GYAKRAN MÁR ÓVODÁSKORBAN

TÚLTERHELIK A GYEREKEKET – NÁLUK IS

JELENTKEZNEK A KIÉGÉS JELEI
2024. FEBRUÁR 4. | TF | OLVASÁSI IDŐ KB. 6 PERC

Tudom, hogy ez egy igazi vitaindító téma, mert nagyon sokan azt
gondolják, hogy a mai szülők szinte mindent túltolnak: a féltést, a
különórákat, és az egész helikopterezést, pedig annak idején nagyon
sokan kibírták a sokkal kevésbé kipárnázott gyerekkort, sőt, hasznukra vált
a kemény szigor és az elvárások, meg persze a sokkal nagyobb (talán
túlzott) önállóság. Miután beszélgettem Budavári Eszter pedagógiai
szakpszichológussal, egyértelművé vált, hogy mindkét véglet vezethet
gyerekkori kiégéshez, és sajnos vezet is. Bár akkor még nem sok szó esett
róla, és talán még neve sem volt, de visszagondolva tiniként én is
megtapasztaltam az érzést, és időnként látom a kisiskolás gyerekeimen is
a jeleket. Tóth Flóra írása.

Jódolgukban kiégnek az elkényeztetett mai gyerekek?!

A kiégés – definíciója szerint – a hosszabb ideig fennálló, elsősorban

érzelmi stressz következményeként kialakuló tehetetlenség,
inkompetenciaérzés, csökkent motiváció és a feladatok monotonnak, sőt,
feleslegesnek, értéktelennek való megélése. Ha egy kiégett emberre
gondolunk, akkor persze mindenkinek egy felnőtt jut eszébe, aki hosszú
évek óta végzi ugyanazt a munkát, illetve ugyanabban a nehéz magánéleti
helyzetben van.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a gyerekeknek mi
okuk lenne a kiégésre, hiszen az a dolguk, hogy jól
érezzék magukat. De vajon tényleg? Attól tartok, hogy
a mai iskolások elenyésző kisebbsége az, aki ezt így éli
meg, és én szülőként sem gondolom ezt.
Sőt, elvárok egy csomó mindent, ami eléggé szembemegy azzal, hogy a
gyerekeimnek nincs más dolga az életben, mint jól szórakozni – még
ha sok modern szülővel együtt –, törekszem arra, hogy szórakozzanak… is.
Miután megcsinálták a feladataikat. Amik akkor is feladatok, ha részben
önként vállalták őket, mint például a különórák esetében. Budavári Eszter
elmondása alapján már egészen kiskorban felütheti a fejét a kiégés a
gyerekeknél:

„Gyakorlatilag bármilyen életkorban jelentkezhet kiégés.

Gyakran már óvodáskorban túlterhelik a gyerekeket, a

legveszélyeztetettebb azonban a 13–18 éves
korosztály.
Az ő esetükben a fokozott iskolai terhelés és a tanulmányi elvárások
nagymértékben növelik a stresszt egy olyan életszakaszban, amikor a szervezet
amúgy is több pihenést, alvást igényel. Hiszen a testi és érzelmi változások,
amik a kamaszkor velejárói, nemcsak lelki szinten veszik igénybe a gyerekeket,
hanem fizikailag is.”

Pontosan mik a kiégés jelei a gyerekek esetében?

A pedagógiai szakpszichológus így foglalta össze a jeleket, amik alapján

gyaníthatjuk, hogy kiégéssel állunk szemben:
„A kiégés tünete lehet a folyamatos fáradtság, illetve az, ha a gyereknek
hirtelen megnő az alvásigénye. Azt látjuk, hogy kezdi elveszíteni az
érdeklődését olyan tevékenységek iránt is, amelyeket korábban szeretett.
Előfordulhat, hogy nagyon ingerlékennyé válik, vagy egyfajta dacos
magatartást vesz fel, és mindennel kapcsolatban negatív, elutasító.
Jelentkezhetnek koncentrációs nehézségek, étkezési problémák és
súlyingadozás is. Gyakori, hogy a gyerek eltávolodik környezetétől, nem
barátkozik, nem szívesen beszélget vagy játszik másokkal.

Ha ezek a tünetek két-három hétnél tovább jelentős

mértékben fennállnak, akkor gyanakodhatunk a
kiégésre, és mindenképpen közbe kell avatkoznunk.”
A „mindentől megóvom és mindent megadok neki” vs. „meg kell ismernie a
világot és küzdenie kell a céljaiért” attitűdök

A legtöbb mai kisgyerekes szülőhöz hasonlóan én is olyan korban

nevelkedtem, amikor teljesen evidens volt, hogy a szülőknek vannak
elvárásai a gyerekkel szemben: napi szinten elhangzottak mondatok a
tanulás fontosságáról meg arról, hogy mit tehet és nem tehet, aki a szülő
„kenyerét eszi”.

Akkor még a gyerekek mentális jólléte minimum másodlagos volt a

bármiben (tanulásban, sportban, otthoni feladatokban) való
eredményessége után. Az elvárások pedig azokban is stresszt okoztak,
akik tudták teljesíteni őket – hát még, akik nem! Ma viszont szülőként
annyit hallottunk és olvastunk azokról a bántó mondatokról, amiket mi
megkaptunk annak idején, hogy ezeket tojáshéjakon lépkedve kerüljük.
Közben pedig szépen beíratjuk a gyerekeinket 25 szakkörre, hogy
kipróbálja magát abban is, amiben mi nem tudtuk, és hogy neki könnyebb
legyen majd az előrejutás bármilyen területen.
Telepakoljuk és kipárnázzuk az életüket.
Így másfajta (szükségtelen) stressz éri őket. Arról még nem is beszéltünk,
hogy közben titokban azért elvárjuk a sikert (hiszen abban
szocializálódtunk, hogy az fontos), plusz a világ változása (képernyők és
összehasonlítási lehetőségek mindenütt) sem könnyíti meg a mai
gyerekeknél a kiégés elkerülését. Épp ellenkezőleg. A szakértő szerint ezek
lehetnek a gyerekkori kiégés legfőbb okai:

