Kovács Barbara: A csacsi- vers

Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi!

Azt hiszem, jól tudnék vele játszani.
Mufurcnak hívnám és adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.

Apa kinevetett, és vett egy videót.

Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira"
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?"

"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,

mihez is kezdenénk egy makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? Talán az ágyadba vinnéd?"

"Kimértem. A szobámba épp befér egy csacsi.

Csak az ágyamat kéne egy kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna."

Anya azt mondta: "jaj, fiam, ne légy ilyen buti,

lakásba nem való egy igazi csacsi!"
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek bele kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, és végre vehetek egy csacsit!
 Mentovics Éva
Hova tűnt az ellenőrző?
Hogy mi történt velem megint? Rátérek a lényegre:

Az ágyamon búslakodtam, közben anya lépett be.

- Vedd elő az ellenőrződ, megnézném a jegyeket!

Volt felmérő mostanában? Röpdolgozat, felelet?

- Nem volt semmi, uncsi minden, se felelés, se doga...

- Nem baj, azért átlapozom. Hadd lássam csak, add oda!

Elfordultam, levert a víz, a táskámban matattam,

arcom égett, és jaj, a föld majdnem megnyílt alattam.

- Ó, hogy milyen buta vagyok! Most jövök rá, én, szamár!

Ellenőrzi a jegyeket, beszedte a rajztanár -

és ártatlan tekintettel pillantottam anyára.

- Nahát, milyen kedves, gondos! Mindez annak dacára,

órája sem volt veletek, mert szabin van a héten.

- Óóóó, persze, ez pár napja volt. Hogy mondhattam, nem értem?

Jaj, de képzeld, mi történt ma! Galád, szörnyű merénylet!

Örülhetek, hogy ép bőrrel megúsztam az egészet -

rebegtettem pilláimat, mint ártatlan, jó gyerek.

- Hazafelé sétáltam épp, tudod, ott, a bolt mellett,

mikor sitty-sutty, elsötétült, cudar szél fújt, s mit látok?

Míg mennydörgött, szerteszéjjel cikáztak a villámok.

Egy percig se tartott talán, ám a szél, a mihaszna,

ezalatt az ellenőrzőt a kezemből kikapta.

Ugrálhattam én utána, oly magasba szállhatott,

esélyem se volt elérni, kicsi vagyok, láthatod.

De ahogy jött, szertefoszlott az a fodros, nagy felleg,

felszárított a Nap mindent, eltűntek a vízcseppek.

Elillant a cudar szél is, nyomára se akadtam.

Hol lehet az ellenőrzőm, erdőben vagy patakban? -

mondtam, közben könnycseppjeim a padlóra peregtek.

- De szomorú! - szólt anyukám - Félelmetes lehetett!

Szerencse, hogy itthon voltam, és az ablak nyitva volt.

Láss csudát, az ellenőrződ beröppent, és itt landolt -

mutatott a kalózkalap mögé, ott a szekrényen.

- Nahát, anya, csoda történt! Vagyis... Hát hogy... Nem értem!

- Tényleg csoda! Meg is száradt, és a szél se tépte meg.

Gyere, kicsim, nézzük együtt! Lássuk a sok szép jegyet!

Hopp, de várjunk, itt egy csúfság! Matek egyes, úgy nézem,

egy beírás, hogy a leckéd ma már megint nincs készen,

itt meg az, hogy köpőcsővel lődöztél az órákon,

ez pedig, mert pimasz voltál, egy intő, ha jól látom.

Eseménydús volt a napod, és a meséd is remek!

Büntetést kapsz most tőlem is, a történet így kerek.

Tehát mától nincs tévézés, számítógép, egyebek,

úgy tanulj, hogy a leckéid mindig rendben legyenek!

A köpőcső elkobozva, a telefon ugyanúgy,

este nyolckor nincs piszmogás, az ágyadba visz az út!

Ez volt ám a viharos nap, és a bünti ma is tart.

Azt ajánlom, vallj be mindent, sose füllents nagy vihart!

Mentovics Éva: Állatkerti séta

Van egy húgom, a kis Márta -

be nem áll a csöpp kis szája.
Mindig csacsog, el nem fárad,
kérdései így sorjáznak:

– Anyu, mondd csak, nem harapnak?

Mit adjak a kis halaknak?
Túró rudit dobjak nekik?
Mondd, a fagyit is szeretik?

Hol lesznek majd, ha megnőnek?

Aludni az ágyba jönnek?
Lehet cápám, ha szeretném?
Olyan, ami csak az enyém?

Hány foga van a cápáknak?

