s

ok
Bo
y
M
 s
ok
Bo
y
M
Josie-nak, Jennek és Claire-nek,
a legbátrabb lelkeknek.

M
y
Bo
ok
s
 1. FEJEZET

A. VILÁG. LEGROSSZABB. NAPJA.

Naomi

Fogalmam sincs, mire számítottam, amikor besétáltam a Café

Revbe, de az holtbiztos, hogy nem készültem a kassza mögött lógó
fényképem látványára, ami fölött a szöveg azt hirdette: „Nincs
kiszolgálás.” Egy citromsárga, morgós fejű mágnes tartotta a fotót a
táblán.
M

Először is, soha életemben nem tettem be a lábamat a virginiai

y
Bo

Knockemoutba, nemhogy elkövessek valamit, ami olyan szörnyű

ok

büntetést érdemelne, mint a koffeinmegvonás. Másodszor, pontosan

s

mit kell egy személynek elkövetnie ebben a poros kisvárosban, hogy

kiakasszák a fekete-fehér rendőrségi fotóját a helyi kávézóban?
Ha. Fekete-fehér. Pont megy a kávéhoz. Istenem, megjött a
humorérzékem, amikor még ahhoz is túl fáradt voltam, hogy
pislogjak.
De mindegy is, inkább szeretném leszögezni, hogy hihetetlenül
előnytelen fénykép volt. Úgy néztem ki, mint aki hosszan tartó
viszonyt ápolt egy szoláriummal meg egy olcsó szemceruzával.
Körülbelül ezután hatolt be a valóság a fáradt, kába,
hullámcsattal teletűzdelt fejembe.
Tinának megint sikerült egy kicsit jobban megnehezítenie az
életemet. Pedig figyelembe véve, hogy mi történt velem az elmúlt
huszonnégy órában, ez nem kis dolog volt.
 – Segíthetek… – A pult túloldalán álló férfi, aki ideadhatta volna
az életmentő tejeskávémat, tett egy lépést hátra, aztán felemelte
tányér nagyságú tenyerét. – Nem akarok bajt.
Nagydarab, sötét bőrű férfi volt, formás fején le volt borotválva a
haj. Gondosan nyírt szakálla hófehérben pompázott, és észrevettem,
hogy kikandikált néhány tetoválás a ruhája alól. Az egyenruhájára a
Justice nevet hímezték.
Próbáltam az arcomra varázsolni a legmegnyerőbb mosolyomat,
de köszönhetően annak, hogy egész éjszaka vezettem, és közben
kisírtam a szemem a műszempillámon keresztül, inkább csak egy
grimaszra futotta.
– Az nem én vagyok – jelentettem ki, és a feleslegesen francia
manikűrözött ujjammal rámutattam a fényképre. – Naomi a nevem.
M

Naomi Witt.
y

A férfi gyanakodva méregetett, mielőtt előhúzott a kezeslábasa

Bo

zsebéből egy szemüveget, és az orrára biggyesztette, majd pislogva

ok

tetőtől talpig végigmért. Láttam, amikor leesett neki a tantusz.

s

– Ikrek – magyaráztam.
– Na, basszus – motyogta, miközben egyik hatalmas kezével a
szakállát simogatta.
Justice továbbra is szkeptikus maradt. Nem hibáztathattam érte.
Végül is, konkrétan hány embernek van ördögi ikertestvére?
– Ő Tina. A testvérem. Itt kellene találkoznom vele. – Bár, hogy
miért pont ide hívott az elhidegült ikertestvérem, ahol
nyilvánvalóan nem látják szívesen, rengeteg új kérdést vetett fel,
amiket ilyen fáradtan képtelen lettem volna feltenni.
Justice még mindig engem bámult, és észrevettem, hogy a
hajamon időzik a tekintete. Ösztönösen megtapogattam a fejemet,
mire egy hervadt százszorszép hullott a padlóra. Hoppá! Talán meg
kellett volna néznem magam a motelszoba tükrében, mielőtt
kitettem a lábam az utcára. A külsőm alapján egy zilált, bolond
idegen lehettem, aki épp egy szerepjátékos fesztiválról tart hazafelé.
– Tessék – mondtam, ahogy benyúltam a jóganadrágom zsebébe,
és a férfi orra alá dugtam a jogosítványomat. – Látja? Naomi vagyok,
és nagyon, de nagyon szeretnék egy hatalmas adag tejeskávét.
Justice alaposan szemügyre vette az igazolványomat, majd
megint az arcomra nézett. Végül sztoikus ábrázata megtört, és
szélesen elvigyorodott.
– Beszarás! Örülök, hogy megismerhetlek, Naomi.
– Én is örülök a találkozásnak, Justice. Főleg, ha elkészíted nekem
az említett koffeinbombát.
– Olyan lattét rittyentek neked, amitől égnek áll a hajad – ígérte
meg.
M

Egy férfi, aki tudja, hogyan elégítse ki az azonnali

y

szükségleteimet, és mindezt mosolyogva teszi? Nem tehetek róla, ott

Bo

helyben beleszerettem kicsit.

ok

Míg Justice munkához látott, én a kávézót csodáltam. A

s

berendezés stílusa férfias volt, mintha egy garázsban lennénk.

Hullámlemez díszítette a falakat, fényes piros polcokat szereltek fel
a helyiségben, és foltos volt a betonpadló. Az összes italnak olyan
neve volt, mint például Sebességhatár latte, vagy Kockás zászló
cappuccino. Egyenesen elragadónak találtam.
Csak néhány kora reggeli kávéfogyasztó ült a kis, kerek
asztaloknál, amelyek elszórtan álltak a helyiségben. Minden egyes
személy úgy bámult rám, mintha nagyon nem örültek volna a
jelenlétemnek.
– Mi a véleményed a juharszirup és a bacon ízpárosításról,
drágám? – kérdezte Justice a csillogó kávégép mellől.
– Nagyon szeretem. Főleg, ha egy vödör méretű bögrében érkezik
– biztosítottam.
 A nevetése visszhangzott a helyiségben, és ez láthatóan
megnyugtatta a törzsvendégeket, akik ezzel abbahagyták a
bámulásomat.
Nem sokkal később kinyílt a kávézó ajtaja, én pedig
odafordultam, mert arra számítottam, hogy Tina érkezett meg.
Azonban a férfi, aki beviharzott, határozottan nem a testvérem
volt. Úgy nézett ki, mint akinek még nálam is nagyobb szüksége van
a koffeinre.
A dögös megfelelő jelző lett volna a külsejére. Az állati dögös még
találóbb. Olyan nagyra nőtt, hogy nyugodtan felvehettem volna a
legmagasabb sarkú cipőmet, és még akkor is fel kellett volna
emelnem a fejemet, hogy csókolózzunk – így szoktam hivatalosan
kategorizálni a férfiak magasságát. A haja piszkosszőke
M

árnyalatokban játszott; a feje két oldalán rövidre nyírva, felül pedig

y

hátrafésülve, ami arra utalt, hogy esetében a jó ízlés kellő

Bo

igényességgel párosul.
ok

Mindkét kritérium magasan vezette a listámat, hogy mi vonz egy

s

férfiban. A szakáll egy vadiúj elem lett a listán. Soha nem

csókolóztam szakállas pasival, és hirtelen irracionális vágy ébredt
bennem arra, hogy valamikor kipróbáljam.
Aztán megláttam a szemét. Hűvös szürkéskék volt, amiről az
öntvények és a gleccserek jutottak eszembe.
Egyenesen hozzám masírozott, és betört a személyes terembe,
mintha engedélyt adtam volna rá. Amikor keresztbe fonta tetovált
karjét széles mellkasán, valami vinnyogó hang szaladt ki a
torkomon.
Hűha.
– Azt hittem, világosan fogalmaztam – morogta.
– Ah-ha. Tessék?
Össze voltam zavarodva. A férfi úgy bámult rám, mintha én
lettem volna a legutáltabb szereplő egy valóságshow-ban, mégis
szerettem volna megnézni, milyen meztelenül. Az egyetem óta nem
volt ennyire rossz a szexuális preferenciám.
A fáradtságot és az érzelmi hegeket hibáztattam ezért.
A pult mögött Justice abbahagyta a latte készítését, és két kézzel
integetett a levegőben.
– Várj egy kicsit – kezdte.
– Semmi baj, Justice – nyugtattam meg. – Te folytasd a
kávékészítést, én meg elintézem ezt az… úriembert.
Többen hátratolták a széküket a körülöttünk lévő asztaloknál, és
láttam, hogy minden egyes vendég az ajtó felé indult, pedig néhány
még a kezében tartotta a bögréjét. Kifelé menet egyikük sem mert a
szemembe nézni.
M

– Knox, nem arról van szó, amire gondolsz – próbálkozott megint

y

Justice.
Bo

– Ma nincs kedvem szórakozni. Tűnj innen a picsába! – utasított a

ok

viking. A szexi harag szőke istene elég gyorsan lecsúszott a

s

listámon.
A mellkasomra mutattam.
– Én?
– Elegem van a kisded játékaidból! Öt másodperced van kisétálni
azon az ajtón, és soha többet ne told ide a képedet – jelentette ki, és
még közelebb lépett hozzám, amíg a bakancsa orra hozzá nem ért a
papucsból kilógó csupasz lábujjaimhoz.
A francba. Közelről még inkább úgy nézett ki, mintha egy
fosztogató vikinghajóról szállt volna le… vagy egy parfümreklámból
érkezett volna. Egy olyan művésziből, aminek nincsen semmi
értelme, ráadásul olyan nevet adtak a terméknek, mint például
Tudatlan Szörnyeteg.
– Nézze, uram. Éppen egy személyes krízis kellős közepén
vagyok, és csupán szeretnék meginni egy csésze kávét.
– Kurvára megmondtam, Tina. Nem jöhetsz be ide, és nem
zaklathatod többé sem Justice-t, sem a vendégeit, vagy személyesen
fogom kikísérni a seggedet a városból.
– Knox…
A mogorva, szexi férfiszörnyeteg felemelte az ujját, hogy
elhallgattassa Justice-t.
– Egy pillanat, haver. Úgy látom, ki kell vinnem a szemetet.
– A szemetet? – Elakadt a lélegzetem. Azt hittem, a virginiai
emberek barátságosak. Ehhez képest alig fél órája érkeztem meg a
városba, és máris bunkón nekem támadt egy ősember modorával
megáldott viking.
– Drágám, elkészült a kávéd – szólalt meg Justice, és egy nagyon
M

nagy elviteles poharat csúsztatott felém a pulton.

y

A tekintetem a forrón gőzölgő koffeines mannára villant.

Bo

– Ha eszedbe jut hozzányúlni ahhoz a pohárhoz, gondjaink

ok

lesznek egymással – jelentette ki a viking halk, fenyegető hangon.

s

Azonban Leif Erikson nem tudta, hogy kivel húzott ujjat ezen a
napon.
Minden nőnek van egy tűréshatára. Az enyémet, ami tudvalevően
magasan volt, most átlépték.
– Ha akár csak egyetlen lépést is teszel a gyönyörű lattém felé,
amit a barátom, Justice kifejezetten nekem készített, meg fogod
bánni azt a pillanatot, amikor találkoztál velem.
Kedves ember voltam. A szüleim szerint jó kislány. Az online
kérdőív szerint, amit két hete töltöttem ki, szerettem az emberek
kedvére tenni. Nem tudtam ügyesen fenyegetőzni.
A férfi összehúzta a szemét, én pedig próbáltam nem tudomást
venni a szexi ráncairól a szeme sarkában.
– Már rég megbántam, ahogy az egész átkozott város is. Csak
azért, mert megváltoztattad a hajadat, nem fogom elfelejteni,
mekkora kalamajkát kevertél itt. Most pedig vonszold ki a segged az
ajtón, és soha többet ne gyere vissza ide!
– Azt hiszi, Tina vagy – szólt közbe Justice.
Az se érdekelt volna, ha ez a seggfej egy sorozatgyilkos
kannibálnak néz. Köztem és a koffeinem között állt.
A szőke szörnyeteg Justice felé fordult.
– Mi a francról beszélsz?
Mielőtt a kedves barátom a kávéval elmagyarázhatta volna a
dolgot, ujjammal megböktem a viking mellkasát. Nem sokat értem
vele, köszönhetően az arcpirítóan vaskos izomzatnak a bőre alatt.
De arra ügyeltem, hogy azért belevájjam a körmömet.
– Most te figyelj ide! – kezdtem. – Nem érdekel, ha azt hiszed,
M

hogy a testvérem vagyok, vagy az a görény, aki felemelte a malária

y

elleni gyógyszer árát. Egy érző emberi lény áll előtted, akinek
Bo

nagyon rossz napja van élete legrosszabb napja után. Ma nincs

ok

hangulatom magamba fojtani az érzéseimet. Ajánlom, hogy

s

takarodj el az utamból, és hagyj békén, Mr. Viking.

Egy intenzív pillanatig szinte zavartnak tűnt.
Úgy döntöttem, ideje megkávéznom. Kikerültem, felemeltem a
poharat, és óvatosan beszippantottam az illatát, mielőtt
belenyomtam az arcomat a forró életerőbe.
Nagyokat kortyoltam belőle, és imádkoztam, hogy a koffein
csodát tegyen, miközben ízbomba robbant a nyelvemen. Biztos
voltam benne, hogy az illetlen nyögés, ami hallatszott, az én számon
csúszott ki, de annyira fáradt voltam, hogy nem érdekelt. Amikor
végül leeresztettem a poharat, és megtöröltem a számat a
kézfejemmel, a Viking még mindig ott állt, és engem bámult.
Hátat fordítva a vikingnek rámosolyogtam a hősömre, Justice-ra,
és elé csúsztattam a pulton a kávévészhelyzetre félretett
húszdollárosomat.
– Te egy valódi művész vagy. Mivel tartozom a legfinomabb
lattéért, amit életemben kóstoltam?
– Figyelembe véve, hogyan indult a reggeled, drágám, a ház
ajándéka – válaszolta, visszaadva a jogosítványomat és a pénzemet.
– Te, barátom, igazi úriember vagy. Nem úgy, mint egyesek. –
Sanda pillantást vetettem a hátam mögé, ahol a Viking állt keresztbe
tett karral. Újabbat kortyoltam a kávémból, és bedugtam a húszast a
borravalós üvegbe. – Köszönöm, hogy kedves voltál hozzám életem
legrosszabb napján.
– Azt hittem, az tegnap volt – szólt közbe a mogorva behemót.
Fáradtan felsóhajtottam, miközben lassan szembefordultam vele.
– Az még azelőtt volt, hogy találkoztam veled. Szóval hivatalosan
M

is kijelenthetem, hogy bár a tegnapi nap rosszul alakult, a mai egy

y

kicsivel lekörözte. – Megint visszafordultam Justice-hoz. – Sajnálom,

Bo

hogy ez a bunkó elijesztette az összes vendégedet. De hamarosan

ok

visszatérek még egy ilyenért.

s

– Alig várom, Naomi – felelte kacsintva.

Megfordultam, hogy távozzak, és egyenesen belesétáltam a
mogorva férfi mellkasába.
– Naomi? – kérdezte.
– Tűnj el. – Szinte jó érzés volt életemben egyszer bunkón
viselkedni. Kiállni magamért.
– Naominak hívnak – állította a viking.
Túlságosan lekötött, hogy megpróbáljam a jogos haragtól izzó
pillantásommal felperzselni, ezért nem válaszoltam.
– Nem Tina vagy? – erősködött.
– Ikrek, ember – szólalt meg Justice, és hallottam a hangján, hogy
mosolyog.
– Bassza meg. – A viking beletúrt a hajába.
 – Aggódom a barátod látása miatt – mondtam Justice-nak, és
rámutattam Tina fotójára.
Az ikertestvérem az elmúlt tíz évben valamikor platinaszőkére
festette a haját, amitől az egyébként halvány különbségeink sokkal
nyilvánvalóbbak lettek.
– Otthon hagytam a kontaktlencsémet – mondta a férfi.
– A jó modoroddal együtt? – vágtam rá azonnal. A koffein
bekerült a véráramomba, és szokatlanul harciassá tett.
Nem válaszolt, csupán megenyhülten nézett rám.
Felsóhajtottam.
– Tűnj el az utamból, Leif Erikson.
– Knox a nevem. Mit keresel itt?
Ez meg milyen hülye név? Valaminek a rövidítése? Knoxwell?
M

Knoxathan?
y

– Ahhoz semmi közöd, Knox. Nem tartozik rád, hogy mit csinálok,
Bo

vagy mit nem csinálok. Sőt, tulajdonképpen a létezésemmel sem kell

ok

törődnöd. Most pedig, szépen kérlek, állj félre az utamból.

s

A legszívesebben olyan hangosan és olyan sokáig sikítottam

volna, ameddig a torkom bírja. De ezt már kipróbáltam néhányszor
az autóban, amikor hazafelé tartottam a hosszú úton, és nem
segített.
Szerencsére a gyönyörű fajankó bosszúsan felsóhajtott, és kimért,
engedékeny gesztussal félreállt az utamból. Annyi büszkeséggel
viharzottam ki a kávézóból a nyári forróságba, amennyit csak ki
tudtam préselni magamból.
Ha Tina találkozni akar velem, a motelben megtalál. Nem kell itt
megvárnom, ahol mindenféle modortalan idegenek rontanak rám.
Inkább visszamegyek a lepukkant szobámba, kiszedem az összes
hullámcsatot a hajamból, és addig zuhanyozom, amíg elfogy a meleg
víz. Utána pedig kitalálom, mi legyen a következő lépés.
 Jó terv volt. Csupán egyetlen dolog hiányzott hozzá.
A kocsim.
Ó, ne. A kocsim és a táskám.
A biciklitároló nem tűnt el a kávézó elől. A mosoda az ablakban
lógó rikító posztereivel még mindig az út túloldalán volt az
autószerelő garázs mellett.
Azonban a kocsimat nem találtam ott, ahol hagytam.
A parkolóhely, ahol megálltam a kisállat-kereskedés előtt, üres
volt.
Szétnéztem az utcán, de semmi jelét nem láttam a megbízható,
poros Volvómnak.
– Eltévedtél?
Behunytam a szememet, az állkapcsom megfeszült.
M

– Tűnj. El.
y

– Most mi a bajod?
Bo

Megfordultam, és Knox meredt rám, kezében egy elviteles

ok

pohárral.
s

– Mi a bajom? – ismételtem meg.

Legszívesebben sípcsonton rúgtam volna, hogy ellopjam a
kávéját.
– A hallásomnak semmi baja, kisszívem. Nem kell ordítanod.
– Az a bajom, hogy amíg elvesztegettem öt percet az életemből,
hogy megismerjelek, elvontatták a kocsimat.
– Biztos?
– Nem. Soha nem szoktam emlékezni, hova parkolok le az
autómmal. Mindig otthagyom valahol, és veszek egy újat, amikor
nem találom.
Szórakozottan nézett rám, mire a szememet forgattam.
– Nyilván csak vicceltem – magyaráztam nagyot sóhajtva. A
telefonomért nyúltam, aztán eszembe jutott, hogy az is eltűnt.
 – Ki brunyált a müzlidbe?
– Rossz munkát végzett, aki megtanította neked, hogyan fejezd ki
az aggodalmadat egy másik ember iránt. – Minden további
megjegyzés nélkül elindultam abba az irányba, amerre a helyi
rendőrséget reméltem megtalálni.
A következő bolt kirakatáig sem jutottam el, mielőtt egy nagy,
erős kéz megragadta a karomat.
Azzal hitegettem magam, hogy az alváshiány és az érzelmi
instabilitás miatt történt. Kizárólag ezért futott végig kellemes
borzongás a testemen az érintésétől.
– Állj meg – utasított gorombán.
– Vedd. Le. Rólam. A. Kezedet. – Röhejesen csapkodtam a
karommal, de csupán erősödött a szorítása.
M

– Akkor ne akarj faképnél hagyni.

y

Abbahagytam a csapkodást.
Bo

– Nem foglak faképnél hagyni, ha nem viselkedsz seggfejként.

ok

Kitágultak az orrcimpái, ahogy az égre emelte tekintetét, és

s

mintha számolni hallottam volna.

– Komolyan elszámolsz tízig? – Én voltam az, akit tévesen
vádoltak valamivel. Nekem volt okom türelemért imádkozni.
Eljutott egészen tízig, de így is mérgesnek tűnt.
– Ha nem leszek többet seggfej, itt maradsz, hogy beszéljünk egy
percet?
Megint belekortyoltam a kávémba, és átgondoltam.
– Talán.
– Elengedlek – figyelmeztetett.
– Nagyszerű – vágtam rá.
Mindketten a karomat tartó kezére néztünk. Lassan lazított a
szorításán, majd elengedett, de előtte az ujjaival súrolta a
könyökhajlatom érzékeny bőrét.
 Csupa libabőr lettem, amit reméltem, hogy nem vesz észre. Főleg
azért, mert nálam a libabőr és a merev mellbimbó nagyon gyakran
egyszerre jelentkezik.
– Fázol? – Határozottan nem a karomat vagy a vállamat bámulta,
hanem a mellkasomat.
A francba.
– Igen – hazudtam.
– Huszonkilenc fok van, és forró kávét iszol.
– Ha befejezted a belső testhőmérséklet magyarázatát a
férfilogikáddal, szeretném megkeresni a kocsimat – mondtam, és
keresztbe fontam a karomat áruló mellem előtt. – Talán
megmutathatnád, merre van a legközelebbi roncstelep vagy a
rendőrség.
M

Egy hosszú pillanatig meredten bámult rám, aztán megrázta a

y

fejét.
Bo

– Akkor gyere.
ok

– Tessék?
s

– Elviszlek.
– Haha! – röhögtem fel fojtottan. Elment az esze, ha azt hiszi,
hogy hajlandó leszek egy járműbe ülni vele.
Még akkor is a fejemet ráztam, amikor ismét megszólalt.
– Induljunk, Százszorszép. Nem érek rá egész nap.
 2. FEJEZET

VONAKODÓ HŐS

Knox

Anő úgy meredt rám, mintha azt javasoltam volna, hogy adjon
nyelves csókot egy csörgőkígyónak.
A napomnak még el sem kellett volna kezdődnie, erre máris
tönkrement. Őt hibáztattam. Meg a ribanc testvérét, Tinát.
Ráadásként Agathára is nehezteltem egy kicsit, ugyanis tőle
M

kaptam azt az üzenetet, hogy Tina odatolta a „bajkeverő pofáját” a

y
Bo

kávézóba.
ok

Erre tessék, még alig kelt fel a nap, én meg kidobót játszottam,
s

mint egy idióta, és egy olyan nővel veszekedtem, akivel soha

életemben nem találkoztam.
Naomi úgy pislogott rám, mintha csak most térne magához.
– Ugye viccelsz?
Agathára ráfért volna egy kibaszott szemészeti vizsgálat, ha
összekeveri a felpaprikázott barnát a platinaszőke, szoláriumbarna,
tetovált, idegesítő ikertestvérével.
Kurvára nyilvánvaló volt a különbség közöttük, még úgy is, hogy
nem tettem be a kontaktlencsémet. Tina arcának olyan színe és
textúrája volt, mint egy régi bőrkanapénak. Kemény száját mély
ráncok barázdálták a napi két csomag cigarettától, ráadásul úgy
viselkedett, mintha a világ tartozna neki valamivel.
Azonban Naomi egészen más volt. Ízlésesebb. Magas volt,
akárcsak a testvére. Viszont a ropogósra sült külső helyett ő a
Disney hercegnő irányba húzott sűrű, gesztenyebarna hajával. Az is
ezt az érzetet erősítette bennem, ahogy a beletűzdelt virágok
próbáltak szabadulni a bonyolult kontyból. Az arca lágyabb, a bőre
sápadtabb volt. Telt ajka rózsaszín. A szeméről pedig az erdő
aljnövényzete és a mezők jutottak eszembe.
Míg Tina úgy öltözködött, mint valami motorosliba, akit kiköpött
a faaprító, addig Naomi drága sportrövidnadrágot és hozzáillő
atlétát vett fel izmos testére, ami kismillió meglepetést sejtetett.
Olyan nőnek nézett ki, aki vet rám egy pillantást, majd rögtön
menekülőre fogja, és beleszalad az első teniszpólós jogász karjába,
aki az útjába kerül.
Legnagyobb szerencséjére én utálom a drámát. Illetve a túl
M

igényes nőket is. Nem ismerkedem galambszemű hercegnőkkel,

y

akik megmentésre szorulnak. Nem vesztegetem az időmet olyan

Bo

nőkre, akik a szórakozásnál és néhány kiadós orgazmusnál többre

ok

vágynak.
s

Azonban mivel már beleütöttem az orromat ebbe a szituációba,

szemétnek neveztem, és kiabáltam vele, a legkevesebb, amit
tehetek, hogy gyorsan lezárom a helyzetet. Aztán visszafekszem
aludni.
– Nem. Rohadtul nem viccelek – jelentettem ki.
– Nem megyek veled sehová.
– Nincs kocsid – mutattam rá a nyilvánvaló tényre.
– Köszönöm, Éleslátó kapitány. Tisztában vagyok vele, hogy nincs
kocsim.
– Hadd foglaljam össze. Vadidegen vagy egy új városban. Eltűnik
az autód. Erre visszautasítasz egy fuvart, mert…
– Mert beviharzottál a kávézóba, és üvöltöztél velem! Utána
levadásztál, és még mindig kiabálsz. Ha beszállok veled egy autóba,
nagyobb valószínűséggel végzem darabokban a sivatagban
szétszórva, minthogy eljussak a célomhoz.
– Itt nincsen sivatag. Csak néhány hegy.
Az arckifejezése arról árulkodott, hogy nem talált sem
segítőkésznek, sem pedig szórakoztatónak.
Összeszorított fogaimon keresztül kifújtam a levegőt.
– Nézd! Fáradt vagyok. Üzenetet kaptam, hogy Tina megint keveri
a bajt a kávézóban, és azt hittem, ebbe a helyzetbe toppantam bele.
Hatalmasat kortyolt a kávéjából, miközben úgy nézett szét az
utcán, mintha a szökésen gondolkodna.
– Eszedbe se jusson – szóltam rá. – Ki fogod borítani a kávédat.
Amikor a szép, mogyoróbarna szeme elkerekedett, tudtam, hogy
az elevenére tapintottam.
M

– Rendben. De csak azért, mert ez a legjobb latte, amit valaha

y

ittam. És te így akarsz bocsánatot kérni? Mert már az is gáz, ahogy

Bo

megkérdezed az emberektől, hogy mi a bajuk.

ok

– Nem bocsánatkérés volt, csak magyarázat. Na mi lesz? – Nem

s

vesztegetem olyasmire az időt, ami úgysem számít. Például az

értelmetlen fecsegésre vagy a bocsánatkérésre.
Egy motor dübörgött az úton Rob Zombie-t bömböltetve a
hangszórókból, annak ellenére, hogy alig volt hét óra. A fickó
minket bámult, és a motort túráztatta. Wraith már a hetvenhez
közelített, de még így is sikerült csillagászati mennyiségű nőt ágyba
vinnie a tetovált ezüstróka külsejének köszönhetően.
Naomi tátott szájjal, érdeklődve vizslatta.
Százszorszép hajú kisasszony nem ezen a napon fogja kipróbálni,
hogy milyen az élet vadabb oldala.
Biccentettem Wraithnek, hogy kopjon le, majd kirántottam
Naomi becses kávéját a kezéből, és elindultam a járdán.
– Hé!
 Utánam szaladt, pont, ahogy vártam. Megfoghattam volna a kezét
is, de nem igazán tetszett, ahogy reagált, amikor megérintettem.
Bonyolultnak tűnt.
– A kurva életbe, ágyban kellett volna maradnom – motyogtam.
– Mi a bajod? – faggatott Naomi, miközben kocogott, hogy lépést
tudjon tartani velem. A pohara után nyúlt, de nem engedtem, hogy
elérje, és tovább sétáltam.
– Ha nem akarod, hogy megkötözve felhajítsanak Wraith
motorjára, akkor javaslom, szállj be az autómba.
A zilált virágos lány motyogott valami nem túl hízelgőt a
személyiségemről meg az anatómiámról.
– Nézd. Ha kibírod, hogy öt teljes percig ne idegesíts, elviszlek a
rendőrségre. Visszaszerezheted az átkozott kocsidat, aztán
M

eltűnhetsz az életemből.
y

– Mondta már valaki, hogy olyan vagy, mint egy mérges tarajos
Bo

sül?
ok

Nem foglalkoztam vele, tovább lépkedtem.

s

– Honnan tudjam, hogy te nem próbálsz majd megkötözni? –

kérdezte.
Megtorpantam, és lustán végighordoztam rajta a tekintetemet.
– Bébi, nem vagy az esetem.
Olyan hevesen forgatta a szemét, hogy csoda, hogy nem ugrott ki
a helyéről, és gurult a járdára.
– Bocsáss meg, mindjárt elbőgöm magam.
Leléptem a padkáról, és kinyitottam a furgon anyósülés felőli
ajtaját.
– Szállj be!
– Lovagiasságból lenne még mit tanulnod – panaszkodott.
– Lovagiasságból?
– Azt jelenti…
 – Jézusom. Tudom, mit jelent.
Azzal is tisztában voltam, mit jelent, hogy ezt a szót használta.
Kibaszott virágok voltak a hajában. A nő született romantikus.
Újabb ellenérv a könyvemben. A romantikus nőket a legnehezebb
lerázni. Tapadnak az emberre. Úgy csinálnak, mintha képesek
lennének megbirkózni a „kötöttségek nélküli” szexszel.
Mindeközben pedig azt tervezgetik, hogy belőlük lesz „a nagy Ő”, és
megpróbálják csellel rávenni a férfiakat, hogy találkozzanak a
szüleikkel, valamint titokban esküvői ruhákat nézegetnek.
Amikor nem szállt be magától, kinyújtottam mellette a karomat,
és betettem a kávéját a pohártartóba.
– Most nagyon nem örülök neked – jelentette ki.
A köztünk lévő tér megtelt olyan energiával, amit általában egy jó
M

kocsmai verekedés előtt éreztem. Veszélyes volt és vérpezsdítő. Nem

y

foglalkoztam vele.
Bo

– Szállj be a rohadt kocsiba.

ok

Kisebbfajta csodának könyveltem el, amikor végre

s

engedelmeskedett, és rácsaptam az ajtót a mogorva képére.

– Minden rendben, Knox? – kiáltotta Bud Nickelbee a vasbolt
ajtajából. A szokásos kantáros nadrágját és egy Led Zeppelin-pólót
viselt. A vékony szálú, ősz lófarok, amit harminc éve hordott, a
hátára lógott, és úgy nézett ki tőle, mint George Carlin testesebb,
kevésbé vicces ikertestvére.
– Minden szuper – nyugtattam meg.
A szélvédőn keresztül Naomira nézett.
– Csörögj rám, ha szeretnéd, hogy segítsek eltüntetni a holttestet.
Beszálltam a volán mögé, és beindítottam a motort.
– Egy szemtanú látta, ahogy beszálltam ebbe a kocsiba, szóval a
helyedben ezután alaposan meggondolnám, érdemes-e gyilkolni –
mondta Budra mutatva, aki még mindig minket figyelt.
 Nyilvánvalóan nem hallotta a megjegyzését.
– Nem foglak megölni – csattantam fel. Egyelőre.
Már bekapcsolta a biztonsági övét, és keresztbe tette hosszú
lábait. A strandpapucsa himbálózott, miközben a lábát rázta.
Mindkét térdét lehorzsolta, és észrevettem egy sebet a jobb karján.
Meggyőztem magam, hogy nem akarok tudni róla, és hátratolattam
a furgonnal. Elhatároztam, hogy kidobom a rendőrségen –
remélhetőleg elég korán volt ahhoz, hogy elkerüljem, akivel nem
akartam találkozni –, és elintézem, hogy visszakapja az átkozott
kocsiját. Ha szerencsés vagyok, még aludhatok majd egy órát,
mielőtt hivatalosan elkezdődik a napom.
– Tudod – kezdte –, ha egyikünknek haragudnia kellene a
másikra, akkor az én vagyok. Nem is ismerlek, mégis ordibálsz
M

velem, közém meg a kávém közé állsz, aztán gyakorlatilag elrabolsz.

y

Neked nincs okod felhúzni magad.

Bo

– Elképzelni sem tudod, mennyire nincs igazad, kisszívem.

ok

Rengeteg okom van felhúzni magamat, és a legtöbb a teljesen

s

haszontalan ikertestvéreddel kapcsolatos.

– Lehet, hogy Tina nem a legkedvesebb ember, de ettől még nincs
jogod seggfejként beszélni róla. A rokonom – szívta fel magát
Naomi.
– Én nem nevezném „embernek” a testvéredet.
Tina első osztályú szörnyeteg volt. Lopott. Hazudott. Verekedést
kezdeményezett. Túl sokat ivott. Túl keveset fürdött. És önmagán
kívül senki sem érdekelte. Mindezt azért, mert azt hitte, hogy a világ
tartozik neki.
– Na, ide figyelj, bárki is legyél. Kizárólag én, a szüleink és az
Andersontown Középiskola 2003-as ballagó évfolyama beszélhetnek
így róla. Meg talán az andersontowni tűzoltóság. De azért, mert ők
kiérdemelték ezt a jogot. Te viszont nem, ráadásul nincs szükségem
arra, hogy rajtam vezesd le az ikertestvéremmel kapcsolatos
dühödet.
– Tökmindegy – sziszegtem összeszorított fogakkal.
Az út további részét csendben tettük meg. A Knockemouti
Rendőrkapitányság néhány saroknyira volt a főutcától, és egy új
épületen osztozott a város könyvtárával. A látványától megrándult
az izom a szemem alatt.
A parkolóban egy kisteherautó, egy járőrkocsi és egy Harley
Davidson parkolt. A rendőrfőnök terepjárójának nyoma sem volt.
Hála istennek az apró csodákért.
– Gyere. Essünk túl rajta.
– Neked nem kell bejönni – vágta rá Naomi. Ártatlan kölyökkutya
szemmel meredt az üres kávéspoharára.
M

Morogva nyomtam a kezébe a javarészt érintetlen kávémat.

y

– Odakísérlek a recepciós pulthoz, elintézem, hogy visszakapd a

Bo

kocsidat, aztán soha többet nem kell találkoznunk.

ok

– Rendben. De nem fogom megköszönni.

s

Válaszra sem méltattam, mert túlságosan lefoglalt, hogy

odamasírozzak a bejárathoz, és közben figyelmen kívül hagyjam a
fölötte lógó méretes aranybetűket.
– Knox Morgan Közösségi Ház – olvasta fel.
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, és hagytam, hogy
becsukódjon mögöttem az üvegajtó.
– Több Knox is van a városban? – faggatott, miközben felrántotta
az ajtót, és követett az épületbe.
– Nem – válaszoltam, remélve, hogy ezzel véget vetek a
kérdéseknek, amikre kurvára nem akartam válaszolni. Az épület
relatíve új volt egy csomó ablakkal, széles folyosókkal és a friss
festék illatával.
– Szóval a te neved virít az épületen? – erősködött, ismét kocogva,
hogy lépést tudjon tartani velem.
– Gondolom, igen. – Kinyitottam még egy ajtót, és intettem, hogy
menjen be a helyiségbe.
Knockemout rendőrsége inkább hasonlított valami
találkozóhelyre, amit a városi hipszterek szerettek, semmint egy
tényleges rendőrkapitányságra. Ez idegesítette azokat az
egyenruhás férfiakat és nőket, akik büszkék voltak a penészes,
omladozó bunkerjükre a pislákoló fluoreszkáló lámpákkal meg a
foltos szőnyeggel, amit a bűnözők az évtizedek alatt összekoszoltak.
Egyetlen dolog volt, amit kedveltem ezzel a hellyel kapcsolatban:
az itteniek idegenkedését az élénk festékekkel és az új irodai
bútorokkal szemben.
A Knockemouti Rendőrkapitányság igyekezett újra felfedezni a
M

gyökereit; hatalmas aktakupacokat tornyoztak az állítható

y

magasságú bambuszasztalokra, és túl olcsó, túl erős kávét főztek a

Bo

nap huszonnégy órájában. Állott fánkok sorakoztak egy nyitott

ok

dobozban a pulton, és porcukros ujjlenyomatokat lehetett látni

s

mindenhol. Azonban eddig semmi nem tüntette el a kibaszott Knox

Morgan Közösségi Ház újdonságának varázsát.
Grave Hopper őrmester az asztala mögött ült, és éppen egy csomó
cukrot kanalazott a kávéjába. Egy jó útra tért motoros bandatag
volt, aki ma már azzal töltötte a délutánjait, hogy a lánya
softballcsapatát edzette, míg a hétvégeken füvet nyírt. A sajátját és
az anyósáét is. Azonban évente egyszer felültette a feleségét a
motorja hátuljára, és elhajtottak, hogy újra átélhessék csodás
fiatalságukat az úton.
Amikor észrevett engem meg a vendégemet, majdnem magára
borította az egész bögre kávét.
– Mi folyik itt, Knox? – kérdezte Grave, miközben elkerekedett
szemmel meredt Naomira.
 Nem volt titok a városban, hogy igyekeztem olyan keveset
foglalkozni a rendőrséggel, amennyit csak lehetett. Az sem jelentett
újdonságot, hogy a Tina-féle bajkeverőket egyáltalán nem
toleráltam.
– Ő itt Naomi. Tina ikertestvére – magyaráztam. – Most érkezett a
városba, és azt állítja, hogy elvontatták a kocsiját. Kint van hátul?
A Knockemouti Rendőrkapitányságnak általában fontosabb
dolgokkal kellett foglalkoznia a parkolásnál, ezért megengedték a
városlakóknak, hogy ott álljanak meg, ahol akarnak és amikor
akarnak, amíg nem közvetlenül a járdán hagyták a kocsijukat.
– Később még visszatérünk erre az ikertestvér dologra –
figyelmeztetett Grave, felénk bökve a kiskanalával. – De először is:
csak én vagyok bent, és én semmit nem vontattam el.
M

Basszus. Beletúrtam a hajamba.

y

– Ha nem ön volt, akkor van ötlete, hogy ki más lehetett? –

Bo

kérdezte Naomi reménykedve.

ok

Persze. Én mentettem meg a napját azzal, hogy idehoztam, de az

s

ősz hajú Grave kapta a mosolyt meg a kedves szavakat.

Grave, a rohadék, csüggött minden szaván, és úgy vigyorgott rá,
mintha a nő egy hétrétegű csokoládétorta lett volna.
– Nos, Tin… úgy értem, Naomi – kezdte Grave. – Szerintem két
dolog történhetett. Az első, hogy elfelejtette, hol parkolt. Azonban
egy magához hasonló nő egy ilyen kicsi városban… ez nem túl
valószínű.
– Nem, tényleg nem az – értett egyet a nő barátságosan, anélkül,
hogy Éleslátó kapitánynak nevezte volna.
– Vagy… valaki ellopta a kocsiját.
Búcsút mondtam az egyórás alvásomnak.
– A kisállat-kereskedés előtt parkoltam le, mert közel volt a
kávézóhoz, ahol a testvéremmel kellett volna találkoznom.
 Grave sokatmondó pillantást vetett rám, mire bólintottam. Jobb,
ha túlesünk rajta – mintha letépnénk egy átkozott ragtapaszt.
– Szóval Tina tudta, hogy ön a városba jön, és hogy hol fogja
megtalálni? – próbálta Grave rávezetni.
Naomi nem értette, mire akar kilyukadni. Elkerekedett szemmel,
reménykedve bólintott.
– Igen. Tegnap este telefonált. Azt mondta, bajba keveredett, és
hogy találkoznunk kell a Café Revben reggel hétkor.
– Nos, édesem – duruzsolta Grave. – Természetesen nem
szeretnék vádaskodni, de előfordulhat, hogy…
– A ribanc testvéred ellopta a kocsidat – szóltam közbe.
Naomi rám szegezte mogyoróbarna szemét. Már nem volt sem
kedves, sem reményteli. Nem. Úgy nézett ki, mint aki szabálysértést
M

tervez elkövetni. Sőt, talán bűncselekményt.

y

– Attól tartok, Knoxnak igaza van – mondta Grave. – Az

Bo

ikertestvére azóta keveri a bajt, hogy egy évvel ezelőtt betette a

ok

lábát a városba. Valószínűleg nem ez az első autó, amit elkötött.

s

Naomi orrcimpái enyhén kitágultak. A szájához emelte a

kávémat, és néhány határozott korttyal az egészet eltüntette, majd
az üres poharat az asztal mellett álló szemetesbe hajította.
– Köszönöm a segítségét. Ha látnak egy kék Volvót A KEDVESSÉG
SZÁMÍT feliratú matricával a hátulján, kérem, értesítsenek.

Jézusom.
– Nincs olyan applikáció a telefonján, ami megmutatja, hol van a
kocsija? – érdeklődött Grave.
Naomi a zsebéhez nyúlt, aztán megtorpant, és egy pillanatra
behunyta a szemét.
– De, volt.
– Már nincs?
– Nincs telefonom. Ööö, tegnap este összetört.
 – Semmi baj. Ha elárulja a rendszámát, értesíthetem a járőröket,
hogy tartsák nyitva a szemüket – mondta Grave, és segítőkészen a
nő elé tolt egy darab papírt meg ceruzát.
Naomi elvette, aztán szép, íves betűkkel írni kezdett.
– Megadhatja az elérhetőségét is, mondjuk, hogy hol szállt meg,
így Nash vagy én értesíteni tudjuk.
A névtől felment bennem a pumpa.
– Örömmel – felelte Naomi, bár egyáltalán nem tűnt boldognak.
– Ööö, talán van férje, vagy barátja, akinek szintén megadhatja az
elérhetőségeit?
Mérgesen meredtem a rendőrre.
Naomi megrázta a fejét.
– Nincs.
M

– Akkor barátnő, vagy feleség? – próbálkozott újra.

y

– Egyedülálló vagyok – válaszolta Naomi épp annyira

Bo

bizonytalanul, hogy felkeltse vele az érdeklődésemet.

ok

– Nocsak. A rendőrfőnök is az – jegyezte meg Grave olyan

s

ártatlanul, amennyire egy nagyra nőtt, priuszos motoros annak

tűnhet.
– Visszatérhetnénk oda, ahol elmondod Naominak, hogy
értesíteni fogjátok, ha megtaláljátok a kocsiját, amiről mind
pontosan tudjuk, hogy nem fog előkerülni? – csattantam fel.
– Hát, ilyen hozzáállással biztosan nem – szólt rám a nő.
A kurva életbe, ez lesz az utolsó alkalom, hogy valakinek a
segítségére siettem. Nem az én dolgom volt. Nem az én
felelősségem. Ráadásul kihagytam az alvást miatta.
– Meddig lesz a városban? – kérdezte Grave, miközben Naomi
leírta a lapra az elérhetőségét.
– Csak amíg megtalálom és megölöm a testvéremet – felelte,
rátéve a tollra a kupakot, aztán visszatolta a papírt a rendőr elé. –
Nagyon szépen köszönöm a segítségét, őrmester.
– Örömmel tettem.
Naomi megfordult, hogy rám nézzen. A tekintetünk egy
pillanatra összefonódott.
– Knox.
– Naomi.
Ezzel kiviharzott a rendőrségről.
– Hogy lehet két testvér ennyire egyforma külsőleg, miközben
még sincs bennük semmi közös? – töprengett hangosan Grave.
– Nem is akarom tudni – vágtam rá őszintén, majd elindultam a
nő után.
A kerekesszékes rámpa előtt járkált fel-alá, miközben magában
motyogott.
M

– Mi a terved? – kérdeztem rezignáltan.

y

A száját csücsörítve nézett rám.

Bo

– A tervem? – ismételte elcsukló hangon.

ok

Azonnal bekapcsolt a belső vészjelzőm. Kibaszottul utáltam a

s

könnyeket. Főleg a nőkét. Egy síró nő láttán úgy éreztem magam,

mintha darabokra tépnének belülről; ezt a gyengeségemet soha
senkinek nem árultam el.
– Ne sírj! – parancsoltam rá.
Könnyes volt a szeme.
– Sírni? Nem fogok sírni.
Szarul hazudott.
– Ne bőgj, a kurva életbe. Ez csak egy kocsi, a testvéred meg egy
köcsög. Egyikért sem éri meg sírva fakadni.
Gyorsan pislogott, én meg nem tudtam eldönteni, hogy zokogni
fog, vagy megint kiabál majd velem. Azonban legnagyobb
meglepetésemre egyiket sem tette. Kihúzta magát, és bólintott.
– Igazad van. Csak egy autó. Csináltathatok új bankkártyát,
vehetek másik táskát, és szerezhetek még mézes-mustáros
szószokat.
– Mondd meg, hova kell menned, és elviszlek – böktem a
furgonomra a hüvelykujjammal. – Bérelhetsz egy másik autót, hogy
eltűnj innen.
Naomi megint körbenézett az utcán, valószínűleg abban
reménykedett, hogy felbukkan egy öltönyös hős. Amikor ez nem
történt meg, felsóhajtott.
– Kivettem egy motelszobát.
Csupán egy motel volt a városban. Egy földszintes, egycsillagos
romhalmaz, ami annyit sem érdemelt, hogy hivatalos neve legyen.
Lenyűgözött, hogy be mert jelentkezni a recepción.
Csendben sétáltunk vissza az autómig. A válla a karomat súrolta,
M

amitől úgy éreztem, mintha felhevült volna a bőröm. Megint

y

kinyitottam előtte az ajtót. Nem azért, mert úriember vagyok,

Bo

hanem mert egy perverz részem szeretett a közelében lenni.

ok

Megvártam, hogy bekapcsolja a biztonsági övét, mielőtt

s

becsuktam az ajtót, és megkerültem a járművet.

– Mézes-mustáros szósz?
Rám nézett, ahogy beültem a volán mögé.
– Hallottál a fickóról, aki néhány évvel ezelőtt télen áthajtott egy
szalagkorláton?
Halványan rémlett.
– Három napig nem evett mást, csak ketchupot.
– Te is át akarsz hajtani egy szalagkorláton?
– Nem. De szeretek felkészülni. És utálom a ketchupot.
 3. FEJEZET

ICIPICI BŰNÖZŐ

Naomi

– Melyik szoba a tiéd? – kérdezte Knox. Akkor vettem észre, hogy

már a motelnél vagyunk.
– Miért? – vágtam rá gyanakodva.
Lassan felsóhajtott, mintha az utolsó idegszálán táncoltam volna.
– Hogy kitegyelek az ajtódnál.
M

Ó.
y
Bo

– A kilences.
ok

– Mindig nyitva hagyod az ajtót? – tette fel a kérdést egy

s

másodperccel később, majd összepréselte a száját.

– Igen. Long Islanden így szokás – feleltem pókerarccal. – Ezzel
bizonyítjuk be a szomszédainknak, hogy megbízunk bennük.
Összevont szemöldökkel, furcsán nézett rám.
– Nem. Persze, hogy nem hagytam nyitva. Becsuktam és kulcsra
zártam.
A kilences számra mutatott.
Az ajtó résnyire nyitva volt.
– Ó.
A szükségesnél vehemensebben állt meg a parkoló közepén.
– Maradj itt!
Nagyokat pislogtam, ahogy kiszállt a kocsiból, és elindult a
szobám felé.
 Fáradt tekintetem automatikusan rátapadt a kopott
farmernadrágra, ami feszesen rátapadt tökéletes hátsójára. Egészen
elkábított a látvány, ezért beletelt egy percbe, mire eszembe jutott,
hogy pontosan mit hagytam abban a szobában, és hogy mennyire
nem akartam, hogy az összes ember közül pont Knox lássa meg.
– Várj! – Kiugrottam a kocsiból, és utánaszaladtam, de nem állt
meg, sőt, még csak le sem lassított.
Kétségbeesésemben gyorsabban szedtem a lábaimat, és elé
ugrottam. Egyenesen belesétált a felemelt kezembe.
– Állj félre az utamból, Naomi – utasított.
Amikor nem engedelmeskedtem, a hasamra tette a kezét, és
elkezdett hátrafelé tolni, amíg meg nem álltam a nyolcas szoba előtt.
Fogalmam sincs, mit árult el rólam, hogy nagyon élveztem az
M

érintését a testemen.
y

– Nem kell bemenned oda – erősködtem. – Biztos csak a

Bo

takarítónő.
ok

– Úgy néz ki ez a hely, mint ahol szobalányokat alkalmaznak?

s

Jogos észrevétel. A motel olyan volt, mint ahol ingyen

tetanuszoltást osztogatnak a kis samponosflakonok helyett.
– Maradj itt – szólt rám megint, aztán folytatta az útját a szobám
ajtaja felé.
– Basszuskulcs – suttogtam, amikor teljesen kinyitotta. Két
másodpercig bírtam egy helyben maradni, mielőtt követtem a
helyiségbe.
Amikor alig egy órával ezelőtt bejelentkeztem a motelbe, a szoba
nem nyújtott valami szívderítő látványt, hogy finoman fogalmazzak.
A narancssárga és barna tapéta hosszú csíkokban levált a falról.
A szőnyegnek sötétzöld színe volt, és olyan tapintása, mintha egy
mosogatószivacs dörzsölős feléből készült volna. A fürdőszoba
berendezése rózsaszín volt, és a zuhanyzóban hiányzott néhány
csempe.
Azonban ez volt az egyetlen motel harminc kilométeren belül, így
arra gondoltam, egy-két estét kibírok itt. Plusz az is megfordult a
fejemben, hogy mennyire lehet rossz?
Mint kiderült, nagyon. Miután bejelentkeztem, letettem a
bőröndömet, töltőre dugtam a laptopomat, majd elmentem, hogy
találkozzak Tinával, valaki betört, és feltúrta a helyiséget.
A bőröndömet a padlóra lökték, tartalma a szőnyegre borult.
A komód fiókjait kihúzogatták, a gardróbszekrény ajtaját tárva-
nyitva hagyták.
A laptopom eltűnt. Ahogy a készpénz is, amit elrejtettem a
bőröndömben.
A fürdőszobaszekrény tükrére a kedvenc rúzsommal a „lúzer”
M

szót firkálták. Ironikus módon az egyetlen dolog, amit nem

y

akartam, hogy a morgós vikingem meglásson, az egyetlen holmi,

Bo

ami többet ért az összes cuccnál, amit elloptak, most is összegyűrve

ok

hevert a sarokban.
s

A legrosszabb pedig az volt, hogy az elkövető az ágyon ült, és

koszos cipőjére rátekeredett a lepedő. Egy természeti katasztrófáról
szóló filmet nézett. Nem tudtam jól megtippelni mások életkorát, de
őt egész biztosan a Gyerek/Kiskamasz kategóriába soroltam volna.
– Szia, Way – üdvözölte Knox komoran.
A lány elfordította tekintetét a tévé képernyőjéről, és a férfira
nézett, mielőtt tovább követte a film eseményeit.
– Szia, Knox.
Egy kisvárosban voltam. Persze, hogy a falu morgósa és
gyerekbűnözője ismerték egymást.
– Oké, nézzétek – szólaltam meg, miközben megkerültem Knoxot,
és eltakartam a sarokban összegyűrt holmit, mert tényleg nem
akartam magyarázkodni miatta. – Fogalmam sincs, hogy a
gyerekmunkatörvények mennyiben mások Virginiában. De
pluszpárnát kértem, nem pedig azt, hogy kiraboljon egy icipici
bűnöző.
A lány sanda pillantást vetett rám.
– Hol van az anyád? – kérdezte Knox figyelmen kívül hagyva
engem.
Újabb vállrándítás volt a válasz.
– Elment – felelte a kislány. – Ki a barátnőd?
– Ő a nagynénéd, Naomi.
A lányt látszólag nem nyűgözte le ez az információ. Én azonban
úgy nézhettem ki, mint akit ágyúból lőttek ki egy téglafalra.
– Nagynéni? – ismételtem meg, és a fejemet ráztam abban a
reményben, hátha kitisztul a hallásom. Egy újabb elhervadt
M

virágszirom hullott ki összekócolódott kontyomból, és a padlóra

y

esett.
Bo

– Azt hittem, meghaltál – jegyezte meg a lány, és valami

ok

érdeklődésfélével méregetett. – Szép a hajad.

s

– Nagynéni? – kérdeztem megint.

Knox felém fordult.
– Waylay Tina gyereke – magyarázta lassan Knox.
– Tináé? – ismételtem rekedten.
– Úgy néz ki, a testvéred kölcsönvette a cuccaidat – állapította
meg.
– Azt mondta, a nagy része egy rakás szar – tette hozzá a lány.
Fürgén pislogtam. Az ikertestvérem nem csupán a kocsimat lopta
el, hanem betört a motelszobámba is, feltúrta, majd itt hagyta az
unokahúgomat, akinek a létezéséről nem is tudtam.
– Jól van? – kérdezte Waylay, de közben egy pillanatra sem
fordította el a tekintetét a tornádóról, ami a képernyőn pusztított.
Valószínűleg rám célzott. És én határozottan nem voltam jól.
 Levettem egy párnát az ágyról.
– Megbocsátanátok egy percre? – vinnyogtam.
Anélkül, hogy megvártam volna, mit válaszolnak, kisétáltam az
ajtón a forró, virginiai napsütésbe. Csiripeltek a madarak. Két motor
zúgott végig fülsiketítő dübörgéssel az úton. Az utca túloldalán egy
idősebb pár szállt ki egy terepjáróból, és a bisztró felé indultak
reggelizni.
Mégis hogy lehetett minden ennyire normális, amikor az én
életem most hullott darabjaira?
Az arcom elé emeltem a párnát, és szabadjára engedtem az
üvöltést, ami egy ideje a torkomat marta.
A gondolatok nyaktörő sebességgel kavarogtak a fejemben.
Warnernek igaza volt. Az emberek nem változnak. A testvérem még
M

mindig szörnyű alak, én meg annyira naiv, hogy bedőltem a

y

hazugságainak. A kocsim eltűnt a táskámmal meg a laptopommal

Bo

együtt. Arról a pénzről nem is beszélve, amit Tinának hoztam.

ok

Tegnap elveszítettem az állásomat. Nem voltam úton Párizsba, pedig

s

huszonnégy órával ezelőtt még ez volt a terv. A családom és a

barátaim azt hitték, elment az eszem. A francba, a kedvenc
rúzsomat tönkretették egy fürdőszobatükrön. Ráadásul kiderült,
hogy van egy unokahúgom, akinek a teljes gyerekkoráról
lemaradtam.
Mély levegőt vettem, aztán a lelki békém kedvéért még egy
utolsót sikítottam, mielőtt leeresztettem a párnát.
– Oké. Ki fogsz találni valamit. Megoldod.
– Befejezted a buzdító beszédet?
Sarkon fordultam, és ott állt Knox az ajtófélfának támaszkodva,
tetovált karjait keresztbe fonva széles mellkasán.
– Igen – válaszoltam kihúzott vállal. – Mennyi idős?
– Tizenegy éves.
 Bólintottam, majd odalöktem neki a párnát, és visszamasíroztam
a szobába.
– Nos, Waylay – kezdtem.
Láttam valami családi hasonlóságot a pisze orrában meg az állán
lévő gödröcskében. Pont olyan csikószerű lába volt, mint nekem és
az anyjának az ő korában.
– Nos, Naomi néni.
– Mondta anyukád, hogy mikor jön vissza?
– Nem.
– Hol laktok anyukáddal, édesem? – kérdeztem.
Lehet, hogy Tina most is ott van, hogy átnézze a szerzeményeit, és
kiderítse, mit érdemes megtartani, és mit akar tönkretenni pusztán
a hecc kedvéért.
M

– Hillside Acresben – válaszolta, és igyekezett elnézni mellettem,

y

hogy jobban lássa, ahogy a tornádó teheneket dob a levegőbe a

Bo

képernyőn.
ok

– Beszélnünk kellene egy percet – jelentette be Knox az ajtóra

s

biccentve.
Látszólag rohadt sok szabadidőm volt. Rengeteg időm, mégsem
tudtam, mit csináljak. Nem láttam a következő lépést. Nem volt
listám, hogy szépen sorba rendezzem az életemet. Csupán egyik
krízis követte a másikat, mindent felperzselve körülöttem.
– Persze – feleltem, és csak egy kicsit volt hisztérikus a hangom.
Megvárta, hogy elmenjek mellette, mielőtt követett kifelé. Amikor
megálltam, ő továbbsétált az ütött-kopott italautomata felé.
– Most komolyan azt akarod, hogy üdítőt vegyek? – kérdeztem
meglepetten.
– Nem. Próbálok a kölyök hallótávolságán kívülre kerülni, mert ő
még nem tudja, hogy elhagyták – csattant fel.
Követtem.
 – Lehet, hogy Tina visszajön – motyogtam.
Knox megtorpant, és szembefordult velem.
– Way azt állítja, Tina nem mondott neki semmit. Csak annyit,
hogy dolga van, és sokáig távol lesz.
Sokáig? Tina szerint mennyi az a sokáig? Egy hétvége? Egy hét?
Egy hónap?
– Ó, istenem! A szüleim. – Rettentően le lesznek sújtva. Mintha,
amit tegnap csináltam, nem zaklatta volna fel őket eléggé. Előző
este, miközben az autópályán haladtam Pennsylvaniában, sikerült
megnyugtatnom őket, hogy jól vagyok, és ez nem valami életközepi
válság. Aztán megeskettem anyáékat, hogy miattam nem
változtatnak a terveiken. Reggel indultak el a háromhetes
mediterrán hajókörútjukra. Ez az első nagy, nemzetközi vakáció,
M

amire együtt mentek el.

y

Nem akartam, hogy az én problémáim vagy Tina katasztrofális

Bo

viselkedése tönkretegyék ezt nekik.

ok

– Mihez akarsz kezdeni azzal a kölyökkel a szobádban? – Knox a

s

nyitott ajtóra biccentett.

– Hogy érted?
– Naomi, amikor a zsaruk tudomást szereznek Tina eltűnéséről,
illetve arról, hogy magára hagyta Waylay-t, a kölyök egyenesen
nevelőszülőkhöz fog kerülni.
Megráztam a fejemet.
– Én vagyok a legközelebbi rokona, aki nem bűnöző. Felelősséggel
tartozom érte. – Ahogy egykor Tina összes gondjáért, amíg be nem
töltöttük a tizennyolcat.
Knox hosszú, kemény pillantást vetett rám.
– Ilyen egyszerűen?
– Ő a családom.
Plusz, nem mintha sok dolgom lett volna ebben a pillanatban.
Gyakorlatilag tengtem-lengtem. Egész életemben először fordult elő,
hogy nem volt tervem.
És ez halálra rémített.
– A családod – horkant fel, mintha az indoklásom nem hatotta
volna meg.
– Figyelj, Knox. Köszönöm a sok kiabálást, a fuvarokat meg a
kávét. De, ahogy láthatod, most dolgom van. Szóval talán az lenne a
legjobb, ha visszamennél a barlangba, ahonnan reggel előbújtál.
– Nem megyek sehova.
Megint mogorván meredtünk egymásra, és feszült csend
telepedett ránk. Ezúttal ő törte meg elsőként.
– Nem kell a sóder, Százszorszép. Mit fogsz csinálni?
– Százszorszép?
M

Felemelte a kezét, és két ujjal kihúzott egy virágszirmot a

y

hajamból.
Bo

Félrelöktem a karját, és hátráltam egy lépést, hogy gondolkodni

ok

tudjak.
s

– Oké. Először is… – Tuti, hogy nem hívom fel a szüleimet.

Ráadásul a rendőrséget sem szerettem volna belekeverni a dologba,
megint, ha nem muszáj. Mi lesz, ha Tina egy óra múlva megjelenik?
Talán első lépésként szereznem kellene még egy kis kávét.
– Telefonálj a kibaszott rendőrségnek, és jelentsd a betörést meg a
gyerek elhagyását – oktatott ki Knox.
– Az ikertestvéremről van szó. Plusz mi van, ha egy óra múlva
visszajön?
– Ellopta a kocsidat, és magára hagyta a gyerekét. Ezt kibaszottul
nem úszhatja meg szárazon.
A tetovált, morgós medveférfinak igaza volt. Ez nagyon nem
tetszett benne.
– Pff! Jó. Legyen. Hadd gondolkodjam. Kölcsönkérhetem a
telefonodat?
Szótlanul bámult rám, és közben egy tapodtat sem mozdult.
– Az isten szerelmére. Nem fogom ellopni. Csak el kell intéznem
egy hívást.
Hosszú, szenvedő sóhajjal nyúlt a zsebébe, és elővette a mobilját.
– Köszönöm szépen – vágtam rá célzatosan, aztán
visszamasíroztam a motelszobámba. Waylay továbbra is a filmet
nézte, most már úgy, hogy közben a feje mögé tette a kezét.
Feltúrtam a bőröndömet, hogy megkeressem a jegyzetfüzetemet,
majd ismét kisétáltam a helyiségből.
– Egy telefonszámokkal teli jegyzetfüzetet hordasz magaddal?
Knox a vállam fölött leste, mit csinálok.
Rápisszegtem, és beütöttem a mobilszámot.
M

– Mi a francot akarsz?
y

A testvérem hangjától mindig összerezzentem.

Bo

– Kezdhetnéd egy magyarázattal – csattantam fel. – Hol vagy?

ok

– Hol vagy? – utánozott gúnyosan magas hangon, amit mindig is

s

utáltam.
Hallottam, ahogy hosszan kifújja a levegőt.
– Te dohányzol a kocsimban?
– Úgy néz ki, ez mostantól az én autóm.
– Tudod, mit? Felejtsd el a kocsit. Fontosabb megbeszélnivalónk is
akad. Van egy lányod! Egy gyereked, akit magára hagytál egy
motelszobában.
– Dolgom van, a kurva életbe. Nem engedhetem, hogy egy gyerek
visszatartson. Valami nagy dobásra készülök. Szerinted miért
neveztem el Waylay-nek? Gondoltam, együtt lóghatna a szentfazék
nénikéjével, amíg visszajövök.
Annyira mérges voltam, hogy köpni-nyelni nem tudtam.
Knox kirántotta a kezemből a telefont.
 – Ide hallgass, és nagyon jól figyelj rám, Tina. Pontosan harminc
perced van, hogy visszagyere, vagy hívom az átkozott zsarukat.
Láttam, ahogy megkeményedett az arckifejezése, megfeszült az
állkapcsa, és előbukkantak a kis ráncok az arcán. Olyan rideg lett a
tekintete, hogy megborzongtam.
– Mint mindig, most is kibaszott idiótán viselkedsz – folytatta. –
Ne felejtsd el, amikor legközelebb elkapnak a rendőrök,
elfogatóparancs lesz érvényben ellened. Ez azt jelenti, hogy a hülye
picsád a rácsok mögé kerül, és szerintem senki nem fog sietni, hogy
letegye érted az óvadékot. – Egy pillanatra elhallgatott, majd
hozzátette: – Igen. Te is baszódj meg!
Megint káromkodott, aztán letette a telefont.
– Tulajdonképpen honnan ismered a testvéremet? – töprengtem
M

hangosan.
y

– Tina mindenkinek borsot tört az orra alá, mióta egy évvel

Bo

ezelőtt betette a lábát a városba. Mindig kereste a könnyű

ok

pénzszerzési lehetőségeket. Bepróbálkozott néhány helyi üzletben,

s

köztük a haverodnál, Justice-nál is. Mihelyst zsebre tesz egy kis

pénzt, hülyére issza magát, és az egész városban balhézik. Csip-csup
dolgokat csinál. Vandalizmusba keveredik.
Igen, ez jellemző volt a testvéremre.
– Mit mondott? – tettem fel a kérdést, bár nem akartam hallani a
választ.
– Azt, hogy leszarja, ha kihívjuk a zsarukat. Nem jön vissza.
– Tényleg ezt mondta? – Mindig vágytam egy gyerekre. De nem
így. Nem úgy akartam belépni az életébe, hogy már majdnem
kamasz, és rég túlvan azon a korszakon, hogy formálni lehessen.
– Azt mondta, majd visszajön, amikor kedve tartja – felelte Knox,
miközben keresett valamit a telefonjában.
Néhány dolog soha nem változik. Az ikertestvérem mindig a saját
szabályai szerint játszott. Csecsemőként egész nap aludt, éjszaka
pedig ébren volt. Totyogós pelenkásként három bölcsődéből
kirúgták harapdálás miatt. Majd amikor elértük az iskoláskort, nos,
az egy egészen újfajta lázadást hozott magával.
– Mit csinálsz? – faggattam Knoxot, miközben a füléhez emelte a
telefonját.
– Amit egyáltalán nem akarok – felelte rejtélyesen.
– Jegyet veszel egy balettelőadásra? – tippeltem.
Nem válaszolt, csupán merev vállal kisétált a parkolóba. Nem
hallottam, hogy pontosan mit mondott, de rengeteg káromkodást
szúrt a szövegébe.
Hozzáadtam a „telefonetikettet” az egyre növekvő listához,
amiben Knox Morgan nem jeleskedett.
M

Amikor visszajött, mérgesebbnek látszott, mint korábban.

y

Tudomást sem véve rólam elővette a pénztárcáját, kihúzott belőle

Bo

néhány bankjegyet, majd benyomta a pénzt az italautomatába.

ok

– Mit kérsz? – motyogta.

s

– Ööö, vizet, légy szíves.

Erősebben ütögette a gombokat az indokoltnál. Egy üveg víz és
két Mountain Dew gurult a földre.
– Tessék. – A vizet felém dobta, majd visszament a szobába.
– Ööö, köszi… – kiáltottam utána.
Körülbelül harminc másodpercig gondolkodtam azon, hogy talán
jobb lenne, ha elkezdenék sétálni, amíg nem találok egy új
valóságot, ami kevésbé szörnyű a jelenlegi életemnél. De ez pusztán
elmegyakorlat volt. Kizárt, hogy el tudtam volna sétálni onnan. Új
felelősséggel kellett szembenéznem. És ezzel a felelősséggel együtt
járt, hogy valami célt találjak a mindennapjaimban. Valószínűleg.
Visszamentem a szobámba, és láttam, hogy Knox az ajtón lévő
zárat vizslatja.
 – Nem finomkodott – panaszolta.
– Mondtam neki, hogy törje fel – jegyezte meg Waylay, ahogy
kinyitotta az üdítőjét.
– Alig van reggel nyolc óra, te meg üdítőt adsz neki – sziszegtem
Knoxnak, miközben ismét elfoglaltam az őrhelyemet a sarokban
álló kupac előtt.
Knox először rám nézett, majd mögém. Idegesen széttártam a
karjaimat, hogy megpróbáljam eltakarni előle a látványt.
– Az valami asztalterítő? – kérdezte oldalra hajolva.
– Menyasszonyi ruha – jelentette be Waylay. – Anya azt mondta,
hogy állati ronda.
– Igen, nos, Tina akkor sem ismerné fel a jó ízlést, ha az fejbe
verné egy Birkin táskával – vágtam rá védekezően.
M

– A ruha azt jelenti, hogy van valahol egy nagybátyám? – kérdezte

y

a lány az alsószoknya- és csipkekupacra biccentve, amiben egyszer

Bo

valódi tündérhercegnőnek éreztem magam, most viszont csak

ok

ostobának tűntem tőle.

s

– Nem – feleltem határozottan.

Knox felvonta a szemöldökét.
– Egyszerűen elhatároztad, hogy magaddal viszel egy
menyasszonyi ruhát az autós túrára?
– Komolyan nem értem, neked mi közöd ehhez az egészhez –
mondtam Knoxnak.
– Úgy van megcsinálva a haja, mintha valami puccos helyre
készült volna – töprengett Waylay hangosan, miközben engem
bámult.
– Tényleg úgy néz ki, Way – értett egyet Knox, ahogy
szórakozottan keresztbe fonta karját a mellkasán.
Nem tetszett, ahogy összefogtak ellenem.
– Ne a hajammal meg a ruhámmal foglalkozzunk, hanem inkább
azzal, hogy mit fogunk ezek után csinálni – javasoltam. – Waylay,
mondott valamit anyád arról, hogy hová megy?
A lány visszafordította tekintetét a képernyőre. Vállat vont.
– Nem tom. Csak annyit mondott, hogy ezentúl a te bajod vagyok.
Fogalmam sem volt, erre mit válaszoljak. Szerencsére semmit
nem kellett, mert a hangos kopogásra mindhárman a nyitott ajtó
felé fordultunk.
Az ott álló férfitól egy kicsit elakadt a lélegzetem.
Knockemoutban dögös férfiak teremnek. Az illető makulátlan,
sötétkék egyenruhát és nagyon fényes jelvényt viselt. Kellemes
borosta hangsúlyozta ki szögletes állkapcsát. A válla és a mellkasa
szélesnek tűnt, míg a csípője meg a dereka keskenynek. A haja
majdnem szőke volt. Valami ismerős dolgot véltem felfedezni a
M

szemében.
y

– Knox! – szólalt meg.

Bo

– Nash. – A hangja pont olyan fagyos volt, mint a pillantása.

ok

– Szia, Way – mondta az újonnan érkező.

s

Waylay biccentett a férfinak.

– Rendőrfőnök!
A férfi rám nézett.
– Te kihívtad a rendőrséget? – vakkantottam Knoxra. A testvérem
szörnyű ember volt, és ezt határozottan meg fogom mondani neki
is. Azonban a zsaruk bevonása a helyzetbe túlontúl véglegesnek
tűnt.
 4. FEJEZET

„NEM MARADSZ ITT.”

Naomi

– Ön biztosan Naomi – mondta a zsaru.

Lehet, hogy egy pánikroham közepén tartottam, de tetszett,
ahogyan barátságosan elnyújtotta a nevemet.
Knox nyilvánvalóan nem örült neki, mert hirtelen, széles
terpeszben közvetlenül elém állt izmos testével, és keresztbe fonta
M

karját a mellkasán.
y
Bo

– Az vagyok – válaszoltam, kilesve Knox mögül. A fajankó meg se

ok

moccant, amikor megböktem a hátát.

s

A férfi Knoxra nézett, és bármit látott is az arckifejezésén, az

mosolyt csalt az arcára.
– Én vagyok a rendőrfőnök a városban, de szólítson nyugodtan
Nashnek. Nagyon örülök a megismerkedésnek, Naomi. Sajnálom,
hogy ilyen körülmények között kell találkoznunk. Nem baj, ha
felteszek néhány kérdést?
– Ööö, oké – mondtam, és hirtelen azt kívántam, bár szántam
volna egy percet arra, hogy megmossam az arcomat és
megfésülködjek. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy
elmeháborodott zombi koszorúslány.
– Miért nem megyünk ki a parkolóba beszélgetni? – intett Nash a
fejével kifelé.
Waylay visszafordult a tévéhez, miközben a cukros üdítőt
kortyolgatta.
– Persze. – Követtem a férfit a parkolóba, és meglepetten vettem
észre, hogy Knox csatlakozott hozzánk. Egyenesen Nash kocsijához
sétált, aminek oldalán a Knockemouti Rendőrkapitányság felirat
díszelgett, és ellenségesen nekitámaszkodott a motorháztetőnek.
– Neked nem szükséges itt lenned a beszélgetésnél – közölte vele
Nash.
Knox rávicsorgott.
– Ha azt akarod, hogy elmenjek, saját kezűleg kell eltávolítanod
innen.
– Bocsánat. Egész reggel így viselkedett – magyaráztam Nashnek.
– Drágám, egész életében ilyen volt – vágta rá a rendőrfőnök.
Csak akkor esett le a tantusz, amikor hasonlóan mogorva
M

pillantást vetettek egymásra.

y

– Testvérek, igaz?
Bo

– Nem mondod – motyogta Knox.

ok

– Persze – válaszolta Nash, majd rám villantotta az ezer

s

megawattos vigyorát. – Én vagyok a jobb testvér.

– A kurva életbe, csak tedd a dolgodat – mondta Knox.
– Ó, bezzeg most azt akarod, hogy végezzem a munkámat.
Elhiheted, mennyire össze vagyok zavarodva, mivel…
– Uraim – szóltam közbe. Gyorsan elindultunk a lejtőn, ami
sehova nem vezetett. Nem volt energiám megszüntetni a testvérek
között lévő feszültséget, ráadásul ennél fontosabb problémáink is
voltak. – Nem akarom átlépni a hatáskörömet, de rátérhetnénk az
ikertestvéremre? – javasoltam.
– Remek ötlet, Naomi – felelte Nash, miközben kacsintva elővette
a noteszét.
Knox felmordult.
– Hadd vegyem fel a vallomását, aztán kitaláljuk, mi legyen a
következő lépés.
Egy férfi, akinek van terve, és képes mosolyogni. Határozottan
kellemesebb társaság volt, mint a testvére.

∞
– AZT ÁLLÍTJA, egyszerűen birtokba vehetek egy emberi lényt? –

kérdeztem néhány perccel később. Tényleg szükségem lett volna

még kávéra. A kognitív képességeim gyorsan merültek.
– Nos, én nem nevezném „birtokba vételnek”. Azonban
Virginiában a rokoni gyámság lehetővé teszi a gyermekek számára,
hogy a családtagjaikkal éljenek, amikor nem lehetnek a szüleikkel.
Talán csak képzeltem, de azt hiszem, a két testvér óvatos
pillantást vetett egymásra.
– Szóval én leszek Waylay gyámja?
M

Túl gyorsan történt minden. Az egyik másodpercben arra

y
Bo

készültem, hogy oltár elé álljak. A következőben meg hirtelen az én

feladatom lett, hogy egy tizenegy éves idegen jövőjéről döntsek.
ok
s

Nash beletúrt sűrű hajába.

– Átmenetileg. Ön nyilvánvalóan stabil, egészséges felnőtt.
– Mi van, ha nem vagyok az? – faggattam.
– A Gyermekvédelmi Szolgálat nevelőszülőknél fogja elhelyezni
Waylay-t. Ha nem bánja, hogy néhány hétig a városban kell
maradnia, amíg elsimítjuk a dolgokat, a hatóságok nem
akadályozzák meg, hogy Waylay önnel lakjon. És ha minden jól
alakul, akár véglegessé is teheti ezt a helyzetet.
– Oké. – Idegesen megtöröltem a kezemet a nadrágomban. – Mit
kell elsimítanunk? – tettem fel a kérdést.
– Elsőként muszáj lesz kiderítenünk, hogy miben sántikál a
testvére, és hogy ez mit jelent a gyámságra nézve.
Nagy bajban vagyok. Pénzre van szükségem, Naomi.
 Az ajkamba haraptam.
– Tegnap este felhívott. Azt állította, hogy segítségre van szüksége,
és megkért, hogy hozzak pénzt neki. Ön szerint tényleg bajba
keveredett? Veszélyben van?
– Mit szólna ahhoz, ha ön Waylay-re koncentrálna, én pedig majd
foglalkozom az ikertestvérével – tanácsolta Nash.
Értékeltem az ötletet, de tapasztalataim szerint kizárólag akkor
lehetek elégedett a mocsok feltakarításával, ha saját kezűleg
végeztem el.
– Hoztál neki pénzt? – kérdezte Knox, ahogy engem méregetett.
A lábamra szegeztem a tekintetemet, mert hülyén éreztem
magam, és zavarban voltam. Több eszem is lehetett volna.
– Igen.
M

– Megszerezte?
y

Nash arcára koncentráltam, mivel ő barátságosabb volt.

Bo

– Azt hittem, okos vagyok. A felét a kocsiba tettem, a másik felét

ok

pedig a bőröndömbe.
s

Nash együttérzőnek tűnt, Knox azonban motyogott valamit az

orra alatt.
– Nos, azt hiszem, jobb, ha visszamegyek a szobába, és rendesen
bemutatkozom az unokahúgomnak – jegyeztem meg. – Kérem,
tájékoztasson a fejleményekről.
– Nem maradsz itt.
A bejelentés Knoxtól érkezett.
Feltartottam a kezemet.
– Ha annyira zavar a jelenlétem, miért nem mész el egy hosszú
vakációra? – kérdeztem.
Ha egy tekintet képes lenne felforralni a vért, az enyémből már
magma lenne.
– Nem maradsz itt – ismételte meg. Ezúttal a vékony ajtóra
mutatott, aminek széttörték a zárját.
Ó. Hát erről van szó.
– Biztos kitalálok valami megoldást – feleltem vidáman. –
Rendőrfőnök…
– Tegeződjünk, szólíts Nashnek – javasolta.
Knox úgy nézett ki, mint aki legszívesebben beleverte volna a
testvére fejét az egyébként is megrongált ajtóba.
– Nash – egyeztem végül bele a tegezésbe, és elővettem a bűbájos
énemet. – Tudnál javasolni olyan helyet, ahol Waylay-jel
megszállhatunk néhány éjszakára?
Knox elővette a telefonját, és mogorván meredt a képernyőre,
miközben az ujjaival hevesen pötyögött rajta.
– Elvihetlek titeket Tinához. Nem épp otthonos a hely, de kevésbé
M

valószínű, hogy betör oda, és tönkreteszi a saját cuccait – ajánlotta

y

Nash.
Bo

Knox zsebre tette a mobilját. Rám szegezte a tekintetét, és volt

ok

valami beképzeltség az arckifejezésében, amitől irracionálisan

s

bosszús lettem.
– Ez nagyon kedves tőled. El sem tudom mondani, mennyire
hálás vagyok a segítségedért – mondtam Nashnek. – Biztos, hogy
Knoxnak jobb dolga is van, minthogy még több időt töltsön a
közelemben.
– Örömmel segítek – állította Nash.
– Összepakolom, ami megmaradt a holmimból, és szólok Waylay-
nek, hogy hova megyünk – határoztam el, aztán elindultam a
szobába.
Bár megkönnyebbültem, hogy végre sikerült megszabadulnom a
mogorva, tetovált Knoxtól, az érzést gyorsan elűzte egy mennydörgő
robaj.
Egy téli álomra készülő medve méreteivel vetekedő férfi
száguldott végig az úton a motorján, de olyan nyaktörő sebességgel,
hogy az határozottan meghaladta a sebességkorlátozást.
– A francba Harvey-val – motyogta Nash.
– Gondolom, jobb, ha elkapod – szólalt meg Knox, és továbbra is
beképzeltnek tűnt.
Nash a testvérére bökött az ujjával.
– Később beszélünk – ígérte, viszont nem látszott túl boldognak
emiatt.
– Siess, ha be akarod tartatni a törvényt – válaszolta Knox.
Nash visszafordult hozzám.
– Naomi, sajnálom, hogy itt kell hagyjalak. Keresni foglak.
Knox ellenségesen integetett, miközben a testvére beszállt az
autóba, és szirénázva, villogó fényekkel a gyorshajtó nyomába
M

szegődött.
y

Ismét magamra maradtam Knoxszal.

Bo

– Semmi közöd a kedves és udvarias fuvarom eltűnéséhez, ugye?

ok

– Miért lenne?
s

– Hát, biztos nem azért, hogy még több minőségi időt tölts együtt
velem.
– Gyerünk, Százszorszép – mondta. – Pakoljuk össze a cuccodat.
Elviszlek téged meg Way-t Tinához.
– Jobban örülnék, ha nem taperolnád össze a cuccomat –
jegyeztem meg gőgösen. A hatást elrontotta a nem túl nőies
ásításom. Alig bírtam talpon maradni, és csak remélni mertem,
hogy képes leszek kitartani, amíg megszabadulok a vikingtől,
mielőtt elájulok a kimerültségtől.
 5. FEJEZET

PETRÓLEUM ÉS SZUNDIKÁLÁS

Naomi

Hillside Acres inkább hasonlított egy hangulatos táborhelyre, mint

lakókocsiparkra. Gyerekek játszottak egy kicsi, szépen
karbantartott, füves területen, ami egyelőre nem esett áldozatul a
hosszú, virginiai nyárnak. A mobilotthonokat kerítések és
zöldségeskertek vették körbe. A kreatív színhasználat és a
M

kényelmes teraszok tovább növelték a hely szépségét.

y
Bo

Aztán ott volt Tina otthona.

ok

Egy kisebb lakókocsi állt a park hátsó sarkában. A bézsszínű

s

doboz erősen jobbra dőlt, mintha hiányzott volna az egyik

támasztéka. A gaz, ami áttört a beton repedésein, a térdemig ért.
Az út túloldalán álló lakókocsinak aranyos fedett verandája volt,
amit fényfüzérekkel és lógó növényekkel díszítettek. Tináénak
összetákolt salaktégla lépcsője, ami egy rozsdás bejárati ajtóhoz
vezetett. Az említett ajtó csálén állt.
Knox megint mogorva lett. De kivételesen nem rám haragudott.
Hanem az ajtóra tűzött papírra. Kilakoltatási felszólítás.
– Maradjatok itt – utasított anélkül, hogy rám vagy Waylay-re
nézett volna.
Túl fáradt voltam ahhoz, hogy idegesítsen, ahogy a Macsó Férfi
belép a lakókocsiba.
Waylay türelmetlenül nézett rám.
 – Rég elment. Ide hamarabb tört be, mint a motelbe.
Reflexszerűen nyújtottam ki felé a kezemet, és átöleltem a vállát.
Waylay hátraugrott, és úgy nézett rám, mintha megpróbáltam volna
bántani.
Emlékeztető magamnak: nem szabad elsietnem az érzelmeim
fizikai kimutatását.
– Ööö, akkor ti hol szálltatok meg?
Waylay vállat vont.
– Az elmúlt két éjszakát egy barátomnál töltöttem. A szülei nem
bánják, ha egy gyerek ott marad vacsorára. Nem tom, anya hol
aludt.
Tinára kizárólag akkor lehetett azt mondani, hogy
„felelősségteljes”, amikor eljátszott engem az évek folyamán. Ennek
M

ellenére elrettentem attól, ahogyan a testvérem a szülői

y

feladatokhoz állt.
Bo

– Tiszta a terep! – kiáltotta Knox bentről.

ok

– Mondtam. – Waylay felszökkent a lépcsőn, én pedig követtem.

s

A lakókocsi belülről rosszabb volt, mint kívülről.

A szőnyeg elhasználódott az ajtó előtt, így hosszú, gubancos
szálak meredeztek belőle minden irányba. Dönthető fotel állt
szemben egy olcsó, fából készült tévéállvánnyal, amelynek poros
tetején kirajzolódott egy tévétalp körvonala. Észrevettem előtte egy
kicsi, rózsaszín babzsákot is.
– Elvitte a tévét. De eldugtam a távirányítót, amikor nem figyelt –
jelentette be büszkén Waylay.
– Szép munka, kölyök – dicsérte meg Knox, összeborzolva a haját.
Nagyot nyelve otthagytam őket a nappaliban, és bedugtam a
fejem a piszkos konyhába.
A szekrények tartalmát egy szemeteszsákba ürítették a zöld
linóleum közepén. Több doboz müzlit, konzervlevest és régen
kiolvadt fagyasztott pizzát láttam ott. Semmi zöldség.
A lakókocsi mindkét végén egy-egy hálószoba volt. Az egyikben a
franciaágy mindkét oldalán hamutálat láttam. Függöny helyett
vékony lepedőt szegeltek a falra, hogy kizárja a napfényt. A
szekrény és a komód nagyrészt üres volt. Minden a padlón landolt,
vagy kicipelték az ajtón. Ösztönösen az ágy alá néztem, és két üres
bourbonös üveget találtam alatta.
Van, ami soha nem változik.
– Vissza fog jönni – szólalt meg Waylay, ahogy bedugta a fejét a
helyiségbe.
– Tudom – értettem egyet. Viszont a kislány azt nem sejtette, hogy
a látogatások között néha évek teltek el.
– A szobám a túloldalon van, ha szeretnéd megnézni – mondta.
M

– Szeretném, ha nem baj.

y

Becsuktam Tina lehangoló szobájának ajtaját, és követtem az

Bo

unokahúgomat a nappalin keresztül. A fáradtságtól égett a szemem.

ok

– Hol van Knox? – kérdeztem.

s

– Kint beszélget Mr. Gibbonsszal. Ő a főbérlő. Anya baszott sok

lakbérrel tartozik neki – felelte, ahogy a silány minőségű, kamu
faajtóhoz kísért. Kézzel írt tábla hirdette, hogy „BELÉPNI TILOS”, a
feliratot csillámporral és a rózsaszín négyféle árnyalatával
készítették el.
Eldöntöttem, hogy majd később leszidom a csúnya beszédért,
amikor nem leszek annyira álmos, hogy állva is el tudnék aludni.
Waylay szobája kicsi, de rendezett volt. Az ágyára szép,
rózsaszínű plédet terített. Egy düledező könyvespolcon néhány
könyv sorakozott, de főleg színes kosarakba pakolt hajbavalókat
láttam rajta.
Lehetséges volna, hogy Waylay Witt csajos lány?
Leült az ágyára.
 – Szóval? Mit csinálunk?
– Nos – kezdtem vidáman. – Tetszik a szobád. Ami a lakás többi
részét illeti, azt hiszem, kezdhetünk vele valamit. Egy kis takarítás,
rendszerezés… – Benzin meg egy doboz gyufa kellene neki.
Knox úgy somfordált be a szobába, mint egy mérges oroszlán az
állatkertbe. Túl sok helyet foglalt, és elszippantotta az oxigén nagy
részét.
– Szedd össze a cuccodat, Way.
– Ó. Mindet? – kérdezte.
Kurtán biccentett.
– Mindet. Naomi!
Megfordult, és kimasírozott a helyiségből. Éreztem, hogy reng a
lakókocsi a súlya alatt.
M

– Szerintem ez azt jelenti, hogy utána kell menned – jegyezte meg

y

Waylay.
Bo

– Igen. Persze. Oké. Mindjárt visszajövök.

ok

Odakint találtam rá, csípőre tett kézzel, mérgesen meredt a

s

kavicsokra.
– Valami baj van?
– Kurvára nem fogtok itt maradni.
Hirtelen túl fáradt lettem ahhoz, hogy talpon maradjak, ezért
nekitámaszkodtam a lakókocsi alumíniumoldalának.
– Nézd, Knox. Hullafáradt vagyok. Ezer éve nem aludtam. Idegen
helyen vagyok egy rendkívül furcsa helyzetben. Ráadásul odabent
vár egy kislány, akinek szüksége van valakire. Legnagyobb
szerencsétlenségére, az a valaki én vagyok. Kárpótoltál a
bunkóságodért azzal, hogy ingyen fuvarozgattál minket. Most már
abbahagyhatod ezt a macsó hülyeséget. Nem kértem a segítségedet.
Úgyhogy szabadon távozhatsz. Nekem el kell kezdenem takarítani.
Szó szerint és átvitt értelemben is.
 – Befejezted? – vakkantotta.
Túl fáradt voltam ahhoz, hogy dühbe guruljak.
– Igen. Kábé.
– Jó. Akkor vonszold a hátsódat a kocsiba. Nem maradtok itt.
– Komolyan beszélsz?
– Nem fogtok egy olyan motelben megszállni, ahol kartonpapírból
van az ajtó, ahogy egy fertőző betegségekkel teli lakókocsiban sem,
amibe betörtek. Ráadásul… – Abbahagyta a tirádáját, hogy letépje a
kilakoltatási felszólítást az ajtóról. – Ez a hely már nem Tináé.
Legálisan nem maradhattok itt. Nem engedhetem, hogy
megpróbáljátok. Megértetted?
Ez volt a leghosszabb beszéd, amit a jelenlétemben mondott, és
őszintén nem maradt energiám, hogy válaszoljak rá.
M

De nem is várta.
y

– Szóval vonszold a hátsódat a kocsiba.

Bo

– És utána mi lesz, Knox? – Ellöktem magam a lakókocsitól, és a

ok

levegőbe emeltem a kezemet. – Mi a következő lépés? Te tudod?

s

Mert nekem fogalmam sincs, és ez halálra rémít.

– Tudok egy helyet, ahol megszállhattok. Biztonságosabb, mint a
motel. Tisztább, mint ez a szemétdomb.
– Knox, nincs nálam a pénztárcám. Sem a csekk-könyvem. Nincs
se telefonom, se laptopom. Ráadásul tegnap a munkámat is
elveszítettem. Hogy fizessem ki… – Be se tudtam fejezni a mondatot.
A kimerültség és a kétségbeesés maga alá temetett.
Szitkozódva túrt bele a hajába.
– El fogsz aludni állva.
– Tehát? – kérdeztem mogorván.
Egy hosszú pillanatig keményen méregetett.
– Százszorszép, szállj be a kocsiba.
– Segítenem kell Waylay-nek pakolni – vitatkoztam. – Plusz át kell
néznem bent a szemetet, hátha találok valami fontos iratot.
Biztosítási papírokat, születési anyakönyvi kivonatot, iskolai
feljegyzéseket.
Knox tett egy lépést előre, én pedig hátrálni kezdtem. Addig jött
felém, amíg a hátam neki nem ütközött az autójának. Kinyitotta az
anyósülés felőli ajtót.
– Gibbons értesít, ha talál valami fontosat.
– De nem kellene nekem is beszélnem vele?
– Én már beszéltem. Nem először kerül ilyen helyzetbe, ráadásul
nem rossz arc. Megtartja a fontos papírokat, amiket a bérlői
hátrahagynak, és tudja, mit kell keresnie. Telefonálni fog, ha talál
valamit. Most. Pedig. Szállj. Be. A. Kocsiba.
Felmásztam az ülésre, és próbáltam a többi dologra gondolni,
M

amit meg kell csinálnom.

y

– Way – vakkantotta Knox.

Bo

– Jesszus. Nem kell így ordibálni! – Waylay egy hátizsákkal a

ok

hátán jelent meg az ajtóban, és két szemeteszsákot tartott a

s

kezében.
Összeszorult a mellkasom. Az egész élete, a kincsei belefértek két
szemeteszsákba. Ráadásul nem is a jó fajtába, aminek kötözője van.
Knox elvette tőle a zsákokat, és feltette a kocsija platójára.
– Induljunk.

∞
CSENDBEN UTAZTUNK, és mint kiderült, ha nem beszélgettem vagy
veszekedtem épp Knoxszal, nem maradt energiám ébren maradni.
Hirtelen tértem magamhoz, amikor a kocsi megrándult. Egy
földúton hajtottunk, ami a fák között kanyargott. A gallyak
ernyőként borultak fölénk. Fogalmam sem volt, hogy most aludtam
el, vagy már egy órája utaztunk.
 Amikor eszembe jutott a jelenlegi helyzetem, hátrafordultam, és
megkönnyebbültem, ahogy megláttam Waylay-t a hátsó ülésen egy
fehér kupac mellett, ami a menyasszonyi ruhám volt.
Visszafordulva Knoxhoz nagyot ásítottam.
– Fantasztikus. A semmi közepére viszel minket, hogy ott végezz
velünk, ugye?
Waylay kuncogott mögöttem.
Knox makacsul hallgatott, miközben a földúton döcögtünk.
– Hűha! – kiáltotta Waylay, mire kinéztem a szélvédőn.
Egy széles patak csordogált az út mellett, mielőtt bekanyarodott
az erdőbe. Előttünk a fák megritkultak, és észrevettem, hogy mi
nyűgözte le annyira az unokahúgomat. Egy hatalmas faház volt
széles verandával, amely körbeölelte a földszint egyik felét.
M

Knox elhajtott a ház mellett.

y

– De kár – motyogta Waylay az orra alatt, amikor továbbmentünk.

Bo

A következő kanyar után észrevettem egy kis kunyhót a fák

ok

között.
s

– Ez az én házam – kezdte Knox. – Az pedig a tiétek.

Azon túl egy mesebeli házikót láttam meg. Fenyőfák tornyosultak
fölé, árnyékot adva a nyári nap melege elől. A fehér deszkás külső
igazán elbűvölő volt. A kis veranda vidám kék pallókkal hívogató.
Imádtam.
Knox rákanyarodott a rövid kavicsos felhajtóra, aztán leállította a
motort.
– Menjünk – szólalt meg, ahogy kiszállt az autóból.
– Gondolom, megérkeztünk – suttogtam Waylay-nek.
Mindketten kiszálltunk a kocsiból.
Itt hűvösebb volt, mint a városban. Csendesebb is. A motorok és a
közlekedés zaját felváltotta a méhecskék zümmögése és egy távoli
repülőgép zúgása. A közelben egy kutya ugatott. Hallottam a
patakot, ahogy a susogó fák között csordogált valahol a kunyhó
mögött. A meleg szellő a virágok, a föld és a nyári napsütés illatát
hozta magával.
Tökéletes volt. Túl tökéletes egy szökött menyasszonynak, akinél
nincs pénztárca.
– Ööö, Knox?
Nem foglalkozott velem, felvitte Waylay zsákjait meg az én
bőröndömet a verandára.
– Itt fogunk maradni? – kérdezte Waylay, miközben az ablakra
szorította az arcát, hogy belessen a kunyhóba.
– Poros, és valószínűleg dohszag van bent – jegyezte meg Knox,
miközben kinyitotta a szúnyoghálót, és elővette a kulcsait. – Egy
ideje nem használta senki. Biztosan ki kell nyitnotok az ablakokat.
M

Szellőztetni.
y

Miért volt nála egy olyan kunyhó kulcsa, ami a kedvenc

Bo

tündérmesém lapjairól került ide? Ráadásul elkezdtem azon

ok

gondolkodni, hogy mennyi lakbért és kauciót fogok ezért fizetni.

s

– Knox! – próbálkoztam ismét.

Kinyitotta az ajtót, és hirtelen egy bájos nappali fapadlóján
találtam magam, ahol egy icipici kőkandalló is volt. Régi, redőnyös
íróasztalt zsúfoltak az emeletre vezető lépcső és a kabátszekrény
alkóvjába. A hatalmas ablakokon keresztül rengeteg fény áradt a
kunyhóba.
– Most komolyan. Itt maradhatunk? – kérdezte Waylay, és a
szkeptikussága tükrözte az enyémet.
Knox ledobta a cuccainkat a lépcső lábánál.
– Igen.
Waylay egy pillanatig némám bámult, aztán vállat vont.
– Akkor szétnézek az emeleten.
– Várj! Vedd le a cipődet – szóltam rá, mert nem akartam, hogy
felvigye a koszt.
Waylay a piszkos cipőjére nézett. A bal cipője orra kilyukadt, a
jobb fűzőjére pedig egy rózsaszín szívecskét tűzött. Eltúlzott
bosszúsággal levette a cipőjét, és felvitte magával az emeletre.
Knox elmosolyodott, ahogy figyeltük a távozó alakját, miközben
Waylay igyekezett eljátszani, hogy egyáltalán nem izgatott vagy
kíváncsi.
– A francba, Viking! – Részegítő volt a gondolat, hogy a következő
néhány hetet egy képeslapra illő kunyhóban töltsem távol a
zűrzavartól, amit hátrahagytam. A francba, micsoda rendet tudtam
volna tenni az életemben, miközben kint ülök a hátsó teraszon, és a
csordogáló patakot kémlelem. Ha megengedhettem volna
magamnak.
M

– Most meg mi bajod? – tette fel a kérdést miközben belépett a

y

babaház méretű konyhába, és kinézett az ablakon a mosogató fölött.

Bo

– Úgy érted: „Mi a baj, Naomi?” Nos, megmondom én neked,

ok

Knox. Waylay izgatott a kunyhó miatt, pedig azt sem tudom, hogy
s

megengedhetem-e magunknak. Csalódni fog, azok után, hogy

elhagyták. Mi lesz, ha ma este mégis a motelben kötünk ki?
– Nem mentek vissza a motelbe.
– Mennyi a lakbér? – kérdeztem az ajkamba harapva.
Elfordult a kilátástól, és nekitámaszkodott a konyhapultnak, de
közben mérgesnek tűnt.
– Fogalmam sincs.
– Kulcsod van a kunyhóhoz, de nem tudod?
– A lakbér kérdéses – válaszolta Knox, ahogy kinyújtotta a kezét,
és letörölte a port egy régi, fehér hűtőről.
– Mitől függ?
Megrázta a fejét.
– Kitől.
 – Rendben, kitől?
– Liza J.-től. Ő az új főbérlőd.
Az új főbérlőm?
– Egyáltalán tudja ez a Liza J., hogy itt vagyunk? – Észre sem
vettem, hogy ösztönösen közelebb mentem hozzá, amíg a lábujjam
hegye a bakancsát nem súrolta. Kékesszürke szemével engem
méregetett, amitől olyan érzésem támadt, mintha nagyító alatt
lettem volna.
– Ha eddig nem jött rá, akkor hamarosan tudni fogja. Egy kissé
goromba, de meg lehet puhítani – árulta el, miközben mélyen a
szemembe nézett. Túl fáradt voltam mindenhez, ezért csak a
pillantását tudtam viszonozni.
– Elosztottam a szobákat – kiáltotta Waylay az emeletről,
M

félbeszakítva a szempárbajunkat.
y

– Minden oké köztünk? – kérdezte Knox halkan.

Bo

– Nem! Nem oké. Azt se tudom, hol vagyunk, vagy hogyan

ok

juthatunk vissza a városba. Errefelé van Uber? És medvék?

s

Elvigyorodott, mire éreztem, hogy elvörösödök. Úgy bámult,

ahogy illedelmes társaságban nem szokás.
– Vacsora – jelentette ki.
– He? – kérdeztem vissza kifinomult stílusban. Tudtam, hogy nem
randira akar elhívni. Főleg, hogy egész reggel utálkoztunk.
– Hétkor. A nagy házban az út elején. Ott lakik Liza J. Találkozni
akar majd veletek.
– Ha nem tudja, hogy ő a főbérlőm, biztosan nem vár minket
vacsorára – mutattam rá.
– Vacsora. Hétkor. Addigra várni fog benneteket.
Egyáltalán nem tetszett ez a fajta meghívás.
– Mit vigyek? Hol van a legközelebbi bolt? Szereti a bort? – Az
ajándék nem pusztán udvarias gesztus volt… Ebben az esetben a jó
első benyomást alapozta volna meg.
Knox vigyorgott, mintha szórakoztatta volna a nyomorom.
– Menj aludni, Naomi. Aztán gyere el vacsorázni Liza J.-hez. –
Sarkon fordult, és az ajtóhoz indult.
– Várj!
Utánaszaladtam, de csak a verandán értem utol.
– Waylay-nek mit mondjak?
Fogalmam sem volt, honnan tört fel belőlem a kérdés, ráadásul
hallottam a pánikot a hangomban. Nem szoktam ijedezni. Csodákra
voltam képes nagy nyomás alatt.
– Hogy érted, hogy mit mondjál neki?
– Mit mondjak neki az anyjáról meg arról, hogy miért vagyunk
itt?
M

– Áruld el az igazat.
y

– Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mi az igazság.

Bo

Elindult lefelé a lépcsőn, nekem pedig ismét összeszorult a

ok

torkom a rettegéstől. Az egyetlen férfi, akit ismerek ebben a

s

városban, magamra akar hagyni egy gyerekkel, akiről semmit nem

tudok, ráadásul nincs autóm, amivel közlekedhetnék, és a
cuccaimból is csupán az maradt meg, amit a szemét ikertestvérem
nem lopott el tőlem.
– Knox!
Ismét megállt, káromkodott.
– Jézusom, Naomi. Mondd meg neki, hogy az anyja itt hagyta
veled, te pedig alig várod, hogy megismerd. Ne tedd a szükségesnél
bonyolultabbá a helyzetet.
– Mi lesz, ha megkérdezi, mikor jön vissza Tina? Mi történik, ha
nem akar velem maradni? Ó, istenem! Hogy érjem el, hogy
hallgasson rám?
Visszasétált a verandára, behatolt a személyes terembe, aztán
olyasmit csinált, amit soha nem gondoltam volna.
Mosolygott. Fültől fülig érő, bugyiledobó, száz megawattos
mosolyt villantott rám.
Szédülni kezdtem, kimelegedtem, és mintha elfelejtettem volna,
hogyan kell megmozdulni.
– Hűha – suttogtam.
– Mi hűha? – kérdezte.
– Ööö… mosolyogtál. És komolyan, ez hűha volt. Fogalmam sem
volt, hogy így tudsz kinézni. Mármint, eleve… – Kínosan
legyintettem a teste előtt. – Tudod. De aztán ráteszel egy lapáttal
azzal a mosollyal, és szinte emberinek tűnsz.
Eltűnt a mosolya, és visszatért az arcára az ismerős
bosszankodás.
M

– Jézusom, Százszorszép. Aludj egy kicsit! Úgy hablatyolsz, mint

y

valami idióta.
Bo

Nem vártam meg, hogy elhajtson. Inkább bementem a kunyhóba,

ok

és becsuktam az ajtót.
s

– Most mi a francot fogok csinálni?

∞
AZONNAL KIMENT AZ ÁLOM A SZEMEMBŐL, és a nyomában nem maradt
más, csupán a kába, ijedt zavarodottság.
Hason feküdtem egy matracon, és az egyik kezemben még mindig
egy súrolókefét szorongattam. A szoba lassan fókuszba került,
ahogy a szemem és az agyam visszatért az élők világába.
Warner. Grr.
Tina. Áh.
Kocsi. A francba.
Waylay. Atyaég.
Kunyhó. Imádnivaló.
 Knox. Morgós, szexi, szörnyű, mégis segítőkész.
Miután sikerült helyretennem magamban az elmúlt huszonnégy
óra történéseit, felültem a matracon.
A szoba kicsi volt, de aranyos, mint a kunyhó többi része. Fehérre
festett, faburkolatú falak, antik, sárgaréz ágy. Egy magas komód állt
az ággyal szemben, a csobogó patakra néző ablak alatt pávakékre
festett kis asztal. Hallottam, hogy valaki a földszinten dúdol, és
hirtelen eszembe jutott.
Waylay!
– A francba – motyogtam, és felugrottam. Az első napom
gyámként, erre máris ki tudja, meddig magára hagytam az új
pártfogoltamat. Elrabolhatta volna az anyja, vagy halálra
marcangolhatta volna egy medve, miközben én az igazak álmát
M

aludtam délután.
y

Béna vagyok, döntöttem el, ahogy leszaladtam a lépcsőn.

Bo

– Jézusom. Nehogy kitörd a nyakad, vagy ilyesmi.

ok

Waylay a konyhaasztalnál ült, és a csupasz lábát lóbálta,

s

miközben egy mogyoróvajas-lekváros szendvicsnek látszó dolgot

rágcsált. A fehér kenyér vastag volt, és annyi lekvárt kent rá, hogy a
látványától is azonnal kilyukadt az ember foga.
– Kávé – nyögtem ki rekedten.
– Ember, úgy nézel ki, mint egy zombi.
– Zombi akar kávé.
– Üdítőt a hűtőben találsz.
Be kellett érnem az üdítővel. Odabotorkáltam a hűtőhöz, és
kinyitottam. Félig már megittam a Pepsit, mire eljutott a tudatomig,
hogy étel volt a hűtőben.
– Honnan kaja? – faggattam rekedten. Nehezen ébredtem a
délutáni szunyókálásból. Reggelente olyan energikus voltam, mint
egy cukor-túladagolásos óvodáscsoport. De a délutáni szunyókálás
után nem voltam szép látvány. És koherens gondolkodásra sem
voltam képes.
Waylay hosszú pillantást vetett rám.
– Azt akarod kérdezni, hogy honnan van az étel?
Felemeltem az ujjamat, és megittam az üdítő maradékát.
– Igen – sóhajtottam végül, ahogy a hideg koffein és cukor a
torkomat marta. – Azt. – Elhallgattam, hogy nem túl nőiesen
böfögjek. – Bocsánat.
Waylay vigyorgott.
– Nash rendőrfőnök megkért egy hölgyet, hogy vásároljon be
nekünk, amíg te az ágyadra csorgattad a nyáladat.
Száraznak éreztem a szemgolyómat, ahogy pislogtam. A
rendőrfőnök intézett ételt, mivel én eszméletlen voltam, és így nem
M

tudtam ellátni az unokahúgomat. Ma nem fogok gyámi aranyérmet

y

szerezni.
Bo

– Basszus – motyogtam.
ok

– Nyugi – csillapított Waylay, ahogy nagyot harapott a

s

szendvicséből. – Van édesség meg csipsz is.

Muszáj volt visszakapaszkodnom a felelősségteljes felnőtt
kategóriába, mégpedig minél gyorsabban.
– Szükségünk lesz egy listára – döntöttem el, miközben
megdörzsöltem a szememet. – Ki kell derítenünk, milyen messze
vagyunk a civilizációtól, hogyan jutunk el oda, és mire lesz
szükségünk a következő egy-két napban.
Kávé. Határozottan kellett a kávé.
– Alig egy kilométerre vagyunk a várostól – válaszolta Waylay.
Lekváros lett az álla, és azon kívül, hogy úgy nézett rám, mintha azt
üzenné, „holdkóros a nagynéném”, imádnivalóan gyermeki volt a
külseje. – Miért sebes a karod meg a térded?
A bőrömre pillantottam.
 – Kimásztam egy templom pincéjének ablakán.
– Király. Szóval bemegyünk a városba?
– Igen. Csak szét kell néznem a konyhában – határoztam el, ahogy
megkerestem a megbízható noteszemet és tollamat.
Kávé.
Étel.
Jármű?
Munka?
Új életcél?
– Elvihetjük a bicikliket – szólalt meg Waylay.
– Bicikliket? – ismételtem meg.
– Igen. Liza J. hozta őket. Azt mondta, hogy el kell ma mennünk
hozzá vacsorára.
M

– Találkoztál a főbérlőnkkel? – visítottam. – Ki járt még itt? A

y

polgármester? Pontosan mennyit aludtam?

Bo

Elkerekedett a szeme, és nagyon komoly lett.

ok

– Naomi néni, két teljes napig aludtál.

s

– Tessék?
– Csak szívatlak. Egy órát aludtál – mondta vigyorogva.
– Nagyon vicces. Ezért kelbimbót és répát fogok venni.
– Pfuj – mondta elfintorodva.
– Megérdemled, okoska. Most pedig csinálj nekem egy
szendvicset, amíg elkészítem a listát.
– Rendben. De csak akkor, ha megfésülködsz és megmosod az
arcod, mielőtt nyilvános helyre megyünk. Nem akarom, hogy valaki
meglásson a zombi nénikémmel.
 6. FEJEZET

SPÁRGA ÉS LESZÁMOLÁS

Naomi

Ebben a percben az időeltolódás miatt kábultan kellene rónom

Párizs utcáit a nászutamon. Ehelyett egy ősrégi bicikli kormányába
kapaszkodva épp mindent megtettem, nehogy orra essek.
Évek óta nem tettem biciklire a hátsómat. A kavicsos út minden
göröngyétől összekoccantak a fogaim, és megsajdultak a lányos
M

testrészeim. Egyetlenegy alkalommal sikerült rábeszélnem Warnert,

y
Bo

hogy kipróbáljuk a tandembiciklit a tengerparton, és akkor is szinte

ok

azonnal beleborultunk a bokorba a kölcsönző előtt.

s

Warner nem volt lenyűgözve.

Tulajdonképpen rengeteg dolog lelombozta III. Warner
Dennisont. Olyasmik, amikre jobban oda kellett volna figyelnem.
A fák elsuhantak mellettünk, ahogy a szúnyogokkal és párával teli
levegőben tekertünk. Izzadságcseppek gördültek végig a
gerincemen.
– Jössz, vagy mi van? – kiáltotta Waylay, aki alaposan megelőzött.
Egy rozsdás fiúbiciklin ült, és a karja az oldala mellett lógott.
– Mi a második keresztneved? – ordítottam vissza.
– Regina.
– Waylay Regina Witt, azonnal fogd meg a kormányt mindkét
kezeddel!
– Ó, ne már. Ugye, te nem olyan nagynéni vagy, aki utálja a
mókát?
Gyorsabban pedáloztam, amíg utol nem értem.
– Imádom a mókát – pihegtem, részben mert megsértett, de főleg
azért, mert kifulladtam.
Persze talán nem olyan lány voltam, aki elengedte a kormányt
biciklizés közben, vagy megszökött az ottalvós buliról, hogy egy
fiúval csókolózzon, vagy aki beteget jelentett, mert el akart menni
egy koncertre, de nem utáltam a mókát. Általában túl sok dolgom
volt, mielőtt eljutottam volna a mókáig.
– A város erre van – mondta Waylay balra biccentve az állával.
Annyira tinás volt ez a mozdulat, hogy a maradék szusz is kifogyott
belőlem.
A kavicsos utat felváltotta a sima aszfalt, és perceken belül
M

megpillantottam magunk előtt Knockemout szélét.

y

Egy másodpercre belevesztem a biciklizés nosztalgikus érzésébe.

Bo

A napfény az arcomat és a karomat sütötte, a meleg levegő a

ok

bőrömet simogatta, és milliónyi rovar zümmögött a nyári

s

forróságban. Én is bicikliztem tizenegy éves koromban. Kalandra

indultam a reggeli tikkasztó hőségben, és nem mentem haza addig,
amíg meg nem éheztem, vagy elő nem bújtak a szentjánosbogarak.
Hatalmas lovastanyák terültek el a város szélén, amiket kerítéssel
vettek körbe, és smaragdzöld legelők tették még szebbé az
egyébként is lenyűgöző látványt. Szinte éreztem a vagyon és
privilégium szagát. Erről eszembe jutott Warner szüleinek
countryklubja.
Négy, kopott farmerbe és bőrkabátba öltözött motoros száguldott
el mellettünk az úton, a járművek dübörgését a csontjaimban
éreztem, ahogy kiszabadultak a város fogságából.
Lovasok és motorosok. Egészen egyedi kombináció.
A tanyák eltűntek, és a helyüket takaros otthonok vették át
rendezett portákon, amik egyre közelebb és közelebb értek
egymáshoz, amíg rátértünk a főutcára. Nem volt nagy a forgalom.
Ennek köszönhetően most jobban oda tudtam figyelni a belvárosra,
mint reggel. Láttam egy gazdaboltot és egy ajándékboltot az
autószerelő műhely mellett. Velük szemben volt a vasbolt meg a
kisállat-kereskedés, ahonnan ellopták a Volvómat.
– Az élelmiszerbolt erre van – szólt hátra Waylay, miközben
nagyobb lendülettel kanyarodott balra, mint amit szükségesnek
éreztem.
– Lassabban! – Nagyszerű. Alig fél napja van a gyámságom alatt,
és az unokahúgom máris ki fogja törni a fogát, mert arccal belehajt
egy stoptáblába.
Waylay nem foglalkozott velem. Végigsuhant az utcán, és megállt
M

a parkolóban.
y

A bevásárló listára fejben felírtam a bukósisakot, miközben

Bo

követtem.
ok

Miután letettük a biciklit a bejárat melletti tárolóba, elővettem a

s

borítékot, amit – szerencsére – a tamponos dobozban rejtettem el.

Percekkel azelőtt, hogy az oltár elé kellett volna sétálnom, anya
adott nekem egy készpénzzel teli üdvözlőkártyát.
Ez lett volna a nászajándékunk. Költőpénz a nászútra. Jelenleg
pedig minden pénz, amihez hozzáférek, amíg nem csináltatok új
kártyát a lopott helyett.
Megborzongtam, amikor arra gondoltam, milyen sok pénzt
költöttem el ostoba módon a saját megtakarításomból egy olyan
esküvőre, ami elmaradt.
– Gondolom, nem vehetsz túl sok kelbimbót, mivel biciklivel
jöttünk – jegyezte meg Waylay elégedetten.
– Ezt gondold át újra, okoska – válaszoltam, rámutatva az
ablakban lógó táblára.
 Házhozszállítás kérhető.
– Ó, basszus – nyögött fel.
– Szóval vehetünk egy kamionnyi zöldséget – mondtam vidáman.

∞
– NEM.
– Hogy érted, hogy nem? – érdeklődtem, miközben meglengettem
a spárgát Waylay orra előtt.
– Spárgát nem – jelentette ki. – Zöld.
– Nem eszel zöld ételeket?
– Csak akkor, ha cukorból vannak.
Felhúztam az orromat.
– Muszáj zöldséget enned. A gyümölcsökkel mi a helyzet?
– A pitét szeretem – felelte, miközben gyanakodva bökdöste a
M

mangót, mintha soha életében nem látott volna még ilyet.

y
Bo

– Mit szoktál általában vacsorázni az… anyáddal? – Fogalmam

sem volt, hogy Tina mennyire érzékeny téma, talán időről időre
ok
s

magára hagyta Waylay-t, aki kénytelen volt úgy boldogulni, ahogy

tudott. Úgy éreztem, mintha vaksötétben arra kényszerítenének,
hogy kitipegjek a befagyott tóra. A jég előbb-utóbb be fog törni a
talpam alatt, csak azt nem tudom, hogy hol vagy mikor.
Felhúzta a vállát egészen a füléig.
– Nem tom. Ami a hűtőben volt.
– Maradékot? – kérdeztem reménykedve.
– Sajtos tésztát és fagyasztott pizzát szoktam csinálni. Néha csirke
nuggetset – árulta el Waylay, aki megunta a mangót, és
homlokráncolva vette szemügyre a fejessaláta-kínálatot. – Vehetünk
Pop-Tartsot?
Megfájdult a fejem. Aludnom kellene, és szükségem lesz még
kávéra. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
 – Talán. De előtte meg kell egyeznünk néhány egészséges ételben.
Egy kötényes férfi fordult be a sarkon. Udvarias mosolya azonnal
eltűnt, amikor meglátott minket. Összehúzott szemmel, fintorogva
nézett ránk, mintha belerúgtunk volna egy műanyag, világító kis
Jézusba egy szabadtéri betlehemijáték-jelenetben.
– Helló! – üdvözöltem, és a szokásosnál barátságosabban
mosolyogtam rá.
Felmordult, aztán otthagyott minket.
Waylay-re pillantottam, de vagy nem vette észre a gyilkos
tekintetet, vagy immunis volt rá.
Ennyit a kedves déli vendéglátásról. Bár mi Észak-Virginiában
voltunk. Lehet, hogy itt nem volt érvényes a déli kedvesség. Vagy
talán a férfi most tudta meg, hogy a macskájának már csak egy
M

hónapja van hátra. Soha nem tudhatjuk, mások min mennek

y

keresztül éppen.
Bo

Waylay-jel körbejártuk a boltot, és hasonló reakciókat

ok

tapasztaltam más alkalmazottaktól, illetve vásárlóktól is. Amikor a

s

húspultban álló nő hozzám vágta a pulykamellsonkát, betelt a

pohár.
Odasandítottam Waylay-re, aki a fagyasztó fölé hajolva leste a
csirke nuggetset.
– Elnézést, új vagyok a városban. Megszegtem valamiféle bolti
etikettet, ami miatt felvágottal dobálnak?
– Haha! Engem nem versz át, Tina Witt. Kifizeted a sonkát, vagy
megpróbálod megint a melltartódba tömni, mint a múltkor?
És megkaptam a választ a kérdésemre.
– Naomi Witt vagyok. Tina ikertestvére, és Waylay nagynénje.
Biztosíthatom, hogy soha nem dugtam felvágottat a melltartómba.
– Hülyeség. – A szája köré tette a kezét, mintha egy
hangosbemondóba beszélne. – Te meg a kölyköd semmirekellő bolti
szarkák vagytok.
A konfliktuskezelő képességeim arra korlátozódtak, hogy
megpróbáltam mások kedvében járni. Általában ijedten bocsánatot
kértem, aztán kötelességemnek éreztem, hogy vegyek a sértett
félnek valami apróságot ajándékba. Azonban ezen a napon fáradt
voltam.
– Oké. Tudja, mit? Szerintem nem szabadna így beszélnie a
vásárlóival – jelentettem ki. Határozottnak és magabiztosnak
akartam látszani, de egy kicsit hisztérikus volt a hangom. – És tudja
még mit? Ma kiabáltak velem, kiraboltak kétszer is, tapasztalatlan
instaszülőt csináltak belőlem, és mindezt még ebéd előtt. Az elmúlt
két napban összesen egy órát aludtam. Én mégsem dobálózom
pulykasonkával. Csupán annyit kérek magától, hogy a fizető
M

vásárlóknak kijáró tisztelettel bánjon velem meg az

y

unokahúgommal. Nem ismerem magát. Korábban soha nem jártam

Bo

ebben a boltban. Sajnálom, amit a testvérem a melltartójával meg

ok

az ön húsával csinált. De nagyon örülnék, ha vékonyabbra

s

szeletelné ezt a pulykamellsonkát!

És visszatettem elé a csomagot a hűtő tetejére.
Elkerekedett a szeme, mintha nem tudná, hogyan kezelje
elmeháborodott vásárlója kiakadását.
– Nem szívatsz? Tényleg nem Tina vagy?
– Nem szívatom. – A francba. Először kávét kellett volna vennem.
– Naomi néni, megtaláltam a Pop-Tartsot – szólalt meg Waylay,
miközben megjelent mellettem egy halom cukros reggeli
finomsággal.
– Nagyszerű – vágtam rá.

∞
– SZÓVAL – kezdtem, miközben Waylay elé toltam egy epres-kivis
smoothie-t, és helyet foglaltam vele szemben. Justice, álmaim férfija,
egy levesestányér méretű bögrében készítette el a délutáni kávémat.
– Szóval micsoda? – kérdezett vissza Waylay komoran. A cipőjével
az asztal lábát rugdosta.
Bárcsak ne hajtottam volna át a telefonomon az egyik pihenőnél,
hogy most rákereshessek arra, „hogyan lehet megtörni a jeget a
gyerekekkel”.
– Ööö, mit csináltál a nyáron?
Egy hosszú másodpercig farkasszemet nézett velem, aztán
megszólalt:
– Miért akarod tudni?
A szülők úgy csinálnak, mintha könnyű lenne beszélgetni a
gyerekekkel. Bedugtam a fejemet a tál kávémba, és szürcsölni
M

kezdtem, miközben ihletért imádkoztam.

y

– Hölgyeim, arra gondoltam, jólesne nektek egy kis harapnivaló –

Bo

mondta Justice, miközben egy tányér süteményt csúsztatott az

ok

asztalra. – Most vettem ki a sütőből.

s

Waylay kék szeme elkerekedett, ahogy észrevette a tányért, majd

gyanakodva pillantott Justice arcára.
– Köszönjük, Justice. Ez kedves tőled – hálálkodtam. Megböktem
az unokahúgomat.
– Igen. Kösz – motyogta Waylay. Nem nyúlt a süteményhez, de a
tányért bámulta.
Ebben a helyzetben megszállt a magabiztosság. Felemeltem egy
mogyoróvajas süteményt, és két korty kávé között beleharaptam.
– Ó, istenem – sikerült kinyögnöm. – Justice, tudom, hogy csak
most találkoztunk. De megtisztelne, ha feleségül vennél.
– Mennyasszonyi ruhája már van – mondta Waylay.
Justice felnevetett, és megmutatta az arany karikagyűrűt a bal
kezén.
 – Sajnálattal kell közölnöm, hogy már foglalt vagyok.
– A rendes pasik mind azok – sóhajtottam.
Waylay ujjai puhatolózva közelebb csúsztak a tányérhoz.
– A kedvencem a dupla csokis süti – árulta el Justice, rámutatva a
legnagyobb süteményre a tányéron. Kacsintva hagyott magunkra
minket.
Waylay megvárta, hogy a férfi visszaálljon a pult mögé, majd
elvett egy darabot a tányérról.
– Mmhmm. Annyira finom – motyogtam tele szájjal.
Az unokahúgom értetlenül nézett rám.
– Nagyon fura vagy.
– Fogd be, és edd a sütidet. – Összehúzta a szemét, én pedig
elvigyorodtam. – Viccelek. Szóval mi a kedvenc színed?
M

A tizedik jégtörő kérdésnél tartottunk, amivel igyekeztem

y

megismerni az unokahúgomat, amikor kinyílt a kávézó ajtaja, és

Bo

egy szakadt harisnyás, mini farmerszoknyás, Lenny Kravitz-pólós

ok

nő lépett a helyiségbe. Kócos, sötét haját magas lófarokba kötötte,

s

több fülbevaló is lógott a fülében, és a karján lótuszvirág-tetoválás

díszelgett. Nem tudtam eldönteni, hogy a harmincas vagy a
negyvenes éveiben járhat.
– Hát itt vagy – szólalt meg vigyorogva, amikor meglátott minket,
miközben egy nyalókát szopogatott.
A barátságos üdvözléstől azonnal gyanakodni kezdtem. Mindenki
azt hitte, hogy Tina vagyok, ami azt jelenti, ha valaki örül nekem, az
valószínűleg szörnyű ember lehet.
A nő fogott egy széket, megfordította, és leült az asztalunkhoz.
– Óóó! Istenien néznek ki ezek a sütemények. – Elvett magának
egy piros cukormázasat, lecserélve a nyalókát. – Szóval Naomi –
kezdte.
– Ööö, ismerjük egymást?
 A hívatlan vendég a homlokára csapott.
– Hoppá! Hol a modorom? Én már több lépéssel megelőztelek a
kapcsolatunkban. Kénytelen leszel felzárkózni hozzám. Sherry
Fiasco vagyok.
– Sherry Fiasco?
Vállat vont.
– Tudom. Mintha kitaláltam volna. De nem. Justice, egy dupla
eszpresszót kérnék elvitelre – kiáltotta.
A jövendőbeli férjem felemelte a kezét anélkül, hogy abbahagyta
volna a rendelés elkészítését, amin éppen dolgozott.
– Máris, Fi.
– Szóval, ahogy mondtam, az én fejemben már barátok vagyunk.
Ezért van számodra egy állásajánlatom – közölte, félbeharapva a
M

süteményt. – Szia, Way.

y

Waylay a smoothie-ja fölött tanulmányozta Sherryt.

Bo

– Szia.
ok

– Tehát mit szólsz? – kérdezte Sherry a vállát vonogatva.

s

– Tessék?
– Naomi néni szeret tervezni – magyarázta Waylay. – Csak ma
már vagy három listát készített.
– Ó. Körültekintő típus – jegyezte meg Sherry bólintva. – Oké.
Üzletvezető vagyok, ami azt jelenti, hogy kisebb vállalkozásokat
irányítok a környéken. Az egyiknél felszolgálót keresnek, és
hatalmas szükségük van valakire, aki képes kivinni a sört, és közben
elbűvöli a vendégeket.
– Egy pincérnőre? – Az elmúlt öt évben egy irodában porosodtam,
e-mailekre válaszoltam, papírokat rendszereztem, és HR-
problémákat oldottam meg óvatosan megfogalmazott levelekben.
Jól hangzott, hogy egész nap talpon legyek emberek között.
– Tisztességes munka. Sok a borravaló. Aranyos az egyenruha.
Ráadásul a többi alkalmazott is szuper. Többnyire – mondta Sherry.
– Szereznem kell bébiszittert – válaszoltam.
– Kinek? – kérdezte Waylay összeráncolt homlokkal.
– Neked – feleltem, miközben összekócoltam a haját.
Látszólag megsértettem, ezért rácsapott a kezemre.
– Nekem nem kell bébiszitter.
– Csak mert hozzászoktál, hogy egy bizonyos módon csinálsz
valamit, az még nem jelenti, hogy úgy a helyes – közöltem vele. –
Elég régóta vigyázol magadra, de ezentúl ez az én feladatom. Nem
foglak egyedül hagyni, amíg dolgozom.
– Hülyeség. Nem vagyok kisbaba.
– Nem, persze hogy nem – értettem egyet. – De muszáj, hogy
legyen melletted felnőtt felügyelet.
M

Waylay motyogott valamit az orra alatt, ami gyanúsan úgy

y

hangzott, hogy „marhaság”. Eldöntöttem, hogy csak győzelemre ítélt

Bo

csatákat vívok, és inkább úgy tettem, mintha nem hallottam volna.

ok

– Ha ez az egyetlen fenntartásod, könnyedén szerezhetek valakit,

s

aki együtt lóg Way-jel, amíg te bezsebeled a borravalót.

Az alsó ajkamba haraptam. Nem szeretek alapos megfontolás
nélkül beleegyezni valamibe. Fel kellett mérnem a pro és kontra
érveket. Kutatást végezni. Kalkulálni. Időbeosztást készíteni.
– Nem szívesen hagynám Waylay-t egy idegenre – magyaráztam.
– Persze hogy nem – csipogta Sherry. – Szervezek egy találkozót,
és utána dönthetsz.
– Hát…
Justice füttyentett a pultból.
– Kész a rendelésed, Fi!
– Kösz, nagyfiú! – válaszolta, és felpattant a székéről. – Nos,
később találkozunk, hölgyeim. Az első műszakod holnap este
kezdődik. Legyél ott ötre.
 – Várj!
Oldalra döntötte a fejét.
– Hol van ez a munkahely?
– A Honky Tonk lebujban – mondta, mintha ez lett volna a világ
legegyértelműbb dolga. – Sziasztok!
Figyeltem, ahogy Sherry Fiasco egy olyan nő magabiztosságával
vonul ki a kávézóból, aki pontosan tudja, hogy hová tart, és mit
csinál.
Én akkor sem voltam ennyire magabiztos, amikor még sínen volt
az ötéves tervem.
– Mi történt az előbb? – suttogtam.
– Szereztél egy munkát, aztán ostoba kisbabát csináltál belőlem. –
Waylay arca kőkemény volt.
M

– Nem neveztelek ostoba kisbabának, és nem fogadtam el

y

hivatalosan az állásajánlatot – mutattam rá.

Bo

De fizetésre volt szükségem, minél hamarabb. A bankszámlám

ok

egyenlege nem fog a végtelenségig kitartani. Főleg a lakbér, a kaució

s

és a kaja miatt. Arról nem is beszélve, hogy nem volt sem kocsim,
sem telefonom, sem számítógépem.
Elvettem még egy süteményt a tányérról, és beleharaptam.
– Nem lesz olyan rossz – ígértem meg Waylay-nek.
– Ja, persze – morogta, aztán tovább rugdosta az asztal lábát.
 7. FEJEZET

EGY POFON

Knox

– Mit képzelsz, hová mész? – kérdeztem lustán a kerti székemben

ülve, amit az út közepére tettem.
Az autó lökhárítója kegyesen megállt egy lépésnyire a térdemtől,
porfelhőt hagyva a háta mögött.
A testvérem kiszállt a volán mögül, és megkerülte a járművet.
M

– Tudhattam volna, hogy itt talállak – szólalt meg Nash, és

y
Bo

megfeszült az állkapcsa, ahogy előhúzott egy papírt az egyenruhája

ok

zsebéből. Összegyűrte, aztán megdobott vele. A mellkasom közepét

s

érte a találat. – Harvey kérte, hogy adjam oda, mivel a te hibád, hogy
reggel a városban száguldozott.
Egy gyorshajtási bírság volt a testvérem firkálásával.
– Fogalmam sincs, miről hadovált Harvey – hazudtam, és zsebre
tettem a büntetőcédulát.
– Látom, még mindig egy felelőtlen seggfej vagy – jegyezte meg
Nash, mintha bármi esély lett volna az elmúlt években arra, hogy
megváltozom.
– Látom, még mindig egy törvénytisztelő pöcsfej vagy, akinek
karót dugtak a seggébe.
Waylon, a lusta basset houndom leballagott tömzsi lábain a
verandáról, hogy üdvözölje a bácsikáját.
Áruló.
 Ha esélyt látott arra, hogy több figyelmet vagy ételt kapjon
mástól, Waylont nem hátráltatta a hűség, és gondolkodás nélkül
elkóborolt.
A kabinra mutattam a sörösüvegemmel.
– Itt lakom. Emlékszel? Nem úgy nézett ki, mintha lassítottál
volna, hogy meglátogass.
Nash több mint három éve be se tette hozzám a lábát. Én is
hasonlóan viszonoztam ezt a szívességet.
Lehajolt, hogy megszeretgesse Waylont.
– Híreim vannak Naominak – árulta el.
– És?
– És mi a fasz? Semmi közöd hozzá. Nem kell itt őrt állnod, mint
valami ronda vízköpő.
M

Waylon, érzékelve, hogy nincs a figyelem középpontjában,

y

hozzám somfordált, és a kezemhez nyomta az orrát. Megveregettem

Bo

az oldalát, és adtam neki egy jutalomfalatot, amit a szék

ok

italtartójában tároltam. A kutya elfogadta, aztán fehér végű farkát

s

boldogan csóválva visszasétált a verandára.

A számhoz emeltem a sörömet.
– Én láttam meg először – emlékeztettem Nasht.
Elégedetten láttam, hogy harag suhant át a tekintetén.
– Ó, baszd meg, ember. Te az voltál, aki először felidegesítette.
Hanyagul vállat vontam.
– Egy és ugyanaz. Jobb lenne, ha visszavonszolnád a
törvénytisztelő hátsódat Liza J.-hez. Elviszem hozzád Naomit és
Waylay-t.
– A francba, nem akadályozhatod meg, hogy elvégezzem a
munkámat, Knox.
Felálltam a székemről.
Nash összehúzta a szemét.
 – Adok egy szabad ütést – ajánlottam fel, aztán megittam a
maradék sörömet.
– Egyet egyért? – tisztázta a testvérem. Mindig túl sok figyelmet
szentelt a szabályoknak.
– Igen.
Letette az óráját az autó motorháztetőjére, és felhajtotta az
ingujját. Beraktam a sörösüvegemet az italtartóba, és kinyújtottam a
karomat a fejem fölött.
– Régen soha nem kellett bemelegítened előtte – jegyezte meg
figyelmesen Nash, felvéve a bokszállást.
Megmozgattam kicsit a nyakamat és a vállamat.
– Szállj le rólam. Elmúltunk negyvenévesek. Fájnak az ízületeim.
Rég megérett ez a bunyó. Évtizedeken keresztül számtalan vitát
M

oldottunk meg ököllel. Verekedtünk, aztán továbbléptünk. Amíg be

y

nem következett az a dolog, amit nem tudtunk megoldani azzal,

Bo

hogy szétvertük egymás fejét.

ok

– Mi a baj? – piszkáltam. – Meggondoltad…

s

Nash félbeszakította a mondatomat, amikor az idióta öklével

pofán vert. Telitalálat volt. A kibaszott orromat kapta el.
Bassza meg, ez fájt.
– A francba – sziszegtem, miközben az arcomat tapogattam
elváltozásokat keresve.
A testvérem előttem pattogott, és láthatóan kurva büszke volt
magára.
Vér ízét éreztem, ahogy a felső ajkamra csorgott.
– Dolgom van. Nincs időm beszélgetni, vagy szétrúgni a…
Szabadon engedtem az öklömet, és eltaláltam az átkozott száját,
amit egyfolytában jártatott. A száját, amivel el akarta bűvölni
Naomit. Hátracsuklott a feje.
– Aú! A kurva életbe! – Megtörölte száját a karjával, összekenve
vérrel az ingujját. Egy csepp az egyenruhája elejére csöppent.
Perverz módon sikeresnek éreztem tőle magamat. Mindig
elégedetté tett, amikor szétverhettem Nasht.
– Komolyan egymásnak fogunk esni? – kérdezte felpillantva,
miközben kidugta a nyelvét, hogy lenyalja a vérét.
– Nem muszáj. Tudod, hogyan akadályozhatod meg.
– Gyűlöl téged. Még csak nem is kedveled – mutatott rá.
A pólóm aljával igyekeztem elállítani az orrvérzésemet.
– Nem az a lényeg.
Nash összehúzta a szemét.
– A lényeg az, hogy mindig te akarsz irányítani. Micsoda testvér.
– Te vagy az az idióta, aki nem tud „köszönetet” mondani –
vágtam rá.
M

Megrázta a fejét, és úgy nézett ki, mint aki bedobja a törölközőt.

y

Azonban nekem több eszem volt. Jobban ismertem őt. Mindketten

Bo

ezt akartuk.
ok

– Tűnj az utamból, Knox.

s

– Ma nem fogsz átjutni rajtam.

