A rend programja

a
MIÉP
szándékai, céljai, javaslatai
A jelenlegi magyar élet legnagyobb baja a rend hiánya.

Az az állam, amelyik nem képes a törvényesség uralmát szavatolni, amelyik eltűri, hogy az erkölcsi értékek
szerint élôk hátrányba kerüljenek, olykor nevetség tárgyai legyenek a bűnös, nemtörôdöm, közösségellenes életet
élôkkel szemben, az az állam a szabadságot, a függetlenséget és öszzességében az emberhez méltó életet sem
tudja nyújtani polgárainak. A rend, a nép – a munkás és a tudós, a művész és a lelkész, a földműves és a
köztisztviselô, az orvos és a beteg, a tervezô, tanító ember –, vagyis mindannyiunk számára a tiszta víz, a tiszta
levegô, az éltetô napsugár. A rendre a népnek, a rendetlenségre a (rosszul) kiválasztottaknak van szükségük.

Törvényeink nagy része hézagos és nem tartalmaz szankciót.

A törvényhozó sokszor szándékosan, külsô nyomásra hagyja benne a hiányt, amelyen a részérdek befurakodhat
és elronthatja az egészet. A pártérdekek és a pártérdek mögé bújó lobbiérdekek számos törvény kijavításának
állnak útjában. Igaza van a népnek, amikor azt mondja: pénzzel minden és mindenki megvásárolható, és a
törvényeket ki lehet játszani. Milliárdos kártevôk, sikkasztások tettesei járnak szabadlábon, és az is képtelenség,
hogy jogszerűen bűncselekményeket lehessen elkövetni és a büntetést megúszni. A politikai elitnek, az ôket tartó
milliárdosoknak, bankároknak és idegen zsoldban álló embereknek legtöbbször csak az elkövetett bűnök,
rablások – privatizációk – kimagyarázására kell egy kis gondot fordítaniok, a véletlenül lefülelt eseteik vég
nélkül elhúzódnak. A politikai élet fôszereplôi számára minden bűntett bocsánatos. Ahol az egyik oldal
törvényfelettiséget élvez, ott a másik oldal is elôbb-utóbb ugyanezt fogja kikövetelni magának. Végül csak a
sehová nem tartozó, gürcölô, nyomorgó, kiszolgáltatott sokaságnak kell betartani azokat a rossz törvényeket,
amelyeket éppen megalkotóik nem tartanak be. „S aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített” (Bánk bán, Tiborc panasza). A fennálló kétpártrendszer a bűnre és a
szándékos zűrzavarra épül fel.

A MIÉP ezt a tűrhetetlen helyzetet akarja radikális eszközökkel megváltoztatni. Törvényekkel, erôvel.

A mihamarabbi rendteremtés, s ennek részletrôl részletre, fokról fokra való elkezdése a magyar megmaradás
alapkérdése. Ha még sokáig kell rendetlenségben, korrupcióban, erkölcstelenségben élnünk, felôrlôdünk. A
magyarság alaptermészeténél fogva, történelmi gyökerei és Szent István-i ihletettsége következtében most is
igényli a rendet, amikor hatalmasai, idegenszívű vezetôi nem engedik felszínre törni ezt az igényt. Ne
szégyelljük, hogy ôsi rendünk kovácsolt bennünket magyarrá és államalkotó néppé. Tegyük a Magyar Államot a
XXI. század példamutató Szent István-i független államává, a rend államává.

Rend a mindennapokban

A rendteremtésnek a mindennapi életben, a legszélesebb rétegek körében, a városok és falvak népének

viszonyaiban kell elkezdôdnie. A magyar népnek, különösen a szegény, csak a munkájából élô embereknek az a
történelmi tapasztalatuk, hogy ôket a rend megvédi, akár a helyi hatalmasok erôszakosságától, akár a tolvajok és
rablók garázdálkodásától, akár a hivatal packázásától. Ez már évszázadok óta így van, nem véletlenek az
„igazságos Mátyás király”-ról szóló ma is élô mondások. A nép azonban a mai, összetett világban, a tôle idegen
vagy gyenge államban nem tud rendet teremteni magának. Nem tud rendôrséget állítani, mert a rendôr fizetését
az állam adja, és az államnak pedig nincsen pénze, mert elmegy kamatokra.

Az állam, mert vezetôi le vannak kötelezve az idegen nagytôkének, hagyja, hogy a magyar népet és az
értelmiséget is alaposan kizsákmányolják.

Többek közt a rendôrt sem fizetik meg tisztességesen, ezért a rendôrség egyes tagjai korrumpálhatóvá válnak. Az
egyik rendetlenségbôl ered a másik, kéz kezet mos. Ez így nem mehet tovább. Ezért van szükség olyan erôre,
olyan, minél erôsebb pártra, törvényhozóra, amely éppen a rend törvényes feltételeinek megteremtéséért küzd,
amelyik nem korrupt, nem okolható a kialakult helyzetért és van benne elegendô elszántság.
A munkát tisztességesen meg kell fizetni. A munkásnak, alkalmazottnak, tisztviselônek pedig a munkát
tisztességesen el kell végezni.

A tisztességes megélhetést nyújtó munkához mindenkinek joga van. Az a személy, vagy a személyek bizonyos
csoportja, társasága, aki és amely ebben egy helyi közösség tagjait megakadályozza, munkahelyeket szüntet meg
profitérdekbôl, vagy egyéb, be sem vallott érdek következtében bűnt követ el és felelôsséggel tartozik.