Fogorvoshoz hogyan járnak?
Állatkerti sétánk alatt
így csicsergett a kis maszat:

– Miért tolat a rák hátra?

Mi lenne, ha fára mászna?
A madárpók milyen állat?
M’ért nem nőttek rajta szárnyak?

A kis tigris, s a majája

m’ért jár nappal pizsamába’?
Üres a kenguru zsebe,
hadd tegyek valamit bele!
Belerakom a babámat,
a karom már úgyis fárad.

Ha a zsiráf fagyit kérne,

a hasába mikor érne?
Hozzunk mézet a medvének!
Üres már a vödre, nézd meg!

Nem is ravasz ez a róka,

ha az lenne, rég meglógna.
Ő volt az a csúnya, beste,
ki a Piroskát megette?

Te rémisztő ordas farkas,

ez nem volt szép, ide hallgass!
Medvecukrot kitől kérjek?
Anyu, szóljál a medvének!

Ott van egy szép fehér gólya -

m’ért nincs a csőrében pólya?
Csináljunk itt egy fényképet!
Álljon mellém a borz, kérd meg!

Milyen sok szép, kedves állat…

vihetnénk is haza párat!
Azt a csimpánzt, az ágakon…
a kiságyam neki adom.

Elfér ott az enyém mellett.

Ugye, ott jó helye lehet?
Meg egy kedves mosómedvét…
anya, olyant úgy szeretnék!

Nézd csak! Ott a Mosó Masa!

Elvihetnénk őt is haza! –
ezer kérdés, ezer válasz,
édesanyánk mégsem fárad…
de én ezt már nagyon unom.
Mikor nő már fel a húgom?
Békés Márta: Hétfőn a hetes még nagyúr

Hétfőn még nagy úr a hetes,

hatalma is félelmetes,
mindenkit felír, aki rossz,
mert hétfőn még minden tilos,
elbánik bárki csibésszel,
még a barát sem kivétel,
ablakot nyit, csak neki jár,
táblát ő mos, ez a szabály,
ülni senki sem merészel,
osztály vigyázzt, ha vezényel,
jelenti a napot s időt,
és hogy ki nem váltott cipőt,
meg hogy ki hiányzik s miért,
és hány fő, akit tetten ért
titokban galacsint, ha gyúr;
Hétfőn a hetes még nagy úr.

Kedden a hetes már kedvesebb,

segíthetsz neki egy keveset,
ha e kegyért cukrot kaphatott,
tőle bárki tárhat ablakot,
ám naplóhoz nem nyúl, csak barát,
és még büszkén kihúzza magát,
de későket nem ír föl menten;
Kedvesebb már a hetes kedden.

Szerdán a hetes már lustul,

miénk a tábla krétástul,
hatszor is lemossuk mi magunk,
dátumot ingyen írhatunk,
legyintünk, mikor fegyelmez,
végül úgyis megkegyelmez,
már nem olyan félelmetes;
Lustul már szerdán a hetes.

Csütörtökön a hetes is másol

elmaradt házit valaki másról,
ám ezalatt dolga lenne tenger,
a hetes is valahol csak ember,
mi segítünk, ez a rend minálunk,
matricáért mindent megcsinálunk,
csak a jelentésre legyen gondja:
Ma egy kicsit csütörtök van, mondja.
Pénteken a hetes is már fárad,
kicsit késett, azért piheg párat,
szenvedései ma véget értek;
A hetesnek legszebb nap a péntek!
Mentovics Éva: A Zoknicsenő Szörnyeteg

Anya szerint csupa rejtély, fura dolog leng körül,

s amint látom, egy részének egész biztos nem örül.
Lába kélt a zoknimnak, majd’ mindegyik páratlan,
s úgy gondolja, e csínytettben nem lehetek ártatlan.

Hiába is bizonygattam, nem én vagyok a vétkes,

tudtam, hogy az „ujjgörbítős” nagy esküm is kevés lesz,
mert a fránya pamut zoknik (hogy mi okból, nem értem),
párjuk nélkül árválkodnak a szárítókötélen.

- Nem te tetted? – kérdi anyu. - Ki volt? Van jobb ötleted?

- Hogy ne lenne! Egy rafinált Zoknievő Szörnyeteg! –
feleltem rá biztonsággal. - Zoknit fal e huncutság!
Csuda vigye azt a fura, irtóztató gusztusát!

Vagy, ha nem is zoknievő, zoknicsenő, nem vitás!

Nem dughatja el a zoknit rajta kívül senki más!
Bedobja a szekrény mögé, elrejti az ágy alatt,
oly titokban sertepertél, mint egy huncut árnyalak.

