Toronyépítés. I./MANOHAR S.

NADKARNI emlékére/*

Ezt a gyakorlatot általában arra használják, hogy "itt és most" adatokat

szerezzenek a csoportban a segítségnyújtási folyamat olyan aspektusairól, melyek
közvetlen összefüggésben vannak az emberi erőforrás fejlesztéssel, a hatékony
feladatmegoldással és a megbízható döntéshozatallal. Még ha a hatalom birtokában
levőknek feltett szándékuk, hogy segítsék beosztottjaikat, nehéznek találják ennek
véghezvitelét. A valódi segítségnyújtás megkívánja a segítségre szoruló személy és
a szituációja alapos ismeretét.
A gyakorlat előmozdítja a tapasztalat útján történő tanulást a csoportban résztvevők
viselkedéseinek és gátlásainak elemzésén keresztül. Ez egy sor törekvést
szolgálhat, melyek arra tesznek kísérletet, hogy feltárják a segítségnyújtás
folyamatának összetettségét és jelentőségét. A gyakorlat használható arra, hogy :
-különbséget tegyünk az útmutatás, a bátorítás és az önhittség terjesztése között,
-internalizáljunk bizonyos elemeket, melyek alkalmassá tesznek az igazi segítségre,
-megértsük a célkitűzés és az elvárás jelentőségét a feladatmegoldás tekintetében,
-elsajátítsunk különböző szerepeket a döntéshozatali folyamatban, melyek
befolyással vannak a többiek teljesítményére,
-sokatmondóan kikristályosítsuk a szervezési feladattal szembenálló szervezői
szerepet,
-megértsük a célkitűzés folyamatának értékorientációját,
-elsajátítsunk bizonyos, lényeges motivációs felfogásokat,
-kikristályosodjék számunkra mások motiválásának a technikája,
-megértsük a kooperáció és a versengés szervezésbeli jelentőségét,
-megérthessük a segítő magatartás motivációs irányultságát.
A toronyépítés gyakorlatával elsősorban azt az óriási befolyást szándékozunk
bemutatni, melyet egy ember elvárásai gyakorolnak mások viselkedésére és
aláhúzni a kapcsolatok jelentőségét a testetöltő segítségnyújtásban, amely kielégítő
és biztató eredményt hoz létre.

*Közreadja:Dr.Barlai Róbert
 Ahogy Eliza Doolittle mondja G.B. Shaw Pygmalionjában :
"egy úrhölgy és egy virágárus lány között nem az a különbség, ahogyan
viselkednek, hanem az, amilyen megítélés alá esnek."

Valóban, az igazi segítségnyújtás megkívánja a kisegítendő személy és egyben a

szituáció alapos megismerését. Az interperszonális dinamikáról és a motivációról
szóló elméletekből kiindulva a gyakorlat kiemelkedő helyet szerzett magának a
személyiségfejlődésnek és a vezetés fejlesztésének elkötelezett oktatási
műhelyekben.
A gyakorlat egy szimulált segítségnyújtási szituáció köré épül fel, ahol egy bekötött
szemű, bal kézzel dolgozó személyt mások segítenek a feladata végrehajtásában. A
segítségnyújtási gyakorlat szimulációjában a résztvevők különféle, a mindennapi
élethelyzetekben játszottakhoz hasonló szerepeket kapnak. Általában kiscsoportos
kísérletek történnek.

Kellékek.

A gyakorlat végrehajtásához a csoport számára szükséges kellékek:

1/. Sima felszínű, egy inchnél nem kisebb, 2 inchnél nem nagyobb építő kockák.
Másfél inch méretűek megfelelőek lennének a célra. Fából, vagy tömör
műanyagból készült, nem túl világos színű építő elemek a legjobbak. Egy három -
öt fős csoportnak kb. 15- 20 darabra van szüksége.
2/. Szemkötő, amely ténylegesen eltakarja a látást, anélkül, hogy sérülést okozna,
vagy megterhelést jelentene a szemnek. (Nagyobb, tiszta zsebkendő is használható
szemkötő helyett)
3/. Eredménylap.

Összefoglalás

A kiscsoport tagjainak szerepeket osztunk ki a valós élethelyzetnek megfelelően.

Alapvetően legalább két szerep szükségeltetik:
egy kivitelező és egy segítő. A legtöbb kísérletvezető szívesen jelöl ki egy
harmadik tagot megfigyelőnek. A gyakorlatvezető által kigondolt céltól és a
szimulált helyzettől függően további szereplők léphetnek be. A résztvevőknek
biztosítják a munkavégzés helyét, általában egy különálló asztalt, amely a csoport
tagjainak elhelyezésére székekkel van körülvéve. A kísérletvezető közli a feladatot
és előír néhány, a szereplők által a feladat teljesítése közben követendő szabályt és
felhasználható eljárásmódot.
Mielőtt hozzákezdenénk a feladat végrehajtásához, kössük be a kivitelező szemét
és kérjük meg arra, hogy csak a bal kezével dolgozzon. A segítő szabadon
megadhat bármilyen kért segítséget, de a kivitelező szerepét nem veheti át.
Számára nem megengedett, hogy ő rakja az építő kockákat egymásra és az sem,
hogy a kivitelező kezét megérintse, vagy hogy szabályozza, illetve vezesse annak
mozdulatait.

