JOGI

LEXIKON

Átdolgozott és bővített kiadás

Kiadja a
CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft.
Budapest, 2009
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35.
Telefon: (40) 464-565
Fax: +36 (1) 464-5657
e-mail: info@complex.hu
www.complex.hu

Felelős vezető: a CompLex Kiadó Kft. igazgatója

Kiadásért felelős: Petr Král
Kiadványok szerkesztéséért felelős: dr. Csizner Ildikó
Műszaki kiemelt főmunkatárs: Schuller Krisztina
Műszaki főmunkatárs: Kerek Imréné

ISBN 978 963 295 207 9

Jelzőszám: KK-001P0-1989
© KJK–Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999
© CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2009

Kiadványaink megtekinthetőek és megvásárolhatóak szakkönyvesboltunkban a Kiadó címén,

továbbá a www.complex.hu portálon.

A CompLex Jogi és Üzleti Kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők

Egyesülésének a tagja.

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás és a mű bővített, illetve rövidített változatának

kiadási jogát is. A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak bármely része
semmiféle formában (fotokópia, mikrofilm vagy más hordozó) nem sokszorosítható.
 Főszerkesztő:
Lamm Vanda

Szerzők:

Ádám Antal Jobbágyi Gábor Rácz Lajos

Back András Kardos Gábor Rácz Zoltán

Balásházy Mária Kecskés Gábor Réczei László

Bartók Irén Kecskés László Rodics Katalin

Basa Ildikó Kengyel Miklós Román László

Bandi Gyula Kerekes Zsuzsa Rosner Vilmos

Bárd Károly Kereszty Béla Ruszoly József

Benedek Ferenc Kertész Imre Sajó András

Berki Feriz Kertész István Samu Mihály

Bittó Márta Kincses László Sándor Judit

Blutman László Kisfaludi András Sári János

Bócz Endre Kisteleki Károly Sárközy Tamás

Bődig Mátyás Koi Gyula Schweitzer Gábor

Bodzási Balázs Kolláth György Sipos Katalin

Bodnár László Kovacsics József Solt Kornél

Bokorné Szegő
Kovács Péter Stipta István
Hanna

Boóc Ádám Kránitz Marianna Sulyok Gábor

Bragyova András Kukorelli István Süveges Márta

Bruhács János Lamm Vanda Szabadfalvi József

Lehoczkyné Kollonay
Burján László Szabó András
Csilla

Cziegler Dezső
Lenkovics Barnabás Szabó Anita
Tamás
 Czucz Ottó Lévayné Fazekas Judit Szamel Katalin

Cseh Gabriella Ligeti Katalin Szamel Lajos

Szécsényi-Nagy
Cséka Ervin Lomnici Zoltán
Kristóf

Csiky Ottó Lontai Endre Szenté Zoltán

Dantesz Péter Lőrincz Lajos Szentiványi Iván

Dezső Márta Lővétei István Szigeti Ernő

Maiyalehné Gregóczki
Domé Györgyné Szigeti Péter
Etelka

Dósa Ágnes Majtényi Balázs Szilágyi Dénes

Dunay Pál Masenkó-Mavi Viktor Szilágyi Éva

Elek Judit Máthé Gábor Szilágyi István

Erdő Péter Mezei László Szilágyi Péter

Esztó Péter Mezey Barna Szilbereky Jenő

Faludi Gábor Mihajlov Dobromir Szotáczky Mihály

Farkas Ákos Milassin László Takács Albert

Fehér Lenke Miskolczi Bodnár Péter Tamás András

Miskolczi Bodnárné
Fekete Balázs Temesi István
Harsányi

Ferenczy Endre Gyöngyi Tersztyánszky Ödön

Filo Erika Mohácsi Péter Tokaji Géza

Földi András Molnár Imre Toldi Ferenc

Fürész Klára Molnár József Tóth János

Gajduschek György Nagy Árpád Tóth Judit

Gál Gyula Nagy Boldizsár Tóth Mihály Gábor

Ganczer Mónika Nagy Ferenc Török Gábor

Gárdos-Orosz
Nagy Károly Tremmel Flórián
Fruzsina

Gáspárdy László Nagyné Szegvári Katalin Udvaros Miklós

Ú
Ifj. Glatz Ferenc Nagy Tibor Újszászy Zsófia

Gönczöl Katalin Németh József Újváriné Antal Edit

Görgényi Ilona Nótári Tamás Varga Csaba

Gyertyánfy Péter Novotni Zoltán Varga János Tamás

György István Paczolay Péter Varga Péter

Hagelmayer
Pap András László Vargyai Gyula
Istvánné

Hajós Anna Papp Zsigmond Vargha László

Halász Iván Peschka Vilmos Vavró István

Halász József Petrik Ferenc Veredy Katalin

Halmai Gábor Petró Rita Vezekényi Ursula

Harmathy Attila Péter Zsolt Vékás Lajos

Hollán Miklós Péteri Zoltán Vörös Imre

Horváth Attila Polt Péter Weiss Emília

Weinerné Friedery
Horváth M. Tamás Prandler Árpád
Réka

Horváth Pál Prugberger Tamás Weller Mónika

Horváth Tibor Pusztai László Wiener A. Imre

Horváthy Balázs Radnay József Wiener György

Imre Miklós Rakvács József Zlinszky János

Irk Ferenc Rácz Attila Ződi Zsolt

Jakab Éva Zsohár András

Az első kiadás főszerkesztője:

Lamm Vanda
Peschka Vilmos

Az első kiadás szerkesztőbizottsága:

Bragyova András
Kincses László
 Lamm Vanda
Lőrincz Lajos
Peschka Vilmos
Péteri Zoltán
Sárközy Tamás
Szamel Lajos
Wiener A. Imre
Zlinszky János

Az első kiadás nyelvi lektorai:

Kemény Gábor
Urbán Ilona

Technikai szerkesztők:
Argyelán Zsuzsanna
Pardi Mária

A lexikon kutatási programjának támogatója:

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága (Otka)
 Előszó
a második kiadáshoz

E lexikon első kiadása 1999-ben látott napvilágot, s a munka mind szakmai

körökben, mind pedig az olvasóközönség részéről kedvező fogadtatásra talált.
Talán ez az oka annak, no meg a mögöttünk hagyott évtized jogfejlődése,
hogy sor kerülhetett a kötet második, átdolgozott és bővített kiadására.

Mint ismeretes, a 21. század első évtizede Magyarország számára

rendkívül érdekes és izgalmas időszak volt, hiszen az hazánknak az Európai
Unióhoz való csatlakozásra való felkészülésének, majd pedig 2004-től
kezdődően a teljes jogú taggá válás és annak kiteljesedésének évei voltak. Uniós
tagságunkból következően a magyar jogrendszer jelentős változásokon ment
át, s az évtized végén elmondható, mára szinte minden jogágat átsző az uniós
jog. Az elmúlt évek során azonban – a bővülési folyamaton túlmenően –,
magában az Unióban is számottevő átalakulások történtek. Mindezek
következtében, valamint a hazai jogban bekövetkezett jogfejlődésre tekintettel,
a lexikon anyaga a második kiadásra több száz új szócikkel bővült, s több mint
félezer szócikk került átdolgozásra. A munka közreadói szomorú
kötelességüknek tettek eleget, amikor a második kiadás anyagába beiktatták
azon kiváló jogászokról szóló szócikkeket, akik az első kiadás óta távoztak az
élők sorából. Külön fájdalom, hogy többen közülük az első kiadás szerzői,
illetve szerkesztői voltak.

A második kiadáshoz az új szócikkeit, a kiegészítéseket és az

átdolgozásokat kizárólag az MTA Jogtudományi Intézetének kutatói végezték.
A szerkesztő ezúton szeretne köszönetet mondani mind az 1999-es kiadás,
mind pedig a mostani, második kiadás szerzőinek, szerkesztőinek és az összes
közreműködőnek gondos és odaadó munkájukért.
 Külön köszönet illeti a CompLex Kiadót, hogy vállalkozott a munka
újbóli megjelentetésére, továbbá a Kiadó munkatársait türelmükért és
segítségükért.

A lexikon valamennyi közreműködője őszintén reméli, hogy jelen munka

közreadásával nem csak a joggal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek
számára biztosítanak hasznos segédeszközt, hanem a nagyközönség jogi
műveltségét és tájékozottságát is segítik.

Budapest, 2009. november

Lamm Vanda
 Tudnivalók
a lexikon használatához

A szócikkek élén vastagon szedve a szócikk címe található, ezt – kivéve az utaló
címszavakat – követi a szócikk kifejtése. Amennyiben idegen eredetű vagy
idegen nyelvű a szócikk címe, úgy a cím után zárójelben található mind a
szócikk címének magyar nyelvű jelentése, illetve jogi műszóként való
értelmezése, mind pedig eredetének megjelölése. Ennek a fordítottja is
előfordul egyes szócikkek esetében, ha a magyar elnevezés mellett az idegen
nyelvű is elterjedt – különösen vonatkozik ez a római jogi eredetűekre, például
végrendelet (testamentum). Ekkor a szócikk címe után zárójelben az idegen
nyelvű elnevezés található a szó eredetére való utalással.

A nemzetközi szerződések és a nemzetközi szervezetek általában a

hivatalos magyar nyelvű elnevezésük szerint találhatók a lexikonban, s csak
utaló címszóként szerepel az adott nemzetközi szerződéssel vagy szervezettel
kapcsolatban gyakran használt idegen nyelvű rövidítés vagy betűszó. Ez alól
csak az a néhány eset képez kivételt, amikor az adott betűszó vagy nemzetközi
rövidítés rendkívül elterjedt, s szinte kizárólag csak az használatos (pl. SALT).
Ilyenkor maga a betűszó vagy rövidítés a szócikk címe, vagyis ezt követi a
rövidítés feloldása és a szócikk kifejtése.

A szócikkek egyes jelentéseit vastag betűs arab számok választják el

egymástól.

A szócikkeken belül ~ jelöli a szócikk címének ismétlését. Ha a szövegben

a lexikonban önálló szócikként is megtalálható szó vagy név szerepel, azt a dőlt
betűs szó előtt → jelzi.
 A lexikonban használt
rövidítések

ang. = angol

fr. = francia

lat. = latin

ném. = német

gör. = görög

ol. = olasz
 A, Á
Aarhusi egyezmény (Egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz
való hozzáféréséről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő
részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról): az ENSZ (→
Egyesült Nemzetek Szervezete) Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt
Aarhusban, 1998. júni. 25-én aláírt (hatályba lépett: 2001. okt. 30.) →
nemzetközi szerződés (kihirdetve: 2001. évi LXXXI. tv.). Az ~ szövegének
kidolgozásában – az → államok mellett – 4 környezetvédelmi szervezet
képviselője is részt vett. Az ~ célkitűzésként nevesíti, hogy a jelen és jövő
generációkban élő minden egyén egészségének és jólétének megfelelő
környezetben éljen (→ egészséges környezethez való jog), ezért az ~ben részes
államok garantálják a környezetvédelmi ügyekben a nyilvánosság számára a
jogot az információk hozzáférhetőségéhez, a döntéshozatalban való
részvételhez és az → igazságszolgáltatás igénybevételéhez (az ~ 3 pillére); ezek
teljesítése a → belső jogban biztosított eszközök útján történik, az ~ ugyanis az
ún. non-self-executing → szerződések (→ self-executing szerződés) körébe tartozik.
Az ~ kétévenkénti rendes tanácskozást ír elő, amelyen a szerződő államok
áttekintik az általuk készített rendszeres jelentés alapján az ~ végrehajtását. Az
~hez kapcsolódó szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásról szóló
→ jegyzőkönyvet 2003. máj. 21-én írták alá Kijevben; míg 2005. máj.-ban, a
kazahsztáni Almatyban a nyilvánosságnak a genetikailag módosított
organizmusok forgalomba hozatalát érintő döntéshozatalban történő
részvételére vonatkozó újabb szabályokkal egészítették ki az ~t.

Abay Gyula (1891–1978): statisztikus, a pécsi egyetem tanára, 1939-től az

MTA lev. tagja, 1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá. Fő művei:
Bevezetés a statisztika tudományába, 1945; A magyarországi
népességnyilvántartás kezdetei, 1946.

ABGB: → Osztrák polgári törvénykönyv

Ablegatus (ablegatus absentius, absentium ablegatus – lat.): a régi magyar

jogban a távollevők → országgyűlési követe. Az 1848 előtti rendi országgyűlési
képviseleti gyakorlat szerint azok a bárók (mágnások), akik személyes
megjelenésre voltak jogosultak, akadályoztatásuk esetén maguk helyett ~t
küldhették a diétára. A távollevők követei az → alsótáblán tanácskozási joggal
vehettek részt; a követnek mind a vita, mind a → szavazás során tartania
kellett magát küldői írásos utasításához (instrukció). Szavazatukat csak a →
vármegyék követei és a káptalanok után vették tekintetbe.

ABM-szerződés (Treaty on the Limitation of Anti-Ballistic Missile Systems –

ang.): antiballisztikus rakétarendszereket korlátozó → nemzetközi szerződés,
amelyet a → SALT I. szerződéscsomag részeként 1972. máj. 26-án
Moszkvában kötött meg a Szovjetunió és az USA (hatályba lépett: 1972. okt.
3.). A felek az ~ben vállalták, hogy rakétaelhárító védelmi rendszereiket két-két
egységre korlátozzák, és ezzel biztosítják, hogy a kölcsönös elrettentés – mivel
megfelelő védelem híján mindkét fél okkal tarthatott a másik hadászati
nukleáris rakétái által rámérhető csapástól – ne működjön közöttük. Két évvel
később a szerződést a felek egy → jegyzőkönyvvel módosították, miután már
csak egy-egy rendszert tarthattak meg. Az USA saját rendszerét – tekintettel
annak kétséges hatékonyságára és a rendszeres korszerűsítés jelentős költségeire
– nem tartotta karban, vagyis lényegében felhagyott az ellenrakétákon alapuló
hadászati rakétavédelemmel. A Szovjetunió, majd Oroszország Moszkva körül
továbbra is működőképes rendszert tartott fenn. Az ~ körül 1983-tól, az
amerikai elnök hadászati védelmi kezdeményezések néven ismert tervének
meghirdetésétől kezdődően kiéleződtek az értelmezési viták, amelyek a körül
összpontosultak, szabad-e részben vagy teljesen a rakétaelhárítás célját szolgáló
rendszert telepíteni a világűrbe (→ világűr jogi helyzete), így veszélyeztetve az ~
célját, ha betűjét nem sértve is. Az ~t az USA – a biztonsági környezet lényeges
megváltozására (→ clausula rebus sic stantibus) hivatkozással – 2001
decemberében, 6 hónapos határidővel, egyoldalúan felmondta (→ felmondás),
melynek hatására Oroszország is visszalépett a → START-II. szerződéstől.

Abolicionizmus: általános értelemben valamilyen → jogintézmény [pl.

rabszolgaság (→ rabszolgaság tilalma) a → halálbüntetés, vagy a → prostitúció]
eltörlését célul kitűző (jogi, politikai, társadalmi) mozgalom.

Abortusz: művi terhességmegszakítás; jogi szabályozása több → alapjogot érint:

a → méhmagzat → élethez való jogát, a → jogképességhez való jogot, valamint
az anya emberi méltósághoz való jogát. Attól függően, hogy a →
jogrendszerben az alapjogok alanyának – embernek – tekintik-e a
méhmagzatot, alapvetően eltérő megoldások képzelhetők el. Ha a magzatot
jogilag embernek – → jogalanynak – tekintik, akit megillet az élethez és
méltósághoz való → alanyi jog, akkor ~ kizárólag csak rendkívüli esetekben
végezhető, pl. az anya életének megmentése érdekében. Ha azonban a magzat
jogilag nem ember, akkor mérlegelni kell a magzati élet védelmére vonatkozó
→ állami kötelezettséget az anya önrendelkezési jogával szemben. A
jogrendszerek többsége az ~ teljes tilalma és az indok nélkül, minden esetben
megengedett ~ két szélsősége között húzza meg a határt. A különböző
terhességmegszakítási okokat a szaknyelv indikációnak (indíték) nevezi,
amelyeket négy csoportba szokás sorolni: a) egészségügyi, b), eugenikus, c)
szociális, d) erkölcsi. Általánosan elfogadott egészségügyi indokok az ~
elvégzésére, ha a terhesség az anya egészségét súlyosan veszélyezteti, ha a
magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb
károsodásban szenved, vagy a terhesség → bűncselekmény következménye. Az
egészségügyi indokokon kívül az anya szociális helyzete vagy súlyos
válsághelyzete szerepelhet még az ~t legalizáló okként. A magyar →
Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az ~szal; álláspontja szerint,
ha a magzatnak nincs feltétlen jogalanyisága az állam objektív életvédelmi
kötelezettségéből fakadóan csak az indikációs modell lehet alkotmányos,
amelyben a terhességmegszakításhoz mindenképp megfelelő indok szükséges.
A súlyos válsághelyzet fogalmának és alkalmazása feltételeinek meghatározása
kizárólag → törvényben történhet. → magzatelhajtás

Abszolút igazság: → igazság megállapítása

Abszolút jog: → emberi jogok korlátozásai

Abszolút monarchia: → monarchia

Abszolutizmus (kötetlen – lat.): a politikai → hatalom (legalábbis pozitív)

jogilag nem korlátozott gyakorlása, ill. az ezt igazoló eszmerendszer. Az
abszolút uralkodó (→ monarcha), ill. → államfő az → állam hatalmának
gyakorlásában nem ismer el jogi korlátozást, s bármiféle korlátozás csak az
uralkodónak alárendelt állami szervekre vagy tisztviselőkre érvényes. Az ~
mint kormányzati (→ kormányzás) rendszer a 17–18. században egy ideig
szinte minden jelentős európai államban létezett; a jogtörténetben a
felvilágosult ~ jelentős szerepet játszott, amennyiben előmozdította a →
kodi kációt és a jogi reformokat, különösen a → büntetőjogban és a
vallásszabadság területén. Az ~ rendszerint az ~ alapeszméjét tagadó
mozgalmak kiváltója lett, s ezzel közvetve fontos szerepet játszott az →
alkotmányos állam, ill. a → jogállam (→ rule of law) kialakulásában. → totális
állam

Accidentalia negotii (lat.): a pandektisták (→ pandektisztika) tanítása szerint a

→ jogügylet esetleges alkatrészei, pl. feltétel, időtűzés, meghagyás vagy egyéb
kikötés (→ negotium); ezek felvétele az adott jogügyletbe a szerződő felek
akaratelhatározásától függ.

Accrescentia (→ növedék – lat.): a → római jogban konkrét értelemben

mindazt jelentette, ami egy dologhoz (→ res) kapcsolódik, azzal összefüggésbe
kerül, azaz hozzánő a dologhoz. Az ~ keletkezhet természeti esemény, külső
erők közrehatása folytán, mint pl. a sodorvány, iszaplerakódás vagy a →
gyümölcs. Az ~ átvitt értelemben elsősorban a → tulajdonjog jogi (nem zikai)
értelemben vett „növekedését”, kiteljesedését jelenti, pl. a haszonélvező halála
esetén az addig őt illető jogok a tulajdonjoghoz „hozzánőnek” (→ dominium);
az ~ kiterjed a dolog mindenféle gyarapodására. Speciális jelentése van az ~nak
a rabszolgatulajdon esetében. Ha a rabszolga többek közös tulajdonában van,
és a tulajdonostársak közül az egyik felszabadítja, akkor a felszabadító tulajdoni
hányada hozzánő a többi tulajdonostárs tulajdonához. Ezt – a rabszolgára
nézve kedvezőtlen – szabályt csak → Iustinianus változtatta meg.

Accursius [Francesco? d’Accursio] (1182/1185? –1263/1269?): olasz

jogtudós, a bolognai glosszátoriskola (→ glosszátorok) eredményeit összefoglaló
Glossa ordinaria szerzője.

Accusatorius eljárás: → vád

Acquis communautaire (közösségi vívmányok – fr.):. természetét tekintve az

→ uniós jog kifejezéssel szemben inkább szociológiai, mint jogi jellegű
fogalomnak tekinthető. Az ~ fogalma az 1970-es években az → Európai
Gazdasági Közösség intézményeinek mindennapi nyelvezetében jelenik meg,
ezt követően a közösségi joggal foglalkozó irodalom vázolta fel az ~
dogmatikáját. Az ~ fogalmára később az alapszerződések (→ nemzetközi
szerződés) is utaltak, az → Európai Unióról szóló Szerződésben (→ Maastrichti
Szerződés) is található ilyen hivatkozás. Az ~ fogalma a közösségi jogi
forrásokon (→ jogforrás) kívül magában foglal minden, az → Európai
Közösségekre vonatkozó normát, alapelvet, nyilatkozatot (→ nyilatkozat),
határozatot, célkitűzést és gyakorlatot, függetlenül attól, hogy adott vívmány
kötelező jogi erővel bír-e avagy sem. Az ~ részét képezik az → Európai Bíróság
ítélkezési gyakorlatának eredményei is. A Maastrichti Szerződés
hatálybalépésétől kezdődően a ~ mellett beszélni lehet az uniós vívmányok
(acquis de l’Union, acquis of the Union) fogalmáról, amely az Európai Unió
második és a harmadik pillérének eljárásaiban született kötelező és nem
kötelező aktusokra és az Unió egyéb dokumentumaira utal.

Acquis de l’Union: → acquis communautaire

Acquisitio (lat.): a → római jogban szerzés, megszerzés; jelölhet →

vagyonnövekedést, elsősorban tulajdonszerzés útján, de jelentheti személyes →
jogviszony létrehozását is (acquirere libertum, socium, cognationes). Jelentős →
Gaius differenciálása a különös és az egyetemes → jogutódlás között. Az ~
dominii tulajdonszerzést jelent, ennek módjait Gaius a → ius gentium és a →
ius civile szerinti csoportokba sorolja be. A ius civile szerinti tulajdonszerzési
módokat már a → Tizenkét táblás törvény is ismerteti. Idetartozik a →
mancipatio, az → in iure cessio és az → usucapio. A mancipatio és az in iure
cessio absztrakt ügyletek, melyek nem csak dolog (→ res) tulajdonának
megszerzésére voltak alkalmasak, hanem egyéb célok elérésére is, pl.
szolgalomalapításra, rabszolga-felszabadításra. A ius gentium szerinti
tulajdonszerzési módok közé tartozik a → traditio, a foglalás, a → kincslelet, a
dologegyesülés, a → gyümölcsszerzés és a → feldolgozás. Az ~ bonorum javak,
vagyontömeg megszerzését jelenti, legfontosabb esete az ~ → hereditatis, az
örökség megszerzése, amely a római jogban elfogadó nyilatkozattal, más
esetekben anélkül is megtörténhetett.

Acquisitum (megszerzett – lat.): tkp. szerzeményi → vagyon. A régi magyar

jogban mindaz, ami nem öröklés (→ öröklési jog) révén került a tulajdonoshoz
vagy birtokoshoz (→ tulajdonjog). Forrása lehetett adomány, élők közötti
juttatás, nem → törvényes öröklés, visszterhes szerzés (→ visszterhes szerződés), ~
lehetett → ingó dolog és → ingatlan is. A törvényes örökléssel átszállt ~ ősi
vagyonná vált, a → hagyomány révén juttatott nem. A magyar → polgári
jogban az ~ az ági vagyon (→ ági öröklés) ellentétpárja.

Act (→ törvény – ang.): → jogforrás; amely a 14–15. századi angol rendi

képviseleti → állam törvényhozási (→ jogalkotás) gyakorlatában alakult ki. A
→ parlament az uralkodóhoz címzett előterjesztéseit gyakran törvényhozásra
alkalmas javaslat (→ bill) formájában nyújtotta be, s ez királyi szentesítéssel
törvény rangjára emelkedett. Az ~ csupán a parlament hozzájárulásával
születhetett, ezért ezt a jogalkotási aktust (statute) határozottan
megkülönböztették a királyi rendeletektől (ordinance). Belőle fejlődött ki az
ún. törvényi jog (statute law), amely az angol → jogrendszer (→ common law)
egyik fő jogforrása lett. Általánosabb értelemben bármely → hatóság vagy
testület határozatának megjelölésére is használták.

Act of Settlement: az angol trónöröklés rendjét szabályozó → törvény (1701),

amelynek értelmében a német protestáns Hannover-házból származó
uralkodók kerültek Anglia trónjára. Hatályát utóbb (1707) Nagy-Britannia
koronájának öröklési rendjére is kiterjesztették (Treaty of Union). Fontos
rendelkezéseket tartalmazott a törvény az → államhatalmi ágak megosztásával
kapcsolatban is, amennyiben kimondta, hogy bármely, a királytól elnyert
tisztség vagy jövedelem összeférhetetlen a → parlament alsóházának (House of
Commons) tagságával, továbbá, hogy a bírák (→ bíró) kinevezése gyakorlatilag
élethossziglanra szól.

Act of state (vagy acte de gouvernement – ang., ill. fr.): 1. A → nemzetközi

jogban az → állam szuverén (→ szuverenitás) minőségében hozott döntései –
ideértve a → jogalkotást – felülbírálhatatlansága más államok (vagy →
nemzetközi szervezetek) által. Az ~ doktrína kettős jelentéssel bír: egyrészt azt
jelenti, hogy egy állam nem nyilváníthatja (vagy tekintheti) érvénytelennek –
nem bírálhatja felül – más [általa elismert (→ államok elismerése)] államok
döntéseit, másfelől (pozitív értelemben) jelentheti azt is, hogy minden állam
köteles elismerni más államok saját → joghatóságukba tartozó ügyekben hozott
döntéseit, ill. joghatásait saját területén. Az ~ doktrína a legnagyobb vitát az →
államosítások joghatásai elismerésével kapcsolatban váltotta ki, de alkalmazható
sok más esetben, pl. az → állampolgárság megszerzésének vagy elvesztésének
joghatásaira. Az ~ általában csak az állam → közjogi aktusaira vonatkoztatható.
2. A ~ a → belső jogban eredetileg az állam el nem hárítható beavatkozását
jelentette → magánjogi → jogviszonyokba, amelynek hatása a vis maiorhoz (→
erőhatalom) hasonlítható (~, ill. „Act of God”). Későbbi jelentése eminensen
közjogi: a → jogállam kialakulásával az állam (főleg a → közigazgatás)
döntései, határozatai egyre inkább → bírósági felülvizsgálat alá tartoztak; az ~
doktrína azokat az állami döntéseket jelöli, amelyek természetüknél fogva ki
vannak véve a → bírói felülvizsgálat alól. Ilyenek általában a szuverenitás
gyakorlásának tekinthető aktusok, különösen a mai jogban az állam
külpolitikai döntései (pl. államelismerés vagy egy → nemzetközi szerződés
megkötése), a → kormány személyzeti döntései, vagy az → államfő döntései
stb. Az ~ kontinentális európai változatát a francia → közigazgatási bíráskodás
dolgozta ki az ún. kormányzati aktusok (acte de gouvernement) elméletével,
amelyet a német s az azt követő jogi doktrína is átvett. A közjogban az ~
alkalmazási köre jelentősen szűkül azokban az államokban, amelyek az →
alkotmánybíráskodást elfogadják.

Acta comitiorum (tkp. acta diaetalia comitiorum, országgyűlési iratok – lat.):

az 1790–91. évi magyar → országgyűlés döntése nyomán a diétáknak az 1832–
36. évi országgyűlésig latin, azt követően 1844-ig kétnyelvű, majd 1844-től
magyar nyelven közzétett hivatalos iratai megnevezése. Az országgyűlés →
alsótáblájának tanácskozásairól már korábban is készültek latin nyelvű
irományok, a főrendek tárgyalásait (→ felsőtábla) azonban csupán 1839-től
rögzítették.

Acte de gouvernement: → Act of state

Actio (→ kereset – lat.): jelentéstartalma a → római jogi → peres eljárás

sajátosságai folytán lényegesen eltér a modern jogi fogalomtól. Celsus szerint az
~ nem más, mint jog arra, hogy ami bennünket megillet, azt perrel
érvényesítsük. Eszerint az ~ a kereseti jogot jelentette, de jelenthette magát a
perkezdő cselekményt és az egész peres eljárást is. Az archaikus → római jog
keresetei (→ legis actiók) törvényen alapuló, részben önhatalmú eljárások
voltak. A → praetori → edictum minden → alanyi jogra (pl. a → tulajdonjogra,
az egyes szerződéseknek megfelelő jogosultságokra) külön actiókat irányzott
elő, amelyeknek az alanyi jogok szinte a derivátumát képezték (keresetjogi
gondolkodás). A praetori → formulákban megfogalmazott keresetek többféle
szempont alapján csoportosíthatók: ~ in ius concepta, ~ in factum concepta, ~
in rem, ~ in personam, ~ certa, ~ incerta, ~ stricti iuris, ~ bonae dei, ~ cticia,
~ utilis stb. A kereset általános elnevezése ~, de egyes speciális kereseteket más
szavakkal jelöltek: vindicatio, → condictio, → petitio, querela, → interdictum,
persecutio.

Actio legis Aquiliae utilis: → damnum iniuria datum

Actio Pauliana: a → római jogból ismert → actio, amely a fejlettebb időkben a

→ vagyoni végrehajtást segíti, az adósnak a hitelezők kijátszására irányuló
vagyonelidegenítései ellen véd. Az adóssal összejátszó szerzővel szemben
kártérítésre kötelez, jóhiszemű ingyenesen szerzővel szemben a gazdagodás
kiadására irányul. → fraus creditorium

Actio praescriptis verbis: → innominat kontraktusok

Actio popularis (közérdekű jog- vagy igényérvényesítés – lat.): → római

jogban a populus, a „nép” számára nyitva álló igényérvényesítési eszköz volt. A
modern → jogrendszerekben az ügy eldöntésében érdekelt szélesebb személyi
kör részére megengedett eljárás-kezdeményezési jogot jelent. Az →
Alkotmánybíróság egyes, mindenki által kezdeményezhető eljárása mellett az ~
speciális esetének tekinthető a közérdekű igényérvényesítés, amely a magyar
jogban vonatkozhat bírósági (→ bíróságok) és → közigazgatási [pl.
fogyasztóvédelmi (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei)], vagy a → diszkriminációs
ügyekben eljáró → hatósági eljárásra is. Az ~ célja az, hogy védelmet nyújtson
pontosan meg nem határozható, de nagyobb csoportot érintő olyan →
jogsértések esetén, ahol a közvetlen érintettek nem tudnak kiállni a jogaikért,
ugyanakkor a fellépéshez kiemelkedően fontos társadalmi érdek fűződik. ~
megindítására általában az → ügyészség vagy az érdekelt (a vonatkozó célt az
alapszabályukban rögzítő) → civil szervezetek, kisebbségi → önkormányzatok (
→ kisebbségek jogai) → szakszervezetek jogosultak (→ szakszervezeti jogok).
Actio Publiciana: a → római jogban a birtokból kiesett → bonitár tulajdonos
keresete (→ actio), amely a dolog (→ res) visszaszerzésére irányul. Az ~ a rei
vindicatio (→ dominium) mintájára utánképzett actio, amelyben a bonitár
tulajdonos → kció segítségével a civiljogi (→ ius civile) tulajdonoshoz hasonló
helyzetben van. A → per eldöntése a → jogcímek összemérésén alapszik, tehát
azon, kinek van erősebb joga a dologhoz (relatív tulajdonvédelem).

Actiones adiecticiae qualitatis (lat.): a → római jogban járulékos kereseteket

(→ actio) jelent, amelyek kivételképpen a hatalom gyakorlója ellen indíthatók
a hatalom alatti személy (→ familia) szerződéseiből kifolyólag. A → ius civile
szerint ugyan a hatalom alatti személy minden jogot a páter familiasnak szerez,
a kötelezettségek viszont csak őt terhelik (bár önjogúvá válása előtt általában
nem peresíthetők). A → praetor azonban bizonyos esetekben, →
méltányosságból, → edictumában kereseteket hirdetett meg a hatalom alatti
személy szerződéseiből a jogszerző hatalomgyakorló ellen is. E keresetek
elnevezésének az az alapja, hogy a kereset a hatalom alatti ellen (esetleg)
megindítható keresethez járul, kapcsolódik (adicitur).

Adásvételi szerződés: az árucsere-forgalom alapügylete, a → római jogban →

emptio-venditio. ~ alapján a → dolog tulajdonosa, az eladó arra vállal
kötelezettséget, hogy vételár ellenében valamely forgalomképes (→
forgalomképesség) dolog → tulajdonjogát a vevőre átruházza (→ tulajdon
átruházása) . Az eladó és a vevő pozíciójában bárki, tehát → természetes személy
és → jogi személy is szerepelhet. Az ~ közvetett tárgya bármely → ingó dolog
vagy → ingatlan dolog, ill. jogosultság lehet, amennyiben forgalomképes. A
forgalomképességet csak → törvényi szintű norma zárhatja ki. Lehetséges
továbbá, hogy valamely dologra a tulajdonos hozzájárulásával → elidegenítési és
→ terhelési tilalmat alapítsanak, és a dolgot ezáltal tegyék forgalomképtelenné.
A → forgalomképtelen dolog elidegenítése → jogszabályba ütköző adásvétel, azaz
semmis szerződés (→ semmisség). Lehetséges még a forgalomképesség
korlátozása is, ilyen a → hatósági jóváhagyás vagy engedély (→ engedélyezés)
kikötése, pl. → értékpapírok, fegyverek, nemesfémek értékesítése esetén. Ha a
dolog valamilyen joggal van terhelve (pl. → haszonélvezeti jog, → bérleti, →
haszonbérleti jog), ez nem zárja ki az elidegenítés lehetőségét, a teher azonban
továbbra is a dologhoz tapad. Az ~ fő célja és közvetlen tárgya a tulajdonjog
ellenérték fejében történő átruházására irányuló magatartás. E magatartás
mind az eladó, mind a vevő oldalán bizonyos fő- és → mellékkötelezettségek
teljesítésében realizálódik. Az eladót feltétlen helytállási kötelezettség terheli
azért, hogy az adásvétel tárgya megfelel a jogszabályi és szerződési feltételeknek
(→ szavatossági jog), de ezenkívül az eladó vállalhat garanciát (→ jótállást) arra
is, hogy a szolgáltatott dolog a rendeltetésszerű használatra alkalmas. Az eladó
mellékkötelezettségei közé tartozik a tájékoztatási kötelezettség, amely kiterjed
a dolog minden lényeges tulajdonságára, a dologra vonatkozó jogokra és
terhekre, a dologgal kapcsolatos körülményekre; az → okirat-szolgáltatási
kötelezettség, amely legtöbbször valamely tényről vagy körülményről speciális
tájékoztatás és igazolás; az átadással kapcsolatos költségek viselése, amely
jelentheti a teljesítési helyre történő szállításnak, a dolog becsomagolásának
vagy ingatlan esetén az → ingatlan-nyilvántartási állapot rendezésének
költségeit. A dolog átadásáig a kárveszély az eladót terheli (→ kárveszélyviselés).
A vevő főkötelezettsége a dolog átvétele és a vételár meg zetése (→
ellenszolgáltatás). A ~ megkötésekor a vételár teljes kiegyenlítéséig írásban
kiköthető a → tulajdon fenntartása. A vevő mellékkötelezettsége az átvétel
költségeinek viselése: a szerződés megkötésével kapcsolatosan felmerült
kiadások, ill. a → tulajdon megszerzésével kapcsolatos terhek (→ illetékek)
meg zetése. A dolog átadásával a tulajdonjog és a kárveszély a vevőre száll át. A
→ birtokbalépés átfordítja a → használat és a → hasznok szedésének jogát a
vevőre, akkor is, ha ingatlanátruházás esetén – bejegyzés hiányában – még nem
lett tulajdonos. Az ~ a dologszolgáltató, más néven → dare szerződéscsoportba
tartozik. ~ írásban (→ írásbeliség), szóban és → ráutaló magatartással egyaránt
létrejöhet. Ingatlanra vonatkozó ~ érvényességéhez azonban a szerződés írásba
foglalása kötelező. Ennek elmulasztása érvénytelenségre vezető alaki hiba (→
alakszerűség, → szerződés érvénytelensége).

Adásvételi szerződés különös nemei: a magyar → Polgári Törvénykönyvben

szabályozott formái a következők: a megtekintésre vétel, a próbára vétel, a
minta szerinti vétel és a részletvétel. A megtekintésre vétel és a próbára vétel
közötti különbség az áru → birtokállapotának milyenségében és a hallgatásnak
az akaratnyilatkozat hatályosulására gyakorolt eltérő hatásában rejlik. A
megtekintésre vétel esetén az áru az eladó birtokában marad a vevő
nyilatkozattételéig, ugyanis előzőleg a vevő csak → feltételes → ajánlatot tesz –
megkezdi a → szerződéskötési folyamatot, az eladó ajánlatát leköti –, amelyet
ha később, a → határidő lejártáig nem erősít meg, akkor az a lejáratkor
visszavontnak tekintendő, azaz ha a vevő hallgat, a szerződés nem jön létre. A
próbára vétel azt jelenti, hogy a → dolog a potenciális vevő birtokába kerül
azért, hogy a dolog használati értékéről meggyőződhessen. Ez is feltételes
szerződéskötési helyzet, mert a vevő vételi szándékát csak feltételesen fejezi ki.
Ha a vevő a határidő alatt nem tesz a szerződés létrejöttét illetően elutasító
nyilatkozatot, és egyidejűleg nem juttatja vissza a dolgot az eladó
tulajdonosnak, akkor hallgatása vagy nem tevése beleegyezésnek minősül,
akaratnyilatkozata hatályosul, és a felek között az → adásvételi szerződés
létrejön. A minta szerinti vétel a fajlagos → szolgáltatások körében használatos
jogi megoldás, amely szerint az adásvételi szerződés teljesítése során az eladó
olyan dolgot köteles szolgáltatni, amely a vevő által megismert és elfogadott
mintának megfelel. A minta szerinti vétel elsősorban nagy tömegáruk esetén
jelentős, de előtérbe kerül a magánszemélyek beszerzéseinél is az ún.
csomagküldő szolgálatok elterjedésével. Az adásvétel e különös neménél
központi jelentősége van annak, hogy az adásvétel tárgya a mintának
megfeleljen. Ha a minta alapján szolgáltatott dologban nyílt hiba fedezhető fel,
vagyis olyan hiba, amelyet a vevő a mintában észlelt és elfogadott, az eladó
mentesül a szavatossági felelősség alól (→ szavatossági jog). A rejtett hibáért
azonban – azaz a dolog fel nem ismerhető hibájáért – az eladó akkor is
szavatossággal tartozik, ha a hiba a mintában is megvolt. Részletvétel esetén az
adásvételi szerződésben a felek úgy állapodnak meg, hogy az átruházott és
birtokba is vett dolog ellenértékét a vevő több részletben, meghatározott
későbbi időpontokban zeti meg. Nem érvényesül tehát a szolgáltatás és →
ellenszolgáltatás egyidejűségének fő szabálya. Ezt az eladóra hátrányos pozíciót
célszerű a → tulajdon fenntartása, az → elállási jog, az → elidegenítési tilalom és
→ terhelési tilalom külön írásbeli kikötésével ellensúlyozni (→ alakszerűség).

Adat: a számítástechnikában használt fogalom, ~nak (data - ang.) nevezik a

számokkal leírható dolgokat, melyek számítástechnikai eszközökkel
rögzíthetők, feldolgozhatóak, és megjeleníthetők. ~ lehet az információ, a
közlés, a hír, az értesülés. A jog az ~ fogalmát nem de niálja, de a különféle
~ok (személyes ~, különleges ~, minősített ~) védelméről, minősítésükkel
kapcsolatos eljárásokról rendelkezik. → ~gazdálkodás, → ~védelem

Adatbank: → elektronikus közigazgatás

Ad hoc nemzetközi büntető törvényszék: ideiglenes jelleggel létrehozott,
korlátozott → joghatóságú nemzetközi bírói fórum (→ nemzetközi bíróságok),
melynek célja, hogy egy adott időszakban elkövetett → bűncselekmények –
elsősorban bizonyos → nemzetközi bűncselekmények – tetteseivel (→ elkövetők)
szemben lefolytassa a büntetőeljárást. Az ~ek koncepciója lényegében egyidős a
→ nemzetközi büntetőjoggal. A II. világháború után felállított → Nemzetközi
Katonai Törvényszék szintén ~nek minősült, ám az intézményi típus csak a 20.
század végén – a délszláv és a ruandai válság hatására életre hívott nemzetközi
büntető törvényszékek (→ Nemzetközi Törvényszék) révén – vált széles körben
ismertté. Az ~ek előnyei közé tartozik a nagyfokú rugalmasság, melynek
köszönhetően az egyes testületek összetétele, személyi, tárgyi és időbeli
joghatósága, kiszabható büntetései (→ büntetési nemek) és működésének egyéb
alapvető vonásai egy konkrét nemzetközi vagy belső kon iktus sajátosságaihoz
igazíthatók. Az ~ek mindemellett kisebb mértékben korlátozzák az → állami
büntető hatalmat (→ hatalom) és költséghatékonyabbak, mint egy állandó
bírói fórum (→ Nemzetközi Büntetőbíróság). Az ~ek működési tapasztalatai
fontos szerepet játszottak a → hibrid büntetőbíróságok megjelenésében.

Adatbázis: → adatgazdálkodás

Adatgazdálkodás: valamely szervezeten belül az → adatokkal való átfogó,

hatékony és eredményes gazdálkodás, amelynek lényege, hogy a megfelelő adat
a megfelelő emberhez, a megfelelő időben jusson el. → Jogszabály az adat
fogalmát nem de niálja, de a különféle adatok (személyes, különleges,
minősített) védelméről, minősítésükkel kapcsolatos eljárásokról rendelkezik.
→ adatvédelem. Az ~ egyik hatékony eszköze az ún. metaadat-szolgáltatás, ami
segíti az adatok széles körű hasznosulását és a párhuzamos adatgyűjtések
elkerülését. Az összekapcsolhatóság egyik legfontosabb feltétele a
metaadatkészletek kompatibilitása, az adatbázisok összekapcsolhatósága helyi,
központi és nemzetközi szinten. Adatbázisnak nevezik az azonos minőségű
(jellemzőjű), többnyire strukturált adatok összességét, amelyet egy tárolására,
lekérdezésére és szerkesztésére alkalmas szoftver kezel. Az adatbázisok célja az
adatok megbízható, hosszú távon tartós (idegen szóval: perzisztens) tárolása, és
gyors visszakereshetőségük biztosítása.
Adatvédelem: 1. Informatikai értelmében jelenti az összegyűjtött →
adatvagyon sérthetetlenségét, integritását, használhatóságát és bizalmasságát
lehetővé tevő technológiák és szervezési módszerek összességét; magában
foglalja: a berendezések, a kommunikációs hálózat, a hozzáférések és az
adathordozók védelmét: az adatközlés, a kommunikáció titkosítását; továbbá
az adatkezelési folyamat folyamatos monitorozását. 2. Jogi értelemben az ~ a
személyes adatok gyűjtésének, feldolgozásának és felhasználásának
korlátozásával, az érintett személyek védelmével foglalkozik. Ebben az
értelemben a jog nem is annyira magukat az adatokat, mint inkább azokat a
személyeket védi, akikhez az adatok kapcsolhatók (→ személyes adatok
védelméhez való jog). Fontos fogalom az ~mel kapcsolatosan az adatkezelés,
amely – az alkalmazott eljárástól függetlenül – az adatokon végzett bármely
művelet vagy a műveletek összessége (így pl. gyűjtése, felvétele, rögzítése,
rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása,
nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése
és megsemmisítése stb.), valamint az adatok további felhasználásának
megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel
készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas zikai jellemzők, ill.
biometrikus adatok (ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése
is. Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult vagy →
törvény elrendelte. Különleges adat kezeléséhez viszont az érintett írásbeli
hozzájárulása szükséges, ami csak akkor érvényes, ha az megfelelő
tájékoztatáson alapul. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett
adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és → jogorvoslati lehetőségeire is. A
tájékoztatás követelményének való megfelelést szolgálja pl. az internetes
honlapok esetében az adatvédelmi nyilatkozat. Az adatkezelés konjunktív
feltétele az adatkezelés célhoz kötöttsége elvének való megfelelés is, ami azt
jelenti, hogy személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog
gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet, s az adatkezelésnek az
adatkezelés minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. Az ~ jogi
eszközrendszeréhez tartozik maga a jogi szabályozás, ill. azok az eljárások,
amelyek keretében a személyek jogaikat érvényesíthetik. Az érintett jogainak
megsértése esetén az → adatvédelmi biztos vagy bírósághoz (→ bíróságok)
fordulhat. Különleges adatnak minősülnek a faji eredetre, a nemzeti és etnikai
kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy
más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra,
továbbá az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre
vonatkozó adatok, valamint a bűnügyi személyes adatok, ezek védelmére
szigorúbb ~i szabályok vonatkoznak. Közérdekű adatok nyilvánosságra
hozhatók, itt a nyilvánossághoz fűződő érdeket védi a jog. Az →
Alkotmánybíróság több döntésében foglalkozott az ~ kérdéseivel. → adatbázis
→ adatgazdálkodás

Adatvédelmi biztos: szakosított → országgyűlési biztos, az ~ feladata a →

személyes adatok védelméhez való jog (→ adatvédelem) és az →
információszabadságnak a védelme. Azaz az átlátható → állam és átláthatatlan
polgár víziójának megvalósítása érdekében egyszerre kell elősegítenie ellentétes
helyzetű → alapjogok érvényesülését. A többi országgyűlési biztostól eltérő
módon → hatósági jogosítványokkal is rendelkezik, vizsgálati jogosultsága a
magánszférára is kiterjed. Ha az adatkezelő vagy adatfeldolgozó a jogellenes
adatkezelést (adatfeldolgozást) nem szünteti meg, az ~ elrendelheti
jogosulatlanul kezelt adatok zárolását, törlését vagy megsemmisítését, ill.
megtilthatja a jogosulatlan adatkezelést vagy adatfeldolgozást, továbbá
felfüggesztheti adatok külföldre továbbítását. Az ~ vezeti az Adatvédelmi
Nyilvántartást, mely az adatkezelőknél nyilvántartott a legfontosabb
adatköröket tartalmazza, feltéve, hogy e tevékenységük bejelentés köteles. →
adatgazdálkodás, → ombudsman

Adatvédelmi Nyilvántartás: → adatvédelmi biztos

Addictio (→ bírói odaítélés – lat.): az addicere igéből. Már a → Tizenkét táblás

törvény használja. A → praetor ~val ítéli oda a dolgot (→ res) a felperesnek (→
fél) a → peres eljárás során, ha az alperes a felperes követelését elismeri. Ezt a
perjogi szabályt hasznosítja tulajdonszerzési módként az → in iure cessio.
Odaítélés értelmében használják a klasszikus kor jogászai a → bona, → pignus,
→ potestas ~ szavakkal alkotott szerkezetekben.

Adekvát kauzalitási elmélet: → okozatossági elméletek

Adhéziós per: → büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény, → magánfél

Aditio hereditatis (lat.): a → római jogban az → öröklési jog (→ hereditas)
intézménye; a iustinia-nusi (→ Iustinianus) jogban a → hagyaték formátlan
elfogadását jelenti.

Adiudicatio (lat.): 1. a → praetori → formula rendes alkatrészeinek egyikét

jelenti, amelyre az osztópereknél van szükség, amelyekben a bíró (→ iudex) →
ítéletével tulajdont ruház át a peres felekre (→formuláris eljárás). 2. A modern
→ nemzetközi jog is ismeri az ~ fogalmát, amely harmadik félnek
területátengedéssel kapcsolatos döntését jelenti (→ cessio).

Adminisztratív bíróságok: a → nemzetközi szervezetek mellett működő →

bírói jellegű fórumok, amelyek a szervezetek és alkalmazottaik közötti
vitákban döntenek. A nemzetközi szervezetek kialakulásának kezdetén a
különböző igazgatási uniók és alkalmazottaik közötti vitákat általában a
székhely → államának → bíróságai döntötték el. A nemzetközi szervezetek
megerősödésükkel és önálló nemzetközi jogalanyiságuk (→ nemzetközi jog
alanyai) elismerésével mentessé váltak a székhely államának → joghatósága alól,
s ennek következtében szükségessé vált olyan bírói fórumok létrehozása,
amelyek a nemzetközi szervezetek és alkalmazottaik közötti vitákat rendezik.
Az első ilyen jellegű bírói fórum a → Nemzetek Szövetségének Adminisztratív
Bírósága volt, amely 1927-ben jött létre. Az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) keretébe tartozó nemzetközi szervezetek ügyeit a → Nemzetközi
Munkaügyi Szervezet Adminisztratív Bírósága és az 1949-ben felállított ENSZ
Adminisztratív Bírósága, valamint a Világbank (→ Nemzetközi Újjáépítési és
Fejlesztési Bank) 1980 óta működő Adminisztratív Bírósága intézi. Hasonló
jellegű ~ működnek más nemzetközi szervezetek keretében (→ Amerikai
Államok Szervezete, → Arab Államok Ligája). A nemzetközi szervezetek egy
részénél a szervezet és alkalmazottai közötti vitákat nem ~, hanem kifejezetten
e kérdések eldöntésére megalakított bizottságok rendezik. Az ~ döntései
általában véglegesek és megfellebbezhetetlenek (→ fellebbezés). A Nemzetközi
Munkaügyi Szervezet Adminisztratív Bírósága és az ENSZ Adminisztratív
Bírósága által hozott döntéseket az 1990-es évek közepéig → Nemzetközi
Bíróság tanácsadó véleményezési eljárás keretében felülvizsgálhatta.

Administrator (tkp. főispáni helytartó – lat.), a → főispán helyettesítője,

megkülönböztetendő az → alispántól, a vicecomestől. A régi magyar →
közigazgatási és → kormányzati gyakorlat (→ vármegye) elsősorban az ún.
örökös főispánságokban alkalmazott ~t, ha a valóságos főispán kiskorúság vagy
más akadályoztatás miatt nem gyakorolhatta hivatalát. Általában a teljes
főispáni jogkör (→ hatáskör) megillette az ~t. Az ~ intézményét a Metternich-
kormányzat törölte el.

Adó: olyan → államháztartási bevétel, amelyet az → állam – adófelségjoga

alapján – állapít meg → természetes személyek, és → jogi személyek terhére, s a
beszedett összeget a közkiadások nanszírozására használja, meghatározott
gazdasági és szociális feladatokat megoldva. Az ~t az egyéb állami bevételektől
az különbözteti meg, hogy nem kötődik semmiféle közvetlen
ellenszolgáltatáshoz, azonban beszedését az állam kényszer útján is biztosítja.
Az ~ a legfontosabb állami bevétel, beszedésére az állam összetett szervezeti
rendszert épít ki. Az ~t az állam jogilag egyoldalúan állapíthatja meg
(adómegállapítási jog); amely föderatív államokban (→ föderáció) megoszlik a
szövetség és a tagállamok, unitárius államokban (→ államszervezet) a központi
kormányzat (→ kormányzás) és a helyi → önkormányzatok között. →
Nemzetközi szerződések, vagy a → viszonosság szintén korlátozhatja az állam
egyoldalú adómegállapítási jogait (→ kettős adózás). Az ~ nem csak állami
bevételi forrás, hanem gazdaságpolitikai és szociálpolitikai célok elérésére
felhasználható eszköz is. Az → ~kedvezmények és az → ~mentességek, valamint
az → ~-visszatérítések rendszerével serkenteni lehet a gazdasági tevékenységet,
a beruházásokat és az exportot, javítani lehet az alacsony jövedelműek
életkörülményeit.

Adó- és társadalombiztosítási csalás: az → állami bevételeket és azok

végrehajtását csorbító → gazdasági bűncselekmény, amelynek központi fogalma
az → adó. A büntetőtörvények (→ Büntető Törvénykönyv) alkalmazásában adó
az → illeték és az illeték módjára zetendő díj, ill. a → társadalombiztosítási
járulék is. Az ~ első változatának → elkövetési magatartása az adókötelezettség
megállapítása szempontjából jelentős tényre (adatra) vonatkozó valótlan
tartalmú nyilatkozatok megtétele, vagy ilyen tény (adat) a → hatóság előli
elhallgatása vagy más megtévesztő magatartás tanúsítása, míg eredménye az
adóbevétel csökkentése. A második változat elkövetője (→ elkövetők) a
megállapított adó meg nem zetése céljából téveszti meg a hatóságot, és ezzel
az adó behajtását jelentősen késlelteti, vagy megakadályozza. Az ~ mindkét
változata csak szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén büntetendő.

Adóalany: → természetes személy vagy → jogi személy, akit a → jogszabályok →

adó zetésére köteleznek. Az ~t közvetlenül általában az egyenes adók terhelik,
a közvetett adók az áru árába vagy szolgáltatás díjába vannak beépítve (→
adónemek). Az ~iság feltétele: adóköteles tevékenység folytatása, bizonyos
gazdálkodási eredmény vagy jövedelem elérése, ill. olyan javak megléte,
amelyekhez az → állam be zetési kötelezettséget rendelt. Az ~iság lehet egyéni
vagy kollektív. Egyéni az ~iság, ha az adóköteles tevékenységet végző személy
egymaga válik ~nyá. Kollektív, ha a polgárok valamely csoportja adó zetési
kötelezettségéért egyetemlegesen (→ egyetemleges felelősség) felel. Az ~ lehet
adóbehajtó és adó zető fél. Az adóbehajtó felet aktív, az adó zetőt passzív
~nak nevezik.

Adóalap: az a pénzben meghatározott összeg, természeti vagy mértékegység

(terület nagysága, súly, darab stb.), amely után a zetendő → adót az →
adómérték segítségével megállapítják. Az ~ot általában → adónemenként
határozzák meg. Így pl. az általános forgalmi adónál az elért árbevétel, társasági
(→ társasági jog) adónál a nyereség, telekadónál az → ingatlan nagysága,
gépjárműadónál a gépjármű súlya, esetleg a megtett út, idegenforgalmi adónál
az eltöltött idő, → pótadóknál a már megállapított adó, jövedelemadóknál az
elért jövedelem.

Adóbecslés: az → adóalap megállapításának az a módja, amelyhez akkor

folyamodik az → adóhatóság, ha az adózó bevételeiről és kiadásairól nem vezet
nyilvántartást, vagy az nem alkalmas a jövedelemnek megfelelő → adó
kivetésére. A becslési eljárás esetén az adóhatóságnak bizonyítania kell, hogy az
~ alkalmazásának feltételei fennállnak, valamint, hogy a becsült adatok,
tények, körülmények, alkalmazott módszerek valószínűsíthető adóalap
megállapításához vezettek. Ha az ~hez nem állnak rendelkezésre tények, akkor
a hasonló tevékenységet folytatók hasonló időszakban és körülmények közötti
adatait kell felhasználni → szakértő közreműködésével.

Adóbevallás: az adózó (→ adóalany) nyilatkozata az → adóhatóság felé azokról

az adatokról, amelyek az általa zetendő → adó megállapításához, adózói
kötelezettségei teljesítésének ellenőrzéséhez szükségesek. Bevallási kötelezettség
keletkezhet → törvény alapján, vagy külön adóhatósági felszólításra.

Adóbírság: → adójogi szankciók

Adó zető: az a (→ természetes személy vagy → jogi személy, aki az → adót

ténylegesen zeti. Az ~ erre rendszerint kötelezve van. Az adó zetője és az →
adóalany lehet ugyanaz a személy [pl. társasági (→ társasági jog) adó esetén], de
a kettő el is válhat egymástól (pl. levonásos jellegű adókötelezettségek esetében)
(→ adónemek). Az ~ az értékesített áru árába vagy a végzett szolgáltatás
ellenértékébe (díjába) beszámíthatja az adót, és így annak terhétől
megszabadul. Az áthárítás lehet nyílt (pl. az áru árában az általános forgalmi
adó külön fel van tüntetve) vagy burkolt.

Adóforrás: az a → vagyontömeg vagy jövedelem, amelyből a megállapított →

adót ki lehet egyenlíteni.

Adóhatóságok: azok a szervezetek, amelyek gondoskodnak az → állami és a

helyi szerveket (→ önkormányzat) megillető → közjogi jellegű bevételek
beszedéséről (→ adó), nyilvántartják és ellenőrzik az állammal szembeni
kötelezettség teljesítését és a központi → költségvetésből adott támogatások
felhasználását. Az ~ két nagy csoportja: központi és helyi ~. Az adóigazgatási
jellegű feladatok egy részét ún. átruházott → hatáskörben ellátja minden olyan
gazdálkodó szervezet vagy személy, amely vagy aki adóköteles jövedelmet zet
ki. E ki zetők nem ~, mégis felelősek az adók beszedéséért, a beszedett adók
nyilvántartásáért, adatok szolgáltatásáért, és a beszedett adóknak az ~hoz való
eljuttatásáért. Központi adóhatósági feladatot látnak el az adó- és pénzügyi
ellenőrzéseket végző országos hivatal és szervei, továbbá a vám- és pénzügyőri
szervek országos központja. Helyi adóhatósági feladatok ellátásáért az
önkormányzat → jegyzője felelős a hozzá tartozó pénzügyi osztállyal vagy
adócsoporttal, esetleg adóügyi előadóval együtt. Sajátos szerepük van → megyei
és → fővárosi szinten az önkormányzatoknak alárendelten működő →
illetékhivataloknak.

Adóigazgatási eljárás: az → adóztatási eljárás (vagy → adóhatósági, a magyar

→ törvény szóhasználatával élve ~) az adókötelezettségek, azaz a bejelentési,
adóközlési és nyilatkozattételi, adatszolgáltatási, adómegállapítási, →
adóbevallási (ehhez kapcsolódó esetleg önellenőrzési), bizonylatkezelési és
nyilvántartás-vezetési kötelezettségek teljesítésének formáit, feltételeit,
sorrendjét határozza meg. Az ~ alapvető célja az → adóalap megállapítása, és
ennek érdekében a tényállás lehető legteljesebb felderítése. Az ~ban az
adóhatóság konkrét adóügyben az adózók, adó zetésre kötelezettek
magatartására irányuló döntéseket hoz, és e döntéseknek, valamint →
jogszabályi előírásoknak érvényt szerez. Az ~ költségeit az → állam és az →
önkormányzat viseli, az adózó az adóztatásával kapcsolatban felmerült költségek
viselésére csak a törvényben meghatározott esetekben kötelezhető.

Adójogi szankciók: az → adóbevételek késedelmes be zetése vagy elmaradása

hátrányos gazdasági következményekkel jár az → állam számára. Ezért az
állam a mulasztókat → szankcióval, büntetéssel sújtja. Az adóhiány miatt
adóbírság, az → adóbevallási vagy bejelentési kötelezettség késedelmes
teljesítéséért mulasztási bírság szabható ki (→ bírság). Megállapítható továbbá
késedelmi és önellenőrzési pótlék is. Az előbbi az adóbírsághoz társul, az
utóbbi meg zetésére az adózó (→ adóalany, → adó zető) akkor köteles, ha az
adóját önellenőrzés keretében helyesbíti.

Adókedvezmény: → adópolitikai elképzelések érvényesítése érdekében

gazdasági, szociális és egyéb indokok alapján → törvényekben biztosított
lehetőség az általános szabályoktól eltérő, alacsonyabb, kedvezőbb mértékű
adó zetési kötelezettség megállapítása. Az ~t az adózó (→ adóalany, →
adó zető) vagy maga állapítja meg és veszi igénybe (pl. → önadózás esetén),
vagy kérnie kell. A kedvezmény lehet: eseti jellegű (pl. elemi csapás) vagy
meghatározott idejű (pl. → cég alapításának évére, vagy az azt követő néhány
évre). Az ~ sajátos formája, amikor az adózók nem az adót, hanem az →
adóalapot csökkenthetik, pl. közérdekű kötelezettségvállalás esetén (→
kötelezettségvállalás közérdekű célra).

Adókulcs: az → adóalap százalékában megállapított → adómérték. Az ilyen →

adók az ún. kulcsos adók. Az adómérték megállapításakor a legtöbb adónál ezt
a módszert alkalmazzák. → adónemek
Adománylevél (litterae donationales, privilegium donationale – lat.): a régi
magyar jogban az adományról (→ donatio) kiállított → okirat, amelyet királyi
birtok, későbbiekben csak visszaháramlott birtok eladományozásáról szokás
volt kiállítani és kiadni.

Adómentesség: az → adókedvezménnyel együtt az → adókönnyítések egyik

formája. Az ~ gyakorlati okokból alanyi és a tárgyi jellegű mentességre
osztható fel. Az alanyi ~ az → adóalanyt személyében rejlő okok (életkor,
rokkantság stb.) miatt illeti meg, a tárgyi ~ oka pedig valamely preferált
tevékenység (pl. beteggondozás, környezetvédelem) gyakorlása lehet. Az ~ek
másik csoportosítási lehetősége a feltételes és feltétlen mentességek
megkülönböztetése. A mentesség lehet határozatlan idejű (állandó), és
meghatározott időre szóló. Különösen a befektetési kedvezmények gyakran
határozott idejűek (ideiglenes ~). Az ~ek funkciója, indokai, adópolitikai célja
szerinti tipizálás teljes körűen szinte lehetetlen. Az ~ legtöbb esetét
hagyományosan a jövedelemadó tartalmazza (→ adónemek).

Adómérték: az a pénzben meghatározott arány vagy összeg, amelyet vagy

meghatározott időre (rendszerint egy évre), vagy a megjelölt (→ jogügyleti
esetek bekövetkeztekor (értékesítés, vásárlás) az → adóalaphoz viszonyítottan
→ adó címén zetni kell. Százalékos vagy kulcsos adót szoktak alkalmazni a
magánszemélyek jövedelemadójánál, a társasági adónál (→ társasági jog), az
általános forgalmi adónál (→ adónemek). Általában tételes adót kell zetni a
gépjárműadónál, a földadónál és egyes helyi adóknál. Az ~et a két forma
együttes alkalmazásával is meg lehet állapítani, mint pl. a fogyasztási adónál, de
vagylagos ~ megállapítása lehetséges egyes helyi adóknál is, ahol az →
önkormányzat dönti el, hogy az ~et százalékosan vagy tételesen állapítja meg.
Az ~ lehet: a) Arányos, amikor az adóalap után zetendő ~ mindig
ugyanakkora, függetlenül attól, hogy milyen az adóalap nagysága, vagy milyen
mértékű a növekedése. b) Progresszív, amikor az adóalap nagyságának,
számának növekedését az ~ emelkedése kíséri (pl. magasabb jövedelmet
magasabb → adókulcs követ). Elméletileg az adóalap és az ~ növekedése között
fel lehet állítani valamilyen kívánatos arányt. Ekkor a progresszió arányos.
Fokozatos a progresszió akkor, ha az ~ jobban nő, mint az adóalap. c)
Degresszív, ha meghatározott jövedelmek elérésekor nem növelik, hanem
csökkentik az ~et.
Adónemek: valójában az → adók két nagy csoportra oszthatók attól függően,
hogy a szolgáltatás anonim célokért történik-e, vagy annak jellege konkrét
szolgáltatásért járó viszontszolgáltatás. Az előbbi kategóriába tartoznak a szoros
értelemben vett adók, az utóbbiba az → illetékek, a díjak és a → járulékok. Az
utóbbiaknál a zetési kötelezettség összefügg a közösségtől igénybe vett
konkrét szolgáltatással. Az elnevezés azonban nem minden esetben felel meg a
tartalmi különbségeknek. A vagyonátruházási és örökösödési „illeték” pl.
nyilván adó jellegű köztartozás. A szolgáltatás „anonim” vagy meghatározott
jellegével kapcsolatos az általános és céladók közötti különbségtétel. A
meghatározott célra felhasználandó adókat céladónak nevezik. A magyar →
adórendszerben ilyenek általában a különböző „hozzájárulások” vagy a
„járulékok” (pl. kulturális, → társadalombiztosítási járulék). Az → állami
központi adók szembe állíthatók a → helyi önkormányzati vagy testületi
adókkal. Az egyenes és a közvetett adók közötti megkülönböztetésnek
közgazdasági tartalma van: az egyenes adó terhét az → adóalany viseli, a
közvetett adó terhe áthárítható. A legáltalánosabb egyenes adó a jövedelemadó,
a legtipikusabb közvetett adó a fogyasztási és a forgalmi adó. Ismeretes még
olyan közgazdasági tartalmú osztályozás, amely az adókat ár-adók,
reziduumadók csoportjára osztja fel. Az előbbieknél az árbevételeket veszik
gyelembe, míg a reziduumadóknál az egyes gazdaságok hozadékát, vagy egyes
gazdálkodók jövedelmeiből fennmaradó azokat a mennyiségeket, amelyeket –
a nyershozadékból, ill. a jövedelemből történt különböző levonások után –
mint „adóköteles tiszta hozadék”-ot, „adóköteles tiszta jövedelmet” adóztatják.
Más szóval: az ár-adóknál az állam közvetlenül a zetési erőt ragadja meg, a
reziduum-adóknál a bevételi maradványt. Az ár-adó tipikus példája a forgalmi
adó, a reziduum-adóé a jövedelemadó. Személyi adóknak nevezik azokat az
adófajtákat, amelyeknél az individuális életkörülményeket, az egyénben rejlő
adóerőt, szolgáltatási képességet veszik számításba. A tárgyi adók az adótárgyak
tulajdonságaihoz és helyzetváltozásához kapcsolódnak. Tárgyi adóknál az
adótárgyak vagy mint szerzési források (hozadéki adóknál), vagy mint
forgalomba hozott vagy fogyasztásra szolgáló cikkek (forgalmi és fogyasztási
adóknál) jelentkeznek. → Vagyonadónál a személyi vagy tárgyi jelleg azon
múlik, hogy a → jogszabály az adótárgyat a vagyon sérelme nélkül kívánja-e
adó alá vonni (személyi adó), avagy az adótárgyat vagy annak egy részét el
akarja vonni (tárgyi adó). Tiszta tárgyi adó pl. a gépjárműadó vagy 1990-ig az
ebadó. Rejtett (burkolt) adókról – nyílt adózással szemben – akkor van szó,
amikor az adóteher az árakban van elrejtve, valójában, gazdaságilag azonban
adóként analizálható. Ilyen rejtett adó a fogyasztási adók körében fordul elő
(pl. gyakran a cigaretta, a szesz árában). Tágabb értelemben vett adó – rejtett
adó – az az összeg is, amely az illetékben vagy díjban (járulékban) meghaladja
az igénybe vett közhatalmi szerv (→ közigazgatási szerv, → bíróságok)
szolgáltatásának tényleges ellenértékét. A rendes és a rendkívüli adók közötti
különbségtételre az elnevezés kellően utal. A gazdasági válságok miatt
megbillent államháztartási egyensúly helyreállítására veszik gyakran igénybe a
rendes adókon kívül a rendkívüli adókat, mint amilyenek a vagyonváltság, a
nyereségadók, a többlet nyereségadó, a hadi adó, a rendkívüli hozzájárulás stb.
Az adók osztályozásával összefüggésben még számos egyéb variáció is ismeretes,
így lehetségesek: vetéses és levonásos adók; egyéni és felosztásos adók; alap- és
pótadók; arányos és fokozatos, ill. progresszív adók; természetbeni és
pénzadók; pénz- és bélyegadók; stb.

Adópótlék: az → adójogi szankciók egyik formája, amelyet akkor kell zetni,

ill. megállapítani, ha az adózó (→ adóalany) → adó zetési kötelezettségének a
megállapított határideig (→ határidő) nem tesz eleget.

Adoptio (lat.): általános értelemben mindenfajta → örökbefogadást jelent,

amelynek következtében az örökbefogadott a vér szerinti gyermek helyét
foglalja el a családban. Az ~ a → római jogban az apai hatalom (→ patria
potestas) keletkezésének egyik esete az agnát (→ agnatio) rokonság elvei szerint.
Az ~ szűkebb értelemben csak a hatalom alatti személy örökbefogadását jelenti,
amely háromszori színleges → mancipatio-eladással és ezután az örökbefogadó
által indított vindicatio lii útján valósult meg. → Iustinianus korában az ~
már → bíróság előtti akaratkijelentéssel történik, és apai hatalomhoz csak
akkor vezet az aktus, ha az örökbefogadó az örökbefogadott felmenője. Az
önjogú örökbefogadása az → arrogatio.

Adórendszer: az érvényben levő → adók fajtájának, mértékének, kivetésének,

behajtásának, az adóügyekkel összefüggő intézményeknek az adópolitika által
meghatározott rendszere. Áttekintést nyújt arról, hogy az → államban
hányféle adó van előírva (adófajták), kik kötelezettek adó zetésre (→
adóalanyok), milyen → vagyontárgyak, tevékenységek vagy jövedelmek esnek
adóztatás alá (→ adótárgyak), továbbá, hogy az adóterhelés az adó zetésre
kötelezettek egyes csoportjainál közvetlenül vagy közvetve milyen mértékben
érvényesül. Az ~ a történelmi tapasztalatok szerint akkor funkcionál jól, ha
egyszerű, semleges, igazságos. Egyszerű az ~ akkor, ha az adófajták könnyen
áttekinthetők, az adó egyszerűen kiszámítható, nehéz eltitkolni, a szabályokat
kijátszani, és beszedése olcsó. Semleges az ~, ha az adó nem befolyásolja az
adózó gazdasági döntéseit, azaz, ha az adóköteles személy vagy → vállalat az
adó hatására ugyanúgy viselkedik, gazdálkodik, mint az adott adófajta nélkül.
(Pl. nem tart vissza teljesítményt, nem torzítja a termelési tényezők hatékony
felhasználását, kiegyenlíti a gazdasági ingadozások kedvezőtlen hatásait.)
Igazságos az adó akkor, ha azok, akiknek a teherviselő képességük nagyobb
(több a jövedelmük vagy nagyobb a vagyonuk), viszonylag többet is zetnek
adó címén. E hármas követelményből következik, hogy olyan ~, az
adófajtáknak olyan kombinációja, amely mindhárom követelménynek azonos
mértékben megfelel, nincs és nem is lehetséges. Ez is egyik oka annak, hogy
többféle adót kell együttesen működtetni. Különböző adófajták esetében
ugyanis más és más előnyöket lehet kiaknázni, ill. más és más hátrányokat kell
eltűrni.

Adótárgy: az az objektum, amelyet az → állam az adóztatás céljául kiválaszt

(föld, ház, → jogügylet, jövedelem stb.). → adó

Adótétel: az → adóalap után meghatározott összegben zetendő adó. Tételes

→ adó lehetséges pl. a gépjárműadónál.

Adótitok: az → adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy

más irat. Az → adóhatóság és annak alkalmazottja, volt alkalmazottja, továbbá
minden más személy, akinek az → adóigazgatási eljárás vagy hivatalos eljárás
folyamán feladataival összefüggésben ~ vagy más titok jut tudomására, köteles
azt megőrizni. A titoksértés akkor következik be, ha a fentebb felsorolt
személyek bármelyike a megismert ~t vagy más titkot alapos ok nélkül
illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, felhasználja vagy közzéteszi.
Az ~t alapos okkal használja fel az, aki ezáltal adó vagy költségvetési támogatás
ellenőrzését, vagy → közigazgatási eljárás megindítását kezdeményezi. Az
adóhatóság köteles, ill. jogosult tájékoztatni a titoktartás alá tartozó adatról,
tényről stb. más adóhatóságot, a → társadalombiztosítási alapokat, a →
bíróságot, → ügyészi jóváhagyás esetén a → nyomozó hatóságokat, a
nemzetbiztonsági szolgálatot stb.

Adóvisszatérítés: az → adókedvezmény egyik sajátos formája, amely a már

be zetett → adó, vagy annak egy része vissza zetését jelenti meghatározott
körben vagy esetekben. Ilyen lehet pl. a → diplomáciai mentességet élvező
személyek által vásárolt üzemanyagot terhelő fogyasztási adó évi meghatározott
összegig való visszatérítése. Az ~től meg kell különböztetni a túl zetések, a
tartozatlanul be zetett adók visszautalását, ennek ugyanis nincs kedvezmény
jellege.

Adulterium: → matrimomum

Advocatus (→ ügyvéd, jogi tanácsadó – lat.): → római jogi jelentéstartalma

nem fedi a modern ügyvédfogalmat: az ~ ugyanis nem → perbeli képviselő (→
képviselet). Az ~ eredetileg perbeli segéd, aki személyes tekintélyét, ékesszólását
vetette latba a perben álló fél érdekében, vagy tanácsaival segítette a jogban
kevéssé járatos védence ügyét. Eredetileg tiltották, hogy az ~ok díjazást
fogadjanak el, Claudius császár azonban megengedte legfeljebb 100 aranyig
terjedő jutalmazásukat. Tacitus korában a perszónokot már nem oratornak,
hanem egyszerűen ~nak hívták. A → scus pereit ún. advocati sci vezették. A
posztklasszikus korban az ~ok már hivatásos jogászi testületbe tartoztak.

Advocatus diaboli (ördög ügyvédje – lat.): hivatalból kirendelt jogtudó

személy, aki a nyugati keresztény → kánonjog szerinti szentté avatási eljárásban
működik közre. Feladata a canonisatio számba vehető akadályainak a feltárása.

Aedi cium solo cedit: → épület tulajdonjoga

Aedilis curilis: → magistratus

Aequitas (→ igazságosság, → méltányosság – lat.): gyökereit tekintve a →

római jogban meglévő, a görög lozó ai gondolkodás által továbbfejlesztett
kategória. Az arisztotelészi etika egyik fogalma a „kalon kai dikaion”, jó és
igazságos. Ennek latin megfelelője a bonum et aequum. Az ~ fő jelentéstartalma
az egyenlőség és az igazságosság. A rómaiaknál az ~ fő jelentéstartalma
kezdetben az egyenlőség. A jog területén ez a → törvény előtti jogegyenlőséget,
utóbb az objektív értelemben vett → bona dest jelenti. A klasszikus korban az
~ jelentéstartalma némileg módosul, és most már elsősorban a tételekbe nem
szedett jogot, a → praetori → edictumok rugalmas normatömegét jelenti. Az ~
a jogfejlődés egyik legfontosabb alapelvévé lesz, amely a meglévő →
jogszabályok értelmezésénél, ill. a → joghézagok kitöltésénél fontos szerephez
jut. Az ~ elve által vezérelt jog a ius aequum, ennek ellentéte a ius iniquum. A
római jogászok kommentárjaiban többször előforduló, kedvelt fogalompár
továbbá a → ius strictum és a ius aequum: a szigorú jog, a formaságokhoz
kötött, merev, betű szerint alkalmazandó → ius civile és a rugalmas, új
árucserejog szembeállítása. A római jogászok döntéseikben sokszor
hivatkoznak az ~ elveire. Ezt fejezi ki Celsus híressé vált de níciója: „ius est ars
boni et aequi”, „a jog a jó és az igazságos / a méltányos művészete”. →
Iustinianus korában az ~ új jelentéstartalmat kap: méltányosság, emberiesség,
enyhítés a jog szigorával szemben.

Aestimatio (perbeli értékbecslés – lat.): a → római jogi → magánjogi → pernek

az az alapelve, hogy a marasztalás csak pénzösszegre vonatkozhat, ezért minden
→ kereset esetében, amely nem határozott pénzösszegre ment, egy
becslőeljárást iktattak be a perérték meghatározása céljából. Bizonyos perekben
a felperes (→ fél) az ~t korlátlan összegben határozhatta meg [ezt a bíró (→
iudex) esetleg mérsékelte], amelynek meg zetése kárpótló büntetésül is szolgált.

Aestimatum (lat.): a → római jogban egy dolog (→ res) becsértékben

(felbecsült érték meghatározása mellett) történő átadása, amelynél fogva az
átvevő fél visszaadási kötelezettsége abszolút felelősséggel egészült ki, mert a
dolog → erőhatalom (vis maior) miatti elpusztulása esetén is köteles volt a
becsértéket meg zetni. Az ~ szorosabb értelemben az eladási bizományt (→
bizományi szerződés) jelentette, amikor az átvevő a dolog eladására, és a
kikötött vételár utólagos meg zetésére kötelezi magát. Az eladással kapcsolatos
nyereség és kockázat egyaránt őt illeti, ill. terheli.

Afrikai karta az ember és a népek jogairól: az afrikai kontinensen regionális

emberi jogi védelmi rendszer kialakítását célzó → nemzetközi szerződés,
amelyet 1981. jún. 27-én Nairobiban, Kenyában fogadott el az → Afrikai
Unió → Állam- és → Kormányfői Közgyűlése. Az afrikai → államok többsége
részese a szerződésnek. Az ~ sajátossága, hogy – szemben a többi emberi jogi
→ egyezménnyel – az egyén jogaival párhuzamosan külön súlyt helyez a népek
jogainak biztosítására. Az egyén jogainak sorában a → polgári és politikai jogok
mellett bizonyos → gazdasági, szociális jogokról is rendelkezik, biztosítja a →
menedékjogot, és különös hangsúlyt helyez a család védelmére. A népek jogai
kapcsán kimondja az okmány a népek egyenlőségét, a külső és belső
önrendelkezéshez való jogot (→ önrendelkezési jog), a békéhez és biztonsághoz
való jogot, a fejlődéshez kedvező környezethez való jogot (→ szolidaritási
jogok). Hiányossága, hogy nem határozza meg a nép fogalmát, s ezt a
gyakorlatban sem sikerült kialakítani. A szerződésben foglaltak végrehajtásának
ellenőrzésére az ~ létrehozta az Ember és Népek Jogainak Afrikai Bizottságát,
amelynek 11 tagját köztiszteletben álló szakemberek közül választják. A
Bizottság megvizsgálja az államok 2 évente benyújtandó jelentéseit, a →
jogsértésekre vonatkozó bejelentéseket, amelyeket valamely állammal szemben
egy másik részes állam nyújt be, ill. egyéb bejelentéseket, amelyek
magánszemélyektől, → nem kormányközi nemzetközi szervezetektől is
származhatnak. A Bizottság jogilag kötelező döntést nem hozhat, csak
ajánlásokat fogalmazhat meg, és jelezheti a problémákat az Afrikai Unió
Állam- és Kormányfői Közgyűlése felé. A Bizottság tanácsadó véleményben
értelmezheti az ~ rendelkezéseit, a gyakorlatban azonban ezt a lehetőséget nem
használják ki. A ~höz két kiegészítő → jegyzőkönyvét fogadtak el. Az egyik
2003. júl. 11-én kelt, s a → nők jogairól szól, a másikat pedig 1998. jún. 9-én
fogadták el, s az Ember és Népek Jogainak Afrikai Bíróságának felállításáról
rendelkezik. A Bíróság a ~ értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban
felmerült vitákban, valamint a magánszemélyek ~ban foglalt jogainak
megsértése esetén → ítéletet hoz a Bizottság – maga vagy a hozzá kérelmet
benyújtó magánszemély nevében (→ egyéni panaszjog) –, valamely tagállam,
valamint az afrikai kormányközi szervezetek kérelmére. Emellett a Bíróság az
Afrikai Unió, annak tagállamai vagy az Afrikai Unió által elismert afrikai
szervezetek kérelmére → tanácsadó véleményt alkot bármely, a ~val kapcsolatos
olyan jogi kérdésben, amely nem tartozik a Bizottság által már vizsgált
kérelmekhez.

Afrikai Unió: az afrikai kontinens → államait tömörítő általános hatáskörű,

regionális → nemzetközi szervezet. Közvetlen elődje az Afrikai
Egységszervezet volt, amelyet 1963-ban alapítottak. Az ~ alapszabályát 2000.
júl. 11-én fogadták el Lome-ban, 2001. máj. 26-án lépett hatályba. Az ~t a
tagállamok állam- (→ államfő) és → kormányfői 2002. júl. 9-én hozták létre,
székhelye Addisz-Abeba. Az ~ alapvető céljai és elvei hasonlóak az Afrikai
Egységszervezet célkitűzéseihez, de a korábbinál jóval szorosabb
együttműködést próbál megvalósítani. Az ~ célja, hogy keretet biztosítson az
afrikai államok együttműködése számára a kontinens egészét érintő kérdések
rendezéséhez. Ezért az alapszabály előtérbe helyezi a tagállamok egységét és
szolidaritását; függetlenségük, területi egységük és → szuverenitásuk védelmét;
a → nemzetközi viták békés rendezése elvét; a kontinensen a politikai,
társadalmi és gazdasági integráció előmozdítását. Az ~ legfőbb szerve az Állam-
és Kormányfők Közgyűlése, amelynek évente egy rendes ülésszaka van,
azonban határozhat rendkívüli ülésszak tartásáról. A Közgyűlés meghatározza
az ~ közös politikáit, a szervezet más szerveitől érkező jelentéseket és
beszámolókat értékeli, elfogadja a szervezet költségvetését, joga van új
szerveket létesíteni, ellenőrizni az ~ politikáinak és döntéseinek végrehajtását,
és kinevezni az Ember és Népek Jogainak Afrikai Bíróságának bíráit. A
Végrehajtó Tanács, amely a tagállamok külügyminisztereiből (→ miniszter)
vagy a tagállamok által megbízott más miniszterekből áll, évente kétszer rendes
ülésszakot tart, de határozhat rendkívüli ülésszak összehívásáról. Érdemi
kérdésekben a döntéseit → konszenzussal, ennek hiányában kétharmados
többséggel hozza meg, eljárási kérdésekről egyszerű többséggel dönt. Legfőbb
feladata a szervezet adminisztratív munkájának felügyelete és a közgyűlési
határozatok végrehajtása. A Pán-afrikai Parlament, amely 2004. márc. 18-án
jött létre, az ~ döntéshozatala során javaslattevő, konzultatív szerv. Az 1998.
jún. 9-én kelt (hatályba lépett: 2004. jan. 25) → Afrikai karta az ember és a
népek jogairól kiegészítő → jegyzőkönyve állította fel az ~ keretében az Ember és
Népek Jogainak Afrikai Bíróságát. Az Afrikai Egységszervezet Titkárságának
helyét az ~ Bizottsága vette át, amely a szervezet adminisztratív feladatait látja
el, emellett konferenciákat, értekezleteket szervez. A tagállami képviselőket
tömörítő Állandó Képviselők Bizottságának feladata előkészíteni a Végrehajtó
Tanács üléseit, és végrehajtja annak utasításait. Az ~nak 7 szakosított technikai
bizottsága van, amelyek biztosítják az ~ szervei döntéseinek felügyeletét,
ellenőrzését, előkészítik és koordinálják a hatáskörükbe tartozó projekteket és
programokat. Az ~ az elődjénél valamivel nagyobb szerepet igyekszik játszani a
béke és biztonság fenntartása területén, ezt jelzi a Béke és Biztonsági Tanács
létrejötte 2003. dec. 26-án, melynek alapszabálya és eljárási elvei hasonlítanak
az → ENSZ Biztonsági Tanácsának elveihez. Az ~ rendelkezik továbbá 3,
egyelőre korlátozott hatáskörű pénzügyi intézménnyel: az Afrikai Központi
Bankkal, az Afrikai Valutalappal és az Afrikai Beruházási Bankkal. Még az
Afrikai Egységszervezeten belül kezdett el kiépülni az emberi jogok afrikai
védelmi rendszere, miután 1981. jún. 27-én elfogadták az ember és a népek
jogairól szóló afrikai kartát. Az afrikai → menekülthelyzet kezelésére az ~ 1968-
ban létrehozta az afrikai menekültek elhelyezésének és oktatásának hivatalát,
majd 1969-ben a Közgyűlés elfogadta az Afrikai menekültegyezmény (→
egyezmény) szövegét, a már létező ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
menekültegyezmény kiegészítéseként.

Afro-ázsiai jog: a két kontinens hagyományos jogának megjelölése, általában

különválasztva a hindu, iszlám és távol-keleti jogoktól (→ jogcsalád). Alapvető
jellegzetessége a társadalom törzsi tagozódásának megfelelően törzsenként
elkülönülő → jogrendszerek sokasága. Ez többnyire íratlan, a közösség
szokásrendszere hordozza, átadása is hagyományon nyugszik (→ szokásjog).
Büntetései az európaitól szembeszökően eltérhetnek, mindenekelőtt
kegyetlenségük vagy a közösségből való kitaszítás súlyos következményei
folytán.

Agenda 21: az ~ az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) által támogatott és

a → fenntartható fejlődés gondolatához kapcsolódó, átfogó és → soft law jellegű
akcióprogram, amely globális, regionális, nemzeti és lokális (ún. Helyi Agenda
21) szintű cselekvési tervet tartalmaz. Az ~ szövegét – hároméves szövegezési,
→ tárgyalási és konzultációs időszak után – Rió de Janeiróban, 1992. június
14-én, az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciáján fogadta el 178 →
állam. Az akcióprogram célja a globális gazdasági fejlődés és az egészséges
környezet (→ egészséges környezethez való jog) iránti igény összehangolása,
vagyis a fenntartható fejlődés gondolatának előmozdítása. A 2002-es
Johannesburgi Végrehajtási Tervben az államok vállalták, hogy az ~
célkitűzéseit teljes körűen végrehajtják, ennek előkészítését a Fenntartható
Fejlődés Bizottsága végzi, a célok gyakorlati megvalósításáról azonban az
államok döntenek. Az ~ 4 részből és 40 fejezetből áll, a fejezetek felépítése
hasonló; a célkitűzések megfogalmazásával kezdődnek, majd a feladatok
általános leírása és végrehajtásukhoz szükséges útmutatás következik, végül a
megvalósítás eszközeit sorolja fel az ~.
Agent provocateur: → informátor, bizalmi személy

Ági öröklés: a magyar → öröklési jog sajátos intézménye; alapgondolata a

felmenők valamelyikétől származó → vagyonnak (ági vagyon) leszármazó
örökösök hiányában a felmenő és oldalági → örökösök között való megosztása;
az ~ a múltban korántsem csak a magyar jogra volt jellemző. A magyar
öröklési jogban az ~ kialakítására az → ősiség eltörlése után került sor, először
az 1861. évi → Ideiglenes törvénykezési szabályokban, de szemben az ősiséggel,
már csak a törvényes öröklés egyik fajtájaként (→ törvényes öröklés rendje). Ági
vagyon az örökhagyóra valamelyik felmenőjéről → öröklés vagy ingyenes
juttatás útján hárult vagyon, valamint az örökhagyó testvérétől vagy testvére
leszármazójától örökölt vagy ingyenesen hárult vagyon, feltéve, hogy ezt a
vagyontárgyat a testvér vagy annak leszármazója az örökhagyóval közös
felmenőjétől örökölte vagy ingyenesen kapta. Nem minősül ági vagyonnak az
eredeti ági vagyon értékén vásárolt vagy egyéb módon az ági vagyon helyébe
lépett vagyontárgy, valamint a szokásos mértékű ajándékok, és tizenöt évi →
házasság után a túlélő házastárssal szemben a szokásos mértékű berendezési és
felszerelési tárgyak sem. Amennyiben a vagyon nem minősül ági vagyonnak,
abban az öröklés a törvényes öröklés általános rendje szerint alakul.
Az öröklés rendje az ági vagyonban: ági örökösök csak szülők, szülői
leszármazók, nagyszülők és távolabbi felmenők lehetnek. Leszármazók
hiányában a szülő, a szülő kiesése esetén leszármazója örökli azokat a
vagyontárgyakat, amelyek a szülőről vagy felmenőjéről hárultak az
örökhagyóra. Amennyiben az ági vagyon öröklésére jogosult szülő és szülői
leszármazó nincs, a nagyszülő, ha nagyszülő sincs, a távolabbi felmenő örökli
azt a vagyontárgyat, amely róla vagy felmenőjéről hárult az örökhagyóra.
Szemben a törvényes öröklés általános rendjével, oldalági öröklésnek az ági
vagyonban csak a szülői parentélában van helye. A nagyszülők és a távolabbi
felmenők ~ címén való öröklésének az a feltétele, hogy az örökhagyóhoz
közelebbi → rokonsági fokban álló öröklésre jogosult örökös ne legyen; ~ útján
a vagyon nem szállhat annál távolabbi felmenőre, mint akitől származott. Az ~
további sajátossága, hogy ~ címén az ági vagyonban csak ahhoz az ághoz
tartozó örökös örököl, amelyről a vagyon az örökhagyóra hárult. Ha ági
örökös nincs, az ági vagyontárgy öröklése az örökhagyó egyéb vagyontárgyával
esik egy tekintet alá. Az ági vagyont – fő szabályként – természetben kell
kiadni. → házastársi haszonélvezet
Agyhalál: → halál

Agnát rokonság: → agnatio

Agnatio (lat.): a → római jogban a rokonság ősi formája. → Ulpianus

meghatározása szerint „agnatusok az apai fér vérrokonok és ugyanannak a
famíliának a fér ági lemenői”. Az agnát rokonsághoz elvileg csak fér ági
vérrokonok tartoznak, de az agnát rokonságot nem a vér szerinti leszármazás,
hanem a pater familias (→ familia) apai hatalma közvetíti. A fogalom szorosan
kötődik a római család szerkezetéhez. A római család feje a pater familias, aki a
családjához tartozó személyek felett apai, ill. férji hatalommal rendelkezik.

Ago, Roberto (1907–1995): olasz nemzetközi jogász. 1930–1956 között

különböző olasz egyetemeken tanít, 1956-tól a római egyetem professzora.
Éveken át a Nemzetközi Jogi Bizottság (→ nemzetközi jog kodi kálása) tagja, s
az → államok felelősségéről szóló tervezetek előadója; számos nemzetközi
értekezleten, ill. különböző nemzetközi fórumokon képviselte hazáját. 1979-
től haláláig a → Nemzetközi Bíróság tagja. Fő művei: Teória del diritto
intemazionale privato, 1934; La responsabilitá indiretta nel diritto
internazionale, 1936; Droit positif et droit international, 1957; Studi sulla
responsabilità internationale, 1978.

Ágoston Péter (1874–1925): a → magánjog és a → jogelmélet művelője,

történetíró, politikus; jogakadémiai, majd egyetemi tanár. Szociáldemokrata
beállítottságából következően a szociális problémák megoldását az erre
vonatkozó jog kimunkálásában látja. Fő művei: A nagybirtok hatása a magyar
magánjogra, 1908; A magánjog osztályjellege és az osztályközi magánjog, 1909.

Ágoston, Szent (Aurelius Augustinus, 354–430): egyházatya, lozófus, a

keresztény hitre történő áttérése (387) után az afrikai Hippo város püspöke
(395); számos lozó ai, teológiai s egy, a világirodalomban úttörő
jelentőségűnek számító önéletrajzi mű, a Vallomások (Confessiones) szerzője. Az
→ állam és a → jog kérdéseit tárgyaló történet lozó ai művében (De Civitate
Dei) az államot az eredeti bűn következményének, ennélfogva alapvetően
rossznak tekinti, amelynek létjogosultsága csak Isten országának, ill. az
Egyháznak a szolgálatával és a béke fenntartásával igazolható. A jogról szóló
megállapításai a → természetjogtannak az isteni és az emberi → törvény
megkülönböztetésére irányuló törekvését tükrözik.

Agrárjog: a → polgári jog és a → közigazgatási jog intézményeire épülő relatíve

önálló komplex → gazdasági jog, amely az agrár-közgazdaságtani,
agrárszociológiai, agrárpiaci igényekre való tekintettel építi fel azokat a →
jogintézményeket, amelyek a mezőgazdasági tevékenységet a termeléstől az
értékesítésig szabályozzák. Az ~ relatíve önálló jogterületként történő
kialakítását a mezőgazdasági tevékenység jellemzői (a termékek előállításának
biológiai mozzanatai, a mezőgazdasági termékforgalom sajátos feltételei),
továbbá a mezőgazdasági tevékenységbe való → állami beavatkozás
szükségessége, a termelő javára a földtulajdon korlátozása, a mezőgazdasági
földek speciális öröklési rendje (→ öröklési jog), az üzemnagyság korlátozása
stb. indokolják.

Agrárrendtartás: a világgazdasági megállapodások [GATT (→ Általános vám-

és kereskedelmi egyezmény), → Európai Közösségek stb.] hatására az egyes
nemzetgazdaságokban is → törvények határozzák meg a mezőgazdaság
működésének rendjét. A piaci szereplők kapcsolataira vonatkozó →
jogszabályok, önszabályozások és megállapodások összessége az ~. A
mezőgazdasági politika céljait közvetítő ~ hivatott a termelők
jövedelembiztonságát, a mezőgazdasági termelés piaci biztonságát
megteremteni. A közvetlenül vagy közvetetten szabályozott és befolyásolt
mezőgazdasági részpiacon az ~ a mezőgazdasági termékpályák körének
meghatározásával, garantált árakkal, kvótákkal, irányelvekkel, az exportra és
importra kivetett vámokkal, normatív támogatással, a piaci zavarok esetén →
állami beavatkozással (felvásárlás, felvásároltatás, feldolgoztatás, bértároltatás,
tartalékok értékesítése stb.) teremti meg a kereslet és a kínálat egyensúlyát.
A piaci folyamatok szabályozása sajátos formális és informális egyeztetési,
döntési rendszerben működik. Az intézményrendszerben az állam és a
termelők érdek képviseletei (→ gazdasági érdek-képviseletek) egyaránt részt
vesznek. Az állam döntési felelősségének átvétele nélkül az érdek-képviseletek
közreműködnek a rendtartás alkalmazásában.

Agrárszövetkezet: → szövetkezet
Agreement of the People (Agreement of the People for a Firm and Present
Peace upon Grounds of Common Right – ang.): „a nép szerződése”, az angol
polgári forradalom idején (1647) készült és a hadsereg forradalmi szárnya,
valamint a → jogegyenlőség következetes megvalósításáért harcoló →
parlamenti képviselők (levellers) követeléseit összegező dokumentum, amely a
modern → alkotmánygondolat egyik legkorábbi megjelenésének tekinthető.
Olyan → állami berendezkedés képét vázolja fel, amelyben a főhatalom (→
hatalom) a nép által egyenlő → választójog alapján delegált és csak a
választóknak felelős törvényhozó testületet illeti.

Agrément (beleegyezés – fr.): a fogadó → állam hozzájárulása a → diplomáciai

képviseletvezetők (→ nagykövet, → követ, → állandó ügyvivő) kinevezéséhez. A
fogadó állam ~ja nélkül a kinevezésre nem kerülhet sor. Az ~ minden
indokolás nélkül megtagadható. A Bécsben, 1961. ápr. 19-én aláírt →
Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.)
lehetővé teszi a fogadó állam számára, hogy a katonai, tengerészeti, valamint
légügyi → attasé kinevezését is ~-hoz kösse.

Agresszió (lat.): támadó cselekmény, melynek feltétlen tilalma a → nemzetközi

jog 20. századi fejlődésének eredménye. Míg korábban az ilyen cselekményeket
nem tiltották, ebben az évszázadban fokozatosan rögzült a fegyveres → erőszak
tilalma. Ennek bizonyítékául szolgál a → Briand–Kellogg-paktum, az ENSZ
→ Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete), valamint a háborús
bűnösök (→ háborús bűncselekmények és bűnösök) felelősségre vonásáról
rendelkező londoni → egyezmény (→ Nemzetközi Katonai Törvényszék), mely
többek között a béke elleni bűncselekményeket – vagyis a támadó háború
megindítását – is büntetni rendelte. Az ~ → bűncselekménye a → Nemzetközi
Büntetőbíróság tárgyi → joghatóságában is megtalálható. Az → ENSZ
Közgyűlése 1974. dec. 14-én fogadta el a 3314. (XXIX.) sz. határozatát,
melynek melléklete példálózó felsorolást tartalmaz az ~ megnyilvánulási
formáiról: 1. egy másik → állam területének (→ államterület) lerohanása vagy
megtámadása, az ennek következményeként előálló mindenfajta katonai
megszállása, továbbá egy másik állam területének részben vagy egészben
történő annektálása (→ annexió); 2. egy másik állam területének bombázása
vagy egy másik állam területe ellen bármiféle fegyver alkalmazása; 3. egy állam
kikötőinek vagy partvidékének fegyveres → blokád alá vétele; 4. egy másik
állam szárazföldi, tengeri vagy légi erői, tengeri vagy légi ottája ellen intézett
fegyveres támadás; 5. egy másik állam területén megállapodás alapján
tartózkodó fegyveres erőknek a megállapodásban foglalt feltételek
megszegésével való felhasználása, vagy ha az egyezmény megszűnése után azok
továbbra is az illető területen maradnak; 6. egy állam saját területének
átengedése egy másik állam számára, hogy az egy harmadik állam ellen ~
elkövetésére használja fel; 7. ha egy állam fegyveres bandákat, csoportokat,
irreguláris erőket vagy zsoldosokat küld egy másik állam területére olyan
fegyveres cselekmények végrehajtása céljából, melyek súlya eléri a fenti
cselekményekét, ill. ha egy állam érdemi részt vállal ezekben. A felsorolás
példálózó jellege annak tudható be, hogy az ~ fennforgásának megállapítása az
→ ENSZ Biztonsági Tanácsának kizárólagos hatáskörébe tartozik, amely –
szabad mérlegelés alapján – más cselekményeket is ekként minősíthet. Nem
minősül ~nak pl. a más állam → kormányának kérésére történő
segítségnyújtás, a felszabadulásukért vagy a faji elnyomás ellen küzdő népek
támogatása, valamint az egyéni vagy kollektív önvédelem jogának gyakorlása
(→ önsegély). Különböző nemzetközi fórumokon vita folyt a gazdasági ~
létéről, ám ennek általános nemzetközi jogi elismerése és a vonatkozó
cselekmények meghatározása egyaránt hiányzik.

Ágytól és asztaltól elválás (separatio a thoro et mensa – lat.): a → kánonjog

intézménye. A felbonthatatlan → házasság életközösségét a kánoni → bíróság
házasságtörés esetén végleg, egyéb okok esetén ideiglenesen, határozott vagy
határozatlan időtartamra megszüntethette. Kölcsönös beleegyezéssel a
katolikus egyházi jog szűzies élet céljára vagy szerzetesi rendbe lépés lehetővé
tételére ismerte el az ~ lehetőségét. A protestáns jogok általában a válást
megelőző ideiglenes intézményként kezelik. A házassági jogról szóló 1894. évi
XXXI. te. a házassági viszonynak a kötelék épségben tartásával való ideiglenes
felfüggesztéseként rendezte, az ~ → vagyonjogilag a vagyonközösséget
megszüntette. → házasság felbontása

Ajándékozási illeték: → illeték

Ajándékozási szerződés: → római jogban gyökerező szerződési típus (→

donatio). Lényege, hogy az egyik fél saját → vagyona rovására a másiknak
ingyenes vagyoni előny juttatására köteles, amelyet a megajándékozott elfogad.
Az ingyenesség ellenére kétoldalú → jogügyletről van szó, létrejöttéhez a
szerződő felek egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges. Az ajándékozás
fogalmi eleme, hogy a megajándékozott vagyoni előnyhöz jusson. Vagyoni
előnyt jelent pl. → tulajdonjog vagy más → dologi jog (→ használati jog stb.)
átruházása, → tartozásátvállalása, → követelés → engedményezése.
Ajándékozásról csak akkor lehet szó, ha a vagyoni előnyt a saját vagyona
rovására nyújtja a megajándékozó. Az ingyenesség is fogalmi elem, az
ajándékozásért semmiféle → ellenszolgáltatás nem járhat, az ~ → ingyenes
szerződés. Az ~ konszenzuális szerződés (→ konszenzuál-kontraktusok), a felek
megállapodásával jön létre akkor is, ha az ajándékot nem adják át azonnal. Az
~ alapján a megajándékozott követelheti az ajándékot, az ajándékozó csak a
körülmények megváltozására hivatkozva (→ rebus sic stantibus clausa)
tagadhatja meg a → teljesítést. Az ajándékozó felel a megajándékozott
tulajdonszerzéséért (jogszavatosság, → szavatossági jog), kellékszavatosság
általában csak az ajándék lényeges fogyatékosságáért terheli, de azért is csak
akkor, ha az ajándékozó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el (→
szándékosság, → gondatlanság), és ezt a megajándékozott bizonyítani is tudja.
Az ~ sajátossága megnyilvánul abban is, hogy bizonyos körülmények
feljogosíthatják az ajándékozót az ajándék vagy kivételesen a helyébe lépett
érték visszakövetelésére. A visszakövetelésre alapot adó körülmény
bekövetkezhet mind az ajándékozó, mind a megajándékozott oldalán. Ilyen
okok lehetnek: a megajándékozott vagy a vele együtt élő → hozzátartozók,
olyan súlyosan jogsértő magatartása, amely az ajándékozó (vagy közeli
hozzátartozója) ellen irányul („durva hálátlanság”), ill. annak a feltevésnek
végleges meghiúsulása, amelyre tekintettel az ajándékozás történt, és amely
nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. Ha az ajándékozó létfenntartása
a körülmények alakulása folytán veszélybe kerül, a jog – meghatározott
feltételek megléte mellett – feljogosítja az ajándékozót arra, hogy az ajándékot
visszakövetelje. Ez azonban a megajándékozott létfenntartását nem
veszélyeztetheti. Nincs lehetőség a szokásos mértékű ajándék
visszakövetelésére, továbbá nem követelhető vissza az ajándék akkor sem, ha a
súlyosan jogsértő magatartást az ajándékozó megbocsátotta. Az, hogy mi
tekinthető szokásos mértékű ajándéknak, feltétlenül az adott korszaktól, illetve
társadalmi konvencióktól is függ. A megajándékozott az ajándékozó
hitelezőivel szemben is felelősséggel tartozik, ha a megkötött szerződés
fedezetelvonásra irányul (→ actio Pauliana), azaz harmadik személy igényének
kielégítési alapját ~sel részben vagy egészben elvonták (→ fedezetelvonó
szerződés). Az ~ ilyenkor harmadik személy irányában hatálytalan. Az
ajándékozás nem sértheti a → kötelesrészre jogosultak érdekét sem,
meghatározott feltételek esetén a megajándékozott velük szemben is köteles
helytállni.

Ajánlat: tágabb értelemben a → szerződéskötést megelőző, a szerződés

tartalmára vonatkozó, feltételesen kötelező akaratnyilatkozat (→
jognyilatkozat). Szűkebb értelemben ~on az az akaratnyilatkozat értendő,
amelynek elfogadásával a szerződés létrejön. Az ~nak tartalmaznia kell a
nyomában keletkező szerződés valamennyi, → törvény által megkívánt
feltételét. Alakját tekintve külön formai kötöttség nem érvényesül, az ~
bármilyen alakban tehető, ha magára a szerződésre külön alakszerűségi
kötelezettség nem áll fenn (→ alakszerűség). Az ~ bármelyik féltől származhat.
Joghatályossá a címzetthez való megérkezésével válik. Az ~ legfontosabb jogi
hatása, hogy az ~tevő az ~hoz egy bizonyos ideig kötve van (~i kötöttség), az ~i
kötöttség tartama alatt érkezett elfogadó nyilatkozattal a szerződés létrejön,
attól az ~tevő egyoldalúan nem állhat el. Az ~ hatályát veszti, ha a címzett az ~i
kötöttség lejárta előtt visszautasítja. Az ~ elfogadásáról akkor van szó, ha az
elfogadó nyilatkozat az ~tal való teljes egyetértést fejezi ki, annak lényegi
tartalmával megegyezik. Ahol az ~tól eltér, abban a részében nem jön létre a
szerződés (disszenzus), ez esetben a válasznyilatkozatot a szerződési tárgyalások
során tett új ~nak kell tekinteni.

Akkreditálás (fr.–lat.): diplomata (→ diplomáciai személyzet) megbízása azzal,

hogy saját → államát valamely külföldi államnál vagy → nemzetközi
szervezetnél képviselje. Az ~ a → megbízólevélnek a fogadó állam →
államfőjének vagy külügy → miniszterének történő átnyújtással történik. →
diplomáciai képviselet → diplomáciai képviseletvezetők

Akkreditív (meghitelezés – fr.): a kereskedelmi forgalomban a zetési ígéret

egy formája, amelyben egy → bank (nyitó bank) az áru vagy szolgáltatás
vevőjétől kapott megbízás alapján arra kötelezi magát az eladóval szemben,
hogy – meghatározott feltételek megvalósulása esetén (pl. az áru feladását
igazoló, és az áru feletti rendelkezést biztosító → okirat átadása) – zetést
teljesít (→ teljesítés). Szokásos magyar fordítása az „okmányos meghitelezés”
félrevezető, mert az ~hez nem tartozik hitelviszony.

Akkuzatórius eljárás: → büntetőeljárási rendszerek

Akta (okmány – lat.): a → nemzetközi szerződések egyik fajtája, általában

nagyobb számú → állam részvételével tartott nemzetközi konferencián fontos
kérdésekben létrejött megállapodás, amely a szóban forgó kérdésnek a jövőre
vonatkozó jogi rendezését célozza. Pl. az 1885. évi berlini konferencián
elfogadott Általános ~ a Kongó-vidékre vonatkozóan, továbbá az 1928. évi →
Gen Általános ~ a → nemzetközi viták békés rendezéséről.

Alabama-ügy: az USA és Anglia közötti 19. századi választottbírósági (→

nemzetközi bíróságok) ügy. Az amerikai → polgárháború idején a déli →
államok Angliában számos hajót vásároltak, amelyeket utóbb felfegyvereztek.
Az egyik ilyen hajó volt az Alabama, amely a déliek szolgálatában az
északiaknak óriási veszteségeket okozott. Az USA a semlegesek (→ semlegesség)
státusának megsértésével vádolta Angliát, amiért nem akadályozta meg, hogy
területén a déliek részére hadihajókat építsenek és szereljenek fel, továbbá a
déli államoknak hadviselőként való elismerése miatt a belügyeibe való
beavatkozással vádolta az angolokat. A háború befejezése után az Alabama és
más, a déli államoknak eladott hajók által okozott közvetlen és közvetett
veszteségekért az USA Angliával szemben kártérítési igénnyel (→ nemzetközi
jogi felelősség) lépett fel. A meglehetősen elmérgesedett vita rendezésére végül is
a két állam 1871. szept. 14-én aláírta a Washingtoni → egyezményt, amelyben
az Alabamával és más hajókkal kapcsolatos kártérítési igények eldöntését öttagú
választottbíróságra bízták. A Washingtoni egyezményben a két állam nem csak
a vita választottbírói rendezésében állapodott meg, hanem az alkalmazandó jog
szabályaiban is, s az egyezményben rögzítették a semleges államok háború
idején tanúsítandó magatartására vonatkozó szabályokat. A választottbíróság
1872. máj. 8-án Genfben meghozott → ítéletében megállapította Anglia
felelősségét, és 15 500 000 arany dollár kártérítés zetésére kötelezte. Az
sikeres elintézése jelentős mértékben hozzájárult a nemzetközi viták
választottbíróságok útján történő rendezésének elterjedéséhez.

Alaki jogforrás: → jogforrás

Alakszerűség (→ szerződési jogban): a magyar → kötelmi jog nem ismeri a
formakényszert, fő szabály szerint a szerződések külön megszabott alakiság
nélkül is érvényesen megköthetők, bizonyos szerződések esetén azonban
meghatározott alaki követelményeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy a
szerződés érvényesen létrejöjjön (→ szerződés érvénytelensége) .
Akaratnyilatkozat háromféle lehet: alakját tekintve szóban tett, az együttesen
jelen lévő felek között, beszéd útján (telefonon, hangrögzítő eszközön
lejátszva) tett nyilatkozat; írásban tett nyilatkozat (→ írásbeliség), ha a felek
együttesen készítik el a szerződésről az → okiratot (ilyen hatályú a levél, telex,
távirat útján eljuttatott, külön íven írt → ajánlat és elfogadó nyilatkozat).
Szerződés létrejöhet → ráutaló magatartással is. Formakényszert
eredményezhet → jogszabály vagy a felek akarata, megállapodása. Az
alakszerűség megszegésének következménye a → semmisség. A semmisségnek
ez az esete orvosolható: jogszabály okozta érvénytelenségnél a szerződés →
teljesítése → törvényben meghatározott esetben megszünteti az érvénytelenségi
okot. Amennyiben az alakszerűség a felek akaratán alapult, kifejezett
rendelkezés hiányában az érvénytelenségi okot ráutaló magatartással is
megszüntethetik.

Alanyi jog (szubjektív jog, jogosultság): a → jogalanynak a → tárgyi jog által

megfogalmazott, a → jogviszonyt keletkeztető → jogi tény által konkretizált
lehetséges (engedett) magatartása, amellyel a jogviszony másik alanyának
meghatározott jogi kötelessége áll szemben, s amelynek megvalósulását az →
állam kényszerítő ereje biztosítja. Az ~ tehát a tárgyi jognak a jogviszony
tartalmi elemeként a jogalanyok vonatkozásában történő konkretizálódása.
Konkrétságát a jogviszonyt keletkeztető jogi tények határozzák meg. Az ~ és a
→ jogi kötelezettség egymást feltételező, re exiós viszonyban állnak egymással.
Értelmét, jelentését mindenekelőtt a tárgyi joggal való kapcsolata határozza
meg. A tárgyi és az ~ viszonyát illetően a jogirodalomban lényegében három
alapvető álláspontot lehet megkülönböztetni: a) az ~ primátusát valló
elméleteket (→ természetjog; → észjog; → történeti jogi iskola), amelyek szerint
az ~ az elsődleges, a meghatározó; a pozitív, tételes jog csak ennek az ~nak
leszármazottja, függvénye, kisugárzása; b) a tárgyi jog elsődlegességét
hangsúlyozó teóriákat (→ jogpozitivizmus), amelyek azt állítják, hogy az ~ a
tárgyi jogban gyökerezik, tárgyi jog nélkül ~ok egyáltalán nem is létezhetnek;
c) az ~ létezését tagadó elméletek, amelyek az ~ot üres meta zikai fogalomnak
tartják (→ Duguit, Lundstedt), ill. azt állítják, hogy az ~ nem más, mint a
tárgyi jog (→ Kelsen). Az ~ lényegét, fogalmát a → jogelméletben meghatározó
fő irányzatok: a) az ~ lényege az akarat: ~on az akaratnak a tárgyi jog által
engedélyezett hatalmát vagy uralmát kell érteni (→ Windscheid, → Savigny);
b) az ~ lényege az érdek: az ~ a tárgyi jog által védett érdek (→ Jhering); c) az ~
az akarati és az érdekelemek összefonódása (kombinációs elméletek: Michaud,
→ Jellinek).

Alapelvek: → jogelv

Alapítvány: sajátos célvagyon, azaz meghatározott – mégpedig tartós és

közérdekű – célra elkülönített és önállósított → vagyon, amelynek kezelését az
~ szervezete látja el. Az ~ → jogi személy. Az ~ a legtöbb → államban nem
folytathat elsődlegesen gazdasági tevékenységet (ún. eszmei ~), egyes országok
azonban ismerik a gazdasági ~t is. ~t → természetes személyek és jogi személyek
egyaránt rendelhetnek. Az ~rendelés általában ún. alapító okirattal történik,
→ végrendeletben is lehet azonban ~t tenni. ~ tételét → törvény is elrendelheti.
A közfeladat ellátására törvénnyel létrehozott, avagy az → Országgyűlés, a →
kormány, ill. a → helyi önkormányzat által alapított ~t nevezik → köz~nak.
A közfeladat szorosabb kötelezettséget jelent a közérdek szolgálatában, mint a
minden ~hoz megkövetelt közérdekű cél. Az ~i vagyonnak meg kell felelnie
annak a tartós közérdekű célnak, amelyre az alapító az ~t létrehozta. Az ~nak
nincs tagsága. A vagyon felhasználásáról az alapító [vagy helyette a bíróság (→
bíróságok)] által létrehozott kezelő szerv gondoskodik. A magyar gyakorlatban
az ~ok döntéshozó szervét általában kuratóriumnak nevezik. Magyarországon
az ~ok az alapító okirat konstitutív hatályú bírósági nyilvántartásba vételével
jönnek létre. A bíróság a nyilvántartásba vételt csak jogszabálysértés esetén
tagadhatja meg. A nyilvántartásba vétel után az ~ nem vonható vissza. Az ~ok
működése felett az → ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet (→
általános törvényességi felügyelet).

Alapjog lényeges tartalma: az → alapjog tartalmának az a része, amely még →

alkotmányos cél érdekében és általában alkotmányos módon sem korlátozható
(→ alapjogok korlátozása). Az ~nak meghatározása csak az egyes alapjogoknál
lehetséges vagy az alkotmányban magában, vagy pedig
alkotmányértelmezéssel. Általánosságban csak annyit lehet mondani, hogy az ~
minden, ami nélkül az alapjog gyakorlása lehetetlenné válik. Az ~ fogalmának
gyakorlati jelentőséget elsősorban az → alkotmánybíráskodás ad.

Alapjogi bíráskodás: az → alapjogok → bírói védelmének megnevezése,

amennyiben a bírói védelem fő feladata az egyéni alapjogok védelme mellett
az → alkotmánybíráskodás is. Az ~ az alkotmánybíráskodás egy típusának is
tekinthető. → alkotmányjogi panasz

Alapjogi Charta: → uniós alapjogvédelem

Alapjogok (Grundrechte – ném.): alapvető → alkotmányos jogok, egyrészük

→ alanyi jog, azaz jogosultság, ilyen az első generációs jogok többsége →
polgári és politikai jogok, amelyek minden egyént (→ természetes személyt és ha
ez ésszerű → jogi személyeket) az → alkotmány alapján megilletnek és bíróság
előtt kikényszeríthetők. Olyan jogok, amelyek az → állam minden szervére –
a törvényhozásra (→ parlament), a végrehajtó hatalomra és a → bíróságokra is
– kötelezőek (→ államhatalmi ágak megosztása). Az ~ védelme ezért az állam
minden szervének alkotmányos feladata; az ~ ilyen felfogása egyben az állami
szervek tevékenysége feletti → alkotmánybíráskodási ellenőrzést is
megalapozza.→ alapjogi bíráskodás. Alapjogi → jogképesség értelmében
magánszemélyek közjogi → jogalanyok lehetnek olyan esetben, amikor
alapjogi jogosultságaik sérülnek vagy valamely alapjogukkal közjogi
jogviszonyokban élnek. A különböző jogállású természetes személyek,
állampolgárok (→ állampolgárság), kisebbséghez (→ nemzeti és etnikai
kisebbségek) tartozók stb.] számára a különböző jogállások által differenciált
terjedelemben, de minden esetben biztosított az ~hoz való hozzáférés.

Alapjogok felfüggesztése: az → alapjogokat (vagy ezek közül egyeseket)

biztosító → alkotmányos szabályok egésze érvényességének megszüntetése
meghatározott időtartamra, esetleg az → államterület egy részére. Ezzel az
érintett alapjog alkotmányos biztosítása megszűnik, így az alapjogot sértő
cselekmények vagy → jogszabályok alkotmányosak lesznek. Alkotmányos →
államokban az ~ét gyakran az alkotmány teszi lehetővé, rendszerint →
rendkívüli állapot vagy rendkívüli helyzet esetére, annak fennállása idejére. →
alapjogok korlátozása, → emberi jogok korlátozásai
Alapjogok korlátozása: az → alapjogok tartalmának, ill. jogosultjai körének
szűkítése az őket biztosító → alkotmányos rendelkezéshez képest. Ennek
következtében az ~ külön alkotmányos felhatalmazás nélkül alkotmányellenes.
Az ~nak alkotmányos alapja lehet egyrészt az alkotmány maga, amennyiben
egyes ~t kifejezetten megengedi: ez a megengedő szabály egyben a korlátozás
korlátja is: ha a korlátozás átlépi az alkotmányos felhatalmazás határait,
alkotmányellenessé válik. Az ~nak két csoportja van: a formális és a tartalmi
korlátok. → Jogállamban általában az ~nak formális követelménye, hogy az ~t
→ törvényben kell kimondani, vagy esetleg törvényben adott felhatalmazás
alapján → rendeletben. A tartalmi ~nak általános – minden megengedett
korlátozásra érvényes – korlátja, hogy az ~nak alkotmányos célt kell követnie,
szükségesnek, és arányosnak kell lennie a követett (alkotmányos) céljával. A
szükségesség azt jelenti, hogy az ~ csak akkor alkotmányos, ha az adott
törvényhozói cél csak az adott alapjog korlátozása révén érhető el (azaz enélkül
nem). Az arányosság követelménye szerint a korlátozás még szükségessége
esetén sem lépheti túl a cél eléréséhez szükséges legkisebb mértéket: az ~nak a
kitűzött céllal kell arányban lennie. Az ~nak is van alkotmányos korlátja,
mégpedig az, hogy a korlátozás az → alapjog lényeges tartalmát nem érintheti:
ez azt jelenti, hogy az ~, még ha minden egyéb szempont szerint alkotmányos
is, alkotmányellenessé válik, ha az alapjog lényeges tartalmát korlátozza. →
emberi jogok korlátozásai

Alapnorma: → Kelsen → tiszta jogtanának egyik alapvető kategóriája, amely a

→ jogforrási hierarchia (→ jogforrások hierarchiája) csúcsát jelenti. Az ~ olyan
norma, amelynek érvényessége nem származtatható egy felsőbb normából. A
Kelsen–Merkl-féle lépcsőelmélet (→ Kelsen, → Merkl) értelmében ugyanis
minden jogi norma érvényessége egy magasabb fokú jogi normából ered, s e
jogforrás-elméleti piramis csúcsán az ~, tehát egy elképzelt, ktív norma áll,
amely minden → jogszabály érvényességének egyetlen és eredeti forrása és
alapja. Az ~ nem pozitív, hanem pusztán elgondolt, ktív norma. A tiszta
jogtan azt kérdezi: hogyan lehetséges bizonyos tényállások szubjektív
értelmének objektíve érvényes jogi normák rendszereként történő
magyarázata? A tiszta jogtan válasza: az ~ → kciójával.

Alapokmány (charta – gör.): annak a → nemzetközi szerződésnek, az

elnevezése, amely valamely → nemzetközi szervezet létrehozására vonatkozóan
tartalmaz megállapodást. Ilyen pl. az → Egyesült Nemzetek Szervezetének ~a.

Alaptőke (törzstőke) csorbítása: a → részvénytársaság, ill. a → korlátolt

felelősségű társaság → vagyoni érdekét sértő → gazdasági bűncselekmény, amelyet
a vezető tisztségviselő az alaptőke (törzstőke) jogtalan elvonásával követ el.

Alaptörvény (lex fundamentalis – lat.): elsősorban a nyugat-európai → közjog

hatására terjedt el mint jogi kifejezés, leginkább a 18. és 19. században;
gyakorta azonosnak tartották az → alkotmány, a constitutio fogalmával.

Alapvonal: a → tengerjogban ismert fogalom; a szárazföld melletti partvonalon

húzott képzeletbeli vonal, amelytől a különböző tengeri övezeteket (→ parti
tenger, → kontinentális talapzat, → kizárólagos gazdasági övezet) mérik. Az ~
lehet az → apályvonal, vagy pedig, csipkézett part esetében, a tengerbe
legmesszebb benyúló pontokat összekötő egyenes vonal; ha a part közvetlen
közelében szigetsor húzódik, úgy az ~ ezek megfelelő, külső pontjait összekötő
egyenes lesz. Az ~ak rajza a part általános irányától nem térhet el. Az ~ és a
szárazföld közötti tengerrész beltengernek (→ belvizek) minősül.

Alávetésen alapuló illetékesség: → polgári ügyben a felek (→ fél) közös

akaratán alapuló → illetékesség akkor jön létre, ha a potenciális alperes a →
törvény által közvetlenül megszabott rendhez képest, megfelelő írásbeli
nyilatkozattal, más → bíróság illetékességét is elismeri, ill. valamely bíróság
kizárólagos illetékességét fogadja el → vagyonjogi ügyben. Az alávetés csak
akkor érvényes, ha a → törvényben előírt feltételek teljesülnek. Külföldi
bíróságra, ill. kizárólagos illetékességű bíróságra az ~ hatálya nem terjedhet ki.
Az ~ révén tehát megnő a felperes választási lehetősége a különféle bíróságok
között.

Alávetési nyilatkozat: → kötelező joghatósági rendszer, → Nemzetközi Bíróság

Albérlet: → bérleti szerződés, amelyet a → dolog bérlője (→ főbérlet) köt más

személlyel a dolog vagy annak egy része használatára díj zetés ellenében. Főleg
lakás és helyiség hasznosítása kapcsán ismeretes. A bérlő a lakást (a →
lakásbérleti szerződés alapján) vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiséget, ill.
annak egy részét a bérbeadó hozzájárulásával ~be adhatja. ~i → jogviszony
esetén a műszakilag összefüggő lakást (helyiséget) az ~be adó használja, és saját
lakás- (helyiség-) használatát korlátozza az albérlő javára. Az ~i díjban a felek
szabadon állapodnak meg.

Áldozat: szűkebb értelemben az, akinek személyét, jogait, jogos érdekeit vagy
javait a → bűncselekmény közvetlenül megsértette, károsította vagy
veszélyeztette (→ sértett). Szélesebb értelemben a → hatalommal való
visszaélés, továbbá az → emberi jogokra, testületi magatartásokra, avagy a
gazdasági vagy politikai hatalommal való visszaélésekre vonatkozó,
nemzetközileg elismert normák megszegésének szenvedő alanyai is ~ok [pl.
háború áldozatai (→ hadijog, → védett személyek)]. Mindazon
bűncselekmények esetében, amelyeknek bárki lehet az ~a, az általános →
büntetőjogi védelem szempontjából nincs jelentősége a sértett személyiségi
jellemzőinek. Vannak azonban büntetőjogilag fokozott védelemben részesülő
személyek. Eszerint egyes bűncselekmények csak speciális ~ok sérelmére
követhetők el. Másrészt: a bárki ellen elkövethető bűncselekmények között is
vannak olyanok, amelyeket a speciális sértettek körébe tartozók ellen követnek
el; ezek általában súlyosabban büntetendők. → magánfél, → viktimológia

Alispán (vicecomes – lat.; népiesen vicispán): eredendően a magyar nemesi →

vármegye főnökének, a → főispánnak a helyettese. 1723-tól → törvény mondja
ki a vármegye önálló jogát az ~ választására. Az ~ helyettese a másod~, a
substitutus vicecomes; ez a tisztség későbbi. Míg az első ~ általános helyettese
volt a főispánnak, addig a másod~ rendszerint csak egy-egy fontosabb
funkcióban helyettesítette, így leggyakrabban a bíráskodásban (→
igazságszolgáltatás).

Alkalmatlan kísérlet: → kísérlet

Álképviselő: az, aki → képviseleti jogkörét túllépi, vagy anélkül, hogy

képviseleti joga volna, más nevében és más helyett → jognyilatkozatot tesz. Az
~ által kötött → szerződés az akaratnyilvánítás hibája miatt semmis (→
semmisség). Az ~ által tett jognyilatkozat a képviseltet nem köti. Ha a képviselt
személy a megkötött szerződést utólag jóváhagyja, a szerződés érvényessé válik.
Ha a képviselt személy a szerződést nem hagyja jóvá, a harmadik személy
követelheti az ~től → kárának megtérítését (→ kártérítési jog). A jóhiszemű ~
(→ jóhiszeműség és tisztesség) általában csak a szerződéskötésből eredő kárt
köteles megtéríteni (negatív interesse), kivéve, ha a bíróság (→bíróságok)
mentesíti őt a kártérítési kötelezettség alól (→ kártérítési felelősség). A
rosszhiszemű ~ a teljes kár megtérítésére köteles (pozitív interesse). Ha az ~
szervezeti képviselő, jelentőséghez jut a képviselt és az ~ belső viszonya is,
a köztük levő kapcsolat szorosságától függően. ~ esetében a szervezet köteles a
kárt megtéríteni, megbízási viszony (→ megbízási szerződés) esetében a
kártérítési felelősség egyetemleges (→ egyetemleges felelősség).

Alkoholisták kényszergyógyítása: gyógyító célú → büntetőjogi → intézkedés;

akkor rendelhető el, ha a → bűncselekmény az elkövető alkoholista
életmódjával függ össze, és a → törvényben meghatározott időtartamot
meghaladó végrehajtandó → szabadságvesztésre ítélik. A →
kényszergyógykezelést a szabadságvesztés tartama alatt hajtják végre.

Alkoholos bűnözés: az e körbe tartozó → bűncselekmények egy kisebb

hányada az alkohol vagy az alkohol megvásárlásához szükséges pénz
megszerzésére irányul; nagyobbik részét az alkoholfogyasztás közvetlen
következményeként és/vagy az alkoholizáló életmód következtében követik el.
Az ~nek a → büntetőjogi szabályozásból adódóan sajátos területe a közlekedési
bűnözés (→ közlekedési bűncselekmények) kategóriájába tartozó → ittas
járművezetés.

Alkotmány (constitutio – lat.): általános értelemben valamely társadalmi

közösség belső szervezeti és működési rendjét meghatározó szabályok
összessége (pl. az → állam, az → önkormányzat, a politikai → párt, az
érdekvédelmi szervezet, az → egyesület ~a). Az → államelmélet és az →
alkotmányjog, mint szaktudomány, kétféle ~fogalommal operál. Tágabb
értelemben ~on azokat az írásba foglalt vagy az állami szervek gyakorlatából
eredő szabályokat értik, amelyek alapvetően rendezik az állami szervek
létrehozását, működését és egymáshoz való viszonyát. Ilyen megközelítésben
minden államnak van ~a, ami távolról sem egyértelmű azzal, hogy minden
állam ~os állam lenne. Szűkebb értelemben az ~ az állami-közhatalmi
berendezkedés alapkérdéseinek olyan szabályozása, amely biztosítékokat foglal
magában arra, hogy az állami-közhatalmi szervek létrehozására és működésére
az állampolgárok (→ állampolgárság) meghatározó befolyást gyakorolhassanak
és egyben arra, hogy az állampolgároknak az ~ban rögzített jogai a közhatalom
visszaéléseivel szemben kellő védelemben részesüljenek. Ez az ~fogalom a
polgári forradalmak eszmekörében született, s lényege az, hogy az ~nak meg
kell felelnie az → alkotmányosság követelményeinek. Ebből a szempontból
másodlagos, hogy az ~ egy → törvénybe van-e sűrítve, vagy azt több ún.
~törvény alkotja-e. Az → alkotmányozás fejlődéstörténete azt tanúsítja, hogy
ma már uralkodó megoldásnak tekinthető az egyetlen törvényben kodi kált
(→ kodi káció) ~, ami ilyenként az állam alaptörvénye. Az ~ok többféle
osztályozása ismeretes. A történeti (íratlan) ~ több, a történeti fejlődés
különböző szakaszaiban létrejött törvényből áll, s részben nem törvényhozási
(→ parlament) úton keletkezett és formálódott ún. alkotmányos szokásokban
gyökerezik. Ilyenként tartják nyilván pl. Nagy-Britannia ~át, s ilyenként
hivatkoznak jogtörténeti példaként az „ezeréves” magyar ~ra is. Kartális ~nak
az egyetlen törvénybe foglalt ~t nevezik. A merev, ill. a hajlékony ~ok
megkülönböztetése azon alapul, hogy megváltoztatásuk (kiegészítésük) speciális
törvényhozási és esetleg egyéb eljáráshoz van-e kötve, vagy a közönséges
törvényhozás útján történik. A történeti (íratlan) ~ természeténél fogva egyben
hajlékony ~ is, a kartális ~ tipikusan merev. Az ~ „merevítése” főleg azt a célt
szolgálja, hogy a parlamenti pártok erőviszonyainak módosulása ne járhasson
könnyedén együtt az alkotmányos rend átalakításával. A ktív és a valóságos ~
elhatárolásának magva az a történelmi tapasztalat, hogy adott politikai
feltételek között a közhatalom és főként a végrehajtó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása) az ~t érintetlenül hagyja, de nem tartja meg, és
önkényuralmat gyakorol. A → diktatúra jellemzője, hogy az ~t ktívvé teszi.
Oktrojált ~ esetében arról van szó, hogy az ~ nem demokratikus úton, hanem
az uralkodó (→ monarcha), egy diktátor vagy a diktátortól szorosan függő
állami vezető testület társadalomra kényszerített „adományaként” születik meg.
Magyarországon a demokratikus átmenet idején a → jogállam megerősítése
során az → Alkotmánybíróság működésének első éveiben használta a később
visszavont láthatatlan ~ koncepcióját. Eszerint van az ~nak egy olyan tartalma,
amit maga a normaszöveg nem tartalmaz, mivel az az Alkotmánybíróság
határozataiban nyilvánul meg.

Alkotmány módosítása és kiegészítése: → alkotmányozás

Alkotmánybíráskodás: különösen a → törvények, továbbá más →
jogszabályok, egyéb jogi normák és esetleg az egyedi jogalkalmazó (→
jogalkalmazás) határozatok → alkotmányosságának bírói elbírálása. Arra a
felismerésre vezethető vissza, hogy vannak olyan alapvető követelmények vagy
normák, amelyek a rendes törvényhozót (→ parlament) is korlátozzák.
Angliában pl. Coke főbíró ilyen alapon egy → ítéletében (dr. Bonham-eset) már
1610-ben alkalmazhatatlannak nyilvánított egy törvényt, mert az
ellentmondott az általános → jogelveknek és az ésszerűségnek. Később a
parlamenti → szuverenitás korlátlanságából kiindulva az angol jogfelfogás nem
ismerte el az „alaptörvények” más törvényekkel szembeni elsőbbségét, de a
gyarmatokon, majd a függetlenné váló Amerikában a → jogrendszer élén álló
kartális → alkotmányok megjelenésével szükségszerűen ismét előtérbe került a
törvények alkotmányossága bírói felülvizsgálatának lehetősége. Mérföldkövet
jelentett a modern értelemben vett ~ elismerésében az USA Legfelsőbb
Bíróságának 1803-ban hozott ítélete (Marbury v. Madison), amelyben egy
konkrét ügyben megtagadta a Kongresszus törvényének alkalmazását olyan
alapon, hogy az a rendes törvények felett álló alkotmányba ütközik. Erre
alapozva azután meggyökeresedett az USA-ban az ~nak ez a konkrét (egyes
ügyek elbírálásához kapcsolódó) normakontrollnak nevezett rendszere, az
európai kontinensen azonban – elméletileg az → államhatalmi ágak
megosztásának követelményére hivatkozva – általában hosszú ideig
tartózkodtak az ~ bármely formájának elismerésétől. Azért is, mert az a
megoldás, hogy az alkotmánysértő → rendeletek, sőt törvények alkalmazását a
konkrét ügyekben mellőzzék, az európai kontinensen a tapasztalatok szerint
nem volt megfelelő, a → bírói → precedens ugyanis a későbbi bírói gyakorlatra
nézve nem kötelező, így az alkotmányellenesnek tartott → jogszabályok
alkalmazása a különböző ügyekben eltérő lehet, és jogbizonytalanságot
eredményezhet. Ezért olyan megoldást kellett keresni, hogy az erre
feljogosított szervek vagy személyek, egyebek között a konkrét ügyekben
eljáró és eljárásukat a döntésig felfüggesztő → bíróságok indítványára egy, a
parlamenttől és minden más → állami szervtől független szerv vagy bíróság
absztrakt módon (a konkrét ügyektől elkülönítve) általános érvénnyel
dönthessen a törvények alkotmányosságáról, megsemmisítéséről, ill.
hatálytalanításáról. Egyes államokban (pl. Svájcban) a rendes bíróságra bízták
ezt a feladatot, míg máshol – főleg azért, mert ezt a tevékenységet a bíróságok
sajátképpeni tevékenységétől eltérő → jogalkotásnak, legalábbis „negatív”
jogalkotásnak, továbbá politikai természetűnek is tartották – általában külön
→ alkotmánybíróságot hoztak létre. Az alkotmánybíróságok → hatásköre
általában kiterjed a jogszabályok alkotmányosságának ellenőrzésére
(normakontroll) és az alapvető jogok (→ alapjogok) védelmére (→ alapjogi
bíráskodás); de számos országban idetartozik pl. a politikai → pártok
alkotmányos működésének vizsgálata is. Több alkotmánybíróság a vezető
állami tisztségviselők jogi felelősségre vonásának különleges szerve; föderatív
(→ föderáció) államokban a szövetség és a tagállamok közötti alkotmányos
kon iktusok megoldása általában az alkotmánybíróságok hatásköre. Vannak
olyan alkotmánybíróságok, amelyek hatásköre kiterjed a választás (→
országgyűlési választás), ill. a → népszavazás alkotmányosságának elbírálására is.

Alkotmánybíró: az → Alkotmánybíróság tagjaként → alkotmánybíráskodási

tevékenységet végző személy. A legtöbb → államban az ~ más tevékenységet
nem végezhet, egyes országokban azonban lehetséges nem főhivatású ~i
megbízatás is. Az ~k függetlenségének biztosítására számos megoldás szolgál;
közös céljuk a → pártpolitikai befolyás és más érdekkötődés lehető legteljesebb
kizárása. Az ~k választására a nemzetközi gyakorlatban négy alapvető eljárás
ismeretes. Van olyan → állam, ahol az ~kat a törvényhozás (→ parlament)
választja (Németország), másutt kinevezéssel nyerik el tisztségüket (Ausztria);
előfordul a választásos és a kinevezéses rendszer kombinációja (Olaszország),
s arra is van példa, hogy a választásos rendszer a kooptálás lehetőségével egészül
ki (Portugália). Magyarországon az ~kat az → Országgyűlés választja 2/3-os
szótöbbséggel, s megválasztásukat a törvényhozáson belüli egyeztető eljárás
előzi meg. A megválasztás 9 évre szól. A választhatóság feltétele a betöltött 45.
életév és a kiemelkedő elméleti felkészültség vagy a legalább 20 éves gyakorlati
tapasztalat. Az ~i tisztség megszűnik a 70. életév betöltésével, a halállal, a
megbízatási idő leteltével, a lemondással. Megszűnik akkor is, ha az ~val
szemben → összeférhetetlenséget állapítanak meg. Az ~ sem politikai
tevékenységet, sem egyéb keresőfoglalkozást – a tudományos, oktató, irodalmi
és művészi tevékenység kivételével – nem folytathat. Ha az ~ a → törvényben
felsorolt összeférhetetlenségi okokat nem szünteti meg, az Alkotmánybíróság
teljes ülésén határozatban állapítja meg, az érintett ~ tagságának megszűntét.
Kizárással szűnhet meg az ~i tisztség, ha az ~ neki felróható okból nem tesz
eleget tisztségéből eredő feladatainak, → jogerős → ítéletben megállapított →
bűntettet követ el, vagy tisztségére más módon méltatlanná válik, ill. egy évig
nem vesz részt az Alkotmánybíróság munkájában. A kizárásról az
Alkotmánybíróság teljes ülése határoz. Felmentéssel szűnik meg az ~i tisztség,
ha az ~ neki fel nem róható okból nem képes eleget tenni feladatainak. Az ~k
az → országgyűlési képviselőkkel azonos → mentelmi jogot élveznek. E jog
alapján az ~t az Alkotmánybíróság teljes ülésének hozzájárulása nélkül
letartóztatni, ellene → büntetőeljárást indítani vagy rendőrhatósági (→
rendőrség) kényszerintézkedést foganatosítani – a tettenérés esetét kivéve – nem
lehet. Az ~ a hivatása teljesítése során kifejtett véleménye vagy → szavazása
miatt nem vonható felelősségre. Az ~k → jogállásának általános szabályaitól
csak kismértékben tér el az Alkotmánybíróság elnökének és helyettes
elnökének a jogállása. A két vezető tisztségviselőt az Alkotmánybíróság teljes
ülése választja meg tagjai sorából 3 évre; újraválaszthatók. Az
Alkotmánybíróság elnöke összehangolja a testület tevékenységét, összehívja és
vezeti a teljes üléseket, képviseli az Alkotmánybíróságot, s ellátja azokat a
feladatokat, amelyeket törvény, ill. az Alkotmánybíróság ügyrendje számára
előír. Az Alkotmánybíróság elnökét akadályoztatása esetén a helyettes elnök
helyettesíti.

Alkotmánybíróság: az → alkotmánybíráskodás funkcióinak ellátására

szervezett független testület. Felállításáról Európában először Csehszlovákia,
majd Ausztria 1920. évi → alkotmánya rendelkezett. A II. világháború után az
~ok előbb Nyugat-Európában, majd az újabb időkben máshol, így Közép- és
Kelet-Európa → államaiban is elterjedtek. Magyarországon az ~ az 1989. évi
XXXII. tv. alapján, 1990. jan. 1-jén kezdte meg működését. Az ~ az →
alkotmányosság biztosításának nem egyedüli, de mindenképpen kiemelkedő
jelentőségű szerve. Az → államhatalmi ágak megosztásának hagyományos
modelljébe nem is illeszthető bele. Némely kérdésben (pl. az → államfői
felelősség megállapítása) → bíróságként, más ügyekben (pl. → alkotmányjogi
panaszok elbírálása) egyenesen „szuperbíróságként” funkcionálhat, lényeges
területeken azonban (így elsősorban a normakontroll kérdésében)
tevékenységéből hiányoznak a bíróságra utaló vonások. Emiatt vitatott, hogy
bírói avagy önálló alkotmányvédő szerv-e. Mindenesetre tény, hogy az ~ a
törvényhozó hatalomnak és a végrehajtó hatalomnak jelentős ellensúlya, így a
hatalommegosztás → checks and balances modelljének része, amelynek fontos
szerepe volt és van abban, hogy az alkotmányok rendelkezései a gyakorlatban
érvényesülnek. A magyar ~ tevékenysége fő vonalakban a nemzetközileg
szokásos megoldáshoz igazodik. A magyar ~ is végez normakontrollt, éspedig
minden jogi jellegű norma tekintetében, az alkotmányossági felülvizsgálatot
azonban nem csak a → jogszabály kihirdetése után, hanem – bizonyos
megszorításokkal – kihirdetés előtt is megejtheti. → Hatásköre kiterjed a →
nemzetközi szerződések és a → belső jog harmóniájának vizsgálatára is. Feladatai
közé tartozik az alkotmányban biztosított → alapjogok megsértése miatti
alkotmányjogi panasz elbírálása, ez azonban csak akkor nyújtható be, ha a
jogsérelem alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következett be. A
magyar megoldás az ~ feladatai közé sorolja a mulasztásos alkotmánysértés
kiküszöbölését. Erre akkor van lehetőség, ha a jogalkotó szerv nem teljesíti →
jogalkotási kötelességét, s ezzel alkotmányellenes helyzetet idéz elő. A magyar
~nak vannak → hatásköri bírósági feladatai is az állami, az állami és az →
önkormányzati, valamint az önkormányzati szervek egymás közötti hatásköri
kon iktusainak megoldása terén. Végül az ~ hatáskörébe tartozik a →
köztársasági elnök jogi felelősségre vonása, a → népszavazások
alkotmányosságával összefüggő panaszok elbírálása, valamint más, külön →
törvényekben megállapított feladatok ellátása. Az ~ eljárása a rendes bírósági
eljárástól számos tekintetben eltérő. Alapvetően a jogosultak indítványa
alapján jár el, a hivatalból való eljárás csak szűk körben és kivételesen
megengedett. Vannak ügyek, amelyek eldöntését csak meghatározott
személyek, ill. szervek kezdeményezhetik. Ilyen pl. az előzetes normakontroll,
amelyet csak az → Országgyűlés, a köztársasági elnök és a → kormány
indítványozhat, meghatározott alanyi kör kezdeményezheti az alkotmány
értelmezésére irányuló eljárásokat is. Hivatalból eljárhat az ~ mulasztásos
alkotmányellenesség és jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének
észlelése esetén. Az ~ az ügytípusoktól függően teljes ülésben vagy háromtagú
tanácsban jár el. Az ~ által kért adatokat mindenki köteles rendelkezésre
bocsátani, s meghatározott körben bizonyítási eljárás is folytatható. A döntések
szótöbbséggel születnek, és azokhoz a határozat rendelkező részével egyet nem
értő alkotmánybírák (→ alkotmánybíró) különvéleményt, a határozat
rendelkező részével egyetértő, de az indokolást elvető vagy kiegészítő tagok
párhuzamos indokolást csatolhatnak. Az ~ határozata mindenkire kötelező, s
ellene → fellebbezésnek nincs helye.
Alkotmányjog: a → jogrendszernek az az ága, amely alapvetően az → állami
főhatalom gyakorlásával kapcsolatos joganyagot fogja össze. Ez túlnyomórészt
a kartális → alkotmányt és más írott → jogforrások összességét jelenti, számos
államban azonban az ~ fogalmi körébe tartoznak az ún. alkotmányos szokások
is. Az ~ tehát nem azonos az alkotmánnyal; még a részletező szabályozást
tartalmazó alkotmánnyal rendelkező államokban is elkerülhetetlennek
bizonyult az alkotmányba foglalt normák további kibontása → törvényekben
és a törvények végrehajtása végett kibocsátott → rendeletekben. Mindazok a
→ jogszabályok, amelyek az alkotmányba felvett szabályokból egyenesen
levezethetők, sőt levezetendők, alkotmányos jelentőségűek, s ilyenként ~i
szabályok. Rendszerint alkotmányos jelentőségű szabályozási tárgyak: a
társadalmi berendezkedés politikai és gazdasági alapjai; az állami →
szuverenitás és annak kifejeződési formái; az állami szervek rendszere és az
egyes állami szervezetrendszerek egymáshoz való viszonya; az állampolgárok
alapvető jogai és kötelességei (→ emberi jogok) . E tárgykörökön belül az egyes
szabályozási tárgyak rendezése magában az alkotmányban többféleképpen
történhet. Tipikusnak mondható pl., hogy a legfelsőbb → népképviseleti szerv
(→ parlament) működését az alkotmányok aprólékosan szabályozzák, de a
területi-helyi → önkormányzati képviseleteket csak érintik, sőt nemritkán nem
is említik. Az ~ szinonimájaként elterjedtnek mondható az államjog elnevezés
használata is. Ez akkor honosodott meg, amikor az → alkotmányosság eszméje
még nem bontakozott ki, s a kartális alkotmány sem volt uralkodó formája az
alkotmányozásnak.

Alkotmányjogi panasz: az → alapjogok vagy → alkotmányos jogok megsértése

esetén igénybe vehető → jogorvoslati eszköz, amellyel az a → természetes
személy vagy → jogi személy élhet, aki az → állami szervek tevékenysége vagy
mulasztása miatt alkotmányos (alap-) jogában sérelmet szenvedett. Az ~ eljárási
jellegét tekintve nem azonosítható a → kereseti joggal, mert egyrészt rendkívüli
jogorvoslati eszköz, másrészt az egyéni jogvédelemmel együtt a → jogszabályok
→ alkotmányosságának felülvizsgálatát is szolgálja. Az ~ elbírálására általában az
→ alkotmánybíróság vagy a legfelsőbb bíróság (→ bíróságok) rendelkezik →
hatáskörrel, s a benyújtását rendszerint meg kell előznie az egyéb jogorvoslati
lehetőségek kimerítésének. Az ~ → jogintézménye már több évtizede kialakult
pl. Németországban, Ausztriában és Svájcban, ill. a latin-amerikai →
államokban; ezekben az államokban amparo néven. Később számos állam joga
átvette; a magyar jogba az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv.
vezette be.

Alkotmányos egyenlőség: a → törvény előtti egyenlőség elvének

általánosításával és kiterjesztésével a 20. század elejétől kezdve (az USA-ban
már a 19. század végén) az egyenlőség tartalmának kialakult felfogása, amely a
→ jogalkalmazási egyenlőséget a → jogszabályok tartalmára is kiterjesztette. Az
~ tartalma hármas: egyrészt az → alkotmányos jogok tekintetében azt jelenti,
hogy azok mindenkit egyenlően illetnek meg, s ezekben az egyenlőségi mérce
szigorúbb, mint egyébként. Másodszor, az ~ szabálya azt kívánja, hogy
semmilyen jogszabály ne különböztessen bizonyos szempontok – főleg nem,
faj, születés, életkor, nemzetiség – szerint az alkotmányos jogok jogosultjai
között, akkor sem, ha a megkülönböztetés nem az alkotmányos jogokat érinti.
Harmadszor az ~ azt kívánja, hogy a jogalkotó (→ jogalkotás) mindenki
érdekeit egyenlően gyelembe vevő mércét alkalmazzon a jogi normák
tartalmának meghatározásakor: ez nem kívánja meg a tényleges azonosan
kezelést, csak azt, hogy a → jog ésszerűen indokolható különbséget tegyen a →
jogalanyok között, azaz jogaikat és kötelezettségeiket érdekeik és szempontjaik
(a magyar → Alkotmánybíróság szerint „egyenlő méltóságuk”)
gyelembevételével állapítsa meg. Az ~ ebben az esetben nem alapozza meg az
egyenlő jogok követelményét, csak azt, hogy az eltérő szabályozásnak ésszerű
(nem önkényes) alapja legyen.

Alkotmányos jogok: azok az → emberi jogok, amelyek az → alkotmányon

alapulnak, és amelyeket az → államban mindenki köteles tiszteletben tartani,
ill. → hatáskörének keretein belül az állam minden szerve köteles az
alkotmány alapján biztosítani. Az ~nak vagy → alapjogoknak csak egy része
minősül → alanyi jognak (ezek főleg a → polgári és politikai jogok), míg a
jogok másik csoportja, a → gazdasági, szociális és kulturális jogok, ill.
némelyikük – az alkotmányos szabályozás ellenére – több országban nem
alanyi jog olyan értelemben, hogy csupán az alkotmányra hivatkozással bírói
(→ alkotmánybírósági) védelemben részesülhetne.

Alkotmányos monarchia: → monarchia

Alkotmányos panasz: → alkotmányjogi panasz

Alkotmányos rend elleni szervezkedés: → állam elleni bűncselekmény, amely
megvalósul olyan szervezet létrehozásával, vezetésével vagy abban részvétellel,
amelynek célja a Magyar Köztársaság → alkotmányos rendjének erőszakkal
vagy erőszakkal fenyegetve történő megváltoztatása. Az ~ a megjelölt célú
szervezet létrehozásával vagy vezetésével már megvalósul, s tettesként (→
tettesség) bárki elkövetheti (→ elkövetők), magyar és külföldi állampolgár (→
magyar állampolgárság) egyaránt. Szándékos (→ szándékosság) bűncselekmény;
a célzatot a → törvény nem a tettesnél kívánja meg – bár a gyakorlatban ez
tipikus lehet –, hanem a létrehozott, vagy a vezetett szervezet céljának kell az
alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányulnia. Nem büntethető e
bűncselekmény miatt az, akinek önkéntes elállása következtében a
szervezkedés folytatása elmarad, vagy aki a szervezkedés folytatását önként
megakadályozza. → önkéntes visszalépés

Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása: az egyik legsúlyosabb → állam

elleni bűncselekmény. Megvalósul, ha valaki olyan cselekményt követ el (→
elkövetők), amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság →
alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve – különösen fegyveres
erő igénybevételével – megváltoztassa. Jellegéből következően általában
szervezetten és fegyveres erő igénybevételével követhető el, ezért a
köznyelvben az ilyen cselekményt katonai puccsnak nevezik. Az ~ bűntette
csak szándékos elkövetés (→ szándékosság) esetén büntetendő. Nem büntethető
~ miatt az, akinek önkéntes elállása folytán a bűncselekmény folytatása
elmarad, vagy aki a folytatást önként megakadályozza. Az ~ nak → előkészülete
bűntett.

Alkotmányos Szerződés: az → Európai Unió tagállamai (→ állam) által 2004.

okt. 29-én aláírt szerződés (→ nemzetközi szerződés), amely az uniós alapító
szerződéseket felváltva az integrációs szervezet (→ nemzetközi szervezet)
történetének legátfogóbb reformját kívánta bevezetni. A magyar →
Országgyűlés az ~t 2004. dec. 20-án erősítette meg. Miután az ~t 2005-ben
Franciaország és Hollandia lakossága → népszavazáson elutasította, a szerződés
→ rati kációja nem fejeződhetett be. Az ~ előzménye a → Nizzai Szerződéshez
csatolt Európai Unió jövőjéről szóló nyilatkozatra (→ nyilatkozat) vezethető
vissza, aminek nyomán az állam- (→ államfő) és → kormányfők a Laekenben
2001-ben megtartott → Európai Tanácsi ülésén Európai Konvent felállításáról
döntöttek. A Konvent fő feladata az Európai Unió intézményi reformjának
előkészítése volt, amely magában foglalta az Unió és a tagállamai közötti →
hatásköri megosztás kérdését, illetve a feladatmegosztás átláthatóvá tételét, az
Unió eszközrendszerének egyszerűsítését, a demokratikus legitimitás növelését,
a polgárokhoz közelibb unió kialakítását, valamint a tagállami → parlamentek
szerepének tisztázását. Az Európai Konvent az Európai Unió szervezetén
kívülálló jogi eljárási forma volt. Az összesen 105 tagot számláló tanácskozó
testület a tagállami → kormányok egy-egy, a nemzeti parlamentek két-két, az
→ Európai Parlament 16 képviselőjét, valamint az → Európai Bizottság két
tagját foglalta magában. Tizenhárom tagjelölt állam – köztük Magyarország –
a tagországokkal azonos státusban vett részt a konvent munkájában,
jogosítványaik lényegileg csak annyiban tértek el az uniós tagokétól, hogy a
tagállamok között kialakult → konszenzust nem vétózhatták (→ vétójog) meg.
A testület élén a 13 főből álló elnökség állt. A konvent alakuló ülését 2002.
febr. 28-án Brüsszelben tartotta és 2003. jún. 13-án fogadta el a
reformjavaslatokat egységes dokumentumba foglaló ~t. Az alapító szerződések
helyébe lépő egységes ~ alapvető változásokat hozott volna az uniós
intézmények működésében. Az ~ első része az Unió céljait, a hatáskörök
típusait, valamint a jogforrási rendszer (→ uniós jog), a döntéshozatali
mechanizmusok és az EU intézményeinek általános szabályait tartalmazta. A
második rész magában foglalta az EU Alapjogi Chartáját (→ uniós
alapjogvédelem), a harmadik rész pedig az Unió hatáskörgyakorlásának, az
egyes politikák működésének részletszabályait rögzítette. A negyedik rész –
a záró rendelkezések mellett – az ~ jövőbeni módosításának eljárási szabályait
rögzítette. A tagállamok az ~ alapulvételével, annak lényegi rendelkezéseit
megtartva dolgozták ki a → Lisszaboni Szerződést.

Alkotmányos szokás: → alkotmányjog

Alkotmányos vád → impeachment

Alkotmányosság: formai értelemben az → alkotmány gyakorlatban való

megvalósulását jelenti. Tartalmi szempontból eredetileg a polgári forradalmak
politikai jelszavaként az a követelmény, hogy az → abszolutizmus ún. →
rendőrállamát az alattvalóból az állampolgár (→ állampolgárság) rangjára
emelkedett ember tulajdonát és szabadságát biztosító → jogállam váltsa fel.
Tágabb értelemben, és nem csak a polgári forradalmak időszakához kötötten
azt jelenti, hogy az → állami berendezkedés feleljen meg bizonyos elveknek,
amelyek alkotmányba foglalása és érvényesítése nélkül az állam nem fogadható
el alkotmányos államnak. Az ~ elveiként két évszázad szakirodalma főleg az
alábbiakat említette: a) Az → államhatalom egységének elve abban a →
Rousseau-tól származó tanításban gyökerezett, hogy kizárólag a nép szuverén, s
csak a nép közakarata irányíthatja az államot célja, a → közjó megvalósítása felé
(→ népszuverenitás). Mivel a nép főhatalma nem egyéb, mint a közakarat
gyakorlása, a főhatalom nem idegeníthető el és oszthatatlan. b) Az →
államhatalmi ágak megosztásának elve → Locke, → Montesquieu szerint az
egyéni szabadság biztosítását szolgálta, amely nem valósítható meg, ha a
szuverén akarat minden funkciója, azaz minden államhatalom egy kézben van,
ezért azt törvényhozó, végrehajtó és → bírói hatalomra kell osztani.
E hatalmaknak azonban egymástól nem csak elválasztva kell lenniük, hanem
egymás ellen felfegyverkezve is, hogy egyik a másikat meg ne semmisíthesse
(balance des pouvoirs, → checks and balances). c) A → törvény uralmának és
primátusának elve a jogállam elméleti megalapozásával kapcsolatos. Eredetileg
azt fejezte ki, hogy a népszuverenitás a törvényhozásban testesül meg, ezért a
→ jogalkotás kizárólagos módja a törvényhozás, a jog megjelenési formája csak
törvény lehet. Ez az elv utóbb úgy módosult, hogy a jognak a törvény nem
kizárólagos, de mindenesetre elsődleges forrása. Ez azt jelenti, hogy minden
jogi szabályozásnak törvényen kell alapulnia, vagyis az életviszonyok eredeti,
elsődleges szabályozása csak törvényben végezhető el, semmilyen → jogforrás
nem lehet ellentétes a törvénnyel, és törvénnyel bármely → jogszabály
hatályon kívül helyezhető vagy módosítható. Számos alkotmány később a
törvényi fenntartás elvét intézményesítette, ami nem volt egyéb, mint
kifejezett tilalom bizonyos életviszonyok, jogalkotási tárgyak nem
törvényhozási úton való elsődleges szabályozására. A törvényhez kötöttségnek
a végrehajtó hatalom jogalkotó és jogalkalmazó (→ jogalkalmazás)
tevékenységében, valamint az → igazságszolgáltatásban mindig érvényesülnie
kell. d) A → jogegyenlőség elve a polgári forradalom eszmekörében a klérus és a
nemesség előjogainak (→ privilegium) megszüntetését célozta. E
követelménynek a mai értelmezés szerint az állam akkor felel meg, ha
egyetlen, mindenkire egyaránt érvényes → jogrendje van, abban nem
találhatók olyan jogszabályok, amelyek társadalmi csoportokat vagy
személyeket előjogokhoz juttatnának, és a törvény büntetni rendeli az
emberek (polgárok) hátrányos megkülönböztetését (ember) fajta, bőrszín,
nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi
származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint (→ diszkrimináció). e)
Az → alapjogok garantáltságának elve egyfelől azt a követelményt támasztja,
hogy az emberi és polgári alapjogok katalógusát maga az alkotmány
tartalmazza, másfelől pedig azt, hogy az alkotmány vagy más törvények hozzák
létre azt az intézményrendszert, amely alkalmas az alapjogok megsértésének
elhárítására, ill. a megsértett alapjogok helyreállítására. Az ~ politikai
biztosítékai közül az első hely azt a közmeggyőződést illeti meg, hogy a
társadalmi problémákat alkotmányos keretek között kell megoldani. Ennek
lényeges tényezője az a feltételezés, hogy a polgároknak joguk és tényleges
lehetőségük van a szembeszállásra a közhatalom alkotmányellenesen működő
szervével, s különösen az ilyen szervnek a hatalomból való eltávolítására és
felelősségre vonására. Mivel azonban mind az ellenálláshoz való jog gyakorlása,
mind a közhatalom szerve felváltásának és felelősségre vonásának érvényesítése
alkotmányos államban csak jogi keretek között lehetséges, a szóban forgó
politikai garancia egyben jogi jellegű is. Az ~ politikai garanciái közé tartozik
továbbá a polgárok önszerveződése révén keletkező szervezetek, így különösen
a politikai → pártok, az érdek-képviseleti szervek (→ szakszervezet) és az →
egyesületek tevékenysége, amely annyiban jogi biztosíték is, hogy az egyesülés
alkotmányos jogában gyökerezik (→ egyesülési jog). Az ~ot a legtöbb veszély a
végrehajtó hatalom, s azon belül különösen a → kormány részéről fenyegeti.
Ezért kapnak különös hangsúlyt az alábbi politikai-jogi garanciák: a) A
végrehajtó hatalomnak a → parlament általi rendszeres ellenőrzése. Ennek
gazdag eszköztára ismeretes (pl. a kormánynak vagy tagjának beszámoltatása;
parlamenti vizsgálóbizottság kiküldése; a kormány gazdálkodásának erre
rendelt szakszerv kontrollja alá rendelése; a képviselők → interpellációs joga).
E biztosíték csak akkor lehet igazán hatásos, ha a kormánynak a parlamentben
működőképes → ellenzéke van, és a parlament belső szabályai elismerik az
ellenzék jogait. b) Az → önkormányzati képviseleti szervek hatékony
felügyelete igazgatási szerveik fölött; ennek eszközei lényegileg azonosak az
előző pontban foglaltakkal. c) A végrehajtó hatalom alkotmánysértő
magatartásával (gyakorlatával, ill. eseti cselekményével, mulasztásával) szemben
mind megelőző, mind megtorló módon érvényesülő → fegyelmi, → kártérítési
és → büntetőjogi felelősségi (→ felelősségi elméletek) rendszer. d) A
kormányzásnak és a → közigazgatásnak → bírói ellenőrzés alá helyezése. Ez
kifejeződhet egyfelől abban, hogy a végrehajtó hatalom alkotmányellenesnek
talált normatív aktusát a → bíróságok nem alkalmazzák vagy megsemmisítik,
másfelől abban, hogy a konkrét aktust az érdekelt kérelmére a bíróság
megsemmisítheti (megváltoztathatja).

Alkotmányozás: szűkebb értelemben az az eljárás, amellyel az → alkotmányt

(alkotmánytörvényeket) megalkotják; tágabb értelemben részét képezi az az
eljárás is, amely szerint azokat módosítják, ill. kiegészítik. A történeti
alkotmányokra ez a meghatározás nem alkalmazható, mert azok több
évszázados történeti fejlődés termékei. Rendkívüli körülmények (háborús
vereség, politikai-gazdasági rend összeomlása, forradalom, államcsíny stb.)
között az ~ rendje általában szabályozatlan, ill. azt az alkotmányozó szerv eseti
döntésével maga határozza meg. Normális viszonyok között az ~ rendjéről az
alkotmány vagy alkotmánytörvény rendelkezik, s ugyanez áll az
alkotmánymódosítás (alkotmánykiegészítés) rendjére is. Ez az alkotmányok
egybevetése alapján általában a következőképpen alakul: a) A legfelsőbb
képviseleti testület (→ parlament) határoz arról, hogy az ~i eljárásnak utat
enged-e. b) Az új alkotmánytervezet, ill. a jelentősebb alkotmánymódosítás
kidolgozására a legfelsőbb → népképviseleti szerv alkotmány-előkészítő
bizottságot hív életre, amely akár a saját tagjaiból, akár parlamenten kívüli
szakértőkből, akár az előbbiekből vegyesen is állhat. c) Az új alkotmány
(alkotmánymódosítás, -kiegészítés) elfogadásának legáltalánosabb módja a
legfelsőbb népképviseleti testület [két kamara esetén mindkettő (→ második
kamara)] minősített többségű döntése, s a legfelsőbb népképviseleti szerv
döntését követően az elfogadott szöveg → népszavazásra (→ referendum)
bocsátása. Az alkotmány stabilitása iránti igény abban is kifejeződhet, hogy az
alkotmány bizonyos rendelkezéseinek módosítását a jövőre nézve megtiltják.
Alkotmányozó hatalom: a francia forradalom és az első francia →
alkotmányozás előkészítése során keletkezett fogalom, amely a →
népszuverenitás elvének következetes érvényesítését szolgálta. Alapja az a
meggyőződés, hogy csak a nép jogosult az új politikai, társadalmi, gazdasági
berendezkedés legfőbb kérdéseit érintő döntések közvetlenül vagy kifejezetten
erre a célra különleges módon létrehozott testület útján történő
meghozatalára. Ehhez képest másodrendű a törvényhozó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása), amely csak az ~tól az → alkotmányban kapott
felhatalmazás alapján járhat el. E teória rendeltetése leginkább az volt, hogy a
hatalmon levő rezsim szerveitől elvonja a → törvények útján való
alkotmányozás lehetőségét, és legalizálni kívánta az új, a forradalomban
győztes politikai hatalom alkotmányozó tevékenységét, egyben pedig kifejezte
a törvények → alkotmányosságának követelményét is.

Alkotmánytörvény: → törvény

Alkotmányvédelem: az → alkotmány megvalósulását segítő szervezeti és

eljárási módozatok összessége. Tágabb fogalmába tehát mindazok a
megoldások beletartoznak, amelyek az → állami szervek egészének
alkotmányos és törvényes működését biztosítják, szűkebb fogalmába viszont
csak azok a szervezetek és eljárások sorolhatók, amelyek kizárólagosan vagy –
egyéb feladataik mellett – hangsúlyosan az → alkotmányossági és →
törvényességi követelmények megvalósulásának biztosítására hivatottak. Az ~
centrumában az → alkotmánybíráskodást végző szerv áll, ezenkívül azonban
rendszerint különböző szervek és eljárások egész sora szolgálja az
alkotmányosság megvalósulását részben önálló jelleggel, részben pedig az
alkotmánybíráskodási funkcióhoz kapcsolódva. Amagyar alkotmányos
rendben közülük elsőként a törvényhozó szerv (→ államhatalmi ágak
megosztása), az → országgyűlés említendő, amelynek jogalkotó (→ jogalkotás)
tevékenysége közvetlenül és önállóan szolgálja az alkotmány megvalósulását,
de azzal, hogy ellenőrzi a → kormány tevékenységét, közvetetten is ilyen
feladatot lát el. A → helyi önkormányzatok vonatkozásában is az országgyűlés
érvényesíti az alkotmányellenes működés végső következményeit a feloszlatás
formájában. Az → államfőnek az az alkotmányos joga, hogy őrködik az
államszervezet demokratikus működése felett, alkotmányos válságok
megelőzésére is alkalmas lehet, → vétójogának gyakorlása részben az
alkotmányellenes törvényhozás megakadályozására szolgál (→ köztársasági
elnök), emellett széles körű kezdeményezői jogosítványai is vannak, elsősorban
az országgyűlés és az → Alkotmánybíróság felé. A kormány szerepe az ~
körében elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kezdeményezi az alkotmány
megvalósulásához szükséges → törvényeket, s a → közigazgatás legfelső
irányítására szolgáló eszközök alkalmazása, valamint az alkotmánybírósági
eljárások tekintetében a kezdeményezői joga is az ~ eszköztárába tartozik.
Egyes alkotmányos rendelkezések – így mindenekelőtt az → alapjogok –
tiszteletben tartása → bírói jogvédelem alatt áll, s az → ügyészség által gyakorolt
törvényességi felügyelet (→ általános törvényességi felügyelet) közvetetten
szintén az ~ keretei közé illeszkedik. Ugyanígy értékelhető az → állampolgári
jogok országgyűlési biztosainak tevékenysége is.

Alkotórész és tartozék: a → dologkapcsolatok sajátos esetei. 1. Alkotórész: a

leggyakrabban előforduló, legfontosabb dologkapcsolat; az, ami a → dologgal
olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy
elválasztott része elpusztulna, ill. az elválasztással értéke vagy használhatósága
számottevően csökkenne. Az alkotórészre a → tulajdonjog mindig kiterjed. 2.
Tartozék (→ pertinentia): mellékdolog, amelynek a fődologgal való kapcsolata
lazább, mint az alkotórész esetében. Tartozék mindaz, ami nem alkotórész
ugyan, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy az épségben tartásához
rendszerint szükséges, vagy azt elősegíti. A tulajdonjog kétség esetén kiterjed a
tartozékra is. Természetesen a technikai – technológiai fejlődés jelentős részben
befolyásolhatja, mi minősül ~nak.

Állagjogok: → használati jogok

Állagmegóvás: a → dolog épségének megőrzése a rendeltetésszerű →

használattal együtt járó karbantartás, kisebb javítás, gondozás útján (→ hasznos
költségek). Az ~ a dologgal járó terhek egyike (pl. munkaráfordítás, költség
formájában). Az ~ a tulajdonos kötelezettsége (→ tulajdonjog), de külön →
jogszabály vagy → jogviszony alapján más személyt [haszonélvezőt, bérlőt (→
haszonélvezet, → bérleti szerződés)] is terhelhet.

Állam: meghatározott területen, közös főhatalom alatt élő emberek tartós

közössége, amelynek lényeges ismérvei az → ~terület, a népesség és a →
szuverenitás. Keletkezése történeti okokra vezethető vissza (→ ~ létrejötte, →
~ok keletkezése és megszűnése); ezzel kapcsolatban számos elmélet látott
napvilágot. Az ~ a területén élő népességet már nem a vérségi, hanem a területi
elv alapján szervezi meg, és fölötte főhatalmat gyakorol (→ ~hatalom). Ennek
szervezeti kereteit és módszereit az általa alkotott vagy szankcionált (→
szankció) magatartási szabályok (→ jog) rögzítik, s korábban elismert vallási
vagy erkölcsi természetű korlátai is ma már többnyire jogi szabályozás tárgyát
képezik. Az ~i → hatalomgyakorlás szervezetének és módszereinek
különbözősége szolgált alapul évszázadokon át az → ~formák osztályozásának.
A felvilágosodás kora óta megjelent a politikai irodalomban (→ Locke, →
Montesquieu) az egységes ~hatalmon belül a fő ~hatalmi ágak (törvényhozó,
végrehajtó és bírói hatalom) megkülönböztetése és szétválasztásának
követelménye (→ ~hatalmi ágak megosztása), mint a zsarnoki
hatalomgyakorlás elleni legfontosabb garancia. A modern demokratikus →
alkotmány az így létrehozott hatalmi egyensúly biztosítását célozza (→ checks
and balances). Az ~ létjogosultságának igazolására különböző elméletek
születtek, amelyek az ~ lényegének eltérő értelmezéseire (az isteni világrend
része, a világegyetemet átfogó eszme vagy ésszerűség megtestesülése, az emberi
természetben rejlő agresszív ösztönök és hajlamok féken tartásának s ezzel a
társadalmi béke fenntartásának eszköze, egy békés és rendezett közösségi lét
szükséges előfeltétele, amely az ember személyiségének és képességeinek szabad
kifejlesztését szolgálja, a társadalom általános jólétének biztosítója, hatalmi
struktúra, gépezet, mechanizmus, az osztályuralom biztosításának eszköze stb.)
vezethetők vissza. Vitatott az ~ céljának (→ ~cél) és az általa ellátott vagy
ellátandó funkcióknak (→ ~i funkció) az értelmezése is.

Állam elhalása: az → állam jövőbeli sorsára vonatkozó feltételezés, amely az

állam elidegenültségének, az erőszaknak és kényszerítésnek a felszámolásával
kapcsolatos régi vágyakra és törekvésekre épül. Több lozófus és író
megfogalmazta kívánalmát olyan társadalom kiépítésére, amely az emberi
szereteten, a közösségi együttérzésen és egyetértésen, a kölcsönös támogatáson
nyugszik, és az államot mint élősdi intézményt, emberellenes, erőszakra épülő
szervezetet kiiktatja a társadalmi létből. Az → anarchizmus képviselői úgy
vélték, hogy az állam teljes megszüntetése szükséges, helyette →
önkormányzatok, önkéntes társulások szövetsége, autonóm közösségek fogják
intézni az emberek ügyeit, a közös gondokat. Az utópista szocializmus
képviselői azt hangsúlyozták, hogy a személyek kormányzását fel kell váltani a
dolgok igazgatásával; az ~ a marxista államelmélet egyik fontos tétele (→
marxista jogelmélet).

Állam elleni bűncselekmények: az → állam → alkotmányában, az alapvető

alkotmányos elvekben rögzített, az állami, a politikai rendszert, az állam
függetlenségét, területi épségét sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények.
Régebbi korokban az uralkodó (→ államfő) személyében összpontosult az
állam, és ezért az államfő személye elleni cselekményeket tekintették ~nek. A
18. századtól az ~ két fő típusa különült el: a → felségsértés, amely az állam és
az állam leglényegesebb alkotórészei megsértésére irányuló erőszakos
magatartásokat foglalta magába, a → hűtlenség pedig az állam külbiztonsága és
nemzetközi jogállása elleni támadásokat. A liberális jogelveknek megfelelő elvi
alapon szabályozta az 1878. évi V. tc. (→ Csemegi kódex) az → államhatalom
működését fenyegető bűncselekményeket. Az I. világháború után élesen
megváltoztak a szabályozás elvei, nőtt a szabályozás terjedelme és fokozódott
az állami represszió. Az állami és a társadalmi rend hatályosabb védelméről
rendelkező 1921. évi III. tc. (ún. rendtörvény) fő jellemzője az állam és a
társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy
megsemmisítésére irányuló különböző magatartások pönalizálása. Az 1946. évi
VII. tc. a demokratikus államrend és a → köztársaság → büntetőjogi
védelméről rendelkezve a demokratikus államrend vagy a köztársaság
megdöntésére, ill. megváltoztatására irányuló mozgalmat vagy szervezkedést
állította a szabályozás középpontjába. Az 1961. évi, majd az 1978. évi magyar
→ Büntető Törvénykönyvek, a szocialista felfogásnak megfelelően e körben
biztosított védelmet a társadalmi és a gazdasági rend bizonyos elemeinek is. Az
1989-től kezdődő társadalmi-politikai átalakulás keretében a → jogállami
garanciák megteremtésének igényét érvényesítve az 1989. évi XVI. tv. az ~
esetében kiiktatta a → halálbüntetést, az 1989. évi XXV. tv. pedig szinte
egészében megváltoztatta a Büntető Törvénykönyv e fejezetének korábbi
rendelkezéseit. Az ~ újraszabályozásának alapvető szempontjai között szerepelt
mindenekelőtt a büntetőjogi védelem körének az alkotmányos rendre való
indokolt és szükséges mértékű korlátozása. Alkotmányos renden a hatályos
alkotmányt és a benne meghatározott elveken alapuló társadalmi viszonyokat
kell érteni. ~ a következők: az → alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása,
az → alkotmányos rend elleni szervezkedés, a → lázadás, a → rombolás, a →
hazaárulás, a → hűtlenség, az → ellenség támogatása, → a kémkedés.

Államigazgatás: → közigazgatásnak az a része, amely – néhány kivételtől

eltekintve – hierarchikusan, → centralizáltan szervezett. Szervezeti oldalról az
~i szervek körébe elsősorban a → közigazgatás központi szervei, valamint – a →
közigazgatás helyi szervei közül – a → dekoncentrált szervek tartoznak. Az ~
csúcsszervei, a → kormány és a minisztériumok (→ miniszter) → jogalkotásra is
feljogosítottak (kormány → rendelet, miniszteri rendelet); funkcionális
oldalról ugyanezen szervek szerepe meghatározó az országos szintű
közpolitikai döntések előkészítésében, ill. elfogadásában. Ebből következően –
Magyarországon, ill. a parlamentáris (→ parlamentarizmus) rendszerű →
államokban általában – a → törvények előkészítését is túlnyomóan az ~ i
csúcsszervek végzik. Ezzel szemben az → országos hatáskörű szervek és
különösen a dekoncentrált szervek jobbára adminisztratív, operatív feladatokat
látnak el; jogi szempontból → jogalkalmazó tevékenységet végeznek; ezen
belül is meghatározó a → hatósági jogalkalmazás (és → hatósági ellenőrzés) –
ellentétben az → önkormányzatokkal, amelyek feladatai között jelentős a
közszolgáltatások szervezése.

Állam javára marasztalás: a → polgári jog → szankciórendszerének sajátos

eleme, amelynek alapján a polgári jogi → jogviszonyban részt vevő személyek
között lebonyolítandó → vagyonmozgás (→ szolgáltatás, → ellenszolgáltatás)
helyett → bírói → ítélet alapján az egyik fél az → állam részére történő →
teljesítésre köteles. Ez a szankció rendszerint azt a felet sújtja, aki nem kapja
meg az egyébként neki járó szolgáltatást. Arra is lehetőség van, hogy a már
visszatérített szolgáltatást vonják el az állam javára, s ez esetben a teljesítésre →
kötelezettet közvetlenül terheli a szankció. ~ra van lehetőség pl. az érvénytelen
szerződések jogkövetkezményeként (→ szerződés érvénytelensége), ill. a →
jogalap nélküli gazdagodás körében. Ha a szerződés érvénytelen, a bíróság
(→ bíróságok) az állam javára vonhatja el azt a szolgáltatást, ami egyébként a
tiltott vagy jóerkölcsbe ütköző szerződést kötő, a megtévesztő vagy jogtalanul
fenyegető, ill. csalárd módon eljáró félnek járna vissza. Ha a jogalap nélküli
gazdagodás olyan személynek járna vissza, aki azt tilos vagy jóerkölcsbe ütköző
magatartásával maga idézte elő, a bíróság a vagyoni előnyt az állam javára
ítélheti meg. → Uzsorás szerződés esetén a sérelmet okozó félnek visszajáró
szolgáltatást az állam javára kell megítélni.

Állam létrejötte: az emberi társadalom fejlődésének eredménye, a közös

szükségletek kielégítésére létrejött primitív emberi közösségek magasabb szintű
szerveződésének új formája a technikai eszközök fejlődése és tökéletesedése
következtében. Az együttélés kezdeti formáiból (horda) a vérségi elv alapján
kinőtt első közösségek (család, nemzetség) nagyobb egységekbe (törzs,
törzsszövetség) történő rendeződése után az együttélés kialakult rendjének
védelmére és fenntartására a társadalomból kivált és elkülönült hatalmi
szervezet jött létre, amely e cél szolgálatában a társadalmi kényszer
alkalmazásának monopóliumával rendelkezik. Az ~vel kapcsolatos elméletek
egyik csoportja (teokratikus felfogás) az → állam vallási vagy erkölcsi jellegét
hangsúlyozza, s azt isteni rendeltetésű örök intézménynek tekinti, mások
valamilyen örök eszme megtestesülését látják benne; az állam történetiségét
hangsúlyozó felfogások az ~t a hódításra, az atyai hatalomra (patriarchális
elmélet), a földtulajdonra (patrimoniális elmélet) vagy a → magántulajdon
kialakulását követő osztályellentétekre (marxizmus) vezetik vissza. A
felvilágosodás korának jellegzetes terméke a → természetjogi szerződés-elmélet,
amely szerint az emberiség a természeti állapotból a → társadalmi szerződés
útján jut el a civil társadalomhoz és az államhoz. Az ókortörténeti kutatások
eredményei alapján mára már meghaladottá váltak azok a következtetések,
amelyek az ~t egyetlen szempont gyelembevételével magyarázzák. A történeti
út eltérő modelljeit több tényező együttes hatása, alapvetően az ősi
társadalmakon belül érvényesülő közösségi-hatalmi rendszer, termelési mód,
valamint a civilizációra való átmenet különböző formái (a földművelés vagy az
állattenyésztés dominánssá válása) határozták meg az egyenlőtlen fejlődés
feltételei között.

Állam öröklése: → végrendelet és más törvényes örökös hiányában az → állam

törvényes örökösként örököl (→ törvényes öröklés rendje). Az államot nem illeti
meg az → örökség visszautasításának, joga. Az állam csak a → hagyaték
értékének erejéig felel a hagyatéki tartozásokért (→ hagyatéki hitelezők
kielégítése).
Államadósság: az az összeg, amelyet az → állam a pénz- és tőkepiacon vesz fel
pénzügyi szükségletei fedezésére, tehát rendkívüli, provizórikus és
piacgazdasági bevétel. Akkor kerül rá sor, ha az állami → költségvetés kiadásait
nem fedezik az → adók és más közbevételek, és az adók tovább már nem
növelhetők. Előnye: az állam rögtön pénzhez jut, és a → kormány a
programjának teljesítéséhez, beruházások létesítéséhez fedezetet szerez;
hátránya: a későbbi nemzedék adóterhelése. Az ~ a modern piacgazdasági
államok költségvetéseinek állandó tényezője. A pénzügyi politikák célba veszik
ugyan az ilyen adósságok csökkentését, de úgy tűnik, hogy sok államban „a
de cites gazdálkodás” tudatosan alkalmazott gazdaságpolitikai megoldás.
Leggyakoribb formája a → kötvény. A belföldi és külföldi adósság
megkülönböztetése a hitelezőkre utal. Az → Európai Unió több tagállamának
→ alkotmánya tartalmaz rendelkezéseket az ~ létesítéséről. Magyarországon az
→ államháztartásról szóló → törvény értelmében ~ minden olyan
hitelviszonyon alapuló zetési kötelezettség, amely az államháztartás
valamelyik alrendszerét terheli. Az alrendszerek az adósságokból eredő
kötelezettségek nyilvántartásaiért, kezeléséért és teljesítéséért önállóan
felelősek. Ezeket az ~okat az államháztartás alrendszereire bontva kell
nyilvántartani és az → Országgyűlésnek bemutatni. → államkölcsön

Államazonosság: az → állam alkotóelemeiben (→ államterület, lakosság,

szervezett főhatalom) időről időre változások következhetnek be (a lakosság
születések, halálozások következtében évtizedek alatt kicserélődik, új politikai
erők kerülnek → hatalomra, az állam területe csökken, ill. nő). E változások
közül kizárólag az államterületet érintő alapvető változások (államok
egyesülése, szétválása, az államtól elszakadt területből új állam megalakulása
stb.) tehetik kérdésessé a területi változással érintett állam ~át, vagyis
nemzetközi → jogalanyiságának (→ nemzetközi jog alanyai) folyamatos
fennmaradását. A → nemzetközi jog nem tartalmaz szabályokat arra
vonatkozóan, hogy az állam területében bekövetkezett milyen mérvű változás
érinti az ~ot. Az államok egyesülése és szétválása esetén tehát kétségessé válhat:
a) a nemzetközi jog új alanya-e az unió, azaz megszűntek-e azok az államok,
amelyekből megalakult, vagy pedig az unió folytatni kívánja az egyesülés előtt
létezett államok egyikének nemzetközi jogalanyiságát; b) új alanyai-e a
nemzetközi jognak a szétválás után keletkező államok (azaz megszűnt-e az a
korábbi állam, amelyből alakultak), vagy pedig valamelyikük folytatja-e –
megkisebbedett államterülettel – a korábbi állam nemzetközi jogalanyiságát.
Alapvető területi változások után az ~ kérdését a területi változással érintett
állam és a többi állam mindenkori erőviszonyai, politikai indítékai döntik el,
nem pedig a nemzetközi jog szabályai. → államutódlás

Állambíróság: a jogfejlődés során több → államban létrehozott speciális

bíróság (→ bíróságok), amely elsősorban a magas rangú állami funkcionáriusok
– hivataluk gyakorlása közben elkövetett – → bűncselekményeinek, elbírálására
hivatott.

Állambiztonsági bíróság: egyes → államokban az állam biztonsága ellen

irányuló → bűncselekmények elbírálására létrehozott különbíróság (→
bíróságok), amely nemritkán a rendkívüli bíróság jegyeit mutatja.

Állambiztonsági rendészet: → rendészet

Állambölcselet: az → állam kérdéseivel foglalkozó bölcseleti tudomány, amely

a társadalomtudományok pozitivista rendszerének kialakulása előtt
egyeduralkodó volt az → államtudományi gondolkodásban. Bár az ~ körébe
sorolható művek minden bizonnyal már az ősi civilizációkban is születtek,
ismert története a görög városállamok (→ polisz) korában kezdődik. Első, az
ún. klasszikus német lozó áig terjedő szakaszában az állam és a → jog
kérdései átfogó lozó ai vagy teológiai rendszerek keretében, az egységes
bölcseleti tudomány részeként szerepeltek: először a görög polisz lozó ai
irodalmában (→ Platón, → Arisztotelész), utóbb a sztoikus lozó a alapjaira
építő görög és római ~ként (→ Cicero), a középkorban az egyházatyák és a
skolasztikusok (→ Ágoston, Szent, → Aquinói Tamás) teológiájának keretei
között, majd a nyugat-európai és német → természetjogi ihletésű
gondolatrendszerekben. Az ún. klasszikus német lozó ával ez a fejlődési
vonal lezárult; az ~, mint az államtudományon belül jelentkező elméleti-
bölcseleti irányzat kifejeződése, a társadalomtudományok pozitivista
rendszerének önálló része lett.

Államcél: az → államelmélet egyik legrégibb kategóriája, amely már az ókori

lozó ában is felvetődött; → Platón, majd → Arisztotelész, társadalmi
ideálként fogalmazta meg az igazságot, a → közjó szolgálatát vagy az emberi
boldogságot, s a későbbiekben is inkább elvont eszméknek tekintették az olyan
~okat mint az élet védelme, a béke, a biztonság, a szabadság és egyenlőség, a
testvériség, a humanizmus, a közrend vagy az → emberi jogok biztosítása. Az ~
általában objektív szükségletekhez igazodik, a változó társadalmi
követelményeket fejezi ki; konkrétabb összefüggésben az adott hatalmi
rendszer irányító központjának stratégiájától és taktikájától függ, távlati
követelményekre és napi politikai (taktikai) döntésekre épül. A politikai
törekvések az → állam adottságaihoz igazodva transzformálódnak ~lá. Ennek
során három követelmény fogalmazható meg: a cél pontos kijelölése, a
megvalósításához szükséges eszközök kiválasztása és a végrehajtás. Az is
rögzíthető, hogy melyik állami szerv milyen eszközökkel és hogyan
tevékenykedik, miként valósítja meg az átfogó, speci kus és egyedi feladatokat.
Eltérnek tehát az egész államszervezet, ill. az egyedi szervek teendői; ezek
azonban egymáshoz kapcsolódnak, egymást kiegészítik, s ~ként valósulnak
meg az → állami funkciók gyakorlása során. → államrezon

Államelmélet: az → államtudomány önállósult ága, amely az → állami

jelenségek általános elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik.
Önállósulása és rendszerének kiépítése a pozitivista társadalomtudományi
gondolkodás 19. században bekövetkezett elterjedésével függ össze; korábban
az állam kérdéseinek vizsgálatára átfogó lozó ai vagy teológiai rendszerek
keretében került sor. Az állam és a → jog kérdései, mint egy egységes
világszemlélet részei, nem különültek el egymástól, ennek megfelelően önálló
~ helyett legfeljebb egységes jog- és ~ről lehetett szó. A pozitivista ~, szakítva a
korábbi tudományra jellemző értékelő szemlélettel és megközelítéssel,
feladatának az állami valóság megismerését és leírását tekintette, bizonyos
általános érvényű összefüggések vagy törvényszerűségek feltárásának igényével
összekapcsolva. Ezt a valóságot az ~ alapvetően két szempontból vizsgálja,
amennyiben az államot vagy mint jogi alakulatot, vagy mint társadalmi
jelenséget szemléli. A jogtani és a szociológiai megközelítés szigorú
módszertani különválasztásának szükségességét a legerőteljesebben → Kelsen
fogalmazta meg, s ugyancsak ő utasította el a legkövetkezetesebben az értékelő,
általa → természetjoginak nevezett szemlélet érvényesítését az ~ben. Az
értékelés szempontjainak teljes kiküszöbölése azonban a pozitivista
társadalomtudományt védtelenné tette a fasizmus 20. századbeli előretörésével
szemben, amennyiben – célkitűzéseihez híven – csak az új jelenségek leírására,
nem pedig azok értékelésére vállalkozhatott. Az ~ megújulása annak az új
felfogásnak az elterjedésével kapcsolatos, amely az államnak meghatározott
célkitűzések – elsősorban a társadalmi → igazságosság – megvalósítása
érdekében kiterjedtebb lehetőségeket és nagyobb hatáskört kíván biztosítani
(→ jóléti állam).

Államérdek: a társadalmi érdekrendszer speci kus része, amelynek

elkülönülése az → államszervezet önálló létének és tevékenységének
eredményeként megy végbe. Egyes felfogások az ~et a társadalmi érdekkel
azonosítják, mintha nem lenne eltérés a társadalom egészének érdeke és az ~
között; mások az ~et az uralkodó elit vagy osztály érdekével azonosítják. Van
olyan felfogás is, amely szerint az állam a különböző érdekek fölött áll; ismét
mások az ~ lényegét az állami emberek egyéni érdekében látják, így az
uralkodóház, a tisztviselő, a katonai parancsnok stb. érdekét emelik ki. Az
állam közvetlen érdeke az, hogy apparátusának fennmaradását biztosítsa; ezzel
függ össze a szerveinek működéséhez szükséges dologi létesítmények és az ezek
fenntartásával kapcsolatos kiadások biztosítása (középületek, technikai
berendezések, börtönök, laktanyák stb.). Az ~ speci kus vonatkozása
mutatkozik meg a legitimáció (→ legitimitás), a társadalmi elismertség és
presztízs különböző formáiban. Az ~ is differenciált: az állam általános érdekei
mellett a különböző szervtípusok és egyedi szervek is saját érdekekkel
rendelkeznek.

Államforma: az → állam szervezeti felépítését és az → államhatalom

gyakorlásának módszereit jellemző ismérvek összessége, amelyek az államok
osztályozásának alapját képezik. Az ~k aszerint történő megkülönböztetése,
hogy az ember, egy szűkebb csoport vagy pedig az egész nép vesz részt a →
hatalom gyakorlásában, már a görög szo sta lozó ában fellelhető (klasszikus
triász). → Platónnál az uralkodók száma szerinti felosztás értékelő
megkülönböztetéssel bővül, amelynek mércéje a → törvényhez való
ragaszkodás; → Arisztotelész a „helyes” ~kat (→ monarchia, arisztokrácia,
politeia), ahol a → közjó érdekében történik a hatalom gyakorlása,
szembeállítja azok „elfajult” változataival (→ türannisz, oligarchia, →
demokrácia), amelyek egyoldalú érdekeket szolgálnak. Arisztotelész nevéhez
fűződik a különböző ~k ismérveinek keveredéséből származó „vegyes” ~
gondolata is, amely Polübiosz, → Cicero, → Aquinói Tamás és → Machiavelli
írásaiban továbbélve minden hatalomkoncentráció elutasítását jelentette, s
ennyiben a modern hatalommegosztási elméletek (→ államhatalmi ágak
megosztása) előhírnökének tekinthető. Az újkori pozitivista → államtudomány
az ~k osztályozását az értékelő szempontok elutasításával főként jogi vagy
szociológiai ismérvek alapján végzi el. A jogi szabályozás alapján áll az egy, ill. a
több személy hatalomgyakorlásának megkülönböztetése. Az előbbi kategóriába
tartoznak a monarchia különböző formái, valamint a → diktatúra
„felhatalmazásos”, ill. autokratikus változatai, míg a „többek”, ill. a „sokaság”
uralma a modern társadalomban leginkább a → köztársaság formájában
jelentkezik. Az arisztokrácia klasszikus fogalmában kifejeződő elituralom ma
már nem a „legjobbak”, a „legerényesebbek” vagy a „legbölcsebbek” szűk körű
arisztokráciáját jelenti, hanem korábban egy papi vagy feudális nemesi,
újabban inkább egy katonai csoport, esetleg egy → pártoligarchia uralmát. A
sokaság uralma pedig a modern társadalomban a → közvetlen demokrácia és a
→ képviseleti demokrácia különböző formáiban valósul meg, ahol az első
esetben a nép (azaz a teljes jogú választópolgárok összessége) a maga egészében
jogosult az államhatalom gyakorlására, ill. a másik esetben a nép választott
képviselői mint a közakarat kifejezői hivatottak a legfontosabb döntések
meghozatalára. A II. világháborút követően a jogtani osztályozás a →
jogállamnak a → rendőrállammal való szembeállítása, a demokratikus és az
autokratikus (→ autokrácia) vagy a liberális és a → totális állam
megkülönböztetése (→ Kelsen). A szociológiai osztályozások közös vonása,
hogy a jogi tényezők mellett más osztályozási ismérveket is alkalmaznak. Így
kapnak meghatározó szerepet az ~k osztályozásánál a történeti és világnézeti
szempontok, az államhatalom egységének vagy megosztottságának eszméje
(pluralizmus), az állam nemzeti vagy több etnikai és más kisebbséget átfogó
jellege, az → államterület tagozódása, ill. a területi → autonómiák rendszere,
az államhatalom és az egyén viszonya, a hatalom gyakorlásának módszere stb.
A modern politikatudomány az osztályozás problémáját a hagyományos ~-tan
úgyszólván teljes elutasításával igyekszik megoldani, amennyiben a politikai
hatalomgyakorlás egész mechanizmusát tekinti osztályozási ismérvnek. A
modern → államelmélet egyik központi kérdése az ~ összetevőinek
problémája. Ezek közül a legmarkánsabban a legfőbb államhatalom
gyakorlását végző szervek rendszere, a kormányforma emelhető ki. E
rendszeren belül egyrészt a legfőbb népképviseleti szerv (→ parlament) és az
államhatalmat bel- és külföldön képviselő → államfő → jogállása, valamint a
két szerv egymáshoz való viszonya határozza meg a kormányforma jellegét,
másrészt idetartozik a kormányzati feladatokat ellátó végrehajtó hatalom
csúcsszerve (→ kormány, minisztertanács, kabinet), továbbá ennek a legfőbb
népképviseleti szervhez és az államfőhöz fűződő kapcsolata is. Ezek az
összefüggések rendszerint az államok → alkotmányában vannak szabályozva;
ezzel magyarázható a kormányforma és az alkotmányforma gyakori
azonosítása is. Utóbb, a nemzeti kérdés felmerülése, majd kiéleződése
következtében a „nemzeti” (→ nemzetállam), ill. a nemzetileg megosztott,
több kisebbséget magukban foglaló „soknemzetiségű” államok
megkülönböztetésével az ~ összetevőjeként egy új ismérv, az → államszerkezet
is alkalmazásra került, amely az államhatalom területi megszervezésének
különbségeit jelzi.

Államfő: az az → állami szerv, amely az állam egészének képviseletére jogosult

mind a → belső jogban, mind pedig a → nemzetközi jogban. Az ~ az állam
rangban legelső tisztségviselője, „legmagasabb → közjogi méltósága”; ennek
mára kizárólag az állami → protokoll szempontjából van jelentősége, →
hatáskörének terjedelmével nem áll összefüggésben. A mai ~ intézménye a
fejedelem (→ monarcha) jogköreinek átalakulásával jött létre, azzal, hogy az
eredetileg királyi hatáskörök gyakorlása ténylegesen és → alkotmányjogilag is
egyre inkább más → alkotmányos szervek, a → parlament vagy a → kormány
hatáskörébe került át. Az ~i tisztség lehet örökletes → monarchia vagy
választott → köztársasági elnök, esetleg testületi ~ (ez a szocialista országokra
volt jellemző). Az ~ → jogállásának lényeges eleme minden alkotmányos
rendszerben az ~ elmozdíthatatlansága hivatali ideje alatt és az alkotmányos
értelemben vett politikai felelősségének hiánya. Az ~ a legtöbb államban
egyáltalán nem, vagy csak súlyos és szándékos alkotmánysértés esetén vonható
felelősségre, s akkor is rendszerint különleges eljárási szabályok szerint.
Személyében hagyományosan „sérthetetlen”-nek minősítik az alkotmányok az
~t, s ezen lényegében más állami szervek hatásköre alóli mentességét kell
érteni. A monarcha, ill. a köztársasági elnök jogosítványai között ma már
gyakran csak elnevezésbeli különbségek vannak. Ezek a → törvényhozással (→
államhatalmi ágak megosztása) kapcsolatban általában az alakuló, rendes, ill.
rendkívüli ülések összehívását, az ülések elnapolását, a törvényhozás
feloszlatását foglalják magukban. Mivel azonban az említett jogosítványok a
végrehajtó hatalom tényleges gyakorlásához is kapcsolódnak, ezért a jogok
gyakorlását többnyire a kormány, ill. az általa irányított parlamenti többség
befolyásolja. A monarchát törvényszentesítési joga eredetileg a törvényalkotás
(→ jogalkotás) egyenrangú tényezőjévé avatta; az ~t megillető → vétójog ma
már többnyire csak a törvényeknek újabb megfontolásra a törvényhozáshoz
való visszaküldésére korlátozódik. Egyes államokban az ~ önálló →
rendeletalkotási joggal rendelkezik, másutt a kormány előterjesztésére bocsát ki
rendeleteket, vagy aláírja azokat. Az ~nek a végrehajtó hatalomhoz való
viszonya különböző lehet. Az abszolút monarchiában és a → prezidenciális
köztársaságban ő a végrehajtó hatalom feje, s ő nevezi ki a neki felelős
miniszterelnököt (→ kormányfő) és a → minisztereket. A kormány parlament
előtti felelősségére épülő kormányzati rendszerek azonban e vonatkozásban
már kevés autonómiát biztosítanak az ~ számára, amennyiben
miniszterelnökké rendszerint a parlamenti választás során többséget szerzett →
párt vezetőjét nevezik ki, s legfeljebb a kormányalakítást célzó tárgyalások
során érvényesítheti befolyását. E rendszerekben az ~ egyéb kinevezési
hatásköreit [bírák (→ bíró), egyetemi tanárok, tábornokok, a közigazgatás
vezető tisztségviselői stb.] is általában miniszteri ellenjegyzés mellett
gyakorolja. Az ~ kegyelmezési joga (→ kegyelem) általában az egyéni
kegyelmezésre terjed ki, ami általában végrehajtási kegyelmet vagy a büntetett
előélethez fűződő hátrányok alóli → mentesítést jelenthet; ilyen ügyben az ~
többnyire az igazságügy-miniszter vagy a bíróság (→ bíróságok) előterjesztésére
dönt. Egyes alkotmányok különleges jogosítványokat biztosítanak az ~
számára az állam és a társadalom külső és belső fenyegetettsége esetén. Ilyenkor
→ rendkívüli, ill. → szükségállapotot hirdethet ki, azaz meghatározott →
alkotmányos jogok érvényességét felfüggesztheti, rendelet általi → kormányzást
vezethet be, dönthet a fegyveres erők alkalmazásáról stb. A fegyveres erőkkel
kapcsolatban az ~ főparancsnoki, irányítási vagy vezetési jogkört is
gyakorolhat. A nemzetközi kapcsolatokban képviseli az államot, az állam
nevében → nemzetközi szerződéseket köthet, kinevezi a legmagasabb rangú →
diplomáciai képviseletvezetőket stb. Hagyományos ~i hatáskörnek számít
kitüntetések adományozása, az → állampolgársági ügyekben való döntés
ellenjegyzés mellett, a → főkegyúri jog esetenkénti továbbéléseként pedig
meghatározott egyházi tisztségek betöltéséhez való hozzájárulás. Az ~
helyettesítésére csak tisztsége gyakorlásában való tartós, ill. végleges
akadályoztatása esetén kerül sor. A helyettesítő személyének megállapítása, a
helyettesítés rendje az alkotmány által előre meghatározott módon történik. A
kormányzati feladatokat is ellátó ~t általában a miniszterelnök vagy a
törvényhozás (→ második kamarájának) elnöke helyettesíti. Az ~t megillető
alkotmányos jogkörök (vétó, kegyelmezés, bizonyos kinevezések, a
törvényhozás feloszlatása) gyakorlására a helyettesítő hatásköre általában nem
terjed ki. A monarcha helyettese a → régens.

Államhatalmi ágak megosztása: a demokratikus → államrend jellemző

vonása és alapvető követelménye, a zsarnokság és az önkényes →
hatalomgyakorlás elleni védekezés fő eszköze. Első jelei kezdeti meg gyelések
és igények formájában már az ókor és a középkor politikai irodalmában és
gyakorlatában felfedezhetők, pl. → Platón Államában vagy az ún. „vegyes” →
államforma gondolatában. Következetes megfogalmazása és indokolása →
Locke és → Montesquieu nevéhez fűződik; előbbi a főhatalomnak a király és a
→ parlament közötti megosztása, utóbbi az általa nem pontosan ismert angol
→ alkotmányos berendezkedés követése mellett érvelt. A doktrína lényege az a
felismerés, hogy a → törvények alkotásának, végrehajtásának és alkalmazásának
egy kézben, tehát egy személynél vagy intézménynél történő összpontosítása
zsarnokságot szül, tehát az → államhatalom három ága, a törvényhozás (→
jogalkotás), a végrehajtás és az → igazságszolgáltatás egymástól
különválasztandók (séparation des pouvoirs). E gondolatok előbb az → USA
alkotmányának létrehozásakor szolgáltak kiindulópontul (→ checks and
balances), majd más államok alkotmányainak is alapját képezték. Az
irodalomban megjelent a törvényhozástól elkülönült ún. → alkotmányozó
hatalom (→ Vattel), később pedig az egyes hatalmi ágak közötti egyensúly
fenntartását célzó önálló, „semleges” hatalom gondolata (→ Constant) is; ez
utóbbi a mai alkotmányok egy részénél az → államfői intézményhez
kapcsolódik. Az újkori államfejlődés mindinkább az államhatalmi ágak közötti
egyensúly megbomlását mutatja; ez előbb a végrehajtó hatalom túlsúlyának
kialakulása irányába mutatott, utóbb ennek ellensúlyozására újabb önállósult
„hatalmak” jöttek létre, pl. a → helyi önkormányzatok, → alkotmánybíráskodás,
→ közigazgatási bíráskodás, korporációk, újabban pedig a médiahatalom
képében, ami a modern állami berendezkedésben a hatalmi központok
sokaságát jelenti az állam feltételezett egysége mögött. A hatalomkoncentráció
megakadályozását egyes szerzők ilyen körülmények között csak e pluralizmus
keretében, a „szabadság kis körei”-nek fenntartása és érvényesítése útján látják
megvalósíthatónak.
Államhatalom: az → állam speci kus tartalmi sajátossága, amely arra utal,
hogy az állam a társadalom hatalmi berendezkedésének része, központi
intézménye, s mint ilyen, a társadalom irányítását (a → kormányzást,
igazgatást, szabályozást és kényszerítést) látja el, a belső közügyek intézését és a
nemzetközi kapcsolatok rendezését pedig → szuverenitása, vagyis főhatalma
alapján végzi. Az ~ úgy is jellemezhető, mint a → hatalom koncentrátuma,
mivel a hatalom társadalmi rendeltetésének érvényesítésével kapcsolatban a
társadalmi integrációt speci kus állami szervek szervező és befolyásoló
tevékenységével segíti elő, és végső esetben állami kényszerítéssel is biztosítja.
Ezzel gondoskodik a normális együttélés kereteiről, a közrendről és a
közbiztonságról.

Államhatalom egységének elve: → alkotmányosság

Államhatár: az a felület, amely az → állam területét más állam területétől, a

→ nyílt tengertől és a világűrtől (→ világűr jogi helyzete) elválasztja. Az →
államterület egy kúpszerű térség, amelynek csúcsa a Föld középpontjában van,
ennélfogva az ~ tkp. ennek a „kúpnak” a palástja. Az ~ tehát nem
szükségképpen államok között húzódik, pl. a szigetországok más állammal
gyakran nem is határosak. Az ~ lehet mesterséges és természetes határ.
Mindkettőt az érdekelt államok állapítják meg, csak az utóbbi esetben az ~
hegyvonulattal vagy folyóval esik egybe. Az ~ ilyenkor rendszerint a
vízválasztón vagy a folyó közepén van, hajózható folyón azonban az ~ a
hajózómeder közepén, az ún. sodorvonalon van, amely hol az egyik, hol a
másik parthoz esik közelebb. Lakatlan területen néha az ~ egyenesen valamely
hosszúsági vagy szélességi fok mellett húzódik, ez az ún. asztronómiai határ. Az
~okat először a térképen vonják meg, ezt nevezik delimitatiónak, majd a
helyszínen határjelekkel (pl. kőoszlop) jelölik ki, ez a demarkáció. Az ~ átlépése
rendszerint csak meghatározott pontokon, ún. határátkelőhelyeken lehetséges;
ezt néhol speciális engedélyhez (vízum) szokták kötni. Az ~ megvonására
kötelező nemzetközi szabályok nincsenek, az államok azonban gyakran
történelmi vagy etnikai érvekre hivatkozva kívánják saját határaikat megvonni.

Államháztartás: a → kormányzat, az elkülönített → állami pénzalapok, a →

helyi önkormányzatok és a → társadalombiztosítás állami feladatot ellátó és
nanszírozó gazdálkodásának rendszere. Az ~t a felsoroltak → költségvetései
alkotják, amelyek egyben az ~ alrendszerei is. Az ~ határozza meg az állam
szerepét a gazdaságban és a társadalomban. Fontos rendező szerepet játszik a
politikai, szakmai igények, elgondolások és a pénzügyi lehetőségek
összehangolásában, az állami kötelezettségek nanszírozásának kialakításában.
Az ~ akkor kiegyensúlyozott, ha a tulajdoni viszonyok, az elosztás rendje, a
társadalombiztosítás súlya és aránya, a közszolgáltatások mértéke és
felhasználásának módja összhangban áll az állam általános kormányzati
politikájával és teherbíró képességével. Az ~ alrendszereiben végbemenő
gazdasági folyamatok átfogóan az ~ pénzügyi mérlegében tükröződnek. a) A
kormányzat költségvetése (központi költségvetés) alkotja az ~ központi
szintjét. b) A társadalombiztosítás a társadalom közös – biztosítási és
szolidaritási elvek alapján működő – kockázatvállaláson alapuló kötelező
biztosítási rendszere. c) Az elkülönített állami pénzalap az állam egyes feladatait
nanszírozó olyan alap, amely az ~on kívüli forrásokat is felhasznál, és
működésének jellege az ~on belül elkülönített nanszírozást tesz szükségessé.
Alapot létrehozni csak → törvénnyel lehet, amelyben meg kell határozni az
alap rendeltetését, bevételi forrásait, a teljesíthető kiadások körét, valamint az
alap felhasználásáért felelős → minisztert. d) A helyi önkormányzat
költségvetése és a helyi kisebbségi önkormányzatok (→ kisebbségek jogai)
költségvetése az ~ helyi szintjét alkotja.

Állami címer: adott → államnak a heraldika szabályai szerint alkotott, pajzsba

foglalt állandó jelvénye. Az európai fejlődésben általában az egyes uralkodók
(→ monarcha) családi címerei váltak részben vagy egészben államuk
szimbólumává is. Magyar viszonylatban az Árpád-házi királyok I. Béla
uralkodása óta a bizánci császári szimbólum hatására – Imre és II. András
kivételével – a kettős keresztet használták királyi főhatalmuk jelzésére. A
magyar ~ másik fő elemének, a vörös-ezüst vágásoknak a kettős kereszttel való
egyesítése az 1400-as években következett be, a pajzs tetejére pedig egy nyitott
koronát tettek. Ezt a koronát Mátyás uralkodása alatt felváltotta a Szent
Koronának egy stilizált változata, így lényegében ekkorra kialakultnak
tekinthető a magyar ~ klasszikus formája. Pajzstartókat (sárkány, angyal)
először az Anjou-uralkodók alkalmaztak az ~ mellett, a pajzstartók száma
változó, s csak a 17. századra rögzült kettőben. Ezen ~ mellett a középkorban
használtak még egy nagyobb címert, amely Magyarország társországainak –
vagy másképpen: a magyar Szent Korona országainak – címereit is tartalmazta
(ezen országok: Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Bosznia, Szerbia,
Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária). Mivel ezeknek az országoknak jó
része később nem tartozott Magyarországhoz, címereik ún. igénycímerré
lettek, s már 1848-ban felmerült, hogy a nagyobb ~t a tényleges birtoklási
állapotnak megfelelően alakítsák ki. Ez a tendencia érvényesült a → dualizmus
korában is, amikor többször szabályozták az ~t, így annak magánosok által
való használatát is (1873. évi XVIII. tc.). Ez a → jogszabály pajzstartóként
alternatív megoldást is megengedett, az angyalok helyett – az először 1848-ban
alkalmazott – cserfa és olajág is használható volt. A korona nélküli ún.
Kossuth-címert használták az 1848–1849-es szabadságharc idején és 1946-tól
1949-ig, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc idején. 1949 és
1957 között az ún. Rákosi-címer volt az ~ (kétoldalt búzakoszorúval
egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső
részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-
fehér-zöld színű szalag). 1957-től 1990-ig a nép→köztársasági címer volt
használatos (kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, világoskék mezőben álló
ívelt oldalú pirosfehér-zöld színű pajzs; a búzakoszorút – szembenézetből –
balról piros-fehér-zöld, jobbról vörös színű szalag fogta át; a pajzs felett
középen elhelyezett ötágú vörös csillag arany színű sugarakat bocsátott a
mezőre). Az 1989–1990. évi → alkotmánymódosításokkal egyidejűleg az ~
ismét a történelmi magyar címer lett. (Ennek ábrázolata: hegyes talpú hasított
pajzs; első mezője vörössel és ezüsttel hétszer vágott; második, vörös mezejében
zöld hármas halom aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős
kereszt; a pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.)

Állami funkció: az → állami tevékenység alapvető iránya, amely a társadalom

fejlődésének különböző korszakaiban sajátos társadalmi rendeltetéssel bír,
eltérő követelmények és feladatok végrehajtására hivatott. Az állam
kialakulásától kezdve ellátja a közügyek intézését: a társadalmi létfeltételek
védelmezése érdekében gondoskodik a közrendről és a közbiztonságról; ezzel
függ össze szervezői funkciója. Emellett a történelmi adottságoktól függően az
állam a legősibb kezdetektől gazdasági irányító-elosztó-tartalékoló funkciót is
gyakorol. Az állam politikai funkciója az adott politikai berendezkedés
védelmére irányul, biztosítja a politikai vezető réteg uralmát, emellett azonban
a politikai viszonyok kiegyensúlyozottságát és a → hatalommal való visszaélés
korlátozását, a normális politikai együttélést is célozza. ~ az ideológiai
befolyásolás, az uralkodó eszmerendszer kidolgozása és terjesztése is. A modern
társadalmakban az ~k gyakorlása a hatalmi rendszer demokratikus vagy
diktatórikus jellegétől függ (→ demokrácia, → diktatúra).

Állami gazdasági monopóliumok: azoknak a → jogszabály által taxatívan

megállapított gazdasági tevékenységeknek a köre, amelyeket csak az → állam
(esetlegesen az → önkormányzat) gyakorolhat. Az ~ hasznosításának eszköze a
→ koncessziós jog (→ koncessziós szerződés).

Állami immunitás: 1. A → nemzetközi jogban az → állam alá nem vetettsége

(„mentessége”) más állam → joghatóságának, vagyis mentessége más állam
joghatósága alól, ha idegen állam területén folytat állami tevékenységet. Az elv
maga már a középkorban ismert volt → par in parem non habet
imperiumként. Ez a nemzetközi jogi szabály – mint John Marshall USA-főbíró
a e Schooner Exchange v. M’Faddon ügyben 1812-ben kimondta – az állam
→ szuverenitásának következménye. Ez azonban a klasszikus nemzetközi jog
szerint korlátlanul csak az állam területén érvényesülhet; ha az állam más állam
területén folytat állami tevékenységet, a területi szuverén ilyen esetben egy
másik állam ~át csak bizonyos feltételek mellett köteles a nemzetközi jog
szerint elismerni. A 19. században és a 20. század első felében uralkodó felfogás
az állam abszolút immunitását fogadta el, azaz az állam bármely
tevékenységére elismerte annak ~t; ez alól kivételt a másik állam ellen
nemzetközi jogba ütköző módon végzett tevékenységek – pl. → kémkedés –
jelentettek. A 20. század második felétől tért nyert, s mára uralkodóvá vált az ~
funkcionális elmélete, amelynek alapján egy állam csak akkor mentes más
állam joghatósága alól annak területén, ha tevékenysége az állam
szuverenitásával közvetlen és elválaszthatatlan kapcsolatban van (ún. → iure
imperii aktusok), és tevékenységéhez a területi állam kifejezetten vagy
hallgatólag hozzájárult. Az állam egyéb tevékenysége, különösen kereskedelmi
tevékenysége (ún. → iure gestionis aktusok) alá van vetve a területi állam
joghatóságának. Az ~ nemzetközi jogi szabályai nagyrészt → szokásjogiak, ami
főként az egyes államok ~t rendező → törvényeinek hasonlóságában, ill.
(ennek hiányában vagy mellette) → bírói gyakorlatában jut kifejezésre. Az ~ a
nemzetközi jogban régóta ismert különleges esete a → diplomáciai mentesség.
Megkülönböztethető az ~ terjedelme szerint bírói joghatóság alóli és
végrehajtási immunitás; ez utóbbi az állam ellen kényszerrel vezetett
Á
végrehajtást zárja ki, még → jogerős marasztaló → ítélet esetén is. Általában az
államok szélesebb körben ismerik más ~át a végrehajtásban, mint a bírói
joghatóság alól. 2. Az ~ a → közjogban azt jelenti, hogy az állam a szervei által
magánszemélyeknek okozott → károkért nem vonható felelősségre, ill. nem
→ perelhető. Eredete a középkorra megy vissza, amikor általánosan elfogadott
szabály volt, hogy a király soha nem tesz rosszat (e King cannot do wrong).
A → jogállam kialakulásával és megerősödésével együtt az ~ → anyagi jogi
értelmezése (vagyis az állam felelősségre nem vonhatósága) tarthatatlanná vált,
s ezért az állam perelhetetlenségének eljárási akadályai fokozatosan
visszaszorultak, és csak kivételképpen, szűk körben maradtak fenn. Az ~
elismerése az állam által jogellenesen okozott károkért ellentmond a jogállam
elveinek, amely az állam jognak való alávetettségén alapul. Az ~ jogilag –
elméletben, de gyakorlatilag nem – sokáig fennmaradt a → common law
államok jogában, ahol csak a 20. század második felében szűnt meg az állam
perelhetetlensége. A hajdani szocialista államok jogában (→ szocialista jog)
szintén hosszú ideig fennmaradt az állam perelhetetlensége, amennyiben az →
államigazgatási jogkörben okozott károkért való → polgári jogi felelősség
feltételéül rendesen az eljáró tisztviselő vagy bíró felelősségének előzetes
megállapításához – s ezzel gyakorlatilag az állam beleegyezéséhez – kötötték.
Az ~ intézménye a jogállamokban mára szűk körben az ún. kormányzati
aktusok tanában → act of state maradt meg.

Állami (nemzeti) jelképek: az → államot, az állam → szuverenitását, az

állampolgárok (→ állampolgárság), ill. az államhoz nemzeti érzésük
következtében kötődő személyek összetartozását kifejező jelképek.
Magyarország állami jelképei a Magyar Köztársaság címere (→ állami címer),
zászlaja és himnusza. Mivel a címer és a zászló az államot, az állami felségjogot
is jelképezik, használatukat egy erről szóló → törvény korlátozza. Az ~
tekintélyének megőrzését → büntetőjogi rendelkezések is szolgálják.

Állami Számvevőszék: az → állami ellenőrzés legfőbb szerve, amelyet a 19.

század második felében számos európai államban a → parlament pénzügyi és
gazdasági ellenőrző szerepének növelése céljából hoztak létre. A magyar ~ az
1870. évi XVIII. tc.-kel került felállításra, s 1949-ig az Állami Ellenőrző
Központ életre hívásáig működött, majd az 1989. évi átfogó →
alkotmányreform nyomán ismét felállították. Az ~ Magyarországon is az állami
ellenőrzés legfőbb szerve, amely csak az → Országgyűlésnek és a →
törvényeknek van alárendelve. Az ~ átfogóan ellenőrzi az → államháztartás
gazdálkodását. Ennek keretében ellenőrző tevékenysége különösen kiterjed a
→ költségvetési javaslat megalapozottságának, a bevételi előirányzatok
teljesíthetőségének, a költségvetési felhasználások célszerűségének és →
törvényességének, a költségvetési hitelfelvételek jogszerűségének és
ésszerűségének vizsgálatára, valamint arra, hogy a költségvetés kiadási tételeit
ne lépjék túl és ne csoportosítsák át. Az ~ ellenőrzi a költségvetés
végrehajtásáról készített zárszámadást, de → hatáskörébe tartozik az
elkülönített állami pénzalapok működésének vizsgálata, úgyszintén az állami
költségvetésből gazdálkodó intézmények, az állami → vagyont (→ állami
tulajdonjog) hasznosító → vállalatok és az → adóztatási tevékenységet végző
állami szervek pénzügyi és gazdasági ellenőrzése is. Az ellenőrzés célszerűségi,
eredményességi és törvényességi szempontok szerint történik; ez alól csak a →
pártok és a Magyar Nemzeti Bank kizárólag törvényességi vizsgálata jelent
kivételt. Az év során végzett ellenőrzésekről az ~ elnöke az Országgyűlést
jelentésben tájékoztatja, amelyet nyilvánosságra kell hozni.

Állami szanálás: valamely zetőképtelen szervezet gazdasági életképességének

helyreállítása a központi → költségvetés forrásaiból. Az ~ szempontjából
közömbös, hogy az adott szervezetnek az → állam a tulajdonosa, ill., hogy →
gazdasági társaságról, vagy → helyi önkormányzatról van-e szó.

Állami szolgalom: → nemzetközi jogi szolgalom

Állami tulajdonjog: az ~ lényegéről és szerepéről vallott felfogás alapvetően

különböző a piacgazdaság követelményeit megvalósító, valamint az egykori
szocialista országok → jogrendszerében és → jogtudományában. 1. A szocialista
országokban a társadalmi tulajdon elsődlegessége s az ~ egységessége és
oszthatatlansága volt az uralkodó eszme. Az 1970-es években a gazdasági
reformok bevezetésével a szocialista jogtudományban is megindult az új
tulajdonelmélet kialakításának kísérlete. A magyar jogtudományban egyes
tudósok a tulajdon egységességét hangsúlyozták, mások megosztottságát. 2. A
piacgazdaságban az → állami tulajdon tekintetében nincs létjogosultsága az ~
megosztottságán alapuló megoldásnak. Jogi értelemben nem merülhet fel a
sajátos → állami vállalati tulajdonosi önállóság. Az ~ eredeti, egyszemélyes →
tulajdonjog, az állam a → vagyonkezelés során vagy közvetlenül lép fel
tulajdonjogi viszony alanyaként [a kincstár (→ államkincstár), a
pénzügyminiszter (→ miniszter) vagy más szerv által képviselve], vagy vagyoni
eszközeivel – gazdaságpolitikai elképzeléseinek megfelelően visszafogottan vagy
domináns módon – részt vesz → gazdálkodó szervezetek, → gazdasági társaság
alapításában (állami →bank vagy befektető társaság útján). Az államnak ez a
részvétele a gazdasági életben nem hoz létre önálló állami tulajdont, az állam
részvényesként (→ részvénytársaság), társasági tagként vesz részt a vállalat
irányításában, s részesedik eredményeiből. Nem idegen a piacgazdaság
követelményeitől, hogy az állam ne pénztőkét fektessen be a gazdaságba,
hanem a vagyontárgy (föld, természeti kincs stb.) tulajdonjogát fenntartva, azt
más → jogi személy kezelésébe adja (→ kezelői jog), vagy a vagyontárgy
hasznosítására – vagyoni ellenszolgáltatás fejében – koncessziót engedjen (→
koncessziós jog). A tulajdonos állam jogi helyzete egyébként megegyezik más
tulajdonosok jogi helyzetével, s a jogrendszerben csak az → állami tulajdonjog
kizárólagos tárgyai, valamint a → köztulajdon igényelnek külön szabályozást.

Állami tulajdonjog kizárólagos tárgyai: minden → állam → belső joga

megjelöl több-kevesebb olyan vagyontárgyat (→ vagyon, → dolog), amelyet az
→ állami tulajdonjog körében kíván tartani. Koronként és államonként
változnak a kizárólagosság indokai, amely indok lehet: a) az állam
hozzájárulása – gazdaságpolitikai felfogásának megfelelő arányokban – a
tulajdonában álló vagyon hasznából az állam kiadásaihoz (ipari,
mezőgazdasági, erdőgazdasági → vállalatok, posta, távíró, bányászat); b) a
közösség szabad hozzáférési jogának biztosítása közhasznú létesítményekhez
(hidak, közutak, vasutak, folyók, kikötők, természeti erőforrások stb.); c) az
állami feladatok ellátását közvetlenül szolgáló épületek, létesítmények
(közhivatalok épületei, állami tanintézetek stb.) tartós használata; d) biztonsági
szempontok érvényesítése (honvédelmi létesítmények); e) nemzeti-történelmi-
szakrális értéket képviselő → ingatlanok és → ingóságok megóvása. Ez a
vagyon – az a) alatti kivételével – általában forgalomképtelen (→
forgalomképtelen dolgok), ill. elidegenítésére csak külön felhatalmazás – esetleg
→ törvényi engedély – esetén kerülhet sor. Az ~ közé tartozásnak az a →
polgári jogi következménye, hogy a) ezek a tárgyak az állami tulajdon köréből
nem vonhatók ki, más tulajdoni formába nem kerülhetnek át, tehát
forgalomképtelenek; b) ezeken a tárgyakon csak állami tulajdonjog
keletkezhet, a → tulajdonjogot a törvénynél fogva az állam szerzi meg (pl. a
folyóban keletkező sziget esetén). Az ~ tekintetében kétféle szabályozási mód
lehetséges: az állami tulajdonban álló dolgoknak olyan csoportját szabályozza a
törvény, amely kizárólag és feltétlenül az állam tulajdonában van, tehát
amelyre nézve az állami tulajdon megszüntetését még → jogszabály sem
engedheti meg. A másik szabályozási mód az, amely a kizárólag, de nem
feltétlenül állami tulajdonban álló dolgok körét határozza meg, tehát az így
meghatározott tárgyak tekintetében törvény megengedheti, hogy a dolog más
szerv tulajdonában legyen. Ezeket a kivételeket többnyire a koncessziós
törvények (→ koncessziós jog) állapítják meg azzal, hogy a kizárólagos állami
tulajdonban levő vagyontárgy hasznosításának, ill. működtetésének jogát át
lehet engedni → ellenszolgáltatás fejében. Ennek jogi formája a → koncessziós
szerződés. Az ~tól meg kell különböztetni az → állami gazdasági
monopóliumot, a kizárólagos állami tevékenységet (dohány, szesz stb.
előállítása, forgalmazása, rádió- és televíziósugárzás), ill. azokat a
tevékenységeket, amelyeket az állam szoros ellenőrzése alatt tart (pl. az ország
légterének használata). Ezekben az esetekben a tevékenység folytatásához
szükséges ingó dolog és ingatlan dolgok tulajdoni helyzete közömbös, nem
ezek tulajdoni helyzetét állapítják meg, hanem a tevékenység gyakorlására
kíván az állam hatni.

Államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni

bűncselekmények: e → bűncselekményeket inkább a törvényszerkesztésben (→
Büntető Törvénykönyv) követett elhatározás foglalja egy csoportba, bár a három
bűncselekménycsoport közötti bizonyos átfedések adódhatnak. Az
államigazgatás rendje elleni bűncselekmények közös jellemzője, hogy a
végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) gyakorlását, a törvények
és más → jogszabályok közhatalmi érvényre juttatásához fűződő érdeket és az
ilyen érdeket szolgáló intézmények és szervezetek működését zavarják. Ezek a
bűncselekmények sértik a választások (→ országgyűlési választások, →
önkormányzati választások), ill. a → népszavazás vagy a → népi kezdeményezés
lebonyolítását; a különböző rendészeti előírások érvényesülését; az állami és
szolgálati titkok (→ államtitok) megóvását; a → hivatalos személyek
tevékenységének jogszerűségét és zavartalanságát. Az → igazságszolgáltatás
elleni bűncselekmények a → bírói hatalom rendeltetésszerű érvényesülését
támadják. A (nemzetközi) közélet tisztasága elleni bűncselekmények cím alatt a
Büntető Törvénykönyv a szükségképpen korrupciós bűncselekmények (→
vesztegetés, → befolyással üzérkedés) elkövetését rendelik büntetni.

Államigazgatási jogkörben okozott kár: speciális, szerződésen kívüli →

polgári jogi kárfelelősségi forma (→ kártérítési felelősség), amely az alkalmazott
károkozásáért való felelősség sajátos eseteként került megfogalmazásra a →
Polgári Törvénykönyvben. Eszerint, ha az államigazgatási jogkörben eljáró szerv
(→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei) alkalmazottja
vagy tagja e jogkör gyakorlása során okoz → kárt, a keletkezett kárt a
közigazgatási szervnek kell megtérítenie – feltéve, hogy a károsult élt a →
közigazgatási eljárásban igénybe vehető rendes → jogorvoslati lehetőséggel,
s ennek ellenére bekövetkezett a kár, vagy a rendes jogorvoslattal a kár amúgy
sem lett volna elhárítható. Általában az ~okért való felelősség szabályait kell
alkalmazni a → bírósági és → ügyészségi jogkörben okozott kárért való
felelősségre is. Az ~ért való felelősség alól akkor mentesülhet a közigazgatási
szerv (bíróság, ügyészség), ha bizonyítani tudja, hogy alkalmazottja a
közhatalom gyakorlása során úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában
elvárható.

Állami vállalat: olyan vállalkozási forma, amelyben az → állam legalább oly

mértékű részt vállal (→ állami tulajdonjog), hogy döntő befolyást tudjon
gyakorolni a társaság vezetésére. Az adott vállalkozás, → közüzem ~i jellegének
szempontjából irreleváns az a körülmény, hogy tevékenységét milyen
szervezeti, jogi formában gyakorolja. A klasszikus kapitalizmus idején csupán a
közérdek és közcélok megvalósítása (öffentlicher Hand, service public),
továbbá a → közigazgatás anyagi szükségleteinek kielégítése céljából
(államigazgatási háztartási üzem) hoztak létre ~ot vagy közintézmény vagy
valamilyen kereskedelmi társaság formájában, amelynek kizárólagos
tulajdonosa és → cégbirtokosa az állam volt. Az ~ok tevékenységi köre a 20.
században kiterjedt a gazdaság valamennyi ágára, és az állam gazdasági
beavatkozásának egyik eszközeként jelent meg. Az ~ speciális formája a
szocialista ~, amely az előző modelltől eltérő sajátos jellegzetességgel bír. A
szocialista ~ok politikai-gazdasági program eredményeként, a teljes
nemzetgazdaság → államosításával jöttek létre Kelet-Európában. Kezdetben
direkt tervutasításos rendszerben működtek, nem valóságos → vállalatként,
hanem tervvégrehajtó szervezeti egységként (→ tervszerződés), amely a
közigazgatástól nem különült el, hanem az államigazgatás legalsó szerveként
funkcionált. Ezeket a vállalatokat az állami → költségvetésből származó →
vagyonnal államigazgatási szervek alapították [főleg → minisztériumok, ill.
tanácsok (→ tanácsrendszer)], kinevezték vezetőiket, döntöttek
átszervezésükről, ill. megszüntetésükről. Az 1990-es évek politikai és gazdasági
változásai következményeként a magyar (és a kelet-európai) ~okat formailag
→ gazdasági társasággá alakították (Magyarországon → törvényi kényszerrel →
részvénytársasággá vagy → korlátolt felelősségű társasággá), ill. megkezdték
magántulajdonba adásukat (→ privatizáció). Az 1989. évi XIV. tv. (átalakulási
törvény) lehetővé tette az ~ok átalakulását gazdasági társasággá. Az átalakulás
lényege az egyetemes → jogutódlás, ami azt jelenti, hogy az ~ követeléseivel és
tartozásaival együtt egy lépcsőben alakul át gazdasági társasággá, és a gazdasági
társaság az átalakult ~ általános jogutódjává válik.

Államjog: → alkotmányjog

Államkapcsolatok: tkp. összetett → államok; két vagy több állam időbeli

korlátozás nélküli, állandó jellegű, szervezett kapcsolata, amelynek
jellegzetessége, hogy az államok a → nemzetközi kapcsolatokban intézményesen
lépnek fel. Napjainkban az ~ típusai: 1. államszövetség (→ konföderáció), az ~
laza formája, amelyben az egyes tagállamok megőrzik nemzetközi
jogalanyiságukat (→ nemzetközi jog alanyai); az érdekelt államok csak a közös
ügyek intézésére hoznak létre közös szerveket, ilyen pl. a → Brit
Nemzetközösség; 2. szövetségi állam (→ föderáció), az ~nak az államszövetségnél
szorosabb formája; a tagállamoknak van bizonyos autonómiájuk, de a
legfontosabb állami funkciók, ideértve a nemzetközi kapcsolatok vitelét, a
föderáció szerveinek hatáskörébe tartoznak; szövetségi állam pl. az USA, az
NSZK.

Államkincstár: (→ scus – lat.): az → állam mint a → vagyoni jogok alanya.

Korábban a német scus-teória alapján lényegében azt jelentette, hogy a
közvagyon nem az → államfőé, nem az államé, hanem egy elkülönített →
jogalanyé, a kincstáré, amely → jogi személy. Ez a konstrukció lehetővé tette,
hogy a polgár – az állam, a → közigazgatás működéséből eredő jogsérelme
esetén ne az államot, hanem helyette az érte → magánjogilag felelős ~t →
perelhesse. A modern államszervezetben az ~ pénzügyi szolgáltatásokat ellátó
szervezet: bevételeket fogad, kiadásokat teljesít, pénzforgalmi műveleteket
végez, készpénzgazdálkodást folytat, kezeli az –→ államadósságot, nyilvántartja
az állam által nyújtott hiteleket stb. Az → államháztartás alrendszereihez
tartozók számára (kincstári kör) az ~ szolgáltatásai kötelezőek, de
térítésmentesek. Ma már az állam (~) a → polgári jog más jogalanyaival teljesen
egyenrangú, előjogokat → immunitást nem élvez, ugyanolyan szabályok
alapján tehető felelőssé és ugyanúgy perelhető, mint bármely más jogi személy
(→ polgári jogi jogalanyiság). Ezért nincs szükség az ~i, német eredetű
konstrukcióra.

Államkölcsön: szorosan összefügg az → államadóssággal és az államhitellel,

jellemzőjük, hogy mindig az → állam az adós, a hitelezők pedig belföldi és
külföldi → természetes személyek, vagy → jogi személyek, ill. államok, →
nemzetközi szervezetek. Az ~ (államhitel) igénybevételével a hatalmon lévő →
kormány bevételhez jut, amellyel a → költségvetés túlköltekezését nanszírozza.
Az ~ vissza zetésekor, a → kamatokkal terhelt törlesztés azonban végül is egy
újabb generáció által zetett → adókból történik. Ha produktív célra veszik
igénybe és használják az ~t, úgy a törlesztés fedezetéül az elért nyereség is
szolgálhat. Rosszabb esetben a közkiadások csökkentésével mérséklik a →
költségvetési kereteket és egyben az ~ igénybevételét.

Államminiszter: → miniszter

Államnép: → állam

Államok alapjogai és kötelességei: a → nemzetközi jog elméleti művelői

körében már régóta létezik olyan felfogás, amely szerint ahogy el kell ismerni
az emberek „velük született” alapvető jogait (→ emberi jogok), ugyanúgy az →
államoknak is rendelkezniük kell létrejöttük puszta ténye folytán bizonyos
jogokkal és kötelességekkel. A „társadalmi igazságérzetre”, a „nemzetközi
erkölcsre” hivatkozva igénylik e tanok az állam elidegeníthetetlen jogainak
elismerését. E jogok meghatározását már a francia forradalom idején
megkísérelték, és azóta is különböző tudományos tervezetek születtek. A
pánamerikai konferencia 1933-ban Montevideóban → egyezményt fogadott el
az ~ tárgyában. Az → Amerikai Államok Szervezetét létrehozó 1948. évi
Bogotai Karta ugyancsak tartalmaz e tárgyban rendelkezéseket. Az → ENSZ
Közgyűlése 1947-ben megbízta a Nemzetközi Jogi Bizottságot (→ nemzetközi
jog kodi kálása), hogy dolgozzon ki deklarációtervezetet az ~ről. Az 1949-ben
elkészített tervezet az államok négy jogát és tíz kötelességét foglalta össze. Az
alapvető jogok: 1. az állam joga a függetlenséghez, ideértve kormányzati (→
kormányzás) rendszerének szabad megválasztását (→ szuverenitás); 2. az állam
→ joghatóságot gyakorol területén az ott lakó személyek, valamint az ott lévő
dolgok felett (→ területi felségjog); 3. egyenjogú a többi állammal; 4. az
államnak joga van fegyveres megtámadtatás esetén egyéni vagy kollektív
védekezésre (→ önsegély). Az alapvető kötelességek: 1. az államnak
tartózkodnia kell más államok belső vagy külső ügyeibe való mindennemű
beavatkozástól (→ beavatkozás tilalma); 2. tartózkodnia kell → polgárháború
szításától más állam területén, vagy ilyenre előkészítő szervezkedésnek saját
területén történő támogatásától; 3. a joghatósága alá tartozó minden személlyel
fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül akként kell bánnia,
hogy jogaik és alapvető szabadságaik érvényesüljenek; 4. gondoskodnia kell
arról, hogy a területén uralkodó viszonyok ne veszélyeztessék a békét; 5.
viszályait más államokkal békés úton kell rendeznie, hogy a béke, a
nemzetközi biztonság és igazságosság veszélybe ne kerüljön (→ nemzetközi
viták békés rendezésének elve); 6. nem folyamodhat háborúhoz mint a nemzeti
politika eszközéhez, és tartózkodnia kell más államok területét vagy
függetlenségét veszélyeztető fenyegetéstől vagy erőszaktól (→ erőszak tilalma);
7. tartózkodnia kell erőszakot elkövető állam támogatásától; 8. nem ismerhet
el jogellenes területszerzést; 9. tartozik nemzetközi kötelezettségeit
jóhiszeműen teljesíteni, amitől nem mentesíthetik saját → alkotmányának vagy
→ törvényeinek szabályai; 10. kapcsolatait más államokkal a nemzetközi jog
szabályai szerint köteles lebonyolítani azon elv alapján, hogy az állam
szuverenitása alá van vetve a nemzetközi jog elsőbbségének. Az ENSZ
Közgyűlése végül is nem fogadta el a deklarációtervezetet; ugyanakkor aligha
állítható, hogy az abban foglalt normák többsége ne tartozna a nemzetközi jog
hatályos szabályai sorába.

Államok egyoldalú aktusai: nemzetközi érintkezéseik során az → államok

számos egyoldalú cselekményt hajtanak végre, melyek egy része nemzetközi
kötelezettséget keletkeztet, és ekként a → nemzetközi jog forrásai közé tartozik.
Az ~ a gyakorlatban többnyire írásbeli vagy szóbeli ígéretek alakját öltik. Az
~nak nincs általánosan elfogadott meghatározása, de néhány alapvető
ismérvük vonatkozásában egyetértés mutatkozik. Eszerint az ~ akkor
tekinthetők a → nemzetközi jog forrásának, ha a megfelelő állami szervektől –
pl. → államfő, → kormányfő, külügyminiszter (→ miniszter) – származnak,
tartalmuk konkrét és világos, tisztán tükrözik a kötelezettség vállalására
irányuló szándékot, és nem vezethetők le valamely más → jogforrásból.
A kötelezettség vállalása történhet más államokkal, entitásokkal vagy a
nemzetközi közösség egészével szemben. A vállalás tényét közölni kell a
címzettel, melynek elfogadó nyilatkozata nem szükséges a kívánt joghatás
eléréséhez. Az ~nak formáját a nemzetközi jog nem szabályozza, a hangsúly
azok tartalmán van, melyet a körülmények gondos mérlegelésével kell
megállapítani. Az ~ más állam számára – annak kifejezett beleegyezése nélkül –
nem állapíthatnak meg kötelezettségeket, és nem lehetnek ellentétesek a →
kógens nemzetközi jogi szabályokkal. Az ~val vállalt kötelezettségek – bizonyos
korlátok között – módosíthatók vagy megszüntetethetők. Az ~ fontos szerepet
játszanak a jogviták eldöntésében (→ nemzetközi bíráskodás) és a nemzetközi
jog fejlődésében.

Államok elismerése: a → nemzetközi jogban ismert fogalom; az új → állam

létrejövetelekor már fennálló államok olyan aktusa, amellyel kinyilvánítják,
hogy az elismert politikai egység rendelkezik az államiság attribútumaival (→
államok keletkezése és megszűnése). Régen az új állam elismerésének olyan
joghatást tulajdonítottak, hogy az csak az elismeréssel válik a → nemzetközi jog
alanyává (konstitutív elmélet). Más nézetek szerint az állam az elismeréstől
függetlenül alanya a → nemzetközi jognak, s az elismerés csupán az állam
létezésének tudomásulvétele (deklaratív elmélet). Az ~ azonban nem pusztán
deklaratív aktus, annak bizonyos jogi következményei is vannak. Az ~ének
legfontosabb jogi következménye, hogy lehetővé teszi az elismert államnak,
hogy az őt elismerő többi állammal → nemzetközi szerződést kössön, és egyéb
alanyi jogait érvényesítse, azaz kiszélesíti az új állam nemzetközi cselekvési
képességét. Az ~ének rendszerint politikai következménye a → diplomáciai
kapcsolatok felvétele, de ez nem szükségszerű következmény, és egyébként is
csak de jure elismerés után következik be. Az ~ ugyanis lehet de jure és de facto
elismerés: az előbbi teljes és végleges, az utóbbi részleges, ideiglenes és
visszavonható elismerés. Az ~ általában kifejezett állami akaratnyilatkozatban
(jegyzék, üdvözlő távirat, nemzetközi szerződés stb.) történik. Néha az ~
hallgatólagosan történik, azaz olyan állami magatartásban jut kifejezésre (a
diplomáciai kapcsolatok felvétele, kétoldalú szerződés megkötése stb.),
amelyről az elismerési szándék fennállására alappal lehet következtetni.
Kötelezettség az ~re nincs, nincs előírva az elismerés időpontja sem, így
előfordul, hogy az új államot már tényleges létrejötte előtt (idő előtti elismerés
tkp. a keletkezőben levő, ún. nasciturus állam elismerése), vagy esetleg évekkel
létrejövetele után ismerik el. Tartózkodni kell azonban az ~étől, ha az új
entitás jogellenesen – például az → erőszak tilalmának megsértésével – jött
létre. Mivel az ~ az államok egyedi szuverén döntése, a gyakorlatban szinte
sohasem történik ugyanabban az időpontban, az azonban lehetséges, hogy
több állam – egymás szándékáról tudva és cselekvésüket összehangolva –
egyszerre ismeri el az új államot (kollektív elismerés). Ilyen következhet be pl.
egy nemzetközi konferencián, az új államnak az → Egyesült Nemzetek
Szervezetébe való felvétele azonban nem pótolja és nem zárja ki az egyéni
elismerést, mivel a tagfelvétel többségi (2/3-os) → szavazással történik. A
felvétel ténye az ENSZ-nek mint világszervezetnek és nemzetközi jogalanynak
elismerési aktusa, a felvétel ellen szavazó államok ugyan nem vonhatják
kétségbe az új állam jogát, hogy részt vegyen a világszervezet munkájában, de
kétoldalú, az ENSZ-en kívüli kapcsolataikban nem kötelesek az új tagállamot
elismerni. A ~nek konkrét feltételhez kötése általában nem jogszerű,
feltételként jogosan csak a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése köthető
ki.

Államok keletkezése és megszűnése: az → államok létezéséhez kapcsolódó

folyamatok, amelyek kívül esnek a → nemzetközi jogi szabályozás szféráján.
Egy → állam létrejön (→ állam létrejötte), mihelyt egy meghatározott
területen élő lakosság felett szilárdan kialakul az → államhatalom. Az
államokat nem a nemzetközi jog hozza létre, ez csupán a már létező államok
közötti érintkezést szabályozza. Az államok keletkezésének eredeti módja a
világ felosztásáig az volt, hogy állami szervezet létesült olyan területen,
amelyen addig ilyen nem létezett (→ res nullius). A keletkezésnek ez a típusa
azonban jelenleg teljesen valószínűtlen. Elméletileg elképzelhető ugyan, hogy
egy sziget kiemelkedik a → nyílt tengerből, benépesül és állami szervezet jön
rajta létre, de az állam keletkezésének ez a módja ma már gyakorlatilag
számításon kívül hagyható. Az államok megszűnését a múltban legtöbbször
idegen államok erőszakos cselekményei idézték elő, amikor a hódító állam
elfoglalta a másik állam teljes területét. Így pl. Olaszország 1936-ban
bekebelezte Abesszíniát, Németország 1938-ban Ausztriát. Az ~ általában
napjainkban sem szabályozott, ugyanakkor korunk nemzetközi joga ismer
olyan kógens jellegű szabályokat (→ ius cogens), amelyek az ~nek egyes
folyamataira vonatkoznak, így a népek és nemzetek → önrendelkezési jogának.
megfelelően az államok kötelességévé vált, hogy elősegítsék az e jog
érvényesüléseként létrejött állam megalakulását, így jöttek létre a gyarmati
rendszer (→ gyarmati területek) felbomlása során az új, független államok. Az
→ erőszak tilalmából következően valamely állam erőszakos megszüntetése
napjainkban nem lehet jogszerű. Az ~ az esetek többségében összefügg
egymással, ezen a két jelenséget általában együttesen kell vizsgálni. E
folyamatok a következő típusokba tartoznak: 1. A gyarmati sorból függetlenné
vált állam: A nemzetközi jog új alanya; a volt anyaország jogalanyiságát
gyarmatának elszakadása nem érinti (→ nemzetközi jog alanyai). 2. Egyesülés
(unió): Két vagy több állam egyesülésekor az unió a → nemzetközi
kapcsolatokban új államként léphet fel, az egyesülést alkotó korábbi államok
megszűnése mellett. A gyakorlatban a helyzet nem mindig ilyen világos. A
nemzetközi jognak ugyanis nincsenek szabályai, amelyek eldöntenék, hogy az
egyesülés milyen hatást gyakorol az abban részt vevő államok nemzetközi
jogalanyiságára. Az unió egyébként folytathatja alkotóelemei egyikének
nemzetközi jogalanyiságát. 3. Az államok szétválása: Ha valamely állam több
részre válik szét, a korábbi állam megszűnése mellett új államok
keletkezhetnek. A helyzet azonban a gyakorlatban ennél bonyolultabb; a
nemzetközi jog ugyanis nem tartalmaz szabályokat arra vonatkozóan, hogy
milyen mértékű területcsökkenés esetén változik meg a megkisebbedett terület
felett hatalmat gyakorló állam nemzetközi jogalanyisága. E problémák a
mindenkori politikai erőviszonyoknak megfelelően dőlnek el. 4. Elszakadás:
Valamely államtól elszakad egy része, hogy új államként alakuljon meg. A
gyakorlatban gyakran nehézségbe ütközhet annak megállapítása, hogy
ténylegesen szétválásról vagy pedig elszakadásról van-e szó. A megkisebbedett
területtel fennmaradó állam – politikai indítékoktól vezettetve – ugyanis a
területváltozás előtt fennálló állammal azonosnak tekintheti magát. Ilyen
törekvés nyilvánult meg az 1990-es évek elején pl. Jugoszlávia felbomlása után
az ún. Kis-Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró) részéről. → államutódlás

Államosítás: bizonyos közösségek és egyének javainak, a természeti kincsek

kitermelésének és elsajátításának, különböző termelési egységeknek, valamint
politikai, gazdasági és kulturális értékeknek és intézményeknek → állami
rendelkezés alá vonása, állami tulajdonná (→ állami tulajdonjog) minősítése,
némely termékek előállításának vagy bizonyos szolgáltatásoknak állami →
monopóliummá nyilvánítása. Az ~ eredményeképpen tulajdonosváltozás
történik, és az ~sal érintett → vagyon állami tulajdonba kerül. Az ~
végrehajtható: törvényhozási, → bírói vagy egyszerű → közigazgatási aktussal,
de megvalósítható gazdasági tranzakcióval, pl. tőkeemeléssel. A
tulajdonosváltozást a → nemzetközi jog bizonyos feltételekhez köti: a →
kártalanítás legyen azonnali, az adott értékkel egyenlő és hatékony. E feltételek
nem teljesítése esetén nem ~ról vagy nemzeti tulajdonná tételről van szó,
hanem kon skálásról. Az ~ akkor megengedett, ha nem ütközik nemzetközi
jogi szabályba. Ezek a szabályok: a külföldiek beruházásainak védelméről szóló
kétoldalú egyezmények (→ beruházásvédelmi egyezmény), a személyek és
csoportok közötti hátrányos megkülönböztetést tiltó → nemzetközi szokásjogi
és → nemzetközi szerződéses, szabályok (→ diszkrimináció), valamint a →
tulajdonhoz való jogot mint → emberi jogot rögzítő nemzetközi →
egyezmények.

Állampapír (államjegy): olyan, pénzpiacokon bevezetésre kerülő →

értékpapírok, amelyeknek kibocsátója az → állam, s az állam vállal garanciát a
vissza zetésre is. Legismertebb megjelenési formája az állandó vagy változó
kamatozású → kincstárjegy.

Állampárt: olyan politikai → párt, amely a politikai hatalmat – esetleg az →

alkotmányjogban is garantált módon – elsődlegesen birtokolja, meghatározó
befolyást gyakorol az → állam működésére anélkül, hogy annak →
alkotmánya vagy → jogszabályai jogilag közvetlenül köteleznék. Az ~ és az
állam viszonya, különösen az ~ állami szerv mivolta vitatott: egyrészt az ~ az
állam legfőbb szerveiben meghatározó befolyással rendelkezik, másrészt
viszont nem közvetlenül, hanem csak az állam szervei közbejöttével gyakorolja
hatalmát. Az ~ saját (jogilag mindenképpen önkéntes) tagsággal és szervezettel
rendelkezik. Politikai hatalmát akként gyakorolja, hogy az állam legfőbb és
más jelentős szerveinek, valamint a gazdasági, kulturális és társadalmi szervek
vezető tisztségei nem tölthetők be az ~ „ajánlása” (valójában jóváhagyása)
nélkül, így akik döntéseikben – legtöbbször párttagságuk miatt – az ~
utasításához kötve vannak. Ezt nevezik a „párt vezető szerepének”.
Állampolgári jogok: gyakran az → emberi jogok szinonimájaként használt
fogalom. Elterjedése azzal a nézettel függ össze, amely – az emberi jogok →
természetjogi felfogásával szemben – azt vallja, hogy bármiféle emberi jog csak
az → állam által biztosítottan létezhet. A legszélesebb értelmezés szerint a
társadalomban helyet foglaló egyén vagy embercsoport minden olyan
cselekvési lehetőségét az ~ közé kell sorolni, amely a társadalmi együttélés
során az egyént, ill. csoportjait megilleti. Az ~ szűkebb értelmezése szerint
viszont, csak az államhoz viszonyított cselekvési lehetőségeket nevezik ~nak.
Az emberi jogok ~ként való felfogása elsősorban a → szocialista jogra volt
jellemző. Ez a felfogás az alapvető ~at együtt emlegette az állampolgári
kötelességekkel.

Állampolgári jogok országgyűlési biztosa: az → ombudsman magyar

megfelelője, feladata az → alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására
jutott visszásságok kivizsgálása vagy kivizsgáltatása, és orvoslásuk érdekében
általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Nem tartozik a →
hatáskörébe, hanem külön szakosított biztosokra hárul a következő →
alapjogok védelme: nemzeti és etnikai kisebbségi jogok (→ nemzeti, nemzeti és
etnikai kisebbségek, → kisebbségek jogai), → információszabadság, személyes
adatok védelméhez (→ személyes adatok védelméhez való jog), valamint az →
egészséges környezethez való jog. → országgyűlési biztos

Állampolgári kötelezettség: tág értelemben a → jogszabályok betartását, a

jognak való engedelmességet jelenti. Ezen meglehetősen tág értelmezés határait
kijelölendő kerültek be az európai → államok → alkotmányaiba tételesen az ~
ek jellemzően a 20. században. A magyar Alkotmány az alábbi alapvető ~ eket
tartalmazza a jogszabályok betartásán túlmenően: a honvédelmét, amely az
általános honvédelmi kötelezettség (→ hadkötelezettség) alapján személyes
szolgálattal, vagy → vagyoni szolgáltatással teljesíthető; a → közteherviselést; a
→ tankötelezettséget. Az ~ ek részletszabályait → törvények állapítják meg.

Állampolgárság: általános értelemben a → közjog egyik alapintézménye,

amelynek tartalmát a → státusjogok, az → állam és az egyén → alkotmányban
rögzített kapcsolatai határozzák meg. Meghatározó eleme, hogy az állampolgár
államának hatalma alatt áll, amely azonban nem alárendeltség, hanem az állam
→ törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmából (→ államhatalmi
ágak megosztása) eredő fölényének megtestesülése, amely → jogszabályok
közvetítésével, jogok és kötelezettségek formájában intézményesül. Az →
államhatalomnak való – előző értelemben felfogott – alávetettséget az ~i
státussal rendelkező személyek számára az → emberi jogok és → állampolgári
jogok teljessége ellensúlyozza. Nincs olyan állampolgár, aki e jogok
gyakorlásából önkényesen kizárható lenne, azonos módon biztosított
számukra az állam külső és belső védelme. Az ~ keletkezése és megszűnése csak
konkrét, nevesített állammal összefüggésben értelmezhető. Annyi ~ létezik
tehát, ahány szuverén (→ szuverenitás) állam, és minden szuverén állam
önmaga határozza meg az állampolgárrá válás és az ~ megszűnésének
feltételeit. Az ~i jog nemzetközi standardjai is a szuverén államok akaratának
függvényében realizálódnak. Az ~ → jogági természetének jelenlegi megítélése
hosszabb fejlődési folyamat eredménye. A legkorábbi elméletek még a →
magánjog részeként említették. (Első jogszabályi megjelenése az 1804-ben
kiadott → Code civile-ben található.) A magyar irodalomban a → Szalay
László, → Concha Győző és → Polner Ödön nevéhez fűződő publikációk az ~ot
az állami szuverenitásból kiindulva a → közjog részének tekintették, ami a 20.
században már nem is képezte vita tárgyát. A (német nyelvű irodalomban
domináns) státus- és a (francia nyelvű irodalomban domináns) →
jogviszonyelmélet konvergálódásának eredményeként létrejött modern
státuselmélet szerint az ~ olyan önálló közjogi intézmény, amelyben az egyén
és az állam kapcsolatát az egyén jogi helyzete, státusa jeleníti meg, a →
státusjogok érvényesülési feltételeinek biztosítása pedig követelményként jelenik
meg az állammal szemben. Az állami kötelezettségek teljesítését a belső
demokratikus → jogrend mellett a nemzetközi – elsősorban emberi jogi – →
egyezmények előírásai is biztosítják.

Állampolgársági bizonyítvány: a → magyar állampolgárság tényét igazoló →

okirat, amely a magyar állampolgárság hiányát, megszűnését is igazolhatja.
Adott esetben ugyanis annak igazolására is szükség lehet, hogy az érintett nem
magyar állampolgár. E bizonyítványok kiadására a belügyminiszter (→
miniszter) jogosult.

Állampolgársági jog szabályozásának elvei: az → állampolgársághoz való jog

elve az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatából következik, az állampolgárság
megadásáról (→ honosítás) viszont kérelemre az adott → állam diszkrecionális
jogkörrel önmaga dönthet. A konkrét állampolgárság utódokra történő
átörökíthetőségének lehetősége a vérségi leszármazás, a ius sanguinis elve
alapján valósul meg, amely szerint a leszármazó gyermek a születés helyétől
függetlenül, a megszületés tényével, automatikusan megszerzi szülője
állampolgárságát. A ius soli elvét, vagyis az állampolgárság automatikus
megszerzését az adott állam felségterületén történő születés alapján, függetlenül
a szülők állampolgárságától, néhány amerikai állam (pl. Argentína) alkalmazza.
A → Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának megfelelően a
fennálló, létező állampolgárságnak → alanyi jogként kell érvényesülnie.
Megszűnésének eseteit a belső jogban tehát úgy kell meghatározni, hogy az
állampolgárság megváltoztatása az érintett akaratától függjön, a szuverén
hatalom hivatalból történő megszüntetési igénye pedig ne vagy csak
korlátozottan érvényesülhessen, a fennálló állampolgárság védelmében pedig
biztosítani kell a → bírói kontroll lehetőségét. Az egyenjogúság (→
alkotmányos egyenlőség) az állampolgársági jogban az állampolgársági státus
azonos tartalmát, a → státusjogok és → közjogi kötelezettségek egyenlőségét
jelenti, függetlenül attól, hogy a konkrét állampolgárság milyen jogcímen
(születéssel vagy honosítással) keletkezett. Az állampolgársági jogban biztosítani
kell továbbá a → házasságban élő anya utáni leszármazással, valamint külföldi
állampolgár fér val kötött házassággal összefüggésben a nemek
egyenjogúságának követelményét. A család egységének elve az állampolgársági
jog klasszikus alapelve, amelynek jegyében a jogalkotó (→ jogalkotás) nem
egyszer az érintettek akaratával ellentétben avatkozott bele a családtagok
(többnyire a nők és a gyermekek) állampolgárságába. A 20. század végére a
család egységének elve már nem követelmény, inkább kívánatos cél, a szülők
eltérő állampolgársága pedig értékként jelenik meg a családban. A →
hontalanság megelőzésének elve a hontalan állapot megelőzésére és
kiküszöbölésére irányul, noha a hontalanság ténye senkit sem jogosít fel egy
adott állam honosságának megszerzésére. A gyermekek esetleges
hontalanságának megelőzését → nemzetközi szerződések írják elő. A visszamenő
hatály tilalmának ismert elve (→ visszamenőleges jogalkotás) alól az
állampolgársági jog sem ismerhet el kivételt. Minden új → törvény csak az
állampolgárság jövőbeli keletkezéséről és megszűnéséről rendelkezhet, a →
magyar állampolgársági jogban az eddig elfogadott négy → kódex tehát elvileg
még ma is az alkalmazandó jog része lehet. Ennek megfelelően az 1879. évi L.
tv.-t (első Aptv.) az 1880. jan. 1., az 1948. évi LX. tv.-t (második Aptv.) az
1949. febr. 1., az 1957. évi V. tv.-t (harmadik Aptv.) az 1957. okt. 1.,
végezetül az 1993. évi LV. tv.-t (negyedik Aptv.) az 1993. okt. 1. után
keletkezett állampolgársági tények megítélésekor lehet alkalmazni.

Államrezon: a modern → állameszméből levezetett fogalom, amely általában

a politikai → hatalomgyakorlás és különösen az állami tevékenység
célrairányultságára, az államnak meghatározott célok szolgálatában betöltött
eszköz-szerepére, esetleg öncélúságára utal. Az ~ra történő hivatkozás e célokat
és a megvalósításukhoz igénybe vett eszközöket minden vallási, erkölcsi vagy
→ természetjogi kötöttségtől mentesíti és önállósítja, s igazolásukra ezen az
alapon lát lehetőséget. → államcél

Államszerkezet: az → államforma összetevője, az → állam belső tagozódása, a

központi és a helyi (területi) szervek közötti kapcsolatok összessége, amely
egységes (unitárius) állam esetében a központi hatalom és a területi →
önkormányzatok vagy igazgatási egységek, a több-kevesebb → autonómiával
rendelkező politikai alakulatok kapcsolataira terjed ki, összetett államok
esetében viszont önálló államok kapcsolatrendszerét is magában foglalja. →
államkapcsolatok

Államszövetség: → konföderáció

Államtan: a pozitivista → államelmélet német változata (Staatslehre), amely az

→ államtudománynak a 19. században végbement differenciálódása során
önállósult. Klasszikus rendszerének kidolgozása → Jellinek nevéhez fűződik,
aki abban következetesen érvényesítette a pozitivista tudományfelfogás
szempontjait, s ezen belül a jogi és a szociológiai → államfogalom
megkülönböztetését. Ennek megfelelően az általános ~ (allgemeine
Staatslehre) mint az állami jelenségek megalapozó tudománya államjogra
(Staatsrechtslehre) (→ alkotmányjog) és társadalmi ~ra (soziale Staatslehre)
tagozódik. Az előbbi az állam jogi természetét és alapfogalmait hivatott
megvilágítani, az utóbbi az államot mint társadalmi alakulatot a maga
totalitásában vizsgálja. Az általánossal szembeállított különös ~ (besondere
Staatslehre) az egyes állami intézmények vizsgálatára hivatott. A német
pozitivista ~ 20. századi válsága következtében kialakult az ún.
szellemtudományi irányzat (→ Heller, Smend, → Triepel), amely az ~ban ismét
előtérbe állította az értékelő szempontokat, s ezzel megnyitotta az utat az
államtudományi és a politikatudományi kutatások szintézise irányában
(Sontheimer, → Ermacora). → államelmélet

Államterület: az a térség, amely fölött az → állam főhatalmat gyakorol (→

területi felségjog). Az ~ szárazföldi, vízi és légi térségből áll. A szárazföldi térség
nem mindig összefüggő terület, s beleértendők a szigetek és az → enklávék,
valamint az ún. úszó és repülő államterület is; tehát az ~ részének minősülnek
az állam lobogóját viselő hadihajók és a → nyílt tengeren tartózkodó
kereskedelmi hajók, az államban lajstromozott katonai repülőgépek fedélzete,
bárhol tartózkodjon is a gép, menet közben a polgári repülőgépek, valamint az
állam által felbocsátott űrhajó fedélzete is. Az ~ elvileg a Föld középpontjáig
terjed, a szárazföldi terület és a → parti tenger feletti légitérben pedig
meghatározott magasságig. → államterület megszerzése és elvesztése, → légitér
jogi helyzete

Államterület megszerzése és elvesztése: az → államok területe nem

változatlan, különböző okok következtében módosulhat. Az → államterület
változása kivételesen természeti esemény hatásaként következhet be: pl. ha a →
parti tengerben új sziget keletkezik, vagy egy régi elsüllyed, vagy a határfolyó
(→ nemzetközi folyó) medre megváltozik. Az ilyen változások azonban
jelentéktelenek. Fontosak azok, amelyek → nemzetközi jogi cselekmények
hatásaként jönnek létre. Ezek egy- vagy kétoldalúak aszerint, hogy az érdekelt
állam egyoldalú eljárása eredményezi a területváltozást, vagy a változás az
érdekelt államok együttes elhatározásával történik. Ez utóbbi esetben az egyik
államnál területnövekedés, egyidejűleg a másiknál területcsökkenés következik
be. A természeti események és az egyoldalú jogi aktusok eredményeképpen
létrejött területszerzést eredetinek, a kétoldalú jogi cselekmények hatásaként
bekövetkezett területszerzést pedig származékosnak szokták nevezni. Az állam
területszerzésével kapcsolatban azonban nem lehet olyan értelemben beszélni
az eredeti és származékos szerzési módról, mint a → polgári jogban. Az állami
→ szuverenitás elvéből következően a területet szerző állam nem annak az
államnak a → területi felségjogát veszi át, amely azt korábban az adott terület
felett gyakorolta; a kétoldalú jogi aktus eredményeképpen a területet vesztő
államnak a kérdéses területre vonatkozó területi felségjoga megszűnik, és ez
teszi lehetővé azt, hogy a területet szerző állam saját területi felségjogát arra
kiterjessze (→ államutódlás). Egyoldalú jogi cselekvés a foglalás (→ okkupáció),
amely uratlan terület (→ res nullius) birtokbavételét jelenti. A debelláció egy
állam katonai erejének teljes megsemmisítése, államhatalmának megdöntése
következtében nemzetközi jogi szempontból uratlanná nyilvánított területnek
a birtokbavételét jelenti. → Elbirtoklással is megszerezhető az államterület, ha
az érdekelt állam ott a területi felségjogot hosszabb időn át zavartalanul
gyakorolta. Az államközi gyakorlatban kialakultak az erőszakos
területszerzésnek burkolt, gyakran kétoldalú → jogügylet (→ adásvétel, →
bérlet stb.) formájában jelentkező módjai is. Ilyen burkolt forma volt a →
kormányzás és → közigazgatás céljából való átvétel is; ez történt a 19. század
végén, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia Boszniára és Hercegovinára
terjesztette ki igazgatását. Az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) kifejezetten tiltja egy másik állam területi épsége ellen irányuló
erőszak alkalmazását, az → annexiót. Ennek következtében az államterület
változására – nem számítva a természeti erők hatásaképpen bekövetkezett
területváltozást – csak akkor kerülhet sor, ha valamely terület → cessiója
(átengedése) ténylegesen két állam szabad megegyezése alapján jön létre, pl.
határkiigazítás esetén. Az ~ történhet továbbá → adiudicatio útján is.

Államtípus: az → államelmélet, az → államtan, az → alkotmányjog és a

politológia egyik alapvető kategóriája, amely az → államokat bizonyos közös
vonások alapján csoportosítja. Az államelmélet e csoportosítást főként a
történeti fejlődési szakaszok vagy az államszervezet felépítése és működési
formái alapján végzi el. Az ~ kategóriáját e téren elsősorban a német irodalom
alkalmazta, elkülönítve pl. az ősi keleti, a hellén, a római, a középkori és a
modern (→ Jelinek) vagy a kezdetleges feudális, tengeri, hűbéri, →
alkotmányos és szociális államokat (Oppenheimer). Elvégezték az államok
tipizálását az → alanyi jogok terjedelme, az állam és az állampolgár (→
állampolgárság) viszonya, továbbá az alkotmányok alapján is.

Államtitkár: magas rangú kormányzati tisztségviselő, aki rendszerint

közvetlenül a → kormánynak, a → kormányfőnek vagy valamely →
miniszternek alárendelt, s → jogállásának, szolgálati viszonyának legfontosabb
elemeit nem az általános közhivatalnoki, közszolgálati → jogszabályok (→
közszolgálati jog), hanem az → alkotmány vagy → törvény határozza meg. Az
angolszász államokban az ~ (Secretary of State) az egy-egy department (→
minisztérium) élén álló személy, akinek a jogállása nagyban-egészben a
kontinentális értelemben vett miniszter jogállásának felel meg. Az ~ok
kategóriái a következők, a) Politikai ~: feladata a kormányfő, ill. a miniszter
segítése a → parlamenttel (→ országgyűlés) való kapcsolattartásban, s az
akadályozott kormányfőt vagy minisztert mind a parlament teljes ülésén,
mind pedig a parlamenti bizottságok (→ országgyűlési bizottságok) ülésein
helyettesítheti. Némely → államban e feladatkörük mellé megkapták azt a
jogosítványt is, hogy a minisztériumban a miniszter helyetteseként járjanak el,
és döntsenek a miniszter által meghatározott ügykörben, vagy általános
felhatalmazással a miniszter helyettese. A miniszter és a politikai ~ viszonyát
illetően a legelterjedtebb az a szabályozás, hogy az utóbbi az előbbinek
alárendeltje, s az ~ a miniszter hozzájárulása nélkül nem nevezhető ki, ill. a
miniszter kívánságára tisztéből vissza kell hívni. A politikai ~ általában nem
tagja a kormánynak, s kormánytagként még a minisztert helyettesítve sem
működhet. Létezik azonban olyan megoldás is, hogy a politikai ~ok a
kormánynak igen, de a szűkebb és a kormányzást ténylegesen végző
kabinetnek nem tagjai. b) Közigazgatási (adminisztratív) ~: a minisztérium
hivatali apparátusának vezetője mindazokban az ügyekben, amelyeket a
miniszter nem von saját döntési jogkörébe. A miniszternek feltétlenül alá van
rendelve, általa utasítható. A közigazgatási ~ sem a parlament plenáris ülésén,
sem a kormány ülésén nem helyettesítheti a minisztert. c) Szak ~:
Magyarországon 2006-ban került bevezetésre a miniszteriális → közigazgatás
szakfeladatokat irányító vezetőinek megjelölésére. d) Önálló ~: számos
államban országos (központi) → közigazgatási vagy egyéb olyan szerv élén áll,
amelyet nem minisztériumként szerveznek meg. Az ilyen ~ a kormánynak
nem tagja, annak ülésén csak akkor vesz részt, ha feladatkörébe eső ügyet
tárgyal. e) Címzetes ~: egyes speciális feladatokkal megbízott személy, státusa az
adott kormányzati megbízatás fontosságát húzza alá, s az azt ellátó személy
autoritását fokozza. Az ~ hivatali ténykedése közben tanúsított magatartásáért
(cselekvés, döntés, mulasztás) felelősségre vonható, ennek egységes elvei
azonban nem alakultak ki. A politikai (azaz az eredményért való) felelősségre
vonási eljárásban szokványosán alkalmazott → szankció az ~ felmentése
(visszahívása), ez azonban értelemszerűen nem alkalmazható az ~ral szemben
olyan ténykedéseiért, amelyeket a kormány vagy a miniszter törvényes →
utasítására foganatosít.
Államtitok: olyan → adat, amelyről törvényes eljárásban megállapították,
hogy az érvényességi idő lejárta előtti nyilvánosságra hozatala vagy
felhasználása sértheti vagy veszélyeztetheti a Magyar Köztársaság alapvető pl.
nemzetbiztonsági vagy központi pénzügyi érdekeit. A → törvény az ilyen
adatot tartalmazó iratok (más információhordozók) kezelésére speciális
szabályokat ír elő, ill. ezek megsértését → államtitoksértésként →
bűncselekménynek minősíti.

Államtitoksértés: → bűncselekmény, amely megvalósul az → államtitok

jogosulatlan megszerzése vagy az államtitok jogosulatlan felhasználása,
illetéktelen számára hozzáférhetővé vagy illetékes számára hozzáférhetetlenné
tétele esetén. Súlyosabban minősül, ha a cselekményt különösen fontos
államtitokra vonatkozóan vagy súlyos hátrányt okozva követik el (→
elkövetők); még súlyosabban, ha az államtitok illetéktelen külföldi személy
részére válik hozzáférhetővé. A súlyosabbnak minősülő változatok →
előkészülete is → bűntett; a gondatlan elkövetés (→ gondatlanság) is
büntetendő. Büntetendő a készülő vagy már elkövetett, de még le nem
leplezett feljelentésének elmulasztása is (→ feljelentés elmulasztása). A
feljelentési kötelezettség azonban nem vonatkozik az elkövető →
hozzátartozójára. Jelenteni kell a készülő ~t akkor is, ha az előkészület maga
egyébként nem büntetendő, mert nem minősített ~re irányul.

Államtitoksértés feljelentésének elmulasztása: → bűncselekmény, amely a

készülő vagy már elkövetett, de még le nem leplezett → államtitoksértésről
történt tudomásszerzés után, a → hatóságnak való haladéktalan, lehető
leggyorsabban történő jelentés elmulasztásával valósul meg, feltéve, hogy a
szerzett ismeret hitelt érdemlő, vagyis megbízhatónak tekinthető. Az
államtitoksértést a hatóságnak a tudomásszerző – mihelyt teheti – köteles
jelenteni; a jelentés halogatása büntethetőséget megalapozó mulasztás (→
mulasztásos bűncselekmény). Jelenteni kell a készülő államtitoksértést akkor is,
ha az → előkészület maga egyébként nem büntetendő, mert nem minősített
államtitoksértésre irányul (→ feljelentés elmulasztása). A feljelentési
kötelezettség azonban nem vonatkozik az elkövető → hozzátartozójára.

Államtudomány: az → állam kérdéseivel foglalkozó tudományok összessége,

amelynek története különböző elnevezésekkel ősi korokra nyúlik vissza. A
görög városállamok (→ polisz) enciklopédikus jellegű tudományában az állam
kérdéseivel foglalkozó tudomány, a politika is elsősorban egy ideáltípus, a
legjobb állami berendezkedés felkutatására irányult (→ Platón), ugyanakkor a
szo sták óta érvényesülő kritikai szemlélet az állami valóság sokoldalú
tanulmányozásához, a meg gyelés útján szerzett ismeretek empirikus alapokon
nyugvó rendszerezéséhez, s ezzel egy modern értelemben vett ~
megalapozásához is elvezetett (→ Arisztotelész). A középkor teológiai felfogása
nem kedvezett az ~ fejlődésének; a politikai gondolkodást elsősorban a →
hatalom eredete, valamint az egyházi és a világi hatalom viszonyának kérdése
foglalkoztatta (Dante, Marsilius). Az antik kor politikatudományának
eredményei arab gondolkodók, majd a keresztény egyházatyák (→ Ágoston,
Szent) közvetítésével hozzáférhetővé váltak ugyan a politikai gondolkodás
számára, sőt a 13. század skolasztikai irodalmában megkezdődött „a Filozófus”
(Arisztotelész) műveinek rendszeres tanulmányozása és kommentálása is
(Albertus Magnus, → Aquinói Tamás), hatásuk főként közvetett formában, a
terminológia és a rendszerezések átvételének és a kereszténység eszméivel való
összeegyeztetésének eredményeként érvényesülhetett, Így az arisztotelészi
tanítás, amely szerint az állam természetes alakulat, az ember politikai
természetéből (zóon politikon) fakadó intézmény, az „angyali doktor”
(Aquinói Tamás) közvetítésével megnyitotta az utat az állami valóság
elfogulatlan, tudományos igényű vizsgálata felé. Ezen az úton az első lépéseket
→ Machiavelli és → Bodin tették meg, náluk azonban a valóság sokoldalú
elemzése még határozott politikai állásfoglalással (az egységes Itália, ill. a
szuverén → államhatalom eszméje) párosult. A 17–18. század politikai
irodalmának jellemző gondolata az államhatalom jogi köntösbe öltöztetése, a
forradalmi → természetjog követelményeivel való összehangolása. A nyugat-
európai polgárság a maga követeléseit az ember örök, elidegeníthetetlen,
magából a természetből származó jogaira történő hivatkozással támasztotta alá,
s az állam keletkezését és működését is egy jogi aktusra, az államkeletkeztető
szerződésre (→ társadalmi szerződés) vezette vissza. A természetjogi elmélettel
létrejött a polgárság „jogi világnézete” formájában az államra és a → jogra
vonatkozó első önálló szaktudomány, noha a → jogi érvelés még mindenütt
politikai célkitűzésekkel kapcsolódott össze. Az állam kérdéseivel való
foglalkozás a polgári társadalomban érkezett el a mai értelemben vett
pozitivista tudományosság fokára. A pozitivizmus a valóság megismerésének és
hű ábrázolásának jelszavával nem azt kutatja, hogy milyen legyen a világ, az
állam és a társadalmi berendezkedés, hanem hogy milyen az a valóságban, és
milyen lesz a felismert kauzális összefüggések alapján. Ennek megfelelően
elutasítja, mint a tudományos objektivitással összeegyeztethetetlent, a
társadalmi és állami jelenségek értékelését. Ez a módszertani kiindulópont az
~ok önállósulásán, vagyis a lozó ai és teológiai keretekből való kiválásán túl
azok további tagozódását eredményezte. Egyrészt megszűnt az ~nak az átfogó
társadalomtudománnyal vagy politikával való azonosítása, másrészt kialakult a
szűkebb értelemben vett ~on belül a leíró, az elméleti és az alkalmazott ~ok
megkülönböztetése (→ államelmélet). A legújabb korban a pozitivista ~nak
főleg két kihívással kellett szembenéznie: egyfelől a marxista államelmélettel
(→ marxista jogelmélet), amely részben a pozitivista hagyományokra
támaszkodva, a polgári társadalomnak és államnak a korábbival gyökeresen
ellentétes képét rajzolta meg, másfelől az állam szerepének növekedése (→
jóléti állam), ill. a totalitárius államok (→ totális állam) gyakorlata ismét
előtérbe állította az ~ban is az értékelő szempontok érvényesítését.

Államutódlás: valamely → államnak egy másik állam által való felváltása a

terület nemzetközi kapcsolataiért viselt felelősségben. Az ~sal kapcsolatos
problémakör lényege: annak az államnak (elődállam) jogai és kötelezettségei,
amely korábban a kérdéses terület felett a → területi felségjogot gyakorolta,
átszállnak-e, és ha igen, milyen feltételekkel, arra az államra (utódállam), amely
a terület felett felségjogot nyert (→ államazonosság). Az ~ esetén különböző →
nemzetközi jogi problémák merülnek fel. Ilyenek: az elődállamban hatályban
volt → nemzetközi szerződések sorsa; az állami vagyon, a levéltárak, az →
államadósság átszállásának kérdése; az ~ hatása az elődállam területén élt
lakosság → állampolgárságára; függőben levő → peres és egyéb ügyek sorsa stb.
A nemzetközi jog nem ismer automatikus utódlást, „öröklést” az elődállam
jogaiban és kötelezettségeiben. A nemzetközi szerződésekben való utódlásról
Bécsben, 1978. aug. 22-én; az állami vagyonban, levéltárakban és
államadósságban való utódlásról szintén Bécsben, 1983. ápr. 8-án fogadtak el
→ egyezményt. E szerződések a következő utódlási eseteket különböztetik meg:
az államterület egy részének átszállása; a gyarmati sorból (→ gyarmati
területek) újonnan függetlenné vált állam esete; az egyesülés (unió); a szétválás
és elszakadás (→ államok keletkezése és megszűnése). Mindkét egyezmény
kiváltságos helyzetet kíván biztosítani a gyarmati sorból függetlenné vált állam
számára, így pl. az államadósságok a gyarmati sorból függetlenné váló
államokra nem szállnak át. Az egyezményekben foglalt szabályok nagy része
még szokásjogi (→ nemzetközi szokásjog) úton sem vált univerzálissá. Az
állampolgárságot szabályozza ~ esetén az → Európa Tanács égisze alatt
kidolgozott, 2006. máj. 19-én kelt egyezmény az ~ során bekövetkező →
hontalanság elkerüléséről (kihirdetve: 2008. évi XCVIII. tv.).

Államügyészség: → ügyészség

Állandó képviseletek (→ nemzetközi szervezetek mellett): már a → Nemzetek

Szövetsége idején kialakult gyakorlattá vált, hogy a tagállamok (→ állam)
képviseleteket hoztak létre a szervezet székhelyén, Genfben. Az → Egyesült
Nemzetek Szervezetének létrejöttével ez a gyakorlat általánosan elfogadottá vált,
először az → ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó készenlétet igénylő feladatai
miatt, de a közgyűlési (→ ENSZ Közgyűlése) és más ENSZ-szervekkel
kapcsolatos feladatok miatt is. Később az is általánossá vált, hogy nem csak
New Yorkban, az ENSZ székhelyén, hanem más ENSZ-központokban, így
Genfben és Bécsben is működni kezdtek ~, amelyek az adott városbeli →
ENSZ szakosított intézményekkel is tartják a kapcsolatot. Az ~ létesítését
és működését nem érinti az, hogy a küldő állam és a nemzetközi szervezetet
befogadó állam, az ún. székhelyállam között vannak-e vagy sem →
diplomáciai kapcsolatok. Az ~ feladata, hogy a küldő államot képviseljék a
szervezetben, részt vegyenek az ottani munkában, és tájékoztassák a küldő
államot. A képviselet vezetője diplomata beosztású személy (→ diplomáciai
képviseletvezetők, → diplomáciai személyzet), aki külön felhatalmazás nélkül is
tárgyalhat, de szerződéskötéshez (→ nemzetközi szerződések megkötése) már
felhatalmazás szükséges. Az ENSZ-képviseletek, valamint az üléseken részt
vevő küldöttségek jogi helyzetét a székhelyegyezmények, továbbá az ENSZ
kiváltságairól és mentességeiről szóló 1946. febr. 13-i, valamint az ENSZ
szakosított intézményeire vonatkozó 1947. nov. 21-i New York-i →
egyezmények szabályozzák (kihirdetve: 1957. évi 17. tvr. és 1967. évi 23. tvr.).
Az ~ mentességeivel kapcsolatos gyakorlatot az 1975. márc. 14-én Bécsben
megkötött egyezmény foglalja össze. Az ENSZ-képviseletekkel analóg módon
más nemzetközi szervezetek központja mellett is működnek ~, így pl. az →
Európai Unió, a NATO (→ Észak-atlanti Szerződés Szervezete), az → Európa
Tanács, az → Amerikai Államok Szervezete, az → Arab Államok Ligája mellett.
Állandó Képviselők Bizottsága: → Európai Unió Tanácsa

Állandó Nemzetközi Bíróság: a két világháború között Hágában működött

nemzetközi bírói fórum, a → Nemzetközi Bíróság elődje. Az I. világháború
után létrejött → Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya a szervezet
feladatává tette állandó nemzetközi bíróság felállítását (→ nemzetközi
bíróságok). E célból a Nemzetek Szövetsége kiküldött egy jogászbizottságot,
amely kidolgozta az ~ Statútumát, s azt a Nemzetek Szövetségének Közgyűlése
1920. dec. 3-án egyhangúlag elfogadta (becikkelyezve: 1926. évi I. tc.); az első
bírók megválasztására 1921. szept. 14-én került sor. Az ~ Statútuma,
szervezete, eljárásjoga stb. alig különbözött a II. világháború után életre hívott
Nemzetközi Bíróságétól. A két bírói fórum közötti legjelentősebb különbség
az, hogy noha az ~ és a Nemzetek Szövetsége között igen szoros volt a
kapcsolat (így pl. az ~ bíráit a Nemzetek Szövetségének Közgyűlése és Tanácsa
választotta), az ~ nem a Nemzetek Szövetségének keretében működött, s a
Szövetség tagjai tagságuknál fogva nem voltak automatikusan az ~
Statútumának is részesei, vagyis a Szövetség tagállamainak (→ állam) külön
kellett a Statútumhoz csatlakozniuk. Az ~, bár jogilag 1946. ápr. 18-án szűnt
meg, ténylegesen csak 1922 és 1940 között működött. Ez alatt az időszak alatt
az ~ 31 államok közötti peres ügyet döntött el, és 27 esetben nyilvánított
tanácsadó véleményt. Az ~ rendezett több fontos, a két világháború közötti
nemzetközi vitát, s igen jelentősen hozzájárult a → nemzetközi jog
fejlődéséhez. A ~ fontosabb döntései: Wimbledon-ügy (1923), Lotus-ügy
(1927), német–osztrák vámunió kérdése (1931); magyar vonatkozású ügyek:
→ Pázmány Péter Tudományegyetem ügye (1933), → Pajzs–Csáky–Esterházy-ügy
(1936).

Állandó semlegesség: → semlegesség

Állandó ügyvivő: a → diplomáciai képviseletvezetők egyik rangosztálya (→

ügyvivő). Az 1961. ápr. 18-án kelt bécsi → Egyezmény a → diplomáciai
kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) a → diplomáciai képviseletek
vezetőinek harmadik kategóriájaként említi. Az ~ akkor áll a diplomáciai
képviselet élén, ha két → állam közötti kapcsolat nem túl szoros. Az ~
megbízatását nem az → államfőtől kapja, hanem a külügyminisztertől (→
miniszter), és → akkreditálása a fogadó állam külügyminiszteréhez szól. Az ~t a
→ diplomáciai kiváltságok és mentességek éppen úgy megilletik, mint a többi
képviseletvezetőt. A képviseletvezetők közötti rangsorban a → nagykövetek és a
→ követek megelőzik az ~t.