– Örömmel elgázollak a kocsimmal. Majd azt mondom, hogy
részeg voltál, és beájultál az út közepén, én meg nem vettelek észre.
– Rácsok mögé kerülsz, mielőtt beérnek velem a hullaházba –
világítottam rá. – Ha valamelyikünkkel bármi történik errefelé,
mindenki tudja, hogy az első számú gyanúsított a másikunk.
– És ez mit árul el a kibaszott idilli családunkról? – köpte Nash.
Már egymás körül köröztünk felemelt kézzel, miközben
farkasszemet néztünk. Olyannal verekedni, akivel együtt nőttél fel,
gyakorlatilag egyet jelentett azzal, hogy saját magaddal harcolsz.
Láttad a másik minden mozdulatát, mielőtt megtette volna.
– Még egyszer megkérdezem, Knox. Miért állsz az utamba?
Megvontam a vállam. Leginkább azért, hogy idegesítsem őt.
Másrészt viszont fogalmam sem volt, mi a francért tettem a
hátsómat a testvérem és Naomi „Galambszemű” Witt közé. A nő
nem volt az esetem. A testvérem nem az én bajom. Mégis az útjába
álltam. Az önelemzés is egy olyan dolog, amire nem vesztegetem az
időmet. Ha meg akarok csinálni valamit, hát megteszem.
– Rá akarod tenni a kezed valami szépre, hogy tönkretedd, ugye?
– kérdezte Nash. – Nem bánhatsz így egy hozzá hasonló nővel.
Naomi kedves. Okos.
– Kibaszott igényes. Pont hozzád való – vágtam rá.
– Akkor állj félre az utamból.
Belefáradtam a beszélgetésbe, ezért állkapcson vágtam. Ő egy
bordáimra mért ütéssel viszonozta.
Fogalmam sincs, meddig verekedtünk a földút közepén, rúgva a
M

port, és sértéseket vágva egymás fejéhez. Valahol aközött, amikor

y

egy kibaszott seggfejnek nevezett, én pedig a hónom alá szorítottam

Bo

a fejét, hogy homlokon verjem, rohadt hosszú idő óta először

ok

felismertem a testvéremet.
s

– Itt meg mi a jóságos ég történik? Nem támadhatsz rá egy

hatósági személyre!
Naomi bukkant fel a látóteremben, és pont olyan úrinőnek
látszott, amilyenre én abszolút nem vágytam, a testvérem viszont
igen. A haját most leengedte, a százszorszépeket kiszedegette belőle,
és az egyik vállára fésülte sűrű, fényes hajtincseit. A szeméből a
fáradtság nagy része elpárolgott. Hosszú strandruhát viselt, ami a
lábfejét súrolta, és ami arra kényszerítette a férfiakat, hogy
elgondolkodjanak, vajon milyen kincsek rejtőznek alatta.
Egy csokor virágot tartott a kezében, bennem pedig egy pillanatra
felmerült, hogy tudni akarom, ki a franc adta neki, hogy
szétrúghassam a seggét.
Mellette Waylay rövidnadrágban és rózsaszín pólóban álldogált,
miközben egy becsomagolt tálat tartott. Vigyorogva nézett ránk.
Nash a figyelmetlenségemet kihasználva belekönyökölt a
gyomromba. Kiszorult belőlem a szusz, és muszáj volt lehajolnom,
hogy visszanyerjem a lélegzetemet.
– Vérzik az arca, rendőrfőnök – jegyezte meg vidáman Waylay. –
Összekente vele a szép, tiszta ingét.
Vigyorogtam. Lehet, hogy Tina volt a kölyök anyja, de akkor is
állati vicces volt ez a kislány. Ráadásul az én oldalamon állt.
Waylon otthagyta a helyét a verandán, és visszasomfordált az
útra, hogy üdvözölje az újonnan érkezőket.
– Kösz, Waylay – mondta Nash, megint megtörölve véres száját. –
Pont hozzátok indultam.
Míg Waylay a kutyám pofáját simogatta, addig Naomi engem és a
M

testvéremet méregetett.
y

– Mi a bajod? – sziszegte. – Nem verekedhetsz egy rendőrrel!

Bo

Lassan felegyenesedtem, és megdörzsöltem a mellkasomat.

ok

– Ő nem számít zsarunak. A testvérem.

s

Waylon bedugta az orrát Naomi ruhája alá, és a lábára lépett.

Játszotta a kivert kutyát.
– Nocsak, hát szia – duruzsolta Naomi, miközben lehajolt, hogy
megsimogassa.
– Waylonnak hívják – árulta el Nash.
– Waylon és Waylay – motyogta. – Ez kicsit sem zavaró.
Égett az orrom. Fájt a kibaszott arcom. Vérzett az öklöm. De
amikor láttam, ahogy Naomi egyik kezével a figyeleméhes kutyámat
simogatja, miközben a másik tele van a virágcsokorral, minden
rossz érzésem kezdett megszűnni.
A picsába.
Tudom, milyen érzés a vonzalom. Tudom, hogy mihez kezdjek
vele. De nem egy hozzá hasonló nővel. Naomi nem sejtette, hogy az
lenne a legokosabb, ha félne tőlem. Esküvői ruhája volt, de
karikagyűrűje nem. Egy tizenegy éves kislányt nevelt. Ez pont az a
helyzet, ami elől világgá menekülnék. Mégsem tudtam róla levenni
a szememet.
– Idióta vagy – vetette oda nekem.
Nash elvigyorodott, aztán összerezzent.
– És te – fordult felé Naomi. – Nem hiszem, hogy nagyon
komolyan veszed azt a jelvényt, ha az utcán verekszel a saját
testvéreddel.
– Ő kezdte – vágtuk rá Nashsel egyszerre.
– Akkor mi magatokra hagyunk benneteket – jelentette ki
kimérten, miközben Waylay vállára tette a kezét. – Induljunk.
– Liza J.-hez mentek? – kérdezte Nash.
M

– Igen. Meghívott minket vacsorára – felelte Naomi.

y

Waylay megemelte a kezében tartott tálat.

Bo

– Hoztunk sütit.
ok

– Elsétálok veletek – mondta Nash. – Útközben beszélhetünk.

s

– Jól hangzik – szólaltam meg, ahogy félretettem az útból a

székemet.
– Te nem vagy meghívva – közölte Nash.
– Ó, de, igen. Pontban hétre.
A testvérem úgy nézett ki, mint aki menten visszafordul, és újból
megüt, ami nekem tökéletesen megfelelt. Előnyömre szolgálna, ha
tönkretehetném hősies kisugárzását. De amikor rá akartam venni,
hogy üssön elsőként, Naomi közénk állt. Waylon követte, és leült a
lábára.
A nő képtelen volt venni a jeleket. Önmagát veszélyeztette,
amikor megpróbált két nagydarab férfi közé állni, akiknek
viszketett a tenyere egy jó bunyóra.
– Megtalálták a kocsimat? – kérdezte Nashtől.
 – Megtaláltad anyát? – faggatta Waylay.
– Talán jobb lenne, ha négyszemközt beszélnénk – javasolta a
testvérem. – Knox, légy rendes szomszéd, és vidd fel Waylay-t a
házba, amíg én váltok pár szót Naomival.
– Nem – vágta rá Waylay keresztbe tett karral.
– Még szép, hogy nem – értettem egyet.
A néma kakaskodásunk addig tartott, amíg Naomi fel nem
sóhajtott.
– Rendben. Essünk túl rajta. Kérlek, mondd el, mit tudtál meg.
A testvérem hirtelen úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi
magát, és ez felkeltette az érdeklődésemet.
– Akkor belevágok a közepébe – mondta Nash. – Még nem
találtam meg a kocsidat. De valami érdekes információra
M

bukkantam, amikor rákerestem a rendszámra. Lopottnak

y

jelentették.
Bo

– Nem mondod, Sherlock. Naomi jelentette ma reggel –

ok

emlékeztettem.
s

Nash nem foglalkozott velem, folytatta.

– Tegnap tett feljelentést egy bizonyos III. Warner Dennison a
New York-i Long Islandről.
Naomi úgy nézett ki, mint aki arra vár, hogy elnyelje a föld.
– Elloptál egy kocsit? – kérdezte Waylay a nagynénjétől, láthatóan
lenyűgözve. Be kellett ismernem, hogy erre én sem számítottam.
– Az én autóm, de az exvőlegényem vette. Mindkettőnk neve
szerepel a tulajdoni lapon.
Épp olyan nőnek néz ki, akinek a férfiak kocsit vesznek.
– Nem az exférjedre gondoltál? – szólalt meg Waylay.
– Exvőlegény – javította ki Naomi. – Már nem vagyunk együtt. És
nem házasodtunk össze.
– Mert faképnél hagyta az oltárnál – tette hozzá a kislány
segítőkészen. – Tegnap.
– Waylay, azt titokban árultam el neked – sziszegte Naomi. Az
arca csak úgy lángolt.
– Téged hallgatnak ki autólopás miatt.
– Senkit nem hallgatok ki – erősködött Nash. – Beszélek az
illetékessel, és elsimítom ezt a félreértést.
– Köszönöm – válaszolta Naomi. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha
könnybe lábadt volna a szeme.
Bassza meg.
– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem jólesne egy ital.
Sétáljunk fel a nagy házhoz, és oldjuk meg a problémákat egy kis
szesz társaságában – javasoltam.
Nem csak képzeltem a megkönnyebbülést, ami átsuhant Naomi
M

gyönyörű arcán.
y
Bo

∞
AMÍG LIZA J. HÁZA FELÉ SÉTÁLTUNK, azon töprengtem, mikor kezdtek el
ok
s

nekem tetszeni az átkozott strandruhák. A nők, akikkel randiztam,

farmernadrágot, bőrkabátot és rockerpólót hordtak. Nem beszéltek
előkelően, vagy vettek fel olyan ruhákat, amik a bokájuk körül
libegtek, mint valami nyári álom.
Úgy szerettem a nőket, ahogy a kapcsolataimat – ledérnek,
mocskosnak és alkalminak.
Naomi Wittre egyik sem volt jellemző, és erre muszáj lesz
emlékeznem.
– Komolyan így jössz vacsorára? – kérdezte tőlem Naomi,
miközben Waylon letért az útról, hogy felemelje a hátsó lábát
pisiléshez.
Mögöttünk Waylay kérdésekkel bombázta Nasht a knockemouti
bűncselekményekről.
 – Liza J. látott már rosszabbat is – válaszoltam beleharapva egy
sütibe.
– Azt honnan szerezted? – kérdezte Naomi döbbenten.
– Waylay adta – feleltem.
Naomi úgy nézett ki, mint aki legszívesebben kiverte volna a
kezemből a süteményt, ezért gyorsan betömtem a számba a
maradékot.
– Ezeket a rejtélyes Liza J.-nek hoztam, akire muszáj jó első
benyomást gyakorolnom – panaszkodott. – Nem így kellene
megismerkednem az új potenciális főbérlőmmel. „Helló, Naomi
vagyok. A kunyhójában húzom meg magamat, és ezek a fickók a
felhajtóján verekedtek. Legyen szíves alacsony lakbért kérni tőlem.”
Felhorkantam, aztán összerezzentem, amikor az orrom megint
M

lüktetni kezdett.
y

– Nyugodj meg. Liza J. aggódna, ha Nashsel nem véresen és

Bo

egymásra haragudva érkeznénk meg – biztosítottam.

ok

– Miért vagytok mérgesek egymásra?

s

– Bébi, most nincs időm elmagyarázni – feleltem.

A nagy ház lépcsőjéhez értünk, és Naomi habozott, miközben
felpillantott a csiszolatlan cédrusgerendákra. A nagyra nőtt
azáleabokrok és buxusok mögött a veranda majdnem tizenöt méter
szélesen nyúlt el a ház előtt.
Próbáltam az ő szemén keresztül látni. Új a városban, elmenekült
egy esküvő elől, nincs hol laknia, és a nyakába szakadt a gyámság,
amire nem volt felkészülve. Számára minden ezen a vacsorán múlt.
– Ne most szarj be – tanácsoltam. – Liza J. utálja a gyávákat.
Szép, mogyoróbarna szemével rám hunyorított.
– Kösz a tanácsot – jegyezte meg gúnyosan.
– Szép ház – szólalt meg Waylay, amikor csatlakozott hozzánk a
lépcső előtt.
 Eszembe jutott a lakókocsi. A káosz a kis hálószobán kívül,
aminek ajtajára a belépni tilos táblát tették. Minden tőle telhetőt
megtett, hogy kizárja a kis világából a káoszt és a bizonytalanságot.
Ezt tiszteltem.
– Régen szálló volt. Menjünk. Innom kell valamit – mondtam,
ahogy felsétáltam a három lépcsőfokon, és a kilincsért nyúltam.
– Nem kéne kopognunk vagy csengetnünk? – sziszegte Naomi,
miközben megragadta a karomat.
Tessék, megint kezdődik. Elektromosság cikázott át a véremen,
felébresztve a testemet, mintha valami veszély közeledett volna
felém. Valami fenyegetés.
Mindketten a kezére szegeztük a tekintetünket, mire gyorsan
elengedett.
M

– Itt nem szükséges – biztosította Nash, aki nem is sejtette, hogy

y

lángol a vérem, ráadásul Naomi megint elvörösödött.

Bo

– Liza J.! – üvöltöttem.

ok

Válaszul lázas ugatás érkezett.

s

– Ó, istenem – suttogta Naomi, miközben Waylay és a szőrcirkusz

közé állt.
Waylon a lábam és az ajtófélfa közé préselte magát, ahogy két
kutya szaladt a folyosóra. Randy, a beagle élete első évében mindent
meg akart dugni, amit látott. Kitty pedig egy félszemű, huszonöt
kilós pitbull volt, ami ölebnek tartotta magát. Ők voltak Liza J. társai
a magányban.
A házban hűvösebb volt. Sötétebb is. Manapság nappal is lehúzva
maradtak a rolók. Liza J. azt állította, azért, hogy senki ne tudja
beleütni az orrát a dolgába. Azonban én tisztában voltam az
igazsággal, és nem hibáztattam érte.
– Ne üvölts már! – érkezett egy hang a konyha felől. – Mi ütött
beléd? Édesanyád pajtában nevelt?
 – Nem, de a nagymamánk igen – kiáltotta vissza Nash.
Elizabeth Jane Persimmon mind a százötvenöt centijével felénk
csörtetett, hogy üdvözöljön minket. A haját ugyanolyan rövidre
vágva viselte, mint mindig, amióta csak az eszemet tudom. Soha
nem mondott le időpontot a fodrászánál. Gumiklumpája nyikorgott
a padlón. A szokásos egyenruhájában volt: vászonnadrágot és kék
pólót viselt. Majdnem mindennap ugyanazt hordta. Ha meleg volt, a
cipzáras szárú nadrágot választotta. Ha pedig hideg, ugyanolyan
színű pulóvert vett fel, mint amilyen a pólója volt.
– Bele kellett volna fojtsalak a patakba, amikor lehetőségem
adódott rá – jelentette ki ahogy megállt előttünk, és várakozva karba
tette a kezét.
– Liza J.! – Nash kötelességtudóan megpuszilta az arcát.
M

Utánoztam az üdvözlését.
y

Liza J. elégedetten bólintott. Aztán a kedveskedés véget ért.

Bo

– Szóval mekkora kalamajkát hoztatok a nyakamra? – Naomira és

ok

Waylay-re siklott a tekintete, akiket szkeptikusan szagolgattak a

s

kutyák.
Kitty tört meg elsőként, és megbökte Naomi lábát a fejével, hogy
simogatást kérjen. Waylon nem akart semmiből sem kimaradni,
ezért odafurakodott, kibillentve Naomit az egyensúlyából.
Kinyújtottam a kezemet, de Nash megelőzött, és megtámogatta
Naomit, nehogy elessen.
– Engedjétek ki ezeket a veszett kutyákat. Hadd fussák ki
magukból az ördögöt – utasított minket Liza J.
Nash elengedte Naomit, és kinyitotta a bejárati ajtót. Mindhárom
szőrcsomó kirohant.
– Liza J., ő itt Naomi és az unokahúga, Waylay – kezdtem. – A
kunyhóban fognak megszállni.
– Igen?
 Hozzám hasonlóan ő sem szerette, ha megmondták neki, mit
csináljon. Egyikünk sem értette meg soha, Nash miért állt be a
törvény szolgálatába.
– Kivéve persze, ha ki akarod tenni őket az utcára – tettem hozzá.
– Már megvan, honnan ismerlek – jelentette be a nagymamám,
bifokális szemüveglencséjén keresztül meredve Waylay-re. – Azóta
piszkálta a fantáziámat, hogy elvittem nektek a bicikliket.
Megcsináltad az iPademet a könyvtárban.
– Tényleg? – kérdezte Naomi a lánytól.
Waylay vállat vont, úgy láttam, zavarba jött.
– Néha benézek oda. És időnként az öregek megkérnek, hogy
javítsak meg dolgokat.
– Te meg úgy nézel ki, mint a kölyök bajkeverő anyja. – Liza J.
M

Naomira mutatott.
y

– Ő a testvérem – válaszolta Naomi erőtlenül mosolyogva.

Bo

– Ikrek – szóltam közbe.

ok

Naomi átnyújtotta a virágot.

s

– Virágot és süteményt hoztunk önnek, hogy megköszönjük a

vacsorameghívást.
– Virágot, süteményt és két vérző férfit – pontosított Liza J. –
Menjünk hátra. Mindjárt kész a vacsora.
A „mindjárt kész” Liza J. házában azt jelentette, hogy még el sem
kezdte.
Besétáltunk a konyhába, ahol a húsos ragus szendvics és a saláták
hozzávalói vártak ránk.
– Hús! – kiáltottam.
– Saláta – adta be a derekát Nash.
– Addig nem, amíg meg nem mosakodtok – vágta rá Liza J. a
mosogatóra mutatva.
Nash tette, amit mondtak neki, és megnyitotta a vizet. Én a
hűtőhöz mentem, hogy előbb kinyissak egy sört.
– Hoztam ma néhány finomságot a pékségből – mondta Liza J.
Waylay-re nézve, aki gyanakodva méregette a saláta hozzávalóit. –
Rátehetnéd őket egy tányérra azokkal a kekszekkel együtt, amiket
az unokáim nem ettek meg, sőt, talán megkóstolhatnád, hogy
kiderüljön, alkalmasak-e a fogyasztásra.
– Király – jegyezte meg Waylay, és a pulton álló kekszesdobozra
vetette magát.
A kölyök válla fölött belelestem én is a dobozba, aztán kivettem
magamnak egy citromos kekszet. Az a kedvencem.
– Hozom a bort – mondta Liza J. – Úgy nézel ki, mint aki ügyesen
tudja használni a dugóhúzót.
Ezt Naominak címezte, aki láthatóan nem tudta eldönteni, hogy
M

ez bók volt vagy sértés.

y

– Menj utána – mondtam, amikor Liza J. kisétált a helyiségből.

Bo

Naomi tett felém egy lépést, mire megcsapott levendulaillata.

ok

– Semmilyen körülmények között ne kezdj el megint verekedni az

s

unokahúgom jelenlétében – sziszegte.

– Semmit nem ígérhetek.
Ha szemmel tüzet lehetne gyújtani, már nem lenne
szemöldököm.
– Rendőrfőnök, remélem, hogy néhány percig fent tudod tartani a
rendet – közölte.
Nash az egyik idióta, mégis elbűvölő mosolyát villantotta rá.
– Számíthatsz rám.
– Seggnyaló – köhögtem az öklömbe.
Waylay gúnyosan kuncogott.
– Mindjárt visszajövök – ígérte Naomi Waylay-nek. – Addig
Morgan rendőr a főnök.
A kölyök láthatóan összezavarodott. Azt hiszem, soha senki nem
jelentette be neki, ha távozott, nemhogy azt, mikor fog visszajönni.
Naomi kihúzta magát, és követte a nagymamámat kifelé a
helyiségből. Az az átkozott ruha úgy lebegett körülötte, mintha
valami tündérhercegnő viselte volna, aki arra készül, hogy
szembenézzen a sárkánnyal.

M
y
Bo
ok
s
 8. FEJEZET

A REJTÉLYES LIZA J.

Naomi

Nem voltam benne biztos, mennyire jó ötlet egyedül hagyni Waylay-

t két felnőtt férfival, akik percekkel korábban még a földön
hemperegve verekedtek egymással, ezért vonakodva követtem Lizát
a sötét étkezőbe.
A tapéta zöld színű volt, viszont a mintáját nem tudtam kivenni.
M

A bútorok nehéznek és rusztikusnak tűntek. A széles deszkaasztal

y
Bo

több mint három és fél méter hosszan nyúlt el, ráadásul dobozok és
ok

papírhalmok borították. Az étkészletek vagy a családi fotók helyett a

s

diófából készült tálalószekrényben borosüvegek és egyéb alkoholos

italok sorakoztak. Annyira megpakolták, hogy nem csukódott
rendesen az ajtaja.
Alig bírtam visszafogni magamat, hogy nekiálljak rendszerezni a
kupit.
A helyiség egyetlen fényforrása a távolabbi faltól eredt, ahol egy
boltíves átjáró vezetett a napozóteraszra, aminek padlótól plafonig
érő ablakai voltak. Az üvegre ráfért volna egy alapos suvickolás.
– Gyönyörű az otthona – próbálkoztam, és óvatosan beljebb
toltam fél tucat porcelántányért, amik veszélyesen közel voltak az
asztal széléhez. Abból, amit eddig láttam, a házban rengeteg volt a
lehetőség. Csupán poros sötétítők és kacatok alatt rejtőzött.
Liza elfordult a tálalószekrénytől, és megláttam, hogy két
borosüveget vett elő belőle. A nő kinézetre alacsony és pufók volt,
mint bárki kedvenc nagymamája. Azonban az unokáit feladatokkal
és mogorván fogadta.
Kíváncsi voltam, mit árul el a Morgan családról, hogy a rokoni
kapcsolatok nem lettek megnevezve a bemutatkozásnál. Ha
bárkinek joga lett volna letagadni a családját ebben a városban, az
én voltam.
– Régen ez egy kis fogadó volt – kezdte, lerakva az üvegeket a
tálalószekrény pultjára. – Már nem az. Gondolom, egy ideig itt
akartok maradni.
Oké, nem kenyere az üres fecsegés. Értettem.
Bólintottam.
– Imádnivaló a kunyhó. De megértem, ha kényelmetlenséget
M

jelent önnek. Biztos ki tudnék találni más megoldást. – Ez inkább

y

csak remény volt, mint igaz. Az előttem álló asszony volt a legjobb
Bo

lehetőségem arra, hogy egy kis stabilitást csempésszek az

ok

unokahúgom életébe belátható időn belül.

s

Liza letörölte a port egy textilszalvétával a borosüveg címkéjéről.

– Ne aggódj emiatt. Csak üresen állt, senki nem használta.
Az akcentusa déliesebb volt, mint Észak-Virginia közép-atlanti
nyelvjárása.
Imádkoztam, hogy szoruljon belé abból a hírhedt délies
vendéglátásból.
– Ez nagyon kedves öntől. Ha nem bánja, szeretném megbeszélni
a lakbér és a kaució költségét.
Felém nyújtott egy üveg bort.
– A dugóhúzó a fiókban van.
Kihúztam a tálalószekrény felső fiókját, amiben szalvétagyűrűket,
poháralátéteket, gyertyatartókat, gyufákat és egy dugóhúzót
találtam.
 Elkezdtem beletekerni a dugóba.
– Ahogy említettem, pénzszűkében vagyunk.
– Ez történik, amikor a testvéred meglop, neked pedig egy újabb
éhes szájat kell etetned – jegyezte meg Liza keresztbe font karral.
Knoxnak vagy Nashnek eljárt a szája.
Erre nem reagáltam, inkább kinyitottam a borosüveget.
– Felteszem, munkahelyre is szükséged lesz – jósolta. – Kivéve, ha
otthonról dolgozol, vagy ilyesmi.
– Nemrég hagytam ott a munkahelyemet – jelentettem ki
óvatosan.
És az otthonomat. A vőlegényemet. Minden mást a régi
életemből.
– Mennyire nemrég?
M

A knockemouti emberek nem szégyellik beleütni az orrukat

y

mások dolgába.
Bo

– Tegnap.
ok

– Hallottam, hogy az unokám kocsijának ablakából zászlóként

s

lengedezett egy menyasszonyi ruha, amikor idehozott. Szökött

menyasszony vagy? – Lerakott két üvegpoharat a borosüveg mellé,
majd biccentett.
Teletöltöttem őket.
– Azt hiszem, igen. – Egy teljes évig terveztem az esküvőt. Az
előétel kiválasztásától kezdve az asztalfutó színének eldöntéséig
mindent én csináltam, és most az egésznek befellegzett. Felesleges
volt. Időpocsékolás. Elvesztegetett munka. Tervezés. Pénz.
Megfogott egy poharat, és tósztra emelte.
– Jó. Jegyezd meg, amit mondok. Soha ne engedd, hogy egy olyan
férfi hozzon helyetted döntéseket, akit nem kedvelsz.
Furcsa tanács volt ez egy idegen szájából, akit igyekeztem
lenyűgözni. De tekintve, hogy milyen napom volt, koccintottam vele.
 – Itt minden rendben lesz veletek. Knockemout gondoskodni fog
rólad meg a kislányról – közölte.
– Akkor jó. Ami a kunyhót illeti – erőltettem. – Van egy kis
megtakarításom, amihez hozzáférhetek. – Technikailag a nyugdíj-
megtakarításomról volt szó, és kölcsönt kellene felvennem rá.
– Nem kell lakbért fizetnetek – döntötte el Liza J.
Nagyobbra tátottam a számat, mint a fejünk fölött a falra tűzött
hal.
– Te fogod fizetni a kunyhó rezsijét – folytatta. – A többit
lerendezheted azzal, hogy kisegítetek a nagy ház körül. Nem én
vagyok a legügyesebb házvezetőnő, és szükségem lenne segítségre a
takarításban.
Csak magamban sikoltoztam a boldogságtól. Liza volt az én
M

gumiklumpás tündérkeresztanyám.
y

– Ez rendkívül nagylelkű ajánlat – kezdtem, és közben igyekeztem

Bo

feldolgozni a történteket. Azonban az elmúlt huszonnégy óra után

ok

az agyműködésem nem volt a régi.

s

– Viszont kénytelen leszel valami munkát találni, szükséged van a

fizetésre – folytatta, mert ő nem vette észre a mentális kisülésemet.
Még sok dologra szükségem volt. Bukósisakra. Kocsira.
Terápiára…
– Ó, ma kaptam egy állásajánlatot. Egy Sherry Fiasco nevű nő azt
mondta, holnap este vállalhatok egy műszakot valami Honky Tonk
nevű lebujban. De előbb találnom kell valakit, aki vigyáz Waylay-re.
Mancsok tipegését hallottuk, aztán néhány másodpercen belül
Waylon szaladt a szobába, és várakozva meredt ránk.
– Waylay, nem Waylon – közölte Liza a kutyával.
Az állat körbeszimatolt, ellenőrizte, hogy biztos nem ejtettünk
ételt a padlóra, aztán visszament a konyhába.
– Nem említetted véletlenül Knoxnak azt az állásajánlatot, ugye? –
kérdezte Liza.
– Nem olyan mély a kapcsolatunk. Csak most találkoztunk –
válaszoltam diplomatikusan. Nem akartam bevallani az új
főbérlőmnek, hogy egy érzékelten fajankónak tartom az unokáját,
akinek kábé olyan a modora, mint egy fosztogató vikingnek.
Liza a szemüvegén keresztül tanulmányozott engem, és mosolyra
görbült a szája sarka.
– Ó, azt látom. Egy jó tanács: ne mesélj neki az új munkáról.
Lehet, hogy meglenne a véleménye, és ha ez így van, egész biztosan
megosztaná veled is.
Ha Knox Morgan azt hiszi, érdekel az életemről kialakított
véleménye, hozzáadhatom a nárcisztikus hajlamot a hibái hosszú
sorához.
M

– Az én dolgom csak rám tartozik – jelentettem ki kimérten. –

y

Különben sem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt találok valakit,
Bo

akire rá merem bízni Waylay-t.

ok

– Már találtál. Bár a lánynak valószínűleg nincs rá szüksége. Vagy

s

hatéves kora óta magának készíti a vacsorát. Velem maradhat. Sőt,

talán csinálhat nekem is vacsorát. Holnap hozd át, amikor elindulsz
dolgozni.
Az életben és biztonságban tartani egy élő embert bekerült a
Jelentős Terhek rovatba a Dolgok, Amiket Mindenáron Kerülni Kell
belső listámon. A lista legtetejére emelkedett az, hogy megkérjem a
tündérkeresztanya főbérlőmet, legyen szíves vigyázni az
unokahúgomra ki tudja, mennyi ideig, amíg én esti műszakban
dolgozom egy kocsmában, kiszorítva onnan a segítséget a
költözésben, valamint azt, hogy elvigyenek és hazahozzanak a
kórházból egy műtét miatt.
A Jelentős Terheket kizárólag felelősségteljes családtagokra és
közeli barátokra róttam ki. Liza egyik sem volt.
 – Ó, de nem tudom, mikor fogok végezni – ellenkeztem. – Lehet,
hogy nagyon későn.
Vállat vont.
– Nem baj. Itt marad velem meg a kutyákkal, aztán vacsora után
hazaviszem a kunyhóba. Szívesen megvárlak vele ott. Mindig
szerettem azt a helyet.
Elindult az ajtó felé, míg nekem földbe gyökerezett a lábam, és
tátott szájjal pislogtam utána.
– Ki fogom fizetni – szóltam Lizának, amikor végre sikerült újra
megszólalnom és elindulnom.
– Majd később megbeszéljük – válaszolta Liza a válla fölött. –
Tudom, azt hiszed, hogy te többet nyersz ezzel a helyzettel, de
fogalmad sincs, mekkora kalamajkába keveredtél.
M

Mindenkit, a kutyákat is épen és sértetlenül találtuk a konyhában

y

egy furán otthonos jelenetben. Waylay a konyhaszigetnél ült, és

Bo

minden hozzávalót szemrevételezett, amit Nash beletett a salátába,

ok

miközben ő az öntetet keverte egy tálban. Knox sört ivott, és a

s

serpenyőben készülő húst szurkálta, miközben hozzávalókat sorolt

Waylay-nek.
Úgy tűnt, nem volt több vérontás. Mindkét férfi ellátta a sebeit,
így csupán a vérfoltos ruhájuk és a zúzódásaik látszottak. Nash úgy
nézett ki, mint valami hős, aki bevállalt néhány ütést egy bajba
jutott hercegnő kedvéért. Azonban Knox gonosztevőnek tűnt, aki
összeverekedett a jó sráccal, és győztesen került ki a párviadalból.
Határozottan a legutóbbi, jó sráccal kapcsolatos – papíron
legalábbis az volt – hibámnak köszönhető, hogy túlkompenzáltam,
és vonzónak találtam Knox ördögi viselkedését. Legalábbis ezzel
hitegettem magam, amikor Knox tekintete megakadt rajtam, én
pedig úgy éreztem, mintha forró zsírt öntöttek volna közvetlenül a
gerincemre.
 Figyelmen kívül hagytam őt is meg a szexi főzőtehetségét is, és
inkább a helyiség többi részére koncentráltam.
Liza konyhájában csillagászati mennyiségű konyhapultfelület állt
rendelkezésre, ami beindította a fantáziámat, és arra gondoltam,
mennyi karácsonyi süteményt lehetne itt sütni. A hűtőszekrény
ősrégi volt. A tűzhely gyakorlatilag antik. A pult ütött-kopott
hentespult. A szekrényeket csodaszép lódenzöldre festették. Az
üvegajtós szekrények tartalmából ítélve majdnem minden
túlságosan tele lett pakolva.
Eldöntöttem, hogy itt fogom kezdeni a rendrakást. Végül is, a
konyha az otthon szíve. Bár Liza nem tűnt szentimentális típusnak.
Inkább olyannak, aki körül megfagyott az idő. Előfordul az ilyesmi.
Az élet váratlan fordulatot hoz, és az olyan dolgok, mint az otthon
M

karbantartása, mennek a levesbe. Néha véglegesen.

y

Amikor elkészült, kivittük az ételt és a bort a napozóteraszra,

Bo

ahol egy kisebb asztal a hátsó udvarra nézett. Az erdőt és a patakot

ok

lehetett innen látni, aranyszínbe csomagolva, ahogy a nap egyre

s

lejjebb csúszott a nyári égbolton.

Amikor helyet akartam foglalni Waylay mellett, Liza megrázta a
fejét.
– A-a. Ha ezek ketten egymás mellé ülnek, már a desszert előtt a
földön hemperegve fognak birkózni.
– Biztos vagyok benne, hogy egy vacsora erejéig képesek lesznek
uralkodni magukon – jelentettem ki.
Liza felhorkant.
– Dehogy képesek.
– Tényleg nem – vágta rá Knox ezzel egy időben.
– Persze hogy tudunk uralkodni magunkon – erősködött Nash.
Liza intett a fejével Waylay-nek, aki az asztal túloldalára sietett a
tányérjával. A kutyák is bemasíroztak a helyiségbe, és elfoglalták
őrhelyüket az asztal körül. Ketten úgy ítélték meg, hogy Waylay fog
a legnagyobb valószínűséggel ételt dobni nekik, ezért mellette
helyezkedtek el.
Waylon Lizához telepedett az asztalfőn.
Mindkét férfi a mellettem lévő széket szúrta ki magának, de Knox
nyerte meg, amikor belekönyökölt Nashbe, aki így kis híján elejtette
a tányérját.
– Látod? – kérdezte a nagyanyjuk, miközben győzelemittasan a
levegőbe bökött a villájával.
Leültem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, mennyire
tudatában vagyok annak, ahogy Knox helyet foglalt mellettem. A
feladat egyenesen lehetetlenné vált, amikor farmernadrágba
burkolt combja a karomat súrolta, ahogy leült a székre. Elrántottam
M

a kezemet, és majdnem az ölembe borítottam a tányéromat.

y

– Miért rángatózol? – kérdezte Waylay.

Bo

– Nem rángatózom – vágtam rá, és megbillentettem a

ok

borospoharamat, amikor érte nyúltam.

s

– Szóval ezúttal min veszekedtetek? – faggatta Liza az unokáit,

nagylelkűen témát váltva.
– Semmin – felelte Knox és Nash egyszerre. Mérges pillantásukból
arra következtettem, nem tetszett nekik, hogy egyetértettek
valamiben.
– Naomi néni szedte szét őket – jelentette Waylay a történteket,
miközben gyanakodva bámult egy szelet paradicsomot.
– Edd meg a salátádat – szóltam rá.
– Ki állt nyerésre? – kérdezte Liza.
– Én – vágták rá a testvérek egyszerre.
A bejelentést újabb fagyos csend követte.
– Ezek ketten mindig szerettek egymással verekedni – merengett
Liza. – Persze régen azonnal kibékültek egy veszekedés után, és
seperc alatt újra a legjobb barátok lettek. Gondolom, ezt a részt
kinőttétek.
– Ő kezdte – panaszkodott Nash.
Knox felhorkant.
– Csak azért, mert te vagy a jófiú, még nem leszel mindig ártatlan.
Túlságosan jól ismertem a jó kontra rossz testvér dinamikát.
– Ti ketten plusz Lucy? – Liza megrázta a fejét. – Az egész város
tudta, hogy baj lesz, amikor ti hárman összetalálkoztatok.
– Lucy? – szakadt ki belőlem gondolkodás nélkül.
– Lucian Rollins – felelte Nash, miközben zsemléjével ügyesen
fellapátolta a tányérjára potyogott húst. – Egy régi barát.
Knox mormogott. A könyöke az enyémet súrolta, mire megint úgy
éreztem, hogy lángra kap a bőröm. Amennyire mertem, elhúzódtam
M

tőle, de féltem, hogy végül Liza ölében fogok kikötni.

y

– Manapság mivel tölti Lucy az idejét? – faggatózott az asszony. –

Bo

Utoljára azt hallottam, hogy valami tehetős mogul lett, aki öltönyben
ok

járkál.
s

– Nagyjából ez történt – válaszolta Nash.

– Igazi szélhámos volt a kölyök – magyarázta Liza. – Mindig
tudtam, hogy nagyobb dolgokra hivatott, mint hogy
lakókocsiparkban éljen és használt ruhákat hordjon.
Waylay Lizára nézett.
– Sokan származnak szerény körülmények közül – jelentettem ki.
Knox rám nézett, és szórakozottan megrázta a fejét.
– Mi van? – kérdeztem.
– Semmi. Edd a vacsorádat.
– Tessék? – kérdeztem ismét.
Vállat vont.
– Lovagiasság. Szerény körülmények. Úgy beszélsz, mintha
szórakozásból olvasgatnád a szótárt.
 – Örülök, hogy viccesnek találod a szókincsemet. Feldobtad vele a
napomat.
– Ne foglalkozz Knoxszal – szólt közbe Nash. – Megijesztik az okos
nők.
– Azt akarod, hogy megint betörjem az orrodat? – piszkálta Knox
harciasan.
Belerúgtam az asztal alatt. Pusztán reflexből.
– Aú! Bassza meg! – motyogta, miközben lehajolt, hogy
megdörzsölje a sípcsontját.
Minden tekintet rám szegeződött, én meg rájöttem, hogy mit
csináltam.
– Nagyszerű – mondtam, ahogy zavartan az asztalra dobtam a
villámat. – Néhány perc a társaságotokban, és máris megfertőztetek.
M

Legközelebb már vadidegenek nyakát fogom elkapni az utcán.

y

– Arra befizetnék, hogy lássam – jegyezte meg Waylay

Bo

szórakozottan.
ok

– Én is – vágta rá Knox és Nash egyszerre.

s

Liza szája sarka mosolyra húzódott.

– Szerintem tökéletesen be fogsz illeszkedni ide – jósolta meg. –
Akkor is, ha tényleg úgy beszélsz, mint egy szótár.
– Gondolom, ez azt jelenti, hogy maradhatnak – szólalt meg Knox.
– Igen – erősítette meg Liza.
Nem kerülte el a figyelmemet a Waylay arcán átsuhanó
megkönnyebbülés, mielőtt ismét érdektelenséget erőltetett magára.
Eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnia. Van egy szép,
biztonságos hely, ahol nyugodtan alhat.
– Fiúk, tudtátok, hogy Naomi megszökött az esküvőjéről?
– Otthagyott a templomban egy fickót, aztán ellopta a kocsiját! –
jelentette be büszkén Waylay.
Felemeltem a borosüveget, aztán teletöltöttem Liza poharát és a
sajátomat is.
– Tudjátok, ahonnan én jövök, ott mindenki a saját dolgával
törődik.
– Remélem, egy olyan kisvárosban, mint Knockemout, nem
számítasz ilyesmire – jegyezte meg Liza.
– Mit követett el? – tette fel a kérdést Nash. De nem nekem,
hanem Waylay-nek.
Az unokahúgom vállat vont.
– Nem tom. Nem árulja el. De lefogadom, hogy valami rosszat
csinált. Mert nagyon szép ruhában szökött el onnan. Rohadt nagy
szemétségnek kellene történnie ahhoz, hogy inkább elszökjek,
minthogy a menyasszonyi ruhámat mutogassam mindenkinek.
Éreztem magamon Knox perzselő tekintetét, amitől összementem,
M

mint egy mazsola. Waylon biztos érzékelte a kétségbeesésemet,

y

mert lefeküdt a lábamra az asztal alatt.

Bo

– Mi lenne, ha valami másról beszélgetnénk? Bármi másról.

ok

Vallás? Politika? Vérszomjas sportrivalizálás?

s

– Jó, hogy végre leültetek egy asztalhoz, fiúk – mondta Liza. – Ez

azt jelenti, hogy idén nem kell két turnusban megtartanom a
hálaadást?
– Majd meglátjuk – válaszolta Nash a testvérét méregetve.
Éreztem kettőjük között a feszültséget.
Mivel nem akartam, hogy a vacsora birkózással érjen véget,
kétségbeesetten témát váltottam.
– Tudjátok, igazából nem loptam el azt a kocsit.
– Knox is ezt állította, amikor Mrs. Wheelan elkapta a boltban,
ahogy megtömte cukorkával a zsebét – felelte Nash.
– Nem mindenki születik szentfazéknak zabszemmel a seggében.
– Az isten szerelmére, Knox. Figyelj oda, mit beszélsz. –
Belekönyököltem a karjába, és Waylay-re mutattam.
 Ő vigyorogva meredt a férfira.
– Engem nem zavar.
– Engem viszont igen.

∞
SZENTJÁNOSBOGARAK PISLÁKOLTAK a homályban, ahogy Knox és Waylay
kavicsokat hajigáltak a patakba. A három kutya felváltva rohangált
a vízbe, aztán visszafordultak, és kirázták a parton a bundájukat.
Waylay kuncogása és Knox halk mormolása visszhangot vert a
víz felszínéről, bennem meg azt az érzetet keltette, hogy talán nem
ez a nap volt a világ legrémesebb napja.
A hasam tele volt, és egy kényelmes házban térhetek nyugovóra.
– Jól vagy? – Nash állt meg mellettem a füvön. Kedves,
megnyugtató kisugárzása volt. Az ő társaságában nem bőszültem
M

úgy fel, mint Knoxéban.

y
Bo

– Azt hiszem, igen. – Felé fordultam, hogy ránézzek. – Köszönöm.

Mindent. Stresszes napom volt. Te, Liza, sőt, talán még a testvéred
ok
s

is, megkönnyítettétek számunka Waylay-jel.

– Way rendes kölyök – mondta. – Okos. Független. Sokan tudjuk
ezt a városban.
Eszembe jutott a közjáték a boltban.
– Remélem, igazad van. És remélem, hogy jól tudom nevelni, amíg
elrendezzük a dolgokat.
– Erről jut eszembe. Ezt neked hoztam – közölte, és felém nyújtott
egy brosúrát, de túl sötét volt, hogy elolvassam. – A rokoni
gyámságról és gyermekelhelyezésről szól.
– Ó. Köszönöm!
– Gyakorlatilag egy kérelmezési eljárást kell végigcsinálnod
néhány jogi buktatóval, amit meg kell ugranod. Ha ez jól megy, hat
hónapod lesz eldönteni, hogy szeretnéd-e véglegessé tenni.
 Véglegessé? A szótól kirázott a hideg.
Bambán bámultam, ahogy Waylay és Knox felváltva dobálták a
vizes-nyálas teniszlabdát a kutyáknak.
– Kérdezősködtem Tináról – folytatta Nash. – Azt pletykálják,
hogy talált magának egy új pasit néhány héttel ezelőtt, ráadásul
suttognak valami nagy balhéról is.
Az új férfi és a nagy balhé is fájdalmasan jellemző az
ikertestvéremre.
– Tényleg azt hiszed, hogy talán nem jön vissza?
Nash közelebb lépett hozzám, és lehajolt, hogy a szemembe
nézzen.
– Épp ez az, Naomi. Ha visszajön, nagyon nagy bajban lesz.
Egyetlen bíróság sem fogja szívesen visszaadni neki a felügyeleti
M

jogot.
y

– És ha nem én, akkor a nevelőszülők maradnak Waylay-nek –

Bo

ejtettem ki a számon a kimondatlan gondolatot.

ok

– Valahogy így – felelte. – Tudom, hogy hatalmas döntés, és nem

s

arra kérlek, hogy ebben a percben határozd el magad. Ismerd meg

őt. A várost. Gondold át. Van egy barátom, aki ezzel foglalkozik. Ő
segíthet neked elindítani a kérelmezési eljárást.
Arra kért, hogy tegyem parkolópályára az életemet a következő
hat hónapra egy olyan kislány kedvéért, akit csak most ismertem
meg. Igen. Határozottan kijelenthettem, hogy az egyébként is ütött-
kopott életcélom teljesen megsemmisült.
Felsóhajtottam, és eldöntöttem, hogy ráérek holnap pánikolni a
jövőm miatt.
– Waylay! Ideje indulni – kiáltottam.
Waylon lifegő fülekkel szaladt oda hozzám. Kiköpte a
teniszlabdát a lábam elé.
– Nem te, kishaver – mondtam, miközben lehajoltam, hogy
megsimogassam.
– Muszáj? – nyöszörgött Waylay, és úgy húzta a lábát, mintha
betonba öntötték volna.
Hasonlóan éreztem magam.
Knox a fejére tette kezét, és felém kísérte.
– Szokj hozzá, kölyök. Néha mindenkinek kell olyasmit csinálnia,
amit nem akar.

M
y
Bo
ok
s
 9. FEJEZET

KERTI PISILÉS ÉS DEWEY-FÉLE

TIZEDES OSZTÁLYOZÁS

Naomi

Rájöttem, hogy a kunyhó hátsó terasza tökéletes hely arra, hogy

rendszerezzem a napi tennivalóim listáját, miközben arra vártam,
hogy megfőjön a kávém. Aludtam. Mint egy kómás beteg. És amikor
M

a szemem pontosan 6:15-kor felpattant, lábujjhegyen

y

odasettenkedtem Waylay szobájához, és belestem, hogy

Bo

ellenőrizzem, az unokahúgom még ott van.

ok

Ott volt. Bebugyolálva a frissen felhúzott paplanba a fehér ágyon.

s

A listámat néztem, és egy kék szövegkiemelő végével kopogtattam

az oldalt. Fel kellett hívnom a szüleimet, és tudatni velük, hogy
életben vagyok, nem kaptam idegösszeomlást. De fogalmam sem
volt, mennyit áruljak el nekik a történtekből.
Hé, emlékeztek a másik lányotokra? Aki miatt húsz évig fájt a
fejetek, mielőtt eltűnt az életünkből? Igen, nos, van egy lánya, aki
semmit sem tud a ti létezésetekről.
Egy szempillantás alatt félbeszakítanák a hajós körutazásukat, és
felpattannának az első idefelé tartó repülőgépre. Waylay-t nemrég
hagyta el az anyja, és most a nagynénjével kell együtt élnie, akivel
eddig soha nem találkozott. Lehet, hogy nem jó ötlet ilyen hamar
képbe hozni a nagyszülőket is.
 Plusz, a szüleim tíz év óta először utaztak el valahova kettesben.
Megérdemelték a három hét csendet és nyugalmat.
A döntésemet csak részben befolyásolta, hogy nem tudtam volna
diplomatikusan elmagyarázni, hogy az egyetlen unokájuk életének
első tizenegy évéről lemaradtak. Legalábbis egyelőre nem.
Semmit nem szerettem addig elintézni, amíg nem találtam meg
rá a tökéletes módot. Úgyhogy megvárom, amíg jobban
megismerem Waylay-t, és a szüleim visszajönnek a házassági
évfordulós utazásukról, ahol kipihenik magukat, és készen állnak
majd fogadni az őrületes híreket.
Elégedetten csuktam be a noteszemet és szedtem össze a
szövegkiemelőimet, majd éppen készültem besétálni a kunyhóba,
amikor meghallottam egy szúnyoghálós ajtó nyikorgását.
M

A szomszédban Waylon lemasírozott a lépcsőn az udvarra, ahol

y

simán felemelte a lábát egy olyan üres helyen, ahova nyilvánvalóan

Bo

szívesen pisilt. Elmosolyodtam, aztán megmerevedtek az

ok

arcizmaim, amikor újabb mozgásra lettem figyelmes.

s

Knox „Viking” Morgan egy szál fekete bokszeralsóban sétált le a

teraszról. Tetőtől talpig férfi volt. Izmos, szőrös, tetovált. Lustán a
feje fölé emelte egyik karját, és megvakarta a tarkóját, amivel
megteremtette az álmos tesztoszteronbomba képét. Tíz másodpercig
tátott szájjal bámultam, mire rájöttem, hogy a férfi, akárcsak a
kutyája, az udvarra vizelt.
A padlóra koppanó és ott szétszóródó szövegkiemelőim hangja
pisztolydördülésként hatott a reggeli csöndben. Megállt az idő,
ahogy Knox felém fordult. Az egyik kezében a… Nem.
Nem. Nem. Nem.
Otthagytam a földön a szövegkiemelőimet, és beszaladtam a
biztonságot jelentő kunyhóba, miközben gratuláltam magamnak,
amiért nem próbáltam alaposabban szemügyre venni Knox Juniort.
 – Miért olyan vörös az arcod? Leégtél?
Felsikkantottam, és hátratántorodtam a szúnyoghálónak,
majdnem kizuhantam a teraszra.
Waylay egy széken állt, és próbálta elérni a Pop-Tartsot, amit a
hűtő fölött rejtettem el.
– Ijedős vagy – vetette a szememre.
Óvatosan becsuktam az ajtót, kizárva fejemből a pisilő férfiak
gondolatát.
– Tedd le a Pop-Tartsot! Tojást eszünk reggelire.
– Ó, ne már!
Nem foglalkoztam a tiltakozásával, inkább feltettem a kunyhó
egyetlen serpenyőjét a tűzhelyre.
– Mit szólnál, ha ma elmennénk a könyvtárba?
M

∞
y
Bo

A KNOCKEMOUTI KÖNYVTÁR hűvös és csendes menedéket jelentett a

virginiai nyári forróságban. Világos hely volt fehér, tölgyfa
ok
s

polcokkal és farmstílusú asztalokkal. Puha karosszékek sorakoztak

a magas ablakoknál.
Az ajtó mellett egy nagy közösségi hirdetőtábla lógott. Egymástól
egyenlő távolságra elhelyezett szórólapok hirdettek
zongoraleckéket, garázsvásárokat és jótékonysági biciklis versenyt.
Alatta egy szürke asztalon számtalan különböző műfajú könyv
sorakozott az erotikus-romantikus regénytől kezdve az önéletrajzon
át a költészetig.
A kék és citromsárga cserépbe ültetett fényes levelű, zöld
növények életet leheltek a napfényes, sima felületekbe. Láttam egy
színes gyereksarkot vidám tapétával és szivárványszínű bútorokkal
berendezve. Halk komolyzene szólt a rejtett hangszórókból. Inkább
tűnt puccos gyógyfürdőnek, mint könyvtárnak. Ezt nagyra
értékeltem.
A hosszú, alacsony, kör alakú pult mögött szemrevaló nő foglalt
helyet. Napbarnított bőr. Piros rúzs. Hosszú, szőke haj, amibe meleg
lilás-rózsaszín melírt festettek. A szemüvegkerete kék színű volt, és
piercing csillogott az orrában.
Egyetlen dologból látszott, hogy könyvtáros, mégpedig abból,
hogy egy rakás keménykötéses könyv volt nála.
– Szia, Way! – kiáltotta. – Az emeleten már sorban állnak rád
várva.
– Köszi, Sloane.
– Milyen sorról beszél? – kérdeztem.
– Semmilyenről – motyogta az unokahúgom.
– Számítástechnikai segítség – jelentette be a vonzó és meglepően
M

hangos könyvtáros. – Sok idős embernek nincs tizenegy éves

y

rokona, aki megjavítaná a telefonjukat, az e-könyv olvasójukat meg

Bo

a tabletjüket.
ok

Eszembe jutott, mit mondott Liza előző este a vacsoránál.

s

A vacsora gondolata pedig felidézte bennem Knoxot meg a

péniszét ma reggelről.
Hoppá!
– A számítógépek ott vannak a kávézó és a mosdó mellett, Naomi
néni. Én az emeleten leszek, ha szükséged lenne rám.
– Kávézó? – ismételtem, mint egy papagáj, miközben próbáltam
kiverni a fejemből a szinte meztelen szomszédom látványát.
Az unokahúgom céltudatos léptekkel elsétált a könyvek mellett
egy lépcső felé a helyiség hátuljában.
A könyvtáros kíváncsi pillantásokat vetett rám, miközben
felrakott a polcra egy Stephen King-regényt.
– Nem Tina vagy – jelentette ki.
– Honnan tudod?
 – Tina soha nem hozta el ide Waylay-t, önként a lábát sem tette be
a küszöbön.
– Tina a testvérem – magyaráztam.
– Rájöttem abból, hogy szinte teljesen ugyanúgy néztek ki. Mióta
vagy a városban? Nem hiszem el, hogy nem hallottam semmi szaftos
pletykát.
– Tegnap érkeztem.
– Á. A szabadnapomon. Tudtam, hogy nem kellett volna
negyedjére is beletemetkeznem a Ted Lassóba – panaszkodott
tulajdonképpen senkinek. – Mindegy, Sloane vagyok. – Egy kézzel
egyensúlyozta a könyveket, hogy a másikat felém nyújtsa.
Óvatosan ráztam meg, mert nem akartam, hogy elejtse a dög
nehéz pakkot, amit cipelt.
M

– Én meg Naomi.
y

– Üdvözöllek Knockemoutban, Naomi. Az unokahúgod egy áldás.

Bo

Jólesett a változatosság kedvéért valami kedveset hallani a Witt

ok

családról errefelé.
s

– Köszönöm. Mi… most kezdjük el megismerni egymást, de

okosnak és függetlennek tűnik.
Ééééés remélhetőleg nem lett túlságosan tönkretéve.
– Akarod látni munka közben? – ajánlotta fel Sloane.
– Jobban szeretném, mint meglátogatni a kávézótokat, ami nagy
szó.
Sloane rubinvörös szája mosolyra húzódott.
– Gyere utánam!
Követtem Sloane-t a lépcsőn az emeletre, ahol még több
könyvespolc, fotel, növény és néhány privát helyiség kapott helyet.
Hátul egy hosszú, alacsony asztalt láttam a KÖZÖSSÉG feliratú tábla
alatt. Waylay egy széken ült az asztal mögött, és összeráncolt
homlokkal meredt egy elektronikai eszközre. Az eszköz tulajdonosa,
egy idős, fekete férfi ropogósra vasalt ingben és nadrágban, a pultra
támaszkodott.
– Ő Hinkel McCord. Százegy éves, és hetente két könyvet elolvas.
Folyton elnyomkodja az e-olvasója beállításait – magyarázta Sloane.
– Esküszöm, hogy az átkozott ükunokáim csinálják. Azok az
enyveskezű kis csibészek, ha meglátnak egy elektronikai eszközt,
úgy vetik rá magukat, mint az én időmben a gyerekek a cukorkára –
panaszkodott Hinkel.
– Waylay azután kezdett el bejárni ide heti néhány alkalommal,
hogy ideköltöztek a testvéreddel. Egy délután valami vírusos
programfrissítés megtámadta az egész rendszert, és Waylay
megunta, hogy a számítógéppel kiabálok. Beugrott az asztal mögé,
és tádám! – mondta Sloane lelkes kézmozdulattal. – Kevesebb, mint
M

öt perc alatt helyrehozta az egész szarságot. Ezért megkérdeztem,

y

lenne-e kedve segíteni az időseknek. Édességgel fizetek neki, plusz

Bo

kétszer annyi könyvet vehet ki egyszerre, mint bárki más.

ok

Nagyszerű gyerek.
s

Hirtelen legszívesebben leültem volna zokogni. Mint kiderült, ez

tisztán látszott az arckifejezésemen.
– Ajaj, jól vagy? – kérdezte Sloane aggódva.
Bólintottam, és imádkoztam, hogy eltűnjenek a könnyek a
szememből.
– Csak boldog vagyok – sikerült kinyögnöm.
– Ó, istenem! Mit szólnál egy doboz zsebkendőhöz és egy
kávéhoz? – javasolta, elkísérve az idősektől, akik egy asztalnál
foglaltak helyett. – Belinda, megérkezett a legújabb Kennedy Ryan-
regény, amit kértél.
Egy ősz, vattacukorra emlékeztető hajú nő, aki hatalmas keresztet
hordott a nyakában, amely szinte eltűnt lenyűgöző dekoltázsában,
tapsikolni kezdett.
 – Sloane, te vagy a kedvenc emberi lényem.
– Mindenki ezt mondja – válaszolta kacsintva.
– Kávét emlegettél? – nyöszörögtem.
Sloane bólintott.
– Nagyon finom a kávénk – ígérte.
– Hozzám jössz feleségül?
Elvigyorodott, és orrpiercingje megcsillant a fényben.
– Manapság inkább a férfiak érdekelnek. Persze ott az az egy
alkalom még a főiskoláról.
Bevezetett egy épületrészbe, ahol négy számítógép és egy U alakú
pult volt. Láttam ott mosogatót, mosogatógépet és egy kis hűtőt,
amin INGYEN VÍZ tábla lógott. A kávésbögrék aranyos kampókon
sorakoztak.
M

Sloane egyenesen a kávéfőzőhöz ment, és munkához látott.

y

– Úgy nézel ki, mint akinek jól jönne egy dupla – jegyezte meg
Bo

figyelmesen.
ok

– Nem mondanék nemet egy triplára sem.

s

– Tudtam, hogy kedvellek. Foglalj helyet!

Leültem az egyik számítógéphez, és igyekeztem összeszedni
magam.
– Soha nem láttam még ilyen könyvtárat – szólaltam meg, mert
kétségbeesetten szerettem volna csevegni, hátha akkor nem omlok
össze érzelmileg.
Sloane rám mosolygott.
– Ezt örömmel hallom. Gyerekkoromban a helyi könyvtár volt az
én menedékem. Csak idősebb koromban döbbentem rá, hogy ez
nem mindenki számára elérhető. Ezért könyvtártudomány és
közigazgatás szakon végeztem, most pedig itt vagyunk. – Letett elém
egy bögrét, aztán visszatért a kávéfőzőhöz. – Az egész a közösségről
szól. Mindenre van ingyen kurzusunk a szexuális felvilágosítástól
kezdve a pénzgazdálkodáson és meditáción át a háztartástanig.
Errefelé nincs sok hajléktalan, viszont kialakítottunk az alagsorban
egy szekrényes öltözőt és egy kis mosodát. Most épp azon dolgozom,
hogy ingyenes iskola utáni programokat hozzak létre azon családok
számára, akik nem engedhetik meg maguknak a napközi költségeit.
És természetesen vannak könyveink is.
Ellágyult és álmodozóvá vált az arckifejezése.
– Hűha! – Felemeltem a kávémat, belekortyoltam, és megint
elcsodálkoztam.
Csilingelés hangja nyomta el a zenét.
– Ez a hívó jelem. Mennem kell – mondta. – Élvezd a kávédat, és
sok szerencsét az érzéseidhez.

∞
M

NAOMI WITT FOLYÓSZÁMLA-EGYENLEGE: túlterhelt. Lehetséges csalás.

y
Bo

∞
ok

KEDVES ANYA ÉS APA!

s

Élek, ép és egészséges vagyok, ráadásul teljesen normális.

Esküszöm. Sajnálom, hogy úgy távoztam! Tudom, hogy nem
jellemző rám. Egyszerűen nem működött Warnerrel, és… majd
később elmagyarázom, amikor nem a paradicsomba hajóztok
éppen.
Addig is, érezzétek nagyon jól magatokat, és megtiltom, hogy
miattam aggódjatok. Megálltam egy elragadó virginiai kisvárosban,
ahol élvezem, hogy megdúsítja a hajamat a páratartalom.
Élvezzétek a napsütést, és küldjetek mindennap fényképet,
bizonyítékul arra, hogy éltek.
Szeretlek,
 Naomi

Utóirat: Majdnem elfelejtettem. Történt egy icipici baleset a

telefonommal, és sajnos nem élte túl. Egyelőre e-mailben tudunk a
leghatékonyabban kommunikálni. Nagyon szeretlek titeket! Ne
aggódjatok értem!

∞
KEDVES STEF!

Tudom. Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom. Kérlek, ne gyűlölj!

Beszéljünk hamarosan. De ne telefonon, mivel áthajtottam rajta egy
pennslyvaniai pihenőhelyen.
M

Vicces sztori. És még azt hinnéd, az a legnagyobb hír, hogy

y
Bo

megszöktem az esküvőmről. (Amúgy állati jól néztél ki.) De az az

észbontó, hogy váratlanul felhívott az ikertestvérem, kirabolt, és
ok
s

rám hagyta az unokahúgomat, akinek a létezéséről nem is tudtam.

Waylay a neve. Tizenegy éves informatikai zseni, és a flegma
felszín alatt lehet, hogy egy lányos lány. Biztatásra van szükségem,
hogy nem fogom tovább traumatizálni.
Igyekszem menő, mégis felelősségteljes nagynéni lenni ezen a
Knockemout nevű helyen, ahol a férfiak indokolatlanul vonzók, és
kiváló a kávé.
Mihelyst összeszedem magam, ismét felveszem veled a
kapcsolatot. Történt egy kis baleset a kocsimmal meg a
bankszámlámmal. Ó, és a laptopommal is.
Még mindig sajnálom. Kérlek, ne utálj.
Puszillak,
 N

TINA!

Ez az utolsó e-mail-cím, amit megadtál nekem. Hol a fenében vagy?

Hogy hagyhattad itt Waylay-t? Hol a francban van a kocsim?
Vonszold vissza a seggedet a városba! Bajba kerültél?

Naomi
M

∞
y

CSALÁDBAFOGADÁSI TEENDŐK:
Bo

– Kitölteni a jelentkezési papírokat, plusz háttérellenőrzés

ok

– Három személyes interjú a jelölttel

s

– Három ajánlólevél bemutatása (tapasztalat gyerekekkel és

a gondozással kapcsolatban)
– Családlátogatás
– Meghallgatás a családjogi bíróságon
 10. FEJEZET

BORBÉLY ÉS BOSSZANTÓ IDEGENEK

Knox

Szar hangulatban voltam egy ocsmány éjszaka után, amikor alig

aludtam.
Mindkettőért Naomi „Virágok a kibaszott hajában” Wittet
hibáztattam. Miután fél éjszaka ébren hánykolódtam az ágyamban,
amikor ki kellett engednem Waylont a hajnali pisilésére, hatalmas
M

merevedéssel ébredtem, köszönhetően az álmomnak, amiben az új

y
Bo

szomszédom okos szája volt a főszereplő, amivel a farkamat

ok

simogatta. Olyan hangok szakadtak ki a torkán, amikről a férfiak

s

álmodoznak.
Ez volt a második alvás, amit tönkretett számomra, és ha nem
húzom ki a fejemet a seggemből, nem ez lesz az utolsó.
Mellettem az anyósülésen Waylon hangos ásítással fejezte ki a
saját fáradtságát.
– Mindketten kikészültünk, haver – mondtam, miközben
megálltam a parkolóban, és az üzlet kirakatát bámultam.
A színskálának – tengerészkék gesztenyebarna beütéssel – nem
szabadott volna működnie. Hülyén hangzott, amikor Jeremiah
javasolta. De valahogy sikerült elegánssá tennie a téglát, és a
Whiskey Barber kitűnt az utcaképből.
A Dino’s Pizzéria neon narancssárga ponyvatetője és egy
tetoválószalon között helyezkedett el, aminek több tulajdonosa volt,
mint azt számon lehetne tartani. A pizzéria tizenegykor nyitott, de
már éreztem a fokhagyma és a szósz illatát.
Néhány évvel ezelőttig a borbélyüzlet veszteséges vállalkozás volt
Knockemoutban. A partnerem, Jeremiah elképzeléseivel és rengeteg
pénzzel – tőlem – sikerült a Whiskey Barbert a huszonegyedik
századba rángatni, és kisvárosi aranybányává varázsolni. Mára
trendi szalon lett, amely nem csupán az itt született és nevelkedett
öregembereket szolgálta ki. Olyan klienskört vonzott ide, akik
hajlandóak voltak még Washington belvárosából is kimerészkedni a
kiszolgálás, illetve a hangulat miatt.
Ásítva segítettem kiszállni a kutyámnak a kocsiból, aztán a
bejárat felé indultunk.
Az épület belseje pont olyan szemkápráztató volt, mint a külseje.
M

A szerkezete vakolatlan téglából, bádogmennyezetből és betonból

y

állt. Mi bőrt, fát és farmert adtunk hozzá. Az indusztriális jellegű

Bo

recepcióspult mellett egy bárt találhattak az ide érkezők, aminek

ok

üvegpolcain közel egy tucat whiskysüveg sorakozott. Ezenkívül

s

kávét és bort is szolgáltunk fel. A falakat bekeretezett fekete-fehér

fotók díszítették, a legtöbb Knockemout történelmét mutatta be.
A bőrkanapékon túl négy hajvágó állomás volt nagy, kerek
tükrökkel. A hátsó fal mentén helyezkedtek el a fejmosó székek, a
hajszárítók és a mosdó.
– 'Reggelt, főnök! Korán jöttél.
Stasia – az Anastasia rövidítése – éppen Browder Klein haját
mosta.
Felmordultam, és egyenesen a whiskyk melletti kávéfőzőhöz
mentem. Waylon felmászott a kanapéra egy nő mellé, aki kávét és
Bailey’st kortyolgatott.
Stasia kamasz fia, Ricky, jobbra-balra forgott a széken a
recepcióspult mögött. Miközben időpontokat adott, és rendezte a
számlákat a vendégekkel, valami idióta játékot nyomkodott a
telefonján.
Jeremiah, az üzlettársam és régi barátom rám pillantott,
miközben egy öltönyös, 400 dolláros cipőt viselő férfi haját nyírta.
– Szarul nézel ki – jegyezte meg figyelmesen.
Jeremiah lázadó módon hosszúra hagyta sűrű, sötét haját,
azonban az arcát mindig borotválta. Az egyik karját végig
tetoválások borították, és Rolex órát hordott. Kéthetente
manikűröshöz járt, és a szabadnapjain crossmotorokat szerelt,
amikkel alkalomadtán versenyzett is. Férfiakkal és nőkkel is
randizott – amivel a szüleinek nem volt semmi baja, azonban a
libanoni nagyanyja rendszeresen imádkozott érte a vasárnapi
misén.
M

– Kösz, seggfej. Örülök, hogy látlak.

y

– Ülj le – mondta, és ollójával az üres állomásra mutatott maga

Bo

mellett.
ok

– Nincs időm az ítélkező nyírásodra.

s

Volt elég bajom. Papírmunka, amit sajnos meg kellett csinálnom.

Egy nő, akire nem szabadott gondolnom.
– Nekem meg arra nincs időm, hogy idehozd ezt a kisugárzást,
mintha arra sem vetted volna a fáradságot, hogy megfésüld és
bebalzsamozd a szakálladat.
Védekezőn megsimogattam a szakállamat.
– Senkit nem érdekel, hogy nézek ki.
– De, érdekel minket – szólalt meg a nő a Bailey’sszel meg a
kávéval.
– Ámen, Louise! – kiáltotta Stasia, miközben anyai pillantást
vetett rám.
Browder felállt, és hátba veregetett.
– Fáradtnak látszol. Táskák vannak a szemed alatt. Nőzűrök?
 – Hallottam, hogy összebalhéztál Nem Tinával – jegyezte meg
Stasia ártatlanul, miközben a székéhez kísérte Browdert. Stasia és
Jeremiah a szaftos pletykát még a jó hajnál is jobban szerette.
Nem Tina. Nagyszerű.
– Naominak hívják.
– Óóóóóó – jött az utálatos kórus.
– Utállak titeket.
– Nem is igaz – vágott vissza Jeremiah vigyorogva, miközben
befejezte a vendég haját.
– Szállj le rólam.
– Ne felejtsd el, hogy van egy kliensed kettőkor, és egy
megbeszélésed háromkor – szólt utánam Stasia.
Az orrom alatt szitkozódtam, ahogy elindultam az irodám felé. Én
M

intéztem az üzleti ügyeket, ezért nekem kevesebb kliensem volt,

y

mint Jeremiahnak vagy Anastasiának. Azt hittem, mostanra az

Bo

ügyfeleim nagy része elmenekült tőlem a morcos arckifejezésem és

ok

amiatt, hogy nem szerettem csevegni. De mint kiderült, néhány

s

ember szereti, ha egy seggfej vágja a haját.

– Az irodámban leszek – jelentettem be, és hallottam, hogy
Waylon leugrott a padlóra, majd a nyomomba szegődött.
Már az enyém volt a Honky Tonk, amikor eladóvá vált ez az
épület. Megvásároltam egy baltimore-i zsíros képű fejlesztő orra
elől, aki valami sportkocsmát és pilatesstúdiót akart itt nyitni.
Jelenleg ez az épület adott otthont a kocsmámnak, a barber
shopnak és három állati menő lakásnak az emeleten. Az egyiket a
köcsög testvérem bérelte.
Elhaladtam a mosdó és a kis konyha mellett az ajtóhoz, amin a
CSAK ALKALMAZOTTAKNAK tábla lógott. Odabent egy raktárhelyiség volt,

ahol polcok sorakoztak, a polcokon meg mindenféle hülyeség, ami

egy sikeres szalon üzemeltetéséhez kell. A hátsó falon egy jelöletlen
ajtó volt.
Waylon felzárkózott hozzám, amíg elővettem a kulcsomat. Ő volt
az egyetlen, akit beengedtem a belső szentélyembe. Nem olyan
főnök voltam, akinek mindig nyitva áll az ajtaja. Ha megbeszélést
kellett tartanom a dolgozókkal, vagy a menedzserirodát vagy a
pihenőszobát használtam.
Bementem a keskeny folyosóra, ami összekötötte a szalont a
kocsmával, és beütöttem az irodaajtóm kódját.
Waylon abban a percben berohant, ahogy kinyitottam.
A helyiség kicsi és minimalista volt, téglafalakkal és csupasz
vezetékekkel a plafonon. Egy kanapé, egy kis hűtő és egy asztal
kapott benne helyet, amin a legkorszerűbb számítógép és két
hatalmas monitor állt.
M

Több mint egy tucat bekeretezett fotó lógott a falakon, ami az

y

életem találomra kihangosított montázsát tükrözte vissza. Ott volt

Bo

Waylon kölyökkutyaként, ahogy felbukott a hosszú fülében. Nash

ok

meg én. Félmeztelenül, foghíjas gyerekekként a biciklinken. Egy

s

másikon férfiakként egy-egy motoron, amikor az út számtalan

kalandot tartogatott számunkra.
A párosunk trióvá bővült, amikor csatlakozott hozzánk Lucian
Rollins. Ott, a falon, ahol senki más nem látta, fényképes
bizonyítékai voltak annak, ahogy testvérként felnőttünk – véres
orrok, hosszú napok a patakban, aztán áttértünk az autókra, a
lányokra meg a focira. Tábortüzek és péntek esti focimeccsek.
Érettségi. Nyaralások. Avatók.
Jézusom, megöregedtünk. Röpül az idő. És most először támadt
bűntudatom, amiért Nashsel már nem fedeztük egymást.
Azonban ez pusztán egy újabb példája volt annak, hogy egyetlen
kapcsolat sem tart örökké.
A tekintetem elidőzött az egyik kisebb kereten. A színe tompább
volt a többinél. A szüleim összebújva egy sátorban. Anya
mosolyogva nézett a kamerába, miközben állapotos volt
valamelyikünkkel. Apa úgy bámulta, mintha egész életében rá várt
volna. Mindketten izgatottan várták a közös kalandokat.
Nem a nosztalgia miatt tettem ki a fényképet. Emlékeztetőül
szolgált arra, hogy nem számít, egy adott pillanatban mennyire jól
alakulnak a dolgok, úgyis minden rosszra fordul, amíg a szép,
fényes jövő teljesen felismerhetetlenné nem válik.
Waylon sóhajtva kiterült az ágyán.
– Mindketten kivagyunk, pajti – mondtam neki.
Leültem a székemre az asztalom mögött, és bekapcsoltam a
számítógépet, hogy elkezdjem irányítani a birodalmamat.
Közösségi oldalas hirdetéseket kellett ma gyártanom a Whiskey
M

Barbernek és a Honky Tonknak is. Épp elég ideig halogattam az

y

egészet, mert idegesített. A változásnak álcázott fejlődés sajnos

Bo

szükséges rossz volt.

ok

Perverz módon a lista végére csúsztattam a hirdetéseket, és

s

inkább a Honky Tonk beosztását készítettem el a következő két

hétre. Volt benne egy lyuk. Megdörzsöltem a tarkómat, és felhívtam
Fít.
– Mi a helyzet, főnök? – kérdezte. Valaki obszcén módon nyögött
mellette.
– Hol vagy?
– Családi jiu-jitsu. Most dobtam át a vállamon Rogert, és épp a
veséit keresi.
Fi családja állati fura volt. De ők így élvezték az életet.
– Részvétem Roger veséi miatt. Miért van lyuk a felszolgálók
munkarendjében?
– Chrissie kilépett a múlt héten. Emlékszel?
Halványan rémlett egy felszolgáló, aki mindig elszaladt, amikor
kitettem a lábam az irodámból.
– Miért mondott fel?
– Halálra rémítetted. Tálcadobáló aranyásónak nevezted, és
közölted, hogy ne akarjon gazdag pasihoz feleségül menni, mert a
gazdag hapsik is hidegen szeretnék inni a sörüket.
Derengett valami. Halványan.
Felnyögtem.
– Na és ki jön a helyére?
– Már felvettem egy új lányt. Ma este kezd.
– Van tapasztalata, vagy egy újabb Crystallal lesz dolgunk?
– Chrissie-nek hívták – javított ki Fi. – És hacsak nem akarod
személyesen csinálni a toborzást, javaslom, hogy nagylelkűen tegyél
egy lépést hátra, majd közöld, hogy rohadt ügyes vagyok, és
M

megbízol az ösztöneimben.
y

Elrántottam a telefont a fülemtől, amikor Fi fülsiketítőn

Bo

felsikoltott, hogy „Hí-já!”.

ok

– Rohadt ügyes vagy, és bízom az ösztöneidben – motyogtam.

s

– Jó fiú. Most pedig, ha megbocsátasz, ki kell fektetnem a fiamat a

szerelme előtt.
– Próbálj meg nem túl sok vért ontani. Kurva nehéz feltakarítani.
Waylon horkolni kezdett a padlón. Beírtam az „Új lányt” az üres
műszakokba, majd belevetettem magam a szállítólevelekbe és egyéb
idióta papírmunkákba.
Mind a Whiskey Barber, mind a Honky Tonk jelentős fejlődést
mutatott. Ráadásul a három lakásból kettőt béreltek, ami további
bevételi forrást jelentett. Elégedett voltam a számokkal. Arról
árulkodtak, hogy sikerült megcsinálnom a lehetetlent, és a
vakszerencséből stabil jövőt teremtettem. A vállalkozásokkal meg a
befektetéseimmel megalapoztam az életemet.
Ez jó érzés volt még egy alvás nélkül töltött éjszaka után is. Mivel
nem maradt több dolgom, vonakodva megnyitottam a Facebookot. A
hirdetés már önmagában pokoli dolog volt, de ha ehhez ráadásul a
közösségi oldalakra is regisztrálnom kellett, amivel milliónyi
bosszantó idegent engedtem az életembe – hát az egyenesen
ostobaság.
Lefogadom, hogy Naomi fent van a Facebookon. Valószínűleg
tetszik is neki.
Az ujjaimmal automatikusan bepötyögtem a keresőbe Naomi Witt
nevét, mielőtt a józan, racionális énem megfékezett volna.
– Hú!
Waylon kérdőn felemelte a fejét.
– Csak ellenőrzöm a szomszédunkat. Remélem, nem jön be neki
az Amway-leárazás, illetve nem egy hosszú távú átverésen
M

ügyködik, ahol az ikertestvérének adja ki magát – motyogtam a

y

kutyának.
Bo

Miután elégedetten tudomásul vette, hogy megvédem a közösségi

ok

oldalak jelentette fenyegetéstől, Waylon visszafeküdt aludni, és

s

megint horkolni kezdett.

A nő nyilvánvalóan soha nem hallott a privát beállításokról.
Rengeteg dolgot meg lehetett tudni róla a közösségi oldalon.
Munkahelyi, nyaralós és családi fényképek tömkelegét töltötte fel.
Észrevettem, hogy Tina egyiken sem szerepelt. Részt vett
jótékonysági futóversenyeken, és adományt gyűjtött egy szomszéd
állatorvos számláira. Ráadásul szép házban lakott, ami legalább
kétszer akkora volt, mint a kunyhó.
Eljárt a középiskolai és egyetemi osztálytalálkozókra, és közben
átkozottul jól nézett ki.
A régi fotók bizonyították az elméletemet, miszerint pomponlány
volt. És valaki az évkönyv szerkesztői közül rajongott érte, mert úgy
tűnt, az egész végzős évét neki szentelték. Pislogva meredtem arra a
néhány képre, amin Naomi és Tina szerepeltek. Tagadhatatlanul
ikrek voltak. Azonban a felszín alatt nagyon különböző nők lettek.
Már nyakig benne voltam a slamasztikában. Kizárt, hogy valaki
ki tudott volna rángatni az online nyomozás nyúlüregéből. Főleg,
hogy ezen kívül csak unalmas dolgok vártak rám.
Úgyhogy tovább kutakodtam.
Tina Witt az érettségi után eltűnt a digitális térből. Nem
mosolygott a talárjában meg a kalapjában. Főleg nem a fiatal, üde
Naomi mellett, aki kitüntetést is kapott.
Őt addigra már nyilvántartásba vette a rendőrség. Naomi mégis
átölelte a testvére derekát, és kettejük nevében is szélesen
mosolygott. Nagy összegben fogadtam volna, hogy minden tőle
telhetőt megtett, hogy ő legyen a jó kislány. Hogy kevesebbet kelljen
M

aggódni miatta. Naomi nem okozott álmatlan éjszakákat a

y

szüleiknek.
Bo

Azon töprengtem, vajon hány dologból maradt ki amiatt, hogy a

ok

jóságra vesztegette az idejét.

s

Egy kicsit mélyebbre merültem a Tina vonalon, és találtam

néhány nyomot a Pennsylvaniai Bíróság bűnügyeinél, aztán
újabbakat New Jersey-ben és Marylanden. Ittas vezetés, kábítószer-
birtoklás, lakbérelmaradás. Körülbelül tizenkét éve börtönben is
ült. Nem sokáig, de arra elég volt, hogy megtapasztalja, milyen is az.
Alig egy évvel később édesanya lett belőle, és kerülte a zsarukat.
Visszamentem Naomi Facebook-oldalára, és megálltam egy
családi fényképnél, ami kamaszkorában készült. Tina mogorván,
keresztbe tett karral állt a testvére mellett, míg a szüleik mögöttük
mosolyogtak. Fogalmam sincs, mi történt zárt ajtók mögött. De azzal
tisztában vagyok, hogy időnként a fekete bárány egyszerűen csak
fekete. Nem számít, honnan jött, mennyit foglalkoztak vele,
egyszerűen romlott.
 Az órámra pillantva eszembe jutott, hogy kevés időm maradt a
kétórás kliensemig. Ami azt jelentette, hogy vissza kell térnem a
hirdetésekhez.
Azonban Naomitól eltérően én nem szívesen aggódtam a
feladataim miatt. Beütöttem a nevét egy keresőmotorba, amit
azonnal megbántam.
III. Warner Dennison és Naomi Witt örömmel jelentik be
eljegyzésüket.
Ez a Dennison ürge úgy nézett ki, mint valami seggfej, aki
golfpályákon tölti az idejét, és mindig van egy sztorija, ami
túlszárnyalja a többiekét. Persze valaminek az alelnöke volt. De egy
olyan cégnél, aminek a logóján rajta volt a vezetékneve. Kétlem,
hogy kiérdemelte a puccos posztot. Naomi reggeli arckifejezéséből
M

ítélve ez a Warner köcsög soha nem hugyozott a természetben.

y

Naomi szívdöglesztően gyönyörű volt, arról nem is beszélve,

Bo

mennyire boldognak látszott a formális fotón. Ami valami idióta

ok

oknál fogva idegesített. Mit érdekel engem, ha olyan fickókra bukik,

s

akik vasalják a nadrágjukat? A szomszédom már rohadtul nem az

én bajom. Találtam egy helyet neki meg Way-nek, ahol lakhatnak.
Ezentúl bármi történik is, az kizárólag az ő problémája.
Bezártam az ablakot a képernyőmön. Naomi Witt megszűnt
létezni számomra. Ez jó érzés volt.
A telefonom rezegni kezdett az asztalon, mire Waylon felemelte a
fejét.
– Tessék – szóltam bele.
– Vernon megérkezett. Akarod, hogy elkezdjem? – ajánlotta fel
Jeremiah.
– Tölts neki egy whiskyt. Indulok.
– Rendben.
– Itt is van! – kiáltotta Vernon Quigg, amikor beléptem az üzletbe.
A nyugdíjas tengerészgyalogos száznyolcvanhárom centi magas és
hetvenéves volt, ráadásul egy kifogástalan harcsabajusz
tulajdonosa.
Én voltam az egyetlen személy, akit a bajusz közelébe engedett
bármiféle célszerszámmal. Ez egyszerre volt megtisztelő, és egyben
bosszantó is, tekintve, hogy a férfi semmit nem szeretett jobban a
szaftos pletykáknál.
– Jó napot, Vernon – üdvözöltem, ahogy a nyaka köré csatoltam a
köpenyt.
– Hallottam, hogy tegnap összevesztél Nem Tinával a Café Revben
– jegyezte meg vidáman. – Az a hír járja, hogy az ikrek teljesen
egyformák, mint két tojás.
– Én azt hallottam, hogy teljesen különbözők – jelentette ki Stasia,
M

miközben leült az üres székbe mellettem.

y

Fogcsikorgatva nyúltam a fésűért.

Bo

– Én meg azt hallottam, hogy Tinát körözik, és Nem Tina segített

ok

neki elmenekülni – közölte Doris Bacon, a Bacon Istállók

s

tulajdonosa. A farm arról híres, hogy bajnok lovakat tenyészt.

A kurva életbe, ezt beszoptam.
 11. FEJEZET

POKOLI FŐNÖK

Naomi

Elfogadtam a bőr- és farmerkötényt, amit Sherry „Fi” Fiasco nyújtott

felém, és megkötöttem a derekamon.
– Jól áll a póló – mondta Sherry, és helyeslőn biccentett a Honky
Tonkos V nyakú pólómra.
– Köszönöm – válaszoltam, és idegesen birizgáltam az alját. A
M

póló szűk volt, és sokkal több dekoltázst mutatott, mint amihez

y
Bo

hozzászoktam. Azonban a könyvtári kutatásomnak köszönhetően

ok

tudtam, hogy a „bevállalósabb” hölgyek több borravalót kapnak.

s

A Honky Tonk olyan volt, mint egy vidéki csehó, amely rövid, de
kielégítő viszonyba keveredett egy csicsás zugkocsmával. Tetszett ez
a „puccos cowboy” hangulat.
– Ő itt Maxine, ő fog betanítani téged a számítógépes rendszer
használatára – mondta Fi, miközben kivette a nyalókát a szájából. –
Itt fizetnek a vendégek, de te is itt tudod majd rögzíteni a
munkakezdést, illetve befejezést, valamint megrendelni a saját
ételeidet. Tessék, a kódod. – A kezembe nyomott egy cetlit, amire
szövegkiemelővel a 6969 számot firkantotta.
Nagyszerű.
– Szia! – üdvözöltem Maxine-t. Sötét bőre volt, irigylésre méltó
arcát csillámporral szórta be, a dekoltázsa pedig elég
visszafogottnak tűnt. A haját rövidre vágva hordta, és bíborvörös
hullámok göndörödtek benne.
– Szólíts Maxnek! – vágta rá. – Szolgáltál már fel italokat
korábban?
Megráztam a fejemet.
– Két nappal ezelőttig HR-vonalon dolgoztam.
Piros pont járt neki, amiért nem bosszankodott miattam. Én sem
szívesen képeztem volna ki magamat.
– De gyorsan tanulok – biztosítottam.
– Nos, kénytelen leszel, mivel ma este emberhiányban vagyunk.
Szóval, hacsak nem vagy nagyon gáz, hamar ki foglak lökni a
komfortzónádból.
– Igyekezni fogok, hogy ne legyek gáz – ígértem meg.
– Tedd azt. Italok bevitelével fogjuk kezdeni a nyolcszemélyes
M

asztalomnál. Van két csapolt sör – kezdte Maxine, miközben ujjai a

y

képernyő fölött siklottak. Sebesen cikázó, csillogó körmei

Bo

megbabonáztak.
ok

Ideges, ugyanakkor hihetetlenül motivált voltam. A bank közölte,

s

hogy körülbelül egy hét lesz, mire megkapom az új hitel- és

bankkártyámat. Ráadásul Waylay már megevett egy egész doboz
Pop-Tartsot. Ha továbbra is etetni akarom az unokahúgomat, nekem
kell a legjobb pincérnőnek lennem, akit ez az átkozott kisváros
valaha látott.
– Aztán rákattintasz a küldés gombra, és a nyomtató kiköpi a
rendelést a bárpultnál. Ugyanez vonatkozik az ételre is, viszont az
egyenesen a konyhába fut be – magyarázta Maxine.
– Értettem.
– Nagyszerű. Itt a következő. Te jössz.
Csak kétszer bénáztam, amivel kiérdemeltem egy „elég jó”
biccentést a tanáromtól.
– Kezdjük el begyűjteni a borravalót. Remélem, a lábad felkészült
– jegyezte meg Maxine vigyorogva.
Felsóhajtottam, és követtem a tömegbe.

∞
FÁJT A LÁBAM. Órák óta nem ittam vizet. És belefáradtam abba, hogy
mindenkinek meg kellett magyaráznom, nem Tina vagyok.
Ráadásul úgy tűnt, hogy ezzel kiérdemeltem a Nem Tina becenevet.
Silver, a csapos mondott valamit, amit nem hallottam, miközben
fáradtan lepakoltam az üres poharakat a tálcámról.
– Tessék? – kiabáltam túl a zenét.
– Bírod? – ismételte meg ezúttal hangosabban.
– Azt hiszem. – Maxtől két asztalt kaptam, ahol „megértő
törzsvendégek” ültek, és eddig saját magamon kívül senkit nem
öntöttem le sörrel, plusz nem panaszkodtak, hogy későn vittem ki
M

nekik a nachost, vagy ilyesmi, szóval úgy éreztem, hogy jól végzem a
y
Bo

munkámat.
De mintha tizenhat kilométert gyalogoltam volna le a bárpult és
ok
s

az asztalok között járkálva.

A legtöbb vendég törzsvendégnek tűnt. Tudták egymás nevét, azt,
hogy mit fog rendelni a másik, és beindult a sportrivalizálás is.
A dolgozók elég kedvesek voltak. Bár Silver nem viselkedett túl
barátságosan, profin csapolta két kézzel a sört, miközben
rendeléseket vett fel telefonon keresztül.
Csodáltam a hatékonyságát.
Épp egy újabb kör italt vittem ki, amikor rájöttem, hogy az elmúlt
néhány órában nem gondoltam… nos, semmire. Nem volt időm
azért aggódni, hogy Waylay Lizánál van, vagy a négy e-mail miatt,
amiket Warner küldött, és amiket meg sem nyitottam. Ráadásul a
kötényemben összegyűjtött borravaló elfeledtette velem a tolvaj
ikertestvéremet meg a kifosztott bankszámlámat.
 És eszembe sem jutott a dögös, morcos, udvarra vizelő
szomszédom.
Ekkor vesztettem el a koncentrációs képességemet, és
nekimentem egy fekete pólós mellkasnak.
– Elnézést – szólaltam meg, miközben az izmos akadályra
fektettem a tenyeremet, hogy talpon maradjak.
– Mi a faszt csinálsz?
Ne. Már.
– Hülyéskedsz velem? – vakkantottam, és felpillantva láttam, hogy
Knox mogorván mered rám.
– Mit csinálsz itt, Naomi?
– Ellenőrzöm a Télapó listáján a rosszcsont gyerekeket. Szerinted
mit csinálok? Dolgozom. Most pedig tűnj el az utamból, vagy
M

megütlek a tálcámmal, márpedig ma rengeteg kávét ittam. Három-

y

négy lendítéssel a padlóra tudnálak küldeni.

Bo

Nem válaszolt. Valószínűleg azért, mert nem maradt rá ideje,

ok

ugyanis túlságosan lekötötte, hogy a karomnál fogva a folyosóra

s

ráncigáljon. Elviharzott a mosdók meg a konyhaajtó mellett, majd

benyitott egy helyiségbe.
– Jó estét, Knox – szólalt meg Fi, felpillantva a monitorokról.
– Ez meg mi a picsa? – csattant fel.
Sherry futó pillantást vetett rá.
– Ez? – ismételte meg értetlenül.
Knox beljebb rángatott a helyiségbe.
– Ez – mondta újra.
– Ő Naomi. Egy emberi lény, aki a fél műszakján túl van –
válaszolta Sherry, visszafordulva a monitorokhoz.
– Nem akarom, hogy itt dolgozzon, Fi.
Elegem volt a „dühös vagyok az egész világra, rád meg pláne”
rutinjából. Kirántottam a karomat a szorításából, és rácsaptam a
mellkasára a tálcámmal.
Sherry tátott szájjal pillantott fel ismét.
– Nem érdekel, ha nem akarod, hogy itt dolgozzak, Viking. Fi vett
fel. Itt vagyok. Most pedig, ha nincs rendes okod feltartani a
munkámban, amire kétségbeesetten szükségem van, te szőke
Kukalakó Oszkár, javaslom, hogy a létesítmény vezetőségének jelezd
az aggodalmaidat.
– Én vagyok a létesítmény vezetője – vicsorogta.
Nagyszerű. Persze, hogy ő a tulajdonos. Megütöttem az új
főnökömet egy tálcával.
– Nem vállaltam volna el ezt a munkát, ha tudom, hogy te vagy a
tulajdonos – morogtam.
– Most már tudod. Tűnj el.
M

– Knox – sóhajtotta Sherry fáradtan. – Szükségünk volt egy

y

pincérnőre ahelyett, akit elijesztettél a mogorvaságoddal meg a

Bo

Kukalakó Oszkár viselkedéseddel.

ok

Knox fenyegetőn rámutatott a nőre.

s

– Nem engedem, hogy ezt csináld. Hívd fel azt a hogyishívjákot, és

vedd rá, hogy jöjjön vissza dolgozni.
Sherry hátradőlt, és összefonta a karját.
– Ha meg tudod mondani a nevét, most rögtön felhívom.
Knox szitkozódva motyogott.
– Gondoltam – jegyezte meg Sherry magabiztosan. – Most pedig:
ki dönt az alkalmazottak felvételéről?
– Azt is leszarom, ha az átkozott pápa – morogta. – Nem fog itt
dolgozni. Én nem akarom.
Eldöntve, hogy nem maradt veszítenivalóm, megint megütöttem a
tálcával.
– Ide hallgass, Viking. Fogalmam sincs, mi bajod van velem.
Bármilyen nárcisztikus, téveszmés vonatra is szálltál fel, nem azért
vagyok itt, hogy tönkretegyem az életedet. Igyekszem visszaszerezni
a pénz egy részét, amit a testvérem ellopott tőlem, és amíg a bank
nem ad újra hozzáférést a befagyasztott számlámhoz, nem fogom
hagyni, hogy te, vagy bárki más Waylay és a Pop-Tarts közé álljon.
– Hacsak nem akarod helyette te kiszolgálni az asztalait, főnök,
Naomi pártját fogom – jelentette ki Sherry.
Knox szemében jeges tűz lángolt.
– Bassza meg. Rendben. Egy műszak. Egyetlen hibát vétesz.
Egyetlen panasz érkezik rád, és ki vagy rúgva.
– Nem fogom elfelejteni a nagylelkűségedet. Várnak az asztalaim.
– Egyetlen hiba! – kiáltotta utánam.
Beintettem neki a vállam fölött, és a folyosóra viharzottam.
– Szabadulj meg tőle, Fi. Nem fogok együtt dolgozni egy öntelt,
M

nyivákoló púppal a hátamon.

y

Még a folyosóról is hallottam a szavait. Égett az arcom.

Bo

Öntelt, nyivákoló púp a hátán. Szóval ezt látja a jóképű, zsémbes

ok

Knox Morgan, amikor rám néz.

s

∞
ÖSSZESZEDTEM MAGAM, kivertem a fejemből az idióta főnökömet, és
kizárólag arra koncentráltam, hogy mindenkinek a megfelelő italt
vigyem ki, letakarítsam az asztalokat a távozó vendégek után, és ott
segítsek, ahol csak tudok.
A világtörténelem legrövidebb szünetét iktattam be, ami alatt
kiszaladtam a mosdóba, és haraptam néhány falatot a konyhában
az elképesztően finom grillcsirkés salátából. Aztán a bárpulthoz
rohantam, ahol Silver fél kézzel alkoholt töltött egy koktélkeverőbe,
míg a másikkal egy üveg sört nyitott ki éppen.
Rövid haja volt, így semmi nem terelte el az ember figyelmét
drámai, füstös tekintetéről és aprócska szemöldökkarikájáról.
Fekete blézerének ujjait felhajtotta, és egy csíkos nyakkendőt kötött
lazán a Honky Tonkos pólója fölé. Vonzó volt a maga androgün
valójában, amitől ismét nyolcadikosnak éreztem magam, aki
belezúgott a menő lányba.
– Silver, nem baj, ha felhívom telefonon a bébiszitteremet? –
kérdeztem túlkiabálva a zene lüktetését.
Munka közben a telefonra biccentett, amit engedélynek vettem.
Megnéztem az órámat, és tárcsáztam a kunyhó telefonszámát.
Liza a harmadik csörgésre vette fel.
– Nem ettük meg a rengeteg zöldséget, amit itt hagytál nekünk,
inkább pizzát rendeltünk – jegyezte meg, miközben a háttérben
hallottam a televízió üvöltését.
– Ez pisztolylövés volt? – kérdeztem, ahogy az egyik ujjammal
M

bedugtam a fülemet, hogy jobban halljam, mert a kocsmában meg

y

Mickey Guyton countryénekes zenéje bömbölt.

Bo

– El tudod hinni, hogy még soha nem látta a Közönséges

ok

bűnözőket? – méltatlankodott Liza.

s

– Liza!
– Nyugodj meg! Csak igazi fegyverekkel lövöldözünk a házban,
nem korhatáros filmeket nézünk.
– Liza!
– Igazad van… a nagynénéd tényleg feszültebb, mint egy
nyakkendő péntek este – mondta Liza, feltehetően a nagyszájú
unokahúgomnak. – Minden rendben. Way segített az udvaron.
Pizzát ettünk, és most egy 13 karikás akciófilmet nézünk a tévében.
Sylvester Stallone most nevezett valakit kakifejnek.
Felsóhajtottam.
– Nagyon köszönöm a segítséget. Sokat jelent.
– Jó, hogy kivételesen van társaságom. Mikor lesz a következő
műszakod?
 Az ajkamba haraptam.
– Nem tudom. Lehet, hogy egyszeri alkalom az egész. Az új
főnököm láthatóan nem kedvel.
Halkan nevetett.
– Adj neki időt.
Rájöttem, hogy a bébiszitter tündérkeresztanyám számított erre,
és azon töprengtem, hogy ő vajon mit tud, amit én nem.
– Nem ez a megfelelő idő a trécselésre. Tedd le a telefont,
Százszorszép.
A fogamat csikorgattam Knox közbelépése miatt.
– Az unokája üdvözli.
Liza nevetett.
– Mondd meg neki, hogy csókolja meg a seggemet, és hozzon
M

holnap sült csirkét. Később találkozunk – búcsúzott.

y

– Még egyszer köszönöm! Sokkal tartozom. Viszlát!

Bo

Megfordultam, és észrevettem, hogy Knox úgy tornyosul fölém,

ok

mint egy szexi keselyű.

s

– A nagymamád üzeni, hogy csókold meg a seggét, és vigyél neki

sült csirkét.
– Miért telefonálsz az én nagymamámmal a te első és egyben
utolsó műszakod alatt?
– Mert ő vigyáz a tizenegy éves unokahúgomra, amíg én pénzt
keresek az ételre és az új sulisruhákra, te könyörtelen fajankó!
– Ki gondolta volna – motyogta.
– Hagyd békén, Knox – szólalt meg Silver, miközben egyszerre két
koktélkeverővel dolgozott. – Tudod, hogy a seggfej viselkedésed
milyen sokba kerül neked.
– Azt akarom, hogy eltűnjön innen – erősködött. – Miért nem
bújsz el a konyhában, mint a többiek, amikor telefonálni akarnak?
– Mert nincs telefonom – emlékeztettem.
 – Ki a fasznak nincs manapság telefonja?
– Az olyanoknak, akiké tragikusan megsemmisült egy autós
pihenőnél – vágtam rá. – Szeretném folytatni ezt a stimuláló
beszélgetést, de segítenem kell Maxine-nak néhány asztalnál.
– Mondd meg neki a magadét, Nem Tina! – kiáltotta Hinkel
McCord a bárszékéről.
Knox úgy nézett ki, mint aki legszívesebben leteperné, hogy
kidobja az ajtón. Mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, aztán
azt tettem, amiben a legjobb voltam – begyömöszöltem az összes
érzésemet egy kis dobozba, és rázártam a tetejét.
– Szükséged van valamire, mielőtt visszamegyek dolgozni?
Összehúzta a szemét az udvarias kérdés hallatán. Addig vívtunk
néma szempárbajt, amíg félbeszakítottak minket.
M

– És itt van – mennydörögte egy ismerős hang.

y

– Justice! – A kávézótulajdonos jövendőbelim egy gyönyörű nőt

Bo

karolt át éppen.
ok

– Elhoztam a feleségemet, hogy megismerkedhessen a

s

menyasszonyommal – jegyezte meg Justice viccesen.

– Ó, várjatok, amíg Muriel meghallja ezt – kuncogott Hinkel,
miközben elővette a telefonját.
– Tallulah vagyok – mutatkozott be a nő, ahogy a bárpult fölött
felém nyújtotta a kezét. – A férjem elmesélte, milyen volt az első
napod a városban. – Magas volt, és a haja hosszú fonatokban omlott
a hátára. St. John Garage pólót, farmernadrágot és cowboycsizmát
viselt. – Sajnálom, hogy lemaradtam az első látogatásodról a
kávézóban. Azt hallottam, érdekes műsor volt.
– Ez sem olyan rossz – szólt közbe Hinkel.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Tallulah – mondtam. – Sajnálom,
hogy megkértem a férjed kezét, de olyan kávét készít, amiről az
angyalok énekelnek.
 – Ó, én már csak tudom – értett egyet.
– Melyik a te szekciód? Azért jöttünk, hogy támogassunk –
mondta Justice.
Knox bosszúsan nézett rá.
– Ne foglalkozzatok vele – közölte Silver, miközben a könyökével
tolta félre az útból a főnökét. – Csak haragszik, mert Nay még
egyszer sem szúrta el.
Meg akartam csókolni, amiért adott egy becenevet a Nem Tinán
kívül.
– Egy műszakot adott, amit hiba nélkül kell végrehajtanom –
magyaráztam, és nem érdekelt, hogy az említett főnök mellettem áll.
– Knox Morgan! – feddte meg Tallulah. – Mi nem így üdvözöljük
az új lakókat Knockemoutban. Hova dugtad a közösségépítő
M

érzéseidet?
y

– Hagyj békén, Tally! – motyogta Knox, de nem volt éle a

Bo

szavainak.
ok

– Naomi, a legsötétebb, legerősebb sörötökből kérek – mondta

s

Tallulah. – A férjem pedig egy piña coladát szeretne tejszínnel.

Justice várakozva összedörzsölte a tenyerét.
– És megfeleznénk egy pulled porkos lepényt. Extra jalapeñóval.
– Tejföl nélkül – tette hozzá Tallulah.
– Rendben – feleltem kacsintva. – Foglaljatok helyet, és rögtön
viszem az italokat.
– Nem akarod leírni a rendelést? – kérdezte Knox, miközben a
házaspár átvágott a tömegen.
A vállam mögé dobtam a hajamat.
– Nem.

Az órájára nézve beképzelten elvigyorodott.

– Ha így haladsz, a műszak végét sem fogod megérni.
 – Örömmel fogom bebizonyítani, hogy tévedsz.
– Ebben az esetben szereztél magadnak még egy asztalt.
Rámutatott egy asztalra a sarokban, ahol egy idősebb, sörpocakos
férfi ült cowboykalapban, és úgy tűnt, épp meghallgatást tart az
alattvalóinak.
– Ne tedd ezt vele az első estéjén, Knoxy! – szólt rá Max.
– Ha annyira biztos benne, hogy meg tudja csinálni, nincs értelme
engedni, hogy a gyerekmedencében lubickoljon. Dobjuk rögtön a
mélyvízbe.
– Van különbség az úszás és a cápák közé merülés között –
vitatkozott Silver.
M
y
Bo
ok
s
 12. FEJEZET

EGY FUVAR HAZA

Knox

Muszáj lett volna megcsinálnom a papírmunkát, de jobban érdekelt

a legújabb alkalmazottam közelgő beégése.
Naomi odacipelte az előkelő hátsóját az asztalhoz, mintha valami
idealista óvónő lett volna az első munkanapján. Jó okkal utáltam
Wylie Ogdent, de szívesen használtam fel arra, hogy bebizonyítsam
M

az igazamat.
y
Bo

Naomi nem tartozik ide. És ha ezt azzal tudom bebizonyítani,

ok

hogy a farkasok elé lököm, ám legyen.

s

Wylie összehúzott szemmel nézett Naomira, és megnyalta a

száját. Ismerte a szabályokat. Tudta, hogy gondolkodás nélkül
kihajítom innen, ha hozzá mer nyúlni valamelyik
alkalmazottamhoz. De ettől függetlenül hátborzongató
öregemberként viselkedett.
– Mi a bajod Nem Tinával? – kérdezte Silver, miközben
megnyomta a gombot a turmixgépen, és vodkát töltött három
pohárba.
Nem válaszoltam. Azzal csak beszélgetésre invitáltam volna.
Néztem, ahogy Wylie megajándékozta Naomit perverz
figyelmével, és közben egy csepp bűntudatot sem éreztem.
Naomi egyáltalán nem volt az esetem. A francba, még
farmernadrágban és Honky Tonk-os pólóban is előkelőnek és
igényesnek tűnt. Nem elégedne meg annyival, ha néhány este
összegabalyodnánk a takaró alatt.
Ő olyan nő, akinek akadnak elvárásai. Hosszú távú tervei. Listái,
udvarias aggodalmai és kedves kérései.
Normális esetben képes lennék figyelmen kívül hagyni a
vonzalmamat egy olyan nő iránt, aki nem az esetem.
Lehet, hogy szabadságra lenne szükségem? Elég sok idő eltelt,
mióta utoljára kivettem néhány napot, hogy szórakozzak és
szexeljek.
Gondolatban utánaszámoltam, és összerezzentem.
Nagyon sok idő telt el azóta.
Pont erre van szükségem. Néhány szabadnapra messze innen.
Lehet, hogy kimegyek a tengerpartra. Elolvasok néhány kibaszott
M

regényt. Megiszom pár üveg sört valaki másnak a raktárkészletéből.

y

Keresek egy könnyűvérű nőt, akivel nincsenek kötöttségek, és aki

Bo

nem vár el tőlem semmit.

ok

Nem foglalkoztam az undorral, ami azonnal rám tört.

s

Miután betöltöttem a negyvenet, észrevettem az ijesztő

ambivalenciát, amivel a csajozásra gondoltam. Lehet, hogy
leginkább lustaságnak lehetett volna nevezni. A hajsza, az egyre
szűkülő vadászmező, a flört… Ami régen szórakoztatott, kezdett
egyre fárasztóbb lenni egy-két éjszakányi szórakozásért cserébe.
De inkább erőt veszek magamon, és kiadom magamból a
szexuális frusztrációt. Aztán visszajövök ide, és nem fogok
kényszeresen maszturbálni minden alkalommal, amikor meglátom
Naomi Wittet.
A problémát elméletben megoldva töltöttem magamnak egy
pohár vizet, és néztem, ahogy Naomi megpróbálja otthagyni az
asztalt, azonban Wylie megállította. A rohadék konkrétan
megragadta a csuklóját.
 – O-ó, basszus – motyogta Silver az orra alatt, miközben
lecsúsztam a székemről.
– A picsába – sziszegtem, ahogy átvágtam a kocsmán.
– Ne cicázz velünk, Naomi! – mondta Wylie. – A fiúkkal szívesen
nézzük a pofidat.
– Többek között – tette hozzá az egyik idióta haverja, amivel az
egész asztalt megnevettette.
Arra számítottam, hogy Naomi megpróbál majd mindenáron
elmenekülni a közelükből, de inkább mosolygott.
– Tudtam, hogy baj lesz veletek, fiúk – jegyezte meg kedvesen
viccelődve.
– Van valami probléma? – csattantam fel.
Wylie azonnal elengedte Naomi csuklóját, nekem pedig nem
M

kerülte el a figyelmemet, hogy Naomi rögtön tett egy lépést hátra.

y

– Probléma? – kérdezett vissza Wylie. – Nem hiszem.

Bo

– Wylie és a barátai bemutatkoztak nekem – válaszolta Naomi. –

ok

Máris hozom az italokat.

s

Csúnya pillantást vetett rám, mielőtt visszament a bárpulthoz.

Wylie elé álltam, így nem láthatta Naomi távozó hátsóját.
– Tudod a szabályokat, Ogden.
– Fiam, én már akkor ezt a várost irányítottam, amikor te még
szikra sem voltál az apád szemében.
– De már nem irányítasz semmit, ugye? – kérdeztem. – Ez a hely
pedig az enyém. Ha továbbra is szeretnél itt inni, fogd vissza az
átkozott kezedet.
– Nem tetszik, amire célzol, fiam.
– Én meg nem örülök, hogy ki kell szolgálnom a löttyedt hátsódat.
Gondolom, kvittek vagyunk.
Otthagytam a talpnyalóival együtt, és Naomi keresésére indultam.
A számítógépnél találtam meg.
 Az alsó ajkát harapdálta, és fel se emelte a tekintetét a
képernyőről, miközben gondosan beütött egy rendelést. A Sex on
the Beach és a Flaming Orgasm alapján úgy tippeltem, hogy Wylie
idióta asztaltársasága adta le.
– Engem megütöttél egy rohadt tálcával, amiért bunkón
beszéltem veled, de hagyod, hogy az az izzadt seggfej rád tegye a
kezét?
– Nincs időm rámutatni arra, hogy megfenyegettél, ha zavarok
egy asztaltársaságot, kirúgsz, úgyhogy kénytelen leszel megelégedni
ezzel – közölte, aztán az arcomba tolta a középső ujját.
Hinkel McCord és Tallulah hangosan röhögni kezdtek.
– Nem jár ingyen műsor az ingyen vacsorához – figyelmeztettem
őket, mielőtt visszafordultam Naomihoz.
M

– A francba. Hol van a helyettesítő gomb? – motyogta.

y

Kinyújtottam mellette a karomat, és átlapoztam a lehetőségeket,

Bo

amíg meg nem találtam a jót. Mivel közém és a képernyő közé

ok

szorult, a libidóm teljesen megbolondult.

s

Ennek ellenére nem léptem hátra, amíg beütötte a rendelés többi

részét. Miután végzett, Naomi megfordult, hogy rám nézzen.
– Szándékosan küldtél oda, pontosan tudva, hogy mi fog történni.
Nem úgy reagáltam, ahogy arra számítottál. Tedd túl magad rajta.
– Azért küldtelek oda, hogy frászt kapj Wylie-tól, nem azért, hogy
rád tegye a kurva kezét. Ha ismét előfordul, tudni akarok róla.
Képen röhögött.
– Ja. Persze, Viking. Rögtön hozzád fogok szaladni.
– Kész a rendelés, Nay! – kiáltotta Silver.
– Mennem kell, főnök – jelentette ki Naomi azzal a művi,
megjátszott kedvességgel, amit Wylie-vel szemben használt. Ettől
legszívesebben a falba bokszoltam volna.
Tíz perccel később még mindig azon gondolkodtam, hogy
összetörök valamit, amikor a testvérem bemasírozott az ajtón.
Egyenesen Naomira szegezte a tekintetét, aki épp a második kör italt
szolgálta fel a St. John házaspárnak.
Egy másodperccel később Wylie asztalára nézett. Hosszan
bámulták egymást, mielőtt Nash elindult felém.
– Nézzenek oda, kit fújt be ide a szél – duruzsolta Sherry. A
menedzserem, akit nemsokára ki fogok rúgni, előbújt az irodából,
hogy végignézze a Naomi-show-t.
Nash elszakította a tekintetét Naomi seggéről, és könnyed vigyort
villantott Sherryre.
– Mi újság, Fi? – kérdezte.
– Egy pillanatig sem unatkozunk. Az új lány miatt jöttél? –
faggatta ravaszul, ahogy lopott pillantást vetett rám.
M

– Gondoltam, beugrok, és megnézem, hogy alakul Naomi első

y

napja – felelte.
Bo

– Te meg a fél város – vágta rá Max, ahogy elsuhant mellettünk

ok

egy tálcányi itallal.

s

– Nagyon ügyes – árulta el Sherry. – Annak ellenére, hogy

összetűzésbe keveredett a vezetéssel.
Nash felém fordult.
– Nem lep meg.
– Szia, Nash – üdvözölte Naomi vidáman, miközben elsétált
mellettünk a bárpult felé tartva.
Nash biccentett.
– Naomi!
Sherry a hasamba könyökölt.
– Valakinek tetszik a lány – dúdolta.
Felnyögtem. Két személynek is tetszett, de ha lesz beleszólásom a
dologba, egyikünk sem fogja megkapni.
– Hozz egy széket magadnak, rendőrfőnök – mondta Silver.
 Nash elfogadta az ajánlatot, és leült a sarokba, ami a legközelebb
volt a felszolgálók pultjához.
– Ügyeletes vagy szabadnapos vagy ma? – faggatta Silver.
– Hivatalosan is szabadnapos.
– Akkor sört iszol – jelentette ki szalutálva.
– Neked nem a bérpapírokat kellene elfogadnod? – kérdezte
tőlem Sherry ártatlanul, miközben a testvérem mögött tébláboltam.
– Lehet, hogy már megcsináltam – vetítettem, és néztem, ahogy
Naomi megint Wylie asztalához közeledik.
– Értesítést kapok, amikor beküldöd, okostóni.
Árulkodó júdás ez a technológia.
– Nemsokára megcsinálom. Neked nincs dolgod?
– Jelenleg egy férfit kell irányítanom. Ne legyél seggfej Naomival.
M

Rendes lány. A vendégek kedvelik. A dolgozók is. A testvéred is. Te

y

vagy az egyetlen, akinek baja van vele.

Bo

– Az én kocsmám. Lehet vele bajom, ha azt akarom. – Olyan volt a

ok

hangom, mint egy kibaszott kiskölyöknek, akitől megtagadták a

s

süteményt.
Sherry rácsapott az arcomra, aztán megszorította. Erősen.
– Főnök, mindig seggfej vagy, de most még magadon is túlteszel.
Eddig soha nem érdekelt, kiket vettem fel. Miért most kezd el
foglalkoztatni?
Naomi ismét elsuhant mellettünk, és idegesített, hogy minden
lépését szemmel tartottam.
– Gyakran jársz ide? – tette fel a kérdést Naomi, miközben
szélesen mosolygott a testvéremre, ahogy újabb italokat pakolt a
tálcájára.
– Gondoltam, beugrok, és személyesen újságolom el a jó hírt.
– Milyen jó hírt? – faggatta reménykedve.
– Sikerült megoldanom az aprócska autólopásos ügyedet.
 Az ember azt hinné, a testvérem előrántott egy jó huszonöt centis
aranyfaszt, ahogy Naomi rávetette magát, és szorosan átölelte.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – lelkendezett.
– Ne fogdosd a vendégeket – vicsorogtam.
Naomi mérgesen nézett rám, és megpuszilta Nash arcát, amitől
legszívesebben felgyújtottam volna a saját testvéremet.
– Plusz arra gondoltam, jól jönne egy fuvar a műszakod után –
ajánlotta fel.
A köcsög.
Naominak nincs autója. Valószínűleg az átkozott biciklijével jött,
és azzal is akart hazamenni munka után. A sötétben.
A kibaszott holttestemen át.
– Ez nagyon kedves ajánlat – ájuldozott Naomi.
M

– Szükségtelen – vágtam rá, beleszólva a beszélgetésbe. – Már van

y

fuvarja. Sherry majd hazaviszi.

Bo

– Bocs, Knox. Tíz perc múlva végzek – jelentette ki öntelten a

ok

menedzserem.
s

– Akkor ő is.
– Nem küldhetem haza a vendégeimet és fejezhetem be az egyéb
feladataimat tíz perc alatt – vitatkozott Naomi. – Max megmutatja,
hogy kell bezárni, hátha nem rúgsz ki a mai este után.
– Jó. Akkor én foglak hazavinni.
– Biztos van jobb dolgod is, mint a nyivákoló púpot fuvarozgatni.
– Égés – suttogta Fi vidáman.
– Hazaviszlek. Mr. Törvényvégrehajtó az emeleten él. Messze
laksz tőle. Kényelmetlen lenne neki hazacipelnie a hátsódat.
Tudtam, hogy jó helyen kopogtattam, amikor Naomi arcáról
eltűnt a mosoly.
– Nekem nem gond! – erősködött Nash.
Azonban Naomi a fejét rázta.
 – Bármennyire fáj beismerni, a testvérednek igaza van. Késő lesz,
és messze lakom tőled.
Nash szóra nyitotta a száját, de félbeszakítottam.
– Hazaviszem.
Valószínűleg képes leszek befogni a számat, és távol tartani tőle a
kezemet az ötperces autóúton.
– Ebben az esetben van egy szabad perced? – kérdezte Naomitól.
– Tíz percre a tiéd – felelte Max, a testvérem felé tolva Naomit.
Naomi nevetve emelte fel a kezét.
– Igazából mennem kell rendezni az asztalaimat. Szükséged van
valamire, Nash?
A testvérem rám nézett.
– A washingtoni rendőrök ma megtalálták a kocsidat – mondta.
M

Naomi szeme felcsillant.

y

– Ez nagyszerű hír!
Bo

Nash összerezzent, és megrázta a fejét.

ok

– Sajnálom, édesem. Nem az. Egy bontóban találták meg

s

darabokban.
Naomi válla meggörnyedt.
– Mi van Tinával?
– Semmi nyoma.
Még letörtebbnek tűnt, és épp rá akartam szólni, hogy ne
aggódjon, amikor Nash kinyújtotta a kezét, és felemelte az állát.
– Ne engedd, hogy ez elrontsa a kedvedet, édes. Knockemoutban
vagy. Vigyázunk a mieinkre.

∞
MIUTÁN A KIBASZOTT TAPEROLÓS testvérem és Wylie Ogden távoztak,
bezárkóztam az irodámba, és a papírmunkára koncentráltam,
ahelyett, hogy végignéztem volna, ahogy Százszorszép a bátor
mosolyával belopja magát Knockemout szívébe.
Jól ment az üzlet. És tisztában voltam vele, hogy ebben mekkora
szerepe van a jó alkalmazottaknak. De basszus! Egész nap együtt
dolgozzak Naomival? Mennyi időbe telne, hogy valami okosságot
mondjon, én meg a falhoz szorítsam, és megcsókoljam csak azért,
hogy befogjam a száját?
Fél szememet a biztonsági kamerák felvételén tartottam,
miközben átrágtam magam a feladatokon, amikre Fi
figyelmeztetett.
Beküldtem a bérpapírokat. Véglegesítettem az italrendelést.
Válaszoltam az e-mailekre. És végre sikerült megcsinálnom a
hirdetéseket. Mire feleszméltem, éjfélt ütött az óra, vagyis zártunk,
én pedig alig vártam, hogy befejeződjön ez a nap.
M

– Gyere, Waylon – szólaltam meg.

y

A kutya feltápászkodott az ágyáról.

Bo

A kocsmában már nem voltak vendégek.

ok

– Jó esténk volt – kiáltotta Silver a kassza mögül, ahol az aznapi

s

jelentést tanulmányozta.
– Mennyire jó? – tettem fel a kérdést, miközben igyekeztem
figyelmen kívül hagyni Naomit és Maxet, ahogy szalvétába tekerték
az evőeszközöket, és hangosan nevettek valamin. Waylon
odamasírozott hozzájuk, és a figyelmüket követelte.
– Elég jó ahhoz, hogy mi is igyunk egy felest – felelte Silver.
– Valaki felest emlegetett? – kiáltotta Max.
Volt egy alkum az alkalmazottakkal. Valahányszor sikerült
túlszárnyalnunk az előző heti bevételt, a dolgozók kiérdemelték az
ingyen felest.
Silver felém tolta a jelentést a bárpulton, én pedig az utolsó sorra
néztem. A francba. Tényleg jó esténk volt.
– Lehet, hogy az új lány a kabalánk – jegyezte meg.
 – Semmi szerencsehozó ereje nincsen – vágtam rá azonnal.
– Akkor is tartozol nekünk.
Felsóhajtottam.
– Rendben. Készítsd elő a tequilát. – Hátrapillantottam a vállam
fölött. – Gyerünk, hölgyeim.
Naomi oldalra döntötte a fejét, de Max felpattant a helyéről.
– Tudtam, hogy jó este volt. A borravaló is elég vaskos. Gyerünk –
mondta, talpra rángatva Naomit.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Naomi összerezzent, amikor
felállt. Nyilvánvalóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy órákig
talpon legyen. De tiszteltem, amiért makacsul igyekezett titkolni a
fájdalmát, miközben a bárpulthoz sétált. Waylon a sarkában volt,
mint egy szerelmes bolond.
M

– A főnök tequilát rendelt – közölte Silver, elővéve az üveget.

y

Max fütyülve dobolt a pulton.

Bo

– Tequila? – ismételte Naomi ásítva.

ok

– Hagyomány – magyarázta Silver. – Meg kell ünnepelni a

s

sikereket.
– Még egyet – szólaltam meg, mielőtt Silver elkezdett tölteni.
Felvonta a szemöldökét, ahogy elővett egy újabb poharat.
– A főnök is beszáll. Ez újdonság.
Max is meglepettnek tűnt.
– Várjunk. Nem kell só, citrom, csípős szósz vagy valami? –
kérdezte Naomi.
Silver megrázta a fejét.
– Az a szar tequilához van.
Kitöltötte a feleseket, és mindannyian felemeltük a poharunkat.
– Neked kell tósztot mondani – közölte velem Max, amikor
nyilvánvalóvá vált, hogy senki nem fogja megtenni.
– Bassza meg. Legyen. Egy jó estére – mondtam.
 – Béna – vágta rá Silver.
Bosszúsan ránéztem.
– Fogd be, és igyál!
– Csirió! – Koccintottunk, majd a bárpultra csaptuk a poharunkat.
Naomi utánozott minket, és néztem, ahogy megissza a felesét.
Arra számítottam, hogy sóhajtozni kezd, és nyög majd, mint egy
diákszövetséges lány a beavatási héten. Azonban mogyoróbarna
szeme elkerekedett, ahogy az üres poharára nézett.
– Szóval, mint kiderült, még soha nem ittam jó tequilát.
– Üdvözlünk a Honky Tonkban! – mondta Max.
– Köszönöm! Most, hogy az első műszakomnak hivatalosan is
vége – kezdte Naomi, miközben letette a poharát meg a kötényét a
pultra, és felém fordult. – Felmondok.
M

Az ajtó felé indult.

y

– Neeeee! – kiáltott utána Silver és Max egyszerre.

Bo

– Ajánlom, hogy csinálj valamit – szólalt meg Silver, és nagyon

ok

csúnyán nézett rám. – Ügyes a lány.

s

– Ráadásul egy gyereket igyekszik eltartani, Knoxy. Legyen

szíved! – mutatott rá Max.
Az orrom alatt szitkozódtam.
– Kísérjétek ki egymást – parancsoltam, aztán Naomi után
mentem.
A parkolóban találtam egy ősrégi bicikli mellett.
– Nem fogsz azzal az izével hazamenni – jelentettem ki, elkapva a
kormányt.
Naomi nagyot sóhajtott.
– Szerencséd, hogy túl fáradt vagyok pedálozni meg veszekedni.
De akkor is felmondok.
– Dehogy mondasz fel. – A kezébe nyomtam a kötényt, aztán a
kocsimhoz vittem a biciklit, és feltettem a platóra. Naomi bicegve,
meggörnyedt vállal jött utánam. – Jézusom, úgy nézel ki, mint akit
megtaposott egy tehéncsorda.
– Nem vagyok hozzászokva, hogy órákig talpon legyek, oké, Mr.
Papírokat Tologatok Egy Kényelmes Széken Ülve?
Kinyitottam az anyósülés ajtaját, és intettem, hogy szálljon be.
Összerezzent, miközben felmászott.
Megvártam, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, mielőtt
becsuktam az ajtót, aztán megkerültem a kocsit, és beszálltam a
volán mögé.
– Nem mondasz fel – jelentettem ki, arra az esetre, ha elsőre nem
értette meg, amit mondtam.
– Ó, biztos, hogy felmondok. Csak emiatt sikerült túlélnem ezt a
műszakot. Egész este ezt terveztem. Hogy én leszek a legjobb
M

felszolgáló, akit életedben láttál, aztán amikor meggondolod magad,

y

közlöm, hogy felmondok.

Bo

– Vond vissza a felmondásod.

ok

Ásított.
s

– Csak azért mondod, hogy utána kirúghass.

– Nem, dehogy – vágtam rá komoran.
– Azt akartad, hogy kilépjek – emlékeztetett. – Felmondok.
Nyertél. Hurrá!
– Igen, nos, nem vagy béna. Ráadásul szükséged van a pénzre.
– Lenyűgöző a nagylelkűséged.
Megráztam a fejemet. Még fáradtan is elképesztően választékos a
szókincse.
Hátradöntötte a fejét.
– Mire várunk?
– Ellenőrizzük, hogy a lányok együtt jönnek ki, és mindketten
beszállnak a saját kocsijukba.
– Ez rendes tőled – jegyezte meg ismét ásítva.
 – Nem vagyok állandóan seggfej.
– Akkor csak velem viselkedsz úgy? – kérdezte Naomi. –
Szerencsésnek érzem magam.
– Terítsük ki a lapjainkat az asztalra? – Nem volt kedvem
becsomagolni a mondandómat. – Nem vagy az esetem.
– Most szórakozol velem? – esett le az álla.
– Nem.
– Nem vonzódsz hozzám, szóval ez azt jelenti, hogy képtelen vagy
normálisan viselkedni velem?
Kinyílt a kocsma hátsó ajtaja, és láttuk, ahogy Max meg Silver
kihozzák az utolsó zsák szemetet. Együtt dobták a kukába, aztán
pacsit adtak egymásnak a sikeres küldetés után. Max intett, Silver
pedig szalutált, amikor a kocsijuk felé indultak.
M

– Nem állítottam, hogy nem vonzódom hozzád. Azt mondtam,

y

hogy nem vagy az esetem.

Bo

Naomi felnyögött.
ok

– Biztos, hogy meg fogom bánni, de azt hiszem, ezt bővebben ki

s

kell fejtened nekem.

– Nos, Százszorszép. Ez azt jelenti, a farkamat nem érdekli, hogy
nem vagy az esetem. Akkor is feláll, és próbálja felkelteni a
figyelmedet.
A csaj hosszú másodpercekig csendben volt.
– Túl sok munkával jársz. Túl sok bonyodalommal. És nem
elégednél meg egy gyors numerával.
– Azt hiszem, Knox Morgan az előbb vallotta be, hogy képtelen
kielégíteni engem. Bárcsak lenne telefonom, hogy megörökítsem ezt
a pillanatot a közösségi oldalak számára.
– Először is, azonnal szerzünk neked egy új telefont. Felelőtlenség
anélkül járkálni, amikor van egy gyereked, akire gondolnod kell.
– Ó, fogd be! Csak néhány nap telt el. Nem hónapok. Nem tudtam,
hogy lesz egy gyerekem, akire gondolnom kell majd – közölte.
– Másodszor pedig, pokolian ki tudnálak elégíteni – folytattam,
miközben kitolattam a parkolóból. – De te többet akarnál, ami
nekem nem jön be.
– Mert egy „öntelt, nyivákoló púp vagyok a hátadon” – jegyezte
meg, miközben kinézett az ablakon a sötétbe.
Nem tudtam védekezni. Seggfej voltam. Szimplán és egyszerűen.
Minél hamarabb rájön erre, annál inkább távol tartja majd magát
tőlem. Metaforikus értelemben.
Naomi fáradtan felsóhajtott.
– Szerencséd, hogy nincs energiám felpofozni téged, vagy
kiugrani a kocsiból, és hazamászni – jelentette ki végül.
Rákanyarodtam a földútra, ami hazafelé vezetett.
M

– Holnap is felpofozhatsz.
y

– Valószínűleg attól még jobban kívánnál engem.

Bo

– Tényleg púp vagy a hátamon.

ok

– Haragszol, mert most keresned kell egy új helyet az udvarodon,

s

ahová pisilhetsz.
 13. FEJEZET

TÖRTÉNELEMLECKÉK

Naomi

Waylay meg én már majdnem egy egész hetet túléltünk egymás

társaságában. Ezt hatalmas sikerként könyveltem el, mivel az
életünk továbbra is tökéletes bizonytalanságban lebegett. Egyelőre
nem lépett kapcsolatba velünk sem a jogrendszer, sem a
gyermekvédelem.
M

De a tegnap esti fasírtba beledaráltam a cukkinit és a zöldbabot,

y
Bo

hogy elrejtsem a zöldségeket Waylay Witt kifinomult orra elől,

ok

hátha mégis figyel minket valaki.

s

További két műszakom volt a kocsmában, és a borravaló kezdett

kisegíteni a bajból. Újabb anyagi sikerként megérkezett az új hitel-
és bankkártyám a postán keresztül. Nem tudtam Tina összes
költését eltüntetni a bankszámlámról, de rengeteget segített, hogy
hozzáfértem a csekély megtakarításomhoz.
Volt bennem annyi előrelátás, hogy az e havi jelzáloghitelemet a
hónap elején befizettem, mert arra számítottam, hogy őrjítően
boldogan utazom majd el a nászutamra, és nem marad időm a
számlák miatt aggódni. Ezenkívül már nem volt kocsim, így sem a
fenntartás költségeit, sem a biztosítást nem kellett fizetnem, ezért
meglepően sok dologra felhasználhattam a pénzemet.
Hogy kiérdemeljem az ingyen lakhatást, néhány órát Lizánál
töltöttem.
 – Ő kicsoda? – kérdezte Waylay egy bekeretezett fényképre
mutatva, amit az egyik szekrény hátuljába dugva találtam meg az
étkezőben.
Felemeltem a tekintetem a portörlőről és a bútorfényezőről. A
fotón egy idősebb férfi a büszkeségtől majd kicsattanva ölelgetett
egy vigyorgó vörös hajú lányt talárban és sapkában.
Liza, aki bár többször is kihangsúlyozta, hogy nem szeret
takarítani, szobáról szobára követett minket, úgy nézett a
fényképre, mintha életében először látta volna. Lassan, reszketegen
vette a levegőt.
– Ő a… A férjem, Billy. És a lányunk, Jayla.
Waylay szóra nyitotta a száját, hogy tovább faggassa, de
félbeszakítottam, mert éreztem, hogy Liza nem akar a további
M

családtagjairól mesélni, akik eddig egyszer sem kerültek szóba.

y

Okkal lett elzárva ez a nagy ház a világ többi részétől. És sejtésem

Bo

szerint ez az ok ahhoz a fényképhez köthető.

ok

– Van terve a hétvégére, Liza? – szólaltam meg, miközben nemet

s

intettem Waylay-nek.
Lefordítva az asztalra tette a képet.
– Tervek? Haha! – morogta. – Minden átkozott nap ugyanazt
csinálom. Kivonszolom a hátsóm az ágyból, és piszmogok. Egész
nap, mindennap. Kint és bent.
– Hétvégén mivel fogsz piszmogni? – kérdezte Waylay.
Felemeltem a hüvelykujjam, hogy megdicsérjem, amikor Liza
nem látta.
– A kertnek szüksége van a törődésre. Gondolom, egyikőtök sem
szereti a paradicsomot. Még a fülemen is az jön ki.
– Waylay meg én imádjuk a paradicsomot – válaszoltam,
miközben az unokahúgom úgy csinált, mintha a padlóra hányt
volna.
 – Akkor küldök haza nektek egy kosárral – határozta el magát
Liza.