Segítségnyújtásának nagyrészt szóban kell megnyilvánulnia. A csoport számára

kijelölt feladat az, hogy a kivitelező személyén keresztül építsen fel egy tornyot,
mely egy építőkockán nyugszik az elemek egymásra helyezésével az elérhető
legnagyobb magasságig. A kivitelező annyi pontot szerez, ahány építő elemből áll a
torony, feltéve, hogy nem dőlt össze.
Pl. ha a kivitelezőnek sikerül 14 kockát egymásra tennie, de a 15.-iknél a torony
összedől, 14 pontot kap. Az építőelemek elérhetőségétől függően kérjük meg a
kiscsoportokat arra, hogy egyidejűleg, vagy egymás után csinálják meg a kapott
feladatot. Az győz, aki a legtöbb elemből építi fel a tornyot. Néha a kivitelezőknél
észlelt reakciók jellegétől függően a feladat megkíván egy ismétlő kört, ahol a
kivitelező vagy teljesen önállóan dolgozik, vagy csak kifejezett kérésre kap
segítséget. A gyakorlat végzése közben a segítségnyújtási mechanizmusok széles
köre tűnt fel. Ezek a túl direktív formától a túl engedékeny vezetési stílusig
terjedtek. A megfigyelő, aki aprólékosan feljegyzi a kivitelező és a segítő összes
verbális és non verbális megnyilvánulását, a feladat végrehajtása utáni értékelő
ülésen adja meg a visszacsatolást.

Művelet két fázisban.

A gyakorlatot két elkülöníthető fázisban végezzük el. Az első fázis a szimulált

végrehajtást jelenti csoportonkénti bontásban. A második fázis teljes egészében a
teljesítmény adatok elemzésének, a kivitelezők tapasztalatcseréjének és a
megfigyelők jelentéseinek szenteljük. Ez az egész végül csoportos értékelésben
kulminál, ahol a kísérletvezető segít a résztvevőknek meglátni bizonyos
viselkedésbeli összefüggéseket és megérteti az elméletet, ami ezeket magyarázza.

Elrendezés.

Az első fázisbeli tevékenység megkívánja, hogy lehetőleg annyi asztalt készítsünk

elő, ahány kiscsoport részt vesz a szimulációban.
Az asztalokat lehetőség szerint úgy kell elrendezni, hogy megkönnyítsék a
zavartalan munkavégzést, de ezzel egyidejűleg szem előtt legyenek. Minden
szereplőnek juttatunk egy széket, vagy egy zsámolyt, ugyanakkor mindegyik
csoportot ellátjuk a szükséges számú építőkockával, egy szemkötővel és
eredménylappal. A megfigyelés folyamatának átláthatóbbá és tudatosabbá tétele
érdekében megkértük a megfigyelőket, hogy észrevételeiket a megadott módon
rögzítsék a kimondottan e célra tervezett jegyzőkönyvbe (példányát lásd a
mellékletben).
A megfigyelést végző személyeket különféle utasításokkal a gyakorlat vezető
irányítja feladatuk során. Valójában a megfigyelő alakítja ki a tanulási folyamat fő
vonulatát, amit a kísérletvezető a gyakorlaton keresztül szándékozik elindítani.
Amikor a toronyépítés folyamata a végéhez érkezik, a gyakorlat vezető a csoportok
felett álló megfigyelő szerepét veszi fel, ugyanakkor ellenőrzi az első fázis
befejezésének általa bejelentett időpontját.

A gyakorlat adminisztrációja

Első lépés

A kísérletvezető meghívja a résztvevőket, hogy a mindennapok egyhangúságának

megtörésére szálljanak be egy érdekfeszítő gyakorlatba. A meghívás egyebet nem
tartalmaz. Ezek után a következő instrukciókat adja: "szerveződjünk 5-6 fős kis
csoportokba! Mindegyik csoportban egy személy játssza el az apa szerepét, egy az
anyáét, és a harmadik a kb. 17 éves kamasz fiúét.
Ők hárman, egy alsó középosztálybeli, vagy középosztálybeli családot alkotnak. A
fiúktól azt kérik, hogy a neki adott elemekből építsen fel egy tornyot. A fiú bekötött
szemmel és bal kézzel fog dolgozni. Az apa és az anya semmilyen tényleges
segítséget nem adhat, a fiúknak a tornyot egyedül kell felépítenie. Az egymásra
rakott építőkockák addig a pontig számítanak, ahol a torony meginog. Példának
okáért, ha a 14-ik építőkockánál az építmény összedől, a kivitelező 13 pontot
érdemel. A többiek megfigyelőként funkcionálnak." A gyakorlatvezető ezen
stádiumban ellenőrzi, hogy a csoportok követték-e az addig kapott utasításokat és
csak ezután lép tovább. "Lássunk néhány kiegészítő adatot a mások által nyújtott
teljesítményről. Azt konstatáltuk, hogy egy átlagos képességű fiú 13 emelet magas
tornyot tud építeni. Ne felejtsétek el azt sem, hogy bekötött szemmel és bal kézzel
dolgozik szülői segítség nélkül.
A gyakorlás nem megengedett.
Akkor kezdjük csak el a játékot, ha megadom a start jelet. A hátralevő időben
döntsétek el, hogy csoportotokban ki, milyen szerepet játszik! A megfigyelői
posztok várományosai a csoportjuktól függetlenül gyűljenek össze egy külön
helységben tartandó eligazításra."
Második lépés.