Az állam feladata

Magyarországot ma a globalista világvállalatok és bankok érdekei szerint, a neoliberalizmus romboló, önzô,

nemzetellenes elvei szerint vezetik. Ezért lehetséges profitérdekekre való hivatkozással, privatizációs
tranzakciók után egész iparágak termelését felfüggeszteni, ezért lehet ötszázezer mezôgazdasági kistermelôt
feleslegesnek ítélni és földönfutóvá tenni. A neoliberalizmusban az ember a gazdaságért van, mi pedig ezt
megfordítjuk, és azt mondjuk, legyen a gazdaság az emberért. Ezért kell a privatizáció egész folyamatát
felülvizsgálni, a sötét, a magyarság számára elônytelen tranzakciók résztvevôit teljes vagyonelkobzással
büntetni, s az egykori magyar cégeket felszámoló vállalatok termékeit kitiltani az országból. Nem a tôke szabad
áramlása a legfontosabb dolog a világon, sokkal fontosabb az élet fennmaradása, szabad fejlôdése és az ember
szerény, de biztonságos boldogulása. A termôföld közönséges tôkének nyilvánításával akarják most kivásárolni,
mégpedig olcsón, a földünket. A tôke szabad áramlásának jegyében, az áruk és a szolgáltatások szabad
áramlásának jegyében árasztanak el most rossz minôségű nyugati és más földrészen termett olcsó, sokszor
mérgezett áruval bennünket. Miközben a mi termékeinket, kiváló borainkat, búzánkat, gyümölcseinket be sem
fogadják. Ez egyszerű gyarmatosítás, amit nekünk, magunknak kell ellenállásunkkal, összefogásunkkal,
törvényeink erejével megszüntetnünk. Nem szabad megijedni attól, hogy most a neoliberalizmus, a tôke
szolgálatában álló sajtó azt mondja: megbüntetnek bennünket, s az elszigetelôdésbe belepusztulunk. Fordítva: a
beáramló idegen moslékba fulladunk bele. Nem a tôkést kell büntetni, mert van tôkéje, és esetleg haszonra
dolgozik, hanem a nagy tôkéjével visszaélô világcégeket kell korlátozni, kemény adókkal sújtani, korlátlan
terjeszkedésüknek gátat szabni.Több mint egy évtizede az a privatizációs gyakorlat, hogy a sokszor valóban
nagy nehézségekkel, de nem áthidalhatatlanokkal küzdô magyar céget az idegen által megvásárolt menedzsment
tönkreteszi, darabokra szedi, kimazsolázza. Ezután az alapcéget pedig eladja a külföldi vevônek, aki csak a piaci
konkurenciát akarja megszüntetni, és nyomban elbocsátja – legtöbbször tisztességes végkielégítés nélkül – a
dolgozókat. Az emberek egészségügyi és nyugdíjellátásukról maguk már nem is tudnak gondoskodni. Az idegen
zsoldban álló liberális sajtó pedig egyszerűen „a leszakadók”-nak minôsíti ôket. Mindig a nép egyszerű fia a
„leszakadó”, sohasem a bankár, a milliókat zsebretevô tévésztár, a politológus. Mennyi tragédia, utcára kerülés,
családok szétesése keletkezett így, ki a megmondhatója? Mert nem voltak törvények, nem volt ellenôrzés a
privatizáció felett, mert senki nem kötelezte a benne résztvevôket, hogy fizessék az önhibájukon kívül
elbocsátottak nyugdíjjárulékát, egészségügyi hozzájárulását, hogy ez is szerepeljen a privatizációs
tranzakciókban. Vajon hány ember után kellene ma járulékot fizetnie Gyurcsánynak és Leisztingernek, de akár
mondhatnánk emez oldalon virító fôprivatizátort, nagy adományosztót is.

A MIÉP tudja, mire kell a zűrzavar a gyarmatosítóknak. Arra, hogy rablók módjára privatizáljanak.
Arra, hogy a „rendszerváltás” minden terhét a dolgozó nép, a bérbôl és fizetésbôl élôk, az értelmiség és a
munkások fizessék meg, a nép nyakába varrják, egy szűk here réteg pedig mértéktelenül
meggazdagodjék.

Ezt kijelenteni nem baloldaliság, ez a meztelen igazság. A Horn-kormány idején pedig a törvénytelenségek
közepette bevezetett Bokros-csomagnak semmi más értelme nem volt, mint hogy végképp elszegényítse,
tôkegyűjtésre és privatizációra alkalmatlanná tegye a munkásokat, a középréteget, szegényítse el a falvakat, az
egész magyarságot, hogy így nyisson utat a tarolásos privatizációnak, az idegen, túlnyomó részben zsidó
tôkének. Az Orbán-kormány részlegesen, lagymatagon ellenállt ennek a folyamatnak, pótmegoldásokat
alkalmazott, de gyökeresen nem mert szembefordulni vele. Az Orbán-kormány magyar érdekű megoldásait az
akkor az Országgyűlésben lévô MIÉP támogatta, a globalizmusnak tett szolgálatait viszont ellenezte és bírálta. A
MIÉP jelenléte végül mindkét oldalnak, a globalizmus erôinek, a nemzetközi tôke zavarosban halászóinak
terhessé és veszélyessé vált, ezért közös erôvel, csalással kiejtették. Az SZDSZ-t ugyanakkor ügyesen bent
tartották, hogy aztán 4–5 tárcát adjanak az öt és fél százalékos pártnak. Mert ez az ô rendjük: álnokság, csalás és
hazugság minden mennyiségben. Ez ellen száll harcba a MIÉP, ehhez kéri a támogatást.
Összefoglalva: alapfokon rend a létbiztonság, a tulajdonbiztonság, a becsületes munka és a boldogulás
érdekében.