∞
– MEGÁLL AZ ESZEM. Lekapartad az összes odaégett foltot a tűzhely
tetejéről – ámuldozott Liza két órával később. A tűzhely fölé hajolt,
míg én a padlón pihentem, és kinyújtottam magam előtt a lábamat.
Izzadtam, és görcsöltek az ujjaim az erős sikálástól. Azonban a
haladás tagadhatatlan volt. A halomban álló mosatlant
elmosogattam és elraktam, a tűzhely pedig csillogott és villogott.
Levettem a konyhapultról az összes papírt, dobozt és szatyrot, és
rábíztam Lizára, hogy döntse el, mit kell megtartani, illetve kidobni
a szemétbe. A megtartani halom négyszer nagyobb volt a
kidobnivalónál, de már ez is fejlődésnek számított.
M

Waylay a maga módján haladt előre. Mihelyst megjavította a

y
Bo

rendetlenkedő e-könyv-olvasót, ami eltüntette Liza letöltéseit, és

megcsinálta a nyomtatót, ami valamiért nem tudott csatlakozni a
ok
s

wifire, Liza a kezébe nyomott egy régi Blackberryt, amit egy fiókban
találtam a mosogató mellett. Ha Waylay életet tud lehelni belé, Liza
azt mondta, megtarthatom. Ingyen telefon olyan számmal, amely
egyik régi ismerősömnek sincs meg? Tökéletes.
– Éhen halok – jelentette be Waylay, miközben színpadiasan
ráborult a most már látható konyhapultra. Randy, a beagle ugatott,
mintha ezzel is hangsúlyozni akarta volna az unokahúgom
éhségének sürgető mivoltát. Kitty, a pitbull mélyen aludt a konyha
közepén, a nyelve a padlóra lógott.
– Akkor együnk – mondta Liza összecsapva a tenyerét.
Az „enni” szóra mindkét kutya és az unokahúgom is felkapták a
fejüket.
– Persze nem fogok főzni. Főleg most, hogy vadiújnak látszik
minden – tette hozzá Liza. – Elmegyünk a Dino’sba. Én fizetek.
– A pepperónijuk a legjobb – jelentette ki Waylay csillogó
szemmel.
– Képes lennék egyedül megenni egy egész pepperónis pitét –
értett egyet Liza, ahogy feljebb húzta a derekán a nadrágját.
Jó érzés volt látni, hogy az unokahúgom kényelmesen érezte
magát egy felnőtt társaságában, de jobban örültem volna, ha velem
osztja meg a pepperónis kedvenceit.
Nem tudtam lerázni magamról az érzést, hogy elrontottam egy
dolgozatot valamelyik tanórán, amire egész félévben elfelejtettem
bejárni.

∞
LECSERÉLTEM AZ OTTHONI takarítós ruhámat egy strandruhára, aztán
M

Liza bevitt minket a városba a régi Buickjával, ami úgy vette a

y
Bo

kanyarokat, mintha a Macy’s hálaadás napi parádéján lettünk

volna. Leparkolt egy üzlet narancssárga vászontetős bejárata
ok
s

közelében. Az ablakban lógó tábla azt hirdette: DINO’S PIZZÉRIA.

Néhány ajtóval távolabb egy szalon vagy barbershop volt, aminek
a téglakülsejét mélykékre festették. A kirakatba tett whiskysüvegek
és díszkaktuszok megragadták az ember figyelmét.
Amikor kiszálltunk, néhány motoros masírozott ki a pizzériából,
és a Harley-juk felé lépkedtek. Az egyikük vigyorogva rám
kacsintott.
– Ő nem Tina – kiáltotta Liza.
– Tudom – ordította vissza a férfi. – Mi újság, Nem Tina?
Hát, legalább elkezdték felfogni, hogy nem vagyok Tina. Viszont
nem rajongtam a Nem Tina becenévért. Zavartan intettem, és
magam előtt toltam Waylay-t az étterem bejárata felé. Közben végig
abban reménykedtem, hogy nem fog rám ragadni ez a Nem Tina
dolog.
Liza nem foglalkozott a KÉRJÜK, VÁRJA MEG, AMÍG ODAKÍSÉRIK EGY
ASZTALHOZ táblával, és helyet foglalt egy üres bokszban.
Waylay utánamasírozott, míg én haboztam, mert engedélyt
szerettem volna kérni.
– Máris megyek – kiáltotta a pult mögött álló fiú.
Megkönnyebbülten ültem le Waylay mellé.
– Szóval eddig hogy tetszik Knockemout? – kérdezte tőlem Liza.
– Ó, hát… igazán elragadó – feleltem, ahogy a salátákat
tanulmányoztam az étlapon. – Honnan kapta a nevét a város?
– Nem tudom, van-e rá hivatalos magyarázat. Az biztos, hogy
ebben a városban mindig a jól bevált verekedéssel oldották meg a
nézeteltéréseket. Nem húzták az időt a bírósággal, nem keverték
M

bele a vitákba a nagyképű ügyvédeket. Ha valaki árt neked,

y

odacsapsz egyet, és kvittek vagytok. Gyors és egyszerű.

Bo

– Nem mindenki így oldja meg a problémákat – mondtam

ok

Waylay-nek szigorúan.
s

– Nem is tudom. Szörnyen jó érzés pofán verni valakit –

gondolkodott el hangosan az unokahúgom. – Próbáltad már valaha?
– A fizikai erőszak soha nem lehet válasz a gondokra –
erősködtem.
– Talán igaza van – jegyezte meg Liza Waylay-nek. – Nézd meg az
unokáimat. Néhány dolgot nem lehet pár pofonnal megoldani.
– Knox a nyakánál fogva kapta el Nasht – mondta Waylay.
– Hol van a pincérünk? – kérdeztem úgy mellesleg.
– Ez nem lep meg – bólogatott Liza.
– Min veszekednek? – faggatta az unokahúgom.
– A makacs öszvérek mindig veszekednek valamin.
– Úgy hallottam, egy nő az oka – szólalt meg egy hang váratlanul.
Összerezzentem, amikor a pincérnő az asztal fölé hajolt, hogy
szalvétát és szívószálat dobjon le rá.
– Milyen nőről lenne szó, Neecey? – szólalt meg Liza.
– Csak megismétlem, amit hallottam.
– Tekintve, hogy a városban mindenki tudja, hogy Knox a
középiskola óta nem randizott egyetlen lánnyal sem… Emlékszel,
Jilly Aucker képes volt Cantonba költözni, hátha az irányítószám-
váltással cselekvésre készteti Knoxot.
– Igen. Aztán találkozott azzal a favágóval, és szült neki négy
favágó gyereket – válaszolta Neecey.
Nem akartam, hogy érdekeljen ez az információ, de nem
tehettem róla, felkeltette a kíváncsiságomat.
– Csak megismétlem, amit hallottam. Átkozott nagy szégyen, hogy
egyik fiú sem állapodott meg. – Neecey megigazította a szemüvegét.
M

– Ha húsz évvel fiatalabb lennék, azzal vetnék véget a vitájuknak,

y

hogy önzetlenül hagynám, hogy osztozzanak rajtam.

Bo

– Biztos vagyok benne, hogy ehhez a férjednek is lenne egy-két

ok

szava – jegyezte meg Liza.

s

– Vin a hétből öt este elalszik a kanapén már vagy tíz éve. Én úgy
vagyok vele, ha alszol, veszítesz. Te biztos Nem Tina vagy – mondta
a pincérnő. – Hallottam, hogy te meg Knox ordibáltatok egymással a
kávézóban és a Honky Tonkban, aztán Knox bocsánatot kért, de te
szétvertél egy széket a fején, és hat öltéssel kellett összevarrni a
sebét.
Szóhoz sem jutottam. Köpni-nyelni nem tudtam. Azonban Waylay
hangosan röhögni kezdett.
Nyilvánvaló, hogy ez a város imád pletykálni. Nem csoda, hogy az
ilyen szóbeszédek miatt még nem keresett meg a szociális
munkásunk. Biztos azon dolgoznak, hogy elfogatóparancsot
adassanak ki ellenem.
– Ő itt Naomi, és az unokahúga, Waylay – mutatott be minket
Liza.
– És nem vertem szét senkinek a fején széket, nem számít,
mennyire megérdemelte volna az illető. Felelősségteljes felnőtt
vagyok – közöltem Neecey-vel abban a reményben, hogy továbbadja
ezt a pletykát.
– Ó. Kár – felelte.
– Kérhetek egy dollárt, hogy berakjak valami zenét? – kérdezte
Waylay, rámutatva a sarokban álló zenegépre, miután leadtuk a
rendelésünket.
Mielőtt bármit mondhattam volna, Liza a kezébe nyomott egy
ötdolláros bankjegyet.
– Kérlek, countryt válassz. Hiányzik.
– Köszi! – Waylay kikapta a pénzt Liza kezéből, és a zenegéphez
M

ment.
y

– Miért nem hallgat már countryzenét? – kérdeztem.

Bo

Ugyanolyan kifejezés költözött az arcára, mint akkor, amikor

ok

Waylay rákérdezett arra a fényképre. Merengő és szomorú.

s

– A lányom hallgatta rendszeresen. A rádióban, reggel, délben,

este. Megtanította a fiúkat táncolni gyakorlatilag azelőtt, hogy járni
kezdtek.
Rengeteg múlt idő volt ezekben a mondatokban. Ösztönösen
kinyújtottam a karomat, és megfogtam a kezét. Liza rám emelte a
tekintetét, és megszorította a kezemet, mielőtt elhúzódott tőlem.
– Ha már szóba került a család, az unokám egyértelműen
érdeklődik irántad.
– Nash rendkívül segítőkész, mióta a városba jöttem – jegyeztem
meg.
– Nem Nash, te lökött. Knox.
– Knox? – ismételtem meg, hátha rosszul hallottam.
– Nagydarab fickó. Tetovált. Mérges a világra.
 – Nem érdeklődik irántam, Liza. Haragszik, undorodik, és elege
van belőlem. – Plusz durván beismerte, hogy a teste vonzónak
találja az enyémet, azonban a többi része visszataszítónak tart.
Liza huhogott.
– Lefogadom, hogy te vagy az igazi.
– Milyen igazi?
– Az igazi, aki ráveszi, hogy meggondolja magát ezzel az egész
agglegény dologgal kapcsolatban. Sok pénzt mernék tenni arra,
hogy huszonvalahány éve te vagy az első lány a városból, akivel
randizik. És a randi alatt azt értem…
Az arcom elé emeltem az étlapot.
– Értem, mire gondol, de hatalmasat téved.
– Pedig jó fogás – erősködött Liza. – És nem csak a
M

lottónyeremény miatt.
y

Egészen biztos voltam benne, hogy szórakozik velem.

Bo

– Knox megnyerte a lottót? – kérdeztem szárazon.

ok

– Tizenegy milliót. Néhány évvel ezelőtt.

s

Meglepetten pislogtam.
– Ez komoly?
– Komoly, mint az infarktus. És ő nem olyan fickó, aki vesz egy
bazi nagy házat meg egy flottányi méregdrága sportautót. Most még
gazdagabb, mint akkor, amikor megkapta a nyereményét –
jelentette ki büszkén.
Annak a fickónak a csizmája öregebb, mint Waylay.
A nagyanyja portáján lakik egy faházban.
Eszembe jutott Warner meg a családja, akiknek határozottan nem
volt tizenegy milliójuk, mégis úgy viselkedtek, mint a legkékvérűbb
arisztokraták.
– De ő olyan… mogorva.
Liza elvigyorodott.
 – Gondolom, ez is azt jelenti, hogy pénzzel nem lehet boldogságot
venni.
∞
ÉPP HOZZÁLÁTTUNK a nagy pepperónis pizzához meg a salátához – nos,
technikailag én voltam az egyetlen, akinek saláta volt a tányérján –,
amikor kinyílt a bejárati ajtó, és Sloane, a könyvtáros sétált be a
helyiségbe egy fiatal lánnyal.
Ezen a napon Sloane bokáját verdeső szoknyát és ujjatlan pólót
viselt. A haját leengedte, ami hosszú, aranyszínű fátyolként omlott a
hátára, és úgy fodrozódott, mint a szoknyája anyaga. A mögötte
lépkedő lány egy kerek arcú angyalka volt. Sötét bőre volt, kíváncsi,
barna szeme, és imádnivaló kontyba fogta a haját a feje tetején.
– Szia, Sloane! – integettem neki mosolyogva.
M

A könyvtáros piros ajka mosolyra húzódott, miközben intett a

y

fejével az őt követő lánynak.

Bo

– Nocsak, kit látnak szemeim! Liza, Naomi és Waylay. Chloe,

ok

ismered Way-t? – kérdezte Sloane.

s

A lány csillogó rózsaszín körmével kopogtatta az állát.

– Tavaly közös volt az ebédszünetünk, ugye? Ninával ültél… az
alacsony, fekete hajú Ninával, nem a magas, rossz leheletűvel.
Nagyon kedves, csak nem bánik jól a fésűvel. Idén Mrs. Felch
osztályában leszek, és nem örülök neki, mert mindenki azt mondja,
hogy gonosz öregasszony. Hallottam, hogy most még gonoszabb,
mert ő meg a férje talán válófélben vannak.
Észrevettem, hogy Waylay óvatos érdeklődéssel fürkészi Chloét.
– Chloe! – Úgy tűnt, Sloane egyszerre tartja szórakoztatónak a
helyzetet, és jött zavarba tőle.
– Tessék? Csak megismétlem azt, amit néhány nagyon
megbízható forrástól hallottam. Te kinek az osztályába jársz? –
kérdezte Waylay-től.
 – Mrs. Felch – felelte Waylay.
– Király lesz a hatodik, akkor is, ha a gonosz Mrs. Felch a
tanárnőnk, mert másik terembe és tanárhoz mehetünk fizikán,
rajzon, tesin és matekon. Ráadásul Nina, Beau és Willow is egy
osztályba fog járni velünk – hadarta tovább Chloe. – Tudod, hogy
mit veszel fel az első napodon? Én nem tudok dönteni a csupa
rózsaszín meg a rózsaszín-fehér szett között.
Rengeteg szó volt ez egy ilyen kicsi embertől.
– Ha egyszer tudni szeretnél valamit valakiről, csak kérdezd meg
az unokahúgomat, Chloét – mondta Sloane szórakozottan.
Chloe elvigyorodott, amitől megjelent egy gödröcske az arcán.
– Nem látogathatom meg Sloane nénit a könyvtárban, mert azt
állítja, hogy túl sokat beszélek. Szerintem nem beszélek olyan sokat.
M

Csak rengeteg információ van a birtokomban, amit muszáj a

y

nyilvánosság tudtára adnom.

Bo

Waylay úgy bámulta Chloét, hogy közben egy szelet pizza lógott ki
ok

a szájából. Régóta nem jártam iskolába, és nem kellett farkasszemet

s

néznem egy menő lánnyal. Márpedig Chloéra rá volt írva, hogy

menő.
– Rá kell vennünk az anyáinkat, vagyis, gondolom, neked a
nagynénédet, nekem meg az anyámat vagy a nagynénémet, hogy
engedjenek játszani minket. Szeretsz kézműveskedni vagy túrázni?
Esetleg sütni?
– Ööö – kezdte Waylay.
– Majd a suliban megmondod – közölte Chloe.
– Köszi… – nyögte ki Waylay.
Akkor jutott eszembe, hogy a boltban a vásárlók fele csúnyán
nézett rá, vagyis lehet, hogy Waylay-nek nem sok barátja volt az
iskolában. Nem volt nehéz elképzelni, mennyire nem rajongtak
volna az édesanyák azért, hogy a gyerekük hazavigye Tina Witt
lányát.
Ettől támadt egy ötletem.
– Jut eszembe, vasárnap tartunk egy kis vacsorapartit. Lenne
kedvetek eljönni?
– Akkor pont szabadnapom van, és még főznöm sem kell? Benne
vagyok – válaszolta Sloane. – Te mit szólsz hozzá, Chloe?
– Meg fogom nézni a naptáramat, és jelentkezem. Szombaton
születésnapi buliba vagyok hivatalos, és teniszezni megyek, de azt
hiszem, vasárnap szabad vagyok.
– Nagyszerű! – vágtam rá. Waylay pillantásából arra
következtettem, hogy egy kicsit kétségbeesettnek tűntem.
– Tökéletes! Vegyük át a rendelésünket, mielőtt kihűl – javasolta
Sloane, a pult felé terelve Chloét.
M

– A francba, de sokat tud beszélni ez a kölyök – állapította meg

y

Liza, majd felém fordult. – Na és engem mikor akartál meghívni

Bo

erre a vacsorapartira?
ok

– Ööö… most?
s

Megettük a pizzánkat, én a salátámat, aztán Liza kifizette a

számlát. Ő volt az átmenetileg csődbe jutott bérlők védőszentje.
Utána kisétáltunk a virginiai forróságba. Azonban Liza a kocsival
ellentétes irányba indult el. A sarkon álló épülethez battyogott, és
hangosan bekopogott a Whiskey Barber ablakán.
Waylay csatlakozott hozzá, és mindketten integetni kezdtek.
– Mit csináltok? – kérdeztem utánuk szaladva.
– Ez a hely is Knoxé, és alkalmanként elvállal egy-két vágást –
felelte Liza büszkeséggel a hangjában.
A szokásos egyenruháját viselve, kopott farmernadrágban, szűk
pólóban és ősrégi motoroscsizmában, Knox Morgan egy fodrászszék
mögött állt, és borotvával igazította ki egy vendég arcszőrzetét. Egy
bőr, kötényszerű eszköztartó lógott a csípőjén, aminek a zsebeibe
ollókat és egyéb eszközöket rakott.
Eddig nem volt borbélyfétisem. Azt se tudtam, hogy ez rendes
fétisnek számít-e. De miközben figyeltem, ahogy tetovált karjával a
sok-sok kézügyességet igénylő munkát végzi, éreztem, ahogy a vágy
idegesítően felpezsdíti a véremet.
Knox tekintete találkozott az enyémmel, és egy pillanatra úgy
éreztem, mintha nem választott volna el bennünket egymástól az
ablak. Mintha akaratom ellenére magához vonzott volna. Mintha
csupán ketten lettünk volna itt egy közös titokkal, amit
megosztottunk egymással.
Tudtam, hogy mire fogok gondolni, és miért utálom majd magam,
amikor este lefekszem az ágyamba.
M
y
Bo
ok
s
 14. FEJEZET

A VACSORAPARTI

Knox

– Sör és meccs? Sör és hülyülés a teraszon? – kérdeztem Jeremiah-

tól, miközben ő meg Waylon követtek a lépcsőn a faházamba.
Kéthetente egyszer korábban szoktam hazajönni, és együtt lógunk a
munkahelyen kívül.
– Tudni akarom, miért konyult le a szakállad. Néhány nappal
M

ezelőtt minden rendben volt. A szokásos morgós önmagad voltál.

y
Bo

Most duzzogsz.
ok

– Nem duzzogok. Merengek. Férfiasan.

s

Jeremiah gúnyosan röhögött mögöttem.

Kinyitottam a bejárati ajtót, és a legnagyobb igyekezetem ellenére
a kunyhóra pillantottam.
Autók parkoltak előtte, és szólt a zene. Nagyszerű. A nő imádja az
összejöveteleket. Újabb indok, hogy rohadtul távol tartsam tőle
magamat.
Nem mintha kellett volna, ugyanis ő került engem, mintha én
lettem volna a probléma forrása. Az elmúlt hét kész küzdelem volt.
Idegesített. Megtudtam, hogy Naomi Witt egy kedves, barátságos
személy. És amikor veled nem volt sem kedves, sem barátságos,
határozottan magányosnak érezted magadat. Nem volt hajlandó a
szemembe nézni. A mosolya és a „persze, főnök” megjegyzései
erőltetettek voltak. A fagyos hangulat akkor sem szűnt meg, amikor
hazahoztam, és kettesben voltunk az autóban.
Valahányszor elhitettem magammal, hogy ura vagyok a
helyzetnek, Naomi felbukkant. Vagy a hátsó udvaron, vagy a
nagymamámnál. A saját kocsmámban. A francba, néhány nappal
ezelőtt még a Whiskey Barber ablakában is megjelent, mint egy
átkozott látomás.
Kibaszottul az őrületbe kergetett.
– Látod? Erről beszélek – mondta Jer az arcomra mutatva. –
Duzzogsz. Mi van veled, ember?
– Semmi. – Észrevettem, hogy a testvérem járőrautója is a kunyhó
előtt parkol. – Bassza meg.
– Van oka, hogy nem tetszik, amikor a tesód kocsija Nem Tina
háza előtt áll?
M

– A biszexuális éned akar állandóan a kibaszott érzésekről

y

beszélgetni? – kérdeztem. – Vagy a „nagy, libanoni családból

Bo

származom, ahol mindenki tud mindent mindenkiről” énedet

ok

hibáztassam?
s

– Miért ne lehetne mindkettő? – jegyezte meg vigyorogva.

Kifejezetten hangos nevetés keltette fel a figyelmünket, az
orrunkat pedig megcsapta a grillezett hús illata.
Waylon egészen lelkes lett. A farka fehér vége megfagyott a
levegőben.
– Nem – szóltam rá szigorúan.
Ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy „Persze, kishaver.
Menj, szerezz magadnak egy hot dogot.” Ugyanis a kutyám rögtön
elszelelt.
– Úgy néz ki, mi is csatlakozunk a partihoz – jegyezte meg
Jeremiah.
– Bassza meg. Előbb hozok magamnak egy sört.
Egy perccel később, hideg sörrel a kezünkben sétáltunk át a
kunyhóhoz. A fél várost ott találtuk Naomi teraszán.
Sloane, a csinos könyvtáros az unokahúgával, Chloéval érkezett,
aki térdig gázolt a patakban Waylay-jel és a nagymamám kutyáival.
Liza J. Tallulah mellett ült, miközben Justice a húst grillezte, a
köcsög testvérem pedig Naomival flörtölt.
A nő úgy nézett ki, mint a megtestesült nyár.
Tekintve, hogy csupán két korty sört ittam, nem foghattam az
alkoholra a bambaságomat. Kiszáradt a szám, ahogy Naomi
meztelen lábát bámultam, aztán a tekintetem felsiklott hosszú,
napbarnított combján. Ezúttal egy szexi, citromsárga strandruhába
rejtette az alakját.
– Szóval ez a probléma – jelentette ki Jeremiah öntelten.
Egyenesen Naomit bámulta, de engem nem nagyon érdekelt.
M

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – vágtam rá.

y

Waylon rögtön felszaladt a teraszra, és megrohamozta a

Bo

grillsütőt.
ok

– Waylon! – Naomi látszólag örült a kutyámnak. Leguggolt, hogy

s

megsimogassa, és még ekkora távolságból is elkapta a tökeimet a

dekoltázsával.
– Waylon! – vakkantottam.
A szemét kutyám annyira élvezte a gyönyörű nő figyelmét, hogy
eszében sem volt hallgatni rám.
– Knox! Jer! – kiáltotta Tallulah, amikor észrevett bennünket az
udvaron. – Csatlakozzatok hozzánk!
Naomi felpillantott, így láttam, amikor a napfény eltűnt az
arcáról, ahogy észrevett engem. Felhúzta maga köré a jégfalakat.
– Nem akarunk zavarni – mondta Jeremiah, de közben az ételeket
leste. Volt ott kaszinótojás, grillezett zöldségek, valami mártás egy
elegáns tálban, és négyféle desszert. A grillen Justice csirkemellet és
hot dogot készített.
 – Szívesen látunk titeket – ajánlotta fel Naomi mosolyogva, de
inkább a fogait csikorgatta az őszinte meghívás helyett. Egyértelmű
volt az üzenete. Nem akarta, hogy én is részt vegyek a kellemes kis
vacsorapartiján.
Hát, én meg nem szerettem volna, hogy állandóan ő járjon a
kibaszott fejemben, amikor becsukom a szememet. Úgyhogy
szerintem ezzel kvittek voltunk.
– Ha ragaszkodsz hozzá – mondta Jeremiah győzelemittas
pillantást vetve rám.
– Szép virágok – jegyeztem meg. Az asztal közepén egy kék
vázában vadvirágok díszelegtek.
– Nash hozta – válaszolta Naomi.
Legszívesebben bevertem volna az öcsém pofáját, hogy letöröljem
M

róla azt a beképzelt vigyort.

y

Szóval virágot hozott egy nőnek, aki hozzám két szót is alig szólt.
Bo

Nash tudhatta volna, hogy nincs értelme kihívás elé állítania.

ok

Mocskosan játszottam. Akkor is, ha nem érdekelt a győzelem.

s

Csak azt akartam, hogy Nash veszítsen.

∞
MIKÖZBEN ETTEM, és Naomi vendégeivel beszélgettem, a nőt figyeltem.
Waylay és Nash között foglalt helyet, aki gyakorlatilag félrelökött az
útból, mintha székfoglalót játszottunk volna. A beszélgetés
lendületes, a hangulat vidám volt.
Naomi nevetett, csevegett és figyelt, miközben folyamatosan
szemmel tartotta a vendégek tányérját és poharát, repetát és
desszertet kínálva olyan profi eleganciával, mint aki egész életében
másokról gondoskodott.
Kedves volt, figyelmes és vicces. Kivéve velem.
Jó, lehet, hogy egy kicsit seggfejként viselkedtem. De én személy
szerint ezt nem tartottam akkora bűnnek, hogy Jégvárosba
száműzzön miatta.
Észrevettem, hogy minden alkalommal, amikor Sloane vagy
Chloe szóba hozták az iskolakezdést, Naomi elsápadt, és néha
elnézést kérve bement a házba.
Jeremiah-val a fodrászkodásról és a Whiskey Barberről beszélt.
Justice-szal és Tallulah-val a kávéról meg a kis vállalkozásokról.
Ráadásul gond nélkül mosolygott minden apró baromságon, ami
elhagyta a testvérem száját. De nem számít, milyen sokáig
bámultam, ő egyszer sem nézett rám. Én voltam a láthatatlan
vacsoravendég, és ez egyáltalán nem tetszett.
– Liza J. korábban történeteket mesélt a gyerekkorotokról Nashsel
– mondta Justice.
M

El tudtam képzelni, mely sztorik jutottak a nagyanyám eszébe.

y

– A kőpárbajról a patakban, vagy a kéménytől induló

Bo

kötélpályáról? – kérdeztem az öcsémtől.

ok

– Mindkettőről – válaszolta Nash mosolyogva.

s

– Nem semmi gyerekkorunk volt – mondtam Justice-nak.

– A szüleitek is veletek éltek? – kérdezte Waylay. Ártatlan kérdés
volt ez egy gyerektől, aki tudta, milyen, amikor az ember nem a
szüleivel lakik.
Nagyot nyeltem, és valami kibúvót kerestem.
– A szüleinkkel éltünk, amíg az édesanyánk meg nem halt –
felelte Nash.
– Sajnálattal hallom. – Ezt Naomi mondta, és ezúttal kurvára
engem nézett.
Mereven biccentettem.
– Naomi, elhoztad már Waylay iskolai laptopját? – tette fel a
kérdést Sloane. – A testvérem azt mondta, Chloéjé egy kicsit
rendetlenkedik.
 – Igen, mindig, amikor megnyitom az internetet, újraindul. Hogy
nézzek a koromnak megfelelő videókat a YouTube-on internet
nélkül? – szólt közbe Chloe.
– Vagy, nem is tudom, mondjuk, hogyan csináld meg a házi
feladatodat nélküle? – piszkálta Sloane.
– Megnézhetem, mi a baja – ajánlotta fel Waylay.
Chloe barna szeme elkerekedett.
– MTMI-s lány vagy?
– Az micsoda? – kérdezte Waylay gyanakodva.
– Matematika, természettudományok, műszaki ismeretek és
informatika – magyarázta Sloane.
– Ja. Kocka cuccok – tette hozzá Chloe.
Sloane belekönyökölt az unokahúga oldalába.
M

– Áu! Nem rossz értelemben mondtam. A kockák ügyesek.

y

Menők. Ők azok, akik felnőttként cégvezetők lesznek, és rengeteg

Bo

pénzt keresnek – mondta Chloe. Waylay-re pillantott. – A kockák

ok

határozottan királyok.
s

Waylay-nek még a füle is elpirult.

– Anya mindig azt mondta, hogy a kockák lúzerek – jegyezte meg
halkan, aztán Naomira nézett. – Szerinte azok, akik lányos ruhát
vesznek fel és szépen megcsinálják a hajukat… rosszak.
Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy levadásszam Tinát, és
bedobjam a picsáját a patakba, amiért nem olyan édesanya volt,
amilyenre a lányának szüksége lett volna.
– Anyukád sok dologgal nincsen tisztában, picim – mondta
Naomi, miközben megsimogatta Waylay haját. – Nem értette meg,
hogy az emberek többfélék, és nem biztos, hogy csak egyetlen dolgot
szeretnek. Viselhetsz lányos ruhákat meg sminket, miközben
rakétát építesz. Vehetsz fel kosztümöt, és játszhatsz baseballt.
Lehetsz milliomos, és dolgozhatsz a pizsamádban.
 – Anyukád nem szereti a lányos ruhákat meg a szép hajat? –
mordult fel Chloe. – Nem tudja, miről marad le. A tavalyi
születésnapomra kétszer is lecseréltem az egész ruhatáramat, plusz
kaptam egy íjat meg nyilakat. Legyél önmagad. Ne engedd, hogy
olyan parancsolgasson neked, aki nem szereti a divatot.
– Hallgass Chloéra, akinek mindjárt eggyel kevesebb hot dog lesz
a tányérján… Waylon, fekszik! – szólalt meg Liza.
A kutyám megdermedt lopás közben.
– Akkor is látunk, ha közben nem mozogsz, te lökött –
emlékeztettem az állatot.
Waylay kuncogott.
Waylon duzzogva visszamászott az asztal alá. Másodpercekkel
később észrevettem, hogy Waylay letört egy falatot a hot dogjából, és
M

óvatosan bedugta a kockás terítő alá.

y

Naomi is meglátta, de egyiküket sem köpte be.

Bo

– Ha elhoztad a laptopodat, megnézhetem most is – ajánlotta fel

ok

Waylay.
s

– Hát, ha vacsora után technikai tanácsadást tartasz – kezdte

Tallulah, előhúzva egy nagy iPadet a táskájából –, ezt nemrég vettem
az üzlethez, és nem tudom átmásolni az adatokat a régiről.
– Tíz dollár egy munka – közöltem az asztalra csapva.
Mindenki rám nézett. Waylay elmosolyodott.
– Waylay Witt nem dolgozik ingyen. A legjobbat akarjátok? Akkor
fizessetek érte – jelentettem ki.
A halvány mosoly sugárzó vigyorrá terebélyesedett, amikor
Tallulah előrántott egy tízdolláros bankjegyet a pénztárcájából, és
odanyújtotta a kislánynak.
– Én vagyok az első fizető ügyfeled – jegyezte meg büszkén
Tallulah.
– Sloane néni! – sziszegte Chloe.
 Sloane mosolyogva kereste meg a pénztárcáját.
– Tessék, itt egy húszdolláros a fáradozásaidért. Divat kisasszony
mézet csepegtetett a szóközre, amikor teát csinált magának.
Waylay eltette a pénzt, aztán munkához látott.
Ezúttal Naomi a szemembe nézett. Nem mosolygott, nem
hálálkodott, nem üzente, hogy bújjak vele ágyba ma este. De akkor
is ott csillogott valami a tekintetében. Valami, amit nagyon
szerettem volna megfejteni.
Aztán a pillanat elillant.
– Elnézést – szólalt meg Naomi, ahogy felállt az asztaltól. – Rögtön
jövök.
Nash nézte, ahogy elsétált; a citromsárga ruha Naomi
napbarnított combját simogatta.
M

Nem hibáztattam a testvéremet. Azonban ennek ellenére nem

y

engedhettem, hogy megkapja a nőt.

Bo

Amikor Jeremiah elrabolta a figyelmét egy focis kérdéssel,

ok

kihasználtam az alkalmat, és követtem Naomit a házba. A redőnyös

s

íróasztal fölé hajolva találtam meg a nappaliban a lépcső mellett.

– Mit csinálsz?
Összerezzent, és megfeszült a válla. Utána megpördült, majd a
háta mögé dugta a kezét. Amikor észrevette, hogy én jöttem be
utána, ingerült lett.
– Szükséged van valamire? Egy pofonra? Egy kifogásra, hogy
lelépj?
Lassan megszüntettem a kettőnk közti távolságot. Fogalmam
sincs, hogy miért csináltam. Csak azt tudtam, hogy összeszorult a
mellkasom, amikor az öcsémre mosolygott, és zavart, hogy ennyire
fagyosan viselkedett velem. Ráadásul minél közelebb mentem
hozzá, annál inkább kimelegedtem.
– Azt hittem, pénzszűkében vagytok – jegyeztem meg, amikor
hátradöntötte a fejét, hogy rám nézzen.
– Ó, fogd be, Viking.
– Csak mondom, Százszorszép, hogy az első munkanapodon
megetettél egy szánalmas mesével, hogy elveszítetted az összes
megtakarításodat, és muszáj eltartanod az unokahúgodat. Most meg
úgy néz ki, hogy a fél megyét te eteted.
– Ez egy batyus buli, Knox. Amúgy te vagy az egyetlen, aki semmit
nem hozott. Ráadásul nem azért csináltam, hogy bulizzunk egy jót.
Tetszett, ahogy a nevemet mondta, amikor haragudott rám. A
francba, egyszerűen imádtam a nevemet hallani a szájából.
– Halljam akkor. Miért hívtad meg magadhoz a fél várost?
– Ha elárulom, tennél mindkettőnknek egy szívességet, és
elhúznád innen a csíkot?
M

– Persze – hazudtam.
y

Az ajkába harapott, és kinézett az udvarra a vállam fölött.

Bo

– Oké. Chloe miatt csináltam.

ok

– Vacsorapartit szerveztél egy tizenegy évesnek?

s

Bosszúsan rám nézett.

– Nem! Az az imádnivaló szószátyár a legnépszerűbb kislány
Waylay évfolyamán. Idén egy tanárnőhöz kerültek. Csupán
szerettem volna, hogy legyen lehetőségük ismerkedni és együtt lógni
egy kicsit.
– Hatodikosokat akarsz összehozni?
Naomi állkapcsa megfeszült, és keresztbe fonta karját a
mellkasán. Nem bántam, mert ezzel a mozdulattal még jobban
kiemelte a dekoltázsát.
– Te nem érted, milyen érzés úgy végigsétálni a városon, hogy
közben mindenki elítél pusztán amiatt, hogy ki a rokonod –
sziszegte.
Még közelebb mentem hozzá.
 – Ebben óriásit tévedsz.
– Oké. Rendben. Tökmindegy. Azt akarom, hogy Waylay-nek
legyenek igazi barátai az iskolában, és ne csak arról pletykáljanak,
hogy ő Tina Witt elhagyott lánya.
Valószínűleg okos terv volt. Nekem ott volt az öcsém meg Lucian
az első sulis napon, amikor ideköltöztünk. Senki nem mert rosszat
mondani egyikünkről sem az iskolában, mert a falka mindenkit
megvédett.
– Akkor mit csinálsz? – kérdeztem, ahogy elvettem tőle a noteszt,
amit eddig a kezében szorongatott.
– Knox! Ne!
– S.O.S. Iskolakezdési Tennivalók – olvastam fel hangosan. –
Elmenni a laptopért. Időpontot egyeztetni a tanárnővel. Új ruhákat
M

és iskolai felszerelést vásárolni. Pénzt szerezni. – Füttyentettem. –

y

Az utolsó után jó sok a kérdőjel.

Bo

Naomi a notesz felé kapott, de nem engedtem, hogy elvegye,

ok

inkább lapoztam egyet benne. Találtam egy újabb listát, és még

s

egyet.
– Te aztán tényleg szereted a listákat – állapítottam meg.
A kézírása az elején szép, precíz volt, de minél lejjebb ért a listán,
annál inkább sugárzott a betűiből a pánik. A nőnek rengeteg gondja
volt. De nem sok mindent tehet, ha a lap aljára firkált
bankszámlaegyenleg valós információt közölt.
Ezúttal hagytam, hogy elvegye tőlem a noteszt. Ledobta az
asztalra a háta mögött, és felemelte a borospoharát.
– Ne üsd bele az orrod a dolgomba, Knox – jelentette ki. Az arca
kipirult, és már nyoma sem volt a fagynak gyönyörű mogyoróbarna
szemében. Minden alkalommal, amikor mély lélegzetet vett, melle a
mellkasomat súrolta, amivel egyre jobban elvette az eszemet.
– Tudod, nem kell egyedül csinálnod – mondtam.
 A szabad kezével gúnyosan rácsapott a homlokára.
– Persze! Kérjek alamizsnát vadidegenektől. Ez miért nem jutott
eddig az eszembe? Ettől nem úgy néznék ki a törvény szemében,
mintha képtelen lennék ellátni egy gyereket. Probléma megoldva.
– Nem baj, ha alkalomadtán elfogadsz egy kis segítséget.
– Nem segítségre van szükségem. Hanem időre – erősködött,
miközben megfeszült a válla, és ökölbe szorította a kezét. – Sloane
említette, hogy talán lesz egy részmunkaidős állása a könyvtárban,
miután elkezdődik az iskola. Azzal gyűjthetnék pénzt autóra. Meg
tudom csinálni. Csak időre van szükségem.
– Ha szeretnél több műszakot vállalni a Honky Tonkban, szólj. –
Mintha azt akartam volna, hogy a nő útja mindenáron keresztezze
az enyémet. Ostoba, veszélyes játékot játszottam.
M

– Mondja ezt a férfi, aki azt mondta rám, hogy „öntelt, nyivákoló
y

púp vagyok a hátán”, és megpróbált azonnal kirúgni. Bocsánat, ha

Bo

soha nem kérek tőled segítséget.

ok

– Ó, ne már, Naomi! Mérges voltam.

s

Úgy nézett rám, mintha legszívesebben felgyújtott volna.

– És? – kérdezte célzatosan.
– És mi? Mondtam néhány dolgot, mert mérges voltam. Nem
szabadott volna meghallanod. Nem az én hibám, hogy kihallgattál
egy magánbeszélgetést.
– Két másodperccel azután ordítottad, hogy kiléptem a
helyiségből! Ilyet nem lehet csinálni! A szavaknak erejük van.
Érzéseket ébresztenek az emberekben.
– Akkor kapcsold ki az érzéseidet, és lépjünk túl rajta –
javasoltam.
– Talán ez a legröhejesebb dolog, amit életemben hallottam.
– Azt kétlem. Tinával nőttél fel.
A benne lévő fagyosság olvadt lávává változott.
 – Tényleg Tinával nőttem fel. Kilencéves voltam, amikor
hallottam, hogy azt mondta a legjobb barátnőmnek, hogy inkább
nélkülem játsszanak, mert túl sznob vagyok a szórakozáshoz.
Tizennégy éves koromban megcsókolta a fiút, akiről tudta, hogy
tetszik nekem, aztán a fejemhez vágta, hogy túl sokat nyivákolok,
ezért soha senkinek nem fogok kelleni.
Kurva jó. Ezért utáltam beszélgetni az emberekkel. Előbb vagy
utóbb mindig rátapintasz valami érzékeny pontra.
Beletúrtam a hajamba.
– Aztán jött Knox Morgan. Aki nem akar a közelemben lenni,
mert a defektív, öntelt és nyivákoló személyiségem ellenére
mégiscsak vonzódik a testemhez.
– Nézd, Százszorszép. Ne vedd magadra.
M

– Nagyon is magamra veszem.

y

– Sokat agyalhattál ezen, ha ennyire feldühít. – Talán nem én

Bo

voltam az egyetlen, aki nem tudott aludni.

ok

– Rohadj meg, Knox!

s

Valaki bekopogott a bejárati ajtón, amitől Naomi összerezzent.

Kilöttyent a bor a poharából.
– Elnézést, zavarok? – A szúnyogháló túloldalán álló nő néhány
centivel alacsonyabb volt Naominál, és szürke kosztümöt viselt.
Sötét haját szoros kontyba kötötte.
– Ööö – sikerült Naominak kinyögnie, miközben a kezével
igyekezett letörölni a bort a mellkasáról. – Uh.
– Yolanda Suarez vagyok. A gyermekvédelemtől.
Ó. A picsába.
Naomi hullamerev lett mellettem. Levettem az asztal tetejéről a
papír zsebkendős dobozt, és Naomi felé nyújtottam.
– Tessék – mondtam.
Amikor csak szó nélkül meredt a látogatóra, kihúztam néhány
zsebkendőt a dobozból, és elkezdtem felitatni a kilöttyent italt.
Kábé kétszer értem a dekoltázsához, mire magához tért, és
rácsapott a kezemre.
– Ööö… Üdvözlöm. Ez nem az én borom – jelentette ki Naomi
elkerekedett szemmel. A látogató tekintete az üres pohárra tévedt,
amit Naomi továbbra is a kezében tartott. – Mármint az enyém.
Nem tudom, ezt miért mondtam. De nem iszom sokat.
Felelősségteljes vagyok. És ritkán kiabálok férfiakkal a
nappalimban.
– Oooooké. Morgan rendőrfőnök itt van? Ő kért meg, hogy
ugorjak be – közölte Yolanda hűvösen.
M
y
Bo
ok
s
 15. FEJEZET

KNOX VÁSÁROLNI MEGY

Naomi

Még két nappal később is mini szívrohamokat kaptam, amikor

valaki bekopogott az ajtón. Valóban Nash hívta meg Yolandát,
Waylay szociális munkását, hogy be tudjon mutatni minket
egymásnak. Csak arra nem számított, hogy a nő pont akkor bukkan
fel, amikor Knox Morgan nyakába zúdítom az életem során
M

felhalmozódott összes traumámat.

y
Bo

A bemutatkozás rövid volt és rendkívül kínos. Yolanda

ok

átnyújtotta a gyámsági kérelem egy másolatát, és éreztem, hogy

s

közben elkönyvelt egy sikoltozó hisztérikának, aki túlságosan

szereti a bort. A dolog jó oldala, hogy Waylay szerencsére
udvariasan viselkedett, és nem emlegette, hogy zöldségekkel
kínoztam az étkezések alatt.
Olyan sokat kattogtam az informális találkozáson, hogy végül
meggyőztem magam arról, hogy alig éltem túl a kihallgatást, és
Yolanda Suarez utál engem. Az új küldetésem nem csupán az volt,
hogy „elfogadható” gyámnak ítéljenek… eldöntöttem, hogy én leszek
a legjobb gyám, akit Észak-Virginia valaha látott.
A következő napon kölcsönkértem Liza kocsiját, és bemasíroztam
a knockemouti turkálóba. Az üzlet négyszáz dollárt fizetett az
egyedi készítésű, alig használt menyasszonyi ruhámért. Aztán ittam
egy kávét Justice-nál, és egyenesen hazamentem, hogy
véglegesítsem az iskolakezdési bevásárlólistát.
– Találd ki, mit fogunk ma csinálni! – mondtam Waylay-nek,
miközben ebédre elfogyasztottuk a szendvicseinket meg a répánkat
a hátsó teraszon.
Sütött a nap, és a patak lustán gurgulázott, ahogy a közelben
csordogált.
– Biztos valami unalmasat – jósolta Waylay, miközben egy újabb
réparudat dobott a válla fölött az udvarra.
– Sulis bevásárlás.
Gyanakodva nézett rám.
– Ilyen létezik?
– Hát persze. Gyerek vagy. A gyerekek nőnek. Kinövik a régi
ruhájukat, és újat kell nekik venni.
M

– Vásárolni viszel… ruhákat? – kérdezte Waylay lassan.

y

– Meg cipőket. És iskolai felszerelést. A tanárnőd még nem

Bo

válaszolt az e-mailemre, ezért elkértem Chloe anyukájától a listát. –

ok

Hadartam, mert ideges voltam. Waylay-jel még alakulóban volt

s

köztünk a kötődés, és hajlandó voltam megpróbálkozni azzal, hogy

megvásárolom a szeretetét.
– Kiválaszthatom én a ruhákat?
– Te fogod hordani őket. De fenntartom a vétó jogát, hátha úgy
döntesz, hogy szőrmekabátot vagy velúrmelegítőt akarsz. Viszont
egyébként igen. Te választhatsz.
– Hú! Oké – mondta.
Nem ugrált fel-le örömében, és ölelt át úgy, mint ahogy
elképzeltem. De a szája sarkában halvány mosoly játszott, miközben
a sajtos-pulykás szendvicsét ette.
Ebéd után felküldtem Waylay-t az emeletre készülődni, miközben
én a plázáról összeszedett kutatásomat tanulmányoztam, amit a
könyvtárban nyomtattam ki. Csupán félig verekedtem át magam az
üzletek leírásán, amikor valaki bekopogott a bejárati ajtón. Féltem,
hogy egy újabb „meglepetés” látogatás Yolandától, ezért átfésültem a
hajamat az ujjaimmal, megnyaltam a fogaimat, nehogy rúzsfoltosak
legyenek, és becsuktam az íróasztal tetejét, hogy ne ítélhessen el a
noteszekkel és listákkal kapcsolatos megszállottságom miatt.
Azonban Yolanda helyett a világ legidegesítőbb férfiját találtam a
verandámon farmernadrágban, szürke pólóban és
napszemüvegben. A haja a feje tetején egy kicsit rövidebbnek tűnt.
Gondolom, ha az ember borbélyüzletet vezet, bármikor levágathatja
a haját. Bosszantott, mennyire vonzó a maga komor, szakállas,
tetovált valójában.
– Helló, szomszéd! – üdvözölt.
– Ki vagy te, és mit csináltál a szőke Oszkárral? – kérdeztem.
M

– Induljunk – mondta, és hüvelykujjával a kocsijára bökött.

y

– Micsoda? Hova? Mit keresel itt?

Bo

– Liza J. szólt, hogy szükséged lenne egy fuvarra. Én vagyok a

ok

sofőröd.
s

Megráztam a fejemet.
– Ó, nem! Ma nem fogok belemenni veled ebbe.
– Nem szórakozom, Százszorszép. Szállj be a kocsiba.
– Bár csábító az ajánlat, Viking, sulis bevásárlásra viszem Waylay-
t. Nem tűnsz olyan szomszédnak, aki élvezi, ha lányokkal
vásárolgat.
– Nem tévedsz. De lehet, hogy olyan szomszéd vagyok, aki kiteszi
a lányokat a plázánál, és értük megy, amikor végeztek.
– Ne vedd sértésnek, de nem. Olyan sem vagy.
– Állhatunk itt még egy óráig, és vitatkozhatunk ezen, vagy
beszállhatsz az autóba. – Szinte vidámnak látszott, és ettől rögtön
gyanakodni kezdtem.
– Miért nem vehetem kölcsön Liza kocsiját? – Ez volt a terv. Nem
tetszett, amikor nem a tervek szerint alakultak a dolgok.
– Most nem lehet. Neki is kell. – Oldalra hajolt, és bekiabált a
házba. – Waylay, nyomás! Indul a busz.
Hallottam a sürgölődést az emeleten, amikor az unokahúgom
elfelejtette megjátszani, hogy mennyire hidegen hagyja ez az egész.
Knox mellkasára tettem a kezemet, és hátratoltam, amíg
mindketten a verandán nem álltunk.
– Ide figyelj, rendkívül fontos ez a vásárlás. Próbálok kötődést
kialakítani Waylay-jel, és ezelőtt soha nem volt sulis bevásárláson.
Szóval, ha bármit csinálsz, amivel ezt tönkreteszed, inkább Uberrel
megyünk a plázába. Sőt, ezt is fogjuk csinálni.
Knox ezt rendkívül szórakoztatónak találta.
– És hogy fogod ezt kivitelezni, amikor olyan régi a telefonod,
M

hogy applikációkat sem lehet letölteni rá?

y

A francba.
Bo

Waylay berobbant a nappaliba, és páros lábon landolt, mielőtt

ok

unott arckifejezést erőltetett magára.

s

– Szia! – köszönt Knoxnak.

– Knox visz be minket a városba – magyaráztam mindenféle
lelkesedés nélkül.
– Király. Mégis mennyi mindent akarsz venni, ha egy egész
furgon kell hozzá? – töprengett Waylay hangosan.
– A nagynénéd azt mondta, hogy a fél plázát meg szeretné
vásárolni. Gondoltam, jobb, ha felkészülten érkezem – válaszolta
Knox.
Elkaptam a halvány mosolyt Waylay arcán, mielőtt lesétált a
veranda lépcsőjén, és megszólalt:
– Essünk túl rajta.

∞
A GYANAKVÁSOM TOVÁBB ERŐSÖDÖTT, amikor beszálltunk az autóba, és
találtam ott egy kávét és egy smoothie-t nekem és Waylay-nek.
– Mire játszol? – kérdeztem Knoxtól, amikor beült a volán mögé.
Nem foglalkozott velem, inkább homlokráncolva elolvasott egy
üzenetet.
Habozott, amitől rossz előérzetem lett.
– Lizával minden rendben? Történt valami a Honky Tonkban?
– Nyugi, Százszorszép. Mindenki és minden rendben.
Válaszolt az üzenetre, aztán beindította az autót.
Nyugatra indultunk, és becsatlakoztunk az észak-virginiai lassú
közlekedésbe. Ismét ellenőriztem a pénzemet, mialatt Knox és
Waylay egymással csevegtek. Kizártam a fejemből a hangjukat, és
igyekeztem elnyomni a szorongást. Tegnap a könyvtárban
M

bejelentkeztem a bankfiókomba, és ellenőriztem az egyenlegemet.

y

Pénzszűkében voltunk. A pincérnői műszakok és az ingyen albérlet

Bo

segítettek. Azonban a jövedelmemmel nem tudtam volna

ok

lenyűgözni a bíróságot, főleg akkor nem, ha még egy autót is vettem

s

volna.
Három lehetőségem maradt: 1. Nappali munkát vállalni, amíg
Waylay iskolában van. 2. Kölcsönvenni a nyugdíj-
megtakarításomból. 3. Eladni a házamat Long Islanden.
Összerezzentem. Az a ház sokkal többet jelentett nekem három
hálószobánál és két fürdőszobánál. Hatalmas lépés volt egy még
grandiózusabb tervben. Sikerült egy jó állást szereznem Warner
családjának befektetési vállalatában, belezúgtam Warnerbe, és
vettem egy szép házat, ahol elkezdhettük volna építeni a családi
fészkünket.
Ha eladom, végérvényesen búcsút intek ennek az álomnak. Aztán
hova megyek, amikor hat hónap múlva megszűnik az átmeneti
gyámságom Waylay fölött?
 Mire odaértünk a plázához, a megbánás és az elbukás
nyomorában dagonyáztam.
– Köszönjük a fuvart! – mondtam Knoxnak, aki már telefonon
beszélt valakivel, de csak egyszótagú kérdésekből és válaszokból állt
az egész kommunikáció. A kávémat szorongatva pattantam ki a
járműből.
Waylay kimászott a hátsó ülésről, és becsukta a kocsi ajtaját.
Arra számítottam, hogy Knox gyorsan elhajt, kipufogógáz-felhőt
hagyva maga mögött, de ehelyett ő is kiszállt, és zsebre tette a
telefonját.
– Mit csinálsz?
– Te is velünk vásárolsz? – kérdezte Waylay. Nem
szörnyülködött… inkább izgatottnak tűnt.
M

Elmehetsz a fenébe, Knox Morgan.

y

– Nekem is fel van írva néhány dolog a bevásárlólistámra.

Bo

Gondoltam, megmutathatnátok, hogyan kell ezt csinálni, hölgyeim.

ok

Beléptünk a légkondicionált plázába, és miután Waylay egy futó

s

pillantást vetett felém, elindult egy kiegészítőket áruló üzlet felé.

Mihelyst eltűnt a boltban, megragadtam Knox tetovált karját.
– Mit csinálsz?
– Vásárolok.
– Nem szoktál vásárolni. Nem jársz plázába.
A sarkán billegett, és láthatóan remekül szórakozott.
– Ez ténymegállapítás?
– Olyan fickó vagy, aki addig hordja a ruháit, amíg szét nem
foszlanak, és utána vagy elkezdesz olyasmit felvenni, amit az egyik
nőrokonodtól kaptál karácsonyra, vagy megrendeled az internetről
ugyanazt a ruhadarabot, amit korábban viseltél. Nem jársz plázába.
Nem vásárolsz lányokkal.
Knox belépett a személyes terembe. A szeme, ami ezen a napon
inkább szürke volt, mint kék, elkomolyodott.
– Zavar, ha csatlakozom hozzátok?
– Igen! Mit keresel itt, Knox? Próbálok közelebb kerülni Waylay-
hez. Eddig bármit is csináltam, nem tudtam áttörni a védőfalait.
Tizenegy éves korára hibátlan pókerarcot fejlesztett ki a rengeteg
csalódás miatt, amit át kellett élnie. Szeretném látni a mosolyát. Az
igazi mosolyát.
– Jézusom, Naomi! Nem azért jöttem, hogy ezt elcsesszem.
– Akkor miért vagy itt?
Waylay kopogott az üzlet ablakán, és felemelt két fülbevalót a
füléhez, ami ki sem volt lyukasztva. Felemeltem a hüvelykujjamat,
és gondolatban felírtam a listára, hogy „el ne felejtsük kilövetni
Waylay fülét”.
M

– Megvan rá az okom. Ahogy arra is, hogy miért nem árulom el

y

neked.
Bo

– Ez nem elfogadható válasz.

ok

Már majdnem egymáshoz értünk, és a testemet összezavarta a

s

hideg légkondicionáló meg a forróság, amely Knox szemkápráztató

testéből sugárzott.
– Egyelőre elégedj meg ezzel a válasszal.
– Ezért vagy szingli – mutattam rá. – Egyetlen épeszű nő sem
fogadná ezt el.
– Azért vagyok szingli, mert az akarok lenni – vágta rá.
Épp bosszankodni akartam, amikor eldöntötte, hogy témát vált.
– Szóval próbálod megvásárolni Way szeretetét?
– Igen. A lányok szeretik az ajándékokat.
– Te is szereted az ajándékokat? – faggatott.
Megráztam a fejemet.
– Nem, Knox. Dehogy. Én imádom az ajándékokat.
Ez volt az igazság. Tényleg imádtam őket.
 Warner félgőzzel vetette bele magát az elmúlt években a
karácsonyba meg a születésnapokba, azt éreztetve velem, hogy
anyagias vagyok, amikor kimutattam a csalódottságomat a
meggondolatlan, rossz méretben választott ajándékai miatt.
Knox halványan elmosolyodott.
– Szóval miből finanszírozod ezt a kiruccanást? Tudom, mennyit
keresel a Honky Tonkban.
A nyakamat nyújtogattam, hogy ellenőrizzem, Waylay még
biztosan az üzletben van-e. Épp egy rózsaszín-lila fonott hajpántot
próbált fel. Baromi aranyosan nézett ki, és legszívesebben
bementem volna a boltba, hogy odarángassam a kasszához, és
megvegyem neki.
– Nem mintha közöd lenne hozzá, de eladtam a menyasszonyi
M

ruhámat.
y

– Olyan rosszul áll a helyzet? – kérdezte.

Bo

– Rosszul?
ok

– Eladtál egy menyasszonyi ruhát, hogy kifizesd az unokahúgod

s

iskolai felszerelését. Nincs telefonod. Még kocsid sem.

– Van telefonom – vágtam rá, előkeresve Liza régi Blackberryjét,
és Knox arcához emeltem.
– Az E betű most esett ki a billentyűzetből.
A francba. Az E sok szóban szerepel.
– Nincs szükségem az ítélkezésedre. Oké? Ma az a legfontosabb,
hogy megvegyük Waylay iskolai felszerelését. A többit majd
megoldom. Szóval csináld a dolgodat, én meg elkényeztetem az
unokahúgomat ajándékokkal.
Visszatért a félmosoly az arcára, amivel megbolondította az
idegrendszeremet.
– Áll az alku.
Elindultam a bolt felé, aztán megtorpantam, hogy a kirakatban
gyönyörködjek. Egy forró, kemény mellkas ütközött a hátamnak.
– Baj van? – kérdezte Knox. A szakálla a fülemet csiklandozta.
Szembefordultam vele, és összeszorítottam a fogamat.
– Nem fogsz ma békén hagyni minket, ugye?
– Nem – felelte, és a hasamra tette a kezét, miközben betolt a
boltba.

∞
BIZTOSRA VETTEM, hogy el fogjuk veszíteni az első tiniboltban, de
mindegyiket kibírta. Még a cipővásárlást is. Sőt a véleményét is
elárulta, amikor Waylay megkérdezte, és pofákat vágott, hogy
elterelje a figyelmét, amíg kilyukasztják a fülét.
Az unokahúgom ragyogott. A rideg, flegma viselkedése kezdett
eltűnni a második pár cipőnél, és teljesen elolvadt, amikor
M

ragaszkodtam hozzá, hogy megvegyünk egy rózsaszín-citromsárga

y
Bo

virágos ruhát. És ez még azelőtt történt, hogy Knox előkapta a

bankkártyáját, látva Waylay hangos sóhajtozását egy rózsaszín cipő
ok
s

fölött, amit virágok díszítettek.

– Miért tapogatod a homlokodat, Naomi néni? – faggatott Waylay.
– Próbálom ellenőrizni, nincs-e lázam, mert biztos, hogy
hallucinálok. – A másik magyarázat az volt, hogy véletlenül sikerült
egy alternatív valóságba csöppennem, amiben Knox Morgan rendes
pasi, aki szeret vásárolni.
Összefutottunk Waylay iskolai barátnőjével, Ninával – a jó
leheletű, fekete hajú lánnyal. Örültem, hogy bemutatkozhattam a
lány apukáinak, Isaacnek és Gaelnek, akik látszólag azt is
elfogadták, hogy Knox úgy mutatkozott be, mint aki kizárólag a
sofőrünk. Nina megkérdezte, hogy Waylay elmehet-e velük a
játékgépekhez. Örömmel mondtam igent, és épp telefonszámot
cseréltem Isaackel, amikor Knox előhúzott egy húszdollárost a
pénztárcájából.
– Vadulj meg, Way – mondta az unokahúgomnak.
– Hűha. Köszi!
– Ne vegyél túl sok édességet – kiáltottam utána. – Még nem
vacsoráztunk!
Legyintett a válla fölött, és biztos voltam benne, hogy a mozdulat
azt jelentette, nem fog hallgatni rám. Knoxhoz fordultam.
– Miért vagy még itt? Minden boltba elkísértél minket.
Folyamatosan a telefonodat nézegeted, mint egy kamasz. Ráadásul
magadnak semmit sem vettél. Nagyon összezavarsz és idegesítő
vagy.
Az arckifejezése kiismerhetetlen maradt, és nem válaszolt.
– Na jó. Akkor én befejezem a saját bevásárlásomat.
M

Mivel a bőröndömből éltem, tényleg szükségem volt új

y

fehérneműre. Nem azért tértem be a Victoria’s Secretbe, hogy

Bo

lerázzam. De úgy sejtettem, hogy Knox Morgan semmilyen

ok

körülmények között nem fog követni abba az üzletbe.

s

Épp a leárazott termékek között válogattam, amikor mogorva

kisugárzást éreztem a közelemben. A hátam mögött állt meg, és
keresztbe fonta karjait a mellkasán. Úgy döntöttem, hogy nem
foglalkozom vele.
Azonban azt nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy minden
alkalommal, amikor egy nő belépett a boltba, megtorpant, és
alaposan megbámulta a férfit.
Nem hibáztattam őket. Knox igazságtalanul jóképű volt. Kár, hogy
a személyisége rettenetes volt.
Két normális bugyi között vacilláltam, de folyamatosan
visszatértem egy csipkedíszítésű selyemdarabhoz, amikor az eladó
elindult felém.
– Előkészítsek önnek egy próbafülkét? – kérdezte.
 Átgondoltam. Legalább Knox oda nem tudna követni.
– Megveszi ezeket – jelentette ki a viking, miközben kirántotta a
bugyikat a kezemből, és odaadta az eladónak.
Leesett az állam, ahogy benyúlt a tárolóládába, és kihúzott még
három darabot a nem túl praktikus, pokoli szexiből is. Egy
rózsaszínt, egy lilát és egy pirosat. Aztán megragadott egy aranyos,
bokszerstílusú bugyit, amit piros szívecskék díszítettek.
– Meg ezeket is kérjük.
Az összeset a nőnek adta, aki ravaszul rám mosolygott, mielőtt a
kasszához masírozott.
– Knox, nem veszem meg mindet – sziszegtem.
– Fogd be – vágta rá, ahogy elővette a bankkártyáját.
– Ha akár csak egy pillanatra is megfordult a fejedben, hogy
M

megengedem, hogy fehérneműt vegyél nekem…

y

Félbeszakította a tirádámat, amikor átölelte a vállamat a karjával,

Bo

és befogta a számat a kezével.

ok

– Tessék – szólalt meg, a pultra csúsztatva a kártyáját.

s

Addig mocorogtam az ölelésében, amíg lehajtott fejjel megszólalt:

– Ha ez kell ahhoz, hogy kisétáljunk ebből a kurva üzletből,
anélkül hogy elájulnék az átkozott merevedésemtől, megveszem
neked a kibaszott fehérneműt.
Számításaim szerint másodjára emlegette, ahogy a hímtagja
reagál rám. Nem voltam akkora hazug, hogy letagadjam, mennyire
élvezem, hogy ő is pont olyan helyzetben van, mint én: beindul a
testi dolgoktól, de minden más kiábrándítja.
Abbahagytam a mocorgást, amikor maga elé húzott. Mivel a
hátam a teste elejéhez simult, nagyon is éreztem állítása
tagadhatatlan bizonyítékát. A testem az agyam engedélye nélkül
reagált, és azonnal elöntött a hév. Féltem, hogy ölben kell majd
kivinnie az üzletből.
 – Ez hihetetlenül illetlen volt – jegyeztem meg, keresztbe téve a
karomat a mellkasomon, miközben kisétáltunk a boltból. Továbbra
is átölelt.
– Azt akartad, hogy vegyek valamit. Vettem.
– Fehérneműt. Nekem – sipítottam.
– Fáradtnak tűnsz – mondta önelégülten.
– Fáradtnak? Teljesen kimerültem. Egy csomót sétáltunk a
plázában. Az összes pénzemet elköltöttem. Fáradt vagyok. Éhes. De
leginkább összezavarodtam, Knox! Állandóan gonoszkodsz, aztán
ma megjelensz, és szép fehérneműt vásárolsz nekem?
– Lehet, hogy eszedbe jutok majd, amikor viseled – mondta,
miközben előreszegezte a tekintetét.
– Te vagy a legrosszabb.
M

– Szívesen. Még van egy megálló – közölte, megfogva a kezemet.

y

Fáradt voltam. Annyira kimerültem, hogy nem volt kedvem

Bo

veszekedni. Túl fáradt, hogy megnézzem, melyik boltba rángatott

ok

be.
s

– Mr. Morgan. – Egy sötét kecskeszakállú, magas, vékony kölyök

integetett nekünk. – Pont most fejeztük be – árulta el.
Egy mobiltelefon-üzletben voltunk. Megvetettem a lábamat, de
Knox simán a pulthoz húzott.
– Ügyes időzítés, Ben.
– Tessék – mondta a kölyök, egy vadonatúj telefont tolva elém. –
Telepítve tettük a tokba. Ha szüksége lenne segítségre a régi
kontaktjai letöltéséhez a felhőből, örömmel állunk rendelkezésére.
Az új telefonszámát a doboz belsejében találja.
Meglepetten, fáradtan, éhesen, egy kicsit mérgesen és nagyon
összezavarodva bámultam a telefont, aztán Knoxot.
– Köszönjük – mondta Knox Bennek, aztán odaadta nekem a
telefont.
 A tokján csillogó százszorszépek voltak.
– Vettél nekem egy mobilt?
– Induljunk – vágta rá. – Éhes vagyok.
Hagytam, hogy kihúzzon az üzletből, és csak az ajtónál jutott
eszembe, hogy intsek, és köszönetet mondjak Bennek.
Félúton voltunk a játékgépekhez, amikor az agyam elkezdett
működésbe lépni.
– Azért rángattál végig az egész átkozott plázán, hogy kifárassz, és
ne maradjon energiám veszekedni veled a telefon miatt, ugye?
– Hamburger, sushi vagy pizza? – kérdezte.
– Hamburger. Knox?
Továbbsétált.
– Knox! – Megböktem a vállát, hogy felhívjam magamra a
M

figyelmét.
y

Amikor rám nézett, nem mosolygott, de beképzeltnek sem tűnt.

Bo

– Kellett egy telefon. Szereztem neked. Ne fújd fel a dolgot.

ok

– Azzal vádolsz, hogy nyivákolok. Kiabálsz velem, amiért a

s

kocsmádban dolgozom, és azt állítod, hogy a testem az egyetlen

részem, amivel érdemes időt tölteni. Aztán hívatlanul megjelensz a
bevásárlókörutamon, és fehérneműt meg nagyon drága
mobiltelefont veszel nekem.
– Ez nagyjából összefoglalja a helyzetet, mínusz az a rész, hogy
csak a testeddel érdemes foglalkozni.
– Mindig ennyire… ellentmondásos vagy? Ennyire összezavarsz
másokat?
Megállt, és rám nézett.
– Nem, Naomi. Nem vagyok mindig ilyen kibaszottul
ellentmondásos. És ezért téged hibáztatlak. Nem akarok vonzódni
hozzád. Nem akarok egész nap az átkozott plázában kószálni és a
tömegben tülekedni miattad. Átkozottul biztos, hogy nem akarom
látni, ahogy fehérneműket próbálgatsz. Ugyanakkor azt sem
akarom, hogy egyedül legyél otthon, amikor valami hapsi
Knockemoutban utánad érdeklődik.
O-ó.
– Valami hapsi? Ki az?
– Nem tudom. Justice és Wraith elintézik. Majd felhívják Nasht,
ha szükséges – válaszolta komoran.
– Hogy érted, hogy „elintézik”? – Holttestet, ponyvát és
szigetelőszalagot képzeltem magam elé.
– Ne törődj vele.
Nevetni kezdtem, és nem bírtam abbahagyni. Nem tehettem róla.
Az elmúlt négy évben olyan párkapcsolatban éltem, ahol mindent
nekem kellett elintézni. Az összes vacsoraasztal-foglalást. Minden
M

nyaralást. A szennyest. A bevásárlást.

y

Erre alig két hete vagyok ebben a városban, és a mogorva fickó,

Bo

aki többnyire utál, képes volt gondoskodni rólam.

ok

Lehet, hogy egy napon találok majd valakit, aki egyszerre kedvel
s

és hajlandó megosztani velem a terheket. Vagy talán egyedül

végzem, ahogy Tina megjósolta.
– Most idegösszeomlásod van? Mert tuti, hogy jobb dolgom is van,
mint azt végignézni.
– Ó, remek – feleltem, elfojtva a hisztériámat. – Visszatért a
mogorva Knox. Hogy néz ki ez a hapsi?
– Justice szerint úgy néz ki, mint valami Henry Golding nevű
fickó.
– Henry Golding, a dögös színész, vagy Henry Golding, egy helyi
motoros? – Ez rendkívül fontos különbség volt.
– Nem ismerek Henry Golding nevű motorost. De a hapsi rólad
érdeklődött a kávézóban. Justice azt állította, hogy majdnem
megőrült, amikor észrevette a testvéred fényképét a kassza mögött.
Ezt soha nem fogom lemosni magamról.
– Ismered?
Ezúttal rajtam volt a sor hárításban.
– Mehetnénk Waylay-ért, hogy aztán együnk egy hamburgert?

M
y
Bo
ok
s
 16. FEJEZET

A HÍRHEDT STEF

Naomi

Hazafelé beírtam Nina apukáinak telefonszámát a csillogó-villogó új

telefonomba. Nem ezek voltak benne az első telefonszámok. Knox
már elmentette Liza, a Honky Tonk, Sherry, Waylay iskolája és a
Café Rev számát.
Sőt, a sajátját is.
M

Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. És őszintén szólva olyan

y
Bo

átkozottul fáradt voltam, hogy nem tudtam ezen kattogni. Főleg,

ok

amikor nagyobb gondom is akadt.

s

A nagyobb gond a kunyhó lépcsőjén ült egy pohár borral a

kezében.
– Maradjatok a kocsiban – morogta Knox.
De már félig kiszálltam.
– Semmi baj. Ismerem.
Waylay, aki a hátsó ülésen nyomorgott a bevásárolt holminkkal,
lehúzta az ablakot, és kidugta a fejét.
– Ki ez?
– Stef – válaszoltam.
Az említett férfi letette a bort, és széttárta a karját.
A karjaiba rohantam. Stefan Liao volt a világ legtökéletesebb
férfija. Okos volt, vicces, figyelmes, felháborítóan nagylelkű, és
olyan szép, hogy szinte fájt ránézni. Egyetlen fia egy
ingatlanfejlesztő édesapának és egy applikációfejlesztő
édesanyának, így vállalkozói szellemmel és kiváló ízléssel született.
Én pedig valahogyan elég szerencsés voltam ahhoz, hogy a
legjobb barátja lehettem.
Szorosan átölelt, és megforgatott.
– Még mindig hihetetlenül haragszom rád – közölte vigyorogva.
– Köszönöm, hogy akkor is szeretsz, amikor haragszol rám –
válaszoltam, ahogy a nyaka köré fontam a karjaimat, és mélyen
belélegeztem drága parfümje illatát.
A látványa, az ölelése segített abban, hogy stabilabbnak érezzem
magam.
– Bemutatsz Szöszinek és a Szörnynek? – kérdezte Stef.
– Még nem végeztem az öleléssel – méltatlankodtam.
M

– Siess. A Szörny úgy néz rám, mintha le akarna lőni.

y

– Inkább viking, mint szörny.

Bo

Stef hátradöntötte a fejemet, és megpuszilta a homlokomat.

ok

– Minden rendben lesz. Ígérem.

s

Könnyek szöktek a szemembe. Hittem neki. És ez a

megkönnyebbülés elég volt ahhoz, hogy a könnyek Niagara-
vízesésként árasszanak el.
– Hová tegyem a szarjaidat? – morogta Knox.
Ez rögtön elapasztotta a Niagara-vízesést. Megfordultam, és
észrevettem, hogy alig egy lépésre áll tőlünk.
– Komolyan?
– Dolgom van, Százszorszép. Nincs időm egész este itt állni, és
nézni, ahogy Henry Goldinggal smárolsz.
– Henry Golding? Nem rossz – mondta Stef.
– Waylay, gyere, ismerd meg a barátomat – kiáltottam.
Waylay csak úgy ragyogott a vásárlástól, a játéktól és a
hamburgertől, ezért elfelejtett bosszankodni.
 – Waylay Witt. Knox Morgan. Ő Stefan Liao. Röviden Stef. És Way.
És Leif Erikson, amikor mogorva.
Stef vigyorgott. Knox morgott. Waylay Stef csillogó okosórájában
gyönyörködött.
– Örvendek a találkozásnak. Hasonlítasz a nagynénédre – mondta
Stef Waylay-nek.
– Tényleg? – Waylay nem igazán szörnyedt el ettől az állítástól, és
azon törtem a fejem, hogy vajon a bevásárlás fejtette-e ki
varázslatos hatását. Gól.
Azonban Knox úgy nézett ki, mint aki legszívesebben szétszedte
volna Stefet.
– Mi a bajod? – tátogtam neki.
Úgy bámult rám, mintha én tehettem volna a hirtelen
M

hangulatingadozásáról.
y

– Knox – üdvözölte Stef a kezét nyújtva. – Nem köszönhetem meg

Bo

eléggé, hogy vigyáztál a csajomra.

ok

Knox morogva bámulta a felé nyújtott kezet, mielőtt megrázta.

s

A kézfogás a szükségesnél jóval tovább tartott.

– Miért fehérednek el az ujjaik? – kérdezte tőlem Waylay.
– Ez olyan férfias dolog – magyaráztam.
Szkeptikusnak tűnt.
– Mint az, hogy negyvenöt percig kakilnak?
– Igen, valami olyasmi – feleltem.
Végül befejeződött a kézfogás, és a két férfi néma szempárbajt
vívott egymással. Ha nem vigyáztam volna, mire észbe kapok,
előkerülnek a péniszek és a vonalzó is.
– Knox ma nagylelkűen elvitt minket vásárolni – magyaráztam
Stefnek.
– Nekem rózsaszín cipőt, Naomi néninek bugyit és telefont vett.
– Kösz ezt az információt, Way. Miért nem mész be, és maradsz
inkább csendben? – javasoltam a ház felé lökdösve őt.
– Az attól függ. Megehetem az utolsó jégkrémszendvicset?
– A tiéd, ha a szádba tömöd, és inkább hallgatsz.
– Öröm veled üzletelni. Később találkozunk, Knox!
A férfi már félúton volt a kocsijához.
– Miattam ne menj el – kiáltott utána Stef.
Knox erre nem válaszolt, de hallottam valami morgást az
irányából.
– Várj – mondtam Stefnek. – Majdnem a pláza fele ott van a
kocsija hátsó ülésén, nem akarom, hogy elhajtson a cuccunkkal.
Pont akkor értem utol, amikor kinyitotta az ajtaját.
– Knox, várj!
– Mi van? Nem érek rá. Dolgom van.
M

– Adnál egy percet, hogy kiszedjem Waylay ipari mennyiségű

y

holmiját a hátsó ülésről?

Bo

Knox megeresztett néhány rendkívül színes káromkodást, aztán

ok

föltépte a hátsó ajtót. Annyi szatyrot akasztottam a csuklómra,

s

amennyit csak tudtam, mielőtt győzött a frusztrációja. Odavitte az

összes új holmit a verandához, és letette egy halomba Stef mellé.
– Tényleg kaptál új fehérneműt – jegyezte meg Stef, ahogy
belepillantott a Victoria’s Secret szatyorba.
Újabb mély morgás tört elő Knox mellkasából, aztán
visszatrappolt a kocsijához.
Nagyot sóhajtottam, és utánaszaladtam.
– Knox!
– Jézusom, asszony – motyogta felém fordulva. – Mi van már
megint?
– Semmi. Csak… köszönöm a mai napot. Rengeteget jelentett
Waylay-nek. Meg nekem.
Amikor elfordultam, hogy visszamenjek a házhoz, kinyújtotta a
kezét, és elkapta a csuklómat.
– A jövőbeli kérdéseidre vonatkozóan, Százszorszép. Mindig te
vagy a bajom.
Fogalmam sincs, miért tettem, amit tettem, de megcsináltam.
Lábujjhegyre emelkedtem, és megpusziltam az arcát.
Még akkor sem mozdult, amikor Steffel besétáltunk a házba, és
bevittük magunkkal a tucatnyi szatyrot.

∞
MIUTÁN WAYLAY A VÁSÁRLÁSTÓL teljesen kimerülve elaludt a
szobájában, pizsamát vettem fel, és azon töprengtem, miért
hagytam nyitva a gardróbom ajtaját. Aztán eldöntöttem, hogy biztos
Waylay volt. Meglepett, hogy milyen hatással van egy pluszember a
háztartásra. A fogkrémes tubust gondatlanul középen nyomják meg.
M

Eltűnnek a csemegék. És a távirányító soha nem ott van, ahol

y
Bo

hagytam.
Határozottan becsuktam a gardrób ajtaját, és visszamentem a
ok
s

földszintre.
A hátsó ajtó nyitva volt, és a szúnyoghálón keresztül láttam Stefet
a verandán. A hátsó teraszomból tündérországot varázsolt a
citromfüves gyertyákkal.
– Egy szót sem szólhatsz erről a szüleimnek – jelentettem ki
bármiféle bevezető nélkül, ahogy kiléptem a teraszra.
Stef felpillantott a tálcáról, amin puccos húsok és sajtok
sorakoztak.
– Hogy jut ilyen egyáltalán az eszedbe? Mindig a Naomi-csapatot
erősítem – jelentette ki.
– Tudom, hogy szoktál beszélni velük.
– Csak mert anyukáddal minden hónapban randizunk a
gyógyfürdőben, az még nem jelenti, hogy be foglak köpni, Witty.
Ráadásul azt sem árultam el nekik, hogy meglátogatlak.
– Egyelőre nem találtam ki, hogyan meséljek nekik Waylay-ről.
Egy órán keresztül kellett győzködnöm anyát a telefonban, miután
szökevény menyasszony lettem, hogy ne gondolja meg magát az
utazással kapcsolatban. Tudom, ha elárulnám nekik, mi folyik itt,
azonnal leszállnának a hajóról, és egy szempillantás alatt repülőre
pattannának.
– Igen, a szüleid képesek lennének erre – értett egyet, ahogy felém
nyújtott egy pohár bort. Egy egész rekesszel hozott magával. – A
szörnyed fel akar falni, mintha egy tucat csípős csirkeszárny lennél.
Leültem mellé a székre.
– Miért ezzel kezded?
– Ez a legsürgetőbb.
M

– Nem arra vagy kíváncsi, hogy miért hagytam ott Warnert az

y

oltárnál? Vagy hogy mi a francért vettem fel a telefont, amikor a

Bo

testvérem segítséget kért tőlem?

ok

Hosszú lábait feltette a terasz korlátjára.

s

– Tudod, hogy soha nem bírtam Warnert. Majd’ kiugrottam a

bőrömből örömömben, amikor felszívódtál. Csak azt szerettem
volna, ha engem is beavatsz a terveidbe.
– Sajnálom – mondtam sután.
– Ne kérj mindig bocsánatot.
– Saj… sajt?
– A saját életedet kell élned. Ne kérj bocsánatot másoktól a
döntésekért, amiket magadért hozol.
A józan gondolkodású legjobb barátom. Nem ítélkezik. Nem
kételkedik. Csupán feltétlenül szeret és támogat… meg persze
néhányszor a szemembe mondja a kíméletlen igazságot. Egy volt a
millióból.
– Igazad van. Szokás szerint. De akkor is szólnom kellett volna,
hogy szökött menyasszony leszek.
– Persze hogy szólnod kellett volna. Bár hatalmas örömmel töltött
el, amikor láttam, hogy Warner anyja az egész gyülekezet előtt
osztotta meg a fiával az eltűnésed hírét. Komikus volt, ahogy
igyekeztek megőrizni a hidegvérüket, és megvédeni a tökéletes
hírnevüket. Ráadásul hazavittem magammal az egyik násznagyot.
– Kit?
– Pault.
– Ügyes. Jól nézett ki szmokingban – jegyeztem meg.
– Anélkül még jobban.
– Hurrá!
– Ha már szóba került a jó szex. Térjünk vissza a szörnyedre.
Félrenyeltem a boromat.
M

– Nem szexelek a szörnnyel. „Önteltnek” és „nyivákolónak”

y

nevezett, plusz azt mondta, hogy „púp vagyok a hátán”. Bunkó.

Bo

Állandóan kiabál velem, vagy panaszkodik rám. A fejemre olvassa,

ok

hogy nem vagyok az esete. Mintha azt szeretném, hogy bukjon rám
s

– morogtam.
– Miért suttogsz?
– Mert ott lakik – mutattam a poharammal Knox házának
irányába.
– Óóó! Mogorva szomszéd. A kedvenc klisém.
– Amikor először látott, szemétnek nevezett.
– A rohadék.
– Hát, igazából azt hitte, Tina vagyok, amikor egy kávézónyi
vadidegen előtt ordibált velem.
– A gyengén látó rohadék.
– Istenem, szeretlek – sóhajtottam.
– Én is téged, Witty. Szóval, hogy tisztázzuk, egészen biztosan
nem szexelsz a dögös, mogorva, tetovált szomszédoddal, aki bugyit
és telefont vett neked?
– Ötezer százalék, hogy nem szexelek Knoxszal. Ráadásul csak
azért jött el velünk vásárolni, mert hallotta, hogy egy férfi engem
keresett a városban.
– Azt állítod, hogy egy mogorva, védelmező dögös pasi a
szomszédod, és nem szexelsz vele? Milyen kár.
– Mi lenne, ha nem Knoxról beszélnénk, hanem inkább
elárulnám, hogy miért léptem le csikorgó kerekekkel a templom
parkolójából, és lettem hajléktalan Knockemoutban?
– Arról se feledkezz meg, hogy nincs autód – tette hozzá.
Mélyet sóhajtottam.
– Nem fogom elfelejteni.
– Hozom a desszertet, amit a szobádban rejtettem el – ajánlotta
M

fel Stef.
y

– Bárcsak heteró lennél – mondtam.

Bo

– Ha bárki kedvéért heteróvá válnék, az csak te lennél – vágta rá,

ok

miközben poharát az enyémhez koccintotta.

s

– Honnan vannak ezek a poharak? – kérdeztem homlokráncolva.

– A kocsimból. Mindig van nálam.
– Hát persze.

∞
KEDVES NAOMI!

Apáddal nagyszerűen érezzük magunkat, bár nem szoktál

értesíteni minket, hogy mi történik az életedben. Barcelona
gyönyörű volt, de még szebb lett volna, ha tudnánk, hogy a lányunk
nem zuhant depresszióba, vagy élt át valamiféle életközépi válságot.
Befejeztem a bűntudatkeltést. Látnod kellett volna az
idegenvezetőnket, Paolót. Szemrevaló fickó. Küldök róla egy
fényképet. Szingli, ha szeretnéd, hogy hazavigyek egy szuvenírt.
Szeretlek,
Anya

M
y
Bo
ok
s
 17. FEJEZET

FÉRFI A FÉRFIVAL

Knox

Rohadt korán volt ahhoz, hogy valaki az ajtómon dörömböljön. Az

illető megérdemli, ami rá vár. Felrántottam magamra egy
melegítőalsót, és lebotladoztam a lépcsőn, miközben igyekeztem
kidörzsölni az álmot a szememből.
– Ajánlom, hogy valaki halott legyen – motyogtam, és majdnem
M

keresztülestem Waylonon, aki az utolsó három lépcsőfokon

y
Bo

felgyorsított.
ok

– Mi van? – kérdeztem, ahogy ajtót nyitottam.

s

A felháborítóan jóképű Stef – hülye, félrevezető becenév – drága

napszemüvege mögül fürkészett.
– Neked is jó reggelt – üdvözölt. Elegáns rövidnadrágot és olyan
inget viselt, ami csak azokon a vékony fickókon mutat jól, akik
órákat töltenek az edzőteremben.
A kutyám kiverekedte magát a verandára, és imádattal nézett fel
a betolakodóra.
– Hát ki az ügyes fiú? Ki a gyönyörű? – gügyögte Stef, miközben
lehajolt, hogy megsimogassa.
Waylon élvezte a figyelmet.
Megdörzsöltem az arcomat.
– Mit akarsz?
Mr. Tenyérbemászó felemelt két papír kávéspoharat.
 – Beszélgessünk.
Kivettem egyet a kezéből, és betrappoltam a konyhába. Waylon
rögtön utánam jött, mert várta a reggelijét.
Levettem a kávéspohár tetejét, és belekortyoltam, miközben
előhoztam a kutyakaját.
Miután lerendeztem Waylont, bedugtam a fejemet a csap alá, és
hideg vizet zúdítottam rá, hogy magamhoz térjek.
Ahogy feljöttem levegőért, észrevettem, hogy egy kéz felém
nyújtja a törölközőt.
Köszönet nélkül elvettem, és megszárítkoztam.
– Miért hozol nekem kávét ilyen borzalmasan korán?
– Természetesen azért, hogy Naomiról beszéljünk. Azt hittem,
ennél gyorsabb a felfogásod.
M

– Az, amikor nem vernek fel álmomból.

y

Na jó, lehet, hogy nem az alvás miatt voltam mérges. Inkább

Bo

azért, mert álmomban Naomi cseresznyepiros ajkai épp

ok

bemelegedtek, amikor ez a seggfej beállított.

s

– Bocsánat. Gondoltam, ez a beszélgetés nem várhat – mondta,

ahogy kihúzott egy széket a konyhaszigetnél.
Összegyűrtem a törölközőt, és a mosogatóba hajítottam.
– Most jön az a rész, amikor figyelmeztetsz, hogy kopjak le a
csajodról?
Stef kiröhögött.
– Valami vicceset mondtam?
– Te olyan heteró vagy, aki tele van teherrel, ami mindent
megbonyolít – közölte a pultra könyökölve.
– Addig maradhatsz, amíg megiszom ezt a kávét, utána
kihajítalak.
– Rendben. Értékelem, hogy vigyázol Naomira. Amikor
meghallottad, hogy egy idegen kérdezősködik róla a városban,
elvitted innen őt meg Waylay-t, hogy biztonságban legyenek. Nincs
hozzászokva ahhoz, hogy valaki ennyire vigyázzon rá.
– Nem azért tettem, mert be akarok jutni a bugyijába.
– Nem, bár szeretnél bejutni. Mert nem vagy hülye. Azért
csináltad, mert meg akartad védeni. Szóval annak ellenére, hogy
van ez a szexi Kukalakó Oszkár-kisugárzásod, véleményem szerint
így is messze túlszárnyaltad Warnert.
Odafigyeltem, hogy az arckifejezésem semmit ne áruljon el, mert
nem akartam kimutatni, mennyire felkeltette az érdeklődésemet ez
az új téma.
– Warner kihasználta. Próbáltam figyelmeztetni rá. A francba,
még a hapsival is elbeszélgettem. De Naomi azt tette, amit mindig.
– Eltakarította mások szemetét – vágtam rá.
M

Stef felvonta a szemöldökét.

y

– Nocsak, nocsak, nocsak. Nézzenek oda, valaki odafigyel rá!

Bo

Waylon nagyot böfögött a padlón. Leült az üres tányérja mellé,

ok

mintha arra várt volna, hogy varázslatos módon újabb étel kerüljön
s

bele.
– Mire célzol?
– Naomi egész életében igyekezett kárpótolni másokat a testvére
miatt, aki amúgy nagyon gáz. És ennek végül mindig Naomi issza
meg a levét. Ő volt a tökéletes diák. Megszerezte a tökéletes állást.
Férjhez akart menni a tökéletes fickóhoz. Erre most egy tizenegy
évesről akar gondoskodni egy idegen helyen, abban a reményben,
hogy talán elég jó lehet ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a
szüleinek ismét összetörjön a szíve.
Beletúrtam a hajamba.
– Mi közöm nekem ehhez az egészhez?
Stef vigyorogva felemelte a kezét.
– Nézd. Megértem, ha a „nem érdekel” fázisban tartasz.
Naominak egyáltalán nincs szüksége egy olyan szenvedélyes
kapcsolatra, ami csupa bonyodalom lesz a problémáid miatt. De ha
továbbra is úgy fogsz vigyázni rá, mint tegnap tetted, nem fogjuk
összeakasztani a bajszunkat.
– És ha nem?
– Ha kihasználod a barátságos természetét, akkor hatalmas
problémáink lesznek egymással. Nagyon kreatív módszereket tudok
kitalálni, hogy megbánd, ha seggfejként viselkedsz vele.
Tökös lépés volt. Ezt a javára írtam. Beállítani kávéval egy
vadidegen házába, aztán megfenyegetni őt. Ez olyasmi volt, amit én
is megtettem volna, mínusz a kávé.
– És milyen kreatív problémát kénytelen most megoldani az a
seggfej Warner?
M

Stef nagyot kortyolt a kávéjából.

y

– Egyelőre hagyom, hogy megtegye csodálatos hatását az a

Bo

megaláztatás, hogy otthagyta az oltárnál a nő, akiről azt állította a

ok

barátainak, hogy „rangján aluli”. De ha még egyszer a közelébe

s

megy, tönkre fogom tenni.

– Mit követett el? – faggattam.
Nagyot sóhajtott, és megint belekortyolt a kávéjába.
– Tegnap estig nem voltam tisztában a részletekkel, és
felesküdtem a titoktartásra.
– Annyira rossz?
Stef állkapcsa megfeszült.
– Annyira rossz – értett egyet.
Nem tetszett, hogy Naomi megbízott ebben a fickóban. Hogy ő
tudott a titkairól, nekem meg találgatnom kellett. Ráadásul több
tucat dolog eszembe jutott, amit a rossz kategóriába lehetett volna
sorolni. És bármelyik miatt érdemes lenne összetörni egy seggfej
állkapcsát.
 – Ajánlom, soha ne legyen annyira ostoba, hogy betegye a lábát
ebbe a városba – jelentettem ki, miközben letettem az üres
poharamat.
– Bocs, hogy ezt kell mondanom – szólalt meg Stef, és rám nézett,
miközben Waylont simogatta –, de határozottan van olyan ostoba.
Plusz, hova menjen, amikor rájön, hogy Naomi oldotta meg az
összes problémáját, amivel valaha szembetalálkozott? Így is
mindennap ír neki e-mailt. Csak idő kérdése, mire kideríti, hol van.
– Várni fogom – mondtam komoran.
– Helyes. Egy ideig én is maradok. Legalábbis amíg nem tudom,
hogy minden rendben van Naomival. Viszont nem lehetek minden
percben mellette. Jó tudni, hogy más is vigyáz rá.
– Nem fogadná vissza, ugye? – Magamat is megleptem a
M

kérdéssel.
y

Stef láthatóan élvezte, hogy feltettem a kérdést.

Bo

– Nem. De annyira lágyszívű, hogy talán megpróbálna segíteni,

ok

hogy talpra tudjon állni.

s

– Bassza meg.
– A csajunk semmit sem szeret jobban, mint rátenni a kezét egy
katasztrófára, és kicsinosítani. – Hosszú, sokatmondó pillantást
vetett rám, de engem nem érdekelt a célozgatása.
Én nem voltam katasztrófa. Semmi baj nem volt velem.
Kibaszottul tisztán láttam az életemet.
– Rendben. Szóval, addig is mit csinálunk?
– Pénzszűkében van. A megtakarítása nagy részét elköltötte az
esküvőre.
Kibaszott romantikusok. Soha nem jut eszükbe, hogy a dolgok
rosszul is elsülhetnek.
– Nem szereti a kölcsönt és az alamizsnát. Bár talán nem lesz
választása, amikor a szülei megneszelik, hogy mi folyik itt.
 – Az ördögi ikerre mérgesen berobognak a városba, és
megpróbálnak gondoskodni a szerencsétlen jó testvérről –
tippeltem.
Szalutált nekem.
– Ez nagyjából összefoglalja az egészet.
Felsóhajtottam.
– Nincs se kocsija, se számítógépe. Elvállalt néhány műszakot a
kocsmámban.
Azonban az nem elég ahhoz, hogy huzamosabb ideig eltartson
belőle egy kétfős családot. Ráadásul a legjobban fizető műszak az
éjszakai, ami azt jelenti, hogy valakinek vigyáznia kell Waylay-re.
Az egyedülálló édesanyák a világ legkevésbé elismert
szuperhősei.
M

Stef elővette telefonját a hátsó zsebéből, és matatott valamit a

y

képernyőjén.
Bo

– Be fogom vetni az elbűvölő meggyőzőképességemet, és

ok

ráveszem, hogy adja el a házát. Csak két éve vásárolta, de egészen

s

nagy önerőből, és az ingatlanárak jelentősen megemelkedtek azon a

környéken. Azzal egy időre megoldhatná az anyagi problémáit.
Elkezdtek forogni a kerekek a fejemben, mert valami nem
hagyott nyugodni.
– A könyvtáros említett valami részmunkaidős állást, ha
megkapja a támogatást. Elintézhetem, hogy az övé legyen a nyertes
pályázat.
Stef rám nézett a telefon képernyője fölött.
– Jóra használod azt a lottónyereményt?
Szóval Mr. Tenyérbemászó nyomozott utánam. Nem volt igazán
titok. Ráadásul én ugyanezt tettem volna a helyében.
– Pontosan mivel foglalkozol? – kérdeztem.
Pötyögés közben vállat vont.
 – Egy kicsit ezzel. Egy kicsit azzal. Ismerek egy fickót, aki el tudja
intézni a házat. Amint Naomi rábólint, ajánlatot fogunk rá kapni
egy, maximum két hét alatt – jósolta Stef.
Megittam a kávém maradékát.
– Szóval nem élt együtt a seggfejjel?
– Hivatalosan nem. Warner az esküvő után költözött volna oda
hozzá. A vonakodó rohadék szerette a saját lakását. Főleg, hogy
Naomi takarított, főzött és mosott rá ott is. Remélem, hogy az a
barom most is épp a mocskos alsógatyájában zokog egy tál
konzervlevesbe.
Egy pillanatig némán bámultam.
– Ki a fasz vagy te?
– Én? – Stef felnevetett, és zsebre tette a telefonját. – A legjobb
M

barátja. Naomi olyan, mintha a családom lenne.

y

– És ti soha…?
Bo

Beképzelten ült a széken, és várta, hogy befejezzem a mondatot.

ok

– Soha nem…?
s

– Soha nem… randiztatok?

– Nem, leszámítva a végzős bált, miután Tinát rajtakapták az
iskola öltözőjében, ahogy Naomi partnerének a farkát szopta.
Rohadék Tina.
– Naomival jóban-rosszban együtt voltunk, mielőtt ez fogalommá
alakult volna. Eddig soha nem hagyott cserben, és megbocsátott
azért a néhány alkalomért, amikor nem álltam mellette. Ő a
legcsodálatosabb nő, akit ismerek, beleértve az anyját is, aki szintén
rohadt fantasztikus. Nem szeretem, amikor valaki ujjat húz a
családommal.
Ezt tiszteltem benne.
– Ezt a morgást annak veszem, hogy egyezséget kötöttünk.
Vigyázni fogsz rá. Nem baszol ki vele. És együtt elintézzük, hogy a
harmadik kibaszott köcsög Warner meg se tudja közelíteni.
Megint bólintottam.
– Rendben.
– Add ide a telefonodat – mondta felém nyújtva a kezét.
– Miért?
– Vagy azt akarod, hogy Naominak üzenjek, amikor Warner
megjelenik őt keresve?
Odaadtam neki a mobilt. Stef a mogorva arcom elé emelte, hogy
feloldja a képernyőzárat.
– Hú. Vajon akkor is feloldana, ha mosolyognál?
– Nem tudom. Soha nem próbáltam.
Stef elvigyorodott.
– Kedvellek, Knox. Biztos, hogy nem érdekel a csajunk?
M

– Egészen biztos – hazudtam.

y

Stef némán tanulmányozott, mielőtt megszólalt.

Bo

– Hm. Vagy ostobább vagy, mint amilyennek látszol, vagy jobban

ok

hazudsz, mint gondoltam volna.

s

– Befejezted? Örülnék, ha elmennél a házamból.

 18. FEJEZET

MINDENKI SZÉPÍTKEZIK

Naomi

– Meglepetés! – kiáltotta Stef, ahogy beállt egy üres parkolóhelyre

közvetlenül a Whiskey Barber előtt.
O-ó.
– Mit keresünk itt? – kérdeztem.
– „Vissza az iskolába” fizura – válaszolt Stef.
M

– Tényleg? – tette fel a kérdést Waylay az ajkába harapva. Nem

y
Bo

tudta ügyesen alakítani az unott kamasz szerepét, és rögtön

ok

gyanítottam, hogy ez jó ötlet lesz, akkor is, ha meg kell

s

kockáztatnom, hogy összefutok Knoxszal.

– Halálosan, kedvesem – felelte Stef, miközben kipattant az
elegáns Porsche volánja mögül. Ajtót nyitott az unokahúgomnak. –
Az iskola első napja mindenki számára tiszta lap. Ráadásul az
értékelések alapján ez a legjobb fodrászat a környéken.
Kiszálltam, és csatlakoztam hozzájuk a járdán.
Stef mindkettőnket átölelt.
– Először a hajunk. Aztán ebéd. Aztán manikűrös. Aztán
divatbemutató, hogy kiválasszuk a megfelelő öltözékeket az első
napra.
Elvigyorodtam.
– Öltözékeket?
– Kikíséred Way-t a buszhoz. Olyasmit kell felvenned, amiről
üvölt, hogy „felelősségteljes, de dögös nagynéni” vagy.
Waylay kuncogott.
– A legtöbb anyuka pizsamában vagy izzadt edzőcuccban szokott
jönni.
– Pontosan. Muszáj megmutatnunk a világnak, hogy a Witt nők
erősek és divatosak.
Vágtam egy grimaszt.
Stef rajtakapott, és türelmetlenül összefonta a karját.
– Mit mondtam neked mindig, Naomi? És te is figyelj ide, Way!
– Amikor jól nézel ki, jól érzed magad – idéztem fel.
– Ügyes kislány. Na, vonszoljátok be a csinos kis popótokat az
üzletbe.
A Whiskey Barber beltere menőbb volt, mint bármelyik szalon,
M

ahol valaha jártam. A tompa pasztellszínek és a nyugtató zene

y

helyett, ami a legtöbb fodrászszalonban elengedhetetlen kellék, itt

Bo

téglafalak voltak, és ‘70-es évekbeli rockzene szólt. Fekete-fehér

ok

fényképek lógtak stílusos keretekben a huszadik század eleji

s

Knockemoutról. Egy egész falat beterítettek a kancsók és

whiskysüvegek. Egzotikus virágok foglalták el a recepcióspult
asztalát és a bárpultot.
A váróterem inkább tűnt egy VIP-szektornak a bőrkanapékkal és
az üvegasztalokkal. A betonpadlót mű marhabőr borította.
Menőnek tűnt, sőt egy kicsit steampunknak. Nagyon drágának.
A barátomhoz fordultam, és lehalkítottam a hangomat.
– Stef, tudom, hogy kedves szeretnél lenni, de a pénz…
– Fogd be azt az ostoba, gyönyörű szádat, Witty. Ezt én állom.
Felemelte a kezét, amikor meglátta, hogy tiltakozni akarok.
– Nem vettem neked nászajándékot.
– Miért nem?
Egy hosszú pillanatig szárazon méregetett.
 – Persze. Sejtetted, hogy ez lesz.
– Nézd, levágatod a „vőlegényem úgy szereti a hajamat, ha
hosszú” frizurádat valami olyanra, amit te szeretnél. Az imádnivaló,
okostóni unokahúgod pedig olyan stílust kap, amivel felkelti a kis
hatodikos köcsögök érdeklődését.
– Lehetetlen veled vitatkozni, ugye tudod?
– Akkor spórolj az energiáddal, és fejezd be.
– Üdvözlet, hölgyeim és uram! – kiáltotta Jeremiah egy díszes
tükörrel ellátott fodrászszéktől, amit bíborvörös köpennyel takartak
le. – Ki áll készen arra, hogy ma megváltozzon az élete?
Waylay mellém somfordált.
– Komolyan beszél?
Stef megfogta az unokahúgom vállát.
M

– Ide hallgass, törpe. Soha nem tapasztaltad meg az olyan

y

hajvágás csodáját, ami annyira jó, hogy a felhők szétoszlanak, és az

Bo

angyalok dalra fakadnak tőle. Ma igazi megtiszteltetésben lesz

ok

részed.
s

– És ha nem tetszik? – suttogta.

– Ha nem tetszik, a következő állomásunk a Target lesz, ahol
megveszem neked az összes létező hajkiegészítőt, amíg meg nem
találjuk a tökéletes stílust az új hajadhoz.
– A hajad egyedül a tiéd. Te döntöd el, hogy mit akarsz vele
csinálni – biztosítottam.
– Te választod ki, hogyan akarsz a külvilág előtt mutatkozni.
Senki nem döntheti el helyetted, ki vagy – mondta Stef.
Tudtam, hogy Waylay kedvéért mondja ezt, de az igaz kijelentés
bennem is visszhangra lelt. Elveszítettem önmagamat, miközben
igyekeztem meggyőzni valaki mást, hogy az vagyok, akire vágyott.
Elfelejtettem, ki vagyok, mert hagytam, hogy valaki más határozza
meg.
 – Oké – enyhült meg Waylay. – De ha utálom, titeket foglak
hibáztatni.
– Állunk elébe – jegyeztem meg határozottan.
– Helyes – vágta rá Stef, rákoppintva az orromra, aztán Waylay-
ére. – Na, akkor lássunk hozzá – indult el Jeremiah felé.
– Furcsa a barátod – suttogta Waylay.
– Tudom.
– De eléggé bírom.
– Igen. Én is.

∞
TALÁN A MÁSODIK POHÁR PEZSGŐ tehetett róla, amit Jeremiah töltött
nekem. Vagy az, hogy már rég elfelejtettem, mennyire jó érzés,
amikor egy férfi ujjai masszírozzák a fejbőrömet, és játszanak a
M

hajammal. Akármi is volt az oka…fel sem tudom idézni, milyen

y
Bo

régóta ez volt az első alkalom, hogy el tudtam lazulni.

Nem mintha semmi aggódnivalóm ne lett volna. Sok problémával
ok
s

kellett foglalkoznom. Például a gyámsággal. A pénzzel. És azzal,

hogy még mindig nem meséltem a szüleimnek az unokájukról.
De jelenleg egy jóképű férfi istenien masszírozta az ujjaival a
fejemet, gyöngyöző pezsgőt kortyolgattam, és az unokahúgom nem
bírta abbahagyni a kuncogást azon, amit Stasia mondott neki,
miközben a hajszínezővel kezelte a haját.
Stef és Jeremiah mély beszélgetésbe elegyedtek a hajak
textúrájával és a hajápoló termékekkel kapcsolatban. Azon
töprengtem, vajon csak képzeltem-e a közöttük felpattanó szikrákat.
Az elhúzódó mosolyokat, a hosszú, flörtölős pillantásokat.
Stef régóta nem volt párkapcsolatban, és a jóképű, tehetséges
Jeremiah egyértelműen az esete volt.
Motorzúgást hallottam az utcáról. Valaki alaposan megtúráztatta,
mielőtt hirtelen elnémult a hang. Néhány másodperccel később
kinyílt a bejárati ajtó.
– Szia, főnök – kiáltotta Stasia.
Kipukkadt a boldogságbuborékom.
A válaszmorgástól majdnem kiugrott a szívem a mellkasomból,
mintha ideges pillangókat zártam volna egy befőttesüvegbe.
– Maradj – szólt rám Jeremiah, ahogy lenyomott a vállamnál
fogva.
Nem láttam Knoxot. De éreztem a jelenlétét.
– Knox! – üdvözölte Stef.
– Stef!
– Kinyitottam a szememet, és azon töprengtem, vajon mikor
lettek annyira jóban, hogy már a keresztnevükön szólítják egymást.
M

– Szia, Way – mondta Knox egy kicsit kedvesebben.

y

– Szia! – válaszolta az unokahúgom vidáman.

Bo

Hallottam a csizmája közeledtét, mire minden idegszálam

ok

megfeszült. Egyetlen nő sem néz ki jól vizes hajjal egy

s

fodrászszékben. Nem mintha szép akartam volna lenni, vagy

ilyesmi. Bár az a bugyi volt rajtam, amit tőle kaptam.
– Naomi! – üdvözölt rekedt hangon.
Miért éreztem úgy, mintha lángra lobbant volna az alfelem attól,
ahogy kiejtette a száján a nevemet? Egészen elöntött tőle a vágy.
– Knox? – sikerült kinyögnöm.
– Vörös az arcod – jegyezte meg Jeremiah. – Túl meleg a víz?
Stef gúnyosan felhorkant.
Esküszöm, hallottam az önelégültséget a cipőkopogásban, ahogy
Knox lassan az üzlet hátuljába sétált.
Na, nem pont így kell higgadtnak maradni.
Stef halkan füttyentett a fodrászszékről, ahol ült.
– Szikráááák – dúdolta halkan.
 Felemeltem a fejemet a hajmosó tálcából, így alaposan
kiloccsantottam a vizet.
– Mi a bajod? – sziszegtem. – Fogd. Be.
Megadón a levegőbe emelte a kezét.
– Rendben. Bocs!
Ahogy Jeremiah gyengéden visszanyomott, hogy folytassa a
hajmosást, én szinte füstöltem a haragtól. Nem akartam, nem volt
szükségem a szikrákra, arra meg pláne nem, hogy valaki felhívja
rájuk a figyelmet.
Jeremiah törölközőt tekert a vizes hajamra, és visszakísért a
fodrászszékéhez. Waylay mellettem ült, és a különböző frizurákról
beszélgetett Stasiával és Steffel.
– Szóval mi lenne, ha megszabadulnánk a hosszától? – kérdezte
M

Jeremiah, miközben a tükörben a szemembe nézett. Fél kézzel

y

megfogta a vizes hajamat, és a vállam fölé emelte.

Bo

– Nagyon örülnék neki – döntöttem el.

ok
s

∞
ÉPP EGY PÁNIKROHAM közepén tartottam, miközben Jeremiah
lendületesen nyirbálta a hosszú hajamat, amikor Knox visszatért
egy csésze kávéval. Rövid bőrkötényt viselt kopott farmernadrágja
fölött. Tetovált karja, gondosan karban tartott szakálla és viseltes
motorosbakancsa együttes látványától igazi nagybetűs férfinak
nézett ki.
A tekintetünk találkozott a tükörben, amitől elakadt a lélegzetem.
Hosszú szünet után Knox fütyült egyet, és intett a hüvelykujjával
a váróteremben lévő vendégnek. A magas férfi felemelkedett a
fotelből, és elindult hátra.
– Mizu, Naomi néni? – kiáltotta Waylay mögülem. – Még mindig
úgy nézel ki, mint egy nedves felmosórongy?
 A gyerekek szemetek tudnak lenni.
– Még tart az átalakulás – ígérte Jeremiah, végigfuttatva hosszú
ujjait a jelentősen rövidebb hajamban. Magamba fojtottam jóleső
dorombolásomat.
– Milyen a hajad? – kérdeztem az unokahúgomtól.
– Kék. Tetszik.
Olyan ámulattal és izgatottsággal mondta, hogy mosolyt csalt vele
az arcomra. Nem aggódtam tovább azon, hogy túlkompenzálok
valamit, és elkényeztetett bunkót nevelek Waylay-ből, inkább
eldöntöttem, hogy sodródom az árral.
– Mennyire kék? Mint Törpilla?
– Ki az a Törpilla? – faggatott Waylay.
– Kicsoda Törpilla? – mordult fel Stasia. Hallottam, hogy a
M

zsebeiben kutakodik, aztán megszólalt a telefonjából a Hupikék

y

törpikék jól ismert dallama. – Ez Törpilla.

Bo

– Bárcsak nekem is olyan hosszú hajam lenne, mint neki –

ok

jegyezte meg Waylay álmodozva.

s

– Elég rövid volt, mielőtt bejöttetek. De meg fog nőni – mondta

neki Stasia magabiztosan.
Waylay egy pillanatig hallgatott, én meg a nyakamat
nyújtogattam, hogy ránézzek a tükörben.
– Nem én akartam levágatni – árulta el, ahogy a szemembe
nézett.
– Mit mondtál, édesem? – kérdezte Stasia.
– Nem én vágattam le – ismételte meg Waylay. – Anya vágta le.
Büntetésként. Nem adhatott szobafogságot, mert soha nem volt
otthon. Ezért levágta a hajamat.
– Az a kibaszott ri… áucs!
Belerúgtam Stefbe, aztán megfordultam a székemmel.
Waylay vállat vont, ahogy a felnőttek hirtelen elnémultak
körülötte.
– Nem nagy ügy.
Ezzel hitegette magát. Eszembe jutottak az aprócska hajcsatok,
amiket a régi szobájában őrzött. Tina elvett tőle valamit, valamit,
amire büszke volt.
Stef és Stasia rám néztek, miközben én a megfelelő szavakat
kerestem.
De valaki megelőzött.
Knox leejtette a borotvát a fémtálcára, és odament Waylay
székéhez.
– Ugye tudod, hogy ez köcsögség volt?
– Knox, vigyázz a szádra – sziszegtem.
Nem foglalkozott velem.
M

– Anyád azért csinált ilyet, mert boldogtalan és gonosz. Ennek

y

semmi köze hozzád. Nem te okoztad, és egyáltalán nem érdemelted

Bo

meg. Csak seggfejként viselkedett, oké?

ok

Waylay összehúzta a szemét, mintha a csattanóra várt volna.

s

– Igen? – kérdezte óvatosan.

Knox határozottan bólintott.
– Igen. Fogalmam sincs, anyád miért viselkedik úgy, ahogy. Nem
is igazán akarom megtudni. Valami nem stimmel vele, és emiatt
csúnyán viselkedik másokkal. Érted?
Waylay megint bólintott.
– Naomi nénikéd nem hasonlít rá. Nincs összetörve. Valószínűleg
ő is hibázni fog néha, de azért, mert ember, nem pedig, mert gonosz.
Ezért van az, hogy amikor elrontasz valamit… márpedig el fogsz,
mert te is ember vagy, lesznek következményei. Nem fogja levágni a
hajadat, vagy elvenni a vacsorádat. Olyan unalmas büntetéseket fog
kiróni rád, mint a házimunka, a fűnyírás vagy a tévémegvonás.
Érted?
 – Értem – felelte Waylay halkan.
– Innentől kezdve, ha bárki azt állítja, hogy joga van dönteni a te
testedről, kölyök, rúgd picsán az illetőt, aztán keress meg engem –
közölte vele Knox.
Na, basszus. Ettől annyira dögös lett, hogy majdnem leolvadt
rólam a bugyi.
– Meg engem – értett egyet Stef.
Jeremiah ránézett.
– Engem is.
Waylay ajka mosolyra húzódott, és nehezen tudott uralkodni a
vigyorán. Nekem azonban könnybe lábadt a szemem, és egy kicsit
benedvesedtem a bugyim alatt.
– Aztán amikor végeztek a seggbe rúgással, gyere, és keress meg
M

engem – közölte Stasia.

y

– Meg engem. De lehetőleg hozzám fordulj elsőként, mielőtt

Bo

valaki börtönbe kerülne – tettem hozzá.

ok

– Buligyilkos – ugratott Jeremiah.

s

– Érted, Way? – erősködött Knox.

Halvány mosoly játszott az unokahúgom szája sarkában.
– Igen, értem – válaszolta.
– Ebben az esetben térjünk vissza a hajvágáshoz, hogy neked
legyen a legszebb frizurád az egész világon – javasolta Stasia
vidáman.
Rezgett a telefonom az ölemben, mire a képernyőre pillantottam.
Stef: Mondtam, hogy az ikertestvéred genetikai selejt.
Felsóhajtottam, és csúnyán néztem rá, mielőtt válaszoltam.
Én: Én leszek az első, aki pofán veri, amikor visszajön.
Stef: Jó kislány. Plusz kértem egy bikinivonal gyantázást a mani-
pedi mellé.
Én: Gonosz! Miért?
 Stef: A Morgós Tetovált Pasi megérdemli, hogy ágyba bújj vele ez
után a beszéd után. Ja, és Jer a megtestesült jóképűség ötven
árnyalata.
– Mindkettővel egyetértek – szólalt meg Jeremiah, ugyanis a
vállam fölött együtt olvasta velem az üzeneteket.
Stef felnevetett, én meg elvörösödtem.
– Mivel értesz egyet? – érdeklődött Knox.
A mellkasomhoz szorítottam a telefonomat, és visszafordultam a
tükörhöz.
– Semmivel. Senki nem ért egyet semmivel – vágtam rá élesen.
– Lángol a fejed, Százszorszép – állapította meg Knox.
Fontolóra vettem, hogy bebújok a köpeny alá, mint egy
teknősbéka, és életem hátralévő részében ott rejtőzködöm. De aztán
M

Jeremiah visszadugta varázslatos ujjait a hajamba, és valami olyan

y

isteni dolgot csinált a fejbőrömmel, hogy akaratom ellenére

Bo

ellazultam.
ok

Mindenki visszatért a korábbi beszélgetéshez, miközben én

s

rendszeresen lopott pillantásokat vetettem Knoxra.

A férfi nem csupán hőst adott egy kislánynak, de emellett
kompetens borbélynak is tűnt. Soha nem tartottam szexinek a
hajvágást egészen eddig a pillanatig, amikor is Knox izmai
megfeszültek, ahogy vágta és alakította kliense sűrű, sötét haját.
Rengeteg hétköznapi dolog volt szexi, amikor Knox Morgan
csinálta.
– Jöhet a borotva? – mordult föl Knox.
– Te tudod – motyogta a férfi a meleg törölköző alól, ami az arcára
volt terítve.
Lenyűgözve figyeltem, ahogy Knox munkához látott a borotvával
és az édes illatú borotvahabbal barátja arcán.
Sokkal megnyugtatóbbnak éreztem ezt, mint az összes
feszültségoldó videót, amit megnéztem az esküvő szervezése
közben. A borotvával eltávolított hab sima, csillogó bőrt hagyott
maga után.
– Tényleg fontolóra kellene venned – suttogta Jeremiah, miközben
elővett egy hajsütő vasat.
– Mit?
A szemembe nézett a tükörben, majd Knox felé biccentett.
– Inkább kihagyom.
– Öngondoskodás – közölte.
– Már megbocsáss, de micsoda?
– Néhány nő manikűröshöz megy. Mások masszázsra vagy
terápiára. Vannak, akik ellátogatnak az edzőterembe, vagy
elfogyasztják a kedvenc alkoholos italukat. De véleményem szerint
M

az öngondoskodás legjobb formája az eget rengető orgazmusok

y

rendszeres megélése.
Bo

Ezúttal még a fülem töve is elvörösödött.

ok

– Most szöktem meg egy vőlegény és egy esküvő elől. Szerintem

s

egy ideig ez nem opció – suttogtam.

Jeremiah fürgén rendezgette a hajamat a hajsütő vassal.
– Ahogy akarod. De nehogy eszedbe jusson elvesztegetni ezt a
frizurát.
Színpadiasan lerántotta rólam a köpenyt, és a tükörképemre
mutatott.
– Szent sza… ég. – Előrehajoltam, és beletúrtam állig érő
bobfrizurámba. Sötétbarna hajamba rozsdabarna tincsek
vegyültek, és „szexi hullámok” tették még szebbé az összhatást.
Stef nagyot füttyentett.
– A mindenit, Naomi!
Két éven át növesztettem a hajamat a tökéletes esküvői konty
miatt, mert Warner a hosszú hajat szerette. Két évig terveztem egy
olyan esküvőt, ami meg sem valósult. Két évet vesztegettem el,
amikor így is kinézhettem volna. Magabiztosan. Stílusosan. Pokoli
szexin. Még a szemem is világosabbnak tűnt, a mosolyom pedig
szélesebbnek.
III. Warner Dennison soha többé nem vehet el tőlem semmit.
– Mit gondolsz, Naomi néni? – kérdezte Waylay. Elém lépett.
Szőke haját rövidre vágatta, és féloldalas frufrut kért. A haja alsó
rétegeiből halványkék szín sejlett ki.
– Úgy nézel ki, mintha tizenhat éves lennél – nyögtem fel.
Waylay kísérletezve megrázta a fejét.
– Tetszik.
– Imádom – biztosítottam.
– És ettől az új vágástól gyorsabban fog nőni a hajad, ha szeretnéd
M

ismét megnöveszteni – mondta Stasia.

y

Waylay az egyik tincsét a füle mögé tűrte, és rám nézett.

Bo

– Lehet, hogy mégsem olyan rossz a rövid haj.

ok

– Stasia, Jeremiah, csodákra vagytok képesek – mondta Stef,

s

ahogy elővette a pénztárcáját, és pénzt nyomott a kezükbe.

– Köszönjük! – szólaltam meg, és először Stasiát, majd Jeremiah-t
is megöleltem. Knox tekintete találkozott az enyémmel a tükörben
Jeremiah válla fölött. Elengedtem a férfit, és elfordultam. –
Komolyan! Ez fantasztikus.
– Most hova megyünk? – Érdeklődött Waylay, de közben továbbra
is mosolyogva bámulta magát a tükörben.
– Műkörmöshöz – felelte Stef. – A nagynénédnek mintha karmok
lennének a kezén.
Éreztem magamon a hűvös, kékesszürke szempár súlyát, ezért
felpillantottam. Knox megfejthetetlen arckifejezéssel méregetett.
Nem tudtam eldönteni, hogy tetszem neki, vagy mérges.
– Később találkozunk, főnök!
 Éreztem, hogy engem figyel, miközben elindultam az ajtó felé.

KEDVES ANYA ÉS APA!

Remélem, nagyon jól érzitek magatokat a hajón! Nem hiszem el,

hogy mindjárt letelik a három hét.
Itt minden rendben. Van számotokra néhány hírem. Vagyis
igazából ez Tina híre. Oké. Elárulom. Tinának van egy lánya. Ami
azt jelenti, hogy nektek meg egy unokátok. Waylay-nek hívják.
Tizenegy éves, és én vigyázok rá egy ideig Tina helyett.
M

Nagyszerű lány.
y
Bo

Hívjatok fel, amikor hazaértetek, és elmesélem az egész sztorit.

Ha gondoljátok, Waylay-jel elmehetünk hozzátok egy hétvégére,
ok
s

hogy megismerkedhessetek egymással.

Szeretlek titeket,

Naomi
 19. FEJEZET

MAGAS TÉTEK

Naomi

– Nézzenek oda, ki tolta ide a mesés hátsóját – kiáltotta Fi a Honky

Tonk egyik sarkából, ahol az aznapi kínálatot vitte be éppen a
rendszerbe.
Széttártam a karomat, és lassan körbefordultam.
Ki gondolta volna, hogy egy hajvágástól tíz évvel fiatalabbnak és
M

ezerszer pimaszabbnak fogom majd érezni magamat? A rövid

y
Bo

farmerszoknyát nem is említve, amire Stef beszélt rá.

ok

Megérdemelné a legjobb barátnak járó aranyszobrocskát.

s

Miközben arra várt, hogy kijöjjek a próbafülkéből az új

szoknyámban, konferenciahívásban volt az „embereivel”, és
elrendezte, hogy összecsomagolják a holmimat, majd piacra dobják
a Long Island-i házamat.
Aznap este ő vigyázott Waylay-re, és nem voltam benne biztos,
melyikük örült jobban annak, hogy ledarálják a Brooklyn 99 –
Nemszázas körzetet.
– Tetszik a hajam, Fi? – kérdeztem, és megráztam a hullámaimat.
– Imádom! A testvérem egy kibaszott zseni, ami a hajvágást illeti.
Ha már szóba került Jer, a te Stefed szingli, és ha igen, játszunk
kerítőnőt?
– Miért? Mondott valamit Jeremiah Stefről? – kérdeztem.
– Megjegyezte, hogy a barátod a legdögösebb meleg pasi, aki az
elmúlt évtizedben betette a lábát Knockemoutba.
Felsikkantottam.
– Stef meg azt kérdezte tőlem, hogy jár-e valakivel Jeremiah!
– Bingó! – rikkantotta Fi, ahogy kihúzta a szájából a nyalókát. –
Amúgy jó híreim vannak számodra.
Vigyorogva tettem be a táskámat a pult mögé.
– Idris Elba magához tért, és felajánlotta, hogy elvisz egy
magánszigetre?
Csibészesen mosolygott.
– Nem egészen. De van egy partid a privát teremben, ami
kilenckor kezdődik. Magas tétek.
Felkaptam a fejem.
– Magas tétek?
M

Fi a folyosó felé biccentett.

y

– Pókerjátszma. Titokban. Féltucat pénzszóró, akik simán

Bo

eljátszanak hat számjegyű összegeket kártyán.

ok

– Hat számjegyűeket? – Meglepetten pislogtam. – Ez legális? –

s

suttogtam a kérdést, annak ellenére, hogy egyedül voltunk az üres

kocsmában.
Visszadugta a nyalókát a szájába.
– Hááááát, legyen elég annyi, hogy ha Morgan rendőrfőnök
idetolja a csinos kis popóját ezen az estén, nem teheti be a lábát
abba a terembe.
Nem tudtam, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Mivel muszáj
volt jó színben feltűnnöm a hatóságok szemében, valószínűleg nem
lenne szabad hazudnom a rendőröknek semmiről.
De ezzel majd akkor foglalkozom, amikor eljutok odáig. Boldogan
sétáltam be a konyhába, hogy felkészüljek a mozgalmas estére.

∞
A PROFI PÓKERJÁTSZMÁRÓL szerzett tudásom kizárólag azokon a
játszmarészleteken alapult, amelyeket a tévében láttam, amikor a
csatornákat váltogattam. Biztos voltam benne, hogy a képernyőn
látott játékosok semmiben sem hasonlítottak azokra, akik a Honky
Tonk titkos hátsó termében gyűltek össze.
Türkizkék, galléros pólójában a brit akcentusú Ian olyan izmos
volt, mintha egész nap kocsikat emelgetett volna szórakozásból.
Sötét bőre, rövid haja, és olyan mosolya volt, amitől elgyengült a nők
térde. Karikagyűrűt viselt, ami tele volt gyémántokkal.
Ian jobb oldalán Tanner foglalt helyet. Vörösesszőke haja úgy
nézett ki, mintha egy nő az előbb túrt volna bele. Drága, méretre
szabott öltönynadrágot viselt – a fővárosi látogatók egyenruháját –,
ingujját felhajtotta, nyakkendőjét meglazította. Nem hordott
M

karikagyűrűt, és odafigyelt, hogy ezt minden alkalommal a

y

képembe tolja, amikor méregdrága whiskyt vittem neki. Állandóan

Bo

izgett-mozgott, és összerezzent, amikor kinyílt az ajtó.

ok

Tanner jobbján egy újabb férfi ült, akit a többiek Zordonnak

s

neveztek, bár vannak kétségeim, hogy a szülei valóban ezt a nevet

adták neki. Úgy nézett ki, mintha egy romantikus regény oldalairól
kelt volna életre a maga szexi, idősebb motoros voltában. A bőre
minden négyzetmilliméterét tetoválások borították. Nem vette le a
napszemüvegét, mindvégig mogorván ült a székén, és kizárólag
szódavizet ivott.
Zordon mellett Winona foglalt helyet, az egyetlen nő az asztalnál.
Magas, izmos, fekete bőrű nő, rózsaszín, metálfényű szemfestéket
viselt, amely kiemelte a testre simuló farmer kezeslábasának
mintáját. A haja feltűnő volt és merész, pont mint a nevetése,
amikor kacagott valamin a mellette ülő férfival.
– Lucy, Lucy, Lucy! – mondta. – Mikor fogod megtanulni, hogy
velem szemben nem érdemes blöffölni?
 Lucian olyan jóképű volt, hogy a nőknek rögtön megfordult a
fejében, vajon nem kötött-e valamiféle egyezséget az ördöggel. A
haja sötét volt. A szeme sötét és izzó. Az öltönye sötét. Áradt belőle a
hatalom, a gazdagság és a titokzatosság, mint a parfüm.
Mindenkinél később érkezett. Levette a zakóját, és felhajtotta az
ingujját, mintha a világ összes ideje a rendelkezésére állna. Tisztán
itta a bourbonjét, és nem próbált belesni a dekoltázsomba, amikor
felszolgáltam neki.
– Talán majd akkor, amikor nem akarod elterelni a figyelmemet a
ravaszságoddal meg a szépségeddel – cukkolta a nőt.
– Ugyan, kérlek – mordult fel Winona, ahogy elegánsan maga elé
húzta hosszú, vörösre festett körmeivel a nyereményét.
Éppen azt próbáltam megtippelni, hogy mennyit érhet egy zseton,
M

miközben megtöltöttem a kancsót jeges vízzel a sarokban, amikor

y

váratlanul kinyílt a helyiség ajtaja.

Bo

Tannerrel egyszerre rándultunk össze.

ok

Knox viharzott be a szobába, és ugyanolyan bosszantóan szexi

s

volt, mint máskor.

– Te rohadék! – szólalt meg.
Mindenki visszatartotta a lélegzetét. Mindenki, kivéve Luciant,
aki tovább folytatta az osztást, mert egyáltalán nem érdekelte a
jelenet.
– Kíváncsi voltam, mennyi időbe telik, hogy a füledbe jusson a hír
– jegyezte meg nyugodtan. Letette a kártyapaklit, és felállt.
Egy pillanatig biztos voltam benne, hogy egymásnak fognak esni,
mint a felsőbbrendűségért harcoló szarvasbikák a
dokumentumfilmekben… vagy, na: a természetben.
Azonban Knox mogorva kifejezése leolvadt az arcáról, és a helyét
egy olyan vigyor vette át, amitől kellemes melegség árasztotta el a
testemet, mintha frissen sült csokis kekszet vettem volna ki a
sütőből.
Emlékeztető magamnak: készítsek csokis kekszet.
A két férfi kezet fogott, és megveregették egymás hátát, de olyan
erősen, hogy a helyükben nekem fel kellett volna keresnem utána a
csontkovácsomat.
– Mi a faszt keresel itt? – kérdezte Knox ezúttal kevésbé
harciasan.
– Most éppen veszítek Winona miatt, és az jár a fejemben, hogy
rendelek még egy italt.
– Máris hozom. Valaki szeretne még egy kört? – kérdeztem
vékony hangon.
Knox tekintete megpihent rajtam. Olyan gyorsan eltűnt a
mosolya, hogy attól tartottam, megrándult valamelyik arcizma.
M

Lustán, mogorván, tetőtől talpig végigmért, és sugárzott belőle a

y

helytelenítés.
Bo

– Naomi, kifelé! Most – morogta.

ok

– Szórakozol velem? Már megint mi a bajod, Viking?

s

– Valami gond van? – szólalt meg Zordon mély, veszélyes hangon.

– Semmi közöd hozzá. – Knox hangja egészen fagyos lett.
– Menj, hozz mindenkinek még egy kört, Naomi – javasolta Ian,
miközben le sem vette a tekintetét Knoxról.
Biccentettem, és elindultam az ajtó felé.
Knox a sarkamban volt.
Becsukta mögöttünk az ajtót, megfogta a karomat, és az üres
folyosón elrángatott a titkos terem közeléből. Addig meg sem állt,
amíg ki nem nyitott a folyosó túloldalán egy ajtót, ami a Whiskey
Barber raktárszobájába nyílt.
– Mi ütött beléd, Knox?
– Mi a frászt keresel abban a teremben ilyen ruhában?
Az üres tálcámra mutattam.
 – Mégis mit gondolsz? Italt szolgálok fel.
– Ez nem valami teadélután a countryklubban, édesem. És azok
az emberek nem a szülői munkaközösség tagjai.
Az orrnyergemet masszíroztam.
– Szükségem lesz valami táblázatra, Venn-diagramra vagy
adatbázisra, hogy adminisztráljam, hányféleképpen tudlak
feldühíteni. Azért haragszol, mert végzem a munkámat?
– Nem neked kellene felszolgálnod azon a partin.
– Nézd, ha nem fogod megmagyarázni, szerintem nem kell arra
pazarolnom az időmet, hogy meghallgassalak. Dolgom van.
– Nem sétálhatsz bele ilyen veszélyes szituációkba ennyire
könnyedén.
Felemeltem a kezemet.
M

– Ó, az isten szerelmére! Nem sétáltam bele. Bejöttem dolgozni. Fi

y

adta az asztalt, mert tudta, hogy jó a borravaló.

Bo

Olyan közel lépett hozzám, hogy a csizmája orra a cipőmet

ok

súrolta.
s

– Azt akarom, hogy ne menj vissza abba a terembe.

– Már megbocsáss! Te engeded, hogy itt játsszanak, és te béreltél
fel, hogy italt szolgáljak fel a vendégeknek. Tehát neked van valami
bajod.
Olyan közel hajolt, hogy majdnem egymáshoz értünk.
– Naomi, ők nem csak hétvégi aszfalthuszárok vagy tipikus
washingtoni díszpolgárok. Veszélyesek lehetnek, ha akarnak.
– Igen? Nos, én is. És ha megpróbálod elvenni tőlem azt az asztalt,
te is pontosan meg fogod tudni, mennyire.
– Kapd be – motyogta az orra alatt.
– Az nem fog megtörténni – vágtam rá mérgesen.
Behunyta a szemét, és tudtam, hogy a nagyra nőtt bumburnyák
magában tízig számol. Hagytam, hogy elérjen hatig, mielőtt
megkerültem.
Épp megfogtam a kilincset, amikor elkapott, és csapdába ejtett az
ajtó meg a teste között. A lélegzete a tarkómat perzselte. Éreztem,
hogy hevesebben ver a szívem.
– Százszorszép – mondta.
Csupa libabőr lettem. Warner egyedül a „bébi” becenevet
ismerte. Egy pillanatra megbénított az erős vágy, amire nem is
gondoltam volna, hogy képes lehetek.
– Tessék – suttogtam.
– Nem hozzád való emberek. Ha az a faszfej Tanner túl sokat iszik
a túlárazott whiskyből, elkezd minden nőre ráhajtani, és veszít a
pókerben. Az alig valamit takaró szoknyád így is épp elég
figyelemelterelő. Ha túl sokszor veszít, összevissza beszél, és
M

verekedést provokál. Zordon? Saját motorosbandája van a

y

fővárosban. Már nagyrészt személyi védelemmel foglalkoznak, de

Bo

benne maradt néhány kevésbé törvényes üzletben is. A baj

ok

mindenhova követi. – Knox olyan közel állt hozzám, hogy mellkasa

s

a hátamat súrolta. – Ian több pénzt keresett és veszített, mint bárki

annál az asztalnál. Annyi ellensége van odakint, hogy nem akarsz
mellette állni, amikor az egyikük megjelenik. Winona pedig nagyon
szeret haragot tartani. Ha úgy érzi, hogy valaki keresztbe tett neki,
mosolyogva égeti fel körülötte az egész világot.
– És mi van Luciannel?
Egy pillanatig csupán a légzésünket lehetett hallani, ami
betöltötte a ránk telepedő csendet.
– Luce egészen másfajta veszélyt jelent – felelte végül.
Óvatosan szembefordultam vele. Nem egészen sikerült
eltitkolnom a testem reakcióját arra, amikor a mellem a mellkasát
súrolta. Kitágultak az orrcimpái, nekem meg felgyorsult a
szívverésem.
 – Semmi problémám nem volt azzal a csapattal. És le merem
fogadni, hogy ha Fi, Silver vagy Max vinné azt az asztalt, nem
folytatnád le velük ezt a beszélgetést.
– Ők tudják, hogyan kezeljék ezt a helyzetet.
– Én meg nem?
– Bébi, egy kibaszott menyasszonyi ruhában érkeztél a városba,
virágokkal a hajadban. Párnákba sikoltasz, amikor stresszes vagy.
– Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok vigyázni magamra!
Rátette a kezét a mögöttem lévő ajtóra, ezzel megszüntetve a
köztünk lévő apró távolságot is.
– Egy kibaszott testőrre van szükséged.
– Nem vagyok magatehetetlen hercegkisasszony, akit meg kell
menteni, Knox.
M

– Tényleg? Hol lennél most, ha nem én talállak meg abban a

y

kávézóban? Tina lepukkant lakókocsijában laknál Waylay-jel? Nem

Bo

lenne munkád. Kocsid. Telefonod.

ok

Nagyon közel jártam ahhoz, hogy fejbe verjem a tálcámmal.

s

– Rossz napon kaptál el.

