociatív jelleg). Az LTP hátterében glutamáterg transzmisszió
és két különböző glutamátreceptor, a nem NMDA-receptor és az NMDA-receptor térbeli közelsége és
együttműködése áll. Az LTP kialakulásának egyik jellemzője a postsynapticus sejt átmeneti depolarizációja,
amit a glutamát valószínűleg a postsynapticus AMPA-receptoron (azaz egy nem NMDA-receptoron)
keresztül vált ki. (A postsynapticus sejt elektromos depolarizációjának azonos hatása van.) A postsynapticus
sejt folyamatos depolarizációja következtében az afferens végződésből felszabaduló glutamát képes lesz a
postsynapticus sejten lévő NMDA-receptorok ioncsatornájának megnyitására, ezzel a postsynapticus sejt
tovább depolarizálódik. A nyitott NMDA-csatornán keresztül Ca2+-ok is áramlanak a sejtbe. A további post-
és praesynapticus hatásokat már a megnövekedett intracelluláris Ca2+-koncentráció okozza.
A megnövekedett Ca2+-koncentráció postsynapticusan hosszabb időre érzékenyíti a sejtet. Ez részben a
génexpresszió és a synapticus struktúra változásaira vezethető vissza. Az LTP kialakítása következtében
megnövekszik a felületegységre számított synapsisok száma, amit ingerléssel indukált synaptogenesis néven
ismerünk.
A postsynapticus változások mellett az LTP-ben egy praesynapticus, retrográd hatás is szerepet játszik. Az
LTP során a praesynapticus végződésből felszabaduló transzmitter mennyisége is megnövekszik. A
postsynapticus sejtből olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a praesynapticus végződéshez diffundálva
fokozzák a transzmitter exocytosisát. Ilyen retrográd transzmitter az NO.
A tartósan tárolt memória kialakulásának végső mechanizmusa a neuronok génexpressziójának
megváltozása, a kiindulásihoz képest új synapticus kapcsolatok morfológiailag is kimutatható létrejötte.
LTP: A szinaptikus áttevődés hosszú távú potenciálódása. A Schaffer-féle kollaterálisok viszonylag magas
frekvenciával való ingerlése, az ingerlést követően a CA1 piramidalis neuronokban a kiváltott EPSP-k
nagyságát jelentős mértékben megnöveli. Az LTP jelenleg az asszociatív tanulás celluláris
mechanizmusának egyik modellje.
LTD: Hosszú távú depresszió. Alacsony frekvenciájú preszinaptikus ingersorozatot követően a
posztszinaptikus válasz kisebbé válik.

387
 83. SPORTÉLETTAN

Beszéljen a működő izom metabolizmusáról és lehetséges energiaforrásairól, illetve ezek hormonális