Az is lehet, nagycsaládos, sok lurkója van neki,

és az összes zokninyűvő az én zoknim’ kedveli.
Nem lehet más magyarázat, hogy mindegyik páratlan.
Hidd el anya, nem én voltam, a kisfiad ártatlan!

- Nahát, mint a mesekönyvben? Zoknicsenő szörnyeteg?

Ámul el az édesanyám, majd azonnal fölnevet.
- Úgy szárnyal a fantáziád! Nem vitatja senki sem.
Bár nem láttam, hogyan lopkod, ha te mondod, elhiszem.
Lackfi János: Lányok dala

Azt mondják a fiúk,

nyávogunk, selypegünk,
játszani nem lehet
semmi jót se velünk.

De ők tiszta hülyék
földön fetrengenek,
egymás fejét verik,
s azt mondják, ez remek.
És egymást lökdösik,
rúgják, labda sehol,
azt mondják, ez foci,
ruhájuk csupa por.

Autókártyázva meg
összevesznek azon,
hogy hány köbcenti a
hengerűrtartalom.

A lányvécébe is
bejönnek a fiúk,
vízzel locsolnak ők,
mi meg sikoltozunk.

Kiteszik lábukat,
benne hasra esünk,
azt mondják, van hajunk,
azt mondják, nincs eszünk.

A fenekünk alá
ők tesznek rajzszöget,
békén nem hagynak, és
belénk szerelmesek.
Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése

- Hol a zoknim?
Hol lehet?
Megették az egerek?
Már mióta keresem.
Sehol, sehol nem lelem.

Ó, te bitang!
Megvagy végre!
Felmászott a hintaszékre!
A cipőmre tettem pedig.
Milyen rosszul viselkedik!

Hát a cipőm, cipőm hol van?

Világgá ment nagy titokban?
Vagy csak bújócskázik velem?
Nosza, őt is kereshetem!

Megvan! Megvan!
El sem szaladt.
Itt kuksol, ni,
az ágy alatt.
Előkerült, de hogyan?
Piszkosan és porosan!

Jaj, a szoknyám,
rakott szoknyám!
Te is szégyent hozol csak rám!
A földön van a helyed?
Mondd, ki tette ezt veled?

A szél fújt le
vagy ki más?
Nem, nem, a szél nem hibás!
Még csak be sem surranhatott,
úgy bezárták az ablakot.

Szép szalagom milyen gyűrött!

Ilyet többé el nem tűrök!
Mért nem mondta nekem senki,
a hajamból vegyelek ki?

Tűvé tettem szobám, ágyam,

amíg mindent megtaláltam.
Mit is tegyek?
Hova legyek?
Mennyi gondom van veletek,
ti mihasznák, rendetlenek!
Kivasalom szalagom.
Libeg-lobog hajamon.
Cipőm ragyog, mosolyog rám.
Leporolom rakott szoknyám.
Ennyi munka! Alig győzöm.
Csoda hát, ha zsörtölődöm?
Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.

Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
- Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!
Mentovics Éva: Folyton csak az a mosdás!

,
Mentovics Éva: Szerencse, hogy csaj vagyok!
Szerencse, hogy csaj vagyok,
mert a fiúk mind rosszak;
esnek-kelnek, törnek-zúznak,
hangyát, gyíkot kínoznak.

Egyik-másik olyan fura

(azt hiszi, hogy menő így),
pedig flegma dumájával
egyszerűen megőrjít.

Némelyikük meg csak szájhős,

löki, mint egy nagy vagány,
s úgy pózol, hogy elaléljunk
atlétikus alkatán.

Az ajtónál lökdösődnek,
ők futnak ki elsőnek,
pedig minden apró gesztus
jól tud esni egy nőnek.

Nem dicsérik meg a blúzunk’,

sem a tuti frizuránk’…
Mintha fittyet hányna minden
tizenéves fiú ránk.

Pedig néha de jó volna

kedves bókot hallani!
Csak azt tudnám, tíz év múlva
változik-e valami!?
Mentovics Éva: Szerencse, hogy fiú vagyok!
Szerencse, hogy fiú vagyok,
mert a csajok kényesek.
A focihoz, s a bunyóhoz
szinte nem is értenek.

Ha horgászni hívnám őket,

nem fognék egy snecit se,
mert szájukat nem csukják be
talán még egy percig se.

Fát mászni se lehet velük,

meg békára vadászni,
s bárhogy kérnek, sose fogunk
velük „papás-mamázni”.