– Rossz napon? Baszki, Naomi. Ha nem vittelek volna el a
kibaszott plázába, még most sem lenne telefonod. Tetszik, vagy sem,
szükséged van valakire, aki vigyáz rád, mert túl makacs vagy ahhoz,
hogy ezt te magad csináld. Annyira lefoglal, hogy másokról
gondoskodj, hogy magadra nem marad időd.
A mellkasa az enyémhez simult, és nehezen tudtam a haragra
koncentrálni, ami összeszorította a torkomat. Forró, izmos mellkas
ért a puha bőrömhöz. A közelségétől megrészegültem.
– Nem fogsz megcsókolni – jelentettem ki. Visszatekintve a
figyelmeztetés egy kicsit beképzelt volt, mivel előtte még soha nem
csókolt meg. De hogy őszinte legyek, tényleg úgy nézett ki, mint aki
meg akar csókolni.
 – Most inkább kitekerném a csinos kis nyakadat – válaszolta,
ahogy a számra tapadt a tekintete.
Megnyaltam az ajkamat, és felkészültem, hogy egészen biztosan
nem fogom visszacsókolni.
Mellkasa dübörgése a testemben vibrált, ahogy lehajolt hozzám.
Aztán egy másik vibrálás szakított félbe minket.
– Bassza meg – sziszegte Knox, ahogy kirántotta a telefonját a
zsebéből. – Mi van? – Hallgatott, aztán káromkodni kezdett. – Ne
engedjétek be hátra. Egy másodperc, és megyek.
– Mi a baj? – kérdeztem.
– Látod? Ez a te bajod – szegezte rám a mutatóujját, miközben
másik kezével feltépte az ajtót.
– Micsoda?
M

– Hirtelen túlságosan aggódsz miattam, így nem tudsz vigyázni

y

magadra, miközben egy asztalnyi bűnözőt szolgálsz ki.

Bo

– Mondta már neked valaki, hogy röhejesen színpadias vagy? –

ok

kérdeztem, ahogy kihúzott magával a raktárból. Szabad kezével

s

üzenetet írt valakinek.

– Olyan nem, aki nem akart meghalni. Menjünk, Százszorszép.
Ezúttal megengedem, hogy foglalkozz a problémámmal.
 20. FEJEZET

SZERENCSÉS KÉZ

Knox

Aproblémám – a másik, nem Naomi szoknyájának a hossza – éppen

egyenruhában támaszkodott a bárpultnak, és néhány
törzsvendéggel csevegett.
Odarángattam magammal Százszorszépet a konyha ajtajához.
– Az öcsém nem mehet a hátsó terem közelébe. Megértetted?
M

Elkerekedett a szeme.
y
Bo

– Ezt miért nekem mondod?

ok

– Mert el fogod terelni a figyelmét, és eléred, hogy elkotródjon

s

innen.
A nő megvetette a lábát, és keresztbe fonta a karját.
– Nem emlékszem, hogy lett volna olyan pont a szerződésemben,
amely szerint hazudnom kell a hatóságoknak.
– Nem azt mondom, hogy hazudj. Csak arra kérlek, hogy vidd a jó
kislány-tekintetedet meg a dekoltázsodat az öcsémhez, és flörtölj
vele, amíg elfeledkezik arról, hogy tönkretegye a pókerjátszmát.
– Ez sem hangzik jobban a hazugságnál. Inkább olyan, mint a
prostitúció, és biztos, hogy minden családjogi bíró rossz szemmel
nézné a meghallgatáson!
Nagyot sóhajtottam, aztán elővettem a pénztárcámat.
– Rendben. Adok neked száz dollárt.
– Áll az alku.
 Még akkor is pislogva meredtem rá, amikor kikapta a pénzt a
kezemből, és elindult a testvérem felé. Bunkóság volt részemről,
hogy kihasználtam a rászorultságát, és kényelmetlen helyzetbe
kényszerítettem. De ismerem az öcsémet, és Nash nem tenne semmi
olyat, amivel veszélybe sodorhatja Naomi esélyét, hogy Waylay
gyámja legyen. Egyébként is minden félszemű idióta láthatja, hogy a
nő messze túlszárnyalja az ikertestvérét.
– Bassza meg – motyogtam félhangosan.
– Érdekes.
Fi állt ott a falnak támaszkodva, és önelégülten szopogatta a
nyalókát, amit cigaretta helyett fogyasztott.
– Mi van?
Célzatosan felvonta a szemöldökét.
M

– Soha nem akadtál ki, amikor én vagy Max szolgáltunk fel a

y

pókerpartin.
Bo

– Te és Max meg tudjátok védeni magatokat – vitatkoztam.

ok

– Úgy látom, Naomi is ügyesen kezeli a helyzetet odabent. Lehet,

s

hogy nem is ő a probléma?

– Akarod, hogy te legyél a következő bajom, Fiasco? –
vicsorogtam.
Egyáltalán nem ijesztettem meg. Pont ezért nem szabad egy
főnöknek összebarátkoznia a beosztottjaival.
– Azt hiszem, Knox Morgan legnagyobb baja pont Knox Morgan.
De ugyan mit tudok én? – kérdezte idegesítően vállat vonva.
– Neked nincs dolgod?
– És maradjak le a műsorról? – Fi a vállam mögé biccentett.
Megfordultam, és Naomi épp akkor fogta meg flörtölve a
testvérem karját.
Amikor felnevetett, és hátradobta a haját, a briliáns tervem már
nem is tűnt annyira zseniálisnak.
 – A picsába!
Otthagytam Fit, és átvágtam a tömegen, majd amikor elég közel
értem hozzájuk, meghallottam Nash hangját:
– Hadd tippeljek. Illegális pókerjátszma a hátsó teremben, és
téged küldött, hogy eltereld a figyelmemet.
Bassza meg.
Naominak elkerekedett a szeme, és rádöbbentem, hogy a nő
abszolút nem tud pókerarcot vágni.
– Ööö… Mindig ilyen jóképű és intelligens vagy? – kérdezte.
– Igen – válaszolta Nash egy idióta kacsintás kíséretében, amitől
legszívesebben bevertem volna a hülye pofáját. – De az is sokat
segít, hogy a városban senki nem tudja befogni a száját. Nem a
játszma miatt jöttem.
M

– Nos, nem is azért, hogy a pincérnőimet zaklasd. Szóval mi a

y

fenét keresel itt? – szólaltam meg, beleütve az orromat a barátságos

Bo

kis beszélgetésükbe, mint egy féltékeny idióta.

ok

Nash önelégült pillantást vetett rám, mintha pontosan tudta

s

volna, hogy mennyire idegesít.

– Úgy hallottam, régi ismerős érkezett a városba.
– A pletyka igaz – szólt egy hang.
Mindannyian megfordultunk, és ott állt Lucian a kis körünk
közelében.
Az öcsém vigyorogva félretolt az útból. Jó erősen átölelte és hátba
veregette Luciant.
– Örülök, hogy visszajöttél, testvér.
– Jó újra itt lenni – értett egyet Lucian, viszonozva az ölelést. –
Főleg, hogy a pincérnők érdekesebbek lettek. – Rákacsintott
Naomira.
Hogy mi a faszért támadt az egész városnak hirtelen az az ötlete,
hogy rákacsintson Naomira, azt el nem tudtam képzelni, de amint
lehet, véget fogok vetni neki.
– Igen, igen. Minden király – mondtam. – Neked nincs dolgod?
Naomi bosszúsan nézett rám.
– Még nem szabadultam meg a testvéredtől.
– Megtarthatod a száz dollárt, ha most elmész – jegyeztem meg,
mert azt akartam, hogy eltűnjön az öcsém és a legjobb barátom
közeléből.
– Oké. Lucian, a teremben foglak várni friss itallal – ígérte meg. –
Nash, öröm volt veled flörtölni.
– Én is rendkívül élveztem, drágám – válaszolta a testvérem
negédesen, és szalutált egyet.
Mindannyian néztük, ahogy a nő a bárpulthoz sétál.
Fájt a fejem az elfojtott ordibálástól. Olyan erősen szorítottam
M

össze az állkapcsomat, hogy féltem, megreped valamelyik fogam.

y

Nem tudtam, mi volt abban a nőben, de Naomi Witt kibaszottul

Bo

kikészített. Ez egyáltalán nem tetszett.

ok

– Miért jöttél vissza a városba? – kérdezte Nash Luciantől.

s

– Úgy beszélsz, mint egy zsaru – méltatlankodott Lucian.

– Mert zsaru vagyok.
Nash rendőrfőnök régóta irritált.
Hárman együtt nőttünk fel, rengeteg galibát okoztunk, és addig
játszottunk a tűzzel, amíg meg nem szegtük a törvényt. Árulásnak
éreztem, hogy Nashből rendőr lett. A törvényes és egyenes út
számomra fojtogató és túl korlátozó volt. Manapság nemigen tértem
le a helyes útról, de alkalmanként szándékosan beléptem a szürke
zónába, már csak a régi szép idők kedvéért is.
Lucian teljesen más eset. Őt nem követte a baj. Hajlamos volt
inkább ő zűrt okozni mindenhol, ahová ment. Ha visszajött
Knockemoutba, pokoli biztos, hogy nem a nosztalgia miatt tette.
– Egy férfit nem hozhatnak vissza azok a szép gyerekkori
emlékek? – álmodozott Lucian, profin kikerülve a kérdést.
– Borzalmas gyerekkorod volt – mutatott rá Nash. – Évek óta nem
jártál a városban. Valami visszacsábított ide, és ajánlom, hogy ne
valami zűr legyen az.
– Talán belefáradtam azt hallgatni, hogy mennyire makacsok a
Morgan testvérek, és hogy képtelenek kihúzni a fejüket a seggükből.
Lehet, hogy azért jöttem, hogy segítsek nektek kibékülni.
Naomi egy tálca itallal suhant el mellettünk, és közben kedvesen
mosolygott Lucianre meg Nashre. Aztán a mosolyból vicsor lett,
amikor rám nézett.
– Senkinek nincs szüksége ilyesmire – jelentettem ki elé állva,
hogy ne lássa Naomi formás hátsóját távozóban.
– Egy hülyeség miatt nem álltok szóba egymással már több mint
M

két éve. Tegyétek magatokat túl rajta, és lapozzunk – mondta

y

Lucian.
Bo

– Rajtunk ne próbálgasd ezt a fővárosi diplomata hangnemet –

ok

morogta Nash.
s

Lucian egy politikai tanácsadó céget alapított, ahol túl sok volt az
árnyék Nash ízlésének. Barátunk ügyesen rémítette halálra a
klienseit, vagy azokat, akik az ügyfelei és azok vágyai közé álltak.
– Ez a hülyeség Knockemoutban nem működik – emlékeztettem.
– Nincs miért aggódnotok. Igyunk meg valamit a régi idők
kedvéért – javasolta.
– Ma este nem lehet – válaszolta Nash. – Szolgálatban vagyok.
– Akkor, gondolom, jobb, ha visszamész dolgozni – mondtam az
öcsémnek.
– Gondolom, igen. Próbálj meg odafigyelni, hogy egy mérges
pókerjátékos se verje szét ma este a kocsmát. Nem akarok a
papírmunkával foglalkozni.
– Vacsora. Holnap este. Nálad – jelentette ki Lucian az emeletre
mutatva.
– Nekem jó – feleltem.
– Rendben – értett egyet Nash. – Jó újra látni, Lucy.
Lucian elmosolyodott.
– Jó, ha észreveszik az embert. – Felém fordult. – Majd
találkozunk, amikor Naomi sarkában loholsz.
Beintettem neki.
Miután elment, Nash hozzám fordult.
– Van egy perced?
– Attól függ.
– Tináról van szó.
A picsába.
– Kikísérlek.
M

Az augusztusi este még mindig fojtogatóan párás volt, amikor a

y

konyhán átvágva kisétáltunk a parkolóba.

Bo

– Mi a baj? – kérdeztem, amikor odaértünk Nash kocsijához.

ok

– Megtudtam néhány dolgot Tináról. Ő meg az új pasija lopott

s

holmikat szállítottak. Semmi nagyot. Tévéket és telefonokat.

Tableteket. De az a pletyka járja, hogy a pasija kapcsolatban áll egy
nagyobb bűnszervezettel.
– Ki a pasi?
Nash megrázta a fejét.
– Vagy senki nem tudja a nevét, vagy csak nekem nem merik
elárulni.
– Hát akkor ezzel nem vagyunk közelebb.
– Az az érzésem, hogy Tina nem viccből hagyta magára a
gyerekét. Szerintem belekeveredett valami komolyabba. –
Felpillantott a tintafekete égboltra. – Néhányan azt állítják, hogy
talán őt látták Lawlerville-ben.
Lawlerville alig harminc percre volt innen. Ami azt jelenti, hogy
Tina nem akart örökre lelépni.
– A francba – motyogtam.
– Igen.
Tudtam, hogy Nash mit akar tőlem. Bármely más esetben
megvártam volna, hogy feltegye a kérdést. De mivel ennek köze volt
Naomihoz és Waylay-hez, nem volt kedvem baszakodni.
– Körbekérdezek. Hátha van olyan forrás, aki kerüli a zsarukat,
de velem elbeszélgetne – mondtam.
– Nagyra értékelem.

∞
AHELYETT, HOGY HAZAMENTEM VOLNA, mint ahogy terveztem, úgy
csináltam, mintha elintéznék pár teendőt a listámról. Segítettem
Silvernek a bárpultban, amíg Max szünetre ment, hogy
M

megvacsorázzon. Aztán válaszoltam legalább húsz e-mailre, amiket

y
Bo

eddig halogattam. Még a raktárba is bementem, hogy

összedaraboljam a papírdobozokat az újrahasznosításhoz.
ok
s

Amikor negyedjére kaptam magam azon, hogy elindulok a

pókerterem felé, úgy döntöttem, inkább távol maradok a csábítástól,
és kimegyek. Reméltem, hogy a hűvös levegő és a söröshordók
pakolgatása lecsillapítja az idegeimet.
Egy egész listám volt arról, hogy miért haragudjak a világra. És a
legtöbbnek köze volt Naomi Witthez. Amikor vele beszélgettem,
mindig megfájdult a fejem, és merevedésem lett.
Az csak tovább rontott a helyzeten, amikor láttam, hogy a férfiak
nem tudnak megszólalni a közelében. Nem akartam őt. De
szerettem volna, hogy az enyém legyen, hogy minden seggfej távol
tartsa magát tőle.
Muszáj volt berúgnom, és dugni egy jót. El kellett feledkeznem a
létezéséről is.
 Kurvára lefagyott a kezem, és valamennyire sikerült
lehiggadnom, mire befejeztem a söröshordók pakolását. Majdnem
tizenegy óra volt. Arra gondoltam, hogy ellenőrzöm a pultot, aztán
hazamegyek a picsába.
Amikor beértem, Silver rám pillantott piatöltés közben.
– Benéznél a privát terembe? – kérdezte.
– Miért?
Vállat vont.
– Egy ideje nem láttam Naomit.
A haragom újra lángra lobbant, mintha valaki benzint locsolt
volna rá, amit utána meggyújtott.
Nem rúgtam be az ajtót, de színpadiasabban érkeztem meg, mint
máskor. Tanner, a sovány idióta, aki túl sokat ivott ahhoz, hogy
M

megőrizze a pénzét, kiesett a székéből.

y

Azonban Naomi fel se pillantott. Winona és Zordon között ült, és

Bo

kidugta a nyelvét az ajkai között, miközben a kezében tartott

ok

kártyákat tanulmányozta.
s

– Oké. Mondjátok el újra, hogy mi üti a párt – kérte.

Ian elkezdte neki magyarázni a póker szabályait, míg Zordon
odahajolt hozzá, és megnézte a lapjait.
– Emeld a tétet – tanácsolta.
Naomi vonakodva felemelt egy kék zsetont, és ránézett. A férfi
megrázta a fejét. Hozzátett még két zsetont, majd miután biccentett,
Naomi az asztal közepére hajította a tétet.
– Emelem – jelentette be a székén fészkelődve.
Megkerültem az asztalt, és lehajoltam.
– Mi a faszt csinálsz, Naomi?
Végre rám pillantott, és elégedetten vigyorgott.
– Megtanulok pókerezni.
– Kiszállok – sóhajtott Winona. – A kezdők szerencséje nem vicc.
 – Tartom és emelem – döntött Lucian, az asztalra hajítva egy
marék zsetont.
– Hagyd békén, Morgan – szólt rám Ian. – A poharunk tele van, és
még soha nem játszott.
A fogamat vicsorgattam.
– Nyugi, Morgan – szólalt meg Winona. – Mind adtunk neki
néhány zsetont. Ez csak egy barátságos játék.
Lucian és Naomi farkasszemet néztek egymással.
Megint lehajoltam, és a nő fülébe suttogtam:
– Tudod egyáltalán, hogy mennyit érnek a zsetonok?
Megrázta a fejét, majd figyelte a soron következő Iant, aki szintén
kiszállt.
– Azt mondták, ne foglalkozzak vele.
M

– Húszezer dollár van az asztalon, Naomi.

y

Rátapintottam a gyengéjére. Abbahagyta Lucian bámulását, és

Bo

rám nézett, majd felemelkedett a helyéről.

ok

Zordon a vállára tette a kezét, hogy egy helyben tartsa, mire

s

hűvösen néztem a férfira.

– Nyugodj már meg, a kurva életbe, Knox – szólt rám. –
Winonának igaza van. Ez egy barátságos játék. Nincs kölcsön. Nincs
kamat. Gyorsan tanul.
– Húszezer dollár? – nyöszörögte Naomi.
– Tartom – döntötte el Tanner, bedobva a zsetonjait.
– Mutasd meg – morogta Zordon, ahogy az asztal közepére
hajított ugyanennyi zsetont.
Tanner leterített két szar párt. Lucian lassan elrendezgette a
kártyáit, mielőtt megmutatta a szép sorját.
– O-ó – motyogta Winona az orra alatt.
– Te jössz, édesem – szólalt meg Zordon kifejezéstelen arccal.
Naomi leterítette a kártyáit az asztalra.
 – Azt hiszem, ez nagyobb, mint a tiéd, Lucian – jelentette ki.
Az asztalnál mindenki üdvrivalgásban tört ki.
– Most nyertél huszonkétezer dollárt – közölte vele Winona.
– Atyaég! Atyaég! – Naomi rám nézett, és annyira boldognak tűnt,
hogy elakadt a lélegzetem.
– Gratulálok. Most pedig állj fel – jelentettem ki, mert így is
tudtam bunkó lenni.
Lucian felnyögött.
– Elterelte a figyelmemet az ártatlan szeme. Minden átkozott
alkalommal.
Nem akartam, hogy a szemére vagy más testrészére nézzen.
Kihúztam Naomi székét.
– Várj! Járhatok egy győzelmi táncot? Hogy fizetem vissza a pénzt
M

mindenkinek?
y

– Persze, hogy járhatsz győzelmi táncot – szólalt meg Tanner, és

Bo

perverzmód megveregette az ölét. Ian kisegített, és fejbe verte

ok

helyettem.
s

– Naomi, most! – követeltem, és a hüvelykujjammal az ajtóra

mutattam.
– Hátrébb az agarakkal, Viking. – Gondosan egyenlő részre
osztotta a zsetonokat, és elkezdte visszaadni az eredeti
tulajdonosoknak.
Zordon megrázta a fejét, és megfogta Naomi kezét tetovált
ujjaival.
– Tisztességes játszmában nyertél. Tiéd a nyeremény, és tartsd
meg a zsetonjaimat.
– Ó, azt nem lehet – kezdte.
– Ragaszkodom hozzá. És amikor ragaszkodom valamihez, az
emberek engedelmeskednek nekem.
Naomi nem látta, hogy egy ijesztő motoros és kvázi bűnöző tette
ezt a kijelentést. Egy ölelgetnivaló, tetovált tündérkeresztapát vélt
felfedezni benne. Amikor átkarolta a nyakát, és cuppanós puszit
nyomott az arcára, láttam, hogy a pasi konkrétan elmosolyodott.
Eddig ezt lehetetlennek tartottam.
– Ezért a reakcióért az enyémet is megtarthatod – mondta Lucian.
Naomi felsikkantott örömében, megkerülte az asztalt, és őt is
hangosan arcon csókolta.
Ian és Winona követték a többiek példáját, majd nevettek, ahogy
Naomi szorosan átölelte őket.
– Vegyél valami szépet az unokahúgodnak – kérte Winona.
Jézus atyaúristen, pontosan mennyit osztott meg velük az
élettörténetéből?
– Én… inkább megtartom az enyémet – motyogta Tanner, eltéve a
M

zsetonokat, amiket kölcsönadott neki.

y

Az asztaltársaság csúnyán nézett rá.

Bo

– Zsugori – mondta Winona.

ok

– Ne már. Kemény hetem volt – panaszkodott a férfi.

s

– Ebben az esetben tessék, borravaló – mondta Naomi, átnyújtva

neki egy százdolláros zsetont.
A nő lágyszívű volt. És Tanner fülig belészeretett.
– Hölgyeim és uraim, mi lenne, ha berekesztenénk az estét? Úgy
hallottam, ma este egy banda játszik a kocsmában. Ellophatnánk
egy-két üveggel Knox privát gyűjteményéből, és felidézhetnénk a
régi szép időket – javasolta Ian.
– Csak akkor, ha Lucy ígér nekem egy táncot – vágta rá Winona.
Megvártam, míg elintézik a kifizetést, aztán kimentek a
helyiségből, így kettesben maradtunk Naomival.
Naomi felnézett a rakás pénzről, amit itt hagytak neki. Nem
semmi borravaló volt.
– Hagyhatnánk a kiselőadást holnapra? Szeretném kiélvezni a
történteket.
– Rendben – préseltem ki a választ összeszorított fogaimon
keresztül. – De én viszlek haza ma este.
– Oké. Viszont nem kiabálhatsz velem az úton.
– Ilyesmit nem ígérhetek.

M
y
Bo
ok
s
 21. FEJEZET

CSALÁDI VÉSZHELYZET

Naomi

Alábam könyörgött, hogy pihenjek egy kicsit, de a kötényem

zsebében lapuló húszezer dollár bőven elég energiát adott, hogy
szembenézzek a műszakom utolsó órájával.
– Naomi!
A sarokban Sloane ült egy asztalnál két középkorú motorosnővel,
M

egyben a könyvtár igazgatótanácsának tagjaival, Blaze-zel és

y
Bo

Agathával. Sloane lófarokba kötötte a haját, és rövidnadrágot meg

ok

papucsot viselt. Blaze és Agatha a szokásos farmerből és vegán

s

bőrből készült ruhájukban feszítettek.

– Sziasztok! – üdvözöltem őket vidáman. – Csajos este a városban?
– Ünnepelünk – magyarázta Sloane. – A könyvtár elnyert egy
zsíros támogatást, amire nem is emlékeztem, hogy pályáztam! Ez
nemcsak azt jelenti, hogy elkezdhetünk ingyen reggelit osztani meg
felújítani az emeleti számítógépeket, de neked is felajánlhatom a
részmunkaidős állást.
– Ez komoly? – kérdeztem még boldogabban.
– Olyan komoly, mint egy büntetésben lévő apáca – vágta rá Blaze
az asztalra csapva.
Sloane elvigyorodott.
– A tiéd, ha akarod – tette hozzá Blaze.
– Akarom! – vágtam rá.
 – Üdvözöllek a Knockemouti Könyvtár csapatában, Miss
Közösségi Koordinátor. Hivatalosan jövő héten kezdhetsz. Ugorj be a
hétvégén, és megbeszéljük az új feladataidat.
Megragadtam és megráztam a kezét. Aztán átöleltem. Utána
Blaze-t és Agathát is.
– Meghívhatlak benneteket egy körre, ti gyönyörű, csodálatos
hölgyek? – kérdeztem, ahogy elengedtem a kábának tűnő Agathát.
– Egy könyvtáros nem utasíthatja el az ingyen italokat. Ez benne
van a város alapszabályaiban – vigyorgott Sloane.
– Ahogyan az irodalmat támogató leszbikusok sem mondhatnak
nemet erre az ajánlatra – tette hozzá Agatha.
– A feleségemnek igaza van – értett egyet Blaze.
Átvágtam a táncparketten összegyűlt tömegen, és bevittem a
M

rendszerbe az új főnökeim rendelését. A kocsira gondoltam, amit

y

már megengedhettem magamnak, illetve az asztalra, amit Waylay

Bo

szobájába akartam venni, amikor megjelent Lucian.

ok

– Azt hiszem, tartozol nekem egy tánccal – szólalt meg, és felém

s

nyújtotta a kezét.
Felnevettem.
– Gondolom, ez a legkevesebb, mivel hagytad, hogy nyerjek.
– Soha senkinek nem adom át a győzelmet – biztosított, miközben
elvette a tálcámat, és lerakta a lovardás hölgyek asztalára, akik
látszólag nem bánták a dolgot.
– Ez rendkívül haszonleső hozzáállás – állapítottam meg. A banda
egy lassú, szívbemarkoló dalt énekelt az elvesztett szerelemről.
Lucian a karjába vont, és megint azon kaptam magam, hogy
elgondolkodtam, vajon Knockemoutban miért van ekkora
populációja a hihetetlenül szexi férfiaknak. Az is érdekelt, hogy mi
motiválta Luciant arra, hogy felkérjen táncolni. Olyan típusú
férfinak tűnt, aki soha nem tesz semmit hátsó szándék nélkül.
 – Knox és Nash – kezdte.
Gratuláltam magamnak az eszemhez.
– Mi van velük?
– Ők a legjobb barátaim. Ideje, hogy befejezzék a civakodást. El
akarom intézni, hogy ne legyen okuk ismét összeveszni.
– Nekem mi közöm ehhez?
– Minden.
A fickó képébe röhögtem.
– Szerinted miattam fog újra fellángolni valami nézeteltérés,
amihez alapból semmi közöm nincs?
– Gyönyörű nő vagy, Naomi. Ráadásul érdekes, vicces és kedves
is. Miattad érdemes összeveszni.
– Nos, köszönöm a kedves, de bizarr véleményedet. Viszont
M

megnyugodhatsz, mert Knox meg én alig bírunk egy levegőt szívni.

y

– Ez nem mindig azt jelenti, amire te gondolsz – jelentette ki.

Bo

– Bunkó, szeszélyes, és mindenért engem okol.

ok

– Talán mert olyan érzéseket ébresztesz benne, amiket nem akar

s

megtapasztalni – mutatott rá Lucian.

– Például mit? Gyilkos indulatot?
– Nashsel mi a helyzet? – faggatott.
– Nash a testvére szöges ellentéte. De nemrég fejeződött be egy
komoly kapcsolatom. Egy új városban élek, és igyekszem a lehető
legtöbbet nyújtani az unokahúgomnak, akinek nem volt épp könnyű
élete. Nincs időm arra, hogy új dolgokba vágjak férfiakkal –
állítottam határozottan.
– Jó. Mert tudom, hogy nem szívesen öntenél olajat a tűzre.
– Különben mi indította el az ostoba vitájukat? – kérdeztem.
– Makacsság. Hülyeség. Egó – felelte kitérően.
Több eszem is lehetett volna annál, hogy egyenes válaszokat
várjak egy olyan férfitól, aki szinte a Morgan testvérek rokona.
 – Hé, Naomi! Rendelhetnénk még… – Sloane félbeszakította a
mondatát.
Az alacsony szőke nő tátott szájjal bámult Lucianre, mintha
valaki gyomorszájon rúgta volna. Éreztem, hogy Lucian egész teste
megmerevedett.
Összeszorult a mellkasom, amikor rádöbbentem, hogy
valahogyan sikerült elárulnom az új barátnőmet.
– Szia – szólaltam meg erőtlenül. – Ismered… – Szükségtelenül
fáradtam a béna bemutatással.
– Sloane – szólalt meg Lucian.
Míg én megborzongtam fagyos hangjától, Sloane-ra pont
ellenkező hatással volt. Arckifejezése dacossá vált, szeme
borostyánzöld tűzként lángolt.
M

– Valami seggfej-konferenciát tartanak a városban, amiről nem

y

tudok?
Bo

– Elragadó vagy, mint mindig – csattant fel Lucian.

ok

– Kopj le, Rollins! – Ezzel Sloane sarkon fordult, és a bejárat felé

s

masírozott.
Luciannek egyetlen izma sem rándult, azonban tekintetét a
távozó nő hátára szegezte. A kezével erősen markolta a csípőmet.
– Elengednéd a pincérnőmet, Luce? – morogta Knox mögöttem.
Ijedtemben felsikkantottam. Túl sok mérges ember volt a
közelemben. Lucian eleresztett, de a tekintete továbbra is az ajtóra
tapadt.
– Jól vagy? – kérdeztem tőle.
– Semmi baja – felelte Knox.
– Jól vagyok.
Egyértelműen hazudott. A fickó úgy nézett ki, mintha
legszívesebben hidegvérrel meggyilkolt volna valakit. Azt se tudtam,
kit próbáljak előbb rendbe hozni.
 – Vacsora. Holnap – mondta Knoxnak.
– Igen. Vacsora.
Ezzel elindult az ajtó felé.
– Jól van? – kérdeztem Knoxtól.
– Honnan a francból kellene tudnom? – ripakodott rám
bosszankodva.
Az ajtó pont akkor nyílt ki, amikor Lucian odaért, és Wylie Ogden,
a perverz volt rendőrfőnök lépett a kocsmába. A fickó összerezzent,
aztán – elég szerencsétlenül – igyekezett ezt egy beképzelt vigyorral
leplezni, amikor meglátta maga előtt Luciant. Egy hosszú pillanatig
némán meredtek egymásra, majd Wylie félreállt, és jó nagy körben
kikerülte a másik férfit.
– Ez meg mi a fene volt? – tettem fel a kérdést.
M

– Semmi – hazudta Knox.

y

Silver füttyentett a bárpultból, és magához intette. Knox elindult

Bo

felé, és közben magában szitkozódott.

ok

Ez a hapsi feszültebb, mint egy bepólyázott múmia.

s

– Sloane elment? – kérdezte Blaze, ahogy Agathával a sarkában

odalépett hozzám.
– Igen. Lucian Rollinsszal táncoltam. Ahogy meglátta, elment.
Valami rosszat tettem?
Blaze felsóhajtott.
– Hát ez gáz.
Agatha megcsóválta a fejét.
– Nagyon gáz. Utálják egymást.
– Ki tudná utálni Sloane-t? Nem ő a legkedvesebb ember ebben az
államban?
Agatha vállat vont.
– Történt valami rondaság a közös múltjukban. Gyerekkorukban
szomszédok voltak. De nem egy társaságban lógtak, vagy ilyesmi.
Senki nem tudja, pontosan mi volt, de ki nem állhatják egymást.
Rajtakaptak, ahogy az új barátnőm/főnököm ősellenségével
táncoltam. A francba.
Helyre kell hoznom. A tudatlanság hihető védekezésnek tűnt. Épp
a telefonomért nyúltam, amikor megcsörrent.
Stef keresett.
– Basszus. Ezt fel kell vennem – mondtam a nőknek. – Szia,
minden rendben?
– Witty, rossz hírem van.
Elszorult a szívem, aztán egy-egy ütemet kihagyva újraindult.
Ismertem ezt a hangszínét. Ez nem az „elfogyott a pezsgő meg a
jégkrém” katasztrófa volt, hanem a „családi vészhelyzet”.
– Mi a baj? Waylay jól van? – Bedugtam a másik fülemet az
M

ujjammal, hogy kizárjam a hangzavart.

y

– Way jól van – felelte. – De Nasht ma este lelőtték. Nem tudni, túl
Bo

fogja-e élni. Most műtik.

ok

– Ó, istenem – suttogtam.
s

– Valami Grave nevű őrmester értesítette Lizát. Bevitte a

kórházba. Küld valakit, hogy szóljon Knoxnak.
Knox. A bárpult mögött állt, és halványan mosolygott valamin,
amit egy vendég mondott. Felpillantott, és a tekintete találkozott az
enyémmel.
Biztos elárult valamit az arckifejezésem, mert Knox átugrott a
bárpulton, és elkezdte átverekedni magát a tömegen.
– Sajnálom, bébi – mondta Stef. – Way itt van velem Lizánál a
kutyákkal. Jól vagyunk. Tedd, amit tenned kell.
Knox odaért hozzám, és megfogta a karomat.
– Mi a baj? Jól vagy?
– Le kell tennem – mondtam a telefonba, és megszakítottam a
hívást.
 Kinyílt a bejárati ajtó, és két egyenruhás férfi lépett be a
helyiségbe. Nagyon komolyak voltak, és nekem elakadt a
lélegzetem.
– Knox – suttogtam.
– Itt vagyok, bébi. Mi történt?
Ebben a fényben kékebb volt a szeme, kábítóan kék és komoly,
ahogy fogta a karomat.
Megráztam a fejemet.
– Nem rólam van szó. Rólad.
– Mi van velem?
Remegő ujjal mutattam a rendőrökre, akik elindultak felénk.
– Knox, beszélnünk kell – szólalt meg a magasabb.

∞
M

HARMADJÁRA TOLATTAM HÁTRA, és gurultam előre a kocsival, mielőtt

y
Bo

végre megelégedtem a parkolásommal. A kórház ragyogó

világítótoronyként magasodott előttem. A mentőből éppen egy
ok
s

pácienst emeltek ki hordágyon a sürgősségi bejáratánál. Az autó

fénye piros és fehér színbe borította a parkolót.
Felsóhajtottam, és reméltem, hogy sikerül legyőznöm a
szorongást, ami romlott ételként kavargott a gyomromban.
Hazamehettem volna.
Azt kellett volna tennem. De amikor befejeztem a műszakomat, a
férfi után indultam, aki odahajította nekem a kulcsát, és közölte,
hogy menjek haza a kocsijával. Megígértette velem, mielőtt követte
a rendőröket az éjszakába.
Most éjjel két óra volt, én pedig ellentmondtam a határozott
utasításának, és olyasmibe ütöttem az orromat, amihez semmi
közöm nem volt.
Határozottan haza kellett volna mennem. Aha. Tutira, döntöttem
el, miközben kiszálltam az autóból, és besétáltam a kórházba.
Tekintve, hogy hány óra volt, senki nem ült a recepcióspultban.
Követtem a kihelyezett táblákat a liftig, majd felmentem a
másodikra, ahol a sebészeti intenzív osztály volt.
Hátborzongatóan csendes volt a folyosó. Az élet minden jele a
nővérpultra korlátozódott.
Épp elindultam felé, amikor megláttam Knoxot a váróterem
üvegfalán keresztül. Azonnal felismertem széles vállát és
türelmetlen testtartását. Fel-alá járkált a tompán megvilágított
helyiségben, mint egy ketrecbe zárt tigris.
Biztos érzékelte a jelenlétemet a küszöbön, mert gyorsan
megfordult, mintha ellenségre számított volna.
Megfeszült az állkapcsa, és ez volt az egyetlen jele a belső
M

vívódásának. A haragjának. A frusztrációjának. A félelmének.

y

– Hoztam kávét – szólaltam meg, és esetlenül felemeltem a

Bo

termoszt, amit a Honky Tonk konyhájában töltöttem meg.

ok

– Nem azt mondtam, hogy menj haza? – morogta.

s

– Nem hallgattam rád. Lépjünk túl azon a részen, amikor

eljátsszuk, hogy meglepődünk ezen.
– Nem akarom, hogy itt legyél.
Összerezzentem. Nem a szavai, hanem a mögöttük bujkáló
fájdalom miatt.
Letettem a kávét egy asztalra, ami tele volt magazinokkal. A
látogatók a segítségükkel eljátszhatták, hogy képesek elterelni
figyelmüket a félelem végtelen spiráljáról.
– Knox – kezdtem, ahogy tettem felé egy lépést.
– Állj – szólt rám.
Nem hallgattam rá, inkább lassan megszüntettem a köztünk lévő
távolságot.
– Nagyon sajnálom – suttogtam.
 – Tűnj innen a picsába, Naomi! Menj el. Nem lehetsz itt – rekedt
és frusztrált volt a hangja.
– El fogok menni – ígértem. – Csak meg akartam nézni, mi van
veled.
– Jól vagyok. – Keserűek voltak a szavai.
Felemeltem a kezem, hogy megfogjam a karját.
Összerezzent.
– Ne – mondta élesen.
Nem válaszoltam, de álltam a sarat. Úgy éreztem, be tudnám
lélegezni a haragját, mint az oxigént.
– Ne – ismételte meg.
– Nem fogom.
– Ha most hozzám érsz… – Megrázta a fejét. – Nem tudok
M

uralkodni magamon, Naomi.

y

– Mondd el, mire van szükséged.

Bo

Száraz és keserű volt a nevetése.

ok

– Arra, hogy megtaláljam a rohadékot, aki ezt tette a

s

testvéremmel. Arra, hogy visszaforgassam az időt, és ne

vesztegessem el az elmúlt, ki tudja, hány évet egy kibaszott ostoba
nézeteltérés miatt. Arra van szükségem, hogy az öcsém felébredjen.
Elakadt a lélegzete, én pedig nem tudtam irányítani a testemet.
Az egyik másodpercben még előtte álltam, aztán a következőben
átkaroltam a derekát, és megöleltem, hogy magamba szívjam a
fájdalmát.
Feszült volt, és vibrált a teste, mintha másodpercekre lett volna a
robbanástól.
– Elég – suttogta megtörten. – Kérlek.
De nem engedtem el. Erősebben kapaszkodtam belé, és a
mellkasára hajtottam a fejemet.
Szitkozódott magában, aztán átölelt, és jó erősen magához
szorított. A hajamba temette az arcát, miközben belém
kapaszkodott.
Annyira meleg volt, szilárd és eleven. Úgy csimpaszkodtam belé,
mintha az életem múlt volna rajta, és némán kérleltem, hogy adja ki
magából, amit eddig elfojtott.
– A kurva életbe, miért nem hallgatsz rám soha? – motyogta, és
ajkai a hajamat súrolták.
– Mert néha az emberek nem tudják, hogyan kérjék azt, amire
igazán szükségük van. Neked egy ölelés kellett.
– Nem, dehogy – válaszolta rekedten. Egy pillanatig csendben
volt, én pedig a szívverését hallgattam. – Rád volt szükségem.
Ettől a vallomástól nekem is elakadt a lélegzetem. Próbáltam
hátrahúzódni, hogy ránézzek, de nem engedett el.
M

– Fogd be, Százszorszép – tanácsolta.

y

– Oké.
Bo

Kezével a hátamat simogatta. Újra meg újra, amíg bele nem

ok

olvadtam az érintésébe. Már nem tudtam, hogy melyikünk nyújtja a

s

vigaszt, és melyikünk fogadja.

– Befejeződött a műtét – szólalt meg végül Knox, és fokozatosan
hátrahúzódott. Hüvelykujjával az alsó ajkamat simogatta. – Nem
engedik, hogy bemenjek hozzá, amíg fel nem ébred.
– Látni akar majd? – kérdeztem.
– Leszarom, mit akar. Látni fog.
– Min vesztetek össze?
Felsóhajtott. Amikor felemelte a kezét, és a fülem mögé tűrte az
egyik hajtincsemet, szinte elolvadtam tőle.
– Nem igazán akarok erről beszélni, Százszorszép.
– Van jobb dolgod?
– Igen. Rád kiabálhatok, hogy menj haza aludni. Holnap van
Waylay első napja az iskolában. Nincs szüksége arra, hogy a zombi
nagynénje mosogatólét öntsön a müzlijére.
– Először is: tojást, gyümölcsöt és joghurtot eszünk reggelire –
kezdtem, aztán rájöttem, hogy el akarja terelni a figyelmemet. – Egy
nő miatt volt?
A plafonra emelte a tekintetét.
– Ha elkezdesz tízig számolni, sípcsonton foglak rúgni –
figyelmeztettem.
Felsóhajtott.
– Nem. Nem egy nő miatt vesztünk össze.
– A szerelmen kívül mi másért érdemes elveszíteni egy testvért?
– Kibaszott romantikusok – motyogta.
– Talán ha kiadod magadból, ahelyett hogy elfojtanád, jobban
fogod érezni magad.
M

Egy hosszú, feszült pillanatig némán méregetett, és biztos voltam

y

benne, hogy hazaküld majd.

Bo

– Rendben.
ok

Meglepetten pislogtam.
s

– Hú. Oké. Hűha. Akkor megtörténik. Talán jobb lenne, ha

leülnénk, nem? – javasoltam az üres székeket bámulva.
– A nők miért kerítenek akkora feneket egy beszélgetésnek? –
morogta, ahogy a székekhez sétáltunk.
– Mert ha valamit csinálunk, akkor csináljuk rendesen. – Leültem,
és megveregettem a mellettem lévő széket.
Helyet foglalt, aztán kinyújtotta maga előtt a hosszú lábát, és üres
tekintettel nézett ki az ablakon.
– Megnyertem a lottót – mondta.
– Tudom. Liza mesélte.
– Tizenegymilliót vittem haza, és azt hittem, ez a válasz
mindenre. Megvettem a kocsmát. Egy-két épületet. Befektettem
Jeremiah ötletébe, aki egy puccos szalont akart nyitni. Kifizettem
Liza J. jelzáloghitelét. Mióta a papa meghalt, nehézségei voltak. – A
kezére szegezte a tekintetét, ahogy tenyerével a farmernadrágba
bújtatott combját dörzsölte. – Kurva jó érzés volt megoldani mások
problémáit.
Vártam.
– Gyerekkorunkban nem voltunk gazdagok. Miután elveszítettük
anyát, nem maradt semmink. Liza J. és papa befogadtak minket,
otthont és családot biztosítottak nekünk. De pénzszűkében voltunk,
és ebben a városban néhány kölyök kibaszott BMW-vel megy suliba
a tizenhatodik születésnapján, vagy hétvégente versenyezni viszi a
negyvenezer dolláros lovát. Aztán ott voltunk Nash, Lucy és én.
Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy nem volt semmink, szóval volt,
hogy elvettünk néhány dolgot, ami nem volt a miénk. Talán nem
M

mindig jártunk az egyenes és törvényes úton, de megtanultuk,

y

hogyan legyünk önellátók. Megtanultuk, hogy néha el kell venni,

Bo

amit akarsz, ahelyett hogy arra várnál, hogy valaki odaadja neked.
ok

A kezébe adtam a kávéját, mire belekortyolt.

s

– Aztán Nasht valami seggbe csípte, és eldöntötte, hogy ő lesz a

kibaszott Teréz anya.
Rájöttem, hogy ezt Knox árulásnak élhette meg.
– Pénzt adtam neki – mondta Knox. – Vagy legalábbis próbáltam.
Az a makacs rohadék nem kérte. Ki utasít el ilyesmit?
– Úgy látszik, a testvéred.
– Igen. Úgy tűnik. – Nyugtalanul túrt bele a hajába. – Majdnem
két évig vitatkoztunk rajta. Én megpróbáltam lenyomni a torkán, ő
visszautasította. Összeverekedtünk egyszer-kétszer. Végül Liza J.
ráparancsolt, hogy fogadja el. És tudod, hogy mit csinált vele az
ostoba kisöcsém?
Az ajkamba haraptam, mert tudtam.
– Az a köcsög a rendőrségnek adományozta, hogy egy átkozott új
őrsöt építsenek. A Knox Morgan Közösségi Házat.
Vártam egy kicsit, mert reméltem, hogy ennél több van a
sztoriban. De amikor nem folytatta, lejjebb csúsztam a helyemen.
– Azt állítod, hogy évek óta alig beszéltek egymással az öcséddel,
mert kiíratta a nevedet egy épületre?
– Azt állítom, hogy visszautasította a pénzt, amivel
megalapozhatta volna az egész életét, és inkább odaadta a
rendőröknek. A zsaruknak, akik alig várták, hogy elbánjanak
három kamasszal, akik szerették egy kicsit felkavarni az állóvizet.
Bassza meg. Lucian egy hétig börtönben volt valami kamu vád
miatt, amikor tizenhét évesek voltunk. Meg kellett tanulnunk
magunknak elintézni a dolgokat, mert nem rohanhattunk a korrupt
rendőrfőnökhöz meg a talpnyalóihoz. Erre Nash simán odaadott
M

nekik két kibaszott milliót.

y

Kezdtem érteni a helyzetet. Megköszörültem a torkomat.

Bo

– Hm, azok a rendőrök még mindig szolgálnak?

ok

Knox vállat vont.

s

– Nem.
– Nash megengedi a beosztottjainak, hogy visszaéljenek a
hatalmukkal? – erősködtem.
Nyelvével a fogát piszkálta.
– Nem.
– Szóval mondhatjuk, hogy Nash rendet tett az őrsön, és kicserélte
a rossz rendőröket jókra?
– Fogalmam sincs, Graves mennyire jó, figyelembe véve, hogy
hétvégente szeret versenyezni a kocsijával – mondta Knox
makacsul.
Megfogtam, és megszorítottam a karját.
– Knox.
– Mi van? – kérdezte a szőnyegtől.
 – Nézz rám!
Amikor megtette, láttam a frusztrációt jóképű arcán. Két
kezembe fogtam a fejét. A szakálla dörzsölte a tenyeremet.
– El fogok árulni valamit, amit neked és az öcsédnek tudnotok
kell, és azt akarom, hogy a lelkedig hatoljon a mondanivalóm –
kezdtem.
Mélyen a szemembe nézett. Hát, igazából inkább a számat
bámulta, mint a szememet. De kiegyeztem ezzel.
– Mindketten idióták vagytok.
Elszakította a tekintetét a számról, és összehúzta a szemét.
Határozottan megfogtam az arcát, mielőtt rám förmedhetett volna.
– Mindketten keményen dolgoztatok, és rengeteget tettetek ezért
a városért a magatok módján, és ha még egy átkozott napot
M

elvesztegettek, akkor az ostobaságotok végzetes, és nincs rá

y

gyógymód.
Bo

Elengedtem az arcát, és hátradőltem.

ok

– Ha így akarsz felvidítani a testvérem lelövése miatt, szarul

s

csinálod.
Lassan elmosolyodtam.
– Hidd el, Viking. Te meg az öcséd kibékülhettek, és lehet rendes
kapcsolatotok. Néhányan nem vagyunk ennyire szerencsések.
Vannak olyan felperzselt hidak, amiket nem lehet újjáépíteni. Ne
tegyél tönkre valamit egy olyan ostoba dolog miatt, mint a pénz.
– Ez csak akkor működhet, ha felébred – emlékeztetett.
Felsóhajtottam.
– Igen. Tudom.
Csendben ültünk. A térde és a karja az enyémhez simult, meleg
volt és szilárd.
– Mr. Morgan? – Egy kék ruhás nővér lépett a helyiségbe.
Knoxszal mindketten felálltunk. Azon töprengtem, vajon
észrevette-e, hogy közben megfogta a kezemet.
– A testvére magához tért, és szeretné, ha bemenne hozzá –
mondta.
Megkönnyebbülten sóhajtottam.
– Hogy van? – tette fel a kérdést Knox.
– Kába, és hosszú felépülés vár rá, de a sebészi csapat elégedett.
Knox háta és válla elernyedt, ahogy elpárolgott a feszültség egy
része.
Megszorítottam a kezét.
– Azt hiszem, jobb, ha hazamegyek, és előkészítem Waylay-nek a
müzlit meg a mosogatólét.
Erősebben szorított rá az ujjaimra.
– Kaphatnánk egy percet? – kérdezte Knox a nővértől.
M

– Persze. Odakint leszek. Amint készen áll, bekísérem a

y

testvéréhez.
Bo

Knox megvárta, hogy a nő kimenjen, mielőtt közel húzott

ok

magához.
s

– Köszönöm, Naomi – suttogta, mielőtt az ajka találkozott az

enyémmel. Perzselő, kemény, makacs csókot adott. Keze az államra
és a nyakamra csúszott, egy helyben tartott, miközben kicsókolta a
fejemből az összes gondolatot, így nem maradt bennem más, csak a
tomboló érzéseim.
Amikor elhúzódott, lángolt a szeme. Aztán megpuszilta a
homlokomat, és kisétált a helyiségből.
 22. FEJEZET

ELÁSOTT CSATABÁRD ÉS KÉT GOLYÓ

Knox

– Szarul nézel ki – nyögte rekedten Nash.

Tompán világított a lámpa a szobájában. Párnákkal emelték meg
a hátát, csupasz mellkasát és bal vállát kötszer borította.
Gépek sípoltak, képernyők világítottak.
Sápadtnak tűnt. Sebezhetőnek.
M

Ökölbe szorítottam a kezemet magam mellett.

y
Bo

– Ezt én is elmondhatom rólad – vágtam rá, ahogy lassan

ok

megkerültem az ágyat, és leültem a székre a sötét ablak mellett.

s

– Rosszabbul néz ki, mint amilyen. – Alig tudott suttogni.

A térdemre könyököltem, és próbáltam nyugodtnak tűnni. De
igazából lángolt a harag a gyomromban. Valaki megpróbált véget
vetni Nash életének. Senki nem ússza meg, ha ujjat húz egy
Morgannel.
– Valami seggfej megpróbált megölni ma este.
– Mérges vagy, hogy majdnem megelőztek?
– Tudják, ki tette? – kérdeztem.
Megrándult a szája sarka, mintha nehezére esne mosolyogni.
– Miért? Megbosszulsz?
– Majdnem meghaltál, Nash. Grace azt állította, hogy majdnem
elvéreztél, mire kiért a mentő. – A gondolattól hányingerem támadt.
– Néhány golyónál és egy birkózásnál több kell ahhoz, hogy
kipurcanjak – biztosított.
Végighúztam a tenyeremet a térdemen. Előre és hátra, hogy
tompítsam a haragomat. Szét akartam törni valamit.
– Naomi is itt volt. – Nem tudtam, hogy ezt miért árultam el. Talán
minden egy kicsit elviselhetőbb lett, miután kiejtettem a nevét a
számon.
– Persze hogy itt volt. Dögösnek tart.
– Nem érdekel, mennyi golyót eresztettek beléd. Rá fogok hajtani
– közöltem vele.
Nash sóhaja inkább zihálás volt.
– Rohadtul ideje volt már. Minél gyorsabban elbaszod, annál
hamarabb léphetek színre, megmutatva, milyen rendes fickó
vagyok.
M

– Kopj le, köcsög.

y

– Hé, ki fekszik kórházban, seggfej? Egy kibaszott hős vagyok. A

Bo

nők nem tudnak ellenállni a meglőtt hősöknek.

ok

A hős összerándult, amikor megmoccant az ágyon. A tálca felé

s

nyúlt, de visszaejtette a kezét a matracra.

Felálltam, és vizet töltöttem a kancsóból az üres pohárba.
– Igen, talán az lenne a legjobb, ha itt maradnál néhány napig,
hogy ne legyél az utamban. Adj esélyt, hogy elbasszam a dolgot.
A tálca szélére toltam a poharat és a szívószálat, majd néztem,
ahogy ép karjával érte nyúl. A mozdulattól izzadság gyöngyözött a
homlokán, és remegtek az ujjai, ahogy megfogta a műanyag
poharat.
Soha nem láttam ilyennek. Minden másnak igen. Másnaposnak,
kimerültnek az 1996-os influenzajárvány után, fáradtnak, ahogy
szívét-lelkét beleadva játszott végzősként az öregdiákok elleni
amerikaifoci-meccsen. De soha nem láttam gyengének.
Egy újabb ápoló jelent meg bocsánatkérő mosollyal az arcán.
 – Ellenőrzöm az infúziót – mondta.
Nash felemelte a hüvelykujját, és csend telepedett ránk,
miközben az ápoló megnézte az infúziót. Az öcsém hat gépre volt
rákötve. Én meg évekig alig szóltam hozzá.
– Milyen a fájdalomérzete? – kérdezte az ápoló.
– Semmilyen. Gyakorlatilag nem létezik.
Túl gyorsan válaszolt. Túlságosan összepréselte az ajkát. Az
öcsém a korábban említett focimeccs második felét törött csuklóval
játszotta végig. Lehet, hogy ő volt a kedves és jó testvér. De hozzám
hasonlóan ő sem szerette kimutatni a gyengeségét.
– Erős fájdalmai vannak – köptem be az ápolónak.
– Ne hallgasson rá – vágta rá Nash. Azonban nem tudta elrejteni a
fájdalmas grimaszt, amikor megmoccant az ágyon.
M

– Egy golyó hasított keresztül a testén, rendőrfőnök. Nem kell

y

fájdalmak közepette gyógyulnia – válaszolta az ápoló.

Bo

– De igen – ellenkezett az öcsém. – A fájdalom mutatja meg, hogy

ok

életben vagyok. Zsibbadtan honnan tudnám, hogy még itt vagyok?

s

– Azt gondolja, mindketten idióták vagyunk – szólaltam meg,

amikor az ápoló kiment a helyiségből.
Nash zihált, majd köhögött, amitől úgy nézett ki, menten kimúlik,
aztán hátraroskadt az ágyon. Láttam, ahogy a szívmonitor lassan
egyenletes ütemre vált.
– Kicsoda? – kérdezte végül.
– Naomi.
– Miért gondolja Naomi, hogy idióta vagyok? – kérdezte fáradtan.
– Elmeséltem neki, mi történt közöttünk.
– Nem nyűgözte le a Robin Hood-hozzáállásod, sem az én férfias
függetlenségem?
– Egy cseppet sem. Lehet, hogy jó meglátásai vannak.
– Mivel kapcsolatban?
 – Állítása szerint azt hitte, hogy nő volt a dologban. Nem pénz.
Nash feje lassan oldalra bicsaklott, és elnehezült a szemhéja.
– Szóval a szerelem miatt megéri összeveszni a családdal, de
néhány millióért felesleges?
– Ez volt a lényeg.
– Nem mondhatom, hogy tévedett.
– Akkor mi a faszért nem erőltetted meg magad, hogy
kibéküljünk? – csattantam fel.
Nash mosolya szellemszerű volt. Becsukta a szemét.
– Te vagy az idősebb. Ráadásul te akartál lekötelezni azzal, hogy
lenyomod a torkomon a pénzt.
– Csak azért nem rúgom most szét a seggedet, mert túl sok gépre
vagy rákötve.
M

Erőtlenül beintett nekem.

y

– Jézusom – motyogtam. – Nem akartalak lekötelezni, vagy mi a

Bo

fasz. Egy család vagyunk. Testvérek. Ha az egyikünk győz,

ok

mindketten nyerünk. – Ez azt is jelenti, hogy ha az egyikünk veszít,

s

mindketten elbukunk. És az elmúlt néhány évben pontosan ez

történt. Vesztettünk.
A kurva életbe. Utálok veszíteni.
– Nem kellett a pénz – mondta, de összefolytak a szavai. –
Önerőből akartam építkezni.
– Eltehetted volna öregkorodra, vagy ilyesmi – háborogtam.
Ugyanazok a vegyes érzések kavarogtak bennem, mint régen.
Visszautasítás. Bukás. Jogos harag. – Megérdemelted, hogy valami jó
történjen veled. Sok szaron mentünk keresztül, ráadásul Liza J.
elveszítette papát. Többet érdemeltél egy hülye kisváros rendőri
fizetésénél.
– A mi hülye kisvárosunk – javított ki. – A sajátunkká tettük. Te a
magad módján. Én az enyémen.
 Talán igaza volt. De nem számított. Az a lényeg, hogy ha elfogadja
a pénzt, most nem feküdne ezen a kórházi ágyon. Akkor a kisöcsém
más módon alakítaná a világot. Nem packázna a végzettel. Nem
inná meg a levét.
– Meg kellett volna tartanod a pénzt. Akkor nem feküdnél itt
félholtan.
Nash lassan megrázta a fejét a párnán.
– Mindig én lettem volna a jó fiú.
– Fogd be, és aludj – közöltem vele.
– Átmentünk néhány szarságon. De mindig mellettem állt a
bátyám. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád. Nem kellett még a
pénzed is.
Nash válla elernyedt. Álomba merült, én pedig ébren őrködtem
M

fölötte.
y
Bo

∞
AZ AUTOMATA AJTÓ KINYÍLT, és légkondicionált hűvösséget szabadított a
ok
s

hajnali párába. Sokáig ültem Nash ágya mellett, és hagytam, hogy

forrjon bennem a harag. Tudtam, mi következik ezután.
Bele akartam verni az öklömet az épület falába. Szerettem volna
bosszút állni azon az emberen, aki felelős volt az öcsém sérüléséért.
Lassan felvettem egy követ a virágágyásból, megsimogattam az
ujjaimmal, és el akartam hajítani. Hogy összetörjek valamit kint, és
ne érezzem a belső repedéseket.
– Én a helyedben nem tenném.
A markomba szorítottam a követ.
– Mit csinálsz itt, Lucy?
Lucian az oszlopnak támaszkodva várt a kórház bejárata előtt,
cigarettája vége fényesebben parázslott, ahogy beleszívott.
Naponta egy cigarettát engedélyezett magának. Gondolom, ezt is
beleszámolta.
– Szerinted mit csinálok?
– Támasztod az épületet? Szexi sebészekkel flörtölsz?
A földre hamuzott, és a szemembe nézett.
– Hogy van?
A fájdalomra, a kimerültségre gondoltam. Az öcsémnek arra az
oldalára, amit eddig nem láttam.
– Jól. Vagy legalábbis úgy lesz.
– Ki tette? – A rideg, szenvedélymentes hangszín nem vert át.
Rátértünk a lényegre. Lehet, hogy Lucian nem a vérrokonunk, de
minden fontos tekintetben Morgannek számít. Ő is pont annyira
szeretne igazságot szolgáltatni, mint én.
– A zsaruk nem tudják. Grave azt mondta, a kocsi lopott volt.
M

Nash még nem adott személyleírást a gyanúsítottról.

y

– Emlékszik, mi történt?
Bo

Vállat vontam, és az égboltra emeltem a tekintetem, amely

ok

elkezdett rózsaszín és lila árnyalatokban tündökölni, ahogy a nap a

s

horizontra vándorolt.
– Gőzöm sincs. Eléggé be volt állva az altatótól meg a
gyógyszerektől, amiket az infúziójába tettek.
– Elkezdek kutakodni – biztosított Lucian.
– Szólj, ha találsz valamit. Nehogy kihagyjatok belőle!
– Persze hogy nem. – Egy pillanatig némán méregetett. – Szarul
nézel ki. Aludnod kellene.
– Mindenki ezt mondja.
Azonban Lucian úgy nézett ki, mintha most sétált volna ki egy
öltönyös megbeszélésről.
– Talán hallgatnod kellene rájuk – mondta.
– Majdnem meghalt, Luce. Miután seggfej voltam vele, majdnem
elvérzett egy kibaszott árokban.
 Lucian elnyomta a cigijét a hamutartóban.
– Helyre fogjuk hozni.
Bólintottam. Tudtam, hogy így lesz. Ezt nem fogjuk annyiban
hagyni. És a férfi, aki rálőtt az öcsémre, fizetni fog érte.
– És a többit is helyre fogod hozni – közölte határozottan. – Épp
elég időt vesztegettetek el, a kurva életbe. Vége van. – Csak Lucian
Rollins képes ilyesmit követelni, és megvalósítani az akaratával.
Eszembe jutott Naomi megjegyzése. Talán tényleg idióták
voltunk, akik feleslegesen vesztegették az időt.
– Vége van – értettem egyet.
– Jó. Belefáradtam abba, hogy a gyerekkori legjobb barátaim úgy
viselkednek, mintha még mindig kölykök lennének.
– Ezért jöttél vissza?
M

Elsötétült az arckifejezése.
y

– Részben.
Bo

– És ahhoz a csinos kis könyvtároshoz is köze van, aki ki nem

ok

állhat téged?
s

Felsóhajtott, és szórakozottan megtapogatta a zsebeit.

– Már elszívtál egyet – emlékeztettem.
– Bassza meg – motyogta. Ez volt a maximum, amennyire szétesni
láttam.
Én hirtelen haragú voltam. Nash jó természetű. Lucian pedig
olyan visszafogott, mint egy kibaszott szerzetes.
– Egyébként mi történt köztetek? – kérdeztem, és élveztem, hogy
elterelte a figyelmemet a zavarával.
– Az öcséd kórházban fekszik – válaszolta Lucian. – Csak azért
nem verem most ki a fogaidat.
Bár nagyon közel álltunk egymáshoz, Lucian soha nem osztotta
meg velünk, hogy miért gyűlölte meg Sloane. Egészen tegnap estig
azt hittem, az érzés kölcsönös. De láttam Lucian arcát, amikor
megpillantotta a nőt, és amikor Sloane faképnél hagyta. Nem sokat
tudtam az érzésekről, de bármi volt is az arcára írva, az nem a
gyűlölet volt.
– Valószínűleg nem is emlékszel, hogyan kell verekedni –
piszkáltam. – Ott az a sok tárgyalótermi megbeszélés. Csak
rászabadítod az ügyvédeidet az emberekre, ahelyett hogy jól pofán
basznád őket. Lefogadom, hogy az nem olyan kielégítő.
– A fiút elviheted Knockemoutból, de Knockemoutot nem
törölheted ki a fiúból – jegyezte meg.
Reméltem, hogy ez az igazság.
– Örülök, hogy itt vagy.
Bólintott.
– Mellette maradok, amíg Liza vissza nem jön.
M

– Az jó lenne – feleltem.
y

Csendben álltunk, ahogy felkelt a nap, aranyszínt szórva a

Bo

rózsaszínbe és a lilába. Hivatalosan is új nap virradt. Sok minden

ok

meg fog változni, és már alig vártam.

s

– Aludj egy kicsit. – Lucian a zsebébe nyúlt, és odadobta nekem a

kulcsát. – Vidd el a kocsimat.
Elkaptam a levegőben a kulcsot, és kinyitottam az autót. Egy
csillogó Jaguar fényszórója villant fel egy parkolóhelyről.
– Mindig jó ízlésed volt.
– Van, ami soha nem változik.
De valami igen.
– Később találkozunk.
Bólintott. Aztán mindkettőnket rohadtul megleptem, amikor fél
karral átöleltem.
– Hiányoztál, tesó.
 23. FEJEZET

KOPP-KOPP! KI AZ?

Naomi

Nyugtalan álomból ébredtem a kanapén, amikor dörömböltek a

bejárati ajtón. Tántorogva kerültem meg a dohányzóasztalt, és
megpróbáltam felidézni, hol vagyok.
A húszezer dollár még a kötényem zsebében van.
Nash.
M

Knox.
y
Bo

Waylay első napja az iskolában.

ok

Nem csoda, hogy elbóbiskoltam a kanapén.

s

Kinyitottam az ajtót, és egy frissen zuhanyozott Knoxszal találtam

szemben magam. Waylon a farkát csóválva jött be a házba.
– Szia – üdvözöltem rekedten.
Knox nem volt a szavak embere, így némán lépte át a küszöböt.
Kidörzsöltem az álmot a szememből. Feszültnek látszott, mintha
harcra készült volna. Nos, ha veszekedni jött, hatalmasat fog
csalódni. Túl fáradt voltam a vitához.
– Hogy van a testvéred? – kérdeztem.
Beletúrt a hajába.
– Hosszú idő lesz, mire felépül. De rendbe fog jönni. Elvitted
reggel Way-t a suliba?
Lelőtték a testvérét, de emlékezett Waylay első napjára.
Fogalmam sem volt, hogy egyeztessem ezt össze azzal a bunkóval,
aki a vendégek előtt ordibált velem. Ha képes lenne rendszeresen
figyelmes grincsként viselkedni, és felhagyna a mérges rosszfiú
viselkedéssel, egy napon nagyon szerencséssé tehetne egy nőt.
– Igen – ásítottam. – Tegnap este Lizánál aludt, mivel későn értem
haza. Lizával meg Steffel ott készítettük el neki a reggelit. Stef csokis
palacsintát sütött, bár megmondtam neki, hogy a vércukor-
ingadozástól a gyerekek fáradtak lesznek, és nem bírnak
koncentrálni az iskolában.
Fáradt voltam, és nem bírtam koncentrálni, de nem a
palacsintától, hanem mert Knox idegessé tett.
– Stefről jut eszembe, azt hiszem, ő meg Jeremiah bejönnek
egymásnak – mondtam, keresve valami témát, ami szóbeli reakcióra
érdemes.
M

De Knox továbbra is hallgatott, ahogy belépdelt az apró

y

nappaliba, amit túlságosan is betöltött a jelenlétével. Ez a férfi

Bo

rengeteg érzést fojtott magába. Egy részem szerette volna feltörni. A

ok

másik csak le akart feküdni aludni, hogy néhány órára mindent

s

elfelejtsen.
– Kérsz kávét? Esetleg alkoholt? – ajánlottam fel, miközben
követtem a konyhába. Láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezét. Újra
meg újra.
Nem volt söröm, és a legerősebb alkohol a házban az az olcsó
rosé volt, amit Sloane-nal akartam meginni. De feláldozhatom a
fickóért, akinek nemrég lelőtték a testvérét.
Felemelte a szép, citromsárga falevelet a konyhapultról. Az úton
találtam ma reggel, miután kikísértem Waylay-t a buszhoz. A
hőmérséklet alapján még nyár volt, de az ősz már csalhatatlan jeleit
mutatta közeledtének.
Waylon felugrott a kanapéra a nappaliban.
– Érezd otthon magad – mondtam a kutyának. Amikor
szembefordultam Knoxszal, ő közel lépett hozzám.
– Naomi.
Hangja rekedt volt, ahogy kiejtette száján a nevemet, aztán
megérintett, és magához rántott. A szája rátalált az enyémre, én
pedig elvesztem az érzések kavalkádjában. Fulladoztam a vágytól.
Egyikünk sem akart erre vágyni. Talán ezért esett olyan
átkozottul jól. Az egyik keze a hajamba csúszott, míg a másikat a
hátam alsó részére fektette, és erősen magához szorított.
– Knox – suttogtam. – Nem ezt akarod – emlékeztettem.
– Erre van szükségem – felelte, mielőtt folytatta a csókot.
Ez nem olyan volt, mint a várótermi csók. Megváltozott,
kétségbeesett lett.
Elvesztem benne. Az összes gondolatom kiröppent a fejemből, és
M

nem maradt más, csupán az érzéseim. A szája kemény és követelőző

y

volt, pont, mint ő maga. Ellágyultam tőle. Vágyakozva fogadtam a

Bo

közeledését.
ok

Válaszul a hajamba markolva olyan szögbe döntötte a fejemet,

s

ahogy akarta, miközben az ajka az enyémre tapadt. A nyelve nem

fonódott össze, vagy táncolt az enyémmel… addig harcolt vele, amíg
a nyelvem megadta magát.
Ellopta a lélegzetemet, az eszemet, minden indokot, amiért ez
rettenetes ötlet volt. Mindent elvett és eltüntetett.
– Erre van szükségem, bébi. Hogy érezzem, ahogy elolvadsz
alattam. Engedned kell, hogy a magamévá tegyelek.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez mocskos beszéd vagy romantikus
próza volt. Akármerre is billent a mérleg nyelve, imádtam.
Az ujjai rátaláltak a ruhám pántjára. Felgyorsult a szívverésem,
ahogy kissé lecsúsztatta az anyagot a vállamon, lángoló ösvényt
hagyva maga után a bőrömön.
Szüksége volt erre. Rám. Én pedig imádtam, ha szükség van rám.
 A pólójához nyúltam, és bedugtam alá a kezemet, kemény
izmokat találva meleg bőre alatt.
Életében először Knox segítőkész kedvében volt, és fél kézzel
lerántotta magáról a pólóját. Istenem, a bőre, az izmai, a tetoválásai!
Végigszántottam a mellkasát a körmömmel, mire a számba nyögött.
Igen, kérlek.
Egyetlen fürge mozdulattal leseperte a ruha egyik pántját a
vállamról, majd a másikkal is ugyanezt tette.
– Épp ideje, hogy megtudjam, mit rejtegetsz a ruhád alatt –
motyogta.
Az alsó ajkába haraptam, és megrángattam a nadrágja övét.
Átkoztam magam, amiért a legkevésbé szexi fehérneműmet
vettem fel reggel. De legalább a melltartóra nem vesztegettem időt
M

az öltözésnél. A nem szexi bugyi és a szabad mell, úgy sejtettem,

y

kiegyenlíti egymást.
Bo

Knox megszabadult a farmernadrágjától, amikor a ruha

ok

lecsúszott a testemről, és összegyűrődött a bokám körül.

s

– A francba, bébi. Kibaszottul tudtam.

A nyakamra tette a száját, és elkezdte harapdálni a bőrömet.
Megborzongtam.
– Mit tudtál?
– Hogy így nézel ki. Hogy dugj-meg tested van. – Mohón
megmarkolta a mellemet.
A hűtőhöz szorította a hátamat, és a hidegtől felsikkantottam.
– Knox!
– Bocsánatot kérnék, de tudod, hogy egy kicsit sem sajnálom –
jelentette ki, miközben a nyelvével elkezdte simogatni sajgó
mellbimbómat.
Nem tudtam többé szavakat formálni. Képtelen voltam levegőt
venni. Csupán megérintettem az erekcióját a bokszeralsóján
keresztül, és úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlt volna
rajta. Amikor az ajka összezárult a bimbómon, és elkezdte szívni,
bevertem a fejemet a hűtőbe. A mély, megsemmisítő mozdulat
visszhangot vetett az egész testemben, és volt egy olyan érzésem,
hogy ezzel ő is pontosan tisztában van.
Nem hagyta abba a szívást, miközben szabad kezével a nem szexi
bugyimba nyúlt.
Mindketten felnyögtünk, ahogy az ujjai rám találtak.
– Tudtam – motyogta ismét, miközben szájával a másik mellemre
vándorolt. – Tudtam, hogy nedves leszel tőlem.
A nyögésemből kiáltás lett, amikor ujjaival szétválasztotta a
bejáratomat. Knox tudta, mit csinál. Nem szerencsétlenkedett. Nem
vesztegette az időt, nem voltak kínos pillanatok. Minden mozdulatát
M

a vágy vezérelte, az érintése pedig varázslatos volt.

y

– Muszáj, hogy érezzelek belülről – mondta, ahogy szakállával az

Bo

érzékeny bimbómat súrolta. Amikor az ujjaival belém hatolt,

ok

megroggyant a térdem.
s

Túl sok volt. Túl ügyes. Profi. A vaginák mesteri megrontója. Nem
tudtam, képes leszek-e felvenni vele a lépést. Amikor elkezdte
mozgatni csodálatos ujjait, eldöntöttem, hogy nem érdekel.
Megrándult a pénisze a kezemben. Ügyetlenül letoltam az
alsónadrágját, kiszabadítva a merevedését, és erősen rámarkoltam.
Knox nyögve kihúzta magát, majd összetámasztotta a
homlokunkat, miközben sóvár mozdulatokkal kényeztettük
egymást.
– Ágyban akarlak – morogta, ahogy egy csepp nedvesség hullott
az ujjaimra.
Erősebben markoltam, gyorsabban simogattam.
– Remélem, hogy el tudsz vinni minket egyhez, mert én nem
tudok járni.
 – A francba, bébi. Lassíts, a kurva életbe – utasított összeszorított
foggal.
De nem hallgattam rá. Túlságosan lefoglalt, hogy tartsam a
tempót az ujjaival.
Elakadt a lélegzetem, amikor kihúzta belőlem az ujjait.
– Szemét! – sziszegtem a nyakába.
Azonban amikor a testem üresnek tűnt az érintése nélkül, a
vállára hajított.
– Knox!
Nem vett tudomást a tiltakozásomról, csak rácsapott a
fenekemre.
– Melyik szoba? – követelte kettesével szedve a lépcsőfokokat.
Szédültem a vágytól.
M

– Ez – sikerült kinyögnöm.
y

Másodperceken belül a hátamon találtam magam az ágyon, és a

Bo

meztelen Knox rám vetette magát.

ok

– Istenem. Ez tényleg megtörténik?

s

Hoppá! Ezt igazából nem akartam hangosan kimondani.

– Ne térj még észhez – parancsolt rám.
– Nem tudok gondolkodni. Esküszöm.
Túl fájdalmas volt az arckifejezése, így nem tudott szórakozni
rajtam. Nem hibáztathattam, miután megbámultam az erekcióját.
Ijesztő volt, és nagyon szexi. Egy vastag, lila fejű vezető a merev
péniszek világában. Egy kicsit megszédültem, amikor Knox
rámarkolt.
Reméltem, hogy tudja, hogyan kell használni. Kevés dolog
kiábrándítóbb az életben annál, ha egy jól felszerelt férfinak
fogalma sincs, hogyan használja az adottságait.
De feltehetően nem most jött el az ideje a bevetésnek, mert Knox
lecsúszott a testemen, széttárta a lábaimat, és a vállára húzta.
 Amikor a combjaim közé temette az arcát, a hasizmaim olyan
erősen görcsbe rándultak, hogy azt hittem, meghúzódott valamim.
Ó, istenem. A szakálla szúrta a bőrömet, és rohadtul imádtam.
A nyelve. Ahhoz képest, hogy nem szeretett beszélni, a nyelve
színtiszta mágia volt.
A hosszú, mohó simogatásokat rövid, felszínes döfésekkel
párosította. Másodperceken belül ott tartottam, hogy el fogok
élvezni.
– Várj, várj, várj – nyöszörögtem a hajába markolva.
Azonnal abbahagyta, amivel komoly piros pontokat szerzett
magának.
– Mi a baj? Jól vagy? – Aggodalom versengett a vággyal
kékesszürke szemében.
M

– Ez egyszeri alkalom. – Muszáj volt hangosan kimondanom.

y

Hogy emlékeztessem magam, egyetlenegyszer engedem meg Knox

Bo

Morgannek, hogy eljuttasson a csúcsra.

ok

– Egyszeri alkalom – értett egyet, ahogy alaposan szemügyre vett.

s

– Utolsó ajánlat.
– Ne beszélj úgy, mint valami műsorvezető, amikor az arcod a
lábaim között van.
– Ne akarj beszélgetni, amikor mindjárt elélvezel a kibaszott
nyelvemtől.
– Jogos – mondtam. Lüktetett a testem a mohó vágytól. – Egyszeri
alkalom. Tedd emlékezetessé.
– Akkor kapaszkodj, a kurva életbe.
Még jó, hogy hallgattam rá, mert a következő másodpercben,
miután megmarkoltam az ágy rézkeretes fejtámláját, ő valami
varázslatosat művelt a nyelvével, és ezzel egy időben begörbítette
bennem az ujjait, mire az egész testem felrobbant.
Olyan erősen rándultam görcsbe az ujjai körül, hogy attól
tartottam, meg kell majd röntgenezni a kezét. Persze annyira azért
nem aggódtam, hogy megálljak, és ellenőrizzem. Mert éppen életem
legjobb orgazmusát éltem át, és megvoltak a prioritásaim. Ha
eltörtem az ujjait, ő látszólag nem bánta, mert tovább kényeztetett a
nyelvével a földrengető gyönyöröm közepette is.
– Még mindig élvezel. Érzem – jegyezte meg nyögve.
Legalábbis azt hiszem, ezt mondta. A fülem úgy csengett, mintha
egy templomtoronyban lettem volna vasárnap reggel.
– Szükségem lesz egy perc pihenőre – nyögtem ki, miközben
próbáltam levegőt venni.
– Aha. Csak emlékezetessé akarom tenni – válaszolta valahonnan
távolról. – Plusz, beléd akarom csúsztatni a farkamat, amíg tart az
orgazmusod.
M

– Oké.
y

Fóliazörgést hallottam, ami vagy egy Pop-Tarts, vagy egy óvszer

Bo

volt. Feltehetően az utóbbi, mert vastag erekciója a bejáratomat

ok

böködte.
s

Csupán annyi időre állt meg, amíg a nyelvével megsimogatta a

mellemet, mielőtt feltérdelt.
Úgy nézett ki, mint egy bosszúálló harcos. Tetovált és izmos. A
szemhéja elnehezedett, a mellkasa hullámzott. Legalább nem én
voltam az egyetlen, aki rohadt jól érezte magát, döbbentem rá.
Ez volt az utolsó értelmes gondolatom, mielőtt meglendítette a
csípőjét, és belém temette azt a hosszú, vastag, tömegpusztító
fegyvernek is beillő erekcióját.
Összeforrt a tekintetünk, és az arcizmai megdermedtek a
fájdalmas gyönyörtől meg diadaltól, miközben elmerült bennem.
Észre sem vettem, mennyire összerándultam, amíg rá nem
fektette hatalmas tenyerét a mellkasomra, hogy visszanyomjon az
ágyra.
 – Nyugi, bébi. Lazíts – suttogta.
Felsóhajtottam, hogy kiadjam magamból a lélegzetet, amit eddig
visszatartottam, aztán beszívtam a levegőt. Olyan rohadt nagy volt.
Ráadásul igaza volt… éreztem az apró remegéseket, ahogy az
izmaim megrándultak körülötte.
– Ha továbbra is így fejed a farkamat, édesem, muszáj lesz ezt
megismételnünk.
– Ühüm. Jó. Igen.
Rám vigyorgott.
– Szóval ez kell ahhoz, hogy elveszítsd azt a felvágós szókincsedet.
– Ah. Egész nap beszélni fogsz, vagy megmozdulsz végre? –
morogtam. Újra elkezdett bennem felgyűlni a szenvedély. Azon
gondolkodtam, hogy Knox farka vajon valami varázspálca-e, ami
M

orgazmusátkokat szór, megsemmisítve az olyan dolgokat, mint az

y

idő vagy a biológiai szükségletek.

Bo

– Nézz rám, Naomi – szólalt meg.

ok

Engedelmeskedtem az utasításának.
s

– A francba, de gyönyörű vagy. És kibaszottul nedves.

Ő pedig kőkemény.
Aztán elkezdett mozogni. Lassan. Folyamatosan. Izzadság
gyöngyözött a bőrén. Megfeszült az állkapcsa. Azonban a csípője
úgy pumpált, mint egy metronóm, ahogy ki-be csúszkált a
testemben.
Mennyei érzés volt. Viszont láttam, hogy visszafogja magát, én
pedig mindent meg akartam adni neki, amire szüksége volt. Azt
akartam, hogy elvegye, amit akar.
– Ne legyél gyengéd – nyögtem fel.
– Kiélvezem a pillanatot. Nem sietek el semmit. Fogadd el.
– Knox, ha még több vér megy a farkadba, fel fog robbanni.
– Mindenről megvan a véleményed. Még arról is, hogyan dugjalak
meg.
– Főleg arról, hogyan dugj meg.
Megcsókolt, biztos azért, hogy elhallgattasson, de nem érdekelt,
mert amikor felemeltem a csípőmet, elkezdett gyorsabban és
mélyebben mozogni bennem. Kilökött a komfortzónámból, és egy
kicsit többet kaptam, mint amit magabiztosan el tudtam fogadni.
A francba, de nagyon tetszett.
Megadta, amire szükségem volt anélkül, hogy részletesen el
kellett volna magyaráznom neki. Nem kellett kérnem. Nem mondta,
hogy „talán egyszerűbb, ha magadnak csinálod”.
– Gyere vissza hozzám, Százszorszép.
Pislogva fókuszáltam Knox arcára, aki fölém hajolt, és komolyan
nézett rám.
M

– Itt legyél, amikor benned vagyok. Sehol máshol. Megértetted?

y

Bólintottam. Zavarba jöttem attól, hogy majdnem elvesztem a

Bo

gondolataimban. Igaza volt. Hányszor ragadtam bele a terveimbe

ok

meg a listáimba, és maradtam le arról, ami kiszúrta a szememet?

s

Vagy ebben az esetben, arról, ami bennem volt.

Hogy bebizonyítsam, vele vagyok, a vállába mélyesztettem a
körmeimet, és megfeszítettem az izmaimat a merevedése körül,
ahogy mélyen elmerült bennem.
– Ez az én csajom – nyögött fel.
Olyan jó érzés volt, amit csináltunk. Helyesnek tűnt.
A mellkasán lévő szőr csiklandozta a mellbimbómat, miközben a
sarkamat a tökéletes fenekébe vájtam. Újabb orgazmus felé
közeledtem.
Túlvilágian jónak éreztem.
Ő is. Egyre erősebben, kevésbé kontrolláltan döfködött, de én még
többet akartam.
– Nem bírom eldönteni, hogyan akarlak – vallotta be
összeszorított fogain keresztül. – Túl sokféle lehetőség jutott
eszembe.
– Igen? – suttogtam, és próbáltam meglepettnek hangzani, mintha
én nem képzeltem volna el rendszeresen, ahogy a biliárdasztalra
dönt a Honky Tonkban.
Az alsó ajkamba harapott.
– A falhoz szorítva az irodámban. A kezemmel befognám a
szádat, hogy senki ne hallja, amikor elélvezel tőlem. Meglovagolsz a
kocsimban. A tökéletes melledet az arcomba nyomod, hogy
szopogassam, miközben megduglak. Négykézláb, a vállad fölött rám
pillantva, miközben hátulról hatolok beléd.
Oké, ezek elég jó fantáziák voltak.
Nehéznek, duzzadtnak éreztem a mellemet. A testem minden
M

idegszála lángolt. A hasizmaim, amik azt hittem, meghúzódtak az

y

első orgazmusomnál, ismét megfeszültek.

Bo

– Bassza meg, bébi. Egyre szűkebb vagy.

ok

Minden duzzadó eret éreztem a merevedésén, ahogy elmerült

s

bennem. Újra meg újra belém hatolt. Az eufória ködként borult az

agyamra.
Az izmai megfeszültek az ujjaim alatt. Mindketten remegtünk. El
fogok élvezni, miközben bennem van, és soha többet nem leszek
már a régi. Kettőnk közé nyúlt, és megfogta a mellemet, mohó
bimbóm a tenyerét karistolta.
– Vedd el, bébi.
És megtettem, kitárulkoztam, amennyire tudtam, és úgy
kapaszkodtam belé, mintha az életem múlt volna rajta, miközben a
szakadék szélére sodort.
Nem finoman tört rám az orgazmus… Knox felrobbantotta
bennem. Úgy hasított keresztül rajtam, mint a magasfeszültség, és
tetőtől talpig reszketni kezdtem. A nyakába temettem az arcomat,
ahogy felsikoltottam.
– Ó, basszus. Basszus!
Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy félig csukott szemmel
döfköd. Elvesztette minden önuralmát.
Éreztem, ahogy az erekciója megduzzadt bennem, miközben a
következő lökéseknél hangosan nyögött. Még akkor is tartott az
orgazmusom, amikor megrándult, majd diadalittasan, állati hangon
felkiáltott. Mélyen elmerült a testemben, és ott maradt.
Összesimultunk, az orgazmusunk szinkronizálódott. Az erekciója
minden lüktetésénél az izmaim egyre jobban megfeszültek
körülötte.
– Naomi – morogta a nyakamba, ahogy együtt lovagoltunk a
gyönyör hullámain. A szívünk egy ütemre dobbant.
M
y
Bo
ok
s
 24. FEJEZET

VÁRATLAN VENDÉGEK

Naomi

Halk horkolásra ébredtem hihetetlenül fülledt álmomból, amelynek

főszerepében Knox Morgan tündökölt. Amikor újra meghallottam a
horkantást, és éreztem a meleg, izmos testet magam mellett, a
szemem úgy felpattant, mint valami rajzfilmfigurának.
Nem álmodtam.
M

Véletlenül szexeltem a mogorva főnökömmel, bosszantó

y
Bo

szomszédommal és a botrányos udvarra vizelővel.

ok

Vártam, hogy a megbánás elöntse az agyamat, mint egy

s

felhőszakadás a kiszáradt prérit. De úgy tűnt, a testem túl elégedett

volt ehhez. Knox az agyamat és a testemet is a megadásig dugta.
Óvatosan, nehogy felébresszem horkoló ágypartneremet,
szembefordultam vele. Meztelen volt, a takaró összegyűrődött a
lába körül, így a fantasztikus teste nagy részében
gyönyörködhettem. Most először volt alkalmam közelről szemügyre
venni a tudta nélkül.
Sűrű, sötét, piszkosszőke haja kócos volt kezeim nyomán. Egy
picike sebhely volt a szemöldökei között, és egy másik hosszabb,
észrevehetőbb a hajtövénél. A szempillái annyira hosszúak voltak,
hogy féltékeny lettem. Az ajka, amit általában össze szokott préselni
nemtetszése jeléül, most résnyire nyitva volt.
A hátán feküdt, egyik tetovált karját a feje alá tette, a másikkal
engem ölelt. Nem gondoltam volna, hogy az az összebújós fajta.
Semelyik épeszű ember nem feltételezne róla ilyet. Azonban szoros
ölelése egészen másról árulkodott. A mellkasa lassú tempóban
emelkedett és süllyedt, ahogy lélegzett. Gyönyörködve
tanulmányoztam a hasizmait. Az enyém sajgott a váratlan edzéstől,
amit az orgazmusoknak köszönhettem. Az övé úgy nézett ki, mintha
bármit képes lett volna kiállni, ráadásul ott volt az a szexi V alak,
ami eltűnt a takaró alatt a csípőjénél.
Békésnek látszott, még a szokott ideges homlokráncolása is
kisimult.
Nem hittem el, hogy Knox Morgan meztelenül fekszik az
ágyamban.
Ó, istenem.
M

Knox Morgan meztelenül.

y

Az ágyamban.
Bo

És az a sunyi rohadék a világtörténelem két legintenzívebb

ok

orgazmusát adta nekem. Hogy a francba nézzek ezentúl a szemébe

s

úgy, hogy a vaginám ne ránduljon görcsbe önkéntelenül?

Na tessék. Öreg barátom, a nyomorúságos félelem.
Mit kerestem én egy ágyban a férfival, akivel nem is lett volna
szabad lefeküdnöm néhány héttel azután, hogy megszöktem a saját
esküvőmről? Ennél több eszem is lehetett volna.
Muszáj volt felkelnem az ágyból, mert ha Knox felébred, és rám
néz az álomittas tekintetével, tuti, hogy sutba dobom az
óvatosságomat, és gondolkodás nélkül rápattanok a farkára.
Beletelt egy kis ügyeskedésbe, de végül sikerült kiszabadulnom
meglepően erős szorításából. Nem akartam felébreszteni azzal,
hogy a fiókokban turkálok, ezért megragadtam a hálóinget, amit
este akartam felvenni, és belebújtam, mielőtt lábujjhegyen
kiosontam a szobából.
 – Egyszeri alkalom – kántáltam magamban, ahogy a földszintre
sétáltam.
Megtörtént. Vége volt. Ideje továbblépni.
Útban a konyha felé felbuktam egy eldobott csizmában.
– Áu! A francba – sziszegtem.
Waylon felemelte fejét a kanapén, ásított, majd lustán
nyújtózkodott.
– Szia! – köszöntem neki, és zavarba jöttem, hogy a kutya talán
elítél, amiért lefeküdtem a gazdájával. De ha a basset hound
ítélkezett is, nem tartott sokáig, mert gyorsan megfordult, és aludt
tovább.
Eltettem Knox csizmáját a lépcső elől.
Mindenfelé szétdobáltuk a ruháinkat a földszinten, ami rám nem
M

volt jellemző.
y

Mindet felszedem és összehajtogatom majd, miután megiszom

Bo

egy bögre kávét.

ok

A késői lefekvés, a Nash miatti aggodalom, Waylay első napja

s

plusz az észvesztő orgazmusok szinte teljesen agyhalottá tettek.

Gyorsan feltettem főni a kávét, aztán a konyhapultra hajtottam a
homlokomat, miközben vártam, hogy elkészüljön.
Waylay-re gondoltam, ahogy felszállt a nagy, citromsárga
iskolabuszra a lila ruhájában meg a rózsaszín cipőjében. Az új
hátizsákja tele volt felszereléssel meg nassolnivalóval.
Nem várta izgatottan a hatodik osztály első napját. Csak
elképzelni tudtam, mennyire rettenetes éve lehetett tavaly – az első
Knockemoutban. Remélhetőleg Nina, Chloe és az új tanárnője
megadják Waylay-nek a második esélyt, amit megérdemel. És ha ez
nem jön össze, majd kitalálok valami mást. Waylay okos, vicces,
kedves kislány, és nem fogom hagyni, hogy a világ ezt figyelmen
kívül hagyja.
 A kávéfőző rákezdett a szirének énekére, ahogy befejezte a
munkát. Épp csak hozzáértem az ujjammal, amikor kopogtak az
ajtón.
Waylon felkapta a fejét a kanapén.
Gyorsan töltöttem magamnak egy bögre kávét, és belekortyoltam,
mielőtt kinyitottam az ajtót.
Azonnal félrenyeltem, amikor a szüleimmel találtam szemben
magam a verandán.
– Hát itt van a mi kislányunk! – Anya napbarnítottan és boldogan
tárta szét a karját.
Amanda Witt hatvanegy évesen is úgy öltözködött, hogy
kihangsúlyozza az idomait, amikkel felhívta magára apa figyelmét a
főiskolán. Büszkén festette ugyanolyan gesztenyebarnára a haját,
M

amilyen az esküvőjük napján volt, bár most merészen rövidre

y

vágatta. Golfozott, iskolai tanácsadóként dolgozott

Bo

részmunkaidőben, és életet lehelt minden helyiségbe, ahová betette

ok

a lábát.
s

– Anya? – nyögtem ki, és automatikusan felé hajoltam, hogy

átöleljen.
– Lou, hát nem ez a legaranyosabb kis kunyhó, amit valaha láttál?
– tette fel a kérdést.
Apa mormogott valamit. Zsebre tett kézzel állt, és cipője orrával a
veranda korlátját rugdosta.
– Stabilnak tűnik – jegyezte meg.
Anyát a legkisebb dolgok is lenyűgözték. Apa jobban értékelte a
szívósságot.
– Hogy vagy, kölyök? – kérdezte.
Őt is átöleltem, és felnevettem, amikor elemelt a talajról. Míg
anya néhány centivel alacsonyabb volt nálam meg Tinánál, apa
fölénk tornyosult. Mackós férfi volt, akiből az sugárzott, hogy
minden rendben lesz.
– Mit kerestek itt? – kérdeztem, ahogy óvatosan letett a földre.
– Édesem, elárultad, hogy van egy unokánk. Nem várhatod el
tőlünk, hogy ne utazzunk azonnal ide. Felébresztettünk? Csodaszép
ez a hálóing – jegyezte meg anya.
Ágy.
Hálóing.
Szex.
Knox.
Ó, istenem.
– Hát…
– Mondtam, hogy hamarabb haza kellett volna jönnünk, Lou –
szólalt meg anya, miközben rácsapott apa vállára. – Nyilvánvalóan
M

depressziós. Még mindig pizsamában van.

y

– Nem depressziós, Mandy – erősködött apa, miközben ujjaival az

Bo

ajtófélfán dobolt, ahogy a házba lépett. – Miből készült? Tölgyfából?

ok

– Fogalmam sincs, apa. Anya, nem vagyok depressziós –

s

mondtam, miközben próbáltam kitalálni valamit, hogy

megszabaduljak tőlük, mielőtt felébred a meztelen vendégem. – Én
csak… ööö… sokáig dolgoztam tegnap este, aztán közbejött egy
családi vészhelyzet…
Anyának elakadt a lélegzete.
– Valami baj van Waylay-jel?
– Nem. Anya. Sajnálom. Nem a mi családunkkal történt valami.
Azokkal, akiké ez a hely és a kocsma, ahol dolgozom.
– Alig várom, hogy lássam. Minek is hívják? Hanky Pank?
– Honky Tonk – javítottam ki, miközben észrevettem a ruhámat a
padlón. – Láttátok már a nappalit? – Szinte kiabáltam, mire a
szüleim összenéztek, aztán úgy tettek, mintha lenyűgözte volna őket
a helyiség, amire mutattam.
 – Nézd ezt a kandallót, Lou.
– Igen, nézzétek a kandallót – visítottam.
Apa mormogott.
Miközben a szüleim a kandallót csodálták, megfogtam a ruhát a
lábujjaimmal, és belöktem a konyhaasztal alá.
– És van egy kutyád! Atyaég, te aztán nem tétlenkedtél az esküvő
óta.
Waylon felemelte a fejét, és láttam, hogy a nyála a párnára folyt.
A farkát csóválta, miközben anya elolvadt a szeretettől.
– Hát ki ez a szép fiú? Te vagy, bizony ám! Igen, te!
– Látod, Mandy, nem depressziós. Csak elfoglalt – jelentette ki apa
határozottan.
– Hát nem szép az erdő? – kérdeztem fojtottan, ahogy idegesen az
M

ablakra mutattam.
y

Amikor elfordultak, hogy a fákban gyönyörködjenek az ablakon

Bo

keresztül, felvettem Knox farmernadrágját a padlóról, és bedobtam

ok

a szekrénybe a mosogató alatt.

s

– Beeper, gyere ide, ismerkedj meg a kutya-unokatesóddal! – Anya

a „kitűnő bizonyítvány a hűtőn” hangját használta, ami
határozottan elég hangos volt ahhoz, hogy felébressze vele az
ágyamban alvó férfit.
– Elhoztátok Beepert?
Beeper a szüleim mentett kutyája volt. Keverék – tavaly
karácsonyra genetikai vizsgálatot kaptak tőlem ajándékba –, és úgy
nézett ki, mint egy nagy, barna dörzsiszivacs lábakkal. A dörzsi
bedugta a fejét az ajtón, majd a házba masírozott.
Waylon felült, és elismerően vakkantott.
– Ő Waylon. Nem az enyém. Hanem aaa… szomszédomé. Ó, mit
szólnátok hozzá, ha elmennénk valahova reggelizni, vagy csak úgy
ok nélkül bárhová?
 Waylon leugrott a kanapéról, és összedugta az orrát Beeperével.
Beeper hangosan vakkantott, és a két kutya elkezdett rohangálni a
földszinten.
– Százszorszép, mi a faszt csinálsz odalent?
Elrettenve néztem a csupasz lábfejet, amely egy meztelen, izmos
lábhoz tartozott a lépcső tetején. Anyával megdermedtünk, ahogy a
bokszeralsó – hála istennek a pénisztakaró csodákért – megjelent a
szemünk előtt.
Apa a nagy termetéhez képest villámgyorsan közénk és a
közeledő bokszeralsó közé állt.
– Mit keres maga itt? – kiáltott apa Knox meztelen felsőtestének.
– Azt a mindenségit – suttogta anya.
Egyetértettem vele. A pasi eszméletlenül káprázatos volt.
M

Waylon és Beeper ezt a pillanatot választották, hogy

y

felszaladjanak a lépcsőn.
Bo

– Százszorszép, megmagyaráznád, mi folyik itt? – tette fel a

ok

kérdést Knox, miközben kikerülte a kutyacunamit.

s

Átbújtam apa karja alatt, és a szüleim meg a főnököm… ööö,

szomszédom közé álltam. Vagy az alkalmi szexpartnerem volt?
– Ööö, na jó. Szóval… bárcsak több kávét ittam volna.
– Igaziak a tetoválások? Hányszor jár egy héten edzőterembe? –
faggatózott anya apa hónalja alól kilesve.
– Mi a fene folyik itt? – morogta apa.
– Ó, Lou. Olyan régimódi vagy – mondta anya szeretetteljesen
megpaskolva a fenekét, majd odasétált Knoxhoz, és átölelte.
– Anya!
Knox dermedten állt, úgy tűnt, sokkot kapott.
– Üdv a családban – közölte vele anya, megpuszilva az arcát.
– Ó, istenem. Meg fogok halni zavaromban – döntöttem el.
Knox ügyetlenül megveregette anya hátát.
 – Hát… Köszönöm.
Anya elengedte, aztán megragadta a vállamat.
– Annyira aggódtunk érted, édesem. Nem jellemző rád, hogy
indokolatlanul megszökj az esküvődről. Na nem mintha kedveltük
volna Warnert.
– Én mindig beképzelt seggfejnek tartottam – szólalt meg apa.
– Azt hittem, depressziós vagy – folytatta anya. – De már mindent
értek! Beleszerettél valaki másba, és nem tudtad végigcsinálni az
esküvői színjátékot. Hát nem csodálatos, Lou?
– Muszáj kávét innom – motyogta Knox, ahogy elindult a
konyhába.
– Nem akarnál bemutatni minket? – kérdezte apa, és nem tűnt
elégedettnek.
M

– Naomi! – kiáltotta Knox a kávéfőző mellől. – Nadrág?

y

Összerezzentem.
Bo

– A mosogató alatt.
ok

Megfejthetetlen arckifejezéssel hosszasan meredt rám, mielőtt

s

lehajolt a nadrágjáért.
Anya hihetetlenül illetlen módon mutogatta nekem két felemelt
hüvelykujját, amikor Knox hátat fordított nekünk, hogy felhúzza a
sliccét.
Anya! – tátogtam.
De ő tovább mutogatott, és hátborzongatóan mosolygott.
Arra emlékeztetett, amikor elvittem az Andersontowni Közösségi
Színházba, hogy megnézzük az Alul semmit. Anya nagyra értékelte
a férfiak alakját.
– Na jó, azt hiszem, egy kicsit előrerohantunk. Anya, apa, ő Knox.
A szomszédom és a főnököm. Nem vagyunk szerelmesek.
Anya arcáról leolvadt a vigyor, apa meg csípőre tett kézzel a
padlóra szegezte a tekintetét, és begörbült a válla. Láttam már ezt a
reakciót. Aggodalom. Csalódottság. Féltés. De soha nem miattam.
Mindig Tina keveredett bajba, és adott okot az aggodalomra,
Utáltam, hogy ezúttal én vagyok az.
– Ez valami egyéjszakás kaland? Életközépi válságon mész
keresztül, és ez a fickó kihasznál? – Apám, aki három egymást
követő évben nyerte el a legjobb ölelésért járó díjat a Witt Családi
Találkozón, úgy nézett ki, mint aki menten verekedni kezd.
– Apa! Senki nem használ ki senkit.
Elhallgattam, amikor Knox mellém lépett, és a kezembe adott egy
bögre kávét.
– Meddig maradnak a városban? – kérdezte a szüleimtől.
Apa csúnyán nézett rá.
– Még nem döntöttük el – válaszolta anya Knox tetoválásainak. –
M

Alig várjuk, hogy megismerjük az unokánkat. És egy kicsit

y

aggódunk, tudja, ki miatt. – Úgy mutatott rám, mintha nem

Bo

hallottam volna a színpadias suttogását.

ok

Knox rám nézett, és felsóhajtott. Szabad kezével megfogta a

s

tarkómat, és magához húzott.

– Elmondom, mi a helyzet. Amikor a lányuk megérkezett a
városba, segíteni akart a semmirekellő ikertestvérének, ne vegyék
sértésnek.
– Nem vettük – biztosította anya.
– Amint megpillantottam Naomit, rögtön belezúgtam.
– Knox – sziszegtem. De megszorította a tarkómat, és folytatta.
– Ki akarjuk deríteni, hová tart ez a dolog. Lehet, hogy sehová, de
élvezzük. Okos, gyönyörű, makacs nőt neveltek.
Anya megigazgatta a haját.
– Azt tőlem örökölte.
– Mivel foglalkozik, Knock? – érdeklődött apa.
– Knox – javítottam ki. – Vállalkozásai és ingatlanjai vannak, apa.
 Apa felmordult.
– Önerőből felemelkedett ember? Gondolom, jobb, mint Mr.
Nepotizmus.
Nyilván Warnerről beszélt, aki a családi vállalkozásban kapott
állást, miután lediplomázott.
– Néhány évvel ezelőtt szerencsém volt, és megnyertem a lottót. A
pénz nagy részét itt fektettem be a szülővárosomban – magyarázta
Knox. – Azt hittem, az összes szerencsém elfogyott, amíg Naomi fel
nem bukkant.
A kamuromantikus Knox tönkre fogja tenni számomra az összes
valódi romantikát, ha nem vigyázok.
– Az ő nevét viseli a rendőrség épülete – jegyeztem meg erőltetett
vidámsággal.
M

Megint erősebben markolta a tarkómat. Hátranyúltam, és

y

megcsíptem a bőrét a farmernadrágja korca fölött. Válaszul

Bo

erősebben szorított. Nagyobbat csíptem bele.

ok

– Kell egy Advil, vagy valami – motyogta apa a homlokát

s

dörzsölve.
– Nem kellene fájnia a fejednek, Lou. A lányunk jól van. Idefelé
én aggódtam, emlékszel? – mondta anya, mintha Knox meg én nem
is lettünk volna a helyiségben.
– Igen? Hát, most meg én gondolom azt, hogy valami baja van.
– Hadd hozzak valamit a fejfájásodra – ajánlottam fel, ahogy
megpróbáltam kiszabadulni Knox szorításából. Azonban erre csak
erősebben fogott, és belekortyolt a kávéjába.
– Ne légy lüke. Itt van a táskámban apád összes kedvenc
fájdalomcsillapítója – jelentette be anya. Odasietett a táskájához,
amit a bejárati ajtó mellé tett le. Apa zsebre tette a kezét, és besétált
a konyhába. Láttam, hogy homlokráncolva nézett Knox pólójára,
ami összegyűrve hevert a tűzhely tetején.
 – Waylay örülni fog, hogy megismerhet benneteket. Hol fogtok
megszállni, amíg itt vagytok? – faggatóztam, mert kétségbeesetten
igyekeztem csevegni.
– Van egy motel a városban. Megkérdezzük, van-e szabad
szobájuk – válaszolta apa, miközben kinyitotta a konyhaszekrény
ajtajait, és megtapogatta a polcokat.
Egy háromhetes mediterrán luxusút után nem gondoltam, hogy a
szüleimnek tetszeni fog a dohos, rozoga motel. Már a fejemet
ráztam, amikor Knox megszólalt.
– Azt hiszem, annál jobbat is tudunk. Keresünk önöknek egy
szobát Liza J.-nél.
– Knox! – sziszegtem. Akkor folyamatosan színlelnem kellene,
hogy ő a pasim, amikor a szüleim gyakorlatilag a szomszédban
M

fognak lakni?
y

Közelebb hajolt hozzám, mintha meg akarta volna dörgölni az

Bo

orrával az arcomat, majd suttogva rám szólt:

ok

– Fogd be. – Aztán az ajkai a halántékomat súrolták, és

s

megmerevedtek a mellbimbóim.
Anya egy doboz gyógyszerrel sasszézott el mellettünk, és
mosolyogva nézett rám. Keresztbe tettem a karomat a
mellkasomon.
– Biztosan szeretne olyan közel lenni a lányához és az
unokájához, amennyire csak lehetséges – jegyezte meg Knox.
– Knox, beszélhetnénk odakint? – szűrtem az összeszorított
fogaimon keresztül.
– Látod, hogy nem tudják levenni egymásról a kezüket? – trillázta
anya a hátunk mögött.
– Igen. Van nálad savlekötő is? – kérdezte apa, aki láthatóan
rosszul volt.
Becsuktam az ajtót, és kivonszoltam Knoxot a verandára.
 – Szóval mit csináljunk? Színleljük, hogy együtt járunk, amíg
elmennek a szüleim?
– Szívesen. Kibaszottul az adósom vagy, Százszorszép. Van bármi
fogalmad, mennyit fog ez ártani az agglegény hírnevemnek?
– Nem érdekel a hírneved! Nekem kell átmennem az
ellenőrzésen! Egyébként meg elegem van belőle, hogy rendszeresen
tartozom neked! Miért sietsz mindig a megmentésemre?
A fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet.
– Talán tetszik, hogy kivételesen én lehetek a hős.
Majdnem megroggyant a térdem, ahogy elolvadtam a szavaitól. A
vigyora egyenesen ördögi volt, amikor magához húzott.
Nem sokkal a világ legjobb szexe után az érintése kiégette az
agyamat. Már nem akartam kiabálni vele. Szerettem volna
M

megcsókolni.
y

– Vagy talán – suttogta az ajkaimra –, csak tudni akarom, milyen

Bo

érzés, amikor az okos szádba veszed a farkamat.

ok

Ez legalább őszinte volt. És mocskos. Ráadásul tetszett.

s

Az egyik kezével merészen a fenekembe markolt. A másikkal a

hajamba túrt a tarkómon.
– Elnézést, hogy félbeszakítom önöket.
Ösztönösen hátraugrottam Knoxtól. Vagyis próbáltam. De elég
erősen szorított. Ami szerencsésnek bizonyult, mivel nagy
valószínűséggel kizuhantam volna a korláton, amikor
megpillantottam, ahogy a szociális munkásunk, Yolanda Suarez a
lépcső aljáról méreget bennünket.
– Mrs. Suarez, örülök, hogy újra találkozunk – nyögtem ki
fojtottan.
 25. FEJEZET

CSALÁDI HŰHÓ

Knox

Még Naomi szüleinek váratlan látogatása és a helytelenítő szociális

munkás – aki egy elfelejtett aláírás miatt érkezett – felbukkanása
sem tudta elrontani a kedvemet. Kibaszott jó hangulatban érkeztem
meg a kórházba.
Persze az egész színlelt párkapcsolat dolog valószínűleg –
M

biztosan – vissza fog ütni. De ezzel leszerelhettem Naomit, és

y
Bo

felbosszanthattam az öcsémet.
ok

Aznap reggel azzal a tudattal ébredtem, hogy egyszer nem lesz

s

elég megkapnom őt. Így néhány hétig kavarhatunk egymással, hogy

kirázzuk egymást a bőrünk alól, és miután a szülei hazamennek,
visszatérhetünk a rendes életünkhöz, tudva, hogy megvakartuk a
viszketést.
Összességében véve ez nem volt rossz üzlet.
Beléptem Nash szobájába, és a knockemouti rendőrség nagy
részét odabent találtam.
– Majd meséljétek el, mit találtatok az irodában meg a raktárban
– mondta Nash az ágyból. Egy kicsit jobb színe volt.
– Nagyon örülök, hogy nem dobtad fel a pacskert, fiam – közölte
Grave.
A többiek egyetértőn bólogattak.
– Szerintem is. Na tűnjetek innen, és vigyázzatok, nehogy
Knockemout szétessen, amíg itt vagyok.
Biccentettem a rendőröknek, ahogy távoztak, és eszembe jutott,
mit mondott Naomi arról, hogy Nash rendet tett az őrsön a
városlakók érdekében.
Igaza volt. Gondolom, mindketten segíteni akartunk a városnak,
amit az otthonunknak neveztünk.
– Na, hogy van Naomi? – kérdezte Nash, és csak egy kicsit tűnt
bosszúsnak, miután az utolsó zsaru is kisétált az ajtón.
– Jól – válaszoltam.
A Morganek nem dicsekednek a hódításaikkal. De azért
beképzelten vigyorogtam egy kicsit.
– Elbasztad már?
– Röhejes vagy, amikor telepumpálnak ólommal meg drogokkal.
M

Felsóhajtott, én meg láttam, hogy máris unja a kórházat.

y

– Mi volt ez a munkamegbeszélés? – faggattam.

Bo

– Két betörés is történt tegnap este. Egy iroda és egy

ok

raktárhelyiség bánta. Mindkettőnek Rodney Gibbons a tulajdonosa.

s

Az iroda nem vészes. Valaki ellopta a készpénzt, és átkutatta a

széfet, ugyanis a biztonsági zár kódját a számítógép mellé
ragasztották egy post-itre. A raktárt viszont szétverték. Senki nem
látott semmit egyik helyen sem – magyarázta.
– Meddig tartanak bent? – kérdeztem.
Nash a hüvelykujjával vakarta meg a homlokát, ami nála a
frusztráció jele volt.
– Kurva sokáig. Azt mondták, leghamarabb néhány nap múlva
mehetek haza. Aztán irány a gyógytornász, hogy kiderüljön,
mennyire nyerhetem vissza a mozgásomat.
Ha Nash nem lesz újra százszázalékos, a karrierje hátralévő
részét egy íróasztalhoz láncolva fogja tölteni. Még én is tudtam,
hogy ezt utálná.
 – Akkor ne baszakodj – tanácsoltam. – Engedelmeskedj az orvos
utasításainak. Menj el a gyógytornászhoz, és szedd össze magad.
Senki nem akarja, hogy egy íróasztal mögött ücsörögj.
– Ja. Luce bele fogja ütni az orrát – mondta témát váltva. Úgy tűnt,
nem örül ennek.
– Tényleg? – tereltem.
– Kurvára tudod te is, hogy így lesz. Ez rendőrségi ügy. Nincs
szükségem arra, hogy ti, amatőrök felkavarjátok az állóvizet az
utcákon.
Sértett, hogy amatőrnek nevezett. Régen professzionális
bajkeverők voltunk. És bár lehet, hogy én egy kicsit
berozsdásodtam, volt egy olyan érzésem, hogy a barátunk most
veszélyesebb, mint tizenhét éves korunkban.
M

– Megtudtatok valamit a fickóról? – kérdeztem.

y

Nash a fejét rázta.

Bo

– A kocsit ellopták. Mindent eltakarítottak belőle Lawlerville

ok

mellett. A helyiek körülbelül egy órája találták meg.

s

– Mennyire suvickolták ki?

Vállat vont, aztán összerándult.
– Még nem tudom. Nincs ujjlenyomat a kormányon, sem a
kilincseken.
– Ha a seggfej elég hülye ahhoz, hogy lelőjön egy rendőrt, ahhoz
is elég ostoba, hogy valahol otthagyja az ujjlenyomatát – jegyeztem
meg.
– Igen – értett egyet. Izgágán mozgatta lábait a vékony fehér
takaró alatt. – Hallottam, hogy Lizának újabb vendégei vannak.
Bólintottam.
– Naomi szülei. Ma reggel érkeztek. Gondolom, nagyon
szeretnének találkozni az unokájukkal.
– Azt is hallottam. Plusz az is eljutott a fülembe, hogy nem semmi
első benyomást tettél rájuk, amikor ádámkosztümben lesétáltál a
lépcsőn.
– A besúgóidnak figyelmesebbnek kellene lenniük. Alsógatyában
voltam.
– Lefogadom, hogy az apjának nagyon tetszett.
– Elviselte.
– Kíváncsi lennék, hogy szuperálsz az exvőlegénnyel szemben –
töprengett hangosan.
– A szülei nem rajongtak az exért – feleltem. Bár azt nem tudtam,
hogy Naomi mércéjén hogy szerepeltünk.
Nash tálcájára néztem az érintetlen ebéddel. Leves és gyömbéres
üdítő.
– Hogy a francba kellene életben maradnod folyadékokon?
M

Az öcsém fintorgott.
y

– Azt állítják, hogy nem szabad megerőltetnem a gyomromat.

Bo

Ölni tudnék egy hamburgerért meg sült krumpliért. A fiúk félnek a

ok

nővérektől, és nem mernek tiltott árut becsempészni nekem.

s

– Majd meglátom, mit tehetek – ígértem. – Mennem kell. Muszáj

elintéznem néhány hülyeséget a nagy családi vacsora előtt, ahol
megünnepeljük Way első napját meg Naomi szüleinek érkezését.
– Utállak – közölte Nash. De nem volt igazi hév a hangjában.
– Legyen ez egy lecke számodra, öcsi. Muszáj gyorsabban lépned,
vagy valaki meg fog előzni.
Elindultam az ajtó felé.
– Mondd meg Way-nek, hogy szóljon, ha valaki piszkálja az
iskolában – kiáltott utánam Nash.
– Megmondom.
– És Naominak üzenem, hogy bármikor szívesen látom.
– Az ki van zárva.
 ∞
LIZA J. HÁZÁNAK már nem olyan szaga volt, mint egy
molymúzeumnak. Lehet, hogy ehhez köze volt annak, hogy valaki
ötpercenként nyitogatta az ajtót, hogy be-, illetve kiengedje a négy
kutyát.
De minden bizonnyal nagyobb szerepet játszott benne az, hogy a
szobákat, amelyekhez tizenöt éve nem nyúlt senki, Naomi padlótól a
plafonig végigsikálta. A poros függönyöket széthúzták, az ablakokat
kinyitották.
Égett a villany a dolgozószobában, amit azóta nem használtunk,
hogy elmentek a fizetővendégek. Stef az asztalnál telefonált, és
közben a laptopját bámulta.
Zene szólt a konyhából, és az emberek az udvaron beszélgettek.
M

Lehet, hogy nem minden változás rossz.

y

Letérdeltem, hogy megsimogassam a kutyákat. Naomi szüleinek

Bo

kutyája, Beeper Waylon egyik fülén állt.

ok

– Juhééé!
s

A kiáltás a dolgozószobából érkezett. Stef diadalittasan lecsukta a

laptopját, felállt az asztal mögül, és a levegőbe emelte a karját.
A kutyák, felvillanyozódva az izgalmától, beszaladtak a
helyiségbe.
– Oké, nem. Mindenki kifelé – közölte Stef. – Ezek nagyon drága
Gucci cipők, amiket tönkretesztek a körmeitekkel.
– Jó hírt kaptál? – kérdeztem, amikor kisétált a dolgozószobából.
A kutyák elindultak a konyhába, egyetlen amorf, nyálas, ugató
organizmusként mozogva.
– Ne haverkodj. Még haragszom rád – mondta.
Amikor Naomival áthoztuk a szüleit, hogy megismerkedjenek a
nagymamámmal, Stef megpróbálta eltitkolni a tényt, hogy napok
óta a városban volt.
 Senki nem vette volna be a „micsoda véletlen, pont ma reggel
érkeztem” dumáját.
Én csak segítettem, amikor elárultam Mandynek és Lou-nak,
micsoda megkönnyebbülés volt, hogy Stef Lizánál szállt meg a
hosszú látogatása idejére.
– Majd túlteszed magad rajta – közöltem.
– Várj, amíg csalódást okozol Mandynek – vágta rá. – Mintha
kiscicákba rúgnál bele.
Nem igazán voltak olyanok az életemben, akiknek csalódást
tudtam okozni.
Követtem az ebédlőbe, ahol a nagymamám büféjét puccos bárrá
alakították citromkarikákkal, jégvödrökkel és sok, jó minőségű
alkohollal.
M

– Mit iszol? – kérdezte.

y

– Bourbont vagy sört.

Bo

– Túl meleg van a tiszta, szoba-hőmérsékletű töményhez, a sör

ok

pedig nem megfelelő az ünnepléshez. Gin-tonikot iszunk.

s

Azt elfogadtam.
– Mit ünnepelünk?
– Naomi házát – válaszolta. – Két napja tettük fel a hirdetést, és
már három ajánlatot kapott. Reméljük, hogy ez szerinte is jó hír.
– Mi a francért ne lenne az?
Stef furcsán nézett rám, aztán jeget lapátolt két pohárba.
– Tudod, néhány ember képes úgy érezni, hogy megtalálta álmai
otthonát. Naomi is így volt ezzel. Imádta. Tökéletes hely volt a
családalapításhoz. Jó környéken. Megfelelő méretű. Épp elég
fürdőszobával. A ház eladásával mintha az álmairól mondana le.
– A tervek változnak – jegyeztem meg, miközben kinyitotta a
tonikosüveget.
– Elhiszem, mivel eszében sem volt ágyba bújni veled.
 – Helyben vagyunk – motyogtam. – Most fogod közölni, hogy nem
vagyok elég jó neki, én meg elküldelek a picsába.
Mindkét pohárba tetemes mennyiségű gint töltött.
– Térjünk a lényegre. Naomi mindent felad, hogy feltakarítson
Tina után. Megint. Amíg kellemes figyelemelterelést jelentesz
számára, és nem még nagyobb káoszt, nem fogom tönkretenni az
életedet.
– De jó fej vagy! Amúgy rád is ugyanez vonatkozik, ha kavarsz
Jerrel.
Stef javára szól, hogy nem ejtette el a citromkarikát vagy a
rozmaringot, amiket a poharakba tett, amikor a legjobb barátomat
emlegettem.
– Szóval ilyen érzés, amikor egy utálatos ember olyasmibe üti az
M

orrát, amihez semmi köze – jegyezte meg egykedvűen.

y

– Igen. Nem kellemes, ugye?

Bo

– Értettem az üzenetet. Talán egy futó viszonyra van szüksége

ok

ahhoz, hogy kiverje a fejéből a harmadik faszfej Warnert, és

s

elkezdje tervezni az életét Way-jel.

– Erre iszom – mondtam, figyelmen kívül hagyva, mennyire nem
tetszett a „futó viszony” kifejezés.
– Csirió! Mondjuk meg a csajunknak, hogy körülbelül tizenöt nap
múlva megoldódnak az anyagi problémái, ha hajlandó búcsút inteni
az álmainak.
Kimentünk a télikerten keresztül az udvarra. A levegő
páratartalma már majdnem elviselhető volt odakint. Retró zenék
szóltak egy hangszóróból az asztalon.
Lou grillezett. A vörös hús illatától és sercegésétől szinte csorgott
a nyálam. Amanda és a nagymamám faszékeken ültek, és kezükkel
árnyékolták a szemüket, hogy ne bántsa a lemenő nap fénye.
A kutyák megrázták vizes bundájukat, és a fűben napoztak.
 Azonban ami megragadta, és magához láncolta a figyelmemet, az
Naomi volt. Napszemüvegben térdig gázolt a patakban. Rövid haját
egy csattal tűzte hátra. Korallszínű bikinit viselt, amely
kidomborította az idomait, amiket reggel volt szerencsém kiélvezni.
Waylay rózsaszín pöttyös fürdőruhában kétrét görnyedt, és hideg
patakvizet loccsantott a nagynénjére.
Naomi sikoltása, majd hangos nevetése, ahogy megpróbált
bosszút állni a kiscsajon, nem csak a farkamat érintette meg.
Melegség öntötte el a mellkasomat, aminek rohadtul semmi köze
nem volt a kezemben tartott gin-tonikhoz.
Amanda megigazította a szívószálát, és felsóhajtott.
– Ez maga a mennyország – mondta a nagymamámnak.
– Te biztos nem azon a Biblián nőttél fel, amin én – vágta rá Liza.
M

– Mindig nagy családról álmodtam egy hatalmas házban. A sok

y

generáció meg kutya összekuszálódva egymás életében. Gondolom,

Bo

néha bizonyos dolgok nincsenek a sorsunkba írva – jegyezte meg

ok

elrévedve.
s

Stef megköszörülte a torkát.

– Hölgyeim, hozhatok egy újabb adag Long Island jeges teát
önöknek?
Liza felemelte az üres poharát.
– Én kérnék még egy pohárral.
– Én még az előzőt sem ittam meg, édesem – mondta Amanda.
– Szóval eldöntötted, hogy megbocsátasz? – kérdezte Stef.
– Nos, szó nélkül szöktél a városba – szólalt meg Amanda, letolva
a napszemüvegét, hogy szigorú anyai pillantásban részesítse Stefet.
– De vigyáztál a kislányomra. Bárki, aki ezt teszi, mindig piros
pontot kap tőlem.
Stef megpuszilta a nő fejét.
– Köszönöm, Mandy.
 Naomi és Waylay már ádáz vízicsatát vívtak. A víz magasra
csapott, és a cseppeken megcsillant a késő délutáni nap fénye.
– Mennyi idő, mire elkészülnek a hamburgerek, Lou? – kiáltotta
Liza.
– Öt perc – felelte a férfi.
– Knox – szólított meg Amanda.
– Igen, asszonyom?
– Sétáljunk egyet – mondta.
O-ó.
Stef öntelten vigyorgott rám, aztán eltűnt a házban Liza
poharával.
Követtem Amandát a terasz végére, majd a lépcsőn lefelé az
udvarra. Mintha csak tegnap lett volna, amikor Nashsel a patakban
M

hülyéskedtünk, elijesztve a halakat. Nagyapa grillezett.

y

Amanda most belém karolt séta közben.

Bo

– Rövid ideje ismered Naomit – kezdte.

ok

Nem tetszett, amire ki akart lyukadni.

s

– Néha nem kell a múlt, hogy lássuk a jövőt – mondtam, mintha

egy nyomorult szerencsesüti lettem volna.
Megszorította a karomat.
– Úgy értettem, a lányom egész életében soha semmibe nem
ugrott fejest, főleg nem egy férfi ágyába.
Fogalmam sem volt, erre mit reagáljak, ezért inkább befogtam a
számat.
– Arra született, hogy másokról gondoskodjon. Mindig azzal
foglalkozik, hogy a többieknek jó legyen. Nem lep meg, hogy
elvállalta Waylay nevelését, pedig épp széthullott az élete. Csak ad
és ad, amíg neki nem marad semmi.
Ez nem volt újdonság számomra. Ha Naomi nem épp italokat
szolgált fel a vendégeknek, akkor a többiek munkáját végezte a
konyhában, vagy Liza mauzóleumnak is beillő házát takarította.
– Pont úgy készítetted el a kávéját, ahogy szereti – folytatta. – Azt
is elmesélte, hogy neked köszönheti ezt a kunyhót és az állását.
Hazahozod. Stef említette, hogy vettél neki egy telefont, amikor
eltörte a sajátját.
Kezdtem ideges lenni. Nem arról voltam híres, hogy türelmesen
kezelem a beszélgetéseket, amiknek a végkifejletéről semmit sem
tudok.
– Naomi szeret aggódni, de nem akarja, hogy mások is
aggódjanak miatta – folytatta Amanda.
– Értem.
– Az, hogy te aggódsz érte, hogy vigyázol rá, pedig csak most
ismerkedtetek meg, sokat elárul a jellemedről. Ahogy az is, hogy
M

Naomi az ágyába engedett a szokásos kilencvenkilenc pontos

y

átvizsgálás nélkül.
Bo

Egyszerre éreztem magam kényelmetlenül, és mégis furcsán

ok

elégedettnek.
s

– Minden tiszteletem az öné… a tiéd, Amanda, de nem szeretnék a

lányod szexuális életéről beszélgetni veled.
– Azért, mert férfi vagy, édesem – mondta a karomat paskolva. –
Csak szeretném, ha tudnád, hogy látom, hogyan viseled gondját a
lányomnak. Bár sokáig együtt voltak, egyszer sem láttam, hogy
Warner kávét vitt volna neki. Soha nem csinált olyat, ami Naomi
javára vált, csak akkor, ha abból ő is profitálhatott. Szóval
köszönöm. Köszönöm, hogy randizol a lányommal, és ott akarsz
lenni mellette.
– Szívesen. – Ez tűnt a helyes válasznak.
– Kíváncsiságból kérdezem, miért nevezed Százszorszépnek? –
tette fel a kérdést.
– Virágok voltak a hajában, amikor találkoztunk.
 Amanda mosolya kiszélesedett.
– Otthagyta Warnert, és a tudta nélkül egyenesen hozzád hajtott.
Hát nem érdekes?
Fogalmam sem volt, hogy érdekes-e.
– Igen. Érdekes.
– Nos, kedvellek, Knox. Lou is el fog jutni idáig. Előbb-utóbb. De
én már kedvellek.
– Kész a vacsora – üvöltötte Liza J. a teraszról. – Vonszoljátok a
hátsótokat az asztalhoz.
– Éhen halok – jelentette be Amanda. – Miért nem hozod ki a
lányokat a patakból?
– Ööö… persze.
Földbe gyökerezett lábbal álltam, ahogy Naomi anyja elindult a
M

ház felé.
y

Naomi nevetése és egy újabb csobbanás ragadta meg a

Bo

figyelmemet.
ok

Odasétáltam a patak partjára, és fütyültem. Waylay és Naomi

s

felfüggesztették a vízicsatájukat, de mindketten nevettek és

csuromvizesek voltak.
– Kész a vacsora. Szálljatok ki a vízből – szóltam rájuk.
– Szeret parancsolgatni – jegyezte meg Naomi színpadiasan
suttogva. Waylay lányosan kuncogott.
Waylay vizes hajára dobtam egy törölközőt.
– Milyen volt az első napod, kölyök?
– Jó – válaszolta, különös pillantást vetve a törölköző alól.
A kölyök egy kibaszott szikla volt. Elhagyta a semmirekellő anyja.
Befogadta a nagynénje, akit nem ismert. Aztán a tanév első napján
találkozott életében először a nagyszüleivel. És azt mondja, jó volt.
Megfordult, és a kaja ígérete miatt futólépésben közeledett a
lépcsőhöz.
 – Mosd meg a kezedet, Way! – kiáltott utána Naomi.
– Miért? Most szálltam ki a vízből! – ordított vissza Waylay.
– Akkor legalább ne simogasd meg a kutyákat, csak evés után! –
Mondta, aztán felém fordult, ahogy segítettem neki kimászni a
partra. – Jó. Nekem is ennyit mondott.
– Aggódsz? – kérdeztem, és képtelen voltam elszakítani a
tekintetemet a melléről.
– Persze hogy aggódom. Hogy hozzam helyre a problémákat, ha a
létezésükről sem tudok?
– Akkor beszélj a tanárnőjével – mondtam, miközben figyeltem,
ahogy a mellbimbója megmerevedik a háromszögletű anyag alatt,
ami köztem és a vágyaim tárgya között állt.
– Azt hiszem, fogok – felelte. – Hogy van Nash?
M

Válasz helyett megfogtam a csuklóját, és behúztam az árnyékba a

y

terasz alatt. A bőre hűvös volt a patak vizétől. Nedves idomai

Bo

megőrjítettek.
ok

Felemeltem a pufi törölközőt, amit szépen összehajtva tett az

s

egyik kerti székre, amely évek óta nem látott napfényt, és odaadtam
neki.
– Köszönöm – mondta lehajolva előttem, hogy megtörölje a haját.
Egy férfinak csak bizonyos mértékű önuralma van, én pedig
elértem a tűréshatáromat.
Kihúztam a kezéből a törölközőt, és hátratoltam, amíg a háta a
támasztóoszlopnak ütközött.
– Knox… – A szájára tettem az ujjamat, és a fejünk fölé mutattam.
– Ki szeretné félig átsülve? – kérdezte Lou.
– Stef, a poharam nem fogja újratölteni magát – jegyezte meg Liza
J.
– Mit csinálsz? – suttogta Naomi.
A csípőmmel az oszlophoz szorítottam, így átkozottul gyorsan
vette az üzenetemet. Amikor meglepve csücsörítette a száját,
félrerántottam a háromszögeket a mellkasán.
Telt, izgató és nedves. Csorgott a nyálam, és ennek semmi köze
nem volt az ételhez, amit fölöttünk osztogattak.
– Jézusom, Százszorszép. Amikor így látlak, alig várom, hogy
visszamásszak az ágyadba.
Lehajtottam a fejemet, és összezártam az ajkaimat az egyik hűvös
mellbimbóján. A szexi kis nyögése, ahogy a vállamba markolt, és
ahogy a számhoz préselte magát, mintha ő is épp annyira vágyott
volna erre, mint én… a farkamba tolult tőle az összes vérem.
– Ha egy pillanatra is elhinném, hogy megúszhatom, itt és most
megdugnálak.
Levette az egyik kezét a vállamról, és kettőnk közé nyúlt, majd
M

megmarkolta az erekciómat a farmernadrágon keresztül. Az ujjaira

y

borítottam az enyémeket, és megszorítottam a kezét. Erősen.

Bo

Meglendítettem a csípőmet, mert sóvárogtam a súrlódás után.

ok

– Gyerekek! Vacsora – kiáltotta fölöttünk Amanda.

s

– Naomi néni, mennyi zöldbabot kell ennem?

Naomi szeméből eltűnt a vágy.
– Ó, istenem – tátogta.
Egyáltalán nem gyengéden csipkedtem meg a mellbimbóit,
mielőtt megigazítottam a bikinifelsőjét. Ebben a fürdőruhában
akartam megdugni. Ki akartam kötözni egy-két pántját, hogy
garantáltan hozzáférhessek. Aztán addig akartam csinálni, amíg
már egyikünk sem tud talpra állni. Ehelyett azonban úgy kellett
megvacsoráznom, hogy merevedésem és közönségünk volt.
Néha az élet kibaszottul igazságtalan tud lenni.
Rácsapott a vállamra.
– Mi a bajod? – sziszegte. – Odafent van a családunk!
– Rengeteg bajom van – feleltem vigyorogva.
– Te vagy a legrosszabb. Megyünk! – kiáltotta.
– Később biztosan – ígértem az orrom alatt motyogva.

M
y
Bo
ok
s
 26. FEJEZET

PMS ÉS A ZSARNOK

Naomi

Akelleténél hamarabb érkeztem a Honky Tonkba apa ősrégi Ford

Explorerével. Ez volt az egyik előnye annak, hogy a szüleim a
városban voltak. A másik pedig, hogy aznap estére családi mozizást
terveztek, és Waylay-jel együtt Lizánál alszanak.
Parancsot kaptam, hogy azonnal vegyek magamnak egy autót.
M

A pókernyeremény és a házam eladásából származó összeg miatt

y
Bo

elég stabil anyagi helyzetbe kerültem, még úgy is, hogy vennem
ok

kellett egy normális kocsit. Plusz ott volt az a gyors menet, amire
s

Knox rávett aznap délután, amikor átjött, hogy segítsen összerakni

Waylay új íróasztalát.
Szóval átkozottul jól éreztem magam, amikor besétáltam a Honky
Tonkba.
– Üdv, hölgyeim – köszöntem Finek és Silvernek. – Gyönyörűek
vagytok ma.
– Korán jöttél és jó a kedved – jegyezte meg Fi, ahogy
visszacsúsztatta a fiókot a kasszába. – Ezt utálom benned.
Silver rám nézett, ahogy leemelte a székeket a bárpultról.
Megtorpant.
– Orgazmus-arca van. Nem tartozik közénk.
Basszus. Knoxnak meg nekem a legkevésbé sem hiányzott, hogy a
munkatársaink a hihetetlenül kielégítő szexuális életünkről
pletykáljanak.
– Ó, ugyan már – mordultam fel, elrejtve arcomat a hajam mögé,
miközben megkötöttem a kötényemet. – Akkor is lehet jó kedve egy
lánynak, ha nem volt orgazmusa. Miért van itt ez a csokoládé és a
melegítőpárna?
A kassza mellett egy tányér rózsaszín celofánnal lefedett brownie,
egy doboz felragasztható melegítőpárna és egy üveg
fájdalomcsillapító állt.
– Knox havi ellátmánya – felelte Silver. – Kitől kaptad az O-arcot?
– Milyen ellátmány? – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a
kérdését.
– Szinkronizálódott a menstruációs ciklusunk. Stasiáé is –
magyarázta Fi. – A főnök minden hónapban összekészít egy
M

menstruációs túlélőcsomagot, és egy-két napig kedves velünk.

y

– Ez rendes tőle – jegyeztem meg.

