HAJNAL ALBERT

ASTROSOPHIA
HERMETICA
Tartalomjegyzék
BEVEZETŐ.........................................................................................................................................1
A MÓDSZER.......................................................................................................................................3
ANALÓGIÁK ÉS SZIMBÓLUMOK .................................................................................................5
EMBER ÉS KOZMOSZ .....................................................................................................................7
NÉZŐPONT ÉS VILÁGKÉP ..............................................................................................................9
A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS .................................................................................12
A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ....................................................................................................18
A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER ..........................................................................23
NAP ...............................................................................................................................................24
HOLD ...........................................................................................................................................26
MARS ...........................................................................................................................................28
MERKÚR .....................................................................................................................................29
JUPITER........................................................................................................................................31
VÉNUSZ .......................................................................................................................................33
SZATURNUSZ .............................................................................................................................35
A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM ............................................................................39
URÁNUSZ ....................................................................................................................................40
NEPTUNUSZ ...............................................................................................................................43
PLÚTÓ ..........................................................................................................................................48
A TŰZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT ............................................................53
AZ ÉLŐ TŰZ ÉS AZ ENERGIA ..................................................................................................54
A HERMETIKUS HALMAZÁLLAPOTOK................................................................................55
A BOLYGÓK ÉS A NÉGY ŐSELEM KAPCSOLATA................................................................55
A NÉGY ŐSELEM ÉS AZ EMBER ............................................................................................57
A TŰZ-ELEM ...............................................................................................................................57
A FÖLD-ELEM ............................................................................................................................58
A VÍZ-ELEM ................................................................................................................................59
A LEVEGŐ-ELEM .......................................................................................................................61
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK .................................................................................................................63
A KÖR ÉS A KÖRFORGÁS: A MEGNYILVÁNULT VILÁG SZIMBÓLUMA .......................64
A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN ..........................65
AZ ÁLLATÖV, MINT A NAP SZÍNKÉPE ..................................................................................66
A NÉGY ŐSELEM AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN ....................................................................67
VILÁGOK HARCA .....................................................................................................................67
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK, MINT ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK ..............................................69
A TIZENKÉT MAHAVÁKJA ......................................................................................................70
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER ......................................................................................71
KOS ..............................................................................................................................................73
BIKA .............................................................................................................................................76
IKREK ..........................................................................................................................................78
RÁK ..............................................................................................................................................80
OROSZLÁN .................................................................................................................................81
SZŰZ ............................................................................................................................................82
MÉRLEG ......................................................................................................................................84
SKORPIÓ .....................................................................................................................................86
NYILAS ........................................................................................................................................87
BAK ..............................................................................................................................................89
VÍZÖNTŐ .....................................................................................................................................91
HALAK ........................................................................................................................................93
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS A HÁZAK..........................................................................................96
ELEMI SZERVEZŐDÉSMINTÁK ..................................................................................................99
SZÁMSZIMBÓLUMOK, MODERN TÉRELMÉLETEK ..........................................................99
ELEMI TÉRFAJTÁK .................................................................................................................100
GEOMETRIAI ÉS ASZTRONÓMIAI VONATKOZÁSOK .....................................................101
AZ ELEMI TÉRFAJTÁK A CSILLAGFEJTÉSBEN ................................................................102
M 0° AZAZ KONJUNKCIÓ ..................................................................................................104
W 180° AZAZ OPPOZÍCIÓ ...................................................................................................105
S 120° AZAZ TRIGON .........................................................................................................106
R 90° AZAZ KVADRÁT VAGY TETRAGON .....................................................................106
Q (K) 72° AZAZ PENTAGRAM ...........................................................................................107
P (O) 60° AZAZ HEXAGRAM, SEXTIL .............................................................................108
EPILÓGUS ......................................................................................................................................110
BEVEZETŐ
A csillagfejtés az egyik legvitatottabb ága az emberi tudományoknak. Ahány ember, rendszerint
annyiféle a ferde ismeret, hallomás, vélemény róla. Vásári kóklerek, kávéházi asztrológusok, lelkes
és naiv dilettánsok, nagynevű csillagászok és tudósok, és még sokan mások, akiket művelői, csalói
vagy sóvárgói között találunk. Változik idők folyamán az értékelése is. Magabiztos, életvidám ko-
rok elvetik; viharos kataklizmatikus korszakokban gombamódra szaporodnak az érdeklődők és mű-
velők. Ha eleve nem ítélik értelmetlenségnek, szinte kivétel nélkül arra akarnak általa választ kapni:
mi lesz a jövő? Hatalomvágyók, uralkodók, szerelmesek, szenvedők, pénz- és élvhajhászok mind
ezt kutatják. Akinek vágyai teljesültek, azért, vajon nem jön-e kedvezőtlenebb sorsszakasz? A ke-
vésbé szerencsés azért, vajon fordul-e a szerencsekerék?
Valamennyi, főleg érzelmi hátterű érdeklődés lényegében annak megsejtése, hogy a Kozmosz távoli
tájainak és a Földnek valamilyen fajta kölcsönhatása összefügg az ember egyéni sorsának és közös-
ségi életének alakulásával. Az összefüggés törvényszerűségeinek sóvárgott megismerése és tudása
biztonságot ígér a sors jövőbeli ismeretlenségeivel szemben.
Ezek a törvények ismertek, vagy megismerhetők – tanítják az ezoterikus hagyományok. De tudá-
sukhoz nem juthat minden feltétel nélkül az ember. Attól függően, hogy milyen tudatállapottal, a
földhözragadtság milyen mértékével vizsgál és kutat ilyen irányba, változnak a megismerés korlátai
és a megismert törvények érvényességi határai. Ezért is olyan széles a színképe az asztrológia mű-
velőinek és az általuk hirdetett tudás tartalmának. Az asztrológia hol korjelmezbe öltöztetve jelenik
meg, hol egyéni emberi tulajdonságok maszkja díszíti vagy torzítja el. Mindezek mellett van a koz-
mikus kölcsönhatások ismeretének koroktól, egyéni torzításoktól független ezoterikus változata. Ez
valójában nem is változat, mert az előbb említettek tulajdonképpen az ezoterikus csillagfejtés tudo-
mányának morzsái és töredékei.
Az ezoterikus csillagfejtés a kozmikus erők törvényeinek olyan távlatait tárja fel, amelynek tudása
szinte beláthatatlan lehetőségeket nyit meg. E törvények egyetemes érvényűek és korszakok, emberi
tudatállapotok fölött állnak. Annyiban mégis kapcsolódnak az emberiség egyes művelődési korsza-
kaihoz, ha a történelmi időket tekintjük, hogy a fejlődés egyes jellegzetes állomásain újra kell fogal-
mazni. A kor kultúrájához alkalmazkodó megfogalmazás korjelmez ugyan, de ezt tudva, már nem
megtévesztő és nem zárja el az egyetemes távlatokat. Csupán azt kell tudni, hogy a megjelenésfor-
ma, azaz a megfogalmazás miként hántható le a lényegi tartalomról.
A XX. századdal az emberiség életében olyan nagyszabású átalakulás kezdődött, amely igényli az
ezoterikus csillagfejtési hagyományok újrafogalmazását. Az átalakulás talán már a francia forrada-
lommal indul, majd a régi az újjal a XIX. század ellentmondásos eszméiben, civilizációjában vívja
első csatáit, hogy a XX. században szinte minden lerombolódjék, ami hosszú évszázadok világképé-
ben biztos alap volt.
Két szembeötlően más úton kezd az új kibontakozni. A egyik út a természettudományok, a másik a
művészetek. A kettő közötti különbség művelőinek más-más magatartása és tudatállapota. A termé-
szettudósok megfigyelők regisztrálók, s céljuk a természet jelenségeinek valamilyen nézőpont sze-
rinti rendszerezése. A művész más utat választ. Egyesül a világgal, amelyet ábrázol s átéléseiben
gyűjt ismereteket és tapasztalatokat. E különböző út ellenére ugyanarra a kérdésre keresik a választ.
Régen így kérdeztek: milyen az érzékelhető világ? A századfordulón változott a kérdés: milyen a
nem érzékelhető világ? Az előbbi kérdésre kapott világképválasz végsőkig redukált koordinátái: tér
és idő. A XX. század újfajta kíváncsiságát azonban korlátozzák e dimenziók. A természettudós nem
igényli már munkahipotézise számára sem a kizárólagos objektivitást. Ugyanakkor a művész képze-
letében teremtett és az érzékelhetőtől eltérő világra sem mondható, hogy csak szubjektív. Heisen-
berg határozatlansági elvének általánosított, ismeretelméleti megfogalmazása módosítja a termé-
szettudós kérdéseit és a válaszok lehetőségét: a világmindenségről szerzett ismereteink a világról al-
kotott fogalmak és a természetben végzett megfigyelések kölcsönhatásának eredményei.

1
A tudós és művész magatartása kiegészítik egymást, sőt határozottan szükségszerű, hogy a kétfajta
ember világképének kontrapunktikus szintézise létrejöjjön. Mindkettőből az hiányzik, ami a másik-
ban elburjánzott. Ilyen természetű szintézis számára egyfajta kitűnő útmutató az ezoterikus hagyo-
mányoknak a csillagfejtésben ránk hagyott öröksége, amely a tudomány és művészet mellé harma-
diknak a vallást is magában foglalja.
Ilyen hátterű korban sok nehézséget okoz régi korszakok nyelvén öröklött hagyományok újrafogal-
mazása. A szakosított tudományok definitív nyelvezete eléggé gazdag árnyalatú ugyan, éppen ez
azonban korlátoz is. Vagy új terminológia szükséges, ugyanis definiált tartalommal; vagy régóta
használtaknak kell új értelmet adni, amelyből könnyen közlési félreértés származhat. Az új termino-
lógia elengedhetetlen, – bár veszélyes következményei lehetnek: a nyelv olyan szükségképpeni
differenciálódásával jár együtt, amely világképünkben a részletek összefüggéstelen szingularitását
idézheti elő. Szükséges azonban a nyelvkészlet kiegészítése e veszély ellenére is, mert a régi nyelvi
elemek nem mindig kielégítőek. A régi kifejezések használata pedig újfajta jelenségek ismertetésére
akkor megfelelő, ha új tartalmuk analógiás kapcsolatban van a régivel.
A nyelvi nehézségek ellenére kényszerítő az újrafogalmazás. A földi élet és a kozmosz kölcsönhatá-
sának törvényszerűségei az emberiség kultúrájának alappillérei. Tulajdonképen kinyilatkoztatások.
Transzcendentális eredetükre az vall, hogy a sok-sok múló emberi ismeret mellett egyes művelődés
korszakokban újra és újra megjelennek. Az átfogalmazásban figyelembe kell tehát venni mind az
aktuális világkép elemeket, mind a lényegében változatlan tartalmat. Előbbi túlhangsúlyozása azon-
ban racionalisztikus sematizmussá soványítja a teljességigénnyel fellépő csillagfejtést. Az éppen ak-
tuális kultúra figyelmen kívül hagyása miatt pedig az ember fejlődése során megoldandó problémák
vesztik el a kapcsolatot a minden emberben meglevő transzcendentális hovatartozás tudatával. Azaz
ott nem hasznosíthatók az ismeretek ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Az életfeladatoknak van
aktualitása és kortól független vonatkozása. Ahhoz, hogy ezek ellentmondása feloldható legyen, a
transzcendentális távlatokat egy-egy kor sajátos stílusával, életritmusával, világképével is össze kell
hangolni.
Az ezoterikus iskolák közül a hermetika különösképpen törekedett arra, hogy a transzcendentális és
a korszerű szervesen és életteljesen kapcsolódjék össze az emberben. Hagyományai az ősi Egyip-
tom letűnt kultúrájában gyökereznek, amely a még távolabbi atlantiszi kultúra örököse. Egyiptom
után rejtett archívumokban, titkos társaságokban őrizték e kultúra fennmaradt hagyományait. Csak
az európai középkor végén, az igazi alkímia csodált, megvetett és üldözött képviselői vetik fel újra
egy időre a nyilvánosság előtt. Ebben és a közvetlen utána következő korban éled fel és burjánzik el
ennek eltorzult mellékhajtásaként az asztrológia, mint jövendőmondás. Az ősi bölcsesség a földi
élet és a kozmikus erők kölcsönhatásának e népszerű lesoványítása helyett mindig a teljesség átélé-
sének útját-módját tanította.
Ez az írás is ugyanilyen törekvéseket igyekszik megvalósítani. Éppen ezért nem a horoszkópfejtés
és jövendőmondás „varázsformuláit” kívánja ismertetni. Célja az, hogy a csillagfejtés sajátos terüle-
tén elindulva segítse az emberbe rejtett transzcendentális mag és a XX. század kultúrájának össze-
hangolását. E célkitűzés megvalósítása nem könnyű. A szerénység sem lehet elegendő nagy, mellyel
e területen munkálkodni kell. Ha ennek ellenére nagyon is magabiztosnak tűnő kijelentések olvas-
hatók, azok sem tartanak igényt arra, hogy valamely kinyilatkoztatás közvetítőjének minősüljenek.
Mert nem a közvetítésen keresztül válik valami egyetemes érvényűvé az ember számára, hanem ha
egész lényét átjárja a megismerés tiszta élménye. S régi emberi tapasztalás, hogy ilyen élménye bár-
kinek lehet, hisz minden ismeret bárki által kiolvasható közvetítő nélkül a kozmoszból.
Mielőtt magára a csillagfejtés témakörére rátérnénk, szükséges, hogy behangolásként néhány általá-
nosabb vonatkozású kérdést megvizsgáljunk. Szólni kell a módszerről; a csillagfejtés szemlélet-
módjáról, valamint arról, hogy a hagyományok mit tanítanak az ember kozmikus helyzetéről, szere-
péről, feladatairól.

2
A MÓDSZER
A nyugati ember – világképének kialakításában – nagy fontosságot tulajdonít az ismeretszerzés
módszereinek. A módszertan tulajdonképpen a görögség és az utána következő korok filozófiájában
kapta meg alapvetését. Ezek praktikumaként is kezelhetjük a XX. század természettudományát.
Minden elmélettel megalapozott praktikum az elmélet foghíjasságát, sőt esetleg alapvető hiányossá-
gait is megmutatja. Ezek úgy jelentkeznek, hogy az előzetes gondolati rendszer nem alkalmas vala-
mennyi észlelt jelenség magyarázatára. A természettudományos világkép kialakítást magyarázó W.
Heisenberg azt tanácsolja ilyen esetben: vagy fogalmainkat változtassuk meg, vagy másképp figyel-
jük a jelenségeket. Ezt a tanácsot alátámasztja az is, hogy ma már nyilvánvalóvá lett: az érzékszer-
vekkel nem érzékelhető világ törvényei nem fogalmazhatók az érzékszervi világkép elemeinek új-
fajta kombinációjával. Kitűnt, hogy a XIX. századtól kapott világképörökség érvényessége korláto-
zott. Még a fizika és kémia által vizsgált elhatárolt jelenségvilágban is, a biológiát, lélektant, társa-
dalomtudományt stb. nem is említve.
A modern kvantummechanika s azon belül különösképpen a Heisenberg-féle határozatlansági elv is
mutatja századunk világképének hiányosságait. Hiányosság persze az is, hogy van fizikai, kémiai,
biológiai stb. világkép, s hogy a jelenségeket tér és idő koordinátákkal akarjuk megadni. De sorol-
hatnánk még sok más jellemzőt. A szaktudományi világképváltozatok eredménye, hogy a világmin-
denség teljessége tudatunkban intellektuális sémákká válik, mert a szaktudományok szerinti diffe-
renciáltság akadályozza világképünk további tágítását. Az újfajta kérdésfeltevés: milyen a nem érzé-
kelhető világ? egészen nagyszabású módszerváltoztatást igényel. A teljes kibontakozás előtt ma
még csak azoknak örvendezhetünk, amelyek töredékesen árulkodnak az újról. A természettudomány
területén észlelhetők is ilyen törekvések. Két egymáshoz közelfekvő szakágnak áthidaló tudomány-
ága alakul ki /pl. fizikai kémia, biokémia/. Az eddigi kategorizáló megkülönböztetésekkel szemben
az összefüggések nagyobb mértékű kutatása is megindult. Az egyes tudományszakok visszahatnak
egymásra, módosítják egymás világképét. Mindinkább nyilvánvalóvá lesz azonban, hogy ezek a
módszerek is korlátozottak. A jelenségeknek csupán valamilyen „felszíni” jellegét ismerhetik meg
így.
Önként kínálkozóan nagyszabású átalakulást ígér az alkotó művészet és a természettudományok
megismerési módszereinek szintézise. Az első a megkülönböztetőképesség finomodásával juttat
differenciált ismeretekhez. A művészi átélés tudatállapota ezzel szemben összekapcsol, szintézist te-
remt.
A hermetika módszertani hagyományai e szerpentinszerű fokozatosságnál még sokkal többet, még
nagyobb szabású világképtágulást ígérnek. E hagyományok koroktól és kultúráktól független
transzcendentális lényegét Hermész Triszmegisztosz smaragdtáblájának szövege, másként az analó-
gia törvénye foglalja össze.
„Ami fent van, egyenlő azzal, ami lent van,
és ami lent van, az egyenlő azzal, ami fent van.”
Ez az egyszerű „módszertani” formula a legmeglepőbb változataiban alkalmazva is érvényes. A fel-
tétel csupán az, hogy a „lenti” és „fenti” világokat összekötő analógialáncot kellő bátorsággal kéz-
ben tartsuk. A hermetika módszertana lényegében ennek a formulának következetes alkalmazása.
A XX. század két embertípusának a „tudósnak” és a „művésznek” eltérő módszere mind erőtelje-
sebben igényli a szintézist. Az analógia formula ehhez a szintézishez is kulcs. Mindkettő öntudatla-
nul alkalmazza ugyan az analógiatörvényt; a tudós azonban elsősorban egysíkú formai analógiákkal
operál, a művészben pedig az emberi létformához szükségképpen tartozó megkülönböztetőkészség
sorvadt el. A kifinomult megkülönböztetőkészség és az egyetemes összefüggésekre ráhangolt tudat-
állapot szinkronicitásából egészen más világkép formálódik. Az ember átélheti a felismerés eksztá-
zis élményeiben, hogy tér és idő mikrodimenzióiban és a makrokozmosz távlataiban ugyanaz az

3
alapgondolat ölt formát. Ugyanaz a teremtési szándék hat „lent és fent”. A differenciált szemekből
felépült lánc felső végpontján egyetemes érvényű princípiumokat találunk.
Az ezoterikus csillagfejtés hagyományainak is alapja az analógia törvény. A távoli Kozmosztájak és
a Föld kölcsönhatásainak összefüggése az ember életjelenségeivel analógiás kapcsolatokat mutat a
hagyományok szerint.
A hermetika két alapvető módszertani hagyományában az analógiatörvény szerepe különösen fon-
tos. Az egyik szerint a tudatunkat érintő jelenségeknek hármas rétegződése van, melyeket fizikai,
asztrális és mentális síkoknak jelöl meg. A másik: ezek a csupán tudatunkkal szétválasztott síkok
analógialáncokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
A megkülönböztetőképesség hiperérzékenységűvé finomítását a három sík jelentősen elősegíti. Be-
szélhetnénk nem csak három, hanem több síkról is, a hermetika sok évezredes hagyományában
azonban e három elegendőnek mutatkozott. E síkok természetesen csak a tudatunkban határolhatók
el egymástól. A világmindenség nem síkok összegzése, hanem maga a teljesség.
A továbbiakban a részletek kibontása során az analógia törvényt, a háromsíkúságnak megfelelő
differenciáltságot és a síkok közti analógiakapcsolatokat egyaránt szem előtt tartjuk.
A három dimenzió analógiás összetartozása a teljességigényt is jelöli. A kozmikus kölcsönhatástör-
vények kutatása és alkalmazása is csak a teljesség igényével lesz eredményes. Ennek hiánya miatt a
törvények egyetemes távlatai a kategóriák torzító szűrőin áthaladva részvetületeikben tűnnek csak
szemünkbe. Vagy megfordítva, bátran alkalmazott analógiákkal és teljességigénnyel – bármilyen di-
menzióbeli részletet kutatunk is – azonos forrásra találunk. Akik nem így közelednek az ezoterikus
csillagtudományhoz, legfeljebb tudósai, mesteremberei lesznek e tudásnak, de a zseni magasrendű
szintézisét nem élhetik át.

4
ANALÓGIÁK ÉS SZIMBÓLUMOK
Az elmondottak után természetes a kérdés: milyen gyakorlati haszna van az analógiás szemléletnek
és a három hermetikus síknak?
A hermetika azt tanítja, hogy a három sík használatának indokoltsága tulajdonképpen kozmogóniai
természetű. Ebben a koncepcióban a mentális, asztrális és fizikai síkok a kozmosz kialakulásának
energetikai sűrűségi állapotát jelképezik. Mindezekről később még részletesebben szó esik. Itt csu-
pán annyit, hogy minden megvalósuló idea e három sík állapotain megy át. Az analógiák elvont
princípiummagja, az idea, mentális természetű, amely asztrális vágytöltéssel törekszik a legváltoza-
tosabb fizikai síkú formák létrehozására.
A három hermetikus sík tehát nem pusztán értelmi kategória, hanem a gondolkodásunkat egyetemes
minták szerint tereli. A jelenlegi embertípus gondolkodása és világképe az érzékszervek élettani
funkcióihoz kötött. Ki kell szabadulni az érzékszervi világ fizikai korlátaiból s a kozmikus mintát
követve át kell élni a jelenségek eddig nem érzékelt asztromentális természetét is.
A régi korok ismertebb ezoterikus hagyományai közül talán éppen a csillagfejtés ágazata az, amely
a legkövetkezetesebben alkalmazza az analógiatörvényt. A XX. század értelmi kategóriáiba nem fér
bele, hogy egymástól távoli világszigetek ugyanannak az ősprincípiumnak megtestesülései. Úgy is
jellemezhetnénk a természettudományos gondolkodásmódot, hogy „egy”-értelműségre törekszik.
Az analógiás látásmód ezzel szemben „több”-értelmű. A többértelműség első látszatra kihúzza a
biztos alapot gondolkodásunk alól. Megfelelő szellemi tréning meggyőzi azonban a kutatót, hogy a
jelenségek háromsíkú értelmezésének képessége beláthatatlan távlatokat nyit meg. Egyéni életének,
a földi lét eseményeinek értelme és távoli világok törvényei fokozatosan világosodnak meg előtte.
A természettudományos gondolkodásmód minden egyértelműségre törekvése ellenére sok olyan
eset említhető meg, amely a többértelműség spontán alkalmazását példázza. Csak néhányat ezek kö-
zül. Valamennyi matematikai nyelven fogalmazott törvény tulajdonképpen analóg jelenségeket je-
löl, amelyek azonban csak egysíkú analógiakapcsolatok. Nyelvünk szavai, fogalmaink érzékszervi
világunkat kötik össze elvont gondolati dimenziókkal (durva felület – durva magatartás – durvaság;
vagy sugárzó fény – sugárzó egyéniség – sugárzás, stb.).
A nyelv analógiás természetére utal az is, hogy a természettudomány minden szakosítottsága ellené-
re, spontán felismert analógiákkal – azaz többértelműséggel – hidalja át a nyelvi és fogalmi nehéz-
ségeket. Egy-egy tudományág a másik terminológiáját használja a saját kiszűrt területén (vízáram-
lás, hőáramlás, elektromos áramlás). Ezek a spontán nyelvi analógiakapcsolatok is mutatják, merre
kell elindulni a szakosított világképek szintézisének megvalósítása céljából.
A csillagfejtés egyik tudatosan szem előtt tartott vezérgondolata az analógiás többértelműség. A ter-
mészettudományos gondolkodás egysíkú analógiájával ellentétben egész jelképrendszere és gyakor-
lata a háromsíkúság kozmikus mintáját alkalmazza. Ebben a világképben a rendkívül változatos for-
mavilág sokkal „kevesebb” princípiummaggá „redukálódik”. Hangsúlyozandó azonban, hogy a ki-
nyílt háromsíkúság tudatállapotában végezhető csak el a redukció. Mert ez nem csökevényesítés. Az
analógiakapcsolatok háromsíkú természetének átélésében ugyanis éppen ellenkezően, a jelenségvi-
lág által eltakart egyetemes tartalom válik ismertté.
Az egész csillagfejtés lényegében ilyen egyetemes érvényű jelképrendszer. Ez hagyományozódott át
korokon keresztül a régi emberiségtől a mai emberiség számára. A jelképrendszer princípiumai ko-
roktól függetlenek, mentális tartalmuk változatlan. Csupán az asztrális és főleg a fizikai síkú analó-
giák igénylik a koronkénti átfogalmazást. Hamis út lenne azonban, ha az átfordítás nem analógiák
korszerű jelképrendszerét eredményezné.
A csillagfejtés hagyományaihoz való visszatéréssel azt akarjuk példázni,hogy az ősi jelképrendszer
egyetemes érvényű. Tér és idő nem kötik, bár a gyakorlati alkalmazás során azt is vizsgáljuk, hogy
e dimenziók koordináta-rendszerében milyen transzformációval érvényes.

5
A mai emberfajta tudata a környezettel érzékszervein keresztül keresi a kapcsolatot. Közléseit is
olyan eszközzel adja tovább, amely valamely érzékszerv számára adekvát közlésforma. A legerő-
sebben igénybe vett két ilyen érzékelés a látás és a hallás. Ma már a természettudomány is állítja,
hogy bármelyik érzékszervünkkel a fizikai síknak is csupán egészen keskeny hatásspektrumsávját
érzékelhetjük. Az ezoterikus hagyományok szerint voltak emberfajták (Atlantisz, Lemuria), akiknek
érzékszervei mindhárom hermetikus sík világát közvetítették a tudat számára. Ez a három sík akkor
egybeolvadt, a kategorizálás csupán a mai emberfajta számára szükséges. A csökevényesedés elle-
nére a kozmikus kölcsönhatások azonban továbbra is összekapcsolják mindhárom síkot.
Az ember is három síkon él, de asztrális és mentális „vakságban”, „süketségben” stb. szenved. E
korlátozottság feloldásának kezdetén analógiahidak építhetők. Ezek alapja a fizikai világ valame-
lyik jelensége, formája, melynek meg kell találni hármas értelmét. Ezt a látásmódot nevezzük szim-
bólumszemléletnek.
A szimbólumszemlélet kifejlesztésének fokozatai vannak. Csak néhány jelentős fokot említve: az
értelmi analógiaérzékenység, szinesztéziás készség, az asztralitás érzékszerveinek behangolása, a
jelenségvilág ideáinak átélése. A teljes háromsíkú szimbólumérzékenység már olyan tudatállapot,
melyben a kozmikus folyamatok mintájára történik minden, akció, befogadás, vagy semleges szem-
lélődés. Valamennyi ezoterikus iskola nevelési célja közt talán a legfontosabb volt a szimbólumér-
zékenység háromsíkúvá tágítása. Alkalmas gyakorlatokkal meggyorsítható e tudatállapotok elérése.

6
EMBER ÉS KOZMOSZ
Minden emberben előbb vagy utóbb felvetődik a kérdés: hol a helye a Világmindenségben? Ez a
kérdés feltehető személyes és általános emberi vonatkozásban is. Amíg ezt a helyzetöntudatot nem
tisztáztuk, csak tehetetlen, vak és süket eszközök vagyunk a kozmikus erők kezében. Valamennyi
nagy, transzcendentális távlatú ősi hagyomány és iskola e helyzetöntudat tisztázását célul tűzte ki. A
tanítványok a beavatások misztériumában kapták meg azt a kozmikus biztonságot, amely válasz is
az előbbi kérdésre. A beavatott ekkor látta meg valódi lényét s ekkor tárultak fel számára az ember,
a teremtett világ és a kozmikus történések kapcsolatának titkai is.
Az ősi indiai, héber és hermetikus kozmogóniák sok mindent megmagyaráznak e kapcsolatról s a
kapcsolatok törvényeiről. Ezek a tanítások mítoszok, amelyek a maguk antropomorf elbeszélő mód-
ján sejtetik a teremtés misztériumát s mindazt, ami a megnyilvánulatlan örökkévalóság méhéből ki-
lépve, a teremtés kezdetén megszületett. Megtanítják a kozmikus vakságban szenvedő embert arra,
hogy önmaga valódi lényegét, melyet a lét kalandos változásaiban önkéntelenül hordozott, hogyan
találja meg. Az embernek kulcshelyzete van a Kozmoszban e tanítások szerint s az ősi kozmogóniák
erre is rávilágítanak a maguk szimbolikus nyelvén.
A kozmikus történésekre vonatkozó hagyományok már csak a kinyílt háromsíkú szimbólumérzé-
kenység tudatállapotai számára szólnak. Ennek ellenére meg kell említeni néhány fontos részletet,
mert az ezoterikus csillagfejtés számára szükségesek ilyen távlatú összefüggések. A hermetika töb-
bek között az alábbiakat tanítja az ember, a Kozmosz és a kozmikus történések kapcsolatáról:
1. „A megnyilvánult világban két egymással ellentétes tendencia ismerhető fel.
– Az egyik a létbetörekvés teremtő akaratával alakít, formál: szervezeteket, Énbörtönbe
zárt egységeket hoz létre. Az involúció anyagba sűrítő örvénye ez.
– A másik tendencia a teremtés tapasztalataival és tanulságaival kifelé vezet a létből. Az
evolúció feloldó-lebontó spiráljában elhagyja a létesülés változó formáinak világát, s
visszatér a meg nem nyilvánulás kezdet és vég nélküli Ősforrásához, a Nirvánába,
– E két tendencia ciklikus változását szimbolizálja az indiai kozmogónia „Brahma” nappa-
laival és éjszakáival.
2. A megnyilvánulás körforgásában létrejött egységek egy-egy teremtési vezérelv megtestesí-
tői. Minden teremtésben több vezérelv is hat, mégis ezek közül valamelyiknek irányt szabó
jelentősége van. A Kozmosz valamennyi képződményében, ködökben, naprendszerekben
éppen úgy megtalálható ezek alaptöltése, mint az ezeken belül kialakult más szervezetű lét-
formákban, mikro- és makrokozmikus élőlényekben.
3. A világmindenség különböző tájain található képződmények a Kozmosz sugárzó, befogadó
és közvetítő állomásai egyszerre. Ezek egymás felé sugározzák a bennük túlfokozottan meg-
testesült ideákat, kultúrájuk sajátos töltését, s ezek a hozzájuk tartozó fejlődési állapotra is
jellemzők. Ilyenformán Naprendszerünk, ezen belül valamennyi bolygó, tehát a Föld is su-
gárzó közvetítő és befogadó állomás s ennek hatása az emberi létformában is szembeötlően
érvényesül.
4. A megnyilvánult világ fejlődése filogenetikus. A jelenlegi teremtésben is találhatók a régi vi-
lágok képviselői, vagy az új létformákban mint tapasztalás oldódtak fel.
5. Az ember létformájában az inkarnációk, valamint az ezek közötti bardóállapot „Brahma éj-
szakái és nappalai” analógiája.
6. A Kozmosz összefüggő egész. A részegységek nem érthetők meg az egész ismerete nélkül, a
teljesség pedig a részek által tárja fel titkait.”
A hermetikus hagyományok után idézzük még a héber ZÓHÁR egyik tanítását, amely így szól: „Az
ember formája minden dolgokat magában foglal, s minden, aminek van tartása, általa nyer állandó-

7
ságot.” Ezek a tanítások kozmikus távlatokat nyitnak meg az ezoterikus kutatók előtt. Meglátja,
hogy ami az emberben hat és működik, ami állandó és ami változó, megvan az egész világminden-
ségben, naprendszerekben és tejútrendszerek csillagmilliárdjaiban, atomok és molekulák mikrovilá-
gában, különböző formájú szervezetek kaleidoszkópos kavargásában. Mert az ember formája min-
den dolgokat magában foglal.

8
NÉZŐPONT ÉS VILÁGKÉP
Az emberi kultúrák állandóan visszatérő motívuma, az eszmélés egyik legnagyobb problémája: a
világkép nézőpontja.
A nézőpont természetéhez tartozik, hogy vetítő középpont. Az ebből kiinduló vetítősugarak rajzol-
ják ki egy-egy tudatállapothoz tartozó világképünket. A világkép tehát szükségképpen valamilyen
vetítő középponthoz tartozó vetület. Ilyenformán viszonylagos, s egy-egy világképváltozat és a hoz-
zá tartozó nézőpont nem választható el egymástól.
A nézőpont hosszú időn keresztül csupán látens problémája az emberiségnek. Különböző ismeret-
rendszerek elvont problémaköreiben néha fel-felbukkan, különösen bölcseleti vonatkozásaiban. De
csak a természettudományok legutóbbi fejlődése eredményezi azt, hogy nagy erővel exponálódik.
Első ilyen nagy felvetődése a régi geocentrikus szemlélettel szemben megjelenő heliocentrikus
szemlélet kibontakozása és elfogadása idején figyelhető meg, amikor a heliocentrikus szemlélet át-
fogóan megváltoztatja az emberiség világképét. Ez azonban szerény változás ahhoz képest, amelyet
a XX. század tudománya okozott. A geocentrikus szemléletről heliocentrikusra való átváltásban a
nézőpont, mint olyan, alárendelt, s csak most, utólagos értékeléssel látjuk akkori jelentőségét. Mert
a világkép nézőpontjának megváltozása egyben mindig művelődéstörténeti állomás is az emberiség
életében.
A nézőpontprobléma teljes jelentőségében a XX. század természettudományában jelenik meg elő-
ször. Bár a természettudomány csak az egészen szűk és korlátozott fizikai sík kereteiben küszködik
ezzel a kérdéssel, az általa elvégzett expozíció az emberi élet valamennyi területét érintette. Nem-
csak a fizikai sík elvont vizsgálati módszereiben hozott forradalmat, hanem teljes világképükben. A
relativitás a XX. század központi problémája lett. Első látszatra ez az einsteini relativitáselmélet
népszerűsítő általánosításának tűnik. Mélyebb összefüggéseiben azonban megszűnik ez a látszat.
Szinte kalandos ennek az expozíciónak a hatása, s minthogy a megváltozott világképben minden
elem változáson és újraértékelésen megy át, kifejlődése ma még beláthatatlan. A relativitás hálójába
került ma az egész emberiség. S bár világképünket erősen átalakította, mégis a XX. század emberi-
sége ebben a hálóban tehetetlenül és látszólag teljesen reménytelenül vergődik. Mert mindaz, amit
eddig fölényes biztonsággal állandónak hitt, kártyavárként omlott össze. Összeomlottak, s ezért új-
raértékelésre szorulnak az ismeretszerzés módszerei, gondolkodásformánk és logikánk, azaz eddigi
világképünk alappillérei; végeredményben az egész emberiség kozmikus helyzetöntudata.
A XX. század szellemi mozgalmainak összeütközéseit a nézőpontok harcának is nevezhetnénk. Eb-
ben a harcban már szándékosan és tudatosan alkalmazott fegyverként mindegyik fél fegyvertárában
ott szerepel a nézőpont. Minden olyan mozgalom, amely az emberi kultúrákban valaha is megjelent,
ma egyszerre adott találkozót egymásnak a szellemi küzdelmek csataterén. Vallás, filozófia, termé-
szettudomány, biológia, gazdaságtudomány stb. elvontabb ismeretrendszerei ugyanúgy tudatosan
alkalmazzák, leghathatósabb fegyverként, mint a mindennapi élet materiálisabb életkereteire érvé-
nyesnek tartott szűk látókörű és egyszerűbb életelvek. Sőt, ha a végsőkig elmegyünk, meg kell látni,
hogy maga a nézőpont is relatív. Az abból eredő hatványozottság folytán a nézőpontok és az azok-
hoz tartozó világképek káprázatos, kaleidoszkópszerű, szinte szabály nélkül változó kavargásával
állunk szemben.
Ahhoz, hogy a nézőpont és csillagfejtés sajátos, sokrétű kapcsolatát világosan lássuk, hasznos lesz
megvizsgálni és kielemezni ezoterikus és exoterikus vonatkozásait. Az, hogy a vizsgálathoz milyen
módszert és nézőpontot választunk, egyben azt is magában rejti, hogy sikeres lesz-e, vagy ugyan-
olyan mértékben topogunk egyhelyben, mint századunk különböző ismeretelméleti rendszereinek
kísérletei. Az már előre látszik, hogy minden módszer és nézőpont, amely a módszert fontosabbnak
tartja, mint magát a problémát és amelynek nézőpontjából nem kozmikus távlatú kép tárul elénk,
eleve eredménytelenséget ígér és hiábavaló is. Olyan távlatokat kell felnyitni minden vonatkozás-
ban, amelyek kozmikus méretűek. Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a relativitás hálójából, a végső nagy
kérdések távlataihoz kell mértékeinket igazítani.

9
A hermetika hagyományai szerint a teremtés olyan Kozmikus Elmék műve, akik szuprakozmikus
törvények szerint egy-egy világkorszakban uralomra kerülnek, megvalósítják az addig lényük lé-
nyegi magvában látensen rejtőző ideákat. Ezek az ideák mint az önmagát szétosztó teremtő Elme
részei jelennek meg és nyilvánulnak meg. Az ideák a megnyilvánulás folytán önálló életet nyernek s
az analógiák törvénye szerint ezek a megnyilvánult ideák a magát megosztó Kozmikus Elme, a
„százezerszeres Brahma” analógiái. Azzal, hogy a teremtés kozmikus aktusában a teremtő önmagát
szétosztotta, azaz megvalósította a lényében rejlő ideákat, s az általa teremtett egységek önálló éle-
tet kezdtek: öntudata számtalan egyéni tudattá osztódott az így létrejött formákat kitöltő ideákban.
Decentralizált tudata pedig centralizált tudattá sűrűsödött ismét a Kozmosz önálló életet kapott
egyéneinek tudatában. A Kozmosz minden szervezete hordozza ezt a tudatot. Az előző teremtési vi-
lágkorszakok vezérideáinak filogenetikus újramegjelenési formáiban és a világkorszak egészen új
konstrukcióiban egyaránt megtaláljuk. Az ásványok, növények, állatok és az ember számlálhatatlan
formaváltozatában egyszerre éli a maga megnyilvánult létállapotát a százezerszeres Brahma. Mind-
ez azonban semmitmondó mese marad, ha nem éljük át ennek a mitikus hagyománynak minden
összefüggését és távlatát.
Ha az ember létformájára alkalmazzuk az előbbieket, nyilvánvaló, hogy az ember tudata is egyéni
tudat. Egocentrikus, helyesebben antropocentrikus tudat. S ha ezen a teremtési egységen belül to-
vább bontjuk, az ember létformáihoz tartozó tudatállapotok legkülönbözőbb változatait találjuk. Az
analógia törvény szerint ezek lényegileg azonosak, csupán a megjelenési formák között kell a kul-
csot megtalálni, hogy transzcendens valóságuk előttünk álljon.
A megnyilvánult világ az ember antropocentrikus tudatában Tér és Idő koordinátákban jelenik meg.
Tudata Térhez és Időhöz kötött, s így minden ehhez tartozó nézőpont is csak e korlátok közé szorí-
tott látást enged meg. A nézőpontok változásában két ellentétes tendencia: az involúció és evolúció
megnyilvánulását figyelhetjük meg. Így az ember tudatállapotai is lehetnek involúciós és evolúciós
tudatállapotok. A két látásmódnak ugyanúgy más-más a világképe, mint amennyire más e két ten-
dencia a teremtett világban. Helyesebben, amennyiben a Tér és Idő korlátai között vergődő emberi
tudat nézőpontjából nézzük, ezt az osztottságot látjuk.
Az involúciós tudatállapotok mindig centralizáló törekvéssel telítettek. Bárhogyan változik is a tu-
dat, a hozzá tartozó nézőpont egyben világképközéppontot is jelent. Az ember létformájában akár
térbeli, akár időbeli: koordináták szerint, akár a személyes Én, akár az egész emberiség filo- és on-
togenezisét vizsgáljuk, ez szembeötlően előtűnik. Az anyag korlátai közé inkarnálódott ember első
gyermeki eszmélésében már antropocentrikus tudatú, s bármilyen mértékben tágul a tudata, az eh-
hez szükségképpen hozzátartozó Térben, Időben kijelölhető látóhatára és világképe centrikus. Ez a
tágulás azonban csak látszólagos. Hiszen, midőn a személyes Én tudata az emberi együttélés na-
gyobb egységeibe transzformálódik, a családi, faji, népi osztály vagy akár analóg kulturális szemlé-
letmód öntudatává lesz, akkor is centrikus. De még akkor is, ha a tér kozmikus méreteibe tágítjuk
világképünket, mert csak geocentrikus lesz. A kozmikus jelenségeket úgy vizsgáljuk, a Kozmoszban
csak úgy tájékozódunk, hogy vizsgálódásunk nézőpontja a Föld. Végeredményben az involúciós tu-
dat csak centrikus világkép kialakítására alkalmas. Látóhatára Tér és Idő kategóriáihoz kötött, s e
két Kategória bármelyikéhez tartozhat, külön-külön és együtt is. A tudatnak, a nézőpontnak és a lá-
tóhatárnak ez az osztottsága az emberi értelem korlátozott látásából fakad. Gondolkodásmódunk,
szemléletformáink és logikánk ezért nem tud szabadulni a centrikus és kategorizáló látás bilincsei-
ből. Éppen a XX. század természettudományának eredményei mutatják legfrappánsabban ezt. A
Heisenberg-féle hattározatlansági elv, a részecskehullám szemlélet mindmáig fel nem oldott érzéke-
lési dualizmusa, a psziché betegesnek tartott tudathasadásai, stb. szembeötlően feltárják az involúci-
ós tudat, a centrikus látás és az abból eredő gondolkodásmód kilátástalanságát és zsákutcáját.
Az involúciós tudatállapotok mellett, evolúciós tudat is létezik az emberben. Formai megjelenésük-
ben szinte nem is különböznek egymástól, csupán a belőlük fakadó törekvések mutatnak ellentétes
tendenciát. Míg az involúciós tudat mindent egyéni centrikus látásnézőpontjából értékel, az evolúci-
ós tudat decentralizál. Az emberi és földi kultúra minden olyan megnyilvánulása, amely az antropo-
centrikus tudatot valamilyen nagyobb egység több elemből álló tágultabb keretébe tágítja, evolúciós

10
tendenciát mutat. Ezt azonban az involúciós tudattól az különbözteti meg, hogy az involúciós tudat
tágulása csupán formai s a kitágultabb világkép ugyanúgy centrikus, ahogyan a régi. Az előző tudat-
állapotnak csupán a látóhatára szűkebb. Az evolúciós tudatállapotban azonban a világkép tágulásá-
val együtt a tudat is decentralizálódik, és ugyanakkor tágul.
Az involúció és evolúció között kölcsönhatás figyelhető meg, ha mélyebben elmerülünk vizsgála-
tukba. A tudat tér- és időbeli tágulása mutatkozik meg például abban, hogy az egyéni életet élő em-
ber eszmélése során tudatát család, nemzetség, faj, nép, földrész tudatává tágítja, még mindig cent-
rikusan. Miközben azonban ezt teszi, bár csak a keretek változása látszik, öntudatlan eszköze lesz a
transzcendentális törvények szerint működő evolúciónak és a keretekhez szorosan kapcsolódó tudat
ezáltal állandó evolúciós töltést kap. S elérkezik egyszer abba az állapotba, amikor már nem csak
tehetetlenül és akaratlanul vesz részt ebben a változásban, hanem önmaga is, a megvilágosodottság
forrásából merítve, akarattal tágul és osztja meg tudatát a látóhatár már feltárt egyedeibe.
Ha valamilyen geometriai szimbólummal akarnánk jellemezni a két ellentétes törekvést gerjesztő
állapotot, a gömb lenne a legalkalmasabb arra. Az involúciós tudat mint a gömb középpontjába ösz-
szesűrített tudat, s bármilyen mértékben növekszik a gömb, a középpont változatlan marad. Az evo-
lúciós tudat azonban már a gömb maga. Ami eddig csupán a világkép korlátait jelentette, ami csak
látóhatár volt, az most már tudathatárrá vált.
Az evolúciós tudatnak tehát valójában nincs is nézőpontja, hiszen a tudathatárok lényege határait je-
lentik. Nincs látóhatára, mert bármerre néz, önmagát látja. Lényegi azonosság van közte és a lényét
alkotó egységek között.
Az emberre transzformálva mindezt: az antropocentrikus tudat végső kifejlődésében kozmocentri-
kussá válik, hogy ebből egy átváltással kozmikussá legyen. A kozmocentrikus és kozmikus tudat
abban különbözik egymástól, hogy előbbinek látóhatára, világképe tágult kozmikussá, de még min-
dig a Tér és Idő kategóriáival operál, s vetítő középpontja van: a kozmikus tudat azonban önmaga
tágult ki, s vált egyetemes szintézissel kozmikussá. Ez az állapot a keresztény misztika „Misztikus
Unió”-ja, a tibeti Csöd kylkhor-misztériumának egyik célja.
Messzire vezetne a kozmikus tudat további taglalása, ezért csupán azokat a vonatkozásait domborít-
juk ki, amelyek a csillagfejtés gyakorlati problémáinak értéséhez feltétlenül szükségesek.
A kozmikus öntudatnak nincs vetítő középpontja, mivel lénye és a Kozmosz lényegileg azonosak.
Az addig tudatában értelmi kategóriákként élő egyedek egyenként és együttesen válnak kozmikus
szintézissé benne. Mindez még megnyilvánult világban történik, ahol a Tér és Idő létezik, mint a te-
remtés sajátos koordinátái, nincs azonban a koordináta-rendszerben a kozmikussá tágult tudat szá-
mára semmiféle korlátozottság. Aiónok és másodpercek számlálhatatlan számsorral megadott törtré-
szei, fényévek milliói és a mikrokozmosz érzékelhetetlenül kis távolságai egyformán e tudat részeit
alkotják. Kicsiny és nagy egységek egyaránt hozzá tartoznak. Nincs már múlt, jelen és jövő, mert
Téren és Időn kívüli szintézisben oldódtak fel. Mindaz, amit a centrikus tudat nézőpont változtatás-
nak lát, semmi más, mint önmaga decentralizált tudatának transzformációja anélkül, hogy bármi-
lyen koncentrálódás történt volna.
Mindaddig azonban, amíg a tudat kozmikussá nem tágult, csak a nézőpont vetítő sugarai által kiraj-
zolt centrikus világkép, s így a relativitás korlátozó bizonytalanságában létezhet az ember. Bármi-
lyen részeredmény azonban, amely az evolúciós tudattágulásból ered, közelebb visz bennünket a
kozmikus öntudathoz. Sőt lényegében, ha Tér és Idő gátjaitól megszabadultunk, antropocentrikus
tudatunk és egyéniségünk egyeduralmát feloldottuk, a kozmikussá tágult tudat analógiáját valósítot-
tuk meg. A Zóhár idézett része arra tanít bennünket, hogy „az ember formája minden dolgokat ma-
gában foglal, s minden, aminek tartása van, általa nyer állandóságot”. Fizikai testünk korlátaiból is
kinőhet a kozmikus tudat, mert utóbbiban éppen a tér- és időbeli korlátozottság oldódik fel. Makro-
kozmoszt és mikrokozmoszt, a kicsi és nagy szintézisét magunkban hordozzuk.

11
A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS
A nézőpont és a kozmikus tudat után a szintén egyetemes jelentőségű kettősség kérdését kell részle-
tesebben megvizsgálni. Valamennyi ősi tanítás, írásos vagy szóbeli hagyomány egyaránt foglalkozik
ezzel, függetlenül attól, hogy a választott antropomorf analógiaforma, melybe a mondanivalót öltöz-
teti, a látható világok melyik területéhez kapcsolódik. Elvont kozmogóniai koncepcióktól az emberi
élet mindennapi jelenségeit érintő tanításokig a kettősség princípiuma állandóan felvetődő problé-
ma. Az ezoterikus csillagfejtéssel kapcsolatban is szükséges beszélni erről.
Emberi létformánk minden területén találkozunk a kettősség misztériumával. Bármelyik sajátos te-
rületről kiindulhatnánk, mivel az emberi ismeretek valamennyi ága: természettudomány. lélektan,
történelem, az egyes ember és az emberi közösségek élete számtalan lehetőséget nyújtanának a kér-
dés vizsgálatához, s az analógiák kulcsa a megnyilvánult világ valamennyi látszólag elhatárolt terü-
lete között feltárná az összefüggéseket. Célszerűbb azonban, ha a kérdés végső kozmozófiai magjá-
ig megyünk el, mert így kiszabadulunk a formai különbözőségek megtévesztő látszataiból és általá-
nos érvényű kulcsképleteket nyerünk.
A kérdés lényegét kristályos tisztasággal LAO CE Tao-Te-Kingjében a következőképpen fogalmaz-
za meg:
TAOból lett az Egység,
Egy-ből lett a Kettő,
Kettőből lett a Három,
A Háromság hozta létre a teremtményeket,
A teremtmények a Yin és Yang őselemből lettek.
A teremtés misztériumának sűrített formulája ez. Ha a formális azonosságlogika eszközeivel analiti-
kusan nyúlnak hozzá, zsákutcába jutunk. A formula azt mondja:
„TAOból lett az Egység, Egy-ből lett a Kettő”. Nem egyszerű kettéosztásról beszél, amelyet az azo-
nosságlogikán felépülő számtani művelettel is könnyen meg lehetne fogni. Nem csupán mennyisé-
gi, hanem minőségi folyamatot is jelöl, amely azonban egyszerre mennyiségi és minőségi jellegű,
ha ezeket a tévesztő kategóriákat mindenképpen alkalmazni kívánjuk. Közelebb visz ennek apperci-
piálásához a következő sor: „A teremtmények a Yin és Yang őselemtől lettek”. Alapjában véve tehát
az „Egy” és a „Kettő” sajátos kapcsolatáról van szó. A mennyiségi értékelés megtéveszt, mert ez a
formula arra utal, hogy a „Kettő” lényegében „Egy”. S az, hogy az „Egy”-ből lett a „Kettő”, azáltal
vált lehetségessé, hogy a Meg-nem-nyilatkozott TAO ősforrásból teremtés indult el.
Az ősi kozmozófia tanítások és a teremtés mítoszok azt tanítják, hogy a teremtett világok egymást
követő változása mögött két ősprincípium létezik, amely a meg-nem-nyilvánulás kezdet- és vég nél-
küli ősforrásából minden teremtési ciklus során különváltan és polarizáltan lép a megnyilvánulás
színterére. Ez a két őspolaritás nem különváltan létező. Egyik sem oka a másiknak. Csupán, amikor
a megnyilvánulásra vállalkoznak, akkor válnak ketté, alapjellegükből fakadó ellentétes tendenciájú
törekvésekkel. A LAO CE formula is erre utal, amidőn TAO, az Egy, a Kettő és a Három kapcsola-
tát kibontja és a végén Yin és Yang őselemről beszél.
Ez a két őselem hat és működik minden teremtés mögött. Yin és Yang a két őspolaritás, a nőnemű és
a hímnemű princípium, a negatív és a pozitív elv. Alaptöltésük, az ebből fakadó megnyilvánulási
tendenciák és törekvéseik ellentétesek. Ellentét mivoltukban és tevékenységükben azonban, minden
tévesztő látszat ellenére, egyetemes törvény rejtőzik, amely szerint:
Minden csupán az ellentétével együtt képez egy egységet.
A nőnemű princípium, a Yin jellemzője a nyugalom, az állandóság, a formanélküliség, a szabály,
rend és organizáció nélküli állapot. A hímnemű princípium, Yang ezzel szemben nyugtalan, mozgé-
kony, integrációs törekvésekkel telített szabályok és törvények szerint formákat akar létrehozni.
Ilyen irányú törekvéseinek kiéléséhez a negatív töltésű őselemet használja fel szubsztanciaként. A

12
negatív princípium állaga a Yang által elképzelt formák kitöltő szubsztanciája lesz, minden ellenál-
lása ellenére.
A teremtés misztériumában e két őspolaritás csírái kilépnek a meg-nem-nyilvánulás semlegességé-
ből s kettőjük nászából teremtő ideáktól terhes formaképződések indulnak el. Mert a két polaritás a
semlegesség állapotát elhagyva, vonzódik egymáshoz: Yin vonz a formaképzésre, Yang pedig for-
mákat, organizmusokat akar létrehozni. Yin azonban ugyanakkor ellene szegül az integrációs törek-
véseknek s Yang állandóan ébren tartott teremtő akarata tud csak időlegesen valamely szervezetet
fenntartani. Kettőjük között a vonzás és az ellentétes törekvés töltése folytán harc kezdődik, amely
harcban hol az egyik, hol a másik kerül fölénybe, egymást váltva a sikerben és a sikertelenségben.
A polaritások nászából mindig teremtés materializálódott formaképződése jön létre. A kettőjük kö-
zötti ütköző ellentét is csak ekkor vetődik fel. Magasabb világokban a két polaritás még ütközés
nélkül megfér egymás mellett, sőt vonzódnak egymáshoz. Az ütköző kettősség a matéria, a látható
világ adottsága Térben és Időben.
A Kozmoszban a két típus számtalan formációja él, lüktet egymás mellett, az ellentétek polifóniájá-
ban. Mindegyik formához az ellentétpárok egymást váltásának egészen sajátos ritmusa tartozik. Az
élet a látható világokban a különböző ritmusban váltakozó ellentétpárok egyidőben való megjelené-
se.
A kettősség a Kozmoszban, mint a változások mutatják, nem statikus, hanem dinamikus princípium.
Ez a dinamizmus a periodikus, ritmikus mozgásban realizálódik. A periodicitás kozmikus törvény.
A két polaritás a teremtésben különbözőképpen viselkedik, s ez teszi lehetővé, hogy az involúcióba
merülés következményei: az anyag sötétségében való megmerevedés szenvedései egyszer megszűn-
nek, s megindulhat az evolúció feloldó folyamata, s a lét a tapasztalások spirálján visszajut az Ős-
forráshoz, a Meg-nem-nyilatkozotthoz.
A teremtett világok látható és láthatatlan megnyilvánulásformái mögött is a kettősség dinamikus re-
lációi működnek. Kétirányú átváltozássorozatokon keresztül csereforgalom áramlatainak erői lük-
tetnek: ideák valósulnak meg és tűnnek el a mikroszkopikus világ forma nélküli és láthatatlan erőtér
kölcsönhatásaiban és ellenkező irányban szellem szabadul fel Hádész mélységeiből, s tűnik el Jákob
létrájának fényködben feloldódó lépcsőfokain a kozmikus intelligenciák láthatatlan világában. Ez a
két ellentétes áramlat a láthatatlan világokban találkozik, hogy a körfolyam bezáruljon. Mert a far-
kába harapó kígyó transzcendens emblémája minden teremtésnek.
Ha a megnyilvánult világ bármilyen formaképződését vizsgáljuk, a kettősséget, a feminin és masz-
kulin ősprincípiumok ellentétformáit, akár mint tulajdonsággócot, akár mint állapotváltozási ten-
denciát, mindenhol megtaláljuk. A jelen világkorszakban, a prekozmikus világok Kozmoszunkban
fellelhető képviselőiben, s ezen belül a látható és láthatatlan világok valamennyi alakulatában, így
az ember világában is egyaránt szembeötlik jelenlétük. Még a kauzalitás gondolatrendszerére felépí-
tett természettudományunk is felismerte a polaritások létezését. Az atomok szerkezetében a proton
és az elektron, e pozitív és negatív töltésű részecskék az építő elemek. S a nagyobb szervezetek, a
molekulák dimenzióiban is csak akkor jöhetnek létre kémiai reakciók, ha pozitív és negatív töltésű
elem lép egymással kémiai házasságra. Nem kevésbé szembeötlő ez a tény a növény- és állatvilág-
ban. A Dirac-féle antivilág koncepció pedig már a végső kérdések titkainak kapuját döngeti. Nem
célunk azonban a prekozmikus vezérideákat átszármaztató megjelenésformák kérdéseibe mélyeb-
ben elmerülni, csupán analógiapéldaként említettük ezeket. Sokkal részletesebben kell azonban fel-
tárni az emberi létformával kapcsolatban a kettősség arculatait, minthogy a csillagfejtés összes em-
beri vonatkozásai mögött ugyancsak megtaláljuk a két ősprincípium generáló gócait és kölcsönha-
tásváltozatait.
Az ember, mint bonyolultabb felépítésű szervezet, természetesen a kettősség princípiumainak meg-
jelenési formáiban is sokkal gazdagabb és változatosabb, mint például az atomok és molekulák
vagy a növényi világok. „Az ember formája minden dolgokat magában foglal”.

13
Rá kell mutatni a három hermetikus sík és a kettősség kapcsolatára. Ahogyan a Kozmosz érzékelhe-
tő és érzékelhetetlen világában is három síkon keresztül kialakuló átváltozássorozatok ismerhetők
fel, ugyanúgy jut érvényre az emberben is a nemek kettőssége. Formai megjelenésében azonban
már a fizikai, az asztrális és a mentális síkon. Az ezoterikus csillagtudomány is mindig három síkon
értelmezte az ember és a Kozmosz kapcsolatát.
A pozitív és negatív princípium az emberben, mint Férfi és Nő mutatja meg sajátos arculatát leg-
szembetűnőbben. Mind a Férfi, mind a Nő, amíg szűk korlátú egocentrikus világképe nem kezd
kozmikussá tágulni, mereven körülhatárolt individuum. Mindkettő magában hordozza ugyan a fe-
minin és maszkulin princípium egységét, egymásnak azonban tükörképei, kiegészítői, ellentétei.
Amelyik a férfiban erősebb töltésű, az a nőben látensen húzódik meg láthatatlanul, s ugyanez áll
fordítva is. A fizikai síkon, amely merevít, szervezeti felépítésében láthatóan is megjelenik ez a kü-
lönbség. S mennél finomabb síkok vetületeiben vizsgáljuk az ember poláris töltöttségeit, annál in-
kább kezd ez a különbözőség feloldódni. A férfiban lassan előtűnik a feminin princípium képviselő-
je, a psziché finom, passzív világa, a nőben pedig az önző, aktív egyéniség egocentrikus törekvései.
Az ember a maga sajátos kis világában a Kozmosz analógiája. Lénye szükségképpen színtere a
Kozmoszban működő ikererők egymást őrlő küzdelmének. Miközben elmerülünk lényünk szemlé-
letében, e kozmikus skizofrénia konfliktusai mögött a teremtés misztériuma tárul fel előttünk. A
bennünk rejlő teremtő mágus ideái transzformálódnak az anyagi világ merev kötései felé, hogy a
két ősprincípium küzdelmében sajátos emberi keretek között tapasztalások, sikerek és sikertelensé-
gek tanulságait gyűjtsük emléktárunkba. Az ember, férfi és nő egyaránt, magában hordozza a koz-
mikus polaritások karaktertöltését, de ugyanúgy transzformáló állomása is az Univerzum kétirányú
csereforgalmának. Rajta is keresztül áramlanak a Kozmosz ellentétes erői. Az ember kozmikus
helyzetöntudata azonban megnyomorodott. E kétirányú áramlatnak csak egyirányú tendenciáját ér-
zékelheti, s csak egyirányú áramlatok részeként átértékeli a maga kozmikus helyzetét. Analitikus tu-
data az ezekkel ellentétes áramokat rajta kívül állóknak, őt csak diszharmonikusan érintő hatások-
nak tekinti. Az ember minden konfliktusa lényegében a tudatnak ebből az analitikus szűréséből
származik, mert ez a tudat a kozmikus körfolyamban ellentétesnek hitt kategóriák szegényes érték-
rendmértékeivel tud csak tájékozódni. Minden olyan hatást, amely egocentrikus világát gyarapítja,
jónak, harmonikusnak, segítő tendenciájúnak, tisztának, világosnak értékel, ami pedig egyéni törek-
véseivel ellentétes, azt rossznak, diszharmonikusnak, akadályozónak, sötétnek, szenvedésnek tekin-
ti. Az emberek egy nagy kozmikus közösséghez tartoznak. Ami egyiket gyarapítja, az másokat
csökkent. Életük váltakozó sikerek és sikertelenségek, örömök és szenvedések harcában lüktet.
Az embernek saját belső világával és a külső környezettel szemben vívott küzdelme mögött, ha nem
is érzékeljük, a Kozmosz metabolizmusának involúciós és evolúciós erői működnek. Felfedezzük
ezt az emberi létforma fizikai síkján, az érzelmek hullámzásában, és az intellektuális tevékenységek
valamennyi dimenziójában.
Az egocentrikus fizikai síkú ölés, pusztítás önző küzdelmei ciklikus transzformatív formaváltozá-
sok, amelyekben az alacsonyabb rendű létformák szubsztanciái a látszólagos dezintegráció mögött
magasabb síkra tolódnak át. Itt az alkotó elemek az új állapot rendező ideáitól egyben más, maga-
sabb rendű értelmet kapnak, az új dimenziók más természetű törvényeinek megfelelően.
A finomabb állagú asztrál síkon a psziché hullámzásában hatnak az involúciós és evolúciós tenden-
ciák. Indulatok és elcsendesedő békesség, vágyakozás és kielégülés, öröm és bánat ugyancsak e két-
irányú folyamat vetületei.
Ha a mentál sík emberi analógiáját, a szintetikus látás helyett érvényesülő értelmi tevékenységeket
vizsgáljuk, a Kozmosz rend- és törvényvilágának szintetikus feltárulása helyett az intellektuális fel-
villanást egy másik ellentétes követ, s az emberi tudat úgy kezeli ezeket, mint amelyek lényegileg
különböznek egymástól. A létrejövő interferenciában kialszik az előző fény vigasztaló pislákolása
is. Így vesztik el jelentőségüket örökérvényűnek hitt eszmék. Így omlanak össze alapjaiban biztos
támaszként kezelt hipotetikus elméletek az Univerzum törvényvilágáról.