Állandó Választottbíróság: az 1899. évi első hágai békekonferencián (→

hágai békekonferenciák) elfogadott, a nemzetközi viták békés elintézéséről szóló
→ egyezmény alapján 1900-ban Hágában felállított nemzetközi bírói fórum
(→ nemzetközi bíróságok). Az ~ valójában nem tekinthető állandóan működő
bíróságnak; tkp. nem egyéb, mint a szerződő → államok által kijelölt
személyekből álló névjegyzék, amelyet az ~ Hágában működő Irodája tart
nyilván. Az ~ba a viták békés elintézéséről szóló egyezményben részes minden
állam 4-4 személyt jelölhet (→ nemzeti csoport), a jelölés 6 évre szól, s az ~
tagjai újrajelölhetők. Az államok nem kötelesek vitáikat az ~ elé terjeszteni, s
vagy valamely vita felmerülése esetén közös megegyezéssel fordulhatnak az
~hoz, vagy pedig → nemzetközi szerződésben előre rögzíthetik, hogy bizonyos
jogviták az ~ elé vihetők. Az államok az ~ Irodája által vezetett jegyzékben
szereplő személyek közül választhatják ki a vitájukat eldöntő bírókat, s
mindkét fél 2-2 személyt jelölhet, akik közül csak az egyik lehet saját
állampolgár. Ez a 4 bíró választja meg a bíróság elnökét (szuperarbiter). Ha az
elnök személyében nem tudnak megegyezni, harmadik államot kérnek fel az
elnök kijelölésére. Ha a harmadik államban sem tudnak megegyezni, akkor
mindegyikük külön-külön kér fel egy idegen államot, s ezek jelölik ki közösen
az elnököt. Ha 2 hónap leforgása alatt az elnök személyében így sem sikerül
megegyezni, akkor e két idegen állam mindegyike a lajstromból 2-2 személyt
jelöl ki, akik közül sorshúzással döntenek az elnök személyéről. Az ~ hágai
Irodájának élén a főtitkár áll. Az ~ 1900 és 1907 között 5 ügyet, 1908 és 1922
között 12 ügyet döntött el. Az 1920-as évektől szerepe meglehetősen
lecsökkent, utoljára 1932-ben járt el. Az 1960-as évek elején kísérletek
történtek az ~ eljárásának modernizálására, ez azonban nem sok eredménnyel
járt. Napjainkban az ~ nemzeti csoportjai jelölik a → Nemzetközi Bíróság
tagjait. → nemzetközi viták békés rendezése

Állatkínzás: → közrend elleni bűncselekmény, amelynek → jogi tárgya

elsősorban az állatok (jó)léte, részben pedig a közbiztonság. Az ~ → vétség
tettese (→ tettesség) gerinces állatot indokolatlanul bántalmaz, vagy vele
szemben maradandó egészségkárosodás (vagy pusztulás) okozására alkalmas
bánásmódot tanúsít. Az is ~t követ el, aki állattartóként háziasított emlősállatot
vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot pl. elűz vagy kitesz. ~nak
minősül a tiltott eszközzel való vadászat, ill. tiltott halfogási eszközzel való
halászás (horgászás) is. Az ~ csak szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén
büntetendő. Az ~ → bűntettként súlyosabban minősül, ha olyan módon
követik el, amely az állatnak különös szenvedést okoz. → állatvédelem

Állatok jogai: → állatvédelem

Állattartók felelőssége: sajátos, szerződésen kívüli → polgári jogi kárfelelősségi

fajta (→ kártérítési felelősség), amelynek alapján az állat által okozott →
bárokért az állatot tartó személy köteles helytállni a károsulttal szemben. Az
állattartó nem feltétlenül az állat tulajdonosa (→ tulajdonjog), hanem az, aki
bármilyen → jogviszony alapján az állat őrzésére köteles, aki tehát abban a
helyzetben van, hogy az állat károkozását meg tudná akadályozni. A felelősségi
szabályok aszerint alakulnak, hogy a kárt okozó állat vadállatnak minősül-e
vagy sem. Ha nem vadállat okozza a kárt, akkor az állattartó az általános
szabályok szerint felel. Az állattartó az őt terhelő felelősség alól azzal mentheti
ki magát, ha bizonyítani tudja, hogy az állat által okozott kár megelőzése, ill.
elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában
elvárható. A vadállattartókra vonatkozó felelősségi szabályokat akkor kell
alkalmazni, ha az adott állatfaj természeténél fogva az emberre veszélyes. Ezért
a szelídített vadállat tartójára is a vadállattartó felelősségi szabályai
vonatkoznak. Ez a felelősség az ~nél szigorúbb, mert a vadállat tartója a
fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősségi szabályok (→ veszélyes
üzem felelőssége) szerint felel: csak akkor mentesülhet a felelősség alól, ha
bizonyítja, hogy az állat által okozott kár a vadállattartási tevékenység körén
kívül eső elháríthatatlan ok folytán következett be. → exculpációs felelősségi
(kártérítési) rendszer

Allatura (lat.): a régi magyar jogban a hozomány régies elnevezése. Az ~ nem

azonos a → római jogban ismert → dos-szal, mert az ~ a menyasszony →
vagyona, míg a dos a férjé. Mindkettő a → házasság terheit könnyíti, és
mindkettő a férj halála után az özvegy nő eltartását szolgálja.
Állatvédelem: az állatvédő mozgalmak és a → jogszabályokban is tükröződő
intézményes állatvédelem a nyugat-európai → államokban a 19. század végén
és a 20. század elején jelentek meg. Magyarországon már 1879-ben →
kihágásnak minősítették és büntetni rendelték a nyilvánosan és botrányt
okozó módon elkövetett állatkínzást, ill. az állatok durva bántalmazását (1879.
évi XL. te.). A 20. század második felében több fejlett ipari államban
(Franciaország, Németország, Svájc) korszerű ~i → törvényeket, fogadtak el. A
→ belső jogi szabályozás mellett a 20. században az ~ről több → nemzetközi
szerződés született. Ezek részben egyes veszélyeztetett állatfajok védelméről
szólnak, közülük a legfontosabbak: az 1973. márc. 3-án kelt washingtoni →
egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi
kereskedelméről (kihirdetve: 1986. évi 15. tvr.); az 1979. szept. 19-i berni
egyezmény az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek
védelméről (közzétéve: Magyar Közlöny, 1990. évi 64. sz.); az 1979. jún. 23-i
bonni egyezmény a vándorló vadon élő állatfajok védelméről (kihirdetve:
1986. évi 6. tvr.); az 1992. évi → biológiai sokféleség egyezmény. Az ~hez
kapcsolódnak azok a környezetvédelmi tárgyú nemzetközi szerződések,
amelyek a természeti környezet védelmével összefüggésben az állatok
életfeltételeit igyekeznek biztosítani [1972. nov. 16-i párizsi egyezmény a világ
természeti és kulturális örökségének védelméről (kihirdetve: 1985. évi 21. tvr.);
az → Antarktisz-szerződéshez csatolt 1991. okt. 4-i madridi → jegyzőkönyv a
környezet védelméről; az 1971. febr. 2-i ramsari egyezmény a nemzetközi
jelentőségű vadvizek és az ott élő vízimadarak védelméről (kihirdetve: 1979.
évi 28. tvr.); az 1994. jún. 17-i párizsi egyezmény a sivatagosodás elleni
küzdelemről, a Genfben 1994. jan. 26-án aláírt egyezmény a trópusi erdők
védelméről]. Az ~mel összefüggésben mindenképpen megemlítendő, hogy az
UNESCO (→ ENSZ Nevelésügyi, Kulturális és Tudományos Szervezete) 1978-
ban az „Állatok jogainak egyetemes deklarációja” címmel dokumentumot
fogadott el. Az ~ fő elvei: az állati élet önmagában védendő érték; az állattartás
során minden faj számára a biológiai igényeinek megfelelő, kíméletes, nyugodt
életfeltételeket kell biztosítani; az állatkísérleteket a legszükségesebb mértékre
kell korlátozni, a luxus – pl. kozmetikai – célú kísérletet be kell tiltani; az állati
élet oktalan kioltását és a szenvedést okozó vágási módszert büntetni kell.
Magyarországon 1998-ban született átfogó szabályozás az ~ről és az állatok
kíméletéről (1998. évi XXVIII. tv.). Az új ~i törvény → keretjogszabály, amely
az állatokkal szembeni emberi magatartás alapelvein, a fogalom-
meghatározásokon kívül kitér az állatok tartásának általános szabályaira, a
vágóállatokkal, a veszélyes állatokkal, az állatkísérletekkel stb. kapcsolatos
kérdéskörökre is. → nemzetközi környezetvédelmi jog

Allgemeines Landrecht: → Porosz általános törvénykönyv

Alliance (szövetségi szerződés – fr.): olyan → nemzetközi szerződés, amelyben

→ államok, kölcsönösen arra vállalnak kötelezettséget, hogy nemzetközi
kapcsolataikban gazdasági és politikai jellegű tevékenységüket valamely
általános irányvonal követése céljából összehangolják, vagyis hogy egy
meghatározott cél érdekében együttesen lépnek fel. ~ volt pl. Franciaország,
Anglia és Oroszország I. világháborús szövetsége, az Antant. Az ~ tartalma
aszerint változik, hogy milyen nemzetközi helyzetben jött létre, ill. milyen
politikai vagy gazdasági érdekek fenntartására kötötték. Azt a helyzetet,
amelynek bekövetkezése esetén a felek az ~ban magukra vállalt
kötelezettségeket teljesíteni tartoznak, casus foederisnek (szövetségi oknak)
nevezik. Napjainkban az ~-ban részt vevő államok ilyen esetben –
amennyiben fegyveres fellépésre kerülne sor – csak az ENSZ →
Alapokmányának (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) előírásai, elsősorban az
egyéni és kollektív önvédelem (→ önsegély) gyakorlására vonatkozó szabályai
szerint járhatnak el.

Allodium (szállásbirtok – lat.): a feudális föld → tulajdonjognak az a

történelmileg kialakult formája, amely a föld felett általában nem biztosított
szabad → rendelkezési jogot. Az ~ot alapvető kötöttségek korlátozták. Ezek a
korlátok a rendelkezési jog hiányán túl az átörökítés (→ öröklési jog) és a föld
hasznosítása területén is megnyilvánultak. A régi magyar jogban a szállásbirtok
felelt meg az ~nak, amely alatt honfoglaló ősöktől származó birtokot értettek.
A magyar gyakorlatból a 14. századra a szállásbirtok eltűnt, kivéve a székely
területeket.

Állóeszköz: → dolog

Allográf végrendelet: → végrendelet

Almási Antal (1873–1941): a → magánjog művelője, → ügyvéd, a pestvidéki
→ törvényszék bírája, egyetemi magántanár a kolozsvári egyetemen. Fő művei:
Ellenjogok, 1900; A jogok védelme, 1904; A jogcímes és dologi ügylet, 1905; A
tilos cselekmény a magánjogban, 1907; A dologi forgalom, 1910.

Álörökös: az a személy, aki a → hagyatékból utóbb megdőlt → öröklési jogi

jogcímen (→ öröklés jogcímei) részesedett. ~ lehet pl. a törvényes → örökös (→
törvényes öröklés rendje), ha utóbb előkerül egy → végrendelet, vagy a
végrendeleti örökös, ha utóbb kiderül, hogy az a végrendelet, amelyre öröklési
jogát alapította, érvénytelen (→ végrendelet érvénytelensége). Az ~
jóhiszeműségétől vagy rosszhiszeműségétől függően a jóhiszemű vagy
rosszhiszemű → jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint felel az örökös
irányában.

Alsó-ausztriai büntető törvénykönyv: 1656-ban kelt gyűjtemény közismert

nevén Praxis Criminalis, amely a Habsburg → abszolutizmus → kodi kációs
törekvéseinek egyik legkorábbi eredménye; „Büntető gyakorlat” (Forma
processus judicii criminalis seu Praxis) címen mint a III. Ferdinánd császár által
Alsó-Ausztria számára kibocsátott → büntető törvénykönyv vált ismertté. Az ~
magán viselte a mintaképként felhasznált → Constitutio Criminalis Carolina
(1532) jegyeit. Az ~et az 1696-os magyar joggyűjteménybe is felvették, s közel
két évszázadon át volt hatással a hazai büntetőítélkezésre, bár hatályos jogként
soha nem ismerték el. A Praxis Criminalis fogalma egyébként Magyarországon
is a → büntetőjogi kodi kációs kísérletek megjelölésére szolgált a késő
középkori jogban.

Alsóház: a kétkamarás → országgyűlések (→ második kamara) többnyire

választások útján kialakított alsó → kamarája. Magyarországon ilyennek
minősült az → alsótábla, a → képviselőház.

Alsótábla (tabula inferior – lat.): a magyar rendi → országgyűlés kétkamarás

modelljének (→ második kamara) → alsóháza, az 1618. évi XXVIII. cz. által
rögzített országgyűlési szervezetben a „karok és rendek” (status et ordines) →
törvényi meghatározásának eredményeképpen kialakított, a → vármegyei →
követeknek, káptalanoknak és konventeknek, prépostoknak és apátoknak, a
távollevők követeinek (→ ablegatus), valamint a → szabad királyi városok
követeinek tanácskozó testülete. Miként a → felsőtáblának a korábbi
országgyűlésekkel egy időben ülésező királyi tanács ülései, az ~nak az
előzményei a Mohács előtti Magyarország személyes megjelenésre épülő
tömeges országos gyűlései voltak. Az ~n a királyi személynök (→ personalis), a
→ királyi tábla feje elnökölt, aki lényegében a királyi akarat közvetítője volt.
Az ~ tanácskozásai során a követek a vitában és a → szavazáskor általános
felfogás szerint kötve voltak küldőik utasításához. A kiegyezést követően az ~
hivatalos elnevezése → képviselőház, bár az 1848. évi III. tc. (→ áprilisi
törvények) a terminológia bizonytalankodásait tükrözve még a „táblák”
kifejezést használta, ezért a köznyelvben gyakorlatban maradt az ~ megjelölés
is. Az 1848 júliusában tárgyalt és elfogadott → házszabályok azonban
következetesen a képviselőház megjelölést alkalmazták.

Általános Biztosítási Szerződési Feltételek: → biztosítási szabályzat

Általános jogtan: → Begriffsjurisprudenz

Általános kártérítés: ha a → kár mértéke pontosan nem állapítható meg, de a

kár bekövetkezéséhez nem fér kétség, a bíróság (→ bíróságok) a kár nagyságát
becsléssel állapítja meg. A becslésen alapuló kártérítés az ~. Az ~ a károsult
érdekeit védő → jogintézmény, az általános szabályok alóli kivétel. A →
kártérítési jogban – a bizonyítás fő szabálya szerint – a kár mértékét a
károsultnak kell bizonyítania (→ bizonyítási teher). A sikertelen bizonyítás
negatív következménye a károsult oldalára esne. E méltánytalan állapot
kiküszöbölését szolgálja az ~ szabályozása. A kártérítés nagysága → bírói
mérlegelésen alapul. A becsült kár → res iudicata; ezért többletkár iránti igény
előterjesztésének akkor sincs helye, ha utóbb a kár nagysága bizonyíthatóan
eltérő. Ez azonban nem zárja ki a → perújítás kezdeményezését, ha annak
általános feltételei fennállnak.

Általános szabadságjog: a → szabadságjogok nem nevesített eseteinek

összessége, amely minden olyan magatartást magába foglal, amelyet a jog nem
tilt meg. → Alkotmányos jogként értelmezve az ~ azt jelenti, hogy az egyén
szabadsága csak → alkotmányos felhatalmazás alapján és alkotmányosan
igazolható módon korlátozható, minden ezen túlmenő szabadságkorlátozás –
külön alkotmányos tilalom nélkül is – alkotmányellenes. Az ~ általános
alkotmányos vélelmet (→ vélelem) állít fel a jogban az egyéni szabadság javára.
A modern alkotmányok, ill. → alkotmánybírósági gyakorlat az ~ot mint
általános személyiségi jogot (→ személyiségi jogok) különféle aspektusaival
nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként,
az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési
autonómiaként, avagy a magánszférához való jogként. Az általános
személyiségi jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius → alapjog, amelyet mind
az Alkotmánybíróság, mind a → bíróságok minden esetben felhívhatnak az
egyén → autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét,
nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. Az általános cselekvési
autonómia az emberi méltósághoz való (→ méltósághoz való jog) viszonyában
az emberi élethez kötődik.

Általános szerződési feltételek: azok a feltételek, amelyeket az egyik fél több

→ polgári jogi → szerződés megkötése céljából egyoldalúan, előre meghatároz,
és amelyek meghatározásában a másik fél nem működhetett közre. A modern
tömegtermelés és a kereskedelem fejlődése idézte elő azt, hogy az egyedi alkun
alapuló és a felek által közösen kialakított feltételeket tartalmazó szerződések
helyébe olyan szerződések lépnek, amelyek feltételeit az egyik fél egyoldalúan
határozza meg, s rendszerint nyomtatott formában, szerződési blankettaként
(→ blankettaszerződés) közli a lehetséges szerződő felekkel azzal a céllal, hogy e
feltételek alapján a szerződések nagy tömegét hozza létre. Az ilyen szerződési
feltételekkel kapcsolatban a másik szerződő fél többnyire csak azt választhatja,
hogy a feltételeket egységesen elfogadja, vagy pedig nem köt szerződést. A
szerződési szabadság e csorbulása miatt az ~ alkalmazása speciális jogi
szabályozást igényel. A → Polgári Törvénykönyv az ~et a szerződés létrejötte, ill.
a → szerződés érvénytelensége körében szabályozza. Csak azok az ~ válnak a
szerződés részeivé, amelyek megismerését az ~ alkalmazója lehetővé tette, s
amely (ek)et a másik fél a feltétel ismeretében elfogadott. Ha egy általános
szerződési feltétel tisztességtelen, a kikötést a sérelmet szenvedő fél
megtámadhatja (→ megtámadhatóság). Ha pedig → gazdálkodó szervezet
használ tisztességtelen általános szerződési feltételt, akkor a sérelmes kikötést az
→ ügyész, → miniszter, → jegyző és főjegyző, gazdasági és szakmai → kamara
(→ gazdasági érdekképviseletek), fogyasztói érdek-képviseleti szervezet (→
fogyasztóvédelem jogi eszközei) is megtámadhatja. A kétféle megtámadási jog
közötti alapvető különbség az, hogy míg a szerződő fél megtámadásának
sikeressége esetén a szerződési kikötés csak a konkrét szerződés esetén válik
érvénytelenné, addig az erre hivatott szervek megtámadásának alapossága
esetén a bíróság (→ bíróságok) a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét a
kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal
megállapítja, bár ez nem érinti azokat a szerződéseket, amelyeket a
megtámadásig már teljesítettek (→ teljesítés). Tisztességtelenek az ~, ha
a jóhiszeműség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből
eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik
fél hátrányára állapítják meg.

Általános törvényességi felügyelet: az egykori szocialista → államokban –

közöttük Magyarországon – a végrehajtó hatalomtól (→ államhatalmi ágak
megosztása) leválasztott → ügyészség tevékenységének új ágazata, amely
meghatározott állami, gazdasági és társadalmi szervek törvényes működése
feletti felügyeletet jelentette. Ez a korábbinál szűkebb körben az 1990-es évek
végén is létezik, pl. Magyarországon. Az 1997 óta törvényességi felügyeletnek
nevezett tevékenység súlypontját a → közigazgatási aktusok és mulasztások
feletti felügyelet képezi, éspedig az érdekeltek vagy az → ügyész saját
kezdeményezésére. Ennek során az ügyész a tudomására jutott vagy felfedett
törvénysértést maga nem orvosolhatja, pl. a törvénysértő határozatot nem
semmisítheti meg, nem változtathatja meg, csupán arra jogosult, hogy a
törvénysértést elkövető szervnél, a felettesénél vagy az erre jogosult más
szervnél az orvoslást – egyebek között ügyészi óvással – kezdeményezze. Az
1990-es évektől kezdve azonban a → közigazgatási bíráskodás kiszélesítésével,
továbbá az igazgatás törvényessége feletti külső ellenőrzés más módszereinek
intézményesítésével (pl. az → állampolgári jogok országgyűlési biztosa
jogosítványainak megállapításával) ez a funkció egyes vélemények szerint
nagyrészt feleslegessé vált, ami felvetette az ügyészi törvényességi felügyelet
szerepének gyökeres átértékelését, sőt megszüntetését.

Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa: → Európai Unió Tanácsa

Általános választójog: a választások egyik lényeges alapelve, amelynek igényét

a polgári forradalmak vetették fel, majd a 20. században vált általánosan
elfogadottá, hogy nemre, fajra, nemzetiségre, vagyoni helyzetre stb. való
tekintet nélkül minden nagykorú személy rendelkezik → választójoggal; kivéve
azokat, akik az ún. természetes kizáró okok hatálya alá esnek, úgymint: olyan
elmebetegségben szenvednek, amely önálló akarat kialakítására képtelenné
teszi őket; vagy: → bűncselekményt követtek el, aminek következtében
megfosztották őket a választójog gyakorlásától. Garanciális jelentősége van
annak, hogy a választójogból való kizárás mindkét esetben → bírói → ítéletre
– s ne csak → közigazgatási aktusra – legyen visszavezethető. A választójog
általánossága a → jogegyenlőség megvalósulásának egyik fontos összetevője.
Történelmileg első megjelenésekor a → közteherviselés elvével is összefüggésbe
hozták, abból eredeztették. A korábbi történelmi időszakokban cenzusok
alkalmazása gátolta a választójog általánosságának megvalósulását: vagyoni,
műveltségi, faji, nemzetiségi cenzus, a nemek közötti megkülönböztetés
cenzusa, hosszabb időtartamú egyhelyben lakás megkövetelése, életkori cenzus,
amikor is a választójogosultság elnyerése irreálisan magas életkor betöltéséhez
volt kötve stb.

Általános vám- és kereskedelmi egyezmény (General Agreement on Tariffs

and Trade – GATT): egyik legjelentősebb, a nemzetközi kereskedelmet érintő
II. világháború utáni → nemzetközi szerződés, amely egyben az 1947. okt. 30-
án Genf székhellyel megalakított nemzetközi gazdasági szervezet (→
nemzetközi szervezet) is. Az ~ a következő elveken nyugszik: hátrányos
megkülönböztetés tilalma (non-discrimination); a kölcsönösség elve
(reciprocity), amelynek alapján a szerződő felek egymásnak hasonló
mértékben biztosítanak engedményeket; ez azt a célt szolgálja, hogy a
kereskedelem liberalizálása során felmerülő előnyök és hátrányok
egyensúlyban legyenek; kivételt képez ez az elv alól a fejlődő országokkal
szemben alkalmazott kedvezményes elbánás. A vámoktól eltérő kereskedelmet
korlátozó intézkedések tilalma, amelynek alapján pl. nem megengedett a
nemzetközi kereskedelmet közvetlenül akadályozó import mennyiségi
korlátozások alkalmazása. (Ez az elv alól kivétel: a zetésimérleg-problémákkal
küszködő országok időlegesen bevezethetnek direkt korlátozó intézkedéseket a
vámokon felül.) A GATT megalakulása óta a világkereskedelem liberalizálására
ún. körtárgyalásokat folytattak a tagországok (rounds). A Kennedy Round
(1964–1967) volt az első igazi multilaterális tárgyalási forduló a szervezet
történetében, ahol átütő sikert értek el a felek az ipari termékeket sújtó vámok
lebontásában; a Tokyo Round (1973–1979) során a felek több, az ~ egyes
cikkelyein alapuló → egyezményt írtak alá (pl. importengedélyezési eljárásról, a
kereskedelem technikai akadályairól, a dömpingellenes és kiegyenlítő
vámokról stb.) A növekvő protekcionizmusnak kívánt gátat vetni az Uruguay
Round (1986–1993), ennek eredményeként további vámcsökkentéseket értek
el, és megállapodás született arról, hogy a mezőgazdasági termékek exportőrei
minimum 5%-os piaci részesedést igényelnek a hazai fogyasztásból, valamint
számos mezőgazdasági termék exporttámogatásának csökkentésére vállaltak
kötelezettséget a felek. E forduló jelentős eredménye, hogy megállapodás
született a szervezet vitamegoldó eljárásának (dispute settlement)
megreformálásáról, valamint a → Kereskedelmi Világszervezet felállításáról.
Magyarország 1973 óta tagja a GATT-nak [az erről szóló → Jegyzőkönyv
kihirdetve: 23/1973. (IX. 9.) MT rend.].

Alternatio, alternatív obligatio (lat.): vagylagos → szolgáltatás. A →

kötelemben két vagy több szolgáltatás van meghatározva, amelyek közül egyet
köteles az adós teljesíteni, és ennek kötelemszüntető hatálya van. A választás
joga a felek megállapodásától függ. Erre vonatkozó kikötés hiányában az adós
választhat.

Alternatív büntetések: → büntetési nemek

Alternatív vitarendezés: eredetileg gyűjtő elnevezése a nem hagyományos

értelemben vett, nem bírósági úton (→bíróságok) történő jogi és nem jogi
viták rendezésére. Az ~t azt különbözteti meg az → állam által fenntartott
vitarendezési eljárásoktól, hogy az időtartama lényegesen rövidebb, kevesebb
költséget jelent a vitában részt vevő felek (→ fél) számára és a vitarendezés
rendje jóval kötetlenebb. Alkalmazzák a munkaügyi vitákban (→ munkaügyi
bíráskodás), a büntetőügyekben (→ büntető per), polgári jogi jogvitákban (→
polgári ügy), a fogyasztóvédelem (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei) területén.
Legelterjedtebb formái: a közvetítés (→ mediáció), a döntőbíráskodás
(arbitráció), a békéltetés (konsziliáció). A világ számos államában ezen formák
nem nyertek jogi szabályozást, Magyarországon azonban → törvényi szinten
rendezték ezen eljárások rendjét.

Althusius, Johannes (1557–1638): német jog- és állambölcselő. 1588-tól

Herbornban egyetemi tanár, Németországban az első átfogó politika- és →
jogelméleti mű (Politica methodice digesta atque exemplis sacris et profanis
illustrata, 1603) szerzője. Fő művében (Dicaelogicae libri tres, totum et
universum ius, qui utimur, methodice complectentes, 1617) egy → természetjogi
és → római jogi alapokra épülő → magánjogi rendszert mutat be.

Amerikai Államok Szervezete: az amerikai kontinens → államait tömörítő

regionális → nemzetközi szervezet, amelynek előzményei a 19. század végére
nyúlnak vissza. Az amerikai államok első, Washingtonban összehívott
konferenciája 1890-ben úgy határozott, hogy a földrész államai közös
gazdasági és kereskedelmi érdekeinek előmozdítására irodát állít fel. Az 1901.
évi mexikói konferencián megváltoztatták az iroda nevét, amely Amerikai
Államok Nemzetközi Irodája lett. Az I. világháború előtt még két konferencia
megtartására került sor: Rio de Janeiróban 1906-ban és Buenos Airesben 1912-
ben. Az utóbbi konferencián jött létre az a határozat, amely életre hívta az
Amerikai Köztársaságok Unióját, az Iroda pedig a Pánamerikai Unió
elnevezést nyerte. 1947-ben 21 amerikai állam megkötötte az Amerika-közi
kölcsönös együttműködési szerződést (Riói → Paktum), amely egy kollektív
védelmi rendszert létesített. Az ~t alapító → nemzetközi szerződést 1948. ápr.
30-án Bogotában írták alá (Bogotai Karta), s 1951. dec. 13-án lépett hatályba.
Kanada, mint a → Brit Nemzetközösség tagja, nem vesz részt az ~ben. (Kuba
1962-ig volt tagja.) A Bogotai Karta szerint az ~ az ENSZ →
Alapokmányának. (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) megfelelően működő
regionális szervezet (→ ENSZ és a regionális szervezetek). Fő célkitűzései: az
amerikai földrész békéjének és biztonságának biztosítása; a támadás elleni
együttes eljárás megszervezése. Az ~ fő szervei: a Közgyűlés, évente tartja
üléseit; a Külügyminiszterek (→ miniszter) tanácskozó ülése, amely
meglehetősen széles jogkörrel rendelkezik; az Állandó Tanács, amely felügyeli a
Titkárságot, és a fentebb említett szervek által rábízott kérdésekben politikai
funkciókat is ellát; az Amerika-közi Integráció Fejlődés Tanácsa; a Főtitkár.
1967-ben életre hívták az Amerika-közi Jogi Bizottságot. Az ~ keretében
működik az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága is (→ Amerikai egyezmény
az emberi jogokról). Székhelye: Washington.

Amerikai egyezmény az emberi jogokról: az → Amerikai Államok Szervezete

égisze alatt San Joséban tartott konferencián 1969. nov. 22-én aláírt →
nemzetközi szerződés. Az ~ a → polgári és politikai jogok széles skáláját
tartalmazza. Ezek: a →^ jogképesség, az → élethez való jog, az emberséges
elbánáshoz való jog, a → büntetőeljárás garanciái, a → rabszolgaság tilalma, a
személyes szabadság (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog), a → tisztességes
eljáráshoz való jog, a → jogszabályok visszamenőleges hatályának tilalma (→
visszamenőleges jogalkotás), a magánélet szabadsága (→ magán- és családi élet,
magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog), a lelkiismereti és
vallásszabadság, a gondolat és kifejezés szabadsága (→ gondolat-, lelkiismeret- és
vallásszabadság), a → gyülekezési jog, az → egyesülési jog, a családalapítás joga
(→ házasságkötés és családalapítás joga), a névviselési jog (→ névjog), a →
gyermekek jogai, az → állampolgársághoz való jog (→ státusjogok), a →
tulajdonhoz való jog, a → kormányzásban való részvétel joga, a → törvény előtti
egyenlőség, a bírói jogvédelem. Az → államok a jogok alkalmazása során nem
gyakorolhatnak semmiféle → diszkriminációt; vállalják, hogy fokozatos
intézkedéseket tesznek a → gazdasági, szociális és kulturális jogok
megvalósítására. Az államok háború idején, veszélyhelyzetben,
függetlenségüket vagy biztonságukat fenyegető egyéb szükséghelyzetekben
eltérhetnek az okmányban vállalt kötelezettségektől (→ emberi jogok
korlátozásai). Az ~ meghatározza azoknak a jogoknak a körét, amelyektől ilyen
esetekben sem lehet eltérni. Az → egyezményhez kapcsolódóan két fontos
kiegészítő → jegyzőkönyvet fogadtak el: a) a gazdasági, szociális és kulturális
jogokról (1988. nov. 17., San Salvador); b) a → halálbüntetés eltörléséről
(1990. jún. 8., Santiago). Az ~ létrehozta az Emberi Jogok Amerika-közi
Bizottságát és az Emberi Jogok Amerika-közi Bíróságát. Mindkét szerv egyéni
minőségben választott 7 tagból áll. Az államok jelentéseket terjesztenek a
Bizottság elé az egyezmény hazai végrehajtásáról. Az ~ szabályozza azokat a
feltételeket, amelyek meglétekor egyének vagy csoportjaik jogaik megsértése
esetén a Bizottsághoz fordulhatnak (→ egyéni panaszjog). A Bíróság elé az
egyezményben részes államok és a Bizottság terjeszthet ügyeket.

Amerikai jogi realizmus: a → jogot tapasztalati tényként felfogó 20. századi

észak-amerikai → jogtudományi irányzat. → Holmes az USA-ban uralkodó
esetfelfogással szemben a jog létrejöttének útját a tapasztalatban jelölte meg,
amit a bírói gyakorlat gyűjt össze (→ bírói jog). A → tételes jog, sőt egyeseknél
a → bíróságok korábbi → ítélete csak előrejelzés arról, hogy milyen lesz a
következő jogi döntés. A jogi megismerés eszköze → Pound szociológiai →
jogtudományában a szociológiai vizsgálat is, ami a társadalmi
mérnökösködésben (social engineering) lehetővé teszi azoknak a
megoldásoknak a megtalálását, amelyek az ellentmondó törekvéseket
összebékítik. Az 1930-as évekre az ~ radikálisan elutasította a jogi normákból
(→ jogszabály) álló, egyértelműen adott jogfelfogást. → Frank, Jerome szerint
egyedül az irracionális szempontokat követő → bíró alkotja a jogot; a jog tehát
az, amit a jogászok csinálnak.

Amnesztia: → kegyelem

Amnesty International: az emberi jogok (→polgári és politikai jogok)

védelmével foglalkozó → nem kormányközi nemzetközi szervezet.
Tevékenységének kezdete 1961-ig nyúlik vissza, amikor Nagy-Britanniában
magánszemélyek nemzetközi kampányt szerveztek a véleménynyilvánításuk
miatt bebörtönzöttek szabadon bocsátása céljából (→ véleménynyilvánítás
szabadsága). A kampány sikere állandó jelleggel működő szervezet felállítását
eredményezte, amely a 20. század végére az egyik legismertebb és
legbefolyásosabb emberi jogvédő (→ alapjogok) szervezetté nőtte ki magát. Az
~ tevékenységének egyik legfőbb célja az → Emberi jogok egyetemes
nyilatkozatában foglaltak megvalósítása és kikényszerítése a világ összes →
államában. Ezen belül különös gyelemmel kíséri az emberi jogok olyan durva
megsértéseinek eseteit, mint a véleménynyilvánítás miatt alkalmazott
börtönbüntetés, (→ véleménynyilvánítás szabadsága) a politikai okok miatt
történő fogva tartás, a → kínzás, embertelen, megalázó bánásmód alkalmazása,
az önkényes kivégzések és „eltűnt személyek” kérdése. A ~ világméretű
kampányt folytat a → halálbüntetés teljes körű felszámolása érdekében is. Az
objektív tájékoztatás biztosítása céljából az ~ ún. helyi (nemzeti) csoportjai a
saját országukban történő → jogsértésekkel nem foglalkoznak, hanem csak más
országban történő visszaélések nyomon követésével és bírálatával. Az ~ minden
évben külön, a világ országaira kiterjedő jelentésben (~ Report) számol be az
emberi jogok helyzetének alakulásáról. Az ~ 1977-ben Nobel-békedíjat kapott
a kínzások elleni kampányáért.

Amparo: → alkotmányjogi panasz

Amszterdami Szerződés: az → Európai Unió → államfői és → kormányfői által

1997. okt. 2-án aláírt → nemzetközi szerződés, amely az → Európai Közösségek,
ill. az Európai Unió alapító szerződéseit módosította és egészítette ki. Az ~
1999. máj. 1-jén lépett hatályba. Az ~ 3 része összesen 15 cikkelyt tartalmaz,
amely kiegészül egy melléklettel és 13 → jegyzőkönyvvel. A négy korábbi
alapító szerződést módosítja: az Európai Unióról szóló → Maastrichti
Szerződést, az Európai Közösséget, az → Európai Szén- és Acélközösséget,
valamint az → Európai Atomenergia Közösséget létrehozó szerződéseket.
Egyebekben rendelkezik e szerződések egyszerűsítéséről és cikkelyeik
átszámozásáról is. Az ~ által bevezetett főbb módosítások az alábbiak szerint
körvonalazhatók: az Unió bel- és igazságügyi együttműködésének pilléréből a
közösségi pillérbe emeltek át bizonyos kérdésköröket, beillesztve az Európai
Közösséget létrehozó szerződésbe egy új címet, amely a Vízum (→
tartózkodásra jogosító engedélyek), → menedékjog, migráció, valamint más, a
személyek szabad mozgásához (→ személyek szabad áramlása) kapcsolódó
politikák elnevezést kapta. Ezzel párhuzamosan értelemszerűen módosult az
Európai Uniót létrehozó szerződés VI. címe, ezentúl a → büntetőügyekben
folytatott rendőrségi és igazságszolgáltatási együttműködés elnevezést viseli (→
rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben). Fontos továbbá
kiemelni a schengeni joganyagnak (→ Schengeni egyezmény) és
intézkedéseknek az Európai Unió kereteibe történő integrálását. Átalakításra és
kibővítésre került az Unió → közös kül- és biztonságpolitikája, azaz a
Maastrichti szerződés V. címe is. Bekerültek a közösségi politikák közé a
foglalkoztatási kérdések, kiegészítették ezen kívül a szociális,
környezetvédelmi, egészségügyi, fogyasztóvédelmi (→ fogyasztóvédelem jogi
eszközei) és emberi jogi (→ alapjogok) rendelkezéseket. A döntéshozatali
kérdésekről általánosságban elmondható, hogy az → Európai Parlament
szélesebb → hatásköröket kapott, és bővült azoknak a területeknek a köre,
amelyekben a Tanácsnak (→ Európai Unió Tanácsa) nem egyhangúsággal,
hanem csupán minősített többséggel kell döntenie. Az ~ bevezette a szorosabb
együttműködés intézményét, amely lehetőséget ad az integrációt bizonyos
területen elmélyíteni kívánó tagállamok (→ állam) számára, hogy megfelelő
feltételek mellett, valamint az → acquis communautaire és az Unió közös
intézményi rendszerének tiszteletben tartásával, egymás között szorosabb
együttműködési formákat hozzanak létre.
Analitikus jogelmélet: mindenekelőtt az angol lozó ai hagyományban
gyökerező, hangsúlyosan értékmentes, kizárólag a → pozitív jogi tételezéssel de
lege lata foglalkozó tudomány, amely a → természetjogot tagadó újkori
előzmények nyomán → Bentham és → Austin munkásságában önállósodott
mint önálló kutatási irány. Kiindulása szerint a → jog a szuverén parancsa, s
minden egyéb ebből következik. Az ~ ezért a jogi parancs szövegének logikai
elemzésére épül. Az ~ előzménye Franciaországban a jogi történéseket
kizárólag → törvényfüggőként értékelő exegétikus → jogtudomány volt,
Németországban a jogi gondolkodást öntörvényű fogalmi matematikára
korlátozó ún. fogalomjogászat (→ Begriffsjurisprudenz), amely a fogalmi
mennyország (Begriffshimmel) elérését fogalmak puszta találkozásában
érzékelte, Közép-Európa nagy részében pedig a pandekta-jog (→
pandektisztika) tudománya, amely a formalizáló klasszikus → római jogi
fogalmi feldolgozások nyomán (és sikeres → kodi káció hiányában) végzett
elemzésekben vezette le újítani akarását. A → jogszociológiai megközelítés
előfutáraként az érdekkutató jogtudomány (→ érdekelmélet, → Jhering, →
Gény és → Pound) éppen ezek ellenhatásaként jött létre. Az angolszász jogi
gondolkodásban kiemelkedő képviselője → Hart, újabb legjellegzetesebb
megfogalmazása MacCormick és Weinberger institucionális → jogelmélete (→
jogpozitivizmus).

Analógia (gör.): hasonlóság, hasonló eset, a hasonlóságra alapozott érvelés; a

jogban a → joghézag kitöltésének eszköze és már a → római jogban elismert
módja; egy pozitív → jogszabály vagy általánosan elfogadott → jogelv
alkalmazása valamely hasonló, de jogilag egyáltalán nem, vagy nem elég
konkrétan szabályozott tényállásra. Az ~ a → common law-rendszerben
hagyományosan a → bírói döntés alapját és legfontosabb eszközét képezi (→
bírói jog, → esetjog), a → római–germán jogcsalád modern rendszereiben
elsősorban → törvény~, kisebb mértékben → jog~ formájában fordul elő. →
törvényanalógia

Anarchia (gör.): uralomnélküliség, szervezett → hatalomgyakorlás nélküli

állapot, zűrzavar és fejetlenség a kormányzatban (→ kormányzás), →
államhatalom és kényszerítő szabályok (jog) nélküli társas együttélés.
Anarchizmus (gör.): tág értelemben mindenféle tekintély, → hatalom és rend
tagadása, ill. az ezek felszámolására irányuló törekvés; szűkebb értelemben az
egyénnek minden hatalom alól való felszabadítását hirdető forradalmi
irányzat. Filozó ai megalapozása M. Stirner (Der Einzige und sein Eigentum,
1844) és P.-J. Proudhon (Qu’est-ce que la propriété?, 1840) nevéhez fűződik.
Előbbi az egyén és az egyéni akarat egyedül mérvadó voltát hangsúlyozva azon
kívül nem ismer el semmiféle más akaratot vagy törvényt, utóbbi az →
államhatalom helyére az ésszerűségen alapuló, → állam nélküli társas
együttélést kívánja állítani (→ anarchia). Az állam megszüntetésére szélsőséges
eszközök alkalmazását is megengedhetőnek tartja, s végső soron általános
felkelésre, forradalomra mozgósít. Az ~ tanainak magyarországi
elterjesztésében gróf Batthyány Ervin játszott kiemelkedő szerepet (Az
anarchizmus. A társadalom fejlődési iránya, 1905). A 20. századra az ~ elveszti
befolyását mint politikai mozgalom, de elsősorban szellemi irányzatként
kevésbé befolyásos formákban tovább él. Továbbra is hirdeti, hogy az emberi
társadalom megszervezésének nem szükségszerűen a legjobb formája az állam.
Tágabb értelemben az ~t szellemi előfutárának tekinti néhány, az 1960-as évek
diáklázadásaiban feléledő irányzat, mint a zöldek vagy a feminista mozgalmak,
amelyek – jelentős szelídülés után – a hivatalos politikának is részévé váltak.
Egyesek a posztmodernizmussal is kapcsolatba hozzák az ~t.

Ancel, Marc (1902–1990): francia jogtudós, → bíró, az → összehasonlító jog és

a → büntetőjog művelője. Alapítója volt a Revue internationale de droit comparé
és a Revue de science criminelle et de droit pénal comparé c. folyóiratoknak,
nevéhez fűződik továbbá a párizsi összehasonlító jogi központ 1951-ben
történt alapítása. Fő művei: Les codes pénaux européens, I–III., 1957; Utilité et
méthodes du droit comparé, 1971; Aspects nouveaux de la pansée juridique, 1975.

Andrassy, Juraj (1896–1977): horvát jogtudós, a → nemzetközi jog művelője.

1928–1937-ig a zágrábi egyetemen a nemzetközi jog professzora; 1952-től a
Nemzetközi Jogi Intézet tagja és 1969–1971 között elnöke. Többször tartott
előadást a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián. Fő művei: Kritische Überblicke
über die eorie der Volkerssouverenität, 1927; Medzinarodnoe Pravo, 1978.

Angariajog (aggareia – gör., angaria – lat. = kb. kényszerfuvarozás): → tengeri

háborúban a hadviselő → állam kikötőjében vagy → parti tengerén lévő
idegen (semleges vagy akár szövetséges) kereskedelmi hajókkal szemben hozott
olyan kényszerintézkedés, amelynél fogva ezek a hajók az ~ot gyakorló állam
számára kötelesek szállítani. Ezen a címen foglalt le pl. az USA 1941-ben
(rögtön a japán támadás után) a kikötőiben tartózkodó 84 idegen (olasz,
francia, dán stb.) hajót, amelyeket a háború végéig az USA használt. Az ~ csak
az állam felségjoga (→ területi felségjog) alá tartozó vizeken gyakorolható, nem
jelent zsákmányolást (→ zsákmányjog), nem tekinthető → embargónak
(hajózárnak) sem, a háború végén a hajókat visszaadják, és kártérítést zetnek.
Az ~ gyakorlási feltételei: 1. csak elkerülhetetlen szükség esetén gyakorolható;
2. csak olyan hajókkal szemben alkalmazható, amelyek önként jöttek a
kikötőbe; 3. csak magára a hajóra terjed ki, annak legénységét nem lehet
szolgálatra kényszeríteni; 4. csak kártérítés ellenében foganatosítható.

Angol–amerikai jog: → common law

Angyal Pál (1873–1949): jogtudós, szakterülete a jogbölcselet és a →

büntetőjog. 1898-tól Pécsett püspökségi jogakadémiai tanár, majd a budapesti
tudományegyetem tanára (1912–1944). 1909-től az MTA lev., 1930-tól r.
tagja. Mint büntetőjogász, a → klasszikus büntetőjogi iskola híve. Részt vett a
büntetőjogi → kodi kációban, Izsák Gyulával kiadta a → Büntető
Törvénykönyv magyarázatát (1937). Fő művei: A személyes tulajdonságok és
körülmények tana, 1902; A vétlenség és kísérlet, 1903; A magyar büntetőjog
tankönyve, 1909; A magyar büntetőjog kézikönyve, I–XXL, 1927–1943.

Animus (szándék, akarat – lat.): a → római jogban többféle → magánjogi

jelentése van. Mindenekelőtt a birtoktani jelentése közismert. ~ possidendi, a
birtoklási szándék, akarat, amely a birtok létrejöttének egyik eleme. A
posztklasszikus korban az ~ már tulajdonszerzési szándékot is jelent. Az ~
donandi, az ajándékozási szándék az → ajándékozási szerződés (→ donatio)
fogalmi eleme, amely a bőkezűségből való ingyenes juttatásra irányuló akaratot
jelöli. Az ~ novandi, az újító szándék a → novatio előfeltétele a iustinianusi (→
Iustinianus) jogban, amely az ~nak más vonatkozásokban is fokozott
jelentőséget biztosít. Az ~ irányulhat jogellenes cselekményre is: ~ furandi,
iniuriae faciendae. A végrendeletekben (→ testamentum) szinonimája a
voluntas (testantis, testatoris). A szerződéstanban megkülönböztetik az ügyleti
akaratot és a nyilatkozatot, az akarat elsősorban szóbeli vagy írásbeli
kifejeződését. Ha a kettő nem esik egybe, azaz a belső akaratelhatározás és a
kinyilvánított akarat valamilyen okból eltér egymástól, akkor az bizonyos
esetekben (pl. megtévesztés) az ügylet érvénytelenségéhez vezet (akarathibák).
→ szerződés érvénytelensége

Annexió (hozzácsatolás, elfoglalás, ill. bekebelezés – lat.): a múltban a

leggyakoribb, általánosan elismert területszerzési jogcím (→ államterület
megszerzése és elvesztése) volt, ami egy másik → állam területe kisebb vagy
nagyobb részének erőszakkal való elfoglalását jelentette. Az ~ következtében a
foglalás áldozatául eső állam államisága nem szűnik meg, csupán kisebb
területre szorul vissza. Számos háború, pl. 1939 telén a szovjet– nn kon iktus,
ilyen korlátozott célok elérése érdekében folyt. Meg kell különböztetni ezt a
debellációtól, amikor egy állam államiságát teljesen megszüntetik, miként azt
Irak tette 1990-ben Kuvaittal. Mind az ~, mind a debelláció ellentétes a →
nemzetközi joggal, és → agressziónak minősül.

Anonim tanú: → tanúvédelem

Antalffy György (1920–1993): jogász, a → jogelmélet művelője. 1949-től a

szegedi jogi kar előadója, majd professzora. Többször dékán, ill. 1958–1964 és
1976–1982 között rektor. 1980–1990-ig → országgyűlési képviselő. Fő művei:
Állam és alkotmány az athéni demokráciában, 1962; Állam és demokrácia, 1967;
A politikai és jogi tanítások története, 1974; Állam, politikai rendszer,
társadalom, 1979.

Antarktisz-szerződés: az Antarktisz jogi helyzetének alapkérdéseit az

Antarktisz kutatásában legjobban érdekelt → államok részvételével megtartott
1959. évi washingtoni konferencián kidolgozott → nemzetközi szerződés. Az ~t
eredetileg 12 állam 30 évre szólóan kötötte, utóbb a szerződéshez más államok
is csatlakoztak. Az okmány 1961. jún. 23-án lépett hatályba. Az ~ által
rögzített alapelvek: a) az államok közötti együttműködés minimális és
elengedhetetlenül szükséges szintjének biztosítása céljából a területi igények
vonatkozásában a status quo fenntartása (az okmány nem utasítja el az egyes
államok által bejelentett területi igényeket, ugyanakkor a területi igények
jogosságát kifogásoló államok álláspontját sem kérdőjelezi meg); b) az
Antarktisz békés célú hasznosításának elve; c) mindennemű katonai
tevékenység (katonai bázisok létesítése, hadgyakorlatok folytatása, fegyverekkel
való kísérletezés) tilalma; d) a kutatási tevékenység szabadsága; e) az ~ben részes
államok számára a szabad ellenőrzés joga (az Antarktiszon létesített
kutatóbázisok és meg gyelőállomások tekintetében); f) az Antarktiszon
nukleáris hulladékok elhelyezésének tilalma. Az ~ a felmerülő követeléseket 30
évre befagyasztotta. Az Antarktisz jogi helyzetét, helyesebben a kontinensen
végzett emberi tevékenység feltételeit az ~en kívül különböző nemzetközi →
megállapodások rendszere rögzíti, mégpedig: az Antarktisz faunájának és
órájának megőrzésére vonatkozó egyeztetett intézkedések rendszere (1964);
az Antarktiszon található fókák védelméről szóló → egyezmény (London,
1972. jún. 1.); az Antarktisz tengeri órájának és faunájának megőrzéséről
szóló egyezmény (Canberra, 1980. máj. 20.); az Antarktiszon található ásványi
kincsek hasznosításának szabályait rögzítő szerződés (Wellington, 1988. jún.
2.); az ~t kiegészítő környezetvédelmi → jegyzőkönyv (Madrid, 1991. okt. 4.).
1990-ben, a madridi egyezményben a követeléseket újabb 50 évre
befagyasztották, ezen időszak alatt kizárólagosan környezetbarát tevékenység
folytatható. → nemzetközi környezetvédelmi jog

Anzilotti, Dionisio (1867–1950): olasz jogtudós, a → nemzetközi jog terén a

pozitivista iskola (→ jogpozitivizmus) egyik megalapozója. 1892–1902-ben
Firenzében → nemzetközi magánjogot tanít. Később (1911–1937) a palermói,
a bolognai, majd a római egyetemen a nemzetközi közjog professzora, 1921-
től az → Állandó Nemzetközi Bíróság bírája, amelynek egy időben (1928–
1930) az elnöke is volt. A → nemzetközi jog és belső jog viszonya dualista
koncepciójának (→ dualizmus) → Triepel mellett másik legismertebb
képviselője. Fő művei: Teória generale della responsabilità dello Stato nel diritto
internazionale, 1902; Il diritto internazionale nei giudizi interni, 1905; Corso di
diritto internazionale privato, 1925; Corso di diritto internazionale. Vol. I.
Introduzione e teorie generali, 1929.

ANZUS (Security Treaty between Australia, New Zealand and the United
States of America – ang.): kollektív védelmi szövetség, melynek alapító →
nemzetközi szerződését San Franciscóban, 1951. szept. 1-jén írta alá Ausztrália,
az USA és Új-Zéland (hatályba lépett: 1952. ápr. 29.). Az ~ létrehozása a
hidegháborús szembenállás és a II. világháború utáni japán → békeszerződés
megkötésének előmozdítása miatt vált szükségessé. Az okmány szerint a
csendes-óceáni térségben a szerződő → államok bármelyikének szárazföldi
területe, szigetei (→ államterület), → fegyveres erői vagy állami vízi és légi
járművei ellen intézett fegyveres támadás valamennyiük békéjét és biztonságát
veszélyeztetné, ezért kötelezettséget vállalnak a közös veszély elhárítására. Az ~
rögzíti továbbá, hogy a felek vitáikat békés úton rendezik (→ nemzetközi viták
békés rendezése), tartózkodnak az erőszaktól (→ erőszak tilalma), fenntartják és
fejlesztik védelmi képességeiket, és tanácskozásokat folytatnak, ha
bármelyiküket veszély fenyegeti. Az ~ végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket a
felek külügyminisztereiből (→ miniszter), vagy azok helyetteseiből álló tanács
vitatja meg. Az ~ határozatlan időre jött létre, de egyéves → felmondási idővel
bármelyik fél jogosult kilépni a tanácsból. Az 1980-as évek közepén az ~
válságba került, miután Új-Zéland megtagadta a felségvizeinek (→ parti
tenger, → területi felségjog) és a kikötőinek használatát nukleáris meghajtású és
nukleáris fegyvert hordozó vízi járművektől. Mivel az intézkedés az amerikai
haditengerészetet is érintette, az USA felfüggesztette az ~ből folyó
kötelezettségek Új-Zélanddal szembeni teljesítését. A tanácsi ülések szerepét
ezután az USA és Ausztrália közötti kétoldalú tanácskozások vették át. A
kialakult helyzet rendezésére több kezdeményezés történt. Az ~ gyakorlati
jelentősége a kétpólusú világrend megszűnése nyomán sem csökkent. Az USA
ellen, 2001. szept. 11-én intézett terrortámadásokat (→ terrorizmus) követően
pl. az ~ nyújtott hivatkozási alapot az afganisztáni katonai műveletekben való
ausztrál részvételhez, amely egyúttal a területi hatály kiterjesztő értelmezését is
jelzi.

Anyagi jog: a → jogalanyok jogait (→ alanyi jog) és kötelességeit (→ jogi

kötelezettség) tartalmazó, azokat meghatározó → jogszabályok összessége,
amelynek érvényesítésére az alaki vagy eljárási jog szolgál.

Anyakönyv: olyan → hatósági nyilvántartás, amely az ellenkező bizonyításig,

ill. ennek alapján az → anyakönyvi bejegyzés kiigazításáig közhitelűen tanúsítja
a benne feljegyzett adatokat: a születéseket, → házasságkötéseket és
haláleseteket. Az ~ek vezetését eredetileg az egyházak végezték, s az egyházak
tartották nyilván a kereszteléseket és a házasságkötéseket (felekezeti
anyakönyvezés). A felekezeti ~ek vezetésének kezdete az 1139. évi lateráni
zsinatig vezethető vissza; de csak az 1545–1563 között ülésező tridenti zsinat
tette kötelezővé a keresztelést és az esketést végző egyháziak számára, hogy a
megkereszteltekkel és a házasulókkal kapcsolatos különféle adatokat
feljegyezzék. Az egyházak által vezetett felekezeti ~ek helyett az 1894. évi
XXXIII. tc. vezette be Magyarországon az állami ~ezést. Az ~be csak az
~vezető, az ~i hivatal arra feljogosított tisztviselője teljesíthet bejegyzést. ~et
kell vezetni a születésekről, a → házasságkötésekről, → a bejegyzett élettársi
kapcsolatokról és a → halálesetekről. Az ~vezető jogosult az ~ alapján arról –
kérelemre – másolatot, ill. → anyakönyvi kivonatot készíteni, továbbá
közreműködni a házasságkötéseknél, ill. → jogszabályi előírás alapján
meghatározott szerveknek adatokat szolgáltatni.

Anyakönyvi bejegyzés: az → anyakönyvben hivatalosan nyilvántartott

adatoknak és tényeknek az anyakönyvben való rögzítése. → Törvény pontosan
előírja, hogy a személyek születésével, → házasságával, ill. halálával kapcsolatos
mely adatok és tények kerüljenek ~re. Bizonyos személyes adatokkal
kapcsolatos változásokat, így pl. névváltoztatást (→ névjog), → állampolgárság
megszűnését, gyermek → családi jogállásának megváltoztatását is kötelező az
anyakönyvbe bejegyeztetni. A modern technika lehetővé tette mindezen
adatok → adatbázisokban történő rögzítését, s ez megnyitotta az anyakönyvi
adatok → elektronikus közigazgatáson belüli alkalmazhatóságát.

Anyakönyvi kivonat: az → anyakönyvbe bejegyzett adatokról kiállított →

közokirat, amely az anyakönyvezett adatokat a kiállítás időpontja szerinti
állapotnak megfelelően tartalmazza.

Apai elismerés: → apasági vélelem

Apályvonal: a → tengerjogban használatos fogalom. A tengereken létrejövő

apály-dagály jelenség szintsüllyedésben megnyilvánuló szakasza hozza létre az
~at. Viszonylag egyenes, „lapos” part esetén az ~ olyan szabályos →
alapvonalnak tekinthető, amelytől a → parti tenger, a → kizárólagos gazdasági
övezet stb. kiterjedését kell mérni.

Apartheid [elkülönülés – ang.–búr (afrikaans)]: a → diszkrimináció speciális

formája. A Dél-afrikai Unióban 1950-től bevezetett hivatalos politika, amely
bizonyos népeket vagy egyének egyes csoportjait faji alapon „különválasztotta”
a lakosság egyéb részeitől. Az ~ jellegzetessége nem csak a megkülönböztető
gyakorlat, hanem az is, hogy az érintett népnek vagy embercsoportnak az
országon belüli elkülönítésére részletesen szabályozott jogi kereteket teremt. Az
→ ENSZ Közgyűlése, továbbá az → ENSZ szakosított intézményei és más →
nemzetközi szervezetek számtalan határozatban ítélték el az ~-politikát. Az
1990-es politikai változások nyomán, majd pedig az 1994. ápr. 27-én hatályba
lépett új → alkotmány következtében a Dél-afrikai Köztársaságban is megszűnt
az ~.
Az ~ → bűncselekményének leküzdéséről és megbüntetéséről 1973. nov. 30-án,
New Yorkban → nemzetközi szerződést írtak alá (kihirdetve: 1976. évi 27. tvr.).
Az → egyezmény szerint az ~ → emberiség elleni bűncselekmény; bűnösök az ~
bűncselekményét elkövető szervezetek, intézmények és egyének. Az ~
bűncselekmény magában foglalja a faji elkülönítés és megkülönböztetés
politikáját és gyakorlatát (→ faji megkülönböztetés tilalma) . Ilyen
bűncselekmények: valamely faji csoport vagy tagjai → élethez való jogának
vagy személyi szabadsághoz való jogának (→ szabadsághoz és biztonsághoz való
jog) megtagadása; olyan életkörülmények közé kényszerítése, amelyekkel a
csoport teljes vagy részbeni zikai megsemmisítését kívánják elérni; olyan →
jogszabályok meghozatala, amelyek célja a csoport vagy tagjai részvételének
megakadályozása az ország politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális
életében; a csoport és tagjai számára külön lakhelyek és gettók létrehozása; a
különböző faji csoportok tagjai közötti → házasságok megtiltása; a csoport
tagjainak kényszermunka alá vetése; azoknak a szervezeteknek és
személyeknek üldözése, akik ellenzik az ~et. Az egyezményben részes államok
vállalják az ~ leküzdésére vonatkozó törvényhozási és egyéb intézkedések
meghozatalát, valamint az ~ bűncselekményének törvényes üldözését. Az →
ENSZ Emberi Jogok Bizottságának elnöke 3 tagú csoportot jelöl ki tagjainak
sorából, amely tanulmányozza az egyezményben részes államoknak az ~
leküzdésével kapcsolatos intézkedéseiről szóló jelentéseit. Az ~ egyezményben
felsorolt cselekmények a → kiadatás szempontjából nem minősíthetők →
politikai bűncselekménynek. A magyar → Büntető Törvénykönyv különös
részében külön bűncselekményi kategóriaként említi a faji megkülönböztetést,
amely → célzatos bűncselekmény, és csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb
bűncselekmény nem valósul meg.

Apasági vélelem: a → vélelem sajátos csoportja, amely a gyermek apjának

megállapításához kapcsolódik. 1. Az ún. alapvélelem az anya férjére
vonatkozik, a gyermek apjának az anya férjét kell tekinteni, feltéve, hogy a férj
az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek megszületéséig eltelt időben
vagy annak egy részében → házassági kötelékben állt. Ez a vélelem független
attól, hogy a házasfelek a vélelmezett fogamzási időben valóban együtt éltek-e,
ill., hogy az anya férje nyilvánvalóan nem lehet a gyermek apja. Az anya
férjére vonatkozó ~ csak az apaság bírósági (→ bíróságok) úton való
megtámadásával dönthető meg (→ apasági vélelem megtámadása). Ha az anya
a vélelmezett fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig egymást követően
két házasságban élt, az anya második férjét kell a gyermek apjának tekinteni,
ha azonban ez az ~ megdől, az anya első férje válik vélelmezett apává. 2. Ha az
anya a vélelmezett fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt időben
egyáltalán nem élt házasságban, de ezen időszak legalább egy része alatt a
→közjegyző által vezetett élettársi nyilatkozatok nyilvántartása által igazolt
élettársi kapcsolatban (→ élettársi viszony) élt egy fér val, ezt a fér t kell a
gyermek apjának tekinteni, feltéve, ha más fér val ezen időszaknak egy része
alatt sem élt a nyilvántartás által igazolt élettársi kapcsolatban. Ez a vélelem
jogi természetét tekintve azonos az anya férjére vonatkozó ~-mel, nem követel
meg tényleges együttélést, és bírósági úton való megtámadással megdönthető.
3. Apaság elismerésén alapuló ~ kétféle lehet: a teljes hatályú apai elismerés és
az anyával való utólagos → házasságkötés során történő elismerés. Mindkét
elismerés feltétele: ne kelljen más fér t a gyermek apjának tekinteni; az
elismerő és a gyermek között legalább 16 év korkülönbség legyen; az
elismeréshez a gyermek anyja, ill. ha a gyermek a 14. életévét betöltötte, ahhoz
maga a gyermek is hozzájáruljon. Egyik elismerésnek sem előfeltétele, hogy az
elismerő valóban a gyermek biológiai apja legyen. Teljes hatályú elismeréssel
már megfogant és még meg nem született gyermeket is el lehet ismerni (→
méhmagzat), az utólagos házasságkötéssel való elismerésnek már megszületett
gyermek lehet csak az alanya. 4. Az apaság bírósági megállapítására akkor
kerülhet sor, ha az apaság sem az anya házassági köteléke, sem az apai elismerés
egyik fajtája alapján sem állapítható meg. Ebben az esetben bizonyítani kell,
hogy a → perbe vont fér az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett,
és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető,
hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. Ez utóbbi bizonyítása, ill.
valószínűsítése elsősorban orvosi, biológiai eszközökkel történik, mint pl.
vércsoportvizsgálat, antropológiai vizsgálat, kromoszóma- és DNS-vizsgálat.
Az apaság bírósági megállapítására halott apa esetében is sor kerülhet. Az apaság
megállapítására irányuló pert csak az apa, a gyermek és a gyermek halála után a
leszármazója indíthatja. 5. Az ~ lehetséges az anyával folytatott mesterséges
megtermékenyítésben (→ mesterséges megtermékenyítés családjogi hatásai)
emberi reprodukciós eljárásban részt vevő fér vonatkozásában is, ha a
származás a reprodukciós eljárás következménye. Ezen ötödik ~ annak folytán
jutott jelentőséghez, hogy mesterséges megtermékenyítés – szemben a
korábban hatályos szabályokkal – nem csak házastársak, hanem különnemű
élettársak kérelmére is elvégezhető.

Apasági vélelem megtámadása: valamennyi → apasági vélelem

megtámadható, erre irányuló → perben. Az ~nak valamennyi esetében azon a
címen van helye, hogy az, akit a vélelem alapján apának kell tekinteni, a
gyermek anyjával a fogamzás idején nemileg nem érintkezett, vagy a
körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik. Ha
a származás mesterséges megtermékenyítés (→ mesterséges megtermékenyítés
családjogi hatásai) emberi reprodukciós eljárás eredménye, azon a címen
lehetséges az ~, hogy az anya férje, ill. élettársa (→ élettársi viszony) az
eljáráshoz nem járult hozzá. A teljes hatályú apai elismerésen alapuló vélelem
megtámadható akkor is, ha a nyilatkozat → törvényes előfeltételei hiányoztak.
Az ~ra jogosult: a gyermek, az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell
tekinteni, a gyermek halála után leszármazója, valamint ilyen hiányában, vagy
ha a vélelmezett apa elmulasztotta a megállapított → határidőt, az → ügyész.
Az ~ra csak a törvényben meghatározott határidőn belül kerülhet sor.

Apáthy, István (1829–1889): jogász, a szabadságharc résztvevője, →

országgyűlési képviselő. 1859-től → ügyvéd, 1870-ben a pesti egyetemen a →
váltó-, → kereskedelmi és → nemzetközi jog tanárává nevezték ki. A magyar
kereskedelmi és → váltójog egyik megalapítója, az 1870-es évek egyik
legnagyobb tekintélyű kodi kátora (→ kodi káció). 1873-tól az MTA lev.,
1884-től r. tagja. Utóbb → nemzetközi joggal is foglalkozott, és → Heffter
nyomán megírta az első magyar nyelvű nemzetközi jogi tankönyvet. Fő
művei: A magyar váltójog, 1871; A polgári törvénykezési rendtartás, 1871; A
kereskedelmi jog, 1876; Anyagi és alaki váltójogtan, 1876; Tételes európai
nemzetközi jog, 1878.
Appellatio (→ fellebbezés – lat.): a → római jogban a fellebbezés sokáig
ismeretlen volt, mert a civiljogi (→ ius civile), majd a → praetori →
perrendben is az eljárás a felek (→ fél) előzetes alávetése alapján folyt le, ami az
→ ítélet megtámadását a súlyos eljárási hibák kivételével eleve kizárta. A római
jogban a császári perrendben (→ cognitiós eljárás) vált lehetővé a bíró (→
iudex) ítélete elleni fellebbezés, amely legalább kétfokú volt, és az alsóbíróság
ítéletének mind megsemmisítését, mind pedig megváltoztatását
eredményezhette. A iustinianusi (→ Iustinianus) jogban az ~ általános
intézmény, amely majdnem mindenfajta (magán- és → büntetőjogi) →
bíróságon igénybe vehető volt. Kivételt képeztek a praefectus praetorio előtti
perek és a → közigazgatási jellegű ügyek.

Apport (fr.–ném.): a → társasági jogban ismert fogalom. A társaság → vagyona

pénzbeli és nem pénzbeli betétből (hozzájárulásból) áll; a nem pénzbeli
hozzájárulást nevezik ~nak. Az ~ bármilyen vagyoni értékkel rendelkező
forgalomképes → dolog, szellemi alkotás, ill. → vagyon értékű jog lehet. Ilyen
betétek „bevitelét” a társaságba, azaz a társaság tulajdonába adását (→ tulajdon
átruházása) vagy → használatába adását (és ezáltal rendelkezésére bocsátását)
nevezik ~álásnak.

Approbaták (tkp. „Approbatae constitutiones regni Transsylvaniae et Partium

Hungariae eidem annexarum”, Erdélyországnak és a hozzá kapcsolt
magyarországi részeknek megerősített törvényei – lat.): az első rendszeres
erdélyi törvénykönyv (→ kódex), amely 1653-ban keletkezett, s magát a
gyűjteményt II. Rákóczi György erdélyi fejedelem szentesítette. Az ~ 5 önálló
fejezetet tartalmaz: az első két rész főleg → közjogi jellegű szabályokat foglal
magában, így az első a vallásokról, a második a fejedelmekről (→ monarcha),
esküjükről stb. szól, a harmadik rész vegyesen tartalmaz különböző →
magánjogi és → büntetőjogi szabályokat; a negyedik a → perjogot összegzi,
végül az ötödik, az Edictumok című rész szintén vegyes szabályokat tartalmaz.
→ Articuli novellares, → Compilaták

Appropriacio (lat.): az → országgyűléshez benyújtott → költségvetés feletti

bizalmi → szavazás, a → kormánynak adott → törvényes felhatalmazás arra,
hogy a → parlament által elfogadott költségvetési törvény keretei között
gazdálkodjon.
Áprilisi törvények: 1848. ápr. 11-én V. Ferdinánd által szentesített →
törvények, amelyek a modern polgári → alkotmányosság követelményeinek
megfelelően gyökeresen megváltoztatták Magyarország → közjogi
berendezkedését. Az 1848-as ~ közül a III. tc.-et több részben is az 1831. évi
→ belga alkotmány mintájára fogalmazták meg. Megszüntették a központi →
kormányszerveket, és helyükbe független, felelős magyar → minisztériumot
állítottak fel. A király ezután a végrehajtó hatalmat (→ államhatalmi ágak
megosztása) csak a → parlamentnek felelős magyar → kormány révén
gyakorolhatta, → rendeletei → miniszteri ellenjegyzéssel váltak csak érvényessé.
Ezzel a rendelkezéssel nem csak az → alkotmányosság, hanem a magyar →
állami önállóság irányában is jelentős lépést tettek. A IV. és V. tc. az →
országgyűlés → alsótábláját → népképviseleti alapra helyezte. A → főrendiház
szervezete lényegében nem változott. Az országgyűlésnek ezután Pesten kellett
üléseznie, és az előző évi zárszámadás, ill. a következő évi → költségvetés
elfogadása előtt a király nem oszlathatta fel. Az → országgyűlési képviselőket
3 évre választották. A korábbi rendi → privilégiumokon alapuló →
választójogot megszüntették, de vagyoni cenzushoz kötötték. A nemesi →
vármegyék és → szabad királyi városok a → választókerületek kialakításával
elvesztették korábbi politikai jogaikat. A VIII. tc. kimondta a → közteherviselés
elvét, amely az úrbéri terhek és a papi tized megszüntetésével az adózás terén a
→ jogegyenlőséget jelentette. A IX. tc. intézkedett a jobbágyfelszabadításról. A
XI. tc. a → törvény előtti egyenlőség érdekében felszámolta az → úriszéket. A
XIV. tc. egy hitelintézet felállításáról rendelkezett. A XV. tc. az → ősiség
eltörlésével megszüntette a nemesi → ingatlan forgalomképességének
korlátozását. A XVIII. tc. eltörölte a cenzúrát és deklarálta a →
sajtószabadságot, a sajtóvétségek ügyében esküdtszék (→ esküdtbíráskodás)
ítélkezett. A XX. tc. szabályozta a vallásszabadságot és a legnagyobb
felekezeteknek, az ún. → bevett felekezeteknek az egyenjogúsítását. A XXI. tc. a
nemzeti színről és az ország címeréről (→ állami címer) rendelkezett. Az ~
érvényességét – jóllehet azokat az uralkodó szentesítette – az 1848–1849-es
forradalom és szabadságharc bukása után nem ismerte el a bécsi udvar; s csak a
kiegyezéssel (→ kiegyezési törvények) fogadták el ezek érvényességét. →
dualizmus

Aquinói Tamás, Szent (1226–1274): Domonkos-rendi szerzetes, a

skolasztikus iránynak Albertus Magnus mellett legjelentősebb és legnagyobb
hatású képviselője, akinek mint az Egyház doktorának (doctor Ecclesiae)
tanításait XIII. Leó pápa a hivatalos katolikus teológia rangjára emelte (1879).
Párizsban, Rómában, majd Nápolyban tanított. Műveiben a középkori
teológia összefoglalásán kívül a klasszikus görög lozó a eredményeinek az
egyházi felfogással való összeegyeztetésére törekedett. → Államtanának
középpontjában a → közjó (bonum commune) arisztotelészi gondolata áll; a
jogra vonatkozó felfogása az örök → törvény (lex aeterna), a természeti törvény
(lex naturalis) és az emberi törvény (lex humana) megkülönböztetésén alapul.
Fő művei: Summa contra Gentiles, 1259–1264; Summa eologica, 1265–
1274.

Arab Államok Ligája: arab → államokat tömörítő regionális → nemzetközi

szervezet. Az ~t Kairóban, 1945. márc. 22-én alapította hat állam (Egyiptom,
Irak, Jordánia, Libanon, Szaúd-Arábia, Szíria). Az ~ legfőbb célkitűzései: a
tagállamok → szuverenitásának és függetlenségének biztosítása; a politikai,
gazdasági, szociális és kulturális együttműködés erősítése; a viták békés
elintézése (→ nemzetközi viták békés rendezésének elve). Az ~ legfőbb szerve a
tagállamok képviselőiből álló Tanács. A Tanács évente általában két
alkalommal – egyszer → államfői és → kormányfői szinten, egyszer →
miniszteri vagy → nagyköveti szinten – ül össze, de szükség esetén rendkívüli
ülést is tarthat. A Tanács az ~ működésével összefüggő minden kérdésben
döntést hozhat, a döntéshozatal során minden tagállamnak egy szavazata van.
Az egyhangúlag elfogadott tanácsi döntések valamennyi tagállamot kötelezik,
ennek hiányában a döntések csak az azokat elfogadó államok számára
keletkeztetnek kötelezettségeket. Bizonyos döntésekhez kétharmados (pl.
főtitkár megválasztása) vagy egyszerű többségre (pl. szervezeti kérdések) van
szükség. Az ~ adminisztratív szerve a Főtitkárság, melynek élén – a Tanács által
megválasztott – főtitkár áll. Az ~ számos bizottságot hozott létre, melyek az
egyes szakterületeken folytatott szervezeti együttműködés kereteit alakítják ki.
1950-ben az alapokmány kiegészítéseként a tagállamok → nemzetközi
szerződést kötöttek a közös védelemről és a gazdasági együttműködésről, amely
előirányozta egy Állandó Katonai Bizottság, egy Közös Védelmi Tanács és egy
Gazdasági Tanács felállítását. 2001-ben az ~ döntést hozott egy Arab →
Parlament létrehozásáról is. Az ~ székhelye Kairóban van, noha az Izrael és
Egyiptom közötti 1979-es Camp David-i → békeszerződés után a székhelyet
egy időre Tuniszba helyezték át. Az ~ját gyakran – egyszerűsített elnevezéssel –
Arab Ligának nevezik.

Aranybulla: II. András magyar királynak 1222-ben kiadott kiváltságlevele.

Mivel a király a fontosabb kiváltságleveleket aranypecsétjével erősítette meg,
így ezt is, a későbbiekben az egész okmányt ~nak hívják. Az ~ tartalmilag
világosan illeszkedik az európai rendiség hasonló jellegű okmányainak sorába,
amelyet az angol 1215-ös → Magna Charta, ill. Aragóniai Péter 1235-ös
kiváltságlevelei jeleznek. Maga az ~ egy komolyabb tömegmozgalom hatására
születik meg, mintegy lezárva a király addig követett, szinte „mértéktelen”
birtokadományozási politikáját. Mind a főurak, mind a serviensek és a
várjobbágyok számára tartalmaz valamilyen engedményt, ill. kiváltságot az
oklevél. A kiváltságok biztosítására a híres XXXI. cikkelyben, az ún. ellenállási
záradékban (→ ellenállási jog) az ~ kimondja, hogy ha a király nem tartaná
meg az oklevélben mondottakat, akkor az ország jobbágyurainak és
nemeseinek jogában áll ellenállni és ellentmondani a → hűtlenség vétke nélkül.
→ privilégium

Arbiter (eredeti jelentése „jelenlevő, szemtanú” – lat.): jelentése a modern

jogokban „választott bíró” (→ választottbíráskodás). Az ~ → római jogbeli
jelentése tágabb. A szó gyökere arra utal, hogy az ~ tevékenysége eredetileg a
helyszínen való jelenléthez, ill. valamely dolog (→ res) megszemléléséhez
kötődik. A → Tizenkét táblás törvény az ~t a → iudexszel együtt említi. A →
praetori → perben az ~ szakértő bíró, aki a vitás ügy (pl. telekhatárok
kiigazítása) megítéléséhez szükséges speciális ismeretekkel rendelkezik. Az ~
másik jelentése már a rómaiaknál is választott bíró, akit a felek jogvitájuk
eldöntésére azért kérnek fel, hogy elkerüljék a rendes peres eljárást; ez az ún. ~
ex compromisso. A római jog is megkövetelte, hogy az ~ az ügyet tisztességesen
– azaz a jelenkori terminológia szerint függetlenül és pártatlanul – lássa el.
Egyes források szerint az ~-nek a bonus vir erkölcsi kategóriájának megfelelő
módon kellett eljárnia.

Arbitrázs (arbitrage – fr.): → gazdasági bíráskodás, → választottbíráskodás

Archivum conservatorium (tkp. hiteleshelyi levéltár – lat.): Magyarországon

Nyugat-Európától eltérően közhitelű oklevelek kibocsátásában egészen 1848-
ig döntő szerepük volt az egyházi hiteles helyeknek. A hiteles hely (loca
credibilia vagy authentica) lehetett káptalan, és lehetett szerzetes rendház,
amelyet konventnek neveztek. Eleitől fogva királyi felügyelet alatt állott a
hiteleshelyi tevékenység, így Nagy Lajostól kezdve a hiteleshelyi működés, s
annak legfontosabb szimbóluma, a hiteleshelyi pecsét, királyi adományozásra
tartozott. A hiteles helyek ez irányú tevékenységét a 16. századtól kissé háttérbe
szorította a → vármegyék és városok nótáriusai (→ jegyző) által végzett
hiteleshelyi tevékenység. A hiteles helyek csak a → közjegyzőség felállításával
szüntették be tevékenységüket.

Árdrágítás: a fogyasztók érdekeit, valamint az → állami árpolitika érvényre

juttatását sértő gazdasági bűncselekmény; központi fogalma az áru, amelyen
értelmező rendelkezés alapján az ipari vagy egyéb gazdasági jellegű szolgáltatást
is érteni kell. Az árdrágító az áruért a → hatósági árnál vagy az eladóra
(szolgáltatóra) kötelezően megállapított árnál magasabb árat kér, köt ki, vagy
fogad el. Áron az áru (szolgáltatás) ellenében járó bármilyen vagyoni értékű
ellenszolgáltatást kell érteni. ~ az is, ha az áruért a tényleges minőségnél jobb
minőségű áru hatósági árának megfelelő árat kérnek, kötnek ki, vagy fogadnak
el. A szándékos alapeset mellett – → pénzbüntetéssel – büntetendő a gondatlan
(→ gondatlanság) elkövetés is. A szándékos alakzat (→ szándékosság)
súlyosabban büntetendő, ha üzletszerűen (→ üzletszerűség), →
bűnszövetségben, ill. jelentős mértékű nyereség elérése végett követik el (→
elkövetők).

Arestum (lat.): népiesen: áristom; a régi magyar jognak az elzárásra

alkalmazott kifejezése; a mai → előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság
fogalmaként, ill. rövidebb tartamú → szabadságvesztés megnevezésére egyaránt
használtak. Az ~ jelenti egyúttal magát a helyet is, ahol az elzárást, ill. a
szabadságvesztést végrehajtották.

Argumentáció: → jogi érvelés

Argumentációs jogelmélet: → Perelman újretorikáján (1958) alapuló →

jogelméleti iskola, amelynek alaptétele szerint a → jogi érvelés elsősorban a →
bíró (mint hallgatóság) meggyőzésére irányuló „gyakorlati okfejtés”, s ezért
eszköze minden érv, amely alkalmas arra, hogy a hallgatóságot, a → jogban
elsősorban a bírót, az érvnek megnyerje. E ponton válik el a → jogi logikától,
hiszen szerinte ami a jogban sajátos, az nem logikai természetű, hanem éppen a
hallgatóság és az érvek viszonyában gyökerezik. Legismertebb képviselői a 20.
század végén R. Alexy, A. Aarnio, A. Peczenik.

Argumentum (lat.): érv; a jog világában a → jogi érvelés és a → bírói döntés

megalapozásának eszköze.

Argumentum a contrario (vagy argumentum e contrario – lat.): → jogi

érvelésben használatos logikailag érvénytelen következtetési alakzat, amely egy
meghatározott jogi szabályozásból következtet arra, hogy más hasonló
tényállást a jogalkotó (→ jogalkotás) egyáltalán nem, vagy ellentétesen, ill.
eltérően kívánt szabályozni.

Argumentum a maiori ad minus (lat.): következtetés a többről a kevesebbre

(a „több”-ben benne van a „kevesebb”). Lényegében ez történik a →
jogalkalmazás logikai jellegű folyamatában; ekkor a jogalkalmazó abból indul
ki, hogy az elbírálást igénylő konkrét tényállást az általános → jogszabályban
írt általános tényállás egyik konkrét megvalósulásának kell tekinteni, ezért a
jogszabályban írt → jogkövetkezmény egy konkrét változatát kell hozzáfűzni.

Arisztokrácia: → államforma

Arisztotelész (Kr. e. 384–322): görög lozófus, → Platón tanítványa, a

peripatetikus iskola feje. Több művében foglalkozott az → állam és a → jog
kérdéseivel is. Mint a logika tudományának megalapozója, úttörő szerepet
játszott az átfogóan értelmezett politika jelenségeinek tudományos
rendszerezésében és a politikai terminológia kiépítésében is. Fő művei: Politika
(magyarul: 1923, majd 1961); Az athéni állam (magyarul: 1954, majd 1994);
Nikomakhoszi etika (magyarul: 1942).

Árjog: a piacgazdaság alapvető létformája a verseny, ennek egyik fontos

területe az árverseny; éppen ezért a piacgazdaságban az árak alapvetően
szabadok, az árszabályozás csak kivételes. Az ~ és a → versenyjog mint az →
állami beavatkozás formái összefüggenek annak következtében, hogy ~ra ott
lehet szükség, ahol a verseny nem kielégítően működik, vagy a versenyjog
eszközei nem hatékonyak. Monopolhelyzetben előzetes áremelés-bejelentési
kötelezettség írható elő (→ monopólium). A szabályozott árat → hatóság
állapítja meg (hatósági ár), amely lehet legmagasabb és legalacsonyabb, vagy
„tól-ig” ár. Ha a hatósági árat megsértik, a hatóság → bírság kiszabásával szerez
annak érvényt.

Árlejtés: → árverésen a megállapított becsérték (kikiáltási ár) fokozatos

csökkentése abban az esetben, ha a kikiáltási áron nem érkezik vételi →
ajánlat (→ adásvételi szerződés). Magánárverésen az ~ lehetőségéről és
mértékéről a → dolog tulajdonosa rendelkezhet, → hatósági árverésen az ~
mértékét az adott árverésről szóló → jogszabályok határozzák meg.

Arrha (→ foglaló – lat.): a → római jogban pénzösszeg vagy bizonyos dolog

(→ res)(gyűrű stb.), amelyet a szerződés (→ contractus) megkötésének jeleként
adtak át a szerződő felek egymásnak. A klasszikus jogban az ~ csupán a
megegyezés látható, külsőségekben megmutatkozó kifejezése (~ con rmatoria).
A posztklasszikus korban – a görög jog hatására – az ~ szerződési bírság jellege
kerül előtérbe: a szerződéstől (adásvételtől) való visszalépés esetén az adott
foglaló elvész, a kapott kétszeresen visszajár (~ poenalis). Ennek mintájára
szokásos volt a posztklasszikus korban eljegyzés esetén is eljegyzési foglalót adni
(~ sponsalicia); a → házasságtól visszalépő félre a foglaló általános szabályait
alkalmazták. ~nak (a középkorban ~ poenitentialisnak) nevezték a →
bánatpénzt is: a vevő kiköthette, hogy a vételtől bizonyos időn belül elállhat
előre meghatározott bánatpénz elvesztése fejében.

Arrogatio (lat.): az örökbefogadás (→ adoptio) legősibb formája Rómában,

felnőtt, önjogú fér örökbefogadása a főpap (pontifex maximus) és a népgyűlés
közreműködésével. A császárkorban az ~ császári engedéllyel (rescriptum →
Constitutiones principum) megy végbe, és nem csak fér ak, hanem önjogú nők
és gyermekek is örökbe fogadhatók ily módon.

Ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés: → bűncselekmény, amely

megvalósul egészségre ártalmas közfogyasztási cikk forgalomba hozatal céljából
történő előállításával és tartásával vagy forgalomba hozatalával. Az utóbbi
gondatlan (→ gondatlanság) elkövetése is büntetendő.
Ártatlanság vélelme: a → büntetőeljárás alapelve. Kiemelkedő jelentőségét
jelzi, hogy → nemzetközi szerződések és az → államok → alkotmányai is
deklarálják. Lényege: senkit nem lehet bűnösnek tekinteni mindaddig, amíg
→ büntetőjogi felelősségét → jogerős bírói határozat (→ ítélet) meg nem
állapította. Ez az alapelv kedvező jogi helyzetet és előnyös → bizonyítási
szabályokat biztosít a → terhelt számára. Jogerő előtti jogi helyzete szerint a
terhelt az eljárás minden szakában „főszemély”, akinek nem csak kötelességei,
hanem → törvényben körülírt eljárási jogosítványai is vannak. Ezek
hatályosulása nem függhet a büntetőeljárás várható eredményétől.
A bizonyításban érvényesül a favor defensionis elve: a bűnösség bizonyításának
kötelessége (terhe: onus probandi) a → hatóságokra hárul, s nem a
terhelt köteles bizonyítani ártatlanságát (de erre jogosult). A → bűnösség nem
vélelmezhető (→ vélelem), az ártatlanság igen; ez a vélelem csak bizonyosság
erejű → bizonyítékokkal dől meg.

Articuli iuris tavernicalis: → tárnokjogi cikkek

Articuli novellares (lat.): általánosan mindazokat az erdélyi → törvényeket

értik e kifejezésen, amelyek a második nagy erdélyi → kodi kációtól, 1669-től
a → Compilaták kibocsátása után születtek egészen 1848-ig. Szűkebb
értelemben csak az 1744 és 1792 között kibocsátott erdélyi törvényeket
jelenti. Kiadás során az ~t egybefoglalták a két korábbi kodi kációval, az →
Approbatákkal és a Compilatákkal, s ezt a joggyűjteményt nevezték együttesen
Erdélyi hármaskönyvnek.

Áru hamis megjelölése: a versenytársak érdekét sértő → gazdasági

bűncselekmény. Az követi el, aki jelentős mennyiségű árut – a versenytárs
hozzájárulása nélkül – olyan jellegzetes formában hoz forgalomba, amelyről a
versenytársat, illetőleg jellegzetes tulajdonságokkal rendelkező áruját
ismerhetik fel.

Áruhitel: áru eladása azzal a feltétellel, hogy a vevő a vételárat meghatározott

későbbi időpontban zeti meg az eladónak (→ adásvételi szerződés). Az ~ vagy
más néven kereskedelmi hitel alapjaiban tér el a → polgári jogi → bankhitel-
szerződés vagy → kölcsönszerződés típusától, mivel nem pénz-ellenszolgáltatásért
(→ kamatért) történő pénzszolgáltatásra irányul, hanem áru vagy egyéb →
szolgáltatás ellenértékének a szolgáltatás → teljesítésének időpontjától eltérő
kiegyenlítésére.

Árujelző: a → polgári jog szerint olyan megjelölés, amely termékek, →

szolgáltatások megkülönböztetésére szolgál. Az ~ jogi oltalma abban áll, hogy
bizonyos árukra, szolgáltatásokra egy vagy több megjelölést kizárólag a
jogosult használhat. Az ~ fogalmát el kell határolni a → vállalatjelzőtől, amely
a gazdálkodó szervezeteket különbözteti meg egymástól. Gyakran előfordul,
hogy ugyanaz a megjelölés szolgál vállalatjelzőként és ~ként is (pl. Coca-Cola).
Az ~k között a legelterjedtebb a → védjegy. Ismert még az → eredetmegjelölés,
és a → származási jelzés is. Ez utóbbi kettőt a földrajzi jelzések fogalom alá
sorolják, mert míg a védjegy közvetlenül kapcsolja össze az áru előállítóját
(szolgáltatás nyújtóját) a jogi oltalommal, addig a → földrajzi jelzések oltalma –
nem címzett módon – minden olyan → vállalatra kiterjed, amely a szóban
forgó földrajzi területen az oltalom hatálya alá eső árut termel (szolgáltatást
nyújt). (Pl. Pick szalámi: védjegy; tokaji bor: földrajzi jelzés, mégpedig
eredetmegjelölés).

Áruk szabad áramlása: az → Európai Közösségben megvalósuló → négy

alapszabadság egyike. Összetevői a vámok és vámokkal azonos hatású (ún.
„vámjellegű”) díjak, a diszkriminatív (→ diszkrimináció) → adók, illetve a
mennyiségi korlátozások és azokkal azonos hatású intézkedések eltörlése. A
vámokat a Közösség alapításakor egy időre befagyasztották, azaz a tagállamok
(→ állam) nem emelhettek a vámtételeiken („standstill” klauzula). 1968-ban
létrejött az egységes → vámunió, melyben a tagállamok maguk között
eltörölték a vámokat, kifelé pedig harmadik államokkal (nem tagállamokkal)
szemben egységes vámtarifarendszert állítottak fel. A diszkriminatív adóztatás
tilalmának lényege, hogy a belső piacról egyik tagállamba behozott árut nem
lehet a hazai áruktól eltérő, közvetlenül vagy akár közvetve is diszkrimináló
adóteherrel súlytani. A Közösségen belül tilos az ~nak mennyiség alapján
történő korlátozása, ill. a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések
bevezetése is. Mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek
minősülhet bármilyen olyan intézkedés, amely közvetlenül vagy közvetve,
ténylegesen vagy potenciálisan akadályozza az ~t (→ Dassonville-ügy, → Cassis
de Dijon-ügy). Idővel az → Európai Bíróság a mennyiségi korlátozással azonos
hatású intézkedés fogalmát szűkebben értelmezte (→ Keck-ügy). Az ~ alól
léteznek az Európai Közösséget létrehozó szerződés (→ nemzetközi szerződés)
által megállapított kivételek [pl. a mennyiségi korlátozások és azokkal azonos
hatású intézkedések körében a közerkölcs, közrend, közbiztonság, emberek,
állatok és növények egészségének és életének védelme, művészi, történelmi
vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, ipari és kereskedelmi
tulajdon védelme (→ iparjogvédelem)], ill. az Európai Bíróság joggyakorlata
által kikristályosodott, egyéb bevezethető korlátozások (ún. „alapvető
követelmények” vagy „feltétlenül érvényesítendő követelmények” –
mandatory requirements) is. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem
lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem
rejtett korlátozásának eszközei.

Árutőzsde: önkormányzó és önszabályozó, önálló → jogi személyiséggel és

gazdálkodással bíró szervezet. Az ~ előre meghatározott módon, helyen és
időben koncentrálja a keresletet és a kínálatot az ~n forgalmazott és
nyilvánosan közzétett áruk körében. Az ~n szabványszerződések (→
blankettaszerződés) révén kereskednek, határidős ügyletek esetén az
elszámolóház teljesítésre vállalt garanciája mellett, azonos feltételeket biztosítva
az ügyletkötéshez minden, a kereskedelemben részt vevő számára.
Forgalmazott áru lehet minden vagyoni értékkel bíró, forgalomképes, birtokba
vehető → dolog (→ forgalomképesség), ill. dolog módjára hasznosítható
természeti erő, → devizaérték, a → közraktári jegy, ill. annak árujegy része
(kivéve, ha az → értékpapíron alapul), az előzőekből képzett árfolyamok és
származékos termékek, továbbá forgalomképes → vagyon értékű jog. Az ~re
vonatkozó szabályok szempontjából nem tekinthetők árunak az értékpapírok
és azok származékai, mivel ezek az értéktőzsdén kerülnek forgalmazásra. Az ~
alapítására szigorú → törvényi előírások vonatkoznak. Az ~ legfőbb szerve a
közgyűlés, amely megválasztja a tisztségviselőket, és megalkotja a működési
szabályzatot, létrehozza a forgalmazott áruk szerint kialakított szekciókat, ill.
bizottságokat. Vezető operatív szerve a tőzsdetanács. Az ~ szervezetéhez
tartozik még a felügyelőbizottság, a tőzsdetitkárság és az elszámolóház. A vitás
ügyek eldöntése a tőzsde mellett működő választottbíróság (→
választottbíráskodás) → hatáskörébe tartozik. Az ~ működését törvényben
meghatározott felügyeleti szerv felügyeli.
Árvaellátás: a magyar → társadalombiztosítási jogi terminológiában használt
kifejezés, külföldön gyakran árvasági nyugdíjnak nevezik. A → hozzátartozói
→nyugellátások körébe tartozik. Lényege, hogy nem saját, hanem az elhunyt
szülő után járó tartásra vagy tartás kiegészítésére irányuló ellátás, amely az árva,
ill. a félárva keresőképessé válásáig, vagy a nagykorúság eléréséig, felsőfokú
tanulmányok végzése esetén ennél is tovább, általában maximum a 25. életév
betöltéséig jár. Az ~ rendszerint az → özvegyi nyugdíj egy meghatározott %-a,
amely félárvaság esetén kisebb, teljes árvaság esetén nagyobb összegű. A magyar
jog szerint ~ra az az elhunyt nyugdíjas, ill. nyugdíjban nem részesülő, de
nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt személy gyermeke, örökbe fogadott
gyermeke (→ örökbefogadás), meghatározott feltételek esetén nevelt gyermeke,
testvére, unokája jogosult, aki haláláig az → öregségi nyugdíjhoz vagy →
rokkantsági nyugdíjhoz szükséges → szolgálati időt megszerezte, vagy
nyugdíjasként halt meg.

Árvasági nyugdíj: → árvaellátás, → nyugellátás

Árvaszék: a kiskorúak, a → gondnokság alá helyezettek anyagi és egyéb

érdekeinek megóvását biztosító, az elsőfokú → gyámhatóságot (→ gyámság)
ellátó hivatal. Az ~ felépítését és működését a gyámsági és gondnoksági ügyek
rendezéséről szóló 1877. évi XX. tc. szabályozta. Az ~ a → tanácsrendszer
létrejöttével 1950-ben szűnt meg.

Árverés: → dolog → tulajdonjogának → átruházása a legmagasabb vételárat (→

adásvételi szerződés) ígérő vevőre. Az ~ tehát feltételezi a dolog eladására
vonatkozó nyilvános → ajánlattételt, több vevőjelölt egyidejű jelenlétét, akik
egymásra rálicitálva egyre magasabb vételárat ígérnek. Az ~ lehet magán vagy
→ hatósági, az utóbbi a dolog kényszer útján történő értékesítése, tipikusan a
→ bírósági végrehajtás szabályai szerint (→ végrehajtási eljárás). Az ~sel a
jóhiszemű vevő → tulajdonjogot szerez. Az ~ → származékos tulajdonszerzési
mód, a hatósági ~ azonban → ingó dolgokra, nézve → eredeti tulajdonszerzést
eredményez. → árlejtés

ASEAN: → Délkelet-ázsiai Nemzetek Társulása

Asser, Tóbiás Michael Carel (1838–1913): holland jogtudós, 1862–1893
között az amszterdami egyetemen a → kereskedelmi jog, a nemzetközi magánjog
és a → polgári eljárási jog professzora. 1873-ban alapítója volt a Nemzetközi
Jogi Intézetnek, később pedig egyik kezdeményezője a → hágai nemzetközi
magánjogi konferenciák összehívásának. Aktívan részt vett az 1899-es és az
1907-es → hágai békekonferenciákon; az ott végzett munkájáért 1911-ben
Nobel-békedíjban részesült. Fő művei: Schets van het Nederlandsch
Handelsrecht, 1873; Schets van het Internationaal Privaatrecht, 1880.

Assessor (ülnök – lat.): a középkori magyar jogban a → bírói tanácsokban a

rendes bírák melletti társbírák. A királyi → bíróságokra királyi kinevezéssel
kerültek, s őket ezért ~es sedis regiaenek nevezték. A → vármegye ítélő székén,
a → sedrián a vármegyei közönség által választott ülnökök működtek; jurati
assesoresnek vagy csak jurati nobilesnek nevezték őket. A 17. századtól a
fontosabb → perekhez vagy súlyosabb bűnügyekhez a vármegye tekintélyes,
jogismerő nemesei közül további esküdteket is választottak. Az előbbiektől
való megkülönböztetésül ez utóbbiakat rendkívüli esküdteknek, azaz
estraordinarii jurati assessoreseknek hívták. Őket nevezte utóbb a magyar jogi
nyelv táblabíráknak.

Asylum (menedékhely – lat.): a középkorban a bűnösnek az ~ba bejutása

mentességet biztosított. Magyarországon Szent István, ill. Szent László és
Könyves Kálmán törvényhozása óta ismert, hogy akik a püspök vagy az ispán
lábaihoz, ill. a király udvarába menekülnek, ~ot nyernek. 1723-ban az →
igazságszolgáltatási reformmal párhuzamosan a → törvény kimondja az ~jog
szabályozását, azonban csak egy 1776. évi királyi rendelet szabályozza végül a
„perfugium ad loca asylii”-t. Ez jelentősebb szűkítéseket tartalmaz: csak azokat
az egyházakat illeti meg az ~, ahol szentséget tartanak, ill. rendszeresen
kiszolgáltatják a szentségeket. Az egyházi intézményeket kötelezte a rendelet a
menedéket kereső világi → bíróság elé állítására. A → nemzetközi jogban ~nak
nevezik a → diplomáciai menedékjogot.

Asszisztált humán reprodukciós eljárás: alapvetően a meddőség kezelésére

szolgáló beavatkozások, legfontosabb válfajai a mesterséges ondóbevitel (a
partner ivarsejtjével vagy adományozott ivarsejttel), a testen kívüli
megtermékenyítés, ill. a dajkaterhesség. Az ~ jogi szabályzásának két alapvető
területe van: az egyik az → egészségügyi jogi, ez határozza meg, hogy mely ~
megengedettek, ill. tilalmazottak, ki veheti igénybe (pl. egyedülálló nők,
azonos nemű párok jogosultak-e) és milyen feltételekkel (pl. hány embriót
lehet visszaültetni a méhbe). A másik szabályozási terület a → családjogi
szabályozás, ez rendezi az ~ segítségével született gyermek családjogi státusát, a
donor és a gyermek jogait [pl. a gyermek megismerheti-e az ivarsejt donor
személyes adatait (→ származás megismeréséhez való jog)]. Tekintettel arra,
hogy az ~-ok számos erkölcsileg nagyon érzékeny kérdést vetnek fel (pl. a szám
feletti embriók megsemmisítése), amelyekben nincs konszenzus, így az egyes
→ államok jogi szabályozása is eltérő, a magyar szabályozás a megengedő
szabályozások közé tartozik.

Asszisztált humán reprodukciós eljárások családjogi hatásai: → asszisztált

humán reprodukciós eljárást egyes jogokban (→ jogrendszer) csak házastársak,
másokban, így a magyar jogban is élettársak (→ élettársi viszony), sőt
egyedülálló nők is igénybe vehetnek. A ~ elsősorban a leszármazás
szempontjából vethet fel kérdéseket. A leszármazás valósága nem kérdéses, ha
az asszisztált reprodukciós eljáráshoz a nő férjének vagy élettársának az
ivarsejtjét használták fel. Ivarsejt- vagy embrióadományozás eredményeként
fogant, ill. született gyermek szüleinek a magyar jog szerint a reprodukciós
eljárást kérelmezőket kell tekinteni. Nincsenek az asszisztált reprodukciós
eljárásnak → családjogi hatásai a donorral szemben. Sem az apaság, sem az
anyaság → bírói megállapításának nincs helye azzal a fér val, ill. azzal a nővel
szemben, aki a reprodukciós eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót
adományozott. A gyermeknek nagykorúsága elérését követően módja van arra,
hogy fogamzásának, ill. születésének körülményeit a donor adatainak titokban
tartása mellett megismerje (→ származás megismeréséhez való jog). →
béranyaság

Asztalos László (1925–1988): jogtudós, a → polgári jog művelője. 1949–1958

között a budapesti jogi kar → magánjogi, majd → polgári jogi tanszékén
oktatott. Ezt követően néhány évig → megyei → bírósági → bíró. 1962-től
ismét az egyetem polgári jogi tanszékén dolgozott, 1969-ben egyetemi tanárrá
nevezték ki. Fő művei: A polgári jogi szankció, 1966; A civilisztika oktatásának
és tudományának fejlődése a budapesti egyetemen, 1973; Polgári jogi alaptan,
1987.
Asztronómiai határ: → államhatár

Áthelyezés: → munkaszerződés módosítása

Atipikus munkavégzési viszonyok: a szerződési szabadság (→ szerződési típus,

típusszabadság) megnyilvánulásai, a jogalkotó (→ jogalkotás) által tipikusként
szabályozott önállótlan foglalkoztatási formától, a „tipikus →
munkajogviszonytól” egy vagy több elemében eltérő tartalmú munkavégzési
viszonyok. Az ~ gyűjtőfogalom, idetartozik (többek között): a → vezető állású
munkavállalók munkavégzése, a távmunkavégzés, a munkaerő-kölcsönzés,
a atal munkavállalók munkavégzése, az alkalmi munkavállalói könyvvel
foglalkoztatottak munkavégzése, a bedolgozói jogviszony és a prémiumévek
program keretében foglalkoztatottak munkavégzése. Az ~ egy részét
Magyarországon a → Munka Törvénykönyve, másik részét pedig külön →
jogszabályok rendezik. → munkaszerződés

Atipikus szerződés: a magyar → kötelmi jog nem ismeri a típuskényszer elvét,

ami azt jelenti, hogy a → szerződések tartalmát a felek szabadon állapítják meg,
és nincs olyan szabály, amely kötelezően előírná a feleknek, hogy milyenfajta
szerződést kössenek. A szerződő felek olyan nem nevesített ~t is
létrehozhatnak, amely nem tartozik egyik → szerződési típusba sem. Kivétel ez
alól a → társasági jog, ahol csak a társasági → törvényben meghatározott típusú
szerződési formában alapítható → gazdasági társaság. Az ~re a kötelmi jog
általános szabályai, ill. a hasonló típusszerződés rendelkezései alkalmazandók
(→ vegyes szerződés).

Atlanti Charta: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Atomcsendszerződés (Moszkvai részleges atomcsendszerződés): „Szerződés a

légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek
betiltásáról.” 1963. aug. 5-én az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió
külügyminiszterei (→ miniszter) által Moszkvában aláírt fegyverkorlátozási →
nemzetközi szerződés, amelyhez később a nemzetközi közösség → államainak
többsége csatlakozott (kihirdetve: 1963. évi 26. tvr.). Az ~ben a szerződő
államok vállalták, hogy betiltanak és nem hajtanak végre nukleáris fegyverrel
történő semmiféle kísérleti robbantást és semmiféle más nukleáris robbantást a
→ joghatóságuk vagy ellenőrzésük alá tartozó semmilyen helyen; sem a
légkörben, sem annak határán túl, beleértve a világűrt (→ világűr jogi
helyzete); sem a víz alatt, beleértve az állam → területi felségjoga alá tartozó
vizeket és a → nyílt tengert; és semmilyen más közegben, ha az ilyen robbantás
az azt végrehajtó állam joghatósága vagy ellenőrzése alá tartozó területeken
kívül radioaktív lecsapódást okoz. A szerződő felek kötelezték magukat, hogy
tartózkodnak a nukleáris fegyverekkel történő mindenféle kísérleti robbantás
és mindenféle más nukleáris robbantás előidézésétől, bárhol legyen is az, ha az
ilyen robbantásra a felsorolt közegek valamelyikében kerülne sor, vagy annak a
fentebb említett következményei lennének. Az ~ tehát a föld alatti
robbantásoknak csak egy részét tiltja be, azonban a szerződésben a felek
kifejezték azt a szándékukat, hogy törekedni fognak a nukleáris fegyverekkel
folytatott minden kísérleti robbantás betiltására, s e célból tárgyalásokat
folytatnak. Az → ENSZ Közgyűlése 1996. szept. 17-én kelt 50/245. sz.
határozatával elfogadta a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról szóló
szerződést, amely mindenféle nukleáris kísérleti robbantást tilt [átfogó ~
(kihirdetve: 1999. évi L. tv.)]. A szerződésben foglalt kötelezettségek
ellenőrzése, valamint az államok közötti konzultáció és együttműködés
biztosítása végett az okmány Bécsben önálló → nemzetközi szervezet
felállításáról is rendelkezik (Comprehensive Nuclear Test-Ban Treaty
Organization).

Atomfegyverek betiltása: → atomcsendszerződés, → atomsorompó-szerződés

Atomfegyvermentes övezet: olyan földrajzi térség, amelynek határain belül,

valamely → nemzetközi szerződés értelmében, tilos az atomfegyverek és az
ezeket kiszolgáló berendezések előállítása, telepítése, kipróbálása, raktározása,
rendszerben tartása és alkalmazása. Az ~ek történetének kezdete az 1950-es
évek második felére nyúlik vissza, és az első elképzelések egy közép-európai ~
megteremtéséről szóltak. 1956–1957 folyamán először a Szovjetunió tett
olyan javaslatot, miszerint az NDK és az NSZK területén ne lehessen
atomfegyvereket állomásoztatni. Adam Rapacki lengyel külügyminiszter (→
miniszter), 1957. okt. 2-án az → ENSZ Közgyűlésén terjesztette elő a két
Németországot és Lengyelországot magába foglaló ~re vonatkozó tervet
(Rapacki-terv). A későbbi lengyel tervekben már Csehszlovákia is szerepelt. Az
első sikeres kísérlet egy ~ megteremtésére Latin-Amerikában volt, amikor
1967. febr. 14-én aláírták a → Tlatelolcói szerződést. 1985. aug. 6-án nyitották
meg aláírásra a Rarotonga- → egyezményt, amelynek nyomán a dél-csendes-
óceáni térség is ~té vált. Az egyezmény 1986. dec. 11. óta van hatályban.
1995. dec. 15-én, az ASEAN (→ Délkelet-ázsiai Nemzetek Társulása) bangkoki
csúcsértekezletén a szervezet saját tagállamait (→ állam), valamint Vietnam,
Laosz, Kambodzsa és Burma területét szintén ~té nyilvánította. Az okmány
1997. márc. 12-én lépett hatályba. Az afrikai kontinens a Kairóban, 1996. ápr.
11-én aláírt Pelindaba-egyezmény alapján (hatályba lépett: 2009. júl. 15.), a
közép-ázsiai térség pedig a Szemipalatyinszkban, 2006. szept. 8-án megkötött
nemzetközi szerződés nyomán nyert el hasonló státust (hatályba lépett: 2009.
márc. 21.). Néhány további ~ létesítésének kérdése már régóta napirenden
van, ám az elképzelések jelentős része megrekedt a javaslatok szintjén. Az ~
fogalmát tágabb értelemben felfogva idesorolhatók még az → emberiség közös
örökségének minősülő területek [Antarktisz (→ Antarktisz-szerződés), →
tengerfenék, világűr (→ világűr jogi helyzete), Hold (→ Hold-megállapodás)], ill.
az egyes atomfegyverektől mentesnek nyilvánított országok (pl. Új-Zéland,
Mongólia, Dánia, Norvégia) is.

Atomkárokért való felelősség: → nukleáris károkért való felelősség

Atomsorompó-szerződés: „Szerződés a nukleáris fegyverek elterjedésének

megakadályozásáról”. 1968. júl. 1-jén létrejött fegyverkorlátozási →
nemzetközi szerződés, amelynek célja a nukleáris fegyverek világszerte való
elterjedésének megakadályozása (kihirdetve: 1970. évi 12. tvr.). Az ~ben a
nukleáris fegyverrel rendelkező → államok – tehát azok az államok, amelyek
1967. jan. 1-jét megelőzően nukleáris fegyvert vagy egyéb nukleáris
robbanószerkezetet előállítottak és felrobbantottak, vagyis az USA, Nagy-
Britannia, Franciaország, Kína és a Szovjetunió – kötelezték magukat arra,
hogy sem közvetlenül, sem közvetve senkinek nem adnak át nukleáris
fegyvereket vagy egyéb nukleáris robbanószerkezeteket, ill. nem engedik át az
ellenőrzést ilyen fegyverek vagy robbanószerkezetek felett. Az ~ben részes,
nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok pedig arra vállaltak
kötelezettséget, hogy sem közvetlenül, sem közvetve senkitől nem fogadnak el
nukleáris fegyvereket vagy egyéb nukleáris robbanószerkezeteket, ill. nem
vállalják ilyenek ellenőrzését, s nem állítanak elő és más módon sem szereznek
nukleáris fegyvereket vagy egyéb nukleáris robbanószerkezeteket. A nukleáris
fegyverrel nem rendelkező államok által az ~ben vállalt kötelezettségek
betartását a → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei – ún.
biztosítéki ellenőrzés útján – az ~ben részes államokban a helyszínen
ellenőrzik. Az ~ hatálybalépése után 25 évvel megtartott konferencián (1995.
máj. 11.) az államok úgy döntöttek, hogy az ~t korlátlan időre
meghosszabbítják.

Attasé (fr.): a → diplomáciai képviseletek → diplomáciai személyzetének

legalacsonyabb diplomáciai rangba tartozó tisztviselője; emellett ~nak nevezik
feladatkörük alapján a diplomáciai képviseleteken egyes különleges
szakértelmet igénylő ügyek intézésével foglalkozó tisztviselőket pl. → katonai
~, kereskedelmi ~.

Áttétel: mind a → bíróságok előtti eljárás, mind pedig a → közigazgatási eljárás

során a → hatóság az eljárás bármely szakaszában hivatalból köteles vizsgálni
→ hatáskörét és → illetékességét. Ha megállapítja, hogy az adott ügyben nincs
hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben
eljárni jogosult fórumhoz; a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel rendelkező
illetékes közigazgatási szervhez. → Polgári ügyben az ~ről szóló → végzést
kézbesíteni kell a feleknek (→ fél). Büntetőeljárás (→ büntetőeljárási jog) során
bizonyos esetekben a → tárgyalás megkezdése előtt az → ügyész, a → vádlott,
→ a védő és a → sértett indítványozhatja az ügyek más bírósághoz való ~ét. →
Közigazgatási eljárásokban az ~ről a polgárt értesteni kell.

Átutalás: olyan készpénz nélküli pénzügyi műveletet jelent, amelynek során a

zetést a vevő kezdeményezi. Az ~sal a bankszámla-tulajdonos (→ bankszámla-
szerződés) megbízza a pénzintézetet, hogy számlája terhére (vagyis saját
pénzeszközeit csökkentve) meghatározott összeget írjon át a megbízásban
megjelölt bankszámla javára.

Aubry, Charles Marié Barbe Antoine (1803–1883): francia jogtudós, 1833–

1871 között Strasbourgban működött, később a Cour de Cassation bírája
(1872–1878). Fő műve a → Rau-val közösen írt ötkötetes Cours de droit civil
français (1869–1875), amely a francia → polgári jog egyik legátfogóbb
feldolgozása.
Auditálás: → gazdálkodó szervezetek vagy magánszemély könyvelésének és
gazdálkodása eredményességét tükröző mérlegeinek átvizsgálása független
szakértő vagy független szakértői iroda által. Meghatározott esetekben az ~
elvégzése kötelező (pl. gazdálkodó szervezetek átalakulásakor, → privatizációs
eljárásoknál).

Augustus családjogi törvényei: a lex Iulia de maritandis ordinibus és a lex

Papia Poppaea (Kr. e. 18., Kr. u. 9.) szerint minden római polgár köteles római
házasságban (→ matrimonium) élni. A fér akat 25. és 60., a nőket 20. és 50.
életévük betöltése között terhelte ez a kötelezettség. ~ → szankcióként öröklési
korlátozásokat helyeztek kilátásba (→ incapacitas). A meghatározott
életkorban házasságban nem élő személy (coelebs) a végrendeleti örökséget
egyáltalán nem szerezhette meg, a házasságban élő, de gyermektelen (orbus)
pedig csak fele részben (→ hereditas, → testamentum).

Austin, John (1790–1859): angol jogtudós. 1818-tól → ügyvéd. 1826-tól

kezdődően – többszöri megszakításokkal – → jog lozó át és → jogelméletet
tanít. Mint az → analitikus jogelmélet megteremtője, a → jogot a szuverén
parancsaként magyarázta, amelynek követését a kikényszerítéstől való félelem
biztosítja. Fő művei: e Province of Jurisprudence Determined, 1832; Lectures
on Jurisprudence; or the Philosophy of Positive Law, 1861.

Autokrácia (gör.): önkényuralom, → törvényektől nem korlátozott zsarnoki

egyeduralom. → államforma

Automatikus fenntartás: → kötelező joghatósági rendszer

Autonómia (gör.): öntörvényűség, → önkormányzat, valamely közösségnek

olyan megszervezése, amelynek keretében saját ügyeit maga intézi. Az ~ lehet
teljes vagy részleges, ill. korlátozott; az előbbi esetben magában foglalja a
szabályozás (→ jogalkotás), a végrehajtás (igazgatás) és az → igazságszolgáltatás
jogát is, ez utóbbi esetben e jogok gyakorlására csak az életviszonyok
meghatározott körében (pl. kulturális ~), ill. csak bizonyos korlátok között,
más → hatóságoktól való függőségben kerülhet sor. (→ önigazgatás). A
kisebbségek ~ja, önkormányzata megvalósulásának feltétele, hogy az → állam
közhatalmi jogosítványokat ruházzon át a kisebbség tagjai (személyi ~) vagy
egy túlnyomórészt kisebbségek lakta területen élők (területi ~) által
demokratikus úton megválasztott szervezetekre. A személyi elven szerveződő
~ra példaként említhető a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszer
(→ kisebbségek jogai).

Aviticitas: → ősiség

Avocat général (fr.): → főtanácsnok

 B
Bábállam: idegen → állam hódító politikájának eredményeként megalakuló
állam, amely teljesen függ az azt létrehozó államtól. Pl. a japánok 1931-ben
elszakították Kínától északkeleti tartományait, és Mandzsukuo néven
formailag független, ténylegesen azonban Japánnak alávetett államot hoztak
létre.

Bagatell bíráskodás: kisebb jelentőségű → polgári ügyekben (pl.: → kis értékű

perek) és → büntetőügyekben intézményesített egyszerű → bírói eljárás, ill. a
kis ügyekben eljáró speciális szervek [→ békebíró, községi bíróság (→ községi
bíráskodás), → társadalmi bíróság] által végzett → igazságszolgáltatás.

Baintner János: (1815–1881) jogász, egyetemi tanár. 1848–1861 között a

pozsonyi jogakadémia tanára; 1862 és 1880 között a budapesti egyetemen az
osztrák és a magyar → magánjog és a polgári törvénykezési rendtartás
professzora. 1865-től az MTA lev. tagja. Fő művei: Magyar régi és új
törvényszéki rendezet és törvénykezési eljárás, 1851; Az ausztriai általános
magánjog alaptanai, 1868; A bírósági szervezetről, 1870.

Bajor büntető törvénykönyv: a liberális → Feuerbach által 1813-ban készített

→ büntetőjogi → kódex, amely közvetlenül a → Code pénal megjelenése után
született és annak szellemét idézi. A klasszikus büntetőjogi alapelveket (a →
nullum crimen sine lege, ill. a → nulla poena sine lege), valamint a →
bűncselekmények, hármas felosztását (→ trichotomia) felhasználva nagy hatása
volt a közép-európai térség → jogrendjének átalakítására.

Balás Piri Elemér (1883–1947): jogász, az MTA lev. tagja (1943), a szegedi,
ill. 1937–1947 között a kolozsvári egyetem tanára. Több → jogág területén
tevékenykedett, a → szerzői jog és a → büntetőjog művelője. Fő művei: A
tisztességtelen verseny büntetőjoga (Kimer Ödönnel), 1924; Rádió és szerzői jog,
sajtójog, 1927; Az okozatosság büntetőjogi problematikája, 1936; A kiskorúak és a
gondnokoltak büntetőjogi védelme, 1943; Törvényjavaslat a szerzői jogról, 1947.
Baldus de Ubaldis (Baldo degli Ubaldi) (1327–1400): itáliai jogtudós,
Perugiában → Bartolus tanítványa. 1347-től haláláig különböző olasz
egyetemeken (Perugia, Pisa, Firenze, Padova, Pavia) → civiljogot tanított. Az
egyik legtekintélyesebb → kommentátor, aki a → Digestához, a Liber
Tendorumhoz és a Liber Extrához írt kommentárt, emellett kb. 2500 consilium
(jogi szakvélemény) fűződik nevéhez. Glosszát írt a konstanzi békéhez is (1183).

Baleseti ellátás: →baleseti rokkantsági nyugdíj

Baleseti nyugdíj: → nyugellátás

Baleseti rokkantsági nyugdíj: a → társadalombiztosítási jog szerint → üzemi

baleset vagy → foglalkozási betegség következményeként, → szolgálati időtől
függetlenül járó ellátás. Általános baleset esetén az ellátások ugyanis az általános
egészségbiztosítás és rokkantnyugdíj-biztosítás, valamint hozzátartozói →
nyugellátások (→ özvegyi nyugdíj, → árvaellátás) szerint járnak.

Balogh Arthur: (1866–1951) jogász, 1890-ben a budapesti egyetemen az →

alkotmányi és kormányzati politikából egyetemi magántanár, 1904-től a
kolozsvári egyetemen r. tanár. 1905-től az MTA lev., 1913-tól r. tagja. 1949-
ben tanácskozó taggá minősítették vissza. Fő művei: Tanulmányok az
alkotmánypolitika köréből, 1895; Törvényhozó hatalom, 1899; A magyar
államjog alaptanai, 1901; Az állam felfogása a magyar szent korona elmélete
szerint, 1903; Jogállam, 1914.

Balogh Jenő (1864–1953): jogász, a → büntetőjog és a → büntetőeljárási jog

tudományának művelője, budapesti → ítélőtáblai → bíró (beosztva az
igazságügyi → minisztériumba), 1900–1910 között a budapesti egyetem
tanára, 1913–1917 között igazságügyi → miniszter. 1901-től az MTA lev.,
1912-től r. tagja, 1920–1935-ben az Akadémia főtitkára, 1940–1943-ban
másodelnöke; 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza. Fő művei: A
sértett fél jogköre a büntetőjogban, 1887; A bűnvádi perrendtartás magyarázata
(társszerzőkkel, I–IV.), 1897–1900; Magyar bűnvádi eljárási jog. I. Általános
tanok, 1901; A magyar büntető perjog tankönyve, 1906; Fiatalkorúak és a
büntetőjog, 1909.
Bán (szláv): Magyarország déli határterületem hosszabb-rövidebb időre
kialakított → önkormányzati egységek vezetőinek neve. Régi magyar országos
méltóság. A ~t mindig a király nevezte ki – az összes országos méltóság közül
egyetlenként – csak született magyarok közül. A ~ volt a királyi várak
katonáinak és a horvát nemességnek a vezére, ő szedette be az → adókat,
amelyeknek harmadrésze megillette; → bírói → hatásköre mindenkire
kiterjedt. Tőle a → Kúriához lehetett fellebbezni (→ fellebbezés). A horvát–
magyar kiegyezés után (1868. évi XXX. tc.) az autonóm horvát kormányzat
élén (1918-ig) továbbra is a ~ állt, akit a miniszterelnök (→ kormányfő)
előterjesztése és ellenjegyzése mellett a király nevezett ki, és a horvát–szlavón–
dalmát → országgyűlésnek volt felelős. A ~i tisztség ezután már csak polgári
méltóság volt, katonai funkcióját elvesztette.

Bánatpénz: a → polgári jogban az → elállási jog gyakorlásának ellenértéke,

amelyet → szerződéskötéskor az egyik fél a másiknak ad vagy ígér arra az esetre,
ha a szerződéstől a szerződésben meghatározott ok alapján eláll. Ha a szerződés
a szerződésben szabályozott elállási jog gyakorlása miatt szűnik meg, akkor a
~re jogosult fél nem követelheti a → teljesítést, csak a ~t. Ha a szerződés egyéb
ok miatt szűnik meg, akkor ~ nem jár. A → bíróság a túlzott mértékű ~
összegét mérsékelheti. A ~ a másik fél → kártalanítására szolgál. A
szerződésben meghatározott elállási jog gyakorlásával okozott → kárnak a ~t
meghaladó részét nem lehet érvényesíteni, mert a kár okozásánál nincsen
jogellenesség (jogellenes magatartás), mivel a felek szerződéskötéskor
beleegyeztek abba, hogy valamelyik fél a szerződésben meghatározott elállási
jogával éljen, és ezzel esetlegesen kárt okozzon. A ~ akkor is jár, ha a ~re
jogosultnak nincsen kára.

Bank: olyan szervezet, amely pénzeszközök összegyűjtésére, szétosztására,

átcsoportosítására, pénzteremtésre, hitel közvetítésére, nyújtására, pénz
adásvételére vállalkozik. A ~ok és a pénzintézetek összessége alkotja a
~rendszert, ill. a pénzintézeti rendszert. A ~rendszer a legfontosabb
pénzintézeti tevékenységeket (a betét és számlakapcsolatok révén a pénzek
összegyűjtését eredményező passzív műveleteket, valamint az összegyűjtött
pénzek ideiglenes elosztását jelentő aktív hitelműveleteket) végző ~üzemek
összességének elméleti-szervezeti egysége, amelynek struktúrája mindig ahhoz
igazodva kerül kialakításra, hogy az → állam miként kívánja megoldani
hitelkapcsolati rendszerét. Két alaptípus létezik. Az egyik az ún. egyszintű
~rendszer, amikor a központi ~ közvetlen hitelezési kapcsolatrendszert alakít
ki a gazdálkodó szervezetekkel, azaz hitelt nyújt részükre, vezeti számlájukat.
A másik az ún. kétszintű ~rendszer, amikor a központi ~ nem áll közvetlen
hitelkapcsolatban a gazdálkodó szervekkel, hanem csupán a ~rendszer második
szintjén elhelyezkedő egyéb ~okkal, ill. pénzintézetekkel; amelyek viszont nem
csak a lakossággal, hanem a → gazdálkodó szervezetekkel is hitelkapcsolatot
tartanak fenn. Magyarországon kétszintű ~rendszer működik, amelynek első
szintjén a Magyar Nemzeti ~ áll, a második szintjén az összes többi
pénzintézet, elnevezésétől függetlenül A Magyar Nemzeti ~ a ~rendszer
kiemelkedő jelentőségő ~ja. Nem csak a „~ok ~ja”, hanem a nemzetgazdaság
központi ~ja, jegy~ja, a pénzintézetek monetáris eszközökkel történő
irányítója, valamint a devizagazdálkodás központi szerve. → devizajog

Bankgarancia: pénzintézet (→ bank) egyoldalú kötelezettségvállalása arra,

hogy meghatározott feltételek esetén és meghatározott → határidőn belül
meghatározott pénzösszeget zet harmadik személynek (kedvezményezettnek).
A ~ kiállításáért a pénzintézet díjat számít fel a garancia megbízójának. A bank
a ~t általában a garanciamegbízó – aki többnyire a bank ügyfele – és harmadik
személy közötti → szerződésre tekintettel vállalja, de a bank a zetést e
szerződés, az ún. alapjogviszony vizsgálata nélkül köteles teljesíteni (absztrakt
→ jogügylet). A ~ célja, hogy a ~-megbízó által harmadik személlyel szemben
vállalt zetési kötelezettség → teljesítését biztosítsa (→ szerződést biztosító
mellékkötelezettség). A ~ lehívásának többnyire egyetlen feltétele, hogy a
kedvezményezett zetésre szólítsa fel a pénzintézetet, de gyakori az is, hogy a
pénzintézet a kedvezményezett által benyújtott → okiratra zet. A ~ mögött
legtöbbször a megbízónak a ~ időtartamára zárolt pénze áll, amelyet a
pénzintézet a ~ lehívásakor jogosult felhasználni. A ~ különböző zetések
biztosítékául szolgálhat: lehet pl. versenytárgyalási garancia, előleg-
vissza zetési, ajánlati garancia.

Bankhitel-szerződés: → kölcsönszerződés, ill. a kölcsönszerű → szerződések →

előszerződése, → banki kötelezettségvállalás a kölcsönszerződés, ill. kölcsönszerű
szerződés későbbi megkötésére, a másik fél valamiféle kapacitásfoglalása a vele
szerződő banknál. A ~nél a bank alapvető kötelezettsége kettős: egyrészt
meghatározott hitelösszegkeretnek a másik fél rendelkezésére tartása
meghatározott ideig; másrészt ezen az időtartamon belül a keret terhére
történő későbbi tényleges kölcsönnyújtás vagy egyéb, „kölcsönszerűnek”
minősülő különféle hitelművelet végzése. A bankgyakorlat alakította ki a
hitelműveletek idetartozó formáit, nevezetesen a következőket:
folyószámlahitel, → váltóleszámítolás, → factoring, elfogadványhitel, →
bankgarancia stb.

Bankkártya-hamisítás: → készpénz-helyettesítő zetési eszköz hamisítás

Bankkártyával visszaélés: → készpénz helyettesítő zetési eszközzel visszaélés

Bankkonzorcium: → konzorcium

Bankszámlaszerződés: a számlaszerződések egyik típusa, amelynek két további

alváltozata van: egyik a ~nek is nevezett (nevesített) ~, a másik a
betétszerződés. A ~ lényege abból vezethető le, miszerint a → bank alapvető
kötelezettsége, hogy a vele szerződő számlatulajdonos rendelkezésére álló
pénzeszközöket kezelje és nyilvántartsa, azok terhére ki zetési és → átutalási
megbízásokat teljesítsen, továbbá hogy a számla javára és terhére írt
eszközökről és időszakonként a számla egyenlegéről értesítést küldjön
ügyfelének. A bank alapvető joga, hogy a számlán levő összegeket használja.
A ~ sajátossága továbbá, hogy a bankszámla-követelés kimerülése nem szünteti
meg a ~t. Ebből adódik viszont az a sajátosság, hogy a számlatulajdonos
tartozik számláján mindenkor olyan összeget tartani, amelyből a számlavezető
bank kiegyenlítheti a számlatulajdonost → jogszabály szerint terhelő
tartozásokat, ill. az olyan tartozásokat, amelyeknek kiegyenlítésére a
számlatulajdonos adott a banknak megbízást. A számlán tartási kötelezettség
elmulasztása egyúttal olyan felelősségi szabályok előtérbe kerülését
eredményezi, amely szerint a számlatulajdonos nem csak a számlán elhelyezett,
ill. később bármilyen módon odakerülő összeggel, hanem egész → vagyonával
felel. A betétszerződés egyaránt tartalmazza a ~ és a → takarékbetét-szerződéshez
nagyon hasonló, a bank szempontjából passzívnak számító → kölcsönszerződés
elemeit. Ennél a változatnál az ügyfél a számlaviszony keretei között
alapvetően abból a célból helyezi el pénzét a bankszámlán, hogy a ~ előnyeit is
kihasználva kedvező → kamatfeltételeket biztosítson saját maga számára. A
bank ezt akkor honorálja, ha az ügyfél leköti pénzét, mégpedig hosszabb időre,
azaz tartósan. A betétszerződés esetén a bank alapvető kötelezettsége a betéti
összeg szerződés szerinti vissza zetése és kamat zetése. A számlatulajdonos
alapvető kötelezettsége pedig az, hogy a számlán elhelyezett pénzt a lekötött
idő tartamára a számlán tartsa. E kötelezettség megszegése a kamatra való
jogosultság elvesztésével jár vagy járhat. A számlatulajdonos legfontosabb joga,
hogy a bank a betéti összeget és kamatait részére a szerződésben meghatározott
módon és időben vissza zesse, ill. meg zesse.

Bankszerződések: hitelintézetek (→ bank) által használt kötelmek (→

kötelem), melyeknek többsége a banki gyakorlatban fejlődött ki. A számos
megjelenési formával rendelkező → hitelszerződések és → kölcsönszerződések
mellett ebbe a körbe tartoznak az ugyancsak változatos →
bankszámlaszerződések és betétszerződések is. A ~ esetében a biztosítéknyújtás
körében gyakran kerül alkalmazásra a → bankkezesség és a →bankgarancia. A
bankgarancia szerződéses jellege sokáig nem volt általánosan elismert, miután
azt egyes → bírósági döntésekben egyoldalú → jognyilatkozatnak minősítették.
Szintén problémát okozott a bankgarancia és a zetési módként funkcionáló
→ akkreditív elhatárolása. Egyes bankügyletek esetében a → kötelmi jogi
szabályokat → értékpapírjogi rendelkezések egészítik ki, így pl. befektetési
jegyek és →kötvények esetében. Ebbe a körbe tartozik azonban a speciális
zetési módnak tekintett → csekk és → váltó is. A ~ sajátos csoportját képezik a
különböző pl. letéti-széf kötelmek, vagy a → lízing. A legtöbb ~ megkötésére
általános szerződési feltételek alkalmazásával kerül sor, amely számos kógens
(→ kógens jogszabály) → polgári jogi norma betartását teszi szükségessé.

Banktitok megsértése: → gazdasági titok megsértése

Bántalmazás hivatalos eljárásban: → bűntett, amelyet az a → hivatalos

személy követ el, aki a hivatalos eljárása során mást tettleg bántalmaz. A
hivatalos eljárás a hivatali kötelesség teljesítésének külső formája; a kötelesség
teljesítésének időtartamát jelzi. Rendszerint több mozzanatból álló, különböző
vagy azonos irányú cselekvések sora tölti ki; a hivatali kötelesség teljesítésének
kezdetétől az utolsó hivatali aktus befejezéséig tart. Tettleges bántalmazásnak
minősül a más teste ellen irányuló, a testi épséget vagy az emberi méltóságot
érő támadás.
Bányabíróság: a 13. századtól kezdődően a bányászattal összefüggő viták →
peres ügyeinek külön bírósága (→ bíróságok) volt. Az 1911. évi I. tc. a
bányászati peres ügyeket a → törvényszékek és a → kerületükbe tartozó →
járásbíróságok hatáskörébe utalta, s ezzel megszűnt a bányászat külön bírósága.
A ~ok vezették az ún. bányakönyvet, amely a bányákkal kapcsolatos adatokat
tartalmazta.

Bányabirtokos (bányatulajdonos): eredetileg az a személy volt, aki a

földtulajdonosi → bányászati jog alapján a saját földjén bányát nyitott, vagy
bányaművelést folytatott. A bányabirtokot be kellett jegyeztetni a →
bányabíróság által vezetett bányakönyvbe. A ~i intézmény Magyarországon az
1946-os földbirtok-politikai intézkedésekkel szűnt meg.

Bányafelügyelet (bányahatóság): különös hatáskörű, centrális → közigazgatási

szervtípus, az egységes bányászati szakigazgatás szervezetrendszerének gyűjtő
neve. A ~ bányászati tevékenységre vonatkozó → hatásköreit (építéshatósági,
építésfelügyeleti, bánya- és tűzrendészeti, munkavédelmi és műszaki-
biztonságtechnikai hatáskörök) a bányászatról szóló → törvény állapítja meg.
A ~ hatásköreit első fokon a → bányakapitányságok gyakorolják. → bányajog

Bányajáradék: a régi → bányaregálén alapuló → állami bevétel; a kiemelt

ásványi nyersanyag bányanyíláson, kútfejen mért mennyiségével és számított
értékével arányos, az államot megillető jövedelem, amelynek mértékét →
törvény állapítja meg.

Bányajog: a → közjog és a → magánjog (közelebbről a → dologi jog) egyik

komplex jogterülete. A → bányászati jog eredetileg a föld → tulajdonjogának
egyik – a hasznok szedésére jogosító – részjogosítványa volt, amely a gazdaság-
és jogfejlődés eredményeként kivált a földtulajdonból, és önálló joggá
változott. A föld méhének kincsei a magyar jog szerint az → állami tulajdon
kizárólagos tárgyai. A bányászati jogot a bányavállalkozók → bányászati
koncesszió keretében gyakorolhatják. A kitermelt ásványi nyersanyag és a
hasznosított geotermikus energia a bányavállalkozó tulajdonába megy át, de az
→ államot részesedés, → bányajáradék illeti meg. A ~ tartalmazza az ásvány- és
geotermikus energiavagyonnal való gazdálkodás, a bányászati tevékenység
közjogi előírásait, biztosítja az élet- és egészségvédelem, a vagyonbiztonság
követelményeit, valamint az összhangot a környezetvédelemmel (→
környezetvédelmi jog) és a tulajdonjog védelmével. Így pl. a ~ szerint kötelező a
tájrendezés és a → bányakárok megtérítése, a bányatelek által érintett felszíni
→ ingatlanok tulajdonjogának korlátozása esetén pedig → kártalanítás jár.

Bányakamara: évszázadokon keresztül a királyt megillető bányászati (→

bányaregálé) és pénzverési → monopóliummal kapcsolatos közös központi
igazgatási szerv volt.

Bányakapitányság: a bányászati szakigazgatás (→ bányafelügyelet,

bányahatóság) elsőfokú, területi szervei voltak, amelyek Magyarországon
1854–1945 között működtek. Az 1993. évi XLVIII. tv. ismét visszaállította a
~okat.

Bányakár: a → bányajog sajátos kárfelelősségi → jogintézménye. A hatályos

bányajog szerint a bányavállalkozó, vétkességre (→ gondatlanság, →
szándékosság) tekintet nélkül, köteles megtéríteni a bányászati tevékenységgel
idegen → ingatlanban, épületben és az ingatlan más → alkotórészében és
tartozékában okozott kárt, továbbá a vízelvonás folytán keletkezett károkat
(együtt: ~). → Törvény alapján ~nak minősülnek a ~ megelőzésére,
csökkentésére és elhárítására fordított kiadások is. A bányászati tevékenységgel
okozott egyéb károk megtérítésére – így → bányaszolgalom, vagy → kisajátítás
alapján elhelyezett bányászati építmények miatt az ingatlan forgalmi értékében
bekövetkezett értékcsökkenésre is – a → polgári jog szabályai az irányadók. A
bányavállalkozót nem a → veszélyes üzem felelőssége, hanem a bányászati
tevékenység miatt fennálló → kártalanítási kötelezettség terheli. A kártalanítási
kötelezettség kizárólagos feltétele a → kár – közvetlen vagy közvetett – okozati
kapcsolata a bányászati tevékenységgel. A ~talanítási kötelezettség
szempontjából közömbös a bányavállalkozó magatartásának jogszerűsége vagy
jogellenessége. Eltérően a veszélyes üzemmel okozott kárért való felelősségtől,
a bányavállalkozó nem hivatkozhat vis maiorra (→ erőhatalom), mert a külső,
elháríthatatlan erő sem minősül kimentési oknak. Bizonyos esetekben a kár
vagy egy részének meg zetése alól mégis mentesülhet a bányavállalkozó. Erre a
károsult jogellenes magatartása adhat alapot: ha a ~t szenvedett építményt a
bányaművelésre fenntartott területen, vagy bányatelek határain belül, →
építési engedély nélkül, vagy az abban meghatározott kármegelőzési feltételeket
megsértve építették. A ~talanítás módja a korábbi bányajogi szabályok szerint
általában a természetbeni kártalanítás volt, a pénzbeni kártalanításra csak
meghatározott ~ fajták esetében kerülhetett sor. Az újabb törvényi szabályozás
a pénzbeni kártalanítást tette – megegyezés hiányában – kötelezővé.

Bányakönyv: → bányabíróság

Bányaregálé (bányaúr jog, ius regium, ius regále minerale – lat.):

Magyarországon az uralkodói felségjogok között, a bányászat joga (→
bányászati jog) már régtől fogva a királyt (→ monarcha) illette meg. A ~
tartalma koronként változott (a sóbányászat mindig; a 11. századtól a
nemesfémércek; 1854-től pedig valamennyi ún. fenntartott ásványi
nyersanyag). A ~ alapján az uralkodót bányavám illette meg, ami a kitermelt
ásványi nyersanyag értékének meghatározott hányada volt. A ~ később az →
államra szállt, és lényegében ezen alapul a → bányajáradék.

Bányaszabadság: → bányászati jog

Bányászati bírság: a bányászati tevékenységgel érintett közérdek védelmét

szolgáló → szankciók egyik fajtája. A ~ot az 1993-as bányatörvény (1993. évi
XLVIII. tv.) vezette be, és részletesen megállapította a ~gal sújtható
magatartásokat és a kiszabható ~ legmagasabb összegét.

Bányászati jog: tkp. bányászati jogosítvány, a bányászati tevékenység

gyakorlására vonatkozó jogosultság, amely kiterjed az ásványi nyersanyagok
kutatására, és/vagy feltárására és kitermelésére. A → bányajog értelmében az
ásványi nyersanyagok → tulajdonjoga elkülönül az lelőhellyel érintett felszíni
→ ingatlan tulajdonjogától, és az ásványi nyersanyagok természetes
előfordulásukban kizárólagos állami tulajdonban (→ állami tulajdonjog
kizárólagos tárgyai) vannak. Az ásványi nyersanyag-gazdálkodás szempontjából
zárt területen a bányászati tevékenység az → államnak → törvényben
megállapított → monopóliuma, ahol ~ot más személy kizárólag csak →
bányászati koncesszióval szerezhet. Nyílt területen: 1. felszíni előkutatás
bányászati jogosítvány nélkül végezhető (előkutatási jog); 2. kérelemre bármely
→ természetes személy, → jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
→ gazdasági társaság kutatási jogot kutatási engedéllyel, vagy a megkutatott
területen a kitermelésre ~ot a bányatelek megállapításával és a műszaki üzemi
terv hatósági jóváhagyásával szerezhet (bányaszabadság) . A ~ átruházásának →
jogszabályi lehetősége a bányaszabadság egyik fontos jogi eszköze. A
bányavállalkozó – szigorú garanciális feltételek betartásával – harmadik
személynek szabadon átruházhatja a → hatósági határozat (kutatási engedély,
bányatelek) alapján gyakorolt ~át. Az átruházás akkor érvényes, ha a felek
megállapodását a → bányakapitányság határozatával jóváhagyta.

Bányászati koncesszió: a → bányászati jog egyik fajtája, alapja a koncesszióra

megkötött szerződés (→ koncessziós jog), amelyet a bányászati ipar felügyeletét
ellátó → miniszter és az a belföldi vagy külföldi → jogi személy köt, aki a kiírt
nyilvános pályázat nyerteseként jogot szerzett a ~ra. A ~s szerződés határozott
időre kizárólagos bányászati jogot biztosít a vállalkozónak, a szerződésben
lehatárolt területen található, meghatározott ásványi nyersanyagnak az előírt
feltételek mellett történő kutatására és kitermelésére. A szerződésben – többek
között – meg kell állapodni a vállalt kutatási feladatok és a várhatóan
bekövetkező károk (→ bányakárok) fedezetének biztosítékáról, a →
bányajáradék mértékében és zetési módjában.

Bányaszolgalom: tkp. bányaszolgalmi jog; sajátos → bányajogi intézmény,

rokon a → telki szolgalommal. A ~ alapja az, hogy a bányászati tevékenység
szükségszerűen kiterjed a felszín idegen → ingatlanaira is, mivel az idegen
ingatlanon elhelyezni kívánt bányászati létesítmény az ingatlan
rendeltetésszerű használatát akadályozza, ezért a bányavállalkozó →
kártalanítás fejében ~ alapítását igényelheti. A ~ alapításában, és a kártalanítás
mértékében és módjában meg kell állapodni az ingatlan tulajdonosával
(kezelőjével, használójával). Megállapodás hiányában, a bányavállalkozó
kérelmére a területileg illetékes → közigazgatási → hatóság határozatban
állapítja meg a ~ alapítását, és az érte járó kártalanítást. A ~i jogot az →
ingatlan-nyilvántartásba be kell vezetni. A bányavállalkozót a ~ alapítás joga
kizárólag akkor illeti meg, ha az ingatlan igénybevételére a bányászati
tevékenységhez szükséges létesítmények elhelyezése miatt kerül sor. A ~
alapítása közömbös abból a szempontból, hogy az érintett ingatlan bányatelek
határán belül vagy kívül fekszik. A ~ miatt az ingatlan forgalmi értékében
bekövetkezett csökkenés, valamint a bányászati vagy gázipari létesítmények
elhelyezéséből eredő, akadályoztatással okozott kár nem minősül →
bányakárnak.

Barcelonai egyezmény: → nemzetközi folyó

Bartal György: (1785–1865) jogtörténész. 1825–1827 között tagja az →

országgyűlésnek, később különböző → közigazgatási hivatalokban dolgozott.
1858-tól az MTA tiszteletbeli tagja. Legjelentősebb művében a magyar →
közjogi intézmények fejlődését mutatja be a vezérek korától a vegyesházi
királyok korszakáig. Fő műve: Commentariorum ad Historiam status jurisque
publici Hungariae aevi medii libri XV. I–III., 1847.

Barter: → csereszerződés

Bartolus de Saxoferrato (1313/14–1357): olasz jogtudós, → jogi tanulmányait

Perugiában már 14 éves korában elkezdte, Bolognában 20 éves korában
megszerzi a doktori fokozatot. 1339-től Pisában tanít, 1342-től haláláig a
perugiai egyetem tanára. A legtekintélyesebb → kommentátor; erre utal a
„nemo iurista nisi bartolista” (aki nem ~ követője, az nem is jogász) szállóige.

Baruch-terv: az → Egyesült Nemzetek Szervezete 1945-ben történt

megalakulásától kezdve foglalkozott az atomenergia felfedezésével összefüggő
kérdésekkel. 1946 júliusában az USA az → ENSZ Közgyűlésének
segédszerveként működő Atomenergia Bizottság elé terjesztette az atomenergia
ellenőrzésére vonatkozó javaslatát, amely kidolgozójáról (Bernard Baruch) ~
néven vált ismertté. A tervezet az atomenergia ellenőrzésére egy önálló és igen
kiterjedt hatáskörrel rendelkező → nemzetközi szervezet, a Nemzetközi
Atomfejlesztési Hatóság létrehozását javasolta; ennek hatáskörébe tartoztak
volna az atomenergiával kapcsolatos kutatások és az atomenergia
felhasználásának minden kérdése. A ~ az atomenergia ellenőrzését úgy kívánta
megvalósítani, hogy a világon működő valamennyi „veszélyes atomipari
üzemet” – vagyis azokat a létesítményeket, amelyek veszélyes mennyiségű
hasadóanyaggal dolgoznak – teljes egészében a Nemzetközi Atomfejlesztési
Hatóság irányítása, felügyelete és ellenőrzése alá helyeznék, s ez rendelkezne
ezeknek az üzemeknek termékei felett is. A ~ körül annak idején az ENSZ
Atomenergia Bizottságában éles vita volt, a terv megvalósítására végül is nem
került sor. → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség

Batiffol, Henri (1905–1989): francia jogtudós, a → nemzetközi magánjog és az

→ összehasonlító jog művelője. Az 1930-as évek közepétől a lille-i egyetemen
tanított, 1950-től a párizsi egyetem professzora. Fő művei: Les con icts de lois
en matière de contrats, 1938; Aspects philosophiques du droit international privé,
1956; Droit international privé, 1967; Problème de base de philosophie du droit,
1979.

Baumgarten Nándor (1875–1935): a → polgári jog, ezen belül a →

kereskedelmi jog művelője. 1899–1914 között → ügyvéd, ezután 1921-ig
közigazgatási bíró (→ közigazgatási bíráskodás). 1901-ben a „Jogállam” c.
folyóirat szerkesztője és a → Magyar Jogászegylet titkára lett. 1905-ben a
budapesti tudományegyetemen → kereskedelmi és → váltójogból
magántanárrá habilitálták. Fő művei: Nemzetközi vasúti fuvarozási jog, 1900;
Kartellek, trustok (→ Meszlényi Artúrral), 1906; Vétel és átvétel, 1906; A sztrájk
jogi következményei, 1908; Jelzálogos kölcsönök vissza zetése, 1909; Jogerő a
közigazgatási eljárásban, 1916; Összegyűjtött tanulmányai, 1936.

Bázeli egyezmény: tkp. → egyezmény a veszélyes hulladékok országhatárokat

átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról, az → ENSZ
Környezetvédelmi Programjának égisze alatt Bázelben 1989. márc. 22-én
megkötött → nemzetközi szerződés [kihirdetve: 101/1996. (VII. 12.) Korm.
rend.]. A ~ célja, hogy csökkentse és nemzetközi ellenőrzés alá vonja a
veszélyes anyagok nemzetközi kereskedelmét. Az ilyen anyagokat exportáló és
importáló → államok közös felelősségévé teszi a környezet védelmét, a
veszélyes hulladékok kezelését és elhelyezését, megerősítve minden állam
szuverén jogát (→ szuverenitás) ahhoz, hogy megtiltsa ezeknek az anyagoknak
az importját. A ~ben részes államok számára általános kötelezettségként
rögzítik a veszélyes hulladékok, és általában a hulladékok termelésének
csökkentését, e hulladékoknak a környezeti szempontokat gyelembe vevő,
lehetőleg a keletkezés helyének országán belüli ártalmatlanítását, a
hulladékokból származó szennyezés megelőzését, ill. csökkentését, a
hulladékok országhatárokon túlra való szállításának minél szűkebb körre
korlátozását.
Be.: → büntetőeljárási törvény

Beadvány: a jogalkalmazói (→ jogalkalmazás) – így a → bírói és →

közigazgatási → hatósági – eljárásban mindaz az információ, amelyet az →
ügyfél a hatósággal közöl; a ~t a fentebb említett szervekhez intézik, s az
legtöbbször benyújtójának kérelmét vagy indítványát tartalmazza. A ~nak az
eljárásban betöltött szerepe szerint különböző elnevezése honosodott meg: pl.
a → közigazgatási eljárásban kérelem, → fellebbezés, bejelentés, → panasz, a
bírói eljárásban → keresetlevél, bejelentés, → bizonyítási indítvány. Alaki és
tartalmi kellékeit a → törvény meghatározza, de formakényszert nem ír elő. A
~t – ha → jogszabály speciális formát nem ír elő – akár szóban, akár írásban,
akár más információs eszközzel be lehet nyújtani. Ha a ~ nem felel meg a
törvény rendelkezéseinek, vagy kiegészítésre, ill. kijavításra szorul, akkor rövid
→ határidő kitűzésével, a hiányok megjelölésével pótlás céljából a
benyújtójának visszaadják (→ hiánypótlás) . Ha a ~ megnevezése és tartalma
nincs összhangban, akkor azt tartalma szerint kell megítélni. A hatóság részéről
az ügyféllel közölt információ általánosított megnevezése a kiadvány (→
kiadmányozás).

Beavatkozás: → polgári perben a → törvény által szabályozott lehetőség arra,

hogy a peres feleken (→ fél) kívüli harmadik személy is részt vehessen a →
perbíróság előtti jogvitában. A régebbi magyar joggal ellentétben, amely a ~t
kétféle formában: fő- és mellék~ként szabályozta, a → polgári perrendtartás
csak egyféle ~t ismer: ennek célja a beavatkozóval azonos jogi érdekű fél
pernyertességének az előmozdítása. A szakirodalom különbséget tesz önkéntes
és → perbehívásos ~ között. A ~ra csak az első fokú eljárásban kerülhet sor. A
beavatkozó, a → perbeli egyezséget, a jogelismerést és a → jogról való lemondást
kivéve, minden percselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél
megtehet, cselekményeinek azonban csak akkor van hatálya, ha a fél a
cselekményt elmulasztja, ill. ha cselekményei nem állnak ellentétben a fél
cselekményeivel. A beavatkozó → jogállásának a korlátozása nem érvényesül
akkor, ha a perben hozott → ítélet jogereje (→ jogerő) a beavatkozónak az
ellenféllel szemben fennálló → jogviszonyára is kiterjed (önálló ~). Ha a → per
folyamán derül ki, hogy a ~nak nem lett volna helye, a → bíróság a
beavatkozót – a felek és a beavatkozó meghallgatása után – a perből kizárja. A
~ intézménye egyes nemzetközi bíróságok (→ nemzetközi bíráskodás) előtti
eljárásban is ismert.

Beavatkozás emberi génállományba: személy elleni → bűncselekmény,

amelyet az követ el, aki az emberi génállományon, magzati génállományon,
ill. embrió génállományán a génállomány megváltoztatására irányuló
beavatkozást végez. A cselekmény súlyosabban büntetendő, ha a beavatkozás
az emberi génállomány, a magzati génállomány, ill. az embrió
génállományának megváltozását idézi elő. Nem büntethető az, aki a
beavatkozást az egészségügyről szóló → törvényben meghatározott célból hajtja
végre.

Beavatkozás tilalma: a → nemzetközi jog egyik legfontosabb, az → államok

szuverén egyenlőségéhez szorosan kapcsolódó alapelve; a → szuverenitás
tiszteletben tartásából következően egy állam belügyeibe egyetlen más állam
vagy → nemzetközi szervezet sem avatkozhat be. A 19. században az USA a
Szent Szövetség beavatkozási kísérleteivel szemben hirdette meg a ~t (→
Monroe-elv). A → Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya és az ENSZ →
Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) csak a szervezetek
vonatkozásában mondja ki a ~t. Ez utóbbi dokumentum értelmében ugyanis
„az Alapokmány egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel az Egyesült
Nemzeteket arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzanak, amelyek lényegileg
valamely állam → belső joghatóságának körébe tartoznak…” A II. világháború
óta eltelt jogfejlődés eredményeképpen a ~ az államok egymás közti
kapcsolataira is vonatkozik. Ezt rögzíti az → Amerikai Államok Szervezetének
1948. évi alapító okirata, valamint az → ENSZ Közgyűlésének több határozata,
így az 1965. dec. 21-i 2131. (XX.) sz. határozat, amely az államok belügyeibe
való beavatkozás jogellenességéről szól, az államok közötti baráti kapcsolatokat
és együttműködés elveit rögzítő 1970. okt. 24-én kelt → nyilatkozat [2625.
(XXV.) sz. határozat], az 1976. dec. 14-i 31/91. sz. határozat, amely
pontosította és kiegészítette a korábbi dokumentumokat, külön kitérve a
beavatkozás indirekt formáira; továbbá a 36/103. sz. 1981. dec. 9-i határozat,
amely kimondta, hogy elfogadhatatlan az államok belügyeibe való
beavatkozás. A beavatkozás lényege az érintett állam döntési és cselekvési
szabadságát sértő kényszerben rejlik, ám a magatartás konkrét formáinak
meghatározása meglehetősen nehéz: a politikai és a gazdasági nyomás
legkülönfélébb eszközei sérthetik a ~t. A fegyveres erő alkalmazásával
végrehajtott beavatkozás az → erőszak tilalmának sérelmét valósítja meg. Nem
minősül azonban beavatkozásnak pl. a humanitárius segítségnyújtás, a baráti
tanácsadás, vagy a → közvetítés és a → jószolgálat felajánlása.

Beccaria, Cesare, Marchese (1738–1794): itáliai jogtudós és közgazdász,

1769-től a milánói egyetem tanára, a modern → büntetőjog alapelveinek
megfogalmazója. Hatása jelentős volt a → nullum crimen sine lege és a → nulla
poena sine lege elvek elismerésében. Ellenezte a → halálbüntetést, a kínzást
és más kegyetlen büntetéseket, és a büntetésnél nagyobb jelentőséget
tulajdonított a megelőzésnek és a nevelésnek. Fő művei: Dei delitti e delle pene,
1764 (magyarul: 1834, majd 1889); Elementi di economia politica, 1804.

Beck Salamon (1885–1974): jogtudós, → ügyvéd, a → polgári jog és a →

polgári eljárási jog művelője, budapesti egyetemi tanár, több jogi szaklap
munkatársa, szerkesztője. Fő művei: A köteles részes jogállása, 1913;
Rendeltetéses javak, 1917; A tisztességtelen versenyről szóló törvény magyarázata
(→ Vámbéry Rusztemmél), 1923; Magyar védjegyjog, 1934; Jellegtartó és
jellegvesztő kötelmek, 1938; A kereskedelmi és váltójog vázlata, 1947;
Kereskedelem-, váltó- és csődjog, 1948; Többszemélyes perjogi helyzetek, 1952.

Bécsi atomkáregyezmény: → nukleáris károkért való felelősség

Bécsi döntések: a II. világháborút megelőzően 1938-ban, ill. 1940-ben

létrejött bécsi választottbírósági határozatok (→ nemzetközi bíróságok).
A Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország közötti 1938.
szept. 29-i, a Szudéta-vidéknek Csehszlovákiától való elcsatolásáról szóló
müncheni → egyezményhez fűzött harmadik kiegészítő → nyilatkozat
értelmében a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek ügye, amennyiben e
kérdésről az érdekelt → kormányoknak 3 hónapon belül nem sikerül
megegyezniük, a négy nagyhatalom → kormányfői közötti további
megbeszélések tárgya lesz. Ennek alapján 1938. okt. 9–14. között
Komáromban magyar–csehszlovák tárgyalásokra került sor, ezek a
megbeszélések azonban hamarosan megszakadtak; később a két kormány →
jegyzékváltás útján megegyezett abban, hogy az ügyet Németország és
Olaszország közreműködésével választottbírósági eljárás útján rendezik. A
Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszterből (→ miniszter) álló
választottbíróság 1938 novemberében Bécsben ült össze, s az 1938. nov. 2-i
döntés értelmében a Csehszlovák Köztársaság köteles volt átengedni
Magyarországnak a Felvidék déli, döntően magyarok által lakott sávját és
kárpátaljai területeket, összesen mintegy 12 000 négyzetkilométernyi területet
kb. l millió lakossal. A második bécsi döntés 1940. aug. 30-án kelt, szintén
Ribbentrop és Ciano közreműködésével. Az I. világháború után Romániához
csatolt erdélyi területekről a magyar és a román kormány 1940. aug. 16–24.
között Turnu-Severinben folytatott megbeszéléseket, amelyek azonban
kudarccal végződtek. Ezután a német és az olasz külügyminiszter a román és a
magyar politikusokkal Bécsben tárgyalt, s ezt követően megszületett a második
bécsi döntés, amely Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, kb. 43 000
négyzetkilométernyi területet mintegy 2,5 millió lakossal Magyarországnak
ítélte. Mindkét bécsi választottbírósági döntést az 1945. jan. 20-i →
fegyverszüneti egyezmény, valamint az 1947-es → párizsi békeszerződés
semmisnek és érvénytelennek nyilvánította.

Bécsi egyezmény a diplomáciai kapcsolatokról: → diplomáciai kapcsolatok

Bécsi egyezmény a konzuli kapcsolatokról: → konzuli kapcsolatok

Bécsi egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról: → nemzetközi szerződés

Becsületsértés: → bűncselekmény, amely megvalósul a mással szemben becsület

csorbítására alkalmas kifejezés használatával vagy ilyen cselekmény
elkövetésével (→ elkövetők). A becsület csorbítására alkalmasságot nem a →
sértett személyes érzékenysége, hanem a társadalmi értékelés szerint kell
értelmezni. A ~ bűncselekményének az is tényállási eleme, hogy a sértett
munkakörének ellátásával (közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű
tevékenységével) összefüggésben, ill. nagy nyilvánosság előtt kerüljön sor az →
elkövetési magatartásra. Ennek hiányában a cselekmény nem bűncselekmény,
hanem → szabálysértés. A tettleges ~ (a sértett testét érintő becsületcsorbításra
alkalmas támadás) viszont mindig bűncselekménynek minősül. A ~ csak
szándékosan (→ szándékosság) követhető el. A ~ miatt → büntetőeljárás csak a
sértett → magánindítványa alapján indítható és folytatható le. A valóság
bizonyítása kizárja a büntethetőséget (→ büntethetőséget kizáró okok).
Becsületvesztés (vagy becstelenség, → infamia – lat.): a középkorban a
megszégyenítő büntetések egyike; ez a → jogképesség lényeges korlátozásával,
s így a → perképesség elvesztésével is járt. Csak bíróság (→ bíróságok)
mondhatta ki. Lényegesen különbözik a ~től a becsülettel kapcsolatos rossz hír,
az „infamia facti vel turpitudo”; az adott személy iránt a közösség megvetését,
ill. a közösségből való kitaszítását fejezi ki. Az infamia facti vel turpitudo alapja
lehetett egyes középkori pereknek, így különösen a boszorkánysággal
kapcsolatosnak.

Beépítés: a → római jogban → inaedi catio. A → polgári jog szerint az →

ingatlanok → tulajdonjogának egyik → származékos tulajdonszerzésmódja. A →
Polgári Törvénykönyv értelmében, ha valaki idegen anyaggal saját földjére vagy
a használatában álló földre épít, ~sel megszerzi az anyag tulajdonjogát, de az
anyag értékét köteles megtéríteni. A ~ a → dologegyesülésnek sajátos, ingatlan
és → ingó dolgok egyesítéséből előálló esete, amit a → törvény is sajátosan
szabályoz: eltér attól a dologegyesülésre vonatkozó fő szabálytól (→ egyesülés),
hogy ilyen esetben → közös tulajdon keletkezik. A ~ esetén nem kell vizsgálni
azt, hogy a beépítő jó- vagy rosszhiszemű volt-e (→ jóhiszeműség és tisztesség),
jogosan vagy jogtalanul jutott-e a más tulajdonában álló anyag birtokába, és
közömbös az is, hogy a munka értéke és a beépített anyagok értéke hogyan
aránylik egymáshoz és a föld értékéhez. Ha a beépítő nem a saját tulajdonában
álló földre épít, hanem a föld csupán használatában van (→ földhasználati jog),
az anyag tulajdonjogát csak akkor szerzi meg, ha az épület tulajdonjoga őt a
földtulajdontól függetlenül is megilleti. A ~sel való tulajdonszerzés feltétele az
is, hogy az anyag olyan szoros kapcsolódással épüljön a földhöz (vagy az azon
már meglévő épülethez), hogy elválasztása és elvitele ne legyen lehetséges. A ~
szabályait nem csak épületekre, hanem más építményekre is alkalmazni kell.

Beér János (1905–1966): jogtudós, egyetemi tanár, 1948-tól a budapesti

egyetem → államjogi tanszékének vezetője, 1952–1953-ban a jogi kar
dékánja. Magyar államjoggal, államigazgatási joggal és szervezéstudománnyal
foglalkozott. Aktív részese volt a szocialista → államhatalom szervezetét és →
jogrendszerét kialakító → törvények megalkotásának. Fő művei: Alkotmányjog,
1949–1950; Magyar államjog, 1960; Szocialista államépítés, 1968.
Befejezett bűncselekmény: a → bűncselekmény akkor befejezett, ha a →
törvényi tényállás valamennyi eleme megvalósul. Eredményt nem tartalmazó
→ immateriális bűncselekményeknél ez az időpont az → elkövetési magatartás
egészének, ill. több konjunktív elkövetési magatartás közül az utolsónak a
megvalósítása. A → materiális bűncselekmények akkor minősülnek
befejezettnek, ha az eredményük megvalósul.

Befolyással üzérkedés: → bűncselekmény, amely akkor valósul meg, ha valaki

más személyre befolyására hivatkozva a maga vagy más részére előnyt kér vagy
fogad el. Közömbös, hogy az ígért érvényesítendő befolyás valóban létezik-e
vagy sem, ill. hogy az esetleg létező befolyás érvényesítése a tettesnek (→
tettesség) valóban szándéka-e. Attól függően, hogy kinek a befolyásolását
helyezi az elkövető (→ elkövetők) kilátásba, lehet szó hivatali ~ről vagy ún.
nem hivatali ~ről. Az első esetben a tettes → hivatalos személy, míg a
másodikban → gazdálkodó szervezet, társadalmi szervezet (→ civil szervezet)
dolgozójának, ill. tagjának befolyásolására hivatkozik. Mindkét változat esetén
minősítő körülmény (→ minősítő körülmények) az üzletszerű elkövetés (→
üzletszerűség), míg a hivatali ~ akkor is súlyosabban minősül, ha az elkövető azt
állítja vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt megveszteget (→
vesztegetés); ill., ha az befolyással üzérkedő hivatalos személynek adja ki magát.

Begriffsjurisprudenz (ném.): fogalomelemző → jogtudomány, a 19. század

második felében kialakult német jogpozitivista (→ jogpozitivizmus) irányzat,
amely a → tételes jog alapfogalmainak és alapelveinek vizsgálatával foglalkozik.
A → természetjog és általában minden nem-tételezett jog elutasításából
kiindulva (Karl Bergbohm: Jurisprudenz und Rechtsphilosophie, 1892) egy
„általános jogtan” (allgemeine Rechtslehre) kiépítését tűzi ki célul (Adolf
Merkel: Elemente der Allgemeinen Rechtslehre, 1889), a → büntetőjogban pedig
az ún. normaelmélet (Normtheorie) megalapozását végzi el (→ Binding: Die
Normen und ihre Übertretung, 1872–1877). Legkövetkezetesebb képviselője →
Bierling (Juristische Prinzipienlehre, 1894), aki a minden pozitív tartalomtól
függetlenül, az ember szellemi alkatából fakadó közös jogi fogalmak és
alapelvek felkutatását és rendszerezését tekinti a jogtudomány fő feladatának.
Ezt az alapgondolatot – a jogot a hegeli értelemben vett kultúrjelenségnek
tekintve – a jogi és a kulturális normák megkülönböztetésével fejlesztették
tovább (Max Ernst Mayer: Rechtsnormen und Kulturnormen, 1903). Az irányzat
a magyar jogbölcseletben is kedvező visszhangot kapott (→ Finkey Ferenc: A
tételes jog alapelvei és vezéreszméi, I. köt. 1908).

Bejegyzett élettársak: →élettársi viszony

Bejegyzett élettársi viszony: → élettársi viszony

Béke elleni bűncselekmények: → emberiség elleni bűncselekmények

Bekebelezés: → betáblázás

Békebíró: a középkori → jogrendszerekben kialakult egyeztető (békéltető), a

helyi → joghatóságot képviselő személy (Friedensrichter, juge de paix, justice of
the peace); kisebb értékű → vagyoni ügyekben, ill. a helyi együttélési normák
megszegőivel szemben járt el. A legismertebb modellek egyikét az utazó bírák
helyébe állított angol ~ (1360) képviselte, aki közhatósági feladatokat is
ellátott. A ~k több helyütt alsó szintű rendes bíróságként (→ bíróságok) jártak
el, de nem mindenütt tartoztak a rendes bírósági rendszerbe. A jogi
végzettséggel nem okvetlenül rendelkező ~ általában egyeztetésre, ill. a kisebb
jelentőségű → polgári és → büntetőügyek elintézésére volt hivatva.
Magyarországon a kisebb → polgári peres ügyek eljárását szabályozó 1877. évi
XXII. tc. honosította meg a ~i intézmény egy sajátos formáját, → hatáskörét
pedig az 1893. évi XVIII. tc. szabályozta.

Békefenntartó csapatok: → ENSZ békefenntartó tevékenység

Békéhez való jog: → szolidaritási jogok

Békéltető bizottságok: → egyeztető bizottságok

Békés áthaladás: idegen → állam hajójának az a joga, hogy más állam →

területi felségjoga alá tartozó → parti tengeren, vagy → belvizeken áthaladjon.
Az évszázadok során kialakult szabályt a → tengerjogi egyezmények
kodi kálták (→ nemzetközi jog kodi kálása). A ~ jogát minden, akár parti, akár
tengerparttal nem rendelkező állam hajói gyakorolhatják. Az áthaladásnak
folyamatosnak és gyorsnak kell lennie. A hadihajókat is megilleti ez a jog, de a
tengeralattjáróknak a víz felszínén kell hajózniuk. Az áthaladás nem
veszélyeztetheti a parti állam békéjét, biztonságát, területi épségét és
függetlenségét. Tilos többek között a hadgyakorlat, az információgyűjtés, a
halászati tevékenység, továbbá a szándékos és komoly környezetszennyezés.

Békeszerződés: egymással háborúban levő → államok közötti olyan, írásba

foglalt rendelkezés, amely következtében az aláírók között a ~ életbelépésével a
béke állapota következik be. Ilyen ~t kötött Magyarország az I. és a II.
világháború után (az 1921. évi → trianoni ~ és az 1947. évi → párizsi ~) a vele
hadiállapotban állt államokkal. A hadiállapotot megszüntető → nemzetközi
szerződést gyakran nem nevezik ~nek; ilyen jött létre 1956-ban a Szovjetunió
és Japán között, amelynek hivatalos neve „közös nyilatkozat” volt.
Előfordulhat az is, hogy a hadiállapotot belső → törvénnyel szüntetik meg, így
Magyarország a Németországgal fennálló hadiállapotot az 1955. évi 9. tvr.-tel
szüntette meg.

Beleegyezés gyógykezelésbe: az → egészségügyi jog általánosan elfogadott

alapelve (amint azt a → Biomedicína egyezmény is rögzíti), hogy orvosi
beavatkozás csak az érintett beleegyezésével végezhető, a beleegyezés nélkül
végzett beavatkozás a → személységi jogok megsértését jelenti. A fő szabály alól
azonban számos kivétel is van, így pl. a közvetlen életveszélyt akkor is el kell
hárítania az orvosnak, ha a beteg abba nem egyezik bele, vagy a beleegyezése
nem szerezhető be, kivéve, ha az életmentő, életfenntartó kezelés
visszautasításának feltételei fennállnak (gyógyíthatatlan, súlyos betegség, ami
megfelelő kezelés mellett is rövid időn belül halálhoz vezet). Akkor sincs
szükség a beteg beleegyezésére, ha annak elmaradása mások életét, testi épségét
veszélyeztetné, pl. fertőző betegségek esetében, ill., ha a beleegyezés
megtagadása a 24. terhességi hetet betöltött magzat egészségét hátrányosan
befolyásolná. A nem cselekvőképes (→ cselekvőképesség) beteg esetében a beteg
által cselekvőképes állapotában írásban megnevezett személy, ennek hiányában
törvényes képviselője (→ törvényes képviselet), ennek hiányában →
hozzátartozója gyakorolja a beleegyezés jogát.

Belföldi jogegyenlőség (régime national – fr.): a külföldiek → jogállására,

belföldi → polgári jogi, → kereskedelmi jogi ügyleti képességére vonatkozó, a
→ nemzetközi magánjogban ismert alapelv; azt fejezi ki, hogy a külföldiekre
általában ugyanazokat a → jogszabályokat kell alkalmazni, mint a belföldiekre.
A ~ általában nem függ a → viszonosságtól. Ugyanakkor bizonyos körben a
jogszabályok a külföldiekre nézve speciális követelményeket is
megállapíthatnak. Ennek egyik klasszikus területe a külföldiek →
ingatlanszerzése belföldön. Az ingatlanoknak a fekvési hely → államában
betöltött fokozott jelentőségére tekintettel a külföldi → természetes személyek
és → jogi személyek ingatlanszerzése általában devizahatósági engedélyhez
kötött, vagy speciális rendeltetésű ingatlanok pl. termőföld esetében tiltott is
lehet.

Belga alkotmány: polgári átalakulás jelentős dokumentumaként ismert, 1831-

ben született alaptörvény. Kartális → alkotmányként azt a modellt tipizálta,
amelyet később az 1848-as forradalmak nyomán a közép-európai térség
polgárosodó → államaiban fokozatosan kiépítettek. A magyar fejlődésre is
hatással volt, s az 1848. évi → áprilisi törvények mintájául szolgált. A megkésett
polgári átalakulások nyomán született → közjogi → jogalkotás 1848 után
számos példával szolgál a ~ intézményeinek átültetésére, ill. a modell
adaptációjára.

Belső eljárás: → közigazgatási eljárás

Belső joghatóság (domain réservé – fr.; tkp. fenntartott terület): e kifejezés

alatt a → nemzetközi jogban az → állami ügyeknek azt a körét értik, amelybe
más államok és → nemzetközi szervezetek nem avatkozhatnak be (→
joghatóság). A ~ tartalma a → nemzetközi kapcsolatokban állandóan változik, és
az egyes államok tekintetében is jelentős különbségek mutatkoznak. Az
államok ugyanis a ~i körükbe tartozó kérdések nagy része tekintetében más
államokkal szemben saját elhatározásuk alapján nemzetközi kötelezettségeket
vállalhatnak (pl. a bűntettesek → kiadatására vonatkozó → egyezmény
megkötésével korlátozzák → büntető joghatóságuk gyakorlását), és ezzel ezek az
ügyek a kérdéses államok viszonylatában a vállalt kötelezettségek korlátai
között kikerülnek a ~ köréből. A ~i körnek ugyanakkor van olyan része is,
amelynek tekintetében az állam az állami → szuverenitás feladása nélkül nem
vállalhat nemzetközi kötelezettségeket; ez a kizárólagos ~ köre, amelybe az
állam politikai és társadalmi berendezkedésével kapcsolatos alapvető kérdések
tartoznak. Egy konkrét helyzetben csak az állam által vállalt nemzetközi
kötelezettségek megvizsgálása után dönthető el, hogy valamely ügy az állam ~i
körébe tartozik-e vagy sem. A ~ körébe való beavatkozást minden olyan
cselekmény megvalósítja, amely nem tartja tiszteletben ezt a kört. A
beavatkozást megvalósító cselekmények ezért sokfélék lehetnek: az egyszerű
diplomáciai lépéstől kezdve egészen a beavatkozás legdurvább formájáig, a más
állam elleni fegyveres fellépésig. A ~ körébe való beavatkozás jogellenes
magatartás, amely a beavatkozó állam → nemzetközi jogi felelősségét vonja
maga után. → beavatkozás tilalma

Belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése: a nemzetközi gyakorlat hosszú idő

óta egyértelmű a tekintetben, hogy külföldi → természetes személy vagy → jogi
személy csak akkor fordulhat saját → államához → diplomáciai védelemért, ha
abban az államban, amelynek részéről őt állítólagos sérelem érte, kimerítette az
összes rendelkezésére álló rendes → jogorvoslati lehetőséget. Az → emberi jogok
nemzetközi védelmének fejlődésével a ~ek igénye különös hangsúlyt kapott,
mivel az emberi jogok védelmével foglalkozó több → nemzetközi szerződés [az
1950-ben kelt → Emberi jogok európai egyezménye, valamint a → Polgári és
politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának I. Fakultatív → jegyzőkönyve]
csak a ~ után teszi lehetővé nemzetközi fórumok igénybevételét.

Belső rendelet: → utasítás

Beltenger: → belvizek

Belvizek: más kifejezéssel beltenger, a tengernek az a része, amely a → parti

tenger → alapvonalától a part felé esik. Ilyen pl. a part közelében húzódó
szigetsor és a part közötti vízterület, vagy általában a kikötők vize. A ~ teljes
mértékben a parti → állam területéhez tartoznak, ahol az állam → területi
felségjoga korlátlan, így ott a → békés áthaladás jogát sem lehet gyakorolni. Ez
alól kivételt tesz az 1982. évi → tengerjogi → egyezmény, miszerint a békés
áthaladást biztosítani kell olyan vízterületeken, amelyek az egyezmény új
rendelkezései szerint váltak belvízzé, de korábban parti tengernek minősültek
(pl. a → szigetcsoport-államok esetében).

Bélyeghamisítás: → gazdasági bűncselekmény, amelynek központi fogalma a

bélyeg, amely pl. postai szolgáltatás bérmentesítésére alkalmas vagy zetési
kötelezettség teljesítésére szolgál. Az → elkövetési magatartások: az utánzás, a
meghamisítás, ill. a hamis bélyeg megszerzése. Büntetendő a hamis
(meghamisított) bélyeg valódiként való forgalomba hozatala, ill. a felhasznált
bélyeg ilyen minőségének eltitkolásával való felhasználása is. A súlyosabban
minősítő körülmények vonatkozásában lásd megfelelően a → pénzhamisítást.

Benedek Ferenc (1926–2007): jogtudós, civilista. 1952-től a pécsi egyetemen a

→ római jog tanára, 1978-tól professzora. Munkáiban elsősorban a római →
magánjog keretén belül a személyi- és → családjogot, a → dologi jogot, valamint
a → kötelmi jogot vizsgálta. Fő művei: Iusta causa traditionis a római jogban,
1959; A Senatus Consultum Silanianum, 1963; Zweck und Entstehungsumstände
des Senatusconsultum Macedonianum, 1978; A manus-szerzés és a házasságkötés
alakszerűségei a római jogban, 1979; Fruchterwerb des Eigentümers und des
gutgläubigen Besitzers im römischen Recht, 1988; Római magánjog, 1993.

Bene cium (jótétemény, kedvezés – lat.): a → római jogban → törvényi

kedvezmény vagy engedmény, kivétel egy fő szabály alól, amelyet
meghatározott jogi helyzetben vagy személyek bizonyos csoportjának juttat a
→ praetori → edictum, a → senatus consultum vagy a császári rendelet. A
római jogban többféle ~ volt ismeretes. ~ abstinendi, → öröklési jogi →
jogintézmény, amely túladósodott örökség esetén védi a szükségképpeni →
örökösöket (→ hereditas) az → infamiával és → csődszerű végrehajtással
fenyegető → hagyatéktól. ~ aetatis, császári engedéllyel a nagykorúság
megadása a 25. életév betöltése előtt (venia aetatis, úknál a 20., lányoknál a
18. életév betöltése után). A kiskorúnak (→ minores) teljes → hatáskört ad →
jogügyletei lebonyolításában, kivéve az → ingatlanok elidegenítését és
elzálogosítását. ~ competentiae: nem eredeti római jogi kifejezés, de
általánosan elterjedt. Az adós a → vagyoni végrehajtás során a ~ alapján a
létfenntartáshoz szükséges dolgait megtarthatja. ~ deliberandi, a házon kívüli
örökös védelme a túladósodott hagyatéktól. A praetor megfontolási időt
biztosít az örökösnek, ha a hitelezők a hagyaték elfogadására akarják szorítani.
A meggondolás kedvezménye révén az örökös alaposabban mérlegelheti a
hagyaték állapotát. ~ divisionis, a megosztás kedvezménye egyetemleges adósok
(→ egyetemleges felelősség) esetén, amely a jelen lévő, zetőképes adósok
vonatkozásában volt érvényesíthető. ~ inventarii, a leltározás kedvezménye a
iustinianusi (→ Iustinianus) jogban, amely az örökös felelősségét a
felleltározott hagyaték értékére korlátozta. ~ ordinis (~ excussionis), a sortartás
kedvezményét a → kezességnél a iustinianusi jog vezeti be. Ennek értelmében a
hitelező köteles először a főadóson megkísérelni a követelése behajtását, és csak
ennek sikertelensége esetén fordulhat a kezes ellen. ~ separationis: az
elkülönítés kedvezménye által a praetor a hagyatéki hitelezőket védi a
túladósodott örökös hitelezőivel szemben. Ennek következtében a hagyatéki
vagyonból először a hagyatéki hitelezőket elégítették ki, utána a →
hagyományosokat, és az örökös hitelezői csak ezután jelentkezhettek. A ~ az
egyházi jogban (→ kánonjog) javadalmat, a → feudális jogban pedig (eredetileg)
nem öröklődő (szolgálati) adománybirtokot jelent.

Benepossessionatius (lat.): a jómódú birtokos nemest jelentette a középkori

magyar jogban. A → törvények előírták, hogy elsősorban közülük kerüljenek
ki a → vármegyék főbb tisztviselői, s őket választották rendszerint →
országgyűlési → követnek is.

Beneš-dekrétumok: a második világháború alatt a londoni székhelyű

csehszlovák emigráns → államfő és → kormány által hozott elnöki →
rendeletek. A csehszlovák emigrációt Edvard Beneš (1935–1948) →
köztársasági elnök vezette. Az emigrációban a nem létező → parlament
törvényhozói hatalmát (→ jogalkotás) a kormány tagjainak ellenjegyzésével
maga az elnök gyakorolta elnöki dekrétumok formájában. 1941 és 1945
között összesen 45 dekrétumot adtak ki, amelyeket a Prágába való visszatérés
után, 1945 máj. és okt. között még további 98 elnöki dekrétum követett.
Ezeket aztán az 1945. okt. 28-án összeült ideiglenes csehszlovák nemzetgyűlés
→ törvényerőre emelte. A ~dekrétumok többsége az emigráns kormányzat
közjogi működését és a csehszlovák → állam háború utáni helyre
visszaállításának különböző kérdéseit próbálta rendezni. Problematikussá
azonban nem emiatt váltak a ~, hanem Csehszlovákia német és magyar
nemzetiségű lakosságával szemben súlyosan diszkriminatív (→ diszkrimináció)
jellegük miatt. A ~ közül közvetlenül csak azonban 13 érintette a német és
magyar lakosságot, s azok súlyosan diszkriminatívak (→ diszkrimináció)
voltak. Így rendelkeztek a német és a magyar lakosságnak a csehszlovák →
állampolgárságtól való megfosztásáról, → közmunkára kötelezéséről, továbbá a
nemzetiségi alapon történő → vagyonelkobzásról, a közéletből való teljes
kizárásukról, valamint cseh és szlovák telepeseknek a németek, magyarok és az
ellenséges elemek földbirtokaira és a üzemeibe való betelepítéséről. Csak azok
mentesültek a megtorló és diszkriminatív intézkedések alól, akik igazolni
tudták a csehszlovák államhoz való aktív lojalitásukat és antifasiszta múltjukat.
A magyar lakosság szempontjából fontos volt, hogy Szlovákiában csak azok az
elnöki dekrétumok váltak érvényessé és hatályossá, amelyekhez előzetesen
sikerült megszerezni az autonóm módon működő Szlovák Nemzeti Tanács
jóváhagyását, hozzájárulását. A ~ hozzájárultak a csehszlovákiai német
kisebbség majdnem teljes kitelepítéséhez, valamint a magyar kisebbséget sújtó
intézkedésekhez: az egyoldalú kitelepítésekhez, a magyar–szlovák →
lakosságcseréhez és a magyarok egy részének cseh- és morvaországi
deportálásához. → kisebbségek jogai, → kisebbségek nemzetközi védelme

Bennfentes értékpapír-kereskedelem: az → értékpapírpiac tisztaságát sértő →

gazdasági bűncselekmény. Az követi el, aki – előnyszerzés végett – forgalomba
hozott értékpapírral kapcsolatos fontos, de még nyilvánosságra nem került
információ felhasználásával köt vagy megbízottjával köttet értékpapírügyletet.

Bennfentes kereskedelem: a verseny tisztaságát sértő → gazdasági

bűncselekmény, amelynek központi fogalma a külön → törvényben
meghatározott bennfentes információ, azaz olyan információ, amely
nyilvánosságra kerülése esetén a pénzügyi eszköz árfolyamának lényeges
befolyásolására lenne alkalmas. A → bűntettet az követi el, aki bennfentes
információ felhasználásával pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet (→
jogügylet) köt, ill. erre tekintettel, mást bíz meg azzal, hogy a bennfentes
információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet kössön. Az is
büntetendő, aki előnyszerzés végett bennfentes információt arra illetéktelen
személynek ad át.

Bentham, Jeremy (1748–1832): angol utilitarista lozófus, jogász és

közgazdász. Jogi műveiben főleg a jog és az erkölcs kérdéseivel, a hagyományos
→ common law-gondolkodás és gyakorlat bírálatával, → büntetőjogi, →
parlamentáris, (Catechism on Parliamentary Reform, 1817) és eljárásjogi
reformtervekkel foglalkozott. Nézetei nagyban befolyásolták → Austint →
analitikus jogelméletének kidolgozásában. Hatalmas életművének egy része (Of
Laws in General, 1843, eory of Legislation, 1914) csak halála után,
gyűjteményes életműkiadásokban jelent meg. Fő művei: e Introduction to
the Principles of Morals and Legislation, 1789; Fragment on Government, or a
Comment on the Commentaries, 1776; Panopticon or the Inspection House,
1791; e Rationale of Judicial Evidence, 1827.

Béranyaság: a gyermeket kihordani nem tudó nő petesejtjét a férje vagy

élettársa (→ élettársi viszony) spermájával termékenyítik meg, majd azt egy
másik nő, a béranya (dajkaanya) méhébe ültetik be, s a béranya vállalja, hogy a
gyermeket az azt kihordani nem tudó nő és férje, ill. élettársa részére hordja ki
és szüli meg. A ~ számos etikai és jogi problémát vet fel.

Bérgarancia: támogatási forma, amelynek az a lényege, hogy a felszámolás alá

kerülő →munkáltató a → munkavállalók irányába fennálló bér zetési
kötelezettségét teljesíteni tudja, ill., hogy a felszámolás alatt álló → gazdálkodó
szervezet kedvezőtlen pénzügyi, likviditási helyzetében átmeneti megoldást
nyújtson oly módon, hogy a munkavállalók a → jogszabályban meghatározott
mértékig a → munkabér-követelésükhöz hozzájussanak. A támogatást a
mindenkori → állami foglalkoztatási szervtől kell igényelni, → kamatmentes,
visszatérítendő pénzeszköz formájában.

Bérleti szerződés: → szerződés, amelynek alapján a bérbeadó köteles a dolgot

(→ dolog) időlegesen a bérlő → használatába adni, a bérlő pedig bért zetni. A
bérbeadó nem csak a tulajdonos lehet (→ tulajdonjog), hanem az is, aki
bérbeadásra jogosult, pl. a haszonélvező (→ haszonélvezet). A modern magyar
→ polgári jog az ún. örökbérlet intézményét nem ismeri. A bérbeadó fő
kötelezettsége a dolog használatba adása, nem elegendő tehát a → birtokbaadás
(a hatalom biztosítása). A bérlő fő kötelezettsége a használat ellenértékének
meg zetése (→ ellenszolgáltatás). A bér mértékében a felek szabadon
állapodhatnak meg (szabad bér), kivéve, ha a → jogszabály a bér felső határát
kötelezően meghatározza (kötött bér). A bérbeadó – ha jogszabály vagy a
szerződés eltérően nem rendelkezik – szavatol azért, hogy a bérlemény a
szerződés fennállása alatt rendeltetésszerű használatra alkalmas, és másnak
nincs a bérleményre olyan joga, amely a bérlőt a használatban korlátozza vagy
megakadályozza (→ szavatossági jog). A bérlő a bérleményt rendeltetésének és a
~nek megfelelően használhatja. Felelős minden olyan → kárért, amely az
eltérő használat miatt következett be. Abban az esetben, ha a bérlő az eltérő
használatot tovább folytatja, vagy a bérelt dolgot fenyegető veszély súlyossága
miatt az abbahagyás követelése sem vezetne célra, a bérbeadó a bérletet
azonnali hatállyal felmondhatja (→ felmondás), és kártérítést követelhet (→
kártérítési felelősség). A bérlet megszűnik a ~ben meghatározott idő elteltével
vagy körülmény bekövetkeztével, továbbá a dolog elpusztulásával. A bérlet
legáltalánosabb formája a dologbérlet. A bérlet tárgya ez esetben → ingó dolog
vagy → ingatlan egyaránt lehet. Külön jogszabályok vonatkoznak a lakás
bérletére (→ lakásbérleti szerződés) és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek
bérletére. → albérlet, → haszonbérlet, → haszonkölcsön

Bérlőtárs: → lakásbérleti szerződés

Bernadotte-ügy: → ENSZ szolgálatában elszenvedett károk ügye

Berni uniós egyezmény: az irodalmi és művészeti művek védelméről 1886.

szept. 9-én Bernben megkötött → nemzetközi szerződés, amelynek célja a →
szerzői jogok oltalmára vonatkozó, az → egyezményben megfogalmazott
rendelkezések univerzalitásának megteremtése. Rögzíti azokat az alapelveket és
követelményeket, amelyeket az uniós → államok belső jogában érvényesíteni
kell. Ilyen alapelvek: a belföldiekkel azonos elbírálás elve, az alakszerűtlenség
elve, ill. az oltalmak függetlenségének elve (kihirdetve: 1975. évi 4. tvr.).
Ugyanezen feladat betöltésére jött létre az 1952. szept. 6-án Genfben aláírt
Egyetemes szerzői jogi egyezmény (kihirdetve: 1971. évi 4. tvr.) A ~nyel
összefüggő igazgatási feladatokat 1974 óta az → ENSZ szakosított
intézményeként működő → Szellemi Tulajdon Világszervezete látja el.

Bernolák Nándor (1880–1951): jogász és politikus, 1908-tól a kassai

jogakadémián a jogbölcselet és a → büntetőjog tanára. Fő művei: A semmisségi
panasz, 1902; A visszaesés dogmatikai és politikai szempontjából, 1903; A
büntető törvények és büntetőnovella (→ Balogh Jenővel), 1908; A tévedés tana a
büntetőjogban, 1911.

Beruházási szerződés: → vállalkozási szerződés

Beruházásvédelem: a külföldi beruházó érdekeit kétoldalú →

beruházásvédelmi egyezményeken túlmenően multilaterális → nemzetközi
szerződések is védik. 1965-ben a → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank
(Világbank) keretében jött létre az ún. washingtoni konvenció, amely az →
államok és más államok → természetes személyei és → jogi személyei közötti
beruházási viták rendezéséről szól (kihirdetve: 1987. évi 27. tvr.). Az →
egyezmény létrehozta a „Beruházási Jogviták Rendezésének Nemzetközi
Központját”, amely lényegében egy választottbíróság (→ választott bíráskodás).
A külföldi beruházó magánszemélyeknek lehetőségük van a fogadó állammal
kötött szerződés alapján közvetlenül a központhoz fordulni beruházásaikkal
kapcsolatos vitás ügyeik rendezése végett. A nemzetközi ~ fontos intézménye
az 1985-ben, Szöulban nemzetközi egyezménnyel létrehozott Multilaterális
Beruházásbiztosítási Ügynökség [Multilateral Investment Guarantee Agency –
MIGA (kihirdetve: 1989. évi 7. tvr.)]. Ennek alapján a fogadó államban
beruházó külföldinek lehetősége van biztosítást kötni (→ biztosítási szerződés)
az általa beruházott javaira háború, → szerződésszegés, → államosítás, →
valutaátutalási, -átváltási nehézségek esetére. A MIGA-ról szóló egyezmény a
tagállamokat két kategóriába sorolta: I. kategória – fejlett országok, II.
kategória – minden más Világbank-tagország, köztük Magyarország is. A
tagállamok jegyzett és be zetett tőkerészesedése teremti meg a MIGA
alaptőkéjét. Legfőbb szerve a Tanács, amelyet a tagállamok által delegált
kormányzók alkotnak, az elnököt is ők választják. Az Igazgatótanács a
végrehajtó szerve a MIGA-nak, 12 tagja van és az elnöke a Világbank elnöke.
A fenti szervek határozataikat minősített többséggel hozzák. A MIGA
biztosítói tevékenységén túlmenően foglalkozik a beruházások általános
elősegítésével is, amely szakmai és technikai segítségnyújtást jelent a
tagállamoknak. Székhelye: Washington.

Beruházásvédelmi egyezmény: alapvetően a külföldi beruházó gazdasági

érdekeinek biztosítására kötött olyan két-, ill. sokoldalú → nemzetközi
szerződés, amely a külföldi beruházást fogadó → államot kötelezi a külföldi
tulajdon védelmére és tiszteletben tartására. Magyarországnak számos állammal
van kétoldalú ~e.

Beszámítás (imputatio – lat.): → jogelméleti megközelítésben és → Kant

szerint „ítélet, amely által valakit egy ennélfogva ténynek nevezett,
ugyanakkor a → törvény alatt álló cselekvés szerzőjének tekintenek.” Az
általános-elvont normának a valóságos életben zajló cselekvés tényére történő
alkalmazásakor jön létre. A norma értelmezéséből adódó normatív
következményt ilyenkor a norma esetenként megállapított cselekvés
tanúsítójára vonatkoztatják, s ezzel a norma általános-elvont üzenetét
aktualizálják. Ennélfogva maga is a norma normaszerűsége s a tény
tényszerűsége közt helyezkedik el, mint a közvetítő. Ezáltal kifejezi, hogy
bármely normatív folyamatban a tény megállapítása s a norma értelmezése
egyaránt normatív, hiszen egyik a másikra tekintettel, a másikra vonatkoztatás
érdekében, összekapcsolásuk jegyében, azaz attól elválaszthatatlan egységben
történik. A ~ a → polgári jog szerint a → kötelezettnek a jogosulthoz intézett
egyoldalú nyilatkozata (→ jogügylet), amelyben kijelenti, hogy a saját tartozását
nem teljesíti, ennek ellenében a jogosulttal szemben fennálló → követelését
megszünteti. A ~ erejéig megszűnnek a kötelezettségek, a különbözetre a
követelési jog továbbra is fennáll. A ~ egynemű és lejárt követelések esetében
lehetséges. A ~ra → peren kívül is sor kerülhet. Nincs helye ~nak, ha a) →
jogszabály kizárja, b) a kötelezett lemond ~i jogáról, c) ha a felek megállapodása
alapján a követelést meghatározott célra kell fordítani, d) a túl zetés esetét
kivéve a baleseti járadék (→ baleseti ellátás), a tartásdíj és az életjáradék-
követelés esetében, e) szándékosan okozott → kár megtérítésére irányuló
követelés esetében, valamint f) → bírósági úton nem érvényesíthető
követelések (→ naturális obligáció) esetében. Elévült követelésnél akkor van
helye ~nak, ha a követelés keletkezésekor az még nem évült el (→ elévülés).
Jogszabály a ~i jogot korlátozhatja, és annak gyakorlását egyéb feltételektől is
függővé teheti.

Beszámítási kifogás: → polgári perben az alperesnek (→ fél) a → polgári jogi

→ beszámítás érvényesítésére szolgáló egyoldalú nyilatkozata arra nézve, hogy
a felperes → kereseti követelését vagy annak egy részét az alperesnek a
felperessel szemben fennálló követeléséből egyenlítsék ki. A ~ joghatásai
hasonlóak, de nem azonosak a → viszontkeresetével.

Beszámíthatóság: a beszámítási képesség a → büntetőjogi felelősségre vonás

egyik feltétele. Hiánya → büntethetőséget kizáró ok. Az elkövető (→ elkövetők)
akkor beszámítható, ha az elkövetéskor a → törvényben meghatározott életkort
elérte, ha nem kóros elmeállapotú, ill. ha nincs → kényszer vagy → fenyegetés
hatása alatt. A magyar büntetőjog szerint kizárja a beszámítást a gyermekkor,
azaz nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor a 14. életévét még nem
töltötte be. Ugyancsak nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés
olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény
következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek
megfelelően cselekedjék. Kóros elmeállapot a törvény szerint különösen az
elmebetegség, a gyengeelméjűség, a szellemi leépülés, a tudatzavar és a
személyiségzavar. Kóros elmeállapotról szóló rendelkezés nem alkalmazható
arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el
(→ ittasság értékelése). Ennek az önhibának előfeltétele, hogy az elkövető az
alkoholfogyasztás, kábítószer-fogyasztás stb. megkezdésekor beszámítási
képességgel rendelkezzék. Az önhiba hiányzik a patológiás (eseti kóros)
részegségnél, erre az esetre a kóros elmeállapotra vonatkozó rendelkezés
alkalmazandó. Amennyiben a kóros elmeállapot csak részben van kihatással a
beszámítási képességre – az elkövetőt korlátozza a cselekmény
következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy e felismerésnek
megfelelően cselekedjék –, a büntetés korlátlanul enyhíthető (→ büntetés
enyhítése). A korlátozott beszámítási képességet és az elkövetett cselekményt
együttesen kell vizsgálni, azaz azt kell megállapítani, hogy az elkövető az
elkövetett cselekményre vonatkozóan korlátozva volt-e beszámítási
képességében (→ korlátozott beszámíthatóság). Ugyancsak kizárja a ~ot a
kényszer és a fenyegetés. Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer
vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának
megfelelő magatartásra. Kényszeren az ember testére gyakorolt zikai ráhatás
értendő, fenyegetésen olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas
arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A kényszer és a
fenyegetés a felismerési képességet nem, csak az akarati képességet befolyásolja.
Ha az utóbbit kizárja, akkor beszámíthatatlanság miatt az elkövető nem
büntethető, ha korlátozza, a büntetés korlátlanul enyhíthető.

Betáblázás (intabulatio – lat.): a jognak, állagváltozásnak vagy tartozásnak,

követelésnek, tehernek → ingatlan-nyilvántartásban való (régebbi kifejezéssel
→ telekkönyv) feltüntetése a megfelelő lapokon. Újabb kifejezéssel bekebelezés.
Már a telekkönyvi rendszer előtt is létezett a tartozások ~a a városi →
földkönyvekben.

Betegek jogai: azon jogosultságok összessége, amelyek az → egészségügyi ellátás

igénybe vevőt megilletik, függetlenül egészségi állapotától (a magyar nyelv
betegnek nevezi a tünetmentesen szűrővizsgálatra jelentkező személyt is). A ~
nagyrészt a → személyiségi jogokhoz, a → kötelmi jog általános szabályaihoz
kapcsolódnak, azonban több speciális kérdést is felvetnek, ezért került sor
számos → államban arra, hogy külön → törvényben fogalmazzák be ezeket a
szabályokat, a → Biomedicína egyezmény a → nemzetközi jog szintjén fogalmaz
meg általános betegjogi alapelveket. A ~ közé tartozik az egészségügyi ellátás
igénybevételének joga, az önrendelkezéshez való jog [ennek keretében a
beleegyezéshez (→ beleegyezés gyógykezelésbe)], ill. az ellátás visszautasításához
való jog, ennek speciális aleseteként az életmentő, életfenntartó kezelés
visszautasításának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az orvosi titoktartáshoz való
jog, az egészségügyi dokumentáció megismerésének a joga.

Beteg(jogi) képviselő: a betegeket jogaik (→ betegjogok) érvényesülésében

segítő, szakképzett személy. Tájékoztatást ad a betegek és egészségügyi
dolgozók számára a betegeket megillető jogokról. A ~ működhet →
országgyűlési biztosként, → minisztériumi → ombudsmanként vagy az
egészségügyi intézmények területén.

Betegjogok: az egészségügyi szolgáltatatást igénybe vevő személyeket megillető

jogosultságok összessége, függetlenül attól, hogy ténylegesen betegnek
minősülnek-e vagy sem. Az orvos (ill. tágabb értelemben az egészségügyi
szolgáltatást nyújtó) és a beteg közötti → jogviszony elemeinek
megfogalmazásánál a hagyományos, az orvos kötelezettségei oldaláról történő
megközelítést az 1970-es évek közepétől Európában fokozatosan felváltotta a
~ok előtérbe kerülése. Számos → nemzetközi szervezet (→ Egészségügyi
Világszervezet, → Európa Tanács), ill. → nem kormányközi nemzetközi
szervezetek (Orvosok Világszövetsége) ajánlása foglalkozik a betegek jogaival, s
több → államban részletes → jogszabályt is alkottak a kérdésről. A
legfontosabb ~: a beteg joga a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz; a
betegségével, állapotával, valamint a kezelésével kapcsolatos döntések
meghozatalával kapcsolatos információkhoz; az egészségügyi dokumentáció
megismeréséhez; az orvosi titoktartáshoz. Egyes speciális betegcsoportok
esetében (terhes nők, → pszichiátriai betegek, → emberen végzett orvosbiológiai
kutatások esetében stb.) külön garanciák megfogalmazása szükséges. A ~
hatékony érvényesítésére sok helyen működik az egészségügyi intézményekben
→ beteg(jogi) képviselő, etikai bizottság, betegjogi tanács.

Betegségi segély: → táppénz

Betétbiztosítás: → állami → kártalanításhoz és kész zető → kezességhez (→
garanciavállaláshoz) közelálló → jogintézmény, amely → természetes személyek,
s bizonyos → gazdálkodó szervezetek, összefoglalóan: → ügyfelek által →
bankszámla- és → betétszerződés, bankkártyaszerződés (kivéve a befektetési célú
bankkártyákra kötött szerződés), ill. takarékbetét szerződés alapján a
hitelintézet tulajdonába került pénz (betét), pénznemétől függetlenül
vissza zetésére való igényét jelenti. Ez az igény akkor sem vész el, ha a
hitelintézet zetésképtelen lesz. A ~ra általában önálló alapot hoznak létre, s
kártalanítási eljárás keretében történik az igény bejelentése, elbírálása és az
összeg ki zetése. A ~ értékhatára → jogszabályban meghatározott, mértéke
országonként eltérő lehet. Az értékhatár az a minimális összeg, amely ~ egy
banki ügyfélnek ki zethető. Ez magában foglalhatja nem csak a tőkeösszeget,
hanem annak → kamatait is, ha azok együttesen nem haladják meg az
értékhatárként megjelölt összeget.

Betéti társaság: a → közkereseti társasághoz hasonlóan a német jogból került a

magyar jogba (Kommanditgesellschaft). A ~ (bt.) szintén nem → jogi személy,
olyan → gazdasági társaság, amelynek mögöttes jogterületét a közkereseti
társaság szabályai képezik. A ~ tagjainak felelősségi helyzete eltérő. A beltag(ok)
– ha a ~ a kötelezettségeiért nem tud(nak) helytállni – a ~ tartozásaiért
korlátlanul és egyetemlegesen felel(nek) (→ egyetemleges jogosultság –
kötelezettség), a kültag(ok) azonban a ~ hitelezőivel szemben egyáltalán nem
felel (nek), és a ~gal szemben is csak betétje (betétjük) szolgáltatására
köteles(ek). A kültag tehát korlátozott felelősséggel rendelkezik. E felelősségi
helyzetből következik, hogy a ~ üzlet vezetésére csak a beltag jogosult, és kifelé
is csak a beltag képviselheti a ~ot. A magyar jog kifejezetten → csendes
társaságot nem ismer, de a ~ kültagjának adatait titokban lehet tartani. Ezáltal
a csendes társaság burkoltan létrehozható.

Betétszerződés: → bankszámlaszerződés

Betti, Emilio (1890–1968): olasz jogtudós és lozófus. Több olasz egyetemen

tanított különféle → jogtudományi tárgyakat. Jogtudósként a történeti,
dogmatikai és lozó ai megközelítés egybekapcsolására törekedett; a → római
jog és a → polgári jog művelése mellett a → jogi hermeneutika, ill. az értelmezés
általános elméletének kérdéseivel foglalkozott; ez utóbbit lozó ailag is
művelte. Alapítója volt a római La Sapienza egyetemen az értelmezés
elméletével foglalkozó intézetnek. Főbb művei: La struttura dell’obbligazione
romana e il problema della sua genesi, 1919; Il concetto dell’obbligazione romana
vista del punto di vista dell’azione, 1920; Diritto processuale civile italiano,
1932; Istituzioni di diritto romano, 1932; Interpretazione della legge e degli atti
giuridici, 1949; Teoria generale degli obbligazioni, I–IV., 1953–1955; Zur
Grundlegung einer allgemeinen Auslegungslehre, 1954; Teoria generale della
inzerpretazione, 1955; Die Hermeneutik als allgemeine Methodik der
Geisteswissenschaften, 1962.

Beutazási és tartózkodási tilalom megsértése: → vétség, amelyet a kiutasított

vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló külföldi követ el, aki
külön engedély nélkül tartózkodik a Magyar Köztársaság területén.

Bevégzett bűncselekmény: bizonyos → törvényi tényállásoknál a

befejezettséget (→ befejezett bűncselekmény) követő negyedik stádium a
bevégzettség. A legáltalánosabban elfogadott felfogás szerint a befejezett
bűncselekmény mindaddig be nem végzett, amíg a → jogi tárgy sértése
folytatódik. Így pl. → személyi szabadság megsértése már akkor befejezett, ha a
passzív alanyt bármilyen rövid időre fogságba ejtik, de csak akkor bevégzett, ha
kiengedik vagy meghal. A két kategória elkülönítésének gyakorlati kihatása pl.
az, hogy a befejezettség helyett a bevégzettség lesz a büntethetőség →
elévülésének kezdőpontja, ill. az → elkövetőknek való segítségnyújtás (élelem
szállítása azoknak, akik a → sértettet fogva tartják) a bevégzettségig nem →
bűnpártolást, hanem bűnsegélyt (→ bűnsegéd) valósít meg.

Bevett felekezet: a polgári → államban kialakult fogalom, az állam és egy

adott felekezet → közjogi kapcsolatát jelzi. Magyarországon először az →
áprilisi törvények rendelkeztek a ~ekről, majd pedig az egyházpolitikai →
törvények keretében szabályozták ezt a kérdést átfogóan (az izraelita vallásról az
1895. évi XLII. tc. és a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. tc.).
Háromféle felekezetet különböztettek meg: bevett, elismert, el nem ismert, ill.
tűrt. Bevett felekezethez tartozott az összes történeti keresztény egyház (római
katolikus, görög katolikus, orthodox, evangélikus, református, unitárius és
1895-től az izraelita felekezet). Az elismertek a későbbi keresztény újításokból
nőttek ki (nazarénusok, baptisták, majd Bosznia okkupálása után a
muzulmánok). Az ún. szekták alkották a harmadik csoportot, a megtűrteket.
Az egyházakat → köztestületnek (→ önkormányzat) fogták fel, tehát olyan
szervezetnek, amely az állam által is elismert közcélokat valósít meg. Ezért az
állam jogi védelemben és támogatásban részesítette őket, ami többek között a
saját felekezeti jog → jogforrás jellegének az elismerését is jelentette. Mindezek
→ közjogi jogi személyiségüknél fogva a bevett felekezeteket illették meg. Az
elismert felekezetek viszont → magánjogi → jogi személyiségüknél fogva a fenti
állami segítségre nem tarthattak igényt. A két világháború között e kategóriába
szorulnak vissza az izraeliták is. A tűrt felekezeteknek még a magánjogi jogi
személyiségüket sem ismerték el.

Bevonulási kötelezettség megszegése → honvédelmi kötelezettség elleni

bűncselekmények.

BGB: → Német Birodalom polgári törvénykönyve

BHÖ: → Büntető Törvénykönyv

Bibó István (1911–1979): jogász, politológus, egyetemi tanár. Pályafutását →

Horváth Barna tanítványaként → jogelméleti habilitációval kezdte, majd
külföldi tanulmányútjainak eredményeit a → büntetőjog és a → nemzetközi jog
lozó ai kérdéseit vizsgáló monográ ában hasznosította (Kényszer, jog,
szabadság, 1935). 1946-ban az MTA lev. tagjává választották, majd 1949-ben
visszaminősítették tanácskozó taggá. Érdeklődése utóbb a politika tudományos
és gyakorlati művelése felé fordult; ennek eredményei 1945–49 között több
nagyobb tanulmányban (A magyar demokrácia válsága, 1945, A kelet-európai
kisállamok nyomorúsága, 1946, Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar
történelem, 1948) és aktív közéleti részvételben jelentkeztek. Politikai okokból
történt félreállítása (1949) után az 1956-os forradalomban vállalt szerepéért →
életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték (1958); amnesztiával (→ kegyelem)
való szabadulása (1963) után a magyar településhálózat fejlesztésének
kérdéseivel foglalkozott (Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi
településhálózat-fejlesztési koncepció, 1975). Tudományos életművének egésze
csak halála után vált Magyarországon is hozzáférhetővé. [Bibó István
összegyűjtött munkái, I–III., 1981–1984; IV. 1990 (Bern); Válogatott
tanulmányok, I–III., 1986.]
Bierling, Ernst Rudolph (1843-–1919): német jogbölcsész, greifswaldi
egyetemi tanár, a → jogpozitivizmus német változatának, a fogalomelemző
jogtudománynak (→ Begriffsjurisprudenz) egyik legjelentősebb képviselője.
Műveiben az egyes → pozitív jogok individuális sajátosságaitól független,
formális természetű jogi fogalmak és alapelvek rendszeres kifejtésére
törekedett. Fő művei: Zur Kritik der juristischen Grundbegriffe, I–II., 1877–
1883; Juristische Prinzipienlehre, I–V., 1894–1917.

Bifurkáció: a monarchia jogászképzésével összefüggő fogalom (→ jogi oktatás

Magyarországon), amely bizonyos reformok után 1855-ben uralkodói
jóváhagyással véglegesült. A jogi tanulmányok idejét 4 évben rögzítették,
előírták a kötelező vizsgák rendjét. A doktorátus megszerzése egységes képzés
keretében történt, csak a végponton, az 1874. évi rendelettel bevezetett ~val
vált ketté, amennyiben az → államtudományi és a → jogtudományi tudorság
elnyerésének feltétele az elkülönített tartalmú (tárgyú), ellenkező vizsgarend
teljesítése volt. Ugyanakkor az 1883. évi I. tc. a → köztisztviselők minősítéséről
a → közigazgatási fogalmazói kar tagjai számára az államtudományi tudorságot
önmagában minősítő erővel ruházta fel. Így a közigazgatási pályára lépők
többsége a jogi diszciplínák egy részével (→ magánjog, → kereskedelmi jog, →
büntetőjog stb.) nem ismerkedett meg. A ~ sajátos formája valósult meg az
1948. évi oktatási reformmal, amennyiben az egységes képzés IV. évében
szétvált a jogi és az államigazgatási szakképzés. A kettéosztást mindmáig ható
érvénnyel az 1953/54-es tanévben szüntették meg.

Bigámia: → kettős házasság

Bihari Ottó (1921–1983): az → alkotmányjog művelője, egyetemi tanár.

1945-től a közigazgatásban dolgozott. 1950–1956 között a budapesti
közgazdaság-tudományi egyetem oktatója, 1956-tól a pécsi egyetem
professzora. 1973-tól az MTA lev. tagja, 1979-től r. tagja. 1957–1964 között a
pécsi jogi kar dékánja, 1973-tól az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének
igazgatója. Fő művei: Jogi alapismeretek, 1952; A tanácsok bizottságai, 1958;
A tanácstörvény (társszerző), 1961; Az államhatalmi-képviseleti szervek elmélete,
1963; Összehasonlító alkotmányjog, 1967; A szocialista államszervezet
alkotmányos modelljei, 1969; Korszerű tendenciák az államhatalom
gyakorlásában, 1983.
Bilaterális szerződés (kétoldalú szerződés): → nemzetközi szerződés

Bill (ang.): középkori angol → jogforrás, a rendi időszakban keletkezett. Az

uralkodó elé terjesztett kérelem (petition) mellett főként a 15. században
jelentek meg a törvényhozásra (→ jogalkotás) alkalmas → parlamenti
előterjesztések, javaslatok, ezeket ~nek nevezték. A ~ olyan szabatosan
megfogalmazott parlamenti → törvényjavaslat, amely királyi szentesítéssel
törvény (→ act) rangjára emelkedett. A parlamentáris → állam kialakulásával
tovább nőtt szerepe a jogalkotásban (→ Bill of Rights). A ~ fogalmát az angol
jogban átvitt értelemben a → vádesküdtszék elé terjesztett olyan →
vádindítvány megjelölésére is használták, amelynek hátlapjára vezették rá a
vádzsűri döntését.

Bill of Rights (ang.): az angol parlamentáris monarchia → alkotmányos

alaptörvényeinek egyike (1689), amelyet a „dicsőséges forradalom”
eredményeinek rögzítéseként adtak ki (1689. febr. 13.). A → Parlament által
korábban kibocsátott Jogok Nyilatkozatának (→ Declaration of Rights)
szellemében a trónra meghívott Orániai (III.) Vilmos és (II.) Mária
hatalomátvételének feltételein kívül a parlamentáris → monarchia alapelvét
határozta meg. A ~, megismételve a Jogok Nyilatkozatában leírt sérelmek
felsorolását, amelyek „megkísérelték felforgatni a királyság → törvényeit és a →
szabadságjogokat”, ezek megismétlődésének az elkerülése érdekében korlátok
közé szorította a királyi hatalmat. Biztosította a parlament jogait, kizárta az
uralkodónak azt a jogát, hogy a törvényeket felfüggesztheti, ill., hogy azok
hatálya alól felmentést adhat, előírta a parlament rendszeres összehívását, az
alattvalók ún. → petíciós jogát, a → bírói függetlenséget, ill. a parlamentnek azt
az előjogát, hogy csupán a hozzájárulásával lehet bárminemű állami → adót
beszedni és béke idején haderőt fegyverben tartani. A törvény az uralkodó által
kinevezett → minisztereket is a parlamentnek tette felelőssé. A ~ fogalmát az
USA 1787. évi alkotmányát kiegészítő szabadságjogok megjelölésére is
alkalmazták (→ USA alkotmánya), így az 1–10. alkotmánykiegészítő
cikkelyekben foglaltakat (1791) a közjogtörténet az amerikai ~nak nevezi.

Binding, Karl (1841–1920): német → büntetőjogász, 1865–1913 között a

büntetőjog, a → büntetőeljárási jog és az → államjog professzora a heidelbergi,
a baseli, a freiburgi, a strasbourgi, majd a lipcsei egyetemen; 1891-től az MTA
külső tagja. A → klasszikus büntetőjogi iskola vezető képviselőjeként a → Liszt
által képviselt szociológiai irányzat ellenfele volt. Műveiben a megelőzés
jelentőségét hangsúlyozta. Fő művei: Die Normen und ihre Übertretung, I–IV.,
1872–1919; Grundriß und Lehrbuch des gemeinen deutschen Strafrechts, 1878–
1905; Handbuch des deutschen Strafrechts, 1885; Die Schuld im deutschen
Strafrecht, 1919.

Biológiai sokféleség egyezmény: az → ENSZ Környezetvédelmi Programjának

égisze alatt Nairobiban 1992. máj. 22-én elfogadott → nemzetközi szerződés,
amelyet aláírásra az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) második
környezetvédelmi konferenciáján 1992 júniusában (→ Riói deklaráció)
nyitottak meg (kihirdetve: 1995. évi LXXXI. tv.). A ~ célja, hogy széles
kereteket biztosítson a Föld élővilága sokféleségének megőrzésével kapcsolatos
intézkedéseknek, a részes → államok azonban maguk határozzák meg a
szerződésben rögzített célok eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ennek
megfelelően az államoknak ki kell dolgozniuk a biológiai sokféleség megőrzése
és a biológiai erőforrások megfelelő használata programjának és nemzeti
stratégiájának tervét. A ~ sajátossága, hogy nem sorolja fel a védendő fajtákat
vagy élőlényeket.

Biológiaifegyver-egyezmény: a bakteriológiai (biológiai) és a toxin-fegyverek

fejlesztésének, gyártásának és tárolásának tilalma és az ilyen fegyverek
megsemmisítése tárgyában, Londonban, Moszkvában és Washingtonban,
1972. ápr. 10-én aláírt többoldalú → nemzetközi szerződés (kihirdetve: 1975.
évi 11. tvr.). A ~ alapján a részes → államok vállalták, hogy soha, semmilyen
körülmények között nem fejlesztenek ki, nem állítanak elő, nem tárolnak,
nem szereznek más módon vagy tartanak vissza: 1. bakteriológiai vagy más
biológiai hatóanyagot vagy mérget, leszámítva azt a mennyiséget, amelyet
valamilyen békés cél indokol; 2. fegyvert, felszerelést vagy hordozóeszközt,
amelyet ilyen hatóanyagoknak vagy mérgeknek fegyveres kon iktusban
ellenséges célra való használatára hoztak létre. Vállalták továbbá a szerződés
hatálybalépését legfeljebb 9 hónappal követően a fenti anyagok, mérgek,
eszközök és felszerelések megsemmisítését vagy békés célokra való átalakítását;
valamint azt, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem segítik elő azt, hogy
valamely állam, államcsoport vagy → nemzetközi szervezetek hozzájussanak
ezek valamelyikéhez. A ~ fogyatékossága, hogy nem rendelkezik betartásának
ellenőrzéséről, és így számos lehetőséget ad a kötelezettségek kijátszására.

Biomedicina egyezmény (Az → Európa Tanácsnak az emberi lény emberi

jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására
tekintettel történő védelméről szóló egyezménye: Az emberi jogokról és a
biomedicináról szóló Egyezmény): az → egészségügyi jog legfontosabb területeit
[→ beleegyezés gyógykezelésbe, → klónozás, → emberen végzett orvosbiológiai
kutatások, szerv-, és szövetátültetés (→ szervátültetés) stb.)] felölelő Oviedóban,
1997. ápr. 4-én létrejött → nemzetközi szerződés (kihirdetve: 2002. évi VI. tv.)
A ~ csak a legáltalánosabb alapelveket rögzíti, és kiegészítő → jegyzőkönyvek
részletezik a szabályokat. Az ~ szövegének igen általános megfogalmazása
ellenére az okmányt az Európa Tanács tagállamainak (→ állam) kevesebb,
mint a fele → rati kálta. Az ~hez 2009. év végéig négy kiegészítő
jegyzőkönyvet csatoltak, amelyek a klónozás tilalmáról, az emberen végzett
orvostudományi kutatásról, a szerv- és szövetátültetésről, valamint az
egészségügyi célból végzett genetikai vizsgálatokról szólnak.

Biomedicinális jog: → orvosbiológiai jog

Bíráskodás: → igazságszolgáltatás

Bíráskodás elvi irányítása: a → bírói függetlenség követelményét szem előtt

tartva eléggé félreérthető megjelölése annak a felsőbb → bíróságok által
szükségszerűen ellátott feladatnak, amely az egységes → bírói gyakorlat, az
egységes bírói → jogértelmezés és → jogalkalmazás biztosítását szolgálja. Ezt
fejezi ki az angolszász → államokon kívül másutt is az a gyakorlatban
meggyökeresedett rendszer, hogy a bíróságok a későbbi ítélkezés során követik
a bírói → precedensekben, ill. a bírósági gyakorlatban kialakuló → jogelveket
vagy jogértelmezési elveket. Több államban, főleg a volt szocialista
országokban a bírósági rendszer élén álló legfelsőbb bíróság általános
jogértelmezési normákat is kiadhatott azzal a céllal, hogy biztosítsa a bírói
jogértelmezés, a bírói joggyakorlat egységét. Magyarországon pl. korábban a
Legfelsőbb Bíróság teljes ülése elvi döntést, ill. irányelvet adhatott ki, amely a
bíróságokra formálisan is kötelező volt, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumai
(ugyanabba az ügyszakba beosztott bírák testületei) pedig kollégiumi
állásfoglalást hozhattak, amely a bíróságokra formálisan nem volt kötelező, de
a → jogorvoslatok mechanizmusában ki lehetett kényszeríteni. Az 1997. évi
szabályozás óta az ítélkezés egységének biztosítására a Legfelsőbb Bíróság 5 tagú
büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi vagy közigazgatási → jogegységi
tanácsa, amennyiben pedig a döntés több szakág ügykörét érinti, 7 tagú
jogegységi tanácsa jogegységi határozatot hozhat, amely a bíróságokra kötelező
(→ jogegységi eljárás). A ~ egyébként nem sérti a bírói függetlenséget, ha nem a
konkrét, folyamatban lévő ügyekben, hanem az általánosság igényével a jövőre
nézve befolyásolja a bíróságok ítélkező tevékenységét, ugyanakkor azonban
korlátozza a bírónak → jogszabályokban biztosított mérlegelési szabadságát (→
bírói mérlegelés). Jogszabályokon kívüli eszközökkel befolyásolja az ítélkezést,
holott a bírák az → alkotmány szerint csak a → törvényeknek vannak
alárendelve.

Birlalat: → birtok

Bíró: az → állami → bíróságoknál az → igazságszolgáltatást hivatásszerűen

végző → köztisztviselő, akinek a → jogállása azonban a → ~i függetlenség
előfeltételeinek biztosítása érdekében eltér más köztisztviselőkétől. A modern
→ jogrendszerek jellemzője a ~i tisztség professzionalizálódása, a hivatásszerű
bíráskodás és a tisztség betöltéséhez egyetemi jogi végzettség, valamint
szakvizsga előírása. A köznyelvben és a szakirodalomban egyébként gyakori,
hogy ~nak nevezik az olyan személyeket is, akik az igazságszolgáltatást az
állami bírósági rendszeren kívül [mint pl. békebírák (→ békebíró)], községi
bírák (→ községi bíráskodás), választott bírák (→ választott bíráskodás) vagy
pedig az állami bírósági rendszerben nem hivatásszerűen [pl. esküdtek,
ülnökök (→ társasbíráskodás)] gyakorolják. → iudex

Bíró mentelmi joga: a → bíró sérthetetlensége olyan értelemben, hogy a

munkáját esetleg befolyásoló és akadályozó alaptalan zaklatások megelőzése
érdekében vele szemben egyes → büntetőeljárási és bizonyos más → hatósági
cselekmények csak különös feltételek fennállása esetén foganatosíthatók.
Magyarországon pl. a bírót a → köztársasági elnök hozzájárulása nélkül
letartóztatni, ellene büntetőeljárást és → szabálysértési eljárást indítani vagy
ilyen eljárásban kényszerintézkedést alkalmazni – a tettenérés esetét kivéve –
nem lehet.
Bírói állam: egyes, főleg az USA-ban jelentkező értékelések szerint az az →
állami berendezkedés, amelyben az állami döntéshozatali mechanizmusban a
→ bíróságok szerepe túlsúlyos, mert az → igazságszolgáltatás mellett részt
vesznek a → jog alakításában, és ellenőrizhetik a végrehajtó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása) tevékenységének → törvényességét, esetleg
helyességét is.

Bírói döntés: a → jogalkalmazási folyamat eredménye a → bírósági eljárásban.

→ ítélet, → végzés

Bírói felelősség: a bírákra (→ bíró) vonatkozó felelősségi szabályok. Ezek

kiterjednek a) A bíró által elkövetett → bűncselekményekre és →
szabálysértésekre [büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek)]; a felelősségre
vonás előfeltétele azonban, hogy a → bíró mentelmi jogát felfüggesszék. b)
Fegyelmi vétség miatt a bíró → fegyelmi felelősségre vonható, a bírák fegyelmi
ügyeiben azonban a → bírói függetlenség előfeltételeinek teljesebb körű
biztosítása érdekében – a → köztisztviselőkre vonatkozó általános szabályoktól
eltérően – nem a → munkáltató által létrehozott szerv, hanem a bírák által
maguk közül választott fegyelmi → bíróságok, fegyelmi tanácsok járnak el. c) A
bíró → polgári jogi felelőssége tisztsége miatt nem korlátozott. Abban az
esetben viszont, amikor a bíró a szolgálati viszonyával összefüggésben okoz →
kárt jogellenesen és felróható módon harmadik személynek, a károsulttal
szemben általában a munkáltatója felelős. Amennyiben a károkozás bírósági
jogkör gyakorlása közben történt, a felelősséget csak akkor lehet megállapítani,
ha a kár rendes → jogorvoslattal nem volt elhárítható, ill. a károsult a kár
elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. d) A
munkáltatónak okozott kárért a bíró speciális szabályok szerint tartozik anyagi
felelősséggel. e) A bíró politikai felelőssége, azaz a bírói tisztség betöltésére
jogosult bizalmának elvesztése esetén a bíró visszahívhatósága, ill.
elmozdíthatósága (a volt szocialista országokban korábban többször deklarált
lehetőséggel szemben) manapság általában már nem ismeretes.

Bírói függetlenség: a → törvényeknek megfelelő, elfogulatlan, részrehajlástól

mentes ítélkezés biztosítása érdekében a → bírói → igazságszolgáltatás általános
követelménye. ~ről akkor van szó, ha a bíró ítélkező tevékenysége során csak a
törvényeknek és más → jogszabályoknak van alárendelve. Ez mindenekelőtt
úgy értendő, hogy a hivatásos bírákat [ülnököket, esküdteket (→
társasbíráskodás)] a konkrét ügyek érdemét tekintve senki, még a bírák
igazgatási felettese, pl. a → bíróság elnöke sem utasíthatja, s az eljárási
törvényekben (→ büntetőeljárási törvény, → polgári perrendtartás) a → fél és az
→ ügyész részére biztosított indítványozási lehetőségen kívül tilos minden
olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy befolyásolja a konkrét → bírói
döntést. A bírák viszont kötelesek a törvényeket alkalmazni, ebben a
vonatkozásban nem lehetnek „függetlenek”. A ~ érvényesüléséhez kedvező
feltételeket teremthet bizonyos társadalmi-politikai garanciák létezése,
mindenekelőtt egy olyan közfelfogás és társadalmi-politikai rendszer, amely
megengedhetetlennek tartja az ítélkező munka befolyásolását. A ~
érvényesüléséhez azonban nem mellőzhető az ezt biztosító jogi garanciák
kiépítése sem. Ezek közül a szervezeti jogi garanciák azt célozzák, hogy
intézményesen zárják ki a konkrét ítélkező munkába való beavatkozás
lehetőségét minden olyan szerv részéről, amely a → bíróságokkal szervezeti
kapcsolatban áll, az ítéleteket felsőbb fokon elbírálja, részt vesz a → bíráskodás
elvi irányításában, ill. a bíróságok igazgatásában. A bíró személyéhez
kapcsolódó jogi garanciák pedig elsősorban azt szolgálják, hogy a bíró ne
kerüljön a munkája során a független ítélkezés szempontjából összeférhetetlen
helyzetbe, ne legyen kitéve alaptalan zaklatásnak, és bírói hivatását tekintve ne
kelljen sérelmes következményektől tartania abban az esetben, ha nem
akceptálja a bárki részéről történő, törvénysértő beavatkozási kísérleteket.
Ilyen összefüggésben különösen nagy gyelmet érdemelnek a → bírói
összeférhetetlenségre, a → bíró mentelmi jogára, a → fegyelmi felelősségre
vonásnak független bírói testületek (fegyelmi tanácsok vagy fegyelmi
bíróságok) → hatáskörébe utalására (→ bírói felelősség), a bírói tisztség
határozatlan időre szóló kinevezéssel való betöltésére (→ bírói tisztség betöltése),
valamint a bírói tisztség elmozdítással való megszüntetésére vonatkozó speciális
garanciák (→ bírói tisztség megszüntetése).

Bírói hatalom: a három klasszikus (törvényhozó, végrehajtó, bírói)

államhatalmi ág (→ államhatalmi ágak megosztása) közül az →
igazságszolgáltatás ellátására hivatott hatalmi ágazat, amely az egységes → bírói
szervezetbe tartozó rendes → bíróságokból és különbíróságokból, valamint az
egységes bírósági szervezettől leválasztott → alkotmánybíróságból és esetleg
közigazgatási bíróságokból (→ közigazgatási bíráskodás) áll.
Bírói jog: valamely → állam → pozitív jogának az a része, amely nem a
jogalkotó hatáskörrel felruházott szervek (→ jogalkotás) tevékenységének
eredményeként, hanem a → bíróságok → szokásjogaként jött létre. A →
common law-rendszerekben ez a jog létrejöttének leggyakoribb formája,
amennyiben a felsőbíróságok döntései mint → precedensek bizonyos feltételek
megléte esetén kötelezik a hasonló ügyekben utóbb eljáró bíróságokat is. A
későbbi → bírói döntés ennek megfelelően az adott esetre alkalmazandó →
jogszabály megtalálása, ami az eldöntésre váró eset releváns tényeinek a
kötelező erejű precedensben szereplő tényekkel való egybevetéséből, ill. az
azoktól való megkülönböztetésből áll. A bíróságok így a jogvita eldöntésében
széles körű önállósággal rendelkeznek, amennyiben ők hivatottak
kinyilvánítani, hogy mi a → jog (iura novit curia). Feladatuk tehát nem csupán
a jog mechanikus alkalmazása, hanem továbbfejlesztése, pontos
újrafogalmazása (restatement), ill. megalkotása is. A → római–germán
jogcsaládhoz tartozó → jogrendszerek ezzel szemben arra az álláspontra
helyezkednek, hogy a bíró nem alkothat jogot (→ praetor ius facere non
potest), s ez a jogirodalomban is tükröződik. Az újabb jogfejlődés azonban
sokat enyhített e felfogás merevségén, s ma már mind a → jogtudományban,
mind a → joggyakorlatban terjedőben van a ~ elismerése, főként a bírósági
hierarchia csúcsán elhelyezkedő bíróságok egyes aktusai tekintetében.

Bírói letét: → bírósági letét

Bírói mérlegelés: a bírák (→ bíró) az ítélkezés során kötelesek a → jogot, a →

jogszabályokat alkalmazni. Az absztrakt jogszabályok azonban igen sok esetben
bizonyos „mozgásszabadságot”, mérlegelési lehetőséget is teremtenek a bírák
számára a konkrét → jogalkalmazás folyamatában. A bíró pl. mérlegelheti,
hogy a jogszabály keretein belül miként értelmezze a norma hipotézisében
többször előforduló „határozatlan jogfogalmat”, ha erre lehetősége van, a
konkrét eset körülményeire tekintettel alkalmazza-e, vagy sem a jogszabály
rendelkezését, a jogszabály alapján milyen → szankciót állapítson meg. A →
törvény előtti egyenlőség (igazságszolgáltatás előtti egyenlőség) biztosítását szem
előtt tartva a bírák mérlegelési „szabadságát” korlátozhatják a jogegység
érdekében több országban intézményesített, → bíróságokra formálisan is
kötelező általános bírói jogértelmező (→ jogértelmezés) normák
[Magyarországon pl. a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai (→jogegységi
eljárás)], sőt a korábbi felsőbb bírói gyakorlatban, bírósági → precedensekben
megfogalmazott jogértelmezési elvek is, amelyek a bíróságokra a kontinentális
→ jogrendszerekben (→ római–germán jogcsalád) formálisan általában nem
kötelezőek, mindamellett gyelembevételük a → jogorvoslatok
mechanizmusán keresztül kikényszeríthető.

Bírói összeférhetetlenség: a → bírói tisztség tekintélyének, ill. a → bírói

függetlenség biztosítása érdekében bizonyos bírói magatartás, bírói tevékenység
tilalma. Így pl. a bíró általában nem végezhet olyan tevékenységet, amely bírói
tisztségével nem egyeztethető össze. A külön nevesített tilalmak között említést
érdemel, hogy a bíró tudományos, művészi, irodalmi, oktató- és műszaki
alkotó munka kivételével más keresőtevékenységet nem folytathat (foglalkozási
összeférhetetlenség), Magyarországon nem lehet → pártnak a tagja, és politikai
tevékenységet sem folytathat (politikai összeférhetetlenség). Az egyes konkrét
ügyek elbírálásában nem vehet részt az a bíró és ülnök (→ társasbíráskodás),
akitől az ügy tárgyilagos megítélése valamilyen okból nem várható el (eljárási
összeférhetetlenség). → hatóságok tagjainak kizárása

Bírói szervezet: azoknak a szervezeti megoldásoknak az összefoglaló

megjelölése, hogy az adott → államban milyen típusú → bíróságok működnek,
a bíróságokat hogyan és milyen szinten hozzák létre, hogyan szabályozzák a
bíróságok egymáshoz és más közhatalmi szervekhez való viszonyát, a
bíróságoknál milyen belső szervezeti és → bírói igazgatási egységek működnek,
a különböző fokon eljáró bíróságok egyes- vagy társas bíróságként (→
társasbíráskodás) járnak-e el, miként történik a hivatásos és nem hivatásos
(esküdti, ülnöki) → bírói tisztség(ek) betöltése és megszüntetése, a → bírói
függetlenséget milyen szervezeti és személyi garanciák biztosítják. A → törvény
előtti egyenlőség érvényesülése azt igényli, hogy a jogkeresők ügyeit ugyanolyan
szervek bírálják el, ill. az → igazságszolgáltatási szervek egységesen értelmezzék
és alkalmazzák a → jogszabályokat. A ~ben ezek biztosítása érdekében általában
arra törekednek, hogy a bírósági útra tartozó valamennyi ügy elbírálását
azonos típusú (szervezetű és → jogállású) rendes bíróságokra bízzák, valamint
az egységes →jogalkalmazás biztosítása érdekében minden rendes és
különbíróságot a → fellebbezési → felülvizsgálati jogkör gyakorlása és a →
bíráskodás elvi irányítása szempontjából egymáshoz kapcsoljanak anélkül, hogy
a különböző szintű és típusú bíróságok között a bírói függetlenséget
veszélyeztető hierarchikus szervezeti viszonyokat hoznának létre. Az alsó szintű
rendes bíróságok (helyi bíróságok), a középszintű rendes bíróságok (→ megyei
és → fővárosi bíróságok, valamint az → alkotmány 1997. évi módosítása
alapján felállítandó → ítélőtáblák), a munkaügyi bíróságok (→ munkaügyi
bíráskodás) és a Legfelsőbb Bíróság Magyarországon is ilyen egységes bírósági
rendszerbe rendeződnek, az → Alkotmánybíróság azonban nem tartozik e
körbe.

Bírói tisztség betöltése: az → államok gyakorlatában a → re többféle

megoldás alakult ki. A demokratikus eszmények megvalósítására törekvő
forradalmi → jogalkotásban széles körben felmerült a → bíróválasztás
intézményesítése. Franciaországban pl. az alkotmányozó nemzetgyűlés (→
alkotmányozás) által elfogadott 1790. évi bírósági szervezeti dekrétum a
bíróválasztás mellett döntött, s így foglalt állást az 1791. évi → alkotmány is.
Az USA-ban a függetlenségi harc kapcsán kibontakozó demokratikus
mozgalmak szintén felvetették a bírák választását, s azt egyes tagállamokban
(→ föderáció) intézményesítették is vagy közvetlen, vagy pedig a törvényhozás
(→ parlament) részéről történő választás formájában. Németországban az
1848. évi frankfurti Nemzetgyűlés előtt is javasolták a bíróválasztás
bevezetését, ezt azonban a Nemzetgyűlés vita nélkül elvetette. Széles körben
elterjedt a bírák közvetlen vagy képviseleti szervek részéről történő választása a
volt szocialista országokban is. A szakmailag felkészült bírói kar kialakítása
érdekében e kísérletek ellenére azonban a bíráknak a végrehajtó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása), ill. az → államfő részéről történő kinevezése
lett a bírói tisztség betöltésének általánosabb módszere. A bíróválasztás
intézménye visszaszorult, jóllehet egyes bíróságok bíráinak választása néhány
államban továbbra is fennmaradt, így pl. az USA egyes tagállamaiban vagy
Svájcban; egyes országokban – pl. Belgiumban – pedig megjelent a bírói
tisztségnek a kooptálás (saját tagjai közé választás) elemeinek felhasználásával
történő betöltése. Valamennyi módszer felhasználása előfordult a magyar
jogfejlődésben is. Az újabb szabályozás szerint a hivatásos bírákat
Magyarországon a → köztársasági elnök nevezi ki. A bírói kinevezés először 3
évre, majd azt követően határozatlan időre szól.

Bírói tisztség megszüntetése: a bírák (→ bíró) akaratuk ellenére történő

elmozdításának megakadályozása, ill. az elmozdításnak garanciális feltételekhez
kötése alapvető jelentőségű a → bírói függetlenség érvényesülése szempontjából.
Ezzel magyarázható, hogy azt az → alkotmányok hosszú ideig nem is
kifejezetten, hanem az elmozdítás garanciáin keresztül intézményesítették.
Megjelent és egyre általánosabbá vált az a követelmény, hogy a bírákat
tisztségükből csak a → törvényben megjelölt okokból, törvényes eljárással, az
elfogulatlan döntést biztosító külön garanciák közbeiktatásával lehet
elmozdítani. A magyar szabályozás szerint pl. a bíró szolgálati viszonya
megszüntethető, ha vele szemben → jogerősen → szabadságvesztést vagy →
közérdekű munkát szabtak ki, → kényszergyógykezelést rendeltek el; → magyar
állampolgárságát vagy → választójogát elvesztette. Bekövetkezik a ~ akkor is, ha
a bíró tisztségének ellátására tartósan alkalmatlanná vált, az utóbbi esetben
azonban csak a törvényben előírt, külön garanciákkal körülvett eljárás alapján
lehet előterjesztést tenni a → köztársasági elnöknek a bíró felmentésére.

Bíróság elé állítás: → egyszerűsített büntetőeljárás

Bíróság elnöke: a különböző → bíróságoknál a bíróság adminisztratív

vezetését ellátó, a bíróságok igazgatásában és ítélkező tevékenységében is részt
vevő → bíró. A Legfelsőbb Bíróságnak az → Országgyűlés által 6 évre választott
elnöke, mint a legfelsőbb bírói fórum vezetője, speciális jogosítványokkal is
rendelkezik, így pl. részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein, a zárt
ülés elrendeléséig az → Alkotmánybíróság teljes ülésén, elnöke az Országos
Igazságszolgáltatási Tanácsnak.

Bírósághoz való fordulás joga: → tisztességes eljáráshoz való jog

Bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kár: → államigazgatási jogkörben

okozott kár

Bírósági fogalmazó: fogalmazói munkakörbe kinevezett jogvégzett

igazságügyi alkalmazott, aki a → bírói tisztség ellátásához szükséges gyakorlati
és elméleti ismeretek megszerzése céljából a → bíróságokon működik, és →
törvényben meghatározott ügyekben önálló → hatáskörrel is rendelkezhet.

Bírósági határozatok: → ítélet, → végzés

Bírósági letét: → nemperes eljárás, amelyre → teljesítés céljából vagy valamely
tárgy megőrzése végett, ill. → büntetőeljárás, vagy → zár alá vétel kapcsán
lefoglalt (→ lefoglalás) pénz vagy értéktárgy tekintetében kerülhet sor. ~be
helyezhető pénz, → értékpapír vagy más → okirat, nemesfém, ékszer, drágakő
stb. Pénz zetésére, vagy értékpapír kiadására irányuló kötelezettséget ~be
helyezéssel lehet teljesíteni, ha a jogosult személye bizonytalan, lakóhelye
ismeretlen. Az → állam a ~ után → kamatot nem zet. ~be helyezési ügyben a
teljesítés helye, vagy a letevő lakóhelye, ill. székhelye szerint illetékes (→
illetékesség) helyi → bíróság jár el.

Bírósági meghagyás: → mulasztási ítélet

Bírósági titkár: jogi szakvizsgát sikerrel letett, ~i munkakörbe kinevezett

igazságügyi alkalmazott, aki bírósági (→ bíróságok) segédfeladatokat lát el. →
Törvényben megállapított ügyekben önálló → hatáskörrel rendelkezik.

Bírósági végrehajtás: a → polgári ügy önálló szakasza, amelyre szabályként

akkor kerülhet sor, ha a végrehajtó → határozatot polgári ügyben hozták, és az
adós a marasztalásnak a megadott → határidőig önként nem tesz eleget. A ~
általában kérelemre indul, s két fajtája különböztethető meg: a kielégítési és a
biztosítási ~. Az előbbire az előírt határidő sikertelen eltelte után, az utóbbira e
határidő lejárta előtt kerülhet sor. A ~ során rendszerint az önálló → bírósági
végrehajtók járnak el. A ~ kényszerítő cselekmények sorozata, amelyeknek célja
a végrehajtó okiratban rögzített eredmény (állapot) létrehozása. → végrehajtási
eljárás

Bírósági végrehajtás akadályozása: → államigazgatás, az igazságszolgáltatás és

a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, amelynek → vétséget az követi el (→
elkövetők), aki nem tesz eleget a végrehajtásból (→ bírósági végrehajtás) eredő
→ jogszabályban foglalt kötelezettségének vagy a → rendbírság kiszabására
okot adó magatartást tovább folytatja. Nem követi el a ~t, aki pusztán a
végrehajtható → okiratban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget. A tettes
(→ tettesség) csak akkor büntetendő, ha a bíróság (→ bíróságok) már →
jogerősen rendbírságot szabott ki ellene, → büntethetőséget megszűntető okot
képez viszont), ha a → vádirat benyújtásáig a végrehajtásból eredő
jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget tesz.
Bírósági végrehajtó: a helyi → bíróságok és a → megyei bíróságok mellett
működő bírósági tisztviselő, akinek feladata a → polgári ügyben, → munkaügyi
jogvitában hozott marasztaló határozat és → bírói → egyezség, valamint a →
büntetőügyben hozott, → vagyoni kötelezettséget megállapító határozat
végrehajtása. A ~ → törvénysértő vagy alaptalan határozata és intézkedése ellen
előterjeszthető → jogorvoslati kérelmet a ~ működésének helye szerint illetékes
(→ illetékesség) bíróság bírálja el.

Bíróságok: az → igazságszolgáltatás ellátására hivatott → állami szervek (→

államhatalmi ágak megosztása), amelyeknél biztosítva van a → bírói
függetlenség. → Hatáskörük, szervezetük és más jellemzőik alapján különböző
típusokba sorolhatók. Különbséget lehet tenni rendes ~, külön~, valamint
rendkívüli ~ között. A rendes (vagy általános hatáskörű) ~ az
igazságszolgáltatási tevékenység állandó ellátására létesített olyan → bírói
szervek, amelyek az igazságszolgáltatás terén elvileg általános hatáskörrel
rendelkeznek, tehát minden olyan ügyben jogosultak az igazságszolgáltatás
gyakorlására, amelyben → jogszabály nem írja elő külön~, ill. más állami vagy
társadalmi szervek eljárását. Általában több szinten működnek, az állami-
területi beosztáshoz (→ közigazgatási területi beosztás) igazodva a bírósági
hatásköröket e bíróságokra koncentrálják. Ez a megoldás az egyszerű és
egységes ítélkezést elősegítő egységes bírósági rendszer legfontosabb garanciája.
A külön~ (speciális vagy szakosított ~) az igazságszolgáltatási tevékenység
állandó ellátására létesített olyan külön bírói szervek, amelyek az ügyek
meghatározott csoportjaiban rendelkeznek hatáskörrel. Felállításuk a → bírói
szervezet kiépítésének sokat vitatott problémája. Mellette szól az a szempont,
hogy biztosítani kell az ügyek szakszerű, és sajátosságaikat gyelembe vevő
elbírálását, ennek speciális személyi és szervezeti előfeltételeit, amelyek viszont
eltérhetnek a rendes bírói szervezetre érvényes szabályoktól. Erre való
tekintettel több államban létrehoztak pl. külön katonai ~at, munkaügyi ~at,
→ gazdasági bíráskodást végző kereskedelmi vagy gazdasági ~at, →
alkotmánybíráskodásra hivatott → alkotmánybíróságot. Az egyszerű és egységes
bírósági rendszer igénye viszont a külön~ létesítésének korlátozása irányába
hat; annak az elvnek az érvényesítését támogatja, hogy az általános hatáskörű
rendes ~ hatáskörét állapítsák meg mindazokban az ügyekben, amelyekben az
ügyek szakszerű, azok sajátosságait gyelembe vevő elbírálása a rendes bírói
szervezeten belül, végső soron az ügycsoportok szerinti szakosítással
(szakosított kollégiumok, szakosított tanácsok szervezésével) megfelelően
biztosítható. A rendkívüli ~ az ügyek meghatározott csoportjaiban az
egyébként hatáskörrel rendelkező rendes vagy külön~ helyett időleges jelleggel
eljáró, speciális összetétellel, → jogállással és eljárással rendelkező kivételes
külön~, amelyek tevékenységében általában nem érvényesül az
igazságszolgáltatás szokásos garanciarendszere. Éppen ezért tűzte napirendre a
polgári átalakulás ideológiája a rendkívüli ~ tilalmát, annak az elvnek az
érvényesítését, hogy senkit se fosszanak meg „természetes” bírájától. Bár a
rendkívüli ~ tilalma általános elv maradt a későbbi jogfejlődésben is, ennek
ellenére nem ritka, hogy ilyeneket létrehoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy
szigorúan és gyorsan döntsenek azokban a → bűncselekményekben, amelyek az
adott helyzetben súlyosan fenyegetik a közrendet, az adott államrend
stabilitását és létezését (így pl. forradalom vagy nemzeti ellenállás idején);
nyíltan diktatórikus (→ diktatum) kormányzati (→ kormányzás) rendszerek
idején pedig a rendkívüli ~ ideiglenes jellege is elmosódott.

Bíróságok autonómiája: a → bírói függetlenség biztosítása érdekében a →

bírói hatalom más hatalmi ágazatokkal szembeni önállósága (→ államhatalmi
ágak megosztása). Részét képezi ennek az ítélkezés körében az utasítási jog
kizárása és a külső befolyásolás lehetőségének csökkentése céljából más
függőségi kapcsolatok [pl. beszámoltatás, interpellálás (→ interpelláció),
kérdésfeltevési jog] korlátozása, ill. felszámolása. Ezt szolgálják továbbá azok a
törekvések, amelyek a → bíróságok igazgatását is teljes egészében vagy részben
bírósági → önkormányzatokra kívánják bízni, ill. a külső szervek döntési
jogosítványát – főleg személyi kérdésekben – → bírói testületi, önkormányzati
szervek közreműködési (javaslattételi, indítványozási, egyetértési) jogával
ellensúlyozzák.

Bíróságok igazgatása: a → bírói ítélkezés szervezeti, személyi és tárgyi

feltételeinek biztosítása; az ítélkező egységek és a bíróság (→ bíróságok)
adminisztratív ügyintézésének, ügyvitelének és ügykezelésének ellátása; a
bíróság adminisztratív vezetése, a bírósági munka megszervezése; az igazgatási
feladatok ellátásának irányítása és felügyelete. Vitatott, hogy ezt a
tevékenységet mely szervek, milyen eszközök felhasználásával végezzék, s
különösen az, hogy ennek súlyponti szervei bírói szervek vagy pedig külön
igazságügyi igazgatási szervek legyenek. Több → államban (így az USA-ban,
Nagy-Britanniában) a → bíróságok autonómiája és ennek révén a → bírói
függetlenség fokozott védelme érdekében a ~t szabályként a bírósági
rendszerhez kapcsolódó szerveik látják el; elterjedtebb viszont az a megoldás,
hogy a bíróságok érdemi tevékenységétől eltérő igazgatási tevékenységet, ill.
ennek központi összefogását külön közigazgatási szervek (→ közigazgatás
központi szervei), általában az erre specializált igazságügyi → minisztériumok
végzik. Korábban ez volt a helyzet Magyarországon is. 1997-től azonban az
Országos → Igazságszolgáltatási Tanácsra bízták a ~val összefüggő központi
feladatok ellátását. [Elnöke: a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Tagjai: az igazságügy-
→ miniszter, a legfőbb → ügyész, a Magyar → Ügyvédi → Kamara elnöke, az
→ Országgyűlés → Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága, valamint →
Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága által kijelölt egy-egy → országgyűlési
képviselő, továbbá a bírák küldöttértekezlete által 6 évre választott 9 bíró.]
Területi-helyi szinten már külön igazságügyi-igazgatási szervek nem
működnek, ilyenek Magyarországon sincsenek. Itt a ~val kapcsolatos feladatok
ellátását és irányítását többnyire a bíróságok elnökeire és más bírósági
vezetőkre bízzák, a ~ban azonban más szervek is részt vesznek. (Pl. a bíróságok
létesítése, összevonása, megszüntetése és → illetékességi területének
megállapítása az Országgyűlés, míg a → bírói tisztség betöltése és megszüntetése a
→ köztársasági elnök hatáskörébe tartozik.) Részt vesznek a bíróságokkal
kapcsolatos egyes igazgatási feladatok ellátásában független bírói testületek
(fegyelmi bíróságok, kollégiumok), ill. bírói → önkormányzati szervek (pl.
összbírói értekezletek, magasabb szintű bíróságok összbírói értekezletei által
választott bírói tanácsok) is.

Bíróságok önkormányzata: → bíróságok autonómiája

Bírság: → vagyoni jellegű → közigazgatási → szankció, amely az → állam

részére pénz zetési kötelezettség előírásában áll, s ezért gyakran pénz~nak is
nevezik. A ~ nem → büntetőjogi értelemben vett büntetés, s nem azonosítható
a → büntetőbíróság által kiróható → pénzbüntetéssel. (Megjegyzendő, hogy
létezik a bíróság által kimondható ~ is, főleg a bírósági eljárás rendjének
megzavarása miatt. → rendbírság). A ~ jellemzői: önálló szankció és nem
kapcsolható össze egyéb hátránnyal (pl. ugyanazon magatartásért nem
terhelhető az ügyfél egyszerre pótlék zetési és ~ zetési kötelezettséggel); nem
váltható ki meg nem zetés esetén más szankcióval (így különösen nem
változtatható át → szabadságvesztésre). ~olási → hatáskörrel csak az erre →
törvényben felhatalmazott közigazgatási → hatóságok rendelkeznek, tehát nem
valamennyi közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás
központi szervei). Némely ~ot (pl. eljárási ~) minden közigazgatási hatóság
kiróhat, másokat csak a megfelelő → szakhatóság (pl. építésrendészeti ~ vagy
környezetvédelmi ~). ~olásnak csak jogellenes magatartás miatt lehet helye. Ez
kifejeződhet közvetlen → jogszabálysértésben vagy abban, hogy az érdekelt
hatóság → jogerős határozatában előírt kötelességnek nem tesznek eleget. A ~
főbb fajtái az alábbiak: a) A kihágási (→ szabálysértési) ~ az olyan magatartás
szankcionálására, amelyet a törvény kifejezetten kihágásnak (szabálysértésnek)
minősít. b) Anyagi → közigazgatási jogi jogszabály megsértése miatt →
közigazgatási eljárásban kiszabható ~. c) A helyszíni ~ a két, előzőekben vázolt
~fajta közül mindkettőhöz kapcsolható; tőlük nem érdemileg, hanem csak
beszedési módját tekintve különbözik. A helyszíni ~ot meg zetni nem tudó
vagy nem kívánó személy igényelheti, hogy ügyében alakszerű kihágási
(szabálysértési) vagy közigazgatási eljárást folytassanak le. d) Az eljárási ~,
amelyet a közigazgatási hatóság azzal szemben alkalmazhat, aki az eljárás
lefolytatását cselekvéssel vagy mulasztással akadályozza, az eljárás (főleg a →
tárgyalás) rendjét megzavarja. (Eljárási bírságot lehet kiszabni pl. az → idézésre
meg nem jelenő → tanúval, → szakértővel szemben.) e) Az eljárási ~nak egyik
faja a végrehajtási ~, amellyel a végrehajtást foganatosító közigazgatási szerv azt
sújthatja, aki valamely kötelezettségét kimondó határozatnak nem tesz eleget.
A végrehajtási ~ az ilyen személlyel szemben ismételten is kiszabható. f) A
rend~ a testületi-képviseleti szervek működésének, különösen tárgyalási
rendjének megzavarásáért kiróható ~. Rendszerint csak akkor enged neki a
törvényi szabályozás teret, ha a testületben kifejtett tevékenységért rendszeres
→ illetmény jár.

Birtok: a → római jogi → possessio, amelyet a → polgári jogban az 1800-as

évek elején → Savigny nyomán úgy de niáltak, hogy a ~ egy bizonyos
akarattal egyesülő olyan zikai hatalom a → dolog felett, amellyel minden
idegen behatást meg lehet gátolni. Ebből kiindulva határozták meg a ~ és a
birlalat fogalmát is: a ~os akarata azt célozza, hogy saját maga számára tartsa
~ában a dolgot, a birlaló akarata a más számára való ~lásra irányul. Ez a
felfogás évtizedekig uralkodó volt a → jogtudományban, s a helyzet csak →
Jhering fellépésével változott, akinek hatására a ~akaratot, mint a ~ és a birlalat
közötti különbségtétel alapját elvetették, ugyanis a ~osi akarat feltételezése
indokolatlanul zár ki a ~védelemből olyanokat, akik erre egyébként
rászorulnak. A magyar jog is különbséget tett a ~ és a birlalat között. ~nak azt
az esetet tekintették, amikor a ~os a dolgot a maga javára, a maga nevében, a
maga számára tartja hatalmában, birlalat esetében pedig a hatalom gyakorlása
más helyett (más nevében) történik. A magánjog 1928. évi javaslata (→
Magánjogi törvényjavaslatok) sem használja már ezt a fogalmat; a ~: „tényleges
hatalom a dolgon”. A mai polgári jog sem mellőzhet bizonyos akarati,
szubjektív elemeket a ~viszony szabályozásában, bár a ~ fogalmához →
„animus”-t nem kíván meg, s a „saját érdekű hatalom” sem feltétele a ~viszony
létrejöttének. A → Polgári Törvénykönyv szerint ~nak minősül a dolog felett
gyakorolt hatalom minden esete, függetlenül attól, hogy a ~os a hatalmat saját
nevében, saját részére, vagy pedig más nevében, más részére gyakorolja-e.
Ehhez képest a → törvény a birlalat fogalmát nem ismeri. Akarati tényező
olyan formában sem kapcsolódik a ~ fogalmához, hogy a ~ megszerzéséhez
erre szükség lenne; a ~ a ~os tudtán és akaratán kívül is megszerezhető (pl. a
fuvarozó a szállítmányt tévedésből egy kívülálló személy telkére rakja le). A ~
fajai: a) Saját ~os az, aki a dolgot sajátjaként tartja ~ában, a hatalmat a dolgon
mint sajátján gyakorolja [a tulajdonos pl. az → ingatlan megvásárolója (→
tulajdonjog)]. b) Idegen ~ról – más kifejezéssel élve használati ~ról – van szó, ha
a ~os ~át mástól származtatja (→ haszonélvezet, → bérlet, → haszonbérlet, →
letét, → haszonkölcsön, szívességi lakáshasználat stb.). Az idegen (használati) ~
nem csak a tulajdonostól vagy a saját ~ostól származhat, hanem olyantól is, aki
maga szintén idegen ~os. c) → Közös ~, amikor a dolog feletti hatalom
gyakorlása több személy részéről, egy időben és azonos tartalommal történik
(→ közös tulajdon, a bérlőtársaság stb.). d) Kettős ~ esetén a dolog feletti
hatalmat egyszerre és egymás mellett két vagy több személy gyakorolja,
különböző tartalommal. Kettős ~ keletkezik, ha a dolog időlegesen más
személy hatalmába kerül, valamint akkor is, ha valakinek a földjén →
használati jog keletkezik. A ~ fogalmi körének kiszélesedésével a ~bavétel nem
csak ún. reálaktussal, hanem → jognyilatkozattal is keletkezhet.

Birtoklás joga: a → római jogban → possessio; a → polgári jogban szélesebb

értelemben azt a képességet jelenti, amely a birtokost a → birtokában lévő →
dologhoz fűzi. A ~ eleve megilleti a birtokost, kivéve, ha – kizáró szabályozás
esetén – birtokossá sem válhat. Így a régi → római jogban nem volt birtokló
képessége annak, aki a tulajdonra is képtelen; nem rendelkezett ezzel a
képességgel pl. a rabszolga, vagy aki atyai hatalom (→ patria potestas) alatt állt.
A ~ szűkebb értelemben azt jelenti, hogy a birtokos a birtokláshoz való →
jogcímmel rendelkezik. A dolog birtoklása a modern → jogrendszerekben két
jogi hatást is kivált: a) a birtok jogellenes megzavarása esetén jogot ad a →
birtokvédelem eszközeinek igénybevételére; b) a birtoklás tényéhez megfelelő
feltételek esetén → tulajdonjogot erősítő vagy tulajdonjogot keletkeztető hatás
fűződik (→ elbirtoklás, birtokkal megerősített jogcím védelme stb.). A ~ e két
esetben is csak más tényekkel összefüggésben váltja ki a jogi hatást (pl. az
elbirtoklás bekövetkezéséhez szakadatlan birtoklásra van szükség).
A birtokvédelem igénybevétele esetén a birtokos birtoklási jogának vizsgálatára
a következő esetekben van szükség: a) ha a birtokos a birtokláshoz való jogra
alapított (petitorius) birtokvédelmet vesz igénybe; a → petitorius védelemhez
bizonyítani kell, hogy a birtokláshoz jogcímmel rendelkezik; b) a ~ a
jogosulatlan birtokossal szemben biztosít igényt a dolog kiadására (→ birtoklás
jogalap nélkül) . A → bíróság a „birtokperben” (→ per) mindig a birtokláshoz
való jogosultság alapján dönt. A birtokperben a békés birtoklásban megzavart
fél birtokláshoz való jogosultságát vélelmezni kell (→ vélelem). A → bizonyítási
teher tehát a birtokállapotot megzavaró vagy megváltoztatni szándékozó →
félre hárul. Ez a kedvezmény csak a békésen birtokló személyt illeti meg, azt
nem, aki a birtokot → tilos önhatalommal szerezte meg. A jogkérdést a bíróság
a birtokháborítási perben csak a birtoksértés viszonylatában vizsgálja. Ehhez
képest a korábbi tényleges birtokos és a fennállott birtokhelyzetet háborító fél
birtokláshoz való jogosultságát kell összemérni, és aszerint dönteni, hogy
melyikük joga az erősebb.

Birtoklás jogalap nélkül: a → polgári jog szerint jogalap nélkül van a → dolog
birtokában az, akit a birtoklásra sem → tulajdonjog, sem egyéb – →
jogszabályon vagy → szerződésen alapuló – → jogcím nem jogosít fel. A
jogosulatlan birtokos legáltalánosabb kötelessége az, hogy adja ki a dolgot
a birtoklásra jogosultnak. Ennek az igénynek az érvényesítése iránti → pert a
birtoklásra jogosult az ellen indíthatja meg, akinek a dolog ténylegesen a
birtokában van. A → bíróság (→ bíróságok) döntése a birtokláshoz való jogtól
függ (→ birtoklás joga). Ha a jogalap nélküli birtoklás együtt jár a dologra
fordított költekezéssel, vagy ha a dologban → kár keletkezik: a jogcím nélküli
birtokos → követelése kielégítéséig jogosult a dolog kiadását megtagadni (→
visszatartási jog). A jogalap nélküli birtokos a felelős őrző jogállásába jut (→
felelős őrzés). A jogalap nélküli birtoklás megszüntetése esetén a volt birtokos
követelheti a dologra fordított költségeket. Jogalap nélküli birtoklás esetén
a jóhiszemű birtokos (→ jóhiszeműség és tisztesség) addig az időpontig, amíg
rosszhiszeművé nem válik, vagy a dolgot tőle vissza nem követelik,
az elválasztással tulajdonjogot szerez a dolog termékein, terményein és
szaporulatán (→ elválással tulajdonszerzés). Ez a rendelkezés csak a jóhiszemű és
a birtokhoz → ellenszolgáltatás fejében jutó birtokosra vonatkozik.
A jóhiszemű birtokos a jóhiszemű birtoklás idején bekövetkezett károkért nem
felel, a rosszhiszemű birtokos a dologban bekövetkezett kárért tárgyi alapon
felelős (→ kártérítési felelősség, → objektív felelősség).

Birtokper: → birtoklás joga

Birtokvédelem: a → polgári jog alapján a → birtokhoz kapcsolódik, célja:

megakadályozni a mindenkori birtokállapot jogalap nélkül történő
megváltoztatását (→ birtoklás jogalap nélkül) vagy megzavarását. A ~
jogpolitikai indoka: az adott, éppen fennálló helyzet rögzítése, felismerve,
hogy a fennálló birtokhelyzet az esetek túlnyomó többségében megegyezik a
jogi helyzettel, a birtokvédelem célja, hogy addig semmi se változzon, amíg a
jogkereső-jogszolgáltató abba a helyzetbe nem kerül, hogy körültekintő,
végleges döntést hozhasson. A ~ eszközei a következők: a) a birtokháborítás
önhatalommal való megakadályozása, ill. a már elkövetett birtokháborítás
következményeinek önhatalommal való elhárítása (→ jogos önhatalom); b) az
→ állam által nyújtott ~ igénybevétele, amely kétféle úton történhet. 1. A
birtoklás tényén alapuló ~, amely a birtokvita rendezése során eltekint a
birtokláshoz való jog (→ birtoklás joga) vizsgálatától. A birtokból kivetett vagy
a birtoklásban megzavart birtokosnak a védelem elnyeréséhez csupán azt kell
bizonyítania, hogy birtokban volt, és a birtokot tőle jogellenesen – → tilos
önhatalommal – elvonták, ill. birtoklását megzavarták (az ún. → posszesszórius
védelem). 2. A birtokláshoz való jogra alapítható, ún. → petitorius védelem. Ez
csak a birtokláshoz való jog alapján vehető igénybe; a birtokból kivetett vagy a
birtoklásban megzavart félnek azt kell bizonyítania, hogy a birtokláshoz →
jogcímmel rendelkezik. Ha mind a birtoklásban háborított, mind pedig a
birtokháborítást elkövető félnek a birtokláshoz jogcíme van, a vita eldöntése
ezek egybevetésével történik, aszerint, hogy melyikük joga az erősebb.
A petitorius védelem esetében tehát nem feltétlenül ténykérdések, hanem
jogkérdések, a birtokláshoz fűződő jogcím kerülnek vizsgálatra. A birtoksértés
elkövetője az, aki tilos önhatalommal zavarja vagy fosztja meg a birtokost
birtokától. A tilos önhatalom objektív fogalma akkor valósul meg, ha a zavaró
magatartásnak nincs jogalapja. A magatartás önmagában kiváltja a jogi
következményeket, nem szükséges, hogy felróható legyen (→ felróhatóság), és
nincs jelentősége ebből a szempontból az elkövető jó- vagy
rosszhiszeműségének (→ jóhiszeműség és tisztesség), valamint →
cselekvőképessége hiányának sem.
Bitorlás: a szellemi alkotásokhoz (→ szellemi alkotások joga) fűződő → vagyon
értékű jogokat sértő → bűncselekmény. Az követ el ~t, aki más szellemi alkotását
sajátjaként tünteti fel, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, ill. → gazdálkodó
szervezetnél betöltött munkakörével visszaélve az ilyen alkotás hasznosítását
anyagi részesedéstől teszi függővé.

Bizalmatlansági indítvány: a parlamentáris (→ parlamentarizmus)

kormányzati (→ kormányzás) rendszerekben használatos intézmény,
amelyekben – angol példára – a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak
megosztása) tényleges csúcsszerve politikai felelősséggel tartozik a → parlament
előtt. Azaz, ha a → kormány elveszti a parlament (parlamenti többség)
bizalmát, le kell mondania hivataláról. Az esetlegességek kiszűrése miatt
azonban jóformán sehol sem minősül a bizalom elvesztésének a kormány
bármely előterjesztésének egyszerű parlamenti leszavazása. Sőt, a bizalom
elvesztésének kifejezésre juttatása általában csak egy erre intézményesített
eljárásban, ~ alapján, bizalmi → szavazással történhet. A kormány
stabilitásának biztosítása érdekében, német példára (→ kancellári rendszer)
néhány országban – egyebek között Magyarországon – emellett olyan előírás is
létezik, amely szerint csak egy ún. „konstruktív” ~ alapján lehet a bizalmat
a kormánytól megvonni. Ez azt jelenti, hogy bizonyos számú képviselő úgy
terjeszt elő ~t, hogy egyúttal megjelölik az új miniszterelnöknek (→
kormányfő) javasolt személyt is. Ilyen esetben, ha a parlamenti többség a
funkcióban levő miniszterelnöktől (kormánytól) a bizalmat megvonja,
ugyanazzal a szavazással automatikusan megválasztja az új miniszterelnököt is,
aki kormányt alakíthat. Néhány → alkotmány szerint egyébként a bizalom
egyes → miniszterektől is megvonható, míg másutt ezt nem
intézményesítették. Így a magyar alkotmány sem. Főleg azért, mert a kormány
a bizalom megvonása esetén szolidaritást vállalhat a miniszterrel, ami
megmentheti attól, hogy a kormány mögött álló parlamenti többség a
bizalmat tőle megvonja. Amennyiben pedig a miniszterelnök bizalmát sem
élvezi, a miniszterelnök maga kezdeményezheti a miniszter felmentését. ~ az
Európai Unióban is ismert, s az → Európai Bizottsággal szemben az → Európai
Parlament kezdeményezhet ~t.

Bizánci jog: a legjelentősebb jogterületek egyike, kialakulásának előzményei

→ Iustinianusig nyúlnak vissza. A kodi kált (→ kodi káció) → római jog
fokozatos belső átalakulásának eredményeként a 7–9. században már a
legkiterjedtebb → kontinentális jogok, egyike lett. Jellegzetességeihez tartozott
a nagy császári törvénykönyvekhez (→ kódex) való ragaszkodás, a
rabszolgatartó jog egyes elemeinek továbbélése, és a keleti keresztény egyház
jogának (nomokánon, → kánonjog) a világi joggal való összefonódása.
Fontosabb bizánci → törvénykönyvek: a 8. században, III. Isauriai Leó császár
parancsára megalkotott Eklogé tón nomón, a 9. század második felében
megalkotott Procheiron, a VI. Bölcs Leó császár (886–911) alatt létrejött
Basilika és a 14. században összeállított Hexabiblos. A ~ elsősorban a Balkán
feudalizálódó társadalmára, a keleti szláv népek középkori → jogrendjének
fejlődésére hatott, közvetett hatásai azonban a korai magyar jogban is
kimutathatók. Később a bizánci törvénykönyvek megmerevedett
normarendszerei gátolták a → jogrendszer modernizációját.

Bizantinizmus: az → államélet és → államelmélet Bizáncban kialakult

formája. Jellemzője a merev hierarchia versengő → hatáskörökkel, a
formalitások uralma, ugyanakkor a formalitásokba olyan → kciók beépítése,
amelyek – eredendő kétértelműségüknél fogva – a császári teljhatalom
önkénye számára előnyösen rendezhetik a belső és a → diplomáciai ügyeket.
Túlzó központosítása az egyházat, a lélek feletti uralmat sem kímélte, s az
államszervezet részévé tette az egyházat, az → államérdek részévé pedig a
kultuszt és a hitet is (ezt konstantinizmusnak nevezik, a politikai szolgálatáért
szentté emelt, személyében viszont még csak nem is keresztény uralkodó,
Nagy Konstantin példája után).

Bizományi szerződés: a → polgári jogban a → megbízásból kialakult olyan

önállósult → szerződési típus, amelynek alapján a bizományos a saját nevében,
de a megbízója javára köt → adásvételi szerződést vagy bármilyen más →
szerződést (a → fuvarozási szerződés kivételével, hiszen a fuvarozási bizomány →
szállítmányozási szerződésként önálló szerződéstípust alkot), a megbízó pedig
díjat zet a bizományos szolgáltatásáért (→ kereskedelmi ügylet). A ~ minimális
tartalmaként a szerződő feleken és a bizományi díjon kívül meg kell határozni
a megkötendő szerződés lényeges tartalmi elemeit. Ez jelenti az árat, ami nem
x összegű, hanem limitár, azaz az a legmagasabb ár, amelyért vételi bizomány
esetén a bizományos még vásárolhat, ill. az a legalacsonyabb ár, amely mellett
eladási bizomány esetén eladhat. Mivel a bizományos a megbízó érdekében
köteles eljárni, szerződéskötéskor a megbízó hátrányára nem térhet el a
rögzített tartalmi feltételektől, ill. eltérés esetén annak hátrányos
következményeit nem háríthatja át a megbízóra. Ha a ~ben meghatározottnál
kedvezőbb feltételek mellett köt szerződést, akkor az ebből származó előny a
megbízót illeti, de nem kizárt az olyan ösztönző megállapodás, amely szerint a
felek az így elért előnyön megosztoznak. Bár a bizományos elsődleges
kötelezettsége a szerződés megkötése, ezzel még nem zárult le a ~ →
teljesítésének folyamata, a bizományos saját vétkes magatartásán túl
felelősséggel tartozik mindazoknak a kötelezettségeknek a teljesítéséért is,
amelyek a vele szerződő felet a szerződés folytán terhelik, s díj is csak annyiban
illeti meg a bizományost, amennyiben az általa megkötött szerződést
teljesítették. Ezek a szabályok alapozzák meg a bizományos → delcredere
jellegű felelősségét. A ~re is – mint megbízási típusú szerződésre – jellemző,
hogy a felek indokolás nélkül, egyoldalúan is megszüntethetik a szerződést. A
megbízót azonnali hatályú, a bizományost → felmondási időhöz kötött
felmondási jog illeti meg. A ~nek a megbízással fennálló rokonságára utal az a
jogi szabályozási technika, amely szerint a ~nél speciálisan nem szabályozott
kérdésekben a megbízás szabályait kell alkalmazni.

Bizonyítás: a bizonyítékok beszerzésére, vizsgálatára és értékelésére irányuló

eljárásjogi tevékenység. A ~ egyrészt jogilag szabályozott cselekmények
sorozata (bizonyítékok összegyűjtése és rögzítése), másrészt olyan logikai
műveletek összessége, amelyekben az érvek szerepét a beszerzett bizonyítékok
értékelése során megismert tények töltik be. A ~ célja: → közigazgatási
eljárásban azoknak a tényeknek a tisztázása, amelyeknek ismeretében a
közigazgatási → hatóság az ügyet eldöntheti. → Polgári ügyben mindenekelőtt
a → per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása, a tényállás alapos és
hiánytalan tisztázása; → büntetőeljárás során a terhelő és a mentő, valamint a
→ büntetőjogi felelősséget súlyosbító és enyhítő körülmények felderítése és
hitelt érdemlő igazolása is a ~ célja. A magyar jog szerint a ~ eszközei:
főképpen a → tanúvallomás, a → fél, az → ügyfél nyilatkozata, a → tárgyi
bizonyítékok, az → okirat, a → szemle, a szakvélemény (→ szakértő) a →
helyszínelés, a → ~i kísérlet, a felismerésre bemutatás, a → terhelt vallomása stb.
A ~ eszközei ténybeli adatok, vagyis a tényekre vonatkozó információk
hordozói. A ~ eszköze a forma, a ténybeli adat a tartalom, a kettő egysége a
bizonyíték. Így pl. nem bizonyíték a vallomás, ha nem tartalmaz releváns
adatokat, de nem tekinthető ~nak valamely személy olyan elbeszélése sem,
amelyben az ügyre tartozó ismereteiről számol ugyan be, de nem eljárási
keretek között. A bizonyító erő vagy a bizonyíték értéke az eljárásban egyrészt
azt mutatja, hogy az adott bizonyítékban rejlő információk mennyire hitelt
érdemlően valósak, meggyőzőek a bíróság (→ bíróságok) számára, másrészt,
hogy az adott bizonyítéknak mi a jelentősége a bizonyítékok rendszerében a
tényállás megállapítása és igazolása szempontjából. A ~ felvételének
megengedettségéről, valamint eredményének értékeléséről a hatóság, ill. a
bíróság dönt.

Bizonyítás elvei: a bizonyítás → törvényességének elvéből következik, hogy a

bizonyítás eszközei rögzítésének és megvizsgálásának a különféle eljárási →
törvényekben (→ büntetőeljárási törvény, → polgári perrendtartás)
meghatározott szabályaival ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye
bizonyítékként (→ bizonyítás tárgya) nem vehető gyelembe. Ez főképpen az
erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon kikényszerített
vallomásokra (→ kényszervallatás) vonatkozik. A bizonyítékok szabad
értékelésének elve a magyar jogban fő szabályként érvényesül, s eszerint a →
hatóságok a bizonyítékokat egyenként és összességükben, formális kötöttségek
nélkül értékelik (→ bizonyítási rendszerek). Azonban egyes → közigazgatási
perekben, így → adóperekben a polgári perrendtartás szabad bizonyítási
rendszerét csak korlátokkal lehet alkalmazni. Általában felhasználható minden
olyan törvényesen szerzett bizonyíték, amely alkalmas a tényállás
megállapítására, közülük egynek sincs előre meghatározott bizonyítási ereje.

Bizonyítás tárgya: az ügy eldöntéséhez szükséges, érdemi kimenetelére

befolyást gyakorló bizonyítandó tények köre. A → büntetőügyben a ~ a →
bűncselekmény → törvényi tényállásának elemeihez tartozó tényekre
vonatkozik. → Polgári perben a ~t azok a tények alkotják, amelyekre a felperes
(→ fél) a → kereseti követelését, az alperes pedig a védekezését alapítja. A
bizonyíték nem bizonyítandó tényeket tartalmaz, hanem azokkal közvetlen
vagy közvetett kapcsolatban álló információk, ismeretek hordozója. A
közvetlen bizonyíték a bizonyítandó tényre vonatkozó adatokat
(információkat) tartalmaz, a közvetett bizonyítékokból viszont olyan
kapcsolatos (kisegítő) tény (indicium) adatai ismerhetők meg, amelyekből
következtetni lehet valamely bizonyítandó tényre, mivel azzal ok-okozati,
genetikai, térbeli és időbeli kapcsolatban áll. Egyes esetekben bizonyítani kell
az eljárási szabályok alkalmazása szempontjából jelentős tényeket is (pl. →
hatóságok tagjainak kizárását, → a bíróságok → illetékességének megállapítására
alkalmas tényeket). Nem kell bizonyítani a köztudomású tényeket, vagy
amelyekről a → hatóságnak hivatalból van tudomása.

Bizonyítási kísérlet: olyan → eljárási cselekmény, amelynek során a → hatóság

előre meghatározott körülmények között gyel meg valamilyen eseményt vagy
jelenséget, beszerzett bizonyíték (→ bizonyítás tárgya) vagy felállított →
nyomozási verzió ellenőrzése céljából. ~tel meg lehet állapítani, hogy
valamilyen tény meg gyelhető és észlelhető-e bizonyos körülmények közt,
milyen eszközökkel és mennyi idő alatt lehet végrehajtani valamilyen
cselekményt, hogyan keletkezhettek a talált nyomok, és milyen szakmai
készségekkel rendelkezik azok okozója. A ~et lehetőleg az eredeti helyszínen,
valamint ugyanolyan körülmények, megvilágítási és zajviszonyok, útnedvesség
stb. között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség
állítólag vagy feltételezhetően megtörtént, ügyelve arra, hogy közben az
emberi méltóságot ne sértsék meg, és senki egészségét se veszélyeztessék.

Bizonyítási rendszerek: nem csak a → bizonyításra vonatkozó tételes

szabályokat jelentik, hanem kijelölik azt a mozgásteret, amelyet a törvényhozó
(→ jogalkotás) a bizonyítás céljának megvalósításához a → bíró számára
biztosít. Az eljárásjogokban (→ büntetőeljárási jog, → polgári eljárási jog)
három történeti rendszer ismert: a kötött, a szabad, ill. a vegyes rendszer. A
kötött bizonyítási rendszerben a → törvény előre meghatározza, hogy milyen
súlyú és számú bizonyíték megléte esetén köteles a bíró az állított tényt
valónak elfogadni. A kötött bizonyítási rendszerben pl. csak meghatározott
bizonyítékokkal lehet a → bűnösséget bizonyítani. A legfőbb bizonyíték a →
terhelt beismerő, ill. két szavahihető → tanú terhelő vallomása. Ezek megléte
esetén a → bíróság (→ bíróságok) mérlegelés nélkül köteles a bűnösséget
megállapítani. Hiányuk felmentési ok. Ennek a bizonyítási rendszernek az első
összefoglalása az V. Károly német–római császár által 1532-ben kibocsátott →
Constitutio Criminalis Carolinában található meg. A szabad bizonyítási
rendszer történeti kialakulása a 18–19. század fordulójára nyúlik vissza, s az
addig Európa-szerte uralkodó kötött bizonyítási rendszer ellenhatásaként
keletkezett. Lényege: elveti a kötött bizonyítási rendszernek azt a jellemzőjét,
hogy a tényállás megállapítására irányuló bizonyítás eszközeit és azok bizonyító
erejét a törvény általános érvénnyel, minden konkrét esetre előre
meghatározza; e feladat teljesítését a bíróságokra bízza. A szabad bizonyítási
rendszerben kifejeződő elvi álláspont szerint ugyanis lehetetlen törvényben
(in abstracto) olyan általános normákat rögzíteni, amelyek az életben
előforduló változatos esetek mindegyikére válaszokat tudnának adni a
bizonyítás alapvető kérdéseiben. A szabad bizonyítási rendszerben a →
hatóságok minden, a tényállás megállapítására alkalmasnak mutatkozó
bizonyítási eszközt és bizonyítékot felhasználhatnak, azok bizonyító erejét
szabadon értékelhetik. A tételes törvények a szabad bizonyítási rendszerben is
szabályozzák ugyan a bizonyítás egyes fontos eljárási kérdéseit, de nem
érinthetik a bizonyítás érdemét, azt, hogy a hatóság és elsősorban a bíróság
milyen bizonyítási anyag alapján döntsön, és mit tekintsen bizonyítottnak. A
magyar polgári eljárási jog a szabad bizonyítás elvét fogadja el. Ez azt jelenti,
hogy a bíróság a tényállást a → peranyag mindenoldalú elemzése alapján,
meggyőződése szerint állapítja meg, indokolási kötelezettség nélkül. A vegyes
rendszer az előzőek szabályait ötvözi. Ismert a bizonyítási eszközök katalógusa,
de ez bővülhet, s a közöttük levő bizonyítékoknak nincs előre meghatározott
értékük. A bíróság a bizonyítékokat szabadon értékeli. Az értékelésnek
azonban racionális, ellenőrizhető érveken kell nyugodnia, a bizonyítékoknak
pedig kétséget kizáróan kell a terhelt bűnösségét bizonyítaniuk. A modern →
büntetőeljárási törvények bizonyítási szabályai ezt a rendszert követik.

Bizonyítási teher: → vélelem, amely azt jelenti, hogy ha valamilyen, a →

polgári per eldöntése szempontjából jelentős tényt nem sikerül bizonyítani, az
melyik → fél hátrányára van. A → per eldöntésének szempontjából jelentős
tény bizonytalan volta annak a félnek a terhére esik, akinek e tényt
bizonyítania kellett volna. A ~ sajátosan alakul a → kártérítési jogban, mivel az
ipari termelés kezdete óta a károsult pozícióját részesíti védelemben. A
károsultnak kell bizonyítani a → kártérítési felelősség tényálláselemei közül a →
jogellenes magatartás, a → kár, és a kettő közötti okozati összefüggés elemeit.
Ha a károkozó jogellenes magatartása kárt okozott a károsult → vagyonában, a
jog vélelmezi a károkozó vétkességét. A vétkességi vélelem megdönthető.
A károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem
volt szándékos (→ szándékosság), és egy objektív elvárhatósági mércéhez képest
sem terheli → gondatlanság. → Büntetőügyben a modern → büntetőeljárási
jognak az → ártatlanság vélelméből és az → önvádra kötelezés tilalmából
következő elve, amely szerint a → büntetőjogi felelősség megállapításához vagy
kizárásához szükséges bizonyítékok szolgáltatása → nyomozó hatóságok, ill. az
→ ügyész (→ magánvádló) kötelessége. A 1980–1990-es évek kriminálpolitikai
törekvései között szerepel, hogy bizonyos → bűncselekmények [→ adó-,
kábítószer bűncselekmények (→ kábítószeres bűnözés, → szervezett bűnözés)]
esetén a ~t meg kell fordítani, az ártatlanság bizonyítását a → terheltre kell
hárítani. → Törvény egyéb esetekben is rendelkezhet arról, hogy megfordul a ~
. Pl. egyes → munkajogi (→ munkaügyi bíráskodás) és az → egyenlő bánásmód
érvényesítését érintő esetekben.

Bizonyítási tilalmak: olyan tilalmak, amelyek → büntetőeljárás során részben

célszerűségi okokból, részben a → jogállami elvek érvényesülése okán szabnak
gátat a → bizonyításnak. E tilalmak vonatkozhatnak a → bizonyítás tárgyára,
eszközére, módszerére és értékelésére. Bizonyításnak nem lehetnek tárgyai a
tudomány által igazolt természeti törvények, nem kell bizonyítani a → hatóság
által hivatalból ismert tényeket stb. Tilos igénybe venni a bizonyítás során
olyan eszközöket, amelyekből nem racionálisan igazolható módon nyerhető
bizonyíték, pl. halottlátás, tenyérjóslás. Tilos olyan módszert alkalmazni a →
nyomozás során, amelyet a → törvény tilt (pl. erőszak, fenyegetés). Nem
értékelhető az a bizonyíték, amelyet a törvényi feltételekkel ellentétes módon
nyertek, pl. a → tanút nem oktatták ki a mentességi jogára, a → terhelttel nem
közölték, hogy jogában áll a vallomást megtagadni.

Bizonyíték: → bizonyítás, → bizonyítás tárgya

Biztonsági Tanács:→ ENSZ Biztonsági Tanácsa

Biztosítási kártya: olyan személyi azonosító → közokirat, amely a →

társadalombiztosítás keretében járó egészségügyi szolgáltatások igénybevételére
jogosít.

Biztosítási kötelezettség (→ társadalombiztosításra): a → munkaviszony és

önálló vállalkozói → jogviszony alapján keresőtevékenységet folytató személyek
meghatározott jövedelemszintig kötelező biztosítás (társadalombiztosítás) alatt
állnak. Ez azt jelenti, hogy a → munkáltatónak új → munkavállaló felvétele
esetén betegség- és nyugdíjbiztosításra be kell jelentenie a betegbiztosítási és a
nyugdíjbiztosítási szervnek (pénztárnak vagy igazgatóságnak), a → járulékot
pedig át kell utalnia oly módon, hogy a munkavállalót terhelő részt a
munkavállaló → illetményéből levonja és a saját járulékával együtt be zeti. Az
önálló iparűző saját magát köteles tevékenységének megkezdésekor
bejelenteni, és a járulékot be zetni. A ~ vonatkozik a lakossági vagy a
munkahelyi alap- és a munkahelyi kiegészítő biztosításra egyaránt. A kötelező
biztosításon túlmenően bárki fakultatív biztosítást köthet a → polgári jogi
biztosítás (→ biztosítási szerződés) alapján.