Bo

Fi a bárpultra csapott.
ok

– ÓistenemszexeltélKnoxszal!
s

– Tessék? Én? Knoxszal? – Éreztem, hogy elvörösödöm. – Honnan

veszed? Kérhetek egy brownie-t?
– Terel – döntötte el Silver.
– Igen, Naomi. Komolyan dolgoznod kell a pókerarcodon. Ez
kurva izgalmas. Tudod, eddig soha nem feküdt le egyetlen
alkalmazottal sem. Basszus, éreztem, hogy szikrázik köztetek a
levegő! Nem megmondtam? – Fi rácsapott Silver vállára.
– Igen. Szikrázik – értett egyet Silver. – Szóval együtt jártok? Vagy
a pillanat hevében történt, mert lelőtték a testvérét?
– Az unalmastól az örökre tönkretette a vaginámat skálán
mennyire volt jó vele? – faggatott Fi.
Hát, ez egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem. A
konyhaajtóra villant a tekintetem, majd a várakozó lányokhoz
fordultam. A hírek gyorsan terjednek ebben a városban, és nem
akartam gerjeszteni a pletykát.
– Figyi, csajok, igazából nem akarok erről beszélni.
Némán bámultak rám. Egymásra néztek, aztán bólintottak.
– Oké, elmondom mi lesz – kezdte Fi. – Mindent elmesélsz
nekünk, és cserébe egy szót sem fogunk szólni senkinek.
– Vagy pedig? – kérdeztem.
Silver szája gonosz mosolyra húzódott.
– Vagy pedig az egész műszakunk alatt hangosan fogunk
gondolkodni a vendégek előtt, hogy ki varázsolta ezt a kifejezést az
arcodra.
– Ördögi nőszemélyek vagytok.
– Vállaljuk. De cserébe hallgatunk – emlékeztetett Fi.
M

∞
y
Bo

– A SZÜLEID RAJTAKAPTAK az egyéjszakás kalandoddal. Tipikus –

jegyezte meg Silver tíz perccel később, amikor befejeztem a
ok
s

szófosást.
– És a vaginádnak annyi – tette hozzá Fi.
– És nem járunk együtt. Kivéve a szüleim és a szociális munkás
előtt, aki felméri az alkalmasságomat a gyámsággal kapcsolatban.
Ebben a két esetben levett minket a lábunkról a váratlan szerelem.
– De szexeltek – erősítette meg Silver.
– Átmenetileg – hangsúlyoztam ki.
Silver felvonta piercinges szemöldökét. Fi abbahagyta a brownie
majszolását.
– Hangosan kimondva hülyén hangzik. Na, fejezzük be a
beszélgetést, és nyissunk ki, nem? – kérdeztem.
– Áh. PMS-em van. Inkább ennék még egy brownie-t, és beszélnék
a péniszméretekről meg az orgazmus intenzitásáról – válaszolta Fi.
 A telefonom pittyenése mentett meg a válaszadástól.
Sloane: A pletykás unokahúgom mondott valamit, amit szerintem
tudnod kell.
Én: Micsodát? Kiment a hajam a divatból?
Sloane: Igen. De azt is mesélte, hogy a tanárnő nagyon szigorú
volt Way-jel az elmúlt két napban.
Én: Ezt hogy érted?
Sloane: Chloe azt mondta, hogy Mrs. Felch gonosz Waylay-jel. Az
osztály előtt kiabál vele. „Furcsa” megjegyzéseket tesz az anyjára.
Chloe és Nina bajba kerültek, mert megvédték.
Én: Köszönöm, hogy szóltál.
Sloane: Anyaoroszlánként fogsz rászabadulni egy általános
iskolás tanárnőre?
M

Zsebre tettem a telefonomat.

y

– Utálom, hogy ezt kell tennem veletek, csajok, de muszáj

Bo

bemennem Waylay iskolájába.

ok

– Way bajba került? – kérdezte Fi.

s

– Nem, de Mrs. Felch nemsokára abban lesz. Helyettesítenétek,

amíg visszajövök?
Silver felpillantott a melegítőpárnáról, amit éppen a hasára
ragasztott.
– Helyettesítelek, ha visszafelé hozol nekem olyan karamellás
perecet a suli mellől.
Finek felcsillant a szeme.
– Óóó! Kettőt hozz!
– Inkább hármat – javította ki Silver. – Max fél ötre jön, és a Vörös
Hullám második napját éli.
– Három karamellás perec. Értettem – mondtam kikötve a
kötényemet, és megragadtam a táskámat. – Biztos nem baj, hogy
helyettesítenetek kell?
 Fi legyintett az aggodalmamra.
– Nyitás után egy-két órával mindig gyér a forgalom. Ráadásul
Knox nem fog közénk merészkedni a cápahéten.
– Cápahét?
A fájdalomcsillapítóra és a brownie-ra mutatott.
– Ó, persze. A cápahét. Kösz a helyettesítést! – Puszikat dobáltam
nekik, ahogy elindultam az ajtó felé.
Az iskola alig kétsaroknyira volt, úgyhogy gyalog mentem. Így
lehetőségem volt arra, hogy alaposan felszívjam magam. Elegem
volt abból, hogy az emberek azt hiszik, a rokonai alapján ítélhetnek
meg másokat, belefáradtam. Egész életemben Tina botlásainak
árnyékában éltem, és dühített, hogy Waylay-nek ugyanezzel a
problémával kell szembenéznie.
M

Csak egy gyerek. Ottalvós bulikba kellene járnia, játszania és

y

titokban gyorskaját ennie. Nem az anyja hírnevének hátulütőivel

Bo

foglalkoznia.
ok

Ami ennél is rosszabb, nem bízott bennem annyira, hogy elárulja,

s

gondja akadt a tanárnőjével. Hogy hozzak helyre egy problémát, ha

nem is tudok a létezéséről?
A Knockemouti Általános Iskola egy téglaépületben volt a város
közepén. Átlagos fa játszóteret alakítottak ki a jobb oldalán, és
hosszú buszmegállót előtte.
A tanításnak már vége volt, de reméltem, hogy Mrs. Felch még az
épületben tartózkodik.
A bejárati ajtó nyitva volt a kitóduló diákok után, ezért
besétáltam az épületbe. Padlóápoló és fertőtlenítőszag terjengett a
folyosón. Csak ezen a héten kezdődött el az iskola, de a parafa tábla
a hatodikosok osztálytermeinél már tele volt művészeti
alkotásokkal. Kivéve a 303-as termet. Az a tábla szinte üres volt,
csupán egy visszaszámláló naptár volt rátűzve, és Mrs. Felch neve
egy cetlin.
Nem találkoztam vele a szülői értekezleten. Beteg volt, én pedig
egy órán keresztül igyekeztem kedvesen emlékeztetni a szülőket és
az iskola dolgozóit, hogy nem az ikertestvérem vagyok.
Gondolatban fenékbe billentettem magam, amiért nem igyekeztem
találkozni vele, mielőtt hozzá került az unokahúgom.
Egy nő ült a tanári asztalnál a terem elejében, az ötvenes évei
elején járhatott. Őszülő haját olyan szoros kontyba fogta, hogy
biztosan megfájdult tőle a feje. Tetőtől talpig bézsbe öltözött, és
vékony vonallá préselte ajkait, miközben valamit nézett a
telefonján. Olyan ember benyomását keltette, aki semmiben sem leli
örömét az életben.
Udvariasan bekopogtam, aztán besétáltam a helyiségbe.
M

– Mrs. Felch, nem ismerjük egymást, de…

y

A nő felpillantott, és leeresztette a telefonját, miközben

Bo

összehúzott szemmel nézett rám a szemüvege mögül.

ok

– Ne szórakozz velem. Pontosan tudom, ki vagy.

s

Édes istenem. A pletykagépezet még nem érte el a tanárokat?

– Nem Tina vagyok. Naomi Witt a nevem. Az unokahúgom,
Waylay az ön osztályába jár, és szeretnék arról beszélni, ahogyan
bánik vele.
Soha nem szerettem a konfrontációt. Inkább kipréseltem magam
egy templom alagsorának ablakán, hogy megszökjek az esküvőm
elől, minthogy megmondjam a vőlegénynek, nem fogok hozzámenni
feleségül.
Azonban abban a pillanatban lángolt a harag a bensőmben. A
meghátrálás nem volt opció. Ahogy a visszavonulás sem.
– Arról, ahogyan bánok vele? Pontosan úgy bánok vele, ahogy
megérdemli – vicsorogta Mrs. Felch. A ráncok elmélyültek az arcán.
– Úgy bánok vele, ahogy azt egy szajha lánya megérdemli.
 – Tessék?
– Hallotta.
Mozgást érzékeltem a szemem sarkából, és rádöbbentem, hogy
nagyobb gondom is van egy rettenetes hatodikos osztályfőnöknél.

M
y
Bo
ok
s
 27. FEJEZET

EGERES BOSSZÚ

Knox

Akonyhán keresztül léptem be a Honky Tonkba, és fütyülve

pörgettem a kulcsaimat az ujjamon.
– Valakinek jó kedve van – állapította meg Milford, a szakács.
Elgondolkodtam, vajon mekkora fasz lehettem általában, ha
hírértékű, hogy jó a kedvem, aztán úgy döntöttem, hogy leszarom.
M

Ügyeltem, hogy a szokásos mogorva arckifejezésemet erőltessem

y
Bo

magamra, aztán kimentem a kocsmába. Alig néhány korai vendég

ok

ült a helyiségben. Max és Silver brownie-t ettek a pult mögött,

s

miközben a hasukat fogták.

Fi a dereka alsó részét tapogatta, amikor kijött a mosdóból.
– Istenem. Miért kell naponta száznegyvenhétszer pisilnem,
amikor itt a Mikulás? – Felnyögött, amikor észrevett engem. – Mi a
francot csinálsz itt? Piros betűs ünnep van.
– Én vagyok a tulajdonos – emlékeztettem, körbenézve a
kocsmában.
– Igen. De elég okos vagy ahhoz, hogy ne told ide a képed, amikor
három menstruáló nő dolgozik egy műszakban.
– Hol van Naomi? – tettem fel a kérdést.
– Ma ne beszélj velem ilyen hangon, Knoxy, mert betöröm az
orrodat.
Semmilyen hangon nem beszéltem vele, de jobbnak láttam nem
vitába szállni.
– Vettem nektek brownie-t.
– Azért vettél, hogy ne sírjunk a konyhában.
Igaza volt. Fi tudta a titkomat. A könny az én kriptonitom. Nem
bírom elviselni a síró nőket. Mindig kétségbeesett, dühös és
tehetetlen vagyok a közelükben.
– Hol van Naomi? – tettem fel újra a kérdést, miközben próbáltam
odafigyelni a hangszínemre.
– Jól vagyok, Knox. Kösz a kérdést. Bár úgy érzem, mintha a
méhem összemorzsolódna a testemben, hogy kicsússzon a
barlangomon, imádom, hogy dolgozhatok ma este.
Szóra nyitottam a számat, hogy reagáljak, de felemelte az ujját.
– A-a. Én a helyedben nem tenném – tanácsolta.
M

Befogtam a számat, és Silverhez fordultam.

y

– Hol van Naomi?

Bo

Gondosan vigyázott az arckifejezésére, de Fire villant a tekintete,

ok

aki eltúlzott mozdulattal húzta el az ujját a torka előtt.

s

– Most tényleg – erőltettem.

Az üzletvezetőm megadta magát.
– Rendben. Naomi itt volt, de valami probléma merült fel Waylay
tanárnőjével kapcsolatban. Elment, hogy elintézze, és megkért
minket, hogy helyettesítsük.
– Utána hoz nekünk perecet – mormolta Max egy szelet brownie-
val a fogai között, miközben két sört csapolt. Szinte biztos voltam
benne, hogy ez az egészségügyi szabályok megszegését jelenti,
azonban volt annyi eszem, hogy ne tegyem szóvá.
Az előttem álló nőt méregettem.
– Azt hitted, mérges leszek, amiért elment elintézni valamit az
iskolában?
Fi elvigyorodott.
 – Nem. De lassú ez a nap. Azt hittem, így szórakoztatóbbá
tehetem.
Becsuktam a szemem, és elszámoltam tízig.
– Miért nem rúgtalak még ki?
– Mert csodálatos vagyok! – dúdolta, széttárva a karjait. Aztán
összerándult, és megfogta a hasát. – Kibaszott menstruáció.
– Ámen – értett egyet Silver.
– Tegyétek fel azt az átkozott melegítőpárnát, és felváltva üljetek
le pihenni – tanácsoltam.
– Nézzenek oda, Mr. Menstruáció – mondta Fi.
– A Szinkroncsajokkal való közös munka olyan dolgokra is
megtanított, amiket soha nem akartam tudni. Ki a tanárnő?
– Milyen tanárnő? – kérdezte Max, ahogy elsétált mellettünk
M

néhány üres korsóval. A brownie-t megette. Reméltem, hogy nem

y

esett bele valamelyik sörbe.

Bo

– Waylay tanárnője – jegyeztem meg idegesen. – Említette, hogy

ok

mi a baj vele?
s

– Okkal érdekel? – faggatott Fi, véleményem szerint túlzottan

öntelten.
– Igen. Azért fizetek, hogy itt legyen, de most nincs.
– Agresszív a hangod, viszont nem reagálok jól az agresszivitásra
a női hetem alatt – figyelmeztetett Silver.
Ezért nem jöttem a Honky Tonk közelébe a Vörös Kód ideje alatt –
így jelöltem a naptáramban ezt az időszakot.
– Mrs. Felch – kiáltotta Max. Egy széken ült, a lábát feltette egy
másikra, és nedves konyharuhát terített a homlokára meg a
szemére.
– Én nem rajongok Mrs. Felchért. Az egyik gyerekemet tanította.
Házi feladatot adott karácsonyra – idézte fel Fi.
– Bassza meg.
 Fi és Silver felém fordultak. Max kilesett a borogatás alól.
– Mrs. Felch férjezett – mondtam.
– Általában ezt jelenti a Mrs. – jegyezte meg Silver tudálékosan.
– Mrs. Felch Mr. Felch felesége. Nolan Felché.
Finek esett le elsőként.
– Óóó, basszus. Az nem jó.
– Várjunk csak, Tina nem…
– De igen. Mennem kell. Próbáljátok meg nem elijeszteni a
törzsvendégeket.
Fi felmordult.
– Az ingyen Bloody Maryért jönnek, amiket a Tré Órában
osztogatunk.
– Tökmindegy. Később jövök. – Elindultam a parkolóba, és közben
M

megesküdtem, hogy soha többet nem fogom betenni a lábam a

y

Honky Tonkba a Vörös Kód ideje alatt.

Bo

Már majdnem odaértem a kocsimhoz, amikor Liza autója állt meg

ok

mellettem. Azonban a nagyi helyett Naomi apja vezette, aki

s

aggodalmasan ráncolta a homlokát. Amanda idegesen szorongva ült

az anyósülésen.
– Minden rendben? – kérdeztem, érzékelve a feszültséget.
– Waylay eltűnt – jelentette be Amanda, és a szívére tette a kezét.
– Hazament a kunyhóba, hogy összeszedje a házi feladatát, és
egyenesen vissza kellett volna jönnie Lizához. Vacsorázni és
mozizni akartunk.
– De nem jött vissza, és eltűnt a biciklije – morogta Lou. – Azt
reméltük, hogy Naomi talán látta.
Halkan szitkozódtam.
– Naomi nincs itt. Volt valami probléma az iskolában Way
tanárnőjével, és odament, hogy elintézze.
– Lehet, hogy Waylay is oda ment – mondta Amanda, a férje
karjába kapaszkodva.
– Én is oda indultam – jegyeztem meg komoran.
– Te is része vagy a szülő-tanár megbeszélésnek? – mordult fel
Lou.
– Nem, de rohadt biztos, hogy támogatni fogom a lányodat,
amikor besétál a csapdába.

∞
NEM FOGLALKOZTAM A SEBESSÉGKORLÁTOZÁSSAL meg a stoptáblákkal, és
megállapítottam, hogy Lou is figyelmen kívül hagyta őket
mögöttem. Egymás mellett parkoltunk le, és egyesült erővel
viharzottunk be az épületbe.
Nem tettem be a lábam az iskolába, mióta diákként itt tanultam.
Úgy tűnt, nem sok minden változott azóta.
M

– Honnan tudjuk, hova menjünk? – töprengett hangosan Amanda,

y
Bo

amikor beléptünk a bejáraton.

Az egyik folyosóról hangos szóváltást hallottam.
ok
s

– Lefogadom, hogy arra vannak – mondtam.

– A testvéred tönkretette az életemet!
Nem vártam meg a Witt szülőket. Futva indultam el a veszekedés
felé. Pont akkor értem a nyitott ajtóhoz, amikor Mrs. Felch ökölbe
szorította maga mellett a kezét, és közel hajolt Naomihoz.
Besétáltam a helyiségbe, de egyik nő sem vett észre.
– Az alapján, amit elmesélt, a férje tette tönkre a házasságukat.
Ezért biztosan nem hibáztathat egy ártatlan tizenegy évest –
jelentette ki Naomi csípőre tett kézzel, és nem hunyászkodott meg a
másik nő előtt.
Megint egy szexi farmerszoknyát viselt. Ennek foszlott az alja, és
a ruha szálai a combját simogatták. Egyszerre imádtam és utáltam,
ahogy kinézett benne, mert tudtam, hogy ebben fog sört felszolgálni
a férfiaknak, és egyik sem én leszek.
– Az anyja vére csörgedezik az ereiben, nem? Semmi ártatlan
nincs bennetek – sziszegte Mrs. Felch, vádlón Naomira szegezve
mutatóujját.
A tervemnek Naomival meg a szűk kis szoknyájával várnia
kellett.
– Hülyeség.
A kijelentésemre mindkét nő felém fordult.
Mrs. Felch szeme elkerekedett. Kibaszott ijesztő tudok lenni, ha
akarok, és ebben a pillanatban azt szerettem volna, hogy halálra
rémüljön tőlem. Tettem két lépést előre, mire addig hátrált, amíg
neki nem ütközött az asztalának, mint egy sarokba szorított
szemüveges patkány.
M

– Knox – szólalt meg Naomi összeszorított foggal. – Úgy örülök,

y

hogy itt vagy. – Diszkréten a válaszfal felé biccentett, amely

Bo

ruhatárként szolgált a gyerekek kabátjainak.

ok

Odakaptam a fejem, és szőke, kék tincses hajat pillantottam meg

s

odalent. Waylay egy befőttesüveget tartott a kezében, amiben isten

tudja, mi volt, és zavartan integetett nekem a padlón hasalva.
– Ó, baszki – motyogtam.
– Semmi szükség a trágárkodásra – vakkantotta Mrs. Felch.
– Dehogynem, a kurva életbe – vágtam rá, és úgy fordultam, hogy
eltakarjam előle a fogasokat. – És azt hiszem, ezzel Waylay
nagyszülei is egyetértenek.
Lou-ra néztem, aki egészen eddig Amanda nyári kardigánját
markolta, hogy visszatartsa a feleségét.
– Úgy látszik, családi konferenciát fogunk tartani – jegyeztem
meg, ahogy keresztbe tettem a karomat a mellkasomon.
– Abból ítélve, hogy milyen lányt neveltek, egy másodpercig se
gondolják, hogy bedőlök ennek a nagy családi támogatásnak –
sziszegte Mrs. Felch. – Waylay Witt egy kiskorú bűnöző, az anyja
pedig egy családromboló, drogos kurva, a társadalom legalja.
– Nem azt mondta, hogy ne trágárkodjunk?
– Basszuskulcs – suttogta Amanda, aki, gondolom, most vette
észre az unokáját a rejtekhelyén.
– Mi a baj? – Lou egy kicsit lassabb felfogású volt, végül a felesége
rámutatott a kialakult helyzetre. – Ó, a francba – motyogta az orra
alatt. Mellém állt, hogy összeérjen a vállunk. Amanda a jobb
oldalára zárkózott fel. Mi hárman falat képeztünk Waylay és a
gonosz tanárnő között.
Naomi megkönnyebbültnek látszott, aztán előrefordult, hogy
szembenézzen a hárpiával.
– Mrs. Felch! – fakadt ki, magára vonva a pedagógus figyelmét.
M

Csettintettem Waylay-nek, és az ajtóra mutattam. Elkezdett hason

y

kúszva kifelé araszolni.

Bo

Naomi összevissza hadonászott, és a tanterem túloldalába

ok

viharzott, mintha jelenetet akarna rendezni.

s

– Együttérzek magával. Tényleg. Egyértelműen nem érdemelte

meg, amit a férje és a testvérem csináltak önnel. Azonban maga a
felelős azért, hogy ne pusztán tanítsa a diákjait, hanem
biztonságban is érezzék magukat az osztálytermében. És biztos
forrásból tudom, hogy ennek a kötelességének egyáltalán nem tesz
eleget.
Waylay cipője eltűnt a folyosón.
– Tina ágyba csábította a férjemet, és…
– Elég! – szóltam rá, mire a nő szája megremegett.
– Igen, elég volt – értett egyet Amanda az ajtó felé hátrálva. – Jaj,
istenem! Most jutott eszembe. Kint hagytam a folyosón a táskámat. –
Kiszaladt az ajtón… a táskájával a kezében.
Naomi elém állt.
 – Egy hétvégét adok önnek, hogy eldöntse, kíván-e változtatni a
viselkedésén, hogy az összes diákja, köztük az unokahúgom is,
biztonságban érezze magát az osztálytermében. Ha megtagadja,
akkor nem pusztán Waylay-t fogom kivenni az osztályból, hanem
bemegyek az igazgatóhoz, és kiverem a balhét.
Átkaroltam a mellkasát, és magamhoz húztam. A tűzrőlpattant
Naomi egy kicsit ijesztő volt, amikor nem egy párnába sikoltotta a
frusztrációját.
– Biztos lehet benne, hogy meg fogja tenni – jelentette ki büszkén
Lou. – Addig fog küzdeni, amíg maga el nem veszíti az állását. És mi
mindvégig támogatni fogjuk őt.
– Nem így kellett volna történnie – suttogta Mrs. Felch. Fáradtan
ült le a székére. – Együtt mentünk volna nyugdíjba. Lakókocsival
M

akartuk bejárni az országot. Most rá se tudok nézni. Csak azért

y

maradt velem, mert Tina olyan gyorsan dobta, ahogy felszedte.

Bo

Sejtettem, hogy Lou-nak nem könnyű ezt hallania az egyik

ok

lányáról. De jól titkolta.

s

Éreztem, ahogy Naomi haragja elpárolog.

– Nem érdemelte meg, ami önnel történt – ismételte meg lágyabb
hangon. – De Waylay sem. És nem fogom hagyni, hogy bárki azt
éreztesse vele, ő a felelős a felnőttek döntéseiért. Maga és Waylay
jobbat érdemelnek annál, amilyen lapot osztott az élet.
Mrs. Felch összerezzent, aztán magába roskadt a széken.
Helyeslőn megszorítottam Naomit.
– Gondolkodjon a hétvégén – mondta. – Írja meg e-mailben, hogy
döntött. Különben hétfőn reggel találkozunk.

∞
– WAYLAY REGINA WITT!
Mint kiderült, Naomi nem végzett a kiabálással. Tovább folytatta,
miután kimentünk a parkolóba, ahol Amanda és Waylay a
nagymamám kocsija mellett álltak.
– Naomi… – kezdte Amanda.
– Na Naomizz, anya. Az alig százötven centis, kék hajú kislány
nagyon gyorsan kezdje el megmagyarázni, hogy amikor bejöttem az
iskolába, hogy beszéljek a tanárnőjével, miért feküdt a fogasoknál
egy befőttesüvegnyi egérrel! Lizánál kellene lenned a
nagyszüleiddel!
Waylay a cipője orrára szegezte a tekintetét. A rózsaszín volt
rajta, amit tőlem kapott. Egy szívecskét tett a cipőfűzőre. A lábánál
heverő befőttesüvegben két egér feküdt valami száraz gazon.
– Mrs. Felch egy vén…
– Be ne fejezd ezt a mondatot! – szólt rá Naomi. – Így is bajban
M

vagy.
y

Waylay arckifejezése lázadó lett.

Bo

– Nem csináltam semmi rosszat. Bejöttem a suliba az első napon,

ok

és gonosz volt velem. Nagyon szemét. Mindenki előtt rám kiabált az

s

ebédlőben, amikor kiborult a kakaóm. Elvette a szünetünket, és azt

állította, hogy az én hibám, mert nem tisztelem mások tulajdonát.
Aztán amikor szórólapokat osztogatott valami ostoba sütivásárról,
hogy hazavigyük a szüleinknek, azt mondta, hogy nekem nem kell,
mivel anya úgyis túl elfoglalt a hálószobában ahhoz, hogy
megtalálja a konyhát.
Naomi úgy nézett ki, mint aki menten agyvérzést kap.
– Szedd össze magad – figyelmeztettem, ahogy a hátam mögé
húztam.
Megfogtam és megszorítottam Waylay vállát.
– Nézd, kölyök. Azt hiszem, mind értjük, hogy nem szoktad meg,
hogy egy felnőtt megvéd téged. De jobb, ha hozzászoksz. Naomi nem
megy sehova. És itt vannak a nagyszüleid is. Meg Liza J. és Nash. De
halálra rémítettél minket, amikor szó nélkül elszöktél.
Az aszfaltot rugdosta a lábával.
– Bocsánat – mondta szomorúan.
– Azt akarom mondani, hogy már rengetegen állnak melletted.
Nem kell mindent egyedül csinálnod. Ráadásul Naomi nénikéd
többet is tehet annál, hogy beszabadít néhány egeret a tanárnőd
fiókjába.
– Egy számítógépes vírust is elszabadítottam volna. Az egyik
idegesítőt, ami pluszbetűket meg -számokat ír, amikor gépelsz –
árulta el kipirulva.
Az ajkamba haraptam, hogy elrejtsem a mosolyomat.
– Oké. Ez elég jó – ismertem be. – De nem hosszú távú megoldás.
A tanárnőd olyan probléma, amit egyedül nem oldhatsz meg. El kell
M

mesélned a nénikédnek az ilyen szarokat, hogy elrendezze, ahogy

y

az előbb a teremben.
Bo

– Mrs. Felch ijedtnek tűnt – mondta Waylay, és hátranézett

ok

mögém Naomira.
s

– A nagynénéd igazán ijesztő, amikor nem egy párnába kiabál.

– Bajban vagyok? – kérdezte Waylay.
– Igen – jelentette ki határozottan Naomi.
– Persze hogy nem, édesem – vágta rá ezzel egy időben Amanda.
– Anya!
– Tessék? – kérdezte Amanda elkerekedett szemmel. –
Traumatikus napjai voltak az iskolában, Naomi.
– Anyádnak igaza van – szólalt meg Lou. – Össze kellene hívnunk
egy sürgős megbeszélést az igazgatóval és a főfelügyelővel. Talán
szervezhetnének egy különleges iskolavezetési értekezletet még ma
este.
– Ez annyira megalázó – nyögte Waylay.
Fogalmam sincs, mi a francért avatkoztam bele egy családi
vitába, de azért megtettem.
– Szerintem hagyjuk, hogy Mrs. Felch főjön a saját levében a
hétvégén. Naomi elég nyíltan megmondta neki a magáét. Majd hétfő
reggel elintézzük, amit kell – jegyeztem meg.
– Te mit keresel itt egyáltalán? – támadt nekem Lou, hogy valaki
másra irányítsa a haragját.
– Apa! – Úgy tűnt, most Naomi jött zavarba, ahogy mellém állt.
– Waylay, engedd el az egereket a fáknál – utasítottam.
Idegesen nézett rám, mielőtt elindult a fák felé, amelyek az iskola
és a pereces között álltak. Megvártam, hogy hallótávolságon kívülre
érjen, mielőtt visszafordultam Lou-hoz.
– Azért vagyok itt, mert Naomi egy olyan helyzetbe sétált be,
amiről semmit nem tudott. Felch gyűlöli Tinát, mióta a férje
M

megdugta a nyáron. Az egész város erről beszélt. Megint Naominak

y

kell eltakarítani Tina mocskát. Van egy olyan érzésem, hogy egész
Bo

életében ezt csinálta. Szóval talán bízzatok benne egy kicsit, vagy
ok

ami még jobb, ezúttal segítsetek neki a kárelhárításban.

s

Lou úgy nézett ki, mintha legszívesebben betörte volna az

orromat, de láttam, hogy Amanda tudatáig eljutottak a szavaim.
Megfogta a férje karját.
– Knoxnak igaza van, Lou. Senkinek nem segítünk azzal, ha
megkérdőjelezzük Naomi döntéseit.
Naomi mély levegőt vett, és lassan kifújta. Megsimogattam a
hátát.
– Vissza kell mennem dolgozni – mondta. – Már így is kiesett egy
óra. Hazavinnétek Waylay-t, légy szíves? És próbáljátok
megakadályozni, hogy megint elszökjön.
– Persze, szívem. Most, hogy tudjuk, milyen fürge, jobban
szemmel fogjuk tartani.
– Leszerelem az egyik kereket a biciklijéről – döntötte el Lou.
 – Előre kell ugranom a könyvtári könyvemben a fegyelmezés
fejezetre – jelentette ki Naomi. – A francba! Utálom, ha nem a
megfelelő sorrendben olvasok.
– Judith lánya megváltoztatja a wifi jelszót a gyerekeinél, és nem
cseréli vissza, amíg büntetésben vannak – javasolta Amanda
segítőkészen.
Waylay visszatért hozzánk az üres befőttesüveggel, és éreztem,
hogy Naomi megint mély levegőt vesz.
– Mrs. Felch sokkal nagyobb bajban van, mint te, Waylay. De
Knoxnak igaza van. Hozzám kell fordulnod az ilyesmivel. Ne
mondd, hogy minden rendben, amikor ez nem igaz. Azért vagyok
itt, hogy segítsek. Nem szökhetsz el, hogy mindenkin bosszút állj,
aki keresztbe tesz neked. Főleg nem ártatlan mezei egerekkel.
M

– Vettem eledelt, és vizet is akartam tenni nekik a fiókba –

y

magyarázta Waylay.
Bo

– Reggel megbeszéljük – mondta Naomi. – A nagyszüleid

ok

hazavisznek. Ők döntik el, hogy padlót súrolsz, vagy megnézheted

s

velük a filmet.
– Biztosan a film lesz – suttogta Lou.
– De neked kell mindent elmosogatnod vacsora után – tette hozzá
Amanda.
– Sajnálom, hogy aggódtatok miattam – jelentette ki halkan
Waylay. Naomira emelte a tekintetét. – És bocsánat, hogy nem
szóltam neked.
– Bocsánatkérés elfogadva – felelte Naomi. Lehajolt, és gyorsan
megölelte a kislányt. – Most vissza kell mennem dolgozni.
– Elviszlek – ajánlottam fel azonnal.
– Köszönöm. Reggel találkozunk – mondta fáradtan.
Elköszöntünk egymástól, és Naomi elindult a kocsimhoz.
Megvártam, amíg kinyitotta az ajtót, aztán félbeszakítottam
Amandát, aki épp azt tervezgette, hogy hazafelé megállnak fagyizni.
– Tennétek egy szívességet, és beugranátok a Honky Tonkba az
Explorerért? Majd én hazaviszem Naomit ma este.
Terveim voltak vele.

M
y
Bo
ok
s
 28. FEJEZET

HARMADIK BÁZIS

Knox

– Elszökött otthonról – mondta Naomi, miközben kinézett az

ablakon. Egy zacskó meleg perecet tartott az ölében.
– Nem szökött el. Kisurrant – vitatkoztam.
– Akárhogy is, gyámként milyen fényt vet ez rám? Hagytam, hogy
egy tizenegy éves befőttesüvegbe zárt egerekkel és egy számítógépes
M

vírussal besétáljon a városba.

y
Bo

– Százszorszép, ne hergeld fel magad emiatt. Komolyan azt

ok

hiszed, hogy egy normális bíró ki merné jelenteni, hogy Way-nek

s

jobb az anyjával?
Rám villant a tekintete.
– Mi lenne, ha akkor mondanád, hogy nem kell magadat hergelni,
amikor a te döntéseidet figyeli mikroszkóppal a jogrendszerünk?
Megráztam a fejemet, aztán rákanyarodtam egy ösvényre, ami
olyan keskeny volt, hogy alig fért el rajta a kocsim.
– Nem erre van a munkahelyem – szólt Naomi.
– Még nem megyünk vissza dolgozni – közöltem vele, ahogy a
földúton döcögtünk.
– Muszáj visszamennem. Műszakom van, amit már el kellett
volna kezdenem – erősködött.
– Bébi, ne kattogj megszállottan azon, hogy mit kellene csinálnod,
és szakíts időt olyasmire, amit szívesen csinálsz.
 – Vissza akarok menni dolgozni. Ma nincs időm arra, hogy
meggyilkolj az erdőben.
A fák szétnyíltak előttünk, feltárva egy mezőt, amit benőtt a
magas fű.
– Knox, mit csinálsz?
– Az előbb végignéztem, ahogy szembeszálltál a zsarnokkal, aki
egy gyereken akarta levezetni a feszültségét – kezdtem.
– Vannak, akik nem tudják kezelni a fájdalmat – mondta Naomi,
miközben megint kinézett az ablakon. – Ezért azon vezetik le, aki
épp a közelükben van.
– És hát tetszettél abban a szoknyának aligha nevezhető
holmiban, amiben szembeszálltál a zsarnokkal.
– Ezért elraboltál? – kérdezte. – Hol vagyunk?
M

Leparkoltam a kocsival a fák mellett, aztán leállítottam a motort.

y

– A Harmadik bázisnál. Legalábbis így nevezték a helyet, amikor

Bo

középiskolás voltam. Titokban ide jártunk sörözni meg tábortüzet

ok

gyújtani. Az évfolyamom fele itt veszítette el a szüzességét.

s

Halvány mosoly játszott az ajkán.

– Te is?
Az ülése támlájára tettem a karomat.
– Nem. Én Laura Beylerék pajtájában.
– Knox Morgan, smárolni hoztál ide, amikor dolgoznom kellene?
Imádnivalóan felháborodott.
– Ó, nem csak csókolózást tervezek – jelentettem ki, miközben
közelebb hajoltam hozzá, hogy kicsatoljam a biztonsági övét.
Amikor ez sikerült, elvettem a pereceket az öléből, és a hátsó ülésre
hajítottam a zacskót.
– Nem mondhatod komolyan. Dolgom van.
– Bébi, nem szokásom a szexszel viccelni. Különben is, nekem
dolgozol.
 – Igen. A kocsmádban, ami tele van PMS-es nőkkel, akik várják a
perecüket.
Megráztam a fejemet.
– A város összes lakója tudja, hogy Vörös Kód van érvényben.
Nyugis este lesz.
– Nagyon kényelmetlenül érint, hogy egy egész város nyomon
követi a női lakók menstruációs ciklusát.
– Miért, mi csak normalizáljuk a menstruációs szarságot –
vitatkoztam. – Most pedig vonszold ide a szexi hátsódat.
A Jó kislány Naomi harcolt a Rossz kislány Naomival, de láttam,
hogy melyik fog nyerni, amikor az ajkába harapott.
– A szoknyád meg amiatt, ahogy kiálltál Way-ért, alig sikerült
távol tartanom tőled a kezemet a kölyök meg a szüleid előtt,
M

majdnem belehaltam. Szerencsénk, hogy eljutottunk ide, mert

y

annyira feláll a farkam, hogy az agyamba nem jutott elég vér.

Bo

– Azt állítod, hogy felizgat, amikor másokkal kiabálok?

ok

– Százszorszép, minél hamarabb befogod a szádat, annál

s

hamarabb magamhoz ránthatlak, hogy mindent kiverjek a fejedből,

ami a munkával meg a köcsög tanárokkal kapcsolatos.
Egy pillanatig némán meredt rám a félig lehunyt szemhéja
mögül.
– Oké.
Nem adtam esélyt, hogy meggondolja magát. A karja alá nyúlva
az ölembe húztam, hogy lovaglóülésben fölém telepedjen, így a
farmerszoknyája felcsúszott a derekára.
– Mondtam már, mennyire szeretem az ilyen szoknyáidat? –
kérdeztem, mielőtt rátapasztottam a számat az övére.
Elhúzódott tőlem.
– Igazából azt mondtad, hogy utálod. Emlékszel?
A fogamat csikorgattam, ahogy ördögien elvigyorodott, és a
farmernadrágba bújtatott farkamhoz dörgölte magát.
– Hazudtam.
– Nagyon felelőtlenül viselkedünk – jegyezte meg.
Lerántottam Honky Tonk-os pólója kivágását a melltartójával
együtt, így meztelen mellei az arcom előtt voltak. A bimbói máris a
számért könyörögtek. Ha maradt volna vér az agyamban, most az is
délre vándorolna.
– Az sokkal felelőtlenebb lenne, ha az egész munkaidőd alatt
ebben a kurva szoknyában kellene nézzelek úgy, hogy előtte nem
juttatlak a csúcsra.
– Tudom, hogy meg kéne sértődnöm, amikor ilyeneket mondasz,
de…
Előrehajoltam, és a számba vettem az egyik merev, rózsaszín
M

mellbimbóját. A farmernadrágomon keresztül is éreztem, mennyire

y

nedves volt. Tisztában voltam vele, hogy milyen hatással voltak rá a

Bo

szavaim. És mindez semmi volt ahhoz képest, amit a testem többi

ok

részével tudtam csinálni.

s

Megborzongott, amikor elkezdtem szopogatni, aztán az övemre

tette az ujjait.
Megemeltem a csípőmet, hogy könnyebben hozzáférjen, és ekkor
megszólalt a duda.
Elakadt a lélegzete.
– Hoppá! Bocsi. Ez a fenekem volt. Mármint ráültem a dudádra.
Nem fingottam.
Azon kaptam magam, hogy a mellébe vigyorgok. A nő a
legelemibb szinteken túl is rendkívül szórakoztató volt.
Végül sikerült letolnunk a farmernadrágomat a combom
közepéig, hogy kiszabadítsuk lüktető farkamat, és közben csak
egyszer szólalt meg a duda. Nem akartam várni. Muszáj volt
beléhatolnom, és a fülledt kis nyögései alapján, amik elhagyták a
torkát, Naomi ugyanezen a véleményen volt. A csípőjét átkarolva
felemeltem, míg a másik kezemmel odavezettem a farkamat, ahova
vágyott, a szűk, nedves Csodaország bejáratához.
Az én szűk, nedves Csodaországom volt.
Naomi hozzám tartozott. Legalábbis egyelőre. És beértem
ennyivel.
Két kézzel a derekába markoltam, és lenyomtam, miközben
felemeltem a csípőmet, hogy mélyen elmerüljek benne.
A nevemet sikoltotta, nekem pedig végig kellett csinálnom a
vészhelyzetekre tartogatott mentális tornagyakorlatot, nehogy
azonnal elélvezzek. Reszkető puncija fojtogatón ölelte körbe a
farkamat.
Mozdulatlanul tartottam, ahogy beléhatoltam, miközben a
M

számmal megint felfedeztem tökéletes mellét. Esküszöm, minden

y

szívás visszhangját éreztem a merevedésemet foglyul ejtő falakban.

Bo

Mennyei volt. Olyan…

ok

– Bassza meg, bébi – szólaltam meg, eleresztve a mellét. –

s

Basszus. A koton.
Halkan felnyögött.
– Knox, ha megmozdulsz, el fogok élvezni. És ha elélvezek…
– Ki fogod facsarni belőlem is az orgazmust – foglaltam össze.
Becsukta a szemét, és résnyire nyíltak az ajkai. Az eksztázis
tökéletes képe volt a késő délutáni napfényben.
Nem valami kamaszfiú voltam. Sosem felejtek el védekezni. És
felelősségteljes férfiként nemcsak a pénztárcámban volt koton,
hanem a kesztyűtartómban is.
– Csináltad már…
Megrázta a fejét, mielőtt befejezhettem volna a mondatot.
– Soha.
– Én sem. – Újra meg újra végighúztam az ujjaimat a mellén.
 Kinyitotta a szemét, és az ajkába harapott.
– Olyan jó érzés.
– Nem akarom, hogy olyasmit csinálj, amit nem szeretnél –
figyelmeztettem.
De én ezt akartam. Én koton nélkül szerettem volna befejezni. Én
benne akartam elélvezni, és érezni, ahogy a nedveink
összekeverednek. Én szerettem volna lenni az első férfi, akivel ezt
csinálja. Hogy beleégessem magam a memóriájába, mint valami
emlékezetes dolog első megállóját.
– Fo-fogamzásgátlót szedek – jegyezte meg óvatosan.
A nyelvemmel ingereltem a mellbimbóját.
– Tiszta vagyok – motyogtam. – Megmutathatom.
Naomi szerette a kézzel fogható eredményeket. Ha kíváncsi az
M

egészségügyi előéletemre, én nem bánom. Főleg, ha ez azt jelenti,

y

hogy megmozdulhatok benne… hogy meglovagol, amíg el nem élvez

Bo

a köztünk lévő akadály nélkül.

ok

– Oké – szólalt meg ismét.

s

Jobb volt, mint megnyerni a kurva lottót; leírhatatlan érzés

öntötte el a mellkasomat. A tudat, hogy megbízik bennem, és elhiszi,
hogy vigyázni fogok rá.
– Biztos? – kérdeztem.
Mélyen a szemembe nézett.
– Knox, ez túl jó érzés. Nem akarok biztonsági játékot játszani.
Ezúttal nem. Úgy érzem, szeretnék vakmerő lenni és… tökmindegy.
Csak mozdulj meg, kérlek!
Gondoskodni fogok róla, hogy ez legyen élete legjobb aktusa.
Kinyújtottam a karomat, és a hátsójába markoltam.
Mindkettőnket ingerelve felemeltem, és kicsúsztam belőle
néhány centit.
Felnyögtünk, mire a homlokomnak támasztotta az övét. Több
mint jó érzés volt úgy mozogni benne, hogy semmi sem volt
közöttünk. Helyesnek tűnt.
Amikor megborzongott, elegem lett az elmélkedésből. Ideje volt a
tettek mezejére lépni.
– Kapaszkodj, bébi – figyelmeztettem. A szívem úgy kalapált,
mintha lépcsőn szaladtam volna fel.
Megvártam, hogy belekapaszkodjon az ülésembe.
– Elmondom, mi lesz, Naomi. Elkezdek mozogni, te pedig olyan
gyorsan és keményen élvezel el, ahogy csak tudsz. Aztán
kihasználom az időt, hogy újra felizgassalak, és amikor másodjára is
a csúcsra érsz, követni foglak.
– Jó terv. Nagyon szervezett. Elérhető célok – mondta, aztán addig
csókolt, amíg elakadt a lélegzetem. Ismét kicsúsztam belőle néhány
M

centit, majd foglyul ejtettem a számmal a nyögését.

y

– Kapaszkodj – emlékeztettem, aztán lerántottam, miközben

Bo

felemeltem a csípőmet.
ok

Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne veszítsem el a

s

fejemet, és hatoljak belé újra meg újra.

– Jézusom, Naomi – suttogtam, ahogy a puncija összerándult a
farkam körül.
– Mondtam, hogy közel vagyok – vágta rá, és egyszerre tűnt
bosszúsnak meg zavartnak.
– Bármit csinálsz, egyre többet akarok – morogtam. Mielőtt
reagálhatott volna az idióta vallomásomra, a másik mellébe
temettem az arcomat, és mozogni kezdtem. Lassan, céltudatosan.
Bár ez nagyon is próbára tett.
A harmadik lökésnél úgy élvezett el, mintha villám csapott volna
belé, és győzelmi kiáltásként nyomta meg a dudát. Míg a teste többi
része megfeszült, a barlangja a világ legédesebb kínzásaként
hullámzott a farkam körül. Majdnem fennakadt a szemem, ahogy
próbáltam késleltetni a saját orgazmusomat.
Soha nem tettem így magamévá egyetlen nőt sem. Soha nem
éreztem ilyet. És ha megálltam volna elgondolkodni rajta, biztos
felismerem, hogy ez egy figyelmeztető jel. De abban a pillanatban
kurvára nem érdekelt. Figyelmen kívül tudtam hagyni, amíg Naomi
Witt a farkamon lovagolt.
– Ez az én csajom – nyögtem fel, miközben a zenénél is
gyönyörűbb ütemre rándult össze körülöttem.
– Basszus, basszus, basszus – kántálta, amíg végül elernyedt
fölöttem a teste.
Megdermedtem benne, és közelebb húztam magamhoz. A
mellkasomon éreztem a szívverését. Aztán megbökte a vállamat.
– Ígértél még egyet – közölte, de tompa volt a hangja, mivel a
M

nyakamba temette az arcát.

y

– Bébi, próbálok kitartani, hogy teljesítsem az ígéretemet.

Bo

Felemelte a fejét, hogy a haja függönyén keresztül rám nézzen.

ok

Hátrasimítottam a haját, a füle mögé tűrve a hajtincseit. A mozdulat

s

furcsán intim volt. Bárcsak ne tettem volna. Mert olyan érzés volt,
mintha egy újabb kötelék alakult volna ki közöttünk, amivel
magához láncolt.
– Szóval neked is olyan jó érzés? Mármint, nem csak kellemes? –
Hogy illusztrálja a mondandóját, finoman megmozdította a csípőjét,
én pedig nem tudtam magamba fojtani a nyögésemet.
– A francba, Naomi, semmi „kellemes” nincs abban, ahogy
elélvezel a farkamon. Szerinted mégis mi a francért egyeztem bele
ebbe a kamupasis hülyeségbe?
Elvigyorodott.
– Mert láttad, hogy mekkorát csalódtak bennem a szüleim, és
segíteni akartál, mivel egy mogorva, kisvárosi hős vagy.
– Okoska. Azért csináltam, mert amikor felébredtem, nem voltál
mellettem, és azt akartam, hogy ott legyél.
– Tényleg?
– Azt akartam, hogy ott legyél, mert szerettelek volna
négykézlábra fordítani, és olyan keményen megdugni, hogy a
következő negyvennyolc órában mindig rám gondolj, amikor leülsz.
Szóra nyitotta a száját, és a nyögés meg a nyöszörgés közötti hang
tört elő belőle.
– Még nem végeztem veled, Százszorszép – jelentettem ki.
Magamban összerezzentem a nyers kijelentéstől. Szex közben
általában nem voltam ennyire beszédes. De Naomi kételkedett
azokban az érzésekben, amiket ébresztettem benne. És ezt nem
fogom megengedni. Akkor sem, ha ez csak egy futó viszony.
– Megmozdulhatok? – kérdezte.
M

– Jézus. Istenem. Igen.

y

És ekkor elkezdett lovagolni rajtam, úgy dolgozta meg a farkamat,

Bo

mintha egy betörésre váró csődör lett volna. Minden lökésnél,

ok

minden kis nyögésnél, valahányszor a körme a bőrömbe mélyedt,

s

úgy éreztem, mintha a világ egy kicsit összezsugorodott volna, amíg

nem maradt benne más, csak Naomi meg én.
Izzadság gyöngyözött a bőrünkön. A lélegzetünk összekeveredett.
Semmihez sem fogható érzés volt teljesen elmerülni benne. Az
enyém volt, és én az övé.
– Naomi. – A fogaim között szűrtem a nevét, ahogy elkezdett
megint összerándulni körülöttem. Az apró lüktetések kibaszottul
megőrjítettek.
– Knox. Igen. Kérlek! – nyöszörögte.
Hosszan, mélyen megszívtam a mellbimbóját. Ez mindkettőnk
számára túl soknak bizonyult. Ahogy elöntötte az orgazmus első
hulláma, elveszítettem az önuralmamat, és úgy hatoltam bele újra
meg újra a forró, szűk járatába, mintha az életem múlt volna rajta.
 Talán így is volt.
Mert, amikor a szenvedélyem bizonyítéka először kirobbant
belőlem… amikor Naomi hangosan a nevemet kiáltotta, hogy az
egész világ hallja… amikor megfeszült körülöttem, és kiszipolyozta
belőlem az orgazmust, úgy éreztem, újjászülettem. Életben voltam.
Kiürített, majd feltöltött valamivel, amit nem ismertem. Valamivel,
ami kibaszottul halálra rémített.
De folyamatosan élveztem, ahogy ő is; az orgazmusunk
végtelennek tűnt.
Ezért. Ezért nem volt elég egyszer. Ezért nem tudtam már
biztosan, hogy mennyi az elég.
M
y
Bo
ok
s
 29. FEJEZET

KNOX HÁZA

Knox

– Szép ház – jegyezte meg Naomi, ahogy bezártam magunk mögött

az ajtót, és felkapcsoltam a villanyt.
– Kösz. A nagyapám építette – feleltem ásítva. Hosszú nap volt,
amit egy hosszú éjszaka követett a Honky Tonkban, és alvásra volt
szükségem.
M

– Tényleg? – kérdezte, és a nappali fölötti galériára szegezte a

y
Bo

tekintetét, ahol gerendás volt a mennyezet, és agancsos csillár lógott

ok

a plafonról.
s

A kunyhó kicsi volt, és inkább rusztikus. Két hálószoba, egy

fürdőszoba. A padló fenyőfa. A kőkandallóra ráfért volna egy alapos
sikálás, de tette a dolgát. A bőrkanapét végre betörtem, pont úgy,
ahogy szerettem.
Ez volt az otthonom.
– Ők a szüleid? – kérdezte, felemelve egy bekeretezett fényképet
az egyik asztalról. Fogalmam sincs, miért tartottam meg. A szüleim
táncoltak rajta egy pikniken Liza J. és papa udvarán. Mosolyogtak,
szinkronban mozdult a lábuk. Akkoriban boldogabb idők voltak, és
azt hittük, örökké fog tartani.
Persze az egész egy hazugság volt.
A boldogság mindig véget ér.
– Nézd, Százszorszép. Hulla vagyok.
 A testvérem lelövése, a hirtelen jött orgazmusok és a munka miatt
szükségem volt legalább nyolc óra alvásra, mielőtt újra használható
leszek valamire.
– Ó. Igen. Persze – mondta, óvatosan visszatéve a fényképet az
asztalra. Bár észrevettem, hogy a kanapé felé fordította, nem pedig
azzal ellentétes irányba, ahogy én tettem. – Hazamegyek. Köszönöm
a mai segítséget Way tanárnőjével… meg a szüleimmel. És az
orgazmusokat is, meg ilyesmi.
– Bébi, nem mész haza. Csak elmondtam, miért nem fogok rád
mozdulni, amikor felmegyünk az emeletre.
– Jobb lenne, ha hazamennék, Knox. Korán kell kelnem, hogy
elhozzam Way-t Lizától. – Pont olyan fáradtnak nézett ki,
amilyennek én éreztem magamat.
M

Eddig nem sokat gondolkodtam ezen, de a lányok a Honky

y

Tonkban hétköznaponként hajnali két-három óra körül vonszolták

Bo

haza magukat, és hat, vagy legkésőbb hét órakor talpon kellett

ok

lenniük, attól függően, mennyire voltak hasznavehetőek a párjaik.

s

Emlékeztem, hogy Fi egy teljes évig mindennap elaludt az

asztalánál, mert a gyerekei állandóan felébredtek éjszakánként.
Egészen odáig fajult a helyzet, hogy olyasmit kellett tennem, amit
utáltam. Beavatkoztam.
Rászabadítottam Liza J.-t, és alig egy héttel később a nagymamám
rászoktatta a gyerekeket, hogy tíz órát aludjanak éjjelente.
– Holnap szabadnapos vagy, ugye? – kérdeztem.
Bólintott, aztán ásított.
– Akkor… – Ránéztem az órámra, aztán káromkodtam – három
óra múlva felkelünk, és átmegyünk reggelizni Liza J.-hez.
Egy úriember így viselkedik. Pedig általában nem foglalkoztam
az ilyesmivel. Azonban egy kis bűntudatom volt, amikor arra
gondoltam, hogy ágyban maradok, amíg Naomi átmegy egy
kibaszott családi reggelire, aztán egész nap megpróbál odafigyelni
Waylay-re, nehogy valami butaságot csináljon.
Plusz, reggeli után hazajöhetek, hogy addig aludjak, ameddig
akarok.
Tetszett, hogy egy pillanatra ellágyult, és álmodozóvá vált a
tekintete. Aztán a gyakorlatias, mások kedvében járó Naomi
visszatért.
– Nem kell felkelned velem. Aludj. Hazamegyek éjszakára, és
talán… – A tekintete végigsiklott a testemen, és elpirult az arca. –
Később találkozunk – fejezte be.
– Igen. Ügyes próbálkozás. Kérsz vizet? – kérdeztem, ahogy
elkezdtem a konyha felé tolni.
Az én konyhám nagyobb volt, mint a kunyhóé. De nem sokkal. El
M

tudtam képzelni, hogy néhány látogató „bájosnak” tartotta a hikori

y

szekrényeket, a sötét, erdőzöld munkapultot, és a kis guruló

Bo

konyhaszigetet, amire a felbontatlan leveleket szoktam dobálni.

ok

– Vizet? – ismételte meg.

s

– Igen, bébi. Szeretnél vizet inni lefekvés előtt?

– Knox, ne zavarj össze. Ez csak szex. Megegyeztünk. Kivéve, ha a
szüleim a közelben vannak, mert akkor párkapcsolat. De most
nincsenek itt, és annyira fáradt vagyok, hogy azt hiszem, még egy
orgazmus sem tudna ébren tartani. Szóval mi a fenét akarsz?
Megtöltöttem egy poharat csapvízzel, aztán kézen fogtam, és a
lépcsőhöz kísértem.
– Ha elmész, haza kell kísérjelek a sötétben, aztán visszajönni ide.
Ami azt jelenti, hogy legalább tizenöt perccel később kerülök ágyba,
és hadd mondjam el, Százszorszép, hogy kibaszott fáradt vagyok.
– Otthon vannak a cuccaim – motyogta, miközben hezitálva az
ajkába harapott.
– Milyen cuccra lesz szükséged az elkövetkező három órában,
Százszorszép?
– Egy fogkefére.
– Van az emeleten egy plusz.
– Az arctisztítómra és a testápolómra.
– Van nálam víz és szappan – vágtam rá, ahogy felvonszoltam a
lépcsőn.
– Akkor sem…
Megálltam, és szembefordultam vele.
– Bébi, nem akarok azon gondolkodni, hogy mit jelent ez az egész.
Csak szeretném letenni a fejemet egy párnára, és tudni, hogy
biztonságban alszol. Esküszöm, holnap halálra boncolgathatjuk ezt
a káoszt. De most csak arra van szükségem, hogy becsukjam a
szememet, és rohadtul ne kattogjak semmin.
M

Bosszúsan nézett rám.

y

– Rendben. De holnap tényleg halálra fogjuk boncolgatni ezt a

Bo

káoszt, és átbeszéljük az alapszabályokat.

ok

– Nagyszerű. Alig várom. – Mielőtt meggondolhatta volna magát,

s

felhúztam a lépcsőn a szobámba.

– Hűha – ásította, miközben pislogva meredt az ágyamra.
Egy férfi otthonában az ágya és kanapéja a legfontosabb
bútordarabok. Én egy bazi nagy ágyat választottam sötét kárpittal.
Szokás szerint nem vetettem be. Soha nem láttam értelmét
beágyazni, ha úgyis szét kell szedned, amikor használod. Még
szerencse, hogy Naomi majdnem állva elaludt, mert ha a gyűrött
ágynemű nem ijesztette volna el, akkor az éjjeliszekrényem mellett
gyülekező alsógatyák és pólók biztosan.
A fürdőszoba felé toltam, és benyúltam a szekrénybe, hogy
kivegyem belőle a poros, de még bontatlan fogkefét.
– Gondolom, nem sok vendéged tölti itt az éjszakát – mondta,
leporolva a csomagolást.
 Vállat vontam. Soha nem töltöttem együtt egyetlen nővel sem az
éjszakát ebben a házban. Már így is átléptem az egyezségünk
láthatatlan korlátait azzal, hogy megkértem, aludjon itt. Kibaszottul
kizárt, hogy a jelentéséről vitatkozzak vele.
Ő volt az, aki megszokta, hogy osztoznia kell az életén, a
fürdőszobán, az ágyán egy férfival. Ő szállt ki nemrég egy
párkapcsolatból.
Nagyszerű. Most már fáradt és mérges is voltam.
Összeért a vállunk fogmosás közben. Valamiért ez a közös rutin a
gyerekkoromra emlékeztetett. Gyerekként Nashsel minden este a
szüleink ágyában fekve vártuk, hogy befejezzék a fogmosást, és
elolvassák nekünk a következő fejezetet az aktuális könyvből,
amiből éppen meséltek.
M

Kivertem a fejemből az emléket, és Naomira pillantottam.

y

Elrévedt a tekintete.
Bo

– Mi a baj? – kérdeztem.
ok

– Mindenki rólunk beszél – felelte, miközben leöblítette a

s

fogkeféjét.
– Ki az a mindenki?
– Az egész város. Mindenki azt hiszi, hogy együtt járunk.
– Azt kétlem. A legtöbben azt hiszik, hogy dugunk.
Rám csapott egy törölközővel, amit fél kézzel elkaptam.
– Rendben. A szüleim és Waylay szociális munkása azt hiszik,
hogy együtt járunk, a város többi lakója szerint pedig csak
szexelünk.
– Szóval?
Ingerültnek tűnt.
– Szóval? Ettől úgy nézek ki, mint a… nos, mint a testvérem. Csak
három hete ismerlek. Téged nem érdekel, hogy mit gondolnak rólad
az emberek? Hogy mit mondanak?
 – Miért érdekelne? Annyit sugdolóznak a hátam mögött,
amennyit akarnak. Amíg egyikük sem elég ostoba ahhoz, hogy a
képembe mondja, leszarom a véleményüket.
Naomi megrázta a fejét.
– Bárcsak jobban hasonlítanék rád.
– Micsoda? Önző seggfej akarsz lenni?
– Nem. De fogalmam sincs, mi az ellentéte annak, hogy másokért
élek.
– Az, ha nem másokért élsz? – tippeltem.
– Fogalmad sincs, milyen kimerítő mindig másokért aggódni,
felelősnek érezni magad értük, azt akarni, hogy boldogok legyenek,
és szeressenek téged.
Igaza volt. Fogalmam sem volt, hogy ez milyen.
M

– Akkor hagyd abba a törődést.

y

– Ó, köszi – jegyezte meg zsémbesen. Fogta a törölközőt, és

Bo

megtörölte a fogkefét majd a fürdőszobapultot. – Úgy csinálsz,

ok

mintha az olyan könnyű lenne.

s

– Mert könnyű – vitatkoztam. – Nem tetszik valami? Hát ne

csináld!
– Knox Morgan életfilozófiája, hölgyeim és uraim – mondta
gúnyosan.
– Ágyba – utasítottam. – Túl késő van a filozofáláshoz.
A ruhájára nézett. Mezítláb volt, de még a farmerszoknyát és a
munkahelyi pólóját viselte.
– Nincs pizsamám.
– Gondolom, ez azt jelenti, hogy nem szoktál meztelenül aludni. –
Szerintem az ágyazáshoz hasonlóan a pizsamának sincs értelme.
Naomi némán meredt rám.
– Persze hogy nem alszol meztelenül.
– Lehet, hogy tűz üt ki az éjszaka közepén – erősködött, ahogy
karba tette a kezét.
– Nincs túlélő-felszerelésem, hogy abban aludj.
– Nagyon vicces.
– Jó. – Otthagytam a fürdőszobában, aztán kivettem a
szekrényemből egy tiszta pólót. – Tessék – mondtam, amikor
visszamentem hozzá.
Ránézett, aztán rám. Tetszett, amit láttam. Álmos volt, és egy
kicsit kevésbé tökéletes, mintha a munka és a hosszúra nyúlt este
lehántották volna a védőpajzsát.
– Köszönöm – válaszolta a pólót bámulva, aztán megint engem
nézett, amíg le nem esett a tantusz.
– Ugye tudod, hogy már láttalak meztelenül?
– Az más. Menj ki.
M

A fejemet rázva sétáltam ki a fürdőszobából, és becsuktam

y

magam mögött az ajtót.

Bo

Két perccel később Naomi a pólómban jelent meg újra. Magas

ok

volt, de a felső leért a combja közepéig. Az arcát megtisztította, és

s

kis kontyba fogta a haját a feje tetején.

A szomszéd lány hamarosan be fog mászni az ágyamba. Tudtam,
hogy ez hiba volt. De el akartam követni. Most az egyszer.
Helyet cseréltünk, és miközben Naomi bebújt az ágyamba, én
elfoglaltam a fürdőszobát, hogy kivegyem a kontaktlencsét fáradt
szememből.
Az utolsó erőmmel kapcsoltam le a villanyt a fürdőszobában, és
odasétáltam az ágyhoz. Naomi a hátán feküdt, karját a feje alá
dugta, és a plafont bámulta. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát, és a
sötétben vetkőztem le, a szennyeskupacra hajítva a ruháimat.
Felhajtottam a takarót, és felsóhajtottam, amikor végre ágyba
kerültem. Vártam egy kicsit, miközben a sötétbe révedtem. Nem kell
akkora jelentőséget tulajdonítani ennek az egésznek. Nem kell
újabb köteléknek, újabb bilincsnek tekinteni az itt alvását.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Fura illata van a párnámnak – válaszolta zsémbesen.
– Waylon oldalán fekszel. – Kihúztam a párnát a feje alól, aztán
odadobtam neki az enyémet.
– Hé!
– Jobb?
Hallottam, ahogy megszagolta a párnát.
– Jobb – mondta megadóan.
– Jó éjt, Naomi.
– Jó éjt, Knox.

∞
PUFFANÁSRA, SIKKANTÁSRA és káromkodásra ébredtem.
M

– Naomi? – kérdeztem rekedten, ahogy nagy nehezen kinyitottam

y
Bo

a szememet. Homályosan megláttam az ágy lábánál, ahol valami

tornagyakorlatot művelt, hogy felvegye a szoknyáját.
ok
s

– Bocsánat – suttogta. – Le kell zuhanyoznom, mielőtt átmegyek

reggelizni Lizához.
– Itt is van fürdőszoba – mutattam rá, miközben felkönyököltem,
és néztem, ahogy kifordította a pólóját.
– De tiszta ruhára meg sminkre van szükségem. És hajszárítóra.
Aludj tovább, Knox. Nem kell mindkettőnknek zombinak lennie.
Álmosan néztem meg a telefonomon, hogy mennyi az idő. Reggel
hét múlt öt perccel. Eldöntöttem, hogy négy óra alvásra igazán nem
lehet azt mondani, hogy együtt töltöttem egy nővel az éjszakát.
Az agglegényélet egyik előnye az, hogy én osztom be a napomat.
Nem kell mások terveihez alkalmazkodnom, és nem muszáj
lemondanom a vágyaimról, hogy más azt csinálhasson, amit akar.
De még számomra is igazságtalannak tűnt, hogy Naomi fáradtan
rohangáljon egész nap, miközben én alszom. Plusz jól hangzott a
reggeli.
Ólomnehéznek éreztem a lábamat, ahogy a padlóra tettem.
– Mit csinálsz? – kérdezte, ahogy próbálta megigazítani a pólóját.
Már nem volt fonákán, de fordítva vette fel.
– Nem kell hazamenned lezuhanyozni, hogy utána átsétálj
Lizához. Itt is van egy teljesen jól működő fürdőszoba.
– Nem mehetek reggelizni a munkaruhámban – jelentette ki
felbőszülve. – Nem fogok szégyenkezve megjelenni a családi
reggelin.
– Jó. Adj egy listát.
Úgy nézett rám, mintha kínaiul beszéltem volna hozzá.
– Milyen listát?
M

– Mire van szükséged, hogy szégyenkezés nélkül meg tudj

y

reggelizni? Zuhanyozz le. Én addig áthozom a cuccodat.

Bo

Rám bámult.
ok

– Szörnyen tepersz ahhoz képest, hogy ez csak egy futó viszony.

s

Nem tudtam megmondani, miért, de feldühített a

megjegyzésével. Felvettem a farmernadrágomat a padlóról.
– Sorold. – Felhúztam a nadrágomat.
Naomi csípőre tette a kezét, és csúnyán nézett rám.
– Mondta már valaki, hogy mogorva vagy reggelente?
– Igen. Minden egyes ember, akinek volt balszerencséje
összefutni velem reggel tíz előtt. Áruld el, hogy mi kell otthonról,
aztán vonszold a csinos kis popódat a zuhany alá.
Négy perccel később egy rohadt hosszú listával léptem ki a
házamból szombat reggel, hogy utána átmenjek a nagymamámhoz,
aki pizsamában szolgálta fel a reggelit.
A hátsó udvaron keresztül szaladtam át a kunyhó teraszára. Az
eldugott pótkulcs ugyanott volt, mióta az eszemet tudtam. Egy
műkavicsban, amit a virágágyásba rejtettek a korláton. Elővettem a
kulcsot, bedugtam a zárba, de az ajtó már nyitva volt.
Király, tarthatok kiselőadást a biztonságról is.
A kunyhónak friss levegő, sütemény- és citromillata volt.
A konyha makulátlanul tiszta és rendezett volt a felbontott
leveleket leszámítva a konyhapulton. Naomi mindent egy
rendszerezőben tartott, valószínűleg ábécé sorrendben, de most az
összes boríték szét volt szórva.
A nyitható tetejű íróasztal fedele fel volt húzva a nappaliban,
láthatóvá téve Naomi laptopját, egy színes tollakkal teli tartót, és egy
stóc noteszt. Az alsó fiók néhány centire nyitva volt.

∞
BÁR NEM KOSZOS FEHÉRNEMŰK és pólók voltak, azért örültem egy kis
M

rendetlenségnek. Észrevettem, hogy minél jobban szorongott

y
Bo

Naomi, annál nagyobb rendet tartott maga körül. Egy kis felfordulás
jó jelnek számít.
ok
s

Kettesével szedve a lépcsőfokokat, felszaladtam először a

fürdőszobába, hogy összeszedjem a neszesszert és a hajszárítót.
Aztán Naomi szobájába mentem egy rövidnadrágért meg egy –
mivel férfi vagyok – csipkés, nőies blúzért.
A holmikat összeszedve bezártam a hátsó ajtót, és visszamentem
a házamba.
Amikor a hálószobába értem, láttam, hogy Naomi a párás
fürdőszobában áll vizes hajjal egy szál törölközőben.
A látványtól földbe gyökerezett a lábam. Jó volt így látni. Tetszett,
hogy a meztelen, frissen zuhanyozott Naomi a személyes
életteremben volt.
Annyira tetszett, hogy rögtön átcsaptam támadásba.
– Zárnod kell az ajtókat, Százszorszép. Tudom, hogy ez nem
nagyváros, de itt is történnek szar dolgok. Például az öcsémet is
lelőtték.
Pislogva nézett rám, aztán elvette a kezemből a csajos holmikat.
– Mindig zárom az ajtókat. Nem vagyok felelőtlen.
– Nyitva volt a hátsó ajtó – jelentettem ki.
Beletúrt a táskába, és felsorakoztatta a cuccait a
fürdőszobaszekrényemen. Mindenből többet hoztam, mert nyilván
nem érdekelt a különbség a szemceruza és a szemöldökceruza
között.
– Mindig bezárom az ajtót, amikor elmegyek, és esténként is –
vitatkozott, és végigfuttatta a fésűt nedves haján.
Lazán nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és élveztem a műsort,
ahogy módszeresen használni kezdte a kozmetikai felszerelését.
M

– Amúgy mi ez a sok szar?

y

– Még soha nem láttál nőt készülődni? – faggatott, és gyanakodva

Bo

nézett rám, miközben körberajzolta az ajkát.

ok

– Ez csak egy reggeli – mutattam rá.

s

– De nem akarok úgy kinézni, mintha most másztam volna ki az

ágyadból. – Célzatos pillantást vetett rám. A tükörbe néztem, és
láttam, hogy összevissza meredezik a hajam. A szakállam az arcom
fél oldalán lelapult. És a párna nyomot hagyott a bal szemem alatt.
– Miért nem? – kérdeztem.
– Mert nem illik.
Összefontam a karomat, és elvigyorodtam.
– Bébi, nem értelek.
Ismét a színpalettára nézett, és elkezdett felkenni néhányat a
szemhéjára.
– Reggelizni megyünk – mondta, mintha ez mindent
megmagyarázna.
– A családunkhoz – tettem hozzá.
 – Nem akarok úgy megjelenni, mintha az elmúlt huszonnégy órát
végigszexeltük volna. Waylay-nek példaképre van szüksége. Plusz a
szüleim alapból is épp eléggé aggódnak, nem kell, hogy amiatt is
fájjon a fejük, hogy a másik lányuk is a promiszkuitást részesíti
előnyben.
– Naomi, a szex nem egyenlő a promiszkuitással – mondtam, és
nem tudtam eldönteni, hogy szórakozzak rajta, vagy dühbe
guruljak.
– Tudom. De valahányszor olyan döntést hozok, ami Tinára
jellemző, úgy érzem, az én feladatom egyértelművé tenni, hogy nem
ő vagyok. – Letette a szemfestéket, és felemelte azt a szempilla-
göndörítő hülyeséget.
Kezdtem tisztábban látni a nőt, akinek meztelen képét nem
M

tudtam kiverni a fejemből.

y

– Nem semmi vagy, ugye, tudod?

Bo

Sikerült csúnyán néznie rám annak ellenére, hogy azt a bigyót

ok

használta az egyik szemén.

s

– Nem mindenki tud úgy parádézni a városban, hogy közben

leszarja mások véleményét.
– Egy dolgot mindenképp tisztázzunk, Százszorszép. Nem
parádézok.
Bosszúsan nézett rám a tükörben.
– Jó. Lépkedsz.
– Miért érzed úgy, hogy bizonyítanod kell a szüleidnek, hogy nem
vagy Tina? Mindenki, aki eltölt veled harminc másodpercet, és van
szeme meg füle, tudja, hogy nem hasonlítotok egymásra.
– A szülők elvárásokat támasztanak a gyerekeik felé. Ez van.
Néhányan azt akarják, hogy a gyerekük orvos legyen. Mások profi
sportolókat akarnak nevelni. Akadnak olyanok is, akik boldog,
egészséges felnőtteket szeretnének faragni belőlük, akik segítik a
társadalmat.
– Oké – mondtam, és vártam, hogy befejezze.
– Az én szüleim az utóbbi csoportba tartoznak. De Tina nem
hozta, amit elvártak tőle. Soha. Én mindig négyeseket meg ötösöket
vittem haza az iskolából. Ő ketteseket. Középiskolában, amikor
beszálltam a gyeplabdacsapatba, és elkezdtem kisebbeket
korrepetálni, Tina lógott az iskolából, és rajtakapták, hogy órák után
füvezik.
– Ez az ő döntése – mutattam rá.
– De képzeld el, milyen újra meg újra szenvedni látni a szülőket,
akiket szeretsz. Muszáj volt a jó testvérnek lennem. Nem volt
választásom. Nem engedhettem meg magamnak semmiféle
kamaszlázadást, és nem váltogathattam a főiskolai szakokat kedvem
M

szerint, hogy megtaláljam önmagamat. Nem, hiszen az egyik

y

lányukkal már pórul jártak.

Bo

– Ezért döntöttél úgy, hogy hozzámész ahhoz a Warnerhez? –

ok

kérdeztem.
s

Elfintorodott a tükörben.
– Talán részben – felelte óvatosan. – Jó választás volt. Papíron.
– Nem töltheted az egész életedet azzal, hogy megpróbálsz
másokat boldoggá tenni, Naomi – figyelmeztettem.
– Miért nem?
Őszintén meglepettnek tűnt.
– Előbb-utóbb túl sokat fogsz adni, és magadnak nem marad
semmi.
– Úgy beszélsz, mint Stef – mondta.
– Most ki a szemét? – piszkáltam. – A szüleid nem akarják, hogy
tökéletes legyél. Azt szeretnék, hogy boldog légy. De te megint a
testvéred mocskát takarítod el. Figyelmeztetés és felkészülés nélkül
lettél szülő.
 – Nem volt más választásom.
– Csak mert az egyik lehetőség szar, még nem jelenti, hogy nem
megoldás. Akartál egyáltalán gyereket? – faggattam.
A szemembe nézett a tükörben.
– Igen. Akartam. Méghozzá sokat. De azt hittem, a hagyományos
úton fog bekövetkezni. És hogy legalább kiélvezhetem a
babacsinálás részét. Mindig is vágytam a családra. Most meg
mindent elrontok, és még a papírokat se tudom rendesen kitölteni.
Mi van, ha nem akarom, hogy átmeneti legyen a gyámság? Mi van,
ha azt akarom, hogy Waylay végleg velem maradjon? Mi van, ha ő
nem akar velem élni? Vagy a bíró úgy dönt, hogy nem vagyok
alkalmas a szerepre? – Kardként lengette előttem a szájfényét. –
Ilyen a fejemben élni.
M

– Kurva kimerítő.
y

– Az. És az egyetlen alkalom, amikor valami végtelenül önző

Bo

dolgot teszek kizárólag a saját kedvemért, visszafelé sül el.

ok

– Mit tettél magadért? – faggattam.

s

– Egyéjszakás kalandba bonyolódtam egy mogorva, tetovált

borbéllyal.
 30. FEJEZET

KÍNOS REGGELI

Naomi

– Figyi, nem kell elkísérned – mondtam. – Nem sokat aludtál az

elmúlt negyvennyolc órában.
– Te sem – felelte Knox, ahogy színpadiasan bezárta a házat,
mielőtt elindultunk. Tudtam, hogy ezt direkt csinálta.
Nem szerettem az ilyesmit. Legalábbis nem a reggeli kávém előtt.
M

Csendben sétáltunk át Lizához. A madarak csiripeltek, sütött a

y
Bo

nap, és úgy kavarogtak a gondolataim, mint a félig megpakolt

ok

szárítóban a ruhák.
s

Együtt töltöttük az éjszakát. Mármint egy ágyban aludtunk szex

nélkül. Ráadásul arra ébredtem, hogy Knox „Viking” Morgan
hozzám bújt.
Nem sokat tudtam a kötöttségek nélküli szexről. Ha
belegondolok, az egész életem maga volt a kötöttség, jóformán
gúzsba kötve éltem mindeddig. Azt azonban még én is tudtam, hogy
az együtt alvás és az összebújás intimebb dolog, mint amiben
megegyeztünk.
Jó, egy pillanatig sem tagadom: Knox kemény – állati kemény –
teste mellett ébredni, miközben a derekamat öleli, a világ egyik
legjobb érzése volt.
De nem tartozott az egyezségünkhöz. Nem véletlenül vannak a
szabályok. Ez esetben azért, hogy semmiképp se zúghassak bele a
mogorva, ölelnivaló Vikingbe.
Az alsó ajkamba haraptam.
A férfiak is elfáradnak néha, és ilyenkor nem akarják hazakísérni
a nőket, de azt sem engedhetik, hogy egyedül induljanak útnak,
nehogy felfalja őket valami vadállat. Ez a férfi pedig traumatikus
huszonnégy órán volt túl. Valószínűleg nem gondolkodott
racionálisan, döntöttem el. Lehet, hogy Knox rossz alvó. És talán
minden este összebújik a kutyájával.
Persze ez nem jelentett magyarázatot arra, hogy miért ment át
önként a kunyhóba a cuccaimért, amíg zuhanyoztam. Hogy miért
válogatta össze olyan gondosan a ruháimat. Lepillantottam a magas
derekú, zöld-fehér rövidnadrágra meg az aranyos csipkefelsőre.
Még bugyit is hozott. Persze egy tangát, ami nem passzolt a
M

melltartómhoz. De akkor is.

y

– Befejezted a boncolgatást?
Bo

Gyorsan visszazökkentem a jelenbe, ahol Knox szinte mosolyogva

ok

nézett rám.
s

– Csak a tennivalóim listáján gondolkodtam – jegyeztem meg

pimaszul.
– Hát persze. Most már bemehetünk?
Akkor döbbentem rá, hogy Liza háza előtt állunk. Stef világhírű
juharszirupos baconjének illata szállt ki az ajtón.
Egyetlen vakkantást egy egész kórusnyi ugatás követett,
miközben négy kutya rohant ki az udvarra.
Waylon volt az utolsó, a füle a levegőben lebegett mögötte, és a
nyelvét obszcén módon kinyújtotta.
– Szia, haver! – üdvözölte Knox, és letérdelt a kutyájához, mire a
másik három is ugrándozva csaholni kezdett az izgalomtól.
Lehajoltam, és valamivel visszafogottabban köszöntem a
falkának, majd kihúztam magam.
 – Oké, szóval mi a terv? – kérdeztem.
Knox még egyszer, utoljára megvakarta Waylon fülét.
– Milyen terv?
– Reggeli? A családommal? – pontosítottam.
– Nos, Százszorszép, nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem az a
tervem, hogy megiszom egy csomó kávét, beszalonnázom, aztán
visszafekszem aludni még négy vagy öt órát.
– Úgy értem, még mindig… színlelünk?
Valami átsuhant az arcán, amit nem tudtam értelmezni.
– Igen. Még színlelünk – mondta végül.
Nem tudtam, hogy megkönnyebbültem-e, vagy sem.
A házban Liza és az apám Stef mögött őrködtek, miközben ő a
sütőben sülő két tepsi bacont figyelte, aminek isteni illata volt. Anya
M

az asztalt terítette meg a télikertben. Waylay az új, rózsaszín mintás

y

pizsamájában sétált körbe, és óvatosan narancslevet töltött a

Bo

poharakba.
ok

Elöntött az iránta érzett gyengédség, aztán eszembe jutott, hogy

s

ma ki kell találnom neki egy megfelelő büntetést. Tényleg rá kell

térnem a fegyelmezés fejezetre a kölcsönzött könyvemben.
– Jó reggelt, szerelmes tubicáim. Nem számítottam rá, hogy te is
jössz, Knox – szólalt meg Liza, amikor észrevett minket. Vékony
terepmintás pizsamában és kék bolyhos köntösben ment a
kávéfőzőhöz.
Knox átkarolta a vállamat.
– Jó reggelt – mondta. – Nem hagyhattam ki a bacont.
– Azt senki se hagyná ki – vágta rá Stef, miközben kihúzta a
tepsiket a sütőből, és letette hűlni a két hűtőrácsra, amiket én
találtam meg Liza étkezőjében eldugva.
Waylay mezítláb jött a konyhába, és gyanakodva szimatolt a
levegőbe.
 – Mi ez a fura szag?
– Először is, szépségem, neked van fura szagod – mondta Stef
kacsintva. – Másodszor pedig, ez a karamellizált juharszirup.
Waylay-nek felcsillant a szeme.
– Szeretem a juharszirupot. – Rám nézett. – Jó reggelt, Naomi
néni!
Beletúrtam kócos, szőke hajába.
– Neked is jó reggelt, kölyök! Jól szórakoztál tegnap a
nagyszüleiddel, vagy felsikáltatták veled a padlót?
– Mamával és Stef bácsival megnéztük A herceg menyasszonyát.
Nagyapa elaludt az angolnák előtt – árulta el. – Még szobafogságban
vagyok?
Anya szóra nyitotta a száját, aztán rám nézett, és inkább
M

hallgatott.
y

– Igen – döntöttem el. – Hétvégén nem mehetsz sehova.

Bo

– A könyvtárba sem?
ok

Még új voltam ebben az egész fegyelmezés dologban, de úgy

s

gondoltam, a könyvtár biztonságos választás.

– Oda igen – ásítottam.
– Valakinek kávé kell – dúdolta anya. – Hosszú volt az éjszaka? –
Célzatos pillantást vetett Knoxra, aztán rám kacsintott.
– Tudjátok, hova kellene még ma elmennetek? – kérdezte apa.
Most, hogy a bacon biztonságban kikerült a sütőből, Liza válla fölött
figyelte, ahogy az megfordított egy omlettet.
– Hova? – kérdeztem óvatosan.
Felém fordult.
– Kocsit venni. Szükséged van egy autóra. – Apa ezt olyan
parancsolón mondta, mintha nekem soha meg se fordult volna a
fejemben a kocsivásárlás gondolata.
– Tudom, apa. Rajta van a listán.
 Tényleg rajta volt. Készítettem egy jó kis táblázatot is, ahol
összehasonlítottam a különböző márkákat és modelleket a
megbízhatóság, az üzemanyag-fogyasztás és az ár tekintetében.
– Valami megbízhatóra van szükségetek Waylay-jel – folytatta. –
Nem közlekedhettek örökre biciklivel. Mire észbe kapsz, beköszönt
a tél.
– Tudom, apa.
– Ha pénzre van szükséged, anyáddal segíthetünk.
– Apádnak igaza van, drágám – mondta anya, miközben Knoxnak,
majd nekem is adott egy bögre kávét. Kockás pizsamaalsót és
hozzáillő gombos felsőt viselt.
– Nincs szükségem pénzre. Van – jelentettem ki.
– Délután megyünk autót venni – döntötte el apa.
M

Megráztam a fejemet.
y

– Ez nem szükséges. – Még nem fejeztem be a táblázatomat, és

Bo

nem fogok bemenni egy autókereskedésbe, amíg nem tudom,

ok

pontosan mit akarok, és mennyiért.

s

– Már korábban megbeszéltük Naomival, hogy ma elmegyünk

kocsit venni – jelentette be Knox.
Mit mondott a Viking? Ez még nekem is új volt. És a pasis
dologgal ellentétben az autóvásárlást közel sem lehet olyan könnyen
elhitetni a szüleimmel.
Knox magához húzott. Birtokló mozdulat volt, amivel egyszerre
zavart össze, és izgatott fel.
– Gondoltam, elviszem Naomit és Waylay-t, hogy nézzenek
maguknak egy kocsit – mondta.
Apa felmordult.
– Én is mehetek? – kérdezte Waylay, miközben feltérdelt az egyik
bárszékre.
– Hát, mivel a mi kocsink lesz, segítened kell dönteni – közöltem
vele.
– Vegyünk egy motort!
– Nem – vágtuk rá anyával egyszerre.
– Hát, én venni fogok egyet, mihelyst elég idős leszek hozzá.
Behunytam a szememet, és próbáltam kiverni a fejemből a
katasztrófákat, amik eszembe jutottak, mint valami tanuló
vezetőknek készült oktatófilmben.
– Meggondoltam magam. Harmincöt éves korodig
szobafogságban leszel.
– Szerintem törvényesen nem tehetsz ilyet – jegyezte meg Waylay.
– Bocs, Witty. Ebben a kölyöknek adok igazat – szólalt meg Stef,
miközben mellé könyökölt a konyhaszigeten. Félbetört egy csík
bacont, és az egyik darabot az unokahúgomnak adta.
M

– Én is Way-nek adok igazat – mondta Knox, ahogy megszorította

y

a vállamat, és egy mosolyszerűség táncolt a szája sarkában. – Csak

Bo

tizennyolc éves koráig büntetheted meg.

ok

Waylay győzelemittasan bokszolt a levegőbe, és beleharapott a

s

baconbe.
– Jó. Tizennyolc éves korodig szobafogságban leszel. És nem
igazságos összefogni ellenem – duzzogtam.
– Stef bácsi – mondta Waylay, miközben elkomolyodott a
tekintete. – Ez a legfinomabb bacon, amit életemben ettem.
– Én megmondtam – jelentette ki Stef győzelemittasan, és
rácsapott a konyhapultra. A kutyák, összetévesztve a zajt a
kopogással, ugatva futottak az ajtóhoz.
– Híreim vannak – jelentette be Liza. – Nasht hazaengedik a
kórházból.
– Nem túl korai ez? – kérdeztem. Két golyót lőttek belé. Szerintem
ez néhány napnál többet érdemelt volna a kórházban.
– Lassan megőrül ott bent. Jobb lesz neki otthon – magyarázta
Liza.
Knox egyetértőn bólintott.
– Akkor ez azt jelenti, hogy alaposan ki kell takarítani a lakását.
Isten ments, hogy bacilusok menjenek a sebébe! – szólalt meg anya
úgy, mintha mindennap lelőtték volna valamelyik ismerősét.
– És ételre is szüksége lesz – jegyezte meg apa. – Biztos minden
megromlott a hűtőjében. Írok egy listát.
Liza és Knox zavarodott pillantást váltottak egymással.
Elvigyorodtam.
– A Witt család már csak ilyen – magyaráztam. – Jobb
beletörődni.

∞
– KÉTSZER FEKÜDTEM LE Knoxszal az elmúlt negyvennyolc órában,
M

aztán vele aludtam tegnap este. És fogalmam sincs, hogy ezekből

y
Bo

melyik volt hiba. Egyszeri alkalomnak indult, és szó sem volt együtt
alvásról, de mindig megváltoztatja a szabályokat – böktem ki
ok
s

Stefnek.
Liza verandáján voltunk, és vártuk, hogy Waylay összepakolja a
cuccait, hogy visszamenjünk a kunyhóba, majd felkészüljünk a nem
tervezett autóvásárlásra. Most először tudtam négyszemközt
beszélni vele a szex… és a szüleim váratlan érkezése óta.
Az elmúlt két napban csak üzeneteket váltottunk egymással.
– Megint szexeltetek? Tudtam! Bassza meg… rohadtul tudtam! –
jelentette ki egyik lábáról a másikra ugrálva.
– Nagyszerű. Gratulálok, Mr. Mindentudó. Akkor áruld el, mit
jelent ez az egész!
– Honnan tudhatnám, mit jelent? Nekem inamba szállt a
bátorságom, mielőtt elkérhettem volna annak a szexi
fodrászistennek a telefonszámát.
 Leesett az állam.
– Mi vaaan? Stefan Liao eddig soha nem rettent meg egy dögös
sráctól!
– Most ne rólam meg az átmeneti rövidzárlatomról beszéljünk.
Térjünk vissza a szexre. Jó volt?
– Fenomenális. A legjobb. És most sikerült csapdába csalnom
valami párkapcsolat-szerűségben, ráadásul fogalmam sincs, mit
mondjak róla Waylay-nek. Nem akarom, hogy azt higgye, normális
egyik párkapcsolatból a másikba ugrani. Vagy hogy nem jó egyedül
lenni. Vagy hogy elfogadható egyéjszakás kalandba bonyolódni egy
dögös pasival.
– Bocs, hogy nekem kell elárulnom, Miss Karótnyelt, de igazából
mind oké, amit felsoroltál.
M

– A harminchat éves felnőtt nők tisztában vannak ezzel –

y

csattantam fel. – Viszont a családjogi bíróság nem nézi jó szemmel

Bo

az ilyesmit, és tényleg ilyen példát akarok mutatni egy tizenegy

ok

évesnek?
s

– Látom, eljutottál arra a szintre a kiakadásban, hogy mindent

túlgondolsz – jegyezte meg Stef.
– Ne legyél bunkó, inkább mondd meg, mit csináljak!
Gyengéden két tenyerébe fogta az arcomat.
– Naomi. Megfordult már a fejedben, hogy talán itt a lehetőség,
hogy elkezdd azt az életet élni, amit te választasz? Hogy elkezdj
olyasmit csinálni, amit te szeretnél?
– Nem – feleltem.
Váratlanul kinyílt a szúnyogháló, és Waylay szökkent ki rajta
Waylonnal a sarkában.
– Nem találom a matekkönyvemet.
– Hol láttad utoljára? – kérdeztem tőle.
– Ha tudnám, most nem keresném.
 Mindhárman elindultunk a kunyhó felé. Waylon elénk szaladt, és
néhány lépésenként megtorpant, hogy megszaglásszon vagy
lepisiljen valamit.
– Knox tudja, hogy nálad van a kutyája? – kérdeztem.
– Nem tom. – Waylay vállat vont. –Szóval Knoxszal együtt jártok?
Megbotlottam a saját lábamban.
Stef nem túl együttérzőn röhögött mellettem.
Felsóhajtottam.
– Őszintén szólva, Way, fogalmam sincs. Nem tudom, mit
csinálunk, mit akarok tőle, és ő mit szeretne tőlem. Valószínűleg
nem leszünk együtt örökre. De lehet, hogy egy ideig többet fogunk
vele lógni. Ha neked is megfelel.
Elgondolkodva összeráncolta a homlokát, és belerúgott egy
M

kavicsba a földön.
y

– Úgy érted, nem lógnál együtt vele, meg ilyesmi, ha én nem

Bo

akarnám?
ok

– Nos, igen. Elég fontos vagy nekem, szóval számít a véleményed.

s

– Hűha. Akkor azt hiszem, átjöhet hozzánk vacsorázni ma este, ha

akar – mondta végül.

∞
NASHT HAZAENGEDTÉK, otthon pihent a frissen kitakarított és kajával
megpakolt lakásában. A szüleim a heti randijukat egy ötcsillagos
libanoni étteremben ünnepelték Cantonban. Liza meghívta Stefet,
hogy legyen a „dögös partnere” egy vacsorapartin a helyi „puccos
lovasfarmon”.
Ami engem illet, volt egy új (legalábbis nekem új) városi
terepjáróm, és a pasiszerűségem meg az unokahúgom épp tüzet
gyújtottak az udvaron, miközben én elpakoltam az
ételmaradékokat.
 Waylon a konyhában maradt velem, hátha elejtek egy falatot.
– Rendben. De ne hidd, hogy ezzel a könyörgő tekintettel mindig
lekenyerezhetsz – figyelmeztettem a kutyát, miközben benyúltam a
jutalomfalatos üvegbe, amit nem tudtam otthagyni Nina apjának
állateledelboltjában.
Waylon a farkát csóválva habzsolta be a kutyakekszet.
– Áu! A francba!
– Waylay! Vigyázz a szádra! – kiáltottam.
– Bocsi! – ordította vissza.
– Lebuktál – dúdolta Knox nem elég halkan.
– Knox!
– Bocsi!
Megráztam a fejemet.
M

– Mit fogunk kezdeni ezekkel? – kérdeztem Waylontól.

y

A kutya böfögött, és a farkát csóválta.

Bo

Odakint Waylay győzelemittasan felkiáltott, és Knox is a levegőbe

ok

bokszolt, ahogy a lángok életre keltek. Pacsit adtak egymásnak.

s

Lefényképeztem őket, és elküldtem Stefnek.

Én: Két piromániással töltöm az estét. Te hogy érzed magad a
partin?
Alig egy perccel később egy kecses ló fényképével válaszolt.
Stef: Azt hiszem, szerelmes vagyok. Mennyire lennék szexi
lótenyésztőként?
Én: Szuperszexi!!!
– Naomi néni! – Waylay pont akkor szaladt be az ajtón, amikor a
konyhapultot törölgettem. – Meggyújtottuk a tüzet. Vihetjük a
pillecukrot!
Piszkos volt az arca, és fűfoltos a pólója. Boldog tizenegy évesnek
látszott.
– Akkor lássunk neki! – Színpadiasan lerántottam a konyharuhát
a tálról, amiben összeállítottam a pillecukros-kekszes s’morest.
– Ejha!
– Gyerünk, hölgyeim! – kiáltotta Knox kintről.
– Hallottad a férfit – mondtam, az ajtó felé terelve az
unokahúgomat.
– Megnevettet.
– Tessék?
– Knox. Megnevettet téged. Sokszor. És úgy néz rád, mintha
nagyon kedvelne.
Éreztem, hogy elpirulok.
– Tényleg?
Bólintott.
– Igen. Tök jó.
M

Rengeteg édességet ettünk, és sötétedésig ültünk a tűz mellett.

y

Arra számítottam, hogy Knox kimenti magát, és hazamegy, de

Bo

követett bennünket a házba, és segített nekem rendet rakni, amíg

ok

Waylay – és Waylon – az emeletre mentek fogat mosni.

s

– Azt hiszem, a kutyám szerelmes az unokahúgodba – állapította

meg Knox. Elővett egy nyitott borosüveget meg egy doboz sört a
hűtőből.
– Határozottan oda meg vissza vannak egymásért – értettem
egyet.
Keresett egy borospoharat, megtöltötte, majd felém nyújtotta.
Oké, lehet, hogy másban is lángra lobbantak gyengéd érzelmek.
– Köszönöm a vacsorát – szólalt meg Knox kibontva a sörét, és
nekitámaszkodott a konyhapultnak.
– Kösz, hogy alkudtál az autókereskedőnél – mondtam.
– Jó kocsi – felelte, miközben beakasztotta az ujját a
rövidnadrágom derekába, és közelebb húzott magához.
A nap nagy részét együtt töltöttük, de nem értünk egymáshoz.
Különleges kínzás volt ennyire közel lenni egy férfihoz, aki olyan
sok érzést ébresztett bennem, hogy gondolkodni is elfelejtettem, ha
nem érhettem hozzá.
Füst- és csokoládéillata volt. Az új kedvencem. Nem tehettem
róla. Meg akartam kóstolni. Ezért megtettem. A szájára
tapasztottam az enyémet, hogy megízleljem. Lustán. Határozottan.
Szabad kezével átölelt, és közel húzott magához.
Beszívtam az illatát, és hagytam, hogy a testéből sugárzó forróság
felmelegítsen.
Aztán lábdobogást hallottunk az emeletről, ahogy Waylay és a
kutya leszaladtak a lépcsőn.
– A francba – motyogta Knox.
Hátraugrottam, és felemeltem a borospoharamat.
M

– Nézhetünk tévét lefekvés előtt? – kérdezte Waylay.

y

– Persze. Csak elbúcsúzom Knoxtól. – Lehetőséget adtam, hogy

Bo

távozzon. Biztos teljesen kimerült, és jobb dolga is akadt annál, hogy

ok

videókat nézzen a YouTube-on arról, ahogyan kamaszlányok

s

sminkelik magukat.
– Benne vagyok a tévézésben – mondta, miközben sörrel a
kezében a nappaliba ment. Waylay rávetette magát a kanapéra, és
összegömbölyödött a kedvenc sarkában. A kutya mellette
helyezkedett el. Knox a másik végén ült le, és megveregette maga
mellett a kanapét.
Helyet foglaltam az unokahúgom, a pasiszerűségem meg a
kutyája társaságában, és néztem, ahogy egy tizenöt éves, kétmillió
követővel rendelkező kislány elárulja, hogyan válasszuk ki a
szemünk színéhez tökéletesen passzoló szemceruzát.
Knox feltette a lábát a dohányzóasztalra, és hátradöntötte a fejét
a párnára. Karját a kanapé támláján pihentette, és kellemesen
melegített vele.
 Öt perccel a videó elindulása után halk horkolást hallottam. Knox
szeme csukva, a szája résnyire nyitva volt.
Waylay-re pillantottam, aki rám vigyorgott.
Knox megint horkantott, mire mindketten halkan felkuncogtunk.

M
y
Bo
ok
s
 31. FEJEZET

SUNYI IDEGEN

Naomi

Szeptember első hete nyári fülledtséggel, ugyanakkor sárguló

levelekkel érkezett meg. Néhány napnyi önmegtartóztatás után
Nash ragaszkodott hozzá, hogy visszatérjen dolgozni az íróasztala
mögé néhány órára.
A rettegett Mrs. Felch váratlanul nyugdíjba vonult, és Dél-
M

Karolinába költözött a testvéréhez. Waylay belezúgott az új

y
Bo

tanárába, Mr. Michaelsbe, és belépett a focicsapatba. Túléltük az

ok

első hivatalos interjúnkat a szociális munkással, és bár az

s

unokahúgom egyértelműen kijelentette, hogy nem rajong a

zöldségekért, amiket rákényszerítettem, Ms. Suarez beütemezte az
otthonlátogatást, amit jó jelnek tekintettem.
Amikor nem a lelátón szurkoltam, Knoxszal szexeltem vagy
gyereknevelési könyveket olvastam, akkor dolgoztam. Belevetettem
magam az új munkába a könyvtárban, és imádtam. A Honky Tonk
és a könyvtári állás között úgy éreztem, hogy tényleg elkezdtem
rátalálni önmagamra. Főleg, hogy a város nagy része végre nem
nevezett már Nem Tinának.
NAOMI!

Istenem, annyira sajnálom. Hiányzol. Nélküled semmi nem az igazi

itthon. Nem volt jogom rajtad levezetni a feszültségemet. Csupán a
legjobb életet szerettem volna biztosítani neked. Ha vártunk volna,
ahogy kértem, mindez nem történik meg.
Szeretlek,

Warner

∞
EGY KATTINTÁSSAL KILÉPTEM az e-mail-fiókomból, és halkan felnyögtem.
– Megint Warner? – Stef felpillantott a laptopjáról. A könyvtár
ezen a napon szinte teljesen üres volt, és a legjobb barátom
lefoglalta a mellettem lévő asztalt.
– Igen, megint Warner – válaszoltam.
– Mondtam, hogy ne nyiss meg többet – közölte Stef.
– Tudom. Csak minden másodikat nyitom meg. Haladás, nem?
M

– A Vikinggel meztelenkedsz. Nem kell egy másik férfi vinnyogó,

y
Bo

passzív-agresszív, miért-nem-vagy-itt-hogy-kimosd-a-szennyesemet
üzeneteit olvasgatnod.
ok
s

Összerezzentem, és körbenéztem, hogy meggyőződjek róla, senki

sem hallgatózik.
– Egy részemnek tetszik, hogy hason csúszik előttem, akkor is, ha
passzív-agresszívan teszi.
– Jogos – merengett el.
– A logikus felem viszont tudja, hogy igazából semmi értelme az
egésznek. A Warnerrel való kapcsolatom semmivel sem volt igazibb,
mint az, amit Knoxszal színlelek.
– Ha már szóba került, az biztos, hogy sokat színleltek.
– Tudom, hogy állunk egymással – jelentettem ki. – Ami több,
mint amit Warnerről elmondhatok. Nem vettem észre, hogy Warner
igazából nem akart velem lenni. Knox viszont mindvégig nyíltan
kimondta a szándékait.
 Stef hátradőlt a székén, hogy szemügyre vegyen.
– Mi van? – kérdeztem, és ellenőriztem, nem morzsáltam-e le
magamat a reggelimmel.
– Gyönyörű, okos, szórakoztató nő vagy, nem szabadna ennyi
felszínes nem kapcsolatba bonyolódnod. Kezdem azt hinni, hogy ez
nem véletlen, Witty.
Kinyújtottam rá a nyelvemet.
– Szép kis legjobb barát vagy.
– Komolyan gondoltam. Harminc másodperccel a találkozásunk
után tudtam, hogy Knox sok terhet cipel. De te jobban titkolod a
tiédet. Mintha egy érzelmi övtáskában rejtegetnéd.
– Soha nem engednéd meg, hogy övtáskát hordjak, legyen az
érzelmi, vagy sem – ugrattam. – Mikor fogunk arról beszélni, hogy
M

még mindig nem kérted el Jeremiah-tól a telefonszámát?

y

– Soha. Egyébként ő sem kérte el az enyémet.

Bo

Kinyílt a lift ajtaja, és Sloane szállt ki belőle egy könyvekkel

ok

megrakott gurulós kocsit tolva.

s

– Mi újság idefent? – A mai nem-könyvtáros megjelenése szűk,

boka fölött végződő farmernadrágból, velúr bokacsizmából és
fekete pulóverből állt, amelynek könyökén szív alakú folt volt. Piros
szemüvegkerete tökéletesen passzolt a szívhez.
– Nem sok. Stef megvádolt, hogy a terheimet egy érzelmi
övtáskában hurcolom, plusz kértem egy időpontot Agathának meg
Blaze-nek egy idősek jogaival foglalkozó pro bono ügyvédtől, hogy
megbeszéljék, milyen hosszú távú gondozási lehetőségei vannak
Agatha apjának – válaszoltam.
Sloane a kocsira hajolt, és a tenyerébe támasztotta az állát.
– Először is, szép munka a kedvenc motorosbigéinkkel.
Másodszor pedig, Stef, te kiapadhatatlan humorú, kérlek, mondd,
hogy van egy heteró testvéred, unokatestvéred vagy idősebb
unokaöcséd! Nem vagyok válogatós.
Stef elvigyorodott.
– De mennyire, hogy az vagy.
Sloane felhúzta az orrát.
– Felejtsd el. Csak akkor vagy vicces, amikor Naomit piszkálod.
– Tudod, mit szoktak mondani – jegyezte meg Stef.
– Igen, persze. Ha nem bírod a tüzet, ne menj fel az emeletre a
könyvtárban. – Ezzel eltűnt a sorok között a könyvekkel.
Néhány perccel később Stef kiment, hogy fogadjon egy
konferenciahívást az egyik rejtélyes üzleti ügyével kapcsolatban,
míg én segítettem a tagbaszakadt motorosnak, Wraithnak időpontot
kérni a legközelebbi társadalombiztosítónál, és kiküldtem egy e-
mailt a könyvtár olvasóinak az októberi Könyvet vagy Csalunk
M

rendezvényekről.
y

Épp befejeztem a jegyzetelést a kamaszokról a legújabb

Bo

gyereknevelési könyvemből, amikor valaki megköszörülte a torkát.

ok

– Elnézést, szeretném megkérdezni, hogy tudna-e segíteni.

s

A férfinak szigorú, zöld szeme és rövid, felzselézett vörös haja

volt. Elegáns fehér ingujja alól kikandikált tetovált kézfeje.
Szégyenlősen mosolygott, az órája méregdrágának tűnt, és
aranylánc lógott a nyakában.
Volt valami furcsa abban, ahogy engem bámult.
Nem mintha szokatlan lett volna. Bárkinek, akinek volt
balszerencséje találkozni Tinával, szüksége volt egy kis időre, hogy
megszokja ezt az egész ikertestvér dolgot.
– Miben segíthetek? – kérdeztem mosolyogva.
Rákoppintott a hóna alatt tartott laptopra.
– Keresek valakit, aki segíteni tudna egy kicsit a
számítógépemmel. Ez a vacak nem ismeri fel a vezeték nélküli
egeremet meg a pendrive-okat. Tud valakit, aki segíthetne?
 Átható tekintetétől kissé kényelmetlenül éreztem magamat.
– Nos, biztosan nem én leszek az a személy – vicceltem
erőltetetten nevetve.
– Én sem. Általában a feleségem szokta megoldani az ilyesmit. De
most üzleti úton van, és már alig várom, hogy hazaérjen –
magyarázta. – Így most szükségem van valakire, aki segít. Nem kell
szakembernek lennie vagy ilyesmi. Még akár egy gyereknek is
fizetnék.
Valami nem stimmelt. Lehet, hogy csak éhes voltam. De az is
lehet, hogy a vészjelzőm indult be. Vagy talán ez a fickó
szórakozásból rugdos kismacskákat, és a gyámösztönöm reagált rá.
Az egyetlen személy, akire illett a leírása, Waylay volt. De nem
fogok a közelébe engedni olyasvalakit, akitől kitör a frász.
M

A szükségesnél melegebben mosolyogtam a férfira.

y

– Sajnálom. Tudja, az a helyzet, hogy új vagyok a városban, és

Bo

még nem ismerem ki magam errefelé. Hirtelen senki nem jut

ok

eszembe, de ha megadja a telefonszámát vagy az e-mail-címét,

s

kapcsolatba lépek önnel, mihelyst találok valakit.

A bal keze mutató- és középső ujjával halkan dobolt a laptop
fedelén. Egy-kettő. Egy-kettő. Egy-kettő.
Valamiért azon kaptam magam, hogy visszatartottam a
lélegzetemet.
– Tudja, mit? Annak örülnék – jegyezte meg vigyorogva. – Van
tolla?
Megkönnyebbülten toltam elé a könyvtár jegyzettömbjét az
asztalon, és felé nyújtottam egy tollat.
– Tessék. – Az ujjaink súrolták egymást, amikor elvette, és a
kelleténél tovább tartotta fogva a pillantásomat.
Aztán megint elmosolyodott, és lehajolt, hogy felírja a számát a
jegyzettömbre.
 – Flint vagyok – mondta, miközben a hangsúly kedvéért
rákoppintott a nevére. A tekintetével a kitűzőmet méregette. –
Naomi.
Nem tetszett, hogy úgy ejtette ki a nevemet, mintha ismert
volna… mintha máris intim kapcsolatunk lenne.
– Biztosan találok valakit, aki segíteni tud – nyögtem ki rekedten.
Bólintott.
– Nagyszerű. Minél hamarabb, annál jobb. – Flint felemelte a
laptopot, aztán alaposan végigmért. Végül szalutált. – Viszlát,
Naomi!
– Viszlát!
Néztem, ahogy a lépcsőhöz sétál. Egy teljes percbe telt, mire
rájöttem, mi zavart annyira. A keze. Különösen a bal, amin nem
M

hordott karikagyűrűt.
y

Biztos csak paranoiás vagyok – gondoltam. Talán csak azért, mert

Bo

egyre komolyabban kezeltem a gyám szerepet. Kivertem a fejemből

ok

a közjátékot, és bementem az icipici irodámba, hogy felírjam a helyi

s

számítástechnikai támogatást a listára, amin a Sloane-nak szánt

kérdéseimet gyűjtöttem.
Lehet, hogy pici, törékeny nő volt, de határozott, nagyra törő
elképzelései és ötletei voltak a könyvtár szolgáltatásainak
bővítésével kapcsolatban. Egyszerre találtam érdekesnek és
izgalmasnak, hogy egy olyan dolog részese lehettem, amely az
emberek megsegítésére koncentrált.
A szemem sarkából észrevettem egy árnyékot az ajtóban.
Összerezzentem, és a mellkasomra tettem a kezemet.
– Szentséges atyaúristen, Knox! Halálra rémítettél!
Nekitámaszkodott a kilincsnek, és felvonta a szemöldökét.
– Bébi, nem akarok beleszólni, hogyan végzed a munkádat, vagy
ilyesmi, de nem az van, hogy a könyvtárban tilos kiabálni?
 32. FEJEZET

EBÉD ÉS FIGYELMEZTETÉS

Knox

Dolgom volt. Vállalkozásom, amit vezetnem kellett. Alkalmazottaim,

akikkel kiabálhattam. De ez abban a pillanatban eszembe sem
jutott. Csak ő járt a fejemben.
Szóval tessék, ott voltam a könyvtárban, és minden mást
figyelmen kívül hagytam, mert rá gondoltam, amikor felébredtem,
M

és látni akartam őt.

y
Bo

Rengetegszer eszembe jutott Naomi Witt, mióta megérkezett a

ok

városba. Meglepett, hogy ez csak rosszabbodott, minél több időt

s

töltöttem vele.
Ezen a napon különösen szép volt, ahogy rózsaszín, testhezálló
kardigánjában az asztala mögött állt, és belefeledkezett valami
mentális listába.
– Mit keresel itt? – kérdezte, miközben a meglepettsége
boldogságba csapott át. Közelebb lépett, de nem érintett meg.
Tetszett, hogy mindig felém hajol. Mintha a teste folyton a lehető
legközelebb akarna lenni hozzám. Nem éreztem olyan tapadósnak,
mint amilyennek régen gondoltam az ilyesmit. Ez… nem is volt
szörnyű.
– Gondoltam, elviszlek ebédelni.
– Tényleg? – Láthatóan örült a meghívásnak, és eldöntöttem, hogy
ezt sem bánom. Rohadt jó érzés volt, hogy egy Naomihoz hasonló nő
úgy néz rám, mintha én lennék a nap hőse.
– Nem, Százszorszép. Csak azért jöttem ide, hogy becsapjalak.
Igen, tényleg.
– Az jó, mert rettentő éhes vagyok. – Sötét rózsaszínre festett ajka
olyan ajánlattal kecsegtetett, amit nem fogok figyelmen kívül
hagyni.
Nem csupán az ételre éheztem.
– Jó. Induljunk. Milyen hosszú az ebédszüneted?
– Egy óra.
Hála istennek, bakker.
Egy perccel később kisétáltunk a könyvtárból a szeptemberi
napsütésbe. A hátára tettem a tenyeremet, és a kocsim felé tereltem.
– Szóval melyik puccos éttermet fogjuk ma támogatni a
M

látogatásunkkal? – kérdezte, ahogy beültem a volán mögé.

y

A hátsó ülésre nyúltam, és az ölébe ejtettem egy zacskót.

Bo

Kinyitotta, és belekukucskált.
ok

– Mogyoróvajas-lekváros – közöltem.
s

– Szendvicset csináltál nekem?

– Csipsz is van benne – vágtam rá védekezőn. – Meg az a tea, amit
szeretsz.
– Oké. Igyekszem nem elájulni attól, hogy piknikebédet
csomagoltál nekem.
– Nem piknik – feleltem, elfordítva a kulcsot.
– Hol fogjuk elfogyasztani a nem piknik ebédünket?
– A Harmadik bázison, ha van hozzá kedved.
Összeszorította a térdét, és mocorgott egy kicsit az ülésén. Az alsó
ajkába harapott.
– Mi lesz a dudával? – kérdezte.
– Hoztam plédet.
– Pléd és ebéd. Egyértelműen nem piknik – piszkált.
 Majd nem lesz ilyen öntelt, amikor bedugom a kezemet a szűk
nadrágjába.
– Visszamehetünk, hogy a könyvtárban ebédeljünk –
fenyegetőztem.
Kinyújtotta a kezét, és a combomba markolt.
– Knox?
A komoly hangtól azonnal megszólaltak a vészjelzők a fejemben.
– Mi az?
– Ez már nem tűnik színlelésnek.
Az ülésem támlájának döntöttem a fejemet. Tudtam, hogy előbb-
utóbb eljön ez a beszélgetés, de akkor sem akartam lefolytatni.
Én úgy láttam, mindketten abbahagytuk a színlelést szinte rögtön
azután, hogy elkezdtük. Amikor hozzáértem, azért tettem, mert arra
M

vágytam. Nem pedig azért, mert azt szerettem volna, hogy valaki
y

meglássa.
Bo

– Tényleg most kell ezt megbeszélnünk, Százszorszép, amikor

ok

rohamosan fogy az ebédszüneted?

s

Lehajtotta a fejét.
– Nem, persze, hogy nem.
A fogamat csikorgattam.
– De igen. Ha beszélni akarsz róla, akkor beszéljünk. Ne aggódj
amiatt, hogy felidegesítesz, mert mindketten tudjuk, hogy az úgyis
be fog következni.
A szemembe nézett.
– Csak azon gondolkodtam… mit is csinálunk.
– Nem tudom, mit csinálunk. Én szeretek együtt lenni veled úgy,
hogy közben nem kell azon aggódnom, mi lesz ezután, vagy mi
történik egy hónap, egy év múlva. Te mit csinálsz?
– Azon kívül, hogy szeretek együtt lenni veled?
– Igen.
 Ismét lesütötte szép, mogyoróbarna szemét.
– Aggódom, hogy mi lesz ezután – vallotta be.
Felemeltem az állát, hogy rám nézzen.
– Miért kell feltétlenül lennie valaminek? Miért nem élvezhetjük
mindketten úgy, ahogy van, anélkül hogy halálra aggódnánk
magunkat olyasmi miatt, ami még nem történt meg?
– Én általában így működöm – mondta.
– Mi lenne, ha egy kicsit kipróbálnánk az én módszeremet?
Amivel jár egy nem piknik ebéd és legalább egy orgazmus még
délután egy előtt.
Elpirult, és bár nem mosolygott olyan szélesen, mint akkor,
amikor megleptem, ezzel is megelégedtem.
– Induljunk – szólalt meg.
M

Azonnal merevedésem lett. Az agyamat elözönlötték a képek,

y

ahogy meztelenül lefektetem a plédre, és a nevemet kiáltja. Meg

Bo

akartam ízlelni kint a napfényben, a meleg szellőben. Érezni

ok

akartam, ahogy alattam mozog, miközben a világ többi része

s

megdermed körülöttünk.
Hátratolattam, aztán a gázra tapostam.
Egy háztömbnyire jutottunk, amikor Naomi telefonja
megcsörrent a táskája alján. Elővette, és homlokráncolva nézett a
képernyőre.
– Nash az.
Kivettem a kezéből a mobilt, és fogadtam a hívást.
– Knox! – panaszkodott Naomi.
– Mit akarsz? – csattantam fel a telefonban.
– Beszélnem kell Naomival – felelte Nash. Komolynak tűnt.
– Nem ér rá. Beszélj velem.
– Próbáltam, seggfej. Téged hívtalak először, de nem vetted fel.
Híreim vannak Tináról.
 Ennyit a kibaszott piknikemről.

∞
MIKÖZBEN NAOMI formás fenekében gyönyörködtem, azon
töprengtem, vajon az öcsém hogyan bírta a hosszú lépcsősorokat a
sérüléseivel. Nash lakása az emeleten volt a Whiskey Barber fölött.
Amikor előző hétvégén hazahoztam, csak azután mászott fel a
lépcső tetejére, hogy megfenyegettem, ölbe veszem és felcipelem.
Pont akkor nyitotta ki az ajtót, ahogy kopogásra emeltem a
kezemet.
Sápadtnak és fáradtnak látszott. Ráadásul a seggfejen nem volt
póló, felfedve ezzel a kötéseit. Friss gézt és ragasztószalagot tartott a
kezében.
– Jaj, szegénykém! – duruzsolta Naomi, miközben kivette a
M

kezéből a kötszereket. – Hadd segítsek.

y
Bo

Nash önelégülten vigyorgott rám, amikor Florence Nightingale

benyomakodott a lakásba. Ha továbbra is eljátssza a sebzett hőst
ok
s

Naominak, kénytelen leszek megemelni a kibaszott lakbérét, és

lelökni a lépcsőn.
– Ajánlom, hogy jó okod legyen arra, hogy iderángattál minket –
figyelmeztettem, miközben követtem Naomit a lakásba.
A lakásnak magas mennyezete, téglafala és nagy, boltíves ablakai
voltak, amelyek a főutcára néztek. Két hálószoba és egy fürdőszoba
volt benne, amit személyesen alakítottam át, plusz egy nagy nappali
egy pici, de annál modernebb konyhasarokkal.
Nash étkezőasztala tele volt papírokkal és aktákkal.
Egyértelműen nehezére esett követni az orvos utasításait. A Morgan
fiúk nem szeretik, ha megmondják nekik, mit csináljanak.
– Ülj le – szólalt meg Naomi, ahogy kihúzott egy széket a
konyhaszigetnél.
 Nash óvatosan leült, de megfeszült az állkapcsa, mintha fájna
neki a mozdulat.
– Szeded a fájdalomcsillapítókat? – kérdeztem.
Rákényszerítettem, hogy kiváltsa a gyógyszert. Azonban a doboz
még mindig a mosogató mellett volt, ahol hagytam.
Az öcsém a szemembe nézett.
– Nem.
Tudtam, miért. Mert egy generáció potenciálisan megmérgezte a
következőt. Mindketten együtt éltünk ezzel a tudattal.
– Nem szép, Naomi – figyelmeztette Nash, miközben a nő a
mosogatóhoz ment, hogy kezet mosson.
– A sebek soha nem szépek. Erre való az elsősegély.
Megtörölte a kezét, és rám villantotta ragyogó mosolyát,
M

miközben visszament a testvéremhez.

y

– Nem fogsz elájulni, ugye? – kérdeztem tőle.

Bo

Naomi kinyújtotta rám a nyelvét.

ok

– Jobb, ha tudod, hogy széles körű elsősegélynyújtási ismereteim

s

vannak.
Nash a szemembe nézett, miközben Naomi óvatosan levette a
kötést a válláról.
– Néhány évvel ezelőtt szemtanúja voltam egy balesetnek. Késő
este volt, és esett az eső. Egy szarvas ugrott ki a sofőr elé, aki
félrerántotta a kormányt. Frontálisan ütközött egy fának. Minden
csupa vér volt. Rettenetesen szenvedett, de csak annyit tehettem,
hogy hívtam a mentőket, és fogtam a kezét. Soha életemben nem
éreztem magam annyira tehetetlennek, mint akkor – magyarázta.
Rájöttem, hogy utálja az ilyet. A nő, aki egész életében arra
törekedett, hogy mások boldogok és egészségesek legyenek, utálta,
ha tehetetlenül kellett néznie szenvedést.
– Ezért elvégeztél egy tanfolyamot? – tippelt Nash, miközben
Naomi levette a gézt a sebről.
Láttam, hogy az öcsém állkapcsa megfeszült, hallottam a
fájdalmat a hangjában.
Naomi felszisszent, mire felemeltem a tekintetemet.
Nash válla csupasz volt. Nem egy szép, tiszta lyukat láttam. A
bőre gyulladt és heges volt, ráadásul fekete varratok és alvadt vér
csúfították el.
– Három tanfolyamot csináltam végig – felelte Naomi.
Eszembe jutott egy emlék. Nash a hátán feküdt a játszótéren, folyt
az orrából a vér, ahogy Chris Turkowski a mellkasán ült, és az
öcsém arcát püfölte.
Chris aznap rosszabb állapotba került, mint Nash. Engem két
napra felfüggesztettek. Apámmal azon a véleményen voltunk, hogy
M

bőven megérte.
y

„A családtagok vigyáznak egymásra” – mondta. Akkoriban

Bo

komolyan gondolta.
ok

Nem tudtam levenni a tekintetemet az öcsém sebéről, lüktetett a

s

vér a fejemben.
– Knox? – Naomi hangja közelebbről hallatszott.
Érintést éreztem a vállamon, és arra eszméltem, hogy Naomi
előttem áll.
– Nem ülsz le egy kicsit, Viking? Nem hiszem, hogy egyszerre két
beteget is el tudok látni.
Rájöttem, hogy azt hitte, el fogok ájulni, ezért szóra nyitottam a
számat, hogy tisztázzam ezt a félreértést, és közöljem, hogy a férfias
harag uralkodott el rajtam, nem pedig a térdem gyengült el. De
meggondoltam magam, és eljátszottam, hogy gyenge vagyok, amikor
rádöbbentem, hogy az irántam érzett aggodalma túlszárnyalta a
Nash sérülése iránti aggodalmat.
Engedtem, hogy leültessen az egyik bőrfotelbe a nappaliban.
 – Jól vagy? – kérdezte, miközben lehajolt, hogy a szemembe
nézzen.
– Már jobban – válaszoltam.
Naomi válla felett láttam, ahogy az öcsém beint nekem.
A nő megpuszilta a homlokomat.
– Maradj itt. Egy perc, és hozok egy pohár vizet, oké?
Nash köhintett valamit, ami gyanúsan úgy hangzott, hogy
„kamu”, de aztán fájdalmasan felnyögött.
Megérdemelte. Viszonoztam neki az egyujjas szalutálást, amikor
Naomi visszaszaladt hozzá.
– Még soha nem láttalak elgyengülni egy kis vértől – állapította
meg Nash.
– Szóval rátérsz a lényegre, vagy ez az új módszered, hogy
M

embereket csábíts magad köré, mert egyébként senki nem akar a

y

közeledben lenni?
Bo

Naomi a tekintetével azt üzente, hogy viselkedjek, miközben

ok

kicsomagolta a gézlapokat. Láttam, hogy az öcsém állkapcsa

s

megfeszült, amikor Naomi a sebére nyomta a gézt. Elfordítottam a

tekintetemet, de ekkor Nash megköszörülte a torkát.
– Híreim vannak Tináról – jelentette ki.
Naomi megdermedt.
– Jól van?
Az ikertestvére meglopta, elhagyta a gyerekét, és Naomi első
kérdése mégis az, hogy jól van-e Tina.
Muszáj megtanulnia, hogy néhány köteléket el kell vágni.
– Nem tudjuk, hol van, de úgy tűnik, van itt valami a városban,
amit nem akart hátrahagyni. Megtaláltuk az ujjlenyomatait a
raktárbetörésnél.
Megfeszültem, amikor eszembe jutott, hogy miről beszéltünk a
kórházban.
 – Milyen betörés? – tette fel a kérdést Naomi, miközben a
következő sebre fordította a figyelmét.
– A lakókocsipark tulajdonosa két különböző betörést jelentett be.
Egyet az irodájában, egyet pedig a raktárában, ahol azokat az
értékeket őrzi, amiket a bérlői hátrahagynak. A raktárt szétverték.
A zárat feltörték. A holmikat tönkretették. Néhány dolgot elloptak.
Megtaláltuk Tina ujjlenyomatait a helyszínen.
Elfeledkeztem a kamu rosszullétemről, és felálltam a fotelből.
– Ez egy kibaszott kisváros – mutattam rá, miközben a konyhába
mentem. – Hogy a francba tud itt ólálkodni anélkül, hogy valaki
észrevenné?
– Erről van egy elméletem. A bejáratnál lévő biztonsági kamera
felvett valamit – mondta Nash, és az ép karjával közelebb húzott
M

magához egy aktát. Kinyitotta, és a szemcsés képen egy hosszú, sötét

y

hajú, strandruhás nőt láttunk.

Bo

Naomi közelebb hajolt az öcsémhez, hogy megnézze a fotót. Nem

ok

voltam benne biztos, de azt hiszem, Nash megszagolta a haját.

s

Magamhoz húztam Naomit, távolabb az öcsémtől, és a kezébe

adtam a fényképet.
– Hülye vagy? – tátogtam Nashnek.
Vállat vont, aztán összerándult.
– Kibaszott makacs fasz – motyogtam. Odakísértem Naomit egy
székhez Nash kartávolságán kívül, aztán a mosogatóhoz trappoltam.
Még mindig a fölötte lévő szekrényben tárolta a vény nélkül
kapható gyógyszereket meg egyéb felszereléseket. Elővettem egy
doboz fájdalomcsillapítót, majd vizet töltöttem egy pohárba, aztán
mindkettőt a bolond öcsém elé toltam.
Megláttam a konyhapulton egy tepsit, amiben valami desszert
volt. Felemeltem róla a fóliát, és beleszagoltam. Barackos pite.
Fincsi!
 Mivel az ebédemről le kellett mondanom, amiért egyértelműen
Nash volt a hibás, kerestem magamnak egy villát.
– Ez az én ruhám – mondta Naomi, miközben visszaadta a
fényképet Nashnek. Elsápadt. Kikaptam a fotót az öcsém kezéből, és
megnéztem.
Bassza meg. Tényleg az ő ruhája volt.
– Sejtettem, hogy neked adja ki magát, arra az esetre, ha
összefutna valakivel a városban – magyarázta Nash. – Biztos akkor
vitte el, amikor betört a motelszobádba.
Naomi megint az ajkába harapott.
– Mi a baj? – kérdeztem.
Megrázta a fejét.
– Semmi.
M

Rögtön tudtam, hogy hazudik.

y

– Százszorszép!
Bo

– Csak Tina gyerekkorunkban is ezt csinálta. Tizedikes

ok

korunkban egyszer otthon maradtam, mert megbetegedtem. Az én

s

ruháimban ment iskolába, és közölte a történelemtanárommal,

akibe egyébként bele voltam zúgva, hogy baszódjon meg. Engem
büntettek meg miatta. Az egészet kizárólag azért csinálta, mert a
szüleink kölcsönadták nekem a kocsit, míg ő szobafogságban volt.
Jézusom.
– Remélem, nem fogtad be a szád, és ülted végig a büntetést –
csattantam fel, miközben undorodva bedobtam a villámat a tepsibe.
– Megszerezte, amit akart? – kérdezte Naomi Nashtől.
– Nem tudjuk. Hallottam, hogy Tina néhány hete összejött egy
fickóval. Lucian kutakodott egy kicsit. Azt mondta, hogy az új hapsi
valami nagyágyú a fővárosban, és Tina eldicsekedett néhány
barátjának, hogy hatalmas balhéra készülnek.
– Az az anyám barackos pitéje? – kérdezte Naomi a kezemben
tartott ételre mutatva.
– Reggel hozta. Plusz ellopta a szennyesemet, és meglocsolta a
virágaimat.
Naomi erőtlenül rámosolygott.
– Üdv a családban. Készülj fel, hogy meg fog fojtani a figyelmével.
Valami nem stimmelt, és próbálta eltitkolni. Letettem a pitét, és
megint felemeltem a fényképet.
– A kurva életbe!
– Mi a baj? – kérdezte Nash.
– Láttalak ebben a ruhában. Az üzlet előtt – mondtam, amikor
eszembe jutott, ahogy a Whiskey Barber előtt állt Lizával és Waylay-
jel. Maga volt a nyári álom abban a ruhában.
Naomi már nem volt sápadt. Kipirult.
M

– Ami azt jelenti, hogy Tina nem a motelből lopta el. Betört a
y

kunyhóba.
Bo

Naomi azzal foglalta el magát, hogy az elsősegélydoboz tartalmát

ok

rendezgette.
s

Nash káromkodott, és ép karjával megdörzsölte az arcát.

– Fel kell hívnom Grave-et.
Felállt, és felemelte a telefonját az étkezőasztalról.
– Helló, Grave – mondta. – Újabb problémánk akadt.
Megvártam, hogy bemenjen a szobájába, mielőtt megszólaltam
volna.
– Betört az otthonodba, és ezt el akartad hallgatni – vágtam
Naomihoz.
Felpillantott, amikor megkerültem a konyhaszigetet. Védekezőn a
levegőbe emelte a kezét, de addig közelítettem hozzá, míg végül a
tenyerét a mellkasomra fektette.
– Nem titkolhatsz előlem ilyesmit, Naomi. Semmivel sem tartozol
neki. A picsába, nem töltheted azzal az életedet, hogy olyanokat
védsz, akik kibaszottul nem érdemlik meg. Akkor meg főleg nem,
amikor ezzel a saját biztonságodat veszélyezteted.
Összerezzent, amitől észrevettem, hogy kiabálok.
– Mégis mire gondoltál? Veled lakik Way! Ha Tina meg a bűnöző
dugócimborája betörnek a te kibaszott házadba, nem titkolhatod el.
Nem a rossz fiúkat kell megvédened… hanem a gyereket.
Meglökött, de nem moccantam.
– Láttad a motelszobát. Hallottad, mit mondott Nash… a raktárt
szétverték. Ezt szokta csinálni a testvérem. Pusztít – csattant fel
Naomi. – Ha Tina betört volna a kunyhóba, szétverte volna a házat.
Soha nem tudta elviselni, ha nekem szebb dolgaim vannak, mint
neki. Szóval igen. Talán észrevettem egyszer-kétszer, hogy néhány
dolog nem volt a helyén, és Waylay-t, téged vagy Lizát okoltam érte.
M

De nem Tina tört be.

y

– Mire célzol ezzel?

Bo

Megnyalta az ajkát.
ok

– Mi van, ha valaki beengedte?

s

– Waylay-re gondolsz?
Naomi idegesen nézett Nash szobája felé.
– Mi van, ha Tina szólt neki, hogy be kell jutnia a kunyhóba, és
Waylay nyitva hagyott neki egy ajtót? Emlékszel? Kiabáltál velem,
hogy nyitva hagytam a hátsó ajtót. Vagy mi van, ha Tina
megmondta, mire van szüksége, és Waylay megszerezte neki?
– Szerinted a kölyök foglalkozna még Tinával azok után, hogy az
elmúlt heteket veled töltötte? A szüleiddel? Vagy éppen Steffel és
Lizával? A kurva életbe! Nagy, boldog családot teremtettél neki.
Miért kockáztatná, hogy elbassza ezt?
– Tina az anyja – erősködött Naomi. – A család nem szűnik meg
családnak lenni csak azért, mert az egyikőtök szar dolgokat csinál.
– Pontosan ez történik a családokkal, és nem lehetsz többé ilyen
kurva lojális a kibaszott testvéredhez! Nem érdemli meg.
– Nem Tinához vagyok hűséges, te idióta – kiáltotta Naomi.
Megint meglökte a mellkasomat, de továbbra sem mozdultam.
– Magyarázd meg! – követeltem.
– Ha Waylay-nek bármi köze volt ahhoz, hogy Tina bejutott a
házba, mégis hogy fog ez kinézni a családjogi bíróságon? Hogy
lennék alkalmas gondviselőnek, amikor nem tudom távol tartani a
bűnözőket az otthonomtól? El fogják venni tőlem. Cserbenhagyom.
Őt meg a szüleimet is. Waylay idegeneknél fog kikötni… – Elcsuklott
a hangja.
Megragadtam, és magamhoz öleltem.
– Bébi. Fejezd be.
– Én próbáltam… – motyogta a pólómba markolva.
M

– Mit próbáltál?
y

– Igyekeztem nem gyűlölni Tinát. Egész életemben annyira

Bo

próbáltam nem utálni őt.

ok

Megfogtam a tarkóját, mire a nyakamba temette az arcát.

s

– A kurva életbe, ne sírj, Százszorszép. Miatta ne. Elég könnyet

vesztegettél már rá.
Mély levegőt vett, aztán kifújta.
– Használhatsz párnának, ha sikoltani akarsz – ajánlottam fel.
– Most ne legyél vicces meg aranyos.
– Bébi, ezzel a két dologgal még soha nem vádolt meg senki.
Hátrahúzódott, és megint mély levegőt vett, hogy megnyugodjon.
– Nem erre számítottam, amikor azt mondtad, hogy ebédelni
viszel.
– Én számítottam a kiabálásra, de azt hittem, hogy meztelenek
leszünk közben. Minden oké köztünk?
Ujjaival apró köröket rajzolt a mellkasomra.
– Minden rendben. Egyelőre. Megyek, összeszedem magam a
fürdőszobában.
– Én meg eszem még anyukád pitéjéből.
Erőtlenül rám mosolygott, amivel olyan érzéseket ébresztett
bennem, amiket nem akartam érezni. Kinyújtottam a kezemet, és a
füle mögé tűrtem a haját.
– Minden rendben lesz. Senki nem veszi el tőled Way-t. Nashsel
gondoskodunk erről.
A kezemhez dörgölte az arcát.
– Nem oldhatod meg az összes problémámat.
– Ó, de te mindenki másét elintézheted? – mutattam rá. – Ne
aggódj többé azon, hogy mindenkinek minden jó legyen, és kezdj
inkább azzal foglalkozni, hogy te jól érezd magadat.
Erre nem mondott semmit, de éreztem, hogy elgondolkodtatták a
M

szavaim.
y

Játékosan a hátsójára csaptam.