14
Említés történt arról, hogy a teremtett világban a kettősség dinamikus reláció. Megnyilvánulási for-
mája pedig a változás s az analógiák kulcsa ennek legkülönbözőbb dimenzióiba vezet.
Ma már a természettudomány ismeretei, tapasztalásai és módszerei analízisei is egyértelműen bizo-
nyítják, hogy a fizikai síkon az anyag világában is felismerhető a periodikus ritmus. Differenciált
részismereteinknek arra a fokára jutottunk, hogy ezt félreérthetetlenül és biztonsággal várhatjuk ott
is, ahol ismereteink nincsenek. Bármilyen nézőpontból vizsgáljuk is érzékszerveinkkel a látható vi-
lágot, bármilyen elhatárolt egységet figyelünk is, abban a periodikus ritmus mindig felfedezhető. A
víz hullámzása, a levegő rezgése, nappalok és éjszakák, valamint az évszakok ciklikus változása, az
elektromágneses sugárzás, az atommag körül elhelyezkedő elektronok rezgése, stb., mind ennek az
egyetemes törvénynek érvényességét bizonyítják.
Az asztrál sík hullámzása ugyancsak szembetűnően periodikus. Amikor boldog kitárulkozással,
duzzadó Egonövelési vágytól hajtva örülünk, alkotunk, szeretünk, ölelünk, s amikor ezután letört
vágyszárnyakkal, kókadtan, tehetetlenül, kiszolgáltatottan tűrjük, hogy a lét árja sodorjon ismeret-
len, kilátástalan partok felé, az involúciós és evolúciós tendenciák egymást váltását tapasztaljuk.
Az ember világából a Kozmoszba tágítva látásunk körét, ugyanezt találjuk, Brahma éjszakái és nap-
palai, „kilégzés és belégzés”, keletkezés és elmúlás, kiteljesedő ifjúság és elsorvasztó öregség, az
energiatöltésű idea átalakulása anyaggá és az anyag felszabadulása energiává mi más lenne, mint a
Kozmosz ritmusa.
Így már felvillan a dolgok rejtett értelme, s tudjuk, hogyan követik egymást öröm és bánat, meg-
nyugvás és szenvedés, magasrendű törekvések és sárba, posványos mocsárba lehúzó elgyengülések
ciklikusan váltakozó ellentétpárjai. S hogyan vetődik ide-oda az ember a külső és belső konfliktu-
sok egymást váltó szélsőségei között. Ez a Kozmosz ritmusa az Emberben. Helytelenül cselekszik
az, aki fél ettől az emelkedéstől és süllyedéstől, vagy magában állandósítani akarja. Mert ezzel ön-
magában zavarja meg az egyetemes lét hullámzását és ebből újabb konfliktusok láncreakciója rob-
ban ki.
Ezek után felvetődik a kérdés: vajon lehet-e egyensúly a teremtett világban? Ha igen, milyen az és
mi a feltétele?
A válasz erre a kérdésre a lét egyik legnagyobb titka. Szavakkal nem írható körül, kategorizáló fo-
galmakkal nem magyarázható. Csupán a végső kérdéseket érintő kontemplációban tárul fel az em-
ber számára. Ha az ősi hagyományok egyes írásai mégis érintik ezt a titkot, mindig egyetemes érvé-
nyű analógiákat és szimbólumokat használnak, és a szimbolikus utalások mögött a feminin és masz-
kulin elv, Yin és Yang rejtőzik. Az egyensúlytalanság a két polaritás szétválásából fakad. Az egyen-
súly feltétele tehát a szétválás megszüntetése.
A teremtett világ megnyilvánulási formája a mozgás, a változás, amelyben a polaritások erőinek pe-
riodikus egymást váltása lüktet. A teremtés kalandjába sodródott feminin és maszkulin princípium
egyensúlya sohasem lehet ezért más, mint dinamikus egyensúly, amelyben mozgás és változás re-
zeg. A mozgás nélküli egyensúly már nem a teremtett világ állapota.
Kétféle egyensúlyról beszélhetünk tehát: az egyik a teremtés dinamikus egyensúlya, a másik a nir-
vanisztikus egyensúly.
A dinamikus egyensúly olyan állapot, amelyben nem külön-külön, öncélú törekvésekkel hatnak a
polaritások erői, hanem együtt, a kozmikus egymásmellé rendeltség tudatában. Ezért ez lényegében
nem, csupán tendenciájában egyensúly. Szinte lehetetlen lenne részletesen felsorolni, hogy az ember
számára a dinamikus egyensúly elérésének mi a feltétele. A lényegében antropocentrikus tudat koz-
mikussá tágítása egyben a dinamikus egyensúlyt is biztosítja. A mérleg támasztékának analógiája az
az egyensúly, de kozmikus androgünitásnak is nevezhetnénk. Mert nyilvánvaló, hogy amíg bárme-
lyik polaritást túlfokozzuk magunkban, csak ütközik mindennel, ami a másik töltésével terhes.

15
A dinamikus egyensúly végső konzekvenciájaként az egyénben működő két polaritás, a nőnemű és
a hímnemű elv válik egyszerre tudatossá. Ez az állapot a „TAO” analógiája a megnyilvánult világ-
ban.
Az ember szexuális érzékiségéből fakadó cselekedetek mögött csodálatosan tárul fel ennek a prob-
lémának minden titka, a teremtés misztériuma, de hiábavalósága is. Mert azzal, hogy a két polaritás
kilépett a meg-nem-nyilvánulás semlegességéből és élő princípiummá lettek, ezért a kettő nászából
csak egy láng csaphat fel, hogy újra kettéválva, kielégíthetetlenül keressék egymást a nász és a szét-
hullás körforgásában.
Az ember szexuális érzékisége ennek a szétválásnak materiálisabb síkú vetülete. Az egyének poláris
osztottságában a találkozás kielégülése utáni sóvárgás tölt be minden férfit és nőt. De kilátástalan ez
a sóvárgás, mert a férfi és a nő találkozása lényegében mindig csak egy villanás, amely után szét-
hullik mindkettő a saját polaritásába, hogy a vágyakozás, sóvárgás és kielégülés cirkulusz viciózu-
sza újra kezdődjék. A célt, hogy az egyesülés extázisa végtelen hosszúra nyúljék, az ember nem ér-
heti el. Ha a szerelmi egyesülés célja és értelme csak ennek a pillanatig tartó egyesülésnek ismétel-
getése, a csalódás és kiábrándulás nyilvánvaló. Nem segítenek a perverzitásnak semmiféle kifino-
mult próbálkozásai sem.
Ezért kilátástalan minden olyan szerelem amely a megosztottság, a kettészakítottság állapotát nem
oldja fel. A Föld világában azonban ez a kiegyenlítés nem lehetséges. Az ember evolúciós törekvés-
sel csupán a dinamikus egyensúly analógiáit valósíthatja meg.
Ezek után magától értetődő a következő kérdés: vajon végső megoldás-e a dinamikus egyensúly?
Minthogy a teremtés világához tartozik s minthogy a teremtés hibás kísérlet, a felelet erre a kérdésre
csak nem lehet.
A dinamikus egyensúly csupán a teremtett világból való kilépés utolsó kapuja, amelyen keresztül a
Nirvánába térünk.
Az ősi tanítások szerint a szerelmi egyesülés kozmikus extázisa mindig a halállal is kapcsolatban
van. Atlantisz idején a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pillanatával egybeesett. A lét ilyen
természetű áttolódása az asztrál síkra volt az EUTANÁZIA, az ember által elérhető legtisztább és
egyben legerőteljesebb asztrális élmény. A szerelmi egyesülés és a halál különös azonossága azon-
ban csak akkor áll fenn, ha a halál egyben a létből való kilépés is. Ha a szeretők egyesülése egyben
tökéletes kiegyenlítődés is. Ha nem teremtő nász, amely az involúciós spirál örvényébe dobja be a
férfit és a nőt. Amíg a szerelmi egyesülés extázisa nem jutott el az evolúciós spirál táguló örvényé-
nek olyan magasságába, ahol az extázis hatalmas intenzitása kirepít az élet utáni sóvárgás nyomorí-
tottságából, az ember a vágyakozások és hamis kielégülés kiegyenlítés pótszerek állandó végletei
között vergődik tehetetlenül.
A tökéletes kiegyenlítődés a két polaritás olyan egyesülése, amelyben végleg kialszik a Tűz. A töké-
letes egyensúly: a nirvanisztikus egyensúly, a Nirvána. Amikor minden visszatér a Ki-Nem-Nyilat-
kozott Ősforráshoz.
A dinamikus egyensúly megvalósításához ad kristályos egyszerűségű tanácsokat a Bhagavad Gítá
tizenkettedik éneke és LAO CE Tao-Te-Kingje. Befejezésül az utóbbiból idézünk néhány gondola-
tot:
„A bölcs mindenben kitart az akarat nélküli cselekvés mellett. Példaadás, nem szó a tanítása. Alkot
és magának nincs semmije. Munkálkodik és a munka jutalmára nem tart számot. Ha művét befejez-
te, magának nem igényel semmit. És mert sohasem igényel semmit, sohasem veszthet semmit.”
„A terebélyes összemegy. Az erős gyenge lesz. Ami emelkedik, alászáll. Aki kapni akar, tanuljon
meg adni. E példák egy mélyebb igazságot világítanak meg: a puha legyőzi a keményet, a gyenge
az erőset.”

16
„Olvassuk a régi írók írásaiban: A lét és nemlét eszméje egymásból fakadnak; a nehéz és könnyű
egymásból érthetők; a hosszúság és rövidség egymást magyarázzák; a magas és a mély is összetar-
toznak.”
„A meg nem nevezhető TAO az égnek és földnek ősoka. A megnevezhető TAO minden teremtmény
ősanyja. Már a régiek szerint is: csak állandó vágynélküliség állapota tesz képessé e fenséges titok
szemléletére. Ellenben, aki nem szabadult meg vágyaitól, csak a külső jelenségeket szemlélheti. E
kettő tulajdonképpen eredetében egy. Csak nevük különböző. Ez az egység a nagy titokzatosság, a
titkok titka. Minden titok eredetének kapuja.”

17
A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK
A csillagfejtés olyan problémacsoportjához érkeztünk el, amely már közelebb vezet a gyakorlati
csillagfejtéshez. Háttérként ehhez is kozmogóniai távlat szükséges, és az analógiatörvény segítségé-
vel kell tájékozódni a különben értelmi fogalmakkal meg nem közelíthető témakörben.
Minden ősi kultúra kísérletet tett arra, hogy a világmindenség teremtéséről valamilyen magyarázatot
adjon. Az európai ember a görög mitológiából örökölte ezt legtisztábban, de néhány érdekes részlet
egyiptomi, héber és a hindu mítoszokból is ránk maradt. E mitológiákban elbeszélt történetek azon-
ban csupán sejtetik mindazt, ami a jelképek és allegóriák burkában el van rejtve.
Az ezoterikus iskolák titkos archívumaiban és látszólag rejtélyes misztériumaiban maradt csak fenn
tiszta formában az, amit a mítosz homályos körvonalakkal érzékeltet. Ezek a titkos tanítások a koz-
mikus szimbólumok nyelvén beszélnek. A szimbólumkulcs birtokában a különböző mitológiák alle-
góriáinak rejtett mondanivalói is megfejthetők. Ezek teremtési világkorszakokról és teremtési kísér-
letekről beszélnek kozmikus távlatokat rejtő jelképeikkel.
A szimbólumokba öltöztetett teremtő ideák kauzalisztikusan megközelíthetetlenek. Kontempláció-
ban található csak kapcsolat velük az analógiák hídján keresztül. Ezek hiányában a princípiumok a
merev fogalmak és szóképek dadogásaiban ködös zavarossággá válnak. Az antropomorf elbeszélés-
formát választó szimbolikus tanításokban és mitológiákban pedig csak érthetetlen furcsa története-
ket találunk s rapszodikus mesélőkedv buzogását látjuk.
A hermetikus kozmogónia azt tanítja, hogy a világok teremtése mindig valamilyen teremtő idea csí-
rájából indul el. Egy-egy idea adja a teremtés vezérelvét, amely azután a materializálódás mélypont-
járól, mint sikertelen kísérlet, az evolúció transzcendens törvénye szerint lebontódik. Ennek tanulsá-
gai az Akasha kozmikus emléktárában elraktározódnak s egy újabb kísérletező Demiurgosz más ter-
mészetű ideák alaptöltésével felfegyverkezve, e tapasztalások birtokában új világokat hoz létre.
Minden új teremtésben a régi idea is megjelenik, de a korszak alapvető jellegét az éppen uralomra
került Kozmikus Elme adja meg. Valamennyi teremtő princípium végigvonul azonban a teremtési
világkorszakok láncolatán. Szinkron jelen vannak, csupán a keletkezés és elmúlás körforgásának rit-
musában crescendo-decrescendo változnak. E dinamikai átalakulás folytán különböző intenzitással
sugározzák a világok végtelen sok változatában a maguk sajátos töltésű energiáit. A sugárzás inten-
zitásának és a megnyilvánulás erőinek változása miatt a kölcsönhatások, cserefolyamatok által a
formák gazdag kombinációi jönnek létre.
Minden világkorszakban más-más idea kerül uralomra és ennek alaptöltése érvényesül a legna-
gyobb intenzitással létrejött rendszerben. A filogenezisként azonban az előző teremtési korszakok
alapideái is megjelennek új formaköntösbe öltöztetve, mintegy kíséretként, emléktarsolyukban a ta-
pasztalások tanulságaival. Bár vannak a Kozmoszban olyan rendszerek, amelyek helyi és pillanat-
nyi felerősödésüket lehetővé teszik, számukra azonban a filogenezis közbenső állomásai ezek, ahol
a világegyetem emléktárában halványultan elraktározódott tanulságok újra izzásba jönnek. A pre-
kozmikus ideáknak ezek a sajátos szigetei ugyanúgy beletartoznak az éppen létrejött teremtés szer-
vezetébe, mint az uralmon lévő vezérelvet magába sűrítő formaváltozatok. Céljuk és feladatuk ket-
tős: a prekozmikus múlt tapasztalatait újra életre keltik a filogenezis sűrítettebb ciklusaiban, ugyan-
akkor figyelmeztetnek az elmúlt sikertelenségekre és további tökéletesedésre ösztönöznek.
A teremtő princípiumok minden formaképződésben hatnak. Hatnak a hermetikus síkokkal jellem-
zett dimenziókban, a látható és láthatatlan világokban. Hatnak az involúciós és evolúciós áramlatok-
ban, részt vesznek a teremtés és a messianisztikus oldás munkájában. Hatásuk a Kozmosz ritmusá-
nak díszítő felharmonikusai. Mert minden kozmikus princípium az ellentétpárok dinamikus feszült-
ségétől terhes. Épít és rombol, s e hatások mögött mindig a hímnemű és nőnemű elv működik. A
kozmikus vezérelvek ideatartalmai úgy módosítják a két polaritás erőit, mint a különböző hangsze-
rek egy-egy adott alaprezgésszámú zenei hangot.

18
A különböző mitológiák istenképei ebben a megvilágításban egészen másként jelennek meg előt-
tünk. A görög mitológia olimposzi istenei a kozmikus teremtő ideák allegóriái. Az istentörténetek a
prekozmikus múlt eseményeit és a jelenlegi világkorszak alapideáit egyaránt magukban rejtik, csak
le kell hántani róluk a torzító emberi formákat.
A mitológiai ábrázolás ősi kísérlet transzcendens törvények képszerű megjelenítésére, szimbolikus
személyek és cselekedetsorozatok által. A Kozmosz története a mítosz s vele a homo magus olyan
világot teremt, amelyben minden csoda magától értetődőnek, természetesnek hat. A mítoszokban a
lét kiemelkedik a földi koordináták, a Tér és Idő bilincseiből.
A csillagfejtésben ősidők óta ismert kozmikus teremtő princípiumokat mindenkor a „geocentrikus
NAPrendszer” bolygóival hozták kapcsolatba és a bolygókat ezek analógiáiként tekintették. Mielőtt
további fejtegetésekbe bocsátkoznánk, az alábbiakban néhány kulcsszóval jellemezzük a kozmikus
princípiumok ideatöltéseit.
1. TAO, A MEG-NEM-NYILATKOZOTT.
2. Nap: LOGOSZ, a teremtő elv, a világosság.
3. Hold: nőiség, passzivitás, elfogadás, változás, a kettősség, az ÉN és a NEM-ÉN.
4. Mars: az energia, az akarat, a harc, a szenvedély.
5. Merkúr: a közvetítés, a tudás, tapasztalat hasznosítása, a Lélek és Szellem egyensúlya.
6. Jupiter: a rend, a törvény, a rendszeralakítás, igazság.
7. Vénusz: a teremtés vágya, a szépség, az együttműködés, harmónia.
8. Szaturnusz: a szanszára, a befejezettség, a Karma.
9. Uránusz: kataklizmatikus erők, a felbomlás és a ciklikus evolúció.
10. Neptunusz: a Káosz, a tágulás, átszellemülés, regeneráció.
11. Plútó: az ellentétek kiegyenlítődése, transzmutáció, a kétpolaritású semlegesség, a Nirvána
Kapuja.
A NAP és a HOLD kivételével az elnevezéseket a latin-római mitológia istenképeiből vette át az eu-
rópai csillagfejtés, mint terminológiákat. A latin-római kultúra volt az utolsó antik ciklus, amely az
európai kultúrára rányomta a bélyegét. Ennek a mitológiának istenképei és azok karaktere sokkal
jobban tisztázott, mint akár az egyiptomi vagy görög mitológiák isteneinek karaktere, melyekben az
előbbiekkel analóg istenek szintén megtalálhatók. A görög istenképek még nehezen körülhatárolha-
tók és csak nagy analógiaérzékenység tárja fel ideatöltésüket. Egyéniségük elmosódottabb, mint a
nagy gyakorlati érzékkel telített latin szellemiség istenideáljai. A nyugat-európai népek számára,
melyek mindinkább az elemző látásmód és gondolkodásmód irányába fejlesztették kultúrájukat,
nyilvánvalóan ezen tulajdonságokkal körülhatárolt istenvilág sokkal megfelelőbb alapideákat ha-
gyományozott át. A görög mitológia isteneinek karaktere ezzel szemben teljesebb.
Felületes okoskodással azt lehetne mondani, éppen a latin istenképek pontos körülhatároltsága alap-
ján, hogy a kozmikus princípiumok is csupán értelmünk sematizáló kategóriái, legfeljebb annyi a
különbség, hogy ezek mögé még valami metafizikai hátteret is képzelünk. Valójában azonban any-
nyival teljesebb és egyetemesebb princípiumok ezek, mint amennyi a különbség a teljesség és az
emberi sematizáló értelem világképe között.
A Kozmoszban találhatók olyan körülhatárolt egységek, amelyekben a megfelelő transzformációs
kulcs birtokában az egész teremtett világ analógiája felfedezhető. Ezek az egységek valamilyen mó-
dosulással, de magukban hordozzák a teremtés összes vezérelvét. Valamennyi egységvilágnak sajá-
tos szerkezete és törvényvilága van, amelyek azonban úgy tekinthetők, mint a kozmikus vezérelvek
keveredett eredménye és módosulása valamilyen formakeretben. Ilyen elhatárolt egységeket a Koz-
mosz összes alakulatában és dimenzióiban felfedezhetünk.
A népszerű asztrológia rendszerint nem megy a Naprendszer határain túlra és csupán a Naprendszer
bolygóira korlátozza a kozmikus princípiumok sugárzó gócait. E princípiumok azonban nemcsak
néhány égitestben sűrűsödtek össze. Különböző Naprendszerekben, kozmikus ködökben, látható és
láthatatlan kisebb-nagyobb csoportosulásokban hatásuk ugyanúgy felfedezhető, mint a Föld külön-

19
böző, sajátos életforma egységeiben, földrészek, országok, népek, társadalmak, család, ember életé-
ben. Az analógiatörvény azt is jelenti, hogy a kozmikus princípiumok a teremtett világ valamennyi
alakulatában, szervezetében egyaránt hatnak.
Az emberiségnek a mágikus lényeglátóképesség elvesztése után, amint a kozmikus méretű katakliz-
mából lassan kezdett kibontakozni és regenerálódni, egocentrikus világképe volt, amely fokozato-
san váltott át antropocentrikussá, majd geocentrikussá. Világképének vetítő középpontja a FÖLD
volt. Éjjel látta a csillagos eget feje fölött, nappal pedig a NAPot emelkedni a látóhatár széléről, s
miután végigjárta a maga pályáját, ismét elmerülni. A FÖLD fix pontnak látszott és minden ahhoz
képest mozdult el. Így lett a NAP bolygó a HOLDdal együtt, s a NAP addig felfedezett többi boly-
gójával, a MERKÚRral, VÉNUSZszal, MARSsal, JUPITERrel és SZATURNUSZszal így láthattak
hét bolygót a geocentrikus látású világűr kutatók. Így kerül bele az emberiség világképébe – mai lá-
tással mérve – a „geocentrikus Naprendszer”. Bár később, az asztronómiai kutatások során a koper-
nikuszi felismerés után heliocentrikussá változott, ritkán és kevés emberben volt azonban az több,
mint pillanatra felvillanó kitágult tudatállapot. Másként, mint egészen nagyfokú mentális transzfor-
máció és a képzelőerők szinte mágikus felerősítése nélkül ebben a heliocentrikus világképbe nem
helyezkedhetett bele senki.
Hosszú évszázadokon keresztül uralkodott ez a hét bolygós világkép, míg az utolsó két évszázadban
– hirtelen kozmikus váltóállítás folytán a NAPrendszer három újabb bolygóját fedezték fel: az
URÁNUSZt, a NEPTUNUSZt és a PLÚTÓt. Ez a felfedezés összeesett az emberiség világképének
nagyfokú változásával is. Mélyebb vizsgálat után azonnal szembeötlik, hogy az egybeesés nem vé-
letlen, s igen messzenyúló távlatú összefüggéseknek a feltárását, nem akarván teljességre törekedni,
inkább a legfontosabb jellemzőket vázoljuk csak fel.
A geocentrikus látáshoz tartozó hétbolygós, valamint a három új bolygóval kitágított világkép kap-
csolatainak feltáráshoz igen jó segítséget nyújt a Kabbala számszimbológiája. E szerint a számok
kozmikus princípiumokat is jelölnek. Az előbbi táblázatban az összetartozó párokat is megadtuk. A
tíz alapszámból hét a teremtés egy-egy fázisának szimbóluma, és mutatja a létbemerülés misztériu-
mát. A LOGOSZ teremtő energiái a HOLD princípium befogadó méhében elültetik a teremtés csírá-
it, melyek a MARS koncentrált mágikus energiaáramlásaiban elindulnak a kiteljesedés felé. A
MERKÚR mindehhez az előző teremtések tapasztalásait közvetíti, JUPITER hozzásegít az elkép-
zelt rend kialakításához, VÉNUSZ közreműködik annak érdekében, hogy az ideák harmonikus for-
mákba öltözzenek. Végül SZATURNUSZ segíti a Teremtőt a mű befejezésében. A befejezés egyben
rögzítés, megmerevedés, kikristályosodás. Bármilyen vonatkozásban vetítjük ezt az alapelvet és azt
a ciklust, az analógiák szembeötlőek.
Az emberiség világképére rányomta a bélyegét, hogy abban csupán hét kozmikus princípium szere-
pel. A lényeglátóképesség elkorcsosulása után az ember gondolkodásmódja kauzalisztikus világa
TÉR és IDŐ koordinátákból felépített. A teremtés hét fázisa is ezt szimbolizálja. A hétbolygós világ-
kép éppen ezért – ezt rövid utánagondolással felismerhetjük – kauzalisztikus. Térben és Időben kö-
tött. A hétbolygós világkép alapjellegét szinte frappánsan mutatja az is, hogy egészen az utolsó év-
századig az emberiség világképe mennyire kötött volt ezekhez a koordinátákhoz. Sőt éppen a XIX.
és a XX. században élte virágkorát, mintegy utolsó fellobbanásként, a Tér és Idő koordinátákból fel-
épített spekulatív világ. Az ember csak azt vette tudomásul, ami az érzékszerveivel érzékelhető. A
hét kozmikus princípium az emberben csupán a látható világokkal teremtett kapcsolatot és ebben el-
sősorban az involúciós tendenciák érvényesültek. Csak akkor indult el a világkép nagyméretű tágu-
lása, amikor a három új bolygó által képviselt princípium is hatni kezdett, mint az evolúciós hatások
sugárzó gócai.
Az ember analitikusan szűrő tudata folytán csak azt veszi tudomásul, amit e tudat kiszűr, ami ezzel
is érzékelhető. Ezért szerepelt a népszerű csillagfejtés tudástárában hét bolygóprincípium. A másik
három azonban tudomásulvétel nélkül is hatott. Minthogy ezek éppen a nem látható világok energi-
áit sugározták felénk, hatásuk is ennek megfelelő volt. Anyagba merült transzcendens lényük érzé-
kelhetetlen és nem ismert megnyilvánulásaira hatottak. Ma azonban, amikor kauzalisztikus tuda-

20
tunkkal is tudomásul vesszük létezésüket, az emberiség egész centrikus tudatát átformáló látóhatár,
sőt tudattágulást is eredményeznek. Hatásukra eddig ismeretlen dimenziók erői törtek be az emberi-
ség tudatába. A változás tehát, amelyet ezek az újonnan tudomásul vett erők okoztak, nem tér- és
időbeli, hanem többdimenziós tágulás volt.
Ezt a nagyszabású változást mutatja a XX. század valamennyi jelentős eredménye. Még a kauza-
lisztikus látásmód által, sőt ellenére is kinyíltak a láthatatlan világok kapui, amelyek eddig zárva
voltak. A mikrokozmikus világok mélységeiből és a makrokozmosz eddig elképzelhetetlen távlatai-
ból inváziószerűen tárulnak fel előttünk a Kozmosz titkai. A közösségi életformákon nagyszabású
forradalmak indultak el. A tudomány kezd foglalkozni, bár még szűk korlátok között, az emberi
psziché sajátos problémáival. Sorolhatnánk végtelenségig ennek a dimenziótágulásnak, bár még
gyengén mutatkozó, de mindenképpen egyértelmű jeleit.
A három utoljára felfedezett bolygóprincípium, az URÁNUSZ, a NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a lát-
hatatlan világok követei. Nem teremtő princípiumok, mert mindenfajta hatásukban a Kozmosz mű-
ködő messiási, evolúciós energiák sugárzó gócai. Hatásukra a szükségképpen jelenlevő ellentmon-
dások és feszültségek összeütközésekké és hatalmas méretű kisülésekké válnak. Az életörömtől izzó
élniakarók természetesen egocentrikus nézőpontjuk folytán e princípiumok hatását rombolásnak te-
kintik.
A kabbalisztikus számszimbológia szerint a 10-es a PLÚTÓ jele. A tízesben megjelenik újra az 1 és
a 0, a LOGOSZ a teremtő és a Nirvanisztikus Istenség száma sajátosan összekapcsolva, a körforgás
befejezettségét szimbolizálva.
Említettük, hogy az ember centrikus látásmódja folytán a teremtett világban elhatárolt egységeket
lát. Ezek az egységek, emberi méretekhez viszonyítva lehetnek a legkülönbözőbb méretűek: kozmi-
kus ködök, napok vagy a földi életforma különböző egységei, földrészek, államok, közösségek,
egyes emberek, növényi vagy állati életformák. A kozmikussá tágult tudat számára az egység-körül-
határoltság látszólagos érvényessége megszűnik. Mindaddig azonban, amíg az egocentrikus létérzés
él az emberben, amíg énünkből, mint középpontból nézünk és a látott képek is oda vetülnek vissza,
ezeknek az egységeknek látszólagos létezésével számolni kell. Legfeljebb az analógiák hídja teremt
kapcsolatot köztünk és a tőlünk elhatároltnak feltételezett világegységek között.
Az ember éppen emiatt maga is, mint egyén, ilyen körülhatárolt egység. Látásának középpontja az
Én, kozmikus középpontja a FÖLD, s a kozmikus princípiumokkal való kapcsolatának alapjellegét
is ez határozza meg.
A FÖLD a Naprendszer egyik égitestje, s az ember számára a kozmikus hatások legjobban érzékel-
hető sugárzó gócai a NAP bolygói.
Az ősi tanítások szerint a NAP bolygói, bár valamennyi kozmikus vezérelv sajátos alapjellegét is
magukban hordozzák, mégis egyet ezek közül nagyobb töltéssel sűrítenek magukba, mint a többit.
A NAP körül keringő bolygók egymással való kapcsolata, kölcsönhatása olyan keveredéseket hoz
létre, amely a kozmikus cserefolyamatok folytán sajátos módon alakítja a FÖLD és ezen belül vala-
mennyi életforma világát.
Minthogy az ember csupán kategóriákban tud tájékozódni, ezeket a kozmikus hatásokat is egy-egy
sajátos dimenzió elhatárolt vetületében érzékeli. Kellőképpen kifejlődött analógiaérzékenységgel
azonban a kategóriák és dimenziók határai elmosódnak, a vetületek megszűnnek. Az emberi élet
legkülönbözőbb formái között is felismerhetővé válnak a kozmikus hatások alapjellegei és az analó-
giák hídján, mint transzformatív módosulások fonalán, könnyű végigmenni.
Célunk elsősorban az ember és a kozmikus princípiumok kapcsolatának kibontása, hogy miként is-
merhetők fel ezek az ember világában. A továbbiakban a kapcsolatok legfontosabb törvényeit fog-
laljuk össze. Nem terjed ki, nem is terjedhet ki ez az összefoglalás az élet valamennyi vonatkozásá-
ra. Csupán az analógiákra kívánunk rámutatni, s néhány példával a transzformáció módját érthetőb-
bé és világosabbá tenni. Minden érdeklődőnek magának kell az analógiaérzékenységet olyan mér-

21
tékben kifejleszteni és finomítani, hogy a formák különböző változásaiban felismerje a bolygóprin-
cípiumok lényegét.

22
A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER
Az emberi élet célja, hogy visszavezessen a Kezdetnélküli Kezdet forrásához, hogy az ember meg-
szabaduljon az anyag kötéseitől, feloldja magában az élet utáni sóvárgás öncélú törekvéseit és meg-
ismerje, milyen erők húzzák, kényszerítik a lét örvényeinek mélységeibe. A Kozmosz dinamikájá-
nak törvényeit kell ismernie. Valamennyi ősi hagyomány és ezoterikus iskola egyformán arra töre-
kedett, hogy tanításában tisztázza e kérdéseket a kutatók előtt.
Az ősi beavatási misztériumokban a neofiták abból is vizsgáztak, hogy mennyire ismerték fel önma-
gukban a kozmikus erőket. A sikertelen vizsga annak a jele volt, hogy ki nem élt energiák feszültsé-
gét hordozták magukban, s ezért tovább kellett zarándokolniuk a lét körforgásában, amíg a tapaszta-
lások, sikertelenségek és megvilágosodások láncain végigmenve az anyagvilág felé húzó erők és fe-
szültségek ki nem sültek.
Voltak beavatások, melyek állomásai a teremtés hét fázisának analógiáját jelentették. Céljuk az volt,
hogy az ember mikrokozmoszába transzformálják az involúció és evolúció sűrített mintáját. A be-
avatás alkalmával a neofiták a létbemerülés és az anyagi formák feloldásának misztériumát is átél-
ték. Ezek emlékét őrzik, de ugyanakkor a teremtést is szimbolizálják a káld-babiloni-egyiptomi-hé-
ber hagyományoknak ránk maradt időszámításban a Hét napjai, a hétfő, a kedd, szerda stb. A kabba-
lisztikus számszimbológiában a számok egymásutánja és a kozmikus princípiumok kapcsolatai a
hét napjaira is kiterjeszthetők. NAP: vasárnap. HOLD: hétfő, MARS: kedd, MERKÚR: szerda, JU-
PITER: csütörtök, VÉNUSZ: péntek, SZATURNUSZ: szombat.
A kozmikus princípiumok összes változatain, mint a legkülönbözőbb dimenziókba vetült létformá-
kon végig kell haladni mindenkinek, míg TAOhoz vezető rejtekajtót meg nem találja. A tapasztalá-
sok állomásain aiónokon keresztül is vándorolhat valaki, de ha kibontja burkából az isteni ént,
egyetlen pillanatba is összesűrítheti az elmúlt megismeréseket, vagy legalább is inkarnációkat taka-
ríthat meg egy-egy sűrített, nagyobb intenzitású élettel.
A különböző kozmikus egységek, így az ember involúciója is a hét princípiumnak megfelelő foko-
zatokon megy át. Minden egyén egy vagy több princípium képviselője és ezeket teljesítenie kell
kozmikus vándorútján. Valamennyit meg kell ismernie, de vándorlása csupán akkor lesz sikeres, ha
a saját, vele harmóniában levő teremtő elv kiteljesedésével fejezi be útját. Az ősi beavatásokban is
azt érvényesítették, amikor minden neofita számára a vele egyező bolygóprincípium beavatási for-
mája volt a kezdő lépcsőfok és utána végigmenve valamennyi bolygónak megfelelő fokozaton, visz-
szatért oda, ahonnan elindult. Ezután már tapasztalásokkal és ismeretekkel a tarsolyában, csak a sa-
ját kozmikus töltésének megfelelő utat járta végig. A beavatások sűrített analógiái az involúció és
evolúció körforgásának, s a mögöttük rejlő mágikus világkép szuprakozmikus törvényszerűségekre
támaszkodik. A csillagfejtés ezotériája a kozmikus princípiumok és az ember kapcsolatának feltárá-
sa e háttér nélkül hiányos.
A különböző asztrológiai írások a bolygóprincípiumok jellegzetes ellentét tulajdonságait hangsú-
lyozzák ki. Beszélnek arról, hogy hatásuk lehet harmonikus és diszharmonikus, magasrendű és ala-
csonyrendű. Bár első közelítésben ez a fajta kategorizálás is eredményre vezet, a Kozmosz dinami-
kájának csupán durva megközelítését adja. Hiányossága az, hogy megfeledkezik a hármasságról, s
így a kettősség ellentétpárjait is helytelen transzformációval alkalmazza. A hármasság a két polari-
tás és semleges egyensúly egysége. A semleges nem polaritás nélküli, hanem mindkét polaritást
magában foglalja. A bolygóprincípiumok is csupán a hármasság koncepciójával érthetők. Vala-
mennyi kozmikus vezérelvben működik mindkét polaritás és az ellentétpárok egymást váltó ritmu-
sában fedezhetjük fel a világmindenség dinamikus egyensúlyát. A bolygóprincípiumok és az ember
kapcsolatában az ellentétpárok periodikus változása mellett az androgün kiegyenlítettséget is figye-
lembe kell venni.
A dinamikus kiegyensúlyozottság a teremtő idea és az anyagi formák harmóniája. Ha bármelyik po-
laritás energiatöltése nagyobb a másik rovására, ez az egyensúly megbomlik. A pozitív teremtő idea

23
túltengésekor öncélúan elburjánzó szervezetek jönnek létre, ha pedig a pozitív hatások töltése elég-
telen a befogadó princípium ellenállásának feloldásához, a szervezet gyenge és életképtelen lesz. A
dinamikus kiegyensúlyozottság azt is jelenti, hogy az éppen uralkodó Kozmikus Elme teremtő szán-
dékának megvalósításában a bolygóprincípiumok képviselői engedelmes eszközök. Ha bármelyik
is, a saját erőit túlfokozva, öncélú akcióba kezd, az uralkodó vezérelvvel szemben a maga alapjelle-
gét akarja érvényre juttatni, vagy gyenge intenzitás esetén a teremtő számára nincsenek biztosítva a
megfelelő feltételek, az egyensúly megbomlik.
Az indokolatlanul nagy, illetve gyenge intenzitás egyaránt diszharmonikus és a harmónia csupán
mindkét polaritás ellenpontos polifóniából jöhet létre. Ez a koncepció alkalmas kulcs a kozmikus
princípiumok és az ember kapcsolatának vizsgálatához. Szemben az említett írások módszerével, a
bolygóprincípiumoknak ezt a hármas jellegét ki kell hangsúlyozni.
Nagyon ritkán érvényesülnek a kozmikus princípiumok hatásai harmonikusan, tehát az androgün
semlegesség kiegyenlítettségével. Egy-egy emberi egyéniség többnyire túlfokozott és gyenge inten-
zitású kozmikus erők eredője. Ez a teremtés sikertelenségére is rávilágít, ha az analógiák kulcsát
elég bátran merjük alkalmazni. Mert a teremtett világ minden egysége, szervezete, életformája eltér
a szabályosnak, ideálisnak elképzelt mintaképtől. A természetben előforduló ásványi kristályfor-
mák, növényi alakzatok, stb. sohasem tökéletesen szabályosak. Az ember által elképzelt ideák, me-
lyeket szeretne megvalósítani, sohasem sikerülnek úgy, ahogyan azt megfogalmazásuk idején sejte-
ni engedik. Így torzulnak el például vallások a kinyilatkoztatás és azt befogadó emberi lelkek állo-
másai között. Ezért torkolnak az emberiség javát célzó tiszta eszmék a fanatizmus vérengzéseibe.
Az ilyenfajta emberi törekvés általában involúciós jellegű, s amíg a tiszta csírák az anyagi sík felé
transzmutálódnak, a közbenső fázisokban a negatív princípium ellenállása mindig eltorzítja a terem-
tő képzeletben felgyúlt ideális szándékot.
A következőkben részletesen ismertetjük az egyes kozmikus princípiumokat és emberi analógiákat.

NAP
A teremtés misztériumában a pozitív polaritás legerőteljesebb kiteljesítője: a mindenkori teremtő is-
tenség, a LOGOSZ, a keleti vallások Brahmája. Ő áll a világkorszak hierarchiájának csúcsán. A be-
lőle kiáradó teremtőerők indítják el a megnyilvánult világ nagy kalandját.
A Kozmoszban mindaz a NAP princípium szimbóluma, analógiája, képviselője, ami egy elhatárolt
szervezetben az életenergiák generáló központja. Letűnt kultúrák romjai közt sok helyen virágzó
NAPkultusz nyomait találjuk, melyek mutatják, hogy az emberiség kereste a kapcsolatot a kozmi-
kus hierarchiák csúcsán álló NAPpal. A legtisztábban az egyiptomi kultúra hagyta ránk, de az ame-
rikai kontinens indián kultúráinak kép és szobor emlékei is tanúskodnak róla. Egymástól térben és
időben is távoli művelődéskörök szobrain és domborművein gyakran található NAPábrázolás, ame-
lyek formái is sokszor alig különböznek, mutatva, hogy lényegileg azonos NAPkultusz kőbevésett
maradványai.
A NAPkultusz az ember legegyetemesebb kapcsolata a világmindenséggel.
A NAP az ÉLŐ TŰZ, minden élet éltető energiájának szimbóluma is. Az ÉLŐ TŰZben a NAP sajá-
tos arculata fordul felénk. A teremtő nász felvillanó lobogása után éltető hővé lesz, amellyel a léte-
sülés magányosságában didergő individuumok köré az otthonosság melegét varázsolja.
A NAP bolygórendszerében az éltető erők sugárzó központja maga a NAP. A Földön a fizikai sík bi-
zonyos dimenzióban minden élet forrása és minden energiaforgalom fenntartója. A földi életformák
jellemzője, hogy rendkívül változatos az energiaforgalom. Hacsak a „fizikai síkot” vesszük, már ott
is fizikai, kémiai, biológiai változataival találkozunk. Mindennek az energiaforgalomnak a NAP a
fenntartója. De vannak még egyéb folyamatok is, amelyek bár átvitt értelemben, de a FÖLD életé-
hez tartoznak. Pl. a víz körforgása, légáramlás, stb. Közvetve egész modern civilizációnk iparát tá-
rolt NAPenergia táplálja, amennyiben villamos energiát szénből és vízerőből termelnek.

24
A NAP életfenntartó szerepét természetesen mindhárom síkon betölti. A csillagfejtés is e hármas
NAP szerep törvényeit kutatja.
A NAPenergiák is felgyúlás és kihunyás periodikus ritmusában sugároznak minden élőlény felé.
Élet csak akkor jöhet létre, ha a NAP melege táplálja. Ha ez kialszik, az élet is lebontódik. Naprend-
szerünk Napja is ilyen periodikus intenzitás változással sugároz a Földre. Szinte számlálhatatlanok
azok a jelenségek, amelyekben ez a ritmus visszatükröződik. Csak néhányat említve: az éjszakák és
nappalok, a négy évszak és a hozzájuk kapcsolódó növényi vegetáció. E folyamatok mintája pedig a
kozmikus ritmus: a keletkezés és elmúlás, a teremtés-lebontódás, Brahma nappalai és éjszakái.
Ilyen távlatokat véve háttérnek, közelebb jutunk annak megértéséhez, mi rejlett a régi Egyiptom
mágikus kultúrájának NAPkultuszában, vagy másként ATON kultuszában.
A NAP az ember számára az Isteni Ént szimbolizálja, Élet és Halál is a NAPerők bennünk lüktető
ritmusa.
Az életerőnek a teremtett formával egyensúlyban kell lenni. Ha az éltető energia nagyobb, elburján-
zik, vadhajtásokat ereszt az élet, ha pedig kevés, vérszegény, életképtelen szervezetek jönnek létre.
Földünkön például az egyenlítő körül a formák buja orgiájában, s a sarkvidékek növénytelen fagyá-
ban ennek az egyensúlynak a megbomlása látható. Virágzó kultúrák mindig ott alakulnak ki, ahol a
Kozmosz ritmusának hullámgörbéje nem tolódott el sem a negatív, sem a pozitív koordináták irá-
nyába.
Minden organizmus számára van egy legkedvezőbb életmeleg. Ennél több gyorsan elégeti, keve-
sebb kihűti, gyengíti a szervezetet. Az egyénné vált teremtmény is a LOGOSZ éltető tüzében, a ben-
ne elrejtett tűzmag melegében formálódik a jelenségek láncolatán keresztül.
A csillagfejtés hagyományai szerint az ember mikrokozmoszában az egyéniség, a Felsőbbrendű ÉN
a NAP princípium analógiája. Az ÉN húsba rejtett isteni szikra. Amíg az ember vissza nem tér a
Meg-Nem-Nyilvánulás nyugalmába, ennek a szikrának energiáiból táplálkozik.
Valójában az ember minden megnyilvánulása ennek az egyéniségnek különbözőképpen színezett
arca. A NAP valamennyi kozmikus princípium esszenciája, csupán hol egyik, hol másik szólal meg
az erők orcheszterében, hol pedig együtt valamennyi. Az ember egyénisége is így mutat különböző
arcokat. Attól függően, hogy milyen színező kísérletekkel hangzik az alapmotívum, úgy változik az
ember kozmikus helyzetöntudata.
A három hermetikus sík vetületében a NAPerők különböző transzformációkon mennek át.
Fizikai síkon a test életképességét, egészségét befolyásolják. Zavarás nélkül ható NAPenergiák élet-
erős, egészséges testet, túlfokozott hatással hamar elégő, gyorsan ellobbanó életet, gyenge, megza-
vart sugárzás beteges, életképtelen, vérszegény testi állapotot eredményeznek. A betegség természe-
tét a többi bolygóhatással való sajátos keveredés mutatja pontosabban.
Az asztrál síkon az Éntudat érzelmi kísérete is megjelenik. A NAP princípium a teremtett világ hie-
rarchiájának csúcsán áll s ennek analógiájaként az emberi kapcsolatok különböző hierarchikus ér-
tékrendjét, azt, hogy egyik ember hogyan kapcsolódik társaihoz, a benne sajátosan modulálódott
NAPerők határozzák meg. Ha az egyéniséget egyetlen bolygóhatás sem harsogja túl, akkor jellegze-
tes uralkodó típus áll előttünk: a magától értetődő tekintélyű király, különböző emberi társulások
vezetői, akiket egy-egy emberi közösség természetes tekintélynek fogad el, akiknek hosszabb-rövi-
debb idő után senki sem vonja kétségbe vezető helyét. Az ilyen ember nemes, nagyvonalú, nagylel-
kű, méltóságteljes, igazságos, bőkezű, adakozó. Őszinte és nyíltszívű. Az egyéniség túltengése ezzel
szemben zsarnokká, elnyomó rabszolgatartóvá, önhitté változtatja az embert. Ha ezzel szemben az
egyéniség NAPtöltése gyenge, azt a szolgalelkűség, néha felfelé hajlongó, lefelé zsarnokoskodó
hajlam mutatja.
A mentál síkon a felsőbbrendű Ént jelenti, azt, amely örökkévaló.
Az ősi kultúrák államszervezetében az uralkodót mindig a NAP fiaként tisztelték. Az egyiptomi, az-
ték, inka, japán stb. hagyományok mind erről tanúskodnak. Ezek az államformák kozmikus rendet

25
alakítottak ki és napjainknak talán legnagyobb hibája és hiányossága, hogy éppen a kozmikus hie-
rarchiarend bomlott meg és változott anarchiává. A NAP tehát a hatalom szimbóluma. A kozmikus
erők által támogatott uralom jelképe, amely a világmindenségben működő kölcsönhatásokat az em-
beri együttélési formák számára zavar nélkül transzformálja. A láthatatlan hierarchiák küldötte min-
dig kedvelt a nép előtt. Az ilyen uralkodóról mondja LAO CE:
„Nem parancsol és a nép mégis jólétben él. Szereti a békét, és a nép magától becsületes lesz. Nem
erőszakolja a dolgokat és a nép boldogul. Mentes a vágyaktól és a nép magától egyszerű és igényte-
len lesz.”
Férfi számára a NAP önmagát a férfiembert, a nő számára az élettársat szimbolizálja. Ugyanakkor
minden ember számára a nemző apa, magasabb vonatkozásban a teremtő Isten jelképe.

HOLD
A HOLD princípiuma a kozmikus női polaritás, a befogadó, formálható őselem képviselője. Ami a
teremtett világban létezik, két őspolaritásra vezethető vissza. A NAP a hímnemű Yang, a HOLD a
nőnemű Yin megnyilvánult formája. Az analógialáncot felgöngyölítve, a teremtett világban a női
elv, a HOLD princípium végtelen sok arcával találkozunk. Igazi lénye azonban sohasem az, amit a
YANG által rákényszerített formaálarcok mutatnak. Csak paradoxonokkal közelíthető meg: csábít a
nászra és mégis ellenáll. Valódi arca, amely a vibráló, rezgő, változó tükröződések mögött van,
egyik legnagyobb titka.
A teremtésben a HOLD a NAP-LOGOSZ ideaspermáitól megtermékenyülve, szenvedések, fájdal-
mak, de a féltő anyaság melegítő örömével szüli meg a fiút.
Valamennyi ősi kultúra mitológiájában, de még a primitív antropomorf vallásokban is találkozunk a
legfőbb istennő kultuszával. Az egyiptomi mitológia ISISe is ennek a princípiumnak megtestesítője.
HOLD-ISIS a természet, a termékenység istennője. Benne sűrűsödik mindaz, ami alakul, változik,
formálódik, mozgásban van, hogy majd az involúciós örvényének alján megmerevedjék.
A megnyilvánult világban, így az emberben is, ami változás alá vettetett, HOLD princípium.
Egészen különös, hogy az ősi csillagfejtés szerint a NAPrendszerben a negatív princípium képvise-
lője Földünknek ez a szatellit égitestje, amely csupán közvetve bolygója a NAPnak. Valójában
azonban a HOLD elv igazi hordozója a FÖLD. Földünk körül keringő égitest csupán kivetített ener-
giahordozó tükörkép. Mindenfajta földsugárzás ebben az égitestben fókuszálódik és mi azt vissza-
verve, visszatükrözve érzékeljük. Különös jelentősége azért van, mert a „geocentrikus Naprendszer-
ben” ez az égitest van legközelebb a Földhöz.
Földünk holdja azonban nemcsak magát a Földet tükrözi vissza, hanem a Naprendszer valamennyi
bolygójának hatását is közvetíti. Természetesen azt is közvetve, mint a Föld felé irányuló sugárzá-
sok reflexióit. Ezt a különös HOLD szerepet nem érthetjük meg kauzalisztikusan, mert az azonos-
ságlogika menthetetlenül zsákutcába vezet bennünket. A kettősség, a Yin és Yang princípiumok
misztériumán meditálva tárul csak fel e rejtelmes princípium titka. A NAP és a HOLD elv nem vá-
lasztható el egymástól. Egységük szoros és megbonthatatlan.
A „geocentrikus Naprendszer” világképében a Hold változtatja helyzetét viszonylag a leggyorsab-
ban. A felőle visszatükröző sugárzások alap kozmikus erőként hatnak a Földünkön mindenre,
amelyben a változás és a periodikus ritmus alapmotívum.
Az ellentétek egységének misztériumát is éppen ez a princípium tárja fel számunkra. A nőnemű elv
alaptöltése a nyugalom, az állandóság, s azzal, hogy a férfierők megtermékenyítik, ennek a polari-
tásnak alaptöltését vetítik vissza, mint negatív tükörképet.
A HOLD és a földi életformák kapcsolatát is ilyen kozmikus távlatokban érthetjük csak meg. A há-
rom hermetikus sík vetületében a HOLDhatások is különböző transzformációkon mennek át.

26
Fizikai síkon a természet és a növényi vegetáció, a nedvkeringés apálya-dagálya, az organizmusok
fenntartásához szükséges kölcsönhatások és cserefolyamatok, az anyag megtermékenyíthetősége,
alakíthatósága a HOLD princípium egy-egy arca. A túlfokozott, vagy gyenge hatások az életnek
ezekben a folyamataiban és adottságaiban mindig megbontják a dinamikus egyensúlyt. A felfoko-
zott változás rezgése és megnövekedett amplitúdója szétveti az organizmusokat, az alig észlelhető
változás a pozitív erők fiaskójáról, a teremtmények életképtelenségéről tanúskodnak.
Asztrál síkon az emberben arra hat elsősorban, amely a női princípium képviselője: az állandóan
változó személyiségruha, a psziché, az érzelemvilág nappali ébertudatunkkal is ellenőrizhető meg-
nyilvánulása befolyásolja. A HOLD hatások alatt álló asztralitásunk csupán a látható világokból ér-
kező impulzusokra rezonál. Öröm és bánat arcunkon tükrözőjelek, a HOLD befolyás asztrális tol-
mácsolói. Az ember jelleme túlfokozott HOLD hatás esetén mintegy tükrözésként az aktív egyéni-
ség túlburjánzását mutatja. Az ilyen ember változékony, állhatatlan, megbízhatatlan, szeszélyes, hiú,
képzelgő, idegesen nyugtalan. A gyenge HOLD hatás folytán analóg módon az ember gyenge, gyá-
va, elpuhult, önállótlan. Jól kiegyensúlyozott polaritások esetén az ember finomérzésű, érzékeny, al-
kalmazkodó, lelki élményeket kereső, jó emlékezőtehetségű, élénk képzeletű.
Mentál síkon a Lélek a HOLD princípium analógiája. A Lélek szenvedi meg a teremtő kísérleteit,
mint ahogyan kozmikusan is az anyag a szellem kiszolgáltatottja. A személyiség változó álarcai mö-
gött a Lélek érzelmei figyelmeztetnek bennünket, hogy törekvéseink helyesek-e vagy helytelenek.
Ez mutatja meg a kiutat is a teremtés körforgásából. A megváltást nem nyugtalan szellemünk igény-
li, hiszen az mindig újat, változót akar. A lét kaleidoszkópos kavargásában jól érzi magát. A ben-
nünk halkan meghúzódó negatív princípium azonban a nyugtalan szellem hiábavaló kísérleteinek fi-
askóit áldozatként, kiszolgáltatottként szenvedi át és így a létesülés örvényéből is ennek bennünk le-
vő képviselője, a Lélek finom érzékenysége vezet ki. Így győzi le az emberben a gyenge az erőset, a
puha a keményet.
Közösségek életében a HOLD képviselője maga a nép, a tömeg, amely vezetést vár, vezethető, irá-
nyítható, amely az uralkodót, a vezért, de a hamis reményeket megcsillogtató politikai kalandorokat
is vakon követi, amely azonban a becsapottság felismerése után ugyanezeket trónjukról, demagógi-
ájuk hordozójáról le is taszítja.
Nő számára a HOLD a nő-embert, férfi számára az élettárs nőt jelképezi, de általában a szülő anya
szimbóluma is.
Az egyéniség és az ember belső természete a pozitív és negatív princípium képviselői bennünk. A
természet és a jellem: az egyéniség tükörképe HOLD jellegű. A HOLD a visszatükrözője valameny-
nyi bolygóhatásnak, s így a bennünk levő HOLD természetből jellemünk alakíthatóságára, befolyá-
solhatóságára következtethetünk. A jellem állandóan változik, alakul a külvilág felől jövő ütközé-
sek, sikerek és szenvedések közepette. A körülöttünk lezajló kozmikus színjátéknak azonban csupán
azokat a jeleneteit látjuk, hatást csak az vált ki bennünk, amelyek érzékeléséhez van rezonáló hú-
runk. A külvilág szemünkbe tóduló képei tehát önmagunk, egyéniségünk tükörképe. A HOLD ter-
mészet tanulmányozása nagy segítséget jelent az ember fejlődése szempontjából, mert megtanít
arra, hogy a szenvedések, örömök, sikerek és sikertelenségek kiváltói mi magunk vagyunk. A külvi-
lág csak tükörképünk.
Az ezoterikus úton járó HOLD egyéniség telve van kialakulatlan, homályos sejtésekkel. A szellem
tiszta fénye még vakítja, ezért inkább az érzelmek befogadó, rezonáló rezgéseivel gyűjti tapasztala-
tait. Azok számára pedig, akik más kozmikus princípium erőteljesebb töltésével terhesek, a Lélek
HOLD természetének tudatos felerősítése igen fontos, mert az érzékenységet, a befogadó készséget,
a kozmikus lét emléktárának felnyitását csak az emberben lévő negatív princípium fejlesztheti, illet-
ve végezheti el.

27
MARS
A MARS az akarat, az energia, az erőkoncentráció, a szenvedély princípiuma. Kozmikus vonatko-
zásban eszköz a Teremtő Elme számára ahhoz, hogy művét végrehajtsa.
Az akarat a pozitív és negatív polaritás közti feszültségkülönbség hatására létrejövő áramlás, mely
magával viszi a teremtő ideákat a teremtés kísérletében magát kiszolgáltató negatív princípium felé.
Ez az akaratáramlás akkor jöhet létre, ha a két polaritás között feszültségkülönbség áll be és van,
ami ezt közvetítse is. A közvetítő kozmikus viszonylatban is semleges. Feszültség hatására a semle-
ges állapot megbomlik és kétirányú áramlás kezdődik. Mindegyik pólus felé a vele ellentétes tölté-
sek közelednek. Az akarat csupán alapmegnyilvánulás, motorikus erő, amely fölé a teremtő szán-
déktól függően más-más idea szuperponálódik.
A MARS princípium eszköz a teremtő kezében, minthogy annak teljes színképében is csupán egy
részlet. A Kozmoszban vannak szervezetek, melyekben ez a teljes színkép eltorzul. Bennük a nagy
akarattöltés nem eszköz, hanem öncél. Ha a szándék és annak megvalósításához szükséges eszköz
nincs összhangban, ha az eszköz túlhangsúlyozottá válik, az akarat és az energia koncentrációja
olyan nagy mértékben megnövekszik, hogy csak a MARS princípium érvényesül az általa hordozott
idea rovására. Kozmikus méretű szenvedély árad szét, amelyben a MARS képviselője már csak ön-
célú, hatalmi törekvéseit akarja kiélni és minden mást háttérbe szorít.
A MARS tehát csak akkor lehet harmonikus energiaspektrumsávja a teljességnek, ha mindenkor
aláveti magát a Teremtő Elme szándékainak. Ha feladatának azt tekinti, hogy a pozitív és negatív
princípium közti energia transzformációra szuperponálódott alapideát csupán hordozza.
A potenciál különbség folytán létrejövő folyamatokban az akarat, mint segédeszköz, lehet túlzottan
nagy és túlzottan kicsi. Túlméretezettség esetén kozmikus rövidzárlat jön létre. Az akarat által hor-
dozott viszonylag kis teher és nagy akaratintenzitás frappáns analógiája az az eset, amikor egy villa-
mos áramforrás áramkörébe nincs ellenállás bekapcsolva és a kört így zárjuk be, tehát rövidre zár-
juk. De számtalan analógiát találhatunk még ezen kívül is a probléma mélyebb átgondolása után.
Ezzel szemben, ha az akarat nem elég nagy, ha a teremtő gondolat feszültsége nem elég nagyszabá-
sú, nem jut el a megvalósuláshoz.
A férfi és női princípium teremtő egyesülésében mindig az élet tüze is fellobban. A MARS lényege
is TŰZ. MARS a fáklyahordozó.
Az előbbiek az ember számára is érvényes analógiák. A három hermetikus síkon a MARS hatásai a
következők:
Fizikai síkon a MARS képviselője mindaz, ami a tűz, az akarat végrehajtó eszköze: a vér, az izom-
zat, a vas, a kard, a fegyver, a ragadozó állatok, a férfi nemi szerve.
Asztrál síkon az ember jellemében az akarat és tevékenység, a szenvedély és belső tűz, a tetterő és
elszántság, küzdőképesség, a vágykielégítő ösztönök és célratörő lendület természetét befolyásolja.
A NAP és a HOLD erők feszülő ellentétei marsi módon törnek felszínre. Ha ezek egyensúlyban
vannak, az akarat engedelmes kiszolgálóvá lesz, a belső tűz a kozmikus ritmussal együtt rezegve,
alkotó vagy lebontó tendenciával mindig úgy lángol fel, ahogyan NAPlényünk pillanatnyi céljainak
megfelel. Az ilyen ember határozott, céltudatos, erőteljes és bátor. Küzdelmet kedvelő, helyét min-
denütt megállja, tudja a maga helyét a társadalom hierarchiájában. A túlfokozott MARS erőkben az
akarat céltalan érvényesítése, durvaság, az indulat, a nyers brutalitás, az erőszakos kegyetlenség, a
bosszúállásra hajlamos öncélú, mértéktelen gyilkos szenvedély lángja lobog. Ebben a tűzben vég-
eredményben maga az ember ég el. A nemiség minden mást elborító vérgőzében az ösztönvilág tűz-
démonai támadnak fel, vagy a kielégíthetetlen vágyak vámpírjai gyengítik el, s az egyéniség hamu-
vá ég, formátlan jellemgombolyaggá torzul a vágykarok, tapadó, szívó karmai között. Ha kicsi a
belső feszültség, ha a MARStöltöttség gyenge az emberben, céljait nem tudja megvalósítani, a fel-
merülő akadályok előtt megtorpan, szándékaitól könnyen eltéríthető, alkotó törekvései legfeljebb a
képzelet bizonytalan ködvilágában gomolyognak, egyénisége határozatlan.

28
Mentális síkon a teremtő akarat, az ÉLŐ TŰZ hordozójának szimbóluma.
Az emberi közösségekben a MARSi egyéniség a harcos szerepét tölti be: hadvezér vagy közkatona.
A kozmikusan kiegyensúlyozott államformákban ezek az államvezető akaratának végrehajtói. Ha ez
az egyensúly megbomlik, vagy öncélú katonai diktatúrák alakulnak ki, vagy az állam életképessége
lesz gyenge, mert az államfő szándékai befulladnak, a külső és belső támadások szétbomlasztják a
szervezetet. Ez az analógia természetesen sok más egyéb vonatkozásban is továbbvihető.
A MARS a férfi emberben a nemiséget, a férfiasságot, a no számára a másik nem szexuális meg-
nyilvánulásait jelöli.
Az ezoterikus kutató, ha MARS egyéniségű, csak nagy erőfeszítések árán tudja lefékezni a majd-
nem mindig öncélúságra ingerlő MARSenergiákat. Ha ez sikerül, a nagy céltudatosságot követelő
jógapraxis, a koncentráció és a mágia területén nagyszerű eredményeket érhet el. De ha a kordába
fogott MARSenergiák valamilyen résen kiszabadulnak, a kifejlesztett mágikus képességek kataszt-
rófák és csak hosszú szenvedések árán feloldható karmák örvényeibe sodornak. Általánosságban a
MARSenergiák tudatosítása minden ezoterikus kutató számára igen fontos, mert a megizmosított
akarat, a céltudatosság, a koncentráltság, a teremtő energiákkal való helyes gazdálkodás alapfeltéte-
lei a sikernek. A belső TŰZ életre keltéséhez a MARSenergiák mozgósítása elengedhetetlen.

MERKÚR
Alapkaraktere a semlegesség. A hét teremtő princípium közül csak ebben egyenlítődött ki a két po-
laritás. A belőle kiinduló hatások is a semlegességből fakadnak. Közvetít és kiegyenlít az ellentétek
küzdelmében. A végleteket lefokozza, a feszültségeket célszerű irányba tereli.
Kozmikus vonatkozásban az előző teremtések emlékeit a negatív princípium őrzi. Az AKASHA
emlékezetében az összes kozmikus történések elraktározódtak, de ezek felszínre hozása, hasznosítá-
sa és a pozitív princípium, a teremtő felé való közvetítése ilyen semleges töltéssel lehetséges.
A görög-római mitológia kozmikus világképéről tanúskodik, hogy az istenek között a princípiumok
képviselője is szerepel. Hermész-Merkúr, a szárnyas lábú utazó kezében a kígyós bot éppen ennek a
kozmikus kiegyenlítő és közvetítő szerepnek az emblémája. A botra feltekeredő fehér és fekete kí-
gyó a benne kiegyenlített, de együtt meglevő polaritások szimbóluma. A görög-római mitológiának
ebben az istenalakjában egyik legtisztábban meglátott kozmikus princípium testesült meg, s vált mi-
tikusan antropomorf istenné. A Hermész-Merkúr kultusz azt bizonyítja, hogy az emberiségben min-
dig megvolt a törekvés a teremtés körforgásából való szabadulásra. Az ősi ezoterikus irányzatok kö-
zül is Hermész Triszmegisztosz útját járó Hermetika koncepciója a legteljesebb. Ami a TABULA
SMARAGDINA tanításában, mint egyetemes ismeretkulcs örökségképpen ránk maradt, az egyik
leggrandiózusabb tanítás az emberiség számára. Mindez azt mutatja, hogy a világok harcában csak
ilyen kiegyenlített, alkalmazkodó princípium közvetíthet. Az ősi hagyományok szerint Hermész-
Merkúr terel abba az irányba, ahol a rejtekajtó megtalálható.
A princípium hármas természetét vizsgálva, MERKÚR csupán akkor tölti be kozmikus szerepét
harmonikusan, ha valóban kiegyenlíti. Éppen, mert semleges, mindig kívülről jövő hatások befolyá-
solják. Ha a semlegesség pozitív irányban töltődik fel, a túlhangsúlyozott MERKÚR princípium ön-
célú közvetítővé válik. Többet nyújt, mint amire szükség lenne. A teremtő szándék koncentráltan te-
relt áramába mellékes célszerűtlenségeket vet be, a kapcsolatokat szükségtelen szálakkal bonyolítja,
s ezzel a harmóniát megbontja. Negatív irányú eltolódás esetén nem közvetíti azt, amire szükség
lenne, s a teremtő a hiányos ismeretek és tapasztalások birtokában hibásan alkotja meg művét.
Az emberben a MERKÚR jelleget a tudásvágy, a tiszta kozmikus távlatú ismeretek utáni sóvárgás,
a végletek kiegyenlítésére való törekvés mutatja. A három hermetikus sík vetületében a MERKÚR
princípium ilyen analógiájával találkozunk.

