Az autogén pszichoterápia és a pszichoanalízis

J.L. Gonzalez de Rivera

J.H. Schultz autogén tréningje a meditáció egy olyan formájának tekinthető, amely
proprioceptív érzetekre való passzív koncentrációval idéz elő módosított tudatállapotot. Schultz
az autogén tréning terápiás hatását abban látta, hogy hatására a központi idegrendszer
funkcionális változásain keresztül növekszik az önszabályozó képesség.
Hosszú ideig nem értették, hogy egyes betegeknél az autogén tréning nyugodt állapotait
miért zavarják meg az akkor mellékhatásnak hitt, motoros, szenzoros, érzelmi vagy tapasztalati
jellegű, kellemetlen, rövid ideig fennálló tünetek. Ebben jelentős előrelépés volt, amikor W.
Luthe felfedezte ezeknek az autogén kisüléseknek a jelentőségét: kapcsolatot talált a tünetek és a
beteg traumatikus előzményei között [1]. Ezen paroxizmális reakciókat homeosztatikus
korrekciós folyamatoknak tekintette, amelyek lehetővé teszik a traumatikus események
emléknyomaihoz kapcsolódó idegi ingerület megszüntetését. Luthe kidolgozta az autogén
neutralizáció technikáját, amely biztonságos környezetben ösztönözte az autogén kisülések
előfordulását [2, 3]. Ezt követően Luthe és Gonzalez de Rivera hatására fokozatosan a
pszichoterápia komplex és rendkívül hatékony formájává vált az autogén tréning [4, 5]. Annak
ellenére, hogy a pszichoanalízis és az autogén pszichoterápia technikája és megközelítése eltér,
számos fogalom kapcsán hasonlóság fedezhető fel közöttük.

A pszichoanalízis abreaktív szakasza

A külső és belső ingerekre válaszul bekövetkező neuronális gerjesztés, és az azt követő

kisülés szükségessége alapvető koncepció a pszichoanalízisben. Breuer és Freud "Studien über
Hysterie" című műve szerint a fel nem oldott idegi excitáció patológiát okozhat: a kellemetlen
érzéseket okozó traumatikus események mentális reprezentációi elfojtásra kerülhetnek, amely
hisztériás tünetekhez vagy pszichofiziológiai zavarokhoz vezet [6]. Így a terápia része a katarzis,
a traumatikus események elfojtott emlékeinek tudatosítása, és a hozzá kapcsolódó affektusok
megjelenítése. Az elfojtott tartalom átélésével szembeni ellenállásra Freud és Breuer a
heterohipnózist használta, amellyel a páciens képes volt felidézni traumatikus eseményeket, és

1
felszabadítani a hozzájuk kapcsolódó affektusokat. Azonban a hipnózissal elért klinikai javulás
gyakran csak rövid ideig tartott és sajátos problémákat is felvetett.

A pszichoanalízis értelmező szakasza

A hipnózis gyakran a terapeutától való erős függőséget vont magával, ami nagyban
akadályozta az abreaktív folyamatot: a beteg a terapeuta kedvére való törekvés végett
cselekedett, ahelyett, hogy igazán feltárta volna tudattalan emlékeit. Ez Freudot a katartikus
módszer elhagyására késztette. Felfedezte, hogy a páciensek normál ébrenléti állapotban ismét
elfojtották a hipnózisban feltárt emlékeiket kellemetlen affektus töltetük és az én-nel való
inkongruenciájuk miatt [7]. Az összeegyeztethetetlen gondolatok elfogadásával szembeni
ellenállás a "pszichikai tehetetlenséggel" [8] függ össze, vagyis a libidinális impulzusok azirányú
ellenállásával, hogy elhagyják korábban megszállt tárgyaikat és töltésük módját, és összefügg a
pszichikai struktúra ellenállásával is, hogy újjászervezze önmagát.
Ezt követően az ellenállás és az áttétel feloldása lett a pszichoanalitikus technika alapja,
azzal a feltételezéssel, hogy a tudattalan emlékek ily módon a páciens tudatos ellenőrzése alá
kerülnek. Azt is felfedezték, hogy az ellenállás folytatódhat a már kifejezett tartalmak
torzításában, álcázásban is [9]. Sok esetben felismertek a traumatikus események beszámolóiban
ilyen torzításokat, amelyek az elfogadhatatlan impulzusok és vágyak patogén jelentőségét
vetették fel. Így dolgozták ki a pszichés konfliktus fogalmát a psziché strukturális
szerveződésével együtt.
A pszichoanalízis céljai nemcsak a traumatikus események puszta abreakciójára terjedtek
ki, hanem az intrapszichés konfliktusok feloldására és a páciens személyiségének, különösen
védelmi mechanizmusainak megváltoztatására is az értelmezések és egyéb beavatkozások
segítségével.