Pipiskednek, szépítkeznek,
kipingálják magukat…
Minket ez a sok cicoma
vagy iritál, vagy untat.

Birkózni se tudunk velük,

mert ha földre kerülnek,
csípnek, rúgnak, karmolásznak,
s harapják a kezünket.

Eszembe sem jutna ilyen;

sportszerűtlen harapni.
Csak azt tudnám, tíz év múlva
változik-e valami!?
K. László Szilvia : A zebracsikó

Élt egyszer egy zebracsikó,

mesebeli réteken.
Barna-fehér csíkot hordott
hétfőn, szerdán, pénteken.
Igen ám, de kedd, csütörtök,
szombat és vasárnap is,
szabadnapos volt a zebra,
levetette csíkjait.
Ám ki hinné? Ha csak én nem!
Rendetlen kis zebra volt,
Szanaszéjjel szórta mindig
valahány csíkja csak volt!
Egyiket a földre dobta,
másikat az ágy alá,
harmadikat fel az égre,
Holdanyó lába alá.
Reggel aztán kereshette,
ide-oda szaladgált...
nyelve lógott, mire aztán
minden csíkot megtalált.
Eltelt egy hét,
eltelt két hét,
harmadik hét,
negyedik,
Az is lehet (de nem biztos),
eltelt az ötödik is.
Csütörtök volt, jól emlékszem,
másnap péntek, biztosan
- figyelnem kell, úgy mondjam el,
épp ahogy volt, pontosan -
Tehát aznap, kora reggel,
egy bizonyos pénteken,
kicsi zebránk gondolkodva
ballagott a réteken.
Megtorpant, majd felkiáltott:
- Hopp! Tudom már, mit tegyek.
Búcsút intek csíkjaimnak,
mától fogva ló leszek!
Eddig tartott történetem.
Tovább mi lett, nem tudni...
Vajon jól döntött a zebra?
Okos volt vagy oktondi?
K. László Szilvia: Dühös vagyok

Nem értem a felnőtteket.

Azt hiszik, hogy minden gyerek
egyfolytában elégedett,
s dühös, csak egy felnőtt lehet.

Pedig van, hogy apuk, anyuk

leszidnak, bár nincs igazuk.
Megtehetik, ők a nagyok,
s csodálják, hogy dühös vagyok.
Dühös vagyok, dühös vagyok,
igenis, hogy dühös vagyok!

Van úgy, hogy az iskolában

nem sikerül, amit vártam
ezt sem értik meg a nagyok,
s csodálják, hogy dühös vagyok.
Dühös vagyok, dühös vagyok,
igenis, hogy dühös vagyok!

Miért nehéz értenetek?

Azért, mert az ember gyerek,
még nem mindig elégedett,
ezer gondja, baja lehet.

Ne szidjatok, figyeljetek!

Elűzöm én a mérgemet.

Elűzöm én, elkergetem,

messzi földre tessékelem!
Mentovics Éva: Mircike és az első hó

Amíg a tél jégvirágot

festeget az ablakon,
Mirci cica ábrándozva
heverész a pamlagon.

– De jó volna egy kis játék,

majd megesz az unalom.
Csak ne lenne olyan vastag
jégpáncél az utakon.

Nem voltam már egerészni

nem is tudom mióta –
így, amint az ajtó kinyílt,
kisurrant a cicóka.

– Nyau, nyau, mennyi tejföl!

Ilyen csudát ki látott?
Hófehérbe öltöztette
valaki a világot.

Nem fárasztom hát magamat,

nem kell fürge egérke.
Teletömöm pocakomat,
tejfölt nyalok ebédre.

Csendes léptű, bársony

talpak surrannak a verandán.
– Csupa tejföl a lépcső is.
Mi lenne, ha lenyalnám?

Kinyújtja a nyelvecskéjét,
s belenyal a fehérbe…
– Fújj, de vacak ez a tejföl!
Fütyülök az egészre!

Majd lefagy a nyelvem tőle,

nincsen semmi íze sem.
Ha valaki ajtót nyitna,
visszamennék szívesen.

Ki volt, aki ideszórta

ezt a fehér akármit?
Inkább falnék a konyhában
májkrémet, vagy szalámit.

Rázogatja apró mancsát…

csupa víz a kis talpa.
De jó volna, ha odabenn
friss tejecskét ihatna…

Csikordul a kulcs a zárban…

szalad is a cicóka.
Ott gőzölög tálkájában
a jó meleg itóka.
Mohón nyalja kis cicuskánk
az illatos tejecskét,
nem vágyik már ki, a hóra,
megtanulta a leckét.
Szalai Borbála: A jelzőlámpa

Jelzőlámpa áll a járdán...