29
Fizikai síkon MERKÚR jelképei a közlekedési eszközök, posta, újság, pénz mint kereskedelmi kap-
csolat teremtő eszköze.
Asztrális vonatkozásaiban az ember jellemét szenvedélytelenné, hűvösen személytelenné alakítja.
Az ilyen ember látszólag kívül áll minden eseményen, kritikusan szemlélő távolmaradással nézi
mások küzdelmét és lobogását. Ha azonban mégis szükség van rá, segít és támogat, semlegesít, ta-
nít, készségesen átadja mindazt, ami erejéből telik és amit kérnek tőle. A maga útját járja, de mégis
együtt rezeg mindenkivel. Minthogy poláris szenvedélytöltés nem borítja el, tárgyilagos, konstruktí-
van kritikus, sokoldalú, körültekintő, alkalmazkodó, találékony, talpraesett. Kitűnő diplomata. Ta-
pasztalásait célszerűen rendezi és alkalmazza. Szellemes és könnyedén nagyvonalú. Emlékezete,
nyelvkészsége jó. Intelligens és gyors felfogású. Írás- és fogalmazó készsége ötletes és gyakorlati.
A pozitív irányba eltolódott MERKÚR jellegű ember tudása tapasztalatokra nem támaszkodik, ha-
mis, összezagyvált intellektuális tevékenységekben jelentkezik. Van értékrendje, de az csak látszóla-
gos, mert a kozmikus morál, a jóról és rosszról alkotott értékrendje mindig aszerint módosul, aho-
gyan éppen öncélú törekvései számára kívánatos. Cselekedeteinek igazolására szofisztikus ideológi-
ákat, normákat gyárt rendkívül nagy alkalmazkodó készséggel. Szélhámoskodó, hazudozó és meg-
bízhatatlan. Gondolatai, mondanivalói sziporkáznak, de üresek, Cinikus, bántóan, rosszindulatúan
kritikus és gúnyolódó. Tekintélyt nem ismer. Kotnyeles és illetéktelenül kíváncsi.
A MERKÚR erők gyengesége az értelmi adottságok gátoltságában nyilatkozik meg. Hiányzik a tu-
dásvágy. Az emlékezőkészség a gyakorlati alkalmazkodóképesség hiánya miatt befullad, mivel so-
hasem tudja felhozni emlék és ismerettárából azt, amire szüksége van. Ezért tudása nem is annyira
hamis, mint inkább hiányos. Értékrendjéből és moráljából is mindig éppen az hiányzik, amely sze-
rint cselekedeteit mérlegelni kellene. Nehézkes és alkalmazkodása lassú. Felfogókészsége gyenge,
kapcsolataiban merev és makacs.
Ha az emberben a MERKÚR princípium a mentál síkon is aktiválódott, a szellem és lélek harmóni-
ájában kezdenek hatásai kibomlani. Filozófia és elvont, nagytávlatú koncepciók, matematika, ter-
mészettudomány stb. az első lépcsők, amelyeken mind magasabbra jut az ember. A tudásnak ezek a
személytelenséget és hűvös szenvedélytelenséget igénylő területei felelnek meg legjobban a MER-
KÚR karakternek. Itt már alig észrevehető átmenettel nyílik ki a kozmikus öntudat s tárulnak fel az
Univerzum rejtett törvényei és összefüggései.
A közösségek, társadalmak életében a MERKÚR karakterű emberek és kereskedők, utazók, pénz-
ügyek szakértői, újságírók, diplomaták és tanítók. Az állami hierarchiában ok az uralkodók háttér-
ben meghúzódó tanácsadói. A tiszta MERKÚR egyéniség nem kedveli a reflektorfényt. Szeret a
névtelenség csendességében szolgálatkészen tevékenykedni. Olyan munkakörben találjuk őket, ahol
széleskörű ismeretekre, áttekintőkészségre, szintetikus látásra, nagyfokú rugalmasságra és gyakorla-
ti alkalmazkodókészségre van szükség. MERKÚR ember a közvetítő az államvezető és a nép, a
NAP egyéniség és a HOLD jellegű, vezetésre váró tömegember között, de az államok közötti diplo-
máciában is.
A MERKÚR karakterű ember ezoterikus kutatásai során valamennyi irányzat iránt érdeklődik, útja
sokrétű és szerte ágazó. E bolygóprincípium töltését magában hordozó neofita szorgalmas igyeke-
zettel, a világban dúló küzdelmek közepette, szinte kataklizmák és tragédiák nélkül csapolja meg a
maga számára a messiási erők forrásait. Nincs külön elhatárolt szakterülete, mert mágia, misztika,
csillagfejtés, alkímia, kozmogónia, stb. egyaránt érdeklik. Bár eleinte csak elvont, elméleti vonatko-
zásaikban, viszont nem akar semmit kockáztatni, s inkább több fáradtságot igénylő szintetikus tudás
útját választja, amelyen végigjárva, észrevétlenül nyílnak meg számára a láthatatlan világok rejtek-
ajtói. Általában a MERKÚR princípium életre keltése rendkívül megkönnyíti az ezoterikus kutató
útját, mert tárgyilagos kritikussá tesz és sok katasztrófát okozó éltévelyedéstől tart távol.

30
JUPITER
A rend, a rendszeralakítás, a törvény, az igazság princípiuma. A JUPITER elv tevékenykedik min-
den kozmikus rendszer mögött, mint a rend kialakítója, az abban működő folyamatok törvényeinek
őrzője. A hűvös, személytelen, semleges töltésű MERKÚR tudását életképessé teszi, mert az új te-
remtő ideákat és az előző teremtések tapasztalatait megfelelő szintézisbe hozza.
A hagyományok szerint ennek a teremtési világkorszaknak vezérelve JUPITER jellegű. A görög-ró-
mai mitológiában is az istenek feje, királya Zeusz-Jupiter. Ez ennek a bolygó princípiumnak külön
jelentőséget ad, részletesebb kozmogóniai elemzése azonban a tárgykör kereteit meghaladja. Annyit
mégis meg kell említeni, hogy bár ennek a világkorszaknak vezérlő ideája, a maga sajátos részfel-
adatát a többi princípiummal együtt, mint a teljesség része, változatlanul betölti.
A teremtett világ a LOGOSZ egy-egy ideájának matériává sűrűsödött, különálló egységgé vált
egyedeiből tevődik össze. A mag mindegyikben: maga a teremtő. Mégis, többdimenziós szakadék
választja el egymástól ezeket az egységeket. Ez a szakadék a részek különvalóság-tudatából fakad.
Tehát nem a Kozmosz rendje ez a szétválasztottság, hanem tudatállapot. A szétszakítottságban az
eleven kapcsolatot a JUPITER princípium teremti meg ezek között. Az egymás mellett horizontáli-
san és vertikálisan, tehát azonos síkon és más-más dimenziókban kialakult egységek kölcsönhatás-
ban vannak. A kölcsönhatás tehát a vertikális és horizontális folyamatokat úgy tereli, hogy a teremtő
szándékai megvalósuljanak.
A JUPITERi karakter megnyilvánulásaiban szintén fellelhető a hármas jelleg. Túlhangsúlyozott JU-
PITER hatására, öncélúsága folytán, elvész a kapcsolat a létrehozott világ alapideája és az azt fenn-
tartó, éltető törvényrend között, mert utóbbi mechanikus görccsé merevedik. Ha a JUPITER gyen-
ge, nem tud segítően közreműködni, ezért a teremtés rendje széteső, zavaros, bizonytalan. A szerve-
zetben működő folyamatokban üzemzavar támad az átgondolatlanság, a gyenge energiájú rendfenn-
tartó elv miatt bekövetkező hiányosságok folytán. Konstruktív rend csak akkor alakulhat ki, ha a két
polaritás teremtő feszültsége elegendő, s ha az új rendszer már a tapasztalások tanulságaira támasz-
kodik. A JUPITER erők csak ilyen körülmények között nem bontják meg a dinamikus egyensúlyt.
Mert a túlszervezett rendszerek és az anarchiára felépült szervezetek egyaránt idő előtt széthullanak.
Az emberi életben is megtalálhatók ennek analógiái horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Az
egyének kapcsolatainak rendje, a különböző közösségi életformák törvényei, morálja és etikája, a
jogrend és igazságszolgáltatás a JUPITER princípium horizontális, tehát mellérendeltségi megnyil-
vánulása. A vertikális JUPITERi hatások pedig a kozmikus rend kérdéseivel foglalkozó vallási és fi-
lozófiai koncepciókban érvényesülnek.
Egy-egy emberi közösség, család, társadalom, államforma csak akkor életképes, ha az azokat alkotó
egyének közös cél érdekében összefoghatók és mozgósíthatók, ha az összes egyéni célok erői egy
összetartó rendben, egymást támogatva, nagyszabású eredővé egyesülnek. Az a társadalom és ál-
lam, amelyből hiányzik a segítő egymás mellé rendeltség tudata, morálja és etikája, az egyének
más-más irányú, öncélú anarchiájában robban szét. Az együttélés és a kapcsolatok rendje természe-
tesen a változatok számtalan lehetőségét kínálja. A legkülönbözőbb társadalmi és közösségi (politi-
kai és gazdasági természetű) eszmék megvalósítási szándékaival kapcsolódhat. Ugyanakkor a ki-
sebb egységek nagyobb szervezetek alkotóelemei.
A vertikális-hierarchikus kapcsolatokban a JUPITER elvnek más természetűek az analógiái. Az em-
ber ilyen JUPITER hatásokra kezd foglalkozni a világmindenséget összetartó renddel és törvények-
kel, a saját kozmikus helyzetével és kapcsolataival. A filozófiai rendszerek törekvése is mindig ez.
Habár az egyéni nézőpontok, másként a centrikus látásmód miatt a filozófiai világképek látszólag
különböznek egymástól, végül is valamennyi szándéka, öntudatlanul vagy tudatosan a kozmikus
egység koncepciójának kialakítása. A vallási elem megjelenése újabb színnel gazdagít. Legmagasz-
tosabb célkitűzéseiben végső fokon a teremtővel, Istennel akar kapcsolatot létrehozni. A JUPITER
egyéniség azonban rendszerint nem jut tovább az antropomorf koncepciókon. Mind filozófiai, mind
vallási érdeklődése a látható világ tér és idő koordinátáiban mozog.

31
Azok az emberek, akiknek szoros kapcsolatuk van ezekkel a problémákkal, a JUPITER princípium
képviselői: jogászok, papok, ügyvédek és bírák, s mindazok, akik templomi és jogi vonatkozásokkal
kapcsolatban vannak. Filozófusok, magasrangú reprezentatív állami irányító személyek. Tanítók és
próféták.
Az ember fejlődési állapotai nem statikus, hanem dinamikus jellegűek, mint ahogyan a kozmikus
vonatkozásban sincs másként. Ezért a JUPITER is akkor érvényesíti hatásait dinamikus harmóniá-
val, ha a pillanatnyi célkitűzésekkel összhangban van. Az ember együttélési formáinak rendje sem
lehet merev, statikus szervezetbe nyomorító kaloda. A Kozmoszban minden változik, a változásnak
is megvannak azonban a törvényei. Egy-egy társadalom vezető, irányító eszméi módosulnak a ta-
pasztalások és tanulságok folytán, s a betörő új elemek szükségképpen állandóan mozgásban tartják
az eszme realizálódását elősegítő törvényeket, szabályokat, mértéknormákat is. Csak akkor életké-
pes egy-egy közösség szervezete, ha eléggé rugalmas is. Annyira, hogy nem csak javítani, módosí-
tani tud törvényein, hanem szükség esetén a kiöregedett rendszert fel is tudja bontani, hogy helyet
engedjen új kísérletezők számára. E változások mögött van azonban egy formailag változó, de lé-
nyegében magától értetődő, a JUPITER természetéhez szükségképpen hozzátartozó elv: a Koz-
moszban dinamikus rend van és a kis egységek világában csak akkor kerülhetők el a katasztrófák,
ha ehhez a kozmikus rendhez minden egység harmonikusan alkalmazkodik.
Az emberi igazságoknak, mint relatív természetű rendszerelemeknek érvényességi határai vannak,
horizontálisan és vertikálisan. Családnak, társadalmi formáknak, államszervezeteknek, kozmikus
egységeknek mások a törvényei. Ez a különbözőség azonban látszólagos és a valamennyi mögött
megtalálható kozmikus analógiát megfelelően felismerhetjük. A JUPITER elv azt is szükségessé te-
szi, hogy ezeket az érvényességi határokat meglássuk, s a helyes transzformációt szükség szerint
vertikálisan is elvégezzük.
Ha a JUPITER erők a dinamikus egyensúlyt pozitív irányba kibillentően hatnak az emberben, a tör-
vény és rend öncélú formasággá burjánzik, s a szabály- és normabábák között elvész az alapidea,
melynek megvalósítása érdekében jön létre minden társulás és szervezet. Teoretikus koncepciók így
válnak szorító, akadályozó ideológiává. A rugalmatlan világképek széttörhetetlen páncélként szorít-
ják a megszületésre váró új gondolatokat és eszméket, s az addig óvó, védelmező régi tojásburokba
befullad a más életformába induló élet. Vallások, rituálék formalisztikus, üres dogmává válnak, s az
új kinyilatkoztatás szabadabb, frissebb levegője után áhítozókat eretnekként veti az elavulttá váló
rend inkvizíciója börtönbe, máglyára, vagy koncentrációs táborokba. A nagyméretű, milliós áldoza-
tokat szedő konfliktusok népek, vallások, társadalmi rendszerek között az öncélúvá telítődött JUPI-
TER hatásokról is tanúskodnak.
Gyenge JUPITER hatás a kozmikus helyzetöntudat megzavarodását, s ennek alacsonyabb síkú ana-
lógiájaként bizonytalan, talajtalan, gyökértelen, értékrend nélküli világképet eredményez. Az ember
nem tudja felfogni a kozmikus rendet. A közösségek törvényeit elveti, vagy érzéketlen irányukban s
még csak relatív morálja és igazságai sincsenek. Vagy ha vannak, azok öncélúak és mindig aszerint
változnak, hogy az önző, másokat megrövidítő szándékok igazoltnak látszanak.
A három hermetikus sík vetületében a JUPITER princípium analógiái a következők:
Fizikai síkon az emberi kapcsolatok és az egyén társas-anyagi természetű vonatkozásaiban hat. A
JUPITER a „Nagy Szerencse” bolygója. Segít és támogat jó anyagi helyzet, magasabb állásúak pro-
tekciója vagy akár szerencsejátékok nyereségei által.
Asztrális síkon az ember jellemét kiegyensúlyozottá teszik a harmonikus JUPITER hatások. Böl-
csesség, igazságszeretet, hit, emberszeretet, őszinteség, becsületesség, tiszta eszmeiség, mértéktartó
életszeretet, jóindulat és segítőkészség, mások tanítása jellemzi az ilyen embert. Túlfokozott JUPI-
TER merev erkölcscsősszé, nagyhangú dicsekvővé, kevéllyé, gőgössé, vakbuzgóvá tesz. Erőtlen
JUPITER erkölcstelen, vagy álerkölcsös, élvhajhászó, kicsapongó szofista, jámborkodó, mértékte-
len, törvényeket öncélúan alkalmazó jellemet enged kialakulni.

32
Mentális síkon bölcseleti érdeklődés, hívő vallásosság, magasrendű etikus világkép, a szociális és
társadalmi problémák iránti fogékonyság, az egyetemes igazság kutatása és érvényesítése, a kozmi-
kus rend megismerése utáni sóvárgás, utópisztikus társadalmi rend, szervezetek és államformák a
JUPITER princípium saját hatása alatt állnak.
A JUPITER emberben a látható világokkal kapcsolatos filozofikus érdeklődést és az egyetemes, hí-
vő vallásosság érzését keltik fel. Az ezoterikus problémák iránt érdeklődő JUPITER egyéniség is el-
sősorban e területeket kutatja és lesz ezeknek emberszeretettől áthatott apostola. Ideális társadalom
vonzza és minden olyan nyilvános vagy titkos társaságban, szervezetben szívesen tevékenykedik,
amely ennek megvalósításáért küzd. A világ rejtett törvényei és a dolgok mélyebb összefüggései
leginkább a bizakodó hit fázisáig tárulnak fel előtte. Előbb az élet gyakorlati vonatkozásaiban sze-
retne rendet s e törekvéseihez az erőt a hit forrásából meríti. Általában minden más bolygó egyéni-
ségű ezoterikus kutató számára a JUPITER princípium a látható világ, az emberi kapcsolatok maga-
sabbrendű etikus alapját nyújtja és arra figyelmeztet, hogy a titkos tudományok művelése csak ak-
kor helyes, ha az érzékelhető világokkal való kapcsolat nincs ellentétben a magasabbrendű törekvé-
sekkel, s ha a titkos tudományok ismereteihez az emberi kapcsolatok magasrendű etikája is társul.
Minden misztikus rituálé, amely a formális elemeken túlmenően többdimenziós tartalommal töltött,
szintén a JUPITER elv jegyében történik.

VÉNUSZ
A szépség, a harmónia, a művészet, az esztétika, a vonzás, a szerelem princípiuma.
A teremtés első fázisaiban a MARS, MERKÚR, JUPITER erők görcsbe merevednének és a teremtő
szándék megakadna még az utolsó fázis előtt, ha a VÉNUSZ ezeket nem oldaná fel. VÉNUSZ leg-
fontosabb feladata a teremtés színképében, hogy az involúció utolsó fázisában végleg az anyaghoz
vezesse az előző világkorszakok tapasztalatain tovább fejlődő, új rendet akaró teremtőt. De ezt nem
akaratgörccsel, nem steril tudással, nem a rend és a törvény öncélú korlátaival, hanem a forma szép-
ségeiben feloldó vonzással éri el. A VÉNUSZ az előző fázisok tömény kísérleteit fellazítja. A terem-
tő ideák számára a legmegfelelőbb formát nyújtja kehelyként. A tartalom és a forma harmonikus
összeölelkezése váltja ki a szépség élményét.
Az ókori mitológiákban ez a princípium a szerelem istennőjeként jelenik meg, aki a legszebb az is-
tenek között. A föníciai Astarté, a görög Aphrodité, a római Vénusz azonos princípium különböző
mitikus formája és antropomorf megtestesítője. Az ősi kultúrák mély lényeglátó képességéről tanús-
kodik ez a mitikus istennő alak, aki a Szépség, a Vonzás, a Szerelem egyesítője. Valójában a férfi
princípiumot, s annak minden képviselőjét a negatív princípium a felvillanó formalehetőségek vará-
zsával vonzza a teremtő nászba: a szerelem kozmikus misztérium.
Igen fontos, hogy a VÉNUSZ princípium ezoterikus lényege tisztán álljon előttünk. VÉNUSZ is
csak a színképekre osztott teljesség egy sávja és önmagában nem létezik. A teremtés misztériumába
csak akkor illeszkedik be harmonikusan, ha összhangban van a teremtő alapideával és megfelelő
formakerethez segíti hozzá a teremtőt.
A VÉNUSZ természet, a hármas megnyilvánulási tendencia szerint vizsgálva, szintén sajátos voná-
sokat mutat. Ha hatásai elnyomják a teremtő elv alapmotívumait, VÉNUSZ tüze a tüzijáték szipor-
kázó szikráiban lobban fel. A felvillogó formaszikrák szépsége a teremtés hiábavalóságának tudatát
elkápráztatja és elvakítja. Újra és újra felrepül a vágy rakétája a kielégülés sejtett extatikus magas-
ságába, azonban mindig csak a romlandóság szertehulló szikraesőjében alszik ki a Láng, amely a
beteljesülés utáni sóvárgásból csap fel. Túlfokozott VÉNUSZ erők, bár esztétikusan – hiszen a VÉ-
NUSZ elvvel az unesztétikus nem egyeztethető össze, – egy-egy idea köré túlburjánzó formavilágot
épít. A tökéletlent, a torzat, a hiányosat, a formák sziporkázásával teszi kultusz tárgyává. A múlót, a
romlandót körülragyogja és buja életszínekkel díszíti azt, ami megérett a lebontódásra. A VÉNUSZ
mindig életigenlő. Közvetlenül sohasem életellenes, legfeljebb tanulságaiban és hatásainak követ-

33
kezményeiben. Ha VÉNUSZ hatása gyenge, nem tud megfelelő hátteret biztosítani a teremtő ideák
számára. A koncentrált teremtő erők aszketikus merevségbe görcsösödnek, az élet könnyedsége he-
lyett robusztus formák jönnek létre. Bár a szépség és az esztétika most sem maradnak el, a hiányos-
ságok szembetűnőek.
Az emberben a VÉNUSZ princípium legtisztábban az alkotó művészet életigenlő törekvéseit éb-
reszti fel. A szobrászat anyaggal birkózó küzdelme, a festészet szín- és formavilágba való beolvadá-
sa, az írás elvontabb és több dimenziót átfogó kísérletei, vagy a zene már egészen absztrakt hangjel-
képrendszere, mint művészeti ágazatok mind a VÉNUSZ védnöksége alá tartoznak, VÉNUSZ kelti
fel teljes pompával bennük a teremtő erőt, de egyben azt is feltárja végkövetkeztetésként, hogy a
formák kaleidoszkópja káprázat, MAYA varázs. Ezen a káprázattüzijátékon mindenkinek át kell ég-
nie. Törés, katasztrófa nélkül csak akkor kerülhetünk ki a szépség varázsának tisztító tüzéből, ha
egyéniségünk valamennyi kozmikus töltése összhangban zeng. Enélkül az ember csak sok csalódás
után talál rá valódi lényére.
Az egyéniség túlfejlődött VÉNUSZ tagja a művészetek területén az öncélú „l’art pour l’art” követő-
ivé teszi az embert. A művészetek tárgya: az életigenlés hamis örömeinek hangsúlyozása, a deka-
dencia, a szépségfátyolba burkolt élvetegség, nyomorék ideákat hamis jelmezbe felöltöztető torz stí-
lusok, életképtelen teremtő erők szépségflastrommal dekorált törekvései. Az egyéniség ilyenkor te-
remti meg öntudatlan mágiával hibás ideáinak képzelet ruhájú kylkhorjait, melyek ugyanakkor
megfertőznek minden tiszta szándékú igyekezetet is. Utolsó szalmaszálnak hisz minden kivetített
szépséget, s csak akkor jön rá, hogy az fikció, ha hirtelen félelmes arcú démonná változik. Lefelé
húzó örvényben saját ideáinak kivetített káprázata kavarog körülötte. A nemiség és a szerelem így
válik soha ki nem elégíthető sóvárgáspokollá.
A gyenge VÉNUSZ hatások az élet stílusát nehézkessé, döcögővé, sivárrá, örömtelenné teszik. Hi-
ányzik az élet könnyedsége, a belső és külső katasztrófákat elviselhetőbbé tevő esztétikus keret.
A három hermetikus síkon szintén megtalálhatók a VÉNUSZ princípium emberi analógiái.
Fizikai síkon az alakzatok, külső formák és szépség, a női nemi szerv (az anyaméh nem) VÉNUSZ
jellegűek.
Asztrális síkon elsősorban a művészeti alkotások szemléletéből fakadó élmény és esztétikai élvezet,
a szerelem asztrális élményei, a társas kapcsolatok harmonikus örömei VÉNUSZ jellegűek. Jellem-
formáló hatásai az embert kellemessé, vonzóvá, vidámmá, életkedvelővé, barátságossá, kiegyensú-
lyozottá és harmonikussá, társaságkedvelővé teszik. A VÉNUSZ egyéniség szépérzéke igen fejlett.
Kedveli a szép környezetet és minden cselekedetét esztétikus köntösbe tudja öltöztetni. Nemisége
kiegyensúlyozott.
A VÉNUSZ jelleg kiegyensúlyozatlansága esetén az egyéniség jellemében mindenáron való kelle-
metlenkedés, ízléstelenség, nagyfokú hiúság, hűtlenség, kicsapongó érzékiség, gátlástalan erkölcsi-
ség, mohó élvezethajszolás jelenik meg.
Gyenge VÉNUSZ hatások ezzel szemben nehézkessé, elhanyagolt külsejűvé, társaságban nem al-
kalmazkodóvá, ellenszenvessé teszik az embert.
Mentális síkon a harmónia iránti érzékenységet, a tartalom és a forma lényegi egységének igényét
befolyásolja.
VÉNUSZ általában a vonzó nőiség analógiája. Férfi számára a csupán szexuális női kapcsolatokat,
a no számára a külsőt, a szerelemre és szeretetre irányuló hajlamot jelenti és jelképezi.
A VÉNUSZ egyéniséget vonzza az anyag szépsége, s ez még akkor is visszatart, ha az alkotó művé-
szet magasrendű törekvéseivel társul, minthogy involúciós tendenciájú. A VÉNUSZ csak akkor se-
gít az ezoterikus kutatónak, ha evolúciós fejlődése során a formák szépségének MAYA fátylát félre
tudja húzni. De ugyancsak ez kelti életre bennünk a harmónia iránti érzékenységet. Végeredmény-
ben a VÉNUSZ princípium mentális hatásait kell hasznosítani.

34
SZATURNUSZ
Lényege a kristályosodás, a befejezés, a megmerevedés.
A teremtő folyamatok utolsó fázisa: a végsőkig sűrített anyagi világ, amely fordulópont a körforgás-
ban. A teremtő nász extázisa, melyben az alkotás öncélú tüze lobog, a tudás hűvös öröme, a rend
felemelő etikája, s az életöröm káprázata ellentétébe vált át. Minden, ami kalandos, élvezetes életél-
mények lehetőségét kínálta, most a szenvedések kínjává torzul, hogy az ellentétek őrlő malmában
megszűnjék az élet utáni sóvárgás.
Valamennyi kozmikus vallás és a hermetikus hagyományok szerint az anyagba szállt szellem, azaz
az élet hibás törekvés eredménye. Ez a felismerés azonban csak e hibás szándék megvalósulás, a
következmények hiábavalóságára való ráébredés után lehetséges. A SZATURNUSZ ezt a felvilágo-
sítást végzi el. Hatásai ezért életellenesek.
A SZATURNUSZ princípium szerepe egyenes folytatása a vénuszi esztétika szépségvilágának.
Minthogy minden teremtés tökéletlen kísérlet, az idea sohasem találhat megfelelő formakeretet,
amely tökéletesen harmonizál vele. VÉNUSZ szépségsziporkázása csupán megkönnyíti, de nem te-
szi tökéletessé szépségflastrommal sem azt, ami már elinduláskor magában rejtette a tökéletlensé-
get. A vénuszi életigenlés hiábavalóságára hívja fel a figyelmet a SZATURNUSZ. S mindaz, amit a
vénuszi szépségvonzás hatására a teremtő hibásan létrehozott, SZATURNUSZ próbakövén derül ki.
A SZATURNUSZ princípium megnyilvánulásának hármassága ugyancsak felismerhető.
A túlfokozott SZATURNUSZ hatások olyan akadályfalakat emelnek, hogy a teremtő erők vissza-
pattannak róla. Ezek az akadályok, már közvetve sem tekinthetők támogatónak, mert öncélú akadá-
lyozóvá válnak. A gyenge SZATURNUSZ erők viszont éppen a próba megnyugtató mércéjének hiá-
nyát mutatják, amikor minden hibás idea realizálódhat.
A kiegyensúlyozott SZATURNUSZ hatások a végső kibontakozást segítik elő. Az utolsó fázisban
SZATURNUSZ támogat, amikor az involúció valamennyi közbenső állomásán végigmenve, a te-
remtő ideák az anyagi síkon kikristályosodnak.
A SZATURNUSZ az ember számára az involúció utolsó fázisa. Ahol a lét tendenciája átfordul el-
lentétébe: az a megkötött formák világa. A forma az emberi látásmód fikciója. Mert alakzatok, szer-
vezetek változnak, szerveződnek és szétesnek, egyszerre mindkét irányú ellentétes tendenciájú fo-
lyamatban. A forma valamilyen szabály szerint terelt és az emberi látásmódtól is függő dinamikai
reláció.
A mikrofizika fontos felismerése, hogy az atomok magját potenciálfal veszi körül, amely lényegé-
ben elektromos erőtér. Ez a potenciálfal – szemléletesen – gömbszerű a mag körül. A formafikció-
hoz kötött klasszikus fizika látásmódja szerint a fal potenciáljánál kisebb mozgási energiájú részecs-
ke nem haladhat át rajta sem kifelé, sem befelé. Van azonban egy „rejtekajtó”, amelyen keresztül a
kisebb energiájú részecskék átjuthatnak a falon, s ezt alagúthatásnak nevezték. A klasszikus fizika
látásával ellentétben a kvantummechanika már magyarázza az alagúthatást. Úgy azonban, hogy
nem beszél zárt erőkről és kötött energiákról (tehát a látásmód formafikcióit feloldja anélkül, hogy
tagadná), s azt állítja, hogy az általunk eddig ismert törvények a nukleonok világában transzformá-
ción mennek át.
Az atomszerkezeteknek ez a törvényszerűsége frappáns analógiája az emberi látásmód formafikció-
inak: aki a formák világába beszorul, azt a fikciók potenciálfala veszi körül, amelyből nem tud ki-
törni. Ezek a korlátok mágikusan kivetített látszólagos gátak s az analógiák alapján a teremtett világ
minden alakzatában felfedezhetjük az emberi látásmód következményeként. Zárt egységeket bárhol
találhatunk, csupán a nézőponttól függ, hogy ezek határait hol vonjuk meg formateremtő akaratunk-
kal.

35
Ásványi, növényi alakzatok, az egyéniség önös világa, közösségek, államformák, kozmikus szerve-
zetek a formateremtő képzelet kivetített fikciói és káprázata, az ember számára azonban a valóság
hiedelmével felruházott képződmények.
Ezek az általunk teremtett gátak fiktív voltuk ellenére vágyaink dinamikus törekvéseivel szemben
ellenállnak. Akadályozó falként mered előttünk, ha kívül lévőnek képzeljük magunkat és börtönt
vonnak körénk, ha nézőpontunk a formaegységen belül van. VÉNUSZ esztétikus varázsa így válik
SZATURNUSZ kijárás nélküli barlangjává.
A szaturnuszi merevítés a valóság látszatát keltő anyagi formába zárja szellemünket. Amit vágyaink
mágikus kivetítésével megteremtünk, falként mered előttünk, kalodaként kényszerít tehetetlenségre.
Amiről azt hittük, gyarapít, most fogyaszt, erőnket felemészti, s tehetetlenül vívunk szélmalomhar-
cot velük. Súlyos teherként nehezedik ránk, amiről azt gondoltuk, szárnyakká válik.
A SZATURNUSZ lényegi szerepe felhívni a teremtmények figyelmét arra, hogy az anyagi forma
kötései csupán egyfajta tudatállapot fikciója. Az akadályok arra kényszerítenek, hogy előbb vagy
utóbb legyőzessenek. Ha a fikciók káprázata megszűnik, ha a potenciálfalak rejtekajtójának kulcsát
megtaláljuk, szellemünk felszabadul ebből a börtönből.
Az emberi életben a SZATURNUSZ szerepe az egyik legnagyobb áldás. Azzal, hogy akadályokat
emel, ellenőrzésre kényszerít s állandóan mérlegkészítésre ösztönzi az embert. A túl könnyen elért
eredmények öncélú életigenlést és örömhabzsolást váltanak ki, mely az ember életértékelését hamis
értékrendűvé teszi, s tökéletesnek tartaná azt is, ami tökéletlen. A sikertelen kísérletek azonban fi-
gyelmeztetnek, hogy a pozitív töltöttség nem elegendő. A SZATURNUSZnak ezek a hatásai egye-
nesen szükségesek a vénuszi élmények után.
A SZATURNUSZ princípiumot az ősi hagyományok a karma bételjésítőjeként említik. SZATUR-
NUSZ a fordító, az akcióval szemben támadó reakció közvetítője. Poláris töltése is negatív. A kar-
ma cselekedeteink negatívja, ellentéte. Megmutatja törekvéseink hibáit. Amit tettünk, azok merev
formákká, vágyaink megvalósulva, akadályozó kalodává válnak. A szorító korlátok ránk nehezed-
nek, amíg a hibákra rá nem jöttünk és csíráit is elpusztítva magunkban, a szükséges tanulságokat le
nem vonjuk. Végeredményben, amíg törekvéseink involúciós tendenciájúak, addig az akció-reakció
törvénye érvényesül és saját törekvéseink ellentétébe ütközünk. Az emberi élet evolúciója során
azonban fokozatosan megszűnik az akció-reakció érvényessége, mert az ilyen tendenciájú életforma
már kivezet a létből.
A SZATURNUSZ antropomorf képzettársításaként felmerül az öregség problémája. A szervezetek
elöregedésének tünetei ugyanis SZATURNUSZ jellegűek. Akik még nem rezegnek együtt a Koz-
mosz ritmusaival, görcsösen ragaszkodnak az élethez. Az öregséget fájdalmas, sivár, keserű állapot-
nak tartják. Éppen a test fizikai állapota, melyet fiatalkorban oly mohó kultusszal emeltek magasra,
figyelmeztet először a lebontódásra. Mert a szervezet megmerevedése, rugalmatlansága egyben az
életerő elsatnyulása is. De elöregedhetnek, időszerűtlenné válhatnak eszmék, kultúrák, szellemi tö-
rekvések, érzelmi kapcsolatok is. Az öregségből hiányzik a kibontakozó élet spontaneitása. Csak
görcsbe merevedhet ilyenkor minden életigenlő magatartás. A spontaneitás lehetősége azonban nem
szűnt meg, csupán a tendenciája változott. Minden törekvés spontán, amely a lebontódás felé terel.
Az öregség harmonikus elfogadásának kulcsa: a lebontódás szuprakozmikus törvény s egy új létfor-
ma kibontakozásának feltétele.
A SZATURNUSZt a csillagfejtés hagyománya a „Nagy Szerencsétlenség” princípiumának tartja.
Mint ilyen, életellenes is és sikertelenségeket idéz elő az ember életében. De csak az involúciós tu-
dat számára életellenes. Kétségtelen, hogy akadályokat gördít emberi törekvések elé és szenvedése-
ket okoz. Ezek azonban az evolúció feloldó áramában tapasztalásokká, tanulságokká változnak át s
épp ennek következtében az emberi törekvések tendenciái is megfordulnak: a lét helyett a Meg Nem
Nyilvánult Istenség örök nyugalma felé fordítanak. Akiket megérintett a messianizmus árama, a
szenvedést megnyugvással fogadják, a sikertelenségeket hibás szándékok következményeinek tart-

36
ják. A SZATURNUSZt pedig – minthogy éppen ez a princípium végzi el ezt a munkát – az örökké-
valóság követének tekintik.
Az emberi élet három hermetikus síkú vetületében a SZATURNUSZ analógiái a csillagfejtés hagyo-
mányai szerint a következők:
Fizikai síkon mindaz hatása alatt áll, amely az anyagi világ kötéseihez tartozik. Így a megmereve-
dés, a kristályosodás, az akció-reakció ütközései, a kozmikus korlátozások, akadályok és szenvedé-
sek, az élet sorsszerű adottságai: katasztrófák, veszteségek, gond, betegség, halál.
Asztrális síkon az ember jellemét a SZATURNUSZ csiszolja, tisztítja, formálja, alakítja. A kiegyen-
súlyozott, harmonikus hatások az embert törekvéseiben megbízhatóvá, határozottá, állhatatossá, el-
mélyedővé, megfontolttá teszik. Az ilyen SZATURNUSZ egyéniség minden feladatát, a kicsit és a
nagyot egyaránt a legnagyobb komolysággal végzi el. Szereti a magányt és az elvonultságot, mun-
kájában koncentrált, pontos. Meggyőződéseihez ragaszkodik, s élete minden vonatkozásában súlyos
teherként vonszolja a merev törvényhez kötöttség koloncait. Életének eseményei mindig súlyosan
problematikusak. Sohasem könnyed és lazán nagyvonalú, mert minden eseményben a lét mélyebb
törvényeit kutatja elmélyedve és nagy komolysággal. Kapcsolataiban hűséges és ragaszkodó.
A túlfokozott SZATURNUSZ hatások a jellemet merevvé, nehézkessé, rideggé teszik. Ilyen hatások
alatt álló ember fanatikus és makacs, nagyon sokszor kicsinyes, emberkerülő, megátalkodott, a ká-
kán is csomót keres.
Gyenge SZATURNUSZ hatások ezzel szemben az exisztencia bizonytalanságaiban, a vitalitás
gyengeségeiben, a helyes kritika, az elmélyült törekvések, barátságos kapcsolatok hiányában nyil-
vánulnak meg.
A mentál síkon a SZATURNUSZ tárja fel az ember előtt a sorserők szerepét az egyéniség alakításá-
ban, a karma titkait és rejtett összefüggéseit, az anyagi világhoz tartozó ütközések, küzdelmek,
szenvedések és megpróbáltatások értelmét.
Az emberi közösségek életében a SZATURNUSZ egyéniségek közül kerülnek ki a kézművesek,
földmunkások, bányászok, temetési ügyekkel foglalkozók, filozófusok, magányos kutatók.
A SZATURNUSZ bizonyos analógiái az idősebb embereket, férfiakat, idősebb barátokat, fivért
szimbolizálják.
Az ezoterikus kutató számára a SZATURNUSZ közvetíti a szenvedéseken és megpróbáltatásokon
keresztül az emberi és kozmikus lét összefüggéseinek megértését. A hagyományok a SZATUR-
NUSZt a „Küszöb Őré”-nek is nevezik. A „Küszöb Őre” cselekvéseink reakcióinak megtestesült
szimbóluma. Az ezoterikus tanítások elsősorban a beavatások misztériumairól szóló beszámolókban
beszélnek róla. Minden neofita találkozik nem is egyszer, misztikus útján ezzel a saját maga által te-
remtett fantommal, gyengeségeinek, hibáinak, hibás cselekedeteinek öntudatlan mágiával létreho-
zott, s az anyagi világban valóságosan létezőnek hitt teremtménnyel. Ez a fantom a lelkiismeretfur-
dalás gyötrelmeiben, mint félelmetes akadályozó és tehetetlenségre kárhoztató teremtmény él és
zárja el az utat a továbbfejlődéstől. Mert a lelkiismeretfurdalás azt jelenti, hogy az emberben benne
vannak a lelkiismeretfurdalást kiváltó gyengeségek, hibák és hiányosságok, s ezek mindaddig nyo-
morítják is, amíg az egyéniség különvalóság tudatából fakadó betegséggócok meg nem szűnnek. A
tudatos találkozás a „Küszöb Őré”-vel azonban nem csupán egy nevezetes állomás jelzője.
Az involúciós tendenciájú létszakasz állandó kísérője ez.
Mágikus töltésű képlete, esszenciája mindannak, amit az ember öntudatlan teremtő erőfeszítéssel az
öngyarapítás csalóka és hamisan csábító varázslataiban létrehozott. Ez a teremtmény végigkíséri az
embert a létformák láncolatain, s lénye érzékelhetetlen dimenzióiból küldi figyelmeztetéseit, amikor
elbízza magát. Mindig és minden olyan létérzésben megszólal, amidon az ember a húsvilág keretei-
ben biztonságban érzi magát, s ekkor képzelt erői gyengeséggé válnak, hamis biztonságérzete koz-
mikus méretű. Csak akkor szűnik meg e fantomnak fiktív élete, ha ezt a fikciót az ember tudatosan
felismeri, ha magát az akció-reakció kötései alól felszabadítja. Addig a „Küszöb Őrző”-je legyőzhe-

37
tetlen akadályként állja útját. Aki a maga „Küszöb Őré”-vel találkozott és az átengedi a szűk kapun,
túljutott az involúció és evolúció fordulójának holtpontján és bekapcsolódott a messianisztikus erők
létből kivezető áramába.
Az ezoterikus úton haladók számára a SZATURNUSZ a törekvések elmélyítését, s a szenvedések és
megpróbáltatások misztériumának megértését segíti elő. Elsősorban a kemény aszketikus életforma,
a jógapraxis, alkímia, különösen a tibeti csöd felel meg a legjobban a SZATURNUSZ egyéniség
számára, de a rendszerező, mély összefüggéseket feltáró tudományágak és filozófia is a SZATUR-
NUSZ egyéniségek kedvelt és kozmikusan is megfelelő kutatási területei.

38
A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM
A három új bolygóprincípium és az ember kapcsolatának részletes tárgyalása előtt szükséges egy
összefoglaló áttekintés ezek együttes szerepéről. Nagyon messze vezetnek és a tárgykör kereteit
igen meghaladná, ha alapjellegük és hatásuk kozmozófiai vonatkozását is megtárgyalnánk. Ezért a
bolygóprincípiumok és az ember szorosabban vett kapcsolataira térünk csak ki. A hét teremtő prin-
cípium kozmozófiáját továbbfejlesztve a három messianisztikus princípium emberi vetületei is koz-
mikussá transzformálhatók és az analógiák kulcsával bárki ilyen vonatkozásaikat is feltárhatja.
Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a hétbolygós világkép értékrendjével és normáival nem
közelíthetők meg. Mindhárom hatása ugyanis az, hogy fellazítja a hétbolygós világképet és egészen
új dimenziók szelepeit nyitja meg az emberben, melyeken ezek energiái beáramolhatnak.
A hétbolygós világkép axiómái olyan nézőpontok tartozéka, ahonnan csak az involúciós folyamatok
szűrhetők ki. A világkép bázisa tehát a merev anyagi formák. A három új bolygó bennünk működő
erői éppen ebből a merev törvényvilágból segítenek kiszabadulni azzal, hogy a tudatot és a lelket
eddig nem érzékelt dimenziók felé is fogékonnyá és érzékennyé teszik. Szerepük messianisztikus,
hatásaik tendenciája evolúciós és hármuk egységében tisztán fénylik a három hermetikus sík által
jelképezett teljesség.
Az URÁNUSZ a fizikai síkhoz kapcsolódó tudatrészünkre hat és tágítja ki az értelmi érzékelhető-
ség korlátait. Eddigi Tér és IDŐ koordinátájú világképünk érvénytelenné válik. A modern termé-
szettudomány jellegzetesen uránuszi erők működésére enged következtetni. Az új természettudomá-
nyos világképben már felbomlottak a formák fikciói és a jelenségek időbeli lefolyása sem vizsgál-
ható a percek, másodpercek időegységeivel. A mikrovilág dimenzióiban az anyagi formák erők,
energiák viszonylatai s a jelenségek a másodperc érzékelhetetlen töredékei alatt zajlanak le. De fel-
bomlanak a formák fikciói a makrokozmosz irányába is. Csak egy példát említve, az utóbbi évtize-
dekben kifejlődött rádióteleszkópia az olyan kozmikus égitestek, ködök, intra- és extragalaktikai
rendszerek létezését derítette fel, amelyek nem látható fényt, hanem a spektrumoknak más szaka-
szához tartozó elektromágneses sugarakat bocsátanak ki magukból. Sőt arról is tudósít, hogy a Nap
körül átmérőjének többszörösét kitevő átmérőjű rádióhullámokat kibocsátó burok van.
Az URÁNUSZ segít elsősorban annak felismeréséhez, hogy az involúciós világkép törvényeinek
érvényességi határai vannak. Szinte robbanásszerűen veti szét a befejezettség hiedelmét keltő for-
mafikciókat. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a formák mindig valamilyen önkényesen vá-
lasztott nézőponthoz tartoznak, s minthogy ezek a nézőpontok változók, a hozzájuk tartozó képek is
ingatagok.
NEPTUNUSZ hatásai jelentősebben az asztralitásban érvényesülnek és az URÁNUSZ oldó munká-
ját itt folytatják. Ha az ember világképe alapjaiban megváltozik, feltételezett rendje is felbomlik.
Ennek villámlásszerű felismerése után a tudat számára is megszűnik a formákkal és a renddel meg-
teremtett biztonságérzet. A Káosz forma és kötöttség nélküli bizonytalanságába hullik az ember a
NEPTUNUSZ a világképnek ezt a teljes szétbomlását váltja ki. Azt az állapotot, amelyben a lélek
addig ismeretlen dimenziók lakója lesz. A kaotikus lélekállapotok a bennük működő negatív princí-
pium eluralkodásával is együttjárnak. A befogadó képesség fokozódik és az önátadás állapotában új
világok, a Kozmosz ismeretlen dimenzióiból jövő áramlatok is felfoghatókká válnak. A világkép
zártsága felbomlik s a tudat a forma- és szabálynélküliség befogadó készséget is jelentő káoszába
hullik bele. Ilyenkor teremtődik meg a feltétele annak, hogy a Nirvanisztikus Istenség harmadik kö-
vete, a PLÚTÓ is elvégezze munkáját.
A PLÚTÓ a mentális dimenziók tiszta légkörének szétárasztója. A másik két princípium munkájá-
nak betetőzője. A mentális sík az ütközések kiegyenlítettségének világa is. Ez a PLÚTÓi kiegyenlí-
tés a dinamikus egyensúly, amely végleg kivezet a hét bolygó világképéből.
E három bolygó nem vizsgálható és magyarázható az ember centrikus látásmódjával, hatása nem
mérhető ennek normáival. A centrikus tudat involúciós tudat s bennük nyilvánvalóan csak romboló

39
erők működését állapítaná meg. A kozmikussá tágult látásmód az, amely dimenziókat vág át, téren
és időn túli távlatokat mutat és felfogja a princípiumokban működő messianisztikus hatások evolú-
ciós tendenciáit is. Ezért a három princípium ismertetése során elsősorban a kétfajta, a centrikus és
a kozmikus távlatú tudat látásmódját domborítják ki. A témakör ilyenfajta fogalmazása és magyará-
zata is lényegében a polaritások és a semlegesség hármas egységébe illeszkedik, mert a polaritáso-
kat az involúciós és evolúciós tendenciák, a semlegességet pedig ezek körforgásából létrejövő bezá-
ruló kör szimbolizálja.
Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a kauzalisztikus gondolkodású emberekre nem, vagy
csak alig érzékelhetően hat. Ha igen, akkor is látszólag romboló hatásúnak tűnnek és ezért szokás
ezeket rosszindulatú bolygóknak is nevezni. Az evolúció azonban életellenes. Csupán azok haszno-
síthatják a bolygók erőit, akik az evolúció létből kivezető áramába már belekerültek, nem csak so-
dortatva, hanem erőteljes törekvéssel. Akik átadták magukat a messianisztikus segítő erőknek és
ezeknek pozitív továbbközvetítői is.
Mindhárom bolygó a három hermetikus sík emberi vetületeiben is hat, mégis alapjellegüknek meg-
felelő síkon érvényesítik hatásukat legerőteljesebben és legnagyobb intenzitással.
Kommentár nélkül, csupán érdekességként megemlítjük, hogy a nukleáris energiák felszabadításá-
ban elért első eredmények az Uránnak nevezett elemhez kapcsolódnak, s a további kutatások során
még másik két elem is jelentős szerepet kapott, melyeket Neptúniumnak és Plutóniumnak neveztek
el. Hangsúlyozni kell, éppen az összefüggések feltárása érdekében, hogy ezeket az elemeket akkor
fedezték fel, mikor még a természettudománynak nem volt birtokában a nukleáris energiák felsza-
badításának kulcsa.

URÁNUSZ
Az URÁNUSZ a kataklizmatikus erők közvetítője. Ezek az erők hirtelen, robbanásszerűen, váratla-
nul hatnak, hatásaikra nem könnyű felkészülni.
Jellemzésére kézenfekvő analógia az elektromos ívkisülés. Ez túlméretezett feszültség hatására jön
létre, amikor a hasznosított potenciál vezetésében zavar keletkezik és a kiegyenlítődés nem jár mun-
kavégzéssel, hanem pl. a levegőn keresztül jön létre rövidzárlat. Ha a levegő ionizált és néhány
elektron a feszültségkülönbség hatása alá kerül, ionizációs lavinát indít el, amely a két pólus közötti
levegőn keresztül kisüti ezt a feszültséget. Bár maga a villamosság és minden villamos jelenség
URÁNUSZ jellegű, hangsúlyozzuk, az előbbi fizikai példát segítő hasonlatként említettük meg.
Mert az URÁNUSZ megnyilvánulási formái sokkal bonyolultabbak. Az analógia elsősorban olyan
transzformációval alkalmazható, amely az emberi élet alakulásaiban, folyamataiban, a hirtelen for-
dulatú, mellékutakat rövidre záró adottságokat tárja fel. A lét körforgásában, a kozmikus lét spiráljá-
rataiban az emberi szellem és a lélek gyakran talál ilyen mellékutakat, amelyek a kényelmes szer-
pentineket átvágják. Lehet, hogy ezek tüskések, sziklásak, veszélyesek, de mégis rövidebbek. Az
emberben mindig van hajlandóság, a benne rejlő örökkévaló Isteni Én sugalmazására, hogy ezeket a
rövidítő, de veszélyes utakat válassza a kényelmes szerpentinek helyett.
Az Isteni Én gyakran sugall ilyen gyorsításokat. Ha azonban a korlátozott látású személyiség és
mindenkiben rejtetten meglévő kozmikus Én között akadályozott a kapcsolat, ez a rövidítés tragédi-
ák, beteges pszichózisok, intellektuális megzavarodottságok kiváltója lesz. De mindez csak a centri-
kus látású tudat számára tragédia. Csak az zavarodik meg, akinek hibás hipotézisekből felépített vi-
lágképe délibábként foszlik széjjel. Egyedül a végeredmény fontos. Mert e rövidre záró mellékuta-
kon az Isteni Én minden tragédia, bukás, sérülés ellenére a legnagyobb tapasztalásintenzitással jut el
a csúcsra. A belső feszültségek villámlásszerű kisülései arra késztetik az embert, hogy mielőbb ki-
szabadítsa börtönéből a benne rejtőző isteni magot.
Az involúciós, illetve a messianizmus áramába került evolúciós tudat látásmódja szerint vizsgálva,
az URÁNUSZ princípium hatásai mindhárom hermetikus sík vetületében végig- követhetők.

40
A hagyományok szerint az ember involúciójában a SZATURNUSZ képviseli az utolsó állomást. A
hét bolygós világkép megmerevedett SZATURNUSZ keretei robbanásszerű, kataklizmatikus átala-
kulásban hullanak szét. Megváltoznak a vénuszi formák esztétikájának normái. Érvényüket vesztik
a JUPITER által képviselt antropomorf törvények tételei is. Az ember egyéni világképének törvé-
nyei horizontális és vertikális jellegű kapcsolatokat mutatnak. Horizontális jellegűek az egyének,
valamint az egyén és a közösség között kapcsolatok, vertikális jellegűek az egyéni élet és a kozmi-
kus történések összefüggései. Az ember világképének sajátos normái és értékrend elemei is e törvé-
nyek szerint alakulnak. Az URÁNUSZ ezt a világképet és törvényrendet érvényteleníti.
A fizikai sík vonatkozásaiban átalakulnak a világkép fikciói, a Tér és Idő eddigi rendje, mértékegy-
ségei. A hétbolygós világképben a tudáselemek az érzékelhető világra korlátozódnak. Az URÁ-
NUSZ olyan jelenségek iránt is fogékonnyá tesz, amelyek már nem az érzékelhető világban vannak.
Atomi részecskék vagy makrokozmikus méretű tejútrendszerek ködvilágában lejátszódó eseménye-
ket tár fel. Ezek már nem közelíthetők meg a földi látásmód statikus formafikcióinak elemeivel,
mert a formák csupán dinamikus viszonylatokként foghatók fel. A villamosság és a nukleáris ener-
gia fajták jellegzetesen mutatják, hogy az emberiség azzal, hogy természettudományos kutatásai so-
rán ezeket felismerte, megtette az első lépéseket a világmindenség több dimenziós felépítésének
megismerése felé. A mai természettudományos világképben azonban még igen sok tényező köt a ré-
gebbi, az értelmi szűrőn csupán az érzékelhető világot átengedő ismeretrendszerhez, így a kutatások
módszere is a kategorizáló látásmód, a szintetikus kozmikus látásmód helyett. Bár kétségtelen lé-
nyeges haladás figyelhető meg ebből a szempontból is. Így pl. az, hogy a modern fizika a jelenség-
világ bizonyos dimenzióiban nem különböztet már meg fizikát és kémiát, hanem ha elég szűk terü-
letre szorítkozóan és bátortalanul is, de összefoglaló elméletekkel igyekszik ezeket szintézisbe hoz-
ni. Egyik nagy hiányossága azonban a sok között, hogy még nem találta meg a makro- és mikrovi-
lág kapcsolatát a Bioszféra dimenzióval. De említhetnénk még számtalan példát.
Az asztrális URÁNUSZ hatások, mint a lélek belső feszültségei, ki nem élt törekvései, szenvedélyei
és kirobbanásai törnek hirtelen felszínre. Ezekben a kataklizmákban az addigi etikus-morális korlá-
tok szalmaszálként törnek össze. A léleknek és szellemnek a lét dualitásából fakadó rövidzárlatai,
asztrális ionizációs lavinái ezek. Létrejövésükhöz szinte egészen kis impulzus is elegendő és az
asztralitásban kitörő erővel indul meg a belső feszültségek kisülése.
A mentális sík vonatkozásában az ember egész kozmikus helyzetöntudata változik meg azzal, hogy
a Kozmosz érzékelhetetlen dimenziói is jeleket adnak. Ez a helyzetöntudat valamilyen nézőponthoz
tartozó világképben nyugszik, amelyben antropomorf módon kialakult rend- és kapcsolatformák ad-
ják a fiktív vázat. Az URÁNUSZ hatására ezek szintén érvénytelenné válnak, mert az ember észre-
veszi, hogy a nézőpontok nem rögzíthetők, hanem kaleidoszokópszerűen, állandóan, sokszor szinte
érzékelhetetlen gyorsasággal változnak. Az URÁNUSZ hívja fel a centrikus látású ember figyelmét
először arra, hogy a nézőpont relatív.
Ezek a hatások nyilvánvalóan olyan mértékben lazítják fel és bontják meg az ember egész világké-
pét, hogy minden elem önmagában és kapcsolataiban, újraértékelésre szorul, s a tájékozódás számá-
ra egészen új eszközöket kell keresni. Újra meg kell tanulni tájékozódni.
Ha mindezeket az evolúció értékrendjével mérjük, az URÁNUSZ messianisztikus jellege kezd
szembetűnni.
A fizikai sík Tér és Idő koordinátáiból felépített formák és folyamatok merev kereteinek fellazulása
azt jelenti, hogy az ember kivetített organizáló törekvése hibás s az erre alapított biztonság meg-
bomlása is szükségszerű. Magától értetődő tanulsága ennek, hogy a fizikai sík biztosnak hitt kerete-
it, korlátait, az életnek e megtévesztő káprázatát is analóg módon tudatosan felül kell vizsgálni, át
kell értékelni, tovább kell fejleszteni. Az emberi életet egy dimenziós torzítottságból többdimenzi-
óssá kell tudatosítani.
Az asztrál sík URÁNUSZ jellegű, nagyfeszültségű robbanásai a látszólagos katasztrófák ellenére is
megtisztítanak, s a lélek új eddig nem érzékelt dimenziók iránt is fogékonnyá lesz.

41
A mentál síkon azután egész nagyszerűségében feltárul az URÁNUSZ szerepe. Azzal, hogy a fizi-
kai sík formavilága felbomlott, a mentális értékelés megmutatja, hogyan kötődik az ember az élet
húskereteihez. A formák a látásmód folytán körülhatárolt dinamikai viszonylatok. Tőlünk függ, hol
húzzuk meg a határokat, de az is, hogy egyáltalán elhatárolunk-e. Ilyen elhatárolt egységek az em-
ber világképében például maga az ember, azután a család, népi, nemzeti közösségek, világrészek.
De ilyenek az érzelemvilág különböző vágytörekvései, az intellektuális tevékenységek sokrétű terü-
letei, tudomány és művészet stb. Az URÁNUSZ evolúciós hatásaiban ezt az igen változatos, de
azért organikus formaképző készséget teszi rendkívül rugalmassá, hogy végső kifejlődésében a tel-
jes határtalanságban és korlátozatlanságban oldódik fel az ember.
De a rugalmas nézőpontváltoztató készség kifejeződését is jelenti ez. Húséletünk földhözkötöttsége,
karmikus keretünk valamilyen családi, népi közösségben; nevelésünk, tanulmányaink, érdeklődési
körünk, vágyéletünk, sorsunk szerencsés vagy tragikus alakulása mind attól függnek, milyen néző-
pontból nézzük és vizsgáljuk őket. A nézőpontok merevségének és látszólagos kötöttségének felol-
dása után felismerjük, hogy a világkép kategóriái összefüggnek egymással.
A kapcsolatok meglátása nagy transzformáló készséget is kifejleszt s ezáltal létérzésünk is kitágul.
Nemcsak egy nézőponthoz tartozó korlátozott világ lakói leszünk. Lényünk kinyílik más nézőpon-
tok Tér és Idő koordináta-rendszerei, sőt, a lét többi vertikális dimenziói iránt is. Az ember helyzet-
öntudata evolúciós hatásaiban kezd kozmikussá változni.
A nézőponttól függő kozmikus egységek funkcionális és dinamikus kapcsolataiban a lehetőségek
végtelen sorát nyitja meg az ember számára. Ez látszólag éppen a sokféleség miatt a szétbomlás hie-
delmét váltja ki, amely azonban csak látszat. Ha a különböző rendszerek kapcsolatát feltáró készség
kifejlődik bennünk, a világmindenség egyetemes törvényrendje is fokozatosan megvilágosodik.
Rendkívül szembeötlő az URÁNUSZ hatása az egyének közösségi kapcsolataiban. Minden kornak,
a Föld fejlődésének megfelelően van közösségi etikája és morálja, a közösségek szellemi, politikai
törekvéseit vezérlő eszméje, ideológiája, materiális és transzcendentális vonatkozású értékrendje.
Az ilyen közösségi törekvés valamilyen csoport öntudathoz, például osztály, faj, népi közösség,
anyagi érdekközösség, azonos szellemi törekvés, művészeti felfogás stb. öntudatához is kötődik.
Ennek azonban alapjellege involúciós, látásmódja tehát centrikus. Éppen az URÁNUSZ bolygó fel-
fedezése utáni időben indult meg az emberiség életében ilyen vonatkozásban nagyszabású változás.
Legszembeötlőbb a különböző csoportöntudathoz tartozó értékrend forradalmi változása.
Mérhetjük ezeket az involúciós és evolúciós látásmód szerint egyaránt. Az involúciós látás szerint
életellenesnek tűnnek ezek a változások, melyek során régi társadalmak hullottak szét, merev tör-
vényformák vesztették érvényüket s a forradalmakban kirobbanó feszültség hatására romboló elemi
erők szabadultak el. Az evolúció értékelésével mérve azonban mindezek a jelenségek az emberiség
életének olyan változásai, amelyek új kapcsolatformák lehetőségét teremtik meg. A változás alap-
tendenciája, hogy e hatások a látszólagos rombolás ellenére közelebb terelik az emberiséget az evo-
lúciós öntudat közösségi analógiájához: az egy akol, egy pásztor krisztusi világképéhez. Hangsú-
lyoznunk kell azonban, hogy az URÁNUSZ ebben a munkában csak részfeladatot végez. Az első
impulzust adja s elsősorban a fizikai sík vetületében érvényesül. A teljes munkát a három messia-
nisztikus princípium együttes hatása végzi el.
Az emberben működő URÁNUSZ arc igen sokrétű. Közelebbről, e princípium analógiái azok a té-
nyezők, amelyek hozzásegítik az embert az érzékfölötti világokkal való kapcsolat megteremtéséhez.
De az értelemmel szembeni intuíció, a magasabbrendű intellektus, az elavult, lassan érvényüket
vesztő felfogások lerombolására és átalakítására irányuló törekvés, a forradalmi változások igénylé-
se és az azok iránti fogékonyság is mind az URÁNUSZ princípium egy-egy arca.
Az emberi élet minden területén felismerhetjük ezeket az URÁNUSZ analógiákat.
A fizikai síkon URÁNUSZ jellegű az elektromosság, a gyors helyzetváltoztatásra használt eszkö-
zök, mint a robbanómotor, a repülőgép, a különböző távközlő berendezések, mint a távbeszélő, rá-
dió, televízió, de a nagyerejű robbanószerek is, valamint a központi idegrendszer és az emberi aura.

42
Az asztrál síkon az ember jellemének egészen sajátos színezetet ad az URÁNUSZ. Evolúciós ten-
denciájú hatásaiban az URÁNUSZ egyéniség nagyvonalú, önálló és független. Szereti a gyors rit-
musú életet, a változásokat, a változatosságot, a rendkívüli, újszerű, szokatlan dolgokat. Az elavult
hagyományokat forradalmi újításokkal igyekszik megváltoztatni. Új eszmeáramlatok iránt nemcsak
fogékony, de maga is alkotószellemű közreműködéssel, sőt erőteljes kezdeményezéssel kapcsolódik
ezekhez. Rendkívül finomérzésű, érzékfeletti hatásokra érzékeny. Eredeti és szellemes. Ha azonban
még csak az involúciós tendenciájú hatások érvényesülnek, az ember jellemét excentrikussá, végle-
tessé, túlfeszítetten indulatossá, felforgatóvá, tekintélyrombolóvá teszik. Az ilyen ember nem tűr
semmiféle korlátozást. Gátlástalan, erkölcstelen, szexuális életében perverzitásokra hajlamos, szel-
lemi törekvéseiben utópisztikus, rögeszmés, gyökértelen célokat kergető, túlzó, fantaszta, rajongó
forradalmár.
A mentál sík vonatkozásaiban az URÁNUSZ csak akkor érvényesülhet, ha az ember a messianiszti-
kus hatásokra már fogékony és érzékeny. Kedvező kombinációk esetén lángész, aki korszakformáló
hatásával új világkép kialakításához segíti hozzá az emberiséget. Az URÁNUSZ a mentál sík tudat-
állapotaiban az érzékfölötti világ kapuit is kinyitja.
Az ezoterikus kutató számára az URÁNUSZ princípium segítő hatásai elengedhetetlenek. Az érzék-
fölötti világokkal való tudatos kapcsolat megteremtéséhez a hét princípium szükséges, de nem elég-
séges. Az anyagi világ összes kötései csak akkor szakadnak el s a láthatatlan dimenziókban akkor
tudunk tájékozódni, ha a három messianisztikus princípium közül legalább az URÁNUSZ erőit be
tudja fogni az ezoterikus kutató segítő támogatóként.