szabályozásáról (inzulin, androgének, cortisol, GH, pajzsmirigy hormonok).Osztályozza az
izomrostokat metabolikus szempontból (vörös és fehér izmok)!
Metabolizmus, lehetséges energiaforrások:
1. ATP
A szervezetben alapállapotban jelenlévő ATP csupán 1-2 mp-es izommunkára elég.
2. Keratin-foszfát
30 mp-re elég az így biztosított ATP a mozgáshoz.
keratin-foszfát → keratin + foszfát
foszfát + ADP → ATP
3. Szénhidrátok
Közvetlenül mindig glükózt használ fel az izom ATP termeléshez, de hosszú mozgás során az
izomban és a májban raktározott glikogén mobilizálódhat és glükózt szolgáltathat.
4. Zsírsavak
Lassan szabadulnak fel, így a hosszabban tartó izommunka során szolgáltat ATP-t.
5. Fehérjék
Legkevésbé jelentős, béhány aminosavból glükóz keletkezik (glükoneogenezis).
Megmaradó N felhasználódik új aminosav szintézisére vagy urea formájában ürül.
Az izomkontrakció közvetlen energiaszükségletét az ATP hidrolízise biztosítja.
ATP képződés: glikolízis és terminális oxidáció (oxidatív foszforiláció).
Aerob körülmények között a vázizomzat glükózt, zsírsavakat, ketontesteket égetve nyer energiát.
A szervezet energiaraktárai a neutrális zsírok, mivel ezek a legredukáltabb formájúak, ezekből
nyerhető a legtöbb energia (1 g zsír lebontásával a szervezet kb 2x annyi energiát nyer, mint 1 g
szénhidrát lebontásával), ugyanakkor a szénhidrátok gyorsabban mozgósíthatók.
Anaerob körülmények között kizárólag glükózból nyer energiát.
Hormonális változások
Hosszú ideig tartó szubmaximális munka alatt:
 vérplazma glükóz szintje enyhén nő
 izom glükóz felvétele nő
 vérplazma inzulinszintje csökken (csökkent a vérplazma glükóz szintjét)
Lassú oxidatív izmok – vörös izmok Gyors glikolítikus izmok – fehér izmok
 folyamatosan kis intenzitású munkát végző  rövid ideig tartó igen intenzív erőkifejtésre
izmokban (pl. antigravitációs izmok) képes izmok
 lassan fáradnak  hamar elfáradnak
 a magas mioglobin és mitokondriumtartalom  kevés mitokondriumot és mioglobint
 jól kapillarizált tartalmaznak
 glikogént nem tartalmaz  fejlett szarkotubuláris membránrendszert
 energiaigényüket zsírsavak és ketontestek tartalmaznak
oxidációjával fedezik  energiaigényüket glikogénraktáraik
lebontásából fedezik
Ismertesse az energiafelhasználás és a teljesítmény mérésének lehetőségeit sport során, beszéljen a
fáradás és kimerülés jelenségéről és lehetséges magyarázatairól!
Ergometria = terheléses EKG
 futópadon: maximális teljesítményt lehet mérni (függ testsúlytól is)
 ergométeres szobabiciklin: csak submaximalis teljesítményig lehet mérni
 mérhetünk: teljesítmény, szívfrekvencia, vérnyomás, O2-fogyasztás, CO2-termelés (utóbbi kettőhöz
spirométer is kell.