Bo

– Menj. Sikolts a törölközőkbe.

ok

Egy perccel később Nash kijött a szobájából.

s

– Grave kiküld a kunyhóhoz néhány rendőrt, hátha tudnak

ujjlenyomatokat szerezni. Hol van Naomi?
– A fürdőszobában. Találtatok ujjlenyomatokat a főbérlő
irodájában? – kérdeztem az öcsémtől.
Megrázta a fejét.
– Az tiszta munka volt.
– Mennyi az esélye, hogy szétváltak? Tina intézte a raktárt, a
pasija meg az irodát.
Nash átgondolta.
– Előfordulhat.
– Naomi szerint Tina nem tört be. Attól fél, hogy Way engedte be.
Tart tőle, hogy ez hatással lesz a gyámságra.
Nash felsóhajtott.
 – Ha egy bíró ránéz a két testvérre, és úgy dönt, hogy Naomi nem
alkalmas gondviselőnek, az hülye.
– Naomi szeret aggódni. Ezért sem akarom, hogy attól féljen, egy
idegen tört be a házába, és nézte át a holmijait.
– Jobb az az ördög, amelyiket ismered – mondta.
Bólintottam.
– Ha már szóba került, találkozol vele a hétvégén? – kérdezte
Nash.
Szándékosan ettem még egy falat pitét, bár hirtelen elment az
étvágyam.
– Ha ott lesz.
– Ezt add oda neki, és mondd, hogy tőlem van. – Nash odabicegett
az asztalhoz, és felemelt egy hátizsákot. – Ja, és ha lehet, ne adj neki
M

készpénzt.
y

– Szerencséd, hogy nincs kedvem ezen vitatkozni – közöltem,

Bo

ahogy elvettem a táskát.

ok

– Mindenki azt mondja, milyen szerencsés vagyok – jegyezte meg.

s

– Még itt vagy, nem?

– Emlékszel, mi volt rajta, amikor elment az üzleted előtt –
mondta a fürdőszobára biccentve.
– Igen, és?
– Jelent valamit számodra.
– Elment az eszed a vérveszteségtől? – töprengtem hangosan.
– Csak annyit mondtam, hogy törődsz vele. Más nőt nem
szembesítettél volna a hazugságával. Más nőt nem is ismertél volna
elég jól ahhoz, hogy észrevedd, ha hazudik, nemhogy törődj az
ilyesmivel.
– Kibököd végre, mire akarsz kilyukadni?
– Igen. Ne baszd el, mint ahogy általában szoktad.
 33. FEJEZET

EGY GYORS RÚGÁS

Naomi

– Miért kezdődik hajnalok hajnalán a gyerekek meccse? És miért

olyan vizes a fű? Nézd ezt a cipőt. Soha nem fog helyrejönni –
panaszkodott Stef, miközben letettük az összecsukható székünket a
focipálya szélén.
– Reggel kilenc van, nem hajnali négy – válaszoltam szárazon. –
M

Talán ha te meg Liza nem csináltatok volna egy hordó margaritát

y
Bo

tegnap este, amit meg is ittatok, most nem borzonganál, mint egy
ok

vámpír a napfényben.
s

Lerogyott a székére, és lehetetlenül stílusos volt a

napszemüvegében meg a vastag, kötött pulóverében.
– Ez volt az utolsó estém a városban, mielőtt Párizsba utazom.
Nem mondhattam nemet a margaritára. Ráadásul könnyű ilyen
vidámnak lenni, amikor rendszeresen megfektetnek.
– Fogd be, nagyszájú – vágtam rá, miközben lopott pillantást
vetettem Waylay többi szurkolójára. A szüleim Lizával ültek, akin
egyáltalán nem látszott, mennyi alkoholt fogyasztott el előző este.
Anya azt csinálta, amit máskor, mindenkinek bemutatkozott, aki a
közelükben volt, megkérdezte, hogy melyik játékosnak szurkolnak,
és büszkén mutogatott Waylay-re, aki a hatos számú mezt viselte.
Wraith, a belevaló motoros és ezüstróka pasi az oldalvonalon
sétált. Metallica-pólót és fekete farmernadrágot viselt, mogorva
arckifejezésének tökéletes keretet adott ősz Fu Manchu bajsza.
– Ma is csodásan festesz, Liza! – jegyezte meg rámenősen
vigyorogva.
– Pedálozz arrébb a sármoddal, motoros! – vágta rá, de
észrevettem, hogy egy kicsit elpirult.
– Knock ’Em Out csapat, ide hozzám! – üvöltötte Wraith.
Tizenöt különböző alakú, méretű és színű lány kocogott oda a
furcsa edzőhöz.
– Az a fickó úgy néz ki, mint aki épp törvényt sért a próbaideje
alatt, nem mint egy lány focicsapat edzője – állapította meg Stef.
– Ő Wraith. Az unokája, Delilah, a lófarkas kislány. Csatár.
Hihetetlenül gyors – mondtam.
Waylay felpillantott a csapatölelésből, és integetett nekem.
M

Vigyorogva visszaintettem.
y

A bíró kétszer röviden belefújt a sípba, mire egy-egy lány

Bo

mindkét csapatból a középső körbe szaladt.

ok

– Mi történik? Elkezdődött a játék? – kérdezősködött Stef.

s

– Most dobják fel az érmét. Szerencséd, hogy ilyen jól nézel ki. Mi
lesz, a jövendőbeli férjed szereti a sportot?
Stef megborzongott.
– Töröld ki a fejedből ezt a gondolatot.
– A pénzfeldobás dönti el, hogy melyik csapat kapja a labdát, és
melyik irányba kell gólt lőniük.
– Nézzenek oda, focis anyuka – piszkált.
Szégyenlősen megigazítottam a focicsapat logójával ellátott
kapucnis pulóveremet. Köszönhetően egy iskolai
adománygyűjtésnek, már tele volt a szekrényem szurkolói
ruhákkal. A kabalafigurájuk egy túlméretezett bokszkesztyű volt,
amit Ütősnek neveztek el. Ez egyszerre volt elragadó és illetlen.
– Egy kicsit utánaolvastam a sportnak – mondtam. Igazából
rengeteg kutatást végeztem. Újraolvastam a Rock Bottom Girlt, és
már csak azért is megnéztem a Ted Lassót, a Csavard be, mint
Beckhamet meg a Micsoda srác ez a lányt.
Felhangzott a sípszó, amely a meccs kezdetét jelezte, és együtt
szurkoltam a tömeggel, ahogy beindult a játék.
Két perc után már visszatartottam a lélegzetemet, és Stef kezét
szorongattam, mikor Waylay megszerezte a labdát, és elindult vele a
kapu felé.
– Hajrá, Waylay! Gyerünk! – kiabálta apa, miközben felpattant a
székéről.
Amikor tízévesek voltunk, Tina egy szezon erejéig softballozott.
Apa volt a legnagyobb rajongója. Jó volt látni, hogy nem veszítette el
a lelkesedését.
M

Waylay eljátszotta, hogy jobbra megy, mielőtt az ellenkező

y

irányba indult, megkerülte a védőt, és lepasszolta a labdát

Bo

Chloénak, Sloane unokahúgának.

ok

– Ez jó volt, ugye? – érdeklődött Stef. – Jónak nézett ki. Trükkös

s

volt és megtévesztő.
– Az edző szerint őstehetség – jelentettem ki büszkén, majd
felkiáltottam: – Gyerünk, Chloe!
Chloe elvesztette a labdát, aztán a játékot megállították, hogy
három lány bekösse a cipőfűzőjét.
– Őstehetség. Lenyűgöző.
– Gyors, ravasz és jó csapatjátékos. Csupán egy-két apróságon kell
még dolgoznia.
– Milyen apróságon? – faggatott Stef.
– Miről maradtam le? – Sloane jelent meg mellettem
farmernadrágban és Nirvana-felsőben, melyre puha, szürke
kardigánt húzott. Rózsaszín-szőke haját kontyba fogta a feje tetején,
és stílusos napszemüveget viselt. Az ajkait rubinvörösre festette.
Integetett Chloénak, majd leült a saját kempingszékére.
– Csak az első két percet hagytad ki. Nincs gól. És Wraith még
nem üvöltötte, hogy „Gyerünk, hölgyeim!” – jelentettem.
Mintegy végszóra a nagydarab motoros kezével tölcsért formált a
szája előtt, és elkiáltotta magát:
– Gyerünk, hölgyeim!
– Helyreállt a világ rendje – jelentette ki Sloane elégedetten
mosolyogva. – Way kapott már sárga lapot?
Megráztam a fejemet.
– Egyelőre nem. – Bár ha az előző két meccsből indultam ki,
csupán idő kérdése.
– Az olyan, mint valami díj? – tette fel a kérdést Stef.
– Nem egészen – felelte Sloane rám kacsintva, mielőtt
M

visszafordult a legjobb barátomhoz. – Idegesítően jól nézel ki ma.

y

Stef büszkén igazította meg pulóvere gallérját.

Bo

– Hát, köszönöm szépen, szexi könyvtáros. Imádom a csizmádat.

ok

Sloane felemelte a lábát, hogy Stef megcsodálhassa a térdig érő,

s

vízálló csizmát.
– Köszönöm. Chloe focis karrierjének elején rájöttem, hogy nem
rajongok a vizes cipőért meg az elázott zokniért.
– És ezt csak most mondja – panaszkodott Stef.
– Amúgy tetszik ez a hullámos stílus – jegyezte meg Sloane,
miközben az arcom előtt integetett.
Drámaian megráztam fürtjeimet.
– Kösz! Waylay mutatott egy videót.
– Mi vagyunk a dögös focimamik új generációja – döntötte el Stef.
– Erre iszom – értett egyet Sloane, miközben felemelte a flaskát,
amire ez volt írva: EZ BIZTOS NEM BOR.
– Szóval hol a dögös fociapud? – faggatott Stef.
– Hála istennek, hogy valaki megkérdezte – szólalt meg Sloane a
székén fészkelődve. – Már egy csomó kérdést betáraztam. Mennyire
jó a szex? Rögtön az orgazmus után is olyan mogorva, mint máskor,
vagy vannak repedések a védőpáncélon, amik felfedik a kedves
macikát a felszín alatt?
– Tépte már le a ruhát a testedről? – kérdezte Stef. – Ha igen,
ismerek egy fickót, aki egész ruhatárat készít tépőzárból.
– Naná, hogy ismersz – jegyeztem meg szárazon.
Sloane előrehajolt.
– Virágot vesz és vacsorát főz neked? Vagy inkább olyan pasi, aki
mindenkire rámordul, aki a melledre mer nézni?
– Egyértelműen morog – döntötte el Stef.
– Srácok! A szüleim és Knox nagymamája is itt vannak –
sziszegtem. – Ráadásul a gyerekek focimeccsén vagyunk.
M

– Azt fogja mondani, hogy illetlenül viselkedünk, de nem sejti,

y

hogy a pálya körül minden beszélgetés fő témája a szex –

Bo

panaszkodott Stef.
ok

– Nem igaz! – erősködtem.

s

– Ó, hidd csak el. Tényleg arról beszélnek. Chloe hatéves kora óta
focizik. Lehet, hogy az apukák úgy néznek ki, mintha szerszámokról
meg fűnyírókról beszélnének, de igazából a vazektómiáról van szó –
mondta Sloane, rámutatva egy csapat apukára a lelátók mellett.
– Nem emlékszem, említetted, miért nincs itt Knox? – kérdezte
Stef ártatlanságot színlelve.
Felsóhajtottam.
– Azért nincs itt, mert nem hívtam meg. – Azt nem árultam el
nekik, hogy azért nem hívtam, mert nem hittem, hogy eljönne. Knox
Morgan nem olyan pasinak tűnik, aki önként megjelenne egy
gyerekversenyen, és egy órán keresztül fecsegne a többi szülővel.
Ő olyan férfi, aki hanyatt dönt, és olyan pozíciókban juttat el a
csúcsra, amiknek nem szabadna lehetségesnek lenniük. Mint
tegnap este, amikor hasra fektetett, és hátulról hatolt belém…
Önkéntelenül összerándult a belsőm az élénk emléktől.
– Miért nem hívtad meg? – erősködött Sloane, figyelmen kívül
hagyva a meccset a faggatózás kedvéért.
Bosszúsan néztem rá.
– Nem tudom. Valószínűleg azért, mert úgysem jött volna el.
Ráadásul nem akarom, hogy Waylay megszokja a jelenlétét.
– Naomi, ezt szeretetből mondom. Középiskola óta ez az első
alkalom, hogy Knox randizik valakivel a városból. Ez óriási dolog.
Azt jelenti, hogy valami különlegeset lát benned, ami a többi nőben
nincs meg.
Csalónak éreztem magam.
Nem voltam különleges. Nem szereztem meg a szerelemellenes
M

agglegényt. Belesodródtam egy igazán szenvedélyes egyéjszakás

y

kalandba, ő pedig beleragadt annak a következményébe, hogy egy

Bo

jó kislánnyal dugott.
ok

– Az ott Nash? – kérdezte Stef kegyesen témát váltva.

s

Felpillantottam, és láttam, hogy lassan felém tart.

Sloane dörmögött.
– A Morgan testvérek mindig magukra vonják a nők figyelmét.
Nem tévedett.
Nash Morgan sebzett hősnek nézett ki. Észrevettem, hogy több
anyuka, sőt egy-két apuka is ugyanezen a véleményen van. Kopott
farmernadrágot és hosszú ujjú, vékony pólót viselt. A
baseballsapkája karimáját lehúzta, és láttam, hogy otthon hagyta a
karfelkötőjét. Lassan, óvatosan lépkedett. Lazának tűnt, bár
gyanítottam, hogy a tempót inkább a fájdalom és a kimerültség
diktálja, mintsem az, hogy menőnek akar kinézni.
– Jó reggelt! – mondta, amikor odaért hozzánk.
– Szia! – üdvözöltem. – Leülsz?
 Megrázta a fejét és a pályára nézett, miközben a csapatunk épp
visszavonulót fújt a védekezéshez.
Waylay felpillantott, és amikor meglátta, integetett neki.
Nash legyintett az ép karjával, de láttam a grimaszt a mosoly
mögött.
Otthon kellett volna maradnia pihenni és gyógyulni, nem pedig a
városban parádézni a karfelkötője nélkül. Rájöttem, hogy már
nemcsak a testvérére, hanem Nashre is tudok haragudni.
– Ülj le! – ragaszkodtam hozzá felemelkedve. Gyakorlatilag
rákényszerítettem, hogy leüljön a székemre.
– Nem kell leülnöm, Naomi. Nem kell otthon pihennem. Itt kell
lennem, hogy azt csináljam, amiben jó vagyok.
– És az micsoda? – kérdeztem. – Hogy úgy nézzél ki, mintha
M

elgázolt volna egy flottányi iskolabusz?

y

– Au! – mondta Stef. – Jobb, ha odafigyelsz rá, rendőrfőnök.

Bo

Gonosz, amikor felhúzza magát.

ok

– Nem szoktam felhúzni magam – mordultam fel.

s

– Pedig fel kellene húznod magad azok után, ami kiderült –

mondta Nash.
O-ó.
– Meggondoltam magam. Állj fel, és húzz innen – döntöttem el.
Nash most önteltnek tűnt.
– Nem árultad el nekik?
– Mit nem mondott el? – tette fel Stef és Sloane egyszerre a
kérdést.
– Nem volt rá alkalmam – tereltem.
– A szüleidnek volt alkalmad elmesélni? Vagy Liza J.-nek,
tekintve, hogy az ő tulajdona a kérdéses épület?
– Most mi van? – értetlenkedett Sloane.
Stef összehúzta a szemét.
 – Szerintem a szűkszavú barátnőnk nem csak az ágytornájáról
őriz titkokat.
– Jaj, maradjatok már – sóhajtottam.
– Naomi nem mesélte el, hogy Tinának köze volt a betörésekhez a
városban? – kérdezte Nash, nagyon jól tudva, hogy nem beszéltem
erről.
– Határozottan nem említette.
– És azt, hogy a rablás előtt Tina betört Naomi kunyhójába, és
ellopta az egyik ruháját?
Sloane letolta a napszemüvegét az orrára, hogy rám nézzen.
– Nem szép, bébi. Egyáltalán nem az.
– Megint előjött a régi Rossz Iker dologgal, ugye? – kérdezte Stef,
de rám se nézett. Ez nem volt jó jel.
M

– Nézd. Csak most tudtam meg…

y

– Három nappal ezelőtt szóltam, Naomi – emlékeztetett Nash.

Bo

– Nem ismerem a virginiai törvényeket. Beragaszthatom egy

ok

rendőr száját?
s

– Akkor nem, amikor szolgálatban van – felelte Nash vigyorogva.

– Miért nem árultad el nekünk? Miért nem mondtál semmit? Ha
számítanunk kell a testvéredre, jobb lenne, ha tudnánk róla, nem? –
mutatott rá Sloane.
– Hadd magyarázzak el valamit a kis Wittyről – mondta Stef
Sloane-nak.
– Kezdődik – motyogtam.
– Tudod, Naomi nem szeret kényelmetlen helyzetbe hozni
másokat azzal, hogy olyan bosszantó dolgokat csinál, mint az
aktuális problémák megvitatása. Nem kér segítséget. Nem áll ki
azért, amire szüksége van, vagy amit akar. Jobban szeret futkározni,
mint egy egérke, és odafigyelni, hogy mindenki másnak jó legyen.
– Hát, ez elég elcseszett – jelentette ki Sloane.
 Összerezzentem.
– Nézzétek. Megértem, hogy aggódtok. Tényleg. Én is félek. De
jelenleg az a legfontosabb, hogy engem nevezzenek ki az
unokahúgom gyámjának. Nincs sem időm, sem energiám más miatt
aggódni.
– Az ördögi ikertestvéred bement a házba, ahol a lányával laksz –
szólt közbe Sloane.
– Lopott tőled. A te ruhádban követett el bűncselekményt, hogy
megint te fizess a következményekért. És szerinted ez szóra sem
érdemes?
– Nagyon szépen köszönöm, Nash – mondtam.
Sloane keresztbe fonta a karját a mellkasán.
– Ne hibáztass egy férfit, akibe most lőttek bele két golyót –
M

jelentette ki.
y

– Srácok, nem gondoljátok, hogy túlreagáljátok?

Bo

– Nem. Megfelelően reagálunk. Te nem veszed elég komolyan a

ok

helyzetet. Waylay-jel a biztonságotok a tét. Erre muszáj reagálni –

s

mondta Stef.
A kezemre szegeztem a tekintetemet.
– Szóval jobban éreznétek magatokat, ha rettegnék, ha teljesen
lefagynék, és félnék, hogy valami történni fog, ami miatt elveszik
tőlem Waylay-t. Hogy végül egy vadidegen fogja felnevelni az
unokahúgomat, vagy ami még rosszabb, az ikertestvérem, az a
személy, akihez a világon a legközelebb kellene állnom, visszajön a
városba, és a tudtom nélkül elveszi tőlem. Hogy miközben
igyekszem bebizonyítani a szociális munkásnak, aki rendszeresen a
legrosszabb pillanataimban találkozik velem, hogy én vagyok a
legfelelősségteljesebb opció, két állást viszek párhuzamosan, és
emlékeztetek egy kislányt, hogy nem mindennek kell úgy lennie,
mint élete első tizenegy évében, ti azt akarjátok, hogy arról
beszéljek, mennyire ki kell fárasztanom magam, hogy esténként el
tudjak aludni, és ne a plafont bámuljam azon merengve, hogy
mennyi minden sülhet el rettenetesen rosszul.
– Hát, igen. Attól jobban érezném magam, nem úgy, mintha
szándékosan kizárnál az életedből – mondta Sloane.
– Köszönöm – vágta rá Stef. – Nash, befejeznéd helyettünk?
– Naomi, sokan törődnek veled. Talán ideje lenne megengedni,
hogy vigyázzanak rád, ahelyett hogy mindenkiről te gondoskodnál.
Felemeltem az állam.
– Át fogom gondolni – ígértem meg.
– Ez a sznob hangja – mondta Stef. – Nem tudunk hatni rá, amíg
meg nem nyugszik.
– Elmegyek sétálni – jegyeztem meg gorombán.
M

Nem jutottam messzire.

y

– Naomi, várj! – hallottam a hátam mögül.

Bo

Tovább akartam menni, beinteni neki a középső ujjammal, de

ok

mivel én én voltam, megálltam, és megvártam, hogy Nash

s

felzárkózzon hozzám.
– Nem azért csinálom, hogy megharagudj rám – mondta. A szeme
kékebb volt, mint Knoxnak, de ugyanolyan intenzíven lángolt a
tekintete, mint a másik Morgan fivérnek, akitől mindig összerándult
a gyomrom. – Vigyáznod kell. Ahogy a családodnak is. Felelőtlenség
ilyesmit elhallgatni előlük, és pont az ilyesmi nem néz ki jól a
családjogi bíróságon.
– Azt mondtad, nincs miért aggódnom!
– Azon a nyelven beszélek hozzád, amit megértesz. A gyámság, a
szülői feladatok ellátása nem arról szól, hogy díjakat nyerj egy
magasabb rangú figurától. Hanem arról, hogy helyesen cselekedj,
akkor is, amikor nehéz. Főleg akkor, amikor nehéz.
Ő ezt könnyen mondja, vele nem találkozott egy szociális
munkás, miközben szinte meztelen volt egy egyéjszakás kaland
után.
Kinyújtotta a karját, és fél kézzel megszorította a vállamat.
– Érted, amit mondok? – kérdezte.
– A helyedben én villámgyorsan levenném róla a kezemet.
Oldalra fordítottam a fejemet, ekkor láttam meg őt. Knox felénk
sétált. A tekintete nem olyan volt, mint szokott. Mérgesnek tűnt.
Nash nem vette le rólam a kezét még akkor sem, amikor Knox
csatlakozott hozzánk.
Egy másodperccel később azon kaptam magam, hogy Knox
magához szorít, és átkarolja a vállamat. A közönség megosztotta
figyelmét a pályán zajló meccs és az általunk bemutatott dráma
között.
M

Elmosolyodtam, mintha az időjárásról és a pillangókról

y

beszélgettünk volna.
Bo

A testvérek csúnyán néztek egymásra.

ok

– Csupán emlékeztettem a csajodat, hogy egy család tagjai

s

vigyáznak egymásra – mondta Nash.

– Akkor most befejezted az emlékeztetést. Miért nem vonszolod
haza a hátsódat, és pihened ki magad a picsába, hogy képes legyél
vigyázni a családodra?
– Élvezem a meccset. Azt hiszem, maradok – válaszolta Nash. –
Örülök, hogy találkoztunk, Naomi.
Nem mondtam semmit, csak néztem, ahogy csatlakozik a
szüleimhez és Lizához. Úgy tűnt, egyik Morgan testvérnek sincs jó
kedve reggelente.
– Mit csinálsz itt? – kérdeztem hátrahajtva a fejemet, hogy Knoxra
nézzek.
A pályára szegezte a tekintetét, ahol Nina épp teljesen elhibázta a
labdát, és véletlenül az ellenfél játékosának sípcsontjába rúgott bele.
 – Hallottam, hogy meccs van. Gondoltam, megnézem.
A hüvelykujjával lusta köröket rajzolt a karomra.
Megborzongtam az érintésétől, és a bizsergés végigszaladt az egész
testemen. A mogorva, tetovált pasiszerűségem korán kelt
szombaton, miután késő este bezárta a kocsmát, hogy itt legyen
nekem meg Waylay-nek. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel az
információval.
– Korán van – jegyeztem meg.
– Igen.
– Nash csak aggódik – mondtam, miközben igyekeztem beindítani
a beszélgetést.
– Előfordul.
A tömeg egyre hangosabb lett, mire a meccs magára vonta a
M

figyelmemet. Éreztem, hogy Knox megfeszült mellettem, amikor

y

Waylay elkapott egy passzt, és szaladni kezdett a pályán.

Bo

– Hajrá, Way, csináld meg! – kiáltotta Wraith.

ok

– Gyerünk, Waylay! – ordította apa.

s

– Ez az, kölyök – motyogta Knox az orra alatt, és a tekintete

rátapadt a hatos mezre.
Knox pólójába markoltam, ahogy az unokahúgom gólt lőni
készült.
Pont, amikor felemelte a lábát, hogy belerúgjon a labdába, egy
másik játékos belerohant, és mindketten a földre estek.
A szurkolók egyszerre nyögtek fel.
Nina és Chloe segített felállni Waylay-nek, én pedig láttam, milyen
vörös az arca.
– O-ó.
– Mi a baj? – kérdezte Knox.
– Mi a picsa van már, bíró? – üvöltötte Waylay.
– A francba – suttogtam.
 – Azt mondta a bírónak, hogy picsa? – faggatott Knox.
A bíró belefújt a sípba, odamasírozott Waylay-hez, és benyúlt a
zsebébe.
Felnyögtem, ahogy előkerült a sárga lap, és az unokahúgom
lázadó arca elé emelte.
– Mindig ezt csinálja. Nem tud uralkodni magán – nyögtem fel.
– Ne már, bíró! – kiáltotta Wraith. – Szabálytalanság történt.
– Sajnálom, edző. Nem beszélhet így a pályán – mondta a bíró.
Waylay megint szóra nyitotta a száját. Szerencsére Chloéban volt
annyi lélekjelenlét, hogy belé fojtsa a káromkodást. Waylay küzdött
ellene.
– Ez a harmadik sárga lapja három meccs alatt. Nem tudom
rávenni, hogy befejezze.
M

Knox a szájába tette az ujjait, és füttyentett. Mindenki ránk

y

nézett, Waylay is.

Bo

– Way! – szólalt meg, és begörbített ujjal intett neki. – Gyere ide!

ok

Chloe elengedte, mire Waylay lesütötte a tekintetét, és vörös

s

arccal lesétált a pályáról.

Knox elengedett, és megfogta Waylay tarkóját.
– Megértelek, kölyök. Tényleg. De nem beszélhetsz így a pályán,
sem az iskolában.
– Miért nem? Te is csúnyán beszélsz. Meg anya is.
– Mi felnőttek vagyunk, és nem lihegnek más felnőttek a
nyakunkba, hogy megmondják, mit csinálhatunk, és mit nem.
– Szóval mit kellene tennem? Fellökött! Gólt rúghattam volna!
– Gondolatban olyan hangosan mondhatod, ahogy akarod.
Hagyod, hogy tükrözze a tekinteted, áradjon a pórusaidból, minden
leheletedből, de nem mondod ki még egyszer a pályán. A kurva
életbe, ennél ügyesebb vagy, Way. Hirtelen haragú vagy, de sokkal
több erő van abban, ha képes vagy uralkodni rajta, mintha
szabadjára engeded. Használd, vagy el leszel taposva. Érted?
Komolyan bólintott.
– Azt hiszem. Mikor káromkodhatok?
– Amikor focit nézel velem.
Waylay kíváncsian rám nézett, hogy mit reagálok erre.
– Ne aggódj a nagynénéd miatt. Állati büszke rád. De csak
magadat fogod vissza, amikor így felcsattansz. Szóval mutass valami
mást, amire büszke lehet. Oké?
Felsóhajtott. Aztán megint bólintott.
– Oké. Igen. De káromkodhatok, amikor focit nézünk?
– Naná – mondta Knox, összekócolva a haját.
– És amikor már nem járok suliba?
– Annyit káromkodsz, amennyit szeretnél, miután végzel a
M

kibaszott főiskolán. Vagy talán a posztgraduális képzésen, ha

y

doktorit akarsz szerezni vagy ilyesmi.

Bo

Az unokahúgom szája sarka mosolyra görbült.

ok

– Így már jobb – közölte Knox. – Most pedig menj vissza a pályára,
s

és rúgd be azt a labdát a hálóba, hogy elmehessünk utána fagyizni.

– De reggel van – jegyezte meg Waylay, megint rám pillantva,
mintha valami káromkodásellenes, fagyiutáló szörnyeteg lennék.
– Nincs megfelelőbb alkalom a fagyizásra egy nagy győzelemnél –
biztosította Knox.
Way rámosolygott.
– Oké. Kösz, Knox. Bocsánat, Naomi néni.
– Megbocsátok – nyugtattam meg. – Nagyon büszke vagyok rád.
Menj, legyél ügyes.
Szóval nem ez volt a legjobb tanácsom. De elolvadtam, miközben
Knox Wraith mellett állt. Először az apám, aztán Nash is
csatlakozott hozzájuk. Együtt egy tesztoszteronfalat alkottak, és
készek voltak megvédeni és irányítani a kislányokat.
 – Amikor már azt hiszed, hogy nem lehet dögösebb – jegyezte
meg anya, miközben mellém állt.
– Knoxról vagy apáról beszélsz? – kérdeztem.
– Mindkettőről. Igazából mindegyikről. Wraith edző
egyértelműen sármos. Nash pedig olyan szexi, mint a bátyja.
– Anya!
– Ez csupán észrevétel. Nekünk, Witt nőknek kifogástalan az
ízlésünk a férfiak terén. Nos, a legtöbbünknek.
Befogtam a számat a kezemmel, hogy elfojtsam a nevetésemet.

∞
FOGYOTT AZ IDŐ, és jelenleg döntetlenre álltunk 1:1-gyel.
– Gyerünk, hölgyeim! – kiáltotta Wraith.
Láttam, hogy Waylay ránk nézett, elkaptam az apró mosolyt az
M

arcán, és megint megborzongtam. A rajongói alig várták, hogy

y
Bo

együtt ünnepeljenek vele, és ez sokat jelentett neki.

– Fantasztikus munkát végzel vele – mondta anya.
ok
s

– Tényleg?
– Nézd azt a mosolyt. Figyeld meg, hogy rendszeresen idenéz,
hogy megnyugtassa magát, még itt vagyunk. Mondj, amit akarsz
Tináról, de élete legjobb döntése volt, amikor neked adta a lányát.
Könnybe lábadt a szemem.
– Kösz, anya – suttogtam.
Belém karolt, aztán megfeszült.
– Megint nála van a labda!
Wraith unokája beleakadt két védőbe, ezért lepasszolta a labdát
Waylay-nek.
– Gyerünk! – kiáltottuk egy emberként, ahogy a tömeg talpra
ugrott.
Anyával egymásba kapaszkodtunk, miközben Waylay megkerülte
az utolsó védőt közte meg a kapu között.
– Úristen, mindjárt elhányom magam.
– Rúgd be, Waylay! – visította anya.
És Waylay lába meglendült. Visszatartottam a lélegzetemet,
miközben figyeltük, ahogy a labda lassított felvételben közeledik a
kapu felé.
A tömeg üvöltött. Stef mindenkit túlkiabált.
– Rúgd be abba az izébe!
A kapus vetődött.
De a labda elsuhant az ujjai mellett egyenesen a hálóba.
Anyával együtt sikoltoztunk és ugráltunk.
– Az én unokám! – sikította anya.
– Kurva nagy volt! – üvöltötte Wraith.
M

– Ez aaaaz! – kiabálta Liza.

y

Sloane és Stef egymást ölelgették.

Bo

A bíró belefújt a sípjába.

ok

– Vége!
s

Waylay dermedten állt, és úgy bámulta a labdát a hálóban,

mintha nem hitte volna el, amit csinált. Aztán megfordult. A
csapattársai sikoltozva és nevetve szaladtak oda hozzá. De ő nem a
lányokat figyelte. Hanem engem. Aztán futni kezdett.
Ahogy én is. Elkaptam, amikor a karomba ugrott, és
megpörgettem.
– Megcsináltad!
– Láttad? Láttad, mit csináltam, Naomi néni?
– Láttam, édesem! Irtó büszke vagyok rád!
– Ehetek fagyit, és káromkodhatok, amikor focit nézek Knoxszal?
– Igen, és azt hiszem, igen.
Szorosan átölelte a nyakamat, és suttogva megszólalt:
– Ez életem legjobb napja.
 Próbáltam visszafojtani a könnyeimet, miközben valaki kihúzta a
karomból. Knox volt az, aki a vállára ültette Waylay-t, ahogy a többi
játékos és szülő köré gyűlt, hogy gratuláljon neki. Knox rám
villantotta igencsak ritka, széles vigyorát, amitől megszédültem.
– Beszéltünk Sloane-nal, és megbocsátunk – szólalt meg Stef,
miközben átkarolt.
– De csak akkor, ha minket is meghívsz fagyizni – tette hozzá
Sloane.
– És beavatsz az életed történéseibe – ragaszkodott hozzá Stef.
Mindkettőjüket magamhoz öleltem, és a válluk fölött láttam,
ahogy apa hátba veregeti Knoxot.
M
y
Bo
ok
s
 34. FEJEZET

A VŐLEGÉNY

Naomi

Bedugtam a fülbevalót a fülembe, és hátrahajoltam, hogy

megcsodáljam az összhatást.
– Mit gondolsz? – kérdeztem Waylay-től, aki hason feküdt az
ágyamon, és a kezére támasztotta az állát.
Szemügyre vette a fülbevalót.
M

– Jobb – döntötte el. – Úgy csillog, mint a Honky Tonk a felsődön,

y
Bo

és feltűnőbb, amikor a hajadat dobálod.

ok

– Nem szoktam dobálni a hajamat – vágtam rá, összekócolva az

s

övét. Az unokahúgom az utóbbi napokban egyre jobban és jobban

tolerálta, amikor megérintettem.
– De igen, szoktad. Amikor észreveszed, hogy Knox téged néz,
mindig… – Elhallgatott, hogy megrázza szőke haját, és a szempilláit
rebegtesse.
– Nem is igaz!
– De igen.
– Én vagyok a felnőtt, én parancsolok, és azt mondom, hogy nem
szoktam – ragaszkodtam az igazamhoz, miközben leültem mellé az
ágyra.
– Ráadásul negédes képet vágsz, amikor belép a helyiségbe, vagy
kapsz tőle egy üzenetet.
– Mint te, amikor valaki kiejti a száján Mr. Michaels nevét? –
piszkáltam.
Waylay arckifejezése átalakult, és erre a legtalálóbb kifejezés a
negédes volt.
– Ha! Nézd! Pont ilyen a negédes arc – jelentettem ki, miközben
vádlón rámutattam.
– Csak szeretnéd – mordult fel még mindig mosolyogva. –
Használhatom a hajlakkodat, ha már úgyis összekócoltad a
hajamat?
– Persze – válaszoltam.
Lemászott az ágyról, és felemelte a flakont, amit a komódon
hagytam.
– Biztos, hogy mindent összecsomagoltál, amire szükséged lesz? –
kérdeztem a rózsaszín táskát bámulva az ajtó mellett. Waylay-t
M

meghívták Nina születésnapi ottalvós bulijába. Ez lesz az első

y

alkalom, hogy nem egy családtaggal tölti az éjszakát, és emiatt

Bo

ideges voltam.
ok

– Biztos – felelte. Kidugta a nyelvét a fogai között, ahogy óvatosan

s

a homlokára fésülte a haját, mielőtt lefújta hajlakkal.

– Ma éjszaka én fogok zárni, szóval, ha úgy döntesz, hogy mégsem
akarsz ott aludni, hívd fel mamát, papát, Lizát vagy Knoxot, és az
egyikük érted megy.
Bandzsítva nézett rám a tükörben.
– Miért ne akarnám ott tölteni az éjszakát? Ez egy ottalvós buli. –
Már pizsamában volt, ezt külön kérték a meghívóban. Viszont a
rózsaszín cipőt viselte, amit Knoxtól kapott, és most is ott lógott rajta
a szív alakú dísz.
– Csak szeretném, ha tudnád, hogy mindegy, mi történik, mindig
telefonálhatsz, és valaki érted megy – mondtam. – Akkor is, ha
idősebb leszel.
Megköszörültem a torkomat, és Waylay letette a hajlakkot.
 – Mi az? – kérdezte, miközben szembefordult velem.
– Mi micsoda? – tereltem.
– Mindig megköszörülöd a torkodat, mielőtt olyasmit mondasz,
ami szerinted nem fog tetszeni a másik félnek.
A francba, de jó megfigyelő ez a gyerek.
– Beszéltél mostanában az anyáddal?
A lábára szegezte a tekintetét.
– Nem. Miért?
– Valaki mondta, hogy nemrég a városban járt – árultam el.
– Igen? – Waylay összeráncolta a homlokát, mintha a hír
megijesztette volna.
Bólintottam.
– Nem beszéltem vele. Ez azt jelenti, hogy vissza fog venni
M

magához? – kérdezte.
y

Elkezdtem köszörülni a torkomat, aztán abbahagytam. Fogalmam

Bo

sem volt, hogyan válaszoljak erre.

ok

– Ezt szeretnéd? – kérdeztem inkább.

s

Waylay most már meredten bámulta a cipőjét.

– Jól érzem magam itt veled – válaszolta végül.
Éreztem, hogy kiszállt belőlem a feszültség.
– Szeretem, hogy itt laksz velem.
– Tényleg?
– Igen. Akkor is, ha szörnyen utánzod a hajdobálásomat.
Elvigyorodott, aztán abbahagyta.
– Mindig visszajön.
Ezúttal másmilyen volt a hangja. Inkább figyelmeztetésnek
tűntek a szavai.
– Ezzel majd akkor foglalkozunk, ha muszáj – közöltem vele. –
Most irány az ottalvós buli. Biztos, hogy elraktad a fogkefédet?
– Jézusom, Naomi néni! Nem ez az első ottalvásom!
 – Oké. Oké! És bugyit is tettél?

∞
ÉN: MILYEN PÁRIZS?
Stef: Túl sok pezsgőt ittam, és egy Gaston nevű férfival táncoltam.
Szóval kurva jó. De akkor is hiányzol te meg a család.
Én: Te is hiányzol nekünk.
Stef: Bármi dráma, amiről „elfelejtettél” beszámolni nekem?
Én: Olyan jó, hogy nem vagy haragtartó. És nem. Nincs semmi
dráma, leszámítva, hogy Waylay ottalvós buliba megy.
Stef: Ez azt jelenti, hogy te sem fogsz otthon aludni? Ha igen,
viseld a fehérneműt, amit küldtem! Le fogod olvasztani vele Knox
agyát! Hoppá! Mennem kell. Gaston integet!
M

∞
y

A HONKY TONKBAN péntek este őrültek háza volt. A tömeg óriásira

Bo

duzzadt, a zene üvöltött, és senkit nem érdekelt a reggeli

ok

másnaposság, szóval rengeteg alkoholt rendeltek.

s

Elemeltem a hajamat a tarkómról, miközben vártam, hogy Max

befejezze egy rendelés begépelését.
– Hol van ma Knox? – kiáltotta Silver a pult mögül.
– Elmentek valahova Luciannel – ordítottam vissza, hogy
meghalljon a Sweet Home Alabama üvöltő dallamán keresztül. A
banda elég jó volt, de elnyomta őket az éneklő tömeg. – Azt mondta,
később benéz.
Max ellépett a számítógéptől, és elkezdett italokat pakolni a
tálcákra.
– Jó ma a borravaló – jegyezte meg.
– Lehet, hogy zárás után kapunk egy-egy felest – vágtam rá
célzatosan.
 – Van egy új hapsi a szektorodban – mondta Max, miközben a
táncparkett túlsó oldalára mutatott. – Milyen az ottalvós buli?
– Way üzent, hogy ne írogassak neki állandóan, és Gael küldött
egy képet, amin a lányok a körmüket festik, és arcmaszkot tesznek
magukra – válaszoltam. – Úgy látszik, nagyon jól érzi magát.
Kivittem két korsó sört egy asztalnyi lovasnak, aztán gyorsan
odaköszöntem Hinkel McCordnak és Bud Nickelbeenek, miközben
elindultam a bárpult felé.
Aztán megpillantottam az új vendéget. A falhoz támasztotta a
székét, és félig árnyékba burkolózott az alakja. Azonban vörös haja
így is szemet szúrt. A fickó volt a könyvtárból. Az, aki
számítástechnikai segítséget kért.
Végigfutott a hátamon a hideg. Lehet, hogy Knockemoutban él.
M

Talán én bonyolítom túl az egészet, és csupán egy átlagos személy

y

egy elromlott laptoppal, aki szeret hideg sört inni péntek esténként.
Bo

És lehet, hogy nem az.

ok

– Parancsoljatok, srácok – mondtam, miközben szétosztottam az

s

italokat az eredetileg négy, most már hatfősre duzzadt asztalnál.

– Köszönjük, Naomi! És köszi, hogy megismertetted a
nagynénémet azzal az otthonápolási szervezettel – hálálkodott
Neecey, a pletykás pincérnő a Dino’sból.
– Szívesen! Figyeljetek, ismeri valaki azt a fickót a hátsó falnál? –
kérdeztem.
Négyen fordultak egyszerre felé. Knockemout nem a
visszafogottságáról híres.
– Nem mondanám, hogy ismerős – felelte Neecey. – Kitűnik a
tömegből a vörös hajával. Azt hiszem, emlékeznék, ha találkoztunk
volna.
– Zaklat téged, Naomi? – kérdezte Wraith, és halálosan
komolynak tűnt.
 Nevetést erőltettem magamra.
– Nem. Csak felismertem a könyvtárból. Nem tudtam, hogy helyi
lakos-e.
Hirtelen azt kívántam, bárcsak itt lenne Knox.
Aztán két másodperccel később örültem, hogy nem volt. Mert
ezúttal, amikor kinyílt a bejárati ajtó, azért imádkoztam, hogy
megnyíljon alattam a föld.
– Ki a fene ez a ficsúr? – töprengett hangosan Wraith.
– Ó, ne! Ne, ne, ne, ne, ne – suttogtam.
III. Warner Dennison a kocsmát kémlelte, és közben gúnyos
kifejezés ült ki jóképű arcára.
Megfordult a fejemben, hogy sarkon fordulok, és beszaladok a
konyhába. De elkéstem. A tekintete összetalálkozott az enyémmel,
M

és meg sem próbálta elrejteni meglepettségét.

y

– Naomi! – kiáltotta pont akkor, amikor a banda elhallgatott.

Bo

Többen felém fordultak, aztán újra Warnerre néztek.

ok

Földbe gyökerezett a lábam, de ő elindult, és átverekedte magát

s

az asztalok között.
– Mit keresel itt? – kérdeztem.
– Én? Te mi a francot keresel egy ilyen helyen? És mi van rajtad?
– kérdezte felém nyúlva. Megmarkolta a bicepszemet, mintha
magához akarna rántani egy ölelésre, de ellenálltam.
– Itt dolgozom – válaszoltam, miközben határozottan a
mellkasára tettem a kezemet.
Odakint felbőgött egy motor, mire összerezzent.
– Többé már nem – jelentette ki Warner. – Ez röhejes.
Bebizonyítottad, amit akartál. Most hazajössz.
– Haza? – sikerült szárazon felnevetnem. – Warner, eladtam a
házamat. Már itt élek.
– Ne legyél nevetséges – mondta. – Hazajössz velem.
 Nem akartam jelenetet rendezni, ezért nem igyekeztem tovább
kiszakítani magam a fogságából.
– Miről beszélsz? Már nem vagyunk egy pár.
– Elszöktél az esküvőnkről, aztán hetekig nem foglalkoztál a
hívásaimmal meg az e-mailekkel, amiket küldtem. Bizonyítani
akartál valamit, és sikerült.
– Szerinted mégis mit akartam bizonyítani?
Kitágultak az orrcimpái, és észrevettem, hogy megfeszült az
állkapcsa. Kezdett dühbe gurulni, amitől görcsbe rándult a
gyomrom.
– Azt akartad, hogy lássam, milyen lenne az életem nélküled.
Értem.
Az egész kocsma minket figyelt.
M

– Warner, beszéljünk máshol – javasoltam. Kihúztam a kocsmából

y

a mosdók melletti folyosóra.

Bo

– Hiányzol, Naomi. Hiányoznak a közös vacsoráink. Hiányzik,

ok

hogy mire hazamentem, te kimostad az összes szennyesemet.

s

Hiányzik, hogy nem mutogathatlak az embereknek.

Megráztam a fejemet abban a reményben, hátha magamhoz
térek. Nem hittem el, hogy idejött.
– Nézd – kezdte –, bocsánatot kérek a történtekért. Feszült voltam.
Túl sokat ittam. Nem fog még egyszer előfordulni.
– Hogy találtál rám? – kérdeztem, miközben végre
kiszabadítottam magam a szorításából.
– Az anyámnak ismerőse a Facebookon a tiéd. Látott néhány
fotót, amit az anyád posztolt.
Kivételesen megbántam, hogy nem árultam el anyának, pontosan
miért szöktem el az esküvőmről. Ha tudta volna, miért hagytam el
Warnert, biztos nem vezette volna ide.
Warner megfogta a csuklómat.
 – Minden rendben? – kérdezte Max a folyosó bejáratától.
– Minden rendben – hazudtam.
– Foglalkozz a saját dolgoddal, baszki – motyogta Warner anélkül,
hogy levette volna rólam a tekintetét.
– Warner! – Eszembe jutott az összes sértés, amit az orra alatt
motyogott rám és számtalan más emberre.
– Menjünk el valahova beszélgetni – mondta, erősebben szorítva
a csuklómat.
– Nem. Hallgass rám! Nem megyek veled sehova, és biztos, hogy
nem fogunk kibékülni. Vége van. Befejeztük. Nincs miről
beszélnünk. Menj haza, Warner!
Közelebb lépett hozzám.
– Sehova sem megyek nélküled – jelentette ki.
M

Éreztem az alkoholt a leheletén, amitől összerezzentem.

y

– Mennyit ittál?
Bo

– Az isten szerelmére, Naomi. Ne fogj mindent egy-két pohár

ok

alkoholra. Hagytam, hogy egy kicsit egyedül legyél, erre nézd, mit
s

csináltál. – Körbeintett a karjával. – Ez nem te vagy. Te nem ilyen

helyre tartozol, ilyen emberek közé.
– Engedj el, Warner – jelentettem ki nyugodtan.
Ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, nekilökött a falnak, és
leszorított a bicepszemnél fogva.
Nem tetszett. Nem olyan volt, mint amikor Knox csinálta
ugyanezt, amikor megteltek vele az érzékszerveim… amikor semmi
másra nem vágytam, csak arra, hogy még közelebb legyek hozzá. Ez
más volt.
– El kell menned innen, Warner – mondtam.
– Ha azt akarod, hogy elmenjek, te is velem jössz.
Megráztam a fejemet.
– Nem mehetek el. Dolgozom.
 – Utálom ezt a helyet, Naomi. A faszom tele van a kis hisztiddel.
De hajlandó vagyok megbocsátani neked.
– Vedd le róla a kibaszott kezedet. Most.
Elgyengült a térdem Knox hangjától.
– Tűnj el, seggfej. Ez csak rám és a menyasszonyomra tartozik –
mondta Warner.
– Nem a legokosabb válasz – jegyezte meg Lucian baljós vigyorral.
Knox és Lucian a folyosó bejáratánál álltak. Lucian Knox vállát
fogta. Nem tudtam eldönteni, hogy visszatartotta, vagy azt sugallta,
hogy fedezi, amennyiben szükséges.
Aztán Knox hirtelen már nem a folyosó ajtajában állt, és Warner
nem szorított többé sarokba.
– Engedd, hogy ő üssön először – tanácsolta Lucian.
M

Warner meglendítette a kezét, és elrettenve figyeltem, ahogy az

y

ütéstől Knox feje hátrabicsaklott.

Bo

– Elmegy – mondta Lucian, miközben zsebre tette a kezét, és a

ok

nyugalom mintaképének tűnt.

s

Knox hagyta, hogy az ökle beszéljen helyette. Az első ütés Warner

orrát érte, és hallottam, hogy megreccsent. Warner vakon kalimpált.
A találat Knox vállát érte. Miközben folyt a vér Warner orrából,
Knox újabb ütésre emelte a kezét, aztán még egyre, majd Warner a
földre esett. Mielőtt Knox követte volna a padlóra, Lucian
hátrahúzta.
– Elég – jelentette ki higgadtan, miközben Knox szabadulni
próbált. – Gondoskodj Naomiról.
Amikor Lucian kiejtette a nevemet a száján, Knox elfordította
tekintetét a véres exvőlegényemről, és rám nézett.
– Mi a fasz? – vicsorogta Warner, miközben Lucian talpra
rángatta. – Hívom az ügyvédemet! Reggelre a sitten leszel, te
rohadék!
 – Sok szerencsét hozzá. Az öccse a rendőrfőnök, és az én
ügyvédem tízszer drágább, mint a tiéd. Vigyázz az ajtóval –
figyelmeztette Lucian, majd Warner arcával nyitotta ki a konyha
ajtaját. A kocsmában hangos éljenzés tört ki, ahogy a két férfi eltűnt.
Aztán nem gondoltam többet arra, hogy ki fogja letakarítani a
vért az üvegről, mert Knox elém állt, és iszonyú pipának látszott.

M
y
Bo
ok
s
 35. FEJEZET

AZ EGÉSZ TÖRTÉNET
ÉS A BOLDOG BEFEJEZÉS

Knox

– Ki kell mennem a mosdóba – jelentette be Naomi, aztán berohant

a női vécébe.
– A francba – motyogtam ökölbe szorítva a kezemet. Adrenalin és
M

harag tombolt a véremben, egészen a forráspontig hevítve azt.

y

Megfordult a fejemben, hogy bemegyek utána oda, ahova

Bo

egyetlen férfi sem teheti be a lábát, de Max, Silver és Fi megelőztek.

ok

– A kurva életbe, nem jöhettek ki egyszerre a kocsmából –

s

kiáltottam utánuk.
– Kopj le, Knoxy. Mindent kézben tartunk – ordította vissza Fi.
– Mi pedig intézzük ezt – mondta Wraith, miközben a vállára
dobott egy bárkendőt, és beállt a pult mögé. – Mindenki sört vagy
felest iszik, mert nem tudom, hogy a faszba kell mást csinálni.
Harsány éljenzés tört ki a vendégekből.
Kinyílt a konyha ajtaja, és Milford, a szakács sétált ki két kosár
nachosszal az egyik kezében, míg a másikban egy törölközőbe tekert
jeges borogatás volt. A jeget odadobta nekem, aztán fülsiketítőn
füttyentett.
Sloane felpattant, és elvette tőle a kosarakat.
– Hé! Ki rendelt nachost? – kérdezte.
 Többen felemelték a kezüket.
– Ha megtudom, hogy valaki hazudott, személyesen fogom
tönkretenni az életét egy éven keresztül.
Sloane nem volt épp galamblelkű könyvtáros. Legendák szóltak a
haragjáról, ami egy ötös kategóriájú hurrikánná tudta kinőni magát.
Ezután a megjegyzés után csak ketten hagyták a kezüket a
levegőben, a többiek bölcsen leeresztették.
– Így már jobb – mondta.
– Kézben tartjuk a helyzetet, főnök. Menj az asszonyodhoz –
erősködött Milford.
– Lucian…
– Mr. Rollins kivitte a szemetet – válaszolta vigyorogva, mielőtt
visszament a konyhába.
M

Oda akartam menni Naomihoz, de féltem, hogy az udvartartása

y

nem fogja megengedni. Gondolkodás nélkül képes voltam kiütni egy

Bo

seggfejet, de elég eszem volt ahhoz, hogy tartsak a Honky Tonk

ok

nőitől.
s

– Naomi – szólaltam meg, miközben bekopogtam a mosdóba. – Ha

nem jössz ki, vagy én megyek be oda, vagy pedig verek még egy kis
értelmet abba a rohadékba.
Erre kinyílt az ajtó, és Naomi elkenődött sminkben bámult rám.
– Nem fogsz ilyet csinálni.
Megkönnyebbülten hajoltam hozzá közelebb.
– Most meg foglak érinteni, mert muszáj. És előre figyelmeztetlek,
ha összerezzensz az érintésemtől, kimegyek a parkolóba, és addig
rugdosom a seggét, amíg soha többet nem lesz képes hozzáérni
egyetlen nőhöz sem.
Elkerekedett a szeme, de bólintott.
Próbáltam nagyon gyengéd lenni, miközben megfogtam a kezét.
– Minden oké köztünk? – kérdeztem.
 Megint bólintott.
Ennyivel beértem. Elhúztam őt a mosdótól, és Fi irodáján
keresztül a másik folyosóra vezettem, ahonnan az én irodám nyílt.
– Nem hiszem el, hogy ez történt – nyögött fel. – Annyira
szégyellem magam.
Nem szégyenkezés látszott rajta. Kibaszottul rettegett. Amíg élek,
nem fogom elfelejteni, milyen képet vágott, amikor megérkeztem a
folyosóra.
– Volt pofája idejönni, és azt mondani, hogy ki akar békülni, mert
hiányzik neki, hogy összetakarítottam utána.
Megszorítottam a kezét.
– Figyelj, Százszorszép.
– Mire? Arra, hogy szétverted a képét? Szerinted eltört az orra?
M

Az tuti. Ez volt a lényeg.

y

– Erre figyelj – mondtam az ajtó mellett lévő billentyűzárra

Bo

mutatva. – 0522.
ok

A zárat bámulta, aztán engem.

s

– Miért árulod el nekem a kódot?

– Ha az a fickó, vagy bárki más, akit nem akarsz látni, felbukkan,
te idejössz, és beütöd, hogy 0522.
– Én épp igyekszem idegösszeomlást kapni, erre azt akarod, hogy
számokat memorizáljak.
– Üsd be a kódot, Naomi.
Tette, amit mondtam, miközben végig arról motyogott, hogy
mennyi baj van a férfiakkal. Nem tévedett.
– Jó kislány. Látod a zöld fényt?
Bólintott.
– Nyisd ki az ajtót.
– Knox, vissza kellene mennem. Az emberek pletykálni fognak.
Hat asztalom van – mondta, miközben a kilincs fölött időzött a keze.
 – Nyisd ki az átkozott ajtót, és vegyél egy mély levegőt.
Elkerekedett az a kibaszottul gyönyörű mogyoróbarna szeme, és
éreztem, hogy lassan megáll körülöttünk a világ. Amikor ezt
csinálta… amikor reménnyel, bizalommal és egy icipici vággyal
telve nézett rám, az megmozdított bennem valamit. Olyasmit, amit
nem akartam boncolgatni, mert jólesett, és nem szerettem volna
arra vesztegetni az időt, hogy elgondolkodom, mennyire balul fog
elsülni minden.
– Oké – mondta végül, kinyitva az ajtót.
Betoltam a küszöbön, aztán bezártam mögöttünk az ajtót.
– Hűha, a Magány erődje – jegyezte meg ámulattal a hangjában.
– Ez az irodám – vágtam rá szárazon.
– Ez a menedéked. A búvóhelyed. Ide csak Waylon jöhet be. És
M

most nekem is megadtad a kódot.

y

– Ne akard, hogy megbánjam – mondtam, miközben közelebb

Bo

léptem hozzá, ő pedig az ajtóhoz hátrált. Alig bírtam leküzdeni a

ok

vágyat, hogy megragadjam, és magamhoz szorítsam.

s

– Igyekezni fogok – ígérte meg sóhajtva.

– Durva volt, ami odakint történt – kezdtem, ahogy két kézzel
megtámaszkodtam a feje mellett.
Összerezzent.
– Tudom. Sajnálom. Nem tudtam, hogy jön. Nem beszéltem vele a
próbavacsora óta. Igyekeztem félrehúzni a tömegtől, hogy
négyszemközt intézzük el, de…
– Bébi, ha egy férfi még egyszer ilyen helyzetbe sodor, azt
akarom, hogy rúgd tökön olyan erősen, ahogy csak tudod, és amikor
kétrét görnyed, térdelj bele a kibaszott pofájába. Aztán fuss, mintha
az életed múlna rajta. Leszarom a jelenetet. Az viszont nagyon is
érdekel, hogy amikor ma beléptem a kocsmámba, azzal
szembesültem, hogy egy fickó szorongatja a csajomat.
 Megremegett az alsó ajka, mire legszívesebben levadásztam
volna Warner Mi A Fasz A Nevét, hogy beleverjem a fejét egy
ablakba.
– Sajnálom – suttogta.
– Bébi, nem akarom, hogy sajnáld. Nem szeretném, hogy félj. Azt
akarom, hogy olyan mérges legyél arra a seggfejre, aki azt hitte,
hogy kezet emelhet rád, mint én. Szeretném, ha tudnád, mennyit
érsz, hogy semelyik épeszű ember ne merjen így viselkedni veled.
Érted?
Óvatosan bólintott.
– Jó. Most pedig, azt hiszem, ideje, hogy elmeséld nekem az egész
történetet, Százszorszép.
– Nem kell besz…
M

– Nem mész ki ebből a szobából, amíg el nem mesélsz mindent.

y

Minden alatt azt értem, hogy az összes kurva részletet.

Bo

– De igazából nem vagyunk együ…

ok

Összecsippentettem a száját az ujjaimmal.

s

– A-a, Naomi. Nem érdekel, hogy mi a faszt mond a címke,

törődöm veled, és ha nem kezdesz el beszélni, nem tehetem meg,
amit muszáj, hogy ilyesmi soha többet ne fordulhasson elő.
Egy hosszú pillanatig hallgatott.
– Ha elárulom, visszaengedsz dolgozni? – kérdezte az ujjaimon
keresztül.
– Igen. Visszaengedlek dolgozni.
– Ha elárulom, megígéred, hogy nem fogod levadászni Warnert?
Egyáltalán nem fog tetszeni, amit mondani készül, ezzel tisztában
voltam.
– Igen – hazudtam.
– Rendben.
Elvettem a kezem a szájáról, mire ő átbújt a karom alatt, és a
helyiség közepére állt az asztalom meg a kanapé közé.
– Az én hibám – kezdte.
– Hülyeség.
Megpördült, és szigorú pillantást vetett rám.
– Semmit nem fogok elárulni, ha mindig félbeszakítasz, mint a
vénemberek a Muppet Show-ban. Mindketten éhen fogunk halni
idebent, mire végül valaki kiszagolja a bomladozó hullánkat, és
betöri az ajtót.
Nekitámaszkodtam az íróasztalomnak, és kinyújtottam a
lábamat.
– Rendben. Folytasd a hülye helyzetértékelésedet.
– Kiváló alliteráció – vágta rá.
– Beszélj, Százszorszép!
M

Felsóhajtott.
y

– Rendben. Oké. Egy ideig együtt voltunk.

Bo

– Közös múlt. Megvan. Te továbbléptél, ő nem.

ok

Bólintott.
s

– Elég ideig együtt voltunk ahhoz, hogy már a következő

lépcsőfokra szegeztem a tekintetemet. – Rám pillantott. – Fogalmam
sincs, tudod-e rólam, de nagyon szeretem kipipálni a dolgokat a
listámon.
– Nem mondod.
– Mindegy, papíron összeillettünk. Logikus volt. Passzoltunk. De
nem tervezgetett nyaralásokat, és nem haladt olyan tempóban,
ahogy szerintem kellett volna.
– Szóval mondtad neki, hogy fejezze be a baszakodást – tippeltem.
– Csak egy kicsit kifinomultabban. Megmondtam, hogy látom a
közös jövőnket. A családja cégénél dolgoztam, és már három éve
együtt jártunk. Logikusnak tűnt. Közöltem, ha nem akar velem
lenni, akkor búcsúzzunk el egymástól. Amikor elém csúsztatott egy
ékszeres dobozt a kedvenc olasz éttermében néhány héttel később,
egy részem hihetetlenül megkönnyebbült.
– És a másik feled?
– Azt hiszem, rögtön tudtam, hogy hibáztunk.
Megráztam a fejemet, és karba tett kézzel vártam a folytatást.
– Bébi, már jóval korábban tudtad, hogy hiba a kapcsolatotok.
– Hát, tudod, mit mondanak az utólagos bölcsességről.
– Hogy hülyének érzed tőle magadat?
Elvigyorodott.
– Olyasmi. Igazából nem akarod hallani az egészet.
– Fejezd be – mordultam fel. – Én is kiöntöttem neked a szívem
aznap este, amikor lelőtték Nasht. Így kvittek leszünk.
Felsóhajtott, és tudtam, hogy nyertem.
M

– Szóval elkezdtük szervezni az esküvőt. És a mi alatt az anyját

y

meg magamat értem, mert Warnert elfoglalta a munka, és nem

Bo

akart a részletekkel foglalkozni. Voltak gondok a cégnél. Rengeteg

ok

stressz érte. Elkezdett egyre többet inni. Rám dörrent minden

s

apróság miatt. Próbáltam jobb lenni, többet tenni, kevesebbet várni

tőle.
Viszketett a tenyerem, hogy megszorongassam a köcsög nyakát.
– Körülbelül egy hónappal az esküvő előtt egy másik párral
vacsoráztunk, és Warner túl sokat ivott. Én vezettem haza, ő pedig
megvádolt, hogy a másik férfival flörtöltem. Kinevettem. Annyira
abszurd volt. Ő nem tartotta viccesnek. Inkább…
Elhallgatott, és megborzongott.
– Mondd ki – kértem mogorván.
– Warner… belemarkolt a hajamba, és hátrarántotta a fejemet.
Annyira meglepett, hogy félrerántottam a kormányt, és majdnem
nekihajtottam egy parkoló autónak.
Az összes erőmre szükségem volt, nehogy ellökjem magam az
asztaltól, és kiszaladjak a parkolóba, hogy szétrúgjam a mocsok
seggét.
– Azt állította, hogy nem gondolta komolyan – folytatta, mintha a
szavaival nem indított volna el bennem egy időzített bombát. –
Bocsánatot kért. Egy hétig mindennap virágcsokrot küldött. Azzal
magyarázta, hogy túlságosan feszült volt. Megpályázott egy
előléptetést, ami megalapozta volna a jövőnket.
Fojtogatott a harag, és nem tudtam, mennyi ideig bírom még
nyugodtnak tettetni magam.
– Közeledett az esküvő napja, és tényleg úgy tűnt, hogy megbánta.
Elég ostoba voltam, ráadásul nagyon szerettem volna meglépni a
következő lépcsőfokot, ezért hittem neki. Minden rendben ment.
Sőt, szuperül. Egészen a próbavacsoráig.
M

A bicepszembe mélyesztettem az ujjaimat.

y

Naomi fel-alá járkált előttem.

Bo

– Úgy érkezett a próbavacsorára, hogy bűzlött, mint egy

ok

szeszkazán, és az étkezés közben még több alkoholt fogyasztott.

s

Véletlenül meghallottam, amikor az anyja gúnyosan megjegyezte,

hogy szeretett volna még több embert meghívni, de nem lehetett,
mert a szüleim nem engedhetik meg maguknak.
Első hallásra a rohadék anyja is megérdemelte volna, hogy
alaposan fenékbe billentsék.
– Annyira mérges voltam, hogy szembeszálltam vele, amikor
kijöttünk az étteremből. – Megborzongott, én pedig féltem, hogy
szétmorzsolom a karomat, olyan erősen szorongattam a
bicepszemet. – Szerencsére kettesben voltunk a parkolóban. A
szüleim már hazamentek. Stef meg a többi vendég még az
étteremben voltak. Warner nagyon mérges volt. Mintha
megnyomtak volna benne egy gombot. Nem is láttam a mozdulatot.
Becsukta a szemét, és tudtam, hogy gondolatban újra átélte a
pillanatot.
– Pofon vágott. Nem elég erősen, hogy a földre essek, de ahhoz
igen, hogy megalázzon. Döbbenten álltam, és az arcomat
dörzsöltem. Nem hittem el, hogy ilyesmire vetemedett.
Kétlem, hogy Naomi észrevette, hogy most is az arcához emelte a
kezét – mintha még mindig érezné a pofont.
Nem tudtam tovább visszafogni magamat. Az ajtóhoz fordultam,
és kész voltam feltépni a kilincset, amikor éreztem, hogy a hátamra
teszi a kezét.
– Knox, hova mész?
Kinyitottam a zárat, és feltéptem az ajtót.
– Ások egy sekély gödröt, hogy legyen hova dobnom, miután
megunom a püfölését.
M

A körmei a hátamba mélyedtek a pólóm alatt, így a haragon kívül

y

már mást is éreztem.

Bo

– Ne hagyj egyedül – mondta, aztán a hátamhoz simult.

ok

Bassza meg.
s

– Elkezdett üvöltözni és fel-alá járkálni. Azt állította, hogy az én

hibám volt. Még nem állt készen megnősülni. Céljai voltak, amiket
el akart érni, mielőtt a magánéletére koncentrál. Az én hibám volt,
hogy erőltettem. Ő csupán mindent meg akart adni nekem, amit
szerettem volna, erre elkezdtem panaszkodni neki egy nappal az
esküvő előtt, amit ő eleve meg sem akart tartani.
– Ez kurva nagy hülyeség, Naomi, te is tudod.
– Igen – válaszolta vékony hangon, miközben a lapockámra
hajtotta a homlokát. Éreztem, hogy nedvesség áztatja a pólómat.
A francba.
Megfordultam, és átöleltem; a mellkasomhoz szorítottam az
arcát. Elakadt a lélegzete.
– Bébi, kicsinálsz.
 – Úgy szégyellem magam – suttogta. – Csak egy pofon volt. Nem
kerültem kórházba. Nem fenyegette az életemet.
– Attól még közel sem helyes, amit csinált. Egy férfi nem emel
kezet egy nőre. Semmilyen körülmények között.
– De én sem voltam épp ártatlan. Megpróbáltam rákényszeríteni
egy férfit, hogy feleségül vegyen. Majdnem hozzámentem még
azután is, hogy megütött. Szánalmas, nem? Álltam a templom
alagsorában a menyasszonyi ruhámban, és attól féltem, mit fognak
gondolni rólam az emberek, ha nem csinálom végig. Aggódtam,
hogy csalódást okozok nekik.
Letöröltem az arcáról a könnycseppeket. Mindegyik olyan volt,
mint egy tőrdöfés a szívembe.
– Még most sem tudom, akkor is helyesen döntöttem volna, ha
M

Tina nem hív fel akkor, hogy bajban van. Akkor lettem biztos benne,
y

hogy nem fogom végigcsinálni az esküvőt.

Bo

Azok után, amiket Tina csinált, legalább adott egy menekülőutat

ok

Naominak, amikor szüksége volt rá.

s

– Százszorszép, te legalább adtál neki választási lehetőséget. Nem

számít, mennyire voltak rosszak az opciók. Akkor is neki kellett
döntenie. Leélhette a hátralévő életét veled vagy nélküled. De ő nem
adott neked választási lehetőséget, amikor megütött.
– De hallgatnom kellett volna arra, amit mondani próbált. Nem
akart elköteleződni, én mégis rákényszerítettem.
– Volt választása – ismételtem. – Nézd. Ha egy férfi nem
köteleződik el teljesen egy nőnek, annak oka van. Lehet, hogy jobbat
keres. Talán jól érzi magát a világodban ott, ahol van, és nem akar
helyet csinálni neked az övében. Akárhogy is, nem fog előrébb lépni
csak akkor, ha kényszerítik. Azután, még ha fel is teszi a kérdést,
még ha meg is jelenik az oltárnál, ragaszkodni fog ahhoz, hogy nem
az ő ötlete volt. Ki fog bújni a felelősség alól a kapcsolat hátralévő
részében. De a lényeg az, hogy rohadtul dönthetett volna másképp
minden egyes pillanatban. Nem kényszerítetted semmire.
Lesütötte a szemét.
– Soha nem gondolta, hogy elég jó vagyok neki.
– Bébi, ő volt az, aki még a legjobb napján sem volt elég jó neked,
és ezzel kibaszottul tisztában volt.
Ezért manipulálta Naomit, és próbálta bebizonyítani, hogy ő a
jobb, azzal, hogy az erejét és a hatalmát fitogtatta. Erőszakot
használt. És ez egyre rosszabb lett volna.
– A francba, Knox. Most nem lehetsz velem kedves!
– Ne sírj! Ne pazarolj több könnyet egy seggfejre, aki eleve meg
sem érdemelt téged. Vagy eltöröm kezét-lábát.
Lesütötte a szemét, aztán rám nézett.
M

– Köszönöm.
y

– Mit?
Bo

– Hogy itt vagy. Hogy… vigyázol rám, és rendet teszel az

ok

életemben. Sokat jelent.

s

Letöröltem még egy kósza könnycseppet az arcáról.

– Mit mondtam a sírásról?
– Ez miattad volt, nem miatta.
Ahelyett, hogy levadásztam volna Warnert, hogy halálra verjem,
valami fontosabbat tettem. Lehajtottam a fejemet, hogy
megcsókoljam Naomit.
Azonnal ellágyult, és hozzám simult. Megadta magát.
Megfordítottam magunkat, hogy az ajtóhoz szorítsam a hátát.
– Knox? – suttogta.
Aztán a combjai közé nyomtam a térdemet, és az ajtóhoz
préseltem a csípőmmel, miközben a száját támadtam az enyémmel.
Sóvárogva és vágyakozva olvadt el az ölelésemben.
Azonnal merevedésem lett.
 A szexi kis nyögés, ami kiszakadt a torkából, amikor
hozzádörgöltem az erekciómat, kibaszottul megőrjített. Nyaltam,
csókoltam és ízleltem, amíg a levegő megtelt elektromos
feszültséggel, és a vérem egy ütemre lüktetett a szívemmel.
Egyszer, kétszer, háromszor nyomtam hozzá a farkamat, mielőtt
kettőnk közé nyúltam, és becsúsztattam az ujjaimat az alá a szoknya
alá, amit imádtam utálni.
Amikor kitapintottam a bugyija selyemszélét, felnyögtem. A
tapintásából tudtam, hogy ezt én vettem neki. Tetszett a tudat, hogy
olyasmit visel, amit tőlem kapott, ráadásul egy olyan helyen, amit
kizárólag én láthatok.
– Egy csepp energiádat sem érdemli meg. Soha nem is érdemelte
– mondtam, miközben inkább fürgén, mint ügyesen oldalra húztam
M

a bugyiját.
y

– Mit csinálsz? – kérdezte, és a tekintete homályos volt a vágytól.

Bo

– Emlékeztetlek, hogy mit érdemelsz.

ok

Két ujjal behatoltam a nedves forróságba, és a számmal fojtottam

s

el a kiáltását. Már lüktetett körülöttem, majdnem elélvezett.

– Szeretnéd, hogy abbahagyjam? – Rekedtebb volt a hangom,
mint akartam, de nem lehettem kedves és gyengéd, amikor
keményebb voltam tőle, mint a beton.
– Ha abbahagyod, meg foglak ölni – nyögte.
– Ez az én csajom – mondtam, miközben a nyaka érzékeny bőrét
harapdáltam.
Az ujjaimmal kényeztettem, lassan kezdtem, aztán fokoztam a
tempót. Megszállott vággyal néztem a szemébe, és figyeltem, ahogy
az orgazmus, amit tőlem kap, leigázta. Viszont ennél többre volt
szükségem. Muszáj volt megízlelnem.
Nyöszörgött, amikor térdre ereszkedtem. Aztán mélyen
felnyögött, amikor a lábai közé tettem a számat.
 – Lovagold meg a kezemet, Naomi. Lovagolj, miközben a csúcsra
juttatlak. Emlékezz, ki vagy. Hogy mit érdemelsz.
Ez volt az utolsó utasítás, amit adtam, mert utána a nyelvemet
lefoglalta, hogy ingerlő köröket rajzoljon érzékeny csiklójára.
Mennyei íze volt, miközben az arcomhoz préselte magát.
A farkam lüktetett a sliccem mögött, és olyan erős vágy tört rám,
amit fel sem ismertem. Az enyém. Jogot akartam formálni rá, a
magamévá tenni, hogy a többi seggfej tudja, esélyük sincs nála.
– Knox – nyöszörögte, és éreztem, ahogy görcsösen megfeszült az
ujjaim körül. Kurvára gyönyörű volt.
– Ez az, bébi – motyogtam. – Érezz magadban.
Gyengéden harapdáltam, és a nyelvemmel kényeztettem duzzadt
csiklóját.
M

Hangosan felnyögött, én pedig éreztem, ahogy szétomlik az

y

ujjaim körül. Egy csoda volt. Műalkotás. Senki nem érdemelte meg
Bo

őt. Sem Warner. Sem én.

ok

De attól, hogy nem érdemlem meg, még nem fogom békén

s

hagyni.
A hullámok elcsitultak. A görcsös összerándulások ellágyultak, de
nekem még sajgott a farkam. Bele akartam hatolni, és a
merevedésemen érezni az orgazmusa visszhangjait.
Aztán talpra húzott, és az övemmel kezdett matatni. Az ajtóra
tenyereltem, ahogy áhítatosan kiszabadította az erekciómat, és
letérdelt előttem.
– Nem kell ezt csinálnod, Naomi. – A suttogásom tele volt nyers
vággyal.
– De akarom.
Résnyire nyitotta az ajkait. Meleg lélegzete a combomat
csiklandozta, amitől megrándult a farkam. Helyeslőn felnyögött, és
mielőtt mondhattam vagy tehettem volna valamit, a farkam eltűnt a
tökéletes rózsaszín ajkak között.
Mintha villám csapott volna belém.
Az utolsó értelmes gondolatom az volt, hogy a faszszopó Warnert
kizárólag az mentette meg élete verésétől, hogy Naomi a farkamra
tette a tökéletes száját.

M
y
Bo
ok
s
 36. FEJEZET

A BETÖRÉS

Knox

Nash ásított, és megdörzsölte az arcát. Az étkezőasztalánál ült

melegítőalsóban. Az általában simára borotvált arca most borostás
volt.
– Nézd, megmondtam. Semmire nem emlékszem a lövöldözésből.
Arra se, hogy félreálltam a kocsival.
M

Elmúlt éjjel kettő, és Lucian ragaszkodott hozzá, hogy

y
Bo

összedugjuk a fejünket.
ok

Megfordítottam a telefonomat, hogy lássam, Naomi üzent-e már.

s

Írnia kellett volna, miután hazaért. A mai este után nem örültem,
hogy egyedül kellett hazamennie. De Lucian ragaszkodott hozzá,
hogy beszéljünk Nashsel.
– Ez normális? Az emlékezetkiesés? – kérdeztem.
Nash megvonta ép vállát.
– Honnan a picsából kellene tudnom? Most lőttek le először.
Elhanyagoltnak tűnt, de a karikás szemének semmi köze nem volt
ahhoz, hogy hány óra volt.
Azonban Lucian csúcsformában volt. Egy újabb drága öltönyt
viselt. A nyakkendőjét és a zakóját ráakasztotta Nash kanapéjának
háttámlájára. Gyerekként is keveset és felszínesen aludt. Minden
ottalvós bulinkban ő aludt el utoljára, és ébredt fel elsőként. Soha
nem beszéltünk arról, hogy milyen démonok tartották ébren
esténként. Nem kellett.
– Szükségünk van a testkamera felvételére – jegyezte meg Lucian.
Előrehajolt, a térdére támasztotta a könyökét, kezében egy pohár
bourbont tartott.
Az öcsém már a fejét rázta.
– Baszd meg, Luce. Tudod, hogy nem adhatom oda. Bizonyíték
egy folyamatban lévő nyomozásban. Tudom, hogy nektek nem sokat
jelent a törvény…
– Ugyanazt akarjuk. Kideríteni, hogy ki a fasz döntött úgy, hogy
beléd ereszt két golyót, aztán hagy meghalni – szóltam közbe. – Ha a
helyedben lennék, nem mérgelődnék az extra segítség miatt. –
Megint megfordítottam a telefonomat.
Nem kaptam üzenetet.
M

– Mi a bajod? – kérdezte Nash a telefonom felé biccentve. – Liza J.

y

megint elpicsázott a közös szókirakóban?

Bo

– Naomi még nem ért haza.

ok

– Öt percre lakik a munkahelyétől – mutatott rá Nash.

s

Lucian rám nézett.

– Nem mesélted el neki?
– Mit?
– Naomi exe ma beállított a Honky Tonkba. Kezet emelt rá.
Megijesztette.
– Jézusom. Hova rejtettétek a holttestet?
Lucian ravaszul mosolygott.
– Ne akard tudni.
Nash megszorította az orrnyergét.
– Csak ne az enyém legyen a papírmunka.
– Nyugi – szólaltam meg. – Nem halt meg. De ha még egyszer
idetolja az átkozott pofáját a városba, nem ígérhetek semmit.
– Knox szemtanúk előtt engedte, hogy ő üssön először –
magyarázta Lucian.
– Mit csinált még a szemtanúk előtt? Eltörte a kibaszott nyakát?
– Csak az idióta orrát. Kikísértem a parkolóba, és segítettem
megértetni vele, hogy ha még egyszer Naomi közelébe megy, az
ügyvédem a személyes küldetésének fogja tekinteni, hogy csődbe
juttassa őt, a családját meg a családi vállalkozásukat is.
– Ráadásul Luce beleverte a pofáját a konyhaajtóba – tettem
hozzá vidáman, mert meg akartam dicsérni az elismerésre méltó
cselekedetét.
Az öcsém felemelte az érintetlen bourbont, amit Lucian letett elé,
és egy húzásra megitta.
– A francba. Utálom, ha kimaradok a buliból.
– Nem sokról maradtál le – mondtam neki.
M

– Mi a francot keresel itt? – kérdezte Nash rám nézve.

y

– Két idiótát bámulok.

Bo

– Mi a faszért bámulsz, amikor otthon kellene lenned vele? Biztos

ok

szét van csúszva a mai este miatt. Fél. Szégyelli magát. Aggódik,
s

hogy milyen hatással lesz ez a gyámságra. A tinás hülyeség után

erre már egyáltalán nem volt szüksége.
Nem tetszett, hogy az öcsém ilyen jól ismeri Naomit.
– Jól van. Megbeszéltük. Rögtön indulok hozzá, mihelyst sikerül
kihúznom a karót a seggedből, és átadod a kamerafelvételeket.
– Milyen tinás hülyeség? – kérdezte Lucian.
Nash épp a betörés részleteibe avatta be, amikor megszólalt a
telefonom. Majdnem katapultáltam a székemről, hogy felvegyem.
– A francba, már ideje volt, Százszorszép.
– Knox! – Attól, ahogy a nevemet mondta, felállt a szőr a
hátamon.
– Mi a baj? – kérdeztem, de már fogtam is a kocsikulcsot.
Nash és Lucian is felálltak.
 – Valaki itt járt. Betörtek. Kupi van. Egy örökkévalóság lesz, mire
rendet teszek.
– Kifelé a házból! – vicsorogtam.
Lucian belebújt a zakójába, és Nash is igyekezett felvenni egy
pólót. Odadobtam a cipőjét.
– Már nincsenek itt. Ellenőriztem – mondta Naomi.
– Erről még el fogunk beszélgetni – figyelmeztettem komoran. –
Szállj vissza a kibaszott kocsiba, zárd be a kurva ajtót, és menj
Lizához. Ne szállj ki a rohadt autóból, amíg apád ki nem megy érted.
– Knox, késő éjszaka van…
– Az se érdekel, ha apád épp béltükrözésen van. Azonnal szállj be
a kocsiba! Leteszem, de azt akarom, hogy hívd fel Nasht. Maradj
vele vonalban, amíg felhívom apádat.
M

– Knox…
y

– Ne vitatkozz velem, Naomi. Szállj be a rohadt kocsiba!

Bo

Hallottam, hogy az orra alatt motyog, aztán gyújtást ad.

ok

– Jó kislány. Hívd fel Nasht.

s

Kinyomtam, mielőtt mondhatott volna még valamit, és

megkerestem a telefonomban Lou számát.
– Kunyhó? – kérdezte Nash. Felvillant a telefonja. Naomi neve
volt a képernyőn.
– Igen.
– Én viszem Nasht – ajánlotta fel Lucian, miközben leakasztotta a
kulcsot az ajtó mellől.
– Nem vezetheted a járőrautót – vitatkozott Nash.
– Csak figyelj.
– Szia, Lou – kezdtem, amikor Naomi apja felvette a telefont. –
Van egy kis gond.

∞
VILLÁMGYORSAN megérkeztünk, mintha autóversenyen lettünk volna;
én vezettem a sort, és Lucian meg Nash követtek a villogó
knockemouti rendőrautóval.
A kezem megfeszült a kormányon, amikor láttam, hogy
mindenki, még a kutyák is kint vannak Liza verandáján. Mi a faszt
nem értettek abból, hogy maradjanak a kibaszott házban?
Naomi kunyhója előtt rátapostam a fékre. Lucian mellettem állt
meg.
Felé fordultam.
– Tegyél egy szívességet, és kísérj be mindenkit, hogy ne kint
várják, amíg valaki egyenként leszedi őket.
Lucian szó nélkül bólintott, és elindult a sötétben.
– Úton az erősítés – közölte Nash, ahogy felszaladtunk a veranda
M

lépcsőjén. A szúnyogháló félig leszakadt, és mögötte a bejárati ajtó

y

tárva-nyitva állt.
Bo

– Naomi azt mondta, senki nincs bent.

ok

– És ezt honnan tudja? – tette fel a kérdést Nash, és majdnem

s

olyan mérgesnek hangzott, amilyennek én éreztem magamat.

– Mert mielőtt felhívott, egy kenyérvágó késsel körbejárta a házat.
– Erről el fogsz beszélgetni vele, ugye?
– Szerinted?
– Gondoltam.
Be kellett ismernem, jó érzés volt, hogy visszakaptam az öcsémet.
– Baszki – mondtam, amikor beléptünk a házba.
A kupi enyhe kifejezés volt. A kanapé párnáit a padlóra
hajigálták. Az íróasztal fiókjait kihúzták, a tartalmát a földre
borították. A kabátszekrény nyitva volt, és az összes holmit
szétszórták a nappaliban.
A konyhaszekrényeket kibelezték. A hűtő ajtaja tárva-nyitva volt,
és az ételek felét a linóleumra dobták.
 – Valaki mérges volt és sietett – állapította meg Nash.
Elindultam felfelé a lépcsőn, és közben igyekeztem uralkodni a
haragomon. Egyetlen este leforgása alatt kétszer is zaklatták
Naomit, én pedig mindkét alkalommal le voltam maradva egy
lépéssel. Abszolút… tehetetlennek, haszontalannak éreztem
magamat. Mire vagyok jó, ha megvédeni sem tudom?
Az öcsém követett a lépcsőn, csak ő lassabban haladt.
Amikor észrevettem Waylay rózsaszín takaróját a folyosón,
bementem a szobájába. Itt még annál is rosszabb állapotok
uralkodtak, mint a földszinten. Az új ruháit kirángatták a
szekrényből meg a komódból. Az ágyneműt letépték az ágyról, a
matracot felborították, és a falnak döntötték. A képek, amik életem
nagy részében a falon lógtak, most a padlón hevertek. Néhány össze
M

is tört.
y

– Az ex vagy az iker? – töprengett hangosan Nash.

Bo

Naomi hálószobáját is felforgatták. Az ágyról lerángatták az

ok

ágyneműt, a gardróbszekrényt kiürítették. Ahogy a komódot is.

s

A kozmetikai termékek kupiban álltak a komód tetején, amit

biztosan nem Naomi hagyott úgy. A tükörre rúzzsal a RIBANC szót
firkálták.
Vöröset láttam, aminek semmi köze nem volt a rúzs
árnyalatához.
– Őrizd meg a hidegvéredet – tanácsolta Nash. – Az nem fog
segíteni, ha eldurran az agyad, és hisztériás rohamot kapsz.
Minden kis zugba benéztünk az emeleten, hogy ellenőrizzük,
biztosan üres a ház. Mire visszaértünk a földszintre, Nash sápadt
volt és izzadt. Két újabb járőrautó érkezett, a környező fákat kékre
és vörösre festették a villogó fények.
Kimentem a verandára, hogy friss levegőt szívjak, és magamba
fojtsam kitörni készülő haragomat.
 Aztán megláttam Naomit. A földúton állt a Honky Tonk-os
munkaruhájában, amire rávette a nagyapám egyik régi flanelingét.
Waylon a lábának támaszkodott, és vigyázott rá, ahogy csak egy
basset hound képes.
Észre sem vettem, hogy leszaladtam a lépcsőn. Csupán azt
éreztem, hogy valami hozzá vonz.
– Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan.
Megcsóváltam a fejemet, és szorosan átöleltem.
Ő kérdezte tőlem, hogy jól vagyok-e.
– Jól vagyok – hazudtam.
M
y
Bo
ok
s
 37. FEJEZET

BOROTVÁLÁS ÉS HAJVÁGÁS

Naomi

– Hova megyünk? – kérdeztem Knoxtól, ahogy Knockemout egyre

távolabb került a visszapillantó tükörben.
– Vásárolunk? – kérdezte Waylay reménykedve a hátsó ülésről.
Jól fogadta a hírt, hogy átmenetileg odaköltözünk Lizához. Persze
simán a szemébe hazudtam, és azt állítottam, hogy
M

kártevőprobléma akadt a kunyhóban, ezért kell néhány napig

y
Bo

megszállnunk Lizánál.
ok

Waylay örült, hogy tovább tart az ottalvós buli.

s

Azonban a szüleim szenvedtek. Nem amiatt, hogy mindenki egy

fedél alatt lakott. Azt szinte kirobbanó örömmel fogadták. Azonban
Knox ragaszkodott hozzá, hogy eláruljam nekik az igazat. A teljes
igazságot, azzal kezdve, hogy miért szöktem el Warner elől.
Míg anya egy erősen megfogalmazott üzenetet küldött Warner
anyjának hajnali négykor a Facebookon, Knoxnak le kellett fognia
az apámat, nehogy Warner keresésére induljon.
Végül apa lehiggadt, miután Lucian biztosította, hogy Knox nem
csupán felmosta a padlót Warnerrel, de az orrát is betörte.
Az igazság fájt, ahogy arra számítottam is, ezért nem osztottam
meg velük korábban. Viszont a szüleim bírták a nyomást.
Majdnem hajnali ötig beszélgettünk anya feszültséglevezető
palacsintái fölött, majd ágyba zuhantunk Knoxszal a gyerekkori
szobájában. Biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni aludni, de
ahogy nehéz karjával magához láncolt, álomtalan alvásba
merültem, és fel sem keltem tíz óráig.
Egyedül ébredtem, mert Knox a városba ment Waylay-ért, hogy
elhozza a buliból.
Kitelepedtem egy hatalmas bödön kávéval a verandára, és
vártam, hogy visszaérjenek, miközben azon gondolkodtam, hogy a
férfi folyamatosan átlépte az egyezségünk határait. Amikor
hazaértek, és Knox rátette a kezét Waylay szőke fejére, összekócolta
a haját, majd kedvesen meglökte, akkor döbbentem rá, mennyire
elmosódtak a határok a szívemben. Bajba kerültem. És ennek
semmi köze nem volt a betöréshez, a bűnöző ikertestvéremhez vagy
az exvőlegényemhez.
M

Kezdtem beleszeretni a vikingbe, pedig megesküdtem, hogy nem

y

fogok gyengéd érzelmeket táplálni iránta. Azonban Knox ezt

Bo

ellehetetlenítette. Elkerülhetetlenné tette.

ok

Sajnos abban a pillanatban érkezett a szociális munkás az

s

otthonlátogatásra, amiről teljesen elfeledkeztem. Nem csak

képzeltem a meglepetést Mrs. Suarez arcán, amikor megpróbáltam
beterelni Waylay-t Liza házába, miközben ügyetlenül kerestem
valami kifogást, hogy miért nem készültünk fel a látogatására.
Szerencsére Knox ismét helytállt, és beparancsolta Waylay-t a
konyhába, hogy készítsen nekünk kávét az útra. Amikor
hallótávolságon kívülre került, ő magyarázta el a helyzetet Mrs.
Suareznek.
Nem volt jó érzésem azzal kapcsolatban, hogy mit jelenthet ez a
meghallgatásra nézve.
– Nem vásárolni megyünk – mondta Knox Waylay-nek, miközben
rákanyarodott az autópályára.
– Mi az a sok cucc hátul? – faggatózott Waylay.
 Bár idegesített, hogy mit gondolhatott rólam a szociális munkás a
többszöri betörés miatt, én is kíváncsi voltam. Mielőtt Knox bezárta
a kocsi platóját, egy hatalmas kupac bevásárlószatyrot láttunk hátul.
– Felszerelés – válaszolta rejtélyesen.
Megcsörrent a telefonja, és Jeremiah nevét láttam a képernyőn.
– Mondd – szólt bele köszönés nélkül Knox.
Nem a szavak embere volt.
– Kábé negyvenöt perc múlva ott leszünk – mondta a telefonba. –
Igen. Ott találkozunk.
Mint kiderült, az „ott” egy hajléktalanszálló volt a főváros,
Washington peremkerületében.
Egy új építésű téglaépület állt a kerítéssel körbevett területen.
Knox behajtott a kocsival a kapun, és a bejáratnál parkoltunk le,
M

ahol Jeremiah várt minket egy ponyva alatt.

y

– Megérkezett az erősítés – mondta Jeremiah vigyorogva, amikor

Bo

kiszálltunk. – Menő frizura, Way!

ok

Waylay büszkén megérintette a kis francia fonatot, amely

s

koronaként díszítette a fejét.

– Köszi.
A Jeremiah mellett álló nő alacsony, köpcös, és nagyon, nagyon
bátor volt, mert egyenesen Knoxhoz masírozott, és szorosan
átölelte.
– Itt a második kedvenc borbélyom – mondta.
Knox viszonozta az ölelést.
– Hogyan veszítettem el az első helyet?
A nő hátrahajolt, és csibészesen elmosolyodott.
– Jer hozott nekem kétszáz guriga vécépapírt.
– Majd kiderül, mi lesz a véleményed, amikor meglátod, hogy én
mit hoztam – jegyezte meg.
– Úgy látom, hoztál két új önkéntest – mondta.
 – Shirley, bemutatom Naomit és Waylay-t – kezdte Knox. – Shirley
a hét számjegyű fizetését hagyta ott, hogy ezt a szállót vezesse.
– Kinek kell a tárgyalóterem meg a sarokiroda, amikor azzal is
töltheted a napjaidat, hogy jótékonykodj? – jegyezte meg Shirley,
miközben kezet fogott először velem, majd Waylay-jel.
– Örülök, hogy megismerhetlek – üdvözöltem.
– Szintúgy. Főleg, ha van két dolgos kezetek, és nem bánjátok, ha
fel kell tölteni a polcokat, meg dobozokat pakolgatni.
– Készen állunk – válaszoltam, miközben Waylay-be könyököltem,
aki egy kicsit elkomorodott.
– Vidd őket oda, ahova akarod – jelentette ki Knox. – Én
felkészülök, és kezdhetjük.
Waylay-jel követtük Shirley-t az épületbe.
M

– Inkább vásárolnék – suttogta Waylay.

y

– Talán utána bemehetünk egy plázába – mondtam, miközben

Bo

megszorítottam a vállát.
ok

Egy dologban biztos voltam… Knox Morgan tele van

s

meglepetésekkel.
∞
– HÁT, EGÉSZ MENŐ, amit csinálnak – jegyezte meg Waylay, miközben a
magas ablakokon keresztül néztük, ahogy Knox és Jeremiah a
sebtében összerakott kültéri szalonjukban tüsténkednek.
Míg mi két órán keresztül rendezgettük a többi önkéntessel az
étel- és ruhaadományokat, Knox és Jeremiah a szálló lakóinak
végtelen sorát szolgálta ki a járdán a ponyva alatt.
Gyönyörű őszi nap volt, a hangulat pedig egészen ünnepi.
A dolgozók, az önkéntesek és a lakók egyfajta nagy, zabolátlan
családot alkottak, ami által a nyomasztó hajléktalanság leküzdhető
kihívásnak érződött, nem pedig stigmának.
Knox és Jeremiah együttes erővel csináltak az elhanyagolt,
rakoncátlan, kócos hajakból elegáns, stílusos frizurákat. És
rájöttem, hogy ezzel azt is megváltoztatták, ahogyan a klienseik
látták magukat.
Jeremiah épp kézi borotvával igazította egy kisfiú sötét haját, aki
folyamatosan kuncogott. A Knox székében ülő férfinak hosszú,
durva szakálla és vékony szálú ősz haja volt. Napbarnított arcát
mély ráncok barázdálták, és előregörnyedt a válla. Tiszta
melegítőalsót és hosszú ujjú pólót viselt, mindkettő pár számmal
nagyobb volt rá a kelleténél.
A szemét behunyta, és leplezetlen öröm ült ki az arcára,
miközben Knox az arcára terített egy meleg törölközőt, és
előkészítette a felszerelését a borotváláshoz.
– Igen. Elég menő – értettem egyet, megsimogatva Waylay haját.
M

– Évek óta minden hónapban eljönnek hozzánk – árulta el

y

Shirley, amikor megjelent mellettem. – A lakóink élvezik, hogy

Bo

kétszáz dolláros hajuk lehet, és utána egyértelműen máshogy

ok

tekintenek rájuk az emberek. Eszméletlenül szerencsésnek tartjuk

s

magunkat, amiért felkeltettük Knox Morgan figyelmét az itteni

munkánkkal.
Eltöprengtem, vajon ezen az épületen is szerepel-e a neve. Ha
igen, vajon ez kevésbé zavarja, mint a rendőrség?
Néztem, ahogy színpadiasan leveszi a törölközőt, mosolyt csalva a
székében ülő férfi arcára.

∞
– HOZTAM EGY KÁVÉT.
Egy nagy elviteles pohár jelent meg a szemem előtt, miközben
felálltam az asztaltól, ahol épp pólókat hajtogattam.
Knox állt előttem egy második, kisebb pohárral a kezében, és úgy
nézett rám, hogy attól bukfencet vetett a szívem a mellkasomban.
 A férfi ma legalább húsz embernek lett a hőse – engem nem
számítva –, és most kiszaladt, hogy hozzon nekem kávét.
Kellemes melegséggel töltött el, és levett vele a lábamról.
– Köszönöm – szólaltam meg könnybe lábadt szemmel.
– Mi a baj, Százszorszép?
Persze hogy észrevette, amikor majdnem elsírtam magam a kávé
miatt. Mert ő mindent lát.
– Bébi, mi történt? Megbántott valaki? – Mérgesen nézett ki az
ablakon, mintha a felelőst keresné.
– Nem! – biztosítottam. – Csak… ez… csodálatos, Knox. Ugye,
tudod?
– Ez hajvágás, Naomi – felelte szárazon.
Megráztam a fejemet. Nőként nagyon is tudtam, hogy egy
M

hajvágás nem pusztán egy hajvágást jelent.

y

– Nem. Annál több. Te megváltoztatod azt, ahogyan a világ látja

Bo

ezeket az embereket. Meg azt is, ahogyan önmagukra tekintenek.

ok

– Fogd be – mordult fel. De mosolyra görbült a szája sarka, aztán

s

kivette a kávét a kezemből, és letette az asztalra a pólók mellé,

mielőtt átölelt.
– Te fogd be – vágtam rá, ahogy a vállára tettem a kezemet.
– Hol van Way? – kérdezte, miközben körülnézett.
A francba.
Visszatért az az idióta melegség, és azzal fenyegetett, hogy kitör a
mellkasomból. Ez a pasi azzal töltötte a napját, hogy hajléktalan
férfiaknak és nőknek vágta a haját. Aztán kávét vett nekem, és most
Waylay-t keresi, hogy meggyőződjön róla, biztonságban van. Őt is
éppúgy védelmezi, mint engem.
Teljesen levett a lábamról.
– Shirley-vel van – válaszoltam a játszótérre mutatva, ahol Waylay
egy kislányt lökött a hintán, míg Shirley valami játékot vezetett.
 Waylay észrevette, hogy figyeljük, ezért integetett.
Visszaintettem, mire a mellkasomat megszálló melegség tovább
fokozódott.
Ki kell jutnom innen. Távol az erős karoktól, hogy emlékeztessem
magam, miért nem működne a kapcsolatunk. Hogy miért nem
vagyunk igazából együtt.
Mert Knox nem akarja. Mert amikor arra kerül a sor, soha senki
nem választ engem.
A gonosz kis hang nyert, és kipukkasztotta reményteli
buborékomat.
Knox megfeszült, és erősebben szorított.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Találtál magadnak egy lányt, Knox? – tette fel a kérdést egy
M

erőtlen hang.
y

Megfordultam az ölelésében, és azzal a férfival találtam szemben

Bo

magamat, aki korábban Knox székében ült. Most nem tűnt elveszett
ok

léleknek, éveket fiatalodott. Vonzó, idősebb férfinak látszott, akinek

s

rövidre vágott haja gondosan ki volt fésülve arcából. Ősz szakálla

rendezetten simult szögletes állkapcsára.
Knox karja megfeszült körülöttem, és mellkasához szorított.
– Igazából kettőt – mondta mosolyogva, és oda mutatott, ahol
Waylay kuncogott valamin, amit egy korabeli fiú mondott.
– Szép – jegyezte meg a férfi. – Mint az anyukája.
Kijavíthattam volna. De mivel Waylay anyja az egypetéjű
ikertestvérem, eldöntöttem, hogy elfogadom a bókot.
– Köszönöm – mondtam.
– Nem mutatsz be minket egymásnak? – kérdezte a férfi Knoxtól,
miközben megvakarta a karját. Volt valami bizonytalanság a
mozdulataiban.
Néhány szívdobbanásnyi kínos csend telepedett ránk, amit úgy
éreztem, muszáj megtörnöm.
– Naomi vagyok – mutatkoztam be, és kinyújtottam a kezemet a
férfi felé.
– Naomi – ismételte meg. – Én…
– Ő Duke – szakította félbe Knox.
Duke bólintott, és egy pillanatra a lábára szegezte a tekintetét.
– Örülök, hogy megismerhettelek, Duke – mondtam, még mindig
a kezemet nyújtva felé.
– Enyém a megtiszteltetés – válaszolta végül. Megszorította a
kezemet, a tenyere érdes és meleg volt, szeme pedig döbbenetesen
szürke.
– Vigyázz rájuk nagyon, Knox – mondta.
Knox motyogott valamit válaszul, aztán hátrahúzott, hogy
M

elengedjem Duke-ot. A férfi elindult a nagy konyha felé.

y

– Indulunk – jelentette be Knox. – Szólj Way-nek.

Bo

Valami baja volt. Helyes. Így legalább nem fogok fülig

ok

beleszeretni.
s

Szótlanul felemeltem a kávét, amit hozott, és elindultam Waylay

felé.
Sikerült elcsábítanom a játszótérről, és megértetnem vele, hogy
ideje hazamenni. Amíg elköszöntünk, észrevettem, hogy Knox a
kocsi mellett beszélget Duke-kal.
Egy alaposan megpakolt hátizsákot adott neki. Úgy tűnt, intenzív
az eszmecseréjük. Duke folyamatosan bólogatott, miközben a lábát
bámulta, és szórakozottan vakarta a karját.
Csak akkor emelte fel a tekintetét, amikor Knox a kezébe nyomott
egy fehér borítékot, és mondott neki valamit.
– Kivel beszélget Knox? – kérdezte Waylay.
– Egy Duke nevű férfival. Az ő haját is levágta.
– Jól van?
Nem tudtam, hogy Knoxra vagy Duke-ra gondolt-e.
– Fogalmam sincs, édesem.

M
y
Bo
ok
s
 38. FEJEZET

R.E.N.D.B.E.N.

Knox

Már így is millióféleképpen elbasztam, és folyamatosan tovább

rontottam a helyzeten. Pedig tudtam, mit kell tennem.
– Knox! – nyögte Naomi egy párnába fojtva a hangját. Ezúttal nem
frusztráltan sikoltott. Igyekezett mindent megtenni, hogy csendben
maradjon, miközben megdugtam a nagymamám házában. A
M

szobában, ahol felnőttem.

y
Bo

Négykézláb volt előttem.

ok

Azt hittem, könnyebb lesz, ha nem látom a szemét. Ha nem kell

s

végignéznem, ahogy elhomályosul a tekintete, amikor még egyszer,

utoljára a csúcsra juttatom.
Kibaszottul nagyot tévedtem.
Erősebben szorítottam a tarkóját, és abbahagytam a döfködést.
Kellett hozzá önuralom. De megérte, hogy egy helyben tartottam, és
tövig merültem benne.
Megborzongott körülöttem, amikor megcsókoltam a lapockáját. A
nyelvemmel megízleltem a bőrét. Be akartam lélegezni. Minden
másodpercet az emlékezetembe szerettem volna vésni.
Túl mélyre kerültem. Fuldokoltam. Sikerült elcsábítania, én meg
ostoba balfaszként hagytam neki. Mindent elfelejtettem, amit
megtanultam, minden ígéretet, amit valaha tettem, minden indokot,
amiért nem tehettem ezt.
 Sötét fellegként lebegett fölöttem annak a lehetősége, hogy már
elkéstem.
– Knox! – A kiáltása megtört, és éreztem, ahogy összerándult a
lüktető farkam körül. Válaszul felgyorsult a szívverésem.
Megsimogattam a hátát, áhítattal érintve meg selymes, meleg
bőrét.
Naomi felemelte arcát a párnából, és rám nézett a válla fölött. A
haja csupa kóc volt, az ajka duzzadt, szemhéja elnehezült.
Másodpercekre volt attól, hogy a csúcsra jusson. Hogy
megajándékozzon ezzel a csodával. Megfeszültek a golyóim, és az
ajkamba haraptam.
Szükségem volt erre. Muszáj volt megadnom neki. Utoljára.
Felhúztam, hogy mindketten térdeljünk. A háta a mellkasomhoz
M

simult.
y

A feje fölé emelte a karját, és hátranyúlt, hogy megfogja a

Bo

nyakamat, a vállamat.
ok

– Kérlek, Knox! Kérlek – könyörgött.

s

Nem volt szükségem több bátorításra. Egyik kezemmel a mellébe

markoltam, míg a másikat a lábai közé csúsztattam oda, ahol még
össze voltunk kapcsolódva.
Egy tapogatózó lökés után a feje a vállamra hanyatlott.
Szinte teljesen kicsúsztam belőle, mielőtt ismét elmerültem a
testében.
Elélvezett. Az izmai összerándultak körülöttem, megszorították a
farkamat, miközben a csiklóját kényeztettem, hogy a szakadékba
lökjem.
Aztán követtem. Leugrottam mögötte a szikláról, és engedtem,
hogy az orgazmusa kifacsarja belőlem a sajátomat. Nagyot
élveztem. Kurva jó érzés volt elmenni benne.
Naomi háta ívbe feszült, és elfogadta, amit tőlem kapott. Sőt,
élvezte.
Kibaszottul tetszett.
Kurvára szerettem őt.
Csak akkor jutott eszembe, milyen rohadt helytelen az egész,
amikor kiürültem, de tovább mozogtam benne, hajszolva az
élvezeteket. Mekkora szemétláda voltam, hogy ezt csináltam vele,
amikor pontosan tudtam, mi következik.
De nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.
Ahogy azt sem bírtam ki, hogy ne rogyjak vele a matracra, és ne
szorítsam erősen magamhoz.
Még a testében voltam, amikor elkezdtem tervezni, hogyan fogok
véget vetni ennek az egésznek.

∞
M

EGY ÓRÁVAL KÉSŐBB Naomi mélyen aludt, amikor felkeltem az ágyból.

y
Bo

Inni akartam. Valami erőset, hogy mindent elfeledtessen velem,

és ne akarjak többé törődni vele. Vágytam a tompultságra, de
ok
s

figyelmen kívül hagytam az érzést, és inkább egy pohár vizet

töltöttem magamnak.
– Valaki kiszáradt.
Annyira kavarogtak a gondolataim, hogy megijesztett a saját
nagymamám.
– Jézusom, Liza J.! Miért settenkedsz?
Felkapcsolta a villanyt, és a szemüvege mögül tanulmányozott
engem.
– Hosszú ideje nem csempésztél be lányt az itteni ágyadba –
jegyezte meg. Kockás pizsamaalsót és hozzá illő rövid ujjú pólót
viselt. Úgy nézett ki, mint egy nyaraló favágó.
– Soha nem csempésztem be lányt az otthonodba – hazudtam.
– Hazugság. Vagy Callie Edwards az erkélyt ellenőrizte éjjel
egykor, amikor végzősök voltatok a középiskolában?
El is felejtettem Callie-t. Meg a többieket is. Mintha az agyamban
már csak egyetlen nőnek lett volna hely. Ez volt a probléma.
– Nem bánom, hogy együtt látlak titeket – mondta, félretolva az
útból, hogy töltsön magának egy pohár vizet.
– Kivel látsz együtt?
Liza a tekintetével üzente, hogy ne kábítsam.
– Naomival. Waylay-jel. Boldognak tűnsz.
Nem voltam az. Egyáltalán nem voltam boldog. Egy lépésre
kerültem attól, hogy elinduljak a lejtőn, és soha ne térjek vissza
onnan. Egy olyan lejtőn, amely mindent elpusztítana, amit
felépítettem.
– Nem komoly – mondtam védekezve.
M

– Láttam az arcodat, amikor tegnap este idejöttél. Amikor

y

megtudtad, hogy az asszonyod bajban van.

Bo

– Nem az asszonyom – erősködtem, szándékosan figyelmen kívül

ok

hagyva a mondanivalója többi részét.

s

– Ha nem a tiéd, előbb-utóbb valaki lecsapja a kezedről. Egy olyan

szép lányt, mint ő? Ráadásul figyelmes. Kedves. Vicces. Előbb-utóbb
találkozni fog valakivel, akinek magasabb az IQ-ja a tiednél.
– Jó.
Találni fog mást. Megérdemli, hogy találjon valakit. Valakit
messze innen, ahol nem kell belefutnom a boltban, vagy nem kell
látnom a kocsmában és az utcán. Naomi Witt homályos emlékképpé
fog szelídülni.
Csakhogy tudtam, ez nem igaz. Naomi emléke nem fog
elhomályosulni. Horogra akadtam, bekaptam a csalit. Nem lesz
olyan nap életem hátralévő részében, amikor nem fog eszembe
jutni. Amikor nem fogom tucatszor kimondani a nevét a fejemben,
hogy emlékeztessem magam, egyszer az enyém volt.
 Megittam a vizet, és próbáltam leküzdeni a csomót a torkomban.
– Az öcséd úgy néz rá, mint egy ünnepi vacsorára – jegyezte meg
Liza gonoszan. – Talán ő elég okos lenne, hogy tudja, mennyire
szerencsés.
Félrenyeltem a vizet. Fuldokolva köhögtem.
Miközben levegőért kapkodtam, gondolatban lejátszottam az
egészet. Naomi és Waylay velem szemben ülnek a hálaadás napi
asztalnál. Nash megfogja Naomi tarkóját. Rámosolyog, tudva, mi vár
rájuk, miután mindenki hazament.
Láttam, ahogy Naomi fölötte mozog a sötétben, ahogy résnyire
nyílnak édes ajkai. Haja a szemébe hull, miközben az öcsém nevét
sóhajtja. Nash.
Valaki más fogja hallani a nevét a szájából. Valaki más fogja a
M

világ legszerencsésebb fickójának érezni magát. Valaki más fog

y

kávét vinni neki a délután közepén, és más fogja látni, ahogy

Bo

felcsillan mogyoróbarna szeme.

ok

Valaki más fogja elvinni vásárolni Waylay-jel az iskolakezdés

s

előtt.
És ez a valaki akár az öcsém is lehet.
– Jól vagy? – kérdezte Liza, visszarángatva a jelenbe.
– Jól vagyok – hazudtam.
– Tudod, mit jelent legtöbbször a jól vagyok? Hogy szarul.
Bizonytalanul. Neurotikusan. Érzelgősen – motyogta Liza. –
Kapcsold le a lámpát, miután végeztél. Az áram nem fán terem.
Lekapcsoltam a villanyt, és a sötét konyhában álldogáltam.
Gyűlöltem magamat.

∞
MINTHA ÜVEGSZILÁNKOK lettek volna a gyomromban.
Ilyen érzés volt, amikor kinyitottam a Dino’s ajtaját Naomi előtt.
Megint strandruhát viselt, de a bokát verdeső, lenge változat helyett
ennek hosszú ujja volt. Ráadásul, mivel mellette öltöztem fel ezen a
reggelen, azt is tudtam, hogy az egyik tőlem kapott bugyit viselte.
Majdnem összecsuklott a térdem a ténytől, hogy utoljára volt
jogom nézni öltözés közben.
Ahogy utoljára reggeliztem együtt az egész kibaszott családjával
is.
Egy nagy, boldog család gyűlt össze az asztal körül. Még az irodai
munkára kényszerült Nash is csatlakozott a bulihoz. Sőt, Stef is
bejelentkezett FaceTime-on Párizsból, hogy megvizsgálja a bacont,
amit Naomi készített.
Amanda örült, hogy mindenki jelen volt, és állati puccos
reggelivel készült. Lou, aki az érkezésük óta szinte folyamatosan
M

gyűlölt, most úgy viselkedett, mintha én is családtag lettem volna,

y

akárcsak Stef.
Bo

Úgy sejtettem, hogy nemsokára meg fogja gondolni magát.

ok

Ez a nagy, boldog család nem volt igazi, és minél hamarabb

s

befejezzük a színlelést, annál jobb.

Kikísértem Waylay-t a buszmegállóba, miközben Naomi
készülődött. Nem voltam képes felügyelet nélkül hagyni őket,
amikor megvolt a lehetősége annak, hogy még a városban
tartózkodik a személy, aki betört hozzájuk, és talán további gonosz
tervei is voltak.
Emiatt még nagyobb gondot jelentett, amit tenni készültem.
Amikor Naomi elindult egy asztalhoz az ablak közelében,
eltérítettem, és egy hátsó bokszhoz kísértem. Nyilvános, ugyanakkor
félreeső hely kellett.
– Írtam egy listát Nashnek – mondta, miközben elővett egy papírt
a táskájából, és kisimította az asztalon. Fogalma sem volt arról, mire
készülök.
 Az öcsém neve kibillentett az egyensúlyomból.
– Milyen listát? – kérdeztem.
– Felírtam a dátumokat, amikor Tina betörhetett a kunyhóba, és
minden gyanús személyt feljegyeztem, aki eszembe jutott. Nem sok,
és fogalmam sincs, ez hogyan segíthetne. De azt mondta, jó lehet, ha
legalább leszűkítem a korábbi betörések időpontjait – válaszolta
felemelve az étlapot.
– Odaadom neki – mondtam. Valami erős piára vágytam.
– Minden rendben? – kérdezte, ahogy oldalra döntött fejjel
tanulmányozott. – Fáradtnak tűnsz.
– Százszorszép, beszélnünk kell. – Fojtogattak a szavak.
Kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben. Minden rossz volt.
– Mégis mióta szereted összefűzni a szavaidat? – piszkált.
M

Megbízott bennem. Ettől rohadt szarul éreztem magamat. Azt

y

hitte, csak elhozta ebédelni a pasija. De figyelmeztettem, nem?

Bo

Megmondtam, hogy ne engedje túl közel magát hozzám.

ok

– A dolgok… bonyolódnak – kezdtem.

s

– Nézd, tudom, hogy aggódsz a betörés miatt – mondta Naomi. –

De, szerintem, miután beüzemelik az új biztonsági rendszert, meg
fogunk könnyebbülni. Warner hazament, szóval ha ő kapott
hisztériás rohamot sértettségében, túl messze van ahhoz, hogy
megismételje. És ha Tina volt, megvan rá az esély, hogy megtalálta,
amit keresett, vagy rájött, hogy nincs nálam. Nem kell aggódnod
értem és Way-ért.
Nem válaszoltam. Nem tudtam. Muszáj volt kinyögnöm, amit
akartam.
Naomi kinyújtotta a kezét, és megszorította a csuklómat.
– Amúgy szeretném, ha tudnád, mennyire hálás vagyok azért,
hogy itt vagy. Meg a segítségedért. Ettől úgy érzem, nem vagyok
egyedül. Mintha életemben először nem kellene minden kis
apróságért teljesen egyedül vállalnom a felelősséget. Köszönöm
neked, Knox.
Becsuktam a szememet, és koncentráltam, nehogy elhányjam
magamat.
– Nézd. Ahogy az előbb mondtam… – A fogamat csikorgattam,
hogy kipréseljem magamból a szavakat. – A dolgok bonyolódnak, és
ez részben az én hibám.
Naomi összeráncolt homlokkal nézett rám.
– Jól vagy? Fáradtnak tűnsz.
Kibaszott fáradt voltam. És gyűlöltem magamat.
– Jól vagyok – erősködtem. – De azt hiszem, ideje továbblépni.
Találtál magadnak egy lányt? A szavak visszhangzottak a
fejemben.
M

Naomi keze megdermedt a karomon.

y

– Továbblépni?
Bo

– Jól éreztem magam. Remélem, te is. De be kell fejeznünk ezt az

ok

egészet, mielőtt az egyikünk elkezd túlságosan kötődni.

s

Pislogás nélkül, döbbenten meredt rám mogyoróbarna szemével.

Bassza meg.
– Úgy érted, én – jegyezte meg a suttogásnál alig hangosabban.
– Úgy értem, hogy amit csinálunk… – Halálra rémít. – Ez a dolog
kettőnk között a végére ért. – Mert nem bízom magamban melletted,
gondoltam.
– Egy nyilvános helyre hoztál szakítani? Hihetetlen.
Elvette rólam a kezét, és tudtam, hogy soha többet nem fogom
magamon érezni. Fogalmam sincs, mi tört volna gyorsabban össze,
ez, vagy az, hogy mi történhet, ha most nem vetek véget a
kapcsolatunknak.
– Nézd, Naomi, mindketten tudtuk, mire vállalkozunk, amikor
belekezdtünk. Azt hiszem, muszáj visszalépnünk, mielőtt az
egyikünk elkezd érzelmeket táplálni.
– Mekkora idióta vagyok – suttogta, ahogy a halántékára
szorította a kezét.
– Tudom, hogy a jövő hónapban lesz a meghallgatásod, ezért
hajlandó vagyok tovább színlelni a kapcsolatunkat, ha szerinted ez
segít a bíróságon. És továbbra is szemmel foglak tartani titeket
Waylay-jel, amíg ki nem derül, ki tört be az otthonotokba.
– Milyen nagylelkű vagy – jegyezte meg hidegen.
A haragot tudtam kezelni. Abban bőven volt gyakorlatom. A
könnyek, a szenvedés, a fájdalom volt az, amivel nem tudtam mit
kezdeni.
– Már az elején megmondtam, hogy nem kötődöm. –
Figyelmeztettem. Próbáltam helyesen cselekedni. Mégis úgy nézett
M

rám, mintha szándékosan ártottam volna neki.

y

Aztán hirtelen megváltozott a tekintete. Nem volt már kedves az

Bo

arca, és elpárolgott a tűz a szeméből.

ok

– Megértem – mondta. – Sok vagyok. Waylay sok. Az egész helyzet

s

sok. Még a legjobb napomon is túl sok vagyok, mégsem elég. –

Keserű volt a nevetése.
– Ne, Százszorszép – csúszott ki a számon.
Lassan mély levegőt vett, aztán erőltetetten rám mosolygott, ami
olyan érzés volt, mintha szíven szúrt volna.
– Azt hiszem, ez volt az utolsó, hogy megmondhattad, mit
csináljak, vagy amikor Százszorszépnek neveztél.
Elkezdett bennem gyűlni valami érzés, aminek semmi köze nem
volt a megkönnyebbüléshez, amire számítottam. Inkább őrjítő
pániknak tűnt.
– Ne viselkedj így.
Kicsúszott a bokszból, és felállt.
– Nem kellett volna így csinálnod. Nyilvános helyen, hogy ne
rendezzek jelenetet. Nagylány vagyok, Knox. És egy napon majd
találok egy olyan férfit, akinek tetszik ez az öntelt, nyivákoló púp a
hátán. Valakit, aki elfogadja a zűrös életemet, és mellettem marad a
nehéz időkben is. Nyilvánvaló, hogy nem te vagy az. Legalább már
az elején megmondtad.
Én is felálltam, és úgy éreztem, hogy kicsúszott a kezemből a
helyzet irányítása.
– Ezt nem mondtam.
– Pedig ezek a te szavaid, és igazad van. Oda kellett volna
figyelnem, amikor először mondtad.
Fogta a táskáját, és elvette előlem a papírt az asztalról.
– Köszönöm, hogy felajánlottad a további színlelést, de azt
hiszem, inkább kihagyom. – Nem nézett a szemembe.
M

– Semminek nem kell változnia, Naomi. Továbbra is dolgozhatsz a

y

kocsmában. Lizával van egy egyezségetek. Minden maradhat a

Bo

régiben.
ok

– Mennem kell – indult el az ajtó felé.

s

Megragadtam a karját, és magamhoz húztam. Olyan

természetesnek tűnt, ráadásul így kényszeríthettem, hogy rám
nézzen. Átmenetileg feloldódott a csomó a gyomromban, amikor
találkozott a tekintetünk.
– Tessék – szólaltam meg, miközben kivettem egy borítékot a
hátsó zsebemből, és odaadtam neki.
– Mi ez? Egy lista, hogy miért nem vagyok elég jó?
– Pénz – válaszoltam.
Hátralépett, mintha azt mondtam volna, hogy a boríték tele van
pókkal.
– Vedd el. Segíteni fog nektek Way-jel.
A mellkasomhoz vágta a borítékot.
– Nem kell a pénzed. Már semmit nem akarok tőled. Különösen a
pénzedet nem.
Ezzel megpróbálta kiszabadítani magát a szorításomból.
Ösztönösen erősebben fogtam.
– Vedd. Le. Rólam. A. Kezedet. Knox – mondta halkan Naomi.
Már nem tűz táncolt a szemében. Hanem jég.
– Naomi, nem kell így lennie.
– Viszlát, Knox.
Kiszabadult a szorításomból, én meg úgy bámultam utána, mint
egy idióta.
M
y
Bo
ok
s
 39. FEJEZET

SZAKÍTÁS, ÖSSZEOMLÁS ÉS ÁTTÖRÉS

Naomi

Túl bonyolult. Túl sok. Túl nyivákoló. Nem éri meg.

Összevissza kavarogtak a gondolatok a fejemben, miközben a
járdán lépkedtem; Knockemout elmosódott körülöttem a
könnyeimtől.
Itt alakítottam ki az életemet. Egy fantáziát építettem a fejemben.
M

Azt hittem, hogy a délutáni kávék és az elsuttogott mocskos, mégis

y
Bo

szexi megjegyzések valami egészen mást jelentettek. Nem akart

ok

engem. Soha nem kellettem neki.

s

Ami rosszabb, Waylay-t sem akarta. Fogtam a fiatal,

befolyásolható unokahúgomat, és belerángattam a kapcsolatomba
egy olyan férfival, aki soha nem tervezett hosszú távon mellette
maradni.
Láttam a tekintetében a szánalmat. Sajnált. Szegény, ostoba
Naomi, amiért belezúgott a rosszfiúba, aki soha nem ígért neki
semmit.
És a pénz. Hogy merészelte azt hinni, hogy összetörheti a
szívemet, és utána előveheti a pénzt, mintha egy prostituált lettem
volna… mintha ezzel mindent helyrehozhatna. Ezzel csak még
jobban megalázott.
Úgy terveztem, hogy visszamegyek Lizához, azt hazudom, hogy
fáj a fejem, és az egész napot ágyban töltöm. Utána pedig érett egy
beszélgetés magammal, hogy miért választok mindig rossz pasit.
Újra meg újra.
És miután befejeztem a kioktatásomat, gondoskodom róla, hogy
Waylay soha ne kerülhessen ilyen helyzetbe.
Ó, istenem. A világ legkisebb kisvárosában élek. Találkozni fogok
Knoxszal. Mindenhol. A kávézóban. A munkahelyemen. Ez az ő
városa. Nem az enyém.
Ide tartozom egyáltalán?
– Szia, Naomi! – kiáltotta Bud Nickelbee, ahogy kijött a boltból. –
Csak szólni akartam, hogy reggel elmentem megcsinálni a bejárati
ajtódat.
Megtorpantam.
– Tényleg?
M

Biccentett.
y

– Hallottam, hogy bajba kerültél, és nem akartam, hogy a javítás

Bo

miatt aggódj.
ok

Szorosan megöleltem.
s

– Fogalmad sincs, milyen sokat jelent ez nekem. Köszönöm, Bud.

Vállat vont, és zavartan megveregette a hátamat.
– Gondoltam, így is épp elég bajod van, rád fér a pihenés.
– Olyan jó ember vagy, Bud!
– Ooooooké – mondta. – Minden rendben? Szeretnéd, hogy
felhívjak valakit? Megkérhetem Knoxot, hogy jöjjön érted.
Olyan gyorsan ráztam meg a fejemet, hogy a bolt és a tulajdonosa
elhomályosodtak előttem.
– Ne! – kiáltottam. – Mármint, kösz, de nem kell.
Kinyílt az étterem ajtaja, és összerándult a gyomrom, amikor
Knox lépett ki rajta.
Elfordultam, és imádkoztam, hogy ne vegyen észre.
– Naomi! – kiáltotta.
 Elkezdtem az ellenkező irányba haladni.
– Naomi, kérlek! Állj meg – mondta Knox.
De azzal a néhány szóval végleg elvesztette a lehetőséget, hogy
odafigyeljek rá, amikor meg akarja mondani, mit csináljak.
– Knox. Szerintem a hölgy most nem akar beszélni veled –
hallottam Bud tanácsát.
– Állj félre, Bud – morogta Knox.
Idióta voltam. De legalább gyorsan lépkedő idióta.
Szinte végigszaladtam az utcán, mert eldöntöttem, hogy magam
mögött hagyom Knoxot, úgy, ahogy az exvőlegényemet.
Ha egy férfi nem köteleződik el teljesen egy nőnek, annak oka
van.
Lehet, hogy jobbat keres.
M

Sajgott a mellkasom, ahogy Knox Warnerről mondott ítélete

y

visszhangzott a fejemben.
Bo

Él olyan férfi a világban, akinek pont elég vagyok? Nem túl sok,
ok

nem túl kevés, hanem pont az a személy, akire egész életében várt.
s

Könnyek égették a szememet, ahogy befordultam a sarkon.

Erre fogtam, hogy nem vettem észre a nőt, amikor kilépett a
boltból.
– Nagyon sajnálom – motyogtam, miután belerohantam.
– Ms. Witt.
Ó, édes istenem, ne.
Yolanda Suarez, a szigorú szociális munkás, aki soha nem látott
még engem jó formában, meg se lepődött, hogy ledózeroltam.
Szóra nyitottam a számat, de egy hang se jött ki rajta.
– Jól érzi magát? – kérdezte.
A hazugság a nyelvem hegyén volt. Olyan ismerősen, hogy szinte
igaznak tűnt. De nem volt az. Néha az igazság minden szándéknál
erősebb.
 – Nem, nem vagyok jól.
Tíz perccel később a kávémba rajzolt szívecskét néztem magam
előtt.
– Szóval ez minden. Eljátszottam, hogy együtt járok egy férfival,
aki megmondta, hogy ne szeressek bele, én mégsem hallgattam rá.
Az exvőlegényem beállított a munkahelyemre, és jelenetet
rendezett. Valaki betört a házunkba, és nem tudom, hogy ő volt,
Tina, vagy valami random bűnöző. Ó, és Waylay megpróbált bosszút
állni egy gonosz tanáron néhány egérrel.
Yolanda velem szemben ülve felemelte zöld teáját, és
belekortyolt, majd letette a csészét.
– Értem.
– Hoztam süteményt – lépett oda Justice szomorúan, és letett egy
M

tányért a könyököm mellé.

y

– Ez szívecske volt? – kérdeztem, miközben felemeltem egy fél

Bo

darabot, ami egyértelműen egy rózsaszín szív egyik fele volt.

ok

Összerezzent.
s

– Félbetörtem őket. Reméltem, hogy nem fogod észrevenni.

– Köszönöm, Justice. Ez kedves tőled – jegyeztem meg. Mielőtt
elment, megszorította a vállamat, nekem pedig az ajkamba kellett
harapnom, nehogy elsírjam magamat. – Szóval azt akarom
mondani, hogy kész káosz az életem, amit nem rejtegethetek tovább,
és megérdemli, hogy tudja az igazat. De esküszöm… bár a jelenlegi
helyzetem nem ezt tükrözi, hihetetlenül rendezett és leleményes
vagyok, ráadásul hajlandó lennék bármit megtenni, hogy
biztonságban tudjam Waylay-t.
– Naomi – kezdte a nő –, Waylay szerencsés, hogy ön a gyámja, és
az állam bármelyik bírósága ugyanerre a következtetésre jutna.
Többet jár iskolába. Javultak a jegyei. Vannak igazi barátai. Pozitív
hatással van a kislány életére.
 Most először nem vágytam semmiféle díjra. Azt akartam, hogy
valaki meglásson. Hogy lássa, milyen roncs vagyok.
– Mi van azokkal a dolgokkal, amiket elrontottam?
Azt hiszem, egy kis szánalmat láttam Mrs. Suarez mosolyában.
– Ilyen egy szülő. Mind igyekszünk a legjobbat kihozni
magunkból. Fáradtak vagyunk, összezavarodunk, és úgy érezzük,
hogy folyamatosan ítélkeznek felettünk mások, akik azt hiszik, hogy
mindent tudnak. De senki nem tud mindent. Menet közben találjuk
ki, mit tegyünk.
– Tényleg? – suttogtam.
Előrehajolt.
– Tegnap este három nap szobafogságot adtam a tizenkét éves
gyerekemnek, mert az idegeimre ment, mire közölte velem, hogy
M

jobban szereti a barátja, Evan anyjának húsgolyóját az enyémnél.

y

Belekortyolt a teájába.
Bo

– Ma pedig bocsánatot fogok kérni, és feloldom a büntetést, ha

ok

kitakarította a szobáját. Akkor is, ha Evan anyja a boltból vásárolt

s

mirelitből csinálja a húsgolyót.

Sikerült mosolyognom.
– Az élet sokkal nehezebb, mint amire számítottam – vallottam
be. – Azt hittem, ha van egy tervem, és követem a szabályokat,
egyszerű lesz.
– Adhatok egy tanácsot? – kérdezte.
– Kérem!
– Egy bizonyos ponton fel kell hagynia azzal, hogy mások
szükségleteivel törődjön, és el kell kezdenie azon gondolkodni, hogy
ön mit szeretne.
Pislogtam.
– Azt hittem, az önzetlenség jó tulajdonság egy gyám esetében –
jegyeztem meg védekezőn szipogva.
 – Ahogy az is, ha példát tud mutatni az unokahúgának, hogy nem
kell megváltoznia ahhoz, hogy szeressék. Hogy nem kell felgyújtania
magát ahhoz, hogy más ne fázzon. Ha a saját igényeinket is
fontosnak tartjuk kielégíteni, az nem probléma, inkább tisztelendő,
és a gyerekek mindig figyelnek. És másolnak. Ha olyan példát mutat
neki, amivel azt üzeni, hogy csak akkor érdemli meg a szeretetet, ha
mindenkinek megad mindent, ő be fogja építeni ezt az üzenetet a
személyiségébe.
Az asztalra hajtottam a homlokomat, és felnyögtem.
– Különbség van aközött, hogy azért gondoskodik valakiről, mert
szereti, vagy azért, mert azt akarja, hogy szeressék – folytatta.
Ez valóban nagy különbség. Az egyik őszinte és adakozó, a másik
manipulatív és irányító.
M

– Minden rendben lesz, Naomi – biztosított Yolanda. – Nagy szíve

y

van. Előbb vagy utóbb véget fog érni a dráma, valaki pedig önre fog
Bo

nézni, és felismeri ezt magában. A változatosság kedvéért ő akar

ok

majd gondoskodni önről.

s

Ja, persze.
Rádöbbentem, hogy csak magamra számíthatok az életben. Meg
persze Stefre. De mivel ő meleg, a románcunk esélytelen.
– Ami pedig Knoxot illeti – mondta.
Felemeltem a fejemet az asztalról. A nevének említésétől is
megsajdult a szívem.
– Mi van vele?
– Nem ismerek egyetlen nőt sem a városban, aki ne került volna
Knox Morgan bűvkörébe, ha annyi törődést, gondoskodást és
figyelmet kapott volna tőle, mint maga. És azt is elárulom, hogy
soha nem láttam őt úgy nőre nézni, mintha ahogy magát bámulta.
Ha színlelte azokat az érzéseket, akkor megérdemel egy Oscar-díjat.
Hosszú ideje ismerem. És soha nem csinált olyasmit, amit nem
akart, főleg nem akkor, amikor nőkről volt szó. Ha hajlandó volt
beleegyezni egy színlelt kapcsolatba, akkor azt akarta.
– Az ő ötlete volt – suttogtam. A remény szikrája kelt életre
bennem. Amit azonnal kioltottam.
Ha egy férfi nem köteleződik el teljesen egy nőnek, annak oka
van.
– Rosszul viselte az édesanyja halálát és mindent, ami utána
következett – folytatta. – Neki nem adatott meg a boldog házasság
példája, mint az ön családjában. Néha, amikor az ember nem tudja,
mi lehetséges, nem is remélheti ezt magának.
– Ms. Suarez.
– Azt hiszem, most már tegeződhetünk. Szólíts Yolandának.
– Yolanda, gyakorlatilag egyidősek vagyunk. Hogy van benned
M

ennyi bölcsesség?
y

– Kétszer voltam férjnél, és négy gyerekem van. A szüleim ötven

Bo

éve házasok. A férjem szülei elváltak, és már annyiszor

ok

újraházasodtak, hogy nem bírjuk számontartani. Ha van valami,

s

amit tudok, akkor az az, hogy a szerelem átkozottul kacifántos tud

lenni.

∞
– SZERVUSZ, ÉDESEM. Milyen volt az ebéd? – Anya koszos pólóban és
szalmakalapban fogadott. Egyik kezében egy pohár jeges teát, a
másikban kertészkesztyűt tartott.
– Szia, anya – köszöntem, és igyekeztem kerülni a pillantását,
miközben a verandára indultam. Amanda Witt mindig megérezte,
amikor valakinek baja van, én pedig nem akartam most erről
beszélni. – Hol van Way?
– Apád elvitte a plázába. Mi a baj? Mi történt? Valaki majdnem
megfulladt ebédnél?
 Megráztam a fejemet, mert nem bíztam a hangomban.
– Történt valami Knoxszal? – kérdezte kedvesebben.
Próbáltam lenyelni a csomót a torkomban, de fuldoklottam a
visszatartott könnyektől.
– Oké. Üljünk le – mondta, és bekísért a szobába, ahol apámmal
aludtak.
Világos, szép szoba volt a vanília és a szürke árnyalataiban. Egy
nagy ágy volt a helyiségben, és az ablakok a hátsó udvarra meg a
patakra néztek. Az ablakok elé tolt két fotel között frissen szedett
virágok díszelegtek egy vázában.
– Ezt kiterítem – szólalt meg anya, ráborítva apám ócska
fürdőköpenyét az egyik fotelre. Anya utálta azt a köntöst, és sok
mindennel próbálkozott az elmúlt években, hogy megszabaduljon
M

tőle. De apa valahogy mindig megmentette.

y

Anya leült a köntössel borított fotelre, és megveregette a mellette

Bo

lévőt.
ok

– Ülj le. Mesélj.

s

Megráztam a fejem, ahogy helyet foglaltam.