NEPTUNUSZ
Az ezoterikus csillagfejtés szerint a NEPTUNUSZ princípium analógiái: a misztika, divináció, mé-
diumitás, misztikus unió, a tudat alatti világ (modern pszichológiai kifejezéssel élve), az ember aszt-
ralitása általában. De említhetnénk még számos más analógiát. Ezek a példák legtöbbször nem is
állnak „logikai” kapcsolatban egymással. Látszólag összefüggéstelen fogalmak, jelenségek, maga-
tartásformák, tudatállapotok. Valóban, a NEPTUNUSZ nem „érthető meg”, kauzálisan magyarázha-
tatlan.
NEPTUNUSZ világa az, amelyben a klasszikus logika végleg kudarcot váll. Az értelem nem elhá-
ríthatatlan akadályokba ütközik, sőt éppen az a „baj”, hogy itt nincs ellenállás. Minden szétfolyik,
határtalanságba olvad, ködbe vész, ha értelemmel közeledünk hozzá.
Hangsúlyozzuk, hogy a NEPTUNUSZ és az ember kapcsolatáról van szó, mert kozmozófiai vonat-
kozásai ennek a princípiumnak szavakkal már el sem mondhatók. A következőkben is csak arra szo-
rítkozunk, hogy az analógiakapcsolatok sajátosságait magyarázzuk, csökevényes definiálgatások
helyett.
A görög-római mitológiában Poszeidón-Neptunusz a tenger és az erdő istene. A hagyomány szerint
Atlantisz idején főisten volt. Ez a mitológiai utalás közelebb visz kozmikus lényegéhez. Mert NEP-
TUNUSZ a folyékony halmazállapotú világ. A folyékonyság is, mint a többi halmazállapot, a te-
remtés többdimenziós energiaállapota. Sajátsága, hogy a teremtő és lebontó tendenciák legváltoza-
tosabb lehetőségei tárulnak elénk a folyékonyság világában. A merev-szilárd és a légnemű halmaz-
állapot között van. Attól függően, hogy a teremtő vagy a lebontó mágiával élünk ebben a léthalmaz-
állapotban, aszerint transzformálódhatunk a merev, vagy levegős állag felé. Természetesen nem té-
vesztendő össze a NEPTUNUSZ folyékonyság az érzékszervekre felépülő klasszikus fizika hasonló
tételeivel. Az utóbbi fizikai halmazállapot egysíkú koncepció. Az ezoterikus hagyományok olyan
létállapotnak tekintették azt, amelyben a tudat valahol, középúton áll a létesülés és az anyagi világ-
ból való felszabadulás között. A folyékonyság a Biosznak is, amely az ásványi formák és a láthatat-
lan lélekállapotok között átmenet, szintén alapvető eleme.

43
Ehhez az átmeneti állapothoz tartozik, hogy az ember számára folyékonyság állapotában végleg ér-
vényüket vesztik például az időkoordinátához tartozó sorrendiség kategóriái. A múlt, a jelen és jövő
valahogyan összefolynak, elhatárolhatatlanul.
A modern természettudomány és atomfizika szintén eljutott fejlődésében odáig, hogy a mikrovilág
jelenségeinek vizsgálata során felismerte ezt. Heisenberg a „Mai fizika világképe” (Das Naturbild
der heutigen Physik 1955) című művében, melyben a mai természettudomány ismeretelméleti kér-
déseivel foglalkozik, a következőket mondja:
„… Az elemi részecskék nagyságrendjébe eső egészen kicsi tér-idő tartományokban a Tér és Idő sa-
játosan elkentek olyképpen, hogy az itt fellépő igen kicsi időtartamokra nézve már az ilyen fogal-
makat, mint ,előbb’, vagy ,utóbb’, nem lehet többé egyértelműen definiálni; … számolni kell azzal
a lehetőséggel, hogy az egészen kicsiny tér-idő tartományokban lezajló folyamatok az időben nem
az ok és okozat sorrendjében, hanem éppen fordítva folynak le. Ezen a ponton tehát az atomfizika
legújabb fejlődése ismét az okság törvényével függ össze.” – Ez azt jelenti, hogy a klasszikus kau-
zalitás kezd csődöt mondani … „a legutolsó években ezáltal, hogy igen kicsiny terekben és időtarta-
mokra nézve az időbeli egymásutániság – úgy látszik – problematikussá vált, s ez idő szerint még
nem tudjuk megmondani, hogy az a rejtély egymagában megoldható-e”.
Heisenberg, mint jó természettudóshoz illik, még óvatos és csak a fizika által vizsgált területre vo-
natkoztatva mondja ki ezt a néhány évvel ezelőtt is még abszurdnak látszó megállapítást. Ennek
egyéb analógiái azonban nem újak az ember számára, ha a kérdés nagyobb távlatait is hozzákap-
csoljuk. Gondoljunk csak az álomvilág jellegzetes élményeire, amelyek az asztrális dimenziókban
zajlanak le. Itt igen gyakran összekeverednek az események és az időrend teljesen felborul. Múltbe-
li események álomban felötlő emlékeit úgy éljük át, mintha a jelenben történne. Vagy döbbenetes
próféciával látunk meg jövőbeli eseményeket. De egy-egy nagyhatású életeseményt is többször átél-
hetünk ugyanazzal az intenzitással és részletességgel, mint eredetileg.
A NEPTUNUSZ által szimbolizált állapot tehát egészen új törvényű világokat nyit meg számunkra,
amelyben jelen, múlt és jövő már nem használható koordináták. Ezután már csak energiaállapotok-
ról beszélhetünk. Ez lényegében azt jelenti, folytonos formaképző és formafeloldó energiakombiná-
ciók alakulnak és változnak s ugyanakkor alakítanak és változtatnak. Ebben a koncepcióban már
nem választhatók szét a polaritások sem statikus töltés, sem ezek dinamikus hatásaiból fakadó ellen-
tétes tendenciájú funkciók szempontjából.
A modern fizika csak egészen kis terület, amellyel kapcsolatban az ember világképe kaotikussá vált.
A XX. század emberének természetkutatása azonban a régebben művelt speciális ágazatokon kívül
egészen új területekre is kiterjed. A NEPTUNUSZ tudatos felismerése teljesen megváltoztatta az
ember és a természet viszonyát.
Különösen az újabban meginduló mélytengeri kutatások és a modern lélektan vizsgálatai mutatják
jellegzetesen a NEPTUNUSZ tudat- és világkép tágító hatását. A mélytengeri kutatás éppen a folyé-
kony létkeret életformáit ismerteti meg, az asztrális folyékonyság pedig az ember tudatalatti világa.
A folyékonyság különböző dimenziójú analógiái iránt feltámadó érdeklődés a VÍZÖNTŐ korszak
kozmikus jegyeit viseli magán. S minthogy Kozmosz feletti törvény az, hogy minden új csak a régi
káosszá szétbomlott elemeiből épülhet fel, az Univerzumnak ezek az újonnan kutatott területei telje-
sen káoszba fullasztották az ember eddigi, a természetről alkotott magabiztos világképét.
Tárgykörünket közelebbről érintő kutatási terület a modern lélektan. Talán ez mutatja legjellegzete-
sebben a neptuni hatásokat.
A NEPTUNUSZ emberi vonatkozásait szintén az involúciós és evolúciós tudatállapotok látásmód-
jával kapcsolatban célszerű vizsgálni. A három hermetikus sík vetületeiben azonban már rendkívül
nehéz szétválasztani. Ezek ugyanis nem szembeötlőek. Inkább csak a psziché rezgései és ezekre
szuperponálódott konkrét tartalmi vonatkozások utalnak egy-egy sík uralkodó jellegére. Mert a
NEPTUNUSZ a három messianisztikus princípium közül elsősorban az asztrálvilág analógiája.

44
Involúciós látásmód szerint hatásaiban jellegzetesen a káosz az alapmotívum. Amit az URÁNUSZ
elkezdett, mint forradalmi romboló, azt NEPTUNUSZ folytatja. Az egocentrikus merevgörcsöket
tovább lazítja. Az ember és a Kozmosz kapcsolatára vonatkozó világkép teljesen kaotikussá, azaz
érvénytelenné válik az eddig ismert törvényvilághoz képest. Az URÁNUSZ hatása következtében a
mikro- és makrokozmosz felé terelődött a figyelem és az érzékelés érzékenysége. A NEPTUNUSZ
pedig már dimenzióváltozást okoz. A Biosz létkerete, a folyékonyság s annak finomabb dimenzióba
transzformált analógiája, a psziché világa, szintén.
A fizikai sík vonatkozásaiban a NEPTUNUSZ hatására az ember mindennapi életének jelenségei
sajátos érzelmi visszahatásokat váltanak ki. Egészen mások ezek az érzelmek, mint a többi bolygó
által kiváltott analóg hatások. Bennük a formák elbomlása tovább folytatódik az érzelmi nézőpon-
tok kavargó változása folytán és a kuszaság látszata erősödik. Minden hangulati állapot tulajdon-
képpen nézőpont és szűrő. Emiatt az eddig objektívnek tartott értékelés és megismerés lehetősége
alól kicsúszik a biztonság. Ez a szubjektivitás viszont hullámzó, változó, alakuló folyékony halmaz-
állapot, amelynek csak az lehet a következménye, hogy az anyagi világ, mindennapi életünk érzé-
kelt jelenségei a tudat érzelmi állapotaitól függően tárják fel titkukat számunkra. A neptuni érzelmi
szűrő egyes színeket letompít, másokat felerősít, s a benyomások és visszahatások elemeinek kavar-
gó intenzitásváltozása a létérzet hullámzó tengerén kormányát vesztett hajóhoz teszi hasonlóvá.
Az asztrális vonatkozások az emberi élet szinte beláthatatlan területeit érintik. NEPTUNUSZ leg-
erőteljesebb bomlasztó hatásai a pszichében mutatkoznak. Ezért a centrikus tudat látásmódjának
ezeket a vonatkozásait részletesebben kifejtjük.
A Lélek emberi analógiája a psziché, a tudatalatti világ, az ember akashája. Az újraszületések soro-
zatában ruhákként hordott különböző személyiségek cselekedetei ebben, mint emléktárban rögzí-
tődnek. Az élmények hol rejtőző energiaformák, melyek látszólag megmagyarázhatatlan hajlamként
vetítődnek ki a nappali tudatunkba, hol pedig a mindennapi élet színes formavilágának képszerű
alakjaiban éli át őket az ember. Ha ezekhez a személyiségruhákhoz fel nem oldott magatartás- és tu-
datállapotgörcsök tartoznak, az ember nappali ébertudatában egészen különös hatásokat váltanak ki.
A fel nem oldott egocentrikus szerepkörök, a szellem mágikus teremtő törekvéseinek hatására öntu-
datlanul teremtett kylkhorokká válnak, szinte önálló életet kezdő torz démonokká nőnek. Ezek sú-
lyos diszharmóniát és zavarokat okoznak s felborítják az éppen feltöltött személyiség korlátozott tu-
datú, hamis egyensúlyérzetét. Attól függően, hogy ki nem élt, nagyfokú, pozitív töltésű energiák
emlékrugói pattannak fel, vagy fel nem oldott egyéni és közösségi kataklizmák emlékeinek képe ve-
títődik a tudat vásznára, az emberi lélek mélyvilágából kirobbanó hatalmi ösztönök, vagy megnyo-
morító félelemgörcsök torzszülöttei törnek elő.
A modern lélektan szintén felfigyelt már az általános emberi magatartástól eltérő jelenségekre. El-
mekórtani vizsgálatok során sok ilyen kóros jelenséget jegyeztek fel: Összefüggéstelen képzettársí-
tások, előző inkarnációk élményeinek fantomként kísértő emlékei, melyek a pszichikus ellenőrzés
korlátain racionálisan indokolatlan kényszerképzetekként törnek át; a nemi ösztön elfajulása, külö-
nösen érzelmi vetületeiben; az akarati koncentrálókészség teljes elvesztése, víziók, hallucinációk,
tudathasadások, amelyek az emberi lélek olyan dimenzióiból erednek, ahol a kauzalisztikus tudat
már minden befolyását elveszíti; megszállottságok, melyekben a lélek nagy érzékenységű együtt-
rezgő készsége folytán átengedi magát a kívülről jövő akarati befolyásoknak; monomániává torzult
transzcendens sóvárgás istenélmények után, mely például vallási szektarianizmusban vetül ki, –
mind a NEPTUNUSZ princípium jellegzetes hatásait mutatják.
Az ember asztralitásának ezeket a szokatlan feltöréseit általában kóros betegségformákként könyve-
lik el és statisztikusan csak kis gyakorisággal előforduló pszichózisoknak tartják. Analitikus vizsgá-
lattal kétségtelenül ilyen képet kapunk. A pszichének előbb jellemzett rezgései azonban, ha kisebb
amplitúdóval is, de minden normálisnak tartott emberben felismerhetők. Mert e pszichózisok csu-
pán annyiban különböznek egészségesnek értékelt gátlásainktól-gátlástalanságainktól, hogy hiá-
nyosság, tehát túlkompenzáltság figyelhető meg.

45
A pszichének ezek az egyensúlyt vesztett formái csak a centrikus tudat értékrendje szerint kórosak.
Mert a túlkompenzáltság ellentétes irányú visszahatásai hasonló szélsőséges kilengést váltanak ki a
másik irányba. Ezekben az állapotokban az új meg új szelepek nyílnak meg a messiási áramlatok
számára s intenzitásuk az emberben állandóan növekedik.
A mentális NEPTUNUSZ befolyások az ember világképét, kozmikus helyzetöntudatát káoszba old-
ják szét. A tudat mentális hatóterületei, melyek addig az érzékelt és tudomásul vett világhoz kapcso-
lódtak, kusza és ködös dimenzióknak látszanak. Az érzékelt világ biztonsága megszűnik. A törvé-
nyek érvénytelenné válnak. A jó és rossz értékrendjébe bizonytalanságot okozó, új elemek törnek
be. Az így kibontakozó világ körvonaltalan, gomolygóan kavargó nyüzsgés, kiszámíthatatlan, meg-
foghatatlan ismeretlenség. Olyan hatások bukkannak elő, hogy velük szemben tanácstalanul áll a
vakságából lassan látóvá tisztuló, hunyorgó szemű ember. Olyan állapot ez, mint amikor valaki víz-
be esik. Egy időre elveszíti tájékozódó és egyensúlyozó készségét. Ijedt kapkodással csapkod a füle
körül zúgó, csak derengő félhomályt átengedő vízben. Aki már átélte a víz alatti egyensúlytalanság
és elveszített tájékozódókészség ijesztő élményét, könnyen átfordíthatja ezt a fizikai állapotot, mert
az analógia a tudat félelmet és ijedelmet kiváltó tanácstalanságával kézenfekvő.
Az evolúciós látásmód számára azonban ez a kusza ködösség egészen másként értékelődik. Aho-
gyan az URÁNUSZ szétvetette a világkép görcsösen szorongatott rendszereit és hipotéziseit, a
NEPTUNUSZ ezt a lélekben folytatja tovább: ahol érzelmeink, indulataink, szenvedélyeink vagy
érzéketlenségeink szorító asztrálbörtönébe zártuk magunkat, ahol vágyainkból káprázatvilágot épí-
tettünk. A rombolás fájdalmas, különösen, ha öncélú, küzdelmes harcokban hoztuk létre mindazt,
ami támaszték nélkül foszlik szét. Mégis meg kell történnie mindennek. Csak így indulhat meg a tu-
datban valami új tartalmú rendeződés. S ez már nem az anyagi formafikciók, hanem a lét többdi-
menziós tudatállapota felé vezet és kozmikus kitágulást eredményez.
Meglátjuk, hogy az anyagi világ nem megmerevedett formákból áll, hanem a mindenség többdi-
menziós felépítettségének vetülete.
A psziché kóros betegségformái, az elmebetegségek, a normálisnak tartott érzelmi és tudatállapo-
tokkal együtt transzcendens távlatokat nyitnak meg. A lélek betegségei csupán egy-egy új létforma
felé törekvés következményei, amelyekben az Isteni Én transzmutációban bontja le a kifáradt aszt-
rális elementárokból felépült sejteket, hogy új életkeretet építsen magának.
Aki már a NEPTUNUSZ mentális hatásai iránt is érzékennyé válik, az az evolúciós tágulás kozmi-
kus élményeit is átélheti. A folyékonyság tudatállapotában a mindenség teremtő és szülő állapotai
kötöttség és kristályosodás nélkül egymásba oldódva váltják egymást állandó folyamatossággal. Aki
már járatos a folyékonyság tudatállapotában, megszabadult az anyagi világ kristályos, lekötő me-
revségéből, az megindult az evolúció emelkedő, táguló spirálján. Ezek a tapasztalatok csak a min-
denséggel egységet teremtő tudat élményei lehetnek, az egocentrikus látásmód számára elérhetetle-
nek.
A tudat folyékony halmazállapotában az ember is a kozmikus cserefolyamatok befogadó, közvetítő
és sugárzó állomása. Mint befogadó, a láthatatlan világokból folyamatosan áramló ideacsíráktól ter-
mékenyül meg, mint sugárzó pedig a benne felhalmozódott magasrendű ideákat plántálja át más
szervezetek dimenzióinak méhébe.
Ez a kozmikus misztérium az, amely a NEPTUNUSZ egyéniség számára a titokfüggöny fellebben-
tése után feltárul. Nem több ez azonban, mint sóvárgás, látomásokban, extázis- élményekben felvil-
lanó megsejtés. Mert az ember evolúciós törekvéseire végül is a PLÚTÓ teszi fel a koronát.
A régit felváltó új ismeretrendszerek iránt mindenkor fogékonyabb írók, képzőművészet, zeneköltők
századunkban szembeötlően mutatják a NEPTUNUSZ princípium hatásait alkotásaikban. Az érzék-
szervi világkép majdnem teljes elvetése látható a futurizmus, kubizmus, szürrealizmus, tassizmus
stb. sajátos stílusaiban, akár irodalmi, akár képzőművészeti változataikat nézzük. Akik az érzékelt
világ megszokott formáinak és értékrendjének kötéseitől nem tudnak megszabadulni, megmagya-
rázhatatlannak tartják a modern művészeti stílusokba öltöztetett alkotásokat. Mert nem a látható ter-

46
mészetet másolják akadémikus pontossággal, hanem olyan világokból származó élményeket közve-
títenek egyéni stílusszűrőiken keresztül, ahol csak a szimbólumok analógia sorozataival tájékozód-
hat az ember. Kétségtelen, hogy a művészek alkotásaiban az asztrálvilág sokszor démonikus, ijesztő
kuszasága és diszharmóniája vetül ki, s gyakran hibás jelképrendszert is alkalmaznak. Ezek a művé-
szeti irányok is azt mutatják azonban, hogy a XX. század kultúrája, ha botladozva, hunyorgó és las-
san múló vaksággal is, de eddig figyelmen kívül hagyott jelenségeket is kezd beépíteni világképébe.
Bartók, Schönberg, Webern és kortársaik muzsikája ma még sokszor az érzelemvilág infernális
mélységeit és kaotikusnak látszó élményeit fordítja le diszharmonikus akkordrendszerével a zene
nyelvére. De talán nincs már messze, amikor ezek az irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások a
tudatkáosz diszharmóniájának ellenpontjaként a Mindenség többdimenziós harmóniáját is közvetí-
teni tudják.
Az emberi közösségek életét irányító eszmeáramlatokban szintén vannak NEPTUNUSZ jellemvo-
nások. Az URÁNUSZ jellegű forradalmi gondolatok, a megmerevedett közösségi szervezetek szét-
robbantására irányuló törekvések végül is minden ilyen szervezet fenntartásához szükséges rend tel-
jes felborulását eredményezik. Amikor az egyéni indulatok, szenvedélyek, hangulatok nézőpontjai
elemi erejű tömegpszichózissá egyesülnek, amikor a közösségi morál és etika korlátozó szabályai
teljes gátlástalanságba váltanak át, az a neptuni káosznak közösségek életkeretébe transzformálódott
változata. Ilyenkor nincs hierarchikus rend és irányítás, legalábbis az államformák és társadalmak
megszokott formájában. Ha történelmi folyamatokban emberi közösségek eljutnak ilyen állapotba,
azaz a közösségi tudatnak ebbe a folyékony halmazállapotába, akkor mindig erőteljes NEPTU-
NUSZ hatások is felismerhetők.
Az egyes ember életében mutatkozó involúciós és evolúciós hatások analógiás látással az egyének-
ből felépített közösségek rendszerébe is átvihetők. Az involúciós értékelés szerint természetesen
borzalmas minden olyan történelmi jelenség, amelyben a hierarchikus rend, a kapcsolatokat szabá-
lyozó morál köddé oszlik. Ijesztő látvány a tömegindulatok és szenvedélyek féktelen tombolása.
Ezek a történelmi tünetek a közösségek életében jelentkező tömegpszichózisok, az egyén elmebe-
tegségei helyes transzformációval meglepő analógiákat mutatnak. A családok, társadalmak, népek
fejlődésük során eljutnak időnként olyan állapotba, hogy szükségesek nagy átalakulások. A csoport-
lélek asztralitásából, mélyvilágából ilyenkor törnek fel a démoniság elfojtott energiái és társadalmi
feszültségei. Az egyes ember pszichikai kórformái közösségi változatban vetődnek felszínre. Sajá-
tos közösségi skizofréniák figyelhetők meg, amikor az irányító hierarchia sűrűsödött csoporttudat az
egyének öncélú, egymással ellentétes tudatrészeire hasad szét. Levitézlett eszmék és utópisztikus
ideológiák kaotikus zavargása ez. A csoportlélek asztráltengerének tajtékos hullámzása. Szinte azt is
mondhatnánk, hogy a tömegpszichózisokban töményebben figyelhetők meg az egyéni lelki kórfor-
mák jelei.
Az evolúció kozmikus áramában azonban ezek a történelmi jelenségek valami új kialakulásához
szükséges folyamatok. Az életképtelen, elöregedett szervezet lebontódik, hogy a szétbomlott ele-
mekből szublimáltabb életek alakulhassanak ki.
A NEPTUNUSZ hatásai az ember életében igen változatosak. Amikor az ember egyéni világképé-
nek, értékrendjének, moráljának a továbbfejlődés érdekében változáson kell keresztül mennie, a lé-
lek addig rejtett területei észrevétetik magukat, a megmerevedett magatartásformák és tudatállapot
zavaros kuszasággá válnak, a psziché és a jellem addigi struktúrája szétoldódik. Majd megindul egy
új rendeződés a régi elemekből.
A három hermetikus síkban jellegzetes arcvonásai vannak ebből a szempontból a NEPTUNUSZnak.
A fizikai síkon elsősorban a folyékonyság és a ködösség, a tenger a NEPTUNUSZ analógiái, és
mindaz, ami ezekkel összefügg. De a psziché megszokott állapotait alakító, megzavaró kemikáliák
szintén: az altató szerek, narkotikumok (alkohol, kávé, tea, hasis, kokain stb.), melyek az érzelemvi-
lág szétzilált, ködös állapotát idézik elő, vagy a tudattágító hatású, sokszor az asztrálvilágból szár-
mazó élményeket is felszínre segítő peyotl.

47
Asztrál síkon a lélek sajátos megnyilvánulásaival befolyásolja a jellemet. Evolúciós tendenciájú ha-
tásaival az érzékfölötti jelenségek iránti fogékonyság, nagyfokú és finom érzékenység, magasrendű
ösztönzések követésének sokszor zseniális formájában érvényesül a NEPTUNUSZ. Az ilyen kozmi-
kus töltésű egyéniség művészi érzéke fejlett, különösen az új stílusú kifejezésformák iránt, legyen
az képzőművészeti, zenei vagy irodalmi vonatkozású. Emberi kapcsolataiban önfeláldozó segítő-
készség, nagyvonalúság, egyetemességre törekvés jellemzik. Ameddig az ember csak involúciós ér-
tékrenddel méri hatásait, az érzelemvilág és kedélyállapot sokszor kóros változásai, kiszámíthatat-
lanság, zavarosság, túlérzékenység, nagyfokú passzivitás, melankólia, pesszimizmus, minden befo-
lyás iránti beteges fogékonyság jellemzik a NEPTUNUSZ egyéniséget. Érzelemvilága sokszor tel-
jesen irányíthatatlan lesz, amelyhez néha még a kábítószerek okozta narkózis szenvedélye is hozzá-
járul. Minden érzékfölötti hatás, vagy jelenség iránt kritikátlanul fogékony. Gondolkodása zavaros,
szétfolyó és kusza. Megfelelő egyéb hatások összeesése esetén nemisége is kizökkent.
A mentál sík vonatkozásaiban az egyetemességben, a határtalanságban való feloldódást, az egyéni-
ség korlátainak leomlását, a KOZMOSZ feletti egység átélését idézi fel az emberben. Minden olyan
intellektuális érdeklődés, amely e kérdésekre vonatkozik, lélektan, misztika, az újkori művészetek,
humanista törekvések, eszményi kommunizmus, az egy akol-egy pásztor utópisztikus eszméje, szin-
tén a NEPTUNUSZ princípium hatása alatt áll.
Az ezoterikus kutató számára rendkívül sok lehetőséget nyújt a NEPTUNUSZ princípium a világ-
mindenség összefüggéseinek megismeréséhez. Nagyon vigyázni kell azonban, mert igen finom és
sokkal érzékenyebb mértékkel mérendők a NEPTUNUSZ jellegű jelenségek, mint azt az ember ér-
zékszervi világképe szerint megszokta, vonatkozzanak azok akár az érzékfölötti világokkal való
kapcsolatokra, akár az érzelemvilág és tudat különböző állapotaira. Az egyéniség káprázatvilága –
MÁJÁ érzékcsalódást kiváltó káprázata – alig észrevehetően különbözik csak a NEPTUNUSZ hatá-
sára feltáruló érzékfölötti világ jelenségeitől. Ez a könnyen megtévesztő különbség sokszor az ele-
inte kritikátlanul befogadott érzékfeletti hatásokat megszállottsággá, önámító képzelgéssé, hamis
misztifikációvá torzíthatja el. A kozmikus egység első extatikus átéléséből, mely a lélek jellegzetes
folyékony halmazállapota, könnyen szilárddá, pszichikai görccsé merevedő tudatállapotok keletkez-
hetnek. Jelentős szerepe van a keresztény misztikusok, tisztánlátók, spiritiszta médiumok születési
képletében is. Legmagasabb mentális hatásai, mint már említettük, a lényegében passzív tudatálla-
potot igénylő misztikus unió extázisának élményéhez segíti hozzá az embert.

PLÚTÓ
Naprendszerünknek ezt a bolygóját csak 1930-ban fedezték fel. A régebbi csillagfejtés kézikönyvek
tehát nem is említik meg, az újabbak pedig csak futólag érintik azzal az indoklással, hogy nincs kel-
lő tapasztalat e bolygóprincípium hatásairól. Valóban, olyan módszerrel, amely elsősorban statiszti-
kus alátámasztásokat és igazolásokat igényel, igen lassan jutnak előre. Hiányzik az ilyen szemlélet-
ből az a magabiztosság, amely elengedhetetlen minden új, megvilágosodásszerű felismeréshez. Eh-
hez a princípiumhoz sem közeledhetünk másként, csak a lélek megtermékenyülést igénylő kitárul-
kozásával. Ezzel a befogadó érzékenységgel ráhangolódhatunk a Kozmoszban, tehát bennünk, az
emberben is működő PLÚTÓ hatásokra. A meditatív jellegű megismerés mellett még birtokunkban
vannak az ősi hagyományok tanításai is, s ezek segítségével már fogalomnyelvre is lefordíthatók
ezek a sokszor megfogalmazhatatlan felismerések.
A PLÚTÓ az ütköző ellentétek közötti dinamikus egyensúly és a transzmutáció princípiuma. Az
előző két messianisztikus princípium harmadik társa, s a hatásaiban jellegzetesen mentális vonások
uralkodnak, mintegy kiegészítve az URÁNUSZt és a NEPTUNUSZt.
Az előző fejezetekben valamennyi bolygóprincípium jellemzőinek ismertetése során, a könnyebb
megértés érdekében megfelelő analógiákat említettünk. A PLÚTÓ hatások megvilágításához az er-
jedés ilyen analógia.

48
A biológia mai álláspontja szerint az erjedés olyan bonyolult folyamat, melyben az erjedő szerves
anyag és bizonyos mikrobák kölcsönhatása folytán kémiai és strukturális átalakulás jön létre. A
mikroorganizmusok anyagcsereforgalmában a bonyolultan összetett szervezetek egyszerűbb kémiai
képződménnyé bontódnak le.
Az alkímia sokkal tágabban értelmezi és magyarázza az erjedést. Az ezoterikus hagyományok és a
szimbolikus alkímiai írások a halállal hozzák kapcsolatba. A halál valamilyen életforma elöregedett
szervezetének szétbomlása. Az éltető elv a régebbi élet keretét lebontja azért, hogy valami új felépí-
tésének teremtse meg a feltételét. Az újból már hiányzik mindaz, ami az előzőben kipróbáltatván sa-
laknak minősült. Az erjedésben is ez történik. Bonyolult élő szervezetek (a szónak többsíkú értelmét
kell itt használni) lebontódása a rothadással indul el, s ennek közvetlen folytatása az erjedés. E két
egymásba kapcsolódó folyamatban választódik szét a használhatatlan, a salak, és az, ami tiszta, egy-
szerűbb összetételben alkalmas új szervezetek létrehozására.
A növényi magban lejátszódó folyamatok további analógiapéldák az erjedés általánosabb érvényű
megmagyarázásához. A mag – elsősorban annak csírája – magába sűríti valamilyen életelv halálba
merevedett létformáját (a halál alatt természetesen nem megsemmisülést értve, hanem sajátos létál-
lapotot). Két tényező fontos a magban: a csíra és az azt körülvevő magburok, magtest. A föld mé-
lyébe helyezett mag, mielőtt a csíra fejlődni kezdene, rothadásnak indul, elveszti eredeti formáját,
felépítése megváltozik és lassan szétbomlik. Csak ezután kezd a csíra fejlődni, akkor indul egy új
élet körfolyam.
A mikrobiológia egészen szűk értelmezésével szemben a rothadást és erjedést az alkímia kozmikus
érvényűnek tartja. A kozmosz valamennyi életformájában megtaláljuk a rothadásban és az erjedés-
ben kialakuló transzmutáció analógiáját. Az elöregedett szervezetek az őket fenntartó mágikus te-
remtő ideákat s a tapasztalatokat új, frissebb utódok magjába sűrítik össze. Ezek részben szülőik
lassan rothadó szervezetéből választják ki maguknak a szükséges táplálékot. De csak azokat, ame-
lyek alkalmasak az új szervezetek táplálására. Mert a salak veszedelmes melléktermék. Megmérgezi
azt, amely kiválasztotta és kidobta magából.
Egészen érdekes, bár ugyanakkor magától értetődő is, hogy nyelvünkben a rothadás és erjedés sza-
vaknak többsíkú jelentéstartalma van. Beszélünk rothadó világszemléletről, erkölcsről, társadalom-
ról, államformáról, vagy erjedő eszmékről, gondolatokról, mozgalmakról. Ez is bizonyítja, hogy
amikor nem szűklátású, egysíkú szemlélettel vizsgáljuk a jelenségeket, amikor egyetemesebb látású
öntudatunk szinte észrevétlenül leveti az értelem korlátait, a jelenségek kozmikus távlatai magától
értetődőkké válnak.
A PLÚTÓ princípium jellegzetesen ilyen erjesztő hatások generáló góca. Az átalakuló életforma
alanya klauzúrába vonul, hogy ott egy teljesen új létkeret dimenzióinak kapuján átmenjen. Ez az
alaphatás érvényesül a PLÚTÓ princípiumában.
A rothadás-erjedés kulcsa, mint minden kozmikus folyamaté is a kettősség titkának megfejtésével
juthat a kezünkbe. A kettősség dinamikus megnyilvánulása a kozmikus csereforgalom ellentétes
áramlataiban ismerhető fel. A keletkezés és elmúlás, az involúció és evolúció ilyen ellentétes folya-
matanalógiák.
A rothadásban és az erjedésben az involúció és evolúció elválaszthatatlan. Új formálódik a régi ele-
meiből. Az emberre vonatkoztatva: lebontódnak a beszűkült tudat világképei, s a különböző létfor-
mák, ismeretrendszerek, kapcsolatformák egymást váltják, egymásba alakulnak. Az ember ezekkel
a jelenségekkel úgy áll szemben, hogy hol az egyik, hol a másik tendenciájú folyamathoz kapcsolja
a tudatát. Az involúciós áramlatok lehúzzák az anyagi létformák irányába, az evolúciós hatásokban
pedig olyat lát, amely segítséget nyújt az előzővel ellentétes irányú transzmutációhoz. Egymásba
kapcsolódó létformák mikroszkopikusan sokszoros transzformációval alakulnak egymásba. (Ezt a
kérdést részletesebben a „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben tárgyaltuk.)
A PLÚTÓ hatására az iránta érzékeny ember tudatában ezek az egymással szemben kialakuló áram-
latok lassan elvesztik szétválasztottságukat. Az ellentétek, a két polaritás egysége a mentál sík and-

49
rogünitásában elválaszthatatlan. A PLÚTÓ a három sík közül a mentál sík jelölője, s így a polaritá-
sok vonatkozásában is a kiegyenlítettség, helyesebben az ütköző ellentétek dinamikus egyensúlyá-
nak hatásaival formálja az embert a körforgás különböző állomásain.
A PLÚTÓ a dinamikus egyensúly princípiuma is. A MERKÚRt és a PLÚTÓt kivéve valamennyi
többi bolygóhatás valahogyan egyoldalúan, egyik polaritás irányába tolja el a dolgokat. A MER-
KÚR szerepe a közvetítés, a kapcsolatteremtés az ellentétek között. A PLÚTÓ hatása ennél sokkal
több: az ellentétek egységének kozmikus élményét idézi fel az emberben.
A PLÚTÓ hatás sohasem egyoldalú. Még akkor sem, ha ezt nem vesszük észre, ha tudatunk nem
képes az ellentét-egység felfogására. Ha a bennünk rejtett isteni mag azonban már oly mértékben
transzmutálódott, hogy a PLÚTÓ hatásokra is érzékeny, az ellentétes cserefolyamatok polifóniájá-
nak tudatosítása is lehetővé válik.
A PLÚTÓ a mentális androgünitás princípiuma is. Az ember tudatában a legnagyobb, szinte kozmi-
kus élménnyel járó konfliktusokat is kiegészíti. A konfliktus természetéhez tartozik, hogy az ellenté-
tek feloldása többsíkú transzmutációval lehetséges. A kozmikus érvényű erjedés folyamatában ját-
szódik le ilyen transzmutáció. Ebben minden salak, minden veszedelmes melléktermék kiválasztó-
dik, s az erjedő szubsztancia megtisztul. A PLÚTÓ hatására meginduló erjedés transzmutációjában,
éppen, mert a PLÚTÓ annyira kétpolaritású, az ellentétek legszélsőségesebb végletei is felszínre
törnek. A PLÚTÓ magában rejti a legsötétebb poklot és a legragyogóbb fényességet. A görög mito-
lógiában PLÚTÓ az alvilág istene. A messiások, küldetésük végrehajtása során alászállnak a poklok
sötétségébe.
Bár a PLÚTÓ hatásokban az ellentétek dinamikus kiegyenlítettsége alapvető jellemző, mégis be-
szélni kell arról, hogy involúciós és evolúciós tudatú ember látása szerint ez a két kozmikus tenden-
cia hogyan érvényesül bennünk a PLÚTÓ által átszínezett módon. A PLÚTÓval kapcsolatban azon-
ban már rendkívül nehéz ez a megkülönböztetés és a kategorizáló racionalisztikus erőltetettség koc-
kázata is igen nagy. Ezért inkább csak jellegzetes analógiapéldákkal közelítjük meg a problémának
ezeket a részleteit.
Hasonló a nehézség, ha a három hermetikus sík spektrumszakaszaira akarjuk bontani a PLÚTÓ ha-
tásokat. Ezért ezzel kapcsolatban is az előbb említett mód szerint célszerű alkalmazni.
Az involúciós tudatú emberben a PLÚTÓ egészen nagy feszültségeket okoz. Ha az URÁNUSZ és a
NEPTUNUSZ erők nem oldották fel az egocentrikus görcsöket, az annak a jele, hogy valahol egé-
szen mélyen, sok-sok személyiség ruha burkába betokozódva rejlik a betegséggóc. A transzcendens
Én sérült meg a kozmikus körforgás valamelyik állomásán. Ennek a sérülésnek a következményei
messze túl a fizikai és az asztrális síkon, egészen más dimenziókban csomósodtak össze, ahol már
csak hatalmas feszültségű potenciálok kisülései hatnak. Nem közönséges konfliktusokból származó
sérülések már ezek a transzcendens Énen. Mögöttük szinte mindig kozmikus távlatú kataklizmák
emlékei rejtőznek. A mindennapi élet kicsinyes, szűk korlátú történései mögött a PLÚTÓ erőket hi-
ába is keressük. Ha ezek a hatások nagy potenciális töltöttségük folytán el is jutnak az ember érzék-
szervi tudatáig, azaz, ha a PLÚTÓ potenciák többdimenziós transzformációjuk folytán az érzékel-
hető világban is felismerhetők, a befolyásolt területek igen nagyok.
Nem egy embert érintenek, hanem közösségek, népek, államformák, nagyszabású szellemi áramla-
tok mutatják a PLÚTÓ erők működést. Ezek generáló gócai ugyanis az érzékelhető világ dimenziói-
nál sokszorosan tágabb és összetettebb dimenziókból küldik energiáikat az ember felé. Minthogy
azonban ilyen „magasról” transzformálódnak, a hierarchikus kölcsönhatás gúlatörvénye szerint,
mire ezek az ember érzékelhető világában érvényesülnek, a gúla alapja, a horizontális hatóterület
oly mértékben megnövekszik, hogy a hatások szinte az emberiség egészének kollektív életét alakít-
ják.
Ha mégis egy ember születési képletében jelentős szerepet tölt be, akkor annak kozmikus missziója
van. Az általa képviselt ideák korszellemet jelentenek, világnézeteket, világképeket alakítanak át.
Elöregedett, megmerevedett ideológiákat, szemléletmódokat érvénytelenítenek. Messiások, Budd-

50
hák azok a szellemi gócok, akik a PLÚTÓ erőket a földünkre közvetítik, hogy azok elvégezzék a
szükséges erjesztést, a salakot kiválasszák és a tisztát még tisztábbá tegyék.
A közösségek, népek és az egész emberiség sorsán keresztül természetesen az egyes ember is meg-
érzi hatásait. Az az ember is, akinek öntudata alig nyílt ki, vagy csupán egy-egy csoport öntudatá-
nak részét képezi. Mert az egyes ember egy-egy inkarnációban karmikus keretként kapja korának
minden adottságát, szellemi, politikai törekvéseit, háborúit stb. S ami ma nagy közösségekben leját-
szódik, az a transzformálódó analógiák folytán az egyénben is érvényesül.
Ahhoz, hogy az egyes ember tudatosan is felfogja a PLÚTÓ nagyszabású hatásait, tudatát az egyéni
egocentrikus körből közösségek, sőt az egész emberiség koordináta-rendszerébe kell transzformál-
nia. E transzformációval PLÚTÓ evolúciós hatásai is felfoghatók.
A tudat evolúciójának egyik legszembeötlőbb jele a tér- és időkoncepciókban jelentkező nagyszabá-
sú változás. Az URÁNUSZ hatására mindkét koordinátában, a makro- és mikrokozmikus világok
eddig nem ismert léptékegységeivel is kell számolni. NEPTUNUSZ az ezekhez kapcsolódó érték-
rendben idézett elő változást, mely szerint közel és távol, múlt és jövő lassan értelmetlen kategóri-
ákká válnak. Az URÁNUSZ forradalmat kiváltó szerepét és a NEPTUNUSZ világképünkben káoszt
okozó hatásait PLÚTÓ az ember tudatában szintézisbe hozta. Az embernek az idő- és tér- koordiná-
tákat még tudomásul kell venni. A PLÚTÓ által okozott változásnak az a jelentősége, hogy a mú-
landó élet és az örökkévalóság összefüggései tárulnak fel az ember számára.
Minden bolygónak van sajátos tér-idő léptékegysége, s ezeken belül is bizonyos viszonylagosság
van. Mennél erősebben kapcsolódik a tudatunk a személyiség mindennapi problémáihoz, annál in-
kább belebonyolódunk az emberi élet zűrzavaraiba. S mennél kozmikusabb az értékrendünk, men-
nél mentálisabb a teremtő princípiumok ideáinak sugárzó góca bennünk, annál inkább átváltanak a
makro- és mikrokozmosz léptékeibe. A személyiség börtönében élő ember „centiméterekben, per-
cekben, órákban” gondolkodik. De ha fokozatosan kiemeli magát a percemberkék koordinátáiból,
világának léptékegységei változni kezdenek, a tudat tér- és idő regiszterei rendkívül nagy alkalmaz-
kodó rugalmasságot mutatnak. Minden nehézség nélkül tudjuk például országok, földrészek, égites-
tek, fényévek, illetve évszázadok, évmilliók, aiónok más-más koncepciójába transzformálni az em-
beri élet és a kozmikus lét jelenségeit, eseményeit. A PLÚTÓ éppen azzal, hogy a tér- és idő kon -
cepcióval kapcsolatban a tudat ilyen nagyfokú alkalmazkodó képességét, tehát dinamikus egyensú-
lyát teremti meg, a kozmikus tudat kifejlődését segíti elő, amely végül is a tér-idő koncepció teljes
megszűnését is jelenti.
A XX. században szemünk előtt kibontakozó emberi kultúra minden zavarossága és kuszasága elle-
nére is, a PLÚTÓ erők erjesztő hatásairól tanúskodik. A XIX. század nagy magabiztosságával szem-
ben a XX. század embere teljesen talajtalannak és gyökértelennek látszik. A gyökértelenség látszata
azonban a valójában törés nélkül fejlődő kultúránk azon megtévesztő vonásában rejlik, hogy a régi
világképelemekhez ragaszkodó emberiség még nem végezte el a szükséges átértékelést, amellyel az
elkövetkező korok erőteljesen betörő előőrsei magasabb spiráljáraton megjelenő régi kultúrák inkar-
nációjának tekinthetők. Aki azonban kifejlesztette magában ezt a transzformáló készséget s a PLÚ-
TÓ erőkre ráhangolódott, gyökértelenség helyett azt érzi, hogy a lét körforgásának nagy jelentőségű
állomására érkezett el, ahol transzformatív, dinamikus analógiakapcsolat van az emberiség kultúrá-
jának valamennyi múltbeli és jövőbeli változata között.
A PLÚTÓ hatások az egyes emberben csak akkor kezdenek érvényesülni, ha kutató törekvései so-
rán a lét végső kérdéseit és kozmikus összefüggéseit akarja feltárni. Határponthoz érkezik el akkor
az ember. A tudatában elhatárolt különböző dimenziórendszerek, makrokozmosz és mikrokozmosz
szintézisben oldódnak fel. Transzformáló készségének rugalmassága folytán a hermetikus analógia-
kulcs igazsága, a „fent és lent” lényegi azonossága, nemcsak értelmi kategória, hanem tudatállapot.
Ezen a határponton kezdenek hatni a PLÚTÓ messianisztikus erői az egyes emberre. Ebben a szere-
pében már a PLÚTÓ a Nirvanisztikus Istenség, a Ki-Nem-Nyilatkozott, a TAO követének feladatát
tölti be.

51
A PLÚTÓ hatások a három hermetikus sík vonatkozásában – mint már említettük – igen nehezen
választhatók szét. De megfelelő analógiás kapcsolatok azért felismerhetők szinte egészen jellegzete-
sen.
A fizikai síkon a PLÚTÓ hatása alatt állnak például a belső elválasztású mirigyek általában, ame-
lyeknek asztrális megfelelői a keleti szemlélet csakrái, különösképpen a tobozmirigy.
Az asztrál sík vonatkozásaiban az egyéniség jellemét formáló hatások a másik két messianisztikus
princípiumhoz hasonlóan, szintén kétféle tendenciával érvényesülnek. A messianizmus áramába ke-
rült embert elszánttá, merésszé teszi, aki nem tér ki a megoldásra váró problémák és válságok elől.
Hatása a környezetre egészen nagyszabású és magával ragadó. Koncepciója messze túlnő korának
múlandó kulturális és szellemi problémavilágán. Úttörő, korszakformáló és mindent a végső célnak
rendel alá. Az elavult régi szemléletek, eszmék és gondolatok érvénytelenségének feltárása mellett
szinte beláthatatlan következményű mágikus hatásaival az új kialakításán is erőteljesen dolgozik.
Az örök érvényű hagyományok és az eljövendő kultúrák szintézisére törekszik, nemcsak önmagá-
ban belül, de az emberi közösségekben kifejtett munkájával is. Lényében olyan egyensúlyt és har-
móniát teremt, amely mágikus feszültség dinamizmusa. Ezért a közösség érdekében kifejtett mun-
kásságát is kiegyenlítő, egységesítő törekvés jellemzi. Ha azonban még erőteljesen érvényesülnek
benne a centrikus tudat jellemvonásai, egyénisége egészen nagyfokú végletességbe torzul. Rombo-
ló, fanatikus, dacos, kíméletlen. Minden cél nélkül keresi a harcot és az összeütközést. Betegesen
önös, gátlástalan, zsarnokoskodó.
A mentális sík vonatkozásában az ellentéteket egységbe feloldó törekvések, válságokat mindenkor
megoldó igyekezet, az erjesztő transzmutáció mutatják a PLÚTÓ vonásokat.

A kozmikus princípiumok fejezetének ezzel végére érkeztünk. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az

elmondottak egy-egy bolygóprincípium analitikusan összeállított jellemzőit tartalmazzák.
A valóságban ilyen kristályosan, elhatároltan nem találkozunk a bolygók hatásaival, mert igen sok
tényező alakítja, módosítja, gazdagítja vagy szegényíti ezeket a hatásokat. Számtalan kölcsönhatás
formában szerepelnek ezek, mint elemek, hogy egy-egy szervezetben s így az emberben is betöltsék
a maguk szerepét. A későbbiekben néhány újabb, hasonlóan fontos alapelem ismertetése után visz-
szatérünk még ezekre és akkor a lét körforgásában működő tényezők kölcsönhatásainak kérdéseivel
foglalkozunk részletesebben, a bolygóprincípiumokat is más megvilágításba helyezve.
Gyakran találkozunk asztrológiai könyvekben olyan osztályozással, amely hangsúlyozottan egyes
bolygókat jótevőnek, segítőnek, másokat ártónak, rosszindulatúnak minősít. A jelentéstartalmak is-
mertetése során ezt a fajta hamis morális sorolást kerültük. Nem mintha nem tapasztalnánk egyes
bolygók különösen segítő vagy különösen ártó hatásait, hanem azért, mert egyik bolygó sem jó, sem
rossz önmagában, s az ember kozmikus helyzete sem értékelhető ilyen egysíkú értékrenddel. A her-
metikus hagyományokat vettük alapul, amely a bolygóprincípiumokat is kozmikus távlatú összefüg-
géseikben, a lét kettősségének kihangsúlyozásával, egyoldalú polarizálás nélkül vizsgálja.

52
A TŰZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT
Az ősi bölcsesség szinte valamennyi megfogalmazásában találkozunk az ún. négy őselemmel. Há-
rom közülük kozmikus halmazállapotot jelent s ezeket a hagyományok nyelvezetében a FÖLD, a
VÍZ és a LEVEGŐ szavak szimbolizálják. A negyedik őselem a TŰZ.
A TŰZ-FÖLD-VÍZ-LEVEGŐ négyest nem szabad racionális értelmezéssel szó szerint venni. Ezek
általános érvényű szimbólumok. A modern fizika terminológiája valamivel kiterjedtebb analógiákat
nyújt, mely szerint szilárd, folyékony és légnemű halmazállapotról beszélünk. A fizika értelmezései
természetesen csak az anyagi struktúrákra vonatkoznak. E halmazállapotok azonban a KOZMOSZ
legkülönbözőbb dimenzióiban körülhatárolt rendszerekre is érvényesek, ha megfelelő analógiás
transzformációkat alkalmazunk. Ebben a fejezetben a kozmikus halmazállapotokat és a mindhárom-
hoz hozzákapcsolódó TŰZ princípiumot vizsgáljuk meg részletesebben. Olyan távlatokat kell keres-
ni, amely az ősi hagyományok (fizika, kémia, biológia) és lélektan szintézisét is lehetővé teszi. A
csillagfejtés gyakorlatán túlmenő vonatkozásokat csak olyan mértékig tárgyaljuk, amennyire az ösz-
szefüggések tisztázása érdekében szükséges. A négy őselem részletkérdései az alkímia tárgykörébe
tartoznak s az utóbbi a csillagfejtés közvetlen témakörén kívül esik. Bár a két kutatási terület nem
választható szét és csak a ma még feltétlenül szükséges didaktikai szempontok miatt kell bizonyos
mértékig elhatárolni egymástól.
Először röviden összefoglaljuk, amit a modern fizika a három halmazállapotról és a TŰZről feltár.
Ezek az ismeretek e kérdéscsoportot ugyanis új megvilágításban mutatják be. A fizika e probléma-
körrel kapcsolatos ismereteiről nem azért szólunk, mintha az egyszerűbbel akarnánk az összetetteb-
bet, a bonyolultabbat magyarázni. Ezek csupán segítő analógiák. Olyan törvények érvényesek
ugyanis a fizika által megismert jelenségekben is, mint az egész világegyetemben. Az érzékszervek-
kel kiszűrt jelenségeknek mindig többdimenziós értelmet kell adni. S ekkor szimbólumokká válnak.
A szimbólum behangoló eszköz az egyébként egysíkúnak érzékelt jelenségek, folyamatok többdi-
menzióssá transzformálásához.
Azért fontos, hogy a négy őselem szimbolizmusáról beszéljünk, mert a hagyományok e területén a
természettudomány ismeretei könnyen vezetnek a leszűkítő értékelés sematizmusába. Pedig a négy
őselem kozmikus lényegét csak akkor élhetjük át, ha ezeket a Kozmosz dimenzióinak analógiáiként
tudatosan életre keltjük magunkban.
A fizika és kémia attól függően, hogy az érzékszervekkel érzékelt dimenziók saját halmazállapot-
problémáit vagy a mikroszkópikus dimenziók atomi és molekuláris jelenségeit vizsgálja, más és
más koordináta-rendszerbe transzformálja a felismert törvényszerűséget. A halmazállapotnak egé-
szen más tulajdonságai domborodnak ki a dimenziók vizsgálata során. A fizika is eljutott ma már
odáig, hogy keresi a mikro- és makroszkópikus hátteret és kapcsolatot.
Mikroszkópikus dimenziókban vizsgálva, a halmazállapotokat az alábbi tényezők befolyásolják:
• az elemek/atomok és molekulák és az elemekből felépített rendszer energiaállapota,
• az elemek közti kölcsönhatások,
• a rendszer szerkezeti építménye.
Ezek a tényezők szorosan összefüggenek egymással s hatásaik eredőjeképpen alakul ki egy-egy hal-
mazállapot.
A fizika lényegében kétfajta energiaállapotról beszél: az egyik a potenciális energia, a másik a moz-
gási energia. Bizonyos, a kategorizáló tudatunkkal elhatárolt rendszerben előfordulhat csak potenci-
ális energia, s ez az, amit érzékszervi világképünkben anyagnak nevezünk. Az anyagi potenciális
energia átalakulhat mozgási energiává. Valójában azonban a két energia fajta mindig együtt van je-
len egy rendszerben. Ha az önkényes rendszerelhatárolást elhagyjuk, azt találjuk, hogy folytonosan
és állandóan egymásba alakulnak át ezek az energiafajták. Természetesen az energia átalakulások-

53
nak is nemcsak horizontális, azaz egyazon dimenzión belüli formája ismerhető fel. Van dimenziók
közti, tehát vertikális tendenciájú energiaátalakulás is.
A potenciális energiaállapot jellemzője a megmerevedés, megkötöttség, megszűnése pedig mozgás-
sal jár. Szándékosan használunk ilyen természettudományosan nem szabatos kifejezéseket. Analógi-
ás látással azonban nem pongyolaságok ezek, hanem éppen nagyobb távlatú összefüggéseket takar-
nak, mint az a későbbiekben jobban is kiviláglik.
Egy rendszer halmazállapotát az határozza meg, hogy építőelemeinek energiaállapotában statikus
összegezéssel a potenciális vagy mozgási energiafajta van-e túlsúlyban. Szilárd halmazállapotban a
potenciális energiarész nagyobb. A folyékonyban fokozatosan növekszik a mozgási energia, míg a
légnemű állapotban már ez utóbbi túlsúlyba is került.
Az elektrosztatikus, valamint a rendszer potenciális mozgási energiaállapotára jellemző kölcsönha-
tások eredőjét szokás kohéziónak nevezni. A szilárdtestek kohéziója a legnagyobb, a folyékonyaké
már csökken, a légnemű állapotban pedig majdnem megszűnik. Egy rendszer halmazállapotára te-
hát a felépítő elemek kohéziója is jellemző.
A fizika szerint a gázok az anyagnak olyan állapota, amely teljes statisztikus rendezetlenségnek fe-
lel meg. Az ellenkező véglet a tökéletes kristály, amelyben az összes atomok valamilyen szabály
szerint tökéletes rendezettséggel építik fel az illető anyagra jellemző kristályrácsot. A folyékonyság
fokozatos átmenet a két halmazállapot között. A kristály kötöttsége hiányzik ugyan, de mégis van
valamilyen rendezettsége. A gondolatmenet természetesen továbbfejleszthető az atommagon belüli
mikroteleszkópia, más néven a kozmikus égitestek makroteleszkópiájának tudomásulvételével.
A fizikai halmazállapotoknak a legváltozatosabb kombinációival állandó kísérői a termodinamikai
állapotok. Egy rendszer termikus egyensúlya vagy egyensúlytalansága az alkotóelemek energiaálla-
potának a statisztikus jellemzője. A termodinamikai folyamatok lejátszódása közben a rendszer va-
lamilyen formában energiát cserél környezetével. A termikus energia annál nagyobb, minél jobban
eltolódik a különbség a potenciális és a mozgási energiák között az utóbbi javára. Az alkotóelemek
mozgási energiájának statisztikus megnövekedése, azaz, ha a rendszer a környezetétől energiát vesz
fel, megbontja ennek termodinamikai egyensúlyát. Az egyensúly csak akkor áll helyre, ha a régi
struktúra, a régi halmazállapot megváltozott. Tehát minden halmazállapotváltozás termodinamikai
folyamattal, azaz az energiaállapot megváltozásával jár együtt.
Ezek a jelenségek ilyen elhatároltsággal ma már a fizikában is csupán speciális esetként szerepel-
nek. Az érzékszervi világképünkben határesetek ezek. Általánosabb érvényű megfogalmazással a
halmazállapotok analógiái már sokkal jobban megközelítik a hagyományok által szimbolikusan
FÖLD-VÍZ-LEVEGŐnek nevezett állapotokat.
A következőkben megkíséreljük a hagyományok és a modern fizika ismereteit olyan megfogalma-
zással összehangolni, hogy a csillagfejtés számára hasznosítható legyen.

AZ ÉLŐ TŰZ ÉS AZ ENERGIA

Először a TŰZ problémáját vizsgáljuk meg.
A megnyilvánult világ két ellentétes, involúciós és evolúciós folyamatában a TŰZ, a hagyományok
ÉLŐ-TŰZ-e állapotváltozásokon megy keresztül. Ez a princípium lényegében azonos a három her-
metikus síkon értelmezett „energiá”-val, amely ezáltal szimbolikus értelmet kap. Az involúciós
TŰZ teremtő Tűz. Potenciális energiák felhalmozása, energiák lekötése. Az evolúciós, a lebontó
TŰZben a potenciális energia mozgási energiává szabadul fel, amely azonban nem csupán anyagi-,
térbeli-, időbeli mozgást jelent, hanem olyan változást, amely lehetőségeket nyújt kozmikus csere-
forgalom kialakulása számára. A polarizált szinkronizmussal működő, teremtő és lebontó energiaát-
alakulások minden változata voltaképpen kozmikus metabolizmus, energiacsere rendszerek, szerve-
zetek között.

54
Az energia, az ÉLŐ TŰZ lényegében a polaritások involúciós és evolúciós nászának következménye.
Miközben szervezetek épülnek fel vagy bontódnak le, energiaállapotuk is megváltozik.
A TŰZ hermetikus értelmezéssel tehát nemcsak az anyagi szervezetek kémiai reakcióiban ismerhető
fel. Nemcsak a láng TŰZ. A TŰZnek számtalan megnyilvánulási formája van ezeken kívül a bioló-
giai folyamatokban, a pszichében s a mentál sík mágikus teremtő és lebontó energiáiban.
Beszélhetnénk a TŰZ olyan természetű arculatairól, amelyek az atomi rendszerek magenergia átala-
kulásának analógiái. Ez azonban igen messze vezetne. Olyan rendszerekbe kellene transzformálni a
TŰZ princípium hozzánk közelebb fekvő megjelenési formáit, amelyek már nem a Föld viszonylag
kiegyensúlyozott létformái. Naprendszerben, kozmikus ködökben lezajló folyamatokhoz kellene
kutató tudatunkat igazítani.
A hermetikus meditációs és kontemplációs gyakorlatok Csillagjógája által az arra rátermettek dado-
gó szóképekkel való körülírás helyett misztikus élményekben élhetik át a TŰZ kozmikus lényegét.

A HERMETIKUS HALMAZÁLLAPOTOK
Az alkímiai hagyományok szimbolikus halmazállapotai jellegzetes polidimenzionális energiaállapo-
tok. A hermetikus kozmogónia felfogása szerint a kozmikus anyagcserefolyamatokban mikro-mak-
roszkópikus lények, szervezetek alakítják át a létük fenntartásához szükséges energiákat s közben
halmazállapotuk is más lesz.
A halmazállapot valamilyen szervezet alkotó elemeinek kapcsolatára jellemző. Ez a kapcsolat nem-
csak a rendszeren belül fontos, de befolyásolja a rendszer és környezet kölcsönhatásait is. Minthogy
a Kozmosz különböző dimenziói között hierarchikus kölcsönhatás is van, a halmazállapotok és az
ÉLŐ TŰZ megnyilvánulásai, azaz az energiaállapotok is hierarchikus teleszkópiával kapcsolódnak
egymásba a különböző dimenziók szervezetein keresztül.
Egy-egy halmazállapot mindig valamely ideamag köré csoportosított, elhatárolt rendszerre jellem-
ző. Előfordul, hogy valamilyen összetettebb szervezet építő eleme, mint „kisebb” rendszer, szilárd
halmazállapotban van, a „nagy” organizmus halmazállapota pedig már folyékony. Hangsúlyozni
kell azonban, hogy ezek az adottságok csupán az emberi tudatban élnek. A valóság összetett és egy-
séges. Az ÉLŐ TŰZ különböző megjelenési formái és a három halmazállapot saját egymásba kap-
csolódással összefüggő egység.
Földünkön az ismert kémiai elemek, az ásványok, a Biosz élő szervezetei, de kozmikus rendszerek
is az alkímiai halmazállapotok és az ÉLŐ TŰZ valamilyen jellegzetes kapcsolatát mutatják. Az al-
kotóelemek kohéziója nemcsak a rendszer struktúrájára jellemző, hanem a benne elrejtett ideák, a
dimenziók közti kölcsönhatások és a kozmikus csereforgalom transzcendens törvényeiről is felvilá-
gosítást ad.