Rend a gazdasági életben

A gazdasági életben a rend egyszerűen esélyegyenlôséget jelent. Esélyegyenlôség a termelésben, a gazdálkodás
elkezdésében, folytatásában, a minôségi termelésben, az adózásban és a járulékfizetésben. Tisztában vagyunk
azzal, hogy a mai viszonyok között százszázalékos esélyegyenlôséget a vállalkozások között nem lehet
teremteni. A nagyobb, a tôkeerôsebb, a jobb kapcsolatokkal rendelkezô akár akarjuk, akár nem, fölébe kerekedik
a kisebbnek. Az azonban, ami ma dívik államunkban és gazdaságunkban, hogy a kicsik ki vannak szolgáltatva a
nagyoknak, és a létezésük is veszélyben forog, mert az állam eltűri, sôt támogatja a nagyok, a nemzetköziek, az
izraeliek és amerikaiak, az úgynevezett európaiak erôfölénnyel való visszaéléseit, az csak nemzeti
önfelszámolásnak, hazaárulásnak minôsíthetô.
Ezen gyökeresen akarunk változtatni.

Bekerülve a parlamentbe, minden erôfeszítésünk arra fog irányulni, hogy a magyar vállalkozás, a magyar
föld népe megkapja azt az esélyt, hogy elinduljon a felemelkedés útján.

A magyar kereskedô, a magyar kis- és középvállalkozó elsôsorban ránk számíthat. Akármelyik oldal kerül
kormányra, számolnia kell azzal, hogy tôlünk nem lesz nyugta mindaddig, amíg ezeket az új – a magyar föld, a
magyar vállalkozás a magyar élet javát szolgáló – törvényeket, intézkedéseket nem terjeszti be, és nem valósítja
meg. Ha nekünk megadatik, mi gyökeres változást kezdeményezünk, és azonnal cselekszünk.

Mi egyetlen gazdasági programot ismerünk: építeni.

Építeni gyárat, üzemet, utat, lakást. Visszaszerezni elvesztett járműiparunkat, hajózásunkat, a vasutat
korszerűsíteni, és amit csak lehet, vízen és vasúton szállítani. Minél több szénhidrogén égetésébôl származó
energiát kiváltani szél-, nap- és vízi erôművekkel, biológiai energiával, mert a magas olajár tartós lesz, sôt,
bizonyos országoktól, területektôl meg is tagadhatják az olajat. Az éghajlatváltozás a közeli jövôben olyan
súlyos következményekkel jár, amelynek a kivédésére egyik kormány sincs felkészülve. Sürgôsen gátakat,
gátrendszereket, víztározókat és öntözôműveket kell építeni, különös gonddal kell vigyázni a föld mélyében lévô
tiszta vízkészletre, fürdôinkre és forrásvizeinkre, ezeket is vissza kell vásárolni a külföldiek tulajdonából, mert
eljön az idô, amikor a víz drágább lesz az olajnál. Nem véletlen, hogy egyes külföldi befektetôk, lakóparképítôk
elôszeretettel legszebb tájaink és vizeink környékét foglalják el. Különös gonddal kell vigyázni tavainkra, és
gondoskodni kell vizük tisztaságáról és kellô mennyiségérôl. Most folyamatban van a Balaton elértéktelenítése,
privatizációk elôtti lezüllesztése, ezt meg kell állítani.

A gazdasági program lényege a visszaszerzés.

Ahhoz, hogy Magyarországot a fenntartható fejlôdés szociális piacgazdaságává tudjuk tenni, folyamatosan és
következetesen, lépésrôl lépésre vissza kell szereznünk tervezô és kísérleti intézeteinket, tudományos
műhelyeinket. Ez nem történhet meg egyszerre és csodaszerűen. Ehhez mindenekelôtt erre törekvô, határozott és
a nemzeti érdekeket képviselô kormányra és azt ellenôrzô országgyűlésre van szükség. Ilyen országgyűlés ma
már a MIÉP cselekvô részvétele nélkül elképzelhetetlen. A visszaszerzés műveletének tervszerűen és
törvényesen kell megtörténnie. Fel kell tárni a privatizációnak nevezett gyarmatosítás és rablás egész folyamatát.
Meg kell nevezni a legkirívóbb, a közösséget legsúlyosabban károsító eseteket. A bűnelkövetôket – beleértve
azokat is, akik a bankokban és az állami szervekben, privatizációs intézetekben, nemzetközi auditáló és
privatizációs cégek vezetôjeként ezekben a tranzakciókban közreműködtek – az okozott kár megtérítésére kell
kötelezni, akár felszámolás árán is. El kell tiltani a publikálástól mindazokat a szerkesztôket, bértollnokokat,
tévéseket, rádiósokat, akik ezeket a rablásokat hamis közleményeikkel fedezték. A magyar gazdaság egy
bűnszövetkezetszerű, Amerikában kidolgozott és ott alkalmazott módszernek, a „hiéna” vállalatfelvásárlásnak és
megszüntetésnek esett áldozatul. Élelmiszeripari cégeinket, műszergyártásunkat, iparunkat, közlekedésünket
olyan, pusztán a felvásárlásra szakosodott, önmagában csekély vagyonnal rendelkezô, mindig hitelbôl –
bankoktól és alapoktól kapott magas kamatú hitelekbôl – privatizáló cégek vásárolták fel, amelyeknek eleve a
megszüntetés és a továbbadás volt a célja. Ezek a vállalati hiénák mit sem törôdtek és törôdnek azzal, hány
munkahely szűnik meg tevékenységük nyomán, hány család megy tönkre, és mi lesz a sorsa akár egy egész
régiónak e miatt a privatizáció miatt. Pontosan ugyanígy tudják a hitelt nyújtó bankárok is, hogy mire megy ki a
játék, és azt is, hogy a pénzüket az áldozatvállalók tönkretétele után és csak a költségvetés igénybevételével,
tehát az adófizetôk pénzébôl kaphatják vissza. A folyamatot számosan leírták, legalaposabban David C. Korten.
A befolyt pénzeket azonnal vállalatok visszavásárlására és a termelés megindítására kell fordítani.