– Anya, most nincs kedvem beszélgetni.
– Hát az szar ügy, édesem.
– Anya!
Vállat vont.
– Túl sokáig engedtem, hogy eljátszd ezt a „nem akarok teher
lenni” dolgot. Könnyebb volt arra számítanom, hogy mindig jól
viselkedsz. Hogy mindig te vagy az egyszerűbb gyerekem. És ez nem
igazságos veled szemben.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, kedves, édes, aranyszívű kislányom, hogy ne akarj olyan
átkozottul tökéletes lenni.
Nem voltam benne biztos, hogy erre a témára jobban
felkészültem, mint Knoxra.
– Egész életedben igyekeztél, hogy kárpótolj minket a
testvéredért. Nem akartál terhet jelenteni senkinek, soha nem kértél
semmit, soha nem okoztál csalódást.
– Azt hiszem, a szülők nem szoktak ilyesmiért panaszkodni –
mondtam védekezőn.
– Naomi, soha nem akartam, hogy tökéletes legyél. Csupán azt
szerettem volna, hogy boldogan éld az életed.
– Én… boldog vagyok – hazudtam.
– Apáddal minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy segítsünk
Tinának boldog és egészséges életet élni. Azonban az nem az ő útja
volt. Évekbe telt, de végre megértettük, hogy nem a mi feladatunk,
hogy megváltoztassuk. A legjobbat nyújtottuk a testvérednek. De
M

nem Tina döntései határozzák meg az értékünket. Ez kemény lecke

y

volt, de megtanultuk. Most te következel. Nem élheted le úgy az

Bo

egész életedet, hogy megpróbálod kijavítani a testvéred hibáit.

ok

– Nem mondanám, hogy az egész életemet így éltem – vágtam rá.

s

Anya kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az arcomat. Éreztem,

hogy összepiszkolta a bőrömet.
– Hoppá! Bocsánat. – Megnyalta a hüvelykujját, és előrehajolt,
hogy megtisztítson, ahogy az édesanyák szokták.
– Túl öreg vagyok ehhez – tiltakoztam hátrahőkölve.
– Ide hallgass, édesem! Lehetnek szükségleteid. Szabad hibáznod.
Hozhatsz olyan döntéseket, amelyekkel az apád vagy én nem
értenénk egyet. Ez a te életed. Gyönyörű, melegszívű, intelligens nő
vagy, akinek el kell kezdenie azon gondolkodni, hogy mire vágyik.
Mire vágyom?
Abban a pillanatban legszívesebben bebújtam volna az ágyamba,
hogy egy hétre a fejemre húzzam a takarót. De nem tehettem.
Voltak kötelességeim. És az egyik kötelességem épp az apámmal
csatangolt a plázában.
– Akarsz egyáltalán gyám lenni? – kérdezte anya.
Megdermedtem a kérdésétől.
– Nem hiszem, hogy egy lassan tizenkét éves kislány befogadása
passzol a terveidbe.
– Anya, nem engedhetem, hogy idegenekhez kerüljön.
– Mi van velem meg az apáddal? Szerinted mi nem örömmel
csinálnánk helyet az életünkben az unokánknak?
– Nem szabadna a lányotok lányát nevelnetek. Nem igazságos.
Apa nyugdíjas. Te is hamarosan az leszel. Az a hajóút volt az első
hosszabb utazás, amin együtt részt vettetek.
– Akarsz a gyámja lenni? – ismételte meg anya, figyelmen kívül
hagyva az érveimet.
M

Akarom ezt? Akarok Waylay pótanyja lenni?

y

Hirtelen kellemes meleg áradt szét a mellkasomban,

Bo

visszaszorítva a rám telepedett ridegséget.

ok

– Igen – mondtam, és éreztem, hogy a szám megtette a

s

lehetetlent: halvány mosolyra húzódott. Ez volt az igazság. Jobban

akartam ezt, mint bármi mást a listáimról. Jobban, mint bármelyik
célt, amit megszállottan kergettem. – Tényleg szeretném. Szeretem
őt. Szeretek a közelében lenni. Szeretem, amikor hazajön az
iskolából, és alig várja, hogy elújságolja, mi történt vele aznap.
Szeretem látni, ahogy okos, erős, magabiztos lánnyá cseperedik, aki
időnként leereszti a védőfalait, és közel enged magához.
– Ismerem ezt az érzést – jegyezte meg anya gyengéden. – Bárcsak
gyakrabban történne.
Aú. Telitalálat.
– Szakítottunk Knoxszal – böktem ki. – Igazából soha nem is
jártunk együtt. Tulajdonképpen csak jókat szexeltünk. De véletlenül
beleszerettem, pedig figyelmeztetett, hogy ne tegyem. Most meg azt
hiszi, túl bonyolult vagyok, és nem érdemlem meg az erőfeszítést.
Anya a jeges teájára nézett, majd rám.
– Azt hiszem, ennél erősebb italra lesz szükségünk.

∞
ÓRÁKKAL KÉSŐBB a telefonommal a kezemben lopakodtam ki a
teraszra. Azzal a telefonnal, amit tőle kaptam. Ami azt jelentette,
hogy minél hamarabb darabokra kell törnöm.
A család többi része a vacsora maradékát takarította el. Knox
helye ordítóan üres maradt az asztalnál. Anya azzal terelte el
Waylay figyelmét a hiányáról, hogy megkérte, evés után mutassa
meg neki az új télikabátját meg a pulóvereket, amiket a vajszívű
apám vett neki.
Fájt a fejem a műmosolygástól.
M

Gyorsan tárcsáztam a számot, mielőtt inamba szállt volna a

y
Bo

bátorságom.
– Witty! Mi újság? Megtalálták a rohadékot, aki betört?
ok
s

Küldtem neki meg Sloane-nek üzenetet a betörésről. De ez

megérdemelt egy telefonhívást.
– Stef. – Elcsuklott a hangom.
– Basszus. Mi történt? Jól vagy? Waylay jól van?
Megráztam a fejem, és próbáltam lenyelni a torkomban
keletkezett csomót. Aztán eszembe jutott, mit mondott korábban
Knox.
„Ne ejts több könnycseppet egy seggfej miatt, aki eleve meg sem
érdemelt téged.” Megköszörültem a torkomat.
– Knox szakított velem.
– Az a szexi szemétláda! Kamuból szakított, vagy tényleg?
– Tényleg. Túl „bonyolult” vagyok.
– Mi a francot akar? Egy mamlaszt? Az együgyű emberek
szörnyűek az ágyban, még az orális szexben is bénák.
Sikerült szánalmasan felnevetnem.
– Hallgass rám, Naomi. Ha az a férfi nem elég okos ahhoz, hogy
felismerje, mennyire csodálatos, intelligens, gyönyörű, kedves,
törődő és fantasztikus társasjátékos vagy, az az ő vesztesége. Ami őt
teszi mamlasszá. Megtiltom, hogy akár egy másodpercet is ezen törd
a fejedet, és arra a téves következtetésre juss, hogy te vagy a
probléma.
Hát, ennyit az esti terveimről.
– Nem hiszem el, hogy belezúgtam, Stef. Mit képzeltem?
– Arra gondoltál: itt egy jóképű férfi, aki nagyszerű az ágyban,
kikíséri az unokahúgomat a buszmegállóba, betöri az exem orrát, és
kávét hoz nekem délután, hogy ne legyek morcos. Minden jel adott
M

volt, mert ő gondoskodott róla. Ha engem kérdezel, amit tudom,

y

hogy nem tettél, lefogadom, hogy kamuzott a szakítással

Bo

kapcsolatban. Érzett irántad valamit, és halálra rémült ettől. Az a

ok

gyönyörű, tetovált beszari.

s

– Muszáj leszoknom arról, hogy mindent megírok, ami aznap

velem történik – jelentettem ki. – Ez társfüggőség.
– Majd elmesélem a párterapeutánknak – mondta Stef. – Figyelj.
Néhány nap múlva visszamegyek Knockemoutba. Mit szeretnél
majd csinálni? Lelépnél kicsit a városból? Veszel egy új „dugj meg”
ruhatárat?
Komolyan gondolta. Ha azt mondtam volna, hogy szívesen
elrepülnék Rómába és röhejesen sok pénzt költenék cipőkre,
lefoglalta volna a repülőjegyeket. Ha azt mondtam volna, hogy
bosszút akarok állni Knoxon azzal, hogy macskaalommal szórom
tele a lakását, Stef bérelt volna egy teherautót, és rendelt volna egy
raklapnyi muníciót.
Talán nincs is szükségem társra az életben. Hisz ott van nekem
Stef.
– Szeretnék úgy tenni, mintha nem létezne, amíg elfeledkezem
róla – döntöttem el.
Azt akartam, hogy ne számítson. Szerettem volna, ha rohadtul
semmit sem érzek, amikor belép a helyiségbe. El akartam felejteni,
hogy beleszerettem.
– Ez idegesítően felnőtt hozzáállás – árulta el Stef.
– De azt akarom, hogy szenvedjen, amíg elfelejtem – tettem
hozzá.
– Ez az én csajom – vágta rá. – Szóval Jégkirálynő leszel egy kis
hattyúval az oldaladon.
Sikerült könnyes szemmel elmosolyodnom, annak ellenére, hogy
egy lyuk tátongott a mellkasomban.
M

– Ez jól hangzik.
y

– Tartsd szemmel a postaládádat, és számíts egy csomagra a

Bo

Sephorából – mondta Stef.

ok

Semennyi drága kozmetikum nem fog jobb kedvre deríteni. De

s

azt is tudtam, hogy Stef így mutatja ki, mennyire szeret, ezért
hagytam neki.
– Kösz, Stef – suttogtam.
– Hé! Fel a fejjel, Witty. Van egy gyereked, akinek példát kell
mutatnod. Az ellenálló képesség nem rossz tulajdonság, add tovább
neki. Mozdulj ki, szórakozz. Akkor is, ha nem érzed rögtön jobban
magad, színlelj, amíg valósággá válik.
Volt egy olyan érzésem, hogy sokáig fogok színlelni.
Knox Morgan nem olyan férfi, akin egy nő könnyen továbbléphet.
Őt soha nem lehet elfelejteni.
 40. FEJEZET

A HÜLYESÉG KÖVETKEZMÉNYEI

Knox

– Ne nézz így rám! – parancsoltam.

Waylon felmorrant, amitől rezgett a pofája. A szokottnál
szomorúbbnak tűnt, ami sokat elárult az egyébként vidám basset
houndról. Ráadásul az ölemben ült, a mancsát a mellkasomra tette,
és hátborzongatón bámult rám.
M

A kutyám egyértelműen nem rajongott azért, hogy állandóan

y
Bo

otthon vagyunk.
ok

Nem értette, hogy ezzel megkímélem Naomit attól, hogy látnia

s

kelljen vacsoránál.
Nem érdekelte, hogy kibaszottul ez a helyes.
Tényleg ez a helyes, emlékeztettem magamat.
Nem számít, mennyire tűnt sértettnek.
– Bassza meg – motyogtam, ahogy végighúztam a kezemet a
szakállamon.
Ha nem szakítok vele, tovább bonyolítottam volna a dolgokat, és
még jobban megbántottam volna az érzéseit.
Olyan nyugodt és boldog volt, amikor ott ült velem szemben az
étteremben. Olyan átkozottul gyönyörű, hogy nem tudtam
közvetlenül ránézni, ugyanakkor elfordítani sem a tekintetemet.
Aztán eltűnt belőle a fény.
És erről én tehettem. Én öltem ki belőle.
 De kibaszottul így volt a helyes.
Hamarosan jobban fogom érezni magamat. Mindig ez történt.
Megkönnyebbülök, hogy véget vetettem egy bonyodalomnak, és
nem fogom ennyire… nyugtalannak érezni magamat.
Mivel nem volt jobb dolgom, kinyitottam a harmadik sörömet.
Hétfő volt. Egész délután dolgoztam a Whiskey Barberben, majd
bevonultam az irodámba, amikor a vendégek és a dolgozók
elkezdtek csúnyán nézni rám. Gyorsan terjedt a pletyka
Knockemoutban. Ma este a kocsmában akartam dolgozni, de
amikor besétáltam a Honky Tonk ajtaján, Max és Silver kifütyültek.
Aztán Fi beintett, és közölte, hogy csak akkor menjek vissza, amikor
megtanultam, hogyan ne legyek akkora seggfej.
Ezért nem kavarok a knockemouti nőkkel.
M

Olyanok, mint a csörgőkígyók, amikor feldühítik őket. Szóval

y

most itt vagyok. Otthon egész este. Élvezem a magányt.

Bo

Hamarosan elcsitulnak majd a kedélyek. Nem fogom szarul

ok

érezni magamat. Naomi továbblép. Mindenki kibaszottul tovább fog

s

lépni.
Waylon megint morgott, és célzatos pillantást vetett üres
tányérjára.
– Jól van, na.
Leugrott rólam, megetettem, aztán visszamentem a nappaliba, a
kanapéra rogytam, és megkerestem a távirányítót.
Helyette az ujjaim egy képkeretet érintettek. Mivel nem volt jobb
dolgom, felemeltem, és alaposan szemügyre vettem. A szüleim
boldogok voltak. Felépítettek egy életet nekem és Nashnek. Egy szép
életet.
Amíg az egész össze nem omlott, mint a kártyavár, mert az alapja
instabil volt.
Megsimogattam anya mosolygó arcát a fotón, és egy pillanatra
eltöprengtem, vajon mit gondolt volna Naomiról és Waylay-ről.
Rólam.
Miután nagyot kortyoltam az üvegből, apa arcát kezdtem
vizsgálni. Nem a fényképezőgépre vagy a fényképészre nézett.
Anyát bámulta. Ő volt a fény, a ragasztó. Miatta volt erős és boldog a
családunk. Miután meghalt, magunkba zuhantunk.
Letettem a fényképet, és elfordítottam, hogy ne lássam többé a
múltat.
A múlt és a jövő két olyan hely, ahol semmi keresnivalóm nem
volt. Egyedül az itt és most számított. És jelenleg… hát, szarul
éreztem magamat.
Éjszakára ki akartam kapcsolni az érzéseimet, ezért megint a
távirányítóért nyúltam, amikor hangos kopogást hallva Waylon
M

lobogó fülekkel szaladt a bejárati ajtóhoz.

y

Én méltóságteljesebben követtem.
Bo

Hűvös, szeptember esti levegő tódult be a házba, amikor ajtót

ok

nyitottam.
s

Nash állt a küszöbön, az állkapcsa megfeszült, és ökölbe szorította

a kezét.
– Szerencséd, hogy csak jobb kézzel tudom csinálni.
– Mit…?
Esélyem sem volt befejezni a kérdést, mielőtt az öcsém ökle
találkozott az arcommal. Mint bármelyik jó ütéstől, ettől is csengett
a fülem, és egy teljes lépést hátráltam.
– Aú! Bassza meg! Mi a fasz bajod van, Nash?
Benyomult mellettem a házba.
– Mit mondtam? – kérdezte vicsorogva. Kinyitotta a hűtőmet, és
elővett magának egy sört.
– Jézusom! Miről mit mondtál? – kérdeztem, ahogy
megmozgattam az állkapcsomat.
 – Naomiról – felelte Lucian.
– Jesszus, Lucy. Te honnan kerültél ide?
– A kocsiból. – Megveregette a vállamat, aztán követte Nasht a
konyhába. – Jobban vagy? – tette fel a kérdést az öcsémnek.
Nash a kezébe nyomott egy sört, és vállat vont.
– Nem igazán. Kemény a pofája, ami passzol a konok fejéhez.
– Mi a francot kerestek itt? – kérdeztem, miközben kivettem
Lucian kezéből a sört, és az állkapcsomhoz szorítottam.
Nash adott neki egy másikat.
– Naomi miatt jöttünk, természetesen – válaszolta Lucian,
elfogadva a sört, aztán leguggolt, hogy megsimogassa Waylont.
– Ne már! Ahhoz semmi közötök.
– Talán igazad van. De hozzád van közünk – mondta Lucian.
M

– Szóltam, hogy ne baszd el – vágta rá Nash.

y

– Hülyeség. Nem sétálhattok így be a házamba, verhettek meg,

Bo

játszhattok a kutyámmal és ihatjátok a sörömet.

ok

– De igen, amikor egy hülye, makacs rohadék vagy – csattant fel

s

az öcsém.
– Nem. Nehogy leüljetek! Ne helyezzétek kényelembe magatokat.
Végre egyedül lehetek este, és nem fogom rátok vesztegetni a
szabadidőmet.
Lucian sörrel a kezében besétált a nappaliba. Leült az egyik
fotelbe, és feltette a lábát a dohányzóasztalra; kényelembe helyezte
magát, mintha egész este itt akarna maradni.
– Néha annyira utállak titeket – bosszankodtam.
– Az érzés kölcsönös – morogta Nash. De gyengéd volt az érintése,
amikor lehajolt, hogy megadja Waylonnak a figyelmet, amit
kikövetelt magának. A kutya boldogan csóválta a farkát.
– Ne minket utálj – közölte higgadtan Lucian. – Magadat.
– Kopj le. Miért utálnám magamat? – Muszáj elköltöznöm innen.
Kénytelen leszek venni egy ezerhektáros birtokot, és építeni egy
faházat a nagy semmi közepén; soha nem fogom elárulni egyetlen
teremtett léleknek sem, hogy hol lakom.
– Mert most dobtad el a legjobb dolgot, ami valaha történt veled –
jelentette ki Nash.
– Soha nem egy nő lesz a legjobb dolog, ami valaha történt velem
– erősködtem. A szavaknak gyanúsan hazugságízük volt.
– Te vagy a leghülyébb rohadék az államban – mondta az öcsém
fáradtan.
– Nem kérdés – értett egyet Lucian.
– Mi a francért rugóztok azon, hogy kivel randizom, vagy kivel
nem? Különben sem volt soha valódi kapcsolat.
– Kurva nagy hibát követsz el – jegyezte meg Nash.
M

– Miért érdekel? Így legalább neked is van esélyed nála. – Már a

y

puszta gondolattól majdnem térdre estem, amikor elképzeltem őt

Bo

Naomival.
ok

Az öcsém letette a sörét.

s

– Ja, tuti, hogy megint meg fogom ütni.

Lucian hátrahajtotta a fejét a kanapén.
– Azt mondtam, egy ütést engedek. Megkaptad. Találj ki más
módszert, amivel betörheted a konok fejét.
– Jó. Próbáljunk ki valami újat. Az igazságot.
– Milyen költői – jegyezte meg Lucian.
Nem fogok tudni megszabadulni tőlük, amíg el nem mondják,
miért jöttek.
– Bökjétek ki, mit akartok, aztán tűnjetek innen a picsába.
– Mindig ez van, amikor találkozik vele – panaszkodott Nash
Luciannek.
Lucian bólintott.
– Tisztában vagyok vele.
 Nem tetszett, hogy az öcsém és a legjobb barátom ezek szerint
rendszeresen összeülnek megvitatni a problémáimat.
– Kivel találkozom?
Nash sokatmondó pillantást vetett rám.
Mérgesen néztem rá.
– Ó, ne már, a kurva életbe. Azért szakítottam Naomival, nehogy
szenvedést okozzon magának. Helyesen cselekedtem, és a
döntésemnek semmi köze máshoz. Szóval ne elemezgessétek
tovább, baszki.
– Tehát pusztán véletlen egybeesés, hogy miután találkoztál vele,
rögtön eldöntötted, hogy túl komolyra fordult a kapcsolat?
– Neki semmi köze a döntéseimhez – erősködtem.
– Mennyi pénzt adtál neki? – kérdezte Nash.
M

– Miről beszélsz?
y

– Mennyi pénzt adtál neki? Mert ezt szoktad csinálni. Pénzzel

Bo

próbálod megoldani a problémákat. Ki akarod vásárolni magad a

ok

fájdalomból. De nem lehet. Nem veheted meg pénzzel apa

s

józanságát. Nem vehettél nekem olyan életet, amiben te jól érezted

magadat. És kurva biztos, hogy nem fogod jobban érezni magad
amiatt, hogy összetörted Naomi szívét, ha a kezébe nyomsz egy
köteg pénzt.
Lucian meglepetten nézett rám.
– Mondd, hogy nem tetted.
Olyan erővel csaptam le az üveget a konyhapultra, hogy
kiloccsant a sör.
– Figyelmeztettem. Megmondtam, hogy ne kötődjön hozzám.
Tudta, hogy esélytelen a kapcsolatunk. Nem az én hibám, hogy ő egy
javíthatatlan romantikus, aki azt hitte, hogy megváltozhatok. Nem
tudok megváltozni. Nem akarok. Mi a francért beszélgetek
egyáltalán erről veletek? Nem csináltam semmi rosszat. Szóltam,
hogy ne zúgjon belém.
– A tettek hangosabbak minden szónál, köcsög. – Nash a levegőbe
emelte ép karját. – Luce, te következel.
Lucian előrehajolt a fotelben, és a térdére támasztotta könyökét.
– Szerintem az öcséd azt igyekszik a tudtodra adni, hogy bár azt
állítottad, nem tudsz, és nem fogsz törődni vele, a viselkedéseddel
mégis egészen mást üzentél neki.
– Szexeltünk – jelentettem ki. Nagyszerű volt. Észvesztő.
Lucian megrázta a fejét.
– Újra meg újra a segítségére siettél. Otthont és munkát adtál
neki. Bementél az unokahúga iskolájába. Betörted az exe orrát.
– Telefont vettél neki. Segítettél kocsit szerezni – tette hozzá Nash.
– Úgy néztél rá, mintha ő lenne az egyetlen nő, akit észreveszel.
M

Elhitetted vele – folytatta Lucian. Waylon odamasírozott hozzá, és

y

felugrott az ölébe.
Bo

– Aztán megpróbáltad lefizetni – mondta Nash.

ok

Becsuktam a szememet.
s

– Nem próbáltam lefizetni. Azt akartam, hogy ne legyenek anyagi

problémái.
És az egészet a képembe vágta.
– Szerinted ennek melyik része üzeni azt, hogy „nem érdekelsz”?
– kérdezte Lucian.
– Nem használhatod a pénzt ahelyett, hogy igazán odaállnál
valaki mellé.
Nash hangja annyira nyomorult volt, hogy kinyitottam a szemem,
és ránéztem. Elgondolkodtam.
Vajon azt hitte, hogy ezt akartam csinálni, amikor felajánlottam a
lottónyereményt? Amikor gyakorlatilag lenyomtam a torkán a
pénzt.
A rendőri karrierje puskaporos hordó volt közöttünk. De
ahelyett, hogy leültem volna megbeszélni vele, megpróbáltam egy
köteg pénz ígéretével irányítani. Annyit ajánlottam fel neki, hogy
soha többet ne kelljen dolgoznia. Én erre úgy tekintettem, hogy
vigyázok rá, gondoskodom róla.
– Meg kellett volna tartanod a pénzt. Akkor talán nem véreztél
volna el kis híján egy kibaszott gödörben – jegyeztem meg.
Nash megrázta a fejét.
– Még mindig nem érted, ugye, Knox?
– Mit? Hogy makacsabb vagy nálam? Hogy ha hallgattál volna
rám, akkor az a gyáva autótolvaj nem lőtt volna le? Amúgy, Luce,
sikerült már kiderítened valamit?
– Dolgozom rajta – felelte Lucian.
Nash nem foglalkozott a kitérőmmel.
M

– Nem érted, hogy akkor is felvettem volna az egyenruhát. Akkor

y

is, ha tudnám, hogy holnap megint le fognak lőni. Akkor is

Bo

besétálnék abba az épületbe, amit a pénzedből építettek, ha

ok

tudnám, hogy az az utolsó napom ezen a földön. Mert, a kurva

s

életbe, ezt csinálod, amikor szeretsz valamit. Megjelensz. Akkor is,

ha összehugyozod magad a félelemtől. És ha nem tartjátok távol
magatokat a rendőrségi nyomozástól, vagy megfordul a fejetekben,
hogy eljátsszátok az igazságosztót, mindkettőtöket sittre foglak
vágni.
– Ebben nem értünk egyet – mondta Lucian.
Waylon a kanapé karfáját ütögette a farkával.
– Befejeztétek? – kérdeztem, mert hirtelen túl fáradt voltam a
veszekedéshez.
– Nagyjából. Ha helyesen akarsz cselekedni, el kell árulnod
Naominak, hogy igazából miért szakítottál vele.
– Ó? És mi az igazi oka? – kérdeztem kimerülten.
– Halálra rémít a kibaszott gondolat, hogy fülig belészeretsz, és
úgy végzed, mint apa. Mint Liza J. Hogy nem tudsz majd kitartani a
nehéz időkben.
Szavai nyílhegyként fúródtak a céltáblába, amelyről nem is
tudtam, hogy felvettem.
– Vicces – folytatta. – Azt hittem, hogy a bátyám a legokosabb
fickó a világon. Most döbbentem csak rá, hogy igazából egy
csalódást keltő idióta. – Elindult az ajtóhoz, de megállt, amikor
odaért. – Lehettél volna boldog, ember. Nem csak elégedett. Boldog.
Mint amilyenek régen voltunk.
Lucian letette Waylont a padlóra, és kiment a házból az öcsém
után.

∞
MIUTÁN ELMENTEK, magukkal cipelve a sörömet meg a jogos
M

frusztrációjukat, a sötétben ültem, és a fekete tévéképernyőt

y
Bo

bámultam, miközben igyekeztem nem gondolni arra, amit mondtak.

Egészen odáig merészkedtem, hogy elkezdtem nagy birtokokat
ok
s

nézegetni kurva messze Knockemouttól.

Aztán üzenetet jelzett a telefonom.
Stef: Ez most komoly? Figyelmeztettelek, haver. Nem lehettél
volna kevésbé önző fasz?
Félredobtam a mobilt, és behunytam a szememet. Tényleg igaz
lenne, hogy úgy akartam a lehető legjobban gondoskodni azokról,
akiket szerettem, hogy megdobtam őket egy csomó pénzzel? A pénz
biztonságot adott nekik, és engem is megvédett.
Valaki dörömbölt a bejárati ajtón, felébresztve Waylont.
A kutya vakkantott egyet, aztán eldöntötte, hogy a fotel
kényelmesebb, és azonnal visszaaludt.
– Tűnjetek el – kiáltottam.
– Nyisd ki a rohadt ajtót, Morgan!
 Nem Nash vagy Lucian jöttek vissza még egy körre. Annál
rosszabb volt.
Kinyitottam az ajtót, és a küszöbön Naomi apja állt
pizsamaalsóban és pulóverben. Lou mérgesnek tűnt. Azonban a
bourbon, amire váltottam, miután a hívatlan vendégek megitták a
sörömet, elzsibbasztott.
– Ha azért jöttél, hogy megverj, már megelőztek.
– Helyes. Remélem, Naomi volt – jegyezte meg Lou, ahogy
benyomult a házba.
Tényleg meg kell vennem azt a birtokot.
– Ő túl jól nevelt ahhoz.
Lou megállt a folyosón, és szembefordult velem.
– Valóban. Ráadásul túlságosan szenved ahhoz, hogy lássa az
M

igazságot.
y

– Miért jön mindenki az igazsággal? – faggattam, idézőjeleket

Bo

rajzolva a levegőben. – Miért nem foglalkozik mindenki a saját

ok

dolgával, és marad meg a maga igazságánál?

s

– Mert könnyebb a másét meglátni. És szórakoztatóbb valaki más

seggét szétrúgni, amikor homokba dugja a fejét.
– Azt hittem, te fogsz a legjobban örülni ennek az egésznek. Soha
nem tetszett, hogy együtt vagyok vele.
– Soha nem bíztam benned. Van különbség.
– És gondolom, azért jöttél, hogy kioktass.
– Valami olyasmi. Valakinek muszáj.
A védelem utolsó vonalaként egy sáncot is fogok építeni a
bunkerem köré.
– Negyvenhárom éves vagyok, a kurva életbe, Lou. Nincs
szükségem apa-fia csevegésre.
– Szívás. Mert ezt fogod kapni. Sajnálom, hogy annyit szenvedtél
gyerekkorodban. Sajnálom, hogy anyukád meghalt, és az apád
elhagyott. Liza elmesélt néhány részletet. Sajnálom, hogy néhány
évvel később elveszítetted a nagyapádat. Nem igazságos. Nem
hibáztatlak, amiért el akarsz menekülni a fájdalom elől.
– Nem menekülök. Kibaszott nyitott könyv vagyok. Megmondtam
a lányodnak, hogy mire számíthat tőlem. Nem az én hibám, hogy
elkezdett reménykedni.
– Ez akár igaz is lehetne, leszámítva egyetlen dolgot.
Megdörzsöltem az arcomat.
– Ha engedem, hogy eláruld, elmész?
– Nem azért csináltad, mert nem törődtél vele. Hanem azért, mert
átkozottul szereted, és ez megijeszt téged.
A poharamba horkantottam, és igyekeztem mindent megtenni,
hogy ne vegyek tudomást a mellkasom szorításáról.
M

– Fiam, ezt nagyon elcseszted – folytatta. – Naomi apja vagyok, és

y

emiatt lehet, hogy kissé elfogult, de tudom, hogy a lányom

Bo

különleges. Ilyen nővel csak egyszer van dolgod az életben. Pont

ok

olyan, mint az anyja. És nem tetszik, mit árul el rólad, hogy úgy
s

érzed, nem érdemled meg őt.

Letettem a poharamat. Nem azt mondta, hogy nem érdemlem
meg. Azt állította, én nem hiszem el, hogy megérdemlem őt.
– Te megérdemled Amandát? – kérdeztem.
– Basszus, dehogy! Még most sem. De mióta megismerkedtem
vele, életem minden egyes napját azzal töltöm, hogy megpróbáljak
olyan férfi lenni, aki megérdemli őt. Jobbá tett. Olyan életet adott,
amiről soha nem mertem álmodni. És igen, voltak nehéz időszakok
az életünkben. A legtöbbet Tinának köszönhetjük. De soha,
egyetlenegyszer sem bántam meg, hogy kitartottam mellette.
Makacsul hallgattam, és azt kívántam, bár máshol lehetnék.
Mindegy, hol, csak ne itt.
– Előbb vagy utóbb el kell fogadnod, hogy nem te felelsz mások
döntéseiért. Sőt, ami rosszabb, néha nem hozhatod helyre a
problémáikat. – Farkasszemet nézett velem, amikor a következő
kijelentések elhagyták a száját. – Nem én felelek a lányom
döntéseiért, vagy a döntései következményeiért. Te sem felelsz az
apádért. De azért igen, amit te döntesz el. Ebbe az is beletartozik,
hogy eldobod a legjobb dolgot, ami valaha történt veled.
– Nézd, Lou, jó volt beszélgetni, meg minden…
Megfogta a vállamat. Erős, határozott volt a szorítása.
– Nem menthetted meg az anyádat a balesettől, ahogy apádat sem
a függőségtől. Attól félsz, hogy senkit nem tudsz megvédeni. Vagy
nem bírod ki, ha elveszíted őket.
Égő torkomban gombóc nőtt.
Lou szorítása erősödött.
M

– Valahol, a szíved mélyén erősebb férfi vagy, mint az apád

y

valaha volt. Én látom. A nagyanyád is látja. A lányom is észrevette.

Bo

Talán ideje lenne belenézned a tükörbe.

ok
s
 41. FEJEZET

A VADIÚJ NAOMI

Naomi
Knox: Nézd. Tudom, hogy máshogy is kezelhettem volna a
dolgokat. De hidd el. Jobb ez így. Ha Waylay-jel szükségetek van
valamire, tudni akarom.
Knox: Liza már biztos elmondta, de az őrző-védő cég szombaton
szereli be a riasztót a kunyhóba. Hány órakor lesz Waylay
M

focimeccse?
y
Bo

Knox: Jól vagy?

Knox: Az, hogy már nem vagyunk együtt, még nem jelenti, hogy
ok

nem akarom, hogy Waylay-jel biztonságban legyetek.

s

Knox: Nem kerülhetsz el örökre.

Knox: Nem viselkedhetnénk kibaszott felnőttek módjára? Egy
kurva kisvárosban lakunk. Előbb-utóbb össze fogunk futni valahol.

∞
FÁRADTAN KINYITOTTAM A SZEMEMET, és ránéztem a telefonom
képernyőjére.
Miután megnyugodtam, hogy nem egy számomra halott Morgan
fivér keres, válaszoltam a hívásra.
– Halló – szóltam rekedten.
– Ébresztő, Witty! – szólalt meg Stef vidáman a világ másik
feléről.
 Válaszul tompán felnyögtem, és megfordultam.
Gyerekes mozdulattal a fejemre húztam a takarót, hogy
megpróbáljam kizárni az egész világot. Sajnos ennek az volt a
szerencsétlen mellékhatása, hogy körbevett az ő illata. Az, hogy
abban az ágyban aludtam, amin ketten osztoztunk, miközben
beleszerettem egy hazugságba, semmiben sem segített, csupán
elindított a lejtőn.
Ahhoz, hogy túléljem ezt, muszáj lesz elégetnem az ágyneműt, és
venni Lizának egy újat.
– Kedves köszönésed hallatán úgy sejtem, még nem vonszoltad ki
a popódat az ágyból, Miss Ma Biztos Tovább Fogok Lépni Rajta –
értékelte a helyzetet Stef.
Felmordultam.
M

– Szerencséd, hogy nem vagyunk egy kontinensen, mert lejárt az

y

időd – csiripelte.
Bo

– Milyen időm?
ok

– A „bánkódom, mert hiányzik a hülye kamupasim” időd. Eltelt öt

s

nap. Vége az elfogadható gyászidőnek. Hivatalosan is újjászülettél,

mint a Vadiúj Naomi.
Az újjászületés rengeteg munkának tűnt.
– Nem sorvadhatnék el a régi Naomiként? – A régi Naomi az
elmúlt napokban műmosolyt erőltetett az arcára Waylay és a
könyvtár látogatóinak kedvéért, aztán lehangoltan megpróbálta
kitakarítani a szétrombolt kunyhót. Miközben igyekezett nem
gondolni Knoxra.
Kifáradtam.
– Az nem opció. Nálatok hajnali hat óra van. Most kezdődik a
napod.
– Miért vagy ilyen szemét? – nyögtem fel.
– Én vagyok a gonosz tündérkeresztapád. Át kell alakulnod, kis
hernyóm.
– Nem akarok pillangó lenni. Be akarok bábozódni.
– Szívás. Ha nem kelsz fel az ágyból a következő tíz
másodpercben, bevetem a nagyágyúkat.
– Felkeltem – hazudtam.
Mondott valamit franciául.
– Ha szótárra lenne szükséged, azt mondtam franciául, hogy
hazudtál. Azt akarom, hogy vonszold ki a hazug hátsódat az ágyból,
és zuhanyozz le, mert Liza jelentése alapján a hajad zsírosabb, mint
az olajsütő egy sportkocsmában meccs idején. Aztán szeretném, ha
kinyitnád a csomagot, amit a Sephorából küldtem, és magadhoz
térnél ebből a nyomorból.
– Szeretem a nyomort.
M

– Nem igaz. Szereted a terveket és a listákat. Tőlem mindkettőt

y

megkapod.
Bo

– Túlértékelik az olyan barátokat, akik jól ismerik az embert –

ok

panaszkodtam a párnámba.
s

– Oké. Rendben. De jegyzőkönyvbe akarom vetetni, hogy te

kényszerítettél erre.
– Mire?
– Egy tizenegy éves kislány felnéz rád. Tényleg azt akarod
tanítani neki, hogy amikor egy fiú megbántja az érzéseidet, mondj
le az életedről?
Felültem.
– Utállak.
– Nem igaz.
– Miért nem búsulhatok?
Többről volt szó megbántott érzéseknél, és ezzel ő is tisztában
volt. Knox figyelmeztetett. Megmondta, hogy ne zúgjak bele, hogy
ne keverjem össze a viselkedését az igazi érzelmekkel. Mégis
belezúgtam. Én voltam a hülye. Legalább Warner megpróbálta
eltitkolni előlem a valódi énjét.
Ez nem volt jó kifogás, viszont kizárólag ez jutott az eszembe.
Mert Knox esetében nem volt mentségem.
Szerettem. Szerelmes voltam belé. Annyira, hogy nem tudtam,
képes leszek-e elviselni, hogy félrelökött.
– Mert idő- és energiapocsékolás olyan negatív dolgokkal tömni a
fejedet, hogy idióta vagy, és minek is szerettél bele. Ráadásul rossz
példát mutatsz vele Waylay-nek, aki épp elég rossz példával
találkozott már életében. Kelj fel a rohadt ágyból, zuhanyozz le, és
mutasd meg Waylay-nek, hogy kell porig égetni annak a seggfejnek
az életét.
Letettem a lábam a padlóra.
M

– Dicséretesek a buzdító beszédeid.

y

– Jobbat érdemelsz, Witty. Tudom, hogy a szíved mélyén nem

Bo

hiszed. De olyan férfit érdemelsz, aki téged állít az első helyre.

ok

– Szeretlek.
s

– Én is szeretlek, bébi. Mennem kell. De kérek egy szelfit, miután

lezuhanyoztál, és átalakultál. E-mailben pedig küldöm a mai tervet.

∞
FELADÓ: Stef
Címzett: Naomi
Tárgy: Vadiúj Naomi 1. nap

1. Vonszold ki a hátsód az ágyból.

2. Zuhanyozz le.
3. Sminkelj.
4. Csináld meg a hajad.
5. Öltözz fel. (Tudom, mennyire szereted kipipálni a dolgokat a
listáidon.)
6. A bajnokok reggelije.
7. Waylay fociedzése. Mosolyogj. Ragyogd be azt a rohadt pályát a
szépségeddel.
8. Szervezz egy spontán összejövetelt. Hívd meg a barátokat, a
családot és Nasht (ez utóbbi nagyon fontos). Nézz ki meseszépen (ez
is fontos). Érezd jól magad (a legfontosabb), vagy színlelj, amíg
valósággá válik.
9. Feküdj le elégedetten.
10. Ismételd meg az egészet.

∞
MEGELÉGEDVE A NÉGY KIPIPÁLT PONTTAL, lemerészkedtem a földszintre. A

ház még csendes volt.

M

Stef túl jól ismert. Ráadásul tényleg könnyebb volt pozitív

y
Bo

hozzáállást színlelni, amikor jól néztem ki kívülről.

Frissen főzött kávé várt rám. Jó sokat öntöttem egy vidám, piros
ok
s

bögrébe, aztán szétnéztem a konyhában, miközben belekortyoltam.

A szoba új életre kelt, mióta először betettem ide a lábam. Úgy
éreztem, az egész házzal ez történt. A függönyöket nemcsak
széthúztam, de kimostam, kivasaltam és vissza is akasztottam a
helyükre. A reggeli napfény betűzött a tiszta ablakokon.
Az évek óta halmozódó por és kosz eltűnt, a szekrények és a
fiókok megtisztultak a szeméttől. A hálószobák, amelyeket majdnem
két évtizedre bezártak, most tele voltak élettel. A konyha, az étkező,
a télikert az emberekkel teli ház lelke lett.
Együtt életet leheltünk ebbe a helybe, ami túl sokáig volt
kómában.
Kivittem a kávémat a télikertbe, és megálltam az ablak előtt.
Néztem, ahogy az elsárgult falevelek a patakba hullottak, és a víz
elsodorta őket.
A veszteség még jelen volt.
A lyuk, amit Liza lányának és férjének elvesztése jelentett, nem
tűnt el varázslatos módon. De úgy éreztem, már elkezdte
körbevenni valami ezt a lyukat. A szombati focimeccsek. A családi
vacsorák. A moziesték, amikor mindenki túl sokat beszélt, és nem
hallottuk, hogy mi történik a képernyőn. A lusta esték, amikor
grilleztünk, és a patakban játszottunk.
Kutyák. Gyerekek. Bor. Desszert. Közös játék.
Valami különlegeset építettünk Liza és a magánya köré. Körém és
a hibáim köré. Ez nem a véget jelentette. A hibákból tanulni kell,
fejlődni általuk. Nem hagyni, hogy elpusztítsanak.
Ellenálló képesség.
M

Szerintem ez már tökéletesen jellemezte Waylay-t. Megbirkózott

y

gyerekkorában a bizonytalansággal és a megbízhatatlansággal,

Bo

ráadásul kezdte megtanulni, hogy már bízhat az életében jelen lévő

ok

felnőttekben. Neki talán egy kicsit könnyebb volt, mert ő soha nem
s

hagyta úgy cserben magát, mint én. Ezért csodáltam őt.

Ezt nekem kell eltanulnom tőle.
Papucsba bújtatott lábak csoszogását, majd mancsok
kaparászását hallottam.
– Jó reggelt, Naomi néni! Mi van reggelire? – ásított Waylay a
konyhába lépve.
Befejeztem az elmélkedést, és visszamentem a konyhába.
– Jó reggelt! Mit szeretnél enni?
Vállat vont, és leült egy székre a konyhaszigetnél. Szőke haja
égnek állt a feje egyik oldalán, míg a másikon lelapult. Rózsaszín
terepmintás pizsamát és bolyhos papucsot viselt, amit Randy meg
Kitty naponta legalább egyszer megpróbáltak ellopni, és eldugni a
kutyaágyukban.
 – Hát, mondjuk, sajtos rántottát? – kérdezte. – Hűha! Szép vagy.
– Köszönöm – válaszoltam egy serpenyőért nyúlva.
– Hol van Knox?
Waylay kérdése tőrdöfés volt a szívembe.
– Visszaköltözött a házába – válaszoltam óvatosan.
Waylay türelmetlenül nézett rám.
– Azt tudom. De miért? Azt hittem, minden rendben köztetek.
Állandóan csókolóztatok, és sokat nevettetek.
Ösztönösen hazudni akartam. Hogy megvédjem. Hiszen Waylay
még gyerek. De eddig is mindig védeni akartam az embereket, ami
rendszerint balul sült el.
– Van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk – mondtam,
miközben vajat és tojást vettem elő a hűtőből.
M

– Csak azért mondtam Donnie Pacernek, hogy egy pöcstalicska,

y

mert ellökte Chloét, és azzal vádolta, hogy egy béna lúzer – árulta el
Bo

Waylay védekezőn. – Viszont nem használtam a b betűs szót, mert

ok

azt nem szabad.

s

A tojástartóval a kezemben dermedten álltam, és csak pislogni

tudtam.
– Tudod, mit? Erre később visszatérünk.
Azonban az unokahúgom még nem akarta abbahagyni a
védekezést.
– Knox azt mondta, jó, ha kiállunk másokért. Hogy az erőseknek
kell vigyázniuk azokra, akik védelemre szorulnak. Azt mondta,
hogy én erős vagyok.
A francba.
Nagyot nyeltem, hogy megszűnjön a csomó a torkomban, és
elpislogtam a szememet szúró könnyeket, amelyek majdnem
tönkretették a sminkemet.
Ezúttal nemcsak magamat sajnáltam. Hanem a kislányt is, akinek
a hőse nem akar egyikünket sem.
– Igaz – mondtam. – Szerencse, hogy erős vagy, mert komoly
dolgokról kell beszélgetnünk.
– Visszajön anya? – suttogta Waylay.
Nem tudtam, hogyan válaszoljak erre. Úgyhogy inkább máshol
kezdtem.
– A kunyhóban nincsenek kártevők – böktem ki. Randy, a beagle
ráugrott a lábamra, és kedves barna szemével rám meredt.
Lehajoltam, hogy megvakarjam a fülét.
– Nincsenek?
– Nem, édesem. Azért mondtam, mert nem akartam, hogy aggódj.
De mint kiderült, jobb, ha tudod, mi a helyzet. Valaki betört
hozzánk. Nagy kupit csinált, és elvitt néhány dolgot. Nash
M

rendőrfőnök szerint keresett valamit. Nem tudjuk, mit, és azt sem,

y

hogy megtalálta-e.
Bo

Waylay a konyhapultot bámulta.

ok

– Ezért költöztünk ide Lizához és a nagyszüleidhez.

s

– Mi van Knoxszal?
Megint nagyot nyeltem.
– Szakítottunk.
Pultot simogató ujjai megdermedtek.
– Miért szakítottatok?
A francba a gyerekekkel és a megválaszolhatatlan kérdéseikkel.
– Nem vagyok benne biztos, édesem. Néha az emberek más
dolgokat akarnak.
– Ő mit akart? Nem voltunk elég jók neki?
Megfogtam és megszorítottam a kezét.
– Szerintem túl jók vagyunk neki, és lehet, hogy ez megijesztette.
– El kellett volna mondanod.
– Igen – értettem egyet.
 – Tudod, nem vagyok kisbaba, aki megijed az ilyesmitől – mondta.
– Tudom. Kettőnk közül én vagyok a gyávább.
Ezzel kiérdemeltem egy halvány mosolyt.
– Anya volt?
– Mi volt anyád?
– Anya tört be? Ő szokott ilyet csinálni.
Ezért nem beszélgetek őszintén az emberekkel. Olyan kérdéseket
tesznek fel, amikre még őszintébben kell válaszolnom.
Felsóhajtottam.
– Igazság szerint nem tudom. Lehet. Van ötleted, hogy mit
kereshetett?
Vállat vont; ez a váll így is több terhet cipel, mint ami igazságos.
– Nem tom. Lehet, hogy valami olyat, ami sok pénzt ér.
M

– Nos, akár anyád volt, akár nem, nincs miért aggódnod. Liza ma
y

beszereltet egy riasztót.

Bo

Bólintott, és megint elkezdte a pultot simogatni.

ok

– Szeretnéd elmesélni, hogy mit érzel ezzel kapcsolatban? –

s

kérdeztem.
Lehajolt, hogy megsimogassa Kitty fejét.
– Nem tom. Azt hiszem, rosszul érzem magam. És dühös vagyok.
– Én is – értettem egyet.
– Knox elhagyott minket. Azt hittem, kedvel minket. Méghozzá
nagyon.
Megint összetört a szívem, és megesküdtem, hogy bosszút állok
Knox Morganen. Odamentem Waylay-hez, és átkaroltam.
– Így is volt, édesem. De néha az emberek megijednek, amikor
elkezdenek túlságosan kötődni másokhoz.
Felmorrant.
– Gondolom. De attól még haragudhatok rá, ugye?
Kisimítottam a haját a szeméből.
 – Igen. Persze. Az érzéseid valódiak és jogosak. Ne engedd
senkinek, hogy azt mondja, nem érezhetsz valahogy. Oké?
– Igen. Oké.
– Szóval mit szólnál este egy bulihoz, ha Liza az áldását adja rá? –
kérdeztem, ahogy megint megszorongattam.
Waylay-nek felcsillant a szeme.
– Milyen buli?
– Egy tábortűzre gondoltam almalével és pillecukorral –
válaszoltam, miközben beleütöttem a tojást egy keverőtálba.
– Jól hangzik. Meghívhatom Chloét és Ninát?
Tetszett, hogy vannak barátai, akikkel szereti megosztani az
otthonát.
– Persze. Beszélek ma a szüleikkel.
M

– Talán megkérhetnénk Lizát, hogy válasszon ki néhány

y

countryzenét, amiket Knox és Nash anyukája szeretett – javasolta.

Bo

– Nagyszerű ötlet, Way. Ha már szóba került a buli…

ok

Waylay felsóhajtott, és a plafonra emelte a tekintetét.

s

– Közeledik a születésnapod – emlékeztettem. Liza, a szüleim meg

én már egy egész szekrényt telepakoltunk becsomagolt
ajándékokkal. Hetek óta emlegettük a nagy napját, de ő idegesítően
közönyös maradt az egésszel kapcsolatban. – Kitaláltad már, hogyan
akarod megünnepelni?
Ingerülten nézett rám.
– Ó, istenem, Naomi néni! Már kilencmilliószor elmondtam, hogy
nem szeretem a születésnapokat. Ostobaság, béna és kiábrándító.
Mindennek ellenére elmosolyodtam.
– Nem akarok bűntudatot kelteni benned, de a nagymamád
hisztériás rohamot fog kapni, ha nem süthet neked legalább egy
tortát.
Láttam, hogy ezzel felkeltettem az érdeklődését.
 – Milyen tortát?
Rákoppintottam az orrára a spatulával.
– Ez a legjobb a születésnapban. Te választasz.
– Hú. Ezt át kell gondolnom.
– Csupán ennyit kérek.
Épp beöntöttem a tojást a serpenyőbe, amikor éreztem, hogy
átkarol, és a hátamba temeti az arcát.
– Sajnálom, hogy Knox akkora pöcsköszörű, Naomi néni –
motyogta Waylay tompa hangon.
Összeszorult a torkom, miközben megfogtam a kezét. Olyan új,
törékeny dolog volt ez a kedves gesztus, amit mindig akkor mutatott,
amikor a legkevésbé számítottam rá. Féltem, hogy olyat teszek vagy
mondok, amivel elijesztem.
M

– Én is. De rendben leszünk. Még annál is jobban – ígértem meg.

y

Elengedett.
Bo

– Hé. Az a bunkó betörő nem lopta el az új farmeromat, amin a

ok

rózsaszín virágok vannak, ugye?

s

∞
FI: FOGALMAM SINCS, mi folyik kettőtök között. De Knox most ajánlott
fel nekem 1000 dollárt, ha beosztalak estére dolgozni, mivel az előző
két műszakodban beteget jelentettél. Megfelezhetem veled a pénzt,
vagy elküldöm a francba a főnököt. Te döntesz!
Én: Bocsánat. Ma nem lehet. Este tábortüzes bulit rendezek,
amire te is meg vagy hívva.
Fi: Király! Elhozhatom az idegesítő családomat?
Én: Szomorú lennék, ha nem jönnének.
 42. FEJEZET

A RÉGI KNOX

Knox

Eszemben sem volt beismerni, de a jégkirálynő viselkedés kicsinált.

Öt nap telt el, mióta elárultam Naominak az igazat. Mióta
szakítottam vele, hogy megkíméljem az érzéseit. És kurva
nyomorultul éreztem magam.
Nem jött a megkönnyebbülés, amire számítottam, amikor véget
M

vetettem mindennek. Helyette rosszul voltam, és kényelmetlenül

y
Bo

éreztem magam. Szinte bűntudatom volt. Rosszabb volt, mint az

ok

első harminc fölötti másnaposságom.

s

Azt akartam, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba,

mielőtt Naomi beállított a városba a kibaszott százszorszépekkel a
hajában. De nem lehetett. Mivel továbbra is a városban volt, és
került engem.
Ez nem volt egyszerű, ugyanis a nagymamámnál lakott.
Lemondta a műszakjait a Honky Tonkban. Azt hittem,
megkönnyebbülök, ha nem kell találkoznom vele, de minél tovább
hagyta figyelmen kívül az üzeneteimet meg a hívásaimat, annál
rosszabbul éreztem magam.
Mostanra tovább kellett volna lépnie. A francba. Nekem is azt
kellett volna tennem.
– Az ötórás vendéged lemondta – jelentette be Stasia, amikor
visszamentem a Whiskey Barberbe egy késői ebédszünet után, amit
a Dino’sban töltöttem, ahol mindenki csúnyán nézett rám, és hideg
pizzát kaptam, amit nem volt kedvem megenni.
Ő meg Jeremiah takarítottak, mert zárásra készültek.
– Komolyan? – Ez volt a harmadik vendég a héten, aki lemondta
az időpontját. Ketten egyeztettek újat Jeremiah-val, és az ő székébe
ültek le, miközben ítélkezőn meredtek rám. Egyiküknek sem volt
mersze a szemembe mondani a véleményét. De nem is kellett. Így is
elég lebaszást kaptam a Honky Tonk-os lányoktól.
– Biztos felbosszantottad őket valamivel – töprengett hangosan
Stasia.
– Senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel randizom, vagy kivel
nem – vágtam rá, miközben visszadugtam a fésűt az alkoholba, és
eltettem az ollóimat.
M

– Ilyen egy kisváros – mondta Jeremiah. – Mindenki beleüti az

y

orrát mások dolgába.

Bo

– Igen? Nos, akkor mindenki megcsókolhatja a seggemet.

ok

– Tényleg boldogabbnak tűnik, mióta kiszállt abból a rettenetes

s

kapcsolatból – jegyezte meg Stasia. Úgy csinált, mintha megvakarta

volna az orrát a középső ujjával.
– Kitől kapod a fizetésed? – emlékeztettem.
– Néhány dolog többet ér a pénznél.
Nem hiányzott ez a sértegetés. Dolgom volt. Élnem kellett az
életemet. Ezek a seggfejek meg elfelejthetik, hogy egyszer együtt
jártam Naomival.
– Bemegyek a Honky Tonkba – mondtam.
– Érezd jól magad! – kiáltott utánam Jeremiah. Beintettem neki.
A kocsma helyett az irodámban bújtam el. Nem tűnt
menedéknek. Inkább éreztem börtönnek. Ezen a héten többet
voltam bezárkózva ide, mint az előző hónapban összesen. Soha nem
álltam ilyen jól a papírmunkával. Viszont nagyon keveset tudtam
arról, hogy mi történt a vállalkozásaimban.
– Mi a francért foglalkozik mindenki ebben a városban azzal,
hogy kivel randizok, és kivel nem? – motyogtam magamban.
Felemeltem az egyik emeleti lakásom bérleti díjáról szóló csekket.
A bérlő egy „elbasztad” üzenetet is mellékelt hozzá.
Kezdtem aggódni, hogy a többieknek van igazuk. Hogy rosszul
cselekedtem. És ez kábé annyira tetszett, mint a gondolat, hogy
életem hátralévő részében öltönyben és nyakkendőben járjak.
Szerettem a szabadságot. Ezért voltak saját vállalkozásaim. Az a
lottószelvény szabadságot és stabilitást adott. Bár én akartam saját
vállalkozást, néha mégis olyan érzés volt, mintha ezernyi kibaszott
kötéllel láncolna a felelősséghez. Viszont ezt a felelősséget én
választottam.
M

Vezethettem úgy a vállalkozásomat, hogy közben nem aggódtam

y

másokért… nos, leszámítva az alkalmazottaimat. Meg a

Bo

vendégeimet.
ok

Bassza meg.
s

Muszáj volt kiszakadnom a gondolataimból.

Végigsétáltam a folyosón, és bementem a Honky Tonkba. Bár
péntek volt, az esti bulihoz még korán, de a zene már hangosan
szólt, és éreztem a konyhában sülő csirkeszárny illatát. Otthonillata
volt. Aztán gyorsan körbenéztem a kocsmában Naomit keresve.
Nem volt ott, és a csalódottság olyan érzés volt, mint egy átkozott
késszúrás.
Silver és Max a pult mögött álltak. Fi éppen Wraithszel hülyült.
Mindhárman rám néztek.
– Jó estét… – köszöntem óvatosan.
– Pfuuujj! – vágták rá kórusban. Silver és Max lefelé fordították a
hüvelykujjukat. Fi az egyik kezével beintett, a másikkal ugyanazt a
jelet mutatta, mint a másik két lány. Brad, az új felszolgáló, akit
azért béreltem fel, hogy ellensúlyozza a sok ösztrogént, nem volt
hajlandó a szemembe nézni.
– Ez most komoly?
Néhány törzsvendég gúnyosan nevetett.
– Mindenkit kirúghatnék – emlékeztettem őket.
Együtt tették keresztbe a karjukat.
– Szeretném látni, ahogy megpróbálod – vágta rá Max.
– Igen. Biztos, hogy egyedül is helyt állnál szombat este
pultosként és felszolgálóként egyszerre – jegyezte meg Silver. Az
orrkarikája megmozdult, ahogy fújtatott.
Bassza meg.
Tudtam, mikor nem vágynak a társaságomra.
Rendben. Hazamegyek, és kiélvezem a csendes, békés életemet.
M

Megint. Lehet, hogy ezen az estén nem lesz olyan kibaszottul üres.
y

Majd megszokom.
Bo

– Jó. Elmegyek – közöltem.

ok

– Helyes – felelte Max.

s

– Szia – mondta Silver.

– Kopj le! – közölte Fi. – Én is megyek.
– Rendben. Kit érdekel?
Hazamegyek, és kitalálok egy olyan beosztást, ahol ezek hárman
soha többet nem lesznek egyszerre a kocsmában, döntöttem el.
Akkor is, ha öt új embert kell felvennem hozzá. Csupa férfit fogok
keresni, akik nem menstruálnak és nem basztatnak.
Erről az életről fantáziáltam, miközben lustán körbemotoroztam
Knockemoutot, mielőtt elindultam haza. Végül is nem vár rám
senki. Nem tartozom magyarázattal senkinek. Azt csinálok, amit
akarok. És pont erre vágytam az életben.
Annyira lekötött, hogy emlékeztessem magam, mennyire
fantasztikus az életem Naomi nélkül, hogy majdnem elkerülték a
figyelmemet a Lizánál sorakozó járművek.
Egy másodpercre megijedtem, mert azt hittem, történt valami.
Megint betörtek, vagy rosszabb.
Aztán meghallottam a zenét és a nevetést.
Lassan hajtottam el a ház mellett, hátha megpillantom Naomit.
Nem volt szerencsém. Leparkoltam a motoromat a felhajtómon, és
elindultam a bejárati ajtóhoz, amikor megcsapta az orromat a
tábortűz szaga.
Ha Liza bulizni akar, és titokban tartani előttem az egészet, hát
szíve joga, döntöttem el, ahogy beléptem a házamba.
Waylon rám rontott, mancsával a nadrágomat kaparta, miközben
ugatva nyüszített, hogy mennyire megéhezett a délutáni
nassolnivaló óta.
M

– Igen, igen. Gyere. Előbb pisiszünet, utána vacsora.

y

Egyenesen a konyhába mentem, és kinyitottam a hátsó ajtót. A

Bo

kutya kiszaladt a lábaim között.

ok

Nem állt meg a szokásos pisilőhelyénél. Tömzsi lábaival fürgén

s

szaladt Liza háza felé.

Távolról is láttam a tüzet a patak mellett. Ételekkel teli asztalokat,
kempingszékeket tettek ki, és vagy tizenöt ember bóklászott az
udvaron, akik szemmel láthatóan remekül érezték magukat.
Liza kutyái, Randy és Kitty elszaladtak az ételes asztaltól, hogy
üdvözöljék Waylont. Láttam Waylay-t, aki szőke haját egy rózsaszín
sapka alá dugta, amit lefogadom, hogy Amanda kötött neki.
Barátnői, Nina és Chloe a közelében játszottak. Meglepett, mennyire
megfájdult a mellkasom. Waylay letérdelt a fűben, és megvakargatta
Waylont. A kutya önkívületi állapotban gördült a hátára.
Szórakozottan megdörzsöltem a mellkasomat, és azon
töprengtem, vajon savtúltengésem van-e a rossz pizzától.
Fényszórók világították meg az udvart, ahogy egy újabb autó
érkezett. Egy kisbusz, amit felismertem. Fi, a férje és a gyerekeik
szálltak ki belőle kempingszékekkel, ételhordókkal és sörrel a
kezükben.
Nagyszerű. A saját családom és már az alkalmazottaim is az ő
pártját fogják. Ezért kell vennem egy birtokot messze innen.
Aztán megláttam őt.
Naomit a tűz mellett.
Szűk leggingset viselt, ami kiemelte hosszú lába minden
centiméterét. A csizmáját lányos szőrme díszítette. Vastag pulóvert
vett fel a mellénye alá. Hullámos haja ragyogott a tűz fényében. Ő is
kötött sapkát viselt, mint Waylay, csak mélyvörös színben.
Mosolygott. Nevetett. Sziporkázott.
A mellkasom sajgása fizikai fájdalommá erősödött, és azon
M

töprengtem, vajon nem kellene-e felkeresnem egy kardiológust. Ez

y

nem normális. Ennek nem így kellene lennie.

Bo

Véget vetettem minden kapcsolatomnak, mielőtt túlságosan

ok

belebonyolódtunk volna, és utána csak megkönnyebbülést éreztem.

s

Ha néha összefutottam bármelyik korábbi hódításommal, ami

ritkán fordult elő, az mindig könnyű volt. Kellemes. Soha nem
ígértem semmit, ők pedig soha nem vártak tőlem semmit.
De ezúttal, a legnagyobb igyekezetem ellenére is voltak
elvárások. Bár Naomi nem úgy nézett ki, mint aki szenved. A patak
mellett állt a seggfej öcsém közelében, és meghitten beszélgettek.
Naomi kesztyűbe bújtatott kezével megszorította Nash karját.
Ökölbe szorult a kezem. Haragomban vörösben láttam mindent.
Az öcsém egy rohadt másodpercet sem vesztegetett.
Nem tudatosan döntöttem el, hogy odamegyek hozzá, a lábam
önálló életre kelt. Átvágtam a füvön a boldog kis pár felé, hogy
szétcsapjak közöttük.
Nem akartam, hogy Naomi együtt legyen vele. Nem akartam,
hogy együtt legyen bárkivel.
Nem bírtam elviselni, hogy Nash mellett áll, azt meg pláne nem,
hogy bármi is legyen köztük. Bassza meg.
Liza J. utánam kiáltott, és Amanda sajnálkozva mosolygott rám,
miközben átverekedtem magam a vendégeken.
– Ti aztán nem vesztegetitek az időt, mi? – csattantam fel, amikor
odaértem hozzájuk a tűz túloldalán.
Nashnek volt pofája a képembe röhögni.
De Naomi egészen máshogy reagált. A kedves mosoly eltűnt az
arcáról, és amikor rám nézett, nem a jégkirálynőt láttam, aki
fagyosan viselkedett velem. Olyan tűz lángolt a szemében, hogy
majdnem felgyújtott vele.
A megkönnyebbülés gyors volt és elsöprő erejű. Enyhült egy
M

kicsit a mellkasomban érzett szorítás. A jeges viselkedés azt

y

jelentette, hogy nem érdeklem. De a tűz, amit a gyönyörű,

Bo

mogyoróbarna szemében láttam, arról árulkodott, hogy rohadtul

ok

utál.
s

Ez jobb volt, mint a rideg érdektelenség.

Nash tett egy lépést előre, közém és Naomi közé állva, amivel még
jobban felidegesített.
– Valami bajod van? – kérdezte tőlem.
A bajom ott állt előttem néhány lövéssel a vállában.
– Bajom? Azzal, hogy felszeded a maradékomat? Dehogy. Jobb, ha
nem megy veszendőbe.
Kurva nagy seggfej voltam, és ezzel túl messzire mentem.
Megérdemeltem a verést, amit Nashtől fogok kapni. Egy részem
akarta is. Vágytam a fizikai fenyítésre, hogy eltompítsa az érzelmi
vihart, ami széttépett belülről.
Nem tudtam tisztán gondolkodni, amikor Naomi ilyen közel állt
hozzám. Ilyen közel, és nem érinthettem meg. Nem nyújthattam ki a
kezemet, hogy magamnak követeljem, amit eldobtam.
Nash hátrahúzta az öklét, de mielőtt meglendíthette volna a
kezét, valaki közénk állt.
– Gyerekesen viselkedsz, és nevetséges ez a hiszti – csattant fel
Naomi néhány centire tőlem. – Nem hívtunk meg téged. Menj haza!
– Százszorszép – szólaltam meg, és automatikusan felé nyúltam.
Egy újabb alak préselte magát kettőnk közé.
– Ha nem akarsz bekerülni a történelemkönyvekbe, mint a város
leghülyébb seggfeje, javaslom, hogy tegyél egy lépést hátra – szólalt
meg Sloane.
Úgy nézett rám, mintha pofán basztam volna a Mikulást egy
könyvtári rendezvényen.
– Tűnj az utamból, Sloane – vicsorogtam a képébe.
M

Aztán valaki a mellkasomra tette a kezét, és erősen hátralökött.

y

– Rossz célpont, barátom. – Lucian, aki normálisabban nézett ki a

Bo

farmerjában meg a polárpulóverében, mint az elmúlt tíz évben

ok

bármikor, éppen belemarkolt a kabátomba.

s

A szemében lángoló harag elárulta, hogy vékony jégen táncolok.

Simán elbántam volna a testvéremmel, főleg most, hogy csak az
egyik kezét tudja használni. De nem voltam olyan hülye, hogy
elhiggyem, túlélem, ha Nash és Lucian egyszerre esnek nekem.
– Nincs szükségem a védelmedre, te túlméretezett, gazdag idióta –
förmedt Sloane Lucianre.
A barátom nem foglalkozott vele, inkább engem tolt el a tűz
közeléből. Távol a családomtól. A hülye kutyámtól, ami bedugta az
orrát a hot dogok közé.
– Engedj el, Luce – figyelmeztettem.
– Majd elengedlek, ha már nem akarod kiüttetni magadat az
ártatlan nézelődőkkel együtt.
Érdekes. Nem azért volt mérges, mert nekiestem Nashnek és
Naominak, hanem mert ráförmedtem Sloane-ra.
– Azt hittem, ki nem állhatod – piszkáltam.
Lucian még egyszer meglökött, mire hátratántorodtam.
– Jézusom, Knox! Nem kell mindig seggfejként viselkedned.
– Így születtem – vágtam rá.
– Hülyeség. Te döntöd el, hogy mit mutatsz a világnak. És most
épp rosszul döntöttél.
– Helyesen cselekedtem.
Lucian elővett egy cigarettát meg egy gyújtót.
– Mondogasd csak magadnak, ha ettől jobban alszol esténként.
– Figyelmeztettem, hogy ne kötődjön hozzám. Figyelmeztettem. –
Hátranéztem Lucian válla fölött, és láttam, hogy Naomi a tűz mellett
áll, háttal nekem. Nash átkarolta.
M

Megint összeszorult a mellkasom, és a sajgás már egy átkozott

y

késszúrás volt.
Bo

Lehet, hogy azt mondtam, ne kötődjön hozzám, de magamnak

ok

nem tettem meg ugyanezt a szívességet. Soha nem gondoltam volna,

s

hogy aggódnom kell ilyesmi miatt.

Azonban sikerült Naomi Witt, a szökött menyasszony és
megszállott takarító hálójába keverednem.
– Helyesen cselekedtem – ismételtem meg, mintha ezzel igazzá
tehetném.
Lucian engem figyelt, miközben rágyújtott.
– Az soha nem fordult meg a fejedben, hogy helyesebb lett volna
azzá a férfivá válnod, aki az apád soha nem tudott lenni?
Bassza meg. Ez az elevenemre tapintott.
– Rohadj meg, Lucy.
– Te pedig mássz ki a szarból, Knox. – Ezzel visszasétált a tűzhöz,
egyedül hagyva a sötétben.
A szemem sarkából észrevettem egy rózsaszín villanást: Waylay
állt ott, néhány lépésre tőlem. Waylon a lába mellett ült.
– Szia, Way – szólaltam meg, és hirtelen a világ legnagyobb,
leghülyébb seggfejének éreztem magamat.
– Szia, Knox.
– Hogy vagy?
Vállat vont, és rám szegezte kék szemét, de az arckifejezése
semleges maradt.
– Hogy ment a fociedzés? Be akartam nézni, de…
– Semmi baj. Nem kell színlelned. Naomi néni meg én
megszoktuk már, hogy senkinek sem kellünk.
– Way, ez kurvára nem igazságos. Nem ezért nem működött a
kapcsolatom a nagynénéddel.
– Tökmindegy. Egyébként nem kéne gyerekek előtt káromkodnod.
M

Még a végén tanulnak tőled valamit.

y

Aú.
Bo

– Komolyan mondom, kölyök. Túl jók vagytok nekem. Előbb vagy

ok

utóbb mindketten rájöttetek volna. Jobbat érdemeltek.

s

A bakancsa orrát bámulta. A kis szív alakú kabala csillogott a

fűzőjén, és rádöbbentem, hogy nem azt a cipőt vette fel, amit tőlem
kapott. Ez is fájt.
– Ha tényleg ezt gondolnád, nagyon igyekeznél, hogy elég jó
legyél. Nem pedig lapátra tennél minket, mint a szemetet.
– Soha nem mondtam, hogy szemetek vagytok.
– Mondjuk mást se nagyon mondtál – tette hozzá. – Hagyd békén
Naomi nénit. Igazad van. Jobbat érdemel egy olyan fickónál, aki
nem elég okos ahhoz, hogy meglássa, mennyire csodálatos nő.
– Tudom, hogy mennyire csodálatos. És te is az vagy –
vitatkoztam.
– De nem elég csodálatos ahhoz, hogy maradj – jegyezte meg.
Olyan csúnyán nézett rám, amit egy tizenegy évestől soha nem
vártam volna. Érettebben viselkedett a koránál. Utáltam magam,
amiért újabb indokot szolgáltattam, hogy kételkedjen az
okosságában, a szépségében és a merészségében.
– Waylay! Gyere – kiáltotta Nina, miközben a levegőbe emelt egy
zacskó mályvacukrot.
– Menj el – szólt rám Waylay. – Elszomorítod Naomi nénit, és ez
nem tetszik.
– Az én házamba is egereket fogsz hozni? – kérdeztem, hátha a
humorral áthidalhatom a köztünk lévő szakadékot.
– Miért fáradjak vele? Nincs értelme bosszút állni valakin, aki túl
ostoba ahhoz, hogy törődjön velem.
Megfordult, és elindult a tűz felé, aztán mégis megtorpant.
– Megtartom a kutyádat – közölte. – Gyere, Waylon.
M

Figyeltem, ahogy a kölyök, akit nem csak kedveltem, de tiszteltem

y

is, visszament a buliba a saját átkozott kutyámmal. Naomi fél karral

Bo

átölelte Waylay-t, és mindketten hátat fordítottak nekem.

ok

Dacból elvettem egy hot dogot meg egy sört az asztalról. Leverten
s

odaintettem a nagymamámnak, aztán egyedül visszamentem a

házamba.
Amikor odaértem, mindkettőt kidobtam a szemétbe.
 43. FEJEZET

ITALOZGATÁS

Naomi
Knox: Tartozom egy bocsánatkéréssel azért, ami tegnap este történt
Lizánál. Átléptem a határt.

∞
MÉLY LEVEGŐT VETTEM, leállítottam a kocsimat, és a Honky Tonk
M

mellékbejáratát néztem. Ez volt az első műszakom a szakítás óta, és

y

tiszta ideg voltam tőle. Hétvégi déli műszak volt. Kevés esélyt láttam
Bo

arra, hogy Knox az épületben legyen.

ok

De akkor is győzködnöm kellett magamat, mielőtt kiszálltam a

s

kocsiból.
A másik munkahelyemen egész héten jól elvoltam. A könyvtár
tiszta ügy volt, nem botlottam minden sarkon Knox emlékébe.
Azonban a Honky Tonk más tészta volt.
– Képes vagy rá. Szállj ki a kocsiból. Szedd be a borravalót, és
mosolyogj, amíg belesajdul az arcod.
Knox hisztirohamot kapott a tábortűznél, és Luciannek kellett
kikísérnie. Nem sok információt sikerült kicsikarnom Sloane-ból
Lucian lovagiasságával kapcsolatban. De a szívem mélyén örültem,
hogy megint Knox közelében lehettem.
Mérgesnek és szinte sértettnek tűnt. Mintha valami árulás lett
volna, hogy az öccse mellett álltam. Röhejes volt. Kidobott, mint egy
felesleges blokkot, mégis volt mersze azt mondani, hogy túl gyorsan
léptem tovább, amikor csupán a listát adtam oda Nashnek, amin
összegyűjtöttem azokat az embereket és eseményeket, amikkel
kapcsolatban rossz érzésem volt.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe.
– Te vagy a Hattyú Jégkirálynő – közöltem a tükörképemmel.
Aztán kiszálltam a kocsiból, és bemasíroztam az épületbe.
Megkönnyebbültem, amikor nem láttam Knoxot odabent. Milford
és egy másik szakács épp a konyhát készítették elő. Köszöntem
nekik, aztán kimentem a kocsmába. Még sötét volt. A székek az
asztalokon voltak, ezért beindítottam a zenét, felkapcsoltam a
villanyt, és kezdtem előkészíteni a helyiséget a nyitásra.
Letettem az összes széket, összeszereltem a szódagépet, és épp a
M

levesmelegítőt kapcsoltam be, amikor kinyílt az oldalajtó.

y

Knox lépett a helyiségbe, és rögtön rám nézett.

Bo

Elakadt a lélegzetem, és hirtelen nem emlékeztem, hogyan kell

ok

levegőt venni.
s

A francba. Hogy nézhet ki ennyire jól egy férfi, aki megbántott?

Igazságtalanság. Farmernadrágot és egy újabb hosszú ujjú felsőt
viselt. Ez erdőzöld színű volt. Az állán egy halványuló zúzódást
láttam, amitől veszélyesnek tűnt. Szexi, isteni módon veszélyesnek.
Azonban a Vadiúj Naomi okosabb ennél. Nem fogok mindent
elölről kezdeni.
Biccentett nekem, de én visszafordítottam a figyelmemet a
levesre, és próbáltam úgy csinálni, mintha nem létezne. Amíg olyan
közel nem lépett hozzám, hogy már nem tudtam tovább figyelmen
kívül hagyni.
– Szia – köszönt.
– Szia – viszonoztam, ahogy visszatettem a fémfedőt a melegítőre,
és félredobtam a műanyag csomagolást.
 – Ma kocsmaszolgálaton vagyok – árulta el egy pillanatnyi
habozás után.
– Oké. – Elmentem mellette a mosogató részhez, ahol két tálcányi
tiszta pohár várt rám. Egyet felemeltem, de Knox kikapta a
kezemből. – Viszem én – erősködtem.
– Majd én – mondta Knox, miközben odavitte a tálcát a
szódagéphez, és letette a rozsdamentes acél pultra.
Bosszúsan ragadtam meg a másik tálcát. Ezt is gyorsan kivette a
kezemből. Figyelmen kívül hagyva Knoxot, bekapcsoltam az
infralámpát, majd a pénztárgéphez mentem ellenőrizni, mennyi
papír van benne.
Éreztem, hogy engem bámul. A tekintetének súlya és ereje volt.
Utáltam, hogy ennyire nem tudok elvonatkoztatni a jelenlététől.
M

Éreztem, ahogy tetőtől talpig végignézett rajtam. Ma

y

farmernadrágot vettem fel szoknya helyett, ugyanis szükségesnek

Bo

tartottam az extra réteg védelmet.

ok

– Naomi. – Rekedten ejtette ki a nevemet, amitől megborzongtam.

s

Rápillantottam, és műmosolyt eresztettem meg felé.

– Igen?
Beletúrt a hajába, aztán keresztbe tette a karját.
– Tartozom egy bocsánatkéréssel. Tegnap este…
– Ne aggódj miatta. El van felejtve – mondtam, miközben
látványosan végigtapogattam a kötényemet a noteszemet keresve.
– Nem kell… tudod. Furának lennie.
– Ó, nekem nem fura – hazudtam. – Már a múlté. Hol van már a
tavalyi hó? Mindketten továbbléptünk.
A szeme folyékony ezüst volt, ahogy engem bámult. A levegő
megtelt körülöttünk feszültséggel, mintha bármelyik pillanatban
belénk csaphatott volna a villám. De kényszerítettem magam, hogy
a szemébe nézzek.
 – Persze – mondta végül megfeszült állkapoccsal. – Hogyne.

∞
FOGALMAM SEM VOLT, mennyire lépett tovább Knox, amíg el nem telt
egy óra a világ leglassabb műszakjából. Általában a szombati ebéd
tisztességes forgalommal jár, de az a hét törzsvendég, aki aznap
megjelent, láthatóan elégedetten kortyolgatta a sörét, és
százharminchétszer megrágta az ételét. Bár be kellett tanítanom az
új pincért, Bradet, így is túl sok időm maradt gondolkodni.
Ahelyett, hogy a pultnál időztem volna Knox szeme előtt, inkább
takarítottam.
Épp a falat dörzsöltem a kiadópultnál, egy különösen makacs
foltot vakarva, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és egy nő sétált be
rajta. Vagy billegett. Fekete tűsarkú velúrcsizmát viselt, a
M

farmernadrágját mintha csak festették volna, annyira szűk volt, és a

y
Bo

bőrkabátja alól szinte kivillant a hasa.

Három karkötő fityegett a jobb csuklóján. A körmét gyönyörű,
ok
s

gyilkosvörösre lakkozta. Gondolatban feljegyeztem, hogy meg kell

kérdeznem tőle, milyen árnyalat.
Rövid, sötét haja hanyagul össze volt kócolva. Az arca olyan
szögletes volt, hogy elvágta volna az üveget, profi füstös sminket
varázsolt a szemére, és fanyarul mosolygott.
Össze akartam barátkozni vele. Vásárolni vele. Mindent
kideríteni róla, hogy lemásoljam, és átvegyem a magabiztosságát.
A mosolya kiszélesedett, amikor meglátta Knoxot a pult mögött,
és hirtelen már nem is voltam annyira biztos abban, hogy
barátkozni akarok vele. Lopott pillantást vetettem Knoxra, és
eldöntöttem, hogy egész biztos nem szeretnék a barátnője lenni.
Mivel a mogorva Viking szeretetteljes intimitással nézett a nőre.
Az idegen egy szót sem szólt, csupán odabillegett a bárpulthoz, és
közben le sem vette a szemét Knoxról. Amikor odaért, nem ült le
egy bárszékre, és rendelte meg a világ legmenőbb italát. Nem.
Kinyújtotta a kezét, belemarkolt Knox felsőjébe, és szájon csókolta.
Görcsbe rándult a gyomrom, aztán liftezni kezdett.
– Ó, bassza meg – nyögött fel Wraith az asztalánál.
– Jé, ő a főnök csaja? – kérdezte Brad, a pincér, akit be kellett
volna tanítanom.
– Gondolom, igen – válaszoltam olyan hangon, mintha
fojtogatnának. – Mindjárt jövök. Fogd meg ezt. – Brad kezébe
nyomtam a koszos rongyot, és jó nagy körben kikerültem a pultot.
– Naomi! – Knox mérgesnek tűnt. De már nem volt közöm a
hangulatingadozásaihoz.
Olyan hevesen dobogott a szívem, hogy a fülemben hallottam a
M

lüktetését, miközben a mosdó felé tartottam az összes jelen lévő

y

szempár kereszttüzében.
Bo

Úgy csináltam, mintha nem hallottam volna, ahogy a nevemet

ok

kiáltotta, vagy ahogy a nő üdvözölte.

s

– Knox! Nahát! Végre már – jegyezte meg torokhangon.

– Ó, baszki, Lina! Nem tudtál volna előbb felhívni? Kibaszott szar
az időzítés.
Mást nem hallottam, mert közben beértem a mosdóba, és
egyenesen a csaphoz mentem. Nem tudtam, hogy sírni akarok,
hányni, vagy felkapni a kukát, és Knox fejéhez vágni. Épp próbáltam
összeszedni magam, és kitalálni egy tervet, amelyben mindhárom
opció megjelenik, amikor kinyílt a mosdó ajtaja.
Az ex képzeletbeli barátnőm lépett a helyiségbe zsebre tett
kézzel, és rám szegezte a tekintetét.
Csak tippelni tudtam, mit látott. Egy szánalmas, szerelmes,
harmincas évei közepén járó lúzert, akinek szörnyű ízlése van a
férfiak terén. Én ezt láttam a tükörben minden reggel, mielőtt
elrejtettem a sminkkel és a rúzzsal.
– Naomi – szólalt meg.
Megköszörültem a torkomat, és reméltem, hogy ettől elmúlik a
szorító érzés.
– Én vagyok – válaszoltam vidáman. Úgy hangzott, mintha
fuldokoltam volna, de legalább sikerült semleges arckifejezést
erőltetnem magamra.
– Hűha. Pókerarc. Tetszik. Jól áll neked – mondta. – Nem csoda,
hogy magadba bolondítottad.
Fogalmam sem volt, erre mit mondjak, ezért kitéptem egy
papírtörlőt a tartóból, és letöröltem vele a tökéletesen száraz, tiszta
pultot.
– Lina vagyok – árulta el, és közelebb lépve felém nyújtotta a
M

kezét. – Angelina, de azt nem szeretem, túl hosszú.

y

Automatikusan elfogadtam a gesztust, és kezet ráztam vele.

Bo

– Örülök, hogy megismertelek – hazudtam.

ok

Felnevetett.
s

– Nem hinném, ezzel az első benyomással. De kárpótolni foglak

érte, és fizetek neked egy italt.
– Ne vedd sértésnek, Lina, de eszemben sincs leülni az exbarátom
kocsmájában, hogy az új barátnőjével iszogassak.
– Nem veszem annak. De nem vagyok az új barátnője. Sőt, ami
azt illeti, régebbi ex vagyok, mint te. És biztosan nem itt fogunk inni.
Olyan helyre kell mennünk, ahol nincs jelen Knox nagy, ostoba füle.
Nagyon reméltem, hogy nem szórakozik velem.
– Mit szólsz? – kérdezte Lina oldalra döntött fejjel. – Knox
mindjárt szívrohamot kap kint, a többiek meg elővették a
telefonjukat, és elkezdték terjeszteni a pletykát a városban arról,
ami az előbb történt. Azt javaslom, adjunk nekik valamit, amin
kiakadhatnak.
 – Nem hagyhatom félbe a műszakomat – mondtam.
– Dehogynem. Meg kell osztanunk egymással a történeteinket.
Együttérezni. Koccintani. Ott van a cuki kis segítsége. Minden
rendben lesz vele. Te pedig megérdemelsz egy kis szünetet ezután a
műsor után.
Mély levegőt vettem, és elgondolkodtam. A gondolat, hogy itt
maradjak Knoxszal, kábé annyira volt vonzó, mint az, hogy a
nőgyógyászati kenetvétel közben kitépkedjék a körmeimet.
– Milyen árnyalat ez a körmödön?
– Burgundi Vérfürdő.

∞
SLOANE: Most hallottam, hogy Knox új barátnője beállított a
kocsmába, és elkezdtek szexelni a biliárdasztalon. Jól vagy??????
M

Vigyek ásót meg ponyvát?

y
Bo

Én: Elrabolt az új barátnő, aki igazából egy régi ex. A

Hellhoundban iszogatunk.
ok
s

Sloane: Húzok egy gatyát! Tizenöt perc múlva ott vagyok!

∞
A HELLHOUND egy motoroskocsma volt tizenöt percre a várostól. A
parkoló félig volt motorokkal. A csúnya barna fal nem tette
barátságosabbá a helyet.
Bent gyér volt a világítás, rengeteg biliárdasztal sorakozott, és
Rob Zombie harsogott a sarokban álló zenegépből. A bárpult koszos
volt, és el kellett fojtanom magamban a késztetést, hogy alaposan
letakarítsam.
– Mit kértek? – szólalt meg a pultos. Nem mosolygott, de nem is
volt túl félelemkeltő. Magas, mackós alkatú férfi, haja és szakálla
erősen őszült. Fehér hosszú ujjú pólója fölött bőrmellényt viselt. A
felsője ujját felhajtotta a könyökére, így látszott, hogy mindkét karját
tetoválások borítják.
Erről eszembe jutott Knox. Amitől megkívántam az alkoholt.
– Hogy hívnak, szépfiú? – kérdezte Lina, leülve egy székre.
– Joel.
– Joel, a legfinomabb skót whiskyből kérek. Duplán – döntötte el.
A francba. Tudtam, hogy menő italt rendelne.
– Máris. Neked mit adhatok, kedvesem? – Rám nézett.
– Ó. Hát… Fehérbort – feleltem, és úgy éreztem, én vagyok a
legérdektelenebb személy a kocsmában.
Rám kacsintott.
– Máris adom.
– Nem Knox, de bukom az idősebb férfiakra – töprengett el Lina.
M

Közömbösen hümmögtem.
y

– Ó, ne már. Lehet, hogy Knox seggfej… oké, tényleg az, de akkor

Bo

is el kell ismerned, hogy fantasztikus a csomagolása – erősködött

ok

Lina.
s

Nem volt kedvem bármit is elismerni a Vikingben, aki összetörte

a szívemet.
A helyes Joel letette elénk az italokat, aztán megint elment.
– Mit keresünk itt? – kérdeztem.
Lina felemelte a poharát.
– Iszogatunk. Megismerjük egymást.
– Miért?
– Mert nem láttad Knox arckifejezését, miután nyomtam egy
cuppanós puszit a szájára.
Ha puszi, akkor jó.
Várjunk csak!
Dehogy. Nem számít.
Még ha Lina nem is jár együtt Knoxszal, a férfi kidobott. Nem
kellene a vetélytársak miatt aggódnom.
Végighúztam az ujjamat a poharam peremén.
– Milyen volt az arca?
Rám bökött a mutatóujjával.
– Rettegett. Nagyon fiatal volt, amikor megismertem, és még soha
nem láttam félni. De láttam, hogy rettegett, amikor elsétáltál.
Felsóhajtottam. Ezt nem akartam hallani. Nem szerettem volna
úgy tenni, mintha lenne remény, mert nem volt.
– Fogalmam sincs, miért félne, hogy faképnél hagyom. Ő volt az,
aki kilépett a kapcsolatból.
– Hadd találgassak. Nem a te hibád. Az övé. Ő nem él
párkapcsolatban, nem szereti a bonyodalmakat és a felelősséget.
Nincs közös jövőtök, ezért elenged, hogy nyugodtan élhesd az
M

életedet.
y

Meglepetten pislogtam.
Bo

– Tényleg ismered.
ok

– Szeretném, ha tudnád, hogy enyém az első hivatalos barátnő

s

megtisztelő címe, köszönöm szépen. Harmadéves voltam a

főiskolán. Ő akkor töltötte be a huszonnégyet. Egy buliban
ismerkedtünk meg, és négy pompás, hormon- és másnaposság-
fűtötte hétig jártunk együtt, mielőtt az idiótának inába szállt a
bátorsága, és kiadta az utamat.
– Az üdvözlésed alapján úgy sejtem, hogy a ti kapcsolatotoknak
jobb vége lett, mint a miénknek.
Lina mosolyogva kortyolt bele az italába.
– Alábecsülte a makacsságomat. Tudod, kibírtam, hogy nem a
pasim többé. De szerettem volna megőrizni a barátságunkat. Ezért
belekényszerítettem ebbe. Néhány havonta beszélünk. Mielőtt
megnyerte a lottót, néhány évente találkoztunk. Mindig egy
semleges helyen. Egymás szárnysegédei voltunk.
 Három nagy korttyal eltüntettem a boromat. Mielőtt letettem a
poharamat a pultra, egy újabb érkezett.
– Kösz, Joel. – Kicseréltem az üres poharat a telire. – Egyébként mi
a baja?
Lina felhorkant, és megint kortyolt.
– Mi az emberek problémája általában? Terhek. Megismerkedünk
egymással, pattognak a szikrák, aztán egész idő alatt próbáljuk
titkolni a valódi énünket, hogy vonzók maradjunk a másik
szemében. Aztán pedig meglepődünk, amikor ez nem válik be.
Igaza volt.
– Ha mindenki a terhével együtt mutatkozna be, képzeld, mennyi
időt spórolnánk. Szia, Lina vagyok. Problémáim vannak az
apámmal, féltékeny típus vagyok, emellett pedig elég indulatos, ami
M

azt jelenti, hogy jobb, ha soha nem teszel keresztbe nekem. Azt is
y

tudni lehet rólam, hogy képes vagyok egy ültő helyemben

Bo

elfogyasztani egy tepsi brownie-t, és soha nem hajtogatom össze a

ok

kimosott ruhákat.
s

Nem tehettem róla, elnevettem magam.

– Te jössz – mondta.
– Szia, Lina! Naomi vagyok, és mindig olyan férfiakba zúgok bele,
akik nem tudják elképzelni velem a jövőjüket. De folyton azt
remélem, hogy az elképzelt közös jövő elég jó ahhoz, hogy
mellettem maradjanak. Ráadásul utálom az ikertestvéremet, és ettől
rossz embernek érzem magamat. Ó, és Knox Morgan megmérgezte
számomra az orgazmust életem hátralévő részére.
Most Linán volt a sor, hogy nevessen. Egy újabb pohár skót
whisky jelent meg előtte.
– A fickó tudja, mi a dörgés – jegyezte meg a pultos barátunkra
mutatva.
– Ha két nő ugyanarról a férfiról beszél, folyamatosan ellátom
őket alkohollal – biztosított minket.
– Joel, igazi úriember vagy – mondta Lina.
Kinyílt a bejárati ajtó, és megjelent Sloane. Nem sminkelte ki
magát, Uggs koppintást viselt a lábán, hozzá leggingset és
túlméretezett Virginia Tech focimezt vett fel. A haja vastag fonatban
omlott a vállára.
– Biztos te vagy az új lotyó – köszönt Sloane.
– Te pedig a felmentő sereg, aki megvédi Naomi hercegnőt a
Szörnyetegtől – tippelt Lina.
Beleprüszköltem a boromba.
– Sloane, ő Lina. Lina Knox első exbarátnője. Sloane egy aggódó
könyvtáros, akinek csodaszép a haja. – A bárpultra mutattam. – És ő
Joel, a vonzó csaposunk.
M

Sloane helyet foglalt mellettem, és mielőtt kényelmesen

y

elhelyezkedett volna, felbukkant Joel.

Bo

– Te is ugyanazzal a fickóval jársz? – kérdezte.

ok

Sloane a kezére támasztotta az állát.

s

– Nem, Joel. Én nem. Csupán erkölcsi támaszként vagyok jelen.

– Akarsz inni az erkölcsi támasznyújtás közben?
– Persze. Milyen a Bloody Mary?
– Fűszeres, mint az állat.
– Kérek egy Bloody Maryt és egy kör Fireball whiskyt.
Joel szalutált, majd elkezdte készíteni az italokat.
Az egyik férfi a legközelebbi biliárdasztaltól elindult felénk.
Lenyűgöző tüskék meredeztek a mellénye vállán, és olyan bajsza
volt, amiről ódákat lehetett volna zengeni.
– Ribancok, fizessek nektek egy kört?
Egyszerre fordultunk felé.
– Nem, köszönjük szépen – válaszoltam.
– Kopj le – válaszolta Lina gonosz mosollyal az arcán.
 – Ha azt hiszed, hogy a „ribanc” jelző után csatlakozhatsz
hozzánk, vagy valamelyikünk ágyában szeretnél kikötni, hatalmasat
fogsz csalódni – jelentette ki Sloane.
– Lépj le, Kaszás – közölte vele Joel anélkül, hogy felpillantott
volna a vodkából, amit Sloane poharába töltött.
Rezgett a telefonom a bárpulton, ezért rápillantottam.
Knox: Nem az volt, aminek látszott. Nem járok Linával.
Knox: Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.
Knox: Bassza meg. Legalább válaszolj, és áruld el, hol vagy.
Ahhoz képest, hogy végzett velem, rohadt sok üzenetet küldött.
Naomi: Egy csodás helyen, amit úgy hívnak: Semmi közöd hozzá.
Ne. Írogass. Nekem.
Odatoltam a telefonomat Sloane elé.
M

– Tessék. Te vagy a főnök.

y

Lina felemelte a mobilját, és megmutatott egy üzenetet.

Bo

Knox: Hova a picsába vitted?

ok

– Látod? – kérdezte. – Fél.

s

– Azt hiszem, ma nem megyek vissza dolgozni – jelentettem ki. –

Végül is Waylay múzeumba ment a fővárosba Ninával meg az
apukáival. Nincs jobb időtöltés egy őszi szombaton, mint az
iszogatás.
– Ki az a Waylay? – kérdezte Lina.
– Az unokahúgom.
– Az unokahúg, akiről Naomi nem tudott, mert az ikertestvére gáz
– tette hozzá Sloane. Az ujja köré tekerte a hajfonatát, és üres
tekintettel meredt a képernyőn zajló focimeccsre.
– Jól vagy? – kérdeztem tőle.
– Igen. Csak elegem van a férfiakból.
– Dettó – vágtam rá, felemelve a poharamat.
– A testvérem, Chloe anyja biszexuális. Valahányszor olyan
férfival randizik, aki felidegesíti, legalább tizenkét hónapig csak
nőkkel kavar. Ő a hősöm. Bárcsak ne kedvelném annyira a péniszt.
Joel egy baconnel díszített Bloody Maryt tett Sloane elé, és a
szeme se rebbent a pénisz szó hallatán.
Összerezzentem.
– Kérlek, ne mondd, hogy pénisz.
– Az emlékeim Knox szerszámáról majdnem húszévesek. Szóval
csak elképzelni tudom, mennyivel ügyesebb lett az idő
előrehaladtával – jegyezte meg Lina együttérzőn.
– Talán az lenne a legjobb, ha kizárólag a szülői szerepre
koncentrálnék, és elfeledkeznék arról, hogy nő legyek…
– Szexuális szükségletekkel? – fejezte be Sloane.
Felemeltem a borospoharamat.
M

– Hány pohárral kellene meginnom, hogy elfelejtsem a szexet?

y

– Általában másfél üveggel. De az olyan másnapossággal jár,

Bo

amitől három napig nem tudsz lábra állni, szóval azt nem javaslom
ok

– mondta Lina.
s

– Tényleg elhitette velem – suttogtam.

Joel felsorakoztatta előttünk a feleseket, én pedig meredten
bámultam a sajátomat.
– Tudom, hogy azt mondta, nem fog elmélyülni a kapcsolatunk.
De akkor is elhitette velem. Mindig a segítségemre sietett. És nem
csak velem törődött, Waylay-jel is.
– Álljunk meg egy szóra. Knox Morgan? Együtt lógott a
gyerekeddel? Önként?
– Elvitte vásárolni. Eljött a focimeccsére, és rávette, hogy ne
káromkodjon. Azt mondta neki, hogy az erős emberek megvédik
azokat, akik nem tudnak kiállni magukért. Elhozta az ottalvós
buliból. Focit nézett vele.
Lina megrázta a fejét.
 – Annyira balfasz.
– Minden férfi az – vágta rá Sloane.
Joel megtorpant, és csúnyán nézett rá.
– Kivéve te, Joel. Te vagy a hős a gonosztevők között – korrigált.
Joel bólintva a kezembe nyomott egy újabb pohár bort, aztán
megint felszívódott.
Sloane úgy cuppant rá a szívószálára, mintha proteinshake lett
volna a poharában egy testépítő verseny után.
– Sloane, most komolyan. Mi van veled? – kérdeztem. – Van ennek
valami köze Lucianhez meg a tegnap estéhez?
– Lucian? Micsoda szexi név – jegyezte meg Lina.
Sloane felhorkant.
– Szexi név egy szexi férfinak – értettem egyet.
M

– Semmi szexi nincs Lucian Rollinsban – mondta Sloane, amikor

y

végre abbahagyta az ivást.

Bo

– Oké. Most egyértelműen hazudsz. Vagy ez, vagy a fejedre esett

ok

egy rakás könyv.

s

Sloane megrázta a fejét, és megfogta a felesét.

– Nem beszélek Lucianről. Senki nem beszél róla. Most Knox a
téma.
– Nem tehetnénk őt is parkolópályára? – tettem fel a kérdést.
Mindig olyan érzésem volt, mintha szíven szúrtak volna, amikor
meghallottam a nevét.
– De, persze – vágta rá Lina.
– Egészségünkre – mondta Sloane, felemelve a felespoharat.
Koccintottunk, és felhajtottuk a whiskyt.
Egy férfi, akinek fogpiszkáló fityegett a szájából, odasétált
hozzánk, rákönyökölt a pultra, és az illendőnél közelebb hajolt
Linához. A pólója nem takarta el teljesen a hasát, ami kilátszott
fekete farmerja dereka alól.
 – Melyik hölgy akarja megnézni a motorom hátulját?
Joel újabb feleseket tett le elénk.
Lina felemelte a poharát. Sloane-nal követtük a példáját, és
bedobtuk a whiskyt. Lina lecsapta a poharat a bárpultra, és mielőtt
Fogpiszkáló felfoghatta volna, mi történik, belenyomta a tűsarkát a
férfi mellkasába.
– Tűnj el, mielőtt kiontom a véredet a haverjaid előtt –
figyelmeztette.
– Bírom a csajt, és a cipőjét is – suttogta Sloane mellettem.
– Jézusom, Piton, hagyd békén őket, mielőtt beállít az asszonyod,
és levágja a tökeidet.
– Hallgass a kedves úriemberre, Piton – mondta Lina, meglökve a
lábával. A férfi arrébb ment, és felemelte a kezét.
M

– Csak kérdeztem. Nem tudtam, hogy leszbosziak vagytok.

y

– Mert csak ez lehet az oka, hogy nem akarunk baszni veled,

Bo

ugye? – kérdezte Sloane.

ok

Sloane pehelysúlyú volt, és már így is megivott két felest meg egy
s

erős Bloody Maryt.

– Kérhetnénk egy pohár vizet? – kérdeztem Joeltől.
Bólintott, aztán a szája köré tette a kezét.
– Figyelem, seggfejek. A hölgyek nem akarnak ismerkedni, sem
kavarni bárkivel. A következő idióta, aki zavarja őket, ki lesz hajítva
innen.
Általános motyogás kezdődött körülöttünk, aztán mindenki
visszatért a korábbi elfoglaltságához.
– Joel, házas vagy? – tettem fel a kérdést.
Felemelte a bal kezét, hogy megmutassa az arany karikagyűrűt.
– Az összes jó foglalt – panaszkodtam.
Megint kinyílt a bejárati ajtó.
– Most szórakoztok velem? – nyögött fel Sloane. Joel a kezébe
nyomott egy friss Bloody Maryt, amibe rögtön belekortyolt.
Megfordultam a székemen, de megbillentem egy kicsit, mert az
alkoholtól elveszítettem az egyensúlyérzékemet.
– Azt a rohadt mindenit – duruzsolta mellettem Lina. – Kik ezek?
– Két újabb lovag – motyogta Sloane.
Lucian és Nash állati dögösen néztek ki, ahogy a bárpulthoz
sétáltak.

M
y
Bo
ok
s
 44. FEJEZET

A BÉBISZITTEREK

Naomi

– Ez nem lehet véletlen – jelentettem ki.

– Knox hívta a zsarukat – magyarázta Lucian, Nash felé biccentve.
– A zsaru pedig szólt nekem.
Nash végignézett rajtam.
– Jól vagy?
M

– Igen. Mit kerestek itt?

y
Bo

Nash felsóhajtott, és Linára siklott a tekintete. A nő felvont

ok

szemöldökkel nézett rá.

s

– Mi vagyunk a bébiszitterek – felelte végül.

Leesett az állam.
– Nincs szükségünk bébiszitterre. Főleg nem olyanokra, akik
minden szavunkat jelentik Knoxnak.
– Nem szívesen ismételgetem magam, de azok után, ami történt,
szerintem nem kellene védtelenül ilyen helyen mutatkoznod –
mondta Nash.
– Ki mondta, hogy védtelen vagyok? Lina majdnem kilyukasztotta
az előbb egy férfi mellkasát a tűsarkával – méltatlankodtam. – Hogy
találtatok meg minket?
– Mit számít az? – kérdezte Lucian anélkül, hogy levette volna a
tekintetét Sloane-ról, aki úgy bámult rá, mintha a férfi maga lenne a
megtestesült Sátán.
 – Te biztos Morgan vagy – szólalt meg Lina a bárpultra
könyökölve, miközben tetőtől talpig végigmérte Nasht.
– Lina, ő Nash. Knox öccse – mondtam.
– Azt hiszem, én inkább hazamegyek – jelentette be Sloane, ahogy
lecsúszott a székéről. Nem jutott messzire, mivel Lucian elállta az
útját, és csapdába ejtette a bárpult meg a teste között, anélkül hogy
hozzáért volna.
Sloane teljesen hátrahajtotta a fejét, hogy ránézzen.
Harminc centivel alacsonyabb volt a férfinál, de ez nem
akadályozta meg abban, hogy megsemmisítő pillantást vessen rá.
– Itt maradsz – jelentette ki Lucian sötéten.
– Elmegyek – vitatkozott Sloane.
– Három üres poharat számoltam össze előtted a pulton.
M

Maradsz.
y

– Hívok egy Ubert. Ha nem tűnsz el az utamból, segítek, hogy egy

Bo

hétig szopránban énekelj.

ok

Lina abbahagyta Nash bámulását, és átnézett a vállam fölött.

s

– Oké. Mi a sztorijuk?
– Fogalmam sincs. Senkinek nem árulják el.
– Úúú. Imádom a múlt perzselő titkait – mondta.
– Hallunk téged – jegyezte meg Sloane szárazon, anélkül hogy
félbeszakította volna a szexi szempárbaját Luciannel.
– Mindannyian barátok vagyunk – kezdtem.
– Nem, dehogy – vágta rá Lucian határozottan.
Sloane-nak lángolt a szeme, amitől úgy nézett ki, mintha egy
tüzes tündér készült volna ölni.
– Végre. Valamiben egyetértünk.
Rezgett a telefonom Sloane könyökénél. Másodpercekkel később
Lina telefonja is üzenetet jelzett. Nash és Lucian egyszerre nyúltak a
zsebükhöz.
 – Ahhoz képest, hogy nem érdekled Knoxot, eléggé foglalkoztatja,
mi van veled – mondta Lina felemelve a mobilját.
– És hogy mit mondasz róla – jegyezte meg Lucian vigyorogva.
Megráztam a fejemet.
– Azt hiszem, hazamegyek Sloane-nel.
– Ne! – Lina megragadta és megszorította a kezemet. – Ne engedd,
hogy tönkretegye a napodat. Maradj. Igyunk még. Beszélgessünk. És
mindenkinek, aki itt marad, véresküt kell tennie, hogy nem jelent
semmit Knoxnak.
– Nem maradok, ha ő igen – jelentette ki Sloane, gyilkos
pillantással méregetve Luciant.
– Csak az én kocsimban távozhatsz innen, szóval ülj le, és rendelj
magadnak valami kaját – utasította Lucian.
M

Sloane vicsorgott, és egy másodpercig attól féltem, hogy meg fogja

y

harapni a férfit.
Bo

Befogtam a száját.
ok

– Rendeljünk nachost és még egy kör piát.

s

∞
4 NEM FOGADOTT HÍVÁS: Knox.
– Nem igazság! Azt mondtad, tilos rájuk hajtani, Joel –
panaszkodott egy részeg, koponyatetoválásos férfi az egyik
biliárdasztaltól, amikor leültünk Luciannel meg Nashsel.
Joel beintett neki, miközben a bébiszittereink összenéztek.
– Látod? Mondtam, hogy nem kell bébiszitter. Itt a dögös Joel –
jegyeztem meg.
– Talán csak minőségi időt szeretnénk együtt tölteni veletek –
közölte Nash, és rám villantotta szabadalmaztatott, szexi Morgan-
vigyorát.
Akkorát sóhajtottam, hogy a szalvéta átrepült az asztal
túloldalára.
– Mi a baj, Nae? – kérdezte Sloane.
Ezen egy kicsit elgondolkodtam.
– Minden – feleltem végül. – Minden rossz, elromlott, katasztrófa.
Régen volt tervem. Összeszedett voltam. Talán nem hiszitek el, de
régen senki nem tört be a házamba. Nem kellett az
exvőlegényemmel veszekednem, vagy attól félnem, hogy rossz
példát mutatok egy tizenegy évesnek, aki akkora élettapasztalattal
rendelkezik, mint egy harmincas.
Körbejárattam a tekintetem az asztalnál ülő komoly arcokon.
– Sajnálom. Ezt nem kellett volna mondanom. Felejtsétek el.
Sloane felém bökött a mutatóujjával.
– Fejezd be.
M

Felemeltem a vizespoharamat, és buborékokat fújtam bele.

y

– Mit fejezzek be?

Bo

– Ne viselkedj úgy, mintha nem lenne jogod kifejezni az

ok

érzéseidet.
s

Lina, aki színjózannak tűnt, annak ellenére, hogy a negyedik skót

whiskyt kortyolgatta, rákoppintott az asztalra.
– Halljuk, halljuk. Ez mit jelent?
– Ő a jó iker – magyarázta Sloane. – A testvére gáz, és a poklok
poklát járta meg miatta a család. Ezért Naomi életcéljává tűzte ki,
hogy jó kislány legyen, és ne okozzon kellemetlenséget másoknak
olyan apróságokkal, mint az érzései, a vágyai meg a szükségletei.
– Hé! Ez gonosz volt – panaszkodtam.
Megszorította a kezemet.
– Szeretetből mondom ki az igazat.
– Én új vagyok itt – kezdte Lina –, de nem lenne jó ötlet
megmutatni az unokahúgodnak, hogy milyen egy erős, független nő,
aki szereti az életét?
 – Miért jön mindenki ezzel? – nyögtem fel. – Tudod, mit tettem
magamért? Csak magamért?
– Mit? – kérdezte kedvesen Lucian. Észrevettem, hogy Sloane felé
fordította a székét, és szinte védelmezőn hajolt felé.
– Knoxot. Knoxszal csak magamért jöttem össze. Szórakozni
akartam, és egy éjszakára elfelejteni a sok szart, ami az életemben
történt. Erre tessék, mi történt! Figyelmeztetett. Mondta, hogy ne
kötődjek hozzá. Hogy esélytelen a közös jövőnk. Mégis belezúgtam.
Mi ütött belém?
– Ideje, hogy megszólaljanak, uraim – javasolta Lina.
A férfiak összenéztek, és ebben a pillantásban benne volt a pasis
egyetértés.
– Szinte hallom, ahogy gondolatban a Férfi Kódexet lapozgatják –
M

suttogtam.
y

Nash fáradtan beletúrt a hajába. A gesztusról a bátyja jutott az

Bo

eszembe.
ok

– Jól vagy? Nem kéne pihenned? – kérdeztem.

s

Bosszúsan nézett rám.

– Jól vagyok, Naomi.
– Nasht meglőtték – magyarázta Sloane Linának.
A nő tekintete Nashre siklott, mintha a ruháján keresztül a bőrét
is látta volna.
– Az szar lehet – mondta, miközben felemelte a poharát, hogy
belekortyoljon.
– Nem a kedvenc élményem – ismerte be Nash. – Naomi, nem
szabad azon emésztened magad, hogy mi a baj veled, vagy mit
rontottál el, és értsd meg, hogy Knoxszal van probléma.
– Egyetértek – tette hozzá Lucian.
– Nézd, rengeteg mindent elveszítettünk gyerekkorunkban. Ez
össze tudja zavarni az embert – mondta Nash.
 Lina érdeklődve figyelte.
– Téged hogyan zavart össze?
Nash elvigyorodott.
– Én sokkal okosabb vagyok a bátyámnál.
Lina rám nézett.
– Látod? Senki nem akarja őszintén kiteregetni a lapjait.
– Amikor annyira megbízol valakiben, hogy az igaz valódat
mutatod neki, az árulás ezerszer rosszabb, mintha nem adtad volna
a másik fél kezébe ezt a fegyvert – szólalt meg Lucian halkan.
Hallottam, hogy Sloane-nak elakadt a lélegzete.
Nash is biztosan érzékelte a köztük lévő feszültséget, mert témát
váltott.
– És te, Lina? Téged mi szél hozott a városba? – kérdezte, ahogy
M

keresztbe font karral hátradőlt a székén.

y

– Mi vagy te, zsaru? – poénkodott.

Bo

Ezt olyan viccesnek találtam, hogy véletlenül leköptem az asztalt

ok

vízzel, mire Sloane-nal vihogni kezdtünk.

s

Lucian ajkán halvány mosoly játszott.

– Nash zsaru – árultam el Linának. – Ő a rendőr. A nagy főzsaru.
Lina a pohara pereme fölött méregette Nasht.
– Érdekes.
– De tényleg, mi szél hozott a városba? – kérdeztem tőle.
– Lett egy kis szabadidőm, és a környéken jártam. Gondoltam,
meglátogatom a régi barátomat – válaszolta.
– Mivel foglalkozol? – faggatta Sloane.
Lina végighúzta az ujját az asztalon.
– Biztosításkötéssel. Mesélnék még róla, de hihetetlenül unalmas.
Közel sem olyan izgalmas, mint az, ha lelövik az embert. Hogy
történt? – kérdezte Nashtől.
A férfi vállat vont.
 – Rosszul sült el a forgalmi ellenőrzés.
– Elkapták a tettest? – faggatózott Lina.
– Még nem – felelte Lucian.
Baljós hangjától végigfutott a hátamon a hideg.

∞
– KIMEGYEK A MOSDÓBA – jelentettem be.
– Elkísérlek – vágta rá Sloane önként, és úgy pattant fel a székéről,
mintha megrázta volna az áram.
Követtem a sötét folyosóra, de amikor kinyitotta előttem az ajtót,
Nash megállított.
– Van egy perced? – kérdezte.
A hólyagom majd kidurrant már, de fontosnak tűnt a
mondanivalója.
M

– Persze – válaszoltam, és intettem Sloane-nak, hogy pisiljen

y
Bo

nélkülem.
– Csak szólni szerettem volna, hogy elkezdtem ellenőrizni a listát,
ok
s

amit adtál – árulta el. – Hivatalosan még nem dolgozom, de ez

pusztán annyit jelent, hogy semmi nem tereli el róla a figyelmemet.
– Ezt nagyra értékelem, Nash – mondtam, és megszorítottam a
karját. Nem számít bűncselekménynek élvezni az izmokat, ugye?
– Ha eszedbe jut még bármilyen részlet erről a vörös hajú férfiról,
szólsz majd, ugye?
– Hogyne – mondtam biccentve. – Csak akkor egyszer beszéltem
vele. De kitűnik a tömegből. Izmos, tetovált és rikítóvörös a haja.
Nash tekintete a távolba révedt.
– Jól vagy? – kérdeztem ismét.
Szinte észrevétlenül megrázta a fejét.
– Igen. Jól vagyok.
– Szerinted köze lehetett a betöréshez?
 Nash azt csinálta, amit a Morgan fivérek szoktak idegességükben,
vagyis beletúrt a hajába.
– Ő egy joker kártya, azokat pedig nem szeretem. A fickó egy nap
beállít a könyvtárba, hogy beszéljen veled.
– Azt állította, hogy egy számítógépes problémával kapcsolatban
van szüksége segítségre.
Nash bólintott, és láttam, hogy elkezd a kirakós darabjaival
játszani, hátha felfedezi bennük a mintát.
– Aztán láttad a kocsmában azon az estén, amikor betörtek a
házadba. Ez nem véletlen egybeesés.
Megborzongtam.
– Remélem, bárkik is voltak, megtalálták, amit kerestek. Ha igen,
nincs okuk visszajönni.
M

– Én is remélem – értett egyet. – Beszéltél erről Waylay-jel?

y

– Végre igen. Elég jól fogadta. Jobban aggódott amiatt, hogy

Bo

ellopták-e az új ruháit, mint a betörés miatt. Úgy tűnt, nem tudja,

ok

mit kereshetett Tina vagy bárki más. Nem volt egy raklapnyi lopott
s

tévé a nappalinkban, vagy ilyesmi.

– Gondolkodtam – kezdte Nash az állkapcsát dörzsölve. – Lehet,
hogy nem lopott holmihoz van köze a dolognak. Ha Tina valami
nagy balhéról dicsekedett, lehet, hogy másfajta munkáról volt szó.
– Például miről?
– Sok dologért fizetnek az embereknek. Lehet, hogy felhagyott a
lopott cuccok kereskedésével, és belekeveredett valami másba.
Talán olyan információhoz jutottak, amit valaki más is meg akart
szerezni. Esetleg az illető éppen azt akarta elkerülni, hogy más is
tudomást szerezzen róla.
– Hogy lehet elveszíteni vagy elrejteni az információt?
Nash kedvesen mosolygott rám.
– Nem mindenki olyan rendszerezett, mint te, édesem.
 – Ha arról szól ez az egész, hogy Tina felelőtlenül elveszített
valamit, nagyon mérges leszek – jelentettem ki. – Kilenc házon ment
át. Kilencen. És a kocsikat még nem is számoltam.
Nash tovább mosolygott.
– Minden rendben lesz, Naomi. Ígérem.
Bólintottam. De csak arra tudtam gondolni, hányféleképpen
bántott meg Tina a szüleim igyekezete ellenére. Hogyan védjen meg
minket egy kisvárosi rendőrség és egy sérült rendőrfőnök?
Aztán leesett. Talán eljött az ideje kiállnom magamért.
Nash nekitámaszkodott a falnak. Az arckifejezéséből semmit nem
lehetett kiolvasni, de le mertem volna fogadni, hogy fájdalmai
vannak.
– Valamit meg akartam kérdezni tőled – mondta komolyan.
M

– Igen? – nyögtem ki. Persze, Nash igazságtalanul helyes, mint a

y

bunkó bátyja. Határozottan neki barátságosabb a személyisége. És

Bo

ügyesen bánik a gyerekekkel. Főleg Waylay-jel. De ha randira hív

ok

néhány nappal azután, hogy a bátyja szakított velem, kénytelen

s

leszek kedvesen visszautasítani.

Nem volt hely a fejemben még egy Morgan fivérnek, ráadásul az
unokahúgomra és a gyámságra kellett most koncentrálnom.
– Nem bánnád, ha beszélnék Waylay-jel? – kérdezte.
Összerezzentem, és gondolatban megismételtem a szavait, hátha
nem vettem észre egy vacsorameghívást. Nem.
– Waylay-jel? Miért?
– Lehet, hogy sikerül jó kérdést feltennem neki, és eszébe jut
valami fontos az anyja távozása előttről. Ő mindenkinél jobban
ismeri Tinát.
Összeszedtem magam.
– Szerinted neki köze van ehhez az egészhez?
– Nem, édesem. Nem hiszem. De tudom, milyen csendes
gyereknek lenni, aki mindenre odafigyel.
Ezt el tudtam képzelni róla. Knox volt a „felállok és hisztizek egy
probléma miatt” fickó. Nash a külvilág felé azt mutatta, hogy ő Mr.
Kedvesség, de felsejlett benne valami csendes mélység, és azon
törtem a fejemet, hogy vajon milyen titkokat rejteget a felszín alatt.
– Oké – adtam engedélyt. – De szeretnék ott lenni, amikor
beszélsz vele. Végre elkezdett megbízni bennem. Megnyílt. Úgyhogy
ott akarok lenni.
– Természetesen. – A fülem mögé tűrte a hajamat, én meg arra
gondoltam, hogy milyen rendes férfi. Aztán azt kívántam, bár Knox
túrt volna a hajamba. És megint mérges lettem.
Kinyílt a mosdó ajtaja, és Sloane sétált ki rajta. Vagyis inkább
tántorgott. Elkaptam, mire rám mosolygott, és megcsipkedte az
M

arcomat.
y

– Aaaaannyira szép vagy!

Bo

– Visszakísérem az asztalhoz – ajánlotta fel Nash.

ok

– Te is nagyon helyes vagy, Nash – mondta Sloane.

s

– Tudom. Igazi átok ez, Sloaney Bologna.

– Ó, hát emlékszel! – duruzsolta, ahogy visszakísérte a kocsmába.
Bementem a mosdóba, és rögtön láttam, hogy ez nem az a
helyiség, ahol szívesen időzik az ember. Gyorsan elintéztem a
dolgomat, és visszasétáltam a folyosóra. Nem volt a közelben senki,
ezért elővettem a telefonomat, és megnyitottam az e-mail-fiókomat.
A vállam fölött hátranézve ellenőriztem, hogy Lucian és Nash
nincs-e mögöttem, aztán írtam egy levelet.

Címzett: Tina
Feladó: Naomi
Tárgy: Mit keresel?
 Tina!
Fogalmam sincs, mit keresel. De ha eltűnsz az életemből, segítek
megtalálni. Mondd meg, mit keressek, és hogyan juttassam el
hozzád.
N

Ha én találom meg elsőként, amit Tina keres, a kezemben lesz az

ütőkártya, hogy örökre száműzzem az életemből. Hacsak nem
nukleáris kódokról van szó, megengedem, hogy elvigye, vagy
legalábbis felhasználom, hogy előcsalogassam a búvóhelyéről.
Vártam, hogy bűntudatom támadjon. De nem lett. Még akkor is
vártam, amikor megszólalt a telefon a kezemben.
Knox Morgan.
M

Fogalmam sem volt, hogy a felesek vagy a szánakozó buzdítások

y

tehettek-e róla, de úgy éreztem, készen állok kézbe venni az

Bo

irányítást. Kihúztam magamat, és válaszoltam a hívásra.

ok

– Mi van?
s

– Naomi? Hála istennek. – Megkönnyebbültnek hangzott.

– Mit akarsz, Knox?
– Nézd, fogalmam sincs, mit mondott neked Lina, de nem az van,
amire gondolsz.
– Azt gondolom – szakítottam félbe –, hogy semmi közöm a
szerelmi életedhez.
– Ó, ne már! Ne legyél ilyen.
– Olyan leszek, amilyen akarok, és ebbe az égvilágon semmi
beleszólásod nincsen. Ne üzengess, ne hívj. Végeztünk. Te léptél le.
– Naomi, attól, hogy nem járunk együtt, még azt akarom, hogy
biztonságban legyél.
A hangja, a rekedtsége egyenesen szíven ütött. Úgy éreztem, nem
kapok levegőt.
 – Ez rendkívül lovagias tőled, de nem kell megvédened. Egy egész
védelmi sor állt a helyedre. Hivatalosan is szabad vagy. Élvezd ki.
– Százszorszép, nem tudom, hogy értessem meg veled.
– Épp ez az, Knox. Nagyon is értem. Értem, hogy kötődni kezdtél,
és ez megijesztett. Értem, hogy Waylay meg én nem vagyunk elég
nagy jutalom ahhoz, hogy szembe merj nézni ezzel a félelemmel.
Megértem. Igyekszem elfogadni. Te döntöttél, most pedig birkózz
meg a következményekkel. De én nem vagyok olyan, mint Lina.
Nem fogok ragaszkodni hozzá, hogy maradjunk barátok. Sőt,
tekintsd ezt a felmondásomnak. Holnap este fogok utoljára a Honky
Tonkban dolgozni. Csak mert ugyanabban az átkozott kisvárosban
élünk, nem kell egyfolytában összefutnunk.
– Naomi, nem ezt akartam.
M

– Őszintén szólva nem érdekel, mit akarsz. Kivételesen arra

y

gondolok, hogy én mit szeretnék. Ne hívogass. Ne küldj üzeneteket.

Bo

Hívd vissza a bébiszittereidet, és engedd, hogy éljem az életemet.

ok

Mert te már nem vagy a része.

s

– Nézd. Ha arról van szó, amit rólad meg Nashről mondtam,

bocsánatot kérek. Elmesélte…
– Itt most megállítalak, mielőtt megint a maradékodnak nevezel.
Nem érdekel, hogy mit mondasz vagy gondolsz rólam meg
bármelyik férfiról, akivel úgy döntök, hogy randizni fogok. Nem
vagyok kíváncsi a véleményedre, és nem kellenek a kamu
bocsánatkéréseid. Ki kér úgy elnézést, hogy azt mondja, „bocsánatot
kérek”? – kérdeztem, és szándékosan nem túl hízelgő módon
utánoztam.
Csend volt a vonal másik végén, és egy pillanatra reménykedtem,
hogy kinyomott.
– Mennyit ittál? – kérdezte.
Az arcom elé emeltem a telefonomat, és belesikoltottam.
 Széklábak csikordultak, és néhány másodperccel később Lucian
meg Nash jelent meg a folyosó bejáratánál. Felemeltem az ujjamat,
hogy ne jöjjenek közelebb.
– Ajánlom, hogy felejtsd el ezt a telefonszámot, mert ha megint
felhívsz, nem fogok rászólni Waylay-re, hogy adja vissza a kutyádat.
– Naomi…
Kinyomtam a hívást, és zsebre tettem a telefonomat.
– Haza tudna vinni valaki? Fáj a fejem.
De az semmi volt a mellkasomban érzett fájdalomhoz képest.
M
y
Bo
ok
s
 45. FEJEZET

A KOCSMAI VESZEKEDÉS

Knox

Mérgesen érkeztem meg a Honky Tonkba. Nem aludtam előző

éjszaka. Képtelen voltam azután, hogy beszéltem telefonon
Naomival. A nő rémálomba illően makacs volt. Nem érdekelte, hogy
azt akartam tenni, ami számára a legjobb. Nem szerette volna az én
nézőpontomból látni a dolgokat. Kibaszott nagy hülyeség volt hátat
M

fordítani a pénznek, és otthagyni egy jó munkát csak azért, mert

y
Bo

megsértették az érzéseit.
ok

És ezt neki is meg fogom mondani.

s

A konyhai dolgozók szokásos üdvözlete helyett csupán néhány

kíváncsi tekintetet kaptam, és hirtelen mindenki túl elfoglalt volt
ahhoz, hogy egyáltalán tudomást vegyen az érkezésemről.
Ideje lenne lenyelniük a kibaszott békát, és továbblépni.
Beléptem a kocsmába, és megláttam Naomit, aki a szülei
sarokasztala fölé hajolva nevetett azon, amit az anyja mondott neki.
Lou és Amanda iszogatni tértek be a heti randijuk részeként.
Tudtam, hogy eszükben sincs támogatni a vállalkozásomat,
csupán azt akarták kifejezni, hogy a lányuk mellett állnak.
Naomi szektora máris tele volt. Mert az emberek keresték a
társaságát.
Knockemout tárt karokkal fogadta, ahogy engem és az öcsémet is
évekkel ezelőtt. Ha azt hitte, hogy faképnél hagyhat engem,
hatalmasat fog csalódni.
Egy hosszú, farmernadrágos láb rúgott ki elém, elzárva az
utamat.
– Ácsi, cowboy. Úgy nézel ki, mint aki meg akar ölni valakit.
– Nincs időm játszadozni, Lina – közöltem vele.
– Akkor fejezd be a játékot.
– Nem én játszom. Kurvára megmondtam neki, mi lesz, ahogy
neked is. Úgy történt, ahogy felvázoltam. Nincs joga haragudni rám.
– Megfordult már valaha a fejedben, hogy eláruld neki, igazából
miért vagy ilyen? – tette fel a kérdést, miközben felemelte a poharát,
amiben sejtésem szerint a magánkészletemből származó bourbon
volt.
– Miről beszélsz? – kérdeztem közömbösen.
M

Megmozgatta a nyakát, mintha verekedésre készülne.

y

– Ide hallgass, Knox. A nőknek jelez a hatodik érzékük, amikor

Bo

féligazságokkal traktálják őket.

ok

– Értelme is van a mondanivalódnak?

s

Naomi integetve hagyta ott az asztalt, és a következőhöz lépett,

ami tele volt motorosokkal.
– Tudja, hogy többről van szó, mint amit megosztasz vele. Én is
tisztában voltam vele. És le merném fogadni, hogy a többi nőd is
tudta. A gyengéink a sebzett férfiak. Azt hisszük, mi lehetünk azok,
akiket közel engedtek magatokhoz. Hogy mi fogunk varázslatos
módon meggyógyítani a szerelmünkkel.
– Ugyan már, Lina.
– Komolyan mondom. De mindenkit ellöksz magadtól. És azt
hiszem, azért, mert nem akarod beismerni az igazat.
– Ezt úgy mondod, mint egy kibaszott tévés terapeuta.
– A lényeget szűrd le, barátom. Naomi megérdemli az igazat.
Akkor is, ha az az igazság rusnya. Nem fog megbocsátani és
„továbblépni”, ahogy olyan szépen kifejezted, amíg nem vagy vele
őszinte. Szerintem ennyivel tartozol neki.
– Most nagyon nem kedvellek – közöltem vele.
Elvigyorodott.
– Engem meg nem igazán érdekel. – Megitta az italát, aztán letette
az üres poharat a pultra. – Később találkozunk. Igyekezz, nehogy
még jobban elcseszd.
Még akkor is a fülemben csengtek a szavai, amikor megkerültem
a pultot, és elcsíptem Naomit a kasszánál.
Egyelőre nem látott meg. Ezért alaposan megbámultam, és a
testem megfeszült a vágytól, hogy megérintsem. Kipirult az arca. A
haja szexin hullámos volt. Megint farmerszoknyát viselt, de ez most
újnak tűnt, és rövidebb volt, mint az összes többi. Cowboycsizmát és
M

hosszú ujjú Honky Tonk-pólót vett fel hozzá. Megtestesült

y

férfifantázia volt.
Bo

Mint az én fantáziám.
ok

– Beszélnem kell veled – szólaltam meg.

s

Összerezzent a hangomtól, aztán végignézett rajtam, mielőtt

elfordult.
Megragadtam a karját.
– Nem kérés volt.
– Ha nem vetted volna észre, hét asztalom van, amit ki kell
szolgálnom, főnök. Nem érek rá. Ez az utolsó estém. Nincs mit
mondanunk egymásnak.
– Tévedsz, Százszorszép. Nem ez az utolsó estéd, és sok dolgot kell
hallanod.
Közel álltunk egymáshoz. Túl közel. Megteltek vele az
érzékszerveim. Az illatával, a bársonyos bőrével, a hangjával.
Mindegyiktől görcsbe rándult a gyomrom.
Ő is érezte. A vonzalom nem szűnt meg attól, hogy szakítottunk.
Sőt, az elmúlt hét miatt, amit nélküle töltöttem, csupán még jobban
kívántam.
Kurvára hiányzott, hogy mellette ébredjek fel. Hiányzott, hogy
nem láttam Liza asztalánál. Hiányzott, hogy nem kísértem ki
Waylay-t a buszmegállóba. Hiányzott az érzés, amikor Naomi úgy
csókolt meg, mintha nem bírta volna visszafogni magát.
A hangszórókból áradó zene egy vidám countryhimnuszra
váltott, mire a kocsma vendégei ujjongani kezdtek.
– Nem érek rá, Viking. Ha kirángatsz innen, a saját profitod
bánja.
Megfeszült az állkapcsom.
– Intézd el az asztalaidat. Tizenöt perc múlva szüneted lesz. Gyere
az irodámba!
M

– Ja, persze – vágta rá gúnyosan.

y

– Ha nem leszel tizenöt perc múlva az irodámban, kijövök, a

Bo

vállamra doblak, és személyesen viszlek be oda. – Közelebb

ok

hajoltam hozzá, majdnem annyira, hogy megcsókolhassam. – És

s

kizárt, hogy a szoknyád ehhez megfelelő viselet.

Éreztem, hogy megborzongott, amikor az ajkaim a fülét súrolták.
– Tizenöt perc, Naomi – közöltem vele, mielőtt otthagytam.

∞
TIZENHAT PERCCEL KÉSŐBB egyedül voltam az irodámban, amitől
eszméletlenül dühbe gurultam. Olyan erővel téptem fel az ajtót,
hogy majdnem kiszakadt a helyéből. Amikor a kocsmába léptem,
Naomi úgy kapta fel a fejét a bárpultnál, mint egy veszélyt érző
őzike.
Egyenesen felé indultam.
Elkerekedett a szeme, amikor megsejtette a szándékomat.
– Figyelmeztettelek – mondtam, miközben ő egyre csak hátrált.
 – Ne merészeld, Knox!
De kibaszottul mertem.
Elkaptam a karját, és lehajoltam. Egy szempillantás alatt a
vállamon volt. Mintha megfagyott volna a levegő a kocsmában.
Mindenki elhallgatott, csak Darius Rucker szólt a hangszórókból.
– Max, intézd az italokat – közöltem Naomi tálcája felé biccentve.
Naomi ide-oda fészkelődött, de erősen fogtam. Rásóztam a
fenekére, és a tenyerem egyszerre csattant farmeron, pamuton és a
csupasz bőrén.
A kocsmában hangos üdvrivalgás tört ki.
Naomi felsikkantott, és a szoknyája aljához kapott.
Az a bugyi volt rajta, amit én adtam neki, és bár fagyosan
viselkedett velem, tudtam, hogy kurvára hiányzom neki.
M

– Mindenki látja a bugyimat! – sikkantotta.

y

Rátettem a tenyeremet a hátsójára.

Bo

– Jobb?
ok

– Akkora pofont fogok adni, hogy körbefordul a fejed a nyakadon

s

– fenyegetett meg, ahogy kimasíroztam a kocsmából az irodám felé.

Mire beütöttem a kódot az ajtón, Naomi felhagyott a
küzdelemmel, keresztbe tett karral lógott fejjel lefelé a hátamon, és
felteszem, hogy duzzogott.
Utáltam, hogy le kellett vennem róla a kezemet. Bárcsak
végigcsinálhattam volna úgy, hogy nem engedem el. De normális
körülmények között sem voltam a szavak embere, hát még amikor
lüktetett a farkam.
Megfogtam a csípőjét, és lecsúsztattam a testemen, amíg padlót
nem ért a lába. Egy pillanatig így álltunk, egymáshoz simulva,
mintha eggyé váltunk volna. És egyetlen másodpercre, miközben a
szemembe nézett, ahogy a mellkasomra fektette a tenyerét,
helyreállt a világ rendje.
 Aztán ellökött magától, és hátralépett.
– Mi a francot akarsz tőlem, Knox? Azt állítottad, hogy nem
szeretnél együtt lenni velem. Szakítottunk. Nem követlek, és nem
könyörgök újabb esélyért. Tiszteletben tartottam a kívánságodat.
Féltem, hogy rossz következtetésre fog jutni, ha meglátja, mi van
az övem alatt, ezért az asztalomnál álló székhez kísértem.
– Ülj le.
Harminc másodpercig keresztbe tett kézzel, némán meredt rám,
mielőtt beadta a derekát.
– Jó – bökte ki, ahogy leült a székemre. Azonban a távolságtól nem
éreztem jobban magamat. Kezdtem rájönni, hogy kizárólag a
közelsége segített.
– Azt állítod, hogy egy bizonyos dolgot akarsz, aztán úgy
M

viselkedsz, mintha valami teljesen másra vágynál – jegyezte meg.

y

– Tudom.
Bo

Ez befogta a száját.
ok

Muszáj volt megmozdulnom, ezért fel-alá járkáltam az asztal

s

előtt. Kellett valami kettőnk közé, ami elválasztott tőle.