A BOLYGÓK ÉS A NÉGY ŐSELEM KAPCSOLATA

Mielőtt a négy őselemnek a gyakorlati csillagfejtés szempontjából fontos analógiáira rátérnénk, meg
kell vizsgálnunk a bolygóprincípiumok és a négy őselem kapcsolatát.
A sugárzó princípiumokra jellemző, hogy valamelyik őselemet előnyben részesíti. A konkrét boly-
góhatásokhoz egy-egy őselem ad módosító keretet. A kémiai elemek között – analóg módon – egyes
elemek a szilárd, vagy a folyékony, mások a gáznemű halmazállapotot „kedvelik”.
Egy-egy szervezet számára azonban minden halmazállapot előfordulhat és lehetséges bizonyos fel-
tételek mellett.
A bolygóprincípiumok alaphatásaiban a következő energiaállapot változatok érvényesülnek:

55
TŰZ: NAP, MARS, JUPITER
FÖLD: MERKÚR, VÉNUSZ, SZATURNUSZ
VÍZ: HOLD, NEPTUNUSZ
LEVEGŐ: MERKÚR, URÁNUSZ
A PLÚTÓt külön kell megemlíteni, mert annak a tüzes és vizes jellege egyaránt jellemző.
Nem lesz érdektelen, ha az összeállítás kozmogóniai és alkímiai vonatkozásait részletesebben is ki-
bontjuk. Ha csak a teremtő princípiumokat vesszük egyelőre figyelembe, a tüzes jelleg erőteljesebb
a NAP, MARS és a JUPITER hatásokban. A NAP-TŰZ a LOGOSZ teremtő és éltető tüze. Teremtő
energiák transzmutálódnak a két polaritás nászából s indulnak el a megnyilvánulás körforgásában
olyan kozmikus állapotok felé, ahol valamilyen gócba sűrített potenciális energiává alakulnak át. A
MARS, mint már említettük, a NAP-TŰZ fáklyahordozója és tüzes szerepe ebben a szolgálatban fe-
jeződik ki. A JUPITER princípium feladata, hogy a MARS által hordozott NAP energiákat valami-
lyen rendszerbe transzmutálja. A létrejövő formák ideavázába energiatöltést ad, hogy azt esztéti-
kummal majd a VÉNUSZ töltse meg, a kristályosodó tapasztalatok és tanulságok lehetőségét pedig
a SZATURNUSZ teremtse meg.
A HOLD princípium kedvelt halmazállapota a folyékonyság. Az élő természet – ISIS világa – is eb-
ben a halmazállapotban létezik. Semmiféle ideasperma nem termékenyíthet meg, ha a befogadó
nem a folyékonyság halmazállapotában van. De az életbe induló csíra sem fejlődhet a folyékonyság
jelenléte nélkül. Az involúciós és evolúciós folyamatok csomópontja, a transzmutáció indulási-át-
meneti holtpontja a folyékonyság. Az energiatranszmutációkat közvetítő metabolizmus (kozmikus
csereforgalom egyszerűbb szervezetekbe, vagy a lebontódás végtermékeit választja ki a rendszer-
ből) is folyékonysághoz kötött. A hét teremtő princípium közül a HOLDnak van egyedül VÍZes jel-
lege.
Két FÖLD jellegű teremtő elv van, a VÉNUSZ és a SZATURNUSZ. Mindkettő már a teremtés
utolsó fázisának jelölője. A formavilág ideocentrikus vonzásterei alakulnak ki a szilárd halmazálla-
potban;
VÉNUSZ hatására a JUPITER rend esztétikai keretet kap a formák és tartalom harmóniájával. A
SZATURNUSZ pedig a végső kikristályosodást, a teljes megszilárdulást, a tapasztalati potenciák
kialakulását segíti elő. A mi világkorszakunkban mindig a sűrűbb halmazállapot nyújt tapasztalásle-
hetőséget a kevésbé kötött halmazállapotban levő ideák számára. A szilárd halmazállapotban bonta-
kozik ki minden megnyilvánult idea kristályos váza. Ez adja a teremtés mércéjét, tanulságát.
A lét körforgásának fordulópontja ez, amikor a megszilárdulás állapotában a szellem tapasztalásai-
val visszatér kiinduló pontjához. A megszilárdult ideák merevek, mozdíthatatlanok. Csak egy újabb
energiaátalakulás, a szervezet struktúrájának teljes megváltozása, lebontódása szüntetheti meg ezt a
kristályos merevséget.
A hét bolygó közül egyedül a MERKÚR LEVEGŐ jellegű. A légnemű halmazállapotot az állandó
mozgás jellemzi. Minden forma körül kialakul valamilyen szféra, amely a tiszta kötetlenség szabad-
ságát, a lehetőségek végtelen variációját nyújtja. Szabad kísérletezések, próbálkozások területei
ezek. Evolúciós értékeléssel a lebontódásnak, a szellem teljes felszabadulásának végállapota a meg-
nyilvánult világban. Ez már nem teremtő töltésű törekvésekkel elérendő halmazállapot. Ez a levegő
jelleg is mutatja, hogy a MERKÚR princípiumnak egészen egyedülálló szerepe van. Az alkímiai
operációban a légnemű halmazállapot, fizikokémiai folyamatok szimbólum- analógiájával jellemez-
ve, kétféle úton érhető el. Az egyik a nedves út, – a desztilláció –, a másik a száraz út, – a szublimá-
ció. A desztillációban a szilárd halmazállapot folyékonyban való feloldása után következik a légne-
mű. A szublimációban a szilárd állapot közbenső fázis kihagyásával légneművé válik. A nedves út a
teljesebb.
A három messianisztikus princípium közül az Uránusz LEVEGŐ jellegű. A tudati evolúcióban a
SZATURNUSZ állapot után érvényesülhet jellegzetes szublimáló szerepe. Minden tudatbeli meg-

56
merevedést úgy alakít át, hogy hirtelen szabadítja fel a formafikciókba szorult tudat potenciális
energiáit.
A NEPTUNUSZ VÍZes jellege szembetűnő. Erről egyes részleteket a bolygóprincípium ismertetése
során már közöltünk. Itt csak azt említjük meg, hogy a HOLD szerepét evolúciós tendenciájú hatá-
saival egészíti ki. A neptuni folyékonyság a szellem felszabadulásának közbenső fázisa.
A PLÚTÓ kettős természete, tüzes-vizes jellege arra utal, hogy ez a princípium a két ellentét ki-
egyenlítésével tölti be evolúciós szerepét. Az élet folyékonyság, mely a tűzelemmel egyesülve az
embernek más, magasabb dimenziókba való transzmutációját idézi elő.

A NÉGY ŐSELEM ÉS AZ EMBER

A négy őselem és bolygóprincípiumok közti kölcsönhatások rövid összefoglalása után lássuk a négy
elem emberi analógiáit. Nem foglalkozunk azzal, hogy miként érvényesülnek ezek az ember fizikai
testében és a környezettel való kapcsolataiban. Ez a csillagfejtés egy speciális ágazatához, az orvosi
asztrológiához tartozik. Azt vizsgáljuk meg részletesebben, hogy az ember asztrális és mentális réte-
geiben miként ismerhető fel az őselemek természete, s a csillagfejtés gyakorlatában hogyan vehetők
figyelembe a halmazállapotok és a TŰZ elem hatásai.
Az ember születési képletében látható bolygók és a négy őselem kapcsolatai adják az egyéniség há-
romsíkú organizmusát (test, lélek, szellem). Ez annak képlete is, hogy a négy őselem milyen arány-
ban osztódik el a mindenkori személyiségben. Az isteni Én kozmikus vándorlása során ciklikus vál-
takozással átmegy a különböző halmazállapotokon mind asztralitásával, mind mentális tudatával.
Egy-egy inkarnációs személyiségre a halmazállapotok egymáshoz való aránya is jellemző.
Az őselemnek a szellemi törekvéseknek jellegzetes alaptöltést adnak, amely az intellektuális érdek-
lődésben, magasrendű vagy önző célok megvalósítása érdekében felvett magatartásban és életstílus-
ban, az új megismerésének módszereiben, az alkotások formai jellegében mutatkozik meg. De az
érzelem világának is vannak jellegzetes őselemvonatkozásai. Az asztralitás rezgései, potenciális töl-
töttsége (érzések, szenvedélyek, indulati kitörések vagy halvány, vérszegény, elfojtott érzelmi meg-
nyilvánulások stb.) továbbá az érzelmek intenzitása utalnak ezekre. A fizikai test egészségi állapota,
betegségek iránti érzékenység, regenerálódó készség, a test felépítése az, amely egy-egy őselem sa-
játos vonásait mutatja.

A TŰZ-ELEM
Fellobbanása az egyéniségben transzmutációval jár együtt. Ha a lélek anyaga a tűzpróbák kohójába
kerül és ha abból minden salak kiégett, a tűzben nemes tisztaságú tapasztalás és tanulság válik ki.
A TŰZben is felismerhető a hármasságnak az a jellegzetessége, amelyet a bolygó- princípiumok
taglalása során kidomborítottunk. Ha az energiasugárzó pozitív elem érvényesül erőteljesebben, ak-
kor minden emberi megnyilvánulás fokozódik, sokszor oly mértékben, hogy eléget. Ha viszont
gyenge, a lélek transzmutációi lassúak. A helyesen szabályozott, dinamikus egyensúlyban tartott
belső tűz a kozmikus metabolizmusban áramló energiák analógiája. Ez a dinamikus egyensúly al-
kalmas arra, hogy a szükséghez mérten a tudat csak annyi energiatöltést szabadítson fel mágikus
erejével, amennyire szükség van. Az alkímiai operációk sikerének egyik feltétele, hogy a transzmu-
táló tűz szabályozásának készségét, az alkimista mindhárom hermetikus síkon egyaránt kifejlessze.
Az ember életében felismerhető TŰZ formákat néhány példával mutatjuk be. Elsősorban a TŰZ
mentális és asztrális analógiáit említjük meg. A TŰZ-elem fizikai síkú analógiái eléggé ismertek a
kémia, fizika és biológia kutatásai nyomán, s ezeket a felsorolásból kihagyjuk. A mentális TŰZ az
ember nagyszabású alkotásaihoz, új mágikus ideák elvetéséhez elengedhetetlen. A nagy potenciális
töltöttségű egyéniség, akinek TŰZ jellegű szerepe van, mindig erőteljes átalakító hatással van kör-

57
nyezetére. Eszmék, gondolatok romboló-építő hatású tűzcsóvái repülnek szét, s nagy energiájú ide-
aspermák csapódnak bele mások fogékony lelkébe az ilyen emberből. Bár gyakran benne is sok
minden elég ebben az általa felgyújtott tűzben. Különösen, ha az energiatranszmutációk dinamikus
egyensúlya és szabályozottsága nincs meg, adott esetben például a szükségesnél nagyobb az ener-
giatöltés. Mégis végeredményben desztillációs vagy szublimációs folyamatokat indít el és visz vég-
be önmagában, környezetében. Megmerevedett, öncélú ideológiák, eszmei törekvések ilyen nagy-
szabású tűzkataklizmában szabadulnak ki a tamasz sötétségéből és transzmutálódnak szattvikus lét-
formák felé.
Az emberben élő mentális TŰZ akkor helyesen szabályozott, ha a kozmikus alkímia, azaz a kozmi-
kus energiaforgalom analógiájaként alakul ki. Teremtő és lebontó folyamatokban egyaránt egyen-
súlyban kell tartani a TŰZet. A magasabb dimenziók felől átáramló energiákból mindig annyit kell
felhasználni, amennyi egy-egy feladat elvégzéséhez alacsonyabb dimenziókban végrehajtandó cse-
lekedetekhez szükséges. Ha többet szív magába, mint amennyi az egyensúly fenntartásához kell, o
maga ég el, ha kevesebbet, feladatait nem hajtja végre.
Evolúciós törekvésekben is szükség van szabályozottságra. Ha nagyobb a belső tűz, a fejlődés és a
tapasztalatszerzés vonalában bizonyos szakaszok kimaradnak és esetleg vissza kell fordulni a hiá-
nyok pótlása végett. Ha ellenben kevesebb, megragadunk a lét körforgásában valahol a túlfokozott
egocentrikus világ görcsös létformáiban. Az alkímiai TŰZ nem égethet el, de nem is aludhat ki.
Az érzelmek túlméretezett energiatöltésének kórosan burjánzó érzelmi élet a következménye. A
szenvedélyek – legyen bár azok konkrét tartalma a szerelem, hatalmi törekvések, öncélú vagyon-
gyűjtés, vagy az intellektuális célok elérését, eszmék megvalósítását kísérő szenvedélyesség – el-
égetnek. Az érzelmek nagy lángú lobogása mindig kóros. Az érzelmi túlfűtöttség megfontolatlanná,
elsietővé, felületessé tesz. Ha azonban az energiatöltés kevés, az érzelmek vérszegények lesznek, s
átütő erejű érzelmi élmények nélkül egyhelyben topog a belső TŰZ nélküli ember. Az érzelmek he-
lyes szabályozottsága, dinamikus egyensúlya adja az asztralitás kiegyensúlyozottságát. A lélek
szubsztanciái, a psziché érzelmei tulajdonképpen a belső TŰZ tápláló anyagai. A lélek-TŰZ égésé-
nek dinamikus kiegyensúlyozottsága tehát azt jelenti, hogy a mentális energiák áramlásának (akár
teremtő, akár lebontó TŰZ ez) mindenkor harmonikus közvetítő közege a psziché.
Ha valaki életében a TŰZ princípiumnak kidomborodó fontossága van, az a kozmikus vándorlásnak
arra a szakaszára érkezett el, ahol nagy jelentőségű mérleget kell csinálnia. Elmúlt életének minden
tanulságát összegeznie kell s a benne áramló transzmutáló energiákat arra kell elhasználnia, hogy
egyéniségét magasabb dimenziókba lendítse át. A lélek TŰZ kohójában kivált salakot ekkor ki kell
dobnia magából s csak a megtisztult nemes anyagot szabad transzmutálnia. Az ilyen ember élete ál-
landó égés, állandó transzmutáció. Feladata pedig az, hogy szellemének mágikus erejével a TŰZet
önmagában ébren tartsa.
A TŰZ jegyű ember missziója az emberi közösségekben az, hogy a magában hordozott energiákat
másokba átplántálja, mások életében is elősegítse a transzmutációt.
Minden halmazállapothoz a TŰZ valamilyen megnyilvánulás formája tartozik. Ezért igen hasznos,
ha a születési képletből megismerjük, milyen a halmazállapotok színképe, azaz viszonylagos elosz-
lása. Ez ismeret hiánya megnehezíti a belső energiagazdálkodás egyensúlyának fenntartását. Ezt az
energiaszínképet melynek finom részleteit különböző tényezők (bolygók, állatövi jegyek sajátos el-
rendezettsége) befolyásolják, egy-egy születési képlet vizsgálatakor mindig pontosan ki kell ele-
mezni. A csillagfejtés tudománya nem fejleszthető művészi tökélyre az asztromentális energiaspekt-
rálanalízisben való jártasság nélkül.

A FÖLD-ELEM
A FÖLD-elem energetikai spektrumában a potenciális rész érvényesül erőteljesebben. Kialakulását
az emberben az egocentrikus vágyak erőterének megnövekedése okozza. Ez az egocentrikus erőtér

58
minden mozgást és változást megmerevít. Involúciós minden emberi törekvés, amely a belső ener-
giaegyensúlyt úgy bontja meg, hogy az egocentrikus erőtér megnövekedik. A szilárd halmazállapot
azonban a kozmikus metabolizmusban nem állandó. Evolúciós látásmód szerint szerepe az, hogy
minden egocentrikus emberi törekvés kristályos léegyszerűsítéssel lemérhető legyen, s így tapaszta-
lás és tanulság számára nyújtson lehetőséget.
A tudat szilárd halmazállapotának jellegzetessége, hogy az ember asztromentális energiaspektrumá-
nak összetételétől függően kisebb vagy nagyobb mértékben hiányzik a környezethez való alkalmaz-
kodás, a kölcsönhatásokban való rugalmasság készsége. A világkép például megmerevedik az érzé-
kelhető világ forma-tér dimenzióiban. A FÖLD-elem nagymértékű érvényesülése esetén az embert
az érzékelhető világ problémái kötik le.
Az asztralitásnak is lecsökkenhet az alakíthatósága s ez az emberben, mint az érzelemvilág szegény-
sége mutatkozik meg. Az élet lüktető forgataga, az érzelmek, szenvedélyek hullámzása iránt az
ilyen ember érzéketlen. Éppen ezért az élmények is szegényesek. Sokszor az aszketikus elszáradás
és élettelenség, az alakíthatatlan érzelem görcsök és pszichózisok is az érzelemvilág szilárd halmaz-
állapotának jellemzői. Ha hiányzik a minden változáshoz szükséges energiaátalakulás lehetősége, a
szenvedélyek merevgörcsökbe nyomorítanak, a vágyakozások, értelmi törekvések monomániává
válnak.
Az egyéniség asztromentális energia spektrumának összetételtől függően a jellegzetes FÖLD termé-
szetű emberi magatartásformák: a lassúság, nehézkesség, nyugalom, kényelmesség, restség, tehetet-
lenség vagy kedvező kombinációk esetén állhatatosság, kitartás, céltudatosság a törekvésekben,
megbízhatóság, megfontoltság. Valamilyen beindított törekvésen vagy állapoton az ilyen ember
nem könnyen változtat. Új javak megszerzéséért nem sok erőfeszítést tesz, de az adottságokhoz, a
meglevő lehetőségekhez erőteljesen ragaszkodik. Hagyománytisztelő, sőt haladásellenes. Nagy rit-
kán feltörő szenvedélyeiben keményfejű és makacs.
Ha az emberben a FÖLD princípiumnak jelentős a szerepe, akkor elsősorban a tapasztalatszerzés út-
ját járja. Isteni Énje elzárult, egyénisége kristályossá merevedett s öntudatlanul halad az élet ütközé-
sekkel teli útján. Ha mégis felébredt volna ebből a kristályálomból, rendkívül sok nehézséggel,
megpróbáltatással kell megküzdenie kozmikus vándorlása során. Ezek a megpróbáltatások azonban
a mindenkor éberen figyelő tudatban azonnal biztos tapasztalatokká, tanulságokká, bölcsességgé
alakulnak át. Az ilyen embernek tehát különösképpen nem szabad megijedni az akadályoktól, ne-
hézségektől, mert könnyen a megbántottság és a hibás értékelések merevgörcseibe nyomorodik
bele.
A FÖLD jellegű munkaterületeken a nehézkes anyaggal kell tevékenykedni. Földművelés, bányá-
szat, de átvitt értelemben a művészetek, különösképpen a szobrászat, festészet, s a megnyilvánult
világ törvényeinek filozofikus jellegű kutatása.
A FÖLD jellegű ember akkor teremtheti meg magában az energia áramlások egyensúlyát, ha min-
den törekvésével, szándékával a tapasztalatszerzés és az ebből kialakuló bölcsesség elérését tűzi ki
céljául. Erre a szemlélődő életforma, az érzékenyre állított, figyelő tudatú klauzúra, az akadályok
legyőzésére fordított nagyszabású erőfeszítések adják a legmegfelelőbb keretet a mindennapi élet
vonatkozásaiban. Rendkívül ügyelni kell azonban, hogy a szemlélődés ne váljék szellemi tompult-
sággá, a klauzúra ne fulladjon görcsös aszkézisbe s az akadályokkal szemben folytatott harc mono-
mániává ne torzuljon.

A VÍZ-ELEM
Több ízben említettük és most – fontossága miatt – újra hangsúlyozzuk, hogy minden élő szervezet-
ben a folyékonyságnak elsőrendű szerepe van. S ez a megállapítás érvényes bármilyen dimenzióban
kialakult szervezetre. A folyékonyság alapvető feladattal bír. A feminin princípium egy-egy megje-

59
lenés formája csak folyékony halmazállapotban foganó képes; ha pedig már megindult a szervezet
kifejlődése, a folyékonyság szerepe megváltozik: az élet energiahordozója lesz.
A folyékonyság dinamikus arculatát vizsgálva, ha involúciós energiaáramlások érvényesülnek az
anyagcsere forgalomban, áradás következik be, az evolúciós lebontódásban pedig az életenergiák
apadását figyelhetjük meg.
Az emberre is érvényesek a kozmikus törvények megfelelő analógiái. Ki van téve a környezetéből
érkező megtermékenyítő hatásoknak s ugyanakkor háromsíkú organizmusát energiaáramlások tart-
ják életben. Dimenziók közti kölcsönhatás ez, a megnyilvánult világ teljességére is jellemző perio-
dicitással. Az ember lényében építő szervezetek, mint részelemek születnek és halnak el, másrészt a
kibontakozó élet áradó nedvkeringése s kihunyó energiák elapadása polifon harmóniában lüktetnek
szüntelenül. A gyermek testében, érzelemvilágában és szabad, kötöttség nélküli képzeletvilágában
az életenergiák gazdagon áramlanak. Az öregember fokozatosan rugalmatlanná váló teste, elszáradó
érzelemvilága, teremtő képzeletének elszegényedése és életenergiák visszahúzódását mutatja. Ez az
analógia persze alkalmazható a természet valamennyi jelenségére, emberi cselekedetekre és maga-
tartásformákra is. Nagyon fontos, hogy az ember e két tendencia törvényeihez alkalmazkodjék. In-
duló terveket nagy energiával kell megtölteni és időszerűtlenné vált törekvésekből ki kell vonni az
energiákat. De tudni kell azt is, hogy valamilyen szervezet energiaforgalmában helyi jellegű ár-a-
pály is előfordulhat. Túladagolt energiák például helyi gátszakadást okozhatnak, melyek következ-
tében megbomlik a szervezet dinamikus egyensúlya. Egyes szervek túlburjánzó energiatartalmuk
miatt anarchiába fúlnak, mások energia hiányban szenvednek.
Ezeket az analógiákat alkalmazva, nézzük, a VÍZ elem hogyan vesz részt az egyéniség s egy-egy in-
karnációs személyiség alakításában.
A folyékonyságot, miként a FÖLD elemmel kapcsolatban is tettük, az ember asztromentális spekt-
ruma szempontjából is kell nézni. Ezen belül azután további finomítás az involúciós-evolúciós ten-
denciák figyelembe vétele és az a szerep, melyet az élet dinamikus egyensúlyának fenntartásában
betölt.
A kozmikus kölcsönhatások következményeképp az emberben a folyékonyság összhangban lehet az
adott inkarnációs személyiség karmikus életével és elérendő fejlődési céljával. Enélkül az egyéniség
dinamikus egyensúlya is megbomlik. Ha ugyanis az energiaspektrumban a VÍZ-elem hangsúlyos, az
ember lényegében a feminin magatartás uralkodik el. Minden iránt, szélsőséges esetben válogatás
nélkül, fogékony és befogadó képes. Ha pedig a VÍZ-elem jelentősége kicsi, az ember érzéketlenné,
szellemileg terméketlenné válik.
Sokfajta emberi tulajdonság utal ezekre. A hangulati befolyásolhatóság, szimpátia-antipátia szerinti
értékelés, érzékenység más emberek szellemi magatartása és érzelmi hullámzásai, de a kozmikus
sugárzások, meteorológiai változások iránt is. Az egyéniség struktúrájának folyékony jellegű kohé-
ziója folytán az ember és a környezet közti kölcsönhatások néha egészen kis energiájú impulzussal
megbontják a nyugalmi állapotot vagy megzavarhatják a dinamikus egyensúlyt.
A folyékonyság az emberben energiaszabályozó közeg. Ha az egyéniségspektrumban a tudat folyé-
kony halmazállapota eluralkodik, a teremtő képzelet hatására a legfantasztikusabb eszmék kelnek
életre az emberben, állandó, soha meg nem szűnő változékonysággal. Lehetnek ezek sokszor letűnt
korszakok atavisztikus visszaütései és elkövetkezendő világok előképei egyaránt, melyek nyilván-
valóan életképtelenek, s így az ilyen ember nem tud beleilleszkedni jelenlegi inkarnációjának átla-
gos kereteibe. Ha pedig a tudat folyékony spektrumszakasza kis területre húzódik össze, képzeletvi-
lágideái elszáradt, életképtelen, rugalmatlan képletekké válnak.
Az érzelmek, az ember asztralitása tulajdonképpen legjellegzetesebben mutatnak VÍZ-elem tulaj-
donságokat. Ha az egyéniség egocentrikus vágyerőterének hatása alá kerül az érzelemvilág, a kielé-
gítendő vágy potenciálkülönbséget teremt a nyugalmi állapot és a kielégítettség között. Megindulhat
az érzelmek olyan áramlása, amely néha hatalmas áradással mossa el a kielégítést akadályozó gáta-
kat. De ha az asztralitás kohéziós tulajdonságai folytán ez az áramlás gyenge, tehát a megfelelő ér-

60
zelmi potenciálok kicsik, a szervezet életképessége is gyenge, vagy korlátozott. Az érzelmek for-
mátlan gomolygása, mentális irányítottságuk hiánya a VÍZ-elem megzavart szerepére vall. Az em-
berben lévő VÍZ-elemnek úgy kell betöltenie feladatát, hogy a lét dinamikus egyensúlya fenntartha-
tó legyen. Az energiahordozó VÍZ-elem alkalmazkodjék a kozmikus ritmushoz. Ha szükséges, hogy
új ideák plántálódjanak az emberbe, mert a régiek már elhasználódtak, fogékonnyá kell magát ten-
nie új, továbbmozgató eszmék iránt. Az ilyenkor beálló egyensúly megbomlása az érzelemvilág har-
monikus hangolásával szabályozható. A háromsíkú életképesség feltétele, hogy éppen az energia-
hordozó érzelemvilágban valamilyen érzelmi potenciálkülönbség hatására se áradás, se leszárító
apadás ne keletkezzék. A tudat mentális kezdeményezéseinek megfelelő érzelemkíséretet kell beál-
lítani.
A VÍZes természetű emberekben az érzelemvilág jelentősége megnövekedik. Emiatt a befogadó-
készség gyakran kritika nélküli befolyásolhatósággá változhat. Szélsőséges érzelmi hullámzásokra
hajlamos, s így nagy öröm és lehangoltság sokszor látszólag indokolatlanul is felváltják egymást.
Ha az asztralitás nincs harmóniában a mentális törekvésekkel, kusza, kaotikus érzelmi állapotok
uralkodnak el az emberben. Kedvezőtlen hatáskeveredések esetén a psziché teljes irányíthatatlansá-
ga, beteges rapszodikussága, kóros egyensúlytalansága is bekövetkezhet.
A VÍZ jellegű embereknek nagyon sokféle szerepük lehet. Minthogy különösképpen fogékonyak és
érzékenyek, a magasabb hierarchiák felől érkező új idea csírák bennük fogannak meg leghamarabb.
Látnokok, próféták, misztikusok ilyen inspirálható egyéniségek, akik ezeket az új gondolatokat,
eszméket az emberiség számára közvetítik. Ezek az emberek életük majdnem minden pillanatában
élményszerűen érzik lüktetni magukban élet és halál kozmikus ritmusát. Vagy ha már mindezeken
túl vannak, lényük kozmikus tágultságában eggyé oldódnak a mindenséggel.

A LEVEGŐ-ELEM
A LEVEGŐ-elem energetikai jellemzője, hogy benne a mozgási energiafajta érvényesül erőteljesen
s szimbóluma is ennek. A légnemű halmazállapotban hiányzik a kötött rendezettség. Kétirányú fo-
lyamat egyik-egyik tendenciájaként is kezelhetjük ezt az állapotot. Involúciós folyamatban a rende-
zetlenség kezdeti állomása. A teremtő ideák még csak mentál síkon vannak készen. A felhasználan-
dó szubsztanciák rendezése ezután következik. Az evolúció folyamatában desztillációs-szublimáci-
ós változások utolsó fázisa. De a rendezetlenség ugyanakkor egy új rendezés, valamilyen magasabb
dimenzióba való átváltás feltétele is. S így kapcsolódnak egymásba a mindenségben létrejövő ellen-
tétes irányú cserefolyamatok.
Az emberben a LEVEGŐ-elemnek sokféle megnyilvánulási formája van.
A tudatműködések energiaspektrumában a LEVEGŐ-elemnek is megvan a megfelelő helye, mely-
nek eltolódása egyensúly zavarral jár együtt. A fejlődés során az ember kozmikus helyzetöntudata
állandóan változik s ez a tudatműködésre is hat. Ha ennek során az egyensúlybomlás a mozgási
energiaállapotok felé tart, a tudat kötetlensége és rendezetlensége a fennálló rend és törvény tudo-
másul nem vételében mutatkozik meg. A világkép átalakulásai rendszerint felületesek, élmény nél-
küliek, mert nincs tapasztalati hátterük. A nézőpontok rapszodikus, csapongó változásaihoz, így táv-
lataiban kellőképpen át nem élt világképek tartoznak.
Az egyéniségben a LEVEGŐ jelleg erőteljesebb érvényesülése azt jelenti, hogy az érzelmek szere-
pe csekély. Élettelen elvontságok töltik be a tudatot. A FÖLD-elemmel ellentétben a LEVEGŐ
egyéniségeknek nem görcsössé vált, hanem a rendezettség hiánya folytán rendkívül felületes, csa-
pongó az érzelemviláguk. Márpedig, ha az asztralitás rész csökevényes, a befogadó és megterméke-
nyülő készségben is sterilitás mutatkozik. Hiányzik az eszmei elvontságok és a fizikai sík életese-
ményei között a szükséges híd. Így a mentális törekvések is életképtelenek. A jellegzetesen LEVE-
GŐ természetű ember ezért állhatatlan, megbízhatatlan érzelmi kapcsolataiban, amelyeket könnyen
köt és könnyen old fel.

61
A LEVEGŐ természet a személyiség magatartásformáiban is kiütközik. A LEVEGŐ jellegű ember
érdeklődése rendkívül sokoldalú és elsősorban értelmi területek felé irányul. Helyzetfelismerése, al-
kalmazkodó készsége, felfogó és tanuló készsége gyors, de rendszerint, ha más tényezők ebben a
vonatkozásban nem ellensúlyozzák, gyorsan is felejt. A kitartás és céltudatosság hiánya miatt az el-
kezdett dolgoknak csak a kezdete érdekli, a befejezés nem fontos. – Nyugtalansága, felelőtlenségbe
válthat át, megbízhatatlansággá, kétszínűséggé torzulhat.
Az élet fizikai síkú vonatkozásaiban a LEVEGŐ jellegű emberre különösképpen jellemző az állan-
dó helyzetváltoztatás, utazások, sokszor még a nomád életmód kedvelése is. A felmerülő nehézsége-
ken, akadályokon játékos könnyedséggel siklik át.
A LEVEGŐ-elem akkor van egyensúlyban az egyéniség halmazállapot spektrumának többi részé-
vel, ha a képzeletvilág nagyfokú mozgékonyságát, a lét változásaihoz feltétlenül szükséges gyors al-
kalmazkodó készséget segíti elő. Ha az élet megmerevedett adottságainak, az egyéniség tudati és ér-
zelmi görcseinek desztillációját-szublimációját is lehetővé teszi. Mert a LEVEGŐ állapotok egé-
szen új létforma kialakításának lehetnek kezdeti fázisai. Ekkor a tudat könnyen változtathatja, ala-
kíthatja és teljesebbé teheti világképét. Az asztralitás állapotainak nagy kohéziójú sűrűsége is meg-
szüntethető.
A kozmikus alkímiában, az ember magasabb entitások számára príma matéria. Ebben a vonatkozás-
ban a LEVEGŐ állapot a szellem anyagi kötöttségektől való megszabadulását szimbolizálja. A lég-
nemű halmazállapotban minden szervezet struktúrája szertefoszlik. Semmilyen újfajta rendeződés
nem indulhat el azonban a régi teljes, háromsíkú felbomlása nélkül. Az alkímiai folyamatok ki nem
hagyható fázisa desztilláció-szublimáció. A fizikai síkon tevékenykedő vagy asztrális príma matéri-
ával kísérletező alkimista, miközben anyagát légnemű halmazállapotba hozza, mágikus energiával
önmagát is LEVEGŐ állapotba kell transzformálnia. Ha megáll a szilárd halmazállapotban, legfel-
jebb a kristályos merevségű anyag alaktalan tömeggé való porítását végzi el. De a folyékony hal-
mazállapotban sem rekedhet meg, mert az oldásban, a folyékonyságban csupán a szilárd állapot ko-
héziós természetét változtatja meg bizonyos mértékig. Csak a kohézió teljes megszűnésével nyílik
meg a szabad kísérletezések lehetősége.
A LEVEGŐ egyéniségű embereknek a közösségekben általában közvetítő szerepük van, amely a
MERKÚR természettel is analóg.

62
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK
A bolygóprincípiumok, valamint a négy őselem után újabb, igen fontos kérdéscsoportra térünk át.
A NAPrendszerből az Univerzum távolabbi tájai felé lépünk ki. A bolygók asztronómiai szempont-
ból a Naprendszer legjelentősebb elemei, s a geocentrikus világképben, mint a hozzánk legközelebb
eső égitestek kapnak fontosságot. A Kozmoszban létrejött szervezetek közti kölcsönhatás folytán
azonban a távoli világok is hatnak ránk. A csillagfejtési hagyományok szerint ez nem független tő-
lünk. A Kozmosz valamennyi égitestje sugároz és az emberben meglevő lényegileg azonos ténye-
zők rezonálnak ezekre.
A Földhöz képest a tér minden irányában elhelyezkedő Univerzum részek közül különösen azok
tűnnek ki, melyek a látszólagos éggömbön a Nappálya, az ekliptika (mint tudjuk, valójában a boly-
gópályák) meghosszabbított síkja közelében, e fölött és alatt láthatók. Az ebben az irányban levő
csillagképeket majdnem minden jelentősebb művelődési korszak csillagászata kiemelte. Legfeljebb
az elnevezésük volt más, vagy a csillagokból más képeket formáltak képzeletükben.
Régen tizenkét csillagképet jelöltek meg, amelyek előtt a Nap elhalad. E csillagképekkel egyben a
Nappályát és így az éggömböt is tizenkét szektorra osztották. Ha a csillagképek elhelyezkedését
nézzük, azok nem egyenletes szöghosszúságúak s így nem is osztják egyenlő részekre a Nappályát.
Egyesek egymást átfedik, mások nem érnek össze. Ez a kérdés csupán a leíró csillagászat szempont-
jából lényeges. A távoli csillagképekhez fűződő metafizikai koncepcióban azonban ez az egyenet-
lenség lényegtelen. Elsősorban a Föld körül, tehát a geocentrikus koordináta rendszerhez viszonyí-
tott Univerzum szektorok jelölésére használták a csillagképeket. A FÖLD és a Kozmosz kapcsolatá-
ban azonban nemcsak a csillagképekben levő néhány csillag veendő figyelembe. Ugyanolyan lénye-
ges az a sok milliárd többi csillag is, mely a Naprendszerünket magában foglaló galaktikában, az
extragalaktikában, csillaghalmazokban és ködképletekben helyezkedik el, a Földtől sokszor csak
többmillió fényévben kifejezhető távolságra. Ezért nem a csillagképek ívhosszúságához igazodó
egyenlőtlen szektorokra osztották be a Nappályát, hanem tizenkét egyenlő részre, amelynek szim-
bolikus jelentősége van. A régi mágikus kultúrákban ezt a szimbolizmust tudatosan szem előtt tar-
tották. Csak a racionális-mechanikus gondolkodás lassú térhódítása során halványult el mélyebb ér-
telme s ugyanakkor az előbb említett Univerzum szektorok is csak az állatövi csillagképekre korlá-
tozódtak.
Az ősi hagyomány és a metafizikai alapjait elvesztett csillagászat közti különbség kihangsúlyozása
érdekében ezentúl nem csillagképekről, hanem állatövi égtájakról, állatövi jegyekről beszélünk. S
utóbbiak alatt mindenkor az éggömb tizenkét szimbolikus szektorát értjük, amelyben az Univerzum
megfelelő tája felé elhelyezkedő valamennyi csillag, csillaghalmaz, galaktika, stb. is bennfoglalta-
tik.
Ősidők óta 360 egyenlő fokra osztják fel az ekliptika ívkörét s így egy-egy állatövi szektor szög-
hosszúsága 30 fok. Az állatövi szektorok a következők:
a KOS 0– 30°
b BIKA 30– 60°
c IKREK 60– 90°
d RÁK 90–120°
e OROSZLÁN 120–150°
f SZŰZ 150–180°
g MÉRLEG 180–210°
h SKORPIÓ 210–240°
i NYILAS 240–270°
j BAK 270–300°
k VÍZÖNTŐ 300–330°
l HALAK 330–360°

63
Ezek az elnevezések a középtengeri görög-római kultúrákból maradtak ránk, a bolygó princípiu-
mokhoz hasonlóan. A nevek azonban nem csupán találomra, a játékos képzelet világából születtek.
Az állatövi szektorokban rejlő ideatartalom és az elnevezések között analógia van.
Mielőtt az állatövi jegyek részletes és az ember szempontjából lényeges vonatkozásaira rátérnénk,
néhány olyan fontos kérdésről kell beszélni, amely megkönnyíti az állatövi jegyek szimbolizmusai-
nak megvilágítását.
Két fontos szempontot tartunk szem előtt. Az egyik a megkülönböztető képesség érzékennyé tétele,
amelyet a fejlődésnek jelenlegi fokán álló ember differenciáló-elemző látásmódja tesz szükségessé.
A másik szempont a teljességre törekvés. Az egyes állatövi jegyek szimbolikus jelentéstartalma igen
sokrétű kölcsönhatások eredője. Ezeknek a következőkben alkalmazott rendszerezése csak az anali-
tikus szemléletű ember számára szükséges. Nem azért törekszünk e hatáselemek szétválasztására,
hogy sovány kategóriákat gyártsunk, hanem hogy olyan finom árnyalatú kategóriákat kapjunk, ame-
lyek a differenciáltság egy bizonyos mértéke után szükségképpen kiváltják a szintézis igényét, a tel-
jesség mind nagyobb mértékű megközelítését. Ezt a módszert követtük már az előzőekben is. S bár
akkor is kiemeltük, hogy a csillagfejtés elemeinek ismertetése során ez a szándék vezet, most ismét
megemlítjük azzal, hogy ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A KÖR ÉS A KÖRFORGÁS: A MEGNYILVÁNULT VILÁG SZIMBÓLUMA

Az állatövi égtájak a Nap és a bolygópályák által kapnak jelentőséget. Ebben rejlik az állatöv tizen-
két jegyének egyik legfontosabb szimbólum tartalma.
A Nap az Én, az egyéniség, a Felsőbbrendű Én, a teremtő LOGOSZ szimbóluma. A kör, a körforgás
pedig az involúciós és evolúciós folyamatok egyetemes emblémája. A csillagfejtési hagyomány sze-
rint a Nap látszólagos körbenjárása az állatövi szektorokban – miközben különböző hatásokkal ke-
veredik – a szellem és a lélek involúciójának és evolúciójának kozmikus mintája.
Az állatövi jegyek az ember koordináta rendszerére vonatkoztatva, a földi élet involúciós és evolú-
ciós tapasztalatszerzési állomásainak szimbólumai. Ez a szimbolizmus megfelelő analógiás transz-
formációval más dimenziók koordináta rendszerében is érvényes. E tágabb értelmezés részletesebb
kifejtése a tárgykör keretein messze túlmenne és szavakkal talán le sem írható. Az ugyanis, hogy az
Univerzum más tájain kialakult kultúrák számára ez a körforgás szimbólum milyen létformákat ta-
kar, csak nagyfokú tudattranszformációval közelíthető meg. Amennyiben ottani kultúrákra is érvé-
nyes a centrikus látásmódhoz tartozó világkép analóg koncepciója, azokról a helyekről egészen
másnak látszik az égitestek elrendezettsége. A hermetikus hagyományok szerint analógia minden-
esetre van a földi létformához tartozó kozmikus hatások és a többi kultúrákban érvényesülő tenden-
ciák között.
Az állatöv és a NAP-ÉN kapcsolatának a létforgás szimbolizmusában elrejtett egyetemes mondani-
valója a csillagfejtési hagyományok egyik legjelentősebb tanítása. Míg a bolygó princípiumokról
szóló tanítások a megnyilvánult világ ideatartalmainak problémáira vonatkoznak, az állatöv mint
körforgás szimbólum az ideák megvalósításához szükséges életformákat jelenti.
A lét körforgása egymásba kapcsolódó, más-más dimenziókban lejátszódó spirálciklusokkal szim-
bolizálható. E ciklusok a tér és idő koordinátákhoz kötött tudatban úgy viszonylanak egymáshoz,
mint a nappal – éjszaka, testöltés – bardó, művelődéskorszakok élete és kihunyása, stb. Tulajdon-
képpen mindegyik ugyanannak az egyetemes ritmusnak más-más dimenzióbeli analógiája és a
Földnek, mint a Naprendszer bolygójának saját tengelye körüli forgásával, Nap körüli keringésével
és a Föld tengelyprecessziójából adódó tavaszpont eltolódással érzékelhető. E mozgások periodici-
tása végeredményben az involúció és evolúció, vagy a Vedánta bölcselet kifejezésével, Brahma nap-
palának és éjszakájának analógiája.
A körforgásnak az állatövi jegyekkel kapcsolatos felvetése a probléma mély és csak szimbolikusan
értelmezhető jelentőségére kíván rámutatni. A csillagfejtési hagyományoknak ebben a koncepciójá-

64
ban is az jut kifejezésre, hogy az involúció és evolúció szakadás nélküli körfolyamat. Egy-egy szek-
tor ebből, még analitikus – racionális szemlélettel is, csupán az egész részeként kezelhető. Az embe-
ri létforma körforgásából sem ragadhatunk ki egy racionálisan térben-időben rögzített pillanatképet,
mert az hamisat, görcsöset mutat. A létet csak teljességében, szerveződésében és lebontódásában, a
teremtés és megváltó körforgásának zártságában szabad, még értelmi korlátozottságok esetén is,
szemlélni. Különben a végső kérdések kozmikus távlatai elhomályosulnak.

A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN

A polaritások a hímnemű és nőnemű elv a jegyekben egymást váltó ismétlődéssel érvényesülnek. A
hímnemű elv az Én, az egyéniség, a személyiségtudat, valamint az ahhoz tartozó szemlélet és érték-
rend természetében mutatkozik meg. A nőnemű elv az egyéni látszatkülönbség elhalványulását, a
kollektívumban való feloldódás különböző változatait, a TE szimbólumát jelenti. Röviden az Én és
a TE kérdése ez, amely még a kozmikus hierarchikus helyzetöntudattal, a nézőpont problémájával,
és a hozzá tartozó tudatállapotokkal is összefügg.
A jegyek közül egyeseknek pozitív, másoknak negatív töltése van. Az egyén és a kollektívum szét-
választott tudatállapotainak egymással való kapcsolata periodikus élményeken keresztül alakul ki.
Az Én egocentrikus létének hatásai állandóan tágulnak az öntudatra ébredés fázisaiban a pozitív je-
gyekhez tartozó fejlődési állomásokon, amikor feltámad a kollektívum egyéniség nélküli temetőjé-
ből. A negatív jegyekben viszont, amelyek mindig egy-egy pozitív jegy után következnek, a törek-
véseiben és töltésében öncélúvá burjánzott ÉNnek tudomásul kell vennie olyan tényezőket is, ame-
lyek az egocentrikus tudatállapotok reakcióiként jelentkeznek. Így éli át az ember különböző életek
más-más hatástendenciáiban az egyén és a kollektívum, az ÉN és a Te, a hímnemű és a nőnemű po-
laritások egységének misztériumát.
A csillagfejtési hagyomány a kettősség és a kozmikus ritmus misztériumáról még egy másfajta vo-
natkozásban is szól. A könnyebb megkülönböztetés kedvéért az előbb elmondottakat vegyük úgy,
mint amelyben a polaritások statikus jellege domborodott ki. A hím- és nőnemű természet ezért po-
tenciális töltöttségnek is tekinthető.
Van azonban a polaritásoknak dinamikus megnyilvánulásformája is, amelyre a mozgás, a folyamat a
jellemző. De, amint már a „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben is kifejtettük, mind a sta-
tikus, mind a dinamikus természet csak a hármasság koncepciójában válik kozmikussá. A hímnemű
és a nőnemű elv lényegi természetéhez ezek egysége is hozzátartozik. Dinamikus vonatkozásaiban
viszont az aktivitás-passzivitás-semlegesség, akció-reakció-dinamikus egyensúly szavakkal jelle-
mezhetjük ezt a hármasságot. A polaritások dinamikus természetét is át kell élnie az embernek. A te-
remtés-lebontódás-megváltás az emberi létformák dinamikus folyamatainak kozmikus analógiája.
Az állatöv egymásután következő jegyei közül egyikben az aktív, másikban a passzív, harmadikban
a semleges magatartásra való hajlamosság érvényesül erőteljesebben.
A megnyilvánult világban többdimenziós metabolizmus áramai folynak s az ember ezekben sugár-
zó-befogadó-transzformáló csomópont. Az öntudatra ébredés fázisaiban kozmikus helyzete e maga-
tartásformák tapasztalatain keresztül tudatosodik. Át kell élnie a teremtő és befogadó-megterméke-
nyülő állapotok spirálciklusait, amelyek végén mindig tapasztalatokkal és tanulságokkal gazdagod-
va egyensúlyt teremt önmagában és a környezettel való kapcsolatában, hogy egy újabb spirálciklus-
hoz gyűjtsön energiát.
Az ismert csillagfejtés könyvek az állatövi jegyeknek ezt a természetét kardinális-szilárd-változó
minőség kifejezésekkel jellemzik. E jelzőkben azonban elsikkadnak a polaritások dinamizmusának
kozmikus analógiái, s ezért helyesebb az előzőekben említett kifejezések alkalmazása. Kellőképpen
kifejlesztett analógiaérzékenységgel az aktivitás-passzivitás-dinamikus egyensúly legkülönbözőbb
formaváltozataiban is tájékozódni tudunk anélkül, hogy a megnyilvánult világ formagazdagsága el-
sikkadna.

65
AZ ÁLLATÖV, MINT A NAP SZÍNKÉPE
Az állatöv jegyeinek egymástól megkülönböztetett jelentéstartalma van a csillagfejtés hagyományai
szerint. Ugyanakkor azonban sajátos kapcsolat van a jegyek között, minthogy a NAP-LOGOSZ
anyagba merülésének, a megnyilvánult világnak tizenkét állomását jelentik. Az állatöv tizenkét
szimbóluma a NAP-LOGOSZ színképe. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából a színkép differen-
ciáltságának jellemzőit kell majd részletezni.
A földi életformákban az előbbi analógiájaként a tizenkét állatövi jegy jelentéstartalma a Naprend-
szerünk NAPjának sajátos színképelemei.
A kozmikus princípiumok ismertetése során megemlítettük, hogy a csillagfejtési hagyományok sze-
rint a NAP a bolygóprincípiumok esszenciája, s a bolygók a megnyilvánulás prizmáján megtörő
NAP ideaszínképét adják. Az állatövi szimbólumokban ez úgy érvényesül, hogy mindegyik állatövi
jegynek valamely bolygóprincípiummal erőteljesebb a kapcsolata, mint a többivel. Ezt az illető ál-
latövi jegy uralkodójának nevezzük, mely a jegy alaptónusát határozza meg.
A tizenkét jegyet és uralkodóikat emlékeztetőül az alábbiakban felsoroljuk és mindegyik jegynél
megemlítjük a benne érvényre jutó természetet is.
KOS MARS TŰZ
BIKA VÉNUSZ FÖLD
IKREK MERKÚR LEVEGŐ
RÁK HOLD VÍZ
OROSZLÁN NAP TŰZ
SZŰZ MERKÚR FÖLD
MÉRLEG VÉNUSZ LEVEGŐ
SKORPIÓ PLÚTÓ, MARS VÍZ, TŰZ
NYILAS JUPITER TŰZ
BAK SZATURNUSZ FÖLD
VÍZÖNTŐ URÁNUSZ, SZATURNUSZ LEVEGŐ
HALAK NEPTUNUSZ, JUPITER VÍZ
A hagyományok szerint az állatöv egyes tájai nem olyan „állandó” sugárzók, mint a bolygók. Hatá-
suk csupán akkor érvényesül, ha – geocentrikus koordináta rendszerben vizsgálva – a Nap, a Hold
és a többi bolygó, körforgásuk során, a Földről nézve, az éggömbnek ezeken a részein haladnak át.
Az Univerzum Naprendszeren kívüli részei tehát csupán látens sugárzók, s egy-egy dinamikus
bolygóhatás kapcsolja be őket.
A bolygóprincípiumok kétféleképpen befolyásolják az állatövi jegyek jelentéstartalmát; egyrészt lá-
tens alaptermészetüket, mint jegyuralkodók, másrészt erre szuperponálva, megnyilvánuló hatástó-
nusukat, midőn azon az égtájon tartózkodnak.
A jegyek és a bolygók kölcsönhatása folytán nemcsak a jegy természete módosul, hanem a bolygó
tiszta alaptónusa is átszíneződik.
Az állatövi jegyeket, melyek csupán életforma lehetőségek, e kölcsönhatások gazdag változatú ke-
veredése élettel telíti.
Ha megvizsgáljuk a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatát, érdekes sajátosságokkal találko-
zunk. Az első két jegynek, a KOSnak és a BIKÁnak a MARS, illetve a VÉNUSZ az uralkodója. E
két bolygóprincípium emberi analógiáiban szembeötlő, hogy poláris töltöttségük az emberi öntudat-
ra ébredés kezdeti fázisait a tapasztalatlan fiatalságra jellemző mohósággal és szinte öncélú törekvé-
sekkel telíti. A MARS maszkulin töltése még nem teremtő erő, csupán gyermekes konfliktus keresé-
sek, akaratérvényesítések erőszakossága. S a VÉNUSZ nőiessége is még terméketlen kacérkodás a
másik pólus elkápráztatása céljából. Ha azután továbbmegyünk a harmadik jegybe, az IKREK ural-
kodójaként a MERKURral találkozunk, amely a két polaritás között közvetít. (A görög-római mito-

66
lógiában a MARS-VÉNUSZ kapcsolat kettőjeként Amor-Cupido is szerepel, mint a MERKÚR
princípium IKREK természetű antropomorf alakja.) S a MARS-VÉNUSZ élmények után még a
MERKÚRban is van valami könnyed játékos felelőtlenség és ártatlan kajánság, amely különöskép-
pen alkalmas az élet gazdag lehetőségeivel való kötetlen, ismerkedés számára. Az öntudatra ébredés
nagy élményeit tulajdonképpen a következő három jegy adja. A kamaszos önérvényesítés után a
RÁKban a kibontakozó nőiség már HOLD termékenységgé, az OROSZLÁNban a sugárzó férfias-
ság NAP teremtőerővé érik. A SZŰZ jegyben újra a MERKÚR az uralkodó, annak már komollyá
érett arcával, amely a HOLD és a NAP élmény megrázó és nagyszerű tapasztalatait is tarsolyában
hordja. A forduló után, a második hat jegy elején ismét a VÉNUSZszal és a MARSsal találkozunk a
MÉRLEGben, illetve a SKORPIÓban, a MÉRLEG VÉNUSZa már a tulajdonképpen minden női-
ség-arc mögött rejlő HOLD magatartás tudatossá tett esztétikum kísérlete. A SKORPIÓ-MARS sze-
repe annyiban gazdagodott, hogy a konfliktusokat kamaszos felelőtlenséggel nemcsak elindítja, ha-
nem legszélsőségesebb végleteiben át is éli. Ezek a végletek, melyek a SKORPIÓ alaptermészeté-
ben rejlenek, még jobban kihangsúlyozódnak azáltal, hogy a három messianisztikus bolygóprincípi-
um közül a PLÚTÓ is uralkodója a SKORPIÓnak.
A következő jegyben, a NYILASban a JUPITER magasztos komolysága kezd kibontakozni, majd a
BAKban a SZATURNUSZ nagyszabású „Küszöb őre” élményeket, csak hatalmas erőfeszítésekkel
legyőzhető akadályokat támaszt. A VÍZÖNTŐ jegynek két uralkodója is van. Az egyik a SZATUR-
NUSZ, amelynek gátló korlátai ebben a jegyben kikristályosodott és összegyúlt tapasztalatpotenci-
ák szinte robbanásszerű kisülése által omlanak le. Ezt a szerepet a VÍZÖNTŐ másik uralkodója, az
URÁNUSZ teljesíti ki. Az utolsó, a HALAK jegye a végső tudatkitágulás élményét, a kozmikus
egység megsejtését nyújtja, a magasabb hierarchiák, valamint magasabb tudatállapotok felé terelő
JUPITERrel és NEPTUNUSZszal.
Ezzel csupán vázlatosan kívántunk rámutatni a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatára. Az ál-
latövi jegyek részletes ismertetése során még bővebben is kibontjuk ezeket a részeket.

A NÉGY ŐSELEM AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN

Az állatövi jegyek természetében a négy őselemnek is jelentős szerepe van. Mindegyik jegyben a
Kozmosz energiaállapotainak más-más változata érvényesült. Egyrészt úgy, hogy a jegynek vala-
mely őselem ad sajátos energetikai magatartásformát. TŰZ jellegűek a KOS-OROSZLÁN-NYI-
LAS, FÖLD jellegűek a BIKA-SZŰZ-BAK, LEVEGŐ-jellegűek az IKREK-MÉRLEG-VÍZÖNTŐ
és végül VÍZ jellegűek a RÁK-SKORPIÓ-HALAK jegyei. Ezenkívül a négy őselem még a bolygó-
princípiumok hatásainak is érvényre jut, mert amint már említettük, mindegyik bolygó valamelyik
őselemtől is kap átszínező felharmonikust. A tiszta őselem természet is állatövi jegyekben aszerint
módosul, hogy a vizsgált jegyben milyen összetevők (a polaritások potenciális és dinamikus válto-
zatai, a bolygók és azok energiaformái) alakítják ki az eredő természetet. A részletekre majd az ál-
latövi jegyek jelentéstartalmainak ismertetése során térünk ki. Annyit azonban már most kihangsú-
lyozunk, hogy az állatövi jegyek természetét és így a hatásuk alatt álló ember magatartását, érték-
rendjét és világszemléletét az őselemtulajdonságok kidomborodó jellegzetességgel befolyásolják.
Mindegyik őselem emberi képviselője világszemléletében különbözik a másiktól. Ezek szemlélet-
módját és filozófiáját a négy őselemnek megfelelően „pirozófiának”, „tageazófiának”, „hidrozófiá-
nak” és „aerozófiának” is nevezhetnénk. Ezek a világképek is egyben az embernek az ÉN és a TE,
az egyén és a kollektívum viszonylataiban tanúsított magatartására is kihatnak.

VILÁGOK HARCA
A hermetika egyik legnehezebben magyarázható, de ugyanakkor egyik legnagyszerűbb részlete a
„világok harcá”-ra vonatkozó hagyomány. A harcra, háborúra utalás ezt nem mindenben fedi. A
megnyilvánult világnak ez az arculata csupán a centrikus látású ember nézőpontjából látszik hábo-

67
rúnak. Az evolúció útján elindult ember táguló öntudatában azonban már transzcendentális távlatai
is felderengenek, mert e tudattállapot olyan analógiai érzékenységgel, a szimbólumkulcsok alkalma-
zásának olyan készségével párosul, hogy a jelenségek felszíni részletein túl a polidimenzionális táv-
lat is felfogható. Az állatövi jegyek már összetett, bonyolult világok szimbólumai. Azért tárgyaljuk
a világok harcát a csillagfejtésnek e témaköréhez kapcsolódva, mert tartalmi és formai részleteinek
gazdagsága legátfogóbban az állatövi jegyekkel kapcsolatban bontható ki. Mindazt, amit az állatöv-
ről már elmondtunk, a nézőpont átváltásával most másfajta összefüggéseiben mutatjuk be.
Ennek a háborúnak van szintén rejtett involúciós-evolúciós körforgás jellege. A küzdelem feszültsé-
gét a szembenálló ellentétek potenciális töltöttsége, intenzitásai az egymással küzdők aktivitása és
passzivitása befolyásolja. A harcban résztvevők a bolygó ideákat tűzik zászlóikra, az őselem termé-
szet pedig a harcoló energiatöltöttségére jellemző. Röviden vizsgáljuk meg ezeket a kozmogóniai
összefüggéseiben is.
A Kozmoszban létrejött világok egy teremtő idea csírájából hajtottak ki. Az Akasha emlékek tanúsá-
ga szerint a jelenlegi világkorszak előtt más alapszerkezetű világok is léteztek, amelyek a kozmikus
involúció és evolúciós körfolyamatában elöregedésük után lebontódtak és helyet adtak frissebb ide-
ák megvalósulásának. Ezek az elmúlt, lebontódott világok azonban nem semmisültek meg, mert az
utánuk következő teremtéseknek részei lettek, másrészt a bennük potenciálisan elrejtett ideacsírák
úgy kelnek életre, hogy egy teomágikus rendező elv hatására az új vezéridea megvalósulását előse-
gítsék. A hagyomány négy prekozmikus világkorszakról beszél. Ilyenek voltak az elektromos, kémi-
ai, ásványi, növényi felépítésű Kozmoszok, melyek után a jelenlegi zoológiai világkorszak követke-
zett. Ez utóbbiban az irányító zoológiai vezérelv mellett, strukturális és funkcionális hierarchiával
valamennyi előző világkorszak idea csírái kihajtanak. Ha egy összetettebb szervezetű individuum
valamilyen konzekvencia eredményeként kivonja a zoológiai elv teomágikus rendező erőit, szerve-
zetéből, a többi növényi, ásványi, kémiai és elektromos világok kezdik érvényesíteni saját törekvé-
seiket.
Az ember létformája is nagyobb távlatú magyarázatot kap ebben a koncepcióban. Ha egy emberi
szervezet szerveződési fázisban van, saját szervezetének felépítéséhez használja fel az elektromos-
ságot hordozó részecskéket, az atomi és molekuláris kémiai affinitást, ásványi létformák merev vá-
zát s a növényi szervezetre jellemző sejt- és szövetkultúrákat. Ha pedig elöregedve elgyengül a
fenntartó elv, megindul ezeknek az elemeknek saját ideatöltésüket érvényre juttató, szétbomlasztó
törekvése. Ekkor az energia háztartás dinamikus egyensúlya is megbomlik.
A földi életformák, ásványok, növények, állatok, emberek, de a bolygók, naprendszerek, tejutak éle-
te is egyaránt azt mutatja, hogy a küzdelem élő valóság a természetben. BUDDHA mondja: „MIN-
DEN ÉLŐLÉNY A MÁSIK TEMETKEZŐ HELYE”. Ezt a mondást azzal egészítjük ki: „Minden
élőlény a másik táplálója”. Elöregedő kultúrák szétbomló hullája táptalajt nyújt új teremtő törekvé-
seknek. Növények ásványi elemekből és élettelenné vált szerves lények szétbomló szervezetéből
épülnek, állatok más állatokat falnak fel. Analóg folyamat figyelhető meg a csillagok világában.
Egymás hatáskörébe kerülő égitestek egymásba olvadnak vagy ütközésükkor szétrobbanhatnak.
Mindez az állatövi égtájak irányában elhelyezkedő univerzumrészek és a földi kultúra kapcsolatá-
nak szempontjából is vizsgálható. A földön élő lények mindegyike valamelyik állatövi jegy idea-
komplexumának képviselője is. A lét körforgásainak állomásain más és más világok kultúrájában
gyűjti tapasztalatait s ezek a kultúrák lényük individuális kozmoszában jönnek létre. A KOS jeggyel
szimbolizált világ emberi képviselőjének például a pozitív töltöttség, az aktív magatartás, a MARS
princípiumtól kapott eszmei tartalom és a TŰZ-elem transzmutáló tendenciáinak hatására egészen
más az egyénisége, mint a RÁK jegyet képviselő emberé, akinek aktív nőisége a HOLD princípium
szerepét a folyékonyság halmazállapotában érvényesíti s egyénisége a tényezők polidimenzionális
eredője.
A poláris töltöttség és dinamika a jegyek uralkodói, továbbá a négy őselem változatos állatöv típu-
sokat alakítanak ki. Ezeket még tovább gazdagítja az is, hogy a bolygóprincípiumok miként színe-
ződnek át az állatövi jegyek hatására.

68
A gyakorlati csillagfejtés szempontjából vizsgálva, egy-egy állatövi jegy képviselőjének egyéni
szemléletmódja, etikus morális értékrendje van. Különböző a világképük s törekvéseiket más esz-
mei célkitűzések vezérlik. Más a környezetükhöz, embertársaikhoz való kapcsolatuk. Másként kez-
deményeznek és a környezetüktől származó hatásokra más a reakciójuk. Egyéniségük struktúrája
különböző.
A világok harca az analógialáncon végigmenve, nemcsak az emberek között ismerhető fel, de az
egyes ember individuális mikrokozmoszán belül is, amely belső háború lényének alkotóelemei kö-
zött dúl. Ha az Isteni Én nem képes mágikus irányítással ennek a sok elemnek eltérő törekvését
összhangba hozni, lénye diszharmóniák bomlasztó gócává válik.
A világok harcában nem mindenki küzd mindenki ellen. Vannak szövetségesek is, s ezek nemcsak
az azonos állatövi jegyekből toborzódnak. Lehetnek a törekvésekben részlethasonlatosságok is.
Ilyen szövetségesek például az azonos őselemek képviselői. Ez azonban már nem teljesértékű szö-
vetség. Inkább csak az egyéni célok egy-egy részletének megvalósításában tudnak együttműködni.
De szövetségesek lehetnek és harmonikus együttműködés alakulhat ki az azonos polaritású állatövi
jegyek között is. A TŰZ elem a LEVEGŐ elemmel harmonizál, a VÍZ a FÖLDdel. A szembenálló a
legerőteljesebb a TŰZ és a VÍZ, azaz a pirozófia és hidrozófia világképének, illetve a LEVEGŐ és
a FÖLD az aerozófia és terrazófia szemléletmódjának képviselői között. A Kozmosz élő szervezet.
Ameddig az uralkodó Kozmikus Elme képes e szervezet fenntartásának olyan dinamikus és harmo-
nikus egyensúlyi állapotát biztosítani, melyben a részek az egészért vannak és az egész a részek
egysége, a háború e szervezetben voltaképpen kozmikus metabolizmus.

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK, MINT ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK

Az ezoterikus tudományok ágazatai csupán látszólag, az avatatlan és felszínes szemlélő számára kü-
lönböznek egymástól. Valójában összetartoznak szerves egészként, az emberiség kozmikus hovatar-
tozását őrző monumentális templomként. Így kapcsolódik egymáshoz az alkímia és a csillagfejtés
is. A hermetikus hagyományok az alkímiai operációban kozmikus minták követését írják elő. Az al-
kimista retortájában az anyagban lekötött szellem felszabadítása folyik, s ennek a folyamatnak ti-
zenkét fokozata az állatövi jegyek világainak analógiája. Az alkimista megfelelő tudatállapot behan-
golásával járja végig ugyanezeket a világokat. A következőkben részletesebb kifejtés és elemzés
nélkül, csupán a legfontosabb terminológiákkal és szimbolizmussal ismertetjük az állatövi jegyek
alkímiai vonatkozásait.
a Calcinatio: Az animális lélek expulziója hőségen keresztül. Megtisztulás az aspiráció tü-
zében.
b Congelatio: A részek egyesítése. Az egyirányúság vagy célszerűség keresztülvitele.
c Fixatio: A megszilárdulás állapota. Az akarat rögzítése.
d Dissolutio: A feloldódás. Folyékony állapot. A személyiség egyetemessé tétele.
e Digestio: Megpuhulás forróságban és nedvességben. A dolgok szemléletének tökéletesíté-
se bölcsesség (hő) és képzelet (nedvesség) által.
f Destillatio: A szárnyas elem elválasztása a szubsztanciától. A lélek kiszabadítása az
anyag korlátaiból.
g Sublimatio: Az elementáris testek megfinomítása, magasabb rezgésszámokra való beállí-
tása.
h Putrefactio: A filozófiai halál. A spirituális és materiális elemek elválasztása.
i Internatio: Salak elégetése. A lélek tüze felemészti a külső testet.
j Fermentatio: Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételűvé erjedéssel. Az em-
ber-arany felépítése.
k Multiplicatio: A gyarapodás fokozása. Adeptusi rang.
l Projectio: Az alapanyag arannyá transzmutálása. A munka bevégzése. Halhatatlanság.
Unió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel.