388
Fáradás: ismételt izomkontrakciók hatására csökken az izomkontrakciók ereje, csökken az
izomteljesítmény (kimerüléssel társul, de pihenéssel visszafordítható az állapot).
Kimerülés: A fáradásra adott pszichés védekezés, mely vegetatív tünetekkel járhat (sápadtság, fájdalom).
Fáradság: A szervezet védekező mechanizmusa a túlterheléssel szemben.
Fáradás (izmok perifériás) ↔ Fáradság (KIR, centrális)
Fáradás okai:
1. Energiaszolgáltató rendszerek kimerülése (ATP-szint csökken).
2. Metabolikus termékek (laktát, H+) szintje nő, emiatt a pH csökken, savasodás.
3. Neurotranszmitterek fáradása, neuromuszkulárisjunkció fáradása.
4. Pszichés tényezők.
5. Nociceptorok aktiválódása (fájdalomérzet).
Ismertesse a sport akut kardiorespiratorikus hatásait (pl. szívfrekvencia, perctérfogat, vérnyomás,
légzésszám, ventilláció, oxigénfogyasztás)!
Akut respiratorikus hatások
Légzési frekvencia ↑
Légzési térfogat ↑
Tüdő diffúziós kapacitása ↑
Alveolus térfogat ↑
Bronchusok átmérője ↑ (bronchodiltaio, sy aktiválódás – Naerg → β2-receptor
O2 ellátottság ↑
O2 felhasználtság ↑
 nyugalmi O2 fogyasztás: 250 ml/perc
 könnyű munka esetén ez 500-ra felmegy nehéz munka esetén akár 3000-4000 is lehet.
Ventilláció (légcsere) ↑
 A ventilláció fokozódásának van határa (ventillációs küszöb)
 Emellett van laktát küszöb is.
o Edzetlen embernél ez a VO2max 50-50%-a.
o Edzett embernél ez a VO2max 80% is lehet.
 Ha az izommunka intenzitása meghaladja a laktát vagy ventillációs küszöböt, acidózis jön létre
artériás vér PCO2 ↑
 Ezt a hyperventilláció tudja kompenzálni, mert segíti a CO2 vérből történő eltávolítását.
 Csökkent PaCO2 esetén mérsékeli az acidózist (paradox helyzet, mert a magas ventilláció hatásait a
ventilláció további emelkedése korlátozza)
O2-adósság
A munkavégzés legelső perceiben az O2-igény meghaladja az O2-felvételt. Ekkor laktát halmozódik fel, amit
a munkavégzés után el kell égetni, amihez szükséges O2-t hívjuk O2-adósságnak.
Akut cardialis hatások
Szívfrekvencia – HR (Heart rate) ↑
 HR(max) = 220 – életkor = 208 – (0,7 x életkor)
 HR(rezerv) = HR(max) – HR(rest) → tehát a max HR és a nyugalmi HR különbsége
 Edzési HR tartomány → HE(rezerv) 50-75%-a között van
Perctérfogat (CO – cardiac output) ↑
Pulzustérfogat (SV – stroke volume) ↑
 Kezdetben lineárisan nő majd stagnál.
Nyugalomban SY és PSY tónusa is van a szívnek, de izommunka során a PSY tónus csökken a SY tónus nő.
Izom mechanoreceptoraiból kiinduló ingerületek hatására a SY aktivitás fokozódik.

389
  Szisztémás artériás vasoconstrikció (ez izomban nincs, mivel az izomban lokális vasodilatatorok
aktív hyperaemiát okoznak).
 Perifériás vasocntrictio (mobilizálja a vénás raktárakat, vénás visszaáramlás ↑ kamrai diastolés
telődés ↑.
Vérnyomás (BP – body pressure) ↑
 Az izomban vasodilatatio, perifériásan vasocontrictio, systolés nyomás ↑, diastolés nyomás nem
változik jelentősen.
 Artériás középnyomás kicsit ↑
Keringés átrendeződik – redisztribúció
 izom vérellátás 20x-ra ↑
 bőr, bélrendszer vérellátás ↓
 agyi váráramlás változatlan.
Jellemezze a rendszeres testedzés hatására bekövetkező változásokat a szív-érrendszerben, a
légzőrendszerben, és a vázizomzatban (hogyan változnak az alábbi paraméterek: szívfrekvencia,
pulzustérfogat, perctérfogat (nyugalmi, maximális), plazmatérfogat, VO2max).
Edzés hatására nő az állóképesség és a teljesítőképesség.
Tartós respiratorikus hatások:
 Vo2max ↑ maximális O2 fogyasztás nő
 laktátküszöb fokozatosan tolódik ki (70-80%)
 légzési perctérfogat ↑
Tartós cardiovascularis hatások:
Az izom csak bizonyos mértékig hypertophisál, további erőltetés
 CO ↑ negatív funkciós eredményekkel jár.
 szívizom hypertrophia (sportszív)
Izom inaktivitási atrophia : hossző ideig nyugalomban van,
 nyugalmi és maximális HR ↓ elsorvad az izom.
 nyugalmi és maximális SV ↑
 plazmatérfogat ↑ hígul a vér Izomtúlrövidülés: ínszakadás

