Professional Documents
Culture Documents
CP Cikk Jav 1
CP Cikk Jav 1
CP Cikk Jav 1
5. Konklúzió
Bevezetés
Ugyanebben a hónapban a BTS még egy ’We don’t talk anymore’ feldolgozást adott ki, csak
most duettként, Jungkook és Jimin előadásában. Ez volt az egyik 2017-es FESTA ajándékuk az
ARMY-nak. Majdnem egy év telt el, amikor Charlie interjút adott Taiwanban, ahol azt mondta,
hogy a teljes banda kapcsolatban áll vele és szeretné, hogy ez a kapcsolat fennmaradjon.
Ezután 2018 novemberében Dél-Koreába repült az MBC Plus X Genie Music zenei díjátadóra,
hogy felléphessen Jungkookkal és a BTS-szel. Előadta az akkori nagy slágerét (’See you again’),
majd JK-vel a ’We don’t talk anymore’ című duettet, végül pedig a ’Fake Love’ című slágert a
BTS oldalán.
A fellépés után Charlie a BTS mellett foglalt
helyet és RM-mel beszélgetett. Udvariasan fejet
hajtott más idolok előtt és minden győztest
megtapsolt. Megnyerte a ’Legjobb nemzetközi
művésznek járó díjat’, ezt átvette, majd elment.
Nagyon sokan nem értették akkoriban, hogy miért utálják ennyire Charlie-t és sok ARMY
megvédte a közösségi médiában, miután megjelent a közös dal. Sokan írták, hogy semmiségek
miatt kapta a gyűlöletcunamit, pedig semmi hatalmas vétséget nem követett el. Viszont azt is
fontos kiemelni, hogy sok ember nem amiatt utálta meg őt, ahogyan a BTS-szel viselkedett,
hanem más okok is hozzáadódtak ehhez. Sok nem-ARMY is utálja, nézzük meg ezeket az okokat.
Úgy tűnik, hogy nagyrészt a szerelmi kapcsolatai miatt vívta ki az emberek utálatát, és a
meggondolatlan nyilatkozatai miatt. Ha híres énekessel veszett össze, akkor az ellentétes
rajongótábor azonnal neki esett. De sokszor nem is kellett összevesznie senkivel, a puszta
bejegyzéseivel is utálathullámot indított el és nevetség tárgya lett. Most jöjjön, hogy kikkel került
összetűzésbe az énekes, vagy ki és mi miatt utálták meg és miért támadják mai napig is bizonyos
rajongótáborok.
Azt is láthatjuk, hogy sok olyan ember áll hozzá közel ma, akikkel régen botrányba keveredett,
mint pl. Justin Bieber vagy Bella Thorne. Az emberek változnak, ő is változott, manapság már nem
annyira szókimondó, mint korábban. Ráadásul mi nem ismerjük őt, ezért nem ítélhetjük meg az
interneten olvasottak alapján.
A lényeg, hogy Jungkookot támogassuk, és a ’Left and Right’-nak is adjuk meg, amit
megérdemel. A Jason Derulóval közös ’Savage Love’ című dalt is tudtuk támogatni, első helyet is
ért el a Billboardon. Ezt Jason egyedül ünnepelte meg és nem jelölte meg a BTS-t a posztjaiban,
de mégsem azzal töltötte az ARMY az idejét, hogy utálja, hanem egyszerűen csak nem
foglalkoztak vele. Charlie esetében is lehet ez lenne a legbölcsebb döntés, hogy szimplán békén
hagyjuk, ha nem érdekel minket. Ameddig emberek százezrei fognak videókat készíteni róla és
ennyire pörögni fog a neve,
addig ő sem fog leállni.