Biztosítási szabályzat (általános biztosítási szerződési feltételek): a biztosítási

→ jogviszony meghatározó része; azokat a tipizált kikötéseket tartalmazza,
amelyek az adott – nem egyedi – → biztosítási szerződés alapjául szolgálnak (→
általános szerződési feltételek). Kidolgozhatja egy biztosító (→
biztosítóintézetek), ajánlásképpen (mintafeltétel) a biztosítási felügyelet, a
biztosítók szakmai érdekképviseleti, tudományos szervezetei. A ~ra való
hivatkozással a ~ a biztosítási jogviszony részévé válik, átadását a biztosított
követelheti, azt → jogszabály elő is írhatja. A biztosítási szerződés – a → törvény
keretei között – a ~tól eltérhet, kivéve a kötelező biztosítás ~át. Amennyiben
jogszabály a ~ felügyeleti jóváhagyását írja elő, attól való minden, nem egyedi
jellegű eltérés ugyancsak jóváhagyásra szorul. A ~ra szerződéses és nem
jogszabályi jellege miatt ugyanazok a törvényi rendelkezések, korlátok,
fogyasztóvédelmi megtámadási lehetőségek vonatkoznak, akárcsak az általános
szerződési feltételekre és a biztosítási szerződésekre (→ fogyasztóvédelem jogi
eszközei). → blankettaszerződés

Biztosítási szerződés: olyan → polgári jogi → szerződés, amelynek alapján a

biztosító (→ biztosítóintézetek) meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási
esemény) bekövetkezésétől függően bizonyos összegnek a meg zetésére vagy
más szolgáltatás teljesítésére, a biztosított, ill. a másik szerződő fél pedig díj
zetésére kötelezi magát (→ kereskedelmi ügylet). A ~ létesítése írásbeliséghez
van kötve (→ alakszerűség). A biztosított ajánlatára (a biztosító által
rendelkezésre bocsátott blanketta) a biztosító biztosítási kötvényt vagy a →
jogszabályban meghatározott más igazolást (biztosítási bélyeget, bizonylatot,
egyéb tanúsítványt) állít ki. A biztosítási kötvény nem → értékpapír, csak
kivételesen forgatható. A ~ → blankettaszerződés. A ~ módosításának és a
biztosító és biztosított közötti érdemi nyilatkozatoknak írásban kell
történniük. A biztosított a szerződéskötéskor – külön kikötéssel azt követően is
– köteles közölni a biztosítóval minden, a biztosítás elvállalása szempontjából
lényeges körülményt (közlési kötelezettség). E közlési kötelezettség megsértése
mentesítheti a biztosítót zetési kötelezettsége alól. Részben vagy teljesen
mentesülhet a biztosító, ha a biztosítási eseményt – ugyanígy a →
kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségek megsértését – szándékosan vagy
súlyosan gondatlanul a biztosított, ill. a → törvényben meghatározott
személyek okozták (→ szándékosság, → gondatlanság). A ~ tartalmazza a
biztosítási esemény bejelentésének, a benyújtandó iratoknak, a biztosító
teljesítésének körét, módját és időpontját. A ~ tartalmát a → Polgári
Törvénykönyv – egyes országokban a kereskedelmi vagy önálló biztosítási
szerződési törvény – biztosítási fejezetének rendelkezései és a → biztosítási
szabályzatok (→ általános szerződési feltételek) határozzák meg (→ kereskedelmi
jog). A biztosító erőfölényének ellensúlyozását jelenti a ~ részletes törvényi
szabályozása, a törvény rendelkezéseitől a biztosított terhére való eltérés
korlátja, a biztosítási szabályzatok → hatósági (→ felügyeleti) jóváhagyása,
ellenőrzése. A ~ két főcsoportja az élet~ (elérésre, halálesetre szóló,
járadékbiztosítás) és a nem élet~ (→ vagyon-, felelősség-, hitel-, jogvédelem-,
baleset-, betegség- stb. biztosítás). A nem élet~ vagy a biztosított vagyontárgyra
(épület, gépjármű, szállítmány) vagy vagyontárgyak csoportjára (→ vállalat
vagyona), ill. a biztosítási eseményre (tűz, robbanás, törés, csőd) vonatkozik. A
felelősségbiztosítás alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a
szerződésben meghatározott esetekben és mértékben mentesítse őt olyan kár
megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős (→ kártérítési felelősség). A
biztosító a felelősségbiztosítás alapján a biztosított szándékos, ill. súlyosan
gondatlan magatartása esetén is köteles helytállni a károsult felé, ilyenkor
azonban követelheti a biztosítottól a ki zetett biztosítási díj megtérítését.
A kárt a biztosító a károsultnak zeti, aki igényét közvetlenül a biztosítóval
szemben nem érvényesítheti. Kivétel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás,
amelynek alapján a károsult közvetlenül a biztosítót is perelheti. A ~ harmadik
személy javára is köthető (→ harmadik személy javára szóló szerződés).
Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt
(tulajdonos, bérlő stb.), vagy aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg.
Az élet- és baleset-biztosítások halmozhatók, a vagyon~ nem. Vagyon~ alapján
a biztosítók csak a biztosított vagyontárgy (vagyoni érdek) értékéig tartoznak
 zetni (túlbiztosítási tilalom). A biztosító a megtérített kárt a felelős személytől
– élet- és baleset-biztosítás kivételével – visszakövetelheti, felelősségbiztosításnál
csak a szerződésben meghatározott esetekben. A ~ hatálya (a biztosító
kockázatviselése) a ~ben rögzített tartalomhoz, ill. a díj zetéshez igazodik. Ha
a ~ben meghatározott, a díj alapját képező biztosítási összeg – ellenkező
megállapodás hiányában – a vagyontárgy értékénél kisebb (alulbiztosítás), a
biztosító csak aránylagos kártérítést zet. Minden ~ megszűnik díjnem zetés
esetében, külön értesítés nélkül (általában az esedékességtől számított 30 nap
múltával). A nem élet~ megszűnhet érdekmúlással (pl. a biztosított
vagyontárgy elidegenítésével) és 30 napos → felmondással a biztosítási időszak
végére. Az élet~nek – a biztosítási esemény előtti – megszűnésével a már
be zetett díjak egy része kerülhet ki zetésre (maradékjog).

Biztosíték: a külföldön lakó személyek ellen indított büntetőeljárásban az az

összeg, amit a → terhelt a vele szemben várhatóan alkalmazandó → vagyoni
jellegű → szankciók kiszabásának fedezetére → letétbe helyez, ennek fejében
hazautazhat. A → vádirat benyújtásig a ~ letétbe helyezését az → ügyész, ezt
követően a bíróság (→ bíróságok) engedélyezi. A ~ fejében hazatért vádlott
érdekeit → kézbesítési megbízott látja el, aki rendszerint a → védője. A magyar
→ büntetőeljárási jogban tehát a ~ nem azonos az → óvakékkal, mely az →
előzetes letartóztatás intézményéhez kötődik.

Biztosítéki ellenőrzés: → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, →

atomsorompó-szerződés, → Európai Atomenergia Közösség

Biztosítóintézetek: biztosítási tevékenységet → hatósági engedéllyel (→

engedélyezés) általában csak az e célra alapított és más gazdasági tevékenységet
nem folytató → jogi személy végezhet: biztosító → részvénytársaság, →
szövetkezet (főként területi jelleggel), biztosító → egyesület (csak az egyesületi
tagok biztosítási igényeinek kielégítésére). → Jogszabály előírhatja az egyes
biztosításfajták [élet- és nem életbiztosítás, jogvédelmi biztosítás, hitelbiztosítás
stb. (→ biztosítási szerződés)] elkülönült szervezetben vagy csak meghatározott
szervezeti formában való lebonyolítását. A ~ üzleti, kárrendezési
tevékenységüket saját szervezettel (alkalmazottakkal, ügynökökkel,
vezérügynökkel), megbízott személyekkel, szervezetekkel (pl. → bankokkal)
vagy önálló biztosítási közvetítők közbenjöttével (biztosítási alkuszokkal)
bonyolítják le. A ~ alapítását, működési feltételeit, külföldi biztosító
tevékenységének lehetőségeit, ill. a részben vagy teljesen külföldi tulajdonú
biztosító alapítását, a más szervezetekre vonatkozó jogszabályoktól való
eltéréseket (→ társasági jogi, → csődjogi, → versenyjogi stb. szabályok), a
hasonló tevékenységektől való elhatárolást (→ társadalombiztosítás, önkéntes
kölcsönös biztosítási pénztárak) a biztosítási felügyeleti jogszabály (biztosítási
→ törvény) szabályozza.

Biztosított: a → társadalombiztosítási jog alkalmazásában a →

munkaviszonyban, → közalkalmazotti közszolgálati → jogviszonyban álló (→
közszolgálati jog) személy; a → szövetkezeti tag, ha a szövetkezet
tevékenységében munkaviszony vagy vállalkozási jellegű jogviszony keretében
személyesen közreműködik, segítő családtag, ha a → jogi személyiséggel nem
rendelkező → gazdasági társaság → természetes személy tagjának a társaságában
rendszeresen munkát végez; az átképzési támogatásban, a munkanélküli-
járadékban, a pályakezdők munkanélküli segélyében, a képzési támogatásban
részesülő munkanélküli; az egyéni vállalkozó; a → közkereseti társaság
természetes személy tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen
közreműködik; a → betéti társaság természetes személy tagja, ill. a társaság
tevékenységében közreműködő kültagja; a → korlátolt felelősségű társaság tagja,
ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik, munkát végez,
munkaviszonyon, → megbízási jogviszonyon kívül; → ügyvédi iroda tagja,
szabadalmi ügyvivői munkaközösség tagja (→ szabadalom); gépjárművezető-
képző munkaközösség tagja, az oktatói munkaközösség tagja.

Blackstone, Sir William (1723–1780): angol jogász, az oxfordi egyetemen a

→ common law tanára. 1763-tól korona → ügyész, majd királyi főtörvényszéki
→ bíró. Az oxfordi egyetemen tartott előadásai nyomán adta ki leghíresebb
művét, a Commentaries on the Laws of England-et (1765–1768), amelyre mind
a mai napig alapműként hivatkoznak.

Blankettaszerződés: olyan → szerződés, amely előre nyomtatott formában

tartalmazza az → általános szerződési feltételeket, és csak a szerződés egyedi
sajátosságainak (rendszerint a szerződő fél, az áru vagy szolgáltatás mennyisége,
esetleg a → teljesítési → határidő stb.) meghatározására hagynak ki helyet a
nyomtatványban. Ily módon a szerződés lényegében a szerződési űrlap –
blanketta – kitöltésével jön létre. ~t rendszerint → gazdálkodó szervezetek,
alkalmaznak.

Blokád: az ellenséges → állam tengerpartjának vagy kikötőjének tényleges

elzárását jelenti, amelyen a semleges államok (→ semlegesség) hajói sem
haladhatnak át. A ~ot előzetesen valamennyi érdekelt állam tudomására kell
hozni, és minden állammal szemben egyenlő módon kell alkalmazni.
A tengeri ~ra vonatkozó rendelkezéseket a tengeri hadviselés törvényeit és
szokásait összefoglaló 1907. évi VI. hágai egyezmény (→ hágai
békekonferenciák) tartalmazza. A békeidőben jogellenes módon létesített ~ →
agressziónak minősül.

Bluntschli, Johann Kaspar (1808–1881): svájci jogász és politikus, a jog- és az

→ államtudományok művelője, 1836-tól a zürichi, 1848-tól a müncheni, majd
1861-től a heidelbergi egyetem tanára, Zürich kanton mintaértékű → polgári
jogi → kodi kációjának irányítója. Korának egyik vezető állambölcselőjeként
→ Savigny → történeti jogi iskolájának követője, a → nemzetközi jog későbbi
kodi kációjának (→ nemzetközi jog kodi kálása) élharcosa, a Nemzetközi Jogi
Intézet egyik alapítója. Fő művei: Allgemeines Staatsrecht, 1851–1852;
Geschichte des allgemeinen Staatsrechts und der Politik, 1864 (magyarul: 1875);
Das moderne Völkerrecht der zivilisierten Staaten als Rechtsbuch dargestellt,
1862; Lehre vom modernen Staat, I–IV., 1875–1876.

Bn.: → Büntető Törvénykönyv

Bodin, Jean (1529 v. 1530–1596): francia jogász, közíró, a politikai lozó a

művelője. 1561-től a párizsi → parlament → ügyvédje. Mint a → szuverenitás
modern eszméjének első megfogalmazója, a francia király (→ monarcha) s
általában a nemzeti → államok önállóságát kívánta igazolni mind az egyházi
(pápaság), mind a világi köntösben (császárság) jelentkező univerzalisztikus
törekvésekkel szemben. Fő művei: Methodus ad facilem historiarum
cognitionem, 1566; Six livres de la République, 1576.

Bogotai Karta: → Amerikai Államok Szervezete

Bokorné Szegő Hanna (1925-2006): jogtudós, a → nemzetközi jog művelője.
Pályáját a külügyminisztériumban kezdte, az 1950-es évek végétől az MTA
Állam- és Jogtudományi Intézetének csaknem négy évtizeden át vezető
kutatója. Az állam- és jogtudományok kandidátusa fokozatot 1960-ban, a
tudományok doktora címet 1973-ban szerezte meg. A Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének
alapító egyetemi tanára. Szakértőként számos → nemzetközi szervezetben, ill.
konferenciákon képviselte Magyarországot. 1981-től 2000-ig a → Nemzetközi
Jogi Egyesület (ILA) Magyar Tagozatának elnöke. Az Acta Humana c. folyóirat,
valamint a Questions of International Law c. kiadványsorozat szerkesztője.
1990-ben ~ kezdeményezésére és vezetésével jött létre az Emberi Jogok
Magyar Központja. 1995-ben Szent-Györgyi Albert-díjban, 2005-ben
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben
részesült. Fő művei: A nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartások, 1962; Az
új államok és a nemzetközi jog, 1971; Az ENSZ helye a nemzetközi
jogalkotásban, 1976; Államazonosság – államutódlás, 1984; Az államok
közösségének változása és a nemzetközi jog (társzerző), 1993; Nemzetközi jog,
1997.

Bona (javak – lat.): a → római jogban ismert fogalom. Az ősi jog a családi →
vagyon elnevezésére a → familia pecuniaque kifejezést használta (→ familia).
Ennek köre elég bizonytalan, feltehetően az ősi pásztor- és parasztgazdaság
vagyonának megjelölésére szolgált. A → Tizenkét táblás törvény idején
a családfő egységes vagyona volt, amiről élők között és halál esetére bizonyos
korlátok között rendelkezhetett. A → köztársasági korban a vagyont még a
patrimonium (apától – pater – származó), ill. a ~ (javak) kifejezésekkel illették.
Ez utóbbi szolgált a fejlett római jogban a vagyon kifejezésére, s a köznapi
értelemben egy személyt megillető javak (vagyontárgyak) összességét értették
rajta. A → jogtudomány ennél tovább ment, és a zikai vagyontárgyakon kívül
egy illető személy vagyonának tekintette azt is, amivel ugyan pillanatnyilag
nem rendelkezett, de őt megillető, pénzben kifejezhető jogosultságban,
perelhetőségben nyilvánult meg. így a vagyonba tartozhat a dologtól (→ res)
független → követelés, tehát a jog is. A rómaiak azonban nem jutottak el addig,
hogy a → tulajdonjog is a vagyonba tartozzon, így a vagyon tárgyának a
jogosult tulajdonában álló dolgokat tekintették. Ugyanakkor viszont
felismerték a római jogtudósok azt is, hogy a vagyon részét képezik negatív
előjellel a pénzben kifejezhető kötelezettségek, tartozások is. így lényegében a
római jogban is kialakult a vagyon modern jogi fogalma, amely nem más,
mint egy → jogalanyt megillető (vagy azonos célra rendelt), pénzben
kifejezhető jogok és kötelezettségek összessége. Ha a jogosultságok vannak
túlsúlyban, akkor a vagyon aktív; ha a kötelezettségek, akkor passzív vagyonról
van szó. A vagyon még következetlen római felfogását tükrözi, hogy a római
jogtudósok a vagyon körén belül tettek különbséget a res corporales és a res
incorporales között. Az előbbin a tulajdonjog tárgyait, míg az utóbbin a
vagyonba tartozó minden más jogot és kötelezettséget értettek. A római
társadalom szerkezetének megfelelően magánvagyon a pater familiast, azaz
a családfőt [kivételesen az önjogú nőt (mater familias)] illette meg. Előfordult
azonban, hogy a vagyonon belül egyes vagyontárgyak elkülönültek, kisebb
alegységet képeztek. Ez volt a különvagyon (→ peculium), a családfő által a
családgyermek avagy a rabszolga kezelésébe adott vagyonrész, amely
változatlanul a családfő tulajdonában maradt.

Bona coronalia (koronajavak – lat.): a középkori Magyarországon az összes →

ingatlan királyi főtulajdonba tartozott, azzal az uralkodói kötelezettséggel,
hogy abból a nemesi birtokokat adományként az ország nemeseinek juttassa
birtoklásra és gyümölcsöztetésre. Voltak azonban – valószínűleg eredetileg a
fejedelmi család szállásbirtokaiból kialakult – olyan ~, később cameralis
jószágok, amelyek közvetlen az uralkodás költségeit, az uralkodó
udvartartásának költségeit fedezték, s ezek elidegenítését már a középkortól
tiltották. A ~val a középkorban a tárnokmester (→ tárnokjogi cikkek)
gazdálkodott. A 18. századtól a → kamarák (pozsonyi, óbudai, nyitrai, bánya-
stb.) kezelték a koronauradalmakat.

Bona ecclesiastica (egyházi vagyon – lat.): a katolikus egyházi jog szerint az

egyház tökéletes társaság, és mint ilyen, szerzési és tulajdonlási képességgel
rendelkezik, s kebelében önálló → jogi személyeket saját → törvényeivel
kialakíthat. A → kánonjog szerint az egyházi → vagyon csak az egyházi törvény
engedte lehetőség alapján vesztheti el ~-jellegét. Már a késő → római jog
biztosította az egyház javára a vele szembeni → elbirtoklás és → elévülés
hosszabb tartamát, kivette a ~t a rendes világi forgalomból. Az Árpád-házi
királyok a ~ kiváltságos voltát és az egyház részére történő, élők közti vagy
halálesetre szóló juttatások lehetőségét fenntartották. I. Lajos király 1351-ben
az ilyen juttatást → ingatlan esetén királyi jóváhagyáshoz kötötte, az 1498. évi
LV–LIX. és LXV. tc.-ek (→ holtkézi törvények) az egyház ingatlanszerzését
megtiltják. Az 1647. évi XVII. tc. és az Approbatae Constitutiones (→
Approbaták) Erdélyben megismétli a tilalmat. A ~t a javadalmas kezelte, annak
juttatásához kegyúri jogosultságok (a javadalmas kijelölése, ius praesentationis),
valamint célhoz kötöttség volt szükséges. Vitatták, hogy a cél megszűntével
visszaszáll-e a vagyon az adományozóra, vagy más egyházi célra fordítandó,
azaz létezik-e egyházi alvagyon és fővagyon. → egyházi tulajdon

Bona des (jóhiszeműség – lat.): a → római jog egyik fontos alapelve, ha nem
éppen a legfontosabb. A ~ szubjektív értelemben, ill. eredendően azt jelenti,
hogy valaki azt hiszi, úgy gondolja, amit tesz, az megfelel a → jogrendnek, más
jogát nem sérti. Ebben az értelemben lehet szó pl. jóhiszemű birtokosról (→
birtoklás joga), aki úgy véli, hogy ő a dolog tulajdonosa, így birtoklását
jogszerűnek tudja. Ez a szubjektív ~ a → jogalany helyzetét sok tekintetben
kedvezőbbé teszi (a jóhiszemű birtokos tulajdont szerezhet, felelőssége a
rosszhiszemű birtokosnál enyhébb stb.). A ~ e szubjektív fogalmától
elhatárolandó az objektív értelemben vett ~, amely a római jogászi szellem
egyik legnagyobb terméke. Alkalmas volt arra, hogy a jogászok a → törvényi
szabályozás hiányában a forgalmi élet által megkívánt módon a
legkülönbözőbb jogesetekben a ~re való hivatkozással ezeket a → joghézagokat
kitöltsék, s az adott korszak viszonyaihoz képest modern szabályozást adjanak
egy-egy → jogintézményben. Az objektív ~ a Kr. e. 2. században alakult ki,
amikor a → praetori → edictumok egyes → actiók esetében arra utasították a
bírót (→ iudex), hogy mindazt ítélje meg, ami a ~ alapján jár. Emellett a
praetori jogképzés a → jogtudomány magyarázata alapján a ~t mint a jog egész
területén érvényesülő alapelvet vette gyelembe, és ennek alapján alakította ki
a praetori árucserejogot. Hatása az egész római → jogrendszerre kimutatható,
de különösen a → perjog, a → tulajdonjog és a kötelmek (→ kötelmi jog)
területén alapvető. Egy-egy ügy elbírálásakor, egy szerződés (→ contractus)
lebonyolításakor a felektől megkövetelték, hogy úgy járjanak el, ahogyan a
tisztesség, a jóhiszeműség, az ügyleti hűség megkívánja. Ez a ~ lényege, minden
→ jogviszony, jogvita lebonyolításakor, ill. eldöntésekor ezekből az elvekből
kell kiindulni, tehát meg kell vizsgálni, hogy a felek magatartása megfelel-e a
~nek, és ehhez képest kell a marasztalás mértékét megállapítani, vagy adott
esetben felmentő → ítéletet hozni. A ~ a modern → polgári jogban a →
jóhiszeműség és tisztesség elveként él tovább, amely a → polgári törvénykönyvek
egyik legfontosabb alapelve.

Bonfante, Pietro (1864–1932): olasz jogász, előbb a camerinói, a pármai, a

torinói, a paviai, majd 1916-tól a római egyetemen a → római jog professzora.
Máig alapvetők a római jog történetéről és az archaikus római → magánjog
intézményeiről írott művei.

Bonis György (1914–1985): jogtörténész, 1940–1947 között a kolozsvári,

1947–1957 között a szegedi tudományegyetemen a magyar és egyetemes
jogtörténet tanára, 1957-től a Fővárosi Levéltár munkatársa, majd
osztályvezetője. Fő kutatási területe a középkori és a 18. századi magyar
jogtörténet és a magyar jogi néprajz. Fő művei: Magyar jogtörténet, I–II.,
1942; Hűbériség és rendiség a magyar jogban, 1943; A jogtudó értelmiség a
Mohács előtti Magyarországon, 1971; A középkori jogunk elemei, 1972.

Bonitár tulajdon: a → római jog szigorú követelményeket írt elő a civiljogi

(→ ius civile) tulajdonra nézve (alanya római polgár vagy latinjogú, tárgya
forgalomképes → dolog, emellett megkövetelték a megfelelő szerzésmód
alkalmazását). A legtöbb gondot a megfelelő szerzésmód okozta, ha ti. → res
mancipit valaki nem az e dolgokra előírt → mancipatio vagy → in iure cessio
útján szerzett meg. Ha ugyanis nem civiljogi tulajdonostól szerzett meg valaki
egy dolgot, a nemo plus iuris (→ traditio) elve miatt a szerző nem szerezhetett
civiljogi tulajdont, hisz a jogelőd sem volt civiljogi tulajdonos. Ilyenkor a
szerző az elbirtokló (→ usucapio) helyzetébe került, ez azt jelentette, hogy
elbirtoklás útján civiljogi tulajdont szerezhet. A → praetor ezekben az
esetekben eltekintett az elbirtokláshoz szükséges időtől – ez az újítás lényege –,
mert az elbirtokló a zavartalan birtoklás következtében az elbirtoklási idő
letelte után amúgy is civiljogi tulajdonos lett volna. Ilyenkor ugyan az
átruházó megmaradt civiljogi tulajdonosnak, de ez a jog csupán névleges, a
szerző fél részére ugyanis a praetor valóságos tulajdont teremtett, amelyet nem
lehetett ugyan → dominiumnak nevezni, de ténylegesen a szerző → vagyonába
juttatta a dolgot, aki a praetori védelem alapján azt meg is tarthatta. Az eredeti
források az in bonis esse kifejezéssel jelölték ezt a helyzetet, ezért azt – szemben
a civiljogi tulajdonnal – ~nak szokás nevezni. Ez a kettősség csupán időleges,
hiszen megszűnik az elbirtoklás befejeztével, miután a szerző ~a átalakul
civiljogi tulajdonná, az átruházó tulajdona pedig megszűnik.

Bonorum possessio: a → római jogban ismert fogalom, kialakulása arra

vezethető vissza, hogy a civiljog (→ ius civile) merev, idejétmúlt öröklési
szabályait (→ hereditas) elsősorban a családi viszonyok megváltozása
következtében a → praetor megreformálta. A praetor nem tehetett → örökössé
olyan személyt, aki nem volt a civiljog szerint örökös, de beutalhatta őt a →
hagyaték birtokába, ezzel megadván neki nem csak a hagyatéki javak élvezetét
és használatát, hanem azok elbirtoklásának (→ usucapio) lehetőségét is. A
hagyatéknak a praetor által megadott birtokát ~nak nevezték, s így azt a
személyt, akit a hagyaték birtokába utalt, bonorum possessornak. Ezzel a praetor
a civiljogi öröklés rendjét háttérbe szorító új öröklési rendszert teremtett. A
praetor újítása a törvényes öröklés körében kétirányú volt, egyrészt kibővítette
a meghívottak körét a ~ megteremtésével, másrészt bevezette a → successio
graduum et ordinum intézményét, ami azt jelentette, hogy a közelebbi fokba
tartozók elmaradása esetén megnyitotta az öröklést a távolabbiaknak. A ~ tette
lehetővé az → agnatio körébe nem tartozó vérrokonok és a túlélő házastárs
törvényes öröklését. A végrendeleti (→ testamentum) öröklés vonatkozásában a
praetor a ~ segítségével megindította a fejlődést a római jog végleges írásbeli
végrendeleti intézménye felé (~ secundum tabules). Ugyancsak a ~ tette
lehetővé a → kötelesrészi igények nagyobb mértékű elismerését (~ contra
tabules) .

Bonorum venditio: a → római jogban ismert fogalom, a → bírósági →

végrehajtásnak az a formája, amikor az adós egész vagyonát (→ bona)
elárverezik a hitelezők között (→ csődszerű végrehajtás), és az a hitelező, aki a
többi hitelező kielégítését a legnagyobb arányban vállalta, kerül be az adós
vagyonába.

Boszporusz jogi helyzete: a → nemzetközi szorosok közül külön szabályozás

vonatkozik a Boszporuszra és a Dardanellákra. (A Földközi- és Fekete-tengert
összekötő szorosok közül a Boszporusz 28 km hosszú, 0,6–3,3 km széles, a
Dardanellák 65 km hosszú, 2–5 km széles.) A szabályok a 19. század folyamán
és a 20. század elején többször változtak. A jelenleg is hatályban lévő, 1936.
júl. 20-án Montreux-ben megkötött → egyezmény szerint a Boszporusz
békeidőben nyitva áll minden → állam kereskedelmi hajói, valamint a parti
államok hadihajói számára; nem fekete-tengeri államok hadihajói csak
bizonyos korlátozásoknak megfelelően kelhetnek át rajta, csak meghatározott
ideig tartózkodhatnak a Fekete-tengeren, és fegyverzetüket is korlátozzák; a
nem fekete-tengeri államok Fekete-tengeren tartózkodó hajóinak össztérfogata
nem haladhatja meg a 30 000 tonnát, egy állam hajóinak össztérfogata pedig a
20 000 tonnát, s a nem fekete-tengeri hajók a Fekete-tengeren 21 napnál
tovább nem tartózkodhatnak. A Fekete-tenger parti államainak hadihajói
előzetes értesítés után és bizonyos korlátozásokkal áthaladhatnak a
tengerszorosokon. Háború idején, ha Törökország nem vesz részt a
háborúban, idegen államok hadihajóinak tilos a szorosokon áthaladniuk
(kivéve azoknak az államoknak a hadihajóit, amelyek Törökországgal
kölcsönös segélynyújtási szerződést kötöttek; ilyen szerződés jött létre 1939-
ben Franciaországgal, ill. Nagy-Britanniával); kereskedelmi célú átkelés
azonban háború idején is megengedett; ha Törökország részt vesz a
háborúban, az áthaladásról a török → kormány dönt. A Montreux-i
egyezményt a haditechnika fejlődése jelentős mértékben elavulttá tette.

Botbüntetés: a régi magyar jogban → bíróság által elrendelt testi fenyíték a

nem nemes elkövetők megbüntetésére. Az 1871. évi LII. tc. eltörölte e feudális
büntetést. Ám ideiglenesen, 1920-ban az árdrágítás letörésére 3 évi időtartamra
(1920. évi XV. tc.), ill. a → vagyon, az erkölcsiség és a személyiség hatályosabb
→ büntetőjogi védelmére 1 évi hatállyal (1920. évi. XXVI. tc.) ismét
visszaállították.

Botka Tivadar: (1802–1885) jogtörténész, → vármegyei tisztviselő, →

országgyűlési képviselő, 1847-től az MTA lev., 1872-től r. tagja. Fő művei: De
duellis hungarorum litis decisoriis, 1829; Notitia diplomatica veteris
constitutionis comitatuum praecique anecdoto vicecomitum et curiali instituto
illustrata, 1831; Jogtörténeti tanulmányok a magyar vármegyék szervezetéről,
1865.

Böhm, Franz (1895–1977): német jogász, majna-frankfurti egyetemi tanár

(1946–1962), a → polgári jog művelője, a gazdaság és jog kapcsolatának
kutatója; meghatározó szerepe volt a II. világháború utáni Németországban a
szociális piacgazdaság elméletének kidolgozásában és gyakorlati
megvalósításában. Fő művei: Wettbewerb und Monopolkampf, 1933, 1964; Die
Ordnung der Wirtschaft als geschichtliche Aufgabe und rechtschöpferische
Leistung, 1937; Reden und Schriften, 1960.

Bölöny József (1903–1990): → közjogász, történész, → ügyvéd, 1938-tól a

pécsi egyetem jogi karának magántanára. Fő művei: Királyi hatalom és
kormányzói jogkör, 1933; Ideiglenes államjogi berendezkedésünk jogalapja, 1938;
A magyar közjog időszerű kérdései, I–II., 1941–1942; Magyarország kormányai
(1848–1975), 1978.

Börtön: a → szabadságvesztés-büntetésnek a → fegyháznál enyhébb, a →

fogháznál szigorúbb végrehajtási fokozata. ~ben kell végrehajtani a
szabadságvesztést – a fegyház esetkörét kivéve –, ha → bűntett miatt szabták ki,
továbbá ha → vétség miatt alkalmazták, és az elítélt visszaeső (→ visszaesés).
A ~ben az elítélt (→ terhelt) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés
alatt áll, de a büntetés-végrehajtási intézet kijelölt területén szabadon járhat, és
rövid tartamú eltávozása kivételesen engedélyezhető, továbbá kivételesen külső
munkában szintén részt vehet. → büntetés-végrehajtási jog

Bős-Nagymaros-ügy: Magyarország és Csehszlovákia, majd utódállama (→

államutódlás), Szlovákia között zajló nemzetközi vita (→ nemzetközi viták
békés rendezése). A vita tárgyát elsősorban a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer
közös építéséről és üzemeltetéséről szóló 1977-es → nemzetközi szerződés
értelmezése és alkalmazása, valamint környezetvédelmi kérdések képezik.
Magyarország 1992 májusában a vízlépcsőrendszer környezeti ártalmai miatt
megszüntette az 1977-es szerződést, mire Csehszlovákia egyoldalúan nekilátott
a korábban már részükről kidolgozott ún. C-variáns (a Duna 40 km-es
szakaszának elterelése egy kisebb tározóba, még csehszlovák területen)
megvalósításához. A két → állam 1992 októberében aláírta az ún. Londoni →
jegyzőkönyvet, melyben háromlépcsős rendezési eljárásról született döntés,
többek között arról, hogy a jogvitát közösen (→ kompromisszum) a →
Nemzetközi Bíróság elé terjesztik. Az erről szóló Külön Megállapodást 1993.
ápr. 7-én írta alá Magyarország és az időközben önállóvá vált csehszlovák
utódállam, Szlovákia. A Nemzetközi Bíróság 1997. szept. 25-én hozta meg →
ítéletét, melyben mindkét felet elmarasztalta különféle jogsértésekért. Az ítélet
szerint Magyarország jogellenesen mondta fel az 1977-es szerződést, míg
Szlovákiának nem volt joga az ún. C-variáns üzembe helyezésére, így a Duna
elterelésére. A Nemzetközi Bíróság szerint a továbbiakban a két államnak →
tárgyalásokat kell folytatniuk annak érdekében, hogy a fennálló helyzet
gyelembevételével elérjék az 1977-es szerződésben rögzített célokat. Miután a
Külön Megállapodás értelmében, ha az ítélet meghozatala utáni 6 hónap alatt a
két állam nem jut megegyezésre, úgy bármelyikük egyoldalúan a Bírósághoz
fordulhat, hogy további ítéletben határozza meg az 1997-es ítélete
végrehajtásának módját. Szlovákia 1998 márciusában ismét a Nemzetközi
Bíróság elé terjesztette az ügyet. A két állam közötti tárgyalások azonban
ennek ellenére kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatódtak, s több mint egy
évtized alatt sem jutottak eredményre, ugyanakkor azonban a Bíróság előtti
eljárás – éppen a felek közötti tárgyalásokra tekintettel – gyakorlatilag szünetel.

Bp.: → büntetőeljárási törvény

Braibant, Guy (1927–2008): francia jogtudós, → közigazgatási jogász, a

Párizsi Egyetem, valamint az Institut d’Etudes des Politiques de Paris tanára.
1985 és 1992 között a francia Államtanács egyik ügyosztályát vezeti. A
brüsszeli Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Intézet (IIAS) igazgatója 1979
és 1981 között, majd ezt követően 1992-től 1995-ig az intézet elnöke. Több
francia → kormány tanácsadója, az Európai Alapjogi Charta egyik
megszövegezője. A 20. sz. egyik legkiválóbb közigazgatási szakembere. Fő
művei: La plani cation en Tchécoslovaquie (La Plan biennal), 1948; Les grandes
arrêts de la jurisprudence administrative (társszerzőkkel), 1969 ; Institutions
administratives comparées I.–III., 1969; Le droit administratif français, 1972;
e constitutional revision in today’s Europe (társszerzőkkel), 2002.

Bratusz, Szergej Nyikitics (1904–1997): szovjet-orosz jogász, a → polgári jog

és a → jogelmélet művelője, 1963–1969 között az Össz-szövetségi
Törvényhozási Kutatóintézet igazgatója. Évtizedeken át részt vett az orosz →
polgári törvénykönyvvel kapcsolatos → kodi kációs munkálatokban. Főbb
művei: Juridicseszkie lica v szovetszkom grazsdanszkom prave, 1947; Szubjekti
grazsdanszkovo prava, 1950, 1984; Predmet i szisztema szovetszkovo
grazsdanszkovo prava, 1963 (magyarul: A szovjet polgári jog tárgya és rendszere,
1964); Juridicseszkaja otvetsztvennoszty i zakonnoszty, 1976.
Brevi manu traditio (lat.): a → római jogban ismert fogalom. A mástól való
birtokszerzés átadás (→ traditio) útján történik, ennek két eleme van: a felek
megállapodása a birtok átruházására nézve, ill. a dolog (→ res) valóságos
átadása. Abban az esetben, ha a dolog valamilyen → jogcímen már korábban a
szerzőhöz került (pl. bérelte), a tényleges átadás elmarad, ennek ellenére a
traditio megtörténtét a jog elismeri az akaratmegegyezés alapján. A puszta
akaratmegegyezéssel való birtokátruházásnak ezt az esetét nevezik ~nak.

Briand–Kellogg-paktum: a háború törvényen kívül helyezéséről szóló, 1928.

aug. 26-án Briand francia és Kellogg amerikai külügyminiszter (→ miniszter)
által létrehozott „Általános szerződés a háború igénybevételéről való
lemondásról”. Az okmány mindössze három szakaszból áll. Legfontosabb része
az 1. cikk, amelyben a szerződő felek „népeik nevében ünnepélyesen
kijelentik, hogy a háborúnak a nemzetközi viták elintézése céljából való
igénybevételét elítélik, s egymáshoz való viszonyukban erről mint a nemzeti
politika eszközéről lemondanak”. A 2. cikk a viták kötelező békés rendezéséről
rendelkezik (→ nemzetközi viták békés rendezése). A ~ot eredetileg 15 → állam
írta alá, a II. világháború kitöréséig e → nemzetközi szerződéshez összesen 63
állam csatlakozott (becikkelyezve: 1929. évi XXXVII. tc.). A ~ legnagyobb
jelentősége abban van, hogy az a háborúindítás tilalma terén jóval tovább
ment, mint a → Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya. A ~ban a szerződő
államok lemondtak a háborúindítás jogáról (→ ius ad bellum), míg az
Egyezségokmányban csak arra vállaltak kötelezettséget, hogy egyes esetekben
elkerülik a háborút. A nürnbergi → Nemzetközi Katonai Törvényszék a háborús
főbűnösök felelősségre vonásakor döntéseit egyebek mellett a ~ra alapította. →
háborús bűncselekmények és bűnösök

Brit Nemzetközösség (→ Commonwealth of Nations): Nagy-Britannia, Észak-

Írország és az Egyesült Királyság mellett a volt angol gyarmatokból (→
gyarmati területek) alakult független → államokból álló laza → konföderáció.
Jogi helyzete az 1926-ban kelt Balfour-jelentésre vezethető vissza, amely
kimondta az Egyesült Királyságnak és a brit domíniumoknak mint a British
Commonwealth szabadon egyesült és elvben csupán a korona iránti közös
hűség által egybekapcsolt tagjainak egyenjogúságát. Az ebből eredő →
alkotmányos helyzetet az 1931. dec. 11-i Westminsteri Statútum rögzítette. Bár
az angol befolyás – elsősorban a gazdaság terén – még érvényesül, a tagállamok
saját belátásuk szerint kötnek → nemzetközi szerződéseket, önállóan lépnek fel
nemzetközi fórumokon. A → nemzetközi jognak tehát a tagállamok az alanyai
(→ nemzetközi jog alanyai), nem pedig a ~.

Brósz Róbert (1915–1994): jogtudós; 1937–1947 között a joggyakorlatban

működött, 1951-től a budapesti egyetem → római jogi tanszékén tanított,
ugyanott 1965-től professzor, 1968–1985 között tanszékvezető egyetemi
tanár. Műveiben a római polgárság rétegződésével, a → servitutes, a →
super cies stb. problematikájával foglalkozott. Fő műve: Nem teljes jogú
polgárok a római jogforrásokban, 1964.

Bruckner Győző (1877–1962): jogtudós, 1902-től az eperjesi, majd 1920-tól a

miskolci jogakadémia tanára, dékán. → Alkotmányjogot, jogtörténetet,
valamint evangélikus egyházjogot tanított. 1926-tól az MTA lev. tagja, 1949-
ben visszaminősítették tanácskozó taggá. Fő művei: A reformáció és
ellenreformáció története a Szepességben, 1922; A miskolci jogakadémia (szerk.:
Dobrossy László–Stipta István), 1996.

Btá.: → Büntető Törvénykönyv

Btk.: → Büntető Törvénykönyv

Budai jog: Buda → szabad királyi város → jogállását IV. Béla 1244. és IV.
László 1276. évben kiadott ún. kiváltságai rendezték. A kiváltságok között
szerepelt a szabad → bíró- és plébánosválasztás, a királyi → joghatóság és a saját
szokások szerinti → igazságszolgáltatás, a polgárok szabadsága a városon belül.
A városi bíráskodás gyakorlata két század alatt kialakult: része volt benne a
német városjogoknak (→ Magdeburgi városi jog, → Szásztükör) és a magyar
királyság → joggyakorlatának a tárnokmester bírósága (→ tárnokjogi cikkek)
révén. Ezt a joggyakorlatot foglalta írásba 1420 után Buda város jogkönyve
(→ kódex), az Ofner Stadtrecht, mintegy 440 cikkelyben. E jogkönyv
mintájára alakította ki saját jogát a tárnoki városok közül Komárom, Sopron,
Zsolna, Eperjes, Privigye, Kassa és Bártfa. E városok vonatkozásában Buda →
fellebbezési fórumként is működött, egyrészt azokban az ügyekben,
amelyekben a tárnoki széknek egyáltalán nem volt → hatásköre, másrészt
akkor, ha a felek ezt a fellebbezési utat választották. → városi jogcsaládok
Buza László (1885–1969): a → nemzetközi jog művelője, egyetemi tanár,
1938-tól az MTA lev., 1946-tól r. tagja. 1912-től a kolozsvári
tudományegyetem magántanára, 1918–1923 között a Sárospataki Református
Jogakadémia igazgatója volt, 1966-ig a szegedi tudományegyetemen a
nemzetközi jog tanszékvezető egyetemi tanára, többször dékán (1951–1954),
prodékán, prorektor. A hazai → közjogi pozitivizmus képviselője. Fő művei:
Államterület és területi felségjog, 1910; A miniszterek jogi felelőssége, 1911;
Nemzetközi jog, 1950 (Hajdú Gyulával és Vitányi Bélával); A kisebbségek jogi
helyzete a békeszerződések és más nemzetközi egyezmények értelmében, 1930;
Nemzetközi jog, 1958 (Hajdú Gyulával és Vitányi Bélával); A nemzetközi jog fő
kérdései az új szellemű nemzetközi jogban, 1967.

Bűncselekmény: a → büntetőjog központi kategóriája. A → nullum crimen

sine lege (praevia) elvvel összhangban a → büntető törvénykönyvek általában a ~
fogalmának egyik ismérveként jelenítik meg, hogy a cselekményt a → törvény
büntetni rendeli. Ez az ismérv arra utal, hogy a cselekmény megfelel az egyes
cselekménytípusok (pl. → emberölés, → lopás) fogalmának és → büntetési
tételét tartalmazó → törvényi tényállásoknak. A szocializmus időszakában
született → kódexek a ~ fogalom elemeként tartalmazták a → társadalomra
veszélyességet is. Egyes esetekben a jogalkotó (→ jogalkotás) a törvényi ~
fogalom kapcsán a jogellenesség vagy a → bűnösség feltételét is kiemeli, vagyis
azt, hogy a szándékos elkövetés (→ szándékosság) mellett a → gondatlanság csak
külön erre irányuló rendelkezés esetén büntetendő. A ~nek különféle
tudományos (→ bűnügyi tudományok) de níciói is vannak, amelyek
legfontosabb feladata a büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek) különféle
feltételeinek és akadályainak logikus rendszerezése. Ezek közül a
Magyarországon leginkább elfogadott (német eredetű) meghatározás a
cselekmény mellett a tényállásszerűség, a jogellenesség és a bűnösség elemét
tartalmazza. Ebben a rendszerben a tényállásszerűség jelentése az, hogy a
cselekmény megvalósítja egy törvényi tényállás objektív és szubjektív elemeit,
azaz adott esetben fennállnak a büntetőjogi felelősségre vonás pozitív feltételei.
Ezt követően a jogellenesség és bűnösség eleme körében a negatív feltételek
vizsgálata zajlik, azaz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy fennállnak-e
bizonyos → büntethetőséget kizáró okok (pl. → jogos védelem, ill. →
beszámíthatóság hiánya stb.). Ha a ~eket homogén kategóriaként kezelik,
akkor a törvényi elnevezésük → bűntett. Súly szerint két kategóriába sorolják,
mégpedig bűntett és → vétség, ha háromba, akkor harmadikként a → kihágás
szerepel (→ trichotomia).

Bűncselekményből eredő vagyon: alatt a hazai szabályozás azt a → vagyont

érti, amelyet a → bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben
szereztek. E → jogszabályi meghatározást kibontva ~nak minősül elsősorban
forgalomképtelen (korlátozottan forgalomképes) → dolog (pl. kábítószer) →
büntetőjogilag is tilalmazott eladásából (→ kábítószerrel visszaélés) eredő bevétel,
ill. a keretkitöltő (pl. hatósági árra vonatkozó) szabályok büntetőjogilag is
jogellenes megszegéséből (→ árdrágítás) eredő megtakarítás. A ~ fogalmába
sorolható a bűncselekmény (pl. → lopás, → sikkasztás) zsákmánya, ill. az
elkövetéséért kapott díj vagy jutalom is [(pl. bérgyilkosság, feljelentés
büntetendő elmulasztása esetén (→ feljelentés elmulasztása)]. ~ az vagyoni
előny is, amelynek elfogadása is bűncselekményt (pl. passzív → vesztegetést, →
befolyással üzérkedést) képez. → pénzmosás, → vagyonelkobzás

Bűnjel (corpus delicti – lat.): a → bűncselekmény és a vele kapcsolatos

események (előkészület, a helyszín megközelítése, távozás, értékesítés stb.)
változásokat okoznak az anyagi világban. A megváltozott tárgyak mint ~ek
tanúskodnak azokról az eseményekről, amelyeknek anyagi feltételei, eszközei,
elkövetési tárgyai, eredményei, termékei vagy ellenszolgáltatása voltak. A
releváns esemény során az egymással kölcsönösen érintkezésbe kerülő tárgyak
a nyomképző tárgy alaki, felületi ismérveit és mozgásának sajátosságait tükröző
nyomot (lábnyom, eszköznyom stb.), vagy pedig anyagmaradványokat
(festékfelkenődés, vérfolt stb.) hagynak egymáson. Tárgyak ~lé válhatnak
helyük és ezzel összefüggésben birtoklásuk megváltozása miatt is
[eltulajdonított értéktárgyak, vagy elkövetési eszköz a gyanúsítottnál (→
terhelt), ill. a gyanúsított elvesztett tárgya a helyszínen stb.]. A ~tárgy
vizsgálatából az oksági és egyéb kapcsolatok alapján következtetéseket lehet
levonni a bűncselekmény és kísérő eseményei jellegzetes vonásaira, elsősorban
arra, hogy mi okozta az észlelt elváltozást, és ez utóbbinak milyenek a
következményei. A ~tárgyak vizsgálatával sok esetben lehetőség nyílik
személyiségvonások megállapítására. Következtetések vonhatók le nem csak az
elkövető zikai erejére, hanem szakmai és bűnelkövetési készségeire és
szokásaira is. A nyomok és anyagmaradványok alapján lehetséges a nyomokat
hagyó tárgyak (személyek) csoportba sorolása és azonosítása.
Bűnkapcsolatok: a → büntetőjog fejlődése során a bűnsegélyből (→ bűnsegéd)
váltak ki és lettek önálló → törvényi tényállások a → büntető
törvénykönyvekben. Ezek a → bűnpártolás, az → orgazdaság (→
vámorgazdaság, → jövedéki orgazdaság), → pénzmosás, továbbá a → feljelentés
elmulasztása.

Bűnmegelőzés: a → bűnözés elleni küzdelem legáltalánosabb célkitűzése;

elsősorban a bűnözés társadalmi bázisát alkotó tényezők kiküszöbölése,
semlegesítése gazdasági, politikai, szociálpolitikai, kultúrpolitikai eszközökkel.
Megkülönböztethetők a ~ jogi és nem jogi eszközei. A modern európai →
büntető törvénykönyvek jelentős része a ~ célját hangsúlyozza. Felfogásuk szerint
az általános megelőzés szintje a büntetési rendszer általában, ill. az egyes →
bűncselekmények elkövetése esetén kilátásba helyezett absztrakt büntetés hatása
a társadalmilag elvárt magatartás irányába. A különös megelőzés szintje a →
büntetés kiszabása és a kiszabott büntetés végrehajtása; represszív, reparatív
jellegű és pszichikai hatású. A ~ eszköztára a bűnözés okaihoz fűződő
mindenkori nézetek, elméletek függvényében változott. A biológiai irányzat az
elkövető elszigetelésében és kezelésében, a szociológiai irányzat a társadalmi
struktúra megreformálásában keresi a ~ útját. A büntető felelősségre vonás (→
felelősségi elméletek) eszköztárát az egyéb → állami és társadalmi eszközök
egészítik ki; az utóbbi körbe tartoznak a bűnözéssel összefüggő kedvezőtlen
társadalmi viszonyok (társadalmi esélyegyenlőtlenségek, devianciák nem
megfelelő kezelése, ellenőrzési hiányosságok stb.) megváltoztatására irányuló
törekvések. A ~t célzó intézkedésekre az → igazságszolgáltatás keretén belül és
kívül egyaránt sor kerülhet.

Bűnös hadviselés: → katonai bűncselekmény, amelynek elkövetője az a katonai

parancsnok, aki a hadviselés → nemzetközi jogi szabályainak (→ hadijog)
megsértésével folytatott hadműveletekkel súlyos károkat okoz a polgári
lakosságnak, a nemzetközileg védett kulturális javakban, ill. a veszélyes erőket
(pl. nukleáris energiát) tartalmazó létesítményekben, továbbá védelem nélküli
helység vagy fegyvermentes övezet ellen indít támadást. A magyar szabályozás a
→ hágai békekonferenciákon elfogadott → egyezményeken és a → gen
jegyzőkönyveken alapul.
Bűnösség: az egyéni felelősség elvének a megjelenése az anyagi →
büntetőjogban (→ anyagi jog), a büntetőjog alapfogalma. Ezt fejezi ki a hatályos
jog → bűncselekmény-fogalma, amely a ~ alakzatait a → szándékosságban és a
→ gondatlanságban határozza meg. A ~ tartalmát az egyes tudományos
irányzatok különbözőképpen magyarázzák. A 19. században kialakult
pszichológiai felfogás szerint a ~ puszta lélektani kategória, az elkövető (→
elkövetők) szubjektív (alanyi) kapcsolata cselekményével, ill.
következményeivel, összetevői a szándékosság és a gondatlanság. A normatív
felfogás szerint a ~ értékítélet a cselekmény felett, amely az elkövetőnek
felróható és miatta szemrehányás tehető. A magyar irodalomban uralkodó
pszichológiai-normatív felfogás szerint a ~ pszichikai kapcsolat az elkövető és
cselekménye, ill. következményei között, amely miatt az elkövetőnek
cselekménye felróható. Előfeltétele az elkövető életkora, beszámítási képessége
(→ beszámíthatóság) és a jogszerű cselekvés elvárhatósága. A fogalom tehát a
pszichológiai és a normatív egysége, az alapvető benne a pszichés viszony, a
normatív elemek csupán a felelősség korlátainak meghatározásában játszanak
szerepet. → Büntetőeljárási jogi értelemben a ~ azt jelenti, hogy a vádlott (→
terhelt) a terhére rótt bűncselekményt elkövette, ezért felelős és →
büntethetőséget kizáró vagy → büntethetőséget megszüntető ok hiányában
megbüntethető.

Bűnözés: olyan történelmileg változó, társadalmilag, jogilag meghatározott

jelenség, amely az adott időben és helyen előforduló → bűncselekményeket,
valamint azok elkövetőit (→ elkövetők) és károsultjait foglalja magában. A ~
sajátos struktúrával és dinamikával jellemezhető. A ~ körében különböző
szempontok alapján beszélnek szándékos ~ről, atalkorú-~ről, női ~ről, →
fehérgalléros ~ről, visszaeső ~ről (→ visszaesés) látens ~ről (→ látens bűnözés)
stb. A ~ → kriminológiai elemzésébe a ~sel összefüggésben levő egyéb
társadalmi jelenségek vizsgálata is beletartozik. A ~ okainak kutatása hosszú
múltra tekinthet vissza, és az okok is igen változatosak. A ~re vonatkozó
elméletek közül a kriminálantropológiai és biológiai irányzat az alkati és
élettani tényezőknek a bűnös emberi magatartás tartalmát is meghatározó
szerepet tulajdonít. A szociológiai irányzatok szerint a ~ az egyénektől
függetlenül létező objektív társadalmi jelenség, s a bűncselekmény a kollektív
érzések megsértése az egyének és csoportok részéről. A modern kriminológiai
nézetek közül a társadalmi interakció (vagy stigmatizáció) elmélete úgy véli,
hogy a büntető → igazságszolgáltatás a bűnöző életpálya kialakulását elősegítő
tényező, mert a stigmatizáció által nehézzé vagy éppenséggel lehetetlenné teszi
az elkövető számára a társadalmi kapcsolatok kialakítását. A jóléti ~ elmélete
szerint a magas életnívó okozta kényelmes életforma növeli az igényeket,
ugyanakkor csökkenti az alkalmazkodóképességet, és ez összeütközésekhez
vezet.

Bűnpártolás: a → bűnkapcsolatok egyik fajtája. Az követi el (→ elkövetők), aki

anélkül, hogy a → bűncselekmény elkövetése előtt az elkövetővel ebben
megegyezett volna, segítséget nyújt neki ahhoz, hogy a hatóság üldözése elől
meneküljön (ún. személyi ~); vagy [a bizonyítékok (→ bizonyítás tárgya)
elrejtése, megsemmisítése vagy meghamisítása stb. útján)] a → büntetőeljárás
sikerét meghiúsítani törekszik, avagy közreműködik a bűncselekményből
származó előny biztosításában (ún. tárgyi ~). Ez utóbbi változat közel áll az →
orgazdasághoz. A ~ súlyosabban minősül, ha haszonszerzés végett, s még
súlyosabban, ha bizonyos, a → Büntető Törvénykönyvben kimerítően felsorolt
súlyos bűncselekményekhez kapcsolódva vagy → hivatalos személy hivatalos
eljárása során követik el. A bűnpártoló és a bűnpártolt közötti → hozzátartozói
kapcsolat → büntethetőséget kizáró ok, ha nem haszonszerzés céljából vagy
hivatalos minőségben követik el a személyi ~t.

Bűnrészesség: járulékos jellegű közreműködés a → bűncselekmény

elkövetésében (→ elkövetők). A ~ mindkét formája – → felbujtás, → bűnsegéd
– szándékos (→szándékosság) tettesi (→ tettesség) alapcselekményt feltételez,
csakis azzal összefüggésben valósulhat meg. ~ csak akkor jöhet létre, ha a tettesi
alapcselekmény legalább a → kísérlet szakaszába eljut. Sem a felbujtó, sem a
bűnsegéd tevékenysége nem tényállásszerű, tehát az alapcselekmény →
törvényi tényállásának elemét még részben sem valósítja meg. A részesi
közreműködésnek – a mulasztásos bűnsegély (→mulasztásos bűncselekmény)
kivételével – okozati összefüggésben kell lennie az alapcselekménnyel,
valamint a részesi tevékenységet csakis a tettesi alapcselekmény befejezetté (ha
ettől elkülönül bevégzetté) válása előtt követheti el. A felbujtó tevékenysége az
alapcselekmény előtt, a bűnsegédé az alapcselekmény előtt vagy alatt fejthető
ki. Az alapcselekményhez kapcsolódó utólagos tevékenység a →
bűnkapcsolatok valamelyikét valósítja meg. A ~ is szándékos közreműködést
feltételez. Amennyiben a tettes többet vagy mást is tesz, mint amire a felbujtó,
ill. a bűnsegéd szándéka kiterjed, a tettes túllépéséért a részes nem tartozik
felelősséggel, kivéve, ha az eredményezett → minősítő körülmény tekintetében
a részest legalább → gondatlanság terheli. Amennyiben a tettes enyhébb
bűncselekményt valósít meg, mint amire a részes szándéka kiterjedt, a részes is
csupán az elkövetett enyhébb bűncselekményért tartozik felelősséggel. A ~nek
nincs kísérlete, de a részes magatartásának tanúsítása (a tettesi bűncselekmény
bekövetkezése) nélkül → előkészületnek minősül.

Bűnsegéd: mint bűnrészes (→ bűnrészesség), a → bűncselekmény elkövetéséhez

(→ elkövetők) szándékosan (→ szándékosság) segítséget nyújtó elkövet.
A segítségnyújtás, mint a bűnsegély → elkövetési magatartása, rendszerint
tevékenységgel valósul meg. Mulasztással is elkövethető, ha speciális jogi
kötelesség teljesítése akadályozná a bűncselekmény elkövetését, de a címzett
annak nem tesz eleget (→ mulasztásos bűncselekmény). A ~ a tevékenységét az
alapcselekmény elkövetése előtt vagy alatt, a bűncselekménnyel összefüggésben
fejti ki úgy, hogy az alapcselekmény → törvényi tényállását még részben sem
valósítja meg. A ~ tevékenysége szerint lehet zikai és pszichikai ~. A zikai ~ a
tettesi alapcselekmény külső feltételeinek megteremtéséhez nyújt segítséget (pl.
elkövetési eszköz beszerzése), míg a pszichikai ~ bátorítással, tanácsadással, az
alapcselekmény befejezése utáni, kilátásba helyezett magatartásával segíti az
elkövetést. A ~ tevékenységének eredménye a tettesi (→ tettesség)
alapcselekmény előmozdítása. Amennyiben a ~ tevékenysége sem zikai, sem
pszichikai úton nem mozdította elő az alapcselekményt, bűnsegély nem
valósul meg. A bűnsegély megvalósulása szándékosságot feltételez: a ~nek
tudnia kell, hogy tevékenysége alkalmas az alapcselekmény elkövetésének az
elősegítésére; továbbá, hogy az elkövető milyen bűncselekményt követ el vagy
kíván elkövetni; valamint tisztában kell lennie azzal, hogy magatartásával
valóban előmozdítja az alapcselekmény elkövetését. A bűnsegélynek nincs →
kísérlete, a segítségnyújtásra irányuló sikertelen törekvés csupán → előkészület.
Közvetett bűnsegély valósul meg, ha a ~ → felbujtónak, vagy ~nek nyújt
segítséget, ha ~et bír rá bűnsegélyre. A ~re is a tettesre megállapított →
büntetési tételt kell alkalmazni.

Bűnsegély: → bűnsegéd
Bűnszervezet: a → Büntető Törvénykönyv sok tekintetben súlyosabb →
jogkövetkezményeket fűz a → bűncselekmény → ~ben elkövetéséhez, ill. büntetni
rendeli a → ~ben részvételt. E rendelkezések alkalmazásánál a ~ három vagy
több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő
csoport (→ csoportos elkövetés), amelynek célja 5 évi vagy ezt meghaladó →
szabadságvesztéssel büntetendő szándékos (→ szándékosság) bűncselekmények
elkövetése.

Bűnszervezetben elkövetés: a → Büntető Törvénykönyv súlyosabb →

jogkövetkezményeket helyez kilátásba ~ esetén, így pl. megemeli a →
szabadságvesztés → büntetési tételét, → fegyház fokozatot állapít meg 2 évi vagy
ennél hosszabb tartamú szabadságvesztés végrehajtására (→ büntetés
végrehajtási jog). ~re tekintettel kizárt a → tevékeny megbánásról szóló valamint
bizonyos méltányossági rendelkezések (→ elkobzás mellőzése, a végleges →
foglalkozástól eltiltás alóli mentesítés) alkalmazása is. ~ esetén nem lehet szó →
feltételes szabadságra bocsátásról és a → büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről
sem.

Bűnszervezetben részvétel: önálló → bűncselekmény, amelynek keretében a →

Büntető Törvénykönyv azt rendeli büntetni, aki → bűntettnek →
bűnszervezetben történő elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös
elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez
szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, ill. a bűnszervezet
tevékenységét egyéb módon támogatja. Ha a bűnszervezet tagjai a célul
kitűzött másik bűncselekményt (pl. → kábítószerrel visszaélést) el is követik, a ~
bűntette nem állapítható meg, hanem csak a bűncselekmény →
bűnszervezetben elkövetésének → jogkövetkezményei alkalmazhatók.

Bűnszövetség: akkor valósul meg, ha a → bűncselekmény elkövetésére (legalább

→ kísérleti szakba juttatására) két vagy több személy (→ elkövetők)
bűncselekmények szervezett elkövetésére irányuló megállapodása alapján kerül
sor anélkül, hogy → bűnszervezet jött volna létre. A ~ben elkövetés több
bűncselekmény vonatkozásában → minősítő körülményt képez.

Büntetés enyhítése: a→ Büntető Törvénykönyv különös része számos →

bűncselekmény esetében meghatározza a → büntetési tétel alsó határát, azaz az
elkövetőre (→ elkövetők) kiszabható → szabadságvesztés minimumát. Ha ezt a
→ bíróságok túl szigorúnak találják a ~ről szóló rendelkezések lehetőséget
adnak bizonyos határok betartásával ennél rövidebb tartamú szabadságvesztés
kiszabására. Ha a Büntető Törvénykönyv az adott bűncselekmény kizárólag
szabadságvesztésből álló büntetési tételének alsó határát csak az általános
részben határozza meg, akkor a ~nek lényege az, hogy a bíróságok ehelyett →
közérdekű munkát, vagy → pénzbüntetést is kiszabhatnak. A → kísérlet
elkövetőjének és a → bűnsegédnek a büntetése kétszeresen is enyhíthető, azaz
ilyenkor még a büntetés egyszeres enyhítése körében meghatározott törvényi
minimum is átléphető lefelé bizonyos mértékig. A Büntető Törvénykönyv
meghatározott estekben [pl. alkalmatlan kísérlet (→ kísérlet) vagy → tevékeny
megbánás] lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhítését, erre tekintettel az
elkövető akár olyan bűncselekmény miatt is pénzbüntetéssel sújtható, amelyre
a törvény egyébként a legsúlyosabbnak tekinthető büntetés kiszabását rendeli.

Büntetés félbeszakítása: a büntetés-végrehajtási igazgatás (→ büntetés-

végrehajtási jog) engedélyezheti, hogy a → szabadságvesztés végrehajtását
félbeszakítsák. Erre közérdekből, ill. az elítélt (→ terhelt) családi körülményei
vagy egészségi állapota miatt van lehetőség. Tartama a szabadságvesztésbe nem
számít bele. Az elítélt felügyelettel, vagy anélkül, meglátogathatja súlyos beteg
→ hozzátartozóját vagy részt vehet hozzátartozója temetésén, ettől a jogától
csak kivételes esetben fosztható meg.

Büntetés kiszabása: tág értelemben a → bűncselekmény → büntetőjogi

jogkövetkezményeiről szóló → bírói döntés. Pontosabb értelemben a ~ a
bűncselekmény miatt, annak jogkövetkezményeként, a büntetés nemének (→
büntetési nemek) és mértékének, ill. esetlegesen a végrehajtása módjának, az
elkövetővel (→ elkövetők) szemben a → törvényben meghatározott keretek
között, a konkrét eset körülményeinek gyelembevételével történő bírósági
(→ bíróságok) megállapítása. A törvény a büntetést a büntetési minimum és
maximum keretei között alkalmaztatja. A → büntetőbíróság pedig az említett
keretek között megállapítja a konkrét eset körülményeire tekintettel a büntetés
nemét és mértékét. A → Büntető Törvénykönyv három tényezőt rögzít a ~nak
elveivel összefüggésben: a büntetés törvényben meghatározott kereteit, a
büntetés céljának szem előtt tartását és a súlyosbító és enyhítő körülményekhez
igazodó büntetés követelményét (→ büntetés enyhítése). A büntetés céljaként a
társadalom védelme, ill. az általános és a különös megelőzés (generális és
speciális prevenció) szempontjai veendők gyelembe. Az enyhítő és súlyosító
körülmények közül a törvény kiemeli a bűncselekmény → társadalomra
veszélyességét, az elkövető társadalomra veszélyességét és a bűnösség fokát. A
társadalomra veszélyesség foka jelentős mértékben a jogtárgy (→ jogi tárgy)
sértés mértékének a függvénye, így pl. a → vagyon elleni bűncselekmények
esetén meghatározó jelentősége van az okozott vagyoni kárnak. Befolyással
lehetnek a cselekmény társadalomra veszélyességének mértékére az →
elkövetési tárgy jellemzői, de a bűncselekmény elkövetésének egyéb
körülményei (pl. módja) is. Az elkövető társadalomra veszélyessége körében az
elkövető előéletének, különösen a bűnismétlésnek van jelentősége. A
büntetésnek igazodnia kell az elkövető → bűnösségének fokához is, így a ~nál
értékelést igényel a szándék (→ szándékosság), ill. a → gondatlanság foka és
intenzitása is. Ezenfelül egyéb súlyosító körülményként értékeli a bírói
gyakorlat, hogy valamely bűncselekmény országosan, ill. helyileg
nagymértékben elszaporodott, míg enyhítő körülmény pl. a teljes és felderítő
jellegű beismerés, ill. megbánás. A ~ is érvényesül a kétszeres értékelés tilalma,
amely itt azt jelenti, hogy a bíróság általában nem értékelheti a ~ során
súlyosító vagy enyhítő körülményként a törvényhozó által → törvényi
tényállási elemként már értékelt körülményeket.

Büntetés végrehajtásának felfüggesztése: → feltételes elítélés

Büntetési elméletek: a → büntetőjog és a büntetőjog-tudomány központi

kérdése. Arra a két alapproblémára keresi a választ, hogy milyen jogon és
milyen célból büntet az → állam. A régebbi korokban a büntetés jogát Istentől
az uralkodóra (→ monarcha) átruházott → hatalomból eredeztették, a korai →
természetjogi felfogás szerint a büntetés jogossága az emberi természetben, ill. a
bűnelkövető és az állam közötti kapcsolatban rejlik. A felvilágosodás
gondolkodói az állam büntetési jogát a → társadalmi szerződésből
származtatják, → Kant az ész feltétlen parancsából (kategorikus imperativus),
→ Hegel a logikai szükségszerűségből vezeti le. A ~ a 18. század végén, a 19.
század elején szakadtak el a lozó ától és nyertek kifejezetten jogi, ill.
társadalomtudományi megalapozást. A 20. században az uralkodó felfogás a
büntetés alapját, azaz a büntetéshez való jogot az állam létéből,
szükségességéből és céljaiból vezeti le. A büntetés jogalapja tehát a közösségi
érdekek védelme, és a büntetéssel elérhető társadalmi célkitűzések. Ez a válasz
visszavezet a büntetés céljainak problémájához, amely napjainkban világszerte
a gyakorlati → igazságszolgáltatás egyik kulcskérdése. A büntetési célokról
vallott nézetek határozzák meg a büntetési rendszer jellegét és az egyes
büntetések, ill. intézkedések szabályozását. A büntetőjog fejlődése során számos
büntetési célelmélet alakult ki, amelyek kötődnek koruk lozó ai, etikai,
tudományos felfogásához, kulturális szintjéhez. Alapjában véve a megtorlás és a
megelőzés eszméje áll szemben egymással a büntetőjog egész fejlődése során. A
mai tudományos felfogás a különböző büntetési célelméleteket 3 csoportba,
úgymint az abszolút, a relatív és az egyesítő (vegyes) teóriák csoportjába
sorolja. Az abszolút ~ szerint a büntetés egyedüli értelme, alapja és célja egyben
az igazságos megtorlás, az elkövetett jogtalan tett rosszal való viszonzása az
osztó igazság elvei szerint, az elkövetett → bűncselekménnyel arányosan. Az
elmélet lozó ai alapja az indeterminizmus, jellemzője a múltba tekintés és a
tett büntetőjogi szemlélete. Hirdetői az ókori Platóntól Kanton és Hegelen
keresztül napjainkig megtalálhatók. A relatív ~ a büntetés célját általában a
büntetés hasznosságában, különösen a bűncselekmények, azaz a → bűnözés
megelőzésében látják. Felfogásuk szerint a büntetés egyedüli értelme a jövőben
elkövetendő bűncselekmények megakadályozása. A relatív teóriák általában a
determinizmus valamely válfajához kötődnek, a hangsúlyt a jövőre és az
elkövető személyére (tettes-büntetőjogi irányzatok) helyezik. A relatív teóriák a
kívánt célt – az újabb bűncselekmények megelőzését – az általános megelőzés
(generális prevenció) vagy az egyéni megelőzés (speciális prevenció) változatos
eszközeivel kívánják elérni. Az egyesítő vagy vegyes elméletek a különböző
büntetési célok egyesítésében látják a megoldást. Egyaránt hangsúlyozzák a
büntetés → igazságosságának, szükségességének és célszerűségének gondolatát.
A modern → Büntető Törvénykönyvek általában elutasítják az egyoldalú
büntetési teóriákat, és rendszerint a társadalmi szükségleteknek megfelelően az
egyesítő elméletek különböző változatait helyezik előtérbe.

Büntetési nemek: a büntetésnek lényegi, immanens jellemzője a hátrány

okozása. A hátrány ebben az értelemben olyan rossz okozása, amely a
büntetésre elítélt személy számára az „életjavainak” az elvételét, megfosztását,
korlátozását foglalja magában. Ez a hátrány – az elkövető tudatától,
személyiségétől függetlenül – az általános társadalmi megítélés szerinti
értékelést fejezi ki. A hátrány súlyossága és időbeli kiterjedtsége koronként és
~ként eltérő. Mivel az alkalmazott hátrány jogilag szabályozott, a joghátrány
megnevezés az indokolt. A büntetések osztályozásának is az egyik alapja
a joghátrány mibenléte, jellege. Ehhez képest a következő ~ különböztethetők
meg: → halálbüntetés: ebben az esetben a joghátrány az élet elvétele; testi, ill.
megszégyenítő büntetések, idetartoznak a főként középkorban használatos
testcsonkító büntetések vagy a bot-, vessző-, korbácsbüntetések;
szabadságelvonó büntetések, pl. a → szabadságvesztés; vagyoni jellegű
büntetések: itt az anyagi javak elvonása a joghátrány, pl. → vagyonelkobzás, →
pénzbüntetés; munkabüntetések, pl. a kényszermunka avagy a → közérdekű
munka; a jogfosztó és a jogkorlátozó büntetések meghatározott jogok
megvonását, korlátozását foglalják magukban, pl. a → közügyektől eltiltás;
erkölcsi jellegű büntetések, pl. a dorgálás. A felsorolt ~ egy része már a múlté.
A modern fejlett → büntetőjog ugyanis a kegyetlen, antihumánus büntetések
alkalmazását nem engedheti meg, és mindenekelőtt a testi és a megszégyenítő
büntetéseket iktatta ki a ~ köréből. A magyar törvényhozás pl. a testi büntetést
az 1871. évi LII. törvénnyel szüntette meg. A kényszermunka alkalmazását →
nemzetközi szerződések tiltják (→ rabszolgaság tilalma). A halálbüntetés is egyre
inkább kivételes büntetéssé válik. Jól kimutatható tehát egy humanizálódási
folyamat. Egészen az újkorig domináns, csaknem kizárólagos ~ként a
halálbüntetés és a testi büntetések léteztek, majd ezt a központi →
szankciószerepet hosszú időre a szabadságvesztés vette át. A 20. század második
felétől a szabadságvesztés is elvesztette sok országban a korábbi uralkodó
jelentőségét; helyét már a szabadságelvonással nem járó szankciók, jórészt
pedig a pénzbüntetés vette át.→ főbüntetések, → mellékbüntetések

Büntetési tétel: az egyes → bűncselekményekbe a → Büntető Törvénykönyvben

megállapított → büntetési nem és annak mértéke.

Büntetés-végrehajtási bíró: az a → megyei → bíróságokon, ill. a Fővárosi

Bíróságon működő → bíró, aki az ítélkező bíróság által → jogerősen kiszabott
→ szankciók (→ szabadságvesztés, → közérdekű munka, → pártfogó felügyelet,
atalkorúak javítóintézeti nevelése) végrehajtásával kapcsolatban felmerült
kérdésekben (pl. szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározása,
közérdekű munka végzésére más munkahely kijelölése, pártfogó felügyelet
elrendelése, fegyelmi határozatok elleni → jogorvoslat elbírálása ügyében) első
fokon dönt. Ennek során az elítéltet meghallgathatja. Ha bizonyítást vesz fel,
→ tárgyalást tart, amelyen az → ügyész és a → védő is jelen lehet. A döntése
ellen benyújtott → fellebbezésről ugyanannak a bíróságnak a másodfokú
tanácsa határoz. A ~ tevékenységére általában a → büntetőeljárás szabályai az
irányadók.

Büntetés-végrehajtási jog: a → bíróságok által jogerősen kiszabott →

szankciók végrehajtásával, annak rendjével, az elítéltek (→ terhelt) jogaival,
kötelezettségeivel, ezek érvényesítésével foglalkozó → jogág.

Büntetett előélet: → mentesítés

Büntethetőséget kizáró okok: bizonyos okok, körülmények nem csak a

büntethetőséget, hanem már a → bűncselekmény megvalósulását is kizárják.
Ilyenek az ún. elsődleges ~, amelyek fennállása esetén a cselekmény →
jogellenessége, ill. az elkövető (→ elkövetők) → bűnössége hiányzik.
Jogellenességet kizáró ok pl. a → jogos védelem és a → végszükség, míg
bűnösséget kizáró ok a → beszámíthatóság hiánya, ill. a → tévedés. Az ún.
másodlagos ~ nem zárják ki a bűncselekmény megvalósulását, hanem csak
annak büntethetőségét, ilyen pl. a → magánindítvány hiánya.

Büntethetőséget megszüntető okok: a már megvalósult → bűncselekmény

miatti → büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségének megszűnését
eredményező okok. Ilyen pl. az elkövető (→ elkövetők) → halála, az →
elévülés, ill. a → kegyelem, valamint pl. a kísérlettől való → önkéntes visszalépés.

Büntetlen előélet: számos foglalkozás gyakorlásának feltétele, ~űnek minősül

az, akit egyrészről sohasem ítéltek el → bűncselekmény elkövetéséért (→
elkövetők), de az is, akit elítéltek, de a → büntetőeljárás intézkedéssel (→
intézkedések) zárult, továbbá, akivel szemben büntetést alkalmaztak, de
mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól (→
mentesítés).

Büntető joghatóság: az → állami büntető hatalom gyakorlására vonatkozó

jogi szabályok összessége, amelyeket mind a → belső jog, mind a → nemzetközi
jog tartalmaz. A nemzetközi jog azért kerül kapcsolatba a ~gal, mert egyrészt az
állam a büntető hatalmát a → szuverenitása alá tartozó területen gyakorolja,
másrészt ezt a hatalmat nem elszigetelten, hanem a többi állammal való
kapcsolatában realizálja. Ez utóbbi különös hangsúlyt kapott a 20. század
második felében, amikor a bűnözés mind gyakrabban lépte át az
országhatárokat. Az államok általában maguk korlátozzák ~ukat a saját
területükön bárki által, továbbá a saját állampolgáraik (→ állampolgárság) által
bárhol elkövetett → bűncselekményekre. A belső → büntetőjog a területi és
személyi hatályra vonatkozó rendelkezéseiben maga határozhatja meg, hogy a
külföldön elkövetett, külföldi elemeket tartalmazó bűncselekményeket milyen
mértékben vonja saját ~a alá. Ezeket a rendelkezéseket a területi, a személyi, az
önvédelmi és az egyetemes büntető hatalom elve irányítja. A területi elv szerint
az állami büntető hatalom a területén elkövetett bűncselekményekre terjed ki.
A személyi elv alapján bünteti az állam a polgára által bárhol elkövetett
bűncselekményeket. Az önvédelmi elv az állam alapvető érdekei ellen
külföldön, külföldiek által elkövetett bűncselekmények megbüntetését teszi
lehetővé. Az egyetemes büntető hatalom elve pedig az egész emberiség érdekét
károsító cselekmények megbüntetésére ad alapot (→ emberiség elleni
bűncselekmények, → nemzetközi bűncselekmények).

Büntető per: olyan → per, amelynek célja meghatározott → terhelt vagy

terheltek ellen emelt → vád ügyében a → büntetőeljárás lefolytatása, a ~ a
terhelttel szemben → jogerős → ítélet – amely lehet felmentő is – hozatalával
befejezést nyer.

Büntető perrendtartás: → büntetőeljárási törvény

Büntető Törvénykönyv: olyan büntető → törvény, amely a → büntetőjogot

átfogóan szabályozza, s rendszerezve foglalja magában a büntetőjogi normákat.
Több sikertelen kísérlet után született meg az első magyar ~ (az 1878. évi V.
tc.), amelyet megfogalmazójáról, → Csemegi Károly államtitkárról neveztek el.
A → Csemegi kódex – hasonlóan a későbbi büntető → kódexekhez – általános
és különös részre tagolódott. Az általános részbe olyan büntetőjogi normák
tartoznak, amelyek valamennyi, ill. számos → bűncselekményre vonatkoznak,
továbbá amelyek a büntetőjogi jogkövetkezményekkel általában, azaz nem
egy-egy bűncselekményhez kapcsolódóan foglalkoznak. A különös részi
normák pedig az egyes bűncselekményeket és a reájuk vonatkozó büntetéseket
határozzák meg. A Csemegi kódex általános része az 1950. évi II. törvényig
volt hatályban, amely mint félkódex, Btá. elnevezéssel vált ismertté. Ezt
követően a különös rész körében hatályban volt még a Csemegi kódex számos
rendelkezése és léteztek új → jogszabályok is. A büntető → igazságszolgáltatás
munkáját nagymértékben nehezítette az a tény, hogy különböző időben
született és különböző forrásokban fellelhető jogszabályok alkották a magyar
büntetőjogot. Ezért az igazságügyi minisztérium 1952-ben és 1958-ban BHÖ
elnevezésű jogszabálygyűjteményben (Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok
Hivatalos Összeállítása) foglalta össze a hatályos büntetőjogi rendelkezéseket,
amely a ~ek szerkezetét követve általános és különös részre tagolódott. A II.
világháborút követően a büntetőjog teljes anyagát felölelő új ~ megalkotására
az 1961. évi V. törvénnyel került sor. A társadalmi-gazdasági fejlődés, s a
tudományos eredmények tették szükségessé újabb ~, az 1978. évi IV. tv.
megalkotását. Valamennyi ~et több büntető jogszabállyal módosították, ill.
kiegészítették. Közülük a legjelentősebbeket Büntető Novellának (Bn) nevezik.

Büntetőbíróság: a → büntetőjogi felelősség megállapítására és a → büntetőjogi

szankció alkalmazására rendelt állami bíróság (→ bíróságok). A ~ tevékenysége a
→ büntetőeljárás legfontosabb mozzanata. → Büntetőügyekben első fokon a
helyi és → megyei bíróságok járnak el. Az 1991. évi LVII. tv.-t megelőzően
katonai büntetőügyekben első fokon a megyei bíróságokkal azonos szintű
különbíróságok, katonai bíróságok jártak el. 1991 óta katonai ügyekben a
megyei bíróság erre kijelölt tanácsa jár el (→ katonai büntetőeljárás).
Büntetőügyekben a helyi bíróságok fő szabályként a büntetőeljárás szabályai
szerint három tagból álló tanácsban ítélkeznek. → Vétségi eljárás során a
bíróság egy hivatásos → bíró tagja jár el.

Büntetőeljárás akadályai: olyan körülmények, amelyek az eljárási feltételek

megléte esetén is kizárják a → büntetőeljárás megindítását. A magyar
szabályozás szerint büntetőeljárást nem lehet indítani, és a már megindult
eljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő → ítéletet kell hozni, ha a) a
cselekmény nem → bűncselekmény, vagy nem a → terhelt (feljelentett személy)
követte el, b) nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ill. az, hogy a
bűncselekményt a terhelt (feljelentett személy) követte el, c) → büntethetőséget
kizáró vagy → büntethetőséget megszüntető ok áll fenn, d) a terhelt
cselekményét már → jogerősen elbírálták, kivéve a → perújítást és a →
felülvizsgálatot. Eljárási akadály esetén nem lehet eljárást indítani. Ez azt
jelenti, hogy a → nyomozást megtagadó határozatot, ill. magánvádas ügyben
(→ magánvádas eljárás) az eljárást megszüntető határozatot kell hozni. A már
megindított eljárás esetén a → nyomozó hatóság, ill. az → ügyész nyomozást
megszüntető határozatot hoz (→ nyomozási határozatok) . A bíróság (→
bíróságok) a → tárgyalási szakban bűncselekmény hiánya, a bűncselekmény
bizonyíthatóságának hiánya és a büntethetőséget kizáró okok (a megszüntető
→ végzéssel elbírálható → társadalomra veszélyesség csekély fokának, továbbá a
→ magánindítvány, → feljelentés hiánya esetének kivételével) megléte esetén
felmentő ítéletet, míg a büntethetőséget megszüntető okok, valamint a res
iudicata (→ jogerő) esetén eljárást megszüntető végzést hoz.

Büntetőeljárás alapelvei: a → büntetőeljárás egészét meghatározó elvi tételek.

Kifejezik a büntetőeljárás alapvető sajátosságait, meghatározzák az eljárás
rendszerét, a → hatóságok és az eljárás résztvevőinek jogi helyzetét,
büntetőeljárási cselekményeik (→ eljárási cselekmények) általános rendjét. A ~
először jogi-politikai követelmények voltak, s többnyire tudományos
nézetekben tükröződtek (felvilágosodás, reformkor). Később beépültek a →
törvényekbe, és jórészt általános jogi normákká (→ jogszabály) lettek. A ~
többféle szempont szerint csoportosíthatók (→ jogforrásaik, az eljárási
szakaszok szerint stb.), de a csoportosítások inkább csak didaktikai
jelentőségűek. A ~ tekintetében a szervezeti és működési alapelvek között
tehető különbség. Az előbbiek (→ bírói függetlenség, → társasbíráskodás stb.) a
hatóságok, főleg a bíróság strukturális felépítésének, az utóbbiak az eljárási
tevékenység dinamizmusának meghatározói. Az eljárási törvények a működési
alapelveket szabályozzák részletesen. → officialitás elve

Büntetőeljárás megindítása: minden eljárási törvény (→ büntetőeljárási jog)

meghatározott ténybeli és jogi feltételek meglétéhez köti. Ténybeli feltétele,
hogy megállapítható legyen valamely, a → Büntető Törvénykönyv különös
részében írt → bűncselekmény alapos gyanúja (→ nyomozás). Jogi feltétele, hogy
legyen a bűncselekmény nyomozására feljogosított → hatáskörrel és →
illetékességgel rendelkező → hatóság. → Büntetőeljárás csak akkor indítható, ha
bűncselekmény elkövetését nyomatékosan valószínűsítő körülmények jutnak a
hatóság tudomására. A valószínűsített, konkrét tényekre vonatkozó adatoknak
ki kell meríteniük valamely bűncselekmény → törvényi tényállásának elemeit.
Ez az eljárás megindításának → anyagi jogi összefüggéseire mutat rá. A ~nak
feltétele nem csupán a bűncselekmény alapos gyanúja, hanem a
bűncselekmény elkövetőjének személyére vonatkozó alapos gyanú is. Ez azt
jelenti, hogy egyrészt ismeretlen tettes ellen is indítható büntetőeljárás, de
meghatározott személy ellen csak akkor, ha ő személyében is alaposan
gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével. A nyomozó hatóság hatásköre és
illetékessége csak abban az egyetlen esetben nem feltétele a ~nak, ha a
nyomozás halaszthatatlan nyomozási cselekménnyel kezdődik. Ezeket a
nyomozó hatóság hatáskör és illetékesség hiányában is köteles elvégezni. A jogi
feltételek közé – az eljáró hatóságok hatáskörén és illetékességén kívül –
tartozik a törvényes eljárás is: alakszerűséghez és írásbeliséghez van kötve.
Speciális jogi feltétel: az eljárás megindítását meghatározott szerv →
feljelentéséhez, → magánindítványhoz, az eljárás bírósági szakaszának
lefolytatását az → ügyészi → vádhoz köti.

Büntetőeljárás megszüntetése: a → büntetőeljárás lezárása → ítélet nélkül.

Elnevezése → nyomozás során nyomozás megszüntetése, a bírósági eljárás során
az eljárás megszüntetése. Okait – amelyek a nyomozás során és a bírósági
eljárásban részben eltérnek – a → törvény pontosan meghatározza. Az eljárás
megszüntetéséhez → jogerő hatás fűződik, tehát csak rendkívüli →
perorvoslattal (→ perújítás, → felülvizsgálat) támadható meg. A nyomozás
megszüntetéséhez ilyen hatás nem kapcsolódik, tehát az eljárás újabb tények,
adatok felmerülése esetén az → elévülési időn belül bármikor folytatható.

Büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény: az a → sértettet megillető

igény, amely a → bűncselekmény vagy a → bíróság által elbírált → szabálysértés
folytán keletkezett, s amit a → büntetőeljárásban → a sértett mint → magánfél,
halála esetén az → örököse, továbbá az → ügyész terjeszthet elő a vádlottal (→
terhelt) szemben. A polgári jogi igényről a → büntetőbíróság csak erre irányuló
kérelemre határoz, hivatalból nem járhat el. A polgári jogi igény elbírálása az
ún. adhéziós eljárásban történik, amely összekapcsolt eljárást jelent, azaz a
büntető → anyagi jogi (→ büntetőjog) és → büntetőeljárási jogi, továbbá a →
polgári jogi és → polgári eljárási jogi szabályok együttes alkalmazását. A mellette
szóló érvek: pergazdaságossági, célszerűségi szempontok, a sértett érdekei és a
gyors → reparáció. A polgári jogi igényt az → ítéletben vagy az ügydöntő →
végzésben lehetőleg érdemben kell elbírálni. Amennyiben az elbírálás az eljárás
befejezését jelentékenyen késleltetné, a büntetőbíróságnak lehetősége van az
igényérvényesítést más törvényes útra utasítani.

Büntetőeljárási cselekmények: → eljárási cselekmények

Büntetőeljárási jog: a széles értelemben felfogott → büntetőjog körében

elhelyezkedő → jogág, amely szorosan kapcsolódik a büntetőjoghoz és a →
büntetés-végrehajtási joghoz. A büntetőjog szabályainak alkalmazása csakis a
büntetőeljárásban lehetséges, és csak a büntetőeljárásban megállapított
büntetőjogi → szankciók (büntetések, → intézkedések) hajthatók végre. A ~
(→ törvény, → Büntető Törvénykönyv) szabályozza a → bűncselekmények és
jogkövetkezményeik megállapításának rendjét, s ezen belül azt, hogy a
büntetőeljárás milyen okok és feltételek alapján indítható (→ büntetőeljárás
megindítása); az eljárásnak melyek a szakaszai; a → hatóságok és
magánszemélyek milyen → eljárási cselekményeket jogosultak, ill. kötelesek
elvégezni; az eljárásban milyen határozatok hozhatók; mi a jogorvoslás módja
(→ jogorvoslat). A ~ legfontosabb szabályait a → büntetőeljárási törvény
tartalmazza.

Büntetőeljárási kényszerintézkedések: azok a büntetőeljárási cselekmények

(→ eljárási cselekmények), amelyek elvégzéséhez kényszer kapcsolódik. A ~
szükségszerű elemei a → büntetőeljárásnak. A → bizonyítás sikere az →
alkotmányban biztosított személyi szabadság- (→ szabadsághoz és biztonsághoz
való jog) és más állampolgári jogok korlátozását teszi szükségessé. Alkalmazásuk
a → törvényi feltételek megléte esetén sem kötelező, hanem csak lehetséges.
Súlyosabb ~ nem alkalmazhatók, ha az eljárási cél enyhébbel is elérhető, és
csakis a lehető legrövidebb időtartamúak lehetnek. Elrendelésük feltételeinek
megszűnése esetén megszüntetésükről, avagy enyhébb ~ről kell rendelkezni. A
~ tárgya lehet a személyi szabadság (→ őrizetbe vétel, → elővezetés) és a dolgok,
vagyontárgyak (tulajdon, magánlakás stb.) fölötti rendelkezés joga (→
lefoglalás, → házkutatás). A ~ elrendelője a → hatóság (egyeseké csak a bíróság
(→ bíróságok), másoké a → nyomozó hatóság, → ügyész is). Kivételesen bárki
alkalmazhatja a → bűncselekményen tetten ért személy ideiglenes elfogásakor.
Alanya lehet: a → terhelt (→ előzetes letartóztatás), a → tanú (elővezetés), a →
szakértő (→ rendbírság), harmadik személy (rendzavaró eltávolítása a →
nyomozás színhelyéről, → tárgyalásról). A ~nek helyük van: a bizonyítás
anyagának (lefoglalás), a terhelt személyének (előzetes letartóztatás), az eljárás
rendjének (tárgyalásról kiutasítás), az eljárás késleltetése megakadályozásának
(elővezetés), a bírósági határozat végrehajtásának (→ zár alá vétel) biztosítása
céljából. Az → intézkedésekkor a kényszer lehet közvetett (a tanúk
megjelenésre vagy a birtokosnak a → dolog kiadására szorítása rendbírsággal),
avagy közvetlen (tanúk elővezetése, a dolog lefoglalása). A ~ többségében a
kényszer tényleges, bizonyos eljárási cselekmények esetében csak fenyegető (→
idézésben gyelmeztetés az igazolatlan meg nem jelenés kényszerintézkedéssel
járó következményeire). Egyes sajátos ~nél (elmegyógyintézetbe utalás
meg gyelés végett, elfogatóparancs, szakértői vizsgálatnak, → szemlének való
alávetési kötelezettség) a tartalmi elemek az intézkedés tárgya, célja szerint
vegyesen fordulnak elő. A ~ törvényessége megvalósításának eljárásjogi, →
anyagi jogi, → alkotmányjogi, → nemzetközi jogi biztosítékai vannak.
Eljárásjogi biztosítékok: csak az arra jogosult hatóságok rendelhetik el a ~et, az
előírt alakszerűségek megtartásával, a törvényben írt feltételek alapján és
időtartamra; a jogtalan kényszer alkalmazásával felvett bizonyítékok
(bizonyítási eljárási cselekmények) semmisek; érvényesül a foganatosítás
törvényességének hivatalból való hatósági ellenőrzése és a törvényben
biztosított széles körű → jogorvoslati lehetőség. Büntető anyagi jogi
biztosítékok: a ~kel kapcsolatos törvénysértések bűncselekményekként való
üldözése (→ kényszervallatás, → személyi szabadság megsértése stb.).
Alkotmányjogi és nemzetközi jogi biztosítékok: az alkotmány vagy a
nemzetközi jog rendelkezéseit sértő ~ esetén az → Alkotmánybírósághoz vagy
megfelelő nemzetközi fórumokhoz lehet fordulni (→ Emberi Jogok Európai
Bírósága).

Büntetőeljárási rendszerek: a büntetőeljárás története során az eljárás

felépítésére és működésére vonatkozó szabályok, elvek összessége. Három nagy
eljárási rendszer ismert: az akkuzatórius (vádelvű), az inkvizitórius
(nyomozóelvű) és a vegyes rendszer. A vádrendszerben (a régi görög és római,
majd az újkori angol jog) a → vád alapján eljáró → bíróság az egyenlő jogokat
élvező vádló és vádlott (→ terhelt) bizonyítási indítványai fölött nyilvános,
szóbeli → tárgyaláson ítélkezik. A nyomozó rendszerben (a középkori német
és francia jog) a bíróság vád nélkül jár el, s a bizonyítékokat hivatalból,
titkosan maga is gyűjti össze. A vegyes rendszer [az 1808. évi francia Code
d’instruction criminelle (→ napóleoni kodi káció), s a régebbi és mai európai
→ kódexek], egyesítve a korábbi két rendszer elveit, az eljárás → nyomozási
szakában a nyomozóelvet, a bírói szakaszban a vádelvet alkalmazza. Vegyes
rendszerű az 1896. évi XXXIII. tc.-ben foglalt első egységes magyar →
büntetőeljárási törvény és a későbbi kódexek (1951, 1962, 1973).

Büntetőeljárási törvény: a → büntetőügyekben a → nyomozástól a → bírósági

eljárásig (általános, külön eljárások, ill. az eljárás → jogerős befejezését követő
rendkívüli → perorvoslatok, különleges eljárások) terjedő folyamat szabályait,
az eljárásban részt vevők jogait és kötelezettségeit szabályozó → törvény. A ~től
meg kell különböztetni a büntető perrendtartást, amely csupán a bírósági
eljárás szabályait tartalmazza. Az első modern büntető perrendtartás
Magyarországon az 1896. évi XXXIII. tc. (I. Bp.) volt, amely több mint ötven
évig volt hatályban. Ezt követte az 1951. évi III. tc. (II. Bp.), amelyet az 1962.
évi 8. tvr. (I. Be.) váltott fel. Az 1970-es években újabb ~ született, az 1973. I.
tv. a büntetőeljárásról (II. Be.), amelyet 2003. júl. 1. napjától az 1998. évi
XIX. tv. (III. Be.) váltott fel.

Büntetőjog: tágabb értelemben a legsúlyosabb → állami → szankció

alkalmazására vonatkozó szabályok összessége. Szűkebb értelemben, külön
jelző nélkül a ~ az anyagi ~ot (→ anyagi jog) jelenti, amely azokat a jogi
normákat → jogszabályokat foglalja magába, amelyek az emberi magatartások
→ bűncselekménnyé nyilvánításáról és büntetéséről rendelkeznek. Az anyagi ~
bizonyos értékek (érdekek) (→ jogi tárgy) védelmében általában tiltó
normákat (→ tiltó jogszabály) tartalmaz, mivel a szankció a tilalom
megszegéséhez fűződik; ez akkor is igaz, ha a ~ legtöbbször bizonyos
magatartások (pl. ölés, → lopás) tanúsításának büntetését írja elő. A büntető
tényállások kivételesen parancsoló normákat (→ parancsoló jogszabály)
tartalmaznak (pl. segítségnyújtási kötelezettség), ebben az esetben a ~ a
mulasztást – azaz a kötelezettség, a parancsoló norma meg nem tartását –
szankcionálja (→ mulasztásos bűncselekmény). Tágabb értelemben a ~hoz
tartozik a → büntetőeljárási jog, amelynek szabályai a felelősségre vonás
szerveiről és az eljárás lefolytatásáról szólnak, ill. a → büntetés-végrehajtási jog,
amely pedig az elítéltek (→ terhelt) jogait és kötelességeit, valamint a büntetés
végrehajtásának szabályait határozza meg.

Büntetőjogi felelősség: → felelősségi elméletek

Büntetőjogi szankció: a → szankció a → büntetőjogban az a hátrányos
jogkövetkezmény, amelyet a büntetendő cselekmény (→ bűncselekmény)
megvalósítása esetén alkalmaznak. A magyar büntetőjog ~rendszerére a
jogkövetkezmények kettőssége jellemző; a szakirodalom ezt dualista
~rendszernek nevezi. E szerint a büntetések mellett a bíróság (→ bíróságok)
alkalmazhatja az → intézkedéseket is. A magyar jogban a ~k relatíve
meghatározottak, a → törvény az egyes bűncselekményekre vonatkozóan nem
csak a szankció nemét, hanem mértékének alsó és felső határát (szankció-, ill.
büntetési keret) is meghatározza. Mindez történhet általános jelleggel a büntető
törvénykönyv általános részében, ez a generális minimumot és a maximumot
jelenti, de konkrétan az egyes bűncselekményekhez kapcsolódó tételekben is,
amely a speciális minimummal és maximummal azonos (→ büntetési tétel).

Büntetőparancs: → egyszerűsített büntetőeljárások

Büntetőpolitika: a → bűnügyi tudományok eredményeire támaszkodva

meghatározza a → bűnözés elleni küzdelem célkitűzéseit, eszközeit és módjait,
valamint az ebből adódó feladatokat. A ~ segíti a → büntetőjog legcélszerűbb
felhasználását a társadalmi védelmi feladat ellátása érdekében. A ~ a tudomány
eredményeit fogalmazza meg és közvetíti a büntető → jogalkotás és →
jogalkalmazás számára. A ~ a norma- és → szankciórendszer megváltoztatását,
hatékonyabb ítélkezést (→ igazságszolgáltatás) és büntetés-végrehajtást (→
büntetés-végrehajtási jog) eredményezhet, valamint előmozdítja a bűnmegelőzés
büntetőjogon kívüli eszközeinek mozgósítását. A korszerű ~ nem elégszik meg
az ún. reagáló (reactive) jellegű intézkedésekkel, hanem a megelőzésre is
fokozott súlyt helyez (proactive). A különböző bűncselekmények különböző
~t tesznek szükségessé; a bűncselekményre adott válaszoknak adekvát
adatokon és elemzéseken kell alapulniuk. A korszerű ~ nem nélkülözheti az →
áldozatra orientált gondolkodást és szemléletet sem.

Büntetőügy: a → bűncselekmény elbírálására szolgáló eljárás, amely a →

rendőrség, az → ügyészség és a bíróság (→ bíróságok) előtt a → büntetőeljárás
szabályai szerint folyik.

Bűntett: a → bűncselekmények súly szerinti felosztásában a legsúlyosabb

kategória.
Bűnügyi költség: mindaz a költség és kiadás, amely a → büntetőeljárás
megindításától az eljárás → jogerős befejezéséig a büntető → igazságszolgáltatási
szervek tevékenysége kapcsán az eljárás eredményes befejezése érdekében
felmerült. A ~ek viseléséről a bíróság (→ bíróságok) dönt, fő szabályként
a ~eket a vádlott (→ terhelt) viseli. A → büntetőeljárási törvény részletesen
rögzíti a ~ek viselésére vonatkozó szabályokat, s rendelkezik olyan esetekről is,
amikor a → büntetőügyben több vádlott szerepel, ill. ha a → cselekmény
súlyához képest aránytalanul nagyok a ~ek.

Bűnügyi nyilvántartás: a bűnelkövetők és az általuk elkövetett cselekmények,

valamint a → jogkövetkezmények nyilvántartására szolgáló rendszer.
Segítségével megállapítható a → büntetőjogi normasértést elkövetőknek az a
köre, akik ellen → büntetőeljárás indult. Magyarországon ~ 1885 óta létezik
(az 1885-ben bevezetett ~t 1887-ben bővítették arcképes nyilvántartással); a ~
adatainak gyűjtése, kezelése és az adatokról tájékoztatás adása a
belügyminisztérium (→ minisztérium) feladata. A ~ céljára a büntető- és a →
szabálysértési eljárásban részt vevő → hatóságok szolgáltatnak adatokat.
Azoknak a személyeknek az adatai is szerepelnek a ~ban, akikkel szemben a →
nyomozó hatóságok → megrovást alkalmaztak, a külföldi bíróság → ítéletet
hozott, ha az ítélet a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű, vagy a büntetés
végrehajtását a magyar hatóság átvette. A ~ anyagából tájékoztatás adható a →
büntetőügyekben eljáró → bíróságok, → ügyészségek és nyomozó szervek
részére, valamint megkeresés alapján felvilágosítás adható a → kormány
tagjainak, a → közigazgatás egyes vezetőinek a megkeresésükben megjelölt
célra szükséges adatokról. A → jogszabályban meghatározott nyilvántartási idő
elteltével az elítélt nyilvántartását meg kell szüntetni.

Bűnügyi rendőrség: → rendőrség

Bűnügyi statisztika: kiterjesztő értelmezése szerint magában foglalja az

elkövetett és ismertté vált → bűncselekmények regisztrálását, az → elkövetőkre
vonatkozó adatokat, valamint a jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) szervek
tevékenységét tükröző adatokat. Szűkebb értelemben a ~ a → bűnözés mint
társadalmi jelenség főbb jellemzőinek regisztrálására szolgál. A jogalkalmazó
szervek szintje szerint megkülönböztetünk → rendőrségi, → ügyészségi, bírósági
és → büntetés-végrehajtási statisztikát. A ~ a bűnözést mint társadalmi
jelenséget az elkövetett cselekmények oldaláról (tárgyi oldal) és a
bűncselekményeket elkövetők oldaláról (alanyi oldal) regisztrálja.

Bűnügyi tudományok: azoknak a jogi és nem jogi jellegű tudományoknak a

gyűjtőfogalma, amelyek a → bűncselekmény, ill. a → bűnözés jelenségeit,
továbbá a bűnözés elleni küzdelem eszközeit és módszereit vizsgálják. A ~
rendszerén belül a jogi jellegű tudományok: a → büntetőjog, a →
büntetőeljárási jog és a → büntetés-végrehajtási jog tudománya. A polgári
átalakulás korában, a 18. sz. végén, a 19. sz. elején megszülető európai büntető
törvényhozás alapján válik a büntetőjog tudománya kritikai, fogalomelemző és
rendszerező, a → tételes joghoz és a → bírói gyakorlathoz kapcsolódó
tudománnyá. A különböző tudományos irányzatok kialakulását és fejlődését a
bűnözés elleni küzdelem társadalmi igényei, az adott korban az emberről és a
társadalomról kialakított tudományos ismeretanyag és a kor
társadalomszemléletét jellemző politikai, erkölcsi, kulturális stb. tényezők
befolyásolják. Az európai törvényhozást meghatározó tettbüntetőjogi
(klasszikus) irányzat vezérgondolatai: az állampolgári szabadság garantálása a
→ nullum crimen sine lege, és → nulla poena sine lege elv → törvénybe
iktatásával; a büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek) alapja a szabad
akarattal elkövetett cselekmény; a büntetés az elkövetett bűncselekmény
igazságos megtorlása, és annak a bűncselekmény súlyával és az elkövető
bűnösségével kell arányban állnia (tettarányos büntetés elve). A 19. században
a pozitivista lozó a és társadalomtudományok hatására létrejött tettes-
büntetőjogi irányzatok – az antropológiai és a szociológiai iskolák – a
tudományos vizsgálódás súlypontját a bűnelkövető tette helyett az elkövető
személyére helyezik. Mind a → Lombroso nevéhez fűződő antropológiai iskola,
mind pedig a belga–francia szociológusokhoz kapcsolódó szociológiai iskola a
bűncselekmény elkövetését a bűnözést determinista alapon magyarázva elvetik
a szabad akaraton nyugvó felelősség elvét, és a büntetés mint az igazságos
megtorlás gondolatát. Felfogásuk szerint a bűnöző individuáletikai alapokon
felelőssé nem tehető, hanem – mivel veszélyes állapot hordozója – vele
szemben a társadalom védelme érdekében határozatlan tartamú biztonsági
intézkedés indokolt. A két irányzat összeegyeztetésére törekvő közvetítő iskola
felfogásában a felelősség szociáletikai, a bűncselekmény büntetőjogilag
tilalmazott társadalomellenes magatartás, a tettes antiszociális személyiség. Az
irányzat nem adja fel a nullum crimen sine lege elvét és az arányos büntetést,
de az utóbbit a szokásos bűnözőkkel, elmebetegekkel szemben a biztonsági
intézkedések rendszerével egészíti ki (dualista rendszer). A II. világháború után
lépett föl az új társadalomvédelem irányzata, amelynek középpontjában a
tettes-büntetőjogi szemlélet és az egyéniesítés, ill. a bűnözés megelőzésének és
az elítéltek társadalomba való visszavezetésének a gondolata áll. A 20. század
második felében a büntetőjogi szemléletet megtermékenyítette az → emberi
jogok gondolatköre, s ennek hatására a klasszikus iskola elvei ismét felerősödtek
(neoklasszista irányzat). A ~ rendszerébe tartoznak a bűnözés és az ellene
irányuló küzdelem reális jelenségével foglalkozó szaktudományok, így a
bűnöző embert vizsgálja: az → igazságügyi orvostan és → igazságügyi
elmekórtan, a kriminálpszichológia, kriminálpedagógia. A bűnözést mint
összetett társadalmi jelenséget vizsgálja: a → kriminológia és annak egyes
ágazatai (krimináletiológia, kriminálantropológia, kriminálszociológia, →
viktimológia). A → bűnügyi statisztika a bűnözés állapotáról számszerű
adatokkal szolgál. A büntetés reális jelenségeit, főképpen a → szabadságvesztés
végrehajtásának feltételeit, módját és társadalmi hatásait vizsgálja a pönológia.
A → nyomozás, a bűnfelderítés és általában a tárgyi → bizonyítás módszertanát,
taktikáját és technikáját vizsgálja a → kriminalisztika.

Bűnvádi eljárás: mindazok a → büntető pert megelőzően, az alatt és azt

követően az → állam büntető igazságügyi → hatóságai által végzett
cselekmények, amelyek által az állam büntetőigényét az adott esetben
megvalósítja. A ~ szélesebb fogalom, mint a büntető per, mivel az magában
foglalja a → nyomozási és a → büntetés-végrehajtási szakaszt is.

Bürokrácia: eredeti jelentése szerint, amely a 18. században Vincent de

Goumay francia közgazdásztól származott, hivatalnokuralom, hivatalnokok
által kifejtett → hatalomgyakorlás (→ kormányzás). Utóbb azt is felismerték,
hogy a hivatalnokok útján való hatalomgyakorlás nem korlátozódik a
kormányzati szférára, hanem kiterjed az egész → közigazgatásra. Ezért a
közigazgatást szociológiai megközelítésben számosan úgy határozták meg,
mint a ~ra épülő hivatali apparátusok rendszerét. A ~ ismérvei különösen: a) a
→ hatáskörök szigorú elhatárolása, és ennek révén a hatalom gyakorlásához
szükséges tevékenységek mint hivatali kötelességek elosztása és
intézményesítése; b) a feladatok ellátásához nélkülözhetetlen parancsoló és
kényszerítő hatalom határainak megvonása; c) a hivatali hierarchia mint a
hivatalnokok (bürokraták) alá- és fölérendeltségének rendszere; d) szakképzett
hivatalnoki kar, amely az igazgatásban főhivatásszerűen dolgozik, és bizonyos
előjogokat élvez. A ~ értékelését illetően a két végletes álláspont: 1. a ~t fel kell
számolni; 2. mivel a ~ nem küszöbölhető ki, tökéletesíteni kell, és
demokratikus irányítás alatt kell tartani. A modern korban a ~ problematikája
nem csak a közigazgatásban, hanem minden nagyméretű igazgatásban vizsgálat
tárgyát képezi, és kibővül a technokrácia sajátos kérdéseivel.
 C
Cabotage (fr., ang.): a hajózásban és a légi közlekedésben használt fogalom.
Eredetileg az → állam tengerpartjának két kikötője közötti személyes
áruforgalmat nevezik ~-nak. A ~ joga a parti államé, amely azt saját
állampolgárai (→ állampolgárság) és hajózási vállalatai számára tarthatja fenn,
vagy → nemzetközi szerződéssel külföldiek számára is engedélyezheti. A ~ joga
nem foglalja magába az anyaország és tengerentúli területei közötti forgalmat.
Később a ~ fogalmát a → nemzetközi folyó egy állam területére eső szakaszának
kikötői közötti forgalomra is alkalmazzák [l. a nemzetközi érdekű hajózható
utak rendszeréről szóló 1921. évi barcelonai → egyezményt és szabályzatot
(becikkelyezve: 1928. évi XXXIX. tc.) ill. a → helsinki szabályokat]. A
nemzetközi polgári repülésről szóló 1944. évi chicagói egyezmény (→ légi jog,
→ légitér jogi helyzete) szerint a belső légi forgalom fenntartása a területi állam
kizárólagos joga, amelybe beleérti az anyaország és tengerentúli területei
közötti forgalmat is.

Caducum: → incapacitas

Caemmerer, Ernst von (1908–1985): német jogtudós, tudományos pályáját a

berlini Kaiser-Wilhelm Intézetben kezdte, Hitler hatalomra jutása után
elhagyja a tudományos pályát, → ügyvédként, ill. bankjogászként dolgozik.
1947–1976 között a freiburgi egyetemen a → polgári jog, a → kereskedelmi jog
és a → nemzetközi magánjog tanára, dékán, ill. rektor. Fő művei: Irrtümliche
Zahlung fremder Schulden, 1963; Gesammelte Schriften, I–III., 1968, 1983.

Calvo-clausula (doktrína): Latin-Amerika → államai dolgozták ki; s ezen

államok külföldi állampolgárokkal (→ állampolgárság), ill. külföldi → cégekkel
kötött, főleg → koncessziós szerződésekben alkalmazták, sőt időnként
alkalmazzák a Calvo (1824–1906) argentin nemzetközi jogász nevéhez fűződő
clausulát. E szerint az érintett külföldiek lemondanak arról, hogy a koncessziós
szerződéssel kapcsolatos viták rendezéséhez igénybe vegyék államuk segítségét.
A ~ nem válhatott a → nemzetközi jog általános szabályává, mert a →
diplomáciai védelem nyújtásáról az állampolgár, ill. → jogi személy nem
mondhat le, arról kizárólag az állam jogosult dönteni.

Canon (lat.): egyházi → törvény, szó szerint: szabály. Liturgiában a mise kötött
szövegű fő része, a tisztelhető szentek jegyzéke; éves → adójárandóság, amelyet
az örökhaszonbérlő (→ emphyteusis) a földesúrnak zetett.

Capitant, Henri (1865–1937): francia jogász, a → polgári jog professzora

1891-tól Grenoble-ban, 1908-tól a párizsi Sorbonne-on, a → Nemzetek
Szövetségének a → magánjog egységesítésével foglalkozó bizottságának tagja. Fő
művei: Introduction à l’étude du droit civil, 1898; Cour de législation
industrielle, 1912; Cours élémentaire de droit civil français, I–III. (Ambroise
Colinnal), 1914–1916; Grands arrêts de la jurisprudence civile, 1934.

Capitis deminutio (lat.): a → római jogban ismert fogalom, amely a személy

(→ caput) státusának megváltozását jelentette. Az ember személyiségét három
státus (a szabadság, a polgárság és a családi állapot) határozta meg. Vagyis e
három státustól függött, hogy az illető jogképes volt-e vagy sem, ill. a →
jogképességének milyen volt a terjedelme. A római felfogás szerint, ha
bármelyik státusban változás következik be, a személy jogi azonossága
megszűnik, helyette egy új személyiség áll elő, amely az előbbitől a zikai
azonosság ellenére független. A státus változása, vagyis a ~ rendszerint a
személy jogainak a csökkenésével járt, de a családbeli státus növekedhetett is.

Capitulare (lat.): a frank uralkodó jogalkotó (→ jogalkotás) hatalmát kifejező

→ jogforrás, amely főként a császári → hatalom kialakulását (800) követően
vált jellemzővé. Elsősorban a → joggyakorlat egységét és az uralkodói birtokok
központi igazgatásának megszilárdítását célozta. A Karoling-uralkodók
fejezetekre tagolt (innen az elnevezés) → törvényei már nem egyedi
rendelkezéseket foglaltak magukban, hanem gyakran a → szokásjog elavult
normáit áttörve szabtak irányt a jog fejlődésének. Főként a császári udvar
szolgálatára rendelt birtokok egységes igazgatását szabályozó ~k szerepe volt
jelentős a 9–10. században. A frank császári ~k még nem eredményezhették a
jogegység kialakulását, mivel a hűbéreseknek juttatott kiváltságjogok (→
immunitás) eredményeképp a jogi partikularizmus erősebbnek bizonyult.
Caput (fej – lat.): a klasszikus → római jogban ~ kifejezéssel jelölték azt az
embert, aki jogok és kötelezettségek alanya lehetett, tehát → jogalany, azaz
személy. → jogképesség

Carrara, Francesco (1805–1888): olasz büntetőjogász, → ügyvéd; 1848-tól a

→ büntetőjog tanára Luccaban, 1859-től pedig Pisában. Sokat foglalkozott a
büntetőjog és a → büntetőeljárási jog reformjával, ellenezte a → halálbüntetést.
Fő művei: Programma del corso di diritto criminale, I–X., 1859–1870
(magyarul: A büntető jogtudomány programja, I–II., 1878–1879); Opuscoli di
diritto criminale, 1867; Lineamenti di pratica legislativa penale, 1882.

Carré de Malberg, Raymond (1861–1935): francia jogtudós, a pozitivizmus

és a → közjogi formalizmus képviselője, az → állam és funkcióinak tisztán jogi
– szociológiai vagy politikai befolyástól mentes – koncepciójának kidolgozója.
Fő művei: Contribution à la théorie générale de l’État, I–II., 1920–1922; La loi,
expression de la volonté générale, 1931; Confrontation de la théorie de la
formation du droit par degré et du droit positif français, 1933.

Casco biztosítás: → biztosítási szerződés

Cassin, René Samuel (1887–1976): francia jogász, a lille-i, majd a párizsi

egyetemen (1929–1960) a → nemzetközi jog professzora. A francia
tudományos akadémia (Institut) tagja (1947), a II. világháború után a francia
államtanács alelnöke (l944–1960), az alkotmánytanács tagja (1960–1976).
Meghatározó szerepet játszott az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának
kidolgozásában és elfogadtatásában. 1965–1968 között az → Emberi Jogok
Európai Bíróságának elnöke. 1968-ban Nobel-békedíjban részesült.

Cassis de Dijon-ügy: az → Európai Bíróság 120/78. sz. ügye, mely a →

Dassonville ügy mellett a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású
intézkedések meghatározása terén kiemelkedő jelentősséggel bír. Az ügyben
egy német cég 15–20%-os alkoholtartalmú feketeribizli-alapú likőrt, ún. Cassis
de Dijon likőrt kívánt Franciaországból Németországba importálni, és ott
forgalomba hozni. A német → jogszabályok alapján ugyanakkor a likőr csak
akkor lett volna forgalomba hozható, ha alkoholtartalma eléri a 25%-ot. Az
Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy a német jogszabályok a közösségi
jogba (→ uniós jog) ütköznek, és a likőr a közösségi jognak megfelelően
Németországban forgalomba hozható. Emellett rögzítésre került a „kölcsönös
elismerés” (mutual recognition) elve; eszerint amennyiben egy termék
valamely tagállamban (→ állam) forgalomba hozható, úgy a többi tagállamban
is meg kell engedni a forgalomba hozatalát. A nemzeti jogszabályok csupán
akkor rendelkezhetnek ezzel ellentétesen, ha az olyan „feltétlenül
érvényesítendő követelményeknek” (mandatory requirements) való megfelelés
érdekében szükséges, mint amilyen különösen az → adóellenőrzés
hatékonysága, a közegészség védelme, a kereskedelmi ügyletek tisztességessége
vagy a fogyasztóvédelem (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei). → Európai
Közösség

Casus (eset, esemény – lat.): a → római jogban többféle értelemben

használták, értettek rajta általában véletlen jellegű eseményeket,
cselekményeket, emberi magatartást. Fogalmi körébe tartoztak mindazok a
természeti események, emberi magatartások, amelyek a bekövetkezett
jogellenes eredménnyel összefüggésben véletlenszerűnek, adott esetben
elháríthatatlannak minősülnek. A fejlett római → magánjog felelősségi
rendjében lényegében három kulcsszó (fogalom) található: a → dolus a →
szándékosság, a → culpa a → gondatlanság, és a ~ a véletlen. Ezeknek az
összefüggései s különböző alakzatai együttesen alkották a felelősségi rendszert,
amely meghatározta a → károk (damnum) viselését, a → szerződésszegésből
keletkezett viták eldöntésének a rendjét. A fejlett jog szerint a rendelkezésre
álló források ~ maiorról, ill. csak ~ról beszélnek, de lényegében ismeretes az
őrzési felelősségre vonatkozó ún. ~ minor is. A véletlen események kapcsán
alkalmazták a jogászok a periculum kifejezést is, s a veszélyviselést értették rajta.
Ismeretes még a periculum ~ maioris (vis maioris), ami az elháríthatatlan károk
viselését foglalja magában, továbbá a periculum custodiae, ami az őrzés
veszélyét jelenti. Kár keletkezésekor megkülönböztethetők olyan események,
amelyek emberi erővel el nem háríthatok (cui humana in rmitas resistere non
potest). Azokat a véletleneket, amelyek emberi erővel nem háríthatók el, ~
maiornak (vis maior, → erőhatalom) nevezik. Ilyenek a villámcsapás, a
földrengés, az árvizek, a vihar ereje, a háború, a forradalom, a kalóztámadás
stb. Ezek az események abszolút jellegűek, az ilyen károkért nem felel senki,
hisz nincs olyan ember, aki az effajta esemény ellen védekezni tudna. Ezért a
vis maior okozta kár kívül esik a felelősség körén.
Casus belli (háborús ok – lat.): az I. világháborút megelőző időben az →
államok, a → szuverenitás akkori fogalma szerint korlátlan háborúindítási
joggal rendelkeztek, de ekkor is meghatározták, hogy milyen állami magatartás
szolgált alapul a háború megindítására, s ezt a magatartást nevezték ~nek. A
háborúindítás jogát először az 1907. évi → Drago–Porter-egyezmény, majd a →
Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya korlátozta, végül az 1928. évi →
Briand–Kellogg-paktum teljesen megtiltotta. A tilalmat megerősítette és
szankcionálta az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete), így
támadó háborúra okot szolgáltató ~re az államok nem hivatkozhatnak. →
erőszak tilalma

Casus foederis: → alliance

Casus nocet domino: → kárveszélyviselés

Causa (ok, ügy – lat.): a → római jogban elsősorban az ügylet célját jelenti.
Minden → jogügylet egy bizonyos cél érdekében jön létre, így az adásvétel, a
dolgok (→ res) megszerzése pénzért, a bérelt dolgok használatának biztosítása
bérért stb. A ~ azt mutatja meg, hogy a felek milyen célból, tehát milyen
jogalapon, → jogcímen hozzák létre az ügyletet. A ~nak nevezett tipikus
ügyleti cél jogi jelentőségű, rányomja bélyegét az egész ügyletre, az ügylet
tényállásához tartozik, kritériummá válik. A ~ adja meg az ügylet egyedi
jellegét, teszi az ügyletet azzá, ami. Ez a ~ szabja meg, hogy egy → dolog
átadásával a felek közt → letét vagy bérlet (→ bérleti szerződés) jött-e létre.
Jóllehet minden szerződésnek (→ contractus) van ~ja, célja, oka, ez az ok
bizonyos szerződésekből nem tűnik ki. így pl. a → stipulatiós ügyleteknél
általában nem lehet tudni, hogy az ígérő milyen alapon ígér egy bizonyos
összeget (adásvétel, ajándék stb.). Azokat a szerződéseket, ahol nem tűnik ki az
ügylet ~ja, absztrakt szerződésnek, míg azokat, ahol nyilvánvaló a ~, konkrét,
kauzális szerződésnek nevezik. Az absztrakt ügyletkötés azzal, hogy a ~t
kiküszöböli az ügylet tényállásából, a felekre nézve kényelmesebb, de jellegénél
fogva alkalmas egymás kijátszására és emellett meg nem engedett célok
elpalástolására is. A ~ kérdése a → dologi jog területén is nagy jelentőségű. →
Jhering birtoktana szerint → birtok és birlalat közötti megkülönböztetés a
birtoklás ~ja alapján történik (→ birtoklás joga), mivel a kettő között külső
megjelenésükben semmi különbség nincs. Jogilag azonban teljesen más
elbírálás alá esnek. Az életben a tényleges birtoklásból nem derül ki, hogy adott
esetben birtokról, avagy csak birlalatról van szó. Ugyancsak nagy jelentőségű a
~ a tulajdonszerzés körében. A római jogban a tulajdonszerzési módok egy
részénél (pl. a → traditiónál) kifejezetten megkívánták a megfelelő ~ (pl.
adásvétel) fennforgását, más szerzésmódok viszont (pl. a → mancipatio)
függetlenek voltak a ~tól, így pl. zálogba adási célból eszközölt mancipatio is
tulajdonátszállást eredményezhetett. A tulajdonszerzés e két alapvető modellje
a modern → magánjogokban is kimutatható. A ~ szó szerepel még további →
jogintézmények elnevezésében is [pl. mortis causa jogügyletek, → condictio(nes)
sine causa].

Cautio (biztosíték, → óvadék – lat.): eredete a → római jogra nyúlik vissza,

amikor a → praetor bizonyos esetekben → perindítás nélkül is, vagy már
perindításkor kötelezte az ellenérdekű felet (→ fél), hogy marasztalás esetére
adjon biztosítékot, amelyből a jogosult kielégítheti igényét. A ~ adása a római
jogban általában nem pénz átadása, hanem → stipulatiós ígéret tétele útján
valósult meg, amely azonban a korabeli viszonyok között a készpénz
átadásához hasonló mértékben növelte a jogosult biztonságát arra az esetre, ha
a közöttük lévő → jogviszony alapján a kötelezett valamilyen kárt (→
damnum) okozna neki, ill. kötelezettségét nem tudná vagy nem akarná
teljesíteni. A modern → polgári jogban a ~ óvadékként került szabályozásra.

CEDAW: → nők jogai

Cég: a gazdasági életben azt a → gazdálkodó szervezetet (különösen pedig a →

gazdasági társaságot) jelenti, amelynek → cégneve van. A szűkebb jogi
értelmezés szerint a ~ a gazdálkodó szervezetnek azt a cégnevét jelenti, amely
alatt jogokat szerezhet, ill. kötelezettségeket vállalhat.

Cégbejegyzés: a magyar jog szerint a → gazdasági társaságok (→ cég) a →

bíróságok által vezetett → cégjegyzékbe történő ~ alapján jönnek létre. A ~-i
eljárás elektronikus úton lefolytatott → peren kívüli eljárás, melyben a jogi
képviselet kötelező (→ ügyvéd, → jogtanácsos). A ~ konstitutív hatályú, azaz
nem a társasági szerződéssel, hanem a bejegyzéssel keletkezik a gazdasági
társaság. A gazdasági társaság a ~sel a társasági szerződés megkötése (alapító
okirat, alapszabály elfogadása) napjára visszamenő hatállyal jön létre;
ugyanakkor a → cégbíróságnál való bejelentkezést követően a gazdasági
társaság már működhet. A ~ig tehát → függő jogi helyzet áll fenn. Ha a
bejegyzés megtörténik, a cég visszamenő hatállyal létrejön, ellenkező esetben a
társaságalapítás meghiúsul, és a függő jogi helyzetben végzett
jogcselekményeket általában a → polgári jogi társaság szabályai szerint kell
elbírálni.

Cégbíróság: a → cégjegyzéket (kereskedelmi nyilvántartást) Magyarországon a

→ megyei (→ fővárosi) → bíróságok mint ~ok vezetik. A ~ok egyrészt bejegyzik
az egyéni és társas → cégeket a cégjegyzékbe (→ cégbejegyzés), másrészt →
törvényességi felügyeletet gyakorolnak felettük. Ennek keretében a ~ok
felügyelik, hogy a társaságok a → jogszabályokban, az alapító
dokumentumban, valamint a belső szabályzataikban meghatározottak szerint
működjenek. A ~i törvényességi felügyelet egyfelől nem terjedhet ki
gazdaságossági-célszerűségi kérdésekre, másfelől nem érvényesül abban a
körben, ahol más bírósági (pl. társasági határozatok megtámadása), ill. →
közigazgatási eljárásnak van helye. → cégjog

Cégjegyzék: közhiteles nyilvántartás, amely a → jogszabályban meghatározott

→ cégekre vonatkozó, jogszabályban meghatározott jogokat, tényeket,
adatokat és ezek változásait tartalmazza. A ~ fő feladata a kereskedelmi élet
biztonságának szolgálata. Magyarországon 1990 óta a megszűnt törzskönyvi
nyilvántartás helyett a ~ látja el a kereskedelmi nyilvántartás feladatát. A ~et
Magyarországon a → megyei → bíróságok mint → cégbíróságok vezetik. A ~et
sok országban olyan kereskedelmi regiszter pótolja, amelyet nem a bíróságok,
hanem a → közjegyzői → kamarák vezetnek. A ~ fő szabályként nyilvános,
bárki megtekintheti. A ~hez csatolt cégiratokba való betekintés azonban már
korlátozott.

Cégjegyzési jog: a → cég írásban történő → képviseletének joga, amely a cég

→ törvényes képviselőjét az egyes → anyagi jogszabályi rendelkezésekben,
valamint a cég létesítő okiratában foglaltak szerint illeti meg. A → cégjegyzék
tartalmazza a ~ jogosultját (→ cégjog). A törvényes képviselő ~át, ha azt az
adott cégformára vonatkozó anyagi jogi rendelkezések megengedik,
meghatározott személyekre átruházhatja (származékos ~). A ~ lehet önálló és
együttes. Ugyanaz a személy azonban csak egyféleképpen jegyezheti a céget. A
~ot → jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése korlátozhatja. A létesítő
okiratban a cég törvényes képviselőjével szembeni cégjegyzési korlátozás kifelé,
harmadik személyek irányában nem hatályos, a származékos cégjegyzésre
jogosultak ~a kifelé érvényesen korlátozható, ennek feltétele azonban, hogy a
korlátozást a cégjegyzék tartalmazza.

Cégjog: tágabb értelemben a → cégekre vonatkozó → anyagi jogi és eljárásjogi

rendelkezések összessége. Idetartoznak tehát a cégnyilvántartásba (→
cégjegyzék) bejegyzendő vagy bejegyezhető cégekre vonatkozó anyagi →
jogszabályok (→ kereskedelmi jog). A ~ szűkebb értelemben a minden egyes
cégforma esetén irányadó általános ~i fogalmakat meghatározó, a →
cégbejegyzésnek, a változások bejegyzésének, a cégek törlésének eljárását, a
cégek működése során a cégek felett gyakorlandó → törvényességi felügyelet
tartalmát, módját, szankcióit, a cégjegyzék tartalmára vonatkozó szabályokat
felölelő joganyag.

Cégnév: a cégnyilvántartásba (→ cégjegyzék) bejegyzett → jogi személy, →

természetes személy (→ kereskedői státus), ill. ezek társasága (→ gazdasági
társaság) neve, amely alatt a → cég üzletszerű gazdasági tevékenységet folytat,
jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, a ~et aláírásul
használhatja. A ~nek meg kell felelnie a cégvalódiság, a cégszabatosság és a
cégkizárólagosság elvének. A ~nek a valóságnak megfelelően tartalmaznia kell
a cég alapvető tevékenységét és tényleges cégformáját (kötelező tartalmi elem).
Egyértelműen különböznie kell az ország területén azonos vagy hasonló
tevékenységet folytató és korábban bejegyzett vagy bejegyezni kért cégek
elnevezésétől. A cégek elnevezésének megkülönböztetésére általában a ~ben
szereplő vezérszó (cégjelző, üzletjelző, bejegyzett saját → védjegyre, →
szabadalomra utaló szó) szolgál. A ~ben elsősorban magyar, ill. meghonosodott
szavak szerepelhetnek. A ~ kizárólagosságát mint személyhez fűződő jogot a →
Polgári Törvénykönyv is védi. → kereskedelmi jóhírnév, kereskedelmi név védelme

Célzatos bűncselekmény: olyan szándékos (→ szándékosság) → bűncselekmény,

amelynek célját a jogalkotó (→ jogalkotás) a → törvényi tényállásban leírja. A
tényállásban szereplő célzat hiányában a szándékosság ellenére sem valósul meg
bűncselekmény. Ilyen célzatos bűncselekmény pl. a → hivatali visszaélés,
amely a → hivatalos személy hivatali kötelességének megszegését csak akkor
minősíti büntetendőnek, ha ezt a hivatalos személy abból a célból teszi, hogy
jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen.

Censor (lat.): Rómában az → állami főtisztviselő. Talán már a Kr. e. 5.

századtól kezdve, 5 évenként másfél évre szólóan 2 ~t választottak. A ~ok
állították össze az adó zető polgárok lajstromát (census), a szenátorok (→
senatus) névjegyzékét, s gyakorolták az erkölcsfelügyeletet Róma előkelő
családjai felett. E tisztség megbecsülését mutatja az a rendelkezés, hogy ~ csak
→ consul-viselt ember lehetett, noha a ~nak nem volt → imperiuma.

CENTO (Central Treaty Organization, Központi Szerződés Szervezete –

ang.): kollektív védelmi szervezet, melynek létrehozását a hidegháborús
szembenállás, a közel-keleti szovjet törekvések megakadályozása, valamint az
→ Észak-atlanti Szerződés Szervezete és a → Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete
által lefedett területek közötti kapcsolat megteremtésének igénye tette
szükségessé. A ~ az Irak és Törökország által Bagdadban, 1955. febr. 24-én
aláírt → nemzetközi szerződésen alapult (hatályba lépett: 1955. ápr. 15.). A
bagdadi → paktum előirányozta a biztonság és a védelem terén való
együttműködést, rögzítette a belügyekbe való → beavatkozás tilalmát és a →
nemzetközi viták békés rendezésének elvét. A nemzetközi szerződés rendelkezett
egy → miniszteri szintű állandó tanács felállításáról is, de nem részletezte az
együttműködés konkrét formáit, melyek így külön → megállapodás tárgyát
képezték. A bagdadi paktumhoz még megkötésének évében csatlakozott az
Egyesült Királyság, Irán és Pakisztán. Az USA mindvégig tevékenyen
támogatta az együttműködést, de hivatalosan soha nem vált annak tagjává.
1959-ben Irak kilépett a szövetségből, amely ezután vette fel a ~ nevet, és
székhelyét Bagdadból Ankarába helyezték át. A ~ 1979-ben szűnt meg, miután
– az iszlám forradalom nyomán – Irán elhagyta a szervezetet, majd Pakisztán is
kilépett. A ~ elnevezés alkalmazását megelőzően, a szövetség a Közel-keleti
Szerződés Szervezeteként (Middle East Treaty Organization, METO) is ismert
volt.

Centralizáció (központosítás – lat.): elsődlegesen → közigazgatási szervezési

elv. Az a szervezési megoldás, amelyben → döntési jogosultságokat, ill. a →
hatásköröket egyetlen központba koncentrálják. Szélsőséges esetben ez
jelentheti a hatáskörök egyetlen központba való tényleges összevonását.
Gyakoribb esete azonban a ~nak a hierarchikus szerveződés. Ez esetben a
központi szerv az alárendelt szerveket irányítja, amelyek aztán további
alárendelt szerveket irányíthatnak. Így a → kormány irányítja a →
minisztériumokat, azok az alárendelt → országos hatáskörű szerveket, amelyek
pedig esetlegesen → dekoncentrált szerveiket. Ezáltal egy szigorú hierarchikus
rend alakul ki, amelyben a → jogszabályok betartása mellett a normatív és
egyedi → utasítások, a személyzeti politika, a nanszírozás stb. eszközeivel a
központból a szervezetrendszer egésze jól kontrollálható, biztosítva ezzel a
központi akarat érvényesülését, de egyben a szervezetrendszer egységes
működést is. A ~ az → államigazgatás meghatározó szervezési elve. Hozzájárul
a jogszabályok egységes értelmezéséhez és alkalmazásához. Mivel a közigazgatás
csúcsán álló szerv (kormány, → köztársasági elnök), közvetve vagy közvetlenül
a polgároknak felel, az a tény, hogy e szerv irányítja az → államigazgatás
egészét egyben a demokratikus működés záloga is. A ~ egyfajta fogalmi
ellentéte a → decentralizáció, míg a → dekoncentráció csak a hatáskör
gyakorlásának helyi-területi (nem központi) szintre helyezésére utal, ám a
hierarchikus kötődés, a központi irányítás továbbra is fenn marad.

Cenzúra tilalma: → sajtószabadság

Cenzusos választójog: → választójog

CERD: → faji megkülönböztetés tilalma

Cessio (átengedés – lat.): a → római jogban a → kötelem átruházásának

legfejlettebb formája. Az átruházó a → keresetével együtt a → követelést
formátlan szerződéssel egy másik személynek engedi át. Az → engedményezés az
adós tudta nélkül is történhetett. Az új hitelező köteles volt az adóst értesíteni,
aki ettől kezdve csak az új hitelező kezéhez teljesíthetett. Lényegileg
személycsere történt a hitelezői pozícióban. Az ügylet legjelentősebb
mozzanata a régi hitelező → szavatossági kötelezettsége az új hitelező felé. A
szavatosság mértéke az engedményezés → causájától függ. Ha az
engedményezés ajándékozási szándékkal (ingyenesen) történt, akkor az
engedményező a követelés fennállásáért szavatolt, a behajthatóságért nem. Ha
viszont az engedményezés visszterhesen történt (ellenértékért engedte át a régi
hitelező), akkor szavatol a követelés fennállásáért és behajthatóságáért. Az adós
oldaláról nézve a kérdést, az adós az engedményezés következtében nem
kerülhet hátrányosabb helyzetbe, így pl. az új hitelezővel szemben is
érvényesítheti mindazokat a kifogásait, amelyeket a régivel szemben
érvényesíthetett volna. A ~ a → nemzetközi jogban is ismert fogalom, olyan
területszerzést jelent, amelynek során az egyik → állam – lényegében
ellenszolgáltatás nélkül – → nemzetközi szerződés útján átengedi területének
egy részét egy másik államnak. A ~ra rendszerint háború után a →
békeszerződésekben kerül sor, így a gyakorlatban sokszor az erőszakos
területszerzést (→ annexió) szentesíti. A ~t az érdekelt államok néha egy
harmadik állam döntésére bízzák, ezt nevezik adjudikációnak; ilyenek voltak a
→ bécsi döntések 1938-ban és 1940-ben.

Chargé d’affaires: → ügyvivő

Checks and balances (ang.): az → államhatalmi ágak megosztásának az USA-

ban érvényesülő alapelve és gyakorlata, amelynek lényege, hogy a kormányzat
(→ kormányzás) három összetevője, vagyis a törvényhozó, a végrehajtó és a
bírói hatalom kölcsönösen ellenőrzi és ellensúlyozza egymás tevékenységét.
Alapja az a felismerés, hogy e hatalmak bármelyikének jogtalan kiterjesztése
vagy az azzal való visszaélés ellen csak egy másik vagy mindkét „ellensúlyozó”
hatalom által lehet eredményesen védekezni, ami az egyes hatalmi ágak
funkcionálásában történő kölcsönös közreműködés különböző formáiban
testesül meg (pl. az elnök → vétójoga, a kongresszus döntéseivel szemben, a
törvényhozó és a végrehajtó hatalom aktusainak → bírói felülvizsgálata, a
bíráknak az elnök által és a → szenátus jóváhagyásával történő kinevezése), így
nem anynyira a hatalmi ágak teljes különválasztása, hanem inkább egymástól
való kölcsönös függése valósul meg, ami nem csak a hatalomkoncentrációt
akadályozza, hanem a kölcsönös kompromisszumkészséget is növeli. A ~-elv a
törvényhozás két háza, valamint a szövetség és az egyes tagállamok
kormányzatainak viszonyában is érvényesül.

Chicagói egyezmények: → légi jog, → légitér jogi helyzete, → Nemzetközi

Polgári Repülési Szervezet

Cicero, Marcus Tullius (Kr. e. 106–43): római szónok, jogász és politikus.

Védő- és vádbeszédei a → köztársasági kor → jogrendszerének
tanulmányozásának legfontosabb forrásai. Az → állam és a → jog kérdéseit
tárgyaló műveit a görög sztoikus lozó a eszméi hatják át. Mint jog lozófus, a
sztoikus → természetjog képviselője, → államelméletében az arisztotelészi (→
Arisztotelész) „vegyes” → államforma gondolata dominál. Fő művei: Beszédei
(magyarul: Összes perbeszédei, 2010); De re publica; De legibus; De officiis
(magyarul: Az állam, 1996).

Címzetes államtitkár: → államtitkár

Circulus: → járás

Civil law: → ius civile

Civilizált (művelt) nemzetek által elismert általános jogelvek: → nemzetközi

jog forrásai

Civiljog (civilisztika): a francia (droit civil) és a (főleg svájci) német

(Zivilrecht) terminológiában a → magánjog szinonimája; az angolszász jogban
(civil law) a → common law ellenpárja, főleg a kontinentális magánjogok (→
római–germán jogcsalád) jelölésére; a magyar jogirodalmi terminológia a →
polgári jog és rokonjogágai (→ munkajog stb.) összefoglaló fogalmaként
alkalmazza.

Civil szervezet: az → állam és a társadalom közötti szinten elhelyezkedő, nem

pro torientált, hanem altruista jelleggel működő társadalmi önszerveződés,
amely nem állami és nem is direkt gazdasági tevékenységet végez, hanem a
közösségi szükséglet kielégítését célozza. A ~ek célja, ill. tevékenysége
közhasznúságának foka eltérő lehet, amit elsősorban az határoz meg, hogy
azok a társadalom egészét, vagy csak egy meghatározott csoportját érintik,
gyakran különböző társadalmi mozgalmak követeléseinek hatására jönnek
létre. Magyarországon a ~ek az → egyesülési jog alapján hozhatók létre, → jogi
személyiséggel rendelkeznek, nem minősülnek ~nek a → pártok, a →
munkaadói és → munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek (→ szakszervezet)
stb. Ma már a globalizálódó világ minden területén léteznek ~ek
(környezetvédelem, jogvédelem, humanitárius segélyezés, tudományos
együttműködés stb.), szerepük egyre jelentősebbé válik. → nem kormányközi
nemzetközi szervezet

Civis, civitas (polgár és polgárság – lat.): a → római jogi források civis

kifejezéssel illették a római nép római polgári jogú tagját, eszerint a civitas szót
jogi értelemben a polgárságra értették. A civitas szó köznapi értelemben jelenti
magát a várost, ill. tágabban az → államot. Ebben az összefüggésben – az
utóbbi kettőtől eltekintve – a római polgár és az → állampolgárság kérdésére
utal. A szabadok Rómában az állampolgárság szempontjából három
kategóriába voltak sorolhatók: polgárok (cives), latinjogúak (Latini), idegenek
[peregrini → (peregrinus)]. A római polgár jogai (a civitas tartalma) a római jog
teljes élvezetét jelentették: ezek részben → közjogok (politikai jogok), részben
→ magánjogok voltak. A római polgár → jogállásához viszonyítva csökkent
jogúak voltak a latinusok [latinjogúak (Latini)], akik elsősorban a politikai
jogok területén voltak kedvezőtlenebb helyzetben. A birodalom harmadik
nagy csoportja az állampolgári jogok szempontjából az idegenek (peregrini),
akiknek a birodalmi jog szerint kezdetben semmiféle joguk nem volt, de saját
helyi joguk szerint rendelkeztek polgársági jogosultsággal mind a magán-,
mind a közjog területén.

Class action (csoportos eljárás – ang.): az angolszász jogban (→ common law)

elterjedt valamely „társadalmi osztály”, vagyis az érdekeltek egy csoportja által
indított olyan eljárást jelent, ahol a döntés → precedens jelleggel vagy
közvetlenül végül kihat majd a többi érdekeltre is. → actio popularis

Clause de la nation la plus favorisée: → legnagyobb kedvezmény elve

Clausula (záradék – lat.): eredete a → római jogra nyúlik vissza, jelenti a felek
külön kikötését, a szerződés (→ contractus) záradékát, amelyet a szerződési
megállapodáshoz fűznek. Az alapmegállapodást megerősítheti vagy
módosíthatja (bővíti vagy szűkíti). Ilyen záradék lehet bármely megállapodás,
amely nem ütközik → törvényi előírásba, vagy nem összeegyeztethetetlen az
illető szerződés lényeges tartalmával. Különös jelentőségű a régi merev formális
szerződések megreformálásában a ~ doli bevezetése. A → stipulatio mint a
római hétköznapok alapügylete, a szó szerint értelmezett felelősség alapján állt,
vagyis az adós csak azzal tartozott, amit ígért. Ha pl. egy rabszolga átadását
ígérte, és azt megmérgezve adta át, nem volt felelős, mert az átadás megtörtént.
Ezen változtatott a fejlett jog. Az eredeti szerződés formáját megtartva, a felek
a stipulatióba egy külön záradékot (ún. ~ dolit) iktattak, amelyben az adós
kijelentette, hogy a szerződéskötéskor nem forog fenn csalárdság, és ettől a
jövőben is – a → teljesítéskor – tartózkodni fog.

Clausula rebus sic stantibus: → rebus sic stantibus clausula

CMEA: → Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa

Code civil: (tkp. ~ des Français, A franciák → polgári törvénykönyve – fr.) a →

napóleoni kodi káció kimagasló alkotása, a klasszikus polgári átalakulás
eredményeit tükröző francia polgári törvénykönyv (1804), amely az első
árutermelő jog – a → római jog – tapasztalatait alkalmazta a korabeli
viszonyokra. A kötöttségektől mentes polgári tulajdonviszonyok uralmán, a →
törvény előtti egyenlőség és az ún. szerződéses (rendelkezési) szabadság elvein
nyugvó → kodi káció előmunkálatai már a francia forradalom idején
megkezdődtek (Combacères-féle javaslat, 1793–1794), de csak a konzulátus
idején (1800. aug. 12.) kiküldött 4 tagú szerkesztőbizottság munkája bizonyult
eredményesnek. A → kódex egyes fejezeteit önálló → törvényként adták közre
(1803, 1804), majd a teljes anyagát egységbe foglalva 1804-ben hirdették ki.
Csak a későbbi politikai változások kifejezője, hogy 1807-től → Code
Napóleon, 1816-tól újra a ~ megjelölés szerint ismeretes. A 2281 cikket
tartalmazó ~ bevezetésre, és három könyvre [személyekről, dolgokról (→
dolog) és tulajdonszerzés (→ tulajdonjog) módozatairól] tagozódik. Jellemzője,
hogy átfogó és a laikusok számára is érthető szabályozást biztosított. →
Jogdogmatikailag csiszolt, világos és egyszerű normákba foglalta az
árutulajdonhoz tapadó jogi viszonyokat. Csak „közszükség” esetén és előzetes
kártalanítással ismerte el a → magántulajdon korlátozását. A polgári →
házasság átfogó jogi szabályozásával is magára vonta a gyelmet. A ~ hatása
világszerte jelentős; ez Napóleon háborúi nyomán oktrojáltan, később a
modern gyarmatosítás útján, ill. a modell egyes elemeinek békés adaptációja
révén nyilvánult meg. A ~ közvetett módon máig hatással van a modern jogi
kodi kációkra.
Code de commerce (→ Kereskedelmi törvénykönyv – fr.): a → napóleoni
kodi káció egyik jeles alkotása; munkálatai a → Code civillel párhuzamosan
már a forradalom éveiben megkezdődtek, elfogadására azonban csak 1807-ben
került sor. A ~ magában foglalta az egyéni és a társas kereskedelem → cégekre,
a tőzsdére, a bizományi és adásvételi ügyletekre (→ bizományi szerződés, →
adásvételi szerződés) vonatkozó szabályait, és külön könyvbe foglalta a tengeri
kereskedelmi, a zetésképtelenségi és csődeljárási (→ csődjog), valamint a
kereskedelmi bírósági (→ gazdasági bíráskodás) eljárási normákat. A ~-ben
megtalálhatók a modern kereskedelmi társaságok különböző formái (→
közkereseti társaság, → betéti társaság, → részvénytársaság), ill. az egy vagy több
ügyletre vonatkozó alkalmi → egyesülések is. A ~ világszerte hatással volt a
modern → kereskedelmi jog elkülönülésére, igen gyakran recipiálására (→
recepció) is sor került.

Code Napóleon: a → Code civil, a francia → polgári törvénykönyv. A

szakirodalom ritkán az I. Napóleon uralkodása alatt keletkezett öt → kódex
összefoglaló elnevezésére is használja. → napóleoni kodi káció

Code pénal (→ büntető törvénykönyv – fr.): a klasszikus polgári átalakulás

eredményeit tükröző francia büntető törvénykönyv, kiadására a → napóleoni
kodi kációk lezárásaként 1810-ben került sor. A ~ egyes intézményeit 1808–
1810 között önálló → törvényként erősítették meg. Az egybeszerkesztett →
kódex 1811. jan. 1-jén lépett életbe. A 484 cikkből álló ~ első két könyve
tartalmazza a → bűncselekmények hármas felosztását (→ trichotomia), a →
büntetési nemeket, a büntetések végrehajtásának módozatait és a törvénykönyv
hatályára vonatkozó normákat. Az alapjában elrettentést célzó törvénykönyv a
klasszikus → büntetőjogi alapelvek (→ nullum crimen sine lege, → nulla poena
sine lege) nyomán haladt, és csak a kiszabható büntetések generális maximuma,
ill. minimuma között adott lehetőséget a szabad → bírói mérlegelésre. A ~
harmadik könyve (különös rész) a → bűntettek és a → vétségek precíz
tényállásait foglalta magában, negyedik fő része a → kihágásokra vonatkozó
rendelkezéseket tartalmazta. A ~ világszerte hatott a modern büntetőjogi
kodi kációs törekvésekre, sőt helyenként (Belgium, Hollandia) a
törvénykönyv adaptálására is sor került. A közvetett hatások a magyar
kodi kációs törekvésekben is ismeretesek (→ Csemegi kódex) . A ~ eredeti
szövege a modern időszak társadalmi követelményeit tükrözve később
számottevően módosult.

Codex (irat, törvénykönyv – lat.): a → római jogban a fejedelmi rendeletek

gyűjteménye. A császárkor második felében (Kr. u. 3. század) az érvényes
joganyag rendezetlen tömegben halmozódott fel, hovatovább
áttekinthetetlensége miatt gátjává vált a → jogalkalmazásnak. Szükségesnek
mutatkozott e joganyag rendszerezése, kodi kálása (→ kodi káció). Első
lépésként a császári rendeleteket gyűjtötték össze. Ez az adott időszakban
három ~et eredményezett. Egy Gregorius nevű jogász (Kr. u. 291)
magánmunkaként összegyűjtötte a Hadrianus császártól Diocletianus császár
trónra lépéséig (Kr. u. 117–284-ig) kiadott császári rendeleteket (constitutio,
→ constitutiones principum). A szerzőről ~ Gregoriánusnak nevezték el a
gyűjteményt. E gyűjteményhez járult Hermogenianus munkája, amely a
Diocletianus uralkodása idején (284–305) kiadott constitutiókat foglalta
magába; az összegyűjtőről ~ Hermogenianusnak hívják. E két gyűjteményt
hivatalosan is használták, és utóbb az újabb consitutiókkal kiegészítették. II.
eodosius keletrómai császár (405–450) és III. Valentinianus nyugatrómai
császár (425–455) 429-ben elrendelték a Constantinus császár óta (306-tól)
kiadott császári rendeletek összegyűjtését, és egy kodi kációs bizottságot is
létrehoztak. Ez a bizottság a hatályos joganyagot összegyűjtve készítette el az
ún. ~ eodosianust, amelyet a két császár 438-ban törvényerővel ruházott fel.
A ~ eodosianus 439. január 1-jén a birodalom mindkét felében hatályba
lépett. A császári rendeletek vonatkozásában ezzel a joganyag rendszerezése
lényegében megtörtént, a jogbizonytalanság lényegesen csökkent. →
Iustinianus császár (527–565) trónra lépését követően rövid idő múlva
elrendelte az egész joganyag, tehát mind a császári rendeletek, mind pedig a
jog-tudósi irodalom összegyűjtését. A világtörténelem alighanem legnagyobb
kodi kációja során több törvénykönyv jött létre, amelyeket a koraújkorban
összefoglalóan → Corpus Iuris Civilisnek neveznek. Ennek a kodi kációs
tevékenységnek volt az egyik terméke a ~ Iustinianus. E mű Hadrianustól
kezdve (117) alapvetően tematikus, azon belül pedig időrendben tartalmazza a
hatályos császári rendeleteket egészen Iustinianusig. → kódex

Codex Gregoriánus: → Codex

Codex Hermogenianus: → Codex

Codex Iustinianus: → Codex

Codex eodosianus: → Codex

Codicillus (levél; → végrendelethez fűzött kiegészítés – lat.): a → római jogból

ismert fogalom, amely jelentette a végrendelet kiegészítését, a később készített
ún. ókvégrendeletet, amit ~nak neveztek, szemben a végrendelettel (→
testamentum) . A ~ lényegében mindenféle örökhagyói intézkedést (így pl.
gyámnevezés) tartalmazott az → örökösnevezés (→ heredis institutio)
kivételével, mert akkor végrendeletté vált volna, s ezzel elveszítette volna
eredeti jellegét.

Coemptio: → manus

Cognatio (lat.): a → római jogban vérrokonságon alapuló családi köteléket

jelent. A kognát családon a rómaiak – szemben a későbbi korok egyes
értelmezéseivel – az apai és az anyai ági vérrokonságot egyaránt értették. →
agnatio, → familia

Cognitiós eljárás: a → római jog történetében a legutolsó és egyben

legfejlettebb → magánjogi → peres eljárás, a császárkor második felében válik
általánossá. A modern per elvei találhatók meg benne: az eljárás → keresetlevél
benyújtása alapján kibocsátott → idézéssel indul, hivatalnokbíró előtt folyik, az
→ ítélet ellen → fellebbezésnek van helye stb. Ezt a császári pert hosszú időn
keresztül a → praetori perrend mellett rendkívüli eljárásként alkalmazták olyan
igények érvényesítésére, amelyek a praetori perben nem voltak érvényesíthetők
(pl. szellemi munka honoráriuma). A császári hivatalnokbíró a rendes eljárás
keretén kívül (cognitio extra ordinem) vizsgálta meg ezeket az igényeket, és
döntött tárgyukban. A ~ 342-ben kizárólagosan érvényesülő rendes eljárássá
vált. A → glosszátorok közvetítésével a ~ vált a modern → polgári perrendek
alapjává.

Collatio (hozzájárulás, adakozás – lat.): a → római jogból ismert fogalom;

általában azt jelenti, hogy lemenő → örökösök esetében az örökhagyótól még
annak életében kapott ingyenes juttatásokat (ajándék, hozomány) az örökség
szétosztásakor gyelembe kell venni (→ hereditas). Vagyis ha azok a lemenők,
akik még az örökhagyó életében részesültek a → vagyonból, az örökhagyó
halálakor örökölni akartak, → méltányosság alapján kötelesek voltak a kapott
vagyonrészeket osztályra bocsátani (→ osztályrabocsátás), az örökséghez
hozzászámítani. Az osztályrabocsátás úgy történt, hogy az örökséghez
hozzáadták a korábbi ingyenes juttatásokat, és az így kapott eszmei értéket
osztották szét az örökösök között. Ebből az eszmei hányadból levonták az
örökségnek azt a részét, amelyet az örökös a vagyonból már korábban
megkapott. Azok az örökösök, akik korábban semmit sem kaptak, a vagyon
összeszámolása folytán az örökségből nagyobb értéket vehettek kézhez, mint
azok, akik már korábban ingyenes juttatásban részesültek. A → praetori
reformok eredményeként először az emancipált (→ emancipatio) gyermek volt
köteles osztályra bocsátani azt a vagyont, amelyet az emancipatio és a →
öröklés megnyílása között önjogúként már saját magának szerzett (~
emancipati), majd ezt követően a férjhez adott lány osztályrabocsátási
kötelezettségét mondták ki a hozományra nézve (~ dotis). Végül bevezették a
lemenők általános osztályrabocsátási kötelezettségét, amely minden jelentős
ajándékra vonatkozott, ezt hívták ~ descendentiumnak. A ~ra vezethető vissza
a modern → öröklési jogban ismert osztályrabocsátás intézménye.

Collegium, corpus, universitas (testület, társulás; egyén, összesség;

egyetemesség – lat.): a → római jogban ezekkel a kifejezésekkel illették a
rómaiak azokat a személyegyesüléseket, amelyek tagjaiktól függetlenül →
jogképességgel rendelkeztek. Ezeket a → jogalanyisággal felruházott
szervezeteket modern kifejezéssel → jogi személynek nevezik. E
személyegyesületek szerkezetileg hasonlóak voltak, mégis a forrásokban hol
collegium, hol corpus, ill. universitas kifejezések találhatók, anélkül azonban,
hogy a nevek eltérő → jogintézményeket jelöltek volna. A ~ egyaránt →
természetes személyek (emberek) általában érdekvédelmi, ill. kölcsönös
segélyezési célra alapított egyletei voltak, pl. egyes szakmák űzőinek a
társulásai, temetkezési egyletek. A ~ saját nevében kifejezetten vállalkozási,
kereskedelmi tevékenységet valószínűleg nem folytathatott, e célra a
jogalanyisággal nem rendelkező → societas formája szolgált. → egyesület
Colliard, Claude-Albert (1913–1990): francia közjogász, foglalkozott →
alkotmányjoggal, → emberi jogokkal és → nemzetközi joggal. 1959-ig a
grenoble-i egyetem tanára, dékán, majd a párizsi egyetemen tanított. 1977-től
a Nemzetközi Jogi Intézet tagja, többször tartott előadást a Hágai Nemzetközi
Jogi Akadémián. A Revue trimestrielle de droit européen c. folyóirat alapítója és
haláláig főszerkesztője. Fő művei: Les libertés publiques, 1957; Institutions
internationales, 1963; Droit international et histoire diplomatique, Documents
choisis (1948–1979).

COMECON: → Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa

Comes supremus: → főispán

Comitas gentium: → nemzetközi udvariasság

Comitatus: → vármegye

Comitia regni (lat.): a magyar → országgyűlés elnevezése a 19. század

közepéig.

Commixtio (lat.): a → római jogban ismert fogalom, különböző személyek

tulajdonában álló dolgok (→ res), pl. két nyáj állatai, gabonafélék
összekeveredése → dologegyesülés nélkül. A ~ esetében tulajdonváltozás nem
áll be.

Commodatum (→ haszonkölcsön – lat.): mind a → római jogban, mind a

modern jogokban egy → dolog ingyenes használatba adását jelenti azzal a
kötelezettséggel, hogy lejáratkor ugyanazt a dolgot kell visszaadni. Gazdasági
célja következtében hasonlít a kölcsönhöz (→ mutuum), ezért a köznapi
beszédben haszonkölcsön, kölcsön; a kettőt gyakran össze szokták keverni.
Jogi struktúrájuk azonban egészen más. A kölcsönnél tulajdonba adás történik,
a ~ esetén csak használatra engedik át a dolgot. A ~ a mindennapi élet
szívességi ügylete, amely főleg rokonok, szomszédok, ismerősök között szokott
előfordulni. Létrejöttéhez a felek formátlan megállapodásán kívül szükséges az
ígért dolog önkéntes átadása is. Tárgya rendszerint el nem használható dolog.
A → szerződésből eredő főkötelezettség a haszonkölcsönbe vevőt
(commodatarius) terheli. Köteles a dolgot megállapodás szerint használni,
mivel a rendeltetésellenes használat ún. használatlopásnak (→ furtum usus)
minősül. Köteles a dolgot a szerződés lejártakor visszaadni. Amíg a dolog nála
van, → custodia-felelősség terheli, tehát magát csak vis maiorral (→
erőhatalom) mentheti ki. A haszonkölcsönbe adó (commodans) kötelességei: a
dolgot át kell adnia és tűrnie kell, hogy a haszonkölcsönbe vevő használhassa,
továbbá meg kell zetnie a dologra fordított szükséges kiadásokat (javítás, a
rabszolga gyógykezelése stb.), valamint meg kell térítenie mindazokat a →
károkat, amelyeket a haszonkölcsönbe vevőnek szándékosan vagy durva
gondatlansággal okozott (pl. tudatosan hibás hordót adott át bortárolásra).

Common law (közös jog – ang.): a → ius commune eszméjének sajátos angol
változata, ma is több értelemben használatos fogalom. Történetileg a szigorúan
centralizált rendszerben működő királyi → bíróságok által alkalmazott, egész
Angliára kiterjedő érvényű jog, megkülönböztetve a helyi jogoktól és
szokásoktól. Utóbb az angol jog egésze, magában foglalva az Angliában
alkalmazott egyházi, kereskedelmi (→ lex mercatoria) és tengeri jogot is; ebben
az értelemben Anglia közös joga, szembeállítva az európai kontinens
országainak római és germán hagyományokból táplálkozó jogával (→ római–
germán jogcsalád). Szűkebb értelemben a → szokásjogi alapon kifejlődött
középkori angol jog jellegzetes forrása, amely → bíró alkotta jogként, →
esetjogként (case law) jött létre. Eredete a 10–12. századra nyúlik vissza, mivel a
bírói döntésekben (→ precedensekben) kifejeződő közönséges jogot
századokon át az ítélkező fórumok csak akkor ismerhették el, ha annak
fennállása ellen 1189-ig visszamenően nem volt bizonyíték. Valójában
azonban az eljárási formákat alakító királyi parancsok (writs) is hatottak az
esetjogon alapuló ~ fejlődésére. Csak az angol polgári átalakulást követő
évszázadok során csökkent a ~ szerepe, de mindvégig elkülönült az ún.
törvényi jogtól (statute law), ill. az egykori kancellári bíróságok gyakorlatában
kialakult → equitytől. Átfogó értelemben a ~ → jogcsaládot, avagy a
jogcsaládok egyikét jelöli, amely Anglián és Walesen kívül néhány kivételtől
eltekintve az angol nyelvű, korábban az angol gyarmatbirodalomhoz tartozó
vagy angolszász befolyás alatt álló országok → jogrendszereit foglalja magában.

Commonwealth (ang.): olyan társadalmi berendezkedés, amely a → közjót

szolgálja; ebben az értelemben az → állammal azonosítható (→ Hobbes:
Leviathan). Az angol polgári forradalomban I. Károly király kivégzése (1649)
után a kormányzat (→ kormányzás) formájának hivatalos neve (~ of England);
ma a korábbi Brit Birodalom önállóvá vált tagjaiból alakult közösség
Commonwealth of Nations (→ Brit Nemzetközösség) neve.

Comparative law: → összehasonlító jog

Compensatio (kiegyenlítés – lat.): már a → római jogban ismert fogalom, a

tartozások és a követelések egymás közötti kiegyenlítését, egymásba való →
beszámítását jelenti. A császárkor elejétől a bíró (→ iudex) a → per során mind
a bonae dei, mind a stricti iuris kötelmek (→ kötelem) esetében az alperes (→
fél) kérésére a felperes követelését csak az alperesi ellenkövetelést meghaladó
rész erejéig ítélte meg. Ezzel általánossá vált a ~ intézménye. A iustinianusi (→
Iustinianus) jog a ~n a következőket érti: két egymással szemben álló,
egynemű, lejárt, likvid követelés egymásba való beszámítása → teljesítési
hatállyal. Eszerint beszámítás csak egynemű követelések között lehetett (pénzt
a pénzbe, bort a borba). Esedékesség előtt a követelést beszámítani nem
lehetett. Likviditáson azt értették, hogy a bíró az ellenkövetelést nagyobb
nehézségek nélkül tisztázni tudja.

Compilaták (tkp. Compilatae constitutiones regni Transsylvaniae et Partium

Hungariae eidem annexarum, Erdélyországnak és a hozzá kapcsolt
magyarországi részeknek törvénygyűjteménye – lat.): a fejedelmi kor
Erdélyében a második nagy → kodi káció terméke. Az → Approbaták
folytatása, s kis eltéréssel annak beosztását követi. Megalkotását az tette
indokolttá, hogy az Approbaták 1653-as elfogadásától számítva, alig másfél
évtized alatt igen sok → országgyűlést tartottak. Ez idő alatt mintegy 5
fejedelem (→ monarcha) váltotta egymást a fejedelmi székben, s ez nem csak
politikai, de jogi bizonytalanságot is okozott. 1668-ban Apa Mihály
megbízást adott a hazai szokásokban (→ szokásjog) és → törvényekben járatos
fér aknak a törvénygyűjtemény elkészítésére. A javaslat 1669 januárjában
került a gyulafehérvári országgyűlés elé, s a viták után véglegesített szöveget
Apa Mihály fejedelem már márciusban megerősítő levélbe is foglalta. Az 1669
után született országgyűlési döntéseket, miután újabb kodi kációra csak 1744-
ben került sor, beleértették az ún. → Articuli novellaresekbe is.
Compositio: → delictum

Compromissum (lat.): a → római jogban a jogvitában álló felek közötti olyan

megállapodást jelentett, amely arra irányult, hogy a felek jogvitájuk tisztázása
érdekében választott bíró (→ arbiter) döntésének vetik magukat alá, s ezzel a
rendes → peres eljárást elkerülik. Az ilyen megállapodás csak akkor volt
kötelező, ha azt → stipulatióba foglalták, → Iustinianus azonban a felek puszta
megállapodását kötelezővé tette. A modern → nemzetközi jogban a →
nemzetközi szerződések egy speciális fajtáját jelenti (→ kompromisszum).

Concha Győző (1846–1933): a magyar → közjogtudomány egyik jelentős

képviselője. 1872-től az újonnan alapított kolozsvári egyetem tanára, 1892–
1929 között a budapesti egyetemen az → alkotmány- és → közigazgatás-
politikai tanszék tanára; 1886-tól az MTA lev., majd 1900-tól r. tagja. 1922–
1925 között az MTA alelnöke. Széles körű munkássága az → államtan
(politika), az → alkotmányjog és a közigazgatás-tudomány kérdéseit fogta át. Fő
művei: A közigazgatási bíráskodás az alkotmányosság és egyéni joghoz való
viszonyában, 1877; Újkori alkotmányok, I–II., 1884–1888; Egyéni szabadság és
parlamentarizmus Angliában, 1888; Politika (I. Alkotmánytan, II.
Közigazgatástan), 1894–1905; Demokrácia és nemzetiség, 1901; A rendőrség
természete és állása szabad államban, 1901; Hatvan év tudományos mozgalmai
között, I–II., 1928–1935.

Concubinatus (ágyasság – lat.): a → római jogban ismert fogalom, egy fér nak
egy nővel → házassági szándék nélküli tartós együttélése. Mai szóhasználattal
élve → élettársi viszony. Nem minősült házasságnak, de a császárkori jog
bizonyos joghatásokat fűzött hozzá. Így csak a ~ból származó gyermekek
törvényesíthetők, a ~ra kiterjesztették bizonyos házassági akadály hatályát, ~ból
származó gyermekek apjukkal szemben tartási igénnyel léphettek fel stb. A ~
elterjedésének a szabados erkölcsök mellett az is oka volt, hogy a magasabb
rangúak nem köthettek hozzájuk rangban nem illő személlyel házasságot [pl.
szenátori (→ senatus) rendű személy → libertinusszal], de ~ban együtt élhettek.

Condemnatio (elítélés – lat.): a → római jogban ismert fogalom, a → praetori

→ peres eljárás → formulájának egyik része, utasítás az bíróhoz (→ iudex) arra
nézve, hogy ha a → keresetben foglaltakat bizonyítva látja, az alperest (→ fél)
marasztalja → ítéletében, ellenkező esetben pedig mentse fel. → formuláris
eljárás

Condicio (feltétel – lat.): a → római jogban olyan bizonytalan jövőbeli

eseményt jelent, amelytől a jogügylet (→ negotium) hatálya függ. Pl. a
szerződés lehet érvényes, de hatálya sokszor a ~ bekövetkeztével áll be, ill. az
érvényes és hatályos szerződés a ~ beálltával hatálytalanná válik. Az első esetben
felfüggesztő (~ suspensiva), míg az utóbbinál felbontó (~ resolutiva) feltételről
van szó. Nem feltétel az ún. ~ iuris, amikor maga a → jogszabály teszi az
ügyleti hatást bizonyos körülményektől függővé. Az ügyleti hatást maguknak a
feleknek (→ fél)kell feltételessé tenni. ~ csak jövőbeli esemény lehet (nem ~ a
felek előtt a szerződéskötéskor még ismeretlen múltbeli esemény). Maga az
esemény, amely ~ul van kitűzve, lehet valamelyik fél akaratától független
esemény, avagy e szempontból vegyes természetű. Az utóbbi azt jelenti, hogy
az esemény bekövetkezése részben a fél akaratától, részben külső tényezőktől
függ (pl. kapsz egy lovat, ha meghatározott idő alatt átúszod a folyót). A
feltételhez kötött ügylet lefolyásában megkülönböztethető a függés, a
bizonytalanság stádiuma, ill. a bizonyosság stádiuma; az utóbbi a feltétel
beálltával (~ extitit) vagy meghiúsulással (~ de cit) bekövetkezik. Némelyik
ügylet nem tűr feltételt (pl. → örökbefogadás, → házasság). Az ilyen
ügyleteknél kikötött ~ az ügylet semmisségét vonta maga után.

Conditio sine qua non elmélet: → okozatossági elméletek

Condictio (lat.): speciális keresetfajta (→ actio) a → római jogban. A civiljogi

(→ ius civile) → legis actio per condictionemből alakult ki még a →
köztársaság idején. Meghatározott → kötelmi jogi igények [kölcsön (→
mutuum), → jogalap nélküli gazdagodás] érvényesítésére szolgált.

Condictio(nes) sine causa (lat.): a → római jogra visszavezethető terminus

technicus, amellyel a → jogalap nélküli gazdagodás esetén indítható kereset
(ek)et jelölik. Már a régi → jogtudomány érvényre juttatta azt a →
méltányosságból fakadó elvet, hogy senki sem gazdagodhat más kárára
megfelelő jogalap nélkül. S ebből levezették azt a szabályt, hogy ha valaki
jogalap nélkül (sine causa) jut → vagyoni előnyhöz, akkor is köteles azt
vissza zetni, ha addig nem állt fent közöttük → kötelem, ugyanis maga a
gazdagodás keletkezteti a kötelmet. Ezt az elvet a jogtudomány nem juttatta
érvényre általánosságban, hanem egyes tipikus esetekben ismerte el.
A visszakövetelésnek a klasszikus korban csak olyan vagyongyarapodás esetén
adtak helyt, amely tulajdonjog átruházása, kötelemalapítás, avagy
tartozásmegszüntetés során keletkezett. A visszakövetelés lényegében az eredeti
állapot visszaállításával realizálódott. Erre nézve a következő formákat
dolgozták ki: condictio indebiti, tartozatlan szolgáltatás ( zetés)
visszakövetelése; condictio causa data causa non secuta, be nem következett
ellenteljesítés reményében történt szolgáltatás visszakövetelése. Condictio ob
turpem vei iniustam causam, az erkölcstelen vagy jogellenes → jogcím alapján
történt szolgáltatás visszakövetelhető; ~, jogalap nélküli gazdagodás
visszakövetelése bizonyos egyéb esetekben. E keresettel a iustinianusi (→
Iustinianus) jog viszonylag tág lehetőséget biztosított az előző esetekbe nem
tartozó jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelésére, így a ~ a római jog
továbbélése során a jogalap nélküli gazdagodás általános szabályának gyökeréül
szolgált.

Condominium (lat.): → közös tulajdon, → kondomínium

Confarreatio: → manus

Confusio (egyesítés, egyesülés – lat.): 1. a → római jogban egyenrangú

(egynemű) dolgok (→ dolog) egyesülése, amelyeknél egyik sem járuléka a
másiknak. Elsősorban folyadékok összeöntésével jöhet létre (bor, vegyi
anyagok stb.). Ha a dolgok szétválaszthatók, az eredeti tulajdonviszony
fennmarad. A szétválasztást mindegyik fél követelheti actio ad exhibendum
elnevezésű keresettel. Ha a szétválasztás nem lehetséges, → közös tulajdon
keletkezik a részek aránya szerint. 2. Szintén a ~ szóval jelölik a római jogban
azokat az eseteket, amikor egy jog és egy vele szemben álló kötelezettség pl.
öröklés folytán egyetlen személy kezében egyesül, és így mindkettő megszűnik.
~nak nevezték a → szolgalom hasonló módon való megszűnését is. →
consolidatio

Connally-fenntartás: → kötelező joghatósági rendszer

Consilium Regium Locumtenentiale: → Helytartótanács

Consolidatio (lat.): a → római jogban a haszonélvezet (→ servitutes)
megszűnésének az az esete, amikor a haszonélvező és a tulajdonos személye
egyesül oly módon, hogy a haszonélvező megszerzi a haszonélvezet tárgyának a
→ tulajdonjogát, avagy a tulajdonos visszaszerzi a → dolog használatának és →
gyümölcsöztetésének jogát.

Constant de Rebecque, Benjámin (1767–1830): francia író és politikus, a

szakirodalomban a „politikai konstitucionalizmus” atyjaként tisztelik. A francia
forradalomban a jakobinus → diktatúra bukása után politikai karriert futott
be. 1802-ben politikai okok miatt elhagyta Franciaországot, s csak 1814-ben
tért vissza. A második restauráció éveiben a liberális párt vezetője, az →
ellenzék tagja, → parlamenti képviselő. Fő művei: Re exions sur les constitutions,
la distribution des pouvoirs, et les garanties dans une monarchie constitutionnelle,
1814; Cours de politique constitutionnelle, I–IV., 1817–1820 (magyarul: Az
alkotmányos politika tana, 1862); De la liberté des anciens comparée à celles des
modernes, 1819; Mélanges de littérature et de politique, 1829.

Constitutio: → alkotmány

Constitutio Antoniana: → peregrinus

Constitutio Criminalis Carolina: a (középkori) Német–római Birodalom

egyik, V. Károly császár által Regensburgba összehívott birodalmi gyűlésen
1532-ben elfogadott → büntető törvénykönyve. A reformáció és a kiélezett
társadalmi ellentétek (német parasztháború, 1525) hatására vált sürgetővé egy
átfogó → büntetőjogi és → büntetőeljárási jogi összefoglalás, amely a jogi
partikularizmus, ill. a → bírói önkény szembetűnő következményeit kívánta
enyhíteni. A később számtalan kiadásban ismert ~ szubszidiárius jellegű volt,
tartományúri elhatározástól függően vezették be. Fenntartotta a büntetőjogi
megtorlás régi rendszerét, a → halálbüntetés legváltozatosabb módozatait, a
testcsonkító büntetéseket, a testi fenyítésekkel összekötött → szabadságvesztési
változatokat. A büntetőeljárási jogi normák, amelyek a ~ első részét alkották,
az inkvizitórius rendszert tekintették irányadónak; ez a rendszer kizárta a
védelem jogát (→ védelem alapelve) és az → ítéletek fellebbviteli eljárás útján
történő megtámadhatóságát (→ fellebbezés). A ~ főként a Habsburg-
birodalomhoz tartozó területekre, ezen belül elsősorban a Praxis Criminalisra
(→ Alsó-ausztriai büntető törvénykönyv) és a Csehország számára kibocsátott →
Constitutio Criminalis Josephinára hatott.

Constitutio Criminalis Josephina: ezen a néven a Habsburg Birodalomban

két → büntetőjogi → kodi kációs törvénykönyvet jelöltek. Az első az 1707-ben
keletkezett ~, a Habsburg-birodalom jogi kodi kációs munkálatainak jelentős
terméke, az Alsó-Ausztriában hatályos Praxis Criminalis-hoz (1656) → (Alsó-
ausztriai büntető törvénykönyv) hasonlóan az örökös tartományként kezelt
Csehország számára készített → büntető törvénykönyv volt. A ~ (1707) a
számtalan kiadásban ismert → Constitutio Criminalis Carolinát (1532)
tekintette mintaképének és annak minden jellegzetes jegyét magán viselte.
A második ~ 1787-ben jött létre, ez a II. József-féle törvénykönyv a
felvilágosodás hatását tükrözte. → Sanctio Criminalis Josephina

Constitutio Criminalis eresiana: 1768-ban készült → kódex, amely a

Habsburg-birodalom örökös tartományainak → büntetőjogát és
büntetőítélkezési rendjét összegezte. A ~ közel másfél évtizedes előkészítő
munkálatai a tartományi jog (az → Alsó-ausztriai büntető törvénykönyv, ill. a →
Constitutio Criminalis Josephina, 1707) partikularizmusának felszámolását
célozták, modellként használva az 1532. évi német → Constitutio Criminalis
Carolinát. A kódex, mintaképéhez hasonlóan, a büntetőjogi megtorlás
kegyetlenségével és az elavult (inkvizitórius) perjogi rendszer pontos
szabályozásával tűnt ki. Előremutató rendelkezéseket tartalmazott a büntetést
enyhítő és szigorító körülmények mérlegeléséről, a → bírói önkény
visszaszorításáról.

Constitutiones principum: a → római jogban a császári rendeletek

összefoglaló neve. A ~nak különböző fajtái voltak. A császár mint a köztársaság
első tisztségviselője uralkodásának kezdetén → edictumot bocsátott ki. Az
edictum hatálya a császár uralkodásának végéig tartott. A császár, mint a
hivatalnoki kar feje, → közigazgatási ügyben → mandatumot adott ki. A →
princeps, mint a birodalom jogszolgáltatásának a vezetője, a közhivatalok vagy
a magánszemélyek által hozzá intézett vitás jogi kérdésekben rescriptumok
alakjában döntött. Ha a döntést a kérelemre rávezették, akkor subscriptiónak
hívták, ha pedig a császár külön iratban válaszolt, akkor epistulának. A
princeps, mint a birodalom legfőbb bírája → peres ügyekben, amelyekkel
kapcsolatban hozzá fellebbeztek, decretum alakjában döntött. A kései
császárkorban a császári rendeletek újabb formái jelennek meg, ilyen pl. az
újkori jogtörténetben is fellelhető → pragmatica sanctio. Ezek közül a
rendeleti formák közül a → magánjog fejlődésére vitathatatlanul a
rescriptumok voltak a legnagyobb hatással. → Corpus Iuris Civilis

Constitutum (megállapítás – lat.): 1. ~ debiti a → római jogban →

tartozáselismerést jelent. Vagyis meghatározott időpontra tett formátlan ígéret
az adós terhére fennálló pénzben vagy más, helyettesíthető dologban (→ res)
álló tartozás → teljesítésére. A → jogintézmény célja a hitelező helyzetének
biztonságosabbá tétele általában azt adósnak nyújtott zetési haladék fejében.
Idegen tartozás hasonló formában történő elismerése is lehetséges volt (~ debiti
alieni), amelyet a → kezesség egyik formájaként alkalmaztak. 2. ~ possessorium.
E középkorban kialakult terminus technicus a birtoktraditiónak (→ traditio)
azt a római jogban is ismert különleges esetét jelenti, amikor egy civilis
possessor (→ possessio) (pl. tulajdonos) úgy ruházza át másra a → dolog
birtokát, hogy az átadásban csupán megállapodnak, mert az átadó a dolgot
naturális possessorként [pl. bérlőként (→ possessio)] ténylegesen továbbra is
birtokában tartja.

Consuetudo: → szokásjog

Consul (lat.): 1. A római → köztársaság legfőbb tisztségviselője, s évente két ~t

választottak. A ~ok sok tekintetben a király hatalmának örökösei voltak. Széles
körű polgári és katonai → hatalommal rendelkeztek. A római → állam
főmagistratusai (→ magistratus) formailag még a kései császárkorban is a
tényleges hatalmuktól már régóta megfosztott ~ok voltak. 2. A nemzetközi
jogban ~nak nevezik a külképviseleteken az állampolgárok (→ állampolgárság)
ügyeivel foglalkozó tisztviselőt (→ konzul). 3. Franciaországban 1799–1804
között három vezető államfér , akik a végrehajtó hatalmat gyakorolták (→
államhatalmi ágak megosztása) .

Contractus (→ szerződés – lat.): jogi hatás előidézésére irányuló és alkalmas

kétoldalú, egybehangzó akaratnyilatkozat. A → római jog különbséget tett ~ és
→ pactum között. A felek puszta megegyezése általában még csak pactum, ez
még nem ~, ahhoz kell még az is, hogy → peresíthető legyen. A pactumhoz, a
puszta megállapodáshoz általában még megkívántak egy további elemet, amely
a megállapodást kikényszeríthetővé tette. A peresíthetőséget a szerződések
egyik csoportjában az ősi forma (meghatározott szavak, írásbeli formák stb.
alkalmazása), másik csoportjában az egyik fél teljesítése (→ reálkontraktusok)
biztosította, és csak néhány meghatározott esetben volt elegendő a jogilag
kikényszeríthető ~ létrejöttéhez a felek megegyezése (→
konszenzuálkontraktusok).

Contrarius actus (lat.): a → római jogban kötelemszüntető aktust, feloldó

ellenügyletet jelent. A régi jog merev, szigorú formaságokhoz kötött
szerződéseit (→ contractus) csak olyan jellegű formák útján lehetett
megszüntetni, amilyennel azokat létrehozták.

Contrat administratif: → közigazgatási szerződés

Conventio: → konvenció

Conventionalis: → poena

COREPER: (Committé des Représentants Permanents – fr.): → Európai Unió

Tanácsa

Cornil, Paul (1903–1985): belga büntetőjogász, a brüsszeli Université Libre

egyetem tanára (1931), majd 1946-tól a → büntetőjogi tanszék vezetője,
a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság elnöke (1953–1961). Fő művei:
Contribution de la ‘Victimologie’ aux sciences criminologiques, 1959; Die
Fahrlässigkeit im franzözisch-belgischen Strafrecht, 1964; Criminalité et
déviance: Essai de politique criminelle, 1970.

Corps consulaire (konzuli testület – fr.): → konzul

Corps diplomatique (→ diplomáciai testület – fr.): → diplomáciai személyzet

Corpus (lat.): a → római jogban többféle jelentése van. 1. a testi ráhatás

lehetősége. A birtok egyik alkotóeleme. ~, tehát zikai értelemben vett uralom
nélkül nincs birtok (→ possessio). 2. A → jogalanyisággal felruházott
személyegyesülések egyik elnevezése (→ collegium).
Corpus Juris Canonici: a → kánonjog alapvető forrásainak (→ jogforrás) a 12.
század óta használt és a baseli zsinat (1441) által hivatalosan is elfogadott
összefoglaló elnevezése, amely magában foglalta Gratianus gyűjteményét
(Decretum Gratiani, 1151), IX. Gergely pápa dekrétumait (Decretales
Gregorii IX. vagy Liber Extra, 1234), VIII. Bonifác pápa dekrétumát (Liber
Sextus, 1298), V. Kelemen pápa összegző művét (Constitutiones Clementinae,
1313), XXII. János pápa Extravagantes című gyűjteményét (1325), végül az
Extravagantes Communes című gyűjteményt, amely különböző pápák
dekretális iratait tartalmazza. A tridenti zsinat (1545–1564) által bevezetett
reformok eredményeként az egész anyagot további kiegészítésekkel (közülük a
legjelentősebb az Appendix Pauli Lancelotti, 1580) ~ címen újra kiadták
(1582), mint a nyugati katolikus egyház jogának egyedül autentikus
összegezését. Ez a gyűjtemény az I. vatikáni zsinat (1869–1870) határozata
alapján a magyar bencés szerzetes, Serédi Jusztinián jelentős közreműködésével
készült Egyházi törvénykönyv (~) kihirdetésével (1917) lépett hatályba; az új
II. vatikáni zsinat (1962–1965) szellemében átdolgozott Egyházi
törvénykönyv kihirdetésére 1983. jan. 25-én került sor. A keleti görög
egyházban a ~ megfelelője a Syntagma Canonum vagy Corpus canonum
orientale.

Corpus Iuris Civilis: a → Digesta, az → Institutiones és a Codex Iustinianus

egybeszerkesztett kiadása. Először Dionysius Gothofredus francia jogtudós adta
ki 1583-ban. Utóbb a ~ kiadásaiban a iustinianusi (→ Iustinianus) Novellák
(→ Novellae) is mindig szerepelnek. A ~ a iustinianusi → kodi káció
törvényműveit és a Novellákat tartalmazza, a Codex Iustinianus esetében
annak – az egyedül ránk maradt – második kiadását. A császár 528-ban
megbízott egy tíztagú bizottságot a császári rendeleteket (→ Constitutiones
principum) összefoglaló törvénykönyv elkészítésével. A bizottságnak feladata
volt a Codex Gregoriánus, Hermogenianus, eodosianus és az utána
keletkezett császári rendeletek anyagának egybeszerkesztése. A császár a Codex
Iustinianust elkészülte után törvényerőre emelte, és megtiltotta a korábbi
három kódexre való hivatkozást. Egy újabb bizottságot 530-ban bízott meg
azzal, hogy a jogtudósok iratainak összegyűjtésével egy törvénykönyvet
szerkesszenek meg. Az iránymutató császári döntvények felhívták a
kodi kációt végző jogászok, a kompilátorok (→ kompiláció) gyelmét, hogy
kerüljék az összeállításban az ellentmondásokat, ismétléseket, ugyanakkor arra
is felhatalmazták őket, hogy ahol szükséges, az eredeti szöveget módosítsák,
változtassák meg, ill. az idejétmúlt szabályokat hagyják el. A nagy törvénymű a
Digesta seu (vagy) Pandectae elnevezést kapta. Az anyag egyharmada →
Ulpianustól, egyhatoda → Paulustól, egytizennyolcada → Papinianustól
származott. A Digesta 533-ban lépett hatályba, a császár ezután tiltotta a
Digestán kívüli jogtudósi iratokra való hivatkozást, s azt is, hogy a műhöz
magyarázatokat fűzzenek. Már folytak a Digesta szerkesztési munkálatai,
amikor a császár megbízta → Tribonianus, Dorotheus és eophilus
jogtudósokat, hogy egy tankönyvet is készítsenek. A munka még 533-ban
elkészült Institutiones seu Elementa címmel, és azt Iustinianus
törvénykönyvként és egyszersmind a jogiskolák kötelező tananyagaként életbe
léptette. Iustinianus 534-ben egy négyes bizottság munkája nyomán új codexet
adott ki, amely Hadrianus császártól időrendben tartalmazza a császári
rendeleteket. A mű a Codex Iustinianus repetitae praelectionis nevet kapta,
röviden: Codex.

Corpus Iuris Hungarici (szó szerint „Magyarország testi vagy valóságos joga”
– lat.): ez a → jogszabálygyűjtemény először 1696-ban jelent meg
Nagyszombatban Szentiványi Márton jezsuita pap szerkesztésben, s azóta több
kiadást is megért. Legutóbb a millennium alkalmából kétnyelvű formában
jelent meg; ez a kiadás nem számít hivatalosnak, hanem csak magánkiadás,
mivel nem → jogalkotásra feljogosított szerv adta ki. A kiegyezés után a
jogszabályok közzétételére a Magyar Törvénytár szolgált, s ennek a sorozatnak
a része a Corpus luris.

Correalitas (lat.): a → római jogban ügyleti egyetemlegességet jelent. A

többalanyú kötelmek (→ kötelem) – ahol tehát több hitelező vagy több adós
szerepel – általában osztott kötelmek, a követelés, ill. a tartozás a hitelezők, ill.
az adósok között megoszlik. ~ esetében a szerződés alapján a követelést
bármelyik hitelező teljes mértékben érvényesítheti, ill. bármelyik adóstól teljes
mértékben követelhető a → teljesítés (→ egyetemleges jogosultság – kötelezettség).
Ettől független kérdés, hogy az egyetemleges adós-, ill. hitelezőtársak utóbb
felléphetnek-e egymással szemben (→ regressus). → solidaritas

Costa kontra ENEL-ügy: az → Európai Bíróság 6/64. sz. ügyben meghozott

alapvető döntése, melyben a közösségi jog (→ uniós jog) természetét vizsgálta.
Az eredetileg a letelepedési szabadsághoz és a mennyiségi korlátozások
tilalmához kapcsolódó szakaszok → közvetlen hatályával kapcsolatos ügyben az
Európai Bíróság megállapította, hogy a közösségi jogot nem írhatja felül
semmilyen tagállami (→ állam) → jogszabály (→ elsőbbség elve). Az Európai
Bíróság szerint ugyanis a tagállamok egy meghatározatlan időre szóló, saját
intézményekkel és → jogi személyiséggel rendelkező közösség létrehozásával
korlátozták → szuverenitásukat, és ezzel olyan jogrendet (→ jogrendszer)
teremtettek, mely mind őket, mind állampolgáraikat (→ állampolgárság)
kötelezi. Ebből következően a közösségi jogrend önálló és sui generis
természetű, mely elsőbbséget élvez a nemzeti jogrendekkel szemben, azaz egy
közösségi és egy tagállami szabály ütközése esetén mindig a közösségi jog
szabályát kell alkalmazni. Az elsőbbség fő indoka az Európai Bíróság szerint az,
hogy a tagállami jogok esetleges eltérései a közösségi jogtól veszélyeztetnénk az
alapító szerződések (→ nemzetközi szerződés) céljainak megvalósulását, és ez
diszkriminációra adna lehetőséget. → Európai Közösség

Crida (lat.): a csőd, csődeljárás közép- és újkori latin megjelölése. → csődjog

Crimen (lat.): a → római jogban az ún. közbűncselekményeket jelentette. A

római jogászok a → magánjogi gondolkodásmódnak megfelelően a modern
értelemben vett → bűncselekmények egy részét ~nek (közbűncselekmények),
másik részét → delictumnak (magánbűncselekmények) nevezték. A két csoport
között a különbség a következőkben mutatkozik. A ~ esetében elsőrendű →
állami érdek, hogy megbüntessék az elkövetőt, ezért az eljárás hivatalból indul,
és a büntetés végrehajtását is az állam biztosítja. Ezzel szemben a delictumok
esetében elégtétel jellegű bírságot kell zetni a → sértett számára, amivel a
sértett megtorlás iránti igényét is kielégítik. A ~eket az e célra felállított →
büntetőbíróságok előtt folyó eljárásban vizsgálták, az utóbbiakat viszont a
rendes magánjogi ügyekkel foglalkozó → bíróságok döntötték el, és itt a → per
a sértettnek zetendő magánbírságra irányult. A ~tényállások száma a korai
jogban kicsi volt [államot és → közrendet veszélyeztető ~ek, köztük a
szándékos (→ szándékosság)→ emberölés, gyengébbek sérelmére elkövetett ~ek,
→ vagyon elleni ~ek, szakrális ~ek], a későbbiek során egyre nőtt. A büntetés
rendszerint halál (→ halálbüntetés) vagy – ritkábban – → pénzbüntetés volt. A
→ szabadságvesztés büntetését a mai értelemben véve nem alkalmazták (a
korábbi korokban sem). Később a büntetések köre kibővült a száműzetéssel és
a → vagyonelkobzással. A bűncselekmények elbírálásában számos olyan alapelv
érvényesült, amelyek jórészt a modern európai → büntetőjogokban is
megtalálhatók. Már a császárkor időszakában kialakult, de csak az újkorban
fogalmazódott meg a két alapelv, a → nullum crimen sine lege és a → nulla
poena sine lege. Ismerték a jogellenesség és → bűnösség fogalmát, amelyek a ~
megállapításainak kritériumai voltak. Kizárta a jogellenességet az önvédelem, a
→ végszükség, a felettes (elöljáró) parancsa, a hivatali tevékenység alatt
alkalmazott kényszer, a sértett el nem hárítható magatartása. Nem volt
büntethető a serdületlen korú (→ impuberes) és az elmebeteg, annak ellenére
sem, ha a cselekményük jogellenes volt. A ~ek csak szándékosan (→
szándékosság) voltak elkövethetők. Ismerték az előre megfontolt szándékkal és
az erős felindulásban elkövetett cselekmények közötti különbséget, és ez a →
büntetés kiszabásában is kifejezésre jutott. A császárkorban kialakult az →
ártatlanság vélelmének az elve és a → súlyosítási tilalom is. A jogtudósok és a
bírói gyakorlat precízen kidolgozta az egyes ~ek tényállásait. Ismerték a →
tettességgel és a → részességgel kapcsolatos megkülönböztetéseket (tettes, →
társtettes, zikai → bűnsegéd, → felbujtó). Szinte elméleti jelleggel osztályozták
a bűncselekmény elkövetésének módjait (facta, dicta, scripto, consilia), a
cselekmény minősítésének körülményeit, így a bűncselekmények okát (célzat),
az elkövető személyét, a cselekmény helyét, idejét, a minőségi, ill. a mennyiségi
különbségeket (különösen az értékben), és az eredményt vették gyelembe a
cselekmény elbírálásakor.

Critical legal studies (kritikai jogi tanulmányok – ang.): az 1970-es évek

második felében létrejött → jogtudományi mozgalom az USA-ban; követői
között a → jogelméletet művelőkön kívül a → tételes jogtudományi ágak
képviselőit is megtalálhatók. Szkeptikus jellege folytán az → amerikai jogi
realizmusból eredeztetik, jogszemlélete kritikai társadalom lozó án alapszik.
Szemben áll a klasszikus jogi pozitivizmussal (→ jogpozitivizmus),
folyamatosan bírálja a „liberális ortodox jogelméletet” és gyakorlatot, amely
szerinte hozzájárult a modern társadalmak hierarchikus rendjének
kialakulásához. A társadalmi viszonyok változását azáltal kívánja előmozdítani,
hogy láthatóvá teszi a társadalmi viszonyokat motiváló érdekek rendszerét.
Elutasítja a → jog értékmentes modelljének felfogását, és nem hisz a jog
semlegességében. Megítélése szerint a jog szerepet játszik a társadalmi → status
quo fenntartásában, s gyakran ellenáll mindenféle változásnak. Tagadja a jogi
és a politikai érvelés közötti különbségtételt, mivel a jog: politika. A → rule of
law ideológiáját csupán álarcnak tekinti, ami a fennálló társadalmi szerkezet
legitimációját biztosítja; szerinte a jogi gondolkodás elméleti kategóriák és
megkülönböztetések végtelen és ellentmondásokkal terhelt folyamata. A
doktrinális minták sosem igazolhatók objektíve, hanem valójában ad hoc
kompromisszumok véletlen sorozatát jelentik. A ~ alapítói közül sokan részt
vettek az 1960-as évek polgárjogi mozgalmaiban; a gyakorlati elkötelezettség és
a csoportszolidaritás ethoszuk lényeges eleme. Egyaránt megtalálhatók
közöttük az elégedetlen liberálisok, a radikális feministák, a neomarxisták és az
utópikus anarchisták.

Cuiacius, Jacobus (Jacques Cujas) (1522– 1590): francia humanista jogtudós.

1547–1554 között Toulouse-ban jogtanár, majd 1555-től – kisebb-nagyobb
megszakításokkal – Bourges egyetemén tanít. A → római jogi forrásszövegek
kritikai elemzésének és értelmezésének úttörője. Gazdag életműve a római jog
kutatásához ma is nélkülözhetetlen forrás. Fő művei: J. Pauli receptae
sententiae, 1559; Institutiones Justiniani, 1585; Tractatus ad Africanum, 1570–
1573; Observationum et emendationum libri XXVIII, 1556–1595; Paratitla in
libros digestorum, 1570.

Cujas: → Cuiacius

Culpa (vétek, vétség, hiba – lat.): a → római jogban → gondatlanságot, azaz az

elvárható gondosság elmulasztását jelentette. A → Tizenkét táblás törvény a ~t
még nem ismerte, hanem a véletlent egyenlőnek minősítette a hanyagsággal
(casus id est negligentia). Tehát a véletlen és a hanyagság ekkor még összefolyó
kategóriák, nem tudtak köztük különbséget tenni. A ~ a preklasszikus jogban a
Kr. e. 2. század végén, a Gracchus-perek kapcsán jelent meg a jogászi
irodalomban. A ~ általában egy elvárható gondosságnak az elmulasztását
jelentette. Ezt a gondosságot – az általános zsinórmérték szem előtt tartása
helyett – a jogászok esetről esetre haladva mindig a konkrét körülményektől
függően, a társadalmi megítélés alapján állapították meg. Q. Mucius →
köztársaságkori jogtudós világosan elkülönítette egymástól a → szándékosságot
(→ dolus) és a gondatlanságot. A klasszikus korban a ~ mindjobban teret nyert,
és kialakultak a különböző ~ fokozatok. A ~ lata a durva gondatlanságot, a ~
dolus az átlagember gondosságának az elmulasztását jelentette. A klasszikus kor
végére a ~ lata a felelősségre vonásban egyenlővé vált a dolusszal. A ~ levis alatt
a bonus v. diligens pater familias (→ familia) gondosságának az elmulasztását
értették, azaz a ~ levisért felelős személytől a jó vagy gondos családapa
gondosságát követelték meg. Ez volt az enyhe gondatlanság. Tehát a →
diligentia nem más, mint a ~ ellenpólusa, azaz a gondosság (követelménye). A
~ in eligendo a teljesítési segédekért (→ közreműködő) való felelősség, ebben az
esetben a gondatlanság a kiválasztásban nyilvánult meg. A ~ lata és a ~ levis
általános mérce, mindkettő elvont gondosság, ~ in abstracto. Ismeretes ezekkel
szemben a ~ in concreto is, amely egyéni gondatlansági fok, és akkor valósul
meg, ha valaki nem tanúsítja azt a gondosságot, amelyet saját ügyeiben
tanúsítani szokott (quam in suis rebus). Tehát megállapítható, hogy a klasszikus
jogban kialakult a vétkes felelősségi rend. A ~ egyértelműen bekerült a dolus
mellé a felelősségi fokozatok körébe. Az egyes életviszonyoknál a ~ért való
felelősséget befolyásolta az érdek (utilitas) gondolata, csak az ügyletből hasznot
nem húzó személynél tekintettek el a ~-felelősségtől. A felelősség nem annyira
erkölcsi, hanem döntően az érdekeltségi elven alapult.

Culpa Aquilia: → damnum iniuria datum

Culpa in contrahendo (→ szerződés kötése körüli vétkesség – lat.): a magyar

→ polgári jog szerint a → kártérítési felelősség egyik alapja, amelyet valamelyik
félnek a szerződéskötés körül vagy a szerződési tárgyalások közben tanúsított
vétkes magatartása vált ki. A kártérítés mértéke a biztatási → kártól (negatív
interesse) a szerződési érdekig (pozitív interesse) terjedhet (→ kártérítési jog). A
felelősség dogmatikai alapja, hogy → kötelmi jogunk → mellékkötelezettség
formájában előírja a felek számára a szerződés megkötésekor az
együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget, ill. kötelezi a feleket arra, hogy
legyenek gyelemmel egymás érdekeire. E magatartás szabályozása a polgári
jogban háromrétegű: egyfelől a polgári jog alapelvei körében (Treu und
Glauben elve: → jóhiszeműség és tisztesség, kölcsönös együttműködés elve),
másfelől a szerződések közös szabályai között (együttműködési, egyeztetési
kötelezettség), valamint esetenként az egyes szerződések (→ adásvételi, →
vállalkozási, → biztosítási szerződések) részletes szabályai között található. E
kötelezettségek megszegését ~nak nevezik, ez szerződési és szerződésen kívül
okozott kártérítési kötelezettséggel is járhat.
Cum viribus felelősség: → hagyatéki hitelezők kielégítése

Cumulatio (halmozás – lat.): a → római jogban ismert ~ az egyetemlegességtől

(→ solidoritas) élesen megkülönböztetendő. Az egyetemlegesség esetében az
adósok kötelezettsége egy meghatározott → jogviszonyból származik, a ~
esetében ahány adós, annyi jogviszony. ~kor mindegyik adós önállón,
egymástól függetlenül felel az egész tartozásért. Halmozáskor tehát a hitelező
jogosult mindegyik adóstól az egész tartozás behajtására, annyiszor, ahány
adósa van. Az adósok sem formailag (→ perlés szempontjából), sem
materiálisán (a kielégítés szempontjából) nincsenek közösségben egymással.

Cura (lat.): a → római jogban → gondnokságot jelentett. Aki ügyeinek önálló

vitelére egészében vagy részben képtelen volt, és nem állott apai hatalom (→
patria potestas) vagy gyámság (→ tutela) alatt, gondnokság alá került. A →
gyámságtól a ~ a következőkben különbözött: szükség esetén a gondnokolt
személyi felügyeletét is magában foglalta; a gyám auctoritasát adta a gyámolt
→ jognyilatkozatához, a gondnok csak a consensusát (alakszerűtlen jóváhagyás);
a gyámság mindig tartós jellegű volt, a ~ lehetett eseti jellegű is; gondnoka
teljesen cselekvőképes (→ cselekvőképesség) embernek is lehetett, gyámja
azonban nem.

Curia: → kúria

Custodia (lat.): a → római jogban őrzési felelősséget jelentett. Az első lépést a ~

kialakításához valószínűleg az a → praeton → edictum tette meg, amely a
hajóst, a fogadóst és az istállótulajdonost az általuk megőrzésre átvett dolgokért
akkor is felelőssé tette, ha a kárt vis maior (→ erőhatalom) okozta. Mivel a
republikánus korszak végére az élet legtöbb területén megszűnőfélben volt az
eredményfelelősség, a praetori jog által bevezetett szigorú felelősségen először
Labeo enyhített (Augustus korában), aki vis maior esetén a hajós, a fogadós, az
istállótulajdonos részére kifogást (→ exceptio) adott. Valószínűleg ezzel született
meg egy új felelősségi formaként a ~-felelősség. Azonban továbbra sem
vizsgálták azt, hogy az átvevő gondos volt-e az őrzésben vagy sem. A régi
eredményfelelősség megmaradt méltányosan csökkentett formában a véletlen
enyhébb eseteire (casus minor) való korlátozással. Az őrzéssel kapcsolatos
objektív felelősséget a bizonyítási nehézségek tették szükségessé. A ~-felelősség
a klasszikus jogban minden területen érvényesült, ahol olyan személyek voltak,
akikhez idegen dolog (→ res) került, s ezeknek a személyeknek érdekük
fűződött az adott → jogviszonyhoz, azaz hasznuk volt belőle. Így ~-kötelezett
volt a hajós, a fogadós és egyéb vállalkozók mellett a bérlő, a haszonkölcsönbe
vevő (→ commodatum), bizonyos esetekben az eladó stb. → letét különös nemei
 Cs
Családbafogadás: az az eset, ha a szülői felügyeletet (→ szülői jogok és
kötelességek) gyakorló mindkét szülő, vagy a szülői felügyeletet egyedül
gyakorló szülő a másik szülő hozzájárulásával egészségi állapota, indokolt
távolléte vagy más családi ok miatt, gyermeke gondozását és nevelését
átmenetileg az általa megnevezett, a gyermeket családjába befogadó más család
gondozásába, nevelésébe adja. A ~ e formája a → gyámhatóság hozzájárulásával
történik.

Családi állás megváltoztatása: → bűncselekmény, amelynek → elkövetési

magatartása más személy családi állásának (→ családi jogállás) megváltoztatása.
Megváltoztatáson minden olyan cselekményt kell érteni, amely a családi állást
meghatározó körülmények megmásításában, hamis beállításában nyilvánul
meg. A gyermek kicserélése (két gyermeknek kölcsönösen egymás helyére
juttatása), továbbá a más családba csempészés (az elkövető a befogadó család
tagját a gyermek valódi családi állását illetően téveszti meg, és ez a gyermek új
családba kerül) ezen elkövetési magatartás példaszerűen kiemelt, speciális esetei.
A ~ szándékos bűncselekmény (→ szándékosság), de a gondatlan elkövetés
(→gondatlanság) is büntetendő, ha gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja
foglalkozása körében követi el. A szándékos alakzat súlyosabban büntetendő,
ha gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében, ill. 18.
életévét be nem töltött személy nevelésére, felügyeletére vagy gondozására
köteles személy követi el.

Családi jogállás: az apai és az anyai leszármazás következménye, a ~t a

leszármazás határozza meg (→ apasági vélelmek); emellett ~t teremt az →
örökbefogadás is. → családi állás megváltoztatása

Családi pótlék: a szülők számára a gyermeknevelést és gyermektartást segítő

→ járadék, amelynek összege a gyermekek számával növekszik.

Családjog: a jogi szabályozást igénylő családi személyi és → vagyoni

viszonyokat rendező → jogág. A ~ két fő része: a → házassági → jog és a
gyermekek ~i jogai, ideértve → családi jogállásukat, a szülő–gyermek kapcsolat
jogi kérdéseit (→ szülői jogok és kötelességek), a gyermekek jogait szülők
hiányában vagy akkor, ha a szülők alkalmatlanok a szülői jogok gyakorlására.
A ~ emellett szabályozza a más rokoni kapcsolatokhoz fűződő joghatásokat és a
→ gyámság intézményét is. A ~i viszonyokhoz közelálló, de nem a ~ban
szabályozott az → élettársi viszony, a → gondnokság és a családtervezés. A ~
alapvető forrása (→ jogforrás) a többször módosított 1952. évi IV. tv. a
házasságról, a családról és a gyámságról (Csjt.). A ~hoz kapcsolódik még
számos ~i tárgyú → nemzetközi szerződés, amelyeknek egy része ~i jogok és
kötelességek érvényesítéséhez nyújt segítséget, biztosít kölcsönös → nemzetközi
jogsegélyt, másik részük az → egyezményekben részes → államok számára
követelményeket, kötelező normákat ír elő. A másik szerződő fél államában
való jogérvényesítéshez nyújt segítséget a tartásdíjak külföldön való
behajtásáról rendelkező, 1956. jún. 20-án, New Yorkban aláírt egyezmény
(kihirdetve: 1957. évi 53. tvr.); a → gyermektartási kötelezettség tárgyában
hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. ápr. 15-én kelt
hágai egyezmény (kihirdetve: 1965. évi 7. tvr.); valamint a gyermekek
jogellenes külföldre vitelének → polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. okt.
25-én Hágában aláírt egyezmény (kihirdetve: 1986. évi 14. tvr.).

Családon belüli erőszak: tágabb értelemben jelenti a családban, közös

lakásban, közös háztartásban együtt élő és egymással zikai, érzelmi, anyagi,
jogi kapcsolatban, függésben lévő személyek között előforduló, egymás
sérelmére megvalósuló erőszakot, bántalmazást, visszaélést, amely magában
foglalja a zikai, szexuális, érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás valamennyi
formáját; ~-nak minősül a családhoz hasonló szerepet betöltő, bentlakásos
intézményben élők, elsősorban gyermekek sérelmére elkövetett erőszak is. A ~
leggyakrabban nők elleni erőszaként jelentkezik, gyakran valósul meg
gyermekek sérelmére, de előfordul nők által, fér sérelmére elkövetett erőszak
is; sajnálatos módon, világszerte, minden társadalmi csoportban előforduló
jelenség. A ~ fogalomkörébe tartozó → jogsértések azokat érintik leginkább,
akik nemüknél, életkoruknál, mentális, vagy zikai adottságaiknál fogva
fokozottabban sérülékenyek, kiszolgáltatottak (nők, kiskorúak, idősek,
fogyatékkal élők). A ~ sérti az emberi jogokat (→ alapjogok), az ellene való
fellépés alapját a nemzetközi emberi jogi dokumentumok képezik. →
távoltartási rendelkezés
Csalás: → vagyon elleni bűncselekmény, amely a tulajdoni jogokon (→
tulajdonjog) kívül sértheti a → vagyoni jog bármilyen más formáját (→ kötelmi
jog, → öröklési jog stb.). A ~ → elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés (hamis
tudattartalom kialakítása) vagy a tévedésben tartás (a már meglevő hamis
tudattartalom megerősítése vagy a tévedés el nem oszlatása). A tényállás
eredménye, hogy az elkövetési magatartással okozati összefüggésben (→
okozatossági elméletek) valakinek (akár a vagyonról rendelkező akár harmadik
személynek) → kára keletkezik. A kár a vagyonban okozott értékcsökkenés;
ezen az aktív vagyon fogyása, ill. a passzív vagyon növekedése egyaránt
értendő. A → szankció mértéke a kár nagyságához igazodik, egyebekben a →
minősítő körülmények és rendszerük megegyezik a → sikkasztáséval.

Csarada János (1850–1923): pályáját → ügyvédként kezdte, 1881-től a

budapesti egyetem magántanára, majd 1896-tól a jogbölcselet és a →
nemzetközi jog tanára. Fő művei: A tengeri zsákmányjog elvei a háborúban,
1882; A követek menedékjogáról, 1883; A nemzetközi jog története, 1894; A
tételes nemzetközi jog rendszere, 1901.

Császárság: → monarchia

Csatlakozó fellebbezés: → polgári perben előfordul, hogy csak az egyik → fél

nyújtja be → fellebbezését, az ellenfél nem; ez utóbbi viszont ha a fellebbezéssel
megtámadott → ítélet megváltoztatását kívánja, akkor ~t nyújthat be. A ~
rokonintézménye a csatlakozó → felülvizsgálati kérelem, amelynek hasonló a
célja, vagyis az, hogy a Legfelsőbb Bíróság (→ bírói szervezet) az addig hallgató
kérelmező javára változtassa meg a → jogerőre emelkedett ítéletet.

Csatlakozó övezet: a → tengerjogban ismert fogalom, státusát először a

Genfben 1958. ápr. 29-én megkötött, a → parti tengerről és ~ről szóló →
egyezmény (kihirdetve: 1964. évi 31. tvr.) kodi kálta (→ nemzetközi jog
kodi kálása). Az 1958-as egyezmény értelmében a ~ nem terjedhetett túl az →
alapvonaltól számított 12 mérföldes távolságon; vagyis tkp. a parti tenger külső
pereme és a 12 mérföldes táv közötti tengerrész minősült ~nek. Az 1982. dec.
1-jén Montego Bay-ban (Jamaica) elfogadott ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) tengerjogi egyezmény szerint a parti tengeren túl elterülő ~
legfeljebb 12 mérföld lehet. A ~ nem az állam területe (→ államterület); de a
parti állam bizonyos rendészeti jogokat és ellenőrzést gyakorol, hogy ezáltal
megelőzze vám-, pénzügyi, bevándorlási vagy egészségügyi rendelkezéseinek
megsértését; megbüntethesse a fenti rendelkezések ellen vétőket; üldözhesse
azokat a hajókat (csónakokat), amelyek fedélzetén → bűncselekményeket
követnek el (→ üldözés joga). A fenti korlátozásoktól eltekintve a hajózás
szabadságát a ~ben biztosítani kell, ezért itt nem szükséges a → békés áthaladás
jogával élni. Ugyanakkor az övezet természeti kincseinek (halállomány)
kiaknázására csak a parti államnak van joga, mivel az 1982. évi egyezmény
szerint ez a sáv már a → kizárólagos gazdasági övezet része.

Csatorna: olyan mesterséges vízi út, amely folyókat (pl. Duna–Majna–Rajna-,

Mittelland-, Marne–Rajna-~) vagy folyót és tengert (Canal du Midi, Albert-~)
köt össze. Oldal~kat létesítenek a folyók nehezen hajózható szakaszainak
megkerülésére vagy a hajózási útvonal lerövidítésére (Weiland, St. Lawrence
Seaway, La Plata), ill. vízienergia-termelés céljára (Grand Canal d’Alsace,
Gabčikovo/Bős-üzemvíz~). A ~k azon → állam → területi felségjoga alá
tartoznak, amelynek területén áthaladnak. Ha egy ~ nemzetközi jogalkotás
tárgya (→ nemzetközi szerződés vagy a → nemzetközi jog általánosan elismert
szabályai szerint lehet használni), akkor a ~ nemzetközi jelleggel rendelkezik. A
~ → ipso facto nemzetközi, ha két ország területén halad keresztül (a kelet-
nnországi tóvidéket 1947 óta a Finn-öböllel orosz területen összekötő Saima-
~). A → nemzetközi folyó különböző szakaszait összekötő ~k is nemzetköziek,
azaz a szerződő vagy parti államok szabadon hajózhatnak rajtuk, kivéve, ha az
adott nemzetközi folyóra vonatkozó speciális szabályozás ezt kizárja (pl. a
Dunát a Fekete-tengerrel összekötő Cernavodă–Constanţa-~, amely román
nemzeti ~). A nemzetközi folyókat egymással vagy a tengerrel összekötő ~k
általában nemzeti vízi utak, amelyeken a hajózást a területi állam
szabályozhatja, vagy nemzetközi szerződés teheti lehetővé harmadik államok
számára a ~ használatát [ilyen pl. a Duna–Majna–Rajna-~n a magyar–német
belvízi hajózási → egyezmény (közzétéve: 1990. évi 3. sz. alatt)]. Az egy állam
területén épített ~ nemzetközi jelleget kaphat akkor, ha az üzemeltetéséhez
szükséges vízkivétel, az általa előidézett szennyezés jelentős vagy érzékelhető
határon átjutó káros hatásokat vált ki. A nemzetközi folyók nem hajózási célú
hasznosítását rendező szabályok területi hatálya – a zikai összeköttetés
feltételével – a ~kat is magába foglalja, ami együtt jár ezeknek az elveknek és
szabályoknak a kötelező alkalmazásával, mint azt a → helsinki szabályok
megállapítják, ill. az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága (→ nemzetközi jog
kodi kálása) által kidolgozott kodi kációs tervezet (1991) is tartalmazza. A
nemzetközi jog általánosan elismert szabályai mellett az érdekelt államok
külön szerződéseket is kötnek a ~kra.

Csekey István (1889–1963): → közjogász, 1912-től a kecskeméti jogakadémia

(1912), majd a budapesti egyetem magántanára (1919), 1923-tól
Észtországban a tartui egyetem professzora, egyben a tartui Magyar
Tudományos Intézet igazgatója. 1931–1940 és 1945–1946 között a szegedi,
közben 1940–1945-ben a kolozsvári egyetemen a közjogi tanszék vezetője,
1946-tól 1951-ig a pécsi egyetem jogi karának professzora, 1947–1949-ben
dékánja. Mint az ún. történeti → alkotmány kérdéseinek kutatója, műveiben
főként a magyar közjogi hagyományok továbbélésével foglalkozott. Fő művei:
A magyar trónöröklési jog, 1917; Die Verfassungsentwicklung Estlands (1918–
1928), 1928; A kisebbségi kultúrautonómia Észtországban, 1928; Werbőczy és a
magyar alkotmányjog, 1941; Magyarország alkotmánya, 1943; A Magyar
Köztársaság alkotmánya, 1947.

Csekk: pénzkövetelést megtestesítő → értékpapír. A ~ben a kibocsátó arra

utasít valamely → bankot, amelynél – általában számlaszerződés alapján (→
bankszámlaszerződés) – követelése van, hogy a ~ alapján meghatározott
pénzösszeget zessen. A ~ lehet bemutatóra szóló, ill. névre szóló.
Alakszerűségi követelményeit és a ~re vonatkozó részletes szabályokat Genfben
1931. márc. 19-én megkötött ~jogi → egyezmény állapítja meg (kihirdetve:
1965. évi 2. tvr.). A ~ jogosultja a ~birtokos. A névre szóló ~ – a → váltóra
megállapított szabályok szerint – forgatható értékpapír. A ~ → kötelezettje a ~
kibocsátója, akinek felelőssége érvényesen nem korlátozható. A ~ átruházása
esetén az átruházó is felelőssé válik a ~ben foglalt kötelezettség teljesítéséért. A
~ben foglalt pénzkövetelést bemutatáskor kell meg zetni. A bemutatásra →
határidők kerültek megállapításra, amelyek eltelte esetén a ~et vissza lehet
vonni, ha azonban nem vonták vissza, a címzett a határidő elteltét követően is
jogosult a ~et beváltani.

Csekkel való visszaélés: → készpénz helyettesítő zetési eszközzel visszaélés

Cselekvési autonómia: → általános szabadságjog

Cselekvőképesség: a → polgári jogban az embernek azt a képességét jelenti,
amelynél fogva saját akaratelhatározásával saját nevében jogokat szerezhet és
kötelezettségeket vállalhat. A ~ két vonatkozásban különbözik a →
jogképességtől. Egyrészt a ~ csak emberre szabott kategória, s ezért nem lehet
szó a → jogi személy ~éről. A ~ kifejezi azt, hogy a cselekvőképes személy, az
ember saját akaratnyilatkozatával szerezhet jogokat és vállalhat
kötelezettségeket, vagyis akaratelhatározás kialakítására megfelelő érettséggel
rendelkezik, és abban szellemi és testi fogyatékosság nem gátolja. Erre
tekintettel a ~ teljessége az értelmes akaratelhatározásra való képességet jelenti.
A cselekvőképes személy maga köthet → szerződést, vagy tehet más →
jognyilatkozatot. A ~ azonban nem csak azt akarja kifejezni, hogy valaki
érvényesen tehet saját akaratából és nevében nyilatkozatot (aktív ~), hanem azt
is, hogy mennyiben fogadhatja el érvényesen a más részéről hozzá intézett
nyilatkozatokat (passzív ~). A jogképességgel ellentétben a ~nek különböző
fokozatai vannak; ebből a szempontból különbség tehető cselekvőképes,
korlátozottan cselekvőképes és cselekvőképtelen személy között. A ~
korlátozása történhet általános jelleggel, ill. csak bizonyos – a bíróság (→
bíróságok) által a → gondnokság alá helyezésről rendelkező → ítéletben
meghatározott – ügycsoportokra. A korlátozottan cselekvőképes személy
jognyilatkozatának érvényességéhez általában törvényes képviselőjének (→
törvényes képviselet) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása szükséges, ha a ~
korlátozása csak meghatározott ügycsoportra terjed ki, akkor csak ezen
ügycsoportban tett jognyilatkozatokhoz szükséges a beleegyezés.
A cselekvőképtelen személy jognyilatkozatai általában semmisek (→
semmisség), mivel ügyeinek viteléhez szükséges belátási képessége érettsége vagy
elmebeli állapota, ill. szellemi fogyatkozása miatt hiányzik. A cselekvőképtelen
személy nevében így általában törvényes képviselője jár el. A jogképességhez
hasonlóan a ~ korlátozására irányuló szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat is
semmis. Az ember tehát saját akarata alapján sem korlátozhatja → törvény által
biztosított alapvető jogait, nyilatkozati készségét, ill. képességét. → vétőképtelen
személy által okozott kárért való felelősség

Cselekvőképtelenség: → cselekvőképesség

Csemegi Károly (1826–1899): büntetőjogász, → megyei tisztviselő;

őrnagyként részt vett a szabadságharcban, ennek bukása után rövid időre
bebörtönözték; → ügyvéd, igazságügyi → államtitkár, majd → kúriai
tanácselnök, ebbéli minőségében korszerű eljárásjogi elveket (→ védelem
alapelve, → szóbeliség elve stb.) vezetett be az akkor még nem kodi kált →
büntetőeljárási gyakorlatba. A Magyar Jogászegyletnek megalapítója és első
elnöke (1878). Működésének köszönhető az első magyar → Büntető
Törvénykönyv (→ Csemegi kódex, 1878. évi V. tc.), valamint az ezt kiegészítő
→ kihágási büntető törvénykönyv (1879. évi XL. te.) megalkotása. Fő művei:
A jogvesztés elmélete és az államjog, 1872; A magyar bűnvádi eljárás indokai,
1882; Magyar bűnvádi eljárás a törvényszékek előtt, 1883; Az egyházi holtkéz,
1897. ~ összes műveit → Edvi Illés Károly és Gyomai Miklós rendezte sajtó alá
(1903).

Csemegi kódex: az 1878. évi V. tc. a → bűntettekről és a → vétségekről,

valamint az 1879. évi XL. tc. a → kihágásokról az első magyar → Büntető
Törvénykönyv. A → klasszikus büntetőjogi iskola kiváló alkotása, számos liberális
jellemzővel. Alkotója, → Csemegi Károly igazságügyi → államtitkár, a →
büntetőjogi fogalmak pontos kidolgozásával máig ható érvénnyel megalapozta a
magyar büntetőjogi dogmatikát. Indokolásában a kor büntetőjog-
tudományának eszméit juttatta érvényre. A ~ általános és különös részre
tagozódik. Az általános rész a bevezető intézkedéseket, a → törvény hatályát, a
stádiumokat, a beszámítást kizáró-enyhítő okokat (→ beszámíthatóság), a →
bűnösséget, a büntetéstant tárgyalja. A különös rész a védett → jogi tárgyak
szerinti csoportosításban fejezetekre különül el. Így az uralkodó (→ monarcha)
és az → állam elleni, a társadalmi rend, az egyesek személye és → vagyona
elleni, a közbiztonság elleni, az állam, az államigazgatás rendje elleni és a
hivatali → bűncselekményekre tagozódik. A ~ a cselekményeket súly szerinti
megosztásban, a hármas rendszert követve taglalja (→ trichotomia). A ~ a →
nullum crimen sine lege és a → nulla poena sine lege elvét valósítja meg, ezzel
kizárja az → analógia legist és analógia iurist. A büntetési rendszer
alapkérdéseiben állást foglalva az igazság és a hasznosság egyesített elveiből
képezett Vereinigungstheorie alapján áll. Háromfajta → főbüntetést ismer: a →
halálbüntetést, amely de facto kivételes büntetés (csupán két bűncselekményre
alkalmazható); a → szabadságvesztés-büntetést és a → pénzbüntetést. →
Mellékbüntetésként a pénzbüntetést, a hivatalvesztést, a politikai jogok
gyakorlásának ideiglenes felfüggesztését, a → foglalkozástól eltiltást, az →
elkobzást és a → kiutasítást ismerte. A ~ büntetési rendszere megfelelt a kor
elméleti és gyakorlati követelményeinek. Határozott szakítást jelentett a
feudális büntetőjog elveivel, s ezáltal adekvátan illeszkedett a 19. század
második felének korszerű, a büntetések humanizációjára alapozott európai
törvénykönyvei (→ kódex) sorába.

Csempészet: → gazdasági bűncselekmény, amely a vámbevételekhez fűződő →

állami és az → Európai Közösség érdekeit sérti. Központi fogalma a „nem
közösségi áru”, amelynek fogalmát az Európai Közösség határozza meg. →
Elkövetési magatartása a vámellenőrzés alóli elvonás vagy a valótlan nyilatkozat
tétele, az eredmény pedig a vámbevétel csökkentése. Az alapeset → vétség;
amelynek elkövetője (→ elkövetők) nem büntethető, ha a vádirat (→ vád)
benyújtásáig az okozott vámbevétel csökkenéssel azonos összegű tartozását
kiegyenlíti. A ~ → bűntettként súlyosabban minősül a vámbevétel csökkenés
mértékére, ill. az üzletszerűen (→ üzletszerűség), ill. a → bűnszövetségben
elkövetésre tekintettel.

Csendes társaság: olyan vállalkozás, amelyben a csendes társ → vagyoni

betéttel vett részt úgy, hogy az ilyen társaság ügyletei kizárólag a tulajdonost
jogosították és kötelezték, a csendes társra ezen ügyletekből harmadik
személlyel szemben sem jogok, sem kötelezettségek nem háramlottak. A ~ a
magyar → kereskedelmi jogban 1930 és 1960 között létezett → jogintézmény. A
felek a közöttük keletkezett → jogviszony tartalmában szabadon állapodhattak
meg, a csendes társ a társaság veszteségeit legfeljebb vagyoni betétje mértékéig
viselte; az üzletvezetésbe ugyanakkor nem szólhatott bele. A csendes társ
jogosult volt a vállalkozás üzleti könyveibe betekinteni, és jogosult volt a
nyereségből a felek megállapodása alapján az őt megillető részre. → betéti
társaság

Cserbenhagyás: → közlekedési bűncselekmény, amely a közlekedési balesettel

érintett jármű vezetőjét terhelő megállási, meggyőződési kötelezettség
teljesítésének elmulasztásával valósul meg. ~ miatt felel az a járművezető is, aki
ugyan megállási kötelezettségének eleget tesz, de ez után eltávozik a baleset
helyszínéről anélkül, hogy meggyőződne arról, valaki megsérült-e, avagy az
életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra
szorul-e. A tettese (→ elkövetők) csak a balesettel érintett jármű vezetője lehet.
A → bűncselekmény csak szándékosan (→ szándékosság) követhető el. A ~
tényállása csak akkor alkalmazható, ha súlyosabb bűncselekmény, azaz
tipikusan a segítségnyújtás elmulasztása nem valósult meg.

Csereszerződés: a → római jogban → permutatiaként ismert; → polgári jogi →

szerződési típus, amely minden árumozgás ősét, minden áruforgalom eredeti
alapügyletét, a cserét szabályozza. ~ a legkezdetlegesebb társadalmi
formációktól a legfejlettebbekig mindenhol megtalálható. Modern viszonyok
között a közvetlen csereügylet vagy más néven barter, az → államrend
meggyengülése, háborús események, elszabadult in áció, megrendült
pénzforgalom hatására gyakorta válik uralkodó áruforgalmi ügyletté. Emellett
az államok egymás közötti kereskedelme is gyakran ~ keretében valósul meg
államközi → egyezmények alapján. ~ útján mindkét szerződő fél tényleges →
dolog → szolgáltatását teljesíti a másik irányában. A szolgáltatott dolgok →
tulajdonjogát a felek kölcsönösen egymásra ruházzák. A csere valójában több,
egyidejűleg lebonyolított adásvétel (→ adásvételi szerződés), amely a pénz
szerepének és funkciójának kiküszöbölésével megy végbe. A ~ mind az → ingó
dolgok, mind az → ingatlanok (lakáscsere, birtokösszevonási célú önkéntes
földcsere stb.) kereskedelmében és forgalmában jelentős szerepet játszó
szerződéstípus.

Csizmadia Andor (1910–1985): jogtörténész, egyetemi tanár. Főként magyar

jogtörténettel, → alkotmány- és → közigazgatás-történettel foglalkozott. 1958-
tól a pécsi tudományegyetem jogi karának tanára, 1964–1968 között dékánja.
Fő művei: Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos törvényekről 1001–
1949, 1966 (→ Beér Jánossal); A 750 éves Aranybulla, 1972; A magyar
közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig, 1976.

Csjt.: → családjog

Csoportos elkövetés: a → Büntető Törvénykönyv több esetben → minősítő

körülményként szabályozza a → bűncselekmény ~ét. A ~ben legalább három
elkövető (→ elkövetők) vesz részt, mindhármuknak – legyen az tettes (→
tettesség) vagy részes (→ részesség) – az elkövetés helyszínén jelen kell lennie.
A Legfelsőbb Bíróság (→ bírói szervezet) jogegységi határozata (→ jogegységi
eljárás) szerint nem érinti a ~ megállapítását, ha a → sértett csak két rablóról
(→ rablás) tud, mert a harmadik pl. a bank előtt álló autóban várakozik.
Csődbűncselekmény: → gazdasági bűncselekmény, amely a hitelezők érdekét
sérti vagy veszélyezteti. Négy változta van, amelyek a vétkes gazdálkodással, a
csalárd bukással, a fedezetelvonással, ill. a hitelezők kielégítési sorrendjének
megsértésével valósíthatók meg. A ~ első három változatának → elkövetési
magatartásai között szerepel a → vagyon elrejtése, megrongálása, színlelt ügylet
(→ jogügylet) megkötése, kétes követelés elismerése. A ~ csak akkor
büntethető, ha pl. a → felszámolást elrendelték. A negyedik változat a hitelező
előnyben részesítése a felszámolási eljárásban irányadó kielégítési sorrend
megsértésével. A ~ tettesként (→ tettesség) csak az követheti el, aki a →
gazdálkodó szervezet (adós) vagyonával vagy annak egy részével rendelkezni
jogosult. A bűncselekmény összes változata csak szándékosan (→ szándékosság)
követhető el.

Csődeljárás: a tartozásait ki zetni nem tudó adós ellen alkalmazott egyetemes

végrehajtási jellegű eljárási forma. A ~ megindításának pillanatában az adós
összes tartozása lejárttá válik, ily módon a hitelezői igények teljes vagy részleges
kielégítésére azonos időpontban nyílik mód. Az adós → vagyona feletti →
rendelkezési jogosultság a csődtömeggondnokot illeti meg, akinek a
tevékenységét a hitelezők képviselőiből álló csődválasztmány és a bíróság (→
bíróságok) ellenőrzi. Magyarországon az 1991. évi IL. tv. → felszámolási eljárás
címen szabályozza, a ~ fogalma alatt pedig egy kizárólag reorganizációs célú
eljárást ért. → csődjog

Csődjog: azoknak az → anyagi jogi és végrehajtási szabályoknak (→

végrehajtási eljárás) az összessége, amelyek révén a tartozása ki zetésére
képtelen adós → vagyonát, ill. annak meghatározó részét a hitelezők között
szétosztják. A csőd alapvetően közgazdasági kategória, azt fejezi ki, hogy adott
→ cég adott pillanatban valamilyen ok miatt nem képes zetési
kötelezettségének eleget tenni. A csőd mint gazdasági jelenség egyidős az
árucsere-kapcsolatok kialakulásával. Elkülönült ~ot a → római jog nem ismert,
de ez nem azt jelenti, hogy ne tartalmazott volna számos ~i szabályt. Már a →
Tizenkét táblás törvényben is fellelhetők ennek nyomai. A római jog egész
felfogására azonban az volt a jellemző, hogy a nem zetés tényében olyan
jogsérelmet látott, amely mindenképpen büntetést érdemel, és emögött
háttérbe szorult az, hogy vajon ténylegesen megtérül-e a hitelező követelése,
vagy sem. Kezdetben a nem zetés jogkövetkezményei szinte kizárólag
büntető jellegűek voltak, később azonban ez enyhült, és a császárkorban már
olyan rendelkezések is megjelentek, hogy az adósrabszolgaként dolgozó adós
adóssága ledolgozása után újra szabaddá válik. A személyi, közvetlen
végrehajtás megszűnése után – a ~ fejlődésével – a hitelezők kielégítésére
szolgált az adós teljes vagyona és minden jövőbeni keresménye. A magyar
jogban – jelentős előzmények után – az első magyar csődtörvény a csődületről
szóló 1840. évi XXII. tc. volt. A 19. sz. második felében a → kereskedelmi
törvény igényelte a ~ kodi kálását (→ kodi káció), amire → Apáthy István
tervezetének elfogadásával (1881. évi XVII. tc.) került sor. A csődön kívüli
kényszeregyezséget az I. világháború alatt szabályozták (1916. évi V. tc.). A ~
az érdekviszonyok oldaláról nézve adós–hitelező magánviszony, amelyhez az
→ állam legfeljebb kényszerítő jellegű → szankciókat bocsát rendelkezésre, de
nem lép be a → jogviszonyba. Közgazdaságilag világos, hogy az adós mikor
kerül csődbe, de jogilag kérdés, hogy ennek az állapotnak melyik pillanatától
érvényesüljön a jogi értelemben vett csőd. A klasszikus → kereskedelmi jog a
bíróságra bízta annak megítélését, hogy a közgazdaságilag csődbe ment adós
jogi értelemben is csődben van-e. Amennyiben igen, akkor megindult a →
csődeljárás, amelynek mindmáig megmaradt az adós–hitelezői magánviszony
jellege, amelyet az is kifejez, hogy az eljárást – kevés kivételtől eltekintve – csak
a hitelező, ill. az adós indíthatja meg. → csődbűntett, → felszámolás

Csődtömeggondnok: → felszámolás
 D
Damasus (valószínűleg „Tamás”): az első név szerint ismert magyar jogtudós,
aki feltehetően a 13. században Bolognában élt, és a → glosszátorok között jó
névre tett szert. Korábban cseh származásúnak hitték, utóbb azonban
bebizonyosodott magyarországi eredete.

Damnum: → kár

Damnum emergens (tényleges → kár – lat.): károkozás esetén a károsult →

vagyonában beállott értékcsökkenés. → interesse, → kártérítési felelősség

Damnum iniuria datum (lat.): a → római jogban → dologrongálást jelentett.

A dologrongálást részletesen a Kr. e. 286-ban alkotott lex Aquilia szabályozta.
Ez a törvény a római jog továbbélése során alapjává vált a modern →
deliktuális felelősség (a → szerződésen kívüli → károkért való → kártérítési
felelősség) szabályozásának. A ~ tényállásának szabályozása alá tartozott a
tettesnél megállapítható → iniuria, amelybe a → jogtudomány belemagyarázta
a szándékos és a → delictumoknál egyedülállóan a gondatlan (→ culpa)
elkövetést is. Ezt a deliktuális jogban egyedüli alakzatot nevezték culpa
Aquilianának. A lex Aquilia eredetileg csak a dologrongálás bizonyos
meghatározott eseteire vonatkozott, a későbbiekben azonban a jogtudósok
interpretációja a lex Aquilia hatályát fokozatosan bővítette. Ennek megfelelően
utánképzett keresetet, actio legis Aquiliae utilist adtak a károsultnak. A ~ →
szankciója a megrongált dolog értékének megfelelő pénzbüntetés, amelyet az
elkövető a → sértettnek tartozott – általában kártérítés gyanánt is – meg zetni.

Dare (lat.): a → római jogban a → kötelmi jogi → szolgáltatások egyik

csoportjának elnevezése. A kötelmeknél (→ kötelem) a szolgáltatások nagyon
sokfélék lehetnek, kimerítő felsorolásuk lehetetlen. A rómaiak mégis
megpróbálták valamilyen kifejezéssel jelölni azokat a szolgáltatásokat, amelyek
jellegüknél fogva hasonlók voltak. A legáltalánosabb csoportosítás alapján a
szolgáltatás lehet ~, → facere, → praestare. A ~ szolgáltatás azt jelenti, hogy az
adós egy dolog (→ res) civiljogi (→ ius civile) → tulajdonának, átruházására
vagy a hitelező részére civiljogi → szolgalom engedélyezésére köteles. Modern
kifejezéssel adási kötelmekről van szó. Idetartoznak azok az esetek is, amikor
valamely dolog → tulajdonjogának visszaruházásáról van szó. A pénz →
teljesítése mindig ~ kötelem, bármilyen jogalapból keletkezzék is.

Datio in solutum (lat.): a → római jogban → teljesítés helyetti adást jelölt. A ~

annyit jelentett, hogy a kötelem (→ obligatio) teljesítése mással történik, mint
amiben a felek megegyeztek. A mással való teljesítésről nincs szó a kötelem
létrejöttekor, hanem csak a teljesítéskor. A ~hoz szükséges a hitelező
hozzájárulása, de → Iustinianus a nehéz gazdasági helyzet miatt bevezette a
kötelező ~ot. Egyik novellájában kimondta, hogy ha az adós nem tudja
pénzbeli tartozását meg zetni, és nincs fedezetül szolgáló → ingósága, akkor a
hitelezők kötelesek az adós által teljesítésként felajánlott → ingatlant hatósági
becsértékben elfogadni.

David, René (1906–1990): francia jogtudós, a → magánjog művelője párizsi,

majd aix-en-provence-i egyetemi tanár, az → összehasonlító jogtudomány egyik
klasszikusa, akinek a mai világ nagy → jogrendszereit bemutató, számos kiadást
megért és több nyelvre is lefordított műve új irányt szabott a →
jogösszehasonlítás 20. századi művelésének. Fő művei: Traité élémentaire de droit
civil comparé, 1950; Les grands systèmes de droit contemporains, 1964 (magyarul:
A jelenkor nagy jogrendszerei, 1969).

Dassonville-formula: → Dassonville-ügy

Dassonville-ügy: az → Európai Bíróság 8/74. sz. ügye, mely alapvető

jelentőségű a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések
meghatározása tekintetében. Az ügyben Dassonville, egy franciaországi
nagykereskedő a Franciaországban szabad forgalomban vásárolt skót whiskyt
Franciaországból Belgiumba exportálta. A belga → jogszabályok alapján
ugyanakkor Belgiumban az alkoholt csupán közvetlenül a gyártó tagállamban
(→ állam) kiállított eredetigazolással lehet forgalmazni, így Dassonville-nek a
brit vámhivatal származási bizonyítványát kellett volna beszerezni. Ez utóbbi
követelmény jelentősen megnehezítette volna az exportálás költségeit, így azt
az Európai Bíróság a közösségi jogba (→ uniós jog) ütközőnek találta. Az
ügyben a Bíróság kimondta, hogy „minden olyan, a tagállamok által bevezetett
kereskedelmi előírás, amely képes közvetve vagy közvetlenül, ténylegesen vagy
potenciálisan akadályozni a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi
korlátozással azonos hatású intézkedésnek tekintendő” (Dassonville-formula),
és így az → Európai Közösséget létrehozó szerződésbe (→ nemzetközi szerződés)
ütközik. A Bíróság később a → Keck-ügyben a mennyiségi korlátozással azonos
hatású intézkedés fogalmát szűkebben határozta meg.

Daytoni egyezmény: Jugoszlávia szétesésével összefüggő különböző fegyveres

kon iktusok egyikének, a Bosznia és Hercegovina függetlenségi harcával
kapcsolatos háborús kon iktus békés lezárásának alapvető fontosságú
okmánya, amely az USA aktív közreműködésével jött létre. A ~ hivatalos
elnevezése „Általános keretegyezmény a békéről Boszniában és
Hercegovinában”, s azt a részes felek, a korábbi Jugoszlávia három utódállama
(→ államutódlás), éspedig Bosznia és Hercegovina Köztársasága, a Jugoszláv
Szövetségi Köztársaság és a Horvát Köztársaság 1995. nov. 21-én parafálták
(→ parafálás) a Dayton (Ohio, USA) melletti Wright–Patterson katonai
légibázison; hivatalos aláírására pedig 1995. dec. 14-én Párizsban került sor. A
~ egy igen bonyolult és sok elemből álló → nemzetközi szerződés: az
alapegyezményhez 11 különböző kiegészítő melléklet (tulajdonképpen
kiegészítő → jegyzőkönyvek), több mint 20, az alapegyezményben vállalt
kötelezettségek teljesítésére vonatkozó diplomáciai levélváltás, ill. a tárgyaló
felek képviselőinek zárónyilatkozata tartozik. Ezen kiegészítő okmányok nem
pusztán a három szerződő fél jogait és kötelezettségeit rögzítik, hanem
a boszniai békés rendezésben szerepet vállaló egyéb → nemzetközi szervezetek.
[ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete), NATO (→ Észak-atlanti Szerződés
Szervezete), EBESZ (→ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), →
Európa Tanács] kapcsolódó tevékenységének kereteit is meghatározzák. A ~t
kiegészítő okmányokat két részre lehet osztani: a békés rendezés katonai és
polgári vonatkozású okmányaira. Az utóbbiak különösen érdekesek, mivel a
független Bosznia és Hercegovina → alkotmányos berendezkedésével
foglalkoznak. Így pl., a 4. sz. melléklet tartalmazza az új, független Bosznia és
Hercegovina alkotmányát, a 6. sz. melléklet az → emberi jogok katalógusát és
azok tiszteletben tartását, ill. az érvényesítésüket felügyelő nemzetközi
összetételű szervek (Emberi Jogi Főbiztos, Emberi Jogi Bíróság) → hatáskörét
rögzíti, a 7. sz. melléklet a → menekültek, és a lakóhelyükről elűzött személyek
sorsának rendezését tárgyalja, a 8. sz. melléklet a kulturális, vallási és
történelmi műemlékek védelmét szabályozza.

De facto elismerés: → államok elismerése

De facto kormány: az → állam → alkotmányával ellentétesen (pl. forradalom,

puccs útján) → hatalomra került → kormány (→ de jure kormány). Ha az ilyen
módon létrejött kormány az → államterület egészén vagy annak nagyobb
részén gyakorol tényleges hatalmat, általános ~ról, míg ha csak az államterület
egy kisebb részére terjed ki az ellenőrzése, helyi ~ról van szó. A helyi ~ létezése
fogalmilag feltételezi egyébként még legalább egy másik, akár de jure kormány,
akár általános ~ létezését, sőt az is lehetséges, hogy egy államban egyszerre több
helyi ~ legyen (ez történt pl. 1960-ban Kongóban). Helyi ~ többnyire →
polgárháborúban, háborús megszállás (→ hadijog) alkalmával jön létre, és az
általa vezetett erők harcot folytatnak a központi kormány vagy a megszállók
ellen. A ~t az esetek többségében csak a többi állam által adott elismerés után
tekintik állama képviseletére jogosítottnak. → kormányok elismerése

De facto menekült: a szélesebb értelemben vett → menekültek olyan

csoportjába tartozó személyek, akiket a menedéket nyújtó → állam nem
ismert el a Menekültek helyzetére vonatkozó 1951. júl. 28-án kelt gen →
egyezmény (kihirdetve: 1989. évi 15. tvr.) szerinti politikai menekülteknek,
bizonyos jogokat mégis megad nekik, beleértve a tartózkodás jogát, és megvédi
őket az üldözéssel fenyegető országba való visszaküldéstől (non-refoulement).
A ~ek vagy nem is kérik elismerésüket politikai menekültként, vagy kérik, de
nem tudják bizonyítani, hogy az 1951. évi egyezmény hatálya alá tartoznak,
ugyanakkor valószínűsíteni tudják, hogy visszaküldésük hazájukba életüket
vagy szabadságukat veszélyeztetné, embertelen vagy megalázó bánásmódnak
minősülne. Az esetek jelentős részében a ~ek valójában a nehéz gazdasági
körülmények, a szegénység miatt hagyják el hazájukat (gazdasági menekültek).
Az → Európa Tanács 1976-ban elfogadott 773. (1976) sz. ajánlása a ~ekről arra
szólítja fel az államokat, hogy adjanak nekik a külföldieknél több jogot, s
amennyire lehetséges, közelítsék státusukat (→ jogállás) az elismert
menekültekéhez (→ külföldiek jogi helyzete). A ~ státusa különleges, időben
korlátozott alesetének fogható fel az – 1980-as évek vége óta terjedő –
ideiglenes védelem, amelyet → polgárháborúk, (pl. a délszláv kon iktus)
áldozatainak nyújtanak.

De jure elismerés: → államok elismerése

De jure kormány: az → állam → alkotmányának megfelelően (pl. →

országgyűlési választások útján) létrejött → kormány. → de facto kormány

Deák Ferenc (1803–1876): jogász, politikus, 1833-tól → országgyűlési

képviselő, mérsékelt szabadelvű eszmék hirdetője, a liberális reform→ ellenzék
egyik vezéralakja, aki a → kodi kációs bizottság elnökeként részt vett a készülő
új → Büntető Törvénykönyv kidolgozásában, és pártolta a → halálbüntetés
eltörlését. 1848-ban Batthyány Lajos → kormányában igazságügyi →
miniszter. A szabadságharc után a kiegyezés előkészítője (→ kiegyezési
törvények, → dualizmus), de ennek létrejötte után nem vállalt
kormánytisztséget. Haláláig, mint nagy tekintélyű → országgyűlési képviselő,
főleg → a nemzetiségi kérdéssel, valamint egyházpolitikai kérdésekkel
foglalkozott. Fő műve: Adalékok a magyar közjoghoz, 1865.

Debelláció: → okkupáció, → annexió

Debita portio (lat.): a modern → öröklési jogban ismert → kötelesrész →

jogintézményének. → római jogi változata. Az örökhagyó köteles volt
legközelebbi rokonainak a hagyatékból (→ hereditas) bizonyos hányadot
juttatni. Más szóval ez az anyagi mellőzhetetlenség, szabályai a császárkorban
alakultak ki. Kötelesrészre voltak jogosultak a lemenők [az adoptált gyermekek
is (→ adoptio)], hiányukban a felmenők, valamint a felmenők hiányában a
testvérek. E rokonok ~ja törvényes örökrészük egynegyedét tette ki. Ha az
örökhagyó a kötelesrészesek valamelyikét a végrendeletben (→ testamentum)
nem említette meg vagy kitagadta (→ exheredatio) esetleg kevesebbet juttatott
nekik, mint amennyi járt, az illető a százszemélyes bírósághoz fordulhatott a
querela inofficiosi testamenti nevű keresettel orvoslásért. Ha ez a bíróság úgy
találta, hogy az örökhagyó a panaszost alaptalanul tagadta ki vagy rövidítette
meg, akkor azzal a → ctióval, hogy az örökhagyó őrült volt, érvénytelenné
nyilvánította a végrendeletet (esetleg csak abban a részében, amely a panaszló
mellőzhetetlenségét sértette). → Iustinianus 115. novellája alapvetően
módosította a mellőzhetetlenség szabályait. Anyagilag mellőzhetetlenek voltak
a lemenők, a felmenők és a testvérek, de a sui iuris lemenők és a felmenők
ezután alakilag is mellőzhetetlenek lettek, vagyis őket → örökössé ki kellett
nevezni. Taxatíve felsorolták a → kitagadási okokat a lemenőkre és a
felmenőkre. Iustinianus a ~ arányát felemelte a törvényes örökrész harmadára,
ha pedig a jogosult törvényes örökrésze a hagyaték egynegyedét sem érte volna
el, akkor a kötelesrész a törvényes örökrész fele. A querela inofficiosi
testamenti csak akkor volt indítható, ha a kötelesrészre jogosultnak az
örökhagyó semmit sem hagyott. Ha az örökhagyó valamit juttatott a
hagyatékból, de az nem érte el a kötelesrészt, akkor az actio suppletoriával
lehetett élni a kötelesrészig való kiegészítésért. → agnatio, → cognatio

Decentralizáció: → közigazgatási szervezési elv, amely szorosan kapcsolódik az

→ önkormányzatiság elvéhez. A döntési jogoknak és → hatásköröknek a merev
→ államigazgatási hierarchián kívül eső telepítése. Ellentétben a →
dekoncentrációval, a ~ esetében nem egyszerűen a közigazgatási feladat, hanem
az → állami → hatalom egy része is kikerül a központból, ill. az
államigazgatásból. Ilyenként a ~ a → centralizáció valódi ellentéte. A ~ széles
körű önállóságot, → autonómiát biztosít a feladatok meghatározásában, azok
ellátásának módjában, az erőforrások felhasználásában, a szervezetalakításban,
a vezetők kiválasztásában stb. A ~ elve alkalmas a helyi kezdeményezések
bátorítására, a helyi sajátosságokhoz, lehetőségekhez és igényekhez való
alkalmazkodás megteremtésére; ezzel a közigazgatás rugalmasságának,
alkalmazkodóképességének növelésére. A ~ hátrányai között elsősorban a →
jogalkalmazás egységességének hiánya, a partikularizmus, a magánszférába való
túlzott behatolás veszélyei, valamint a politikai kontroll esetleges
gyengeségéből következő anomáliák említhetők. A ~ elvéből levezethető
szervezeti forma Magyarországon elsődlegesen a → helyi önkormányzat.

Declaration of Rights (Jogok Nyilatkozata – ang.): 1. az angol → parlament

által az utolsó Stuart-uralkodó, II. Jakab elűzése után elfogadott dokumentum
(1688); azoknak a feltételeknek az összegezése, amelyeknek elfogadásával
Orániai Vilmos németalföldi helytartó és felesége, Mária elfoglalhatták az
angol trónt (→ monarcha). Rendelkezéseit utóbb (1689) → Bill of Rights
néven törvénybe foglalták; 2. az észak-amerikai brit gyarmatok I.
kontinentális kongresszusán (Philadelphia, 1774) elfogadott határozat, amely a
gyarmatokon élők jogainak az angol parlament által történt ismételt
megsértését felpanaszolva a sérelmek orvoslását sürgeti. E törekvések
meghiúsulása vezetett utóbb (1776) a ~ alapján készült → Függetlenségi
Nyilatkozat elfogadásához.

Decretum (lat.): 1. Praetori ~: → praetor; 2. Császári ~: → constitutiones

principum. 3. A középkori magyarországi latin nyelvben a → törvény
elnevezése.

Degré Alajos (1908–1967): jogász, jogtörténész, 1949–1950-ig táblabíró,

1950–1956 között a pécsi tudományegyetemen a magyar jogtörténeti tanszék
vezetője, majd a zalaegerszegi levéltár igazgatója, 1982-től az Eötvös Loránd
Tudományegyetem c. egyetemi tanára. A → magánjog, a perjog és → a
büntetőjog történetével, valamint Zala megye helytörténetével foglalkozik. Fő
művei: A Négyeskönyv perjogi anyaga, 1935; A Négyeskönyv büntetőjogi elvei,
1936; Általános jogtörténet, 1950; A magyar gyámsági jog kialakulása a
dualizmus korának gyámsági kódexéig, 1977.

Deklaráció: → nyilatkozat

Deklaratív elmélet: → államok elismerése

Dekolonizáció: a gyarmati rendszer (→ gyarmati területek) felszámolása,

amelynek folyamatában a II. világháború után az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) lényeges szerepet játszott; mindenekelőtt annak következtében,
hogy az → Alapokmányba foglalt rendelkezésekkel az → önrendelkezési jog a →
nemzetközi jog egyik alapelvévé vált. Az Alapokmány egyébként a gyarmati
területeket két csoportba osztja: önkormányzattal nem rendelkező és gyámsági
területekre (→ gyámsági rendszer), s csak ez utóbbi kategóriába tartozókkal
kapcsolatban beszél „függetlenségről”, mint vagylagos célról. Egyéb területek
vonatkozásában az Alapokmány szerint az → államok kötelezettsége a
területek lakossága jólétének előmozdítása, „önkormányzati képességük”
kifejlesztése. A ~ politikai folyamatában a két csoportba tartozó területekkel
kapcsolatos kötelezettségek között eltűnt a különbség. Az → ENSZ
Közgyűlésének 1960. dec. 14-én elfogadott 1514. (XV.) sz. határozata a
Gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről szóló →
nyilatkozat már egyértelműen valamennyi függő helyzetben levő terület
függetlenségéről beszél. A ~ az 1960-as évekre befejeződött, s a folyamat
eredményeképpen több mint 100 új állam jött létre.

Dekoncentráció: → közigazgatási szervezési elv. A → centralizáció a legtöbb

esetben egy hierarchikus szervezetrendszerben jelentkezik. A ~ esetében a →
hatásköröket pusztán igazgatástechnikai okok miatt nem telepítik a központba,
mindenekelőtt azért, mert az ügyeket célszerű azok keletkezési helyéhez, ill. az
ügyfelekhez (→ ügyfél) a lehető legközelebb intézni. A ~ így a helyi-területi
közigazgatási egységek létrehozásának szükségessége (→ közigazgatás helyi
szervei) és a centralizáció elve közötti feszültség eredménye. A ~ előnye, hogy
több akár száz szervezet esetében is biztosítani tudja az országosan egységes,
kiszámítható működést, így a → jogalkalmazás egységességét, valamint a →
hatósági döntéseket függetleníteni tudja a helyi hatalmi (→ hatalom)
viszonyoktól. A ~ elve Magyarországon elsődlegesen a → dekoncentrált
szervekben manifesztálódik.

Dekoncentrált szervek: azok a → közigazgatási feladatokat ellátó helyi

szervek, amelyek valamelyik központi közigazgatási szerv (→ közigazgatás
központi szervei) hierarchikus alárendeltségében működnek. Szervezeti, döntési
és pénzügyi önállóságuk kismértékű, felettes szerveik döntéseiket
megváltoztathatják, ügyintézésük rendjét bármikor módosíthatják, vezetőiket
szabad belátásuk szerint nevezik ki vagy váltják le; lényegében a központi
szervek helyi kirendeltségeinek tekinthetők. A ~ az → önkormányzatokkal
mint ~ kel szemben általában nem találhatók meg a településeken, többségük
Magyarországon csak → megyei szintig épült ki. Egyes ~ nem követik az
általános → közigazgatási területi beosztást, hanem sajátos területi igényeikhez
igazodnak [pl. vízügyi igazgatóságok (→ vízügyi igazgatás), természetvédelmi
felügyelőségek (→ természetvédelem)]. A ~ közé tartozik az → államigazgatási
hivatal (korábban megyei közigazgatási hivatal), amely általános → hatáskörű,
a közigazgatás minden helyi ügyében kisebb-nagyobb mértékben érdekelt
szerv. Magyarországon vannak még egyéb ~, amelyek vagy → rendészeti jellegű
(→ rendőrség, vám- és pénzügyőrség, tűzoltóság), vagy → adó- és pénzügyekkel
megbízott, ill. → felügyeleti, → ellenőrzési tevékenységet ellátó (közlekedési
vagy kereskedelmi felügyelet), vagy különböző szolgáltatásokat,
nyilvántartásokat nyújtó, ill. vezető szervek (statisztikai igazgatóságok,
földhivatalok, munkaügyi hivatalok stb.). A ~ az egyöntetűséget, az azonos
elbírálást és eljárást biztosítják.

Del Vecchio, Giorgio (1878–1970): olasz jogász, egyetemi tanár, számos →

jog lozó ai mű szerzője. Az → újjáéledt természetjog képviselője. Alapítója
(1921) és haláláig szerkesztője volt a Rivista internazionale di losofía del
diritto című folyóiratnak. Fő művei: Il concetto di natura e il principio del
diritto, 1908; La Giustizia, 1923.

Delatio hereditatis (lat.): a → római jogban az → öröklés megnyílását

jelentette. → hereditas

Delcredere v. del credere felelősség (tkp. star del credere, helytállni a

véleményért – ol.): korábban általánosabb érvénnyel a → kereskedelmi ügyletek
során valamely más által teljesítendő → szolgáltatásért vállalt → jótállás, ma
elsősorban a → bizományi szerződés körében jelentkezik. A szigorú értelemben
vett ~ alapján a bizományos minden körülmények között felelősséggel
tartozna a vele → szerződést kötő fél szerződésszerű → teljesítéséért. Ez a
kimentési lehetőség nélküli felelősség nem felelne meg a felelősségi rendszer
általános szabályainak, de ugyanígy nem alkalmazható a bizományos
felelősségére az általános kimentési szabály, amely túlzottan könnyű kimentést
tenne lehetővé olyan esetekben, amikor a szerződés végül is alkalmatlan
gazdasági céljának betöltésére. Ezért a bizományosnak a vele szerződő fél
magatartásáért való helytállási kötelezettségét – amelyet → tételes jogi szabály is
rögzít – a → közreműködőért való felelősség szabályai szerint kell megítélni.

Delegált miniszter: → miniszter

Delegatio (lat.): a → római jogban a → kötelem módosításának az az esete,

amelynek során a felek személye változik meg. A ~ kétféle lehet. Az egyik,
amikor az adós delegál maga helyett valakit, rendszerint a saját adósát, hogy
teljesítsen (→ teljesítés) a hitelezőjének. A változás azonban bekövetkezhet a
hitelezői oldalon is úgy, hogy a hitelező delegálja adósát egy harmadik
személyhez, rendszerint a saját hitelezőjéhez, hogy az adós neki teljesítsen.
A hitelezői ~ senkire nézve sem sérelmes, érvényesül ugyanis a nemo plus iuris
elve (→ traditio), tehát az adós semmivel sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe
azáltal, hogy egy másik hitelezőnek teljesít, mivel kötelezettsége ezáltal nem
válhat súlyosabbá. Éppen ezért a császárkorban az adós közreműködését
igénylő ~ mellett kialakult a hitelezői pozíció átruházásának könnyebb
formájaként előbb a → mandatum agendi, majd a → cessio, amely már a régi
és az új hitelező egymás közötti ügylete. Az adósi ~nál nem játszódott le
hasonló fejlődés, a hitelező szempontjából nem mindegy, hogy ki az adós.
Lehetséges ugyanis, hogy a régi adóshoz mérve az új adós kevesebb fedezettel
rendelkezik, vagy nem olyan megbízható, és ez a hitelezőre nézve hátrányos.
Ezért az adósi ~ esetében szükség van a hitelező hozzájárulására is, ami a ~
esetében a konstrukció velejárója. A ~, amely egyúttal általában a régi kötelem
→ novatiójával is járt, → stipulatio vagy → litterálkontraktus formájában
történt.

Delicta communa: → tettesség

Delicta propria: → tettesség

Delictum (lat.): a → római jogban magánüldözés alá eső → bűncselekmény. A

modern és a római jog bűncselekmény-fogalma nem azonos, eltérnek
egymástól. Rómában a bűncselekményeknek két kategóriája alakult ki, az
egyik a magánüldözés alá eső bűncselekményeké, a ~é, a másik a közüldözés
alá eső bűncselekményeké, a → crimeneké. (E fogalmakat a források nem
mindig következetesen használják.) A ~ok üldözését az → állam a
magánszemélyekre bízta. A primitív időkben ez azt jelentette, hogy az akkor
még fejletlen államszervezet az egyént ért sérelmek megtorlását az egyén
önhatalmú bosszújára bízta. Ez volt a magánbosszú korszaka. Ezt a
magánbosszút először a szemet szemért, fogat fogért elvének (→ talio)
bevezetése korlátozta. A talio mellett a magánbosszú korlátozásaként alakult ki
a → sértett és az elkövető közötti alku, amelynek során az elkövető → vagyoni
megváltást adhatott a sértettnek (compositio), amelynek meg zetése esetén a
bosszú nem volt gyakorolható. Ebből fejlődött ki a deliktuális kötelem,
amelyben az adós a tettes, a hitelező a sértett, a kötelmi szolgáltatás pedig a
törvény alapján kiszabott büntetés (→ poena) meg zetése volt. A deliktuális
kötelem minden esetben pénzre szóló egyoldalú → obligatio, amelynek adósa
a cselekmény elkövetésének pillanatától fogva → késedelemben van (→ mora).
A modern jogok a római ~ok mindegyikét az állam által hivatalból üldözendő
bűncselekményként szabályozzák, és megfelelő büntetés kiszabásával sújtják,
amely → pénzbüntetés esetében nem a sértettet, hanem az államot illeti. A
sértett ugyanis a bűncselekmény folytán felmerült → magánjogi igényét a
modern jogban külön jogalapon (adott esetben külön → perben)
érvényesítheti. A római jogban ezzel szemben magából a ~ból vagyoni
megtérítési igény nem keletkezett, utóbbi érvényesítése csak egyéb → jogcím
(pl. szerződés) alapján jöhetett szóba. A ~ fogalmához két elem együttes
megléte volt szükséges. Az egyik az objektív → jogsértés, amelyen azt kell
érteni, hogy a → tárgyi jog tilalma ellenére valaki magatartásával másnak
vagyoni vagy erkölcsi → kárt okoz. Az ősi jogban ez volt az egyetlen fogalmi
elem. A preklasszikus jog már egy másik fogalmi elemet is megkívánt, a
vétkességet. A ~okat a római jogban csak szándékosan (→ dolus) lehetett
elkövetni, ez alól egyetlen kivétel volt, a lex Aquilia (→ damnum) által
szabályozott dologrongálás, amelyet gondatlanul is el lehetett követni (culpa
Aquiliana). A deliktuális kötelmekből származó igények büntetőkeresetekkel
(actiones poenales) voltak érvényesíthetők, szemben a tisztán megtérítésre
irányuló keresetekkel (actiones rei persecutoriae).

Deliktuális felelősség: a → polgári jogi felelősségnek két nagy területe van: a

→ kontraktuális felelősség és a ~. A deliktum (→ delictum) mai értelemben
olyan, a polgári jog szabályai szerint „magánüldözés” alá eső jogellenes
cselekmény, amely más → vagyonában → kárt eredményez. Az általános
polgári jogi → kártérítési felelősség érvényesítésének feltétele, hogy a károkozó a
kárt → jogellenes magatartással idézze elő, a jogellenes magatartásával
összefüggésben vagyoni vagy → nem vagyoni kár keletkezzék, és a károkozó ne
tudja kimenteni magát a → vétkesség alól. A ~ jellemzője, hogy kártérítési
kötelmet (→ kötelem) keletkeztet a károkozó és a károsult között a kár
bekövetkezésének tényére alapítva. A ~ szabályai érvényesülnek akkor is, ha a
tényleges károkozó részben vagy egészben mentesül a kártérítési felelősség alól,
de a → jogszabályok, más személyeket tesznek felelőssé a károkozásért, és e
személyeket kötelezik a kár megtérítésére. Idesorolandó elsősorban a →
vétőképtelen személy által okozott kárért való felelősség szabálya, a megbízott (→
megbízási szerződés) által a harmadik személynek okozott kárért való felelősség,
a → munkáltatónak a → munkavállaló által okozott károkért való felelőssége
stb. Ugyancsak ~ keletkezik, ha az egyik → jogalany vagyongyarapodása a
másik jogalany vagyonának rovására következik be úgy, hogy hiányzik a
vagyoneltolódáshoz szükséges jogalap (felelősség a → jogalap nélküli
gazdagodásért). A ~ körébe tartozik a fokozott veszéllyel járó tevékenységet
folytatók felelőssége (→ veszélyes üzem felelőssége) . A fokozott veszéllyel járó
tevékenység → objektív felelősség, ezért az általános felelősségi tényálláselemek
közül a → felróhatósági elem itt hiányzik. → kártérítési jog

Deliktuális kötelem: → delictum

Deliktum: → delictum, → bűncselekmény

Delimitáció (lat.): → államhatár

Délkelet-ázsiai Nemzetek Társulása (Association of South-East Asian Nations

– ASEAN): a ~t 1967-ben alapította meg öt → állam (a Fülöp-szigetek,
Indonézia, Malajzia, Szingapúr és aiföld) a korábbi, 1961 és 1967 között
létezett Dél-kelet-Ázsiai Társulás (Association of South-East Asia – ASA)
helyébe; az így létrejött → nemzetközi szervezethez más államok is csatlakoztak.
Az alapító bangkoki → nyilatkozat kimondja, hogy a szervezet célja „a térség
gazdasági növekedésének, társadalmi haladásának és kulturális fejlődésének
gyorsítása”, valamint a „regionális béke és stabilitás előmozdítása”. A ~,
amelyhez a térség több igen gyorsan iparosodó és fejlődő országa tartozik,
elsődlegesen gazdasági jellegű formáció maradt. A ~ az 1990-es évekre
mindinkább általános politikai intézménnyé vált, s tekintettel tagjainak
gazdasági sikereire, vonzásköre is folyamatosan nőtt. Előreláthatólag a délkelet-
ázsiai térségben kialakuló regionalizmusnak ez a szervezet válik a
középpontjává. A ~nak legfőbb szerve a tagállamok külügyminisztereinek (→
miniszter) évenkénti ülése; a → kormányfők 3 évente ülnek össze, a ~nak
Titkársága Djakartában működik.

Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete (South-East Asia Treaty Organization –

SEATO): katonai-védelmi jellegű → nemzetközi szervezet, amely a globális
kelet–nyugati szembenállás intézménye volt, s Délkelet-Ázsiában garantálta
több nagyhatalom (így az USA, Nagy-Britannia és Franciaország) bevonásával
a térség, bár → nemzetközi jogi értelemben csak a tagállamok (→ állam) (a
fentieken kívül Ausztrália, a Fülöp-szigetek, Pakisztán, aiföld és Új-Zéland)
biztonságát. A ~t az 1954. szept. 8-án Manilában aláírt → nemzetközi
szerződéssel hozták létre, s az 1977. jún. 30-i szerződéssel szüntették meg,
azonban mint védelmi rendszer továbbra is fennmaradt.

Dell’Adami Rezső (1850–1888): → ügyvéd, egyetemi magántanár, a →

magánjog művelője. Az → észjogi és szociológiai elemeket is tartalmazó →
jogpozitivizmus, a → szabadjogi iskola és a szociális jogi irányzat híve, a magyar
→ történeti jogi iskola nézeteinek kíméletlen bírálója. Kitartóan küzdött a
magyar magánjog → kodi kációjáért. Fő műve: Az anyagi magyar magánjog
codi catioja, 1877.

Demarkáció (lat.): → államhatár

Dematerializált értékpapír: → értékpapír

Demilitarizált övezet: fegyveres kon iktus idején a hadviselő felek külön

megállapodás értelmében területük meghatározott részeit katonai jelentőséget
nélkülözőnek minősíthetik, amennyiben ott nincs katonai erő, ill.
haditechnika, a hadműveleteket onnan közvetve sem támogatják, s ha a →
közigazgatás és a lakosság is tartózkodik az ellenséges cselekményektől, így a
hadműveletek is elkerülik a ~eket. → gen jegyzőkönyvek, → hadijog

Demokrácia (gör.): közkeletű meghatározás szerint a nép uralmát jelenti (a szó

szerinti fordítás szerint is: démosz = nép, krátia = uralom). További
meghatározások a többség uralmával azonosítják, mások a többség érdekeinek
érvényesüléseként fogják fel. Meglehetősen elterjedt az a meghatározás, amely
szerint a ~ → állami kategória, az → államhatalom gyakorlásának módja,
vagyis → államforma. Modern értelme nem szűkíthető le az államforma vagy a
politikai ~ kérdésére, mivel az egész társadalmat átható hatalmi
intézményrendszert jelent. Mint a közélet formája, a közösségi együttélés egyik
módja, a közügyek intézésének alapvető megoldása, szemben áll a →
diktatúrával. Kiépülésének és érvényesülésének több előfeltétele van. Ezek
közül a legfőbb a szabadság és egyenlőség érvényesülése, az → emberi jogok
realizálódása, valamint a civil társadalom létezése és működése; ehhez
kapcsolódik a hatalommegosztás (→ államhatalmi ágak megosztása) és a →
népszuverenitás megvalósulása, a szabad → hatalomszerveződés, a közéleti-
politikai aktivitás, a tömeges részvétel a közügyek intézésében, a
többpártrendszer (→ párt), a közvélemény hatékony szerepe. Kulturális
előfeltétele a demokratikus közéleti kultúra szocializációja (értékek és normák
követése, demokratikus iskolázottság). Erkölcsi és jogi előfeltétele elsősorban a
közerkölcsök emelkedettségével, a közéleti tisztasággal, a puritanizmussal, a jog
tekintélyével, a → jogi értékek követésével, valamint a hatalommal való
visszaélés, a közéleti amoralizmus és devianciák erkölcsi és jogi korlátozásával
kapcsolatos. Társadalom-lélektani előfeltétele az egyének és közösségek lelki
felszabadulását, félelem nélküli közéleti aktivitását, szolidaritását, az alkotó
ember tiszteletét, a közéletben a szolgálat szellemét, valamint a tolerancia és az
empátia követelményének érvényesülését alapozza meg. A ~ a népi vagy
közakarat érvényesülését eredményezi, és a lakosság széles körű közéleti
aktivitása révén a népszuverenitás realizálódásának lehetőségét biztosítja. A
demokratikus közéleti aktivitás tartalma a humanizmus értékeinek
megvalósítása, a hatalom humanizálása és az → autonómiák (az egyén, a
közösségek és az egész nép hatalmi szerepének) kibontakozása és működése.
Intézményesülésének formái szerint elkülönül a → képviseleti demokrácia
(országos képviselet, helyi-területi-szakmai → önkormányzatok) rendje és a →
közvetlen demokrácia fórumrendszere; emellett nem formális mozgalmak is
kapcsolódnak ezen intézmények tevékenységéhez. A demokratikus
intézmények működésének van egy lényeges, sokak által egyoldalúan
hangsúlyozott módszere: a többségi elv, a többségi akarat, a többségi alapon
hozott döntések érvényesítése. Ennek elválaszthatatlan oldala azonban a
kisebbségekhez tartozók jogainak elismerése, tisztelete és az a lehetőségük,
hogy többséggé válhatnak; ezt biztosítja az → általános választójog és a
demokratikus intézmények megújítása rendszeres választások útján. A modern
~ sajátossága a jog szabályozó szerepének és tekintélyének a joguralom (→ rule
of law) útján történő érvényesítése, a jogi értékek és eljárási formák
megvalósítása a humanizmus követelményeinek teljesítése végett.

Demokratikus centralizmus: közéleti-hatalmi-politikai- → állami szervezési

elv, amely jellemzi a demokratikus állami szervek, → pártok, érdekvédelmi és
egyéb közösségi szervek vagy civil szerveződések működését: irányítását, belső
kapcsolatrendszerét és alulról fölfelé épülő rendjét. Mint az irányítást és a
közéleti részvételt összekapcsoló elv, a különböző szervekben és
mozgalmakban összhangot teremt a központi irányítás és az alulról jövő helyi
és szakmai kezdeményezések között. A modern társadalmi berendezkedésben a
társadalmi irányítás és a mindennapi együttélés összehangolása bonyolulttá
vált, bürokratikus szervezeti formák honosodtak meg a politikai, gazdasági és
kulturális szférában egyaránt. E fejlődési irány a bürokratikus centralizmusban
(→ bürokratizmus) testesült meg, ezzel szemben a demokratikus fejlődés az
önszerveződést bontakoztatta ki. A ~ elvét különösen jelentősnek tekintették a
munkásmozgalmon belül a kommunista pártok, a gyakorlatban azonban
abszolút vagy bürokratikus centralizmust valósítottak meg, mivel a →
hatalomkoncentráció a demokratikus intézményeket (képviselet, → közvetlen
demokrácia) mellőzte, s csak a központi akaratot foganatosította.

Demonstratio (kimutatás, bebizonyítás – lat.): a → római jogban a → formula

rendes alkotórésze, amely a felperesi (→ fél) igény pontosabb megjelölését
szolgálta. Mindig szerepelt a konkrét tényállást leíró ~ a bonae dei → keresetek
formulájában, mert ezek → intenciója csak általánosságban utalt a felperesi
követelésre. → formuláris eljárás

Denegatio iustitiae (→ igazságszolgáltatás megtagadása – lat.): a jogszolgáltatás

megtagadása az arra illetékes → bíró által; a modern → jogrendszerekben
rendszerint kifejezett tilalom alá esik. Pl. az a bíró, aki a → törvény
hallgatásának vagy nem kielégítő voltának ürügyén megtagadja az ítélkezést, a
~ban való vétkesség címén → büntetőeljárás alá vonható.

Deontikus logika: a modern formális logika egyik ága, amely a normatív

kijelentések, köztük a jogi kijelentések közötti logikai kapcsolatokkal, ill. e
kijelentések logikai tulajdonságaival foglalkozik (→ jogi logika). A ~ első
rendszerének (kalkulusának) kidolgozója a nnországi Georg Henrik von
Wright volt (1951). A ~ jelentősége a jog számára abban áll, hogy segítségével
az egyes jogi és → jogtudományi problémák formális logikai eszközökkel
elemezhetők és esetleg megoldhatók; továbbá a ~ jelentőséggel bírhat a
mesterséges intelligencia jogi alkalmazásában is. A ~ jogi alkalmazhatósága
vitatott, a jogtudományban ~val foglalkozók közül kiemelendő O. Weinberger,
C. R Alchourrón és E. Bulygin, U. Klug, Magyarországon Solt Kornél.

Depositum: → letét
Dereguláció: a társadalmi viszonyok „túlszabályozásával” a 20. század utolsó
évtizedeiben számos → államban jelentkező törekvés. Az 1980-as évek végétől
előtérbe került ez Magyarországon is. Egyebek között arra irányul, hogy a →
jogalkotás tudományos megalapozásával, gondos és körültekintő → jogszabály-
előkészítő munkával lehetőleg megelőzzék a jogszabályok gyakori változtatását.
Ha egyes társadalmi viszonyokba (pl. a gazdasági és szakmai tevékenységbe, a
magánszervezetek belső viszonyaiba) az állami beavatkozás nem, vagy csak
bizonyos szempontból szükséges, számolják fel, ill. korlátozzák ezek állami jogi
szabályozását. A jogi szabályozás csökkentésére irányuló törekvés azonban nem
jelentheti azt, hogy „keretszabályok” alkotásával, a részletszabályok
kiiktatásával intézményesen szélesítsék a jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) →
hatóságok mérlegelési (→ mérlegelés és méltányosság) jogkörét, különösen
azokban az esetekben, amikor a → természetes személyekkel és szervezeteikkel
szemben a jogszabályok alapján tilalmakat, terheket és kötelezettségeket
állapíthatnak meg.

Derelictio (elhagyás – lat.): a → római jogban éles különbséget tettek

tulajdon~ és birtok~ között (→ dominium, → possessio). Tulajdon~ esetén a
tulajdonos tudatosan, szándékosan felhagy → tulajdonjogával. Míg birtok~
esetén a birtokos, aki rendszerint tulajdonos is, csak a dolog (→ res) birtokával
hagy fel. A birtok~hoz tehát csak a dolog birtokával való felhagyás szükséges, a
tulajdon~hoz viszont a birtok~n kívül szükséges a tulajdon feladására irányuló
szándék is (animus derelinquendi dominii). A szándéknak egyértelműnek
kellett lennie. A modern → polgári jogban a ~ra vezethető vissza a → felhagyás
a tulajdonnal.

Dernburg, Heinrich (1829–1907): német jogtudós, a → polgári jog egyetemi

tanára Heidelbergben, Halléban és Berlinben. A porosz → magánjog-tudomány
megalapítója. Fő művei: Lehrbuch des Preußischen Privatrechts, 1871;
Pandekten, 1884; Das Bürgerliche Recht des Deutschen Reiches und Preußens, I–
III., 1898–1904.

Derogatio [részleges megszüntetés, megszorítás (törvényé) – lat]: egy →

jogszabály érvényének megszüntetése kifejezett jogalkotói vagy jogalkalmazói
aktussal (→ jogalkotás, → jogalkalmazás), avagy hallgatólagosan, a hatályos →
jogrendszer szervezeti és működési elveiből levont következtetés
eredményeként. Ezek az elvek azt szolgálják, hogy a jogrendszerben
mindenkor folytonosan tételezett és egymásra épülő különféle szintű és
általánosságú szabályok halmazából kiiktassák az ellentmondás lehetőségét. A
→ lex posterior derogat priori, a → lex specialis derogat legi generali, valamint a
→ lex superior derogat inferiori így a későbbi, részletezőbb vagy magasabb
rendű szabályozás ellenére a jogi rendezés ellentmondásokba torkollásának
megelőzését célozzák. A ~ ilyen módon lehetővé teszi a → jog dinamikus
változtatását anélkül, hogy a korábbi szabályozás érvényének megszűnéséhez ki
kellene várni a gyakorlatból történő kikopását és a nem alkalmazása folytán
bekövetkező elhalását (→ desuetudo). A → nemzetközi jogban az emberi jogi
dokumentumokban szereplő klauzula, amely megengedi a részes →
államoknak, hogy → szükséghelyzet fennállásakor bizonyos emberi jogokat
felfüggesszenek (→ emberi jogok korlátozásai).

Despotizmus (gör.): egy személy önkényes, zsarnoki uralma, → Montesquieu-

nél az egyeduralom (→ monarchia) elfajulása; olyan → államforma vagy
politikai berendezkedés, amelyben a korlátlan –→ hatalomgyakorlás során
semmiféle rend vagy szabályszerűség sem érvényesül, csupán az uralkodó
szeszélye.

Desuetudo (→ törvényrontó → szokásjog – lat.): a → joggyakorlat

hallgatólagosan elfogadott elve, amelynek értelmében a sokáig nem
alkalmazott vagy éppen tudatosan mellőzött → jogforrás tekintélye lassan
gyengül, majd végül érvényét veszti. Különösen a → római jogban, valamint a
közép-és újkori jogban volt jellemző az a gyakorlat, hogy a felek csak az élő,
tehát gyakorolt → szokásjogra hivatkozhattak. Ugyanerre az elvre épült a
törvényrontó szokásjog vagy → bírói gyakorlat kifejlődésének lehetősége is.
Alapját az érvényesség és hatékonyság közötti összefüggés szolgáltatja s az a
feltételezés, hogy amennyiben a jogalkotó (→ jogalkotás) érzékelhette a jog
megkettőződésnek kialakulását, és számottevő időn keresztül mégsem tett
semmit a korábbi jogot lerontó gyakorlat megszilárdulása ellen, úgy ebbe
bizonyára maga is belenyugodott. A ~ fogalmát a → nemzetközi jog is ismeri.

Detentio (birlalat – középkori lat.): a → római jogban – hasonlóan a modern

→ polgári joghoz – a birtokjogok nélküli (naturális → possessio) birtokot
jelentette.
Deviza: külföldi pénzre vagy pénzhelyettesítő eszközre szóló → követelés (pl.
bankszámla, → csekk, → váltó, → valuta). A → tételes jogok a ~ fogalmát
rendszerint kiterjesztik az aranyra és a jelentősebb értékkel bíró nem pénzbeli
követelésekre (pl. → ingatlan, üzletrész, → részvény) is. A ~ fogalmának
jelentősége a → ~jog alkalmazási körének (tárgyi érvényességének)
meghatározása, s ezért nem feltétlenül esik egybe a pénzügytanban elfogadott
~-fogalommal. A ~belföldi és ~külföldi terminusoknál azokat a → természetes
személyeket és → jogi személyeket jelölik, akikre alkalmazandók (~belföldi), ill.
akikre nem alkalmazandók (~külföldi) a → jogszabályok, ill. a bennük foglalt
korlátozások; ezek nem feltétlenül azonosak az általánosan használt „belföldi”
és „külföldi” fogalommal.

Devizagazdálkodás megsértése: korábban hatályos magyar → jog szerint a →

devizagazdálkodás alapvető érdekeit sértő → gazdasági bűncselekmény.
A devizagazdálkodásról szóló → jogszabályban meghatározott kötelezettség
vagy tilalom megszegését rendelte büntetni, elkövethető (→ elkövetők) volt pl.
devizaérték (pl. külföldi zetőeszköz), belföldi zetőeszköz vagy vagyoni érték
engedély nélküli kivitelével (kijuttatásával), ill. mindezekre szóló külföldi
követelés bejelentésének szándékos elmulasztásával. → devizajog

Devizajog: a → devizabelföldiek és devizakülföldiek egymással kapcsolatos

folyó zetési és tőkeműveleteire, továbbá a belföldön vagy külföldön levő →
vagyoni értékekkel és devizaértékkel összefüggő → jogügyletekre vonatkozó
szabályok összessége. A zetőeszközök szabad átválthatóságát korlátozó →
jogszabályok az 1929–1933-as gazdasági világválság idején jelentek meg. A II.
világháborút követő időszakban a folyó zetési műveletek és a tőkemozgások
szabályozása élesen elvált egymástól. A nemzetközi kereskedelemben az egyes
→ államok közötti zetéseket rendszerint kétoldalú → megállapodások
szabályozták. A nemzetközi gazdasági fejlődés szükségessé tette a korlátozások
megszüntetését, egy multilaterális zetési rendszer kialakítását. Lényegében ez
az igény vezetett a → Nemzetközi Valuta Alap (IMF) létrehozására vonatkozó
→ egyezmény, ill. az → Általános vám- és kereskedelmi egyezményhez (GATT). A
~i szabályozásban alapvetően kétféle technika alkalmazható. A tőkeműveletek
liberalizációja előtt a fejlett országokban követett elv szerint minden művelet
engedélyköteles, hacsak a ~szabály másként nem rendelkezik. A liberalizáció
után, ahol a korlátozások jelentettek kivételeket, a szabályozás alapelve az lett,
hogy csak az a művelet tilos vagy engedélyköteles, amelyet a jogszabály
kifejezetten ilyenként határoz meg. A ~i szabályozás immanens jellemzője a
devizahatóság (→ hatóság) széles diszkrecionális (→ diszkréció) jogköre. A nem
liberalizált műveletek esetében a devizahatóság saját belátása szerint, az aktuális
gazdasági helyzetnek megfelelően engedélyez devizaműveleteket. A
devizahatósági ellenőrzés rendszerint a devizaműveletek végzésére
felhatalmazott → bankok útján történik. A pénzintézet az átutalás előtt köteles
ellenőrizni az átutalás jogszerűségét, bekérni a szükséges bizonylatokat, és
bejelenteni a műveletet a devizahatóságnak. Ugyanakkor a devizahatóság
utólag ellenőrizheti a gazdasági szereplők devizaműveleteit.

Devolutív hatály: → jogorvoslat

Dicey, Albert Venn (1835–1922): brit közjogász, 1863-tól → ügyvéd és az

oxfordi All Souls College tagja, az angol → alkotmányjog egyik legismertebb
szakértője. 1910–1913 között → nemzetközi magánjogot is előadott. Fő művei:
Introduction to the Study of the Law of the Constitution, 1885 (magyarul:
Bevezetés az angol alkotmányjogba, 1902); Digest of the Law of England with
reference to the Con ict of Laws, 1896; Lectures on the relation between Law and
Public Opinion in England during the Nineteenth Century, 1905.

Dictator (lat.): a → köztársasági Róma rendkívüli, legfeljebb 6 hónapig tartó

teljhatalommal (→ hatalom) felruházott, társ (collega) nélküli tisztségviselője.
A modern → államelméletben korlátlan hatalmú → államfő; parancsuralmat
gyakorló személy. → diktatúra, → magistratus

Dies (időpontkitűzés – lat.): a → római jogban többféle jelentése ismert. 1. A ~

a feleknek az a rendelkezése, amellyel a szerződés (→ contractus) hatályát
bizonyos időponthoz kötik vagy úgy, hogy a szerződés hatálya mikor
kezdődjék (kezdő időpont = ~ a quo), vagy úgy, hogy mikor szűnjék meg
(befejező időpont = ~ ad quem). A ~t lehet naptári nap szerint meghatározni
(pl. ez év március idusán) vagy jövőbeli eseménnyel is, ha ennek bekövetkezte
bizonyos (pl. a legközelebbi cirkuszi játékok idején). A feltételtől abban
különbözik a ~, hogy a feltétel jövőbeli bizonytalan esemény. Ezzel szemben
az időmeghatározásnál a felek a szerződés hatályának kezdetét vagy végét bár
jövőbeli, de bizonyosan bekövetkező eseményhez kapcsolják. Bizonyos jogi
aktusok nem tűrnek időpontkitűzést, ilyenek pl. a → házasság vagy az örökség
elfogadása. 2. ~ legati cedens, ~ legati veniens. A hagyományos (→ legatum)
[hitbizományos (→ deicommissum)] a → hagyatékból egy vagy több, de
mindig meghatározott vagyontárgyat örököl, szemben az → örökössel (→
heres), aki a hagyatékot mint egészet örökli, aktíváival és passzíváival együtt (→
hereditas). Tehát a hagyományos az örökhagyó különös → jogutódja, míg az
örökös általános (egyetemes) jogutód. A hagyomány (ill. a hitbizomány)
megszerzése szempontjából lényeges a hagyomány megnyílásának az időpontja
(~ legati cedens), amely az örökhagyó halálával következik be. Ha ezt az
időpontot a hagyományos megérte, későbbi halála esetén a jog már átszáll
örököseire. A hagyomány megszerzése ellenben csak abban az időpontban (~
legati veniens) következik be, a hagyományos ténykedése nélkül, amikor az
örökös megszerzi az örökséget. 3. ~ fasti, ~ nefasti: a törvénykezésre alkalmas
és nem alkalmas napokat jelentenek (→ fas). A papi testület (pontifexek) élén a
pontifex maximusszal, volt a jog szakavatott és hiteles ismerője. →
Privilégiuma volt azoknak a napoknak az ismerete, amelyeket az istenek
törvénykezésre alkalmasnak, ill. alkalmatlannak nyilvánítottak. Ezeknek a
napoknak a listáját először Gn. Flavius tette közzé.