69
A TIZENKÉT MAHAVÁKJA
Külön meg kell emlékezni a keleti ezotéria tanításainak arról a kevéssé ismert részletéről, amely az
állatövi jegyeknek már egészen transzcendens távlataira vonatkozik. A „Tizenkét Mahavákja” azaz
„Tizenkét nagy tanítás” néven szerepel ez az ősi hindu kéziratokban. Az alábbiakban részletesebb
elemzés nélkül ismertetjük a tizenkét Mahavákja szimbolikus formuláit. Ezek a rendkívül tömör
formulák egyértelmű szimbólumok. Egészen leegyszerűsített megszövegezésük ellenére esszenciái
mindannak, amit az összes – európai ember számára készült – csillagfejtés könyvek analitikus rész-
letességgel az állatövi jegyekről elmondanak.
A Tizenkét Mahavákja szanszkrit szövege és magyar fordítása a következő:
a AHAM BRAHMA ASMI: Én vagy Brahma
b BAHU SIAM: Sokasodjunk
c NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA: A dolgoknak nincs valósága
d AHAM ETAT ITI DESTARAM: Én vagyok a NEM-ÉN, a Felfoghatatlan
e AHAM ETAT ASMI: Én AZ vagyok
f ETAT NA AHAM ASMI: Én nem vagyok Az
g TAT TVAM ASI: Te is Az vagy
h AHAM BRAHMA: Brahma vagyok
i SARVAM KALU IDAM BRAHMA: Mindez valóban Brahma
j NA IHA NAMA ASTI KINGSTANA: Semminek sincs igazi léte, csak Brahmának
k SATIAN INENAMEN ANANTAM BRAHMA: Brahma az örök Igazság és Tudás
l AHAM BAHA SIAM: Sokasodjék meg az ÉN
E mantrikus formulákon meditálva az ezoterikus hagyományok állatövi jegyekről szóló tanításainak
egészen új és ismeretlen távlatai bontakoznak ki. Tizenkét világ alapideáinak, külön-külön pedig a
szanszara, a megnyilvánult világ involúciós és evolúciós állomásainak formulái ezek. Szimbolizál-
ják a bolygóprincípiumok jellegzetes ideatartalmait, a polaritások gazdag változatú analógiáit s
mindazt, ami az állatövi jegyek kozmikus természetére jellemző.

70
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER
Minden ember valamelyik állatövi jegy képviselője a Földön amellett, hogy az emberi kozmosz va-
lamennyi jegy polifón kapcsolata. Azt, hogy egy-egy emberben melyik jegytermészet kap különle-
ges szerepet, a születés pillanatában érvényesülő kozmikus hatások mutatják. Az uralkodó jegyter-
mészetet a csillagfejtési hagyomány az ún. aszcendenssel és a Nap helyzetével jelöli meg. Mindkettő
a geocentrikus látásmódhoz tartozik.
Az aszcendensben a Föld kétfajta naprendszerbeli mozgása: a Nap körüli keringés és a saját tenge-
lye körüli forgás jut kifejezésre. A születési helyhez tartozó virtuális horizont és az ekliptika met-
széspontja a mozgásoktól függően tartózkodik valamelyik állatövi jegy előtt, a születés pillanatá-
ban. Egy bizonyos földi helyhez tartozó aszcendens egy nap alatt végigvonul mind a tizenkét állat-
övi jegy előtt. Módosítja az aszcendens helyzetét az is, hogy a Föld Nap körüli keringése során pá-
lyájának melyik szakaszán tartózkodik. Az aszcendens tehát tulajdonképpen ezen állatövi jegy felé
mutat, ahol a Napot látnánk felkelni akkor, ha a születés pillanatában bukkanna fel a látóhatáron.
(Az asztronómiai részletek bármelyik csillagászati vagy csillagfejtési szakkönyvben megtalálhatók.)
A Nap helyzetét, geocentrikus koordináta-rendszerben ábrázolva, a Föld Nap körüli keringése hatá-
rozza meg. Ha például a Föld csupán a tengelye körül forogna, a Napot csak az állatöv egyetlen je-
gye előtt látnánk tartózkodni. A keringés miatt azonban a Nap helyzete fokozatosan eltolódik, s a
keringés egy éve alatt elhalad látszólagos útja során az állatöv valamennyi jegye előtt.
E kétfajta mozgás ritmusa szorosan összefügg az említett két csillagfejtési szimbólummal. Az asz-
cendens ritmusa (időben szemlélve) gyorsabb, a Napé lassúbb. Ezt a ritmusbeli különbözőséget a
földi létformában figyelembe kell venni. Sőt, a csillagfejtési hagyomány e szimbólumokkal arra is
rá kíván mutatni, hogy az emberi földi létformában a kozmikus tudat kinyílásáig számolni kell az
idővel.
Az aszcendens a csillagfejtési szimbólumok között az inkarnáció sorozatok során változó személyi-
ség aktuális feladatköreit jelenti. Az, hogy a születés pillanatában melyik állatövi jegy felé mutat, a
személyiség uralkodó szerepköreinek állatövi kapcsolataira utal. A személyiség öntudatlanul hordo-
zott szerep, melyet a kozmikus vándorlás során az embernek másokkal kell felcserélni, ha annak
minden tapasztaláslehetőségét kimerítette.
A Naprendszer Napja a Felsőbbrendű ÉN, a bennünk elrejtett isteni mag szimbóluma. Ilyenformán
a születés pillanatában a Napállással kijelölt állatövi jegy a Felsőbbrendű ÉN, a személyiség ruhák
mögött rejlő Isteni Én sajátos és az előbbihez képest más mértékkel mérendő állatövi hovatartozásra
ad felvilágosítást.
Az aszcendenshez és a Nap álláshoz tartozó állatövi jegy más-más dimenzióbeli világot és tudatál-
lapotot szimbolizál, amelyek azonban nem választhatók szét egymástól, mert a létkörforgás tele-
szkópikusan egymásba kapcsoló állomásainak analógiái. Valahol a kauzalitás és a látható világok
síkján túl lényegileg összetartoznak. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából az aszcendens az öntu-
datlan ént jelöli. Mindaddig, míg az élet és a lét tudatosabb szemléletére a tapasztalatok hiánya mi-
att nem nyílik lehetőség, elsősorban az aszcendenshez tartozó állatövi jegy hatásai érvényesülnek az
emberben. Amikor a Felsőbbrendű Én szava és akarata már nem fullad el a személyiség káprázat vi-
lágában, hanem irányíthatja az ember cselekedeteit, gondolatait, befolyásolhatja világképét érték-
rendjét, a NAP által jelölt állatövi jegy is erőteljesebben kezd hatni. Természetesen ez a megkülön-
böztetés csak segítő séma, de igen jól mutatja az ember földi kapcsolatait, kötéseit, feladatait és
kozmikus hovatartozását is.
Az aszcendenshez és a Nap álláshoz tartozó állatövi jegyek azt is szimbolizálják, hogy az ember mi-
lyen kozmikus világok állampolgára. Ezek a világok nem határolhatók el térben és időben. A di-
menzióhatárok a polidimenzionális koordináta-rendszerek természetének megfelelően az ember vi-
lágképében, etikus és morális értékrendjében, a vágyvilág konkrét céljaiban, az élet intenzitásában
stb. ismerhetők fel. A határok természete és tulajdonsága ellenére mégis gyakran emberek között,

71
akik esetleg sok évtizedekig élnek egymás mellett, sokkal áthághatatlanabb válaszfalak meredhet-
nek, mintha hegymagasságú országhatárok állnának közöttük. Ezzel szemben viszont egy cél érde-
kében munkálkodhatnak olyan emberek is, akiket több tízezer kilométer választ el egymástól, s leg-
többször személyesen nem is ismerik egymást. Az uralkodó állatövi jegyek világai, melyeknek az
ember kozmikus állampolgára, komplex módon alakítják életünket. A fizikai test felépítésében és
élettani folyamataiban, a psziché gazdag változatú színeiben, a tudatban felmerülő ideák természe-
tében, tartalmában, a törekvések céljában – mintegy a három sík analógiájaként – egyaránt felismer-
hető az állatövi hovatartozás.
Ezeken kívül azonban az emberben valamennyi állatövi jegy is érvényesül, mintegy módosítva az
aszcendens és a Nap jegyét. Így az emberi test egyes részeiben is valamilyen jegytermészet ismer-
hető fel, mintegy az egész test szervi differenciáltságaként. Az analógia törvény szerint a test min-
den része összekapcsolt az asztralitás valamely részével is. De a mentál síkú emberi megnyilvánulá-
sok is szorosan összefüggnek a másik két síkkal. Ezekből a háromsíkú kölcsönhatásokból alakul ki
az emberi individuum kozmosza, mint életkeret, egy-egy inkarnáció közvetlen céljainak megfelelő-
en.
Az állatövi jegyek valamennyi síkú képviselői megannyi kozmosz, különböző törvényvilággal, az
involúció és evolúció sajátos változataival. Ezek a Kozmoszok a mindenség analógiái. Különböző-
ségükben is azonosak és azonosságuk ellenére is más-más speciális feladatot töltenek be.
Mindaz, amit az állatövi jegyekről elmondottunk, a következőkben összegezhető.
Szóltunk arról, hogy a lét körforgása, a polaritások és a kozmikus ritmus, valamint a bolygóprincí-
piumok milyen kapcsolatban vannak az állatövi jegyekkel. Megvizsgáltuk, mit tanít a csillagfejtési
tudomány az őselemekről, összevetve a modern fizika világképével és az állatövi jegyekkel. Láttuk,
hogy a világok harcára vonatkozó hermetikus hagyomány milyen grandiózus kozmikus folyamato-
kat magyaráz. Mindezt egybevetve az ember sajátos földi kulcshelyzetével, hogy ti. az ember há-
romsíkú lényében a létsíkok szimbiózisa, összetett és sokrétű ideák szintézise valósult meg továbbá
azzal, hogy az emberi individuum is a teremtő LOGOSZ analógiája, aki átmegy a kozmikus fejlődé-
si folyamatok minden állomásán, a csillagfejtési hagyomány egyetemes érvényű tanításainak újabb
részletei tárulnak fel. Az állatövi jegyek szimbólumaiban a földi koordináta rendszerre vonatkozta-
tott egyetemes törvények gazdag tárháza nyílik meg. Polidimenzionális és kozmikus összefüggései-
ben válik magyarázhatóvá az emberi élet számtalan problémája. Olyanok is, melyek áttörhetetlen ti-
tokfalként meredtek előttünk és merednek továbbra is, ha csupán a centrikus tudat leszűkült világ-
képébe próbáljuk az eddig magyarázhatatlan jelenségeket elhelyezni.
Eddig csak arról esett szó, hogy az állatövi jegyek szimbolizmusa az egyes ember életére ad magya-
rázatot. Az analógia törvény alapján azonban minden nehézség nélkül transzformálhatók az elmon-
dottak nagyobb emberi közösségekre. Csupán a dimenziók mások s a kozmikus törvények megnyil-
vánulási formái mutatnak különbséget. Ami az egyes emberben felismerhető, az megfelelő analógi-
ás transzformációval más szervezetekben, életformákban is érvényes.
A hagyományok szerint a földi kultúra számára is fejlődési állomásokat jelentenek az állatövi je-
gyek. A Föld analóg módon átéli az állatövi jegyek valamennyi változatát. Ezt a körforgást a Föld
precessziója szimbolizálja. A Föld tengelye teljes kúpot ír le 26000 év alatt s e miatt a tavaszpont
(az égi egyenlítő és az ekliptikus metszéspontja) fokozatosan eltolódik és az előbbiekhez hasonlóan,
geocentrikus koordináta-rendszerben vizsgálva, végigmegy valamennyi állatövi szektor vetületé-
ben. Jelenleg a VÍZÖNTŐben tartózkodik.
A csillagfejtési könyvek rendszerint nem említenek egy nagyon fontos tényt, amely pedig az ezote-
rikus hagyományok szerint feltétlenül figyelembe veendő. Általában csak tizenkét állatövi jegyről
esik szó és például a VÍZÖNTŐ szektort magában foglaló 30° bármelyik részében van is az aszcen-
dens vagy a Nap, azt mondják, hogy az ilyen ember a VÍZÖNTŐ jegyében született. Durvább vizs-
gálathoz ez a felfogás nem ad ugyan hibás eredményt, ha mélyebben el akarunk azonban merülni a
csillagfejtés ezotériájába és egészen finom részletekre is kíváncsiak vagyunk, figyelembe kell ven-

72
ni, hogy egy jegy valamennyi foka felől más-más módon átszínezett hatások sugároznak felénk. A
VÍZÖNTŐ jegy alaptermészete persze valamennyi fokra jellemző, csupán különböző módosító fel-
harmonikusok is érvényesülnek. Ez azzal magyarázható, hogy az Univerzum távoli tájain más-más
kultúrákat képviselő csillagok, tejutak, csillaghalmazok helyezkednek el, melyek egy szektoron be-
lül is módosítják a jegy alaptónusát. A túlságosan leegyszerűsíthető kategóriák helyett így finomabb
részletek is feltárulnak előttünk.
Eleinte természetesen elegendő, ha az állatöv tizenkét jegyének alapszínével ismerkedünk meg. Túl-
ságosan bonyolult és áttekinthetetlen képet adna ugyanis a 360 fokra való szétválasztás, és az analó-
gia összefüggések is elsikkadnának. Éppen emiatt a későbbiek is, a tizenkét állatövi jegy szimbó-
lumtartalmát tárgyalják részletesen, kihangsúlyozva azonban, hogy további részletfinomságok feltá-
rásához figyelembe kell venni az állatöv teljes körének minden pontját.
Ha módszertanilag vizsgáljuk az állatövi jegyek jelentéstartalmával való megismerkedést, s össze-
hasonlítjuk a csillagfejtés eddig ismertetett elemeivel, azt látjuk, hogy ezek már összetett szimbólu-
mok. A róluk szóló ezoterikus tanítással azt figyelembe véve kell megismerkedni. Más tudatállapot
szükséges, ha a polaritások analógiáit vizsgáljuk, más, ha a bolygó princípiumok szimbólumaiban
rejlő tartalmakkal kívánunk ismerkedni, más, ha az élet változatos energiaformációit kutatjuk. Mint-
hogy az európai ember jelenlegi fejlődési állapotában csak kategorizálva kiszűrő értelemmel tud is-
mereteket szerezni és azokat tárolni, ezt az adottságot tudomásul kell vennünk. Az állatövi jegyek
szimbólumaival is csak így ismerkedjünk eleinte, hogy meditálva, egész lényünkkel éljük át a pola-
ritások, a bolygóprincípiumok és a négy őselem gazdag változatú analógiáit. Csak azután célszerű
továbbmenni az állatövi jegyekre. Ahhoz hasonlóan, ahogy egy zenekari mű előadására felkészül-
nek a zenekar tagjai. Mindegyik megtanulja előbb a maga szólamát, s amikor technikailag és művé-
szileg kellőképpen kidolgozott valamennyi hangszer számára a mű, a karmester ezeket az analizálva
betanult muzsikaelemeket mágikusan összehangolja. (Csupán módszertani hasonlatot kívántunk ez-
zel említeni, mert más vonatkozásban már sántítanak.)
A jegyszimbólumok külön-külön és együtt ilyen előzetes felkészülés nélkül nem is lesznek több
számunkra érdekesen csoportosított kategóriáknál, kozmikus távlat és összefüggések nélkül. Persze
a jegyekkel való megismerkedés is a csillagfejtés teljes koncepciójának megértéséhez vezető úton
csak egy újabb állomás. Az eddigiektől annyiban tér el, hogy itt más az analitikusan szétválasztott
részletek bizonyos mértékű polifóniája iránt is ki kell fejleszteni felfogóképességünket. Fizikai síkú
vonatkozásaiban a Naprendszer és a rajta kívül elhelyezkedő Univerzumrészek képviselik az állat-
övi jegyekben rejlő kozmikus hatások sugárzó gócait, s ezzel még a tér-időhöz kötött értelmünknek
is tudomásul kell venni, hogy a Föld életében a Kozmosz távoli tájai is éreztetik hatásukat. De fi-
gyelembe kell venni az egészen más természetű és törvényvilágú asztrál sík dimenzióinak jellegze-
tességeit s ezeken kívül mindazt, amit az ezoterikus hagyományok kozmogóniai és kozmozófiai ta-
nításai a megnyilvánult világ polidimenzionális természetéről számunkra mondanak. Az állatövi je-
gyek szimbólumvilágába való behatolás kellóképen kifejlesztett és gyakorlatoztatott szintéziskész-
séget igényel. Ha ebben más megfelelő jártasságot szereztünk az állatövi jegyek nem csupán értelmi
segédeszközül használható kategóriák lesznek, hanem egyetemes érvényű, polidimenzionális szim-
bólumok.
A továbbiak során részletesen ismertetjük az állatövi jegyek természetének analógiáit. Miként a
bolygó princípiumok és a többi csillagfejtési elem eseténél tettük, ezzel az ismertetéssel sem törek-
szünk teljességre. Inkább csak analógiákat mutatunk be az elmondottak példázása végett. További
részletfinomságokkal ezeket mindenkinek saját csillagfejtési gyakorlatában kell kiegészítenie.

KOS
A KOS jegye ősidők óta a kezdet szimbóluma. Ez a szimbólum nem a tér és idő világ kategóriája,
bár ilyen vetülete is van. Csak az örökkévalóság különböző élményeiben és poláris ellentétpárjával
a vég, a befejezés szimbólumával való összefüggésében ismerhető fel egyetemes tartalma. Minden

73
kezdetben benne van a befejezettségnek is valamilyen változata. Ahol valami lezárul, helyébe újak
lépnek és semmi sem kezdődhet anélkül, hogy valami egyben be ne fejeződjék. Még akkor is, ha
esetleg tér és időbeli változataira korlátozódik a figyelmünk, ezt a hátteret hallgatólagosan számon
kell tartanunk.
A tizenkét Mahavákja első formulája így hangzik: „Én vagy Brahma”. Induló világok Brahmájának
teremtő mantrája ez. Az Éntudat kihangsúlyozott érvényre jutása.
A kezdet állapot jellemzője: teremtő energiák szétáradása a mozgás lendületes változataiban. A ki-
bontakozó élet csírái szinte túlméretezett energiák tárházai. Az idea megfogalmazásának extázisá-
ban a legnagyobb a feszültség az életrekelt idea és a végcél között. Ahhoz azonban, hogy ez az idea
kibontakozhassék és életképesnek bizonyuljon, a potenciális energiák nagyszabású megmozdulásá-
ra, az energiaszétáradás fokozatosan növekvő áramára van szükség. Minden megfogamzott idea
szervezetet akar építeni magának a szolgálatába fogott anyagból. Ez a szándék egocentrikus törek-
vésekkel telített. Az idea individuummá lesz s ez már szükségképpen öncélú is.
A kozmobiológiai folyamatoknak ezt a kezdet aspektusát, amikor az Én valamilyen létállapotot be-
fejez és egy másikat újra kezd, a KOS természet tulajdonságai jellemzik. Ebben a MARS princípi-
um ideái, a maszkulin polarizáció és a kezdéshez szükséges aktivitás együttesen érvényesülnek. A
transzcendens ÉN hatalmas energiákat szabadít fel a lebontott világ szervezetéből és tapasztalásai-
ból. Ezek az energiák transzmutáló tűzzé válnak s elégetnek mindent, ami az új élet számára ha-
szontalan.
A transzcendens ÉN valamilyen indulás szakaszban MARS szerepkört ölt magára. A NAP-ÉN ter-
veit, elgondolásait a teremtő ideák hordozója, a mozgató erőt képviselő MARS-akarat viszi el a
megvalósulás felé, amikor a kibontakozás akaratcsatornáin létrejön az új élet vérkeringése és ener-
giaáramlása. Minden gátlást, akadályt meg kell szüntetni, s ez MARS feladat. Az új élet sikere érde-
kében a NAP-ÉN a MARS erői mozgósításával bontja meg a vég és kezdet egyensúlyát.
Az ember is, bármilyen tudatállapotában, egy-egy kezdetélményt a KOS jegy törvényei szerint él át.
A kozmikus vándorlás földi állomásain, egy-egy testöltés kibontakozásában, célok, törekvések meg-
valósításában a KOS világ számtalan analógiájával találkozunk. Valamennyi állatövi jegy szimbó-
lumtartalma polidimenzionális állapotjelző. Jellemzője az ember személyiségének, Felsőbbrendű
ÉNjének, egyéni jellemének, közösségi kapcsolatainak, létérzésének, tudatállapotának. De ugyanez
vonatkozik a földi élet más rendszereire is pl. emberi szervezetek, művelődési korszakok, eszmék,
szellemi mozgalmak kialakulására. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az emberben hogyan
jut érvényre a KOS jegy természete és törvényvilága.
Az ÉN kezdetélményeinek sokféle változata van. Például az inkarnáció sorozatok között a fejlődés
olyan állapotai, amikor új létszakasz kezdődik. Az ÉN ekkor új szerepkört próbál ki, a régitől céljai-
ból és majdan levonandó tanulságaiban eltérő életformát tapasztal meg. A célok különbözők lehet-
nek, az irányt szabó ideacsírák azonban minden esetben kibontakozó energiákkal terhesek és foko-
zatosan testet építenek maguknak. A növekvő szervezet involúciós tudatú. Terveinek megvalósítása
érdekében lelkes tapasztalatlansággal, szinte falánk öncélúsággal használ fel környezetéből min-
dent, amivel szervezetét gyarapíthatja. Ha akadályba ütközik, MARS erőket mozgósít. Csatázik,
célratörő lendülettel töri át a gátakat. Öntudatlan naivsággal, lobogó lelkesedéssel, csak személyes
célja felé tekintve, cselekedeteit mindig igazoltnak tudva támad mindenre, csakhogy minél életké-
pesebb szervezetet építhessen magának. A KOS ember élete csupa mozgalmasság, nagy energiájú
lendület. Az életet kiaknázatlan lehetőségek tárházának tekinti és lelkesen vállalkozik olyan feladat-
ra, amelyhez kezdeményezés, erő, harckészség, akarat szükséges. Nem szereti a bonyolult problé-
mákat. Kozmikus természete folytán ez nem is feladata. Hanem az, hogy a lényében rejlő energiákat
valaki, vagy valamilyen eszme szolgálatába állítsa. Közben azonban gyakran elfelejtkezik erről a
szolgálatról. Cselekvéseinek szattvikus indítéka és távolabbi célja elhomályosul tudatában és csak a
közvetlen cél megvalósítása lebeg előtte. Törekvésének tartalma csak ürüggyé válik és az ÉNérvé-
nyesítés adja meg az alaphangot. Nem latolgató, hanem spontán cselekvő. Látszólag öncélú ez a
lendületes, életerős magatartás. Valójában azonban, mint minden fiatal, tapasztalatlanságában és ön-

74
tudatlanságában ártatlan. Nem keresi cselekvéseinek mélyebb értelmét, rejtett rugóit. A számára ért-
hetően kitűzött cél annál gyorsabb megvalósítására törekszik. Ezért sokszor felületes, meggondolat-
lan cselekedetei elhamarkodottak.
Érzelemvilága még nyers, kiműveletlen. Egyéb befolyásoló tényezőktől függően energikus, impul-
zív, nyers, erőszakos, uralkodni akaró, brutális. Érzelmeit szabadjára engedi, kísérői minden meg-
nyilvánulásának.
Értelmi adottságai inkább csak közvetve mutatkoznak meg. Ismereteiben elég felületes. Az elemez-
gető vizsgálódás, az összefüggések törvényszerűségeinek kutatása nem vonzza, mert ezek szemlélő-
dést igényelnek. Ha valamit felismer, azzal gondolkodás nélkül azonosítja magát, azért kiáll, szen-
vedélyesen harcol. Hajlamos azonban arra, hogy a számára fel nem fogható dolgokat egyszerűen
abszurdumnak minősítse.
A KOS törvények érvényesek a NAP-ÉN kezdetélményeiben is. A NAP-ÉN életritmusa más. Perio-
dicitása nagyobb távlatú. Amíg a személyiség KOS állapotai szorosan kötődnek a földi élet múló,
állandóan változó problémáihoz, a NAP-ÉN magasabb világokban éli át egy-egy létciklus KOS él-
ményeit. Az elindulás, a kezdet, de a további fejlődési fázisok kozmikus analógiaváltozatait is sok-
féle formában kell megismerni. S miközben ezek a formák változnak, a NAP-ÉN újabb és újabb
energiákat mozgósít, hogy minél nagyobb terület bekapcsolható legyen, a változatos lehetőségek
minél nagyobb mértékben kibontakozhassanak.
Persze, miközben a NAP-ÉN valamely idea kibontásán fáradozik, a személyiségnek lehetnek nem
KOS szerepkörei is. Más állatövi jegy szerinti életet is építhet magának valamilyen testetöltésben.
Mégis, a NAP-ÉN tudatvilágára a KOS világ nyomja rá a bélyegét. Amikor a körforgásnak az állat-
övi jegyekkel kapcsolatos felvetésével, a problémának csak szimbolikusan értelmezhető jelentősé-
géről szóltunk, ilyen értelemben vizsgáltuk a jegyek szimbolizmusát.
Ha a NAP-ÉN-t nem nyomják el a személyiség szándékai, azaz cselekedeteiben már kozmikus táv-
latok vezetik, a KOS ember mágikus egyéniséggé lesz. Ez a magatartás a teremtő energiák tudatos
szabályozottságával jár együtt. Egy idea életre keltése nem igényli a minden részleteiben való kidol-
gozottságot attól, aki azt elindítja. A Kozmoszban transzcendens törvény, hogy megfelelő energiával
töltött ideacsíra megfogamzása után magára hagyva is életre kel és kibontakozik. A KOS ember má-
gikus egyéniségét éppen az mutatja, hogy a részletekbe menő kidolgozottság nélkül is megvalósul-
nak a szolgálatába fogott erők közreműködésével az általa elindított eszmék, ideák.
Szólni kell az állatövi jegyek törvényvilágának morális vonatkozásáról. A morál az ÉN és TE, a má-
sik ember, a többi ember szövevényes kapcsolatának kulcskérdése.
A személyiségtudat periódikus átváltozásokon megy át. Eközben hol az egocentrikus különvalósá-
got, hol a halványan átderengő kozmikus egység tudatának különböző spiráljáratú analógiái érvé-
nyesülnek erőteljesebben. Az első Mahavákja formulája: „Én vagyok Brahma”, a kulcs a KOS em-
ber moráljához is. A KOS ember mindenfajta kapcsolatára e formula szimbolikus tartalma érvényes.
A személyiség kapcsolatformáiban ez a KOS ember öntudatlan öncélúságaként, szinte gyermeki ár-
tatlanságú önzéseként jelentkezik. Hiszen célja éppen az, hogy ideái részére testet építsen, azokat
megvalósítsa s ezt csak mások rovására teheti. Ahhoz, hogy építsen, másokat kell megrövidíteni. A
diktátor morálja ez. A TE csak eszköz ebben és magától értetődően el is fogadja szolgálatát, sőt
gyakran erőszakosan követeli. Az egyéni fejlődés bármelyik spiráljáratú KOS állomásán van is va-
laki moráljában az öncélúságnak valamilyen analógia változata megtalálható. A KOS jegyben az
ÉN erőtere egocentrikus. Minden olyan cselekedete, akcepciója igazolt, amely egy induló élet meg-
alapozását szolgálja. Természetesen ennek az egocentrikus morálnak megvan a következménye. Az
akció reakciójaként egy másik létszakaszban át kell élnie e magatartás ellentétét, hogy lássa, hol kö-
vetett el hibát, hol kell javítania. A szolgálatok öncélú igénybevételének következménye a kiszolgál-
tatottság. Ezt majd a következő állatövi jegy törvényvilágában és létállapotaiban kell átélnie.

75
BIKA
A kezdet nagylendületű energiamozgósítása, erőszétárasztása után következik a regenerálódás, az
elért eredmények tartósítása, az életképesség megszilárdítása. Ezt a folyamatot szimbolizálja a
BIKA jegye. A második Mahavákja „Sokasodjunk” formulája is ennek az állapotnak mágikus mant-
rája.
Egy idea életképességét az is mutatja, milyen sok változatban jelenik meg és ölt testet. Ezek a válto-
zatok egymás analógiái, a létsíkok más-más koordináta-rendszerében. A BIKA jegy szimbolizálja a
fejlődésnek azokat az állomásait, amelyekben bármilyen ideatöltésű szervezetről legyen is szó, a
megjelenítési formák pompázatos gazdagsága kezd kialakulni. Sokféle analógiát találhatunk ezekre
a földi életformák között.
A fejlődés BIKA fokozatán a VÉNUSZ veszi át a KOSbeli MARS szerepét. A KOSban elért ered-
mények megszilárdulását, a BIKA jegy FÖLD természete segíti elő. A regenerálódás lehetőségét pe-
dig a befogadó állapotot jelentő negatív polaritás. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az állatövi je-
gyeknek a fejlődésre és a kibontakozásra vonatkozó szimbolizmusában racionális-logikai összefüg-
géseket hiába is keresne valaki. Ugyanis önként felmerül a kérdés, miért éppen a VÉNUSZ princípi-
um, a negatív polaritás, valamint az őselemék közül a FÖLD együttes hatása jellemzi a BIKA jegy-
gyel szimbolizált fejlődési fokozatot? Erre a miértre – miként végső fokon semmiféle miértre – nem
kaphatunk kauzális feleletet. Csupán szemlélődő meditációban jutunk el olyan megismeréshez,
mely igazolja a csillagfejtési hagyományoknak ezt a tanítását.
A BIKA világában kibomló formák viruló szépsége és pompája VÉNUSZ természetű. Vaskosak
még ezek a formák. VÉNUSZnak nem is kifinomult esztétikai harmóniát mutató arcával találko-
zunk itt. Hanem azzal, amelyik még csak vonz a sokszorozódó formaváltozatok létrehozására. A lét-
körforgásnak ezen az állomásán minden alkotó szinte megrészegedve látja az elvetett ideamagok ki-
bontakozásának végtelen sok lehetőségét. Mindez csábít arra, amit a második Mahavákja így fejez
ki: Sokasodjunk; a teremtő teremtményeibe sokszorozza szét magát.
A sokszorozódás csábító alkalmait kínáló VÉNUSZ arc mögött a feminin princípium teljes önátadá-
sa ismerhető fel, a véglegesség, a megszilárdulás lehetőségét ígérve. A kezdet teremtő feszültsége
fokozatosan csökken, az életfenntartó energia a létrejött individuumok világába töltődik át.
Minden individuum külön kozmosz, önmagában zárt egész, amely azonban éppen zártsága miatt
környezetétől el is határolja magát. A BIKA életmegnyilvánulásai is ezt hangsúlyozzák ki. Bár már
kevésbé, mint a KOS állapotban. Az életfenntartás, a különböző egyedek között energiaáramlást
tesz szükségessé. A szervezetet táplálni kell, hogy fennmaradjon, s hogy továbbfejlődhessék, szapo-
rodhassék. Ehhez a környezetével kapcsolatot kell teremteni. A VÉNUSZ princípiumoknak nagy
szerepe van ebben. A VÉNUSZ harmónia aspektusának sajátos változatával találkozunk itt. Külön-
böző árnyalatú, de jellegzetesen öncélú harmónia ez. Mert a fejlődés BIKA állapotában egy szerve-
zet ÉNje csak azzal harmonizál, ami hajlandó közreműködni önfenntartó törekvéseiben, közvetve,
vagy közvetlenül segíti viruló életét. Ez a harmónia lényegében a Hasznosság harmóniája. Más in-
dividuumok érdeke csak akkor fontos számára, ha az o érdekéhez közvetve vagy közvetlenül kap-
csolódik. Mások érdekeit nemcsak figyelmen kívül hagyja és érzéketlen is irántuk. Ebből a tudatál-
lapotból a birtoklás magatartása adhat csak ki. Sokasodni s ennek érdekében a hasznosság jelszavá-
val birtokolni, ez a BIKA világ alaptermészete.
A BIKA poláris töltése feminin jellegű. Nem mások leigázása árán gyűjtöget. Ezt a magatartásfor-
mát a KOS élményekben kitapasztalta. Most már mindent kiszűr, ami nem harmonikusan segíti elő
ezt a gyűjtögetést.. Érdekeivel egyező befolyásokat azonban magához vonz, ezek számára nyitott,
kitárulkozó. E magatartásban benne van már az a sok tanulság is, amely a KOS világ ütközései után
kikristályosodott. A tanulságok rendezése és az élet ezek szerinti alakítása a BIKA FÖLD természe-
téből fakad.

76
A kozmobiológiai folyamatokban a BIKA az induló életek gazdagon pompázó tavaszának szimbó-
luma is. Túljutottak már a nagy energiatöltöttségű, a formaszegénység kopárságából lassan kibonta-
kozó KOS állapoton.
Minden létforma egyben öntudatlan vagy tudatos kultusza kiteljesítése is valamilyen kozmikus ide-
álnak. A BIKA világ ideálja: az ANYAG, mely lényegében a feminin princípium egyik arculata. A
BIKA állapot magját itt kell keresnünk. Szembeötlően domborodik ki ez a jegy szimbolizmusában:
a VÉNUSZ, a feminin jelleg és a FÖLD természet mutatnak erre. Azt jelenti ez, hogy a kozmikus
ritmusnak megfelelően a feminin princípium került felszínre, mintegy elnyelve magában ellentété-
nek erőit és energiáit.
Az ember világában a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaiban is megtaláljuk az előbbiekben
említett BIKA természet analógiát.
Midőn a KOS után a NAP-ÉN a BIKA világ állampolgára lesz, tapasztalja, teremtményeiben, ho-
gyan osztódik számtalan egyeddé, önálló lénnyé a teremtő. Kettős célja van ennek a fejlődési sza-
kasznak. Az egyik: a KOS világ öncélú MARSi erőszakosságai visszahatnak: mit oly nagy lendület-
tel megvalósított, abban a hiedelemben, hogy teremtményeinek ura is marad, most azok önálló lé-
nyekként, sőt ellentétként kelnek életre és saját teremtményei egyben börtönévé is válnak. Ez a
KOS akció következménye, reakciója. A BIKA állapot másik célja, hogy ennek az új fejlődési sza-
kasznak is megismerje minden adottságát, lehetőségét és korlátozottságát. A sokszorozódás egyben
elkülönülést is jelent, az egység megbomlásával jár. Az irányító teremtő hierarchia eleinte összhan-
got teremtett az elkülönült egyedek között. Az összhang azonban látszólagos. Mert fokozatosan ki-
derül, hogy a birtoklás kultusza nem az egység, az összhang kultusza, hanem az egyéni érdekek
hangsúlyozódás mások rovására. A transzcendens ÉN első TE élménye ez anélkül, hogy ennek ösz-
szes vonatkozása tudatossá válna.
A BIKA ember világképe jellegzetesen érzékszervi világkép. Fizikai környezetét elfogadja úgy,
ahogy érzékeli, anélkül, hogy mögötte érzékfeletti titkokat kutatna. Ami személyiség öntudatának
hatókörén belül van, azt tudomásul veszi, értelmi funkcióiban alkalmazza, de ami ismeretlen, az
nem vonzza. A VÉNUSZ hatása néha művészi törekvésekben is kivetül. Ezek azonban nem jutnak
tovább az érzékelhető világ ábrázolásán. Kedveli a szép formákat, a dekorációt, a vénuszi esztéti-
kum vaskosabb változatait, az ékszereket. Mindezekben az anyag kultuszának egy-egy analógiája
ismerhető fel.
Érzelemvilága is csak olyan hatásokra érzékeny, amelyekre szűk hatókörű tudata rezonál. Biztonság
igénye asztrális hasznosságra törekvéssel jár együtt, s így szinte konfliktusai sincsenek. Nem szen-
vedélyes. Érzéseiben, érzelmi kapcsolataiban állhatatos. A VÉNUSZ hatás és a FÖLD természet ér-
zelemvilágának kiegyensúlyozottságot adnak. Ez a kiegyensúlyozottság azonban nem a bölcs ember
harmóniája. Érzelemvilága kiműveletlen és így finomabb behatásokkal szembeni rezonanciaspekt-
ruma is korlátozott. Ez kíméli meg a nagyobb lelki megrázkódtatásoktól. A nyugodt, vaskos életörö-
mök állandóságában és egyhangúságában érzi jól magát.
A személyiség anyagkultusza már közvetlenül a földi élet adottságait érinti. Ha a BIKA jegy egy
testöltés alapmagatartásának jellemzője, az ember minden cselekedete, érzelemmegnyilvánulása, in-
tellektuális érdeklődése telítve van az anyag kultuszával. A BIKA ember biztonságban akarja érezni
magát a Földön; NAP-ÉNjének transzcendens távlatai elhomályosulnak, a csak „egyszer élünk” jel-
szóval ezt a biztonságot vagyongyűjtéssel, szorgalmas munkával véli elérni. E biztonságigény nem
engedi meg semmiféle kalandos vállalkozást, vagy elvont ideálok, eszmék iránti lelkesedést. A
BIKA ember gyakorlati ember. Céljai felé nem erőszakkal igyekszik, sikerét nem a törekvés nagy
lendülete biztosítja, hanem állhatatossága, kitartása. A kitaposott, kipróbált utakat kedveli és elkerül
mindent, ami ismeretlen. Bizalom csak ahhoz van, ami érzékelhető, kézzel fogható. A „Sokasod-
junk” mantra a személyiség aktuális feladataiban úgy érvényesül, hogy a már megismert világ javait
gyarapítja, gyűjtögeti. De úgy is, hogy családot alapít, s utódainak anyagi biztonságáról is gondos-
kodik. Önmaga biztonságának közvetve ilyen célja is van. A BIKA ember jellegzetes példája a kis-
polgár, akinek nincsenek elvont ideáljai, aki ha célját kiteljesítette, nyugodtan hal meg.

77
A hasznosságelv, az anyag kultusza a BIKA morálnak is alapmotívuma. Az anyagi biztonság morál-
jának is nevezhetnénk azokat a szabályokat, amelyek szerint a BIKA ember berendezi az életét. Eb-
ből a morálból hiányzik a kozmikus egység távlata. Az emberi együttélés biztonságának alapját a
magántulajdon sérthetetlenségében látja. Nem azt hangsúlyozza azonban ki, hogy ne vedd el a má-
sét, hanem azt, ne vedd el azt, ami az enyém. A különvalóság tudat egocentrikus világképének eny-
hébb változatú öncélúsága ez, a gyűjtögető nyájember, az összeütközések háborúságaitól félő kis-
polgár öncélú biztonsága.

IKREK
Az IKREK az előző két állomás szintézise. Nem a mindent összegzés, nem a mindent felölelő ta-
pasztalások harmóniája, nem is megállapodás valamely útszakasz befejezése után. A szintézis lehe-
tőségeit, de egyben korlátozásait is a jegy uralkodója, a MERKÚR, valamint a pozitív töltöttség és a
LEVEGŐ természet határozza meg. A transzcendens ÉN MERKÚR szerepkörét veszi magára a
MARS és a VÉNUSZ után.
A MERKÚR princípium alapjellegénél fogva fentiek az előző jegyek erőteljes poláris korlátozottsá-
ga után két világ lakójává teszik az IKREK állomásra érkezett kozmikus vándort. E világok poláris
világok, melyek minden jelentősebb művelődési korszak szellemi hagyományában és világképében
szerepelnek. A perzsák Ozmund és Arimán mítosza, a kínai Yin-Yang tan, a görögök Olimposza és
Hádésze, de a kereszténység mennyország és pokol szimbólumai egyaránt példái ennek. A kínai
Yin-Yang tanítást kivéve valamennyi ilyen poláris világokról szóló mítosznak, vallásnak morális
jellege is van. Az egyik pólust jónak tartja, a másikat rossznak, elvetendőnek. Végeredményben az
egyikhez kötődik le. Ilyen távlatú kérdések vizsgálatánál azonban ezt a poláris elkötelezettséget ke-
rülni kell, mert zavarja a teljes kép kibontakozásait. Az IKREK szimbolizmusában éppen ez az egy-
más mellé rendelt kettősség domborodik ki szembeötlően az uralkodó MERKÚR princípium és a
LEVEGŐ természetén keresztül.
A XX. század fizikájának egyik legérdekesebb része az a felismerés, hogy két világ létezik, ame-
lyek egymáshoz viszonyítva antivilágok. Bennük az egymásnak megfelelő építőelemek tulajdonsá-
gai ellentétesek. Az, hogy melyiket nevezzük antivilágnak, csupán a választott nézőponttól függ.
Annak a Kozmosznak a szerkezete szempontjából, melyhez a Földünk is tartozik, létezik egy antivi-
lág, amelyet negatív Kozmosznak nevezhetnénk és amely nem választható el a mi Kozmoszunktól.
Sőt, egymást áthatják, egymásba alakulhatnak bizonyos feltételek mellett, s az átalakulás mindig az
energiaállapot változásával jár együtt. A dolgok szimbolizmusát hangsúlyozva és nem törekedve a
fizika szempontjából szabatos fogalmazására, az egyik világban potenciálisnak minősülő energiaál-
lapotnak az antivilágban mozgási energiaállapot felel meg és fordítva. De talán legjellemzőbb és
legszebb ebben a koncepcióban az a szimbolikus magyarázat, mely szerint az egyik világban váku-
umnak (azaz anyaghiánynak) minősülő állapot tulajdonképpen azért vákuum, mert azt az antianyag
tölti ki. A Földünk anyaga pedig „lyuk a vákuumban”. A „vákuum hiánya” ugyanis anyag.
Ezzel csupán arra kívántunk rámutatni, hogy az ősi hagyományok antivilágokról szóló tanítása a
modern fizikai világképben is megjelent, más jelképrendszerben fogalmazva ugyan, de lényegében
azonos tartalommal. Hipotéziseit mind több kísérlet igazolja.
Ha az antivilágok mélyebb háromsíkú törvényszerűségeit is nézzük, bennük már nemcsak a létsíkok
hierarchiájáról van szó, hanem egymásba kapcsolódó poláris világokról és kapcsolatuk törvényeiről.
Az IKREK világ lakóinak élete a nagyfokú kötetlenség és mozgékony természetük miatt állandó
csapongó kirándulás a két világban. Játékos, könnyed, rapszodikus ismerkedés ez az antivilágoknak
életkörükbe befogott részeivel. A tudatállapot nem kötődhet sem a teremtő, sem az állandósításra tö-
rekvő befogadó polaritáshoz, hanem folytonos átváltással mindkettővel kísérletezik. Változatos öt-
letek ideáit indítja el s azok minél gyorsabb megvalósítására törekszik, majd ugyanolyan hamar le is

78
bontja ezeket, miután már ideáinak ellentéteivel is megismerkedett. A teremtő és feloldó játékosság-
nak ez a gyors ritmusok hullámzása igen változatos létállapot lehetőségeket rejt magában.
Ebben a világban szerezhető élmények eszméltetnek rá, éppen az öncélú játékos kísérleteken ke-
resztül, hogy a BIKA világ állandóságlátszata hamis. Az IKREK tudat poláris világok iránti érzé-
kenysége folytán az ellentétek egymást váltását is felismeri: nincs állandóság, nincs végérvényes
kötés a megnyilvánult világban. Az állandóság csak a tudat sajátos állapotának MAYA káprázata.
NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA. A dolgoknak nincs valósága. A káprázat mégis vonzza. Mint
gyermeket a kaleidoszkóp. Nem az köti le, ami változik, hanem a változás, a mozgás maga.
Az IKREK létforma a játék és játékosság kultusza. Sem a KOS, sem a BIKA egyoldalú polarizáltsá-
ga nem alkalmas erre. Aki játszik, egyik oldalhoz sem kötődik igazán, hanem váltakozva mindkettő-
höz. A poláris világok kalandozó vándorának a MERKÚRnak „fiatalabb” változata mutatja ezt a já-
tékos magatartást. Ide-oda hullámzás ez az antivilágok között, szabadon, kötetlenül, görcsösség nél-
kül. A játék: a kötés és oldás, a teremtés és lebontás kozmikus folyamatának sajátos esztétikájú ana-
lógiája. Bármelyik hiánya poláris görcsbe merevedéssel jár.
A NAP-ÉN számára a gyors ritmussal változó, egymással ellentétes, magasabb tudatállapotok jelen-
tik az IKREK motívumot. Nagyfrekvenciájú vibrálással indulnak el és bontódnak le ideák, úgyhogy
közben nem jutnak el a teljes sűrűsödésig. A cél az, hogy az idea az ellentétével szinkron merüljön
fel, s ezzel a hibák is szinkron megjelenéssel nyújtanak lehetőséget tapasztalatra. A NAP-ÉN az IK-
REKben a szervezet ÉNközpontja és környezete közötti kölcsönhatások változatos lehetőségeit is
kipróbálja.
Az IKREK világ halmazállapota légnemű és kötetlen. Az előző jegy szilárd halmazállapotú formái a
közbenső fázis kihagyásával hirtelen absztrakciókká, összefüggésekké, gyakran szimbólumokká
szublimálódnak a tudatban.
A személyiségtudat világképe kaleidoszkópszerű: állandóan változik, egy-egy nézőponttól függően.
Sokoldalú, de felszínes ismeretek, váratlan, ötletes, néha hökkentően újszerű összefüggések felis-
merése, ez jellemző különösen az IKREK emberre. Műveltségében mindig egy kicsit polihisztor is.
Az igazi polihisztor számára azonban a szembetűnően nagy területekre kiterjedt lexikális ismeretek
fontosak elsősorban, mert az egyetemességet, a teljességet igényli világképében, s elméje átfogó
összefüggéseket kutat. Az IKREK polihisztor ismeretei azonban gyakran felszínesek. Élményeinek
színképe nem mutatja, hogy többdimenziós tudatállapotok átéléseiből fakadnának. Az előző jegyek-
hez képest eredményként könyvelhető el a személyiség és a környezet, az ÉN és a TE egyes kapcso-
latformáinak megismerése. Ha felszínes is, de megismerés.
Az IKREK ember érzelemvilága könnyed, játékos, szinte vibrálóan változó. A LEVEGŐ természet
miatt azonban túlságosan elintellektualizálja az érzelmi élményeket, vagy állhatatlan felszínességgel
éli át őket, legtöbbször ellentétes szélsőségeiben.
Az IKREK emberre talán legjellemzőbb a merkúri szerepkör, amelyet a földi életben be kell tölte-
nie. Közvetítő szerep ez. Nagy mozgékonysággal, a közvetítő eszközök minden változatát felhasz-
nálva, alakít ki kapcsolatokat az emberi közösségekben. A földi élet háromsíkú metabolizmusában
sok ilyen eszköz van: szó, írás, újságok, könyvek, kereskedelem, áru, pénzforgalom, stb. Az IKREK
embert e szerepkörben nem is vezetik hangsúlyozott célszerűségi szempontok, mert az már kötött
irányítottságot jelent.
Az IKREK morál alapszabálya a teljes kötetlenség. Felszabadulás a KOS morál öngyarapítási kény-
szere és a BIKA hasznosság morálja alól. A teljes kötetlenség az ÉN és a TE kapcsolatában egészen
új tapasztaláslehetőségeket nyújt. Gyakran hallható, hogy az IKREK embernek nincs morálja, de
még etikája sem. Ha az asztrozófia tanítása szerint értékeljük ezt az állítást, hibája azonnal szembe-
ötlik. Mert az IKREK embernek is van morálja: csak az IKREK morál. S nem elszigetelten kell néz-
ni, hanem a teljesség színképelemeként.

79
RÁK
A negyedik Mahavákja formulája: „Én vagyok a Nem-ÉN, a Felfoghatatlan”. Kulcs is a RÁK világ
törvényeihez annak ellenére, hogy tartalma kulcs mivoltában paradoxonná teszi. Ez a racionálisan-
logikusan ellentmondásos jelleg érvényes a RÁK természet valamennyi tulajdonsága. Uralkodója a
kozmikus nőiség princípiuma, a HOLD még többet mond a RÁK irracionális természetéről.
A RÁK világ folyékony halmazállapotú, poláris jellege negatív, de a nőiség paradoxon aktivitása
jellemző rá.
A HOLD princípium, ISIS halmazállapota szintén a folyékonyság. Az élő természet is ebben a hal-
mazállapotban létezik. Apuleiosz jól ismert „Aranyszamár” történetében ISIS a tengerből emelkedik
ki, amikor megidézik.
Említettük már, hogy a HOLD a FÖLD princípiummal azonos. Mindez azt jelenti, hogy a kozmikus
analógialánc egy szakaszán a RÁK világa maga földi világ, törvényei a földi létformák természet-
törvényei. Természetesen a többi állatövi jegy létformája sem kizárt a Földről. Mindez úgy tekinten-
dő, hogy a természet folyamatai, maga az élet RÁK törvények szerint alakulnak, s minden egyéb
szűkebb hatókorú létforma törvényvilága erre szuperponálódik, tónusaiban módosítja a természet
rendjét.
Régi mágikus kultúrák hagyományai is félreérthetetlenül utalnak erre. ISIS kultusza tulajdonképpen
a FÖLDön található összes létforma mögött rejtőzködő kozmikus nőiség kultusza, s az ISIS miszté-
riumokat fedi a legtöbb homály, avatatlanok számára a legtitokzatosabbak.
A RÁK világa a FÖLD kultusza, azaz a földi létformák kiteljesítése, amely magasabb spiráljáraton
az egész megnyilvánult világ titkának megfejtését célozza. A természet és a Kozmosz transzcenden-
tális lényege csak létrejötte misztériumának átélésében tárja fel magát. A Kozmikus Anya a meg-
nyilvánult világban megtestesült ideák forma álarcait vette magára. A felszín ismerete nem elegen-
dő. A formák mögé kell behatolni. Le kell hántani ISIS igazi arcáról az eltakaró fátylakat. Az ISIS
misztérium ezért a hagyományok Nagy Misztériuma. Kozmikus vonatkozásban tehát a RÁK jegy a
kozmikus Anya kultuszának szimbóluma.
Mindezek meditatív átélése jelentősen hozzásegít a RÁK jegy összetett szimbólum tartalmának
megfejtéséhez.
A fejlődés eddigi állomásain áthaladó NAP-ÉNre valami gyermeki öntudatlanság jellemző. Tapasz-
talatszerzése az öntudatlanságból fakadóan felszínes. A RÁKra való átváltáskor a gyermeki maga-
biztosság megzavarodik. Homályos sejtések indulnak el, s eddig tudomásul nem vett tényezők irra-
cionális hatásai kezdenek az individuum tudatáig eljutni. Ezek a hatások a RÁK folyékony halmaz-
állapotú világában körvonaltalanok. Sejtések csupán, melyek lényege mélységeiből áramlanak fel, s
arra figyelmeztetnek, hogy az eddig felszínesen élő ÉNnek van egy észre nem vett másik része is.
Valamennyi RÁK életforma a NEM-ÉNnel való ismerkedés is.
A RÁK poláris természete talán azzal a paradoxonnal jellemezhető, hogy a feminin princípium akti-
vizálódott ebben a számára legkedvezőbb folyékony halmazállapotú világban. A élet kibontakozott,
s megindult a lét nagy áramlása. Minden lény a másik teremtője, de a másik táplálója is. Fogantatás,
születés-halál misztériuma sokszorozódik megszámlálhatatlan változatban, minden lényben. A Koz-
mikus vándor, miközben maga is elmerül ezekben a misztériumokban, mindig a NEM-ÉNnel találja
magát szemben, s minden találkozás után egy-egy újabb fátyolt hánt le eltakart arcáról.
Amikor a NAP-ÉN a RÁK világ állampolgára lesz, lassan kibontakozik az előző IKREK jegy ta-
pasztalatainak értelme. Ott csapongó kirándulásokat tett, ismerkedett kötetlenül a megnyilvánult vi-
lág számtalan területével. Mintegy feltérképezte azokat. A legtöbb élményt pedig az adta, hogy az
antivilágok kapui is megnyíltak. Ha az IKREK fázis a tanulás, a RÁK a beavatás, a lét titkának,
misztériumának átélése. A meghalás és újjászületés.

80
A RÁK életkeretet a személyiség tudatállapotához kapcsolva, a jegy természetének néhány emberi
analógiája a következő:
A RÁK ember világképére is jellemző, amit az előzőekben elmondtunk. Ismereteit nem aprólékos
gyűjtögetéssel szerzi, mint a BIKA ember. Nem is olyan öncélú csapongással és kötetlen nézőpont
változtatással, mint az IKREK. A RÁK embernek szinte nincs is nézőpontja. A centrikus látású tu-
dat első fiaskóját a RÁK világában szenvedi. ITT végleg kiderül, amit az IKREK ember még csak
játékosan kezelt, hogy „a dolgoknak nincs valósága”. A természet csak értelemmel nem ismerhető
meg. Szükséges, hogy egész lényünk, tehát ismeretlen másik fele is, egyesüljön azzal, amit meg
akar ismerni. Még az elsorvadt intuíció is többet befog néha a világból, mint a virtuozitásig kimű-
velt értelem. A RÁK ember világképének mindig van valami teljességanalógiája, ez azonban még
csak a megsejtett teljesség megfogalmazása a tudatban. A kibontakozás ezután következik. S ha
közbe-közbe ennek emléke is kihuny, megmagyarázhatatlan nosztalgiák formájában más változat-
ban figyelmeztet a lélek ezekre az élményekre.
A RÁK ember érzelemvilága kifinomult és gazdag színképű. Az intellektus a RÁK emberre jellem-
zően visszahúzódik, s helyet ad az érzelmek sokszínűségének. Ha behatároljuk, ezek az érzelmek
még láthatók a felszínen: az arcon, a cselekedetekben. A külvilág sok hatása szinte majdnem csak a
pszichén keresztül éri el a tudatot. Mindent azonnal kimutatott szimpátia, antipátia szerint rendez el.
Csak az iránt fogékony, ami szimpatikus. Az antipatikust elutasítja. A RÁK ember érzelmei között
legjellemzőbb az éltető, melengető szeretet, amely az anyai szeretetben teljesedik ki. Ez az érzelem
nem bonyolult elemekből tevődik össze. Inkább magától értetődő. Odaadó és önfeláldozó spontán
egyszerűséggel. Szeretetének van olyan motívuma is, hogy szeret azért, mert neki örömet okoz Ér-
zelmein keresztül nagyon könnyen irányítható, ha szimpatikus rezonanciákat váltanak ki benne.
A RÁK ember otthonülő, otthonkedvelő, mintegy a FÖLD kultusz analógiájaként. Szívesen tevé-
kenykedik ott, ahol karitatív közreműködésre van szükség. A VÍZ-elem folytán gyakran találunk a
RÁK emberek között hajósokat, halászokat.
A közösségi együttélés szabályai a RÁK ember moráljában tulajdonképpen szintén a FÖLD kultuszt
mutatják. Szükségképpen azt tartja helyesnek, ami a legzavartalanabb életet nyújtja számára a Föl-
dön. Az idők folyamán kialakult családi életforma, a békés hazaszeretet, a becsületesség az, amely
szerint háborúság nélkül biztosítja az egyes ember, de a különböző nemzetek számára is a nyugodt
élet harmóniáját. A RÁK ember sejti már, valahol a lénye mélyén az ÉN és a TE egységét, ez azon-
ban még csak úgy vetül ki, hogy az élet biztonságát félti általában a konfliktusoktól.

OROSZLÁN
A hagyományok az állatöv OROSZLÁN jegyét a NAP princípiummal kapcsolják össze. A kapcsolat
hatás e jegyvilág törvényeire alapvető. A jegyuralkodó NAP mellett a TŰZ-elem és a pozitív polari-
tás alakítják az OROSZLÁN természetét.
A LOGOSZnak három TŰZ arcával találkozunk a megnyilvánult világ körforgásában. Az egyik in-
volúciós hatású, a teremtő energiákat a kibontakozó ideák maximális életképességének biztosítása
koncentrálja. A másik, az evolúciós TŰZ lebontó hatású. A harmadik TŰZ változat a kibontakozott
életet egyensúlyban tartja. Az OROSZLÁN világ ennek a LOGOSZ arcnak a kultusza.
Az OROSZLÁNban a NAP princípium éltető tüze tölti be a világot. Mindaz, amit a NAP természe-
téről elmondtunk, az OROSZLÁNban bontakozik ki pompázatos gazdagságban. A szétsugárzó NAP
energiák a Világfenntartó lényéből, a NAP-LOGOSZból áradnak, fenséges nyugalommal, szükség
szerint minden élőlényhez. Az OROSZLÁN TŰZe szükséges a kozmobiológiai folyamatokhoz,
mert ez az élet fenntartásához igényelt legkedvezőbb energia mennyiséget nyújtja. Nem irányított és
koncentrált, hanem szétsugárzó. Nem éget el, csupán egyensúlyban tartja az életenergiák áramlását.
Bármilyen szervezet, kultúra eljut egyszer az OROSZLÁN állapotba is, s ez annak a kultúrának
aranykora. Ezért a legtisztább és legegyetemesebb NAP kultusz is az OROSZLÁN világ. Már min-

81
den kiteljesedett, ami a teremtés kezdetén csak idea volt. Ekkor válik minden kultúra felnőtté. NAP
kultusz természetesen valamely kultúra életének nemcsak OROSZLÁN fázisában lehetséges. A leg-
teljesebb azonban mindig a kozmikus minta szerint az OROSZLÁN aranykorban.
Az OROSZLÁN világ a lét körforgásában az az állapot, melyről Madách „Az ember tragédiája”
nyitó jelenetében így beszél: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmil-
liókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítani kell. Fel hát világim véd-nemtői fel. Kezdjétek
végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek, amint elzúgtok lábaim alatt”. A színpa-
di antropomorfizálás torzításai ellenére is szembeötlő, hogy e pár sor OROSZLÁN állapotra utal.
Az eddig elmondottak új vonatkozásai bontakoznak ki, ha az emberi analógiákat vizsgáljuk. A
NAP-ÉN az OROSZLÁN világban ébred teljes öntudatra. Ekkor válik valóban „felnőtté”. Ez az ön-
tudatra ébredés természetesen a legkülönbözőbb tudatrétegekben lehetséges, a kozmikus körforgás
spiráltendenciája szerint. Úgy is jellemezhető ez a tudatállapot, hogy ekkor ismeri fel kozmikus
helyzetét először. A benne elrejtett ideák öntudatos meglátása ehhez a létszakaszhoz tartozik. Lété-
nek eddig a fázisáig rajta kívül álló hatások kiszolgáltatottja. Sokszor még akkor is, ha nem regiszt-
rálja. A KOS gyermeki akarnoksága, a BIKA biztonságra törekvése, de az IKREK csapongó kötet-
lensége sem nyújt teljes függetlenséget. Törekvéseiknek szattvikus indítékai is rendszerint elhomá-
lyosulnak az aktuális feladatok elvégzése során. A RÁK állapotban már homályosan feldereng vala-
mi a Tiszta ÉNtudatból, ennek a világnak paradoxonos módján, a NEM-ÉNen keresztül. Ez az ÉN
önmagát szétosztó LOGOSZ lényének szikrája, az individuumban elvetett mag, amely teljes kibon-
takozását az OROSZLÁN tudatállapotában éri el. Az ÉNtudatnak ez a legteljesebb kinyílása.
A személyiség OROSZLÁN jellegű tudatállapotai szintén analógiái az elmondottaknak.
Az OROSZLÁN ember éppen kinyílt ÉN-tudata folytán tudja szerepét a világban. Ez a felismert
szerepkör egyben világképét is meghatározza. Az egocentrikus látás kiteljesedése ez a világkép és a
belőle fakadó magatartás. Persze a lénye NAPszerű. Nem önmagát gyarapítja ezzel az öncélúsággal,
hanem éppen önmagát osztja szét. Szerepe a LOGOSZ szerepével analóg egy-egy organizmusban.
S önössége úgy mutatkozik meg, hogy azért sugároz, mert ezzel önmagát állíthatja előtérbe. Az
OROSZLÁN jegye királyi jegy. Különböző szervezetekben és dimenziókban élheti át az uralkodó
szerepét, azét, aki egy-egy létforma hierarchiájának csúcsán van. Szervezetek irányítói, népek, álla-
mok vezetői jellegzetes OROSZLÁN szerepkört töltenek be. Az uralkodó, aki igazi NAP király nem
csak önmagáért él. Tudja, hogy a benne koncentrálódott ideák szétsugárzása a realizálódás hierar-
chikus láncolatain keresztül emberi életekre hat, azokat alakíthatja, éltetheti, vagy elpusztíthatja. A
NAP király tudottan vállalja ezt a szerepet, minden következményével. Az ind Ramajána eposz
ilyen NAP királyról szóló hősköltemény.
Az OROSZLÁN ember valamennyi változatában kiütköznek a „királyi” öntudat érzelmi motívu-
mai. Büszkeség, parancsoló tekintély, amelyben általa magától értetődőnek tartott hiúság járul. Ada-
kozó, mert neki is sok van. Ezzel másoknak, de ugyanilyen mértékben magának is örömet szerez.
Nagyvonalú, hiszen tudja, hierarchikus helyzeténél fogva nem neki kell az apró munkát elvégezni.
Minthogy az OROSZLÁN állapot a teljes ÉNtudat kibontakozása, életigenlő. A kozmikus ritmus
szerint az OROSZLÁN embernek ez szinte „kötelessége”.
Az OROSZLÁN morálja valamilyen szervezet hierarchiájával is összekapcsolt. Az együttélés sza-
bályait a csúcson álló ember szabja meg. Szükségképpen arisztokratikus és tekintélyen alapul. Az
OROSZLÁN egyéniség méltóságán alulinak érezné, ha nem lenne törvénytisztelő és igazságos, de
valahogy annak kimondott vagy ki nem mondott tudatában, hogy „a törvény én vagyok”!

SZŰZ
A SZŰZ jegye a tizenkét jegyből álló kör első felének utolsó állomása. E fordulópont törvényvilá-
gát és az ebből fakadó lehetőségeket a jegyuralkodó MERKÚR, a negatív polaritás és a FÖLD ter-
mészet keveredése mutatja.