Az autogén állapot

Az autogén állapot egy sajátos tudatállapot, amelyet a kiválasztott testérzetekre való

passzív koncentráció gyakorlása idéz elő. Az objektív fiziológiai kísérőjelenségei hasonlóak a
Benson és munkatársai [10] által leírt más meditációs relaxációs válaszokhoz. Szubjektíven
háromféle változást különböztethetünk meg az autogén állapot során. A legfontosabb változás
affektív jellegű, amely a szorongás szubjektív élményének pszichofiziológiai relaxációs

2
állapotba való átfordulása. Míg a szorongás a bajt elővételező diffúz érzés, a relaxáltság diffúz
érzés azzal kapcsolatban, hogy minden rendben van [11]. A második változás kognitív
természetű, és a belső folyamatokkal kapcsolatos tudatosság erősödéséből áll. Az autogén
állapot hatására a gyakorló nyitottabbá válik a belső tapasztalataira, amelyeket szemlélődő
megfigyelő attitűddel észlel. Pszichoanalitikus terminológiával élve a csökkent szorongás mellett
az ego növeli megfigyelő funkcióját, csökkenti védekező mechanizmusait, lehetővé teszi a
korábban elfojtott tartalmak tudatba való bejutását. A tudattalan anyag tudatosítása és az
introspektív képességek növekedése magában foglalja a fizikai traumákkal (pl. balesetek,
mérgezések), térbeli viszonyokkal kapcsolatos és a nem verbális jellegű emléknyomok
tudatosítását is. Az autogén állapot eredményezte szubjektív változások harmadik csoportja a
korábban is jellemzett autogén kisülések.

A belső folyamatok verbalizálása

Az autogén állapot alatt megjelent érzetek, gondolatok és érzelmek folyamatos

verbalizálása az autogén neutralizáció elengedhetetlen feltétele, akárcsak a pszichoanalízisnek.
Freud [12] úgy vélte, hogy ahhoz, hogy egy gondolat tudatos legyen, a gondolatnak
"verbalizálhatónak", azaz nyelvi kifejezésre alkalmasnak kell lennie. Pontosan ez történik az
autogén abreakció (az autogén állapot alatti szabad asszociáció) során, amikor a vizuális képek,
az érzékszervi, motoros jelenségek és a hozzájuk tartozó affektusok verbalizálhatóvá válnak, és
így belépnek a tudat területére.
A bal és a jobb agyfélteki specializáció is érintett: az autogén állapot során a jobb
féltekében tárolt szimbolikus és intuitív tartalmak hozzáférhetővé válnak a verbális bal
agyfélteke ellenőrzésére [13]. Az autogén tréninget gyakorló egyéneknél a féltekék közötti
kommunikáció javulása által a kreativitás neurofiziológiai korrelátumai is erősödnek, amely
feltehetően a jobb féltekei funkciók fokozott részvételével jár együtt [14].