Termôföldet kell vásárolni, és azt kiosztani földet művelni képes, és gyermeket vállaló fiatal magyarok
közt, már csak azért is, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézbe.
A bűnös célú akcióban részt vevô bankokat tekintet nélkül arra, milyen tulajdonban vannak, vagy voltak a
művelet idején – kötelezni kell arra, hogy a pénzt kamatbevételekkel és az inflációval kiegészítve fizessék be a
költségvetésbe. A globalizmus sárkányával valóban szembe kell szállni, harcolni kell vele, és nem csak beszélni
errôl a harcról. Párhuzamosan fel kell mérni az adóparadicsomokba kihelyezett off shore cégek rendszerét.
Minden bankot, állami vagy magáncéget, amely Magyarországon működik, kötelezni kell arra, hogy off shore
cégeibe kihelyezett pénzeirôl adjon számot, és ezeket, ha a bíróság úgy ítéli meg, azonnal hozza haza. Az ezzel
az ügylettel kapcsolatos visszaéléseket szigorúan meg kell büntetni. Az új kormány nyomban kezdje meg az off
shore törvény elôkészítését, és ennek hatályba lépése után tiltsa meg újak létesítését. Külföldi vállalattal, amely
Magyarországon kíván működni, csak hosszú távú, legalább 15 évre szóló szerzôdést lehessen kötni, s minden
vállalat legyen kötelezve a munka tisztességes megfizetésére. A cél az, hogy a magyar munkaerô ugyanazért a
munkáért ugyanazt a bért kapja, mint nyugat-európai kollégája. Azokat a vállalatokat, amelyek ilyen
körülmények között nem kívánnak hazánkban működni, az okozott természetkárosítás megtérítése után el kell
engedni.

A kereskedelmi vállalatokat, élelmiszeráruház-láncokat kötelezni kell a magyar áru forgalmazására.

Gyógyszeriparunkat vissza kell szerezni. Járműiparunkat fel kell támasztani. A MÁV nem eladó. Paks nem
eladó. A vasutat fejleszteni kell. Utakat és gátakat, víztározókat, szélerôműveket kell építeni.

Egy nemzet felemelkedésének, önbizalmának alapja csak a rend, a munka, az önmagunkban bízás lehet.

Ha nincs munka, nincs önbizalom, ha nincs önbizalom, kiszolgáltatottság tenyészik. Kereslet, munka, belsô
forgalom, nemzeti önérzet. Ez a függetlenség alapja. Az ehhez szükséges pénz elôteremtésének módozatait a
következô fejezetben, a pénzrendszer és bankrendszer átalakításakor tárgyaljuk. Most csak annyit mondunk,
mindez lehetséges, reális. Nemzeti pénzpolitika kell hozzá, lehet rá pénzt keríteni.

Rend a pénzrendszerben

A magyar élet rákfenéje hosszú évtizedek óta az eladósodottság, az adósságcsapdában való vergôdés.
Magyarország, hála neoliberális, idegen elkötelezettségű pénzpolitikusainak, bankárainak, már a Kádár–Aczél-
rendszerben is azért vett fel újabb és újabb hiteleket, hogy a régebbieket törleszteni tudja. Késôbb tovább romlott
a helyzet, és már a kamatok megfizetésére is hitelt vettek fel. A cél az volt, hogy a legjobban fizetô adós címét
megkapjuk, s bankárjaink ezért természetesen nemzetközi elismerésben és jutalomban részesüljenek. Ez a
helyzet a rendszerváltással csak elmélyült, most pedig a Gyurcsány-kormány újra csillagászati mértékben
adósította és adósítja el az országot, éli fel a magyar jövôt. Az EU-ba való belépéssel az adósságcsapda szorítása
erôsödött. Elvesztettük vámbevételeink jelentôs részét, az áfa negyven százalékát Brüsszelbe utaljuk. A
befizetéseink kötelezôek, a visszaigénylés esetleges és bizonytalan, nettó befizetôk vagyunk még akkor is, ha ezt
körömszakadtig tagadják. Az adósság, a kamatfizetés szörnyű terhei miatt nincs pénz iskolára, kórházra,
lakásépítésre, és emiatt kényszerülnek az önkormányzatok vagyonuk felélésére.