A megfigyelők eligazítása.
"A ti feladatotok az, hogy csendben figyeljétek, mi történik a csoportotokban a
feladat elvégzésére adott 5 perc alatt. Semmilyen formában nem érintkezhettek a
résztvevőkkel. Figyeljétek meg a kivitelező és a segítő viselkedés formáit, különös
tekintettel 4 összetevőre:
I. Döntéshozatali folyamat,
II. Az adott bátorítás
III. Rávezetés és irányítás
IV. A fiú önbizalma.
(Ekkor a kísérlet vezetője körbeadja a jegyzőkönyv másolatait, és elmagyarázza,
hogyan kell az egész folyamatot hatékonyan rögzíteni.)
Megfigyelési szempontok.
Döntéshozatali folyamat:
"Amint ki-ki visszatér saját csoportjába, a többieket óriási vita közepette fogja
találni. Azzal lesznek elfoglalva, hány építőkockát rakjon egymásra a fiú, vagy
legalábbis mennyit kellene. Legyetek szívesek, figyeljétek meg: az befolyásolja a
legjobban döntést, aki a legtöbbet beszél. Jegyezzétek le a döntéshozatal
folyamatába történő beavatkozások gyakoriságát, sorrendjét és jellegét is.
Minden személy befolyását értékeljétek egy 5 fokozatú skálán, ahol az 5-ös a
nagyon nagy, a 4-es a nagy, a 3-as az átlagos, a 2-es az alacsony, és az 1-es a
nagyon alacsony befolyási szintet jelöli."
Bátorítás:
A szülőktől azt várjuk el, hogy szóban segítséget nyújtsanak fiúknak. A bátorítás ez
esetben olyan kifejezéseket jelentene, mint "nagyon jó, nagyon jól csinálod, nagyon
ügyes vagy, nagyon tehetségesen csinálod", stb. Az ilyen kifejezéseket, melyek a
visszacsatolás adta információkkal együtt felügyelik a kivitelezés folyamatát, azért,
hogy biztosítsák annak előmenetelét, tekintjük bátorításnak. Ugyanilyen szerepe
lenne annak is, amikor megmondják a fiúnak, hogy hol tart a feladat
végrehajtásában, vagy van-e valami, amire különösebben figyelnie kell. Az adott
bátorítás hatásosságát is 5 fokozatú skálán tüntessétek fel, külön az apáét és külön
az anyáét.
Útmutatás és irányítás:
A szülők a torony építése során útmutatást és utasításokat adnak.
Ez a fajta irányítás, olyan formában ölthet testet, mint "menj jobbra, mozdítsd el
balra, egyenesítsd ki a dudort az oldaladon," vagy más, hasonló kifejezésekben,
aminek az a szándéka, hogy az építőkockák elhelyezésében útmutatást adjon a
fiúnak.
Az útmutatás hatásosságát is 5 fokozatú skálán kell feltüntetni. Jobb esetben ez
folyamatos utasításokat jelenthet minden kis mozdulatra nézve. Jóllehet, az
alacsony intenzitású irányítás egy-egy, helyenként csak kérésre, vagy szükség
esetén használt szó lenne, máskülönben hagyná a fiút önállóan dolgozni.
"Ne felejtsétek el, hogy az apa viselkedésére ugyanakkora figyelmet kell fordítani,
mint az anyáéra, ugyanakkor az általuk adott utasítás hatásosságát külön kell
értékelni."
A fiú önbizalmának alakulása:" figyeljétek meg a fiú munkamódszerét és a
szüleitől kapott utasításokra bekövetkező reakcióit is, valamint azt, hogy mennyire
tűnt magabiztosnak a feladat végrehajtása során. A megnyilvánulásaiból és a
viselkedéséből származó jelek, mind pl., a kézmozdulatainak biztossága, a
testtartásának könnyedsége, a szülői utasításokra adott reakcióinak
visszafogottsága, a segítség kérései, kijelentései, stb. segítséget jelenthetnek a
munka végzése során meglévő önbizalmának megítéléséhez. Ez utóbbi mérésére is
5 fokozatú skálát használjunk.
Toronyépítés:
"Lehetséges, hogy a fiú jóval az állj! jelzés előtt befejezi a munkát. Rögzítsük
ennek időpontját, és figyeljük meg azt is, hogy mit csinál segítő társaival a
hátralevő időben."
Az értékelés alapja: "a pontosság érdekében tüntessétek fel a jegyzőkönyvben az
összes elhangzott megjegyzést, és bármilyen egyéb megnyilvánulást céljától
függetlenül. A várható 3 másodpercenkénti közbeszólásokat feltételezve, az 5
percig tartó munka alatt kb. 100 vonás kerülhet a jegyzőkönyvbe. Amennyiben
csak 2 percig dolgoztak, és utána befejezték a torony építését, és ez idő alatt kb. 35-
40 közbeszólás történt a munkafolyamat irányítására, ez azt jelenti, hogy a szülők
aktívan irányították fiúkat.
Ne felejtsétek el, hogy míg a döntéshozatali folyamatban mindhárom szereplő
megnyilvánulására figyelnetek kell, addig az útmutatásban csak a két szülőt, az
önbizalom tekintetében pedig csak a fiút.
A szerepeknek megfelelő oszlopokba jelöljétek be a különböző célok érdekében
történt beavatkozásokat. A feladat végeztével nézzétek meg, hogy eddig hány
jelölést tettetek, és az így kapott adatok alapján végezzétek el a személyek
kategorizálását."
(Ebben a stádiumban a kísérlet vezető kérdezze meg a megfigyelőket, hogy
világos-e minden tekintetben az, amit figyelemmel kell kísérniük és ahogyan arról
feljegyzéseket kell készíteniük. Ha minden tisztázódott, a megfigyelők
visszatérhetnek az osztályba, a saját csoportjukhoz.)
Harmadik lépés.

Amikor a csoportok, a megfigyelőket is beleértve, elfoglalták a helyüket, a

kísérletvezető felszólítja őket, hogy legyenek készek akcióba lépni, de előtte a
következő instrukciókat adja: "mielőtt elkezdenétek, mindegyik csoportban mind
az apa, mind az anya külön-külön becsülje meg, hogy a fiúk várhatóan hány
elemből tud tornyot építeni. A fiú is tüntesse fel a magával szemben támasztott
elvárásait. Ezeket a feljegyzéseket vita nélkül készítsétek el. Már tudjátok, hogy
egy átlagos képességű fiú 13 kocka magasságú tornyot tud építeni. Az elvárások
rögzítésére használt jegyzőkönyvet a megfigyelőnek adjátok át. Ezek után a szülők
a fiúkkal beszéljék meg a feladattal kapcsolatos elvárásaikat. A közös
megegyezéssel kialkudott számot hozzátok a megfigyelő tudomására. Ezek
előrebocsátásával a munka indulhat. Készen álltok?"
(A megfigyelők feltüntetik a jegyzőkönyvben azt a számot, amiben a "csoport"
közösen megállapodott és azokat is, amelyeket egyénileg adtak meg.)

Negyedik lépés.