Tartós hatások a vázizomzatra Motoros ideg bénulása: bénulásos atrophia (degeneratio)

 kapillárisok száma ↑
 izomhypertophia (aktivitási hypertrophia → a rendszeresen működtetett izom rostjai vastagságukban
nőnek (számuk nem szaporodik), fehérjeösszetételük és anyagcseréjük is megváltozik
 mioglobin tartalom ↑
 mitokondriális funkciók fokozódnak
 oxidatív enzimek mennyisége ↑
 glikogénraktározás ↑
Tartós hatások a KIR-re
Fejlődik, a sportoló ember motoros idegmechanizmussal jobb időzítésben tudják bevetni az izom motoros
egységeit, a mozgásban részt vevő izmok működését jobban és gazdaságosabban koordinálja.
Cardivascularis drift
Hosszan tartó/melegben végzett aerob izommunka során a SV ↓ HR ↑ és a CO változatlan marad, de a BP ↓.
Oka: A bőr véráramlása fokozódik, plazmatérfogat ↓.
Sorolja fel a sportteljesítményt meghatározó tényezőket! (természetes tehetség = genetikai faktorok,
edzés, élettani állapot = neuromuscularis és cardiorespiratoricus rendszerek egészsége, pszichológiai
faktorok = motiváció, taktika).
1. Természetes tehetség, adottság = genetikai faktorok
2. Rendszeres edzés
3. Élettani állapot
 Neuromuscularis rendszerek egészsége
 Cardiorespiratoricus rendszerek egészsége

390
 4. Pszichológiai faktorok
 Motiváció
 Taktika
Beszéljen a táplálék- és a folyadékbevitel (mennyiség, minőség, időzítés) szerepéről a sportteljesítmény
optimalizálásban!
Sportolóknál aktív atletizálást követően súlyvesztést tapasztaltak, mely a cukorvesztésből származott. A
sportoló teljesítménye romlik, ha annyi cukrot veszít, ami már megmutatkozik a testsúlyában. Az 5-10 %-os
súlyvesztés már izom- és szervi problémákat is okozhat. Az izzadással vizet is vesztünk.
 A folyadék és cukor pótlása fontos. Fontos, hogy a táplálékot megfelelő mennyiségben és
minőségben jutassuk a szervezetbe. Vizet nagyobb arányban veszítünk, mint sót. Különösen
hosszantartó és melegben végzett munka során fontos a folyadékpótlás. Megelőzi a kiszáradást.
Ergogén anyagok: → teljesítményfokozók
 Növelik a sportoló erejét, gyorsaságát, mentális és fizikai teljesítményét.
 Általában szteroid és növekedési hormon készítmények.
 Vannak energiahordozók, savasodás gátlók, illetve edzés közbeni formulák.
NORMÁLÉRTÉKEK
Változó Edzés előtt Edzés után Élsportoló hosszútávfutó
Nyugalmi szívfrekvencia (l/perc) 75 65 45
max. szívfrekvencia (l/perc) 185 183 174
nyugalmi pulzustérfogat (ml) 60 70 100
max. pulzustérfogat (ml) 120 140 200
nyugalmi szisztolés vérnyomás 135 130 120
vértérfogat (l) 4,7 5,1 6
max ventillációs Vmax (l/perc) 110 130 190
max. tejsav koncentráció (mmol/l) 7,5 8,5 9
VO2max (ml/ttkg/perc) 40 50 80