Álmok, az autogén abreakció, szabad asszociáció

Az álmok álruhában mutatják be a tiltott vágyakat és elfojtott konfliktusokat, a manifeszt

álomtartalmon végzett szabad asszociáció által lehetséges a forrásul szolgáló tartalmak feltárása
[15]. A szabad asszociáció technikájához ajánlott hozzáállás nagyban hasonlít a passzív
elfogadáshoz, amely az autogén formulákra való passzív koncentráció gyakorlása során alakul

3
ki. Továbbá a szabad asszociáció munkájához hasonló a belső képzetek és testérzetek verbális
leírásának folyamata az autogén neutralizáció során. Az autogén abreakciós tartalmak az álmok
és az éber állapotban történő szabad asszociáció között helyezkednek el, ugyanis ki vannak téve
az álomhoz hasonlóan a sűrítés, eltolás, szimbolizáció és projekció mechanizmusainak, azonban
az elfojtott konfliktusokat, traumatikus eseményeket kevésbé torzítottan mutatják be, így az
abreakciók leírása is közvetlenebb.

Belátás és feldolgozás

A belátás az elfojtott gondolatok és a kapcsolódó affektusok tudatosulása. Freud szerint,

ha már eljutottunk a kezdeti belátáshoz, azt a feldolgozásnak kell követnie, így leküzdhetővé
válik a pszichikus struktúra ellenállása az addig elfogadhatatlan eszmékkel kapcsolatban [16].
Valószínűleg az autogén állapotban a belátás könnyebben elérhető, mint normál éber állapotban.
Az autogén abreakció során verbalizált feldolgozásokban gyakran tisztán láthatóak a páciens
vágyai, konfliktusai, impulzusai, amely mellett a pszichoanalitikus értelmező tevékenység
minimálisra csökken. Amennyiben a páciens az autogén abreakcióban ellenáll mentális
reprezentációi szabad áramlásával szemben, szükség lehet a terapeuta segítségére.

Áttétel

Az orvos-beteg kapcsolatban megjelenhetnek a terapeuta objektív észlelésén túl

projekciós érzések, előítéletek is: a korábbi fontos személyekkel kapcsolatos impulzusok újra
aktiválódhatnak, amelyek az "áttételt" alkotják. Habár Freud kezdetben nemkívánatos
jelenségnek tartotta ezt, később a pszichoanalízisben terápiás értékké vált. A terapeuta
semlegessége és az ösztönös kielégítés megtagadása miatt az áttétel intenzívebb lehet más
terápiákhoz képest az analízisben, amely az analitikus valós jellemzői helyett inkább a páciens
sajátos fantáziáin alapul.
Ezzel szemben az autogén terápiát gyakorló terapeuta következetesen támogató és tanító
attitűddel fordul a pácienshez, és személyisége is könnyebben megjelenhet, mint a
pszichoanalitikus helyzetben. Ezen tényezők minimalizálhatják a páciens projekcióit, azonban a
terapeuta nem tudja a páciens minden lehetséges szükségletét kielégíteni, így negatív érzései
tárgyává válhat, amelyek gyakran váltanak ki áttételszerű dinamikát. Az autogén abreakciókban
alkalmanként összefüggés látható a terapeuta felé irányuló szexuális, agresszív impulzusok és a

4
fontos múltbeli személyek felé irányuló hasonló érzések között. Az autogén abreakció során az
áttétel önszabályozó enyhülésen megy keresztül. A terapeuta következetesen a módszer
vezetőjeként, tanítójaként jelenik meg, a hangsúly a páciens emlékeire, tapasztalataira, valamint
saját önszabályozó, önregeneráló képességeire helyeződik át. A páciens terapeutától való
függőségét nem engedik kialakulni, a terapeuta leginkább technikai tanácsadóként működik. Az
áttétel, ahelyett, hogy megzavarná a terápiát, az abreakciókban megjelenve nyilvánvalóvá válik
mind a páciens, mind a terapeuta számára, és a tematikus ismétlések révén semlegesül.