A kísérletvezető felkéri a megfigyelőket, hogy ellenőrizzék: a fiúk szeme tényleg

be van-e kötve és a csoportjuk számára rendelkezésre állnak-e a szükséges számú
építő elemek. Amikor a megfigyelők szerint a feltételek adottak, a gyakorlatvezető
ismételje meg a legfőbb utasításokat, az egyes emberre nehezedő nyomásra való
tekintettel. Ha készen állnak a feladat végrehajtására, megadja a start jelet és
feljegyzi a kezdés időpontját. Amint a toronyépítés minden csoportban elkezdődött,
a kísérletvezető végigjárja a csoportokat, és feljegyzéseket készít a látottakról.
Amikor már a munka négy perce folyamatban van, bejelenti, hogy az „állj”
jelzésig, mindössze még egy perc van hátra. Amikor eljön az ideje, leállítja a
munkát és a csoport tevékenysége véget ér. Ekkor felkérjük a megfigyelőket, hogy
adják át a kísérletvezetőnek az általuk készített jegyzőkönyveket. Az így szerzett
adatokat feltüntetjük a táblán, vagy szórólapokon tesszük közzé. (Az I. táblázat
mintája a mellékletben látható 4 csoportra vonatkozóan.)
Amint a bemutatónak vége, a kísérlet vezetője felszólítja a résztvevőket, hogy
lépésről lépésre számoljanak be a tapasztalataikról.
Ötödik lépés.

Azt javasoljuk, tekintsük meg egy, már feldolgozott példáját az ilyen vitáknak a
résztvevők tapasztalatainak lépésről lépésre történt kiértékeléséről. Az első táblázat
adatai ugyanerre az eseményre vonatkoznak.
Elvárások: "a csoport a vitát az első lépés taglalásával kezdte, azzal, amikor
egyénileg kellett eldönteni, hány emelet magas torony építését várják el a fiúktól.
Az első csoportban az apa úgy vélte, 11 elem elég lesz a fiúnak, még ha az átlag 13
is, hiszen korábbi tapasztalatok hiányában a fia nem tudna jobbat produkálni. Az
anya szinte ugyanezt a magyarázatot adta, noha az ő elvárása csak 9 elem volt. -
Sokkal jobb egy kisebb célra gondolni, és azt megvalósítani- mondta az anya.- Ha
többet ér el, az csak jobb lehet, de ha magasan van a kitűzött cél és belebukik, attól
csak frusztrált lesz.- Ezzel szemben a fiú úgy gondolta, hogy képes lesz 12 elemet
egymásra tenni, ami már megközelítette az átlagot.
A második csoportban az apa fiát az átlagosnál jobbnak tartotta. Emiatt elvárta,
hogy fia 14 emelet magas tornyot építsen. A mama gondolkodása e csoportban
hasonló volt az egyes csoportbeli társához. Noha fiát, átlag feletti képességűnek
tartotta, az ő elvárásaiban csak egy 10 emelet magas torony szerepelt. Mivel a fiú is
jobbnak tartotta magát az átlagnál, kifejezetten megsértődött, hogy ennyire
lebecsülték. Ez tényleg nem esett jól neki.
Ezzel ellentétben, a hármas csoportban az anyának voltak magasabb elvárásai. A
négyes csoportban az apa az átlagosnál jobbnak tartotta a fiát és egyben úgy vélte,
hogy jobb a mércét magasra tenni, azért, hogy a gyerek erőfeszítéseket tegyen a cél
érdekében."
A döntéshozatal befolyásolása: ennek módját csoportonkénti lebontásban vitatták
meg a résztvevők. A közép-és alsó középosztálybeli családokban uralkodó
kulturális értékekből kiindulva próbálták meg általánosítani a viselkedési formákat;
itt ugyanis az apa dominálja a döntéshozatalt. Ezt azonban a résztvevők közül
többen kétségbe vonták. Szerintük ezekben a családokban az anya egyenrangú
partner. Ez alól csak néhány döntéshozatal volt kivétel. Mivel ez utóbbi feladat
alapvetően célorientált volt, ezért gyakorolhatott az apa nagyobb befolyást.

Úgy vélték, változnak az idők. Lehet, hogy a szülők szeretnék háttérbe szorítani
gyerekeiket, de ez ma már nem lehetséges.
A kamasz fiúk egyre jobban önállósodtak, és egyben befolyásolták az ő szférájukat
érintő döntéseket. Mindazonáltal ők is egyetértettek azzal, hogy összességében a
szülőknek van nagyobb beleszólása a családi ügyekbe. Különösen az apa befolyása
erős. A "gyerekek" viszont úgy érezték, nagyobb befolyásuk lehetett volna az őket
is érintő döntések meghozatalában. "Ez esetben miért nem voltak rámenősebbek a
vita során?" kérdezte a gyakorlatvezető. "Az szemtelenség lett volna", mondták a
gyerekek. Noha mindannyian engedelmeskedtek a szüleiknek, sokkal jobban
érezték volna magukat, ha őket is bevonják a döntéshozatalba.
Útmutatás és irányítás: a szülői magatartás természetéről és az útmutatás
hatásosságáról szóló vitában a szülők változatlanul fenntartották álláspontjukat,
miszerint fiúk akadályoztatva volt és vezetést igényelt, hiszen bekötött szemmel és
az ügyetlen kezével dolgozott. Kötelességüknek érezték, hogy fiúkat kalauzolják és
utasításokat adjanak neki a torony felépítése érdekében. Véleményük szerint
minden, amit a fiú elért, csak az ő útmutatásuk által volt lehetséges, hiszen
képességeiben korlátozott volt. A gyerekek is osztották e nézetet, és fenntartották
azt is, hogy szükség volt az útmutatásra. "Végül is vakok voltunk"- mondták. De
milyen volt az apák által adott útmutatás természete? Egyikük kivételével senki
sem törődött azzal, hogy félúton tájékoztassa a fiát arról, hogy hol tart a munkában.
De még ez esetben is a fiú volt a kezdeményező, ő kérte az információt. Más
csoportokban semmi ehhez hasonló nem történt, csak a munka végeztével szereztek
tudomást arról, hogy milyen teljesítményt nyújtottak.
Bátorítás: ennek a tekintetében a megfigyelők azt jelentették, hogy a szülők inkább
arra hajlottak, hogy kevés bátorítást adjanak gyereküknek. "Mi mást tehettünk
volna?" Mindenek előtt útmutatást adtunk, - mondta az egyik apa. Az volt a
feladatunk, hogy a torony időben kész legyen." A fiúk mindenesetre bevallották,
nem tudták, hogy milyen munkát végeztek. Erre nem kérdeztek rá, mivel mindig
megmondták nekik, hogy mit csináljanak. Érdekes módon az anyák bátorították
jobban a gyerekeket. Alkalmanként szóltak néhány szót, hogy lelket öntsenek
fiúkba.
Önbizalom: mindegyik fiú biztos volt abban, hogy fel tudja építeni a megbeszélt
számú elemből. Nem érezték magukat korlátozva a szülői irányítás miatt. Két
csoport hagyta abba a munkát jóval a hivatalos határidő előtt. Az volt a
benyomásuk, hogy csak egyszer próbálkozhatnak, bár az instrukciók között ez nem
szerepelt.