Magyarországot megfojtja az adósság.

A kormányok semmit nem tesznek ez ellen. Azt a kicsi könnyebbséget, amit az Orbán-kormány megszerzett,
ütemen felüli törlesztésekkel, egyes privatizációs bevételek azonnali elôtörlesztésre való felhasználásával ez a
kormány elherdálta. Ennek a kormánynak a nemzetellenessége éppen ebben a tényben nyilvánul meg leginkább.
Az adósságcsapdába belelökni a nemzetet: hazaárulás. Az nem igaz, hogy ennek a rossz, tehetségtelen,
nemzetellenes, idegen célú pénzügyi politikának nincs ellenszere. Az nem igaz, hogy Magyarországnak örökké a
Világbank és Nemzetközi Valuta Alap által íróasztalon megrajzolt pályán kell mozognia. Az nem igaz, hogy
nekünk kell nettó befizetôként támogatnunk a hozzánk képest gazdag Nyugatot. Az nem igaz, hogy a mi sorsunk
örökké a gyarmat sorsa.

Van kiút.

Különösen most, hogy az Európai Unió vége elkezdôdött. Magyarország kezdje meg az elszakadás műveletét,
azonnal állítsa le befizetéseit, és mondja fel azoknak a szabályoknak a betartását, amelyek akadályozzák saját
úton való szabad fejlôdését. A MIÉP-nek megint igaza volt, amikor megmondta: „Így, nem!”, azazhogy ilyen
feltételekkel, amelyekkel beléptünk, nem szabad belépnünk. Most olyan gondok szakadtak a nyakunkba,
amelyek a belépés és az elônytelen szerzôdések megkötésébôl származnak. Ezek nélkül szabadok volnánk, akkor
is, ha lennének nehézségeink, hiszen mikor nincsenek. Meg kellene végre értenie az egész magyar
társadalomnak, hogy a két nagy pártot – a két mesterségesen, pénzzel és a médiumok által naggyá tett pártot – a
globalizmus erôinek feltétlen kiszolgálása, az idegen, elsôsorban amerikai és zsidó érdekek hol nyílt, hol pedig
álcázott, a szükségszerűség vértjébe bújtatott képviselete hozza közös nevezôre. A köztük lévô különbség nem a
cselekvésben, hanem csupán a túlhangsúlyozott stílusjegyekben van. Ettôl függetlenül a nagyobb istencsapást az
MSZP és az SZDSZ vegyes páros képviseli. Nekik köszönhetô a pénzügyi rendszer és az adósságcsapda
fenntartása is.

Mit kell tenni?

Addig, amíg nem stabilizálódott a magyar pénz helyzete, ameddig ilyen magas az adósságállomány és ekkorák a
kamatterhek, nem szabad erôltetni az euróövezetbe való bejutást, mert az csak ezt a képtelen, számunkra
életveszélyes fenyegetésű helyzetet konzerválja. Nem szabad több hitelt felvenni és kötvényt kibocsátani csak
azért, hogy az elôzô adósságot és annak kamatait törlesszük. Ha nem tudjuk törleszteni a kölcsönt, jelentsük be.
Erkölcstelen lenne, és nem valószínű, hogy sikerülne ezt rajtunk behajtani. Amúgy is az alapkölcsön
többszörösét fizettük már ki kamatokban. A jövôben kölcsönt felvenni csak nagyon indokolt esetben, gyorsan
megtérülô, hasznos, saját beruházásokra szabad.

Dolgozzunk ki saját pénzpolitikát.

Szükséges nagy, ipari, mezôgazdasági beruházásainkra bocsásson ki pénzt a Magyar Nemzeti Bank – akár
nemzetközi engedélyek nélkül, a tiltások ellenére – és így teremtsen munkát, fizetôképes keresletet, s ezt a hazai
vállalkozások elégítsék ki. Ehhez természetesen a mostani törvények megváltoztatására, némelyikhez
kétharmados többségre van szükség. Most, a rendszerváltás óta elôször, ismét van esély ennek a kétharmados
többségnek az elérésére, természetesen csak a MIÉP-pel együtt. A MIÉP bekerülése esetén mindenképpen ezeket
az alapvetô változásokat fogja szorgalmazni. Ez óriási felzúdulást fog kiváltani, mert így a bankok elesnek a
hitelek kamataitól, illetve a kölcsönadott pénz miatti beleszólási lehetôségtôl, összefoglalva: a gyarmatosítástól.
Zajongani és tiltakozni fog a hazai liberális pénzügyi lobbi, az ugyanilyen médiaértelmiség, de oda se neki. A
megteremtett munkaalkalmakért, a növekvô belsô keresletért a nép hálás lesz és évtizedekre ad megbízást
jótevôjének.Ez valóban gyökeres változás, amelynek azonban nincs akkora kockázata, mint ahogy mondják. Ma
a legnagyobb kockázat bent maradni az EU-ban és tűrni a gyarmatosítást. A hangos belsô neoliberális ellenállást
viszont le kell törni. Ehhez kell a rend, a törvényesség uralma, az igazság érvényesülése.

A magyarság megmaradásához feltétlenül szükség van az idegen érdekeket szolgáló, nihilizmust terjesztô,
romboló szellemű neoliberális tudatipari túlsúly kiküszöbölésére.