Következtetés

Az autogén és a pszichoanalitikus terápia kezdetben szoros elméleti gyökerekkel

rendelkezett, de eltérő technikai fejlődésen ment át, ami különösen az értelmezések
használatában, valamint az ellenállások és az áttétel kezelésében mutatkozik meg. A
különbözőségek ellenére az autogén terápia és a pszichoanalízis között felfedezhetőek fogalmi
hasonlóságok, amelyeket itt a pszichoanalízis abreaktív és értelmező fázisai, a belső folyamatok
verbalizálása, az álmok szerkezete, az abreakciók, az ébrenlét alatti szabad asszociációk, a
belátás és feldolgozás folyamatai, valamint az áttétel kezelése fényében tárgyaltunk. Az autogén
állapot „regresszió az ego szolgálatában”, amely hatására a szorongás szubjektív élménye
pszichofiziológiai relaxációba és a belső folyamatok fokozott tudatosságának állapotába fordul
át. A csökkent szorongás hatására az ego növeli megfigyelő funkcióját, csökkenti védekező
mechanizmusait, amely lehetővé teszi a korábban elfojtott tartalmak tudatba való beáramlását. A
traumatikus események így visszakerülnek a tudatba, bár torzítva az elfojtott impulzusok és
vágyak által. A terápiás hatás (1) a traumatikus érzelmi élmények neutralizálásával, és (2) a
korábban elfogadhatatlan mentális tartalmak befogadása érdekében a pszichés struktúrák
fokozatos újjászervezésével érhető el.

Hivatkozások:

1 Luthe W: The clinical significance of various forms of autogenic discharges. Proc 3rd
World Congr Psychiatry. Toronto, University of Toronto Press, vol 3, pp 485–488,
1964.
2 Luthe W: Autogenic Therapy: Treatment with Autogenic Neutralization. New York, Grune &
Stratton, 1973.
3 Luthe W: Autogenic Therapy: Dynamics of Autogenic Neutralization. New York, Grune &

5
 Stratton, 1970.
4 Gonzalez de Rivera JL: From Schultz autogenic training to Luthe’s autogenic
psychotherapy. Psiquis 1982;3: 16–22.
5 Gonzalez de Rivera JL: Psicoterapia auto´ gena; in de Rivera JLG, Vela A, Arana J
(eds): Manual de Psiquiatria. Madrid, Karpos, 1980.
6 Breuer J, Freud S: Studies in Hysteria. New York, Nervous and Mental Disease Publishing,
1936.
7 Freud S: Project for a Scientific Psychology. Standard Edition, vol 1, p 283.
8 Freud S: From the History of an Infantile Neurosis. Standard Edition, vol 17, p 7.
9 Freud S: Freud’s Psychoanalytic Procedure. Standard Edition, vol 7, p 249.
10 Benson H, Beary JF, Carol MP: The relaxation response. Psychiatry, 1974;37:37–46.
11 Gonzalez de Rivera JL, Garcia-Trujillo MR: La experiencia de relajacio´n: aplicacio´ n
del cuestionario de estados de conciencia a sujetos en Entrenamiento Auto´geno y
otras formas de mediatacio´ n. Psiquis 1996;17:1–11.
12 Freud S: The Unconscious. Standard Edition, vol 14, p 161.
13 Galin D: Implications for psychiatry of left and right cerebral specialization. Arch
Gen Psychiatry 1974;31: 572.
14 Gonzalez de Rivera JL: Estados de conciencia y creatividad. Rev Psicol Gen Apl,
1978;33:415–426.
15 Freud S: The Interpretation of Dreams. Standard Edition, vol 3 and 4.
16 Freud S: Remembering, Repeating and Working Through. Standard Edition, vol 12, p 147.

A fordítás az alábbi cikk alapján készült:

de Rivera, J. L. G. (1997). Autogenic psychotherapy and psychoanalysis. The body in
Psychotherapy, 176-181.