Abbahagyták a munkát, miután az első torony összedőlt. Egyedül a négyes csoport

dolgozott az utolsó percig és rakta fel újra a ledőlt tornyot.
Hatodik lépés.

Amint a résztvevők befejezték a tapasztalatok előadását, a kísérlet vezető

megszakítva a beszámolót, feltett néhány kérdést.
"Miért vagyunk hajlamosak arra, hogy inkább irányítást, mintsem bátorítást
adjunk? Miért nem vonták be a szülők a fiúkat a döntéshozatalba? És a fiú miért
nem harcolt ezért? Miért hajlottak a szülők arra, hogy alábecsüljék a fiúk
képességeit? Mért szorult háttérbe általánosan a biztonságra törekvés? Volt-e
valamilyen kísérlet a feladat természetének megismerésére? Mely képességek
voltak igazán szükségesek a torony építéséhez? A látás és az ügyesebb kézzel
végzett munka kritikus tényező volt-e a feladatnál?
Ha ez utóbbiak nem voltak kritikus tényezők, szükséges volt-e egyáltalán a
szülőknek utasítást adni?"
A meglepetés és megdöbbenés hullámai söpörtek végig az osztályon, amikor a
kísérletvezető tájékoztatta a csoportot, hogy toronyépítéshez megkívánt képesség
nem annyira a látás és az ügyesebb kézzel végzett munka volt, hanem a fejlett
tapintás-érzék és a megfelelő irányítás. A bekötött szemű, bal kézzel dolgozó
személy nem szükségszerűen érzi magát bénának.
Akár más iránymutatása és instrukciói nélkül is képes lehet felépíteni a tornyot,
hiszen nem fosztották meg a feladat végrehajtásához szükséges alapvető
képességektől. Ezt az állítást meglehetősen nehéz volt fenntartás nélkül
elfogadtatni a résztvevőkkel. Ez esetben miért nem próbáljuk ki?- kérdezi a
kísérletvezető. Néhányuk (akik az előző fordulóban nem játszották el a fiú
szerepét) felajánlották, hogy segítség nélkül kipróbálják. Az egész csoport
legnagyobb meglepetésére a legtöbbjük 13-14 emelet magas tornyot épített, sőt
egyiküknek 15 pontot sikerült szereznie.
Mindazonáltal ez megrázó felfedezés volt az egész csoport számára.

Hetedik lépés.

Általánosítások.
1/. Hajlamosak vagyunk a hátrányokat, hiányosságokat előbb észrevenni, mint a
helyzetben meglevő erősségeket és előnyöket észlelni.
2/. A hátrányok tekintetbe vétele által dominált gondolkodás negatív irányba viszi a
folyamatokat. (Ha egyszer a fiút képességeiben korlátozottnak észleljük,
gondolkodásunk folyamata pillanatok alatt az útmutatás és irányítás szükségessége
felé irányul).
3/. Mennél inkább hajlunk arra, hogy útmutatást és irányítást adjunk, annál inkább
függőséget hozunk létre. (A kezdeményező készség elvesztése nagymértékben
előrehaladt annak a három fiúnak az esetében, akik meg akarták tudni, hogy hol
tartanak az építkezésben, de képtelenek voltak a szülőktől megszerezni a szükséges
információkat.)
4/. A függőség a kezdeményező készség teljes elveszítését és a probléma megoldó
készség erodálódását eredményezi, ezáltal egyre nagyobb fokú függőséghez vezet.
(Minden fiú elhitte, hogy képességeiben korlátozott, vagyis útmutatást és irányítást
igényel, és e nélkül nem tudnák felépíteni a tornyokat. Csak amikor a kísérlet
vezető elemezte a feladatot és ismertette az álláspontját, vonták kétségbe az állítást,
hogy ügyetlenek.)
5/. Mindenek előtt a segítség funkciója az volt, hogy megszüntesse, vagy legalább
mérsékelje a fiúban létrejött tehetetlenség érzést, mely abból keletkezett, hogy
bekötött szemmel és bal kézzel dolgozott.
6/. A bénultság érzését csak akkor sikerült igazán mérsékelni, amikor a feladatot
ténylegesen elemezték.
7/. Egyetlen problémaelemzést sem lehet hitelesnek tekinteni, ha az elhanyagolja az
erősségeket és előnyöket és csak a gyengeségek, és hátrányok meglétére világít rá.
8/. A hiteles feladatelemzés előfeltétele az egészséges segítségnyújtási
folyamatnak.
9/. A segítség központi funkciója ezáltal az, hogy biztosítsa a segített személy
önbizalmának és függetlenségének növekedését. (Ezen kísérletből kiindulva, mely
családi szituáción alapult, sokatmondó következtetéseket lehet levonni, a
kultúrához és az értékekhez erősebben kötődő viszonylatokban. Javasoljuk, hogy
két további példán át ezt tekintsük meg, ipari és hivatali környezetben.)