Diéta: → országgyűlés

Digesta: a iustinianusi (→ Iustinianus) → kodi káció során keletkezett

legfontosabb törvénykönyv. → Corpus Iuris Civilis

Díjkitűzés: a → polgári jogban azt jelenti, hogy valaki anyagi juttatást ígér, ha
bárki az általa előre meghatározott teljesítményt vagy eredményt eléri. Ennek
érdekében a díjat kitűző személy nyilvános felhívást tesz közzé, amelyben
pontosan meghatározza az elvégzendő feladatot vagy elérendő eredményt. A ~
ingyenes és egyoldalú → jogügylet, ami azt jelenti, hogy a díjat kitűző személy
semmilyen formában sem részesülhet anyagi → ellenszolgáltatásban, ill. a ~re
vonatkozó ígéret csak akkor vonható vissza, ha a visszavonás joga az eredeti
kiírásban is szerepelt, és a visszavonás az eredmény megvalósulása előtt legalább
olyan nyilvános formában történt, mint a ~. A díjat kitűző személy köteles a
díjat kiszolgáltatni annak, aki az általa megszabott követelményeknek eleget
tett. Ez a kötelezettség akkor is terheli, hogy ha a teljesítményt vagy az
eredményt bizonyíthatóan a ~re való tekintet nélkül érték el. Amennyiben
többen együttesen tettek eleget a felhívásban foglaltaknak, akkor fő
szabályként a díjat közöttük közreműködésük arányában, ha pedig a
közreműködés arányát nem lehet megállapítani, akkor egyenlő arányban kell
megosztani.

Diktatúra (lat.): a → köztársasági Rómában kivételes körülmények (pl.

háborús veszély) idején egy személynek meghatározott időre (6 hónap)
korlátlan → hatalommal való felruházása, amely a veszély elmúltával korábban
is megszűnik. Sulla ~ja óta az elnevezéshez pejoratív jelentés tapad; e hatalmat
utolsóként Julius Caesar előbb 10 évre, majd életfogytiglan kapta meg (Kr. e.
46). Mai értelemben egy személy, kisebb vagy nagyobb embercsoport vagy
szervezet → törvényektől nem korlátozott, főleg fegyveres erőre (→ fegyveres
erők) támaszkodó uralmát jelenti. A ~ a hatalomgyakorlás egyik módja, amely
hatalomkoncentrációval, alárendeltséggel és személyes függéssel, a közügyek
intézésének egy szűk uralkodó réteg által történő kisajátításával jár. Jellemző
vonása a korlátlanság, vagyis a → diszkrecionális (szabad belátáson alapuló)
irányítás, a → jogi nihilizmus, az ellenőrizetlenség és felelőtlenség. Az irányítást
az → állam központi szervei (dinasztia, uralkodó réteg, katonai klikk) végzik,
az állami döntések (parancsok) önkényesek, kiszámíthatatlanok, végrehajtásuk
erőszakon és megfélemlítésen alapszik. Előtérben áll a fegyveres szervezetek
tevékenysége, a → közigazgatási kényszer és a lelki terror, főleg az elrettentés
az ellenállástól (az → ellenzék erőszakos elnyomása, szerveződésének
megakadályozása). A ~ alapvető elve a félelem (→ Montesquieu). A ~ a modern
társadalmakban az abszolút monarchia (→ monarchia), a → rendőrállam, a →
totális állam, a → fasiszta állam és a proletár~ formájában jelentkezik.

Diligentia (gondosság, körültekintés – lat.): az elvárható gondosság. A →

római jogi felelősségi rendszer egyik alapfogalma. → culpa

Diósdi György (1933–1973): jogtudós, a budapesti egyetemen a → római jog

tanára. Fő művei: Ownership in ancient and preclassical Roman law, 1970;
Contract in Roman Law. From the twelve tables to the glossators, 1981.

Diplomácia: az → államok külpolitikájuk békés módon való megvalósításáért

kifejtett tevékenysége. Ugyanakkor azt az intézményt is jelenti, amelynek
révén az államok e sajátos tevékenységüket végzik, s ez a szélesebb értelemben
vett ~ magában foglalja a ~t irányító-alakító → államfőt, ill. → kormányfőt, a
külügyminisztert (→ miniszter), a külügyminisztériumot (→ minisztérium) és
a ~i szolgálat szerteágazó külföldi szervezetét: az állandó ~i, konzuli (→
diplomáciai kapcsolatok, → konzuli kapcsolatok), valamint a → nemzetközi
szervezetek melletti → állandó képviseleteket, a → különleges missziókat,
másképpen az eseti (ad hoc ~t). Az állandó ~i képviselet, ill. képviselő az
államok gyakorlatában a 17–18. században vált általánossá. A 20. században és
különösen a század második felében az államok közötti kapcsolatok
alakításának, tehát a ~nak új s mind fontosabbá váló fórumai lettek a
nemzetközi szervezetek, amelyek ma már a világpolitika önálló résztvevői, a
→ nemzetközi jog alanyai olyan értelemben is, hogy ~i kapcsolatokat,
képviseleteket létesíthetnek, ill. tarthatnak fenn államokkal és egymással. A ~i
kapcsolatok jogát a Bécsben 1961. ápr. 18-án aláírt → Egyezmény a
diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) kodi kálta. →
nemzetközi jog kodi kálása

Diplomáciai épületek: a → diplomáciai képviselet elhelyezésére szolgáló

épületeket, épületrészeket és a hozzájuk tartozó földterületet jelenti
(diplomáciai képviselet helyiségei). A diplomáciai képviselet helyiségei
sérthetetlenek. A Bécsben, 1961. ápr. 18-án aláírt → Egyezmény a →
diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) a ~ tekintetében a
következőképpen rendelkezik: a fogadó → állam → hatóságai e helyiségekbe
csak a képviselet vezetőjének (→ diplomáciai képviseletvezetők) engedélyével
léphetnek be; a fogadó állam köteles megvédeni a képviselet helyiségeit
bármely behatolással és kártétellel szemben, továbbá köteles megakadályozni a
képviselet nyugalmának megzavarását, ill. méltóságának megsértését. A
diplomáciai képviselet helyiségei, berendezése és az ott levő vagyontárgyak,
továbbá a közlekedési eszközök mentesek a kutatás (→ házkutatás), foglalás
(→ lefoglalás), igénybevétel vagy → végrehajtás alól. A küldő államot a
diplomáciai képviselet helyiségei tekintetében is megilleti a fogadó állam
polgári és államigazgatási → joghatósága alóli mentesség, továbbá a mentesség
minden központi és helyi → adó alól. A diplomáciai képviselet irattára és
okmányai, akár a képviselet helyiségeiben vannak, akár azokon kívül, mindig
sérthetetlenek. A diplomáciai képviselet vezetőjének és a → diplomáciai
személyzet tagjainak magánlakását ugyanaz a sérthetetlenség és védelem illeti
meg, mint a képviselet helyiségeit. A diplomáciai kapcsolatok megszakítása
vagy a diplomáciai képviselet tagjainak visszahívása esetén – még fegyveres
kon iktus esetén is – a fogadó állam kötelessége tiszteletben tartani és
megvédeni a képviselet helyiségeit, irattárát és vagyontárgyait.

Diplomáciai futár: a küldő → államot megilleti a → diplomáciai

képviseleteivel, a → konzuli képviseleteivel, ill. a → nemzetközi szervezetek
melletti → állandó képviseleteivel és → különleges misszióival való érintkezés
szabadsága, beleértve a jogot a ~ küldésére és fogadására; ugyanez a jog
megilleti a fentebb említett képviseleteket a küldő állam → kormányával s az
egymással fenntartott kapcsolataikban. A → nemzetközi jog a ~ személyének és
az általa vitt diplomáciai poggyásznak sérthetetlenséget biztosít. A fogadó állam
köteles a ~t védelemben részesíteni és biztosítani személyének sérthetetlenségét;
nem szabad őt semmilyen módon visszatartani vagy letartóztatni; a
diplomáciai poggyászt pedig nem szabad sem felnyitni, sem visszatartani. A
diplomáciai poggyászt rá lehet bízni kereskedelmi repülőgép parancsnokára is,
a diplomáciai poggyászt ilyen esetben is megilleti a teljes védelem, a repülőgép
parancsnoka azonban nem tekinthető ~nak. A ~ személyi sérthetetlenségét és a
diplomáciai poggyász védelmét harmadik államok is kötelesek biztosítani.

Diplomáciai jegyzék: a → diplomáciai érintkezés igen gyakori, írásbeli

formája. A ~nek két fajtája lehetséges: írásbeli (személyes) jegyzék és szóbeli
jegyzék. Az írásbeli jegyzéket (note signée) személy intézi a személyhez; vagyis
a külügyminiszter (→ miniszter) a → diplomáciai képviselet vezetőjéhez (→
diplomáciai képviseletvezetők), vagy fordítva, a képviseletvezető a miniszterhez.
Ebből következően a személyes jegyzéket levél formájában és első személyben
írják. A szóbeli jegyzéket (note verbale) hivatal intézi a hivatalhoz, vagyis a
külügyminisztérium (→ minisztérium) a külképviselethez, ill. a külképviselet a
minisztériumhoz. A szóbeli jegyzék is írásban készül, s az harmadik személyben
íródik. ~ek útján → nemzetközi szerződés is létrejöhet (→ jegyzékváltás) .

Diplomáciai kapcsolatok: az → államok közötti ~, vagyis, hogy az államok

külön erre felhatalmazott megbízottjaik útján álljanak kapcsolatban egymással,
a → nemzetközi jog egyik legrégibb intézménye, szabályai évszázados gyakorlat
során alakultak ki. A ~ra vonatkozó → szokásjogi szabályok átfogó
kodi kációja (→ nemzetközi jog kodi kálása) 1961-ben történt meg (→
Egyezmény a ~ról, Bécs, 1961. ápr. 18.; kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.).
Napjainkban a ~ felvételét gyakran megelőzi a gazdasági, kereskedelmi, egyes
esetekben a → konzuli kapcsolatok létrehozása. A ~at az államok közös
megegyezéssel hozzák létre; e megállapodás megjelenhet közös →
nyilatkozatban, a két fél külön-külön tett bejelentésében, → diplomáciai →
jegyzékváltásban, ritkán kétoldalú egyezményben. Tartalmazhatja a felek
megegyezését → diplomáciai képviselet létesítéséről és a képviseletek
vezetőjének a → diplomáciai képviseletvezetők, rangosztályába sorolását, tehát
azt, hogy → nagyköveteket, netán → követeket vagy → ügyvivőket
akkreditálnak (→ akkreditálás) egymáshoz. A ~ felvétele, ha a felek egyike vagy
mindegyike új állam, vagy ha sohasem álltak egymással diplomáciai
kapcsolatban, egyúttal a nemzetközi jogi elismerést is (→ államok elismerése)
jelenti. A ~ létrehozására irányuló megegyezés – eltérő rendelkezés hiányában
– mindig magába foglalja a konzuli kapcsolatok felvételét is. A ~ megszűnnek,
ha a felek egyénileg vagy közösen a kapcsolatok megszakítása mellett
döntenek, vagy ha az → ENSZ Biztonsági Tanácsa ilyen tartalmú
kényszerintézkedést rendel el. Fő szabály szerint, a ~ a küldő vagy a fogadó
állam megszűnésével (→ államok keletkezése és megszűnése) és → háború idején
is megszakadnak. A ~ megszűnése nem vonja maga után automatikusan a
konzuli kapcsolatok megszűnését. A ~ felfüggesztése a megszakításhoz képest
kisebb súlyú és hajlékonyabb megoldás: könnyebbé, egyszerűbbé teszi a ~
későbbi helyreállítását. Felfüggesztés esetén a küldő állam visszahívja
diplomáciai képviseletének vezetőjét, csökkenti a személyzet létszámát stb.
A felfüggesztést az egyik állam gyakran → retorzióként alkalmazza a másik
állam jogsértőnek (→ jogsértés) tekintett magatartása miatt.

Diplomáciai képviselet (feladata, jogi helyzete, szervezete): 1. A ~

feladatkörébe tartozik többek között: a küldő → állam képviselete, a küldő
állam honosai – állampolgárok (→ állampolgárság), → jogi személyek –
érdekeinek védelme (→ diplomáciai védelem, → konzuli védelem); →
tárgyalások a fogadó állam → kormányával; tájékozódás a fogadó ország
viszonyairól és erről a küldő állam kormányának tájékoztatása; a küldő és a
fogadó állam közötti gazdasági, kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztése,
a baráti kapcsolatok előmozdítása. A ~ mindent átfogó feladata valójában a
küldő és a fogadó állam politikai kapcsolatai alakításában való kreatív
közreműködés. Az 1963. évi bécsi → Egyezmény a → konzuli kapcsolatokról
lehetővé teszi, hogy a ~ konzuli feladatokat is ellásson. A ~ feladatait végezheti
több államban is, ha a küldő állam a képviselet vezetőjét (→ diplomáciai
képviseletvezetők) vagy a → diplomáciai személyzet tagját ezekbe az államokba –
valamennyi érintett fogadó állam egyetértésével – egyaránt akkreditálja (→
akkreditálás), ill. kinevezi (többes akkreditálás). Két vagy több állam is
akkreditálhatja ugyanazt a személyt képviselete vezetőjeként, ha ehhez a fogadó
állam hozzájárul. Ily módon előállhat az a helyzet, hogy ugyanaz a ~ több
államot képvisel. A ~ a fogadó államban végzett tevékenysége mellett elláthatja
a küldő állam képviseletével kapcsolatos teendőket → nemzetközi
szervezetekben is, ha a küldő állam a képviselet vezetőjét vagy a diplomáciai
személyzet valamely tagját nemzetközi szervezet mellé is akkreditálja (→
állandó képviseletek). 2. A ~ a küldő állam külföldön működő → közigazgatási
szerve. Közvetlen irányítását a külügyminiszter (→ miniszter), ill. a
külügyminisztérium (→ minisztérium) végzi. Szervezetét, működésének belső
rendjét a küldő állam joga – számos államban a külügyi → törvény –
szabályozza. A → nemzetközi jognak a ~re vonatkozó szabályait jórészt az
1961. ápr. 18-án kelt bécsi Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról
(kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) fogalmazza meg, azokra a kérdésekre,
amelyeket ez az egyezmény nem szabályoz, a → nemzetközi szokásjog szabályai
irányadók. A küldő államot a nemzetközi jogban megillető mentesség alapján
a ~ mentes a fogadó állam → bírói és államigazgatási → joghatósága alól. A ~
helyiségei sérthetetlenek, a fogadó állam hatóságai azokba nem léphetnek be,
kivéve, ha ehhez a vezető hozzájárul (→ diplomáciai épületek). A ~et megilleti
az érintkezés szabadsága, ill. joga a küldő állam kormányával, bárhol levő
diplomáciai, konzuli, valamint nemzetközi szervezetek melletti képviseleteivel.
A fogadó állam köteles számára biztosítani az érintkezés bármely megfelelő
módját: telefon, távirat, ideértve a rejtjeles táviratot, telex, telefax, postai
küldemény; rádió-adóállomás használatához a fogadó állam hozzájárulása
szükséges. A szabad érintkezés körébe tartozik a ~ → diplomáciai futár
fogadásához és küldéséhez fűződő joga. 3. A ~ tagjai: a képviseletvezető, a
diplomáciai személyzet, az igazgatási-műszaki személyzet, valamint a kisegítő
személyzet. A vezető akadályoztatása esetén a képviseletvezetői feladatokat a
diplomáciai rangú munkatársak közül a legmagasabb rangban levő – → követ,
követtanácsos stb. – látja el, → ideiglenes ügyvivői minőségben. A ~
szervezetébe illeszkedik külön osztály vagy hivatal vezetőjeként a katonai →
attasé, ill. a kereskedelmi tanácsos. A gyakorlatban a ~ a fogadó állam →
fővárosában működik, bár erre vonatkozó kötelező előírás nem létezik. A ~
részét képező hivatalt más helységben csak a fogadó állam beleegyezésével lehet
létesíteni.

Diplomáciai képviselet helyiségei: → diplomáciai épületek

Diplomáciai képviseletvezetők: a → diplomáciai képviseletek élén álló

diplomaták, rangsorukat a Bécsben, 1961. ápr. 18-án aláírt → Egyezmény a →
diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) rendezi, amely e
tekintetben a bécsi kongresszuson a diplomaták rangsorolásáról 1815. márc.
19-én elfogadott szabályzaton alapul. Eszerint a ~ három rangosztályba
sorolhatók: az → államfőhöz akkreditált (→ akkreditálás) → nagykövet, ill. →
pápai nuncius vagy a velük egyenrangú más képviseletvezetők (→ legátus); az
államfőhöz akkreditált → követ, → miniszter, ill. → intemuncius; a
külügyminiszterhez akkreditált → ügyvivő. A bécsi kongresszus szabályzatát
kiegészítő, Aachenben 1818. nov. 21-én aláírt → jegyzőkönyv által a követ és az
ügyvivő közé illesztett → miniszterrezidens rangosztályát az 1961. évi bécsi
egyezmény nem vette át. Ez az egyezmény – eltérően a bécsi kongresszus
szabályzatától – a ~ között osztályba tartozásuk alapján kizár bármiféle
megkülönböztetést – kivéve a rangelsőbbségi és a szertartásrendi kérdéseket;
továbbá a küldő és a fogadó → állam megállapodásától tette függővé a ~
osztályba sorolását. A ~ ma már szinte kizárólag nagykövetek. A diplomáciai
képviseletek azonos rangosztályba tartozó vezetői között a rangsorelsőbbséget
→ megbízóleveleik, átadásának időpontja határozza meg.

Diplomáciai kiváltságok és mentességek: a diplomáciai képviselő (→

diplomáciai személyzet, → diplomáciai képviseletvezetők) különleges →
jogállásai a világ népei ősidőktől fogva elismerik, a Bécsben, 1961. ápr. 18-án
kelt → Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22.
tvr.) szerint azonban a kiváltságok és mentességek célja nem egyének előnyben
részesítése, hanem annak biztosítása, hogy a küldő → állam képviseletében a
→ diplomáciai képviselet hatékonyan végezhesse feladatait. A kiváltságok és
mentességek nem azonos fogalmak. A mentesség a diplomata feladatai
ellátásának szükségszerű előfeltétele, a kiváltságok viszont megkönnyítik,
elősegítik munkáját, s bizonyos értelemben a diplomata által képviselt állam
iránti tiszteletet juttatják kifejezésre. A diplomáciai képviselő személye
sérthetetlen, nem lehet őrizetbe venni (→ őrizetbe vétel), letartóztatni (→
előzetes letartóztatás); a fogadó állam kötelessége, hogy illő tisztelettel bánjon
vele, és minden megfelelő intézkedést megtegyen személye, szabadsága és
méltósága megóvása érdekében. Sérthetetlen a diplomáciai képviselő vagyona,
iratai, levelezése (→ diplomáciai épületek). A diplomáciai képviselő mentes a
fogadó állam büntető s – bizonyos kivételekkel – polgári és → közigazgatási →
joghatósága alól; tehát eljárás vele szemben nem indítható, nem köteles →
tanúvallomást tenni, mentes továbbá a végrehajtás alól. A diplomáciai
képviselő joghatóság alóli mentességéről csak a küldő állam mondhat le: a
lemondásnak mindig kifejezettnek kell lennie. A diplomáciai képviselőt a
fogadó államban – bizonyos kivételekkel – → adómentesség, továbbá
vámmentesség, sőt személyi poggyászát illetően vámvizsgálat alóli mentesség
illeti meg. Nem terjednek ki rá a fogadó állam → társadalombiztosítási →
jogszabályai, s mentes a → közmunka, a katonai igénybevétel bármely formája
alól. Harmadik államok, amelyeken a diplomáciai képviselő állomáshelyére, ill.
hazafelé átutazik, kötelesek számára személyes sérthetetlenséget és minden más
mentességet biztosítani. A diplomáciai képviselet igazgatási és műszaki
személyzetének tagjai, ha nem a fogadó állam állampolgárai (→
állampolgárság) vagy lakosai, a diplomáciai képviselőével csaknem azonos körű
mentességet élveznek. A kisegítő személyzet tagjait lényegében csak hivatali
tevékenységük tekintetében illeti meg mentesség. A diplomáciai képviselőével,
ill. az igazgatási-műszaki személyzet tagjáéval megegyező mentességet élveznek
a háztartásukban élő családtagjaik. A kisegítő személyzet családtagjai nem
jogosultak ~re. A ~ az erre jogosultakat a fogadó állam területére történő
belépéstől végleges eltávozásukig megilleti. A diplomáciai képviselet tagjait
hivatali tevékenységük tekintetében a ~ azt követően is megilleti, hogy
küldetésük megszűnt. A diplomáciai képviselők a küldő államban, vagyis saját
hazájukban semmiféle ~et sem élveznek. A diplomáciai képviselet helységei, ill.
a képviseletvezető lakóhelye sérthetetlenek, kizárólag a képviseletvezető
engedélyével lehet belépni (→ diplomáciai menedékjog), a fogadó állam köteles
megvédeni, és sérelmét megakadályozni. A képviselet helységei, berendezései,
vagyontárgyai, közlekedési eszközei, a képviseletvezető lakása mentes a kutatás,
igénybevétel, foglalás, végrehajtás alól. A diplomáciai képviseletre, a
képviseletvezető lakására, valamint – hivatali célú használat során – a
közlekedési eszközére a küldő állam lobogója, címere kitehető. A diplomáciai
levelezés, ill. a → diplomáciai poggyász sérthetetlen, azokat felnyitni,
visszatartani nem lehet. A diplomáciai képviselet jogosult továbbá rejtjeles,
számjeles üzeneteket küldeni, valamint – a fogadó állam beleegyezésével –
rádióösszeköttetést létesíteni. → diplomaták elleni erőszakos cselekmények.

Diplomáciai menedékjog (diplomáciai → asylum): nyújtása, vagyis a fogadó

→ államban üldözött személynek a → diplomáciai képviselet helyiségeibe való
befogadása széles körben alkalmazott gyakorlat volt a 15–19. században. Alapja
az → exterritorialitásról vallott felfogás, miszerint a diplomáciai képviselet a
küldő állam területének része, s így a menedéket kereső befogadásának joga a
küldő állam → szuverenitásából következik. Az államok a 19. század végétől
nem gyakorolják többé általános jelleggel a ~ nyújtását, és az exterritorialitás
elmélete a 20. század első évtizedeiben túlhaladottá vált. A ~ nem vált a →
nemzetközi jog általánosan elfogadott intézményévé. A Bécsben 1961. ápr. 18-
án aláírt → Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi
22. tvr.), kimondja, hogy e szerződés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető
úgy, hogy a ~ nyújtása a diplomáciai képviselet feladatkörébe tartozna, s a →
nemzetközi szokásjognak nincs ilyen általános érvényű szabálya. A ~ intézménye
az amerikai kontinens államai közötti viszonylatban sajátos regionális
szabályként él tovább. A Havannában, 1928. febr. 20-án aláírt, a ~ról szóló
egyezmény azonban csak arra kötelezi a diplomáciai képviselőt, hogy „az
esetleg menekültként befogadott személyt” adja át a fogadó állam →
hatóságának, ha az illetőt elítélték vagy → bűncselekmény elkövetésével
vádolják. A → Nemzetközi Bíróság a menedékjogügyben 1950-ben hozott →
ítéletében többek között leszögezte: a ~ nyújtása kivonja a → jogsértést
elkövetőt a területi állam → joghatósága alól; a területi szuverenitás ilyen
csorbítása csak akkor ismerhető el, ha annak jogi alapja van; jogi alapot →
nemzetközi szerződés vagy szokás képezhet. Nemzetközi szerződés csak a latin-
amerikai államok között szolgál ~ gyakorlásának alapjául. A szokás
tekintetében legfeljebb kialakulóban vannak az államok gyakorlatában a ~
megengedhetőségének bizonyos elemei. Talán a leginkább elfogadott álláspont
az, hogy jóllehet a ~ nem az általános nemzetközi jog intézménye,
a diplomáciai képviselet vezetője (→ diplomáciai képviseletvezetők) időlegesen
mégis menedéket adhat annak, akinek életét súlyos és közvetlen veszély
fenyegeti, ill. kifejezetten humanitárius okok miatt. Pl. Chilében 1973-ban
számos diplomáciai képviseleten több száz személy kért és kapott menedéket,
1975-ben Kambodzsában a francia nagykövetségen ugyancsak több száz
személy keresett menedéket. Sajátos volta miatt nem a ~ körébe tartozott az
NSZK prágai, varsói, budapesti nagykövetségein 1984–1989 között
tartózkodott NDK-állampolgárok sok száz fős csoportjainak ügye: ők nem a
tartózkodási állam hatóságai vagy ellenőrizetlen tömeg üldözése elől
menekültek, hanem így akarták elérni, hogy szabadon távozhassanak az NDK-
ból az NSZK-ba. A ~tól világosan meg kell különböztetni a területi →
menedékjogot.

Diplomáciai mentességek: → diplomáciai kiváltságok és mentességek

Diplomáciai nyelv: a → diplomáciai kapcsolatok beszélt és írott nyelve

Európában hosszú időn át a latin volt; ennek helyébe a 17. századtól a francia
nyelv lépett. A többi kontinensen egy-egy nagy nyelv, kultúra vagy politikai
központ kisugárzása eredményeként más-más nyelvek – arab, perzsa, kínai,
spanyol stb. – szolgáltak a diplomáciai érintkezés fő nyelvéül. A kétoldalú
diplomáciai érintkezésben mindig megvolt, s ma is megmaradt a felek egyike
vagy mindegyike nyelvének meghatározó szerepe. A két- és többoldalú
diplomáciai érintkezésben a francia nyelv az I. világháborút követően
fokozatosan elveszíti Európában csaknem kizárólagos szerepét, s vele azonos
fontosságúvá válik az angol nyelv. A → Nemzetek Szövetségének
Egyezségokmánya már két azonos hitelű – angol és francia nyelvű –
változatban készült. Az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) →
Alapokmányát öt – angol, francia, orosz, kínai és spanyol – nyelven készítették
el, s mindegyik szöveg egyaránt hiteles. Az ENSZ-ben a → Nemzetközi Bíróság
kivételével előbb öt hivatalos nyelv – angol, francia, orosz, kínai, spanyol – és
két munkanyelv volt, az angol és a francia. Később mind az öt hivatalos nyelv
munkanyelvvé is vált, majd 1973-tól az arab nyelvvel bővült. Az ENSZ égisze
alatt összehívott konferenciákon az ENSZ-ben érvényes szabályok szerint
állapítják meg a hivatalos, ill. a munkanyelvek körét. A → nemzetközi
szerződések nyelvéről a szerződő felek szabadon döntenek és állapodnak meg
arról, hogy ha egy szerződés több nyelven készült, vita esetén melyik nyelvű
szöveget kell hitelesnek tekinteni. Ha erről a felek másként nem rendelkeznek,
két vagy több nyelven hitelesített szerződésnek mindegyik nyelven készült
szövege egyaránt hiteles.

Diplomáciai poggyász: → diplomáciai futár

Diplomáciai személyzet: a → diplomáciai képviseletek diplomata beosztású
tagjai, vagyis a képviseleteken → diplomáciai tevékenységet végző tisztviselők.
A diplomáciai képviselet ~e tagjainak rangját a küldő → állam határozza meg,
s rangsorukat a képviselet vezetője (→ diplomáciai képviseletvezetők) közli a
fogadó állam külügyminisztériumával (→ minisztérium). A ~ tagjainak
lehetséges rangsora: → követ vagy → miniszter; követtanácsos, katonai
(tengerészeti vagy légügyi) → attasé; tanácsosok (I., II. osztályú); titkárok (I–
III. osztályú); attasék. A ~ tagjai meghatározott munkaterületekért – politikai,
gazdasági-kereskedelmi, kulturális, → konzuli kapcsolatok stb. – felelnek,
alkalmasint egy-egy csoport vagy osztály élén. A diplomáciai képviseleteken a
~en kívül nem diplomata beosztásúak is dolgoznak, így igazgatási és műszaki,
valamint kisegítő személyzet, akik kevesebb mentességet élveznek, mint a ~
tagjai. → diplomáciai mentesség

Diplomáciai testület [corps diplomatique (CD) – fr.]: tágabb értelemben egy

→ államban akkreditált (→ akkreditálás) diplomata beosztású személyek (→
diplomáciai személyzet) összessége; szűkebb értelemben csak az adott államban
működő → diplomáciai képviseletvezetőket jelenti. A ~ élén a doyen áll, aki a
legrégebben akkreditált, legmagasabb rangú képviseletvezető, vagyis a
legrégebben akkreditált → nagykövet. Egyes katolikus államokban mindenkor
a → pápai nunciust tekintik doyennek, függetlenül attól, hogy a fogadó
államban mióta működik képviseletvezetőként. A ~, bár jogilag nem
szabályozott szervezet, fontos feladatot lát el azzal, hogy gyelemmel kíséri a
diplomáciai jogok és mentességek (→ diplomáciai mentesség, → diplomáciai
épületek) tiszteletben tartását, és a doyenen keresztül szót emel megsértésük
esetén. Ezenkívül bizonyos protokolláris feladatai vannak, így pl. a →
diplomáciai életben szokásos alkalmakkor jókívánságok, részvétnyilvánítások
kifejezése.

Diplomáciai védelem: az → államnak az állampolgárát (állampolgárság) vagy

pedig az államban honos → jogi személyt (→ jogi személyek honossága) külföldi
állam részéről – akár cselekménnyel, akár mulasztással – elkövetett → jogsértés
ügyében való fellépése. ~ nyújtása esetén az állam a sérelmet magáévá teszi, és a
sérelmet szenvedett fél érdekében nemzetközi síkon eljár. A ~ feltételei: a
jogaiban sértett → természetes személy vagy jogi személy részéről megtörtént a
rendes → belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése; a sérelmet a külföldi állam
szervei okozták. A ~ nyújtása az állam diszkrecionális joga, kettős vagy többes
állampolgárok esetében nem nyújtható ~ azzal az állammal szemben,
amelynek a sérelmet szenvedett fél szintén honosa vagy állampolgára [→ kettős
(vagy többes) állampolgárság]. A ~ különbözik a → konzuli védelemtől, mivel a
~ esetében az állam nevében lépnek fel, és az ügy ura nem a sérelmet
szenvedett fél, hanem a ~t gyakorló állam.

Diplomata: → diplomáciai személyzet

Diplomaták elleni erőszakos cselekmények: a → nemzetközi jog értelmében a

fogadó → állam minden megfelelő eszközzel köteles megakadályozni a
diplomáciai képviselő (→ diplomáciai személyzet) személyének, szabadságának
és méltóságának bármely megsértését, köteles továbbá megvédeni lakását
bármely behatolással szemben és biztosítani iratainak, levelezésének,
vagyonának sérthetetlenségét (→ diplomáciai képviselet, → diplomáciai
épületek); ennek ellenére meglehetősen gyakoriak a diplomáciai képviselők
ellen elkövetett erőszakos cselekmények. Ezek leküzdése végett az → ENSZ
Közgyűlése 1973. dec. 14-én elfogadott egy → egyezményt a nemzetközileg
védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett →
bűncselekmények megelőzéséről és büntetéséről (kihirdetve: 1977. évi 22. tvr.).
Az okmány a részes államokat arra kötelezi, hogy a ~et jellegüknek megfelelő
büntetéssel rendeljék büntetni. Az egyként egyértelműen bűncselekménynek
minősülő → emberölésen és → emberrabláson kívül, a ~nek tekintendők és
büntetendők szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén a diplomáciai
képviselő vagy más nemzetközileg védett személy személye, szabadsága,
méltósága elleni más támadás, ill. hivatalos helyiségük, magánlakásuk vagy
közlekedési eszközük elleni erőszakos támadás, ha az személyüket,
szabadságukat veszélyezteti, továbbá az ilyen támadással való fenyegetés, az
ilyen támadás elkövetésére irányuló → kísérlet vagy az abban való → részesség.

Diplomaták rangsora: → diplomáciai képviseletvezetők

Diszkréció: a → közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei, →

közigazgatás központi szervei) felhatalmazása arra, hogy szabad belátásuk
szerint, jogi kötöttség nélkül jogi normákat (→ jogszabály) és egyedi érdemi
aktusokat (→ közigazgatási aktus) adhassanak ki. Ez a fajta szabadigazgatás a
feudális → államnak, különösen az → abszolutizmusnak volt a jellemzője. E
rendszerben a közigazgatás feje a király (→ monarcha) volt és a közigazgatás a
király utasítása szerint járt el. A polgári parlamentáris (→ parlamentarizmus)
→ demokráciák a közigazgatást a jog uralma alá rendelték: a közigazgatás az →
alkotmány, a → törvények és más alkotmányos jogszabályok alapján adhat ki az
állampolgárokra (→ állampolgárság) kötelező rendelkezéseket. A
közigazgatásban a diszkrecionális jogkör ma azt jelenti, hogy a közigazgatási
szervek a jogszabályok keretei között maradva mérlegelni kötelesek
döntéseiket. Ez általános kötelességük. Mérlegeléses döntés a méltányos döntés
is, ami azt jelenti, hogy az → ügyfél számára → méltányosságból a jogszabályi
előírásnál kedvezőbb döntést is hozhatnak, ez azonban csak jogszabályi
felhatalmazás alapján történhet.

Diszkrimináció (lat.): eredetileg hátrányos megkülönböztetés, ma pozitív vagy

negatív értelemben egyaránt használatos. A ~ általános fogalomként minden
(nem csak jogi) egyenlőtlenség megnevezése, amely az emberek egy
csoportjának a többségtől vagy az általánostól eltérő hátrányosabb kezelését
jelenti. A „hátrányosabb” bánásmódon jogi értelemben az értik, hogy valamely
csoporthoz tartozóknak – ugyanazokban a helyzetekben és feltételekkel –
kevesebb → (alanyi) joguk és/vagy kötelezettségük van, mint az általános vagy
a többséghez tartozóknak; ~nak tekinthető továbbá az előbbi feltételek
hiányában is, önmagában a csoport tagjainak elkülönült kezelése. (Tágabb
értelemben ~ a jogi előírások nélkül, társadalmi viselkedési szabályok
eredményeképpen hasonló eredményekkel járó megkülönböztetés is.) Pl. a
diszkriminált csoport tagjai nem tölthetnek be (vagy ténylegesen nem engedik
őket) bizonyos köztisztségeket, nem folytathatnak meghatározott
foglalkozásokat, nem gyakorolhatnak bizonyos másokat megillető jogokat. Az
európai történelemben leggyakrabban diszkriminált csoportok voltak a nők,
bizonyos vallási csoportok és etnikumok; ezekre ellenhatásképpen a modern
→ alkotmányok rendszerint általános szabállyal tiltják a nem, vallási
meggyőződés, etnikai hovatartozás, kor és születés szerinti hátrányos
megkülönböztetést. A ~ fogalma csak a hátrányos megkülönböztetést
tartalmazza, s ezért a társadalmi felfogás szerint a nem hátrányos, és ésszerűen
igazolható megkülönböztetés az általános felfogás szerint nem tekinthető
~nak. Kisebbségi vélemény szerint mindenfajta megkülönböztetés eleve
hátrányos.
A II. világháború óta a ~ kifejezés használata az → emberi jogok védelmével
összefüggésben terjedt el. A ~ tilalma és a → jogegyenlőség fogalma egymással
szoros összefüggésben áll. A ~ tilalmával kapcsolatban került sor nemzetközi
okmányokban a ~ különböző formáinak részletezésére. [Pl. az 1965. évi, a faji
megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló →
egyezmény (→ faji megkülönböztetés tilalma), az Oktatásban alkalmazott
megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény, a Nőkkel szembeni
megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény
(→ nők jogai).] Az emberi jogok nemzetközi védelme fejlődésének
folyamatában vált világossá, hogy a jogegyenlőség biztosítása csak az
esélyegyenlőtlenség megszüntetése esetében lehetséges. Fokozatosan elismerést
nyert, hogy a hátrányos helyzetben lévő egyének és csoportok részére az
esélyegyenlőség érdekében speciális jogokat kell biztosítani: a → pozitív ~ tehát
nem áll ellentétben a ~ tilalmával.

Diszpozíció (rendelkezés, rendezés, – lat.): a → jogszabály egyik lényeges

szerkezeti eleme: rendelkezése, amely kimondja, hogy a jogszabály →
hipotézisében körülírt feltételek fennforgása esetén a jogszabály alanyának
(alanyainak) milyen magatartást kell vagy lehet tanúsítania (tanúsítaniuk).
Attól függően, hogy egy „legyen”-t vagy egy lehetőséget tartalmaz, a ~ tiltó
(parancsoló) vagy engedő. Tiltó (parancsoló) jellege abban mutatkozik meg,
hogy a ~ megsértése, azaz a tiltó (parancsoló) rendelkezés nem realizálódása
negatív → jogkövetkezményt, → szankciót von maga után (→ tiltó jogszabály).
Az engedő ~ viszont követését, azaz az engedő rendelkezés megvalósulását
pozitív jogkövetkezménnyel, joghatással kapcsolja össze (→ engedő jogszabály).

Diszpozitív jogszabály: a → jogszabálynak, érvényessége tekintetében egyik

speci kus fajtája, amely nem csak a → kógens, hanem a → választható és a →
szubszidiárius jogszabályoktól is különbözik. A ~ érvényessége a jogszabályi →
hipotézis megvalósulása esetén mellőzhető, kizárható azzal, hogy a szóban
forgó tényállás alanyai nem a jogszabály → diszpozícióját, hanem saját
döntésüket, megállapodásukat tekintik az adott esetben jogilag érvényesnek és
irányadónak. A ~ ugyan érvényes, de a konkrét esetben csak akkor, ha a
jogszabály hipotézisében megfogalmazott tényállás alanyai másként nem
rendelkeznek. Ennek megfelelően a ~ potenciális értelemben érvényes.
Leggyakrabban a → magánjog területén fordul elő.
Diszpozitivitás (→ szerződési jogban): azt jelenti a → polgári jogban, hogy a
felek a szerződésekre vonatkozó → törvényben foglalt szabályoktól – általában
egyező akarattal – eltérhetnek, és olyan kérdésben is megállapodhatnak, amely
a törvényben nincs szabályozva (→ diszpozitív jogszabály). Idetartozik az a
tény, hogy a törvény nem állapítja meg a szerződések zárt körét, a magyar
polgári jog a típusszabadság (→ szerződési típus, típusszabadság) talaján áll, a
feleknek joguk és lehetőségük a törvényi rendelkezések között nem nevesített
szerződést kötni (→ atipikus szerződés). A magyar polgári jog a szerződéskötési
szabadság elvét vallja, a feleknek az esetek túlnyomó többségében
szabadságukban áll eldönteni, kötnek-e szerződést, és milyen tartalommal.
Mindezek azonban nem feltétel nélkül és teljesen érvényesülnek. Kivételesen
ugyanis a → kötelmi jog szabályai lehetnek kötelező jellegűek (→ kógens
jogszabály), amelyektől a felek egyező akarattal sem térhetnek el. → Jogszabály
kötelező alakiságot írhat elő (→ alakszerűség). Jogszabály megállapíthatja a
szerződés kötelező tartalmát, amelyet érvényesen kizárni nem lehet, és amely
külön megállapodás nélkül is része lesz a szerződésnek [fogyasztóvédelmi
rendelkezések (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei); → termékfelelősség, →
szavatossági jog, → garancia] . A felek kötve vannak a → polgári jog
alapelveihez (→ joggal való visszaélés tilalma, jóhiszemű joggyakorlás elve,
tisztesség elve, kölcsönös együttműködés elve). A feleket kötik a zikai
lehetőségek (a → lehetetlen szerződések → semmissége), továbbá korlátozza a
felek magatartását az államilag ki nem kényszeríthető szerződések köre (→
naturális obligáció). Amennyiben a felek a fenti korlátozásokat gyelmen kívül
hagyva szerződnek, szerződésük érvénytelen (→ szerződés érvénytelensége). A ~
értelmében a szerződés valamennyi létszakában (létrehozás, keletkezés, →
teljesítés, → szerződésszegés) a felek akarata az elsődleges, a törvény diszpozitív
szabályai a háttérben maradnak, és csupán akkor és annyiban érvényesülnek,
amikor és amennyiben a felek között disszenzus áll fenn.

Diverzió: → elterelés büntetőútról

Do ut des: → innominát kontraktusok

Do ut facias: → innominât kontraktusok

Dolog: a → polgári jog és a → római jog (→ res) központi kategóriája.
Meghatározására az európai → kodi káció kétféle módon törekedett: teljesen
absztrakt vagy teljesen konkrét módon. Az absztrakt fogalom pozitív
meghatározására példa a → Porosz általános törvénykönyv: „~ mindaz, ami egy
jog tárgya lehet”. A ~ negatív körülírására példa az → Osztrák polgári
törvénykönyv: „Mindaz, ami a személytől különbözik, és emberi szükséglet
kielégítésére szolgál, jogi értelemben ~nak minősül.” A tág ~fogalom elvileg
felöleli az eszmei javak, jogok és követelések teljes körét, ezáltal elmossa a
határokat egyfelől a → dologi jog, másfelől a → magánjog egyéb területei (→
személyiségi jogok, → kötelmi jog) között. Az egészen konkrét ~fogalom példája
a → Német Birodalom polgári törvénykönyve: „A törvény értelmében ~nak csak
a testi tárgyak minősülnek.” Ezt a mintát követte az 1928. évi magyar →
Magánjogi törvényjavaslat: „~ minden testi tárgy”, és tartalmilag (értelmezéssel)
ez olvasható ki a hatályos → Polgári Törvénykönyv szövegéből is. A szűkítő
~fogalom több irányban is → törvényi kiterjesztésre szorul (a pénzre, az →
értékpapírokra, a ~ módjára hasznosítható természeti erőkre), mindig a
gazdaság- és jogfejlődés igényei szerint. A ~ mint a ~i jogok, különösen a →
tulajdonjog absztrakt tárgya a gyakorlatban megszámlálhatatlan változatban
fordul elő. A különböző ~k egyedi sajátosságaihoz eltérő joghatások
fűződhetnek, ezért fontos a ~k osztályozása, ami hagyományosan három fő
szempont – természeti tulajdonságuk, forgalomképességük és más ~khoz való
viszonyuk – szerint történik. 1. Természeti tulajdonságuk szerint a ~k
lehetnek: a) → Ingatlanok, vagy → ingók. b) Testi és testetlen ~k. A testi ~k
(corporales), amelyeket meg lehet érinteni és birtokba lehet venni. A testetlen
~k (incorporales), amelyeket nem lehet megérinteni, ill. nem lehet birtokba
venni. A testetlen ~ (levegő, napfény) a tulajdonjog tárgya nem lehet. c)
Elhasználható és elhasználhatatlan ~k. Az elhasználható ~k rendeltetése az,
hogy elhasználják (elfogyasszák) őket, s ezáltal megsemmisüljenek. Aminek
nem ez a rendeltetése, az – relatíve – elhasználhatatlan. A gazdasági életben
szokás különbséget tenni állóeszközök és forgóeszközök között. Az
állóeszközök lehetnek meghatározott értékhatár felett és elhasználódási időn
túl ingatlanok és olyan ingók is, amelyek értéküket huzamos idő alatt adják át
az új termékeknek; az egyéb ~k forgóeszközök. d) Helyettesíthető és
helyettesít-hetetlen ~k. Helyettesíthető ~k azok, amelyek a forgalomban szám,
mérték, súly szerint szerepelnek; a helyettesíthetetlen ~k megjelöléséhez egyedi
körülírás szükséges. e) Osztható és oszthatatlan ~k. Osztható az a ~, amely nem
változik meg sem minőségében, sem értékében a felosztás során. Az
oszthatatlanságot a ~ használati értéke – néha jogi jellege – dönti el. f) Értékkel
bíró és érték nélküli (felbecsülhető és felbecsülhetetlen értékű) ~k.
g) Fajlagosan meghatározott és egyedi ~ (genus és species). A fajlagosság a ~k
közös vonásokkal rendelkező csoportját jelenti. Egységes és összetett ~k.
Egységes (vagy egyszerű) ~ az, ami természetes fejlődés eredménye (növény,
állat), vagy ha ember alkotta, akkor alkotóelemei önálló létüket teljesen
elvesztették; az alkotóelemek önállósága esetén a ~ összetett. 2. A →
forgalomképesség foka szerint vannak teljesen forgalomképes, korlátozottan
forgalomképes és → forgalomképtelen dolgok. Tipikusan forgalomképtelenek az
→ állami tulajdonjog kizárólagos tárgyai, a birtokba nem vehető, uratlan ~k
(→ res nullius) és a törvényben meghatározott más ~. 3. A ~k más ~khoz való
kapcsolatuk szerint: fő~ és mellék~. Mellék~nak vagy járulékos ~nak minősül
az a ~, amely bizonyos mértékig alárendelt helyzetben van más ~gal (a fő~gal),
és helyzete (elsősorban jogi helyzete) többé vagy kevésbé a fő~ sorsától függ.
Mellék~ az → alkotórész és tartozék, a → gyümölcs és a → növedék.

Dologi biztosíték: → hitelbiztosítéki jog

Dologi hagyomány: → legatum

Dologi jog: legáltalánosabb értelemben a → vagyoni berendezkedés joga.

Közelebbről a → polgári jog, azon belül a vagyonjog alapvető része, amely a
személyek számára abszolút jogok keretében közvetlen uralmat biztosít a
rendelkezésre álló vagyoni értékű javak felett. A ~ (ius reale) mint elvont
gyűjtőfogalom a középkori európai → jogtudomány eredménye, amely
megőrizte és új életre keltette a ~ → római jogi (ius in re) eredetű
alapintézményeit, a szabad és teljes jogi hatalmat biztosító → tulajdonjogot, a
→ használati jogokat és a → zálogjogot. A ~ szabályai rendelkeznek arról, hogy
a) mely javak hajthatók egyáltalán emberi uralom alá; b) mely javak állhatnak
az egyesek, és melyek a közösségek uralma alatt; c) meddig terjednek az uralmi
jogosultak javak feletti hatalmának határai; és végül hogy d) a vagyonjogi
uralom határain belül az érdekelteket milyen fontosabb jogok illetik meg és
milyen kötelezettségek terhelik. Ezek szerint a ~ körébe a vagyonjogon belül
az ún. uralmi jogok tartoznak, melyek a jogosult számára egyfajta vagyonjogi
státust biztosítanak, és ezt az uralmi helyzetet mind a → törvény, mind pedig
az érdekelten kívül mindenki más is elismeri, ezért a ~ba tartozó jogokat
szokás vagyonjogi státusjogoknak is nevezni. A törvény nem csupán elismeri,
de minden kívülállóval szemben meg is védi az uralmi jogosult pozícióját. A ~
felosztásának legfőbb szempontja a → dologi jogosult jogi hatalmának
terjedelme a dolog felett. Eszerint megkülönböztetjük a tulajdont mint elvileg
teljes jogi hatalmat biztosító ~ot egyfelől és az ennél szűkebb terjedelmű, a
tulajdonhoz viszonyítva → korlátolt dologi jogokat másfelől. Ezzel tartalmilag
megegyezik a ~ saját dolgon fennálló és → idegen dologbeli jogokra történő
felosztása. A már megszerzett ~ok mellett jelentőséggel bírnak a → dologi
várományok is. A ~ alapfogalmait, az egyes ~okat, ezek legáltalánosabb és
legfontosabb szabályait a → polgári törvénykönyvek tartalmazzák (→ dologi jog
alapelvei). Ehhez képest mind a → magánjogban, mind a → közjogban
léteznek ún. ~i különtörvények, amelyek a polgári törvénykönyvhöz képest
speciális vagy kivételes szabályozást tartalmaznak (pl. → bányajog).

Dologi jog alapelvei: azok a → jogelvek, iránymutató eszmék, amelyek

speci kusan a → dologi jog körében érvényesülnek, ill. érvényesítendők.
1. A zártkörűség elve. A 19. századi → magánjogtudomány dolgozta ki a dologi
jogok „numerus clausus”-ának, azaz véges számának gondolatát. Eszerint a
dologi jogok szorosan zárt kört alkotnak, amelyen belül e jogok fajait a →
törvény név szerint felsorolja. Újfajta dologi jogot csak törvény hozhat létre.
Szemben a → kötelmi joggal (→ szerződési típus, típusszabadság), a dologi
jogban a „típuskényszer” a jellemző. 2. A tartalmi kötöttség elve. A dologi
jogok nem csak fajta szerint vannak a törvényben pontosan meghatározva,
hanem a legtöbb dologi jognak a tartalma is törvényileg nagy részben
meghatározott (→ kógens jogszabály). A felek nem csak új dologi jogot nem
alapíthatnak, de a törvény által adottakat sem tölthetik meg másfajta
tartalommal, mint amit a törvény elismer. A tartalmi kötöttség elve nagyobb
súllyal esik latba a → korlátolt dologi jogoknál, amelyek tartalma eleve
meghatározott jogosultságokra korlátozódik. 3. Az abszolút hatály elve. A
dologi jogok abszolút hatálya a dologi jog legfőbb szerkezeti ismérve: a) a
jogosulti pozícióban tipikusan egy meghatározott személy van, b) akit a
jogosultságok kizárólagos gyakorlása illet meg, és c) vele szemben minden
kívülálló → kötelezett. Az abszolút jogosulti pozíció fontos sajátossága, hogy fő
szabály szerint mind alanyi, mind tartalmi, mind pedig tárgyi vonatkozásban
oszthatatlan (az abszolút hatály „relativizálásá-nak” tilalma). A kötelezettségi
oldal legalább három fontos mozzanatból tevődik össze: az abszolút jogosultság
elismeréséből, a joggyakorlás tűréséből és a jogellenes behatásoktól való
tartózkodásból. 4. A nyilvánosság elve. A magánjogban általában a magántitok
(→ titokvédelem) elve az uralkodó. A dologi jogban fő szabályként a
nyilvánosság elve érvényesül, amelyhez képest kivételes (de nem jelentéktelen!)
szerep jut a titkosságnak. A nyilvánosságot igényli a → dolog feletti uralom
mint → jogi tény, továbbá az abszolút szerkezetnek mindenkire kiterjedő
kötelezettségi oldala (→ cégjegyzék, → ingatlan-nyilvántartás). 5. Az egyediség
elve. Egy meghatározott dologi jog tárgya mindig csak egyedileg
meghatározott dolog lehet. Hangsúlyozottan dologi jogi értelemben vett
egyediesítésről, meghatározottságról van szó, amire a világos és egyértelmű
jogi-uralmi helyzet (áttekinthetőség és → jogbiztonság) érdekében van szükség.
→ Tulajdonjogot szerezni, → használati jogokat, → zálogjogot alapítani mindig
csak egyes meghatározott dolgokra nézve, elkülönítetten lehetséges.

Dologi jogügylet: a német → pandektisztika (különösen → Savigny) dolgozta

ki az absztrakt → dologi → szerződés teóriáját, amely szerint a → tulajdonjog
átruházásához (mint szerzésmódhoz) nincs szükség egy további érvényes
kötelmi → jogcímre (→ causa, → titulus). A feleknek az átruházásban való
akaratmegegyezése függetlenedik (absztrahálódik) az alap- (vagy elkötelező)
ügylettől, és egymagában – mint dologi → jogügylet – is megáll. Ennek
tartalma az önmagában vett tulajdonváltozás, aminek formája a dolog átadása
(→ ingatlan-nyilvántartás). Szélesebb értelemben ~ minden olyan
akaratmegegyezés, amely → dologi jogi jogállapotváltozást (dologi jog
keletkezése, módosulása, megszűnése) idéz elő. Ismert az egyoldalú és a
kétoldalú ~ is. A ~tan a → Német Birodalom polgári törvénykönyvében a →
származékos tulajdonszerzésmódok alapeseteként → törvényi szabályozást nyert.
A magyar → polgári jog nem vette át a ~ fogalmát, és – a svájci–osztrák mintát
követve – a szerzésmód és jogcím szoros jogi összefüggésére,
elválaszthatatlanságára való tekintettel a kauzális rendszert követi (→ Polgári
Törvénykönyv).

Dologi váromány: → függő jogi helyzet, amelynek lényege, hogy a

várományon alapuló alanyi jogszerzéstől a várományost az ellenérdekű fél a
saját egyoldalú cselekményével többé már nem foszthatja meg. A ~ több, mint
egy → dologi jog kilátásba helyezett megszerzése, de kevesebb, mint a már
megszerzett teljes jog. A ~nak a magyar jogban is ismert esetei pl. a) → dolog
vevőjének (→ adásvételi szerződés) → jogállása a → tulajdonjog fenntartása
esetén; b) az → ingatlan vevőjének jogállása az → ingatlan-nyilvántartásba
való bejegyzés eladó általi megengedése és a bejegyzési kérelem benyújtása
után, de még a bejegyzés tényleges megtörténte előtt.

Dologkapcsolatok-dologösszesség: több különálló, de ugyanarra a

gyakorlati, ill. gazdasági cél szolgálatára rendelt → dolog összefoglalása, amely a
forgalomban mint egység szerepel. Míg egy összetett dologban több dolog
zikai és forgalmi (jogi) egységet alkot, addig a ~ csak forgalmi egység. Állhat
egyfajtájú dolgokból (nyáj, könyvtár), de különböző fajtájú dolgokból is (szőlő
présházzal és borászati felszereléssel; műhely, üzem gépekkel, szerszámokkal;
üzlet árukészlettel stb.). A ~ gyakorlati jelentősége, hogy a → szerződéses
viszonyokban egyszerűbb ennek az átruházása, → hagyományozása, bérbeadása
stb., mint a benne szereplő dolgoké külön-külön. A „forgalmi egység”
azonban nem zárja ki a → dologi jogi egyediség elvének érvényesülését, azt,
hogy a dologösszességet kitevő egyes dolgok külön → tulajdonjogok tárgyai
legyenek. A → birtok tárgya sem csupán a dologösszesség egésze, hanem a
benne foglalt minden egyes dolog külön-külön is. → alkotórész és tartozék

Dologösszesség: → dologkapcsolatok–dologösszesség

Dolus (csalás, álnokság, szószegés – lat.): a → római jogban → szándékosságot

jelent, a → vétkésség súlyosabbik alakzata. A → Tizenkét táblás törvény mind a
szerződéses, mind a szerződésen kívüli viszonyokat illetően az →
eredményfelelősség alapján állt, azaz felelősségre vonásra akkor került sor, ha a
jogsértő jogellenes magatartása okozati összefüggésbe került a jogellenes
eredménnyel. Jelentkezett ugyanakkor a ~ már az archaikus jog egyes →
crimeneinél mint a tényállás szubjektív eleme. A ~ azonban csak a Kr. e. 2.
században kialakuló formátlan szerződések (elsősorban a →
konszenzuálkontraktusok) nyomán vált a felelősségi rendszer alapvető
kategóriájává. A formátlan, ill. ún. bonae dei szerződésekben a nem teljesítő
adós mindenképpen felelt a szándékos szerződésellenes magatartásért, aminek
alapja a → bona des megsértése volt. Gyakorlatilag a bonae dei szerződések
kialakulásával és elterjedésével a preklasszikus korban a ~ bekerült a felelősség
körébe. Ezzel párhuzamosan a preklasszikus jog az eredetileg objektív
alapokon álló deliktuális felelősséget a ~ra – a → damnum iniuria datum
esetében a → culpára – korlátozta. Ezen túlmenően a → praetori → edictum a
~t mint csalást → delictumnak nyilvánította, így annak szankcionálása (→
szankció) a stricti iuris (→ ius strictum) szerződések körében is lehetővé vált. A
~ért való felelősséget nem lehetett kizárni a szerződésből, mert az ellentétes lett
volna a bona desszel és boni moresszal. A jogászok ugyan leírták a ~ fogalmát,
de a ~ kifejtése a forrásokban széles kazuisztika alapján történt, amennyiben
példálódzó jelleggel felsorolták a ~ körébe tartozó eseteket. Tehát mindig a
konkrét körülmények gyelembevételével döntötték el, hogy egy adott
magatartás szándékosnak volt-e minősíthető vagy sem. A késői császárkorban a
~ért való felelősséget kiterjesztették a súlyos gondatlanságra (culpa lata) is.

Domaine réservé: → belső joghatóság

Domesday Book (Utolsó ítéletek könyve – ang.): Angliában a normán

hódítók hatalmának megszilárdítása után 1086-ban végrehajtott
birtokösszeírás, amelyet Hódító Vilmos korában készítettek a helyi szokásokat
(ill. a jogot) ismerő fér ak eskü alatt tett nyilatkozatai alapján. A hűbéresek az
összeírás alapján elismerni kényszerültek a királyi fő → tulajdonjogot
(Salisbury-gyűlés), de zavartalanul birtokon belül maradtak, ha a birtok
jellegének megfelelő hűbéri kötelezettségeket teljesítették. A ~ ilyen
értelemben kapta az „Utolsó ítéletek könyve” címet, és ősforrásává lett a 11.
században ismert legalapvetőbb földtulajdonjogi formák (folkland, bookland,
leanland) kialakításának. A ~ mint korabeli → telekkönyv hatékonyan szolgálta
az → állami központosítást.

Domestica (lat.): háziadó, a magyar nemesi → vármegye → adója, ellentétben

az → állami adóval. A ~t a vármegyében élő jobbágyság zette, akárcsak az
állami adót, ill. a földesúrnak és az egyháznak a járandóságait.

Dominium (lat.): a → római jogban ismert fogalom, a tulajdonnak a →

köztársaságkorban elterjedő elnevezése. A → principátus elejétől kezdték a
tulajdont a proprietas szóval is jelölni. Lassan ez a megjelölés túlsúlyba jutott. A
~ elsősorban a tulajdon szinte teljes korlátlanságára utalt, míg a proprietas
elsősorban a dolog valakihez való tartozására. A ~ot főleg a ~ ex iure Quiritium
szóösszetételben a civiljogi (→ ius civile) tulajdon megjelölésére használták. A
civiljogi tulajdon mint kidolgozott, önálló → jogintézmény a preklasszikus
korban jelent meg. A ~ ex iure Quiritium az ősök jogán alapuló tulajdon volt.
A rómaiak ismerték továbbá a → bonitár (→ praetori) tulajdont és ténylegesen
tulajdonként ismerték el az → állami tulajdonban álló tartományi telkek
állandó használóinak jogosultságát, valamint a → peregrinusok tulajdonát is. A
tulajdon tartalmát a rómaiak 5 szóval jellemezték: uti (használni), frui
(gyümölcsöztetni), abuti (megsemmisíteni; ebbe azonban beleértették az egyéb
→ rendelkezési jogokat is, pl. a dolog elidegenítését), habere (a → vagyonomban
van), possidere (birtokolni). A tulajdon teljessége már a rómaiaknál sem
jelentett korlátlanságot. A korlátozások kétfélék lehettek, egyrészt maga a
tulajdonos korlátozhatta szerződéssel, másrészt voltak → jogszabályi korlátok
is. A → tulajdon megszerzésére, az eredeti és származékos tulajdonszerzési
módok szolgáltak. A tulajdonjog többnyire csak a tulajdonos akaratából
szűnhetett meg, pl. tulajdonátruházással, de a tulajdonos akarata ellenére is
megszűnhetett, pl. más általi → elbirtoklással, a dolog megsemmisülésével. A
római jogban a civiljogi tulajdon védelmét szolgálta mindenekelőtt a rei
vindicatio. A → per felperese (→ fél) a civiljogi tulajdonos, alperese pedig a
dolgot birtokló személy. A felperesnek a pernyeréshez saját → tulajdonjogát
kellett bizonyítania és azt, hogy a dolog az alperesnél van. Ezenkívül ismert
volt még jó néhány speciális tulajdonvédelmi kereset.

Donatio (→ ajándékozás, adomány – lat.): a ~t a rómaiak puszta →

pactumnak minősítették, csak a iustinianusi (→ Iustinianus) jog tette
peresíthetővé. A ~ végbemehetett a → tulajdonjog átruházásával (dando), más
helyett való kötelezettségvállalással (obligando), más tartozásának elengedésével
(liberando). A iustinianusi jogban a ~ az ajándékozó → vagyonát csökkentő, a
megajándékozott vagyonát növelő, bőkezűségből (liberalitas) tett ingyenes
juttatás, amelyet a megajándékozott elfogadott. Tehát megkívánták az
ajándékozási szándékot, és azt is, hogy a megajándékozott az ajándékot
elfogadja. A házastársak közötti nagyobb értékű ~ tilos volt. Iustinianus a ~t
hálátlanság címén bizonyos esetekben mindenkivel szemben
visszakövetelhetővé tett. A ~ mortis causánál (halál esetére szóló ajándékozás)
az ajándékozás egyetlen feltétele, hogy a megajándékozott túlélje az
ajándékozót, ez a → jogügylet – szemben a hagyománnyal (→ legatum) –
akkor is hatályos volt, ha az ajándékozó után → örökös nem maradt. A régi
magyar jogban ~nak nevezték az adományt (→ adománylevél) .

Dorotheus: → Corpus Iuris Civilis

Dos (hozomány – lat.): Rómában már a → köztársaság idején szokásos volt,

hogy a → házasság terheinek megkönnyítése céljából a nő családja, illetőleg ha
a nő nem állott apai hatalom (→ patria potestas) alatt, maga az önjogú nő vagy
akár más személy a nőre tekintettel bizonyos → vagyont juttasson a férjnek. A
férj halála után a ~ az asszonyt illette. Ha a hozományt a nő apja adta, a ~
profectitia, ha maga a nő vagy más valaki, a ~ adventicia kifejezéssel nevezték
meg. A ~ a házasság megszűnése esetén eredetileg csak akkor volt
visszakövetelhető, ha visszaadását a juttatója → stipulatióval kikötötte. Később
azonban a → praetori → edictum, majd → Iustinianus a hozomány
visszakövetelését ilyen megállapodás hiányában is széles körben lehetővé tette.
A ~ tárgya a férj vagyonának részévé (Iustinianus előtt időleges tulajdonává)
lett, azzal szabadon rendelkezhetett, kivéve az itáliai hozományi telket (fundus
dotalis Italicus), amelyen elidegenítési és terhelési tilalom volt érvényben, ill. az
elidegenítéshez a nő beleegyezése kellett. Ha a házasság a nő halála
következtében szűnt meg, s a ~t apa vagy a nagyapa adta, vissza lehetett
követelni. A ~t természetben kellett kiadni, vagy értékét kellett megtéríteni. A
régi magyar jogban a → hitbért nevezték ~nak.

Doyen: → diplomáciai testület, → konzuli testület

Döntés (→ közigazgatásban): a közigazgatás tevékenységének jelentős részében

elbírálja a polgárok kérelmét, megtiltja, megbünteti jogellenes, közösségellenes
tevékenységüket, igazságot tesz vitáikban, azaz ~t hoz. A ~hozatal módja a
közigazgatásban általában formalizált, → jogszabályok írják elő milyen
szempontok gyelembevételével, hogyan hozhatók a ~ek. A közigazgatási ~ek
általában kötöttek, a jogszabály azt is meghatározza, hogy az ügyintéző a
jogszabály alkalmazási feltételeinek konstatálása esetén milyen ~t hozhat, ill.
milyenek között választhat. A → közigazgatási eljárás általános szabályait
tartalmazó → törvény a közigazgatási ügyek többségére nézve határozza meg
a ~hozatal feltételeit: a ~ kezdeményezésének formáit, a ~ során gyelembe
veendő bizonyítási eszközöket, a ~ (határozat) megjelenítésének formáit, a
hibás ~ek kijavításának lehetőségeit, a ~ végrehajtásához igénybe vehető
kényszerítő eszközöket. A közigazgatási ~ek jogszabályokhoz igazodnak, ezért
többnyire pártatlanok, elvileg politikamentesek.

Döntőbíráskodás: → nemzetközi bíróságok, → vegyes döntőbizottságok

Döntőbizottság (nemzetközi): az → államok közötti vitás kérdéseket eldöntő,

a vitában álló felek által delegált személyekből álló eseti jelleggel létrehozott
fórum. A ~ határozata a felekre kötelező. Az 1947. febr. 10-én kelt → párizsi
békeszerződés az okmány egyes rendelkezéseinek értelmezése és végrehajtása
során felmerülő vitás kérdések rendezésére végső fórumként ~ megalakítását
írta elő.

Drago-elv → Drago–Porter-egyezmény

Drago–Porter-egyezmény: régebben előfordult, hogy az → államot terhelő

adósság behajtása céljából fegyveres erőt alkalmaztak, így 1901-ben Venezuela
tengerpartját adóssága meg nem zetése miatt Németország, Anglia és
Olaszország → blokád alá vette. Ezt az eljárást kifogásolta L. Drago, Argentína
külügyminisztere (→ miniszter) az USA-hoz intézett jegyzékében, s egyben
javasolta, hogy meg kellene szüntetni az adósság behajtása céljából eszközölt
fegyveres beavatkozást (Drago-elv). Ennek alapján jött létre 1907-ben a II.
hágai békekonferencián (→ hágai békekonferenciák) a beterjesztő Argentína és
az USA külügyminisztereiről elnevezett ~, amely szerint: „A szerződő hatalmak
megegyeztek abban, hogy nem nyúlnak fegyveres erőhöz olyan szerződéses
követelések behajtása végett, amelyeket az egyik ország → kormánya mint az
állam polgárait megilletőket egy másik ország kormányától követel.” Ha
viszont az adós állam visszautasította, hogy a pénzügyi vitát nemzetközi
választottbíróság (→ nemzetközi bíróságok) elé vigyék, vagy nem hajtotta végre
a döntést, úgy az erőszakos behajtás tilalma nem érvényesül.

Drago, Roland (Luis) (1923–2009): francia jogtudós, foglalkozott →

közigazgatási joggal, → alkotmányjoggal, → összehasonlító joggal. 1950 és 1954
között az Institut des Hautes Études de Tunis, 1954-től 1965-ig a Lille-i
Egyetem, 1961-től haláláig az Ecole National D’Administration, 1965-től a
Paris II – Panthéon-Assas professzora. A Société de Legislation Comparée
főtitkára 1964-től, később pedig elnöke. Az International Academy of
Comparative Law főtitkára 1973 és 2006 között. A Centre d’études et de
recherches de science administrative (CERSA) elnöke. A Francia Akadémia
tagja. Fő művei: Les crises de la notion d’établissement public, 1950; Traité
contentieux administratif I–III. (társszerzőkkel) 1962 ; Science administrative:
caractères generaux de la science administrative, les structures administratives,
1980 ; Adminisztrativnaja nauka, 1982.

Drakón törvényei: az első arkhóni tisztségbe emelt ókori athéni történelmi

személyiség, Drakón által Kr. e. 621-ben írásba foglalt → szokásjog. Drakón
törvénykönyvét (→ kódex) Athén piacterén állíttatta ki, és hajthatatlan
szigorral törekedett végrehajtására. Innen ered a drákói szigor, ill. a drákói →
ítélet fogalma. A ~ védték a → magántulajdont, visszaszorították a bosszú
alkalmazását, megfogalmazták az → állam büntetőhatalmi igényét (→ büntető
joghatóság).

Droit comparé: → összehasonlító jog

Droit de suite (követési jog, tkp. részesedési jog – fr.): egyes → államok →
szerzői jogában ismert elidegeníthetetlen szerzői → vagyon értékű jog. A képző-
és iparművészeti alkotások szerzői, ill. a szerzők jogutódai (→ jogutódlás) a
védelmi időn belül részesednek a megjelölt alkotások kereskedelmi
forgalomban történt értékesítéséből befolyt vételárból. A ~ kiterjesztett
változatában a védelmi időn túl történő kereskedelmi értékesítésekre is
érvényesül. A ~ a → nemzetközi jogban az → üldözés jogát jelenti.

Dualizmus (kettősség, két elemből álló egész – lat.): 1. az Osztrák–Magyar

Monarchia 1867 és 1918 közötti → alkotmányos berendezkedésének
közkeletű elnevezése, amelyet jogi szempontból az 1867. évi. XII. tc. (→
kiegyezési törvények), ill. az 1867. dec. 21-én kelt 141. sz. osztrák → törvény
tartalmaz. A ~ jogi természetéről akkor is és azóta is jogi vita folyt. A ~ jogi
szempontból az „osztrák” – hivatalosan a „Birodalmi Tanácsban képviselt
királyságok és tartományok” – Birodalmi Tanács (Reichsrat) és a magyar
törvényhozás két háza (→ alsóház, → felsőház) által elfogadott, és a közös
uralkodó (→ monarcha) által szentesített azonos tartalmú (de nem pontosan
azonos szövegű) alkotmányos jelentőségű törvényen alapult. Ezek közös
alapjai a → Pragmatica Sanctio és az 1848-as → áprilisi törvények voltak. Az
így kialakult ~nak nevezett rendszer alapintézményei a következők voltak: az
uralkodó (→ államfő) személyének közössége, amely a Pragmatica Sanction,
azaz a közös trónöröklési szabályokon alapult; a „közös ügyek” létének
elismerése: „közös ügyek” azok az ügyek, amelyek a Monarchia két fele által
közösen intézendők: a külügy, a hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek; a
„gazdasági kiegyezés”, amely – 10 évre szóló és 10 évenként megújítandó –
külön megállapodás alapján → vámuniót hozott létre a Monarchia két része
között. Ausztria és Magyarország a → nemzetközi jogi kapcsolatok terén mint
egységes → állam jelent meg, amelyet a közös uralkodó személye testesített
meg. → Alkotmányjogi szempontból mégis a két állam belpolitikai téren szinte
teljes mértékben megőrizte → szuverenitását, amelyet csak az ún. közös ügyek
területén korlátoztak. A kiegyezéssel nem hoztak tehát létre egy olyan
államalakulatot, amely a két államot magába foglalva, mindkettő fölé
emelkedett volna. Területe és → állampolgársága is csak külön-külön
Ausztriának és Magyarországnak volt. Ez az államalakulat a monarchikus →
államkapcsolatok közül a reálunióhoz állt a legközelebb. Az 1867. évi XII. tc.
kimondta Magyarország „alkotmányos közjogi és önkormányzati önállóságát”.
Az egész rendszert → Deák Ferenc javaslatára a Pragmatica Sanctio elveire
építették. Eszerint a két ország közös uralkodóval bír, elválaszthatatlanul egybe
van kapcsolva, és közös védelemmel tartozik egymásnak. A közös védelem
elvéből következett, hogy a hadügyet, a külügyet és az ezekkel kapcsolatos
pénzügyet közös ügyeknek tekintették. A közös → miniszterek, a magyar és az
osztrák → parlamentből egyenlő létszámmal kiküldött bizottságoknak, az ún.
delegációknak tartoztak felelősséggel. A közösügyi bizottságoknak 60–60 tagját
évente választotta meg a két → országgyűlés. A delegációk évente felváltva
Bécsben vagy Budapesten üléseztek, de külön tanácskoztak és egymással csak
írásbeli üzenetek útján érintkeztek, nehogy idővel mégis valamilyen fajta közös
parlamentté válhassanak. Harmadszori sikertelen üzenetváltásuk után is csak
→ szavazásra, tartottak együttes ülést. A közösügyi bizottságok állapították
meg a közös ügyek → költségvetését is. A közös költségeket pedig az ún.
kvótabizottság osztotta el a két ország között. Magyarország eleinte 30%-kal
(1867. évi XIV. tc.), majd 36,4%-kal vállalt részt a közös terhekből. A hadügy
tekintetében a törvény elismerte az uralkodó régi „alkotmányos fejedelmi
jogait”. Ezzel az egész hadsereg vezényletét a közös uralkodó kezében hagyta.
Az országgyűlés hatáskörébe csak a hadkiegészítés, újoncozás került. Az ún.
gazdasági kiegyezést a két ország közt létrejött kereskedelmi és vámszövetségről
szóló törvény (1867. évi XVI. tc.) tartalmazta. Továbbra is fenntartották a
szabadságharc leverése után kialakított közös → vámterületet. A két ország
közötti forgalomban nem lehetett vámot szedni, ami nagymértékben
fellendítette a két ország közti kereskedelmet. 2. A → nemzetközi jog és belső jog
viszonyára vonatkozó elmélet, amely szerint a → nemzetközi jog és az államok
belső joga két, egymástól független és egyenrangú → jogrendszert alkot, amelyek
kapcsolatában egyik sem magasabb rendű a másiknál. Ennek következtében a
nemzetközi jogi normák csak az állami → jogalkotás közbejöttével lehetnek
érvényesek a belső jogban (transzformáció) . A mai gyakorlatban uralkodó
felfogást → Triepel (1899) és → Anzilotti (1901) dolgozta ki; ezt fogadja el
számos állam joga, s lényegében ez jellemzi a magyar szabályozást is. →
monizmus

Due process of law (igazságos eljárás – ang.): a → common law-rendszerek

egyik alapelve, amely a jogi eljárások → törvényességének biztosítására hivatott.
Eredete a → Magna Chartára (1215) vezethető vissza, amelynek 39. cikkelye a
főurak (peers) ítéletén vagy az ország → törvényén alapuló eljáráshoz köti a
királynak (→ monarcha) a szabad emberek (freemen) elleni fellépését. Ezt
utóbb a jogi eljárás alá vont személynek az esküdtszék (→ esküdtbíróság) előtt
folyó → tárgyaláshoz való jogaként értelmezték, majd általában az ország
jogának megfelelő eljáráshoz való jogot jelentette. A fogalom átkerült az →
USA alkotmányába is, amelynek 1791-ben, ill. 1867-ben született kiegészítései
(amendments) mind a szövetség (5. alkotmánykiegészítés), mind az egyes
tagállamok (→ föderáció) (14. alkotmánykiegészítés) szerveinek megtiltják
személyeknek életüktől, szabadságuktól vagy tulajdonuktól való megfosztását
megfelelő jogi eljárás nélkül (without ~). Ezek az alkotmányos rendelkezések
különösen a gazdasági életbe történő állami beavatkozással kapcsolatban
később számos értelmezési kérdést vetettek fel.

Dugáru: → háborús dugáru

Duguit, Léon (1859–1928): francia jogtudós, 1886-tól a bordeaux-i

egyetemen az → alkotmányjog és a → közigazgatási jog professzora, aki
emellett → jog lozó ával is foglalkozott. → Durkheim nyomán a → jog
lényegének a társadalom összetartásában érvényesülő szolidaritási szabályokat
tekintette, az → állam fő funkciójának pedig a társadalmi szolidaritás
biztosítását tartotta. A műveiben alkalmazott szociológiai módszer jelentős
hatást gyakorolt a 20. századi szociológiára is. Fő művei: L’Etat, le droit objectif
et la loi positive, 1901; Le droit social, le droit individuel et les transformations de
l’Etat, 1908; Transformations générale du droit public, 1913; Traité de droit
constitutionnel, I–V., 1921–1925; Pragmatisme juridique, 1924; Leçons de droit
public général, 1926; Doctrines juridiques objectives, 1927.

Dumbarton Oaks-i konferencia: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Duna Bizottság: a Belgrádban 1948. aug. 18-án aláírt, a Dunán való hajózás
rendjének szabályozása tárgyában kötött nemzetközi → egyezménnyel (→
Duna-egyezmény, kihirdetve: 1949. évi XIII. tv.) létrehozott – Budapest
székhellyel működő – → nemzetközi szervezet. A ~ évente rendes ülésszakot
tart, tevékenységét munkacsoportok és szakértői bizottságok támogatják.
Elnökét, alelnökét és titkárát a tagállamok képviselői közül – a rotáció elvét
követve – az ülésszak választja 3 évre, és kinevezi a ~ igazgatóját, aki irányítja a
nemzetközi tisztviselőkből álló Titkárságot. A ~ funkciója a Duna-parti →
államok, közötti – a hajózás technikai oldalával összefüggő – együttműködés
koordinálása. Feladatköre: nautikái ügyek (a Dunai Hajózás Alaprendelkezései,
a folyamrendészeti, növény- és állat-egészségügyi és vámrendelkezések
egységesítése); hidrotechikai kérdések (folyamszabályozás, a hajózási feltételek,
a dunai nagymunkálatok terve); végül kiadási tevékenység, statisztikai
adatgyűjtés, ellenőrzés, közreműködés a jogviták rendezésében. A ~ →
hatásköre: ajánlásokat tesz a tagállamoknak a feladatkörébe tartozó
kérdésekben, és döntéseket hoz belső szervezeti kérdésekben.

Duna-egyezmény: a Dunán való hajózás rendjének szabályozása tárgyában

1948. aug. 18-án Belgrádban aláírt → egyezmény (kihirdetve: 1949. évi XIII.
tv.), amely felváltotta a korábbi → nemzetközi szerződéseket, különösen az
1856. évi párizsi szerződést és az 1921. évi Duna Aktát (becikkelyezve: 1921.
évi XIV. tc.). A ~t 1948-ban 7 parti → állam kötötte meg: Csehszlovákia,
Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, a Szovjetunió és Ukrajna.
1960-ban Ausztria, 1998-ban Németország, 2003-ban Szerbia, 2008-ban
pedig Montenegró is csatlakozott a ~hez. A ~ jogszerűségét Nagy-Britannia, az
USA és Franciaország nem ismerték el, és életben tartották a hajdani Európai
Duna Bizottságot. A ~ minden állam kereskedelmi hajói és árui számára
elismeri a hajózás szabadságát Ulmtól a Fekete-tengerig. Csak a parti államok
hadihajóinak közlekedését engedélyezi. A kikötői díjak és a hajózási díjak
tekintetében biztosítja a lobogók egyenjogúságát. A parti államok kötelességévé
teszi a hajózóút fenntartását és megjavítását. Felállítja a Duna Bizottságot és
létrehozza a Duna alsó, ill. vaskapui szakaszára a román–szovjet, ill. jugoszláv–
román hajózási illetékeket is megállapító – azóta már megszűnt – folyami
igazgatóságokat hidrotechnikai munkák elvégzésére. A ~ lehetőséget nyújtott a
Gabčikovo–Gönyű magyar–csehszlovák folyami igazgatóság megalakítására is,
de ezt csak az 1968. évi egyezmény hozta létre. Miután a ~ többi részese vitatta
ennek jogszerűségét, 1974-ben működtetését felfüggesztették. A parti államok
hatáskörébe tartozik a hajózási, folyamrendészeti, egészségügyi és
vámszabályok megállapítása és → diszkrimináció nélküli alkalmazása.
Megalkotásuk során gyelembe kell venni a Duna Bizottság ajánlásait. A hajók
és személyzetük által elkövetett → jogsértések miatti felelősségre vonás is a parti
államok → hatásköre, amely esetekről a Bizottságot tájékoztatják. A beviteli
tilalom alá eső áruknál az átszállítás nem tiltható meg, de a parti állam jogosult
az átmenő árut lepecsételni, vámfelügyelet alatt tartani és írásbeli nyilatkozatot
követelni. Ez utóbbiak nem alkalmazhatók a határt alkotó Duna-szakaszokon.
Az 1990 után bekövetkezett → államutódlások nem hagyták érintetlenül a ~t.
Ukrajna felújította tagságát a Duna Bizottságban, Oroszország – bár nem parti
állam –, mint a Szovjetunió jogutódja továbbra is részese maradt a ~nek, és új
parti államok (Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Moldávia) is
keletkeztek. A körülmények változása indokolttá teszi a ~nyel létrehozott
rezsim felülvizsgálatát.

Durkheim, Emile (1858–1917): francia szociológus, bordeaux-i, majd párizsi

egyetemi tanár, aki főleg a társadalmi jelenségek → állami és → jogi
vonatkozásait, így a társadalomnak a kormányzathoz (→ kormányzás), az
egyénnek az államhoz, valamint a → szokásjognak az írott joghoz való
viszonyát kutatta. Fő művei: La division du travail social, 1893; Les règles de la
méthode sociologique, 1895 (magyarul in: A társadalmi tények magyarázatához,
1978); Le suicide, 1897.
 E, É
EBEÉ: → Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

EBESZ: → Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

EBRD: Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Eckhart Ferenc (1885–1957): történész, 1919-től az MTA lev., 1947-től r.

tagja; 1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá, 1929-től a budapesti
egyetem tanára; 1936–1937-ben és 1946–1947-ben a jogi kar dékánja.
Középkori oklevéltannal, jog- és gazdaságtörténettel foglalkozott. Fő művei:
A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon, 1922; A szentkorona-eszme
története, 1941.

ECOSOC (Economic and Social Council): az → ENSZ Gazdasági és Szociális

Tanácsának, angol rövidítése.

Edictum (hirdetmény, rendelet – lat.): Rómában egyes → köztársasági →

magistratusoknak megvolt az a joguk, hogy hivatalba lépésükkor hivatali
programjukat fehér fatáblán közzétegyék. Ezt a jogot ius edicendinek, magát a
hirdetményt pedig ~nak nevezték. A római → magánjog fejlődésére a →
praetori és az aedilis curilisi ~ volt a legnagyobb hatással. A provinciákban a
praetori ~nak a helytartó ~a felelt meg, míg az aedilisi ~nak a provinciai
quaestoroké. A praetor a civiljog (→ ius civile) értelmében jogot nem
alkothatott (praetor ius facere non potest), de azt jelezhette ~ában, hogy
bizonyos igényre keresetet ad, bizonyos magatartást nem fog jóváhagyni,
valakit valamilyen dolog birtokába beutal stb. Ezeknek a hivatali
programpontoknak hivatali hatalmánál (→ imperium) fogva érvényt
szerezhetett. Az egymást követő praetorok nem bocsátottak ki tartalmilag
teljesen új ~ot, hanem bizonyos (a gyakorlatban bevált) részeket átvettek
hivatali elődeiktől. Az átvett rész volt az ~ tralaticium. A bevezetett új program
volt az ~ novum. Az év közben való kiegészítés volt az ~ repentinum. S végül
kialakult egy olyan joganyag, amelyet minden praetor átvett az elődjétől (~
perpetuum). A praetorok év közben módosíthattak ~aikon mindaddig, míg
egy lex Cornelia el nem tiltotta a praetorokat ~aik év közben való
módosítgatásától. Ezért nevezhette Cicero a praetori ~ot már éves törvénynek
(lex annua). A praetori ~anyag fejlődésének lezáródásakor hatalmas terjedelmű
rendezetlen joganyag gyűlt össze, amelynek Salvius Iulianus határozott
szerkezetet adott, és függelékként hozzácsatolta az aedilisi ~ anyagát is.
Hadrianus császár ezt a művet → senatusconsultummal törvényerőre emelte, és
megtiltotta, hogy a praetorok az ~ perpetuumnak elnevezett művet
módosítgassák. → ius praetorium

Edictum Perpetuum: → edictum

Edvi Illés Károly (1842–1919): büntetőjogász, Pest megye alügyésze (1867–

1871), 1872-től királyi → ügyész Szegeden. 1883-ban nyugalomba vonult, és a
továbbiakban mint → ügyvéd és jogi író tevékenykedett. 1895-től az MTA lev.
tagja. Fő művei: A bűnvádi perrendtartás magyarázata, I–IV. (→ Balogh Jenővel
és → Vargha Ferenccel), 1898–1900; A bűntettekről és vétségekről szóló magyar
büntető törvények magyarázata, I–II., 1905; Gyomai Zsigmonddal együtt sajtó
alá rendezte → Csemegi Károly műveit, I–II. 1903.

Effektivitás elve: a → nemzetközi jognak → állampolgárságra vonatkozó →

elve, mely a → Nemzetközi Bíróság → Nottebohm-ügyben 1955-ben
meghozott → ítéletében jelent meg. A Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy az
állampolgárság más → állam általi elismerését, valamint az állampolgár
számára → diplomáciai védelem nyújtását a nemzetközi jog szabályozza, így
valamely állam csak akkor igényelheti, hogy állampolgársága megadását egy
másik állam elismerje, ha az adott egyént az államhoz valódi kapcsolat fűzi. Az
effektív állampolgárság elve valódi, tényleges kapcsolat fennállását követeli meg
az egyén és az állam között, s ebből a szempontból különböző tényezők
veendők gyelembe, pl. az érintett személy szokásos tartózkodási helye, családi
köteléke, közéletben való részvétele, kötődése az adott államhoz.

Egészséges környezethez való jog: gyakran tiszta környezethez, ill. a

biztonságos környezethez való jogként emlegetik; az emberi jogok harmadik
generációjához (→ szolidaritási jogok) tartozó jog. Megjelenése az 1960-as évek
végén az ökológiai veszélyek felismerésének időpontjához kapcsolódik. →
Tételes jogi szabályozásának kísérletei – mind a → belső jogban, mind a →
nemzetközi jogban – az 1970-es évek végétől kezdődtek el. A legújabb →
alkotmányok többsége az ~ot egyéni jogként fogalmazza meg. Az ~ valójában a
környezeti jogoknak az a része, amely az → államot olyan intézkedésekre
kötelezi, amelyek alkalmasak az emberi egészség megóvására a környezeti
ártalmakkal szemben. A magyar jogban az ~ról rendelkezik az alkotmány,
valamint az emberi környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. tv.; az →
Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a környezetvédelemhez való
joggal, és környezethez való jogról beszél. Az állam környezethez való joggal
kapcsolatos kötelességeinek magukban kell foglalniuk az élet természeti
alapjainak védelmét, és ki kell terjedniük a véges javakkal való gazdálkodás
intézményeinek kiépítésére. E jog sajátosságai folytán mindazokat
a feladatokat, amelyeket másutt → alanyi jogok védelmével teljesít az állam, itt
→ törvényi és szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia. A ~ szorosan
kapcsolódik az → élethez való joghoz, és e jog objektív, intézményvédelmi
oldalának egyik része: az emberi élet természeti alapjainak fenntartására
vonatkozó állami kötelességet nevesíti külön „jogként”. Az ~nak mind
fogalma, mind tartalma, mind gyakorlati érvényesítésének lehetősége kapcsán
eltérő vélemények alakultak ki. Nincs pontosan meghatározva, hogy mi
tekinthető „egészséges”, ill. „tiszta” környezetnek, nem egyértelmű, hogy
jellegét tekintve egyéni vagy → kollektív jogról van-e szó. Az ~ot egy
kialakulóban lévő → alapjognak lehet tekinteni. Bizonyos elemei azonban már
jelenleg is pontosan meghatározható jogosultságokat és kötelességeket
tartalmaznak, amelyeknek → bíróságok előtt történő kikényszeríthetőségére is
lehetőség van. Nevezetesen: az egyén joga az objektív tájékoztatáshoz a
környezet állapotát illetően, az egyén joga a környezetet érintő
döntéshozatalban való részvételhez, a környezetet szenynyező → kártérítési
kötelezettsége (→ környezeti kár).

Egészséghez való jog: az → emberi jogok második generációjába tartozó →

gazdasági, szociális jog, amelyet e jogokról szóló → nemzetközi jogi
dokumentumok és a modern → államok → alkotmányai is rögzítenek. Az ~gal
kapcsolatban az államok kötelezettségvállalása különböző mértékű, így a
kötelezettségvállalás nemzetközi sztenderdje objektíve nem állapítható meg. Az
egészség érdekében meghozandó állami intézkedések körének
körülhatárolásában jelentős szerepe volt az → Egészségügyi Világszervezetnek,
amely 1977-ben elfogadott „Egészséget mindenkinek 2000-re” címet viselő
dokumentumában célul tűzte ki, hogy gazdasági teherbíróképességével
arányban minden állam biztosítsa polgárai számára az ahhoz szükséges
feltételeket, hogy aktív részesei lehessenek a produktív munkának, és saját
közösségük társadalmi életének. Az → Alkotmánybíróság az ~ot több
határozatában is értelmezte, s álláspontja szerint az ~ nem → alanyi jog, hanem
az alkotmány szerinti állami célkitűzés, amelyből azonban nem következik az
állami kötelezettségvállalás mértéke, s e jogot az állami jogi szabályozás
többféleképpen is biztosíthatja. Az állam köteles megteremteni egy olyan
intézményrendszer működésének a garanciáit, amely mindenki számára
biztosítja az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségét. Az
államnak az ~gal kapcsolatos kötelezettségei igen sokfélék és szerteágazók; s
magukban foglalják az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés alapvető
feltételeinek biztosítását; az egészségügyi ellátórendszer, az egészségügyi ellátási
kötelezettség és felelősség meghatározását; az egészségpolitika céljait szolgáló
nanszírozási, fejlesztési és információs rendszer kialakítását és fejlesztését; az
egészségügyi szolgáltatások szakmai feltételrendszerének meghatározását; az
egészségügyi képzés, szakképzés biztosítását; a mentést, a katasztrófa-
egészségügyi ellátást stb.

Egészségügyi adatok védelme: egészségügyi adatnak minősül az érintett

személy (→ természetes személy) testi, értelmi és lelki állapotára, kóros
szenvedélyére, valamint a megbetegedés, ill. az elhalálozás körülményeire, a
halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, ill. az
egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy
származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat
befolyásoló mindennemű adat. Az egészségügyi adatok különösen érzékeny
adatok, kezelésükre az általános adatvédelmi (→ adatvédelem) szabályokon
kívül számos speciális szabály vonatkozik. Az ~ szorosan összefügg az orvosi
titoktartás kötelezettségével, amit már a Hippokratész-i eskü is tartalmazott. A
szabályozás kiterjed annak meghatározására is, hogy mely esetekben lehet az
érintett hozzájárulása nélkül egészségügyi adatot személyazonosításra alkalmas
módon továbbítani, pl. járványügyi, közegészségügyi célból.

Egészségügyi ellátás: négyféle szolgáltatáscsoportot jelent. Betegséggel

összefüggő szolgáltatások, anyasággal és szüléssel kapcsolatos szolgáltatások,
önellátásra képteleneknek járó szolgáltatások, s végül halál esetére járó
szolgáltatások. Az egyes szolgáltatáscsoportok tartalmuk szerint lehetnek:
prevenciós szolgáltatások az egészségmegőrzés érdekében, ahová az ingyenes
szűrővizsgálatok sorolhatók; kezelési szolgáltatások, amelyek körébe az orvosi,
kórházi, szanatóriumi és a háziorvosi kezelés, valamint ápolás tartozik; dologi
szolgáltatások, amelyek az ingyenes, ill. kedvezményes gyógyszer- és
gyógyászati segédeszköz-, valamint protézisellátást foglalják magukba;
kompenzációs jellegű szolgáltatások, ahová a → táppénz és a halál esetére szóló
segély (temetési segély) tartozik.

Egészségügyi ellátáshoz való jog: egyfelől jelenti azt, hogy →

társadalombiztosítási → jogviszonytól, → állampolgárságtól függetlenül minden
betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, ill. a súlyos vagy
maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint
fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. Másrészt arra
vonatkozik, hogy a biztosítottak és a velük egy tekintet alá eső személynek joga
van – → jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota
által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az → egyenlő bánásmód
követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz. A megfelelő és indokolt
ellátás részletesebb tartalmát a társadalombiztosítási → jogszabályok, ill. a
protokollok, az íratlan szakmai szabályok határozzák meg.

Egészségügyi igazgatás: felöleli egyfelől azt a tevékenységet, amelyet

egészségügyi téren a → közigazgatási szervek, másfelől társadalmi,
érdekképviseleti → önkormányzati szervek (betegségbiztosítási
önkormányzatok, szakmai → kamarák stb.) kifejtenek. A kétféle szervcsoport
között a munkamegosztás annak függvénye, hogy az → állam → törvényei az
egészségügyi szolgáltatások nyújtását mely határig minősítik állami
kötelezettségnek, ami együtt jár a szolgáltatásokhoz szükséges pénzeszközök az
állami → költségvetésben történő biztosításával. Az állam egészségügyi
szolgáltatási kötelessége nem zárja ki az erre fordítandó költségvetési kiadások
fedezetének megteremtéséhez → járulékok (→ adók) kivetését, ill. térítési díjak
zetésének előírását. Az ~ központi szerve rendszerint kizárólag az
egészségügyre szakosított → minisztérium, de lehet olyan minisztérium is,
amely egyéb funkciót is betölt (pl. a szociális közigazgatás irányítását). Az
ágazat területi szervei vagy → dekoncentrált állami vagy területi önkormányzati
szervekként működnek, míg a helyi szervei általában önkormányzati szervek.
Az ~ szerveinek → hatósági jogköre az alábbiak szerint tagolódik: a) Szakmai
→ felügyeleti és → ellenőrzési jogosítványok gyakorlása az egészségügyi
szolgáltatásokat nyújtó szervek felett. b) Hatósági kötelezési jogkör, amelynél
fogva az illetékes egészségügyi szerv bizonyos személyek számára követendő
magatartást ír elő és annak tanúsítását kikényszeríti. c) Hatósági tilalom
elrendelése egyedi határozattal, helyszíni intézkedéssel, ill. ún. általános
intézkedéssel egyedileg meg nem határozott személyekre (behatárolt területre)
vonatkozóan (pl. megtiltható egészségre káros élelmiszerek forgalomba
hozatala; nem törzskönyvezett gyógyszerek előállítása és értékesítése; járványok
idején elrendelt tilalmak). d) Hatósági → engedélyezési jogkör, amelynek
keretében engedélyhez köthető pl. az egészséget veszélyeztető anyagok
előállítása, felhasználása. e) Számos hatósági engedély kiadásának előfeltétele az
egészségügyi hatóság (mint → szakhatóság) előzetes hozzájárulása.

Egészségügyi jog: a szakirodalomban nem egységes a kifejezés használata;

rendszerint az egészségbiztosítás (→ társadalombiztosítás), az egészségügyi
rendszer, az egyes ellátásokhoz való hozzáférés, a minőségbiztosítás és a
nanszírozás jogi kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris jogterületet értik
rajta. Széles értelemben magában foglalja az → orvosi jogot is.

Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO):

egészségügyi kérdésekkel foglalkozó → nemzetközi szervezet, amely → ENSZ
szakosított intézményként működik. Az ~ 1948. ápr. 7-én jött létre, azóta ezt a
napot egészségügyi világnapként ünneplik (alapító okirata kihirdetve: 1948.
évi 10. tvr.). Az ~ a szakosított intézmények közül az egyik
legeredményesebben működő szervezet. Célja és főbb feladatai: a nemzetközi
egészségügyi munka irányítása és koordinálása; a fertőző betegségek és
járványok felszámolása; az elsődleges egészségügyi ellátás biztosításának
elősegítése világszerte, különösen a megfelelő élelmiszer-ellátás és táplálkozás,
egészséges ivóvíz és higiénia, anya- és gyermekegészségügy, ideértve a
családtervezést, az alapvető gyógyszerek biztosítása stb.; segítségnyújtás a
nemzeti egészségügyi rendszer és az infrastuktúra alakításához, az egészségügyi
képzéshez, a gyógyszerkutatáshoz és az alapvető gyógyszerek biztosításához. Az
~ egyre erőteljesebb tevékenységet fejt ki az AIDS és a kábítószer-fogyasztás
ellen. Szervezete: vezető testülete a Közgyűlés, amely üléseit évente tartja. A
Közgyűlés választja a Végrehajtó Tanács 31 tagját, 3 évre. A Titkárság élén
főigazgató áll. Munkájában fontos szerepet játszanak a regionális bizottságok és
hivatalok, valamint a szakbizottságok. Költségvetését a tagállamok tagdíjai
biztosítják, de egyes programokat önkéntes hozzájárulásból fedeznek.
Székhelye: Genf.

Egologikus jog lozó a: C. Cossio – különösen Mexikóban és Brazíliában

elterjedt – elméleti felfogása, amely a jogi pszichologizmus, egzisztencializmus
és behaviourizmus sajátos továbbgondolásaként mint szubjektív élmények
következményét tárgyalja a → jogot. Felfogásában meghatározó a jognak az
esztétikai élményhez való hasonlítása, azaz a szubjektum és objektum kettős
feltételezettségének, egymásra találásának állítása. A jog: magatartás, és a
magatartás annyiban jog, amennyiben észlelésünkkel és értékelésünkkel azzá
tesszük. Különféle → jogelméletek közös elvi alapjaként elfogadja, hogy az
érvényességnek hatásossággal kell rendelkeznie. A határhelyzetek
dilemmájában viszont, nevezetesen hogy elképzelhető-e érvényesség (→ jogi
érvényesség) érvényesülés (→ jogérvényesülés) nélkül, ill. érvényesülés
érvényesség nélkül, egyértelműen az előbbit cáfolja és az utóbbit igenli.

E-goverment: → e-governance, → elektronikus közigazgatás

E-governance: a kifejezés nem azonos az E-govermenttel. Utóbbi nem jelent

többet, mint az informatikai eszközök alkalmazását a → közigazgatásban és a
kormányzásban (→ elektonikus közigazgatás). Ezzel szemben az ~ egy
háromoldalú együttműködést feltételez: az → államét, a polgárokét és
vállalkozókét, ill. a → pártokba, szövetségekbe, → egyesületekbe, → civil
szervezetekbe, → kamarákba, egyházakba, → szakszervezetekbe tömörült
polgárokét. Az ~ ennek megfelelően e három szektor kommunikáció-
technológia útján való együttműködését jelenti a legfontosabb területeken.

Egzisztencialista jog lozó a: a → jog lozó ának az 1950-es években

kialakult irányzata. Fő képviselői: W. Maihofer, aki Heidegger ontológiájára,
E. Fechner és J. yssen, akik K. Jaspers lozó ájára, kiváltképpen pedig G.
Cohn, aki Kierkegaard egzisztenciál lozó ájára építi jog lozó áját. Az ~
alapvető tételei: a → Begriffsjurisprudenz nézeteit bírálva, tagadja a jogi
normák (→ jogszabály) szerepét és jelentőségét a → jogban, tekintettel arra,
hogy a jogszabály általánossága nem képes a konkrét egyedi szituációk és
tényállások különbözőségét átfogni. Ezért az általános jogszabályoknak a
konkrét, egyedi esetre való alkalmazása lehetetlen. Az ~ a jog lényegét a
szituáció egzisztencialista koncepciójából vezeti le. Ennek értelmében a jog a
pillanathoz kötött, és a konkrét helyzet, a jogi kon iktus vagy szituáció
eldöntéséből ered. „A jogi valóság … a konkrét, egyes esetben, a jogi
kon iktusban és annak megoldásában él” (Cohn). A konkrét szituáció kötetlen
→ bírói eldöntése, egzisztenciális megragadása, átélése jelenti a jogot. Ezzel az
alkotó → bírói döntéssel, amely újat tartalmaz és kötelezővé válik, jön létre az
ún. keletkező tartalmú, egzisztencialista → természetjog.

Egyed István (1886–1966): jogász, egyetemi tanár, → közjogi témák és az →

önkormányzati, főként a → vármegyei igazgatás kérdéseinek feldolgozója.
1922-ben a budapesti tudományegyetem magántanára, 1923-tól → ítélőtáblai
→ bíró, majd 1928-tól a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetemen a → közigazgatási jog tanára. Fő művei: Iparjog, 1925; Vármegyei
önkormányzat, 1929; A közigazgatási tisztviselők képzése és képesítése, 1936;
Közjogi alapismeretek, 1937; A magyar közigazgatási jog alaptanai, 1947.

Egyedárusági jog: → jövedéki jog

Egyedi aktus: → közigazgatási aktus

Egyenes szándék: → szándékosság

Egyéni panaszjog: az emberi jogok védelméről szóló egyes nemzetközi →

egyezmények lehetővé teszik, hogy az emberi jogok sérelme esetén az egyén
panaszával (egyes esetekben nem csak a → jogsértés áldozata, hanem nevében és
helyette más is) az egyezményekben meghatározott nemzetközi fórumokhoz
(bizottsághoz, → nemzetközi bírósághoz) fordulhasson. Az emberi jogok
sérelme esetén ~ot biztosít az → Emberi jogok európai egyezménye, a → Polgári
és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 1. Fakultatív → Jegyzőkönyve,
a → Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló
egyezmény, a → Kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát kimondó
egyezmény, az → Afrikai karta az ember és népek jogairól, az → Amerikai
egyezmény az emberi jogokról, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló
egyezmény fakultatív jegyzőkönyve (→ fogyatékosok jogai), a nőkkel szembeni
hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló
egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve (→ nők jogai, → diszkrimináció). Az ~
gyakorlásával benyújtott kérelmek elfogadhatóságának bizonyos feltételei (→
határidők, a panaszt párhuzamosan vizsgálja-e valamely más nemzetközi fórum
stb.) egyezményenként változnak, általános feltétel azonban szinte valamennyi
esetben a → belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése. → polgári és politikai jogok,
→ gazdasági, szociális és kulturális jogok, → szolidaritási jogok

Egyéni vállalkozás: → kereskedői státus

Egyéni vállalkozó: korábbi → jogszabályban egyéni kereskedő, majd később

kisiparos-magánkereskedő elnevezéssel szerepelt, a név az 1990. évi V. törvény
alapján ~ra változott. Az ~ i minőséget fő szabályként a helyi → önkormányzat
→ jegyzője által kiállított vállalkozói igazolvány kiadásával szerzi meg. Az ~
kérheti, hogy egyéni → cégként jegyezzék be a → cégjegyzékbe is, de ez nem
kötelező. Az ~ tartozásaiért teljes (magán) → vagyonával felel. Az egyéni
vállalkozás → egyszemélyes társasággá alakulhat át, ez esetben a társaság
tartozásaiért a tulajdonos nem felel.

Egyenlő bánásmód: követelménye a → diszkrimináció, a hátrányos

megkülönböztetés tilalmát jelenti; azt, hogy egyes személyeket vagy személyek
csoportját a személyiség lényeges vonását jelentő tulajdonságuk alapján a velük
összehasonlítható helyzetben lévőkkel azonosan kell kezelni. Az ~ alóli eltérés
csak indokolt (az adott → jogviszonnyal tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű
okon vagy egyéb, → jogszabályban megállapított) esetben megengedett. A jogi
szabályozás rögzíti, hogy mi minősül indokolatlan különbségtételnek, ki
köteles megtartani a ~ követelményét, ill., hogy mely, ún. védett tulajdonságok
alapján nem megengedett a személyek közötti különbségtétel. Az ~
követelményét a magyar → alkotmány, s több → nemzetközi jogi és közösségi
jogi norma (→ uniós jog) is kimondja. Az ezekkel összhangban kialakított
hazai szabályozás értelmében az ~ megsértésének nevesített esetei a közvetlen-
és közvetett hátrányos megkülönböztetés, a → szegregáció, a → zaklatás és a
megtorlás.

Egyenlő elbánás elve: → belföldi jogegyenlőség

Egyesbíráskodás: az olyan → bírói eljárás, amikor az ügyben egy bíró
ítélkezik. Ilyen megoldás mellett szól az egyszerűsítés, a költségcsökkentés
igénye. Az egyes bíró eljárását a különböző →jogrendszerekben általában
lehetővé teszik, főleg a kisebb jelentőségű, egyszerű ténybeli és jogi megítélésű
ügyekben. Viszonylag széles körben nyílik erre lehetőség Magyarországon is,
→polgári ügyekben és → büntetőügyekben egyaránt.

Egyesülés: többféle értelemben használt jogi szakkifejezés. 1. → Dolog~ (→

vegyülés): ha több tulajdonos dolgai egyesülnek vagy vegyülnek oly módon,
hogy azokat csak aránytalan károsodás vagy költekezés árán, vagy egyáltalán
nem lehet szétválasztani. Ilyenkor → közös tulajdon keletkezik, a tulajdoni
hányadok az egyesült dolgok értéke szerint alakulnak. 2. Szervezeti ~: → jogi
személyek és nem jogi személyiségű → gazdasági társaságok → jogutódlással
történő megszűnési módja. Az ~ történhet beolvadással vagy összeolvadással.
Beolvadás esetén csak a beolvadó szervezet szűnik meg, jogutódja az átvevő
szervezet lesz. Összeolvadás esetén valamennyi összeolvadó szervezet
megszűnik, közös jogutódjuk az összeolvadással létrejövő új szervezet lesz. 3. ~
mint kooperációs társaság fajta: az ~ tagjai gazdálkodásuk eredményességének
előmozdítása, gazdasági tevékenységük összehangolása, valamint szakmai
érdekeik képviselete céljára jogi személyiséggel rendelkező ~t hozhatnak létre.
Az ilyen ~ saját nyereségre nem törekszik, → vagyonát meghaladó tartozásaiért
a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek (→ egyetemleges felelősség). Az ~
nem gazdasági társaság, de kiterjed rá a → társasági törvény hatálya.

Egyesülési és gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való

részvétel jogának megsértése: → bűncselekmény, amely az → egyesülési jog
vagy a → gyülekezési jog gyakorlásának, ill. a választási gyűlésen (→ választási
rendszer) való részvétel erőszakkal vagy → fenyegetéssel való jogtalan
akadályozásával valósul meg.

Egyesülési jog: a → polgári és politikai jogok közé tartozó → alapjog, amelyet

az → emberi jogokról szóló legfontosabb → nemzetközi jogi dokumentumok és
a modern → államok → alkotmányai is rögzítenek. Az ~ azt jelenti, hogy az
egyéneknek joguk van törekvéseik, akaratuk, érdekeik kinyilvánítása és
védelme érdekében gazdasági, tudományos, művészeti, vallási vagy oktatási,
sport stb. célból különféle → egyesületeket, társadalmi szervezeteket létrehozni.
Az ~hoz hozzátartozik az egyénnek az a joga is, hogy ne vegyen részt bizonyos,
az ~ alapján létrehozott szervezetekben. Az ~ gyakorlásának különös
jelentősége van a → szakszervezetek alakítása, működése és a szakszervezetekbe
való belépés szempontjából. Az ~ alapján megalakításra kerülő szervezetek
között különleges helyet foglalnak el a → pártok, amelyek sajátos helyzete
onnan ered, hogy részt vesznek az → államhatalom gyakorlásában. A magyar
jogban a pártokról külön → törvény rendelkezik. Nem minősül az ~
sérelmének az, ha bizonyos tevékenység folytatását, pl. valamely hivatás
gyakorlását érdek-képviseleti szervezetbe való belépéshez, ill. abba való
felvételhez, pl. → kamarai tagsághoz kötik, mivel az említett szervezetek nem
minősülnek az ~ alá tartozó szerveződéseknek. Az ~ fogalmi körébe tartozik az
ún. koalíciós jog (koalíciós szabadság) is, amelyen a munka- és gazdasági
feltételek védelmére és javítására irányuló társaságok (szervezetek)
létrehozásának és működtetésének jogát értik (szakszervezetek és →
munkáltatói érdek-képviseleti szervek alapításához és működtetéséhez való jog).
Mivel ez csak áttételesen kapcsolódik az állampolgári szabadsághoz,
szabályozása általában nem az ~ körében, hanem egyéb módon (munkáról
szóló törvény, szakszervezeti törvény, kamarai törvény stb.) történik. Az ~nak
több, világszerte elfogadott korlátja van. Így tilos a) az olyan egyesület
alapítása, amelynek működése alkotmányellenes célra irányul, ill. bármely
egyesületnek ilyen cél érdekében való működtetése; b) a titkos egyesület,
valamint a katonai és paramilitáris egyesület létrehozása, ill. működtetése; c) az
olyan egyesület működtetése, amelynél az egyesületi forma gazdasági
(nyereségre orientált) tevékenység álcázására szolgál azért, hogy a szervezet
hozzáférjen olyan előnyökhöz, kedvezményekhez, amelyek a gazdálkodó
szervezeteket nem illetik meg.

Egyesülési joggal visszaélés: → bűncselekmény, amely a bíróság (→ bíróságok)

által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében való részvétellel valósul meg.
A nem vezetői részvétel → szabálysértésnek minősül. → egyesülési jog

Egyesület: olyan állandó jellegű és szervezettel bíró emberi csoportosulás,

amely rendszerint önkéntes társulással keletkezik, és bizonyos rendszerességgel
működik anélkül, hogy a munkaszervezet jellegét öltene fel (→ egyesülési jog).
Az ~ a → polgári jogban a nem gazdasági célra létrejövő → jogi személy
altípusa. Az ~ – bár kiegészítő jelleggel gazdasági vállalkozási tevékenységet is
folytathat – alapvetően humán, tehát kulturális, sport, tudományos stb. célok
szolgálatára jön létre. (Egyes → államok joga kivételesen elismeri az ún.
gazdasági ~et – → gazdasági érdekképviseletek.) Az ~ mindig önkéntes
személyegyesülés – a kényszeregyesülések [pl. vízgazdálkodási társulat (→
vízügyi igazgatás)] nem minősülnek ~nek. Nem ~ a koordinatív → gazdasági
társaság, az → egyesülés sem, amelyet a gazdasági társaságokról szóló → törvény
szabályoz. Az ~ alapítását illetően az egyesülési jog lényege az, hogy
meghatározott számú személy törvényes célra szervezetet hozhat létre. [Nem
egy ország törvénye tiltja, hogy hazai ~nek olyan személy is tagja lehessen, aki
az országnak nem állampolgára (→ állampolgárság)]. Az ~alapításnak nem
lehet előfeltétele valamely → hatóság engedélye, de nem ütközik az egyesülési
szabadságba, ha a törvény értelmében az ~nek magát nyilvántartásba kell
vétetnie valamely közhatalmi szervnél [pl. → önkormányzatnál vagy bíróságnál
(→ bíróságok)]. Az ~ szervezeti felépítését maga állapítja meg; vezető szerveit és
vezető személyiségeit külső, és főleg közhatalmi befolyástól mentesen választja
meg. Alapvető dokumentuma az alapszabály, amely meghatározza az ~ belső
szervezeti és működési rendjét. Az ~ Magyarországon konstitutív hatályú
bírósági nyilvántartásba vétellel keletkezik. Az ~ bejegyzése → nemperes
eljárásban történik. Az ~ → törvényességi felügyelete megoszlik a bíróság, az →
ügyészség és a → szakhatóságok között. Az ~ tartozásaiért saját → vagyonával
felel. A tagok csak az ~tel állnak → jogviszonyban, nem pedig az ~ hitelezőivel.
Az ~i autonómiával nem fér össze, hogy az ~ közhatalmi szerv felügyelete alá
legyen rendelve. Gyakran biztosítva van azonban annak lehetősége, hogy erre
rendelt hatóság (pl. bíróság, ügyészség, esetleg területi-helyi önkormányzati
szerv) az ~ → alkotmányos, ill. alapszabályszerű működését egyes esetekben
hivatalból (pl. titkos szervezet), más esetekben meghatározott számú ~i tag
indítványára vizsgálhassa, s fellépjen, ha a működésben jogellenességet észlel.
Az ~tel szemben → jogállamban kétféle határozat hozható. Az ~ működését
mindaddig fel lehet függeszteni, amíg jogszerű működési feltételeit nem
teremti meg. Az illegális ~et fel kell oszlatni; vitás esetekben az ~i működés
jogellenességének mérvétől függ, hogy az illetékes (→ illetékesség) szerv a
feloszlatás eszközével él-e. A feloszlatás joga a legtöbb jogállamban a bíróságot,
némelyikben csak az alkotmánybíróságot (→ alkotmánybíráskodás) illeti meg.

Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ): a II. világháború után létrejött →

nemzetközi szervezet. A tengelyhatalmak (Németország, Olaszország, Japán, ill.
szövetségeseik) ellen harcoló szövetségi rendszer együttműködésének egyik
legfontosabb politikai és → diplomáciai eredménye az ~ létrejötte volt. Az
„Egyesült Nemzetek” elnevezés először az 1942. jan. 1-jei washingtoni →
nyilatkozatban szerepel, amelyet 26 → állam, közöttük az USA, Nagy-
Britannia, Kína és a Szovjetunió írt alá. Később számos más állam is
csatlakozott a nyilatkozathoz. Hivatkozva az 1941. aug. 14-én elfogadott
Atlanti Kartára, kinyilvánították elkötelezettségüket, hogy olyan békét
teremtenek, amely minden nemzetnek biztonságot ad határain belül, és
állampolgáraiknak (→ állampolgárság) biztosítja a félelemtől és nélkülözéstől
mentes életet. A szervezet létrehozásáról először az 1943. okt. 30-i moszkvai
négyhatalmi nyilatkozat tett említést, amelyben Nagy-Britannia, az USA, Kína
és a Szovjetunió „elismeri annak szükségességét, hogy a békeszerető államok
szuverén egyenlőségén alapuló világszervezetet hozzanak létre a nemzetközi
béke és biztonság fenntartására…”. A három szövetséges nagyhatalom
vezetőinek teheráni konferenciája (1943. nov. 28.–dec. 1.) megerősítette a
jövendő világszervezet fő feladatát, azaz a nemzetközi béke és biztonság
fenntartását, valamint a szervezet egyetemességének és a tagok szuverén (→
szuverenitás) egyenlőségének elvét. A következő fontos lépés a Dumbarton
Oaksban (Washington egyik elővárosa) tartott megbeszéléseken (1944. aug.
21–26.) történt, amikor is véglegessé vált a szervezet minden tagját egyenlő
feltételek mellett tömörítő Közgyűlés (→ ENSZ Közgyűlése) és a szűkebb,
különleges → hatáskörrel rendelkező Biztonsági Tanács (→ ENSZ Biztonsági
Tanácsa) közötti különbségtétel; kimondatták, hogy az ~ének tagjai a
Biztonsági Tanácsra ruházzák az elsődleges felelősséget a nemzetközi béke és
biztonság fenntartásáért, továbbá hogy kötelesek elfogadni határozatait. A
három nagyhatalom vezetőinek jaltai konferenciáján (1945. febr. 4–11.)
többek között megállapodtak abban, hogy a nem eljárási jellegű kérdésekben a
Biztonsági Tanács 5 állandó tagjának „egybevágó szavazatára” van szükség a
határozathozatalhoz (nagyhatalmak egyhangúságának elve, helytelenül: →
vétójog), valamint további 2 nem állandó tag (az → Alapokmány 1965-ben
történt módosítása óta 4 tag) szavazatára. Ezek után került sor San
Franciscóban az Egyesült Nemzetek Konferenciájára (1945. ápr. 25.–jún. 26.).
50 olyan állam írta alá a kidolgozott Alapokmányt, amely hadban állt
Németországgal, Olaszországgal, ill. Japánnal; Lengyelország az 51. alapító tag
volt. A szükséges rati kációk (→ rati kálás) után az Alapokmány 1945. okt.
24-én lépett hatályba, amely napról azóta is az ~ napjaként emlékezünk meg.
Az ~ének Közgyűlése 1946 januárjában kezdte meg tevékenységét. Az ~ének
Alapokmánya államok közötti → multilaterális szerződés. Módosítására csak
úgy kerülhet sor, ha a módosítást „az Egyesült Nemzetek tagjainak
kétharmada, köztük a Biztonsági Tanács valamennyi állandó tagja …
megerősítette”. Az alapító tagállamokon kívül az Alapokmány 4. cikke
lehetőséget adott új tagállamok felvételére, azzal a két feltétellel, hogy „tagja
lehet minden békeszerető állam, amely a jelen Alapokmányban foglalt
kötelezettségeket vállalja”, s egyúttal az ~ úgy ítéli meg, hogy az állam „e
kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó”. Az ~be való tagfelvétel a
Biztonsági Tanács ajánlására a Közgyűlésen jelen levő és szavazó tagok
kétharmados többségi határozatával történik. Az 1950-es években a
tagfelvételeket éles politikai küzdelem kísérte. Magyarország csak 1955. dec.
14-én lett az ~ének tagja. (Alapokmány kihirdetve: 1956. évi I. tv.) Az ~ négy
fő célját az Alapokmány 1. cikke a következőkben szabja meg: a nemzetközi
béke és biztonság fenntartása és evégből a békét fenyegető cselekmények
megelőzése, a támadó cselekmények (→ agresszió) megszüntetése, a
viszályoknak az → igazságosság és a → nemzetközi jog elvein alapuló rendezése
(→ nemzetközi viták békés rendezése); a nemzetek közötti baráti kapcsolatok
fejlesztése a népek egyenjogúságának és → önrendelkezési jogának elve alapján;
nemzetközi együttműködés létesítése a gazdasági, szociális, kulturális vagy
emberbaráti jellegű feladatok megoldása útján, az → emberi jogok és alapvető
→ szabadságjogok tiszteletben tartásának előmozdítása alapján; s végül hogy az
~ váljék e közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenység
összeegyeztetésének, harmonizálásának központjává. Az ~ alapelvei: a célok
megfogalmazásában már két fontos elvre utalás történik, éspedig az
önrendelkezés és az emberi jogok tiszteletben tartásának elvére. A 2. cikk
sorolja fel az alapelveket, amelyeknek megfelelően az ~ének és tagjainak el kell
járniuk. Ezek: a tagállamok szuverén egyenlősége; a vállalt kötelezettségek
jóhiszemű teljesítése; a nemzetközi viszályok békés eszközökkel és oly módon
történő rendezése, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az
igazságosság ne kerüljön veszélybe; az ~ tagjainak tartózkodniuk kell más állam
területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló erőszak
alkalmazásától, vagy az erőszakkal való fenyegetéstől (→ erőszak tilalma); a
tagállamok minden segítséget megadnak az ~ tevékenységéhez, és
tartózkodnak olyan állam megsegítésétől, amely ellen az ~ → szankciókat
foganatosít; amennyiben a béke és a biztonság fenntartása ezt szükségessé teszi,
gondoskodni kell arról, hogy azok az államok is ezek az elvek szerint járjanak
el, amelyek nem tagjai az ~ének; az ~ nem avatkozhat be olyan ügyekbe,
amelyek lényegileg valamelyik állam → belső joghatóságának körébe tartoznak
(→ beavatkozás tilalma). Az Alapokmány elvei az államközi kapcsolatok
elismert elveivé váltak, amint ezt az államok közötti baráti kapcsolatok és
együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről szóló 1970. okt. 24-i [2625.
(XXV.) sz.] ENSZ-nyilatkozat is megerősítette. Az ~ Alapokmányának elveire
hivatkoznak, többek között, a regionális szervezetek alapító okiratai, a katonai-
védelmi szerződések és az egyes államok között kötött kétoldalú
„alapszerződések” is. Az ~ Alapokmányának elveire épül az Európai Biztonsági
és Együttműködési Konferencia 1975. évi Helsinki Záróokmányának tíz elve,
amelyeket ismételten megerősített az 1990. évi Párizsi Karta (→ Európai
Biztonsági és Együttműködési Szervezet). Az ~ének fő szervei: a Közgyűlés, a
Biztonsági Tanács, a Gazdasági és Szociális Tanács (→ ENSZ Gazdasági és
Szociális Tanácsa), a Gyámsági Tanács (→ ENSZ Gyámsági Tanácsa, →
gyámsági rendszer), a Titkárság (→ ENSZ Titkárság) és a → Nemzetközi
Bíróság. A hat főszerv az ellátandó funkciók szerint különül el egymástól.
Elvileg azonos státusuk van, de feladataik jellege és más főszervekhez való
viszonyuk miatt kiemelkedő a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács különleges
szerepe, amely egyrészt hatáskörükben, másrészt az ENSZ-tagsággal, ill. egyes
főszervek megválasztásával kapcsolatban mutatkozik meg. 2001-ben az ~ –
Ko A. Annan főtitkárral (→ ENSZ főtitkára) közösen – Nobel-békedíjban
részesült.

„Egyesülve a békéért” határozat („Uniting for Peace” – ang.): az → ENSZ

Közgyűlésének 1950. nov. 3-án elfogadott, 377 (V) sz. határozata. A koreai →
háború idején a sorozatos szovjet vétók (→ vétójog) ellehetetlenítették az →
ENSZ Biztonsági Tanácsának munkáját. Az ~ a nyugati → államok
kezdeményezésére, a „megbénult” főszerv (→ ENSZ főszervei) megkerülése
céljából jött létre. Az ~ központi rendelkezése szerint, ha a Biztonsági Tanács
az állandó tagok egyetértésének hiánya miatt nem képes ellátni a nemzetközi
béke és biztonság fenntartása terén viselt fő felelősségét a béke veszélyeztetése,
a béke megszegése vagy támadó cselekmények (→ agresszió) fennforgása
esetén, a Közgyűlés haladéktalanul megvitatja az ügyet, hogy ajánlásokat
tegyen kollektív intézkedések foganatosítására, ideértve – a béke megszegése és
a támadó cselekmények tekintetében – a fegyveres erő alkalmazását is (→
erőszak tilalma). Ha a Közgyűlés ebben az időpontban nem ülésezik,
a Biztonsági Tanács bármely 9 tagjának, vagy a tagállamok többségének
kérésére, 24 órán belül rendkívüli sürgősségű ülésszakot tarthat. (Az ~
elfogadása idején a Biztonsági Tanácsnak még 11 tagja volt, melyből bármely 7
tag szavazatára volt szükség a rendkívüli sürgősségű ülésszak összehívásához.)
Az ~ot számos bírálat érte, mivel rendelkezései több ponton ellentétesek az →
ENSZ → Alapokmányával. Ennek ellenére a határozat a szervezet
gyakorlatának integráns részévé vált, így idővel a jogszerűségét övező viták is
elültek. Érdekesség, hogy a második rendkívüli sürgősségű ülésszakot 1956
novemberében, a magyarországi események hatására hívták össze. Az ~ot – az
elfogadása idején hivatalban lévő amerikai külügyminiszter (→ miniszter) után
– Dean Acheson-határozatnak is nevezik.

Egyetemes Postaegyesület (Universal Postal Union – UPU): technikai jellegű

kérdésekkel foglalkozó → nemzetközi szervezet, amely a világ egyik első
„adminisztratív uniója”. Létrehozásáról 1874-ben Bernben fogadtak el →
egyezményt, amelynek alapján a szervezet 1875-ben alakult meg. 1948 óta →
ENSZ szakosított intézmény; jelenleg hatályos alkotmányát 1964. júl. 10-én az
~ bécsi kongresszusán fogadták el (kihirdetve: 1967. évi 26. tvr.). Az ~ főbb
céljai és feladatai: a postai szolgáltatásokkal kapcsolatos nemzetközi
együttműködés elősegítése → megállapodások kötésével; postaműszaki
segítségnyújtás az arra rászoruló tagállamoknak (→ állam); irányelvek kiadása
a díjszabásokra, súly- és méretkorlátozásokra, az ajánlott és légipostai
küldeményekre, valamint a különleges elővigyázatosságot igénylő anyagokra
(fertőző és radioaktív anyagok) vonatkozó szabályok megállapítására; külön
gondoskodás a fejlődő országokban a szakterületet érintő szükségletek
kielégítéséről; utoljára, de nem utolsósorban garantálni kívánja – alapelveivel
összhangban – az áthaladás/szállítás szabadságát. Az ~ tagállamai külön
megállapodásokat kötöttek a csomag- és pénzküldeményekről, az expressz-
küldeményekről, az elektromos úton továbbított küldeményekről stb. Legfőbb
szerve az Egyetemes Postakongresszus, amely 5 évente ülésezik. A 40 tagú
Végrehajtó Tanácsot a kongresszus választja; a Tanács évente ülésezik. A
folyamatos napi teendőket a Nemzetközi Hivatal végzi, élén a főigazgatóval.
Fontos szerepet tölt még be a Postai Tanulmányok Konzultatív Tanácsa.
Székhelye: Bern.
Egyetemleges felelősség: több személy együttes → károkozása esetén a
károkozók a károsult irányában ~gel tartoznak, azaz a károsult bármelyiküktől
követelheti kára megtérítését. Az ~ célja a kártérítés → reparációs funkciójának
érvényesítése (→ kártérítési felelősség) és a károsult érdekeinek védelme. A
károkozók felelőssége egymással szemben – belső → jogviszonyukban – →
felróhatóságuk arányában oszlik meg, ha ezt nem lehet megállapítani, akkor
egyenlő arányban felelnek. A → bíróság mellőzheti az ~ megállapítását, ha ez a
kár megtérülését nem veszélyezteti, és jelentősen nem késlelteti, vagy ha a
károsult közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy igénye érvényesítésével
menthető ok nélkül késlekedett. Az ~ mellőzése esetén a bíróság a károkozókat
közrehatásuk, felróhatóságuk arányában marasztalja.

Egyetemleges jogosultság-kötelezettség: a többalanyú kötelmeknek (→

kötelem) egyik fajtája, amely a → római jogban is ismert volt (→ solidaritas).
Jellemzője, hogy a kötelem tárgya, azaz a → szolgáltatás osztatlan egységet
képez, a kötelem alanyai azonban többen vannak. Az alanyok egymáshoz való
viszonya a kötelemben irreleváns. ~et → jogszabály és → szerződés
keletkeztethet. Jogosulti egyetemlegesség esetében a jogosulti, → kötelezetti
egyetemlegesség esetében a kötelezetti pozícióban van több alany, és közöttük
a kapcsolat olyan szoros, hogy akár egy jogosult, ill. egy kötelezett magatartása
is kihat az egész → jogviszonyra, valamennyi jogosultra, ill. valamennyi
kötelezettre. Az egyetemleges jogosultság esetén a kötelezett az általa
kiválasztott bármely jogosult kezéhez jogszerűen teljesíthet (→ teljesítés). A
kötelezettnek a teljesítéshez nem kell a többi jogosult beleegyezését kérni,
továbbá a teljesítésről nem kell a többi jogosultat értesíteni. A jogosult köteles
az egész teljesítést elfogadni a kötelezettől. Kötelezetti egyetemlegesség esetén
pedig a jogosult akár egy kötelezettől is követelheti az egész tartozást.

Egyezmény (→ konvenció): általában a szakkérdéseket rendező → nemzetközi

szerződések elnevezése; számos igen fontos → multilaterális szerződés ~ként jött
létre, pl. az 1961. évi ~ a → diplomáciai kapcsolatokról, az 1969. évi ~ a
nemzetközi szerződések jogáról.

Egyezség: a → polgári jogban a → szerződésmódosítás speciális esete. Lényege,

hogy a felek (→ fél) az egymással szemben álló bizonytalan vagy vitás →
követeléseikből kölcsönösen engednek. Az ~ fogalmához szükséges egyfelől az,
hogy a felek követelése vitatott legyen. Ha tehát egyértelmű a követelés, és az
egyik fél abból enged, akkor nem ~ről van szó, hanem csak a tartozás
megfelelő részének elengedéséről. Az ~ lényege abban van, hogy megszünteti a
felek egymással szemben fennálló korábbi bizonytalan követelését. A további
követelések alapja maga az ~ lesz. Ha → polgári perben bíróság (→ bíróságok)
előtt kötik az ~et, akkor → perbeli ~ről van szó; ha viszont → nemperes
eljárásban akár bíróság, akár → közjegyző előtt jön létre az ~, akkor azt peren
kívüli ~nek nevezik.

Egyeztető bizottságok (békéltető bizottságok, konciliációs bizottságok): a →

nemzetközi viták békés rendezésének egyik módja a nemzetközi → vizsgáló
bizottságok intézményéből fejlődött ki. Az ~ a vitában álló → államok
hozzájárulása alapján járnak el, s az eset körülményeinek kivizsgálásán kívül a
vita rendezésére is javaslatokat tesznek a feleknek. Az ~ igénybevétele az
államok akaratától függ, s az ~ javaslatai a feleket nem kötelezik. Az 1928-as
→ Gen Általános Akta – a felek eltérő megállapodásának hiányában –
egyeztető bizottsági eljárást írt elő, amennyiben a felmerült vita → diplomáciai
úton nem volt elintézhető, s ezt az egyeztetési eljárást 6 hónapon belül be
kellett fejezni. A II. világháború után több fontos → nemzetközi szerződés írja
elő az ~ igénybevételét, így az 1948-as Bogotai Karta (→ Amerikai Államok
Szervezete), az 1969. évi bécsi → Egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról,
az 1982-es Montego Bay-i → tengerjogi egyezmény.

Egyházi tulajdon: az egyházak és az egyházi szervezetek → jogi személyek. Az

→ állam jogi személynek ismeri el az egyházakon kívül – az egyház belső
szabályai szerint is – a megfelelő önállósággal rendelkező szervezeti egységeket
is (pl. az egyházközséget, egyházi intézményt), valamint az egyházhoz
kapcsolódó önálló szerveződéseket (pl. szerzetesrendeket). Ezek a jogi
személyek tulajdont a többi jogi személyekkel azonos módon szerezhetnek (→
tulajdon megszerzése), a → birtoklásra, a → használatra és a rendelkezésre (→
rendelkezési jog) vonatkozó jogaik és kötelességeik azonosak. A történelemből
ismertek olyan hosszabb-rövidebb korszakok, amikor az egyház
tulajdonszerzési jogát korlátozták, ill. megszüntették (pl. a magyar 1498. évi
LV. és LVI. törvények, az ún. → holtkézi törvények). Az egyház tulajdonosi
jogáról különböző elméletek láttak napvilágot, így a pápai tulajdon elmélete,
az egyetemes egyház és egyházi személyek → jogalanyisága, az → állami
tulajdon elmélete (amely az állam főtulajdonosi jogából származtatja az ~t).
Ezeknek az elméleteknek általában nem volt hatásuk az állami →
törvényhozásra és a → joggyakorlatra. Az egyházak belső szabályai az egyházi →
vagyon birtoklása, használata és a vele való rendelkezés tekintetében sajátos
szabályokat, korlátozásokat, szerzési és → elidegenítési tilalmakat
határozhatnak meg. Ezeknek a külső → polgári jogi kapcsolatokban csak
annyiban van relevanciájuk, amennyiben ezek az állami → jogszabályokban is
megjelennek. → bona ecclesiastica

Egyházjog: tágabb és szűkebb értelemben használt fogalom. Tágabb

értelemben magában foglalja az egyházakra vonatkozóan alkotott → állami
jogot (→ jogalkotás), valamint különböző egyházaknak az állam által elismert
autonóm jogalkotását. Szűkebb értelemben a katolikus egyház → kánonjoga,
amelynek fő forrása a → Corpus Iuris Canonici.

Egyházpolitikai törvények: → bevett felekezet

Egypártrendszer: → alkotmányjogi értelemben olyan → alkotmányos

berendezkedés, ahol az alkotmány csak egyetlen – rendszerint az
alkotmányban név szerint meghatározott vagy körülírt – → párt működését
engedélyezi; ezért bármely más párt tevékenysége közvetve tiltottnak
tekintendő. → állampárt

Egységes Európai Okmány: az → Európai Közösségek tagállamai (→ állam)

által 1986. febr. 17-én és 28-án aláírt okmány (hatályba lépett: 1987. júl. 1-
jén.). Az ~ jelentette az → Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi
Szerződésnek (→ nemzetközi szerződés), ill. az → Európai Gazdasági Közösség és
az → Európai Atomenergia Közösség alapításáról szóló Római Szerződésnek az
első átfogó módosítását, megteremtve a tagállamok politikai
együttműködésének alapjait. Az ~ több szervezeti módosítást hajtott végre, így
növelte az → Európai Parlamentnek a jogalkotási folyamatban (→ uniós
jogalkotás) betöltött szerepét; jelentősen bővítette azoknak a kérdéseknek a
körét, amelyekben a Miniszterek Tanácsa (→ Európai Unió Tanácsa) döntéseit
minősített többségi → szavazással hozza; az egységes belső piacnak 1992. dec.
31-ig történő megvalósítása végett az Európai Gazdasági Közösséget alapító
szerződés számos rendelkezését módosította; az → Európai Bíróság
tehermentesítésére létrehozta az Elsőfokú Bíróságot. Az ~ következtében új
közösségi politikaként került megfogalmazásra az alábbi területeken való
együttműködés: gazdasági és monetáris politika, szociálpolitika,
környezetvédelem, kutatás és technológiai fejlesztés.

Egységes Kereskedelmi Kódex (Uniform Commercial Code – UCC): az USA

egyik legátfogóbb modelltörvénye, amelynek révén a → kereskedelmi
ügyletekre vonatkozó alapvető joganyagot kívánták egységesíteni. Elnevezése
bizonyos fokig megtévesztő, mert nem szövetségi (→ föderáció) törvényről van
szó, hanem egy olyan minta →jogszabályról, amelyet – Louisiana kivételével –
valamennyi tagállamban törvénybe iktattak. Annak ellenére nagy lépést
jelentett a → kereskedelmi jog egységesítése terén, hogy az egyes tagállamokban
elfogadott szövegek nem teljesen azonosak, különböző változatok léteznek. Az
~et 1942 és 1952 között alkották meg. Elsőként Pennsylvaniában lépett
hatályba 1954. júl. 1-jén. Legújabb hivatalos szövege 1990-ben kelt. A
szabályozás a következő főbb területeket érinti: → adásvétel, → bérlet,
forgatható → értékpapírok, → bankgarancia, bankügyletek, a társasági (→
társasági jog) → vagyon átruházása, zetési biztosítékok (→ óvadék).

Egyszemélyes társaság: a → gazdasági társaság tipikusan többalanyú →

kötelem, létrehozásához legalább két tag szükséges. Jogtechnikai okokból
azonban a legtöbb európai országban, így Magyarországon ez az elv alól a →
törvény kivételt enged, és lehetővé teszi egyszemélyes → korlátolt felelősségű
társaság, ill. egyszemélyes → részvénytársaság létrehozását. Az ~ áltársaság.
Jogtechnikai célja, hogy az egyéni vállalkozó, ill. a → jogi személy 100%-os
tulajdonával alapított → leányvállalat meghatározott feltételek mellett
részesülhessen a korlátozott felelősség kedvezményében. Ezért csak korlátolt
felelősségű társaságnak van ~i variációja.

Egyszemélyi vezetés: széles körben elterjedt irányítási gyakorlat. A termelést,

szolgáltatást végző szervek többségében, így a → közigazgatásban is az operatív
igazgatás kérdéseiben egy személyt, a vezetőt illeti meg a döntés joga. E döntést
az adott szervezet valamennyi alkalmazottja köteles tudomásul venni. Az ~
elvén felépülő szervezetben a → hatalom egy személyhez koncentrálódik, akár
személyzeti, akár gazdasági, szervezetfejlesztési vagy egyéb kérdésről van szó.
Ezzel párhuzamosan a szervezet tevékenységéért való felelősség teljes egészében
a vezetőt terheli. Az ~ rendszerint széles körű tanácsadó, véleményformáló,
konzultatív testületekre, szervekre támaszkodik, a vezető döntési felelősségében
e szervek azonban nem osztoznak. Az ~ egyértelművé teszi az irányítási és
felelősségi viszonyokat, segíti a szervezet operativitását, gyorsítja
alkalmazkodását a változásokhoz. Ez magyarázza elterjedését. A számba vehető
veszélyek – a vezetői szubjektivitás káros megnövekedése, a beosztottak
érdektelensége a szervezet fejlesztésében – megfelelő intézkedésekkel könnyen
redukálhatok.

Egyszerűsített büntetőeljárás: a → büntetőeljárás általános szabályaitól eltérő

módon, egyszerűbb szabályok szerint folyó eljárások, amelyek célja az eljárás
gyorsabb befejezése. Ennek érdekében vagy elmarad az eljárás valamely
szakasza [bíróság (→ bíróságok) elé állítás esetén a → tárgyalás előkészítése vagy
büntetőparancs – tárgyalás mellőzése – esetén a → tárgyalás] vagy a → terhelt
bűnösségét beismerő nyilatkozatának eredményeként a tárgyaláson a →
bizonyítási eljárás leegyszerűsödik (→ vádalku – vádról történő megegyezés).
Az ~ körébe szokták utalni a távol lévő terhelt elleni külön eljárást is, amely
szigorú feltételek (pl. → elfogatóparancs előzetes kibocsátása és
eredménytelensége esetén) lehetővé teszi az eljárás lefolytatását külföldön vagy
ismeretlen helyen lévő terhelttel szemben is.

Együttes jogosultság: a többalanyú kötelmek (→ kötelem) egyik fajtája,

amelyre az a jellemző, hogy a kötelem tárgya, azaz a → szolgáltatás egységet
képez, úgy azonban, hogy meghatározott arány vagy egyéb szempont szerint
meg van osztva a kötelemben szereplő több jogosult között. A jogosultság
arányát általában akkor kell egyenlőnek tekinteni, ha az arányok, ill. a
szempontok nem állapíthatók meg. ~ot → jogszabály, → szerződés és tény
(→jogi tény) keletkeztethet. ~ esetében a → kötelezett az egyes jogosultaknak
külön-külön köteles teljesíteni (→ teljesítés), mégpedig abban az arányban,
amilyen arányban a jogosult igényelheti a teljesítést. ~ esetében az alanyok
kapcsolata viszonylag laza, mert csak a szolgáltatás egysége fűzi őket egybe.

Együttműködési kötelezettség (→ polgári jogban): a polgári jog egymással

egyenrangú és jogilag mellérendelt alanyai jogilag rendezett kapcsolataikban
(→ jogviszonyaikban) a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során
egymással együttműködve érhetik el leginkább céljaikat. A kölcsönös
együttműködés a → jogalanyok (→ polgári jogi jogalanyiság) kölcsönös érdeke,
s ezért a polgári jogviszonyok jelentős részében önkéntesen valósul meg. A
polgári jog a felek együttműködését rendszerint mégis kötelezettségként is
megfogalmazza, méghozzá alapelvi követelményként (→ polgári jog alapelvei).
Az ~ elvárhatósági határai a magánautonómia elvéből vezethetők le, vagyis az ~
addig a pontig várható el, ameddig az a jogalanyok magánautonómiájába,
önálló és jogilag védett érdekébe nem ütközik. Az ~ különösen a → szerződéses
jogviszonyok megkötése és → teljesítése során játszik kiemelten fontos
szerepet.

Ehrlich, Eugen (1862–1922): osztrák jogtudós, 1896-tól a csernovici

egyetemen a → római jog professzora. A → szabadjogi iskola egyik
megalapítója, a → jogszociológia egyik korai művelője. Fő művei: Freie
Rechts ndung und freie Rechtswissenschaft, 1903; Die Erforschung des lebenden
Rechts, 1911 ; Grundlegung der Soziologie des Rechts, 1913.

Elállási jog: a → polgári jogban a → szerződés egyik alanyát megillető

egyoldalú jogosultság, amelynek gyakorlása esetén a szerződés a szerződéskötés
időpontjára visszaható hatállyal (→ ex nunc–ex tunc) szűnik meg. Az ~
gyakorlása esetén a feleknek olyan helyzetet kell teremteniük, mintha a
szerződést meg sem kötötték volna: minden már teljesített (→ teljesítés) →
szolgáltatás visszajár. Az ~ szerződésen vagy → jogszabályon alapul. A
jogszabályon alapuló ~ két, egymástól elkülönülő tényálláshoz kapcsolódik. Az
egyik esetkörben az ~ a → szerződésszegés objektív jogkövetkezménye (→
késedelem, → hibás teljesítés, → lehetetlenülés), a másik esetkörben pedig a
szerződéskötést követően a felek körülményeiben bekövetkezett lényeges
változás jogi elismerése (→ (árváltozás, szükségletváltozás stb.). → bánatpénz

Elbirtoklás: a → római jogban → usucapio, a → ius civile szerinti

tulajdonszerzési módok egyike. Lényege, hogy a tulajdonszerzés a megszerezni
kívánt → dolog → törvényben meghatározott ideig tartó folyamatos →
birtoklása eredményeként történik meg. Az ~ a → polgári jogban → eredeti
tulajdonszerzési mód. Elbirtokló bárki lehet, aki sajátjaként birtokolni képes, és
az adott dologra vonatkozóan tulajdonszerzési képességgel rendelkezik (→
birtoklás joga). Aki azonban → bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos
vagy alattomos úton jutott a dolog birtokához, az ~ útján nem szerez →
tulajdonjogot. Az ~ tárgya általában bármiféle dolog lehet. Nyilvánvalóan nem
birtokolhatók el az → állami tulajdonjog kizárólagos tárgyai. Nem lehet ~ útján
→ ingatlan tulajdonjogát megszerezni, ha az ~ feltételei csak a föld egy részére
vonatkozólag állnak fenn, és a föld nem osztható meg. Az ~ általános feltételei:
az ~i idő letelte és a dolognak sajátjaként való birtoklása. Az új birtokos saját
~ának idejéhez hozzászámíthatja azt az időt, amely elődjének birtoklása idején
már ~nak minősült. Az elbirtokló javára számít az az idő is, amely alatt a dolog
más személy birtokában volt ugyan, de ez utóbbi a birtokot az elbirtokló
nevében gyakorolta (pl. bérlő, haszonkölcsönbe vevő). Az ~i idő
szempontjából különbség van az ~ nyugvása és megszakadása között. Nyugszik
az ~, ha a tulajdonos menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy
tulajdonosi jogait gyakorolhassa. A nyugvás következménye, hogy az akadály
megszűnésétől számított egy évig az ~ akkor sem következik be, ha egyébként
az ~i idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb volna hátra. Megszakad az
~, ha a) a tulajdonos a birtokost a dolog kiadására írásban felszólítja, vagy
eziránt bírósághoz (→ bíróságok) fordul; b) a tulajdonos a dologgal rendelkezik
(→ rendelkezési jog); c) a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy
éven belül nem szerzi vissza, ill. egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a
dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza. A megszakadás következménye,
hogy a birtoklás addig eltelt ideje nem vehető gyelembe, és az ~ a
megszakadást okozó körülmény elmúltával újból kezdődik. A sajátjaként való
birtokláshoz elegendő, ha az elbirtokló a dolgot az ~ szándékával birtokolja,
birtoklását véglegesnek tekinti, és ezt objektív módon is kifejezésre juttatja
(kifejezett nyilatkozat, közteher viselése). Ingatlan ~sal szerzett tulajdonjogát is
be kell jegyeztetni az → ingatlan-nyilvántartásba, mert ellenkező esetben az
elbirtokló a tulajdonszerzésre (→ tulajdon megszerzése) nem hivatkozhat azzal
szemben, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték
fejében jogot szerzett. Az ~ fogalma a → nemzetközi jogban is ismert, az →
államterület egyik – ma már vitatható – megszerzési módja (→ államterület
megszerzése és elvesztése); azaz ha az → állam egy másik államhoz tartozó
területen több mint 100 évig → felségjogot gyakorol, úgy ez a terület a birtokló
állam területévé válik. Ennek elkerülése érdekében az államok legfeljebb 99
évre adják bérbe területeiket egy másik államnak; ennyi időre adta bérbe pl.
Kína egyes kikötőit európai hatalmaknak (Port Arthurt Oroszországnak,
Hongkongot Nagy-Britanniának stb.). ~ címén szerezték meg az államok az
ún. → történelmi öblöket (→ öböl) is.
Elektorok: → államfő, esetleg törvényhozás (→ parlament) tagjának
„választott választója”, a közvetett választás egyik megnyilvánulási formája. A
magyar → választási rendszer története során volt, amikor az → országgyűlési
képviselőket „ősválasztók” választották. Az ~ szavazhatnak szabadon, azaz
belátásuk szerint, lehetnek azonban kötve választóik megbízásához, ilyenkor
csak közvetítik az elsődleges választói akaratot. ~ közreműködése a választás
folyamatában általában konzervatív politikai szándékot tükröz: „aki második
fokon szavaz, megfontoltabban szavaz.” Mai legismertebb formája: az USA
elnökválasztási rendszere, az elnököt ugyanis ~ból álló elektori kollégium
választja.

Elektronikus aláírás: általánosságban minden olyan névaláírás, amelyet az →

elektronikus okiraton helyeznek el. Joghatás kiváltására, így különösen az
írásbeliség → alakszerűségi követelményének teljesítésére azonban általában
fokozott biztonságú vagy minősített ~-ra van szükség. A fokozott biztonságú ~
alkalmas az aláíró azonosítására, egyedülállóan az aláíróhoz köthető, olyan
aláírás-létrehozó eszközökkel hozták létre, amelyek kizárólag az aláíró
befolyása alatt állnak, és az elektronikus okirat tartalmához olyan módon
kapcsolódik, hogy minden – az aláírás elhelyezését követően a
dokumentumon tett – módosítás érzékelhető. A minősített ~ olyan fokozott
biztonságú ~, amelyet az aláíró biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel hozott
létre, és amelynek hitelesítése céljából külön → állami felhatalmazással
működő hitelesítés-szolgáltató minősített tanúsítványt bocsátott ki. A
hitelesítés-szolgáltató az aláírás-létrehozó eszköz (jellemzően chipkártya)
igénylő részére (későbbi aláíró) történő átadásakor azonosítja az igénylő
személyét, ezáltal biztosított, hogy a minősített ~-t valóban az abban
feltüntetett aláíró használja. Ha az → okiraton minősített ~ szerepel és az
aláírás ellenőrzésének eredményéből más nem következik, vélelmezni kell (→
vélelem), hogy az okirat tartalma az aláírás óta nem változott. Minősített ~
esetén vélelmezni kell továbbá, hogy az aláírás-létrehozó eszköz kizárólag a
szolgáltatást igénybe vevő → birtokában van, tehát az aláírást ő helyezte el az
okiraton.

Elektronikus közigazgatás: az elektronikus adatfeldolgozás az információk

gyors továbbíthatósága által egy újfajta → közigazgatási munkát tett lehetővé,
amely a elektronikus adatátvitel által gyorsabb és nemzetközi is lehet. Az SMS,
a WAP, az internet és az ezekre alapozott többi technikai lehetőség vált a
modern elektronikai kommunikáció alapjává. Ezek a jogi informatikát is
forradalmasították. 1993-ban az Egyesült Államokból indult ki az ~
kialakítására irányuló iniciativa; az → Európai Unió már 1994-ben reagált. Az
~ fejlesztése előbb a közigazgatási nyilvántartások számítógépre vitelével indult,
majd fokozatosan terjedt ki az elektronikus → adatfeldolgozás, majd a
kommunikáció területére, előbb a közigazgatáson belül, majd a közigazgatás és
az ügyfelek (→ ügyfél) között is. Magyarországon is megindult ez a folyamat, s
a → közigazgatási eljárás szabályai már széles körben teszik lehetővé az
elektronikus ügyintézést, vagyis az ügyek papírok nélküli elintézését.

Elektronikus közokirat: → elektronikus okirat

Elektronikus magánokirat: → elektronikus okirat

Elektronikus okirat: az emberi gondolattartalomnak a gondolatok kifejtésére

szolgáló, elektronikus eszközzel értelmezhető jelekkel (írásjelekkel)
elektronikus eszközön történő megörökítése. Az ~ot rögzítő elektronikus
eszköznek alkalmasnak kell lennie a gondolattartalom tartós megőrzésének és
hitelt érdemlő visszaadásának biztosítására. Az ~on elhelyezett → elektronikus
aláírás minőségétől függően eltérő bizonyító erő kapcsolódik az ~hoz. Ha az
elektronikus → magánokiraton a kiállító minősített elektronikus aláírást
helyezett el, akkor az teljes bizonyítóerejű magánokiratnak minősül. Azonban
a hamisítatlanság vélelme (→ vélelem) – azaz hogy az aláírást megelőző
szöveget nem hamisították meg, abba nem írtak utóbb bele – már a fokozott
biztonságú elektronikus aláírással ellátott ~hoz is fűződik. Ha az ~ot bíróság
(→ bíróságok), → közjegyző vagy más → hatóság, ill. → közigazgatási szerv
ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki, az → közokiratnak minősül.
Általában a közokirat esetében is alaki kellék (→ alakszerűség) a kiállító
minősített elektronikus aláírása.

Életbiztosítás: → biztosítási szerződés

Életfogytig tartó szabadságvesztés: Magyarországon a → halálbüntetésnek

1990-ben történt kiiktatása óta az ~ a legsúlyosabb kiszabható → büntetés. Az
~ a magyar → Büntető Törvénykönyvben mindig vagylagos büntetésként
szerepel és csak azzal szemben szabható ki, aki a → bűncselekmény
elkövetésekor (→ elkövetők) a 20. életévét betöltötte. Az ~t fő szabály szerint
→ fegyházban kell végrehajtani. Az ~ kiszabása esetén a bíróság (→ bíróságok)
az → ítéletében meghatározza a → feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi
időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. Ha a
bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, akkor annak
legkorábbi időpontját az elkövetett bűncselekmény jellegétől függően legalább
20, ill. legalább 30 évben határozza meg. ~t a → Nemzetközi Büntetőbíróság,
ill. a → hibrid büntetőbíróságok is kiszabhatnak.

Élethez való jog: a legfontosabb → emberi jog, amelyet minden felfogás

alapvetőnek ismer el. Az ~ vitathatatlanul a legalapvetőbb emberi jog, hiszen az
összes többi emberi jog csak e jog megléte esetén érvényesülhet. Az ~ot számos
→ állam → alkotmánya → alapjogként rögzíti. Az ~ azt jelenti, hogy senkit
nem lehet életétől önkényesen megfosztani. Kivéve a → törvény alapján, →
bírói → ítéleten nyugvó → halálbüntetést, ha azt az adott állam → jogrendje
lehetővé teszi. Az ~ garantálásának elsődleges célja az egyén védelme az ellen,
hogy az állam önkényesen megfossza az életétől, másodlagosan pedig védi az
egyént más személyek élet elleni cselekményétől, ami azt jelenti, hogy az
államoknak büntetniük kell a → természetes személyek által elkövetett →
emberölést. Az ~ot rögzítik az emberi jogokról szóló legfontosabb →
nemzetközi jogi dokumentumok, így a → Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmánya, az → Emberi jogok európai egyezménye, az → Amerikai
egyezmény az emberi jogokról stb. Az ~ tartalmával kapcsolatban a legtöbbet
vitatott kérdés az „élet” fogalmának meghatározása, éspedig mind az élet
kezdete (→ abortusz), mind pedig vége (→ euthanázia) tekintetében. Az ~
másik alapvető kérdése az alkotmányos védelem jellege: abszolút – minden
más joggal és értékkel szemben elsőbbséget élvező, azaz feltétlen – jog-e, vagy
az ~ is korlátozható (→ alapjogok korlátozása). Az ~ abszolút (vagy ehhez
közeli, csak rendkívül esetben, pl. más ~a érdekében, kivételes korlátozást
megengedő) felfogása elutasítja mind az abortusz, mind pedig az euthanázia →
alkotmányosságát; az ~ más értelmezése ezeket bizonyos körben alkotmányosan
megengedhetőnek tekinti. Az ~ alkotmányos jogi természete szerint nem →
szabadságjog, mert nem foglalja magában (vagy csak nagyon korlátozottan) a
jog alanyának az élettel (saját életével) való rendelkezési jogát; lényege szerint
az állam és a jog alkotmányos életvédelmi kötelezettségét alapozza meg. Az ~
kérdésével a magyar → Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott.

Életjáradék: → járadék

Életjáradéki szerződés: → polgári jogi → szerződés, amely szerkezetében és

funkciójában nagymértékben hasonlít a → tartási szerződéshez. Mindkettőnek
az a célja, hogy biztosítsa az egyik szerződő fél anyagi ellátását, létfenntartását.
Amíg azonban ez a tartási szerződésnél természetben történik, addig az ~nél
ebből a célból a → kötelezett meghatározott időszakonként visszatérően vagy
bizonyos pénzösszeget szolgáltat, vagy a jogosult ellátására szükséges
terménymennyiséget, élelmiszert, gabonát, tűzifát stb. (→ szolgáltatás). A két
szerződés lényegbeli hasonlóságára tekintettel a → Polgári Törvénykönyv az ~re
nem is állapít meg külön szabályokat, hanem úgy rendelkezik, hogy arra a
tartási szerződés szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. Ettől eltérően az
életjáradékot időszakonként előre kell zetni. A jogosult a 6 hónapnál
régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket többé →
bírósági úton nem követelheti. Amennyiben az ~ fennállása alatt a felek
kereseti, jövedelmi vagy egyéb viszonyaiban a szerződéskötéskor fennállott
helyzethez képest olyan lényeges változás következett be, amelyre tekintettel –
gyelembe véve a kölcsönös és méltányos érdekeket – az ~ eredeti tartalma
szerint már nem tartható fenn, sor kerülhet a szerződésben megállapított
szolgáltatások mennyiségének megváltoztatására (→ szerződésmódosítás) .

Élettársi vagyonközösség: → polgári jogi társaság

Élettársi viszony: a → házasságkötés nélküli tartós együttélés a párkapcsolatok

egyre inkább terjedő és elismert formája. 1. Az ~ fogalmát a → Polgári
Törvénykönyv határozza meg. Eszerint élettársnak minősül – ha → jogszabály
másként nem rendelkezik – két, házasságkötés nélkül közös háztartásban,
érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy. Az ~ nem csupán egy fér
és egy nő ilyen együttélése esetén lehetséges, hanem azonos nemű személyek
között is. Az → Alkotmánybíróság szerint az azonos neműek nem köthetnek
→ házasságot, együttélésük ~nak minősül. A jogszabályok egyes, az ~hoz
fűződő joghatásokat kizárólag különnemű élettársak kapcsolatára ismernek el.
A magyar jog az ~t nem tekinti → családjogi viszonynak, de az élettárs
szülőknek a gyermekkel való kapcsolatát (→ szülői jogok és kötelességek, →
gyermekelhelyezés) családjogi viszonyként kezeli. Az élettársakat az ~
megszűnése után rászorultságuk esetén sem illeti meg tartás (→ házastársi
tartás), és törvényes öröklési joguk (→ törvényes öröklés rendje) sincs egymás
után. Az élettársak → hozzátartozóknak minősülnek. A → társadalombiztosítási
jogszabályok az élettársat → özvegyi nyugdíjra jogosultnak ismerik el, enyhébb
feltételekkel akkor, ha az ~ból gyermek is származik, és szigorúbban akkor, ha
nem származik belőle gyermek. Az élettársak → vagyoni viszonyára a →
polgári jogi társaság szabályai vonatkoznak. Az élettársi kapcsolatok
fennállásának → bizonyítását megkönnyítendő az élettársak élettársi
nyilatkozatot tehetnek a → közjegyző előtt, aki a nyilatkozatokról
nyilvántartást vezet. Az ~-t ebben az esetben sem a nyilatkozat megtétele vagy
a nyilvántartásba vétel hozza létre, hanem a tényleges együttélés. A
nyilvántartással igazolt ~ azonban az ellenkező bizonyításáig fennállónak
tekintendő (→vélelem), és bizonyos körben →apasági vélelmet keletkeztet.
2. A bejegyzett élettársi kapcsolat olyan ~, mely kizárólag azonos nemű
személyek között állhat fenn, létrehozása nem tényhelyzettől függ, hanem a
házassághoz hasonlóan az → anyakönyvvezető előtt személyesen és együttesen
tett nyilatkozattal jön létre (→anyakönyvi bejegyzés). A bejegyzett élettársak
jogai és kötelezettségei a házastársak jogaival és kötelezettségeivel (→
házastársak jogai és kötelezettségei) mutatnak hasonlóságot, azonban közös
gyermek →örökbefogadására nem jogosultak, az apasági vélelem fogalmilag
kizárt, és névviselési joguk is eltérő. A bejegyzett ~ a bíróság (→ bíróságok)
határozata (→ házassági perek) vagy a közjegyző →egyezséget jóváhagyó és a
bejegyzett élettársi kapcsolatot megszüntető → végzése folytán szűnik meg.

Elévülés: a → római jogban → praescriptio; az idő múlásának hatása valamely

jog, kötelezettség vagy igény érvényesíthetőségének, kikényszeríthetőségének
vagy létezésének megszűnésére. Alapvetően két fajtája van: az eljárási ~ és az →
anyagi jogi ~. 1. Az ~ a → büntetőjogban egyrészt a → büntethetőséget
megszüntető okok, másrészt a büntetés végrehajtását (→ büntetés-végrehajtási
jog) kizáró okok egyike. A büntethetőséget megszüntető ~ → méltányosságon
túli indoka, hogy az idő múlásával a körülmények bizonyítása egyre nehezebbé
válik, és csökken az elkövető → társadalomra veszélyessége. Az ~i idő a →
bűncselekmény súlyának függvénye, minél súlyosabb a bűncselekmény, annál
később következik be az ~. A büntetőjogi ~i idő általában az adott
bűncselekményre megállapított → büntetési tétel felső határának megfelelő idő,
de legalább 3 év. Azok a bűncselekmények, amelyeket a jogalkotó (→
jogalkotás) különösen súlyosnak minősít, nem évülnek el, ezekben az
esetekben a büntetőjogi felelősségre vonásnak (→ felelősségi elméletek) nincs
időbeli korlátja (→ emberiség elleni bűncselekmények, → háborús
bűncselekmények és bűnösök). Ha az elévülés a büntetés végrehajtását kizáró ok,
az elévülési idő hossza a kiszabott büntetéshez igazodik. Vannak olyan
bűncselekmények, amelyek miatt kiszabott büntetés nem évül el. 2. Az ~ a
modern → polgári jogban azt jelenti, hogy a → jogviszonyból származó igény,
az → alanyi jog nem szűnik meg, de a kikényszerítéséhez szükséges → állami
kényszer (→ bíróság és a végrehajtási szervezet) – akárcsak a → naturális
obligációnál – nem áll rendelkezésre. A → követelés jogalapját, a felek között
fennálló jogviszonyt a jog nem vonja kétségbe, de a jogviszonyból származó
kötelezettségek → teljesítését az érintett féltől teszi függővé. Ha az elévült
követelést a → kötelezett teljesíteni akarja, a jog a teljesítést jogszerűnek ismeri
el, ha nem teljesít a kötelezett, akkor az idő múlására való tekintettel állami
eszközökkel a teljesítésre nem lehet kényszeríteni. Az ~ kezdő időpontja az az
idő, amikor a követelés az igény állapotába jut, azaz a kötelezettség teljesítése
esedékessé válik. Az ~ végső időpontját (időszakát) → törvény állapítja meg. Az
általános ~i idő a magyar polgári jogban 5 év. Az ~i idő igénytípusonként
eltérhet. Ha a jogosult bizonyítja, hogy igényét menthető indokból nem
érvényesítette, az akadály megszűnésétől számított meghatározott ideig
megteheti azt akkor is, ha az ~i idő már eltelt. (Ez az intézmény az ~
meghosszabbodása, nyugvása). Az ~ nyugvása az alanyi jogon alapuló igény →
jogintézménye, mert a jogosult elhatározásán múlik, hogy él-e a jogával, vagy
nem. Az ~i idő meghosszabbodásán kívül ismert az ~ megszakadásának
intézménye is. Az ~ megszakadása azt jelenti, hogy ha a törvény által pontosan
meghatározott megszakító esemény bekövetkezik, akkor a már eltelt ~i idő
gyelmen kívül marad, és az ~i idő számítása újból kezdődik.

Elfogatóparancs: a → szabadságvesztéssel büntetendő → bűncselekmény

elkövetésével alaposan gyanúsítható (→ büntetőeljárás megindítása), de
ismeretlen helyen tartózkodó → terhelt felkutatására és kézre kerítésére a →
hatóság által tett intézkedés. Elrendelésére a → nyomozás során a → rendőrség
és az → ügyész jogosult. Az ~ visszavonható, ha kibocsátásának szükségessége
megszűnt (lakcíme, tartózkodási helye ismertté vált stb.). Erről az ~ot
elrendelő hatóság intézkedik.

Elidegenítési tilalom: a → tulajdonjog legtágabb terjedelmű, legátfogóbb

részjogosítványának, a → rendelkezési jognak a korlátozását jelenti. ~ esetén a
tulajdonos a → dolog tulajdonjogát nem ruházhatja át másra (→ tulajdon
átruházása), és gyakorlásával nem hagyhat fel . Az ~ alapulhat → jogszabályon,
→ bírósági határozaton vagy → szerződésen. → Törvényes ~ról van szó, ha
valamely dologra nézve ezt a tilalmat jogszabály vagy az abban feljogosított
szerv mondja ki. Pl. a → forgalomképtelen dolgok elidegenítése semmis (→
semmisség); a → helyi önkormányzat a törzsvagyon körébe tartozó dolgokat
forgalomképtelenné nyilváníthatja (→ önkormányzati vagyon). Bírósági
határozattal keletkezik az ~ a végrehajtás (→ végrehajtási eljárás) során lefoglalt
(→ foglalás) dolgokra. A törvényes és a bírósági ~ abszolút hatályú, az ezekkel
ellentétes rendelkezés semmis. Az ~ szerződésben csak a tulajdonjog átruházása
alkalmával és csak abból a célból mondható ki, hogy a tilalom az átruházónak
vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. → Ingatlan
esetében az → ingatlan-nyilvántartásban azt a jogot is fel kell tüntetni,
amelynek biztosítására a tilalom szolgál.

Elismerés: → államok elismerése, → kormányok elismerése

Elismerési elmélet: a → jog olyan értelmezése, amely szerint annak lényegét

az érintettek, a modern társadalomban az → állami keretekben szerveződött
közösség tagjai által való elfogadás, ill. kötelezőként történő elismerés jelenti,
amely alapulhat akár erkölcsi megfontoláson, akár szokásszerű követésen.

Elismert és el nem ismert felekezetek: → bevett felekezet

Elítélt: → terhelt

Eljárás megszüntetése: büntetőeljárás megszüntetése

Eljárási cselekmények: a → büntetőeljárási jogban, a → közigazgatási jogban és

a → polgári eljárási jogban ismert szakkifejezés. Az eljárásban tevékenykedő →
hatóságok és a magánszemélyek jogai gyakorlásának és kötelességei
teljesítésének külső ( zikai) megnyilvánulásai. Az ~ különböző szempontok
alapján osztályozhatók. Az eljárás alanyai szerint megkülönböztethetők a
hatóságok, ill. a magánszemélyek eljárási cselekedetei. A hatóságok
cselekményei a feladataikhoz kapcsolódó teendők elvégzéséhez szükségesek, s
ezek a → nyomozó hatóság, a vádló, a → bíróság cselekményei. A
magánszemélyek (→ fél, → magánfél, → terhelt stb.) cselekményei a jogaik
gyakorlásában, ill. a kötelezettségeik teljesítésében nyilvánulnak meg. Az eljárás
szakaszai alapján megkülönböztethetők az eljárást előkészítő, pl. → nyomozási
(vád), → bírósági (per), ill. → végrehajtási cselekmények. Ezeket az eljárás
alanyai (hatóságok és résztvevők) végzik. Az ~ tartalma lehet: akaratkijelentés
(→ feljelentés, nyomozás elrendelése, indítványok, határozatok rendelkezései);
tudomáskijelentés [→ tanúk vallomása, szakvélemény (→ szakértő),
tényállások, ill. ténymegállapítások]; reálaktus (→ házkutatás, → lefoglalás, →
iratbetekintés stb.). Az ~et a → törvényben vagy a hatóság vagy a bíróság által
megállapított → határidőben és határnapon kell elvégezni.

Eljárási szabálysértések (büntetőeljárásban): a → törvény által előírt

valamely processzuális követelmény (pl. → határidő, → hatáskör,
összetétel, kötelező jelenlét stb.) megsértése. Súlyukat, és következményeiket
tekintve két csoportjuk különböztető meg: az abszolút és a relatív ~-eket. Az
abszolút ~ek olyan a törvényben tételesen felsorolt súlyos → jogsértések,
amelyek megállapítása mérlegelést nem tűrő (feltétlen) kasszációhoz (→
kasszatórius határozatok) vezet. Ilyen pl. ha a bíróság (→ bíróságok) nem volt
törvényesen megalakítva, vagy a → tárgyalást olyan személy távollétében
tartották meg, akinek részvétele a törvény értelmében kötelező. A relatív ~et a
törvény nem sorolja fel, ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban
részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek
gyakorlását korlátozták. Az ilyen ~ csak akkor vezet hatályon kívül
helyezéshez, ha az → ítélet tartalmára kihatott.

Eljárás mentességet élvező személyek ügyében: a büntető eljárás (→

bűntetőeljárási jog) egyik – az → elkövetők speciális személyére tekintettel
szabályozott – külön eljárása. A mentesség kétfajta alapon illetheti meg az
eljárás résztvevőjét, közjogi tisztség, → hatósági munkakör betöltése, ill. →
nemzetközi jogi (diplomáciai) megbízatásuk betöltése okán. Az első csoportba
tartozó alanyi kör [(pl. → országgyűlési képviselők, bírák (→ bíró), → ügyészek]
tagjaival szemben → bűncselekmény gyanújának felmerülésekor halaszthatatlan
→ eljárási cselekmények foganatosíthatók, de csak tettenérésük esetén lehet
kényszerintézkedést (→ bűntetőeljárási kényszerintézkedések) alkalmazni.
Diplomaták (→ diplomáciai kiváltságok és mentességek) ellen a küldő → állam
kifejezett hozzájárulásától eltekintve, nem indulhat büntetőeljárás.
Voltaképpen mindkét személyi kör esetében sajátos „felfüggesztésről” van szó:
a mentesség csak a hozzájárulás megadásáig akadálya az eljárás folytatásának ill.
megindításának.

Eljegyzés: a leendő házasulóknak a → házasságkötésre irányuló, a

házasságkötést hosszabb-rövidebb idővel megelőző megállapodása, amelynek
alapján azonban a → házasság megkötése nem követelhető ki. A jegyesség a
leendő házasulóknak, a jegyeseknek az ~ és a házasságkötés időpontja közötti
kapcsolata. A magyar jog sem az ~hez, sem a jegyességhez nem fűz → családjogi
joghatásokat, más joghatásai azonban vannak ennek a kapcsolatnak, pl. a
jegyesek számos jogterületen → hozzátartozóknak minősülnek. Egyes
joghatásoknak akkor van jelentőségük, ha az ~t nem követi házasságkötés. Erre
az esetre a → polgári jog szabályai vonatkoznak, amelyek rendelkeznek az ~
alkalmából, valamint a jegyesség alatt a kötendő házasság reményében adott
ajándékok (→ ajándékozási szerződés) sorsáról, valamint egyre kivételesebben a
kötendő házasság reményében jelentősebb anyagi veszteséget elszenvedett
jegyes esetleges kárigényeiről (→ kártérítési jog).

Elkobzás: dolgok tulajdonától (→ tulajdonjog) való végleges megfosztást

jelentő intézkedés (→ intézkedések), amelynek preventív és megtorlási célja is
lehet. ~ra alapvetően → bűncselekmény elkövetése esetén van lehetőség, de
akkor is, ha a büntetendő cselekmény elkövetője (→ elkövetők) gyermekkor
vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető. Nincs helye ~nak a cselekmény
büntethetőségének → elévülésére megállapított idő, de legalább 5 év elteltével.
Az ~ önállóan és büntetéssel, ill. intézkedéssel együtt is alkalmazható. Nem
lehet azonban elrendelni annak a → dolognak az elkobzását, amelyre a →
vagyonelkobzás kiterjed. El kell kobozni azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény
elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, amelynek birtoklása a
közbiztonságot veszélyezteti (→ jogszabályba ütközik), amely bűncselekmény
elkövetése útján jött létre, amelyre a bűncselekményt elkövették, az e tárgy
elszállítása céljából használt dolgot, valamint a sajtóterméket, amelyben a
bűncselekmény megvalósult. Az elkövetés eszközének, ill. tárgyának (az
elszállítása céljából használt dolognak) az ~át nem lehet elrendelni, ha a dolog
nem az elkövető tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen
tudott. Az elkövetés eszközének, ill. tárgyának (elszállítása céljából használt
dolognak) az ~ kivételesen mellőzhető, ha az ~ a bűncselekmény súlyával
arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene. Ez a rendelkezés nem
alkalmazható, ha az elkövető a bűncselekményt → bűnszervezetben követte el.
~t egyes → nemzetközi bíróságok is kiszabhatnak.

Elkövetési magatartás: a → büntetőjogban a → törvényi tényállás objektív

elemeinek egyike, két formája van a tevés és a mulasztás (→mulasztásos
bűncselekmény). Egyes → bűncselekmények kizárólag tevéssel követhetők el (pl.
→ kényszerítés), mások kizárólag mulasztással (pl. → segítségnyújtás
elmulasztása). Vannak továbbá olyan törvényi tényállások is, amelyek tevéssel
és mulasztással (pl. → kiskorú veszélyeztetése) egyaránt megvalósíthatók. Az ~
megvalósítása a teljes tényállásszerűség egyik szükségszerű, de sok esetben (pl.
→ materiális bűncselekmények esetén) nem elégséges feltétele.

Elkövetési tárgy: olyan → dolog, tárgy, amelyre az → elkövetési magatartás

irányul. Ilyen pl. → lopásnál az idegen dolog, vagy → levéltitok megsértésnél
másnak közlést tartalmazó zárt küldeménye. Ha az ~ személy, passzív alanynak
nevezik, ilyen pl. az, aki ellen → rablásnál az erőszakot alkalmazzák vagy →
csalásnál, akit megtévesztenek. A passzív alany nem esik szükségképpen egybe a
→ sértettel, hiszen nem feltétlenül a megtévesztett személy az, aki → vagyoni
→ kárt elszenvedi. Nem passzív alany, akire nem irányul az elkövetési
magatartás, csak valamilyen kapcsolatban van az elkövetési tárggyal,
pl. lopásnál a birtokos vagy levéltitoksértésnél a küldemény feladója. Az ilyen
személyek a → bűncselekmény sértettjének minősülnek.

Elkövetők: a → büntetőjogban értik alatta az önálló tettest, a közvetett tettest

és a társtettest [tettesek (→ társtettesség)], valamint a → felbujtót és a →
bűnsegédet [részesek (→ törvényesség)]. A → tettesség és a részesség közti
határvonalat a magyar büntetőjogban a → törvényi tényállás szolgáltatja.
Eszerint tettes az, aki a törvényi tényállás keretei közé illő cselekményt fejt ki,
részes pedig az, aki a törvényi tényállás keretein kívül eső cselekménnyel
működik közre a bűncselekmény elkövetésében. A → Büntető Törvénykönyv
szerint a → büntetési tétel valamennyi elkövetőre azonos. A → büntetés
kiszabása körében azonban a → bíróságok a bűnsegélyt rendszerint enyhébben
bírálják el.

Ellátási szerződés: → tartási szerződés

Ellenállási jog (ius resistendi – lat.): a magyar nemesség egyik sarkalatos joga.
Eredetileg az 1222-es → Aranybulla biztosította az ország előkelői számára.
Minden valószínűség szerint kezdetben az ~ – hasonlóan például a → Magna
Chartához, amely szerint az csak egy 25 tagú bárói tanácsot illetett meg –
csupán néhány hatalmas főúr számára volt megengedett. → Werbőczi idejére
már az ~ az egész nemességet megillette. Ezt az uralkodók sem vonták
kétségbe. Így az ~ról az 1686–1688-as → országgyűlésen már együttesen kellett
lemondani az egész nemességnek „hálából” Buda felszabadításáért.

Ellenőrzés (→ közigazgatásban): a közigazgatásban, mint igazgatási

szervezetben, továbbá mint → döntési mechanizmusban és mint az → állami
szervezetrendszer egyik alrendszerében egyaránt nélkülözhetetlen tevékenység,
amely a működés eredményessége felderítésének egyik, bár nem egyetlen
eszköze. Az ~ és a közigazgatás között kétféle viszony lehetséges. Az egyikben a
közigazgatás az ~ alanya, míg annak tárgya a közigazgatáson kívüli szervezet
(vagy személy). Ilyen ún. kifelé ható ~t minden → hatósági jogkörrel bíró
közigazgatási szervnek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) szükségképpen kell végeznie egyfelől annak megállapítása végett, hogy
a → természetes személyek és → jogi személyek magatartása jogszerű-e, másfelől
eleget tesznek-e a hatósági egyedi aktusokban (→ közigazgatási aktus) előírt
kötelességeiknek, ill. az azokban kapott jogosítványaikkal rendeltetésszerűen
élnek-e. A felügyeleti szervek vagy → felügyeletek tevékenységének fontos
eleme az ~ mellett, hogy a veszélyek elhárítása érdekében intézkedhetnek,
bírságolhatnak (→ bírság) sőt tevékenységeket felfüggeszthetnek, engedélyeket
visszavonhatnak. A másik viszonylatban a közigazgatás az ~ tárgya. Ennek az
~nek különösen az alábbi változatai ismeretesek: a) A → parlamenti ~, amely
magában foglalja az → országgyűlési képviselők → interpellációs jogát, valamint
a parlamenti bizottságoknak azt a jogát, hogy a → kormány tagjaitól
információt kérhessenek és őket meghallgassák. A maga működési területén a
parlament ~i szerve az → Állami Számvevőszék, amelynek feladata az →
államháztartás gazdálkodásának ~e mind törvényességi, mind pedig
célszerűségi és eredményességi szempontból. b) A kormányt (→ kancellári
rendszer esetén a → kormányfőt) ~i jog illeti meg a → minisztériumokkal és a
kormánynak közvetlenül alárendelt szervekkel szemben. c) A hierarchia
rendjén, az alá- és fölérendeltségi viszonyokból folyóan minden felettes
közigazgatási szerv jogosult az alsóbb szintű közigazgatási szerv ~ére akkor is,
ha a vonatkozó jogi szabályozás az ~i jogról kifejezetten nem szól. A különféle
szintű közigazgatási szervek közötti alá- és fölérendeltségi viszonyról viszont →
jogszabálynak kifejezetten rendelkeznie kell, az ilyen viszony nem
vélelmezhető. d) A közigazgatási szerv vezetőjének joga, hogy a vezetése alatt
álló szervezetnek, ill. szervezeti egységnek a tevékenységét kontrollálja.
Lépcsőzetesen tagolt szervezetben (csoport, alosztály, osztály, főosztály stb.) az
~i jog elsősorban a közvetlen vezetőt illeti meg, de nincs akadálya annak, hogy
adott szervezeti egységet felsőbb fokozatú vezető személyesen vagy általa
megbízott személy(ek) útján ellenőrizzen. A szervezéselmélet és a közigazgatás-
tudomány az ~nek több típusát különbözteti meg, ezek: a) A külső és a belső
~. Az utóbbiról akkor van szó, ha az ~t olyan szerv (személy) végzi, amely (aki)
az ellenőrzött szervhez tartozik. b) A tevékenység tárgyi terjedelme szerint az ~
lehet általános vagy speciális. Előbbi az ellenőrzött szerv működésének egészére
kiterjedő ~, míg az utóbbi vagy valamely tevékenységi ágra vonatkozó, vagy
pedig valamely sajátos szempontú ~t jelent. Speciális ~nek minősül az eseti ~,
amikor valamely konkrét ügyben hivatalból vagy kérelemre (bejelentésre, →
panaszra) kell a tényállást felderíteni vagy tisztázni. Az eseti ~ rendszerint
hierarchikus vagy vezetői ~, bár elvileg nem kizárt a parlamenti vagy
kormányzati eseti ~ sem.

Ellenség támogatása: → állam elleni bűncselekmény, amely az ellenséggel való

érintkezésbe bocsátkozással, az ellenségnek történő segítségnyújtással vagy a
saját, ill. a szövetséges fegyveres erőnek történő hátrány okozásával valósul
meg. Ellenségen az országgal hadi állapotban lévő másik → államon túl akár a
hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló hazai fegyveres csoport is értendő.
Az ellenséggel érintkezésbe bocsátkozás esetében a kapcsolat puszta felvételével
már megvalósul a → bűntett, míg a segítségnyújtás vagy a hátrány okozása
esetében csak akkor, ha az ellenséges fegyveres erőnek a segítségnyújtásból
előnye származott, továbbá ha a hátrány ténylegesen bekövetkezett. Az ~ csak
akkor büntetendő, ha háború idején követték el. Ezt a cselekményt az ellenség
állampolgárát (→ állampolgárság) kivéve bárki elkövetheti. A → törvény az →
előkészületet is büntetteti.

Ellenszolgáltatás: a → visszterhes szerződésben az egyik szerződő fél által a

másik szerződő fél kötelezettségvállalására, vagyis a → szolgáltatásra való
tekintettel vállalt magatartás. Az ~ vagyoni értékű, jellegében viszont
rendszerint eltér a szolgáltatás tulajdonságaitól; tipikus esetben pénz zetést
jelent. (Pl. az → adásvételi szerződésnél a vétel tárgyával szemben a vételár
képezi az ~t.) Az ~ lehet egyszeri, tartós vagy időszakonként visszatérő;
rendszerint osztható és nem személyhez kötött. A szolgáltatás és az ~ forgalmi
értéke (legalábbis tendenciaszerűen) egyensúlyban van, kiegyenlíti egymást.
A → polgári jog a szolgáltatás és ~ értékegyensúlyától történő kirívó eltérést (az
ún. felén túli sérelmet: → laesio enormist) gyakran szankcionálja, az
értékegyensúly megtartására sarkallva a szerződő feleket. → feltűnő
aránytalanság

Ellentmondás: → zetési meghagyás

Ellenzék: az a politikai csoport vagy csoportok, ill. ezek tagjai, amelyek egy
adott politikai képviseleti szervben kisebbséghez tartoznak, s ezért a döntések
meghozatalát [pl. törvényhozást (→ jogalkotás)] közvetlenül befolyásolni →
szavazással nem képesek. Az ~ elsősorban politikai fogalom, a 20. század
második felében keletkezett. Több → alkotmány azonban alkotmányos
intézménnyé teszi az ~ jogait. Az ~i jogok – vagy kisebbségi jogok – azonban
enélkül is az alkotmányos → demokrácia alapvető intézményének minősülnek.
Az ~ intézménye először a brit alkotmányos rendszerben alakult ki, és a
parlamentáris rendszerekben (→ parlamentarizmus) mindenütt elfogadott.

Elmeállapot meg gyelése: a → büntetőeljárás → terheltjének hosszabb

időtartalmú elmeorvos-szakértői meg gyelése. A meg gyelés célja annak
eldöntése, hogy a terhelt a → bűncselekményt kóros elmeállapotban követte-e
el, vagy a büntetőeljárás során azzá vált-e. Az ~t → bíróság rendelheti el.
A meg gyelést a magyar büntetőeljárás szabályai szerint fogva levő terhelt
esetén az Igazságügyi Meg gyelő és Elmegyógyító Intézetben, ha a terhelt
szabadlábon van, pszichiátriai fekvőbeteg-intézetben végzik. Az ~ 1 hónapig
tarthat, azonban a meg gyelést végző intézet véleménye alapján a bíróság
további 1 hónappal meghosszabbíthatja. → elmebetegség büntetőjogi megítélése

Elnöki Tanács: Magyarországon szovjet példára az 1949. évi → Alkotmány

alapján létrehívott → jogintézmény, amely 1989-ig létezett. Az ~ az →
Országgyűlés által az → országgyűlési képviselők közül választott 21 tagú és az
Országgyűlésnek felelős testület volt, amely főleg arra volt hivatott, hogy
ellássa a szokásos → államfői jogosítványokat és – ha az Országgyűlés nem
ülésezett – gyakorolja az Országgyűlés jogkörét. Ebben a jogkörben
törvényerejű (→ törvényt pótló, módosító, hatályon kívül helyező,
végrehajtását felfüggesztő) → rendeleteket (törvényerejű rendelet – tvr.) is
alkothatott. Országgyűlést helyettesítő jogkörének csak az volt a kifejezett
korlátja, hogy az alkotmányt nem változtathatta meg.

Előadóművész jogai: a színész, énekes, zenész, táncos vagy más olyan személy
→ szomszédos jogai, aki irodalmi vagy művészeti alkotásokat (→ szerzői mű) ad
elő közönségnek. Előadóművész lehet a folklór- és a nem szerzői művek
előadója is (artista). Általában az előadóművész hozzájárulása szükséges előadása
terjesztési vagy más célú rögzítéséhez vagy távollevőkhöz sugárzással vagy más
módon való közvetítéséhez. A hozzájárulás általában díjazás ellenében történik.
Egyes országokban díjazás jár a másodlagos felhasználások eseteiben is
(a kereskedelmi forgalomba hozott hangfelvételen rögzített előadás sugárzása,
nyilvános lejátszása, bérbeadása, sugárzott előadás vezetékes átvitele, rögzített
előadás magánmásolása). Néhol adott a → névjog és a torzítás elleni védelem
(→ torzításmentességhez való jog) is. Ha a szerzői mű szabadon felhasználható
(→ idézés, átvétel és a szabad felhasználás joga), ez vonatkozik az ~ra is. Az ~ az
előadó életében és halála után 20–50 évig állnak fenn.

Előállítás: → elővezetés

Elődállam: → államutódlás

Előhasználati jog: → szabadalom

Előkészület: a szándékos (→ szándékosság) → bűncselekmény megvalósulásának

az akaratelhatározást követő, de a → kísérleti stádiumot megelőző szakasza. A
→ Büntető Törvénykönyv szerint, ha a → törvény külön elrendeli, ~ miatt az
büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az elkövetéshez szükséges
vagy az elkövetést könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív,
ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. A felhívás, az
ajánlkozás és a vállalkozás nem csak tettesi, hanem részesi cselekményre is
vonatkozhat (→ elkövetők). Az alanyi oldalt tekintve az ~ célzatos
bűncselekmény, csakis egyenes szándékkal valósítható meg.

Előkutatási jog: → bányászati jog

Előnyben részesítés: megerősítő intézkedésnek (affirmative action – ang.) vagy

fordított, ill. pozitív → diszkriminációnak is nevezett fogalom lényege, hogy
nem jelenti az → egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a
[többnyire → jogszabályon alapuló és határozott időre vagy határozott feltétel
bekövetkeztéig szóló, alapvető jogot (→ alapjogok) nem sértő és nem feltétlen
előnyt biztosító] rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi
csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására
irányul. Az ~ igazolásaként számos érv szól, pl. az, hogy az egyenlő méltóság
(→ méltóságoz való jog) megkövetel egy minimális szociális egyenlőséget, és így
ellensúlyozhatók például az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került
csoportok hátrányai; továbbá az, hogy a szélsőségek kiegyenlítése megelőzi a
kon iktusokat, és így ellensúlyozhatóak a társadalomban létező különböző
szisztematikusan diszkriminatív gyakorlatok is.

Előszentesítési jog: a magyar uralkodó (király) (→ államfő) és a → kormány

közötti megegyezésen alapuló uralkodói jogosítvány, amely szerint
meghatározott → törvényhozási tárgyakban (→ jogalkotás) a kormány nem
nyújt be törvényjavaslatot az → országgyűléshez a király előzetes (és titkos)
jóváhagyása nélkül. Az ~ a minisztertanács egy 1867-ben elfogadott
határozatán alapult, amely titkos volt; létezéséről 1905 körül szerzett tudomást
a közvélemény, hiteles szövege csak 1960-ban jelent meg. Az ~ politikai
értelemben jelentősen korlátozta a magyar országgyűlést, hiszen az uralkodó a
nyilvánosság kizárásával tagadhatta meg hozzájárulását egy törvényhez, amit
nyilvánosan politikai okból nem tehetett volna meg.

Előszereteti érték: → kártérítési jog

Előszerződés: a → polgári jogban a leendő szerződő feleknek arra vonatkozó
kölcsönös kötelezettségvállalása, hogy későbbi időpontban egymással →
szerződést kötnek. Az ~ több-kevesebb részletességgel tartalmazhatja a leendő
szerződés kötelezettségvállalásait is; bár tipikus esetben a felek éppen azért
kötnek ~t, mert szerződésük végleges tartalmát még nem tudják meghatározni,
viszont kölcsönösen biztosítani akarják magukat, hogy a szerződés a még
nyitott kérdések tisztázása után létrejön. Elvben bármilyen szerződés
megkötése biztosítható ~sel. Az alakszerűséghez kötött szerződések (→
alakszerűség) megkötésére irányuló ~ érvényesen csak ugyanolyan alakban
köthető meg. Az ~ nemteljesítése esetén a szerződés létrehozása a bíróságtól (→
bíróságok) kérhető, de rendszerint érvényesül a → rebus sic stantibus clausula
elve, vagyis az ~t követően beállott lényeges változások esetén a szerződéskötés
megtagadható.

Előtársaság: → társasági jogi → jogintézmény, amelyet a német társasági jogból

vett át a magyar szabályozás. Az ~ a → gazdasági társaságnak, a jogi
egzisztencia elnyerését (→ cégbejegyzés) megelőző az az időszaka, amely a
gazdasági társaság alapító dokumentumának létrejöttétől a cégbejegyzésig, ill. a
cégbejegyzés elutasításáig tart. Ezen időszak alatt az ~i jelleget mindenhol fel
kell tüntetni. Az ~ üzletszerű gazdasági tevékenységet – a → hatósági
engedélyhez kötött tevékenység kivételével – a cégbejegyzésre irányuló
kérelemnek a → cégbírósághoz történő benyújtásától kezdődően folytathat. Az
~ra – bizonyos kivételektől eltekintve – fő szabályként a létrehozni kívánt
gazdasági társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az ~ a létrehozni
kívánt társaság cégbejegyzésével automatikusan megszűnik és helyébe a
bejegyzett társaság lép. A cégbejegyzési kérelem elutasítása esetén az ~ szintén
megszűnik, és köteles működését megszüntetni. Az ~ nevében a vezető
tisztségviselők által vállalt kötelezettségekből eredő tartozásokért a tagok a
létrehozni kívánt társaság megszűnése esetére irányadó szabályok szerint
kötelesek helytállni.

Elővásárlási jog: a → polgári jogban egyfelől a tulajdonos rendelkezési-

elidegenítési jogának (→ rendelkezési jog), másfelől a → szerződési-
partnerválasztási szabadságnak (→ szerződési típus, típusszabadság) a
korlátozása. Ha valakit egy → dologra nézve ~ illet meg, és a tulajdonos a
dolgot el akarja adni (→ adásvételi szerződés), a kapott → ajánlatot teljes
terjedelemben köteles a szerződéskötés előtt az elővásárlásra jogosulttal
közölni. A magyar → bírói gyakorlat szerint igen lényeges, hogy az
elővásárlásra jogosultnak az adott szerződéses ajánlat minden elemét — tehát
nem csak a vételárat — meg kell ismernie, hogy dönteni legyen képes arról,
kíván-e az ~val élni. Ha az elővásárlásra jogosult a tulajdonoshoz intézett
nyilatkozatában a vele közölt ajánlat tartalmát elfogadja, a szerződés közöttük
jön létre. Ha az ~ jogosultja a szerződési ajánlat elfogadására általában
megszabott → határidő alatt ilyen nyilatkozatot nem tesz, a tulajdonos a
dolgot az ajánlatnak megfelelően vagy annál kedvezőbb feltételek mellett
eladhatja. Az ~ alapulhat → jogszabályon (→ törvényes ~), vagy a tulajdonos
meghatározott dologra nézve írásbeli megállapodással ~ot engedhet
(szerződéses ~). A jogszabályon alapuló ~ a szerződéses ~ot megelőzi. Ha a
szerződéses ~ot az → ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik, az mindenkivel
szemben hatályos (abszolút hatályú). A szerződéses ~ csak a szerződő féllel
szemben hatályos, relatív hatályú, a jogszabályon alapuló ~ viszont mindig
abszolút hatállyal bír. A szerződéses ~ személyhez kötött jog, ezért átruházása
semmis (→ semmisség), az ilyen ~ az → örökösökre sem száll át.

Elővezetés: a személyi szabadságot (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog)

átmenetileg korlátozó → büntetőeljárási kényszerintézkedés. Célja az eljárás
eredményes lefolytatásának biztosítása. A → törvény rendszerint a → terhelttel
és a bizonyításban fontos szerepet betöltő → tanúkkal szemben teszi lehetővé
az ~t abban az esetben, ha kihallgatásra, → tárgyalásra vagy más eljárási
cselekményre (→ eljárási cselekmények) történt szabályszerű → idézésre,
önhibájukból nem jelentek meg a → hatóság előtt (ill. engedély nélkül
korábban távoztak, vagy nem kihallgatható állapotban jelentek meg). A ~t
elrendelő határozat értelmében az érintett személyt – szükség esetén kényszer
alkalmazásával – a hatóság elé kell állítani; az előállítással e kényszerintézkedés
hatálya véget ér. A kényszer nem fogalmi, hanem csak lehetséges eleme az
~nek. Ez fejeződik ki abban a szabályban is, hogy a hatósági közeg – az útba
indulás ellenőrzésével – a tényleges előállítást mellőzheti, ha feltételezheti, hogy
az érintett személy a hatóság előtt megjelenik.

Előzetes bizonyítás: a → polgári per megindítását megelőzően, vagy a → per

folyamán, de a rendes → bizonyítási eljárás előtt, a → törvényben
meghatározott külön okok alapján lefolytatott bizonyítás. Általános szabály
szerint a bizonyítás felvételére a felperes (→ fél) → keresetének és az alperes
védekezésének az előadása után kerülhet legkorábban sor. A jogvitában
azonban olyan váratlan vagy előre nem látott körülmények is felmerülhetnek,
amelyek szükségessé tehetik egyes bizonyítási cselekmények előbbre hozatalát.
Ilyen lehet pl. a → tanú súlyos betegsége vagy egy fontos → okirat
megrongálódása, amikor az érintett fél joggal tarthat attól, hogy a bizonyítása
egy későbbi időpontban már nem lesz sikeres. Az ~ iránti kérelmet a per
megindítása előtt általában a lakóhely szerint illetékes (→ illetékesség)
bírósághoz (→ bíróságok) vagy → közjegyzőhöz, a per megindítása után mindig
a → perbírósághoz kell benyújtani. Az ~ során a bizonyítás általános szabályait
kell megfelelően alkalmazni.

Előzetes döntéshozatali eljárás: az → Európai Bíróság eljárása, melyben a

tagállami (→ állam) → bíróságok az eljárásuk során felvetődő közösségi jogi
(→ uniós jog) problémák kapcsán fordulhatnak az Európai Bírósághoz, kérve
előzetes állásfoglalását. Az Európai Bíróság az ~ban dönthet az alapító
szerződések (→ nemzetközi szerződés) és a különféle jogi aktusok (→ uniós jog)
értelmezéséről, tovább a másodlagos → jogforrások érvényességéről. Emellett
az → Európai Unió Tanácsa által létrehozott szervek → alapokmányának
értelmezése is lehetséges. Az ~ szempontjából tagállami bíróságnak kell minden
olyan testületet tekinteni, melyet → jogszabály hoz létre, állandó és független,
eljárási szabályokkal rendelkezik, és kötelező a jogszabályokat alkalmaznia
(Vaassen-kritériumok). Az Európai Bíróság jogértelmezése erga omnes hatályú,
azaz nem csak az eljárást kezdeményező tagállami bíróságra, hanem az összes
tagállami bíróságra kötelező; időbeli hatálya pedig ex tunc jellegű, mivel a
bíróság az eljárásban csak kibontja egy adott rendelkezés eredeti tartalmát. Az
érvénytelenség megállapítása végleges és visszaható hatályú, azonban az
Európai Bíróság, tekintettel a jogvita jellegére, korlátozhatja az érvénytelenség
időbeli hatályát.

Előzetes eljárás: → nyomozás, → tárgyalás előkészítése

Előzetes letartóztatás: a személyi szabadság (→ szabadsághoz és biztonsághoz

való jog) elvonásával járó → büntetőeljárási kényszerintézkedés. Míg a →
szabadságvesztés büntető → anyagi jogi, addig az ~ → büntetőeljárási jogi
kényszer, s célja sem azonos a büntetési célokkal (megelőzés, társadalmi
védekezés), hanem sajátos: a → terhelt jelenlétének biztosításával az eljárás
eredményességét szolgálja. A személyi szabadságot a → tételes jogok csak
szigorú feltételek esetén engedik elvonni ~ útján. Meghatározzák az ~
jogalapját (szökés, eljárás meghiúsítása, újabb → bűncselekmény veszélye); az ~t
elrendelő → hatóságot (általában a → bíróságot); az ~ időtartamát. ~nak csak
olyan bűncselekmény esetében van helye, amely szabadságvesztéssel
büntethető. Elrendelése a feltételek megléte esetén sem kötelező, hanem csak
lehetséges. A letartóztatott eljárási, főképpen védekezéssel összefüggő jogai
gyakorlásában (→ védővel, → hozzátartozóval való érintkezésben) nincs
korlátozva. → Jogerős elítélés esetén a kiszabott szabadságvesztésbe, →
közérdekű munkába, → pénzbüntetésbe az ~ teljes idejét be kell számítani.

Előzetes végrehajthatóság: → polgári perben a → bíróság által hozott

marasztaló tartalmú → ítéletnek a → fellebbezésre tekintet nélküli
végrehajthatóvá nyilvánítása (→ végrehajthatóság). Az ~ az első fokú ítéletnek a
→ jogerőre emelkedése előtti lehetséges és érvényesülő tulajdonsága, amelynek
révén a jogosult gyorsabban jut a követeléséhez. Az ~ elrendelése hivatalból
történik, ehhez az érdekelt → fél kérelmére nincs szükség. A → törvényben
felsorolt okok alapján a bíróság kimondhatja az ~ot pl. a tartásdíjban (→
gyermektartás, → tartási szerződés) vagy más járadékban marasztaló ítélet
alapján. A bíróság mellőzheti az ~ kimondását, ha az alperesre aránytalanul
súlyosabb terhet jelentene, mint az ~ mellőzése a felperesre. A ~ot a másodfokú
bíróság is kimondhatja, ill. az előzetesen végrehajthatónak nyilvánított ítélet
végrehajtását felfüggesztheti.

Elsőbbség elve: a közösségi jog (→ uniós jog) alapelve, mely szerint mind az
elsődleges, mind a másodlagos közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállami (→
állam) jogrendek szabályaival szemben. Fogalmát az → Európai Bíróság
dolgozta ki 1964-ben a → Costa kontra ENEL-ügyben. Az ~ értelmében a
közösségi jogrend önálló és sui generis természetű, mely elsőbbséget élvez a
nemzeti jogrendekkel (→ jogrendszer) szemben, azaz egy közösségi és egy
tagállami szabály (→ jogszabály) ütközése esetén mindig a közösségi jog
szabályát kell alkalmazni. 1969-ben az Európai Bíróság az elsőbbség elvét a
közösségi jog másodlagos forrásaira (→ rendelet, → irányelv és döntések) is
kiterjesztette. Habár az alapító szerződések (→ nemzetközi szerződés) nem
rögzítik az ~t, a → Lisszaboni Szerződés a 17. nyilatkozatban (→ nyilatkozat)
emlékeztet arra, hogy az alapító szerződések és az uniós jogi aktusok az
Európai Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a tagállamok
jogával szemben elsőbbséget élveznek.

Elsőfokú Bíróság: → Európai Bíróság

Első miniszter: → kormány elnöke

Elsőszülöttség: → primogenitura

Elterelés büntetőútról: a bűnüldözésről, ill. a → büntetőjogi felelősségre

vonásról (→ felelősségi elméletek) történő lemondás, az eljárás megszüntetése a
reszocializáció, a → bűncselekményt kiváltó kon iktus megoldása vagy az állam
tehermentesítése érdekében. Főként → atalkorúak büntetőjogában
alkalmazott → jogintézmény. A magyar → büntetőeljárási jogban ilyen a →
vádemelés elhalasztása, amit 2000. január 1-jétől felnőtt korúakkal szemben is
alkalmazni lehet.

Elválás (sal tulajdonszerzés): mind a függő, mind az elvált → gyümölcs fő

szabály szerint a tulajdonost illeti. Kivételesen azonban az ~ mint → jogi tény
által más személy szerzi meg a → tulajdonjogot: akinek más dolgán (→ dolog)
olyan joga van, amely őt a termékek, a termények vagy a szaporulat
tulajdonbavételére jogosítja (→ termék, termény, szaporulat elsajátítása),
továbbá a jóhiszemű birtokos (→ birtoklás joga).

Elvárható magatartás (→ kártérítési jogban): az elvárhatóság a → polgári jogi

vétkességi fogalom (→ vétkesség) objektív mértéke. Az elvárhatóság társadalmi
zsinórmértéket jelent. Azt fejezi ki, hogy a társadalom mit vár el az egyes →
jogalanyoktól (→ polgári jogi jogalanyiság). Ha a jogalany eljárása a
zsinórmérték alatt van, → kártérítési felelőssége megállapítható. Ha eléri a
zsinórmértéket, vétkessége nem állapítható meg. Az elvárhatósági mértéket az
ítélkezési gyakorlat különböző szempontok szerint, egyebek között
jogalanyonként és élethelyzetenként határozza meg (→ gazdasági társaságok
vezető tisztségviselőitől elvárt magatartás, → felelős őrzés tényállása stb.).

Elvi döntés: → bíráskodás elvi irányítása

Elzárás: → szabálysértés

Emancipatio (átengedés – lat.): a → római jogban → mancipatio és más,

ahhoz kapcsolódó formaságok útján lebonyolított gyermekfelszabadítást
jelentett, amely az apai hatalom (→ patria potestas) megszűnését eredményezte.

Embargó (visszatartani – sp.): többféle értelemben használatos kifejezés.

Eredetileg a → nemzetközi jogban azt az esetet jelentette, amikor béke idején
→ represszália címén egyik → állam egy másik állam lobogója alatt közlekedő
hajót kikötőjében visszatartja. Az 1930-as évektől kezdődően az ~ elnevezést
használják azoknak az egyoldalú vagy kollektív intézkedéseknek a jelölésére,
amikor politikai vagy biztonsági okokból korlátozzák az áruknak,
nyersanyagoknak, tőkének, szolgáltatásoknak stb. valamely államba vagy
államok csoportjába való be- és kivitelét. Az → ENSZ Biztonsági Tanácsa
kényszerintézkedésként ~t is elrendelhet.

Ember és polgár jogainak nyilatkozata (Déclaration des droits de l’homme

et du citoyen – fr.): a francia nemzetgyűlés által elfogadott (1789. aug. 17–
26.), a felvilágosodás és a forradalmi → természetjog hagyományain alapuló
okmány, amely utóbb (1791) a francia → alkotmánynak is része lett. A
forradalom előtti francia politikai berendezkedés (ancien régime) ellen
irányuló, ünnepélyes formában megfogalmazott nyilatkozatként olyan polgári
követeléseket tartalmazott, mint a nemzeti → szuverenitásnak és az
államhatalmak szétválasztásának biztosítása (→ államhatalmi ágak megosztása),
a közéletben való szabad részvétel, legfontosabb mondanivalója azonban az
ember és polgár természetes és elidegeníthetetlen jogainak meghirdetése volt
(→ polgári és politikai jogok). Leszögezte, hogy minden ember szabadnak és
egyenlő jogokkal születik (→ jogegyenlőség), s minden polgári egyesülés célja
éppen e természetes jogok, vagyis a szabadsághoz, a tulajdonhoz, a
biztonsághoz, valamint az elnyomással való szembeszálláshoz való jog
megőrzése. A → törvény a közakarat kifejeződése. Senkit sem szabad → vád alá
helyezni, letartóztatni vagy fogva tartani, csak a törvény által meghatározott
esetekben, s mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségét ki nem
nyilvánítják (→ ártatlanság vélelme). Senkit nem szabad üldözni vallási vagy
egyéb meggyőződéséért, szabad a gondolatok és a vélemények kinyilvánítása és
cseréje, hacsak ez a törvény által megállapított esetekben nem jelenti az e
szabadsággal való visszaélést (→ szólásszabadság, → véleménynyilvánítás
szabadsága). A tulajdon szent és sérthetetlen, és attól senkit sem szabad
megfosztani, hacsak ennek törvényben megállapított szükségessége nem áll
fenn, s akkor is csak igazságos és előzetes kárpótlás mellett (→ tulajdonhoz való
jog).

Embercsempészés: → bűntett, amelyet → államhatárnak más által engedély

nélkül (meg nem engedett módon) való átlépéséhez történő segítség nyújtása
valósít meg. Az ~ súlyosabban minősül, ha a) → vagyoni haszonszerzés végett,
b) államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, még
súlyosabban, ha a csempészett személy sanyargatásával, fegyveresen vagy
üzletszerűen (→ üzletszerűség) követik el. Az ~ → előkészülete → vétség.

Emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése: → bűntett, amelyet az

követ el, aki emberen orvostudományi kutatást az egészségügyről szóló →
törvényben meghatározott engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően végez.
→ emberen végzett orvosbiológiai kutatások

Emberen végzett orvosbiológiai kutatások: az ~ esetében jelentős

érdekkon iktus áll fenn a kutatási alany érdeke és a társadalom érdeke között,
hiszen a kutatási alany az elérhető legjobb terápiát szeretné kapni, a
társadalomnak viszont az az érdeke, hogy minden új eljárás kipróbálásra
kerüljön. Az ~ jogi szabályozásnak a feladata, hogy ezeket az érdekeket
egyensúlyba hozza, és biztosítsa a kutatásban részt vevő személyek védelmét.
Először a náci koncentrációs táborokban végzett kísérletekért Nürnbergben
amerikai → katonai bíróságok által felelősségre vont személyekkel szemben
meghozott → ítéletek alapján foglalták össze tíz pontban azokat az alapelveket,
amelyek nürnbergi → kódex (1947) néven váltak ismertté. Az orvosszakmai
szervezetek dokumentumai közül a két legjelentősebb az Orvosok
Világszövetségének többször módosított helsinki deklarációja (1964), valamint
az Orvostudományok Nemzetközi Szervezetei Tanácsának (CIOMS) az →
Egészségügyi Világszervezettel együttműködve kidolgozott irányelvei, amelyek
részletes leírását adják az emberen végzett kutatások etikai szabályainak. A →
nemzetközi szerződések közül a → Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmánya kimondja, hogy tilos bárkit szabad hozzájárulása nélkül
tudományos vagy orvosi kísérletnek alávetni, és a → Biomedicína egyezmény is
tartalmaz az ~-ra vonatkozó rendelkezéseket. Az → Európai Unió – a
gyógyszerpiac egységes szabályozása érdekében – az ~ egyik válfajára, a klinikai
vizsgálatokra vonatkozóan alkotott szabályozást; az ún. GCP → irányelv
részletes rendelkezéseket tartalmaz a klinikai vizsgálatok etikai
véleményezésére, a kutatási alanyok védelmére vonatkozóan. A legtöbb
európai országban, így Magyarországon is, az ~ feltétele, hogy független etikai
bizottság jóváhagyja a kutatási tervet, a kutatás során a kutatási alanyokat
fenyegető kockázatok arányosak legyenek a kutatástól várható haszonnal, ill. a
kutatás céljának jelentőségével, a kutatási terv tudományosan megalapozott
legyen, és a kutatási alanyok részletes tájékoztatást követően a beleegyezésüket
adják a részvételbe. A nem cselekvőképes (→ cselekvőképesség) kutatási
alanyokra speciális rendelkezések vonatkoznak, rajtuk általában csak akkor
végezhetők, ha a kutatás nem folytatható hasonló hatékonysággal
cselekvőképes személyen és a kutatástól várt eredmény közvetlenül szolgálhatja
a kutatás alanyának egészségét.

Emberi ivarsejt tiltott felhasználása: → bűntett, amelyet az követ el, aki

halottból vagy halott magzatból származó ivarsejtet az egészségügyről szóló →
törvényben meghatározott emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásra
használ fel. Az ~nak → előkészülete → vétség.

Emberi Jogi Bizottság (Human Rights Committee): az ~ a → Polgári és

politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya által létrehozott, az → államoknak
az egyezségokmányban vállalt → nemzetközi szerződéses kötelezettségeit
ellenőrző szerv. Az ~ megvizsgálja és értékeli az egyezségokmányban részes
államok jelentéseit az egyezségokmányban foglalt jogok érvényesítése
érdekében elfogadott intézkedéseikről, és e jogok gyakorlásában elért
előrehaladásukról. Emellett az államok nyilatkozattal elismerhetik az ~ →
hatáskörét államtól érkező olyan bejelentés megvizsgálására, melyben azt állítja,
hogy valamely állam nem teljesíti az egyezségokmányból eredő
kötelezettségeit. Az ~ a bejelentés megtárgyalását követően jelentést készít, az
államok rendelkezésére áll az ügy barátságos rendezése érdekében, és az érintett
államok beleegyezésével eseti békéltető bizottságot hozhat létre. Az ~
hatáskörét az egyezségokmánnyal egyidejűleg aláírt I. Fakultatív → jegyzőkönyv
kiegészítette a jegyzőkönyvet elfogadó államok vonatkozásában az → egyéni
panaszjog biztosításával, mely alapján a ~ megvizsgálja olyan személyek
bejelentéseit, akik azt állítják, hogy az egyezségokmányban foglalt valamely
jogukat az állam megsértette. Az ~ a bejelentéseket az állam írásbeli álláspontja
gyelembevételével megtárgyalja, véleményt nyilvánít, majd véleményét
megküldi az érdekelt államnak és a személynek. Az ~ának 18 tagját az
egyezségokmányban részes államok a → méltányos földrajzi elosztás elvének, a
civilizáció fő formáinak és a fő → jogrendszerek képviseletének
gyelembevételével, titkos → szavazás során választják meg 4 évre, a tagok
újraválaszthatók. Az ~ Genfben vagy New Yorkban évente három alkalommal
ülésezik.

Emberi jogok: → alapjogok

Emberi jogok alkotmányos garanciái: tágabb értelemben azoknak a →

jogintézményeknek az összessége, amelyek a → jogrendszerben az → emberi
jogok (→ állampolgári jogok) védelmére szolgálnak vagy erre is felhasználhatók;
szűkebb értelmezés szerint csak azok a jogintézmények vonhatók ebbe a
fogalmi körbe, amelyeket maga az → alkotmány konstruál meg ezzel a
rendeltetéssel. Ideértendő az a megoldás is, amikor az alkotmány egy-egy
jogintézményről úgy szól, hogy annak létesítését rögzíti, de közelebbi
szabályozását külön → törvényre bízza. Az utóbbi megközelítésből kiindulva az
~ két csoportba oszthatók. Az általános garanciák valamennyi emberi jogra
kiterjedő hatályúak, míg a különös garanciák csak egy-egy emberi joggal vagy e
jogok meghatározott csoportjával kapcsolatosak. Az emberi jogok általános
alkotmányos garanciái közül a leginkább elterjedtek a következők: a) Az
emberi jogok törvényi korlátozásának tilalma, amivel az alkotmányozó a
későbbi törvényhozást (→ jogalkotás) kívánja megkötni abban, hogy az
alkotmányba felvett emberi jogok körét szűkítse, vagy valamely emberi jog
lényeges tartalmát (→ alapjog lényeges tartalma) a polgárok szempontjából
hátrányosan megváltoztassa. Ennek egyik változata, hogy az alkotmány
kifejezetten megtiltja valamely emberi jog (vagy jogok csoportja) tekintetében
a törvényalkotást (pl. az → USA alkotmánya a vallásszabadság tárgyában).
Enyhébb változata, amikor az alkotmány felsorolja azokat az okokat,
amelyekből folyóan törvény e jogokat korlátozhatja. b) Az alkotmány olyan
értelmezésének tilalma, amely nincs összhangban az emberi jogok
alkotmányos szabályozásával. Ennek megfelelően egyetlen alkotmányos
szabály sem értelmezhető úgy, hogy feljogosít olyan tevékenységre, amely sérti
az alkotmányba felvett emberi jogok valamelyikét. c) Az emberi jogok,
különösképp a politikai jogok (→ polgári és politikai jogok) és a →
szabadságjogok gyakorlása felfüggesztésének tilalma normális közállapotok
fennforgásakor. Ehhez kapcsolódik az olyan alkotmányos szabályozás, amely
pontosan meghatározza a → rendkívüli állapot kimondásának feltételeit és az
erre irányuló eljárást, egyben pedig azt is, hogy rendkívüli állapot
bekövetkeztekor mely emberi jogok gyakorlását lehet vagy kell (és milyen
terjedelemben) felfüggeszteni (→ emberi jogok korlátozásai). d) A legalább
egyfokú → jogorvoslathoz való jog a → bírósági → ítélettel és a →
közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) döntésével szemben, valamint a → közigazgatási aktusok
megtámadhatósága a bíróság előtt a bírói felülvizsgálat igényével [rendes
bíróságnál vagy közigazgatási bíróságnál (→ közigazgatási bíráskodás)]. e) Az
állampolgár → keresetindítási joga a rendes bíróság előtt emberi jogának
megsértése címén, ami párosul a bíróságnak azzal a kötelességével, hogy soron
kívül és gyorsított eljárásban hozzon az ügyben ítéletet (bírói jogvédelem.) f)
Az ún. → alkotmányjogi panasz, amelyet az állami szervek cselekvése vagy
mulasztása miatt lehet benyújtani, ha az emberi jogot sért. g) Az állami szervek
→ kártérítési felelőssége az emberi jogok megsértésével okozott → kárért. h) Az
emberi jogok → parlamenti biztosának jogvédelmi funkciója (→ ombudsman
intézménye). Az emberi jogok különös alkotmányos biztosítékai az illető jog
jellegétől függően igen sokfélék. Illusztrációként: a személyes szabadság
garanciája a → habeas corpus eljárás; az → egyesülési jogé, hogy → egyesület csak
bírói ítélettel oszlatható fel; az elemi → oktatáshoz való jogé annak kötelező
volta és ingyenessége.

Emberi jogok arab chartája: az → Arab Államok Ligájának égisze alatt

megkötött szubregionális emberi jogi → egyezmény (→ nemzetközi szerződés).
Az ~ának első változatát Kairóban, 1994. szept. 15-én írták alá (→ nemzetközi
szerződések megkötése), de soha nem lépett hatálya. A → nemzetközi szervezet
tagállamai (→ állam) idővel a → szerződés átdolgozása mellett döntöttek,
melynek eredményeként 2004. máj. 22-én elfogadták a módosított ~át
(hatályba lépett: 2008. márc. 15.). Az ~ az arab világ értékeire és az iszlám
tanításaira gyelemmel biztosítja számos első és második generációs emberi
jog (→ emberi jogok első generációja, → emberi jogok második generációja)
védelmét. Bevezetőjében felidézi az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
→ Alapokmányát, az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, a → Polgári és
politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, a → Gazdasági, szociális és
kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányát, és a Kairói → nyilatkozat az
emberi jogokról az iszlámban című → deklarációt. Az ~ rögzíti pl. a → népek
önrendelkezési jogát, a → diszkrimináció tilalmát, az → élethez való jogot, a →
kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát, a → rabszolgaság tilalmát, a →
törvény előtti egyenlőséget, a bíróság (→ bíróságok) előtti eljárás garanciális
szabályait, az alapvető büntetőeljárási garanciákat (→ büntetőeljárási jog), a
politikai részvételi jogokat, a → kisebbségek jogait, a → gondolat-, lelkiismeret-
és vallásszabadságot, a → tulajdonhoz való jogot, a → véleménynyilvánítás
szabadságát, a család védelmét és a házasságkötéshez való jogot (→ házasság), a
→ munkához való jogot, a megfelelő munkakörülményekkel kapcsolatos
jogokat, a → fejlődéshez való jogot, az → egészséges környezethez való jogot, az
→ egészségügyi ellátáshoz való jogot, az → oktatáshoz való jogot, a kulturális
jogokat, valamint a tudományos kutatás és az alkotói tevékenység szabadságát.
Az ~ lehetőséget biztosít egyes jogok ideiglenes felfüggesztésére vagy
korlátozására is (→ emberi jogok korlátozásai). Az ~ának végrehajtását a 7
független szakértőből álló Emberi Jogok Arab Bizottsága felügyeli, melynek
keretében megvizsgálja a részes államok időszakos jelentéseit. Az ~át számos
bírálat érte az emberi jogok védelmének alacsony szintje, a védelmi
mechanizmus gyengesége és a cionizmus éles hangú elítélése miatt.

Emberi jogok egyetemes nyilatkozata: az → emberi jogok biztosításának

gondolatát az → Egyesült Nemzetek Szervezetét létrehozók szervesen
beépítették az → Alapokmányba; ugyanakkor azonban ebben az okmányban
nem határozták meg az emberi jogok katalógusát. E hiány pótlása végett az →
ENSZ Közgyűlése 1948. dec. 10-én elfogadta az ~t, amely → preambulumból és
30 cikkből áll. Ettől a naptól kezdve dec. 10-ét az „emberi jogok napjaként”
ünneplik. Az ~ az emberi jogok terén igen világosan megfogalmazza azt a
„közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek
törekednie kell”; világméretű elismertségre tett szert, s egyúttal az ENSZ-nek
az emberi jogok védelmével kapcsolatos mindennemű tevékenysége
alapdokumentumaként tartják számon. Az ~nak alapvető tételei: minden
ember szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van; minden embernek
joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok
tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben az ~ban kinyilvánított
jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhetnek; az ~ban rögzített jogok
bármiféle megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkoznak. Az ~ a
személyes → szabadságjogokon és a → polgári és politikai jogokon kívül
bizonyos → gazdasági, szociális és kulturális jogokról is rendelkezik, s ezzel
megerősíti azt az általános tendenciát, amely az emberi jogok katalógusának e
jogokkal való kiegészítésére már korábban is jelentkezett. Az ~, mivel egy
közgyűlési határozat, önmagában nem tekinthető jogilag kötelező
okmánynak, azonban rendelkezéseinek jelentős része a → nemzetközi jog
általános elveit fogalmazza meg, és → nemzetközi szokásjogi szabályként is
felfogható. Az ~ az ENSZ Alapokmánya emberi jogokkal kapcsolatos
rendelkezéseinek a közgyűlés általi autentikus értelmezéseként fogható fel. Az
~ elfogadása mérföldkövet jelent az emberi jogok biztosítása terén, s a később
létrejött nagy univerzális emberi jogi egyezmények (→ Polgári és politikai jogok
nemzetközi egyezségokmánya, → Gazdasági, szociális és kulturális jogok
nemzetközi egyezségokmánya) az ~ban foglaltakat részletezik.

Emberi jogok első generációja: → polgári és politikai jogok

Emberi Jogok Európai Bírósága: nemzetközi bírói fórum (→ nemzetközi

bíróságok), amelyet az → Európa Tanács → államai az → Emberi jogok európai
egyezményében vállalt kötelezettségek tiszteletben tartásának biztosítása céljából
1959-ben hoztak létre. Bíráinak száma megegyezik a Európa Tanács
tagállamainak számával. Az ~ tagjait a tagállamok javaslata alapján 6 évre az
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése választja meg, a bírák újraválaszthatók.
Az ~ elnökét és alelnökét 3 évre választják, mindkettő újraválasztható. A bírák
egyéni minőségükben vesznek részt az ~ának munkájában, és funkciójuk
betöltése során teljes függetlenséget élveznek. Az ~ jogosult eljárni minden, az
Emberi jogok európai egyezményének értelmezésével és alkalmazásával
összefüggő kérdésben. Jogosult kivizsgálni mind az államok közötti (egymás
ellen irányuló), mind az egyéni (→ természetes személyek vagy ezek csoportjai)
államok ellen benyújtott panaszokat (→ egyéni panaszjog). Az egyéni panaszok
kivizsgálására vonatkozó → illetékessége, ill. az államok közötti panaszokkal
kapcsolatos → hatásköre kötelező jellegű, azaz elismerő nyilatkozatok
megtétele nélkül is érvényesül. Az Emberi jogok európai egyezménye 11. sz.
→ Jegyzőkönyvének 1998-ban történt hatálybalépéséig az egyének panaszaikkal
az ~hoz közvetlenül nem fordulhattak, az egyéni panaszokat az → Emberi
Jogok Európai Bizottságához kellett benyújtani, s azok az ~hoz csak a Bizottság
által történő előzetes vizsgálatuk után juthattak el. Az ~ának döntése végleges,
vagyis vele szemben → fellebbezésnek nincs helye. Amennyiben az → ítélet
egészében vagy részben nem képviseli a bírák egyhangú véleményét, bármely
bírónak joga van arra, hogy az ítélethez különvéleményét csatolja. Az ~ ítéletét
el kell juttatni az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához, amely ellenőrzi
annak végrehajtását. Az ~ az 1980-as évek közepétől évente kb. 80–90 ügyben
hoz ítéletet. Az Emberi jogok európai egyezményének 11. sz. Jegyzőkönyve
alapján az Emberi Jogok Európai Bizottságát megszüntették, és az ~t egy
állandóan működő bírói fórummá alakították át. A ~ → tanácsadó véleményt
nyilváníthat az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának kérelmére az Emberi
jogok európai egyezményének és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek
értelmezésére vonatkozó jogi kérdésekben. Az Emberi jogok európai
egyezményének 2004. máj. 13-án kelt 14. sz. Jegyzőkönyve (kihirdetve: 2005.
évi CXXIV. tv.) hatálybalépése esetén a bírák hivatali idejét 9 évre módosítja,
eltörli az újraválaszthatóságot, emellett az egyesbíró felállításával és a tanácsi
formációk → hatáskörének átalakításával a ~ eljárását átalakítja. A 2009. máj.
12-én kelt madridi → megállapodás az azt elfogadó államokra vonatkozóan a
14. Jegyzőkönyvnek a ~ eljárásának módosításáról rendelkező egyes
szabályainak életbe léptetésére jött létre. Székhelye: Strasbourg.

Emberi Jogok Európai Bizottsága: az → Emberi jogok európai egyezményében

foglalt jogok és kötelezettségek tiszteletben tartásával kapcsolatos nemzetközi
ellenőrzési mechanizmus egyik igen fontos intézménye volt, amely 1998-ig állt
fenn. Az Emberi jogok európai egyezménye 11. sz. → Jegyzőkönyvének
hatálybalépésével az ~ megszűnt; és az újjáalakított → Emberi Jogok Európai
Bírósága lépett az ~nak helyébe. Az ~nak feladata volt az Egyezmény alapján
benyújtott panaszok (→ egyéni panaszjog) megalapozottságának és
elfogadhatóságának előzetes megállapítása. Amennyiben az ~ a panaszt
elfogadhatónak nyilvánította, rögzítette a tényeket, és a rendezés lehetőségét
kereste. Ennek sikertelensége esetén jelentést állított össze, amelyben
megállapította a tényeket, és véleményt nyilvánított arról, hogy e tények az
alperes (→ fél) → állam kötelezettségeinek megsértését jelentik-e. A jelentést
átadták az → Európa Tanács Miniszteri Bizottságának. Ezt követően 3
hónapon belül vagy az ~, vagy pedig az Emberi jogok európai egyezményében
részes valamely állam az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatott. Ha
erre nem került sor, a Miniszteri Bizottság határozott arról, hogy történt-e →
jogsértés, vagy sem. Az ~ elutasító megállapításának következménye az volt,
hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az adott panaszt nem vizsgálhatta ki,
abban érdemi döntést nem hozhatott. Egyéni panaszok vizsgálatával az ~ csak
abban az esetben volt jogosult foglalkozni, ha a bepanaszolt állam előzetesen
külön nyilatkozatban elismerte → illetékességét az ilyen panaszok
kivizsgálására. Az ~nak tagjait – az „egy állam, egy bizottsági tag” elvnek
megfelelően – az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága választotta. Az állami és
súlyos sérelmekre utaló egyéni panaszok elfogadhatóságának megállapítása az ~
plenáris ülésén, egyéb panaszok esetében pedig az ~ keretein belül kialakított
ún. kamarák szintjén történt. Székhelye: Strasbourg.

Emberi jogok európai egyezménye: „Egyezmény az emberi jogok és alapvető

szabadságok védelméről”. Az európai integrációs folyamatok, de különösen az
európai identitás előmozdítása céljából létrehozott → Európa Tanács →
államai elhatározták, hogy az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozata által
1948-ban kinyilvánított egyes jogok biztosítása és védelme céljából konkrét
lépéseket tesznek. Ennek jegyében az Európa Tanács tagállamainak képviselői
1950. nov. 4-én Rómában aláírták az ~t, amely a létrejötte óta eltelt időszak
alatt az → emberi jogok regionális védelmének leghatékonyabb és
legéletképesebb dokumentumává „nőtte ki” magát: az európai emberi jogi
jogvédelmi rendszer alapegyezményeként szerepel, az abban foglaltakat az
európai államok döntő többsége vállalta. Az ~ biztosítja az → élethez való jog
védelmét, a → kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmát, a →
rabszolgaság és a kényszermunka tilalmát, a → szabadsághoz és biztonsághoz való
jogot, a → tisztességes eljáráshoz való jogot, a → törvényi rendelkezés hiányában
büntetés kiszabásának tilalmát (→ nullum crimen sine lege, → nulla poena sine
lege), a → magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a → gondolat-,
lelkiismeret- és vallásszabadságot, a → véleménynyilvánítás szabadságát, a
gyülekezés és egyesülés szabadságát (→ egyesülési jog, → gyülekezési jog), a →
házasságkötéshez való jogot (→ házasságkötés és családalapítás joga), a →
tényleges jogorvoslathoz való jogot, valamint e jogokhoz kapcsolódóan a →
diszkrimináció tilalmát. A részes államok az ~ rendelkezéseinek kiegészítése és
tökéletesítése céljából 11 db kiegészítő, ill. módosító → jegyzőkönyvet fogadtak
el, amelyek részben új jogokat deklarálnak, részben pedig az ~ alapján
létrehozott intézmények → hatásköri-szervezeti kérdéseit módosítják. Így az
1952. márc. 20-án kelt 1. sz. Jegyzőkönyv biztosítja a tulajdon védelmét (→
tulajdonhoz való jog), az → oktatáshoz való jogot és a szabad választásokhoz való
jogot (→ választójog); az 1963. szept. 16-án létrejött 4. sz. Jegyzőkönyv
rendelkezik az adósságokért való szabadságelvonás tilalmáról, a →
mozgásszabadságról, a saját állampolgárok (→ állampolgárság) → kiutasításának
tilalmáról és a külföldiek kollektív kiutasításának tilalmáról (→ külföldiek jogi
helyzete); az 1983. ápr. 28-án elfogadott 6. sz. Jegyzőkönyv a → halálbüntetés
eltörléséről szól; az 1984. nov. 22-i 7. sz. Jegyzőkönyv rendelkezik a külföldiek
kiutasításának eljárási garanciáiról, → büntetőügyekben a → fellebbezéshez való
jogról, → bírói tévedés esetén → kártalanításhoz való jogról, a kétszeres eljárás
alá vonás vagy büntetés tilalmáról (→ ne bis in idem) és a házastársak
egyenjogúságáról. Az ~ által létrehozott jogvédelmi mechanizmus eredetileg
egy viszonylag bonyolult, többlépcsős rendszerből állt, amelyen belül az →
Emberi Jogok Európai Bizottságának és az → Emberi Jogok Európai Bíróságának
meghatározó szerepe volt. Az 1994. máj. 11-én elfogadott és 1998. nov. 1-jén
hatályba lépett 11. sz. Jegyzőkönyv megszüntette a Bizottságot, és helyébe
állandóan működő Bíróságot hozott létre. Magyarország – az aláírást követő 2
évig tartó jogharmonizációs időszak után – 1992. nov. 5-én rati kálta (→
rati káció) az ~t és jegyzőkönyveit (kihirdetve: 1993. évi XXXI. tv.). A 11. sz.
Jegyzőkönyvet Magyarország 1997. ápr. 10-én rati kálta (kihirdetve: 1998. évi
XLII. tv.), az ~ének egységes szerkezetbe foglalt szövegét az 58/1998. (X. 2.)
→ országgyűlési határozat tette közzé.

Emberi jogok harmadik generációja: → szolidaritási jogok

Emberi jogok korlátozásai: mind a → nemzetközi jog, mind pedig az →

államok belső joga elismeri az ~nak bizonyos eseteit (→ alapjogok felfüggesztése,
→ alapjogok korlátozása); ez egyebek között annak a felismerésnek a
következménye, hogy számos → emberi jog feltétlen érvényesülése mások
jogainak vagy közösségi érdekek sérelmével járhat. Mivel a korlátozási
lehetőségekkel egyes államokban a → hatalom durván visszaélt, a II.
világháború után a nemzetközi jog kísérletet tett arra, hogy az ~nak kereteit
meghatározza (→ Emberi jogok európai egyezménye, → Polgári és politikai jogok
nemzetközi egyezségokmánya). A nemzet létét fenyegető → rendkívüli állapot
(→ szükségállapot) idején a nemzetközi emberi jogi → egyezmények általában
megengedik a bennük foglalt kötelezettségektől történő eltérést, vagyis a jogok
korlátozott biztosítását. Eszerint vannak korlátozhatatlan (abszolút) jogok,
ilyen pl. az → élethez való jog, a → rabszolgaság tilalma, → kínzás, embertelen,
megalázó bánásmód tilalma stb.; Magyarországon az → Alkotmánybíróság
gyakorlata ilyennek tekinti az élethez és emberi → méltósághoz való jogot.
Vannak olyan jogok, amelyek időlegesen felfüggeszthetők, pl. a
kényszermunka tilalma; vannak olyanok továbbá, amelyek meghatározott
feltételek mellett tartósan vagy időlegesen korlátozhatók pl. a →
mozgásszabadság, ill. a → véleménynyilvánítás szabadsága. A → polgári és
politikai jogok esetében általában (nem rendkívüli állapot idején) olyan
korlátozások megengedettek, amelyek: → törvényben meghatározottak; az
állam biztonsága, a közrend, közegészségügy, közerkölcs, ill. mások jogai és →
szabadságjogai védelmét szolgálják; a demokratikus (→ demokrácia)
társadalomban szükségesek; megfelelnek az arányosság követelményének.
Külföldiek esetében általában megengedett a politikai tevékenység és ezzel
kapcsolatban a politikai jogok, véleménynyilvánítás joga, a → gyülekezési jog,
az → egyesülési jog korlátozása (→ külföldiek jogi helyzete). A → gazdasági,
szociális és kulturális jogok biztosítása a rendelkezésre álló erőforrások által eleve
korlátozott. Követelmény azonban az ilyen korlátozottság fokozatos
felszámolása (→ Európai szociális karta). A további korlátozás feltétele:
törvényben kell meghatározni; a jogok természetével összeegyeztethető
mértéket nem haladhatja meg (vagyis a jog lényegét nem érintheti); a
demokratikus társadalom általános jólétének előmozdítását kell szolgálnia. Az
egyes államok → alkotmányaiban általában az a megoldás található, hogy az
emberi jogok egy szűk körét abszolútnak, korlátozhatatlannak nyilvánítják,
többségükkel kapcsolatban pedig azt az elvet fogalmazzák meg, hogy azok
„lényege” nem korlátozható. → alapjogok, → alapjog lényeges tartalma.
Emberi jogok második generációja: → gazdasági, szociális és kulturális jogok

Emberi test tiltott felhasználása: 1998-ban iktatták be a magyar jogba ezt a

→ bűntettet, amelyet az követ el, aki emberi gént, ivarsejtet, embriót, szervet,
szövetet, halott testét vagy annak részét jogellenesen megszerez, vagyoni
haszonszerzés végett forgalomba hoz vagy azzal kereskedik. Súlyosabban
minősül a cselekmény, ha azt valaki gyógyintézet alkalmazottjaként
üzletszerűen (→ üzletszerűség), ill. → bűnszövetségben követi el. ~nak →
előkészülete → vétség.

Emberiség elleni bűncselekmények: a → nemzetközi jog alapján is üldözendő

legsúlyosabb → bűncselekmények. A → Büntető Törvénykönyv két csoportra
osztja őket: a béke elleni és a → háborús bűncselekményekre. A nemzetközi
jogban hagyományosan hármas felosztás érvényesül, amely megkülönbözteti a
béke elleni, az emberiség elleni és a háborús bűncselekményeket. Ezek közül a
legrégebbi a háborús bűncselekmények csoportja. A pozitivista iskolák (→
jogpozitivizmus) működéséhez fűződik a háborúk során alkalmazandó normák
kidolgozása, és ennek eredményeként születtek meg az 1899. és az 1907. évi
hágai (→ hágai békekonferenciák), majd az 1949-es gen → egyezmények (→
gen jegyzőkönyvek), amelyek már nem csak a hadviselő személyek, hanem a
polgári lakosság védelmét is szolgálták. Egy másik irányzat a →
természetjogászok igazságos–igazságtalan háborúk közötti megkülönböztetésére
fektette a hangsúlyt, és az igazságtalan háború kezdeményezőinek felelősségét
hangsúlyozta – ezzel megteremtette a béke elleni bűncselekmények
kategóriáját. → Jogszabályi formát ez a törekvés először a nürnbergi →
Nemzetközi Katonai Törvényszék statútumában kapott, de az → agresszió
általánosan elfogadott meghatározását csak 1974-ben dolgozták ki az →
Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében. Az ~ köre sokkal újabb keletű, és
gyakorlatilag előzmények nélkül szabályozták először a nürnbergi törvényszék
statútumában. Ez a kategória a háború alatti szisztematikus → népirtás hatására
jött létre. Az → ENSZ Közgyűlésének 1946-ban kelt határozata jóváhagyta és
megerősítette a nürnbergi törvényszék statútumát és → ítéleteit, megbízta a
Nemzetközi Jogi Bizottságot (→ nemzetközi jog kodi kálása), hogy a
tapasztalatok alapján állapítsa meg a → nemzetközi büntetőjog legfőbb elveit,
dolgozza ki az Emberiség békéje és biztonsága elleni → kódexet. Ilyen elvként
fogalmazták meg többek között: aki olyan cselekményt követ el, ami a
nemzetközi jog szerint bűncselekmény, az ezért felelős és büntethető; nem
mentesít a nemzetközi jogi felelősség alól a → belső jogi szabályozás hiánya; az
→ államfői vagy felelős → kormánytisztviselői tisztség; ill. a felettes utasítása
vagy parancsa. A nemzetközi kódex első tervezete a fentiek gyelembevételével
már 1954-ben elkészült, ám csak az 1990-es évek elején nyílott lehetőség arra,
hogy az ENSZ Közgyűlése megvitassa elfogadásának lehetőségét, azzal
összefüggésben, hogy sikerült felállítani 1945 óta az első nemzetközi →
büntetőbíróságot a volt Jugoszlávia területén elkövetett cselekmények
megbüntetésére (→ Nemzetközi Törvényszék). A kódex elfogadására nem került
sor, a benne foglalt bűncselekmények közül néhányat ugyanakkor többoldalú
→ nemzetközi szerződésben szabályoztak, így pl. 1949-ben Genfben a már
említett háborús bűncselekményeket, 1948-ban a népirtást, 1973-ban az →
apartheid cselekményeket. Meg kell említeni az ENSZ 1968-ban meghozott
2391. sz. határozatát, amely kizárta a háborús és emberiség elleni
bűncselekmények → elévülésének lehetőségét, ezzel gyakorlatilag kiegészítve a
már említett elveket. Az egyes országok belső törvényei – köztük a hatályos
magyar jog – a nemzetközi szabályozásra is gyelemmel tartalmazzák az
emberiség békéje, biztonsága elleni bűncselekményeket. Idesorolják a →
háborús uszítást, a → népek szabadsága elleni bűncselekményt, a népirtást, a →
nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni erőszakot, a → faji
megkülönböztetést, a → polgári lakosság elleni erőszakot, a → háborús
fosztogatást, a → bűnös hadviselést, a → harctéri fosztogatást, a → fegyverszünet
megszegését, a → hadikövet elleni erőszakot, a visszaélést a vöröskereszttel, ill. az
egyéb háborús bűntetteket. 1998. júl. 17-én Rómában aláírásra került a →
Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma (hatályba lépett: 2002. júl. 1.), amely az
~ elkövetőinek felelősségre vonásáról is rendelkezik. A ~ elnevezése magyarul
gyakran emberiesség elleni bűncselekmények. → nemzetközi bűncselekmények

Emberiség közös öröksége: a fogalom megjelenése az elméletben és egyes →

nemzetközi jogi dokumentumokban alapvetően a fejlődő országok növekvő
súlyát (számszerű fölényét) tükrözi, s elsősorban ezen → államok ún.
„nemzetközi közjavak” (az államok → területi felségjogán kívül eső területeken
található források) hasznosításával összefüggő elképzeléseinek nemzetközi
normatív keretekbe foglalására hivatott. A tudományos-műszaki fejlődés
következtében a fejlett országok egyre inkább képesek a nemzeti felségjoguk
alá nem tartozó területek [pl. → nyílt tenger, Antarktisz (→ Antarktisz-
szerződés)] javainak, természeti kincseinek kitermelésére és hasznosítására.
Ugyanakkor a világ országainak jelentős része – elsősorban a fejlődő országok
– belátható időn belül erre nem lesz képes. Az utóbbiak annak érdekében,
hogy ezt a számukra kedvezőtlen helyzetet valamiképpen javítsák, politikai
tekintélyüket vetették latba, s egy olyan nemzetközi szabályozás elfogadását
szorgalmazták, amely ellensúlyozná technikai-technológiai elmaradottságukat,
biztosítaná aktív részvételüket a szóban forgó javak hasznosítási-elosztási
elveinek meghatározásában. A korábbi → res nullius, ill. a → res communis
omnium usus elv számukra ugyanis elfogadhatatlan, mivel bármelyik megoldás
alkalmazása a szóban forgó „nemzetközi közjavak” vonatkozásában azt
eredményezné, hogy lényegében csak a technológiailag fejlett országok
élvezhetnék az e javak kitermeléséből és hasznosításából származó előnyöket.
Az ~ az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) égisze alatt elfogadott több →
nemzetközi szerződésben is elismerést nyert, amelyek közül a legfontosabb az
1982. dec. 18-i → tengerjogi → egyezmény. Emberiség alatt a nemzetközi jog
a jelen és a jövő generációk egységét érti, azaz a jelenben élő és a jövőben
megszülető embereket. → jövő generációk országgyűlési biztosa

Emberkereskedelem: az egyéni önrendelkezés (→ általános szabadságjog)

elleni → bűntett, amelyet az követi el, aki mást elad, megvásárol,
ellenszolgáltatásként átad, vagy átvesz, más személyért elcserél, szintén ~nek
minősül, ha valaki e magatartások saját maga vagy más által való későbbi
megvalósítása érdekében más személyt toboroz, elrejt, másnak megszerez stb.
Az ~ → bűncselekmény számos minősítő körülményre és ezek kombinációjára
tekintettel súlyosabban minősül, ha pl. a személyi szabadságától megfosztott, az
elkövető (→ elkövetők) nevelése alatt álló, a 18. (még súlyosabban, ha 12.)
életévét be nem töltött személy sérelmére követik el. → Minősítő körülmény
még pl., ha a tényállást munkavégzés (fajtalanság, közösülés, emberi test tiltott
felhasználása) céljából valósítják meg, de az is, ha erőszakkal [→ fenyegetéssel,
→ megtévesztéssel, → bűnszövetségben, vagy üzletszerűen (→ üzletszerűség]
követik el. Az ~re irányuló → előkészületet → vétség.

Emberölés: a legrégebbi idők óta ismert legsúlyosabb → bűncselekmény. →

Törvényi fogalmát tekintve: más ember életének kioltása. A jog az emberi életet
a szüléstől a → halál pillanatáig védelmezi, tekintet nélkül a → sértett nemére,
életkorára, egészségi állapotára vagy életképességére (→ élethez való jog).
Ú
Újszülött, torzszülött, gyógyíthatatlan beteg halálának siettetése, vagy bármely
módon való előidézése egyaránt ~ (→ eutanázia). A törvényhozás (→
jogalkotás) a legrégibb idők óta megkülönbözteti az ~ különböző formáit. A
hatályos jog szerint a szándékos ~ megvalósulhat egyenes vagy eshetőleges
szándékkal (→ szándékosság). Súlyosabban büntetendő, ha az ~t előre
kitervelten, nyereségvágyból vagy más aljas indokból, ill. célból, különös
kegyetlenséggel, → hivatalos személy ellen, hivatalos eljárás alatt, ill. miatt,
több emberen, sok ember életét veszélyeztetve, különös visszaesőként (→
visszaesés), 14. életévét be nem töltött személy ellen, vagy védekezésre képtelen
személy sérelmére követik el. A gondatlan ~ is büntetendő (→ gondatlanság).
Az élet fokozott → büntetőjogi védelme indokolja az ~re irányuló →
előkészületi cselekmény büntetését is.

Emberrablás: → bűntett, amely a személyi szabadság (→ szabadsághoz és

biztonsághoz való jog) megsértésének egyik rendkívül veszélyes esete, támadja az
egyén önrendelkezési jogát (→ általános szabadságjog) és bizonyos esetekben a
→ vagyoni jogokat is. Az követi el, aki mást személyi szabadságától erőszakkal,
avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen → fenyegetéssel, ill.
védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt,
és szabadon bocsátását valamely követelés teljesítésétől teszi függővé. A
követelés lehet vagyoni vagy más jellegű. Az ~ szándékos és célzatos
cselekmény. Súlyosabban büntetendő, ha → bűnszövetségben, fegyveresen, még
súlyosabban, ha különösen súlyos hátrányt vagy → halált gondatlanul (→
gondatlanság) okozva követik el. A legsúlyosabb büntetés akkor fenyeget, ha az
~ szándékos (→ szándékosság) → emberölést is megvalósít. A →
bűncselekménynek büntetendő az → előkészülete is, valamint az előkészületre
vonatkozó feljelentési kötelezettség elmulasztása (→ feljelentés elmulasztása) is,
ha az ~t legalább megkísérlik. Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése (→
büntetés enyhítése), aki az ~t – mielőtt súlyos következmény származhatott
volna belőle – önként abbahagyja. → önkéntes visszalépés

Embrióval vagy ivarsejttel végezhető kutatás szabályainak megszegése: →

bűntett, amelyet az követ el, aki emberen orvostudományi kutatást az
egészségügyről szóló → törvényben meghatározott engedély nélkül vagy az
engedélytől eltérően végez, vagy emberi embriót kutatási célból hoz létre.
Az ~nek bizonyos eseteit, pl. emberi embriónak állat szervezetébe való
beültetését a → Büntető Törvénykönyv súlyosabban bünteti. A minősített esetek
→ előkészülete → vétség. → emberen végzett orvosbiológiai kutatások

Emigráns kormány: olyan idegen → állam területén alakult → kormány,

amely – szemben az ún. → menekült kormánnyal – sohasem gyakorolt
tényleges hatalmat (→ hatalom) annak az államnak a területén, amelynek
vonatkozásában megalakult. Két fajtája van: a fennálló állam tekintetében
megalakított ~ és a még nem létező, csak alakulóban levő (nasciturus) állam
képviseletére igényt tartó ~. Az első esetben az ~ elismerése (→ kormányok
elismerése) jogtalan, mivel az államban, amelyet képviselni kíván, létezik egy
tényleges hatalmat gyakorló kormány, és ez jogosult az állam képviseletére. A
másik esetben az ~ elismerése jogszerű lehet a népek és nemzetek →
önrendelkezési joga miatt, amely megengedi, sőt jogossá teszi az állam
létrehozását idegen állam megszállása alatt levő területen, és mivel állam nem
létezhet kormány nélkül, így a jövőbeni állam tekintetében megalakult ~
elismerése valójában az új állam idő előtti elismerését jelenti.

Emphyteusis (lat.): a → római jogban örökhaszonbérletet jelent, ami nem

más, mint mezőgazdasági → ingatlan örök időre való bérbeadása évi bér
(canon) zetése ellenében. Az örökhaszonbérlő a bérbe vett földet
használhatta, rendelkezhetett vele, megterhelhette, elidegeníthette,
átörökíthette. Használatának egyetlen korlátja volt: nem lehetett a föld
minőségét rontani. A földdel járó minden köz- és magánterhet, valamint az
ingatlan pusztulásáig terjedő → károkat neki kellett viselnie. Az emphyteuta
birtokos volt, megillette a birtokvédelem. A → gyümölcsökön – mint a
tulajdonos – elválással szerzett jogot. Az ~ örökölhető volt (→ hereditas), tehát
nem szűnt meg az örökhaszonbérlő halálával, hanem végrendelet (→
testamentum) hiányában is átszállt az → örökösre. Az ~ lényeges eleme a
bér zetés.

Emptio venditío (→ adásvétel – lat.): a → római jogban áru megszerzése

pénzért. Rómában a pénz megjelenése óta létezett. Az ~ ősi formája a →
mancipatio. Az adásvételt létre lehetett hozni → stipulatio segítségével is,
amikor stricti iuris (→ ius strictum) kötelem keletkezett. A formátlan ~
eredetileg készvétel volt, azaz az áru és a vételár átadása nem különült el. A
becsületnek, megbízhatóságnak mint elvnek a forgalmi életben való általánossá
válásával a Kr. e. 2. században kialakultak a → konszenzuálkontraktusok, ezek
közül is az első az ~ volt. Az ~ lényeges eleme a megegyezés áruban és árban,
minden egyéb annak lebonyolítása. A vételár, a → pretium, amelynek mindig
meghatározottnak kell lennie, de nem feltétel, hogy már a szerződéskötéskor
meghatározzák. Ezenfelül pénzben kifejezhetőnek és valóságosnak is kell
lennie, → Iustinianusnál pedig igazságosnak is. Ezzel kapcsolatban
valószínűleg Iustinianus vezette be az ún. feléntúli sérelem szabályát (→ laesio
enormis). A római jog az eladót → szavatosságra kötelezte. A római jog ismerte
mind a jog-, mind a kellékszavatosságot. Az eladói jogszavatosság a római
jogban csak az elperlésért (→ evictióért) való felelősség. A kellékszavatosság
körében az eladó szavatol a → dolog rejtett hibájáért (a látható hibákért az
eladó nem felelős). A → praetori → edictum az eladót csak az árunak a
megígért tulajdonságaiért és akkor tette felelőssé, ha elhallgatta a rejtett hibát.
Az aedilis curulisek (→ magistratus) edictuma majd Iustinianus kiterjesztette a
kellékszavatosságot az árunak az eladó által sem ismert rejtett hibáira, lerakva a
modern kellékszavatossági szabályok alapjait. Az ~ esetében előforduló
mellékegyezmények a következők voltak: az → elővásárlási jog (→ pactum
protimiseos), a → visszavásárlási jog (pactum de retroemendo), a visszaeladási
jog (pactum de retrovendendo), a jogvesztés kikötése (→ lex commissoria), a
visszalépés joga kedvezőbb → ajánlat esetére (addictio in diem), a próbára
vétel (pactum displicentiae) és a → bánatpénz kikötése (→ arrha
poenitentialis).

Engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység: → gazdasági bűncselekmény,

amelyet az követ el, aki engedélyhez kötött külkereskedelmi tevékenységet
engedély nélkül fejt ki, vagy árut a kiviteléhez, behozatalához szükséges
engedély nélkül exportál vagy importál.

Engedélyezés (→ közigazgatásban): → hatósági határozat, amellyel

meghatározott cselekmény, → jogügylet vagy tevékenység folytatása, ill.
elvégzése, megtétele stb. jogilag megengedetté válik, amely nélkül az adott
cselekmény stb. megtétele tilos. Az ~ben megengedett magatartás stb. az ~
nélkül jogilag tiltott. Ez a tilalom azonban nem az adott tevékenység stb.
rosszallását jelenti mint a → büntetőjogban, hanem jogtechnikai eszköz annak
elérésére, hogy az ~hez kötött tevékenység ne legyen ~ nélkül folytatható, ill.
az ~ kötöttségét előíró → jogszabály → szankciója. Az ~hez kötött
tevékenységek általában feltételesen tiltottak vagy feltételesen megengedettek:
az ~hez kötöttség a → hatóság → ellenőrzésének lehetővé tételét szolgálja,
többnyire a közérdek védelmében. Az engedélyek két csoportra oszthatók. Az
egyikbe azok tartoznak, amelyeket → alanyi jogon igényelhet az az → ügyfél,
aki bizonyítja, hogy az engedély elnyerésének → törvényi feltételei nála
fennforognak. A másik csoportba azok sorolhatók, amelyeknél a feltételek
megléte esetén is hatósági mérlegelés (→ mérlegelés és méltányosság) tárgya az
engedély kiadása vagy megtagadása. Az engedélyben foglalt jog gyakorlása
lehet feltétel nélküli és feltételhez kötött. Ha az engedélyes a feltételhez kötött
jog gyakorlása során nem tartja magát az engedélyben foglaltakhoz, tőle az
engedély visszavonható. Az engedélyek vagy időlegesek vagy véglegesek. Az ~i
eljárás sajátossága, hogy az csak kérelemre indítható meg, és hivatalból nem
kezdeményezhető. Ezzel szemben az engedély megvonására (visszavonására)
irányuló eljárásnak mind az engedély gyakorlása által érintettek kérelmére,
mind hivatalból helye van.

Engedmény: → polgári jogi → jogügylet, amellyel a → követelést – → ingó

dolog módjára – eladják vagy biztosítékként felhasználják. A jogügylet tartalma
különbözhet az ~ célja szerint. Az eladott követelés vételára az eladóé (→
adásvételi szerződés), aki szavatol a követelés fennállásáért és behajthatóságáért
(→ szavatossági jog); ezekért felelősségét kizárhatja. A biztosítékként ~ezett
követelés azt a célt szolgálja, hogy az ~ező hitelhez jusson. A hitel vissza zetési
kötelezettségét nem érinti a biztosítékul lekötött követelés behajthatatlansága.

Engedményezés: a → polgári jogban a → kötelem alanyaiban beállott olyan

változás, amikor a kötelem jogosultjának pozíciójába új → jogalany lép (→
polgári jogi jogalanyiság). Az ~ esetében csak a külön-külön megnevezett jogok
és kötelezettségek szállnak át az eredeti jogosultról a jogutódra (→ jogutódlás).
Az ~ mindig → jogi tényen (→ bírói → ítéleten, → közigazgatási aktuson) vagy
→ jogügyleten – → szerződésen – alapul. Engedményezni csak olyan →
követelést lehet, amely nem személyhez kötött, hanem forgalmi jellegű. ~
esetében a → kötelezett számára közömbös, hogy kinek teljesít (→ teljesítés),
mivel a kötelezett helyzetét az engedmény nem teszi súlyosabbá. A kötelezettet
továbbra is megilletik mindazok a jogok és kifogások, amelyek az előző
jogosulttal szemben megillették. Ezért a kötelezettnek az engedményhez való
hozzájárulására nincsen szükség, de az ~ről értesíteni kell a kötelezettet, s az
értesítés után a kötelezett csak az új jogosultnak teljesíthet, ellenkező esetben a
kötelezett a kétszeres teljesítés veszélyének teszi ki magát. Lényeges, hogy
amennyiben a kötelezettet az ~ről az engedményes, azaz az új jogosult értesíti,
a kötelezett követelheti az ~ megtörténtének igazolását.

Engedő jogszabály: a → jogszabály egyik fajtája, amelynek jellegét strukturális

felépítésének sajátossága határozza meg. Ez abban mutatkozik meg, hogy az
~ban a → diszpozíció meghatározott magatartás lehetőségét fejezi ki, azt
engedi, s ezt a diszpozíciót pozitív → jogkövetkezménnyel, joghatással kapcsolja
össze. Amennyiben az engedő diszpozíció megvalósul, az pozitív
jogkövetkezményt, joghatást vált ki; míg ha a diszpozíció nem realizálódik,
azaz a jogszabály címzettje nem él a diszpozícióban nyújtott engedéllyel,
lehetőséggel, ennek a hatása csupán annyi, hogy nem állnak be a jogszabályban
meghatározott pozitív jogkövetkezmények. Míg a → tiltó jogszabály →
szankciója akkor következik be, ha megsértik, addig az ~ jogkövetkezményt
csak akkor von maga után, amikor diszpozíciója megvalósul.

Engisch, Karl (1899–1990): német büntetőjogász és jogfílozófus, 1934-től a

heidelbergi, majd 1953-tól a müncheni egyetem tanára. Az általános →
bűncselekménytan kérdéseivel foglalkozott. Fő művei: Untersuchung über
Vorsatz und Fahrlässigkeit im Strafrecht, 1930; Einführung in das juristische
Denken, 1956; Der Unrechtstatbestand im Strafrecht, 1960; Die Lehre von der
Willensfreiheit in der Strafrechtsphilosophie. Doktrin der Gegenwart, 1963; Auf
der Suche nach der Gerechtigkeit. Hauptthemen der Rechtsphilosophie, 1971;
Beiträge zur Rechtstheorie, 1984.

Enklave (fr. – lat.): az → államterületnek, olyan szárazföldi része, amelyet

teljes egészében egy másik → állam szárazföldi területe vesz körül, és így
megközelítése csak idegen államterületen keresztül lehetséges. Ilyen ~ pl.
Llivia, egy spanyol falu, amelyet Franciaország területe vesz körül. Kivételesen
az állam teljes területe ~nak minősül; ilyen állam pl. San Marino, amelyet
Olaszország területe teljesen körülzár.

ENSZ: → Egyesült Nemzetek Szervezete

ENSZ békefenntartó tevékenysége: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) égisze alatt, a béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása
érdekében végzett, összetett katonai vagy nem katonai jellegű tevékenység. Az
~ nem szerepel az ENSZ → Alapokmányában, mivel az alapítók eredeti
elképzelése értelmében a szervezet tevékenységéhez szükséges fegyveres erőt a
tagállamok (→ állam) – az → ENSZ Biztonsági Tanácsával kötendő →
megállapodás alapján – bocsátanák rendelkezésre. Fő sajátosságai: a
békefenntartó missziók a Biztonsági Tanács – kivételes esetben az → ENSZ
Közgyűlése – határozata alapján jönnek létre, és telepítésük a fogadó állam
hozzájárulását igényli. A klasszikus békefenntartás ily módon nem tekinthető
kényszerintézkedésnek. A missziók katonai, rendőri vagy civil személyi
állományát a tagállamok felajánlásaiból töltik fel, a felmerülő költségeket a
szervezet rendes költségvetéséből, valamint különleges alapokból fedezik. (A
→ Nemzetközi Bíróság az 1962. júl. 20-án kelt tanácsadó véleményében ezeket
a költségeket a szervezet költségeinek minősítette.) Sajátos vonásai miatt az
~ére gyakran az Alapokmány VI. és feledik fejezeteként utalnak. Az ~ének
történetében fontos mérföldkőt jelentett a kétpólusú világrend megszűnése. Az
1990-es évek elejétől kezdve tágabbá és összetettebbé vált az egyes missziók
feladatköre, melynek nyomán a költségek és a veszélyek is számottevő
mértékben megnövekedtek. Jelentős változást eredményezett, hogy – a
klasszikus értelemben vett békefenntartáshoz képest – egyes missziókhoz a
nemzetközi közösség már nem kérte ki az érintett államok beleegyezését (pl.
Szomáliában). A békeműveletek kérdésével részletesen foglalkozott az egykori
→ ENSZ főtitkár, Boutros Boutros-Ghali 1992. évi Békeprogram című
jelentése. A dokumentum – a békefenntartáson kívül – említést tett a
preventív diplomáciáról és a béketeremtésről is. Az előbbi a felek közötti viták
kialakulásának és elmérgesedésének megelőzését célozza, míg az utóbbi a
szembenálló felek közötti megállapodás békés eszközökkel való
megteremtésére irányul. A Békeprogram kitért továbbá a békeépítésre is, mely
a kon iktus kiújulásának megakadályozására és a béke megszilárdítására
irányuló tevékenységek összességeként írható körül (→ ideiglenes nemzetközi
igazgatás). Fontos megemlíteni, hogy békefenntartás nem csak az ENSZ,
hanem más → nemzetközi szervezetek égisze alatt is folyhat. Az ~ének
történetéből kiemelendők az arab–izraeli kon iktus hatására létrehozott
műveletek, a kongói és a ciprusi missziók, a namíbiai függetlenséget elősegítő
és a választások lebonyolítását biztosító művelet, valamint a volt Jugoszlávia
területére telepített missziók. Az ~ 1988-ban Nobel-békedíjban részesült.

ENSZ Biztonsági Tanácsa: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) egyik

főszerve (→ ENSZ főszervei), a szervezet kollektív biztonsági rendszerének
középpontjában álló, szűkebb körű irányító testület. Az ~ eredetileg 11 tagból
állt, de 1965-től 15 tagja van: 5 állandó (Egyesült Királyság, Franciaország,
Kína, Szovjetunió, USA; 1991. dec. 21. után a Szovjetunió helyett
Oroszország) és 10 nem állandó tag. Ez utóbbiakat az → ENSZ Közgyűlése 2
évre választja meg a tagállamok (→ állam) nemzetközi béke és biztonság
fenntartása és a szervezet egyéb céljai tekintetében nyújtott hozzájárulásra,
valamint a → méltányos földrajzi elosztás elvére gyelemmel. Ennek
megfelelően, az afrikai államokat 3, az ázsiai államokat 2, a latin-amerikai és a
karibi államokat 2, a nyugat-európai és az egyéb államokat 2, a kelet-európai
államokat pedig 1 nem állandó hely illeti meg az ~ában. A nem állandó tagok
a 2 éves ciklus lejárta után azonnal nem választhatók újra. Az ~ának szavazási
eljárása a nagyhatalmi egyhangúság elvén alapul (ún. jaltai formula). Eszerint a
nem eljárási – tehát érdemi – kérdésekben a határozatokat az állandó tagok
„egybevágó” szavazatait magában foglaló legalább 9 igenlő szavazattal kell
elfogadni, vagyis bármelyik állandó tag nemleges szavazata megakadályozza a
határozat elfogadását (helytelen elnevezéssel: nagyhatalmi → vétójog). A
tartózkodás, a távolmaradás és a szavazásban való részvétel mellőzése nem
minősül vétónak. Eljárási kérdésekben az ~ bármely 9 tag igenlő szavazatával
hoz határozatot, így itt nem érvényesül a vétó intézménye. Az ~ szükség esetén
bármikor ülést tarthat. Az ~ának összetétele és szavazási eljárása különleges
hatáskörével és feladataival magyarázható. Az ENSZ → Alapokmányának 24.
cikke szerint „a szervezet gyors és hathatós cselekvésének biztosítása érdekében
a tagok a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget a
Biztonsági Tanácsra ruházzák és elismerik, hogy a Biztonsági Tanács e
felelősségből folyó kötelességeinek teljesítésekor az ő nevükben jár el”. Az
Alapokmány VI. fejezete alapján, a ~ közreműködik a viszályok békés
rendezésében. Ha a viszály elhúzódik, és a nemzetközi béke és biztonság
veszélyeztetéséhez vezethet, felhívhatja a felek gyelmét a békés eszközök
valamelyikének igénybevételére (→ nemzetközi viták békés rendezése). Az ~
maga is ajánlhat megfelelő eljárási vagy rendezési módokat. A VI. fejezet
körében hozott határozatok ajánlás jellegűek. Az ~ – az Alapokmány VII.
fejezete szerint eljárva megállapíthatja a béke veszélyeztetése, a béke megszegése
és a támadó cselekmények (→ agresszió) fennforgását. Ilyen esetekben
ajánlásokat tehet, ideiglenes rendszabályokat alkalmazhat, fegyveres erő
felhasználásával nem járó kényszerintézkedéseket rendelhet el (pl. gazdasági,
kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok felfüggesztése, → diplomáciai
kapcsolatok megszakítása), vagy – ha a nem fegyveres intézkedések elégtelenek
vagy elégtelennek bizonyulnak – „légi, tengeri vagy szárazföldi fegyveres erők
felhasználásával olyan műveleteket foganatosíthat, amelyeket a nemzetközi
béke és biztonság fenntartásához vagy helyreállításához szükségesnek ítél”. Az
~ának kényszerintézkedései többnyire → szankció jellegű intézkedések (→
nemzetközi jog szankciórendszere). Az ~ának kényszerintézkedései kötelező
erővel bírnak. Az ~ az Alapokmány VII. fejezetére hivatkozva adott
felhatalmazást fegyveres kényszerintézkedések alkalmazására pl.
Afganisztánban, Haitin, Irakban, Kelet-Timoron, Ruandában, Sierra
Leonében, Szomáliában, Szudánban és a volt Jugoszlávia területén. Az ~
összetételének, szavazási eljárásának és munkarendjének reformja már régóta
napirenden van, tanulmányozására az ENSZ Közgyűlése munkacsoportot
hozott létre.

ENSZ Éghajlatváltozási keretegyezmény: New Yorkban 1992. máj. 9-én

elfogadott → nemzetközi szerződés, amelyet az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) második környezetvédelmi konferenciáján 1992 júniusában (→
Riói deklaráció) nyitottak meg aláírásra (kihirdetve: 1995. évi LXXXII. tv.). Az
~ célja, hogy keretet biztosítson az éghajlatváltozást érintő további
intézkedések kidolgozásához. Az ~ az emberiség közös gondjaként említi a
bekövetkezett klímaváltozásokat és azok káros hatásait. Az okmány célja az
üvegház-gázok légköri koncentrációjának stabilizálása, oly szinten, hogy
megakadályozzák az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes hatásokat. E cél
megvalósítására bizonyos időhatárt is előír, amely lehetővé teszi az ökológiai
rendszerek természetes alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, s amely
biztosítja, hogy a világ élelmiszer-termelését az éghajlatváltozás ne fenyegesse, s
módot nyújt a fenntartható gazdasági fejlődésre. 1997. dec. 10-én Kiotóban a
szerződésben részes államok → jegyzőkönyvet fogadtak el, amelyben
szabályozták azoknak a gázoknak a kibocsátását, amelyek a légkörben
felgyűlve fokozzák az üvegházhatást, és a légkör felmelegedését okozzák.
ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture
Organization – PAO): 1945. okt. 16-án létrehozott → ENSZ szakosított
intézmény, amelynek alapításakor gyelembe vették az 1905 óta működő
Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet tapasztalatait is. Céljai és feladatai: a világ
népessége táplálkozási és életszínvonalának emelése; a mezőgazdasági
termékek, halászat és erdőművelés szintjének emelése, az elosztási
mechanizmus javítása; tanácsadás formájában segítség nyújtása →
kormányoknak a mezőgazdasági politika tervezésében; a fejlődő országok
közötti gazdasági és technikai együttműködés a Rio de Janeiró-i konferencia
környezetvédelmi programjának megvalósításában (→ Riói deklaráció), pl. a
trópusi erdők megvédésében, a tengeri halászat optimális feltételeinek
biztosításában. Szervezete: az ~nek Konferenciája kétévenként ülésezik,
meghatározza az ~nek programját, elfogadja költségvetését, új tagokat vesz fel,
és megválasztja a Tanács tagjait, valamint a főigazgatót. A Tanács irányítja az
~nek gyakorlati tevékenységét, amelyben állandó bizottságai segítik. A
Titkárságot a főigazgató vezeti. Székhelye: Róma. A központon kívül 5
regionális hivatal segíti koordinálni az ~nek munkáját.

ENSZ emberi jogi főbiztosa: az → ENSZ Közgyűlése által 1993. dec. 20-án
kelt, 48/141. sz. határozatával létrehozott tisztség az emberi jogok tiszteletben
tartásának előmozdítására és védelmére az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) → Alapokmánya, valamint a nemzetközi emberi jogi
dokumentumok értelmében. Az ~ elődének tekinthető az ENSZ létrejöttét
követően New Yorkban működő emberi jogi titkárság, melyet az 1980-as
években áthelyeztek Genfbe, ahol az Emberi Jogok Központja elnevezés alatt
tevékenykedett. A ~t az → ENSZ főtitkára nevezi ki a Közgyűlés
jóváhagyásával 4 éves időtartamra, amelynek lejárta után ~nak tisztségét
betöltő személy egy alkalommal ismét kinevezhető. Az ~ főtitkár-helyettesi
ranggal rendelkezik. Az ~nak feladatai: az emberi jogok betartásának
egyetemes előmozdítása és hatékony védelme; az ENSZ rendszerébe tartozó
szervektől kapott feladatok ellátása, ill. ezen szervek részére ajánlások
kidolgozása az emberi jogok hatékonyabb előmozdítására és védelmére;
tanácsadás, technikai és anyagi segítségnyújtás az → államok kérésére az
emberi jogok terén; az ENSZ emberi jogi oktatási és információs
programjainak koordinálása; közreműködés az emberi jogok védelme terén
jelentkező hiányosságok, ill. az emberi jogok megsértésének megszüntetésében
és megelőzésében; nemzetközi együttműködés előmozdítása az emberi jogok
hatékonyabb védelme érdekében; valamint az emberi jogi együttműködés
koordinálása az ENSZ rendszerén belül. A ~nak székhelye Genf, emellett New
Yorkban, számos államban és régióban működnek irodái. → polgári és politikai
jogok, → gazdasági, szociális és kulturális jogok, → szolidaritási jogok

ENSZ Emberi Jogi Tanácsa: az → ENSZ Közgyűlésének az emberi jogok

univerzális védelmével és előmozdításával foglalkozó segédszerve. Az ~át 2006
márciusában, a 60/251. sz. közgyűlési határozat hozta létre az → ENSZ
Emberi Jogok Bizottságának felváltására. A gen székhelyű testület felállítása a
világszervezet átfogó reformjának része volt. Az ~ának 47 tagját a Közgyűlés a
tagállamok többségével – a → méltányos földrajzi elosztás elvére, valamint a
jelölteknek az emberi jogok védelme téren végzett tevékenységére gyelemmel
– titkos → szavazás útján választja meg. A tagok megbízatása 3 évre szól,
melyet két egymást követő mandátum kitöltése után nem lehet azonnal
megújítani. Az ~ának főbb → hatáskörei és feladatai: előmozdítja az emberi
jogok egész rendszerének tiszteletben tartását, kivizsgálja az emberi jogi →
jogsértéseket; összehangolja a világszervezet emberi jogi téren végzett
tevékenységeit; támogatja az emberi jogok oktatását, a tanácsadói
tevékenységet, a technikai segítségnyújtást stb.; fórumot biztosít az emberi jogi
kérdések megvitatásához; elősegíti az → államok által vállalt emberi jogi
kötelezettségek teljesítését; időszakos univerzális felülvizsgálatot végez az
államok emberi jogi kötelezettségeinek betartása tárgyában; közreműködik a
jogsértések megelőzésében; haladéktalanul fellép az emberi jogi válságok
esetén; ajánlásokat fogalmaz meg az emberi jogok védelmével kapcsolatban;
továbbá átveszi és ésszerűsíti a megszűnt Emberi Jogok Bizottságának
hatásköreit és eljárásait. Az ~ évenként legalább 3 ülésszakot tart, de szükség
esetén rendkívüli ülésszakok összehívására is lehetőség van. → polgári és
politikai jogok, → gazdasági, szociális és kulturális jogok, → szolidaritási jogok

ENSZ Emberi Jogok Bizottsága: az → ENSZ Gazdasági és Szociális

Tanácsának (ECOSOC) egyik funkcionális bizottságaként, 1946-ban alakult
meg. 53 tagja volt, akiket az ECOSOC választott meg 3 évre a regionális
csoportokból (afrikai, ázsiai, latin-amerikai, nyugat-európai és észak-amerikai,
kelet-közép-európai) (→ méltányos földrajzi elosztás elve). A tagok nem
személyes minőségükben, hanem → államuk képviseletében vettek részt az
~ának munkájában. Az ~ segítséget nyújtott az ECOSOC-nak az → emberi
jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos célkitűzések megvalósításában. Az ~
dolgozta ki és terjesztette elő az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát és a →
Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát. Számos → egyezményt is
előkészített, közülük az egyik legfontosabb a → népirtás → bűncselekményének
megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény. Az ~ segítette továbbá az
ECOSOC-ot az emberi jogokkal kapcsolatos minden egyéb tevékenységében,
megvizsgálta az emberi jogok tömeges, súlyos és rendszeres megsértésének
eseteit, és ezekre felhívta az ECOSOC gyelmét. Az ~ának működésében
jelentkező zavarok miatt a testületet 2006-ban megszüntették, feladatait az →
ENSZ Emberi Jogi Tanácsa vette át.

ENSZ és a regionális szervezetek: az ENSZ → Alapokmányának (→ Egyesült

Nemzetek Szervezete) a regionális → megállapodásokról szóló VIII. fejezete
olyan megállapodások vagy szervezetek létrehozását teszi lehetővé, „amelyek a
nemzetközi béke és biztonság fenntartásának regionális jellegű tevékenységre
alkalmas kérdéseivel foglalkoznak” (52. cikk). E megállapodások vagy
szervezetek (→ nemzetközi szervezet) tagjai arra törekszenek, hogy helyi jellegű
viszályaikat békés módon rendezzék (→ nemzetközi viták békés rendezése),
mielőtt még azokat az → ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztenék.
A kényszerrendszabályokkal kapcsolatban az Alapokmány tartalmazza azt a
kettős fő szabályt, amely szerint: a Biztonsági Tanács felhasználhatja
a regionális szervezeteket az általa elrendelt kényszerrendszabályok végrehajtása
során; a regionális szervezetek és → megállapodások azonban csak a Biztonsági
Tanács által adott felhatalmazás esetén foganatosíthatnak
kényszerrendszabályokat. E megszorítások alól azonban kivételt jelent, hogy
fegyveres támadás esetén a tagállamokat (→ állam) megilleti az egyéni és a
kollektív önvédelem természetes joga. → önsegély

ENSZ Fejlesztési Program (United Nations Development Programme –

UNDP): a világ legszélesebb kiterjedésű programja a multilaterális technikai és
beruházási segély, valamint az együttműködés terén. Az ~ot 1965. nov. 21-i
2029. (XX) sz. határozatával az → ENSZ Közgyűlése hozta létre. Az ~ az →
ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsán keresztül jelent a Közgyűlésnek. Céljai és
feladatai: több mint 150 országban és több mint 40 → nemzetközi szervezettel
együttműködve segíti elő a gazdasági növekedést és az életszínvonal
emelkedését. A segély fő formája nem közvetlen pénzügyi hozzájárulás, hanem
szakértők, konzultánsok, felszerelés, ösztöndíjak stb. biztosítása. Az ~ a
katalizátor szerepét játssza a tőkeberuházások elősegítésében. Szervezete:
irányító szerve a Kormányzótanács, amelynek 48 tagját 3 évre választják. A
Titkárság New Yorkban székel, ez regionális hivatalokra és főosztályokra
tagolódik; a Titkárság élén főigazgató áll. Az ~nak csaknem valamennyi
fejlődő országban működnek hivatalai. Az ~ tevékenységét nem az ENSZ
rendes költségvetéséből (→ ENSZ-költségvetés), hanem önkéntes
hozzájárulásokból fedezik.

ENSZ főszervei: → Egyesült Nemzetek Szervezete

ENSZ főtitkára: az ENSZ → Alapokmány (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)

értelmében a főtitkár „a Szervezet legfőbb igazgatási tisztviselője”. Az → ENSZ
Biztonsági Tanácsának javaslatára az → ENSZ Közgyűlése választja meg
kétharmados többséggel. Megbízatása 5 évre szól, újraválasztható. Feladata:
részt vesz az ENSZ főszerveinek ülésein, és elvégzi a különböző ENSZ-szervek
által rábízott feladatokat; évente jelentést tesz a Közgyűlésnek az ENSZ
munkájáról; politikailag nagyon fontos → hatásköre, hogy „a Biztonsági
Tanács gyelmét minden olyan ügyre felhívhatja, amely véleménye szerint a
nemzetközi béke és biztonság fenntartását veszélyeztetheti”. A feladatokból
kitűnik, hogy a „legfőbb igazgatási tisztviselő”-i státus egyúttal fontos politikai
jelleget is takar. Az ~ának hatásköre kezdeményezést, jó → diplomáciai
helyzetfelismerést és a tagállamokkal (→ állam), különösen a Biztonsági
Tanáccsal egyeztetett fellépést követel meg. Az ~ának számos olyan feladatot
kellett átvennie a gyakorlatban – különösen a múltban –, amelyeket az ENSZ
más szervei, elsősorban a Biztonsági Tanács, a politikai egyetértés hiánya miatt
nem tudtak ellátni (→ ENSZ békefenntartó tevékenység). Az ~ának
függetlenségét az ENSZ Alapokmány biztosítja, amely szerint „a Főtitkár és a
tisztviselői kar (→ ENSZ Titkárság) kötelességeik teljesítését illetően sem
valamely → kormánytól, sem a Szervezeten kívül álló más hatóságtól utasítást
nem kérhetnek és nem kaphatnak”. Az ENSZ főtitkárai: Trygve Lie (Norvégia)
1946–1953, Dag Hammarskjöld (Svédország) 1953–1961, U ant (Burma)
1962–1971, Kurt Waldheim (Ausztria) 1972–1981, Javier Perez de Cuellar
(Peru) 1982–1991, Boutros Boutros-Ghali (Egyiptom) 1992–1996, Ko Annan
(Ghána) 1997–2006, 2007. jan. 1-jétől a dél-koreai Ban Ki-mun tölti be e
tisztséget. 2001-ben az akkori ~, Ko Annan és az ENSZ közösen Nobel-
békedíjat kapott.

ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (Economic and Social Council –

ECOSOC): az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) gazdasági és szociális
kérdésekkel foglalkozó főszerve. Míg az ENSZ létrejötte előtt a többoldalú
államközi együttműködés (→ Nemzetek Szövetsége) elsősorban a politikai
jellegű kérdések megoldására koncentrált, az → Alapokmány jelentős érdeme
és újítása, hogy a gazdasági és szociális együttműködést az ENSZ egyik fő
céljává és feladatává tette. Ezt a szerepet koordinálandó, az ~ az ENSZ egyik
főszerve lett. Feladatai és → hatásköre: fórumként szolgál a globális és
regionális jellegű nemzetközi gazdasági, kereskedelmi és szociális kérdések
megvitatására, és e körben ajánlásokat dolgoz ki; ajánlásokat tesz az → emberi
jogok (→ ENSZ Emberi Jogok Bizottsága) tiszteletben tartásának biztosítása
céljából; koordinálja az → ENSZ szakosított intézményeinek tevékenységét,
a velük kötött → megállapodások alapján; a hatáskörébe tartozó kérdésekben
nemzetközi konferenciákat hív össze, és → egyezménytervezeteket készít
azoknak az → ENSZ Közgyűlése elé történő beterjesztésére; irányítja és
koordinálja a hatáskörébe tartozó funkcionális bizottságok (pl. a Statisztikai
bizottság, a Nők helyzetével foglalkozó bizottság), az állandó bizottságok (pl. a
Természeti erőforrások bizottsága, a Bűnmegelőzési és ellenőrzési bizottság),
valamint a regionális gazdasági bizottságok (pl. az Európai Gazdasági
Bizottság) tevékenységét. Szervezete: az ~ tagjait a Közgyűlés választja meg 3
éves időtartamra. Az ~ eredetileg 18 tagból állt, ezt a létszámot 27-re, majd az
Alapokmánynak 1973-ban történt módosításakor 54-re emelték; a lelépő
tagok újraválaszthatók. A választás úgy történik, hogy évente a tagok
egyharmadát, vagyis 18 tagot választanak meg. A kialakult gyakorlat szerint az
→ ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait rendszeresen újraválasztják.
Évente kétszer ülésezik.

ENSZ Gyámsági Tanácsa: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) egyik

főszerve, amely a → gyámsági rendszerbe tartozó területek igazgatásával
foglalkozik; de a → nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett alapvető
változások (→ dekolonizáció) miatt korábbi jelentős szerepét elvesztette.
Feladata a gyámsági rendszer alá helyezett területek [főként a volt
népszövetségi mandátumterületek (→ mandátumrendszer)], valamint a II.
világháború után a volt ellenséges → államoktól elcsatolt területek
(pl. Szomália) igazgatása volt. Fő célja arra irányult, hogy elősegítse az →
önkormányzat és függetlenség felé történő fokozatos haladást. Az ~nak
összetétele eredetileg három kategóriából állt: az → ENSZ Biztonsági
Tanácsának állandó tagjai, a gyámsági területek igazgatásával megbízott
tagállamok, valamint annyi más tagállam, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy
a taglétszám egyenlően oszoljék meg a gyámsági területeket igazgató és ilyen
területekkel nem rendelkező tagok között. Az 1990-es évek közepére a volt
gyámsági területek elnyerték függetlenségüket, s így a ~ – amely ettől kezdve
csak a Biztonsági Tanács állandó tagjaiból állt – tevékenysége formálissá vált;
felszámolása azonban csak az ENSZ → Alapokmányának módosításával lenne
lehetséges.

ENSZ Gyermekalapja (United Nations Children’s Fund – UNICEF): az →

ENSZ Közgyűlése az ~nak elődjét 1946-ban ENSZ Nemzetközi Gyermek
Segélyalap néven hozta létre, hogy a háború után az éhező és betegségektől
sújtott Európában és Ázsiában a gyermekek helyzetén segítsenek. Mivel
sajnálatos módon ez az igény állandósult, 1953-tól a szervezet nevét ~ra
változtatták. Célja és feladatai: elsődlegesen a fejlődő országokban élő
gyermekek megsegítése, bár tevékenysége a világ valamennyi országára
kiterjed; a tényleges segélyeken, adományokon kívül jelentős feladat az érintett
→ kormányokkal és → nem kormányközi nemzetközi szervezetekkel történő
konzultációk és tapasztalatcsere megszervezése; a fejlett országokban fontos
célja az anyagi erőforrások felkutatása, a segélyezési tevékenység feltételeinek
megteremtése; nemzetközi és nemzeti szinten előmozdítja a gyermekek
helyzetének javításával kapcsolatos → nemzetközi szerződések és → jogszabályok
kidolgozását és elfogadását; e téren kezdeményezte a Gyermek jogairól szóló
→ egyezménynek az ENSZ Közgyűlés által 1989. nov. 20-án történt
elfogadását (kihirdetve: 1991. évi LXIV. tv.) (→ gyermekek jogai). Szervezete:
tevékenységét az → ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa által választott
Végrehajtó Testület irányítja, amelynek élén az ügyvezető igazgató áll. Az
igazgatót az → ENSZ főtitkára nevezi ki, a Testülettel történő konzultáció
során. A költségvetés fedezetét önkéntes hozzájárulások biztosítják. Székhelye:
New York. 1965-ben az ~ Nobel-békedíjban részesült.

ENSZ-haderő: → ENSZ békefenntartó tevékenysége

ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (United Nations Industrial Development
Organization – UNIDO): → ENSZ szakosított intézmény, amely korábban,
1966-tól kezdődően az → ENSZ Titkárságán belül önálló segédszervként
működött. Alapító okiratát 1979. ápr. 8-án írták alá Bécsben, az okmány
azonban csak 1985-ben lépett hatályba, ettől kezdődően önálló szakosított
intézmény. Céljai és tevékenysége: az ~nek fő célja az iparfejlesztés
előmozdítása elsősorban a fejlődő országokban, a fejlett ipari és a fejlődő
országok együttműködésének különböző eszközökkel történő elősegítésével.
Ösztönzi a beruházási tevékenységet, fórumot biztosít a tapasztalatcserék és
konzultációk számára, elősegíti a technológia átadását. Szervezete: a 2 évente
ülésező Általános Konferencia határozza meg az ~ tevékenységének fő irányát;
megválasztja a Titkárság munkáját irányító 53 tagú Iparfejlesztési Tanácsot; a
Tanács 33 tagja a fejlődő országokból, 15 tagja a fejlett világból, 5 tagja pedig a
kelet-európai → államokból kerül ki. A Titkárság élén a főigazgató áll. Az
~nek rendes költségvetését a tagállamok fedezik (→ ENSZ-költségvetés), de
külön programokat is szerveznek, önkénetes hozzájárulások révén. Székhelye:
Bécs.

ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (United Nations

Conference on Trade and Development – UNCTAD): az → ENSZ
Közgyűlésének 1964. dec. 30-i 1995. (XIX.) sz. határozatával a fejlődő országok
kezdeményezésére létrehozott állandó ENSZ-(segéd) szervezet. Célja és főbb
tevékenysége: elsődleges célja a nemzetközi kereskedelem előmozdítása,
különös tekintettel a fejlődő országok és különböző fejlettségi fokú országok
közötti kereskedelemre. Az 1990-es évekre a következő főbb feladatokat
kívánja megvalósítani: új nemzetközi partneri viszony megteremtése a
fejlesztés, fejlődés érdekében; a globális egymásrautaltság (interdependence)
elismertetése és a gazdasági egyenlőtlenség csökkentése; a fejlődés útjainak
kimunkálása: a fenntartható fejlődés biztosítása. Szervezete: a Konferenciákat
általában 4 évenként tartják. Végrehajtó szerve a Kereskedelmi és Fejlesztési
Testület, amely évente kétszer ülésezik, és az → ENSZ Gazdasági és Szociális
Tanácsán keresztül jelent a Közgyűlésnek. A Titkárság élén főtitkár áll. Állandó
bizottságai rendszeresen foglalkoznak a világkereskedelem legfontosabb
kérdéseivel, és ajánlásokat terjesztenek a Tanács, ill. a Konferencia elé.
Székhelye: Genf.
ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment
Programme – UNEP): az 1972. jún. 16-i → Stockholmi környezetvédelmi
deklarációban foglalt ajánlásra az → ENSZ Közgyűlése által létrehozott
intézmény. Céljai és tevékenysége: ösztönzi és koordinálja az egészséges
környezet biztosítására irányuló tevékenységet; összehangolja a különböző
ENSZ-szervek környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységét; átfogó
módon tanulmányozza az emberi tevékenység hatását a természeti környezetre
(„Earth-watch”), e célból működteti a Globális Környezet gyelő rendszerét;
különleges szerepet játszott az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi
konferencia előkészítésében (→ Rió-i deklaráció); különösen az ott elfogadott
két → egyezmény kidolgozásában (→ ENSZ Éghajlatváltozási keretegyezmény,
→ Biológiai sokféleség egyezmény). Szervezete: tevékenységét a 2
évenként ülésező 58 tagú Kormányzó Tanács irányítja; a Tanács 16 tagja
Afrikából, 13 tagja Ázsiából, 6 tagja Kelet-Európából, 10 tagja Latin-
Amerikából, 13 tagja Nyugat-Európából, ill. más → államokból kerül ki. A
Titkárság élén az ügyvezető igazgató áll. Székhelye: Nairobi. → nemzetközi
környezetvédelmi jog

ENSZ Közgyűlése: az → Egyesült Nemzetek Szervezetének valamennyi tagjából

álló testület, amelyben minden tagállamnak (→ állam) – a szuverén
egyenlőség elve alapján – egy szavazata van (→ szuverenitás). Az ~ elsődlegesen
vitafórum, határozatai ajánlás jellegűek, kivéve a szervezeti-költségvetési
kérdéseket. Az ajánlás jellegű határozatok végrehajtása így a tagállamok
politikai akaratának függvénye, de nem lebecsülendő a politikai és morális
súlyuk, különösen akkor, ha azokat → konszenzussal fogadják el. Az ~nek
feladatköre széles, → hatásköre pedig általános. Ez azt jelenti, hogy az →
Alapokmány által létesített valamennyi szerv hatáskörével és feladataival
kapcsolatos minden kérdést megvitathat és ajánlásokat tehet a tagállamoknak
és/vagy az → ENSZ Biztonsági Tanácsának. Hatáskörét két irányban
korlátozták: 1. amennyiben a Biztonsági Tanács a szóban forgó kérdéssel már
foglalkozik, akkor e viszály vagy helyzet tekintetében az ~ nem fogadhat el
ajánlásokat; 2. minden olyan kérdést, amelyben cselekvésre (action) van
szükség, a Biztonsági Tanács elé kell terjesztenie. Feladata és hatásköre: a
nemzetközi béke és biztonság fenntartására vonatkozó kérdések vizsgálata,
ezen belül a leszerelés és a fegyverkezés szabályozásának irányelveire teendő
javaslatok; a nemzetközi együttműködés előmozdítása politikai síkon, s ehhez
kapcsolódva a → nemzetközi jog fokozatos fejlődésének és kodi kálásának
támogatása (→ nemzetközi jog kodi kálása); a nemzetközi együttműködés
támogatása gazdasági, szociális, kulturális, nevelésügyi és egészségügyi téren,
elősegítve az → emberi jogok megvalósulását; különböző szervezeti feladatokat
lát el, így különösen: megválasztja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, az
→ ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának tagjait, az → ENSZ Gyámsági
Tanácsának választott tagjait; a Biztonsági Tanáccsal közösen jár el az új tagok
felvételénél, a tagok jogainak felfüggesztése, ill. kizárásuk esetében, az →
ENSZ főtitkárának, valamint a → Nemzetközi Bíróság tagjainak
megválasztásánál; jóváhagyja az → ENSZ költségvetését és megállapítja a
tagállamok pénzügyi hozzájárulásának mértékét; jóváhagyja az → ENSZ
Titkárság munkatársaira vonatkozó szolgálati szabályzatot. Szervezete és
eljárása: évente egyszer rendes ülésszakot tart (szept.–dec.), de rendkívüli, ill.
sürgős rendkívüli ülésszakra is összehívható. A rendkívüli ülésszakot a főtitkár
hívja össze a Biztonsági Tanács vagy a tagállamok többségének kérelmére. A
napirendre tűzött kérdéseket közvetlenül a plenáris üléseken is megvitathatják,
de azokkal először legtöbb esetben a Közgyűlés főbizottságai foglalkoznak.
A határozatokat (ajánlásokat) általában egyszerű többséggel hozzák, de fontos
kérdésekben a jelen levő és szavazó tagok szavazatának kétharmados
többségével.

ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (United Nations High Commissioner for

Refugees – UNHCR): 1951. jan. l-jén az → ENSZ Közgyűlésének határozatával
létrehozott ENSZ-szerv (→ Egyesült Nemzetek Szervezete). A → menekültek
megsegítésével a → Nemzetek Szövetsége is foglalkozott, s a Szövetség első
menekültügyi főbiztosa a norvég sarkkutató Fridtjof Nansen volt (→ Nansen-
útlevél). A II. világháború után az ENSZ Közgyűlése 1946. dec. 15-i 62. (I.)
sz. határozatával → ENSZ szakosított intézményként megalakította
a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetet, amelyet azonban meghatározott
időre hoztak létre a II. világháború következtében menekültté és hontalanná
(→ hontalanság) vált személyek megsegítése érdekében. E szervezet 1952-ig
működött, feladatait 1951. jan. 1-je óta az ~ vette át. Az ~ának megbízatása
eredetileg 3 évre szólt. A menekültproblémák előtérbe kerülése következtében
az ~ának megbízatását 5 évenként megújították. Céljai és feladatai: elősegíti és
támogatja a menekültek védelmét, → tárgyalásokat folytat a potenciális fogadó
országokkal, hogy a menekülteket fogadják be, és számukra megfelelő jogi
státust biztosítsanak; anyagilag és más szervezett formában támogatja
a menekültek és a hontalan személyek letelepedését, képzését vagy másik
fogadó országba való áttelepülését. Amennyiben a menekülteket fenyegető
veszély megszűnik, segítséget nyújt visszatelepülésükhöz. Szervezete: a főbiztos
tevékenységét 5 regionális hivatal és közel 170 helyi iroda segíti. Az
adminisztratív kiadásokat az ENSZ rendes költségvetéséből (→ ENSZ-
költségvetés) fedezik, de a programok költségeit önkéntes hozzájárulásból kell
előteremteni. Székhelye: Genf. A magyar → kormány és az ~ közötti
együttműködésről kötött megállapodás alapján 1989 óta az ~ának hivatala
működik Budapesten. Az ~ 1954-ben és 1981-ben Nobel-békedíjban részesült.

ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága: → nemzetköz jog kodi kálása

ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága s(United Nations

Commission on International Trade Law – UNCITRAL): ENSZ-szerv (→
Egyesült Nemzetek Szervezete), amelyet magyar kezdeményezésre hozott létre az
→ ENSZ Közgyűlése 1966. dec. 17-én kelt 2205. (XXI.) sz. határozatával.
Feladata, hogy előmozdítsa a nemzetközi → kereskedelmi jog fokozatos
összehangolását és egységesítését (→ jogegységesítés). Az ~ évente jelent a
Közgyűlésnek, jelentését véleményezésre megküldi az → ENSZ Kereskedelmi és
Fejlesztési Konferenciájának is. Az ~ eredményes tevékenységét számos →
egyezmény tanúsítja, így az áruk tengeri szállításáról (ún. Hamburg Rules,
1978), a nemzetközi árukereskedelmi szerződések jogáról (1980),
a nemzetközi → váltókról és kötelezvényekről (1988); az ~ ezenkívül
mintaszabály-tervezeteket (model rules) dolgozott ki a döntőbíráskodásról és a
nemzetközi kereskedelmi bíráskodásról. Az ~nak 36 tagállamát az ENSZ
Közgyűlése választja 6 évre szólóan, a tagok felét 3 évenként újítják meg. A
választásoknál külön gyelmet fordítanak arra, hogy a világ különböző
gazdasági és → jogrendszerei megfelelően képviselve legyenek. Az ~nak
titkársága az ENSZ jogi osztályának részeként Bécsben működik.

ENSZ Népesedésügyi Alapja (United Nations Population Fund): 1987-től

ezen a néven, de a betűrövidítés megmaradt UNFPA-nak (United Nations
Fund for Population Activities), amely elnevezésű ENSZ-szervezet (→ Egyesült
Nemzetek Szervezete) az → ENSZ Fejlesztési Programjának, égisze alatt 1969
óta működik. Mivel a világ népessége egyre nő, a kérdéssel való foglalkozás
igénye hozta létre az ~t. Feladata: a népesség- és családtervezéshez szükséges
infrastruktúra létrehozásának elősegítése a fejlődő országokban, a →
kormányok támogatása népesedési és családtervezési céljaik megvalósításában.
Fontosabb célok: a korai → házasságkötés és a tizenévesek terhességi
mutatóinak csökkentése, a fogamzásgátló szerek használatának elterjesztése a
nők legalább 60%-ánál, a csecsemő- és a gyermekágyi halandóság csökkentése
stb. Szervezete: az ~ az → ENSZ Közgyűlésének kisegítő szerve; a munkát az
ENSZ Fejlesztési Programjának Kormányzótanácsa irányítja. A Titkárságot az
ügyvezető igazgató vezeti. Székhelye: New York. Programjait önkéntes
hozzájárulásokból fedezik.

ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (United Nations

Educational, Scienti c and Cultural Organization-UNESCO): az 1945. nov.
16-i londoni → egyezménnyel (kihirdetve: 1948. évi XL. tv.) létrehozott →
ENSZ szakosított intézmény, amelynek célja a világ népei nevelési, tudományos
és kulturális kapcsolatainak fejlesztésével előmozdítani a nemzetközi békét és
az emberiség közös jólétét. Tevékenységének főbb formái: nemzetközi szellemi
együttműködés; szakértői hálózatával, konferenciák és tudományos műhelyek
szervezésével koordinálja a tudományok, a művészet, az irodalom, a
nevelésügy stb. területén folyó tevékenységet. → Nemzetközi szerződéseket
kezdeményez és készít elő pl. a → szerzői jog, a világ kulturális és természeti
örökségének védelmével kapcsolatban. Különösen a fejlődő országokban
szakértőkkel és projektumok kezdeményezésével segíti többek között a
tanárképzést, a könyvtárhálózat megszervezését, az írástudatlanság
felszámolását, a hírközlő eszközök szakembereinek képzését. Rendkívüli
gyelmet fordít a faji megkülönböztetés felszámolására (→ faji
megkülönböztetés tilalma) a tudomány, a nevelés, az irodalom és a művészet
eszközeivel; támogatja a kon iktus- és békekutatást; előmozdítja az → emberi
jogok biztosítását. Szervezete: Közgyűlése 2 évenként ülésezik. A Közgyűlés
által elfogadott program megvalósításáért a Végrehajtó Tanács felelős,
amelynek 51 tagját a Közgyűlés választja. A Titkárság élén főigazgató áll.
Székhelye: Párizs. → oktatáshoz való jog

ENSZ szakosított intézmény: gazdasági, szociális, kulturális, nevelésügyi,

egészségügyi stb. kérdésekkel foglalkozó → nemzetközi szervezet, amely
közreműködik az → Egyesült Nemzetek Szervezetének e területeken való
nemzetközi együttműködést igénylő feladatainak ellátásában. A ~ek önálló
nemzetközi szervezetek, s az → Alapokmány 57. és 63. cikke alapján az →
ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsával kötött szerződések útján kapcsolódnak
az ENSZ-hez. Az ENSZ-nek joga van az ~ek tevékenységének koordinálása
végett ajánlásokat tenni, s az ~ek tevékenységükről és az ajánlások
végrehajtásáról rendszeresen jelentést készítenek az ENSZ számára. Az ~ek
képviselői rendszeresen részt vesznek a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint
annak bizottságai tanácskozásain. A → nem kormányközi nemzetközi
szervezetek többsége az ~ek útján kapcsolódik az ENSZ-hez. ~ek a következők:
Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU), → Egyetemes Postaegyesület (UPU),
→ Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), → ENSZ Élelmezési és
Mezőgazdasági Szervezete (FAO), → Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet
(ICAO), → ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete
(UNESCO), → Egészségügyi Világszervezet (WHO), → Meteorológiai
Világszervezet (WMO), → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD),
→ Nemzetközi Valuta Alap (IMF), Nemzetközi Pénzügyi Társulás (IFC),
Nemzetközi Fejlesztési Társaság (IDA), → Nemzetközi Tengerészeti Szervezet
(IMO), → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), → Szellemi Tulajdon
Világszervezete (WIPO), Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD),
→ ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO), Idegenforgalmi Világszervezet
(UNWTO/OMT).

ENSZ szolgálatában elszenvedett károk ügye (Bernadotte-ügy): a →

Nemzetközi Bíróság 1949-ben hozott tanácsadó véleménye. 1948-ban
Palesztinában meggyilkolták az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
palesztinai közvetítőjét, a svéd Bernadotte grófot és Sérot francia ezredest, aki
ENSZ-megfígyelőként teljesített szolgálatot. Az eset ráirányította a gyelmet
arra a kérdésre, vajon az ENSZ jogosult-e nemzetközi síkon érvényesíteni
igényeit a közegeit ért sérelem miatt. Az üggyel kapcsolatban az → ENSZ
Közgyűlése tanácsadó véleményt kért a Nemzetközi Bíróságtól. A Bíróság arra
az álláspontra helyezkedett, hogy az ENSZ, minthogy a → nemzetközi jog
alanya, rendelkezik azzal a képességgel, hogy amennyiben közege feladatainak
gyakorlása során olyan körülmények között szenved kárt, amely maga után
vonja valamely → állam → nemzetközi jogi felelősségét, úgy az ENSZ jogosult a
felelős → kormánnyal szemben fellépni, és mind a saját → kárát, mind pedig a
károsult, ill. jogutódainak (→ jogutódlás) kárigényeit érvényesíteni.
ENSZ tengerjogi konferenciái: az → Egyesült Nemzetek Szervezete által
összehívott → tengerjogi konferenciák, amelyeket 1958-ban, 1960-ban és
1973–1982 között tartottak.

ENSZ Tengerjogi Törvényszék (International Tribunal for the Law of the

Sea – ang.): bírói fórum (→ nemzetközi bíróságok), amelyet a → tengerjogról
szóló, 1982. dec. 10-én, Montego Bay-ben aláírt → egyezmény hozott létre az
értelmezésével és alkalmazásával összefüggő ügyek elbírálására. A ~ →
joghatósága akkor is fennáll, ha külön → nemzetközi szerződésben ezt előre
rögzítik (→ kompromisszum). Működését 1996-ban kezdte meg, székhelye:
Hamburg. Az ~ének 21 különböző → állampolgárságú tagja van (lehetőség
van azonban ad hoc → bíró jelölésére), a bírók megbízatása 9 évre szól; a bírák
újraválaszthatók; az elnököt és az alelnököt az ~ tagjai maguk közül választják,
3 évre szólóan, akik e minőségükben újraválaszthatók. A bírák választása a →
méltányos földrajzi elosztás elvéhez és a világ főbb → jogrendszereinek képviselete
elvéhez igazodik; a bírákat a tengerjogi egyezményben részes → államok titkos
szavazással választják. Az ~ → Statútuma alapján az ~ maga fogadja el
ügyrendjét. Az ~ eljárását nemcsak államok, hanem → nemzetközi szervezetek,
→ természetes személyek és → jogi személyek is kezdeményezhetik. Az ~
Statútuma létrehozza a → tengerfenékkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó
kamarát, amelynek 11 tagját az ~ tagjai saját maguk közül választják. Ezen
túlmenően az ~ saját szervezetén belül legalább 3 tagjából álló speciális
kamarákat hozhat létre, amennyiben ezt az ügyek csoportjának speciális
természete szükségessé teszi. A kamara összetételéről az ~ dönt, a vitában
érintett felek (→ fél) egyetértésével. 4 speciális kamara működik: sommás
eljárások, halászati viták (→ halászati jog), tengeri környezettel kapcsolatos
ügyek (→ tenger élővilágának megőrzése), valamint tengeri határok kijelölésével
(→ delimitáció) kapcsolatos ügyek kamarája. A kamarák döntését is az ~
döntésének kell tekinteni. Az ~ → ítélete végleges és megfellebbezhetetlen (→
fellebbezés), azonban csak a vitában érintett feleket kötelezi. Az ~ tanácsadó
véleményt (→ Nemzetközi Bíróság) is hozhat jogi kérdésben, ha a tengerjogi
egyezmény céljaihoz kapcsolódó nemzetközi szerződés ilyen kérelem
benyújtását lehetővé teszi, a kérelem benyújtására a nemzetközi szerződésben
meghatározott testület jogosult; az ~ tanácsadó véleményei nem kötelezőek. Az
államok elsősorban tengeri járművekkel szemben foganatosított intézkedéseket
és halászati kérdéseket érintő ügyekkel (Saiga-ügy, Grand Prize-ügy, Tomimaru-
ügy), valamint a tengeri környezet védelmével összefüggő (MOX erőmű ügye,
Talajjavítási tevékenységek ügye) jogvitákkal fordulnak az ~hez; a tengeri
határokkal kapcsolatos elhatárolási vitákat a felek egyelőre nem terjesztik az ~
elé.

ENSZ Titkárság: az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)

értelmében a világszervezet egyik főszerve, amely az Alapokmány szerint
„főtitkárból és olyan tisztviselői karból áll, amilyet a Szervezet megkövetel”.
Ennek alapján az ~ feladatait és funkcióit nem lehet elválasztani a főtitkári →
hatáskörtől (→ ENSZ főtitkára). A tisztviselőknek tartózkodniuk kell bármely,
a státusukkal összeférhetetlen magatartástól, és „tevékenységükért kizárólag a
Szervezettel szemben felelősek”. A tisztviselők kiválasztásakor a
munkateljesítmény, a hozzáértés és az erkölcsi feddhetetlenség legmagasabb
fokát kell biztosítani; emellett „tekintetbe kell venni annak fontosságát, hogy a
tisztviselői kar kiválogatása a lehető legszélesebb földrajzi alapon történjék” (→
méltányos földrajzi elosztás elve). Az ~i apparátus feladata, hogy a különböző
ENSZ-szervek határozataiból reá háruló teendőket ellássa, a világszervezethez
tartozó szervek, bizottságok, szakértői csoportok üléseit – sokszor érdemben is
– előkészítse, a lebonyolítás technikai feltételeit biztosítsa. Az ~ irodái három
városban, New Yorkban, Genfben és Bécsben találhatók.

ENSZ-haderő: → ENSZ békefenntartó tevékenység

ENSZ-költségvetés (-tagdíjak): az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)

költségvetését a tagállamok (→ állam) tagdíjbe zetése biztosítja, amelyet
meghatározott kulcs szerint állapítanak meg. A kulcs megállapításánál az →
ENSZ Közgyűlése gyelembe veszi az állam lakosságának számát, az egy főre eső
nemzeti jövedelmet és egyéb gazdasági mutatókat. A tagdíjbe zetés
maximumát egy országra nézve 25%-ban állapították meg, amely az USA
tagdíja. A minimum 0,01%, amelyet számos fejlődő ország zet. Magyarország
tagdíjkulcsa 0,18%. Az ~e az 1990-es években mintegy 2 milliárd dollár volt.
A tagországok szigorú pénzügyi politikája zéró növekedést, azaz szinten tartást
irányzott elő az 1980-as évek végétől. A rendes költségvetésen felül, amelynek
legnagyobb részét a titkársági (→ ENSZ Titkárság) illetményekre és egyéb
személyi kiadásokra fordítják, külön hozzájárulást vetnek ki az → ENSZ
békefenntartó tevékenység költségeinek fedezésére. Ebben az esetben a
tagdíjkulcsot módosított formában állapítják meg, így pl. az → ENSZ
Biztonsági Tanácsának állandó tagjai többet zetnek. Számos ENSZ-szervezet
és -program tevékenységének költségeit önkéntes hozzájárulásokból fedezik.
Az ENSZ → Alapokmánya értelmében a Közgyűlésen nem szavazhat az a
tagállam, amelynek tagdíjhátraléka eléri vagy meghaladja 2 évi tagdíjának
összegét.

Eörsi Gyula (1922–1992): jogtudós, a → polgári jog, ezen belül a → gazdasági

jog és az → összehasonlító jog művelője. 1947–1957 között az Igazságügyi →
Minisztérium törvényelőkészítő (→ jogalkotás) főosztályának munkatársa,
majd vezetője, 1956-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karának professzora, 1978–1984 között az egyetem rektora.
1957-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete polgári jogi részlegének
vezetője, majd később az intézet igazgatóhelyettese. 1962-től az MTA lev.
tagja, 1973-tól r. tag. Fő művei: Kártérítés jogellenes magatartásért, 1958; A
felelősség alapproblémái, 1961; Elhatárolási problémák az anyagi felelősség
körében, 1962; A polgári jogi kártérítési felelősség, 1966; Összehasonlító polgári
jog, 1975.

Epistula: → constitutiones príncipum

Építési engedély: az építésügyi → hatóság határozatban rögzített igazolása

arról, hogy a tervezett építkezések, építési munkák a velük szemben támasztott
közérdekű és jelentős egyéni érdeket szolgáló követelményeknek – a
határozatban kikötött előírások betartása mellett – megfelelnek. Célja: előzetes
kontroll elvégzése a kivitelezés megkezdése előtt. Az ~hez kötött építési
munkákat → jogszabály határozza meg. Az ~ sajátossága az időbeli hatályhoz
kötöttség, ez alatt az értendő, hogy az építkezést az időbeli hatályon belül meg
kell kezdeni; mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az építkezést az
időbeli hatályon belül be is kell fejezni. Ha viszont valaki a hatályra előírt
időtartamon belül nem kezdi meg az építkezést, az ~ hatályát veszti, s aki ilyen
engedély birtokában kezd építkezni, tevékenysége engedély nélkülinek
minősül, és viselnie kell annak következményeit. Indokolt esetben az ~t a
hatóság meghosszabbítja.
Építési szerződés: a → vállalkozási szerződésnek a → Polgári Törvénykönyvben
külön nevesített altípusa, amelyre vonatkozó szabályok korábban, 1993 előtt
csak a → gazdálkodó szervezetekre vonatkoztak. Az ~ alapján a vállalkozó
építési-szerelési munka elvégzésére, a megrendelő pedig annak átvételére és díj
zetésére köteles. ~ a gyakorlatban igen sok esetben valósul meg →
fővállalkozási szerződésként.

Építési tilalom: a telekalakítási tilalommal együtt az → ingatlanok

tulajdonosainak (ill. birtokosainak) → rendelkezési jogát korlátozó → hatósági
intézkedés. Mindkettő közvetlen hatása: az ingatlan állapota
megváltoztatásának átmeneti megakadályozása valamilyen közösségi cél
megvalósítása vagy a birtokos közhatalmi eszközökkel is védendő érdekének
szolgálatában. Az ~ építési munka végzését tiltja, vagy minimálisra korlátozza
egyebek mellett: a rendezési tervek megvalósítása végett; műemléki, tájvédelmi
és egyéb jogilag védett érdekek megóvása, értékek megőrzése érdekében; az
ingatlanok birtokosait fenyegető → kár vagy veszély megelőzése céljából. Az
~at a rendezési terv jóváhagyására jogosult hatóság rendeli el. → Törvényen
alapuló ~ lehet még az pl., hogy külterületen nem szabad állandó lakás,
közintézmény vagy nyaraló céljára alkalmas épületet építeni, és evégett telket
sem szabad kialakítani. Az ~ és telekkialakítási tilalom célhoz kötött; a tilalmat
a feltétlenül szükséges mértékre és időtartamra kell korlátozni. Ha a védett
érdekek megvalósultak, vagy az elrendelés alapjául szolgáló okok már nem
állnak fenn, a tilalmat haladéktalanul meg kell szüntetni. Az ingatlant a
birtokosa – a → jogszabályok és a hatósági korlátozás keretei között – a tilalom
fennállása alatt is birtokolhatja (→ birtoklás joga), és azzal rendelkezhet.

Építményi jog: → használati jogok, → super cies

Építőközösségi szerződés: → polgári jogi társaság

Épület tulajdonjoga: a → polgári jogban fő szabály, hogy a fődolog (→ dolog)

→ tulajdonjoga kiterjed az alkotórészre (→ alkotórész és tartozék) is; a földre és
a rajta emelt épületre alkalmazva ez azt jelenti, hogy a föld tulajdonjoga
kiterjed az épületre is. Ezt fejezi ki az ősi → római jogi elv, amely szerint
aedi cium solo cedit (szó szerint: az épület egyedül meghal, átvitt értelemben:
az épület osztja a telek sorsát, azaz az épület tulajdonjoga a telek tulajdonosáé).
Kivételesen azonban a → törvény (pl. → ráépítés esetén) vagy a
földtulajdonossal kötött írásbeli megállapodás úgy rendelkezhet, hogy az épület
tulajdonjoga az építkezőt illesse meg. Ha az ~t az építkező szerzi meg, az épület
tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) → használati jog illeti
meg (→ földhasználati jog). A föld és az ~ szétválása esetén a földtulajdonost az
épületre, az épület tulajdonosát pedig a földre törvényes → elővásárlási jog illeti
meg. Az ~ szabályait más építményekre is alkalmazni kell.

Equity (→ méltányossági jog – ang.): az angol jog egyik forrása (→ jogforrás),

amely a 13–14. században a lordkancellár bírói széke elé vont ügyek elbírálása
során fejlődött ki, mint a „közönséges” jog (→ common law)
rugalmatlanságával szemben a „természetes → igazságosság” (natural justice)
követelményeit kifejező jogelvek összessége. A királyi parancs (writ) útján a
common law→biróságoktól elvont ügyeknek a „jóhiszeműség”, ill. a
„tisztesség” gyelembevételével történő elbírálása megfelelt az árutermelésbe
bekapcsolódó új nemesség érdekeinek, de az ebből az ítélkezésből kifejlődő
joganyag ~ néven a polgárosodás igényeinek kifejezőjévé is válhatott, ami azzal
járt, hogy szerepe az angol polgári átalakulással párhuzamosan fokozatosan
nőtt. Ezt fejezi ki az Bíráskodásnak a common law-bíróságoktól szervezetileg
elkülönült rendszere, majd a common law és az ~ szabályainak ütközése esetén
az utóbbi érvényesülését kimondó királyi döntés (1616). Ez az alapelv
fennmaradt az → igazságszolgáltatás egységes rendszerét létrehozó bírósági →
törvény (Judicature Act, 1873–1875) hatálybalépése után is, amely minden
bíróság előtt lehetővé tette mind a common law, mind az ~ alapján folyó →
peres eljárást.

Érdekelmélet: 1. érdekkutató → jogtudomány. A fogalomképző megközelítés

és az azt élesen bíráló → szabadjogi iskola közötti viszályt feloldó jogtudományi
irányzat, amely esetenként a → jog érzéketlenségét szociális szempontokkal
enyhítené, szociáldemokrata befolyásra. Szintetizátora Philip Heck német
jogtudós (Begriffsbildung und Interessenjurisprudenz, 1932), aki szerint a →
jogszabály az egymással ütköző emberi érdekek terméke. A jogtudomány
feltárja, melyek azok az eredeti érdekek, amelyeknek viszályát a → törvény
megoldani kívánta. A → bíró feladata, hogy az időmúlás kívánta kiigazításokat
elvégezze a norma érdekrangsorán. A mechanikus érdekfelfogás egyoldalúságát
a → jogi értékekkel foglalkozó elmélet kiküszöböli. A német befolyás alatt álló
jogterületen az ~ a bírói gyakorlatban uralkodó. 2. → Jhering a jog
meghozatalának célját az érdekben jelöli meg, a → jogértelmezésben a
jogszabállyal megvalósítani kívánt érdek érvényesülését helyezi előtérbe.

Erdélyi hármaskönyv: → Articuli novellares

Eredeti állapot helyreállítása: → in integrum restitutio

Eredeti tulajdonszerzés: a → polgári jogban a → tulajdonjog megszerzésének

az az esete, amikor a dolgon (→ dolog) a tulajdonjog megszerzésekor nem állt
fenn tulajdon, vagy ha mégis fennállt, akkor a szerző tulajdonjoga nem abból
származik, hanem arra való tekintet nélkül keletkezik. ~ esetén az új
tulajdonjogviszony tartalmára nincs befolyással az előzőleg esetleg fennállt
tulajdonjogviszony tartalma, így nem érvényesülnek az azt esetleg terhelő
korlátozások sem, az ~nél a „→ jogutódlás” fogalmilag ki van zárva. Eredeti
szerzésmódoknál maga a szerzésmód mint →jogi tény önállóan, egymagában
keletkezteti a tulajdonjogviszonyt, ahhoz további →jogcím nem szükséges. Az
→ ingó dolog és → ingatlan dolgok közös eredeti szerzésmódjai a → hatósági
határozat (→ hatósági határozattal való tulajdonszerzés), ill. az → elbirtoklással
való tulajdonszerzés. Az ingók tulajdonának további eredeti szerzésmódjai az
→ árverés, a → gazdátlan javak elsajátítása, a → kincslelet, a → gyümölcs
elválasztása és a → találás, az ingatlanok további eredeti szerzésmódja a →
kisajátítás.

Eredetmegjelölés, származási jelzés: a két → jogintézmény az → árujelzők

közé tartozik. A két jogintézmény közül a származási jelzés a tágabb. Arra utal,
hogy az áru (→ szolgáltatás) mely → állam területéről származónak tekintendő
(pl. Made in Hungary). A gyakorlatban ez nem mindig egyenlő azzal, hogy az
árut (teljes egészében) a megjelölt államban állították elő, csupán azt jelenti,
hogy úgy kell tekinteni, mintha az árut ott állították volna elő. A származási
jelzés feltüntetésének joga a nemzetközi kereskedelemben bevett nem éppen
jogszerű (→ versenyjogi szabályokba ütköző) szokások szerint forgalomképes
→ vagyon értékű jog. Az eredetmegjelölés két szempontból is szűkebb, mint a
származási jelzés. Egyrészt nem egész államra, hanem szűkebb földrajzi
területre (tájegységre) utal, másrészt nem minden, az adott területen előállított
áruval (szolgáltatással) kapcsolható össze, hanem csak valamilyen, az adott
területen jellegzetes, kiemelkedő minőségű áruval (terménnyel, termékkel). A
minőségbe beleértendő az adott területen felhalmozódott szakismeret is. Az
eredetmegjelölés oltalmát megsértők legjellegzetesebb → perbeli védekezése,
hogy a megjelölés már fajtanévvé szélesedett, ezért nem áll oltalom alatt. Az
eredetmegjelölés oltalma nemzetközi → egyezményeken, továbbá a nemzeti
jogok tisztességtelen versenyt tiltó szabályain (→ tisztességtelen
versenycselekmények) és háttérszabályként általános polgári jogi személyiségi
jogi/kártérítési szabályain (→ személyiségi jogok, → kártérítési jog) alapul. Az
eredetmegjelölések oltalmáról és nemzetközi lajstromozásáról Lisszabonban
1958. okt. 31-én született megállapodás (kihirdetve: 1967. évi 7. tvr.).

Eredmény-bűncselekmény: → materiális bűncselekmény

Eredményfelelősség (→ kártérítési jogban): a → polgári jogban közkeletű, de

pontatlan jogi terminológia, mert ténylegesen → kártelepítési (kárelosztó)
szabály, nem pedig felelősségi, azaz emberi magatartást befolyásoló szabály. Az
~ helytállásra irányuló kötelezettség. Az ~i szabály alapján a jogalkotó (→
jogalkotás) azt határozza meg, hogy a károsító esemény következtében más →
vagyonában bekövetkezett értékcsökkenést kinek kell reparálni (→ reparáció).
Az ~ a társadalmi fejlődés legkezdetlegesebb időszakában tűnik fel (vérbosszú),
ill. jóval fejlettebb társadalmi és gazdasági körülmények között újra
megjelenik.

Ereky István: (1876–1943) a közigazgatási jog művelője, 1904-től az eperjesi

jogakadémián a közigazgatási jog és a statisztika tanára, majd 1914-től a
pozsonyi, 1921–1940 között a szegedi egyetem tanára. Fő művei: A magyar
helyhatósági önkormányzat, I–II., 1908; Tanulmányok a vármegyei
önkormányzat köréből, 1908; Közigazgatás és önkormányzat, 1939.

Erkölcsi kár: → nem vagyoni kár

Ermacora, Félix (1923–1995): osztrák jogtudós, 1957-től az innsbrucki

egyetem tanára, majd 1964-től a bécsi egyetemen az → alkotmányjog és a →
közigazgatási jog professzora. Az → Emberi Jogok Európai Bizottságának tagja,
1992-től a L.-Boltzmann-Institut für Menschenrechte igazgatója. Fő művei:
Handbuch der Grundfreiheiten und der Menschenrechte, 1963; Allgemeine
Staatslehre, I–II., 1970; Österreichische Verfassungslehre, I–II., 1970, 1980;
Menschenrechte in der sich wandelnden Welt, I–III., 1974–1994; Die
Entstehung der Bundesverfassung, I–V., 1986–1993; Grundriß der
Menschenrechte in Österreich, 1988.

Erőhatalom (vis maior – lat.): olyan természeti vagy emberi hatás, amelynek
következményei a technikai fejlettség adott szintjén emberi erővel nem
háríthatóak el. Ilyennek minősül pl. a földrengés, az árvíz, vagy a háború. Az
~nak különösen a → polgári jogi → kártérítési jogban van jelentősége, és az ~
által okozott → károkért → kártérítési felelősséget általában nem lehet
megállapítani. Bizonyos esetekben azonban a felelősség még az ~
következményeire is kiterjed: pl. ha a → letéteményes vagy a megbízott a letéti,
ill. → megbízási szerződés → teljesítéséhez jogosulatlanul vett igénybe harmadik
személyt, akkor felel minden olyan kárért, ami a harmadik személy
igénybevétele nélkül nem következett volna be. Ha az ~ fokozott veszéllyel
járó tevékenység körében következik be, az üzemben tartó nem mentesül a
felelősség alól. Ha azonban a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül
eső elháríthatatlan ok idézi elő a kárt, az üzemben tartó nem felel (→ veszélyes
üzem felelőssége). A → váltójogi szabályok valamely → állam törvényes
rendelkezését is az ~ körébe sorolják. → kárveszélyviselés

Erős felindulásban elkövetett emberölés: a szándékos (→ szándékosság) →

emberölésnek a → törvény szerint enyhébben büntetendő esete. Eltérő
szabályozását az elkövető (→ elkövetők) → bűnösségét meghatározó pszichikai
sajátosságok magyarázzák. Az enyhébb → büntetőjogi értékelés alapja: az erős
felindulás, az ölési szándék méltányolhatósága és a megvalósítás rögtönössége.
Az erős felindulás olyan ziológiai vagy patológiás eredetű indulat, érzelmi
fellobbanás (affektus), amelynek hatására az elkövető belső egyensúlya
megbomlik, tudata elhomályosul, a meggondolás, megfontolás szokásos
menete lehetetlenné válik. Az erős felindulásnak méltányolhatónak kell lennie,
kiváltó oka rendszerint valamely külső körülmény, pl. a → sértett kihívó, sértő
vagy éppenséggel jogellenes magatartása. Az elkövetés rögtönössége pedig
feltételezi, hogy az elkövető a cselekményét erős felindulás hatása alatt, a
felindulást követő viszonylag rövid időn belül hajtja végre.
Erőszak tilalma: a → nemzetközi jog egyik legfontosabb, kógens alapelve (→
kógens nemzetközi jogi szabályok). A → Nemzetek Szövetségének
Egyezségokmánya és a → Briand–Kellogg-paktum még csak a → háború
intézményének visszaszorítására, ill. megszüntetésére tett kísérletet. A II.
világháború után, az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
azonban egy átfogó és objektív tilalmat vezetett be, amely már nemcsak a
háborút, hanem minden fegyveres erő alkalmazásával járó magatartást
jogellenesnek nyilvánít, függetlenül attól, hogy az érintett → államok hogyan
minősítik, és mivel indokolják cselekményeiket. Ennek értelmében, az
államok nemzetközi érintkezéseik során kötelesek tartózkodni a más államok
területi épsége (→ államterület) vagy politikai függetlensége ellen irányuló
vagy az ENSZ céljaival össze nem férő bármely más módon megnyilvánuló
erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától. Az ~ alól mindössze
két kivétel létezik: 1. ha az → ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Alapokmány VII.
fejezete alapján, előzetes és kifejezett felhatalmazást ad a fegyveres
kényszerintézkedés alkalmazására; 2. ha az államok az ellenük irányuló
fegyveres támadás esetén, az egyéni vagy kollektív önvédelem „természetes
jogát” gyakorolják az 51. cikk értelmében (→ önsegély). Az ~ának elvét az
1975. évi helsinki záróokmány (→ Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezet) is megerősítette, amikor hangsúlyozta, hogy a részt vevő államok
tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetéstől, az erőszak közvetlen vagy
közvetett alkalmazásától, a más államokat szuverén jogaik teljes gyakorlásáról
való lemondásra késztető erőszakos cselekményektől, valamint a fegyveres →
represszália igénybevételétől. Az → agresszió tilalma az ~ának integráns része,
így az agresszió körébe tartozó cselekmények súlyosan sértik az ~át.

Erőszakos közösülés: nemi erkölcs elleni → bűncselekmény, amelynek →

sértettje bárki lehet. A → bűntett első változatának → elkövetési magatartása két
egymásba kapcsolódó, konjunktív tevékenységgel: a → kényszerítéssel és a
közösüléssel valósul meg. A kényszerítés a közösülés érdekében a sértett
komoly ellenállásának leküzdésére, megbénítására irányul; ennek hatására a
sértett képtelenné válik valódi akaratának megfelelő magatartás tanúsítására.
A kényszerítés két elkövetési módja a sértett teste elleni zikai kényszerbehatást
jelentő erőszak, valamint az élete vagy testi épsége elleni közvetlen → fenyegetés
alkalmazása. A bűntettnek – a kényszerítés melletti – másik elkövetési
magatartása a közösülés; → büntetőjogi értelmezése eltér a biológiai fogalomtól,
és elegendő, ha – behatolásra irányuló szándék mellett – a fér nemi szervének
a nő nemi szervével (szeméremajkakkal) való belső érintkezése megtörtént. Az
~ második → törvényi változata: a sértett védekezésre, ill. akaratnyilvánításra
képtelen állapotának közösülésre való felhasználása. Ennek lényege, hogy a
tettes a sértett védekezésre képtelen (megkötözött vagy 12 éven aluli), vagy
akaratnyilvánításra képtelen (ájult vagy részeg) állapotát kihasználva a maga
előnyére hajtja végre a közösülést. Az büntetőjogilag közömbös, hogy az
említett állapotot a tettes idézte-e elő, vagy tőle függetlenül jött létre. A bűntett
alapesete a sértett kíméletére tekintettel csak → magánindítványra üldözhető.
Súlyosabban büntetendő, ha az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen
irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a 12. életévét
nem töltötte be, a sértett az elkövető (→ elkövetők) nevelése, felügyelete,
gondozása vagy gyógykezelése alatt áll; továbbá akkor is, ha a sértettel azonos
alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek. Még
súlyosabban büntetendő e minősítő körülmények bizonyos kombinációja.

Error: → tévedés

Értékjogok: → korlátok dologi jogok, → zálogjog

Értékpapír: → vagyoni jogokat megtestesítő → okirat, amely a kibocsátás

alapjául szolgáló alap →jogviszonytól függetlenedve testesíti meg az okiratban
megfogalmazott jogokat. Az ~ok különböző fajtái más-más vagyoni jogot
testesítenek meg. Az ~ által megtestesített vagyoni jog – mint elhatároló ismérv
– alapján lehetséges pénzkövetelést megtestesítő ~ (→ váltó, → csekk, →
kötvény stb.); tagsági jogot megtestesítő ~ (→ részvény), ill. → tulajdonjogot
vagy más → dologi jogot megtestesítő ~ (közraktárjegy: → közraktári szerződés).
~nak csak olyan okirat tekinthető, amely az adott ~ra → jogszabályban
meghatározott kellékekkel rendelkezik. A szabályszerűen kibocsátott ~, mint a
kibocsátásának alapjául szolgáló jogviszonytól független instrumentum,
valamennyi benne foglalt jogot önmagában megtestesít. E jogok az ~
jóhiszemű átruházásával – az alapjogviszonyra tekintet nélkül – átszállnak az ~
jóhiszemű megszerzőjére, akivel szemben az alapjogviszonyra hivatkozással
csak olyan kifogások érvényesíthetők, amelyek magából az ~ból kitűnnek
(kifogáskorlátozás). Az ~hoz kapcsolódó fogalom az alaki legitimáció. Az alaki
legitimáció következtében a tulajdonjog átruházására általánosan érvényes
„nemo plus iuris” elve (→ traditio), azaz hogy senki nem szerezhet több jogot,
mint amennyivel a jogelődje rendelkezett, az ~ok átruházása kapcsán nem
érvényesül. Az ~ jóhiszemű megszerzője ugyanis, amennyiben az ~
átruházására vonatkozó alaki szabályoknak (forgatmányok megszakítatlan
láncolata a névre szóló értékpapírnál, ill. átadás a bemutatóra szóló
értékpapírnál) megfelelően szerezte az ~t – tehát az ~ őt mint legitim birtokost
igazolja –, akkor is tulajdonos lesz, ha az, akitől szerezte az ~t, nem volt
tulajdonos. Az átruházás szempontjából lehetséges: névre szóló ~ és bemutatóra
szóló ~. Az előbbi a forgatható ~, amikor az ~ hátoldalára vagy toldatára írt
üres vagy teljes átruházó nyilatkozattal (forgatmánnyal) az ~ átruházható. A
bemutatóra szóló ~nál egyszerű átadással történik az ~ átruházása. A
legújabbkori fejlődés eredménye a dematerializált ~, amely zikai megjelenés
nélkül hordozza azokat a sajátosságokat, amelyek az ~ fogalmához tapadnak.
Dematerializált ~ kibocsátása esetén egyetlen okirat (amely nem ~) kerül →
letétbe helyezésre egy központi értéktárnál, és ez ez okirat a rajta feltüntetett
valamennyi ~t igazolja, ugyanakkor maguk az ~ok csupán ~számla
követelésként jelennek meg a központi értéktár által az ~-tulajdonosok
számára vezetett ~számlákon, átruházásuk pedig az ~számlák közötti jóváírással
történik. → bennfentes értékpapír-kereskedelem

Értéktőzsde: önkormányzó és önszabályozó, önálló → jogi személyiséggel és

gazdálkodással bíró szervezet. Az ~ előre meghatározott módon, helyen és
időben koncentrálja a keresletet és a kínálatot az ~n forgalmazott →
értékpapírok, és származékaik tekintetében. Alapítására az → árutőzsdéhez,
hasonló → törvényi előírások vonatkoznak. Az ~ vezető operatív szerve a
tőzsdetanács, de szervezetéhez tartozik még a felügyelőbizottság és a
tőzsdetitkárság. Az ~ mellett működik a központi értéktár és az elszámolóház.
A vitás tőzsdei ügyek eldöntése az ~ mellett működő választottbíróság (→
választottbíráskodás) hatásköre. Az ~ felügyeletét törvényben meghatározott
felügyeleti szerv látja el.

Esélyegyenlőség: a modern → jogrendszerek alapvető elve a →diszkrimináció

tilalma, ill. az → egyenlő bánásmód követelménye. Tiltott minden olyan
magatartás, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyekkel vagy
személyek egyes csoportjaival szemben hátrányos megkülönböztetést
eredményez. Az ~ egy olyan általános alapelv, amelynek leglényegesebb
szempontjait az → Európai Közösség alapító szerződésében (→ nemzetközi
szerződés) (nemzeti hovatartozás miatti diszkrimináció tilalma, a nők és fér ak
egyenlő bérezése) is rögzítették. Ezek az alapelvek az élet minden területén
alkalmazandók, különös tekintettel a gazdasági, társadalmi, kulturális és családi
viszonyokra. Ahhoz, hogy az ~ elve a gyakorlatban is érvényesülni tudjon,
időnként felmerül az ún. pozitív diszkrimináció (→ előnyben részesítés)
szükségessége.

Eseti gondnok: → gondnokság

Esetjog: a → jogalkotás legegyedibb lehetősége, amikor egy konkrét →

jogesetben eljáró bíróság (→ bíróságok) egyidejűleg határozza meg a döntésben
ennek jogalapját, s e jogalapból a jogesetre nézve levont következtetését.
Jelenléte az európai kontinensen vitatott, bár tényszerű előfordulását,
különösen a legfelsőbb bíróságok gyakorlatában elismerik. Az angol-amerikai
jog (→ common law) alapját képező → precedensek rendszere viszont ennek
intézményes elismertségén s legalábbis szokásszerű szabályozásán alapul. →
bírói jog

Eshetőleges szándék: → szándékosság

Eskü (iuramentum vagy iusiurandum – lat.): régi magyarsággal a „hit vagy

hitlés” gyakori formája a középkori jogéletnek. Kétféle ~ volt ismeretes,
mégpedig valamely szerződés megerősítésére letett ~, a iuramentum
promissorium, ill. a perbeli bizonyításban valamely tény igazolására használt ~,
a iuramentum assertorium. Egyes → államok joga a → tanúkat, →
szakértőket, feleket (→ fél) kihallgatásuk során ~re kötelezik. Az ~t a magyar
→ jog tiltja.

Esküdtbíráskodás: a → társasbíráskodás egyik esete; bevezetése

Magyarországon már az 1843. évi → büntetőeljárási törvényjavaslatokban
felmerült, akkor még azonban a javaslat nem vált → törvénnyé. Az 1848. évi
XVIII. tc. (→ áprilisi törvények) rendelkezett az ~ról, kimondva, hogy
sajtóvétségek fölött esküdtszék ítél; 1865-ben pedig királyi leirat rendelte el a
sajtóvétségekben való eljárásra az esküdtszék felállítását. Esküdtszéket Pesten és
a négy kerületi tábla székhelyén (Kőszeg, Nagyszombat, Eperjes, Debrecen)
szerveztek. Az esküdtszék előtt a → vádat Pesten a királyi jogügyigazgató,
vidéken a közvádló képviselte. A ~ általánossá tételét az 1897. évi XXXIII. tc.
rendelte el, a legtöbb → törvényszéknél esküdtszéket szerveztek. Az esküdtszék
nem állandó bíróság (→ bíróságok), évente kétszer vagy négyszer tartott
ülésszakot (esküdtszéki ciklus). Esküdtszéki → hatáskörbe tartoztak: a
nyomtatvány útján elkövetett → bűncselekmények, a halállal (→ halálbüntetés)
vagy legalább 5 évi → fegyházzal büntetendő köztörvényi → bűntettek (→
felségsértés, gyilkosság, szándékos → emberölés, → rablás, gyújtogatás stb.). A
király megsértéséről, és a királyság intézményének megtámadásáról szóló 1913.
évi XXXIV. tc. a → politikai bűncselekmények tekintetében az esküdtszék
hatáskörét korlátozta. Az esküdtszék működésének felfüggesztésére – a háborús
események miatt – 1914-ben került sor, majd egy 1919-ben kelt rendelettel a
felfüggesztést általánossá tették.

Esküdtszék: → esküdtbíráskodás, → társasbíráskodás, → vádesküdtszék

Esmein, Adhémar (1848–1913): francia jogtörténész és alkotmányjogász,

1881-től a párizsi egyetemen → alkotmányjogot és jogtörténetet tanít, ezzel
párhuzamosan 1886-tól az École pratique des hautes études keretében az →
egyházjog tanára. Fő művei: Cours élémentaire d’histoire du droit français, 1892;
Éléments de droit constitutionnel français et comparé, 1896; Précis élémentaire
d’histoire du droit français de 1789 à 1814, 1908.

Essentialia negotii (lat.): a pandektisták (→ pandektisztika) tanítása szerint a

→ jogügylet (→ negotium) lényeges tartalmi elemei, amelyek nélkül nem
jöhetnek létre. Ilyen pl. az → adásvételnél az árban való megállapodás.

Estoppel (megállítás, elzárás – középkori fr. eredetű ang.): az angol–amerikai

→ common law egyik → jogintézménye, amely szerint kizárt a fél által
felajánlott bizonyítás, amennyiben a bizonyítandó tény ellentétes korábbi
magatartásával és/vagy kijelentésével, amelyek hatására egy másik személy saját
hátrányára cselekedett (~ by representation). Az ~ a common law →
bizonyítási jogának szabálya, amely ennek megfelelően a → bírósági eljárásban
védekező eszközként érvényesül, → anyagi jogi igény nem alapítható rá. A →
jogerős → ítéletnek is ~ hatása van (~ by res iudicata). Későbbi fejleményként
az ~ a common law-ban (főleg az USA-ban) anyagi jogi szabállyá alakult át: a
szerződési ígéret bír ~ hatással, ha a másik fél abban bízva cselekedett
(promissory ~). Az ~ szabály általánosítva anyagi jogi szabályként átkerült
számos kontinentális jogrendszerbe (→ római–germán jogcsalád), így a
magyarba is. Az ~ ismeretes a → nemzetközi jogban is, ahol általános →
jogelvként alkalmazandó: lényege bizonyos esetekben annak megtiltása, hogy
egy → állam saját korábbi cselekedeteinek és nyilatkozatainak ellentmondjon,
ha azokra alapozva más államok jogokat szereztek. A → nemzetközi bíróságok
gyakorlatában szűkebben, bizonyítási szabályként, az ~ by representation
mintájára elfogadott.

Estrada-elv: a → kormányok elismerésével kapcsolatban Mexikó

külügyminiszterének (→ miniszter), Estradának 1930. szept. 27-i nyilatkozata,
miszerint az ilyen elismerés „… sérti más nemzetek → szuverenitását, arra
vezethet, hogy belső ügyeiket olyan más → kormányok minősíthetik, amelyek
valójában kritikai magatartásra vállalkoznak, hogy kedvezően vagy
kedvezőtlenül döntsenek idegen rendszerek törvényessége felett”. Ezért –
mondja a nyilatkozat – Mexikó ezentúl nem nyilatkozik az elismerés megadása
tekintetében, „… csupán arra szorítkozik, hogy amikor helyesnek látja,
állomáshelyükön tartja, vagy visszahívja diplomáciai képviselőit…” (→
diplomáciai képviselet). Az ~ többféleképpen értelmezhető, így felfogható a
kormányok elismerése mellőzésének, de úgy is értelmezhető, hogy csupán a
kifejezett elismerést kívánta megszüntetni. Egyébként nem vált általánossá,
maga Mexikó sem alkalmazta mindig következetesen.

Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organization,

NATO – ang.): kollektív védelmi szervezet (→ nemzetközi szervezet). Az ~ét
eredetileg 12 → állam (Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország,
Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország, Portugália,
USA) hozta létre a Washingtonban, 1949. ápr. 4-én aláírt → nemzetközi
szerződéssel (kihirdetve: 1999. évi I. tv.). Az ~éhez a későbbiekben csatlakozott
Görögország és Törökország (1952), az NSZK (1955), Spanyolország (1982),
Csehország, Lengyelország és Magyarország (1999), Bulgária, Észtország,
Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia (2004), Albánia és
Horvátország (2009). Az ~ének elsődleges és eredeti célját a washingtoni
szerződés 5. cikke tartalmazza, amely kimondja, hogy a tagállamok bármelyike
ellen intézett fegyveres támadás esetén, a többi tagállam – az ENSZ →
Alapokmányának (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) 51. cikkében foglalt egyéni
vagy kollektív önvédelem (→ erőszak tilalma, → önsegély) jogát gyakorolva –
támogatni fogja a megtámadott felet vagy feleket azáltal, hogy megteszik a
béke és biztonság helyreállítása és fenntartása érdekében szükséges lépéseket,
ideértve a katonai erő alkalmazását is. Ezt a rendelkezést első ízben az USA
ellen, 2001. szept.11-én intézett terrortámadásokat (→ terrorizmus) követően
léptették életbe. Az ~ének tagállamai mindemellett tanácskoznak egymással, ha
véleményük szerint veszély fenyegeti bármelyikük területi épségét, politikai
függetlenségét vagy biztonságát. Az ~ének megteremtésére adott válaszul jött
létre a → Varsói Szerződés Szervezete. A hidegháború éveit a két katonai tömb
szembenállása jellemezte. A kétpólusú világrend megszűnése óta az ~
folyamatosan alkalmazkodik a változó körülményekhez, így pl. aktív szerepet
játszott az afganisztáni és a délszláv válságok kezelésében; megnyitotta kapuit a
volt szocialista országok előtt; politikai-katonai együttműködést
kezdeményezett számos országgal (pl. Partnerség a Békéért, Mediterrán
Dialógus), szorosabbra fűzte kapcsolatait egyes nemzetközi szervezetekkel;
valamint új feladatokat vállalt, melynek keretében – a tagállamok területére
korlátozódó védelem mellett – egyre gyakrabban lép fel egyetemes értékek (pl.
→ emberi jogok) védelmében, akár a határain kívül is. További célként
fogalmazódott meg a nemzetközi → terrorizmus elleni küzdelem és a
tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása. Az ~ politikai és
katonai szervekből épül fel. Politikai szervek: a legfőbb tanácskozó és
döntéshozó testület az Észak-atlanti Tanács, mely az → államfők és →
kormányfők, a külügy- vagy védelmi → miniszterek, vagy az → állandó
képviselők szintjén ülésezik. A Védelmi Tervezési Bizottság a tagállamok
védelmi minisztereit tömöríti, feladata a katonapolitikai irányelvek
meghatározása, a Nukleáris Tervező Csoport pedig a nukleáris
fegyverrendszerek bevetési terveiről határoz. Az ~ének munkaszerve a
nemzetközi titkárság, élén a széles jogkörrel rendelkező főtitkárral. Az ~ének
tagállamait és a békepartnerségi államokat tömörítő Euro-atlanti Partnerségi
Tanács a biztonságpolitikai kérdések egyeztetésének és megvitatásának fóruma,
fő célja a bizalomerősítés. A ~ Parlamenti Közgyűlése a tagállamok →
parlamenti képviselőiből álló, szervezetileg elkülönült tanácskozó testület.
Katonai struktúra: a legmagasabb katonai testület a konzultatív funkciókat
ellátó Katonai Bizottság, mely az állandó katonai képviselőkből vagy a
vezérkari főnökökből áll.. A katonai szervezetrendszer kivitelező feladatokkal
felruházott szerve a Nemzetközi Katonai Törzs. Franciaország 1966 és 2009
között nem vett részt a katonai integrációban. Az ~ének területe egy európai és
egy atlanti főparancsnokságra tagolódik. Az ~ének székhelye Brüsszel. A
Magyar Köztársaság ~éhez való csatlakozásának gondolata a rendszerváltás
nyomán vetődött fel. Az ~ részéről a hivatalos csatlakozási meghívás 1997
júliusában, a madridi csúcsértekezleten történt meg. Miután a választópolgárok
többsége az 1997. nov. 16-án megtartott → népszavazáson az ország NATO-
tagsága mellett foglalt állást, és megvalósultak a felvétel feltételei, Magyarország
1999. márc. 12-én vált az ~ének teljes jogú tagjává.

Északi-sarkvidék (Arktisz): az északi sarkkörön túli térség, állandóan jéggel

borított tengeri övezet, amely stratégiailag a nemzetközi légi közlekedés
szempontjából, valamint környezetvédelmi szempontból igen fontos. Az ~ két
részből áll: az állandóan jéggel borított Jeges-tengerből, valamint a térség
szigeteiből, ill. szigetcsoportjaiból. A Jeges-tenger, mint a tengerek általában,
→ res communis omnium usus, ahol az ún. tengeri szabadságok gyakorlását
környezetvédelmi szempontok is korlátozzák (→ nyílt tenger). 1926 óta az ~
térségében lévő szigetekkel kapcsolatos → területi felségjogokat a szektorelmélet
rendezi; ennek értelmében a szigeteken az ~ körül elhelyezkedő → államok
osztoznak. A szektorelmélet következtében ez államok mindegyikét egy olyan
háromszög alakú rész illeti meg, amelynek alapja az állam szárazföldi területe, a
háromszög szárait pedig az állam szárazföldi határainak a tengerparton lévő
pontjaitól az Északi-sarkig húzott egyenesek alkotják (a szektorelméletet
azonban a nemzetközi közösség általánosan nem fogadja el). Az egyes
szektorokon belül az államot megilletik a szárazföldi területek és az ott lévő
szigetek. A szektorelmélet nem érvényesül a térségben lévő Spitzbergák-
szigetcsoport vonatkozásában, mivel az 1920. febr. 9-én Párizsban megkötött
szerződés (becikkelyezve: 1927. évi XXIX. tc.) értelmében Norvégia →
joghatósága alá tartozik. A szektorelmélet alapján az Arktiszon Oroszország,
Norvégia, Dánia (Grönland), Kanada és az USA osztozik.

Észjog: → jog lozó ai irányzat, amely egy → jogeszmének való megfelelés

szempontjából kiindulva értelmezi a → jogi jelenségeket. Elnevezése →
Kanttól származik. A józan észből vagy az emberi mivoltból vezeti le minden
ember alapvető jogosultságainak és kötelezettségeinek elismerését (→
természetjog). Alapja a polgári moralitás, amely bölcselkedéssel kialakított
jogeszme-fogalmával méri össze a hatályos jogot, annak elvi-logikai bírálatát is
kifejezve. (Ami nem erkölcsös, nem lehet jogos.) Magyarországon a
reformkortól a századfordulóig érvényesült; főbb képviselői: → Virozsil Antal,
→ Pauler Tivadar.

Etatizmus: az → állam mindenhatóságát valló felfogás és uralmi gyakorlat,

amely szerint az állam hivatott ellátni a társadalom irányítását, minden
szférájának (gazdasági, politikai, ideológiai és családi viszonyainak) vezetését,
szervezését, szabályozását, s az állam rendezi el, szervezi meg a közélet és a
magánélet alapvető oldalait, a makro- és mikrostrukturális viszonyokat. Végső
soron tehát a társadalmi lét az államon alapul, az állam minden emberi
cselekvés totalitása, amelynek nincsenek határai és a történelmi lét minden
viszonylatát magában foglalja. Ez a koncepció szemben áll a közélet
kiszélesedésével (ellenzi a tömegek hatalomra jutását), a demokratikus
intézmények bővülésével; határozott állami vezetést és irányítási gyakorlatot
követel, ezért a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása)
elsődlegességét és a törvényhozás (→ jogalkotás) alárendelt szerepét igényli; az
állami egység követelményét, az állami szervek tekintélyét pedig mindenek
fölé helyezi. Az ~ mint doktrína az állami beavatkozás tartalmát politikai, jogi
és erkölcsi elvárásokként is rögzíti a családi, vallási, közösségi, foglalkozási és
baráti viszonyokra vonatkozóan is. Jellemző vonása az intolerancia: más
nézeteket nem csak elutasít, hanem ellenségesnek is minősít, s ennek
megfelelően lép fel velük szemben. Ez a koncepció és uralmi gyakorlat
jelentkezik a modern történelem → totális államaiban.

EU közigazgatási jog: nem teljesen kialakult → jogág, az → Európai Unióhoz

kötődő egyik szakjog. Művelése az 1980-as években indult meg. Az ~ az Unió,
mint transznacionális entitás → közigazgatási problémáit tanulmányozza, tehát
nem a tagállami (→ állam) közigazgatások összegezése. Az ~ vizsgálja a →
centralizáció és → decentralizáció szerepét az Unióban, foglalkozik a
koordinációval, az egyéb szervezési elvekkel, a jogi eljárások rendjével, a
különféle ügynökségek (→ uniós ügynökség) rendszerével, stb.

EURATOM: → Európai Atomenergia Közösség, → Európai Közösségek

Eurojust: → Rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben

Európa Tanács: az európai → államokat tömörítő → nemzetközi szervezet,
amelyet eredetileg 10 nyugat-európai állam hozott létre. Alapszabályát
Londonban, 1949. máj. 5-én írták alá. Az 1990-es években az ~hoz
csatlakoztak a közép- és kelet-európai államok is; Magyarország 1990. nov. 6-
án rati kálta (→ rati kálás) a szervezet Alapszabályát (kihirdetve: 1991. évi
LXXI. tv.). Az ~ fő célkitűzése: a → demokrácia alapját képező elveknek
[egyéni szabadság, politikai szabadság, a jog uralma (→ rule of law)], mint az
európai népek közös örökségét alkotó szellemi és erkölcsi értékeknek általános
érvényesítésére való törekvés. Az ~ tevékenységének középpontjában az →
emberi jogok biztosítása, védelmének előmozdítása áll. Az ~ keretében az
emberi jogok védelmére elfogadott dokumentumok közül a legjelentősebb az
1950. nov. 4-én kelt → Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok
védelméről (→ Emberi jogok európai egyezménye) és a hozzá kapcsolódó →
jegyzőkönyvek, valamint az → Európai szociális karta (1961). Az ~ főszervei: 1.
Miniszteri Bizottság, az ~ legfőbb döntéshozó, végrehajtó és ellenőrző szerve,
amely a tagállamok külügyminisztereiből (→ miniszter) áll. A
külügyminiszterek a legfontosabb kérdésekben általában évente kétszer
üléseznek; a Miniszteri Bizottságot tevékenységében munkacsoportok és
bizottságok segítik. A Miniszteri Bizottság nem jogosult a tagállamok
vonatkozásában nemzetközi normaalkotásra (kötelező erejű → egyezmények
elfogadására); ugyanakkor egyes szervezeti és pénzügyi jellegű határozatai
kötelező erővel bírnak. A Miniszteri Bizottság az Alapszabály módosítására
vonatkozó javaslatokat egyhangúlag fogadja el: új tagállamok felvételéről
szótöbbséggel határoz. Eljárási kérdésekben a döntések szótöbbséggel
hozhatók. Az ügyek döntő többségében azonban a Miniszteri Bizottság arra
törekszik, hogy a döntések egyhangúlag kerüljenek elfogadásra. 2. Parlamenti
Közgyűlés: a többpártrendszerű demokratikus európai államok nemzeti →
parlamentjeinek állandó együttműködési fóruma. A Közgyűlés a tagállamok
parlamentjeinek képviselőiből tevődik össze. Minden tagállam az ~
Alapszabályában számszerűen meghatározott arányban képviselteti magát a
Közgyűlésben. Az ún. → nemzeti csoportok delegálása alapvetően az államok
lakosságának számától függ: a legkisebb államok 2, a legnagyobbak 18
parlamenti képviselőt küldhetnek a Közgyűlésbe. Magyarországnak az ~ba
való felvételekor a Közgyűlésben 7 helyet biztosítottak. A nemzeti parlamenti
képviselőknek a Közgyűlésbe való delegálási módja a tagállamok belügye. Az
államok többségében a jelölésről a hazai parlament dönt, oly módon, hogy a
Parlamenti Közgyűlésben minden hazai parlamenti → párt – nagyságának
megfelelően – képviselethez jut. Az ~ Alapszabálya egyértelműen leszögezi,
hogy a Közgyűlés az ~ tanácskozó testülete, a tagállamok számára csak
ajánlásokat tehet. Saját maga dönt ügyrendjéről, szervezeti felépítéséről.
Megválasztja továbbá az ~ magas beosztású tisztségviselőit, ideértve az →
Emberi Jogok Európai Bíróságának, valamint Bizottságának (→ Emberi Jogok
Európai Bizottsága) tagjait. 3. Titkárság: nemzetközi tisztviselőkből áll: élén a
főtitkárral, akit a főtitkárhelyettessel együtt – a Miniszteri Bizottság javaslata
alapján – a Parlamenti Közgyűlés választ meg, a Titkárság többi tagját a
főtitkár nevezi ki. A Titkárság a tevékenységét igazgatási részlegek
(igazgatóságok) és egyéb szervezeti egységek útján látja el. Az Európai Helyi és
Regionális Önkormányzatok Kongresszusa – amely 1994-ben felváltotta az
Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Állandó Értekezletét – az ~
tanácsadó szerve helyi és regionális kérdésekben. A Miniszteri Bizottság 1999.
máj. 7-i döntésével jött létre az Emberi Jogi Biztos tisztsége, amely tanácsadás,
elemzések, ajánlások formájában segíti az emberi jogok tiszteletben tartását, a
törvényhozási hiányosságok megszüntetését a tagállamokban. Az ~ székhelye:
Strasbourg.

Európai Atomenergia Közösség (EURATOM): az 1957. márc. 25-én

Rómában kelt, az → Európai Gazdasági Közösség megalakításáról szóló →
nemzetközi szerződéssel egyidejűleg aláírt → egyezménnyel létrehozott →
nemzetközi szervezet, amellyel a tagállamokban (→ állam) a hasadóanyagokkal
és az atomiparhoz szükséges termékekkel kapcsolatos közös atompiac
megteremtését kívánták elérni. Az ~ célja a tagállamokban az atomkutatás
előmozdítása, az atomenergiával kapcsolatos ismeretek és tapasztalatok
terjesztése, közös beruházási programok kidolgozása, közös atomerőművek
létesítése, a plutonium és urán kizárólagos joggal való beszerzése és elosztása, a
tagállamokban biztosítéki ellenőrzés (→ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség)
végzése. Az ~ szervezete eredetileg hasonlatos volt az Európai Gazdasági
Közösségéhez, 1965-től kezdődően azonban szervezetileg beépült az európai
integrációs szervezetek rendszerébe. → Európai Közösségek, → Európai Unió

Európai Bíróság: az → Európai Unió bírói fóruma. Tág értelemben az ~

jelenti a Bíróságot, az Elsőfokú Bíróságot és a Közszolgálati Törvényszéket. Az
~ ok alapvetően uniós intézmények között, tagállamok (→ állam) és uniós
intézmények között, tagállamok és tagállamok között, ill. egyének (→
természetes személy) közösségi joggal (→ uniós jog) kapcsolatos ügyeiben,
továbbá egyes speciális esetekben (pl. → nemzetközi szerződések kikötése
alapján) járhatnak el. Az ~ok → hatáskörmegosztása a következőképpen
vázolható: a Közszolgálati Törvényszék illetékes az Unió intézményeiben
dolgozók munkaügyeiben; az Elsőfokú Bíróság jár el kártérítési ügyekben (→
kártérítési jog), valamint az olyan → semmisségi és → mulasztásos eljárásban,
ahol a keresetet magánszemélyek (→ természetes személy) adják be az
intézmények ellen, vagy tagállamok nyújtják be az → Európai Bizottság, illetve
egyes esetekben a Tanács (→Európai Unió Tanácsa) ellen, valamint a
Közszolgálati Törvényszék döntései elleni → fellebbezésekben. A Bíróság
illetékes az → előzetes döntéshozatali eljárásokban, a tagállamokkal szembeni →
kötelezettségszegési eljárásokban, azokban a semmisségi és mulasztásos
eljárásokban, amelyet intézmények kezdeményeznek egymással szemben vagy
tagállamok az → Európai Parlament és a Tanács aktusaival összefüggésben, és
az Elsőfokú Bíróság döntései elleni fellebbezésekben. A Bíróság az Európai
Unió tagállamainak számával azonos számú → bíróból áll (27 fő); a bírákat a
tagállamok → kormányainak javaslata alapján nevezik ki, megbízatásuk 6 évre
szól és a megbízás megújítható. A Bíróság munkáját a 3 évre megválasztott
elnök irányítja, az adminisztratív apparátus élén a főtitkár áll. A döntéseket
általában 3–5 tagú tanácsokban, vagy különleges esetekben a 13 bíróból álló
nagytanácsban, ill. teljes ülésben hozzák. A Bíróság sajátos intézménye a
főtanácsnoki hivatal, amely a bírák munkáját segítő 8 főtanácsnokból áll, akik
írásban készítik el indítványukat az adott ügyről, melyben elemezik a jogi
helyzetet, s állást foglalnak a meghozandó döntésről. A főtanácsnok véleménye
nem köti a ~ot, az esetek többségében azonban a döntést nagymértékben
befolyásolja a főtanácsnok álláspontja. A ~ számos esetben aktívan befolyásolta
a közösségi jog fejlődését, többek között olyan alapelvek kifejlesztésével, mint
az → elsőbbség elve, a → közvetlen hatály, vagy az ún. ésszerűségi alapelv (rule
of reason).

Európai Bizottság: az → Európai Unió javaslattevő, ellenőrző, végrehajtó

intézménye, amely meghatározott esetekben döntéshozói feladatokat is ellát; a
27 tagból áll. Az ~ hivatalos székhelye Brüsszel, de egyes szervezeti egységei
Luxemburgban találhatóak. Az ~ az általános szóhasználat szerint jelenti
egyrészt magát a mintegy 25 ezer tisztviselőt foglalkoztató brüsszeli hivatali
apparátust, szűkebb értelemben viszont a tagállamok (→ állam) által jelölt
biztosok 27 fős kollégiumára utal. Az ~ csak a közösségi érdeknek van
alárendelve, a biztosok személyükben függetlenek, azaz a tagállamok
befolyásától mentesen, önállóan döntenek az egyes kérdésekben. A ~
megbízatása öt évre szól. Az → Európai Parlament az ~t bizalmatlansági
indítvány elfogadásával feloszlathatja. Az ~ megbízatása akkor is megszűnik, ha
a tagok kollektívan lemondanak, ill. lejár a megbízatási idejük. Az egyes tagok
megbízatása elhalálozással, lemondással és felmentéssel szűnik meg. A
felmentésre akkor kerülhet sor, ha az ~ valamely tagja már nem felel meg a
feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, vagy ha súlyos kötelezettségszegést
követett el. Ilyen esetben az → Európai Bíróság az → Európai Unió Tanácsa
vagy az ~ kérelmére felmentheti hivatalából az érintett biztost. Az ~ az uniós
intézményrendszerben, mint javaslattevő szerv, a kezdeményezés
monopóliumával rendelkezik. Ez a döntéshozatal szempontjából annyit jelent,
hogy a jogalkotási eljárás (→ uniós jogalkotás) megindítása az ~tól függ.
Ezentúl ún. delegált → hatáskörgyakorlás keretében bocsáthat ki →
jogszabályokat, amikor az Európai Unió Tanácsa konkrét felhatalmazást ad a
jogalkotásra. A jogalkotási funkcióin túlmenően jelentős végrehajtási,
ellenőrzési (→ kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás), → költségvetési és
képviseleti-külkapcsolati hatáskörökkel is rendelkezik.

Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) (Conference on

Security and Co-operation in Europe – CSCE): → Európai Biztonsági és
Együttműködési Szervezet

Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) (Organization

for Security and Co-operation in Europe – OSCE): a korábbi Európai
Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) elnevezése 1995. jan. 1-je
óta. Az ~ előzményei 1975. aug. 1-jére nyúlnak vissza, amikor 35 → állam
(valamennyi európai ország, kivéve Albániát, valamint az USA és Kanada) első
számú politikai vezetője aláírta a → helsinki záróokmányt (→ záróakta), amely
három fő részben, ún. kosárban tartalmazza az Értekezleten elért
eredményeket. Az első kosár foglalkozik az európai biztonsággal kapcsolatos
politikai-katonai kérdésekkel, a bizalomerősítő intézkedésekkel, továbbá itt
található a részt vevő államok kapcsolatait vezérlő, a → nemzetközi jog
alapnormáinak az ENSZ → Alapokmányához (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) képest kibővített, tíz alapelve, az ún. dekalóg. [1. az államok
szuverén egyenlősége; 2. tartózkodás az erőszak alkalmazásától és az erőszakkal
való fenyegetéstől (→ erőszak tilalma); 3. a határok sérthetetlensége; 4. az
államok területi épségének tiszteletben tartása; 5. a → nemzetközi viták békés
rendezése; 6. a belügyekbe való → beavatkozás tilalma; 7. az → emberi jogok
tiszteletben tartása; 8. a népek egyenjogúsága és önrendelkezése (→ szuverén
egyenlőség, → önrendelkezési jog); 9. az államok közötti együttműködés
kötelezettsége; 10. a nemzetközi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése.] A
második kosár a gazdasági, a tudományos, a technikai, valamint a
környezetvédelmi, a harmadik a humanitárius együttműködés fő kérdéseivel
foglalkozik. A dokumentum, hasonlóan a konferenciasorozat keretében
később elfogadottakhoz, jogilag nem, csak politikailag kötelező. Ezt követően
a helsinki folyamatnak is nevezett Európai Biztonsági és Együttműködési
Értekezlet három elhúzódó utótalálkozón vitatta meg a záróokmány
végrehajtását (Belgrád 1977–1978, Madrid 1980–1983, Bécs 1986–1989), és
fejlesztette tovább a helsinki ajánlásokat. Az igazi fordulatot a kelet-nyugati
kon iktus befejeződése hozta meg. 1991. nov. 21-én a résztvevő államok →
államfői és → kormányfői elfogadták a Párizsi Kartát az új Európáért, amellyel
megvetették az EBEÉ intézményesülésének alapjait. Ettől kezdve lehet beszélni
az EBEÉ-ről, mint olyan intézményről, amely egy → nemzetközi szervezet
sajátosságaival rendelkezik. Létrehozták a részt vevő országok külügy→
minisztereinek rendszeres találkozóját, a Tanácsot, a Vezető Tisztségviselők
Bizottságát, felállították a Kon iktusmegelőző Központot Bécsben, a Szabad
Választások Irodáját Varsóban, valamint a kis létszámú Titkárságot Prágában.
Ugyanekkor alakult meg az állam- és kormányfők 2 évenkénti
csúcstalálkozóinak rendszere. Ezeken fogadják el a hosszú távú, nagy
jelentőségű döntéseket, bár a Tanács is rendelkezett hasonló → hatáskörrel. A
helsinki folyamat újabb fontos állomása az 1992-es, Helsinkiben tartott
negyedik utótalálkozó, ahol létrehozták a nemzeti kisebbségi főbiztos
intézményét (→ kisebbségek nemzetközi védelme), elhatározták, hogy az
utótalálkozók helyét a 2 évenkénti felülvizsgálati konferenciák veszik át,
megteremtették a feltételeket az ~ békefenntartó tevékenységéhez, bár
fegyveres akciókban a NATO-ra (→ Észak-atlanti Szerződés Szervezete) és a →
Nyugat-Európai Unióra kíván hagyatkozni. Ugyancsak kinyilvánították azt,
hogy az ~ az ENSZ Alapokmányának VIII. fejezete szerinti regionális
megállapodás (→ ENSZ és a regionális szervezetek). A külügyminiszterek
Stockholmban megtartott konferenciáján 1992. dec. 14-én fogadták el az
EBEÉ békéltetési és választottbírósági egyezményét [megerősítve: 19/1995.
(III. 17.) OGY h.]. Az EBEÉ nemzetközi szervezetté válására és nevének ~re
változtatására 1994 decemberében, a budapesti felülvizsgálati konferencián
került sor. Az itt elfogadott dokumentum szerint az ~ intézményi struktúrája
négy politikai döntéshozó testületre épül: az állam- és kormányfők
csúcsértekezletére, a külügyminiszterekből álló Miniszteri Tanácsra, az államok
vezető kormánytisztviselőit tömörítő Vezetői Tanácsra és az Állandó Tanácsra.
Ezt a struktúrát egészíti ki a Titkárság, a Biztonsági és Együttműködési Fórum,
valamint a Demokratikus Intézményrendszer és Emberi Jogi Központ. Az
EBEÉ döntéshozatalában korábban teljes körben érvényesült a → konszenzus
szabálya, miszerint minden döntést valamennyi részt vevő állam egyetértésével
kell elfogadni. Az 1990-es évek elejétől azonban ezt több tekintetben is
felülvizsgálták. Először eljárási kérdésekben vált lehetővé az, hogy egy államra
vonatkozóan akkor is döntsenek, ha ennek vannak ellenzői is. így 1990-ben
létrehozták az ún. sürgősségi mechanizmust, mely lehetővé teszi, hogy 13
állam egyetértése esetén ilyen találkozókat hívjanak össze. 1992-ben már
érdemi kérdésekkel kapcsolatban is bevezették a „konszenzus mínusz egy”
szabályt, ami lehetővé teszi, hogy az ~ elveit következetesen megsértő állammal
szemben felléphessenek. Ebbe a körbe tartozik az ún. moszkvai mechanizmus,
amelynek alapján bármely állam további 9 állam támogatásával jelentést tevő
misszió küldését kérheti abba a részes államba, ahol az emberi jogokkal
összefüggő kötelezettségeket súlyosan megsértik, továbbá a viták békés
rendezésének La Valetta-i mechanizmusa. Az évek során, elsősorban a kelet-
európai térségben bekövetkezett → államutódlások következtében az ~
jelentősen kibővült.

Európai elfogatóparancs: az ~ váltotta fel az → Európai Unió tagállamai (→

állam) között a → kiadatást a vonatkozó kerethatározat (→ uniós jog) és az azt
végrehajtó belső → jogszabályok alapján. Az egyik tagállam által kibocsátott ~
alapján a másik tagállamnak át kell adni a → bűncselekmény elkövetésével
gyanúsított (→terhelt) vagy azért már elítélt személyt. Az átadás kötelezettsége
alól a tagállamok csak a kerethatározat által megengedett kivételeket
szabályozhatnak belső → bűntetőjogukban. Az ~ teljesítéséről →
igazságszolgáltatási szervek, Magyarországon a → bíróságok döntenek.
Európai zetési meghagyás: → zetési meghagyás

Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete: → Gazdasági Együttműködés

és Fejlesztés Szervezete

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság: az → Európai Unió tanácsadó

szerve, melynek funkciója, hogy az uniós döntéshozatali folyamatokba bevonja
a különböző társadalmi érdekcsoportok (→ civil szervezetek) képviselőit. A
344 főből álló, brüsszeli székhelyű ~ tagjait a tagállamok (→ állam) javaslatai
alapján az → Európai Unió Tanácsa minősített többséggel nevezi ki 4 éves
időtartamra. Az ~ tagjai az uniós munkaadók (→ munkáltató), a →
munkavállalók és az egyéb érdekvédelmi szervezetek (pl. fogyasztóvédelmi
csoportok, környezetvédelmi mozgalmak) képviselői közül kerülnek ki.
Magyarországról 12 fő vesz részt az ~ munkájában. Az ~ tagjai közül két évre
választja elnökét és tisztségviselőit. Az alapító szerződésekben (→ nemzetközi
szerződés) meghatározott esetekben az Európai Unió Tanácsának vagy az →
Európai Bizottságnak konzultálnia kell az ~gal, de a kötelező tárgykörökön
kívül is az uniós szervek indokolt esetben konzultálhatnak az ~gal. Az ~nak
lehetősége van saját kezdeményezésére is véleményt kiadni minden olyan
jogalkotást (→ uniós jogalkotás) érintő kérdésben, amely az ~ban képviseltek
érdekeit érinti.

Európai Gazdasági Közösség: → Európai Közösségek

Európai Igazságügyi Hálózat: → Rendőrségi és igazságügyi együttműködés

büntetőügyekben

Európai Innovációs és Technológiai Intézet: EIT (European Institute of

Innovation and Technology), → uniós ügynökség

Európai Konvent: → uniós alapjogvédelem, → Alkotmányos Szerződés

Európai Közösség (EK): → Európai Közösségek

Európai Közösségek: eredetileg az 1951. ápr. 18-án aláírt Párizsi Szerződéssel

(→ nemzetközi szerződés) 50 éves időszakra létrehozott → Európai Szén- és
Acélközösség (hatályba lépett: 1952. júl. 23.), valamint az 1957. ápr. 25-én aláírt
Római Szerződéssel megalakított Európai Gazdasági Közösség és az → Európai
Atomenergia Közösség (hatályba lépett 1958. jan. 1.) összefoglaló elnevezése
volt. Az ~ alapító tagállamai (→ állam): Franciaország, NSZK, Olaszország,
Belgium, Hollandia és Luxemburg. Az ~ → jogi személyiséggel felruházott
integrációs célú → nemzetközi szervezetként kezdték meg működésüket a →
Jean Monnet által kidolgozott jogi-intézményi modell alapján (Monnet-
modell). Ennek lényege, hogy az integráció körébe vont területeken az
együttműködés túlnyomórészt államok feletti, „szupranacionális” jellegű, amit
a tagállamok → kormányközi együttműködésének különböző formái
egészítenek ki. Az ~ szervezetében a szupranacionális elemet a Főhatóság (→
Európai Szén- és Acélközösség), ill. az → Európai Bizottság jelenítette meg
(Európai Gazdasági Közösség, Európai Atomenergia Közösség). Ezen
túlmenően az ~ben a Monnet-modell intézményi hátterét a → Miniszterek
Tanácsa, a Közgyűlés (1963-tól → Európai Parlament) és az → Európai Bíróság
biztosította. A három közösség intézményrendszerét a Brüsszelben, 1965. ápr.
8-án aláírt ún. fúziós szerződéssel összevonták (hatályba lépett: 1967. júl. 1.).
Az ~ közül az Európai Szén- és Acélközösség, valamint az Európai
Atomenergia Közösség célkitűzése a szektorális integráció megvalósítása volt,
míg az Európai Gazdasági Közösség ennél szélesebb, a gazdaság számos
területét érintő horizontális jellegű integrációs együttműködés bevezetését
tűzte ki célul. A → vámunió és a közös piac megteremtése számos politika
közösségi hatáskörbe emelését eredményezte (pl. → közös kereskedelempolitika,
közös közlekedési politika stb.). Az ~ szervezete 1973-ban az Egyesült
Királysággal, Írországgal, és Dániával kibővült, amit 1981-ben Görögország,
majd 1986-ban Portugália és Spanyolország csatlakozása követett. Az ~en belül
az 1986-ban megkötött → Egységes Európai Okmány tovább szélesítette a
tagállamok gazdasági együttműködését az integráció magasabb fokát jelképező
egységes belső piac kialakításával. A → Maastrichti Szerződés hatálybalépését
követően az ~ az →Európai Unió első pilléres együttműködésének szerződési
alapját jelentik, egyúttal az Európai Gazdasági Közösség elnevezése ~re
módosult. Az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastrichti Szerződés)
rendelkezése szerint a jövőben új tagállamok már nem az ~hez, hanem az
Európai Unióhoz csatlakoznak, amely értelemszerűen eredményezi az ~en
belüli részvételüket is. A szervezet 1995-ben Ausztriával, Finnországgal és
Svédországgal bővült. Az Európai Szén- és Acélközösség 2002. jún. 23.
napjával megszűnt, ezt követően az ~ elnevezés Európai Közösséget és Európai
Atomenergia Közösséget jelöli. A 2004-ben és 2007-ben bekövetkezett kelet-
európai és mediterrán bővítéssel az integrációs szervezet tagjainak száma 27
lett. A → Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az Európai Unió szerkezete
egységessé válik, így az ~ megjelölés már csak történeti jelentőséggel bír majd.

Európai Központi Bank: az 1998-ban felállított intézmény a → Gazdasági és

Monetáris Unió jegybankja. Székhelye Frankfurtban található. Az ~ a
monetáris folyamatok szabályozójaként segíti elő, hogy a gazdasági és pénzügyi
unió (→ nemzetközi szervezet) célkitűzései megvalósuljanak. Az ~ egyik
legfontosabb feladata az árstabilitás fenntartása, így annak biztosítása, hogy a
fogyasztói árakban bekövetkező éves emelkedés ne haladja meg a 2%-ot. Ezt
egyrészt a pénzkínálat ellenőrzésével (pl. kamatlábak meghatározása az
eurózónában, amelyet jelenleg 16 tagállam (→ állam) alkot), másrészt az
áralakulások kontrolljával próbálja elérni. Az ~ jogalkotó (→ uniós jogalkotás)
szerv, tehát → rendeleteket, határozatokat, véleményeket és ajánlásokat
bocsáthat ki (→ uniós jog). A független működés követelményéből következik,
hogy sem az ~, sem pedig az eurórendszer központi bankjai vagy ezek
döntéshozó testületeinek bármely tagja nem fogadhat el, és nem kérhet
utasításokat más testülettől. Az uniós intézmények és a tagállamok →
kormányai kötelesek ezt tiszteletben tartani és tilos bármiféle módon befolyást
gyakorolni az ~ra vagy a nemzeti központi bankokra. Az ~ szervei a
Kormányzótanács, az Igazgatóság és az Általános Tanács.

Európai munkajog: tágabb értelemben az → Európa Tanács megfelelő

nemzetközi → munkajoga (regionális nemzetközi munkajog), ill. az →
Európai Szociális Charta és módosításainak rendelkezései, a Római Szerződés
munkajogi előírásai, valamint az → Európai Közösség másodlagos munkajogi
normáinak (rendeletek és irányelvek) összessége (→ uniós jog). Szűkebb
értelemben az Európai Közösség elsődleges és másodlagos joga, ill. az →
Európai Bíróság a munkajogi szempontjából releváns ítélkezési gyakorlata. Az
~ nem korlátozódik individuális és kollektív munkajogra, s idetartoznak –
többek között – a → munkavállalók szabad mozgását szabályozó előírások is
(→ személyek szabad áramlása).
Európai ombudsman: → Európai Unió hivatala, amelyet az → államokban
működő → ombudsman mintájára hoztak létre. Az → Európai Parlament által
megválasztott ~hoz az Európai Unióban lakóhellyel, ill. székhellyel rendelkező
természetes (→ természetes személy), ill. → jogi személy fordulhat a közösségi
intézmények és szervek eljárása során felmerült hivatali visszássággal
kapcsolatban. Az ~ székhelye Strasbourg. A hivatal felállításáról → Maastrichti
Szerződés határozott, az első ~t 1995-ben választották meg. Az ~ hivatali ideje a
parlamenti ciklus időtartamával egyezik meg, és a parlamenti választásokat
követően kerül sor a kinevezésére. ~ csak uniós állampolgár (→ uniós
polgárság) lehet, rendelkeznie kell a → polgári és politikai jogok teljes körével,
valamint a függetlenség minden biztosítékával. Az ~ feladatait teljes
függetlenséggel gyakorolja, a benyújtott → panasz alapján, ill. saját
kezdeményezésre kivizsgálja a feltételezett hivatali visszásságot. Eljárása során
döntéseihez nem fűződik kötelező erő, amennyiben hivatali visszásság esete
forog fenn akkor a békés megoldás, ajánlás, kritikai észrevétel, és a
Parlamentnek benyújtott különjelentés eszközével élhet. Az Európai Parlament
számára éves jelentést készít.

Európai Parlament: az →Európai Unió szerve, amely a jogalkotási

eljárásokban (→ uniós jogalkotás) különböző típusú közreműködési →
hatáskörökkel rendelkezik. Az ~ hivatalos székhelye Strasbourg, ahol plenáris
üléseit tartja. Titkársága Luxembourgban található, míg bizottságai Brüsszelben
üléseznek. Az ~ elnevezése a kezdeti időszakban Közgyűlés (→ Európai
Közösségek), melynek tagjait a tagállami (→ állam) → parlamentek képviselői
közül delegálták. Az intézményt 1963 óta nevezik ~nek, képviselőit 1979-től
kezdődően a tagállamokban tartott általános választások során közvetlenül
választják. Az ~ 736 képviselőből áll, akiket a nemzeti → választási
rendszerekben közvetlen és általános → választójog alapján 5 évre választanak.
A parlamenti helyeket az egyes államok lakosságának arányában osztják fel.
Magyarország a 2009–2014 közötti időszakban 22 képviselői hellyel
rendelkezik. Az ~ elnökét fél ciklusra, azaz 2 és fél évre választják. Az elnök
képviseli az ~et, emellett – alelnökei segítségével – irányítja az ~ munkáját,
valamint vezeti a plenáris üléseket. Az elnökség az ~ elnöke mellett az
alelnökökből és az ún. quaestorokból áll. A quaestorok a képviselőket
közvetlenül érintő ügyviteli és pénzügyi kérdésekben rendelkeznek
hatáskörrel. Az elnökség nevezi ki az ~ főtitkárát, aki gondoskodik az ~ hivatali
szolgálatainak irányításáról. Politikai jellegű intézményként az elnökök
értekezlete határozza meg az ~ munkájának tárgyát, ütemezését, így a plenáris
ülések napirendjét, a jogalkotási tervet, valamint rendelkezik a bizottságok
összetételéről és hatásköréről. Az elnökök értekezletének tagja az ~ elnöke, a
képviselőcsoportok elnökei, valamint – tanácskozási joggal – egy független
képviselő. A képviselők nem nemzeti hovatartozásuk, hanem a politikai
ideológiák által meghatározott képviselőcsoportokhoz (→ frakció) tartoznak.
Az ~ben 7 képviselőcsoport működik. Képviselőcsoportot legalább 25
képviselő hozhat létre, akiknek a tagállamok legalább egynegyedét kell
képviselniük. Egy képviselő egyszerre csak egy képviselőcsoportba tartozhat,
vannak viszont képviselők, akik egyik képviselőcsoportnak sem tagjai
(függetlenek). Az ~ plenáris üléseinek előkészítése meghatározott területekre
szakosodott, képviselőkből álló állandó bizottságokban történik. Az állandó
bizottságok mellett az ~ felállíthat albizottságokat, ideiglenes bizottságokat és
→ vizsgálóbizottságokat. Az ~ döntéshozatalt érintő hatáskörei a kezdetekben
konzultációs és információs jogkörökben merültek ki, tényleges döntési
jogokat csak → költségvetési kérdésekben élvezett. Az → Egységes Európai
Okmány módosításának köszönhetően az ~ együttműködési jogokat kapott,
valamint egyes → nemzetközi szerződések megerősítésével összefüggésben
hozzájárulási jogkörrel lett felruházva. A → Maastrichti Szerződés módosítása
nyomán az ~ számos tárgykörben együttdöntési joggal rendelkezik, amely már
tényleges részvételi lehetőséget biztosít a → jogszabályok megalkotásának
folyamatában. Napjainkban az → uniós jog normáinak jelentős hányada már
nem születhet meg az ~ közreműködése nélkül. A döntéshozatal mellett az ~ a
politikai ellenőrzési eszközei révén (vizsgálóbizottság, → bizalmatlansági
indítvány az → Európai Bizottsággal szemben stb.) az Európai Unión belüli
demokratikus kontroll fontos intézménye. Az ~ ezen túlmenően költségvetési,
külkapcsolati, kinevezési (→ Európai ombudsman) hatásköröket is gyakorol.

Európai polgár: → uniós polgárság

Európai Számvevőszék: az → Európai Unió egyik főszerve, feladata az uniós

pénzügyek független ellenőrzése és felügyelete. Az ~ székhelye Luxemburg, 27
tagját az → Európai Unió Tanácsa az → Európai Parlamenttel történő
konzultációt követően minősített többségű döntéssel 6 éves időszakra nevezi
ki. Az ~ tagjait a tagállamokban (→ állam) külső ellenőrzést végző szerveknél
ellátó személyek (→ természetes személy), vagy azok közül választják, akik
rendelkeznek a hivatalhoz szükséges különleges képesítéssel, és
függetlenségükhöz nem fér kétség. Tagjai maguk közül választanak 3 évre
elnököt. Az ~ ellenőrzi az EU összes bevételre és kiadásra vonatkozó
elszámolását. A bevételek és kiadások jogszerűségét és szabályszerűségét,
valamint a pénzgazdálkodás hatékonyságát és eredményességét vizsgálja. Az ~
minden pénzügyi év lezárását követően éves jelentést készít. Az ~ csak
ellenőrzési és vizsgálati → hatáskörökkel lett felruházva, az esetleges
szabálytalansággal szemben közvetlenül csak a nyilvánosság eszközeivel,
jelentéseivel tud fellépni. → Bűncselekmény gyanúja esetén értesíti az Európai
Csalásellenes Hivatalt (OLAF), illetve tagállami jogsértés esetén, az illetékes
nemzeti → hatóságokat.

Európai Szén- és Acélközösség: röv. ESZAK. A II. világháború után Nyugat-

Európában erőteljes integrációs folyamat indult meg. A → Jean Monnet által
kidolgozott terv alapján → Robert Schuman francia külügyminiszter (→
miniszter) 1950. máj. 9-én tett javaslatot integrációs szervezet létrehozására
(Schuman-terv), amit követően 1951. ápr. 18-án Párizsban az NSZK,
Franciaország, Olaszország és a Benelux → államok (Belgium, Hollandia,
Luxemburg) megkötötték az ~et (ismertebb nevén: a Montánuniót)
megalapító, 50 évre szóló → nemzetközi szerződést. Az ~ a 6 állam szén- és
acéliparának ügyeit → vámunió alapján intéző → nemzetközi szervezet volt;
amely önálló intézményrendszerrel rendelkezett [főhatóság, közgyűléssel,
tanáccsal, bíróság (→ nemzetközi bíróságok és → Európai Bíróság)]. A gazdasági
együttműködés elmélyítésén kívül meghatározó szerepet játszott a történelmi
fontosságú francia–német megbékélésben és az európai integráció
gondolatának népszerűsítésében. Az ~ később beépült az európai integrációs
szervezetekbe. A → Maastrichti Szerződést követően az → Európai Unió első,
közösségi pillérét alkotja, majd hatálynak lejártával 2002. jún. 23-án
megszűnt. A szén- és acélszektort érintő szabályozási hatáskörök továbbra is a
közösségi együttműködés körében maradtak, mivel az ~ általános jogutódja az
→ Európai Közösség.

Európai szociális karta: az → Európai Tanács égisze alatt 1961. okt. 18-án,
Torinóban elfogadott, a gazdasági, szociális jogok (→ gazdasági, szociális és
kulturális jogok) katalógusát és védelmi rendszerét rögzítő → nemzetközi
szerződés (kihirdetve: 1999. évi C. tv.). Az ~ létrehozására azért volt szükség,
mert az → Emberi jogok európai egyezménye, a gazdasági és szociális jogokat
nem szabályozza. Az ~ I. része 19 db alapelvként megfogalmazza azokat a
jogokat, amelyek biztosításával kapcsolatos kötelezettségeket az II. rész
részletesebben előírja. Az I. rész alapelveinek megfelelő politika kialakítása
minden részes → állam kötelezettsége, függetlenül a II. rész alapján vállalt
kötelezettségektől. A II. részben foglalt rendelkezések közül ugyanis az
államok választhatnak, hogy mely jogok biztosítását vállalják. A választásnak
van egy mennyiségi és egy minőségi korlátja: a kötelezőnek tekintett cikkek és
számozott bekezdések teljes száma nem lehet kevesebb 10 db cikknél és 45 db
számozott bekezdésnél; továbbá az ~ meghatároz egy „kötelező magot”, azaz 7
db olyan cikket, amelyek közül legalább 5 db-ot mindenképpen biztosítani
kell. Ebbe a magba tartozik: a → munkához való jog, a → szakszervezeti jogok,
a kollektív tárgyalásokhoz való jog, a → társadalombiztosításhoz való jog, a
szociális és egészségügyi segítséghez való jog, a család joga a szociális, jogi és
gazdasági védelemhez, valamint a bevándorló munkások és családjaik joga a
védelemhez és segítséghez. Ezenkívül az ~ rendelkezik az igazságos, továbbá a
biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jogról, a tisztességes
díjazásról, a gyermekek és atalok védelemhez való jogáról, a dolgozó nők
védelemhez való jogáról, a pályaválasztáshoz szükséges tájékozódáshoz való
jogról, a szakmai képzéshez való jogról, az egészség védelméhez való jogról, a
szociális jóléti szolgáltatásokból való részesedés jogáról, az anyák és gyermekek
szociális és gazdasági védelméhez való jogáról, valamint a más szerződő fél
területén történő vállalkozás jogáról. A jogok e katalógusát az 1988. máj. 5-én
elfogadott 1. sz. → Jegyzőkönyv további jogokkal bővítette (kihirdetve: 2005.
évi XCVIII. tv.). Az ~ az Emberi jogok európai egyezményével ellentétben
nem biztosítja az → egyéni panaszjogot, s a kötelezettségek teljesítésének
ellenőrzése az államok által benyújtott jelentések útján történik. A jelentést
először egy független szakértői bizottság vizsgálja meg, amely értelmezi az ~
rendelkezéseit, és megállapítja, hogy az egyes államok → jogrendszere és
gyakorlata összhangban van-e azokkal. Ezután a jelentéssel foglalkozik az erre
a célra felállított Kormányközi Bizottság, valamint az Európa Tanács
Parlamenti Közgyűlése és Miniszteri Bizottsága is. A hatékonyság javítása
érdekében 1991. okt. 21-én elfogadtak egy módosító jegyzőkönyvet, amely
tisztázza az egyes szervek hatáskörét. 1995. nov. 9-én újabb kiegészítő
jegyzőkönyv aláírására került sor, amely → munkavállalói és → munkáltatói
érdekképviseletek számára biztosítja az ~ban biztosított jogokkal kapcsolatban
kollektív panaszok benyújtásának lehetőségét. Az ~ tartalmi kiterjesztése
érdekében 1996. máj. 3-án aláírásra került a Módosított ~ (kihirdetve: 2009.
évi VI. tv.), amely az ~ban és kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt jogokat
(némi módosítással) egy okmányba foglalja és kiegészíti egyéb jogokkal is. A
Módosított Karta célja, hogy fokozatosan az ~ helyébe lépjen.

Európai Tanács: az → Európai Unió → államfőinek és → kormányfőinek

időszakonkénti találkozója, az Unió legfőbb politikai döntéshozó szerve. A
tagállamok (→ állam) csúcsértekezleteinek gyakorlata az 1960-as évek elejére
tekint vissza, de intézményesüléséről csupán 1974-től lehet beszélni. Az alapító
szerződések (→ nemzetközi szerződés) szintjén először az → Egységes Európai
Okmány tesz róla említést, az Unió szerveinek szintjére pedig a → Maastrichti
Szerződés emeli. Az ~ a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből és az →
Európai Bizottság elnökéből áll, valamint – tanácskozási joggal –
közreműködnek a tagállamok külügyminiszterei (→ miniszter) és az Európai
Bizottság egy tagja is. Az ~ minden ülése után jelentést, továbbá az Unió által
elért haladásról évente írásos jelentést nyújt be az → Európai Parlamentnek. Az
~ üléseit a tanácsi elnökséget Európai Unió betöltő tagállam hívja össze. Az ~
évente két rendes ülést és általában két rendkívüli ún. informális ülést tart,
amit a média és a közvélemény kitüntetett gyelme kísér. Az üléseknek a
tényleges döntéshozatali szakasza nem nyilvános. Az alapító szerződések szerint
az ~ ösztönzi az Unió fejlődését, és meghatározza e fejlődés általános politikai
irányait. A gyakorlatban ez a nagy horderejű, a tagállamok kompromisszumát
igénylő stratégiai döntések meghozatalát jelenti. Az ~ nem tévesztendő össze az
→ Európa Tanács elnevezésű Strasbourgban működő → nemzetközi
szervezettel, másrészt az → Európai Unió Tanácsával.

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank for Reconstruction

and Development – EBRD): 40 → állam, valamint az → Európai Gazdasági
Közösség és az Európai Befektetési Bank által Párizsban 1990. máj. 29-én aláírt
→ megállapodással (→ nemzetközi szerződés) (kihirdetve: 1991. évi LV. tv.)
létrehozott pénzintézet; eredeti célja volt, hogy a kelet-közép-európai
államokat a piacgazdaságra való átmenetben segítse. Az ~ 1991 óta működik
londoni székhellyel. Tevékenysége az európai átalakuló gazdaságok mellett a
közép-ázsiai térségre összpontosul. Technikai segítséget nyújt a → bankvilágtól
kezdve az infrastruktúra fejlesztésén át számos területen; támogatja a külföldi
beruházásokat a privát és a közszférában; segíti a pénzeszközök mobilizálását,
és technikai segítséget nyújt, szorosan együttműködik más pénzügyi
szervezetekkel. Kiemelt célkitűzése a környezetvédelmi beruházások
nanszírozása. Az ~ot a Kormányzótanács irányítja, amelybe valamennyi
tagállam egy kormányzót és egy helyettest jelöl. A napi irányítási munkát az
Igazgatótanács végzi.

Európai Unió (EU): az 1993. nov. 1-jén hatályba lépő ~ról szóló szerződés
(→ Maastrichti Szerződés) által létrehozott integrációs szervezet, amely egyfelől
nemzetek feletti közösségi, másrészt kormányközi együttműködési (→
nemzetközi szervezet) módszerekre épül. A tagállamok (→ állam)
együttműködésének különböző metódusait az ~ három pillére jelképezi. Az
első pillér keretén belül az → Európai Közösségre, valamint az → Európai
Atomenergia Közösségre épülő közösségi együttműködési modell jellemző. E
közösségek → jogi személyiséggel felruházott → jogalanyok. Az első pilléren
belüli döntéshozatal sajátossága, hogy a jogszabályok (→ uniós jog)
elfogadásához egyre szélesebb körben minősített többségi határozat szükséges,
az egyhangú határozathozatal fokozatosan háttérbe szorul. Az első pilléres
közösségi együttműködés keretében az → Európai Bíróság kötelező →
joghatósággal bír a közösségek alapító szerződéseiben (→ nemzetközi szerződés)
meghatározott → keresettípusok tekintetében, és a jogalanyok széles körét
érintő kötelező döntéseket hozhat. Az ~ második pillérének (→ közös kül- és
biztonságpolitika) módszere a kormányközi (→ kormány) kooperáció, melyre
az egyhangú döntéshozatal jellemző, azaz a határozathozatal feltétele a
tagállamok konszenzusa. Az Európai Bíróság nem rendelkezik →
hatáskörökkel a második pillér vonatkozásában. Az ~ harmadik pillérének (→
rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben) jellegét elsődlegesen a
kormányközi kooperáció határozza meg, kivételesen – a közösségi modellnek
megfelelően – a Tanács (→ Európai Unió Tanácsa) minősített többséggel is
fogadhat el döntéseket. Az Európai Bíróság a harmadik pillérben elfogadott
határozatok és kerethatározatok, egyes nemzetközi szerződések értelmezésére
és érvényességének a megállapítására hatáskörrel lett felruházva, de a
tagállamok ezt nyilatkozatukkal kizárhatják. Habár a Maastrichti Szerződés
szerint az ~ egységes intézményi kerettel rendelkezik, a tagállamok az ~t nem
ruházták fel → jogalanyisággal, így jogi értelemben nem tekinthető
nemzetközi szervezetnek. Az ~ hárompilléres struktúrájának az összhangját az
→ Európai Tanács biztosítja, vezetési modelljét pedig az uniós elnökség (ún.
soros elnökség) intézménye valósítja meg. E tisztséget félévenként felváltva
egy-egy tagállam tölti be. Az uniós elnökséget ellátó tagállam hívja össze az
Európai Tanács üléseit, és elnököl az Európai Unió Tanácsban. Az uniós
elnöknek komoly súlya van a tárgyalásra kerülő ügyek döntésének
befolyásolásában, valamint a napirend összeállításában és a szavazások
előkészítésében. Az ~ integrációs szerepét az európai → útlevél, a Maastrichti
Szerződéssel bevezetett → uniós polgárság intézménye, és az ~ jelképei is
erősítik. Az uniós jelképek használata az elmúlt évtizedek gyakorlatában alakult
ki. Habár az ~ jelképeit az alapszerződések jelenleg nem rögzítik, az →
Alkotmányos Szerződésben kísérlet történt e szimbólumok rögzítésére. Így az ~
zászlaja kék alapon tizenkét arany csillag alkotta körből áll, az európai himnusz
Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának részlete, az ~ jelmondata
„Egyesülve a sokféleségben”, pénzneme az euró, valamint a Schumann-terv
meghirdetésének alkalmából máj. 9. Európa-napként kerül megünneplésre az
~ egészében. A → Lisszaboni Szerződés jelentős változásokat irányoz elő az ~
struktúrájában. A hárompilléres szerkezet felszámolásával az ~ magába olvasztja
majd az egyes közösségeket, és jogi személyiséggel (→ jogi személy) felruházott,
egységes nemzetközi szervezetként hatékonyabban lesz képes az integrációs
szervezetet külső és belső viszonyaiban megjeleníteni.

Európai Unió Alapjogi Chartája: → uniós alapjogvédelem, → Alkotmányos

Szerződés, → Lisszaboni Szerződés

Európai Unió Tanácsa: Miniszterek Tanácsa, vagy röv. Tanács. Az → Európai

Unió fő jogalkotó szerve. Az ~ a tagállamok (→ állam) egy-egy → miniszteri
szintű képviselőjéből álló testület, melyben a delegált miniszter felhatalmazással
rendelkezik az adott tagállam → kormánya nevében történő
kötelezettségvállalásra. Az ~ának székhelye Brüsszel. Az ~ a résztvevő
szakminiszterektől függően különböző tanácsi formációkban ülésezik.
A tanácsi formációk elvben egyenlő jogállásúak, de a külügyminiszterekből
álló Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa átfogóbb jellegű, horizontális
kérdésekkel is foglalkozik. Az ~ munkáját segíti a Főtitkárság, élén a
tagállamoktól független személyként eljáró főtitkárral. A tanácsi ülések
előkészítésében a legfontosabb feladatot az Állandó Képviselők Bizottsága
(COREPER) látja el, amely a tagállamok Európai Unió mellé rendelt brüsszeli
állandó képviseletek vezetőinek, illetve azok helyettesi pozícióban eljáró
tisztviselőinek testületét jelenti. A második pillérben a COREPER-hez hasonló
funkciót lát el a Politikai és Biztonsági Bizottság, míg a harmadik pilléres
együttműködés keretében az előkészítés az ún. Koordináló Bizottság feladata.
A COREPER munkáját több mint 200 állandó, illetve ideiglenes tanácsi
munkacsoport segíti. Az ~ legfontosabb → hatásköre a jogalkotás (→ uniós
jogalkotás), azonban ma már e jogosítványát többnyire az → Európai
Parlamenttel közösen gyakorolja. Emellett külügyi, ellenőrzési, → költségvetési,
koordinációs, kinevezési és szűk körben kezdeményezési jogköröket is ellát. Az
~ döntéseit – témakörtől függően – hozhatja egyszerű többséggel, minősített
többséggel vagy egyhangúlag. A → Nizzai Szerződés módosításait követően a
minősített többségi döntés tekinthető általánosnak. A minősített többségi
szavazási eljárás esetén az egyes tagállamok szavazata eltérő súlyú népességük
nagyságától függően, de a szavazati súlyok alapvetően a kisebb államok
irányában kedvezőbbek. A szavazati súlyok összértéke 345, Magyarország
szavazati súlya 12. Azoknak a javaslatoknak az elfogadásához, melyeket az →
Európai Bizottság készít elő, a minősített többség eléréséhez a tagok
többségének igen szavazatával leadott, legalább 255 értékű szavazat szükséges.
Egyéb esetekben az ~ határozatának elfogadásához a tagok kétharmadának
igen szavazatával leadott legalább 255 értékű szavazat szükséges. Ezenfelül a
döntések elfogadásához még szükséges az is, hogy a tagállamok ne éljenek a →
vétójog lehetőségével. A tagállamok ugyanis kérhetik annak megerősítését, hogy
a leadott igen szavazatok az EU teljes népességének legalább 62%-át tegye ki.
Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a döntést el nem fogadottnak kell
tekinteni. Ellenkező esetben, vagy ha e vétólehetőséggel a tagállamok nem
élnek, akkor a döntés minősített többséggel elfogadott és kibocsátható lesz. A
→ Lisszaboni Szerződés a minősített többségi szavazást egyszerűsíti és bevezeti a
kettős többség elvét. Ez alapján egy → jogalkotási javaslat akkor tekinthető
elfogadottnak, ha azt a tagállamok 55 százaléka támogatja, és az igennel
szavazó tagállamok képviselik az EU népességének legalább 65%-át.

Európa-jog: → uniós jog

EUROPOL: (European Police Office- Európai Rendőrségi Hivatal)

létrehozásáról a > Maastrichti szerződés rendelkezett. Az → Európai Unió
Tanácsa 1995-ben döntött a szervezet felállításáról, amely hágai székhellyel,
1999-ben kezdte meg a működését. Az ~t azzal a céllal hozták létre, hogy a →
terrorizmus, kábítószer kereskedelem és egyéb súlyos → bűncselekmények elleni
küzdelemben javítsa a tagállamok (→ állam) illetékes → hatóságai között az
együttműködést, ha alaposan feltételezhető, hogy szervezett bűnözői
struktúrával állnak szemben, az adott bűncselekmény által legalább két
tagállam érintett és a bűncselekmények súlya is igényli a közös fellépést. Az ~
hatáskörébe tartozó kiemelt jelentőségű bűncselekmények például a szándékos
(→ szándékosság) → emberölés, → súlyos testi sértés, emberi szervek tiltott
kereskedelme (→ emberi test tiltott felhasználása), → emberrablás, pénz és más
zetőeszközök hamisítása,( → pénzhamisítás) → számítógépes bűnözés, →
iparjogvédelmi jog megsértése és termékhamisítás (→ rossz minőségű termék
forgalomba hozatala), korrupció (→ vesztegetés), fegyverek, lőszerek és
robbanóanyagok tiltott kereskedelme (→ lőfegyverrel vagy lőszerrel való
visszaélés), tiltott kábítószer kereskedelem (→ kábítószerrel való visszaélés), →
pénzmosás, → terrorizmus, → emberkereskedelem. Az ~ nem rendelkezik
nyomozati (→ nyomozás) jogkörrel. Feladata, hogy megkönnyítse a tagállamok
közötti információ áramlást, az információkat összegyűjtse, rendszerezze és
értékelje. Az ~ a tagállamokkal a kapcsolatot a nemzeti egységeken keresztül
tartja. Az ~ szervei: az igazgatótanács; az igazgató; a pénzügyi ellenőr; és a
pénzügyi bizottság. Az igazgatótanácsba minden tagállam egy tagot delegál, és
minden tag egy szavazattal rendelkezik. Az igazgató tanács elnöke annak a
tagállamnak a képviselője, amelyik a Tanács elnöki tisztét tölti be. Az
igazgatótanács évente legalább kétszer ülésezik.

Eutanázia (jó, könnyű halál – gör.): a kifejezés a 17. század óta használatos. A
könnyű halál fogalma ismert volt a legrégibb korokban is. Etikai és jogi
megítélése minden időben kötődik az emberi élet értékéről vallott felfogáshoz.
Napjainkban az ~ az orvostudomány – közelebbről az orvosi gyakorlat és az
orvosetika –, valamint a jog dilemmája. F. Bacontól eredő meghatározás szerint
az ~: a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása vagy előidézése
szenvedéseinek megrövidítése céljából. A beteg beleegyezése elengedhetetlen
feltétel. Az irodalom megkülönböztet aktív és passzív ~t, az orvosi tevékenység
jellegétől függően. Az ~ fogalmát a jogi és az orvosi irodalom részben eltérően
értelmezi. Jogilag nem tekinthető ~nak, ha az orvos a végstádiumba jutott
beteg szenvedéseit narkotikumok alkalmazásával enyhíti anélkül, hogy ezzel a
halál beállását siettetné. Ha pedig a nagyobb adag a fájdalmak csillapításán
kívül alkalmas a halál előidézésére is, és a halál valóban bekövetkezik, az
orvosnak sem etikailag, sem jogilag nem tehető szemrehányás. A felelősségre
vonást kizárja az orvos által vállalt megengedett kockázat, ill. a hivatásbeli
kötelesség elve. Minden más esetben az orvos vagy bármely más személy által a
beteg kérésére és beleegyezésére vagy anélkül végzett aktív ~ a → büntetőjog
szempontjából jogellenes cselekmény, és a hatályos büntetőjogi szabályok
értelmében – ugyanúgy, mint a világ legtöbb országában – szándékos (→
szándékosság) → emberölésnek minősül. Más a megítélése a passzív ~nak. A
természetes halál beállásának művi úton való meg nem akadályozása, a „halni
hagyás” etikus és jogszerű magatartás abban a körben, ahogy fogalma a modern
gyógyászatban kialakult, feltéve, ha ez a beteg joghatályos beleegyezésére
történik. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. a cselekvőképes (→
cselekvőképesség) és akaratnyilvánításra képes beteg önrendelkezési jogaként
elismeri a beteg jogát arra, hogy az életfenntartó vagy életmentő orvosi
beavatkozást visszautasítsa, ha olyan gyógyíthatatlan súlyos betegségben
szenved, amely rövid időn belül halálhoz vezet. A beavatkozás jogszerű
visszautasítását a törvény meghatározott alaki feltételekhez és előzetes orvosi
konzíliumhoz köti. E feltételek hiányában a passzív ~ is → bűncselekmény.
Nyugat-Európában az 1920-as években az ~ legalizálásáért indult mozgalom
eredményeként egyes államokban (pl. Hollandia) az ~t jogilag tolerálják. A
magyar orvosok és a jogászok többségének véleménye szerint az aktív ~
legalizálása ellent mond az élet alkotmányos védelmének, és
összeegyeztethetetlen az orvosi hivatással. → élethez való jog
Evictio (lat.): a → római jogban a megvett → dolog elperlése annak
tulajdonosa vagy egyéb jogosultja által. → emptio venditio

Ex aequo et bono (lat.): → méltányosság

Ex iniuria ius non oritur (jogtalanságból nem eredhet jog – lat.): a klasszikus
→ római jognak a modern → jogrendszerek → kötelmi jogában is tovább élő
alapelve, amely szerint a jogtalanságból nem származhat jog, vagyis a →
jogellenes magatartást tanúsító személy javára e magatartás alapján alanyi
jogosultságok (→ alanyi jog) nem keletkezhetnek, → jogelv

Ex nunc-ex tunc (lat.): a joghatások közti → római jogból vett

megkülönböztetés. Ex nunc (mostantól) a rendelkezéssel, → ítélettel, releváns
ténnyel azonnal bekövetkező joghatás, ex tunc (akkortól) akár a később,
haladékkal, akár a visszaható érvénnyel bekövetkező joghatás.

Exceptio (kifogás – lat.): a → római jogban a → formula rendkívüli

alkotórésze. A → praetor az ~t általában csak az alperes (→ fél) kérésére vette
fel a formulába. A legfontosabb ~ a megtévesztés kifogása (~ doli) volt. →
formuláris eljárás

Exculpációs felelősségi (kártérítési) rendszer: a → polgári jogban a szubjektív

felelősséghez kapcsolódó (→ kártérítési felelősség) bizonyítási rendszer. A
károkozó felel a jogellenes károkozásért (→ kártérítési jog), ha nem tudja
magát kimenteni a felelősség alól. A károkozó vétkességét (→ vétkesség) a
jogalkotó (→ jogalkotás) vélelmezi, ez a → vélelem megdönthető. A kártérítési
→ perben a → bizonyítási teher a károkozón nyugszik, a károsultat hozza
kedvezőbb pozícióba, hiszen a bizonyítatlanság következményét a
károkozónak kell viselnie. A polgári joggal szemben a → munkajogi kártérítési
felelősségi rendszerben nem érvényesül a vétkességi vélelem, ha a kárt a
dolgozó (→ munkavállaló) okozta a munkáltatónak (→ munkajogi felelősség).

Exegézis elmélet: → jogpozitivizmus

Exequatur (végrehajtható – lat.): a fogadó → állam által a → konzuli képviselet

vezetője részére kiadott működési engedély. Az ~ feltünteti a képviselet
vezetőjének nevét, rangját (főkonzul, konzul, alkonzul vagy konzuli ügynök),
a → konzuli kerületet, s tartalmazza a fogadó állam hozzájárulását a vezető
működésének megkezdéséhez. A küldő és a fogadó állam szokásaitól függően
az ~ lehet gondos kiállítású, választékos stílusban készült okirat, vagy
egyszerűen a működési engedély megadásáról szóló szóbeli jegyzék (→
diplomáciai jegyzék). A képviselet vezetője csak az ~, ill. az ennek megadásáról
szóló értesítés kézhezvétele után kezdheti meg működését. Ezt megelőzően a
vezető ideiglenesen elláthat konzuli feladatokat, ha ehhez a fogadó állam
hozzájárult. A fogadó állam az ~ megadását megtagadhatja anélkül, hogy ezt
indokolnia kellene. A konzuli képviselet vezetőjét rangosztályában (főkonzul,
→ konzul, konzuli ügynök) az ~ megadásának időpontja szerint illeti meg a
rangelsőbbség. → konzuli kapcsolatok

Exheredatio (lat.): → kitagadás

Exterritorialitás (területenkívüliség – lat.): a diplomáciai képviselő, majd az

állandó → diplomáciai képviseletek → nemzetközi jogi helyzetét, különösen
mentességeiket és kiváltságaikat (→ diplomáciai kiváltságok és mentességek) több
évszázadon át az ~ → kciója segítségével magyarázták, ill. határozták meg.
Ennek lényege: a diplomáciai képviselőt (→ diplomáciai személyzet), ill. a
diplomáciai képviseletet úgy kell tekinteni, mintha nem a fogadó → állam
területén tartózkodna, s így ennek az államnak a → joghatósága nem terjedne
ki rájuk. Sokáig az egész városrészt, amelyben a diplomáciai képviselő
szálláshelye volt, a fogadó államon kívül levőnek tekintették (ius quarteriorum,
franchise du quartier). A 18. századtól a franchise du quartier csaknem teljesen
megszűnt. Egyes úgynevezett koncessziós szerződések (→ koncessziós terület)
lehetővé tették követségi kerületek (városrészek) fenntartását, ilyen
szerződéseket kötöttek egyes külföldi államok Kínával a 19–20. század
fordulóján. Az államok gyakorlata, ill. maga a nemzetközi jog a 20. század első
felétől túlhaladottnak tekinti az ~ kcióját.

Extraordinaria cognitio (lat.): a → római jogban ismert fogalom, amely a

császári → per elnevezése volt addig, amíg az rendkívüli eljárásnak minősült a
rendes (→ praetori) perhez képest. → cognitiós eljárás
 F
Facere (lat.): a → római jogban a → kötelem tárgyát jelenti, a → szolgáltatást,
ami nem más, mint az a magatartás, melyet az adósnak a hitelező érdekében
tanúsítania kell. A szolgáltatásként szóba jöhető magatartások annyira
változatosak, hogy számbavételük gyakorlatilag lehetetlen. A keresetformulák
(→ actio) szóhasználatát követve a rómaiak a kötelem lehetséges tárgyait a →
dare, a ~ és a → praestare szavakkal írták körül. E három szó közül a ~ volt a
szolgáltatás általános megnevezése, vagyis a ~ tágabb értelemű, tehát abba a
dare és a praestare is beletartozik. A szűkebb értelemben vett ~ mindaz a
tevőleges szolgáltatás, ami nem dare. Tehát a dare szolgáltatással szembeállítva a
~ szolgáltatásban benne van a dare szolgáltatásokon kívül minden tevésből, de
a tartózkodásból álló szolgáltatás is. Modern értelemben az ún. tevési kötelmek
tartoznak ide. Pl. tipikusan ~ szolgáltatás a → megbízási szerződés esetén a
megbízott kötelezettsége, hogy valamely tevékenységet kifejtsen a megbízott
érdekében. De ~ szolgáltatással tartozik az eladó is, aki köteles az eladott →
dolog birtokát átruházni, de nem köteles az egyidejű tulajdonszerzést is
biztosítani. → emptio venditio

Facio ut des: → innommát kontraktusok

Factoring (ang.): a pénztőke áruforgalomba történő bekapcsolásának egyik

módja. A ~ célja, hogy a szállító (eladó) hiteleladásait nanszírozza, s ezzel
egyenletes likviditását biztosítsa. A ~ → szerződés a szállító és a factor között,
amelynek alapján a szállító engedményezi (→ engedményezés) vagy kötelezi
magát, hogy a jövőben áruszállításból (→ szolgáltatásból) keletkező →
követeléseit (→ áruhitel) engedményezi a factorra, aki ennek ellenében az
engedményezett követelést vagy annak egy részét az engedményezőnek
azonnal ki zeti. A factor rendszerint vállalja a behajthatatlanság kockázatát,
feltéve, hogy a szállító a vételi szerződést annak megkötése előtt a factornak
jóváhagyás végett tudomására hozta, s azt jóváhagyta. A szerződésben
rendszerint kikötik, hogy a szállító valamennyi hitelezett eladását köteles a
factorra engedményezni vagy neki e célból felajánlani. A nemzetközi
forgalomban rendszerint két factor szerepel: a szállító a saját országában
működő factor- →bankhoz fordul (export-factor), amely a vevő országában
működő bank (import-factor) útján tájékozódik a vevő hitelképessége felől, s
ennek megfelelően jelöli meg azt az összeget, amelynek erejéig garanciát vállal
(→ bankgarancia), ill. előleget folyósít. A ~ a magyar jogban nincs szabályozva,
a felek jogait és kötelezettségeit szerződésük tartalmazza. A gazdasági életben
számos variáció merült fel, amit a → Polgári Törvénykönyvnek a szerződéses
szabadságra vonatkozó rendelkezései tesznek lehetővé (→ szerződési típus,
típusszabadság).

Facultas alternativa (lat.): vagylagos felhatalmazottság. ~ esetén a → törvény

vagy a → szerződés felhatalmazza az adóst, hogy vagy a hitelező által követelt
→ szolgáltatással, vagy a → törvény, ill. a → szerződés (→ contractus) által
meghatározott más szolgáltatással teljesítsen (→ teljesítés). A hitelező csak egy
meghatározott szolgáltatást követelhet, tehát a → kötelem létrejöttekor csak egy
szolgáltatás van, a teljesítéskor az adós azonban több szolgáltatás közül
választhat, hogy melyikkel teljesít. A feléntúli sérelem esetén (→ laesio enormis)
a vevőnek ~ja van, mert vagy elfogadja a szerződésnek a károsult eladó általi
felbontását, vagy a vételár kiegészítésével hatályában fenntartja az adásvételt
(→ emptio venditio). Ugyanígy ~t adott a → római jog a családfőnek abban az
esetben, ha a családgyermek harmadik személynek → kárt okozott (→
familia). A páter familias eldönthette, hogy ki zeti-e a → kártérítésként
szolgáló → poenát, vagy átadja (→ noxába adja) a károkozót, hogy az dolgozza
le a kárt.

Fair trial elve (igazságos bírósági tárgyalás – ang.): → tisztességes eljáráshoz való
jog

Faji megkülönböztetés tilalma: az → emberi jogok → belső jogi és →

nemzetközi jogi szabályozásának kezdetétől fogva az egyik legfőbb célja az volt,
hogy felszámolják az emberek közötti nemük, fajuk, vallásuk, bőrszínük,
nyelvük, politikai meggyőződésük, → nemzetiségük stb. szerinti bármiféle
megkülönböztetést (→ diszkrimináció). Valamennyi lehetséges diszkrimináció
közül talán a faji megkülönböztetés a legmegalázóbb, nem véletlen tehát, hogy
ennek tilalmáról mind az emberi jogokról szóló legfontosabb nemzetközi jogi
dokumentumok, mind pedig a belső jogi → alkotmányos szabályok külön
rendelkeznek. Ezen túlmenően az → ENSZ Közgyűlésén a ~ról 1965. dec. 21-
én önálló → nemzetközi szerződés – a Faji megkülönböztetés valamennyi
formájának kiküszöböléséről szóló → egyezmény – jött létre (kihirdetve: 1969.
évi 8. tvr.). Az egyezményben a szerződő → államok olyan politika folytatását
vállalják, amely elősegíti a faji megkülönböztetés minden formájának
kiküszöbölését. → Törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a faji
gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást
stb. Betiltanak minden olyan szervezetet, amely a faji megkülönböztetést
előmozdítja vagy arra izgat, az ilyen tevékenységben való részvételt pedig →
bűncselekménynek minősítik. A szerződő államok minden személynek
védelmet és → jogorvoslatot biztosítanak az egyezményben meghatározott
cselekmények ellen, vállalják továbbá, hogy az oktatás, nevelés, kultúra és
tájékoztatás területén hatékony intézkedéseket tesznek a faji
megkülönböztetésre vezető előítéletek leküzdésére. Az egyezményben foglaltak
megtartását 18 tagú, független szakértőkből álló bizottság (Committee on the
Elimination of Racial Discrimination – CERD) felügyeli, amely megvizsgálja
a szerződő államoknak az egyezmény végrehajtásával kapcsolatos 2 évente
benyújtásra kerülő jelentéseit. Ha valamely szerződő állam úgy véli, hogy egy
másik szerződő állam nem tesz eleget az egyezmény rendelkezéseinek, erre
felhívhatja a CERD gyelmét. A szerződő államok elismerhetik a CERD jogát
arra, hogy olyan egyénektől vagy egyének csoportjától érkező közléseket is
megvizsgáljon, akik azt állítják, hogy az egyezményben meghatározott
cselekmények áldozatai (→ egyéni panaszjog). Ilyen panaszokkal a CERD csak
akkor foglalkozik, ha a panasztevő kimerítette a rendelkezésére álló → belső
jogorvoslati lehetőségeket. Magyarország a CERD illetékességét egyéni panaszok
kivizsgálására 1991-ben ismerte el (kihirdetve: 1991. évi LXXX. tv.). →
apartheid

Fajtalanság: → természet elleni fajtalanság, → természet elleni erőszakos

fajtalanság

Fajtanév: → eredetmegjelölés, származási jelzés

Fajtaoltalom: → találmány

FÁK: → Független Államok Közössége

Fakultatív klauzula: → Nemzetközi Bíróság

Faluhelyi Ferenc (1886–1944): jogtudós, a → nemzetközi jog művelője,

egyetemi tanár. Jogi tanulmányai után bíróságon (→ bíróságok) teljesített
szolgálatot, majd 1914-től a pécsi jogakadémián tanít, 1921-től Budapesten a
nemzetközi jog egyetemi magántanára, 1922 és 1944 között pedig a pécsi
egyetem tanára. 1936-ban megalapította a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézetet,
és kiadta annak folyóiratát, a Kisebbségi Körlevelet (I–VIII. évf.). Tagja volt az
angol Grotius Societynek. Fő művei: Az örök semlegesség és a világháború,
1918; Az országgyűlési képviselőválasztásokról szóló 1918. évi XVII. Törvénycikk,
1918; A nemzetközi jog alaptételei, 1923; Magyarország békeszerződései, 1923;
Magyarország közjoga I–II., 1927; A honosság problémái, 1928; A Kellogg-
egyezmény és nemzetközi jelentősége, 1929; Államközi jog I., 1936; Jus civium in
Hungaria habitantium nationum, 1946( posztumusz).

Familia (család – lat.): a → római jogban a család elsősorban hatalmi köteléken

alapuló közösség volt. A család élén állt a családfő, a pater familias. A család
teljes vagyona (→ familia pecuniaque; → bona) fölött éppúgy, mint a családhoz
tartozó személyeken szinte korlátlan hatalma volt. Tágabb értelemben a ~
körébe nemcsak a szabad családtagok, hanem a rabszolgák, sőt eredetileg a
családi vagyon is beletartozott. Szűkebb értelemben véve a ~ tagjai az azonos
páter familias hatalma alatt álló feleség és gyermekek, beleértve a hatalom alatt
álló egyéb lemenőket és az örökbefogadottakat (→ adoptio) is. A római polgár
a családban elfoglalt helye alapján lehetett önjogú (pater familias vagy mater
familias), avagy hatalom alatti (status famíliae, → persona). A fejlettebb jogban
már csak a férji hatalmat, eredetileg azonban az általános családfői hatalmat
fejezte ki igen szemléletesen a → manus szó, amellyel később szembeállították
a családgyermekek viszonylatában fennálló apai hatalmat, a → patria potestast.

Familia pecuniaque (lat.): a → római jogban a (családi) → vagyon legrégebbi

megjelölése. → bona

Familiae emptor (lat.): a → római jogban az örökhagyó egyetemes jogutódja

(→ jogutódlás), de egyes esetekben a bizalmi vevőt is ~nak nevezték. →
testamentum
FAO: → ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete

Farkas József: (1925–1990): tudományos pályáját a budapesti egyetemen, ill.

az MTA Jogtudományi Intézetében kezdte. 1956 és 1972 között →
jogtanácsosként dolgozott. 1973-tól a pécsi egyetemen a → polgári eljárási jog
professzora. Fő művei: Bizonyítás a polgári perben, 1956; A jogerő a magyar
polgári peres eljárásban, 1976.

Fas (lat.): a rómaiak eredetileg minden olyan magatartást értettek alatta, amely
az isteni → törvénynek, vagyis a vallási normarendszernek megfelel, s a szó
magát az isteni törvényt is jelentette. A törvénykezésre alkalmas napokat →
dies fastinak nevezték, míg a vallási ünnepek számára fenntartott napokat,
amelyeken a bíráskodás az isteneket sértette volna, a dies nefasti kifejezéssel
jelölték. Utóbb a ~ kifejezésen a vallási normák összességét értették a jogi
normákkal, a → iussal szemben. A császárkorra a vallási normák általában →
közjogi normákká váltak, s összességüket többnyire a ius divinum elnevezéssel
jelölték, szemben a nem vallási jellegű jogi normákkal, amelyeket ius
humanumnak neveztek. Az isteni jog alá tartozó dolgoknak (→ res) három
csoportja létezett: a res sacrae, a res religiosae és a res sanctae. Az első
kategóriába tartoztak a templomok felszereléseikkel együtt és a vallási kultusz
egyéb helyei. A másodikba azok a dolgok, amelyeket a magánszemélyek
szenteltek a holtak szellemeinek. A harmadikba pedig Róma és a
municipiumok városfalai, kapui.

Fasiszta állam: a római birodalmi hagyományokat [fascis (lat.): vesszőnyaláb]

hangsúlyozó olasz fasiszta → párt uralomra jutása után előbb Olaszországban
(1922), majd más európai (Németország, Spanyolország) és latin-amerikai
(Argentina) országokban is kialakított → állami berendezkedés, amelynek fő
jellemző vonásai a → demokrácia és a → parlamentarizmus elutasítása, az
államközpontú társadalmi és gazdasági rend, a → hatalom teljes koncentrációja
(→ centralizáció), a vezér-elv, az egypárti → diktatúra (→ egypártrendszer) és az
önkényes hatalomgyakorlás (→ totális állam).

Favor defensionis: → ártatlanság vélelme

Favor libertatis (lat.): kedvezmény a szabadság érdekében. Eredete a →
Tizenkét táblás törvényre megy vissza. A ~ elve alapján a jogvitákban, ha arra
mód volt, a szabadság javára szolgáló döntést kellett hozni. A ~ a → római jog
széles körben érvényesülő alapelve volt. Egyik fontos megnyilvánulása a
törvényes → vélelem a szabadság javára a kétes esetekben.

Favor testamenti (lat.): Rómában a végrendelkezési szabadság fokozatosan tért

hódított, és ennek betetőződését jelenti a Severusok korára kiformálódott ~
elve. Eszerint az örökhagyó végrendeletben (→ testamentum) kifejezett
akaratát minél teljesebben kell értelmezni, a végrendelkező akaratának a
legteljesebb mértékben kell megvalósulnia. A végrendeletet úgy kell
értelmezni, hogy az lehetőleg érvényes maradjon. Ezért a végrendeleteket, a →
szerződésektől eltérően, általában a jogellenes vagy lehetetlen kikötések esetén is
érvényben tartották oly módon, hogy az ilyen rendelkezéseket nem írottnak
tekintették.

Fayer László (1842–1906): a → büntetőjog és a → büntetőeljárási jog művelője,

az MTA lev. tagja (1894), 1874-től a budapesti egyetem magántanára. A →
Magyar Jogászegylet egyik alapító tagja, 1903-tól alelnöke. A „Magyar emis”
c. folyóirat szerkesztője (1876–1880), majd a lapnak a „Jogtudományi
Közlöny” c. folyóiratba olvadása után szinte haláláig annak főmunkatársa.
Kiadta az 1843-as büntetőjogi → kodi kációs anyaggyűjteményt. Mint anyagi
büntetőjogász, a → klasszikus büntetőjogi iskola híve. Fő művei: A magyar
büntetőjog kézikönyve, I–II., 1900; A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala,
I–IV., 1885– 1905.

Fedezetelvonó szerződés: a → polgári jogban olyan kötelezettségvállalást jelent,

amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját egészben vagy részben
elvonják. A ~ → kötelezettje a saját hitelezőinek → vagyoni fedezetét kívánja a
~ megkötésével csorbítani. A polgári jog rendszerint (így pl. már a → római
jogban az → actio Pauliana) tilalmazza a hitelező megkárosítására irányuló
vagyonelidegenítést, különösen, ha a ~ ingyenes (→ ingyenes szerződés), vagy ha
a szerző fél rosszhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség). A → magánjogi →
szankció lehet kártérítésre (→ kártérítési felelősség) vagy a → jogalap nélküli
gazdagodás kiadására való kötelezés vagy a szerződés relatív hatálytalanságának
megállapítása a ~ből szerző fél viszonylatában. Ez utóbbi esetben a ~ből szerző
fél köteles lesz tűrni (méghozzá elsősorban az átruházott vagyontárgy terhére) a
kötelezett hitelezőjének kielégítési igényét, ha az a kötelezettnél behajthatatlan.
→ fraus creditorum

Fedezetigazolás: a pénzintézet (→ bank) nyilatkozata, amelyben a

számlatulajdonos (→ bankszámlaszerződés) kérésére igazolja, hogy a ~ban
meghatározott pénzösszeg a ~ban meghatározott ideig vagy feltétel
bekövetkeztéig a számlatulajdonos rendelkezésére áll. A pénzintézet a ~sal
egyben zárolja a számlát, azaz a ~ban meghatározott pénzösszeget a ~ban
megjelölt időpontig vagy feltétel bekövetkeztéig nem bocsátja a
számlatulajdonos rendelkezésére. Egyes → gazdasági társaságok alapításánál pl.
a → cégbírósági → cégbejegyzés feltétele, hogy a kérelmező ~t mutasson be a
cégbíróságnak annak bizonyításául, hogy a társaság működéséhez →
jogszabályban előírt készpénzhányad rendelkezésre áll.

Fegyelmi büntetés: → fegyelmi felelősség

Fegyelmi eljárás: → fegyelmi felelősség

Fegyelmi felelősség: a gazdasági → munkajogban nem ismert, csupán a

közszolgálati (→ közalkalmazotti és → köztisztviselői) → jogviszonyban (→
közszolgálati jog). A ~ a közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettség
vétkes megszegése esetén áll fenn, amelyet kontradiktórius eljárásban (→
kontradiktuális elv) a → munkáltató által kijelölt fegyelmi biztos folytat le és az
általa lefolytatott vizsgálat eredménye alapján a fegyelmi eljárás alá vontnál
magasabb beosztású közalkalmazottakból, ill. köztisztviselőkből álló fegyelmi
tanács hozza meg a határozatot. A gazdasági → munkaviszonyban léteznek
olyan vétkes kötelezettségszegések, amelyek a munkaviszony rendes vagy
rendkívüli felmondással történő megszüntetésével járnak ~ nélkül.

Fegyelmi vétség: → fegyelmi felelősség

Fegyház: a → szabadságvesztés legsúlyosabb végrehajtási fokozata. A ~

fokozatban a legszigorúbb az elítéltek (→ terhelt) külvilágtól való elkülönítése,
őrzése, felügyelete, ellenőrzése, valamint leginkább korlátozott az intézeten
belüli mozgása, ill. életrendje. Ebben a végrehajtási fokozatban kell főszabály
szerint végrehajtani pl. az → életfogytig tartó szabadságvesztést, ill. pl. az →
állam elleni bűncselekmény miatt vagy többszörös visszaesővel (→ visszaesés)
szemben kiszabott meghatározott tartamú szabadságvesztést.

Fegyver nélküli katonai szolgálat: → polgári szolgálat

Fegyveres erők: eredetileg gyűjtő elnevezése azoknak az → állami szerveknek,

amelyek szolgálatuk ellátása érdekében a náluk rendszeresített fegyverzet
viselésére, ill. alkalmazására jogosultak és adott feltételek között egyben
kötelesek is. A → jogban a ~ kifejezés műszó, amely mögött egy-egy állam →
tételesjogi szabályozásától függően eltérő tartalom rejlik. Némely állam jogában
a ~ön csak a hadsereget (véderőt) értik. Másutt a ~et a hadsereg (véderő) és a
határőrség (határvédelmi erők) együtt alkotják. Létezik olyan szabályozás is,
amelynek értelmében az említetteken túl a ~ részei az állam belső kényszerítő
hatalmának közvetlen érvényesítésére hivatott rendőri szervek (→ rendőrség),
vagy legalábbis azok katonai mintára felállított egységei (karhatalmi
alakulatok). Akad olyan ország is, amelynek jogában a fegyveres erőkhöz
tartozik a büntetés-végrehajtási intézetek (→ börtön, → fegyház, → fogház)
fegyveres őrszemélyzete is. A ~től való elhatárolás végett a hozzájuk nem sorolt
egyéb állami fegyveres szervezetek együttes megjelölésére egy-egy állam joga a
fegyveres testületek kifejezést használja. A ~ és a fegyveres testületek
megkülönböztetése → jogalkotás-technikai indokkal magyarázható ugyan, de
elméleti-elvi alapja nincs. Ezzel szemben a ~ és a fegyveres rendészeti szervek
közötti elhatárolásnak → alkotmányos jelentősége van, mivel → jogállamban a
~ a rendészeti szervek támogatására csak → rendkívüli állapotok esetén
vehetők igénybe.

Fegyveres testületek: → fegyveres erők

Fegyvernyugvás: fegyveres kon iktus idején kötött, általában rövid, határozott

időre szóló írásbeli vagy szóbeli → megállapodás, amely a front egészén vagy
egy részén a katonai cselekmények ideiglenes szüneteltetésére irányul. Célja
rendszerint az, hogy a sebesülteket és más → védett személyeket biztonságba
helyezhessék, ill. a szükséges orvosi ellátásban részesíthessék. → hadijog.
Fegyverszünet: a hadműveletek közös megegyezéssel történő megszüntetése,
amelyet általában békekötés (→ békeszerződés) követ. A ~i szerződés
tartalmazhat további kötelezettségeket is. Így pl. az 1945. jan. 20-i moszkvai
magyar ~i → egyezmény (→ párizsi békeszerződés) Magyarország számára előírta
többek között a szövetségesek oldalán való katonai fellépést is. → ~ megszegése,
→ hadijog

Fegyverszünet megszegése: → háborús bűncselekmény, amelyet az a katona

követ el, aki a → fegyverszünet feltételeit megszegi. A magyar → Büntető
Törvénykönyvben található szabályozás az 1907. évi hágai egyezményeken
alapul (becikkelyezve: 1913. évi XLIII. tc.). → hágai békekonferenciák

Fehérgalléros bűnözés: a → bűnözés azon része, amelyben a legális gazdasági

vagy politikai-szervezeti rendben aránylag magas pozíciót betöltő személyek
foglalkozásukat vagy tekintélyüket felhasználva valósítanak elsősorban →
gazdasági bűncselekményeket vagy → vagyon elleni bűncselekményeket.

Fejlődéshez való jog: → szolidaritási jogok

Fejlődő országok joga: mindazon ún. harmadik világbeli → államok →

jogrendszerének gyűjtőneve, amelyek – elszakadásra törekedve – törzsi vagy
vallási alapú jogfejlődésüktől az európai modernizáció útjára tértek.
Modernizálásuk általában törzsi → szokásjoguknak vagy vallási hagyományra és
kinyilatkoztatásra épülő joguknak az eredeti hordozó közegétől való
eltávolodását célzó – rendszerező, válogató vagy nyíltan reformálást is vállaló –
írásba foglalásával kezdődik, s ez szinte törvényszerűen egy fokozatosan
szekularizálódó, önállósuló s autonóm funkcióvá formálódó törvényhozásban
(→ jogalkotás) tetőzik. Mivel a → bírói jogfejlesztésnek többnyire nem kedvez
sem a változás sürgető kényszere, sem pedig az érintett országok politikai
stabilitásának alacsony foka, fokozott szerep hárul a → kodi kációra s a felülről
oktrojált jogátvételre. Az így recipiált jog (→ recepció) viszont gyakran puszta
„fantáziatörvény” marad, vagy jobbik esetben is legfeljebb a hagyományos régi
jog megkettőzését eredményezi.

Fél: a → polgári perben mindig két ellentétes érdekű személy, ~ áll egymással
szemben, a felperes és az alperes. A felperes az, aki az igényét érvényesíti, a →
pert megindítja. Ez a → keresetlevélnek (→ kereset) a bíróságnál (→ bíróságok)
való benyújtásával történik. Az alperes az, akivel szemben az eljárást
megindították; az alperest → vagyonjogi ügyben megilleti a → viszontkereset
emelésének joga. A felperesi szerepet a jog olykor a perindításra jogosultak zárt
felsorolásával korlátozza (pl. a → személyi állapottal kapcsolatos perekben).
Ennek a törvényalkotói (→ jogalkotás) módszernek az eredményét legitimatio
ad causamnak nevezik. Az alperes általában az első → tárgyalásra idéző →
végzés mellékleteként csatolt keresetlevélből értesül arról, hogy ellene pert
indítottak, a keresetlevél másolatait azonban részére akkor is ki kell kézbesíteni
a bíróság megfelelő tartalmú végzésével együtt, pl. ha a keresetlevelet a bíróság
eleve visszautasítja, ill. azt más bírósághoz, → hatósághoz átteszi (→ áttétel). A
~ek a perbeli pozíciójuktól függetlenül részben azonos jogok és kötelezettségek
alanyai. Ilyen azonos jog pl. a pártatlan és a per keletkezését megelőzően
felállított bírósághoz való jog, a kétoldalú és tisztességes meghallgatáshoz való
jog (→ tisztességes eljáráshoz való jog), a jogi eszközök (fegyverek)
egyenlőségének („Waffengleichheit”) igénylése, [pl. a személyes költség-, ill. →
illetékjog, kedvezmények (→ illetékfeljegyzési jog) elnyerése révén] stb. Más
jogok a perbeli szereptől függnek. A ~ a perbeli szerepétől függetlenül köteles
az igazmondásra, a per elhúzásától való tartózkodásra és a → perköltségekkel
való takarékosságra. → Polgári perben lehetséges akár a felperesek, akár az
alperesek többessége. Ez akár egyidejűleg (→ pertársaság), akár egymást
követően létrejöhet. A ~re vonatkozó → polgári eljárási jogi szabályok
megfelelően alkalmazandók a → peren kívüli eljárásokban is. Egyes →
nemzetközi bíróságok (pl. → Nemzetközi Bíróság) előtti eljárásban is ismert a ~,
ill. az alperes és a felperes fogalma. → ügyfél → közigazgatási bíráskodás. →
közigazgatási eljárás

Felbontó szerződés: a → polgári jogban az az eset, amikor a → szerződést a

szerződés megkötésének időpontjára visszaható hatállyal (→ ex nunc–ex tunc)
szüntetik meg. A ~ → jogkövetkezménye, hogy a felek a szerződéskötést
megelőző állapotot állítják vissza, mintha a szerződést meg sem kötötték volna.
A teljesített (→ teljesítés) → szolgáltatások kölcsönösen visszajárnak. A
teljesített szolgáltatások visszatérítésének esedékessége a szerződéskötés
időpontja, de a felek későbbi időpontban is megállapodhatnak. Egyes →
szerződési típusokat nem lehet ~sel felszámolni, mert a kapott szolgáltatás
jellegénél fogva nem téríthető vissza.
Felbujtás: → felbujtó

Felbujtó: az a személy, aki → bűncselekmény elkövetésére mást szándékosan

rábír; a ~ is elkövetőnek (→ elkövetők) minősül. A ~ a tevékenységét az
alapcselekmény elkövetése előtt, azzal összefüggésben fejti ki úgy, hogy az
alapcselekmény → törvényi tényállását még részben sem valósítja meg. A
rábírás, mint → elkövetési magatartás minden olyan tett, amelyben az jut
kifejezésre, hogy a címzett kövesse el a bűncselekményt; ez a rábírás a
legkülönfélébb lehet, akár kifejezésteljes hallgatás is. Ha azonban a rábírás a →
beszámíthatóságot kizáró → fenyegetésben nyilvánul meg, akkor nem felbujtás,
hanem → közvetett tettesség valósul meg. A felbujtásnak meghatározott
bűncselekménytípusra kell vonatkoznia, ugyanakkor a rábírásnak nem kell
tartalmaznia az alapcselekmény konkrét körülményeit. A felbujtásnak két
eredménye van: a rábíró nyilatkozat, mint döntő motívum hozza létre a
tettesben az elkövetésre irányuló szándékot, és ennek alapján a tettes legalább a
→ kísérlet szakaszába juttatja az alapcselekményt. Ha a nyilatkozat nem
szándékkiváltó hatású, a részes (→ részesség) nem ~nak, hanem → bűnsegédnek
minősül, mivel csupán erősíti a tettes szándékát. Ha az alapcselekmény nem jut
el a kísérleti szakaszba, a rábírásra irányuló nyilatkozat → előkészület. A
felbujtásnak nincs kísérlete. A ~nak tisztában kell lennie azzal, hogy a tettes az
ő rábírásának hatására követi el a bűncselekményt. A ~ szándéka lehet mind
egyenes, mind eshetőleges. Közvetett ~nak minősül az, aki mást arra bír rá,
hogy egy harmadik személyt bírjon rá bűncselekmény elkövetésére. Ha több
személy rábíró nyilatkozatának hatására jön létre a tettesben az elkövetésre
irányuló szándék, többes felbujtás jön létre. Ha a ~ más minőségben is
közreműködik a bűncselekmény elkövetésében, a → társtettesség mellett a
felbujtás, ill. a felbujtás mellett a bűnsegély nem állapítható meg. A ~kra is a
tettesekre megállapított → büntetési tételt kell alkalmazni.

Feldolgozás: → ingó dolog → származékos tulajdonszerzés módja, ~ról vagy

átalakításról van szó, ha valaki anélkül, hogy erre jogosult vagy kötelezett
volna, másnak a dolgából (→ dolog) saját munkájával másfajta dolgot állít elő.
Mivel az eredeti állapot nem állítható vissza, rendezni kell az új dolog →
tulajdonjogát. Ha a feldolgozó jóhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség) volt, az
idegen dolog tulajdonosának, annak választása szerint, köteles vagy a
feldolgozott dolog értékét megtéríteni, vagy munkája értékének megtérítése
ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni. Ha azonban a munka értéke
a feldolgozott vagy átalakított dolog értékét lényegesen meghaladja, az előző
tulajdonost választási jog nem illeti meg, csak a feldolgozott dolog értékének
megtérítését követelheti. Ha viszont a feldolgozó (átalakító) rosszhiszemű volt,
a választás joga minden esetben a dolog tulajdonosát illeti: ha ez az új dolog
tulajdonjogát választja, a feldolgozó csak a gazdagodás (→ jogalap nélküli
gazdagodás) megtérítését (és nem a munkája értékét) követelheti. A ~ a →
római jogban is ismert tulajdonszerzési mód volt, és a ~sal létrejött dolog feletti
tulajdon tekintetében a →sabinianusok és a →proculianusok ellentétes
álláspontot foglaltak el.

Felelős őrzés: a → római jogban → custodiaként ismert az az eset, ha valaki egy

dolgot (→ dolog) más érdekében anélkül tart magánál, hogy arra külön →
jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna. A → polgári jog – különösen az
együttműködés (→ együttműködési kötelezettség) és a → tulajdon védelmének
elveiből (→ polgári jog alapelvei) folyóan – nem közömbös az átmenetileg
rendezetlen jogállapotú dolgok sorsa iránt. A ~ alapján mindenki mint
megbízás nélküli ügyvivő (→ megbízás nélküli ügyvitel) köteles óvni másnak a
vagyontárgyát is, amely valamilyen – akár tudtán és akaratán kívüli – okból az
ő hatalmába került. A ~ a jogosult költségére és veszélyére történik (→
kárveszélyviselés), költségei tekintetében a felelős őrzőt → visszatartási jog, ill.
→ beszámítási jog illeti meg [a dolog kiadandó, az elfogyasztott vagy beszedni
elmulasztott hasznaival szemben (→ hasznok szedésének joga)]. A ~ a dolog
jogosulthoz kerüléséig áll fenn, erre megfelelő → határidőt lehet szabni,
amelynek letelte után a felelős őrző a dolgot értékesítheti vagy felhasználhatja,
de a dolog ellenértéke ilyenkor is a jogosultat illeti meg.

Felelősség: → kártérítési felelősség

Felelősségbiztosítás: → biztosítási szerződés

Felelősségi elméletek (→ büntetőjogban): a büntetőjogi felelősség a →

bűncselekményt elkövető személy kötelezettsége, hogy viselje cselekménye
jogilag meghatározott következményeit. A ~ arra a lozó ai kérdésre keresik a
választ, hogy a → törvény milyen alapon teheti felelőssé az egyént az általa
elkövetett cselekményért. A ~ két nagy irányzatának vitája végigkíséri a
büntetőjog fejlődését. Az indeterminista ~ alapgondolata: a felelősség
személyes, egyénhez kötött és etikailag színezett, alapja a cselekvő személy
választási szabadsága. Az egyén felelős, mert szabadon határozza el magát
valamely cselekmény elkövetésére. Akaratelhatározását semmilyen tényező,
sem külső, sem belső nem befolyásolja. Régi felfogás, hogy az ember szabadon
dönt a jó és a rossz között. Ha pedig számára adott lehetőségek közül a
„rosszat”, azaz bűncselekmény elkövetését választotta, viselnie kell a
felelősséget. Az indeterminista ~ szükségszerűen vezetnek a megtorlás
gondolatához, a megtorló büntetési rendszerekhez. A determinista ~
alapgondolata, hogy a természetben és a társadalomban érvényesülő
okozatosság törvényei érvényesek az emberi akarat kialakulására is. Az akarat
minden helyzetben okilag meghatározott (determinált), kialakulásának
meghatározott okai és feltételei vannak. Idetartoznak egyfelől a külvilág
jelenségei – zömükben társadalmi feltételek –, másfelől a cselekvő személyében
rejlő biológiai és pszichológiai sajátosságok, azaz a személyisége. Mindebből azt
a következtetést vonják le, hogy az egyén akarata az adott szituációban
egyértelműen, minden más választást kizáróan teljesen determinált (abszolút
determinizmus elve). Következésképpen az egyén nem felelős cselekményéért,
de jövőbeli magatartása büntetéssel – vagy más állami kényszerintézkedéssel –
determinálható. A determinizmust mechanikusan értelmező felfogás azonban
nem egyeztethető össze az egyéni felelősségen alapuló büntetőjogi elvekkel.
Ellentétes a modern tudományos felfogással is, amely a személyiség sajátos
szerepét hangsúlyozza az akarat kialakulásának determinációs folyamatában.
Eszerint a külvilági tényezők önmagukban nem határozzák meg abszolút
módon a cselekvő személy akaratát, ezek a tényezők a személyiségen
átszűrődve közvetett módon érvényesülnek. Ugyanakkor a személyiség is külső
társadalmi tényezők hatására alakul. Az értelem irányítása alatt álló akarat
visszahat a személyiségre, a személyiség képes önmagát fejleszteni.
A személyiségnek ez az önmagát vezérlő képessége teremti meg az életútjáért és
cselekményeiért felelős ember képét (mérsékelt determinizmus elve). Az egyén
büntetőjogi felelősségének alapja az, hogy önfejlődése során nem épített be
személyiségébe a bűncselekmény elkövetésétől visszatartó társadalmi
követelményeket, etikai és jogi parancsokat és tilalmakat. A mérsékelt
determinizmus felelősségelmélete, mivel megőrzi a büntetőjogi felelősség és a
büntetés hagyományos intézményeit, elfogadható a modern törvényhozás (→
jogalkotás) számára. A → Büntető Törvénykönyvek általában nem foglalnak
állást a determinista és az indeterminista ~ vitájában. A büntető →
igazságszolgáltatás gyakorlati feladatait szem előtt tartva rendszerint
hangsúlyozzák a felelősség individualetikai alapjait (→ beszámíthatóság, →
bűnösség stb.), a büntetések világában viszont helyt adnak a személyiség
fejlődésére hatással levő determinációs tényezőknek. A magyar büntetőjog
hagyományosan hangsúlyozza egyrészt az egyéni felelősség elvét, másrészt a
büntetéstől a jövőbeli magatartást befolyásoló, a → bűnözést megelőző hatást
vár.

Feléntúli sérelem: → laesio enormis

Felfüggesztett büntetés: → feltételes elítélés

Felhagyás a tulajdonnal: → ingó dolgok → tulajdonjogának a → római jogban

is ismert (→ derelictio) egyik megszűnési módja (→ tulajdon megszűnése),
amikor is a tulajdonos a dolgot a tulajdonjog feladásának szándékával elhagyja,
kidobja stb. A ~ tudatos és teljes kell legyen, történhet kifejezett nyilatkozattal
vagy → ráutaló magatartással, de sohasem vélelmezhető (→ vélelem). A ~
abszolút megszűnési mód, a tulajdonjog nem száll át másra, mindenkire nézve
megszűnik, a dolog gazdátlanná válik (→ gazdátlan javak), és bárki által
elsajátítás (foglalás, → occupatio) útján megszerezhető. A ~ érvényességéhez –
mivel az jogilag az elidegenítéssel egy tekintet alá esik – teljes →
cselekvőképesség szükséges. A ~ nem lehetséges az → ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzett → ingatlanra vonatkozólag, valamint az → állami tulajdon
kizárólagos tárgyai tekintetében.

Felhasználási szerződés: a kizárólagos → szerzői jog gyakorlati hasznosításához

kapcsolódó → polgári jogi → szerződés (→ szerződési típus). A ~ jogi természete
szerint lehet a → vagyon értékű jogok (maga az engedélyezési jog) átruházása,
vagy pedig csak a meghatározott módon való felhasználás engedélyezése (→
licenciaszerződés, → torzításmentességhez való jog). A két forma egymás mellett
is létezhet. A szűkebb értelemben vett ~ alapján a → szerző vagy jogutóda (→
jogutódlás) vagy más jogtulajdonos védett → szerzői mű meghatározott módon
és feltételek szerinti felhasználására, tipikusan a mű többszörözésére,
megjelenítésére vagy nyilvánossághoz való közvetítésére vonatkozó jogi
felhatalmazás adására (→ nyilvánosságra hozatal joga), a felhasználó pedig
rendszerint díj zetésre (→ szerzői díjazás) és a nyilvánossághoz való
közvetítésre köteles. Vonatkozhat egyes művek esetenkénti vagy egy bizonyos
műfajba tartozó összes mű tömeges felhasználására (pl. nem színpadi
zeneművek sugárzására). Utóbbi esetben a jogosító a közös jogkezelő szervezet
(szerzői jogvédő társaság). A ~ a felhasználók közötti felhasználási jogosítás
(allicencia) is. → kiadói szerződés, → licenciaszerződés, → meg lmesítési
szerződés, → sugárzási szerződés

Felhatalmazó jogszabály: olyan → jogszabály (rendesen → törvény), amely

más, alacsonyabb szintű jogszabály alkotását megengedi. A ~ jogszabály az
általa felhatalmazott jogszabály érvényességének feltétele, ezért a felhatalmazás
alapján alkotott jogszabály (tipikusan → rendelet) csak akkor érvényes, ha a
kapott felhatalmazást – az abban foglalt korlátokat – nem lépi túl. →
keretjogszabály

Feljelentés: a → büntetőügyekben eljáró → hatóságoknak címzett, →

bűncselekmény elkövetésére vonatkozó tényközlés. ~t – bizonyos kivételekkel –
bárki tehet. Minden hatóság és → hivatalos személy köteles a hivatali →
hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, a
személy megjelölésével – feljelenteni. Magánszemélyeket ilyen kötelezettség
csak a → Büntető Törvénykönyvben meghatározott esetekben – amikor a ~
elmulasztása bűncselekmény – terhel. A → törvény bizonyos bűncselekmények
(→ hamis vád, → hamis tanúzás, → hozzátartozó sérelmére elkövetett →
vagyon elleni, ill. magánvádas bűncselekmények stb.) esetében a → nyomozás
elrendelését meghatározott szervek (→ bíróság), ill. személyek (hozzátartozó,
→ sértett) ~éhez köti (→ magánindítvány). A hatóságot ilyen esetben ~i
kötelezettség nem terheli. A ~t írásban vagy szóban a → nyomozó hatóságokhoz
kell benyújtani. A szóbeli ~t írásba kell foglalni. A más hatóság által elfogadott
~t ez a hatóság köteles a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak megküldeni.

Feljelentés elmulasztása: → törvényben meghatározott esetekben a készülő

vagy a még le nem leplezett → bűncselekményre vonatkozó ~ is
bűncselekmény. A ~ának elkövetője (→ elkövetők) hitelt érdemlő tudomást
szerzett arról, hogy a bűncselekmény elkövetése van készülőben, vagy ilyet
követtek el, de erről a → hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést.
Számos bűncselekmény ~ért az elkövető → hozzátartozója nem büntethető.
Felkelő: nemzetközi vagy belső fegyveres kon iktus folyamán irreguláris erők
soraiban harcoló személy. → gen jegyzőkönyvek, → hadijog

Fellebbezés: 1. Nem → jogerős bírósági (→ bíróságok) határozatok elleni

átszármaztató hatályú rendes → perorvoslat. A ~ tárgya az első fokú határozat
(→ büntetőügyekben kivételesen a másodfokú), → ítéletek ellen korlátlanul,
→ végzések ellen a → törvényben írt kivételekkel van helye ~nek, így pl.
pervezető végzések ellen nem lehet ~sel élni. A másodfokú bíróság határozata
egyfokú ~i rendszerben [nálunk polgári, → közigazgatási vagy munkaügyi
perekben, (→ munkaügyi bíráskodás)] ~sel vagy más → jogorvoslattal nem
támadható meg. A ~ indoka bármilyen → anyagi jogi vagy eljárási jogi (→
büntetőeljárási jog, → polgári eljárási jog) szabálysértés. → Polgári ügyben az
elsőfokú bíróság határozata ellen ~sel élhet a → fél, a → beavatkozó, továbbá
az, akire vonatkozóan a határozat rendelkezést tartalmaz, bizonyos esetekben
pedig az → ügyész is. Büntetőügyben ~re másodfokú döntés ellen csak akkor
kerülhet sor, ha az első- és a másodfokú bíróság döntése a bűnösség
tekintetében eltérő volt. ~re jogosultak: az ügyész [a vádlott (→ terhelt) terhére
és javára is], az eljárás részvevői (vádlott, → védő, bizonyos kérdésekben: a
vádlott örököse, → törvényes képviselője, házastársa, → magánfél). A ~ben a ~
okát és célját is meg kell jelölni, és új tényre, bizonyítékokra is lehet
hivatkozni; a ~ visszavonható. A ~re az ellenérdekű fél észrevételeket tehet. A ~
átszármaztató hatálya azt jelenti, hogy a ~ elbírálása során a felsőbb bíróság
nem csak annak megállapítására szorítkozhat, hogy az alsóbb bíróság helyesen
vagy helytelenül járt el, hanem az általa megállapított tényállás alapján új
érdemi határozatot is hozhat. A fellebbviteli → tárgyalás a ~ elintézésének a fő
formája. Minden olyan ~t tárgyaláson kell elbírálni, amelyet a törvény nem
utal a tanácsülési elintézés körébe. Ha egyes kérdések elbírálása tanácsülésre,
másoké tárgyalásra tartozik, tárgyalást kell tartani. A fellebbviteli tárgyalás az
eljárási alapelvek teljes érvényesülésével folyik, szükség esetén →
bizonyításfelvétellel. Erre azonban harmadfokú eljárásban nem kerülhet sor.
Másodfokon is alkalmazandók a tárgyalás nyilvánosságára, vezetésére,
rendjének fenntartására, folytonosságára vonatkozó rendelkezések. 2. →
Közigazgatási eljárásban a ~ az elsőfokú közigazgatási határozat (→ hatósági
határozat) ellen igénybe vehető jogorvoslati eszköz; elbírálására rendszerint a
kibocsátó szerv közvetlen felettes szerve jogosult és köteles. A ~i joggal az
rendelkezik, akinek jogát vagy jogos érdekét a fél szubjektív megítélése szerint
a határozat sérti. ~sel nem csak az élhet, aki az elsőfokú eljárásban →
ügyfélként részt vett, hanem mindenki, aki a határozatot magára nézve
sérelmesnek találja. A ~ a → közigazgatási jogban is átszármaztatható hatályú
jogorvoslati kérelem; ennek nyomán tehát a döntési jogkör átkerül a
közigazgatási fórumrendszerben meghatározott szervhez. Kivételesen a ~nek
nincs átszármaztatható hatálya, mégpedig akkor, ha a törvény megengedi,
hogy a megtámadott határozatot (a fellebbező kérelmével egyező módon) az
elsőfokú hatóság orvosolja. Az érdekelt ~i kérelméhez a másodfokú hatóság
nincs kötve. Hasonlóképpen nincs kötve az elsőfokú hatóság által
megállapított tényálláshoz sem. A ~ halasztó hatályú jogorvoslat, a
megfellebbezett határozat, ill. ítélet vagy végzés a ~ elbírálása előtt nem
hajtható végre. A ~ek bejelentésének → határidejét és módját törvény
határozza meg. A ~ lehetséges egyes → nemzetközi bíróságok döntésével
szemben is.

Felmondás: a → polgári jogban az egyik szerződő fél által a másikhoz intézett

egyoldalú → jognyilatkozat, amely a → szerződést megszünteti. ~ esetén a
szerződés a jövőre nézve (→ ex nunc–ex tunc hatállyal) szűnik meg, míg
elállásnál (→ elállási jog) visszamenő (ex tunc) hatállyal. A ~ fő szabály szerint
alakszerűtlen, de → jogszabályok többnyire írásbeli alakot rendelnek (→
alakszerűség). ~ra egyik vagy mindkét szerződő fél jogosult jogszabály vagy
szerződés alapján. A ~ szólhat azonnalra vagy meghatározott időre. Az
azonnali, ún. rendkívüli ~ a szerződést a címzettel való közlés időpontjától
szünteti meg, a határozott időre szóló, ún. rendes ~ a szerződést a ~i idő lejárta
után szünteti meg, a ~i idő alatt a szerződés fennáll. Azonnali hatályú ~nak
csak jogszabályban meghatározott esetekben van helye, pl. súlyos →
szerződésszegés esetében (pl. → bérleti szerződésnél) vagy bizalmi jellegű
szerződéseknél (pl. → megbízási szerződésnél). Határozatlan időre szóló tartós
→ jogviszonyok ~sal szüntethetők meg. A ~ jogkövetkezménye, hogy a
szerződés megszűnésének időpontjáig esedékes → szolgáltatásokat teljesíteni
kell (→ teljesítés), és az ellenérték nélkül maradt pénzszolgáltatásokat vissza kell
zetni.

Felosztó-kirovó rendszer: az európai kötelező → társadalombiztosítási rendszer

működésének alapja. Lényege, hogy a társadalombiztosítási → önkormányzat,
ill. az → állam állapítja meg a társadalombiztosítás működéséhez szükséges
pénzt, s osztja fel ellátási → járadékként és rója ki → járulékként.

Felróhatóság: a jogi felelősség egyik, mégpedig szubjektív eleme. Ha a

jogalkotó (→ jogalkotás) által jogellenessé nyilvánított magatartást a →
jogalany tudatos magatartásával megvalósítja, a → jog e magatartást az elkövető
terhére írja. A jog azt a magatartást tekinti felróhatónak, amelyet a jogalany
szándékosan (→ szándékosság) vagy gondatlanul (→ gondatlanság) valósít meg.
A ~ általános esete a → polgári jogban a → vétkesség. Így nincs jogi felelősség az
objektív → szerződésszegés esetében (vétlen jogellenesség). A polgári jogban
kidolgozott egyéb felelősségi formák is (pl. alkalmazottért való felelősség,
alvállalkozóért való felelősség) végső soron visszavezethetők a vétkességi
felelősség rendszerére (→ kártérítési felelősség, → kártérítési jog).

Felségfolyamodvány: → panaszjog

Felségsértés: az → államot megtestesítő személy (→ monarcha) elleni

támadással, ill. az ebben való közreműködéssel elkövethető → bűncselekmény.
A régi magyar jogban a → hűtlenséggel együtt tárgyalták, → Werbőczynél a két
cselekmény összetartozik. Annak idején a ~ megvalósult a király, ill. –
személyén keresztül – az ország elleni összeesküvéssel, merénylettel, ennek
megkísérlésével, az ebben való közreműködéssel, egyetértéssel, az erről való
tudomásszerzés esetén a feljelentés elmulasztásával, valamint belháború
támasztásával. A ~ büntetése halál (→ halálbüntetés), ezenfelül az → ingó és →
ingatlan → vagyon elkobzása volt. A → dualizmusban a ~t az állam, az
uralkodó, az → alkotmány ellen irányuló erőszakos merényletként de niálták,
s a cselekményt halállal, ill. → életfogytig tartó szabadságvesztéssel vagy →
fegyházzal büntették.

Felsőház: 1. A két→ kamarás → országgyűlések általában származás

(mágnások) és méltóságok (egyházfők, országnagyok) alapján kialakított felső
kamarája (→ második kamara). Eredetileg a kétkamarás angol →
parlamentben a → Lordok Háza általános (nem hivatalos) köznyelvi
megjelölése. A polgári → parlamentarizmus korában az arisztokrácia rovására
teret nyertek a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) által
delegált tisztségviselők, ill. a különféle → önkormányzatok, hivatásrendek
képviselői is. 2. Magyarországon az 1926. évi XXII. tc. által helyreállított
kétkamarás országgyűlés keretében 1927–1945 között ~ működött. A ~
társadalmi összetétele eltért a → főrendiházétől. Visszaszorult a történelmi
arisztokrácia képviselete, valamint új elemként jelent meg az érdek-képviseleti
szervezetek és intézmények (pl. különböző szakmai kamarák, felsőoktatási
intézmények), továbbá a → vármegyei és városi → törvényhatóságok
képviselete. A ~ jogköre a főrendiház jogkörével egyezett meg. A ~ →
hatáskörét a törvényalkotás tekintetében utóbb az 1937. XXVII. tc. terjesztette
ki. → felsőtábla

Felsőtábla: latinul: → tabula magnatum, Magyarországon a kétkamarás (→

második kamara) rendi → országgyűlésnek a „karok és rendek” (status et
ordines) 1608-as → törvényi meghatározása nyomán az országlakosoktól
elkülönült felsőháza. A ~n tanácskoztak a főpapok és mágnások, akiket a 15.
század végétől már személy szerinti meghívólevelében invitált a király a
gyűlésbe. A ~ elnöke a → nádor volt. Akadályoztatása esetén az országbíró vagy
a tárnokmester helyettesítette. A polgári átalakulás során a ~ összetétele alig
módosult, szervezete és → hatásköre azonban igazodott az államszervezeti
változásokhoz. Az 1848. júl. 6-i ülésen elfogadott Rendszabályok szövegében
még szinonimaként szerepelt a ~ és a → felsőház megjelölés, a kiegyezés után
hivatalos elnevezése → főrendiház lett.

Felszámolás: a 19. század klasszikus → csődjogi → kódexei a → csődeljárás egyik

lehetséges kimeneteleként jelölték meg a ~t (→ kereskedelmi jog). A ~
folyamatában döntő jelentősége volt a csődtömeggondnoknak, aki a
csődnyitás pillanatában átvette az adós → cégének irányítását. A csődnyitás
joghatása ugyanis abban rejlett, hogy az adós elveszítette kezelési, →
rendelkezési jogosultságát → vagyona felett, másrészt pedig az összes vele
szembeni → követelés lejárttá vált. Ez utóbbihoz kapcsolódott az is, hogy
minden követelés pénzköveteléssé változott. A ~ során a csődtömeggondnok
behajtotta az adós kintlévőségeit, vagyonát értékesítette, majd vagyonfelosztási
javaslatot terjesztett a → bíróság elé. A bíróság kitűzte a ~i határnapot (→
határidő), amelynek az a jelentősége, hogy ezután az időpont után a
csődtömeggondnok helyét a hitelező választmány foglalta el, amely az adós
vagyonát értékesítette, és azt a → törvényekben megszabott hitelezői rangsor
szerint a hitelezők között felosztotta.
Feltaláló: az, aki a → találmányt – kreatív tevékenységével – létrehozza. A ~t a
találmányával kapcsolatban személyiségi jellegű és vagyoni természetű
jogosultságok illetik meg. Személyhez fűződő joga (→ személyiségi jogok) a
~nak, hogy ~i minőségét elismerjék, ne vonják kétségbe. Ugyancsak
személyiségi jellegű joga eldönteni, nyilvánosságra hozza-e találmányát, vagy
titokban tartja (→ nyilvánosságra hozatal joga). A személyhez fűződő jogok
átruházhatatlanok és időben korlátlanok. A ~nak találmányához fűződő
vagyoni érdekeit a felhasználás és rendelkezés joga biztosítja, elsősorban a
találmányra vonatkozó szabadalmi igénye (→ szabadalmi eljárás). A →
szabadalom abszolút szerkezetű, kizárólagos jellegű oltalmat nyújt, de bizonyos
jogi oltalom megilleti a ~t a → know-how-kénti felhasználás során is. A ~ →
vagyoni jogai időben korlátozottak és átruházhatók, ill. átszállhatnak. Sajátosan
alakulnak a ~ jogai → szolgálati találmányok esetén. Ugyancsak sajátos
szabályok irányadók a közös találmányokra. A ~társak → jogviszonyára az egyes
→ jogrendszerek általában a → közös tulajdon szabályainak analóg alkalmazását
rendelik. Ennek lényege, hogy mindegyik ~társ szabadon használhatja
a találmányt (költség- és nyereségmegosztási kötelezettséggel), a találmány, ill. a
szabadalom egésze feletti rendelkezés (átruházás, → licenciaszerződés) azonban
csak együttesen illeti meg őket. Közös szabadalom esetén a ~társak hányada
eltérő lehet, a → vélelem azonban az egyenlő arányok mellett van. →
iparjogvédelem

Feltétel: a → polgári jogban olyan bizonytalan jövőbeni eseményt jelent,

amelynek bekövetkezésétől a felek a → szerződés hatályának beálltát vagy
megszűnését teszik függővé. A szerződésben meghatározott ~ nem lehet
érthetetlen, ellentmondó, jogellenes vagy lehetetlen, mert ez a ~ →
semmisségét vonja maga után, amit a szerződés részleges érvénytelenségének
szabályai szerint kell megítélni (→ szerződés érvénytelensége). A ~ jogi hatása
szerint van felfüggesztő és bontó ~. A felfüggesztő ~ként meghatározott
esemény bekövetkeztével lép hatályba a szerződés, a bontó feltétel beálltával
pedig a korábban hatályban volt szerződés hatálya megszűnik. Nem minősül
~nek az olyan esemény, amely a szerződéskötéskor már megtörtént, még akkor
sem, ha ez a tény a felek számára nem volt ismert. Ugyancsak nem lehet ~ az
olyan jövőbeni esemény, ami a jövőben – előre meghatározott időben –
bizonyosan be fog következni. Ez utóbbi szerződéses kikötés nem ~, hanem
időhatározás. A ~ a felek megállapodása alapján válik a szerződés részévé (→
alakszerűség).

Feltételek egyenértékűségének tana: → okozatossági elméletek

Feltételes elítélés: a → bűncselekmények elkövetői (→ elkövetők) ~ének két

változata ismert. Az amerikai–angol (probation) megoldás szerint a bíróság (→
bíróságok) az elkövetett bűncselekmény miatt az elkövető → bűnösségét
megállapítja, de a → büntetés kiszabását próbaidőre felfüggeszti (elhalasztja), és
az elkövetőt alkalmas személyek (probation officer) kezességével, ill.
felügyeletével szabadlábon hagyja. Ha az elkövető a próbát sikeresen kiállotta,
a bíróság a → büntetőeljárást megszünteti; ellenkező esetben a bíróság a
büntetést kiszabja. A belga–francia modell (sursis) szerint a bíróság a bűnösség
megállapításakor a büntetést is kiszabja, de tényleges végrehajtását próbaidőre
felfüggeszti. Ha az elítélt a próbát sikerrel kiállotta, a kiszabott büntetés
végrehajthatósága megszűnik. A próba sikertelensége esetén a kiszabott, de
felfüggesztett büntetés végrehajtását el kell rendelni. A magyar → Büntető
Törvénykönyv a ~nek mind a két formáját: a büntetés végrehajtásának
felfüggesztését és a → próbára bocsátást is ismeri. A magyar Büntető
Törvénykönyv csak két → főbüntetés: a → szabadságvesztés és a → pénzbüntetés
végrehajtásának felfüggesztését teszi lehetővé.

Feltételes szabadságra bocsátás: a társadalomba való fokozatos visszavezetés

elősegítése érdekében a → szabadságvesztésre elítélt szabadlábra helyezése a
büntetése teljes kitöltése előtt. Alkalmazásának objektív feltétele a
szabadságvesztés meghatározott időtartamának letöltése; ez a végrehajtási
fokozatokhoz igazodik; vagyis a ~ előtt letöltendő idő az → ítélet
meghatározott hányada, amely attól függ, hogy az elítélt büntetését →
börtönben, → fegyházban vagy → fogházban tölti. Alkalmazásának szubjektív
feltétele az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatti kifogástalan magatartása, és
az a feltételezés, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is
elérhető. A büntetés végrehajtását folytatni kell, ha az érintett személyt a
feltételes szabadság tartama alatt elkövetett → bűncselekmény miatt
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. → büntetés-végrehajtási bíró
Feltétlenül érvényesítendő követelmények: (mandatory requirements) →
Cassis de Dijon-ügy

Feltűnő aránytalanság: a → kötelmi jogban a → szerződés →

megtámadhatóságának az az esete, amikor – anélkül, hogy valamelyik felet az
ajándékozás szándéka vezetné – a szerződés megkötésének időpontjában
feltűnően nagy különbség mutatkozik a → szolgáltatás és → ellenszolgáltatás
értéke között (→ szerződés érvénytelensége). ~ esetén a szerződést a sérelmet
szenvedő fél saját szolgáltatásának → teljesítésétől – részletekben történő
teljesítés esetén az első teljesítéstől – számított egy éven belül támadhatja meg.
A ~ eredete a →római jogi → laesio enormis (feléntúli sérelem) intézményében
kereshető. A ~ kiküszöbölésével az érvénytelenség oka megszüntethető, és a
szerződés érvényessé nyilvánítható. Az érvénytelenség → szankciója tehát nem
önmagában az értékkülönbséget, hanem csak annak feltűnően nagy mértékét
sújtja. A feltűnő értékaránytalanság megállapításához a → jogszabályok nem
adnak iránymutatást, ebben a kérdésben a bírósági (→ bíróságok) gyakorlatnak
van meghatározó szerepe. → állam javára marasztalás

Felügyelet (→ közigazgatásban): erre feljogosított → kormányzati vagy

közigazgatási szervnek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) az a tevékenysége, amelynek során más szerv (személy) működését
egészében vagy részletében (ideértve annak eseti döntését is) megvizsgálja és a
vizsgálat eredményéhez képest feljogosítottságának → törvényes keretei között
intézkedéseket foganatosít vagy erre hivatott szervhez jelzéssel szolgál. A ~i
tevékenységet csak → alkotmányos → jogszabályban erre kifejezetten
felhatalmazott szerv fejthet ki, tehát olyan szerv, amely ~i joggal rendelkezik.
Ha jogszabály valamely szervnek → irányítási jogkört biztosít, az a ~i jogkört
magában foglalja akkor is, ha a jogszabály a ~i jogkörről külön nem szól. A ~
fajtái a közigazgatásban a következők: a) A hierarchikus ~; ennek
gyakorlásához való jog az irányítási jogkör része; mivel az irányítás egyik
feladata az alárendelt szerv működési hibáinak felfedése és kiküszöbölése; ez
magában foglalja a felügyelt szerv hibás aktusainak megsemmisítését és
megváltoztatását. A hierarchikus ~ nem csak → törvényességi, (jogszerűségi),
hanem célszerűségi (gazdaságossági, hatékonysági) ~et is jelent. Hierarchikus ~i
jogánál fogva a felsőbb szerv az alárendelt szerv → hatáskörét nem vonhatja el.
A hierarchikus ~eket rendszerint megilleti még: a felügyelt szerv egyes
döntéseinek jóváhagyása, ill. egyes döntésekhez előzetes hozzájárulás, amelyek
elmaradása érvénytelenséget eredményez; a felügyelt szerv egyedi hatósági
döntése (→ hatósági határozat) elleni → jogorvoslat elbírálásának joga;
a szabálytalan (pl. gazdálkodási) tevékenység felfüggesztése; a felügyelt szervnél
tapasztalt hibákért, fogyatékosságokért felelős személy(ek) felelősségre vonása; a
felügyelt szervtől jelentés, beszámoló igénylésének joga és közvetlen helyszíni
→ ellenőrzési jog. b) Az → önkormányzatok, (területi, helyi és érdek-
képviseleti) feletti ~, amely általában csak törvényességi (jogszerűségi), de az →
állami → költségvetésből történt támogatottság esetén a pénzgazdálkodásra is
kiterjed. c) A speciális szakmai ~, amelynek szerveit kifejezetten ~i teendők
ellátására hozzák létre (~, felügyelőség, intézet, hivatal stb.) néven. E ~ek (pl.
környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, bank, biztosítási, munkavédelmi, tűz-
rendészeti) fő jogosítványa az ellenőrzési jog, amelyhez csatlakoztathatók
hatósági jogok (pl. tevékenység felfüggesztése, → bírságolás) és az illetékes
szervnél (pl. → bíróságnál, → ügyészségnél, engedélyező hatóságnál) eljárás
kezdeményezési jog.

Felügyeleti intézkedések: → felügyelet

Felügyelőbizottság: → gazdasági társaság

Felülbírálat (revízió): a fellebbviteli → bíróságnak az a tevékenysége, amely

során ellenőrzi az alsóbb fokú eljárás és határozat → törvényességét és
megalapozottságát abból a célból, hogy a vizsgálódás eredményeként megfelelő
határozatot hozhasson a → fellebbezés elbírálása során. A revízió tartalma
(jellege) és mértéke tekintetében a tételes → törvények szabályai eltérőek. Az
európai → jogrendszerek egy részében a fellebbviteli bíróság az alsóbb fokú
határozatnak csak azokat a részeit (rendelkezéseit) bírálja felül, amelyeket
fellebbezéssel kifejezetten támadtak; a meg nem támadott részek
(rendelkezések) első fokon → jogerőre emelkednek. Mégis az eljárásban észlelt
legsúlyosabb → anyagi jogi és eljárásjogi törvénysértéseket joga van a
fellebbviteli bíróságnak felülbírálni akkor is, ha azokat a fellebbezés nem
sérelmezte (hivatalból gyelembe veendő törvénysértések). A másik változat
szerint a fellebbviteli bíróság – hacsak a törvény kivételt nem tesz – felülbírálja
az alsóbb fokú határozatot és a megelőző bírósági eljárást, arra való tekintet
nélkül, hogy ki, milyen okból fellebbezett. Itt a felülbírálat kiterjed a tény- és
jogkérdések összességére. Vannak azonban kivételek a felek akaratától nem
függő felülbírálat szabályai alól. Tárgyi kivétel, hogy nem bírálható felül: több
→ bűncselekmény esetén az → ítéletnek kifejezetten nem támadott felmentő
vagy az eljárást megszüntető rendelkezése; az ítéletnek a → büntetőjogi fő
kérdésekről (→ bűnösség, → minősítés, → szankció) rendelkező része, ha a
fellebbezés az ítéletnek kizárólag a járulékos rendelkezéseit (→ lefoglalás, →
polgári jogi igény, → bűnügyi költség) támadja. Személyi jellegű kivétel, hogy fő
szabályként az alsóbb fokú ítéletet csak azokkal a vádlottakkal (→ terhelt)
kapcsolatos részében lehet felülbírálni, akiket a fellebbezés érint; a többi
vádlottat illetően az ítélet első fokon jogerőssé válik. Kivételképpen mégis a
részjogerő áttörésével a fellebbviteli bíróság a fellebbezéssel nem érintett
vádlottat felmenti; a bűncselekmény enyhébb minősítése folytán
törvénysértően súlyos büntetését enyhíti; az alsóbb fokú ítélet rá vonatkozó
részét hatályon kívül helyezi (az eljárás megszüntetésével vagy új eljárás
elrendelésével) akkor, ha ugyanígy határoz annak a vádlottnak a tekintetében
is, akit a fellebbezés érint.

Felülbírálati indítvány: a → nyomozás során kivételesen igénybe vehető

sajátos második → jogorvoslati lehetőség. A → házkutatás, a → motozás, a még
nem kézbesített postai küldemény és a → tanúvallomás megtagadására jogosult
személy iratainak lefoglalása, valamint a számítástechnikai rendszer útján
rögzített → adatok megőrzésre kötelezése elleni → panaszt elutasító határozat
ellen a kézbesítéstől számított 8 napon belül az → ügyészségnél ~ terjeszthető
elő. A ~t a → nyomozási bíró bírálja el.

Felülvizsgálat: a → jogerős bírói határozatok, → ítéletek, egyes → végzések

elleni rendkívüli → jogorvoslat. A ~i kérelem alapja mindig → jogszabálysértés;
lehet → anyagi jogi vagy eljárási jogi (→ büntetőeljárási jog, → polgári eljárási
jog). Ténymegállapítások sérelmezése ugyanis csak a jogerőre emelkedés előtti
rendes jogorvoslati eljárásban, ill. jogerőre emelkedés után az új
bizonyítékokra (→ bizonyítás tárgya) alapított rendkívüli jogorvoslatban, a →
perújítás→ (ún. tényjogorvoslat) engedhető meg kivételesen; jogkérdésben
pedig a támadás korlátozása csakis a bűnösség kérdésére helyénvaló, vagy a
súlyosan törvénysértő büntetéskiszabás (→ büntetés kiszabása) eseteire,
(amelynek oka a törvénysértő minősítés vagy a törvényi büntetési keretek
túllépése). Alanyi jogon az eljárás résztvevői jogosítottak ~ kezdeményezésére;
az → ügyész a → terhelt javára és terhére is. Az utóbbi lehetőséget az európai
→ jogrendszerek a magyar jog kivételével általában nem ismerik; ha kivételesen
mégis, akkor is csak deklaratív hatályú, vagyis a terheltre ténylegesen ki nem
ható határozatot hozhat a ~i bíróság. → Polgári ügyben a → fél jogosult ~i
kérelem benyújtására; továbbá a beavatkozó (→ beavatkozás), ha az általa
támogatott fél ezt elmulasztotta; valamint az ügyész, ha az alapeljárásban is
részt vett. A rájuk vonatkozó rendelkezés ellen azok is benyújthatnak ~i
kérelmet, akik az eljárásban nem vettek részt, azonban a határozat valamely
rendelkezése őket is érinti. A ~i indítványt a Legfelsőbb Bíróság bírálja el,
nyilvános ülésen, → bizonyításfelvétel nélkül, az ügyész és a → védő kötelező
részvételével. A ~ ex tunc (→ ex nunc–ex tunc) hatályú, a Legfelsőbb Bíróság a
~i indítványhoz kötve van (de a terhelt javára dönthet terhére szóló indítvány
esetén is). A Legfelsőbb Bíróság határozata alapos indítvány esetén →
kasszatórius (az eljárást megismételtető), de a terhelt javára szólóan →
reformatórius (érdemi döntést tartalmazó) is lehet.

Feminista jogelmélet: → jogelméleti irányzat, amely a feminizmus

eszmevilágán alapul. Mai alakjában a ~ fő tétele, hogy a → jog egyik
legfontosabb tényleges → funkciója a nők számára előnytelen társadalmi
munkamegosztás és társadalmi berendezkedés, s ennek következtében a
társadalomban a nők hátrányára fennálló megkülönböztetések fenntartása.
Ebben a megközelítésben a → jogrendszer minden fontosabb intézménye a
fér ak (fenti értelemben vett) uralmának, vagy legalábbis a nőkhöz képest
előnyösebb helyzetének fenntartására irányul. Ennek a ~ szerint két módja
van: közvetlenül akkor védi a jogrendszer a fér ak előnyösebb helyzetét,
amikor kifejezetten → diszkriminációt alkalmaz a nőkkel szemben, a fér ak
javára (pl. a → családjogban, a → büntetőjogban, a politikai jogok területein
stb.). Közvetve a jogrendszer úgy tartja fenn a fér ak dominanciáját, hogy –
legtöbbször nem szándékosan – a fér világszemlélet és ennek megfelelő
fogalmak és értékek kritikátlan (természetesnek vett) elfogadásával a nőkre
nekik kedvezőtlen, ill. tőlük idegen normákat kényszerít („szexizmus”). Ezt
bizonyítja (a ~ kedvelt példáival élve), hogy még a modern jog is elnéző a
nőket sértő, de a fér ak érdeklődését felkeltő pornográ ával szemben, eltűr
számos más, a nőket sértő társadalmi gyakorlatot – így a munkahelyi
megkülönböztetéseket és szexuális zaklatást –, miközben a nőket formálisan a
fér akkal egyenlőnek kezeli, vagy a speciálisan a nőket érintő problémákról
nem vagy elégtelenül vesz tudomást. A ~ részben → jogpolitika programnak,
részben társadalomkritikai elméletnek tekinthető; előzményei a 19. században
megindult nőmozgalmakra mennek vissza, amelyek a nők egyenjogúságáért
érveltek és küzdöttek, Európában és Észak-Amerikában sikerrel. A mai ~ a
(szerintük formális) egyenlőség elérése után a nőkkel szemben fennmaradt
rejtett megkülönböztetéseket bírálja. A ~ – a feminista társadalmi mozgalom
részeként – különösen az USA-ban elterjedt.

Fenntartás (→ nemzetközi szerződésekhez fűzött): a nemzetközi szerződések

jogában ismert → jogintézmény; szerződő → államnak a → multilaterális
szerződés aláírása, megerősítése (→ rati kálás), az ahhoz való csatlakozás, ill. a
szerződésben való utódlás esetében tett olyan nyilatkozata, amelyet annak
érdekében tesz, hogy őt a szerződéses kötelezettségek – a szerződés egy vagy
több rendelkezésének kizárása vagy módosítása útján – az általános
szabályozástól eltérően terheljék. A ~ intézménye a 19. század második felében
honosodott meg, amikor is az államok egyre nagyobb számban kötöttek
multilaterális nemzetközi szerződéseket. Az 1950-es évekig az a gyakorlat volt
uralkodó, amely szerint egyetlen szerződő államnak egy másik állam által
bejelentett ~sal szemben emelt kifogása a ~t tevő államot kizárta a
szerződésben való részvételből. Ezt a gyakorlatot követte a → Nemzetek
Szövetsége, majd az első időszakban az → ENSZ főtitkára azokkal a nemzetközi
szerződésekkel kapcsolatban, amelyeknek → letéteményese volt. A változás
akkor következett be, amikor a → népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről
szóló 1948. évi → egyezményhez fűzött ~ok nyomán a kérdés a → Nemzetközi
Bíróság elé került. A Nemzetközi Bíróság – az → ENSZ Közgyűlésének
felkérésére adott – tanácsadó véleményében megállapította: valamely szerződő
fél ~ával szemben emelt kifogás nem akadályozhatja meg a ~t tevő államot
abban, hogy a szerződés részesévé váljék. Ezt az álláspontot továbbfejlesztette a
Bécsben, 1969. máj. 23-án aláírt Egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról
(kihirdetve: 1987. évi 12. tvr.). Eszerint az a fő szabály, hogy a ~ nem érinti a
~t tevő és az azt kifejezetten vagy hallgatólagosan tudomásul vevő állam
közötti → jogviszonyt: közöttük a szerződés a ~sal módosított formában lép
hatályba. A ~t tevő és az ezzel szemben kifogást emelő szerződő fél között –
hacsak az utóbbi ellenkező szándékának nem ad kifejezést – a szerződést
ugyancsak hatályban levőnek kell tekinteni, annak a rendelkezésnek a
kivételével, amelyre a ~ vonatkozik. A bécsi egyezmény kizárja azokat a ~okat,
amelyek nem egyeztethetők össze a szerződés tárgyával és céljával. Olyan
szerződésekhez nem fűzhetők ~ok, amelyek ennek lehetőségét kifejezetten
kizárják. Vannak olyan szerződések is, amelyek kimondják, hogy csak
meghatározott rendelkezésekhez fűzhetők ~ok. Ilyen esetben a szerződés más
rendelkezéseire vonatkozóan nem tehetők ~ok. A kifejezetten megengedett
~okkal szemben viszont más szerződő fél nem emelhet kifogást. Az aláírás
alkalmával tett ~t a későbbi szerződési aktus (rati kálás) alkalmával meg kell
ismételni, mert ellenkező esetben visszavontnak tekintendő. A ~ egyébként
bármikor visszavonható; ugyanez vonatkozik a ~sal szemben emelt kifogásra
is.

Fenntartható fejlődés (Sustainable development – ang.): a ~ a → nemzetközi

környezetvédelmi jog alapvető fejlődési modellje. Az 1983-ban felállított ENSZ
(→ Egyesült Nemzetek Szervezete) Környezet és Fejlődés Világbizottsága 1987-
es, ún. Közös jövőnk című jelentésének meghatározása szerint a ~ „olyan
fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy
veszélyeztetné a jövő generációk esélyeit arra, hogy ők is kielégíthessék fejlődési
szükségleteiket.” A jelentés szerint a globális válságokat, a környezet pusztulása
által okozott problémákat (→ környezeti károk) a ~ fogalma segítségével lehet
kezelni. A → Riói Deklaráció a ~ elvére alapozva deklarálta a
környezetvédelem elveit és célkitűzéseit (→ környezetvédelmi jog). A ~
jelentőségét mutatja az is, hogy a → Nemzetközi Bíróság a → Bős-Nagymaros-
ügyben hozott 1997-es → ítéletében hivatkozik a ~re mint a gazdasági fejlődés
és a környezetvédelem összeegyeztetésének követelményére. 2002-ben a
johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világkonferencián az → államok egy →
nyilatkozatban deklarálták, hogy a ~ minden kultúra és civilizáció fontos és
közös feladata, melynek megoldásáért együtt kell cselekedni; ennek
eredményeként már számos → nemzetközi szervezet és az államok többsége
önálló célként és stratégiaként határozza meg saját ~i programját.

Fenomenologikus jog lozó a: a 20. század → jog lozó ájának egyik

irányzata, amely a → jogot E. Husserl fenomenológiája alapján vizsgálja.
Fő reprezentánsai (→ Reinach) a fenomenologikus intuíció, az ún. lényeglátás
(Wesenschau) segítségével alapozzák meg az „a priori jogtan”-t. A ~ tárgyát a
jognak számunkra a fenomenologikus lényeglátásban megvilágosodó lényeg
törvényszerűségei alkotják, amelyek a prioriak, általánosak, szükségszerűek,
időtlenül érvényesek és megértésünktől függetlenek. Az ezeknek megfelelő jogi
képződményeket (→ tulajdon, → szerződés stb.), amelyeknek sajátos
struktúrája a → pozitív jog számára a priori adott, a pozitív jog felhasználhatja,
átveheti, de ellentmondásban is lehet azokkal, mindez azonban a pozitív jog
érvényességét nem érinti. Minthogy a jogi képződmények
„lényegstruktúrájától” a pozitív jog tetszés szerint eltérhet, a
lényegtörvényszerűségből fakadó tételek végső soron csupán a → joghézagok
kitöltésénél jelentenek segítséget.

Fenyegetés: számos → bűncselekmény megvalósulásának feltétele, ill. másoknak

→ minősítő körülmény. A → Büntető Törvénykönyv alkalmazásában ~en súlyos
hátrány kilátásba helyezését kell érteni, amely alkalmas arra, hogy a
megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Súlyosnak minősül a kilátásba
helyezett hátrány, ha már önmagában is bűncselekményként lehetne értékelni
(pl. → testi sértés okozásával való ~). ~ azonban az is, amikor az elkövető (→
elkövetők) valamely önmagában jogszerű magatartást (az elkövetett
bűncselekmény miatti → feljelentést) helyez kilátásba, azzal a céllal, hogy azt
valaminek a kikényszerítésére alkalmazza. Nem érinti a ~ megvalósulását, ha a
→ sértett konkrét esetben nem érez félelmet.

Ferdinándy Géza (1864–1924): közgazdász végzettséggel a honvédelmi →

minisztériumban dolgozott; 1896-ban a budapesti egyetemen magyar →
közjogból habilitál, 1905-től egyetemi tanár. Az MTA lev. tagja (1905). Fő
művei: Az állampolgárságról, 1894; A királyi méltóság és hatalom
Magyarországon, 1895; Magyarország közjogi viszonya Ausztriához, 1899;
Magyarország közjoga, 1902; A magyar alkotmány történelmi fejlődése, 1907.

Feudális jog: a latin feodum vagy feudum szóval jelölt → hűbérbirtok

intézményén alapuló jogi rend, amelynek fő célja a föld tulajdonának és
birtoklásának szabályozása, valamint ennek a késői → római jogban kialakult
patronus-cliens kapcsolatból (patrocinium) kifejlődő fokozott védelme. Fő
formájaként a kis földtulajdonosok vagy földdel nem rendelkező szabadok
oltalom és támogatás fejében egy meghatározott formaságokhoz (karddal vagy
pálcával való megérintés, gyűrű adományozása stb.) kötött hűségi ígérettel
(commendatio) felajánlották szolgálataikat egy hatalmasabb hűbérúrnak,
miáltal közöttük egy rendszerint írásos formában rögzített → jogviszony
keletkezett, előbb csak a saját személyükhöz kapcsolódó, utóbb azonban át is
örökíthető jogok és kötelezettségek alapján (→ hűbéri jog). A ~ jellemző
vonása a földről a nagyobb földbirtokos javára történő, ugyancsak római jogi
eredetű lemondás, ill. a földnek a továbbiakban annak védelme alatt történő
birtoklása (→ precarium), amellyel rendszerint együtt járt a katonai szolgálat
teljesítésének kötelezettsége is. A germán eredetű királyságokban az uralkodó
kíséretének (comitatus) egyházi és világi tagjai ily módon a király mint legfőbb
hűbérúr felé cliensként, a birtokukat nekik felajánló kisebb hűbéresek
(vazallusok) irányában patronusként szerepeltek, ami a hűbéri jogok és
kötelezettségek pontosan meghatározott rendjén alapuló hierarchiát
eredményezett, s a hűbérurak részéről hűbéreseik irányában bizonyos →
közigazgatási és → igazságszolgáltatási funkciók ellátását is magában foglalta. A
~nak a kontinentális Európában a Karoling-kor végén (9. század) kialakult és a
10. században megszilárdult rendje a normann hódítással (1066) az angol
szigetekre is átterjedt, ahol a jogfejlődésre tartós hatást gyakorolt, a földjognak
pedig, elsősorban az → equity által kialakított és továbbfejlesztett formájában,
1925-ig meghatározó eleme maradt. → common law

Feudális monarchia: → monarchia

Feuerbach, Paul Johann Anselm von (1775–1833): német büntetőjogász,

nevéhez fűződik a pszichológiai kényszerelmélet kidolgozása, amelynek
lényege, hogy a büntetés képzetének erősebb hatásúnak kell lenni, mint a →
bűncselekmény elkövetésére sarkalló tényezőknek. ~ fogalmazta meg →
Beccaria nyomán a → bírói önkénnyel szemben a modern büntető törvények
két legfontosabb alapelvét, a → nullum crimen sine lege és a → nulla poena sine
lege tételét. Az 1813. évi bajor → Büntető Törvénykönyv egyik szerzője. Fő
művei: Revision der Grundsätze und Grundbegriffe des peinlichen Rechts, I–II.,
(1799–1800); Betrachtungen über die Öffentlichkeit und Mündlichkeit der
Gerichtsverfassung und des gerichtlichen Verfahrens Frankreichs, 1825;
Actenmässige Darstellung merkwürdiger Verbrechen, I–II., 1828–1828.

Fiatalkorúak büntetőjoga: a atalkorú → elkövetőkre vonatkozó, az általános

→ büntetőjogi szabályokhoz képest speciális rendelkezések köre, amelyek a
büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek) következményeire, a atalkorúak
különleges büntetőjogi elbírálására vonatkoznak. A magyar jog szerint
 atalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor 14. életévét betöltötte, de a
18.-at még nem. A atalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezéseket a →
Büntető Törvénykönyv általános részének külön fejezete tartalmazza. A
atalkorúakra is dualista → szankciórendszer érvényesül, a speciális prevenciós
célkitűzés előtérbe állításával. Így az alkalmazott szankció célja elsősorban az,
hogy a atalkorú helyes irányba fejlődjék és a társadalom hasznos tagjává
váljék. Büntetést akkor kell kiszabni, ha intézkedés (→ intézkedések)
alkalmazása nem célravezető. Fiatalkorúval szemben elrendelhető
intézkedések: → megrovás, → kényszergyógykezelés, kényszergyógyítás, →
elkobzás, továbbá bármely bűncselekmény esetén – minden esetben egyévi
próbaidő mellett – kiszabható → próbára bocsátás, → pártfogó felügyelet és
javítóintézeti nevelés. A felfüggesztett → szabadságvesztésre, ítélt (→
felfüggesztett büntetés), a próbára bocsátott a feltételes szabadságra bocsátott (→
feltételes szabadságra bocsátás) és a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott
atalkorú pártfogó felügyelet alatt áll. Speciális, csak atalkorúval szemben
alkalmazható a javítóintézeti nevelés, amelyet a bíróság (→ bíróságok) akkor
rendel el, ha a atalkorú eredményes nevelése érdekében intézeti elhelyezése
szükséges. Tartamát a bíróság nem határozza meg, legrövidebb tartama egy év.
A büntetések körében az általános rendelkezésektől való eltérés két irányban
jelentkezik: vannak büntetések, amelyek atalkorúval szemben nem
rendelhetők el; ill. vannak, amelyek speciális szabályozással érvényesülhetnek.
A büntetések közül atalkorúval szemben nem alkalmazható az → életfogytig
tartó szabadságvesztés, a → közérdekű munka. A atalkorúra kiszabható
szabadságvesztés legrövidebb tartama bármely bűncselekmény esetén egy nap.
A leghosszabb tartama – amely általában alacsonyabb, mint a felnőtteknél –
függ az elkövetett bűncselekmény súlyától és a atalkorú életkorától (a l6.
életév betöltésétől) is. A szabadságvesztést a atalkorúak büntetés-végrehajtási
intézetében (→ börtönben, vagy → fogházban) kell végrehajtani. Fiatalkorúra
→ pénzbüntetést akkor lehet kiszabni, ha önálló keresete, jövedelme vagy
megfelelő → vagyona van. A pénzbüntetést és a → pénzmellékbüntetést
behajthatatlansága esetén kell szabadságvesztésre átváltoztatni. Fiatalkorút csak
egy évet meghaladó szabadságvesztés esetén lehet a közügyektől eltiltani (→
közügyektől eltiltás). A megfelelő családi környezetben élő atalkorú nem
tiltható ki abból a helységből, amelyben családja él. A atalkorúak ügyeire
vonatkozó speciális szabályok találhatók még a → büntetőeljárási törvényben és
a → büntetés-végrehajtási → jogszabályokban.
Fictio: → kció

Fictio legis Corneliae: → ius postliminii

Fideicommissum (→ hitbizomány – lat.): a → római jogban alakszerűtlenül

rendelt hagyományt (→ legatum) jelentett. Az örökhagyó akár kifejezetten,
akár hallgatólag, → ráutaló magatartással, minden alakszerűség nélkül
rendelhetett bizonyos juttatást oly módon, hogy írásban vagy élőszóval, akár
→ tanúk nélkül is felkérte a → hagyatékából részesülő jogutódját (→
jogutódlás), hogy a neki juttatott vagyonból (→ bona) valakinek valamit
juttasson, vagy egy rabszolgát szabadítson fel. A ~ mindig kötelmi (→ kötelem)
hatályú volt, így a kötelmi hagyomány szabályai szerint bírálták el. A későbbi
jog a kötelmi hagyomány és a ~ szabályait fokozatosan egymáshoz közelítve
egyesítette. A ~ mellett kialakult a ~ universale, az egyetemes hitbizomány.
Ilyen esetben az örökhagyó a hagyatékot a maga egészében vagy a hagyaték
eszmei részét ~má tette, azaz → örökösének meghagyta, hogy azt teljes
egészében vagy egy részében az örökség megszerzésekor vagy azt követőleg
szolgáltassa ki a hitbizományosnak. Ennek következtében az örökös volt az
általános jogutód, noha az egész hagyatékot ki kellett adnia a
hitbizományosnak. A ~ rendelkezhetett úgy, hogy a juttatott személy halála
után a ~ban meghatározott módon adja tovább a kapott vagyont; ebből
fejlődött ki a közép- és az újkori hitbizomány.

Fiducia (tulajdonzálog – lat.): a → római jogban ősi bizalmi ügylet,

legfontosabb esete a → zálogjogi funkciót belöltő ~ cum creditore. Az adós →
mancipatio útján egy dolga (→ res) → tulajdonjogát a hitelezőnek átengedte
azzal a mellékmegállapodással, hogy a hitelező a tartozás teljesítése vagy egyéb
módon való megszűnése esetén köteles legyen azt az adósra remancipatio vagy
→ in iure cessio útján visszaruházni. A ~ a hitelező érdekét megfelelően
biztosította ugyan, de az adóst túlságosan kiszolgáltatta. Át kellett ruháznia a
dolga tulajdonát, így a dolog nemcsak kikerült a rendelkezése alól, de annak
a hitelező általi jogellenes elidegenítése esetén csak a hitelező ellen fordulhatott
kötelmi keresettel (→ actio), a dolog iránti tulajdoni igényét végleg elvesztette.
→ hypotheca, → pignus
Fikció ( ctio – lat.): jogi értelemben valamely valótlan ténynek valóságként
történő elfogadása a → jog által bizonyos következtetések levonása céljából; a
jog szabályozási technikája, amelynek értelmében valamely szabályozási
területre egy megjelölt másik területen elvégzett szabályozást kell alkalmazni.
Az ősi jogfejlődéstől kezdve használatát gyakran bújtatott jogkiterjesztés vagy
az újító → jogalkotás leplezése indokolta. A ~t a → római jog is ismerte,
a legtöbbet emlegetett ~ a ctio legis Corneliae volt, amely a hadifogságba esett
római polgárt érő hátrányok csökkentését célozta (→ ius postliminii).
Szemben a → vélelemmel, amely egy valószínű tényállást fogad el
valóságosként, hogy valamilyen (esetleg eredetileg más tényálláscsoportra
meghatározott) → jogkövetkezmény beálljon, a ~ eleve a jogi szabályozásban
használatos fogalomrendszer mesterségesen képzett önkényes jellegére utal.
Bizonyos jogi fogalmak (pl. → jogi személy) nyíltan és vállaltan konstruált
jellegűek. Az ebben foglalt elméleti tanulság általánosítása alapján az ún. ~s →
jogelmélet (Hans Vaihinger) a jog egészét úgy kezeli, mint kciók halmazát.

Finanszírozási bizomány: → szállítmányozási szerződés

Finkey Ferenc (1870–1949): büntetőjogász és jogbölcsész, 1893-tól a

sárospataki jogakadémián → büntetőjogot tanít, később kolozsvári (1912),
pozsonyi (1915), majd szegedi egyetemi tanár (1921–1923), 1935–1940
között korona → ügyész; az MTA lev. (1908), ill. r. tagja (1929). Az anyagi →
büntetőjogi dogmatika terén → Binding, kriminálpolitikai kérdésekben →
Liszt követője, a → büntetőeljárási jogban a liberális, humánus irányzatot
képviselte. Fő művei: Az egység és többség tana a büntetőjogban, 1895; A magyar
büntetőeljárás tankönyve, 1899; A börtönügy jelen állapota és reformkérdései,
1904; A tételes jog alapelvei és vezéreszméi, 1908; A magyar büntető perjog
tankönyve, 1916; A magyar anyagi büntetőjog jelen állapota, 1923; Büntetéstani
problémák, 1933.

Fiscus (állampénztár, császári kincstár – lat.): a → római jogban ~on azt a →

vagyont értették, amely a császárt a hivatali hatalmánál fogva megillette, és
amely felől a comitiáktól és a → senatustól függetlenül rendelkezhetett úgy,
hogy a ~hoz tartozó vagyontárgyak mintegy a császár magánvagyonához
tartozónak látszottak. Mégis megkülönböztette ezeket a vagyontárgyakat a
császár magánvagyonától az, hogy a ~ a trónutódra, a császár magánvagyona
pedig a → végrendeleti vagy a törvényes → örökösökre szállott. A modern
jogokban az → államkincstárt ~nak nevezik.

Fitzmaurice, Sir Gerald Gray (1901–1982): brit nemzetközi jogász, 1925–

1929 → ügyvéd, majd külügyi tisztviselő. Részt vett az → Egyesült Nemzetek
Szervezete → Alapokmányát kidolgozó San Franciscó-i konferencián. Az
ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának (→ nemzetközi jog kodi kálása) tagja
(1955–1960), ill. elnöke (1959). 1960–1973 között a → Nemzetközi Bíróság,
1974–1980 az → Emberi Jogok Európai Bíróságának tagja. 1969-től az
edinburghi, 1973-tól a cambridge-i egyetem tanára, a Nemzetközi Jogi Intézet
tagja, ill. elnöke (1967–1969). Fő művei: e Development of International
Law by the Permanent Court of International Justice, 1958; e Law and
procedure of the International Court of Justice, 1986.

Fizetési meghagyás: a → polgári per helyett alkalmazott → nemperes eljárás.

Lényege, hogy a bíróság (→ bíróságok), legújabban pedig helyette a →közjegyző
a jogosult egyoldalú kérelmére a → kötelezettet – anélkül, hogy őt
meghallgatná – a → követelés teljesítésére szólítja fel. ~t csak lejárt
pénzkövetelések behajtása végett lehet kérni. Meghatározott összeghatár alatt a
pénzkövetelést kizárólag ~ útján lehet érvényesíteni. A kötelezett a ~sal
szemben ellentmondással élhet, s ebben az esetben a ~os eljárás a bíróság előtt
folyó polgári perré alakul át. Ha a kötelezett nem terjeszt elő ellentmondást,
akkor a ~ → jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik (→ végrehajtási
eljárás). Az → Európai Unió joga is ismeri a ~-os → eljárást, mely a határokon
átnyúló pénzkövetelések érvényesítésére szolgál.

Foenus nauticum (tengeri kölcsön – lat.): a → római jogba a görög tengeri

fuvarozási gyakorlatból került át. Funkcióját tekintve rejtett → biztosítási
szerződés. A hitelező azzal a mellékegyezménnyel nyújt egy hajórakományra
kölcsönt, hogy nem követelheti annak vissza zetését, ha a szállítmány
egészében vagy részben vis maior (→ erőhatalom) folytán megsemmisül. A
hitelezői kockázatviselés ellensúlyozásaként ~ esetén az általános →
kamatmaximumnál magasabb (→ Iustinianus előtt korlátlan nagyságú)
kamatot lehetett kikötni.

Fogadó állam: → diplomáciai képviselet, → konzuli kapcsolatok

Fogalomelemző jogtudomány: → Begriurisprudenz

Fogház: a → szabadságvesztés-büntetésnek a → fegyháznál és a → börtönnél

enyhébb végrehajtási fokozata. ~ban kell végrehajtani a → vétség miatt
kiszabott szabadságvesztést, kivéve, ha az elítélt visszaeső (→ visszaesés). ~ban az
elítélt rövid tartamú eltávozása engedélyezhető, külső munkában részt vehet,
az életrendje csak részben meghatározott, szabad idejét belátása szerint
használhatja fel, a büntetés-végrehajtási intézet területén szabadon járhat. →
büntetés-végrehajtási jog

Foglalás: → eljárási cselekmény, amelyet a → bírósági végrehajtó foganatosít,

abban az esetben, ha az adós a végrehajtó → okiratban feltüntetett pénz zetési
kötelezettségének felszólítás után önként nem tesz eleget. A ~ irányulhat →
ingó, → ingatlan → vagyonra, ill. → követelésre is. Az ingó ~a úgy történik,
hogy a végrehajtó az adós ingóságait ~i jegyzőkönyvbe összeírja és ily módon
lefoglalja. Az ingatlan ~a a bírósági végrehajtó megkeresése alapján az →
ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével valósul meg. Mentesek a ~ alól a
mindennapi legalapvetőbb életvitelhez szükséges vagyontárgyak, ezeket a →
törvény pontosan felsorolja. A lefoglalt ingóság, ill. ingatlan a → bírósági
végrehajtás során való értékesítésig – az esetek többségében – az adós
őrizetében marad, aki azt rendeltetésszerűen használhatja. → végrehajtási
eljárás

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés: → bűncselekmény, amelynek

elkövetője (→ elkövetők) foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy
mások életét (testi épségét vagy egészségét) közvetlen veszélynek teszi ki. A
foglalkozási szabály gyűjtőfogalom, felöleli az általános munkavédelmi (→
munkavédelem) és balesetelhárítási szabályokat, az építkezéssel kapcsolatos
műszaki szabályokat, az orvosi tevékenységgel kapcsolatos szabályokat (→
orvosi jog), a → lőfegyvertartásra és -kezelésre vonatkozó szabályokat stb. A →
bírói gyakorlat bármely írott vagy íratlan szabályokhoz kötött tevékenységet
foglalkozásnak tekint. Egyaránt, bár különböző büntetéssel büntetendő, ha a
veszélyeztetésre az elkövető → szándékossága vagy → gondatlansága terjed ki. A
~ → büntetési tétele súlyosabb, ha a közvetlen veszélyeztetés pl. maradandó
fogyatékosságot, tömegszerencsétlenséget vagy → halált okozott. Ha az
elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézte elő (mellélövéssel akar valakit
megijeszteni), de a sérelem (→ súlyos testi sértés) tekintetében gondatlanság
terheli, → vegyes bűnösségű bűncselekmény valósul meg.

Foglalkozási betegség: olyan testi vagy szellemi (esetleg mindkettő együtt)

egészségromlás vagy azt követő halál, amely valamely foglalkozás vagy
munkahely hosszú időn át jelentős, egészségre káros hatásának a
következménye. ~nél a károsodás hosszú folyamat eredménye, ellentétben az
→ üzemi balesettel, ahol az egészségromlás vagy halál egy hirtelen jelentkező
káros munkahelyi be- vagy kihatás következménye. A ~ →
társadalombiztosítási jogkövetkezményei az üzemi balesetével azonosak.

Foglalkozástól eltiltás: azzal a személlyel szemben kiszabható →

mellékbüntetés, aki a → bűncselekményt szakképzettséget igénylő foglalkozása
szabályainak megszegésével követi el, vagy foglalkozásának felhasználásával,
vagyis a foglalkozás nyújtotta lehetőség közvetlen kihasználásával, szándékosan
valósítja meg. A ~ alkalmazható végleges hatállyal vagy határozott
időtartamban. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására
alkalmatlan vagy méltatlan. A ~ valamennyi → főbüntetés mellett
alkalmazható. Meghatározott feltételek esetén kiszabható önállóan, főbüntetés
helyett, valamint főbüntetés mellett más mellékbüntetéssel együtt is.
Határozott ideig tartó ~ esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újabb
gyakorlása ahhoz köthető, hogy az eltiltott a foglalkozáshoz szükséges
jártasságot az eltiltás tartamának letelte után igazolja.

Foglalkoztatási kötelezettség: a → munkajog szerint a → munkáltató fő

kötelezettsége a → munkabér- zetési kötelezettség mellett. A ~ alapján a →
munkavállalót a → munkaszerződés, a → munkaviszonyra vonatkozó szabályok,
ill. az egyéb → jogszabályok szerint kell foglalkoztatni. A munkáltató köteles az
egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani; köteles továbbá a
munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredő
jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja; a munkavállaló számára a
munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni;
munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani. A ~ elmulasztása
esetén, ha ez a munkáltató működési körében (érdekkörében) merült fel, á
munkáltató a kiesett → munkaidőre (állásidő) térítéssel tartozik.
Foglalkoztatáspolitika: a Magyar Köztársaság → Alkotmánya mindenki
számára biztosítja a jogot a munka és a foglalkoztatás szabad megválasztásához.
A foglalkoztatási nehézségek, a munkanélküliség rohamos emelkedése miatt az
alkotmányos jog (→ alkotmányos jogok) a valóságban nehezen realizálható,
ezért szükséges olyan intézmények kialakítása, melyek a továbbfoglalkoztatást,
az elhelyezkedést segítik, és csökkentik ezáltal a munkanélküliséget. A ~ aktív
eszközei: munkaerő-piaci szolgáltatások, képzés elősegítése, foglalkozás
bővítését szolgáló támogatások, közhasznú munkavégzés támogatása,
önfoglalkoztatás támogatása, munkahelyteremtés- és megőrzés támogatása,
munkaerő-piaci programok támogatása, a megváltozott munkaképességű
személyek foglalkoztatásának támogatása, egyes általánostól eltérő
foglalkoztatási formák támogatása. Passzív eszközei: álláskeresési járadék,
álláskeresési segély, költségtérítés, vállalkozói járadék.

Foglaló: mai formája a posztklasszikus római korban alakult ki (→ arrha). A ~

a → szerződést biztosító mellékkötelezettség. A ~ lehet pénz vagy értéket
képviselő más → dolog. A fél által átadott pénz vagy egyéb érték csak akkor
minősül ~nak, ha azt a felek ekként határozták meg. A ~ funkciója, hogy
bizonyítsa a szerződés megkötését úgy, hogy egyben → kárátalány szerepet is
betöltsön. A ~ többlet→szankció, ezért a → szerződésszegésben vétlen fél (→
vétkesség) további igényeket is érvényesíthet. Ha a szerződést a felek teljesítik
(→ teljesítés), a ~t a → szolgáltatás ellenértékébe be kell számítani. Ha a ~ →
beszámításra alkalmatlan, a ~ visszajár. A ~ a vétkes szerződésszegés szankciója.
Eszerint visszajár a ~, ha a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik
fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős. A teljesítés meghiúsulásáért felelős
személy az adott ~t elveszti, a kapott ~t kétszeresen köteles visszatéríteni.

Fogolyszökés: → bűntett, amelyet az követ el, aki büntetőeljárás (→

büntetőeljárási jog) alatt vagy a → szabadságvesztés végrehajtása során a →
hatóság őrizetéből megszökik. A hatóság őrizetének ténylegesen
foganatosítottnak kell lennie, ide tartozik pl. (bűnügyi) → őrizetbe vétel, →
előzetes letartóztatás, → kiadatás végett való letartóztatás. ~ → vétsége miatt
felel, aki a szabadságvesztés végrehajtása során a részére engedélyezett →
büntetés félbeszakítás, eltávozás vagy kimaradás tartamának elteltével abból a
célból nem tér vissza, hogy a büntetés végrehajtása alól kivonja magát.
Fogolyzendülés: → bűntett, amely megvalósul legalább három fogoly együttes
és a büntetés-végrehajtás (→ büntetés-végrehajtási jog) rendjét súlyosan
veszélyeztető nyílt ellenszegülésével. Súlyosabban büntetendő a
kezdeményező, a szervező, a vezető és az is, aki a ~sel szemben fellépő személy
ellen erőszakot alkalmaz; ez utóbbi lehet akár → hivatalos személy, de akár más
fogoly is. Még súlyosabban büntetendő a ~, ha különösen súlyos
következményre vezetett. Bűntett e → bűncselekmény → előkészülete is;
korlátlanul enyhíthető (→ büntetés enyhítése) az alapeset elkövetőjének (→
elkövetők) büntetése, ha az ellenszegülést önként vagy a → hatóság felszólítására
abbahagyja.

Fogyasztó megtévesztése: olyan → gazdasági bűncselekmény, amelynek →

elkövetési magatartásai valótlan tény állítása, valós tényt megtévesztésre
alkalmas módon való állítása, ill. megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adása.
Mindhárom elkövetési magatartásnak az áru lényeges tulajdonságára kell
vonatkoznia, amely fogalomba a → törvényi felsorolás alapján beletartozik pl.
az összetétel, használhatóság, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatás,
kezelés, eredet, ill. az áru vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös
következmény. Az ~ csak → nagy nyilvánosság előtt követhető el. A ~ csak
szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén büntetendő, és csak akkor, ha az
áru kelendőségének felkeltése érdekében tanúsítják. → fogyasztóvédelem jogi
eszközei

Fogyasztói hitelszerződés: a fogyasztóvédelem előtérbe kerülése (→

fogyasztóvédelem jogi eszközei) következtében ~re speciális szabályok jöttek
létre. Az → Európai Unió irányelvet fogadott el a ~ről, a tagállamok (→ állam)
jogi szabályai azonban meglehetősen eltérő képet mutatnak. Van olyan állam,
ahol a fogyasztók védelmére vonatkozó szabályokat a biztosítékot nyújtó félre,
így → kezesre is kiterjesztették. A ~ kapcsán az egyik legfontosabb kérdés a
fogyasztó fogalmának meghatározása, s általában a kisvállalkozók is ebbe a
körbe tartoznak. Ugyancsak nehézséget okozhat az ebbe a körbe tartozó
hitelszerződések fogalmának pontos de niálása, az → uniós jog a →
hitelszerződés és a → kölcsönszerződés között nem tesz különbséget. A ~ek körbe
tartoznak a zetési haladékot nyújtó, valamint az egyéb nanszírozási
segítségnyújtást megvalósító ügyletek is. Nem tartoznak azonban ide az →
ingatlanfedezet mellett nyújtott hitelek. Arra azonban van lehetőség, hogy a
tagállamok erre a körre is kiterjesszék a fokozottabb védelem szintjét.
Ugyancsak ez irányadó az ún. bagatell hitelekre is, amelyek összege rendkívül
kisösszegű. A ~ megkötésére, lebonyolítására és megszüntetésére speciális,
nagyrészt kógens szabályok (→ kógens jogszabály) irányadóak. A hitelek →
bankok általi reklámozására is szigorú rendelkezések vonatkoznak, amely egy
jóval magasabb szintű tájékoztatási kötelezettséget ró a hitelnyújtóra, mint más
hitelek esetén. Ehhez hasonló emelt szintű tájékoztatási kötelezettség terheli a
bankot a szerződéskötést megelőző fázisban, amely magában foglalja az ún.
felelős hitelnyújtás kötelezettségét is. Ez azt jelenti, hogy a bank a fogyasztó
hitelképességét is köteles vizsgálni és ennek alapján felvilágosítást kell adnia a
fogyasztónak a kívánt hitelfelvétel racionalitását illetően. Speciális szabályok
vonatkoznak a ~ek tartalmára, a határidő előtti vissza zetésre, valamint a
fogyasztót megillető felmondási jogra is. Amennyiben ~ sel a fogyasztó más
ügyletet kíván nanszírozni, pl. adásvételt (→ adásvételi szerződés), akkor a ~
megszüntetése kihat erre az ún. kapcsolt → szerződésre is.

Fogyasztóvédelem jogi eszközei: különböző → polgári jogi, → büntetőjogi és

→ közigazgatási jogi → jogszabályok, amelyeket a fogyasztók védelmének
szempontja foglal egységbe. A fogyasztót a gazdasági változások: a
tömegtermelés megjelenése, a kereskedelmi ügyletek tömegessé válása, a →
vállalatóriások és a → monopóliumok elterjedése hozták megkülönböztetett
helyzetbe, mert a → vagyoni forgalomban a fogyasztó és a másik szerződő fél
közötti gazdasági erőegyensúly felborult. Fő szabályként már nem lehet a →
polgári jog alapelveiből: a felek egyenrangúságából és mellérendeltségéből
kiindulni. A fogyasztó egyre kiszolgáltatottabbá válik azokban a polgári jogi
jogviszonyokban, ahol félként részt vesz: az → általános szerződési feltételek és a
szabványszerződések (→ blankettaszerződés) alkalmazása miatt alig van
befolyása a → jogviszony tartalmának meghatározására, így nem érvényesül a
szerződési szabadság (→ szerződési típus, típusszabadság) elve sem. A
fogyasztónak, mint a gyengébb fél érdekeinek védelmét szolgálják a ~,
amelyek különböző → jogágakban jelennek meg: a → versenyjogban pl. a
fogyasztók megtévesztése gyakran külön nevesített tényállás, vagy pl. a
fogyasztóvédelmi szervezetek közérdekű → kereset indítására jogosultak. A
versenyjog a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a → kartell tiltása
keretében a fogyasztót is védi. A polgári jog – a fogyasztók védelmében is –
szabályozza az általános szerződési feltételeket, és e feltételek → bíróság előtti
megtámadására feljogosíthat → állami vagy társadalmi szerveket, de idetartozik
a polgári jogban egyes szerződéstípusok (→ utazási szerződés) nevesített
szabályozása is. Ugyancsak a polgári jog keretében szabályozzák
fogyasztóvédelmi céllal a → termékfelelősséget. A → nemzetközi magánjog is
tartalmaz fogyasztóvédelmi szabályokat, főleg a → jogválasztás
fogyasztóvédelmi korlátozását. A közigazgatási jog amellett, hogy → bírság
kiszabását teszi lehetővé, megteremti az ennek kiszabására feljogosított
szervezetrendszert is, vagyis a fogyasztóvédelem intézményi hátterét. A
büntetőjog pönalizálhatja → a minőség hamis tanúsítását, a fogyasztókat
megtévesztő (→ fogyasztó megtévesztése) reklámot vagy → rossz minőségű
termék forgalomba hozatalát.

Fogyatékosok jogai: a 20. század második felére elismerést nyert – mind az →

államok → belső jogában, mind a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban
(→ Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya → Gazdasági, szociális
és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya) –, hogy a fogyatékosokat
speciális jogi védelemben kell részesíteni. A ~ról az → ENSZ Közgyűlésének két
határozata rendelkezik: az 1971. dec. 20-i 2856. (XXVI.) sz. határozat a
szellemileg visszamaradottak jogairól, valamint az 1975. dec. 9-i 3447. (XXX.)
sz. határozat a fogyatékos személyek jogairól szóló → nyilatkozat. Ezek az
okmányok rögzítik: a fogyatékosok a többi emberrel azonos jogokat élveznek,
joguk van az emberi méltósághoz (→ méltósághoz való jog) és ahhoz, hogy a
lehető legteljesebb, a normális élethez legközelebb álló életet éljenek; joguk
van megfelelő orvosi ellátáshoz (→ egészségügyi ellátáshoz való jog);
képességeiknek, adottságaiknak megfelelő oktatáshoz, neveléshez;
rehabilitációs intézkedésekkel – ideértve a megfelelő szakképzést is – elő kell
segíteni a lehető legteljesebb beilleszkedésüket a társadalomba. A ~ra az →
Európai szociális karta külön is kitér. Magyarországon a ~ról az 1998. évi
XXVI. tv. rendelkezik; kimondja, a fogyatékos emberek a társadalom egyenlő
méltóságú és egyenrangú tagjai; e → törvény célja: a fogyatékos emberek
hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, a számukra
nyújtandó komplex rehabilitáció szabályozása. Kifejezetten a ~ról rendelkezik
az → ENSZ Közgyűlése által 2006. dec. 13-án elfogadott fogyatékossággal élő
személyek jogairól szóló → egyezmény (kihirdetve: 2007. évi XCII. tv.). Az
egyezmény felállította a Fogyatékossággal Élő Személyek Bizottságát, melynek
18 tagját 4 évre a tagállamok választják titkos → szavazás során, akik egy
alkalommal újraválaszthatók. A Bizottság megvizsgálja a részes államok
jelentéseit az egyezményben foglalt kötelezettségeik teljesítéséről, amelyekkel
kapcsolatban szükség esetén javaslatot, ajánlást tesz. Az egyezmény Fakultatív
→ jegyzőkönyvével (kihirdetve: 2007. évi XCII. tv.) az államok elismerhetik a
Bizottság → hatáskörét személyektől vagy személyek csoportjától vagy ezek
nevében benyújtott beadvány – melyben azt állítják, hogy az egyezményben
foglalt jogaikat valamely részes állam megsértette – megvizsgálására, majd
javaslat, ajánlás tételére (→ egyéni panaszjog).

Fokozott (abszolút) nemzetközi jogi felelősség: → nemzetközi jogi felelősség

Folytatólagos bűncselekmény: a → büntetőjogban ismert fogalom; egységes

elhatározással, azonos → sértett sérelmére többször elkövetett ugyanolyan →
bűncselekmény.

Forgalomképesség: a → polgári jogban ismert fogalom, amely a →

tulajdonjoghoz kapcsolódik. ~gel rendelkezik minden → birtokba vehető →
dolog, amely tulajdonjog tárgya lehet, kivéve azokat, amelyek
forgalomképtelenek (→ forgalomképtelen dolgok).

Forgalomképtelen dolgok: a forgalomképtelenné nyilvánítás → jogpolitikai

célja az, hogy az → állam feladatainak ellátásához nélkülözhetetlen,
legjelentősebb → vagyontárgyak állami tulajdon (→ állami tulajdonjog) vagy
más tulajdoni forma körében való megtartását biztosítsa (→ tulajdonjog) . A →
jogrendszerek forgalomképtelenné általában a következő dolgokat nyilvánítják:
a) a → köztulajdon tárgyait; b) az → állami tulajdonjog kizárólagos tárgyait
(amelybe a köztulajdon tárgyai általában beletartoznak, de a két kör nem fedi
egymást); c) az állam uralkodó világnézeti felfogásának megfelelően bizonyos
szakrális tárgyakat (pl. az emberi testet vagy más dolgot). A köztulajdon a
közhatalmat gyakorló szervek tulajdonát jelenti, tehát nem feltétlenül állami
tulajdont (→ önkormányzati vagyon). Forgalomképtelen az önkormányzat
tulajdonában levő törzsvagyon, amelyet az önkormányzat többi
vagyontárgyától elkülönítve kell nyilvántartani. A forgalomképtelenség
következménye: a forgalomképtelen dolog elidegenítése semmis (→
semmisség).
Forgatható értékpapír: → értékpapír

Forgatmány: → értékpapír, → váltó

Formula (lat.): a → római jogban a → praetor → perbeli írásbeli utasítását

jelentette. → formuláris eljárás

Formuláris eljárás: a → római jogban a → magánjogi → peres eljárás formája,

amely a → legis actiók eltörlése után az egyedüli rendes eljárást jelentette. A Kr.
e. 2. században keletkezett lex Aebutia a polgárok közti perekre a régi civiljogi
(→ ius civile) eljárás mellett alkalmazhatóvá tette azt a perrendet is, amelyet a
polgárok és a → peregrinusok egymás közti pereiben az idegenek → praetora
fejlesztett ki, és amelyet a praetor által az esküdtbíróhoz (→ iudex) intézett, s a
per eldöntésének előfeltételeit tartalmazó írásbeli utasításról, a → formuláról
~nak nevezték el. Ezt az írásbeli rendelkezést, amely a peres felek nevét, a
pertárgy megjelölését és az ügy érdemi elbírálására vonatkozó utasítást
tartalmazta, a praetor állandó szövegekbe foglalta és közzétette →
edictumában. A formula rendes (→ intentio, → condemnatio, → demonstratio,
→ adiudicatio) és rendkívüli alkatrészeket (→ exceptio, → praescriptio) tartal-
maz(hat)ott. Ha az adott ügyre az edictumban nem volt formula, akkor a felek
új formula kiadását kérhették. A formula gyakorlatilag a praetori jogképzés
eszköze lett, mert vagy új, a civiljogban addig nem ismert keresetformulával
(→ actio) új → jogszabályt alakított ki, vagy mert az elavult civiljogi kereset
esetében a praetor a formula kiadását megtagadta vagy e kereset ellen a
formulában az alperesnek kifogást adott, így a civiljogi kereset alkalmazását
mellőzte vagy átalakította. A ~ átvette a civiljogi per szerkezetét, az eljárás in
iure szakasza itt is a praetor előtt zajlott, ekkor döntött a praetor a formula
kibocsátásáról. Az eljárás első felét a → litis contestatio, a perszerződés zárta. A
~t a császárkorban a → cognition eljárás fokozatosan háttérbe szorította, míg
végül a 4. században az utóbbi vált kizárólagossá.

Forradalmi törvényszékek: a forradalmak során több → államban felállított

rendkívüli → bíróságok. Ilyen bíróságokat hoztak létre pl. az 1917. évi
oroszországi forradalom idején az „ellenforradalmi erőkkel” szembeni
fellépésre, a rablók és a fosztogatók ügyeinek, valamint a szabotázsokkal
kapcsolatos ügyeknek az eldöntésére. A ~ eredetileg elnökből, és 6 soros
ülnökből (→ társasbíráskodás) állottak, akiket a kormányzósági, ill. a városi
munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjei (tanácsai) választottak.

Forum prorogatum (lat.): a → Nemzetközi Bíróság gyakorlatában ismert

terminus technicus. Azt az esetet jelenti, amikor valamely → állam a Bíróság
eljárásához való hozzájárulását nem kifejezetten és előzetesen – valamilyen →
nemzetközi szerződésben vagy egyéb → jognyilatkozatban – adja meg, hanem
más „konkludens aktus” formájában (→ ráutaló magatartás). Ennek
leggyakoribb változata az, amikor a felperes (→ fél) állam az alperes államnak a
Bíróság → joghatóságára vonatkozó elfogadó nyilatkozata hiányában fordul →
keresettel a Bírósághoz, s ennek ellenére az alperes állam hajlandó az eljárásban
részt venni.

Forum shopping (ang.): a → nemzetközi magánjogban ismert fogalom, az

eljáró → bíróság, vagy → hatóság felek általi megválasztása nemzetközi tárgyú
→ jogviszonyokban. A ~ra azért van lehetőség, mert az egyes – → belső jogon,
valamint → nemzetközi szerződésen alapuló – nemzetközi → polgári eljárási
jogi szabályok → joghatóságra vonatkozó rendelkezései az ügyek többségében
lehetővé teszik, hogy az eljárást vagylagosan több → állam fóruma előtt meg
lehessen indítani. A ~ra vagy a felek együttes elhatározása alapján kerül sor
(joghatóság kikötése), vagy pedig a felperes (→ fél) határozza meg egyoldalúan
az eljáró fórumot. Ennek során a feleket többféle megfontolás vezetheti.
Ilyenek lehetnek pl. az eljáró bíróság által alkalmazott → anyagi jog, és az
ennek alapján várható érdemi döntés, az eljárás költségei, időtartama, az →
ítélet végrehajthatóságának szempontjai. A ~nak általában pejoratív jelentést
szoktak tulajdonítani; ez azonban csak azokban az esetekben helytálló, amikor
a felek a jog által meg nem engedett eszközöket alkalmaznak annak
érdekében, hogy kikerüljék az ügyben szóba jöhető fórumot (fórumokat).
Azokban az esetekben, amikor a felek csak élnek a fórum megválasztásának
lehetőségével, de nem élnek vissza vele, a ~ nem tekinthető negatív
jelenségnek.

Főbérlet: a bérlet (→ bérleti szerződés) egyik változata, és az → albérlettől való

megkülönböztetés teszi szükségessé a nevesítését. Ez a fogalmi differenciálás
akkor indokolt, ha a → dolog hasznosítása több szinten jön létre. Ekkor a
rendelkezésre jogosult és bérlője közötti szerződés ~; a főbérlő és bérlője
között, a második szinten létrejött szerződés albérlet. Elvileg a sor tovább
folytatódhat, amennyiben a gyakorlat igényli. A ~ és albérlet kapcsolat a lakás
és helyiség hasznosításánál honosodott meg nagyobb számban. 1993 óta
Magyarországon a bérletet korlátozó rendelkezések megszűntek.

Főbüntetések: önállóan, egyedül is alkalmazható büntetések, a magyar jog

szerint ilyen a → szabadságvesztés, a → közérdekű munka és a → pénzbüntetés.
A ~ → törvényi sorrendje a büntetések súly szerinti értékelésén alapul: a
legsúlyosabbtól (szabadságvesztés) a legenyhébbig (pénzbüntetés). A → Büntető
Törvénykönyv 1993. évi módosításáig a ~ közé tartozott a szigorított javító-
nevelő munka és a kijelölt munkahelyen végzett javító-nevelő munka. A →
halálbüntetés 1989–90-ben került ki a ~ közül.

Föderáció (szövetségi → állam – lat.): az → államkapcsolatok egyik típusa;

olyan állami berendezkedés, amely több-kevesebb önállósággal rendelkező
tagállamokat foglal egységbe (→ államszerkezet). Föderatív berendezkedés
esetén a → hatalom megoszlik a szövetségi és a tagállami szervezet között;
ennyiben a ~ középutas megoldást jelent a hatalom koncentrációjára épülő
unitárius állam és a független államok laza szövetsége, a → konföderáció között.
Alkalmazására egyrészt olyan nagy kiterjedésű államok esetében kerül sor, ahol
az egyetlen hatalmi központból megvalósított → kormányzás könnyen a helyi
szükségletek és igények elsorvasztását eredményezheti; másrészt az olyan
államoknál, amelyek keretében különböző faji, nyelvi, nemzeti, vallási vagy
egyéb kisebbségek élnek. A hatalom megosztását a központi → kormányzat és a
tagállamok között a szövetségi → alkotmányok szabályozzák, amelyek
napjaink főbb föderatív berendezkedésű államai (USA, a volt Szovjetunió
helyébe létrejött → Független Államok Közössége, Németország, Ausztrália,
Kanada, India, Mexikó, Ausztria, Svájc stb.) esetében nagy változatosságot
mutatnak.

Főispán (comes supremus – lat.): a nemesi → vármegyék élén álló, a központi

hatalmat képviselő méltóság, 1886-tól → állami főtisztviselő. Az ispáni
tisztségből alakult ki a 13. század végén. Kezdetben főleg hadügyi feladatai
voltak, a nemesség az ő zászlója alatt vonult hadba. Később → közigazgatási
funkciót is kapott, és hosszú ideig ő maradt a vármegye legelső bírája, aki a 4
→ szolgabíróval együtt ítélkezett. A ~i méltóságot a király (→ monarcha)
adományozta tetszés szerinti időre. Az 1486. évi VI. tc. előírta, hogy az
uralkodó az ország báróinak megkérdezése után nevezzen ki ~t. A ~
kötelessége volt a → megye jogainak védelme, a hatalmi központ, az uralkodó
érdekeinek képviselete, a megye területén beszedett királyi jövedelmek
kezelése. A vármegyei igazgatásban csökkenő mértékben vett részt, a 15.
századtól ezt a szerepét az → alispán vette át. Hivatalból tagja volt a →
főrendiháznak. Elnöke volt a vármegye testületi szerveinek, néhány állásra
(megyei → jegyző, aljegyző) kinevezési joga volt. Az 1723. évi LVI. tc.
szabályozta a ~ → hatáskörét, Mária Terézia 1768-ban kiadott utasítása
részletezte a vármegyén belüli teendőit. A 15. századi törvényi tilalmak
ellenére kialakult az örökös és örökletes ~i tisztség. Az előző esetben a ~i
tisztség egyházi vagy világi méltóság elnyerésével együtt szállt át, az utóbbiban
a cím és a méltóság családon belül öröklődött. Az 1870. évi XLII. tc.
rögzítette, hogy az örökös ~ság csupán cím, tényleges → közjogi szerepet nem
jelent. A ~i intézmény hatáskörét az 1870. évi XLII. tc., jellegét az 1886. évi
XXI. tc. változtatta meg. Ettől kezdve a ~ állami tisztviselő, a végrehajtó
hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) képviselője. → Felügyeleti és →
ellenőrzési jogot gyakorolt a középszinten működő állami közigazgatási és →
önkormányzati szervek felett. A ~i tisztség 1945 után is megmaradt, feladatai a
→ kormánybiztosi teendők eseti ellátásával szaporodtak. Megszüntetéséről az
1949. évi XX. tv., ill. az 1950. évi I. tv. rendelkezett.

Főjegyző: 1. A 17. században nagyobb → vármegyékben a → jegyzők,

írnokok, a levéltárnok stb. felügyeletével megbízott, a → főispán által
kinevezett hivatalnok. Az 1870. évi XLII. és az 1886. évi XXI. tc.-ek alapján a
→ törvényhatóság választott központi tisztviselője, a jegyzőkkel együtt felelős a
testületi jegyzőkönyvek összeállításáért, a határozattervezetek, felterjesztések,
jelentések előkészítéséért. A ~ felelt a törvényhatóság nevében kiállítandó
okmányok jog- és szakszerűségéért. Akadályoztatása esetén helyettesítette az →
alispánt. Alkalmazásának feltételeit az 1883. évi I. tc. rögzítette. Az 1929. évi
XXX. tc. alapján tagja lett a hatósági kisgyűlésnek. 1945-ben a → járási →
főszolgabírói állás elnevezését ~ire változtatták, az 1948. évi LI. tc. pedig →
állami hivatallá minősítette. Hivatali szervezete 1950-ig működött. 2.
Rendezett tanácsú városokban az elöljáróság tagja (1886. évi XXII. tc.),
nagyközségekben a → közigazgatás vezető tisztviselője, az 1990. évi LXV. tv.
szerint a → fővárosi képviselő-testület hivatalának vezetője (→ helyi
önkormányzat).

Főkegyúri jog: a magyar királyt (→ monarcha) megillető különleges

jogosítvány a katolikus egyház felügyeletére. Megkülönböztetendő az
uralkodónak az összes egyház feletti felügyeleti jogától. Ugyanakkor a ~
lényegesen többet jelentett a fő-papkinevezési jognál, hiszen (a magyar
királynak engedett kiváltságként) a → Szentszék is elismerte azokat a püspökök
kinevezésének jogán túlmutató, további jogosítványokat, amelyek az egyház
életébe való nagyobb beavatkozást biztosították.

Földárverés: → kárpótlási törvényhozás Magyarországon, → árverés

Földbirtokmaximum: az a földterületnagyság, amelyet egy személy vagy egy

gazdálkodó egység (család) bármilyen → jogcímen → birtokolhat. A ~
megállapítása szükségszerűen maga után vonja a tulajdonszerzés (→ tulajdon
megszerzése) → jogszabályi korlátozását, a haszonbérelhető (→ haszonbérlet) →
ingatlan nagyságának meghatározását, a földforgalom → hatósági ellenőrzését,
nevezetesen az → adásvételi és a → bérleti szerződések → hatósági jóváhagyását.

Földértékelés: a II. világháború előtt Magyarországon a földnek kétféle

értékmérő tényezője volt. Egyrészt a földpiac, másrészt a földadókataszter
(1875. évi VI. tc.). A földadó (→ adó) alapjául szolgáló, aranykoronában
kifejezett kataszteri tiszta jövedelmet hat művelési ág és különböző minőségi
osztályba sorolás alapján a termelési költségek és a terményárak átlagainak a
gyelembevételével állapították meg. → földárverés, → kárpótlási törvényhozás
Magyarországon

Földhasználati jog: szűk értelemben a → tulajdonjog egyik önállósult

részjogosítványát, a → használati jogok egyik fajtáját jelenti. ~ akkor jön létre,
ha a föld tulajdonjoga elválik a rajta emelt → épület tulajdonjogától. Ilyenkor
az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) ~ illeti meg.
A ~ a → használatra, és a → hasznok szedésére jogosít, de a földhasználó köteles
viselni az ennek fenntartásával járó terheket is, továbbá köteles a megállapodás
vagy a → törvény alapján a ~ért ellenértéket zetni (→ ellenszolgáltatás) . A ~
az épület mindenkori tulajdonosát illeti meg, tehát önálló forgalom tárgya
nem lehet (→ forgalomképesség), de az épülettel együtt változatlan feltételekkel
átruházható, ill. örökölhető (→ tulajdon átruházása, → öröklés). → korlátolt
dologi jogok

Földhaszonbérlet: olyan → szerződés, amelynek alapján a haszonbérlő (→

haszonbérlet) meghatározott földterület (mezőgazdasági üzem) vagy más
hasznot hajtó → dolog időleges → használatára és hasznainak szedésére jogosult
(→ hasznok szedésének joga), és ennek fejében köteles a haszonbérbeadónak
haszonbérleti díjat zetni. A ~et a → polgári törvénykönyvek általában a
dologbérlet (→ bérleti szerződés) nevesített eseteként szabályozzák, megadva a
feleknek azt a jogot, hogy a szerződés szabadságának megfelelően a ~i →
jogviszony tartalmát a → jogszabály diszpozitív rendelkezései között (→
diszpozitivitás) maguk határozzák meg. Abban az esetben, amikor a ~
szabályozása a polgári törvénykönyveken kívüli, önálló jogszabályokkal
történik, a ~ önálló → szerződési típussá válva elveszíti tisztán → magánjogi
meghatározottságát, és alapvetően → kógens jogszabályokat tartalmazó vegyes
magán- és → közjogi intézményi formát vesz fel (továbbiakban: haszonbérleti
statútum). A haszonbérleti statútum szabályai többségükben kötelező
előírásokat tartalmaznak a felekre nézve. A → római jogban ismerték az örökös
~et (→ emphyteusis).

Földhivatal: földügyi szakigazgatási tevékenységet végző szerv. Feladatkörébe

tartoznak a földtulajdonnal, földhasználattal, → földvédelemmel, →
földértékeléssel, földméréssel és térképészettel, valamint az → ingatlan-
nyilvántartással kapcsolatos → hatósági és szolgáltató feladatok, ideértve
egyebek mellett az → ingatlanok tulajdonosváltozásaira vonatkozó, konstitutív
hatályú bejegyzést is. A ~ szervezete a mezőgazdasági tárca (→ minisztérium)
alárendeltségében működik, decentralizált (→ decentralizáció) → hatáskörrel.
→ Megyei (→ fővárosi) és ezen belül körzeti ~okra, egyes körzeteken belül
pedig ~i kirendeltségekre tagozódik. A körzeti ~ok és kirendeltségek →
illetékességét a felügyelő → miniszter → határozza meg.

Földkönyv: 16. századtól a városok → ingatlanainak regisztrálására szolgáló

nyilvántartás, amelynek vezetését → jegyzőkre, külön alkalmazottakra stb.
bízták. A nemesi ingatlanokat, adományokat egyrészt központi (királyi)
könyvekben, másrészt hiteles helyeken (→ Archívum conservatorium),
jegyzőknél vagy helyi nyilvántartásokban (→ vármegyék) tartották számon. →
ingatlan-nyilvántartás

Földrajzi jelzések oltalma: a földrajzi jelzések → árujelzőnek minősülnek,

használatuk szintén az áruk megkülönböztetésére szolgál, de míg a → védjegy
individuális, adott áru és → vállalat közötti kapcsolatra utal, addig a földrajzi
jelzések egy földrajzi egységhez (ország, → régió) való kapcsolódást jeleznek
úgy, hogy az érdekelt alanyok köre nincs közelebbről meghatározva (→
eredetmegjelölés, származási jelzés). A jelzések használatához fűződő érdekek
védelme inkább közvetett védjegyjog (→ versenyjog), amelyhez nemzetközi
szinten a Lisszabonban 1958. okt. 31-én kelt → egyezmény (kihirdetve: 1967.
évi 7. tvr.) nyújt keretet.

Földrendezés (birtokrendezés): olyan, az érintett földtulajdonosok kérelmére

induló, a → közigazgatási eljárás szabályai szerint lefolytatott területrendezés,
amelynek az a célja, hogy egy → község, város területén a földtulajdonosok (→
tulajdonjog) szétszórt parcelláit (→ telek) egyesítve a racionális üzemvitelhez
szükséges üzemnagyságot hozzon létre. A ~ során alkalmazott jogelvek a
következők: a földrendezést kérelmező többségi tulajdonosok döntésének alá
van rendelve a kisebbség akarata; ennek ellenére a földrendezés során nem
egyes tulajdonosok érdekeit kell szem előtt tartani, hanem a rendezés alá
kerülő egész térség üzemszerkezetét kell kedvezően megváltoztatni. A
csereterületek kialakítása során → kárt szenvedett tulajdonosoknak az
értékkülönbözetet meg kell téríteni; a → kártalanítási igények érvényesítésére
→ bírói utat kell biztosítani. A tulajdonosok szétszórt parcelláinak
összevonására önkéntes földcsere is végrehajtható (→ csereszerződés).

Földvédelem: jogi intézményként a mező- és erdőgazdasági → ingatlanokat

fogja át. A ~mel kapcsolatban különböző → államokban a következő előírások
ismeretesek: a) Rendeltetésszerű földhasználati kötelezettség, amely korábban
főleg művelési kötelezettséget jelentett azzal, hogy a művelés során tilos a
termőterület kimerüléséhez vezethető gazdálkodást folytatni. A mezőgazdasági
termékfelesleg növekedése miatt a művelési kötelezettséget a művelésre
alkalmas állapotban tartási kötelezettség váltja fel. Erdőgazdasági ingatlanoknál
a rendeltetésszerű használat szabályait az erdőállomány fenntartására és
felfrissítésére vonatkozó előírások tartalmazzák. b) A művelési ágból való
kivonást, azaz az ingatlan mező- vagy erdőgazdasági jellegének megszüntetését
a legtöbb állam (Magyarország is) → szakhatósági engedélyhez köti azzal a
feltétellel, hogy az engedélyes egyrészt az engedély megadása esetén a föld-, ill.
az erdővédelmi alapba be zeti a → jogszabályban összegszerűen megállapított
→ földvédelmi járulékot, ill. az erdővédelmi járulékot, másrészt pedig, ha az
engedélyben meghatározott nem mező- vagy erdőgazdasági tevékenység
megszűnik, az ingatlan eredeti mező-, ill. erdőgazdasági jellegét visszaállítja
(rekultiválási kötelezettség). c) Számos, általában speciális tulajdoni (→
tulajdonjog), birtoklási (→ birtoklás joga), → használati, → szerződési és
öröklési előírások is a ~et szolgálják. Pl. annak rögzítése, hogy csak az
vásárolhat vagy vehet haszonbérbe földet (→ földhaszonbérlet), aki vállalja,
hogy meghatározott időn keresztül a föld műveléséről, ill. művelésre alkalmas
állapotban tartásáról gondoskodik. d) A ~et mozdítják elő a ~i → szankciók,
amelyek közül a legfontosabb a földvédelmi → bírság.

Földvédelmi járulék: mezőgazdasági földterületnek a művelés alól való

kivonása esetén a földvédelmi alap javára be zetendő összeg (→ földvédelem).
A ~ független attól, hogy földkivonási engedély alapján jogszerűen vagy
anélkül, jogszerűtlenül került sor. Erdőkivonás esetében az erdővédelmi alap
javára erdővédelmi járulék zetendő.

Főmagánvád: → magánvádas eljárás, → magánvádló

Főminiszter: → kormányfő

Főpolgármester: 1. Az 1872. évi XXXVI. tc. alapján a → főváros élén álló

tisztviselő. → Hatásköre a → törvényhatóságok → főispánjait megilletővel volt
azonos. A főváros közgyűlése választotta a király által és a belügyminiszter (→
miniszter) ellenjegyzésével kijelölt 3 személy közül. 2. A → dualizmus idején
Horvátországban és Szlavóniában Zágráb és Eszék választott tisztviselője. 3.
1990-től Budapest első tisztviselője, a fővárosi → önkormányzat választott
elnöke (→ helyi önkormányzat) .

Főrendiház: a magyar kétkamarás → országgyűlés → felsőháza (→ második

kamara) a polgári átalakulást követően. Minthogy az 1848-as →
alkotmányreformot (→ áprilisi törvények) vezénylő politikai körök alapvető
tétele volt a jogmegvonással szemben hirdetett jogkiterjesztés, a →
képviselőházban csakúgy, mint a felsőházban, megtartották →
választójogosultságukat, ill. személyre szóló tagságukat mindazok, akik a
polgári reformok bevezetését megelőzően azzal már rendelkeztek. 1848-at
követően a ~ban mindazok továbbra is a törvényhozás részei maradtak, akik a
→ felsőtábla tagjai voltak. A felső kamara összetételét átalakító törvény (1885.
évi VIII. tc.) szerint a ~ tagjai lettek: a → Kúria elnöke és másodelnöke, a
budapesti → ítélőtábla elnöke, majd 1896-tól a → Közigazgatási Bíróság
elnöke és másodelnöke. ~i tagsággal rendelkeztek a katolikus egyházi
püspökök, a görögkeleti egyház vezetői, az evangélikus és a református egyház
3–3 legidősebb püspöke, 3–3 legidősebb főgondnoka, az unitárius egyház
egyik elnöke. A ~ 1918. nov.16-án úgymond berekesztette üléseit.
Összehívására ezt követően nem került sor. 1918–1919 után nem állították
vissza a korábbi országgyűlést, s 1920 és 1926 között egykamarás törvényhozás
→ nemzetgyűlés működött, majd pedig – jelentős változtatásokkal –
visszaállították a második kamarát.

Főszolgabíró: a 16–17. században egyes nagyobb → vármegyékben a →

járások → kerületekre való felosztásuk után megalkotott tisztség. Rangidősként
a kerületi feladatokat ellátó szolgabírák (→ szolgabíró) elöljárója volt. A →
dualizmus idején a járás első tisztségviselője; minősítését az 1883. évi I., →
hatáskörét az 1886. évi XXI. tc. határozta meg. Felügyelte a → községek
működését, tisztviselőinek tevékenységét; kiterjedt → adóügyi, → rendészeti és
közegészségügyi stb. hatásköre volt. Az 1898. évi II. tc. alapján egyes
mezőgazdasági munkásokkal kapcsolatos ügyekben elsőfokú → hatóságként
járt el. Az 1929. évi XXX. tc. stabilizálta politikai, → közigazgatási helyzetét. A
~i tisztség 1945-ben szűnt meg.

Főtanácsnok: az →Európai Bíróságon alkalmazásban álló független szakértő,

aki az előterjesztett ügyekben pártatlanul eljárva az ítélkező → bírói tanács
részére indokolással ellátott indítványt nyújt be. (Korábban alkalmazott hazai
elnevezése: főügyész). Az intézmény modelljéül a francia Conseil d’État előtt
eljáró Commissaire du gouvernement szolgált, melynek célja szintén a bírák
álláspontjától független, külső szempont megjelenítése az eljárásban. Az
Európai Bíróság 8 ~át a tagállamok (→ állam) → kormányai közös
megegyezéssel, hat évre nevezik ki olyan személyek (→ természetes személy)
közül, akik függetlenségéhez nem férhet kétség, valamint megfelelnek az
államukban a legmagasabb bírói tisztségekbe történő kinevezéshez szükséges
feltételeknek, vagy elismert szakértelemmel rendelkező jogtudósok. A ~ az
Európai Bíróság eljárásának záró szakaszában, nyilvános tárgyaláson terjeszti
elő az ügyre vonatkozó részletes indokolással ellátott indítványát. A ~i
indítvány a jogvita hátterének feltárását, az egyes jogkérdések elemzését,
valamint a döntésre vonatkozó javaslatot tartalmazza. Habár ez a bírákat nem
kötelezi, a ~ok által elvégzett elemzés a → bírói döntést többnyire befolyásolja,
ezáltal a ~ok lényeges szerepet töltenek be az → uniós jog értelmezésében és
fejlesztésében.

Főtárgyalás: → tárgyalás első fokon

Főudvarnagyi Bíróság: különbíróságnak (→ bíróságok) minősülő fórum,

amelyet az 1909. évi XVI. tc.-kel hoztak létre. Háromtagú tanácsban
működött, székhelye Budapest volt. Fellebbvitel szempontjából a Budapesti →
ítélőtáblához, ill. a → Kúriához tartozott. A ~ → hatáskörébe elsősorban a
királyi ház (→ monarcha) tagjai tartoztak, rajtuk kívül még a ~ kompetenciája
kiterjedt bizonyos, területenkívüliséget (→ exterritorialitás) élvező személyekre
is. A királyi ház tagjainak egymás közötti → magánjogi és személyállapotukat
érintő ügyei viszont már nem tartoztak a ~ elé.

Fővállalkozási szerződés: → szerződésfajta, amelynek elsősorban az

építőiparban van jelentősége. A közhasználatban „kulcsrakész átadás”
szerződésének nevezett szerződésfajta kizárja az → építési szerződéseknél
megszokott tervező–építtető–kivitelező szerződési láncolatot, ahol a tervező a
kivitelezővel nincs közvetlen szerződéses kapcsolatban, ezért pl. a tervezési
hibákét a kivitelező közvetlenül nem perelheti a tervezőt. ~ esetében a
fővállalkozó mind a tervezővel, mind a kivitelezésben közreműködő
alvállalkozókkal, az anyagszállítókkal a saját nevében köti meg a szerződéseket,
maga szerzi meg a különböző → építési engedélyeket, → használatbavételi
engedélyeket stb., és ellátja az építési vállalkozó minden feladatát. A ~ alapján az
építtető kizárólag a fővállalkozóval van szerződéses kapcsolatban, vele szemben
a létesítménynek megfelelő minőségben, határidőre való átadásáért kizárólag a
fővállalkozó a felelős. A ~es → jogviszonyban tipikus, hogy a fővállalkozó
alvállalkozói maguk is alvállalkozókat vesznek igénybe, így egyfajta vállalkozói
láncolat alakulhat ki az egyes építőipari szakipari munkák elvégzése során.

Főváros: az országnak az a települése, amelyet az→alkotmány vagy → törvény

~sá nyilvánít, vagy amely történelmi tradíciók szerint betölti a ~i szerepkört
mind belső, mind nemzetközi viszonylatban. A ~ belső (politikai, →
alkotmányjogi és → közigazgatási) szerepköre főleg abban áll, hogy általában
ott működik a legfelsőbb államhatalmi-képviseleti (→ államhatalom) szerv, az
→ államfő és a → kormány. Nemzetközi viszonylatban meghatározó, hogy –
az előbbiből következően – a ~ban működnek a → diplomáciai képviseletek.
Az alkotmányok, amelyek közül viszonylag kevés rendelkezik a ~ról, ezt főleg
két formában teszik; vagy megjelölik a ~t (pl. a magyar alkotmány), vagy pedig
a ~ megnevezésével együtt előírják, hogy az → állam legfelsőbb szerveinek
székhelye a ~, s azok csak rendkívüli viszonyok között fejthetik ki
működésüket más településen (pl. az osztrák alkotmány). Az ország települései
között a ~ általában különleges → jogállást élvez. Szövetségi államokban (→
föderáció) rendszerint a ~ egyik tagállamnak sem része, hanem maga is
tagállamnak minősül. Egyéb államokban a ~ rendszerint a legmagasabb szintű
területi → önkormányzatokéval azonos jogállást élvez, azok sem → irányítási,
sem → felügyeleti jogkört a ~sal szemben nem gyakorolhatnak. A ~t általában
az állami fejlesztési tervekben és → költségvetésben megkülönböztetetten
kezelik. Magyarország ~a Budapest, amelyet „Buda-Pest ~” néven az 1872. évi
XXXVI. tc. hívott életre. Magyarország ~a utóbb azáltal vált egyenrangúvá az
Osztrák–Magyar Monarchia társ-~ával, Béccsel, hogy 1892-ben székes~i
rangra emelték. A polgári kor ~i törvényét többször módosították (1920. évi
IX. tc., 1924. évi XXXVI. tc.), majd újrakodi kálták (1930. évi XVIII. tc., ill.
annak novellája, az 1934. évi XII. tc.), kerületi közigazgatását pedig
modernizálták (1893. évi XXXIII. tc.) Az 1949. évi XXVI. tv. számos ún.
peremvárost és peremközséget csatolt a ~hoz. Az → Alkotmánybíróság
kivételével valamennyi államhatalmi-népképviseleti szerv székhelye a ~ban
van. → főpolgármester.
Fragmentum: → Iustinianus

Frakció (lat.): képviseleti szervben (→ parlamentben, → önkormányzati

képviselő-testületben) a hasonló politikai beállítottságú, különösen az azonos
→ pártállású képviselők jogilag elismert, szervezett csoportja. A szabad →
mandátumon alapuló polgári képviseleti rendszerben kezdetben voltak ugyan
fenntartások a képviselői munka orientálását is lehetővé tevő ~kal szemben,
ezek azonban a 20. századra – főleg a parlamentekben – széles körben
elterjedtek. Működnek ilyenek Magyarországon is. A ~k megkönnyíthetik a
képviselők parlamenti tevékenységének összehangolását, a parlamentben
képviselethez jutó politikai törekvések egyeztetett, „letisztult” kifejezését, a
parlamenti munka racionalizálását. Ennek érdekében pedig általában azt is
elismerték, hogy a parlamenti munkában bizonyos jogok pl. csak a ~kat, ill.
~vezetőket illetik meg. Nagy jelentősége van tehát annak a kérdésnek, hogy ~
alakítására az egyes → áramokban a képviselők minimálisan milyen létszámú,
vagy milyen választási eredményt elért csoportja jogosult.

Franchise (rendszerbérlet – ang.): a „rendszerbérlet” azt jelenti, hogy a

tulajdonos (→ tulajdonjog) bérbe adja az általa kifejlesztett (általában
szolgáltatás – pl. étterem – működtetésére vonatkozó) rendszert a ~
átvevőjének, bérlőjének. A ~ átvevő, az átvett rendszer bérletéért folyamatosan
(időszakonként) díjat zet, de előfordul, hogy ezen felül, a ~ megkötésekor,
egy nagyobb összeget is köteles ki zetni a ~ megváltásáért. Ebben az esetben a
~ jogot indokolt → vagyon értékű jogként kezelni. A hazai gyakorlatban a ~
elnevezés esetenként eltérő, egymástól különböző tartalmú → szerződések
megjelölésére szolgál. A klasszikus ~ tartalmát tekintve egy „rendszerbérlet”-
nek minősül, ennek megfelelően ezekre jogi és számviteli szempontból a →
bérleti szerződésekre vonatkozó szabályokat szokták alkalmazni. A ~ átvétele
során gyakori, hogy a tulajdonos a → szolgáltatás vonatkozásában részletesen
meghatározza, hogy az adott rendszert a ~ átvevőjének milyen feltételekkel,
milyen körülmények között kell működtetnie.

Franchise du quartier (fr.): → exterritorialitás

Frank Ignác (1788–1850) a → magánjog művelője, az MTA lev. tagja (1847),

a pesti egyetem professzora (1827–1850), a → történeti jogi iskola eszméinek
egyik első magyarországi képviselője. Latin nyelvű tankönyvei mellett Verseghy
Ferenc nyelvhasználatát követő magyar nyelvű összegző művet is írt. Fő művei:
Principia Iuris Civilis Hungaria, 1829; Közigazság törvénye Magyarhonban, I–
II., 1845, 1847, reprint kiadásban: 1987 (az első kötete jelent csak meg);
Ősiség és elévülés, 1848.

Frank, Jerome (1889–1957): amerikai jogász, tanulmányait Chicagóban

végezte, majd → ügyvédként dolgozott, később New Yorkban → bíró, 1930–
1957 között a Yale egyetemen tanított; az → amerikai jogi realizmus
képviselője. Siegmund Freud hatása jelentős befolyással volt ~ munkásságára. Fő
művei: Law and the Modem Mind, 1930; If Man Were Angels. Some Aspects of
Government in a Democracy, 1942; Courts on Trial. Myth and Reality in
American Justice, 1949; Not Guilty (Barbara Frankkel), 1957.

Fraus creditorum (lat.): a → római jogban a hitelező kijátszását jelentette, a

modern → polgári jogban → fedezetelvonó szerződés. Az adós, hogy a hitelezői
követelések elől a fedezetet elvonja, → vagyontárgyait akár ingyenesen, akár
visszterhesen (→ visszterhes szerződés) elidegenítette. Az ilyen fedezetelvonó →
adásvételi, ill. → ajándékozási szerződések gyakoriak lehettek Rómában, ha a →
praetort arra indították, hogy → edictumában a ~ ellen kétféle jogsegélyt (egy
külön → interdictumot és → in integrum restitutiót) is előirányzott. E
jogsegélyekből alakult ki a késő császárkorban az → actio Pauliana nevű
kereset.

Free speech: → véleménynyilvánítás szabadsága

Friedmann, Wolfgang (1907–1972): német származású amerikai jogász,

egyetemi tanár, aki az angolszász világ számos egyetemén (London,
Melbourne, Toronto, New York) oktatott. A → jogra vonatkozó felfogását a
relativista megközelítés jellemzi. Munkássága a → jog lozó a mellett a →
jogszociológiában és a → nemzetközi jogban is jelentős. Fő művei: Legal eory,
1944; Law and Social Change in Contemporary Britain, 1951; Law in a
Changing Society, 1959; e Changing Structure of International Law, 1964.

Friedrich, Carl Joachim (1901–1984): német származású amerikai jogász,

egyetemi tanár, munkássága főként az eszmetörténet, a → jog lozó a, az →
alkotmányjog és a politológia területére terjedt ki. Fő művei: Constitutional
Government and Democracy, 1949; Der Verfassungsstaat der Neuzeit, 1953; Die
Philosophie des Rechts in historischer Perspektive, 1955; Totalitäre Diktatur,
1957.

Fructus (lat.): → gyümölcs

Fuller, Lön L. (1902–1978): amerikai jog lozófus. 1926–1939 között

Oregon és Illinois államokban, valamint a Duke Universityn tanít, majd
1939-től 1972-ig harvardi professzor. A szekularizált → természetjog
képviselője; jelentősek emellett a → szerződések jogával foglalkozó művei. Fő
munkái: e Law in Quest of Itself, 1940; Basic Contract Law, 1947; e
Morality of Law, 1964, Anatomy of the Law, 1968.

Furtum (→ lopás – lat.): a → római jogban a → vagyon elleni

bűncselekmények jóval szélesebb körét fogta át, mint a modern →
büntetőjogban ismert lopás fogalma. A ~ magában foglalta idegen dolog (→ res)
bármiféle elvonását haszonszerzés céljából. Beletartozott a mai lopás, a tettesre
bízott idegen dolog elsikkasztása, jogellenes használata, a talált dolog jogtalan
elsajátítása, valamint a dolog lopott voltát ismerve az azzal való kereskedés, az
→ orgazdaság. A dolog jogtalan használatával használati lopás (~ usus) történt,
pl. ha a kézizálog-hitelező engedély nélkül használta a zálogtárgyat (→ pignus).
De ~nak minősítették azt is, ha pl. a tulajdonos a dolog birtokát a kizárólagos
hitelezőtől ellopta, azaz birtoklopást (~ possessionis) követett el. A birtoklopást
tehát saját tulajdonú dologra is el lehetett követni. ~ot gondatlan (→
gondatlanság) cselekményként nem lehetett megvalósítani. A ~hoz mindig
társul célzat, a haszonszerzési szándék. A ~ot → ingó dolgon lehet véghezvinni.
Nem lehet ellopni a klasszikus jog szerint → ingatlant és uratlan dolgot (→ res
nullius) sem. A lopási keresetek felperese (→ fél) a → delictum sértettje,
alperese a tolvaj és → bűnsegéde. Az elkövető által zetendő → poena általában
a dolog értékének kétszerese, de tetten ért lopás esetén négyszerese volt.

Fuvarozási kényszer: monopolhelyzetben levő (→ monopólium)

szállítóvállalatokat (→ vállalat) terhelő feltételes → szerződéskötési kötelezettség
a piacon → fuvarozási szerződést kötni kívánó partnerekkel szemben. A ~t a
fuvaroztatói érdek védelme indokolja. A ~ tartalma: a fuvarozó (vasút, hajózási
vállalat) fő szabály szerint köteles a fuvaroztató megrendelésének eleget tenni,
a fuvarozást nem tagadhatja meg. A fuvarozó a ~ alól csak bizonyos feltételek
esetén mentesül: pl. ha a fuvaroztató nem teljesíti a szabályzat vagy díjszabás
feltételeit, ha objektív elháríthatatlan akadály áll fenn.

Fuvarozási szerződés: → polgári jogi → szerződés, amelynek alapján a fuvarozó

díjazás ellenében köteles a feladó megrendelése szerint a küldeményt a
rendeltetési helyére továbbítani és a címzettnek kiszolgáltatni (→ kereskedelmi
ügylet, → harmadik személy javára szóló szerződés). A magyar polgári jog az
árufuvarozást tekinti alapvetőnek, a személyfuvarozásra általánosságban a →
vállalkozási szerződés szabályait alkalmazza. A köznapi nyelv szóhasználatával
ellentétben a ~t élesen el kell határolni a → szállítási szerződéstől. A ~ körében
érvényesül egy sajátos szerződéskötési kötelezettség, a → fuvarozási kényszer. A
~ nincs kötve alakszerű előírásokhoz (→ alakszerűség). A felek a szerződésről
fuvarlevelet állíthatnak ki (→ általános szerződési feltétel, → blankettaszerződés),
amely bizonyítja a szerződés létrejöttét, feltételeit, a küldemény átvételét (mind
a fuvarozó, mind a címzett részéről). A felek jogai és kötelezettségei: a fuvarozó
köteles a fuvareszköz kiállítására, a fuvarozás haladéktalan megkezdésére, a
gazdaságosság, gyorsaság, biztonság gyelembevételével a küldemény
továbbítására, fuvarozási akadály esetén a feladótól utasítást kérni, követni
a feladó utasításait a küldemény továbbítása tekintetében. A küldemény
kiszolgáltatásával kapcsolatban köteles a címzettet értesíteni, átadni neki a
küldeményt és a fuvarlevelet; amennyiben a küldemény nem kiszolgáltatható,
azt → felelős őrzésébe venni. Ezzel szemben viszont jogosult a fuvardíjra,
valamint költségei követelésére; ezek fedezetére → zálogjoga van. A feladó
köteles díj zetésre, a küldemény megfelelő csomagolására, általában a
berakodásra; jogosult azonban a szerződéstől indokolás nélkül elállni (→
elállási jog) (költségviseléssel), továbbá rendelkezik a küldemény felett,
érvényesítheti a fuvarozóval szembeni igényeit a címzett értesítéséig; majd
értesítése után vele együtt. A címzett köteles főszabály szerint a küldemény
kirakására. A küldeményben bekövetkezett → kár esetén fokozott felelőssége
van, a kimentő okok a szerződési partnerek kötelezettségeihez igazodnak; a →
bizonyítási teher pedig aszerint oszlik meg, hogy mindenki bizonyítja a kárnak
saját érdekkörén kívüliségét, ill. akinek ez nem sikerült, annak a saját
tevékenységi körön kívül eső elháríthatatlan okot kell bizonyítania. A
felelősség mértéke a fuvarozó → szándékossága esetén a → hierum cessansra is
kiterjed, ennek hiányában csak → damnum emergens mértékű.

Független Államok Közössége (Szoobsesztvo Nyezaviszimüh Goszudarsztv –

SZNG): a Szovjetunió széthullása után Belorusszia, az Orosz Föderáció és
Ukrajna által Minszkben 1991. dec. 8-án aláírt → megállapodással létrehozott
→ konföderáció; a ~hez később más szovjet utódállamok (→ államutódlás) is
csatlakoztak; az államutódlási kérdésekről az 1991. dec. 21-én elfogadott
Alma-Ata-i → nyilatkozat rendelkezett. Célja: a tagállamok (→ állam) közös
érdeklődésére számot tartó kérdésekben az együttműködés megvalósítása, így
különösen katonai és kereskedelmi kérdésekben, törekszenek még a
tagállamok között az áruk szabad mozgásának biztosítására. A ~nek → államfői
rendszeresen tartanak értekezletet. Székhelye: Minszk.

Független ügynökség: az → ügynökségeknek az a típusa, amely a végrehajtó

hatalom →központi szerveitől (pl. → kormány) viszonylagos függetlenségben
működik. A ~ek nem tagozódnak be a → centralizáció elvéből következő
szigorú államigazgatási hierarchiába. Ilyen módon a ~ek kivonhatók a hatalmi-
politikai játszmákból, ami megalapozhatja, hogy tevékenységüket külső
befolyástól mentesen, pártatlanul, kizárólag a szakmai szempontokat
gyelembe véve végezzék.

Függetlenségi Nyilatkozat (Declaration of Independence – ang.): 1. Az észak-

amerikai brit gyarmatok Philadelphiában tartott II. kontinentális
kongresszusán elfogadott dokumentum, amely az Egyesült Gyarmatoknak –
mint szabad és független → államnak – az angol koronától való elszakadását
hirdette meg. Előkészítésével a Kongresszus 5 tagú bizottságot bízott meg,
amelynek tagjai . Jefferson, J. Adams, B. Franklin, R. Sherman és R.
Livingston voltak. A jórészt Jefferson szövegezésében elkészült ~ot a
Kongresszus ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással (New York) fogadta el, és
a Kongresszus 56 tagja látta el aláírásával (1776. júl. 4.). Szövege a →
természetjogi felfogást, elsősorban → Locke nézeteinek hatását tükrözi, híres
bevezető sorai az emberek egyenlőségét, Istentől nyert természetes jogait, az
érintettek egyetértésén alapuló korlátozott kormányzat alapelvét és a népnek a
zsarnoki kormányzat elleni lázadáshoz való jogát hirdetik meg. Bár közvetlen
jogi relevancia nélkül, hatása messze túlterjedt az USA határain, és mint a
minden elnyomás elleni lázadás jelképe, mindmáig világszerte a szabadsághoz
való jog eszmei megalapozásául szolgál. → USA alkotmánya 2. Az 1848–49.
évi magyar forradalom és szabadságharc idején az → országgyűlés által 1849.
ápr. 14-én elfogadott határozat, amely Magyarországot Ausztriától független
államnak nyilvánította. A ~ a Habsburg-Lo-tharingiai házat a Magyarország
feletti uralkodásból örökre kizárta és az ország területéről kitiltotta. A ~
lényegében válasz volt a Ferenc József császár által 1849. márc. 4-én a
csehországi Olmützben aláírt → oktrojált alkotmányra, amely Magyarországot
bekebelezte a Habsburg Birodalomba.

Függő jogi helyzet: a → polgári jogban olyan → jogviszony, amely nem

egyidejűleg megvalósuló (szimultán) tényállás alapján, hanem folyamatos
(szukcesszív) tényállás alapján jön létre, és e jogviszony időbelileg elváló és
egymást követően megvalósuló tényálláselemeiből még csak egy (vagy néhány,
de még nem mind) valósult meg. Azt a ~et, amely valakire nézve a jogszerzés
reményét jelenti, várománynak nevezik (→ dologi váromány).
 G
Gaius (110?–180?): klasszikus kori római jogtudós. Noha → Iustinianus
korában az öt legnagyobb jogtudós közé sorolták, saját korában ismeretlen
volt, életéről alig maradt fenn adat, teljes neve sem ismert. Valószínűleg
provinciái jogtanár volt, aki számos művet írt. → Institutiones c. tankönyve az
egyetlen majdnem teljes egészében fennmaradt klasszikus jogtudósi mű.

Gajzágó, László (1883–1953): jogász, diplomata. A budapesti

tudományegyetemen a → nemzetközi jog tanára (1936–1949), tagja a
Nemzetközi Jogi Intézetnek; 1942-től az MTA lev. tagja, 1949-ben
visszaminősítették tanácskozó taggá. Művei a → természetjogi iskola hatását
tükrözik. A főleg elméleti kérdésekkel foglalkozó, kisebb terjedelmű
tankönyve A háború és béke joga címmel 1941-ben jelent meg. A nemzetközi
jog eredete (1942) című munkájában gazdag anyaggyűjtés alapján mutatta be a
nemzetközi jog tudományának kezdeteit, az ún. spanyol nemzetközi jogi
iskola tanításait.

Ganshof van der Meersch, Walter (1900–1993): belga jogtudós, politikus, →

bíró, fő→ügyész. 1944 óta a brüsszeli Université Libre-en az → alkotmányjog
professzora, de igen jelentősek még → összehasonlító jogi és → nemzetközi jogi
publikációi is. Az elsők között foglalkozott európajoggal (→ közösségi jog),
1961-ben ő alapította az egyik legelső, az európai integrációs szervezetekkel
foglalkozó tanszéket. 1973-tól az → Emberi Jogok Európai Bíróságának, tagja,
1985-től alelnöke. Fő művei: Organisations européennes, I–II. 1966–1968; La
protection des droits de l’homme en droit consti-tutionnele comparé, 1977; La
motivation des jugements, 1978.

Garancia (→ jótállás, → kezesség, biztosíték – fr., lat.): a →jogban ismert

fogalom, amelynek → törvényi de níciója nincs, így az többféle értelemben
használatos. A jótállás szinonimájaként ~vállalásnak nevezik, ha a → kötelezett
a → Polgári Törvénykönyvben meghatározottnál szigorúbb felelősséget vállal →
szerződésszegés – többnyire → hibás teljesítés – esetére. Szokásos azonban – s
nem csak a köznyelvben, hanem a → jogalkotás során is – a ~ fogalmát
valamely kötelezettségért való másodlagos, járulékos helytállási kötelezettség
megjelölésére használni. Ebben az értelemben a ~ nem pontosan különíthető
el a kezességtől vagy esetleg más → szerződést biztosító járulékos
mellékkötelezettségtől, ezért nem feltétlenül jó ez a szóhasználat. A ~ fogalmával
ellentétben a → bankgarancia de niált → jogintézmény, amelynek önálló
tartalma megállapítható, és a kezességtől elhatárolható.