391
 NORMÁLÉRTÉKEK TÉTELENKÉNT
02. PASSZÍV TRANSZPORT
2. plazma ozmolalitása: 290 mosm/kgH2O,
 fehérjék által képviselt ozmolalitás: 1,6 mosm/kgH2O,
o ennek ozmotikus nyomása: 28 Hgmm.
04. NYUGALMI MEMBRÁNPOTENCIÁL
3. Extracelluláris ionkoncentrációk:
 Na+: 138-151 mM,
 K+: 3.4-5.2 mM,
 HCO3- 21- 28.5mM,
 Cl-: 101-111 mM,
 ionizált Ca2+: 1,5 mM;
4. Intracelluláris (citoplazmatikus) ionkoncentrációk:
 Na+: 12 mM;
 K+: 155 mM;
 HCO3-: 8 mM;
 Cl-: 4 mM;
 Ca2+: 10-5-10-4 mM
05. AKCIÓS POTENCIÁL
3. ideg akciós potenciáljának időtartama: 1 ms,
4. akciós potenciál tipikus vezetési sebessége a perifériás axonosztályokban (Erlanger-Gasser):
 Aα: 100 m/s
 Aβ: 50 m/s
 Aγ: 20 m/s
 Aδ: 15 m/s
 B: 7 m/s
 C: 1 m/s
07. NEURONTRANSZMISSZIÓ
2. synapticus késés: 1-1,5 ms.
15. A TEST FOLYADÉKTEREI
11. teljes víztartalom: kb. a testtömeg 60%-a (intracelluláris: 40%, extracelluláris: 20%),
12. intersticiális folyadéktér térfogata: 11 l,
13. vértérfogat: 5-6 l (80 ml/ttkg),
14. plazmatérfogat: 3 l,
15. hematokrit: 0,44-0,46,
16. plazma ozmolalitás: 290 mosmol/kgH2O ,
17. plazmanátrium: 138-151 mM,
18. plazmakálium: 3,4-5,2 mM,
19. plazmakalcium (összes): 2,4-2,8 mM, (szabad, ionizált): 1,5 mM,
20. plazmaklorid: 101-111 mM,
21. plazmabikarbonát: 21-28,5 mM,
22. plazmaglükóz: 4,2-5,9 mM,
23. plazmaalbumin: 34-45 g/l,
24. plazmabilirubin: 5,0-17,0 µM,
25. plazma- összkoleszterin: <5,17 mM,
26. plazmafehérje: 60-80 g/l,
27. plazma-összlipid: 4,5-10 g/l

392
 16. VÖRÖSVÉRSEJTEK
10. vörösvérsejtszám: 4,3-5,2 millió/µl,
11. vörösvérsejt-átmérő: 7-8 µm,
12. vörösvérsejt élettartama: 120 nap,
13. vörösvérsejt-süllyedés: 3-10 mm/óra,
14. vér hemoglobin koncentrációja: 135-160 g/l,
15. vörösvérsejtek ozmotikus rezisztenciája: 0,45-0,50% NaCl-oldat;
16. napi ajánlott vasfelvétel (recommended dietary allowance, RDA): 10-20 mg,
17. napi vasveszteség: 1-3 mg,
18. relatív reticulocytaszám: 0,4-1,5%.
17. HEMOGLOBIN LEBONTÁSA
1. plazmabilirubin: 5,0-17,0 µM
18. FEHÉRVÉRSEJTEK
7. fehérvérsejt szám: 4000-10000 sejt/µl,
8. neutrophil: 60-80%,
9. lymphocyta: 20-30%,
10. monocyta: 2-6%,
11. eosinophil: 1-5%,
12. basophil: 0-1%.
21. AZ ELSŐDLEGES HAEMOSZTÁZIS
3. thrombocytaszám: 150000-300000 sejt/µl,
4. vérzési idő (Ivy-féle módszerrel): 3-5 perc
23. LÉGZÉSMECHANIKA
19. statikus tüdőtérfogatok és -kapacitások férfi/nő (ml): TV: 500/500
20. IRV: 3100/1900
21. ERV: 1200/800
22. RV: 1200/1000
23. FRC: 2400/1800
24. VC: 4800/3200
25. TLC: 6000/4200
26. Tüdőcompliance: 0,2 l/vízcm
27. mellkas+tüdő compliance-e 0,1 l/vízcm
28. intrapleuralis nyomás be-/kilégzés végén: -8/-5 vízcm
29. intraalveolaris nyomás be-/kilégzési áramlás csúcsán: -1/+1 vízcm
30. légáramlás be-/kilégzési áramlás csúcsán: -0,5/0,5 l/s
31. Tiffeneau-index (FEV1/VC): 75- 80%
32. anatómiai holttér: 150 ml
33. légzésfrekvencia: 14 1/perc
34. légzési perctérfogat: 7 l/perc
35. alveolaris perctérfogat: 5 l/perc
36. Maximális hyperventillációs kapacitás: 100-200 l/perc.
25. A LÉGZÉS RITMOGENEZISE
7. maximális oxigénfelvétel: 4000 ml/perc
8. maximális szén-dioxid-termelés: 3200-4000 ml/perc
9. maximális akaratlagos légzés (maximal voluntary ventilation, MVV): 100-200 l/perc
10. arteria pulmonalis systolés/diastolés/középnyomása: 24/9/14
11. arteria pulmonalis pulzusnyomása: 15 Hgmm
12. bal pitvari nyomás: 6-8 Hgmm.