„A hosszú ideig tartó stressz a gyerekeknél is okozhat fizikai és mentális

kimerültséget. Leginkább az iskolai terhek és a szociális nyomás, azonban a
digitális világ növekvő jelenléte is szerepet játszhat benne, hiszen sok inger éri
a gyerekeket. Az is nagyon gyakori, hogy sok programon, különórán vesznek
részt – némelyik óvodásnak szorosabb időbeosztása van, mint egy felnőtt
embernek –, és emiatt lesznek túlterheltek. Ilyenkor ugyanis nincsen idő a
pihenésre, kikapcsolódásra, szabad játékra, egyszóval arra, hogy feltöltsék
az »energiaraktárukat«. A tartalékok előbb-utóbb elfogynak, az üres raktárból
pedig nemigen lehet mit kivenni, így a gyerekeknek nem marad ereje az újabb
kihívások leküzdéséhez.”

Ebből azért kiderül, hogy nem egyedül bennünket, szülőket terhel a

felelősség, ha a gyerekünket utolérik a kiégés jelei, de nagyon sokat
számít, hogy milyen életet alakítunk ki számukra. Ahogy Budavári Esztertől
megtudtam, a kutatások alapján három tényező játszik kiemelt szerepet a
gyerekkori kiégésben:

 alacsony önértékelés
 konfliktuskerülés
 külső kontrollos attitűd (vagyis az egyén azon meggyőződése, hogy
az élet irányítja őt, és nem ő az életet)
Ennek persze van olyan része, ami személyiségből fakadó, de azért az
utolsó pontban egyértelmű, hogyha szülőként kivesszük a gyerekünk
kezéből az irányítást, akkor ahogy mind nagyobb lesz, úgy egyre inkább
ártunk neki ezzel.

„A túlféltő vagy túltervező szülők például a legkisebb

dolgokban sem adják át a kontrollt gyereküknek. Így ő
tehetetlenséget élhet meg, és kevesebb belső
motivációja lesz. Sokszor ezek a szülők a büntetés-
jutalmazás módszerével élnek,
amely szintén a külső motivációt erősíti. Az ő gyermekeik sokkal
hajlamosabbak lehetnek a kiégésre, mint a belső motivációval rendelkezők. A
belső motiváció ugyanis különböző tevékenységek iránti örömérzetet generál,
ami védőfaktorként szolgál a kiégéssel szemben” – mondja Budavári Eszter.

Mit tehetünk a kiégéssel szemben?

Az én gyerekeimnél például nincs gond a belső motivációval, mégis

előfordulnak túlterhelt időszakok, amikor látom rajtuk a korábban említett
jeleket. Ezekre a helyzetekre ajánlja a szakértő az időbeosztás
felülvizsgálatát:

„A szülő felelős a gyermeke idejének beosztásáért, így érdemes odafigyelnie

arra, hogy a gyereknek minél több strukturálatlan időt biztosítson
szabadidejében. Hogy legyen lehetősége szabadon tennie, amihez éppen kedve
van – akár »csak úgy« lenni. Ha a család szoros időbeosztás szerint él, akkor
akár tudatosan is betervezhet a szülő olyan napokat, idősávokat, amikor
családilag »nem csinálnak semmit«.”
Bár tudom, hogy a képernyő sok családban mumus, én egy-egy sűrűbb
időszak után megengedőbb vagyok, és több közös családi filmnézésre
mondok igent, mint általában, mert azt tapasztalom, hogy nálunk igenis
pihentető hatása van. Ilyenkor az is gyakran megesik, hogy ugyanazt a
filmet (például a Mamma Miát) nézzük meg tizedszer, mert úgy legalább a
történet követésére sem kell extra figyelmet fordítani. Budavári Eszter az
időbeosztás alapos és kritikus áttekintése mellett azt javasolja, hogy

adjunk több önállóságot a gyerekünknek, akár olyan

dolgokban, amikre eddig nem is gondoltunk:
engedjük, hogy akkor is kifejezetten későn feküdjön le,
amikor másnap iskola van, majd beszélgessünk róla,
hogyan érezte magát a következő napon
(természetesen nem rendszeresen, hiszen az elegendő mennyiségű alvás
is fontos része a kiégés elleni küzdelemnek). Így lehetőséget adunk neki,
hogy tapasztalás útján növelje az úgynevezett énerejét, amelynek
segítségével könnyebben küzd meg a kihívásokkal. A tinik esetében pedig
még lazábbra engedhetjük időnként a gyeplőt – akkor is, ha ez elsőre
nehéz.

Összességében úgy tapasztalom magamon és a gyerekeimen is, hogy a

felfokozott élettempó, amiben sokunk mindennapjai zajlanak, azzal jár,
hogy időnként meg kell küzdenünk a kiégéssel. Biztos csodás megoldás
lenne természetközeli életre váltani, a nappal kelni-feküdni, és hasonlók –
de erre nagyon kevés embernek van valódi esélye. Nekünk, többieknek,
marad, hogy figyeljük a jeleket magunkon és a gyerekeinket is, és ha látjuk
őket, reagáljunk minél gyorsabban, pucoljunk ki akár egész napokat, és
vizsgáljuk felül az időbeosztást.
Nálatok mi vált be leginkább a nehezebb időszakokban? Osszátok meg
velünk kommentben!

Tóth Flóra