Garázdaság: → bűncselekmény, amelynek → elkövetési magatartása olyan

kihívóan közösségellenes erőszakos magatartás, amely másokban
megbotránkozás vagy riadalom keltésére alkalmas. Kihívóan közösségellenes az
olyan magatartás, amely látványosan kifejezésre kívánja juttatni a
társadalommal való szembenállást. A cselekmény erőszakos, ha akár személy,
akár → dolog elleni erőszakkal jár. Az alapeset → vétség, → bűntettként
súlyosabban minősül, ha pl. csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva
követik el, ill. még súlyosabban, ha nyilvános rendezvényen vagy
felfegyverkezve. A ~ → szubszidiárius bűncselekmény, azaz, ha a tett valamely
más, súlyosabban büntetendő bűncselekményt is megvalósít, csak az utóbbi
állapítandó meg. Mellékbüntetésként (→ mellékbüntetések) → kitiltásnak is
helye van.

Gáspárdy László (1937–2006): jogtudós; a → polgári eljárási jog professzora;

pályáját → ügyészként kezdte; a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi
Karának egyik alapítója; igazi iskolateremtő egyéniség; a Magyar Akkreditációs
Bizottság Minőségbiztosítási Bizottságának elnöke; a miskolci Deák Ferenc
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola volt vezetője. 2005-ben kapta meg a
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét; 2006-ban pedig (halálát
követően) a Doctor Honoris Causa díszdoktori címet Fő művei: A polgári per
idődimenziója, 1989, Polgári eljárásjog. A bírósági végrehajtás, 1995, Modern
magyar perjogtörténet, 1998.

GATS: → Kereskedelmi Világszervezet

GATT: → Általános vám-és kereskedelmi egyezmény

Gazdálkodó szervezet: a → jogban általánosan használt fogalom. 1. Taxatív

felsorolását a → Polgári Törvénykönyv tartalmazza. ~ pl. a → gazdasági társaság,
a → közhasznú társaság és az → egyéni vállalkozó. Nem tartoznak ugyanakkor
ebbe a körbe: az → állam, a → helyi önkormányzat, a → költségvetési szerv, az
→ egyesület, a → köztestület, valamint az → alapítvány; azzal a megkötéssel
azonban, hogy → polgári jogi kapcsolataikban, kifejezetten eltérő rendelkezés
hiányában rájuk is a ~re megállapított szabályokat kell alkalmazni. 2. Több →
büntetőjogi szankció (pl. a → foglalkozástól eltiltás, → vagyonelkobzás)
szabályozásában valamint számos → bűncselekmény → törvényi tényállásában is
szerepel a ~ fogalma. A →Büntető Törvénykönyv alkalmazásában is a Polgári
Törvénykönyv meghatározása irányadó, azzal a kiegészítéssel, hogy azt a
szervezetet is ~nek kell tekinteni, amelynek a gazdálkodó tevékenységével
összefüggő polgári jogi kapcsolataira a Polgári Törvénykönyv szerint a ~re
vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Gazdasági bíráskodás: a gazdasági egységek közötti jogvitákban végzett →

igazságszolgáltatás. E tevékenység számos → államban a rendes → bíróságok
→ hatáskörébe tartozik, de több államban a polgári átalakulás után
fennmaradt, ill. később meggyökeresedett a külön kereskedelmi bíróságok által
végzett ~ is, abból kiindulva, hogy ez szakszerűbb, egyszerűbb és gyorsabb
eljárást tesz lehetővé. A 20. század elejétől fogva gazdasági ügyekben egyre
inkább elterjedt a kereskedelmi → választottbíráskodás is, éspedig főleg abban a
formában, hogy azt valamely szakmai szervezet vagy állandó választottbírósági
szervezet égisze alatt gyakorolják. Az egykori szocialista országokban általában
az igazgatáshoz kapcsolódó, de külön, speciális szervezettel rendelkező állami
szervekre, az állami arbitrázsra, ill. állami gazdasági döntőbizottságokra bízták
a gazdálkodó szervezetek → szerződéskötési és szerződési vitáinak eldöntését. A
gazdálkodási rendszer és a → vállalatok jogi helyzetének változásai azonban az
1960-as évektől kezdődően előtérbe helyezték az államigazgatáshoz kapcsolódó
döntőbizottsági rendszer átalakítását, ill. megszüntetését is. Ebben a szellemben
alakították át a döntőbizottsági szervezetet és eljárást 1967-ben
Magyarországon, majd a gazdasági döntőbizottságok működését 1972-ben
meg is szüntették. Hatáskörüket a rendes bíróságok vették át. A Legfelsőbb
Bíróságon és a → megyei (→ fővárosi) bíróságokon azonban a gazdasági
ügyekben határozott szakosodást tettek lehetővé, gazdasági kollégiumokat
alakítottak.
Gazdasági bűncselekmények: a gazdálkodás és a gazdasági élet folyamatait a
legkülönbözőbb → jogágakhoz tartozó szabályok rendezik, és a → büntetőjog
csak a legvégső eszköz a termelés és elosztás, valamint a piaci folyamatokra
vonatkozó előírások megsértésével, áthágásával szemben. A gazdasági
büntetőjog szükségszerűen együtt alakul, fejlődik az → állam
gazdaságpolitikájával és a gazdaságpolitikai koncepciót kifejező
gazdaságigazgatási szabályokkal. Az első magyar → Büntető Törvénykönyvben
(1878. évi V. tc., → Csemegi kódex), különböző fejezetekben kaptak helyet a
~re vonatkozó rendelkezések, amelyeket a későbbiekben folyamatosan
kiegészítettek. Emellett más → jogszabályok is tartalmaztak büntető
rendelkezéseket, amelyek közül soknak a megfogalmazása a későbbi
korszakok→ jogalkotására is hatást gyakorolt. Ilyenek voltak pl. a →
csődeljárásról szóló 1881. évi XVII. tc. büntető rendelkezései vagy a zetési
eszközökkel elkövetett visszaélésekről szóló 1922. évi XXVI. tc. A II.
világháború alatt és után a megnehezült gazdasági körülmények tették
szükségessé a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények törvénybe iktatását
(1941. évi X. tc., 8800/1946. ME rendelet). A megváltozott gazdasági rend, a
tervgazdálkodás bevezetése 1947-től különféle jogszabályokban közel száz
gazdálkodással kapcsolatos büntetőrendelkezést kodi kált (→ kodi káció). Az
1961. évi V. tv. ezeket egy fejezetben gyűjtötte össze, s ezzel létrehozta
központi utasításokon alapuló tervgazdaság átfogó büntetőjogi védelmi
rendszerét. A szabad vállalkozáson alapuló piacgazdaság bevezetése 1989-től a
~ újraszabályozását eredményezte. A magyar jog a ~ három kategóriája között
tesz különbséget: a gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő
bűncselekmények; → pénzhamisítás és → bélyeghamisítás, valamint a pénzügyi
bűncselekmények.

Gazdasági döntőbizottságok: → gazdasági bíráskodás

Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (Organization for

Economic Cooperation and Development – OECD): mai formájában 1961.
szept. 30-án megalakult → nemzetközi szervezet, amely felváltotta a II.
világháború utáni Marshall-segélyprogramot menedzselő, csak nyugat-európai
→ államokból álló Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet. A
szervezetet alkotó államok a világgazdaságban domináns súlyú, legfejlettebb
piacgazdaságú országok (USA, NSZK, Japán, Franciaország stb.).
Tevékenysége több mint 200 szakértői bizottság révén a tagállamok
gazdaságpolitikájának összehangolására, a tőkeáramlás, a tőkepiacok, a
biztosítások, a → versenyjog, a → fogyasztóvédelem, az energiapolitika, a
multinacionális vállalatok, az informatika és a távközlés, a környezetvédelem,
az oktatásügy, a tudománypolitika, a szállítások és a nemzetközi gazdasági
kapcsolatok számos egyéb részterületén az együttműködés fokozására irányul.
A ~ nagy hatást gyakorol a beruházások alakulására az egyes országokról
készített, a gazdasági és pénzügyi politikát, a befektetési lehetőségeket és ezek
jogvédelmét, az infrastrukturális feltételeket elemző országtanulmányaival. A ~
irányító testülete a Tanács, amely az összes tagállam rendszerint → nagyköveti,
de évente egyszer → miniszteri szinten összeülő közgyűlése. A Tanács az
egyhangúság elve alapján a tagállamokat jogilag kötelező döntéseket és
ajánlásokat hoz; munkájában 14 tagállamból álló Végrehajtó Bizottság segíti.
A ~ élén a főtitkár áll, székhelye: Párizs. Az 1989–1990-es politikai változások
után a kelet- és közép-európai országok a korábbinál sokkal szélesebb körű
szakmai együttműködést valósítottak meg a ~vel. Magyarország és Csehország
1996 óta tagja a ~nek (~- → egyezmény és → jegyzőkönyvi, kihirdetve: 1998.
évi XV. tv.). A ~hez kötődik a nem minden tagállam részvételével működő,
autonóm irányítású Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy
Agency, IEA), a Nukleáris Energiaügynökség (Nuclear Energy Agency, NEA),
a Fejlesztési Központ, valamint az oktatásügyi kutatási-innovációs központ
(CERI).

Gazdasági érdekképviseletek: valamely foglalkozás, hivatás, szakma, ágazat,

szektor → természetes személyeinek, és → jogi személyeinek gazdasági érdekeit
védő, képviselő szervezet, közösség, mozgalom. A ~ jogi formájuk szerint
lehetnek → magánjogi → egyesületek vagy → közjogi → köztestületek, amikor
→ törvényi felhatalmazás alapján látnak el közfeladatot. A ~ tagjai önkéntesen
létrehozott, saját hozzájárulásukból fenntartott → önkormányzati szervezetben
működnek, meghatározott gazdasági célok megvalósítása érdekében. A
köztestület és a közfeladatot ellátó egyesület → állami támogatásban is
részesülhet. A ~et – jogi formájuknak megfelelő szabályozás szerint – általában
a → bíróságok veszik nyilvántartásba. Egyes érdek-képviseleti szervek nem
egyszerű nyilvántartásba vétellel, hanem alapszabályuk jóváhagyása, állami
elismerése után kerülhetnek bejegyzésre. A ~ megkülönböztethetők egymástól
aszerint, hogy → munkáltatói (egyesületek, → kamarák) vagy →
munkavállalói (→ szakszervezetek) érdekeket képviselnek-e. A munkáltatók és a
munkavállalók is szerveződhetnek a gazdasági ágazatok, pl. ipar, kereskedelem,
mezőgazdaság, adott termék előállítása, forgalmazása, feldolgozása szerint, pl.
vegyipari, élelmiszer-feldolgozói, szarvasmarha-tenyésztői, vagy vállalkozói
forma szerint. A ~ fő tevékenysége, hogy tagjaik jövedelmét, presztízsét
növeljék, piaci versenyképességét fokozzák stb. Ennek érdekében piaci,
szakmai, jogi, gazdasági tanácsokat, szolgáltatásokat adnak. Véleményezik,
befolyásolják az → Országgyűlés, a → kormány, az önkormányzatok elé kerülő
törvény- és → jogszabálytervezeteket, gazdasági intézkedéseket. Tagjaikat
befolyásoló javaslatokat, ajánlásokat, állásfoglalásokat tesznek közzé.
Tájékoztatják a közvéleményt tagjaik sajátos érdekeiről. Elvileg politikailag
semlegesek, gyakorlatilag tagságuk érdekeinek megfelelően befolyásolják a
politikai → pártokat, → országgyűlési képviselőket, és nyomást gyakorolnak
formális és informális érdekegyeztető fórumokon.

Gazdasági és Szociális Tanács: → ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa

Gazdasági jog: a külföldi jogirodalomban igen különböző értelemben

használt kifejezés, eredetileg a gazdaságba való → állami beavatkozás
intézményeit foglalta össze erősen szakágazati jelleggel (pl. iparjog). Ez a
vertikális felépítésű, igen pragmatikus ~ a 20. század első felében főleg
Németországban és Franciaországban volt elterjedt. A II. világháború után a ~
(gyakran → vállalati jog néven) lényegében a → kereskedelmi joganyagot öleli
fel német–osztrák–svájci jogterületen, azzal a különbséggel, hogy a
hagyományos kereskedelmi jogi irányzatokkal szemben a → kereskedelmi
ügyletek kevésbé hangsúlyosak, a középpontba a → vállalat, azaz a
kereskedelmi társaság (→ gazdasági társaság) kerül, amelynek belső relációi (pl.
a dolgozói participáció, vezetési rendszer) igen nagy jelentőséget kapnak a ~
feldolgozásában. Ez a ~ alapvetően → civiljogi természetű, de bevonja a
szomszédos jogágakat, törekszik a komplexitásra. Végül a nyugati irodalomban
a ~ sok esetben nem is annyira zárt → jogágat jelent, mint inkább gazdaságias
szemléletmódot. A ~ legszélesebb értelmében jelenti a jog közgazdasági
elemzését is, amely a chicagói iskola (Posner) nyomán egyre terjed Európában
is (→ jog gazdasági elemzése). A ~ az egykori Szovjetunióban 1936-ig a
társadalmasított (államosított) szektor (→ államosítás) külön jogát jelentette,
amelyet a 30-as évek közepén lényegében betiltanak. Újraéledése az egykori
szocialista országokban (főleg az NDK, Csehszlovákia, Magyarország) az 1950-
es évekre tehető, ez az új szocialista ~ lényegében az → állami vállalatok
különjoga, elsősorban – a kereskedelmi joghoz hasonlóan – a vállalatközi →
szerződésekre alapítva.

Gazdasági menekültek: → de facto menekültek

Gazdasági- és Monetáris Unió: a gazdasági integráció harmadik, és egyben

legmagasabb fokozata, célja az árstabilitás, az euró-övezet monetáris
politikájának alakítása, az egységes, közös → valuta bevezetése, valamint a
közös valuta értékállóságának biztosítása. A ~ alapjait a Jacques Delors vezette
munkabizottság által elkészített terv fektette le, három különálló, egyre
magasabb fejlettségi szintet képviselő szakaszban javasolva megvalósítását. Ezek
a szakaszok a következők: I. szakaszban (1990. júl. 1-jétől) → tőke szabad
mozgása, tőkepiac liberalizálása; a II. szakaszban (1994. jan 1-jétől) az Európai
Monetáris Intézet felállítása, a pénzcsere első fázisának végrehajtása, az →
Európai Központi Bank felállítása, az európai bankok központi rendszerének
előkészítése. A ~ III. fázisában (1999. jan. 1-jétől) a kitűzött feladat az euró
bevezetése számlapénz formájában, a pénzcsere második (az euró bankjegyek
és érmék megjelenése 2002. jan. 1-jével) és harmadik szakaszának (a pénzcsere
teljes lebonyolítása legkésőbb 2002. júl. 1-jéig) megvalósítása. A ~t a →
Maastrichti Szerződés alapozta meg és a tagállamok (→ állam) az euró
bevezetésével tették teljessé, így biztosítva az integrációs fejlődés
folyamatosságát.

Gazdasági igazgatás: a → közigazgatás egyik, igen sokrétű szakigazgatási

ágazata a → humánigazgatás és a rendészeti igazgatás (→ rendészet) mellett. A ~
azon tevékenységek összessége, amelyeket a közigazgatás a gazdaság
befolyásolása érdekében fejt ki. A ~sal Magyarországon már a hazai
közigazgatás legkorábbi művelői közül → Récsi Emil (1854-1855), és →
Grünwald Béla (1880) is foglalkoztak. A → szocialista jog uralma (1949–1989)
idején a ~ neve népgazdasági igazgatás volt. A ~ egymástól nagyon különböző
területeket integrál magába. A ~ körében szokásos tárgyalni a gazdasági
közigazgatás eszközeit, a piacra, és tulajdonra vonatkozó kérdéseket; a →
privatizációt; a → versenyjogot; a fogyasztóvédelmet (→ fogyasztóvédelem jogi
eszközei); az iparigazgatást; az agrárigazgatást (mezőgazdasági szakigazgatást); az
építésügyi igazgatást, a területfejlesztési igazgatást; az → ingatlan-nyilvántartást;
a → munkaügyi igazgatást; a kereskedelmi szakigazgatást; az idegenforgalmi
szakigazgatást; a közbeszerzési eljárást; a pénzpiacok (→ tőkepiac) és a tőzsde
(→ árutőzsde, → értéktőzsde) feletti felügyelettel kapcsolatos igazgatást; az
árfelügyeletet; a természeti környezet védelmére irányuló környezetvédelmi
szakigazgatást (→ környezetvédelmi felügyelőség, → környezetvédelmi jog); a
közlekedési szakigazgatást; a hírközlési szakigazgatást; a postai közigazgatást;
valamint a → Polgári Törvénykönyvből eredő egyes igazgatási feladatokat.

Gazdasági munkaközösség: a magyar jogban az 1980-as évek fordulóján

keletkezett → jogintézmény. Időközben beleolvadt a → közkereseti társaságba,
de az ezt megelőzően létrejött ~ek, ill. a → jogi személy felelősségvállalásával
működő (korábban → vállalatinak nevezett) munkaközösségek elnevezésüket
megtarthatták. Az osztrák–német–svájci → kereskedelmi jogban ismert ~
(Arbeitsgemeinschaft) az építőiparban elterjedt konzorciumi (→ polgári jogi
társasági) forma.

Gazdasági övezet: → kizárólagos gazdasági övezet

Gazdasági per: → gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitáira vonatkozó

eljárás. ~ Magyarországon 1972 és 1992 között létezett, ezekre az ügyekre
speciális szabályok voltak érvényben. 1992 óta a gazdálkodó szervezetek →
pereire az általános eljárási szabályok vonatkoznak (→ polgári perrendtartás).
Legújabban ismét előtérbe került a ~-ek speciális szabályozásának a gondolata,
elsősorban a perek gyorsításának igényével.

Gazdasági, szociális és kulturális jogok: az → emberi jogok második

generációjaként emlegetett jogok. A → polgári és politikai jogoknál valamivel
később, a közösségi gondoskodás kötelezettségeit előtérbe helyező
szocialisztikus eszmék térhódítása nyomán fogalmazódtak meg. A ~ közül
először a → munkához való jog és a szociális gondoskodás igénye jelent meg
[már az 1793. évi francia (jakobinus) → alkotmányban szó volt ezekről]. A ~
később újabb jogokkal bővültek (→ oktatáshoz való jog, → egészséghez való jog
stb.). Az I. világháború után több → állam alkotmányába bekerültek; jelentős
ebben a sorban az 1919. évi → weimari alkotmány, majd a II. világháborút
követően az ún. szocialista alkotmányok mellett az új nyugat-európai
alkotmányok is rendelkeztek a ~ biztosításáról. A ~ sok szempontból
különböznek a polgári és politikai jogoktól, mindenekelőtt a tekintetben, e
jogok – vagy legalábbis azok többsége – az → államtól nem csak egyszerű
tartózkodást kívánnak meg, hanem jelentős anyagi ráfordítást igénylő aktív
cselekvést. Így pl. a nyugdíj, a szociális segélyek, az iskoláztatás, az egészségügyi
ellátás igen tetemes kiadásokkal jár, amelyek biztosítása nem kis mértékben az
adott állam anyagi lehetőségeitől függ. Ennek tudható be, hogy a ~at az
alkotmányok jelentős része nem → alanyi jogként, hanem → államcélként
fogalmazza meg, s megvalósításukra az állam anyagi teherbíró képességének
függvényében vállalkozik. A II. világháború után a ~ megjelentek a →
nemzetközi jogi szabályozás keretében is. A → Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
égisze alatt 1919 óta folyó munkaügyi szabályalkotás után a ~ átfogóan
elsőként az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában jelennek meg, majd
pedig a → Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi
egyezségokmányában, regionális szinten pedig mindenekelőtt az → Európai
szociális kartát kell megemlíteni. Az állami kötelezettségek pozitív, ill. negatív
jellege alapján történő különbségtétel elmosódása következtében a ~ és a
polgári és politikai jogok közötti eltérést ma már elsősorban a jogérvényesítési
(és nemzetközi szintű ellenőrzési) mechanizmusok mássága mutatja: a polgári
és politikai jogok esetében általában igénybe vehető az → egyéni panaszjog és a
→ bírói → jogorvoslat lehetősége (számos esetben nemzetközi fórumok előtt
is), a ~ esetében ez a lehetőség sokkal ritkább és korlátozottabb, bár vannak
már kezdeményezések a → bíróság előtti jogérvényesítés formáinak
kidolgozására.

Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya: az

→ ENSZ Közgyűlése által 1966. dec. 16-án elfogadott, az emberi jogok
második generációjába tartozó jogokat (→ gazdasági, szociális és kulturális
jogok) rögzítő → nemzetközi szerződés. A ~ban az → államok csak arra
vállalnak kötelezettséget, hogy a jogok fokozatos biztosítására lépéseket
tesznek. A kötelezettségvállalásnak ez a jellege a jogok természetéből,
helyesebben abból a realitásból következik, hogy megvalósításuk bizonyos
materiális előfeltételek megteremtését igényli. A kötelezettségvállalás jellegére
való tekintettel az államok az egyes jogokat csak „elismerik”. Ezek: a →
munkához való jog és megfelelő munkafeltételekhez való jog; a szociális
biztonsághoz való jog; a családvédelem; a megfelelő életszínvonal biztosítása;
az → egészséghez való jog; a → művelődéshez való jog; a kultúrához való jog. Két
vonatkozásban vállaltak az államok konkrét kötelezettségeket. Mindenekelőtt
a → szakszervezeti jogok biztosítására. A művelődéshez való jog területén pedig
vállalták, hogy meghatározott időn belül részletes intézkedési tervet fogadnak
el a kötelező és ingyenes iskoláztatás elvének fokozatos megvalósítására;
kötelezték továbbá magukat a szülők iskolaválasztási jogának a gyermekek
vallási és erkölcsi nevelésével összhangban való biztosítására. A ~ban található
keretszerű rendelkezésekre való tekintettel a jogok korlátozásáról – kivéve a
szakszervezeti jogokat – nem az egyes jogokról szóló rendelkezések szólnak. A
~ olyan általános rendelkezést tartalmaz, amely szerint „az állam e jogokat csak
olyan korlátozásoknak vetheti alá, amelyeket – a jogok természetével
összeegyeztethető mértékben és kizárólag a demokratikus (→ demokrácia)
társadalom általános jólétének előmozdítása céljából – a → törvény határoz
meg”. A ~nak rendszere a következő alapelveken nyugszik: az →
önrendelkezési jog, a → diszkrimináció tilalma, mások emberi jogainak
tiszteletben tartása, vagyis a tolerancia. A szerződő államok kötelesek a ~ hazai
érvényesüléséről jelentéseket készíteni, amelyeket az → ENSZ Gazdasági és
Szociális Tanácsa által 1985-ben létrehozott bizottság, a „Gazdasági, szociális és
kulturális jogok bizottsága” vizsgál meg.

Gazdasági társaság: a → jogalanyok által üzletszerű közös gazdasági

tevékenységük folytatására létrehozott → jogintézmény. A ~ saját → cégneve
alatt jogképes (→ jogképesség), azaz jogokat szerezhet és kötelezettségeket
vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet (→ tulajdon megszerzése), →
szerződést köthet, → pert indíthat és perelhet. Európában a ~ot általában
kereskedelmi társaságnak nevezik, ezt az elnevezést használta az 1875-ös
magyar → kereskedelmi törvény is. Jogi tartalmában a ~ és a kereskedelmi
társaság lényegében azonos. A ~ok részletes szabályait a → társasági törvény
tartalmazza. A ~ok alapítása tekintetében formakényszer érvényesül, azaz
kizárólag a társasági törvényben meghatározott valamely társasági forma
keretei között lehet létrehozni, ezek: → közkereseti társaság (kkt.), → betéti
társaság (bt.), közös → vállalat, → korlátolt felelősségű társaság (kft.) és →
részvénytársaság (rt.). Az öt társasági forma között van két ún. jogi személyiség
nélküli ~ (kkt., bt.), míg a másik három társaság → jogi személy). A ~
alapításához legalább két tag szükséges, azonban kft. és rt. → egyszemélyes
társaságként is alapítható. A ~ok → cégbejegyzésükkel nyerik el
jogalanyiságukat (→ polgári jogi jogalanyiság). A ~ok szervezeti felépítése
alapvetően hármas tagolódást mutat. A ~ legfőbb szerve közkereseti és betéti
társaságnál a tagok gyűlése, közös vállalatnál az igazgatótanács, korlátolt
felelősségű társaságnál a taggyűlés és részvénytársaságnál a közgyűlés. A
társaságok stratégiai ügyeiben a legfőbb szerv jogosult dönteni. → Hatásköre a
legtöbb kérdésben átruházhatatlan, nem delegálható más társasági szervekre.
Az ügyvezetést társasági formánként eltérően egyéni szerv (igazgató,
ügyvezető) vagy testületi szerv (igazgatóság) látja el. Az ügyvezetés feladata
alapvetően a ~ → képviselete, üzletvezetése, a társaság operatív irányítása. Az
ügyvezetés valamennyi tagja jogosult a társaság cégjegyzésére (képviseletére) az
alapító okiratban foglaltaknak megfelelően (→ cégjegyzési jog). Az ügyvezetésre
jogosultak cégjegyzési joga önálló, ill. együttes lehet. Az ügyvezetés feladata a
társaság üzleti könyveinek, ill. a társaság tagjairól szóló nyilvántartásnak a
vezetése. Az ügyvezetés beszámolási kötelezettséggel tartozik a legfőbb szerv
felé, amelynek határozatait köteles végrehajtani. A ~oknál kontroll szervként
felügyelő bizottság, ill. könyvvizsgáló működik. Bizonyos esetekben a
felügyelőbizottság, ill. a könyvvizsgáló választása kötelező, egyéb esetekben
csupán lehetőség. A felügyelőbizottság általános kontrollfunkciót lát el a ~
működése és a ~ ügyvezetése felett, beszámol a legfőbb szervnek vizsgálatairól,
ill. azok eredményeiről. A könyvvizsgáló alapvetően számviteli ellenőrzést
végez a ~nál. A legfőbb szerv felé tartozik beszámolási kötelezettséggel. A ~ok
megszűnhetnek jogutóddal (→ jogutódlás), ill. jogutód nélkül. A jogutódlással
történő megszűnés esetén egy vagy több új szervezet lép a ~ helyébe
jogutódként minden olyan → jogviszonyban, amelyben a megszűnt ~ részt
vett, feltéve, hogy az adott jogviszonyban a jogutódlás nem kizárt (egyetemes
jogutódlás). A ~ok jogutóddal történő megszűnésével kapcsolatos
rendelkezéseket a társasági törvény tartalmazza. A jogutóddal történő
megszűnés tipikus esetei: a ~ok átalakulása valamely társasági formából egy
másik társasági formába, egyesülése (beolvadás, összeolvadás), valamint
szétválása, ill. kiválása. A jogutód nélkül történő megszűnés → felszámolási
eljárás keretében történhet, amely szabályait külön → jogszabály rendezi.
Azoknál a ~oknál, amelyek tekintetében a társasági törvény az alapítás
feltételeként tőkeminimumot állapít meg (részvénytársaságnál és korlátolt
felelősségű társaságnál), releváns kérdés a tőkeemelés és tőkeleszállítás; az erre
vonatkozó részletes szabályokat a társasági törvény tartalmazza. ~nál a ~ban
való befolyásszerzés az adott ~ döntéseibe való meghatározó mértékű beleszólás
lehetőségének, így tulajdonképpen az adott ~ irányításának a megszerzését
jelenti. Alapvető formája az adott ~ legfőbb szervének ülésén gyakorolható
szavazati jogok meghatározó hányadának megszerzése. A befolyásszerzés
háromirányú kontroll alatt áll a magyar jogban. Egyrészt a → társasági jog
szabályozza azt ún. → konszernjogi szabályozás révén, másrészt az →
értékpapírjog tartalmaz rá rendelkezéseket a → take-over szabályozás keretében,
harmadrészt pedig → versenyjogi ellenőrzés alatt áll. Ez a hármas kontroll
azonban nem minden befolyásszerzés esetében érvényesül együttesen.
Általánosan elmondható, hogy a versenyjogi szabályozásnak, társasági formára
tekintet nélkül, mindig szerepe van, feltéve, hogy a befolyásszerzésben
közvetlenül vagy közvetetten, passzívan vagy aktívan részt vevő jogalanyoknak
a piacon betöltött szerepe folytán fennáll annak a lehetősége, hogy a
befolyásszerzés hátrányos legyen a piaci versenyre. A konszernjogi normák
csak abban azt esetben érvényesülnek, ha az a ~, amelyben a befolyásszerzés
megvalósult – amely felett az irányítást megszerezték –, korlátolt felelősségű
társaság vagy részvénytársaság. A take-over szabályok pedig csak akkor bírnak
relevanciával, ha az irányítást nyilvánosan működő részvénytársaság felett
kívánják megszerezni.

Gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése: a → gazdasági

társaság tagjainak sérelmére megvalósuló → gazdasági bűncselekmény; a vezető
tisztségviselőknek a társaság → vagyoni helyzetéről való valótlan állításával
követhető el.

Gazdasági titok megsértése: → gazdasági bűncselekmény, amelynek első

változatát az követi el, aki olyan adatot tesz illetéktelen személy részére
hozzáférhetővé, amely külön → törvények szerint pl. → bank-, → értékpapír-,
biztosítási titoknak minősül. A második változatot az követi el, aki az üzleti
titkot pl. jogosulatlanul megszerzi, felhasználja vagy nyilvánosságra hozza. A
~nek → bűntette csak szándékosan (→szándékosság) követhető el, valamint
csak akkor büntetendő, ha másnak → vagyoni hátrányt okozott vagy az
elkövető célja a jogtalan előnyszerzés volt. Nem büntethető ~ miatt, aki olyan
külön → törvényben meghatározott kötelezettségének tesz eleget, amely pl. a
közérdekű adatok nyilvánosságát (→ informácószabadság) vagy a → pénzmosás
megelőzését szolgálja, még akkor sem, ha az általa jóhiszeműen tett bejelentés
megalapozatlan volt.
Gazdátlan javak: gazdátlanok (vagy másként: uratlanok) azok a dolgok (→
dolog), amelyeknek nincs tulajdonosuk. Az ilyen dolog abban különbözik a
talált dologtól (→ találás), hogy még soha senkinek a tulajdonában nem volt,
vagy ha igen, akkor korábbi tulajdonosa felhagyott a tulajdonával (→ felhagyás
a tulajdonnal), és a dolog ezért vált gazdátlanná. A ~on → birtokbavétellel
bárki → tulajdonjogot szerezhet, feltéve persze, hogy a ~ jogi értelemben
birtokba vehetők, azaz tulajdonjog tárgyai lehetnek. A magyar jog szerint nem
~ a szabadon élő vadak, továbbá a folyóvizekben és a természetes tavakban élő
halak, valamint más hasznos víziállatok (→ vadak és halak tulajdona), amelyek
az állam tulajdonában (→ állami tulajdonjog) vannak. Nem tartozik a ~
körébe az elkóborolt háziállat sem. ~ pl. az erdők-mezők gyógynövényei,
gombák, rovarok és – vadnak nem minősülő – kisebb állatfajok. A ~
elsajátítása → eredeti tulajdonszerzési módnak minősül.

Generális klauzula: olyan → jogszabály, főleg → törvény, amely általános

megfogalmazása -és/vagy a benne foglalt határozatlan jogfogalmak alkalmazása
– miatt sokféle, rendesen igen nagyszámú értelmezést (→ jogértelmezés) tesz
lehetővé. A ~ alkalmazására akkor kerül sor, ha a jogalkotó (→ jogalkotás), ill. a
törvényhozó kerülni kívánja a túlzottan részletes eseti szabályozást, amelynek a
~ ellentéte. A ~ legelterjedtebb és a legkevésbé aggályos a → polgári jogban,
amennyiben a → bírói jogfejlesztést teszi lehetővé, ill. annak engedi át a
szabályozás egy részét (→ Treu und Glauben; a polgári jogban ez rendesen
külön jogszabály nélkül is megengedett). A → közjogban, kivált a →
közigazgatási jogban, valamint a → büntetőjogban, továbbá az eljárási jogokban
(→ büntetőeljárási jog, → polgári eljárási jog) azonban a ~ alkalmazása
korlátozandó, mivel a ~val történő szabályozás elkerülhetetlenül növeli a
jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) döntési szabadságát, →diszkrécióit, ezzel
csökkenti a → jogbiztonságot.

Generális sokoldalú szerződés: → multilaterális szerződés

Genetika jogi szabályozása: a 20. század végén a genetikai vizsgálatokkal

nyerhető információk körének bővülésével, valamint a génterápia által
nyújtott lehetőségek kiteljesedésével a ~nak szükségessége világszerte a viták
előterébe került, s néhány európai → államban a kérdésről külön →
jogszabályok születtek. A → nemzetközi szervezetek (→ Európai Unió, →
Európa Tanács) ajánlásai mellett az Európa Tanács égisze alatt kidolgozott →
Egyezmény az → emberi jogokról és a biomedicináról foglalkozik részleteiben a
genetika által felvetett egyes kérdésekkel. A genetikai módszerekkel nyert
információk egy része már az 1980-as évek második fele óta széleskörűen
felhasználásra kerül az → igazságszolgáltatásban a származás-megállapítási
eljárásokban, valamint a → büntetőeljárás során a → bizonyítás terén
(forenzikus genetika). A genetikai adatok különleges adatvédelmi szabályokkal
való védelmet igényelnek egyfelől azért, mert ezek az adatok nem csak a
vizsgált egyénre, hanem genetikai rokonaira vonatkozóan is tartalmaznak
információkat; másfelől pedig mert így ezek kezelése az általános adatvédelmi
szabályoktól eltérő megítélést igényelhet (→ személyes adatok védelméhez való
jog) a genetikai információknak az egészségügyi ellátáson kívüli, a →
munkaadók, biztosítótársaságok általi felhasználása a genetikai →
diszkrimináció veszélyét rejti magában azáltal, hogy tünetmentes egyének
esetén is lehetővé válik a megbetegedési hajlam becslése. A géntechnológiai
eljárások közül azok, amelyek nem betegség gyógyítására irányulnak, hanem
egyes tulajdonságoknak (pl. bőrszín, memória, magasság) a normális
tartományon belüli megváltoztatását célozzák, elterjedésük esetén súlyos
morális problémákat vethetnek fel, indokolt lehet kifejezett tiltásuk. Az
ivarsejtek génállományát módosító géntechnikai eljárások hatása nemcsak
az érintett személyre, hanem összes leszármazóira is kiterjed, így ennek jogi-
etikai megítélése alapvetően különbözik a testi sejtekkel végzett géntechnikai
eljárásoktól. Konszenzus van azon a téren, hogy az eljárás rendkívüli veszélyei,
a kísérleti alanyként szolgáló préembriók bizonytalan erkölcsi helyzete,
valamint az előre alig megbecsülhető hosszú távú társadalmi hatások miatt az
ivarsejtek genetikai állományába történő beavatkozás a tudomány mai állása
mellett morálisan elfogadhatatlan. Ennek a tiltásnak hangot ad többek között
a fentebb említett európatanácsi egyezmény és egyes államok → belső joga.

Genf Általános Akta: az → államok, közötti viták békéltetéssel, bírói és

választottbírói rendezés útján való megoldásáról szóló (→ nemzetközi viták
békés rendezése), 1928. szept. 26-án Genfben a → Nemzetek Szövetsége
Közgyűlésén elfogadott → nemzetközi szerződés. A ~ 47 cikkből áll. Az első
fejezet a békéltetésről rendelkezik, s az okmány azt általában kötelezővé teszi a
~hoz csatlakozó államok számára, amennyiben a közöttük felmerülő vita →
diplomáciai úton nem rendezhető. Ez alól kivételt képeznek a jogi természetű
viták, amelyeknek eldöntése elsősorban bírói úton történik. A második fejezet
a bírói rendezésről szól, és a jogi jellegű vitákat az → Állandó Nemzetközi
Bíróság elé utalja, kivéve ha a felek választottbírói eljárásban egyeztek meg.
A harmadik fejezet a választottbírói eljárással foglalkozik (→ nemzetközi
bíróságok). A ~ sajátossága, hogy az államok nem kötelesek a szerződés egészét
elfogadni, s lehetőségük van arra, hogy csatlakozásuk az okmánynak csak
bizonyos fejezeteire vonatkozzék. A ~nak sem Magyarország, sem a
szomszédos államok nem voltak részesei. A ~t 1949-ben → ENSZ közgyűlési
határozattal módosították, s ennek következtében a Nemzetek Szövetségének
és az Állandó Nemzetközi Bíróságnak a funkcióit az ENSZ (→ Egyesült
Nemzetek Szervezete), ill. a → Nemzetközi Bíróság vette át. 1928 óta a ~ra több
szerződésben is hivatkoztak, de a gyakorlatban az okmány sohasem került
alkalmazásra.

Gen hadifogoly-egyezmény: a hadifoglyokkal való bánásmódot és a

hadrakelt seregek sebesültjei és betegei helyzetének javítását a → gen jog
keretei között szabályozó, 1929. júl. 27-én Genfben aláírt → multilaterális
szerződés (becikkelyezve: 1936. évi XXX. tc.). Az 1949. évi III. gen
egyezmény és az ezt kiegészítő 1977. évi I. → Jegyzőkönyv a ~nél részletesebb
szabályozást tartalmaz. → hadijog, → védett személyek

Gen jegyzőkönyvek: a humanitárius → nemzetközi jognak, azaz a fegyveres

kon iktusok során alkalmazandó → hadijogi szabályoknak a → gen joghoz
kötődő alapdokumentumai. A hadra kelt seregek sebesült katonái sorsának
megjavításáról szóló 1864. évi, továbbá 1906. és 1929. évi gen →
egyezmények, valamint a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó, szintén
1929. évi egyezmény (→ gen hadifogoly-egyezmény) után a II. világháborús
tapasztalatok alapján átfogó jelleggel 1949. aug. 12-én Genfben aláírt négy
egyezményben kodi kálták (→ nemzetközi jog kodi kálása) a humanitárius
nemzetközi jogot (kihirdetve: 1954. évi 32. tvr.). Az 1949. évi I. egyezmény a
hadrakelt fegyveres erők, vagyis a szárazföldi háború sebesültjei és betegei
helyzetének javításáról szól; a II. egyezmény a tengeri haderők sebesültjei,
betegei és hajótöröttéi helyzetének javítására vonatkozik; a III. egyezmény a
hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozza, a IV. egyezmény a polgári
lakosság háború idején való védelmére vonatkozik, vagyis ez a megszállt
területek lakosságával való bánásmódot szabályozza. E négy egyezmény azonos
szövegű 3. cikke a → polgárháború során alkalmazandó humanitárius jogi
szabályokat rögzíti. A ~nek gyakorlatilag a Föld valamennyi → állama részese,
azaz univerzális szabályoknak minősülnek. 1977. jún. 10-én Genfben a négy
egyezményhez két kiegészítő → jegyzőkönyvet fogadtak el (kihirdetve: 1989.
évi 20. tvr.). Az I. Kiegészítő jegyzőkönyv a nemzetközi fegyveres
összeütközésre vonatkozik, és újabb humanitárius jogi szabályokat foglal
magában. Fontos újítása az okmánynak, hogy a nemzeti felszabadító
háborúkat egyértelműen ide sorolja, továbbá a → gerillaháborúban részt
vevőknek a korábbinál jóval szélesebb körű védelmet nyújt. A II. Kiegészítő
jegyzőkönyv a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak
védelméről szól, és az 1949-es négy gen egyezmény azonos szövegű 3. cikkét
egészíti ki, azaz a polgárháborúra vonatkozó szabályokat fejleszti tovább. A III.
Kiegészítő jegyzőkönyv (kihirdetve: 2006. évi LXXVIII. tv.) az 1949-es négy
gen egyezmény és azok I., valamint II. Kiegészítő jegyzőkönyveiben használt
megkülönböztető jelvényeket (vörös kereszt, vörös félhold, vörös oroszlán és
nap) a vörös kristállyal egészítette ki, amely önmagában vagy az említett
jelvényeket belehelyezve használható. A ~ a fegyveres hadban részt nem vevő
→ védett személyeket, azaz a betegeket, sebesülteket, hadifoglyokat és a civil
lakosságot, valamint ezek javait részesítik védelemben. A betegeket,
sebesülteket megkülönböztetés nélkül kell gyógyítani. A jogszerű hadviselők,
a kombattánsok elfogatásuk esetén hadifogoly státusra jogosultak. A
hadifogolytábor-béli bánásmódot különösen részletesen szabályozza a III.
egyezmény. A táborból történő szökés nem büntethető. Védelmet élvez a
vöröskereszt és a vörös félhold embléma, az ezekkel való visszaélés büntetendő.
A ~ fenti szabályainak betartására a → védőhatalmak és a → Vöröskereszt
Nemzetközi Bizottsága felügyelnek. Az államok kötelesek a fegyveres erők
között ezeket a szabályokat ismertetni, megsértésüket megelőzni és
megbüntetni. A hadijogi szabályok közül a legfontosabbaknak és különösen a
védett személyekre vonatkozóknak a megsértése → háborús bűncselekmény,
ezek elkövetője a parancs kiadójával együtt → büntetőjogi felelősséggel tartozik.
→ bűnös hadviselés, → harctéri fosztogatás, → háborús fosztogatás, → polgári
lakosság elleni erőszak

Gen jog: a háború áldozatainak védelmére vonatkozó → nemzetközi jogi

szabályok összessége. → gen jegyzőkönyvek, → hadijog
Genocídium: → népirtás

Gentili, Alberico (1552–1608) itáliai-angol jogtudós. 1572-ben végzett a

perugiai egyetemen. 1579-ben protestáns vallása miatt száműzték hazájából,
előbb Ausztriába, majd Angliába menekült. 1581-től az oxfordi egyetemen →
római jogot tanított, emellett a → nemzetközi jogot kutatta, különösen a
háború jogával, a hadviselés szabályaival (→ hadijog), a → békeszerződésekkel,
ill. a követek jogával foglalkozott (→ diplomácia). Fő művei: De legationibus
libri tres, 1585; De jure belli libri tres, 1588–89; Hispanicae advocationis libri
duo, 1613 (posztumusz).

Gentlemen’s agreement (úriemberek megállapodása – ang.): → államok

nevében tárgyaló képviselők jogilag nem kötelező nemzetközi tárgyú
megállapodása, amelynek megtartása a megállapodást kötő személyek számára
becsületbeli – de nem jogi – kötelezettség. A ~ elvileg az államot egyáltalán
nem kötelezi; vitatott azonban, hogy (legalább a nyilvánosságra hozott ~) nem
eredményez-e politikai kötelezettséget az állam számára is.

Gény, François (1861–1959): francia jogász, tudományos munkásságát

Algériában kezdte, 1892-tól Dijonban, majd 1901-től Nancyben a → polgári
jog professzora, a → szabadjogi iskola francia rokona, a „szabad tudományos
kutatás” (libre recherche scienti que) mint a → bírói → jogalkalmazás
módszerének híve, a → jogszociológia egyik úttörője. Fő művei: Méthode
d’interprétation et sources en droit privé positif, 1899; Science et technique en
droit privé positif, I–IV., 1913–1927; Des droits sur les lettres missives, I–II.,
1914.

Geostacionárius pálya: az Egyenlítő fölött mintegy 36 000 km magasságban

húzódó pálya, amelyen a felbocsátott mesterséges hold a Föld forgásával egyező
irányban halad, és ennek következtében a Földhöz viszonyított helyzete
állandó. Jelentősége abban van, hogy az erre a pályára felbocsátott néhány
mesterséges holddal az egész Földet besugárzó tv-adások létesíthetők. Több, az
Egyenlítő mentén elhelyezkedő → állam a ~t saját természeti kincsének
nyilvánította, s ennek alapján azt állítja, hogy a mesterséges holdaknak a ~ra
való felbocsátásához az ő hozzájárulása szükséges. A nemzetközi közösség
tagjainak többsége ezeket az igényeket nem fogadja el, s ragaszkodik ahhoz,
hogy a ~ osztozik a → világűr jogi helyzetében.

Gerilla: a → hadijogban speciális statussal rendelkező, nem a reguláris

fegyveres erők kötelékében fegyveres harcot folytató személy; ~háborúnak
nevezik az irreguláris egységek speciális harcmodorát, a partizánháborúnak egy
fajtáját, → gen jegyzőkönyvek

Germán jogterület: → római–germán jogcsalád

Glosszátorok (glossza = nyelv; jegyzet – gör.): a 11–13. században a bolognai

egyetemen működött jogtudósok. A 11. század közepén vált ismertté Itáliában
a Digesta (→ Corpus Iuris Civilis) egy teljes kézirata, amelynek alapján →
Irnerius 1080 körül az akkoriban létesült bolognai egyetemen megkezdte a (→
római) jog oktatását. A szöveget magyarázó jegyzetekkel, glosszákkal látta el.
Irnerius és követői, a ~ (a legnevezetesebbek a „négy doktor”: Bulgarus,
Martinus, Jacobus, Hugo, továbbá Azo és → Accursius) tekinthetők az újabb
kori (nyugat-) európai → jogtudomány elindítóinak. A iustinianusi (→
Iustinianus) törvénykönyvek anyagát a korabeli gyakorlat számára feldolgozó
munkásságuk révén a római jog több évszázados csökevényes, ill. lappangó
továbbélés után hatalmas gyakorlati jelentőséget nyerve újjáéledt. A ~
műveinek jelentőségére utal a középkori mondás: quidquid non agnoscit
glossa, non agnoscit curia (amit nem ismer el a glossza, azt nem fogadja el a
bíróság sem).

GmbH: → korlátolt felelősségű társaság

Gneist, Rudolf von (1816–1895): német jogtudós és politikus, a → történeti

jogi iskola egyik képviselője, az MTA külső tagja (1875). 1839-től a berlini
egyetemen tanít. 1858-tól a porosz → képviselőház, majd a birodalmi tanács,
1875–1877 között a porosz legfőbb közigazgatási bíróság (→ közigazgatási
bíráskodás) tagja. Fő művei: Das heutige englische Verfassungs- und
Verwaltungsrecht, I–III., 1857–1863; Verwaltung, Justiz, Rechtsweg,
Staatsverwaltung und Selbstverwaltung nach englischen und deutschen
Verhältnissen, 1869; Der Rechtsstaat, 1872 (magyarul: Jogi állam, 1875).
Gondatlanság: a cselekvő ember tudatállapotára vonatkozó kategória, amely a
magatartás mozgatórugóira enged következtetni. A ~ mind a → polgári jogban,
mind pedig a → büntetőjogban gyakran használt fogalom. A polgári jogi →
vétkesség egyik szubjektív eleme. A polgári jogi felelősség szempontjából a ~
fokának (súlyos vagy enyhe) elsősorban a kártérítés módja és mértéke
szempontjából van jelentősége (→ kártérítési jog). A büntetőjogban a ~ a →
bűnösség egyik alakzata, a → bűncselekmény → törvényi tényállásának szubjektív
eleme. Fogalmát a → törvény pszichológiai ismérvekre és etikai-normatív
követelményekre tekintettel határozza meg. Figyelembe veszi a cselekvő ember
tudati állapotát, előrelátási képességét és akarati-érzelmi világát. A ~nak a
büntetőjogban két esete van: a tudatos ~ (luxuria) és a hanyagság (negligentia).
Tudatos ~ról van szó, ha a cselekvő személy előre látja magatartásának
lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik elmaradásukban.
Hanyagság esetén a cselekvő személy azért nem látja előre magatartásának
következményeit, mert a tőle elvárható gyelmet vagy körültekintést
elmulasztotta. A → szándékossághoz hasonlóan a tudatos ~nak (luxuriának) is
van tudati és akarati-érzelmi oldala. A tudati oldalt a magatartás lehetséges
következményeinek az előrelátása jellemzi; ez a törvényi tényállás objektív
ismérveire terjed ki. Az akarati-érzelmi oldala a magatartás következményeinek
elmaradásában való könnyelmű bizakodás, ami akkor állapítható meg, ha a
bizakodás nem volt ugyan teljesen alaptalan, hanem valamely konkrét
körülményre (pl. az elkövető saját képességére, tapasztalataira vagy külső
körülmény gátló hatására) alapozódott, de a káros következmények a helyzet
könnyelmű felmérése miatt mégis beálltak. Aki viszont teljesen
megalapozatlanul bízik a következmények elmaradásában, így a véletlenre
bízza a dolgok alakulását, nem ~, hanem szándékosság miatt felel (eshetőleges
szándék). A hanyagság (negligentia) megállapításának két feltétele van:
objektíve a gondosságra való kötelesség, szubjektíve a gondosságra való
képesség. Az elvárható gyelem vagy körültekintés kifejtésének követelménye
nevezhető az objektív gondossági kötelességnek; objektív jellegét az adja, hogy
azonos helyzetben mindenkit azonos gondossági kötelesség terhel, különböző
helyzetekben viszont ennek a kötelességnek a zsinórmértéke is eltérő. A
gondossági kötelezettség attól függően alakul, hogy az elkövető valamilyen
hivatási vagy foglalkozási kötelezettség hatálya alatt áll-e, avagy mint
magánszemély jár-e el. Ha a magatartásra írott vagy íratlan szabályok vannak,
a gondossági kötelezettség e szabályokhoz igazodik, s azok nem tudása a
felelősség alól nem mentesít. A gondosságra való képesség szubjektív feltétel, az
adott körülmények között az elkövetőre konkretizálódó gondosság feltétele.
Az objektív gondossági kötelességen és szubjektív gondossági képességen alapul
az elkövetőtől elvárható előreláthatóság. A gondatlan elkövetés csak akkor
büntetendő, ha erre a törvény határozottan utal. A → bírói gyakorlat a hanyag
~ot enyhébb bűnösségi formának tekinti.

Gondnokság: a → római jogban → cura. A ~ típusai: → cselekvőképességet

érintő és cselekvőképességet nem érintő ~. A cselekvőképességet érintő ~ lehet
cselekvőképességet korlátozó és cselekvőképességet kizáró ~. A
cselekvőképességet érintő ~ alá helyezés csak → jogerős bírósági (→ bíróságok)
→ ítélettel történhet, de a ~ alá helyezett részére gondnokot a → gyámhatóság
rendel. Cselekvőképességet korlátozó ~ alá helyezi a bíróság azt a nagykorú
személyt, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, vagy
időszakosan visszatérően nagymértékben csökkent. Erre elmebeli állapot és
szellemi fogyatkozás mellett ritkábban kóros szenvedély alapján is sor kerülhet.
A cselekvőképességet kizáró ~ alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi,
akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel és
teljesen hiányzik. A cselekvőképesség korlátozása lehet általános, vagy csak
bizonyos ügycsoportokra kiterjedő. A cselekvőképességet érintő ~ alá helyezést
a házastárs, az egyeneságbeli rokon, a gyámhatóság és az → ügyész kérheti,
megszüntetését pedig maga a ~ alatt álló, a házastárs, az egyenesági rokon,
a gondnok, a gyámhatóság és az ügyész. A cselekvőképességet érintő ~ alatt álló
gondnoka a ~ alá helyezett → törvényes képviseletét és → vagyonának kezelését
látja el. A cselekvőképességet érintő ~ megszűnik a gondnokolt halálával,
valamint ha a bíróság a cselekvőképességet érintő ~ alá helyezést jogerős
ítéletével megszünteti. A cselekvőképességet nem érintő gondnokság esetei: az
eseti gondnok, az ügygondnok, a vagyonkezelő és a → méhmagzati gondnok
rendelése. E gondnokok képviselői (→ képviselet) és/vagy vagyonkezelői
tevékenységet látnak el, a ~ elrendelésétől függően az ügyek szűkebb vagy
tágabb körében.

Gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság: az → emberi jogokról szóló →

nemzetközi jogi dokumentumokban és az → alkotmányok túlnyomó
többségében – így a magyar alaptörvényben is – együtt szereplő emberi jog,
amelyekhez sorolható a meggyőződés szabadsága is. A vallásszabadság az egyik
legrégibb múltra visszatekintő → szabadságjog. A vallásszabadság a
felvilágosodás korában arra irányuló jogként fogalmazódott meg, hogy az
ember ne csak egyetlen hit alapjára épített erkölcsi értékrendszert fogadhasson
el, s egyben olyan jogként is, hogy bármely hit elvein nyugvó értékrendszert
magáévá tehessen. A vallásszabadságból alakult ki a lelkiismereti szabadság,
amely már a vallástalanságot is magában foglalja, s ez vezetett végül a
gondolatszabadsághoz, amely mindhárom közül a legáltalánosabb. A ~
értelemszerűen kapcsolódik a → véleménynyilvánítás szabadságához, hiszen e
szabadságok akkor válnak értelmezhetővé, ha valamilyen formában kifejezésre
jutnak. Ebben a megközelítésben a gondolatszabadság valójában a gondolat
kinyilvánításának szabadságát jelenti, a vallásszabadság pedig a vallás
gyakorlásának szabadságát. A gondolat szabadsága abban áll, hogy az ember
bármely eszmét elfogadhat, az emberiség eszmevilágát új eszmével
gyarapíthatja, és az eszmét magatartásával (cselekedettel vagy cselekvéstől való
tartózkodással) megvallhatja. A magyar → Alkotmánybíróság több
határozatában foglalkozott a lelkiismereti és vallásszabadság tartalmával. Az
Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gondolatszabadság joga a különös
szabály a véleménynyilvánítás általános szabadságához képest, míg a
lelkiismereti, ill. a vallásszabadság is a gondolatszabadság sajátos területe
[4/1993. (II. 12.)]. A lelkiismereti szabadság alapján az ember szabadon
megválaszthatja azt az erkölcsi értékrendet, amely szerint élni kíván. A
vallásszabadság magától értetődően azt a jogot is felöleli, hogy az ember nem
kötelezhető valamely vallás tanainak elfogadására és követésére. A
szabadságjogok e csoportjával kapcsolatos sarktétel, hogy az → állam senkitől
se igényelhesse azt, hogy eszméiről, erkölcsi értékrendjéről vagy hitelveiről
nyilatkozzék, s védje meg az egyént, ha ilyen nyilatkozattételre más (ok)
kényszeríteni akarja (akarják). A vallásszabadság, vagyis a vallás szabad
megválasztásának (vagy nem választásának) joga és a vallás szabad
gyakorlásának joga azért bír különös jelentőséggel, mert a legtöbb vallás a
maga egyházában szervezetileg is intézményesült, s az állam és az egyház
viszonya folytonos politikai küzdelem tárgya volt (különösen azokban az
országokban, amelyekben valamely vallás kizárólagosságra tett szert, azaz
államvallássá lett). A vallásoknak egyházakban való intézményesülése miatt a
vallásszabadság érvényesülése szempontjából meghatározó jelentőségű az állam
és az egyház(ak) kapcsolatának mikénti rendezése. Az állam vallási semlegessége
egyfelől azt jelenti, hogy az állam egyetlen egyházzal sem kapcsolódhat össze
intézményesen, nem azonosíthatja magát egyetlen egyház tanításával sem, s
nem avatkozhat az egyházak belső ügyeibe, továbbá nem foglalhat állást hitbéli
igazságok kérdésében; másfelől pedig az államnak az egyházakat egyenlőkként
kell kezelnie. A vallásszabadsághoz hozzátartozik az is, hogy az állam polgárai
között semmiféle megkülönböztetés sem tehető a valláshoz (egyházhoz,
felekezethez) tartozás szerint; a vallási → diszkriminációt az állam →
szankcionálja, a vallásos érzület megsértését, jelesül a vallási szimbólumok
meggyalázását és a vallási szertartások megzavarását az állam bünteti. →
lelkiismereti és vallásszabadság megsértése

Gondozás elmulasztása: → bűncselekmény, amely akkor valósul meg, ha

valaki állapotánál vagy idős koránál fogva önmagáról gondoskodni nem tudó
személlyel szemben gondozási kötelezettségét nem teljesíti, és ezáltal a
gondozásra szoruló életét, testi épségét vagy egészségét veszélyezteti. A
bűncselekmény → sértettje csak állapotánál vagy idős koránál fogva önmagáról
gondoskodni nem tudó személy lehet (rokkant, idős, magatehetetlen személy,
elmebeteg stb.). Kiskorú személy sérelmére elkövetett hasonló magatartás más
bűncselekményt valósít meg (→ kiskorú veszélyeztetése). A ~ csak →
szándékosság esetén büntetendő. Ha a cselekmény következtében a → sértett
meghal, és az elkövető (→ elkövetők) szándéka erre kiterjedt, szándékos →
emberölésért felelős.

Gregorius: → Codex

Grosschmid Béni (1852–1938): (családi nevét iú korában Zsögödre

magyarosította, de később régi nevét vette fel újra; művei ezért részben Zsögöd
Benő név alatt jelentek meg.) Jogtudós, → magánjog művelője. →
Minisztériumi, → bírói szolgálat és → ügyvédkedés után 1882-ben a
nagyváradi jogakadémia, majd a kolozsvári egyetem tanára lett, 1890-től
kezdődően a budapesti egyetemen tanított. 1901-ben az MTA lev. tagjává
választották. Fő művei: Öröklött és szerzett vagyon, 1894; Fejezetek kötelmi
jogunk köréből, I–II., 1898-1899; Magánjogi tanulmányok, I–II., 1901;
Magánjogi előadások, Jogszabálytan, I–II., 1905; A házasságjogi törvény, 1909.
Grotius, Hugo (Huigh de Groot, 1583–1645): holland jogász, teológus
államfér , a modern → nemzetközi jog elméleti megalapozója. A
csodagyerekként számon tartott ~ 1598-ban Orléans-ban lett doctor iuris.
1599-től Hollandiában működött, részt vett kora vallási és politikai vitáiban,
ezért 1619-ben életfogytig tartó börtönre ítélték, de Loevestein várából 1621-
ben megszökött, s ezután 1631-ig franciaországi emigrációban élt. 1634-től
1645-ig svéd → követ Franciaországban. Fő művével [De iure belli ac pads libri
tres, 1625 (magyarul: A háború és a béke jogáról, 1960)], amelyben a racionális
→ természetjog elméletét fogalmazta meg, igen nagy hatást gyakorolt a modern
→ jogtudomány, elsősorban a nemzetközi jog fejlődésére. Mare Liberum című,
jóval a halála után megjelent munkájában a tengerek szabadságáért (→
tengerek szabadságának elve) szállt síkra.

Grünwald Béla (1839–1891): politikus, → közigazgatási szakember,

történész. 1867-től a közigazgatásban dolgozott, 1878-ban → országgyűlési
képviselővé, választották, 1888-ban az MTA lev. tagja lett. Fő művei:
Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség, 1874; A törvényhatósági közigazgatás
kézikönyve, I–III., 1880; Kossuth és a megye, 1885; A régi Magyarország 1711–
1825, 1888.

Gubernátor: → kormányzó

Guggenheim, Paul (1899–1977): svájci nemzetközi jogtudós. 1927-tól a kieli,

majd a gen egyetemen tanított. A gen Institut universitaire des hautes études
internationales tanára, a Nemzetközi Jogi Intézet tagja. → Kelsen tanításának
hatására ~ a pozitivista (→ jogpozitivizmus) elmélet híve. Fő műve: Lehrbuch
des Völkerrechts, I–II., 1948–1951, amely francia nyelven is megjelent (Traité
de droit international public, 1953–1954).
 Gy
Gyám: → gyámság

Gyámhatóság: azok a → közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei),

amelyek a → gyámság, a → gondnokság (→ cselekvőképesség) és a
gyermekvédelem (→ gyermekek jogai) közigazgatási → hatáskörbe sorolt
ügyeiben eljárnak, döntenek. A ~ eredetileg a gyámolt, ill. gondnokolt →
vagyoni jogainak védelmére volt hivatva, s csak utóbb vált a személyállapottal
kapcsolatos általános jogvédelmi intézménnyé. A ~ok rendszere
Magyarországon az → önkormányzatokra épül, ~i jogkörben eljár a → helyi
önkormányzat → jegyzője, valamint körzeti jelleggel a gyámhivatal.
Másodfokon a → megyei → közigazgatási hivatalok önálló részeként a megyei
gyámhivatal. A gyámügyi közigazgatási döntéseket az államigazgatási eljárás
szerint a → bíróságok is felülvizsgálhatják. Főbb ~i ügyek: a szülői felügyelettel
kapcsolatos ügyek (→ szülői jogok és kötelességek), vagyonkezelési ügyek,
bizonyos döntésekhez való ~i hozzájárulásokkal összefüggő ügyek, kiskorú →
házasságkötésével kapcsolatos ügyek, → örökbefogadási ügyek, gyámoltak és a
gondnokoltak vagyonkezelésének ügyei stb. → árvaszék

Gyámság: a → római jogban → tutela; a magyar jogban a szülői felügyeletet

(→ szülői jogok és kötelességek) helyettesítő intézmény, amely a gyermek
személyes és → vagyoni érdekeinek védelmét szolgálja. A kiskorú, ha nem áll
szülői felügyelet alatt, ~ alatt áll. A ~ a gyámhatóság erre vonatkozó
határozatával keletkezik. A gyám a szülő–gyermek viszonyhoz hasonlóan
ellátja a gyermek gondviselését (gondozását, nevelését), → törvényes
képviseletét, és ha a gyámrendelés másként nem rendelkezik, vagyonának
kezelését. A gyám, szemben a szülővel, működésében a gyámhatóság rendszeres
felügyelete és irányítása alatt áll. A ~ fajai: nevezett gyám, rendelt gyám,
gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek gyámja és hivatásos gyám.
Gyám lehet minden nagykorú magyar állampolgár (→ magyar
állampolgárság), akivel szemben → törvényben meghatározott kizáró
körülmény nem áll fenn. Nevezett gyám nemlétében a gyámhatóság
elsősorban a ~ ellátására alkalmas rokont (→ rokonság), ill. a kiskorúval más
családi kapcsolatban álló személyt rendeli ki gyámul. Azt a személyt kell a
gyermek gyámjául kirendelni, akinél a → bíróság a gyermeket elhelyezte (→
gyermekelhelyezés), aki a gyermeket családba fogadta (→ családbafogadás),
valamint akinél a gyámhatóság a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte. A
gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló átmeneti vagy tartós nevelésbe vett
gyermek gyámjául általában a nevelőszülőt (→ nevelőszülői jogviszony) vagy
annak a gyermekotthonnak a vezetőjét rendeli a gyámhatóság gyámul, ahol
a gyermek elhelyezésre került. A ~ megszűnik, ha a ~ alatt álló eléri a
nagykorúságát, ha akár szüleihez visszakerülve, akár → örökbefogadás útján
szülői felügyelet alá kerül, ill., ha meghal.

Gyámsági egyezmények: → gyámsági rendszer

Gyámsági rendszer: a II. világháború után egyes → gyarmati területek

igazgatására az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) égisze alatt létrejött
rendszer, amely lényegében a → Nemzetek Szövetségének idején létezett →
mandátumrendszer utóda. A ~ lényege, hogy a volt mandátumterületeket, az
ellenséges → államoktól elcsatolt területeket, valamint az igazgató állam által
önként gyámság alá helyezett területeket a ~ keretében bizonyos államok
igazgatása alá helyezték annak érdekében, hogy előmozdítsák e területek
lakosságának előrehaladását „az → önkormányzati képesség vagy a függetlenség
felé”, s meggyorsítsák társadalmi és politikai fejlődésüket. A gyámsági területek
igazgatása az érdekelt államok közötti ún. gyámsági → egyezmények alapján
történt; ezeket az egyezményeket az → ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá. A ~ felett
az → ENSZ Gyámsági Tanácsa gyakorolt ellenőrzést, kivéve a hadászati
jelentőségű körzeteket, amelyeket az → ENSZ Biztonsági Tanácsa felügyelt. Az
utolsó gyámsági területek függetlenné válása következtében az 1990-es évek
közepére a ~ megszűnt.

Gyámsági Tanács: → ENSZ Gyámsági Tanácsa

Gyámsági területek: → gyámsági rendszer

Gyanúsított: → terhelt

Gyarmati klauzula: → gyarmati záradék

Gyarmati rendszer: → gyarmati területek

Gyarmati területek: a 18–19. század folyamán az európai hatalmak Észak- és

Dél-Amerika jelentős részét, Afrikát, Ázsiát és Óceániát elfoglalták és saját
fennhatóságuk alá vonták. A különböző ~ jogi helyzetére nézve többféle
változat létezett, egyes területek rendelkeztek bizonyos → önkormányzattal,
más területek esetében az anyaország gyakorlatilag semmiféle önállóságot sem
engedett meg. A ~ a → nemzetközi jognak, nem alanyai (→ nemzetközi jog
alanyai). A ~ felszámolásának folyamata a II. világháború után vette kezdetét.
Az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) is foglalkozik a
~kel, s e területeknek lényegében két kategóriáját említi: az önkormányzattal
nem rendelkező területeket (a tkp. ~et) és a gyámsági területeket (→ gyámsági
rendszer). Az önkormányzattal nem rendelkező területek vonatkozásában
kimondja, hogy e területek lakosságának érdekei elsőbbséget élveznek a
gyarmattartó hatalmak érdekeivel szemben. A ~ függetlenné válásának
szempontjából mérföldkövet jelent az → ENSZ Közgyűlésének 1960. dec. 14-
én kelt 1514. (XV.) sz. határozata A gyarmati országoknak és népeknek
nyújtandó függetlenségről. A határozat kimondja: a gyarmatosítás az alapvető →
emberi jogok tagadása, ellentétes az ENSZ Alapokmányával; a nemzetközi
együttműködés akadálya; minden népnek joga van az → önrendelkezésre; a
politikai, gazdasági, társadalmi stb. fejlettség elégtelensége nem szolgálhat
ürügyül a függetlenség elhalasztására; a függetlenségükért küzdő gyarmati
népek ellen irányuló megtartó intézkedéseket meg kell szüntetni és tiszteletben
kell tartani területük sérthetetlenségét; azonnal lépéseket kell tenni annak
érdekében, hogy a ~en a hatalmat (→ hatalom) a bennszülött lakosság kezébe
adják. A 20. század végére a ~ felszámolásának folyamata befejeződött, e
területek elnyerték függetlenségüket.

Gyarmati záradék: a → nemzetközi szerződéseknek olyan rendelkezése, amely a

függő területek [→ gyarmati területek, gyámsági területek (→ gyámsági
rendszer)] külkapcsolatainak viteléért felelős szerződő → államok →
hatáskörébe utalja azt a döntést, hogy az adott szerződés kiterjed-e az általuk
igazgatott területekre.

Gyermekek jogai: az emberi jogok (→ polgári és politikai jogok, → gazdasági,

szociális és kulturális jogok), mint minden emberi lényt megillető alapvető
jogok, természetesen a gyermekekre is vonatkoznak, azonban a gyermekek
sajátos helyzete egyrészt megköveteli olyan külön jogok biztosítását, amelyek
csak a gyermekeket érintik, a gyermekek speciális védelmét biztosítják,
különösen a különböző jogok ütközése esetén; másrészt – elsősorban biológiai
(testi és szellemi) „fejletlenségükhöz” kapcsolódó – jogi cselekvőképtelenség
vagy korlátozott → cselekvőképesség következtében szükségessé teszi bizonyos
jogok tartalmának világosabb meghatározását és a gyermekek helyzetéhez
igazítását. A ~nak védelme a magyar jogban → alkotmányos alapelv, s a
gyermeknek joga van a családja, az → állam és a társadalom részéről arra a
védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi
fejlődéséhez szükséges. A gyermek védelmét mindenekelőtt a különféle →
családjogi → jogszabályok rögzítik, de a ~nak védelméről a → közigazgatási
jogi, a → munkajogi, a → büntetőjogi, valamint az eljárási jogi (→
büntetőeljárási jog, → polgári eljárási jog) szabályok is rendelkeznek. A
családjogi → törvény általános érvényű szabályként kimondja, hogy a törvény
alkalmazása során mindenkor a gyermek érdekeire gyelemmel, jogait
biztosítva kell eljárni. Az 1997. évi XXXI. tv., a gyermekvédelmi törvény
értelmében a gyermek néhány fontosabb joga a következő: a gyermeknek joga
van arra, hogy családi környezetben nevelkedjen, s ennek során felkészülést
kapjon az önálló életvitelre; joga van arra, hogy szüleitől, családjától – kivéve,
ha ez az ő érdekében feltétlenül szükséges – ne válasszák el; az ítélőképessége
birtokában levő gyermeknek joga van arra, hogy az őt érintő döntésekbe
bevonják, hogy véleményét korára és érettségére gyelemmel tekintetbe
vegyék; a 14. életévét betöltött gyermeknek joga van arra, hogy elhelyezését,
valamint → családi jogállását érintő kérdésekben hozzájárulása nélkül ne
szülessen döntés. Amennyiben a gyermeknek családjától való elválasztása,
családjából való kiemelése átmenetileg vagy tartósan szükséges, mind neki,
mind pedig családjának joga van arra, hogy támogassák a családjába való
visszakerülését, a családjától való elválasztás során joga van arra, hogy lehetőség
szerint családot pótló – örökbefogadói (→ örökbefogadás) nevelőszülői (→
nevelőszülői jogviszony) helyettes-szülői – elhelyezésben részesüljön. A gyermek
joga továbbá, hogy ilyen esetben is megismerje származását (→ származás
megismeréséhez való jog), és tájékoztatást kapjon jogairól és jogai
érvényesítésének lehetőségeiről. A ~t → nemzetközi szerződések, is rögzítik, az
egyetemes általános és regionális emberi jogi dokumentumokon kívül
kifejezetten a ~ról rendelkezik az → ENSZ Közgyűlése által 1989. nov. 20-án
elfogadott a ~ról szóló → egyezmény (kihirdetve: 1991. évi LXIV. tv.). Az
okmány szabályozásának alapelvei: a → diszkrimináció tilalma, a gyermek
mindenek felett álló érdekének gyelembevétele, valamint az őt érintő
ügyekben a gyermek meghallgatáshoz való joga. Az egyezmény a gyermeket 18
éves korig kívánja védelemben részesíteni, s részletesen szabályozza a
következőket: 1. polgári és politikai jogok (e jogokat a gyermek sajátos
helyzetének, korának és érettségi fokának megfelelően biztosítja); 2. A
gazdasági, szociális és kulturális jogok (e jogok biztosítása a gyermek sajátos
igényeinek megfelelően történik); 3. a gyermek sajátos védelme a családban és
a társadalomban; 4. a gyermekek különleges helyzetű csoportjainak védelme (a
vonatkozó rendelkezések az állami gondozott, az örökbe fogadott, a
fogyatékos, a kisebbségekhez tartozó gyermekek védelméről szólnak); 5. a
gyermek védelme rendkívüli helyzetekben (a → menekült gyermekek
helyzetéről, valamint a gyermekeknek fegyveres kon iktusok idején való
védelméről van szó). Az egyezmény gondoskodik megfelelő ellenőrző
apparátus felállításáról: az államok jelentéseinek vizsgálatára szakértői
bizottságot (Gyermek Jogainak Bizottsága) állít fel, amelynek megállapításai
végső soron az ENSZ Közgyűlése elé kerülnek. Az ENSZ Közgyűlése 2000.
máj. 25-én fogadta el az egyezmény két fakultatív → jegyzőkönyvét: a
gyermekkereskedelemről, gyermekprostitúcióról és gyermekpornográ áról
(hatályba lépett: 2002. jan. 18.), valamint a gyermek fegyveres kon iktusba
történő bevonásáról (hatályba lépett: 2002. febr. 12.). Speciális egyezmények
születtek a ~nak egy-egy területét érintően, pl. az örökbefogadásra
vonatkozóan; legjelentősebb azonban az → Európa Tanács keretében 1996.
jan. 25-én elfogadott Egyezmény a gyermek jogainak gyakorlásáról, amely a
gyermekeket érintő bírósági (→ bíróságok) eljárásokban biztosítja a gyermek
meghallgatáshoz való jogát, ill. a képviselő (→ képviselet) segítségének
igénybevételét. Léteznek még olyan egyezmények is [pl. a gyermekek
foglalkoztatásának feltételeiről szóló nemzetközi munkaügyi egyezmények (→
Nemzetközi Munkaügyi Szervezet), vagy a tartásdíj (→ gyermektartás) külföldről
való behajtásáról szóló egyezmény], továbbá az → oktatáshoz való jog
tekintetében, amelyek a gyermek életének egy-egy mozzanatát érintik.

Gyermekelhelyezés: a → házasság felbomlása (→ házasság felbontása), ill. az →

élettársi viszony megszűnése esetén a kiskorú gyermek elhelyezéséről elsősorban
a szülők döntenek (→ szülői jogok és kötelességek), megegyezésük hiányában az
ítélőképes korú gyermek véleményének gyelembevételével a bíróság (→
bíróságok) annál a szülőnél helyezi el a gyermeket, akinél az eset összes
körülményét mérlegelve a gyermek kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi
fejlődése inkább biztosított. Ha a gyermek érdekét a szülőnél történő
elhelyezés veszélyezteti, a bíróság a gyermeket harmadik személynél is
elhelyezheti, feltéve, hogy ez a személy a gyermek nála történő elhelyezését
maga is kéri. A 14. életévét betöltött gyermek elhelyezésével kapcsolatos döntés
csak a gyermek egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés
a fejlődését veszélyeztetné. A ~ és az elhelyezés megváltoztatása iránt a szülők, a
gyámhatóság és az → ügyész indíthat → pert. → gyermekek jogai

Gyermeknevelési pótlék: a nyugat-európai → államokban a nyugdíjas szülőt

kiskorú gyermeke után megillető pótlék, amelyet a → családi pótlékon felül
kap. A magyar jog gyermeknevelési támogatásként ismeri, ami rendszeres
pénzellátást jelent.

Gyermektartás: a → családjogi tartási kötelezettség legfontosabb esete. Az

együttélő szülők természetben tartják el a gyermeket, amennyiben a szülők
külön élnek, a gyermekkel együttélő szülő természetbeni, a különélő szülő
pénzben nyújtja a tartást. A nagykorú gyermek csak akkor jogosult a tartásra,
ha munkaképtelen, valamint ha a tartásra tanulmányai folytatása miatt szorul
rá. A ~díj a pénzben zetett ~. Mértékét és a zetés módját elsősorban maguk a
szülők határozzák meg. A szülők megállapodásának hiányában a ~díj mértékét
a gyermek szükségleteire, mindkét szülő kereseti, jövedelmi viszonyaira, a
szülők háztartásában eltartott további akár vér szerinti, akár
mostohagyermekek számára tekintettel kell megállapítani. Ezekre gyelemmel
általában a → kötelezett jövedelmének 15–25%-a állapítandó meg
gyermekenként ~ként, a kötelezett jövedelmének 50%-ánál több azonban,
függetlenül a gyermekek számától, nem ítélhető meg. Ha a gyermek tartása
másként nem biztosítható, a szülő saját tartásának veszélyeztetésével is köteles
kiskorú gyermeke tartásához hozzájárulni. A ~díj azonos a → házasságból és a
→ házasságon kívül született gyermek esetében. A ~díj átmeneti
behajthatatlansága esetén a magyar jog lehetővé teszi a ~díj → állami
megelőlegezését. A ~díj külföldről történő behajtását → nemzetközi szerződések
segítik, ezek közül különösen fontos a tartásdíj külföldön való behajtásának
tárgyában 1956. jún. 20-án New Yorkban aláírt → egyezmény (kihirdetve:
1957. évi 53. tvr.) és a ~i határozatok elismerése és végrehajtása tárgyában
1958. ápr. 15-én Hágában kelt egyezmény (kihirdetve: 1965. évi 7. tvr.).

Gyógykezelés előzetes visszautasítása (living will – ang.): az → orvosi jogban

ismert fogalom, cselekvőképes személy (→ cselekvőképesség) olyan egyoldalú →
jognyilatkozata, amelyben írásbeli felhatalmazást ad meghatározott egészségügyi
beavatkozások előre rögzített feltételek közötti elhagyására, ill. beszüntetésére
arra az esetre, ha cselekvőképtelenné válna.

Gyűjtőforgalom: → szállítmányozási szerződés

Gyülekezési jog: a → polgári és politikai jogok közé tartozó → alapjog,

amelyet az → emberi jogokról szóló legfontosabb → nemzetközi jogi
dokumentumok és a modern → államok → alkotmányai is rögzítenek. A ~ azt
jelenti, hogy az emberek egy csoportja alkalmilag összejöhet abból a célból,
hogy az őket érdeklő problémákat közvetlenül megvitassák, azokról
állásfoglalásokat alakítsanak ki és ezeket kinyilvánítsák, valamely kérdésben
felfogásukat demonstrálják és szervezett erőt mutassanak fel. A ~ gyakorlásával
a résztvevők tipikusan az államra, ill. annak valamely szervére kívánnak
befolyást (esetleg nyomást) kifejteni, s ezért a ~ politikai → szabadságjog.
Fogalmi körén kívül esnek a magán-összejövetelek, a formalizált szervezetek
kulturális, sport- és szórakoztató rendezvényei, ugyané szervezetek olyan
ülései, amelyeket alapszabályszerű működésük keretében tartanak meg (→
egyesület). Az ilyen rendezvényekre nem terjeszthetők ki a ~ra vonatkozó s azt
általában kisebb-nagyobb mértékben korlátozó szabályok. Ugyanez áll a vallási
(hitfelekezeti) rendezvényekre, amelyeknek legfontosabb formája a hívők
összejövetele. Az ezekkel kapcsolatos szabályok a vallásszabadsághoz s azon
belül a vallás szabad gyakorlása alkotmányos alapjogához kötődnek (→
gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság), s nem vonhatók a ~ hatókörébe.
Ugyanígy a közterületeken létrejött spontán csoportosuláshoz a ~ nem szolgál
→ törvényes alapul, s ha az rendzavarással jár, kizárólag rendészeti
problémaként kezelendő. A ~ megvalósulási formája a gyűlés és a felvonulás,
amelyek a közrendre különböző mértékben rejtenek magukban potenciális
veszélyt. Ezért a felvonulás jogi szabályozása rendszerint szorosabb, mint a
gyűlésé. Mindkettőre érvényes általános elv az, hogy a ~ csak békésen és
fegyvertelenül gyakorolható (a „fegyver” kifejezés igen tág értelmezése mellett).
A gyűlés vagy felvonulás rendezésének jogi korlátai tekintetében általánosan
elismert, hogy a ~ot a törvény korlátozhatja az állam biztonsága, a
közbiztonság és a közrend, a közegészség, a közerkölcs és mások jogai és
szabadságai védelmének érdekében. → Jogállamokban a gyűléseket illetően, ha
azokat zárt helyen rendezik, az az általános szabály, hogy megtartásuk sem
hatósági engedélyhez (→ hatósági határozat), sem bejelentéshez nem köthető.
A gyűlés rendjének megőrzéséért a rendezők felelnek, s abban a → rendőrség
vagy a rendezők kérésére, vagy akkor működik közre, ha a rendzavarás a
közrend megsértésével, veszélyeztetésével fenyeget. A szabad ég alatt
(közterületen) rendezni szándékolt gyűlést a rendészeti hatóságnak (→
önkormányzatnak, rendőrségnek) a legtöbb államban be kell jelenteni. A
rendészeti hatóság a gyűlést betilthatja, azaz megtartásának engedélyezését
megtagadhatja, ha megítélése szerint a gyűlés megtartása a személyi vagy a
vagyonbiztonságot veszélyeztetné, a közrend megbontásával járna, a
közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai sérelmét idézheti elő.
Az ilyen rendészeti hatósági határozat ellen vagy közvetlenül lehet →
jogorvoslatért → bírósághoz fordulni, vagy a → közigazgatási jogorvoslati
lehetőség kimerítése után. A felvonulásra vonatkozó szabályozás a fentiektől
főleg abban tér el, hogy a bejelentésben meg kell jelölni annak tervezett
útvonalát, s egyben a rendészeti hatóságtól az útvonal biztosítását is kérni kell.
A bejelentés tudomásulvétele azon a címen is megtagadható, hogy a felvonulás
lebonyolítása a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A ~
magában foglalja az igényt arra, hogy a törvényes keretek között rendezett
gyűlés vagy felvonulás résztvevőinek mások támadásával vagy fenyegetésével
szemben a rendőrség nyújtson védelmet.

Gyümölcs (fructus – lat.): a → dolog és annak ~e közötti kapcsolat eredetét

tekintve szerves fejlődés eredményeként előálló, természetes kapcsolat (pl. az
állat kölyke, a fa termése). Jogi értelemben a ~ mind a → római jogban, mind
a modern → polgári jogban tág fogalom: ~ minden olyan gazdasági előny,
amely valamely dolognak vagy jogosultságnak a rendeltetésszerű használata
(gyakorlása) során időnként visszatérő hozadéka, amely fő szabályként az
anyadolog sérelme nélkül keletkezik. A római jogban a tulajdonszerzés
szempontjából a ~nek különböző stádiumai voltak. A függő ~ (fructus
pendens) még nem önálló dolog, az anyadolog része, osztja annak jogi sorsát.
Az elvált ~ (fructus separatus) már önálló dolog, jogi sorsa független az
anyadologtól, amelyet már birtokba vettek (→ elválás). A beszedett ~ (fructus
perceptus) az, amelyet már elválasztottak és birtokba vettek: „beszedtek”. A jog
szerint az egyes → jogalanyok különbözőféleképpen szereztek → tulajdonjogot
a ~ felett. Már elválással megszerezte a ~ feletti tulajdonjogot a tulajdonos, a
jóhiszemű → birtokos és az örökhaszonbérlő (→ emphyteusis). Beszedéssel a
haszonélvező (→ haszonélvezet) és a használó (→ használat) szerezte meg a
tulajdonjogot. Mindenki más, pl. a dolgot bérlő és szívességi használó
[precarista (→ precarium)] mintegy átadással, quasi → traditióval szerezte meg
a ~ tulajdonjogát. A rómaiak továbbá a perlés szempontjából
megkülönböztették a meglevő és az elfogyasztott ~öt. Meglévő az a ~, amely a
→ litis contestatiókor még megvan. Elfogyasztott az, amely a litis
contestatiókor már nincs meg. Már a római jog is ismerte a jogi ~öt, más
elnevezéssel polgári ~öt (fructus civilis) is. A polgári ~ akár gyümölcsöző, akár
nem gyümölcsöző dolog használatának átengedéséért szerződésileg
megállapított ellenérték. A modern → polgári jog a római jog nyomán a jogi
értelemben vett ~ön belül különbséget tesz a dolgok ~e és a jogok ~e között.
A dolgok ~e ismét kétféle: természetes ~ és polgári ~. Természetes ~ esetén a
lehulló ~ök tipikusan a fa/bokor tulajdonosát illetik meg (→ szomszédjog).
A polgári ~ olyan közvetett gazdasági előny, amelyhez a tulajdonos a dolgán
létesített különböző → jogviszonyok létesítésével juthat. A jogi ~ök
leggyakrabban a → szellemi alkotások jogának területén fordulnak elő.
 H
Habeas Corpus Act (ang.): 1679-ben keletkezett, a személyes szabadság
biztosítását szolgáló angol → törvény. A ~ az önkényes letartóztatások
megakadályozása érdekében, → büntetőügyekben a → felségsértés (treason), ill.
a → hűtlenség (felony) eseteit kivéve kötelezte az országos felsőbíróságokat az
ún. habeas corpus parancs (writ of habeas corpus) kibocsátására. A letartóztató
szervek által (6 órán belül kötelezően) kézhez adott elfogatási okiratot
bemutatva kaphatták meg a fogva tartottak megbízottai a habeas corpus
parancsot; ez 20 napon belül kötelezte az arra illetékeseket a letartóztatott →
bíróság elé állítására. Az eljárást később a nem bűnügyi eredetű fogva tartásokra
is kiterjesztették; ezt a második ~ (1816) foglalta magában. A ~ lényegét alkotó
eljárásjogi garanciák kialakulásának közvetlen előzményei voltak az angol
forradalom ún. Hosszú → Parlamentjének a döntései, ill. az 1628. évi →
Petition of Right; ezek már a korábbi időkben is ismert habeas corpus gyakorlat
kiterjesztését követelték. A ~ végrehajtása során → védők csak 1836-tól
működtek közre, válságos (rendkívüli) körülmények között pedig a ~
hatályának határozatlan idejű felfüggesztésére is sor került. → habeas corpus
eljárás

Habeas corpus eljárás: az angol jogban 1679. évi → Habeas Corpus Act
nyomán kialakult és a → common law → jogrendszerekben ma is alkalmazott
eljárás, amely szerint akit jogellenesen tartanak fogva, kérheti az illetékes (→
illetékesség) bíróságtól (→ bíróságok), hogy állapítsa meg és szüntesse meg ezt a
jogellenes helyzetet. A fogva tartás jogszerűségének bizonyítása a fogva tartót
terheli. Nem csupán → büntetőügyekben, hanem → polgári jogi, ill.
bevándorlással kapcsolatos ügyekben is alkalmazzák.

Habitatio (lat.): a → római jogban lakáshasználatot jelentett, amely a

személyes szolgalmak egyike volt. → servitutes.

Háborgatás: → zaklatás

Háború: → casus belli, → erőszak tilalma, → hadiállapot

Háború áldozatainak védelme: → hadijog, → védett személyek, →
Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága

Háborús bűncselekmények és bűnösök: az I. világháború pusztításai érlelték

meg azt az igényt, hogy a háborús főbűnösök megbüntetéséről nemzetközi
úton kell gondoskodni. Az I. világháború után a Németországgal 1919. jún.
28-án megkötött versailles-i → békeszerződés elrendelte II. Vilmos német
császár nemzetközi bíróság (→ nemzetközi bíróságok) elé állítását; feljogosította
továbbá a győzteseket, hogy saját → katonai bíróságuk elé állítsák azokat a
személyeket, akik megsértették a hadviselés szabályait. É rendelkezéseknek
nem lett érdemleges következménye. Hollandia – amelynek területére II.
Vilmos császár menekült – megtagadta → kiadatását, a győztes → államok
pedig a német háborús bűnösök megbüntetését német → bíróságokra bízták. A
II. világháború folyamán elkövetett szörnyű → bűncselekmények azonban már
nem maradhattak megtorlás nélkül. Ennek a követelménynek felelt meg az
antifasiszta koalíció 1943. okt. 30-án kiadott moszkvai négyhatalmi
nyilatkozata (→ Egyesült Nemzetek Szervezete), amely kimondta, hogy a
fasiszták által elkövetett kegyetlenkedésekért felelős személyeket
bűncselekményük elkövetési helyén fogják bíróság elé állítani és megbüntetni.
1945. aug. 8-án a szövetséges nagyhatalmak Londonban → egyezményt írtak
alá az európai háborús főbűnösök üldözéséről és megbüntetéséről, az
okmányhoz utóbb az Egyesült Nemzetek 19 állama csatlakozott. Olyan
személyekről volt szó, akiknek cselekményei nem kapcsolódtak egyetlen állam
területéhez. Az egyezmény Nürnbergben → Nemzetközi Katonai Törvényszéket
állított fel. Az egyezményt kiegészítő szabályzat meghatározta a → nemzetközi
bűncselekmények három csoportját: 1. béke elleni bűncselekmények, vagyis
támadó vagy → nemzetközi szerződésbe ütköző háború előkészítése,
kirobbantása vagy folytatása, az ebben való részesség és az erre irányuló
szövetkezés; 2. háborús bűncselekmények, vagyis a hadviselés törvényeinek és
szokásainak megszegése (→ hágai jog); 3. az → emberiség elleni
bűncselekmények, vagyis azok, amelyek a polgári lakosság lemészárlására,
irtására, rabszolgasorba vetésére, deportálására, politikai, vallási vagy faji okból
való üldözésére irányulnak. A Nemzetközi Katonai Törvényszék a háborús
főbűnösök felelősségre vonásán kívül bűnösnek nyilvánította a német
nemzetiszocialista párt vezető testületét, a politikai rendőrséget (Gestapo), a
pártvédő osztagok (SS) biztonsági szolgálatát és egyéb csoportok tagjait. Ennek
alapján az egyes államok hazai bíróságai jogosultak voltak a bűnösnek
kimondott szervezetek tagjait egyenként bíróság elé állítani. A japán háborús
főbűnösök elleni eljárás lényegileg azonos szabályozást nyert; ebben a tokiói
Nemzetközi Katonai Törvényszék járt el. A baktériumháború előkészítésével
vádolt japán háborús bűnösöket szovjet katonai bíróság vonta Habarovszkban
felelősségre. Ezenkívül számos államban került sor háborús bűnösök bíróság
elé állítására. Az → ENSZ Közgyűlése 1968. nov. 26-án egyezményt fogadott el
a háborús, és az emberiség elleni bűntettek → elévülésének kizárásáról
(kihirdetve: 1971. évi 1. tvr.). Az egyezmény kötelezi az államokat olyan belső
→ jogszabályok alkotására, amelyek megakadályozzák e bűncselekmények
elkövetői üldözésének és megbüntetésének korlátozását. A terület
intézményesedéséhez a 20. végén létrejött → ad hoc büntetőbíróságok
gyakorlata és esetjoga nagyban hozzájárul. → gen jegyzőkönyvek

Háborús bűnösök: → háborús bűncselekmények és bűnösök

Háborús dugáru: → tengeri háború idején a → semlegesség státusában levő →

államok szabadon kereskedhetnek a hadviselő állammal, amennyiben ezzel
nem növelik annak katonai potenciálját. Tilos ezért az 1909. febr. 20-i
londoni → tengerjogi → nyilatkozat értelmében katonai felszereléseket,
fegyverzetet (abszolút dugáru), ill. katonai célokra is felhasználható árut (relatív
dugáru) szállítani. A tilalom alá eső szállítmány hadizsákmányként
elkobozható. → zsákmányjog

Háborús fosztogatás: a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi gen

→ egyezményekbe (→ gen jegyzőkönyvek) ütköző cselekmény, amely a magyar
jog szerint → bűncselekmény. ~nak minősül hadműveleti vagy megszállt
területen a polgárok javainak a fosztogatása, ill. a lakosság súlyos megkárosítása
szolgáltatás kikényszerítésével vagy más módon.

Háborús megszállás: → hadijog

Háborús represszália: → represszália

Háborús semlegesség: → semlegesség

Háborús uszítás: béke elleni → bűncselekmény; a háborúra uszítással vagy
háborús hírverés folytatásával követhető el. → Előkészülete is büntetendő.
A magyar szabályozás visszavezethető a → Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmányára, amely tiltja a háborús propagandát.

Hacker Ervin (1888–1945): büntetőjogász. 1919-től a pozsonyi egyetemi

magántanár (→ büntetőjog és → büntetőeljárási jog), 1920-tól a miskolci
jogakadémia tanára, 1943-1945-ben nyugalmazott rendes tanár a debreceni
tudományegyetem jogi karán. A bűnügyi tudományok számos ágával
(kriminálstatisztika, krimináletiológia, → kriminológia, börtönügy stb.)
foglalkozott. Fő művei: A börtönügy, 1918; Kriminalitás és bevándorlás, 1929;
Nemzetközi bűnügyi statisztika, 1935; A magyar büntetőjog tankönyve, 1936;
Kriminalpolitik, 1941.

Hadiállapot: a háború jogi állapota két vagy több → állam között. A ~ beáll a
→ hadüzenettel, vagy az ultimátum (feltételhez kötött hadüzenet) lejártával,
ezenkívül az előzők hiányában is a fegyveres összeütközés tényleges
megkezdésével és csak a → békeszerződéssel vagy belső → törvénnyel szűnik
meg. A ~ számos jogi és politikai következményt von maga után, a
legfontosabbak: a hadviselők között megszakadnak a → diplomáciai
kapcsolatok és → konzuli kapcsolatok, a hivatalos kapcsolatok ezentúl csak
valamilyen közvetítő szerv (pl. → Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága vagy a →
védőhatalmak) útján tarthatók fenn, megszűnik a légi, vasúti és hajózási
forgalom, alkalmazásra kerülnek a → hadijog szabályai, az ellenséges állam →
vagyona zár alá kerülhet, az ellenséges állampolgárok (→ állampolgárság)
internálhatók, a háborúban részt nem vevő államok a → semlegesség jogi
állapotába kerülnek.

Hadifogoly: → gen jegyzőkönyvek, → gen hadifogoly-egyezmény

Hadijog: a → ius in bellónak, azaz a hadviselés során alkalmazandó →

nemzetközi jogi szabályoknak az ún. → hágai jogra és a → gen jogra tagolódó
normarendszere. A ~i szabályok az → államok közötti fegyveres kon iktusok
mellett részlegesen a → polgárháborúkra is vonatkoznak. A ~i szabályok
betartása a hadban álló felekre attól függetlenül kötelező, hogy melyik a
támadó fél. Az ENSZ → Alapokmányának (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
elfogadása óta a háborúindítási jog, a → ius ad bellum univerzális szinten
megszűnt. A nemzetközi fegyveres összeütközésben részt nem vevő államok a
→ semlegesség státusába kerülnek. A ~ fontos kategóriája a kombattáns:
idetartozik a reguláris fegyveres erők katonája, az ostromlott városban a
katonaságnak segítséget nyújtó civil felkelő és az ellenálló mozgalmak felelős
parancsnokság alatt álló, megkülönböztető jelzést és fegyvert nyíltan viselő, a
hadviselés szabályait betartó tagja. Utóbbi szabály a → gerillaháború
sajátosságait gyelembe véve érvényesül az 1977. jún. 10-én kelt I. (gen )
Kiegészítő jegyzőkönyv alapján (kihirdetve: 1989. évi 20. tvr.). A kombattáns
elfogatása esetén hadifogolystátusra jogosult, de ugyanez a jogvédelem nem illeti
meg azokat, akik a kombattánsi kritériumok megléte nélkül vesznek részt a
háborúban, továbbá az idegen zsoldost és a kémet sem. Büntető ítéletet
azonban csak a szokásos eljárási garanciákat [az → ártatlanság vélelmét, az
egyéni felelősséget, a védelemhez való jogot (→ védelem alapelve) stb.] biztosító
→ bíróság hozhat. A hadvezetés mindenkor köteles különbséget tenni a polgári
lakosság és a katonai erő, a polgári javak és a katonai objektumok között.
Támadás csak katonai célpontok ellen intézhető, tilos a megkülönböztetés
nélküli támadás. Tartózkodni kell azonban a támadástól akkor is, ha a katonai
célpont megsemmisítéséből fakadó előnyöket aránytalanul meghaladja a
polgári lakosság és a polgári javak körében okozott pusztítás. A → tiltott
fegyverek alkalmazása minden körülmények között tilos. Tilos támadni külön
emblémával is megjelölt, veszélyes erőket rejtő létesítményeket (atomerőmű,
völgyzáró gát stb.), a műemléki jelentőségű épületeket, hacsak onnan nem
nyújtanak jelentős mérvű katonai támogatást a harcokhoz (→ bűnös
hadviselés). Védelmet élveznek a vöröskereszt, a vörös félhold, a vörös oroszlán
és nap, ill. a vörös kristály jellel védett létesítmények, kórházak stb. Az említett
jelvényekkel való visszaélés → bűncselekmény. A hadműveletekben közvetlenül
részt nem vevő → védett személyek biztonságba helyezésére ügyelni kell, esetleg
→ demilitarizált övezetek, → fegyvernyugvás, → tűzszünet intézményével is. A
katonai megszállás során a polgári lakosságot és javait kímélni kell. Tilos a
túszok szedése, a → prostitúcióra kényszerítés, a fosztogatás, a kegyetlen,
embertelen, megalázó bánásmód, a kényszermunka (→ polgári lakosság elleni
erőszak). A polgári lakosság áttelepítése csak abban az esetben jogszerű, ha azt
éppen a védett személyek biztonságba helyezésének szándéka irányítja. A
hadviselés szabályainak betartására a → védőhatalmak és a → Vöröskereszt
Nemzetközi Bizottsága felügyelnek. A hadviselésre vonatkozó szabályok súlyos
megsértését az állam saját haderői körében köteles megtorolni, de a
hadifogolystátust élvező kombattánst is felelősségre vonhatja az általa
elkövetett → háborús bűncselekményért. A hadifogolytáborokban biztosítani
kell a rendszeres orvosi ellátást, a szükséges gyógykezelést. E célból – ha
szükséges – a másik fél haderejének szolgálatában álló tábori orvos és lelkész
visszatartható. A hadifoglyokat az ellenségeskedések befejezése után minél
hamarabb szabadon kell bocsátani. A ~i szabályok durva megsértését, a háborús
bűncselekményeket ma már nemzetközileg büntetendő cselekményeknek
tekintik (→ emberiség elleni bűncselekmények). A II. világháborút követő
nürnbergi és tokiói → Nemzetközi Katonai Törvényszékek a német és a japán
háborús főbűnösökkel szemben jártak el. Az → ENSZ Biztonsági Tanácsa
1993-ban az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években történt
fegyveres összeütközések során elkövetett háborús bűncselekmények
megbüntetésére hágai székhellyel → Nemzetközi Törvényszéket állított fel. Az
1990-es évek elején Ruandában elkövetett népirtás bűnöseinek
megbüntetésére a Biztonsági Tanács határozata alapján szintén létrehoztak egy
Nemzetközi Törvényszéket, amely a tanzániai Arushában működik. → ad hoc
nemzetközi büntető törvényszék, → hibrid büntetőbíróság

Hadikövet elleni erőszak: → bűncselekmény, amely megvalósul az ellenség

hadikövetének vagy kísérőjének bántalmazásával, jogtalan visszatartásával,
ellene más erőszak alkalmazásával, vagy megölésével. A magyar szabályozás az
1907. évi hágai → egyezményeken (kihirdetve: 1913. évi XLIII. tc.) alapul. →
hadijog, → hágai békekonferenciák

Hadisarc: → jóvátétel

Hadkötelezettség: a legtöbb → állam → alkotmánya állampolgári (→

állampolgárság) kötelességgé teszi a haza védelmében való részvételt. Ennek
alapján az állampolgárok → törvényben személyes szolgálatra és anyagi
szolgáltatásokra kötelezhetők. A személyes szolgálat fajtái: a ~ alapján
teljesítendő fegyveres katonai szolgálat (vagy a törvény értelmében azt kiváltó,
helyettesítő egyéb szolgálat), háború okozta és egyéb katasztrófákkal
összefüggésben a károk enyhítése az élet-és vagyon mentése végett, és a
honvédelmi munka végzése háború idején, kijelölt munkahelyen. E
szolgálatok közül a honvédelem szempontjából meghatározó jelentőségű a ~,
amelynek közelebbi tartalmát az alábbiak teszik: a) adatszolgáltatási és
személyes megjelenési kötelezettség a ~ fennállásának tisztázása és a katonai
szolgálatra elsősorban egészségügyi szempontból való alkalmasság megállapítása
végett; b) a sorkatonai szolgálat teljesítésének kötelessége, e szolgálattal
egyenértékű a határőrségnél és a → polgári védelemnél teljesített szolgálat, ha a
törvény szerint a hadkötelezett ezekhez a szervekhez is beosztható; c) a
kiképzett hadkötelezett kötelezettsége tartalékosként szolgálat teljesítésére főleg
továbbképzés (hadgyakorlaton részvétel) céljából; d) mozgósítás esetén az
azonnali bevonulás kötelessége akkor is, ha a hadkötelezett személyére szóló
behívót nem kapott. A ~ csak meghatározott életkorú fér akat illetően
általános állampolgári kötelesség. Az életkor alsó határa általában a
nagykorúság elérésének időpontja, felső határa országonként eltérő (42–55 év
között). A nőkre a ~ rendszerint nem terjed ki, de némely országban háború
idején szakképzettségüknek megfelelő katonai szakszolgálatra kötelezhetők
bizonyos életkori határokon belül. Azokkal szemben, akik a fegyveres
szolgálatot, ill. egyáltalán a katonai (katonai jellegű) szolgálatot megtagadják, a
törvény az államok egy részében békés viszonyok között is büntetést, háború
idején pedig súlyos → büntetőjogi szankciót helyez kilátásba. Az államok egy
másik csoportja azonban a ~et előíró törvényt ius generálisnak minősítve ius
speciálisként (→ lex speciális derogat legi generáli) olyan szabályozást léptetett
életbe, amely leginkább az alábbi változatokkal operál: 1. A fegyveres katonai
szolgálat megtagadható hátrányos jogkövetkezmények nélkül, de a hadköteles
személy köteles olyan katonai szolgálatra, amelynek teljesítése közben fegyvert
nem kell viselnie, használnia, sőt a fegyverzettel kapcsolatos tevékenységet sem
kell végeznie (pl. fegyver karbantartása, szállítása). 2. A hadkötelezett személy
megtagadhat minden katonai (katonai jellegű) szolgálatot, viszont köteles nem
katonai szervnél közérdekű szolgálatot teljesíteni. Ilyen szerv lehet különösen:
egészségügyi vagy szociális intézmény; katasztrófaelhárítási [polgári védelmi
stb. (→ polgári védelem)] szervezet. → polgári szolgálat

Hadviselés szabályai: → gen jegyzőkönyvek

Hágai békekonferenciák: 1899-ben és 1907-ben Hágában megtartott

nemzetközi konferenciák, amelyek a → nemzetközi jog kodi kálásának
szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. Az I. békekonferencia összehívására
II. Miklós orosz cár javaslatára került sor, azzal a céllal, hogy az általános
fegyverkezést korlátozzák, és ezzel a világbékét biztosítsák. A konferencia
1899. máj. 18. és júl. 29. között ülésezett Hágában, a tanácskozáson 26 →
állam képviselői vettek részt. A békekonferencián – a kezdeti elképzelésektől
eltérően – a leszerelés kérdése háttérbe szorult, s a tanácskozások
középpontjában a → nemzetközi viták békés rendezése állt. A konferencián
három → egyezmény született, mégpedig a nemzetközi viszályok békés
elintézéséről, az 1864-es gen egyezménynek a → tengeri háborúra való
alkalmazásáról, a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól. A konferencia
elfogadott továbbá 3 → nyilatkozatot, mégpedig: a léghajóból való lövegdobás
tilalmáról; az olyan lövegek alkalmazásának tilalmáról, amelyeknek egyedüli
célja fojtó vagy mérges gázok terjesztése; valamint az emberi testben könnyen
szétmenő, ill. ellapuló golyók alkalmazásának tilalmáról. Az I. hágai
békekonferencia egyik legnagyobb eredménye kétségtelenül a szárazföldi
háborúra vonatkozó szabályzat (→ hágai szabályzat) elfogadása (→ hadijog),
valamint a nemzetközi viszályok békés elintézéséről szóló egyezmény alapján
az → Állandó Választottbíróság életre hívása volt. Az I. hágai békekonferencián
függőben maradt kérdések rendezésére ült össze 1907. júl. 15. és okt. 18.
között a II. hágai békekonferencia, amelyen 44 állam vett részt. A
konferencián 13 egyezmény, egy önálló nyilatkozat és külön → záróakta
elfogadására került sor. Az aláírt 13 egyezmény közül némelyiknek a tárgya
azonos az I. hágai békeértekezleten elfogadott egyezményekével; ilyen a II.
békeértekezlet I. egyezménye a nemzetközi viszályok békés elintézéséről, a IV.
egyezmény a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól, valamint a X.
egyezmény az 1864-es gen egyezmény elveinek a tengeri háborúban való
alkalmazásáról. Ezek az egyezmények lényegében tökéletesítették az I.
békeértekezleten elfogadott hasonló tárgyú szerződéseket. Az egyezmények
másik csoportja az I. hágai békekonferencián megállapított elveken alapul, s
lényegében ezeket fejleszti tovább. Idesorolható a II. békeértekezlet II.
egyezménye, amely a szerződéses követelések behajtása végett igénybe vett
fegyveres erő alkalmazásának korlátozásáról szól, a III. egyezmény
az ellenségeskedések megkezdéséről, valamint az V. egyezmény, amely a
semleges hatalmakat és személyeket a szárazföldi háborúban megillető jogokról
és kötelezettségekről rendelkezik (→ semlegesség). A harmadik csoportba
sorolhatók a II. békeértekezleten kidolgozott, a tengeri háború szabályait
kodi káló szerződések, vagyis a VI. egyezmény az ellenséges kereskedelmi
hajókra vonatkozó elbánásról ellenségeskedések kitörésekor, a VII. egyezmény
a kereskedelmi hajóknak hadihajókká való átalakításáról, a VIII. egyezmény a
tenger alatt működő ütköző aknák elhelyezéséről, a IX. a tengeri haderővel
háború idején való bombázásról, a XII. egyezmény egy nemzetközi →
zsákmánybíróság felállításáról, végül a XIII. egyezmény a semleges hatalmak
jogairól és kötelezettségeiről tengeri háborúban. A zsákmánybíróság
felállításáról szóló egyezményt annak idején a tengeri hatalmak a brit →
felsőház elutasító magatartása folytán nem erősítették meg. (A ~ egyezményei
kihirdetve: 1913. évi XLIII. tc.)

Hágai jog: a hadviselés módjára és eszközeire vonatkozó → nemzetközi jogi

szabályok elnevezése. → hadijog

Hágai nemzetközi magánjogi konferenciák: Mancini olasz jogtudós és →

államfér a 19. század második felében többször indítványozta egy nemzetközi
konferencia összehívását a → nemzetközi magánjogi szabályok egységesítésére.
→ Asser holland államtanácsosnak sikerült elérnie, hogy a holland → kormány
1893 és 1904 között több alkalommal államközi konferenciát hívott össze
Hágában 15 európai ország részvételével, amelynek során 5 → nemzetközi
szerződést dolgoztak ki a → családjog [→ házasságkötés, válás (→ házasság
felbontása), → gyámság stb.] területén, ill. egy → polgári eljárási jogi →
egyezményt. Ezeket számos ország rati kálta (→ rati káció), de alkalmazásuk
nem volt túl gyakori. A II. világháborút követően az együttműködés új
lendületet vett, s 1951-ben döntés született a ~ ún. univerzális jellegéről.
Újabban mintegy 40 állam vesz részt a ~ munkájában, köztük
Magyarország is. A ~ keretében alapvetően → kollíziósjogi egyezmények
kidolgozására került sor.

Hágai szabályzat: szűkebb értelemben és szó szerint csak az 1907. évi II. hágai
békekonferencián (→ hágai békekonferenciák) elfogadott IV., a szárazföldi
háború törvényeit és szokásait összefoglaló → egyezmény mellékleteként
becikkelyezett szabályzatot jelenti, de tágabb értelemben idetartoznak a →
hadijogi szabályok közül a → hágai jogba illeszkedő s mindenekelőtt az 1899.
és 1907. évi hágai békekonferenciákon kidolgozott → nemzetközi szerződések,
valamint a kulturális javaknak fegyveres összeütközés esetén történő
védelméről szóló 1954. évi hágai egyezmény (kihirdetve: 1957. évi 14. tvr.) és
annak kiegészítő → jegyzőkönyvei. A ~ és az 1899. és 1907. évi egyezmények
(becikkelyezve: 1913. évi XVIII. tc.) ma is hatályban vannak, de a → gen jog
és a → gen jegyzőkönyvek a háború áldozatainak védelme szempontjából a
hadijogi szabályokat ma már átfogóbban szabályozzák. A ~ a hadviselés során
jogszerű célnak csak a szemben álló fél katonai potenciáljának csökkentését
ismeri el. A → Martensz-záradékra is gyelemmel ezzel ellentétes hadviselési
módok, ill. → tiltott fegyverek nem alkalmazhatók. A ~ból fakadó alapvető
kötelezettségek megsértése → háborús bűncselekménynek minősül.

Hagyaték: a → római jogban → hereditas. A → polgári jog szerint ~ az

örökhagyó után maradt, → öröklés tárgyát képező → vagyon, ideértve a ~
aktíváit és passzíváit, tartozásait is. A ~ tiszta értéke a ~ból a tartozások levonása
után maradt vagyon. A ~i vagyonba az örökhagyó tulajdonában levő
vagyontárgyak, az örökhagyó → követelései és → vagyon értékű jogai egyaránt
beletartoznak. Míg a tulajdon tárgyai (→ tulajdonjog), mint nem személyhez
kötöttek, teljes egészükben a ~ tárgyai, a követelések és a vagyon értékű jogok
lehetnek nem személyhez kötöttek és személyhez kötöttek is. Ez utóbbiak nem
tárgyai a ~nak. Személyhez kötött követelés pl. az örökhagyót megillető tartási
igény, a személyhez kötött vagyon értékű jog tipikus példája a → haszonélvezeti
jog, amely a jogosult halálával feltétlenül megszűnik. A ~i tartozások a ~ból
annak terhére rendezendő kötelezettségek, tartozások. Ezek: az örökhagyó illő
eltemetésének költségei, a ~ megszerzésével, biztosításával és kezelésével
kapcsolatos szükséges költségek, a → hagyatéki eljárás költségei, a ~i hitelezők
követelései, a → kötelesrész, valamint a → hagyományon és a → meghagyáson
alapuló kötelezettségek. A ~i tartozások a törvényben megállapított sorrendben
elégítendők ki (→ hagyatéki hitelezők kielégítése). A ~i osztály a ~ tárgyainak az
→ örökösök közötti felosztása. A ~i osztály módját az örökhagyó
végintézkedéssel (→ végrendelettel, → öröklési szerződéssel) rendezheti (→
végintézkedésen alapuló öröklés), ennek hiányában a felosztás a → törvény
alapján, ill. az örökösök közötti → egyezséggel, az ún. osztályos egyezséggel
történhet. Az osztályos egyezségben az örökösök (→ öröklés jogcímei)
eltérhetnek a → törvényes öröklés rendjétől, sőt az örökhagyó eltérő
rendelkezése hiányában a végintézkedéstől is. Az eltérés során az örökséget más
arányban is megoszthatják egymás között, de a ~ból valamennyi örökösnek
részesednie kell, és a ~ból csak örökös részesedhet. Amennyiben a ~
felosztásáról a végrendelet nem rendelkezik, és arról az örökösök nem tudnak
megállapodni, akkor a → közös tulajdon megosztására vonatkozó szabályok
alapulvételével a → bíróság dönt.

Hagyatékátadó végzés: → hagyatéki eljárás

Hagyatéki eljárás: az az eljárás, amelynek célja, hogy közhitelesen tanúsítsa az

→ örökös örökösi minőségét, és közhitelesen átadja az örökösnek a →
hagyatékot. A ~ a magyar jogban → közjegyzői eljárás (egyes jogokban külön
hagyatéki → bíróságok eljárása), amelyre a → nemperes eljárás szabályai
megfelelően alkalmazandók. A ~nak a → közjegyző előtt folyó eljárást
megelőző szerves része a hagyatéki leltár felvétele. A közjegyző előtt folyó
eljárás főbb feladatai: a hagyaték átadásához szükséges tényállás felderítése,
annak megállapítása, hogy miből áll a hagyaték, kik és milyen címen öröklik
(→ öröklés jogcímei) azt; szükség esetén a felmerülő jogi kérdésekben a
feleknek megfelelő felvilágosítás nyújtása; amennyiben a felek között vita van,
közöttük → egyezségkötés megkísérlése, majd a ~ befejezéseként a hagyatéknak
ún. hagyatékátadó → végzéssel való átadása. A ~ban hozott hagyatékátadó
végzés lehet teljes és ideiglenes hatályú. Ideiglenes hatályú akkor, ha a felek
közötti vitát egyezséggel nem sikerült rendezni. A vita eldöntésére ilyen
esetben csak bíróság hivatott.

Hagyatéki hitelezők kielégítése: a magyar jog szerint az → örökösök csak

örökségükkel vagy örökségük értékével felelnek a → hagyatéki tartozásokért
általában, és így a ~ért is. A ~ ennélfogva csak akkor lesz teljes mértékű, ha a
hagyaték értéke fedezi → követeléseiket. Az örökösök korlátozott felelőssége
két módon állapítható meg: a hagyatéki → vagyontárgyakkal való felelősséggel
(ún. cum viribus felelősség) és a hagyaték értékével való felelősséggel (ún. pro
viribus felelősség). A magyar → öröklési jogban elsődleges a hagyaték tárgyaival
és azok hasznaival való felelősség, másodlagos, amennyiben a hagyaték tárgyai
vagy azok hasznai már nincsenek az örökösök → birtokában, az örökségük
értéke erejéig az egyéb vagyonukkal való felelősség. Ez a hagyaték tárgyaira és
értékére megállapított sorrend azonban csak a követeléseiket érvényesítő
hagyatéki hitelezőkre kötelező, az örökösöket akkor is megilleti az a jog, hogy
a hagyatéki hitelezőket ne a hagyatéki vagyontárgyakból, hanem egyéb
vagyonukból elégítsék ki, ha a hagyaték tárgyai még megvannak. Amennyiben
a hagyatéki vagyon nem elegendő a hagyatéki tartozások kielégítésére, az
örökhagyó eltemettetésének költségei és a hagyaték megszerzésével kapcsolatos
költségek megelőzik a ~t, a ~nek pedig követeléseik arányában van helye. →
öröklés

Hagyomány: a → római jogban → legatum, amelynek fogalma azonos a mai

→ polgári jog szerinti ~nyal, vagyis olyan → végrendeleti juttatás, amely nem
teszi a juttatottat, a ~ost az örökhagyó egyetemes jogutódává (→ jogutódlás).
Fajai: dologi ~: valamely, a → hagyatékban meglevő → dolog juttatása; kötelmi
~: az → örökös kötelezése a ~os irányában valamely kötelezettség → teljesítésére
(→ kötelem); al~: a ~os kötelezése az al~os számára valaminek a teljesítésére;
elő~: az örökös számára olyan juttatás, amellyel nem felel a hagyatéki
tartozásokért (→ hagyatéki hitelezők kielégítése). → öröklés→ utóörökös-nevezés

Hajadoni jog (ius capillare – lat.): a középkori jogok szerint a férjhez nem
ment leánylemenőket megillető tartási, ellátási, lakhatási, kiházasítási jogok
összessége.

Hajdú Lajos (1926–1992): jogtörténész, egyetemi tanár. 1961-től a budapesti

egyetem jogi karán oktatott; 1976-tól egyetemi tanár. Fő művei: Az első (1795-
ös) magyar büntetőkódex tervezete, 1971; II. József közigazgatási reformjai
Magyarországon, 1982; Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század
utolsó harmadában, 1985.

Hajlékony alkotmány: → alkotmány

Halál: az az állapot, amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes

megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul. A ~
beálltához számos → jogkövetkezmény kapcsolódik, bekövetkezési idejének
megállapítása döntő lehetőségű lehet például az → öröklési sorrend
megállapítása szempontjából. Az agyhalál az az állapot, amikor az agy –
beleértve az agytörzset is – működése teljesen és visszafordíthatatlanul
megszűnik, ilyenkor a keringés még megtartott lehet, és lélegeztetőgéppel a
légzést is fenntartják. Az agy~ de níciójának kidolgozására (Harvard Report,
1968,) azért került sor, hogy → szervátültetés céljára a szerveket még a keringés
és a légzés leállása előtt el lehessen távolítani. Az agy~ megállapításának szigorú
módszertanát → jogszabály rögzíti.
Halál esetére szóló ajándékozás: az ajándékozás (→ ajándékozási szerződés) és
a → hagyaték egy meghatározott tárgyára szóló, → öröklési szerződéssel való
végintézkedés között elhelyezkedő → jogintézmény (→ végintézkedésen alapuló
öröklés). A ~ az élők közötti ajándékozás szabályai alatt álló → szerződés, két
jelentős kivétellel: az ajándék megszerzése a túléléstől függ, valamint
alakiságaira az öröklési szerződés alakiságai irányadók.

Halál tényének bírói megállapítása: ha a halál kétséget kizáróan

bekövetkezett, de ez → közokirattal nem bizonyítható – → anyakönyvi
bejegyzés nem áll rendelkezésre –, → bírósági eljárásban a halál tényének
megállapítására kerül sor. Ez – szemben a → holtnak (eltűntnek) nyilvánítással
– nem vélelmet (→ vélelem) állít fel arra nézve, hogy az eltűnt személy
valószínűleg meghalt, hanem a halál tényét bizonyítják az eljárás során. (→
abolicionizmus)

Halálbüntetés: a legrégebbi idők óta ismert büntetés, tömegesen alkalmazott

→ büntetési nem az ókori és a középkori büntetési rendszerekben. Az olasz →
Beccaria „Dei delitti e delle pene” című, 1784-ben megjelent művében
kimutatta: a ~ jogosságát, → igazságosságát vagy hasznosságát bizonyítani nem
lehet, az → államnak (egy kivételtől eltekintve) nincs joga állampolgárát (→
állampolgárság) életétől megfosztani. A ~-ellenes – abolicionista (→
abolicionizmus) – mozgalom hatására Európában a 19. század vége felé a ~ a →
bűncselekmények szűk körére vonatkozó, kivételesen alkalmazott büntetési
nemmé vált. A folyamat a 20. sz. első felében megszakadt, majd a II.
világháború után meggyorsult és világmozgalommá vált. Az 1990-es évek
végére több mint 60 állam szüntette meg valamennyi bűncselekményre
vonatkozóan a ~t, és több mint 40 állam részleges, ill. de facto aboliciót
vezetett be. A ~ tilalmát rendszerint az adott állam → alkotmánya mondja ki.
Magyarországon a középkorban a ~ éppen olyan általános büntetési nem volt,
mint Európában. Alkalmazása a felvilágosodás eszméinek hatására a 19. sz.
elején jelentősen csökkent. → Szemere Bertalan munkája „A büntetésről s
különösebben a halálbüntetésről” alapozta meg az 1843-as → büntető
törvénykönyv tervezetének abolicionista álláspontját. Az 1878. évi → Csemegi-
kódex fenntartotta ugyan a ~t, de alkalmazását csupán két bűncselekmény
esetén tette lehetővé. Az I. és a II. világháború után jelentősen kibővítették a ~
alkalmazásának körét. A ~t az 1940-es évek második felében és az 1950-es
években, különösen 1956 után, széles körben alkalmazták, s az esetek jelentős
részében ártatlan embereket végeztek ki. A büntetés korlátozására irányú
folyamat az 1960-as években megindult, de még az 1961-ben, ill. az 1978-ban
kibocsátott Büntető Törvénykönyvek is több mint 25 bűncselekmény –
elsősorban → állam elleni bűncselekmények és → katonai bűncselekmények –
miatt helyeztek kilátásba ~t. Gyakorlati alkalmazására csaknem kizárólag a
szándékos → emberölés minősített esetei miatt került sor. A demokratikus →
jogállamiságra való áttérés során az → Országgyűlés 1989-ben törölte a ~t az
állam elleni bűncselekmények → szankciói közül. Az → Alkotmánybíróság
23/1990. (X. 30.) határozatával a ~t alkotmányellenesnek nyilvánította, és a
~sel kapcsolatos valamennyi → jogszabályi rendelkezést megsemmisítette. A ~
alkotmányos tilalma kiterjed a polgári és a katonai → igazságszolgáltatás
területére éppen úgy, mint ostromállapot, háborús veszély vagy ennek
megfelelő rendkívüli időszakra (→ rendkívüli állapot).

Halász József (1923–1994): jogász, politológus. 1945 után a Népi

Kollégiumok Országos Szövetségének titkára, 1955-től 1956 novemberéig a
Minisztertanács (→ kormány) Titkárságának vezetője, 1957-től az MTA Állam-
és Jogtudományi Intézetének kutatója, osztályvezetője, igazgatóhelyettese,
utóbb egy ideig (1989–1990-ben) megbízott igazgatója. Kutatóként főleg az
→ emberi jogokkal, valamint a helyi → közigazgatás kérdéseivel foglalkozott.
Fő művei: Az állampolgárok alapjogai és kötelezettségei (társszerk.), 1965
(angolul: Socialist Concept of human Rights, 1966); Állami intézmények a
politikai rendszerben (társszerk.), 1987.

Halászati jog: l. A magyar jog szerint a → magántulajdonban álló földön lévő

vízterületen a tulajdonost; a mezőgazdasági vállalkozás használatában lévő
földterületen létesített halastavon vagy rizsföldön a vállalkozást; más vizeken az
→ államot megillető jogosítvány. Az állam a ~át → gazdálkodó szervezetre vagy
más → jogi személy, ill. magánszemély részére engedi át. Az így átengedett
jogot tilos átruházni. Egyes halgazdasági munkák elvégzésével azonban más
szervezetet meg lehet bízni. A halászatra jogosultat a vízhez csatlakozó földre
szolgalmi jog (→ telki szolgalom) illeti meg avégett, hogy a parton közlekedjen.
A hal kifogására az a magánszemély jogosult, akinek az a munkaköréhez
tartozik, ill. aki a ~ gyakorlójától területi engedélyt kapott és halász- vagy
horgászjeggyel rendelkezik. A halászat és horgászat során be kell tartani a →
hatósági előírásokat. Ezek megsértése → szabálysértési felelősségre vonással
járhat. 2. A → nemzetközi jogban a tengerek (→ tengerjog) hasznosításához
kapcsolódó egyik legfontosabb jogosítvány. A ~ → nyílt tengeren való
valamennyi állam számára megengedett, az állam felségvizein viszont a parti
államot illeti. A tengereken való ~ot átfogóan szabályozza a → kizárólagos
gazdasági övezet kapcsán az 1982. évi Montego Bayban aláírt ENSZ (→
Egyesült Nemzetek Szervezete) tengerjogi → egyezmény. Egyes tengerrészekkel
kapcsolatos ~okat az érintett államok közötti → nemzetközi szerződések
rendezik.

Halászati övezet: → kizárólagos gazdasági övezet

Hallstein, Walter (1901–1982): kereszténydemokrata német politikus, jogász,

a rostocki és a frankfurti egyetem professzora, a német külügyminisztérium
államminisztere. 1958–1967 között az Európai Bizottság első elnöke, az
európai integráció egyik vezéralakja. Eredetileg külügyminisztériumi
államminisztereként az 1955-ben kidolgozott ún. Hallstein-doktrínával hívta
fel magára a nemzetközi közvélemény gyelmét. A doktrína, amelynek
középpontjában a nyugat-német demokrácia Nyugat-Európa szövetségi
rendszerébe történő beillesztése állt, hosszú éveken át jelentős hatást gyakorolt
a német külpolitikára. Hallstein úgy vélte, hogy a politikai integráció sikerének
záloga a közös gazdasági intézmények létrehozása. Az Európai Bizottság
elnökeként a közös piac gyors megvalósításának a híve volt. Irányítása alatt, az
ún. Hallstein-időszakban jelentős lendületet kapott az integráció ügye.
Bizottsági elnöki mandátumnak lejárta után is ezen dolgozott, 1968–1975
között az Európa Mozgalom elnöke.

Halmazat: a → büntetőjogban ismert fogalom, azt jelenti, hogy az elkövető

egy vagy több cselekménye több → bűncselekményt valósít meg, és azokat egy
eljárásban bírálják el. Ha az elkövető egyetlen cselekménye több
bűncselekményt valósít meg, alaki ~, ha több cselekménye több
bűncselekményt valósít meg, anyagi ~ jön létre. Mindkét fajtája lehet egynemű
és különnemű. Az egynemű (homogén) alaki ~ létrejöttének feltétele, hogy az
elkövető egyetlen cselekménye egyidejűleg ugyanazt a → törvényi tényállást
többször merítse ki. Többnemű (heterogén) alaki ~ jön létre, ha az elkövető
egyetlen cselekménye egyidejűleg olyan különböző tényállásokat valósít meg,
amelyek nem zárják ki egymást. Egynemű (homogén) anyagi ~, ha az elkövető
több cselekményével ugyanazt a törvényi tényállást többször meríti ki, és ezek
a cselekmények nem minősülnek → folytatólagos bűncselekménynek.
Különnemű (heterogén) anyagi ~, ha az elkövető több cselekményével
különböző tényállásokat valósít meg. Látszólagos ~ jön létre, ha az elkövető
egyetlen cselekménye csak látszólag valósít meg több bűncselekményt,
valójában azonban csupán egyetlen bűncselekmény állapítható meg. A
látszólagos alaki ~ot az jellemzi, hogy az elkövető egyetlen cselekménye több
olyan tényállásba illik bele, amelyek közül az egyik megállapítása a többiét
kizárja. Kiküszöbölésére a specialitás elve (a több ismérvvel jellemzett, speciális
rendelkezést kell alkalmazni az általánossal szemben), a konszumpció elve (a
súlyosabb elnyeli az enyhébbet), valamint a szubszidiaritás elve [ez akkor
érvényesülhet, ha a törvényi tényállás az „amennyiben más” vagy „súlyosabb
bűncselekmény nem valósul meg” kitételt tartalmazza (→ szubszidiárius
bűncselekmény)] szolgál. A látszólagos anyagi ~ esetén az elkövetőnek nem egy,
hanem több cselekménye illik bele több olyan bűncselekményi alakzat keretei
közé, amelyek közül az egyik megvalósulása a többi megállapítását kizárja. ~
esetén → halmazati büntetést szab ki a → bíróság. Ha az elkövetés nem
minősül ~nak, azaz az elkövető egyetlen cselekménye egy bűncselekményt
valósít meg, vagy több cselekménye valósít meg egy bűncselekményt, egység
jön létre. → összbüntetés

Halmazati büntetés: a → halmazat esetén kiszabandó büntetés; a

halmazatban lévő → bűncselekmények → büntetési tételei közül a
legsúlyosabbnak az alapulvételével történik.

Halottszemle: → szemle

Hamis gyanúkeltés: → hamis vád

Hamis pénz kiadása: → gazdasági bűncselekmény, lényegében privilegizált

esete a hamis vagy meghamisított pénz forgalomba hozatalával megvalósuló →
pénzhamisításnak. Az enyhébb minősülés alapja az, hogy az elkövető (→
elkövetők) a pénzt jogszerűen szerezte és a megszerzéskor azt valódinak, ill.
hamisítatlannak tartotta.
Hamis tanúzás: → bűncselekmény, amely megvalósul, ha a → tanú az ügy
lényeges körülményére vonatkozóan valótlant vall, vagy lényeges körülményt,
amelyről tud, elhallgat a → hatóság előtt. A jelzett értelemben hamis
vallomásért (azaz ténytudomást közlő beszámolóért) csak a tanút terheli →
büntetőjogi felelősség, az → ügyfelet, felperest, alperest (→ fél), beavatkozót (→
beavatkozás), perbehívottat (→ perbe hívás), → vádlottat stb. nem. Azt, hogy
melyik körülmény lényeges, az ügy tárgyának, a jogi vitának a keretei alapján
lehet eldönteni. ~ címén büntetendő a → szakértő a hamis szakvéleményért, a
szaktanácsadó a hamis felvilágosításért, a tolmács vagy fordító a hamis
fordításért, s végül aki – nem számítva a bűnügy → terheltjét – a
bűncselekményre vonatkozó → hamis vád esetén kívül → büntetőügyben vagy
→ polgári ügyben hamis → okiratot vagy hamis tárgyi bizonyító eszközt
szolgáltat. A szándékosan elkövetett ~ (→ szándékosság) súlyosabban
büntetendő minősített esete, ha → életfogytig tartó szabadságvesztéssel is
büntetendő bűncselekményre, vagy különösen nagy → vagyoni értéket vagy
különösen jelentős egyéb érdeket involváló polgári jogvitára vonatkozik. A
büntető- vagy polgári ügyben → gondatlanságból elkövetett ~ – azaz, ha a tanú
gondatlanságból nem tudta, hogy amit vall, nem fedi a valóságot – →
vétségnek minősül. Ugyancsak vétség a fegyelmi, → szabálysértési, →
választottbírósági és egyéb, pl. → közigazgatási eljárásban szándékosan
elkövetett ~. Kizárja a ~ért való büntetőjogi felelősséget az ön-vádolás (→
önvádra kötelezés tilalma) és a → hozzátartozó vádolásának kötelezettsége alóli
mentesség, továbbá a → törvényen alapuló egyéb olyan tanúzási mentességi ok,
amelyre a tanút kihallgatása előtt nem gyelmeztették. Az igazságnak az
alapügy → jogerős befejezése előtti feltárása a már elkövetett ~ miatti büntetés
korlátlan enyhítésére, sőt mellőzésére nyit lehetőséget (→ büntetés enyhítése).

Hamis tanúzásra felhívás: → bűncselekmény, amely a → hamis tanúzás

elkövetésére való eredménytelen felbujtással (→ felbujtó) valósul meg. Annak a
cselekménynek, amelynek végrehajtására a rábírási kísérlet irányul,
megvalósulása esetén ki kellene elégítenie a hamis tanúzás kritériumait,
a rábírási törekvés pedig olyan közlés, amely a befolyásolás elemeit is magában
foglalja. Az ítélkezési gyakorlat a ~, mint sui generis → előkészület →
kísérletének, tekinti az olyan befolyásoló közlést, amely a közlő szándékai és
törekvése ellenére, tőle független okból nem jut el a címzetthez.
Hamis vád: → bűncselekmény, amelynek két változatát szokás
megkülönböztetni. Az egyik a szoros értelemben vett ~olás → hatóság előtt (→
vád). A ~nak más, azaz egyedi azonosításra alkalmas módon körülírt személy
ellen kell irányulnia. Hatóság előtt történik a vádolás akkor is, ha a ~at nem
közvetlenül a hatóság előtt terjesztik elő, hanem pl. írásban – akár névtelen →
beadványban – postán küldik, vagy hivatalosan eljáró (és így feljelentésre
köteles) → hivatalos személlyel közlik. A vádolás nincs alakszerűségekhez kötve;
a gyakorlatban hitelt érdemlőnek látszó tényállítások olyan összességét szokás
vádoláson érteni, amelyek egy eseményszerűen leírt történetet lezajlottnak
tüntetnek fel, s amely történetben megmutatkozik valamely tiltott cselekmény
összes lényeges tényeleme, s az is, hogy ki követte el. ~ról van szó, ha az
állított, felelősséget megalapozó tények nem felelnek meg a valóságnak. A
másik változat az ún. hamis gyanúkeltés, vagyis más ellen szóló és
bűncselekményre, → szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre (→ fegyelmi
felelősség) vonatkozó hamis bizonyítéknak (→ bizonyítás tárgya) a hatóság
tudomására hozatala. A bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándékos
hamis vád → bűntett, legfontosabb jellemzője, hogy az elkövető (→elkövetők)
tudja, hogy vádja hamis. Ha a vádoló → gondatlanságból nem tudta, hogy
bűncselekmény elkövetésére vonatkozó vádja hamis, a cselekmény → vétség.
Szintén vétség mást meghatározott hatóságok előtt szabálysértéssel vagy
fegyelmi vétséggel szándékosan hamisan vádolni. A bűncselekménnyel való
szándékos ~olás súlyosabban minősül, ha büntetőeljárás indul (→
büntetőeljárás megindulása), s még súlyosabban, ha a megvádoltál elítélik. Ha a
~ folytán eljárás (alapügy) indult, ennek befejezése előtt csak az alapügyben
eljáró hatóság feljelentésére indítható eljárás. Az elkövető részéről a vád hamis
voltának az alapügy befejezése előtti feltárása pedig a büntetés korlátlan
enyhítésére, sőt mellőzésére nyit lehetőséget (→ büntetés enyhítése).

Hammurabi törvényei: az ókori Kelet történetében ismert mezopotámiai →

városállamok egyikének (Babilon) kőbe vésett jogemlékei. A nagy hatalmú
uralkodó (→ monarcha) az Kr. e. 18. században az egységes mezopotámiai
birodalom megteremtésére törekedett, és a foganatosított → államszervezeti
reformokon kívül a 282 szakaszból álló törvénykönyvének (→ kódex)
kiadásával vált ismertté. Az elámi hódítók által elhurcolt és megcsonkított
köveket a 20. század elején tárták fel, s ezzel a korai antik jog mindmáig
legteljesebb összegzése vált ismertté. ~nek páratlanul nagy hatásuk volt az ókori
Kelet népeinek jogfejlődésére, és helyenként még az Kr. e. I. évezredben is
(Újbabiloni birodalom, Perzsia) hatályos jogként tartották számon.

Hamson, C. J. (1905–1987): angol professzor, a → common law és az

összehasonlító jog (→ jogösszehasonlítás) művelője. ~ valójában nem
rendelkezett jogi diplomával, s eredetileg klasszika lológiát tanult; az 1950-es
évek közepén felvételt nyert a londoni Gray’s Innben, s ettől kezdve →
ügyvédként is dolgozott. 1934-től a Cambridge-i Trinity College tagja, kutatói
és egyetemi oktatói munkássága ehhez a városhoz kapcsolódott. Fő művei: e
Executive Discretion and Judicial Control, 1954; Rapports généraux au congrès
international de droit comparé (szerk.), 1977.

Hangfelvételgyártók jogai: a hangfelvétel első előállítójának → szomszédos

jogai a felvétel tekintetében. Ezek függetlenek a hangfelvételen rögzített
művek, előadói teljesítmények (→ előadóművész jogai) esetleges → szerzői jogi,
szomszédos jogi védettségétől. Alapvető jog a forgalomba hozatali célú
többszörözés és import engedélyezése. Néhol adott a példányok bérbeadásának
engedélyezési joga és egyes másodlagos felhasználások (pl. magáncélú másolás
vagy a kereskedelmi forgalomba hozott példányok sugárzása, vezetékes
terjesztése, nyilvános előadása) miatti díjigény is. Ha a felvételen rögzített →
szerzői mű a szerzői jog szabályai szerint szabadon felhasználható, ez
vonatkozik a ~ra is (→ idézés, átvétel és a szabad felhasználás joga). A védelmi
idő az első rögzítéstől vagy a forgalomba hozataltól 20 vagy 50 év.

Hanyag kezelés: → bűncselekmény, amely a → hűtlen kezelés gondatlan (→

gondatlanság) alakzata azzal a szűkítéssel, hogy a vagyonkezelői megbízás
kizárólag és közvetlenül → törvényen alapul.

Hanyagság: → gondatlanság

Haraszti György (1912–1980): a → nemzetközi jog művelője, egyetemi tanár.

1950-ben koholt vádak alapján a külügyminisztériumból eltávolították. 1952-
től haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékének
tanára. 1957-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot, 1962-től egyetemi
tanár, tanszékvezető. Tagja volt a Nemzetközi Jogi Intézetnek, s az ENSZ
Világűrjogi Bizottságának (a Holddal foglalkozó munkacsoportban éveken át
elnökölt). A Nemzetközi Jogi Társaság magyar tagozatának, továbbá a Magyar
Jogász Szövetség nemzetközi jogi bizottságának elnöki tisztét töltötte be.
Szerkesztette a Questions of international law-t (I. Leyden, 1960; II.
Rockville-Bp., 1981), a magyarországi nemzetközi jogi irodalom jelentős
idegennyelvű publikációját; lefordította → Grotius a háború és a béke jogáról
írt munkáját (1–3. társszerzők → Brósz Róbert, → Diósdi György, Bp., 1960).
– Fő. művei. A Nemzetközi bíróság joggyakorlata. 1946–1956, Bp., 1958; A
nemzetközi szerződések értelmezésének alapvető kérdései, Bp., 1965; A nemzetközi
szerződések megszűnése, Bp., 1973; Some fundamental problems of the law of the
treaties, Bp., 1973; Nemzetközi jog, egy.-i tankönyv, társszerző, Bp., 1976,
1985; 1989;; Treaties and the fundamental change of circumstances, Leyden,
1976.

Harctéri fosztogatás: → bűncselekmény, amely a harctéren az elesettek,

sebesültek vagy betegek fosztogatásával valósul meg. A magyar szabályozás az
1949. évi gen → egyezmények, (kihirdetve: 1954. évi 32. tvr.) közül az I. és
III. egyezményen alapszik. → gen jegyzőkönyvek

Harmadik személy javára szóló szerződés: → polgári jogi → szerződés;

lényege, hogy a → szolgáltatás → követelésére jogosult (itt kedvezményező)
abban állapodik meg a szolgáltatásra → kötelezettel, hogy a szerződéskötésben
részt nem vevő harmadik személy (kedvezményes) közvetlenül jogot szerez a
szerződésből. A ~ jogkövetkezménye, hogy a harmadik személy válik
jogosulttá, azaz a szerződésről történő értesítésétől kezdve a kedvezményes
jogosultként rendelkezhet a szerződésből eredő jogokkal, pl. felmondhatja a
szerződést (→ felmondás). A harmadik személy kifejezett szerződési kikötés
hiányában nem kerül jogosulti pozícióba, csak a szolgáltatást kell a kezéhez
teljesíteni (→ teljesítés), ez esetben nem ~, hanem csak harmadik személy
érdekében kötött szerződés áll fenn. A kötelezett a kedvezményessel szemben
is érvényesítheti a szerződésből eredő kifogásait. A ~ leggyakoribb formája a →
fuvarozási szerződés és az életbiztosítási szerződés (→ biztosítási szerződés).

Hármaskönyv (tkp. Nemes Magyarország Szokásjogának Hármaskönyve;

Tripartitum Opus Iuris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungariae – lat.): már
az 1439. évi I. és IV. tc. kifejezte azt az óhajt, hogy az ország régi szokásait
összeállítsák, és amíg ez meg nem történik, az újításokat mellőzzék. A → ius
commune → recepciójának terjedésével az ismeretlentől való félelem és a →
jogbiztonság igénye fogalmazta meg az írott hazai jog iránti óhajt, amelynek
először I. Mátyás VI. dekrétuma kívánt eleget tenni. Az 1498. évi VI. tc. a
hazai sajátos jog összeírásának szükségességét újra felvetette, s ezt az 1504. évi
XXXI. és 1507. évi XX. tc. megismételte. Ennek a törekvésnek az eredménye
lett → Werbőczy műve, amely nem a teljes hazai szokás összeszerkesztése volt
egy könyvben, hanem a hazai sajátos, a ius communétől eltérő → szokásjog
összegyűjtése. Mivel a hazai élő jogot tartalmazta, az 1514. évi XIV. tc. a
jobbágyság „röghöz kötő” rendelkezését nem hagyhatta ki. A ~ korának
tudományos szintjétől nem maradt el, s céljától függetlenül része lett a magyar
→ alkotmányosság és önálló → jogrendszer megmaradásában. A ~ 3 részből áll,
az első a nemesi → privilégiumok, a második az országos → statútumok, a
harmadik a városi és a helyi statútumok és a bírói gyakorlat áttekintését
tartalmazza.

Hart, H. L. A. (1907–1992): oxfordi jog lozófus, az → analitikus jogelmélet

háború utáni újjáteremtője. Elmélete szerint a → jog elsődleges s másodlagos
szabályok összessége. ~ a → jogpozitivizmus következetes modern
újrafogalmazója volt, aki L. Wittgenstein késői lozó ája nyomán utat nyitott
a hermeneutika (→ hermeneutikus jogelmélet) irányában. Jelentősek a →
büntetőjog és a jogi felelősség elméletével foglalkozó írásai is. Fő művei:
Causation in the Law, 1958, (A. M. Honoreval); e Concept of Law, 1961
(átdolgozva: 1993; magyarul: 1995); Law, Liberty and Morality, 1963;
Punishment and Responsibility, 1968; Essays in Jurisprudence and Philosophy,
1983; Essays on Bentham, 1982.

Használat: a → polgári jogban ismert fogalom; a ~ joga a → tulajdonjog egyik

legfontosabb részjogosítványa: „a tulajdonos jogosult a dolgot (→ dolog)
használni”. A tulajdonos döntheti el, hogy használja-e a dolgot, vagy sem, ha
igen, akkor milyen célra, milyen mértékben, milyen módon stb. →
Rendelkezési joga keretében a tulajdonos úgy is dönthet, hogy a dolog ~át
ingyenesen vagy térítés ellenében másnak átengedi. A ~ gyakorlása meg kell
hogy feleljen a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének (→ polgári jog
alapelvei), különösen pedig a → szomszédjog követelményeinek. Egyes dolgok
~a rendeltetésüknél fogva egyszeri elhasználásukban, elfogyasztásukban
nyilvánul meg, ugyanakkor vannak tartós ~ra rendelt dolgok is. A ~
tulajdonosi → alanyi jog, de kivételesen a → törvény ~i kötelezettséget is
előírhat pl. termőföldre (→ használati jogok).

Használatbavételi engedély (épület): az építésügyi → hatóság → hatósági

határozatában rögzített igazolás arról, hogy az épület az → építési engedélynek
megfelelően épült, és a biztonságos, rendeltetésszerű használatra alkalmas. Az
épületek, építmények üzemeltetése – → jogszabályban meghatározott néhány
kivételtől eltekintve – ~hez kötött. Az ennek hiányában történő
használatbavétel tilos, és → szabálysértési → bírsággal sújtható. Az épület
bejegyzése az → ingatlan-nyilvántartásba a ~ alapján történik. Az építménynek
az építési engedélyben és a ~ben meghatározott céltól – ill. a rendeltetésétől –
tartósan eltérő használatához ugyancsak be kell szerezni az építésügyi hatóság
engedélyét, vagy kérni kell a ~ módosítását.

Használati jogok: a → korlátolt dologi jogok egyik fő csoportja. A ~

legtipikusabban a → tulajdonjog által biztosított, annak részjogosítványát
jelentő használati lehetőség önállósulása útján keletkeznek, s a jogosult számára
a → dolog bizonyos irányú és meghatározott mértékű → használatát teszik
lehetővé. Egyes ~ ezen túlmenően kiterjednek a → hasznok szedésének jogára,
ill. a dolog hasznosításának lehetőségére is. A ~ból fakadó jogosultságok
gyakorlásának egyes esetekben nélkülözhetetlen előfeltétele és eszköze a dolog
egészének vagy legalább egy részének → birtoklása is (ezek a birtoklással járó ~,
pl. a → haszonélvezet), más esetekben a birtokra nincs szükség (birtoklás
nélküli ~ pl. a → telki szolgalom). Mivel a ~ gyakorlása mindig érinti a dolog
állagát, szokás ezeket állagjogoknak is nevezni. Mai jogunkban a ~ következő
fajai ismeretesek: a → földhasználati jog és a személyes szolgalmak
(a haszonélvezet és a → közérdekű használat). Más → jogrendszerekben a ~
között szerepel még az örökhaszonbérleti jog (→ emphyteusis), ill. az építményi
jog (→ super cies) is. → szolgalom

Használati minta: iparjogvédelmi fogalom (→ iparjogvédelem); két típusú

szabályozása létezik: egyes → államokban a ~t „kis → szabadalomnak”
tekintik, és ennek alapján olyan műszaki megoldások részesülhetnek
~oltalomban, amelyek nem érik el a szabadalmazhatóság szintjét, de bizonyos
fokú újdonsággal rendelkeznek. Másutt a ~oltalom csak termékek, tárgyak
kialakítására, szerkezetére, elemeinek elrendezésére vonatkozó megoldásra
adható. Ezt a koncepciót követi a magyar szabályozás is.

Hasznok szedésének joga: a → tulajdonjog egyik nevesített részjogosítványa, a

→dologból folyó ~ főszabály szerint a tulajdonost illeti meg. A haszon maga a
→ gyümölccsel rokon fogalom, de annál sokkal tágabb és kevésbé körülírható
természetű: haszon a gyümölcsön túlmenően minden olyan előny, amely a
dologhoz fűződik, azzal összefüggésben előáll. A ~ egyes → korlátolt dologi
jogok tartalmát is alkothatja (pl. → haszonélvezet). A tulajdonos a ~t →
rendelkezési joga alapján másnak átengedheti, ill. a dolgot más módon is
hasznosíthatja, sőt magának a hasznosítás módjának a meghatározását is másra
bízhatja [pl. egy befektetési alap kezelőjére, → koncessziós szerződésben egy
koncessziós társaságra (→ koncessziós jog)]. A ~ alapján a → termék, termény,
szaporulat elsajátításának joga a tulajdonost illeti, kivéve ha erre külön →
jogviszonynál fogva más személy jogosult.

Hasznos költségek: a → dologgal járó terhek viselése a tulajdonos egyik

kötelezettsége (→ tulajdonjog), ezek körébe tartoznak a ~: munkában vagy
pénzben történő ráfordítások, kiadások, amelyek az → állagmegóváshoz,
karbantartáshoz, rendes és rendkívüli felújításhoz, üzemeltetéshez, a dolgot
fenyegető veszélyek, → károk elhárításához, értékének növeléséhez stb.
szükségesek. → Közös tulajdon esetén a tulajdonostársak a ~ről szótöbbséggel
döntenek, a ~et tulajdoni hányaduk arányában viselik.

Haszonbérlet: a haszonbérbeadó és a haszonbérlő között létrejövő olyan →

szerződés, amelynek keretében a tulajdonos (→ tulajdonjog) meghatározott
földterületet vagy más hasznot hajtó → dolog (pl. juhnyáj) → használatát vagy
hasznainak szedését (→ hasznok szedésének jogát) a haszonbérlőnek a
szerződésben meghatározott időre átengedi; a haszonbérlő ennek fejében
pénzben vagy természetben haszonbért köteles zetni. A haszonbérlő jogosult
és köteles a földet rendeltetésének megfelelően használni, hasznait szedni, a
földet termőképes állapotban tartani, a föld után járó minden terhet viselni, a
talajt a környezetszennyeződéstől megóvni, a de áció és erózió stb. okozta
károkat elhárítani (→ földhaszonbérlet). A ~ a szerződésben vagy a →
jogszabályban meghatározott időpontban szűnik meg. Mindkét felet megilleti
azonban a rendkívüli → felmondási jog. A ~i → jogviszony megszűnése esetén a
haszonbérbevevő köteles a bérelt dolgot vagy földet az eredeti állapotban a
tulajdonosnak visszaszolgáltatni. Joga van azonban az általa létesített
berendezési és felszerelési tárgyakat elvinni, a telepített szőlőtőke, faállomány,
egyéb értéknövelő beruházások ellenértékét a föld tulajdonosával
meg zettetni. Habár a ~ rendszerint föld, illetve mezőgazdasági → ingatlan, ez
nem kizárólagos, alapvetően minden hasznot hajtó dolog lehet ~ tárgya.

Haszonbérleti statútum: → földhaszonbérlet

Haszonélvezet: a → korlátolt dologi jog egyik legfontosabb, a → a római jogban

is ismert (ususfructus, → servitutes) fajtája, a személyes szolgalmak alaptípusa
(→ szolgalom). Alanya lehet akár → természetes személy, akár → jogi személy, de
mindig név szerint meghatározott személy, akihez a ~ kötve van: nem
ruházható át és nem örökölhető. Tárgya tipikusan → ingatlan vagy
elhasználhatatlan → ingó dolog. Ha – kivételesen – elhasználható dolog a ~
tárgya, az átmegy a haszonélvező tulajdonába (→ tulajdonjog), és a ~
megszüntetésekor ugyanabból ugyanannyit köteles a tulajdonosnak visszaadni
(rendhagyó ~). Tartalmát tekintve a ~ olyan → jogviszony, amelynél fogva
valaki a más tulajdonában álló ingatlan vagy ingó dolgot birtokolhatja (→
birtoklás joga), használhatja (→ használat), és hasznait szedheti (→ hasznok
szedésének joga), → gyümölcsöztetheti, de a jogviszony megszűnése után a
dolgot állagának sérelme nélkül vissza kell adnia (→ állagmegóvás). Kivételesen
lehetséges az is, hogy a ~ tárgya nem dolog, hanem valamely kamatozó →
követelés vagy más hasznot hajtó jog. Az ilyen ~re is a dolgok
haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni. A ~ kiterjedhet a
dolog egészére, vagy annak csak egy részére. Ez utóbbi leginkább ingatlanok
esetében, a → házasassági → vagyonközösségi hányad öröklése (→ házastársi
haszonélvezet) kapcsán fordul elő. A ~ mint → dologi jogviszony abszolút
szerkezetű, → kötelezettje tehát mindenki, de ezen belül speciális annak a
tulajdonosnak a helyzete, akinek dolgán a ~ fennáll: vele szemben a ~ a relatív
jogviszonyok néhány elemét is tartalmazza. A ~ keletkezhet a) → szerződés
alapján, b) → jogszabálynál fogva, c) → bírósági vagy → hatósági rendelkezés
alapján. A szerződéses ~ létrejöttéhez szükséges az is, hogy a dolgot átadják, az
ingatlanra vonatkozó ~i jogot pedig az → ingatlan-nyilvántartásba
bejegyezzék. A törvényes ~ (pl. az özvegyi ~i jog) vagy a bírósági rendelkezésen
alapuló ~ az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés nélkül jön létre, de az
ilyen ~et is be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba, mert ha ez elmarad, a ~
a dolognak csak rosszhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség) vagy olyan
megszerzőjével szemben érvényesíthető, aki a dologért → ellenszolgáltatást
nem adott. A ~ mindig korlátozott időre szól, és legfeljebb a jogosult élete
végéig állhat fenn, viszont a dolog tulajdonosának személyében beállt
változásra tekintet nélkül fennmarad. A ~ ugyanazon dolgon több személyt is
megillethet. A ~ megszűnik, ha a) a jogosult meghal, b) a jogosult a ~ről
lemond, c) ha a dolog elpusztul, és a tulajdonos azt nem állítja helyre, d) a
szerződésben, jogszabályban vagy → bírói rendelkezésben megszabott egyéb
okból.

Haszonkölcsön: a → római jogban is ismert ügylet (→ commodatum). A →

dolog → használatának ingyenes átengedésére irányuló → szerződés, amelynek
alapján a ~adó valamely tulajdonában álló dolgot (→ tulajdonjog) vagy olyan
dolgot, amelyre a használat átengedésének jogát is magába foglaló →
rendelkezési joga van (pl. a haszonélvező a → haszonélvezet alapján, a bérlő a →
bérleti szerződés alapján), meghatározott időre a ~be vevő használatába ad. A ~-
szerződés a szívességi ügyletek (→ jogügylet) körébe tartozó → ingyenes
szerződés. Ha a dolog használatát ellenérték (→ ellenszolgáltatás) fejében
engedik át, nem a ~, hanem a bérlet szabályait kell alkalmazni.

Hatalom (→ imperium – lat.): → Max Weber általánosan elfogadott

meghatározása szerint egy egyén, csoport vagy szervezet (mint az → állam)
képessége arra, hogy más egyéneket, csoportokat vagy szervezeteket az általa
kívánt magatartásra késztessen. A ~ eszerint mindenfajta társadalmi viszonyban
előfordulhat, ill. mindenfajta társadalmi kapcsolat velejárója. Lehet eseti, de
többnyire valamennyire intézményesített. Az állam hatalma az állam
intézményesített politikai hatalmán alapszik, azaz az államnak azon a
képességén, hogy lakosságát, a népet engedelmességre késztesse. A ~
lényegében egy komplex társadalmi tény, amelynek megléte nem függ a ~
gyakorlója erkölcsi, → jogi igazolhatóságától, sem pedig az engedelmeskedők
motivációjától, azaz a ~ legitimációjától vagy → legitimitásától. A magyar
jogbölcseletben különösen → Somló Bódog hangsúlyozta, az állam lényege,
hogy az a legnagyobb társadalmi ~, amely általában képes tetszőleges
eszközökkel engedelmességet kiváltani. A → jogpozitivizmus egyik
megkülönböztető vonása, hogy csak a tényleges ~mal támogatott → jogrendet
tekinti jognak. A ~tól különbözik az állam tekintélye avagy uralma.

Hatalommegosztási elmélet: → államhatalmi ágak megosztása

Hatályon kívül helyezés: → kasszatórius büntetőeljárási határozatok

Határidő: a jogban azt az időt jelenti, amelyen belül valamilyen cselekmény

történhet, pl. → fellebbezés benyújtása, → szolgáltatások → teljesítése. Az
eljárási jogokban (→ büntetőeljárási jog, → polgári eljárási jog, → közigazgatási
eljárás), a ~k legtöbbjét → törvény állapítja meg, s egyben azt is rögzíti, hogy a
~ meghosszabítható-e vagy sem, ill. hogy az milyen feltételekkel történhet. A
~k egy részét maguk a felek állapítják meg. A határozott naphoz kötött
jogszerzés a nap kezdetén következik be. A ~ számításánál a napokban
megállapított ~be a kezdő napot nem kell beszámítani. A hetekben,
hónapokban vagy években megállapított ~ azon a napon jár le, amely
elnevezésénél vagy számánál fogva megfelel a kezdő napnak; ha ilyen nap az
utolsó hónapban nincs, a ~ a hónap utolsó napján jár le. A ~ elmulasztásának
vagy a késedelemnek a következményei csak a ~ utolsó napjának elteltével
állnak be (→ jogvesztő határidő). → igazolás, → mulasztás

Határjelrongálás: → bűncselekmény, amely megvalósul az → államhatár

nyomvonalának jelzésére szolgáló műtárgyak (oszlopok, táblák, sorompók,
feliratok stb.) elmozdításával vagy állaguk károsításával.

Határrendészet: az a → közigazgatási tevékenység, amellyel az erre rendelt

szervek embereknek és dolgoknak az → államhatáron keresztül történő
forgalmát (ki- és belépését) ellenőrzik, éspedig elsősorban azzal a céllal, hogy
személyek jogtalan határátlépését, ill. dolgoknak ily módon a határon átvitelét
meggátolják. A ~ hatásosságának előfeltétele az államhatár biztonságos őrzése.
Ezt a feladatkört egyes → államokban a hadsereg, másokban a → rendőrség
(csendőrség) határvédelmi alakulatai, ismét másokban az önálló ~i
szervezetnek, a határőrségnek az egységei töltik be. A ~i szervek további
feladata azoknak a → jogszabályoknak, a végrehajtása, ill. végrehajtásuk
ellenőrzése, amelyek a határrendre vonatkoznak. Ezek a jogszabályok főleg
tilalmakat tartalmaznak a határvonal mentén épületek és műtárgyak
létesítésével, munkálatok végzésével, közlekedéssel kapcsolatosan. A ~i szervek
harmadik feladatcsoportja a határforgalom ellenőrzése. Ennek jogalapját az a
nemzetközileg elfogadott szabály szolgáltatja, amely szerint a határon át a
közlekedés csak érvényes úti okmánnyal (→ útlevél), szállítási okmánnyal, s az
előírt engedély [pl. ki- vagy beutazási engedély (→ tartózkodásra jogosító
engedélyek)] birtokában lehetséges. Ehhez csatlakozik az a másik norma,
amelynek értelmében a határon közlekedni csak a kijelölt határátkelőhelyeken
s meghatározott időben szabad. Két vagy több állam → egyezménye a
határforgalmat egymás közötti viszonylatban a szokványoshoz képest
nagymértékben egyszerűsítheti.

Hatáskör: valamely szerv vagy személy intézkedési jogának köre, érvényességi

határa. A → jogban tágabb értelemben a → bíróságok elé tartozó ügyek és a →
közigazgatási eljárás alá vont ügyek elosztási szabályainak foglalata a különféle
szervtípusok között. Ennél szűkebb értelemben a ~ az ügyek megosztását
jelenti a különböző nemű, tehát az általános és a külön bíróságok között. A
bíróságok ~én egy adott → államban a bírósági hierarchia különböző szintjein
elhelyezkedő bíróságok közötti, míg → illetékességen a bírósági hierarchia
azonos szintjén lévő, de különböző közigazgatási egységekbe telepített
bíróságok közötti ügymegosztást kell érteni. Magyarországon → büntetőeljárás
lefolytatására általános ~ű bíróságok a helyi bíróságok; ezek minden olyan
ügyet elbírálhatnak, amelyet a → büntetőeljárási törvény rendelkezései nem
utalnak a → megyei bíróság (kiemelt) ~ébe. Kiemelt ~be tartoznak a
legsúlyosabb → bűncselekmények (→ életfogytig tartó szabadságvesztéssel is
büntetendő bűncselekmények, az → állam elleni bűncselekmények, valamint az
→ emberiség elleni bűncselekmények, → államtitoksértés, → emberrablás, →
emberölés, → erős felindulásban elkövetett emberölés, → légi jármű hatalomba
kerítése, → terrorcselekmény, életveszélyt okozó → testi sértés), valamint a →
katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó bűncselekmények. Az → ügyész és a
→ nyomozó hatóságok ~e a bíróság ~éhez igazodik. Ennek részletes szabályait az
említett szervek belső utasításai tartalmazzák. A → polgári perek túlnyomó
többsége a bírósági szervezet legalsóbb szintjén kezdődik. Kivételes esetben,
főleg, ha a pertárgy értéke nagy, első fokon a magasabb szintű bíróság (pl. →
törvényszék, megyei bíróság) jár el. A bíróság hivatalból köteles vizsgálni ~ét, ill.
~ének hiányát hivatalból veszi gyelembe. A → közigazgatási jogban a ~
szintén elsősorban a fórumrendszerhez kapcsolódik, vagyis rögzítve van, hogy
az ügyfajtában eljárásra jogosult szervek közül milyen szintűek hivatottak első,
ill. másod- vagy még felsőbb fokon dönteni (→ közigazgatás helyi szervei, →
közigazgatás központi szervei). Ezen túlmenően a közigazgatási jogban a ~ azt is
meghatározza, hogy milyen jogi hatást kiváltó döntések meghozatalára jogosult
és köteles a közigazgatási szerv. Ilyen értelemben a ~ lehet: jogalkotó ~ (→
jogalkotás), amelyet a közigazgatási szerv elsősorban → törvény végrehajtása
érdekében gyakorolhat; → irányítási, ill. → felügyeleti ~; → hatósági ~ (más
néven jogkör) egyfelől azoknak az ügyfajtáknak az összessége, amelyekben a
közigazgatási szerv egyedi (konkrét) hatósági aktusok (→ közigazgatási aktus)
kibocsátására jogosult és köteles, másfelől a szerv eljárási és döntési jogosultsága
és kötelezettsége bizonyos ügyfajtákban. Az ügyek és a szervek sokfélesége
miatt a közigazgatásra nézve általános ~i szabály nem hozható; ezért a szervek
~ét az egyes, tárgyuk szerint elkülönített ügycsoportokra vonatkoztatva külön-
külön kell → jogszabályban megállapítani. A közigazgatásban alapvető szabály,
hogy a ~ a szerv jogosultsága, amely nem vonható el tőle. → Jogállamban
törvény mondja ki a ~ elvonásának tilalmát. A ~elvonás pozitív akkor, ha
valamely (rendszerint felettes) szerv az ügyet döntés végett magához veszi;
negatív akkor, ha a ~rel rendelkező szervnek az ügy eldöntésére utasítást ad. A
~elvo-nás tilalma csak a közigazgatási szervek között érvényes, adott szerven
belül nem.

Hatásköri Bíróság: a közhatalmi szervek közötti → hatásköri viták elbírálására

kiszabott különbíróság (→ bíróságok). A ~ot Magyarországon az 1907. évi
LXI. tc.-kel hozták létre, s az a Magyar Királyi → Kúria és a Magyar Királyi →
Közigazgatási Bíróság bíráiból szerveződött. Elnöke háromévenként felváltva a
Kúria és a Közigazgatási Bíróság elnöke. A ~ a bíróságok és a → közigazgatási
→ hatóságok, továbbá a Közigazgatási Bíróság és a közigazgatási szervek
közötti összeütközéseket bírálta el. Hatáskörét az 1928. évi XLIII. tc.
módosította. Megszüntetésére az 1949. II. tv.-nyel került sor. 1990 óta a ~
funkcióját az → Alkotmánybíróság, valamint – a rendes és különbíróságok
hatáskörével kapcsolatban – a bíróságok gyakorolják.

Hatásköri összeütközés: a → hatáskörök gondos rendezése (szabályozása)

mellett is felmerülhet két vagy több bíróság (→ bíróságok) vagy közigazgatási
szerv (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei), vagy pedig
bíróság és közigazgatási szerv között. A ~ pozitív, ha két vagy több bíróság vagy
közigazgatási szerv megállapította a maga hatáskörét; negatív akkor, ha két
vagy több bíróság, ill. szerv utasította el magától az eljárás megindítását (vagy
folytatását), kimondva hatáskörének hiányát.

Hatékony jogorvoslathoz való jog: → tényleges jogvédelemhez való jog

Hatóság: az az → állami (kivételesen egyéb) szerv, amelyet az → alkotmány

vagy → törvény feljogosít az állami akarat egyoldalú elhatározásával történő
kifejezésére, ill. annak érvényesítésére. E de níció szerint ~ az állam
valamennyi jogalkotó szerve (→ jogalkotás), továbbá minden jogalkalmazó
szerve (→ jogalkalmazás, → bíróságok, → közjegyző), amelynek joga (és
kötelessége), hogy a maga törvényes felhatalmazásának (→ hatáskörének)
keretein belül egyedi (konkrét) ügyekben az érintettekre kötelező → döntést
(aktust) bocsásson ki. A → közigazgatás világában ilyen joggal nem állami szerv
is felruházható. Ugyanez igaz az → igazságszolgáltatási ~ként működő
közjegyzőre. Végül ~nak minősül az a szerv, amely a közvetlen kényszerítő
hatalmat gyakorolva a ~ok szabályozó vagy egyedi aktusainak (→ közigazgatási
aktus) érvényt szerez. A ~ működését hivatali munkaszervezet formájában fejti
ki, de a ~ és a hivatal nem azonos fogalmak. A ~ jellegét nem a hivatali forma,
hanem közhatalmi jogosultsága, mint tartalom határozza meg. A hivatal
viszont olyan adminisztratív szervezet, amely ilyen jogosultsággal nem
rendelkezik. Szervezeti rendjét tekintve a ~ vagy testületi vagy egyszemélyi
vezetés alatt áll. Az utóbbinál a döntési jogosultság a vezetőnél összpontosul.
Pragmatikus okból előfordul azonban, hogy a ~ hivatali szervezetében olyan
testület vagy személy működik, amely (aki) a szerv vezetőjének csak a hivatali
rend tekintetében van alárendelve, de döntési jogkörét önállóan gyakorolja, s a
szerv vezetője által nem utasítható (pl. → anyakönyvvezető, → szabálysértési
előadó). A közigazgatási ~i ügyintézés az → ügyfél → jogorvoslati joga,
valamint bizonyos feltételek között az elsőfokú ~i aktusok hivatalból történő
felülvizsgálhatósága miatt több fokozatban folyik. Ennek megfelelően léteznek
első-, másod-, és harmadfokú ~ok. Ez a tagolás csak azt jelzi, hogy valamely
szerv tipikusan első, másod- vagy harmadfokon jár el. A valóságban a felsőbb
fokú ~okhoz is telepíthető elsőfokú hatáskör, s a harmadfokú ~ egyes
ügyfajtákban másodfokú ~ként dönt. Irányelvül kell azonban szolgálnia
annak, hogy az elsőfokú ~ok vagy → helyi önkormányzatok, vagy legalábbis az
ügyek keletkezési helyéhez közeli földrajzi területen működő ~ok legyenek. →
szakhatóság

Hatóság eljárásának megzavarása: az → államigazgatás, az igazságszolgáltatás

és a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, amelynek → vétsége, olyan kihívóan
közösségellenes vagy erőszakos magatartással valósul meg, amely a bíróság (→
bíróságok) vagy egyéb → hatóság eljárását szándékosan megzavarja
(akadályozza). A ~ → bűntettként súlyosabban minősül (→ minősített esetek),
ha az eljárást meghiúsítja vagy pl. → csoportos elkövetés esetén. A más személyre
gyakorolt támadó jellegű zikai ráhatás akkor is erőszakos magatartásnak
minősül, ha az nem alkalmas testi sérülés (→ testi sértés) okozására.

Hatóság félrevezetése: → bűncselekmény, amelynek elkövetője a → hatóságnál

önmaga, nem létező személy vagy egyénileg azonosíthatatlan módon körülírt
ismeretlen tettes ellen → büntetőeljárás megindítására alapot adó olyan
bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan. Ha a hatósággal közölt
bűncselekmény megtörtént ugyan, de nem a bejelentésben közölt módon,
mértékben vagy körülmények között; ilyenkor – egyéb feltételektől függően –
→ hamis tanúzás megállapítása jöhet szóba. → Hamis vád megállapítására
kerülhet sor, ha a valótlan tartalmú bejelentésben említett bűncselekmény
elkövetőjéül egyedileg azonosítható, létező személyt is megjelöl a bejelentő. A
hatóságnak valótlan tényközléssel történő szükségtelen intézkedésre késztetése
egyébként → szabálysértés.

Hatósági bizonyítvány: olyan irat, amelyet a → hatóság tény, állapot vagy

adat igazolására ad ki. A ~ → bírósági vagy → közigazgatási eljárásban →
közokirat értékű bizonyítási eszköz. Tartalmának valódisága mellett egyszerű
(cáfolható) → vélelem szól, vagyis azt az ellenkező bizonyításáig mindenki
köteles elfogadni. A ~ határozat jellegű közokirat. A ~ kiadását megtagadó
határozat ellen az általános → jogorvoslati szabályok szerint van helye
jogorvoslatnak, ill. azok szerint történik annak kijavítása vagy kiegészítése. A
jogorvoslathoz való jog nemcsak azt illeti meg, akitől a ~t megtagadták, hanem
azt a → természetes személyt vagy → jogi személyt is, akinek jogát vagy jogos
érdekét a ~ kiadásának ténye sérti, ill. aki úgy találja, hogy a ~ban nem valós
adat található, s a ~nak valamely eljárásban → bizonyítékként elfogadása
számára jogellenesen hátrányos. A ~ kiállítása általában kérelemre történik, de
akad olyan ~ is, amelyet a hatóság – leginkább valamely nyilvántartásba vétellel
kapcsolatban – kérelem nélkül (és → illetékmentesen) az érdekelt
rendelkezésére bocsát. A ~ kiadására a hatóság köteles, ha → törvény (más →
jogszabály) előírja és a kérelmező igazolja, vagy legalább valószínűsíti, hogy a
~ra jogának vagy jogos érdekének érvényesítése végett szüksége van. A ~
kiadását meg kell tagadni, ha a kérelmező nem igazolja, hogy a ~ra joga vagy
jogos érdeke védelmében van szüksége; ha a kérelmező valótlan adat igazolását
kéri; ha az igazoltatni kívánt tény, állapot vagy adat más → okirattal is
bizonyítható; ha kiadása jogszabályba ütközik (pl. valamely ~ kiállítását
jogszabály kifejezetten tiltja vagy a ~ kiállításával a hatóság sértené más személy
→ személyiségi jogait).

Hatósági eljárás: → közigazgatási eljárás

Hatósági eljárás akadályozása: az → államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a

közélet tisztasága elleni bűncselekmény, amelynek elkövetője (→ elkövetők)
az eljárás egyik résztvevőjét pl. a → tanút erőszakkal vagy → fenyegetéssel
szándékosan (→ szándékosság) arra kényszeríti, hogy bírósági (→ bíróságok)
vagy egyéb → hatósági eljárásban a → törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a
kötelezettségeit ne teljesítse. A → bűntett → büntetési tétele magasabb, ha azt
→ büntetőügyben követik el, alacsonyabb, ha pl. → polgári ügyben vagy
hatósági ügyben (→ hatósági jogalkalmazás). Az első esetben a ~ akkor minősül
súlyosabban (→ minősítő körülmények), ha a büntetőügy → életfogytig tartó
szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt folyik, a többi esetben
pedig akkor, ha az ügy tárgya különösen nagy → vagyoni érték vagy különösen
jelentős egyéb érdek.

Hatósági ellenőrzés: a → közigazgatási → hatóságnak az a tevékenysége,

amelynek során a → hatáskörébe tartozó feladatok ellátása érdekében →
természetes személyeknél és neki hierarchikusan alá nem rendelt szerveknél
vizsgálja, hogy azok magatartása megfelel-e a vonatkozó → jogszabályoknak,
ill. eseti (konkrét) hatósági döntéseknek (→ hatósági határozat). Egyetlen
hatóságnak sincs általános ~i jogköre. ~t minden hatóság csak a maga
hatáskörében végezhet. → Törvény a → rendőrséget feljogosíthatja és általában
fel is jogosítja arra, hogy némely viszonylatban a szakigazgatási jogszabályok,
ill. hatósági aktusok betartását ellenőrizze, s annak eredményétől függően
helyszíni intézkedést tegyen, vagy az illetékes (→ illetékesség) hatóságot
tájékoztassa [pl. közterület használata; engedély nélküli kereskedés; építkezés
engedélyezettségének ellenőrzése (→ építési engedély)]. Ha a hatóság ~e során
jogszabálysértő magatartást észlel, mindenekelőtt arra köteles, hogy a maga
hatósági hatáskörét gyakorolva a jogsértő állapotot megszüntesse. Ezentúl az
eset körülményeihez képest: a jogszabálysértést jelzi az → ügyfélnek, vagy az
ügyfél felettes, ill. érdek-képviseleti szervének; fegyelmi (→ fegyelmi felelősség),
→ szabálysértési, → polgári, → büntető- vagy egyéb eljárást kezdeményez;
helyszíni → bírságot vet ki, ha törvény erre feljogosítja.

Hatósági határozat: → közigazgatási vagy közigazgatási ügyben döntési

jogkörrel felruházott más szerv → hatósági ügyben hozott döntése, amelynek
érvényességét → jogszabály alakszerű előírások megtartásához kötheti. A
magyar jog szerint a ~ot fő szabályként írásba kell foglalni. A ~ból
egyértelműen ki kell derülnie a jogosított, ill. kötelezett hatóság által
megállapított jogosultságainak, ill. kötelezettségeinek. Minden esetben fel kell
hívni a ~ által jogszabályban meghatározott érintettek körének gyelmét
(akikre nézve a határozat rendelkezést tartalmaz, akiknek abból jogosultságai,
kötelezettségei származnak) → jogorvoslati jogosultságaira, és meg kell jelölni
annak határidejét. A ~nak tartalmaznia kell azt a jogszabályhelyet, amelyre a
döntést alapították, minden esetben szükséges az indokolás, továbbá aláírással
és pecséttel kell ellátni. A ~ot közölni kell. A közlés történhet kihirdetéssel,
kézbesítés útján, ill. jogszabályban meghatározott esetekben közszemlére
tétellel. Ez utóbbi módnak egyre nagyobb a jelentősége azok a ~ok esetében,
ahol az ügyfelek (→ ügyfél) száma igen nagy, vagy nem megszámlálható (pl.
autópályaépítés, környezetvédelem). A közlés módjára vonatkozó
alakszerűségek megtartása azért lényeges, mert a közléstől kell számítani a
határozatba foglalt jogosultságok, ill. kötelezettségek, valamint a → fellebbezés,
ill. → végrehajtási eljárás határidejét (→ határidő). A korszerű távközlési és
kommunikációs eszközök (telefon, fax, e-mail) közigazgatásban történő
alkalmazása általában a → közigazgatási eljárás formai kötöttségeinek
egyszerűsítésére törekszik, ez alól azonban a ~ kivétel, épp a hozzá fűződő
jogkövetkezmények miatt.

Hatósági határozattal való tulajdonszerzés: az → ingó dolgok és →

ingatlanok → eredeti tulajdonszerzés módja, feltétele a határozat →
törvényessége és a szerző fél jóhiszeműsége (→ jóhiszeműség és tisztesség). A
határozat → jogerőre emelkedésével megszűnik az előző → tulajdonjog, az azt
esetleg terhelő jogokkal együtt. Ez alól kivétel: ha az → állam → kártalanítás
nélkül szerez tulajdont. ~ esetén az állam a tulajdon értéke erejéig felel a volt
tulajdonosnak a ~kor → jogszabály, bírósági (→ bíróságok) és más → hatósági
határozat vagy → visszterhes szerződés alapján jóhiszemű személlyel szemben
fennálló kötelezettségéért. Az állam felelőssége azonban csak akkor áll fenn, ha
a volt tulajdonosnak egyéb lefoglalható → vagyontárgyára irányuló végrehajtás
(→ végrehajtási eljárás) eredménytelen volt. Az állam tulajdonszerzése nem
érinti az → ingatlan-nyilvántartásba jóhiszemű harmadik személyek javára
bejegyzett jogokat [jelzálogjogot (→ zálogjog), szolgalmat (→ szolgalom, →
korlátolt dologi jogok)] sem.

Hatósági igazolvány: olyan → okirat, amelyet a → hatóság valamely személy

adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására állít ki. A ~ bírósági (→
bíróságok) vagy → közigazgatási eljárásban. → közokirat értékű → bizonyítási
eszköz; tehát az igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására mindenki
köteles elfogadni, ezekre nézve az érdekelt más bizonyításra nem kötelezhető.
~t → jogállamban csak → törvény intézményesíthet, meghatározva az
igazolványba bejegyzendő, ill. bejegyezhető adatok körét. A törvényi
szabályozás különös gyelmet szentel a → személyiségi jogok védelméhez és a
személyes adatok felett az egyén rendelkezési jogához főződő érdekek
megóvásának (→ személyes adatok védelméhez való jog). Egyes ~okkal az →
államok hivatalból ellátják az állampolgárokat (→ állampolgárság) (kivételesen
más személyeket), másokat csak az érdekelt kérelmére állítanak ki. A ~
kiállítását megtagadó határozat ellen az érdekeltet megilleti a bírósághoz
fordulás joga (többnyire egyfokú közigazgatási → jogorvoslat igénybevétele
után).

Hatósági jogalkalmazás: a közigazgatási szerveknek (→ közigazgatás helyi

szervei, → közigazgatás központi szervei) az a cselekvése (eljárása), amellyel →
törvényben (egyéb → jogszabályban) rájuk ruházott → hatósági jogköreiket (→
hatáskör) gyakorolva egyedi (konkrét) aktusaikkal az → ügyfelek részére
jogokat vagy kötelességeket állapítanak meg (→ közigazgatási aktus). A ~
folyamatában a → közigazgatási eljárási jogi szabályok szerint cselekedve →
anyagi jogi szabályokat alkalmaznak, amelyek nem csak → közigazgatási jogi
normák, hanem → polgári jogi, → családjogi, → pénzügyi jogi stb. szabályok is
lehetnek. A ~ sajátos esete az, amikor a hatóság ellentétes érdekű ügyfelek
közötti jogvitát dönt el. Ezekben a hatóság → quasi-bírói szervként cselekszik,
de döntése nem minősül bírói → ítéletnek. A ~ szakaszai a következők: a) A
hatóság köteles az előtte – akár kérelemre, akár hivatalból – indult eljárásban
hatáskörét és → illetékességét megvizsgálni és megállapítani. Az erre vonatkozó
döntése ügydöntő aktusnak tekinthető akkor, ha hatáskörének
(illetékességének) hiányában a maga részéről az eljárást megszünteti. b) A
tényállás tisztázása, amely történhet alakszerű → bizonyítási eljárás nélkül az
olyan tények (adatok, körülmények) tekintetében, amelyek köztudomásúak,
vagy amelyekről a hatóságnak (pl. nyilvántartásai révén) hivatalos tudomása
van (→ hatósági nyilvántartás). Ha a tényállás ily módon nem tisztázható,
alakszerű bizonyításra kerül sor; ez a hatóság és az eljárásban részt vevők
együttes tevékenysége abból a célból, hogy a hatóság a tényállásról
meggyőződhessen. c) A hatóságnak a megállapított tényállást egybe kell vetnie
az ügyre vonatkozó anyagi jogszabállyal (jogszabályokkal), s ennek
eredményeként el kell döntenie, hogy az ügyfélnek milyen jogot köteles
juttatni (vagy juttathat), ill. milyen kötelességgel kell vagy lehet terhelnie őt.

Hatósági nyilvántartás: a közigazgatási szervnél (→ közigazgatás helyi szervei,

→ közigazgatás központi szervei) → természetes személyekről és → jogi
személyekről, valamint jogi személyeknek nem minősülő szervezetekről,
továbbá dolgokról → törvény alapján vezetett közhitelű nyilvántartás.
Rendeltetése kettős: egyfelől az, hogy átfogó → kormányzati, → önkormányzati
döntésekhez megbízható információkkal szolgáljon (pl. elmaradt térségek
fejlesztése, iskolahálózat átalakítása), másfelől pedig egyedi ügyekben a
közigazgatási szervek eseti (konkrét) aktusaik (→ közigazgatási aktus)
meghozatalakor hiteles bizonyítékokat merítsenek belőle. ~ csak törvényben
(kivételesen más → jogforrásban) meghatározott rendeltetéssel vezethető, s
abba csak olyan adatok vehetők fel, amelyeknek nyilvántartását a → jogszabály
előírja vagy megengedi. A nyilvántartás közhitelűsége érdekében abban csak
ellenőrzött (bizonyított) adatok szerepeltethetők, s a nyilvántartásnak – némi
kivételtől eltekintve – naprakésznek kell lennie. A ~ adatainak közhitelűsége
mellett cáfolható → vélelem szól. A ~ az adatvédelmi jogszabályok oltalma alatt
áll (→ személyes adatok védelméhez való jog). A ~ból és az annak alapjául
szolgáló iratokból csak olyan feldolgozás készülhet, amelyből a ~ban szereplők
nem azonosíthatók. A ~ból adatot (információt) szolgáltatni csak azok a
szervek és személyek számára szabad, amelyeket/akiket a törvény kifejezetten
feljogosít adat (információ) igénylésére. A ~okra vonatkozó szabályok kötelező
ereje független attól a technikától, amellyel a nyilvántartást felfektetik és
vezetik.

Hatóságok tagjainak kizárása: a pártatlan intézkedés elve az eljáró →

hatóságok fogalmától elválaszthatatlan. A pártatlan intézkedés egyik garanciája,
hogy olyan személy, akinek semlegességéhez kétség fér, nem működhet közre
az eljárásban. A magyar → Alkotmány ugyan a → bírói függetlenség mellett a
pártatlanságot nem ismeri el alkotmányos alapelvnek, de mind a →
Büntetőeljárási törvénynek, mind pedig a → Polgári perrendtartásnak, s
hasonlóképpen a → közigazgatási eljárás általános szabályairól szóló →
törvénynek a kizárásra vonatkozó szabályaiban következetesen érvényesül a
pártatlanságra törekvés. Nem lehet sem a → nyomozó hatóság tagja, sem →
bíró, sem → ügyész, aki az ügyben mint → terhelt, → védő, továbbá → sértett,
feljelentő (→ feljelentés) vagy mint ezeknek a személyeknek a képviselője (→
képviselet) vesz vagy vett részt, valamint a felsoroltak → hozzátartozója; aki az
ügyben mint → tanú vagy → szakértő vesz vagy vett részt; továbbá akitől az
ügy elfogulatlan megítélése nem várható. Az általános kizárási okokon kívül a
törvény az említett hatóságok tagjaival szemben speciális kizárási okokat is
megfogalmaz, így nem járhat el a nyomozó hatóság tagjaként az, aki az ügyben
mint bíró járt el, vagy az eljáró bíró hozzátartozója, a → perújítási
nyomozásból ki van zárva, aki az alapügyben nyomozott. Ügyészként nem
működhet közre, aki az adott ügyben mint bíró járt el, vagy az eljáró bíró
hozzátartozója. A bíróval szemben kizárási ok, ha az ügyben korábban a
nyomozó hatóság tagjaként vagy ügyészként járt el. Az ügy felsőbb fokú
elintézéséből ki van zárva az a személy, aki az ügy alsóbb fokú elintézésében
részt vett. A perújítás során nem járhat el az a bíró, aki a perújítással
megtámadott határozatot hozta. A közigazgatásban általános szabály, hogy a →
köztisztviselő a saját ügyének elintézésében nem vehet részt. A kizárási okot az
érdekelt a hatóság vezetőjének haladéktalanul köteles bejelenteni. Ennek
elmulasztásáért → fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. A hatóságnak az a
tagja, aki a reá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének
elintézéséig nem járhat el.
Hátrányos megkülönböztetés: → diszkrimináció

Hauriou, Maurice (1856–1929): francia jogtudós, → alkotmányjoggal és →

közigazgatási joggal foglalkozott. 1883-ban nevezték ki a toulouse-i egyetem
jogi karára, ahol haláláig oktatott. A francia → közjogra nagy hatást gyakorló
munkásságában a közjogi dogmatizmus és a szociológiai irányzat tételeinek
egyeztetésére törekedett. Fő művei: Précis de droit administratif et de droit
public général, 1892; La science sociale traditionnelle, 1896; Précis de droit
constitutionnel, 1923; Principes de droit public, 1926.

Hazaárulás: → állam elleni bűncselekmény, amely megvalósul külföldi →

kormánnyal vagy külföldi szervezettel való kapcsolatfelvétellel vagy kapcsolat
fenntartásával azzal a céllal, hogy sértse az ország függetlenségét, területi
épségét vagy → alkotmányos rendjét. Ezt a → bűntettet csak magyar
állampolgár (→ magyar állampolgárság) követheti el, → kettős állampolgárság
nem akadálya a felelősségre vonásnak. Szigorúbban büntetendő, ha súlyos
hátrányt okozva, az állami szolgálatot vagy hivatalos megbízatást felhasználva,
ha háború idején, vagy külföldi fegyveres erő behívásával vagy igénybevételével
követik el. A ~ → előkészülete is büntetendő.

Házaló kereskedés: az a tevékenység, amikor a termék értékesítésére vagy

szolgáltatás nyújtására irányuló → szerződés megkötésére a vállalkozás (vagy a
vállalkozás nevében, illetve javára szerződést kötő személy, → vállalkozási
szerződés) és fogyasztó között, a vállalkozás kezdeményezésére, a vállalkozás
üzletén, telephelyén kívül, illetve annak hiányában kerül sor. Az üzleten kívüli
szerződéskötésre különösen a fogyasztó lakásán, munkahelyén, átmeneti
tartózkodási helyén kerülhet sor, feltéve, hogy a vállalkozás a fogyasztót nem a
fogyasztó kifejezett kívánságára kereste fel, illetve a vállalkozás vagy harmadik
személy által ilyen célból szervezett utazás, rendezvény alkalmával. A ~ során
kötött szerződésekre fogyasztóvédelmi célú (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei)
szabályozására az → Európai Unió irányelvet (→ uniós jogalkotás) alkotott (A
tanács 85/577/EGK irányelve) az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések
esetén a fogyasztók védelméről), ez elsősorban a tájékoztatás, ill. a szerződéstől
való elállás (→ elállási jog) speciális szabályait tartalmazza.
Hazard, John Newbold (1909–1995): amerikai (USA) jogtudós, a Columbia
Egyetem professzora. Összehasonlító jogi (→ jogösszehasonlítás)
munkásságában a szovjet jog történetét, ideológiai alapjait, politikai és
társadalmi szerepét, változásait mutatta be. Fő művei: e Communists and
their Law, 1969; e Soviet System of Government, 1980.

Házasság: a → római jogban → matrimonium; a ~ fogalmát a

törvénykönyvek (→ kódex) többsége, így a magyar → családjogi törvény sem
határozza meg. A ~ a monogámia elvét követő társadalmakban többé-kevésbé
általánosan elfogadottan egy fér és egy nő között a → törvényben
meghatározott alakszerűségeknek megfelelően létrejött kötelék, amely
rendszerint tartós életközösség létesítésére és családalapításra irányul (→
házasságkötés és családalapítás joga). Viszonylag újkeletű az azonos neműeknek
az az igénye, hogy tartós kapcsolatuk ~ként elismerést kapjon. Ezzel a kérdéssel
az → Alkotmánybíróság is foglalkozott, s álláspontja szerint az azonos neműek
~ot nem köthetnek; együttélésük → élettársi viszonynak minősül. A ~ alaki
érvényessége tekintetében a legtöbb → jogrendszer a ~kötés helyének jogát
rendeli alkalmazni (lex loci celebrationis). A ~ anyagi érvényességét általában a
házasulok → házasságkötéskori közös személyes joga (→ lex patriae), ill. ennek
hiányában a házasulok egyikének személyes joga, vagy mindkét házasuló
személyes joga szerint kell megítélni. → házassági perek, → házasságkötés és
családalapítás joga

Házasság, család, iúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények: az általuk

sértett → jogi tárgyak összefüggnek egymással. Szorosabb a kapcsolat a család, a
→ házasság és az iúság között, míg a nemi erkölcs lazábban függ össze az
előbbiekkel. Mivel a házasság, a család a nemiségben gyökerezik, és
ugyanakkor – egyebek mellett – a nemi erkölcs elleni cselekmények
elkövetőinek (→ elkövetők) büntetéssel → fenyegetése egyúttal a házasság és a
család intézményének, az iúság egészséges fejlődésének a védelmét is jelenti. A
védelem tárgya a monogám házasság intézménye, a család, a családi
kapcsolatok, főképpen a kiskorú személyek és a tartási kötelem (→
gyermektartás). A → Büntető Törvénykönyvben szabályozott nemi erkölcs elleni
bűncselekmények a védett jogtárgy (→ jogi tárgy) alapján három csoportba
oszthatók. Az első csoportba a nemi élet szabadságát sértő – erőszakos –
bűncselekmények tartoznak (→ erőszakos közösülés, → szemérem elleni erőszak),
a második csoportban az iúság egészséges szexuális fejlődését sértő vagy
veszélyeztető bűncselekmények találhatók (→ megrontás), a harmadik
csoportba a nemi kapcsolatok társadalmilag elfogadott formái elleni
bűncselekmények (→ vérfertőzés, → kitartottság) sorolhatók. Az üzletszerű
kéjelgést az 1993. évi XVII. tv. kiiktatta a magyar Büntető Törvénykönyvből
abban a reményben, hogy az ilyen magatartások büntetlenül hagyásától a →
prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények hatásosabb üldözése remélhető.

Házasság érvénytelensége: a → házasság érdemi előfeltételeinek hiányában a

házasság nem köthető meg (→ házasságkötés); amennyiben mégis megkötik, a
házasság érvénytelen. A ~nek okai: a kettős házasság; házasfelek közötti rokoni
(→ rokonság) és más → hozzátartozói kapcsolat, így érvénytelen: az egyenesági
rokonok közötti; a testvérek és a féltestvérek közötti házasság; testvérnek
testvére vér szerinti leszármazójával kötött házassága; a házastársnak volt
házastársa egyenesági rokonával kötött házassága (e két utóbbi felmentéssel
elhárítható); valamint az örökbefogadó és az örökbefogadott (→ örökbefogadás)
között kötött házasság. A házasságkötési korhatár, azaz a nagykorúság
korhatárának elérése előtt kötött házasság is érvénytelen, a → gyámhatóság
azonban a 16. életévét betöltött kiskorú házasságát engedélyezheti. A →
cselekvőképességet kizáró → gondnokság alatt álló házassága, valamint annak a
házassága sem érvényes, aki a házasságkötéskor teljesen cselekvőképtelen
állapotban volt. A ~t → bíróságnak kell kimondania; amíg ez nem történik
meg, a házasságot érvényesnek kell tekintem. Az ~t előidéző okok többsége
elhárítható vagy elhárulhat, vagy elmúlhat az az idő, amely alatt az
érvénytelenítés iránt → kereset indítható. Nem hárulhat el és nem is hárítható
el az egyenesági rokonok és a testvérek közötti házassági akadály. Egyes
joghatások a ~nek okától függetlenül a házasság érvénytelenné nyilvánítása
után is fennmaradnak; így az érvénytelen házasságból született gyermeket
házasságból született gyermeknek kell tekinteni, a házasságkötéssel szerzett
nagykorúságot szűk kivétellel a házasfél akkor sem veszti el, ha az
érvénytelenítés időpontjában még kiskorú volt; a ~ nem érinti a feleség
névviselési jogait (→ névjog). Az ún. vélt házassághoz, ha nevezetesen mindkét
fél jóhiszeműen kötötte az érvénytelen házasságot, úgy fűződnek → vagyonjogi
hatások (→ házassági vagyonjog), mintha a házasságot az érvénytelenítés
időpontjában felbontották volna (→ házasság felbontása); ha csak az egyik fél
volt jóhiszemű, őt illeti a döntés abban a kérdésben, hogy kívánja-e a
felbontott, érvényes házasság vagyonjogi érvényesülését vagy sem. → házassági
perek

Házasság felbontása: a ~t Magyarországon 1894-ig a különböző egyházak

joga szabályozta. A katolikus egyház joga szerint a → házasság felbonthatatlan,
más egyházak joga, ha szűk körben is, a ~nak lehetőségét elismerte. A ~ és a
bontóperes bíráskodás a házasságról szóló 1894. évi XXXI. tc.-kel került az →
állam jogi szabályozása alá, amelynek tendenciája a következőkben foglalható
össze: a ~nak csak kivételként való elismerése; szigorúan a vétségi elvet
követve, a → törvényben taxatíve felsorolt bontóokok alapján; a ~nak már
kevésbé kivételes volta, a korábbi vétkességi bontóokok mellett új, már nem a
vétkességen alapuló bontóokok elismerése, közöttük a házasság közös
megegyezéssel való felbontásának lehetővé tétele is; a házassági bontóperek
számának jelentősebb növekedése; a vétkességi elvvel való szakítás, és a
feldúltsági elvre való áttérés; a taxatíve felsorolt bontóokok helyett a
bontóoknak lényegében egy generálklauzulával való meghatározása, amely az
alapos és komoly okhoz, vagy pedig a házasság véglegesen és
helyrehozhatatlanul feldúlt voltához kapcsolódik. A vétkességi elvről a
feldúltsági elvre való áttérés az európai fejlődésre általában jellemző. A
vétkességi elv lényege, hogy kizárólag az egyik, esetleg mindkét házasfél vétkes
magatartása címén kerülhet sor ~ra, s a ~t a vétkes féllel szemben lehet csak
kezdeményezni. A feldúltsági elv azt jelenti, hogy a ~ra a házasság végleges és
helyrehozhatatlan feldúlttá válása, megromlása miatt kerülhet sor, tekintet
nélkül arra, hogy ezt objektív okok, vagy egyik vagy akár mindkét házasfél
felróható magatartása idézte elő. A közös megegyezésen alapuló bontás esetén a
→ bíróságok elsődleges feladata a megegyezés komolyságának, végleges
voltának vizsgálata. Pusztán a ~ban való megegyezés azonban ehhez a
bontáshoz egyetlen → jogrendszerben sem elég. Rendszerint, így a magyar
jogban is, szükséges hozzá a ~ során rendezésre szoruló ún. járulékos
kérdésekben, így a kiskorú gyermek elhelyezésében (→ gyermekelhelyezés), a →
gyermektartásban, a különélő szülő kapcsolattartási jogában (→ szülői jogok és
kötelességek), a → házastársi tartásban, az → ingatlanok kivételével a házassági
vagyonközösség (→ házassági vagyonjog) megosztásában és a közös lakás
használatában való megegyezés; több jogrendszerben emellett törvényben
megszabott idejű különélés is. A magyar jog különélést nem követel meg, de
hosszabb idejű különélés esetén kevesebb feltételhez köti és megkönnyíti a
házasság közös megegyezéssel való felbontását. A ~ csak erre irányuló bírói
eljárásban, bontóperben (→ polgári per) történhet. Nem közös megegyezésen
alapuló bontóperben a bíróságnak a bontáshoz vezető okokat is vizsgálnia kell,
és különösen a járulékos kérdések rendezése során, akár a házastársak
megegyezésével szemben is, gyelemmel kell lennie a kiskorú gyermek
érdekeire. A ~ra általában elsősorban a házasfelek bontáskori közös személyes
joga (→ lex patriae), ennek hiányában utolsó közös személyes joga, ha ilyen
nem volt, akkor utolsó közös lakóhelyük, ill. utolsó közös tartózkodási helyük
joga irányadó. → házassági perek

Házassági bontójog: → házasság felbontása

Házassági perek: a házasság érvénytelenítése (→ házasság érvénytelensége),

továbbá érvényességének, ill. létezésének vagy nemlétezésének megállapítása
iránt indított perek, valamint a házassági bontóperek (→ házasság felbontása).
A ~ elbírálására az a bíróság (→ bíróságok) illetékes (→ illetékesség), amelynek
területén a házastársak utolsó közös lakóhelye volt. A → tárgyalásra a többi →
polgári pertől részben eltérő eljárási szabályok vonatkoznak. A ~ tárgyalásáról
és a határozat kihirdetéséről a → fél kérelme esetén a nyilvánosságot ki lehet
zárni. Az eljárás során a bíróság köteles a házastársakat személyesen
meghallgatni. A bíróság a per bármely szakaszában megkísérelheti a felek
békítését. Ennek eredménytelensége esetén a bíróság a tárgyalást elhalasztja, és
a folytatásra csak a fél kérelme esetén és 30 nap elteltével van lehetőség. A
bíróság határozhat ideiglenesen a kiskorú gyermek elhelyezése és tartása (→
gyermekelhelyezés, → gyermektartás), továbbá a szülő és a gyermek közötti
kapcsolattartás kérdésében (→ szülői jogok és kötelességek). A házasság felbontása
vagy érvénytelenítése esetén a közös kiskorú gyermek elhelyezése és tartása
felől még → kereseti kérelem hiányában is dönteni kell. A felek egyező
akaratnyilvánítással is kérhetik a házasság felbontását. A törvényben írt
feltételek fennállása esetén a névviseléstől (→ névjog) való eltiltásról
rendelkezhet a bíróság. Az érvénytelenítési és bontókereset → házassági
vagyonjogi keresettel is összekapcsolható, de az igény külön perben is
érvényesíthető.

Házassági vagyonjog: tárgya egyfelől a házastársak egymás közötti → vagyoni

viszonyainak szabályozása a → házasság fennállása és annak megszűnése esetére
(→ házasság felbontása), másfelől a házasfelek és kívülálló harmadik személyek
viszonyában a házasfelek vagyoni felelősségének rendezése e harmadik
személyek irányában. A ~ főbb rendszerei: a teljes vagyonelkülönítés, és a teljes
vagyonközösség rendszere, valamint az egyik, ill. a másik ~i rendszerhez közel
álló, közbülső rendszerek. A teljes vagyonelkülönítési rendszerben a házasság
nem érinti a házasfeleknek sem a → házasságkötés előtt, sem a házasság alatt
szerzett vagyonán fennálló tulajdoni viszonyait (→ tulajdonjog), érintheti
viszont, a feleség saját tulajdonában levő vagyona feletti → vagyonkezelési
jogát. A teljes vagyonközösségi rendszerben a házastársaknak akár a
házasságkötéskor megvolt, akár a házasság fennállása alatt szerzett vagyona
közös vagyonná válik, amely a házasság megszűnésekor megosztandó. Ez is
kombinálható a férji, a családfői vagyonkezeléssel. A közbülső rendszerekben a
házastársak vagyonában közös vagyon és külön vagyon is van. Ismert a ~i
szerződés, amely vagy a → törvényes ~i rendszertől eltérő rendszer kikötésére
szolgál, vagy arra, hogy a törvényes ~i rendszer elvein belül maradva a
törvényben meghatározottól eltérően rendezze a közös vagyon és a külön
vagyon körét. A magyar jog által az 1952. évi IV. tv. hatálybalépése óta
követett vagyonközösségi rendszerben a házastársak osztatlan → közös
tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség fennállása alatt akár
együttesen, akár külön-külön szereztek, elismerve emellett a házasfelek külön
vagyonát is. A külön vagyonba a házasságkötéskor megvolt vagyonon kívül
elsősorban az ajándékozás (→ ajándékozási szerződés) és öröklés (→ öröklési jog)
útján szerzett vagyon, valamint a személyes használatra szolgáló vagyontárgyak
és a külön vagyon értékén szerzett vagyon tartozik. E házassági
vagyonközösségi rendszerben a házasfelek csak külön vagyonukkal
rendelkeznek önállóan, a közös vagyonnal csak közösen rendelkezhetnek. Ezt
a szabályt a forgalombiztonság, továbbá jóhiszemű, visszterhesen (→ visszterhes
szerződés) szerző harmadik személyek irányában széles körű hozzájárulási
vélelmek (→ vélelem) gyengítik. A közös vagyon a házassági életközösség
megszűnése után fele-fele arányban illeti meg a házasfeleket. A ~i szerződés
kötése az ezt tiltó 1952. évi szabályozás után 1986 óta újból megengedett. →
házastársi öröklés, → házassági perek

Házasságkötés: a → házasság megkötésére vonatkozó szabályok elsősorban

aszerint különböznek egymástól, hogy azokat az egyház vagy az → állam
határozza meg, és hogy a ~ az egyház vagy az állam → hatóságai előtt történik.
A magyar jog a házasságról szóló 1894. évi XXXI. tc. óta a kötelező polgári
házasság elvét követi, amely → anyakönyvvezető előtt kötendő meg. Egyházi
házasságot lehet ugyan kötni, de az az állam joga szerint nem minősül
házasságnak. Csak az anyakönyvvezető előtt kötött házasságnak van jogi
hatálya. A ~ lényeges alaki feltételei, hogy a házasulók a ~re irányuló
egybehangzó nyilatkozatukat az anyakönyvvezető előtt, annak hivatalos
helyiségében személyesen és együttesen, két → tanú jelenlétében tegyék meg,
és az anyakönyvvezető hivatalos minőségben járjon el. A házasság a magyar
jogban a házasulók nyilatkozatával jön létre, az anyakönyvi bejegyzésnek csak
deklaratív hatálya van. A → ~ és családalapítás jogát az emberi jogokról szóló
nemzetközi → egyezmények, a → polgári és politikai jogok között rögzítik.
A ~hez szükséges kölcsönös beleegyezésről, a legalsó korhatárról, valamint a
~ek anyakönyvezéséről a New Yorkban 1962. nov. 7-én aláírt egyezmény
(kihirdetve: 1976. évi 7. tvr.) rendelkezik. A ~ érdemi előfeltételei a magyar
jogban: a házastársaknak ne álljon fenn korábbi házassága, amely a
monogámia elvéből folyó követelmény; a házasulók között ne álljon fenn a →
törvényben, meghatározott körű rokoni (→ rokonság) vagy → hozzátartozói
viszony, e feltételek egy részét genetikai, más részét erkölcsi okok indokolják; a
~i korhatár elérése a nagykorúság korhatára, de a → gyámhatóság engedélyével
már a 16. életév elérése után lehetséges ~ , továbbá a felnőttkorú házasulók ne
legyenek cselekvőképtelenek (→ cselekvőképesség). Az érdemi feltételek
meglétének hiányában a házasság érvénytelen. → házasság érvénytelensége

Házasságkötés és családalapítás joga: két egymással szorosan összefüggő →

alapjog, amelyeket az → emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi
dokumentumok és a legtöbb → állam → alkotmánya is rögzít. Azt jelenti,
hogy a → házasságkötésre alkalmas korban levő nők és fér ak – bármiféle faji,
nemzetiségi vagy vallási korlátozástól mentesen – jogosultak → házasságot
kötni, s házasság csak a házasulók szabad és teljes beleegyezése alapján köthető.
A ~ nem korlátozható jog, ugyanakkor azonban az államok → törvény útján
állapítják meg a házasságkötéshez szükséges legalsó korhatárt. A ~ tekintetében
tilos a nők és fér ak közötti bármiféle megkülönböztetés → diszkrimináció).
Újabban az azonos neműek ~ is felmerült, s a magyar → Alkotmánybíróság is
foglalkozott a kérdéssel. Álláspontja szerint az azonos neműek házasságot nem
köthetnek, azonban elismerte, hogy együttélésük → élettársi viszonynak
minősül.
Házasságon kívül született gyermek: az évszázadokon át fennálló →
diszkriminációt és hátrányos társadalmi megítélést a 20. században a legtöbb →
állam jogában felváltotta a ~ jogainak fokozatos erősödése mind a → családjog,
mind az → öröklési jog területén. A ~ és anyja rendkívül hátrányos társadalmi
állása és → jogállása Magyarországon 1946-ban változott meg (1946. évi
XXIX. tv.), ettől kezdve bővülnek az apaság rendezésének jogi eszközei (→
apasági vélelem), az apaság rendezése esetén a ~ apja nevét viseli, és az apai
családban (→ rokonság) is a → házasságból született gyermekkel azonos
családjogi és öröklési jogok illetik meg. A házasságon kívüli apa családi,
családjogi kapcsolata gyermekével alapvetően attól függően alakul, hogy az
anyával együtt él-e, vagy sem (→ szülői jogok és kötelességek, → gyermektartás).
A ~ társadalmi és jogi egyenjogúságát az apai jogállás rendezetlensége nem
érinti, ilyenkor azonban csak az anyai családban vannak családjogi és öröklési
jogai. → törvényes öröklés rendje

Házasságon kívül született gyermek öröklése: → öröklési jog, → törvényes

öröklés rendje

Házastárs törvényes öröklése: → öröklési jog, → házastársi haszonélvezet, →

törvényes öröklés rendje

Házastársak jogai és kötelességei: a → házassággal összefüggő személyi és →

vagyoni jogok és kötelezettségek megkülönböztethetők aszerint, hogy a
házasélet alatt vagy a házasság megszűnése, ill. a házassági életközösség
megszűnése utáni időre kívánnak rendezést (→ házasság felbontása). A jogi
szabályozás a ~ rendezésében a házastársaknak a házasélet ügyeiben való
egyenjogúságát tekinti alapelvnek. A ~ felölelik a házasélet ügyeiben való közös
döntés jogát, a személyüket érintő ügyekben azonban az önálló döntés
érvényesül. A ~ kiterjednek egymás támogatásának kötelezettségére; a közös
háztartás és a közös életvitel költségeinek viselésére; a → házassági vagyonjog
szabályai alapján őket a házassági életközösség fennállása alatt és az azután
megillető jogokra, a → házastársi tartásra (→ házastársi haszonélvezet, →
házastársi öröklés). A magyar jogban a → házasságkötés csak a feleség
névviselését érinti, ill. érintheti (→ névjog). A házasság felbontása a feleség
névviselési jogára általában nincs kihatással. → házassági perek
Házastársi haszonélvezet (özvegyi jog): a házastárs öröklésének már a →
római jogban kialakult (→ quarta viduae), de számos → jogrendszerben részben
a → törvényes öröklés rendjén, részben a házastárs → kötelesrészének
formájaként ma is megtartott formája. A ~ indoka, hogy ennek révén egyfelől
gondoskodni lehet a → vagyon hasznaiból a túlélő házastárs megélhetéséről (→
haszonélvezet) oly módon, hogy a házastárs a vagyon birtokában és egyúttal a
megszokott környezetében maradhat, másfelől biztosítani lehet, hogy a vagyon
állaga a vérrokon családé maradjon. A magyar → öröklési jogban a ~ igen
elterjedt volt (→ ius viduale). A törvényes öröklés rendjén 1953-ig csak a
túlélő feleséget illette meg a ~, ettől kezdve a túlélő férjet is. A → Polgári
Törvénykönyv megtartotta a korábbi magyar jognak azt a szabályát, amely
szerint a törvényes öröklés rendjén ~ illeti a túlélő házastársat azon a →
hagyatéki vagyonon, amit nem ő örököl (→ ági öröklés). A ~ a házastárs új →
házasságkötésével minden kielégítés nélkül megszűnik. A leszármazó →
örökösök az özvegy szükségletei mértékének gyelembevételével a ~
korlátozását kérhetik. A ~ megváltható: a ~ megváltása arra szolgál, hogy a
házastárs is kapjon a hagyatékból tulajdoni hányadot (→ tulajdonjog), a
házastárssal együtt öröklő örökösök pedig ~től mentes tulajdonhoz jussanak.
Nem kérhető megváltás a házastárs által lakott lakásra és az általa használt
berendezési és felszerelési tárgyakra.

Házastársi öröklés: a magyar → öröklési jog szerint leszármazó → örökösök

hiányában a túlélő házastárs a → hagyatéki → vagyon egyedüli örököse. Ági
vagyon esetén a felmenő és az oldalági rokonok (→ rokonság) meglehetősen
szűk köre (→ ági öröklés) a vagyont a túlélő házastárs → haszonélvezeti jogaival
terhelten örökli. → Házastársi haszonélvezet, ún. özvegyi jog illeti meg a túlélő
házastársat akkor is, ha az egész hagyatékot öröklő leszármazók maradtak. A
házastárs → kötelesrészre jogosult örökös. Kötelesrésze attól függően
haszonélvezeti jog vagy a hagyaték megfelelő hányada, hogy a → törvényes
öröklés rendjén haszonélvezetet vagy → tulajdonjogot örökölne. A ~ és a
kötelesrész is csak az örökhagyóval halálakor együtt élő házastársat illeti meg.
Amennyiben az életközösség az örökhagyó és túlélő házastársa között az
örökhagyó halála időpontjában már véglegesen megszűnt, a túlélő házastárs
sem a törvényes öröklés rendjén nem örököl, sem kötelesrész nem jár neki. Az
élettárs (→ élettársi viszony) a → jogrendszerek többségében, hasonlóan a
magyar joghoz, törvényes örökösként nem örököl.
Házastársi tartás: az elvált és a különélő házastársat megillető tartás. Feltétele a
tartásra jogosult oldaláról, hogy a tartásra önhibáján kívül rászorult legyen és
arra ne legyen érdemtelen; a tartásra kötelezett oldalán, hogy annak nyújtására
saját tartásának veszélyeztetése nélkül képes legyen. A ~ nyújtására való
képességnél azonban gyelembe kell venni, hogy a gyermeknek járó tartás (→
gyermektartás) a ~t megelőzi. A ~ a rászorultságtól függően lehet határozott
időre szóló és határidő nélkül megállapított, valamint lehet teljes tartás és
tartáskiegészítés is. A ~ mértékének azonban nem kell a → házasság alatt
biztosított életszínvonalhoz igazodónak lennie. A ~ megszűnik: a tartásra
jogosult új → házasságkötésével, rászorultságának megszűnésével és esetleges
utólagos érdemtelenné válásával.

Hazatérési jog: az állampolgároknak (→ állampolgárság) az a joga, hogy

korlátozások nélkül bármikor visszatérhessenek a hazájukba. A hazához való
jogként is felfogható. A magyar → alkotmányba a rendszerváltás nyomán,
1989-ben került be ez a jogosultság. A magyar állampolgárok ~a fontos
garanciális szabály és → alapjog egyben. Lényege az, hogy az a személy, aki a
magyar → hatóságok előtt igazolni tudja → magyar állampolgárságát,
bármikor, bárhonnan és bármilyen körülmények között külföldről hazatérhet
Magyarországra. A ~ egyaránt magában foglalja az országba való belépés és a
letelepedés lehetőségét is.

Házbizottság: → országgyűlési bizottságok

Házelnök: a magyar → Országgyűlés elnöke. A ~ biztosítja az Országgyűlés

jogainak gyakorlását, gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének
megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról,
valamint az Országgyűlés munkájának megszervezéséről. A ~öt az általa
meghatározott rendben vagy tartós akadályoztatása esetén az alelnökök
helyettesítik. Az országgyűlési tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülésen
a ~i teendőket – a kialakult régi gyakorlatnak megfelelően – a korban
legidősebb képviselő mint korelnök látja el.

Házi őrizet: → büntetőeljárási kényszerintézkedés, a → lakhelyelhagyási tilalom

szigorúbb formája. Elrendelése esetén a → terhelt a bíróság (→ bíróságok) által
kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet csak a bíróság határozatában
megjelölt célból, így különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek
biztosítása vagy gyógykezelés céljából és csak a határozatban írt időben és
távolságra (úti célra) hagyhatja el. A ~ megtartását a → rendőrség – a terhelt
hozzájárulásával – a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is
ellenőrizheti. Ha a terhelt a ~ szabályait megszegi vagy az → eljárási
cselekményeken önhibájából nem jelenik meg, → rendbírsággal sújtható,
őrizetbe vehető (→ őrizetbe vétel), valamint → előzetes letartóztatása rendelhető
el. A ~ ideje beszámít a kiszabott → szabadságvesztésbe, → közérdekű munkába
és → pénzbüntetésbe. A beszámítás során egy napi közérdekű munkának, ill.
egy napi tétel pénzbüntetésnek egy nap, egy napi szabadságvesztésnek annak
végrehajtási fokozatához igazodva, a bíróság döntésétől függően 3 naptól
5 napig terjedő ~ben töltött idő felel meg.

Házkutatás: a → bizonyítás anyagának biztosítására szolgáló → büntetőeljárási

kényszerintézkedés, a magánlakás → alkotmányban garantált sérthetetlenségének
→ törvényi korlátozását jelenti (→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés
tiszteletben tartásához való jog). A ~ tárgya: ház, lakás, egyéb helyiség vagy a
hozzájuk tartozó bekerített hely, tekintet nélkül arra, hogy ezekkel a → terhelt,
a → hozzátartozója vagy más rendelkezik. A ~ célja a terhelt kézre kerítése, →
tárgyi bizonyítási eszköznek, a → bűncselekmény nyomainak megtalálása.
Elrendelheti a → büntetőügyekben eljáró bármely → hatóság, előzetes írásbeli
határozattal, ha a ~ céljának megvalósulása bizonyosan várható. A ~
foganatosítása az érdekelt vagy megbízottja, ill. az érdekeinek védelmére
kirendelt képviselő jelenlétében történik. A ~t kímélettel, lehetőleg nappal, a
károkozásnak és a magánélet körülményei nyilvánosságra hozatalának lehető
elkerülésével kell végrehajtani. A ~t akadályozó személy ennek tűrésére
kényszeríthető, és – a terhelt kivételével – → rendbírsággal sújtható.

Házszabály: az → Országgyűlés állal elfogadott belső szabályzat, amelyben az

→ alkotmány és más → törvények rendelkezéseinek gyelembevételével
megállapítja saját szervezetének és működésének részletes szabályait.

Heffter, August Wilhelm (1796–1880): svájci származású német jogász és

politikus, 1823-tól a bonni, a hallei és a berlini egyetem tanára, a pozitivista
irányzat (→ jogpozitivizmus) egyik legismertebb képviselője. 1861-től porosz
koronatanácsos és → főrendházi tag. Fő művei: System des römischen und
deutschen Civilprocesses, 1843; Das europäische Völkerrecht der Gegenwart, 1844
(legismertebb műve, ennek alapján írta → Apathy István az első magyar nyelvű
→ nemzetközi jogi tankönyvet); Die Sonderrechte der souveränen und der
mediatisierten, vormals rechtsständischen Häuser Deutschlands, 1871.

Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (1770–1831): német lozófus, 1805-től

1831-ig tanár Jénában, Heidelbergben, majd Berlinben meghatározó szerepet
játszott a korabeli porosz, majd – tanítványai révén – a későbbi →
állambölcselet és jogbölcselet (→ jogelmélet) fejlődésének befolyásolásában is.
Legfontosabb tudományos eredményei: a dialektikus logika rendszerbe
foglalása, a történelemnek mint az emberiség nembeli fejlődésének dialektikus
folyamatként való értelmezése, az objektív ész fejlődése szükségszerűségének
kimutatása. Tanaihoz önálló fogalomrendszert dolgozott ki, ezekkel az →
állam és a → jog alapkérdéseit is értelmezte. A magyar → jog lozó ai
irodalomban hatása → Kanthoz képest csekély: az → újhegeliánus jog lozó a
inkább csak az 1950-es évektől vált elméleti tényezővé.

Hegemónia (gör.): vezető vagy vezérszerep, hatalmi fölény, túlsúly, főhatalom

(→ hatalom); valamely társadalmi csoport, osztály vagy → állam vezető
szerepe más társadalmi csoportokkal, osztályokkal vagy államokkal szemben.

Heliaia: → Solon törvényei

Heller Erik (1880–1958): büntetőjogász; 1925-től a szegedi, 1940-től a

kolozsvári, 1944–1949-ig pedig a budapesti egyetemen a → büntetőjog tanára.
1943-tól az MTA lev. tagja, 1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá. A
→ klasszikus büntetőjogi iskola híve, összefoglaló és rendszerező munkái
elsősorban didaktikai értékűek. Fő művei: A magyar büntetőjog tankönyve,
1931–1937; A büntetőjogi elméletek bírálata, 1942.

Heller, Hermann Ignaz (1891–1933): német államjogász, frankfurti egyetemi

tanár, aki a weimari → köztársaságban a szociáldemokrácia teoretikusaként is
jelentős szerepet játszott. Mint a materiális → jogállam eszméjének egyik
megalapozója, az elsők között hirdette meg a liberális jogállam szociális
jogállammá válásának szükségességét. Fő művei: Staatslehre, 1934; Ausgewählte
Schriften, I–III., 1971.
Helsinki folyamat: → Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

Helsinki Rules: → helsinki szabályok

Helsinki szabályok: a → nemzetközi jog művelésére 1873-ban létrejött

tudományos társaság, a → Nemzetközi Jogi Egyesület (ILA) 1966-ban
Helsinkiben tartott konferenciáján elfogadott határozat (ún. Helsinki Rules),
amely megállapítja és megfogalmazza a → nemzetközi szokásjognak a →
nemzetközi folyók használatát rendező szabályait. Bevezette a nemzetközi
vízgyűjtő medence mint hidrológiai egység fogalmát, s kimondta, hogy a nem
hajózási célú hasznosítások a medence → államai, az ún. medenceállamok
között nemzetközi → jogviszonyokat keletkeztetnek. A medenceállamok jogait
és kötelezettségeit az ésszerű és méltányos részesedés mint kulcselv határozza
meg. Ennek mértékét minden konkrét esetben az ún. releváns tényezők
mérlegelésével kell megállapítani. Ezzel az elvvel összhangban a medenceállam
köteles a vízszennyezés új formáit vagy a szennyezés növekedését megelőzni és
ésszerű intézkedéseket tenni a vízminőség javítására; ennek elmulasztásából →
nemzetközi jogi felelősség keletkezik. A ~ a viták megelőzésére ajánlják a
tervekről való előzetes értesítést, az egyes medenceállamok alanyi jogainak és
érdekeinek → tárgyalások útján történő meghatározását, közös szervek
felállítását adatgyűjtésre és tervezésre, végül a viták nemzetközi bírói (→
nemzetközi bíróságok) elintézését. A ~ deklarálják a hajózás szabadságát a parti
államok számára a két vagy több állam területén áthaladó teljes hajózható vízi
úton, és ezeknek az államoknak kötelezettségét a hajózóút fenntartására. Az
emberi környezet védelmére vonatkozó szabályok fejlődésével összhangban a
Nemzetközi Jogi Egyesület 1982. évi montreali határozata megszigorítja és
kibővíti a medenceállamok kötelezettségeit a vízszennyezés megelőzésére és
csökkentésére, elsősorban a különösen veszélyes anyagokkal kapcsolatban. A
Nemzetközi Jogi Egyesület 1986. évi szöuli határozata – a ~at módosítva – az
ésszerű és méltányos hasznosítás kulcselve mellé helyezi a károkozás tilalmát
(no harm rule), és módosítja a más medenceállamok érdekeit lényegesen érintő
projektekkel kapcsolatos értesítési eljárást.

Helsinki záróokmány: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet

1975. aug. 1-jén elfogadott dokumentuma. → Európai Biztonsági és
Együttműködési Szervezet
Helyes jog: az emberi gondolkodás ősi problémáinak egyike. Az antik görög
felfogás, tudomásul véve az emberek alkotta → jog létezését, felismerte, hogy
az tragikus összeütközésbe kerülhet az isteni joggal. A skolasztika az ember
alkotta joggal szemben fölvett egy magasabb, változatlanul és föltétlenül ~ot: a
→ természetjogot, s ezen az alapon nem tekintette jognak azt a szabályt, amely
(erkölcsileg) nem helyes. A neoskolasztikus V. Cathrein szerint az igazságtalan
jog éppúgy nem jog, ahogy a hamis pénz nem pénz. A jog helyességét az
utilitarista lozófus és jogász, → Bentham is vizsgálta, ám a 19. században a ~
problémája háttérbe szorult. → Stammler, aki a kérdést ismét elemezni kezdte,
és azt valódi → jog lozó ai problémának tekintette, abból a kanti (→ Kant)
tanításból kiindulva, hogy a transzcendentális lozó a nem foglalkozhat
tapasztalati tényekkel, hanem csak a priori formákkal, a ~ eszméjét is csupán
formai zsinórmértéknek nyilvánította a történelmileg változó → jogszabályok
kritikájához. Számára a ~ olyan → pozitív jog, amely megfelel a „szociális
ideál”-nak, vagyis az → igazságosságnak. → Moór Gyula szerint az erkölcs az az
értékmérő, amelynek alapján akár „a” jog, akár egy → tételes jogi szabály
helyességét meg lehet ítélni. Az erkölcsi helyesség azonban nem fogalmi eleme
a jognak, bár az általa utóbb kialakított „negatív természetjog” koncepciója
szerint a „kiáltóan erkölcstelen” (tehát „kiáltóan helytelen”) „jog” nem jog,
ezért téves a „Quidquid principi placuit, legis habet vigorem” [„Az állam(fő)
döntése törvényerővel bír.”] ismert elve.

Helyettes döntéshozó: az → orvosi jogban ismert fogalom, a cselekvőképes

személy (→ cselekvőképesség) által – későbbi esetleges cselekvőképtelensége
esetére – rendszerint → közokiratban megnevezett azt a személyt jelenti, aki
helyette a gyógykezelés visszautasításáról dönthet.

Helyettesörökös-nevezés: a → római jogban is ismerték a ~t (→ substitutio),

vagyis → örökös nevezését arra az esetre, ha a → végrendeletben nevezett
örökös valamely oknál fogva nem szerezheti meg a → hagyatékot, kiesik az
öröklésből (→ kiesés az öröklésből). A helyettes örökös, mivel az elsőként
örökössé nevezett személy nem válik örökössé, az örökhagyó közvetlen
örököse.

Helyi adók: a → helyi önkormányzatok, fontos bevételi forrása, amelyet a helyi

feladatok jobb megoldásának elősegítése érdekében állapítanak meg. →
Törvény szabta keretek között az → önkormányzatok maguk döntik el, hogy
vezetnek-e be ~at, azoknál milyen mértéket állapítanak meg, milyen →
adókedvezményeket vagy → adómentességeket biztosítanak. Az adómegállapítás
folyamán a törvényben megszabott legmagasabb mértéket nem lehet túllépni,
egységes elveket kell alkalmazni, és egy → vagyontárgy után csak egy adó
vethető ki. A ~at az adott önkormányzat területén levő épületek, →
ingatlanok után, ill. az ipari vagy idegenforgalmi tevékenységekre vetik ki.

Helyi bíróság: → bírói szervezet

Helyi önkormányzat: az → állam területi beosztásához igazodó →

önkormányzat, amely általában önálló → jogi személyiséggel rendelkezik. A ~ok
az ország egész területét lefedik. A ~ok – egyes felfogások szerint – az →
államhatalom egyik ágát (→ államhatalmi ágak megosztása) képezik, a
központi szint egészének ellensúlyát alkotják. A ~i önállóság alapja az a
megfontolás, hogy célszerű, ha az állampolgárok (→ állampolgárság)
mindennapos ügyeiben helyben születnek a döntések, és itt biztosítottak a
végrehajtáshoz szükséges feltételek. A ~ok két alapvető fajtája: a települési
önkormányzat, amely városok és községek → közigazgatási területén
működik; a → megyei önkormányzat pedig térségi szintet fog át. Az alapvető
közszolgáltatások szervezése – fő szabályként – a települési önkormányzatok
kötelező feladat- és → hatáskörébe tartozik, ugyanakkor az önkormányzatok
önként is vállalhatnak helyi közügyek körébe tartozó feladatokat. A térségi
(területi) szintű önkormányzatot Magyarországon a megyei önkormányzat
jelenti. Kötelező feladatai közé tartoznak olyan közszolgáltatások, amelyeknek
ellátását egyik város vagy településcsoport sem tudja biztosítani. A →
fővárosban kétszintű önkormányzati rendszer működik: mindkét szint
települési önkormányzatnak minősül, egyaránt rendelkezik → önkormányzati
vagyonnal, gazdálkodási önállósággal és a helyi közügyek intézéséért való
felelősséggel. A települési önkormányzati feladatokat általában a → kerületi
önkormányzatok kötelesek ellátni; a város egészét vagy több kerületét érintő,
valamint az országos (és regionális) szerepkörből következő feladatok a
fővárosi önkormányzatra hárulnak. A ~ok jogai → alkotmányos védelem alatt
állnak; hatásköreiket az → Országgyűlés által alkotott → törvény határozza
meg. A → kormány vagy más közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei,
→ közigazgatás központi szervei) nem utasíthatja őket. Központi → költségvetési
hozzájárulásra jogosultak, amely elsősorban a kötelező feladatok ellátásának
fedezésére szolgál. A ~ szerve az → önkormányzati képviselőkből álló képviselő-
testület, Budapesten, a megyékben és → megyei jogú városokban a közgyűlés.
Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg, a
döntések végrehajtását a különböző bizottságok, a → polgármester (→
főpolgármester), a közgyűlés elnöke, a → jegyző (→ főjegyző) és a →
polgármesteri hivatal biztosítja. Az önkormányzati képviselő-testület döntései
határozatban vagy önkormányzati → rendeletben jelennek meg. Az
önkormányzati rendelet törvény által nem szabályozott helyi társadalmi
viszonyok rendezésére, vagy felhatalmazás alapján törvény végrehajtására
születhet. A ~ok felterjesztési joggal rendelkeznek. A ~ok az önkormányzati
jogok és érdekek kollektív képviseletének, védelmének és érvényesülésének
előmozdítása, valamint az önkormányzati működés fejlesztése céljából érdek-
képviseleti szervezeteket hozhatnak létre. A ~ok országos szövetségei állást
foglalnak az önkormányzatokra vonatkozó → jogszabályok tervezeteiről.

Helyszíni szemle: → eljárási cselekmény, → büntetőeljárás keretében ~t kell

tartani, ha a bizonyítandó tény felderítéséhez vagy megállapításához olyan
helyiség vagy terep közvetlen megtekintése, ill. meg gyelése szükséges,
amelyről feltételezhető, hogy ott követték el a → bűncselekményt, vagy ott
történt a → bizonyítás szempontjából jelentős más esemény. A ~ célja a
helyszín állapotának, a tárgyak helyzetének, sajátosságainak rögzítése, valamint
a → tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és összegyűjtése. A ~ adataiból
következtetni lehet a bűncselekmény alanyára: hányan voltak az elkövetők;
zikai jellemzőikre: koruk, sérüléseik és testi fogyatékosságaik, szokásaik,
készségeik, szakmájuk, helyszíni ismereteik; tárgyára: mire irányult a támadás,
a sértett zikai és pszichikai jellemzői, az elkövetési tárgyak általános vagy
egyedi ismérvei; tárgyi oldalára: az elkövetés ideje, módja, eszköze, az
elkövetők helyszíni mozgása, a bűncselekmény következményei, a cselekmény
és a következmény közötti okozati kapcsolat, az elkövetést elősegítő
körülmények; alanyi oldalára: szándék (→ szándékosság) vagy → gondatlanság,
indíték és cél. A ~n jelen lehet a → sértett, a → tanú, a gyanúsított (→ terhelt)
és a → védő.

Helytartóság: → locumtenens
Helytartótanács (Consilium Regium Locumtenentiale – lat.): III. Károly
király által 1723-ban felállított központi → kormányszerv, feladata volt a
magyar → közigazgatás irányítása. Elődje az I. Ferdinánd által felállított ~
(1527). A ~ → hatásköre Erdélyre és a kapcsolt részekre is kiterjedt. A Mária
Terézia által 1767-ben szervezett horvát ~ már 1779-ben beolvadt a magyar
~ba. Székhelye 1783-ig Pozsony volt, ettől kezdve Buda. A ~ élén a → nádor
állt, aki a helytartói tisztet is betöltötte. Másodelnöke az országbíró,
harmadelnöke a tárnokmester volt. Tagjai: a főpapok, a főurak és a
köznemesek sorából kinevezett 22 tanácsos. Testületileg hozta határozatait. A ~
a független felelős magyar → minisztérium felállításakor (1848. évi III. tc.)
megszűnt (→ áprilisi törvények). 1861-ben ismét életre hívták; véglegesen a
kiegyezéskor (→ kiegyezési törvények) szűnt meg.

Herczegh Mihály (1840–1926): a → magánjog és a → perjog művelője. →

Vármegyei tisztviselő, majd 1865-tól a pécsi, 1868-tól a győri jogakadémia,
végül 1870-től kezdődően a budapesti egyetem tanára. Fő művei: Magyar
polgári törvénykezési rendtartás, 1871; Telekkönyvi rendtartás Magyarországban
és Erdélyben, 1872; Magyar dologi és kötelmi jog, 1892; A Magyar csődtörvény, I–
II., 1882–1889; Magyar örökösödési eljárás, 1895.

Heredis institutio (lat.): a → római jogban → örökösnevezést jelentett; enélkül

nincs végrendelet (→ testamentum) a római jogban.

Hereditas (örökség – lat.): a ~ szót háromféle értelemben használták a

rómaiak. Értették rajta egyrészt a modern → polgári jog szerinti → hagyatékot,
az örökhagyó után maradó → vagyont, amelyet az összes, halál esetén átszálló
vagyoni jogai és kötelezettségei alkottak. A hagyaték a → római jogban sem
volt egyenlő azzal a vagyonnal (→ bona), amely az örökhagyót életében
megillette; az örökhagyó halálával ugyanis megszűnnek azok a jogai és
kötelezettségei, amelyek személyéhez tapadtak, így azok az → örökösökre nem
szállnak át (→ successio). Másodsorban a ~ szón értették az örökséget, azaz az
örökhagyó halálával az egyetemes jogutódokra (→ jogutódlás) átszálló vagyont.
Ha a hagyaték nincs hagyománnyal (→ legatum) megterhelve, az örökség
egyenlő a hagyatékkal. Hagyományrendelés esetén viszont az örökség
kevesebb, mint a hagyaték. Harmadsorban jelentette a ~ az öröklést, azaz az
örökhagyó után maradt vagyon egyetemes átszállásának folyamatát az
örökösre. A hagyatékban kétféle jogutódlás lehetséges. Ha az örökhagyó
vagyona mint jogi egész száll át a jogutódokra, halál esetére szóló egyetemes
jogutódlásról (successio in Universum ius), azaz öröklésről van szó. Örökös
(heres) pedig az, aki az örökhagyó egyetemes jogutódja, akire a hagyaték mint
egész száll át. Ahhoz, hogy valaki örökös legyen, szükséges, hogy rá nézve
megnyíljon az öröklés (→ delatio hereditatis), és hogy az örökséget meg is
szerezze. A megnyílás jogalapja lehet a → törvény, ekkor törvényes öröklésről
van szó (successio légitima vagy ab intestato), másrészt lehet a végrendelet (→
testamentum), ilyenkor kerül sor a végrendeleti öröklésre (successio
testamentaria). Az örökös általában minden vagyonával felel a → hagyatéki
hitelezőknek, így ultra vires hereditatis felelősségről, korlátlan helytállásról van
szó. Bizonyos → praetori előzmények nyomán → Iustinianus tette lehetővé,
hogy az örökös csak a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival feleljen a
hitelezőknek (cum viribus hereditatis felelősség), ill. hogy a hagyatéki
vagyontárgyak értékéig feleljen egész vagyonával (pro viribus hereditatis
felelősség). A civiljogi (→ ius civile) örökös keresete a hereditatis petitio. →
debita portio, → bene cium

Heres (→ örökös – lat.): → hereditas

Hermeneutika: → jogi hermeneutika

Hermeneutikai jogelmélet: a jogot elsősorban a → jogértelmezés, ill.

hermeneutikai lozó a szempontjából felfogó → jog lozó ai irányzat, ill.
irányzatok, amelyek az értelmezést tekintik a jog legfontosabb jellemzőjének,
ezért az értelmezési tevékenységet a jogban alapvető jelentőségűnek tartják, ill.
a jogot „interpretatív gyakorlatként” (R. Dworkin) fogják fel. A ~ek többé vagy
kevésbé szorosan a lozó ai hermeneutika valamilyen irányzatához
kapcsolódnak, különösen a késői Ludwig Wittgenstein, Martin Heidegger és
Hans-Georg Gadamer lozó ájához. A ~ legjelentősebb képviselői az olasz
Emilio → Betti, Németországban Arthur Kaufmann, az angolszász →
államokban idesorolható részben a brit → Hart és az amerikai Ronald
Dworkin. A ~ek (jórészt eltérő lozó ai megalapozottságuk miatt) két
csoportba oszthatók: az egyik irányzat kétségbe vonja az értelmezés
objektivitását és azt többé vagy kevésbé önkényesnek, ill. az értelmező által
meghatározottnak tekinti, míg a másik csoport az értelmezés objektivitását
vallja. A ~ egyik modern fejleményének tekinthető a jogot az irodalomelmélet,
ill. az irodalmi hermeneutika alapján vizsgáló, főként az USA-ban befolyásos
„jog és irodalom” (law and literature) elméleti iskola, amelynek legismertebb
képviselője Stanley Fish. → jogi hermeneutika
Hermogenianus: → Codex

Hétszemélyes Tábla (Tabula Septemviralis – lat.): 1723-ban állították fel, a

régi → nádori szék utóda, a nádor mellett az országbíró is a tagja volt, miután
annak külön → bírósága, a Praesentia regia ezzel a reformmal megszűnt. A ~
létrehozása része III. Károly 1723-as nagy bírósági reformjának, amelynek
során első országos hatóságként 1724-ben alakítják meg Pesten egységes
bíróságként a Királyi Curiát (→ Kúria), s ez a ~t és a → Királyi Táblát foglalta
magában. (A Curia 1840-től kiegészül egy harmadik bírósággal, a kereskedelmi
és váltóügyekben eljáró → Váltófeltörvényszékkel). Ebből a két bíróságból a ~t
illette meg az elsőség mint az ország – Horvátországot is beleértve, de Erdélyt
nem – végső igazságosztó fórumát. → ítéletei ellen fellebbezni (→ fellebbezés)
már nem lehetett, → halálbüntetést kiszabó döntése kivételével [ezt mindig fel
kellett terjeszteni az uralkodóhoz (→ monarcha) a kegyelmezés (→ kegyelem)
végett] csak → perújítás módosíthatta ítéletét. Fellebbezési fórumként
működött. A bíróság latin neve, a septemviratus, a tagok számára utal (septem
= hét). Ugyanis a Mátyás király által 1486-ban kiadott Decretum Maius szerint
hét nagybírája volt az országnak: a nádor, az országbíró, a kancellár, a →
personalis, valamint a tárnokmester, a horvát–szlavón–dalmát → bán és az
erdélyi vajda. E személyek együttese volt a ~, a testületbe még további
személyeket – főpapokat, mágnásokat és köznemeseket – is kinevezett III.
Károly mint bírákat (így a ~ összlétszáma 14–18 között mozgott). A ~ elnöke a
nádor volt, akadályoztatás esetén az országbíró, ill. a tárnokmester
helyettesítette. A ~ 1848-ig működött; ekkor ideiglenes intézkedések
történetek a Curia hatáskörének az erdélyi ügyekben való kiterjesztésére.
Megvalósítását a kitört szabadságharc megakadályozta. A szabadságharc bukása
a Curia működésének felfüggesztését hozta magával. 1861-ben az uralkodó
ismét felállította a Curiát s benne a ~t. Ebben a formában az 1869. évi IV. tc.
megalkotásáig működött. Az e → törvény alapján létrejövő új Királyi Kúria
már egységes bíróságként funkcionált.

Hexabiblosz: → bizánci jog

Hiánypótlás: ha a → beadvány vagy a → keresetlevél vagy más irat fogyatékos,

és ennek folytán nem felel meg a → törvény rendelkezéseinek, vagy más okból
kiegészítésre vagy javításra szorul, a → bíróság vagy a → hatóság a hiányok
megjelölésével pótlás végett a → félnek, ill. a benyújtónak visszaadja, és
ugyanakkor gyelmezteti, ha a hiányt nem pótolja, akkor a beadványt,
keresetlevelet stb. elutasítja, vagy hiányos tartama szerint fogja elbírálni. A ~ra
utasító → végzésnek, ill. felszólításnak engedelmeskedő fél javára szolgál az a
szabály, amely szerint ilyenkor a kellékhiányos beadványt, ill. keresetlevelet
úgy kell tekinteni, mint amelyet már eredetileg helyesen adtak be. A ~
elmaradása (pontatlan teljesítése) joghátrányok forrása.

Hibás teljesítés: a → polgári jog szerint a teljesítés akkor minősül hibásnak, ha

a → szolgáltatás nem felel meg a → törvényben előírt, ill. a → szerződésben
meghatározott tulajdonságoknak (→ szerződésszegés). A teljesítés idején az
alapvető törvényes kellék az, hogy a szolgáltatás alkalmas legyen a jogosult
szerződési érdekének kielégítésére. Ha a szolgáltatás tárgyára kötelező szabvány
vagy más → jogszabályilag meghatározott minőségi feltétel is vonatkozik,
akkor a szolgáltatásnak ennek is meg kell felelnie. ~ről csak akkor lehet szó, ha
a hiba a teljesítéskor már fennállt, vagyis a rejtett hiba megállapítható. A →
kötelezett szavatol (→ szavatossági jog) azért, hogy a teljesítéskor az általa
szolgáltatott → dologban megvannak a törvényben és szerződésben
meghatározott tulajdonságok. A kötelezett mentesül a szavatossági felelősség
alól, ha a jogosult a hibát már a szerződéskötéskor ismerte. A ~ megállapítása
esetén a jogosult élhet szavatossági jogaival. → jótállás

Hibrid büntetőbíróság: nemzetközi és nemzeti elemeket hordozó

büntetőbírói fórum (→ büntetőbíróság). A ~ok az → ad hoc nemzetközi büntető
törvényszékek tapasztalatainak felhasználásával, a 20. sz. végén jelentek meg,
hogy egyesítsék a nemzetközi és a nemzeti → bíróságok (→ nemzetközi
bíróságok) előnyös tulajdonságait. Hibrid jellegük a nemzetközi és nemzeti
szakemberekből álló személyi összetételben, a nemzetközi és belső jogi →
bűncselekményeket tömörítő tárgyi → joghatóságban, valamint a nemzetközi és
helyi szabályokból felépülő eljárásban (→ büntetőeljárási jog) nyilvánul meg.
Személyi és eljárási téren a nemzetközi elem az ítélkezés szakmai színvonalát,
függetlenségét és pártatlanságát (→ bírói függetlenség), a nemzeti elem a helyi
sajátosságokhoz való alkalmazkodást és az érintett állam büntető hatalmának
(→ hatalom) lehető legkisebb mértékű korlátozását szolgálja. A tárgyi
joghatóság terén a nemzetközi és nemzeti elemek ötvözése ellenben azt
biztosítja, hogy a → nemzetközi bűncselekményeken kívül, a velük szoros
összefüggésben elkövetett egyes belső jogi → deliktumok se maradjanak
büntetlenül. Változatosságuk ellenére, a ~oknak két nagy csoportja
különböztethető meg: a nemzeti elemeket hordozó nemzetközi
büntetőbíróságok és a nemzetközi elemeket hordozó nemzeti
büntetőbíróságok. A ~ok közé sorolhatók pl. a koszovói, a kelet-timori és a
kambodzsai bíróságokon felállított különleges tanácsok, de ~ok működtek, ill.
működnek Sierra Leone-ban, Bosznia és Hercegovinában, Irakban stb.

Hipotézis (előtétel, felültételezett – gör.): a feltételt jelenti, amely a →

jogszabálynak a → diszpozíció és a → jogkövetkezmény (→ szankció) mellett a
harmadik lényeges eleme. Azokat a körülményeket (feltételeket) foglalja
magában, amelyeknek fennforgása esetén a jogszabály címzettjeinek a
diszpozícióban meghatározott magatartásokat kell vagy lehet tanúsítaniuk.

Hippel, Robert von (1866–1951): német büntetőjogász, → Liszt tanítványa, a

strasbourgi, a rostocki, majd 1899-től a göttingeni egyetem tanára, a német →
büntetőjogi reform egyik vezető alakja. Főleg a büntetőjog történetével és
dogmatikájával foglalkozott. Fő művei: Strafrechtsreform und Strafzwecke,
1907; Die allgemeinen Lehren vom Verbrechen in den Entwürfen, 1921;
Deutsches Strafrecht, I–II., 1925–1930; Lehrbuch des Strafrechts, 1932; Der
deutsche Strafprozess, 1941.

Hirdetményi idézés: → hirdetményi kézbesítés

Hirdetményi kézbesítés: ha valamely → fél tartózkodási helye ismeretlen,

vagy olyan → államban van, amely a kézbesítéshez nem nyújt jogsegélyt (→
nemzetközi jogsegély), vagy ha a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba
ütközik, ill. a kézbesítés megkísérlése már előre eredménytelennek mutatkozik,
a hivatalos iratot, → keresetlevelet hirdetmény útján kézbesítik. A ~t a bíróság
(→ bíróságok) csak a másik fél kérelmére és a kérelem alapjául szolgáló ok
valószínűsítése esetén rendeli el. Ha a ~re vonatkozó kérelemnek a bíróság
helyt ad, elrendeli a kézbesítendő irat kifüggesztését a hirdetőtábláján, és a fél
utolsó ismert lakhelyén a → polgármesteri hivatal hirdetőtábláján. Fő szabály
szerint az ilyen iratot a bíróság hirdetőtábláján való kifüggesztéstől számított
15. napon kell kézbesítettnek tekinteni.
Hitbér: a régi magyar jogban a férj ajándéka nejének a → házasság okán. Már
az Árpád-kori jog ismeri, alighanem mint a leány vételárát. Ismert volt
törvényes (légitima) és szerződéses (scripta) ~. A ~ a férj → hagyatékát terhelte,
a felek rendi állásához igazodott, a második és további házasságokból járó ~
törvényes összege mindig feleződött. A ~ követelése az asszony örököseire szállt
éppúgy, mint a különvagyoné (→ vagyon). Az asszony azonban a ~ kiadását
halála esetére elengedhette. A ~ a II. világháború után más rendi kiváltságokkal
együtt megszűnt.

Hitbizomány ( deicommissum familiae – lat.): családi kötött → vagyont

jelent, lényege, hogy a vagyon állaga elidegeníthetetlen. Létezik senioratus és
majorátus formájában attól függően, hogy a vagyon a család legidősebb tagját,
vagy pedig az elsőszülöttet illeti (→ primogenitura, → senioratus). A magyar
rendi jogtól ez a gondolat távol állott, mert az ősi vagyon az összes leszármazó
számára úgyis kötött volt. Az 1687. évi IX. tc. a főrangú, az 1723. évi L. tc. a
nemesi családoknak is megengedte ~ alapítását. Az → Ideiglenes törvénykezési
szabályok a ~t meghagyták, a → Magánjogi törvényjavaslatokkal egyidejűleg
tervezték az intézmény korszerűsítését, a ~t a II. világháború után eltörölték.

Hitelbiztosítéki jog: → dologi jog és a → kötelmi jog határán fekvő jogterület.

Tárgya a → szerződést biztosító mellékkötelezettségek körénél tágabb, miután a
gyakorlatban számos olyan → jogintézmény is hitelbiztosítékként kerül
felhasználásra, amelynek eredetileg más volt a funkciója. Ilyen ún. atipikus
hitelbiztosíték a biztosítéki tulajdon-átruházás (→ tulajdon átruházása), a
biztosítéki → engedményezés, a → vételi jog, ill. a → visszavásárlási jog kikötése,
de az → elidegenítési és → terhelési tilalom is. Ezeket gyakran alkalmazzák
együtt a hagyományos hitelbiztosítékokkal, amelyek két csoportra oszthatóak:
a személyi és a dologi biztosítékokra. Mindkét csoporton belül
megkülönböztethető járulékos és absztrakt biztosíték. A személyi biztosítékok
kötelezettjének felelőssége korlátlan, míg a → dologi biztosítékok
kötelezettjének tűrési, helytállási kötelezettsége a biztosítékként lekötött →
vagyontárgyra korlátozódik. A dologi hitelbiztosítékok, elsősorban a →
zálogjog, előnyei elsősorban a → végrehajtási eljárás és → felszámolási eljárás
során nyilvánulnak meg, míg a személyi biztosítékok előnye abban áll, hogy
megnövekszik a kötelezettség → teljesítéséért felelős személyek száma, ami a
jogosult követelése vagyoni fedezetének növekedésével jár együtt.
Hiteles helyek: → Archivum conservatorium

Hitelesítés szolgáltató: → elektronikus aláírás

Hitelezési csalás: a hitelezők érdekeit veszélyeztető → gazdasági

bűncselekmény; gazdasági tevékenységhez folyósítandó hitel nyújtása,
megszüntetése vagy a hitelfeltételek megváltoztatásának kedvező elbírálása
céljából valótlan tartalmú → okirat felhasználásával követhető el. Ha az
elkövetőnek (→ elkövetők) a megtévesztő magatartás tanúsításakor
szándékában sem állt a hitel vissza zetése, akkor → csalás miatt felel.

Hitelező jogtalan előnyben részesítése: korábban hatályos magyar → jog

szerint a hitelezők egyenlő elbánását sértő és vagyoni érdekeiket veszélyeztető
önálló →gazdasági bűncselekmény volt. 2007-ben beolvadt a →
csődbűncselekmény tényállásába és annak legenyhébb alakzatává vált.

Hitelezővédelem: → gazdasági társaság hitelezői →jogainak és törvényes

érdekeinek megóvására szolgáló → jogintézmény. A ~ legfőbb célja, hogy a
hitelezők számára a → követelésük megtérülésének lehetőségét meghatározott
jogi eszközökkel biztosítsa. Ilyen jogi eszköznek tekinthető többek között a →
gazdasági társaság átlátható működésének megteremtése, a beszámoló
nyilvánossá tétele, adott esetben → könyvvizsgáló alkalmazása, ill. a gazdasági
társaság tagjai, → részvényesei esetleges felelősségének vizsgálata, velük szemben
meghatározott eljárások kezdeményezése abban az esetben, amennyiben a
tagok, részvényesek (→ részvénytársaság) a korlátozott felelősséggel a hitelezők
→ kárára visszaéltek. A ~ különös jelentőséghez kell, hogy jusson olyan
gazdasági társaság esetében, amely → csődhelyzetben van, vagy pedig
zetésképtelenségének megállapítása és a → felszámolás elrendelése alappal
várható. A gazdasági-forgalmi élet biztonsága alapvetően megköveteli a
hatékony ~-i eszközök gyakorlati alkalmazását.

Hitelsértés: a hitelezők érdekeit sértő, ill. veszélyeztető → vagyon elleni

bűncselekmény; az követi el, aki a hitel fedezetét szándékos (→ szándékosság)
magatartásával egészben vagy részben elvonja, avagy a hitelezőnek a fedezetből
való kielégítését más módon meghiúsítja.
Hitelszerződés: egyik leggyakoribb bankkötelem (→ bank, → kötelem,→
szerződés), amelynek számos típusa ismert. Nem tévesztendő össze a →
kölcsönszerződéssel, → polgári jogi értelemben ugyanis a két → szerződéstípus
nem azonos. Tényleges pénzki zetésre kizárólag kölcsönszerződés alapján
kerül sor. Ehhez képest a ~ egyfajta → előszerződés, vagy keretszerződés,
amelynek alapján a felek utóbb egymással kölcsönszerződést kötnek, vagy a
bank másfajta hitelműveletet végez. Az utólagos ügyletek megkötése tehát csak
lehetőség, de a ~ azok elmaradása esetén is érvényesen létrejön. Egyéb
hitelműveletnek minősül például a bankkezesség, vagy a → bankgarancia.

Hivatal: → hatóság

Hivatalból való eljárás: → officialitás elve

Hivatali titok: → államtitok

Hivatali visszaélés: → bűncselekmény, amely → hivatalos személy részéről

hivatali kötelességszegéssel, → hatáskörtúllépéssel vagy hivatali helyzetével való
egyéb visszaéléssel valósítható meg. A szándékos bűncselekmény (→
szándékosság) célzatos, csak akkor valósul meg, ha a hivatalos személy célja
jogtalan hátrány okozása vagy jogtalan előny megszerzése. Ha a hivatalos
személy a megcélzott előnyt a kötelességszegés ellenértékeként mástól kapja,
akkor → vesztegetés valósul meg.

Hivatalnokjog: → közszolgálati jog

Hivatalos személy: büntető jogszabályok (→ büntetőjog) →

bűncselekményként → szankcionálják vagy minősített esetként értékelik, ha
bizonyos cselekményeket ~ként, ~ ellen vagy ~ vonatkozásában követnek el. A
→ Büntető Törvénykönyv egyrészt részletes felsorolását adja a ~eknek (így pl.
a→köztársasági elnök, a → miniszterek, a → bíró, az → ügyész); ezenfelül
kimondja, hogy ~ az → államigazgatási szervnél, → önkormányzati igazgatási
szervnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv
rendeltetésszerű működéséhez tartozik.
Hivatalos személy elleni erőszak: → bűncselekmény, amelynek passzív alanya
a → hivatalos személy vagy a külföldi hivatalos személy. Az → elkövetési
magatartások a jogszerű eljárásában személy elleni vagy személyre közvetlenül
áttevődő erőszakkal, avagy → fenyegetéssel való akadályozás, ill. a felsorolt
módokon való (általa egyébként nem szándékolt) intézkedésre → kényszerítés,
végül az eljárása alatti vagy – akár hivatalos minőségének megszűnése után –
amiatti tettleges bántalmazás. Súlyosabban minősül a csoportos (→ csoportos
elkövetés) vagy felfegyverkezett elkövetés; a csoport szervezőjét vagy vezetőjét,
ill. a fegyveres elkövetést a → Büntető Törvénykönyv még súlyosabb büntetéssel
fenyegeti. A fenti minősítő körülmények megvalósulása esetén ennél is
súlyosabb a büntetése az intézkedést végrehajtó rendőr vagy pénzügyőr
sérelmére történő elkövetésnek. → Vétség a ~ elkövetésére irányuló csoport
szervezése, vezetése és a benne való részvétel a csoport létrejöttétől kezdve
büntetendő cselekmény akkor is, ha erőszakos akadályozás stb. ténylegesen
nem történik. Ha azonban a csoport résztvevője a csoportot önként vagy →
hatósági felhívásra elhagyja, nem büntethető. A bűncselekmény → előkészülete
vétség.

Hivatalos személy támogatója elleni erőszak: a → hivatalos személy elleni

erőszak → bűntetténél részletezett magatartások hivatalos vagy közfeladatot
ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személyekkel szemben. A
hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy támogatására kel az, aki a támogatott
tevékenységének sikere érdekében, védelmére pedig az kel, aki a megtámadott
vagy támadással közvetlenül fenyegetett hivatalos stb. személy oldalán szóval
vagy tettel akár hatósági rendelkezés, akár valamely függelmi rendszerben
kapott utasítás vagy a hivatalos stb. személy kérése nyomán, akár önként az
eseményekbe beavatkozik.

Hivatásbeli titok: → titokvédelem

Hobbes, omas (1588–1679): angol lozófus. A társadalom → állam előtti

(→ állam létrejötte) viszonyait (természeti állapot) embernek ember elleni
harcaként fogta fel, amelyből a kiút minden cselekvési szabadságnak (→
jognak) szerződéssel egyetlen uralkodóra ruházása. A szuverén az észszerű
természeti törvények keretei közt korlátlan → hatalommal uralkodik, így
biztosítva, hogy az alattvalók egymástól biztonságban legyenek. Az →
államhatalom nem isteni alkotás, az uralkodói parancsok viszont feltétlenül
kötelezők, éppen kikényszeríthető voltuk miatt. ~ a racionalista → természetjog
nyelvezetét használja, de a → jogszabályoknak uralkodói parancsként való
követendőségére vonatkozó tétele a → jogpozitivizmus alapja. Fő művei: De
Cive, 1642; Leviathan, 1651 (magyarul: Leviatán, 1970, majd 1999).

Hoffmann Pál (1830–1907): jogász, egyetemi tanár. 1862–1865 a kassai, ill. a

pozsonyi jogakadémia, 1865–1893 a pesti egyetem tanára; a → római jog
egyik első magyar nyelvű művelője. 1863-tól az MTA lev., 1890-től r. tagja.
Római jogi tankönyveket írt, lefordította → Iustinianus Institúcióit. Fő művei:
A római magánjog rendszere mai érvényében: Pandekták, 1868–1873; A jog
lényege, 1864; A római jog külszerű történelme és a római perjog, 1868–1872;
A birtoki jogtan kétségei, 1892.

Holding: olyan társaság, amelyet arra a célra alapítanak, hogy tőkéjével a

tagok más → gazdasági társaságokban többségi részesedést szerezzenek.
A ~társaság nem folytat saját gazdasági tevékenységet, hanem koordinálja az
általa uralt → vállalatok üzletpolitikáját. → kereskedelmi jog, → versenyjog

Hold-megállapodás: az → ENSZ Közgyűlése által 1979. dec. 8-án a 34/68. sz.

határozat függelékeként elfogadott és 1984-ben hatályba lépett → nemzetközi
szerződés, amely az → államok által a Holdon és más égitesteken folytatott
tevékenységet szabályozza. A ~ az államok világűrbeli tevékenységének
alapelveit lefektető 1967. évi világűrszerződés (→ világűrjog) konkretizálása
nem csak magára a Holdra, hanem a Naprendszer égitesteire és a hozzájuk
vezető, ill. azokat övező műholdpályákra is, a Föld körüli pályák kivételével. A
~ a Holdat és az égitesteket mint → res communis omnium usus jellegű
területeket az → emberiség közös örökségének nyilvánítja, és a Hold és az
égitestek erőforrásainak hasznosítása kapcsán kizárja a foglaláson (→
okkupáció) alapuló állami → szuverenitást vagy magántársasági birtokbavételt.
A részes államok vállalják, hogy a Hold és az égitestek természeti
erőforrásainak kiaknázására nemzetközi szabályokat fognak létrehozni,
„mihelyt az ilyen kiaknázás közeli lehetőséggé válik”. A ~ az égitestet
demilitarizálja és kizárólag békés célú használatra tartja fenn,
a műholdpályákról pedig kitiltja a nukleáris és más tömegpusztító fegyvereket.
Az együttműködés gondolatát erősíti, hogy a Hold kutatása és felhasználása „az
egész emberiség közös vállalkozása; ezt a tevékenységet minden ország javára és
érdekében kell folytatni”; a tudományos eredményekről a részes államok az →
ENSZ főtitkárát és a tudományos közösséget tájékoztatni kötelesek; a Holdon
és az égitesteken mindenki szabadon kutathat, a bajba jutott űrhajósoknak
köteles menedéket nyújtani; a környezetszennyezéstől tartózkodni kell.

Holmes, Oliver Wendell (1841–1935): amerikai jogász. 1867-től →

ügyvédkedik, de mellette tudományos munkát is végez. 1882-től a Harvard
tanára, 1902–1932 az USA Legfelsőbb Bíróságának tagja, a → jogi realizmus
megalapítója. Fő művei: Commentaries on American Law (James Kent művének
átdolgozása), 1873; e Common Law, 1881.

Holtkézi törvények (manus mortua – lat.): azok a → törvények, amelyek az

egyházat és egyházi személyeket korlátozzák a → vagyon megszerzésében, az
azzal való rendelkezésben stb. A magyar jogban az 1498. évi LV. és LVI. tc.
felfüggesztette az egyház és az egyházi személyek tulajdonszerzési jogát,
tilalmazta az egyház vagyonszerzési jogát az 1715. évi XVI. tc. is. → bona
ecclesiastica

Holtnak (eltűntnek) nyilvánítás: az ember → jogképessége rendszerint a

halállal szűnik meg. Bizonyos körülmények között azonban vitatott lehet az a
körülmény, hogy valaki meghalt, tehát a halál következtében jogképessége
megszűnt. Ebből következik az a megoldás, hogy az eltűnt személy hosszabb
idejű távolléte esetén vélelmet (→ vélelem) állítanak fel arra vonatkozólag,
hogy az eltűnt személy nem tekinthető élőnek. Ilyenkor meghatározott eljárás
keretében folytatják le a vélelem megállapításához szükséges feltételek
bizonyítását. A ~ → jogkövetkezménye, tehát, hogy az ellenkező tényállás
bizonyításáig a holtnak nyilvánított személyt halottnak kell tekinteni. A ~
eredményeként a holtnak nyilvánított személy → jogviszonyait úgy kell
elbírálni, mintha a → bíróság ~i határozatában megjelölt időpontban meghalt
volna. A ~i határozat legjelentősebb jogkövetkezménye → vagyonjogi
szempontból az → öröklés megnyílása, személyi jogi szempontból az újabb →
házasságkötés lehetősége.

Holub József (1885–1962): jogtudós, egyetemi tanár. A pécsi egyetem állam-

és jogtudományi karán dolgozott, 1943–1944-ben a kar dékánja. Az MTA lev.
tagja (1923), r. tagja (1945), 1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá. Fő
művei: Zala megye története a középkorban, 1929; Általános jogtörténet, 1950.

Hon társi törvény: → kedvezménytörvény

Honosítás: hivatalos aktus, amellyel valamely → állam állampolgárai (→

állampolgárság) közé fogadja az ezt kérő személyt. ~ csak kérelemre történhet, s
az államok → belső joghatóságába tartozik. A ~i eljárás a magyar jog szerint is
csak kérelemre indulhat (→ magyar állampolgárság), a kérelemről korlátlan →
mérlegelési (diszkrecionális) joggal a → köztársasági elnök dönt, ez ellen →
jogorvoslatnak nincs helye. ~t bármely nem magyar, visszahonosítási csak volt
magyar állampolgár kérhet. A ~ feltételei a Magyarországon való lakás
időtartamával, a → büntetlen előélettel, a biztos megélhetéssel, a Magyar
Köztársaság érdekeinek védelmével, valamint a magyar nyelv ismeretével
függnek össze. A → törvény azonban a Magyarországon történő lakás 8 éves
időtartama alól a magyar állampolgárral kötött 3 évnél hosszabb ideje érvényes
→ házasságra, a kérelmező kiskorú gyermekének magyar állampolgárságára, az
→ örökbefogadásra, valamint a → menekülti státusra való tekintettel
kedvezményt ad; ilyen esetben a ~i kérelem benyújtásához 3 évi folyamatos
ittlakás is elegendő. A kedvezményezettek külön csoportját képezik azok a
magukat magyar nemzetiségűnek valló nem magyar állampolgárok, akiknek
felmenője magyar állampolgár volt; az ő esetükben a ~i kérelem benyújtásához
már l évi Magyarországon lakás is elegendő. A magyar jog ismeri az
államérdekből történő ~ külföldön sem ismeretlen intézményét. Ilyenkor csak
az szükséges, hogy a kérelmező a magyar jog szerint büntetlen előéletű legyen,
és a kérelem elbírálásakor ellene bíróság (→ bíróságok) előtt → büntetőeljárás
ne legyen folyamatban. A ~ vissza is vonható. Erre akkor kerülhet sor, ha az
érintett személy külföldön él, és ~a érdekében valótlan tények és adatok
közlésével, ill. adatok, tények elhallgatásával a → hatóságot félrevezette,
továbbá magyar állampolgársága megszerzésétől még nem telt el 10 év. Az
állampolgárság visszavonásáról a belügyminiszter (→ miniszter) előterjesztésére
a köztársasági elnök dönt; a belügyminiszter ténymegállapító határozata ellen
→ bírói jogorvoslatra van lehetőség. A → nemzetközi jog is szabályozza a ~t, az
→ Európa Tanács keretében kidolgozott, 1997. nov. 6-án kelt
állampolgárságról szóló európai → egyezmény (kihirdetve: 2002. évi III. tv.) 10
évben maximalizálja a ~hoz megkövetelhető, állampolgársági kérelem
benyújtását megelőző tartózkodási időt.

Hontalanság: az a helyzet, amikor valaki nem tartozik egyetlen → állam →

állampolgársági kötelékébe sem. A ~ leggyakrabban úgy keletkezik, hogy valaki
elveszti korábbi állampolgárságát anélkül, hogy megszerezné egy másik állam
állampolgárságát. ~ a születés tényével is előállhat, annak következtében, hogy
az egyes államok az állampolgárságnak születéssel való megszerzésénél két
különböző elvet [ius soli, ius sanguinis (→ állampolgársági jog szabályozásának
elvei)] alkalmaznak, és a két elv összeütközésének következménye a ~. A ~
kiküszöbölésére és a hontalan személyek helyzetéről több → nemzetközi
szerződés született (1954. szept. 28-án kelt New York-i → egyezmény a
hontalanok helyzetéről (kihirdetve: 2002. évi II. tv.), valamint az 1961. aug.
30-i egyezmény a ~ eseteinek csökkentéséről (kihirdetve: 2009. évi XV. tv.)),
ezekhez az okmányokhoz azonban aránylag kevés állam csatlakozott, így az
azokban foglaltak nem tekinthetők általánosan elfogadottnak. Az államok →
belső joghatóságába tartozó kérdés, hogy miképpen rendezik a területükön élő
hontalanok helyzetét. Az → államutódlás során bekövetkező ~ elkerülését az
→ Európa Tanács keretében kidolgozott, 2006. máj. 19-én kelt egyezmény
(kihirdetve: 2008. évi XCVIII. tv.) szabályozza.

Honvédelmi kötelezettség: → hadkötelezettség

Honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekmények: az állampolgárok (→

állampolgárság) részére a → törvény → hadkötelezettséget, polgári védelmi
kötelezettséget (→ polgári védelem), honvédelmi munkakötelezettséget,
valamint gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettséget állapít meg. Ezen
kötelezettségek megszegése (ill. az abban való közreműködés) a következő
tényállásokat valósíthatja meg, bevonulási kötelezettség megszegése, kibúvás a
katonai (polgári) szolgálat alól, Katonai szolgálat (→ polgári szolgálat)
megtagadása, jelentkezési kötelezettség elmulasztása, hadkötelezettség
teljesítésének akadályozása, polgári védelmi kötelezettség, honvédelmi
munkakötelezettség, ill. szolgáltatási kötelezettség megszegése. A ~ről szóló
büntető jogszabályokat jelenleg csak a megelőző védelmi helyzetben és →
rendkívüli állapotban bevezetett hadkötelezettség elrendelését követően kell
alkalmazni.
Horizontális közvetlen hatály: az → Európai Bíróság jogértelmezése alapján
vált általánosan elfogadottá a közvetlen hatály elve, amelynek értelmében a
természetes (→ természetes személy) és → jogi személyek nemzeti bíróságaik (→
bíróságok) előtt hivatkozhatnak a közösségi jogra (→ uniós jog), és kérhetik,
hogy a nemzeti bíróság a közösségi jogra alapozza → ítéletét. A uniós jogban a
→ rendeleteknek lényegében mindig, az irányelveknek és a határozatoknak
pedig az esetek túlnyomó részében van közvetlen hatálya. A közvetlen hatály
egyik formája a ~, amikor természetes és jogi személyek egymás közötti →
jogviszonyaik tekintetében kérhetik, hogy a nemzeti bíróság a közösségi jogra
alapozva hozza meg döntését. A közvetlen hatály másik fajtája: a vertikális
közvetlen hatály ezzel szemben azt jelenti, hogy valamely természetes- vagy
jogi személy valamilyen (→ jogbölcselet) → állami → aktussal szemben
hivatkozik a közösségi jogra a nemzeti bíróság előtt.

Horváth Barna (1896–1973) szegedi jogbölcsész (→ jogbölcselet), egyetemi

tanár, 1945-től az MTA lev. tagja, 1949-ben visszaminősítették tanácskozó
taggá. Eljárási szemléletű szinoptikus módszerével a lét és legyen újkantiánus
kettősségét kívánta meghaladni, s a → jogban a döntés drámáját hangsúlyozva,
a magyar → jog lozó ában elsőként nyitott az angolszász problémafelvetés és
gondolkodásmód irányában. Fő művei: Bevezetés a jogtudományba, 1932;
Rechtssoziologie, 1934 (magyarul: 1995); A géniusz pere, 1942; Angol jogelmélet,
1943.

Horváth Róbert Aurél (1916–1993): jogász, statisztikus, 1948–1949 között a

miskolci jogakadémia közgazdaságtani és statisztikai tanszékének, 1949–1952
között a szegedi egyetem közgazdaságtani tanszékének tanára. 1952-ben
elmozdítják, majd rehabilitálják, 1954–1986 között a statisztikai tanszék
professzora. 1957-ben rövid ideig dékán. Fő művei: A magyar leíró statisztikai
irány fejlődése, 1966; Fáy András népességtudományi és népességstatisztikai
munkássága, 1989.

Hozzátartozó: fogalma tágabb, mint a → családjogi joghatásokat is maga után

vonó → rokonságé, és a ~i kör nem feltétlenül azonos minden → jogágban. A
~ fogalma magában foglalja és jogi jelentőséggel ruházza fel a szűkebb vagy
valamivel tágabb értelemben a családhoz tartozók körét, tekintet nélkül arra,
hogy egyenesági vagy oldalági rokonok-e, vagy sem (→ sógorság). A → Büntető
Törvénykönyv, a → Polgári Törvénykönyv, → Polgári perrendtartás, valamint a
→ közigazgatási eljárás általános szabályairól szóló → törvény tartalmazza a ~k
felsorolását.

Hozzátartozói igazolvány → magyar igazolvány

Hozzátartozói nyugellátások: → árvaellátás, → özvegyi járadék, → özvegyi

nyugdíj, → szülői nyugdíj.

Huber, Eugen: (1849–1923) svájci jogtudós, 1873-tól a → polgári jog tanára a

baseli, hallei, majd berni egyetemen. A → történeti jogi iskola svájci képviselője,
a → svájci polgári törvénykönyv megalkotója. Fő művei: Die historische
Grundlage des ehelichen Güterrechts der Berner Handfeste, 1884; System und
Geschichte des schweizerischen Privatrechts, I–IV., 1886–1893; Recht und
Rechtsverwirklichung, 1921; Das Absolute im Recht, 1922.

Hugo, Gustav (1764–1844): német jogász, 1788-tól a göttingeni egyetem

tanára, a → történetijogi iskola egyik megalapítója. Fő művei: Lehrbuch eines
zivilistischen Cursus, I–VII., 1792–1821; Beiträge zur zivilistischen
Bücherkenntnis, der letzten 40 Jahre I–III., 1828–1844.

Humánigazgatás: szociális-kulturális igazgatás néven is ismert, a →

közigazgatás egyik, igen sokrétű szakigazgatási ágazata a →gazdasági igazgatás
és a rendészeti igazgatás (→ rendészet) mellett. Az integratív elnevezés magában
foglalja az egészségügyi igazgatást; a szociális igazgatást; a kulturális igazgatást;
az oktatásügyi igazgatást; a tudományigazgatást, újabb elnevezéssel K+F
igazgatást; a médiaigazgatást; a testnevelés-és sportközigazgatást. Idetartozik a
lakosság nyilvántartása is. Az egészségügyi igazgatás foglalkozik a
szervezetrendszer kérdésein túl az egészségügyi ellátás (→ egészségügyi ellátáshoz
való jog) rendszerével, a közegészségüggyel, a járványüggyel stb. A szociális
igazgatás szorosan kötődik a szociálpolitikához. Jelentős kérdés a szociális
ellátások fajtái, igénybevételük feltételei, a szociális igazgatás szervei (→ állami
és → önkormányzati szervek), ezek feladatai. A szociális igazgatásba tartozik a
→ társadalombiztosítási igazgatás, valamint a gyámügyi (→ gyámhatóság) és
gyermekvédelmi igazgatás (→ gyermekek jogai) is. A kulturális igazgatás körébe
sorolható a műemlékvédelem, az egyházügyi közigazgatás, a közművelődés
igazgatása, de egyesek az oktatásügyi igazgatást és a tudományigazgatást, a
médiaigazgatást, valamint a testnevelés- és sportigazgatást, továbbá a
közgyűjteményi és művészeti igazgatást is idesorolják.

Humanitárius intervenció: → beavatkozás tilalma

Humanitárius nemzetközi jog: → gen jegyzőkönyvek

Hűbérbirtok: a hűbéresnek szolgálatai fejében a hűbérúrtól juttatott

birokadomány.

Hűbéri jog: a hűbérurak és a vazallusok kapcsolatát szabályozó normák. A 6–

9. században foglalták először rendszerbe Itáliában. Később a német-római
császárok rendelkezései alapján Észak-Itáliában ~i könyveket is összeállítottak.
Ezek közt a milánói hűbéri → szokásjog lett az irányadó. Az ennek nyomán
kialakult lombard ~ot a → glosszátorok kapcsolták a → Iustinianus-i →
kodi kációk anyagához.

Hűtlen kezelés: → vagyon elleni bűncselekmény, amelyet az idegen → vagyon

kezelője (→ vagyonkezelés) követ el, aki e minőségéből eredő kötelességét
megszegi. A ~ eredménye a vagyoni hátrány, azaz a kötelességszegéssel okozati
összefüggésben keletkezett → büntetőjogi értelemben vett → kár, ill. az
elmaradt vagyoni előny. Az alapeset → vétség, → bűntettként súlyosabban
minősül a vagyoni hátrány nagyságától függően.

Hűtlenség: igen régtől fogva büntetendő cselekmény, az → állam elleni

bűncselekmények elnevezése a régi magyar jogban; sokáig együtt tárgyalták a →
felségsértéssel. A ~ eseteit az 1723. évi IX. tc.-ben határozták meg. Eszerint ~nek
minősült többek között a király, ill. a korona elleni támadás (→ monarcha), az
→ állami akarat meghamisítása, a hamis pénzverés vagy -használat, idegenek
felbérlése az ország megtámadására. A ~ büntetése fej- és jószágvesztés volt (→
halálbüntetés), amelynek következményeként az elítélt személy minden →
vagyona külön → ítélet nélkül, magával a tett elkövetésével a koronára szállt. A
→ dualizmusban az állam közbiztonsága elleni → bűntettként de niálták a
~et, amelyet katonai és diplomáciai árulással, → államtitoksértéssel követhettek
el. A ~ a modern → büntetőjog szerint is állam elleni bűncselekmény. Akkor
valósul meg, ha → magyar állampolgárságú elkövető állami szolgálatával vagy
hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi → kormánnyal vagy külföldi
szervezettel vesz fel vagy tart fenn kapcsolatot. A ~ nem célzatos →
bűncselekmény; eredménye: a Magyar Köztársaság függetlenségének, területi
épségének, ill. → alkotmányos rendjének veszélyeztetése. A ~ tettese csak az a
magyar állampolgár lehet, aki olyan állami szolgálatban van, vagy olyan
hivatalos megbízatással rendelkezik, amivel visszaélve követheti el a
bűncselekményt.

Hyperocha (lat.): → pignus

Hypotheca (jelzálog – lat.): a → római jogban a → ducia és a → pignus

mellett megjelent egy új → zálogjogi forma a → köztársaságkor vége felé. A ~
puszta megegyezéssel jött létre, az adós formátlan megállapodással lekötötte
zálogul egy dolgát (→ res) úgy, hogy sem a dolog → tulajdonjogát, sem a
birtokát nem kellett átruháznia. A ~ általánosan alkalmazható →
jogintézménnyé vált. Előnyei a másik két zálogformával szemben: nem vonta el
a zálogtárgyat az adóstól, egyszerre több → követelés biztosítására is leköthető
volt ugyanaz a zálogtárgy, és bármilyen dolog, → vagyon értékű jog, sőt egész
vagyontömeg is képezhette a tárgyát.
 I, Í
IBRD:→ Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank

ICAO: → Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet

Idegen dologbeli jogok: a → római jogban is ismert jogosultságok (→ iura in

re aliena). A → polgári jog szerint a → korlátolt dologi jogok tipikusan nem a
saját dolgon (→ dolog), hanem más személy tulajdonában álló dolgokon állnak
fenn, éppen ezért szokás ezeket ~nak is nevezni. Saját dolgon fennálló dologi
jog csak a → tulajdonjog, egyes → jogrendszerek azonban kivételesen lehetővé
teszik saját dolgon fennálló jelzálogjog (→ zálogjog) alapítását is.

Idegenjog: → külföldiek jogi helyzete

Idegenrendészet: olyan sajátos → hatósági jogalkalmazási tevékenység, amely

kényszerintézkedések végrehajtására is feljogosított szervezet keretében folyik a
nem honos és a hontalan személyek (→ hontalanság) utazási, mozgási
szabadságának a → rendészeti igazgatás körében végzett korlátozása, a jogsértő
magatartás sajátos szankcionálása (→ szankció) → hatósági ellenőrzés, →
hatósági nyilvántartás, aktuskibocsátás és kényszerintézkedések útján, a fogadó
→ állam → jogrendjének védelme, a bűnüldözés és a nemzetközi
együttműködés eredményessége érdekében (→ külföldiek jogi helyzete). Az ~
körébe tartozik a külföldiek egyes → vagyoni, polgári jogainak védelme, a →
külképviseleti szervek megkeresése és tájékoztatása a külföldit ért baleset,
haláleset, úti okmányok elvesztése alkalmával, kiskorúak ideiglenes ellátásáról
gondoskodás, elveszett vagyontárgyak őrzése.

Ideiglenes gondnok: → gondnokság

Ideiglenes intézkedés: → polgári perben a → bíróság olyan → eljárási

cselekménye, amelynek révén a jogosult már az → ítélethozatalt megelőzően
hozzájuthat pernyertessége várható eredményéhez [pl. → gyermektartásdíjhoz
vagy más tartásdíjhoz (→ tartási szerződés),→ ingók kiadásához stb.]. ~re csak a
→ törvényben meghatározott esetekben van lehetőség. A felek jogainak
megvédése érdekében ~re egyes → nemzetközi bíróságok (pl. → Nemzetközi
Bíróság) előtti eljárásban is sor kerülhet. Ezzel – az esetek többségében – a
jogtalan cselekmény folytatásának abbahagyására kötelezik a feleket.

Ideiglenes kényszergyógykezelés: → büntetőügyekben a személyi szabadság

elvonásával járó → büntetőeljárási kényszerintézkedés azzal a → terhelttel
szemben, akinek → előzetes letartóztatása kóros elmeállapota miatt nem
rendelhető el. Az előzetes letartóztatás helyett alkalmazható ~ célja a terhelt
újabb → bűncselekményének megakadályozása és gyógykezelése addig is, amíg
várhatóan a → bíróság (végleges) → kényszergyógykezelését rendeli el. Az ~
elrendelésére – a → nyomozás során az → ügyész indítványára – a bíróság
jogosult, ha a szakvélemény és más adatok alapján a (végleges)
kényszergyógykezelés szükségességére lehet következtetni. Az ~ – esetenkénti
hosszabbításokkal – legfeljebb a → jogerős bírói határozat (→ ítélet, → végzés)
meghozataláig tart; fenntartásának indokoltságát a nyomozás során egy ízben
felül kell vizsgálni. Az ~t kijelölt zárt egészségügyi intézetben hajtják végre.

Ideiglenes törvénykezési szabályok: az országbíró elnökletével 1861. jan. 23-

tól márc. 4-ig tanácskozó, politikusokból, bírákból, → ügyvédekből, egyetemi
tanárokból, kereskedelmi és bányászati szakemberekből szerveződött bizottság
munkájának eredménye. Az ~at „az → alkotmányos törvényhozás (→
jogalkotás) intézkedéséig zsinórmértékül” használták. Formális kötelező ereje
ugyan nem volt, de a → bírói gyakorlat teljes egészében elfogadta. Az ~ az
1848-i törvények érvényességéből indult ki (→ áprilisi törvények), →
magánjogi, → kereskedelmi jogi, → csődjogi, → büntetőjogi és → bányajogi
jogalkotást végzett. Részben visszaállította a régi magyar jogot, részben átvette
az osztrák szabályozás egyes elemeit, ill. kombinált rendelkezéseket alkotott.
Az ~ a törvénykezési szervezet tekintetében – az → úriszék kivételével –
visszatértek a régi feudális → bíróságokhoz. Fenntartották azonban az
abszolutizmus idején létesített úrbéri bíróságokat, a → telekkönyvek vezetését
pedig a → megyei és a városi → törvényszékekre bízták, előírva a bíróságok
ítélkezésének állandóvá tételét.

Ideiglenes ügyvivő (chargé d’affaires ad interim – fr., lat.): a → diplomáciai

képviselet időleges vezetője (→ ügyvivő), aki akkor jár el, ha a vezető tiszte
nincs betöltve, vagy a kinevezett vezető akadályozva van tevékenységének
gyakorlásában (→ diplomáciai képviseletvezetők). Ilyen esetek akkor állnak elő,
ha a vezető kiválasztása, kinevezéséhez az → agrément kérése vagy megadása, a
→ megbízólevél átadása vagy átvétele várat magára, ill. a vezető szabadságát
tölti vagy beteg stb. A küldő → állam külügyminisztériuma (→ minisztérium)
dönt arról, hogy ki legyen az ~, s nincs szükség ehhez a fogadó állam
beleegyezésére. Az ~ nevét a diplomáciai képviselet vezetője vagy a küldő
ország külügyminisztériuma közli a fogadó ország külügyminisztériumával. Az
~ megbízatása átmeneti jellegű még akkor is, ha e minőségében hosszú időn át
fejti ki tevékenységét. Az ~ részére nem állítanak ki megbízólevelet.

Idézés: → hatóságnak az a cselekménye, amellyel a címzettet meghatározott

helyen és időben való megjelenésre hívja fel. Az ~ címzettje lehet: a → fél, a →
terhelt, a → védő, a → tanú, a → szakértő, az → ügyfél, → ügyész stb. Az ~
szólhat személyes megjelenésre, ill. a fél [képviselője (→ képviselet)] részére. Az
~ formája rendszerint írásbeli; sürgős esetben azonban lehetséges közölni
távbeszélőn, → tárgyaláson szóban, ill. külön kézbesítő útján. Az írásbeli ~nek
tartalmaznia kell azt is, hogy a megidézettnek milyen minőségben kell a
hatóság előtt megjelennie (terhelt, tanú stb.), s gyelmeztetnie kell a címzettet
a távolmaradás következményeire is. A → vádirat benyújtása után az ~ben az
eljárás alapjául szolgáló → bűncselekményt is meg kell jelölni.

Idézés, átvétel és a szabad felhasználás joga: a → szerzői jogban azt az

esetcsoportot jelenti, amikor a → szerzői mű felhasználására nem kell a
jogosulttól engedélyt kérni, és a felhasználásért díjat sem kell zetni. Két igen
gyakori esete az idézés és az átvétel. Az idézés csak akkor esik a szabad
felhasználás körébe, ha már nyilvánosságra hozott mű részletét, hűen, a →
szerző és a forrás megjelölésével és csak olyan terjedelemben idézik, amely
összhangban áll az idézetet átvevő mű jellegével és céljával, más szóval az idézés
csupán az átvevő mű alátámasztására szolgálhat. Az átvétel némileg különbözik
az idézéstől. Egyrészt csak iskolai oktatási vagy tudományos ismeretterjesztési
célra történhet, másfelől azonban nem csak műrészletek, hanem – kisebb
terjedelmű – teljes művek is átvehetők. Az idézéssel közös vonása, hogy a
szerzőt és a forrást itt is meg kell jelölni.

Időközi választás: az egyéni → választókerületben – ha nem választanak eleve

→ pótképviselőt – különösen a ciklus alatt bármely okból (halál, lemondás,
összeférhetetlenség stb.) megszűnt → országgyűlési képviselői → mandátum
betöltésére szolgáló intézmény, amelyre a → törvényben meghatározott
eltérésekkel értelemszerűen az általános választás szabályait kell alkalmazni.

Igazgatási társulás: elsősorban a → helyi önkormányzatok, által létrehozható

társulásokat jelenti (→ önkormányzatok társulásai); de ~ létrehozására más
típusú szervek is jogosultak lehetnek. Magyarországon az első ~ok még a →
tanácsrendszer idején, az 1970-es évek elején alakultak meg, s az ezt követő
évtizedekben igen jelentős szerepet töltöttek be a helyi–területi →
közigazgatásban. Jelentőségük főképpen az építéshatósági ügyek területén volt
meg gyelhető, de alakultak ~ok → adóügyek, pénzügyi ellenőrzés stb. tanácsi
feladatainak a közös ellátására is. Az ~ok életre hívásának elsődleges indoka az
igazgatás hatékonyabb megvalósítása, valamint ezzel szoros összefüggésben a
megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező ügyintézők biztosítása volt. A helyi
önkormányzati rendszer 1990-ben történt bevezetése az önkormányzati
társulások komplex megközelítésével és alkalmazási lehetőségeinek bővítésével
teremtette meg a helyi közügyek közös ellátásának alapjait. → Alkotmányos →
alapjogként került rögzítésre a helyi önkormányzatok szabad társulási joga,
amely nem korlátozható, a központi → kormányzat azonban jogosult valamely
társulási típus létesítésének és működésének pénzügyi ösztönzésére.