Kísérlet ipari környezetben.

Ebben az esetben a csoportoknak kiosztott feladat, valamint a gyakorlat

elvégzéshez előírt szabályok és eljárásmódok hasonlóak voltak az előző példában
követettekhez. Az előző esetben szereplő "apa, anya és fiú" itt az "igazgató, a
munkafelügyelő és a munkás" szerepeivel egyezik meg. A teljesítményüket mutató
aktivitási szint adatai, valamint a megfigyelői minősítések a melléklet 2.-es
táblázatában láthatók. Az előző kísérlettel ellentétben, a közös megbeszélés során
felmerült problémák, ez esetben nagyban kötődtek a hatalomhoz, a tekintélyhez és
a hierarchiában elfoglalt ranghoz. Most csak kísérletet követő megbeszélés azon
részeit idézzük fel, melyek megközelítésben és tartalmilag is kirívóan eltértek az
előzőtől.

Célkitűzés.

A munkások majd mindegyike az átlagost nem meghaladó célt jelölt meg.

Sokatmondó volt az általuk adott magyarázat:
"- a legbiztonságosabb elérhető célt választani- fejezték ki véleményüket. Amikor
teljesítjük a feladatot, a munkafelügyelők nagy valószínűséggel békén hagynak
bennünket, sőt még jó munkaerőként könyvelhetnek el. Ellenkező esetben, ha
magasra tesszük a mércét, és kudarcot vallunk, ez büntetést vonhat maga után. Ha
sikerrel járnánk, a felügyelők egyre nagyobb nyomást gyakorolnának ránk, a mind
magasabb és magasabb célok elérése érdekében."
"És saját megítélésük szerint a képességeik átlag alattiak?" Kérdi a kísérlet vezető.
"Nem, erről szó sincs!" - vágtak vissza. Mindazonáltal, szerintük butaság nagy
célokat kitűzni, amikor jobban jársz és nyugodtabb vagy, ha a mércét
alacsonyabbra tettük.

A teljesítménnyel kapcsolatos érzések.

A munkások hajlamosak arra, hogy kudarcaikat a hibás és konfliktusos vezetésnek

tulajdonítsák. Egyik alkalommal némi eltérés mutatkozott az igazgató és a
munkafelügyelő álláspontja között. "Ez rendkívül felkavaró és zavartkeltő volt
számomra"- mondta az egyik munkás. Amire egy kollegája, aki már szembe került
hasonló vezetési konfliktussal az igazgató és a felügyelő jóvoltából, azt mondta:
"az elégtelen teljesítményért a munkafelügyelő és az igazgató a felelős. Mit
tehettem volna? "
Más alkalommal, amikor nagyon jó teljesítményt nyújtottak és ez az egész csoport
érdeme volt, a munkás akkor is nagyban hajlott arra, hogy azt a munkafelügyelő
megfelelő irányításának tudja be. Ez utóbbi esetben mind a munkás, mind a
felügyelő kész volt egy ismétlő körre, ahol a mérce magasabban állt.

Döntéshozatal.

A megfigyelők jelentéseiből azt a következtetést vontuk le, hogy a döntéshozatalt

három csoportban az igazgatók, két csoportban a munkafelügyelők és csak egy
csoportban dominálták a munkások.
Figyelemre méltó, ahogy a különböző funkciókat betöltő személyek tekintettek a
cél meghatározásának a felelősségére. A munkások többsége fenntartotta, hogy
célkitűzés az igazgató feladata. Az igazgatók is úgy vélték, hogy a célmeghatározás
és döntési folyamat befolyásolása az ő kompetenciájuk. Arra a kérdésre, hogy a
munkások miért nem vettek rész aktívabban a feladat meghatározásában, azonnal
rávágták: "Ez akadémikus kérdés. A mindennapi életben ki ad arra igazán
lehetőséget, hogy részt vegyünk a feladatokat érintő döntések meghozatalában?"

Vezetés és bátorítás.

Mindegyik csoportban változatlanul a vezetés, mintsem a bátorítás volt a jellemző.

A munkások összességében nem érezték magukat motiváltnak. Ez az érzés azonban
csoportról csoportra változott.
Néhány igazgató igyekezett szűkszavú lenni, amit azzal indokolt, hogy a
munkafelügyelő kötelessége, hogy útmutatást és bátorítást adjon a "legénységnek".
Az ilyen esetekben a munkafelügyelők a dolgozókkal egyetemben kényelmetlenül
érezték magukat.
Bárhogyan tekintjük, a munkások kifejezett elvárása volt mind az igazgatókkal,
mind a felügyelőkkel szemben, hogy munka közben útmutatást adjanak nekik. A
munkások biztosak voltak a kitűzött cél elérésében, ami azonban néhány esetben
nem valósult meg, mivel a bátorítás egy idő után abbamaradt.

Az idő, mint erőforrás.

A 6 csoportból mindössze egy csoport fejezte be a feladatot 2 percen belül,

ugyanakkor egy csoport kivételével, jóval a megadott idő előtt végeztek. A
maradék időben senki nem folytatta a munkát, azért mert azt hitték, hogy csak egy
tornyot kell építeniük, noha az utasításokban erről egyetlen szó sem esett. Az egyik
csoport, amely egy torony felépítése után abbahagyta a munkát, így magyarázta
meg viselkedését: "Féltünk attól, hogy amennyiben ismét nekilátnánk, de még ezt a
szintet sem érnénk el, minden elveszett volna, amit az első körben elértünk." Ekkor
a kísérlet vezető rámutatott a versengés és a teljesítményük adatai közötti
ellentmondásra. Az a két csoport nyújtotta önmagához képest a legalacsonyabb
teljesítményt, amelyek a leghamarabb végezték el a munkájukat, miközben azok a
csoportok teljesítették túl a tervüket, akik az utolsó pillanatig dolgoztak.
Miért volt ez így? Mely tényezők ösztönözték, illetve tartották fenn az aktivitás
szintjét? Mi biztosítja a kitartást bármely tevékenység végzése közben? Van-e
valamilyen összefüggés a célok elérése és a személyi motiváció között?
Általánosítások.