Rendteremtés a képernyôn. Új, a nemzet érdekét szolgáló médiatörvény. Sajtótörvény és a sajtóbeli

tulajdonviszonyok kiegyenlítése. Hiteles, mindenkit elérô, mindenre kiterjedô tájékoztatás, a magyar kultúra
értékeinek közkinccsé tétele. Törvénnyel kell útját állni a lélekrombolásnak, a szórakoztatás címén való
népbutításnak, az üzleti érdekek gátlástalan érvényesítésének. 2007-ben lejár a két nagy kereskedelmi tévé
műsorszolgáltatási szerzôdése. A pánik balliberális körökben már most kitört. Idônek elôtte 2012-ig
meghosszabbították szerzôdésüket. A neoliberálisok tudják, hogy a két kereskedelmi tévé hazug propagandája
nélkül Magyarország gyarmatosítása és az ô hegemóniájuk megszűnik. Műsoraik, óriási technikával kifejlesztett
népbutításuk, valóságshow-jaik szörnyű koloncként fonódnak a magyarságra: szerzôdésük megszüntetése,
amihez a magyar államnak joga és lehetôsége is van, az volna az igazi felszabadulás. Ekkor a két közszolgálati
tévé is átalakulhatna valóban közszolgálativá, sôt az egész magyar kultúra fellélegezne. Ezért a két kereskedelmi
tévé műsorszerzôdését a magyar államnak meg kell tagadni, erre törvényes lehetôség van. Működésük
változatlanul hagyása bűn a magyarság ellen. Ez a magyar jövô egyik legfontosabb alapkérdése, amely azonban
a társadalom széles rétegei elôtt egyszerűen el van takarva. Ettôl független kérdés az ATV. Ez a csatorna egy
úgynevezett egyház, a Hit Gyülekezete tulajdonában van, valójában a Soros Alapítvány tartja el, és kizárólag
izraeli–amerikai és hazai neoliberális érdekeket szolgál. Idegen test a nemzet életében. Magyarellenes, hazug és
gátlástalan. Megszüntetése a magyar megmaradás próbaköve.

Ugyanennyire nagy súlyú és a tömeg elôl úgyszintén eltakart kérdés az oktatás-nevelés ügye.

Az oktatásra, az iskolákra, az érettségi és felvételi rendszerre mindenki panaszkodik, a pedagógusok

nehezményezik a kicsi fizetéseket, a szülôk tiltakoznak az iskolabezárások ellen, de csak igen kevesek elôtt
világos, hogy az oktatás lezüllesztése, a költségvetésbôl erre a célra juttatott egyre kisebb hányad szándékos
népbutítás. A neoliberális gyarmatosító rendszer szándékosan akarja alacsony szinten tartani a nép műveltségét,
szakértését, szándékosan zülleszti le a kutatást, a tudományt, mert könnyen befolyásolható, sohasem kérdezô,
hiszékeny fogyasztóra van szüksége. Csak a műveltebb, tájékozottabb, szélesebb látókörrel rendelkezô emberben
fejlôdik ki a kérdezés képessége, a dolgok mögé nézés igénye. A tömegember mindent elhisz, ami a képernyôrôl
feléje árad és mindent megvesz – amit tud –, amit kínálnak neki. Az alacsony tudatszinten tartott tömegember, a
konformista ember jobb alattvaló, mint a kritikus szellemű és a maga területén legalább művelt ember, ezért
ennek a globális hatalomnak ilyen emberekre nincs szüksége. Ezért ilyen az oktatás, ezért ennyire zavaros az
iskola. A neoliberális gyarmatosítóknak a nemzeti öntudat, a magyarság az elsô számú ellenségük, ezért a
magyar nevelést, a történelem ismeretét, a magyarság küldetésének igazságait kirekesztik az iskolából. A
nemzeti öntudat, miként a bolsevistáknak, a neoliberálisoknak is ellenségük. Ha azonban a nemzet továbbra is
ilyen nevelési és oktatási viszonyok között él, elpusztul. Kihal a nemzetért felelôsséget vállaló értelmiség, feladja
és külföldre vándorol a magyar tudomány, az orvosaink elhagynak bennünket, a tanári-tanítói pályára nem
érkezik elegendô felelôsségteljesen gondolkodó, hivatástudó személy. Ezért az oktatást-nevelést, az iskolát
azonnal ki kell ragadni a neoliberális rombolók kezébôl és magyarrá, korszerűvé és célszerűvé kell tenni. Meg
kell teremteni a népbôl való felemelkedésnek az útját, a magyar tehetségek legmagasabbra való feljuttatásának és
a sajátos magyar műveltségi igények kielégítésének a lehetôségét. Mindenekelôtt az iskolát bitorló neoliberális
embereket és szellemet, a hazugság és az idegenség szellemét kell száműzni.

A magyarság megmaradásához magyar ember kell.

Ezért a magyar államnak egy gondja, egy célja, egy feladata van itt a Kárpát-medencében: megállítani a
magyarság fogyását, minden lehetséges eszközzel támogatni az értelmes, keresztény, magyar, a nemzet
történelmi értékeit átörökíteni képes, gyermekeit tisztességgel felnevelô családot.