– Van valami, amiről nem tudsz.
Ujjaival a karján dobolt.
– Felvilágosítasz a közeljövőben, vagy búcsút kell mondanom a
borravalómnak?
Beletúrtam a hajamba, és megvakartam a szakállamat. Izzadtam,
és nyugtalannak éreztem magamat.
– Ne siettess, oké?
– Nem fogok miattad hiányozni a munkából – közölte.
– Bassza meg, Naomi! Adj egy másodpercet. Nem szoktam erről
beszélni senkinek. Oké?
– Miért most kezdenéd? – pattant fel.
– Találkoztál az apámmal – böktem ki.
 Lassan visszaült a székre.
Megint járkálni kezdtem.
– A hajléktalanszállón – tettem hozzá.
– Ó, istenem. Duke – mondta. Azonnal tudta. – Levágtad a haját.
Bemutattál neki.
Nem mutattam be. Naomi mutatkozott be.
– Amikor anya meghalt, nem tudott megbirkózni vele. Elkezdett
piálni. Nem járt be a munkahelyére. Elkapták ittas vezetésért. Ekkor
fogadott be minket Liza és a papa. Ők is gyászoltak. De nekik nem
jelentett fájdalmas emlékeztetőt, ha velem és Nashsel voltak.
Azonban apának… ránk se tudott nézni. Tovább piált. Itt a
kocsmában, még a Honky Tonk előtti időkben. – Talán ezért vettem
meg. Ezért éreztem úgy, hogy jobb helyet kell faragnom belőle. –
M

Amikor az alkohol már nem tompította el eléggé, valami erősebbet

y

keresett.
Bo

Rengeteg emlék jutott az eszembe, amikről azt hittem, rég

ok

eltemettem.
s

Apa véreres szemmel, tele karmolásokkal a karján. Zúzódások és

karcolások az arcán, amikről nem tudta, hogyan szerezte.
Apa a konyhapadlón kucorogva ordít, hogy bogarak mászkálnak
rajta.
Apa eszméletlenül fekszik Nash ágyán, és mellette egy üres
gyógyszeres üveg.
Megkockáztattam egy pillantást Naomira. Dermedten ült a
széken, a szeme elkerekedett, a tekintete szomorú volt. Ennek
jobban örültem, mint a fagyos közönynek.
– Hatszor megjárta a rehabot, mielőtt a nagyszüleim kitették a
szűrét. – Beletúrtam a hajamba, aztán megszorítottam a tarkómat.
Naomi egy szót sem szólt.
– Soha nem szedte össze magát. Soha nem igyekezett. Nashsel
nem jelentettünk elég indokot, hogy kitartson. Elvesztettük anyát,
de ő nem önként hagyott itt minket. – Nagyot nyeltem. – De apa? Ő
döntött. Cserben hagyott minket. Mindennap felkel, és mindennap
ugyanígy dönt.
Naomi reszketve felsóhajtott, és láttam, hogy könnybe lábadt a
szeme.
– Ne – figyelmeztettem.
Bólintott, és kipislogta a könnyeket a szeméből. Elfordultam tőle,
mert eldöntöttem, hogy mindent elmesélek neki.
– Liza J. és papa igyekeztek mindent megtenni, hogy nekünk jó
legyen. Ott volt Lucian. Az iskola. Voltak kutyáink és ott volt a patak.
Beletelt néhány évbe, de helyrejöttünk. Jól voltunk. Éltük az
életünket. Aztán papa szívrohamot kapott. Összeesett, amikor a
M

vízelvezetőt csinálta a ház mögött. Meghalt, mielőtt földet ért volna.

y

Hallottam, hogy megmozdult a szék, és egy másodperccel később

Bo

Naomi átkarolta a derekamat. Nem mondott semmit, csak a

ok

hátamhoz simult, és ölelt. Engedtem. Önző voltam, de azt akartam,

s

hogy megvigasztaljon a közelségével.

Mély levegőt vettem, hogy oldódjon a feszültség a mellkasomban.
– Mintha megint elveszítettem volna a szüleimet. Olyan sok kurva
értelmetlen veszteség. Ez már túl sok volt Liza J.-nek. Összeomlott,
és zokogott a koporsó előtt. Csendes, soha véget nem érő könnyeket
ejtett, miközben a férfi fölött állt, akit egész életében szeretett. Soha
nem éreztem olyan tehetetlennek magamat, mint akkor. Bezárta a
házat. Összehúzta a függönyöket, hogy kizárja a fényt. Nem élt
tovább.
Megint nem voltam elég ahhoz, hogy valaki, akit szerettem, élni
akarjon.
– A függönyök az érkezésedig össze voltak húzva – suttogtam.
Éreztem, ahogy a hátamhoz simulva nagyot nyelt, és szaggatottan
lélegzett.
– Bassza meg, Naomi. Mondtam, hogy ne sírj.
– Nem sírok – szipogta.
Magam elé húztam. Könnyek áztatták gyönyörű arcát. Remegett
az alsó ajka.
– Benne van a véremben. Apa. Liza J. Nem tudtak megbirkózni a
veszteséggel. Elhagyták magukat, és minden szétcsúszott
körülöttük. Ez az örökségem. Én nem adhatom fel úgy, mint ők. Így
is sokan függnek tőlem. Néha úgy érzem, mintha az egész átkozott
városnak szüksége lenne valamire tőlem. Nem hozhatom magam
olyan helyzetbe, hogy cserben hagyjam őket.
Lassan, reszketve felsóhajtott.
– Megértem, hogy miért érzed így – mondta végül.
M

– Ne sajnálj. – Megszorítottam a kezét.

y

Megtörölte az arcát a szeme alatt.

Bo

– Nem sajnállak. Csak elképesztőnek tartom, hogy nem egy

ok

hatalmas csőd az életed a rengeteg traumától. Te és az öcséd

s

büszkék lehettek magatokra.

Felhorkantam, aztán átadtam magam a késztetésnek, és
átöleltem. A feje tetejére támasztottam az államat.
– Sajnálom, Naomi. De nem tudom, hogyan viselkedjek másként.
Megdermedt a karomban, aztán hátradöntötte a fejét, hogy rám
nézzen.
– Hűha. Knox Morgan elnézést kért valamiért.
– Igen. Hát, ne szokj hozzá.
Eltorzult az arca, és rájöttem, mekkora hülyeséget mondtam.
– Basszus. Sajnálom, bébi. Akkora seggfej vagyok.
– Igen – értett egyet, és hősiesen szipogott.
Körbenéztem az irodában. De férfi lévén nem tartottam kéznél
zsebkendőt.
 – Tessék – szólaltam meg, ahogy a kanapéhoz kísértem, amire az
edzőtáskámat tettem. Kirántottam belőle egy pólót, és azzal
töröltem le a könnyeit, amik engem is összetörtek. Egy kicsit
könnyített a helyzetemen azzal, hogy engedte, segítsek neki.
– Knox?
– Igen, Százszorszép?
– Remélem, egy napon találkozol a nővel, aki miatt érdemes
kockázatot vállalnod.
Felemeltem az állát.
– Bébi, azt hiszem, nem érted. Ha nem te és Waylay vagytok azok,
soha senki nem lesz.
– Ez egyszerre nagyon édes és hihetetlenül gáz – suttogta.
– Tudom.
M

– Köszönöm, hogy elárultad.

y

– Köszönöm, hogy meghallgattál.

Bo

Egészen… máshogy éreztem magamat. Valahogy könnyebbnek,

ok

mintha sikerült volna széthúznom a függönyöket a lelkemben, vagy

s

ilyesmi.
– Minden rendben köztünk? – kérdeztem, miközben beletúrtam a
hajába, és a füle mögé tűrtem a tincseit. – Vagy továbbra is utálsz?
– Hát, sokkal kevésbé utállak, mint a műszakom elején.
Elvigyorodtam.
– Akkor ez azt jelenti, hogy hajlandó vagy maradni? A vendégek
imádnak. A dolgozók is. Ráadásul a főnök átkozottul oda van érted.
Nem pusztán odáig voltam érte. Amikor átöleltem… amikor
beszéltem vele… valami történt a mellkasomban, és úgy éreztem,
mintha tűzijátékok pattognának bennem.
Naomi összepréselte az ajkait, és a mellkasomra tette a kezét.
– Knox – mondta.
Megráztam a fejemet.
 – Tudom. Nem igazságos azt kérnem, hogy maradj itt, amikor
nem lehetek az, akit megérdemelsz.
– Nem hiszem, hogy biztonságban van a szívem a közeledben.
– Naomi, egyáltalán nem akarlak bántani.
Becsukta a szemét.
– Tudom. Megértem. De fogalmam sincs, hogyan védjem meg
magam a reménytől.
Megint felemeltem az állát.
– Nézz rám.
Engedelmeskedett.
– Mondj valamit! – kértem.
Az égre emelte tekintetét.
– Figyelj, Knox! Mindketten tudjuk, hogy ez sehova sem vezet,
M

mégis teljesen össze vagyunk gabalyodva.

y

Imádtam a válogatott szókincsét.

Bo

– Egy ideig képes leszek emlékeztetni magam, hogy nem lehetsz

ok

velem. De előbb vagy utóbb el fogom felejteni. Mert te te vagy.

s

Mindenről és mindenkiről gondoskodni akarsz. Megveszed majd

Waylay-nek a ruhát, ami tetszik neki. Vagy anya rábeszél, hogy
elmenj vele golfozni a hétvégén. Vagy megint kávét hozol nekem,
amikor a legnagyobb szükségem van rá. Vagy ismét betöröd az
exem pofáját. És elfelejtem. Megint beléd fogok zúgni.
– Mit akarsz, mit csináljak? – kérdeztem, ahogy megint átöleltem.
– Nem lehetek az, akinek szeretnél. Viszont elengedni sem bírlak.
Keze közé fogta az arcomat, és rám nézett, a tekintetéből valami
gyengédségféle sugárzott.
– Sajnos, Viking, csak ez a két választásod van. Valaki egyszer azt
mondta ebben az irodában, hogy nem számít, mennyire rosszak az
opciók. Akkor is választani kell.
– Azt hiszem, a fickó azt is említette, hogy létezik odakint egy
férfi, aki tudja, hogy a legjobb napján sem elég jó neked.
Megszorított, aztán elkezdett kibújni az ölelésből.
– Vissza kell mennem.
Minden ösztönöm tiltakozott az ellen, hogy elengedjem, de
megtettem.
Furcsa érzés volt. Csupasznak, védtelennek és sebezhetőnek
éreztem magam. Ugyanakkor jobban voltam. Megbocsátott.
Megmutattam neki, ki vagyok igazából, honnan jöttem, és az egészet
elfogadta.
– Van rá bármi esély, hogy visszakapjam a kutyámat? –
kérdeztem.
Szomorúan rám mosolygott.
– Ezt Waylay-jel kell megbeszélned. Azt hiszem, neki is jólesne
M

egy bocsánatkérés. Ma este Lizával van.

y

Bólintottam.
Bo

– Értem, köszi. Naomi!

ok

Megállt az ajtónál, és hátranézett.

s

– Szerinted, ha folytattuk volna… mármint… Ha nem szakítunk,

lehetségesnek tartod, hogy te… – Képtelen voltam befejezni. A
torkomon akadtak a szavak.
– Igen – válaszolta szomorúan mosolyogva, amitől összerándult a
belsőm.
– Mi igen?
– Beléd szerettem volna.
– Honnan tudod? – kérdeztem rekedten.
– Mert már megtörtént, te lökött.
Ezzel a végszóval kisétált az irodámból.
 46. FEJEZET

TINA AKCIÓBA LÉP

Naomi

Egyenesen a mosdóba mentem, hogy kicsit rendbe hozzam magam.

Knox Morgan értett hozzá, hogyan tegye tönkre a nők sminkjét.
Miután eltüntettem a szomorú bohóc ábrázatomat, és újra
felkentem a rúzsomat, hosszasan néztem magam a tükörben.
Összetört szívem apró szilánkjai porrá őrlődtek Knox
M

vallomásának köszönhetően.
y
Bo

– Nem csoda – motyogtam a tükörképemnek.

ok

Vannak olyan dolgok az életben, amiken sosem leszünk túl.

s

Mindketten arra vágytunk, hogy valaki a szerelmével képes legyen

kárpótolni azokért az alkalmakért, amikor nem bizonyultunk
elégnek. Olyan kár, hogy bár az érzések megvannak bennünk, nem
adhatjuk ezt meg egymásnak.
Nem kényszeríthetem Knoxot, hogy eléggé szeressen, és ezt minél
hamarabb elfogadom, annál jobb. Talán egy nap majd lehetünk
barátok. Ha nyerek a gyámsági ügyben, és Waylay-jel úgy döntünk,
Knockemout lesz a végleges otthonunk.
Amikor eszembe jutott Waylay, előkerestem a telefonomat a
kötényem zsebéből, hogy ellenőrizzem az üzeneteimet. A hét elején
megengedtem, hogy letöltsön egy üzenetküldő applikációt a
laptopjára, hogy utol tudjon érni, ha szüksége van rá. Cserébe
telepített egy GIF billentyűzetet a telefonomra, hogy napközben
ezzel üzengethessünk egymásnak.
– Atyaég – nyögtem fel, amikor megláttam a tucatnyi új üzenetet.
Silver: Szép bugyi.
Max: Ajánlom, hogy ez azt jelentse, kibékültök!!!
Anya: Hat láng emoji.
Fi: Rendezzük az asztalaidat, szóval nyugodtan élj át annyi
orgazmust Knoxy irodájában, amennyit szeretnél.
Sloane: Lina most írt (kilenc másik vendéggel együtt a
kocsmából). Az a rohadék tényleg úgy cipelt ki onnan, mint valami
ősember? Remélem, hogy átalakítottad az arcberendezését meg a
tökeit.
Waylay: Naomi néni, bajban vagyok.
Elakadt a lélegzetem. Tizenöt perccel ezelőtt küldte. Remegő
M

kézzel válaszoltam, miközben kiszaladtam a mosdóból.

y

Én: Jól vagy? Mi a baj?

Bo

Egy tizenegy éves rengeteg okból kifolyólag gondolhatja, hogy

ok

bajban van, igyekeztem megnyugtatni magam. Nem biztos, hogy

s

valódi vészhelyzet van. Lehet, hogy elfelejtette a matek háziját.

Talán véletlenül eltörte Liza kedvenc kerti törpéjét. Vagy megjött a
menstruációja.
Plusz volt három nem fogadott hívásom az elmúlt öt percben egy
ismeretlen telefonszámról. Valami nem stimmelt.
Bementem a konyhába, és megkerestem a telefonomban Liza
számát.
– Minden rendben, Naomi? – kérdezte Milford, ahogy
kiszaladtam a parkolóba.
– Igen. Azt hiszem. Csak gyorsan telefonálnom kell egyet –
válaszoltam, mielőtt kiléptem az ajtón a hűvös éjszakába.
Épp el akartam indítani a hívást, amikor elvakított egy autó
fényszórója. Felemeltem a kezemet, hogy eltakarjam a fényt, és
hátraléptem.
– Naomi!
Bénultan engedtem le a karomat. Ismertem ezt a hangot.
– Tina?
Az ikertestvérem kihajolt a sofőrülés ablakán. Úgy éreztem,
mintha megint tükörbe néztem volna. Egy vidámpark tükrébe. A
korábban kiszőkített haja most sötétbarna volt, és az enyémhez
hasonló stílusúra vágatta. A szemünk egyformán mogyoróbarna
volt. A különbségek csupán halványan látszódtak. Olcsó műbőr
kabátot viselt, mindkét fülében több fülbevaló lógott, szeme
vastagon ki volt húzva kékkel.
Viszont ugyanolyan feszültnek tűnt, mint én.
– Elkapta Waylay-t! Elrabolta! – kiáltotta.
M

Összerándult a gyomrom, és olyan hányingerem támadt, hogy az

y

összes izmom megfeszült tőle.

Bo

– Tessék? Ki rabolta el? Hol van?

ok

– Az egész az én hibám – siránkozott Tina. – Mennünk kell. Segíts!

s

Tudom, hová vitte.

– Hívnunk kellene a rendőrséget – közöltem, amikor eszembe
jutott, hogy a kezemben tartom a telefonomat.
– Hívd fel őket útközben. Gyorsan kell cselekednünk – vágta rá. –
Gyere!
Gépiesen nyitottam ki az anyósülés ajtaját, és beszálltam a
kocsiba. Épp a biztonsági övemért nyúltam, amikor valami szőrös
kattant a csuklómra.
– Mit csinálsz? – visítottam.
Tina elkapta a másik karomat, és a körmei a csuklómba
mélyedtek. Próbáltam elhúzódni tőle, de nem voltam elég gyors.
Bekattintotta a bilincset.
– Ahhoz képest, hogy elméletileg te vagy az okosabb, elég ostobán
viselkedsz – jegyezte meg cigarettára gyújtva.
Az ördögi ikertestvérem hozzábilincselt a műszerfalhoz egy
szőrös szexbilinccsel.
– Hol van Waylay?
– Nyugi. – Felém fújta a füstöt. – A kölyök jól van. Neked sem esik
bajod, ha együttműködsz.
– Miben működök együtt? Kivel? – Vergődtem a bilincsben.
Tina röhögve tolatott ki a parkolóból.
– Elég vicces, nem? Ezt a bilincset egy szexjátékszeres dobozban
találtam a régi seggfej főbérlőm raktárában.
– Undorító! – Hipóval kell majd lesikálnom magam, miután vége
ennek az egésznek.
A telefonom képernyővel lefelé esett a padlóra. Ha meg tudnám
M

szerezni, felhívhatnék valakit. A bilincset rángattam, és

y

felsikkantottam, amikor a bőrömbe vágott.

Bo

– Megkaptam az e-mailedet – jegyezte meg a testvérem csevegve.

ok

– Gondoltam, hogyha te meg a kölök segítetek, nagyon gyorsan

s

megtalálom, amit keresek.

– Mit keresel? – Megböktem a telefont a csizmám orrával, hátha
megfordíthatom. A szög nem volt teljesen megfelelő, és ahelyett,
hogy megfordult volna, még távolabb csúszott tőlem.
– Nem lep meg, hogy nem tudod. Egyetlen dolog van, ami nem
gáz a kölykömben, mégpedig az, hogy pontosan tudja, hogyan kell
befognia a pofáját. A pasimmal megszereztünk néhány igencsak
fontos információt, amiért rengetegen fizetnének vagyonokat. Egy
pendrive-ra mentettük le őket. Ami eltűnt.
– Mi köze ennek Waylay-hez? – Ezúttal sikerült annyira
meglöknöm a telefont, hogy megforduljon… és sajnos világítani
kezdett a képernyő. Nem halványan.
– O-hó! Szép próbálkozás, Teréz anya. – Tina kinyújtotta a kezét,
hogy felvegye a telefont. A kocsi lesodródott az útról, és a fényszóró
megvilágított egy kerítést.
– Vigyázz! – Összehúztam magam, ahogy átszakítottuk a kerítést,
és megálltunk egy füves legelőn. Bevertem a fejemet a műszerfalba,
és csillagokat láttam.
– Hoppá! – mondta Tina, miközben felemelte a telefonomat.
– Aú! Látom, azóta sem tanultál meg vezetni.
– Orgazmus és bugyi – mélázott el, miközben az üzeneteimet
olvasgatta. – Hűha. Lehet, hogy érdekesebb lettél középiskola óta.
Lehajoltam, hogy a megbilincselt kezemmel megdörzsöljem sajgó
homlokomat.
– Nagyon remélem, hogy nem bántottad Waylay-t, te felelőtlen
szamár!
M

– Látom, a szókincsed a régi. Mégis kinek képzelsz te engem?

y

Nem bántanám a saját lányomat.

Bo

Sértettnek tűnt.
ok

– Nézd – mondtam fáradtan. – Vigyél Waylay-hez.

s

– Ez a terv, Teréz anya.

Tina ragasztotta rám ezt a becenevet, amikor mindössze
kilencévesek voltunk, és meg akarta nézni, milyen magasra tudjuk
lőni a nyilakat a levegőben nagybátyánk íjával.
Bárcsak most nálam lett volna az az íj.
– Nem hiszem el, hogy rokonok vagyunk.
– Akkor már ketten vagyunk – vágta rá, majd a cigarettájával
együtt a telefonomat is kidobta az ablakon.
Felhangosította a rádiót, és rátaposott a gázra. A kocsi kifarolt a
nedves füvön, mielőtt célba vette a tátongó lyukat a kerítésen.

∞
HARMINC PERCCEL KÉSŐBB Tina lekanyarodott a kátyús útról, amely
átszelte Washington külvárosának lepukkant iparterületét. Megállt
egy kerítésnél, és ráfeküdt a dudára.
A visszafogottság sosem volt az erőssége.
Egész úton Waylay járt a fejemben. Meg Knox. A szüleim. Liza.
Nash. Sloane. A Honky Tonk-os lányok. Hogy végre sikerült
valahogyan otthonra lelnem, amit Tina tönkretett a
felbukkanásával. Megint.
Két, farmerbe és bőrbe öltözött sötét alak bukkant fel, majd
fülsiketítő nyikorgással kinyitották a kerítést.
Muszáj volt az erősségeimre hagyatkozni, és okosan játszani.
Először meg kell találnom Waylay-t, aztán kigondolni egy tervet a
menekülésre. Képes leszek rá, győzködtem magam.
Behajtottunk a kerítésen, Tina pedig megállt a kocsival egy
M

rakodótérnél. Rágyújtott még egy cigarettára. Ez volt a negyedik,

y

mióta elindultunk.
Bo

– Nem kéne ilyen sokat dohányoznod.

ok

– Mi vagy te? A tüdőrendőrség?

s

– Ráncos lesz a bőröd.

– Erre vannak a plasztikai sebészek – felelte Tina, miközben
kidüllesztette jelentősen nagyobb műmellét. – Ez a baj veled. Mindig
a következmények miatt aggódsz, ezért nem tudsz szórakozni.
– Te pedig soha nem gondolsz a következményekre – mutattam
rá. – Nézd, hova jutottál. Elhagytad, aztán elraboltad Waylay-t.
Engem. Arról nem is beszélve, hogy többször loptál tőlem. Most meg
lopott áruval csencselsz.
– Igen? És melyikünk szórakozik jobban?
– Én Knox Morgannel szexelek.
A füstfelhőn keresztül meredt rám.
– Szívatsz.
Megráztam a fejemet.
 – Nem szívatlak.
Rácsapott a kormányra, és kitört belőle a röhögés.
– Nocsak, nocsak. Teréz anya végre lazít. Legközelebb arra fogsz
eszmélni, hogy felpattansz a rúdra az amatőrök éjszakáján, és
kaparós sorsjegyeket lopkodsz.
Ebben erősen kételkedtem.
– Miért? Ki tudja? Talán ellazulsz annyira, hogy végre
megtaláljuk azt a testvéri köteléket, amiről mindig nyivákolsz –
mondta Tina, majd afféle szeretetteljes gesztusként rácsapott a
combomra. – De előbb az üzlet.
Felemeltem a megbilincselt kezemet.
– Milyen üzletet intézhetek el szexbilinccsel a kezemen?
Benyúlt az ajtózsebbe, és elővett egy kulcsot.
M

– Megmondom, mi a szitu. Tenned kell egy szívességet nekem.

y

– Neked bármit, Tina – jegyeztem meg szárazon.

Bo

– Fogadtam a pasimmal száz dollárban, hogy erőszak nélkül ide

ok

tudlak hozni. Azt mondtam, hogy született lúzer vagy. Szerinte

s

kizárt, hogy szabad akaratodból masírozz be ide. Szóval megsúgom,

mi lesz. Leveszem rólad a bilincset, te pedig felmész az emeletre a
pasimhoz meg a kölykömhöz. Erről pedig egy szót sem ejtesz neki –
simogatta meg a lila leopárdszőrt a bilincsen.
Ez teljesen hülye.
– Ha leveszem a bilincset, és megpróbálsz elfutni, vagy kinyitod
azt a lepcses szádat odafent, gondoskodom róla, hogy soha többet ne
találkozz Waylay-jel.
Egy hülye, aki meglepően jól felismeri az emberek motivációit.
Elvigyorodott.
– Igen. Tudtam, hogy megszereted. Gondoltam, hogy ő is kedvelni
fog téged, mivel mindketten odáig vagytok a lányos szarokért.
Tudtam, hogy nálad jó helyen lesz a kölyköm, amíg útnak nem
indulok.
– Waylay nagyszerű gyerek – mondtam.
– Nem olyan nyivákoló, lepcses szájú, mint egyesek – vágta rá,
célzatos pillantást vetve rám. – Mindegy, megnyerem a fogadást, te
meg minőségi időt tölthetsz a kölyökkel, mielőtt elindulunk felvenni
a fizetségünket.
Magával akarja vinni Waylay-t. Jeges rosszullét szorította görcsbe
a gyomromat, de nem mondtam semmit.
– Áll az alku?
Bólintottam.
– Igen. Persze. Áll az alku.
– Na, menjünk, szerezzünk nekem száz dollárt – felelte Tina
vidáman.
M

További három felfegyverzett degeneráltat számoltam össze,

y

amikor bementünk a raktárépületbe. A földszinten vagy tíz puccos

Bo

jármű parkolt. Néhányat letakartak ponyvával, másoknak

ok

kinyitották a motorháztetejét és az ajtaját. A rakodótér túloldalán

s

tévédobozok és egyéb lopott holminak látszó tárgyak voltak.

Hideg volt, és nem ehhez öltöztem fel.
– Induljunk, Teréz anya. Dolgunk van – közölte Tina, felkísérve a
fémlépcsőn az emeletre, ahol egykor irodák lehettek.
A testvérem kinyitotta az ajtót, és bemasírozott.
– Anya hazaért! – jelentette be.
Én haboztam az ajtó előtt, és megeresztettem egy néma imát a jó
ikertestvérek istenéhez. Féltem. Bármit megadtam volna azért, hogy
Knox, Nash vagy az egész knockemouti rendőrség velem legyen.
Azonban ez nem fog megtörténni.
Azon az estén a saját hősömmé kell válnom, különben mindent
elveszítek.
Kihúztam magam, és ahogy beléptem az ajtón, igyekeztem
minden tőlem telhetőt megtenni, hogy felmérjem a helyzetet. Hála
istennek, a szobában volt fűtés. Nem sok, de legalább nem fognak
lefagyni a női testrészeim. Gyorskaja jellegzetes illata terjengett a
levegőben, nagy valószínűséggel a pizzásdobozok és az elviteles
dobozok tehettek róla, amelyek a hosszú asztalon sorakoztak.
A piszkos ablakokon át a raktár földszintjére és az udvarra
lehetett látni. Egy másik fal mellett heverő állt méregdrága
ágyneművel és nem kevesebb, mint hat párnával.
Két görgős állványon dizájnerruhák lógtak, egyfajta szedett-
vedett szekrényt alkotva. Egy tucat drága férficipő sorakozott egy
másik összecsukható asztalon.
A padló mocskos volt, a plafonon lyukak tátongtak, retkes volt az
összes ablak.
M

Viszketett a tenyerem, hogy elővegyem a fertőtlenítőt, és

y

elkezdjem sikálni a helyiséget, amíg észre nem vettem egy asztalt a

Bo

közelben, tele feltornyozott pénzkötegekkel.

ok

– Én mondtam – jelentette ki Tina győzelemittasan, miközben

s

felém bökött a hüvelykujjával. – Egyenesen besétált, nem?

Megtorpantam, amikor felismertem a férfit a nagy irodai
bőrfotelben a lapostévé előtt.
A vörös hajú fickó volt a könyvtárból meg a Honky Tonkból.
Csakhogy ezúttal sehova sem akart beilleszkedni az öltözékével.
Méregdrága farmernadrágot és rikító narancssárga, kapucnis
Balenciaga felsőt viselt.
Egy kendővel törölgette az egyébként is csillogó fegyverét.
Nagyot nyeltem.
– Lám, lám! Kit látnak szemeim, csak nem az asszonyom
hasonmását? Emlékszel rám? – kérdezte gonoszan mosolyogva.
– Mr. Flint – mondtam.
Tina felhorkant.
 – Duncannek hívják. Duncan Hugo. Mint a Hugo bűnszövetkezet.
Dicsekedett, és úgy állította be a férfit, mintha szexi emberjogi
ügyvéd, vagy fogorvos lett volna tengerparti nyaralóval.
– Mit mondtam, T.? A kurva életbe, senkinek nem árulhatod el a
kibaszott nevemet – vakkantotta Duncan.
– Pff. Ő a testvérem – felelte Tina, miközben kinyitott egy
pizzásdobozt, és kivett belőle egy szeletet. – Ha neki nem árulhatom
el, akkor kinek?
Duncan összecsípte az orrnyergét. Ezt a mozdulatot már láttam
az apámtól és Knoxtól is. Azon töprengtem, vajon az összes Witt nő
ilyen hatással van a férfiakra?
– Ez nem egy csajos este, asszony – emlékeztette Duncan. – Most
üzletről van szó.
M

– Akkor üzlet, ha kifizetsz. Te vesztettél. Én nyertem. Köhögd ki a

y

pénzt.
Bo

Szerintem nem volt a legjobb ötlet piszkálni a férfit, akinél

ok

fegyver van, de Tina azt csinálta, amiben mindig a legjobb volt… a

s

következményektől függetlenül tette, amit akart.

– Írd a számlámra – vágta rá a férfi, miközben tovább
tanulmányozott engem. Felemelte a fegyvert, hogy a csövével
megvakarja a halántékát.
– Szerintem nem biztonságos így tartani egy fegyvert – szólaltam
meg.
A férfi másodpercekig némán méregetett, aztán gonoszul
elvigyorodott.
– Vicces. Humoros vagy.
Nagyszerű. Most rám mutogatott a fegyverrel, mintha egy ujj lett
volna.
– Baszd meg a számládat, Dunc. Kérem a pénzt – erősködött Tina.
– Hol van Waylay? – kérdeztem.
 – Ó, tényleg! Hol a kölyök? – kérdezte Tina körbenézve.
Duncan vigyora szélesebb és gonoszabb lett. A csizmájával
meglökte a mellette lévő irodaszéket. Az végiggurult a padlón, aztán
lassan felénk fordult.
– Mmmf mmm!
Waylay pizsamában és sportcipőben volt, ráadásul a székhez
kötözték, és betömték a száját. Dacosnak tűnt, az arckifejezése
tükrözte az anyjáét. Waylon az ölében ült. Elkezdte csóválni a
farkát, amikor meglátott.
Elfeledkeztem a félelmemről, és szinte megsajnáltam a vörös hajú
idiótát. Ha Tina vagy én nem öljük meg, amiért megkötözte Waylay-
t, Knox biztosan, amiért elrabolta a kutyáját.
– Miért van megkötözve? – kérdezte Tina.
M

Duncan vállat vont, és a pisztoly csövével a lapockáját vakarta.

y

– A kis ribanc pöcsfejnek nevezett, aztán megpróbált tökön rúgni.

Bo

Meg is harapott, hogy rohadna meg – mondta felemelve a karját,

ok

hogy megmutassa rajta a ragtapaszt.

s

– És pöcsfej voltál? – faggatta a nővérem, ahogy keresztbe tette a

karját.
Waylay összehúzott szemmel, vehemensen bólogatott.
– Én? – A férfi ártatlanul bökött a mellkasára a fegyverrel. – Csak
rászóltam, hogy ne egyen még egy szelet pizzát, mert meghízik, és
senki nem szereti a kövér csajokat.
Tina odatrappolt hozzá, és megbökte a mellkasát.
– Ne mondd az én gyerekemnek, hogy meghízhat! Az ilyesmi
rossz hatással van a lányokra. Nem hallottál még a testképzavarról,
meg a többi hülyeségről?
Lenyűgözött.
– A ribancok olyan érzékenyek – mondta nekem Duncan, mintha
arra számított volna, hogy egyet fogok érteni vele.
 – Add ide a pénzemet, és oldozd el – jelentette ki Tina.
Kénytelen voltam észrevenni a fontossági sorrendet, és emiatt
rögtön félretettem az újonnan felfedezett tiszteletemet.
Bőszen elindultam Waylay felé. Waylon leugrott az öléből, és
megpróbált odaszaladni hozzám, azonban megállította a póráza.
– O-ó. Még egy lépés, és gondjaink lesznek egymással, Nem Tina. –
A figyelmeztetést egy fegyver kattanása kísérte, miközben Duncan
felállt.
Mérgesen meredtem rá.
– Naominak hívnak.
– Az se érdekel, ha Queen Latifah a neved. Állj meg ott, ahol vagy!
– mutogatott a fegyverrel. – Nos, Waylay… vagy hogy a szarba
hívnak, hol az a kurva pendrive? Tíz másodperced van elárulni,
M

vagy főbe lövöm a nagynénédet.

y

Tina szájából kiesett a cigaretta, ahogy tátott szájjal meredt a

Bo

fickóra.
ok

– Mi a fasz van? Ez nem volt benne a tervben, seggfej!

s

– Fogd be a szádat, vagy úgy végzed, ahogy a testvéred. Hé! Mi

szomorúbb egy halott ikertestvérnél? Két halott ikertestvér! –
röhögött Duncan a saját rossz viccén.
– Te mocskos áruló – vicsorogta Tina.
A férfi abbahagyta a nevetést.
– Hátrébb az agarakkal, T.! Még nem árultalak el. Komolyan
gondoltam, amit mondtam. Vigyük el a pendrive-ot, adjuk el, és
építsünk fel valami kurva jót. Valamit, aminek semmi köze a kurva
apámhoz vagy a kibaszott családi vállalkozáshoz! – Összevissza
hadonászott a karjában lévő pisztollyal.
– Lennél kedves fegyver nélkül gesztikulálni? – érdeklődtem.
– Jézusom! Már megint ez az apakomplexus – morogta Tina
Duncannek. – Az apukám egy óriási bűnszövetkezet góréja. Olyan
nehéz felérni a nyomdokaiba. Brühühü!
Megint elindultam Waylay felé.
– Tudod, hogy nem szeretem, amikor úgy beszélsz velem, mint az
anyám – üvöltötte Duncan.
– Úgy csinálsz, mintha te lennél a főnök. De ki csalta be a kölyköt
a kocsiba, miközben a testvérének adta ki magát? Ki hozta ide
Naomit?
– Hé! Ezt érted csinálom, T.! Végre megszerezhetnénk a cuccot,
hogy hamis személyiket gyárthassunk, amiről állandóan jártatod a
szádat. Vagy kialakíthatnánk egy szervkereskedelmi hálózatot a
feketepiacon.
Felhúztam az orromat.
– Undorító! Ilyen tényleg létezik?
M

– Ne ócsárold a terveimet, Szexi Tina – szólt rám.

y

Ajjaj.
Bo

Tina rácsapott a vállára.

ok

– Minek nevezted?
s

A figyelemelterelést kihasználva közelebb mentem Waylay-hez.

– Aú! Úgy értettem, Nem Tina – védekezett Duncan.
Az unokahúgom ebben a pillanatban előrevetette magát, hogy
megpróbálja felborítani a széket, de csak annyit sikerült elérnie,
hogy nekiment az asztalnak, ahol a pénzkupacok sorakoztak.
Odaszaladtam hozzá, hogy eloldozzam a kötelet meg a pórázt.
– Még egy mozdulat, és mindketten megkapjátok a magatokét –
figyelmeztetett Duncan, miközben rám fogta a fegyvert, de Waylay-t
bámulta. – Öt másodpercet kapsz, kölyök, úgyhogy kezdj el
csicseregni. Hol a pendrive?
Waylay-nek elkerekedett a szeme ijedtében, miközben rám
nézett.
– Öt… négy… három… kettő…
 47. FEJEZET

ELTŰNÉS

Knox

– Mi a francot csináltál Naomival? – faggatott Fi az orrom előtt

lengetve a nyalókáját, amikor a kocsmába értem.
Naomi szülei már elmentek, és az asztalukat mások foglalták el.
– Beszéltem vele. Kedvesen – válaszoltam, amikor összehúzta a
szemét. – Miért?
M

– Nem lehettél túl kedves, mivel az összes asztalánál szomjan

y
Bo

halnak a vendégek.
ok

Hátranéztem Fi válla fölött, és azt csináltam, amit újabban

s

mindig, vagyis Naomit kerestem. De Finek igaza volt. Nem láttam

sehol.
– Ha elkergetted a munkaidő közepén…
– Nem kergettem el. Beszéltünk. Jó volt. Minden oké köztünk.
Megnézted a mosdóban?
– Nahát, erre hogy nem gondoltam? – vágta rá Fi gúnytól csöpögő
hangon.
– Megkérdezted tőle, mi a fenét csinált Naomival? – tette fel a
kérdést Max, ahogy elsuhant mellettünk.
Valamitől görcsbe rándult a gyomrom. Otthagytam a két nőt, és
kimentem a konyhába.
– Naomi itt van?
Milford felemelte a tekintetét a csirkéről, amit grillezett, és a
parkoló felé biccentett.
– Kiment néhány perccel ezelőtt telefonálni. Zaklatottnak tűnt.
Megint valami csúnyát mondtál neki?
Válaszra sem méltattam. Egyenesen az ajtóhoz rohantam, és
kinyitottam. Fi a sarkamban volt. Az esti levegő egészen csípős volt,
ami egyáltalán nem enyhített a belsőmet mardosó félelmen.
Naominak nyoma sem volt.
– Bassza meg! – Rossz előérzetem támadt.
– Biztos friss levegőt szív, mivel összetörted a szívét, aztán a fél
város előtt megaláztad – tippelt Fi, velem együtt kémlelve a
parkolót. De ő sem hangzott magabiztosnak.
– Nem tetszik ez nekem – motyogtam. – Naomi! – kiabáltam, de
nem érkezett válasz.
M

– Naomi, Knox sajnálja, hogy seggfej volt! – kiáltotta Fi mellettem

y

az éjszakába.
Bo

Semmi.
ok

Rezgett a telefonom a zsebemben, mire kirántottam.

s

Nash.
– Mi van?
– Csak szólni akarok, hogy úton vagyok Lizához. Azt mondta,
Waylay eltűnt. Kivitte pisilni a kutyádat, és egyikük sem tért vissza.
A gyomromban gyülekező feszültség jégtömbbé nőtt.
– Milyen rég?
– Kábé negyven perce. Liza kiment megkeresni őket, és mintha
egy autó féklámpáját látta volna a földúton. Megpróbálta felhívni
Naomit, de nem veszi fel. Én is akartam, de egyenesen a hangposta
kapcsol be. Biztos semmiség, de szólnod kell Naominak.
Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg!
A szívem úgy vert a mellkasomban, mint egy átkozott
légkalapács.
 – Naomi kiment telefonálni, és azóta senki nem látta. A kibaszott
parkolóban állok, és nincs itt.
– A francba.
– Nem tetszik ez nekem – közöltem, ahogy beletúrtam a hajamba.
– Megkeresem őket.
– Előbb tegyél egy szívességet, és szólj Naomi szüleinek. Én
megyek Lizához, és megkérem néhány emberemet, hogy fésüljék át
az erdőt.
– Nem lesz ott – közöltem.
– El kell kezdeni valahol. Visszahívlak – mondta Nash.
Azonnal megcsörgettem Naomi számát, és visszamentem az
épületbe. Fi elkerekedett szemmel, aggódva követett.
Csettintettem neki.
M

– Nézd meg a parkoló biztonsági kamerájának felvételét.

y

Nem akadékoskodott, csak bólintott, és beszaladt az irodájába.

Bo

– Naomi jól van, főnök? – kérdezte Milford.

ok

– Nincs kint.
s

– Hé! Elkélne egy segítő kéz idekint. A törzsvendégek nyugtalanok

és szomjasak – mondta Max belibbenve a konyhaajtón. Egyetlen
pillantást vetett ránk, aztán földbe gyökerezett a lába. – Mi történt?
– Nem találjuk Naomit – válaszoltam, ahogy a vonal csak csöngött
és csöngött.
– Ezúttal mi a francot mondtál neki? – érdeklődött Max.
Helló, Naomi Witt telefonja. Köszönöm, hogy hívott! Hagyjon
üzenetet.
Újratárcsáztam, miközben az aggodalom sötét fellegként
gyülekezett körülöttem.
– Gyerünk, Százszorszép. Vedd fel! – motyogtam.
– Hadd próbáljam meg én – szólalt meg Max, előkeresve a
telefonját.
 – Szólj, ha sikerül beszélned vele. Muszáj tudnom, hol van.
– Mi történik? – kérdezte Silver, bedugva a fejét az ajtón.
– Waylay és Naomi eltűntek – közöltem.
Minden szempár rám szegeződött.
– Mennyi az esélye, hogy egyszerre tűnnek el? – kérdezte Max.
Megráztam a fejemet, és remegő kézzel megnyitottam a
telefonomon a kontaktlistámat. Megcsörgettem Lou-t.
– Tudom, hogy randiztok, és jelenleg nem én vagyok a
kedvencetek, de azt hiszem, baj van – szólaltam meg, amikor
felvette.
– Mi történt?
– Liza azt mondta, Waylay megint eltűnt. Nashsel az erdőben
keresik, de Naomi kiment a kocsmából telefonálni, és azóta őt sem
M

találjuk.
y

– Két perc múlva találkozunk a Honky Tonkban – vágta rá.

Bo

– Ha történt velük valami, Lou… – Be se tudtam fejezni a

ok

gondolatot.
s

– Meg fogjuk találni őket. Ne ess szét, fiam.

– Knox! – Fi aggodalmas hangjától rögtön megpördültem.
– Mennem kell – mondtam, és kinyomtam a hívást. – Mit találtál?
– A kabátja és a táskája még a kocsmában van. A felvételen
látszik, hogy beszállt egy kocsiba a parkolóban körülbelül tíz
perccel ezelőtt.
Tíz perc egy kibaszott örökkévalóságnak tűnt.
– Milyen kocsiba? Ki vezette?
– Nem tudom egyiket sem. Valami sötét, rozoga szedán. De
látszólag önként szállt be.
– Mi a fene folyik itt? – reklamált Wraith, ahogy bedugta a fejét a
konyhába. – Mindjárt kitör a parasztlázadás, ha nem kezditek el
csapolni a sört.
 – Naomi eltűnt – válaszolta Fi.
– Ne baszd meg…
– Waylay is – tette hozzá Max könnyes szemmel szipogva.
– Hú, baszd meg! – mondta Wraith, aztán visszament a kocsmába.
– A telefonja? – szólalt meg Fi.
– Nem veszi fel.
– De a családi csomagodban van, nem?
Millió kérdés kavargott a fejemben. El kell indulnom, hogy
megkeressem. Minden elvesztegetett másodperccel egyre távolabb
kerül tőlem.
– Igen.
Max rácsapott a karomra.
– Akkor lenyomozhatod, hol van!
M

Nyert a kurva technológia. A kezébe nyomtam a telefonomat.

y

– Keresd meg.
Bo

Miközben fürgén mozgatta az ujjait a képernyőmön, én

ok

bementem az irodámba. Kihoztam a kabátomat meg a kulcsomat,

s

aztán visszasiettem a kocsmába. Nem volt akkora pokol, mint amire

a mérges piásoktól számítottam szombat este. Rendezett káosz
fogadott. Wraith a bárpulton állt, csizmáját a söröskorsók közé
préselve. Mindenki szedelőzködött, épp a kabátját vette.
– Utoljára egy sötétszürke négyajtós csotrogányba látták beszállni
farmerszoknyában és Honky Tonk-os hosszú ujjú pólóban.
– Mi a fene ez? – kérdeztem döbbenten.
– Keresőcsapat – felelte Silver, miközben felvette szürke
gyapjúkabátját.
Kinyílt a bejárati ajtó, és mindenki várakozva fordult felé.
Lou és Amanda érkeztek.
– Engedjétek át őket – utasította Wraith a tömeget. Az emberek
szétváltak, mire a Witt házaspár előresietett.
 – Megvan! – mondta Max, győzelemittasan a levegőbe emelve a
telefonját. – Úgy néz ki, a 7-es út mellett van a Szerencsepatkó Farm
közelében.
Kirántottam a kezéből a telefont.
– Hívd fel Nasht! – mondtam Lou-ra mutatva.
Lou Amandához fordult.
– Hívd fel Nasht. Én elkísérem Knoxot.
Nem vesztegettem az időt veszekedésre. Kimentünk a parkolóba,
és mielőtt becsuktuk az ajtót, már be is indítottam a kocsimat.
Padlógázzal hajtottam ki az útra.
– Ki vitte el?
– Nem tudom pontosan – feleltem szorosabban markolva a
kormányt. – De ha Waylay is eltűnt, le merném fogadni, hogy Tina.
M

Lou halkan káromkodott.

y

Megcsörrent a telefonom. Nash keresett. Kihangosítottam.

Bo

– Megtaláltátok Way-t? – kérdeztem.

ok

– Nem. Beviszem Lizát a városba. Találtunk egy felvételt

s

Morrisonék bejárati kameráján. Egy sötét, rozoga csotrogány hajtott

el Lizától kábé egy órája. A sarkon egy nagy, fekete terepjáró várta.
A fényszóró bekapcsolta a mozgásérzékelőt. Az idővonal stimmel,
Liza körülbelül akkor látta a féklámpát világítani. Plusz érkezett egy
bejelentés valami ütközésről. Valaki áthajtott Loy kerítésén a
Szerencsepatkónál.
Lou-val egymásra néztünk.
– Épp úton vagyunk oda, Naomi telefonját követjük.
– Ne csinálj semmi hülyeséget – parancsolta Nash.
A Szerencsepatkó közel volt, ráadásul a szokottnál is hamarabb
megtettem a távot, mivel a megengedettnél jóval gyorsabban
hajtottam.
– Itt kellene lennie – mondta Lou a telefonomat nézve.
 Levettem a lábam a gázról. Aztán a fékre tapostam, amikor
megláttam a kerítést.
– Basszus.
A keréknyomok lesodródtak az útról, és egyenesen nekimentek a
kerítésnek. Elfordítottam a kormányt, hogy a lámpám fénye kövesse
az útjukat, aztán leparkoltam.
Mr. és Mrs. Loy a legelőn mérték fel a károkat. Mrs. Loy
túlméretezett flanelkabátot viselt, és szivarozott. Mr. Loy egyenesen
odajött hozzánk.
– El tudják ezt hinni? Valami rohadék áthajtott a kerítésen, aztán
továbbment!
– Hozd a zseblámpát a kesztyűtartóból – mondtam Lou-nak.
– Naomi! – kiáltottam, mihelyst kitettem a lábam a kocsiból. A
M

deres fű csikorgott a talpam alatt.

y

Nem érkezett válasz.

Bo

Lou a legelőre világított a lámpával, és követtük a

ok

keréknyomokat.
s

– Úgy néz ki, itt álltak meg, mielőtt kihajtottak – jegyezte meg.
– Biztos egy idióta részeg volt…
Valami megragadta a fűben a tekintetemet, és lehajoltam, hogy
felvegyem. Egy mobiltelefon volt csillogó százszorszépekkel borított
tokban.
Kihagyott a szívverésem, és nem kaptam levegőt.
– Az övé? – kérdezte Lou.
– Igen.
– A francba.
– Mi az? Bizonyíték? – faggatott Mr. Loy.

∞
KÁBÁN HAJTOTTAM VISSZA a Honky Tonkhoz. Lou beszélt, de nem
figyeltem rá. Túlságosan lefoglalt, hogy felidézzem az utolsó
beszélgetésemet Naomival. Nem akartam elveszíteni, ezért ellöktem
magamtól, és mégis elvesztettem.
Igaza volt. Ez rosszabb. A kurva életbe, sokkal rosszabb.
Valaki megszervezte az egészet. Valaki összeesküdött, hogy
elvegye tőlem mind a kettőjüket. És ezért rohadtul meg fog fizetni.
Megálltam a kocsma előtt, ahova a fél város kitódult.
– Hol van?
– Megtaláltad?
– Úgy néz ki, mint aki megtalálta, Elmer, te idióta?
– Elég mérgesnek tűnik.
Figyelmen kívül hagyva a tömeg kérdezősködését, bementem a
kocsmába, ahol a knockemouti rendőrség és a város másik fele
M

hemzsegett. A napi menü tábláját lecserélték Knockemout kézzel

y

rajzolt térképére, amelyen a várost részekre osztották.

Bo

Fi, Max és Silver lerohantak, Nash pedig felpillantott.

ok

– Nem találtad meg őket – mondta Fi.

s

Megráztam a fejemet.
Éles füttyszó hasított a zajba, mindenkit elhallgattatva.
– Kösz, Luce – hálálkodott Nash Luciannek, aki azonnal folytatta a
telefonálást valakivel. – Mint mondtam, hivatalos keresést indítunk
Naomi Witt, Waylay Witt, egy szürke szedán, és egy fekete, újabb
Chevy Tahoe után. A városban kezdjük a keresést, és úgy haladunk
kifelé.
Amanda Liza J.-t rángatva szaladt Lou-hoz, aki magához ölelte a
feleségét.
– Meg fogjuk találni őket – ígérte meg. Aztán a szabad kezével
átkarolta a nagymamámat.
Nem kaptam levegőt. Nem tudtam nyelni. Képtelen voltam
megmozdulni. Azt hittem, tudom, mi az a félelem. Rettegtem, hogy
olyan leszek, mint az apám. Hogy összeomlok egy veszteség után.
De ez a félelem sokkal rosszabb volt. Nem mondtam meg neki, hogy
kurvára szeretem. Egyiküknek sem árultam el. És valaki elrabolta
tőlem őket. Nem omlottam össze. Rosszabb történt. A francba, nem
volt bátorságom annyira szeretni valakit, hogy összeomoljak.
Beletúrtam a hajamba, és el sem engedtem, miközben kezdtem
felfogni, hogy mit hagytam ki a saját ostobaságom miatt.
Éreztem, hogy valaki megfogja a vállamat.
– Szedd össze magad! – mondta Lucian. – Meg fogjuk találni őket.
– Hogyan? Hogy a faszba fogjuk megtalálni őket? Szart se tudunk.
– Megvan a rendszáma egy 2002-es szürke Ford Taurusnak, amit
Lawlerville-ből loptak el kábé egy órája – mondta Lucian.
– Még nincs rendszámunk – jelentette be Nash, aztán elhallgatott,
M

hogy a telefonjára nézzen. – De mégis. 2002-es szürke Ford Taurus

y

festetlen csomagtartóval. – És már mondta is a rendszámot.

Bo

– Lawlerville fél órára van innen – mondtam, ahogy

ok

végiggondoltam a távolságokat. A főváros egyik külterületének

s

peremén volt.
– Elég ostobának kell lenned ahhoz, hogy ellopj egy kocsit, aztán
visszavidd a bűntény színhelyére – mutatott rá Lucian.
– Ha Tina is benne van, számolnunk kell a hülyeséggel.
Kinyílt a bejárati ajtó, és Sloane meg Lina rohantak a kocsmába.
Sloane láthatóan kifulladt és rettegett. Lina ijesztőnek tűnt.
– Mit tehetek? – kérdezte Sloane.
– Kinek a seggét akarod, hogy szétrúgjam? – heveskedett Lina.
Ideje volt megmozdulnom. Muszáj kimennem, hogy megtaláljam
a lányokat, és darabokra tépjek mindenkit, aki szerepet játszott az
elrablásukban. Utána életem hátralévő részében könyörögni fogok
Naominak, hogy bocsásson meg.
– Kérünk egy percet, hölgyeim – mondta Lucian, ahogy kikísért. –
Van még valami.
– Mit tudsz?
– Egy nevet.
Belemarkoltam a zakójába.
– Áruld el – morogtam.
Lucian megfogta a kezemet.
– Nem lesz tőle jobb.
– Beszélj, mielőtt megverlek.
– Duncan Hugo.
Elengedtem.
– Mint a Hugo bűnszövetkezet?
Anthony Hugo nagy góré volt a bűnözők között, aki a főváros és
Baltimore környékéről irányított. Drogok. Prostitúció. Fegyverek.
M

Zsoldosok. Politikai zsarolás. Minden ocsmány dologban benne volt

y

a mocskos keze.
Bo

– Duncan a fia. Egy rakás szerencsétlenség. Az ő bontójában

ok

találták meg az autót, amiből lelőtték Nasht. Nem gondoltam, hogy

s

véletlen egybeesés, de több információra volt szükségem, mielőtt

elárultam neked és Nashnek.
– Mióta tudod? – kérdeztem fogcsikorgatva, ahogy ökölbe szorult
a kezem.
– Nem elég régóta ahhoz, hogy rám vesztegesd az idődet és az
energiádat ezen az estén.
– A francba, Luce.
– Azt pletykálják, hogy nemrég csúnyán összeveszett az apjával.
Úgy látszik, Duncan egyedül akar szerencsét próbálni. Arról is
beszélnek, hogy talált egy nőt az elmúlt hónapokban, akivel
nemcsak együtt dolgozik, de dugja is.
A kirakós utolsó darabja is a helyére került. Tina Kibaszott Witt.
– Hol van?
 Lucian zsebre tette a kezét, és az arcáról semmit nem lehetett
leolvasni.
– Ez a probléma. Mióta összeveszett az apjával, senki nem tud
semmit a hollétéről.
– Vagy neked nem beszélnek róla.
– Előbb-utóbb mindenki beszél nekem – vágta rá.
Nem volt időm azon agyalni, hogy ez mennyire sötéten hangzik.
– Nashnek szóltál már? – kérdeztem, előásva a kulcsaimat a
zsebemből.
– Csak a rendszámról. Lehet, hogy véletlen egybeesés.
– Nem az.
Kinyílt mögöttem az ajtó, és Sloane jött ki az épületből.
– Elmész keresni őket? – faggatott.
M

Bólintottam, aztán Lucianhez fordultam.

y

– Lawlersville-ben fogom kezdeni, onnan haladok a főváros felé.

Bo

– Várj – szólt rám Lucian.

ok

– Veled megyek – jelentette be Sloane.

s

Lucian elé állt.

– Itt maradsz.
– Naomi a barátnőm, Waylay pedig szinte az unokahúgom.
– Itt maradsz.
Nem volt időm hallgatni, ahogy Lucian beveti a
meggyőzőképességét.
– Azt hiszem, az az elképesztően arrogáns téveszméd támadt,
hogy bármi beleszólásod lehet a terveimbe.
– Ha megtudom, hogy ma este elhagytad a városhatárt, elintézem,
hogy az imádott könyvtárad egy peták támogatást se kapjon soha
többet. Aztán megveszek minden földet a házad körül, és
tömbházakat húzok fel rajtuk, hogy soha többé ne lásd a napot.
– Te öntelt, gazdag fasz!
 Otthagytam őket. Kinyitottam a kocsimat, és beszálltam a volán
mögé. Egy másodperccel később nyílt az anyósülés ajtaja, és Lucian
ült be mellém.
– Hova megyünk?
– A csúcson fogom elkezdeni. Addig verem Anthony Hugót, amíg
el nem árulja, hol a seggfej fia. Aztán megkeresem őt is, és hülyére
pofozom, amíg el nem töröm az összes csontot az arcában. Utána
feleségül veszem Naomi Wittet.
– Jó móka lesz – mondta a legjobb barátom, miközben elővette a
telefonját.
– Útközben értesítheted Nasht, aztán használd ki az ijesztő
kapcsolathálózatodat, és segíts megtalálni Anthony Hugót.
Tíz perce hagytuk el a várost, és már a kezünkben volt két
M

használható helyszín Washington legnagyobb bűnözőjének

y

hollétével kapcsolatban. Az egyik forrás még a birtok kapunyitó

Bo

kódját is kikotyogta. Lucian Rollins rohadtul ijesztő alak.

ok

Megint csörgött a telefonja.

s

– Lucian vagyok. – Néhány másodpercig hallgatott, aztán felém

nyújtotta a mobilt. – A tiéd.
Biztos az öcsém akar elküldeni a fenébe, amiért a saját kezembe
vettem a rendőrség dolgát.
– Mi van? – szóltam a vonalba.
– Knox. Zordon vagyok.
A pókerjátékos, aki egy javarészt törvényes motorosklub elnöke.
– Most nincs időm újabb pókerjátszmát szervezni, ember.
– Nem a póker miatt hívlak. Ez üzleti ügy. Kaptam néhány
információt, ami szerintem érdekelne.
– Ha nincs köze Anthony vagy Duncan Hugo hollétéhez, nem
érdekel.
– Akkor mindjárt felcsillan a szemed. Az a csinos kis pincérnőd az
előbb masírozott be a formás popójával Duncan Hugo új bontójába.
A szívem őrülten kalapált a mellkasomban.
– Mit mondtál?
– Az embereim okkal figyelik az épületet.
– Nem vagyok zsaru – emlékeztettem.
– Mondjuk úgy, hogy néhány helyi vállalkozás nem örül a
vetélytársnak.
Jelentése: Zordon klubja rajta akar ütni a bontón.
– Szemmel tartottunk minden jövés-menést. Most kaptam
fényképes bizonyítékot. Van egy ikertestvére, ugye?
– Igen, miért?
– Emlékszem, hogy mesélt róla az utolsó pókerjátszma közben.
Úgy látszik, nem túlzott a csajjal kapcsolatban. A ribanc
M

hozzábilincselte Naomit a műszerfalhoz.

y

Rátapostam a gázra.
Bo

– Mondd a címet – sürgettem.

ok
s
 48. FEJEZET

A JÓ ÖREG SZEREPCSERE

Naomi

– Öt… négy… három… kettő…

– Várj! Miből gondolod, hogy Waylay tudja, hol van az az
istennyila, amit kerestek? – kérdeztem, mert kétségbeesetten el
akartam terelni Duncan figyelmét a végzetes visszaszámlálásról. – Ő
csak egy gyerek.
M

– Mmm mmm – motyogta Waylay sértetten.

y
Bo

Tina egy szót sem szólt. Duncanre szegezte a tekintetét, és

ok

meglepett, hogy a fickó még nem gyulladt meg, olyan csúnyán

s

méregette. A férfinak fogalma sem volt, mit indított el a

fenyegetőzéssel. Csak remélni mertem, hogy a testvérem közelgő
robbanása nem fog végezni mindannyiunkkal.
– Egyszerű következtetés. Tina elvitte a pendrive-ot, ami eltűnt.
Rajta kívül csak egy ember volt a házban. A kis rohadék, aki szereti
a számítógépeket meg a lopást.
– Tina mondta, hogy eltűnt?
– Nem, a Télapó – vágta rá Duncan ingerülten.
– És az meg sem fordult a fejedben, hogy Tina lopta el a pendrive-
ot? Talán azért vette el, hogy téged kizárjon az üzletből.
Már Tina és Duncan is engem néztek. Fogalmam sem volt, hogy
javítottam vagy rontottam-e a helyzeten, de legalább a fegyver csöve
a padló felé nézett. Letérdeltem, és nekiláttam a csomó kioldásának
Waylay csuklóján.
– Ne figyelj rá – szólalt meg Tina, látszólag észhez térve. –
Ugyanazt csinálja, amit a szüleinkkel. Megpróbál manipulálni.
– Azt utálom – jelentette ki a fickó, megint felemelve a fegyvert. –
Hol is tartottam? Ötnél?
– Kilencnél? – javasoltam erőtlenül.
– Ki kell menned a mosdóba – jelentette be Tina.
– Tessék? – kérdeztem.
Keményen nézett rám.
– Ki kell menned a mosdóba – ismételte meg, mielőtt Duncanhez
fordult. – Megjött neki. Ugye nem akarod, hogy miután lelövöd,
összekoszolja a menzeszével a kéglidet, Dunc?
– Undorító. Ne beszélj nekem ilyen női hülyeségekről – háborgott,
M

és úgy nézett ki, mint aki menten elhányja magát.

y

– Kiviszem a mosdóba, aztán kiszedjük a kölyökből, hogy hova

Bo

rejtette a pendrive-ot – jegyezte meg, miközben sokatmondó

ok

pillantást vetett Waylay-re. – Utána megyek, és hozok neked abból a

s

sült csirkéből, amit annyira szeretsz.

Tina határozottan készült valamire. Látszott az arckifejezésén.
Nekem meg tuti, hogy nem volt meg a menzeszem. A Honky Tonk
Vörös Kódja két hét múlva volt esedékes.
– Ezt már szeretem – mondta Duncan elégedetten most, hogy a
nője tudja, hol a helye. – Igazából nem akartalak lelőni, T.
– Tudom, hogy nagy rajtad a nyomás, bébi – jegyezte meg Tina,
miközben elrángatott egy ajtóhoz, amin a MO Ó felirat szerepelt. –
Pihenj! Igyál egy sört! Mindjárt jövünk – kiáltotta hátra a válla
fölött.
Belökött az ajtón a mosdóba, amit egy teherautónyi
fertőtlenítővel kellett volna kitakarítani.
– Vetkőzz! – utasított, miután becsukódott mögöttünk az ajtó.
 – Tessék? Tina, nem hagyhatjuk egyedül vele Waylay-t. A fickó
elmebeteg.
– Én is kezdek rájönni. Vedd már le az átkozott gönceidet! –
közölte kibújva a nadrágjából.
– Megbolondultál? Ez nem csak egy újabb rossz döntés rettenetes
következményekkel. Neked teljesen elment az eszed?
– Az isten szerelmére! Nem vérfertőző kapcsolatot akarok veled.
Ez nem valami pornó. Helyet cserélünk. Téged nem fog kiengedni
innen, hogy segítséget szerezz. De engem igen. – Áthúzta a fején a
felsőjét, és hozzám vágta. Arcon talált vele.
– Akkor menj, és hívd a rendőrséget – sziszegtem.
– Nem fogom magára hagyni Way-t azzal a hülye seggfejjel.
– Egyszer már elhagytad!
M

– Veled hagytam, okoska. Tudtam, hogy vigyázni fogsz rá, amíg

y

megszerzem a pénzemet.
Bo

Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem igazán kellett volna bókként
ok

elkönyvelnem, de Tinától ez kvázi annak számított.

s

– Úgy simogatja azt a Berettát, mintha a farka lenne, és van egy

csőre töltött pisztolya a pizzásdoboz alatt – folytatta. – Te tudod,
hogyan kell használni? Hajlandó vagy tökön lőni egy faszit, és
megkockáztatni, hogy börtönbe kerülsz miatta?
– Nem és igen. Ha akkor Waylay élve kijut innen.
– Nos, én igen és igen. Ráadásul baromi pontosan célzok. Úgyhogy
add ide a rohadt szoknyádat! Aztán menj, és hívd a zsarukat.
– Nem küldenél inkább egy üzenetet Knoxnak vagy Nashnek,
hogy hol vagyunk?
– A telefon a kocsiban van – mondta, felrángatva a szoknyámat a
csípőjén. – Dunc paranoiás, attól tart, hogy követnek minket a
szövetségiek. Nem engedi, hogy telefont hozzak a közelébe.
Belebújtam a felsőjébe.
 – Jó. Oké. Akkor mi a terv?
– Kimegyünk. Én vagyok te, de elárulom Waylay-nek a kódot.
– Mi a kód?
– Azt mondom, „Olvastam egy cikket az esőerdő pusztulásáról”, és
tudni fogja, hogy ez azt jelenti, készüljön a futásra.
Gondolom, Tinánál ez volt a családi vészjelző.
– Oké. Aztán mi lesz?
– Elárulja, hova rejtette azt az izét. Dunc odaküldi az embereit. Te
elmész ünnepi csirkét venni, de igazából csak lesétálsz a kocsihoz,
és hívod a 911-et.
Ez nem tűnt olyan jó tervnek. Ráadásul kábé annyira bíztam a
testvéremben, amennyire tehetséges voltam távolra köpésben, ami
nem sok reményre adott okot. De nem volt más választásom.
M

– Te mit fogsz csinálni? – húztam az időt. – Még ha el is intézed

y

Duncant, az embereinél fegyver van.

Bo

– Bármit megteszek, hogy kijuttassam innen Waylay-t.

ok

Felhúztam a farmernadrágját, aztán belebújtam a csizmájába.

s

Végigmustráltuk egymást.
– A melled majdnem kibukik a pólómból – jegyeztem meg.
Vécépapírért nyúlt.
– Tömd ki.
– Hülye vagy? – kaptam fel a vizet.
– Amíg mindkettőnknek nagy a melle, nem fogja észrevenni a
különbséget. Ma este már hét sört megivott.
– Legyen már jobb ízlésed a férfiak terén! – könyörögtem,
miközben kitömtem vécépapírral a melltartómat.
Vállat vont.
– Nem olyan rossz, amikor nem részeg.
– Na, csajok, mi lesz már? Húzzatok kifelé, de kurva gyorsan,
mert golyót eresztek valakibe!
 – Igazi álompasinak hangzik – motyogtam.
– Próbálj meg ne úgy járni, mintha zabszem lenne a seggedben –
sziszegte Tina az ajtó felé lökve.
– Próbálj meg úgy beszélni, mintha nem kellett volna
végigcsalnod az egész nyolcadik osztályt.
Visszamentünk az Alfahímbázisra, és megkönnyebbülten láttam,
hogy Waylay még életben van, ráadásul dacosnak tűnt. Waylon a
széke mellett ült, mint egy testőr. Elkezdte csóválni a farkát, amikor
meglátott, és féltem, hogy Duncan észreveszi.
Szerencsére a nagyfőnököt túlságosan lekötötte egy videójáték,
ahol alulöltözött nőket kellett lelőnie.
– Ha! Kapd be a faszomat, ribanc!
Tina megköszörülte a torkát, és Waylay-re nézett.
M

– Olvastam egy cikket az esőerdő pusztulásáról.

y

Waylay-nek elkerekedett a szeme a ragasztó fölött. Biccentettem

Bo

neki, aztán az anyjának. Waylay kettőt kacsintott. Tina belém

ok

könyökölt.
s

– Aú! Vagyis ne pofázz hülyeségeket, és ülj le oda… a kölyköm

mellé! – mondtam, ahogy hátradobtam a hajamat, és Waylay-re
mutattam.
– Waylay, édes kisszívem, jól vagy? Annyira sajnálom ezt az
egészet. Biztos az én hibám, mert pökhendi vagyok, és úgy csinálok,
mintha mindenkinél jobb lennék – jegyezte meg Tina, miközben
leült egy szakadt puffra a lánya mellé. Szétterpesztette a lábait, és
beláttam egyenesen a szoknyám… khm, szoknyája alá.
Waylay bosszúsan nézett rá.
Hallottam, hogy Duncan felállt mögöttem. Megijedtem, amikor
erősen a fenekemre sózott.
– Állati jól néz ma ki a segged ebben a farmernadrágban, Teen –
jelentette ki, mielőtt megitta a sörét. Aztán a dobozt a háta mögé
dobta, és böfögött.
– Nekem van a legjobb ízlésem férfiak terén – mondtam
mérgesen nézve Tinára.
– Hé! A testvérednek ugyanolyan tangája van, mint neked –
motyogta Duncan Tina lába közé mutatva. – Tényleg ikrek vagytok.
Idióta volt ez a hapsi. De sajnos, fegyveres idióta. Plusz nem volt
más lehetőségem, követnem kellett Tina tervét.
– Ti… ööö, Naomival beszélgettünk – kezdtem.
– Nem kente össze a menzeszével az egész fürdőt, ugye?
A fogamat csikorgattam.
– Nem. Csak a szokásos testnedvek vannak a falon meg a padlón.
Tina sokatmondón köszörülte a torkát. Szegény Waylon kettőnk
között kapkodta a fejét, mintha próbálta volna kitalálni, mi folyik
M

itt.
y

– Lényeg a lényeg, beszéltem a nagynénéddel, aki nagyon, de

Bo

nagyon szeret téged, Waylay. Megegyeztünk, hogy nyugodtan

ok

elárulhatod Duncannek, hová rejtetted el a pendrive-ot – mondtam.

s

– Igen. Elmondhatod, kölyök. Kibaszottul megbízható vagyok –

közölte Duncan, aki, úgy tűnik, elfelejtette, hogy néhány perccel
ezelőtt még az anyja meg a nagynénje életét fenyegette.
– Mondd meg, hová katalogizáltad, és elküldi érte az embereit –
jelentette ki Tina lassan hangsúlyozva a mondatot.
Határozottan nem ez volt a megfelelő alkalmazása a katalogizál
szónak.
Duncan megbökött a könyökével.
– Vedd le a szájáról a ragasztót.
Odahajoltam Waylay-hez.
– Én vagyok Naomi – suttogtam.
A pillantásával jelezte, hogy nem ostoba, észrevette a cserét.
Waylon felállt, és megnyalta a lábamat.
 – Ó, nézd, bír téged – mondta Duncan. – A kutyák ugyanolyan
szeszélyesek, mint a ribancok. Egy órája még morgott rád, most meg
legszívesebben megdugná a lábadat.
Leválasztottam a ragasztó sarkát.
– Sajnálom, kölyök – suttogtam, aztán lerántottam a ragasztót a
szájáról.
– Azt a rohadt büdös kurva életbe! – ordította Waylay.
Hirtelen mérhetetlenül hiányozni kezdett Knox.
– Mondd meg, hol a pendrive, kölyök – utasította Duncan. A
szemem sarkából megláttam a fegyvert, ahogy a fickó elindult
felénk.
Waylay lassan kifújta a levegőt, és így szólt:
– A knockemouti könyvtárban rejtettem el. Egy polc aljára
M

ragasztottam a történelmi fikciós részlegen.

y

Milyen okos lány! Ha Duncan elküldi az embereit, hogy törjenek

Bo

be a könyvtárba, gyakorlatilag a rendőrségre fognak behatolni.

ok

– Köszönjük, hogy elmondtad. Nagyon büszke vagyok az

s

őszinteségedre és az integritásodra – szólalt meg Tina, gondolom,

engem utánozva. Brit akcentusa volt.
– Gondolom, rögtön indulni akarsz, amíg zárva a könyvtár –
mondtam Duncannek.
– Igen, talán – válaszolta, de Tinára szegezte a tekintetét, és
elmerengett.
– Akkor megyek, és hozok neked csirkét – mondtam, és az ajtó
felé indultam.
– Ne olyan hevesen!
Hűvös fémet éreztem a tarkómon, mire megdermedtem. Tina
terve hivatalosan is csődöt mondott.
Waylon halkan morogni kezdett. Ettől megint eszembe jutott,
mennyire hiányzik Knox. Akkor is, ha nem szeret, tudtam, hogy
nem habozna absztrakt festményt csinálni Duncan arcából.
– Egész életemben mindenki alábecsült engem – közölte Duncan
csevegve. – Idiótának neveztek. Azt állították, hülye vagyok és
ostoba. Úgyhogy belementem. Eljátszottam az ütődöttet. Az
emberek nem figyelnek a szájukra egy bolond társaságában. És nem
próbálják meg olyan erősen titkolni, hogy mit csinálnak, Naomi.
Basszus.
– Itt ti vagytok az ostobák. Tényleg elhittétek, hogy bedőlök a jó
öreg szerepcserének? – mordult fel.
– Honnan tudtad? – kérdeztem az időt húzva.
– Nem csálé a csöcsöd.
– Mármint Tináé.
– Nem, te hülye. Tináé csálé. A tiéd nem. Na, most ki az idióta? –
M

Beszéd közben a fegyverrel hadonászott.

y

Mivel nem rám szegezte, felé fordultam.

Bo

Tina eszeveszetten igyekezett eloldozni Waylay-t.

ok

Térd. Golyók. Orr.

s

Knox instrukciói úgy jutottak az eszembe, mintha most is

mellettem állt volna.
– Kedveltelek, Tina. Kurvára kedveltelek, erre most ki kell
nyírjalak. Szerinted ettől hogyan érzem magamat? – Felemelte a
fegyvert, és a szívem mélyén tudtam, hogy ezúttal tényleg használni
fogja.
Tina keményen nézett rám. És életemben először tudtam olvasni
a gondolataiban.
– Hé, Duncan! – szólaltam meg.
Abban a másodpercben, ahogy rám nézett, minden lassított
felvételben történt. Tina félrelökte Waylay székét a célkeresztből, és
az ellentétes irányba vetette magát, a pizzásdoboz felé nyúlva.
– Ezt neked! – Megragadtam a fickó vállát, és teljes erőből
beletérdeltem a golyóiba. A fegyver elsült, ahogy Duncan kétrét
görnyedt.
Csengett a fülem. De akkor is hallottam Knoxot a fejemben.
Orr.
A vállába kapaszkodva megint felemeltem a térdemet, és ezúttal
az arcát érte a találat.
Nem hallottam, hogy megreccsent-e, de abból, ahogy a pasi földre
rogyott, tudtam, hogy jól csináltam.
Bár csengett a fülem, mintha még több fegyverropogást hallottam
volna. De távolinak tűntek. Felharsant egy sziréna.
Otthagytam Duncant a padlón, és Waylay-hez rohantam.
Megfordítottam a székét, és megkönnyebbülten láttam, hogy
sértetlen.
M

– Jól vagy? – kérdeztem, miközben remegő kézzel

y

kiszabadítottam.
Bo

– Ez király volt, Naomi néni! – dicsért meg.

ok

– Te idióta rohadék! – Tina ráfogta a pizzás pisztolyt Duncanre,

s

miközben a férfi négykézlábra tornászta magát. – Le akartad lőni a

lányomat, a testvéremet és engem is?
– Anya, itt vannak a rendőrök – kiáltotta Waylay, amikor végre
kiszabadítottam a csuklóját.
Tina hasba rúgta Duncant.
– Szerencséd, hogy nincs időm lelőni téged. – Aztán elfordult tőle.
– Tessék – mondta a kezembe nyomva a fegyvert.
Kinyújtott karral fogtam meg, és reméltem, hogy nem fog elsülni.
– Nem menekülsz el, ugye? – kérdeztem.
Jó, tudom, hülye kérdés volt.
Persze, hogy elmenekül. Minden balhé után azt csinálta.
Tina felrántott a padlóról egy ütött-kopott vászontáskát, és
belesöpört egy csomó pénzt. Aztán a pizza maradékát a tetejére
lökte, csak egy golyó ütötte szeletet hagyott itt.
– Allergiás vagyok a zsarukra – közölte, a vállára dobta a táskát,
majd a lányára nézett. – Még találkozunk, kölyök.
– Szia, anya! – köszönt el tőle Waylay, és a szabad kezével
integetett neki.
Mögöttem Duncan felnyögött a padlón. Waylon morgott.
– Jó móka volt. Kösz a szoknyát, Teréz anya! Vigyázz a
gyerekemre – intett felém, aztán kimászott az ablakon, és lemászott
a tűzlétrán.
Végre sikerült kioldanom a kötelet.
– Vissza fog jönni – jósolta Waylay, miközben felállt, és megrázta a
kezét.
Ebben biztos voltam.
M

– Gyere! Tűnjünk innen – mondtam, ahogy letettem a fegyvert,

y

majd eloldoztam Waylon pórázát az asztal lábától. Nem csak a

Bo

kezem remegett. Az egész testem. Nem fogom biztonságban érezni

ok

magamat, amíg haza nem érünk Lizához. Lehet, hogy még akkor
s

sem.
Örökre beleégett az emlékezetembe, ahogy fegyvert fognak az
unokahúgomra. Azt hiszem, soha többet nem fogok aludni.
– Naomi néni!
Waylay ijedt hangjára megfordultam. Ösztönösen közé és a
veszély közé álltam, egyenesen Duncan erős szorításába.
Az ujjai ráfonódtak a nyakamra, elzárva a levegő útját a
tüdőmhöz.
Vérzett az orra. Egy röpke pillanatra elégedett voltam, hogy ezt
én tettem. Szembeszálltam vele. Azonban a pillanat rögtön
szertefoszlott, ahogy elsötétült körülöttem a világ.
– Mindent tönkretettél! – hörögte.
Megállt az idő, és kimerevedett a pillanat, ahogy a fejemhez
emelte a pisztolyt.
Nem lehet ez a vége. Waylay nem nézheti végig. A segítség
megérkezett az épületbe.
Nincs itt velem Knox.
Éreztem, hogy Waylay átkarol hátulról. Egy utolsó ölelés. Nem
tudtam sem megmozdulni, sem beszélni. Nem szólhattam rá, hogy
fusson. Elsötétedett a világ.
Aztán kivágódott az ajtó, megijesztve engem és Duncant. Amikor
oldalra fordította a fejét, látta, hogy az egyik embere háttal a
szobába esett. Várjunk csak. Nem esett. Belökték, mint egy
rongybabát.
Az utolsó erőmmel sípcsonton rúgtam Duncant.
– Waylay fuss! – parancsolta valaki. Gyönyörűen ismerős, mégis
M

távoli hang.
y

A segítség a szobában van.

Bo

Waylay rendben lesz.

ok

Engem elnyelt a sötétség.

s
 49. FEJEZET

A FELMENTŐ SEREG

Knox

Erősen ütöttem meg, a padlóra lökve a testét. Az agyam egyik fele

tudatában volt, hogy Naomi a padlóra rogyott.
Oda kellett jutnom hozzá. De nem bírtam abbahagyni az alattam
fekvő férfi verését.
Újra meg újra belebokszoltam az arcába, aztán valaki elkapott, és
M

lehúzott róla.
y
Bo

– Elég! – mondta Lucian.

ok

Duncan Hugo megszűnt létezni számomra.

s

Csupán Naomi és Waylay voltak. Waylay a nagynénje mellett

térdelt, és a mellkasára fektette a kezét. A kék szemében csillogó
könnyektől görcsberándult a gyomrom.
– Ébredj fel, Naomi néni! – suttogta.
Azonnal hozzájuk ugrottam, és szorosan átöleltem Waylay-t.
– Ébreszd fel, Knox! – könyörgött.
Az idióta kutyám közéjük furakodott, és vonyítani kezdett.
Lucian telefonált, miközben Naomi véraláfutásos nyakára tette az
ujjait.
– Kell egy mentő – mondta feszülten.
Waylay-t magamhoz szorítva Naomi fölé hajoltam, és megfogtam
a nő arcát, akibe szerelmes voltam. Akit elvesztettem. Aki nélkül
nem tudtam élni.
 – Ébredj fel, Százszorszép, a picsába! – morogtam. Könnyek
szúrták a szememet, és lángolt a torkom. Elhomályosodott a
szemem, semmit nem láttam.
Majdnem elkerülte a figyelmemet. A hosszú szempillák
rebbenése. Aztán biztos voltam benne, hogy hallucinálok, amikor
kinyitotta a kibaszott gyönyörű mogyoróbarna szemét.
– Kávét – nyögte rekedten.
Istenem, imádom ezt a nőt.
Waylay megfeszült az ölelésemben, és majdnem megfojtott a
karjával.
– Nem hagytál el! – mondtam.
– Hála istennek – suttogta Lucian, miközben megtörölte a
homlokát a kézfejével, és a padlóra roskadt.
M

– Persze, hogy nem hagytalak el – motyogta Naomi. A nyakán lévő

y

zúzódásokat látva véget akartam vetni a férfi életének, aki bántotta

Bo

őt. De ennél most volt fontosabb dolgom is.

ok

– Üdv újra köztünk, Százszorszép! – suttogtam. Lehajoltam, és

s

megpusziltam az arcát, miközben magamba szívtam az illatát.

– Knox – sóhajtotta. – Eljöttél.
Mielőtt válaszolhattam volna, az oldalajtó, amin beosontam,
miközben Lucian elterelte a többiek figyelmét, váratlanul kinyílt.
Láttam a fegyvert, a férfi szemének csillogását, és tudtam, mi
következik. Ösztönösen magamhoz húztam Waylay-t, és a
testemmel védtem őt meg Naomit.
Két lövés dördült el gyors egymásutánban, de semmit nem
éreztem. Nem jött a fájdalom. Életem női melegen, épségben
feküdtek alattam.
Felpillantottam, és megláttam, hogy a fegyveres a padlón hever.
– Kibaszott idióták! – morogta Nash a falnak támaszkodva. Egy
vágás volt az arcán, a pólója csupa vér, és erősen izzadt.
 – Ezt jobb kézzel csináltad? – kérdezte Lucian lenyűgözve.
A testvérem beintett neki, ahogy lecsúszott a fal mellé.
– Barom, megmondtam, hogy kurva jó vagyok a munkámban.
– Élünk? – szólalt meg Waylay alattam.
– Élünk, édesem – biztosította Naomi.
Óvatosan felemelkedtem róluk. Egyforma vigyorral néztek rám.
Waylay-re mutattam.
– Szervezek neked egy kibaszott születésnapi partit. És utána
összeházasodunk – mondtam Naominak.
Naomi szeme elkerekedett, felém nyúlt, és eszeveszetten
tapogatni kezdte a felsőtestemet.
– Mi a baj, bébi? – kérdeztem.
– Lelőttek? Beütötted a fejedet?
M

– Nem, Százszorszép. Jól vagyok.

y

– Én vertem be a fejemet?
Bo

– Nem, bébi.
ok

– Pedig biztos. Mintha azt mondtad volna az előbb, hogy

s

összeházasodunk.
– Szerinted olyan ostoba vagyok, hogy elengedjelek titeket?
– Igen – vágta rá egyszerre Waylay, Lucian és Nash.
– Kaphatok külön ruhát a partira és az esküvőre? – kérdezte
Waylay.
– Tíz ruhát is kaphatsz – ígértem meg neki.
– El fogod kényeztetni – jegyezte meg Naomi, megsimogatva
Waylay haját.
– Még jó, a kurva életbe. Téged is el foglak kényeztetni.
A mosolyával meggyógyította azokat a részeimet, amikről nem is
tudtam, hogy megsérültek.
– Hol van Duncan? – kérdezte Waylay.
Lucian felállt és körbenézett.
 – Elment.
– Most szórakoztok velem, a rohadt életbe?! – motyogta Nash. –
Ezért nem kellene amatőröknek beleütniük az orrukat a rendőrség
dolgába.
– Alig várom, hogy felnőtt legyek, és állandóan káromkodjak –
jelentette be Waylay.
Egyszerre hallottuk meg a lépéseket a lépcsőn. Nash az ajtóra
szegezte a fegyverét. Én is elővettem a sajátomat a farmerom
derekából, és céloztam.
Lina és Sloane toppantak be a helyiségbe.
– Jézusom, lelőhettelek volna titeket! – mérgelődött Nash,
leeresztve a pisztolyát. – Mi a fenét kerestek itt? Hogy találtatok meg
minket?
M

Sloane arca eléggé sápadt volt.

y

– Követtük Nasht.
Bo

– Holttesteket hagytál magad után a parkolótól idáig. Nekünk

ok

nem maradt semmi szórakozás – jegyezte meg Lina, letérdelve az

s

öcsém mellé. Gyengéden felgyűrte az inge ujját. – Felszakítottad a

varratokat, nagymenő.
– Alig érzem – hazudta Nash szemrebbenés nélkül.
Sloane észrevette Naomit, és elindult felénk. De Lucian már
átszelte a helyiséget, és úgy nézett ki, mint egy isten, aki mentem
végez a rendetlenkedő halandóval.
A szoba közepén találkoztak, és alig néhány centire álltak meg
egymástól.
– Mondtam, hogy maradj a városban! – vicsorogta.
– Tűnj az utamból, te nagyra nőtt… – Elcsuklott a hangja, és
láttam, hogy a holttestet bámulja, akit Nash lőtt le. Elsápadt.
– Sloane. – A könyvtáros nem nézett rá, ezért Lucian megfogta az
állát, és határozottan maga felé fordította.
 – Térd. Golyó. Orr – suttogta nekem Naomi.
– Ez az én csajom – szorítottam meg.
– Naomi, jól vagy? – kiáltotta Lina, miközben ellátta az öcsémet.
– Nagyszerűen – felelte Naomi, és olyan mosollyal nézett rám, ami
beragyogja egy férfi egész életét.
– Kibaszottul szeretlek – suttogtam neki. Szóra nyitotta a száját,
de megráztam a fejemet. – Nem. Még nem mondhatod vissza. Azt
hiszem, legalább egy hétig kell ismételgetnem, mielőtt
megérdemlem, hogy halljam. Értetted?
Szélesen elmosolyodott, és könnybe lábadt a szeme.
– Sajnálom – szipogta, eltakarva az arcát a kezével. – Tudom,
hogy nem szereted a könnyeket.
– Azt hiszem, ezeket kibírom – válaszoltam, és az ajkához
M

hajoltam.
y

– Pfuj! – kommentálta Waylay.

Bo

Naomi reszketett a nevetéstől. Vakon kinyújtottam a kezemet,

ok

megkerestem Waylay arcát, és meglöktem egy kicsit. Nevetve borult

s

fel.
Újabb sietős léptek a lépcsőn, aztán az ajtón rendőrök nyomultak
be.
– Dobják el a fegyvereket!
– Épp ideje – motyogta Nash, miközben letette a pisztolyt, és
felemelte a jelvényét.

∞
AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN ültem egy mentő hátuljában Naomi mellett,
miközben egy nyomozó újabb kérdéseket tett fel nekünk. Nem
tudtam elviselni, hogy néhány centinél messzebb legyek tőle.
Majdnem elvesztettem őt és Waylay-t.
Ha Zordon nem lépett volna közbe… ha egy perccel később érek
oda… ha Nash nem tudott volna pontosan célozni a jobb kezével…
Rengeteg volt a mi lett volna, ha…, mégis itt voltam, és két kézzel
kapaszkodtam a legjobb dologba, ami valaha történt velem.
– Mi a fene ez? Valami felvonulás? – kérdezte az egyik
egyenruhás rendőr. Egy motor gördült be. Amit újabb és újabb
követett. Összesen egy tucat. Aztán négy autó zárta a sort.
Mindenki leparkolt. Kinyíltak az ajtók. És ott volt az egész
kibaszott Knockemout.
Nagyokat pislogtam, amikor megláttam, ahogy Wraith lesegíti a
nagymamámat a motorja hátuljáról. Lou és Amanda kiszálltak a
terepjárójukból, majd szaladni kezdtek. Jeremiah, Stasia és Stef a
sarkukban voltak. Silver és Max Fi kisbuszából ugrottak ki Milford,
illetve négy Honky Tonk-os törzsvendég társaságában.
M

Justice és Tallulah leszálltak a motorjukról, majd előrefutottak.

y

– Befejezhetnénk? – kérdeztem a nyomozótól.

Bo

– Csupán egy kérdés maradt, Ms. Witt – mondta a nő. – Egy járőr
ok

elkapott egy nőt, aki azt állítja, hogy ő Naomi Witt. Rajtakapták,
s

ahogy megpróbált ellopni egy Mustangot kétsaroknyira innen. Van

ötlete, hogy ki lehet az?
– Most szórakozik velem? – nyögött fel Naomi.
Észrevettem, hogy Nash és Lucian otthagyták a rendőröket. Az
öcsém biccentett, hogy csatlakozzak hozzájuk.
Intettem Lou-nak, hogy vegye át a helyemet.
– Mindjárt jövök, Százszorszép – mondtam.
Naomi rám mosolygott, ahogy az apja odaszaladt hozzá
Amandával a sarkában. A nő megállt, hogy cuppanós puszit
nyomjon az arcomra, és erősen rácsapjon a seggemre.
– Köszönöm, hogy megmentetted őket – suttogta, mielőtt a
lányához lépett. – Hoztunk kávét, édesem!
– Befejezted a baszakodást? – kérdezte tőlem Stef.
 – Most közöltem vele, hogy összeházasodunk. Szóval igen.
Befejeztem.
– Jó. Akkor nem kell tönkretennem az életedet – vágta rá. – Alig
két hétre hagylak magadra, és nézd meg, mi történik, Witty!
– Ó, istenem, Stef! Mikor jöttél haza?
Éreztem, hogy valaki megfogja a kezemet, ezért lepillantottam.
Waylay bújtatta ujjait a tenyerembe. A másik kezében Waylon
pórázát tartotta. A kutyám úgy nézett ki, mintha legszívesebben
lefeküdne egy hónapra aludni.
– Komolyan gondoltad a ruhákat? – kérdezte, ahogy az öcsém felé
sétáltunk.
Elengedtem a kezét, és a vállát átkarolva magamhoz húztam.
– Persze, kölyök.
M

– Azt is komolyan gondoltad, amit Naomi néninek mondtál? Hogy

y

szereted, meg ilyenek?

Bo

Megálltam, és szembefordítottam magammal.

ok

– Soha életemben nem gondoltam ennyire komolyan semmit –

s

biztosítottam.
– Akkor nem fogsz megint elhagyni minket?
Megszorítottam a vállát.
– Soha. Nyomorult voltam nélkületek.
– Nélkülem is? – kérdezte.
Láttam, hogy felcsillant a remény a szemében, mielőtt gyorsan
száműzte.
– Way, okos vagy. Bátor. Szép. És gyűlölni fogom, amikor
elkezdesz randevúzni. Kurvára szeretlek. És nem csak azért, mert a
csomag része vagy.
Olyan komolynak tűnt, hogy azzal majdnem összetörte a
szívemet.
– Akkor is szeretni fogsz, ha elárulok neked valamit? Valami
rosszat?
Ha Duncan Hugo hozzányúlt Waylay-hez, levadászom, levágom a
kezét, és megetetem vele.
– Kölyök, nem mondhatsz olyat, ami miatt ne szeretnélek.
– Esküszöl?
– Esküszöm a vagány cipődre.
Lesütötte a szemét, aztán megint rám nézett, és mosolyra görbült
a szája.
– Lehet, hogy én is kurvára szeretlek téged.
Magamhoz rántottam egy ölelésre, és a mellkasomra szorítottam
az arcát. Amikor átkarolta a derekamat, úgy éreztem, hogy a
kibaszott szívem nem fér el a mellkasomban.
– De ne áruld el Naomi néninek, hogy így mondtam.
M

– Megegyeztünk.
y

Hátrahúzódott.
Bo

– Oké. Szóval az van…

ok

Két perccel később odakísértem Waylay-t Nashhez és Lucianhez.

s

Egy mentős összevarrta Nash sebét. Mindkét férfin ragtapaszok

voltak a különböző vágások és karcolások miatt. Mindhármunknak
komoly fájdalmai lesznek holnap. Meg azután. És lehet, hogy még
utána is.
– Naomi azt mondta, hogy Tina meg Hugo egy pendrive-ot
kerestek, amin valamilyen információ van – magyarázta Nash. – Azt
egyelőre senki nem tudja, milyen információ volt rajta, vagy mi
történt vele.
– Waylay, miért nem nézed meg, hogy nincs-e valamire szüksége
a nagynénédnek? – javasolta Lucian.
Követtem a tekintetét, és láttam, hogy Sloane-t bámulja, aki
Naomi, a szülei és Stef közelében időzött.
– Az a helyzet, hogy Way-nek van néhány információja, amit
szeretne veletek megosztani – mondtam. Megszorítottam a kislány
vállát. – Rajta, kölyök.
Mély levegőt vett, aztán lehajolt, hogy kikösse a cipőfűzőjét.
– Ezt keresték – közölte, ahogy felegyenesedett a szív alakú dísszel
a kezében.
Nash elvette tőle. Megforgatta az ujjai között, aztán összeráncolta
a homlokát. Óvatosan széthúzta a közepét.
– Megáll az eszem.
– Ez egy pendrive – magyarázta Waylay. – Anya totál odavolt,
amikor hazahozta. Folyton azt mondogatta, hogy végre lesz egy
csomó pénze, és hamarosan vesz magának egy bazi nagy terepjárót,
meg ezentúl csak steaket fog enni. Kíváncsi lettem, ezért
belenéztem. Csak egy csomó név meg cím volt benne. De gondoltam,
M

hogy fontos lehet. Ezért lemásoltam a fájlt a saját pendrive-omra a

y

biztonság kedvéért. Ő mindig elhagy minden sza… mármint,

Bo

mindent.
ok

Bólintottam, hogy folytassa.

s

– Aztán anya valami hülyeség miatt megharagudott rám, és

büntetésként levágta a hajamat. Szóval eldöntöttem, hogy én is
megbüntetem őt. Elvettem a pendrive-ot, hogy azt higgye,
elveszítette, aztán eldugtam a könyvtárban, de nem a történelmi
fikcióknál, ahogy Duncannek mondtam. Igazából az archívum egyik
polcának aljára ragasztottam. Nem gondoltam, hogy be fognak törni
Naomi nénihez, és elrabolnak minket. Esküszöm – mondta.
Nash megfogta a vállát.
– Semmi baj, Waylay. Helyesen tetted, hogy szóltál nekem.
– Azt mondta, le fogja lőni Naomi nénit, ha nem árulom el neki,
hol van. El akartam, de beragasztotta a számat – tette hozzá.
Felmordultam erre az új információra.
– Nem a te hibád, ami történt – biztosította megint Nash.
 Sokkal inkább az anyjáé, és egyáltalán nem sajnáltam, hogy
elkapták a rendőrök. Azt azonban eldöntöttem, hogy nem ez a
megfelelő időpont erről tájékoztatni Waylay-t.
– Van még valami – mondta a kislány.
– Micsoda? – kérdezte Nash.
– A te neved is rajta van a listán.
Luciannel összenéztünk.
– Látnunk kell azt a listát – jelentette ki Lucian.
Nash befogta Waylay fülét.
– A nagy francokat, ti barmok. Ez rendőrségi ügy – mondta, majd
leengedte a kezét. – Gyere, Way! Kérjünk engedélyt a nagynénédtől,
aztán szólunk Sloane-nak, hogy vigyen be minket a könyvtárba.
– Oké – válaszolta. – Knox?
M

– Igen, kölyök?
y

Odaintett magához, mire lehajoltam. Próbáltam nem mosolyogni,

Bo

amikor befejezte a suttogást a fülembe.

ok

– Értettem. Otthon találkozunk – mondtam, összekócolva a haját.

s

Néztük, ahogy Nash odakíséri a mentőautóhoz.

– Szükségünk van arra az átkozott listára – motyogta Lucian.
Mosolyra görbült a szám.
– Mi van? – faggatott.
– Nem az az egyetlen másolat. A könyvtár szerverére is feltöltötte.
Lucian egy másodpercig döbbenten állt, aztán röhögni kezdett.
Sloane odakapta a tekintetét, és ekkor rájöttem, hogy Lucian
mostanában alig nevetett. Nem úgy, mint régen; gyerekkorunkban,
amikor mindenből viccet csináltunk.
– Utálni fogod az életedet, amikor elkezd randevúzni – jegyezte
meg.
Alig vártam.
Elindultunk Naomi felé, aki egy plédbe burkolózva állt, és
kávéspoharat szorongatott. Annak ellenére, amit ma este láttam,
függetlenül a rengeteg hibámtól, a rám villantott mosolyával lángra
lobbantotta a belsőmet.
Rácsaptam Lucian vállára.
– Hé! Mit szólsz a násznagy szerephez?

M
y
Bo
ok
s
 EPILÓGUS

INDUL A BULI

Naomi

– Mmm. Knox! Vissza kell mennünk a partira – motyogtam a

szájába.
A falhoz szorított Liza dolgozószobájában, miközben a világ
legemlékezetesebb tizenkettedik születésnapi bulija zajlott a hátsó
udvaron. Meg a ház előtt. A konyhában, az étkezőben és a
M

télikertben.
y
Bo

Gyerekek, szülők és motorosok voltak mindenhol.

ok

A férfi, aki éppen összevissza csókolt engem, korábban leült

s

Waylay-jel, és megkérte, hogy soroljon fel minden egyes dolgot,

amire vágyik. Aztán az összeset megszerezte neki.
Volt egy felfújható akadálypálya a hátsó udvaron, egy
állatsimogató a ház előtt, és semmi zöldség a láthatáron, miközben
az asztal roskadozott a pizza, a nachos, a pattogatott kukorica és két
születésnapi torta súlyától.
Knox nyelve becsúszott a számba, amitől elgyengült a térdem. Az
erekciója, amit a hasamhoz nyomott, megőrjítette a női részeimet.
– A szüleid, Liza, Stef és Sloane odakint ügyesen játsszák a
házigazdát. Adj öt percet – morogta az ajkamra.
– Öt percet?
Ujjai a ruhám alá siklottak. Amikor rám talált az ujjbegyeivel, a
csípőm ösztönösen felé mozdult.
 – Lehet, hogy csak négyre lesz szükségem, hogy a csúcsra
juttassalak – döntötte el.
Tizenöt másodperc alatt el tudott volna juttatni oda, de többet
akartam belőle.
– Megegyeztünk – suttogtam.
Magával rángatott, hogy bezárja az ajtót, aztán a kredencre
ültetett a fal mellett.
– Mit keres itt ez a sok doboz? – kérdeztem a sarokba pillantva.
– Ne foglalkozz vele – vágta rá.
Egy másodpercet sem vesztegettem tovább a kérdésre, amikor
lerántotta a bugyimat, hogy kilépjek belőle.
– Öt perc – emlékeztetett, ahogy feltámasztotta a sarkamat a fa
szélére, és széttárta a lábamat. Mielőtt eszembe jutott volna valami
M

okosság, kiszabadította vastag, kemény farkát a farmernadrágjából,

y

és centiről centire belém hatolt.

Bo

Együtt nyögtünk fel, ahogy teljesen elmerült a testemben.

ok

– Nem. Hiszem. El. Hogy. Rávettél. Erre – motyogtam

s

összekoccanó fogakkal, miközben könyörtelenül mozgatni kezdte a

csípőjét.
– Máris fojtogatsz, bébi – préselte ki magából a szavakat.
Knox telhetetlen volt az „incidens” óta, ahogy utalni szoktam rá.
Alig engedett el a szeme elől, és ezzel tökéletesen elégedett voltam,
főleg, hogy rengeteg időt töltöttünk együtt meztelenül. Amikor épp
nem a rendőrséggel beszéltünk. A knockemoutin kívül más őrsök is
érdekeltek voltak a nyomozásban.
Mint kiderült, a hírhedt listán több rendőr és az informátoraik
nevei szerepeltek öt megyéből összegyűjtve.
Hugo apja rátette a kezét a listára, és végig akart menni rajta,
kiiktatva az összes rendőrt meg besúgót. Hugo, hogy lenyűgözze az
apját, eldöntötte, hogy megpróbál maga végezni az egyikkel:
Nashsel.
De miután az elbaltázott melóval kivívta az apja haragját, Hugo
úgy döntött, nyereségesebb ellopni az információt, és eladni annak,
aki a legtöbbet kínálja érte.
Mindezt a testvéremtől tudta meg a rendőrség. Tina énekelt, mint
egy dalos pacsirta narancssárga kezeslábasban, és elég enyhe
ítéletre számíthat, ha a tőle kapott információkkal sikerül lecsukni a
Hugo bűnszövetkezet valamelyik tagját.
Mivel Tina rács mögé került, a gyámsághoz vezető út már
kevésbé volt döcögős. Hosszú út áll még előttünk, de legalább a
legnagyobb akadályok elhárultak.
És bár Duncan Hugo még szabadlábon volt, a rendőrség az egész
államban őt kereste, és volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan
M

meg is találja.
y

– Még több gyerek – nyögte rekedten Knox.

Bo

– Tessék? – kérdeztem, elhúzódva a szájától.

ok

Meglökte a csípőjét, és tövig merült bennem.

s

– Több gyereket akarok.

Éreztem, ahogy az izmaim görcsösen megfeszülnek körülötte, és
tudtam, hogy bármelyik másodpercben elélvezhetek.
– Tessék? – ismételtem ostobán.
– Way nagyszerű nővér lenne – mondta. Csábító mosollyal
beakasztotta ujjait a ruhám nyakába, és lerántotta a melltartómmal
együtt, hogy lecsupaszítsa a mellemet. Lehajtotta a fejét, és szájával
a merev mellbimbóm fölött időzött. – Benne vagy?
Gyerekeket akar. Családot velem és Waylay-jel. Annyira tele volt a
szívem, hogy majdnem felrobbant. Ahogy a vaginám is.
– I-igen – sikerült kinyögnöm.
– Jó. – Elégedettnek, diadalittasnak, és átkozottul szexinek tűnt,
ahogy a mellemre hajolt a szájával.
 Ívbe feszült a hátam, és hagytam, hogy a szakadékba sodorjon.
Még épp a földrengésszerű orgazmusom közepén tartottam,
amikor megdermedt, és átölelt. Elemi nyögés szakadt ki belőle,
miközben éreztem, hogy mélyen bennem elélvezett.
– Szeretlek, Naomi – motyogta, ajkával meztelen bőrömet
kényeztetve.
– Én is sze… – De befogta a számat, ahogy tovább csúszkált
bennem, mintha a közelségünk minden pillanatát igyekezett volna
magába szívni.
– Még ne, bébi.
Egy hét telt el az incidens óta, azóta, hogy először szerelmet
vallott, és még mindig nem engedte meg, hogy viszonozzam.
– Hamarosan? – kérdeztem.
M

– Hamarosan – ígérte.
y

Én voltam a világ legszerencsésebb nője.

Bo

∞
ok
s

KNOX TÁVOZOTT ELSŐKÉNT a dolgozószobából, azt állítva, hogy valamit

el kell intéznie. Reméltem, hogy nem sziklamászó falat vagy
hőlégballont hozatott ide. Amint a hajamat meg a ruhámat
igazgatva kisétáltam a helyiségből, egyenesen Lizába botlottam, aki
egy virágmintás széken ült, amit az alagsorban találtam, és
kihoztam a folyosóra.
– Megijesztettél!
– Gondolkodtam – kezdte bevezetés nélkül. – Ez a ház túl nagy
egy idős nőnek.
Abbahagytam a hajam igazgatását.
– Nem akarod eladni, ugye? – El sem tudtam képzelni ezt a házat
nélküle. És őt sem a ház nélkül.
– Dehogy. Túl sok az emlék. Arra gondoltam, hogy visszaköltözöm
a kunyhóba.
– Hogy? – Felszaladt a szemöldököm. Fogalmam sem volt, mit
reagáljak erre. Abban a hitben éltem, hogy Waylay meg én előbb-
utóbb visszaköltözünk a kunyhóba. Hirtelen megfordult a fejemben,
hogy Liza így akar-e kilakoltatni minket.
– Ennek a helynek családra van szüksége. Egy nagy, hangos
családra. Tábortüzekkel és kisbabákkal. Nagyszájú kamaszokkal.
Kutyákkal.
– Hát, kutyák már vannak – mutattam rá.
Kurtán biccentett.
– Igen. Tehát így lesz.
– Mi lesz így?
– Beköltözöm a kunyhóba. Te, Knox és Waylay pedig itt fogtok
M

lakni.
y

Leesett az állam, miközben máris elkezdtem azon gondolkodni,

Bo

melyik bútorokat fogom lecserélni.

ok

– Nahát. Ez… nem is tudom, mit mondjak, Liza.

s

– Semmit nem kell mondanod. Már beszéltem Knoxszal a héten.

– Mit mondott?
Úgy nézett rám, mintha arra kértem volna, hogy mondjon le a
vörös húsról.
– Mégis mit gondolsz, mi a fenét mondott? – kérdezte zsémbesen.
– Hisz az udvaron van, és a legjobb születésnapi bulit rendezi, amit
ez a város valaha látott. És már az esküvőt tervezgeti.
Bólintottam. Képtelen voltam megszólalni. Először Waylay bulija.
Aztán a beszélgetés a gyerekekről. Most meg álmaim otthona. Úgy
éreztem, mintha Knox engem kért volna meg, hogy írjam össze
minden vágyamat, és most egyenként valóra váltaná őket.
Liza kinyújtotta a kezét, és megszorította az enyémet.
– Jót beszélgettünk. Megnézem, felvághatjuk-e a tortákat.
 Még akkor is az üresen maradt széket bámultam, amikor Stef
jelent meg a folyosón.
– Waylay keres, Witty – mondta.
Magamhoz tértem a kábulatból.
– Oké. Hol van?
A hüvelykujjával a hátsó udvarra mutatott.
– Kint. Jól vagy? – kérdezte vigyorogva.
Megráztam a fejemet.
– Knox elcsábított egy gyors menetre, közölte, hogy gyerekeket
akar tőlem, aztán Liza nekünk adta ezt a házat.
Stef halkan füttyentett.
– Úgy hallom, jólesne egy ital.
– Vagy hét.
M

Bekísért az étkezőbe, ahol történetesen két pohár pezsgő várt

y

minket. Az egyiket nekem adta, aztán kimentünk a télikerten át a

Bo

teraszra.
ok

– MEGLEPETÉS!
s

Hátratántorodtam, és a szívemhez kaptam, ahogy Knockemout

lakosságának nagy része az udvarról éljenzett.
– Ez nem meglepetésbuli, srácok! – mondtam.
Nevetés söpört végig a tömegen, és azon töprengtem, vajon miért
tűnnek ennyire vidámnak, mintha várnának valamire.
A szüleim a terasz szélén álltak Lizával és Waylay-jel, fülig ért a
szájuk.
– Mi folyik itt? – fordultam Stefhez, de ő hátrébb lépett, és
puszikat dobott felém.
– Naomi.
Megfordultam, és Knox állt mögöttem. Olyan komoly volt az arca,
hogy görcsberándult tőle a gyomrom.
– Mi a baj? – kérdeztem, és gyorsan körbenéztem, hátha valaki
megsérült vagy eltűnt. Azonban mindenki megvolt. Mindenki, akit
szerettünk, mosolyogva állt az udvaron.
Knox egy dobozt tartott a kezében. Egy kis, fekete bársonydobozt.
Ó, istenem!
Hátranéztem a vállam fölött Waylay-re, mert aggódtam, hogy
tönkretesszük a buliját. Ez a nap róla szólt, nem rólam. Viszont ő
anya kezét fogta, és a lábujjain hintázva szélesen vigyorgott.
– Naomi – ismételte meg Knox.
Visszafordultam hozzá, és a számra szorítottam kezemet.
– Igen? – Tompa cincogás volt a hangom.
– Mondtam, hogy esküvőt akarok.
Bólintottam, mert már nem bíztam a hangomban.
– De nem árultam el, miért.
M

Tett egy lépést előre, majd még egyet, amíg össze nem ért a
y

lábujjunk.
Bo

Úgy éreztem, nem kapok levegőt.

ok

– Nem érdemellek meg – jelentette ki, miközben a hátam mögé

s

nézett. – De egyszer egy okos férfi azt mondta, az a legfontosabb,

hogy életem hátralévő részében megpróbáljak olyan pasi lenni, aki
megérdemel téged. Úgyhogy ezt fogom tenni. Minden egyes nap
emlékeztetem magam, milyen kurva szerencsés vagyok. És a
legtöbbet hozom ki magamból, hogy a legjobb legyek számodra.
Mert Naomi Witt, hihetetlen vagy. Gyönyörű. Kedves. Állati
válogatott a szókincsed. Azt érezteted az emberekkel, hogy hallják
és látják őket. Megjavítod, ami összetört. Engem. Teljessé tettél
engem. És valahányszor rám mosolyogsz, úgy érzem, mintha megint
megnyertem volna a lottót.
Sírás fojtogatott, és semmit nem tehettem a könnyeim ellen. Knox
kinyitotta a dobozt, de semmit nem láttam a szememben gyűlő
könnyektől. Knoxot ismerve a gyűrű impozáns, mégis valahogy pont
tökéletes.
– Egyszer már megmondtam. Most meg is kérlek. Gyere hozzám
feleségül, Százszorszép!
Nem mutattam rá, hogy ez sem volt igazán kérés… inkább
parancs. Túlságosan lefoglalt a bólogatás.
– Ki kell mondanod, bébi – nógatott.
– Igen – sikerült kinyögnöm, majd a vőlegényem nagyon kemény,
nagyon meleg mellkasán találtam magam. Az összes szerettem
éljenzett, aztán Knox megcsókolt… hihetetlenül illetlenül ahhoz
képest, hogy közönségünk volt.
Csak egy centire húzódott hátra.
– Kurvára szeretlek, Százszorszép!
Csukladozva sóhajtottam, és igyekeztem nem zokogni. Sikerült
M

nem túl méltóságteljesen bólintanom.

y

– Most már mondhatod – biztatott, ahogy megfogta az arcomat, és

Bo

szürkéskék szeme elárulta, mekkora szüksége van rá, hogy hallja a

ok

vallomást.
s

– Szeretlek, Knox.
– A francba, naná, hogy szeretsz, bébi!
Szorosan ölelt, aztán fél karral elengedett, és oldalra nyúlt.
Waylay bukkant fel mellettünk, és csatlakozott az ölelésünkhöz,
miközben könnyes szemmel nézett rám. Szabad karommal
magamhoz vontam, és összeláncoltam hármunkat. Waylon befúrta
közénk a fejét, és vakkantott.
– Ügyes voltál, Knox – mondta Waylay. – Büszke vagyok rád.
– Felkészültél a tortára? – kérdezte tőle Knox.
– Ne felejts el kívánni, édesem – szóltam rá.
Elvigyorodott.
– Nem kell. Már mindenem megvan, amit akartam.
És megint könnybe lábadt a szemem.
 – Nekem is, drágám. Nekem is.
– Oké. Új családi szabály. Soha többet nem sírhat egyikőtök sem –
közölte Knox rekedten.
Elég komolynak tűnt. Ettől csak még jobban zokogtunk.
∞
AZNAP ESTE, miután a buli véget ért, és a vendégek hazamentek,
Knoxszal megint meztelenek voltunk, és a sötétben fekve
beszélgettünk a szobánkban. Az ujjaival lustán köröket rajzolt a
hátamra, miközben a mellkasához bújtam.
A folyosó végén hat lány kuncogott Waylay szobájában.
Liza nem vesztegette az időt, hogy valóra váltsa az ígéretét.
Összepakolt egy bőröndöt, magához vette a kutyakaját, és a
kunyhóban töltötte az éjszakát.
M

– A mai nap volt a legjobb – suttogtam, gyönyörködve abban,

y

ahogy a fürdőszobából beszűrődő fény megcsillan a gyűrűmön. Jól

Bo

gondoltam. Impozáns volt. Egy hatalmas szoliter gyémántot három

ok

kisebb kő vett körbe minden oldalon. El kell majd kezdenem súlyt

s

emelni a másik kezemmel, hogy egyformák legyenek az izmaim.

Knox csókot nyomott a fejem búbjára.
– Minden nap a legjobb, mióta megismertelek.
– Ne legyél ilyen édes, különben megszegem az új családi
szabályodat – figyelmeztettem.
Megmozdult alattam.
– Van még néhány ajándékom számodra.
– Knox, ne vedd sértésnek, de a legjobb születésnapi buli után,
amit ez a város valaha látott… azután, hogy Liza nekünk adta a
házat, és hogy a családunk és a barátaink előtt azt kérted, hogy
menjek hozzád feleségül, nem hiszem, hogy elfogadhatok még
valamit.
– Ahogy akarod – vágta rá.
 Mindössze tíz másodpercig tartottam ki.
– Oké. Add ide.
Felült, és felkapcsolta az éjjeli lámpát. Vigyorgott, amitől
folyékony arannyá változott a szívem.
– Először is, holnap segítened kell pakolni.
– Pakolni?
– Holnap hivatalosan is beköltözöm ide, és fogalmam sincs, hogy
a szüleid mit akarnak majd megtartani, és mit nem.
– A szüleim?
– Liza J. nekünk adta a házat. Én odaajándékozom az én
kunyhómat a szüleidnek.
Felültem, és a mellkasom elé húztam a takarót.
– A szüleimnek ajándékozod a kunyhódat – ismételtem meg.
M

Hamiskásan rám mosolygott.

y

– Még mindig cseng a füled, Százszorszép?

Bo

– Talán. Vagy lehet, hogy a sok orgazmustól lassult le a

ok

beszédértésem.
s

Átkarolta a nyakamat, és közelebb húzott magához.

– Anyukád kapott egy állást Waylay iskolájában. Részmunkaidős
tanácsadó lesz. Januárban kezd.
Megdörzsöltem a szememet.
– A szüleim…
– Knockemoutba költöznek.
– Hogyan csináltad? Waylay úgy nőhet fel, hogy a nagyszülei a
szomszédban laknak! – Minden álmom valóra vált, neki
köszönhetően.
– Egy dolgot fontos megértened, Naomi. Ha van bármi a világon,
amit szeretnél, én meg fogom szerezni neked. Kérdés nélkül. Ha
akarod, a tiéd. Szóval tessék. – Egy stóc papírt nyomott a kezembe.
Vakon felemeltem. Valami jogi szerződésnek tűnt.
 – Mi ez?
– Lapozz az aláírás oldalra – utasított.
Követtem a citromsárga jelölőt, és az ikertestvérem aláírását
láttam az egyik vonalon.
A „gondviselő” és „szülői jogok” kifejezéseket szúrtam ki elsőnek.
– Ó, istenem! – suttogtam.
– Rád ruházta a szülői jogokat. Hivatalos. Nincs több
meghallgatás vagy családlátogatás. Way a miénk.
Nem tudtam megszólalni. Nem kaptam levegőt. Csak halkan
sírtam.
– A francba, bébi! Utálom, amikor ezt csinálod – morogta Knox,
ahogy magához ölelt, és az ölébe ültetett.
Bólintottam, és sírva karoltam át, majd erősen belé
M

kapaszkodtam.
y

– Most jön az, amit én akarok.

Bo

Bármit odaadtam volna neki. A két vesémet. A kedvenc táskámat.

ok

Bármit.
s

– Ha negyedjére is szexelni akarsz velem ezen a napon, először

egy fájdalomcsillapítóra, borogatásra és egy liter vízre lesz
szükségem – cukkoltam szipogva.
A nevetéstől reszketett a mellkasa, miközben a hajamba túrt, és
simogatott.
– Minél hamarabb tartsuk meg az esküvőt. Egyetlen percet sem
vagyok hajlandó elvesztegetni, azt akarom, hogy rögtön a feleségem
legyél. Bármit megkaphatsz. Egy hatalmas templomi esküvőt.
Udvari sütögetést. Öt számjegyű menyasszonyi ruhát. De van egy
követelésem.
Persze hogy követelés, nem kérés.
– Mi az?
– Azt akarom, hogy százszorszépek legyenek a hajadban.
 BÓNUSZ EPILÓGUS

ÖT ÉVVEL KÉSŐBB

Knox

Nagy odafigyeléssel adtam át a csomagot Waylay-nek a verandán,

amíg kivettem a kulcsot a zsebemből.
Vigyorogva nézett az apró arcra és a hosszú szempillákra, mielőtt
rám pillantott.
– Ügyesek voltatok – mondta.
M

Már tizenhét éves volt, és majdnem szívrohamot kaptam minden

y
Bo

alkalommal, amikor eszembe jutott, hogy jövőre elmegy főiskolára.

ok

Nem álltam készen. De az arckifejezéséből tudtam, hogy

s

gyakrabban haza fog látogatni, mint eredetileg tervezte, hogy együtt

legyen a húgaival.
Húgaival.
Néztem, ahogy a feleségem jobbra-balra ringatózik az egyik
hosszú strandruhájában, amivel még mindig sikerül megőrjítenie.
Gondoskodtam róla, hogy tele legyen velük a szekrénye.
A csípőjén ülő kisgyerek a hüvelykujját szopta, és elnehezült a
szemhéja.
Naomi mosolya kedves és elégedett volt, ráadásul nekem szólt.
Abban a pillanatban mindent éreztem. Szerelmet a nő iránt, aki
visszahozott az életbe. Aki okot adott arra, hogy minden reggel
mosollyal az arcomon ébredjek. Aki eléggé szeretett, hogy kisimítsa
a durvaságomat.
 Az elején sok mindenen keresztülmentünk, aztán megint, amikor
a családalapítás nem úgy sikerült, ahogy terveztük. De úgy néztünk
szembe vele, ahogy mindennel. Együtt.
Most pedig itt van a három lányunk. Közülük kettő a legnagyobb
titok, amit valaha is őriznünk kellett. Évek óta készültünk, aztán az
örökbefogadás az ölünkbe pottyant.
Még arra sem volt időnk, hogy előkészítsük a szobájukat, amikor
jött a hívás. A hároméves Bridget és újszülött kishúga, Gillian.
Megsimogattam a feleségem arcát, aztán a tarkójánál fogva
közelebb húztam magamhoz. Megpusziltam a homlokát, majd a
lányunk haját.
– Anya, apa és Liza nem férnek majd a bőrükbe – jósolta Naomi,
ahogy bedugtam a kulcsot a zárba. – Bárcsak mindenkinek
M

egyszerre mondhatnánk el.

y

Egy másodpercre erősen azt kívántam, bár az én anyám is

Bo

találkozhatott volna az unokáival. Bárcsak látta volna felnőni a fiait,

ok

és megismerte volna a nőket, akiket választottak. De a veszteség a

s

szeretet része.
– Hány másodpercet fogsz várni, mielőtt előkapod a telefont? –
piszkáltam.
– Amennyi másodpercbe telik, hogy elmenjek pisilni, adjak
Bridgetnek egy kis harapnivalót, és melegítsek egy üveg tápszert
Gillynek.
– Nasi! – A lányom hirtelen felébredt.
– Figyeljetek. Az a helyzet… – mondta Waylay szégyenlősen
mosolyogva.
– Mit csináltál, Way? – érdeklődtem.
– Senkinek nem mondtam semmi konkrétat – magyarázta. – De
azt igen, hogy nagy híreink vannak ma.
Mintegy végszóra, valaki feltépte belülről a bejárati ajtót.
 – Apáddal egész nap idegeskedtünk – jelentette be Amanda
csípőre tett kézzel. Láttam, hogy Lou a nappaliban ül, és Nashsel
meg Luciannel tévézik.
– Csak anyád. Én nagyon nyugodt voltam – kiáltotta Lou.
– Mi a nagy hír? – kérdezte Stef az anyósom háta mögül.
– Igen! Mire fel ez a titokzatosság? – akarta tudni az öcsém
felesége.
– Hoztatok vacsorát? – kérdezte a nagymamám, ahogy felbukkant
mellettük.
– Waylay fociösztöndíjáról van szó? – faggatózott Wraith. Nem
számít, mennyi idő telt el, még mindig nem tudtam megszokni, hogy
a nagymamámmal randizik. De úgy tűnt, őrülten boldoggá teszik
egymást.
M

– Ööö, srácok – szólalt meg Jeremiah, megszorítva Stef vállát.

y

Sloane kilesett Amanda válla fölött, mire oldalra léptem.

Bo

– Nézd! – suttogta.
ok

Amanda vette észre elsőként. Örömteli kiáltására Lou, Nash és

s

Lucian egy emberként pattant fel a kanapéról, veszélyt érzékelve.

Ráadásul az újszülött is felébredt, aki egyáltalán nem örült a hangos
ébresztőnek.
Fi kiszaladt a konyhából.
– Mi ez a sikoltozás…? – Majd egy fülsiketítő sikoly kíséretében
nyelte le a mondat végét.
– Babák! – zokogta Amanda, ahogy Waylay odaadta neki a síró
Gilliant. – Kisbabáink vannak!
– Gyere a papihoz! – szólalt meg Lou Bridget felé nyúlva. –
Ígérem, hogy mindig lesz nálam cukorka.
A kislány először szégyenlős volt, de a cukorka szó megtette
varázslatos hatását, és a nagyapja felé nyújtotta a kezét.
Úgy láttam, az apósom a könnyeivel küszködik.
 – Nézd, milyen tökéletes – motyogta Amanda Sloane-nak,
miközben megcsiklandozta az újszülött apró ujjait.
– Most már értem, miért volt olyan sok kérdésed a női frizurákról
– mondta Jeremiah vigyorogva.
Kiszedtem belőle a legjobb termékek nevét és a technikákat, mert
az én lányaimnak lesz a legszebb hajuk Knockemoutban.
Waylay pasija, Theo előrelépett, és magához húzta a barátnőjét.
Csúnyán néztem rá, de nem olyan ellenségesen, mint máskor.
– Theo! – üdvözöltem.
– Mr. Morgan! – mondta.
Biztos veszítettem az erőmből, mert nem engedte el a lányom
vállát.
Naomi belekönyökölt a bordámba.
M

– Apa, viselkedj! – szólt rám Waylay megrovóan.

y

Most Liza a karjába vette Gilliant, míg Nash Bridgetet dobálta,

Bo

megnevettetve a kislányt.
ok

– Hát, ez pizzáért kiált – döntötte el Amanda. – Lucian, rendeld

s

meg. Lou, hozd Knox mérőszalagját.

– Minek? – kérdezte Lou.
– Te meg a férfiak le fogjátok mérni a lányok szobáját, hogy
elkezdjük az átalakítást. Hölgyeim, irány a borosszekrény. Színeket
és témákat kell választanunk, óvodát kutatni és bevásárló listákat
készíteni – adta ki az utasítást Amanda.
– Én a nőkkel tartok – határozta el Stef. Megállt, és szájon csókolta
Jeremiah-t.
– Tegyél félre nekem is egy pohárral – kiáltott utána a férje.
Naomi megszorította a derekamat.
– Szeretlek, Knox Morgan – suttogta.
Soha nem untam meg ezt hallani.
– Én is szeretlek, bébi. – Kicsúszott a karomból, és néztem, ahogy
követi a nőket az étkezőbe; a ruhája a bokája körül fodrozódott.
– Ügyes voltál, Knoxy – szólalt meg Lina a folyosón.
Szorosan átöleltem.
– Neked vannak ikreid – emlékeztettem.
– Akik szerencsére Waylay szobájában alszanak. Ne engedd, hogy
elfeledkezzek róluk.
Egy új generáció volt a házban, és végre teljesnek tűnt a
családunk.
Valaki bekopogott mögöttem a nyitott ajtón.
– Apa!
– Zavarok?
Jól nézett ki. Egészségesnek tűnt. Kiegyensúlyozottnak. Ami még
mindig meglepett, bármikor találkoztam vele.
M

John Wayne Morgan már három éve józan. A fővárosban él a

y

barátnőjével és a két mentett macskájukkal. A hajléktalanszállónak

Bo

gyűjt adományokat, ami már Washington belvárosában és

ok

Marylanden is terjeszkedik.
s

– Waylay üzent. Azt mondta, fontos híreitek vannak.

Visszajöhetek később, amikor nem vagy elfoglalt – ajánlotta fel.
– Apa. – Nash letette a létrát, amit isten tudja, miért cipelt, és
hátba veregette az öreget. Nekem még nem volt ilyen a kapcsolatom
az apánkkal. De minden látogatás, minden telefonhívás, minden
betartott ígéret egy kicsit közelebb hozott minket egymáshoz.
– Időben érkeztél, hogy megismerd az unokáidat – mondtam.
Apa felvidult.
– Unokák!
– A bizottság három napja hívott, hogy két kislány kész
csatlakozni a családunkhoz – magyaráztam. – Senkinek nem
akartuk elárulni, amíg haza nem hoztuk őket.
– Unokák – ismételte meg csodálkozva, mintha ő lenne a világ
legszerencsésebb férfija. Éreztem, hogy egy újabb milliméterrel
csökkent a távolság közöttünk.
– Gyere be! – kértem, és vállánál fogva betereltem az ösztrogén-
túltengéses csatatérre, ahol Amanda és Liza festékmintákat
nézegettek, ráadásul az asztal minden centijén laptopok sorakoztak
bekapcsolva.
Sloane a babát etette, míg Bridget az asztal közepén ült, és szőlőt
evett. A lányaimat szeretet és erős, okos nők vették körül.
– Duke! Örülök, hogy el tudtál jönni – mondta Amanda, miközben
felállt, és megpuszilta apa arcát. – Gyere, ismerd meg az új csajokat!
Apát magukkal ragadták a nők és Stef.
Éreztem, hogy valaki megfogja az övemet, aztán Naomi kihúzott a
helyiségből.
M

– Hová viszel?
y

Elengedte az övemet, aztán kézen fogva a nappaliba vezetett, ahol

Bo

az esküvői portrénk lógott a kanapé fölött. Még most is szíven ütött,

ok

amikor ránéztem. Naomi… lélegzetelállítóan nézett ki, ahogy

s

elpirulva állt a menyasszonyi ruhájában, és százszorszépek voltak a

hajába fonva, mintha egy korona lett volna. Waylay-t ölelte, aki
ragaszkodott a földig érő citromsárga ruhához, amin szintén
százszorszépek voltak. Mindketten nevettek. És én? Rohadt jól
néztem ki az öltönyömben. És boldognak tűntem, ahogy a
feleségemet meg a lányomat bámultam.
– Tudom, hogy a következő néhány évben őrület lesz az életünk –
mondta Naomi, miközben az arcomra fektette a tenyerét. – Tudom,
hogy fáradtak és túlhajszoltak leszünk, és talán a legtöbbször
halálosan félünk majd. De azzal is tisztában vagyok, hogy mindez
nem történne meg, ha te nem lennél.
– Bébi, nem tudom majd kezelni a helyzetet, ha elkezdesz sírni –
figyelmeztettem.
 A meddőségi problémák egyik előnye az volt, hogy nem kellett
végignéznem, ahogy a feleségem szenved a terhességi hormonoktól.
Megbirkóztam volna a könnyeivel, de valószínűleg nehezen.
– Nem fogok sírni – vágta rá.
A feleségem egy mocskos hazug, mert már láttam, ahogy könnybe
lábad az a gyönyörű, mogyoróbarna szeme, amit annyira imádtam.
– De elmondom, hogy minden napot életem legjobb napjává
varázsolsz. Hogy örökre hálás leszek…
– Hogy kihúztam a fejemet a homokból? – tippeltem.
Megrázta a fejét.
– Hogy úgy döntöttél, Way és én érdemesek vagyunk a
kockázatra. Köszönöm ezt az életet, Knox Morgan. Senki más nem
űzne sportot abból, hogy mindent megadjon nekem, amire valaha
M

vágytam.
y

Valahogy megint megcsinálta. Mindig meglepett, amikor Naomi

Bo

talált egy újabb törött darabot, és egésszé tette.

ok

– Szeretlek, Knox. Örökké hálás leszek mindenért, ami vagy, és

s

amit tettél.
Szörnyen összeszorult a torkom. És lángolt valamitől a
tekintetem, amivel nem akartam foglalkozni.
Megragadtam, és magamhoz húztam Naomit, majd a hajába
temettem az arcomat.
– Szeretlek – suttogtam rekedten.
Nem voltak erre megfelelő szavak. A közelében sem jártak annak
az érzésnek, ami a mellkasomban tombolt, amikor mellette
ébredtem. Nem voltak hűek ahhoz, ami rám tört, amikor besétált
egy helyiségbe, és magával hozta a napfényt. És átkozottul meg sem
közelítették azt, amit akkor éreztem, amikor a szemembe nézett, és
azt mondta, mindent megadtam neki, amire valaha vágyott.
Eldöntöttem, hogy életem hátralévő részében gondoskodni fogok
róla, hogy megmutassam, mit érzek iránta, mivel szavakkal
kifejezni képtelen voltam.

M
y
Bo
ok
s
 A SZERZŐ ÜZENETE AZ OLVASÓNAK

Kedves olvasó!

2021. november 4-én este 11 órakor fejeztem be ezt a regényt, és

rögtön könnyekben törtem ki.

Öt hónappal korábban kezdtem el írni. Néhány nappal azelőtt, hogy

David, Claire Kingsley imádott férje és az én jó barátom tragikus
hirtelenséggel elhunyt. Nem csupán padlóra küldött a halála, de két
hónap leforgása alatt ő volt a harmadik férj a baráti körömben, aki
M

túl korán ment el.

y
Bo

Összetörtem. Soha nem gondoltam volna, hogy létezhet olyan

ok

világ, ahol David nincs jelen. Főleg nem egy olyan világ, amiben a
s

három legközelebbi barátom tragikus hirtelenséggel megözvegyül a

negyvenes éveiben.
Fogalmam sem volt, miről szól ez a könyv, amikor elkezdtem.
Még félúton sem voltam biztos benne. Azonban most, hogy
befejeztem, végre értem. Ez a könyv a bátorságról szól, arról, hogy
merjünk szeretni valakit akkor is, amikor mind tudjuk, hogyan
végződik minden romantikus történet. Arról szól, hogy újra meg
újra a szerelmet válasszuk a félelem helyett. Arról szól, hogy ott
legyünk és bátrak legyünk, amikor tudjuk, hogy pokolian fog fájni.
Knox félelme, hogy elveszít valakit, akit szeret, és teljesen
összeomlik, nagyon is valóságos volt számomra. Miközben ezt a
történetet írtam, a saját gyászom és félelmeim nagy részét sikerült
feldolgoznom. Időnként képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy a
veszteséget átélt barátaim mennyire szenvednek. Máskor volt annyi
lélekjelenlétem, hogy eszembe jutott, mennyire szerencsésnek
mondhatjuk magunkat, hogy szeretünk valakit annyira, hogy az
illető elvesztése lesújt bennünket.
Mindenkinek azt kívánom, hogy teljes szívéből szeressen valakit,
és legyen jelen a kapcsolatban, hogy amikor elszakadnak egymástól,
csak a rövidre szabott időt, ne pedig a kapcsolat minőségét bánja.
Hogy mind megértsük, a veszteség fájdalma ad színt, ízt és textúrát
életünk hátralévő részének.

Köszönöm, hogy elolvastátok, és hogy bátrak vagytok, barátaim.

Xoxo,
Lucy
M
y
Bo
ok
s
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönöm a Kari March Designsnak a tökéletes borítótervet.

Jessicának, Dawnnak és Heathernek a zseniális szerkesztést.
Joyce-nak és Tammynak az előolvasást, és hogy biztosítottak róla,
nem egy érzelgős, tűzre való szemétkupac a könyvem.
Josie-nak, Jennek és Claire-nek, hogy elég erősek vagytok
ahhoz, hogy másokat vigasztaljatok a saját súlyos
veszteségetek fényében.
Mr. Lucynak, aki meggyőzött, hogy ne aggódjak a határidők és
M

publikációs dátumok miatt, hanem koncentráljak kizárólag arra,

y

hogy a lehető legjobb történetet írjam meg.

Bo

A buborékos ásványvíznek, hogy üdítőnek tettette magát.

ok

Az olvasóimnak, akik akkor is támogattak, amikor átkozottul

s

sokáig tartott megírni ezt a regényt.

Ti vagytok a legjobbak.
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Lucy Score: Things We Never Got Over
That’s What She Said Publishing, Inc., 2022

Copyright © Lucy Score, 2022

A kiadás a Bookcase Literary Agency engedélyével készült.

Hungarian translation © Bótyik Bettina, 2023

Ez a könyv a képzelet szüleménye. A benne szereplő alakok, események

és párbeszédek a szerző képzeletének termékei, nem pedig valósak.
Minden élő, vagy korábban létezett személyhez vagy
eseményhez való hasonlóság a véletlen műve csupán.

Minden jog fenntartva.

Kiadja a PioneerBooks Könyvkiadó Kft., 2023

2040 Budaörs, Ébner György köz 4.
kiado@alexandra.hu
www.pioneerbooks.hu
www.moobius.hu

Felelős kiadó Matyi Alexandra

M

Felelős szerkesztő Csontos Judit

y
Bo
ok
s