1/. Az olyan szervezeteknél, ahol a munkahelyi légkör a hatalmi és uralmi

kérdésekkel terhelt, ott sokkal inkább a hatalomból való részesedés, mintsem a
közös cél lesz a vezetők legfőbb gondja.
2/. Ilyen körülmények között a segítségnyújtás és annak elfogadása nem kezelhető
a hatalmi viszonyoktól függetlenül. Azok, akik segítséget nyújtanak, ezt azért
teszik, hogy megerősítsék hatalmukat és tekintélyüket. Akik kapják, viszont csak
akkor fogadják el, ha az nem megalázó és nem kompromittálja őket.
3/. Ezzel ellentétben a kihívást jelentő feladatok megvalósítását az olyan
munkahelyi légkör segíti elő, ahol a dolgozók nem fordítanak különösebb figyelmet
a hierarchia kérdésére.
4/. Ahol a munkahelyi viszonyok csak a helyben topogásra ösztönöznek, valamint a
jutalmazási rendszer esetleges, felületes és igazságtalan is, ott a kihívást jelentő
feladatok vállalása, az újításra való igyekezet és a kiválóságra törekvés messzi
álom marad.
(A teljesítmény adatokból kiindulva a kísérletvezető vitát kezdeményezhet a
különböző csoportokkal más, olyan releváns kérdések és elméletek tisztázására,
melyek megmagyarázhatják a munkásokra általánosan jellemző attitűdöket és
reakciókat. Az olyan elméletek, mint az elvárások - önmagát beteljesítő jóslat, a
munka során jelentkező kihívás, az ellenőrzött, versus önirányítással végzett
tevékenység, a csapatmunka, a munkahelyi légkör és a motiváció összefüggései, a
szervezési kultúra és a munkahelyi légkör kapcsolata, valamint a teljesítmény
motiváció hatékonyan elmagyarázhatóak, ha a kísérletvezető közbeszólásai
diszkrétek és céltudatosak maradnak. Az adatok és a vita önmagában elegendő
támpontot nyújt.)

Kormányzati területen végzett kísérlet.

Ebben az esetben a csoportoknak kijelölt feladat és az ennek végrehajtásához előírt

szabályok és eljárásmódok szinte ugyanazok, mint az első két esetben. Itt a
szerepeket egy főmérnök, egy mérnök és egy technikus játssza, ahol az utóbbinak
bekötött szemmel kell egy tornyot felépítenie. A tevékenységet jellemző adatok és
a teljesítményüket mutató megfigyelői értékelések a 3-as táblázatban, a
mellékletben tekinthetők meg.
Az előző kísérlettel ellentétben a megbeszélés során felmerült kérdések ez esetben
komoly összefüggést mutattak a kudarckerülő magatartással, a szervezési
körülmények motivációs szerepével, a büntetési, jutalmazási rendszerrel, a
kockázatvállalással és a célkitűzéssel. Most csak a kísérlet utáni megbeszélés azon
részeit mutatjuk meg, amelyek kiemelkedően fontosak és jelentős utalásokat
tartalmaznak.

Célkitűzés.

A kis célok preferálásán kívül, melynek okai az előző két eset talaján álltak, itt a
technikusok még azon félelmeiknek is hangot adtak, miszerint nagyobb célok
kitűzéséhez nem kapnák meg feletteseik támogatását. Attól is féltek, hogy
kedvezőtlen kép alakulhat ki róluk. Az átlagos teljesítményről kapott információkat
túl magasnak érezték. "Lehet, hogy ez a legtöbb, mi elérhető." A legtöbbször a
technikusok alacsonyabb célokat tűztek ki és büszkék voltak arra, hogy azt mindig
sikerült elérni. "Kormányzati körben nem tanácsos túl nagy célokat kitűzni, mivel
nem tudhatja az ember, mi történhet vele, ha kudarcot vall"- jegyezte meg az egyik
technikus.
Az egyik csoportban a technikus magasabbra tette a mércét, mint felettesi
javasolták. Meg is sértődött azon, hogy alábecsülték képességeit. Valójában
ragaszkodott hozzá, hogy túlteljesítse főnökei vele szemben meglevő elvárásait.
Némi erőfeszítéssel sikerült meggyőzni őket, hogy várakozásaikban hét helyett
tizenkét emeletes torony szerepeljen. Boldog volt, hogy ezt el tudta érni.
Azonban a feladat végrehajtása közben gyakran érezte magát zavarodottnak, mivel
mindkét főnöke egyidejűleg próbálta irányítani.

Döntéshozatal.

A megfigyelők azt jelentették, hogy a legtöbb csoportban a mérnök és főmérnök

dominálta a döntéshozatalt. Mindössze egy csoportban volt módja a technikusnak,
hogy befolyást gyakoroljon a döntéshozatali folyamatra. Egy másik csoportban a
technikus annak örült, hogy legalább meghallgatták. A másik két csoportban
azonban úgy vélték, hogy a célok ismertetése a főnökök feladata. A vezetők nagy
többségükben nem hallgatták meg a technikusokat. "Senki sem csinálja így az
életben". - kommentálták a történteket.

Bátorítás és útmutatás.

A megfigyelők felhívták a figyelmet a technikusoknak nyújtott, az irányítás

szintjéhez képest meglepően alacsony intenzitású bátorításra. Akárhogy nézzük,
nem voltak meglepődve, hogy a technikusok oly kevés ösztönzést kaptak munka
közben. Erről a technikusok is így vélekedtek. "Hogy áll azok ösztönzésének
kérdése, akik az érdemi munkát végzik? Ki figyel ránk? Hol marad a munkánk
elismerése? Ők csak türelmetlenül osztogatják az utasításokat és instrukciókat." -
mondta az egyik technikus.