393
 28. SZÍVCIKLUS
13. systole/diastole hossza 270/530 ms (75 1/perc szívfrekvenciánál)
14. bal kamra nyomása (systole/diastole): 110/6-8 Hgmm
15. jobb kamra nyomása (systole/diastole): 24/0-2 Hgmm
16. bal pitvari nyomás: 6-8 Hgmm
17. jobb pitvari nyomás: 0-2 Hgmm
18. szívfrekvencia nyugalomban/maximális munkavégzéskor: 70-180 (1/perc)
19. pulzustérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor 70-80/125 ml
20. bal kamra végdiastolés térfogata 110-160 ml
21. bal kamra végsystolés térfogata 40-80 ml
22. bal kamra ejekciós frakció: 0,5-0,7
23. keringési perctérfogat nyugalomban/maximális munkavégzéskor 5,5-24 l/perc
24. szívindex 3,2 l/perc/m2
30. EKG
6. szívizom akciós potenciáljának hossza: 200-300 ms
7. Sinuscsomó intrinsic pacemaker frekvenciája: 100 1/perc
8. ingerületvezetés sebessége:
 az AV-csomóban 0,02-0,05 m/s
 a Purkinje- rostokban 2-4 m/s
9. EKG: rögzítési papírsebesség: 25 mm/s (1mm=40 ms)
10. standard amplitúdó: 1 cm = 1 mV
11. P-hullám: <100 ms
12. PQ-intervallum: 120-200 ms
13. QRS-komplexum: 80 ms (<100 ms)
14. QT- intervallum: 320-390 ms
31. CORONARIA
4. coronariaátáramlás nyugalomban: 250 ml/perc
5. a nyugalmi és munkavégzés alatti perctérfogat-részesedési értékek: 4-5%-a
6. szív AVDO2-értéke: a test átlagának több mint duplája (114 ml/l).
32. HEMODINAMIKA
7. perfúziós nyomás a nagy / kis vérkörben: 83/6 Hgmm
8. nyomásesés a szisztémás reziszenciaereken: 60 Hgmm
9. véráramlás átlagos sebessége az aortában: 22,5 cm/s
10.a kapillárisokban: 0,03 cm/s
11.aorta keresztmetszete: 4 cm2
12.kapillárisok összkeresztmetszete: 4000 cm2
33. ARTÉRIÁS RENDSZER
3. artériás systolés/diastolés/középnyomás: 110/70/83 Hgmm
4. pulzusnyomás: 40 Hgmm
34. MIKROCIRKULÁCIÓ
8. kapilláris átlagos hidrosztatikai (vér) nyomás: 17,3 Hgmm
9. interstitium hidrosztatikai nyomása: -3 Hgmm
10. plazma kolloidozmotikus nyomása: 28 Hgmm
11. interstitium kolloidozmotikus nyomása: 8 Hgmm
12. pulmonalis és máj szinuszoid kapillárisok hidrosztatikai nyomása: 10-11 Hgmm
13. vese glomerulusok hidrosztatikai nyomása: 40-60 Hgmm
14. nyirokáramlás: 3-4 l/nap