A magyarság megmaradása – sorskérdéseink

A világ népesedése két ellentétes folyamat egymásra hatásából és harcából áll. A jelenlegi világcivilizációt, a
technikát, a hadászatot, a gazdaságot és a pénzt uraló fehér emberfajta szaporodása megállt. Ugyanakkor
Ázsiában, Kínában és különösen Indiában, Dél-Ázsiában, valamint Afrikában és Dél-Amerikában hatalmas
népességrobbanásnak vagyunk szemtanúi. Ez az emberfölösleg elôbb-utóbb elözönli azokat a térségeket is, ahol
sohasem volt ôshonos, és csak idô kérdése, hogy a gazdasági és pénzügyi hatalmat is átvegye az USA-tól Kína,
és nyomában más feltörô államok, régiók. Néhány hamar elszaladó évtized, és a világhatalom átalakul, a népek
és fajták összekeverednek, kialakul egy eddig nem ismert jellegtelenség, amit talán multikultúrának fognak
nevezni, de helytelenül, mert kultúra alig lesz benne. Az a baj, hogy ez a folyamat nem az ésszerűség, a közös
megegyezések és az egész emberiség jól felfogott közös érdekei szerint zajlik le, hanem esztelenség, háború,
népirtások, járványok és a természettel szembeni rablógazdálkodás közegében.Az emberi világnak az az
állapota, amely az elsô világháború kitöréséig állott fenn, nem állítható vissza. Európa, amely addig elsôsorban
nagy, gyarmattartó nemzetei révén a világhatalom és a civilizáció vezérhajója volt, elvesztette vezetô szerepét,
helyébe a második világháború egyetlen gyôztese, az USA került, de a következô évtizedekben
aláhanyatlásának, másodrendűségbe szorulásának lesz tanúja az emberiség. A globalizmus, amelynek központja
az USA és bankjai, nem megoldja, hanem elmélyíti a világ problémáit, élezi és olajhódításaival kihívja maga
ellen a színes bôrű, szegény népek haragját. Mivel ez a folyamat feltartóztathatatlan, s a magyarságnál nagyobb,
gazdagabb nemzetek sem tudják megállítani, csak olyan programnak van értelme, amely számolva a
körülményekkel, a magyarság számára a legkedvezôbb feltételeket ígéri. Ennek az új, emberi létformának,
amelyet a klímaváltozás nagyon meg fog terhelni, annyi formája, annyi szigete és szigetcsoportja lesz, ahány
helyen történik. Az erôs kultúrák, az évezredes történelmű népek, a saját eszményeikhez ragaszkodók az
elkeveredés közben is megôrzik asszimiláló képességüket – megôrzik szigetüket – és nem kerülnek alávetett
helyzetbe. Valószínűleg lesznek majd színes bôrű angolok, írek, fekete finnek és svédek, akik Vejnemöjnen vagy
Dickens örökösének tartják magukat, és ha kell, megvédik hazájukat, de a jelenlegi állás szerint sajnos nem
bizonyos, hogy lesznek olyan magyar cigányok, akik egyáltalán tudnak valamit Árpád-házi Szent Margitról, és
olyan magyar zsidók, akik a legkisebb közösséget is vállalnák az árpádsávos lobogóval, pusztán azért, mert a
történelem egy igen szerencsétlen pillanatában ezt a lobogót a nyilasok is lobogtatták.

Ezért a magyarként való megmaradás ma elsôsorban hatalom kérdése.

Ha a nemzet nem teremt magának sürgôsen olyan kormányzatot, amelyik a nemzet nevében, törvényes
felhatalmazással és ha kell, erôvel irányítja a pénzt, a gazdaságot, a kultúrát, az iskolát és a tájékoztatást, akkor a
magyarságnak nincs esélye a megmaradásra. A megmaradást legjobban éppen a kormánynak kell akarnia. Ezzel
szemben most éppen fordítva van: a kormány akarja legkevésbé.
A következô választáson egyszer s mindenkorra lehetetlenné kell tenni, hogy ezt a nemzetet idegen érdeket
szolgáló kormány vezesse. Ha valamire, most a liberálbolsevizmusra kell kiáltani: nem, nem soha! A MIÉP
bejutása az Országgyűlésbe nemzeti létkérdés.

A magyarkénti megmaradásnak a következô feltételei vannak:

A magyar népelem fogyásának lefékezése, megállítása, visszafordítása, ezzel párhuzamosan a cigánykérdés
megoldása és az idegenek beözönlésének megakadályozása, a bevándorlás magyar érdekű szabályozása. A
magyar föld magyar kézben való megtartása, s az eddig elkótyavetyélt földek visszaszerzése. Egy magyar
érdeket szolgáló telepítéspolitika kidolgozása, amelyben földhöz jutnának fiatal, földet művelni szándékozó és
tudó emberek, akik a nekik juttatott földön egészséges, magyar, keresztény gyermekeket nevelnek, és a földet
megvédeni hajlandóak.
Tudomásul kell végre vennünk, hogy a hazát csak az védi meg becsülettel, aki birtokolja, akinek a földje terem,
aki egész életét ehhez köti. A kisvállalkozónak a hazai ipar, a saját erô fejlesztése is ugyanezért létkérdés.
Alapfeltétel továbbá:

A magyar iskola, a magyar kultúra, a magyar közélet visszaszerzése, a romboló, idegen szellemtôl és a
magyarellenességtôl való megtisztítása. A magyar állam önvédelmi képességének visszaállítása, a magyar
honvédség nemzeti újjáépítése.
A rendôrség megerôsítése, a teljes állomány tisztességes megfizetése és megtisztítása. A nemzeti célok
megvalósítása és alátámasztása érdekében fegyveres Nemzetôrség felállítása alapos kiképzés, nemzeti nevelés
útján. A dolgozó ember érdekeit valóban megvédô szakszervezetek létrehozása, a meglévôk megtisztítása.