Csuda okos szerkezet!
Zöld szemével hogyha rám néz,
Azt jelenti, mehetek.

Ilyenkor én nem habozom:

Szépen el is indulok,
Tudom, hogy a túloldalra
Veszély nélkül átjutok.

Ám hogyha a jelzőlámpa
Piros szeme néz felém:
Megállok a járda szélén,
S nem indulok, de nem én!

Mert a lámpa figyelmeztet:

Átmenni most nem szabad!
Világító piros szeme
Jelenti a tilosat...

Okos az a jelzőlámpa!
Csuda okos szerkezet!
Éber szemmel ügyel miránk,
Hogy ne érjen baleset.
Gazdag Erzsi : A GÉM BOCSKORA

Elment a gém a vargához;

három bocskort varratott.
Mert a gólya lakodalmán
sok lábbelit szaggatott.

"Sásfonállal varrd meg, varga!

Rézkrajcárral fizetek!
S áldomásul a patakból
két pint vizet vitetek."

Varrt a varga éjjel-nappal,

négy segéddel szabatott.
S mikor kész volt, három inas
háromfelé szaladott.

"Remek munka, látszik, látszik!

Az öltésnek nyoma sincs.
Most már értem, miként lesz a
fakilincsbŐl rézkilincs."

Egymás után huzogatja,

próbálgatja untalan.
Mindig az a takarosabb,
ami éppen rajta van.

Kócsag és a búbos vöcsök

kukucskál az ablakon.
Megharagszik rájuk a gém:
"Ezt már me.....n hagyhatom!"

Zöldhínárból szŐtt függönyét

lehúzza az ablakán,
s lámpafényben gyönyörködik
három fényes bocskorán.

Se nem eszik, se nem iszik,

azon töri a fejét,
hogyan húzhatná fel másnap
mind a három cipejét.

Úgy elfáradt a nagy gondban,

másnap ágyban maradott.
S három évig a vargánál
egy bocskort sem varratott.
Szalai Borbála:
Gárdonyi Géza:A kutya meg a nyúl

Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,

együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
Szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállott,

és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!

- Rakjunk tüzet, aki lelke:

Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
Melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,

a havas zord erdőszélen!
azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakodalmat!
- Jól van: játsszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.

Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!

Hanem íme mi történik!

Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

- Vaú! - üvölt a kutya!

Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!

farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,

s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.
Tóth Anna: Kiselefánt és a vonat

Messze délen Afrikában,

pálmafának árnyékában,
kiselefánt csücsül éppen,
s zúgolódik ilyenképpen:

- Nem tudom, hogy kivel játsszak!

Egymagammal fogócskázzak?
És ha nagyon gyorsan futok,
hogy érhetem magam utol?

Nevet rajta kicsi egér.

Kuncogása mindent megér.
- Gyere inkább, s játsszunk olyat,
mintha te lennél a vonat.

Legyen kémény nagy ormányod.

Tányérsapkád a kormányod.
Én leszek a masiniszta,
utasunk meg a giliszta.

Fáról kiált le a majom:

- Nem tudtam, hogy mi a bajom!
Én még sosem vonatoztam,
biztos ezért unatkoztam...

- Gyere akkor te is velünk.

Vonatunkon van még helyünk.
Elefánton máris ülnek,
induláskor mind fütyülnek.

Útra kel a kicsi vonat...

Előre megy, aztán tolat.
Játszadoznak, szól az ének,
itt a vége a mesének.
Anderkó Péter: Az egér uzsonnája
Pajta falában egy lyukban
éldegélt egy kisegér.
Nagyon éhes volt vasárnap,
majd meghalt egy kifliért.

De odakünn az udvaron jó
nagy kandúr macska állt,

hogy a kisegér kijöjjön,

egész este arra várt.

Szegény egér benn a likban

már nagyon-nagyon éhezett,

fel tudta volna falni

ezt a rozsdás vasszeget.

Gyomra korgott, mint valami

rossz gépkocsimotor,

de a kandúr meg se moccant,

úgy állt ott, mint egy szobor.

A kisegér sajtra gondolt,

meg egy vajas kiflire,

de a macska nem volt sajnos

tekintettel semmire.

Ott szobrozott kinn a gangon,

néha-néha nyávogott,

de megunta magát a cirmos,

és mogorván távozott.

Megörült a kicsi egér,

s beszaladt a kamrába,

ott megevett három sajtot,

meg egy kiflit magába.