394
 35. VÉNÁS KERINGÉS
2. centrális vénás nyomás: 0-2 Hgmm.
37. VÉRNYOMÁSSZABÁYLOZÁS
2. felálláskor (orthostasis) a láb vénás vértérfogatának az emelkedése: 500 ml.
40. GLOMERULARIS FILTRÁCIÓ
4. GFR: 120-125 ml/perc
5. RPF: 660 ml/perc
6. FF: 0,2
41. VESE VÉRÁRAMLÁSA
4. autoregulációs tartomány: 60-180 Hgmm
5. RBF 1320 ml/perc
6. a nyugalmi perctérfogat 20-23%-a
42. TUBULÁRIS TRANSZPORTFOLYAMATOK
4. inulinclearance=GFR, 120 ml/perc
5. PAH-clearance= RPF=660 ml/perc
6. a glükóz renalis küszöbkoncentrációja: 10 mM
43. NACL ÉS VÍZ TUBULÁRIS TRANSZPORTFOLYAMATOK
8. maximális ozmotikus koncentráció
 a külső velőben (rövid kacsú nephron): 600 mosmol/l
 a belső velőben (hosszú kacsú nephron): 1200 mosmol/l
9. vizelet ozmotikus koncentrációja: 70-1200 mosmol/L
10. vizelet sűrűsége (fajsúlya) 1001-1030 g/l (plazma 1012 g/l);
11. vizeletmennyiség és értékelése: <100 ml/nap: anuria
12. 100-600 ml/nap oliguria
13. 600-2500 ml/nap: normális tartomány
14. >2500 ml/nap: poliuria, diabetes insipidusban elérheti a 18-25 l/napot
45. SAV-BÁZIS-HÁZTARTÁS
5. artériás pH: 7,37-7,43
6. standard bikarbonát: 24 mmol/L
7. bufferbázis (BB): 44-49 mmol/L
8. vizelet pH: 4.0-8.0;
50. A GYOMOR MOTOROS FUNKCIÓI. HÁNYÁS. A GYOMORSZEKRÉCIÓ
1. gyomornedvtermelés: 1-1.5 L/nap
2. gyomornedv H+ cc: 70-80 mmol/L
3. gyomornedv pH: 1.10-1.15
51. AZ EXOCRIN PANCREAS ÉS A VÉKONYBÉL
1. hasnyáltermelés: 500-700 ml/nap
2. bélnedv szekréció: 3-4 L/nap
3. folyadék felszívódás a vékonybélben 56 L/nap
52. AZ EPE: SZEKRÉCIÓ, TÁROLÁS, ÜRÍTÉS, ÉS EZEK SZABÁLYOZÁSA
1. epeszekréció: 600 ml/nap
2. 53. A vastagbél funkciói. Székletürítés
3. folyadék felszívódás a vastagbélből 1,5-2 L/nap; széklet víztartalma: 75-150 mL/nap