Az idő, mint erőforrás.

A viselkedés formái és az adott reakciók, ezen csoportnál is hasonlóak voltak az

ipari környezetben tapasztaltakhoz.

Általánosítások.

1/. Az ipari környezettel ellentétben a vezetők nem voltak sem érdekeltek, sem
motiváltak, hogy technikusaikat magasabb cél elérésére buzdítsák. Ez a
magyarázata annak, hogy miért voltak a kormányzatnál tevékenykedő káderek
jóval kevésbé célorientáltak.
2/. A büntetés hiány itt a jutalmazással volt egyenértékű. Ennek lényeges szerepe
van a nem teljesítmény, hanem biztonság orientált kormányzati légkörben.
3/. A főnökök válaszait áthatotta a beosztottakkal szembeni alacsony elvárások
tömege. A kiválóságra törekvés hiánya és az alárendeltek alacsony szintű
teljesítménye jól megmagyarázható az önmagát beteljesítő jóslat elméletével.
(Abban az egyetlen esetben, ahol a technikus elérte feljebbvalóinál, hogy
megváltoztassák a róla alkotott képüket, nemcsak a személyéről adott értékelést
sikerült megváltoztatnia, hanem, egyben nagyobb teljesítményre is képessé vált.)
(A teljesítmény adatokból kiindulva a kísérlet vezető vitát kezdeményezhet a
különböző csoportokkal azon fontos kérdések és elméletek megbeszélésére, melyek
megmagyarázzák a kormányzati köröket jellemző viselkedés módokat. Olyanokra
kell gondolni, mint az önmagát beteljesítő jóslat, ellenőrzött, vagy önirányítással
végzett tevékenység, csapatmunka, a hivatali légkör és a motiváció összefüggése,
stb. A kísérlet vezető a megfelelő időben tett megjegyzéseivel elegendő támpontot
nyújt a vita során.)
 Melléklet.

1. A toronyépítés gyakorlatának jegyzőkönyve. (minta)

Név: Csoport:
Szereplők:
1. 2. 3.
Elérhető cél
(az egyes szereplők szerint)

Közös cél(vita után) (ide írd)

Elért eredmény: magasság idő a kísérletek száma mar. idő

Szerepek 1. 2. 3.
(a kül. szerepeket a
megfelelő számhoz írd)
C
A B
D

(ahol A:megfigy. viselkedés módok és közbeavatk. jelölése, B: a döntéshozatal

befolyásolása, C: közbeavatkozások, D: jelentős viselkedési formák)
A beavatkozások gyakoriságát is jelöljük, +, - jeleket tegyünk a megnyilvánulások
és a kivitelezőre gyakorolt hatások minősítésére.

Második lap.

Szerepek: 1. 2. Hatás az
önbiz.

I
G
J
F
I
H
J
(ahol F u.a. mint A, G:útmut.-irány., H:bátorítás, I:közbeavatk. J:u.a mint D)
Viselkedésminták: apa anya fiú
1/. A döntésh. befoly. -
2/. Útm. ir. -
3/. Bátorítás -
4/. Önbizalom -

I. táblázat

csoport I. II. III. IV.

célkitűzés

apa 11 14 10 15

anya 9 10 13 12

fiú 12 13 13 14

közös cél 10 13 12 14

megvalós. 10 12 11 12

Megfigyelések, osztályzatok.

Döntéshoz. bef.

apa 4 3 3 4

anya 2 4 4 3

fiú 3 3 3 4

Útm., irány.
apa 4 4 3 4

anya 2 3 4 4

Bátorít.

apa 2 2 1 3

anya 2 3 2 3

A fiú önbiz. 3 4 3 4

Hány perc? 2,5 3 3 5

II. táblázat

Csoport I II III IV V VI
Célkit.

Igazgató 12 14 14 9 12 10

Felügyelő 10 10 14 13 12 10

Munkás 6 8 10 10 12 8

Közös cél 10 14 11 10 12 10

Elért eredm. 12 14 10 12 15 7

A megfigyelő osztályzatai

Dönt.hoz. bef.

Igazgató 5 5 3 3 3 5

Felügyelő 3 3 5 5 3 3
Munkás 3 3 3 4 5 3

Útmut.irány.

Igazgató 4 5 5 2 4 5

Felügyelő 5 3 5 5 4 5

Bátorítás

Igazgató 3 3 3 3 2 3

Felügyelő 4 3 2 4 3 3

Munk.önbiz. 4 3 3 4 4 3

Idő(perc) 5 3 2,5 3 4 1,5

III. táblázat

Csoport I II III IV V

Célkit.

Főmérnök 10 9 12 14 14

Mérnök 9 7 12 14 10

Technikus 8 14 10 10 12

Közös 8 12 12 11 12

Elért 8 12 11 9 10
 Osztályzatok

Döntéshozatal

Főmérnök 5 3 3 3 5

Mérnök 3 3 5 3 3

Technikus 2 5 3 3 3

Útmut.irányitás

Főmérnök 4 5 4 2 2

Mérnök 3 5 5 4 4

Bátorítás

Főmérnök 2 1 2 3 3

Mérnök 1 2 2 2 3

Önbizalom

Technikus 3 2 4 4 3

Hány perc? 5 4 4 3,5 4

Tanulságok

Mindenek előtt, értsük meg a kapott feladatot! Tisztázzuk, milyen képességekre

lesz szükség a feladat végrehajtásához.
Útmutatást adni, a kivitelezőket bátorítani csak ennek ismeretében lehet.
Mindezen tanulságok a pedagógia nyelvére lefordítva az sugallják, hogy a jó tanár
ösztönző magatartást tanúsít, megjelöli a célt, kellő útmutatást ad hozzá, de az
útmutatás nem részletekbe menő, direkt irányítás, ennek köszönhetően a diák nem
veszíti el kezdeményező készségét és önállóságra is szert tesz. Fontos, hogy
céljaink reálisak, elérhetők legyenek és a kívánt teljesítmény növekedés fokozatos
legyen.