82
A MARS-VÉNUSZ pár és a HOLD-NAP pár, melynek ideáival találkozott a kozmikus vándor, e
princípiumok számára kedvező miliőkben és tudatállapotokban misztérium élményeket, de ellenté-
tek ütközésének élményeit is nyújtották. Különböző fokozatokban és az ezekkel együttjáró tudatál-
lapotok sokféle változatában próbálhatók ki a különlét konfliktus következményei. A teremtő ener-
giák fáklyahordozója a KOSban; virágzó létformák kibontakoztatásának és állandósításának propa-
gálója a BIKÁban; ellentétes világok játékos ízlelgetője, az IKREKben: a formaálarcok mögött rej-
tőző Kozmikus Anyával való találkozás a RÁKban és az individualizálódott ÉNtudat teljes kibonta-
kozása az OROSZLÁNban jelzik az eddig megtett út egy-egy állomását. Kipróbálta a lét sűrűségi
fokainak mindhárom halmazállapotát is. Átélte a feminin és maszkulin jelleg periódikusan változó
sorozatát, az aktivitás és passzivitás magatartásformáit. Az előző jegyek létformájából sok tapaszta-
lat és tanulság vihető tovább. A SZŰZ jegy természete alkalmasabb a MERKÚR számára e tapasz-
talatok értékelésére, mint az IKREK világ nagyfokú kötetlensége. A FÖLD elem az eddigi tanulsá-
gok kikristályosodását, a negatív töltés a szemlélődést segíti elő. A szilárd halmazállapot és a femi-
nin jelleg mozdulatlanságra késztető hatását pedig a MERKÚR LEVEGŐ természete ellensúlyozza.
Még mélyebbre ható összefüggéseket magyaráz a SZŰZ jegyre vonatkozó hermetikus alkímiai ha-
gyomány. A kozmikus mintájú alkímiai folyamatban a jegy a „desztilláció” állomásának felel meg.
Az alkímia szimbólumnyelvén ez a „szárnyas elem és a szubsztancia szétválasztása”, a lélek kisza-
badítása az anyag kötéseiből.
Ezek a jelek a SZŰZ világ nyújtotta tudatállapotokat jelentőssé teszik. A szellem az eddigi létfor-
mákban így vagy úgy, de megnyilvánulásra törekedett, SZŰZ át is élte az involúció, a kibontakozó
élet minden lehetőségét. Itt a létspirál fordulóhoz érkezik. A hermetikus hagyományok szerint a spi-
rálforduló kapu a megnyilvánult világból való kilépésre. Az anyagba süllyedés mélypontja a meg-
váltás kapuja. A SZŰZben válaszút előtt áll az individuum. Átadhatja magát az oldó messianiszti-
kus erőknek, vagy karmaként az előző világok poláris ellentéteit kell átélni, kiszolgáltatottan, tehe-
tetlenül, míg egy újabb fordulón megint nem nyílik lehetőség a TAOhoz való visszatérésre.
A SZŰZ világ MERKUR-HERMÉSZ kultusza. HERMÉSZ az a mitikus titkos követ, aki a kezdet
végnélküli születő-kihunyó világok láncolatain végig kísér láthatatlanul. O a LÉLEK és a SZEL-
LEM nászának tűzgyújtó szikrahordozója, melytől a Kozmikus Anya tűzkelyhéből az élet tüze lo-
bog fel. De o az, aki kaput nyit tisztultabb világok felé a Lélek és a Szellem misztériumán keresztül.
Fény és Sötétség világainak szárnyas lélekvezetője. A SZŰZ világ nyújtja a lét körforgásában a leg-
kedvezőbb lehetőséget ennek a szárnyas lélekvezetőnek.
Hermetikus hagyomány szerint a megnyilvánulás kezdeti félkörében a Szellem a kezdeményező, az
irányító. A második félkörben a Lélek is felszínre kerül és a spirálfordulót elhagyva vagy az anyagi
lét alvilágba viszi tovább a Szellemet, vagy az evolúció messianisztikus retortáin kivezet a megnyil-
vánulás körforgásából. Az OROSZLÁNban öntudatra ébredt ÉN szabad döntésétől függ, hogy me-
lyiket választja.
A SZŰZ jegy analógiáihoz az alkímiai szimbólum a legfrappánsabb kulcs. „A szárnyas elem szétvá-
lasztása a szubsztanciától”. A NAP-ÉN, még öntudatlan spontaneitással, sokféle élményben esett át
már. Az ÉNtudat azonban csak az OROSZLÁNban ébredt fel teljesen. Miután ennek az állapotnak
minden ízét, örömét kipróbálta, tudatosan ismerkedik a világgal: a környezetével. De a poláris szim-
pátiát-antipátiát személytelenségnek kell felváltani, hogy ennek a jegynek kozmikus célja, a tudatos
megkülönböztető képesség, az ARS DISCRIMINATIONIS kibontakozzék. A MERKÚR segít, hogy
a megkülönböztetés valóban művészet legyen. Ebben is kozmikus mintát kell követni, azaz egyol-
dalú polarizálódás helyett Lélek és Szellem egységének tudatállapotát kell átélni. A hermetika ha-
gyományai így olvadnak bele a kozmikus folyamatokba. Ars discriminationis az analógia törvény
is, mert helyesen behangolt tudatállapotban ismerhető fel, választható szét, ami fent van és ami lent
van. Az analógiák csak azok számára kulcs a megnyilvánult világ titkaihoz, akik szét tudják válasz-
tani a „szárnyas elemet a szubsztanciától”.
A SZŰZ természetű személyiség más dimenziójú tudatállapotaiban ugyancsak analóg világok lakó-
ja és ennek megfelelő feladatokat kell elvégezni.

83
Meg kell ismerkednie a világgal, amely körülötte van. A dolgok mélyebb értelmét, nagyobb távlatú
összefüggéseiben kell feltárni. Ami az IKREK állapotában még kamaszos könnyedséggel és felszí-
nességgel feltérképezett, azt most felnőttségének komolyságával újra megvizsgálja. Ehhez a maga-
tartáshoz szemlélődő bölcsesség, filozofikus behangoltság szükséges. A megkülönböztető képesség
úgy jelentkezik, hogy megfigyeléseit, melyek általában eredeti észlelések, összegyűjti, rendszerezi.
Nem olyan módon, mint a BIKA ember, aki ismereteit is vagyonként gyűjti. A SZŰZ úgy tájékozó-
dik a világban, hogy meg akarja ismerni annak fenntartó rendjét. Ehhez a jelenségvilág elemeinek
differenciált ismerete és az ezek közötti összefüggések, kapcsolatok feltárása szükséges. A SZŰZ
ember világképe differenciálódott, de csak olyan mértékben, hogy azért áttekinthető legyen.
Érzelemvilágára a FÖLD természet és a negatív beállítottság jellemző. Hüvös és szenvedélytelen.
Ez az állapot az, amelyre a Bhagavad Gítá azt mondja: „Nem szeret és nem gyűlöl”. Szolgálatkész,
magányosságra hajlamos. Végeredményben az érzelmi kiegyensúlyozottság az, amely legkedve-
zőbb és legkedveltebb asztrális légkört jelent számára.
A merkúri közvetítés, – az IKREKhez hasonlóan – szerepkör a SZŰZ ember számára is. De amíg az
IKREK – játékossága és felszínessége miatt – valamelyest a kalandor és a szélhámos határát is sú-
rolhatja és megbízhatatlan is lehet, a SZŰZ a közvetítő szerepet igen komolyan veszi. Nagy felelős-
ségérzettel pontosan és rendezetten végzi. Kritikájába ütközik a felelőtlen nagyvonalúság. Lelkiis-
meretes, átfogó látású kereskedők, szakemberek, diplomáciai és politikai tanácsadók kerülnek ki a
SZŰZ jegyű emberek közül. Különösképpen jellemző rájuk, hogy ellentétben az OROSZLÁNnal,
nem szeretnek reflektorfényben lenni. Inkább alkalmazott, mint vezető, vagy pedig független.
A SZŰZ ember morálja különböző spirálfokozatú lehet. Alacsonyabb fokon rendszerető, kerüli az
ütközéseket, mert ez zavarja csendes munkálkodásában. De morálja tulajdonképpen kulcs a kozmi-
kus morálhoz. A fordulópont, az ars discriminationis morálja: „Add meg az Istennek, ami az Istené
és a császárnak, ami a császáré”, amely végül is szétválasztás mellett a kozmikus egységhez vezet.

MÉRLEG
A KOSsal kezdődő létszakaszban az ÉN exponálódott s bontódott ki különböző tudatállapotokon
keresztül. A második körfélben a MÉRLEG-világ a TE expozíciója. Az első Mahavákja és a hetedik
Mahavákja formulája is azt szimbolizálja: „Én vagyok Brahma” és „Te is AZ vagy”.
Az előző körfél KOS világának és a MÉRLEG világnak a szembenállása is exponálódik, amikor a
SZŰZ jegy után elkezdődik a második körfél. Az éltető energiáktól duzzadó ÉN – aki (kicsit antro-
pomorf allegóriával) a SZŰZben inkognitóba vonult, hiszen a nagy mű forog – igyekszik szinte vég
nélkül fenntartani az OROSZLÁN aranykort. A lét poláris természete folytán azonban a teljes virág-
zásban kibontakozott ÉN szükségképpen egyoldalú polaritás. Kozmosz feletti törvény, hogy a meg-
nyilvánult világban egyoldalú polarizálódás csak periodikus váltással lehetséges, s így egyszer az
eddig „elnyomott” TE is felszínre kerül. A szimbólumok és analógiák egész sorozatából is félreért-
hetetlenül kiolvasható a MÉRLEG állomással kezdődő ciklus-szakasz mélyértelmű mondanivalója.
Néhányat ezek közül rövid értelmezés kíséretében megemlítünk, hogy egyrészt a MÉRLEG világ
törvényszerűségei, másrészt az ezzel a jeggyel kezdődő létszakasz ezoterikus vonatkozásai minél
tisztábban kialakuljanak.
A KOS és a MÉRLEG jegyével megjelölt Univerzum-tájék egymással pontosan szemközt helyez-
kedik el. Háromsíkú értelmezéssel a poláris világok kozmikus méretű szimbólumává tágul ez a tér-
beli állapot. A SZŰZ világában MERKÚR segédlettel szétválasztódott a szárnyas elem a szubsztan-
ciától. A MÉRLEGben ez oppozíciós feszültségként vetődik fel. Az ÉNtudat egocentrikus vaksága
megszűnik és észleli, hogy a csak ÉN eredetűnek hitt világban ismeretlen jelenségek és hatások is
működnek. A NEM-ÉN első tudatos észlelése ez, amely más, mint a még egocentrikus létszakaszba
számító RÁK állapot homályos sejtése. A NEM-ÉN a TEvé polarizálódik, TEként kerül felszínre. A
Kozmikus Elme is analóg tudatállapotban ébred rá, hogy a megnyilvánult világ nem egyetlen terem-

84
tő műve. Rajta kívül sok más is létezik. Egymásbaható, összekapcsolódó, összeütköző és szétváló
világok ezek, kozmikus céljuk kiteljesítésének megfelelően. Túlságosan messze vezetnének azon-
ban a kozmogóniai analógiák, ezért inkább az emberi vonatkozásokat domborítjuk ki.
Az ideák világában az ellentétek ütközés nélkül egymásba átalakulhatnak, periodikus változással. A
matéria sűrűségében találkozó ellentétek azonban összeütköznek. Az ÉNtudat polarizálódott materi-
ális öntudat, amelynek a TEvel való találkozása diszharmonikus. A megnyilvánulás körforgásában
harmónia és diszharmónia váltják egymást. Minden harmóniaigény az ellentétek feloldásának, a
kezdet és a vég harmóniaélményének emlékezete, ill. sóvárgása. A TEvel való első tudatos találko-
zás is a diszharmónia feloldását igényli. Anyagi síkon azonban harmónia csak úgy lehetséges, hogy
az ellentéteket kikapcsoljuk. Az ÉN is ezt tette eddig, a MÉRLEG világában azonban új helyzet
előtt áll.
A MÉRLEG tudatállapot kétféle lehet aszerint, hogy a SZŰZ és a MÉRLEG fordulópontján meg-
érintette-e a messianisztikus erők árama vagy nem. A TE élmény megváltás is lehet, amikor az el-
lentétek tudatos kiegyenlítődése sűrített harmóniákban villan fel, a TAOval való unió ígéretes élmé-
nyeiként. Vagy a másik esetben karmikus oppozíciókban kénytelen a további létszakasz tapasztala-
tait átélni.
A MÉRLEG világ jelentőségének újabb vonatkozásai domborodnak ki a csillagfejtés jelképrendsze-
rében. A jegyuralkodó a VÉNUSZ, és a jegynek LEVEGŐ természete és pozitív töltése van. Ha fi-
gyelembe vesszük, hogy a szemben levő KOSnak a MARS az uralkodója, az eddig elmondottak
még mélyebb összefüggései kezdenek fokozatosan kibontakozni.
A VÉNUSZszal valóban megjelenik a harmónia ígérete, amely a jelenségvilágban az esztétikum, a
poláris kapcsolódású tartalom és forma egyensúlya. A MÉRLEG világ az esztétikum kultusza.
A MÉRLEG élményekben kezd a NAP-ÉN számára a lét kontrapunktikus polifóniája is teljes pom-
pájában kibontakozni. Nem csak a szemlélődés eredményeként. Az ÉN és a TE ellentéteinek disz-
harmonikus ütközéseiben és harmóniába oldó kiegyenlítődéseiben maga is átéli. Az a művészi alko-
tás, amelyben a művész belső feszültségeinek ellentéteit egyenlíti ki az esztétikum harmóniájával, a
MÉRLEG világ jegyeit viseli magán. De MÉRLEG probléma a helyes mérték és arányosság is,
mely lényegében szintén a tartalom és a forma egyensúlyának vénuszi vonása.
A MÉRLEG tudatállapotok harmónia lehetőségei korlátozottak. Túlságosan erős még a kötöttség az
anyagi világhoz, semhogy a kozmikus vándorlás itt befejezhető lenne.
A személyiség korlátozottabb, aktuális feladatokkal körülhatárolt MÉRLEG világában lényegében
ugyanezek a jellegzetességek. Ha még sok szál köti a jelenségvilághoz, világképében, társadalmi
kapcsolataiban törekszik arra, hogy feszültségmentes légkör vegye körül.
Érzelemvilága is ennek megfelelően finomérzékenységű, tudatosan hangolható és alkalmazkodó.
Az életet nem vaskos örömök lehetőségeinek tekinti, hanem mélyebb tartalmat, kifinomult esztéti-
kát is igényel érzelmi életében.
Kiegyenlítésre törekvése, diplomatikus hajlékonysága és alkalmazkodása a művészetek mellett kü-
lönösen a diplomáciai pályákra teszik alkalmassá. De az öltözködés, divat, kozmetika és a művészi
kézművesség is MÉRLEG természetű munkaterületek.
A MÉRLEG jegyű ember a közösségi élet családi, társadalmi, stb. viszonylataiban is az ÉN és TE
ütközésmentes kapcsolatára törekszik. A MÉRLEG forduló morális hatása, hogy az egocentrikus
ÉNtudat fölénye az ÉN és TE mellérendeltségi viszonylatává oldódik. A társadalmi érintkezés kifi-
nomult, de nem üres, hanem szellemmel töltött formaságai, a kellemes és barátságos környezet,
mint esztétikus háttér, különös jelentőséget kapnak a MÉRLEG ember moráljában. Az esztétikakul-
tuszt ebben a viszonylatban is megtaláljuk. Ennek a morálnak volt lelkes hirdetője az antik görög
humanizmus, amelynek anakronizmusai kulturált széplelkek nosztalgiáiban néha még ma is feltűn-
nek.

85
SKORPIÓ
A MÉRLEG és az utána következő jegyek kihangsúlyozottan csak úgy vizsgálhatók, ha a velük
szemben állók természetét is figyelembe vesszük. Nem mintha az előző félkörben nem kellene a
második félkör jegyeire ügyelni. Mert kölcsönösen hatnak egymásra. Nagyon bonyolítaná és meg-
nehezítené azonban a jegyek természetének ismertetését, ha erre is kitérnénk. A csillagfejtés gyakor-
latában azonban figyelembe kell venni, mert éppen e kölcsönhatások hozzák felszínre az élet gaz-
dag finomságait. Egyébként is az állatövi jegyek sorozatában elsősorban az ÉN kozmikus vándorlá-
sai során átélt tudatállapotokat domborítottuk ki, mert egyéb tényezők figyelembevétele jelentősen
nehezítené a feladatot. Ilyen vonatkozásban a TEvel is csupán a MÉRLEGben találkozik tudatosan,
következményeit is tapasztalva ennek a találkozásnak.
A polarizáció azonban nemcsak ilyen vonatkozásban és ilyen analógiákkal jelentkezik. Úgy is,
hogyha valaki gyarapodott, el kell fogynia; visszafelé is meg kell járnia a kibontakozás útját, le kell
bontódnia. A csillagfejtési hagyományok ennek a kozmosz feletti törvénynek az expozícióját a
SKORPIÓ jegy világával hozzák összefüggésbe, amelyben a legváltozatosabb formában kell ezt az
individuumnak átélnie. A BIKA világ kultuszának tárgya az anyag volt, mint a kreáció célja. A
SKORPIÓ világ alaptörvénye így fogalmazható: az anyag reakciója, mondhatni az élet karmája, a
halál.
A csillagfejtés jelképrendszere szerint a SKORPIÓ VÍZ természetű, negatív polaritású, uralkodó
bolygója a MARS, valamint a PLÚTÓ. Ezek figyelembevételével részleteiben is kibonthatók a
SKORPIÓ jellegzetességei. A jegy végletességét idézi elő a folyékony jellegű világ és a TŰZes
MARS, meg a TŰZ-VÍZ keveredésű PLÚTÓ kölcsönhatása. Mindez, ami ennek a jegynek kozmi-
kus mélységeiben elrejtett, szavakkal már alig jellemezhető. Ami az emberiség életében SKORPIÓ
természetű, azt rendszerint az értelem elől valami mélytitkú ismeretlenségburok zárja el.
A kibontakozott ÉN sok, eddigi egocentrikus világába bele nem férő élménnyel találkozik a SKOR-
PIÓ állomáson. Meglátja, hogy a megnyilvánult világ nemcsak szépség és ragyogás, amilyennek a
MÉRLEG állapot VÉNUSZ szűrője mutatta. Megrázó élmény már az is, hogy az egocentrikus világ
nem kizárólagos érvényű. Találkozik azonban eddigi kreatív törekvéseinek következményeivel is,
melyek mindig ellentétei annak, amit elért és megvalósított. Az anyag emlékezik. Minden egocent-
rikus kötésre emlékeztet, és ami az egocentrikus világban szép, vonzó, ígéretes volt, az ezeknek az
arcoknak ellentéteként vetődik fel. Ez már a lét individuális alapjait rázza meg.
Az ÉNtudat és minden következményének lebontása visszafordított filogenezis. A teljes lebontás azt
igényli, hogy elmúlt világok összes sikertelenségein is végig kell vándorolni. A kozmikus múlt em-
lékeit Akasha-engramok őrzik, és ezért az evolúciós filogenezis is csak szimbólumokkal megköze-
líthető az ember számára. A ránk maradt mítosz töredékek Alvilágra vonatkozó részei utalnak azok-
ra a tudatállapotokra, melyeket az ÉNnek át kell élni e felszín alatti ellentétvilágban. Ez a világ tele
van szörnyűséggel és borzalommal. Szimbolikus lényei ijesztőek, félelmet keltőek, akik el akarják
pusztítani az alvilágba sodródott nem közéjük valót. Ez a pusztító szándék az egocentrikus kötések
feloldásának szimbóluma. Nemcsak abban a világban kell ezt elvégezni, amelyet o hozott létre, de a
Kozmikus múlt valamennyi létformáját vissza kell pergetni.
Az alvilági mítoszok néhány töredéke maradt meg számunkra. Ilyenek ISTÁR pokolra szállása, Or-
feusz és Euridiké története, továbbá a közelebbi görög-római művelődés kör részletesebb mitológiá-
jában Hádész. Még érdekesebb az Egyiptomi Halottaskönyv és a Bardo Tödol anyaga, amely az
embert közvetlenebbül érintő közlésformában tartalmazza ugyanezt a problémakört.
A beavatások misztériumaiban ennek a kozmikus folyamatnak analógiáját élték át a neofiták, akik
önként indultak az alvilági kirándulásra, és vállalták az ÉNtudat halálát a kozmikus tudat érdeké-
ben.
Ezek a mitologikus hagyományok kulcsot is adnak a kezünkbe, amellyel sok titok megfejthető. Kö-
zöttük a halál az, amely talán a legtöbbet foglalkoztatja az emberiséget. A SKORPIÓ világ élmé-

86
nyei, akár a NAP-ÉN tudatállapotaiban, akár a személyiség számára, mind halálélmények is egy-
ben. A lét analógialáncok sorozatán keresztül nyújtja az ember számára ezeket az átéléseket a
SKORPIÓban. A jegy PLÚTÓ uralkodója arra utal, hogy ennek a körforgásállomásnak kiugróan
nagy a fontossága. Rendkívül sokrétű jelentéstartalmából csak néhányat említünk meg. Részben a
jegy bolygóuralkodói, őselem tulajdonsága stb., részben az elmondottak analógiáiként bárki további
részleteket bonthat ki a SKORPIÓ világ törvényeiből.
A BIKA jegy VÉNUSZa és a SKORPIÓ MARSa nyilvánvalóan felszínre hozza, hogy a polaritások
misztériumának emberi analógiája, a szerelem különös jelentőséget kap a SKORPIÓ világában. A
KOS nagytüzű öntudatlan lobogása, a BIKA vaskos örömei, az IKREK csapongó játékossága, a
RÁK gomolygó érzelemörvényei, az OROSZLÁN nyugodt, kissé önös nagyvonalúsága, a SKOR-
PIÓ hűvös cizelláltsága és a MÉRLEG idillikus örömei mintha egycsapásra eltűntek volna a szere-
lem megismert emberi változataiból és csak egy maradt: élet és halál találkozásának megrázó misz-
tériuma. A SKORPIÓ ember szerelmi élményeiben benne van a polarizálódott ÉN magányosságá-
nak minden fájdalma és tragikuma. Kiolthatatlanul ég benne a kiegészülni akarás mitikus távlatú
nosztalgiája, amely csak akkor szűnik meg, ha a szerelemben meghal az ÉN! Egyébként a szerelem
földi pokollá válik és az alvilági mítoszok minden szörnyűségét átéli, húsbörtönbe zárva, a sóvár-
gott egyesülés soha ki nem elégíthető kínjában égve. A MARS és a PLÚTÓ szinte kataklizmatikus
erőkkel pusztítanak minden ÉNépítményt, nemcsak a SKORPIÓ-emberben, de azokban is, akik
hozzákapcsolódnak. Az atlantiszi EUTANÁZIÁban a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pil-
lanatával esett egybe.
A három sík vonatkozásában is szembeötlők a SKORPIÓ jellemvonások.
A SKORPIÓ világ tele van az ütköző ellentétek minden háborúságával. Az egocentrikus világkép
alapjaiban inog. A magas szellemiségű tiszta önzetlenség és a megbéklyózó anyagi önösség érték-
rendjei csatáznak néha egy emberen belül is.
A SKORPIÓ ember minden érzelemmegnyilvánulásában végletesen szenvedélyes (a tüzes MARS
és a VÍZ-elem kapcsolata). A szent misztikus extázisa és a sötét démoniság egyaránt megtalálható és
ha valamennyi SKORPIÓ ember nem is ennyire és ilyen mélységekből fakadóan végletes, az ellen-
tétek démoni harca mindenképpen dúl asztralitásában.
Alacsonyabb fejlődési fokozaton a szexuál mágia és a fekete mágia örvényei is lehúzhatják.
Az emberi társadalomnak SKORPIÓ jellegű szerepkörei közé tartoznak szinte szembeötlően mind-
azok, amelyek valamilyen – közvetlen vagy közvetett – kapcsolatban vannak a halállal. Orvosok,
hagyatéki ügyekkel foglalkozó bírók, temetkezési vállalkozók, de új eszmék nagyhatású, átalakító
erejű hirdetői, mágusok, okkultisták stb.
A SKORPIÓ ember morálja az ütközéseknek nem felszínes elkerülése, vagy feszültség kiegyenlíté-
se. Minden emberi kapcsolatában a magasabbrendű törvények igazságai érdeklik, azok, amelyek
már nem csak az élet világára vonatkoznak, hanem transzcendentális távlatúak. Indokoltságukat és
helyességüket azonban nem csak intellektuálisan akarja elfogadni, hanem egész lényével át is akarja
élni. Látszólag immorális, különösen szexuális kapcsolataiban, a SKORPIÓ ember azonban nem
köthető meg álszemérmes erkölcscsőszök életszabályaival. Erkölcsi normák betartása nem nyújthat
olyan mélyélményű tapasztalatokat, amelyek éppen az ÉN és a TE egységének elérését célozzák.

NYILAS
A SKORPIÓ végletes világa után következő állomás a NYILAS. Uralkodó bolygója a JUPITER,
TŰZ természetű és pozitív. Az állatövben az IKREK jegye van vele szemben.
A NYILAS kozmikus analógiáit az uralkodó JUPITER, valamint a kilencedik Mahavákja formulá-
ja: SARVAM KALU IDAM BRAHMA – Mindez valóban Brahma –, mutatják. a NAP-LOGOSZ
JUPITER színképelemének ideái nyújtják azt a lehetőséget, hogy az individuális létformák tudatál-

87
lapotai számára a tudattal elérhető legmagasabb hierarchia csúcs princípiuma invokálható legyen.
Az invokáció rítus, az individuum teljes lényének uniója az idézett princípiummal. A megnyilvánult
világ legegyetemesebb individuális tudatállapota: unió a teremtő princípiummal a NAP-LOGOSZ
aktuális képviselőjével. Ennek az Uniónak hierarchia fokozatai vannak, amelyek az ÉNtudat kozmi-
kussá válásának mértékei. A NYILAS világ speciális feladatkörei nagyban hozzásegítenek ahhoz,
hogy a kilencedik Mahavákja formulája valóban életre keljen és a teremtő ideái kiteljesedjenek az
egyéni lét ÉNtudatának mikrokozmoszában.
Ha a SKORPIÓ állomás eredménye a halál titkának kinyílt tudattal való átélése, azaz az ÉNtudat
halála a kozmikus tudat, ezután el kell még égetni az anyagi világban fennmaradt ÉNtudat fantomo-
kat, ÉNhüvelyeket is. Az alkímiai művelet NYILAS fázisa az, amelyben a lélek tüze felemészti a
külső testet. Ezek a tudatállapotok azonban már csak szimbolikusan közelíthetők meg és mindenkor
szimbólumokba is rejtették az ezekről szóló ismertetéseket.
Ha az ÉNtudat még a NYILASban is erős, a lét körforgása nem szakadhat meg. A SKORPIÓban át -
élte az individuális lét következményeként az ellentétek feszültségeit és egocentrikus világának vár-
falait támadó erők ütközéseit. A NYILAS a különféle JUPITER természetű lehetőségét nyújtja a
spirálciklus új próbálkozásaként. Felismerte már – a létformák hierarchiájának bármely dimenziójá-
hoz kacsolódik is –, hogy az ÉN világa nem egyedülálló, tudomásul kell venni más életigényeket is.
Erről a SKORPIÓ világ küzdelmei is eléggé meggyőzték. Szinte alig marad más, mint a kihangsú-
lyozott ÉNtudat egocentrikus magatartásait, megnyilvánulásait valamilyen magasabb rendszer tör-
vényvilágának alárendelni. Ez a létforma az élet fenntartásához szükséges dinamikus egyensúly le-
hetősége is. A MÉRLEGben még csak az egymás mellett élés újszerű viszonylatait kóstolgatta. A
SKORPIÓban kiderült azonban, hogy az individuális lét keretei között egocentrikus tudattal lehetet-
len az idillikus nyugalom. Most újabb fordulattal, nála hatalmasabb erők árnyékában igyekszik ego-
centrikus világát kibontakoztatni. Ez persze szükségképpen igényli a még mindig centrikus látóha-
tár kitágítását.
Sokféle emberi szerepkör lehetséges, különböző spirálfokozaton, amely a NYILAS világ tudatálla-
potának megfelelő életteret enged.
Ha eljutott már odáig, hogy a látható világon túli metafizikai régiókká tágította látóhatárát, akkor
valamely kozmikus princípium kultuszának, vallásának lesz élethivatásul választott képviselője.
Feladata ilyenkor az, hogy a kultuszt nagy átfogó mozgalommá szélesítse és fenntartsa minden rész-
letre kiterjedő rendszabályokkal, dogmákkal, tételekkel. Ez átfogó képességet igényel, amely a hie-
rarchia csúcsára vagy igen magas tisztségére teszi alkalmassá. Főpapja, vezérkari papja lesz a vá-
lasztott eszmének, vallásnak, kultusznak. Valamely kozmikus princípium földi kultusza, megjelené-
sének és életének idején mindig időszerű és alátámasztott. Feladata van az emberiség életében, akár
nagyobb közösségekre vonatkoztatjuk, akár csak az egyes emberre. E kultusz főpapja a kozmikus
alátámasztottság tudatában áld meg, ítél bűnösnek, átkoz ki, minősít eretneknek, vagy oldoz fel. O
valóban az éppen időszerű világkép és kozmikus rend legfelsőbb képviselője a látható hierarchiák-
ban. Jupiteri magatartást igényel ez a magasrendű szerep: emberszeretetet, segítőkészséget, jóindu-
latot.
Ha az ÉNtudat látóhatára nem tágult volna még a láthatatlan világ távlataiba, az előbbiekhez képest
„kisebb” léptékű koordináta-rendszerben teljesíti a NYILAS szerepet. A hosszabb-rövidebb ideig
tartó államformák fölött álló, elvont jogrend több korszakon át is érvényes normáinak lesz védője,
bírója és ügyvédje. Nyugodt lelkiismerettel ítél el embereket, akik ennek a jogrendnek megszegői,
áthágói, hiszen a saját fejlődésében is éppen arra törekszik, hogy az emberekkel való kapcsolatát va-
lamiféle emberfölöttinek vélt rendhez szabja. A háborúság nélküli életet csak így látja biztosítottnak
mind a saját, mind mások életében.
Alacsonyabb fokon aktuális államformák magas állású hivatalnokaként, „rend-őre”-ként őrködik az
államrend fenntartásán.

88
A felsorolt NYILAS szerepkörök nem csupán foglalkozáságak. Kozmikusan alátámasztott magatar-
tásformák ezek, amelyekben a legtisztábban kibontakozhat e fejlődési állomás értelme.
A NYILAS ember világképe még egocentrikus. Minden fokozaton választ valamilyen rendet,
amelyhez kapcsolódva, egocentrikus világát biztonságban levőnek tudja. Ezért konzervatív is. Az
esetleges ellentmondásokat felszínes egyensúlyra törekvéssel, tüneti kezelésekkel igyekszik kikü-
szöbölni mind a saját életében, mind közösségi vonatkozásban. Született anti-forradalmár. Nem me-
rev dogmatizmus azonban a NYILAS magatartás. Kész kényelmes engedékenységre, ha ezzel saját
egocentriája eltusolható, vagy igazolható. Kemény és elítélő, ha az őt ért sérelemről és megbántás-
ról kell véleményt mondani.
Kedveli a felszínes egyensúlyra törekvés érzelmi narkózisait, melyeknek mindig van valami szertar-
tásos, ünnepélyes jellege. Konzervatív, de az ínyenc érzelmi kiruccanások titkos zsákutcáiban szíve-
sen elidőzik, amíg ez zavar nélkül lehetséges. Érzelmeiben általában még önös, azzal a hallgatóla-
gos szemponttal, hogy hazugság és hibáinak eltusolása árán is fenn kell tartania emberi kapcsolatai-
ban a békességet.
A már említetteken kívül NYILAS jellegű foglalkozás és munkakör a politikus jogász, ügyvéd, idő-
szerű társadalmi és közéleti kérdések újságírója, jótékonysági egyesületek és mozgalmak reprezen-
tatív pártfogója stb.
A NYILAS világ habozás nélkül a morál kultuszának minősíthető. Következésképpen a NYILAS
ember közösségi kapcsolatainak szabályai az individuális lét minden változatában a legrészleteseb-
ben kidolgozottak. Ez a morál már egész jogrend. És a NYILAS ember ezek alapján „csalhatatla-
nul” ítél, dönt, értékel.

BAK
A BAK jegyre a SZATURNUSZ mint uralkodó, a FÖLD-elem, valamint a negatív és passzív termé-
szet jellemző.
A kozmikus körforgásnak rendkívül jelentős állomása ez a jegy. Amint az előbb felsorolt tényezők
is mutatják, ebben különös jelentőséget kapnak az anyag transzcendentális lényegét érintő tudatálla-
potok.
A BAK világhoz a jegy alapjellegét meghatározó princípiumokon kívül az alkímiai magyarázat még
egy újabb kulcsot ad. Eszerint ez az állomás: „Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételű-
vé erjedéssel. Az emberarany felépítése.”
Az erjedésről elmondottuk, hogy az alkímia szimbolizmusa szerint összefügg azzal, amikor vala-
mely életforma ÉNje klauzúrába vonul, hogy ott teljesen új létkeret dimenziójába menjen át. Mikro-
biológiai szemlélet szerint az erjedésben bonyolult organizmusok bontódnak le, miközben energia-
állapotuk is megváltozik.
Közbevetőleg meg kell említeni a fizika ún. második termodinamikai tételét, amely szerint egy
rendszer entrópiája állandóan növekszik az idők folyamán. Egyik legegyszerűbb entrópiaváltozás,
ha a melegebb testből a hidegebb test felé áramlik a hóenergia. Ez azt jelenti, hogy a hőrendszere-
zettség, tehát az organizáció mértéke idővel csökken, hiszen valamely test és a környezete közt a
hőmérséklet kiegyenlítődik. Általánosabb érvényű megfogalmazással az entrópia valamely rendszer
organizáltságának mértéke. A világmindenségben a fizika e törvénye szerint az entrópia növekedik,
azaz minden az egyszerűbb organizáció állapota felé tart , s a teljes rendezetlenség egyben a hőhalál
is. Ebben az állapotban semmiféle organizmus per differentionem nem létezhet a fizika világképe
szerint.
Az erjedés folyamata és az entrópianövekedés között tehát bizonyos nem formai, de hermetikus ér-
telmezéssel vett analógia van.

89
A kozmikus vándorlás BAK állomásán a SZATURNUSZ princípium az ÉNt az individuálissá pola-
rizált lét nagy titkaival, az anyaggal állítja szembe, amely mint a jegy FÖLD elem jellege, negatív-
passzív természete is mutatja, végső fokon a negatív princípium titka is.
Az ÉN vágyainak egocentrikus kivetítésével a formák változatos alakulatait hozta létre, amelyhez a
negatív princípium szolgáltatta a szubsztanciát. Sokféle megjelenésforma álarca rejti az anyagot.
Csupán földi viszonylatú, érzékszervi világképünkben is előfordulhat többek között erőterek köl-
csönhatásaként, kémiai, ásványi, biológiai, zoológiai és emberi viszonylatok forma és szervezet ki-
töltő szubsztanciájaként. Valamennyi viszonylatra az ÉN-tudat-világkép nézőpontja is jellemző,
amely egocentrikus. Ez a tudatállapot végeredményben egyetemes érvényű „analógiaredukció” után
a két polaritás különválasztottságában leli magyarázatát. Ahhoz, hogy ez a különválasztottság, –
amely csak tudatállapot, de a lét végső összefüggéseiben nézve fikció – megszűnjék, a formaakadá-
lyokat kell sorra ledöntögetni.
A BAK világban a SZATURNUSZszal megjelent a „Küszöb Őre” is. Ez lényegében az ÉNtudat
összes formafikcióinak ezoterikus szimbóluma. A „Küszöb Őre” mágikus szimbólum és az anyagi
formák, rendszerek szerveződésének, a kitöltő szubsztancia alakíthatóságának összes törvényét ma-
gába sűríti. A hagyományok szerint ahhoz, hogy az individuális lét kapuján kilépjünk, a „Küszöb
Őré”-t meg kell semmisíteni. Le kell hántani összes formaálarcát. Ez a szimbolikus művelet tudatál-
lapotok sorozata. A mai ember világképelemeivel szimbolizálva ezt a folyamatot, a tudatállapotok
fordított filogenezisét kell elvégezni az emberi-zoológiai-botanikai-minerális-kémiai világképek és
formafikciók tudatállapotain keresztül, amíg erőtere viszonylatává redukálódik és akkor kell megta-
lálni a kaput, amely a matéria kozmikus titkának megfejtéséhez vezet. Ezzel a képpel inkább hason-
latot, mint analógiát kívántunk adni a BAK világ jellemzésére. Mert a lebontás az érzékszervi világ-
képeken belül nem elegendő. Ugyanolyan mágikus műveletnek kell lennie, mint a felépítés.
A „Küszöb Őre” szimbólumról és a vele való találkozásról egy bátor és jó analógiai érzékű fizikus
azt mondhatná: tulajdonképpen az entrópiatörvény misztikus köntösbe öltöztetve. Ugyanezt a mik-
robiológus jó fajta filozofikus fermentumnak is nevezhetné, amely hozzájárul a nézőpontok megvál-
tozásához és az érzékszervi világkép mikrokozmikus viszonylatok irányába való dezorganizációjá-
hoz. És ezzel eljutottunk, ha merész analógiafűzésekkel is oda, hogy az entrópianövekedés tulajdon-
képpen tágabb értelmezéssel valamilyen erjedés, amelynek végső állapota a hőhalál, az ÉLŐ TŰZ
kialvása, azaz átváltás másfajta létállapotba.
Szándékosan kevertük itt össze különböző világképek terminológiáját azért, hogy a BAK állomás
mélyebb összefüggései minél általánosabb érvénnyel kibontakozzanak.
Az alkímia szimbólumnyelvén összegezve az eddig elmondottakat, az emberarany felépítése csak
az alkímiai erjedésben létrejövő teljes tudatállapotváltozással lehetséges. Ez az állapot az, amelyben
az individuális lét megszűnik, tehát az anyag sem titok többé, amely állapothoz tartozik a tizedik
Mahavákja formulájának transzcendentális élménye:
„Semminek nincs igazi léte, csak Brahmának”.
Még további mély összefüggések tárulnak fel a BAK világról, ha figyelembe vesszük, hogy az állat-
övben vele szemben a RÁK jegye van, amelyről azt mondottuk, hogy ISISszel, a Kozmikus Anyá-
val van kapcsolatban…
Mindezeket összevetve, a hermetikus világkép szinte alig követhető transzcendentális távlatai nyíl-
nak meg az ezoterikus kutató előtt.
Alacsonyabb fokozaton a közbenső BAK állomáson is számtalan változatban kell leküzdeni az ego-
centrikus világkép merev formakorlátait. Bármilyen koordináta rendszerben és tudathatókörű terüle-
ten tevékenykedik a BAK ember, a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotai az anyaggal való szinte
mitikus küzdelem tölti be. Számára minden tele van akadállyal, mágikusan kivetített tudatburokkal,
amelyet más világ polgára talán észre sem vesz. A BAK ember ÉNje az egocentrikus tudatburok aj-
tóinál álló Küszöb Őrökkel folytatott küzdelemben hal meg fokozatosan.

90
A BAK ember mentális vonatkozásban filozófikus beállítottságú. E beállítottságnak azonban mind-
azon jellemzőivel, amely a FÖLD természet és a szaturnikus vonásokból fakad. A tudatprojekciók
és a Küszöbök Őrei benne kemény törvényekké merevednek és így tulajdonképpen a legádázabb
csatát saját magával vívja. Először azért, hogy törvényeinek érvényt szerezzen még önmagával
szemben is; később pedig amikor a törvényeket mint dogmatikus korlátokat érvényteleníti.
Megfontolt, körültekintő, mindig kész akadályok legyőzésére. O az, aki a nehezebb utat választja.
Elhatározásában makacs és hajthatatlan. Nagyfokú fegyelmezettsége, koncentráltsága és szorgalma
megbízhatóbbá teszi és alkalmassá a legnehezebb feladatok elvégzésére. Kapcsolataiban állhatatos,
hűséges, néha azonban merev és darabos. Ha valamilyen törekvése, első kísérletei sikertelenek len-
nének, többször újra tud kezdeni. Takarékos, gyakran az aprólékos zsugoriságig menően. Hagyo-
mányhű és gyakorlati érzékű. Mindezek a tulajdonságok jellemzik érzelemvilágát, amelyben köny-
nyen túlfokozódik és az egyes BAK jellemvonások merevekké válhatnak.
A fizikai síknak megfelelő foglalkozáságak között több olyan előfordul, mint legdurvább változat,
amely földmunkával, bányászattal, kőfaragással kapcsolatos. De minden munkakör, amely áttekint-
hető, aprólékos gondosságot, fegyelmezettséget, tudományos beállítottságot igényel, szintén BAK
embernek alkalmas foglalkozáság.
Emberi kapcsolataiban a morális szabályok nála törvénnyé válnak. Ezek betartását a legszigorúbban
megköveteli. A megszegőket keményen elítéli és ha rajta áll, meg is bünteti, még akkor is, ha azt
más elnézhető apróbb kisiklásnak minősíti.

VÍZÖNTŐ
Az eddigi jegyekhez képest valamivel több részletet kell a VÍZÖNTŐről elmondanunk. Az állatöv-
ben rejlő sokszoros időteleszkópiát, – azaz különböző koordinátarendszer-folyamatok spirálciklusait
– figyelembe véve, sok fontos probléma tartozik ehhez a jegyhez.
A jegy LEVEGŐ természetű, uralkodója a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ, poláris jellege pedig
pozitív.
Az emberiség valamennyi kozmikus távlatú mítoszában, vallásában legalább is a vallás ezoterikus
részében kidomborodó jelentősége van négy állatövi jegynek, illetve velük analóg szimbólumok-
nak. Ezek a BIKA, az OROSZLÁN, a SKORPIÓ és a VÍZÖNTŐ. Jelentőségük a VÍZÖNTŐben
összegződik. A kabbalisztikus hagyományok négy szimbolikus lénye, a bika, oroszlán, sas és kerub,
a lélek vándorlásának nagy jelentőségű állomásai. A bika az anyagias erők, az oroszlán a teremtő, a
sas és alvilági változata a sárkány a felemelkedés vagy elbukás, végül a kerub az anyagi világtól va-
ló teljes szabadulás szimbóluma. De az egyéni lélek útján kívül szerepelnek a nagy NAP évben, a
precessziós ciklusban is a földi kultúrák sarkalatos állomásainak szimbólumaként. A Jelenések
Könyvében olvasható: „A Királyi szék előtt hét lámpás van, huszonnégy király széke és négy lelkes
állat… Az első az oroszlánhoz hasonló, a második a borjúhoz, a harmadiknak emberéhez hasonló
arca van, s a negyedik hasonló a sashoz.” A Jelenések Könyve már nemcsak a lélek individuális út-
jának fontos állomásait, de kozmikus távlatú eseményeket szimbolizál a négy állattal. S bár a sor-
rend más, csak a betű szerinti értelmet olvasónak különbség ez. De megtaláljuk a négy állatot az
idők folyamán töredékekre hullott más mítoszok, regék, így a germánok és az ősmagyarok monda-
világának maradványaiban is.
A négy jegy együttesen az anyagi lét szimbóluma is. Minden négyes rendszer a Kozmoszban ideig-
lenesen megkötött erők, a realizálódott és megmerevedett ideák alakzata. Szimbolizálja a négy ele-
met is, az OROSZLÁN TŰZ, a BIKA FÖLD, a VÍZÖNTŐ LEVEGŐ és a SKORPIÓ VÍZ termé-
szetű, s a négyes szimbólum is az értelme, hogy ez a négy elem, azaz a TŰZ és a három halmazálla-
pot az anyagi formákhoz hozzátartozik.
A BAK állomás feladata volt az anyag titkának megfejtése. Aki az alkímiai erjedésben, az anyagi
formák fordított filogenezisében fokozatosan lehántotta magáról az ÉNjét körülvevő tudatburkokat,

91
eljutott az androgün természetű kerubi lét teljes szabadságáig: az adeptusi rang az anyag kötéseitől
megszabadult ember kozmikus tudata, kerubi állapota.
A VÍZÖNTŐ poláris párja az OROSZLÁNnak. Az OROSZLÁN az egocentrikus ÉNtudat kiteljese-
désének világa. Az állatöv második fele állandó és tudatos találkozás a TEvel, amely a MÉRLEGtől
kezdve sokféle fokozaton keresztül jutott el odáig, hogy a különlét megszűnjék. Az OROSZLÁN
poláris kiegészítőjeként a kerubi állapot, az ÉN és TE élmény összefügg az anyag titkának felnyitá-
sával is.
A VÍZÖNTŐ jegynek két uralkodója van, a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ. Aki megoldotta
SZATURNUSZ kötéseit a BAKban, annak többé nem állja útját a Küszöb Őre, s átjuthat a VÍZÖN-
TŐ uránuszi ideáinak világába. Az URÁNUSZ magasabb világok messianisztikus követe. Ideái már
a lét evolúciós folyamatát segítik, s kivezetnek a körforgásból.
Ha a BAK nagy feladata megoldatlan marad, az URÁNUSZ erők csak rejtetten érvényesülhetnek,
SZATURNUSZ szerepe továbbra is jelentős marad. Ekkor a VÍZÖNTŐ LEVEGŐ természete foly-
tán a tudat állandó ingaszerű változása következik be a légnemű és a szaturnuszi állapotok között s
a váltakozás frekvenciája uránuszi. A tudat formafikcióinak szétbontása így is elkezdődhet. A SZA-
TURNUSZ és a LEVEGŐ-elem keveredése rejtett uránuszi hatással nagyszabású változást idéz elő
az ember hétbolygós világképében, amelynek a SZATURNUSZ egyik legmarkánsabb ideája. Ilyen
váltakozásban minden tudatbeli formának megszűnik a tartása és mozaik töredékek összefüggéste-
len részleteivé hasad szét, majd újra összeáll, amelyből azonban hiányzik az érzékszervi világ ész-
szerisége, sőt gyakran teljesen értelmetlen is. Ez a lebontódás nem filogenetikus, azaz nem mági-
kus. A tapasztalatok csupán az érzékszervi világkép ingadozó voltának élményszerű átéléseire, vég-
eredményben a tudat fizikai síkhoz kapcsolódó formavilágára korlátozódnak.
Korunk a nagy NAPciklusban a VÍZÖNTŐ korszak kezdete. A jegy jelentősége sokszorosan meg-
növekedik ezáltal. Individuális vonatkozásai egy tágabb koordináta-rendszerű VÍZÖNTŐ világ
VÍZÖNTŐ felharmonikusai. A lét körforgásában erre az állomásra ért vándor tehát legjellegzete-
sebb képviselője ennek az új FÖLD korszaknak az átmenet minden negatívumával és pozitívumával
együtt. A VÍZÖNTŐ korszak nagy változásairól, s ezek ezoterikus bolygó ismertetése során szól-
tunk részletesen. Bár a VÍZÖNTŐ kor az URÁNUSZ ideáit hozza felszínre, a másik kettő, a NEP-
TUNUSZ és a PLÚTÓ ideái is ott kavarognak a XX. és az utána következő századok nagyszabású
átalakulásaiban. A VÍZÖNTŐ kor és a VÍZÖNTŐ embertípus csupán a dimenzió analógiákon ke-
resztül nézve érthető. Különben teljesen elvesztik a kor probléma tengerében, melyet a korszakvál-
tozás vihara oly mértékben felkavart, hogy a megelőző korszak világképével sem hajózni, sem tájé-
kozódni rajta nem lehet.
Mindezek szem előtt tartásával nézzük meg a továbbiakban, hogy a jegyvilág milyen analógiái tar-
toznak a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaihoz. Módszertani könnyítésként a NAP-ÉN-t úgy
tekintjük, hogy benne az URÁNUSZ ideái felszínre jöttek, azaz evolúciós tudatállapotok kezdenek
kibontakozni, a személyiség esetében az URÁNUSZnak csak rejtett megnyilvánulásai érvényesül-
nek. Ilyen éles elhatárolás természetesen nem lehetséges, s csupán a hermetikus ars discriminationis
feltételeinek betartása esetén engedhető meg.
A VÍZÖNTŐ létben az érzékszervi világ törvényeit érvényteleníti az URÁNUSZ és egészen új vi-
lágkép távlatait, értékrendjét nyitja meg a NAP-ÉN számára. Az anyagi világhoz sem tudatállapot-
beli, sem külön szemléletbeli kötelékek nem kötik már. Az ellentétek konfliktusai sem nyomorítják,
hiszen ezt a problémát is megoldotta. A nagy misztérium extázisa olyan régiókba emelheti, ahol
végleg kiléphet a buddhaság állapotán át a lét körforgásából. Az ilyen ember lénye mágikus hatású
környezetére is. Avult, időszerűtlenné vált szemléletek merevedett dogmáit és törvényeit lazítja
meg, sőt rombolja szét. Az evolúciós látású ember számára ez természetesen magától értetődő, mert
új csak akkor jöhet a régi helyébe, ha utóbbi lerombolódott. Ebben a magatartásban azonban – ezt ki
kell hangsúlyozni – nem a rombolás a lényeg. Az csak következmény. Az új feszíti szét az életkép-
telen, korhadozó régit. A jelenségek kozmikus szemléletével nézve, ez szükségképpeni állapotválto-
zás. A VÍZÖNTŐ ember, ha szelleme kinőtt már az érzékszervi világ korlátai közül, s bár még nem

92
érte el a korábbi állapotot, olyan világok állampolgára, melyet a földhözragadt szelleműek csodál-
nak, sóvárognak és a képviselőjének elpusztításával esetleg megszüntethetőnek gondolnak. A magas
szellemiségű ember mágikus hatásával szemben senki sem közömbös.
Alacsonyabb síkú tudatállapotok személyiség fokozatán a VÍZÖNTŐ ember mindannak analógiáját
éli át, amit az előbbiekben elmondtunk. Új eszmék, társadalmi, politikai mozgalmak, művészi
irányzatok eredeti elgondolásai és szemléletei mindig lelkes követőkre találnak a VÍZÖNTŐ embe-
rében. Egész lényével arra van beállítva, hogy megszüntessen mindent, ami korszerűtlen. A LEVE-
GŐ természet és a SZATURNUSZ állandó csatája ez, amelyből tulajdonképpen a háttérben, a sze-
mélyiség mögött láthatatlanul tevékenykedő NAP-ÉN URÁNUSZa kerül ki győztesen. Az öntudat-
lanabb VÍZÖNTŐ ember sokféle változatának közös ismertetője a meghökkentően szokatlan, az át-
lagtól eltérő, az eredeti, a vibrálóan, sziporkázóan szellemes. Ezek a tulajdonságok azonban nem
felszínesek. Összefüggések felismerésének intuitív élményei vannak mögöttük. Lelkesedése nem
naiv és gyermekes, még akkor sem, ha látszólagos excentricitása donquijote-izmusa nevetésre,
bosszankodásra, vagy sajnálatra ingerli az embereket. Csupán mindig úgy érzi, hogy nem abba a vi-
lágba való, amelyben él. Hiányzó realitásérzékének következménye ez, amely az anyagi világhoz, a
formafikciókhoz láncolt tudatállapotainak oldódását mutatja.
Érzelemvilága is szokatlan rezdülésekkel kíséri szellemének, intuíciójának csapongását, eszmei tö-
rekvéseit. Rendkívül finom érzékenységű, még alacsonyabb fokozatokon is, amely sokszor állhatat-
lanságnak tűnik, valójában azonban annak a következménye, hogy mások által nem érzékelt jelen-
ségekre is rezonál, amelynek nincs észszérű magyarázata. A fehérképű bohóc, aki festők képein, de
különösen pantomimjátékok főszerepeiben századunk hiperérzékeny modern művészetének állan-
dóan visszatérő alakja, a meg nem értett érzelemvilágú VÍZÖNTŐ ember szimbóluma. Igazi arcát
álarc alá kénytelen rejteni. Szellemével még o maga sem tudja követni a lélek különös rejtekútját.
Kicsit önmaga előtt is takar ez az álarc, amely nem nevettetni akar, hanem rejteni az érdemtelenek
elől.
A VÍZÖNTŐ kor saját gyermekét olyan foglalkozási ágakban találjuk, amelyek testi, lelki, szellemi
merészséget, uránuszi vakmerőséget, újszerű eredetiséget igényelnek. Kutatók, okkult vonatkozású
tudományágak művelői, a repülés, villamosság úttörői között gyakran előfordulnak VÍZÖNTŐ em-
berek. De maguk a foglalkozási ágak is jellemzőek e jegy természetére.
A morális korlátok csupán az egocentrikus ÉN számára kellenek. A VÍZÖNTŐ ember úgy érzi,
megtalálta e kulcsot e korlátok feloldásához, s ez a teljes szabadság, minden egocentrikus elhatá-
roltság feloldása, az ÉN és TE egysége, minden individuális létformában élő számára. Ez a „morál-
talan morál” azonban csak a VÍZÖNTŐ világban érvényesíthető. Más, fejletlenebb világokban a
még szükséges morális mankók korai eldobása nem a helyesen értelmezett szabadságot eredménye-
zi, hanem anarchiát.

HALAK
Ezzel a jeggyel az állatöv köre lezárul. Kezdet és vég összeérnek. A körnek ezt a szimbólumtartal-
mát sokféle vonatkozásban érintettük már eddig, is, többek között a KOS jegynek, mint a kezdet
szimbólumának taglalása során. Valamennyi állatövi jegy részletes kifejtése után azonban most a
HALAK jegyéhez kapcsolva, tágabb értelmet kap.
A KOSban elindult folyamatok a kozmikus létspirált végállomásán ellenkező előjellel megismétlőd-
nek. A teremtő energiák visszahúzódnak, a szerepüket betöltött és kiteljesedett ideák lebontódnak.
A HALAK állomás minden folyamat befejezésének egyetemes szimbóluma. A tér és idő koordiná-
tákba befogható világkép folyamatainak és a koordinátákat szétfeszítő kozmikus folyamatoknak
egyaránt van HALAK végállomása. Minden ilyen vég lezárulás, visszahúzódás, elmúlás.
Az előző jegyben a megnyilvánulás, az individuális lét formakorlátai lebontódtak; az ÉN és a TE el-
határoltságának olyan feloldása következhet be, amikor a szellem koncepcióhatásai a Lélek határta-

93
lanságában oldódnak fel. Az ÉN feláldozása ez a különlét megszűnéséhez vezető misztériumban.
Valahány folyamat eléri – a spirálciklus bármelyik fokozatában – azt az állapotot, amikor az élet-
erők visszahúzódnak, az idea élő szervezete lebontódik, mindig ilyen megváltás folyamat zárul le.
Az életbe indult idea feláldozza ekkor mindazt, amit felépített: ÉNjét áldozza fel.
A hermetikus hagyományok és a Kozmosz HALAK fázisánál azt tanítják, hogy megnyilvánulásá-
nak ebben a tudatállapotában a Kozmikus ELME elöregedett. Felismerte a teremtő törekvéseinek
hiábavalóságát és feladja ÉNjét. Megnyilvánult lényéhez tartozott és lebontódott világok tapasztala-
tai pedig elraktározódnak majdani újabb világok létbe hívó teremtője számára.
Ez a hermetikus hagyomány formulának is tekinthető s lényegében megegyezik a tizenkettedik Ma-
havákja: „Sokasodjék meg az ÉN” szimbolikus tartalmával, de az alkímiai projectio fokozat tudatál-
lapotával is.
A XIX. és XX. század természetfilozófiájának két szembenálló véglete a materialista és idealista
irányzat. Ezek nagy ismeretelméleti problémája a véges és a végtelen. Meghökkentő, de ugyanak-
kor magától értetődő jelenség szemlélői vagyunk ebben a vitában. Mert a materialista szemlélet a
világ, azaz kultuszának princípiuma: az anyag végtelensége mellett kardoskodik, míg a vele szem-
ben álló azt állítja, hogy a világ véges. Nem szándékozunk részletesebben kitérni ezekre a világké-
pekre, hiszen az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy a két kozmikus ősprincípium különválasztottsá-
gából fakadó kultuszok szembenállásáról van szó. Mindegyik a saját kultuszban tisztelt princípiu-
mának megnyilvánulási tendenciáját szimbolizálja, amikor egyik végtelenségről, a másik végesség-
ről beszél.
A nyelv és a fogalomalkotás meglepő spontán szimbólumérzékenységéről tanúskodik, hogy a latin
szóhasználat alapján képzett „materializmus” tulajdonképpen „mater”-kultusz, a Kozmikus Anya, a
feminin ősprincípium, a Yin kultusza. Analóg a helyzet a másik világnézeti tábor esetében is. A vé-
ges és végtelen fölötti vitában azonban mindaddig nem lesz megoldás, amíg az emberiség egyedei-
ben és egészében is el nem éri azt a tudatállapotot, amelyben megszűnik ez a végletes elhatárolás.
Az utat az emberiség számára a HALAKkal szemben levő SZŰZ jegy uralkodója HERMÉSZ-
MERKÚR mutatta meg az analógiák törvényében. Ennek a törvénynek mély értelme is a HALAK
világában bontakozik ki. A SMARAGDTÁBLA ránkmaradt formulája lényegében mindkét ősprin-
cípium kultuszának formulája is. A mai emberfajták tudata számára úgy fogalmazható az ebben rej-
lő kettősség, hogy az „ars discriminationis” és az „ars analogiarum” mindkét ősprincípium megnyil-
vánulási tendenciájához kulcsot ad. Ha azonban akár az egyik, akár a másik tudatállapot iránti kész-
ség hiányzik, s ha meg is vannak, de a kettő életteljes polifóniája nem teljesedik ki, HERMÉSZ hiá-
ba adta kézbe a kulcsot. Még sok-sok spirálcikluson kell végigvándorolni, amíg az ember-alkímia
eljut a HALAK állapotába, mely unió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel.
Ha megnézzük, hogy a különböző hagyományok milyen jelképrendszerbe öltöztetve szimbolizálják
a HALAK állapotot, első látszatra meglepő az eltérő szimbólum köntös. A tizenkettedik Mahavakja
így hangzik: „Sokasodjék meg az ÉN.” Az alkímia „projekció”-fázisnak nevezi, amelyben az alap-
anyag aránnyá transzmutálódik; ez a halhatatlanság állapota, unió a Meg-Nem-Nyilvánult Istenség-
gel. A csillagfejtés jelképrendszerében pedig a HALAK világ VÍZ jellegű, uralkodója a NEPTU-
NUSZ és a JUPITER, poláris természete negatív, illetve kiegyensúlyozott. Ezek az eltérő szimbó-
lum formák azonban azonos tartalmat takarnak. Tárgykörünknek megfelelően csupán a csillagfejtési
szimbólumok alapján vizsgáljuk meg részletesen a HALAK jegyet. Az eddigiekben tett egyéb utalá-
sainkkal az ezoterikus hagyományok még távolabbi összefüggéseket feltáró részleteire kívántunk
rámutatni.
A NAP-ÉN tudatállapotaiban elért oda, hogy felismerte: minden hiábavalóság. Ha ez az élmény
kozmikus távlatú, miként a világban csupán egy szerep nem látszik hiábavalóságnak: mások segíté-
se abban, hogy ehhez az élményhez eljussanak. A tizenkettedik Mahavákjának ez a messianisztikus
értelme. Ez a szerep a legnagyobb áldozatvállalás. A létspirál alacsonyabb fokozatain a hiábavaló-
ságélmény átélt létszakaszok tapasztalataiként jelentkezik, amelyek egy újabb létciklusban potenci-

94
ális tanulságként támogatják a vándorló NAP-ÉNt. A HALAK tudatállapot éppen azért mindig
együttjár valamilyen ÉNfeladással, valaminek a feláldozásával, amit mások, a HALAKba el nem
jutott egyének nem tudnának megtenni. A HALAK állapot nemcsak a végére ért életfolyamat befe-
jezése. A tapasztalások birtokában, amikor a karmikus törlesztések is lezárultak, új világok adnak
jelt homályos sejtéseken keresztül. Ezért találhatók a HALAK egyéniségek között előremutató pró-
féták, más világokba is bepillantó tisztánlátók. Ez a tudatállapot érthetetlen az ÉNtudat érzékszervi
korlátai közé zárt emberek számára, a HALAK embernek azonban magától értetődő. Az o tudatkor-
látai már lebontódtak, s csupán a szűnő vakság hunyorgása miatt nem nyílik fel a teljes másik világ.
A tudat folyékony halmazállapota teszi lehetővé, hogy új ismeretlen világok üzenetei iránt befoga-
dóképes legyen. Ha megnézzük, a RÁK, a SKORPIÓ VÍZ jelű állomásain is, a létspirál más fázisá-
ban ugyan, de analóg folyamat zajlott le. A RÁKban a NEM-ÉN a SKORPIÓban a tudat felvilágá-
nak ellentétalvilága nyitotta ki kapuit. Ez az átmeneti természet a HALAK folyékony világának is
jellemzője.
Ha az ÉN még szűk korlátú inkarnációs személyiség jelmezeiben él, a HALAK világ természete e
tér idő koordinátákhoz kötött tudatállapotokban is érvényre jut.
A HALAK ember világképe a kozmikus minta analógiájára a legkevésbé körülhatárolt. Minden vi-
lágkép tudat „projekció”, de ennek élményszerű felismerése itt valósul meg igazán. A fejlődési cik-
lus végére ért ÉN lassan lebontja az átélt létszakasz tudatkötéseit. Mivel azonban a földi lét még
nem hagyható el, erről alkotott képe veszti el benne a körülhatároltságot. Még szebben kibontódik
ez az analógia, ha az asztralitás HALAK jellegét vizsgáljuk. Az érzelemvilág a híd a fizikai életfor-
ma és tudat között. A HALAK ember tudatában feloldódott az intellektuális fegyelmezettség, s így
érzelemvilágában a negatív princípium felszínre kerülhet a maga szétterjedő, határozatlan, kötéseket
szétoldó megnyilvánulási tendenciájával. Fejlettebb fokozat kulturált és igen kifinomult érzékenysé-
gű érzelemvilágot eredményezhet, ha az intellektus szerepét a Felsőbbrendű ÉN vette át. Fejletle-
nebb tudatfokozatokban ez másként érvényesül. A fegyelmezettségét és érzelmi szabályozottságát
elvesztett HALAK emberre ezért szokás azt mondani, hogy nem él a földön. A belső elföldietlene-
dés és a külső földi világ ezért sok kaotikus kölcsönhatása jellemző a HALAK személyiségre. A föl-
di létforma igényli még az ars discriminationist, amely a HALAKnak ebben a fokozatában hiány-
zik. Ezért ítéletei gyakran hamis látszatok és megtévesztések alapján alakulnak ki. Más egyének
akarati befolyásával szemben ellenállásképtelen, melynek másfajta változatában démoni megszál-
lottságoknak is kiszolgáltatott.
A HALAK számára sok fizikai síkú szerepkör kínálkozik: önfeláldozó betegápoló, a földi élettől el-
szakadó és klauzúrába vonuló szerzetes és apáca, érzékfölötti világok kutatója, inspirálhatóságot
igénylő művész, mint színész, muzsikus.
Végül a még földi létre kényszerülő HALAK ember moráljáról. Minden HALAK ciklus valamilyen
módon az ÉN feláldozása. A morál tehát tulajdonképpen értelmét veszti a HALAK ember számára.
Lényének alaptermészete ÉNfeladás. O maga nem rövidít meg és a bántalmak nem sértik. Olyan vi-
lágban és életformában, ahol a körülötte élő embereknek morálkorlátok között kell élni, a HALAK
kiszolgáltatott, mindenki által megrövidíthető. Végeredményben áldozat. Végső fokon a HALAK a
kozmikus morál mértékeivel mér, még alacsonyabb spirálfokozaton is.