Igazgatási uniók: → nemzetközi szervezetek

Igazolás: mind a → bíróságok, mind pedig a közigazgatási szervek (→

közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei) előtti eljárás során
előfordul, hogy a → fél, képviselője (→ képviselet), az → ügyfél, az → ügyész,
→ a terhelt, a → védő, a → magánvádló, a → magánfél, a → tanú vagy a →
szakértő valamely → határidőt vagy határnapot hibáján kívül elmulaszt.
Ilyenkor a → mulasztás következményei ~sal orvosolhatók; az ~ra vonatkozó
kérelmet ~i kérelemnek nevezik. Az ~i kérelem előterjesztésére a → törvény az
elmulasztott, határnaptól, ill. határidőtől számított meghatározott, az egyes
eljárások során eltérő számú napot ír elő. Az ~i kérelem előterjesztésének
határideje vonatkozásában különbség tehető szubjektív és objektív határidő
között. A szubjektív határidő az elmulasztott határnaptól, ill. az elmulasztott
határidő utolsó napjától számítandó. Ha a mulasztás csak később jut a félnek
vagy képviselőjének tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg, az ~i
kérelem határideje a tudomásszerzéssel veszi kezdetét.

Igazolási kérelem: → igazolás

Igazság megállapítása: a → büntetőeljárási jog egyik fontos kategóriája, mivel

a büntetőeljárás során a → bíróság alapvető feladata a → törvényesség
érvényesítésével az ~. Az ~ a tételes eljárási törvényekben rendszerint a →
büntetőeljárás alapelvei között határozottan rögzített, avagy a → bizonyítási
tevékenység céljaként közvetve megfogalmazott követelmény. A →
bűncselekményeknek és az elkövető személyével kapcsolatos lényeges (releváns)
tényeknek a valósággal egyező, igaz megállapítását jelenti. Az ~ a → büntetőjogi
felelősséget (→ felelősségi elméletek) kimondó, → jogerőre képes határozatban a
törvényes döntés alapja, s ezért feltétlen → bírói kötelezettség. A → nyomozó
hatóságnak, és az → ügyésznek is feladata az eljárás kezdeti szakaszában a csak
gyanúra alapított (valószínűsített) ténymegállapításoknak megalapozott, igaz
tényállássá való megerősítése. Az ~nak jogi eszközei és biztosítékai: a
büntetőeljárás többi alapelve; a → hatóságok és a magánszemélyek
büntetőeljárási cselekményei (jogaik gyakorlása, kötelezettségeik teljesítése, →
eljárási cselekmények); a bizonyítás szabályai; ezeknek az alapja a szabad
bizonyítási rendszer (→ bizonyítási rendszerek); a → vádemelés ténybeli
megalapozottságának ellenőrzése az elsőfokú bíróság, az → ítéleti
ténymegállapítások felülbírálata a → jogorvoslati fórum részéről. Az ~nak
körében tapasztalható fogalmi – és részben terminológiai – változatok: az
objektív (tárgyi) igazságot fejezi ki a bíróság határozata, ha a valóságot tükrözi,
minden releváns tényt tartalmaz, nincsenek benne a valóságnak nem
megfelelő ténymegállapítások. Szubjektív (alanyi) igazság: a hatóságnak a
tények valóságáról – objektív igazságáról – alkotott meggyőződése. Abszolút
igazság: az objektíve igaz tények minden kétséget kizáró, „végérvényes”
megismerése. (A bűncselekményre és az elkövetőre vonatkozó konkrét tények:
ún. tényigazságok.) Relatív igazság: a bűncselekmény kísérő körülményeivel,
nem lényeges tényeivel kapcsolatos ismeretek igazsága. Formális (alaki) igazság:
a tények igaz megállapítását szolgáló bizonyítási szabályok betartását tükrözi.
Materiális (anyagi) igazság: amely a valóság feltárását lehetővé tevő
ismeretelméleti elveknek megfelel. → Igazságosság: a bírói határozatnak az a
tulajdonsága, hogy egyrészt a bűncselekmény megtörténtét, lényeges részleteit
és az elkövető személyét illetően a valósággal egyező ténymegállapításokat
tartalmaz; másrészt a tények olyan jogi megítélését, amely megfelel a
törvénynek, a cselekmény tárgyi súlyának, a → bűnösség fokának és az
elbíráláskor irányadó egyéb (súlyosbító, enyhítő) körülményeknek (→
minősítő körülmények). Az ~ nélkül nem létezik igazságos ítélet, de az ~
önmagában, szükségképpen még nem biztosítéka egyúttal az igazságos
ítéletnek is. A → polgári eljárási jogban az anyagi követelményét a felek (→ fél)
magánautonómiájára (→ rendelkezési elv) tekintettel nem értelmezik ilyen
mereven, s csak a szocialista → polgári perrendtartásokra volt jellemző az
anyagi ~ra való törekvés, adott esetben még a felek akarata ellenére is.

Igazságos eljárás elve: → tisztességes eljáráshoz való jog

Igazságosság: etikai kategória, amely a → jogszabályok és → ítéletek

társadalmi értékelésének is alapja. Az ~ az emberek közti viszonyok adott
mércének való megfelelése, mely valamilyen formában az emberek
egyenlőségét fejezi ki. → Arisztotelész különbséget tesz az osztó ~
(dianemetikon dikaion) és a kiigazító ~ (diorthotikon dikaion) között. Ez
utóbbit → Aquinói Tamás kommutatív ~ként (commutatio = változás, csere)
pontosította. Az osztó ~ az elosztás egyenlőségére épül, ahol az elosztás mércéje
lehet érdem vagy hozzájárulás (pl. teljesítmény), rászorultság (szükséglet),
társadalmilag elfogadott helyzet, képesség, vállalás. Az egyenlőségben álló ~
vagy a mindenkire egyenlően vonatkozó → törvény megsértése esetén az ~ a
megsértett egyenlőség kiigazításában áll. Kommutatív a → szerződési ~ is,
amennyiben az ellenérték (→ ellenszolgáltatás) elmaradása esetén az ~ a
szerződés → teljesítését követeli. Az osztó és a kiigazító ~ a konkrét
életviszonyokban keveredik. A → természetjogi felfogás szerint a → jog, ill. az
→ állam az ~on alapszik, egyes természetjogászok szerint az igazságtalan →
jogrend nem is követendő. A → jogpozitivizmus szerint a → tételes jognak való
megfelelés az igazságos. → Hart szerint az ~ annyit kíván, hogy az azonos
eseteket azonosan, a különbözőket különbözően bírálják el. Mivel egyidejűleg
többféle ~i elv érvényes, valamelyikük érvényesítése lehetséges más elv
megsértése mellett, ami a → jogalkalmazást az adott esetre igazságtalanná teszi.
Ennek kiküszöbölésére a tételes jognak megfelelő döntést a → méltányosság
elve szerint lehet kiigazítani. A modern elméletek egy része Rawls nyomán
az ~ot a társadalmi intézmények erényének tartja. Az emberek közti
kapcsolatban a tisztességnek (fairness) kell érvényesülnie, vagyis ha
kölcsönösen előnyös együttműködésre vállalkoznak, alávetve magukat a
szabályoknak, korlátozva ezzel szabadságukat a mindannyiuk számára
kívánatos cél elérésére, azok, akik elfogadták ezt a korlátozást,
megkövetelhetik, elvárhatják, hogy azok is alávessék magukat ezen
korlátozásnak, akiknek ebből az önkorlátozásból hasznuk van. Tartalmi
értelemben igazságos az ~ valamely elvének megfelelő vagy legalább ilyen elvet
nem sértő jog, ill. annak érvényesítése. Eljárási értelemben igazságos a jogi
döntéssel érintettek bevonása a → hatósági vagy → jogalkotási folyamatba, a →
jogegyenlőség elvének, a részvételi jogoknak az érvényesítésével. Az ~ →
jogáganként eltér. A → polgári jogban a ~ fő elvei a szinallagma
(egyenértékűség) és a szerződés megtartása (bizalmi elv), valamint a tisztesség.
A → büntetőjogban a → bűncselekmény büntetlenül maradása és az ártatlanok
megbüntetése sérti az ~ot. A retribúciós büntetési elmélet (→ büntetési
elméletek) felfogása szerint a büntetésnek a bűnnel arányosnak kell lennie. A
→ római jog szerint a jognak mindenkinek meg kell adnia a magáét (suum
cuique tribuere).

Igazságszolgáltatás: az a tevékenység, amelynek során jogvitát, ill. → jogsértést

a → jog szabályai alapján oldanak meg, ill. bírálnak el. A polgári →
alkotmányozás kezdeteitől fogva általános → alkotmányos követelmény, hogy
ezt a tevékenységet független → bíróságok végezzék. Ezt támasztotta alá az →
államhatalmi ágak megosztásának igénye és általánosabb értelemben az a
megfontolás, hogy a bíróságok sajátos, biztosítékokkal körülvett szervezete és
eljárása teremti meg a leginkább kedvező feltételeket az ~ → törvényeknek
megfelelő, részrehajlástól mentes ellátására. A bíróságok ~i monopóliuma
azonban teljes egészében általában nem érvényesül; világszerte meg gyelhető
jelenség ugyanis, hogy szélesebb vagy szűkebb körben más szervek, főleg
választottbíróságok (→ választottbíráskodás), → quasi-bírói szervek, ill.
igazgatási szervek is → hatáskört kapnak a → bírói tevékenységgel egynemű,
~nak minősíthető tevékenység ellátására. Ezt adott esetekben elvi (pl.
demokratizmus szélesítése), de elsősorban praktikus megfontolások (tény-,
hely- és szakismeret hasznosítása, eljárás egyszerűsítése és gyorsítása,
költségcsökkentés, bíróságok tehermentesítése) magyarázzák. Magyarországon
is a bíróságokon kívül több szerv végez ~t, bár különösen az 1990 utáni
években határozottan jelentkezett az a törekvés, hogy e szervek körét és
hatáskörüket korlátozzák. Egyebek között megszüntették a gazdasági
döntőbizottságok (→ gazdasági bíráskodás) és a → munkaügyi döntőbizottságok
működését, a → szabálysértési bíráskodást azonban általában igazgatási szervek
végzik, és a → polgári jogi ügyek meghatározott körében lehetőség nyílik a
választottbíráskodásra stb. Az egységes → törvényesség és a jogvédelem
biztosítása érdekében azonban határozott követelmény, hogy tegyék lehetővé a
nem bírói szervek ~i határozatainak bíróság előtt történő megtámadását.

Igazságszolgáltatás megtagadása (→ denegatio iustitiae – lat.): a →

nemzetközi jogban egy → állam → igazságszolgáltatási szervei által valamely
külföldi állampolgár (→ állampolgárság) ellen elkövetett → jogsértés, amely az
adott állam → belső jogának, főként eljárásjogi (→ büntetőeljárási jog, →
polgári eljárási jog) szabályainak megsértését jelenti. A sértett külföldi
természetesen fellebbezhet (→ fellebbezés), de ha a vele szemben hozott →
jogerős → ítélet is jogsértő, úgy állama → diplomáciai védelemben részesítheti ~
címén. Az ~nak minősülhet: a külföldi megfosztása azon jogától, hogy az őt ért
jogsérelem esetén bírósághoz (→ bíróságok) forduljon; az eljárás lefolytatására
vonatkozó belső szabályok nyilvánvaló megszegése (pl. nem hallgatják ki a
számára kedvező → tanúkat, nem adnak tolmácsot); az ~nak minősül az is, ha
a bíróság az eljárási szabályok betartásával ugyan, de szándékosan téves ítéletet
hoz a külföldivel szemben, annak külföldi volta miatt. Ezzel szemben a
jóhiszemű bírói tévedés nem minősül az ~nak. → külföldiek jogi helyzete

Igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés: az → államigazgatás, az

igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, amely →
vétségének első változatát az a → hatósági tanú követi el, aki a →
büntetőeljárásban ilyen minőségében tudomására jutott tényt, adatot az arra
jogosult felmentése nélkül felfedi. A másik változat alapján ugyanúgy
büntetendő, aki a → büntetőeljárás során a bíróság (→bíróságok) zárt →
tárgyalásán elhangzottakat az arra jogosult engedélye nélkül felfedi. Az ~ csak
szándékos elkövetés (→ szándékosság) esetén büntetendő.

Igazságügyi igazgatás: különböző szerveknek az → igazságszolgáltatással

kapcsolatos igazgatási tevékenysége. Ide sorolható: az igazságszolgáltatási
tevékenységet végző szervek, mindenekelőtt a → bíróságok, továbbá a →
szabálysértési → hatóságok stb. igazgatása; az igazságszolgáltatást segítő vagy
kiegészítő tevékenységet végző szervek, személyek (igazságügyi → szakértői
intézmények, → közjegyzők) igazgatása, ill. felügyelete; az igazságszolgáltatás
során hozott határozatok végrehajtásával kapcsolatos tevékenység és a
végrehajtást foganatosító szervek [pl. a bírósági végrehajtók (→ bírósági
végrehajtás) és a büntetés-végrehajtási szervek (→ büntetés-végrehajtási jog)]
igazgatása; továbbá egyéb, az igazságszolgáltatással kapcsolatos igazgatási
tevékenység is. Valójában igazságszolgáltatással összefüggő igazgatási
tevékenység a büntetendő cselekmények (→ bűncselekmény) → nyomozása és a
→ vádképviselet ellátása is, ezeket azonban az általános jogfelfogás nem
annyira igazgatási, mint inkább → büntetőeljárási tevékenységnek tekinti.

Igazságügyi orvostan: az orvostudománynak a → jogalkalmazást segítő

szakágazata. Az ~nak a → büntetőügyekben és → polgári ügyekben, valamint
más eljárásokban történő alkalmazására akkor kerül sor, ha a perben jelentős
tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez orvosi
szakismeretre van szükség. Igazságügyi orvos szakértő (→ szakértő)
igénybevételére lehet szükség polgári ügyekben [pl. apasági perekben (→
apasági vélelem), a gyermek származásának megállapítása céljából, kártérítési
ügyekben (→ kártérítési jog) az egészségkárosodás mértékének
megállapításához], vagy → büntetőeljárás során (pl. a → halál okának, a sérülés
jellegének, gyógytartamának megállapításához).

Igazságügyi pszichiátria: az → igazságügyi orvostan speciális területe; az

elmeállapot orvosszakértői vizsgálatára vonatkozó ismeretrendszer. Az
elmeállapot vizsgálatának a → büntetőjogban → a beszámíthatóság, a
kábítószer-függőség, ill. – nemi bűncselekmények esetében – az
akaratnyilvánítási képesség véleményezésénél, → polgári ügyekben a →
cselekvőképesség, illetve a végrendelkezési (→ végrendelet) képesség vizsgálatánál
van kiemelt jelentősége.

Igazságügyi statisztika: a → bíróságok tevékenységére vonatkozó adatokat,

valamint a → jogerősen befejezett → büntetőügyek vádlottainak (→ terhelt)
adatait gyűjti és dolgozza fel. A bírósági tevékenységre vonatkozó adatok
alkotják az ügyforgalmi statisztikát. A bírósági statisztika adatszolgáltatási
rendszere a bíróságok felépítéséhez és ügyszakonkénti tagozódásához igazodik.
Ignorantia iuris (jog nem tudása – lat.): a → római jogban kidolgozott →
jogelv szerint a jogi előírás nem tudása nem mentesít a felelősségre vonás alól,
de a ténybeli → tévedés nem mindig esik a tévedő rovására.

ILA: → Nemzetközi Jogi Egyesület

Illés József: (1871–1944) jogász. A budapesti egyetemen magyar →

alkotmány- és jogtörténetet tanított. 1915-től az MTA lev., 1936-tól r. tagja.
Fő művei: Az újkori alkotmányfejlődés elemei, 1898; Az istenítéletekről, 1899;
Az Anjou-kori társadalom és az adózás, 1900; A magyar házassági vagyonjog az
Árpádok korában, 1900.

Illeték: olyan → állami (→ önkormányzati) bevétel, amelyet az állam

egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek
szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az államapparátus
fenntartására fordítják. Az ~ tartozás → adók módjára is behajtható. Az ~ tehát
hasonlít az adóhoz, de különbözik abban, hogy általában valamilyen közvetlen
ellenszolgáltatás (pl. → hatóság eljárása az adott ügyben, igazolás kiadása)
fejében zetik. Másik eltérő vonása az adótól, hogy nem rendszeres, hanem
egyszeri zetési kötelezettséget jelent. Általában Magyarországon kétféle ~
különböztethető meg: → vagyonszerzési és eljárási ~. A vagyonszerzési ~en
belül található az → öröklési, az ajándékozási (→ ajándékozási szerződés) és a
visszterhes vagyonátruházási (→ visszterhes szerződés) ~. Az öröklési ~et az →
örökös zeti az örökhagyótól örökölt vagyon (vagyoni érték) után. Alapja az
örökség tiszta értéke, vagyis a megszerzett vagyon forgalmi értékét (amennyiért
értékesíthető) csökkenteni kell a → hagyatékot terhelő tartozásokkal. Az
öröklési ~ mértéke a → rokonsági foktól függ. Az első csoportba tartoznak a
legközelebbi → hozzátartozók (gyermek; házastárs; szülő, valamint a szülő
nélküli háztartásban eltartott unoka). A második csoportot a nagyszülők és a
testvérek képezik. A harmadik csoportba tartoznak az előbbi két kategóriába
nem sorolt örökösök, akik lehetnek vér szerinti hozzátartozók, de ugyanide
sorolandók a → végrendelet alapján az örökhagyóval rokoni kapcsolatban nem
álló örökösök is. Az ajándékozási ~ feltétele az, hogy az ajándékról → okiratot
állítsanak ki (ez → ingatlan esetén kötelező). A visszterhes vagyonátruházások
körébe ingatlanok, → vagyon értékű jogok, kivételesen → ingóságok (pl,
gépkocsi) ellenérték fejében történő átengedése tartozik. → Adásvételi szerződés
esetén fő szabályként (ha a felek másként nem rendelkeznek) a vevő zeti az
~et. Az eljárási ~eknek két csoportja van: államigazgatási eljárási (→
közigazgatási eljárás) ~ek és → bírósági eljárási ~ek. Az államigazgatási eljárási
~et az eljárás megindításakor kell leróni. A bírósági eljárási ~ek alapvetően a →
polgári peres és → nemperes eljárás megindításakor zetendők (kivételesen →
magánvádra induló → büntetőeljárások esetén is). Az eljárási ~ alapja az eljárás
tárgyától, értékétől, az eljárás sajátosságaitól függ. A bírósági eljárási ~ lehet
százalékos (a → per értékének meghatározott százaléka) és tételes, vagyis
bizonyos ügycsoportokra meghatározott összeg. A bírósági eljárás ~ét a pert
kezdeményező köteles leróni és a pervesztes →fél azt köteles a pernyertesnek
megtéríteni (→ illetékfeljegyzési jog, → perköltség). Ismeretes egy sor ~mentes
eljárás (pl. → holtnak nyilvánítás) és mérsékelt ~ (pl. az első tárgyaláson →
egyezséget kötnek a peres felek). Az ~ meg zetése történhet: ~bélyeggel,
pénzzel, (csekken) és bélyeges űrlappal. → Megyénként (megyei városonként)
és a → fővárosban működik ~hivatal, amely az adózás rendjéről szóló →
jogszabályokat alkalmazza az ~ jogszabályt megsértőkkel szemben.

Illetékesség: a → jogban gyakran használt fogalom. Mind a közigazgatási

szervek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei), mind
pedig a → bíróságok vonatkozásában azt jelenti, hogy adott ügyben az azonos
→ hatáskörű, különböző közigazgatási egységekben működő szervek, ill.
bíróságok közül melyik jogosult, ill. köteles eljárni. Az ~i okok többfélék
lehetnek, mivel az általános ~i szabályok mellett bizonyos ügyfajtákra speciális
~i szabályok vonatkoznak. Ennek következtében előállhat ~i összeütközés,
amely pozitív, ha valamely ügyben két vagy több → hatóság állapítja meg ~ét,
és negatív, ha két vagy több hatóság mondja ki ~ének hiányát. Az ~
megállapítása a → törvény által szabályozott ~i okok szerint történik. 1. →
Polgári ügyekben az általános ~ alapján az a bíróság illetékes, amelynek
területén az alperes (→ fél) lakik. Kisegítő ~i ok az alperes tartózkodási helye,
ha nincs belföldi lakóhelye; továbbá az alperes utolsó belföldi lakóhelye, ha
tartózkodási helye ismeretlen vagy külföldön van; valamint bizonyos
esetekben – ha az alperes belföldi lakóhelye nem állapítható meg, ill. belföldi
lakóhelye nem is volt – a felperes lakóhelye, esetleg tartózkodási helye. → Jogi
személyek esetében az ellenük indítandó perekre vonatkozó ~i szabályokat a
törvény külön rendezi. A különös ~i okok között lehetséges bizonyos
ügycsoportokra vagylagos ~; ez azt jelenti, hogy mindazokban a → perekben,
amelyekre más bíróság kizárólagos ~e nincs megállapítva, a felperes választhat,
hogy az alperesre általánosan illetékes bíróság helyett másik bíróság előtt indít
eljárást. Vagylagos ~ lehetséges pl. bizonyos → vagyonjogi perekben a vagyon
fekvésének helye, gyermek elhelyezésével kapcsolatos ügyekben a gyermek
lakóhelye, egyes → ingatlanokra vonatkozó perekben az ingatlan fekvése stb.
A → Polgári perrendtartás bizonyos jogvitákra nézve a → társadalombiztosítási
perekre, → sajtóhelyreigazítási perekre, → iparjogvédelemmel kapcsolatos
perekre stb. kizárólagos ~et ír elő, és attól a felek még egyező akarattal sem
térhetnek el. → Polgári perekben lehetséges továbbá alávetéses ~ is, amikor a
törvényben meghatározott ~i okok mellett a felek maguk is rendelkezhetnek
az ~ről (→ alávetésen alapuló illetékesség). 2. → Büntetőperben az általános ~i
szabályok szerint az a bíróság jár el, amelynek területén a → bűncselekményt
elkövették. Ha az elkövetés helye nem állapítható meg, az a bíróság az illetékes,
amely az ügyben korábban intézkedett. Az eljárásra az a bíróság is illetékes,
amelynek területén a → terhelt lakik, feltéve, hogy az → ügyész ott emel vádat,
vagy a → magánvádló ott tesz feljelentést. Az ország határain kívül elkövetett
bűncselekmény elbírálására az a bíróság az illetékes, amelynek a területén a
terhelt lakik vagy tartózkodik, ill. amelynek területén fogva tartják. Ha ilyen
bűncselekmény esetén a terhelt távollétében folytatják le az eljárást, az a
bíróság az illetékes, amelynek a területén utoljára lakott vagy tartózkodott
(különös ~). 3. → Közigazgatási eljárásban az ~i szabályok általában a
következők: ingatlanra vonatkozó ügyben az a szerv jár el, amelynek
működési területén az ingatlan fekszik; vállalkozás, hivatás stb. gyakorlásával
kapcsolatos ügyben az a hatóság jár el, amelynek a működési területén a
tevékenységet gyakorolni kívánják; egyéb ügyben az → ügyfél lakóhelye,
telephelye stb., ennek hiányában tartózkodási helye szerint, s ha ez is
ismeretlen, utolsó belföldi lakóhelye szerint kell az ~et megállapítani. Ha
valamely ügyben több hatóság egyaránt illetékes, az eljárási jogosultság azt
illeti, ahol az eljárás előbb indult.

Illetékességi ok: → illetékesség

Illetékfeljegyzési jog: → polgári ügyekben a → félnek, ill. a → beavatkozónak

juttatott kedvezmény; ennek alapján az → illeték előzetes lerovása alól
mentesül. A személyes ~ megadása iránt sikerrel az folyamodhat, akinek az
illeték meg zetése anyagi helyzetére tekintettel aránytalanul nagy terhet
jelentene. Az ~ot kezdeményező fél pernyertessége esetén az illetéket az
ellenfél, pervesztesség esetén ő maga tartozik meg zetni. A tárgyi ~ a per
tárgyára tekintettel érvényes, s csak → jogszabály által meghatározott polgári
ügyekben lehetséges. Az ~ kedvezményében → jogi személy is részesíthető.
A bíróság (→ bíróságok) → méltányossági alapon kimondhatja, hogy a
pervesztes felperes az illeték utólagos lerovása alól is mentesüljön. → perköltség

Illetmény: az → állam valamely szerve által, az alkalmazásában álló

személynek zetett javadalmazás. Szinonimája a „közszolgálati zetés”
kifejezésnek. Az ~ tehát speciális → munkaviszonyból (pl. → köztisztviselői, →
közalkalmazott) származó jövedelemre fenntartott fogalom. ~ esetében a zetés
mértéke nem a felek szabad megállapodásától függ, ugyanis az ún. zárt
közszolgálati rendszerekben az ~ mértékét a → jogszabály határozza meg,
általában a képzettség szintjéhez, a szolgálati időhöz és esetleg más tényezőkhöz
kötötten, amelyet az ún. közszolgálati bértábla tartalmaz.

IMF: → Nemzetközi Valutaalap

Immateriális bűncselekmény: olyan → bűncselekmény, amelynek káros

következményét a jogalkotó (→ jogalkotás) a → törvényi tényállásban nem írja
le. Az ~ ezért az elkövetési magatartás megvalósításával befejeződik. ~ pl. a →
lopás vagy a → sikkasztás.

Immunitás (mentesség – lat.): W. N. Hohfeld (1879–1918) szerint az ~ az az

eset, amikor egy személy, ill. → jogalany felett egy másiknak nincs jogi hatalma
(azaz → hatásköre vagy → joghatósága) valamit megtenni; az ~ ellentéte az
alávetettség. A → jogban általában azokat az eseteket nevezik ~nak, amikor egy
jogalannyal (az → államot is ideértve) szemben bizonyos – más hasonló
helyzetben lévőkkel ellentétben – jogok vagy → követelések, nem
érvényesíthetők. Különbség tehető eljárási és → anyagi jogi ~ között, de a →
jogi nyelv rendesen az ~on eljárási mentességet ért. Ez azt jelenti, hogy az
anyagi jogi igények az ~tól függetlenül léteznek, azonban a mentesség
fennálltáig nem érvényesíthetők, viszont egyéb feltételek megléte esetén az ~
megszűnése után igen. A kevés kivétel e szabály alól a → diplomáciai
mentességek, körében található. Egyéb ~ok a → tételes jogban: az →
országgyűlési képviselők → mentelmi joga, a bírák (→ bíró), → ügyészek, az →
államfő, az → alkotmánybírók, mentelmi joga, valamint az → állami ~.

IMO: → Nemzetközi Migrációs Szervezet, → Nemzetközi Tengerészeti Szervezet

Impeachment (alkotmányos vád – ang.): az USA elnökét (→ államfő),

alelnökét és valamennyi polgári tisztségviselőjének közjogi felelősségre vonását
lehetővé tevő eljárás, erre hazaárulás, vesztegetés vagy más súlyos cselekmény
esetén kerülhet sor. Az → alkotmányos → vádhoz hasonló intézményt számos
más → állam → jogrendje is ismer. Az USA-ban a képviselőháznak (→
parlament) van joga az elnököt vád alá helyezni, az eljárás lefolytatásában a
képviselőház és a szenátus (→ második kamara) vesz részt. Példák az eljárásra:
1974-ben Richard Nixon elnök ellen a képviselőház jogi bizottsága három
vádpontban indított ~ eljárást a Watergate-ügy kapcsán, ezt követően Nixon
lemondott. 1998 és 1999 között Bill Clintont egy Fehér Ház-i gyakornokkal
folytatott viszonyával kapcsolatos hamis eskü, valamint az igazságszolgáltatás
akadályozása miatt kívánták sikertelenül lemondatni.

Impensae (kiadások, költségek – lat.): a → római jogban egy → dologra

eszközölt ráfordításokat, beruházásokat jelenti. Az ~ háromfélék lehettek.
Szükséges beruházások (~ necessariae) azok, amelyek a dolog (→ res) állagának
fenntartásához feltétlenül szükségesek, pl. épület karbantartása, állatok etetése.
Hasznos beruházások (~ utiles) azok, amelyek nem elkerülhetetlenek, de
gazdaságilag hasznosan növelik a dolog értékét: háztelek beépítése, termőföld
minőségének javítása. Fényűző beruházások (~ voluptariae) azok, amelyek csak
fényűző, kényelmi célt szolgálnak. A római jog méltányosan differenciált
szabályrendszert dolgozott ki arra nézve, hogy milyen mértékben tartozik a
tulajdonos megtéríteni a tulajdonát (→ tulajdonjog) képező dologra nézve a
birtokos által eszközölt ~t.

Imperativ jogelmélet: → jogi hatalom

Imperativ jogszabály: → parancsoló jogszabály

Imperium (→ állami főhatalom – lat.): 1. a római királyság (→ monarchia)

idején kizárólag a rexet, a → köztársaság korában legfőbb állami
tisztségviselőket, a → magistratusokat (a → consult, a → praetort és a →
dictatort) megillető főhatalom (→ hatalom). Az ~ egységes és oszthatatlan,
bizonyos értelemben korlátlan volt. Az ~ot a római nép a megválasztással
ruházta a főmagistratusra. Az ~ alapján a főmagistratusokat megillető
legfontosabb jogosultság az ~ militare, azaz a katonai főhatalom, amely alapján
háborúban a consulok és a praetorok a hadsereget vezették. Idetartozott
egyebek mellett még a jog szempontjából igen fontos a Róma városa területén
fennálló ~ domi, a népgyűlés és a → senatus összehívásának joga, a büntetések
(→ bűntetési nemek) és kényszerítő → intézkedések kiszabásának joga és a →
iurisdictio. 2. Birodalom, császárság latin elnevezése az ~ Romanum óta.

Impuberes (serdületlenek – lat.): a → római jog a magánszemélyeket kor

alapján két alapvető kategóriába osztotta, serdületlenekre és serdültekre (→
puberes). A serdültség határát a klasszikus kor két jogtudósi iskolája
különbözően ítélte meg. A → Sabinianusok úknál az illető nemi fejlettsége
alapján, a lányoknál pedig a 12. életév betöltéséhez kötötték a serdültséget. A
→ Proculianusok lányoknál szintén a 12. életév betöltését kívánták meg, a
úknál pedig a 14. életévet. Az ~en belül ismét különbséget tettek aszerint,
hogy vannak akik beszélni, vagyis a → verbálkontraktusok szavainak értelmét
nem tudók (infantes), ők teljesen cselekvőképtelenek voltak, és vannak az
infantia koránál idősebb serdületlenek (~ infantia maiores), akik viszont
korlátozottan cselekvőképesek voltak. A későbbiek során → Iustinianus császár
az infantia határát egységesen a 7. életévben állapította meg. Elfogadta továbbá
a Proculianusok nézetét, és a úk serdültséget egységesen a 14., a lányokét
pedig a 12. életévben állapította meg. → cselekvőképesség

In bonis esse: → bonitár tulajdon

In integrum restitutio (eredeti állapot helyreállítása – lat.): 1. a → római

jogban a → praetor peren kívüli jogsegélyeinek egyikeként kialakult
→jogintézmény. Az ~nak a sérelmet szenvedett fél kérelmére akkor volt helye,
ha nem volt lehetőség más jogsegélyre, és ha ezt a rendkívüli beavatkozást
nyomós ok (pl. megtévesztés vagy erőszak hatására kötött szerződésből eredő
jelentős → kár) tette szükségessé. Az ~ következménye általában az volt, hogy
a praetor parancsára (→ decretum) helyre kellett állítani az érdeksérelmet
előidéző szerződést (→ contractus) vagy más jogi aktust megelőző állapotot,
mintha az érdeksérelem be sem következett volna. Az ~ más értelemben a →
kártérítési → keresetek, célja. A sértettet olyan helyzetbe kell hozni, mintha a
kárt okozó eset (→ szerződésszegés) nem következett volna be.
2. Az ~ a modern → polgári jogban azt jelenti, hogy a → szerződés
érvénytelensége esetén – amennyiben az érvénytelenségi okot vagy okokat nem
lehet kiküszöbölni – az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis olyan
helyzetet kell teremteni, mintha a → szerződést a felek meg sem kötötték
volna. Ebből következik, hogy ha a felek valamelyike kötelezettségét részben
vagy egészben már teljesítette (→ teljesítés), a teljesített → szolgáltatás visszajár.
Az ~t teljes mértékben megvalósítani csak az esetek kis részében lehet. A
fogalmat tágan kell értelmezni, tehát nem csupán a szolgáltatás visszaadásáról
lehet szó, hanem adott esetben annak ellenértékét is gyelembe kell venni,
hogy a szolgáltatás tárgya egy ideig a másik félnél volt. (Ez pl.
pénzszolgáltatásnál → kamat zetési kötelezettséget is jelent.)

In iure cessio (lat.): a rómaiak ősi ügyleteinek egyike. A → Tizenkét táblás

törvény már ismerte. Nehézkessége miatt a kora császárkorban, még a →
mancipatio előtt kikopott a gyakorlatból. Az ~ mind res mancipi, mind res nec
mancipi átruházására alkalmas volt. Lényegében színleges → per formájában
zajlott le. Fiktív tulajdoni per volt. A szerző fél előzetes megállapodás alapján
pert indít a tulajdonos ellen, azt állítván, hogy a megszerezni kívánt → dolog
az övé. Az ~ egész vagyon (→ bono) megszerzésére, átruházására is alkalmas. Az
~ absztrakt ügylet volt, független a → causától, így egyéb jogi célok
megvalósítására is alkalmas volt, pl. → szolgalomalapítás, ajándékozás,
rabszolga-felszabadítás.

Inaedi catio (→ beépítés, → ráépítés – lat.): a → római jogban az ~nak két

esetét ismerték, ha valaki saját telkén (→ telek) részben vagy egészen idegen
anyaggal, vagy idegen telekre saját anyaggal építkezett. Az építmény osztja a
telek sorsát (super cies solo cedit), így a beépítő telektulajdonos megszerezte az
idegen anyag, az épület tulajdonát, ill. a telektulajdonos ugyancsak megszerezte
a telkére más által idegen anyagból épített építmény tulajdonát. Az ily módon
→ kárt szenvedett másik fél esetleges → vagyoni igényeit noman differenciált
szabályok rendezték.
Incapacitas (lat.): a → római jogban a → végrendeleti örökség (→ hereditas)
megszerzésére való képtelenség. Ezt az intézményt a lex Iulia de maritandis
ordinibus és a lex Papia Poppaea (→ Augustus családjogi törvényei) által a
házasságban (→ matrimonium) nem élőkre (coelebs) és a gyermektelenekre
(orbus) vonatkozólag életbe léptetett szerzési tilalom teremtette meg. A
különbség az öröklőképtelenség és az örökség megszerzésére való képtelenség
között abban van, hogy az öröklőképtelen személyre (pl. a keresztény korban
az eretnekekre) egyáltalán nincs megnyílás (→ delatio hereditatis), ellenben az
incapax kinevezhető → örökössé, részére megnyílik az öröklés, de az örökséget
– hacsak az ~ okát záros → határidőn belül nem szünteti meg – nem szerzi
meg. Az ~ miatt üresen maradt → hagyatéki rész a caducum, elesett örökrész,
ezt az ugyanabban a végrendeletben örökösként kinevezett gyermekes
családapák vagy hagyományosok kapják.

Indemnitas (lat.): az → országgyűlés sajátos bizalma a → kormányhoz, ha

bizonyossá válik, hogy az új → költségvetési → törvény elfogadására a
költségvetési év kezdetéig nem kerül sor. Az ~ felhatalmazási törvény, amely
feljogosítja a kormányt, hogy az új költségvetési évben az → államháztartást
ideiglenesen az előző költségvetési évre megszavazott költségvetési törvény
keretei között tovább vezesse.

Indignitas (méltatlanság, érdemtelenség – lat.): a → római jog a modern

jogokhoz hasonlóan ismerte az → öröklésre való érdemtelenséget. A római jog
szerint az ~ nem gátja az örökség (→ hereditas) megszerzésének, hanem annak
elvesztését vonja maga után. Az ~ miatt az → örökös (heres) az örökséget nem
tarthatja meg. A császárkori → jogtudomány alakította ki az ~ legfontosabb
eseteit, ilyenek az örökhagyó megölése, súlyos bántalmazása, végrendeletének
(→ testamentum) alaptalan megtámadása. Az érdemtelen személy örökös
ugyan, de az örökséget más, rendszerint a → scus vagy a törvényes örökös
elvehette tőle. Ez a → vagyon az elragadott vagyon (bona ereptoria). Aki ezt a
vagyont megszerzi, nem válik örökössé, mert az örökös továbbra is az
érdemtelen személy (indignus), hanem az örökös helyzetébe kerül (heredis
loco), a → hagyatéki tartozásokért a szerzett vagyon erejéig felel.

Infamia (becstelenség – lat.): az ókori Rómában a polgárt megillető

megbecsülés (existimatio) csökkenésének legfontosabb esete az ~, amelynek
három fajtája volt, a → consuli, a → censori és a → praetori ~. A consul az ~val
sújtott személyt (infamis) a → magistratusjelöltek jegyzékéből törölte. A censor
az illetőt a → senatusból elmozdította, vagy az előkelő vidéki tribusból a
megvetett városiba helyezte, a lovagot pedig megfosztotta lovától. A praetori
~nak is két formája volt, a közvetlen és a közvetett. Közvetlen ~t (~
immediata) okoztak egyes foglalkozások (kerítő, színész, prostituált) és
bizonyos magatartások (kettős házasság, a gyászév letelte előtti férjhezmenetel
stb.). Közvetett ~ról (~ mediata) akkor volt szó, amikor a →
bűncselekményekből, gyámságból (→ tutela), társaságból stb. származó
keresetekben való elmarasztalás, → ítélet tették az érintettet infámissá. Az
infamis elvesztette politikai jogait, nem köthetett → házasságot csorbítatlan
becsületű személlyel. Az ~ élethosszig tartott, hacsak a senatus vagy a császár
nem tette lehetővé a jó hírnév visszaállítását.

Infantes: → impuberes

Infokommunikációs jog: a modern kommunikációs hálózatok, szolgáltatások

szabályozásával és alkalmazásával foglalkozó jogterület. Magában foglalja
egyebek mellett az elektronikus hírközléssel, az internettel, az elektronikus
médiákkal kapcsolatos szabályozási, adatvédelmi (→ adatvédelem), → szerzői
jogi stb. kérdéseket.

Információs önrendelkezési jog: → személyes adatok védelméhez való jog

Információszabadság: az egyik leg atalabb → alapjog, amelynek többféle

elnevezése ismert. Magyarországon 1989 óta → alkotmányos jog, gyakorlása a
személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló
1992. évi LXIII. tv. elfogadása óta biztosított. Az ~ a magyar jogi
szóhasználatban a közérdekű adatok megismeréséhez való jogként honosodott
meg. A magyar jog az → állami, → önkormányzati és egyéb közfeladatot ellátó
szervek kezelésében levő, a személyes adat fogalma alá nem eső adatokat
generálisan közérdekű adatokként deklarálja, amelyek megismerését csak →
törvényben meghatározott esetekben lehet korlátozni, így pl., ha az →
államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény alapján az arra jogosult szerv
állam- vagy szolgálati titokká nyilvánította, vagy akkor, ha a közérdekű adatok
nyilvánosságához való jogot az adatfajták meghatározásával törvény
honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi
pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből, külügyi kapcsolatokra, → nemzetközi
szervezetekkel való kapcsolatokra vagy → bírósági eljárásra tekintettel
korlátozza. Az ~ot meghatározott körben az üzleti titok védelme miatt is lehet
korlátozni. E jog gyakorlásának egyik garanciája a mindenki számára nyitva
álló bírósági eljárás lehetősége. Amennyiben ugyanis a polgár közérdekű adat
megismerésére vonatkozó kérését nem teljesítik, a kérelmező a bírósághoz
fordulhat. Ilyenkor a megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát az adatot
kezelő szerv köteles bizonyítani. A bíróság az ilyen ügyekben soron kívül jár el.
1995 óta a másik → jogorvoslati lehetőség az → Országgyűlés adatvédelmi
biztosa (→ országgyűlési biztosok) eljárásának kezdeményezése.
Magyarországon – Európában egyedülálló módon – két, olykor egymással is
konkuráló jog, az adatvédelemre és az ~ védelmére egy → ombudsmant
választottak. Ez utóbbi terén feladata, hogy a közérdekű adatok
megismeréséhez való joggal kapcsolatos panaszokat kivizsgálja, és javaslatokat
tegyen orvoslásukra.

Informátor, bizalmi személy: a → rendőrség bűnüldözési feladatának teljesítése

érdekében folytatott titkos információgyűjtés során igénybe veszi az ~
szolgálatait. Az ~ esetenként és általában csak egy-két olyan ügyben közöl
titkosan információkat, amelyek kimenetelében maga is érdekelt. A ~
hírszerzési lehetőségei abból adódnak, hogy életmódja, ismerőseinek és
barátainak köre, foglalkozása, kedvtelése, szenvedélye az alvilághoz kötik.
A rendőrségnek módja van anyagi ellenszolgáltatást, sőt rendszeres juttatást
nyújtani az értékes híranyagokért. Rendszerint a legnagyobb kedvezmény a
bűnelkövető részére, ha a rendőrségnek adott információkért mentesítik a
felelősségre vonástól, vagy az egyébként megérdemeltnél lényegesen hamarabb
szabadulhat elzárásbüntetéséből. Sok → államban lehetőség van arra, hogy az a
személy, aki segíti a → hatóságokat tettestársai leleplezésében, kedvezményt
kaphasson az ellene folyó büntetőeljárásban. → különleges titkosszolgálati
módszerek

Ingatlan: a dolgok (→ dolog) természeti tulajdonságuk szerinti csoportosítása

rendszerint az → ingó és ~ dolgok megkülönböztetésén alapul. A → római
jogban e felosztásnak az ügyletek szempontjából még nem volt jelentősége, a
későbbi társadalmak jogában azonban már alapvető fontosságú a
megkülönböztetés. Az ~ok csoportjába tartozik elsősorban a földterület és a
föld méhe (víz, szén, érc stb.), továbbá mindaz, amit a földön az ember vagy a
természet létrehozott (a föld természetes vagy mesterséges → alkotórésze). Az
~nal szilárd kapcsolatban levő dolgokra (elsősorban a felépítményekre)
vonatkozó szabály értelmében a felépítmény jogi sorsa (→ épület tulajdonjoga)
a földét követi.

Ingatlan-nyilvántartás: az → ingatlanok (termőföld, egyéb földterület, építési

telek, lakó- és gazdasági épület) adatainak, valamint a hozzájuk kapcsolódó
jogoknak és tényeknek → hatósági nyilvántartása. Településenként tartalmazza
az ország valamennyi ingatlanának a → törvény szerint meghatározott adatait,
az ingatlanhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket.
A nyilvántartás alapegysége az egyes önálló ingatlant feltüntető → telekkönyvi
betét, amely birtoklapból, tulajdoni és teherlapból áll. A telekkönyv részei
továbbá: a térkép, a telekkönyvi mutatók és az irattár. Az ~ alapvető
rendeltetése az ingatlanforgalom biztonságának megteremtése. Ezt a célt
szolgálják az ~ alapvető elvei: a) a közhitelesség elve szerint az ~ az ellenkező
bizonyításig hitelesen tanúsítja a bejegyzett jogok és jogilag jelentős tények
fennállását, valódiságát; b) a bejegyzés elve azt jelenti, hogy az ingatlannal
kapcsolatos legfontosabb jogokat maga a bejegyzés keletkezteti (konstituálja),
pl. → tulajdonjog, → telki szolgalom (→ zálogjog); egyéb bejegyezhető jogok
fennállását az ~ közhitelesen tanúsítja (deklaratív hatály); c) a nyilvánosság elve
alapján az ~i tulajdoni lap tartalma korlátozás nélkül megismerhető: azt bárki
megtekintheti, arról feljegyzést készíthet vagy másolatot kérhet; d) az okirati
elv azt jelenti, hogy az ~ban jog és jogilag jelentős tény bejegyzésére, adatok
átvezetésére csak → jogszabályban meghatározott okirat vagy → hatósági
határozat alapján kerülhet sor; e) a rangsor elve szerint az egymást kizáró
bejegyzések (pl. két tulajdonjog) közül csak a későbbi hatályos, az egymással
összeférő jogok (pl. két jelzálogjog) közül a korábban bejegyzett jog
rangsorban megelőzi a későbbit; kivételesen mód van a ranghely előzetes
biztosítására vagy fenntartására is; f) az egyediség elve alapján mind az önálló
ingatlanokat (földrészeket és egyéb önálló ingatlanokat, pl. épületet, pincét),
mind a rájuk vonatkozó jogokat és kötelezettségeket (terheket), valamint ezek
jogosultjait és kötelezettjeit külön-külön sorszámozva kell nyilvántartani
(bejegyezni, kijavítani, törölni). Az ~-t → közigazgatási szervek vezetik.
Fontos, hogy az ~ naprakész legyen. Ezt megkönnyíti a gépi adatfeldolgozás,
amely az → elektronikus közigazgatáson keresztül az polgárok számára
közvetlenül is lehetővé teszi a tárolt → adatok elérését.

Ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés: ha a → tulajdonjog

megszerzése nem átruházáson alapul (→ tulajdon átruházása), akkor a
tulajdonszerzés az → ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés nélkül is
bekövetkezik. Ilyen ~ leggyakrabban a házastársi közös tulajdon keletkezése
(→ házassági vagyonjog), az → öröklés, az → elbirtoklás, a → ráépítés és a →
növedék. Kivételesen bekövetkezhet ~ → jogszabály rendelkezése, bírósági (→
bíróságok) vagy → hatósági határozat alapján is. Ha az ingatlantulajdonos a
tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte, igényt tarthat arra, hogy
tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásban feltüntessék. Ez az igénye – mint →
tulajdoni igény – nem évül el. Átruházással ingatlan-nyilvántartáson kívül
tulajdonjogot szerezni nem lehet, hiszen akinek tulajdonjoga nincs bejegyezve,
az nem is szerzett még tulajdonjogot. A gyakorlat azonban a tradicionális
rendszer merevségét feloldja, s megengedi a tulajdonjog bejegyzését azzal
szemben is, aki az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól bejegyzés
nélkül szerzett érvényes → szerződés alapján vagy más → jogcímen tulajdoni
igényt. Bejegyzésre alkalmas → okirattal kell igazolni a közbenső jogszerzést, és
erre a bejegyzésben utalni kell. Ilyen esetben az eladó köteles a dolog
tulajdonjogát megszerezni annak érdekében, hogy azt a vevőre átruházhassa.
Az eladó a korábbi tulajdonostól → perben követelheti, hogy az eladó
tulajdonjogának bejegyzésére alkalmas okiratot 15 napon belül adja ki, vagy
tűrje, hogy az eladó a → jogerős → ítélet alapján közvetlenül kérje az ingatlan-
nyilvántartástól az új szerző tulajdonjogának bejegyzését.

Ingó dolog: zikai léttel bíró tárgy, amely a → tulajdonjog tárgya lehet, vagyis
ami tulajdonba vehető. A dolgok (→ dolog) természeti tulajdonság szerinti
osztályozásának egyik esete az ingók és → ingatlanok megkülönböztetése. A
két csoport elhatárolása általában kizárásos alapon, az egyik fogalmának
meghatározásával és minden más dolognak a másik csoportba utalásával
történik. Pl. az ~ fogalma az → Osztrák polgári törvénykönyvben: „Azon
dolgok, melyek állaguk sérelme nélkül egy helyről a másikra áttehetők, ingók;
ellenesetben ingatlanok”. A magyar → Magánjogi törvényjavaslat a
megkülönböztetés alapját az ingatlan meghatározására helyezte át: „Ingatlanok
a telkek, a föld felületének egyes határozott részei, alkotórészeikkel együtt;
minden más dolog ingó”. A → Polgári Törvénykönyv lényegében ezt a
megoldást veszi át, anélkül, hogy akár az ~, akár az ingatlan fogalmát
meghatározná.

Ingyenes szerződés: a → polgári jogban olyan → szerződés, amelyben az egyik

fél → szolgáltatásával szemben a másik fél nem kötelezi magát (egyenértékű)
→ ellenszolgáltatásra. Az ~ kivételes a → magánjog világában. Számos →
jogrendszer – így a magyar is – kifejezett vélelmet (→ vélelem) állít fel a
szolgáltatásoknak ellenszolgáltatással történő kiegyenlítettsége mellett: a
visszterhesség vélelmét. Ez a vélelem azt jelenti, hogy a szerződés visszterhesnek
tekintendő (→ visszterhes szerződés), kivéve ha tartalmából (vagy a kísérő
körülményekből) kétségkívül megállapítható az ellenérték nélküli
kötelezettségvállalás. A polgári jogi szabályozás rendszerint kevésbé szigorúan
ítéli meg az ellenérték nélkül kötelezettséget vállaló felet („ajándék lónak ne
nézd a fogát”); az enyhébb szigor a → szerződésszegés szankcióiban jut
kifejeződésre. A legfontosabb ~ az ajándékozás (→ ajándékozási szerződés);
jelentős ~ a → haszonkölcsön is. Több jogrendszerben ~ (vagy a felek
megállapodásával ingyenessé tehető) a → megbízás.

Iniuria (jogtalanság, törvénysértés, sérelem – lat.): a → római jogban tágabb

értelemben jogellenesség, szűkebb értelemben más ember személyiségének
szándékos és jogellenes megsértésével megvalósuló → delictum. A →
jogtudomány az ~ fogalmát fokozatosan kiterjesztette, így a klasszikus korra az
~ két fajtája alakult ki az elkövetés módja szerint. A reál~, amely
cselekedetekben valósult meg. A másik a verbál~, amely más személyét
becsmérlő, rágalmazó kifejezések használatával valósult meg. A → Tizenkét
táblás törvény szigorú (→ taliót előíró), ill. elavult (tarifás büntetéseket
előirányzó) → szankcióit felváltó → praetori → kereset, az actio iniuriarum
aestimatoria mérlegelés szerinti → poena meg zetésére irányuló büntetőkereset
volt, amely a sértett → örököseire nem szállt át. Az ~ az elkövetésétől számított
egy éven belül volt indítható, a marasztalás → infamiával járt. Sulla idején egy
lex Cornelia a reál-~ súlyosabb eseteit → crimenné nyilvánította és
különbíróság elé utalta.

Inkasszó (beszedési megbízás – ol.): a készpénznélküli zetési módozatok

egyik legelterjedtebb változata, amelynek két formája ismert: az ún. beszedési
megbízás és az azonnali beszedési megbízás. A beszedési megbízás körében is
kétféle változatot lehet megkülönböztetni; az „egyszerű” beszedési megbízást és
a → határidős beszedési megbízást. Az alapesetnek minősülő „egyszerű” ~val a
jogosult bízza meg a → bankszámláját vezető pénzintézetet, hogy
bankszámlája javára, a → kötelezett bankszámlája terhére meghatározott
összeget számoljon el (→ bankszámlaszerződés). A beszedési megbízást a
jogosultnak kell a bankszámláját vezető pénzintézethez eljuttatnia. A határidős
~ esetében a jogosultnak biztosítani kell a kötelezett számára a zetés teljesítése
elleni kifogás megtételére határidőt. Ezért a határidős beszedési megbízás
benyújtásáról a jogosultnak kell gondoskodnia, de oly módon, hogy a
kötelezett részére küldendő értesítés tartalmazza a kifogásolási határidő utolsó
napját. Az azonnali ~ a beszedési megbízásnak az a válfaja, amelynek
benyújtásáról annak teljesítése előtt nem értesíti a pénzintézet előzetesen a
kötelezettet, és annak hozzájárulása nélkül terheli meg bankszámláját.
Azonnali ~nak azonban csak akkor van helye, ha annak alkalmazását →
jogszabály írja elő, vagy a felek → szerződésben, ill. a zetésre kötelezett által
elfogadott üzletszabályzatban a zetés ilyen módjában állapodtak meg.

Inkorporálás (lat.): a hatályos joganyag rendezésének eszköze, amelynek során

a kérdéses → jogszabály időközben bekövetkezett módosításait az eredeti
szerkezet és belső tagolás (számozás) megőrzésével beiktatják a szövegbe. Új
szerkezetű új részek elhelyezésére többnyire kisegítő számozást alkalmaznak,
amely alszámmal kapcsolódik a megfelelő helyhez. Sokszorosan változott, régi
születésű és változatlanul alapvető → jogforrások (pl. → alkotmányok, →
polgári vagy → büntető törvénykönyvek) esetén az ~ az egyedüli lehetőség arra,
hogy egy kérdéses jogforrás hatályos szövege mindenkor egyértelműen s
könnyen hozzáférhető legyen. Az ~ ugyanakkor gyakorlati segédlet; nem érinti
az eredeti jogforrások (alaptételezések és későbbi módosító, kiegészítő aktusok)
kizárólagos → jogi érvényességét.

Inkvizitórius eljárás: → büntetőeljárási rendszerek

Innominát kontraktusok (lat.): a posztklasszikus római előzményekre

visszamenő középkori hagyomány szerint az ún. névtelen reálszerződések (→
reálkontraktus) a → római jogban. A római jog típuskényszeren alapuló →
szerződési rendszere nem tudta kielégíteni az igényeket. A merev szerződési
típusrendszer tágításának egyik eszköze volt az ~ bevezetése. Névtelenek voltak
azért, mert nem tartoztak a nevesített szerződésekhez. Reálszerződések azért,
mert ezek a szerződések is az egyik fél → teljesítésével, ígéretének realizálásával,
→ szolgáltatásával jöttek létre. Az ~ először atipikus megállapodások voltak,
amelyeket jogilag nem lehetett kikényszeríteni. Ha valamelyik fél teljesített és a
másik nem, a teljesítő fél a civiljog (→ ius civile) alapján csak → jogalap nélküli
gazdagodás címén követelhette a teljesített szolgáltatás ellenértékét. A → praetor
esetenként ezeket a névtelen szerződéseket védelemben részesítette, és a
teljesítő félnek többféle → perlési lehetőséget biztosított. Az ilyen szerződések
olyan sokfélék, hogy csak a bennük szereplő szolgáltatások jellege szerinti
sémában csoportosíthatók. Valószínűleg → Paulustól származik a rendszerezés:
do ut des (adok, hogy adj), do ut facias (adok, hogy tegyél), facio ut des (teszek,
hogy adj), facio ut facias (teszek, hogy tegyél). → Iustinianus általánosan
peresíthetővé tette a ~at, ha az egyik fél már önként teljesített, és az ~ →
keresetét egységesítette actio praescriptis verbis név alatt. A korábbi szabályokra
gyelemmel Iustinianus a teljesítő félnek meghagyta azt a lehetőséget, hogy a
viszontszolgáltatás perlése helyett saját szolgáltatását visszakövetelhesse. A
középkori → jogtudomány az ~ kategóriája alá vont bizonyos olyan, a római
jogban régtől fogva nevesített szerződési tényállásokat is (→ permutatio, →
precarium, → aestimatum, → transactio), amelyek keresete a iustinianusi
jogban egységesen a praescriptis verbis actio volt, ezek az ún. neves-névtelen
reálszerződések.

Institutiones (alapvető tanítások, tudományba bevezető tanok – lat.): a →

római jogban két ~ a legismertebb: → Gaius és → Iustinianus Institutiói.
A császárkorban az egyre intenzívebbé váló jogi oktatás igényeire tekintettel a
római jogtudósok a Kr. u. 2. századtól kezdve írtak ~ címmel tankönyveket,
így az ~ mint tankönyvi műfaj a jogi irodalomban is meghonosodott. Ezek a
tankönyvek nagyrészt elvesztek vagy csak töredékesen maradtak fenn. Egyedül
Gaius, a 2. század második felében működő jogtudós Institutionum
commentarii c., Kr. u. 160 körül írott, négy „kommentárból” álló tankönyve
az egyetlen majdnem teljes épségben fennmaradt mű a Iustinianus előtti
jogirodalomból. A gaiusi Institutiók szolgáltak mintául Iustinianus Institutiói
megalkotása során. A gaiusi Institutiók jelentősége az utókorra nézve
elsősorban abban áll, hogy az e tankönyvben alkalmazott és valószínűleg
éppen Gaius által megalkotott, korszakos újítást jelentő rendszer Iustinianus
Institutiói közvetítésével a mai napig meghatározza a kontinentális európai →
magánjog (→ kontinentális jog), ill. a → polgári törvénykönyvek rendszerét
(institutiorendszer). E rendszer keretében Gaius először a személyek, majd a
„dolgok” (→ res), végül a → keresetek jogát tárgyalja, de a „dolgokról” szóló
részen belül már eléggé világosan elkülönül a → dologi jog, az → öröklési jog és
a → kötelmi jog. Másfelől Gaius műve a római jog történeti megismerésének
egyik legfontosabb forrása, az archaikus római jog számos intézményéről
egyedül Gaius műve alapján szerezhető ismeret.

Instructio (lat.): a nemesi → vármegye közgyűlése által a választott → követek

részére megfogalmazott utasítás, amelyben körülírták a rendi → országgyűlésen
képviselendő lokális érdekeket. A követek – a visszahívás terhe mellett –
kötelesek voltak küldőik határozata szerint eljárni, felszólalni és szavazni. Ha
az országgyűlésen a ~ban körvonalazott tárgyakon kívül állást kellett foglalni, a
követek pótutasítást kértek. Az ~ révén kötött követi → mandátum biztosította
a területi → önkormányzat érdekképviseletét, és korlátozta a képviselő
befolyásolását, ugyanakkor azonban gátolta az országos szintű politikai
érdekek érvényesítését. Az 1848-as törvények (→ áprilisi törvények) az utasítási
jogot kifejezetten nem törölték el. Az 1848. évi V. tc. mint vármegyei
jogosultságot iktatta ki.

Instrumentum (szerszám – lat.): a → római jogban felszerelést, egy fődolog

(→ res principális) szolgálatára rendelt dolgok összességét jelenti, pl. egy mezei
→ telek vonatkozásában ~nak minősültek az ott tartott rabszolgák, igásállatok,
szerszámok. (→ dologkapcsolatok-dologösszesség). A fődologról rendelkező ügylet
hatálya az ~ra csak külön kikötés esetén terjedt ki, de az ~ot alkotó dolgokat
tételesen nem kellett felsorolni. → pertinentia

Integrált áramkörök jogi oltalma: egyre több → jogrendszer – így 1992 óta a
magyar is – szabályozza az integrált áramkörök (chipek) jogi oltalmát. Itt
az oltalmazott tárgy az eredeti térbeli elrendezés (topográ a), az oltalom
kizárólagos, rendszerint tízéves oltalmi idővel, lajstromozással keletkezik (→
iparjogvédelem).

Intentio (kiterjedés, szándék, akarat – lat.): a → praetori → peres eljárás →

formulájának legfontosabb alkatrésze, amely rögzítette a felperes (→ fél) →
követelését és meghatározta, mit kell bizonyítania ahhoz, hogy pernyertes
legyen. → formularis eljárás

Intercessio (közbelépés, közbeavatkozás – lat.): a → római jogban kétféle

jelentése volt. A → közjogban jelentette a → magistratusoknak azt a jogát,
hogy hivatali társuk (kollégájuk) vagy meghatározott, alacsonyabb rangú
magistratusok intézkedése ellen tiltakozzanak, és így annak végrehajtását
megakadályozzák. A néptribunusok vétója (→ vétójog) is ~ volt. A római →
magánjogban más érdekében való kötelezettségvállalást értettek rajta. Két fő
formája az ~ cumulativa [pl. → kezesség (sponsio), zálogadás más érdekében],
és az ~ privativa (→ tartozásátvállalás, ilyenkor a régi adós kötelezettsége
megszűnik). A római jog a nők ~ját tiltotta, ill. korlátozta.

Interdictum (közbeszólás, tiltás – lat.): a → római jogban a → praetor peren

kívüli jogsegélye, a → magistratusi → imperium alapján, amellyel valamely
kifogásolt magatartást megtilt (~ prohibitorium), elrendeli az eredeti állapot
helyreállítását (~ restitutorium), vagy egy → dolog felmutatását (~
exhibitorium). Az ~ok kezdetben közrendet sértő, elsősorban erőszakos
magatartások megtiltására irányuló hatósági felszólítások voltak, amelyeket a
praetor az ügy gyors kivizsgálása alapján adott ki, az ellenszegülést bírság
(multa) kiszabásával szankcionálva (→ szankció). Később az ~ok tárgyi köre
bővült (~ restitutorium, exhibitorium), és az eljárás is megváltozott: a praetor
kivizsgálás nélkül, már a megalapozottnak látszó kérelem alapján kibocsátotta
az ~ot azzal, hogy ha a parancsnak a másik fél nem tesz eleget, a kérelmező
ellene → pert indíthat. Az ~ ekként a modern jogokban ismert → zetési
meghagyás előképe a római jogban, de a zetési meghagyással ellentétben az ~ a
→ kötelezett passzivitása esetén nem emelkedett jogerőre. Az ~ alapján indult
per a rendes peres eljáráshoz képest gyorsított, → „sommás” eljárás, mert az
esküdtbíró (→ index) kizárólag azt vizsgálta, hogy az ~ kibocsátásának a
praetori → edictumban meghatározott feltételek alapján helye volt-e, és ha
igen (tehát az ~ kibocsátása megalapozott volt), megvalósult-e az ~nak való
ellenszegülés. Az ~ alapján indított perben a praetor a feleket (→ fél) általában
bírságígéret tételére kötelezte arra az esetre, ha pervesztesek lennének. Az ~okat
aszerint, hogy csak egyik vagy mindkét felet utasították valamilyen
magatartásra, „simplex”-nek vagy „duplex”-nek nevezték. A legfontosabb ~ok a
birtok~ok voltak, ezeket három csoportba sorolták: ~ adipiscendae possessionis
(birtokszerzésre irányuló ~ok, pl. ~ Salvianum, ~ retinendae possessionis (birtok
megtartására irányuló ~ok) és ~ recuperandae possessionis (birtok visszaszerzésére
irányuló ~ok). Diocletianus korától kezdve az ~okat nevük megtartásával
beolvasztották a császári → cognitiós eljárás keresetei közé.

Interesse (különbözet, érdek – lat.): a → római jogban az a pénzben

kifejezhető különbözet, amely valaki → vagyoni helyzetében más jogellenes
cselekménye folytán bekövetkezett (→ kár). Ilyenkor a bíró (→ iudex) –
feltéve, hogy a károsult által indított → kereset actio incerta, amelynek
formulája lehetővé tette az ~ értékben való marasztalást – összehasonlította a
károsult károkozás folytán megváltozott helyzetét azzal a helyzettel, amelyben
akkor lenne, ha a károkozás elmaradt volna, és a károkozót a két helyzet
közötti különbözet (quod interest, quantum interest, quanti interest)
meg zetésére kötelezte. Az ~-érték megállapítása során a felmerült káron (→
damnum emergens) és az elmaradt hasznon (→ lucrum cessans) kívül gyelembe
vehető volt a károsultat ért relatív (individuális) többletkár, amely őt pl.
vagyonkezelő rabszolgája vagy egy négyesfogatba tartozó ló megölése folytán
érte; felszámítható volt továbbá → késedelmi kamat is, az előszereteti értéket
(pretium affectionis) azonban nem vették gyelembe. Az ~ követelésének helye
volt valamennyi bonae dei actio körében, ezenfelül – a fejlettebb jogban –
számos egyéb kereset (pl. rei vindicatio) és néhány → interdictum esetében is.
→ Jhering óta szokás megkülönböztetni a pozitív és a negatív ~t. Jhering
pozitív ~nek nevezte azt a különbséget, amely a károsult vagyoni helyzetében
amiatt jelentkezik, hogy partnere egy érvényes → szerződést nem vagy nem
megfelelően teljesít (→ teljesítési érdek), negatív ~ pedig akkor keletkezik, ha
valaki a másik fél → gondatlansága (culpa in contrahendo) miatt érvénytelen
szerződést köt, és ezzel kapcsolatban én olyan kár (ez felmerült kár és elmaradt
haszon egyaránt lehet), amelyet nem szenvedett volna el akkor, ha az utóbb
érvénytelennek bizonyult szerződés megkötésére (ill. a szerződés megkötésének
előkészületeire) nem került volna sor.

Internálás: politikai vagy közbiztonsági okokból konkrét → bűncselekményt el

nem követett egyének őrizetben tartása, vagy kijelölt helyen való elkülönítése.
Az ~okat Magyarországon az I. világháború alatt a háború esetén való kivételes
állapotról szóló 1912. évi LXIII. tv. alapján alkalmazták. Később is sor került
~okra, különösen a II. világháború idején. Az ~ok 1945 után is folytatódtak, s
a „demokratikus → államrendet veszélyeztetőkkel” szemben alkalmazták. Az
~okat csak 1953-ban szüntették meg. 1956 után közbiztonsági őrizet név alatt
ismét bevezették, s az 1960. márc. 31-ig létezett. Az ~ sérti az emberi jogokat
(→ polgári és politikai jogok) és a legalapvetőbb → büntetőeljárás alapelveit, így
az → jogállamban elfogadhatatlan. A → nemzetközi jog idegen állampolgárok
(→ állampolgárság) ~át háborús állapot esetén megengedhetőnek tartja, s az
1949. évi gen egyezmények (→ gen jog) előírják, hogy az ~t foganatosító
állam köteles az internáltak kellő ellátásáról és emberséges bánásmódról
gondoskodni.

Internuncius: → pápai internuncius

Interpelláció (lat.): számos → államban hosszú idő óta a képviseleti szervek

ellenőrző tevékenységének egyik alapvető eszköze. Magyarországon pl.
magyarázat kérése céljából az → országgyűlési képviselő a → kormányhoz, a
kormány bármely tagjához és a legfőbb → ügyészhez a feladatkörükbe tartozó
bármely ügyben ~t intézhet. E személyek kötelesek az ~ra személyesen – vagy
kivételesen helyettesük útján – az → Országgyűlés plénumán válaszolni.
(Indokolt kérésre csak az Országgyűlés engedélyezheti, hogy az interpellált
személy záros határidőn belül írásban válaszoljon, azzal, hogy a válasz
elkészülte után az ~t az Országgyűlés ülésén is tárgyalni kell.) Az interpelláló
képviselőnek viszontválaszra van joga. Ha a választ nem fogadja el, a válasz
elfogadásáról az Országgyűlés dönt. Amenynyiben pedig az Országgyűlés a
választ elutasítja, az ~t vizsgálat céljából a → hatáskörrel rendelkező →
országgyűlési bizottságnak kell kiadni. A bizottság jelentése alapján az
Országgyűlés az ~ tárgyalását ismét napirendre tűzi, amelyen utólag helyesnek
ítélheti az ~ra adott választ, elfogadhatja a bizottság ülésén az interpellált által
kiegészített választ, vagy pedig megerősítheti korábbi elutasító döntését, és a
bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kérheti fel. Egyébként nem
kizárt, hogy a → helyi önkormányzatok → szervezeti és működési szabályzatai az
→ önkormányzati képviselők számára is ~s jogosítványokat állapítsanak meg.

Interpol (International Criminal Police Organisation): bűnügyi

együttműködéssel foglalkozó → nemzetközi szervezet. Megalakulásának
előzményei 1914-re nyúlnak vissza, amikor Monacóban a nemzetközi rendőri
együttműködéssel foglalkozó első kongresszuson létrehoztak egy nemzetközi
bűnügyi nyilvántartó hivatalt. 1923-ban Bécsben a második kongresszuson
felállították a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Bizottságát, amely a II.
világháborúig működött. 1946-ban Párizs székhellyel újjászervezték a
szervezetet, 1989-ben az ~ székhelye Párizsból Lyonba költözött. Az ~ célja a
→ büntetőügyekben eljáró rendőrhatóságok (→ rendőrség) közötti
együttműködés formáinak megteremtése és támogatása, legfőbb feladata a
közönséges → bűncselekmények hatékony felderítése és visszaszorítása. Az ~
szervezete Közgyűlésből, Végrehajtó Bizottságból, főtitkárból és titkárságból
áll. A közgyűlés az ~ legfelsőbb szerve, amely a tagországok → kormányai által
kijelölt delegátusokból áll. Evenként ülésezik. A Titkárság a ténylegesen
működő szervezet: koordinálja a → bűnözés elleni küzdelmet, kezeli a
bűnözésre és a bűnözőkre vonatkozó információkat, valamint kapcsolatot tart
különböző nemzetközi szervezetekkel. A tag→ államokban az ~ nemzeti
irodái működnek, amelyek fogadják a Titkárságtól érkező megkereséseket.
Magyarország 1952-ig tagja volt és 1981-től ismét tagja az ~nak. A magyar
nemzeti iroda közreműködik a nemzetközi információcsere lebonyolításában,
a nyilvántartási rendszer működtetésében és a megkeresések teljesítésében, a →
nyomozási cselekményeket a hazai bűnüldöző szervekkel közösen végzi,
közreműködik → kiadatási és → nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos rendőri
feladatok ellátásában.

Interpoláció: → Iustinianus

Interregnum [uralkodás közötti (időszak) – lat.]: az ősi Rómában a királyi szék

megüresedése és betöltése közötti időszak, amelyben a főhatalom gyakorlásáról
a szenátorok (→ senatus) közül választott tisztviselő gondoskodott. Kivételesen
a → köztársasági Rómában is előfordult, a → consul halála vagy lemondása
esetén. A monarchikus (→ monarchia) → államokban az az időszak, amely az
uralkodó (→ monarcha) halála vagy lemondása és az új uralkodó beiktatása
közé esik. Tágabb és átvitt értelemben: minden olyan időszak, amikor az állam
valamely → alkotmányos szerve, ill. annak tisztsége vagy tisztségei
betöltetlenek.

Intézkedések: a → büntetőjogi szankciók – büntetéseken kívüli – fajtája.

Jóllehet a büntetés a büntetőjogi szankciók elsődleges és meghatározó neme,
azonban a → büntetőjog társadalomvédelmi és megelőző feladatát nem mindig
képes kellően ellátni. A büntetés gyakran nem elégséges ahhoz, hogy megfelelő
biztonságot (védelmet), prevenciós hatást érjen el. Olykor az elkövető speciális
kezelése szükséges, amely – jellegének megfelelően – a → büntetés-végrehajtás
során nem vagy nem kielégítően lehetséges. A büntetőjogi szankciók
rendszerébe ily módon a büntetéseken kívül az ~et is bevezették és beépítették.
Az ~ általában a speciális prevenció céljából alkalmazhatók. A büntetés →
bűnösség alapján kiszabott → jogkövetkezmény, az ~ sajátossága, hogy bűnösség
hiányában is elrendelhetek. A büntetések és az ~ közötti további különbség,
hogy a büntetéshez büntetett előéletet jelentő hátrányos következmények
kapcsolódnak (→ mentesítés), míg az ~ alkalmazása nem eredményez büntetett
előéletet. Továbbá egyes, a büntetésekre alkalmazandó szabályok egyáltalán
nem vagy nem olyan mértékben és módon alkalmazhatók az ~re (pl. →
elévülés, → kegyelemben részesítés). A magyar büntetőjog szerint az egyes ~ a
következők: → megrovás, → próbára bocsátás, → kényszergyógykezelés, →
alkoholisták kényszergyógyítása, → elkobzás és → pártfogó felügyelet. Az ~
alkalmazásának célja és tartalma alapján nevelő-intő, gyógyító-kuratív,
valamint biztonsági ~ különíthetők el egymástól.

Intézményvédelem: szűkebb értelemben bizonyos jogintézmények [mint pl.: a

tulajdon (→ tulajdonhoz való jog), a → házasság, a → helyi önkormányzatok]
→ alkotmány általi garanciáját jelenti. Ezen kiemelt védelem célja: az érintett
jogintézményeknek az alkotmánynál alacsonyabb szintű → jogszabállyal, a →
jogrendszerből történő kiiktatása lehetőségének elkerülése. Az → állam ugyan
szabályozhatja, és bizonyos mértékben korlátozhatja is ezen jogintézményeket,
de a szabályozás nem eredményezheti a jogintézmény ellehetetlenülését.
A fogalom → Carl Schmitt német jogtudós munkássága nyomán vált
elterjedtté. Tágabb értelemben a Schmitt-i értelmezésen túl, Peter Häberle
német jogász munkássága hatására idesorolandó az alapjogvédelem (→
alapjogok) is, azaz az állam kötelességét az alapvető jogok „tiszteletben tartására
és védelmére”. E kötelesség magában foglalja egyrészt az alapvető jogok
megsértésétől való tartózkodást, másrészt az érvényesülésükhöz szükséges
feltételek biztosítását, vagyis az alapjogok intézményes védelmi körének
meghatározását.

Ionasco, Trajan (1897–1981): román jogtudós, a → polgári jog, a →

nemzetközi magánjog és az → összehasonlító jog művelője. 1923-tól a Jasiban
tanított, majd Bukarestben lett egyetemi tanár, ahol 1968-ig működött. 1959
és 1971 között a bukaresti jogtudományi intézet igazgatója, a Román
Tudományos Akadémia lev. (1963), r. tagja (1974). Fő művei: Tratat de drept
civil, 1967; Teoria generala a contractelor economice, I–II., 1963, 1965
(társszerző).

Ipari minta: a termék külső – tetszetős – kialakítását, a formatervezés

eredményét jelenti. Elsősorban tehát az esztétikai szempontok játszanak
szerepet, nem pedig – vagy csak közvetetten – a műszakiak. Ezért is nevezik
ízlésmintának (Gebrauchsmuster). Néhány → jogrendszer a → szerzői jog útján
oltalmazza a ~kat, tipikus azonban az önálló oltalom. A mintának különösen a
divatcikkek (textília, karosszéria stb.) terén van értéknövelő szerepe. Az ~
oltalma rendszerint konstitutív jellegű lajstromozással keletkezik, az oltalom
abszolút szerkezetű, kizárólagos jellegű. Az ~ oltalma általában rövidebb
időtartamú, mint a → szabadalomé, és egy ízben meghosszabbítható. Az
eljárásra, az oltalom tartalmára és korlátaira a szabadalmi előírásokat (→
szabadalmi eljárás) kell megfelelően alkalmazni. A Hágában 1925. nov. 6-án
kelt egyezmény (kihirdetve: 1967. évi 7. tvr.) lehetőséget ad nemzetközi
oltalom megszerzésére is. → iparjogvédelem

Iparjogvédelem: az ipari tulajdon a → szellemi alkotások jogának viszonylag

heterogén részterülete. Idetartoznak a műszaki alkotások védelme, a →
vállalatjelzők és → árujelzők védelmét (→ eredetmegjelölés, származási jelzés)
szolgáló → jogintézmények, valamint – hagyományosan – a → versenyjog. A
műszaki alkotásokat védi a találmányi-szabadalmi (→ találmány, →
szabadalom) jog, de idesorolják az → újításokhoz fűződő jogokat, továbbá a →
know-how jogi oltalmát (→ ötlet jogi védelme) . A vállalat- és árujelzőkhöz
fűződő érdekeket a → védjegyjog, a földrajzi jelzések joga (→ földrajzi jelzések
oltalma), valamint a kereskedelmi név (→ cég) jogi oltalma hivatott (→
kereskedelmi jó hírnév, kereskedelmi név védelme, → névjog) tükrözni. Az ~
körében kerül szabályozásra néhány „határterületi” alkotásfajta is, nevezetesen
az → ipari minta, a → használati minta, ill. az integrált áramkörök (→
integrált áramkörök jogi oltalma) és a → számítógépes program jogi védelme.
A versenyjogot hagyományosan az ~ területéhez kapcsolják, ezen a területen
azonban a → polgári jogi megközelítés nem kizárólagos, komplex
megközelítésre és jogi szabályozásra van szükség. → licenciaszerződés, →
nyilvánosságra hozatal joga, → Párizsi uniós egyezmény

Iparjogvédelmi jogok megsértése: → vagyon elleni bűncselekmény, amelyet az

követ el (→ elkövetők), aki a jogosultnak –> törvény (kihirdetett → nemzetközi
szerződés vagy európai közösségi → rendelet) alapján fennálló szabadalmi
oltalomból (→ szabadalom), növényfajta-oltalomból, kiegészítő oltalmi
tanúsítványból, → védjegyoltalomból, földrajzi árujelző-oltalomból (→
földrajzi jelzések oltalma), formatervezési mintaoltalomból, → használati
mintaoltalomból, ill. topográ aoltalomból eredő jogát az oltalom tárgyának
utánzásával vagy átvételével megsérti, és ezzel → vagyoni hátrányt okoz. Az
alapeset → vétség, amely → bűntettként súlyosabban minősül a vagyoni
hátrány nagyságára, ill. az üzletszerű elkövetésre (→ üzletszerűség) tekintettel.
→ iparjogvédelem

Ipso facto (tényből kifolyólag – lat.): a tényállás alapján beálló vagy

bekövetkezett joghatás, következmény.

Ipso iure (jogból kifolyólag – lat.): jog alapján közvetlenül beálló további
jogállapot, → jogkövetkezmény, valamely jogi aktus kiteljesedése külön
beavatkozás nélkül.

Ipso iure öröklés: → öröklés megnyílása

Irányelv: → uniós jog

Irányítás (→ közigazgatásban): a → kormányzati s hierarchikus helyzetüknél

fogva erre feljogosított közigazgatási szerveknek (→ közigazgatás helyi szervei,
→ közigazgatás központi szervei) az a tevékenysége, amellyel kitűzik a
közigazgatási szervezetrendszer feladatait, meghatározzák ezek teljesítésének
ütemét, módját, megteremtik a feladatok megoldásának szervezeti, személyi és
dologi előfeltételeit, ellenőrzik a feladatok végrehajtását és – a → jogszabály
által megszabott eszközökkel és módon – beavatkoznak, ha valamely szerv
(szervcsoport) feladat- és → hatáskörét nem kielégítően gyakorolja.
A közigazgatás ~ában a → parlament és a kormány különösen az ún.
feladatkitűző normák (→ törvények, → rendeletek) és eseti határozatok
kibocsátásával, a közigazgatási alrendszerek csúcsán álló szervek vezetőinek
megválasztásával vagy kinevezésével, a feladatokhoz → költségvetési-pénzügyi
eszközök rendelésével és ellenőrzéssel vesz részt. Egyes → áramokban a
közigazgatás felé ~i jogosultsága van az → államfőnek is, aki azonban ezt
a jogkörét rendszerint a kormány útján gyakorolja. A közigazgatási
alrendszerek, ágazatok rendszeres, folyamatos ~át az illetékes (→ illetékesség)
→ miniszterek végzik. Ebben az összefüggésben szokás megkülönböztetni a
kormányzati és az ágazati irányítást. Ha az ágazat szervezete többlépcsősen
hierarchizált, a miniszteriális irányítás címzettjének a közvetlenül miniszteriális
alárendeltségű szervet kell tekinteni, a hierarchikusan alsóbb szervek csak ezen
keresztül irányíthatók. Elsősorban ilyen értelemben tesz különbséget az
elmélet és a gyakorlat közvetlen és közvetett ~ között. Az → önkormányzati
igazgatás ~a tekintetében a kormány és a miniszterek ~i jogköre és
eszközrendszere jóval szűkebb, mint az ún. → deconcentrált szerveket illetően.
Ez alól kivételt képez az az igazgatási tevékenység, amelyet az önkormányzati
igazgatás nem önkormányzati (azaz) állami feladatok végrehajtása érdekében
átruházott hatáskörben végez. A közigazgatási szervezetrendszeren belül az ~i
jogoknak a számszerűleg túlnyomó részét a hierarchikus → felügyelet
jogosítványai adják. Ezeken túl az ~i jogkör meghatározó része az alsóbb
szervek felé gyakorolható rendelkezési jog. Ezzel az irányító szerv mind
kihirdetett jogszabály, mind a csak az adott szervezetrendszeren (alrendszeren)
belül kötelező normatív → utasítás, mind pedig szervek közötti konkrét
utasítás útján élhet. Az utasítási jog nem öleli fel az utasított szerv hatásköre
elvonásának jogát. Az ~ eszközrendszerét jogi és nem jogi eszközök alkotják. A
jogi eszközök a már említett jogszabályokon, normatív és szervek közötti
konkrét utasításokon túl az irányított szerv személyzeti ügyeiben való döntési,
előzetes hozzájárulási vagy jóváhagyási jog, különösen a szerv vezetőjét (vezető
munkatársait) illetően, s → munkaviszonyuk keletkezésével, megszűnésével és
felelősségre vonásukkal kapcsolatban. Az ~ nem jogi eszközei közül
kiemelkednek az ajánlások, az instrukciók (pl. módszertani útmutatók), a
javaslatok (pl. mintaszabályzatok), amelyeknek közös ismérve, hogy nincs jogi
kötelező erejük.

Írásbeliség (→ polgári jogban): a polgári jog szabályrendszere engedő (→

diszpozitivitás), fő szabályként az akaratnyilatkozatok tartalmát a felek
akaratának veti alá, megtételére alaki kötelezettséget (~, meghatározott
kellékek, elemek használata) nem állít (→ alakszerűség). Kivételesen azonban
írásos formát tesz kötelezővé bizonyos akaratnyilatkozatokhoz, érvénytelenségi
okként szerepeltetve annak elmulasztását (→ szerződés érvénytelensége). Ennek
indokai: a forgalom biztonsága (→ ingatlan → adásvételi szerződése), a
szerződés tartalmának biztos rögzítése (→ tartási szerződés), bizonyító erő (→
kötbér), relatíve nagy tárgyi súly (→ jogvesztés kikötése esetén). Egy területén a
polgári jognak, a → végrendeletek esetében megfordul a szóbeliség elve,
általánosan elfogadottá az írásbeli forma válik, a szóbeli végrendelet pedig csak
szigorú feltételek megléte esetén érvényes (→ végrendelet érvénytelensége).
Fokozatait tekintve az írásbeliség ismeri az egyszerű írásba foglalást (→
jognyilatkozat leírása), a minősített írásba foglalást (→ tanúk, → ügyvédi
hitelesítés), vagy a → közokirati formát (→ közjegyző, → bíróság, más →
hatóság működési körében kiállított, hiteles alakú → okirat). Az → öröklési
jogban az írásbeli magánvégrendelet megkülönbözteti még a holográf (a
végrendelkező saját kezével írt) és az allográf (másként íródott) végrendeletet.

Írásszakértői vizsgálat: a → kriminalisztikának az a szakága, amely az

összehasonlító kézírásvizsgálattal, a gépírásvizsgálattal és az iratok technikai-
vegyi vizsgálatával foglalkozik. Az összehasonlító kézírásvizsgálat (kézírás-
összehasonlítás) annak tisztázására szolgál, hogy kinek a kezétől ered valamely
kézírás (szövegírás, aláírás, számírás), amelynek a kézeredete ismeretlen, kétes
vagy vitás. A kézírás-összehasonlítás alapja a kézírás egyéni és viszonylag
állandó jellege. A gépírásvizsgálat az írógép és a gépelő személy azonosítására
szolgál. A gépelő személy olyan egyéni gépelői szokásai alapján azonosítható,
amelyeket a gépírás szerkesztési szabályai, az írásmód, a szöveg elhelyezése és a
gépelési hibák terén követ. Iratok technikai-vegyi vizsgálataival oldható meg a
sérült iratok helyreállítása, láthatatlan írások előhívása, az iratok anyagainak
elemzése, iratok korának meghatározása, hamis → okirat készítésének
(átmásolás, írás-összeállítás) és valódi okirat meghamisításának (íráseltávolítás,
hozzáírás, átírás) kimutatása.

Iratbetekintési jog: 1. → közigazgatási → hatósági eljárásban az → ügyfélnek

és az eljárásban részt vevő más személyeknek az a joga, hogy a folyamatban
levő ügy irataiba betekinthessen, azokról jegyzeteket, róluk másolatot
készítsen, ill. azokból a hatóságtól kivonatot, másolatot igényeljen. 2. →
Polgári perben a felek (→ fél), az → ügyész, továbbá a → perben részt vevő
többi személy és ezek → képviselői jogosultak arra, hogy a per iratait az eljárás
bármely szakaszában megtekintsék, azokról másolatokat, kivonatokat stb.
készítsenek. 3. → Büntetőügyben, ha a hatóság a → nyomozást elvégezte, a
gyanúsított (→ terhelt) és a → védő az → iratismertetés keretében a nyomozás
iratait megtekintheti. Az ~ nem csak az iratokra terjed ki, hanem egyéb
adathordozókra, rajzokra, fényképekre stb., amelyeken az eljárás tárgyával
összefüggésben információkat tárolnak. Az ~ csak a hatóság, bíróság (→
bíróságok) hivatalos helyiségében gyakorolható és csak az intézmény
megbízottjának jelenlétében. Az ~ nem vonatkozik a határozatok tervezeteire,
továbbá az olyan → tárgyalásokról készült jegyzőkönyvekre, amelyekről a
nyilvánosságot → államtitok, szolgálati titok, vagy üzleti titok megóvása végett
kizárták. Az ~ korlátozás alá eshet egyes irat- vagy ügyfajtákat illetően is, pl. ha
az ~ következtében valakinek a jogos érdeke károsodna, akadályoztatva lenne a
hatóság feladatainak ellátása vagy az eljárás céljainak elérése. Azokban a
közigazgatási eljárásokban [pl. környezetvédelmi eljárások, → Aarhusi
egyezmény → környezetvédelmi jog], ahol az ügyfél jogai → közérdekből egyes
→ civil szervezeteket is megilletnek, szintén gyakorolhatják az ~t.

Iratfelterjesztési kötelesség: → áttétel

Iratismertetés: a → büntetőeljárás során a → hatóság a → nyomozás befejezése

után köteles a gyanúsított (→ terhelt) és → védője előtt ismertetni a nyomozás
iratait, amelyeket azok megtekinthetnek (→ iratbetekintési jog). Az ~ során a
gyanúsított és védője kezdeményezheti a nyomozás kiegészítését, vagy egyéb
indítványokat vagy kiegészítéseket tehet. Az ~ről jegyzőkönyvet kell felvenni.

Irk Albert (1884–1952): büntetőjogász, a → kriminológia egyik első magyar

művelője. 1913-ban a kolozsvári egyetem magántanára, 1917-től nagyváradi
jogakadémiai tanár, 1922–1950 között a pécsi egyetemen a → büntetőjog és
perjog tanára, később → nemzetközi joggal is foglalkozott; 1924–1925-ben és
1935–1936-ban a pécsi jogi kar dékánja volt. 1936-tól az MTA lev. tagja,
1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá. A → Liszt-féle →
kriminalisztikai iskola egyik jelentős hazai képviselője. Fő művei:
Kriminológia, 1912; A bűnsegély és társtettesség fogalmi elhatárolása, 1913; A
büntetőjog átalakulása, 1915; Az új nemzetközi jog, 1922; Bevezetés az új
nemzetközi jogba, 1929; A magyar büntető perjog vezérfonala, 1931; A magyar
anyagi büntetőjog, 1933.

Irnerius: (1055?–1125/1140?) olasz jogtudós (eredeti neve: Guarnerius,

Wernerius), a bolognai glosszátoriskola (→ glosszátorok) alapítója és egyik
legjelentősebb képviselője. Nagy tekintélyét mutatja, hogy már kortársai
„lucerna iuris”-nak („a jog mécsese”) nevezték.

Istenítélet (iudicum Dei – lat.): az ~et ordaliumnak is nevezik. A primitív

jogokat, kezdetleges jogállapotokat jellemző → bizonyítási eszköz a jogviták
eldöntésében. A → perbeli bizonyítás ilyen módozataira (tüzes vas, vízpróba
stb.) akkor került sor, ha a felek valamelyike nem volt → esküre bocsátható, ill.
ha a peres → fél erősebb bizonyítékra hivatkozott. Alkalmazásának alapja az
isteni igazságtételbe vetett hit volt, bár a keresztény egyház már a 12. századtól
ellenezte az ~ek alkalmazását. Ennek ellenére az ~ bizonyos fajtáinál az
egyháziak közreműködése is ismeretes volt. Az 1279. évi, Budán megtartott
ún. nemzeti zsinat a pápai → legátus kezdeményezésére eltiltottá a papságot az
~ekben való közreműködéstől. Ettől függetlenül az ún. boszorkányok,
bűbájosok ellen folytatott eljárásban az ~ alkalmazására később is sor került. A
→ bírói gyakorlatban ismert volt a mindkét félre kiterjedő ~ (bajvívás és az ún.
keresztpróba), ill. csupán az egyik felet terhelő próbatétel. Az ~ különös
módját, a tetemrehívást az erőszakos halál okozójának kiderítésére még az
újkor századaiban is alkalmazták.

Iszlám jog (saria): a világ nagy → jogcsaládjainak egyike, amelyet az iszlám

vallással való összefonódás jellemez. Az ~ tudománya, a kh így a teológiával
közös diszciplína, amelynek felosztása: Korán-olvasás, Korán-magyarázat,
hagyomány, kritikai hagyomány, skolasztikus teológia, → jogtudományi alapok,
gyakorlati jogtudomány. A klasszikus muzulmán → állam feje, a kalifa, egyesíti
a főpapi, jogtudósi, → igazságszolgáltatási funkciót is, helyettesei jogtudósok,
papok, bírák (kádi). Ugyanakkor a profán viszonyokban külön (pl. rendőr-,
piaci, bírói) szervezet működött. A klasszikus muzulmán teokratikus állam
expanzionista törekvése a világ iszlamizálásának vallási követelményére
(dzsihad, „szent háború” intézménye) vezethető vissza. Az ~ normarendszere
Isten és ember iránti kötelességeket tételez, elsődleges → szankciója a bűnösség
vallási kategóriája, a → büntetőjogban alapelvként a megtorlás érvényesül. Az ~
az emberi magatartásokat kötelező, ajánlott, közömbös, felróható és tilos
kategóriákban ragadja meg, e kereteken belül rugalmasan szabályoz. Forrásai: a
Korán, a szunna (hagyomány), az indzsma (közös álláspont) és a kijász (→
analógiával való érvelés). Fő iskolái az iszlám vallási rítusai földrajzi
megoszlásának megfelelően: síita (Irán, Irak), wahabita (Szaúd-Arábia), zeidi
(Jemen), abadita (Zanzibar), valamint a szunnita, amelynek négy alágazata:
hane ta (Törökország, közép-ázsiai államok a volt Szovjetunió területén,
Afganisztán, Pakisztán, India), malekita (Észak-, Nyugat-Afrika), saféita
(kurdok, Malajzia, Indonézia, Kelet-Afrika), hanbaliat (Arabia). Bosznia-
Hercegovina annexiója (1908) által az Osztrák–Magyar Monarchia (→
dualizmus) területén is érvényesült – → magánjogi viszonyokban – az ~. A 20.
században történelmi, politikai hatásokra megindult az ~ reformja,
modernizációja, amelynek eszközei: → szokásjog, a felek megállapodása, →
közigazgatási szabályozás, a jog megkerülése, → kciók, → kodi káció, →
common law, francia és holland jogi elemek → recepciója, saria-bíróságok
felváltása állami → bíróságokkal

Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of the Islamic Conference –

OIC): 1969. szept. 25-én 44 közel-keleti, afrikai és ázsiai iszlám → állam által
létrehozott → nemzetközi szervezet; korábbi → alapokmánya 1972-ben kelt, új
alapokmányát 2008. márc. 14-én fogadták el. Az ~ vallási alapon tömöríti a
benne részt vevő államokat, s legfőbb célja az iszlám szolidaritás erősítése. Az
→ ENSZ Közgyűlése mellett konzultatív státussal rendelkezik. Szervezete: az
~ének legfőbb szerve az → államfők 3 évente tartott értekezlete; a tagállamok
külügyminiszterei (→ miniszter) évente tartanak ülést. Az iszlám érdekeket
érintő speciális kérdésekkel foglalkozó különbizottságai vannak, így pl. a
jeruzsálemi szent helyek védelmével foglalkozó bizottság. Az ~ének főtitkárát 4
évre választják, aki egy alkalommal újraválasztható. Székhelye: Dzsidda
(Szaúd-Arábia).

Ítélet: a → római jogban sententia, amelyet a bíró (→ iudex) annak idején

élőszóval hirdetett ki. A modern jogokban – a → végzés mellett – a bírósági
(→ bíróságok) határozatok egyik neme. Az ~ek a → polgári ügyekben hozott
határozatok közül kiemelkedő jelentőségűek, mivel a → per érdemére
vonatkoznak, azaz a → polgári pert anyagi → jogerősen zárják le. Vagyis az ~
mindig befejező határozat abban az értelemben, hogy a bíróság abban a
tárgyban, amelyben az ~et hozta, nem folytathatja tovább a jogvitát.
Meghozatalának feltétele, hogy a felperes (→ fél) → keresetét (ill. az alperes →
viszontkeresetét) fenntartotta, továbbá, hogy a bíróság a valósággal egyező
tényállást megállapította (kivételesen: a valóság megállapításának a
lehetetlenségéig eljutott). Az ~nek át kell fognia a jogvita egészét (a → rész~ és
a → közbenső ~ esetét kivéve), s nem terjeszkedhet túl a kereseti
(viszontkereseti) kérelmen. A polgári ügyekben hozott ~ a rendelkezés tartalma
szerint lehet: helytadó, elutasító és vegyes (részben helytadó, részben elutasító);
a kereseti kérelem fajtája alapján: marasztaló, megállapító, jogalakító. Az ~ első
része (fejrész) a bíróság és a határozat (~, rész~ stb.) megjelölését, az ügyszámot,
az ~hozatal helyének és idejének megfelelő keltezést, a felek és képviselőik (→
képviselet) adatait, perbeli állását, valamint a per tárgyát, továbbá a szóbeli →
tárgyalás idejét és helyét tartalmazza. Az ~ rendelkező részében található: a
bíróság érdemi döntése a kereset és a viszontkereset tárgyában, a → perköltség
viseléséről való döntés, a → perorvoslati záradék, amelyben a feleket
tájékoztatni kell, hogy az ~ ellen lehetséges-e → fellebbezés, s az hol és mennyi
időn belül nyújtandó be. Az indokolás általában az ~ legterjedelmesebb része,
összefoglalja a per legfontosabb mozzanatait, ismerteti a bíróság döntésének
alapjául szolgáló tényeket, és e tényeken alapuló döntések jogi okfejtéseit. Az ~
indokolása – ha a → törvény megengedi – lehet rövidített is. Az első fokon
hozott ~ ellen a fellebbezés mindig megengedett. Az ~ → büntetőügyben is
érdemleges határozat, mert a → vádról határoz, s elbírálja a → büntetőjogi
felelősség kérdését [a vádlott (→ terhelt) → bűnösségét vagy ártatlanságát];
ügydöntő, mert a → büntetőeljárást véglegesen lezárja, és jogerőre képes. A
felmentő ~ esetét kivéve a bíróság az ~ben megállapítja a → Büntető
Törvénykönyvben elvontan (in abstracto) körülírt tényállásnak megfelelő
konkrét tényeket, és jogilag értékeli őket; kimondja, hogy a vádlott milyen →
bűncselekményben minősül bűnösnek, és alkalmazza a Büntető
Törvénykönyvben előírt → büntetőjogi szankciókat (büntetés, → intézkedés).
Az ~ ténybeli keretei a vádhoz igazodnak. A bíróság csak olyan tények alapján
állapíthatja meg a vádlott bűnösségét, amelyeket a vád tartalmaz. Ha a bíróság
a vádlottat nem találja bűnösnek, és ezért a vád alól felmenti, ~ében a vádtól
eltérő ténymegállapításokat tehet; a vádhoz való ténybeli kötöttség csak a
bűnösséget megállapító ~ben érvényesül, a felmentő ~ben nem. Az ~ben a vád
tárgyául szolgáló tényeken akkor sem lehet túlterjeszkedni, ha a bíróság
további olyan tényeket lát bizonyítottnak, amelyek a vádlottnak újabb
bűncselekményben való bűnösségét támasztják alá. Ilyen esetben csak a vádló
vádkiterjesztése ad jogot a bíróságnak arra, hogy ~ében a vádon túlmenő
tényállást és annak alapján a vádlottnak további bűncselekményben való
bűnösségét megállapíthassa. A vádbeli tényeknek és az ~ tárgyául szolgáló
tényeknek tehát azonosaknak kell lenniük (tettazonosság elve). A → bírói
gyakorlat szerint azonban az azonosság csak a tényállás lényeges mozzanataira
vonatkozik. Az ~beli tényállás részletekben eltérhet a vádbeli tényállástól,
pontosíthatja azt. Az ~ jogi álláspontja a vádlott bűnössége és a cselekmény
minősítése kérdésében a vádtól eltérhet. A vádtól különböző jogi álláspont a
vádban indítványozottól eltérő bírósági határozat hozatalát is eredményezheti
(→ áttétel, felmentő ~, megszüntető végzés). Az ~nek két fajtája van: a
bűnösséget megállapító és a felmentő ~. A bíróság a vádlottat bűnösnek
mondja ki, ha megállapította, hogy bűncselekményt követett el, és
megbüntetésének akadályai nincsenek. Ekkor büntetést szab ki, kivéve, ha a
törvényben írt intézkedéseket alkalmazza. Felmentő ~et kell hozni, ha: a vád
tárgyául szolgáló cselekmény nem bűncselekmény; nincs bizonyítva a
bűncselekmény elkövetése; → büntethetőséget kizáró ok áll fenn. Az ~ben a
törvényi feltételek meglétében el lehet bírálni a → szabálysértést és a polgári
jogi igényt (→ büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény).
Büntetőügyben hozott ~ szerkezeti felépítése: a bevezető rész a bíróságot, a
tárgyalás helyét, idejét, az ügyszámot, az ~hozatal helyét és idejét tartalmazó
keltezést és azt tünteti fel, hogy a tárgyalás nyilvános volt-e. A rendelkező rész
megjelöli a bűncselekményt, amelyben a bíróság a vádlott bűnösségét
megállapította, vagy amelynek vádja alól felmentette. Bűnösséget megállapító
~ tartalmazza a (fő-, mellék-) büntetést (→ büntetési nemek), az intézkedéseket
és az ezekkel kapcsolatos egyéb rendelkezéseket. Az indokolási részben a →
bizonyítékok értékelésével ismertetni kell a tényállást és megállapításának okát,
a rendelkezések indokait és az alkalmazott →jogszabályokat. A
választottbíróságok (→ választott bíráskodás) és a → nemzetközi bíróságok az
eléjük terjesztett ügyekben szintén ~et hoznak. Ezeknek az ~eknek a
szerkezete, felépítése stb. sokban hasonlít a belső → állami bíróságok által
meghozott ~ekhez.

Ítélőtáblák: bírói fórumok (→ bíróságok), felállításukról először a polgári

törvénykezési rendtartásról (→ polgári perrendtartás) szóló 1868. évi LIV. tc.
rendelkezett (a pesti és marosvásárhelyi ~ szervezéséről), ezek mellé az 1890.
évi XXV. tc.-kel további ~at hozott létre, így számuk összesen 11 lett
(Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad,
Pécs, Pozsony, Szeged, Temesvár). Az ~hoz földrajzilag összefüggő területen
működő → törvényszékek tartoztak, kivéve a budapesti táblát, amelyhez a
umei törvényszéket is sorolták. Az ~ élén elnök állt. A budapesti ítélőtábla
elnökének, mint a személynöki méltóság (→ personalis) utódának, a többi
ítélőtáblái elnökkel szemben megkülönböztetett állása volt. Az ~ ~ hatáskörébe
tartoztak: első fokon a → társadalombiztosítási ügyek, másodfokon a
törvényszéktől feljebb vitt → polgári perek és → nemperes ügyek, →
büntetőügyek, harmadfokon a törvényszéktől felülvizsgálati kérelemmel
továbbvitt → semmisségi panasszal megtámadott büntetőügyek, s végül az
olyan polgári perek, amelyek első fokon ugyan a → járásbírósághoz voltak
telepítve, de a törvényszék kihagyásával közvetlenül a tábla – mint
felülvizsgálati fórum – elé kerültek. Az ~ határozataikat tanácsban hozták,
1925-től minden ügyben 3 tagú tanács járt el. 1949-ben az ~ helyébe
felsőbíróságok léptek, de 1950-től ezeket megszüntették. Az 1997. évi LXIX.
törvény ismét úgy rendelkezett, hogy a bírósági rendszerben a legfelsőbb
bírósági szint alatt ~ létesülnek (→ bírói szervezet). Magyarországon 5 ~
működik, Budapest, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged székhellyel.

Ittas járművezetés: → bűncselekmény, amelynek → elkövetési magatartása a

járművezetés. A büntetni rendelés alapja az, hogy az elkövető (→ elkövetők)
szeszes italtól befolyásolt állapotban van, amit a vér bizonyos fokú
alkoholtartalmára vagy az ennél kisebb alkoholtartalom és a klinikai tünetek
együttes értékelése alapján állapítható meg. Bizonyos (a vízi és közúti)
közlekedési ágazatokban ezenfelül a jármű gépi meghajtása, az elkövetés helye
(közút), az okozott eredmény (súlyos testi sértés) (vagy ezek bizonyos
kombinációja) is feltétele a → büntetőjogi felelősségnek. Az ~ szándékos (→
szándékosság) bűncselekmény. Az ~ súlyosabban büntetendő, ha pl. → súlyos
testi sértést, tömegszerencsétlenséget vagy → halált okoz. A büntetőjogi
tényállási elemek hiányában a cselekmény → szabálysértés.

Ittasság büntetőjogi értékelése: önhibából eredő ittasság során elkövetett →

bűncselekmény esetén az elkövető általában nem mentesül a → büntetőjogi
felelősségre vonás alól. Az önhiba a beszámítási képességet kizáró ittas vagy
bódult állapot bekövetkeztére kiterjedő tudatállapot, amikor is az elkövető
tudja, hogy alkoholt iszik vagy kábítószert fogyaszt, s ismeri annak
hatáslehetőségeit. → beszámíthatóság

Iudex (→ bíró – lat.): az ókori Rómában a → legis actiós és a → praetori →

formuláris eljárás szerinti → perekben általában ~nek nevezett, egy személyben
eljáró esküdtbíró ítélkezett, akit a praetor az adott eljárás lefolytatására a peres
felek (→ fél) javaslatának gyelembevételével az es-küdtbírák listáján szereplő
laikus polgárok közül jelölt ki. A praetor ~et akkor nevezett ki, ha az általa
lefolytatott előkészítő (in iure) eljárásban az alperes nem ismerte el a jogosnak
tűnő felperesi követelést, és egyúttal alávetette magát a bírói eljárásnak. A ~
eljárása (apud iudicem eljárás) a kettéosztott római peres eljárás második
szakasza volt, amelyben a ~ a praetor által az in iure eljárás során
meghatározott utasítások szerint folytatta le a bizonyítási eljárást, és hozta meg
az → ítéletei. A császári perrendben (→ cognitiós eljárás) ez a kettéosztottság
megszűnt, a ~ már a mai rendes bírákhoz hasonló hivatalnokbíró volt, aki a →
jogszabályoknak megfelelően önállóan ítélkezett. A ~hez képest speciális bíró
volt a római jogban az → arbiter.

Iudicium (lat.): a → római jog forrásaiban a → peres eljárást, az ítélkezést, az

→ ítéletet, a → bíróságot és a bírói hatalmat (→ bírói hatalom) egyaránt
jelentette. → iudex

Iura in re aliéna (lat.): → idegen dologbeli jogokat jelent, vagyis más

tulajdonában álló dolgokon fennálló → dologi jogi jogosultságokat. A → római
jogban a dologi (in rem actióval védett) jogok közül eredetileg egyedül a →
tulajdonjog létezett, majd fokozatosan került sor egyes részjogosítványok önálló
→ jogintézmény formájában való egyediesítésére. Az így kialakult
individualizált dologi jogokat [szolgalmak (→ servitutes, → szolgalom),
örökhaszonbérlet (→ emphyteusis), építményi jog (→ super cies), → zálogjog
(→ pignus, → hypotheca)] a római jogtudósok egy idő után – elméleti
rendszerezés igénye nélkül – iura in re néven is említették. E gondolat alkotó
továbbfejlesztésével a → glosszátorok dolgozták ki a ~ fogalmát, amely a
szintén általuk kialakított dologi jog egyik pillére lett a saját dolgon fennálló
dologi jog, a tulajdonjog (továbbá a → birtok) mellett.
Iure gestionis (lat.): az → államnak a → szuverenitás gyakorlása körébe nem
tartozó jogi aktusai, szemben a → iure imperii aktusokkal.

Iure imperii (lat.): a → szuverenitás vagy főhatalom jogának gyakorlása, ill. az

ennek alapján létrejött aktusok. Ellentéte a → iure gestionis aktusoknak.

Iuris quasi possessio: → possessio

Iurisdictio (jogszolgáltatás, igazságszolgáltatás, törvénykezés – lat.): eredetileg a

→ jog → bírói kinyilvánítása, „kimondása” (ius dicere); az ókori Rómában a
→ jogalkotás (a törvényhozás) a nép-gyűlések feladata volt, azt azonban a
„hirdetményeket” (→ edictumokat) kibocsátó, az egyes → peres eljárásokat
engedélyező és az ítélkező bírót instruáló →praetor „mondta meg” (dicere),
hogy mi a → ius, tehát ő határozta meg, hogy konkrétan és ténylegesen
milyen szabályok érvényesüljenek a → jogalkalmazásban. Ez a praetori ~
gyakran szembekerült az írott joggal, így a praetor – bár jogot elvileg nem
alkothatott – valójában (→ szokásjogi) jogalkotást is kifejtett (→ bírói jog). A
modern → államiság kialakulása után a ~ a szuverén → hatalom birtokosának
azt a jogkörét jelentette, hogy az állampolgárok (→ állampolgárság) jogait
törvényhozási úton, végrehajtási → rendeletekkel vagy bírósági → ítéletek
útján befolyásolhassa (→ szuverenitás). A → belső jogban a ~ a →bíróságoknak
az a jogosultsága, hogy az eléjük kerülő ügyeket megvizsgálják és eldöntsék (→
hatáskör, → illetékesség), →joghatóság

Ius (→ jog, → jogszabály, → törvény – lat.): a → római jogban a → tárgyi jogot

(norma agendi) és az → alanyi jogot (facultas agendi) egyaránt jelenti. A többi
ókori társadalomtól eltérően Rómában a jogi normák igen korán, már a →
Tizenkét táblás törvény korában (Kr. e. 5. század) egyértelműen és kifejezetten
elkülönültek az egyéb társadalmi normáktól, mind az erkölcstől (erre pl. az
ókori görögöknél nem került sor), mind pedig a vallási normáktól. A ~
fogalma az → igazságszolgáltatásban (nem pedig a törvényhozásban)
gyökerezik. A Tizenkét táblás törvényben a ~ több helyen is a → peres
eljárásra, ill. annak zikai helyére utal (si in ius vocat, ito, vagyis ha a → praetor
elé idéznek, menni kell stb.). A Tizenkét táblás törvény más helyein a ~ az
alanyi jogra látszik utalni, bár az ilyen utalások vonatkozhatnak magára a
tárgyi jogra is, de ez az értelmezés talán nem egészen helyes visszavetítés. Az
utóbbi törvényhelyeken a ~ mint az egyén számára a → jogrend által
engedélyezett hatalmi pozíció (→ hatalom) jelentkezik. Ebben az ókori római
jogra általában is jellemző hatalmi szemlélet fejeződik ki (eredetileg minden
társadalmi viszonyt hatalmi viszonyként tételeztek), és ez a fő oka annak, hogy
a ~ szó igen korán felveszi a tárgyi jog jelentés mellett az alanyi jog jelentést is.
A ~ az igazságszolgáltatás által elismert hatalmi pozíciók rendszereként
tételeződött. Nem kétséges, hogy az igazságszolgáltatás tényezői nem szubjektív
szempontok alapján jártak el, hanem kezdetben a → szokásjog (consuetu-do),
majd az írott jog érvényre juttatását tekintették feladatuknak. A római jog ily
módon, bár fejlődésének kezdetét és végét egyaránt összefoglaló törvényművek
[a Tizenkét táblás törvény és a ius-tinianusi (→ Iustinianus) → kodi káció]
jelzik, elsősorban szokásjogi jogfejlesztés útján fejlődött. Ez a jogfejlesztés
koncepcióját és technikáit tekintve is jelentősen eltér a más →
jogrendszerekben, pl. a → common law országokban ismert → bírói
jogalkotástól. Ily módon a klasszikus római jogban a ~ felvette a tárgyi jognak
– és emellett az alanyi jognak – a római jogból eredően a mai napig is
használatos jelentését. A jog mint tárgyi jog fogalmán belül már a rómaiak is
számos kategóriapárt állapítottak meg. E kategóriapárok egy része (a → ius
civile különböző ellenpárjai: → ius gentium, ius honorárium, az utóbbin belül
a → ius praetorium stb.) a római jogrendszer korabeli tagozódását jelzik, ezek
közül a → ius publicum–ius privatum megkülönböztetése a mai jogrendszer
tagozódásának is alapja. A rómaiak által kidolgozott kategóriapárok másik
része a jogi normák elméleti tudományos csoportosítását szolgálta azok formai
vagy tartalmi sajátosságai alapján (→ ius scriptum–ius non scriptum, → ius
strictum–ius aequum, részben római előzmények alapján a középkorban
alakult ki a → ius generale–ius speciale, → ius commune–ius singulare, → ius
universale–ius particulare, → ius cogens–ius dispositivum). Mint jogi
relevanciával is rendelkező lozó ai kategóriára kell utalni a ius civilével [és
olykor a ius naturaléhoz (→ természetjog) egyébként hasonlónak tekintett ius
gentiummal is] szembeállított ius na-turaléra. A rómaiak, de római előzmény
alapján főleg a középkori jogtudósok, a ~ szóval összetett kifejezésekkel egyes
meghatározott alanyi jogokat is nevesítettek, pl. ius distrahendi, ius offerendi,
→ ius postliminii, ius prohibendi, ius respondendi (→ responsum), → ius
tollendi, ius vitae ac necis (→ patria potestas) . A ~ szóval alkotott egyes
kifejezésekkel (elsősorban a középkorban) emellett bizonyos konkrét →
jogintézményeket is jelöltek, pl. ius accrescendi (→ accrescentia) , ius
repraesentationis (→ successio).

Ius accrescendi: → accrescentia

Ius ad bellum (háborúhoz való jog – lat.): az → államok joga a

háborúindításhoz. Az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) értelmében e jog megszűnt, ma a háborúindítás → nemzetközi
bűncselekmény. → agresszió, → erőszak tilalma, → hadijog, → ius in bello

Ius aedilicium: → ius praetorium

Ius aequum (lat.): → ius strictum–ius aequum, → méltányosság

Ius capillare: → hajadoni jog

Ius civile (→ civiljog – lat.): a rómaiaknál a ~ a római polgárokra (cives

Romani) vonatkozó → jogszabályok összessége. Ebben az értelemben a ~
ellentéte egyfelől a → ius gentium, amely nem sajátosan római normákat foglal
magába, másfelől a különféle → peregrinus jogok, amelyek lehettek a Római
Birodalomban ténylegesen érvényesülő ún. helyi népjogok, vagy a rómaiaktól
független → államok → jogrendszerei. A ~ sokáig íratlan → szokásjog
(consuetudo) volt, amelyet utóbb (Kr. e. 451–450-ben) a → Tizenkét táblás
törvény egy bizonyos (relatív) teljesség igényével írásba foglalt. Erre tekintettel
a ~ a Tizenkét táblás törvényben és az azt módosító vagy kiegészítő →
lexekben foglalt joganyagot is jelentette. Mivel ezt a joganyagot archaikus,
merev normák, formakonzervativizmus jellemzik, amelyeket a későbbiek
során a rugalmas, → méltányosságra és célszerűségre törekvő → praetori
jogfejlesztés igyekezett korrigálni, majd egyre inkább háttérbe szorítani,
szokták ~ alatt a régi, → törvényekbe foglalt, szigorú jogot is érteni,
szembeállítva a praetori joggal. A Tizenkét táblás törvény nagyrészt →
magánjogi normákat tartalmazott, és minthogy a ~ alatt egy idő után →
jogforrási jellegre szert tett → jogtudományt is értettek alatt, márpedig a római
jogtudósok elsősorban a magánjogot művelték, a ~ kifejezés már a rómaiaknál
felvette eddig ismertetett jelentései mellett a magánjog jelentést, és így a ius
privatum szinonimájává vált. A császárkorban a ~ a néha kifejezetten ius
criminaleként emlegetett közbüntetőjog (→ büntetőjog) ellentéte is volt. Tehát
lényegében már a római jogban kialakult a ~ kifejezésnek az a jelentése, amely
az európai → kontinentális jogokban továbbél, tehát a → közjoggal és a
közbüntetőjoggal egyaránt szembeállított → polgári jog. A római jogtudósok
azonban ennek világos, kategorikus kimondásáig nem jutottak el, és a ~
fogalmát még a iustinianusi (→ Iustinianus) törvénykönyvek sem határozzák
meg egyértelműen. A ~, mint a polgári jog fogalma, a modern kontinentális
jogokban többé-kevésbé kikristályosodott, és alatta vagy a magánjogot, vagy a
magánjog legfontosabb részét képező jogágat értik, elsősorban a →
kereskedelmi joggal, és esetleg további, a magánjogon belüli, de a polgári jogtól
önállónak tekintett → jogágazattal (pl. → családjog, → munkajog) szemben. A
római jog középkori továbbélése során azonban a ~ római jogban ismert egyéb
jelentései is továbbéltek, ezért ~ alatt sokáig magát a római jogot (is) értették.
Ez a hagyomány él tovább a → common law országokban, ahol civil law alatt a
mai napig is elsősorban a római jogot, másodsorban a romanista
jogrendszereket értik, és csak harmadsorban a kontinentális európai
értelemben vett polgári jogot.

Ius cogens: a → kógens jogszabályoknak a → nemzetközi jogban használt

elnevezése; az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályait
jelenti (→ nemzetközi jog forrásai). A nemzetközi jog legújabb fejlődése arra a
felismerésre vezetett, hogy vannak olyan kógens jellegűnek nevezett szabályok,
amelyek feltétlen érvényesüléséhez az → államok, közösségének érdeke
fűződik. Ilyenek pl. az → erőszak tilalma, az → emberi jogok védelmének
alapelvei. A nemzetközi közösség minden államának jogait és érdekeit sértené,
ha két vagy több állam egymás közötti kapcsolatában közös megállapodással
kizárhatná ezeknek az alapvető jelentőségű normáknak az érvényesülését. E
felismerés következményeként alakult ki az a szabály, amely kimondja, hogy a
kógens nemzetközi jogi normába ütköző → nemzetközi szerződés semmis. Ezt
a szabályt a Bécsben 1969. máj. 23-án kelt → Egyezmény a nemzetközi
szerződések jogáról (kihirdetve: 1987. évi 17. tvr.) rögzíti, amikor kimondja.
„A szerződés semmis, ha megkötésének időpontjában az általános nemzetközi
jog valamely feltétlen alkalmazást igénylő szabályába ütközik.” A bécsi
egyezmény alkalmazási körében az általános nemzetközi jog feltétlen
alkalmazást igénylő szabálya olyan normát jelent, amelyet az államok
nemzetközi közössége mint egész olyanként fogadott el és ismert el, mint
amelytől nem lehet eltérni, és amelyet csak a nemzetközi jognak egy
ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni. A „nemzetközi
közösség mint egész” fogalom nem teljesen világos ugyan, de kifejezi azt, hogy
nem kell minden államnak elfogadni a ~t, de szükség van a többség, valamint
a legfontosabb államok egyetértésére. A ~ből tehát az államok egymás közötti
kapcsolataikban nem „szerződhetnek ki.” A ~ köré napjainkban egyre bővül,
kialakításában a → nemzetközi bíróságok → ítéletei, valamint a nemzetközi
kodi kációs szerződések (→ nemzetközi jog kodi kálása) játszanak szerepet;
ennek következtében taxatív felsorolása gyakorlatilag lehetetlen.

Ius cogens–ius dispositivum (lat.). → kógens jogszabálynak és → diszpozitív

jogszabálynak a → római jogban is már ismert megkülönböztetése. →
Papinianus olykor ilyen értelemben használta a → ius publicum és a ius
privatum kifejezéseket – nyilván azért, mert a → közjog szabályai mindig
kógensek, a → magánjogéi viszont többnyire diszpozitívak –, amikor pl.
megállapította, hogy a magánfelek megállapodása a „ius publicumot”
(valójában: a ius cogenst) nem változtathatja meg. Modestinus is tisztában volt e
jelenséggel, az ő megfogalmazása szerint a → törvény parancsol, tilt, büntet
vagy megenged. A római jog forrásaiban elvétve (pl. Papinianusnál) felbukkan
a ius cogens kifejezés, de nem a tárgyalt értelemben. A ~ fogalompár
felállítására csak a középkorban került sor

Ius commune [közös (közönséges) jog – lat.]: a → római jogban is ismert

fogalom; egy bizonyos életviszonyt általánosan, mindenkire és minden
hasonló esetre kiterjedő érvénnyel szabályozó jog. A ~t ugyanakkor használták
a római jogtudósok más értelemben is, a → ius gentium vagy a ius naturale
szinonimájaként, a különböző → államokban élő emberekre vonatkozó közös
jogot értve alatta. A ~nak ez a másik értelme tett szert nagy jelentőségre a
római jog továbbélése során. A → glosszátorok ~ alatt az egyetemes érvényű
iustinianusi (→ Iustinianus) római jogot értették a különböző partikuláris
jogokkal, főképp a városi → statútumok jogával szemben Később, elsősorban a
→ kommentátorok munkássága nyomán, a ~ fogalma magában foglalta az
adott helyen vagy országban a római jog mellett alkalmazható egyéb normákat
is, így a ~ jelentése régiónként és országonként bizonyos fokú eltéréseket
mutat. Mindazonáltal ez a joganyag többé-kevésbé mégis egységes volt, és ezért
~ Europaeumról is szoktak beszélni. Ez a ~, tehát a módosított formában
tovább élő római jog jelentette a legtöbb európai állam → magánjogát hosszú
évszázadokon át, egészen a → polgán törvénykönyvek megszületéséig. A
középkori → kánonjogban a ~n az Egyház egyetemes, minden keresztényre
kiterjedő érvényű jogát értették. → ~–ius singulare, → recepció

Ius commune Europaeum: → ius commune

Ius commune-ius singulare (lat.): a → jogban a közös (közönséges) jogot és a

kivételes (különös) jogot megkülönböztető kategóriapár, amelyet már a
de nícióktól egyébként általában tartózkodó római jogtudósok
meghatároztak. → Paulus szerint a ius singulare (→ ius praetorium) olyan
szabályokat jelent, amelyeket a → jogalkotói tekintély a jog következetességéről
lemondva, valamilyen célszerűségi okból vezet be, ehhez képest az egyébként
irányadó jog a → ius commune. A ius singulare mindig olyan → jogviszonyt
szabályoz, amelyre létezik általános szabály is (pl. ius singulare a → bene cium
abstinendi az → örökös feltétlen és korlátlan felelősségéhez mint ius
communéhoz képest). Részben ezen az alapon különböztethető meg a ius
specialétól, amely utóbbi olyan → jogviszonyokat is szabályozhat, amelyekre
nincs általános szabály.

Ius ecclesiasticum: → kánonjog

Ius edicendi: → edictum

Ius generale– ius speciale (lat.): a görög lozó a hatására a → római jogban
megjelent kategóriapár, amely az általános és különös szabályok, →
jogintézmények, jogi fogalmak szembeállításán alapult. A speciális szabályok
meghatározott személycsoportokra vagy → jogviszonyokra az általános
szabályoktól eltérő rendelkezéseket tartalmaznak. → Papinianus is kimondta,
hogy a különös szabály lerontja az általánosat, majd a középkorban
fogalmazták meg azt a regulát (→ lex specialis derogat legi generali), amelyre ma
is sokszor hivatkoznak. Megjegyzendő, hogy bár egy tartalmilag szintén római
jogi eredetű regula szerint a későbbi szabály a vele ellenkező korábbi szabályt
lerontja (→ lex posterior derogat legi priori), az utóbb hozott általános szabály
mégsem rontja le a korábbi különös szabályt (lex posterior generális non
derogat priori speciali) . A ~ megkülönböztetést sokan azonosnak tekintik a →
ius commune–ius singulare fogalompárral, míg mások a ius speciale kifejezésen
a meghatározott személycsoportokra vonatkozó, „rétegspeci kus” szabályokat
értik, ismét mások pedig az egyes konkrét személyeknek adott →
privilégiumokat.

Ius gentium (népek joga – lat.): eredeti jelentése szerint a → római jogban a
→ ius civilével, mint sajátosan a római polgárokra vonatkozó, nemzeti joggal
szemben a népek, nemzetek közös joga, amely a római polgárok és idegenek,
valamint idegenek egymás közti → jogviszonyaiban volt irányadó. → Grotius
ugyanezt a kifejezést, tehát a ~ot az → államok által közösen alkotott →
nemzetközi szokásjogra alkalmazta, megkülönböztetve a ius naturalétól, amely
az államoktól független → természetjog. Grotius nyomán sokan a ~ alatt a →
nemzetközi jogot értették.

Ius honorarum: → ius praetorium

Ius in bello (háború joga – lat.): a hadviselés során alkalmazandó →

nemzetközi jogi szabályok összessége. → hadijog, → ius ad bellum

Ius in re: → dologi jog

Ius inter gentes: → nemzetközi jog

Ius legationis: → követségi jog

Ius legationum (lat.): tkp. tárgyi értelemben vett → követségi jog, a

külképviseletekre vonatkozó szabályok összessége.

Ius naturale: → ius commune, → természetjog

Ius noxae dandi: → ius praetorium

Ius postliminii (lat.): a → római jogban az ún. „hátsó küszöb joga”. Ha a

római polgár az ellenség fogságába esett, akkor – összhangban a → ius
gentiummal, ill. egyfajta viszonosság alapján – a római jog szerint is
rabszolgává vált. Az ebből adódó hátrányok csökkentése céljából a
hadifogságot → függő jogi helyzetnek tekintve két → ctiót alkalmaztak: ha a
hadifogoly a fogságban meghalt, végrendeletének (→ testamentum)
megmentése érdekében úgy tekintették, mintha fogságba esése pillanatában,
tehát még szabadként halt volna meg ( ctio legis Corneliae); ha pedig a
fogságból hazatért, úgy tekintették, mintha el se hagyta volna házát, és az
udvar felől, a hátsó küszöbön át tért volna vissza. A hadifogságból visszatért
polgárnak ily módon megadott ~ alapján korábbi jogai nagyrészt
automatikusan feléledtek.

Ius praetorium (lat.): a → római jogban a → praetorok által alkotott, a

praetori → edictumokban közzétett szabályok összessége. A praetor ugyan
elvileg jogot nem alkothatott (praetor ius facere non potest), és →
edictumaiban csak a jogérvényesítésnek az írott jog által nem részletezett
módozatait állapíthatta meg, azonban a praetor által kihirdetett normák
valójában nemcsak a törvények (→ lex) érvényre juttatását, hanem
kiegészítését, sőt korrigálását is jelentették. A preklasszikus korban (Kr. e. 3–1.
század) így létrejött az a korszerű, a fejlettebb társadalmi-gazdasági
viszonyoknak megfelelő normaanyag, a ~, amely a gyakorlatban ténylegesen
érvényesülő jogot (egyfajta → szokásjogot) jelentette a formailag egyedül
érvényes, de a gyakorlatban csak a ~ által nem érintett részében hatályosuló →
ius civilével szemben. A praetorok mellett az aedilis curulisek (rendészeti
felügyelők) is kibocsátottak edictumokat, az ezekben foglalt normák alkották a
ius aediliciumot. A → magistratusok által alkotott normaanyagot
összefoglalóan ius honoráriumnak nevezték, ennek legfontosabb része a ~ volt.
A ius civile és a ~ évszázadokon át élt egymás mellett, ennek során a ~ egyre
több szabálya nyert civiljogi recepciót, míg végül a civiljog és a ~ teljesen
összeolvadt. Az edictumok anyagát Hadrianus császár parancsára 130 táján
Salvius Iulianus jogtudós végezte el, utóbb a császár az így keletkezett Edictum
Perpetuumot megvátoztathatatlannak nyilvánítva pontot tett a ~ fejlődésére.

Ius privatum: → ius civile, → ius publicum, → magánjog

Ius publicum–ius privatum (lat.): a → római jognak → közjogra és →

magánjogra való, a mai napig is tovább élő tagozódását kifejező kategóriapár,
amely fogalmilag viszonylag későn, de még a → köztársaság idején alakult ki. E
felosztásnak klasszikus megfogalmazása → Ulpianustól származik: „huius studii
sunt positiones, publicum et privatum. Publicum ius est, quod ad statum rei
Romanae spectat, privatum quod ad singulorum utilitatem …” (E
tudománynak két része van, a közjog és a magánjog. A közjog a római →
állam helyzetére vonatkozik, a magánjog az egyének érdekeire.) A ~
megkülönböztetés, amely eredtileg nem → jogági, hanem → jogtudományi
distinkciót takart, összefügg azzal, hogy a liberális, individualista szemlélettel
jellemezhető rómaiak a köz- és a magánszférát általában is élesen elhatárolták.
Az állam nem lehetett magánjogi → jogviszonyok alanya, és a magánszféra
ügyeibe elvileg és általában nem avatkozhatott be. A császárkorban a ~
megkülönböztetés jelentőségét az állam paternalista szerepének erőteljes
megnövekedése, valamint a császári kincstár (→ scus) magánjogi →
jogalannyá válása valamelyest csökkentette. Talán éppen ezzel függ össze, hogy
a késő klasszikus kortól kezdve a ~ gyakran a → ius cogens–ius dispositivum (→
kógens jogszabály, → diszpozitív jogszabály) szinonimájaként szerepel. →
Iustinianus törvénykönyveiben azonban alapvető felosztásként említik a ~
megkülönböztetést, amely azóta is elsődleges jelentőségű.

Ius reale: → dologi jog

Ius regium: → bányaregálé

Ius representationis: → successio

Ius respondi: → responsum

Ius sanguinis: → állampolgársági jog szabályozásának elvei, → hontalanság, →

kettős (vagy többes) állampolgárság

Ius scriptum–ius non scriptum (lat.): az írott és az íratlan jognak a → római

jogban előforduló megkülönböztetése, amelyet a rómaiak görög hatásra
fogalmaztak meg. írott jogon az → állam által (fa-, később bronztáblákon)
kihirdetett törvények (→ lex), íratlan jogon a → szokásjog (consuetudo)
értendő, amelyet a nem hivatalos írásba foglalás még nem tesz írott joggá. A →
köztársasági korban a → praetori → edictumok – bár majdnem kezdettől fogva
írásban [fehérre festett fatáblán (album)] kerültek közzétételre – az íratlan
joghoz, ezzel szemben a császárkorban a → jogforrásként elismert jogtudósi
művek az írott joghoz tartoztak.
Ius singulare: → ius commune–ius singulare, → ius praetoriium

Ius soli: → állampolgársági jog szabályozásának elvei, → hontalanság, → kettős

(vagy többes) állampolgárság

Ius speciale: → ius commune–ius singulare

Ius strictum–ius aequutn: a → római jogban a szigorú jog és a méltányos jog

közötti megkülönböztetésen alapuló kategóriapár, amelyek eredete a Kr. e. 2.
századra nyúlik vissza, amikor – a fejlettebb társadalmi és gazdasági viszonyok
(elsősorban a → peregrinusokkal való kereskedelmi kapcsolatok
kibontakozása), továbbá (elterjedt nézet szerint) a görög lozó a hatására –
meghonosodott Rómában a → bona des és az → aequitas fogalma. A régi →
ius civile nem is annyira szigorú, mint amennyire merev, mindig betű szerint
értelmezendő szabályai sokszor nem tették lehetővé a nyilvánvaló és súlyos
érdeksérelmek (pl. → megtévesztéssel, → hibás teljesítéssel, → késedelemmel
okozott bizonyított → károk) orvoslását sem, másrészt pl. indokolt esetekben
– vis maior (→ erőhatalom) esetén – sem volt lehetséges az adósi felelősségnek
még csak a mérséklése sem. Ezt a ius strictumot a szerződő felek megállapodása
többé-kevésbé korrigálhatta, de az ilyen megállapodások is, mint a →
szerződések általában, szigorú alakszerűségi követelményeknek voltak alávetve,
az érvénytelenség → szankciójával; emellett értelmezésük változatlanul merev,
betű szerinti módon történt. E téren változást az hozott, hogy a Rómában
régtől fogva ismeretes des (szótartás, hűség) új értelmet nyerve mint bona des
megjelent a → praetori → edictumokban, és a praetori jog (→ ius praetorium)
által szabályozott → jogviszonyokban általános követelménnyé vált. A praetori
jog szerinti szerződések alanyai jóhiszeműen kötelesek eljárni, ami nemcsak azt
jelenti, hogy kötelesek bármiféle csalárdságtól tartózkodni, hanem azt is, hogy
(adósként) mindent meg kell tenniük, amit egy jóhiszemű ember megtenne.
A praetor az ilyen jogviszonyokban ún. bonae fídei actiókat bocsátott
rendelkezésre, amelynek → intentiója [„quidquid dare facere oportet ex de
bona” (mindazt, amit a jóhiszeműség alapján adni, tenni tartozik)] lehetővé
tette, hogy a bíró (→ iudex) a bona desnek megfelelő → ítéletet hozzon.
A praetor a jóhiszeműség előírásával szakított a strikt civiljoggal, és eljutott a
ius aequumhoz, a méltányos joghoz. Ilyen értelemben a bona des és az
aequitas szinonim fogalmak. Ezért nem ellentmondásos az a terminológiai
eltérés, hogy míg a ius strictum ellentéte a ius aequum, addig az actio stricti
ellentéte az actio bonae dei. A római jogban ismert, imént tárgyalt ius aequ-
um nem tévesztendő össze a mai értelemben vett → méltányossági →
jogalkalmazással, mert egyrészt nem „méltányos”, hanem csupán igazságosabb,
ésszerűbb a régi, merev civiljognál, másrészt nem is jogalkalmazás, hanem
inkább → jogalkotás. Létezett azonban a római jogban a mai értelemben vett
méltányossági jogalkalmazás is, amikor a praetor, ill. más jogalkalmazó
tényezők (de a praetor utasítása szerint eljáró bírónak erre nem volt lehetősége)
kivételesen az imént tárgyalt ius aequum határain is túlmenően megvédtek
adott, konkrét esetekben valamilyen méltányolható érdeket, pl. → in integrum
restitutio elrendelésével. Tágabb értelemben ilyenkor is ius aequumról van szó,
annál is inkább, mert az ilyen kivételes méltányossági döntések sok esetben
kazuisztikus → jogszabályokként érvényesültek [pl. a jogtudósi művekben is
gyakran felbukkan az „aequius et melius” (méltányosabb és jobb) kitétel].
Ius suffragii: → civis

Ius tollendi (lat.): a → római jogban elviteli jogot jelentett. A rei vindicatio (→
dominium) és a hereditatis petitio (→ hereditas) pervesztes alperesét (→ fél)
bizonyos esetekben megillette az a jog, hogy az általa eszközölt és állagsérelem
nélkül elválaszható beruházásokat elvihesse. A ~vel nem lehetett élni, ha a
tulajdonos felajánlotta az elvitel által megszerezhető érték megtérítését.
Emellett néhány más → jogviszonyban is előfordul ~, pl. → inaedi catio
esetében.

Ius universale–ius particulare (lat.): az univerzális és partikuláris szabályok

közötti megkülönböztetésen alapuló kategóriapár; már a → római jognak is
voltak olyan szabályai, amelyeknek hatálya nem terjedt ki az → állam egész
területére, hanem pl. csak Itáliában, vagy csak a provinciákban voltak
érvényben. A ~ megkülönböztetést azonban nem a római, hanem a középkori
jogtudósok állították fel. A középkorban a feudális széttagoltság miatt a helyi
(partikuláris) jogok igen nagy jelentőségre tettek szert. A partikuláris
szabályok, feltéve, hogy azokat az állam központi jogalkotó szervei (→
jogalkotás) bocsátják ki, vagy pedig a helyi jogalkotó szervek az állam által
elismert módon alkotják, az adott területen lerontják az univerzális (általános)
jogot.

Ius viduale (özvegyi jog – lat.): már I. István törvényében megtalálható az a

jog, hogy az özvegyasszony özvegysége idején férje → vagyonában
megmaradhat. → Iustinianus özvegyi haszonélvezeti szabályának (→ quarta
viduae) továbbfejlesztését jelenti a magyar jogban, mivel az özvegy a nemesi
családban nem volt örökös. → házastársi haszonélvezet

Ius vitae ac necis: → patria potestas

Iustinianus: keletrómai császár. Illyriában született 482-ben, 527-től haláláig

(565) uralkodott. Politikájának fő célja a római birodalom régi nagyságának
helyreállítása volt. Ezt a célt szolgálta a jelentős, de csak rövid távú sikereket
hozó hódítások és nagyszabású építkezések (pl. Hagia Sophia) mellett a →
római jog általa szorgalmazott és személyes iránymutatásainak megfelelőn
végrehajtott → kodi kációja. A ~i kodi káció, amely az ókori római jog
ezeréves fejlődésének monumentális, és sok tekintetben a világtörténelem
egyetlen más kodi kációja által felül nem múlt teljesítményt jelentő lezárása
volt, nemcsak ~ nevét tette halhatatlanná, hanem a római jog továbbélése
szempontjából is döntő jelentőségű volt. A ~i törvénykönyvek (→ kódex)
ugyanis egyfelől rendszerezett formában tartalmazzák a római jog anyagának
legértékesebb részét, másfelől – mivel a római jog többi forrásából csak nagyon
kevés maradt ránk – a ~i törvénykönyvek a római jog mennyiségileg és
tartalmilag egyaránt legjelentősebb forrásai. A ~i törvénykönyvek megismerése
indította el a → glosszátorok és követőik munkássága révén a modern európai
→ jogtudomány fejlődését. A ~i kodifíkációt bámulatosan rövid idő alatt
végezték el elméleti és gyakorlati jogászokból álló bizottságok. Vezető szerep
jutott → Tribonianusnak, a klasszikus kori jogtudósok színvonalát képviselő
„igazságügy-→miniszternek” (quaestor sacri palatii). A törvénykönyveket a
felhasznált források nyelvének megfelelően a gyakorlati jogászok által javasolt
görög helyett túlnyomórészt latin nyelven állították össze, ez ~ határozott
kívánsága volt, összhangban említett restaurációs törekvéseivel. Ezekkel függ
össze a ~i kodifíkáció klasszicizmusa is: a szerkesztők, az ún. → kompilátorok a
~ előtti korszak vulgarizáló tendenciájával szemben igyekeztek visszatérni a
klasszikus joghoz. Ugyanakkor a császár arra is utasította a kompilátorokat,
hogy akár önkényes szövegmódosítások, ún. interpolációk útján változtassák
meg a klasszikus szövegeket minden olyan helyen, ahol ez szükséges vagy
célszerű. Először a Hadrianus óta keletkezett császári rendeleteket (→
constitutiones principum) gyűjtötték össze (528–529) a Codex ~ c.
törvénykönyvben, amelynek csak második kiadása (534) maradt ránk.
A Codex ~ 12 könyvben, tematikus rendben közli több mint 4600 constitutio
szövegét, minden esetben feltüntetve a rendeletet alkotó császár nevét és az
eredeti keltezést is. Ezt követően (530–533) került sor a kodifíkáció
legterjedelmesebb és legbecsesebb törvénykönyvének, a Digesta seu Pandectae
c. műnek az összeállítására. A → Digesta 50, tematikus rend szerint
összeállított könyve 39, a Kr. e. 2. század vége és a Kr. e. 4. század között élt
jogtudós több mint 200 művének közel 2000 könyvéből tartalmaz sokszor
csak néhány sorból álló, de gyakran hosszabb idézeteket (ún.
fragmentumokat), a kompilátorok által feldolgozott 3 millió sorból 150 000-
et. A jogi oktatás céljára adta ki, de törvényerővel ruházta fel ~ a 4 könyvből
álló Institutiones seu Elementa c. tankönyvet, amely elsősorban → Gaius →
Institutiones c. tankönyvének felhasználásával készült el 533-ban. A római jogi
tankönyvek a mai napig is többnyire e tankönyv rendszerét követik. A
kodi káció lezárását a Codex ~ említett második kiadása jelentette 534-ben,
amikor ezt a törvénykönyvet az időközben lezajlott kodi káció eredményeivel
összhangba hozták. A kodi káció befejezését követően keletkezett rendeleteket
[→ Novellae (leges) = új „törvények”, összesen 181, nagyobbrészt immár görög
nyelven kiadott rendelet] ~ már nem foglalta össze, ezek összeállítását utólag
végezték el a bizánci jogtudósok. A Novellák is tartalmaznak néhány igen
fontos újítást (pl. a törvényes öröklés gyökeres reformját). A iustinianusi
törvénykönyveket a 16. század óta nevezik összefoglalóan → Corpus Iuris
Civilisnek (→ ius civilén a római jogot értve). A Corpus Iuris Civilis legjobb
kritikai kiadása eodor → Mommsen, Paul Krüger és Rudolf Schoell nevéhez
fűződik. → recepció

Iustitia (lat.): 1. → igazságosság, 2. az igazságosság istennője a római

hitvilágban.

Ízlésminta:→ ipari minta

 J
Jaltai formula: a II. világháború folyamán Nagy-Britannia, az USA és a
Szovjetunió vezetőinek jaltai tanácskozásán (1945. febr. 4–11.) született
végleges döntés, amely arra vonatkozik, hogy az → ENSZ Biztonsági
Tanácsának, a nem eljárási kérdésekben hozott határozataihoz a Tanács öt
állandó tagjának „egybevágó szavazatára” van szükség. → Egyesült Nemzetek
Szervezete, → vétójog

Jaltai konferencia: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Járadék: olyan életminőség-fenntartást célzó visszatérő pénzbeli szolgáltatás,

amely egyfelől → társadalombiztosítási szolgáltatásként → jogszabályi előírás
alapján olyanoknak jár, akik nyugdíjra (→ nyugellátás) → szolgálati idő vagy
életkor folytán nem jogosultak, de keresőképtelenek. Ezt gyelembe véve
öregségi, rokkantsági, baleseti, özvegyi, szülői ~ról lehet beszélni. ~ másfelől →
polgári jogi, → tartási és → élet~i szerződéssel a → Polgári Törvénykönyv alapján
is kiköthető.

Járás (circulus – lat.): Magyarországon a feudalizmus korában kialakult →

állami területbeosztási egység (→ közigazgatási területi beosztás). A →
vármegyék ~ra tagozódása a polgári átalakulás után is fennmaradt. Mind az
1870. évi XLII. tc., mind a 1886. évi XXII. tc. értelmében a → szolgabíró és a
→ főszolgabíró a vármegye külső tisztviselői voltak, s legfontosabb feladatuk a
~hoz tartozó → községek felügyelete, valamint az általános elsőfokú → hatósági
jogkör gyakorlása volt. A (fő) szolgabírák közvetlenül az → alispántól kapták
az utasításokat, s → hatósági határozataik ellen is az alispánhoz, onnan pedig a
belügyminiszterhez (→ miniszter) lehetett fellebbezni (→ fellebbezés). A →
tanácsrendszer bevezetésekor a ~ok → jogállása és feladatköre alapvetően
megváltozott. 1950-ben a ~ok önálló területbeosztási egységekké váltak,
amelyekben a tanácsi berendezkedés működött. A ~i tanácsok és végrehajtó
bizottságaik a kettős alárendeltség rendszerében a → megyei tanácsoktól
függtek, s irányították a községi tanácsokat, ill. végrehajtó bizottságaikat. A
harmadik tanácstörvény (1971. évi I. tv.) megszüntette a ~i tanácsokat, s ~i
szinten a megyei tanácsok önálló → hatáskörű szerveként hivatalokat hozott
létre. A ~i hivatalok élén az elnök állt, s a hivatalok belső szervezeti egységei
kizárólag hatósági ügyekben rendelkeztek önálló hatáskörrel. A harmadik
tanácstörvény a ~i hivatalok feladat- és hatáskörét viszonylag szűkre szabta.
1984. jan. l-jén a ~i hivatalokat és a ~t mint állami területbeosztási egységet
végérvényesen felszámolták.

Jármű önkényes elvétele: → bűncselekmény, amely megvalósul, ha az elkövető

az idegen, gépi meghajtású járművet mástól jogtalan használat céljára elveszi,
vagy az így elvett, ill. a rábízott ilyen járművet jogtalanul használja.
Súlyosabban büntetendő a → bűnszövetségben, ill. erőszakkal, vagy az élet, testi
épség elleni közvetlen fenyegetéssel való elkövetés.

Járművezetés tiltott átengedése: → bűncselekmény, amelynek elkövetési

magatartása a vasúti és a légi közlekedés területén valamennyi járműfajta, a vízi
és a közúti közlekedésben pedig csak a gépi meghajtású jármű vezetésének az
átengedése. A ~ a szeszes italtól befolyásolt állapotban levő vagy a vezetésre
egyéb okból ténylegesen alkalmatlan (pl. gyermekkorú, gyakorlatlan, beteg)
személyeknek való átengedést jelent. A bűncselekmény befejezett, ha a tiltott
átengedést követően a jármű ténylegesen mozgásba lendül. A bűncselekmény
súlyosabbnak minősül, ha az átengedés másnak maradandó fogyatékosságot,
tömegszerencsétlenséget stb. okoz; ezekre a körülményekre a → gondatlanság
terjed ki.

Járművezetéstől eltiltás: a megelőzést és az alkalmatlan személyek

közlekedésből kizárását is szolgáló → mellékbüntetés; valamennyi → főbüntetés
mellett kiszabható, de alkalmazható önállóan, főbüntetés helyett is. A ~ két
esetköre szabályozott. Az első szerint a járművezetéstől az tiltható el, aki az
engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a →
bűncselekményt. Az elkövető eltiltható valamennyi engedélyhez kötött jármű
vezetésétől, de az eltiltás korlátozható meghatározott fajtájú járműre is. A
másik törvényi változat szerint a járművezetéstől eltiltható az is, aki
bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. Használaton minden olyan
magatartás értendő, amikor a jármű igénybevétele a bűnözéshez szorosan
kapcsolódó, ismétlődő és tartós elemként jelentkezik. A ~ végleges hatályú,
vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre
alkalmatlan.

Járulék: az → adó és → illetékrendszert kiegészítő, azokhoz hasonló kötelező

jellegű szolgáltatás. A ~ legismertebb fajtái: → társadalombiztosítási ~,
nyugdíjjárulék (→ nyugellátás), a → munkáltató és a → munkavállaló által
egyaránt zetendő munkaadói, ill. munkavállalói ~. Idesorolhatók a
különböző pénzügyi alapokban kötelezően zetendő hozzájárulások, mint pl.
rehabilitációs hozzájárulás és egyéb fejlesztési hozzájárulások.

Járványügyi szabályszegés: → bűncselekmény, amelynek elkövetési

magatartása azoknak a szabályoknak a szándékos megszegése (→ szándékosság),
amelyek célja a fertőző és/vagy járványos betegségek, fertőző állatbetegségek és
veszélyes növényi kártevők behurcolásának és terjedésének (meg) akadályozása.

Javítóintézeti nevelés: → atalkorúakra vonatkozó rendelkezések

Jegyesség: → eljegyzés

Jegyzékváltás: a → nemzetközi szerződések létrejöttének egyik formája, amikor

a megállapodás nem egyetlen közös okmányban kerül rögzítésre, hanem két
→ állam külügyi hatóságai, ill. külképviseletei közötti egyenlő tartalmú
jegyzékek kicserélése útján (→ diplomáciai jegyzék). A ~ általában kisebb
jelentőségű kérdésekben nemzetközi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet,
bár előfordulnak kivételek is, így pl. a tengeri fegyverkezés korlátozásáról szóló
1935. évi angol–német megállapodás is ~ útján jött létre.

Jegyző: a 16. század óta létező tisztség. Betöltője határozatlan időre kinevezett
→ köztisztviselő, aki a → helyi önkormányzat (pontosabban: a képviselő-testület
hivatala, azaz bevett elnevezéssel a → polgármesteri hivatal) köztisztviselőinek
(a szakapparátusnak) szakmai vezetője, s így az alárendeltekkel szemben
munkáltatói (szolgálatadói) jogokat gyakorol (→ munkáltatói jog). A ~
gondoskodik a helyi önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok
ellátásáról, a → hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a → kiadmányozás
rendjét, dönt a → polgármester által átadott → hatósági ügyekben (amely
hatósági ügyben a polgármester dönt, azokat a ~készíti elő). Tanácskozási
joggal részt vesz a képviselő-testület, és annak bizottságai ülésén, továbbá dönt
a hatáskörébe utalt (egyéb) ügyekben. A ~ köteles jelezni a képviselő-
testületnek, a bizottságnak, a polgármesternek, ha ezek döntésénél → jogsértést
észlel. A ~t a képviselő-testület pályázat alapján nevezheti ki, ha a →
jogszabályban meghatározott képesítési feltételeknek megfelel. A → megyei
önkormányzat szakmai vezetését fő~ látja el. A ~ helyettese az al~, aki →
községekben kinevezhető, városi, vagy városi kerületi helyhatóságok területén
kötelezően kinevezendő, rájuk a ~ kinevezésére vonatkozó szabályok
irányadók. A ~ jogellenes és felróható magatartásáért a helyi önkormányzat
köteles helytállni. A ~vel szemben a munkáltatói jogokat a polgármester
gyakorolja.

Jegyzőkönyv: a → nemzetközi szerződések, egyik fajtájának elnevezése, amely

rendszerint kiegészíti valamely nemzetközi szerződés rendelkezéseit, ilyen pl. a
→ Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányához csatolt ~.
Előfordul, hogy a ~ fontos rendelkezéseket tartalmazó önálló okmány, pl. a
Genfben 1925. jún. 17-én kelt ~ a fojtó, mérges és egyéb hasonló gázok,
valamint bakteriológiai eszközök hadviselési célokra történő használatának
eltiltásáról (→ tiltott fegyverek). A diplomáciai konferenciákról, → nemzetközi
szervezetek üléseiről készült ~ek nem tekinthetők nemzetközi szerződésnek.

Jellinek, Georg (1851–1911): osztrák–német jogász, a → jog lozó a, a →

közjog és a → nemzetközi jog művelője, az általános → államtan klasszikusa.
Lipcsében lozó ai és jogi tanulmányokat folytatott, Bécsben habilitált
jog lozó ából, általános → államjogból és nemzetközi jogból. 1879-től a
bécsi, 1889-től a baseli, majd 1891-től haláláig a heidelbergi egyetem tanára,
akinek nemzetközi elismertségű munkássága főleg az → államkapcsolatok, az
→ emberi jogok, valamint az → államtudományok rendszertani és módszertani
kérdéseiben maradandó; ő dolgozta ki rendszeresen az → alanyi jog →
magánjogi fogalma alapján az alanyi közjogok elméletét. Fő művei: Die Lehre
von den Staatenverbindungen, 1882; Gesetz und Verordnung, 1887; System der
subjektiven öffentlichen Rechte, 1892; Die Erklärung der Menschen- und
Bürgerrechte, 1895; Allgemeine Staatslehre, 1900.

Jennings, Sir Ivor (1903–1965): angol jogtudós, az → alkotmányjog művelője.

Pályafutása kezdetén a leedsi egyetem oktatója (1925–1929), majd Londonban
tanít (1930–1940), 1940–1954 között a ceyloni University College vezetője,
1954-től szakmai pályafutása a cambridge-i egyetemhez kötődik. Fő művei:
Cabinet Government, 1936; e Law and the Constitution, 1933;
Constitutional Laws of the British Empire, 1938; Parliament, 1939; A
Federation for Western Europe, 1940; e Approach to Self-Government, 1956;
Party Politics, I–III., 1960–1962.

Jessup, Philip Carlyl (1897–1986): amerikai nemzetközi jogász, diplomata,

egyetemi tanár. Kezdetben → ügyvéd, 1925-től a Columbia Egyetemen →
nemzetközi jogot tanít, 1961–1970 között a → Nemzetközi Bíróság tagja. Fő
művei: e Law of Territorial Waters and Maritime Jurisdiction., 1927; e
United States and the World Court, 1929; International Security, 1935; A
Modern Law of Nations, 1948; Transnational Law, 1956.

Jhering, Rudolf von (1818–1892): német jogász, 1843-ban Berlinben

habilitált, 1845 és 1868 között a baseli, rostocki, kiéli, giesseni és a bécsi
egyetemen tanít, majd 1872-től göttingeni professzor, a 19. század egyik
legjelentősebb jogtudósa, elsősorban a civilisztika (→ civiljog) és a → római jog
tudományának klasszikusa. Munkássága első szakaszában a fogalomelemző
jogtudományt (→ Begriffsjurisprudenz) művelte → Puchta követőjeként.
Később az ennek kritikájaként fellépő érdekkutató jogtudományi (→
érdekelmélet) iskola megalapítója lett, amely utilitarista lozó ai alapon a → jog
és az általa védett társadalmi szükségletek és érdekek kapcsolatát vizsgálta, s
ezzel a szociológiai jogtudomány (→ jogszociológia) egyik megalapozója lett. Fő
művei: Geist des römischen Rechts, I–II., 1852–1858; Der Kampf ums Recht,
1872 (magyarul: Harcz a jogért, 1907); Der Zweck im Recht, I–II., 1877–1883;
Scherz und Ernst in der Jurisprudenz, 1884.

Jog: Azoknak a magatartási szabályoknak, normáknak (→ ~szabály) az

összessége, amelyeket a legerősebb társadalmi → hatalom, az → állam
szankcionál (→ szankció), s amelyek érvényesülését végső fokon az állami
kényszer biztosítja (→ pozitív ~, → tárgyi ~). Alapvetően az állami
szankcionáltság és kikényszeríthetőség az a differentia speci ca, amely a ~ot
más társadalmi szabályoktól, pl. az erkölcstől és a konvenciótól elhatárolja.
Máig is érvényes azonban → Kant híres megállapítása, hogy „A jogászok még
mindig keresik a ~ fogalmának meghatározását”. Példaképpen vannak, akik
~on nem pusztán a pozitív ~i normákat értik (→ ~pozitivizmus), hanem
emellett vagy kizárólag az Istentől adott, vagy az észből, az emberi
természetből fakadó örök vagy változó → törvényeket, amelyeknek
érvényessége a pozitív ~ érvényessége felett áll (→ természet~, → természettan).
Mások ~nak a ~alkotó (→ ~alkotás), ~követő (→ ~érvényesülés) és ~alkalmazó
(→ ~alkalmazás) tevékenységet, ill. a ~i normák által szabályozott és
befolyásolt társadalmi magatartásokat és viszonyokat tekintik (→ ~szociológia).
Létezik olyan szintetizáló nézet is, amely mind a ~i normákat mint értéket,
mind az általuk befolyásolt társadalmi valóságot a ~ fogalmi elemeként fogva
fel, a ~ot „értékes valóságként” határozza meg (→ újkantiánus ~ lozó a). A
tárgyi ~tól megkülönböztetendő az → alanyi ~ mint jogosultság, szubjektív ~.

Jog a bíróság eljárásához: a → büntetőeljárási jog egyik → Alkotmányon

alapuló alapelve, mely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene
emelt → vádról bíróság (→ bíróságok) döntsön. Az elv az → Emberi jogok
európai egyezményén alapul, amely a → törvény által létrehozott független és
pártatlan bíróság tisztességes, nyilvános és ésszerű időn belüli döntéséhez való
jogot deklarálja (→ tisztességes eljáráshoz való jog). → Büntető ügyekben az elv a
→ bírói út kizárólagosságának elvét is megtestesíti, tehát hogy a → vádról, a
büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek) megállapításáról és → büntetés
kiszabásáról csak bíróság dönthet.

Jog és irodalom: → hermeneutikai jogelmélet

Jog gazdasági elemzése (economic analysis of law, law and economics – ang.):
a chicagói neoklasszikus közgazdasági iskola tanainak, ill. a közgazdasági
elemzés (mikro- és makroökonómia) módszereinek alkalmazása a jogi
szabályozás és hatásai, funkciója elemzésében; ezt újabban az intézményes
gazdaságtani szemlélet egészíti ki. Művelői részben közgazdászok, részben
jogászok. Kezdetben a → common law intézményekre, később a teljes →
jogrendszerre és nem angolszász jogokra is kiterjedt. Az USA-ban az egyik
legbefolyásosabb → jogtudományi iskola kb. az 1970-es évektől kezdve.

Jogág: a → jogrendszer elkülönült része, azoknak a → jogszabályoknak a

csoportja, amelyek a jogi koherencia keretében → jogdogmatikailag
elkülönültek más tartalmú jogi előírások csoportjától. A ~ak a jogdogmatika
fejlődésének termékei. Ténylegesen a római–germán eredetű jogrendszerekben
(→ római–germán jogcsalád) jelentkezik a ~ak elkülönülése elméleti és
gyakorlati problémaként. A kontinentális jogszemlélet a jogrendszer →
közjogra és → magánjogra való tagozódásának indokaként több ismérvet
fogalmazott meg; így a köz- és magánérdek ismérve mellett az elhatárolás
indoka volt a köz- vagy magántevékenység, az → állami és nem állami
cselekvés szabályozása, az alárendeltségi és mellérendeltségi viszonyok, a →
kógens és a → diszpozitív jogszabályok. különbsége. Általánosságban
megállapítható, hogy a ~ a közös jellegű jogszabályokat sajátos rendezési elv
alkalmazásával, → jogintézményekként foglalja egységbe. A ~i elkülönülés
jellemzője a speci kus felelősségi alakzat, szabályozási módszer és →
szankciórendszer. A ~ak dogmatikai elkülönítése nemcsak a → jogalkotásban és
a → jogalkalmazásban jelentős, hanem a → jogtudományban és a → jogi
oktatásban is, amennyiben a jogtudomány szakágazatai és a jogi oktatás
tantárgyai a ~ak szerint differenciálódnak, azokra épülnek.

Jogakadémia: → jogi oktatás Magyarországon

Jogalany: az a → jogképességgel rendelkező ember (→ természetes személy), →

jogi személy, → állam vagy állami szerv stb., akit vagy amelyet mint a →
jogviszony alanyát a → tárgyi jog által meghatározott jogosultságok (→ alanyi
jog) és → jogi kötelezettségek illethetnek meg, ill. terhelhetnek. Röviden azok,
akik alanyi jogosultságok és jogi kötelezettségek hordozói lehetnek.

Jogalap nélküli birtoklás: → birtok, → birtoklás jogalap nélkül

Jogalap nélküli gazdagodás: a → római jogban kialakult intézmény

(locupletatio iniusta). A ~ szabálya azt kívánja megakadályozni, hogy az egyik
fél, a gazdagodó → vagyona egy másik fél vagyonának terhére növekedjék. Ha
valaki más dolgát (→ dolog) anélkül tartja magánál, hogy erre valamely →
jogcíme lenne, ezt a dolgot a jogos birtokosnak (→ birtok) kiszolgáltatni
köteles, vissza kell azt téríteni. Ha ugyanis e dolgot magánál tartja, vagyona a
jogos birtokos vagyonának rovására növekedne. A ~ bekövetkezhet a
gazdagodó akár jóhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség), akár rosszhiszemű
magatartása következtében. A jó- vagy rosszhiszeműség a visszatérítési
kötelezettség időpontja és a jogos birtokossal való elszámolás szempontjából
jelentős. (→ állam javára marasztalás) A joggyakorlatban a ~ igen gyakran
kerül szubszidiárius jogcímként alkalmazásra.

Jogalkalmazás: a → tárgyi jogban foglalt általános normatételezések egyedi

esetre történő vonatkoztatása. A jogászi szakmában többnyire csakis a → jog
nevében erre felhatalmazott (→ bíróságok és → közigazgatási) szervek erre
rendelt eljárás során történő, általános normát (→ jogszabály) konkretizáló és
egyediesítő döntési tevékenységét nevezik ~nak. A fogalmat úgyszólván
kizárólag a modern jognak az európai kontinensen kifejlődött kultúráiban (→
kontinentális jog), s itt is a → jogalkotáshoz rendelten használják mint a
jogalkotás során nyert tételezések végrehajtását, gyakorlati megvalósítását,
konkrét helyzetekben történő érvényre juttatását. A ~ valójában egyetlen
egységes folyamat, amelyben mind a tények megállapítására, mind pedig az
alkalmazandó jog értelmezésére végzett műveletek ugyanannak az érvelésnek
eltérő hivatkozásaiként, de folytonosan egymásra vonatkoztatottan mennek
végbe (→ jogértelmezés). A szabály általánossága és az eset egyedisége közötti
áthidalást ezért akár (logikai magyarázattal) szubszumpcionak (ami nem más,
mint az egyedinek az általános alá rendelése), akár hermeneutlkus
értelmezésnek (→ hermeneutikus jogelmélet) fogjuk fel, mindkét esetben végső
soron az általános és az egyedi közötti azonosításról (az azonosság normatív
megállapításáról) van szó a konkrét ügyben levont → jogkövetkezmények
tekintetében.

Jogalkotás: az európai → kontinentális jogi kultúrában szokásosan a →

jogalkalmazással kiegészítő párba állított meghatározó jelentőségű jogi
tevékenység, amely a → jog tudatos, írott létrehozatalát célozza. Fejlődése a jog
egész történetét végigkíséri. Részben a hatalommegosztás tanának (→
államhatalmi ágak megosztása) hatására az állami tevékenység viszonylag
független ágaként, mint önálló tevékenységi formát ismerik el a →
törvényhozást, majd (→ jogforrásként mindenekelőtt az európai kontinensen) a
→ kormányzati → rendeletalkotást. Eszerint ~ként jogi érvényességgel
ruházódik fel mindaz a szöveg, amelyet (→ alkotmányban meghatározott)
kellő fórumon (alkotmányos → törvényekben meghatározott), kellő eljárás
során létrehoztak és jogforrásként kibocsátottak.
Jogalkotó szerződés: a → nemzetközi szerződések közül az, amely általános
magatartási normákat állít fel, azaz a jövőben felmerülő számtalan azonos
tényállásra ír elő szabályokat. Pl. az → emberi jogok védelmére vonatkozó →
egyezmények, → tengerjogi egyezmények.

Jogállam (Rechtsstaat – ném.): a 19. századbeli német klasszikus lozó a, ill.

az ebből táplálkozó politikai és jogi gondolkodás jellegzetes terméke, a „laissez
faire” elvének → jogi nyelvre való lefordítása a polgári liberalizmus és az ún.
jogi világnézet szellemében. Keletkezése idején a polgári társadalom
szabadságának és a → magántulajdon sérthetetlenségének, a forgalom
biztonságának és a társadalmi viszonyok kiszámíthatóságának követelményét
jelentette, ami egyfelől egységes és mindenkire kiterjedő szabályozást, másfelől
minden önkényes beavatkozással szemben hatékony garanciákat feltételez. A
→ joghoz kötött → állam gondolatának megfogalmazója, → Kant szerint a
szabadság és egyenlőség megvalósítása a társadalom minden tagjának mint
embernek szabadságában, mint alattvalónak egyenlőségében és mint polgárnak
függetlenségében áll. Ezt a törvényhozó tevékenységben (→ jogalkotás) való
részvétel biztosítja: a törvényhozó hatalmat (→ államhatalmi ágak megosztása)
gyakorló képviseleti szerv útján maga a nép szab kereteket a saját
szabadságának. Ez a magyarázata a törvényhozás elsőbbségének a ~ban a
végrehajtó hatalommal és a független bírósággal (→ bíróságok) szemben. Ha a
→ törvény olyan, hogy ahhoz az egész nép semmiképpen sem adná
hozzájárulását, úgy jogszerűsége is kétségbe vonható. A kanti posztulátum tehát
a tételes jogalkotás mércéje is: a jogalkotó állam nem csupán a társadalmi
együttélés szervezeti kerete, hanem minden egyes ember közös ügye (res
publica) is a jólét biztosítása érdekében. Ennek előfeltétele az állam
felépítésének és működésének olyan megszervezése, amely az alapvető →
emberi jogok elismerését, a → jogegyenlőséget, a tulajdon biztosítását (→
tulajdonhoz való jog), a → bírói függetlenséget, a felelős → kormányt, a
törvények uralmát és a → népképviseleti elv érvényesítését foglalja magában. A
Kantot követő német közjogi irodalom – elsősorban R. von Mohl nevével
fémjelezve – sikeres szintézist hozott létre az → igazságosság és a → jogbiztonság
követelményei között, amennyiben az állami tevékenység joghoz
kötöttségének formai elvét (formális legalitás, → törvényesség) alárendelte egy
magasabb eszmének, az ember felszabadulásának, egyénisége szabad
kifejlesztésének (anyagi legalitás). A 19. századbeli német fejlődés a ~
fogalmának „kiüresedés”-ét, egy formális ~iság térhódítását hozta magával.
Klasszikus megfogalmazása (Stahl) szerint az államnak a jog segítségével
pontosan meg kell határoznia működésének kereteit, valamint polgárainak
cselekvési szféráját. Az így értelmezett ~iság olyan „semleges” formává válik,
amely tetszés szerinti tartalommal tölthető ki. A törvénynek már nem
érvényességi kritériuma, hogy megfeleljen bizonyos erkölcsi
követelményeknek: a tartalmi legitimációt a törvényhozó akarati aktusára
történő utalás mint formai kritérium hivatott pótolni. A formális ~iság azt a
súlyos veszélyt rejti magában, hogy a törvényhozó, minden tartalmi
korlátozástól megszabadulva, önmaga határozhatja meg a törvény – s ezzel a
~iság – kereteit és kritériumait. Nincs tehát akadálya annak, hogy bármilyen
állami törvényhozás – az önkényuralmi rendszereké is – megfeleljen a ~
önmaga állította követelményeinek. Az ezzel kapcsolatos tragikus történelmi
tapasztalatok alapján vált szükségessé a II. világháborút követően a ~iság új
tartalommal való kitöltése, az egyre fokozódó mértékű állami szerepvállalás
feltételei között. Az új „szociális ~”-koncepció a liberalizmus szabadverseny
gondolatának félretételével az össztársadalmi érdekek védelmezőjeként fellépő
→ jóléti állam gyakorlatának szentesítését jelenti, noha ez – a
társadalomtudomány több neves képviselője által is megfogalmazva – a jog
uralmának (→ rule of law) súlyos veszélyeztetésével jár, és végső soron minden
szabadság lerombolásához vezethet (Hayek). A ~-tradíció továbbfejlesztése és az
új kihívásoknak való megfelelése – a formális helyett az anyagi, a liberális
helyett a szociális ~iság megvalósításával – tehát azt a mindmáig vitatott kérdést
veti fel, hogy hogyan lehet a szociális elemeket úgy beépíteni a ~iságba, hogy
annak lényeges → alkotmányos kritériumai ne szenvedjenek sérelmet, ill. hogy
a „szociális állam”-ra jellemző új vonások mennyiben egyeztethetők össze a ~
iság korábban kialakult intézményeivel és eljárásaival.

Jogállás (status – lat.): valamely → természetes személy vagy → jogi személy →

jogainak és → kötelezettségeinek, összessége (halmaza) egy adott időpontban
vagy hosszabb időszakban, különösen azoké, amelyek kizárólagosan az adott
személyre vagy típusra jellemzőek. A ~ fogalmán rendszerint nem csak az
éppen meglevő jogokat és kötelezettségeket értik, hanem mindazokat a
jogokat, kötelezettségeket is, amelyeket az adott személy (típus) jogszerűen
megszerezhet, ill. amelyeknek alanya lehet. → jogalany, → jogképesség
Joganalógia (analógia iuris – lat.): a → joghézag kitöltésének az a módja,
amikor az adott esetre vagy hasonló életviszonyra vonatkozó konkrét jogi
szabályozás hiányában a jogi döntés (→ bírói jog) a jog általános alapelveire (→
jogelv), vagy az adott → jogrendszer egészét meghatározó elvi alapokra épül.
Minthogy a jogalkalmazó tevékenysége ilyenkor kerül a legközelebb a →
jogalkotáshoz, a ~ a → római–germán jogcsaládhoz tartozó jogrendszerekben
csak kivételes jelenségnek számít, a → büntetőjog területén pedig a → nullum
crimen sine lege elvből következően alkalmazásának nincs helye. → analógia,
→ törvény analógia

Jogászi ethosz (gör.): erkölcs, erkölcsi eszme, érzék, magatartás; a jogászok

emberi tartásának, méltóságának, elkötelezettségének, szakemberi
elhivatottságának normái, erkölcsi és szakmai követelményei, az ezzel
összefüggő → jogi értékek követése; az → igazságosság érvényesítése mint a
jogászi hivatás magasztos tartalma, a különféle jogi tevékenységi fajtákat ellátó
jogászok közös, a jogi kultúra által kitermelt humánus elvárási és értékrendje.

Jogbiztonság: az alapvető → jogi értékek, egyike, a → törvényességhez s

általában a → jogszabályok betartásához fűződő egyéni és közösségi érdek
kifejezője. Alapja az a felismerés, hogy minden emberi együttélésnek
nélkülözhetetlen előfeltétele a „játékszabályok” betartása, tehát bizonyos,
mindenki által ismert és elismert előírások érvényesülése. Az a követelmény,
hogy a társadalmi viszonyoknak e normák által szabályozott rendje bizonyos
állandósággal, szilárdsággal rendelkezzék, nem csak a rendszeres
termelőmunka és gazdasági forgalom, hanem általában minden, célra irányuló
emberi tevékenység velejárója. A → jog kialakulásától kezdődően a társadalmi
együttélés rendjének fenntartásához fűződő alapvető érdek a ~ igényeként
jelenik meg. Ókori eredetű (szo sták) az a felismerés, hogy a változó emberi
jogszabályok és egy örök érvényű → igazságosságeszme követelményei
esetenként szembekerülhetnek egymással; ez a kiindulópontja, egyben
magyarázata a → jogtudományban a → természetjogi és a pozitivista (→
jogpozitivizmus) irányzatok sok évszázados szembenállásának. Az igazságosság
és a ~ követelményeinek ütközéséből fakadó jogkövetési (→ jogérvényesülés)
problémák azonban a történelem tanúsága szerint különösen → rendkívüli
állapotok, (háborúk, diktatúrák, forradalmi átalakulások stb.) idején a
gyakorlatban is ismételten napirendre kerültek, s legutóbb a 20. századbeli
totalitárius rendszerekkel (→ totális állam) való szembefordulás kapcsán
éleződtek ki. Az a pozitivista válasz, amely szerint a ~ megelőzi az
igazságosságot (Rechtssicherheit geht vor Gerechtigkeit), főleg a fasizmus
idején szerzett tapasztalatok alapján, jogos kétségeket ébresztett, és hozzájárult
a természetjogi eszmerendszer újjáéledéséhez. → jogállam, → rule of law

Jogcím (és szerzésmód): a → polgári jogban a ~nek a szerzésmódok

vonatkozásában van jelentősége. A → tulajdonjog megszerzésének → eredeti
tulajdonszerzésmódjai mint → jogi tények mindig önállóan és egymagukban
keletkeztetik a tulajdonviszonyt. A → származékos tulajdonszerzésmódoknál
azonban – különösen a leggyakoribbnál és legfontosabbnál: az átruházásnál
(→ tulajdon átruházása) – ehhez még egy érvényes ~ (megfelelő jogi ok: →
causa; ill. egy meghatározott ~: titulus) is szükséges. A ~ az a jogi cél, a felek
által elérni kívánt joghatás, amelynek érdekében a tulajdonjog átruházása, ill.
megszerzése végbemegy. Az élők közötti származékos tulajdonszerzés körében
a leggyakrabban előforduló ~ egy → szerződés, azon belül valamely konkrét →
szerződési típus (→ adásvételi szerződés, → ajándékozási szerződés, →
csereszerződés, → kölcsönszerződés stb.). ~ lehet egy → törvényi kötelezettség
teljesítése (pl. a → közös tulajdon megszüntetése esetén). A szerzésmódok igen
különfélék lehetnek, maga a szerzés azonban mindig abban áll, hogy a
tulajdonos a → dolog felett valamilyen (közvetlen, közvetett vagy akár
jelképes) módon hatalmat nyer, vagyis a dolgot → birtokba veszi. Alapvető
kérdés, hogy a szerzést időben tipikusan megelőző ~ és a szerzésmód között
milyen jogi összefüggés áll fenn. Erre nézve a különböző → jogrendszerekben
többféle eltérő megoldás alakult ki. Van olyan jogrendszer, amelyben a
tulajdon átruházását közvetlenül megvalósító → jogi tény, azaz a szerzésmód
(pl. a dolog átadása, birtokának átengedése) önmagában (miként az eredeti
szerzésmódoknál) létrehozza a tulajdonosváltozást, tekintet nélkül arra, hogy
milyen ~en alapszik, vagy hogy az adott ~et a jogrendszer egyébként elismeri-e
vagy sem. Ebben az esetben a tulajdonátruházás → dologi jogilag ~ hiányában
vagy a ~ érvénytelensége esetében is megáll, és a sérelmet szenvedő fél
legfeljebb kötelmi → követeléssel (pl. → jogalap nélküli gazdagodás címén)
léphet fel. Mivel ez a rendszer a szerzésmódot → dologi jogügyletként
függetleníti az alapügylettől (→ jogügylet), a tulajdonátruházásnak ezt a
rendszerét absztrakt rendszernek nevezik. Más jogrendszerekben az előbbivel
ellentétben a kötelmi alapügylet, a ~ dominanciája érvényesül: eszerint a
tulajdonjog már a tulajdonátruházást magában foglaló kötelmi szerződés
érvényes létrejöttével átszáll, az átadás ehhez jogilag nem szükséges kellék.
Végül vannak jogrendszerek, amelyekben – az ügyletegység elve alapján
-önmagában sem a szerzésmód, sem a ~ nem eredményezi a tulajdonjog
átszállását, ahhoz a szerzésmód (tipikusan a dolog átadása, birtokának
átengedése) mellett érvényes ~re is szükség van. Ezt a rendszert ~es vagy
kauzális rendszernek nevezik. A magyar polgári jogban a tulajdonátruházás
szigorúan ~es jelenség: a dolog megszerzése és a ~ érvényessége a
tulajdonátszállás együttes feltétele.

Jogcsalád: a 19. század végén keletkezett fogalom, amely a → jogrendszerek

osztályozásának alapjául szolgál. Olyan jogrendszereket foglal gondolati
egységbe, amelyek tudományosan meghatározott hasonlóságokkal
rendelkeznek. E hasonlóságok alapján előbb a romanista, germán, angolszász,
szláv és iszlám (Esmein, 1900), majd a kontinentális, az angol nyelvű és az
iszlám ~ (→ Lévy-Ullmann, 1922) megkülönböztetésére került sor, s
megjelentek a semita, a mongol, valamint a több alcsoportra tagolódó
indoeurópai ~ok, szembeállítva a nem civilizált nemzetek családjával (Sauser–
Hall, 1913). A jogrendszerek változó és konstans elemei, valamint a vallási,
lozó ai vagy politikai, gazdasági és szociális meggondolásokból táplálkozó
ideológiai és jogtechnikai eltérései alapján terjedt el a nyugati, a szocialista, az
iszlám, a hindu és a kínai jog (→ David, 1950), majd a → római–germán, a →
common law és a → szocialista joggal szembeállítva az → iszlám, hindu és zsidó
jogot egybefoglaló „ lozó ai és vallási rendszerek”, továbbá a távol-keleti jog
megkülönböztetése (David, 1964). Egyes újabb megközelítésekben is a három
fő ~ (római–germán, common law, szocialista) vagy „jogi tradíció” szerepel
(Glendon–Gordon–Osakwe, 1985), más, korábbi művekben viszont ennél
tagoltabb csoportosítás található, pl. a francia, germán, → skandináv, angol,
orosz, iszlám és hindu (Arminjon–Nolde–Wolff, 1950).

Jogdogmatika: a → jog fogalmiasításának terméke, amely a → római jog →

köztársasági korától veszi kezdetét. A → joggyakorlatban. (→ bírói jog) és a
teoretikus rendszerező feldolgozásban végzett elemző munka eredménye,
amely a → tételes jogban használt fogalmak egymáshoz viszonyításában,
belőlük átfogó fogalmi csoportok alkotásában, → jogintézmények
kimunkálásában s a jog egészének logikailag is egységes rendszerré való
kiépítésében ölt testet. ~i feldolgozásnak köszönhető mind a jognak elvek,
elvek mentén szabályok, szabályok alól kivételek és kivételek alóli kivételek
hierarchikus építményében történő gondolati újraalkotása, mind pedig a jog
szabályozási rendszerének a tárgy és módszer hasonlósága alapján → jogágak
halmazába való csoportosítása. A római jog örökségének, majd az európai →
recepció doktrinális előkészítésének és végrehajtásának köszönhetően
mindmáig a → kontinentális jog rendelkezik a leginkább fejlett és kibontott
~val.

Jogegyenlőség: a feltörekvő polgárság által megfogalmazott jogi alapelv,

amelynek értelmében a → törvény előtt az → állam minden polgára egyenlő
védelemben részesül. Eredete a kereszténységnek minden ember egyenlőségét
hirdető felfogásában és a → természetjogi eszmerendszerben található. Mint a
feudális kiváltságok (→ privilégium) és általában a születési előjogok elleni harc
jelszava és a szabadság mellett a polgári forradalmak legfőbb követelménye,
természetjogi érveléssel nyert ismételt megfogalmazást a 18. század nagy
forradalmi dokumentumaiban (→ Függetlenségi Nyilatkozat, → Ember és
polgárjogainak nyilatkozata stb.). Utóbb, mint a polgári → alkotmányokban
rögzített alapelvek egyike, az állampolgárok (→ állampolgárság) minden
megkülönböztetés nélküli egyenjogúságának biztosítására volt hivatott, a faj,
szín, nem, nyelv, vallás, politikai meggyőződés, származás, vagyoni helyzet
alapján történő különbségtétel tilalmával. → emberi jogok, → törvény előtti
egyenlőség

Jogegységesítés: többféle, egymástól eltérő jogi szabályozás helyére lépő közös,

új szabályozás elfogadása, megkülönböztetve a jogharmonizálástól (→
jogharmonizáció) vagy jogközelítéstől, ami az érintett országokban csak
hasonló vagy egyenértékű jogi megoldások elfogadását jelenti. A ~ mind a
nemzeti jog keretei között (belső ~), mind különböző → államok, ill. →
jogrendszerek között (külső ~) megvalósulhat. Az előbbire főként akkor kerül
sor, amikor egy állam, politikai egységének megvalósítása után vagy annak
megszilárdítása érdekében, az országon belül korábban érvényesült szerteágazó,
partikuláris jogi szabályozások egységbe foglalására, új, egységes szabályozással
történő felváltására törekszik (→ kodi káció), vagy háborús hódítások, ill. a
háborút lezáró békekötés (→ békeszerződés) eredményeként előzőleg más →
államhoz tartozó területekkel gyarapítja a maga területi állományát. A külső
vagy nemzetközi ~ az esetek döntő többségében az érintett államok
egybehangzó szándéknyilatkozatára épül, két vagy több államban azonos
tartalmú → jogszabályok bevezetésének céljával, s ennyiben különbözik a →
recepciótól, ami egy idegen jog egyoldalú átvételét jelenti, így inkább a
jogátvétel fogalomkörébe tartozik. A modern ~ gyökerei az idegen jogok iránti
érdeklődés, a megismerésükre irányuló igény, sőt az idegenben bevált jogi
megoldások átvételének vagy utánzásának vágya formájában ősi korokig
nyúlnak vissza, majd az országhatárokon túlterjedő kereskedelmi kapcsolatok
szükségleteit tükrözve, a nemzetközi forgalom szempontjából különösen
jelentős életviszonyok egységes jogi szabályozására irányuló törekvésekben is
kimutathatók (→ lex mercatoria). A 19. század második felétől kezdődően
javaslatok születtek egy nemzetközi → kereskedelmi jogi kódex elfogadására
(1851), a vasúti szállítás egységes feltételeinek kidolgozására (1878, 1881,
1886), a forgatható → értékpapírokra vonatkozó nemzetközi szabályozás
(1876, 1878), valamint a tengeri hajózás és kereskedelem jogának
egységesítésére (1860, 1864). 1893-tól kezdődően a → Hágai nemzetközi
magánjogi konferenciák keretében folyt intenzív munka a → nemzetközi
magánjog egységes szabályainak kidolgozásával kapcsolatban. Az első
Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszus (1900) a ~t a „droit comparé”
jelszavával kibontakozó nemzetközi mozgalom alapvető céljai között jelölte
meg (uni cation de droit). Az első világháború után a → Nemzetek Szövetsége
létrehozta az azóta is működő és a → magánjog egységesítésével foglalkozó
római intézetet (UNIDROIT, 1926), a II. világháborút követően pedig
számos univerzális és regionális → nemzetközi szervezet kinyilvánított céljai
között szerepel a tagállamok között megvalósítandó jogharmonizáció vagy ~,
majd az európai integráció intézményesülésével ezek a törekvések új lendületet
kaptak (→ uniós jog).

Jogegységi eljárás: a magyar jogban ismert eljárás, amelyet a Legfelsőbb

Bíróság (→ bíróságok → bírói szervezet) folytat le azzal a céllal, hogy a →
jogalkalmazás egységére vonatkozó → alkotmányos kötelezettségének eleget
tegyen. A ~ 1997-ben került bevezetésre. A ~nak akkor van helye, ha a →
joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása
érdekében elvi kérdésekben jogegységi határozat meghozatala szükséges,
továbbá, ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa el kíván térni a Legfelsőbb
Bíróság másik ítélkező tanácsának korábban hozott határozatától. A legfőbb →
ügyész → büntetőeljárásban és → polgári eljárásban is indítványozhatja ~
lefolytatását. A ~ alapján hozott határozat a → bíróságokra kötelező. (→
bíráskodás elvi irányítása). A jogegységi határozat alkotmányosságát az →
Alkotmánybíróság felülvizsgálhatja, alkotmányellenesség esetén azt
megsemmisítheti.

Jogegységi határozat: → jogegységi eljárás

Jogegységi tanács: a Legfelsőbb Bíróságon (→ bíróságok → bírói szervezet) az

öt szakágnak (büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási)
megfelelően működő → bírói testület. Ha a → jogegységi eljárás több ~
ügykörét érinti, a ~ot a Legfelsőbb Bíróság elnöke (elnökhelyettese) vezeti. A ~
5, ill. 7 tagból áll, tagjait a tanács elnöke választja ki. A ~ határozatát a hivatalos
lapban közzéteszik. E határozatnak – ha → törvény kivételt nem tesz -a felekre
kiterjedő hatálya nincs.

Jogellenes fenyegetés: az egyik → jogalany olyan – → jog által tilalmazott –

magatartása, amely arra irányul, hogy egy másik jogalanyt érdekeivel ellentétes
magatartásra bírjon rá. A ~ akarathajlító kényszer, mert hátrányokat helyez
kilátásba arra az esetre, ha a jogalany nem a fenyegető által megkívánt
magatartást tanúsítja. A → polgári jog szerint a ~ az egyoldalú →
jognyilatkozatot (→ jogügylet) vagy a → szerződést érvénytelenné (→ szerződés
érvénytelensége) teszi, ha a nyilatkozó a ~ hatására tett nyilatkozatát megtámadja
(→ megtámadhatóság). A ~ feltételes érvénytelenséget eredményez.

Jogellenes fogva tartás: → bűncselekmény, amelyet a személyi szabadságtól

való megfosztásra jogosult → hivatalos személy követhet el hivatalos eljárása
során. A személyi szabadságtól való megfosztás a helyváltoztatás lehetőségének
közhatalmi rendelkezés alapján történő és zikai erővel is kikényszeríthető
megvonása, beleértve a jogszerű fogva tartás megszüntetésének jogellenes
elmulasztását is. A közvetlenül, zikailag ki nem kényszeríthető rendelkezés –
pl. a → tanú várakozásra utasítása – nem tartozik e fogalomkörbe. A fogva
tartás jogellenessége az adott intézkedést szabályozó → jogág – → közigazgatási
jog, → büntetőeljárási jog stb. – szabályai alapján ítélendő meg. Súlyosabbnak
minősül és büntetendő a ~, ha aljas indokból vagy célból, a → sértett
sanyargatásával vagy súlyos következményt okozva követik el.
Jogellenes magatartás (→ kártérítési jogban): a → polgári jogi → kártérítési
felelősség első tényálláseleme a ~. A jogellenesség meghatározása összefügg az →
alanyi jogról alkotott nézettel. Az alanyi jog korlátlanságát hirdető jogok (korai
liberál-kapitalizmus) szerint mindent szabad, ami kifejezetten nem tilos. A
teljes szabadságba beletartozik a → károkozás szabadsága is. A károkozás
megengedettségével szemben a → jogalkotás meghatározza azoknak az
eseteknek körét, amikor is a károkozás → törvényi tilalomba ütközik. A
törvényi tilalmak mellett a 19. század végére általánossá vált a károkozás
szabadságával szemben megfogalmazott generálklauzula, a → joggal való
visszaélés tilalma. A modern jogok a károkozás általános jogellenessége elvén
állnak: azaz minden olyan magatartás, amely kárra vezet, jogellenes. A
szabályozási technika pedig megfordul, a → jogszabályoknak ugyanis azokat
az esetköröket kell tételesen szabályozniuk, amelyekben a károkozás
megengedett. A megengedett károkozó magatartások az ún. jogellenességet
kizáró okok: a jogos védelem (→ jogos önhatalom), a → szükséghelyzetben
okozott kár, a károsult beleegyezése és a rendeltetésszerű joggyakorlással (→
polgári jog alapelvei) okozott kár. Ez utóbbi ugyancsak generálklauzula
formájában fogalmazódik meg mint az általános tilalommal szembeni
általános megengedettség.

Jogellenes elkülönítés: → szegregáció

Jogelmélet: a → jog lényegével, belső sajátosságaival, történeti-társadalmi

szerepével, felépítésével, működésével, értékeivel, koherenciájával és más
normákkal való kapcsolatával foglalkozó elméleti tudomány. Történetileg
három fő irányzata alakult ki: a → természetjogtan, a → jogpozitivizmus és a →
jogszociológia, annak alapján, hogy a jog mibenlétével kapcsolatos alapállásukat
a lozó ai, a normativista vagy a szociológiai megközelítés jellemzi elsősorban.
Ez tükröződik a ~ mint átfogó jellegű tudomány különböző elnevezéseiben is
(→ jog lozó ai, általános jogtan, szociológiai → jogtudomány stb.). Van olyan
megközelítés is, amely a ~et e háromféle szemléletmódot egységbe foglaló,
„integratív” jogtudománynak tekinti (Hall); mások szerint a ~ olyan
szintetikus tudomány, amely jogtanból, jogszociológiából és → jogi értéktanból
áll. A jogtan a → pozitív jog vizsgálatából nyert fogalmakat általánosítja, a
jogszociológia a jog tapasztalati valóságával, okozati összefüggéseivel, míg az
értéktan a → helyes jog axiológiai feltevéseivel foglalkozik. A jog belső és külső
komplexitásának fogalmi-elméleti megragadása – az arisztotelészi (→
Arisztotelész) theoria = egybelátás értelmében – a jogról való elméleti tudás, a ~
feladata.

Jogelv: általános tétel, iránymutatás vagy előírás, amely kiindulópontul szolgál

a → jogi érvelés és döntéshozatal számára olyan esetekben, amikor a konkrét
jogi szabályozás hiányzik vagy hézagos. Ilyenkor → joganalógia alkalmazásával
a → joghézag kitöltésének eszköze lehet. A jogirodalom egy része a ~eket a →
természetjogból származtatja, a pozitivista felfogás (→ jogpozitivizmus) viszont
eredetüket a → tételes jogra vagy a bírói gyakorlatra (→ bírói jog) vezeti vissza.
A ~ek így egyrészt örök érvényűnek tekintett értékek (→ igazságosság, →
jogbiztonság, humánum stb.) kifejezői, másrészt a pozitív → jogrendszer egészét
vagy annak egyes → jogágait jellemző iránymutatók [→ ne bis in idem, nemo
plus iuris ad alium transferre potest quam ipse habet (→ traditio) stb.].
Mindkét esetben a ~ek az általánosságnak a → jobszabálynál magasabb szintjét
képviselik, így belőlük számos konkrét szabály vagy jogi döntés vezethető le.
Közülük a legfontosabbakat gyakran → alkotmányos elvként is
megfogalmazzák; ezek a társadalmi és politikai berendezkedés mellett a →
jogrend alapjait is rögzítik [demokratizmus (→ demokrácia), → jogállamiság
stb.].

Jogerő (→ res iudicata – lat.): egy → bírói → ítéletnek, esetleg más

határozatnak, vagy bizonyos → közigazgatási aktusoknak az a tulajdonsága,
hogy további → fellebbezéssel vagy más rendes → jogorvoslattal nem
támadhatók, azaz általában nem változtathatók meg. Különbséget lehet tenni
alaki és anyagi ~ között: alaki ~ a ~re képes határozat eljárási tulajdonságát
jelenti, azt, hogy az végleges, és megváltoztatására nincs rendes jogorvoslattal
lehetőség, továbbá azt, hogy az ítélet végrehajtható vagy -hajtandó. Az anyagi ~
a ~nek a felekre (→ fél) vagy harmadik személyekre gyakorolt jogi hatása,
amelynek tartalma és joghatása az ítélettel eldöntött jogvita vagy jogi kérdés
jellegétől, tartalmától függ. Az anyagi ~ legfontosabb hatását a → római jog óta
→ Ulpianus nyomán azzal szokás megjelölni, hogy „rés iudicata pro veritate
accipitur”; azaz a ~s ítéletben foglaltakat igaznak kell elfogadni. A büntetőítélet
~jének egyik joghatása, hogy megdönti az → ártatlanság vélelmét. A →
közigazgatási jogban a közigazgatási határozatok rendesen csak alaki ~vel
bírnak, de bizonyos esetekben, külön → törvényi rendelkezés alapján, kivált ha
→ alanyi jogokat hoznak létre, anyagi ~re is képesek. A ~
megkülönböztetendő az (egyszerű) kötőerőtől: ezzel minden olyan bírói vagy
más hasonló határozat bír, amelyet az azt meghozó bíróság vagy más →
hatóság nem változtathat meg, de fellebbezéssel az még megtámadható. A
kötőerő a fellebbezés elmaradása (vagy a fellebbezési jogról való lemondás)
esetén ~vé válik.

Jogértelmezés: a → jogszabállyal a → jogalkalmazási folyamat során végzett

művelet, amely az alkalmazandó normának az eldöntendő eset tényeire
vetíthető jelentése feltárására és a kérdéses folyamatban érvényes
megállapítására irányul. Alakulása végigkíséri a → jog életét. Olyan
abszolutisztikus rendszerekben, ahol a jog kizárólagos uralkodói tételezése a jog
befejezettségének és ezzel egyértelmű alkalmazhatóságának a hitével párosult
(pl. → Iustinianusnál és Nagy Frigyesnél), vagy ahol a forradalmi → jogalkotás
végrehajtását féltették a lehetséges → bírói szabotázstól (pl. a référé législatif
intézményesítésével a francia forradalom során), a ~ megtiltásával is
találkozunk. Klasszikus kánonja szerint négyféle módszerrel értelmezhetők a
jogszabályok. E módszerek lépcsőzetesen egymás eredményére épülnek, és a
korábbi módszerek igénybevétele alapján s eredményük elégtelenségének
felismerése esetén lehetséges a következő módszerre rátérni. A nyelvtani, a
logikai, a rendszertani és a történeti ~ egymás után és egyre teljesebben segíthet
kibontani a jogszabály megfogalmazásában benne rejlőnek tekintett jelentést.
Az első kettő a jogszabályt önmagában vizsgálja, a másik kettő pedig az egész
szabályozási rendszerben történő elhelyezkedésében, ill. a szabályozás történeti
indokai és körülményei feltárása útján. A fenti műveletek elvégzésével az
értelmezés eredménye helybenhagyó, megszorító vagy kiterjesztő lehet a
korábbi feltételezésekhez képest. E klasszikus elmélet voltaképpen a
törvénypozitivizmus (→ jogpozitivizmus) talaján áll. A 20. század első éveiben
jelent meg az ún. teleologikus vagy értékelő értelmezési módszer, amely a
szabályozás által eredetileg követni kívánt cél aktualizáló elemzésével közelített
a szabály üzenetének az alkalmazáskor is vállalható feltárásához. A mai
korszerű elméletek különbséget tesznek statikus és dinamikus értelmezés közt.
A statikus szemlélet szerint a mindenkori → tételes jog nem csak kiindulópont,
de általa eleve meghatározott végpont is a jogi folyamatban. A dinamikus
felfogás a tételes jogban inkább csak olyan tényezőt lát, amely megszabja a →
jogi érvelés kereteit, de nem feltétlenül határozza meg a végeredményt is. A
jogot inkább folyamatként szemléli, a szabályértelmezést pedig olyan közegnek
tekinti, amelyben a múltbeli állásfoglalás a ma kívánalmaival szembesül, s a
bíró alkotó feladatának látja olyan megoldás kimunkálását, amely a múltban
szabott keretek átlépése nélkül teszi lehetővé a mai kihívások kielégítő
megválaszolását.

Jogérvényesülés: a → jogban megfogalmazott magatartás megvalósulása a →

jogalanyok konkrét tevékenységében és a társadalmi viszonyokban. Az a
folyamat, amelynek során a → jogszabály mint absztrakt és általános formában
megfogalmazott magatartási szabály konkrét személyek mint jogalanyok
között létrejött sajátos társadalmi viszonyok, → jogviszonyok útján befolyásolja
és alakítja a társadalmi valóságot. Erre utal az angolszász jogirodalomból
származó megkülönböztetés a „könyvben írt jog” (law in books), ill. „működő
(érvényesülő) jog” (law in action) között. A ~ két fő fajtája a jogalanyok
jogkövető magatartása, ill. a → jogalkalmazás.

Jogérzet: a jogi szabályozással és a konkrét jogi döntésekkel kapcsolatos

indulati reagálás, érzelmi alapon való hozzáállás és beállítottság vagy jogi
intuíció. Ez beleépül a → joggal kapcsolatos tudati megnyilvánulásokba,
magatartásba, állásfoglalásba (emiatt némely irodalmi állásfoglalások a →
jogtudat fogalmi elemeként kezelik). E kategória jelentőségét a magyar →
jogelméletben → Pikler Gyula, a nemzetközi irodalomban pedig L. Petražicky
és a pszichológiai-jogi irányzat hangsúlyozza, ill. állítja központba.

Jogeset: a → jog valamely konkrét, életbéli helyzetre történő alkalmazásának a

terméke (→ jogalkalmazás), amelyben – bizonyos tények fennállásának a jog
tükrében való megállapítása és ezzel egyidejűleg a jog alkalmazandónak ítélt
normáinak a tények szemszögéből adott értelmezése eredményeként –
valamely valóságos múltbéli történés immár úgy fogalmazódik meg, mint a
jogi norma (→ jogszabály) tényállásként kifejezett feltételbeli részének a valós
életben történő megvalósulása.

Jogeszme: először → Platónnak a politikai erényekkel foglalkozó

dialógusaiban (Lakhész, Karmidész, Eutüphrón) tárgyalt, utóbb az idealista
alapokra épülő → jog lozó ai irányzatok által használt fogalom, amely ily
módon közel áll a → természetjog eszmerendszeréhez. Eredeti értelmében,
mint az ideák világának része, a → jognak azt a tökéletes valóságát jelentette,
amelynek a földi valóság – az ember alkotta jog – csupán többé-kevésbé
tökéletlen mása. → Aquinói Tamás lozó ájában az örök törvény (lex aeterna)
formájában az isteni bölcsesség kifejezője. A modern érték lozó a a ~t egyfajta
végső értéknek nyilvánítja, amelynek megvalósítására a jog irányul. Olyan, a
→ pozitív jogon kívül álló, ahhoz képest magasabb rendű ideált jelöl, amely
elválaszthatatlan az embernek más emberekhez és emberi közösségekhez, a
társadalomhoz és az → államhoz, az eszmékhez és → jogintézményekhez
fűződő viszonyától, ill. annak értelmezésétől. Minden jog lozó ai rendszer
vitatott kérdése, hogy a ~ mint ideál, egyúttal mint a pozitív jog minőségi
mércéje, mennyiben tarthat igényt a megvalósulásra, tehát az egyén – úgy is
mint állampolgár (→ állampolgárság) – milyen feltételek esetén mentesülhet a
~vel ellentétes pozitív → jogszabályok követésének kötelezettsége alól.
Ennyiben a kérdés szorosan összefügg a lelkiismeret és általában az ember
szabadságával, a jog és az → igazságosság, a jog és az erkölcs viszonyával.

Jog lozó a: a jogi jelenségek lozó ai magyarázata; így ismeretes pl. →

újkantiánus, → újhegeliánus, → egzisztencialista, → marxista, → neotomista,
→ fenomenologikus ~, amelyek sajátos ontológiai, ismeretelméleti-logikai vagy
világnézeti felfogásukat érvényesítik a jogi jelenségek magyarázatában. A ~
nem szaktudomány, nem a szakjellegű → jogtudományok (→ polgári jog, →
büntetőjog, → közigazgatási jog, → pénzügyi jog stb.) tudománya és nem más
társadalomtudományok tételeivel foglalkozik, hanem azok bizonyított
eredményei alapján általánosít a jog totalitásának magyarázatában. A ~ a
szaktudományok és az általános lozó a között foglal helyet: szak lozó a, a
jog lozo kus szemlélete. A jogot mint totalitást vizsgálja. A → tételes
jogtudománnyal szemben a ~ feladata a jog ésszerűségének vizsgálata, hogy a
jog szükségszerű, helyes megoldásokat ad-e, amikor jogosnak vagy jogtalannak
minősíti az emberi magatartásokat az adott kor viszonyai között. A jog
értékelő szemlélete így a ~ központi problémája, amely túlmegy mind a
joganyag formális, jogtani szemléletén (→ jogpozitivizmus), mind pedig a →
jogszociológia empirikus módszereken alapuló következtetésein, amelyek a jog
társadalmi hasznosságát, érvényesülésének szociális feltételeit világítják meg.

Jogforrás: egyfelől az a társadalmi jelenség, tényező vagy viszony, amely az

objektív → jogot (a jogi normák összességét) közvetlenül előidézi, létrehozza
(genetikai ~); másfelől pedig az a forma, amelyben a jog megjelenik és
megismerhető (gnoszeológiai ~). Az előbbi azoknak a társadalmi, politikai,
ideológiai jelenségeknek az összessége, amelyekkel a → tárgyi jog okozati
összefüggésben áll, amelyek tehát azt determinálják. Az utóbbi ~-de níció a →
jogalkalmazás (→ joggyakorlat) számára megfoghatóbbnak bizonyult, mert a
jog megjelenési formáit a közhatalom mintegy tárgyiasította azzal, hogy
elismerte, ill. tételezte őket. A nem kifejezetten → jogelméleti szakirodalomban
ritkán tűnik fel a genetikai ~ fogalma, s ha igen, akkor anyagi (materiális) ~
elnevezéssel. Ez azt a társadalmi erőt jelenti, amelynek hatalmában áll jogot
alkotni. Hozzá képest az alaki (formális) ~ az a forma, amelyben a jogalkotó
(→ jogalkotás) → hatalomnak akaratát ki kell nyilvánítania ahhoz, hogy az
joggá váljék, jogként elismertessék, és végső soron kikényszeríthető legyen. A
~ok vonatkozásában a leginkább elterjedt osztályozás belső és külső ~ között
tesz különbséget. Az előbbi az a tényező (népakarat, jogalkotó szerv,
joggyakorlat), amelyből a jog származik (vagyis lényegileg az imént
materiálisként említett ~); az utóbbi pedig az a megjelenési forma, amelyben a
jogi szabályozás testet ölt, és amelyből az megismerhető. → jogforrások
hierarchiája

Jogforrások hierarchiája: a → jog külső (megjelenési, megismerési) formái

közötti viszony, amelynek tartalma az, hogy az alacsonyabb rendű → jogforrás
nem lehet ellentétes a magasabb rendűvel. Ennek az elvnek az elfogadása és
lehetőleg az → alkotmányban való rögzítése az egyik fontos biztosítéka a
jogegységnek és a → jogbiztonságnak. A ~ból következik, hogy az alsóbb rendű
forrás érvénytelenségi fogyatékosságban szenved, ha felsőbb jogforrással
ellenkezően rendelkezik. Ennek a ténynek a fennforgását a felsőbb jogalkotó
(→ jogalkotás) megállapíthatja, s az alsóbb jogforrást semmisnek nyilváníthatja,
hatálytalaníthatja vagy megváltoztathatja, éspedig akár kifejezetten erre
irányuló normatív rendelkezésével, akár pedig ellenkező tartalmú jogforrás
kibocsátásával. Egyes viszonylatokban azonban (pl. a → helyi önkormányzati
→ rendeletek esetében) a ~nak sérelmét csak → bírói úton [rendes bíróság (→
bíróságok)], közigazgatási bíróság (→ közigazgatási bíráskodás), →
alkotmánybíróság által lehet korrigálni. A ~ba az írott → jogrendszerű →
államokban nem illeszthető be az állami szervek gyakorlatából előálló jog,
amit gyakorta → szokásjognak, ill. → precedensjognak szoktak nevezni; egyéb
államokban ez a jog lényegileg a → törvényi joggal egyenrangú. Ha
alkotmánybeli vagy törvényi felhatalmazás alapján valamely bíróság vagy a →
közigazgatás központi szerve fel van jogosítva a jogegység érdekében irányelv,
elvi állásfoglalás stb. kibocsátására, ez nem jelenti azt, hogy a szerv jogalkotó
szerepet tölthet be, bár → jogértelmezési döntése kötelező lehet a jogalkalmazó
(→ jogalkalmazás) szervekre, és közvetítésükkel a jogkereső közönségre (→
jogegységi eljárás). Ha az alkotmány vagy törvény ezeket a döntéseket jogforrási
erővel ruházza fel, a ~ban azt a helyet foglalják el, mint az a jogforrás,
amelynek értelmezésére szolgálnak. A ~nak felépítettségét tekintve a kép a
különböző → államokban igen eltérő. Tipikusnak mondható, hogy a
hierarchia csúcsán az alkotmány áll, ezt követi a törvény, s ez alatt helyezkedik
el a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) szervei által
kibocsátható rendeleti jogforrási anyag, mégpedig általában több szinten.

Joggal való visszaélés: A → polgári jogban a → jogellenes magatartások sajátos

válfaja. A ~ kiindulópontja egy → alanyi jog, vagyis egy meghatározott tevésre
vagy nemtevésre felhatalmazó jogosultság; jogellenes viszont az alanyi jog
konkrét gyakorlása, a tevés vagy nemtevés konkrét kifejtése, ha az a
rendeltetésszerű joggyakorlás (→ polgári jog alapelvei) követelményébe
ütközik. Ez azt jelenti, hogy egy adott alanyi jognak egy konkrét helyzetben
történő gyakorlása sérti a jognak mint általános szabályrendszernek a
célkitűzését (s egyben egy másik érintett fél → törvényben védett érdekét is). A
~ tilalmazása a modern → magánjogokban ma már általánosan elfogadottnak
tekinthető, alapelvi jelentőségű tétel. Egyes kodi kált (→ kodi káció)
magánjogokban maga a törvény mondja ki a ~ tilalmát (pl. → Svájci polgári
törvénykönyv, magyar → Polgári Törvénykönyv), más → jogrendszerekben (így a
francia magánjogban) a → bírói gyakorlat munkálta ki ezt a tételt. A ~ tilalma
következtében ~nek minősülő magatartással a kívánt joghatás nem érhető el.
~t mind cselekvéssel, mind mulasztással meg lehet valósítani. A tilalom a ~
mindkét elkövetési formájára vonatkozik. A magyar polgári jog külön
szankcionálja (→ szankció) a mulasztásos ~ egyik sajátos esetét: ha a ~ →
jogszabály által megkívánt → jognyilatkozat megtagadásában áll, és ez a
magatartás nyomós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő
magánérdeket sért, a → bíróság a → fél jognyilatkozatát → ítéletével
pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el.
A jognyilatkozat pótlására különösen akkor kerülhet sor, ha a jognyilatkozat
megtételét illetéktelen előny juttatásától tették függővé. A ~ fogalma a →
nemzetközi jogban is ismert. Az → államnak az a magatartása, amelynek során
az őt különben megillető jogot úgy gyakorolja, hogy azzal megsérti más állam
jogait vagy jogos érdekeit. A ~t vélelmezni (→ vélelem) nem lehet, fennforgása
csak az összes körülmény részletes vizsgálata és mérlegelése során állapítható
meg, bizonyításának terhe arra az államra hárul, amely a ~ fennállására
hivatkozik. A ~ összefügg a jóhiszemű joggyakorlás kötelezettségével.
Mindamellett a ~ megítélése a → nemzetközi kapcsolatokban komoly
problémákat vethet fel. Ezek elsősorban azért jelentkeznek, mert a jogok
jogszerű gyakorlása és a ~ közötti határ nem könnyen állapítható meg, és így a
~ kiküszöbölésére irányuló törekvés megingathatja a → pacta sunt servanda
szabályát.

Joggyakorlat: a jogalkalmazó szervek (→ jogalkalmazás), különösen →

bíróságok a → jogértelmezésben és a jogalkalmazásban követett azonos
kérdésekben megegyező állásfoglalása, amely azonban – eltérően a → bírói
jogtól – nem bír jogi kötelező erővel, s ezért más jogalkalmazók attól
jogszerűen eltérhetnek; ugyanakkor a ~ a bíróságok vagy más jogalkalmazók
számára önként követett tekintély lehet a jogértelmezésben és a
jogalkalmazásban.

Jogharmonizáció: gyakran jogközelítésnek is nevezik; lényegében az a

módszer, ill. politika, amellyel legalább két, tipikusan azonban több → állam
→ jogrendszerének tartalmi közelítésére törekszenek, azonos tartalmú, de nem
feltétlenül azonos szövegű normák elfogadásával. A ~ célja általában a →
jogszabályok különbözőségéből fakadó nehézségek megszüntetése, ezért fő (de
nem egyetlen) alkalmazási területe a gazdaság jogi szabályozása, különösen a
→ kereskedelmi jog. A ~ megvalósulhat önkéntesen, de lehetséges →
nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség alapján is. Ennek legjobb példája
az → uniós jogban található. A ~ megkülönböztetendő → jogegységesítéstől.

Joghatóság (jurisdictio – lat.): főleg a → nemzetközi magánjogban és a →

nemzetközi jogban használatos fogalom, az → állam vagy → nemzetközi
bíróságok (→ Nemzetközi Bíróság → kötelező joghatósági rendszer →
kompromisszum), ill. → nemzetközi szervezet nemzetközi jogon alapuló vagy az
általa elismert → hatáskörének (jogkörének) megjelölésére. Ebben az
értelemben jelentheti az állam törvényhozási (→ jogalkotás) vagy bíráskodási
(→ igazságszolgáltatás) ~át, egyes államokkal vagy vitákkal kapcsolatban. A
belső → bíróságok vonatkozásában a → peres ügyek elosztásának szabályozási
rendje az egyes államok között. Ezt a rendet általában → nemzetközi
szerződések, kisegítőleg a → viszonosság és az adott állam nemzetközi
magánjoga rendezi. → belső joghatóság

Joghátrány: → büntetési nemek

Joghézag: a → jogalkalmazásban a jogi okfejtés során annak megállapításaként

áll elő, hogy a hatályos → jog nem tartalmaz egy, a megítélésre váró ügy
eldöntéséhez szükséges olyan szabályt, amelyet pedig tartalmaznia kellene. A ~
kérdése elsődlegesen az írott-alkotott, mindenekelőtt törvényhozási úton
létrehozott, ill. kodi kált jog (→ kodi káció) talaján vetődhet fel, amikor
előzetesen kialakított jogtételekből logikai dedukció formájában levont
következtetés szolgál a jogi döntés (→ bírói jog) alapjául. A formalisztikus
normatív felfogás (→ Kelsen) – arra hivatkozva, hogy a jogalkotó (→
jogalkotás) elvégezte munkáját (vagyis szabály nemlétéből logikailag csakis a
kérdéses magatartás jogilag semleges normatív státusa következhet) – eleve
kizárja, a jogot gyakorlati rendszerként kezelő felfogások viszont elismerik a
~ot. ~ eszerint egyaránt jelentheti az alábbiakat: a jog szabályanyagában adott
magatartás normatív státusa nincs meghatározva; az alkalmazandó szabály →
normakon iktus okából nem azonosítható; avagy tartalma a bizonytalan
megfogalmazásból nem fedhető fel. Különböző korok és kultúrák eltérően
válaszoltak a ~ kérdésére. Abszolutisztikus rendszerek [→ Iustinianustól Nagy
Frigyesig (→ abszolutizmus)] többnyire kizárták annak lehetőségét, hogy az
eljáró → bíró a császári fórum megkerülésével a kitöltést maga végezze el. Az
új- és legújabb kori törvénykönyvek (→ kódex) gyakran maguk intézkednek a
~ felmerülte esetén gyelembe veendő kiegészítő vagy másodlagos →
jogforrásokról, többnyire a törvényhozás elveit, a fennálló szokásokat, a →
méltányosságot és/vagy a → természetjogot jelölve meg ilyenkor
alkalmazandóként. A francia → polgári törvénykönyv (1804) (→ Code civil) az
általános döntési kötelezettség kimondásával válaszolt, amennyiben azt a bírót,
aki „a törvény hallgatása, homályossága vagy elégtelensége ürügyén
visszautasítja az ítélkezést”, az igazságszolgáltatás megtagadásában (→ denegatio
iustitiae) büntetendőnek mondta ki. Végül a → Svájci polgári törvénykönyv
(1907) felhatalmazza a bírót, hogy amennyiben egyéb forrás nem állna
rendelkezésére, olyan szabály alapján ítéljen, amelyet maga alkotott volna
törvényhozóként. Mindezekben az esetekben a ~ kitöltése leggyakrabban →
joganalógia útján történik.

Jogi alapnorma: a → tiszta jogtan egyik alapvető kategóriája. → alapnorma

Jogi antropológia: a kultúrantropológiából a 19–20. század fordulójának

táján az angol nyelvű tudományosságban önállósuló tudomány, amely elsőként
az → állam nélküli, ún. primitív társadalmak belső szerveződését és
kon iktusmegoldási technikáit kutatta, majd az államilag szervezett
társadalmakban is azokat a gondolkodásmódokat és magatartásformákat
vizsgálta, amelyek spontán módon szokássá szerveződve a → joghoz hasonló
vagy azzal éppen versengő szerepet töltenek be. ~ néven jelentkezik a biológiai
antropológiából mindenekelőtt az európai kontinensen önállósuló tudomány
is, amely az emberi szerveződés alapkérdéseit nem emberektől mesterségesen
létrehozott konstrukcióként, hanem az ember született adottságaival (biológiai
szükségleteivel, ösztönéletével stb.) összefüggésben vizsgálja. A ~ mellett (vagy
helyett) a német gyökerű kultúrákban változatlanul ismerik a → jogi etnológia
vagy etnográ a tudományát, amely a néprajz kiágazásaként a népélet és a
népszokások jogilag értékelhető vonatkozásait tárgyalja.

Jogi döntés: → bírói jog

Jogi érték: a → jog mint eszköz segítségével megvalósítani kívánt

célkitűzésekre, valamint magának a jognak mint az emberiség kulturális
fejlődésének egyik vívmányára utaló fogalom. Eredete az újkantiánus alapokra
épülő 20. századbeli érték lozó ára vezethető vissza, amely a létezés (Sein) és a
legyen (Sollen) világának kanti (→ Kant) szembeállításából kiindulva egy
önálló, az okozatosság törvényétől független létezési rendnek, az értékek
világának elkülönülésére következtetett. Ebből vezethető le a kauzalitásnak
alávetett valóság értékeléstől mentes bemutatására, leírására vállalkozó
természettudományok és az e valóságot meghatározott értékek szemszögéből
vizsgáló kultúrtudományok szembeállítása, ami együtt jár az egyes
jelenségeknek egy értékhierarchia alapján magasabb vagy alacsonyabb értékűvé
nyilvánításával. Az értékek mibenlétét illetően egyes szerzők (Scheler,
Hartmann) azoknak az értékelő alanytól független, objektív létezést
tulajdonítanak, míg mások (Reininger, Kraft) szerint az értékek csak az
értékelés folyamatában, azáltal jönnek létre, hogy az értékelő alany bizonyos
tárgyakkal vagy jelenségekkel kapcsolatban állást foglal, vagyis azok egyes
tulajdonságait pozitív vagy negatív előjellel minősíti. Ez a felfogás sem zárja ki
azonban bizonyos, az ember biológiai adottságaival, ill. társaslény-
természetével összefüggő értékek objektív érvényességének elismerését (pl. az
életszükségletek kielégítése vagy a társas élet előfeltételeinek – élet, tulajdon
stb. – tiszteletben tartása). Ebbe a körbe tartozik a jog is; az emberi értékelések
sokféleségéből következik ugyanis, hogy szükség van egy olyan általánosan
elfogadott rendező elvre, amely a társadalmi együttélés rendjét bizonyos
értékek kötelezővé nyilvánítása, ill. azoknak – szükség esetén – kikényszerítése
útján biztosítja. Ezt a feladatot látja el a jog, amely így maga is értékhordozó.
Ugyanakkor a jog – ill. a mögötte álló társadalmi → hatalom – hivatott
dönteni a jog eszközével érvényesítendő értékrend felépítéséről és a benne
meglevő hierarchiáról is, ami az e hierarchia alapját képező végső érték
értelmezésétől függ. Ez a végső érték ugyanis az eltérő, világnézetileg színezett
állásfoglalások függvényeként más és más lehet a közösségi, individualista,
utilitarista vagy más kiindulópontok választása esetén, ami azután a →
jogszabályokban is kifejeződik. Az értékek objektív létezését valló,
„abszolutista” felfogás alapján ez a végső érték az emberi elhatározástól
függetlenül eleve adott vagy meghatározott, míg a „relativista” értelmezés
szerint a végső érték megválasztása az ember szubjektív döntésétől függ.

Jogi érvelés: a → jogalkalmazási folyamatban alkalmazott eszköz, az eset

jogilag releváns tény-összetevői és az eset körülményeire alkalmazható →
jogszabályi rendelkezések (s ezek elemei) egymásra vonatkoztathatóságának a
meggyőzés erejével történő bizonyítására. A ~nek (argumentáció) logikusnak
és meggyőzőnek kell lennie, így meggyőző érveket kell felsorakoztatni pl.
amellett, hogy a → bíróság helyesen állapította meg a tényállást (fel kell sorolni
a → bizonyítékokat, majd azokat értékelni, mérlegelni kell), hogy az ügyre az
→ ítéletben felhívott jogszabályok vonatkoznak, hogy az a tartalmuk, ahogyan
azokat a bíróság értelmezte, hogy az ügyben a kihirdetett ítéletet kellett
meghozni, nem pedig valamilyen más döntést, hogy az ítélet rendelkező része
logikailag szükségszerűen következik mint következmény a felhasznált
premisszákból, amelyek közül a propositio maior (felső tétel) az alkalmazott
jogszabály rendelkezése, a propositio minor (alsó tétel) a megállapított konkrét
tényállás, hogy tehát a bíróság helyesen alkalmazta a következtetések logikai
szabályait, vagyis a konkrét tényállást valóban az alkalmazott jogszabály
absztrakt tényállása alá kellett szubszumálni. → Perelman mutatta ki, hogy a
jogalkalmazási folyamat döntő része ez, amely ugyanakkor eredményeiben
nagymértékben előreláthatatlan, hiszen ellenáll minden formalizálásnak és
logikai meghatározásnak. Csupán a kérdéses kultúrától és jogi összefüggéstől
függően ugyanaz az érv bizonyulhat erősnek és gyengének, relevánsnak és
irrelevánsnak egyaránt. Tény és norma összekapcsolása így végső soron a
„hallgatóságtól” függ, vagyis attól a mindenekelőtt szakmai közegtől, amely
saját hagyományai talaján fogja inkább, vagy kevésbé meggyőzően járhatónak
(és egyszersmind kívánatosnak) találni valamely ténynek valamely norma alá
rendelését. Míg a ~ formátlan és dialektikus, eredménye, a minősítésen nyugvó
alárendelés már formális és dialektika nélküli: bármilyen jellegű és mélységű
töprengés előzze is meg, csakis feltétlen és teljes lehet, hiszen csakis a →
jogkövetkezményeknek a tényekre való és fenntartások nélküli vonatkoztatását
eredményezheti. Míg a bíróság célja az igazság kiderítése a jog keretei között,
és ehhez igazodik érvelése is, addig a jogi → képviselet célja a képviselt ügy, ill.
→ ügyfél igazának a bizonyítása. Ennek szolgálatában állítja össze érvelését a
retorika szabályait is követve, de az ilyen érvelésnek is megvan a maga etikája.
Kerülni kell pl. a személyeskedő (ad hominem) érvelést, a hamis érveket, a
logikailag tudatosan hibás érvelést (→ jogi retorika).

Jogi érvényesség: a → jog normativitása, a → jogszabály sajátos létmódja,

egzisztenciája, létezési formája. A jogi irodalomban a ~ többféle fogalmáról
szólnak: megkülönböztetik a jogszabály faktikus (empirikus, reális)
érvényességét, ezen belül szociológiai és pszichológiai érvényességét, eszmei, e
körben normatív lozó ai (ontológiai) és etikai érvényességét, ill. ezek
kombinációit. A ~ a jogszabály konkrét létezéséhez kötött; a ~et a konkrét
jogszabály tartalmi és formai elemei, mozzanatai fejezik ki. A ~ annyit jelent,
hogy a jogszabályban megfogalmazott társadalmi tartalom (magatartás)
államilag biztosított vagy szankcionált „legyen”-ként fejeződik ki. A ~ alapja -
ezek szerint – mindenekelőtt az → állam, amely a jogszabályban „legyen”-ként
megfogalmazott magatartás (tartalom) megvalósulását biztosítja. A ~
fennmaradása azonban nem kizárólag az államtól függ: elengedhetetlen
feltétele ennek az is, hogy a jogszabály meghatározott általánossággal
érvényesüljön: ha a jogszabály érvényessége és érvényesülése közötti megfelelés,
egyezés maximális vagy minimális, a ~ kétségessé válik, ill. megszűnik.

Jogi etnológia: a 19. század második felében főleg Németországban és

Angliában teret hódító, majd világszerte elterjedt tudományos irányzat, amely
a modern → jogrendszerek eredetét a kezdetleges körülmények között élő
népcsoportok ősi hiedelmeiben és szokásaiban keresi. Jellemző vonása a
történeti szemléletmód és a darwini fejlődésgondolat összekapcsolása; hívei
szerint a fejlődéselmélet nem más, mint a természet tényeire alkalmazott
történeti módszer, a történeti módszer pedig az emberi társadalmakra és
intézményekre alkalmazott fejlődéselmélet (→ Pollock). A kiindulópont ennek
megfelelően az a feltételezés, hogy az emberi társadalom életében egyetemes
érvényességű törvényszerűségek hatása mutatható ki, ami egymástól távol élő
és egymással semmiféle kapcsolatban nem álló népek jogában is lehetővé teszi
közös fejlődési modellek felismerését. Ilyen törvényszerűségként fogalmazza
meg a ~ angol klasszikusa → Maine az emberiségnek a status uralmától a
contractus uralma felé történő előrehaladását, vagyis a szabadon kötött
megállapodások egyre növekvő szerepét az emberek közötti kapcsolatokban. A
~ megalapítóit (a német Post és Kohler, ill. az angol Maine és Pollock) az ősi
emberi közösségek tagjainak vallási és erkölcsi nézetei, kulturális
megnyilvánulásai, munkaeszközei és fegyverei közötti hasonlóságok az emberi
faj olyan alapvető, közös tulajdonságainak feltételezéséhez vezették, amelyek a
későbbi, fejlettebb körülmények között kialakult intézmények lényeges
vonásainak hasonlóságát is megalapozzák. Ebből egyrészt az a következtetés
adódik, hogy az egyes ősi népek vagy népcsoportok → jogintézményei más,
hasonló körülmények között élő emberi közösségeknél is szükségszerűen
előfordulnak; másrészt a közös fejlődési törvényszerűségek alapján az
elmaradottabb népek jogának jövőbeli alakulása – az ún. civilizált népek
példájának követése formájában – jó előre felismerhető, ill. meghatározható.
Noha a kiinduló hipotézisek és a rájuk épülő következtetések egy része utóbb
nem igazolódott, a ~ körében folyó kutatások nagymértékben előmozdították
az ősi jog és általában az ún. primitív közösségek életének megismerését. →
jogi antropológia

Jogi formalizmus: a → jogi kultúráknak ősi előfordulásaiktól kezdve jellemző

jegye. Eleinte jogi jelentőségű aktusoknak rítusokhoz kapcsolásában, vagyis
meghatározott kijelentéseknek meghatározott zikai mozdulatok tanúsításától
kísért elvégzésében fejeződött ki. Célja már ekkor is az volt, hogy az aktus
megtörténtét az emlékezetben egyértelműen rögzítse, s ezzel későbbi
vitatásának, kétségbevonásának vagy jelentése és jelentősége eltérő
értelmezésének elejét vegye. A jogi rítusoknak e szükséges ~t biztosító szerepét
már a római császárkorban a jogi racionalitás formális ethosza és eszköztára
vette át. Ez a jog értelmezésében s mindenekelőtt a → jogi relevancia
megállapításában kizárólag olyan kritériumokat – fogalmi feltételeket, érveket
és hivatkozásokat – fogad el, amelyeket a norma alkotója a normában
ilyenekként tételezett. Az újkortól kezdve, az ún. modern formális jogban már
az egész európai jogi kultúra erre az eszmére épül, amely a jog felépülésének
kiválasztó és minősítő jegyeként az érvényességet, működése hitelesítő
pecsétjeként pedig a jogszerűséget egyaránt kizárólag a normából vezeti le.
Ezzel a jog határai között mozgó s a jog terminusaiban érvelő ún. normatív
okfejtés köréből kiiktat minden olyan nézőpontot, értékválasztást és egyéb
(politikai, gazdasági, erkölcsi, vallási vagy pusztán gyakorlati) érvet, amelynek
(akar kötelező, akár csupán lehetséges) gyelembevétele nem származtatható
közvetlenül a jogi normából.

Jogi hatalom: a → hatalom egyik válfaja, amelynek alapvető hivatása a

társadalmi integráció biztosítása végett a társadalmi együttélés alapvető
oldalainak szabályozása az általános jogi előírások megalkotása, valamint a
jogviták és → jogsértések elbírálása, eldöntése révén. A jogi kultúra szintjétől,
valamint a hatalmi-politikai elvárásoktól, követelményektől függően épül ki a
jogszolgáltatás intézményrendszere, szabályozási rendje és eljárása. A ~ a
történeti fejlődésben eltérő módon nyilvánul meg. A civilizáció kialakulása, az
→ állam megjelenése és a munkamegosztás tagozódása maga után vonta a →
bírói hatalom elkülönülését, ill. a → törvények hatalmát (erről már az ókorban
is beszéltek), ami döntően az uralkodó csoport jogszolgáltatási
monopóliumában, a bírói hatalomban nyilvánult meg. A hatalomgyakorlás
egyik tevékenységi köre volt a bíráskodás a feudalizmusban is, amikor a hűbéri
hierarchia keretében a központi hatalom mellett a földesúri és az egyházi
jogszolgáltatás is jelentkezett. A modern társadalmak kialakulása után a
kultúra, a gazdaság és a hatalom határozott elkülönülése (összefonódottságuk
megszűnése), a hatalmi rend differenciálódása maga után vonta a ~ (a
törvényhozás, a jogszolgáltatás és a végrehajtás) határozott intézményi elválását
és önállóságát, amely az uralom jellegétől függően eltérő tartalmú (→
államhatalmi ágak megosztása). → Diktatúrában a ~ érvényesítése során
előtérben áll az erőszak, kényszerítés, megfélemlítés, → demokráciában pedig
nagyobb súlyú a meggyőző-nevelő szerepe, s alárendelt helyzetben van a jogi
kényszerítés. A ~ így sajátos lelki hatást is gyakorol: megfélemlít, lelki kényszert
vagy pozitív szellemi ráhatást alkalmaz, igazságérzetet és a joggal való lelki
azonosulást vált ki, s ezzel meghatározza, befolyásolja az emberek magatartását,
gondolkodásmódját, beállítottságát. A jognak mint külön hatalmi
objektivációnak elméleti magyarázata nem azonosítható az imperativ →
jogelmélettel, vagyis azzal az irányzattal, amely a jogot hatalmi parancsnak,
tilalomnak, kényszernek, erőszaknak tekinti, mert az a jog nevelő-meggyőző
szerepét, önálló kon iktus-fololdó tevékenységét, s társadalmi integrációval
kapcsolatos rendező-szabályozó funkcióját gyelmen kívül hagyja.

Jogi hermeneutika: a → jogértelmezéssel, annak szabályaival, természetével

foglalkozó ismeretek összessége. A hermeneutika görög, közelebbről platóm
(→ Platón) eredetű (hermeneum = magyarázni, értelmezni), amelyet
kezdetben inkább „művészetnek” vagy „mesterségnek” (ars v. tekhné) mint
tudománynak tekintették a jogban is. A hermeneutika önálló tudománnyá a
19. században elsősorban a bibliaértelmezés problémái hatására a protestáns
teológiában lett, lozó ai megalapozása F. Schleiermacher és W. Dilthey
nevéhez fűződik. A 20. században ezek nyomán különböző hermeneutikai
alapon álló lozó ai irányzatok jöttek létre; ezek között a → jogtudományra
legnagyobb hatással azok voltak, amelyek a hermeneutikában a
„szellemtudományok” vagy az összes társadalomtudományok általános
módszerét látták. → hermeneutikai jogelmélet

Jogi informatika: az 1960-as években megjelenő s azóta gyors fejlődésnek

indult tudományág, amely a számítógépes adatfeldolgozás eszközeit,
eredményeit és lehetőségeit kísérli meg a → jogban hasznosítani.
Gyakorlatában magában foglalja a kevéssel korábban formálódott ún. jogi
kibernetikát, amely a jogot önmagába zárt és visszacsatolt, formalizált
rendszerként kezelve különféle formális műveletek automatizált gépi
elvégeztetésével néhány jól körülhatárolt területen végső soron magát a jogi
működést kívánta automatizálni Nyilvánvalóak a számítógépes adatfelvitel,
információtárolás és -visszakeresés előnyei. Európában és Észak-Amerikában,
de részben Magyarországon is a → jogszabályi és döntvényanyag, valamint a
jogirodalom feldolgozása már megtörtént. Használatával lehetővé válik
bármely szövegnek különféle kulcsszavak szerinti visszakeresése; kellő
karbantartásával a rendszer mindenkor naprakészen aktuális marad; bármely
részlete tetszőlegesen továbbítható vagy kinyomtatható. A telefonvonalak
nemzetközi hálózatának köszönhetően az ilyen adatbankok immár határokat
nem ismerő egyetemességgel hozzáférhetők, a jog informatikai feldolgozását
kísérő különféle módszertani viták pedig ma már fontos kiegészítői az elméleti
jogi gondolkodásnak.

Jogi intuíció: → jogérzet

Jogi iránymutatások: összefoglaló neve a végrehajtó hatalom (→

államhatalmi ágak megosztása) valamely központi szerve [kivételesen a
legfelsőbb képviseleti szerv (→ parlament)] vagy más szerv által kibocsátott
irányelveknek, állásfoglalásoknak stb., amelyek nem → jogforrások, és nem
tekinthetők egyedi döntéseknek sem. A ~ koronként és → államonként
különböző nevet viselnek (pl. elvi döntés, elvi állásfoglalás, irányelv, körlevél,
leirat). Közlési módjuk is többféle lehet (nyilvánosságra hozatal az állam
hivatalos lapjában; közzététel egyéb hivatalos lapban; közlés postai úton vagy
hírtovábbítási eszközzel stb.). Az államok túlnyomó részének → joga és →
jogtudománya e gyűjtőfogalommal nem operál (a magyar jogban rövid idő óta
használatos). A ~ főbb fajtái a következők: a) A → jogértelmezési állásfoglalás;
kiadására elsősorban maga a jogalkotó (→ jogalkotás) vagy az a szerv hivatott,
amelyet a jogalkotó a → jogszabály végrehajtására kötelezett. Jogszabályt nem
tartalmazhat, s az sem engedhető meg, hogy kiterjesztő értelmezéssel az általa
értelmezendő jogszabályban fel nem lelhető jogot (kötelességet) létesítsen, vagy
ilyen jogot (kötelességet) elvonjon, ill. szűkítsen. Az, hogy a jogértelmezési
állásfoglalás kötelező-e címzettjeire nézve, → tételes jogi szabályozás függvénye.
b) A jogalkalmazási állásfoglalás rendeltetése valamely jogszabály
végrehajtásának segítése az elérendő célok megvilágításával és a végrehajtási
módszerek ajánlásával. Kötelező ereje nincs. c) Az informatív állásfoglalás célja,
hogy az abban közölt adatokat, elemzéseket a végrehajtás menetében
hasznosítsák. Kötelező ereje nincs. Főként a jogértelmezési és a jogalkalmazási
állásfoglalásokkal kapcsolatban világszerte élő probléma az, hogy a végrehajtó
hatalom központi szervei illegitim jogforrásokként élnek velük. E jelenség
ellen a → jogállam főleg a szoros parlamenti ellenőrzéssel, az erős →
önkormányzatokkal, továbbá a → közigazgatási bíráskodással és az →
alkotmánybíráskodással védekezik.

Jogi kötelezettség: az → alanyi joggal szemben álló, azt szükségszerűen

kiegészítő kötelezettség, amely a → tárgyi jog által meghatározott magatartás
tanúsítására, tehát akár cselekvésre, akár a cselekvéstől való tartózkodásra, nem
tevésre, tűrésre, abbahagyásra is irányulhat.

Jogi logika: a → jogban, – a → joggyakorlatban, → jogalkalmazásban, ill. a →

jogtudományban – alkalmazott következtetésekkel foglalkozó tudomány.
Vitatott, létezik-e egyáltalán sajátosan ~, vagy az, amit ~nak nevezhetünk, az
általános logika alkalmazása a jogban; ez utóbbi nézet elfogadása esetén
kérdéses, mekkora a tisztán logikai elem jelentősége a joggyakorlatban,
különösen a jogalkalmazásban. A ~n belül ezért megkülönböztethető a
formális ~, amely a szimbolikus logika eszközeivel vizsgálja a jogban
alkalmazott normatív (normákon alapuló vagy azokkal kapcsolatos)
következtetéseket (→ deontikus logika), valamint az ún. „tartalmi ~”, amely a
→ jogi érvelésben általánosan, vagy egy-egy → jogrendszerben elfogadott, de a
formális logika szabályai szerint nem feltétlenül érvényes következtetéseket is
elemzi, mint pl. az → analógia, az → argumentum a contrario, az →
argumentum a maiori ad minus stb. (→ Perelman). Ez utóbbi a ~t közel hozza
a jogi érvelés szabályainak, ill. a → jogi retorika tanulmányozásához (→
argumentációs jogelmélet). A ~ általában nem foglalkozik a jogban nagyon
fontos empirikus érvelésekkel, ezt jórészt átengedi a → bizonyítás elméletének.

Jogi népszokás: → szokásjog

Jogi nihilizmus: a jogi szabályozás szükségességének és jelentőségének

tagadása, a jogi rendezés mellőzése, a → jognak és a jogi szabályozásnak az →
állammal és a → hatalommal együtt a társadalmi létből történő kiiktatását
célzó elmélet és gyakorlat (→ anarchizmus).

Jogi norma: → jogszabály

Jogi nyelv: a tudati tevékenységek (gondolkodás, érzelmek, akarás) és a tettek
(„világunk alakítása”) szempontjából alapvető fontosságú természetes verbális
nyelveken alapul. A jogászok ezt bővítik, pontosítják (pl. de níciókkal) sajátos
~vé. Formáját tekintve egy jogi akaratkijelentés lehet írott, verbális (pl. →
törvényszöveg), íratlan, verbális (pl. szóbeli → szerződés), de lehet nonverbális is.
Ilyen a → szokásjog „nyelve”: a → ráutaló magatartás.

Jogi oktatás Magyarországon: kezdetei a → római jogra és a → kánonjogra

kiterjedően valószínűleg a középkorban alapított első, rövid életű magyar
egyetemeken (Pécs, Óbuda, Pozsony) lelhetők fel. Önálló jogi fakultás
létrehozására a Pázmány Péter által alapított nagyszombati egyetem (1635)
keretében 1667-ben került sor, s az oktatás a római jog és a kánonjog mellett a
hazai jogra, tehát Werbőczy István → Hármaskönyvére és a magyar →
törvényekre is kiterjedt. Mária Terézia uralkodása idején a kart Budára
helyezték át, szervezetét és működését a felvilágosult → abszolutizmus
szellemében szabályozták, s az oktatást a → természetjogra is kiterjesztették. II.
József alatt a ~ elsősorban az → állami tisztviselők képzését szolgálta. Az
oktatás hivatalos nyelveként a magyar csak 1845-től kezdve lépett a latin
helyére; ezt az 1848–1849. évi szabadságharc leverése után a német és újra a
latin váltotta fel, s Magyarországra is kiterjesztették a Habsburg Birodalom
valamennyi egyetemére kötelező jogi oktatási reformot (1855). Autonómiáját
a jogi kar 1860-ban nyerte vissza; ettől kezdve újra a magyar a tanítási nyelv. A
kiegyezést követően előbb Kolozsvárott (1872), majd Pozsonyban és
Debrecenben alapítottak új egyetemeket (1912); az I. világháború után
közülük a kolozsvári Szegedre, a pozsonyi Pécsre telepult át (1921), a II.
világháborút követő változások során pedig a debreceni egyetem jogi kara
megszűnt (1949). Új jogi kar alakult viszont előbb Miskolcon (1981), majd az
újonnan létrehozott Pázmány Péter Katolikus Egyetem keretében Budapesten
(1995), ezt követően létrejöttek a budapesti, a szegedi és a miskolci karok
kihelyezett tagozatai Győrben, Kecskeméten, ill. Debrecenben. A jogi
oktatásban az egyetemek mellett korábban a részben vallásfelekezeti alapon
szervezett jogakadémiák és joglíceumok (Kassa, Nagyvarad, Pozsony, Eger,
Pécs, Eperjes, Debrecen, Sárospatak, Máramarossziget, Kecskemét) is
hoszszabb-rövidebb ideig közreműködtek; tevékenységük 1945 után szűnt
meg. → bifurkáció
Jogi ontológia (gör.): a → jog lételmélete, amely a jog keletkezésével és
létezésével összefüggő kérdéseket a gondolkodás ismeretelméleti formáitól és
kategóriáitól különválasztva vizsgálja. A két szemléleti mód szembenállása
korán megjelent az emberi gondolkodás történetében; hatása újabban
kimutatható a → jogpozitivizmusra, jellemző „jogi világnézet”-ben, majd a lét
(Sem) és a legyen (Sollen) kanti (→ Kant) szétválasztására épülő jogbölcseleti
rendszerekben is (→ újkantiánus jog lozó a). Magyarországon a ~
térhódításához elsősorban Lukacs György lozó ai munkássága szolgáltatott
kiindulási pontot.

Jogi realizmus: → amerikai jogi realizmus, jog lozó a, → jogszociológia, →

skandináv jogi realizmus

Jogi relevancia: a → jogi érvelés, az egyes lépések és műveletek igazolása során

a jogilag gyelembe vehető témák (vonatkozások és körülmények)
korlátozásának az eszköze, s ezzel annak egyik leghatékonyabb lehetősége,
hogy a jogi folyamatot a jog által megkívánt mederbe tereljék és mindvégig ott
tartsák. Értelem szerint a ~ csakis formális lehet, hiszen éppen azért
intézményesítették, hogy megszűrje és bizonyos szempontok szerint szűkítse az
adott (tartalmi) célokat tetszőlegesen szolgáló ténykörülményeket. A jogalkotó
(→ jogalkotás) akkor, amikor a tényállást meghatározza, voltaképpen ~kat
szab. A jogalkotó ~-meghatározása után az, ami jogilag immár nem releváns, a
jog szempontjából nem is érdekes; „jogilag” tehát nem is állhat fenn. A
jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) oldaláról nézve pedig az a küzdelem, amely a
jog értelmezése és a tény megállapítása körül zajlik, egyben a ~ szűkebbé vagy
tágabba tételét, ill. nyitását vagy zárását, avagy határainak az áthelyezését is
célozza. ~ intézményesítése nélkül a jog nem is őrizhetné meg különállását,
hanem felolvadna a társadalom mindennapi gyakorlatában. A ~ feladata az,
hogy a sajátosan jogszerűt a mindennapi élet végtelen változatosságú (mélységű
és teljességű), önmagában differenciálatlan heterogeneitásából kiválassza és egy
új, mesterséges, egynemű (homogén) közeggé szűrje és formálja át. Ezért a ma
jellemző ún. alternatív útkeresések, amelyek a jogot kikerülik, egyben
megfosztanak a jogi egyneműségtől is – bevallottan azért, hogy a jog formális
~áját a mindennapok teljességében és közvetlenségében feltárható új
hatótényezőkkel helyettesítsék.
Jogi retorika: a gyakorlati okfejtés alkotóeleme, a meggyőzésnek és a szónoki
művészetnek része. Szembeállítása a logikával nem új keletű: → Platón azért
bírálta, mert olyan eszközt látott benne, amely az igaz és a hamis, a bizonyított
és a vélt közötti különbséget elmossa. → Arisztotelész pedig szembeállította a
retorikát a szükségszerűre irányuló bizonyítással. Mai formáját → Perelmannál
nyerte el, az „új ~” zászlóbontásában. eodor Viehweg (Topik und
Jurisprudenz, 1953) úgy véli, hogy a ~ lényege a dialektika. Példájával élve,
ugyanazon a módon, ahogyan a szótári értelmezés pontos jelentésükben meg
nem határozott szavak tömegén keresztül próbál végül példáival eljuttatni a
leíráshoz, a → jog sem más, mint olyan rendszertelen és logikai szigort sem
ismerő gondolkodás, amely folytonos fogalomelemzései, nomításai,
megkülönböztetései, szembeállításai, analógiái, újrameghatározásai és
kétértelműségfeloldásai révén végül elérkezik (mert a gyakorlatban bizonyosan
elérkezik) egy gyakorlati probléma megoldásához. → perbeszéd

Jogi segítségnyújtás: 2003-ban → törvény vezette be Magyarországon a ~t

annak érdekében, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévők számára
létrejöjjön egy olyan intézményrendszer, melyben a támogatottak szakszerű
jogi tanácsot kaphatnak, és jogi → képviseletet vehetnek igénybe jogaik
érvényesítésére és jogvitáik megoldására. Pártfogó → ügyvédi képviselet és
személyes költségmentesség (→ perköltség) vehető igénybe a → törvényi
feltételek teljesülése esetén mind a → büntetőperben, mind a → polgári peres és
→ nemperes eljárásokban. A jogi szolgáltatás díját meghatározott esetekben az
→ fél helyett az → állam viseli. A ~t elutasító határozatot a bíróság
(→bíróságok) → közigazgatási nemperes eljárásban vizsgálja felül.

Jogi sinológia: a kínai → jog sajátosságait elemző szaktudomány, a sinológia

része. Vizsgálja a császárkori Kína (Kr.e. 221–Kr. u. 1911), az 1912 és 1949
közötti → köztársasági időszak, ill. a mai Kínai Népköztársaság (1949–) →
közjogának és → magánjogának, valamint → közigazgatásának kérdéseit, mind
a történeti, mind a hatályos jogra vonatkozóan, döntően a kínai nyelvű →
jogforrások, és szakirodalom alapján.

Jogi szemantika: az általános jelentéstan törvényszerűségeinek

tanulmányozása a → jog területén, amely a hermeneutika (→ hermeneutikus
jogelmélet) tudományos irányának megjelenésével különösen időszerű lett, s
fejlődése is felgyorsult. Alapvető fejlődési irányait és lépcsőfokait tekintve az
európai → kontinentális jogi kultúrát megalapozó gondolati és fogalmi
előfeltevések (pl. → Weber és → Kelsen esetében) még egy rögzített, biztos és
éles határvonalakkal jellemezhető és változatlan jelentést feltételező ún.
lexikális jelentéstanra épültek. Később → Hart munkásságában ezt váltotta fel
az ún. kontextuális jelentéstan, amely egy feltételezett rutinszerűen biztos
jelentésmag határterületem már elfogadta annak lehetőségét, hogy a jelentés
holdudvarszerűen elmosódó legyen, ami kizárólag a kérdéses szövegkörnyezet
összefüggéseinek segítségével pontosítható. A biztos jelentésmag rutinja
esetében beszélnek „könnyű esetekről”, a határesetek nyitott kérdései kapcsán
pedig „nehéz esetekről”. Az ún. hermeneutikai tan a jelentést egy
konvencionalizált hagyomány függvényeként magyarázza. Eszerint a
mindenkori jelentésmag biztonságát a mögötte álló társadalmi gyakorlat
folytonossága és problémátlan rutinizáltsága indokolja. A szöveg „nyitott
szerkezetűségének” tana elvi éllel mondja ki, hogy a jel mindig valamely adott
(ismert) irányban és célból jelöl, miközben minden más (nem ismert) irányban
lezáratlan és lezárhatatlan, vagyis korlátozhatatlanul nyitott marad. Végül a
dekonstrukcionista jelentéselmélet már magukat az eddig kritériumként
használt előfeltevéseket (pl. azt, hogy mit tekint „hagyománynak”, és mit ért a
hagyomány „követésén”) is értelmezés, azaz valaki által elvégzett értelmezés
függvényeként magyarázza.

Jogi személy: → kción alapuló mesterséges jogi konstrukció, az emberrel

mint → természetes személlyel szembeállítva a → jogalanyok egyik fajtája; olyan
szervezet vagy intézmény (→ államkincstár, → köztestület, → egyesület, →
alapítvány, → vállalat stb.), amely → alanyi jogokkal és → jogi
kötelezettségekkel rendelkezik. A ~ szervezeti jogalany: olyan szervezet, amelyet
az → állam – annak érdekében, hogy a → vagyoni forgalomban való fellépést
is igénylő céljait elérhesse – alanyi jogokkal és kötelezettségekkel ruház fel. Az
ember természetes jogalany, tehát személy. A szervezet → jogképessége,
jogalanyisága (→ polgári jogi jogalanyiság) nem természetes, az állami
elismeréstől függ. Az állami elismerés vagy → törvénnyel történik, vagy törvény
alapján valamilyen más aktussal (pl. jóváhagyással, nyilvántartásba vétellel). A ~
alapvetően a → polgári jog fogalma, a szervezetek alapvetően polgári alanyi
jogok és kötelezettségek hordozói (→ jogállás). Ugyanakkor a 19. század végén
a német–francia jogi irodalom a → közjogi ~ek kategóriáját is kidolgozta. A
közjogi ~ek – köztestület, → közalapítvány, közintézet – általában polgári ~ek
is, de fő rendeltetésük közcélú, és az esetek többségében → közjogi
jogosítványoknak és kötelezettségeknek is alanyai. A ~ jogképessége
korlátozottabb, mint az emberé. Alapvetően csak a vagyoni jogokra terjed ki,
de bizonyos személyhez fűződő jogok [személyiségvédelem (→ személyiségi
jogok, → kereskedelmi jó hírnév, kereskedelmi név védelme)] is megilletik. A ~
mindig képviselő (→ képviselet) útján cselekszik. A ~ alapvető ismérve az
alapítótól való viszonylagos függetlenség, továbbá az, hogy a szervezet
valamilyen mértékben jelenjen meg a gazdasági forgalomban, és saját
jogcselekményeiért bizonyos mértékben önálló vagyoni felelősséggel tartozzék.
A ~ek alapító(ik)tói, tagjaiktól stb. elkülönült szervezettel működnek,
mégpedig viszonylag tartósan. A ~ saját nevén vesz részt a vagyonjogi
forgalomban. A polgári jogok többségében – így a magyar jog szerint is – a ~
jogképessége abszolút, tehát tevékenységi körétől függetlenül kiterjed
mindazokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem
csupán az emberhez fűződnek. Elméletileg a ~ek két nagy csoportba oszthatók:
az intézmény típusú ~ekre és a személyegyesülés típusú ~ekre. Az ún.
intézmény típusú ~nek nincs tagsága, az alapító vagyonából célvagyont különít
el, és arra szervezetet rendel. Az intézmény típusú ~ altípusa az alapítvány. A
szocialista jogokban az állam intézmény típusú ~ként működtette gazdálkodó
szervezeteit, tehát az → állami vállalatokat is. A → Polgári Törvénykönyv
szerint intézmény típusú ~ek: az állami vállalatok, a → költségvetési szervek, az
egyes ~ek vállalatai és a → leányvállalatok. A személyegyesülés típusú ~ek
többségénél több személy egyesít vagyont és közös okirattal hoz létre ~t. A
személyegyesülés típusú ~ek altípusa a kereskedelmi társaság (→ gazdasági
társaság), idesorolhatók még a → szövetkezetek és az egyesületek. A
személyegyesülés típusú ~ek egy része nem kötődik a tagok személyéhez. Ezek
az ún. testületi jellegű ~ek, amilyen a → részvénytársaság vagy az egyesület. A
hatályos magyar jog nem ismer a ~nél típuskényszert. A Polgári Törvénykönyv
ugyan külön szabályozza a ~ek egyes fajait, de ~ek jogszabály alapján egyedi
formában is keletkezhetnek – ilyenek pl. az egyes alapok, vagy pl. a →
munkavállalói résztulajdonosi szervezet. A ~ek általában kifejezetten →
gazdálkodó szervezetek (pl. a gazdasági társaságok, szövetkezetek). De a ~ség
irányulhat eszmei (ideális, humán jellegű stb.) célra – a magyar jogban az
egyesület és az alapítvány kifejezett és elsődleges gazdasági tevékenységet nem
folytathat.
Jogi személy büntetőjogi felelőssége: számos → jogrendszerben a → jogi
személyek a → természetes személyekhez hasonlóan → büntetőjogi felelősséggel
(→ felelősségi elméletek) is tartoznak, míg más → államok a jogi személy
felelősségre vonhatóságát a → polgári jogra és a → közigazgatási jogra vagy a
szabálysértési jogra (→ szabálysértés, → közigazgatási büntetőjog) korlátozzák.
Az első csoportba tartozó szabályozások egyik része a ~t konkrét természetes
személy → bűncselekményéhez kapcsolja, más részük pedig az ún. „szervezeti
hanyagsághoz”. A jogi személy ellen bizonyos személy elleni → szankciók
(pl. → szabadságvesztés) nem alkalmazhatók, mások (pl. → pénzbüntetés)
tekintetében magasabb → büntetési tétel indokolt, továbbá vannak speciálisan
jogi személy elleni szankciók (pl. feloszlatás). Magyarországon a jogi
személynek nincsen önálló büntetőjogi felelőssége, de (hatásában ezzel
lényegében megegyezően) egy külön → törvény lehetővé teszi ellenük
→büntetőjogi szankciók alkalmazását, mégpedig a természetes személy által
elkövetett bűncselekményhez képest járulékos jelleggel. A büntetőjogi
szabályozás a jogi személy fogalmát a → polgári jognál (→ gazdasági társaság)
tágabban használja, abba beletartozik pl. a → betéti társaság is. A hazai
szabályozás a jogi személy elleni büntetőjogi intézkedések alkalmazhatóságát a
következő elemek kombinációjára építi: a jogi személy vezetőinek
(alkalmazottainak) magatartása, a jogi személy tevékenységi körében történő
elkövetés, a jogi személy által megszerzett vagy megszerezni kívánt előny, a
vezetők ellenőrzési kötelezettségének elmulasztása, a vezetők tudomása a
bűncselekményről. A jogi személy ellen alkalmazható hazai büntetőjogi
szankciók besorolásuk szerint nem → büntetések, hanem büntetőjogi →
intézkedések, amelyek azonban biztonsági célkitűzések (pl. bűnelkövetésre
létrehozott jogi személy megszüntetése) mellett több esetben (pl. –>
pénzbírságnál) a megtorlást is célozzák. E szankciók alkalmazására bizonyos
kivételektől (pl. kóros elmeállapota miatt nem büntethető elkövető) eltekintve
természetes személy ellen zajló → büntetőeljárásban kerül sor, amelynek a jogi
személy nem vádlottja (→ terhelt), hanem speciális jogállású eljárási szereplője.

Jogi személyek honossága: a → jogi személyek személyes jogát jelenti,

meghatározása mindig egy adott → állam → belső jogi szabályozásához
kötődik. A jogi személy személyes joga a → nemzetközi magánjogban átfogja
mindazokat a → jogviszonyokat, amelyek a jogi személy keletkezésére, →
jogképességére, egyesülésére, ill. szétválására, megszűnésére, továbbá belső
szervezetére és működésére vonatkoznak. A ~nak meghatározására különböző
ún. kapcsolóelvek alakultak ki: 1. inkorporációs elv, amely szerint a jogi személy
személyes jogának azon állam jogát kell tekinteni, ahol a jogi személy alapítása
(inkorporálása) megtörtént. Ez a megoldás elsősorban a → common law
országokra jellemző, de a svájci nemzetközi magánjogban is ez az elv
érvényesül; 2. a székhely elve, amely a jogi személy hivatalosan bejegyzett
székhelyének joga alapján teremti meg a ~t, ez inkább az európai államokban
alkalmazott megoldás. A székhely elve gyakran nehezen érvényesíthető, mivel
a nemzetközi nagyvállalatok bonyolult szervezeti rendszerében gyakran
különválik az alapszabály szerinti székhely és az igazgatási székhely, s gyakran a
jogi személy tényleges működését a székhelytől független más állam(ok)ban
fejti ki; 3. végül ismert a kontrollelmélet, amelynek alapján a befogadó ország
vizsgálat tárgyává teszi a jogi személyt alapító természetes személyek, ill. a
transznacionális vállalatokat mozgató külföldi anyavállalatok honosságát, és az
alapján rendszerint megkülönböztető elbánásban részesíti e jogi személyeket.
(Ez az elv jutott érvényre főleg a II. világháború alatt, amikor az USA német és
japán természetes személyek által az Egyesült Államokban létesített →
vállalatokkal szemben hátrányokat alkalmazott. Hasonló elv volt érvényben
pl. Magyarországgal szemben is az 1947-es → párizsi békeszerződést követően.)

Jogi szemiotika: általános jelelmélet a → jog területén. Eszerint a nyelvi

közlések csak részben tevődnek össze azokból a hagyományos megismerő
(verifíkáció esetén igaznak vagy hamisnak bizonyuló) állításokból, amelyek
segítségével leírják a valóságot. Valójában közlési aktusainkkal nagyobbrészt
inkább cselekszünk, olyan módon, hogy kommunikációnkkal saját társadalmi
valóságunkat alakítjuk, s ezzel végső soron egyenesen létrehozzuk az ember
által társadalmi gyakorlata köré emelt ún. második valóságot. Filozó ai
következményeinek a jogra történő alkalmazásában mindez azt jelenti, hogy a
→ jogalkalmazás magyarázata során a normaértelmezés és a ténymegállapítás
folyamatait egyaránt kivonjuk a megismeréselmélet területéről, és kizárólag
lételméletileg magyarázhatóvá tesszük. E felismerés távoli, ma különösen
divatos leágazásaként egyes jellegzetesen az angol–amerikai baloldali →
anarchizmushoz közelítő olyan irányok, mint a dekonstrukcionizmus, a →
critical legal studies és a → feminista jogelmélet, pontosan a nyelvi közlés
valóságteremtő erejére támaszkodva leplezik le évezredek óta örökölt
társadalmi kommunikációs és intézményi hagyományainkat mint a mezítelen
osztályuralom, a fér sovinizmus stb. eszközeit és kifejeződéseit.

Jogi tárgy (→ büntetőjogban): az a társadalmi érték, érdek, amelyet a

büntetőjog védelemben részesít, ill. amelyet a → bűncselekmények támadnak. A
~at absztrakt módon megfogalmazó → törvényi de níció szerint →
társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a
Magyar Köztársaság → állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az
állampolgárok (→ állampolgárság) személyét vagy jogait sérti vagy
veszélyezteti. A védelem tárgyainak csoportosításán épül fel általában a →
Büntető Törvénykönyv különös része, amely állam (→ állam elleni
bűncselekmények), emberiség, személy elleni, közlekedés, → házasság, család,
iúság és nemi erkölcs elleni, → államigazgatás, az → igazságszolgáltatás és a
közélet tisztasága elleni, → közrend elleni, a gazdaság, → vagyon elleni, továbbá
→ honvédelmi kötelezettség elleni és → katonai bűncselekményeket magában
foglaló fejezetekre oszlik. A Büntető Törvénykönyv különös része elvileg
ugyan a jogtárgyak csoportosítására épül, de léteznek olyan bűncselekmények,
amelyek több ~ ellen is támadnak, de csak egy fejezetben lehet elhelyezni őket
(pl. a → rablás, amely személy és → vagyon elleni támadást egyaránt jelent, s a
vagyon elleni bűncselekmények között helyezték el). A → jogértelmezés során
fontos tisztázni, hogy a bűncselekmény milyen jogilag védett érték ellen
irányuló támadást jelent. A bűncselekmény törvényi leírása (a → törvényi
tényállás) és a fejezetekbe sorolás mellett a törvényalkotói (→ jogalkotás)
értelmezés is irányítást adhat ebben a kérdésben.

Jogi tény: azok a jelenségek, amelyek a → jogszabályokat konkretizálva →

jogviszonyokat keletkeztetnek, módosítanak vagy megszüntetnek. Ezek a
jelenségek lehetnek magatartások, cselekvések (mulasztások), emberi
körülmények (születés, halál stb.), → állami aktusok, természeti események
(villámcsapás, az idő múlása).

Jogintézmény: egy meghatározott társadalmi viszony (pl. → adásvétel, →

házasság) rendezését szolgáló → jogszabályok csoportja, amelyek mentén
különülnek el a jogi szabályozás és az ebből kibontott → jogdogmatika egyes
fogalmi csoportjai, pl. magának a → jognak a fogalma is. A korábbi
institucionalista → jogelméletek, a → normativizmus ellen fogalmazódtak meg,
a ~nek mint természetadta emberi vállalkozásnak (M. Hauriou) vagy az ember
döntési hatalma által létrehozott konkrét rendnek (→ Schmitt) az elsősége és
az e koré utóbb, mesterségesen létrehozott normatív keretnek a
másodlagossága jegyében. A modern pozitivisztikus institucionalizmus (D. N.
MacCormick és O. Weinberger) állásfoglalásának alapja különbségtétel nyers és
intézményi tény között Az előbbi, mint az élet valós ténye, valamely norma
reá történő vonatkoztatásának ún. performatív aktusával ~t hoz létre. (Így lesz
a maszatos papírból pénz, a zikális mozgásból gyilkosság.)

Jogképesség: az embernek (→ természetes személy), az → államnak, és a → jogi

személynek az a képessége, hogy → jogviszonyok alanya lehessen (→
jogalanyiság), tehát jogokat szerezhessen és kötelezettségeket vállalhasson. A ~
lehetőség a jogalanyiságra, s éppen ezért ebben az értelemben pl. a →
méhmagzat, vagy egy → alapítvány is rendelkezik ~gel. A ~
megkülönböztetendő a → cselekvőképességtől. Minden személy jogképes, a ~
tehát az egyetlen képesség, amely mindhárom polgári jogi jogalanyfajtára
kiterjed.

Jogkönyvek: → kódex

Jogkövetés: → jogérvényesülés

Jogkövetkezmény: a → jogszabálynak, a → hipotézis és a → diszpozíció mellett

a harmadik szerkezeti eleme. A ~ azokat a negatív, hátrányos (→ szankció), ill.
pozitív, előnyös joghatásokat jelenti, amelyek a jogszabály diszpozíciójának
megsértésekor, ill megvalósulásakor állanak be. A → tiltó jogszabály megsértése
szankciót (büntetés, → kártérítési kötelezettség, → bírság stb.), az → engedő
jogszabály követése, megvalósítása viszont pozitív joghatást (jogi védelem,
tulajdonossá válás stb.) von maga után.

Jogközelítés: → jogharmonizáció

Jognyilatkozat: a cselekvőképes (→ cselekvőképesség) → jogalany jogi

következményeket, jogi hatást kiváltó akaratelhatározásának kifejezésre
juttatása. → jogképesség
Jogorvoslat: az arra jogosult → természetes személy vagy → jogi személy, ill. →
állami szerv (pl. az → ügyész) → eljárási cselekménye, amely → bírósági, →
közigazgatási vagy azokkal azonos jogi hatással bíró (pl. → közjegyzői, →
hatósági) határozatnak a határozatot hozó vagy más, erre → hatáskörrel
rendelkező állami szerv által a ~ előterjesztője által helyesnek tartott
megváltoztatását ken. A szabályszerűen (jogszerűen) előterjesztett ~ jogi
következménye, hogy a ~ elbírálására hatáskörrel bíró állami szerv köteles a
~tal megtámadott határozatot teljes egészében vagy csak egyes részeiben
megvizsgálni, és erről új határozatot hozni. A ~i jogosultság, amely →
alkotmányos jog, valamint az → emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi
dokumentumokban biztosított jog, eljárási jellegű, azaz nem ad jogot a ~ban
foglaltaknak megfelelő döntésre, csak az általa kifogásolt határozat ismételt
(részleges vagy minden elemére kiterjedő) elbírálására. A ~hoz való jog
megkülönböztetendő a → panaszjogtól. A ~ az eljárásban részt vevők
mulasztásaiból származó hátrányos következmények elhárítására is szolgál. A
→ törvény szabályozza, hogy kik, milyen határozat miatt, milyen feltételekkel,
milyen ~i eszközt vehetnek igénybe. ~tal nem csak a határozat rendelkező
része, hanem az indokolás is megtámadható. A ~ alapja a határozat sérelmes
volta, amely lehet mind érdeksérelem, mind pedig jogsérelem. A ~oknak a
történeti fejlődés során kialakult különféle elnevezésű és tartalmú megjelenési
formái közül a bíróság érdemi határozatával (→ ítélet, → végzés) szemben
használható ~nak (→ fellebbezés) van a legnagyobb jelentősége. A fellebbezésre
vonatkozó szabályok több-kevesebb eltéréssel jellemzik a többi ~i eszközt is Az
európai ~i intézményrendszer gerincét alkotó (szűkebb) fellebbezési rendszer
sajátos elvekre épül: a fellebbezés egy- vagy többfokú lehetősége; a fellebbviteli
bíróság felülbírálati (revíziós) jogkörének hivatalból teljesített, az elsőfokú
eljárás és határozat egészére kiterjedő, avagy csak a ~tal határozottan támadott
rendelkezéseire szorítkozó jellege, a fellebbviteli bíróság megváltoztató (→
reformatórius) vagy megsemmisítő, hatályon kívül helyező (→ kasszatórius)
döntési jogköre. Egyes → tételes jogok a kétféle változatot egyesítik (vegyes
döntési jogkör). A ~ok fajtája alapján többféle szempont szerint
csoportosíthatók. Egyes ~ok az eljárás minden szakában igénybe vehetők
(kijavítás, → igazolás), mások csak meghatározott, pl. → nyomozási (→
panasz), avagy csak a bírói szakban, a → perben (fellebbezés); az utóbbiak: a
→ perorvoslatok. Bizonyos ~okkal (fellebbezés) nem → jogerős, másokkal
jogerős bírói határozatokat lehet támadni (→ felülvizsgálat, → perújítás); az
előbbiek a rendes, az utóbbiak a rendkívüli perorvoslatok. Némely ~ esetében
a döntési jogkör az elsőfokú hatóságról áthárul a magasabb fokú hatóságra
(devolutív hatállyal járó fellebbezés), máskor az újabb döntés joga megmarad a
sérelmezett határozatot hozó hatóságnál (devolutív hatállyal nem járó igazolás,
kimentés). Vannak a támadott határozat végrehajtását megakadályozó –
halasztó vagy felfüggesztő (szuszpenzív) hatályú – ~ok (az ítélet elleni
fellebbezés), ill. olyanok, amelyek a végrehajtást nem akadályozzák, vagyis
nincs felfüggesztő hatályuk (általában a panasz, a végzés elleni fellebbezés).

Jogorvoslat a törvényesség érdekében: a büntető eljárás (→ bűntetőeljárási jog)

egyik rendkívüli → jogorvoslati eszköze. Sajátossága, hogy csak a → terhelt
javára, kizárólag a legfőbb → ügyész által vehető igénybe, ha a terhelt
büntetőjogi felelősségét (→ felelősségi elméletek) → anyagi jogi szabály
megsértésével állapították meg, vagy a → súlyosítási tilalom szabályait
megsértették (és → felülvizsgálatnak vagy → perújításnak nincs helye). A
jogorvoslat kezdeményezésére általában a → fellebbezésre jogosultaknak van
lehetőségük, a → hatóságok a jogorvoslati ok észlelése esetén kötelesek a
legfőbb ügyészhez fordulni. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványát
három fős tanácsban, általában a → védő és az ügyész kötelező jelenléte és a
jogosultak értesítése mellett tartott ülésen bírálja el.

Jogos önhatalom: a → polgári jogban a → birtokvédelemnek és a → tulajdon

védelmének egyik lehetséges eszköze. Mind a → birtokviszony, mind a →
tulajdonjogviszony abszolút szerkezetű, tehát mindenkivel szemben → törvényi
védelemben részesül. A fennálló birtokállapot és a tulajdonjog ellen irányuló
támadás, jogellenes beavatkozás (behatás, zavarás) → tilos önhatalomnak
minősül, a ~ ezek elhárításának egyik, mégpedig kivételes, törvényi
feltételekkel körülírt eszköze. A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást – a
birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja. A
támadás fogalma szűkebb, mint a tág értelemben vett birtokháborítás; a
támadásnak közvetlennek vagy közvetlenül fenyegetőnek kell lennie. A ~
keretében a birtokos akár erőszakkal is meghiúsíthatja, hogy a → dolog feletti
hatalmat, azaz a dolog birtokát tőle elvonják. (Megakadályozhatja, hogy más
az ő dolgát használja, az → ingatlanára, lakásába belépjen, telkén (→ telek)
átjárjon, hogy a dolog állagát rongálja stb.) De nem jogosult pl. egy →
szomszédjogi áthatás (még ha az jogilag „szükségtelen zavarásnak” minősül is)
erőszakos elhárítására. A ~ a közvetlen és jogtalan támadás visszaverése mellett
kivételesen a már elvesztett birtok önsegéllyel való visszaszerzésére is
irányulhat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha más birtokvédelmi eszközök
(tehát az igazgatási, ill. → bírói út) igénybevételével járó időveszteség a
birtokvédelmet meghiúsítaná. A birtokvédelem előbbi szabályai szerint ~mal a
tulajdonos is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást
vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy
lehetetlenné teszi. A tulajdonos sem alkalmazhat azonban olyan eszközt vagy
olyan mértékű erőszakot, amely nagyobb hátrányt vagy veszélyt idéz elő, mint
amilyen maga a védett érdek. A ~ fogalma a → nemzetközi jogban is ismert, s
→ önsegélyként került szabályozásra.

Jogos védelem: a → büntetőjogban a cselekmény → társadalomra veszélyességét,

másképp a jogellenességet és így a → büntethetőséget kizáró ok. A → Büntető
Törvénykönyv szerint nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, ill. a
mások személye, javai vagy a → közérdek ellen intézett, ill. ezeket közvetlenül
fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A ~ abból merít
büntetlenséget, hogy jogtalanság áll szemben a joggal, a jogosan védekező
jogtalan támadást hárít el. Az intézett támadás mindig tevékenységet, aktív
magatartást feltételez, amely nem csak személy, hanem személyek javai vagy a
közérdek ellen is intézhető, a ~ ezért nem pusztán önvédelem. A támadás
akkor fenyeget közvetlenül, ha a védekezésre irányuló cselekmények mellőzése
már olyan reális veszélyt hozna létre, amelynek a későbbi elhárítása az adott
feltételekkel objektíve kétséges, és a fenyegető magatartásából a támadás
azonnali megindítása várható. A támadásnak egyben jogtalannak kell lennie,
de nem feltétlenül büntetőjog-ellenesnek. Kölcsönös és egyidejű támadás
esetén mindkét fél jogtalan támadónak minősül. A ~i helyzet a jogtalan
támadás megindításával vagy a fenyegető helyzet létrejöttével alakul ki, és
addig tart, amíg a támadás folyik, vagy a → fenyegetés tart. Ha a védekező ezen
az időn túl folytatja cselekményét, időbeli túllépés jön létre, s ez már nem
biztosít büntetlenséget. A védelmi cselekmény azzal a feltétellel jogos, hogy a
védekezés szükséges és arányos volt. Akkor szükséges a védekezés, ha a támadás
jellege ezt indokolja. A jogtalanul megtámadottat nem terheli menekülési
kötelezettség. Az arányosság és a szükséges mérték azt jelenti, hogy a
védekezőnek a legenyhébb elhárítási módot kell választania és a támadás
intenzitásával arányban kell kifejtenie. Az elhárítási mód megválasztásában
irányadó a támadónál levő eszköz, a támadók száma, adottságai, zikai
erőfölényük stb. Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét
ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi. A vélt ~i helyzetre nem a ~,
hanem a társadalomra veszélyességben való → tévedés szabályai az irányadók.
Nem büntethető az sem, aki a saját, ill. a mások személye vagy javai elleni
jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az
nem alkalmas az élet kioltására, annak folytán a jogtalan támadó szenved
sérelmet, és a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami
tőle az adott helyzetben elvárható volt (megelőző jogos védelem). A ~ fogalma
a → nemzetközi jogban is ismert Amíg a nemzetközi jog megengedte a
háborúindítást (→ erőszak tilalma), nem létezett ~, hiszen a támadás is jogos
volt. Ekkor a tudományban és az → állami gyakorlatban önvédelemről
beszeltek, amelyet az önfenntartás alapjogából vezettek le (→ államok
alapjogai és kötelességei). Az önvédelem és önfenntartás jogát sokszor egymással
összekeverve azonosították, mindenesetre az önvédelemre való hivatkozás az
államnak lehetővé tette, hogy ezen a címen megelőző (preventív)
intézkedéseket is foganatosíthasson. Az önvédelem jogából fejlődött azután ki
a ~ intézménye, amikor a háború indításának jogát általános jelleggel
korlátozták. A ~ről mint nemzetközi jogi kategóriáról elsőnek a locarnói
szerződések egyike tesz említést, de tartalmát nem határozza meg. Az ENSZ →
Alapokmányának. (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) 51. cikke is csak egyéni
vagy kollektív alkalmazásának jogosságát hangsúlyozza, de nem részletezi sem
a fogalmát, sem alkalmazásának előfeltételeit. A nemzetközi jog tudománya és
a nemzetközi bírói gyakorlat (→ nemzetközi bíróságok) szerint a ~
alkalmazásának előfeltétele a jogtalan fegyveres támadás (→ agresszió)
bekövetkezése, ezt fegyveres erő igénybevételével lehet elhárítani,
alkalmazásának feltételei pedig a szükségesség és az arányosság. Megmaradt az
önvédelem joga is, de ennek értelme módosult. Mai jelentése: nem fegyveres
támadással szembeni nem fegyveres elhárító cselekmény; ám ez utóbbira csak a
megtámadott állam jogosult.

Jogosulatlan befektetési szolgáltatási tevékenység: korábban hatályos magyar

→ jog szerint a gazdasági igazgatás rendjét sértő és a befektetők érdekeit
veszélyeztető →gazdasági bűncselekmény. A → büntetőjogi védelmet a
→jogosulatlan pénzügyi tevékenység tényállása biztosítja.
Jogosulatlan biztosítási tevékenység: korábban hatályos magyar → jog szerint
a gazdasági igazgatás rendjét sértő és veszélyeztető → gazdasági bűncselekmény.
A → büntetőjogi védelmet a →jogosulatlan pénzügyi tevékenység tényállása
biztosítja. → biztosítási szerződés

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése: → gazdasági bűncselekmény,

amelynek első változatának → elkövetési magatartása a valótlan tartalmú →
nyilatkozatot megtétele, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okirat
felhasználása. Az eredmény pedig a központi → költségvetésből (a → helyi
önkormányzati költségvetésből, elkülönített állami pénzalapokból, külföldi →
állam vagy → nemzetközi szervezet által céljelleggel) nyújtott pénzügyi
támogatás megszerzése. A második változat elkövetője (→ elkövetők) nem tesz
eleget abból eredő vissza zetési kötelezettségének, hogy a → jogcímétől
eltérően használja fel a céljelleggel nyújtott támogatást, vagy pedig a pénzügyi
támogatás felhasználásával kapcsolatban előírt elszámolási vagy számadási
kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, ill. valótlan
tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel.

Jogosulatlan pénzintézeti tevékenység: korábban hatályos magyar → jog

szerint a gazdasági igazgatás rendjét sértő és a betétesek érdekeit veszélyeztető
→ gazdasági bűncselekmény. A → büntetőjogi védelmet a → jogosulatlan
pénzügyi tevékenység tényállása biztosítja.

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység: a gazdasági igazgatás rendjét sértő, a

befektetők érdekeit pedig veszélyeztető → gazdasági bűncselekmény. Elkövetője
(→ elkövetők) a → törvényben előírt engedély nélkül végez pl. pénzügyi
szolgáltatási, befektetési szolgáltatási, biztosítási vagy foglalkoztatói
nyugdíjszolgáltatási tevékenységet.

Jogosulatlan titkos információgyűjtés: az → államigazgatás, az

igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, amely titkos
információgyűjtés (titkos adatszerzés) (→ különleges titkosszolgálati módszerek)
engedély nélküli végzésével vagy jogosulatlan elrendelésével valósul meg. A →
bűntettet csak → hivatalos személy követheti el és csak szándékos elkövetés (→
szándékosság) esetén büntetendő. Súlyosabban minősül (→ minősítő
körülmények), ha jelentős érdeksérelmet okoz.
Jogösszehasonlítás: az → összehasonlító módszernek, mint a megismerés
folyamatát általában jellemző, a 19. sz. óta különböző tudományterületeken
(élettan, nyelvtudomány stb.) elterjedt és eredményesen alkalmazott
technikának az alkalmazása a → jog megismerésében. Továbbá a →
jogtudományban olyan racionális és rendszeres eljárásmódok összessége,
amelyeknek alkalmazása révén lehetőség nyílik a vizsgált jelenségek közötti
hasonlóságok és különbségek, valamint azok okainak feltárására és
megértésére, s ezzel a különböző → jogrendszerekhez tartozó struktúrák és
funkciók közötti összefüggések tisztázására. Összetevői: az összehasonlításba
bevont (comparatum) és az összehasonlítandó (comparandum) jelenség,
valamint a harmadik, összekapcsoló ismérv (tertium comparationis), vagyis az
a közös sajátosság, amelyben a két jelenség megegyezik, s ezáltal a ~ az
összehasonlíthatóság értelmében lehetővé válik. Szintjétől függően mikro- és
makro-~ról beszélhetünk; az előbbi az egyes → jogszabályok és →
jogintézmények, az utóbbi a → jogágak, a teljes jogrendszerek és a →
jogcsaládok szintje. Tér- és időbeli kereteit illetően történeti (vertikális) és
logikai (horizontális) ~t szoktak megkülönböztetni; az előbbi esetben a jog
egészének (→ jogtípus) vagy egy-egy intézménynek az összehasonlító
vizsgálatára kerül sor történeti fejlődésük különböző szakaszaiban; az utóbbi
esetben viszont egy időben létező vagy a fejlődés azonos fokán álló
jogrendszerek vagy jogintézmények összehasonlítása a feladat. Jellegét tekintve
a ~ leíró (deskriptiv), dogmatikai, alkalmazott és szembeállító (kontrasztáló)
lehet; e megkülönböztetés alapja a célkitűzések eltérő voltában keresendő. A ~
célja mind elméleti (tudományos), mind gyakorlati lehet. Az előbbi esetben a ~
általában a megismerésre irányul, a vizsgált jelenségek közötti összefüggések,
hasonlóságok és különbözőségek feltárásának és megmagyarázásának
igényével, ami a jelenségek jobb megértését, a tudományos fogalomalkotást és
rendszerezést, az elméletalkotást és az oktatást egyaránt szolgálhatja. A
gyakorlati célú ~ az összehasonlító módszer alkalmazásával szerzett ismereteket
főkéni a → jogalkotás, a → jogegységesítés és → jogharmonizáció, valamint a →
jogalkalmazás körében hasznosítja, amikor a ~ a jogi reformnak, a hazai
jogrendszer fejlesztésének, külföldön bevált megoldások átvételének s ezzel a
jog modernizálásának, a → joghézagok kitöltésének eszköze lehet.

Jogpolitika: a társadalompolitika elkülönült ága, amely a → jogra vonatkozó

társadalmi szükségleteket, érdekeket és követelményeket foglalja össze és
közvetíti a jogi életbe. Sajátos szerepe az, hogy elősegíti a társadalmi együttélés
jogi rendezését, a társadalmi szférák és a jog összhangját, a társadalmi
devianciák korlátozását. A ~ feltárja a jogélet sajátos belső ellentmondásait,
kezdeményezi feloldásukat, elvégzi a jogi szabályozás átfogó elemzését és
értékelését, feltárja, meghatározza fejlődésének és fejlesztésének tendenciáit. A
jog kritikája alapján a ~ban alternatívákat fogalmaznak meg a változó jogi
szabályozási szükségletek kifejezése, a jogi szabályozás fejlesztése és
hatékonyságának biztosítása végett. → jogalkotás

Jogpozitivizmus: legáltalánosabb értelemben a → jogi gondolkodás egyik

alapvető iránya, amely a jogi minőséget jogon kívüli kritériumokhoz kapcsoló
→ természetjoggal szemben a jogi minőséget magában a jogban, a jog
önmeghatározásában látja s állapítja meg a jog határait. Szűkebb értelemben ~
az új- és legújabb kor jogi akaratelmélete és a 19. századi → kodi kációra
következő ún. törvénypozitivizmus, amely a jog kizárólagos forrásának a →
törvényben megfogalmazott tételezését tekinti, és a jogászi hivatás s a →
jogtudomány feladatát egyaránt a törvényben rejlő értelem kibontására, nyelvi-
logikai elemzéssel történő feltárására (exegézis) korlátozza. Eredménye a
normaközpontú szemlélet, az ún. jogászi világnézet mint a jog egész
berendezkedésében, intézményrendszerében, ethoszában és tételezéseiben
egyaránt feltételezett és normatíve megfogalmazott eszmény arról, hogy
miként kell a jognak működnie – annyiban, amennyiben valóban saját
szabályait követi. A normaközpontú szemlélet így e nézőpontból nem más,
mint a modern formális jogi berendezkedés lételméleti jelentőségű összetevője.
A ~ éppen a modern formális jog berendezkedésével való sajátos kapcsolatából
fakadóan a jog egyik leginkább nélkülözhetetlen megközelítése, mert úgy
kísérli meg leírni a jog felépülését és működését, ahogyan az saját
posztulátumaiból, vagyis játékszabályaiból kiindulóan következik. Nem csak
értelmessé, összefüggővé, koherenssé teszi a jogon belüli „játékokat”, de
felhívja a gyelmet különféle formalizált várakozások esetleges
következetlenségére, ellentmondásaira is. Az angol nyelvű civilizációban →
analitikus jogelméletként ismerik, az európai kontinensen pedig vagy az
exegézis elméleteként, vagy pedig – → Kantnak a lét és a legyen közti
különbségtételéből fakadóan – → újkantiánus jog lozó aként, mindenekelőtt
meghatározó kelseni megfogalmazásában pedig → tiszta jogtanként.
Jogrend: a → jog egyik alapvető sajátossága, fejlődésének szükségszerű
tulajdonsága (velejárója), amely a társadalmi rend biztosításához kapcsolódik. A
társadalmi létben a zűrzavarral, → anarchiával és szabályozatlansággal
(anómia) szemben a jog (a gazdaság, a → hatalom, a kultúra, a család, a köz- és
magánélet) rendezettségét, vagyis a közrendet segíti elő. A ~ magában foglalja a
jog általános előírásainak létesülését, ezek alkalmazásának eljárási rendjét, a
jogkövetés (→ jogérvényesülés) formáit, módjait. Tartalmát tehát a jogi
tevékenység szabályozottsága s ennek következménye, a jogi szabályozás
elrendeződése: → jogforrási rendje, → jogági tagozódása, egészében koherens
volta és a → jogdogmatika kimunkáltsága képezi.

Jogrendszer: valamely → állam hatályos → joga, → jogszabály összessége; az

adott, elfogadott, kihirdetett joganyag s ennek belső elrendeződése. A fogalmat
a különböző államok joga egyedi sajátosságainak megragadására használják (pl.
magyar, lengyel, osztrák ~), amelyek a konkrét jogi szabályozásra és a →
joggyakorlatra vonatkozó megoldásokat tartalmazzák a törvényhozás (→
jogalkotás), a → jogalkalmazás, valamint a különböző → jogágakban szereplő
→ jogintézmények és ezek → jogviszonyokban való érvényesülése tekintetében.
A ~ek különböző → jogforrásokkal rendelkeznek: → szokásjoggal, → bírói
joggal (→ precedens), írott jogforrásokkal és → kódexekkel; e joganyag belső
tagoltsága abban mutatkozik meg, hogy jogágak különülnek el a különböző
életviszonyok szabályozásában. A ~ általában → közjogra és → magánjogra
tagozódik; a közjog közérdeket véd és köztevékenységet szabályoz, a magánjog
a magánszemélyek kapcsolatait, a magántulajdonosok családi, örökösödési (→
öröklés), → vagyoni, → szerződési-vállalkozási viszonyait (a magánautonómiát)
rendezi.