Külön kell néhány szót szólni a cigánykérdésrôl.

A magyarság évszázadok óta él együtt a cigánysággal, különösebb súrlódások nélkül. A magyar cigányság élete
alapvetôen a magyar falu életéhez volt kötve. A tehetséges cigányok felemelkedését soha, senki nem
akadályozta. Amikor a magyar falu élete megnehezült, a cigányság élete is elbizonytalanodott. A Kádár-
rendszerben megindult nagy építkezések azonban felszívták a képzetlen cigány munkaerôt, megindultak a
„fekete vonatok”, a cigányság felemelkedésével, képzésével azonban az a rendszer mit sem törôdött. S amikor a
munkaalkalmak megszűntek, már a nyolcvanas évek derekán a cigányokat szélnek eresztették, és elkezdôdött a
megélhetési bűnözés, a börtönök megteltek cigányokkal, de errôl nem beszélt senki. A rendszerváltás után a
cigányok körében kialakuló nyomort, elégedetlenséget az SZDSZ vette észre elsôként, és azonnal a maga
politikai eszközeként kezdte használni. Egy-két szerencsétlen esetbôl, vagy éppenséggel konstruált ügybôl a
magyarság, a jobboldal cigányellenességére, rasszizmusára kezdtek utalni, és a cigányság egyes harcias köreinek
a feltüzelésével, valamint a cigány önkormányzatok erôszakolt összehozásával vádakat fogalmaztak meg a
magyarság ellen. A cél a zavarbaejtés és a politikai nyomásgyakorlás volt. Közben azonban az elöregedett,
védtelenül hagyott magyar falu lett az áldozat. A neoliberális, a „fajta megkülönböztetô” politika eltűrte az
erôszakot, a nyílt rablást, a megélhetési bűnözést, a fenyegetôzést, csakhogy kiváltson néhány szóbeli
visszaütést, és ezzel is a magyar népben megbújó rasszizmust bizonyítsa. Valójában a pénz feletti uralom
megtartása volt a cél. De néhány látványos ügyben hatalmas vereséget szenvedett ez a politika. A Katz Katalin
izraeli zsidó szociológusnô által Strasbourgba kivitt cigányok egy része bűnözôként hazakerült, s az ügyet a
többivel együtt el kellett felejteni. Maradt a segélyeken élés. A cigányság egy jelentôs része ma a segélyek
megszerzése érdekében szaporodik. A putrik népe, a putriszinten élôk köre, ahol együtt él unoka, anya,
nagymama és mind szülôképes korban van, és szül is, kétségtelenül emberi jogát gyakorolja, amikor sokadik
gyermekét a világra hozza, pusztán a segélyért, de önmaga ellen cselekszik, a saját életét teszi tönkre, részben
hagyományos életformával. Miközben az önkormányzatok kínlódnak, és nincs mibôl kifizetniük a segélyeket, a
kormányok jóformán semmit nem tesznek a helyzet megoldása érdekében. A cigánykérdést nem oldják meg a
segélyek. Sem a csapok elzárása, sem a bôséges ömlesztés. A cigányoknak olyan munkát kell adni, amit el
tudnak végezni. Ezután meg kell kezdeni szakképzésüket és iskolázásukat. Elejét kell venni a cigányság
városokba özönlésének, és ott bűnözô társaságokba tömörülésének. Le kell szoktatni ôket arról, hogy mindig
mást hibáztassanak sorsukért. (Errôl egyébként sok magyart is le kellene szoktatni.) Kötelezni kell ôket arra,
hogy gyermekeiket legalább alapfokon taníttassák. Ehhez nem elsôsorban a magyarsággal közös iskolákba kell
járatni ôket, ahol éppenséggel lehúzzák a tehetséges, szorgalmas, magyar gyermekeket, hanem nekik
megfelelôbe, és egyes deviáns elemeik csak azután kerülhessenek a közösbe, ha megfelelnek a
követelményeknek. Az alapfokú képzésbe be kell vonni a cigány értelmiséget is. Ôk se csak követelôzzenek.
Szembe kell nézni a cigánykérdés egész valóságával. Az önkormányzatoknak meg kell adni a lehetôséget, hogy
a helyi érdekek, a többség akarata és érdeke szerint, s a magyar megmaradás szempontjai szerint döntsenek
ebben a kérdésben. A cigány kártyát ki kell ütni a Katz Katalinok, Magyar Bálintok és a bankárok kezébôl.

Az új, erôs, a megmaradást szolgáló magyar demokráciának az önkormányzatokra, a helyi érdekre és a magyar
öntudatra kell épülnie. Ez a rend programja.

Ennek megértését, aztán akarását, tudatos vállalását kéri a MIÉP.

A rend programja a magyar megmaradás programja.
Megmaradunk? Ha akarjuk – igen! Akarhatunk mást?
Köszönjük, hogy elolvasta programunkat.

Budapest-Balatonederics, 2005 augusztus havában.

A Rend programját megfogalmazta

a MIÉP elnökségének egyetértésével és hozzájárulásával
Csurka István