95
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS A HÁZAK
A földi testöltés sorozatok Brahma nappalainak és éjszakáinak analógiája. Az állatöv köre a lélek
anyagba szállásának, Brahma nappalának, emberi változatban pedig egy inkarnáción belül a szüle-
tés és a halál közti életállomások szimbóluma. A földi élet folyamatai között az ember számára ez a
ciklus az egyik legjelentősebb. A csillagfejtés hagyományai is kiemelik ezt az analógialáncból.
Megkülönböztetésül az állomásokat házaknak nevezik, továbbá számozással jelölik a sorrendet 1–
12-ig. Az 1. ház megfelel a KOSnak, s végül a 12. a HALAKnak.
A körforgás most a megszületett gyermek felnövekedését, felnőtté érését, és elöregedését szimboli-
zálja. A születés valamely kozmikus mintában készen levő idea elindulása. A „kozmikus minta” a
születés földi helyére ható erők eredő ideatartalma.
A gyakorlati csillagfejtés ennek a bonyolult és összetett ideakomplexumnak az ember testében eltöl-
tött életét vizsgálja. Az elindulásnak, a KOS kezdetnek a házakban az aszcendens felel meg, s ezzel
adva van a transzformáció kulcsa. A házak a kozmikus folyamatok a Földre, az emberi koordináta
rendszerbe „transzformálják”. Az állatövi jegyek a Kozmosz tájaihoz kapcsolódnak. A születés he-
lyéhez kötöttek, minthogy az aszcendens a Föld két jellegzetes és egy testöltésen belül is érzékelhe-
tő mozgásfajtájának függvénye. Az aszcendens után a többi jegyek analógiájára ugyanolyan sor-
rendben következnek az egyes házak is.
Tulajdonképpen a házak rendszere egocentrikus koordináta-rendszerű állatöv.
A csillagfejtés szimbolizmusa ezzel arra utal, hogy az ember számára a testi születés a tér és idő ko-
ordináták közti élet elindulása. Ez az idő azonban nem azonos a mai ember idő fogalmával.
A hermetika értelmezése szerint az idő olyan folyamatokat szimbolizál, amelyek periodikus ritmus-
ban intenzitásnövekedést és csökkenést mutatnak. Ez az analógia alkalmazandó a csillagfejtés idő-
szimbólumában is, amikor a házak kérdése merül fel. A tér nem a puszta háromméretű geometriai
tér, amelyben érzékszervi formák helyezkednek el. A születés, az ÉN születése ponttal szimbolizál-
ható, – ez hangsúlyozottan szimbolikus jelölés – mint valamely három síkon elindult élet kezdete.
Az ÉNben hordozott ideakomplexumok e pontban fókuszálódnak, mint kozmikus erők eredő idea-
tartalma. Az ÉN kibontakozása, azaz növekedése során válik a pontból fokozatosan egocentrikus
erőtér, mely háromsíkú folyamatok, fenntartó és lebontó energiaáramlások csatornáival behálózott,
s szemléletesen már nem is követhető.
Mindezt azért bocsátottuk előre, hogy a házak problémájának ezoterikus mélységei és távlatai se
sikkadjanak el. Szokás ugyanis a népszerű csillagfejtésben az egyes házakat olyan kategóriáknak és
mechanikusan skatulyáknak kezelni, amelyekbe egyes életmegnyilvánulások, adottságok besorolha-
tók.
A csillagfejtés házrendszere tehát a kozmikus tér és idő szimbóluma olyképpen, hogy az aszcen-
denshez kapcsolt házak a születéskor elindult ideakomplexum kibontakozását terelik a kozmikus fo-
lyamatok és szervezetek mintája szerint.
Lényegében ugyanazok a tényezők, azaz bolygók poláris természete, őselemek jellemzik a házak
rendszerét, mint az egyes állatövi jegyeket a köztük levő analógiakapcsolat folytán. Az ember há-
romsíkú anatómiai felépítése, a lényében lejátszódó háromsíkú folyamatok a házakban kapják meg
azt a formát, amelyben az élet igen bonyolult részletei is kibontakoznak. A testben az atomi rend-
szerek szerveződése, a sejt és szövetkultúrák, az idegrendszer, a szervi differenciáltság, a test ener-
giaháztartását fenntartó élettani folyamatok, az asztrális és a mentális tudatdimenziók együttesét
szimbolizálják a házak.
Minden horoszkóp vizsgálata azt igényli, hogy olyan tudatállapottal keressük egy ember kozmikus
ideagrammjának megfejtését, amely lehetővé teszi az „ars analogiarum” és az „ars discriminationis”
polifóniáját. A művész átélését és a tudós magatartását egyesíteni kell magában annak, aki az embe-
ri élet sok-sok tényezőjét, jelenségét ki akarja bontani.

96
A házak jelentéstartalmait nem ismertetjük részletesen. Egész analógia láncsorozatokat kellene fel-
sorolni ehhez. Célunk az volt inkább, hogy a csillagfejtés mechanizált és élettelen gyakorlata helyett
az ősi hagyományok alkalmazásának modern szempontjait ismertessük. Csupán néhány rövid kulcs-
jelöléssel foglaljuk össze a ház szimbólumokat, s azokat a kozmikus hieroglifaolvasás módszerével
bárki tovább bonthatja analógia láncok sorozatában. Ezenkívül a csillagfejtés bármelyik ismertebb
és részletesebb tankönyvében gazdag utalások találhatók egy-egy ház analógiájára.
Az egyes házak a következők:
1. HÁZ
Ez egyben az aszcendenshez is kapcsolódik, így egy-egy inkarnációban vállalt szerepkör jelölője. A
személyiség hármas felépítésére, azaz egy élet szellemi-lelki alapmagatartására, testi alkatra és élet-
képességre mutat. Minden egyéb, amely az embernek egyéni jelleget ad, erre az alap magatartásra
szuperponálódik.
2. HÁZ
A BIKA analógiájára a ház szimbolizálja mindazt, ami az ember életének támasztéka a fizikai kör-
nyezetben. Anyagi javak birtoklása, vagyon, jövedelem, saját munkával szerezve vagy életkeretként
kapva, mindezek birtoklása vagy hiánya és az ezekhez fűződő érzelmi megnyilvánulások, fontossá-
gukról vagy értéktelenségükről alkotott értékelés.
3. HÁZ
Ez a ház IKREK természetű. Az ember kapcsolata környezetével, a külvilággal, egyéni adottságok a
kapcsolatokhoz, mindezek csupán a környezet felszíni vonatkozásait érintik. A környezetbe tartoz-
nak a velünk mellérendeltségi viszonyban lévő nem általunk választott, hanem adottságként kapott
emberek, szomszédok, testvérek, rokonság.
4. HÁZ
A RÁK analógiája, amellyel HOLD jellegű dolgok járnak együtt, így az eredet, a múlt, a hagyomá-
nyok, a környezet mint élettér, otthon, szülői ház, szülők, faji hovatartozás, a haza, s ezek egyéb
analógiái. Az élet periodicitása folytán az eredethez való visszatérés és öregkor.
5. HÁZ
Az OROSZLÁN egy létciklus ideáinak kiteljesedése, amelynek emberi analógiái a célok, törekvé-
sek, vágyak és ezek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység; az élet örömei, az érzelmi, sze-
relmi, nemi élet, élmények, tapasztalatok, melyek ezekkel összefüggenek, a NAP szerep analógiája-
ként az alkotó törekvések, művészi adottságok, hajlamok.
6. HÁZ
A személyiség visszahúzódása, s így az összes olyan hatások felszínre kerülése, melyekben nem a
személyiség uralkodik, hanem éppen ellenkezően, kívülről jövő tényezők érvényesülnek. Ezek visz-
szahatások, korlátozottságok. Ez a ház a KARMA háza is, de jelöli a szolgálatot, a kiszolgáltatottsá-
got, a betegségeket, munkát, mint kötelezettséget.
7. HÁZ
Mérleg analógiák a TEvel, – mint tudatosan számbavett másik emberrel való kapcsolat – a házas-
ság, élettárs, emberi társulások, érdekkapcsolatok, szövetkezések.
8. HÁZ
A második ház ellentéteként a nem érzékelhető világgal, jelenségekkel való kapcsolat, az élet fölötti
törvények, melyek legkivédhetetlenebb érvényesülése a halál, a halállal általában kapcsolatos ese-
mények, jelenségek, körülmények, örökség, hagyaték.

97
9. HÁZ
A személyiség és a külvilág, a környezet ellentéteinek feloldása a jelenségek magasabb törvénysze-
rűségeinek megismerésével, – bölcselet – világnézet – vallás, jog és jogrend kérdéseivel való foglal-
kozás.
10. HÁZ
A megvalósítandó magasabbrendű nem pusztán anyagi természetű földi célok, hivatás, társadalmi
pozíció, a nagyobb, tágabb nyilvánosság kereteiben.
11. HÁZ
Az élet adományai, amelynek nem látjuk magyarázatát. Barátok, segítség, támogatások, az illúziók,
vágyak, remények.
12. HÁZ
A bezáruló kör s a HALAK analógiájaként a személyiség elszakadása az élettől, áldozat, lemondás
az élet örömeiről, magány, elzártság, önként vállalt vagy kényszerű büntetésszerű korlátozottság,
kolostor, kórház, zárt intézet, börtön – az életet nem nyíltan akadályozó ellenségek, – az érzékfölötti
világgal való összeköttetés, mely az élettel való kapcsolat lazulásának egyfajta megnyilvánulása.

A csillagfejtés gyakorlatában az embert, mint egészet, kétfajta szimbólum jelöli: az aszcendens,

amely egy testöltés szerepköre és a NAP, amely a felsőbbrendű ÉN szimbóluma. Mindkettő sajátos
tudatállapotot is jelöl. A NAP a bennünk elrejtett isteni szikra hordozója, a személyiség pedig testöl-
tések aktuális szerepköreinek az a tudatállapota, amelynek hatóköre általában a test életére korláto-
zott. Ahogyan az aszcendenssel jelölt személyiség is kibontja a maga életét, hasonlóképpen beszél-
hetünk a NAP-ÉN finomabb, tágabb dimenziókat magába ölelő, a fizikai testöltéshez kevésbé kötött
életkeretéről. A személyiség életterét az előbb ismertetett aszcendensházak, a NAP-ÉN életét vi-
szont a NAPházak szimbolizálják. Az eddigiek alapján nem okoz nehézséget az állatövi jegyek és az
aszcendens házak analógiáit a NAP házak keretébe transzformálni.
Az aszcendensházak számítására nem térünk ki részletesen, azt bármelyik csillagfejtés tankönyv
részletesen ismerteti. A NAP házak számítása minden nehézség nélkül megoldható, mert az első ház
közepén a NAP áll és ettől 30, 60, 90 stb. fokon a többi házak közepe. A ház szögszélessége a ház-
középtől jobbra-balra 15-15°.
Az aszcendensházak a fizikai élet egocentrikus tér-idő koordináta rendszerében elhelyezkedő szüle-
tési képletet mutatják. Sokkal érzékenyebb is olyan finomságokra, mint a születés időpontja, szüle-
tés helye stb., azaz a testetöltő ember születésének pillanatában mutatkozó tér- és időbeli koordiná-
tákra. A NAP házak ellenben csupán a NAP állatövi helyzetétől függnek, s így sokkal inkább szim-
bolikus jelentőségük domborítandó ki, amelyről a gyakorlati részletek kibontása során nem szabad
megfeledkezni.

98
ELEMI SZERVEZŐDÉSMINTÁK
A mágikus világképigényt mutató kultúrákban kihangsúlyozott jelentősége van a Kozmosz felépíté-
séról szóló tanításoknak. Sok közülük mitológiai vagy másféle szimbolikus fogalmazás köntösébe
van öltöztetve, mások a kor éppen elfogadott természettudományos szemléletének fogalmait alkal-
mazzák. Legtöbbet azok nyújtanak, amelyekben a számok, mint a felépítés törvényeire vonatkozó
szimbolizmus elemei, fontos szerepet kapnak. A középkeleti, egyiptomi és görög művelődéskorok
már kihangsúlyozott fontosságúnak tartják mindazt a tudást, amely a számok egyetemes jelentősé-
géről szól.
A világmindenségben – úgy tűnik – vannak bizonyos egyetemes minták, amelyek létformáktól füg-
getlen tartást adnak a jelenségvilágnak. Rajtuk keresztül áramlanak be minden alakulatba, mikro- és
makrokozmosz szervezetbe a Kozmosz energiái. Ezeket az egyetemes mintákat a hagyományok
szorosan összekapcsolják a számokra vonatkozó ismereteinkkel, s a számok e mintáknak legponto-
sabb szimbolikus kifejezői. Különösen kihangsúlyozandó, hogy e szimbolizmusnak hierarchikus-hi-
eroglifikus jellege van: valamely struktúraminta „létformainvariáns”, azaz a Kozmosz bármely ala-
kulatában, létformájában, szervezetében tereli a teremtő-fenntartó és lebontó energiákat.

SZÁMSZIMBÓLUMOK, MODERN TÉRELMÉLETEK

Korunk fizikájának egyik igen jelentős és ígéretes fejlődés előtt álló ágazata a térelmélet. Eddigi fo-
galmainkban és világképünkben a Térnek egyetlen homogén struktúrát mutató tulajdonsága volt: a
geometriai kiterjedés, s ennek folyományaként a benne való tájékozódás lényegében helymegjelölés
volt. Az új térelméletek szerint a Kozmosz jelenségei olyan erőterekben zajlanak le, melyeknek igen
összetett tulajdonságai vannak. Mind többféle, bár még csak fizikai nézőpontú felfogás bontakozik
ki a Kozmosz felépítéséról. Ezekben a koncepciókban a Térnek is újabb és újabb tulajdonságát fe-
dezik fel. Egyesek pl. úgy látják, a Térnek az a tulajdonsága, hogy véges, mások hogy végtelen.
Vagy egy megállapítás azt mondja, hogy a mikrofizikai kölcsönhatásokban bizonyos matematikai
struktúrát mutatva, kvantált változások szerint alakulnak az energiaállapotok. Az is megfigyelhető,
hogy néha egy-egy ilyen felfogás valamely tulajdonságról azt tartja, csak az érvényes egyedül. Szó
esik még gravitációs, elektromágneses és intranukleáris terekről. Újabban pedig felbukkantak olyan
törekvések is, hogy a világképünkben szigorú elhatároltsággal szereplő tértulajdonságokat valami-
lyen átfogóbb egységesítő törekvéssel összekapcsolják. (Einstein kísérlete a gravitációs és elektro-
mágneses tereket egyaránt magába foglaló átfogó térelmélet kidolgozására.)
A modern térelméletek már jelentősen megközelítik az ősi hagyományok kozmogóniai elképzelése-
it. A lényeges és alapvető különbség az, hogy utóbbiak nem csupán a jelenkori fizika által vizsgált
jelenségcsoportra szorítkoznak. Az analógiák következetes felhasználásával a fizikai jelenségekre
vonatkozó állítások érvényesíthetők pl. a Biosz sokféle létformájára is. A csillagfejtés hagyománya-
inak gazdag összefüggései is polidimenzionális tulajdonságokról szólnak. A modern természetböl-
cseletben, főleg a matematikai vonatkozások miatt, a sok koordinátájú rendszereket absztrakt terek-
nek is nevezik. Ebben a megfogalmazásban az figyelemreméltó, hogy a newtoni homogén geomet-
riai teret igen differenciált koordináta tulajdonságok váltották fel. A sajátos tulajdonságú erőterek
olyan ágensek, amelyek megszabott pályákon és folyamatokon keresztül terelik a lét jelenségeit.
A csillagfejtési hagyomány Kozmikus struktúramintáit is ilyen ágenseknek tekinthetjük. Mindegyik
valamilyen hieroglifikus természetű aktualitás kifejezője is, amely gyakorlatilag az e minta szerint
megvalósult idea testöltésére fejti ki hatását. Az ezoterikus hagyományok geometriai formákkal is
szimbolizálták az egyes térfajták tulajdonságait. A geometriai jelleg, mint érzékszervi alakzat azon-
ban a hieroglifikusan értelmezendő tértulajdonság geometriai képe csupán. Valójában igen összetett,
polidimenzionális tértulajdonságok rejlenek még a legegyszerűbb szimbólumok mögött is. E geo-
metriai elemek szoros kapcsolatban vannak a számok világával. Azt mondhatnánk, hogy a geomet-
riai alakzatok a látás számára szóló szimbólumok, míg a számoknak intellektuálisan absztrakt jelle-

99
gük van. Azaz más-más közvetítő szerv számára adekvát szimbólumai ugyanazon lényegi tartalom-
nak.
Az ember a környezetével, a külvilággal elsősorban az érzékszervein keresztül tartja a kapcsolatot.
Az érzékszervek közül a látás és a hallás különösen szembeötlő módon közvetítik az ember számára
a természet matematikai struktúráját. Először csak érzékelt behatásként, később azonban mind több
dimenziós távlatot kapnak ezek az ingerek és szimbólumokká válnak. A matematikai struktúra látási
szimbólumai az alakzatok, melyek absztrahált változatai a geometriai formák, hangszimbólumaival
pedig a zenén keresztül találkozunk. Mind a geometriában, mind a zenében egy-egy érzékszerv köz-
vetíti felénk a Kozmosz erőjátékait. Az érzékszerveknek azonban igen szűkre korlátozott érzékeny-
ségi spektruma van. A korlátozást feloldva, sőt az érzékszervi elhatárolást szünesztéziává gazdagít-
va, azonnal szembeötlik a geometria és a zene szoros kapcsolata a számok jelképrendszerével. En-
nek a kapcsolatnak egyik legfrappánsabb megfogalmazása az a megállapítás, hogy a geometriai
formák és a kristályok megfagyott zene.
A számok a hagyományok szerint a Kozmosz rendjének szimbólumai. Ilyenformán mind a geomet-
riai normák, mind a zenei változatok is ugyanerre vonatkoznak, másfajta megfogalmazással. A széf-
rák zenéje, a teremtés zenéje tulajdonképpen a világmindenség rendje. A zene, a hang periodikus je-
lenség: rezgés, hullámmozgás. Ez a jelenségfajta arról is tudósít, hogy – az analógia kapcsolatok
folytán – a számoknak, mint a kozmikus rend szimbólumainak jellegzetes tulajdonsága és megjele-
nésformája a rezgés.
A hagyományok szerint a számok legegyszerűbb elemei a tízes számrendszer első tíz száma, 1–10-
ig. Minden további részletfinomság ezek kombinációja. Valamennyi szám egy-egy energiaállapot
hierarchikus analógiáit szimbolizálja. A modern fizika egyik legforradalmasítóbb felismerése, hogy
bizonyos zárt rendszeren belül, így az atomok világában energiaállapotok csak az elemi energia-
kvantum egész számú többszöröseiként fordulhatnak elő. Az anyag elemi szerkezetére vonatkozó
kutatások azt is feltárták, hogy a szabályos geometriai formák, melyek lényegében szintén az egész
számok szimbólumai, az anyag szerveződésének alapjai. Az atomi rácsszerkezet jellemző az anyag
kémiai tulajdonságaira. E rácsszerkezetekben előforduló formaelemek között különösen jellegzetes
alakzatok a szabályos háromszög, négyszög, ötszög és hatszög. Minden atomi részecske valamilyen
energiaállapot konstrukció. Ennek folyományaként az atomokból felépülő anyagi struktúra a rács-
elemformák által szembeötlően mutatja, hogy a számoknak az anyag szerveződésében is feltűnő
szerepük van.
Az egyes rácsszerkezetformák az így egymáshoz kapcsolódó elemek kölcsönhatásaira is jellemzők.
Az ásványok és kémiai elemek kristályszerkezete sajátos térkonstrukció vagy másként hatáskapcso-
latok eredménye, melynek legkisebb változása is már jelentős tulajdonságmódosulással jár együtt.
Példa erre az egymástól csupán atomi rácsszerkezetben eltérő két szénmódosulat: a grafit és a gyé-
mánt.

ELEMI TÉRFAJTÁK
A csillagfejtési hagyományok az anyag elemi felépítésében mutatkozó törvényszerűségeket nem
csak az atomok és molekulák rácsszerkezeteiben tekinti érvényesnek, hanem más, több koordinátá-
ból felépült és összetettebb élőszervezet struktúrájára is. Sőt a jelképrendszer hagyomány analógia-
változatainak értelmezése éppen ez utóbbi létformákra a leginkább tisztázott. A mikro- és makro-
kozmosz irányába még keresendők a transzformációs kulcsok. A hagyomány szintében talán így fo-
galmazható meg. Minden élő szervezet, minden alakulat lényegében összetett hatások eredője. A te-
remtő szerveződés egyetemes minták ideavázain indul meg. Azokat tölti fel alkalmas anyaggal, az
éppen kialakuló polidimenzionális létforma állapotának megfelelően.
Ha a kozmosz struktúrájára vonatkozó tudományt ismert fogalmakkal kívánnánk megközelíteni, na-
gyon sok szóképanalógia kínálkozik erre. Teremtő dinamika, szférák zenéje, kozmobiológiai kris-

100
tálytan, polidimenzionális erőterek statikája és dinamikája, kozmikus hieroglifák szimbológiája és
így tovább. Valamennyi megfogalmazásforma utal a Kozmosz struktúrájának sajátos törvényszerű-
ségeire. A számokra, mint hieroglifákra vonatkozó tudomány a régi mágikus kultúrákban a fenti fel-
sorolás valamennyi változatát magában sűrítette s a csillagfejtés jelképrendszerében is ez maradt
ránk.
A következőkben a hagyomány legfontosabb elemeit foglaljuk össze. A részletek kifejtése során al-
kalmazott megfogalmazásokat, szókép analógiákat igyekeztünk úgy kiválogatni, hogy azokban a je-
lenkori természettudomány és a régi hagyományok közös vonásai is kidomborodjanak. Éppen ezért
az analógiákat polidimenzionális tartalmuk szerint kell értelmezni.
A kozmosz energiaátalakulásainak, az ezekkel összefüggő hatások tovaterjedésének sokféle változa-
ta van. A legegyszerűbb ezek közül, melyeket az egyenes vonal, a görbe vonal és a gömbhullám hi-
eroglifikus jelentéstartalmával szimbolizálhatunk. Az ősi csillagfejtési hagyomány gyakorlatában
gazdagabb részletekkel ezek közül az egyenes vonalú hatások maradtak meg, mint a teljes jelkép-
rendszer elemei. Gyakorlatilag a számok és a legegyszerűbb szabályos geometriai idomok hierog-
lifikus kapcsolata, valamint analógiáik jelentik a jelképrendszert.
Az egyetemes struktúraminták nagyon szemléletesen tárgyalhatók – kihangsúlyozva a szemléletes-
ség szimbolikus jellegét – ha az egyes prekozmikus világok vezérideáival való kapcsolatot vizsgál-
juk. Az elektromos, kémiai, mineralógiai, botanikai és zoológiai világok mindegyikében felismerhe-
tők analóg minták, bár érzékszervi világképünk felszínessége sokhelyütt hiányossá teszi a teljes
koncepciót. Az atomok, molekulák, vagy általánosabban az érzékszervi világképünkben holt anyag-
nak tekintett állagok az elektromágneses tér, a kémiai és minerológiai erőterek sajátos természetéről
és tulajdonságairól tanúskodnak. Az összetettebb botanikai és zoológiai világok az előbbiek elemei-
ből épülnek fel, a szerveződés azonban még inkább polidimenzionális rétegződést mutat. Valameny-
nyi prekozmikus vezérelv képviselőinek megjelenésformájában megtaláljuk, bár a teljes struktúrájá-
nak csak mozaik elemeiként, az egyszerű szabályos geometriai alakzatokat. Különösen azokkal ta-
lálkozunk, melyeket a csillagfejtés jelképrendszere is tartalmaz. Igaz, hogy mennél inkább polidi-
menzionális a felépítés, annál inkább igényli a szimbolikus értelmezést. Ha azonban olyan tudatálla-
pottal közelítjük meg a természetnek e vonásait, hogy bennünk a vizuális motívumok nem üres
szimbólum lárvák, hanem életrekelnek, világképünkben a természet struktúrája mindinkább meg-
szűnik töredékes lenni. Nagyon messze vezetne, ha csak az egyszerűbb geometriai alakzatokkal
szimbolizált kozmikus erőtérfajták és a prekozmikus világok összefüggését is részletesen elemez-
nénk. A problémán meditálva, bárki saját maga is kiolvashatja ezeket a természet könyvéből.
Szükséges, hogy röviden összefoglaljuk a kapcsolódó geometriai és csillagászati vonatkozásokat.

GEOMETRIAI ÉS ASZTRONÓMIAI VONATKOZÁSOK

Említettük már, hogy a gyakorlati csillagfejtés geocentrikus rendszerben vizsgálja a kozmikus hatá-
sokat. Célunk ugyan a kozmikus, tehát már nem centrikus tudat elérése. A földi testöltésnek azon-
ban adottsága az egocentrikus világkép. A kozmikus hatások és az emberi lét összefüggéseinek gya-
korlati tér-időbeli vonatkozásait is ennek az egocentrikus koordináta-rendszernek a figyelembevéte-
lével kell vizsgálni. Az egocentrikus koordináta-rendszer a kozmikus tér viszonylatában azonos a
geocentrikus rendszerrel.
Azt is említettük, hogy az állatövi jegyek a különböző égtájak felől a Földre érkező hatásokat szim-
bolizálják. E hatások csak akkor kapcsolódnak be, ha valamelyik bolygó tartózkodik a Föld felől
nézve az általunk jelölt tájrészben, hatásuk tartalma pedig átszínezi a bolygó hatását. Az állatöv és a
bolygók ilyen természetű kölcsönhatásának finomságaira nem térünk ki részletesebben, mert ezek
lényegében hatáskombinációk és az eddigiek alapján kellő szimbólum- és analógiaérzékenységgel
és természetesen bizonyos gyakorlat után minden nehézség nélkül kibonthatók. Most csak erőtér-

101
kölcsönhatásokat és a hatások terjedésének módját vizsgáljuk, elhanyagolva a bennük érvényre jutó
ideatartalmat.
Az egyenes vonalban terjedő kozmikus kölcsönhatásokat a csillagfejtés hagyományai úgy veszik fi-
gyelembe, hogy azok a bolygókat és a Földet összekötő egyenes vonalak mentén érvényesülnek.
(lásd. 1. ábra)
A Földet középpontnak tekintve, két bolygó szögtávolsága az, amellyel jellemezhetjük ezeknek a
Földhöz viszonyított helyzetét. A bolygók Földtől mért távolságát a csillagfejtés ebben a vonatko-
zásban elhanyagolja és csupán a Földnél találkozó hatásvonalak metszésszögének nagyságával szá-
mol. Minthogy a bolygók keringenek a Nap körül és keringési idejük nem azonos, a metszési szö-
gek, azaz a bolygók szögtávolsága különböző lehet. E szögtávolságok (lásd 2. ábra) a már említett
szabályos geometriai alakzatok és a tízes számrendszer alapszámai között fennálló kapcsolatot az
alábbiakban világítjuk meg röviden.
Az elemi geometriai szabályok szerint valamennyi szabályos geometriai idom berajzolható egy kör-
be. Ha a kört 360°-kal jelképezzük és e fokszámot egész számokkal elosztjuk, sorra a következőket
kapjuk:
1. 1×360°
2. 2×180°
3. 3×120°
4. 4× 90°
5. 5× 72°
6. 6× 60°
7. 7× 51,6°
8. 8× 45°
9. 9× 40°
10. 10× 36°
Fenti szögosztásokkal rajzolt középponti szögekből adódnak ki az egyes szabályos geometriai alak-
zatok. (lásd 3. ábra) Szokás még a szögek ún. kiegészítő szögeit is figyelembe venni, amely közül
néhány megtalálható a felsoroltak között. A hiányzók és a csillagfejtési gyakorlatban figyelembe
vett szögek még a 30°, a 108°, a 135°, a 144°, és a 150°.
Ha figyelembe vesszük, hogy a modern térelmélet az euklideszi geometria mellett (e fejezet megál-
lapításai az euklideszi geometria szerint értendők) másfélék létezésével is számol, mint pl. a Rie-
mann-féle görbült tér geometriája, vagy ha a geometria analógiájaként heliometria, galaktikametria
lehetőségeit is felvetjük, s ezeket megfelelő tudattranszformációval szintén hieroglifikusan értel-
mezzük, a Kozmosz struktúramintái szédítő világképtágulást ígérnek…

AZ ELEMI TÉRFAJTÁK A CSILLAGFEJTÉSBEN

A csillagfejtési hagyományok a geocentrikus Naprendszerben a bolygók lehetséges szögtávolságai
közül egyeseket kiemelnek és ezeknek különös jelentőséget tulajdonítanak. E szögek éppen azok,
amelyeket az előbb felsoroltunk. A csillagfejtési jelképrendszerben e tízféle hatáskapcsolat közül is
kihangsúlyozottabb szerepet kapnak az 1–6-ig terjedő számokkal jelzett változatok. Bár az analógi-
ák következetes alkalmazásával a többi sajátságos jelentősége is felismerhető, az általuk szimboli-
zált erőtér tulajdonságokra vonatkozó hagyomány idők folyamán homályba veszett. Lehetne ugyan
a számok kabbalisztikus jelképrendszerének felhasználásával rekonstruálni ezeket is, az összefüggé-
sek tisztázásához szükséges tapasztalati alátámasztás hiányzik azonban. Így a hagyományok részle-
teinek felelevenítése a jövő feladatai közé sorolandó. A következőkben éppen ezért csak a ma is ál-
talánosan figyelembe vett hatáskapcsolatok természetének vizsgálatáról, s ezen belül is elsősorban
az emberi vonatkozásokról lesz szó. A taglalás módszere lényegében ugyanaz, mint amit az előző
fejezetekben követtünk.

102
A geocentrikus Naprendszerben a hatáskapcsolatok többféle változata lehetséges, amely az erőfor-
rás természetéről függően, az elemi erőtér hieroglifa tulajdonságainak finomárnyalatú módosulásait
jelenti. Kapcsolódhatnak egymáshoz bolygók, azután a bolygók és az állatöv egyes égtájai a boly-
góknak a Nap körüli keringése folytán különböző kombinációban. Állandóan változik tehát a Földre
ható erőterek eredő képe, hiszen a bolygók egymáshoz viszonyított helyzete is minden pillanatban
más.
A hagyományok szerint az ember születése pillanatában és helyén éppen fennálló erőtérfajták ere-
dőjeként alakul az ember testöltésének egyéni és aktuális struktúra váza. A Naprendszerkonstelláció
tevődik át az ember lényébe. Az anyag szerveződésének hierostruktúrája ekkor kapja meg egy életre
szóló polidimenzionális kristályszerkezetét. Énünk testalkotó teremtő ereje egy-egy testesülés életét
a FÖLD princípium sűrű állagából (fizikai, éterikus és asztromentális állapot egyaránt beleértve a
FÖLD állagába) ez összetett kristályszerkezethez tartozó tulajdonságokkal telítetten indítja el.
A polidimenzionális kristályváz síkgeometriai szimbólumokkal könnyen fel is rajzolható, s az így
kapott hieroglifa a horoszkóp vagy születési képlet. Bár ez a kép a születés pillanatában fennálló ál-
lapotot rögzíti, mégsem nevezhető statikusnak. Egy rendkívül összetett ember kozmoszt szimbolizál
ugyanis, amely maga is analóg módon átmegy a világmindenség teremtési ciklusainak állomásain.
Az összetettség kihangsúlyozása és bemutatása végett felsorolunk néhány fontos szempontot, amely
mint távlat, a születési képlet hieroglifikus értelmezéséhez figyelembe veendő. Ilyenek:
a) A Naprendszer kozmikus helyzete és ezzel összefüggő szerepe a Kozmoszban.
b) A Föld Naprendszerbeli helyzete és a kozmogenezis Földhöz kapcsolódó folyamatai.
c) Az emberi létformához kötött teomágikus célkitűzések.
d) A Földön kialakult létformák biológiai, kémiai, fizikai természetű kapcsolata az emberi lét-
formával.
e) Az ember-kozmosz szerveződése az elemi világokból.
f) Az embernek, mint individuumnak transzcendentális céljai és vándorlása a megnyilvánult
világban.
Mindez természetesen csak néhány részlet abból, amit egy-egy ember egyéni horoszkóp hieroglifája
kozmikus vonatkozásként magában rejt. Minthogy az intellektusunk kötve van még a kategóriák
mankóihoz, a fenti módon értelmezett horoszkóp már annyira általános lenne, hogy szinte semmit
sem tudna meg belőle az, aki nem esett át megfelelő tudatiskolázáson. A csillagfejtés hagyományai
éppen gyakorlati célzatú részleteket őriztek meg számunkra anélkül, hogy a transzcendentális távlat
megszenvedné. E hagyományok elsősorban az emberi létforma és egy inkarnáción belüli élet prob-
lémaköréhez kapcsolódnak.
A három hermetikus sík és a hozzájuk tartozó analógiák itt is megkönnyítik a tárgyalást. A síkok
analógia változatai azt szimbolizálják, hogy a világmindenség különböző létsíkok életformáinak
szimbiózisa, s különösen az ember lénye mutat polidimenzionális rétegződést. A mentális analógiák
az emberi lét kozmikus és transzcendentális vonatkozásait jelentik. A személyesen emberinek koz-
mikus távlata van, s a kozmikus az egyediben kapja meg értelmét. A mentál síkhoz kapcsolt analó-
giák utalnak arra, hogy az ember hogyan találhat kaput a tudatban egyediként elhatárolt struktúrán
keresztül a kozmikus távlatokhoz. A szerveződés és dimenzióintegráció alapmotívumainak is tekint-
hetők ezek. Az asztrális analógiákban látható, miként módosul az asztrálvilág közvetítő szerepe a
hierogramm hatástermészete szerint. Az érzelemvilág, a psziché, a tudatalatti dimenziók természete
részben bizonyos hatások iránti rezonanciakészséggel, részben mások iránti érzéketlenséggel is jel-
lemezhető. A létsíkok közti kapcsolatok szempontjából az asztralitásnak ilyen jellegű közvetítő sze-
repe van. A fizikai síkú analógiák a sok összetevőjű testöltésre, ennek eseményeire, adottságaira,
korlátaira, lehetőségeire, feladataira vonatkoznak.
Attól függően, hogy a kozmikus princípiumok és a távoli csillagvilágok hatásai ilyen vagy olyan hi-
eroglifa szerint kapcsolódnak egymáshoz az emberben (vagy éppen nem kapcsolódnak) a lehetséges
kombinációk az egyéniség valóban egyéni felépítését adják.

103
E témakörben is fontos tényező a nézőpont. A Kozmosz felépítésének kutatása messze eredménye-
sebb, ha sikeresen oldja fel az ember az egocentrikus nézőpontot. Mennyire lehet jellemző a centri-
kus szemlélet korlátozottságára, hogy csak a bennünket érő fénysugarakat tudjuk észlelni, a tőlünk
távolodót nem. Mindez a testi korlátok közé szorult tudat egyoldalú és hamis objektivitását példáz-
za. A kozmikus energia áramlások és az elemi fiziko-asztromentális erőterek természetének megis-
merése sokkal eredményesebb lesz, ha a tudat egyoldalú észlelések helyett kölcsönhatásokat tud
észlelni az „Én és a külvilág között”. Ilyen igénnyel kutatva fokozatosan eltűnnek a hatások önké-
nyesen kiszúrt egyirányú tendenciái. Ezzel a viszonylagosságokból felépült világképpel eleinte bi-
zonyos fajta bizonytalanság is szükségképpen együttjár. Ez azonban csak amolyan távlatviszony.
Megfelelő szellemi tréning hamarosan megszünteti az éntudatnak ezt a görcsös félelmét.
A következőkben az elemi hatáskapcsolatokra vonatkozó hagyományt foglaljuk össze. Az olvasó
feltehetően találkozott már az itt közöltekkel az elemi szimbológia és a kabbalisztikus számszimbo-
lógia területén. Teljesen szépségében és gazdagságában azonban igazán csak a csillagfejtés problé-
maköréhez kapcsolódva vonatkoznak ki előttünk a hagyományok tanításai.

M 0° AZAZ KONJUNKCIÓ
Minden számnak külön saját struktúrái vannak a világmindenségben. Az EGYes szám ezek között
az ÉN erőterének jelölője. Az EGY számterében a törvények ehhez alkalmazkodnak, a folyamatok,
hatások ilyen rend szerint alakulnak.
Az EGY erőterének – miként valamennyi számnak – involúciós és evolúciós dinamikája van; bár
ezt az elhatározást csak a centrikus és kozmikus tudat szétválasztottsága indokolja. A centrikus tudat
az EGY számterében mindig öncélú, bekebelező, öngyarapító szándékú. A kozmikus tudat számára
ezzel szemben ugyanez az unió extázisa, mely evolúciósan tágító. Az unióban résztvevő tényezők
individuális természetének gazdagodása következik be a másik által. A részek különböző fokozatú
közeledése ez a tökéletes kozmikus egység állapota felé. Ebben a kölcsönhatásban eltűnik minden
elhatároltság, kihangsúlyozott elkülönülés. A fizika egyik terminológiájával jelölve, ez a legtökéle-
tesebb rezonanciaállapot. Az ember tudata, ha különböző spirálszintekre kényszerülve is, képes uni-
óállapotra.
A konjunkció lényegében a teremtóerők megnyilvánulásának analógiája és ilyen természetű köl-
csönhatásokban valami módon teremtés motívumok valami módon teremtés motívumok latens po-
tenciái is rejlenek.
Mentális analógiáit vizsgálva, minden ilyen természetű kölcsönhatás az ember számára a kozmikus
egység átélését nyújtja, a legkülönbözőbb változatokban. A horoszkóp konjunkcióval kapcsolódó
bolygói vagy egyéb tényezői azt jelentik, hogy elsősorban ezekkel analóg tudatállapotokon keresz-
tül nyílnak kapuk a kozmikus egység élményéhez. Külön kiemelendő ezek közül a konjunkcióban
levő állatövi jegyek és bolygók (a bolygók valamelyik állatövi jeggyel mindig konjunkcióba van-
nak), amelyek szembeötlően szimbolizálják az egyes Naprendszer elemek és a távoli világok unió-
ját az ember polidimenzionális struktúrájában. Az evolúciós átalakulások szempontjából mindez
úgy értékelhető, hogy a kozmikus vándorlás egyéni útjai mellett szinkron kínálkozik az egyéniség
együttrezgése a Kozmosszal vagy másként az egyéninek állandó közeledése a kozmikus egység fe-
lé. Bár ugyanakkor éppen az ember lényének struktúrája azt is mutatja, hogy ezt az utat mindenki-
nek egyéni módon kell végigjárnia.
Az asztrális analógiák már jobban szétválasztható involúciós-evolúciós változatokat nyújtanak. A
centrikus tudat éngyarapító vágy erőtereket hoz létre maga körül. Az evolúciós unióváltozatok az
asztralitás olyan mértékű kulturáltságát jelentik, amelyek individuumok közötti egymásra hangoló-
dást tesznek lehetővé. A konkrét egyéni természet olyan involúciós egocentriája vagy uniókészsége
jut érvényre, amilyen tényező konjunkcióval kapcsolódnak magában az emberben is.
A fizikai síkú konjunkcióanalógiák elsősorban a testetöltött Felsőbbrendű ÉN és az aktuális szemé-
lyiség struktúrájának kihangsúlyozott egyéni jellegét adják meg. Magatartás, értékrend, kapcsolat a

104
külvilággal és a belső világ, mind – elsősorban konjunkciós kölcsönhatású tényezőkben kapják meg
az ÉN szembeötlően egyéni természetét. Ez a hatáskapcsolat különösen fontos analógiás kapcsola-
tokat tartalmaz egy-egy inkarnációs életforma konkrét tér-időbeli eseményeinek síkján. Elsősorban
a bolygók és a jegyek, illetve a bolygók és a házak hatáskeveredése kap kiemelkedő fontosságot.

W 180° AZAZ OPPOZÍCIÓ

A KETTŐ számtere lényegében a polaritások egymásra hatásának, a poláris erőtereknek a szimbó-
luma. Minden ilyen kölcsönhatás misztérium. Amit a „kettősségről” és a „kozmikus ritmus”-ról a
hagyományok tanítanak, ebben a változatban különösen jelentőssé válik.
Az oppozíciós hatáskapcsolatokban – bármilyen tartalom hordozói is – ellentétpárok állnak egy-
mással szemben. Világunkban a polaritások szétválasztva léteznek egymás mellett. Minden poláris
kölcsönhatás ennek az állapotnak az analógiája, illetve folyománya. Vagy a különvált polaritások ta-
lálkozásának élményében élhető át a Misterium Magnum, vagy a kettévált, egymásra támadó ellen-
tétek ütközésében mutatkozik meg ez az erőtérfajta.
A modern fizika elektromágneses térre vonatkozó koncepciója sok részletet felkutatott már az oppo-
zíciós hatáskapcsolatok természetéről. Ezeknek a ma még csak fizikai síkú ismereteknek háromsíkú
értelmet adva, a világmindenség „alattunk és fölöttünk” levő dimenzióinak poláris tértulajdonságai
is érthetőbbé válnak. A modern fizikában legmesszebb a Dirac által tisztán matematikai alapon ki-
dolgozott és később kísérletekkel is alátámasztott kvantumelektrodinamika jutott, amely a világmin-
denség poláris természetét már az antivilágok közti kölcsönhatásaiban vizsgálja.
Az anyag szerveződésének alapjai az atomok (proton-elektron), a kémiai kötések (pozitív-negatív
elektronhéj kapcsolata) is poláris kölcsönhatások szerint alakulnak. A sejtek és magasabb szerveze-
tek ilyen analógiái pedig szinte már felsorolhatatlanok. Ezért kapnak különös jelentőséget az alkí-
miai folyamatokban az oppozíciós kölcsönhatások. De a Tarot huszonkét Nagy Arkánumának máso-
dik kártyája, s az általa szimbolizált „ezerarcú ISIS” lénye is ilyen poláris hatáskapcsolatok jelentő-
ségére mutat. Az ISIS nevében találhat „S” betű pedig a hagyományok szerint a Misterium Magnum
betűszimbóluma. Hosszú lenne persze minden részletet felsorolni. A problémán meditálva, sok ösz-
szefüggés felderíthető a világmindenség poláris természetéről. Így válik érthetővé az többek között,
miért ISIS a mágia igazi mestere.
Valamennyi közül kiemelendő azonban, hogy mindenféle változás poláris feszültségek, oppozíciós
kölcsönhatások folytán jön létre. S ezzel szorosan összefügg, hogy rejtett energiák felszínrehozása,
áramlásuk megindulása vagy ugyanennek ellentéte tendenciájú megkötése is szorosan kapcsolódik a
KETTŐ számterébe.
A mentális oppozícióenergiák legtöbbet mondó szimbóluma az alkímiai nász, mint a kozmikus
misztériumok tudatállapot analógiája. Az anyagban foglyul esett szellem megváltása értelmetlenné
tesz minden szokott értelmetlenné tesz minden szokott értelemben vett involúciós kötést, s az oppo-
zíciók az ember számára a kötetlen szabad változások lehetőségét nyújtják. A tudathangoltságtól
függően egyedül az oppozíciós feszültség alkalmas teremtő hatások létrehozására. A polárisan indi-
viduális elkülönülés és szembenállás a mentál síkon egymást taszító ellentéteket jelent. Az ilyen po-
larizáltságnak csak asztrális és fizikai analógiái járnak együtt vonzással. Az ember horoszkópjában
minden oppozíciós hatáskapcsolat teremtő energiák megkötését, vagy szabad kísérletezések lehető-
ségét jelenti. S a lét két nagy ellentétes árama, az involúció és evolúció, a teremtés és lebontás szét-
választott vagy szinkron folyamatai ígérnek az oppozíciókon keresztül tapasztalást.
Az asztrális dimenziók struktúrájára különösen jellemző a polaritások kihangsúlyozottsága. Főleg
akkor, ha az ember lelki szellemi kibontakozása során a psziché és az érzelemvilág kevésbé diffe-
renciálódott még. Mert az érzelemvilág elemi alakváltozásai csupa poláris dinamika eredménye. A
centrikus tudat érzelmi feszültségei az ÉN és a TE szétválasztottságával függenek össze. Az evolú-
ciós kibontakozás áramában az egység kereséséhez a szétválasztottság megszüntetéséhez ad ugyan-
ez a poláris dinamika kellő feszültségű oppozíciós feltételeket. A horoszkóp asztrális oppozíciói – a

105
kapcsolódó tényezők természete szerint – a személyiség és a külvilág közti konfliktusok vagy az al-
kotó teremtő és lebontó tudatváltozások konkrét élményeit rejtik magukban.
A fizikai sík oppozícióanalógiái nagyok sokfélék. A testöltés feladatai között a tudat megszámlálha-
tatlan kapcsolódása mutat ilyen kölcsönhatást.
Általában a horoszkóp oppozíciói adják a lehetőségeket, amelyekkel mindenféle megmerevedés fel-
lazítható vagy változások elindíthatók. De ugyancsak ezek utalnak arra, hogy milyen ütközésekkel
tele akadályok állják az ember útját a kibontakozásban.

S 120° AZAZ TRIGON

A „Kettősség és a kozmikus ritmus” c. fejezetben közölt Lao Ce idézet szerint: „… a háromság hoz-
ta létre a teremtményeket…” A HÁROM szám lényegében az élet kibontakozását, kivirágzását, az
éltető energiák áramlását terelő erőtérstruktúra szimbóluma. Geometriai alakja az egyenlő oldalú
háromszög, ill. a 120°-os szög. A háromszög az Élő Tűz szimbóluma is.
A trigonhatásban kapcsolódó tényezők egy szervezet felépítésében az energiahordozók sajátos
egyéni arculatát jelentik. Ezek közvetítik az élet, az egyéni törekvések kibontakozásához és fenntar-
tásához szükséges energiákat. Az inkarnációs aktualitású feladatok megoldásához energiaforrások.
A trigonhatáson keresztül áramlanak minden lénybe a kozmosz energiái. Valamennyi bolygóprincí-
piumnak is van a NAP színkép differenciálásaként egyedi energiaarculatú.
Olyan szervezetek, melyek felépítésében nincs vagy csupán kevés trigontermészetű hatáskapcsolat
van, rendszerint életképtelenek, akcióképtelenek. A túlburjánzó trigonok ezzel szemben – bár első
látszatra nagy segítők – meggyorsítják az élet ütemét annyira, hogy az egyén dinamikus egyensúlya
bomlik meg a „hajszolt égés” miatt.
Az eddig elmondottak lényegében a trigon mentális analógiái. A horoszkóp trigon kapcsolatai tuda-
tosan is hasznosíthatók megfelelő lelki szellemi kibontakozás után, bár ilyen nélkül is megfigyelhe-
tő a szerepük az ember életében.
Az asztrális trigon analógiák az érzelemvilág felépítésében azt mutatják meg, hogy milyen sajátos
pszichikai energiák forrásából meríthet az ember, s az élet motorja az akarat milyen módon segíthet.
A fizikai sík világában trigon természetűek az élet konkretizálódott segítő adományai. Arra utalnak,
hogy a testi lét egyéni életkeretében milyen természetű energiaforrásokhoz lehet segítségért fordul-
ni.

R 90° AZAZ KVADRÁT VAGY TETRAGON

A NÉGY számtere, illetve a négyzettel jellemzett hatáskapcsolatok a testet öltött ideák erőtér mintá-
ja. Ebben a térfajtában minden a legerősebb kötéssel kapcsolódik. Az anyag ilyen formában ejti fog-
ságba a szellemet. A megvalósult ideák kikristályosodnak, s a lét legkülönbözőbb dimenzióiban
építhetnek testet az anyag változatos szerveződéseként. Ez az erőtér minden mozgási energiát meg-
köt potenciálisan valamilyen szervezet struktúrájában.
A kvadrát jegyében létrejött hatáskapcsolat, illetve kötés egyben változások megállását, az átalaku-
lás szünetelését jelenti. Ez a szerveződésminta a lét körforgásában a holtpont. A holtponton való
megállás, megmerevedés is.
Az ember individuális struktúrájában vagyis egy inkarnáción belüli fiziko-asztro-mentális kristály-
szerkezetében a kvadrátkötések elmúlt inkarnációkban megindított és realizálódott törekvésekre
utalnak. A realizálódásnak ez olyan foka, amikor az egymáshoz kapcsolódó tényezők az egyén ego-
centrikus erőterében akkorák, hogy korlátozzák a továbbfejlődést. Ha a kötés ereje akadályozza a
változást, „Karmikus kötés”-ről beszélünk.
A kvadrátkötés mindig lebontandó, mert börtönné lett. Kicsúszott a Felsőbbrendű Én irányítása alól.
A kvadrát a lét körforgásának dinamikus egyensúlyát bontja meg, akadályozza a mozgást, a válto-

106
zást, a vágyak kielégítését, az élet kibontakozását. Másként nevezve, ez betegség, katasztrófa, tehe-
tetlen kiszolgáltatottság olyan hatásokkal szemben, melyek fölött az ÉN elvesztette az uralmát.
Az egyéniség vagy személyiség struktúrájában a kvadrátkapcsolatokkal egymásra ható tényezőknek
akadályoztatott az érvényesülése. Az ÉNérvényesítésnek ezek a korlátai, vagy nevezhetnénk egy-
egy inkarnáció karmikus életkereteinek is, egyben az élet támasztékai, tartói is, melyek evolúciós
tudattal tapasztalatok bázisai lehetnek.
Az asztrális kvadrát analógiák a lélek teljes színképében élettelenné merevedett érzelem motívumo-
kat jelentenek. Az egymásra ható princípiumoknak megfelelően, a psziché és a lélek alkalmazkodó-
képességének hiányára utalnak ezek. A pszichének ezek a színei elfakultak, elszáradtak, megmere-
vedtek. Sokszor betegség gócokat, egyensúlyzavar lehetőségét hordják magukban. De felszínre jö-
hetnek még mint érzelmi merevgörcsök, a magasrendű messianisztikus hatások iránti érzéketlenség
vagy rezonanciaképtelenség is.
A kvadrát fizikai síkú analógiái lehetnek legyőzendő akadályok, megoldandó különösen nagy meg-
próbáltatást jelentő feladatok, a személyiség és az Én korlátozottsága folytán átélt szenvedések.
Ezek a kvadrát természetű hatások végső fokon egy-egy inkarnációs szerepkör gátló akadályai is le-
hetnek.

Q (K ) 72° AZAZ PENTAGRAM

Az ÖT és a hozzá tartozó geometriai szimbólum a pentagram, a rend, a törvény jelképe. Erőtér ana-
lógiája pedig a világ létformáit rejtetten terelő transzcendentális hatások ágensének tekinthető.
Az ÖT számterében létrejövő hatások teomágikus jellegűek. Alapfeltételük a világmindenség Koz-
mosz feletti rendjéhez való alkalmazkodás, bármilyen tudatfokozatról legyen is szó. A megnyilvá-
nuláson túli teomágikus törvényekre való ráhangolódás egyben megszabadulás az anyag kötéseitől,
az ember lényében rejtett mag kibontakozása, a szellem szabaddá válása az anyag börtönéből. Így
vált a pentagon a mágia szimbólumává. Akiben kibontakozott a készség arra, hogy környezetében
levő világ adottságaihoz alkalmazkodva, de mégis fölé kerülve, érvényesítse mágikus törekvéseit,
az megtalálta az Öt Titkos Kaput. Teomágikus hatások megnyilvánulásának kapui ezek, s mind-
egyiknek megvan az emberi létfokozathoz tartozó megfelelője is. E transzcendentális törvények
nem kötöttek sem időhöz, sem térhez, bár az ember számára ilyen koordinátabeli analógiái is érvé-
nyesek.
Az egyéniségének zárkájában élő ember az Öt Titkos Kapun keresztül keres kapcsolatot az ÉN és a
külvilág között. Az emberben sokféle változatuk megtalálható. A testen többek között az öt érzék-
szerv is szimbolizálja. Az érzékszervek az ember passzív állapotai számára közvetítenek, s általában
egymástól elhatároltan. A mágikus tudatállapotokhoz azonban nem csupán a passzív, hanem az ak-
tív magatartásformák is hozzátartoznak. S nemcsak elhatároltan, hanem polidimenzionálisan mági-
kus, szünesztéziás összekapcsolódással. Azt jelenti ez, hogy az egysíkú, bár igen bonyolult fizioló-
giai folyamatok a tudat teljes polidimenzionális struktúrájában kiteljesednek. De tágul maga a funk-
ció is. Az ízlés helyébe a Kozmosz energiaforgalma, a szaglás helyébe az ideák mágikus hatásainak
mikro-makrokozmikus analógiái, a hallás helyébe a létrejött alakulatok rend és törvény struktúrája,
a látás helyébe az ideák testét jelentő formavilág esztétikuma, s végül a tapintás helyébe az anyag
szerveződésében elengedhetetlen állagfajták és halmazállapotok iránti aktív passzív tudatérzékeny-
ség lép.
A pentagram hatások tartalmuk szerint módosulva, azt mutatják meg az ember egyéniségében, hogy
az inkarnációs szerepek közepette merre találhat kiutat a magasabb létformák felé az anyagi kötések
szétbontása után. A horoszkóp pentagon kapcsolatai arról tájékoztatnak, merre nyílik az egyéni test-
korláton belül lehetőség részben a karmaoldás, részben az ősforráshoz, a kozmikus tudat eléréséhez
vezető úton. Azaz a mágikus egyéniség egyéni útját mutatja, s a magasabb világokkal, hierarchiák-
kal való kapcsolat lehetőségét.

107
Az asztrális pentagram analógiák az érzelem és vágyvilág mágikus potenciáit jelölik, amelyek érvé-
nyesítésével a mágikus híd verhető a fizikai sík megoldandó inkarnációs feladatai és a magasabb is-
teni ideák között.
A fizikai analógiák a karmikus kötések korlátainak ellazulási lehetőségei, az életben felhasználható
és a kiművelt tudattal együttjáró mágikus képességek.
Ez utóbbiak, a mágia törvényei szerint, érvényesíthetők a legerősebb karmikus kötöttséggel szem-
ben is. Racionálisan persze nem magyarázhatók, lefolyásuk és következményük egyaránt meglepe-
tésszerű. Az ilyen adottságok egyben a legnagyobb próbatételek is, mert öncélú változataik súlyos
karmikus következményekkel járhatnak.

P (O ) 60° AZAZ HEXAGRAM, SEXTIL

Végül a hatos számról és geometriai szimbólumáról a két egymásba kapcsolódó felfelé és lefelé
mutató háromszögről szólunk. A hexagram ősi szimbólum, talán a legáltalánosabban ismert. Alakja
sűrített szemléletességgel is mutatja, hogy az ilyen erőtér fajtákban minden az együttműködésnek,
az ellentétek kiegyenlítődésének, a kozmikus energiák egyensúlyának, a harmóniának, a dinamikus
egyensúlynak a jegyében történik. Vagy még sűrítettebben fogalmazva: a HAT az élet szimbóluma,
az élet száma. Az egymáshoz kapcsolódó ideák és kozmikus erők olyan struktúráját jelenti, amely-
ből minden célszerűtlenség, diszharmónia kiküszöbölődött. Benne a lét involúciós és evolúciós ára-
mai úgy lüktetnek, hogy hatástalan rá minden teremtő és romboló öncélúság.
A hexagram struktúra mögött nagyon sok tanulság és tapasztalás rejlik, mert minden disszonancia
általában csak ezek árán küszöbölhető ki.
A HAT számterében létrejött hatások egy összetett szervezet fennmaradásának legbiztosabb táma-
szai. A földi természet fizikai síkján is megfigyelt szabály, hogy a legállandóbb formák valamiképp
a hatos jegyében jönnek létre.
Ezen tértulajdonságok sokféle arculata között szerepel a szépség, az esztétika is. A Kozmosz esztéti-
kájának alapvető adottsága is benne rejlik a két egymásba kapcsolódó háromszög szimbólum alak-
jában. Ez adottság feltétel is más oldalról. Csak a poláris kiegyenlítettség, az idea és az anyag disz-
szonanciamentes szintézisben teremthetők szervezetek a Kozmosz esztétikájának mintájára. Ennek
az esztétikának nem feltétele sem az egyszerűség, sem a bonyolultság. Úgy tűnik, e térfajta saját tu-
lajdonsága egyetlen formulába sűríthető: a teremtő és lebontó folyamatok poláris dinamikus egyen-
súlya adja a Kozmosz esztétikáját.
Az ember fiziko-asztro-mentális struktúrájában is rendkívül fontos a hexagram analógiák szerepe.
Ezek jegyében átélt élmények egy-egy inkarnáció támaszai. Az egyéni tudat elhatároltságának és az
ebből eredő diszharmóniák fokozatos megszűnésének élményeit a HAT jegyében kapcsolódó ideák
tudatosodásán keresztül éli át az ember. Sok ilyen poláris harmónia lehetőség adódik az ember szá-
mára. Az ÉN és a külvilág, az egyén és a kollektívum, az egyedi és az egyetemes hatni akarás és a
befogadó önátadás stb. lehetne néhány ilyen poláris pár a sok közül. Ezek harmóniájában az éppen
egymáshoz kapcsolódó princípiumok tartalmi felharmonikusaival gazdagítva élhet át az ember üt-
közés nélküli, fájdalom és szenvedés mentes szépségélményeket. A horoszkópban ilyen kölcsönha-
tások azokat az eredményeket mutatják, melyekhez sok letisztult tapasztalás és tanulság kapcsoló-
dik. A létnek ezeken a területein már megtalálta az ember, hogyan kapcsolódhat a Kozmosz törvé-
nyeihez és miként tarthat dinamikus egyensúlyban minden vele kapcsolatos poláris természetű köl-
csönhatást. Ezek adnak még a legelborultabb tudatú ember lényében is szépségvillanásokat.
Asztrális analógiái az érzelem- és vágyvilág jól szabályozott kiegyensúlyozottságára, a belső és kül-
ső világ összhangjára, a karmikus jellemadottságok és az egyéni kibontakozás lehetőségeinek zavar-
talan kapcsolatára nyújtanak mintákat.
A fizikai sík világában hexagrammal szimbolizálható minden olyan hatás kapcsolatforma, mely az
egyén inkarnációjában az élet zavartalan területeit jelenti.

108
A horoszkópbeli bolygókonstellációk hatásszögeinek értékelése során a fentiekben összefoglalt
szempontokat figyelembe kell venni, az ars analogiarum és az ars discriminationis következetes al-
kalmazásával.
A gyakorlatban elterjedt az a megkülönböztetés, hogy egyes hatásszögeket „jótékony, segítő, támo-
gató”, másokat „rosszindulatú, gátló, akadályozó” természetűnek tekintenek. Ez a fajta osztályozás
igen bizonytalanná teszi a horoszkóphieroglifa olvasását és ezzel a sematikus értékrenddel együtt el
is veszik a polidimenzionális háttér. A Kozmosz struktúráját csak soknézőpontú tudatállapotok di-
menzióérzékenysége közvetíti, márpedig az ilyen – végső fokon egocentrikus – szemlélet akadá-
lyozza ennek kifejlődését, azaz adott esetben a horoszkóp hieroglifa olvasását.

109
EPILÓGUS
Az ezoterikus csillagtudomány lényegében kevés elemből épül fel. A polaritások, a kozmikus prin-
cípiumok, a négy őselem és az egymásrahatás alapformái; kiegészítésként pedig az állatövi jegyek
mint a szellem anyagba szállásának szimbólumai, melyek azonban az előbbiek sajátos kombinációi
– az a néhány elem, amelyeket a csillagtudomány axiómáinak is nevezhetünk. A megnyilvánult vi-
lág természetében rejlik, hogy ilyen természetű elemei vannak.
Az emberiség mai tudástárából hiányoznak ezek az ismeretek. Tudománya, s annak egyes ágazatai
lényegében az anyag szerveződésének néhány jellegzetes állapotához kötődnek (fizika, kémia, bio-
lógia stb.). Mindezek azonban az ismeret spektrumnak csak egészen keskeny szakaszába tartoznak.
Szoros összefüggésben az ismert korlátozottsággal, mind szembeötlőbben látható, hogy ez a kultúra
zsákutcába vezet.
Egyre több jel hívja fel a figyelmet, hogy hajdan letűnt kultúrák hagyatékában sok olyan utalás van,
amely kivezet a mai tudomány zsákutcájából és kilátástalanságából. Csupán az évezredek során rá-
juk rakódott port kell letörülni és kristályos ragyogással áll előttünk e távoli kultúráknak a mienktől
egészen eltérő szellemi magatartása és emberfajtáinak tudatállapota. A mai kor embertípusából talán
a művész áll legközelebb hozzájuk, közelebb, mint a tudós. Sajnos, ma még a művész is erősen hoz-
zákötött a földi létforma tudatállapotaihoz, s legfeljebb az álomvilágból vagy ehhez hasonló régiók-
ból áthozott gomolygó asztrálélményeket tud közvetíteni.
Az említett koroknak mágikus kultúrája volt s e kultúrához hozzá tartozott a kozmikus hovatarto-
zástudata. A testi környezeten kívül távoli világokkal is tudott kapcsolatot teremteni. Tudatállapotai
nem korlátozták, s így a kozmikus hatásokat és folyamatokat önmagában is átélte, a távoli csillagvi-
lágokban lezajló történéseket megfigyelhette vagy teomágikus ideogramjaikat is megfejthette.
Mindaz, amit az ezoterikus hagyományok csillagtudományából tudunk, e kultúrák ránk maradt
öröksége és – sajnos – töredéke.
Az ezoterikus csillagtudomány szimbólumaival, hieroglifáival lehetőséget nyújt a mai ember szá-
mára, hogy megismerjen olyan világokat és átéljen olyan tudatállapotokat, melyekben nem tehetet-
len kiszolgáltatottja a kozmikus jelenségeknek.
Ma is látszik azonban, hogy a VÍZÖNTŐ kor jövendő kultúrája a hagyományoknál is messzebb fog
menni. A csillagok tudománya olyan fejlődés előtt áll, amelynek lehetőségei szinte átláthatatlanok.
Ami eddig titkos hagyomány volt, s csak kevesek férhettek hozzá, az majdan az egész földi kultúra
egyik alaptámasztékává válik. A hieroglifa olvasás kulcsa pedig már nem a hermészi hármas értel-
mezés szimbólum szemlélete lesz, hanem talán a soknézőpontú tudatállapotok dimenzióérzékenysé-
ge és rezonancia készsége…

110