395
 54. TÁPLÁLKOZÁS: AZ ENERGIAFORGALOM, A MAKRONUTRIENSEK SZEREPE
1. régi/új mértékegységek átváltása: cal, Cal=kcal, 1 kcal=4,2 kJ
2. élettani égéshő szénhidrát/fehérje/zsír: 17,2/17,2/39 kJ/g
3. RQ szénhidrát/fehérje/zsír/vegyes tápl.: 1,0/0,8/0,7/0.82
4. oxigén hőegyenérték szénhidrát/fehérje/zsír/vegyes tápl.: ~ 19-21 kJ/L
5. BMR felnőtt nő/férfi: 6300/7100 kJ/nap
6. napi ajánlott fehérje/szénhidrát/zsír bevitel: 60-80/300/50-100 g/nap
7. WHO ajánlás optimális fehérjebevitelre: 1-1,5 g/ttkg
55. TÁPLÁLKOZÁS: VÍZ, ÁSVÁNYI SÓK, VITAMINOK, ÉLELMI ROSTOK
1. folyadékbevitel: 1,5-2 L/nap
2. GI szekrétum: 6-8 L/nap
3. napi aszkorbinsav igény: 65-75 mg
64. HŐSZABÁLYOZÁS ÉS A BŐR VÉRKERINGÉSE
1. maghőmérséklet: 37 °C (36,2-37,5 °C)
2. termoneutrális komfortzóna: 25-27 °C
65. A FÉRFI NEMI SZERVEK ÉS A NEMI AKTUS
1. az ejaculatum térfogata: 1,5-5,0 ml
2. spermium koncentráció:
 >15 (20-40) millió/ml
 >60% motilis
66. A NŐI NEMI SZERVEK ÉLETTANA ÉS A MENSTRUÁCIÓS CIKLUS
1. menstruációs ciklus hossza 25-30 nap
2. menstruáció ideje 4-6 nap
3. LH-csúcs időtartama: 10-12 h
67. A MEGTERMÉKENYÍTÉS ÉS A TERHESSÉG KIALAKULÁSÁNAK ÉLETTANA
1. az oocyta migrációja 1-2 nap
2. a blastocysta beágyazódása
3. ovulatiót követő 7. nap
4. terhesség időtartama: 40 hét
69. AZ AGYI VÉRÁRAMLÁS, CSF ÉS AZ AGY BARRIERRENDSZEREI
1. agyi véráramlás (felnőtt): 750 ml/perc
2. a nyugalmi perctérfogat 15%-a
3. CSF volumen: 140 ml
4. CSF termelődés: 500 ml/nap
5. CSF nyomás: 5 Hgmm (8-10 vízcm);
72. LÁTÁS, A LÁTÓTÉR ÉS A LÁTÓPÁLYA
1. visus: 5/5 (térbeli felbontás: 1 szögperc)
2. a szem teljes törőereje 60 D
3. a cornea törőereje: 40-43 D
4. a szemlencse törőereje: 17-20 D (távolra akkomodációkor)
5. közelpont: 7-10 cm
6. fiziológiás astigmia: 0.5 D
7. a szem belnyomása: 10-20 Hgmm
8. középérték: 16 Hgmm.

396
 74. HALLÁS, FÜL MŰKÖDÉSE ÉS HALLÓPÁLYA
1. emberi hallás frekvenciatartománya: 20-20000 Hz
2. emberi hallás intenzitás tartománya: 0-120 dB
3. referencia hangnyomásszint: 20 µPa
4. emberi hallásküszöb: 0 dB
5. beszédhang frekvenciatartománya; 250-4000 Hz
6. fonskála referenciafrekvenciája: 1000 Hz
83. SPORTÉLETTAN
Változó Edzés előtt Edzés után Élsportoló hosszútávfutó
Nyugalmi szívfrekvencia (l/perc) 75 65 45
max. szívfrekvencia (l/perc) 185 183 174
nyugalmi pulzustérfogat (ml) 60 70 100
max. pulzustérfogat (ml) 120 140 200
nyugalmi szisztolés vérnyomás 135 130 120
vértérfogat (l) 4,7 5,1 6
max ventillációs Vmax (l/perc) 110 130 190
max. tejsav koncentráció (mmol/l) 7,5 8,5 9
VO2max (ml/ttkg/perc) 40 50 80

Ez a jegyzet a gyógyszerészi élettan szigorlatra készült. Az alapja a Tölgyesi Barbara-féle orvosis élettan
szigorlati kidolgozás, az Orvosi élettan tankönyve, a Hetes jegyzet, valamint a Delta jegyzete. Ezen felül
tartalmaz még SOTE kidolgozott tételeket és egyéb kidolgozásokat, könyveket, forrásokat. Nem tökéletes,
sok helyen nem elég részletes, sok helyen meg túl részletes.

397