Jogrendszerek osztályozása: a → jogrendszereknek hasonló és eltérő ismérveik

alapján nagyobb gondolati egységekbe, csoportokba történő besorolása, e
problematika a 19. század végétől kezdődően vált a → jogösszehasonlítás egyik
központi problémájává. Az első osztályozások a földrajzi és etnikai
tényezőkben, ill. az ezekből fakadó és az adott jogrendszer történeti
forrásaiban, általános struktúrájában és egyedi jellegzetességeiben (→ Esmein,
1900) vagy → jogforrási rendszerében (→ Lévy–Ullmann, 1922) mutatkozó
hasonlóságokra, ill. különbségekre épültek, mások a faji sajátosságok (Sauser–
Hall, 1913) vagy a jogrendszer genezisét és fejlődését meghatározó tényezők
szerepét emelték ki (Martinez–Paz, 1934). Az újabb osztályozások többnyire a
jogrendszerek lényeges és másodlagos jelentőségű összetevőinek
megkülönböztetésére épültek; közülük némelyek az egyes → magánjogi
szabályozások eredeti (sajátos), átvett és közös ismérvei alapján tettek
különbséget (Arminjon, Nolde, Wolff, 1950), egy elterjedt felfogás szerint egy
jogrendszernek a → jogcsaládok valamelyikéhez való tartozása az ideológiai és a
jogtechnikai tényezők számbavétele alapján ítélhető meg (→ David, 1950),
más szerzők „meghatározó” és „helyettesíthető” elemek (éléments
déterminants, ill. fongibles) megkülönböztetéséből indultak ki (Constantinesco,
1971–1972), legújabban pedig teret hódított a jogrendszerek ún.
stíluselemeinek (Stilelemente) vizsgálata, s ezen az alapon ún. jogkörök
(Rechtskreise) megkülönböztetése (→ Zweigert, 1969–1971).
E hangsúlyeltolódások alapján sokban eltérő osztályozások születtek; a korai,
főleg az ún. → római–germán jogcsalád (kontinentális) és a → common law-
rendszerek, ill. azok egyes alcsoportjainak megkülönböztetésére épülő s
legfeljebb az iszlám (→ iszlám jog) és a hindu jog különállását elismerő
kísérleteket újabban olyan, tagoltabb osztályozások váltották fel, amelyek jogi
és nem jogi tényezők gyelembevétele alapján születtek.

Jogról való lemondás: → polgári ügyben lehetséges egyoldalú → eljárási

cselekmény, alanya a materiális értelemben vett → fél, tárgya pedig az őt illető
valamely diszponíbilis alanyi → magánjog (→ alanyi jog). A ~ következtében a
fél ilyen joga megszűnik, vagy korlátozódik. A ~ alapján hozott → ítélet
rövidített indokolású lehet.

Jogsegély: a → polgári ügyekben eljáró → bíróságoknak azt a tevékenységét

jelenti, amelyet rendszerint egy másik bíróság számára, annak megkeresése
alapján nyújtanak. A megkeresésre célszerűségi okból van szükség. A
megkereső bíróság a polgári ügy elbírálását sosem engedheti át. Ennek
megfelelően a ~ a tényállás megállapításához szükséges egyes cselekmények
foganatosítására korlátozódik. A megkeresett bíróság csakis helyi bíróság lehet,
mégpedig olyan, amely nem a megkereséssel élő → megyei (→ fővárosi) bíróság
székhelyén működik. A megkeresett bíróság avégett, hogy a megkereső bíróság
a tényállást helyesen állapíthassa meg, viszonylagos önállósággal rendelkezik: a
megkeresésen túlmenő → bizonyítást is felvehet. ~t alkalmaznak akkor is, ha a
→ perbíróság fontos érdekből az → illetékességi területén kívül teljesít
cselekményeket, mivel ilyen esetben a területileg illetékes helyi bíróság
segédkezni köteles (pl. a hivatali helyiségek és az infrastruktúra rendelkezésre
bocsátásával). Az → állami bíróság ~ nyújtására köteles a választottbíróság (→
választottbíráskodás) megkeresésére is. ~re → végrehajtási eljárásban is sor
kerülhet, s így lehetővé válik, hogy az állami bíróság bel-, ill. külföldi
választottbíróság ítéletét, egyezségét (→ perbeli egyezség), továbbá külföldi
bíróság határozatát (→ ítélet, → végzés) végrehajtási jogcímként ismerje el
belföldön. → nemzetközi jogsegély

Jogsértés: a → jogrenddel általában vagy a → jog valamely konkrét előírásával

való, cselekvésben vagy mulasztásban megnyilvánuló szembehelyezkedés,
amely közvetlenül, a → törvény rendelkezése alapján von maga után →
jogkövetkezményeket. A → római jogban már a → Tizenkét táblás törvény által
szabályozott delictum, utóbb a → praetori → edictum alapján mások
személyiségének minden tudatos megsértése, a klasszikus jogban minden
jogellenes (in ius) cselekmény, bántalom, → károkozás, más valaki →
személyiségi jogainak, különösen becsületének megsértése → iniuria; a →
common law-rendszerekben a panaszos valamely → alanyi jogát ért sérelem,
amely akár szándékos cselekmény, akár nem kellő gondosság tanúsítása révén
következett be (injury).

Jogszabály: jogi norma, amely megkülönböztetendő a → törvénytől, a →

rendelettől stb., az ún. → jogforrásoktól. A jogforrás (törvény, rendelet stb.)
több jogszabályt is magában foglalhat. A ~ a jognak egyik alapvető kategóriája:
az → állam által alkotott és biztosított (garantált) magatartási szabály, amely →
jogi érvényességgel rendelkezik, azaz címzettjeit, ha előírásait megsértik vagy
követik, meghatározott → jogkövetkezmények érik. A ~ három szerkezeti
eleme: a → hipotézis, a → diszpozíció és a jogkövetkezmény. Ezeknek jellege és
belső viszonya határozza meg a ~ fajtáit: → parancsoló, → tiltó, → engedő. A ~
érvényességét tekintve → kógens és → diszpozitív ~ok különböztethetők meg.

Jogszavatosság: → szavatossági jog

Jogszociológia: a → jogi jelenségek társadalmi feltételeinek empirikus,

szociológiai módszerekkel való kutatása a → jogelmélet egyik legfontosabb
tudományterülete. A ~ fejlődésével párhuzamosan kialakult egy szélesebb
értelemben vett ~i szemlélet, amely a jogi jelenségeket igyekszik „kívülről”, a
társadalmi viszonylatok szempontjai szerint értelmezni, ellentétben a jogot
önálló és zárt világként felfogó „jogászi” szemlélettel. A ~i kutatás tematikája
három nagyobb területre bontható: a jog keletkezésének, társadalmi
funkcióinak és a jog hatékonyságának vizsgálatára. A jog keletkezésének
tanulmányozásán belül a legfontosabb témák: a → jogalkotás és a →
jogpolitika; a → bírói jogalkotás (→ bírói jog); a jog és a többi társadalmi
normarendszer viszonya. A jog társadalmi funkcióinak kutatásához tartozik a
társadalomirányítás és a jog viszonya; a jog és a társadalmi ellenőrzés (social
control) összefüggései: a jognak a társadalmi kon iktusok rendezésében
játszott szerepe; a jog integratív, szimbolikus vagy ideológiai, valamint
represszív (elnyomó) funkciója; a társadalmi változásokban, a társadalmi
nevelésben és a modernizáció történeti folyamataiban betöltött szerepe; a
jogászi hivatás szociológiája. A jog hatékonyságának elemzése felöleli a bírói és
a → közigazgatási → jogalkalmazás szociológiai vizsgálatát; a jog „segítségül
hívása”, ill. a joghoz való hozzáférés kérdéseit; a jogkövetés problémáját (→
jogérvényesülés): a → jogtudat, a jogismeret és a jog elfogadásának kérdéseit. A
19. századi jogelméleti irányzatok közül a ~ előfutárának tekinthető a →
Savigny és a → Maine nevével fémjelzett → történeti jogi iskola, amely a szokás
és a társadalmi gyakorlat jogfejlődésben játszott szerepét hangsúlyozta. Ezt a
felismerést teszi elméletileg explicitté a 20. század fordulóját követően →
Ehrlich – akit a ~ első mesterének szokás tekintetni – az élő jogra vonatkozó
teóriájában. A 20. század első évtizedeiben Európában és az USA-ban
nagyjából egy időben, a → jogpozitivizmussal szemben álló, két szociológiai
jellegű jogelméleti irányzat bontakozik ki: a → szabadjogi iskola és az →
amerikai jogi realizmus mozgalma. A ~ kialakulásában és fejlődésében fontos
szerepet játszik még a marxizmus erősen kritikai jellegű és „szociologizáló”
társadalomelmélete, ill. jogelmélete. A 20. század 70-es éveinek második
felében az USA-ban jön létre az amerikai jogi realizmus és a marxizmus
kritikai hagyományait folytató → Critical legal studies mozgalma, amely a 80-
as évek elejétől kezdve Európában is jelentőssé válik. A 20. század első felében
a ~ legjelesebb magyar mesterei → Pulszky Ágost, → Pikler Gyula, (pályájának
első szakaszában) → Somló Bódog és → Horváth Barna.
Jogszokás: → szokásjog

Jogtalan elsajátítás: → vétség, amelyet az követ el, aki az általa talált (→

találás), ill. a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot (→ dolog)
eltulajdonítja, avagy a → törvényben előírt idő alatt a → hatóságnak vagy
annak, aki elvesztette, nem adja át. Talált dolog az, amit a birtokosa elvesztett.
Nem elvesztett azonban az olyan dolog, amely feletti uralom bármikor
visszaállítható. Nem elvesztett dolog továbbá a közforgalmú közlekedési és
szállítási vállalat telephelyén vagy eszközén, avagy a közösség számára nyitva
álló hivatali vagy más épületben (helyiségben) felejtett dolog. Ezek
birtokbavétele → lopást valósít meg.

Jogtanácsos: jogi → képviselet ellátására, jogi tanács és tájékoztatás adására, →

beadványok, → szerződések és egyéb → okiratok készítésére szakosodott
személy, aki a különböző szervezeteknél részt vehet a jogi munka
megszervezésében is. Megbízást magánszemélytől nem fogadhat el, de a
szervezet dolgozójának képviseletét elláthatja azokban a → munkaviszonnyal
összefüggő ügyekben, amelyekben a szervezet és a dolgozó között nincs
érdekellentét, és a képviselet ellátásához a szervezet vezetője előzetesen
hozzájárult. → Büntetőeljárásban → védőként nem járhat el. ~ csak az lehet,
akit a → megyei (→ fővárosi) → bíróság által vezetett névjegyzékbe
bejegyeztek.

Jogtípus: egy korszak vagy egy földrajzi egység (kontinens, régió) → jogának
fő jellegzetességeit összegző fogalom, amely az → államtípus-fogalom
analógiájára a jog történetiségét vagy földrajzi elkülönülését hivatott kifejezni
(ókori, középkori vagy újkori, ill. kontinentális, latin-amerikai, skandináv stb.)
jog, ill. ~. A szocialista → jogösszehasonlítás elméletének egyik központi
fogalma volt, az azonos társadalmi háttérrel rendelkező → jogrendszereket
foglalta egy gondolati egységbe – burzsoá és szocialista ~ –, ami lehetővé tette a
külső és belső jogösszehasonlítás fogalmának elkülönítését, és ezzel elméletileg
is elfogadhatóvá vált a szocialista és a nyugati jogrendszerek összehasonlítása.
(→ Szabó, 1963).

Jogtudat: → jogelméleti és → jogszociológiai szakkifejezés. A jogelméletben

elsősorban a pszichologizáló felfogások és a marxista koncepciók (→ marxista
jogelmélet) szempontjából vet fel fontos kérdéseket. Ebben az értelemben
mindenekelőtt azokat a tudati tényezőket öleli fel, amelyek a → joghoz való
viszony szempontjából relevánsak (jogismeret, a jogra vonatkozó vélekedések,
a jogra irányuló akarati mozzanatok). A jogszociológia pedig azért emeli
kutatási tárgyai közé, mert a társadalom és a jog közötti viszony egyik
aspektusát segít feltárni. A ~ kifejezés valamelyest félrevezető. A „tudat” itt
ugyanis elsősorban a magatartások meghatározásának összefüggésében szerepel:
azok a tudati tényezők állnak a középpontban, amelyek a jogkövető (→
jogérvényesülés) vagy jogsértő (→ jogsértés) magatartás hátterét képezhetik. Így a
~ három összetevőjét szokás megkülönböztetni: az érzelmi (emocionális), az
értékelő (normatív) és az akarati (volitív) elemet. Ezek közül az érzelmi
diszpozíciók ritkán tesznek szert önálló jelentőségre. A ~ értékelő eleme
hordozza azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a joggal kapcsolatos
igenlő vagy tagadó, netán passzívan elfogadó állásfoglalást, és amelyek a
jogkövetés szempontjából kiemelkedően fontosak. Az akarati elem
értelemkörébe tartoznak a cselekvés közvetlen mozgatórugói. Fontos
megjegyezni, hogy az akarati elemnek önálló jogi jelentősége is van,
amennyiben erre irányul például a → szándékosság és a → gondatlanság szerinti
kategorizálás a → büntetőjogban. A jogelméleti irodalomban felfedezhető a
társadalmi és az egyéni ~ közötti különbségtevés. Ez azonban csak a
módszertani individualizmus elvetése mellett értelmezhető, különben
nehézségeket vet fel az, hogy a társadalomnak (ill. valamely csoportjának,
osztályának) „tudata” van. Az egyéni ~ felbontható a jogról általában alkotott
vélemény és a partikuláris joghelyzetekhez való viszony tényezőire.

Jogtudomány: a → jog egészének, a jogi normáknak (→ jogszabály), a jogi

magatartásoknak, a → joggyakorlatnak módszeres, a tudomány működési
szabályai szerinti elemzése és rendszerszerű feldolgozása (→ jogalkotás, →
jogalkalmazás). A → római jogban a → bíró jogtudósok felvilágosítására (→
responsum) támaszkodott, és a jogtudósok véleménye bírói majd császári
elismeréssel a jogfejlődés és a → tételes jog forrásává (→ jogforrás) vált. A
középkorban ez a hagyomány időnként feléledt, különösen mivel a joganyag
megismerhetőségét elsősorban a tudományos összeállítások, kommentárok
tették lehetővé. A katolikus egyház a jogot egyetemen oktatható tudománynak
tekintette. A jog egyetemi oktatására először a bolognai egyetemen került sor,
ahol 1100 körül kezdődött a iustinianusi (→ Iustinianus) törvénykönyvek (→
Corpus Iuris Civilis) szövegmagyarázó tanítása. A 16. századig a római jog
skolasztikus tanítása uralkodott, majd ezt felváltotta a római jog humanista,
lológiai megközelítése és a nemzeti jogok tudományos tanulmányozása,
amely az egyetemi jogi oktatás hanyatlásához vezetett. Az angolszász
jogterületen a jogi oktatás és a ~ művelése a 19. század végéig a jogászi szakmai
tevékenységhez kapcsolódott. A nemzeti jogok feldolgozása joggyűjtemények
és kommentárok kiadására vezetett (Magyarországon a → Hármaskönyv). A
19. századig a ~ módszertanában a racionalizmus hatott. A ~ szemléletében a
→ természetjog, majd a felvilágosodás okozott változást. A → nemzetállamok
kialakulásával kezdtek elkülönülni a → közjogi ~ok, de csak a 19. század végén
szabadult meg Németországban a → magánjogi fogalmak uralmától.
Mindaddig a ~ paradigmáját a római jogi gyökerű magánjog határozta meg. A
18. század végétől a ~ kísérletet tett, hogy módszerét a
természettudományokhoz közelítse. A → történeti jogi iskolát követve →
Savigny a jogot történeti fejlődésében kívánta vizsgálni, de a ~t gyakorlatilag
kijelentésekkel végrehajtott fogalmi műveletekre korlátozta. A →
pandektisztika ezt követve a jogi fogalomképzést és rendszerezést művelte, és a
→ jogdogmatika megalapozására korlátozódott, amit → Jhering
fogalommennyországként bírált, és vele az érdekeket kutató ~t (→
érdekelmélet) állította szembe. Nyomában a 20. század elejétől erősödő →
jogszociológiai felfogások a jog társadalmi forrásait tekintették vizsgálandónak,
a → szabadjogi iskola a jogi fogalomválasztás önkényességét bírálta. Az
egyetemi képzést máig hatóan a tételes jogot jogpozitivista módon (→
jogpozitivizmus) vizsgáló felfogás határozza meg, amely Savigny és → Puchta
nyomán a társadalmi viszonyokat csak mint → jogviszonyokat vizsgálja, és a ~
feladatát a jogtételeknek a maguk rendszerösszefüggéseiben való megismerésére
korlátozza. A ~ – tárgyát, a jogot követve – nemzeti jellegű, ezért → Radbruch
szerint mint kultúrtudomány ideogra kus. A jognak nemzetek feletti közös
sajátosságait az általános jogtan (→ Begriffsjurispudenz) és az összehasonlító ~
vizsgálja.

Joguralom: → rule of law

Jogutódlás: valamely jog, → jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, ill. →

jogviszony alanyának (→ jogalany) változása oly módon, hogy a jog, a
kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. A jogalany megváltozása lehet
egyoldalú → jognyilatkozat, → szerződés vagy → jogi tény (pl. halál), de
lehetséges → közigazgatási határozaton vagy → jogszabályon alapuló ~ is. A ~
különféle esetei közül a legismertebbek az → öröklés, az → államutódlás vagy a
→ gazdasági társaságok átalakulása, de ilyen a → tartozásátvállalás és az →
engedményezés is. A ~ általános feltétele, hogy a ~ban érintett jog átruházható
vagy egyébként nem személyhez kötött legyen; ha nem ez az eset, a jog, esetleg
jogviszony többnyire megszűnik. A ~sal kapcsolatban → jogállamban általános
→ jogelv, hogy a ~ általában nem befolyásolja a ~ban érintettek → jogállását;
ez az elv azonban megenged indokolt kivételeket.

Jogügylet: a → polgári jog szerint a → jog szabályai által elfogadott hatás

kiváltására (jogi hatásra) irányuló akaratnyilatkozat (→ jognyilatkozat). A ~
kategóriája a 18. századi pandekta-jogtudományban (→ pandektisztika)
formálódott, és végső alakját a → történeti jogi iskola munkáiban nyerte el. A ~
logikailag három elemre bontható: akaratra, nyilatkozatra, célzott jogi hatásra.
Ezek az elemek a ~ jogi megítélése kapcsán (pl. a ~ létrejötte, a ~
érvényességének megállapíthatósága vagy a ~ értelmezése során) önállóan is
mérlegre kerülhetnek. Uralkodó felfogás szerint a ~i akaratnak célzatosnak kell
ugyan lennie és át kell fognia a ~ lényeges elemeit, de nem kell kiterjednie a ~
keretében lebonyolódó gazdasági (→ vagyoni) kapcsolat részleteire és azok jogi
megítélésére. A ~i akaratot a nyilatkozat (szóbeli vagy írásbeli formában) tárja a
külvilág, így mindenekelőtt a ~ esetleges címzettje (a ~ esetleges másik alanya)
elé. Az akarat és a nyilatkozat vita esetén egymásra való gyelemmel
értékelendő. A ~ egyik alkotóelemét sem lehet teljes egészében a másik
rovására érvényesíteni, ahogy azt az ún. akarati, ill. nyilatkozati elméletek –
szélsőséges formájukban – egyoldalúan tették. A ~ jogi hatása rendkívül sokféle
lehet, miként a → jogalanyok gazdasági célkitűzései is felsorolhatatlanul
változatosak. Tipikus jogi hatás pl. a → tulajdon átruházása, → ingó vagy →
ingatlan vagyontárgy → használati jogának megszerzése. Gazdasági szerepüket
tekintve a ~ek közül kiemelkedő jelentőségűek a polgári jogi → szerződések. A
~ fajai több szempont szerint osztályozhatók. a) A ~ben szereplő alanyok
(pontosabban: a ~ben elfoglalható pozíciók) száma szerint: egyoldalú ~ (pl. →
végrendelet), kétoldalú ~ (pl. az áruszerződések: → adásvételi szerződés, →
vállalkozási szerződés, → bérleti szerződés, → ajándékozási szerződés) és
többoldalú ~ [pl. társasági szerződés (→ társasági jog)]. b) A címzett ~ (pl. vételi
→ ajánlat) meghatározott személyhez intézett jognyilatkozat, míg a nem
címzett ~ (pl. végrendelet) nem meghatározott személyhez szól, hanem
általános közlésre szolgál. Az előbbi létrejöttéhez arra van szükség, hogy az
ügyleti akarat kinyilvánítása a másik fél részére történjék, míg a nem címzett ~
létrejön, ha kinyilvánítása megtörténik. A címzett ~ létrejötte szempontjából a
→ jogrendszerek jelentőséget tulajdonítanak annak is, hogy a nyilatkozat
megtétele ún. múló eszközzel (nem reprodukálható módon) vagy ún.
maradandó eszközzel (utóbb is visszaidézhető, ellenőrizhető módon) történt-e.
c) A ~ visszterhes, ill. ingyenes fajai közötti megkülönböztetésnek elsősorban a
→ visszterhes szerződések, ill. → ingyenes szerződések körében van jelentősége.
d) A ~ek döntő többségében a jog vizsgálat tárgyává teszi a ~ gazdasági vagy
jogi céljának jogilag megengedett voltát is. Ezért a legtöbb ~ ún. → jogcímes
ügylet. Kivételesen elismer a jog ún. elvont (absztrakt) ügyleteket is. Elvont
ügyletek (pl. → váltó) esetében a jog által előírt szigorú formák betartása
elegendő a célzott joghatás kiváltásához, s a ~ben megtestesülő gazdasági vagy
jogi cél megengedett volta jogilag nem is vizsgálható. e) Gyakran alkalmazott
osztályozás szerint különbség tehető élők közötti, ill. halál esetére szóló ~ek
között. Az előbbiek hatályosulása szempontjából a ~ alanyai halálának nincs
jelentősége. Az utóbbiak esetében viszont a ~ hatása ahhoz a feltételhez van
kötve, hogy a ~ jogosultja túlélje a jognyilatkozat-tevőt. A halál esetére szóló
~ek az → öröklési jog legfontosabb ügyletei.

Jogválasztás: a → nemzetközi magánjogban ismert fogalom; lényege, hogy ha a

→ szerződéses → jogviszony nemzetközi (azaz két vagy több → állam →
törvénye alá vonható), a felek szabadon dönthetnek arról, hogy melyik legyen a
jogviszonyukra irányadó jog. A felek ~a ugyanolyan hatállyal bír, mint a →
kollíziós norma: a ~t kollíziós jogi értelemben kell felfogni, s ezért a választott
jogot az egyébként irányadó jog ún. imperativ normái (→ parancsoló
jogszabály) korlátozzák csupán. A felek bármely élő jog uralma alá helyezhetik
→ szerződésüket, a választott jognak tehát nem kell feltétlenül valamilyen
kapcsolatban lennie a felekkel vagy szerződésük lényeges elemeivel. A ~ra
rendszerint a szerződés megkötésével egyidejűleg (és a szerződésbe foglalva)
kerül sor, de nincs akadálya annak, hogy a felek később (akár jogvitájuk során)
egyezzenek meg az irányadó jogban. A választott jog – ellenkező megállapodás
hiányában – a szerződés valamennyi → kötelmi jogi elemére (létrejöttére, alaki
és anyagi érvényességére, kötelemi jogi hatásaira stb.) kiterjed. Abban az
esetben, ha a felek nem élnek ~i jogukkal, a → bíró azt a jogot alkalmazza,
amit saját nemzetközi magánjogi → törvénye vagy bírói gyakorlata (lex fori →
kisegítő jog) ún. „kapcsolóelvek” segítségével meghatároz. Az → adásvétel
tekintetében már általánosan elterjedt és sok ország között → egyezményileg is
elfogadott az eladó jogának az alkalmazása. A nemzetközi kereskedelmi
forgalomban előforduló szerződésfajták közül → megbízási szerződésre a
megbízott, → bizományi szerződés esetében a bizományos, → bank- és
hitelügyletekre a bankszolgáltatást nyújtó pénzintézet joga irányadó. →
Iparjogvédelmi szerződésre a használatba adó joga alkalmazandó. Feltéve
mindegyik esetben, hogy a felek szerződése másként nem rendelkezik.

Jogvesztés kikötése: a → római jogban is ismert → jogintézmény (→ lex

commissoria, Clausa Cassatoria), a modern polgári jogban a → kötelem
megerősítésének egyik eszköze, → szerződést biztosító mellékkötelezettség. Célja
a szerződésszerű → teljesítésre ösztönzés, a szerződésszegő magatartástól való
visszatartás. ~ esetén a felek megállapodnak abban, hogy a → szerződésszegésért
felelős fél elveszít valamely jogot vagy kedvezményt, amely öt a → szerződés
alapján megilletné. Elvileg a feleket megillető bármely jogosultság elvesztése
kiköthető (a szerződésszegő fél elveszti részlet zetési kedvezményét, a másik fél
valamely kötelezettségétől szabadul). Kiköthető az → elállási jog is, ebben az
esetben a szerződés felbontására, nem pedig módosítására (→
szerződésmódosítás) kerül sor. A ~ történhet úgy, hogy az a szerződésszegés
tényével, külön nyilatkozat nélkül álljon be, ill. kiköthető úgy, hogy a jogosult
egyoldalú nyilatkozata hozza létre a jogvesztést. ~ érvényesen csak írásban
tehető (→ írásbeliség) . A → bíróság a jogvesztő klauzulát, amennyiben a
joghátrány méltánytalanul súlyos lenne a félre, az eset összes körülményére,
valamint a kölcsönös érdekekre gyelemmel mérsékelheti.

Jogvesztő határidő: vagy záros → határidő vagy megszüntető határidő, vagy

→ anyagi jogi határidő. A → polgári jogban az időmúlásnak kétféle hatása van.
Egyfelől az igényérvényesítés elmulasztása az → alanyi jogot nem szünteti meg,
csupán a követelés → állami kényszerrel nem lesz többé érvényesíthető (→
elévülés) . Másfelől bizonyos esetekben a → késedelem magát az alanyi jogot
szünteti meg. ~nek csupán az a határidő minősül, amelynek elmulasztásához
→ jogszabály kifejezetten a jog elenyészésének következményeit fűzi. Ilyen
esetben, szemben az eljárásjogi határidővel, a késedelem kimentésére nincs jogi
lehetőség. Ennek értelmében a ~ eltelte utáni → teljesítés tartozatlan teljesítés,
az így teljesített → szolgáltatás a → jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint
visszakövetelhető. Ilyen határidő van pl. a szavatosság esetében (→ szavatossági
jogok érvényesítése), a → bérleti szerződés szabályainál (a bérlő → bírósághoz
fordulásának joga a bér elengedése vagy mérséklése iránt, ha a bérbeadó a
hozzá címzett nyilatkozatra nem hajlandó erre).

Jogviszony: a → jogszabálynak a → jogalanyok (→ természetes személyek és →

jogi személyek) kapcsolatában a → jogi tény által konkretizálódása. Ennek
lényege, hogy a jogszabály a jogalanyok alanyi jogosultságainak és → jogi
kötelezettségeinek kölcsönös összefüggésében jelenik meg. Röviden: a ~ a
jogalanyok jogosultságainak és jogi kötelezettségeinek konkrét kölcsönös
viszonya. A ~ alanyai a jogalanyok, a → jogképességgel rendelkező természetes
és jogi személyek; a ~ tartalma a jogalanyokat a jogi tény folytán megillető
konkrét alanyi jogosultságok és jogi kötelezettségek; a ~ tárgya azok a
magatartások, amelyekre a ~ tartalmát jelentő alanyi jogosultságok és jogi
kötelezettségek vonatkoznak. A ~ szerkezete lehet relatív vagy abszolút: relatív,
ha a jogosultak és a → kötelezettek személy szerint meg vannak nevezve
(kötelmi ~, → kötelmi jog); abszolút, ha csak a jogosult van személy szerint
konkrétan megnevezve, és vele szemben mindenki más kötelezett (dologi ~,
→ dologi jog). Attól függően, hogy milyen jogszabályoknak ~okban való
konkretizálódásáról van szó, beszélünk polgári, családi, büntető,
államigazgatási stb. ~okról.

Jóhiszemű szerzés védelme: a → polgári jog szerint → ingatlan →

tulajdonjogának átruházásához (megszerzéséhez) az erre irányuló → szerződésen
vagy más → jogcímen kívül a tulajdonosváltozásnak az → ingatlan-
nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Gyakori eset, hogy a szerző
elmulasztja tulajdonjogának bejegyeztetését, ilyenkor a régi tulajdonos
rosszhiszeműen ismételten eladhatja ingatlanát. Többszöri eladás esetén az a
vevő követelheti a tulajdonjognak a bejegyzését, aki elsőnek jóhiszeműen (→
jóhiszeműség és tisztesség) → birtokba lépett. A ~ érvényesül a → nem
tulajdonostól való szerzés eseteiben, a → hatósági határozattal és → árverés útján
szerző félre nézve, valamint – visszterhesség (→ visszterhes szerződés) feltétele
mellett – számos esetben a → kötelmi jogban is.
Jóhiszeműség és tisztesség (Treu und Glauben – ném.): a modern → polgári
jogok egyik legfontosabb, szinte egyetemes elismertségnek örvendő, és számos
→ jogrendszerben tételesen is megfogalmazott alapelve (→ polgári jog
alapelvei). A tétel alapelvi jellegéből következik, hogy a benne megfogalmazott
etikai alapozottságú követelmény valamennyi polgári jogi → jogviszonyban és
azok valamennyi fázisában érvényesítendő. A ~ követelményét a polgári jogi
jogviszonyok alanyainak magánautonómiája alapozza meg; maga a ~ pedig az
ilyen jogviszonyok rendeltetésszerű teljesüléséhez elengedhetetlen kölcsönös
bizalomnak az előfeltétele. Különös jelentősége van a ~ alapelvi tételének a →
vagyoni forgalom ügyleti (→ szerződéses) viszonyaiban.

Jóléti állam (welfare state – ang.): a modern → állam elnevezése, amely annak
legújabb kori megnövekedett szerepvállalására utal. A fogalom először a
felvilágosodott → abszolutizmus államának, s különösen Nagy Frigyes
Poroszországának jelölésére szolgált (Wohlfahrtsstaat), amely a polgárok
életének minden részletre kiterjedő, aprólékos szabályozását végezte el. A 20.
században használatos különböző elnevezések (tervállam, szolgáltató állam,
szociális állam stb.) mögött a modern államnak a gazdasági életbe s általában a
magánszférába történő fokozódó beavatkozása rejlik. A tőkés társadalom
fejlődése során fokozatosan háttérbe szorult a klasszikus kapitalizmus szabad
versenye, ill. az azt megalapozó individualista lozó a, amely szerint az állam
java polgárainak szabad kezdeményezésre épülő jólétéhez kapcsolódik, s ennek
előfeltétele a lehető legkisebb mértékű állami beavatkozás (laissez faire, laissez
passer). Ez az elmélet és gyakorlat nagy vagyoni és társadalmi különbségekhez
és az azokat kísérő szociális feszültségekhez vezetett; enyhítésükre az egyetemes
jólét biztosításának jelszavával az állam vállalkozott. A megnövekedett állami
szerepvállalás keretében egyrészt az állam gazdasági irányító tevékenysége, a
gazdasági életben való közvetlen részvétele és egyes gazdasági funkciók átvétele,
másrészt bizonyos munkaügyi reformok és szociális vívmányok megvalósítása
szerepel, így különösen a → magántulajdon, ill. az annak tartalmát kitevő
jogok mélyreható korlátozása, a → szerződési szabadság korlátok közé szorítása,
az egyéneket a közösség szempontjából fontos vállalkozás során ért veszteségek
megosztása, a → szakszervezeteknek → jogi személyként való elismerése,
különböző munkásvédelmi intézkedések bevezetése stb. E tevékenységi
formákat végső soron a diszkrecionalitás széles körű alkalmazása jellemzi, azzal
a bevallott céllal, hogy a társadalmi → igazságosság megvalósítása érdekében a
jog a „gyengébbeket” kedvezőbben, tehát végső soron egyenlőtlenül kezelje.
Az állam és az egyén viszonyának évezredes problémája így új
megfogalmazásban jelentkezik: a ~ mint közvetítő és kiegyenlítő erő lép fel a
→ hatalom új központjai, a nagy → monopóliumok és a nekik kiszolgáltatott
polgárok érdekellentéteinek megoldása során. A ~ és a jog szerepének a
hagyományostól eltérő értelmezése nem csupán a tőkés társadalmak
konzervatív, hanem a liberális értékrendszerhez ragaszkodó köreinek bírálatát
és ellenállását is kiváltotta (Hayek). A → joggyakorlatban a növekvő állami
beavatkozás által felvetett problémák a ~ és a → törvényesség ellentéteként
jelentkeztek.

Jószolgálat: → nemzetközi viták békés rendezésének egyik módja a vitában

közvetlenül nem érdekelt harmadik → állam, ill. → nemzetközi szervezet,
kivételes esetben nemzetközi tekintélynek örvendő személy(ek)
közreműködésével. A harmadik fél szerepe mindössze az, hogy a vitában álló
államok számára lehetőséget teremt a közvetlen tárgyalásokra, ezeken a →
tárgyalásokon azonban nem vesz részt, és a vita megoldására nem tesz
javaslatot. A ~ felajánlása sohasem tekinthető barátságtalan lépésnek. A ~ról az
1899. és 1907. évi → hágai békekonferenciákon elfogadott, a nemzetközi
viszályok békés elintézéséről szóló → egyezmény rendelkezik. → közvetítés

Jótállás: → polgári jogi → jogintézmény; lényege, hogy a kötelezett a →

szerződés szerinti → teljesítésért szigorú felelősséggel tartozik. ~i kötelezettség
szerződés vagy → jogszabály alapján keletkezhet. A szigorú felelősség fokát a →
Polgári Törvénykönyv szabja meg, amikor kimondja, hogy az a személy, aki ~ra
kötelezett, a ~ időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha
bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Tekintettel a szigorúbb
szabályokra, ~t csak határozott időre lehet kikötni, viszont ~i kötelezettség
vállalása alakszerűség nélkül, szóban is történhet (→ alakszerűség). Gyakori,
hogy a ~ nem az egész → szolgáltatásra, hanem annak csak egy részére
vonatkozik, ilyenkor a szavatosság szabályai (→ szavatossági jog) szerint kell
eljárni a szolgáltatás azon részére, amelyre a ~ nem vonatkozik. → szerződést
biztosító mellékkötelezettségek

Jóvátétel (→ reparáció): általában valamely jogellenes magatartás (gyakran →

állami ténykedések, cselekvések) következményeinek eltüntetésére szolgáló
intézkedések összességét jelenti; ilyenek az eredeti állapot helyreállítása (→ in
integrum restitutio), vagy ha ez nem lehetséges, → kártérítés zetése. A → kár
mértékét és a kártérítés pénznemet az érdekelt felek állapítják meg. Maga a kár
a ténylegesen bekövetkezett anyagi veszteségből (→ damnum emergens) és az
elmaradt haszonból (→ lucrum cessans) áll; ez utóbbi címén → kamat zetése
is igényelhető. A ~ állhat erkölcsi elégtétel adásában is; ez a gyakorlatban a
felelősök megbüntetését, sajnálkozás vagy bocsánatkérés kifejezését jelenti. A
→ nemzetközi jogban az I. világháború óta ~nek nevezik a legyőzött államokra
kirótt és a háborús károk helyreállítására fordítandó pénzösszeget (korábban ez
volt a hadisarc). → trianoni békeszerződés → párizsi békeszerződés

Jövedéki jog: a jövedék mint az → államot megillető egyedárusági jog, vagyis

az államnak bizonyos termékek gyártására vagy árusítására való kizárólagos jog
régóta ismert. Korábban egy sor élelmezési cikket is terhelt ~ (só, gyufa stb.). ~i
terméknek minősül a → törvény alapján: dohány és dohánygyártmány; nyers
és feldolgozott szeszes italok (a bor kivételével); kőolajtermékek;
kávékészítmények. Ezek gyártása és nagybani forgalomba hozatala csak a ~i
ellenőrzést is gyakorló vám- és pénzügyőri szervek engedélyével történhet.

Jövedéki orgazdaság: az → állami → költségvetés bevételeit veszélyeztető →

gazdasági bűncselekmény. Központi fogalma a külön → jogszabályban
meghatározott jövedéki adózás alól elvont termék (pl. alkohol, dohány és
ásványolaj), amelyet az elkövető (→ elkövetők) pl. tart, felhasznál vagy azzal
kereskedik. A tényállás nem feltétlenül a → jövedékkel visszaéléshez
kapcsolódik, megvalósul akkor is, ha pl. a termék jövedéki adózás alól történő
elvonása az adóbevétel csökkentés (→ adócsalás) mértékére tekintettel nem
bűncselekmény. A ~ csak szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén
büntetendő, és ezen belül is csak akkor, ha az elkövető célja → vagyoni
haszonszerzés volt. A ~ alapesetben → vétség, de → bűntettként súlyosabban
minősül a termék értékére és az → üzletszerűségre tekintettel. A jövedéki
adózás alól elvont termék piaci ára általában kisebb a jogszerűen előállítottnál,
de a → Büntető Törvénykönyv kifejezett rendelkezése alapján a ~
vonatkozásában az utóbbi értéket kell gyelembe venni.

Jövedékkel visszaélés: az → állami → költségvetés bevételeit sértő → gazdasági

bűncselekmény, amelynek → elkövetési tárgya a külön → jogszabályban
meghatározott jövedéki termék (pl. alkohol, dohány és ásványolaj) (→ jövedéki
jog). A bűncselekmény alapesetének → elkövetési magatartása a jövedéki
termék előállítása, megszerezése, tart, forgalomba hozatala vagy azzal
kereskedés. Ezen elkövetési magatartások akkor büntetendők, ha arra pl. a
jövedéki adóról szóló → törvényben megállapított feltétel hiányában vagy →
hatósági engedély nélkül kerül sor. A ~ eredménye a jövedéki adóbevétel
csökkentése. Az alapeset → vétség, amelynek elkövetője (→ elkövetők) nem
büntethető, ha a → vádirat benyújtásáig a jövedéki adótartozását kiegyenlíti. A
cselekmény → bűntettként súlyosabban minősül a jövedéki adóbevétel
csökkenésének mértékére, ill. az üzletszerű elkövetésére tekintettel. → jövedéki
orgazdaság.

Jövedelemforrás szerinti nyugdíjrendszer: → foglalkozás szennti

nyugdíjrendszer

Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa: szakosított → országgyűlési biztos,

feladata a jelenben élők → egészséges környezethez való jogával kapcsolatban
tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk
érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen, ill. hogy
felhívja a gyelmet azokra a döntésekre, melyek hatással lehetnek a jövő
nemzedékekre (→ emberiség közös öröksége). A ~nak a vizsgálati jogosultsága a
magánszférára is kiterjed.

Jugoszláv törvényszék: → Nemzetközi Törvényszék

Juridizmus: a → jogi formalizmus megnyilvánulása, az a jogfelfogás és

jogpolitikai irányzat, amely a társadalmi együttélés minden oldalát és
vonatkozását a → jog szabályozó tevékenységével véli elrendezhetőnek, ill. a
jog döntő szabályozó szerepét igényli nemcsak a makrostrukturális, hanem a
mikrostrukturális viszonyokban is. A jogi szabályozás társadalmi jelentőségét
túlhangsúlyozva, nincs tekintettel más normarendszerek (az erkölcs, a
szokások, a politikai, kulturális és gazdasági normák, az államigazgatási és
szervezeti szabályok, a közlekedési és szakmai szabályok) társadalmi együttélést
rendező szerepére, a különböző normarendszerek kölcsönhatására.

Jurisdictio: → iurisdictio
Jury: → társasbíráskodás, → vádesküdtszék

Jus cogens: → ius cogens

Justice of the peace: → békebíró

Justinianus: → Iustinianus

Justitia: → Iustitia

Justizmord: szűkebb értelemben téves → bírói → ítélet alapján végrehajtott →

halálbüntetés. Tágabb értelemben súlyos bírói tévedés a vádlott (→ terhelt)
rovására, ártatlan ember elítélése. A → bizonyítás tökéletlensége lehetetlenné
teszi a ~ teljes elkerülését. Enyhíti veszélyét a halálbüntetés eltörlése,
legfőképpen a → büntetőeljárási garanciák.
 K
Kabinetbíráskodás: a feudális → abszolutizmus idején több → államban
ismeretes megoldás, miszerint a kabinet (→ kormány), a → miniszterek vagy az
uralkodótól (→ monarcha) közvetlenül függő testületek dönthettek egyébként
→ bírósági útra tartozó ügyekben, így bizonyos → bűncselekmények elkövetése
esetén ítélkezhettek. Megszüntetése a polgári → alkotmányozás menetében
általános követelménnyé vált.

Kabinetminiszter: → miniszter

Kabinetrendszer: → kormány

Kábítószeres bűnözés: a kriminálszociológiában (→ bűnügyi tudományok) a

kábítószerekkel összefüggő kínálati és keresleti oldalon jelentkező →
bűncselekmények, és elkövetőik. A kínálati oldalon levő bűncselekmények a →
szervezett bűnözés egyik fontos területe. Ezek a bűncselekmények a kábítószer-
fogyasztók ellátását szolgálják a kábítószerek illegális előállítása, terjesztése és
propagandája révén, céljuk az anyagi haszonszerzés. A kereslet oldalán az
elkövetők a kábítószer-fogyasztók: szenvedélyüket bűncselekmény elkövetése
révén elégítik ki, hozzájutnak a kábítószerhez, és az általuk elkövetett
bűncselekmény közvetlen kapcsolatban áll a kábítószer-fogyasztó
magatartással. A keresleti oldal ~ típusai: a direkt ~ a kábítószer→törvénybe
vagy → Büntető Törvénykönyvbe ütköző bűncselekmények; az indirekt ~ a
kábítószerek megszerzése érdekében elkövetett beszerző és jövedelemszerző
bűncselekmények; következménybűnözés: a kábítószer közvetlen vagy
közvetett hatása alatt elkövetett bűncselekmények. → kábítószerrel való
visszaélés

Kábítószerrel való visszaélés: → bűncselekmény, amelynek központi

kategóriája a → nemzetközi szerződések vagy → közigazgatási szabályok által
kábítószernek nyilvánított anyag. Ennek vonatkozásában már az olyan ún.
fogyasztói-termelői típusú magatartások is büntetendők, mint pl. az előállítás
vagy a megszerezés (ezen keresztül pedig a fogyasztás). Súlyosabban
büntetendő, aki olyan ún. kereskedői típusú cselekményeket valósít meg, mint
pl. az átadás vagy a forgalomba hozatal. Mind a fogyasztói-termelői, mind a
kereskedői magatartások enyhébben büntetendők, ha azokat kábítószerfüggő
személy valósítja meg, míg súlyosabb megítélés alá esnek, ha azokat pl. oktatási
feladatok ellátására rendelt épület területén vagy 18. életévét be nem töltött
személy felhasználásával valósítják meg. A ~ minden eddig felsorolt alakzata
enyhébben büntetendő a csekély mennyiségű kábítószerre való elkövetésnél,
míg → minősítő körülmények pl. az üzletszerűen (→ üzletszerűség), →
bűnszövetségben, kábítószerfüggő személy felhasználásával, jelentős mennyiségű
kábítószerre, → hivatalos személyként vagy a honvédség létesítményében való
elkövetés. A ~ számos változata vonatkozásában a → törvény büntetni rendeli
az → előkészületet is. Nem büntethető viszont ~ miatt, aki pl. csekély
mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt vagy megszerez, ha az első
fokú → ítélet meghozataláig → okirattal igazolja, hogy legalább 6 hónapig
folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben vagy megelőző-
felvilágosító szolgáltatáson vett részt (→ elterelés büntetőútról).

Kádár Miklós (1904–1971): → ügyvéd, majd 1948-tól a budapesti egyetem

jogi karán a → büntetőjog oktatója, ill. tanszékvezető egyetemi tanára; 1957 és
1961 között dékán. 1948-tól – rövid megszakításokkal – a Jogtudományi
Közlöny felelős szerkesztője. A büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek)
értékelésében nagy elődeihez, elsősorban → Fayer László munkásságához nyúlt
vissza. Sokat tett a → kriminalisztika és a kriminálpszichológia (→ bűnügyi
tudományok) oktatása, ill. elismertetése érdekében is. Fő művei: Magyar
büntetőjog. Általános rész (egyetemi tankönyv), 1952; A büntetőjog általános
tanai (Kálmán Györggyel), 1966.

Kahn-Freund, Sir Otto (1900–1979): német származású jogtudós, a →

munkajog és az → összehasonlító jog művelője. 1929-től Berlinben munkaügyi
→ bíró. 1933-ban Angliába emigrál, s a London School of Economicson
oktat, ahol 1951-ben professzor lesz. 1964-ben kinevezik a cambridge-i
egyetemen az → összehasonlító jogi tanszék vezetőjévé. A British Academy tagja
(1965). Fő művei: Das Ideal des Reicharbeitsgerichts, 1931; General problems of
private international law, 1976; Labor and the Law, 1972; Selected writings,
1978.
Kaiser, Joseph H. (1921–1998): német közjogász. 1955-től haláláig a Freiburg
Br.-i egyetemen volt professzor. ~ Carl → Schmitt tanítványának vallotta
magát, akinek irodalmi hagyatékát gondozta. Egyik alapítója az Europarecht c.
német → európajogi folyóiratnak (1965), évekig a Nemzetközi
Közigazgatástudományi Társaság főtitkára volt. Közjogászként legtöbbször
aktuális kérdésekből indult ki, törekedve tudományos nézetei gyakorlati
alkalmazhatóságára. Fő művei: Die politische Klausel der Konkordate, 1949; Der
politische Streik, 1955; Repräsentation organisierter Interessen, 1956; Planung
(majd 1965-től) Planungstudien (szerz. és szerk.); Recht und System des
öffentlichen Dienstes, I–IV., 1973.

Kallós Lajos (1819–1881): jogtudós, 1851-ben a sárospataki, 1853-ban a

debreceni jogakadémián tanár. 1863-ban az MTA lev. tagjává választották. Fő
művei: Alapelvek a magyar polgári jogban, 1846; Osztrák polgári jog elvei,
1852; A magyarhoni polgári jog elvei, 1862–1864 (11. füzet).

Kalózkodás: a → nemzetközi jogban ~on eredetileg felfegyverzett

magánhajóknak a → tengeri háborúban való részvételét értették. A kalózhajó
kapitánya valamely → állam uralkodójától (→ monarcha) kalózlevelet kapott,
amely őt feljogosította tengeri hadműveletek kifejtésére. A tengeri háborúban
azonban nem tisztelték – ma sem tisztelik – a → magántulajdont, és így
megengedett az ellenséges lobogó alatt közlekedő, valamint a → háborús
dugárut szállító semleges kereskedelmi hajók és rakományuk zsákmányolása is.
A kalózhajók előszeretettel támadták meg az ellenséges kereskedelmi hajókat,
és így a kalózkodás a gyakorlatban egyszerű tengeri rablássá vált. Jogilag
egyébként a kalóztól a tengeri rabló abban különbözött, hogy ez utóbbinak
nem volt uralkodói felhatalmazása a fegyveres támadásra. A kalózlevelek
kiadását az 1856. ápr. 6-i párizsi deklaráció tiltotta meg, azóta a hajók
megtámadása tengeri rablásnak minősül. A ~ leküzdéséről mind az 1958-as,
mind az 1982-es → tengerjogi → egyezmények külön rendelkeznek.

Kalózlevél: → kalózkodás

Kamara: 1. A → gazdasági érdekképviseletek egyik fajtája. A ~k → köztestületi

formában működő érdekképviseletek, amelyek létrehozását → törvény
szabályozza. A törvény előírhatja a kötelező ~i tagságot is, így pl. → ügyvédi
gyakorlatot csak ~i tag folytathat. A ~k tevékenységükhöz kapcsolódóan az →
állam által kifejezetten átengedett közfeladatokat is elláthatnak (pl. közhitelű
nyilvántartás, → hatósági igazolás kiadása, ellenőrzés folytatása). 2. ~nak
nevezik az egyes államok → parlamentjeinek funkcióikban és többnyire
megalakításuk módjában is eltérő, külön ülésező részeit. A ~k együttműködése
a törvényhozáshoz (→ jogalkotás), ill. az egyéb parlamenti funkciók
gyakorlásához valamilyen értelemben szükséges, de lehetnek saját funkcióik is.
Az államok egy részében nincsenek elkülönült ~k, ilyenkor általában egy~s a
parlament, más államokban a ~k száma többnyire kettő: első ~ (→ alsóház, →
képviselőház), ill. → második ~ (→ felsőház, → szenátus, Szövetségi Tanács, →
Lordok Háza stb.)

Kamat: a mellék→szolgáltatás egyik fajtája, fő megjelenési formája a

pénztartozáshoz kötődik, de lehet más tartozás járuléka is. A ~ra irányuló
szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a hitelező nem pénzt, hanem más
helyettesíthető dolgot (→ dolog) ad kölcsön. A ~ járulékos szolgáltatás,
főtartozás nélkül elképzelhetetlen. Maga a ~ az a százalékszerűen
meghatározott szolgáltatás, amelyet a → kötelezett a főtartozás összegén felül
ennek → használatáért zet a jogosultnak. A ~ mértéke a főtartozás összegéhez
és a használat idejéhez igazodik. A ~ot akkor nevezik → jogügyleti ~nak,
amikor zetési kötelezettsége a felek → szerződéses megállapodásán alapul, és
lehet → törvényes ~, amikor a ~ zetési kötelezettséget valamilyen → jogszabály
állapítja meg. → Bankkölcsön esetében jogszabály eltérő rendelkezése
hiányában – az adós ~ zetésére köteles. Egyébként – különösen
magánszemélyek egymás közti kapcsolatában – ~ csak kikötés esetén jár.
Ezektől, vagyis az ún. ügyleti ~okra vonatkozó szabályoktól eltérő
rendelkezések vonatkoznak a késedelmes → teljesítés esetén járó ún. →
késedelmi kamatokra. A bankkölcsönök ügyleti ~át a bankok jogosultak
megállapítani, általában függetlenül az általános jogszabályi ~mértéktől. A
bank többnyire nem x, hanem mozgó ~ot állapít meg. Mozgó ~ esetén a
bank a → kölcsönszerződés megkötésekor feltételül szabja, hogy a szerződés
időtartamán belül indokolt esetben egyoldalúan is módosíthatja a kölcsön
~mértékét, tehát jogosult az adósokra terhesebb ügyleti ~ot is megállapítani.

Kameralisztika: a 17. sz. végére német nyelvterületen, főként

Poroszországban kialakult, tudományos meg gyeléseken alapuló, gyakorlati
célokat szolgáló kutatási irányzat. Az → abszolutizmus centralizmusát próbálta
az ésszerűség, a ratio elvére hivatkozással enyhíteni. Főleg a → közigazgatás
működésének leírását, a reformjára vonatkozó javaslatokat tartalmazzák az e
körbe sorolható munkák. A jelentősebb szerzők közül Justi, Putter és
Sonnenfels neve említhető meg.

Kancellári rendszer: a parlamentáris (→ parlamentarizmus) kormányzati

rendszer (→ kormányzás) egyik formája, amelyet az 1949. évi német →
alkotmány vezetett be. A ~ben a miniszterelnök-kancellár (→ kormány, →
kormányfő) meghatározó szerepét a kormányzásban nem csak politikai
eszközök, hanem a jogi szabályozás is biztosítja. A kancellárt a törvényhozás
(→ parlament) választja, aki azután javaslatot tesz az → államfőnek a →
miniszterek kinevezésére és felmentésére. → Bizalmatlansági indítványt csak
ellene – az egyes miniszterek ellen tehát nem – lehet benyújtani; az ellene
benyújtott bizalmatlansági indítvány az egész kormány elleni indítványnak
számít. A ~ célja elsősorban a kormány stabilitásának biztosítása. A ~ a
kancellár iránti politikai szolidaritás elvére épül: minthogy egyedül felelős a
kormány tevékenységéért, az általa meghatározott politikát a minisztereknek
követniük kell. Ugyanakkor az egyes miniszterek a kancellár által
meghatározott politika keretei között önállóan vezetik a hozzájuk tartozó
tárcákat (→ minisztérium). A kancellárnak közvetlenül alárendelt hivatal
biztosítja, hogy a kancellár az alkotmányban meghatározott feladatait el tudja
látni. A kancellár és a miniszterek alkotmányból következő viszonya koalíciós
kormányzás esetén módosulhat: a koalíciós miniszterek → pártjuk
politikájának érvényesítésére törekszenek. Erre a kancellárnak tekintettel kell
lennie, ha a koalíciót fenn kívánja tartani. Magyarországon az 1989–1990-es
politikai változások utáni alkotmánymódosítások lényegében a ~t vezették be.

Kancellaria (lat.): a királyi udvar írásbeli ügyeinek intézésére III. Béla király
által bizánci mintára létrehozott szervezet. Már az Anjouk alatt
megkülönböztettek nagy ~t, amely a belügyeket intézte, és a kis vagy titkos ~t,
amely a → diplomáciával és a királyi család (→ monarcha) ügyeivel
foglalkozott. Mindkét ~ élén a mindenkori esztergomi érsek állt főkancellári
minőségben, helyettese az alkancellár, ill. a titkos kancellár volt. Mátyás 1464-
ben a ~t átszervezte, s a titkos ~t megszüntetve a személynök (→ personalis)
állandó bírósági irodáját hozta létre.
Kánonjog (ius canonicum – lat.): tágabb értelemben a keresztény, szűkebb
értelemben a római katolikus egyházi hatóság által alkotott, az egyház
szervezetére és működésére vonatkozó szabályok (canones) összessége; ebben
az értelemben egyház(i) jognak (ius ecclesiasticum) is nevezik. Forrásai között
az ó- és újszövetségi Szentírás, a pápai dekrétumok, az egyetemes zsinatok
határozatai, valamint a konkrét ügyekben hozott döntések szerepelnek.
Eredete a keresztényüldözések megszűnésének és a keresztények számára a
szabad vallásgyakorlás engedélyezésének időszakára nyúlik vissza, amikor a
római birodalomban az ősi római vallás szabályait a → ius publicum keretében
a ~ váltotta fel. Az egyház nem vonta kétségbe a császári jogalkotó (→
jogalkotás) → hatalom elsőbbségét; a keresztény egyház nyugati és keleti ága
egyaránt szoros kapcsolatban állt a világi hatalommal, hatékonyan elősegítette
az új → jogrend megszilárdulását, sőt egyes → jogintézmények alakulásában (→
családjog, → házasság, végrendelkezés stb.) közvetlenül hatott a jog
intézményeire is. A Keletrómai Birodalomban a bizánci eredetű ~ sohasem
különült el élesen a világi jog anyagától (nomokánon), nyugaton viszont a
Nyugatrómai Birodalom bukása után a jog egészén belül különálló
tényezőként szerepelt a keresztény egyház joga, s ennek alapján különült el az
egyházi személyek feletti bíráskodás (→ privilégium fori) is. A ~ önálló
rendszerének és terminológiájának kialakítása már a 3. században
megkezdődött, elsősorban Tertullianus és Cyprianus működésével
kapcsolatban, igazolásul pedig utóbb az állítólagos Nagy Konstantin-féle
adományból (Donatio Constantini) levezetett és az egyházat mint tökéletes
társaságot megillető teljes jogalkotó és jogszolgáltató hatalomról (legislatio, ill.
iurisdictio) szóló tanítás szolgált. Ezt a hatalmat a középkori egyház a
Privilégium és Patrimonium Petri elvekre történő hivatkozással szembeállította
a kialakult királyi jogokkal, majd azokkal kölcsönhatásba került, s az európai
népek középkori jogfejlődésében szinte mindenütt kimutatható a ~ szerepe. A
római egyház által kiadott jogi döntések a császári, majd a királyi egyedi
döntések mintájára a decretum nevet viselték; ezek összegyűjtésére és
promulgálására a 12. századtól kezdődően került sor (→ Corpus Iuris
Canonici).

Kant, Immánuel (1724–1804): német lozófus, 1770–1797 között

königsbergi egyetemi tanár, akinek művei az európai és a magyar lozó ai és
jogi gondolkodást, különösen a 20. század első felében, meghatározó módon
befolyásolták (→ újkantiánus jog lozó a). A → jogra alkalmazott lozó ai
rendszere a → természetjogtant → észjogi elméletté alakítja, amelyben
érvényesülhet a racionalitás autonómiája. Jogtanát (Rechtslehre) mint az
erkölcstan (Sittenlehre) egyik ágát a legfőbb erkölcsi törvény (kategorikus
imperativusz) határozza meg: cselekedjél úgy, hogy cselekvésed elve egyetemes
törvénnyé válhasson. ~ szerint a jog azoknak a feltételeknek az összessége,
amelyek mellett az egyes ember akarati aktusai a szabadság általános törvénye
alapján összeegyeztethetők mások akarati aktusaival. Az → állam mint
emberek sokaságának jogi törvények alatti egyesülése arra hivatott, hogy a
polgári jogokat biztosítsa (→ jogállam). Fő művei: Kritik der reinen Vernunft,
1781; Grundlegung zur Metaphysik der Sitten, 1785; Kritik der praktischen
Vernunft, 1788; Metaphysische Anfangsgründe der Rechtslehre, 1797.

Kantorowicz, Hermann (1877–1940): német büntetőjogász, jogtörténész a

→ szabadjogi iskola megalapítója. 1929-től Kielben professzor, 1933-as
emigrációja után rövid ideig New Yorkban élt, majd mint cambridge-i
professzor, haláláig másokkal együtt az Oxford History of Legal Science-n
dolgozott. Fő művei: Der Kampf um die Rechtswissenschaft, (Gnaeus Flavius
álnéven) 1906; Die Contra-legem-Fabel, 1911; Tat und Schuld, 1933; e King’s
Two Bodies, 1938.

Kapacitásszerződés: → keretszerződés

Kapitulációs szerződések: mivel az → iszlám jogi felfogás értelmében a

muzulmán jog szabályai csak az „igazhitűekre” terjedtek ki, az európai
hatalmak Törökországban élő polgárai jogi védelem nélkül maradtak; ezért
ezek az → államok, a 19. században és a 20. század elején ún. ~et kötöttek az
Oszmán Birodalommal, amelyeknek értelmében az európai államok polgárai
saját → konzuljaik → joghatósága alá kerültek, akik → büntető- és → polgári
ügyeikben → bíróként jártak el, és reájuk hazájuk jogát alkalmazták (→
konzuli bíráskodás). A ~ az azokat élvező állam polgárai számára teljes
letelepedési, kereskedelmi és iparűzési szabadságot biztosítottak. Először ilyen
szerződést Franciaország kötött Törökországgal, példáját más államok is
követték, sőt később hasonló szerződések jöttek létre némely ázsiai és afrikai
állammal (Japán, Kína, Perzsia, Marokkó, Tunisz), valamint több balkáni
állammal (Bulgária, Románia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina). Mivel a ~
kiveszik a külföldieket a területi állam joghatósága alól (→ exterritorialitás), ez
sérti ezeknek az államoknak a → területi felségjogát és → szuverenitását.

Kár (damnum – lat.): mind a → római jogban, mind a modern → polgári

jogban a ~ a jogilag védett érdekkörben → vagyonilag mérhető értékcsökkenést
jelent. A csökkenés beállhat azáltal, hogy bizonyos vagyontárgy tönkremegy,
elpusztul, azaz a ~ zikailag érzékelhető lesz; ez a tényleges ~, nem eredeti
(forrásszerű) római jogi kifejezéssel → damnum emergens. ~nak minősül
azonban az is, ha a károsult olyan előnytől, haszontól esik el, amelyre alapos
okkal számíthatott. Ezt a ~t elmaradt haszonnak, szintén nem eredeti latin
kifejezéssel → lucrum cessansnak nevezik. Megkülönböztethető a biztatási ~, a
negatív interessé is, amikor valakit abból eredően ér ~, hogy egy másik személy
magatartása folytán alapos okkal bízhatott egy → szerződés megkötésében. A
római jogban eredetileg a kártérítés mértéke a → dolog forgalmi értéke, verum
rei pretium (a. m. a dolog valódi értéke), azaz az objektív érték volt; később az
érték megállapításánál a károsult relatíve vett teljes kárát, az interessé értékét is
gyelembe vették. Nem térítették meg az előszereteti értéket (pretium
affectionis), a dolognak kizárólag érzelmi alapon meghatározott értékét. →
Iustinianus → szerződésszegés esetére egységesen a forgalmi érték kétszeresében
állapította meg a kártérítés maximumát. A ~oknak fentebb felsorolt, különféle
szempontok szerinti csoportosítása a modern jogokban is ismert. A polgári jogi
→ kártérítési felelősség a ~ tényére épül. Ha károsodás nem következik be,
akkor a polgári jogi kártérítési felelősség szabályait nem lehet alkalmazni. Ez
tehát azt jelenti, hogy hiába volt a → jogellenes magatartás vagy éppen
károkozó a szándék, a polgári jog felelősségi → szankcióval csak a ~
bekövetkezése esetén reagál (→ kártérítési jog). A polgári jogban kétféle ~fajtát
különböztetnek meg: a vagyoni kárt és a → nem vagyoni kárt. A vagyoni
kártérítés a teljes vagyoni ~ megtérítését jelenti, amely ~ három elemből
tevődik össze: a vagyonban beállott tényleges értékcsökkenésből, a ~
elhárításához szükséges költségekből és az elmaradt haszonból. Az elmaradt
haszon nem becslésen alapuló ~elem, hanem valóságos ~, csak kiszámítási
módja tér el az egyéb ~elemekétől. A ~ kiszámítása a rendes gazdálkodás
körülményeiből kiindulva, következtetéssel történik. Más a helyzet az ún. →
általános kártérítés esetén, amikor a → bíróság – meghatározott feltételek
mellett – a ~ mértékét becsléssel állapítja meg. A vagyoni ~térítés a ~ mértékére
reagál, alapvető funkciója a → reparáció, az eredeti állapot helyreállítása (→ in
integrum restitutio). A ~t fő szabályként pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a
~okozás körülményei a természetben való megtérítést indokolják. A ~ másik
fajtája a nem vagyoni ~, amely a személyiséghez fűződő jogok sérelme (→
személyiségi jogok). A nem vagyoni ~ megtérítése, a kárpótlás elsősorban
pénzben történik; funkciója az elégtételadás és kompenzáció. A ~ fogalma a →
büntetőjogban eltér a polgári jogi fogalomtól, abba csak a vagyonban okozott
értékcsökkenés tartozik bele, az elmaradt vagyoni előny nem.

Kármán-vonal: a légitér és a világűr elhatárolásának A. G. Haley által javasolt,

az ötletadó Kármán Tódor magyar aerodinamikusról elnevezett megoldása.
Eszerint a szabad világűr (→ világűr jogi helyzete) ott kezdődik, ahol az
aerodinamikai felhajtóerő nullával egyenlő, s szerepét a repülés folytatásában a
centrifugális (kepleri) erő veszi át. A. G. Haley ezt a „kritikus jogi határt” 275
000 láb (83 km) magasságra becsüli.

Kárpótlási törvényhozás Magyarországon: az 1990. évi politikai változásokat

követően a magyar → jogalkotás → törvények sorozatával igyekezett – legalább
részleges – kárpótlást biztosítani azoknak a → természetes személyeknek, akik a
korábbi évtizedekben (1939-től) a korabeli → állami intézkedések
következtében tulajdonukban, ill. személyi szabadságukban kárt, sérelmet
szenvedtek. A kárpótlás a → privatizáció során is hasznosítható – átruházható
és → kamatozó – → értékpapírok (kárpótlási jegyek) formájában, egyes
esetekben pedig – a kárpótlási jegy helyett választhatóan – életjáradék
folyósításával történik. A ~ a kárpótlási jegyek névértéken történő
felhasználását a privatizáción kívüli egyéb esetekben is lehetővé teszi, ezek
közül jelentőségénél fogva kiemelést érdemel a termőföldvásárlás, amelyet a
kárpótlásra jogosult vételi jog (→ opció) alapján, → árverésen az e célra
elkülönített földrészletek tekintetében gyakorolhat. A kárpótlási törvények
kárpótlás fogalma eltér a magyar → polgári jogban ismert kárpótlás
intézményétől. Utóbbi ugyanis a megtérítésre kerülő → kár fogalmi eleme, a
teljes kártérítés érdekében (→ kártérítési jog, → nem vagyoni kár).

Kárrendezés: a biztosítási jog (→ biztosítási szerződés) egyik alapfogalma. A

biztosításról a → Polgári Törvénykönyv rendelkezik, azonban a → törvény csak
az alapvető szabályokat rögzíti, az egyes biztosítási módozatok kialakítását, ill. a
→ kártérítés módját és mikéntjét a biztosítókra bízza. Közismert, hogy a
biztosítás károsulti oldalról nézve lényegében nem más, mint kárelosztási
tevékenység, hiszen a biztosítottak köréből befolyt díjak egy részéből
kompenzálja a biztosító a bekövetkezett konkrét káresemények elszenvedőit
(→ kár). A ~ a biztosítási eseményt követi. A ~i eljárás során a biztosító
egyrészt megállapítja, hogy valóban az adott biztosítási szerződésben
meghatározott káresemény következett-e be, másrészt pedig felméri a
ténylegesen bekövetkezett kárt és megállapítja a kompenzáció mértékét. Ez
utóbbi tekintetében a konkrét biztosítási szerződés mondja meg, hogy pótlási
értéket kap-e a biztosított (ez az ún. új érték biztosítás), vagy pedig a tényleges
értéknek megfelelő összeg jár csak.

Karrierrendszer: a közszolgálatban (→ közszolgálati jog) érvényesülő

személyzetpolitikának az az irányzata, amely a közszolgálatot úgy próbálja
vonzóvá tenni, hogy a pályautat a belépéstől a nyugdíjba vonulásig mindenki
számára megismerhetővé, kiszámíthatóvá teszi. A ~be kinevezésével vagy
minden közszolgálati alkalmazott automatikusan belép (ez a helyzet
Magyarországon), vagy csak meghatározott idő eltelte és próbák teljesítése
után. Az előre rögzített előléptetési feltételek teljesítése után az alkalmazottnak
általában csak a magasabb → illetményhez, címhez és ranghoz van joga, neki
tetsző beosztáshoz, különösen vezetői beosztáshoz, nem. A karrier tervezhető a
nyugdíjazásig fokozatosan emelkedő ívűre; kezdetben meredek ívűre. A ~
legkiépítettebb formában a → köztisztviselőknél található, de a →
közalkalmazottak pályaútja is erre épül.

Kártalanítás: a → polgári jogi → kártelepítés egyik fajtája, a jogosan okozott

→ károk megtérítésének kötelezettségét jelenti. A polgári jogban – a károkozás
általános tilalmából fakadóan – → vélelem szól amellett, hogy minden
károkozás jogellenes (→ kártérítési jog). A jogos károkozás eseteit a →
jogszabályok kifejezetten ilyenként felsorolják. A jogellenesség vélelmét a
károkozónak kell megdöntenie azzal, hogy valamely jogellenességet kizáró
körülményt bizonyít (→ bizonyítási teher). A jogos károkozás eseteiben a
károkozó általában ~t köteles zetni a károsultnak. A → törvény által jogosnak
elismert károkozásokhoz fűződő ~i kötelezettség számos esete lehetséges. Az
egyik legismertebb a → kisajátítási ~, amely teljes, feltétlen és azonnali kell
legyen. ~ jár a → szükséghelyzetben okozott kár esetén, továbbá egyes →
szomszédjogok gyakorlása után is. ~t köteles zetni a közérdekű használati jog
jogosultja is (→ közérdekű használat) az → ingatlan tulajdonosának (→
tulajdonjog). A → bányajog szabályai szerint jár ~ a bányászati tevékenységgel
okozott károkért (→ bányakár). A törvény számos kötelmi viszony (→
kötelem) jogosultját is ~ zetésére kötelezi, ha jogos magatartásával a másik
félnek kárt okoz. Ha pl. a megrendelő él korlátlan → elállási jogával, a
szállítónak, ill. a vállalkozónak ~ jár. A → szerzői jog szerint, ha a szerző alapos
okból visszavonja a mű (→ szerzői mű) nyilvánosságra hozatalához adott
engedélyét (→ nyilvánosságra hozatal joga), vagy a már nyilvánosságra hozott
művének további felhasználását megtiltja, a nyilatkozat időpontjáig felmerült
kár tekintetében ~i kötelezettség terheli. A ~ mértéke és módja tekintetében az
egyes ~fajták speciális szabályait és a polgári jogi → kártérítési felelősség
általános szabályait kell alkalmazni. ~ra → büntetőeljárás miatt is sor kerülhet,
mégpedig a következő esetekben: a) ha büntetőeljárás során olyan személlyel
szemben rendelnek el → előzetes letartóztatást, → ideiglenes
kényszergyógykezelést, akivel szemben a → nyomozást – → bűncselekmény hiánya
miatt, vagy mert nem a gyanúsított (→ terhelt) követte el a bűncselekményt,
ill. ez nem volt megállapítható – vagy a bírósági (→bíróságok) eljárást (→
elévülés, → vádelejtés miatt, vagy mert az ügyben már egyszer → jogerős →
ítéletet hoztak) megszüntetik, vagy a bíróság akár az elsőfokú, akár →
fellebbezés folytán a másodfokú eljárásban felmentő ítéletet hoz. b) Ha jogerős
ítélet alapján valaki akár egészben, akár részben kitölti a → szabadságvesztést, az
ideiglenes kényszergyógykezelést vagy a javítóintézeti nevelést (→ atalkorúak
büntetőjoga), de a lefolytatott rendkívüli perorvoslati eljárások (→ perújítás,
rendkívüli → felülvizsgálat) eredményeként felmentik, enyhébb büntetésre
ítélik, próbára bocsátják (→ próbára bocsátás), → megrovásban részesítik, vagy
vele szemben az eljárást megszüntetik, ill. megállapítják, hogy a
kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el stb. Ezekben az
esetekben a terhelt a határozatok közlésétől számított 6 hónapon belül
terjeszthet elő ~ iránti igényt. A bíróság a ~ módjára és mértékére a → Polgári
Törvénykönyvnek, a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre
vonatkozó szabályai alapján, → tárgyaláson határoz. A határozat ellen a
Magyar → Államot képviselő igazságügy→miniszter, ill. a terhelt → örököse is
fellebbezést nyújthat be. A megítélt ~t az állam köteles meg zetni. Nem jár ~,
ha a fogva tartás a terhelt felróható magatartása (→ felróhatóság) miatt –
megszökött, elrejtőzött, az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett stb.
– következett be.
Kártelepítés: annak meghatározása a jogalkotó (→ jogalkotás) által, hogy a
beállott → kárt ki viselje. A → polgári jog általános szabályai arra telepítik a
kárt, aki azt felróhatóan (→ felróhatóság) és jogellenesen (→ jogellenes
magatartás) okozta, több személy együttes károkozása esetén a károkozók fő
szabály szerint egyetemlegesen felelnek (→ egyetemleges felelősség). → kártérítési
jog, → kártérítési felelősség

Kartell: közgazdasági kategóriaként a gazdasági verseny korlátozásának egyik

fő eszköze: → jogi fogalomként a jogilag önálló, hasonló tevékenységet
folytató vállalkozók magatartásának egyetértésükön (~→szerződésen vagy
enélkül összehangolt magatartáson) alapuló egyeztetését jelenti, amely a
verseny korlátozását vagy kizárását eredményezheti. A ~t – mivel funkciójából
adódóan (a verseny korlátozása, kizárása) veszélyezteti a piacgazdaság
működőképességét – a → versenyjog általában tiltja: a ~szerződés ezért semmis
(→ semmisség), míg az összehangolt magatartás folytatását versenyhivatali
eljárás során pénz→bírsággal sújtják.

Kártérítési eljárás: az → Európai Bíróság eljárása, melynek célja az → Európai

Közösség szerződéses vagy szerződésen kívüli → felelősségének megállapítása. A
szerződéses felelősség kérdése akkor merülhet fel, ha az Európai Közösség, vagy
az → Európai Atomenergia Közösség által harmadik személlyel megkötött
szerződésében az → Európai Bíróság → joghatóságát kikötötték. A szerződéses
felelősség kérdését az adott szerződésre alkalmazandó jog szerint kell elbírálni.
Az Európai Bíróság ilyen esetekben a szerződésben kikötött jog, vagy ennek
hiányában a nemzetközi kollíziós magánjog (→ nemzetközi magánjog) szerint
alkalmazandó jog szabályai alapján dönt a kártérítési → kereset tárgyában.
A szerződésen kívüli felelősség esetében az Európai Közösség, vagy az Európai
Atomenergia Közösség olyan → károkért köteles helytállni, melyeket az
intézményei, vagy alkalmazottai a feladataik ellátása során magánszemélyeknek
(→ természetes személy) okoznak. Ilyen esetekben az Európai Bíróság a
kártérítési felelősség feltételeit a tagállamok (→ állam) jogában közös elvek
szerint határozza meg. A gyakorlatban a sikeres kártérítési igény feltétele, hogy
kérelmező a keresetében igazolni tudja a Közösség aktusát vagy mulasztását, a
bekövetkezett kárt, valamint az előzőek közötti közvetlen okozati összefüggést.
Kártérítési felelősség: a → polgári jog legáltalánosabb → szankciója, amely arra
szolgál, hogy a károsult → vagyonában bekövetkezett csökkenést helyreállítsa
[reparálja (→ reparáció)] (→ kártérítési jog). A polgári jogi felelősségnek két
nagy területe van. Egyrészt a → deliktuális felelősség, amely a jogellenes
károkozásért való felelősséget öleli fel úgy, hogy a kártérítési → kötelem
keletkezésének alapja a jogellenes károkozás. A ~ körébe tartozik másrészt a →
kontraktuális felelősség. Ez utóbbi esetben a kártérítési kötelmet megelőzi egy
→ szerződéses kötelem. A deliktuális és kontraktuális felelősségi szabályok
között viszonylag kevés az eltérés. A ~ helytállást jelent a jogellenes
károkozásért. Az általános ~i szabály szerint a károkozó köteles megtéríteni a
károsult számára azt a → kárt, amelyet → jogellenes magatartással és vétkesen
okozott (→ vétkesség) . Ha többen közösen okoznak kárt, akkor ~ük fő szabály
szerint egyetemleges (→ egyetemleges felelősség). A ~ speciális esetköreiben a kárt
közvetlenül nem a kártérítésre kötelezett személy, hanem más, harmadik
személy okozza, ennek eseteit a → törvény külön rögzíti. Ilyen speciális ~i
szabály alapján felel pl. a gondozó a vétőképtelen károkozásáért (→
vétőképtelen személy által okozott kárért való felelősség), a megbízó a megbízott
károkozásáért (→ megbízási szerződés), a → munkáltató a → munkavállaló által
okozott károkért (→ államigazgatási jogkörben okozott kár, → állattartók
felelőssége, vadállattartó felelőssége). A ~ harmadik nagy körébe az → objektív
felelősség tartozik, amelyet fokozott, vétlen felelősségnek nevezünk. Ez a ~i
szabály is kapcsolatba hozható az emberi gondossággal (→ gondatlanság). →
eredményfelelősség

Kártérítési jog: kártérítés jár minden olyan esetben, ha a károkozó valamely

→ polgári jogi→ vagyoni vagy nem vagyoni → jogviszonyt sért. A ~ a szűkebb
értelemben vett (→ felróhatóságon alapuló) polgári jogi felelősség
alapintézménye, a polgári jog alapvető → szankciója. Kártérítési igény
keletkezik minden olyan esetben, ha a károkozó a károsult vagyonában →
jogellenes magatartásával és vétkesen→ kárt okoz (→ vétkesség) . A ~ magába
foglalja a felróható → szerződésszegésből eredő, valamint a szerződésen kívül
vétkesen okozott károk megtérítésére irányuló szabályokat, továbbá a
felróhatóságtól függetlenül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat
is: a fokozott veszéllyel járó tevékenység (→ veszélyes üzem felelőssége)
folytatásával okozott kár normáit. [Tágabb értelemben vett polgári jogi
felelősség (→ kártérítési felelősség).] A kártérítés alapvető funkciója, hogy
helyreállítsa a károsult vagyonában bekövetkezett csökkenést (→ reparációs
elv), vagy kárpótolja a személyiségi jog (→ személyiségi jogok) megsértése (→
nem vagyoni kár) miatt elszenvedett sérelmet (kompenzáció). A ~ szabályai
ugyanakkor megelőző, prevenciós szempontokat is kielégítenek. A kártérítés
→ alanyi jog. A károsult követelheti a teljes kárának megtérítését, ill. nem
vagyoni kártérítés esetén a kárpótlást (objektív, piaci érték). A kártérítés nem
terjed ki az ún. előszereteti érték (pretium affectionis, szubjektív érték)
megtérítésére. Ha a kár mértéke nem állapítható meg, a bíróság a károsultat
mentesítheti a kár nagyságának bizonyítása alól, s ha a károsodás egyébként
nyilvánvaló, → általános kártérítést állapíthat meg (→ bizonyítási teher, →
elvárható magatartás).

Kárveszélyviselés: a → polgári jogban ismert → kártelepítési fajták egyike,

annak a → bárnak a viselését jelenti, amely megtérítését mástól (pl.
károkozótól, biztosítótól) nem lehet követelni. A kárveszély a vétlen károk
viselése. A kárveszély jogi szabályozása két nagy polgári jogi → jogintézményhez
kapcsolódik: az egyik a → tulajdonjog, a másik a → szerződések joga (→
kötelmi jog). A casus nocet domino → római jogban kialakult elve szerint a
tulajdonos viseli a → dologban bekövetkezett vétlen károkat. Tipikusan ilyen
az → erőhatalom (vis maior) által okozott kár, ha a tulajdonosnak nem volt
biztosítása (→ biztosítási szerződés). ~re kerül sor akkor is, ha a kárt más
személy jogellenesen (→ jogellenes magatartás) és felróhatóan (→ felróhatóság)
okozta, de ez a személy ismeretlen, vagy a tulajdonos nem tudja bizonyítani az
okozati összefüggést (→ bizonyítási teher). A tulajdonost terheli a ~ a jogos
károkozásnak azokban az eseteiben is, amikor a → törvény értelmében nem jár
→ kártalanítás. Tipikusan a tulajdonos viseli azt a kárt is, amelyet (vétlenül
vagy szándékosan) magának okozott, az ő terhére esik továbbá mindazok
károkozása is, akiknek magatartásáért felelős. ~ alá esik a kár vagy annak egy
része akkor is, ha a károsult az őt terhelő kármegelőzési, kárelhárítási,
kárcsökkentési kötelezettség tekintetében nem úgy járt el, ahogy az az adott
helyzetben általában elvárható (→ elvárható magatartás) . A kötelmi jogban a
~ szabálya megjelenik az általános és a különös részben egyaránt. Az általános
szabályok alapján – a → tulajdonjogi szabályozás vetületeként – a ~ a →
teljesítéssel száll át a → kötelezettről a jogosultra, mert a teljesítésig a kötelezett a
tulajdonos. Egyes szerződések esetében azonban a → jogszabály (vagy a felek
szerződése) eltér az általános rendelkezésektől, a ~ elszakad a tulajdontól, és a
→ birtokláshoz kapcsolódik (→ lízingszerződés), vagy a jogosult többletjogaira
tekintettel megoszlik a felek között (→ vállalkozási szerződés). A ~
kötelezettségét a törvény gyakran → szankcióként alkalmazza →
szerződésszegést megvalósító magatartások miatt (pl. kötelezetti és jogosulti →
késedelem esetén).

Kasszatórius határozatok: kasszációs fellebbviteli rendszerben hozott

határozat; ez azt jelenti, hogy a → jogorvoslattal megtámadott eljárás
szabálytalansága, ill. a határozat → jogszabályt sértő volta miatt az alsóbb
bíróság (→ bíróságok) határozatát megsemmisítik. ~ lehetségesek → polgári
ügyekben, és ismertek ilyen → büntetőeljárási határozatok is. Az alsóbb bíróság
határozatát hatályon kívül kell helyezni, és új eljárást kell elrendelni, ha a
tényállás megalapozatlansága olyan nagymértékű, hogy helyesbítéssel,
kiegészítéssel, vagyis megváltoztató határozattal való kiküszöbölése nem
lehetséges. A hatályon kívül helyező határozat hozatala és az eljárás
megismételtetése kötelező az eljárási szabálysértések legsúlyosabb eseteiben (ún.
abszolút hatályon kívül helyezési okok). → Bírói mérlegelés tárgya a hatályon
kívül helyezés vagy annak mellőzése akkor, ha enyhébb eljárási szabálysértésről
van szó (ún. relatív hatályon kívül helyezési okok). Ilyenkor el kell dönteni
ugyanis, hogy a jogszabálysértésnek volt-e kihatása vagy sem az ügy érdemi
elbírálására. → reformatórius határozatok

Katasztrófavédelmi igazgatás: → polgári védelem

Katonai attasé: a → diplomáciai képviseleteken dolgozó, katonai kérdésekkel

foglalkozó diplomata (→ attasé). Egyes → államok külön tengerészeti és
légügyi attasékat is kiküldenek. A katonai, tengerészeti és légügyi attasék
esetében a fogadó állam – eltérően a diplomáciai képviselet személyzete (→
diplomáciai személyzet) más tagjainak kinevezésétől – megkövetelheti, hogy a
küldő állam előzetesen közölje nevüket hozzájárulás (→ agrément) céljából.

Katonai bíróságok: → katonai bűncselekményekben, a katonák és fegyveres

testületek tagjai által elkövetett más → bűncselekményekben, valamint esetleg a
polgári személyek által elkövetett (pl. a honvédelem érdekeit közvetlenül sértő
vagy veszélyeztető) bűncselekményekben eljáró ad hoc, ill. állandó
különbíróságok (→ bíróságok). Működésüket az „állampolgár-katona”, a →
törvény előtti egyenlőség koncepciójából kiindulva, valamint a ~nak a katonai
szervezethez való kapcsolódására, és ebből adódóan nem teljes értékű
függetlenségükre tekintettel békeidőben több országban, így 1991-ben
Magyarországon is megszüntették; a → katonai büntetőeljárás hatálya alá
tartozó ügyekben a → hatáskörüket a rendes bíróságok (a kijelölt → megyei
bíróságokon katonai tanácsok) vették át.

Katonai bűncselekmények: A katonákkal szemben a → büntetőjog különös

felelősséget érvényesít. Általában külön → törvényekben határozták meg
azokat az előírásokat, amelyek a katonákra vonatkoztak. Már korán megjelent
a → jogalkotásban a katonai → Büntető Törvénykönyv, amely sajátos, csak
katonák által elkövethető → bűncselekményeket tartalmazott. A jogfejlődés
során e külön szabályok változtak, törvényi önállóságuk megszűnt, és egy ideje
a Büntető Törvénykönyv részét képezik. A büntető → anyagi jog szerint
katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, valamint a rendőrség, a
büntetés-végrehajtási szervezet (→ büntetés-végrehajtási jog) és a polgári
nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja. Ezek a személyek
lehetnek tettesei a ~nek. A katonákkal szembeni becsület-, ill. tekintélysértés is
bűncselekményt valósít meg. Az elöljárói bűncselekmények az alárendeltek
jogait, emberi méltóságát, testi épségét, ill. az elöljárói kötelezettségeket sértik.
Elkövetőjük (→ elkövetők) csak az a katona lehet, aki a → sértettel szemben
vagy egyébként parancsnoki, elöljárói pozícióban van. A ~ többsége szándékos
(→ szándékosság) deliktum, a gondatlan (→ gondatlanság) elkövetést a törvény
csak súlyos hátrány okozása esetén bünteti. A szolgálatban és fegyelemben
okozott jelentős hátrány általában → minősítő körülmény éppen úgy, mint a ~
többségénél a háborúban való elkövetés.

Katonai büntetőeljárás: a fegyveres szolgálatot teljesítő személyek egyes →

bűncselekményeinek elbírálására kialakultak az általánostól különböző
büntetőeljárási szabályok (→ büntetőeljárási jog), amelyekre a katonai
életviszonyok sajátosságai miatt van szükség. A civilizáció fejlődésével a katonai
különbíróságok (→ bíróságok) személyi és tárgyi hatásköre változott, majd
szűkült, és ezek a bíróságok fokozatosan átalakultak az egységes → bírói
szervezetben működő szakbíróságokká (→ katonai bíróságok). Alapelv, hogy a
büntetőeljárás valamennyi szabályát alkalmazni kell a ~ban is, és az eltérések
csupán kivételek. A hatályos ~ személyi hatálya a katonákra terjed ki, fogalmát
az anyagi (→ anyagi jog) → büntetőjog határozza meg úgy, hogy mely
személyek lehetnek → katonai bűncselekmény alanyai. A ~ hatálya a katonai
bűncselekményekre, ill. a fegyveres erők tényleges állományú tagjai által a
szolgálati helyen elkövetett köztörvényes bűncselekmények miatti eljárásra
terjed ki. Az általánostól részben eltérő rendelkezések érvényesülnek a →
nyomozás tekintetében, amennyiben → nyomozó hatóságként a katonai →
ügyész jár el, valamint külön → jogszabályban meghatározott körben az
illetékes parancsnok (vezető) és a → rendőrség. A katonai ügyész látja el a
nyomozásfelügyeleti és → vámhatósági feladatokat is. Az általánost kiegészítő
letartóztatási okot fogalmaz meg a törvény a katonával szemben (→ előzetes
letartóztatás). A katonai rend és fegyelem megóvása érdekében is helye lehet
előzetes fogva tartásnak. A bírói fórumrendszer csupán oly mértékben különül
el, amennyire a szakszerűség biztosításához szükséges. Első fokon kijelölt →
megyei bíróságok katonai tanácsai döntenek a vád kérdésében, ill. járnak el az
előzetes fogva tartás vonatkozásában. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság jár el,
biztosítva a teljes civil kontrollt. A ~ban különös → illetékességi ok a → terhelt
alakulatának székhelye. A rendfokozat tekintélyének megóvásához fűződő
érdek érvényesül a katonai ülnökök (→ társasbíráskodás) tekintetében,
amennyiben a vádlottal legalább azonos rendfokozatot kell viselniük. A
magánvád (→ magánvádló) kizárt, ilyen esetben a katonai ügyész jár el. Egyéb
eltérés csak a atalkorúakra vonatkozó rendelkezések (→ atalkorúak
büntetőjoga) kizárásában, ill. abban mutatkozik, hogy a sorkatonák a katonai
bűncselekmények miatti → bűnügyi költséget nem viselik.

Katonai puccs: → alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása

Kauser Lipót (1882–1962): 1906-tól 34 éven át → ügyvéd, 1942-ben a

budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1947-től a debreceni
egyetem kereskedelmi és → váltójogi tanszékén tanított, 1949-től 1958-ban
történt nyugállományba vonulásáig a pécsi egyetemen folytatta egyetemi tanári
munkásságát, 1950–1951-ben, majd 1956–1957-ben rövid ideig a kar
dékánja. Fő művei: De níció a magánjogban, 1935; A jogi személyről, 1948; Az
alanyi jogok funkcionális elmélete, 1958.

Kauzális rendszer: → jogcím

Kazuisztikus jogalkotás: az elvi általánosság és a konkrét egyediség szintjei
közötti lehetséges szabályozási mezőben az egyes esetek egyedi vonásaihoz
közelítő megoldások és megfogalmazások választása. Inkább a → kodi kációs
→ törvényi, semmint a valóban alkotott → bírói jogra jellemző. Jellegzetes
példája a porosz jogkodi káció (→ Porosz általános törvénykönyv, 1791), amely
külön rendelkezett a palánkról s a léckerítésről, és csak a gyermekölés kimerítő
szabályozásának száznál több szakaszt szentelt. Egyértelmű hátránya, hogy
bármennyire kimerítőnek tetszik is a szabályozása, elvi-logikai szerkesztésű
felépítés hiányában mégis könnyebben bukkannak fel benne kitölthetetlen
(vagy csak nehezen kitölthető) hézagok.

Keck-ügy: az → Európai Bíróság 267 és 268/91. sz. ügye, melyben a

„mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedés” fogalma alá tartozó
intézkedések körét határozta meg. Az ügyben Keck és Mithouard francia
kereskedők ellen indítottak Franciaországban büntetőeljárást (→ büntetőeljárás
megindítása), mivel a francia → jogszabályokba ütköző módon a beszerzési ár
alatt értékesítettek egyes termékeket. A vádlottak (→ terhelt) azzal védekeztek,
hogy a kérdéses tilalom az → Európai Közösséget létrehozó szerződés (→
nemzetközi szerződés) → áruk szabad áramlása kapcsán megfogalmazott
szabályaiba ütközik. Az Európai Bíróság a korábban a → Cassis de Dijon
ügyben és a → Dassonville ügyben hozott → ítéleteiben megállapítottakkal
szemben a kérdéses jogszabályt nem találta a közösségi jogba (→ uniós jog)
ütközőnek. Indoklása szerint a kimondottan az értékesítési körülményekre
vonatkozó, megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti szabályok nem
ütköznek a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések tilalmába.

Kedvezménytörvény: gyakran státustörvénynek vagy hon társi → törvénynek

is nevezik a → jogszabályok e típusát. Kelet- és Közép-Európa → államaiban
jellemzően az 1990-es évek második felétől megszülető ~ k legfőbb célja
támogatni az anyaország többségi → nemzetével azonos nemzetiségű, de
rendszerint más → állampolgárságú határon túli kisebbségi (→ kisebbségek
jogai) közösségek nemzeti identitásának megőrzését. Ezt a célt főleg az
oktatási, kulturális és utazási, esetleg más kapcsolattartási kedvezmények
nyújtásával érik el az úgynevezett szülőföld országban és az anyaországban. A ~
k egyik lényeges eleme, hogy kimondottan vagy kimondatlanul létrehozzák a
határon túli nemzettárs, ill. hon társ → jogállását (innen a státustörvény
kifejezés). Ezt a státust néha (de nem feltétlenül) okirattal, igazolvánnyal is
igazolják (például → magyar igazolvánnyal vagy lengyel kártyával). A ~ típusú
jogszabályok konkrét tartalma, terjedelme, hatálya, szellemisége, a bennük
alkalmazott megoldások sokfélék. Van, amikor hatályuk csak a földrajzilag
konkrétan megjelölt (többnyire szomszédos) országokban élő határon túli
személyekre vonatkozik (pl. a magyar, lengyel, szlovén megoldás), más
esetekben az egész világra kiterjedő hatállyal biztosítják a különleges jogállást
nemzettársaiknak (ld. a szlovák, bolgár vagy orosz szabályozást).

Kegyelem (amnesztia – gör.): a → büntethetőséget megszüntető okok, ill. a

büntetés végrehajtását kizáró okok egyike, s mint ilyen, az elkövető javára
történő államhatalmi (→ államhatalom) beavatkozás kivételes eszköze.
Alkalmazásának méltányossági és célszerűségi okai vannak. A → büntetőjogi
felelősség (→ felelősségi elméletek) érvényesítésének szakaszaitól függően kétféle
~et ismer a büntetőjog, az eljárási és a végrehajtási ~et. Az eljárási ~, mint →
büntethetőséget megszüntető ok, a → büntetőeljárás megindításának, ill.
lefolytatásának az akadálya. A végrehajtási ~ a → jogerősen elítéltekkel szemben
gyakorolt jog. A ~ más felosztás szerint lehet általános és egyéni. Az általános
kegyelmet – amnesztia, köz~ – az → Országgyűlés, míg az egyéni kegyelmezés
jogát a → köztársasági elnök gyakorolja. A ~ mindkét esetben lehet teljes vagy
részleges. A ~ a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól
való → mentesítésre is kiterjedhet.

Kegyeleti jog: személyhez fűződő joga (→ személyiségi jogok) csak élő

személynek lehet, a → polgári jog azonban a meghalt személy emlékét is
védelemben részesíti. A meghalt személy emlékének megsértése a →
hozzátartozók ~nak megsértését jelenti. A ~ megsértése miatt az elhunyt
hozzátartozója, az elhunyt által → végrendeleti juttatásban részesített személy,
valamint, ha a jó hírnevet sértő magatartás közérdekbe ütközik, az → ügyész is
felléphet. A ~ megsértése esetén – az eset körülményeihez képest – a
személyhez fűződő jogok megsértéséhez kapcsolódó polgári jogi igények
támaszthatók [a → jogsértés megtörténtének → bírói megállapítása, a jogsértés
abbahagyására kötelezés a jogsértő további jogsértéstől való eltiltása mellett az
elégtétel adás, a jogsértést megelőző állapot helyreállítása és a kártérítés (→
kártérítési jog)].
Kegyeletsértés: a → törvény védelemben részesíti a halott emlékét, a róla
életében vagy halála után kialakult értékítéletet is. → Bűncselekményt követ el,
aki a halottat vagy emlékét meggyalázza. Ezen olyan cselekmény értendő,
amely – ha élő személy ellen követték volna el – → rágalmazásként vagy →
becsületsértésként lenne büntethető. A ~ csak szándékosan (→ szándékosság)
követhető el, miatta → büntetőeljárás csak → magánindítvány alapján
indítható és folytatható le. A → valóság bizonyítása kizárja a büntethetőséget.

Kegyelmezési jog: → kegyelem

Kellékszavatosság: → szavatossági jog

Kelsen, Hans (1881–1973): osztrák jog lozófus, az → újkantiánus jog lozó a

és az ún. bécsi iskola reprezentánsa, a par excellence pozitivista → jog lozó a
(→ jogpozitivizmus), a → tiszta jogtan megalkotója. 1917-től a bécsi
egyetemen tanított, és nagy szerepe volt az 1920. évi osztrák → alkotmány – s
különösen annak az → alkotmánybíráskodásra vonatkozó része –
kidolgozásában. 1930-ig az osztrák → Alkotmánybíróság tagja volt, 1930–1933
között a kölni egyetemen oktatott, a nácizmus elől külföldre emigrált,
Genfben és a prágai német egyetemen tanított, majd 1940-ben az USA-ba
ment és a Berkeley Egyetem tanára volt. Munkássága nagy hatású a → közjog,
a → nemzetközi jog, a politikatudományok területén is. Fő művei:
Hauptprobleme der Staatsrechtslehre, 1911; Allgemeine Staatslehre, 1925; Reine
Rechtslehre, 1934; General eory of Law and State, 1945; Was ist Gerechtigkeit?
1953; Principles of International Law, 1966; Allgemeine eorie der Normen,
1979.

Kelsen–Merkl-féle lépcsőelmélet: → alapnorma

Kémkedés: → állam elleni bűncselekmény, amely megvalósul idegen hatalom

vagy idegen szervezet részére a Magyar Köztársaság elleni hírszerző
tevékenység végzésével. A hírszerző tevékenység az ország szempontjából
fontos adatoknak a megszerzését, gyűjtését és az idegen hatalom vagy szervezet
részére történő kiszolgáltatását jelenti. Idegen hatalmon a külföldi →
államokat, államszövetségeket, bizonyos területeket birtokló, de önálló
államisággal nem rendelkező hatalmi, katonai erőket is érteni kell. Idegen
szervezeten elsősorban a külföldi kémszervezetek értendők. A hírszerző
tevékenységnek objektíve a Magyar Köztársaság ellen kell irányulnia, az
elkövetőtől azonban nem követel meg külön ilyen célzatot a → törvény. A ~
súlyosabban büntetendő, ha az elkövető a hírszerző tevékenységet →
államtitok kiszolgáltatásával követi el. A → Büntető Törvénykönyv az →
előkészületet is büntetni rendeli. A hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy
vállalkozás esetére a törvény → büntethetőséget megszüntető okot állapít meg
annak a javára, aki ajánlkozását vagy vállalkozását a → hatóságnak bejelenti, és
külföldi kapcsolatát teljesen feltárja, mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet
fejtett volna ki.

Kényszer: az ember testére gyakorolt zikai ráhatás, valamely aktív vagy

passzív magatartásra szorító, zikailag érezhető behatás, amely a felismerési
képességet nem, az akarati képességet azonban érinti. A ~ a → büntethetőséget
kizáró okok egyike. Két fajtája van: az akaratot megtörő (vis absoluta) és az
akaratot hajlító (vis compulsi-va). Az a személy, aki a cselekményt olyan ~
hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartás
tanúsítására, nem büntethető. Az akaratot megtörő ~ hatására elkövetett
cselekményért tehát a ~ hatása alatt álló személy nem tartozik → büntetőjogi
felelősséggel (→ felelősségi elméletek). A ~ csak annak a további feltételnek a
létezése esetén zárhatja ki a beszámítási képességet (→ beszámíthatóság), ha
annak a részéről, aki ellen irányult, más módon, mint a megkövetelt
büntetendő cselekmény útján, nem volt elhárítható. Ebben az esetben az
elkövető – beszámítási képesség hiányában – nem tekinthető a →
bűncselekmény alanyának, bűncselekmény nem jön létre. Az akaratot hajlító ~
az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő magatartás tanúsításában, azaz
a beszámítási képesség csak korlátozva van. Ez esetben a büntetés korlátlanul
enyhíthető (→ büntetés enyhítése).

Kényszeradásvétel: → kisajátítás

Kényszerbérlet: esetén a bérleti → jogviszony → (→ bérleti szerződés) nem a

bérbeadó és a bérlő megállapodása alapján jön létre, hanem a → hatóság
kiutaló határozatával kényszerítik a tulajdonost bérbeadásra.
Kényszergyógykezelés: gyógyító jellegű → intézkedés; akkor rendelhető el, ha
az elkövető elmeműködése kóros állapota (beszámíthatatlansága) miatt nem
büntethető (→ beszámíthatóság), továbbá személy elleni erőszakos vagy
közveszélyt okozó büntetendő cselekményt valósít meg, és tartani kell hasonló
jellegű cselekmények elkövetésétől. A ~t az erre kijelölt zárt intézetben hajtják
végre.

Kényszerítés: →személy elleni bűncselekmény, amelynek → jogi tárgya az egyén

önrendelkezési joga (→ általános szabadságjog). → Bűntettet követ el, aki mást
erőszakkal vagy → fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen
vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz.. A ~ csak szándékos (→
szándékosság) elkövetés esetén büntetendő. A ~ → szubszidiárius bűncselekmény,
a tényállás akkor alkalmazható, ha valamely más büntető rendelkezés (→
rablás, → zsarolás, → terrorcselekmény stb.) az esetre nem vonatkoztatható.

Kényszermunka tilalma: → rabszolgaság tilalma

Kényszervallatás: → bűncselekmény, amelyet az a → hivatalos személy követ el,

aki vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése céljából erőszakot, → fenyegetést
vagy más hasonló módszert alkalmaz. A vallomás tényekre, megtörtént
eseményekre vonatkozó tényállításokból álló tudomásközlés, a nyilatkozat
pedig valamely tényre vonatkozó vélemény (értékítélet) közlése vagy
akaratkijelentés. A más hasonló módszer a → sértett magatartásának döntő
befolyásolására alkalmas pszichés vagy morális ráhatás (pl. alvásmegvonás).

Képviselet: → római jogi eredetű intézmény, mai formáját a kereskedelmi ~

kialakulásával nyerte el. A ~ → szerződés megkötése, vagy egyéb →
jognyilatkozat megtétele más helyett és más nevében úgy, hogy a képviselt válik
jogosítottá és → kötelezetté. Képviselő útján csak olyan jognyilatkozatokat
lehet tenni, amelyek nem személyes jellegűek; személyes jellegű pl. a →
végrendelet. A ~ attól függően, hogy mi az alapja, lehet → törvényes ~,
szervezeti ~ és → jogügyleti. ~. Törvényes ~ről van szó, ha a ~i jogkört törvény,
bírósági (→ bíróságok) vagy → hatósági rendelkezés határozza meg. Törvényes
képviselő a cselekvőképtelenek, ill. korlátozottan cselekvőképesek (→
cselekvőképesség) helyett és nevében eljáró szülő (→ szülői jogok és kötelességek), a
gyám (→ gyámság) vagy a gondnok (→ gondnokság). Szervezeti ~ esetén a ~ az
adott szervezet (pl. → gazdasági társaság, → alapítvány) alapszabályán vagy
szervezeti szabályzatán alapul. A szervezetekről szóló → jogszabály jelöli meg –
in abstracto – azt a szervet vagy személyt, amely/aki a szervezet számára
jogokat szerez és kötelezettségeket vállal. A szervezeti ~ a megnevezett pozíció
betöltésének tényéhez kapcsolódik. A szervezeti ~ azonban nem csak
jogszabályon, hanem belső szabályzatokon is alapulhat, pl. a → szervezeti és
működési szabályzaton. Ebben az esetben azonban a szervezeti ~ nem általános,
hanem csak az ügyek meghatározott körére terjedhet ki. Vélelmezett ~ről (→
vélelem) van szó, amikor az áru adásvételével vagy egyéb szolgáltatás
nyújtásával rendszeresen foglalkozó → jogi személy vagy magánszemély
képviselőjének kell tekinteni – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik vagy a
körülményekből más nem következik – a jogi személynek (vagy
magánszemélynek) az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben
dolgozó alkalmazottját és tagját, az ott szokásos szerződések megkötésénél és
lebonyolításánál. E ~ korlátozása csak azzal szemben hatályos, aki a
korlátozásról tudott vagy tudhatott volna.
A ~i jog terjedelme a ~i jogkört alapító aktustól függ. A ~ a → polgári perben a
→ fél helyett és érdekében való közreműködést jelent, mégpedig a → per
vitelében vagy egyéb → eljárási cselekmények megtétele során. A perbeli ~
magán viseli ugyan a ~ általános fogalmi jegyeit, de azért lényegesen
különbözik a → polgári jogi ~től. A perbeli képviselet lehet ügyleti ~, törvényes
~ és ügygondnoki ~. Az ügyleti ~ a fél → meghatalmazásán alapul. A
cselekvőképes fél maga dönt arról, hogy személyesen vagy meghatalmazottja
útján jár el a polgári perben. Az ügygondnoki ~ keletkezését tekintve a
törvényes ~hez, → jogállását illetően a meghatalmazotthoz áll közelebb.
Ügygondnok kirendelésére akkor kerül sor, ha cselekvőképtelen személynek
vagy jogi személynek nincs törvényes képviselője, vagy ha a fél ismeretlen
helyen tartózkodik és nincs meghatalmazottja. Ügygondnok kirendelésének
vannak egyedi esetei, ilyenkor a jogszabály előírja azt is, hogy a kirendelés
kötelező-e, vagy mérlegeléstől függ. → álképviselő

Képviseleti demokrácia: választáson alapuló intézményrendszer, amely a →

demokrácia fejlettségének és a → választási rendszernek megfelelő
küldöttkiválasztást jelent a közös ügyek eldöntése, megoldása céljából. Ezen
belül megkülönböztethetők az országos képviseleti szervek (→ parlament, →
országgyűlés) és a → helyi önkormányzatok (helyi-területi egységek választott
képviseleti szervei), valamint a különböző gazdasági, művelődésügyi, hitéleti,
foglalkozási, nemzetiségi stb. autonómiák vagy → kamarák [ez utóbbiak
kétkamarás rendszerben (→ második kamara) parlamenti képviselethez is
jutnak]. A képviseleti szerveket a közvetett demokrácia formájának is nevezik,
mivel a választók nem közvetlenül, hanem választott képviselőik útján vesznek
részt a hatalom gyakorlásában.

Képviselőház: a → parlamentek hagyományosan a választók által választott

küldöttekből álló → kamarájának általános megjelölése. A ~ tehát a
demokratikus képviseleti (→ képviseleti demokrácia) elvnek a →
törvényhozásban való megvalósítására hivatott. A ~nak az egyes → államokban
sajátos, az ország története során kialakult neve van (→ alsóház, → alsótábla).
A parlamentáris kormányzati rendszerekben (→ parlamentarizmus) a →
miniszteri felelősség érvényesítése elsősorban az első kamarák hatásköre, ezért
és más okok miatt is, a modern → parlamentarizmusban a ~ak szerepe a döntő
a törvényhozásban.

Kereset: a bírósághoz (→ bíróságok) intézett olyan kérelem, amely → polgári

per megindítására irányul. Mivel a bíróság a → polgári ügyek körében
keletkezett vitát csak kérelem esetén bírálja el, ~ nélkül nincs polgári per. A per
megindításának joga a vitában érdekelt felet (→ fél) illeti meg, aki a ~
benyújtásával a felperes pozíciójába kerül. A magánautonómia feltétlen
tiszteletben tartása alapján a felperesi pozíció csak önkéntes lehet, vagyis a
felperes szabadon dönthet arról, hogy megindítja-e a pert vagy sem. Az 1990
utáni magyar jog ebbe az irányba halad a hivatalból való ~indítás
lehetőségének a fokozatos leépítésével. A ~ jogvédelmi eszköz, amely polgári
per útján érvényesíthető → alanyi jogok védelmére szolgál. A jogvédelemre
akkor kerülhet sor, ha az igény formájában kifejezésre juttatott alanyi jogot
megsértik, vitatják vagy veszélyeztetik. A ~ben mindezt elegendő állítani,
mivel a ~ nem függ össze a perbe vitt alanyi jog tényleges létezésével. A ~tel
megindítható polgári per a bírósági jogvédelem legfontosabb és legtipikusabb,
bár korántsem kizárólagos formája. A ~ alanya a felperes, aki egyúttal az anyagi
jogvita jogosultja, vagyis az ún. materiális fél. A ~ tárgya az érvényesítendő
követelés, amely nemcsak jog lehet, hanem olyan anyagi jogviszony is, amely a
perben vitássá tehető, mint pl. → szerződés érvényessége vagy az apaság
megállapítása (→ apasági vélelem). A ~ tartalma a felperes határozott kérelme
arra vonatkozóan, hogy milyen jogvédelmet kíván a bíróságtól. Eszerint
különbséget lehet tenni a ~ különböző fajtái, nevezetesen a marasztalási, a
megállapítási és a jogalakítási ~ között. A ~ alapjául azok a tények szolgálnak,
amelyekből a felperes a kereseti követelését származtatja. A ~ címzettje az a
bíróság, amelyiktől a felperes az alperessel szemben jogvédelmet kér. Ha a ~ a
→ törvényben előírt követelményeknek megfelel, a bíróság köteles az ügyben
eljárni, akár van érvényesíthető magánjoga a felperesnek, akár nincs. A 20.
század második felében a ~i jog lényegét mindinkább az → emberi jogként
elismert és az → alkotmányokban is rögzített bírósághoz fordulás joga (→
tisztességes eljáráshoz való jog) fejezi ki. A ~i jog érvényesítéséhez szabályszerűen
benyújtott → ~levélre van szükség. A ~ fogalma egyes → nemzetközi bíróságok
(pl. → Nemzetközi Bíróság) eljárásjogában is ismert, s meghatározott feltételek
esetén ezekhez a fórumokhoz a felek ~tel fordulhatnak.

Keresetlevél: a → kereseti jog érvényesítéséhez szükséges, a bírósághoz (→

bíróságok) szabályszerűen benyújtott irat. A ~ a felperes (→ fél) írásbeli
beadványa, amely a kereseti kérelmet és a → polgári per megindításához
szükséges egyéb adatokat tartalmazza. Legfontosabb eleme a bíróság döntésére
irányuló határozott kérelem. A ~ben elő kell adni az érvényesíteni kívánt
jogot, az annak alapjául szolgáló tényeket, a bizonyítékok (→ bizonyítás)
megjelölésével. A ~et a → hatáskörrel és → illetékességgel rendelkező
bíróságnál, ill. az elsőfokú → közigazgatási határozatot hozó szervnél (→
közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei) lehet benyújtani.

Keresettől elállás: → polgári ügyekben valójában a → keresetlevél visszavonását

jelenti, ami → permegszüntetéshez vezet. Az érdemi → tárgyalás megkezdése
után a ~ hatályossági feltétele az alperes (→ fél) hozzájárulása. Egyes
pertípusokban, így pl. a különlegesen szabályozott → személyi állapottal
kapcsolatos perekben ez a korlát nem érvényesül. A permegszüntetés az igény
újabb érvényesítésének általában nem akadálya.

Kereskedelmi bíróságok: → gazdasági bíráskodás

Kereskedelmi jog: a → magánjog (→ polgári jog) üzletszerű gazdasági

forgalommal foglalkozó része. A ~ két alapvető része: a) a kereskedői jogállás
(→ kereskedői státus), az egyéni és a társas kereskedelmi vállalkozás, a
kereskedelmi társaságok (→ gazdasági társaság) joga és a → cégjog; b) a →
kereskedelmi ügyletek joga. A tág értelemben vett ~hoz sorolják még a →
bankjogot, a biztosítási jogot (→ biztosítási szerződés), az → értékpapírjogot, a
→ csődjogot, és egyes szerzők a → versenyjogot is. A ~ önállósága a
középkorban alapozódott meg. Franciaországban 1789 után lényegében
egyszerre jött létre a → Code civil és a → Code de commerce. A német
jogterületen a fejlődés lassúsága folytán a kereskedelmi törvénykönyvek
általában megelőzik a → polgári törvénykönyvet (→ Német Birodalom polgári
törvénykönyve, német kereskedelmi törvény). Ez történt Magyarországon is, s a
→ kereskedelmi törvénykönyvet már 1875-ben elfogadták (1875. évi XXXVII.
tc.). Az 1900-as évek európai → jogalkotására már nem jellemző a ~ önálló
kodi kálása (→ kodi káció); az üzleti forgalom joga általában beolvad az
egységes polgári jogba (Svájc, Olaszország). De a ~ mint önálló oktatási és
tudományos diszciplína Európában egységesen fennmarad, és jellemző az
angolszász országok (→ common law) jogára is. A ~ ugyanis dinamikusabb az
általános polgári jognál (l. pl. új → szerződési típusok keletkezését: → lízing, →
franchise, → factoring), és a komplexitásra is jobban hajlamos, azaz intenzívebb
a kapcsolata a → jogrendszer más ágaival (pl. erősebbek a → közigazgatási jogi
és → pénzügyi jogi behatások).

Kereskedelmi jó hírnév, kereskedelmi név védelme: a → versenyjog a →

tisztességtelen versenycselekmények tilalmával védi a vállalkozások jó hírnevét
és biztosítja a jó hírnévnek a hírnévrontás elleni védelmét. A versenyjog azt
célozza, hogy a vállalkozó saját teljesítményével jusson – versenytársát
megelőzve – előnyösebb piaci pozícióba, és ne annak becsmérlésével. A hírnév
(goodwill, image, piaci reputáció, piaci bevezetettség) ugyanis a vállalkozás
eszmei értékéhez tartozik, amelynek károsítása a vállalkozás értékét is
befolyásolja (→ kár, → kártérítési felelősség). A kereskedelmi név védelme a
névbitorlás ellen nyújt védelmet. A → vállalat neve, amely adott esetben →
vállalatjelző lehet, vagy → cégnév, ha a → cégjegyzékbe bevezették (a → cégjogi
oltalomban részesül), vagy pedig (bejegyzés híján) üzletjelző: ezt a versenyjog
védi, de csak akkor, ha az üzlet egyediesítésére alkalmas, azaz megkülönböztető
ereje van (találó fantázianév). A pusztán a tevékenységre utalást (pl.
„vegyeskereskedés”) azonban nem védi a versenyjog.
Kereskedelmi képviseletek: mind a → diplomáciai képviselet, mind pedig a →
konzulok feladatai közé tartozik többek között a küldő és a fogadó → állam
gazdasági kapcsolatainak fejlesztése. Általánosnak tekinthető az államoknak az
a gyakorlata, hogy a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatokkal összefüggő
konkrét feladatokat a diplomáciai, ill. konzuli képviseletek keretében működő
kereskedelmi osztály vagy részleg végzi (→ diplomáciai kapcsolatok, → konzuli
kapcsolatok). A küldő és a fogadó állam külön → megállapodása alapján
működhet állami kereskedelmi képviselet, amely azonban nem része a
diplomáciai vagy konzuli képviseletnek. Az ilyen megállapodások szabályozzák
egyebek mellett az e ~et megillető jogokat, könnyítéseket és mentességeket. A
kereskedelmi, ill. gazdasági → kamarák, továbbá külkereskedelmi cégek,
hajózási, repülési, idegenforgalmi stb. → vállalatok külföldön működő
képviseleteinek és személyzetük tagjainak jogi helyzetét a működési hely
államának joga és szokásai szabályozzák.

Kereskedelmi nyilvántartás: → cégjegyzék

Kereskedelmi társaság: → gazdasági társaság, → kereskedelmi törvény

Kereskedelmi törvény: az európai országok jelentős részében a → polgári

törvénykönyvektől elkülönült → törvény, amely a kereskedők jogállásáról (→
kereskedői státus), a kereskedelmi társaságokról (→ gazdasági társaság) és a →
kereskedelmi ügyletekről rendelkezik. Ilyen önálló ~ megalkotására került sor
pl. Franciaországban (→ Code de commerce), Németországban (→ kereskedelmi
jog). Magyarországon jelentős előzmények után 1840-ben elfogadták a magyar
~t (1840. évi XV. tc.). Erdélyben 1772 óta folyamatosan az osztrák →
váltótörvény volt érvényben, 1850-től egész Magyarország területén az osztrák
jogot alkalmazták. Az → Ideiglenes törvénykezési szabályok Magyarország
szűkebb területén visszaállította a régebbi magyar ~ érvényét. A kiegyezés után
(→ kiegyezési törvények) → Apáthy István kapott megbízást a magyar ~
javaslatának elkészítésére. Az → Országgyűlés 1875. évi XXXVII. tc.-ként
fogadta el a ~t, amely a kereskedelmi jog egységesítése végett nagymértékben
követte a német ~t. A magyar polgári törvénykönyv hiánya miatt (→
Magánjogi törvényjavaslatok) a ~ jelentős polgári jogi anyagot is tartalmazott.
Magyarországon a 20. század végén az 1875. évi ~ egyes töredékei [pl.
közraktározás (→ közraktári szerződés)] még hatályban vannak, de az egységes
polgári jog a ~ot is átfogja. 1988 után a ~ egyes területei a Polgári
Törvénykönyvtől függetlenül, önálló törvények nyomán fejlődtek.

Kereskedelmi ügylet: olyan, a gazdasági élet résztvevői, szereplői között

létrejövő viszonytípus, amely a gazdasági fejlődés, a forgalmi élet gyors
átalakulása miatt állandóan változik, bővül (→ kereskedelmi jog).
Legáltalánosabban ~: nyereségszerzési célzattal áruknak, javaknak – változatlan
vagy feldolgozott formában – a termelőtől a fogyasztóig történő továbbítása.
Jogtörténeti megközelítés szerint ~nek minősül mindaz, amit az 1875. évi
XXXVII. tv. (→ kereskedelmi törvény) meghatározott szakaszai annak
minősítenek. A kereskedelmi törvény vonatkozó szabályaiban felsorolt
ügyleteknek többé-kevésbé megfelelő szerződéstípusok (→ szerződési típusok,
típusszerződés) a mai áruviszonyok között is megtalálhatók, amelyek teljes
bizonyossággal a ~ek közé sorolhatók. Ezek: 1. → adásvételi szerződés (→ ingó
dolgok körében), 2. → szállítási szerződés, 3. mezőgazdasági termékértékesítési
szerződés, 4. → vállalkozási szerződés, 5. → fuvarozási szerződés, 6. →
szállítmányozási szerződés, 7. → bizományi szerződés, 8. → közraktári szerződés,
9. → biztosítási szerződés, 10. → értékpapír-forgalmazás, 11. → bank- és
pénzszolgáltatási ügyletek, 12. kereskedelmi → képviselet, 13. alkuszi ügylet,
14. barterügylet (→ csereszerződés), 15. → factoring, 16. → lízing. Valamely →
jogviszony azonban nem csak a tárgyát képező → szolgáltatás jellege szerint
minősülhet ~nek. Abban az esetben, ha a → jogügyletben valamelyik fél
szakértelem, szaktudás, hasonló jellegű ügyletek lebonyolítására vonatkozó
ismeretek birtokában vesz részt, az ilyen féllel szemben támasztott magasabb
követelmények, fokozottabb elvárások kifejezéseként ezek az ügyletek is ~nek
minősülnek. A ~ olyan felek közötti jogviszony, akiknek legalább egyike
kereskedő (→ kereskedői státus). A kereskedő fogalmának klasszikus
meghatározását a modern áruviszonyok között felváltotta a gazdálkodó
szerveknek mint a piac szereplőinek a terminológiája (→ gazdálkodó szervezet).

Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization – WTO): a GATT

(→ Általános vám- és kereskedelmi egyezmény) uruguayi tárgyalási fordulójának
(Uruguay Round) eredményeként 1994. ápr. 15-én a Marrakesh-i →
egyezménnyel létrejött → nemzetközi szervezet (kihirdetve: 1998. évi IX. tv.).
A ~ felelős elsősorban az alábbi → nemzetközi szerződések végrehajtásának
gyelemmel kíséréséért: GATT és a kapcsolódó, az egyes cikkelyek
Á
végrehajtását szolgáló egyezmények; a GATS (Általános egyezmény a
szolgáltatások kereskedelméről); TRIPS (Egyezmény a szellemi tulajdonjogok
kereskedelmi aspektusairól). A ~ fő célja, hogy tartós fejlődés alakuljon ki a
világ gazdasági forrásainak optimális felhasználására, ill. biztosított legyen a
környezet megóvása a nemzetek gazdasági fejlődésének különböző szintjei
gyelembevételével, s elősegítse az elmaradott fejlettségű országok
világkereskedelemben való részesedésének növelését. A ~ állandó fórumot
biztosít az → államok, közötti, az áruk, a szolgáltatások nemzetközi
kereskedelmének liberalizálására irányuló folyamatos tárgyalásokhoz, ill. a
világkereskedelem szabályozását célzó rendelkezések fejlesztésére vonatkozó
tanácskozásokhoz. A ~ felelős továbbá a felek között felmerülő viták
rendezéséért a tagállamok által rögzített vitamegoldó eljárás (dispute
settlement) szabályai szerint. A ~ legfelsőbb tanácskozó szerve a Miniszteri
Konferencia, amely 2 évenként ülésezik. A közbenső időszak alatt a
Konferencia funkcióját az ún. Általános Tanács látja el, amely vitarendező
szervként is eljár. A Tanács munkáját a három egyezménycsoportnak megfelelő
további, tanácsoknak nevezett szervek segítik. Székhelye: Genf.

Kereskedői státus: a középkor óta kialakult a kereskedői önálló → jogállás,

lényegében azokra nézve, akik önálló kereskedelmi név (→ cégnév) alatt
üzletszerű gazdasági vállalkozást folytatnak (→ kereskedelmi jog). Tágabb
értelemben a ~ a társas vállalkozásokra is vonatkozik, szűkebb értelemben csak
az egyéni kereskedőkről van szó. A kereskedőn azonban nem csak a szoros
értelemben vett (kis)kereskedő értendő jogilag, hanem az az önálló iparos is,
aki egyéni → cégként termékeit maga értékesíti. A magyar jog szerint egyéni
vállalkozást három formában lehet folytatni: a) egyéni vállalkozói igazolvány
alapján korlátlan anyagi felelősség mellett; b) → cégjegyzékbe, bejegyzett egyéni
vállalkozóként, azaz egyéni cégként ugyancsak korlátlan anyagi felelősség
mellett; c) egyszemélyes → korlátolt felelősségű társaságként vagy
részvénytársaságként, de már a → társasági jog szabályai szerint (→ egyszemélyes
társaság) .

Keretjogszabály: olyan → jogszabály, amely más, alacsonyabb szintű

jogszabályok (→ jogforrások hierarchiája) tartalmának egy részét határozza
meg, tiltással vagy gyakrabban pozitív előírással; az alacsonyabb szintű
jogszabály csak a ~ tartalmi korlátai között szabályozhatja a ~ban szabályozott
tárgyat. A ~ rendszerint → törvény, míg a ~hoz képest végrehajtó jogszabály
valamilyen → rendelet [szövetségi → államokban (→ föderáció) gyakran
szövetségi törvény és a tagállamok törvénye] . Lehetséges azonban →
alkotmányos ~, ez esetben a végrehajtó jogszabály rendesen törvény. A ~hoz
hasonló (és gyakran vele együtt fordul elő) a → felhatalmazó jogszabály, amely
rendszerint törvény vagy maga az alkotmány; ez más, alacsonyabb szintű →
jogforrás megalkotására kötelezi vagy jogosítja a jogalkotót (→ jogalkotás),
amely a felhatalmazás keretei között – a ~tól eltérően – önállóan szabályozhat,
a jogforrási hierarchia tiszteletben tartása mellett. A ~tól megkülönböztetendő
a → kerettényállás is, amely lényegében → utaló jogszabály.
Megkülönböztetendő továbbá a ~tól a → generális klauzula, amely általános
tartalmú jogszabály, de általánossága miatt pontos tartalmát csak a → bírói
vagy → közigazgatási gyakorlatban kialakuló értelmezés határozza meg;
ennyiben a generális klauzula felfogható a jogalkalmazói jogalkotás számára
keretet adó vagy arra felhatalmazó jogszabálynak.

Keretszerződés: a → polgári jogban olyan → szerződés (többnyire →

előszerződés), amelynek alapján a felek nem egy, hanem – egy meghatározott
keret erejéig – több szerződést kötelesek kötni. A ~ alapján lehetséges, hogy
mindkét felet terheli a szerződéskötési kötelezettség, lehetséges azonban, hogy
csupán egyiküket. Az első esetben a ~ tárgya egy hosszabb távú partneri
együttműködés, a szerződés tartalma pedig erre az életviszonyra vonatkozó,
meghatározott időbeli és → teljesítésbeli keretre, jövőbeli szerződések
megkötésére irányuló kötelezettség (kapacitásszerződés) . A második esetben az
egyik szerződő fél leköt egy meghatározott keretet, amely szerződési partnere
rendelkezésére áll; vagyis a ~ alapján nem teljesítés történik, hanem az egyik fél
kötelezettséget vállal arra, hogy egy meghatározott keretben, további külön
szerződéskötés nélkül, partnere kérésére szerződésszerűen teljesíteni fog (→
bankhitelszerződés). Egy harmadik lehetséges esetköre a ~nek, amikor egy
szerződés a jogosultat felhatalmazza arra, hogy egyoldalú lehívásokkal
részletekben vegye igénybe a → kötelezett → szolgáltatását.

Kerettényállás: a → büntetőjogi szabály részét képező → diszpozíció egyik

lehetséges formája. Az életviszonyok gyors változását nehezen követő merev
büntetőjogi szabályok elkerülése érdekében a ~ nem rögzíti pontosan a tiltott
magatartásokat, hanem a büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek)
körülírásával, a más → jogágbeli → jogsértésre utalással teszi lehetővé a
megváltozott körülményekre történő alkalmazását. A ~okat más jogághoz
tartozó különnormák töltik meg tartalommal. Három fő csoportja ismert a →
bűncselekményeknek, amelyek → kodi kálása során a ~t alkalmazzák: a →
foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a → közlekedési bűncselekmények és
bizonyos → gazdasági bűncselekmények.

Kerítés: → bűntett, amely megvalósul valakinek más személy részére

közösülésre vagy fajtalanságra való megszerzésével. A ~ megvalósításához
szükséges, hogy a kerítő tevékenysége döntő tényezője legyen a nemi kapcsolat
létesítésének. A ~ szándékos → bűncselekmény, amely csak haszonszerzési
célzattal követhető el (→ szándékosság). A súlyosabb minősülést megalapozó
tényező az üzletszerű elkövetés (→üzletszerűség), ill. még súlyosabb büntetési
tétel alkalmazását teszi kötelezővé pl. a → hozzátartozó vagy a 18. életévét be
nem töltött személy vonatkozásában, valamint a megtévesztéssel, erőszakkal,
avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen → fenyegetéssel történő
elkövetés.

Kerület: igazgatási egység, amely a történelem során különböző alakzatokat

jelölt (→ közigazgatási területi beosztás). Magyarországon a 18. század végen pl.
területi államigazgatási egységet jelentett; később a nagyobb városokon belüli
igazgatási egységet nevezik ~nek. Budapest → főváros ~i elöljáróságairól →
törvényi szinten először az 1893. évi XXXIII. tc. rendelkezett. A 20. század
végén a főváros 23 ~re oszlik, amelyekben → önkormányzat működik,
lényegében a települési önkormányzatok jogállásával. Önálló képviselő-
testülettel rendelkeznek, továbbá → költségvetéssel. Egyes kérdésekben
felelősségüket megosztják a fővárosi önkormányzattal. A → megyei jogú
városok ~ei ezzel szemben tisztán igazgatási egységek, bennük önálló testület,
saját önkormányzati jogkörrel nem működhet.

Késedelem: a → polgári jogban a → szerződésszegés egyik esete. Bekövetkezhet

mind → kötelezetti, mind jogosulti oldalon. Amennyiben a kötelezett a →
szerződésben megállapított, vagy a → szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül
megállapítható → teljesítési idő alatt nem tesz eleget a szolgáltatási
kötelezettségének, ill. azt a jogosult felszólítására nem teljesíti, ~be esik. A
kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a ~ből eredő → kárát (→
kártérítési felelősség), kivéve, ha ~ét ki tudja menteni. A kötelezett felelős a
szolgáltatás tárgyában a ~ alatt bekövetkezett minden kárért, kivéve, ha
bizonyítja, hogy az adott kár a ~ hiányában is bekövetkezett volna. A
kötelezett kimentésétől függetlenül a ~nek objektív → szankciói is vannak,
ezek: a kártérítés (→ kártérítési jog), a → kárveszélyviselés, a → kötbér, a
teljesítés követelése, az elállás (→ elállási jog) és a → késedelmi kamat. A
jogosult akkor esik ~be, ha nem fogadja el a szerződésnek megfelelően
felajánlott teljesítést, vagy elmulasztja azokat az intézkedéseket, ill. nem teszi
meg azokat a nyilatkozatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kötelezett
képes legyen teljesíteni, vagy pedig nem állítja ki a nyugtát, mint a teljesítés
igazolását, ill. az → értékpapírt nem adja vissza. Jogosulti ~ esetén a kötelezett
követelheti kárának megtérítését. Ez alól a jogosult csak akkor vonhatja ki
magát, ha ~ét ki tudja menteni. Kimentés esetén is köteles azonban a jogosult
megtéríteni a kötelezettnek a → felelős őrzésből eredő költségeit, a jogosultra a
kárveszély az eredeti teljesítés időpontjában száll át, vagyis a jogosult éppen úgy
viseli a → dolog megsemmisülésének, elvesztésének vagy megrongálódásának
veszélyét, mintha a teljesítést elfogadta volna.

Késedelmi kamat: a → polgári jog szerint amennyiben a → szolgáltatás tárgya

pénz zetés, akkor a → késedelem objektív jogkövetkezménye a → kamat zetési
kötelezettség. ~ akkor is jár, ha egyébként a szolgáltatás maga kamatmentes
volt. A ~ zetés objektív jellegű, ellene nincs helye kimentésnek. A jogosult
csak a ~ot meghaladó → kárát követelheti.

Kész zető kezes: → kezesség

Készpénz-helyettesítő zetési eszköz hamisítás: → vétségnek minősülő →

gazdasági bűncselekmény, amely készpénz-helyettesítő zetési eszköz
meghamisításával vagy hamis készpénz-helyettesítő zetési eszköz készítésével
valósul meg. Csak szándékosan követhető el (→ szándékosság), a büntetőjogi
felelősség (→ felelősségi elméletek) feltétele a felhasználás célzata (→ célzatos
bűncselekmény) is.

Készpénz-helyettesítő zetési eszközzel visszaélés: → gazdasági

bűncselekmény, amelynél a → kárt hamis vagy hamisított készpénz-helyettesítő
zetési eszköz felhasználása, készpénz-helyettesítő zetési eszköz jogosulatlan
felhasználása, ill. az ilyen készpénz-helyettesítő zetési eszközzel való zetés
elfogadása okozza. A ~ csak szándékos elkövetés (→ szándékosság) esetén
büntetendő, az első → elkövetési magatartás pedig ezen felül csak jogtalan
haszonszerzés végett elkövetve. E változatok elkövetése → vétséget képez, de
→ bűntettként súlyosabban minősül a kár nagyságára, ill. a → bűnszövetségben
történő elkövetésre, ill. az → üzletszerűségre tekintettel. A → Büntető
Törvénykönyv ezen felül → vétségként rendeli büntetni pl. más készpénz-
helyettesítő zetési eszközének a jogosult beleegyezése nélküli megszerzését is.
A ~ annyiban is hasonlít a → vagyon elleni bűncselekményekhez, hogy személyi
→ vagyon megkárosítása esetén az elkövető csak → magánindítványra
büntethető, ha a → sértett a → hozzátartozója.

Kétoldalú szerződések: → nemzetközi szerződés

Kétszeres értékelés tilalma: → büntetés kiszabása

Kettős adózás: a gazdasági folyamatok nemzetközivé válása folytán az

országok közti ügyletekre értelemszerűen több → állam hazai →
adójogszabályai is érvényesíthetők. Ez szükségszerűen olyan kettős vagy többes
adózáshoz vezethet, ami bénítólag hat a gazdasági fejlődésre és a nemzetközi
kapcsolatokra is. A ~ elkerülésére vagy legalábbis mérséklésére szolgáló →
nemzetközi szerződésekbe foglalt módszerek négy alapvető csoportra oszthatók:
a) alacsonyabb → adómérték alkalmazása; b) a külföldön zetett adó
beszámítása az összadó zetési kötelezettség megállapítása során; c) a nettó
(adóval csökkentett) külföldi jövedelem gyelembevétele az összjövedelem
megállapítása során; d) a külföldi jövedelem → adómentessége.

Kettős házasság vagy kettős bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése: →

bűntett, amelyet az követ el (→ elkövetők), aki → házasságának érvényessége
idején újabb házasságot köt, vagy aki házassági kötelékben levő személlyel köt
házasságot (bigámia – gör., lat.). A → törvény nem csak a házasságot, hanem a
→ bejegyzett élettársi kapcsolatot is védi, hiszen a bűntettet az is elköveti, aki pl.
házassági kötelékben levő vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban álló személlyel
létesít bejegyzett élettársi kapcsolatot.
Kettős (vagy többes) állampolgárság: akkor áll fenn, ha ugyanazon személyt
egyidejűleg két (vagy több) → állam egyaránt állampolgárának (→
állampolgárság) tekinti. Mivel az állampolgárság szabályozása az állami →
szuverenitás közvetlen megnyilvánulása, minden szuverén állam önmaga
határozza meg államában az állampolgárrá válás feltételeit. Egynél több
állampolgárság megszerezhető mind eredeti úton (azaz a születés tényével),
mind származékosán. Eredeti úton megszerzett ~ az állampolgárságot
megalapozó kétféle elv (ius sanguinis, ill. ius soli) pozitív összeütközésből
származik (→ állampolgársági jog szabályozásának elvei). Eszerint ha valaki
olyan államban születik, ahol a ius soli (a területi jog) elvét alkalmazzák, szülei
állampolgársága alapján viszont a ius sanguinis (a vérségi jog) elve érvényesül,
akkor megszerzi mindkét állam állampolgárságát. Származékos úton akkor
válhat valaki ~úvá, ha úgy szerzi meg más államok állampolgárságát, hogy a
már meglévő állampolgárságát nem vesztette el (→ honosítás). A → magyar
állampolgársági jog nem tiltja a magyar állampolgár esetleg létező külföldi
állampolgárságát, de nincs is tekintettel rá. A ~ tényét az államok – néhány
kivételtől eltekintve – általában elismerik, ugyanakkor olyan nemkívánatos
jelenségnek tekintik, amelyből mind az egyén, mind az állam számára
kon iktusok származhatnak. Előfordulhat pl., hogy egy állam → diplomáciai
védelemben részesítené polgárát olyan állammal szemben, amelynek a védeni
kívánt személy szintén polgára. Adott személy számára a ~ akkor okozhat
problémát, ha pl. ugyanazt az állampolgári kötelezettséget mindkét államában
teljesítenie kell. A ~ korlátozására mind a → belső jogokban, mind a →
nemzetközi jogban található példa. A ~ érdemi visszaszorítása elsősorban az
államok együttműködésétől, → nemzetközi szerződésektől várható. A →
Nemzetek Szövetségének égisze alatt 1930-ban Hágában létrejött egy
nemzetközi szerződés és három kiegészítő → jegyzőkönyv az állampolgársági
szabályok összeütközéséből adódó egyes kérdések rendezése tárgyában, ezekhez
az okmányokhoz azonban nagyon kevés állam csatlakozott. Lényegében a ~i
és a → hontalansági esetek kiküszöbölésére törekszik a New Yorkban 1957.
febr. 20-án létrejött → Egyezmény a férjezett nők állampolgárságáról
(kihirdetve: 1960. évi 2. tvr.). Magyarország a kettősség teljes kiküszöbölése
érdekében 1958 és 1980 között az akkori szocialista országokkal kétoldalú
egyezményeket kötött, ezeket az egyezményeket azonban 1990-től kezdődően
a → kormány felmondta (ill. nem hosszabbította meg).
Kézbesítés: hivatalos iratok, bírósági határozatok (→ ítélet, → végzés), →
hatósági határozatok, → közjegyzői iratok → felekkel történő írásbeli közlése.
Jelentősége abban áll, hogy a ~ megtörténtétől kell számítani az irat közlésével
kezdődő → határidőket (pl. → fellebbezési határidőt), valamint a ~sel állnak be
az irat közléséhez kapcsolódó joghatások (pl. → per megindulása). A ~t
általában postai szolgáltató útján kell végezni. Az iratot annak átvételén túl
akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadja, vagy
bizonyos határidőn belül az iratot nem veszi át, azt a postai szolgáltatónál nem
kereste (~i → vélelem). A ~i vélelmet a címzett az eljárás során megdöntheti, ha
önhibáján kívül álló okból nem tudta átvenni az iratot, vagy a ~
szabályszerűtlen volt. Ebben az esetben a ~hez fűződő joghatások nem állnak
be, és az iratot ismételten kézbesíteni kell a címzettnek. Legújabban a →
polgári eljárási jog és a → közigazgatási eljárási jog lehetőséget biztosít a
hivatalos iratok elektronikus úton történő ~ére is. A külföldre történő ~ során
az iratokat az egyes → államok által kijelölt központi → hatóságok útján kell
kézbesíteni, és ahhoz mellékelni kell az iratnak a címzett által értett nyelvre
lefordított szövegét. A külföldre történő ~ mellőzésére a polgári eljárási jog
belföldi ~i megbízott (→ megbízási szerződés) alkalmazását írja elő a külföldi
félnek.

Kézbesítési megbízott: → kézbesítés

Kézbesítési vélelem: → kézbesítés, → vélelem

Kezelői jog: az állami tulajdon (→ állami tulajdonjog) és a bármilyen okból

cselekvőképtelen (→ cselekvőképesség) tulajdonosok → vagyonának,
működtetésére szolgáló → polgári jogi intézmény. A koruknál vagy egyéb
okból korlátozottan vagy teljesen cselekvőképtelen személyek tulajdonát
számadási kötelezettséggel vagy éneikül törvényes képviselőjük [szüleik (→
törvényes képviselet), gyámjuk (→ gyámság) vagy gondnokuk (→ gondnokság)]
kezeli (→ képviselet). A kezelés kiterjedhet a vagyonnal való rendelkezésre (→
rendelkezési jog) is. A társadalmi tulajdont preferáló → jogrendszerekben a ~
egyes korszakokban és → államokban mint quasi → tulajdonjog funkcionált,
így pl. az 1980-as években Magyarországon is. A ~ intézménye jól
felhasználható azoknak a vagyonoknak a működtetésére, amelyeket az
elsődleges tulajdonos (pl. az állam) egy → jogi személynek átad (pl. →
koncessziós szerződés alapján) úgy, hogy nem kíván lemondani tulajdonjogáról,
de a működtetőnek viszonylag szabad kezet ad a vagyonnal való gazdálkodásra
(→ vagyonkezelés).

Kezesség: a → római jogban is ismert → jogintézmény (sponsio → stipulatio),

amely minden árutermelő jogban megtalálható. A ~ → szerződést biztosító
mellékkötelezettség, a → kötelem személyi biztosítéka. Amennyiben a →
kötelezett bármilyen okból nem teljesít (→ teljesítés), a kezes köteles helyette a
jogosultnak teljesíteni. A ~ → szerződés, vagy → jogszabályi rendelkezés alapján
jöhet létre. A kezesi szerződés alanyai a kezes és a → követelés jogosultja. Ha a
kötelezett állapodik meg valakivel, hogy az ~et vállal érte, a ~ nem jön létre. A
~ járulékos kötelezettség, mindig feltételez valamely már fennálló
főkötelezettséget. A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik,
amelyért ~et vállalt. A kezes érvényesítheti azokat a kifogásokat, amelyeket a
kötelezett érvényesíthet a jogosulttal szemben. A kezes kötelezettsége nem
válhat terhesebbé, mint amilyen az elvállalásakor volt, azonban kiterjed azokra
a mellékkötelezettségekre is, amelyekkel a kezesnek számolnia kell (pl. →
kamat). A ~nek két fajtája van, az egyszerű (sortartó) ~ és a kész zető ~.
Egyszerű ~ esetén a főkötelezettség kötelezettje megelőzi a kezes zetési
kötelezettségét. A jogosultnak sortartási kötelezettsége van, azaz előbb a
kötelezettől kell követelnie a tartozást, s ha a követelés kielégítetlen marad,
csak akkor követelheti a kezestől a teljesítést. A kész zető ~ a jogosultnak
kedvezőbb pozíciót biztosít. A kész zető ~ azt jelenti, hogy a kezes a
kötelezettel egy sorban áll, s a jogosult a kötelezettől vagy a kezestől egyaránt
követelheti a tartozás teljesítését. A kész zető ~ egyetemleges kötelezettséget
(→ egyetemleges jogosultság-kötelezettség) hoz létre a kötelezett és a kezes között.
A kész zető ~ szabályait csak akkor lehet alkalmazni, ha a felek így állapodtak
meg (→ alakszerűség), ha a ~et kár megtérítésére (→ kártérítési jog) vállalták,
vagy ha a ~et → bank vállalta.

Kft.: → korlátolt felelősségű társaság

Kiadatás: az az eljárás, amelynek keretében az egyik → állam a területén

tartózkodó személyt kiadja egy másik államnak → büntetőeljárás lefolytatása,
vagy az ott kiszabott büntetés végrehajtása céljából. A ~ egyik célja, hogy a →
bűncselekmények elkövetői külföldre távozással ne bújhassanak ki a felelősségre
vonás alól. A ~i eljárás a bíróság (→ bíróságok) előtt folyik, de a ~
engedélyezésének vagy megtagadásának kérdésében igazgatási → hatóság,
rendszerint az igazságügyi → miniszter határoz. Az igazgatási hatóságot a
bíróság határozata oly mértékben köti, hogy a bíróságnak a ~t megtagadó
határozata ellenére a ~i kérelem nem teljesíthető. A → nemzetközi jog általános
~i kötelezettséget nem ismer, a ~ra rendszerint → nemzetközi szerződés vagy →
viszonosság alapján kerül sor akkor, ha a ~ alapjául szolgáló cselekmény
mindkét államban bizonyos büntetéssel büntethető (~i bűncselekmény). A ~i
kérelem jogcíme lehet: a bűncselekmény elkövetője a ~t kérő állam polgára,
vagy a bűncselekményt a megkereső állam területén követték el. Saját
állampolgárt (→ állampolgárság) rendszerint nem adnak ki, ez alól kivételt
képeznek a háborús bűnösök, akiket a II. világháború után a
bűncselekményük elkövetési helyén vontak felelősségre (→ háborús
bűncselekmények és bűnösök). Általában akadálya a ~nak a → politikai
bűncselekmény miatti eljárás, ide nem értve a → terrorcselekményeket. Az →
emberi jogi → egyezmények tiltják a kétszeres eljárást, tehát azt, hogy valakit
ugyanazért a bűncselekményért másodszor is elítéljenek (→ ne bis in idem
elve). A kiadott személlyel szemben csak amiatt a bűncselekmény miatt
folytatható le az eljárás, ami miatt a ~t kérték, és csak olyan büntetés (→
büntetési nemek) szabható ki, amely mind a megkereső, mind a megkeresett
állam jogában megtalálható. Pl. ha a megkeresett állam” joga tiltja a →
halálbüntetést, a megkereső állam joga viszont ismeri ezt a büntetést, akkor a
vádolt személlyel szemben halálbüntetés nem szabható ki; ilyen esetben
gyakran meg is tagadják a ~t. → külföldiek jogi helyzete

Kiadmányozás: az előkészített döntési tervezetnek a → közigazgatási szerv (→

közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei) vezetője által
történő aláírása annak egyértelmű jelzésével, hogy ezzel az adott tárgyban a →
döntés megszületett, és azt a címzettel az előírt formában közölni kell. A
közigazgatási szerveknél a ~i jog (és egyben kötelesség) a szerv vezetőjét illeti
meg. Nagyobb és tagolt szerv vezetője ezt a jogát alsóbb szintű vezetőkre
átruházhatja, de ennek megtörténte esetén is bármikor egy-egy ügyben a
döntés és vele együtt a ~ jogát magához vonhatja. Egyes, leginkább eljárási
aktusok ~i jogával a szerv nem vezető állású munkatársa is felruházható (pl. →
idézés kibocsátása vagy iratkiegészítésre felhívás). A ~i jog illetéktelen
gyakorlása fegyelmi vétségként (→ fegyelmi felelősség), sőt adott esetben →
okirathamisításként → büntetőjogilag szankcionálandó (→ közokirat-hamisítás).

Kiadói szerződés: a → felhasználási szerződés alaptípusa. A ~sel a kiadó jogot

szerez a meglevő vagy a megalkotandó irodalmi, zenei, gra kai, festészeti →
szerzői mű többszörözésére és példányonkénti terjesztésére, és kötelezettséget
vállal szerzői díj zetésére (→ szerzői díjazás). A → szerző vagy jogutód (→
jogutódlás) a mű → határidőre való rendelkezésre bocsátását ígéri. Sajátos
fajtája lehet a hangfelvétel ~e (→ hangfelvételgyártók jogai). A szerzői →
jogszabályok számos sajátos kötelező és megengedő szabályt tartalmaznak a ~re,
így pl. a nyelvi, területi, időbeli hatályt, a kiadás határidejét, e határidő
elmulasztásának jogkövetkezményeit illetően. A könyv- és a zeneműkiadó
általában kizárólagos jogot szerez. A kiadó felhasználási jogait másra általában
csak a szerző hozzájárulásával ruházhatja át. A nemzetközi kiadói gyakorlatban
szokásos meghatározott időre szerződéskötési jog – → opció – adása (→ szerzői
jog).

Kiadvány: → beadvány

Kibocsátási határérték: környezetvédelemben alkalmazott szakkifejezés annak

megjelölésére, hogy az emberi tevékenységekből származó szennyezőanyag-
kibocsátásnak, továbbá sugárzásnak, ill. rezgésnek (emissziónak) mi az a
maximuma, amelyhez a jog még nem fűz → szankciókat. A ~eket →
jogszabályoknak kell megállapítaniuk arra való tekintettel is, hogy a kibocsátott
anyagok a környezetet eltérő mértékben és módon terhelik (szennyezik),
továbbá, hogy hatásaik összegeződnek. Nem csak a kibocsátásoknak, hanem a
környezet terhelhetőségének is van határértéke (immissziós határérték). A
fentiekre tekintettel a különböző tevékenységek → engedélyezése során azok
várható környezeti hatásaival eleve számolni kell, és környezeti hatásvizsgálat
elkészítéséhez kell kötni a legkülönbözőbb létesítmények engedélyezését.

Kicserélés: → hibás teljesítés, → szavatossági jog

Kiegészítő magánvád: → magánvádas eljárás

Kiegyezési törvények: az 1865–1868. évi → országgyűlés által megalkotott →
törvények, amelyek közül a legfontosabb az 1867. évi XII. tc. volt. Először
törvénybe iktatták V. Ferdinánd, valamint a trónörökös lemondását, így a →
Pragmatica Sanctio szerint soron következő I. Ferenc József uralkodása
törvényessé válhatott. Az uralkodó (→ monarcha) elismerte az 1848-as
törvényeket (→ áprilisi törvények), majd az országgyűlés megalkotta a ~et,
amelyekkel egy sajátos → államalakulat – az Osztrák–Magyar Monarchia –
jött létre, amely az → alkotmányjog által használt kategóriák egyikébe sem
helyezhető el egyértelműen. Az így létrejött államalakulatot nevezték →
dualizmusnak. A kiegyezés nem a két államfél közötti kiegyezés volt, hanem a
magyar országgyűlés (a „magyar nemzet”) és az uralkodó közötti – a rendi →
alkotmányokéhoz hasonló – egyezkedés eredménye.

Kieli-csatorna: → nemzetközi csatornák

Kiesés az öröklésből: az → öröklési jog fontos szabálya, hogy aki az öröklésből

kiesik, a → hagyatékot nem szerezheti meg, úgy kell tekinteni, mint aki az
örökhagyó előtt meghalt (→ öröklés előfeltételei). A kiesett → örökös helyére a
→ törvényes öröklés rendjén a következő törvényes örökös, → végrendeleti
öröklés (→ végintézkedésen alapuló öröklés) esetén a végrendelet tartalmától
függő személy lép. Főbb kiesési okok: túlélés hiánya, → öröklésre való
érdemtelenség, → kitagadás, → öröklésről való lemondás, az → örökség
visszautasítása, házastárs különélése.

Kifogás: a → határidők betartására vonatkozó kötelezettség elmulasztásának

orvoslását célzó, a mulasztást elkövető bírósággal (→ bíróságok) szemben
előterjeszthető → jogorvoslat. Igénybe vehető, ha maga a bíróság mulaszt el
valamely → törvényi → határidőt, vagy az általa megállapított határidőt nem
tartják be (pl. a → szakértő, vagy a → tanú). Nincs helye olyan határozat ellen,
amely külön jogorvoslattal támadható. Előterjesztője a vádlott (→ terhelt), a
→ védő vagy a → magánfél lehet, címzettje a mulasztó bíróság. Elbírálója a
mulasztó bíróság feletti bíróság (3 hivatásos → bírója), Legfelsőbb Bíróság
esetén másik tanács. A ~ elbírálása aszerint alakul, hogy a mulasztó bíróság a ~t
alaposnak tartja-e, vagy sem. Ha igen, a mulasztást 30 napon belül maga
orvosolja, ha nem, elbírálásra felterjeszti. Az orvoslás, ha közvetlenül a bíróság
mulasztott, az → eljárási cselekmény teljesítésével, ill. újabb határidővel
teljesítésre kötelezéssel, ha más mulasztott, a mulasztóval szemben megfelelő
intézkedés alkalmazásával történik.

Kifosztás: → bűntett, amelynek elkövetője (→ elkövetők) jogtalan

eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól idegen dolgot (→ dolog), hogy evégből
lerészegíti, ill. az általa más → bűncselekmény elkövetése során alkalmazott
erőszak, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen → fenyegetés hatása alatt
álló vagy egyéb okból védekezésre képtelen személytől veszi el azt. A súlyosabb
minősülés alapja a dolog értéke, ill. ezzel bizonyos körben kombinálódva a →
bűnszövetségben való vagy a →csoportos elkövetés.

Kihágás: a → bűncselekmények súly szerint is osztályozhatók. Ennek két fő

formája ismert. Az egyik a dichotomikus felosztás. Ebben a rendszerben a
bűncselekményeket → bűntettekre és → vétségekre osztják. Ezt a rendszert
követi a magyar → Büntető Törvénykönyv is. A másik a trichotomikus (→
trichotomia) felosztás. Ebben a bűncselekmények bűntettekre, vétségekre és
~okra oszlanak. A ~ok képezik a bűncselekmények legenyhébb súlyú
kategóriáját. Számos → állam joga – így a magyar jog is – a ~ helyébe a →
szabálysértést állította.

Kihágási bíráskodás: → szabálysértési bíráskodás

Kijavítás: → hibás teljesítés, → szavatossági jog

Kincslelet: a → római jogban a kincs thesaurus, vagyis olyan, régen elrejtett,

értékes → dolog, amelynek tulajdonosát (az elrejtő → örökösét) az eltelt hosszú
idő miatt már nem lehet megtalálni. A római jogtudósok egyetértettek abban,
hogy a kincsen fennálló eredeti → tulajdonjog megszűnt, és aki saját telkén (→
telek) talál ~et, az megszerzi annak tulajdonát. Sokáig vitatott volt azonban,
hogy a más telkén megtalált ~ tulajdonát a telektulajdonos vagy a találó szerzi-
e meg. A régi felfogás szerint a ~ a telektulajdonost illette. A császárkorban e
szabályt a találó javára módosították, oly módon, hogy a saját telken és
bizonyos szakrális, kultikus helyeken (res sacrában és res religiosában) pl.
sírhelyen talált ~ tulajdonjogát egészében, az egyéb → ingatlanban talált ~
tulajdonjogát felerészben a találó szerzi meg. Későbbi császári rendeletek
szerint minden nem magántelken talált ~ felerészben a → scust illette. →
Iustinianus ezt a szabályozást vette át. A kincstalálás a → ius gentium szerinti,
→ eredeti tulajdonszerzési módok egyike, amely a puszta megleléssel
megvalósul. A nem saját telkén találó csak akkor szerez tulajdont, ha a ~et
jóhiszeműen és véletlenül találja meg. Ha a ~ tulajdonosa előkerül, és saját
jogát bizonyítani tudja, akkor a kincstalálással szerzett tulajdonjog megdől. A
→ polgári jog a ~et a → találás egyik sajátos esetének tekinti (→ gazdátlan
javak). A ~et kötelező az → államnak felajánlani. Ha az állam a ~re nem tart
igényt, az a találó tulajdonába kerül, ellenkező esetben viszont a találó a dolog
értékéhez mérten megfelelő díjra jogosult. Ha a ~ muzeális vagy műemléki
értékű, annak tulajdonjoga az államot illeti meg. Az ilyen ~re és az érte járó
díjra külön →jogszabály vonatkozik.

Kincstári vagyon: az a → vagyon, amelyet a → törvény kizárólagos állami

tulajdonnak (→ állami tulajdonjog kizárólagos tárgyai) minősít, továbbá az a
vagyon és → vagyon értékű jog, amelynek hasznosítására vonatkozóan külön
→ törvény rendelkezései alapján → koncessziós szerződést lehet kötni, ill. olyan
→ ingatlanok, berendezések, felszerelések, járművek és egyéb anyagi és
immateriális javak, amelyek az → állam közhatalmi központi → költségvetési
szervei, ill. közhasznú szervezetei közérdekű, továbbá egyes gazdasági célú
feladatai ellátásához szükségesek. A ~ba tartoznak azok a létesítmények,
alkotások, védett természeti értékek is, amelyek törvény alapján nem kerültek
a helyi és szakmai → önkormányzatok, → köztestületek, egyházak és
felekezetek, → pártok és társadalmi szervezetek tulajdonába. ~ továbbá az
állami tulajdonban levő műemlék ingatlan, védett természeti terület,
termőföld stb. A különböző eljárásokkal (nyilvános vagy zártkörű pályázat,
nyilvános → árverés, nyilvános ajánlattétel, nyilvános forgalomba hozatal,
zártkörű elhelyezés és → tőzsdei értékesítésre adott megbízás) értékesíthető.

Kincstárjegy: az → állam rövid lejáratú adósságát (→ államadósság)

megtestesítő → értékpapír, amelyet az állam hitelszükségletének fedezésére
bocsát ki. A ~ lehet → kamatozó és nem kamatozó. Meghatározott, általában
az adott → költségvetési év időtartamán belüli vissza zetés ígéretével bocsátják
ki, de legkésőbb a kibocsátástól számított egy éven belül váltják vissza.

Kinevezés: a közszolgálati → jogviszonyok (→ közszolgálati jog) esetében a

jogviszony alanyai, a → munkáltató és a →közalkalmazott, a →köztisztviselő
között a →munkaviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre (a
köztisztviselőknél az érvényesség feltétele még az eskü letétele). A jogviszony
létrejöttéhez szükséges az írásbeli alak megléte. A ~ kötelező tartalmi elemei: a
besorolás alapjául szolgáló zetési osztály, a zetési fokozat, az illetmény, a
munkakör, a munkavégzés helye, (kizárólag a köztisztviselők esetében)
meghatározott feladatkör, a beállási szint és az előmenetelhez előírt
kötelezettségek. Ezeken túlmenően a ~ tartalmazhat a jogviszonyra vonatkozó
ún. lehetséges elemeket is.

Kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalma: a → nemzetközi jogban a

fegyveres kon iktusokra vonatkozó humanitárius nemzetközi jogban (→ gen
jegyzőkönyvek) alakult ki, általános érvénnyel a II. világháború után foglalták
nemzetközi dokumentumokba. Az általános emberi jogi egyezmények
abszolút tilalomként fogalmazzák meg a ~t, korlátozását még rendkívüli
körülmények között sem engedik meg (→ Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmánya, → Emberi jogok európai egyezménye). Az → ENSZ Közgyűlése
1984. dec. 10-én kelt 39/46. sz. határozatával elfogadta a Kínzás és más
kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni
egyezményt (kihirdetve: 1988. évi 3. tvr.; módosítva: 1990. évi LIX. tv.). Az
okmány meghatározza a kínzás fogalmát, és előírja az → államok, feladatait a
kínzás elleni küzdelem terén. Az egyezmény lehetőséget ad egyéni panaszok
(→ egyéni panaszjog) benyújtására, s felállít egy független szakértőkből álló 10
tagú bizottságot, amelyhez egyfelől a szerződésben részes államoknak
rendszeres jelentéseket kell beterjeszteniük, másfelől pedig jogosult az egyes
államokkal szembeni egyéni panaszok kivizsgálására is. A ~ával kapcsolatban
regionális szinten előtérbe került a megelőzés, ez tükröződik az 1985. dec. 9-
én kelt, a kínzás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló Amerika-közi
egyezményben, valamint a Strasbourgban 1987. nov. 26-án aláírt európai
egyezményben [Egyezmény a kínzás és az embertelen vagy megalázó
büntetések vagy bánásmód megelőzéséről (kihirdetve: 1995. évi III. tv.)]. Az
utóbbi okmány által felállított, független szakértőkből álló bizottság a
szerződésben részes államokban rendszeres ellenőrzéseket tart, és a látogatások
alapján megfogalmazott ajánlásaival segíti elő a kínzások megelőzését. Az
egyezmény 2002. nov. 18-án aláírt Fakultatív → jegyzőkönyve (hatályba lépett:
2006. jún. 22.) kiterjeszti a bizottság → hatáskörét azzal, hogy a jegyzőkönyvet
elfogadó államok vonatkozásában a magánszemélyeknek az egyezményből
eredő jogaik megsértése esetén → egyéni panaszjogot biztosít.

Királyi hitlevél: a magyar → közjogi gyakorlatban a királyválasztás elvének

érvényesülésével rögzült intézmény; azoknak a feltételeknek a listáját, ill. azt a
jogi keretet jelenti, amelyben az új király (→ monarcha) kormányozni köteles.
Mint az uralkodó és az őt megkoronázó rendek között létrejött közjogi
paktum írásos formáját – garanciális jellegénél fogva – rendszerint →
törvénybe is foglalták, és megtartására a király a koronázás során koronázási
esküt is tett. Az Erdélyi Fejedelemségben a fejedelmeket sohasem koronázták
meg, de választásuk során velük szemben választási feltételeket, „conditió”-kat
szabtak, s mindezekre meg is eskették őket. A „conditió”-kban és az esküben
foglalt feltételrendszer ugyanazt a szerepet szolgálta, mint a királyi
Magyarországon, azaz az uralkodó → kormányzásának, közjogi kereteit adta,
ezért Erdélyben is mindig törvénybe foglalták őket. Garancia jellegüket
mutatja, hogy bekerültek a nagy erdélyi törvénykönyvekbe is (→ Approbaták,
→ Compilaták stb.).

Királyi Kúria: → Kúria

Királyi Tábla (Tabula Regia – lat.): tkp. Mátyás király óta fennálló → bíróság;
létrejötte szorosan összefügg Mátyás → kancelláriai reformjával (1464). A ~
nem csak az alsóbíróságok → fellebbezési fóruma volt, hanem régi szokás
szerint bizonyos → pereket első fokon a ~nál indítottak el. így különösen a
bonyolult birtokperek, ill. a hatalmaskodási és később a → felségsértési ügyek
voltak egy időben jelentősek. A ~ mint a → Kúria egyik bírósága osztozott
annak, ill. a → Hétszemélyes Tábla sorsának alakulásában.

Királyság: → monarchia

Kisajátítás: → ingatlan kivételesen → közérdekből történő kényszeradásvétele

(→ adásvételi szerződés), amelyre csak → törvényben megállapított esetekben,
módon és célokra kerülhet sor. A kisajátított ingatlanért teljes, feltétlen és
azonnali → kártalanítás jár. A korábbi jogfelfogás a ~ért járó kártalanításból
kiindulva a →jogintézmény → kártérítési jellegét emelte ki, az újabb uralkodó
felfogás szerint a ~ esetében egy sajátos → tulajdonszerzési módról van szó,
amelyet ezért kényszeradásvételnek is neveznek. ~ra csak és kizárólag
közérdekből kerülhet sor, leginkább az alábbiak miatt: → állami vagy → helyi
önkormányzati szerv, valamint az e szervek működéséhez szükséges gazdasági,
igazgatási, oktatási, szociális és egészségügyi létesítmény elhelyezésére; város- és
→ községrendezés céljából; állami vagy önkormányzati beruházásban
megvalósuló tömbszerű vagy telepszerű lakóházépítésre; bányászati (→
bányászati jog), honvédelmi, közlekedési, posta- és távközlési célokra; energia
továbbítására szolgáló vezeték és berendezés elhelyezésére, ha az elhelyezés
másként nem biztosítható; vízgazdálkodási; régészeti emlékek feltárására; →
műemlékvédelem és → természetvédelem céljaira; stb.; valamint → törvényben
meghatározott egyéb célokra is. A ~i eljárást az ingatlan fekvése szerint illetékes
(→ illetékesség) → megyei → közigazgatási szerv folytatja le, határozata ellen
közigazgatási → jogorvoslatnak ugyan nincs helye, de a → bírói út igénybe
vehető mind a ~ ténye, mind pedig a kártalanítás összegszerűsége tekintetébe
(→ polgári per). A ~ közérdekűségére való tekintettel újabban az a tendencia
érvényesül, hogy a ~i döntéseket közérdekre való hivatkozással nem csak az
érintettek támadhatják meg.

Kisebbségek jogai: a jogban kétféle, egy szűkebb és egy tágabb fogalma

ismert. A ~ egyfelől jelenthet mindenféle, bármely okból hátrányos helyzetű
csoportok jogait biztosító jogi normákat, másfelől pedig a nemzeti (vagy
etnikai) kisebbségek jogait biztosító szabályokat. Ez utóbbi az elterjedtebb
változat, s az valamely etnikai, vallási, nyelvi stb. kisebbségekhez tartozók
védelmére hivatott → nemzetközi jogi, vagy → belső jogi szabályokat jelöli (→
kisebbségek nemzetközi védelme). A kisebbségvédelem minden esetben felmerül,
ha valamely állam lakossága etnikai, nyelvi vagy vallási szempontból összetett.
A ~nak biztosításával az a cél, hogy a kisebbségekhez tartozók számára a
többséggel azonos jogokat biztosítsanak, megvédjék a kisebbségeket a többség
esetleges visszaéléseivel szemben, előmozdítsák a kisebbségekhez tartozó
egyének nyelvi, kulturális stb. identitásának a megőrzését. A ~nak biztosítása
érdekében megengedett a → pozitív diszkrimináció is. Tilos a kisebbségekkel
szembeni bármiféle hátrányos megkülönböztetés – egyebek mellett – nyelvi,
vallási, nemzetiségi stb. hovatartozás szerint. Nem megengedettek továbbá az
olyan intézkedések, amelyek a kisebbségeknek a többségi nemzetbe való
beolvasztását célozzák; a kisebbségek által lakott területek nemzeti vagy etnikai
viszonyainak a kisebbség szempontjából való hátrányos megváltoztatására
irányulnak; ugyanilyen tilalom alá esik a nemzeti vagy etnikai kisebbség vagy
kisebbséghez tartozó személyek hovatartozás miatti üldöztetése,
életkörülményeinek megnehezítése, jogai gyakorlásában akadályozása; az olyan
intézkedés, amely a nemzeti és etnikai kisebbség erőszakos kies áttelepítésére
irányul. A magyar → Alkotmány egyértelműen kimondja, az állampolgárok
egyenjogúak (→ alkotmányos egyenlőség), s tilos közöttük bármiféle hátrányos
megkülönböztetés. Magyarországon a ~t garantálja egyebek mellett az 1996
óta működő nemzeti és etnikai kisebbségi jogok → országgyűlési biztosa,
akinek feladata, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokkal kapcsolatban
tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk
érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen.
Magyarországon a → helyi önkormányzatoknál külön kisebbségi →
önkormányzati képviselők működnek, ugyanakkor azonban a kisebbségek →
országgyűlési képviseletét az 1990-es évek végéig nem sikerült megoldani.

Kisebbségek nemzetközi védelme: a → nemzetközi jogban a 17. századtól

kezdődően kimutathatók a kisebbségek védelmére vonatkozó rendelkezések,
amelyek kezdetben csak a vallási kisebbségeket érintették (1648. évi westfáliai
→ békeszerződés, 1815. évi bécsi kongresszus dokumentumai). Ennek ellenére
a kisebbségek intézményes nemzetközi védelmére csak az I. világháború után
került sor; a → Nemzetek Szövetségének égisze alatt létrejött egy speciális, a
nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó rendszer, s a világháború után
megkötött békeszerződések rendelkeztek a kisebbségekre vonatkozó védelmi
kötelezettségekről, továbbá külön kisebbségvédelmi → egyezmények jöttek
létre; mindezek következtében az érintett → államokra pozitív intézkedési
kötelezettség hárult a kisebbségek védelme, a kisebbségi sajátosságok,
hagyományok, jellegzetességek ápolása terén. A kisebbségvédelmi szabályok
megtartása felett a Nemzetek Szövetségének Tanácsa gyakorolt ellenőrzést. A
II. világháború után ez a rendszer megszűnt, s az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) – bár elismerte a kisebbségi kérdés jelentőségét – az → emberi jogok
katalógusát tartalmazó egyik legfontosabb dokumentumban, az → Emberi
jogok egyetemes nyilatkozatában a ~ről nem szólt. A → Polgári és politikai jogok
nemzetközi egyezségokmánya viszont már rendelkezik a ~ről, s az abban
foglaltak a kisebbségvédelem terén érvényesülő mai egyetemes nemzetközi jogi
szabályozás keretszabályaként (→ keretjogszabály) értelmezhetők. E
keretszabály a kisebbségek jogait továbbra is egyéni jogokként, a
kisebbségekhez tartozó egyének jogaiként fogalmazza meg, védelmet csak az
„etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozóknak” biztosít, s a kisebbségek
→ kollektív jogait egyáltalán nem említi. A ~vel számos egyéb egyetemes →
nemzetközi szerződés is foglalkozik, így a → népirtás bűntettének megelőzéséről
és megbüntetéséről szóló 1948. évi egyezmény, az oktatásban alkalmazott
megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló 1960. évi egyezmény, a → faji
megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló 1965. évi
egyezmény. Ezek az okmányok a ~nak részkérdéseit érintik, s azt bizonyítják,
hogy az államok lényegében csak a kisebbséghez tartozó személyek →
diszkriminációjának tilalma kapcsán vállalnak egyértelmű nemzetközi jogi
kötelezettséget. A ~nek alapvető kérdéseit, éspedig a kisebbség fogalmát, a
kisebbségi jogok rendszerét, az államok pozitív intézkedési kötelezettségének
terjedelmét, a kisebbségi önrendelkezés határait rögzítő szabályok egyelőre
hiányoznak a tételes nemzetközi jogból. Az emberi jogokat viszonylag
átfogóan szabályozó regionális egyezmények (európai, afrikai, amerikai) nem
szólnak a ~ről. Az európai regionális rendszerben az 1990-es években bizonyos
előrelépés tapasztalható: 1992. nov. 5-én az → Európa Tanács égisze alatt
megszületett a Regionális vagy nyelvi kisebbségek európai kartája (kihirdetve:
1999. évi XL. tv.), amely a nemzeti, nyelvi kisebbségeket nem közvetlenül,
hanem a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelmén keresztül oltalmazza.
Nem egyéni vagy kollektív jogokat rögzít, hanem az állam számára fogalmaz
meg kötelezettségeket. A → pozitív diszkrimináció elvének kimondásán
túlmenően az okmány a részes államok számára különböző kisebbségi nyelvek
javára a kétnyelvűség valamely formáját biztosító, különböző mélységű
kötelezettségeket ír elő a nyelvek helyzete szerint az oktatásügyben, a →
bíróságok előtti eljárásban, a → közigazgatásban, a társadalmi és gazdasági
életben, a kulturális életben, a médiavilágban, a határokon átnyúló
együttműködésben. Szintén az Európa Tanácshoz kapcsolódik a Nemzeti
kisebbségek védelmének európai keretegyezménye, amely 1995. febr. 1-jén kelt
(kihirdetve: 1999. évi XXXIV. tv.). Ez az okmány is rögzíti a pozitív
diszkrimináció elvét, s a kisebbségi oktatásügyre, nyelvhasználatra,
vallásgyakorlat szabadságára, a határokon átnyúló akadálytalan
kapcsolattartásra, a kisebbségeket érintő kérdésekben történő döntéshozatalban
való tényleges részvételre tartalmaz szabályokat, tiltva a nem önkéntes
asszimilációt és a jogok csorbítását célzó → közigazgatási határrendezést.
Számos rendelkezése gyakran programjellegű. Mindkét szerződés esetében
független szakértőkből álló bizottság ellenőrzi a részes → államoktól érkező
jelentéseket, s észrevételeit az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához
továbbítja. A ~vel összefüggésben megemlíthető még, hogy az → Európai
Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében 1992-ben létrehozták a
kisebbségi főbiztos intézményét, akinek feladata a szervezet felé jelezni azokat
a nemzeti kisebbségek problémáival összefüggő feszültségeket, amelyek
súlyosbodásától tartani lehet. A ~ terén igazi eredmények elsősorban
különböző államok közötti kétoldalú megállapodásokhoz kapcsolódnak, ilyen
jött létre a II. világháborút követően Dél-Tirol (Olaszország és Ausztria
között), ill. az I. világháború után az Aaland-szigetek vonatkozásában
(Svédország és Finnország között), amelyek alapján e területeken élő
kisebbségek széles körű autonómiát élveznek. A magyar kormány az 1990-es
években a szomszéd államokkal kötött különböző kétoldalú szerződéseibe
igyekezett kisebbségvédelmi rendelkezéseket is beiktatni.

Kisegítő jog: a → nemzetközi magánjogban ismert fogalom; a ~ alkalmazására

akkor kerül sor, ha az eljáró fórum (→ bíróságok vagy más → hatóság) nem
tudja megállapítani a külföldi → törvény tartalmát. A ~ az esetek jelentős
részében az eljáró fórum saját joga (lex fori) lesz. A lex fori kisegítő jogként
történő alkalmazását a → jogrendszerek többsége (így a magyar nemzetközi
magánjogi törvény is) kifejezetten kimondja. Eredményében ugyanezt éri el a
törvény akkor is, ha – mint pl. a külföldi jog tartalmának
megállapíthatatlansága esetében az angol jog – azzal a → vélelemmel segít a →
bírónak, hogy a külföldi jog ugyanúgy rendelkezik, mint az angol, tehát az
ellenkező bizonyításáig az angol jog alkalmazásának van helye.

Kísérlet: a szándékos → bűncselekmény megvalósulásának a befejezettséget

megelőző szakasza. ~ esetén az elkövető megkezdi a → törvényi tényállás tárgyi
oldalának megvalósítását, de nem fejezi be. A → szándékosságnak – legyen akár
egyenes, akár eshetőleges – ez esetben is a befejezett bűncselekmény
létrehozására kell irányulnia. Eredmény-bűncselekmények (→ materiális
bűncselekmény) esetén csak az eredmény bekövetkezésével válik befejezetté a
bűncselekmény, elmaradása esetén ~ valósul meg. → Immateriális
bűncselekmény esetén az elkövetési magatartás nem teljes megvalósítása jelent
~et. Vannak bűncselekmények, amelyek ~e kizárt, ilyenek a gondatlan
bűncselekmények (→ gondatlanság); a tiszta → mulasztásos bűncselekmények;
a büntetendővé nyilvánított → előkészületi cselekmények; nincs ~e a
részességnek (→ bűnrészesség), valamint az olyan bűncselekményeknek,
amelyeknek a természete kizárja a ~et. A ~nek két fajtája van: a teljes és a nem
teljes ~. Teljes ~ jön létre, ha a tettes az elkövetési magatartást a maga
egészében kifejtette, s az eredmény vagy más tényállási elem nem valósult meg.
Nem teljes ~ esetén a tettes az elkövetési magatartást is csak részben fejti ki. A
kettő közötti különbségtétel jelentősége az → önkéntes visszalépés
intézményében keresendő. Nem teljes ~ esetén az önkéntes elállás, teljes ~
esetén pedig az önkéntes eredményelhárítás alapozza meg az elkövető
büntetlenségét. A visszalépésnek önkéntesnek kell lennie, az önkéntességnek
belső indokból kell fakadnia. Nem minősül önkéntes visszalépésnek, ha az
elkövető vélt vagy valós akadály miatt, mások észlelésétől félve vagy a helyzet
kényszerítő hatására hagy fel a cselekmény befejezésével, vagy ezért hárítja el az
eredményt. Alkalmatlan a ~, ha a tárgy, amelyre a cselekmény irányult, vagy az
eszköz, amellyel a bűncselekményt elkövették, már a ~i szakaszba jutáskor is
alkalmatlan volt. Az alkalmatlanságnak mindig az adott körülmények között,
az adott feltételekkel, az alkalmazott mértékben vagy mennyiségben kell
érvényben lennie. A → maradék-bűncselekmény ~ esetén is büntetendő. A →
Büntető Törvénykönyv szerint a ~re a befejezett bűncselekmény → büntetési
tételét kell alkalmazni, az ítélkezési gyakorlatban azonban a ~ büntetése
rendszerint enyhébb.

Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása: → bűncselekmény, amelynek tárgya

a kiskorú megfelelő testi, értelmi és erkölcsi fejlődésének biztosítását szolgáló
→ hatósági határozat. A → törvényi tényállás három vagylagos elkövetési
magatartást tartalmaz: a kiskorú elvitelét, elrejtését, ill. titokban tartását. A már
végrehajtott hatósági határozat további érvényesülését hiúsítja meg az elkövető,
ha a kiskorút elviszi, a jogosítottól elvonja és más környezetbe juttatja. A
kiskorúnak rejtve vagy titokban tartása a még végre nem hajtott hatósági
határozat érvényesülését akadályozza. Az elrejtés esetében az elkövető a
kiskorút a jogosult számára hozzáférhetetlenné teszi, és egyúttal hollétét leplezi.
A titokban tartás a kiskorú hollétére vonatkozó ismeret fel nem fedése,
letagadása vagy hamis adatok, tájékoztatás közlése. Az elkövetőnek a jogosult
(azaz akinél a kiskorút a hatóság elhelyezte) beleegyezése nélkül kell kifejtenie a
három elkövetési magatartás valamelyikét. ~ csak szándékosan (→
szándékosság), ill. célzatosan követhető el: az elhelyezés tartós
megváltoztatásának célzata szükséges a kiskorú elviteléhez, de rejtve vagy
titokban tartásához is.

Kiskorú veszélyeztetése: → bűncselekmény, amelynek → elkövetési magatartása

a kiskorúval kapcsolatos nevelési, felügyeleti vagy gondozási kötelezettség
súlyos megszegése. Eredménye, hogy az elkövető (→ elkövetők) a kiskorú testi,
értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti. E → bűntett tettese csak a kiskorú
nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy lehet, aminek a
körébe beletartozik a szülői felügyeletet (→ szülői jogok és kötelességek) gyakorló
szülő (gyám) élettársa, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő is,
feltéve mindkét esetben, hogy a kiskorúval közös háztartásban vagy egy
lakásban él. Szintén ~nek minősül kiskorúnak bűncselekmény elkövetésére
(züllött életmód), folytatására való rábírás (rábírási törekvés). A rábírás felbujtás
(→ felbujtó) jellegű, a rábírni törekvés pedig lényegében → előkészületi
cselekmény. Ez utóbbit csak nagykorú személy követheti el, és csak akkor
alkalmazható, ha súlyosabb bűncselekmény nem állapítható meg. Súlyosabban
büntetendő az a nagykorú, aki kiskorúval kényszermunkát végeztet. → Vétség,
~nek az az esete, amikor az elkövető a bírósági vagy → hatósági határozat
alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult
személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás
kikényszerítése érdekében alkalmazott → bírság kiszabását követően is
akadályozza. A ~nek összes alakzata csak szándékosan (→ szándékosság)
követhető el.

Kisközség: → község

Kislistás választás: a kistelepülési → önkormányzati képviselők

megválasztásának tipikus formája, amelyben az egész település egy →
választókerületet alkot. Elnevezésével ellentétben a → szavazás nem listára,
hanem személyekre történik. Magyarországon a 10 000 lakosnál kisebb
lélekszámú településeken 3–13 fős képviselő-testületeket választanak ezzel az
eljárással. Lényegét tekintve többségi, mégpedig relatív többségi választás.
Minden választónak annyi szavazata van, ahány → mandátum a
választókerületben (a településen) elérhető. A választópolgár személyekre
szavaz, az egyetlen listán (általában ábécérendben) szereplő jelöltek közül
annyi nevet jelöl meg, ahány képviselői hely betölthető. (A szavazólap
tartalmazza a megválasztható képviselők számát is.) Képviselők azok lesznek,
akik az adott mandátumszámhoz viszonyítva a legtöbb szavazatot kapták.
Szavazategyenlőség esetén általában sorsolással döntenek.

Kitagadás: a → római jogban exheredatio. A ~ joga a páter familiast (→

familia) a → ius civile szerint korlátlanul megillette, azt indokolnia nem
kellett. Ez összefüggött azzal, hogy őt illette a családi → vagyon feletti →
rendelkezési jog mind élők között, mind halál esetére. Az örökségből való ~nak
előírt ünnepélyes formában kellett történnie. A modern → polgári jog szerint a
~ olyan → végrendeleti rendelkezés, amellyel az örökhagyó a → kötelesrészre
jogosult → örökösét a végrendeletben kifejezetten megnevezett okból a
kötelesrészből is kitagadja (→ kiesés az örökségből). A ~ → jogintézményének
indoka: előfordulhat, hogy a különben kötelesrészre jogosult örökös olyan
súlyosan felróható magatartást (→ felróhatóság) követ el, amely jogossá teszi az
örökhagyónak azt az akaratát, hogy legközelebbi, kötelesrészre jogosult →
hozzátartozója még a kötelesrészt se örökölje → hagyatékából. A ~i oknak
minősülő súlyosan felróható magatartás irányulhat az örökhagyó vagy közeli
hozzátartozója ellen (velük szemben elkövetett súlyos → bűncselekmény), de
lehet nem közvetlenül ellenük irányuló is, így pl. a kötelesrészre jogosult
erkölcstelen életmódja vagy hosszabb idejű → szabadságvesztés-büntetésre
ítélése. Az örökhagyó joga eldönteni, hogy kötelesrészre jogosult örökösét a →
törvényben meghatározott okok miatt kitagadja-e, és joga természetesen az is,
hogy az okot utóbb megbocsássa. Ez utóbbi esetben a ~ érvénytelen.

Kis perértékű ügyek: → kis értékű perek

Kiss, Alexandre Charles (1925–2007): magyar származású francia jogtudós.

1953 és 1993 között a Centre National de la Recherche Scienti que kutatója,
kutatási igazgatója. A → nemzetközi jog művelőjeként indult, majd érdeklődése
az emberi jogok felé fordult, később → környezetvédelmi jogi munkáival vált
nemzetközileg ismertté. 1980 és 1991 között a Strasbourgi Emberi Jogok
Nemzetközi Intézete főtitkára, majd alelnöke volt. A Környezetjog Európai
Tanácsa (CEDE) alapítója és haláláig elnöke, 1993 és 1997 között
Magyarország képviseletében eljárt a → Bős–Nagymaros-ügyben. Az MTA
külső tagja. Fő művei: L’abus de droit, 1951; Répertoire de la pratique française
de droit international, 1961–72; Los principios generales del derecho del medio
ambiente, 1975; Survey of Current developments of international environmental
law, 1976; Droit international de l’Environnement, 1989, 2000, 2004;
International Environmental law, 1991, 1994; Manual of European
Environmental Law, 1993, 1997; Guide to International Environmental Law,
2007.

Kitagadás: a → római jogban exheredatio. A ~ joga a pater familiast (→

familia) a → ius civile szerint korlátlanul megillette, azt indokolnia nem
kellett. Ez összefüggött azzal, hogy őt illette a családi → vagyon feletti →
rendelkezési jog mind élők között, mind halál esetére. Az örökségből való ~nak
előírt ünnepélyes formában kellett történnie. A modern → polgári jog szerint a
~ olyan végrendeleti rendelkezés, amellyel az örökhagyó a → kötelesrészre
jogosult → örökösét a végrendeletből kifejezetten megnevezett okból a
kötelesrészből is kitagadja (→ kiesés az örökségből). A ~ → jogintézményének
indoka: előfordulhat, hogy a különben kötelesrészre jogosult örökös olyan
súlyosan felróható magatartást (→ felróhatóság) követ el, amely jogossá teszi az
örökhagyónak azt az akaratát, hogy legközelebbi, kötelesrészre jogosult →
hozzátartozója még a kötelesrészt se örökölje → hagyatékából. A ~i oknak
minősülő súlyosan felróható magatartás irányulhat az örökhagyó vagy közeli
hozzátartozója ellen (velük szemben elkövetett súlyos → bűncselekmény), de
lehet nem közvetlenül ellenük irányuló is, így pl. a kötelesrészre jogosult
erkölcstelen életmódja vagy hosszabb idejű → szabadságvesztés-büntetésre
ítélésre. Az örökhagyó joga eldönteni, hogy kötelesrészre jogosult örökösét a
→ törvényben meghatározott okok miatt kitagadja-e, és joga természetesen az
is, hogy az okot utóbb megbocsássa. Ez utóbbi esetben a ~ érvénytelen.

Kitartottság: → bűncselekmény, amelynek elkövetője (→ elkövetők) az, aki az

üzletszerű kéjelgést folytató személlyel teljesen vagy részben kitartatja magát. A
kitartott akkor is büntetendő, ha a kitartótól származó juttatás forrása nem az
üzletszerű kéjelgés bevétele. Nem valósít meg ~ot, akinek tartására az
üzletszerű kéjelgést folytató személy → jogszabály alapján köteles.

Kitiltás: a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát (→

mozgásszabadság) korlátozó → mellékbüntetés; amely meghatározott esetekben
a → szabadságvesztésre ítélttel szemben rendelhető el, ha az ország egy vagy
több helységében, ill. részében való tartózkodása a közérdeket veszélyezteti.
Kitoloncolás: a → kiutasításnak kényszer útján való végrehajtása. Technikailag
annyit jelent, hogy a kitoloncolt személyt az → államhatárra szállítják,
s átteszik a határon kívüli területre. A szomszédos → állam – ha a kitoloncolt
személy nem állampolgára (→ állampolgárság) – nem köteles befogadni
a kitoloncoltat, ő is kiutasíthatja, ill. továbbtoloncolhatja.

Kiutasítás: az ún. idegenjog (→ külföldiek jogi helyzete) egyik intézménye;

lehetővé teszi, hogy az → állam a területén tartózkodó idegent [külföldit, ill.
hontalant (→ hontalanság)] az ország területének elhagyására kötelezze,
amennyiben úgy ítéli meg, hogy az illető jelenléte sérti vagy veszélyezteti a
közrendet és/vagy a közbiztonságot, vagy pl. engedély nélkül tartózkodik az
állam területén. A ~ alapvetően különbözik a → kiadatástól, mivel a ~ a
területi állam egyoldalú aktusa. Harmadik államot csak annyiban érint, hogy
az → állampolgárság szerinti állam – mint egyetlen állam – köteles befogadni a
kiutasított személyt. Az államterület elhagyására rövid, de ésszerű határidőt
szoktak meghatározni. Tömeges ~ általában nem jogszerű, → joggal való
visszaélésnek minősül, → represszália címén azonban jogszerű lehet. A ~ra →
bűncselekmény elkövetése esetén → mellékbüntetésként is sor kerülhet, de csak
nem magyar állampolgárral (→ magyar állampolgárság) szemben
alkalmazható. Bármely → főbüntetés mellett kiszabható, de önállóan is
elrendelhető. Ha az idegen a ~nak nem tesz eleget, az állam kényszer útján is
eltávolíthatja az országból (→ kitoloncolás). Amennyiben a kiutasított engedély
nélkül visszatér az országba, a → jogellenes belföldi tartózkodás → vétségét
valósítja meg. → idegenrendészet

Kivándorláshoz való jog: → mozgásszabadság

Kivételes hatalom: → rendkívüli állapot

Kizárás: → hatóságok tagjainak kizárása

Kizárólagos belső joghatóság: → belső joghatóság

Kizárólagos gazdasági övezet: viszonylag új → jogintézmény a →

tengerjogban. → Szokásjogi (→ nemzetközi szokásjog) úton jött létre. Már az
1940–1950-es évek során néhány parti → állam, elsősorban latin-amerikaiak,
egyoldalú nyilatkozattal jelentették be, hogy igényt tartanak – 200 tengeri
mérföld kiterjedéséig – a tenger élőkincseinek (halállomány) kiaknázására.
1976–1977-től más tengeri hatalmak is hasonló módon foglaltak állást, és
létrehozták saját övezeteiket. Az először halászati övezetként vagy
„patrimoniális tengerként” említett tengerrészeket később ~nek nevezték. A
kialakuló gyakorlatot az 1982. dec. 10-én Montego Bay-ban aláírt tengerjogi
→ egyezmény kodi kálta (→ nemzetközi jog kodi kálása). A ~ különleges jogi
rezsimet képez, amely együttesen szabályozza az adott parti állam és
valamennyi más állam jogait és kötelezettségeit. A ~ jogi státusának
legfontosabb jellemzői: az → alapvonaltól számított legfeljebb 200 tengeri
mérföld kiterjedésű övezetben a parti államnak szuverén jogai vannak a
vízréteg, a → tengerfenék és az altalaj élő vagy élettelen természeti
erőforrásainak felkutatására, kiaknázására és kezelésére. → Joghatósága kiterjed
továbbá a mesterséges szigetek és létesítmények felállítására és hasznosítására, a
tengeri tudományos kutatásra, valamint a tengeri környezet védelmére és
megóvására. Más parti vagy tengerparttal nem rendelkező államok élhetnek a
→ nyílt tenger státusára jellemző jogokkal, jelesül: a hajózás és átrepülés,
valamint a tenger alatti kábelek és csővezetékek fektetésének szabadságával. A
parti állam hozzájárulásával és a vele kötött → megállapodás alapján részt
vehetnek a természeti erőforrások kiaknázásában. A ~ létesítésével a
világtengereknek kb. 35%-a került a parti államok tényleges birtokába. Ez a
körülmény mindenképpen kedvezőtlenül érinti a tengerparttal nem
rendelkező és a tengerjogi rendezés vonatkozásában „földrajzilag hátrányos
helyzetben levő” országok csoportját.
Kizárólagos illetékesség: → illetékesség

Klasszikus büntetőjogi iskola: a 19. század európai büntető törvényhozását

(→ jogalkotás) meghatározó, az egyéni szabadság garanciáit, a → jogbiztonság, a
→ törvényesség és az egyéni felelősség elvét (→ felelősségi elméletek) hangsúlyozó
tettbüntetőjogi irányzat. → bűnügyi tudományok

Klónozás: jogi dokumentumokban emberi ~ alatt olyan technikát értenek,

amelynek célja olyan embrió, magzat vagy ember létrehozása, amely
genetikailag azonos egy másik embrióval, magzattal, vagy emberrel, élővel
vagy holttal. A genetikailag azonos embriók létrehozásának az egyik célja az
lehet, hogy ezen embriókat visszaültessék az anyaméhbe, s így genetikailag
azonos egyedek szülessenek, ezt reproduktív ~nak nevezik. A reproduktív ~
tilalmazott eljárás (ld. → Biomedicina egyezmény → jegyzőkönyve), elsősorban a
rendkívül kedvezőtlen kockázat-haszon arány és az erkölcsi aggályok miatt.
A terápiás ~ esetében azért hoznak létre embriót (annak blastocyta stádiumát),
hogy abból embrionális őssejteket nyerjenek. Ez intenzíven kutatott terület,
bár több európai → állam és a Biomedicina Egyezmény is tiltja embrióknak
kutatási céllal történő létrehozatalát.

Knapp, Viktor (1914–1996): csehszlovák jogtudós, a → magánjog és a →

jogelmélet művelője. Elsők között foglalkozott jogi kibernetikával (→ jogi
informatika). A prágai egyetem professzora, a Csehszlovák Tudományos
Akadémia tagja, a strasbourgi nemzetközi → összehasonlító jogi egyetem
profeszszora. Fő művei: Predmet a systém Česko-slovenského socialističkého práva
občanského, 1959; Vlastničtvo v lidsvé demokracii, 1953 (magyarul: A tulajdon a
népi demokráciákban, 1954); Rechte sozialistischer Länder, 1971.

Know-how (ang.): szűkebb értelemben véve → vagyoni értékkel bíró műszaki

ismeret, legtágabb értelemben pedig nemcsak műszaki tartalmú, hanem
szervezési, gazdasági jellegű, ill. az élet bármely területén meglevő vagyoni
értékű információ (→ ötlet jogi védelme). A ~ fogalma leggyakrabban az
említett szűk értelemben merül fel, és ekkor is két értelmezése lehet. Az egyik
felfogás szerint azok a műszaki ismeretek tekinthetők ~nak, amelyek nem
felelnek meg azoknak a követelményeknek, hogy valamely formális
iparjogvédelmi oltalomban [→ iparjogvédelem, → szabadalom, → ipari minta,
→ használati minta, esetleg félvezető termékek topográ ája (→ integrált
áramkörök jogi oltalma)] részesülhessenek. A másik felfogás minden vagyoni
értékű műszaki ismeretet ~nak tekint, amelyen belül bizonyos ismeretek
részesülhetnek formális iparjogvédelmi oltalomban, mások pedig nem. A ~
jogi oltalma többrétű: elsősorban a ~ hasznosítására kötött → szerződéseket (→
licenciaszerződés) kell említeni, amelyek pontosan körülírják, hogy a hasznosító
jogai mire terjednek ki: az ismeretet nem adhatja tovább, és nem is fejlesztheti
tovább önállóan. A ~ rendszerint megfelel azoknak a követelményeknek, hogy
üzleti titoknak (→ titokvédelem) lehessen tekinteni, amelynek jogosulatlan
megszerzését és felhasználását a → versenyjog szankcionálja. Sajátos szabályt
tartalmaz a magyar → Polgári Törvénykönyv, amely önálló → alanyi jogként
védelemben részesíti a vagyoni értékű műszaki, gazdasági és szervezési
ismeretek és tapasztalatok birtokosait. A védelem tartalma: a jogosult
követelheti, hogy az ismeretet elsajátító, ill. felhasználó részesítse őt az elért
vagyoni eredményben.

Kódex (→ törvénykönyv, → jogszabálygyűjtemény – lat.): valamely életviszony,

problémakör, → jogi szabályozási terület szabályanyagának rendezett
összessége. Az ősi mezopotámiai és kínai joggyűjteményektől a skandináv
országok általános törvénykönyveiig (17–18. század) gyakran a jognak
csaknem teljes foglalatát képezte. A korai abszolutisztikus francia jogrendezési
kísérletektől máig ívelően viszont inkább egy-egy → jogágon belüli viszonylag
önálló terület szabályanyagának a hordozója. Régen szokásfeljegyző vagy →
kompilációs gyűjteményként, avagy javaslatként magánmunka is lehetett;
ennek jegyeit őrzik pl. az USA belső → jogegységesítésére és a → precedensjog
kodi kálására (→ kodi káció) hivatott Restatement of the Law ajánlásszerű ún.
minta~ei. A mai ~ek általában törvényhozói vállalkozás termékei (→
jogalkotás). Modern formájában a ~ az általánostól a különös felé tartó
szerkezetre törekszik, s ennek megfelelően a részszabályozási területeket
magában foglaló ún. különös részét olyan ún. általános rész előzi meg, amely
az egész szabályozás elveit s a különféle részletvonatkozásokra egyaránt
alkalmazandó általános szabályait tartalmazza. Ezek az elvek nemritkán olyan
általános klauzulákként fogalmaztatnak meg, amelyek alapján – szabályozási
szükséglet esetén – a → joggyakorlat (→ bírói jog) új szabályozásokat, sőt új →
jogintézményeket eredeztethet meg. Korábbi típusának alapformája a Codex →
Iustinianus, a maié pedig változatlanul a francia (1804), a német (1896) és a
svájci (1907) → polgári törvénykönyv (→ Code civil, → Német Birodalom
polgári törvénykönyve, → Svájci polgári törvénykönyv).

Kodi káció (→ törvényalkotás, törvényszerkesztés, valaminek törvénybe

foglalása – lat.): a → jog nyilvánosságra hozatalának, megismerhetővé
tételének, írásbeli szövegként való rögzítésének az ősi jogfejlődéstől kezdve
ismert lehetősége. Ókori előfordulásaiban alapvető feladata a jog
megismerésének, a korábbi jogszokások érvényének általánosan elfogadott →
jogszabályként való kinyilvánítása (→ Hammurabi törvényei, → Tizenkét táblás
törvény), vagy pedig a korábbi jogfejlődés lezárása (→ Iustinianus → kódexe, →
Corpus Iuris Civilis) volt. A középkorban a ~nak az egyes tartományok, területi
egységek szokásainak lejegyzését és rendszerezett, megszerkesztett, többnyire
valamelyest adaptált és aktualizált újraszövegezését (konszolidáció)
tekinthetjük. Az újkorban a városi jogok kinyilvánítását, az elismert →
szokásjogok ismételt rögzítését (s benne a „régi jó” jog helyreállítását), az
uralkodó által alkalmazandónak ítélt jog közzétételét, valamint a (gyakran ki
nem mondott) jogi reform megvalósítását tartották a ~ feladatának. E
feladatok elvégzéséhez elégséges volt a mindenkori adott jog összefogása,
lényeges szerkezeti újjáformálás nélkül. Az újkorban azonban, amikor fel
kellett számolni a széttagoltságot, létre kellett hozni az → állami hadsereget,
ennek nanszírozására az állami pénzügyeket, azaz meg kellett teremteni a
sajátos szabályok alapján működtetett állami bürokratikus intézményi
rendszert, a szabályozások olyan tömegére volt szükség, hogy azok áttekinthető
összefogására és naprakész kezelésére a régi módszer nem volt már elégséges.
Ekkor a ~ során a joganyag rögzítését felváltotta annak lényeges átalakítása. A
~ban a szemlélet teljes áttörését – a → törvényesség eszménye alapján – →
alanyi jogként a felvilágosodás során kialakuló polgári jog lozó a hozta, amely
→ természetjogi, racionális alapon újra fogalmazta a jogot, megteremtve az
alanyi jogok rendszerét, módszerében pedig az egzakt tudományok
axiomatikus eszményének megvalósítására törekedett. A hajdani kaotikus
szabályhalmazok helyett a jog immár logikai eszményű rendszerben – elvek,
általános és különös szabályok, és ezek kivételeinek rendezett formájában,
újjátételezetten – jelent meg. A fejedelmi → abszolutizmus ugyan még
kazuisztikus (→ kazuisztikus jogalkotás) aprólékosságra tört (→ Porosz általános
törvénykönyv, 1791), ez azonban kudarcot vallott. A francia forradalmi
megújulást betetőző (1804), majd az osztrák (1811), a német (1896) és a svájci
(1907) → polgári törvénykönyvek azonban már egyaránt a jogi módszerek máig
irányadó mintáit eredményezték (→ Code civil, → Osztrák polgári
törvénykönyv, → Német Birodalom polgári törvénykönyve, → Svájci polgári
törvénykönyv). Napjainkban a ~ a jog rendezett megjelenítésének alapvető
formája, amely eszközül szolgált az európai → kontinentális jogi eszmény
elterjesztésében Dél-Amerikában, az angol–amerikai berendezkedésnek Közel-
és Távol-Keleten (különösen annak 19. század végi amerikai formálódását
illetően), a jelenkori → afro-ázsiai jogmodernizációs törekvéseknek (az →
iszlám jog adaptációjának), végül a valahai szovjet és szocialista jogmegújító
kísérleteknek. → nemzetközi jog kodi kálása

Kodi kációs szerződés: → nemzetközi jog kodi kálása

Kógens jogszabály: a → jogszabálynak → jogi érvényességét tekintve egyik

különös fajtája. Eltérően az ún. utaló → diszpozitiv jogszabálytól, a ~ olyan
jogszabály, amely kivétel nélkül, mindig, feltétlenül, eltérést nem engedve
érvényes. A ~, amennyiben a → hipotézisében körülírt tényállás megvalósul,
az adott esetre nézve kötelezően, kategorikusan irányadó. → ius cogens

Kógens nemzetközi jogi szabályok: → ius cogens

Kollektív jogok: olyan → alkotmányos jogok, vagy a → nemzetközi jog által

biztosított → emberi jogok, amelyeknek alanya az általánostól eltérően nem
(valamilyen módon meghatározott, vagy minden egyes) ember, hanem
valamilyen csoport, leggyakrabban nemzeti kisebbség (→ kisebbségek jogai, →
kisebbségek nemzetközi védelme), nemzet (vagy „nép”), esetleg nem nemzeti
vagy etnikai alapon képzett népcsoport, továbbá bennszülött (őslakó) törzs (→
önrendelkezési jog). A ~ gyakorlója nem az egyén – még a ~kal bíró csoporthoz
tartozó egyének külön-külön sem –, hanem mindig a csoport. Ezért a ~
alanyának valamiféle politikai képviselettel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a ~
gyakorolhatók legyenek; ennek gyakorlati következménye, hogy a ~ elismerése
a ~ mindenkori képviselete (s ezzel képviselői) jogainak elismerését jelenti. A ~
fogalmilag megkülönböztetendők azoktól az egyéni jogoktól, amelyeket az
egyének együttesen, de egyéni jogként gyakorolnak, mint pl. a vallásszabadság
(→ gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság), a gyülekezési és egyesülési
szabadság (→ gyülekezési jog, → egyesülési jog). Ezek a jogok rendszerint
(egyesek közülük fogalmilag sem) nem gyakorolhatók egyedül, csak másokkal
együtt, de a jog alanya mindig az egyén.

Kollektív (tarifa-) szerződés: a → munkáltatói és a → munkavállalói

érdekvédelmi szervezetek között, vagy pedig egy vagy több munkáltató és egy
vagy több → szakszervezet között létrejövő szerződés, amelyben a →
munkaviszony tartalmának összes lényeges jogi kérdését, ideértve a munkáltató
és a munkavállaló egymással szemben fennálló jogait és kötelezettségeit,
általános jelleggel megállapítják. Egyes → államokban – pl. Németország – a
szerződésekre a tarifaszerződés elnevezés használatos, mivel azok kezdetben a
bértarifa-megállapodásokra koncentráltak. A ~ben megállapított jogokkal és
kötelezettségekkel, valamint a munkaviszony egyéb tartalmi kérdéseivel
ellentétes jogi rendezésre a → munkaszerződésben csak akkor kerülhet sor, ha
az a munkavállalóra kedvezőbb. Ugyanez vonatkozik az országos
érdekvédelmi szervezetek által megkötött ~ekre, amelyekkel nem állhatnak
ellentétben az alsóbb szintű szervezeti egységeik, ill. tagszervezeteik vagy
tagjaik által kötött ~ek, csak akkor, ha tartalmuk a munkavállalókra
kedvezőbb.

Kollízió: a → nemzetközi magánjogban ismert fogalom, s → jogszabály-

összeütközést jelent. Arról van szó, hogy bizonyos → magánjogi →
jogviszonyok több → állam jogával érintkeznek, pl. különböző államok
polgárai vagy → jogi személyei közötti → szerződés → teljesítésével kapcsolatban
keletkezik vita. A → bírónak ilyen esetben először fel kell oldania a ~t, vagyis
el kell döntenie, hogy a szóba jöhető (a konkrét jogviszonnyal érdemi
kapcsolatot mutató) → jogrendszerek közül melyik szabályait vegye gyelembe.
A jogrendszerek összeütközéséből adódó nemzetközi ~t feloldó szabályokat ~s
normáknak nevezik. A ~s normákat az eljáró fórum (→ bíróságok vagy más →
hatóság) saját joga tartalmazza: az újabb időkben többnyire → törvényi
formában, egyes államokban (főként a → common law-országokban) → bírói
döntések (→ esetjog vagy → szokásjog) formájában.

Kolosváry (Kolosvári) Bálint (1875–1954) magánjogász, a kassai

jogakadémia (1901), a kolozsvári, majd a szegedi egyetem tanára, jogi karának
dékánja, ill. rektora, 1922-től az MTA lev., 1934-től r. tagja. 1949-ben
visszaminősítették tanácskozó taggá. Fő művei: Házassági vagyonjog, 1898; A
szerzeményi közösség a házassági vagyonjogok rendszerében, 1900; A magyar
öröklési jog fejlődésének története, 1902; A magyar magánjog tankönyve, I–II.,
1911; A magyar magánjog vezérfonala, 1944.

Kombattáns: → hadijog

Kommentátorok (commentarius = jegyzet, magyarázat – lat.): 14–15. századi,

főleg itáliai jogtudósok. A ~ munkássága részben a → glosszátorok
tevékenységének továbbfejlesztését jelentette, mégis helyesebb őket
posztglosszátorok helyett – gyelemmel arra, hogy oktató és irodalmi
tevékenységük mellett meghatározó szerepet játszottak mint a jogi praxis
tanácsadói – konsziliátoroknak nevezni (→ Wieacker). A ~ a glosszátorok
tömör glosszáival ellentétben terjedelmes kommentárokat írtak, és nem csak,
ill. nem annyira magukhoz a iustinianusi (→ Iustinianus) szövegekhez, hanem
a glosszákhoz és egyéb korabeli → jogforrásokhoz: behatóan foglalkoztak a
városi → statútumokkal és a lombard → hűbéri joggal is. A ~ érdeme, hogy a –
bizonyos értelemben általuk kifejlesztett – → ius commune Európa-szerte
alkalmazott joggá vált. Fejlett interpretációs technikát alkalmazó módszerük
a glosszátorokéhoz képest fokozottan gyakorlatra orientált volt (→ mos
italicus). Munkásságuk jelentős újítások sorát eredményezte, egyebek között ők
rakták le a → kereskedelmi jog és a → nemzetközi magánjog alapjait. A
legnagyobb ~ → Bartolus és → Baldus voltak. Bartolus – Italián kívül is –
hatalmas tekintélyére utal a sokáig idézett mondás: nemo iurista, nisi bartolista
(csak az jogász, aki Bartolus követője).

Kommunális igazgatás: az a szervező és → hatósági tevékenység, amelyet a →

közigazgatás központi szervei és a → helyi önkormányzati szervek az ún.
kommunális szolgáltatások biztosítása érdekében végeznek. A kommunális
szolgáltatások sokfélék, ide sorolható a villamosenergia-ellátás, közvilágítás,
vezetékes gázellátás, vezetékes hőellátás, vízellátás, csatornázás és
szennyvízkezelés; a helyi közlekedés feltételeiről gondoskodás, utak, járdák,
terek létesítése és fenntartása, valamint tisztítása; közegészségügyi szolgáltatások
stb. Általában a ~ feladat- és → hatáskörei megoszlanak több → minisztérium
és → országos hatáskörű szerv között. A ~ önkormányzati feladat- és hatásköreit
– a szolgáltatás jellegétől függően – regionális, középfokú területi (pl. →
megyei) és helyi szervek gyakorolják. A szolgáltatások jelentős hányadát
közvetlenül → vállalatok végzik, amelyek vagy magánvállalatok (többnyire →
koncessziós szerződésben feljogosítva), vagy önkormányzati (→ közüzemi), ill.
→ állami vállalatok.

Komparatisztika: → jogösszehasonlítás

Kompiláció (compilatio = zsákmányolás – lat.): a hatályos → jogszabályok

megállapításának és rendezésének olyan módja, amely időrendben, →
jogforrásonként, esetleg témánként csoportosítva, kéziratos vagy nyomtatott
gyűjteményként, avagy elektronikus adathordozón tárolt
információhalmazként jelenik meg. Egészen a modern → kódexek
elterjedéséig, az ókorban, a középkorban és az újkorban született kódexek
többsége valójában csupán a hatályosnak tekintett joganyag összegyűjtése volt,
esetenként jobbító szövegmódosításokkal, amelyek mindenekelőtt esetleges
ellentmondásaik kiiktatását, → desuetudo folytán hatályt vesztett részeik
elhagyását, korábbi másolások során bekövetkezett szövegromlásaik
helyrehozását, olykor pedig az éppen uralkodó érdekek szerinti „kijavítását”
célozták (revízió). A modern ~ már nem dolgozza át, hanem megőrzi az általa
feldolgozott egyes jogforrások eredeti szerkezetét. Olykor tartalmazza az egyes
→ törvények → miniszteri indokolását, a skandináv országokban pedig
előkészítő anyagait is. Magyarországon alapgyűjtemény a → Corpus Juris
Hungarici (1949-ig), ill. a Magyar Törvénytár: Hatályos jogszabályok
gyűjteménye.

Kompilátorok (compilare = összelopni – lat.): a iustinianusi (→ Iustinianus)

→ kodi kációban (→ Corpus Iuris Civilis) részt vevő jogtudósok elnevezése. A
császár által felkért ~ bizottságokban dolgoztak, és fel voltak hatalmazva arra,
hogy a régebbi császári rendeletek (→ constitutiones principum) és jogtudósi
művek szövegét szükség szerint megváltoztassák (interpoláció). A iustinianusi
törvénykönyvek mai szemmel nézve inkább → kompilációnak nevezhetők.

Kompromisszum: a → római jogban ismert → compromissum továbbélése a

modern → nemzetközi jogban. Olyan → nemzetközi szerződés, amellyel a felek
jogvitájukat valamely nemzetközi bírói szerv döntésére bízzák. → Nemzetközi
Bíróság
Komputer bűnözés: → számítógépes bűnözés

Koncepciós per: olyan büntetőper (vagy annak külsőségeit követő → állami

aktus), amely a → vádhatóság és a → bíróság jogellenes együttműködésével
koholt, hamis vagy hamisított bizonyítékok (→ bizonyítás, → bizonyítás
tárgya) alapján állapítja meg, többnyire súlyos → politikai (államellenes)
bűncselekmény elkövetését a vádlott (→ terhelt) terhére. A ~ két fontos
szempontból különbözik a → konstrukciós pertől: először abban, hogy a ~ben a
bíróság az – → ártatlanság vélelme tényleges elvetésével – eleve elfogadja a
vádhatóság álláspontját, másrészt abban, hogy a vád olyan politikai értékelésen
alapul, amely a perben nem tehető vitássá. A ~ben rendszerint a →
büntetőeljárás szabályainak súlyos megsértésével jár el a bíróság, vagy olyan
szabályok alapján, amelyek eleve nem biztosítják a védelem jogát (→ védelem
alapelve), ill. általában a bíróság függetlenségét vagy elfogulatlanságát, sőt a ~
alapja éppen a bíróság eleve adott politikai elfogultsága. A ~ általában csak
külsőségeiben tekinthető büntetőeljárásnak, ténylegesen a → jog mellőzésével
tisztán politikai célokat szolgál, ami a perbeli érvelésen is jól látható; ennek
tulajdonítható, hogy a vádlott beismerése ~ben döntő jelentőségű. A ~ek
sorozata zajlott le az 1920-as évek végétől az 1950-es évek elejéig a
Szovjetunióban, valamint egyes szocialista államokban az 1948 utáni években.
Magyarországon a legismertebb ~ek voltak a Mindszenty- és a Rajk-per
(1949), ill. a Nagy Imre és társai elleni per (1957–1958). A ~ek elméleti
megalapozója → Visinszkij volt.

Koncessziós jog: az → állami monopoltevékenységek (→ monopólium)

magánosok felé történő hasznosításának eszköze, amelynek keretében a
magánvállalat (→ vállalat) jogosítványt szerez állami monopoltevékenység
folytatására („a → használat privatizációja”). A ~ egyedi → hatósági engedély (a
szűkebb értelemben vett koncesszió), → közigazgatási szerződés, kivételesen
pedig „normál” → polgári jogi → szerződés formájában jelenhet meg. A ~
megszerzése általában kétlépcsős eljárás: a konkrét hatósági engedélyek
megszerzését követően történik a → koncessziós szerződés megkötése. A magyar
jogban a ~ot az 1991. évi LXI. tv. honosította meg. A koncesszió elnyeréséhez
először a koncesszió lényeges feltételeinek megfelelő ún. koncessziós pályázatot
kell elnyerni, ezt követi a koncessziós szerződés megkötése az állami (→
önkormányzati) monopólium jogosultjával. Ez lényegében egy → bérleti
szerződés, amelynek leghosszabb tartama 35 év, és amely külön → törvény
szerint felével meghosszabbítható. Ezt követően a koncesszió
kedvezményezettjének ún. koncessziós társaságot kell létrehoznia; ha a
koncesszió kedvezményezettje külföldi, akkor ezt a társaságot egy belföldi →
gazdálkodó szervezettel együttesen kell létrehoznia.

Koncessziós szerződés: a → közigazgatási szerződéseknek az a változata,

amelyben erre feljogosított közigazgatási szerv (→ kormányzati vagy → helyi
önkormányzati szerv) közszolgáltatás (→ közüzem) nyújtásáról
magánvállalkozóval megállapodik. Az ilyen szerződés tipikus tárgya vagy az,
hogy a vállalkozó kizárólagos jogot kap a közszolgáltatáshoz szükséges
létesítmények, berendezések stb. megteremtése végett beruházások
kivitelezéséhez és ennek fejében meghatározott időtartamon keresztül
működtetéséhez, vagy pedig az, hogy a közigazgatási szerződő fél a
tulajdonában levő közszolgáltatási eszközrendszer kizárólagos működtetési
jogát engedi át a vállalkozónak (→ koncessziós jog). Mindkét esetben a
vállalkozó kötelezettsége a közszolgáltatás iránti igények rendszeres és
folyamatos kielégítése. A ~nek lehetnek olyan tartalmi elemei, amelyek az
általános → magánjogi szabályozásba nem férnek bele. így pl. az, hogy a
szerződő önkormányzat kötelezi magát a közszolgáltatási díjak köz→ adók
módjára történő behajtására a vállalkozónak önként nem zető igénybe
vevőktől. A ~ a magánvállalkozót (koncesszióst, engedményest)
monopolhelyzetbe hozza, azaz privilegizálja. A ~ben a közigazgatási szerv
általában fenntartja magának azt a jogot, hogy a szerződésnek a vállalkozó által
történő betartását ellenőrizze, s a szerződésszegő magatartást pönalizálja.
Rendszerint kiköti azt is, hogy közreműködhessen a szolgáltatási feltételek
meghatározásában, és a tarifa megállapítása nem lehet a vállalkozó egyoldalú
elhatározásának tárgya. A ~t a közigazgatási szerv csak szabályozott eljárásban
kötheti meg, amelynek kezdő mozzanata a koncesszióra nyilvános pályázat
hirdetése. A ~ fogalmát érintő s jó két évszázados vita tárgya egyfelől az, hogy
mit kell közszolgáltatáson érteni, másfelől pedig, hogy mely közszolgáltatások
nem adhatók koncesszióba. Nem egy országban kötnek ~eket olyan gazdasági
tevékenységekre [pl. bányászatra (→ bányászati koncesszió)], amelyek
egyértelműen kívül esnek a közszolgáltatások fogalmi körén.
Koncessziós terület: az európai → államok gyarmati terjeszkedésének a 19.
században főleg Kínában alkalmazott formája (→ gyarmati területek). Egy
adott városban vagy városnegyedben a külföldiek közössége a kínai
hatóságoktól független → közigazgatással, → rendőrséggel és → bírósággal
rendelkezett, bár a terület jogilag Kína része maradt. Lényegében a → területi
felségjog vonatkozásában területi kivételnek minősíthető. Ebben különbözött a
hasonló célú, de a területi felségjog alóli személyi kivételt jelentő kapitulációs
rendszertől (→ kapitulációs szerződések). Különbséget tettek egy ország számára
nyújtott és nemzetközi koncesszió között. Létesítéséről először az
ópiumháború utáni nankingi szerződés (1842) rendelkezett, amely után
Kínának számos ilyen tárgyú → egyezményt kellett kötnie, az utolsót a
boxerlázadás (1900) után. A ~ekről szóló → nemzetközi szerződéseket a II.
világháború végére felszámolták. A ~et létesítő szerződést meg kell
különböztetni a → magánjogi jellegű → koncessziós szerződéstől, amelyben egy
társaság vasút, vízi út, közüzem létesítésére, természeti erőforrások kiaknázására
kap engedélyt.

Konciliáció: → egyeztető bizottságok

Kondomínium (lat.): olyan terület, amely felett a → területi felségjogot két

vagy több → állam közösen és egyenlően gyakorolja. A ~ a kizárólagos és teljes
területi felségjog alóli olyan kivétel, ahol e felségjognak két vagy több alanya
van. Kétféle ~ különböztethető meg: lehet határvidéki ~, így Moresnet a
belga–holland határvidéken (1816–1919), a jelenleg is fennálló francia–
spanyol ~ a Bidassoa torkolatában fekvő Fácán-sziget felett. A gyarmati, vagy
félgyarmati ~ok közé sorolják az ún. angol–egyiptomi Szudánt 1899–1956
között, a Csendes-óceán térségében Új-Hebridák szigetét, amely 1960–1980
között angol–francia ~ alatt állt (1980-ban Vanuatu Köztársaság néven vált
függetlenné), továbbá a Csendes-óceán térségében a Főnix-szigetcsoporthoz
tartozó és a világűr-tevékenységekkel való összeköttetés biztosítása
szempontjából különösen fontos Canton- és Enderburry-szigeteket, amelyeket
egy 1939. évi → jegyzékváltás helyezett amerikai–brit ~ alá.

Konföderáció (államszövetség – lat.): az → államkapcsolatok egyik típusa.

Szuverén → államok közös célok elérésére létrehozott szövetsége, amely a
tagállamok számára széles körű önállóságot biztosít. A ~ központi szervei csak
olyan közös ügyekben jogosultak eljárni, amelyek intézését a tagállamok
kifejezetten átengedték részükre; döntéseik azonban ilyenkor sem közvetlenül
kötelezik a tagállamokat, hanem csak akkor, ha azokat a saját döntéshozatalra
jogosult szerveik is jóváhagyják. Ilyen ~ volt pl. az észak-amerikai brit
gyarmatoknak az angol koronától való elszakadásukat követően létesült és a
Konföderációs Cikkelyek (Articles of Confederation) által szabályozott
szövetkezése, amely az → USA alkotmányának elfogadásával → föderációvá
alakult át; a svájci államszövetség (Confederation Helvetica); a szövetségi
állammá (Bundesstaat) válás (1848) előtti időszakban, a német államok egy
részének Napóleon által létrehozott Rajnai Szövetsége (1806–1813), majd a
bécsi kongresszus határozatai alapján létesült és fél évszázadig (1815–1866)
fennállott Német Államszövetség (Bund). A ~ elnevezést használta az USA
kötelékéből a polgárháborút megelőzően kivált (1861) 11 tagállam is
(Confederate States of America), amelyek új, a tagállamok különleges jogait
hangsúlyozó → alkotmányt is elfogadtak.

Konkordátum (lat.): a → Szentszék és valamely → állam közötti, a katolikus

egyházat érintő kérdéseket rendező → nemzetközi szerződés.

Konstantinizmus: → bizantinizmus

Konstitutív elmélet: → államok elismerése

Konstrukciós per: olyan → büntető per, amelyben a vádlott (→ terhelt)

bűnösségét a → vádhatóság vagy más → állami szerv által koholt, hamisított
vagy eltorzított bizonyítékok (→ bizonyítás, → bizonyítás tárgya) (esetleg
eltitkolt ellenbizonyítékok) alapján állapítja meg a bíróság (→ bíróságok)
anélkül, hogy maga a bizonyítékok hamisságának tudatában lenne, és a vád
álláspontját eleve elfogadná (→ ártatlanság vélelme). A ~ lényege a bíróság
megtévesztése bizonyítékokkal vagy → bizonyítási eszközökkel. A ~ a → hamis
vádtól elsősorban abban különbözik, hogy benne az állam hatóságai,
rendszerint a vádhatóság is részt vesz. ~ volt Franciaországban a Dreyfus-per,
Magyarországon az ún. tiszaeszlári vérvád per (1883). → koncepciós per

Konstruktív bizalmatlanság: → bizalmatlansági indítvány

Konszenzuálkontraktusok: a → római jogban puszta megállapodással
létrejövő szerződések (→ contractus). A római jogban egy megállapodás
önmagában véve (nudum → pactum) még nem minősült contractusnak, tehát
jogilag kikényszeríthető szerződésnek. A contractus létrejöttéhez a
megállapodáson kívül általában szükséges volt egy további elem (nem római
kifejezéssel: civilis causa) megléte, amely a szerződés jogi kötőerejét,
érvényességét biztosította. Ilyen civilis causa volt bizonyos formák alkalmazása
(→ verbálkontraktusok, → litterálkontraktusok stb.) vagy a dologátadás (→
reálkontraktusok). A Kr. e. 2. század folyamán a → praetori jog négy esetben
(→ emptio venditio, → locatio conductio, → mandátum, → societas) elismerte,
hogy a szerződés lényeges elemeiben történt megállapodás már önmagában
véve is, minden további nélkül teljes joghatással járó contractust keletkeztet.
Ezeket a szerződéseket mai kifejezéssel ~nak nevezik. Ez a kifejezés
félreérthető, ugyanis megegyezésre, konszenzusra mindegyik szerződésnél
szükség van, olyannyira, hogy a fejlettebb római jog pl. a lényeges és menthető
→ tévedéssel (error) kötött szerződést a konszenzus hiányára tekintettel
semmisnek minősítette. A ~ esetében ehhez képest csak annyiban játszik a
konszenzus nagyobb szerepet, hogy itt a megegyezésen kívül nincs is szükség
többre ahhoz, hogy a contractus érvényesen létrejöjjön. A fejlettebb római jog
a ~ körén kívül is igyekezett bizonyos jogi elismerésben részesíteni a puszta
megállapodásokat (pl. a pactumok peresíthetővé tételével), de a contractusként
elismert megállapodások köre zárt maradt.

Konszenzus (consensus = beleegyezés – lat.): a → római jogban többek

akaratának egybehangzása egy köztük megalapítandó → jogviszonyt illetően.
Napjainkban valamely kérdésben való megegyezést, egyetértést jelent. A ~os
döntés a → nemzetközi szervezetek gyakorlatában, ill. nemzetközi tárgyalások
során meglehetősen elterjedt határozathozatali eljárás. Lényege az, hogy – az
érdekelt felek előzetes megegyezése alapján – az eldöntendő kérdést nem
bocsátják → szavazásra, a tárgyalások befejeztével a döntés tartamát általában
az elnöklő személy közli a delegátusokkal, s ha a határozat ellen nincs kifogás,
azt ~sal elfogadottnak tekintik. A ~sal meghozott határozat vagy ajánlás jogilag
azonos értékű a szavazással elfogadottal.

Konszern (ang.): a jogilag önálló → vállalatok egységes vezetés alatti

összefogása, amely azonban kihat az érintettek gazdasági önállóságára. A ~nek
két fajtája van: az alárendeltségi ~, amely ~vállalatok közötti függőségi
kapcsolatot jelent (az uralkodó vállalat vezeti a tőle függőt); a mellérendeltségi
~ vállalatai kölcsönösen egységes vezetés alá helyezik magukat. A ~ létrejöhet
→ szerződéssel, vagy lehet tényleges (faktikus) ~, amikor az egységes vezetés
objektív körülmények következménye (az uralkodó vállalat többségi
részesedést szerez az így függővé vált vállalatban, a vállalatok vezetésének
perszonáluniója). A ~jog funkciója kettős: az uralkodó vállalat terhére a ~ben
ténylegesen kisebbségbe kerülő, függő ~vállalat tulajdonosait védő
kötelezettségeket fogalmaz meg (kisebbségvédelem), amelyek egyben a függő
vállalat hitelezőit is védik (hitelezővédelem). Ilyen kötelezettség az, hogy a →
részvények, jelentősebb hányadának megszerzése esetén a részesedést szerző →
részvénytársaság köteles e tényről az érintettet értesíteni, a megszerzést
közzétenni, többségi részesedésszerzésnek pedig már a szándékáról is értesíteni
kell a megszerezni kívánt részvénytársaságot, vételi → ajánlatot téve egyben az
utóbbi részvényeseinek, végül a részvények igen jelentős részének (pl.
háromnegyedének) megszerzése az uralkodó vállalat korlátlan felelősségét
válthatja ki a függő vállalat tartozásaiéit, mivel annak gazdasági önállósága
ténylegesen megszűnt. → gazdasági társaság

Konsziliátorok: → kommentátorok

Kontinentális jog: → római–germán jogcsalád

Kontinentális talapzat: kontinensek partjai melletti tenger által borított

térség, tkp. a kontinensek víz alatti folytatása. A kontinensek ugyanis a legtöbb
esetben nem meredeken, átmenet nélkül emelkednek ki a mélytengeri
altalajból, hanem a tengerpart mentén elterülő sekély vizű talapzatról,
amelynek szélessége egyes esetekben csak 20–50 km, de néha több száz
kilométer. Szerkezeti határnak az a kontinentális lejtő tekinthető, amely
általában 200–2400 méter vízmélységnél meredeken vezet le a
geomorfológiában mélytengeri táblának nevezett óceánfenékhez. Csak a II.
világháború időszakában gyeltek fel arra, hogy a ~ egyes helyeken
ásványkincsekben – különösen kőolajban – igen gazdag. Nem véletlen, hogy a
fejlett technológiával, tehát kiaknázási lehetőségekkel rendelkező USA
nyilvánította ki igényét először a ~ ásványkincseire. Truman elnök 1945. szept.
28-i nyilatkozatát számos más, elsősorban latin-amerikai ország követte. A
Genfben 1958. ápr. 29-én aláírt → Egyezmény a ~ról és → csatlakozó övezetről
ezt a → nemzetközi szokásjogi úton kialakult és elfogadott gyakorlatot
kodi kálta (→ nemzetközi jog kodi kálása). A ~ jogi helyzetét elfogadható
módon rendezte, de a kiterjedésére vonatkozó kritériumokat nem állapította
meg egyértelműen. Az 1982. dec. 10-én aláírt Montego Bay-i → tengerjogi
egyezmény a ~ kérdésében a következő főbb szabályokat állapította meg: a ~
nem része az → államterületnek, fölötte → nyílt tenger van, amelyet minden
állam rendeltetésszerűen használhat; a tenger medrének és altalajának
kiaknázási joga viszont kizárólag a parti államot illeti meg. A természeti
kincsek fogalomkörébe tartoznak a tengerfenék szintjén lévő ásványok
(leggyakrabban mangánrögök formájában, amelyek sok más ércet is
tartalmaznak), valamint élő szervezetek, azaz gyöngykagylók és korallok. A
kiterjedésre vonatkozó kritérium meghatározásában az 1982. évi egyezmény
sem tudott tiszta és egyértelmű helyzetet teremteni. Az okmány szerint: „… a
parti állam állapítja meg a kontinentális perem külső szélét, ahol a perem
túlnyúlik az attól az → alapvonaltól számított 200 tengeri mérföldön,
ahonnan a → parti tenger alapvonalát mérik.” Amennyiben a 200 mérföldön
túlnyúlik a talapzat, akkor két lehetőség van, kissé leegyszerűsítve: vagy 350
mérföldig terjedhet a talapzat, amennyiben „az üledékes kőzetek vastagsága
legalább 1%-a a legrövidebb távolságnak a kontinentális lejtő lábáig”, vagy a
2500 méteres mélységtől számított további 100 tengeri mérföld kiterjedésig
terjedhet. Kompromisszum gyanánt azt a szabályt fogadták el, hogy a 200
mérföldön túl folytatott kiaknázás jövedeleméből bizonyos %-ot a
Nemzetközi Tengerfenék Hatóságnak (→ tengerfenék) kell be zetni. A →
Nemzetközi Bíróság több ügyben foglalkozott a ~ok elhatárolásának kérdésével
(az északi-tengeri ~tal kapcsolatos ügyek, a Tunézia és Líbia közötti ~ ügye, a
Líbia és Málta közötti ~ ügye stb).

Kontradiktórius elv: a → büntetőeljárási jogban és a → polgári eljárási jogban

ismert fogalom. A → tárgyalások jellemzője a kontradiktórius, vagyis a
szóváltó jelleg. → Polgári perben a ~ alapján a felek (→ fél) a tárgyaláson
előadhatják → jognyilatkozataikat és tényállításaikat, ill. egymás
jognyilatkozataira és tényelőadásaira válaszolhatnak, valamint észrevételeket
tehetnek. A ~ alkalmazásának menetét az eljárási → törvények rögzítik. →
Büntetőeljárás során a → vádnak, a védelemnek (→ védelem alapelve) és az
ítélkezésnek a szervezeti és működési elkülönülését jelenti. Gyakorlati
érvényesülése, hogy a vád és a védelem önálló alanyainak vitájában a bíróság
(→ bíróságok) kizárólagos jogkörben dönt. A ~ az egy kézben összpontosuló
államhatalmi (→ államhatalom) önkény veszélyének elkerülését, a helyes
munkamegosztást, valamint a pártatlan és igazságos ítélkezés biztosítását
szolgálja. Az eljárási feladatok megoszlásának kimondásán kívül a ~ két
garanciális és elvi jelentőségű szabályt is magában foglal a modern
büntetőeljárási jogokban. A vádhoz kötöttség értelmében a bírósági eljárás
alapja a tartalmi és formai előírásoknak megfelelő törvényes vád lehet; a
bíróság kizárólag annak a személynek a → büntetőjogi felelősségéről (→
felelősségi elméletek) dönthet, aki ellen vádat emeltek (személyi kötöttség); és
csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz (tárgyi kötöttség). A
bírósági tárgyaláson a → bizonyítás során a vád és a védelem alanyait azonos
eljárási jogosítványok illetik meg.

Kontraktuális felelősség: a → polgári jogban a → kártérítési felelősségnek a →

deliktuális felelősség mellett a másik felelősségi alakzata. A ~ alapja a felek
közötti → szerződés, amelyet az egyik fél vétkesen (→ vétkesség) megszegett.
Míg a deliktuális felelősség esetén a felek között nincsen releváns → jogviszony,
addig a ~ szabályait kell, ill. lehet alkalmazni, ha az okozott → kár →
szerződésszegéssel van okozati összefüggésben. A ~ esetén a → jogellenes
magatartás nem egyszerűen csak a károkozás, hanem a szerződésszegő
magatartással való károkozás. A fogyasztóvédelmi előírások (→
fogyasztóvédelem jogi eszközei) a ~ alkalmazását szélesítik ki a → termékfelelősség
szabályozásával. Ennek alapján a fogyasztó a → hibás teljesítéssel okozott kár
megtérítése iránt közvetlenül fordulhat a termelőhöz vagy a forgalmazóhoz
annak ellenére, hogy közöttük nincs szerződéses kapcsolat.

Konvenció (conventio – lat.): a → római jogban elsősorban a (→ magánjogi)

→ szerződés, a császárkori perrendben pedig a → felperes (→ fél) → kereseti
kérelme. Ma a meghatározott tárgyú, többoldalú → nemzetközi szerződéseket
jelöli. →

Konzorciális (szindikált) hitelezés: angolszász hatásra nem egészen pontosan

szindikált hitelnek is nevezik; a hitel egy fajtája, mint például a fogyasztói- (→
fogyasztói hitelszerződés), vagy a nanszírozási hitel. A → bankok közötti
kooperációnak egy speciális formája és technikája, egyedi hitelnyújtási forma,
amelynél az ügyletben hitelezői oldalon több bank vesz részt. Ha valamennyi
bank → jogviszonyt létesít az adóssal, akkor ún. nyílt → konzorciumról van
szó. Emellett megkülönböztetik az ún. zárt (fedett), vagy csendes
konzorciumot. Ebben az esetben csak egyetlen bank lép kapcsolatba és kerül
jogviszonyba az adóssal, amely a hitelnyújtással járó kockázatot később részben
vagy teljesen más bankoknak adja tovább, a konzorciumba belépő többi bank
azonban nem létesít jogviszonyt a hitelfelvevővel. A konzorcium tagjai közötti
belső viszonyokat a konzorciális → szerződés rendezi, amelyet a legtöbb →
jogrendszerben → polgári jogi társaságnak tekintenek. A konzorciális szerződés
alapján a konzorcium tagjai kötelezik magukat a kölcsön egy meghatározott
hányadának az átvállalására és ennek a hányadnak a ki zetésére. A konzorcium
külső viszonyait – vagyis a konzorciumban részt vevő bankok és a hitelfelvevő
közötti jogviszonyt – a konzorciális hitelszerződés szabályozza. Az angolszász
eredetű szindikálás kifejezést sokszor azonosítják a ~ fogalmával. A két
kategória azonban csak részben fedi egymást. Az esetek többségében ugyanis a
~ technikailag szindikálást is jelent. Vannak azonban olyan
hitelkonzorciumok, amelyek keretében nem kerül sor ilyen fajta eljárásra.
Szindikálásról akkor van szó, ha a hitelezői jogok és kötelezettségek –
különösen a hitelfelvevővel szemben fennálló vissza zetési igény – részben,
vagy egészben egy harmadik személy javára értékesítésre és átruházásra
kerülnek. Az utólagos szindikálás – vagy hitelszétterítés – esetén egyetlen bank
nyújtja a hitelt, amelyből utólag további bankok meghatározott részeket
vásárolnak meg, vagyis ebben az esetben a hitelezői pozíció részleges
átruházására kerül sor.

Konzorcium: a kooperációs megállapodások egyik fajtája; ~ot létrehozó és

működtető → szerződés a konzorciális kontraktus, amely gyakran →
szindikátusi szerződés keretében jelenik meg. A konzorciális szerződés
tőkebefektetési célzatú összehangolt tevékenység végzésére irányul. A ~ önálló
→ cégek, vállalkozók (→ vállalkozási szerződés) valamely gazdasági célra
irányuló időszakos összefogása, ahol az összefogást szabályozó szerződések
tartalmát a felek (→ fél) az adott célnak megfelelően határozzák meg, ennek
→ teljesítése érdekében a külső → jogviszonyokban egységesen lépnek fel belső
függetlenségük megőrzése mellett. A ~ megjelenhet kooperációs jellegű
szerződéssel szabályozott kötelmi jogviszonyként (→ kötelmi jog), gyakrabban
azonban → polgári jogi társaság formáját ölti. Utóbbi esetben a ~ relatív →
jogképességű → jogalanynak minősül, és a polgári jogi társaság nevében a
gesztor jár el külső jogviszonyokban. A ~ takarhat → gazdasági társaságot is,
ilyenkor jogképes jogalany szervezeti keretében működnek együtt a felek,
amelyek jogviszonyát a → társasági szerződésen kívül a szindikátusi szerződés is
szabályozni fogja.

Konzul: külügyi tisztségviselő, akinek feladata a küldő → állam érdekeinek a

fogadó államban való érvényesítése, a küldő állam honosainak
[állampolgárainak (→ állampolgárság) és → jogi személyeinek] oltalmazása,
jogaik és érdekeik védelme. A ~ lehet hivatásos vagy tiszteletbeli; az előbbi a
küldő állam állampolgára és külügyi szolgálatának tagja, az utóbbi legtöbbször
a fogadó állam állampolgára, tekintélyes üzletember, neves közéleti
személyiség. A ~i képviseletek vezetői különböző rangosztályokba sorolhatók
(fő~, ~, al~, ~i ügynök). A ~ kinevezéséhez a fogadó → állam által kiadott
működési engedély, → exequatur szükséges (→ konzuli pátens). A ~ feladatait a
küldő és a fogadó állam egyetértésével megállapított → konzuli kerületben
végzi (→ konzuli egyezmény). A ~ → jogállását, az őt megillető kiváltságokat és
mentességeket a Bécsben 1963. ápr. 24-én elfogadott → Egyezmény a → ~i
kapcsolatokról (kihirdetve: 1987. évi 13. tvr.) rögzíti. A fogadó államban
működő ~ok konzuli testületet (corps consulaire – fr. – CC) alkotnak, élén a
doyen áll, aki a fogadó államban legrégebben működő fő~. → konzuli
kiváltságok és mentességek, → konzuli védelem

Konzulátus: → konzuli kapcsolatok

Konzuli bíráskodás: a közel- és távol-keleti, az afrikai, valamint a balkáni →

államokkal kötött → kapitulációs szerződések alapján a kapitulációs jogokat
élvező államok (az európai nagyhatalmak és az USA) állampolgárai (→
állampolgárság) ki voltak véve a helyi → bíróságok → joghatósága, alól, s mind
→ büntetőügyekben, mind pedig → polgári ügyeikben a → konzuljaik
bíráskodtak. Magyarországon az 1891. évi XXXI. tc. és az ennek alapján 1897-
ben kiadott külügy→miniszteri → rendelet szabályozta a ~t. Az államok →
szuverenitását csorbító, valójában egyenlőtlen kapitulációs szerződések a 20.
században hatályukat veszítették, s velük együtt szűnt meg a ~.
Konzuli egyezmény: két → állam közötti, a konzulátusok létesítésére (→
konzuli kapcsolatok), a → konzulok kinevezésére és fogadására, a konzulok
kiváltságaira és mentességeire (→ konzuli mentesség) vonatkozó, valamint a
konzulátusok jogkörét rögzítő → megállapodás

Konzuli jog: → konzuli kapcsolatok

Konzuli kapcsolatok: két → állam kölcsönös megegyezésén alapuló

intézményesített kapcsolatok rendszere, amelynek alapján mindkét államban
felállításra kerülnek külföldön működő → közigazgatási szervek, vagyis
konzulátusok (→ konzuli egyezmény), amelyek feladata a fogadó államban a
küldő állam honosainak (→ természetes személyek és → jogi személyek)
oltalmazása, jogaik, valamint érdekeik védelme (→ konzuli védelem). A ~ jogát
a Bécsben 1963. ápr. 24-én aláírt → Egyezmény a ~ról (kihirdetve: 1987. évi
13. tvr.) kodi kálta (→ nemzetközi jog kodi kálása). A ~ létesítéséhez az
érdekelt államok közötti megegyezés szükséges. A konzuli kapcsolatok
felvételét követően a küldő és a fogadó állam külön megállapodik a konzuli
képviselet létesítéséről, a képviselet székhelyéről [mivel a fogadó államban a
küldő állam több konzuli képviseletet is fenntarthat (→ konzuli kerület)],
valamint a konzulátus vezetőjének rangosztályáról (főkonzul, → konzul). Ha
két állam között → diplomáciai kapcsolat van, úgy az – ellenkező megállapodás
hiányában – magában foglalja a ~ meglétét is. Ugyanakkor azonban a
diplomáciai kapcsolatok megszakadása nem vonja szükségképpen maga után a
~ megszakadását, s ilyen esetekben a konzulátus → diplomáciai feladatokat is
elláthat.

Konzuli képviselet: → konzuli kapcsolatok

Konzuli kerület: a → konzuli képviselet, ill. a konzuli tisztviselő a fogadó →

államban meghatározott területen, a ~ben végezhet konzuli feladatokat.
A küldő és a fogadó állam megállapodik arról, hogy a fogadó állam területén a
küldő állam hány konzulátust létesíthet; az egyes konzulátusok működési
területét nevezik ~nek (→ konzuli kapcsolatok). Kivételesen, a fogadó állam
hozzájárulásával a ~en kívül is el lehet látni konzuli feladatokat. Ha a küldő
államnak egyedül a → diplomáciai képviselete lát el konzuli feladatokat, mert a
fogadó államban külön konzuli képviselet nincs, a ~ átfogja a fogadó ország
egész területét. → diplomáciai kapcsolatok

Konzuli kiváltságok és mentességek: a fogadó → államban a → konzuli

képviselet tagjait (a → konzuli tisztviselőt, konzuli alkalmazottat és a kisegítő
személyzetet) megillető, ill. a konzuli képviselet helységeire és a
kapcsolattartásra vonatkozó kiváltságok és mentességek. A kiváltságok és
mentességek nem azonos fogalmak. A mentesség a konzul feladatai ellátásának
szükségszerű előfeltétele, a kiváltságok viszont megkönnyítik, elősegítik
munkáját, s bizonyos értelemben a konzul által képviselt állam iránti tiszteletet
juttatják kifejezésre. A → nemzetközi jog általánosnak tekinthető szabályait a
~ről a Bécsben 1963. ápr. 24-én aláírt → Egyezmény a → konzuli
kapcsolatokról fogalmazza meg (kihirdetve: 1987. évi 13. tvr.). Az államok
között igen nagyszámú kétoldalú → konzuli egyezmény van érvényben, s ezek a
bécsi egyezménytől s egymástól is gyakran lényegesen eltérő módon
rendelkeznek a ~ről. A konzuli képviselet helyiségei sérthetetlenek, a fogadó
állam → hatóságai azokba csak a vezető engedélyével léphetnek be, az engedély
megadását azonban vélelmezhetik (→ vélelem) azonnali védelmi intézkedést
igénylő elemi csapás esetén. A fogadó állam köteles a konzuli képviseletet
megvédeni bármely behatolástól vagy kártevéstől, továbbá megakadályozni
nyugalmának, méltóságának megzavarását, ill. csorbítását. A küldő államot a
konzuli képviselettel kapcsolatban is megilleti a fogadó állam → bírói és →
közigazgatási → joghatósága alóli mentesség. A konzuli képviseletet → adó- és
vámmentesség illeti meg. A konzuli képviselet számára a fogadó államnak
biztosítani kell az érintkezés szabadságát a küldő állam → kormányával, ill.
bárhol levő képviseleteivel konzuli vagy, → diplomáciai futárt vehet igénybe,
rejtjeles, számjeles üzeneteket küldhet, rádióállomást létesíthet, utóbbit
azonban csak a fogadó állam engedélyével. A konzuli képviselet hivatalos
levelezése, ill. a konzuli poggyász sérthetetlen, nem lehet felnyitni,
visszatartani. A konzuli poggyász kivételesen, visszaélés gyanúja esetén a küldő
állam meghatalmazott képviselőjének jelenlétében felnyitható. A konzuli
poggyászt rá lehet bízni hajó vagy kereskedelmi repülőgép parancsnokára,
azonban a parancsnok ez esetben nem tekinthető konzuli futárnak. A küldő
állam nemzeti lobogója és címere kitűzhető a konzuli képviselet épületére, a
konzuli képviselet vezetőjének lakására, valamint – hivatali célú használat
során – a közlekedési eszközére. A konzuli tisztviselő s a konzuli alkalmazott
(aki igazgatási és műszaki feladatokat lát el) hivatali tevékenysége körében
mentes a fogadó állam bírói és közigazgatási joghatósága alól. A kisegítő
személyzet tagját nem illeti meg a joghatóság alóli mentesség. A konzuli
tisztviselőt őrizetbe venni (→ őrizetbe vétel), → előzetes letartóztatásba helyezni
csak súlyos → bűncselekmény elkövetése esetén, az illetékes igazságügyi hatóság
határozata alapján lehet. A konzuli tisztviselő ellen indított → büntetőeljárást
az őt megillető tisztelettel és oly módon kell lefolytatni, hogy az a konzuli
feladatok végzését minél kisebb mértékben akadályozza. A konzuli tisztviselő a
→ tanúvallomást megtagadhatja, melynek következtében kényszerintézkedés,
→ szankció nem alkalmazható vele szemben. A konzuli képviselet tagjai
mentesek a tanúzási kötelezettség alól a hivataluk gyakorlásával kapcsolatos
tények vonatkozásában, valamint joguk van megtagadni azt is, hogy mint a
küldő állam nemzeti jogának szakértői tegyenek tanúvallomást. A konzuli
tisztviselőt és a konzuli alkalmazottat a → diplomáciai képviselet igazgatási és
műszaki személyzetével azonos adó-, ill. vámmentesség illeti meg. A konzuli
képviselet tagjai mentesek a fogadó államnak a → társadalombiztosításra, a
közmunkára és a katonai terhek viselésére vonatkozó → jogszabályai alól. A
kétoldalú konzuli egyezmények egy része a konzuli képviselet, ill. tagjai
számára a diplomáciai képviseletével, ill. tagjaival azonos kiváltságokat és
mentességeket biztosít (→ diplomáciai kiváltságok és mentességek). A
tiszteletbeli konzuli tisztviselőt és az általa vezetett konzuli képviseletet
megillető mentességek köre lényegesen szűkebb, mint amit a hivatásos konzuli
tisztviselő s a vezetése alatt álló konzuli képviselet élvez.

Konzuli pátens: a → konzuli képviselet vezetőjének a küldő → állam által

kiadott kinevezési okirata (→ konzuli kapcsolatok), amely tartalmazza a vezető
nevét, rangját, a képviselet székhelyét, rangját, → konzuli kerületét s az ez
utóbbiban működő → hatóságok felkérését arra, hogy segítsék elő a képviselet
vezetőjének munkáját. A ~t a vezető megérkezte után → diplomáciai úton
vagy más megfelelő módon el kell juttatni a fogadó állam → kormányához.
A küldő állam a fogadó állammal megállapodhat arról, hogy ~ helyett más
módon, pl. szóbeli jegyzékben (→ diplomáciai jegyzék) értesítik egymást a
képviselet vezetőjének kinevezéséről.

Konzuli testület: → konzul

Konzuli védelem: a külföldön tartózkodó állampolgárt → alanyi jogon
megilleti az → állampolgársága szerinti → államának védelme, amelyet az
külföldön a ~ útján gyakorol. Mivel a → konzul fő feladatát képezi a küldő
állam és honosai jogainak és érdekeinek védelme, ezért a fogadó állam →
jogszabályait gyelembe véve jogosult – többek között – állampolgáraival
szabadon találkozni, kapcsolatot tartani, részükre tanácsot, támogatást, ill.
segítséget nyújtani, őket az érdekeiket érintő eseményekről tájékoztatni.
Jogosult továbbá a küldő állam állampolgárai, → jogi személyei (→ jogi
személyek honossága) ügyeiben a fogadó állam bíróságai (→ bíróságok) és más →
hatóságai előtt eljárni, → képviseletüket ellátni, ill. jogi képviseletüket
megszervezni. A fogadó állam köteles a ~ megvalósulását biztosítani, ill.
elősegíteni egyebek között oly módon is, hogy hatóságai révén értesíti a
konzult a küldő állam állampolgáraival szembeni kényszerintézkedésről;
halálukról vagy az őket ért szerencsétlenségről; a küldő állam állampolgárát
érintő hagyatéki ügyről (→ öröklési jog); velük kapcsolatosan gondnok (→
gondnokság) vagy gyámrendelés (→ gyámság) szükségességéről; a küldő állam
hajóját, annak személyzetét, rakományát ért balesetről stb. A fogadó állam
hatóságai kötelesek gyelembe venni a konzul javaslatát, kérését, esetenként
intézkedését pl. a → hagyaték biztosítására, gyám vagy gondnok kijelölésére, a
bajba jutott hajó vagy repülőgép, ill. személyzete és utasai megsegítésére. Az
állampolgárnak joga van saját állama ~ére függetlenül attól, hogy a konzul
fogadó államában, harmadik országban vagy saját országában tartózkodik-e. A
~ nyújtása független attól, hogy a küldő állam állampolgára a konzul fogadó
államában rendelkezésére álló belső jogorvoslati lehetőségeket kimerítette-e (→
belső jogorvoslati lehetőségek kimerítése), vagy sem. A konzul a küldő állam
honosait védelemben részesítheti harmadik államban is, ha ezt a fogadó állam
és a harmadik állam kifejezetten nem ellenzi. Elláthatja harmadik állam és
honosai ~ét is, feltéve, hogy ezt a fogadó állam megengedi. A → nemzetközi
szokásjognak, kialakult, de még nem általánosan alkalmazott szabályai szerint a
→ hontalan személyt a lakóhelye szerinti állam konzulja oltalomban
részesítheti, és elláthatja jogainak, ill. érdekeinek védelmét. → diplomáciai
védelem.

Kooperációs megállapodás: → konzorcium

Korelnök: → házelnök
Korengedményes nyugdíjazás: az → öregségi nyugdíjra jogosultsághoz
szükséges életkor betöltése előtti nyugdíjazás (→ nyugellátás), amelynek
feltétele, hogy a → munkavállaló bizonyos életkort elérjen, és a →
jogszabályban előírt → szolgálati idővel rendelkezzék. A ~hoz előírt életkor
mindössze néhány évvel kevesebb, mint az öregségi nyugdíjkorhatár.

Korfu-szoros ügye: a → Nemzetközi Bíróság által az 1940-es évek végén

tárgyalt angol–albán vita. 1946-ban a Korfu-szorosban albán parti vizeken (→
parti tenger), egy, már a háború után aknátlanított tengerrészen, aknára futott
két angol hadihajó; a hajók súlyosan megsérültek, a legénységből többen
életüket vesztették, ill. megsebesültek. Ezt követően Nagy-Britannia a Korfu-
szorosba aknaszedő hajókat küldött, amelyek az albán → kormány
hozzájárulása nélkül aknátlanították a térséget. A szerencsétlenséggel
kapcsolatban az angol kormány az → ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult,
amely azt ajánlotta, hogy az ügyet terjesszék a Nemzetközi Bíróság elé. Ennek
alapján Nagy-Britannia → keresettel fordult a Bírósághoz Albánia
felelősségének kimondása és → kártérítés megállapítása végett. Az albán
kormány tiltakozott az eljárás ellen, mivel a Biztonsági Tanács vonatkozó
határozata csak ajánlás jellegű volt, ennek ellenére azonban később mégis
hajlandó volt a Bíróság → joghatóságát elfogadni. A Nemzetközi Bíróság →
ítéletében megállapította Albánia felelősségét, mondván, hogy Albániának
mindenképpen tudnia kellett a parti tengerén levő aknamezőről, és az arra
haladó hajókat gyelmeztetnie kellett volna a veszélyre. A Bíróság Albániát
jelentős összegű kártérítés zetésére kötelezte.

Korlátolt dologi jogok: a → dolog feletti → jogi hatalom terjedelme szerint

különbséget lehet tenni egyfelől a → tulajdonjog, mint teljes → dologi jog,
másfelől az összes többi dologi jog fajtái között, amelyek a tulajdonjoghoz
viszonyítva tartalmilag korlátozott jogok. A ~ a tulajdonjog önállósult
részjogosítványai. Ezek éppúgy abszolút negatív szerkezetűek, mint maga a
tulajdonjog. A ~ kizárólagossága magával a tulajdonossal szemben is
érvényesül. A ~ szempontjából ezért elvileg közömbös, hogy személy szerint
éppen ki a tulajdonos; továbbá a tulajdonjog alanyát, ill. tartalmát érintő
esetleges változások nem érintik sem a ~ fennállását, sem azok tartalmát (→
idegen dologbeli jogok). Logikailag a ~ száma végtelen lehetne, a tulajdon
szabadságának védelme és a gazdasági racionalitás érdekében azonban a →
jogtudomány kidolgozta a dologi jogok (lényegében a ~) numerus claususát,
azaz a zártkörűség elvét. A ~ két fő csoportját a → használati jogok és az
értékjogok alkotják. A ~nak a következő főbb típusai ismeretesek: a →
földhasználati jog, a → haszonélvezet és a → használat joga, a → telki
szolgalmak és a → közérdekű használati jog, valamint a → zálogjogok. A
magyar → Polgári Törvénykönyv a használati jogokat a tulajdonjog szabályai
körében helyezte el, míg az értékjogok – mint a → szerződéses követelések
biztosítékai (→ szerződést biztosító mellékkötelezettségek) – a → kötelmi jogban
nyertek elhelyezést. → telki teherjog

Korlátolt felelősségű társaság (kft.): a német → kereskedelmi jog egyik

legelterjedtebb szervezeti formája (Gesellschaft mit beschränkter Haftung –
GmbH), az angol–amerikai jogok nem ismerik. Magyarországon is mint
tipikus közép- és kisvállalkozási forma jelenik meg; a ~ → gazdasági társaság és
természetszerűen → jogi személy. A ~ előre meghatározott összegű
törzsbetétekből álló törzstőkével alakul. A társaság kötelezettségeiért a tag nem
felel. A tag kizárólag a ~nak köteles törzsbetétének szolgáltatására, ill. egyéb
esetleges – a társasági szerződésben (→ társasági jog) vállalt – kötelezettségeinek
(pótbe zetés, mellékszolgáltatás stb.) teljesítésére. A társaság megalakulása után
a törzsbetétek a tagok üzletrészévé alakulnak át. Az üzletrészről → értékpapírt
tilos kiállítani, ez alapvető különbség a → részvénytársasággal szemben. A ~
személyegyesülési jellegére utal, hogy a ~ból nem lehet kilépni, a társasági
szerződést nem lehet felmondani (→ felmondás). A tag „kilépésének” formája
az üzletrész átruházása, amely csak a társaságon belül szabad, egyébként a többi
tagnak, ill. a társaságnak → elővásárlási joga van társa üzletrészére. A ~ legfőbb
szerve a taggyűlés, ahol a szavazati jog vagyonaránylagos. A ~ot operatívan egy
vagy több ügyvezető irányítja, a magyar jog – szemben a némettel – külön →
cégvezetőt nem intézményesített. Bizonyos nagysághatár felett a ~nál kötelező
felügyelőbizottság, ill. könyvvizsgáló választása. A ~ nyereségéből – eltérő
társasági szerződési rendelkezés hiányában – a tagok üzletrészeik arányában
részesülnek. Minden tagnak csak egy üzletrésze lehet. A törzstőke felemelése és
leszállítása különleges eljárási szabályokhoz és minősített többségű határozathoz
kötött.

Korlátozott beszámíthatóság: a → büntetőjogban ismert fogalom, az akarati

vagy felismerési képesség teljes hiánya és teljessége közötti átmenet; ez lehet
 ziológiai jellegű és patológiás eredetű. Fennállása esetén lehetőség van a
büntetés korlátlan enyhítésére (→ büntetés enyhítése). → beszámíthatóság

Korlátozott cselekvőképesség: → cselekvőképesség

Kormány: az a kollegiális vagy kollektív országos (központi) szerv, amely a

legfelsőbb → népképviseleti szerv bizalmából és ellenőrzése mellett az → állami
feladatok végrehajtásáról rendszeresen és folyamatosan gondoskodik. E
meghatározás alól kivételt képeznek azok az államok, amelyekben a ~ az →
államfőből [királyból (→ monarcha)] és a minisztertanácsból áll, s az államfői
tisztség betöltése nincs a legfelsőbb közhatalmi-népképviseleti szerv
támogatásához kötve, valamint a → prezidenciális köztársaság, ha abban egy
ilyen szerv minden jogköre az államfőnél (elnöknél) összpontosul, s a ~ csupán
az ő tanácsadó testületének fogható fel. Szervezeti felépítését tekintve lehet: a)
kollektív testületként létrehozott ~, amely gyakorta a minisztertanács nevet
viseli, a miniszterelnökből [első → miniszterből, kancellárból (→ ~fő)] és a
miniszterekből áll, s döntéseit kollektív testületként hozza meg; b) kabinet
rendszerű ~, amelyben nem csak a miniszterelnök és a miniszterek, hanem
más kormányzati tisztségviselők (pl. → államtitkárok) is helyet foglalnak, a
legfontosabb kormányzati ügyek eldöntése azonban egy jóval szűkebb körű
testület → hatáskörébe tartozik. Ilyenkor a ~ rendszerint csak tanácsadó-
véleményező kollegiális szerv. A ~nak → jogállamban szüksége van a →
parlament [kétkamarás parlamentben (→ második kamara) rendszerint csak az
első → kamara] bizalmára. Megalakulásának tipikus módja tehát az, hogy az
államfő a parlamenti választást követően a legtöbb → mandátumot szerzett →
párt vezetőjét (elnökét) kéri fel a ~ megalakítására. Ha ez a parlamentben
elnyeri a többség bizalmát, az államfő köteles őt kinevezni, s javaslatára ki kell
neveznie a ~ tagjait is. Lényegileg hasonló az eljárás akkor is, ha az új ~
megalakítása ugyanazon parlamenti cikluson belül válik szükségessé. A
részleteket tekintve az egyes → alkotmányokban ettől eltérő szabályok is
találhatók (pl. a ~nak mindkét kamara bizalmát bírnia kell; a hivatalától
megvált ~t az államfő megbízhatja az ügyek vitelével, vagy ún. hivatalnok~t
nevezhet ki). A ~ megbízatása megszűnik: a) a ~ lemondásával, ami leginkább
a parlamenti többség elvesztése miatt következik be. Bizalmi szavazást
indítványozhat a parlamentben a ~ (vagy az ő megbízásából a ~fő) vagy
(írásban) meghatározott számú képviselő (→ bizalmatlansági indítvány); b) a
parlamenti ciklus lejártával (a parlament feloszlásával vagy feloszlatásával); a →
kormányzás folyamatosságához fűződő érdekekre való tekintettel azonban a ~
az új parlament megalakulásáig rendszerint hivatalban marad; c) az államfő
elhatározásából, aki egyes államokban a ~t a parlament közbejötte nélkül is
felmentheti; d) a ~fő halálával vagy állandó egészségi alkalmatlanságával
mindazokban az országokban, amelyekben a ~ léte a ~fő személyéhez van
kötve. A ~ feladat- és hatáskörét az alkotmányok rendszerint exempli katív
(nem pedig taxatív) felsorolással vagy általános és jogilag szinte megfoghatatlan
formulával határozzák meg. A ~ok tényleges működése és a vonatkozó
alkotmányos (→ törvényi) szabályozások alapján a feladatok és hatáskörök
alábbi csoportjai különíthetők el: a) Politikai feladat- és hatáskör: az állam
politikájának és végrehajtása irányvonalának meghatározása; az ország →
nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és ápolása; az állam védelmi politikájának
megvalósítása; intézményes kapcsolattartás a legfelsőbb közhatalmi-képviseleti
szervvel és az államfővel; törvényjavaslatok kidolgozása és előterjesztése a
parlamenthez; a gazdasági tervek, valamint a → költségvetés parlamenti
döntésre való előkészítése és annak végrehajtása. b) → Jogalkotási feladat- és
hatáskör: az olyan életviszonyok elsődleges → rendeleti szabályozása, amelyek
nincsenek fenntartva a legfelsőbb közhatalmi-képviseleti szerv (vagy az
államfő) jogalkotó tevékenysége számára; a törvények végrehajtása érdekében
az ún. végrehajtási rendeletek kibocsátása; a ~ működésének, a miniszterek (→
minisztériumok) és egyéb kormányzati szervek kapcsolatainak normatív
határozatokkal való rendezése, c) → Közigazgatási feladat- és hatáskör: az
államigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) legfelsőbb irányítása; az → önkormányzati igazgatás → törvényességi (és
esetleg pénzügyi) felügyelete; kinevezési (és felmentési) jogkör gyakorlása; a
hatáskörébe utalt eseti döntések meghozatala. A ~ aktusaival (→ közigazgatási
aktus), vagyis jogi hatást kiváltó döntéseivel vagy kötelező magatartási
szabályokat ír elő, vagy velük konkrét → jogviszonyt keletkeztet, módosít, ill.
szüntet meg. A ~ döntéseiért, azok végrehajtásáért, valamint mulasztásaiért →
alkotmányjogilag intézményesített politikai, → büntetőjogi és → kártérítési
felelősséget visel. A politikai felelősség a ~nyal mint testülettel szemben
alkalmazható; ugyanez áll a kártérítési felelősségre, ha azt az alkotmány vagy
törvény kimondja a jogellenesen → kárt okozó magatartásért. Büntetőjogi
felelősségre vonás viszont a ~nyal mint testülettel szemben nem, csak tagjaival
szemben külön-külön alkalmazható. Az alkotmányos szabályozásban és a
politikai gyakorlatban a ~ testületi felelőssége általában politikai felelősségként
jelenik meg, ami egybeolvad a ~tagok és főleg a kormányfő politikai
felelősségével. Ez abban jelenik meg, hogy a ~tól mint testülettől a parlament a
bizalmát megvonja, és ezzel azt megbízatásából eltávolítja. A ~fővel szemben a
parlament bizalmatlanságának kimondása ugyanerre az eredményre vezet, s
ugyanez a helyzet akkor is, ha az államfőnek jogában áll saját elhatározásából a
~t felmenteni. A ~ ügyrend alapján működik, amelyet rendszerint maga
határoz meg, de létezik olyan ország, amelyben az parlamenti vagy államfői
megerősítésre szorul.

Kormány- (minisztertanácsi) rendelet: → rendelet

Kormánybizottság: olyan testületi szerv, amelyet a → kormány, a →

kormányfői funkciót is betöltő → államfő vagy a kormányfő hív életre azzal a
céllal, hogy a döntések előkészítését segítse, szakvéleményeket adjon, feladatok
megoldását és szervek tevékenységét koordinálja és ellenőrizze. ~ csak olyan
feladatokra szervezhető, amelyek a kormány (kormányfő) feladatkörébe esnek.
Kivételesen létezik olyan ~ is, amelyet maga az → alkotmány (vagy → törvény)
alapít. A ~ok állhatnak kizárólag kormánytagokból vagy kormánytagokból és
ún. külső szakértőkből. Elvileg nincs kizárva, s a gyakorlatban is található
olyan ~, amelynek tagjai csak a kormánytól (kormányfőtől) független
szakértők; a kormány (kormányfő) képviseletét azonban ezekben is biztosítják
úgy, hogy a bizottság elnöke a kormánynak egy tagja. A ~ rendszerint nem
ügydöntő testület; az eléje kerülő tárgyban hozott határozatát a kormánynak
(kormányfőnek) meg kell erősítenie ahhoz, hogy az ügydöntő jelleget nyerjen.
Feladatkörétől, a benne képviselt szervek politikai súlyától, tagjainak szakmai
felkészültségétől és politikai-szakmai befolyásától függően azonban az
ügydöntési joggal nem bíró ~ a maga működési területén a kormányzati
tevékenységet meghatározó tényező lehet.

Kormánybiztos: a → kormány által valamely speciális feladat megoldására

felhatalmazott személy. ~ kinevezésére egyebek között rendkívüli helyzetekben
kerül sor (pl. természeti csapás bekövetkeztekor, az → állam valamely
területrészének külső támadástól való fenyegetettsége stb. esetén). Ilyen
helyzetekben a ~ általában fel van jogosítva arra, hogy az érintett területek →
közigazgatási apparátusával rendelkezzék, azok → hatósági jogkörét gyakorolja,
a karhatalmat igénybe vegye, rendelkezzék az állami szervek olyan → ingó →
vagyona felett, amely a veszély elhárításához, ill. a károk csökkentéséhez
szükséges. Egyáltalán, vagy bizonyos körben nem függesztheti fel az →
alkotmányba foglalt emberi jogok (→ alapjogok) gyakorlását, s a polgárokat
csak olyan személyes szolgálatra kötelezheti, vagyonukat kártalanítás mellett
csak addig a határig veheti igénybe, ameddig a kormánynak az idevágó
alkotmányos (→ törvényes) felhatalmazása terjed. Ezenfelül ~t a kormány
akkor nevez ki, ha egy különleges feladat megoldásához (pl. egy nagy
beruházás kivitelezéséhez) a személyi és anyagi erőket koncentráltan szervezve
és összehangolva kell felhasználni.

Kormányforma: az → államhatalom gyakorlását végző szervek rendszere. E

rendszeren belül a ~ jellegét az határozza meg, hogy milyen a → kormányzást
végző (abban közreműködő) szervek köre és egymáshoz való viszonya. Ennek
alapján az alábbi főbb ~k különböztethetők meg: a) Az → államfői-képviseleti
~k két tipikus változata az → alkotmányos → monarchia és a → prezidenciális
köztársaság, amelyekben az → állami gépezet legfelsőbb irányítója az államfő,
mivel az alkotmányos monarchiában a → kormány nem jöhet létre az ő
akarata nélkül, a prezidenciális köztársaságban pedig ő látja el egy személyben
az államfői és a → kormányfői funkciót, b) A → parlamentáris ~k
(parlamentáris monarchia és parlamentáris → köztársaság) jellemzője, hogy a
kormány a legfelsőbb képviseleti szerv bizalmából juthat tisztségébe és
maradhat meg abban, c) A kollegiális-képviseleti ~k sajátossága, hogy a
végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) letéteményese egy
testület, amely mind az államfői jogokat, mind a kormány jogkörét gyakorolja
a legfelsőbb képviseleti szervnek alárendelten, d) A diktatórikus (→ diktatúra)
~kban vagy nincs, vagy formális működésre van kárhoztatva a legfelsőbb
képviseleti szerv, s a kormányzati hatalmat az államfő korlátlanul birtokolja.

Kormányfő (minisztertanács elnöke, miniszterelnök, főminiszter, első →

miniszter, kancellár stb.): a → kormánynak, mint kollektív vagy kollegiális
testületnek az a tagja, aki a testületen belül rendszerint kiemelkedő → jogállást
és tényleges pozíciót élvez, mivel meghatározó szerepe van a kormány politikai
irányvonalának kitűzésében. A ~ mind nemzetközileg, mind a belső politikai
életben reprezentálja a kormányt, javaslata, ill. hozzájárulása nélkül senki nem
lehet a kormány tagja, s e megbízatásából nem távolítható el; elnököl a
kormány ülésein, dönt a kormányülés elé terjesztendő napirendi javaslatról és
ő mondja ki a határozatokat. (A tisztán → prezidenciális köztársaságokban az
→ államfő látja el a ~i feladatokat is.) A parlamentáris rendszerű →
államokban a ~i pozíció kimagasló jelentőségét az adja, hogy azt csak a →
parlamenti többségre támaszkodva lehet elnyerni és megtartani. Ennek
tudható be, hogy ezt a tisztet rendszerint a parlamenti többségi → párt
vezetőjére ruházzák. A tisztség betöltésére különféle eljárások léteznek,
amelyeknek parlamentáris államokban közös ismérve az, hogy a ~nek
parlamenti bizalmat kell kapnia. A leginkább elterjedt eljárások: a) A ~t
valamely szerv (leginkább az államfő) indítványára a parlament abszolút
többséggel megválasztja; ezt követően az államfőnek a ~t ki kell neveznie. b)
Az államfő kinevezi a ~t, aki ezt követően megalakítja a kormányt, s azt a
parlamentben bemutatja. Ez úgy is történhet, hogy a ~ ismerteti programját, s
a parlament afelett határoz bizalmi szavazással (→ bizalmatlansági indítvány).
c) Az államfő a parlamenti többséggel bíró párt (pártkoalíció) által jelölt
személyt felkéri kormányalakításra, s a parlamenti bizalmi szavazás
eredményétől függően őt ~vé kinevezi (vagy más személyt kér fel
kormányalakításra). d) A kormány elnökét vagy maga a kormány vagy a
testületet megválasztó parlament választja külön → szavazással. A ~
helyettesítéséről – tekintettel e funkció folyamatos ellátásához fűződő
különleges érdekekre – az → alkotmány vagy más → jogforrás rendelkezik. A
~i megbízatás megszűnik mindazokon a módokon, amelyek szerint a kormány
megbízatása megszűnik. Ha az alkotmányos szabályozás szerint a kormány léte
nincs a ~ személyéhez kötve, a ~i megbízatás megszűnése nem szükségszerűen
jár együtt a kormány megbízatásának megszűnésével.

Kormányok elismerése: ha egy fennálló → államban a tényleges hatalmat (→

hatalom) gyakorló → kormány nem az → alkotmánynak megfelelően jön létre
(→ de facto kormány), a kialakult állami gyakorlat szerint az új kormány a
többi állam elismerésére szorul. Mivel a kormányalakítás minden állam belső
ügye, és ha az állam kormányát más államok nem ismerik el, az el nem ismert
kormány állama szinte olyan helyzetbe kerül, mintha államiságát sem
ismernék el, így hosszú ideje törekvés van ezen → jogintézmény
kiküszöbölésére; ezt célozta az 1930-ban meghirdetett → Estrada-elv.
Előfordul az is, hogy az új kormány elismerését a → törvényesség feltételének
(→ Tobar-doktrína) vetik alá. Jogszerűen csak egyetlen feltétel támasztható,
nevezetesen a ténylegesség, azaz egy állam képviseletére az a kormány jogosult,
amely eredetétől függetlenül az állam területén tényleges hatalmat gyakorol. A
~nek legfontosabb joghatása, hogy egymással versengő kormányok esetén az
elismerés dönti el azt a kérdést, hogy melyik kormány jogosult az állam
képviseletére az elismerő állammal szemben; a kormány elismerésének egyéb
joghatásai, módjai, formái hasonlóak az → államok elismeréséhez.

Kormányzás: → állami tevékenység, amellyel a legfelsőbb → népképviseleti

szerv részben közvetlenül, részben a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak
megosztása) központi szervei útján meghatározza az állami feladatokat, ezek
végrehajtásának ütemét és módját, és biztosítja a teljesítésükhöz szükséges
szervezeti, személyi és dologi előfeltételeket. Ez a de níció magában foglalja a
törvényhozást (→ jogalkotás), a végrehajtó hatalom központi szerveinek
jogalkotó és jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) tevékenységét, valamint azt a
központi → közigazgatási-szervező tevékenységet, amellyel a → törvényekben
és egyéb legfelsőbb döntésekben kitűzött közfeladatokat megvalósítják. A ~on
keresztül jelenik meg az állam → szuverenitása mind külső, mind belső
viszonylatban. Egyes nézetek szerint a ~ csak az állami akarat kinyilvánítására
hivatott (jogosult) legfelsőbb közhatalmi szerv, ill. szervek működése [az →
államfő vagy a legfelsőbb képviseleti szerv tevékenysége (→ parlament), ill. a
kettő együtt], mert csak ezek határozhatják meg az állami szervek
tevékenységének célját és irányát. Mások a ~t külön államhatalmi ágazatnak
tekintik, amely az államfő jogosítványaiban és kötelességeiben testesül meg.
Ismét mások szerint a ~ a végrehajtó hatalom fő szervei által kifejtett
tevékenység, amely önálló helyet foglal el az állam jogalkotó és jogalkalmazó
tevékenysége között, mert a → jogszabályok keretei között a politikai
célszerűség jegyében szabad mérlegeléssel szabja meg az állam cselekvőségének
általános irányát. Végül vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a ~ a
törvényhozó hatalom szellemének és akaratának érvényesítése az állam
végrehajtó tevékenysége során, s mint ilyen, egyenlő a közigazgatás politikailag
meghatározott irányításával. A ~ szervei: a) a legfelsőbb közhatalmi-
népképviseleti szerv, amely különösen törvényhozási, → költségvetés- és
zárszámadás-meghatározási, ill. jóváhagyási, a politikai és gazdasági programok
elfogadásával kapcsolatos, valamint számos → alkotmányos jelentőségű
tisztségre történő választási (felmentési) jogkörének gyakorlásával végzi az ilyen
tevékenységet, éspedig az egyéb kormányzati tevékenységeket is elvileg
meghatározó jelleggel; b) az államfő (→ monarcha, → köztársasági elnök,
testületi államfő), akinek a ~ra való befolyása egyfelől attól függ, hogy milyen
jogok illetik meg a legfelsőbb közhatalmi-népképviseleti szervvel szemben,
másfelől pedig attól, hogy milyen → jogállást élvez a végrehajtó hatalom
apparátusát irányító → kormányhoz való viszonyában; c) a kormány, amely de
facto a ~ főszereplője, mert vezetőjének és prominens tagjainak döntő
befolyásuk van az őket támogató parlamenti többségre, s irányítja a
közigazgatási apparátust is; d) olyan állami szervek, amelyek nem részei sem a
törvényhozó, sem a végrehajtó hatalomnak, de véleményük, tanácsuk
meghallgatása nélkül érvényes kormányzati döntés nem hozható. Ilyenek
különösen: a leggyakrabban „államtanács”-nak nevezett szervek, amelyek
feladata a jogszabályok előzetes véleményezése; az államfő vagy a kormány
tanácsadói; a honvédelem (nemzetvédelem) irányítására hivatott testület
(nemzetvédelmi tanács, nemzetbiztonsági tanács stb.); szakágazati kormányzati
döntések kibocsátására hivatott testületek, amelyeket főleg azért hívják életre,
hogy autonóm szervezeteket kivonjanak a kormány befolyása alól (igazságügyi
tanács, felsőoktatási tanács stb.).

Kormányzó: (gubernátor – lat.) 1. → államfői → hatásköröket ellátó → állami

szerv, amelynek (elméletileg) csak a monarchikus (→ monarchia) államfőt
helyettesítő szerepe van, s mint ilyen a király, fejedelem (→ monarcha) jogait
gyakorolja, rendszerint ideiglenes jelleggel. Bizonyos esetekben a → régenshez
hasonló feladatot lát el, azonban a ~ kinevezésére rendesen akkor kerül sor,
amikor – bármilyen okból – a trón nincs betöltve, ill. ideiglenesen nem
tölthető be. Magyarországon ~ volt Hunyadi János (1446–1452), Kossuth
Lajos (1849. ápr.–aug.), ill. Horthy Miklós (1920–1944). Az utóbbi esetben a
~ → alkotmányos helyzete kezdetben lényegében egy → köztársasági elnökével
egyezett meg, azzal a különbséggel, hogy határozatlan időre választották. A
későbbiek során a ~ hatásköre lényegesen bővült. Németországban a ~
„Reichsverweser” névvel volt ismeretes. 2. Az USA-ban és ennek nyomán
másutt az egyes szövetségi államokban (→ föderáció) a végrehajtó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása) élén álló – rendszerint közvetlenül választott –
tisztviselő. Eredetileg a gyarmati → közigazgatás első tisztviselője volt.

Koronatanú: a → szervezett bűnözéssel kapcsolatos → bűncselekmények

bizonyítása során a bűnszervezethez tartozó, de annak tevékenységéről önként
részletes feltáró vallomást tevő, a → büntetőeljárásban a → hatóságokkal
együttműködő személy. Az ilyen → tanúk számára, akik a legtöbb esetben
vádlottak (→ terhelt) is az adott ügyben, a → törvény az egyébként kiszabható
büntetés helyett jóval enyhébb → büntetés kiszabását teszi lehetővé. Számos
külföldi → állam joga (belga, német, USA stb.) ismeri ezt a → jogintézményt.
A magyar → büntetőeljárási törvény nem tartalmaz erre vonatkozó
rendelkezéseket.

Koronázási jelvények: az új uralkodó (→ monarcha) megkoronázásánál

használt tárgyak, amelyek a királyi hatalmat (→ hatalom), ill. annak
átruházását szimbolizálják. Magyarországon ezek: a Szent Korona, a jogar, az
országalma, a kard, a koronázási palást, amelyeket a hagyomány szerint még
Szent István viselt. A királyi hatalom jelvénye kezdettől fogva a lándzsa nyelére
erősített kereszt volt, amelyből a későbbiekben az → állami címer kettős
keresztje lett. A koronázási szertartás során elmondott imák is utaltak a ~
tartalmára, így a karddal az egyház és az ország megvédésére, a jogarral pedig
az igazságos ítélkezésre buzdítottak, az országalmával az ország területe feletti
hatalom átadását jelezték, míg a koronával a hatalom teljességének átadását
hangsúlyozták.

Kóros szenvedélykeltés: korábban az iúság egészséges fejlődése és →

közegészség elleni bűncselekmény, amelyet az a 18. életévet betöltött személy
követhetett el, aki 18. életévét be nem töltött személynek kábító hatású anyag
vagy szer kóros élvezetéhez nyújtott segítséget (vagy őt arra rábírni törekedett).
→ kábítószerrel visszaélés

Korporációk (lat.): az azonos → jogállású társadalmi rétegek (rendek), az

azonos foglalkozást űzők (céhek), az egyházi rendbe tömörülök, ill. a modern
társadalmak viszonyai között a szervezett → egyesületek, társulások testületei. A
sokszínű megjelenési forma némelyike koronként az → államtörténet részévé
is vált. Az állami munka testületi (kollegális) szervezése általában a modern
államberendezkedés követelményeként ismeretes, az ezt célzó reformok
azonban már az állami központosítás korábbi szakaszaiban is feltűntek.
Retrográd példaként ismert az olasz fasizmus által kiépített korporációs
rendszer (Carta del Lavoro), amelyet az 1920-as évek végén honosítottak meg,
és néhány országban modellnek tekintettek. A fasiszta ~ a → munkáltatók és a
→ munkavállalók képviselőit (ezek a fasiszta → szakszervezetek, az iparági
szindikátusok, ill. a fasiszta → párt képviselői voltak) egyesítő „termelési
tanácsok”-ként léptek fel. 22 korporáció fogta át pl. az olasz → fasiszta állam
gazdaság- és társadalomszervező (vezérlő) tevékenységét. Hasonló jellegű
kísérletnek tekinthető a német „hivatásrendi” ~ kiépítése is.

Korrupciós bűnözés: a korrupciónak, mint a mindenkori gazdasági és

társadalmi rendben a domináns elosztásrendet korrigáló-torzító
kísérőjelenségnek, a → vagyoni és a nem vagyoni javak újraelosztási
formájának a → büntetőjog által szankcionált része; a korrupciónak és a →
bűnözésnek egyaránt részjelensége. A leggyakoribb és legtipikusabb korrupciós
→ bűncselekmény a → vesztegetés, idetartozik továbbá a → befolyással üzérkedés
is. Fontos jellemzője a nagyfokú látencia, a láncreakciószerű terjedés és a
gazdasági-társadalmi változásokra történő gyors reagálás. Strukturális
szempontból megkülönböztethető az aktív és a passzív, valamint a hivatali
(kormányzati, közszolgálati) és a gazdasági (ipari) ~. Rendkívül szoros
kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel és a → pénzmosással; napjainkra
nemzetközivé vált, átlépte az országhatárokat.

Koschaker, Paul (1879–1951): osztrák római jogász és történész. 1908-tól az

innsbrucki, majd a prágai, a frankfurti, 1914-től a lipcsei, 1936-tól 1941-ig a
berlini, majd a tübingeni, végül rövid ideig a müncheni és az ankarai
egyetemen volt a → római jog professzora. Kiemelkedő római jogi munkássága
mellett nevezetesek a babiloni jogról írt művei, de leghíresebb a római jog
továbbéléséről írott könyve. Fő művei: Die Krise des römischen Rechts und die
romanistische Rechtwissenschaft, 1939; Europa und das römische Recht, 1956.

Kovács István (1921–1990): az → alkotmányjog művelője. 1945–1950 között

a → közigazgatásban dolgozott, 1950-től a szegedi egyetem tanára, többször
dékán (1954–1956, 1973–1979), 1951-től az MTA Állam- és Jogtudományi
Intézetének igazgatóhelyettese, majd 1981–1990 között igazgatója, 1965-től
az MTA lev., 1976-tól r. tagja volt. Fő művei: A burzsoá alkotmányosság
válsága, 1953; Magyar államjog (társszerző), 1959; A szocialista
alkotmányfejlődés új elemei, 1962; Az állampolgárok alapjogai és kötelességei
(társszerző), 1965; Az emberi jogok dokumentumokban (szerk. → Szabó
Imrével), 1976; Nyugat-Európa alkotmányai (szerk.), 1988; Alkotmány és
alkotmányosság (szerk.), 1988; Nyugat-Európa legújabb alkotmányai (szerk.),
1990.

Kölcsönös elismerés (mutual recognition – ang.) elve → Cassis de Dijon-ügy

Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST): az egykori szocialista →

államok gazdasági együttműködésének előmozdítására létrejött → nemzetközi
szervezet, amelyet az 1949. jan. 25-én kelt közös → nyilatkozattal alapítottak
Moszkvában. A ~ kezdeti célja a tagok közötti külkereskedelem koordinálása, a
tudományos-technikai együttműködés és a technikai tapasztalatok cseréjének
előmozdítása volt. A szervezet → alapokmányát 1959. dec. 14-én Szó ában
írták alá (kihirdetve: 1960. évi 16. tvr.). A ~ Komplex Programját 1971-ben
fogadták el, ez a tagállamok gazdasági integrációjának fejlesztését célozta.
Szervezete: ~-ülésszak, amelyen a tagállamok delegációi általában →
kormányfők vezetésével vettek részt, ennek feladata volt a szervezet
tevékenysége fő irányainak meghatározása. A ~ operatív irányító szerve a
végrehajtó bizottság volt, amelynek tagjai a tagállamok ~-ügyekben illetékes
miniszterelnök-helyettesei. Ezeken kívül léteztek különböző együttműködési
bizottságok. A ~ban sajátos döntési mechanizmus működött, amennyiben
konkrét kérdések esetében alkalmazták az ún. érdekeltség elvét, vagyis az adott
kérdéssel kapcsolatos döntés meghozatalában csak az érdekelt tagállamok
vettek részt. Székhelye Moszkvában volt. A ~ az 1989–1990-es politikai
változások következtében megszűnt. (Alapokmányát és a kiváltságairól és
mentességeiről szóló → egyezményt hatályon kívül helyezte az 1991. évi
XXXV. tv.)

Kölcsönszerződés: a → római jogban → mutuum. A → polgári jogban a ~

tekintetében – alanyi szempontból – különbséget kell tenni →
bankkölcsönszerződés és egyéb, ún. egyszerű kölcsönszerződés között. A
bankkölcsönszerződésnek hitelezői pozícióban csak bank, ill. pénzintézet vagy
pénzintézeti tevékenységet is végző egyéb → jogi személy, valamint ilyen
tevékenységet ellátó pénzalap lehet az alanya. Az egyszerű ~nek adósi vagy
hitelezői oldalon elvileg bárki alanya lehet. A mindenkori hatályos
jogszabályok azonban általában meghatároznak bizonyos korlátozásokat e
téren. Mindkét ~i típus esetében a hitelező alapvető kötelezettsége a →
szerződésben meghatározott összegnek az adós rendelkezésére bocsátása. Ez a
kölcsön összegének egyben tulajdonba adását jelenti. A hitelezőnek ez az
alapvető kötelezettsége alól csupán az képezhet kivételt, amikor a ~ megkötése
után az adós körülményeiben a kölcsön vissza zetését veszélyeztető változás
következik be. Az adós alapvető kötelezettsége a kölcsön összegének szerződés
szerinti vissza zetése, s amennyiben a kölcsön nem → kamatmentes, a kamat
meg zetése. A ~eket határozott vagy határozatlan időre lehet kötni. Ehhez
kapcsolódik a ~ → felmondási, ill. a kölcsön vissza zetési lehetősége. A
határozatlan időre kötött ~ bármikor megszüntethető 15 napi felmondással.
A sokkal gyakoribb határozott időre kötött ~ esetében a visszakövetelés joga a
~ben meghatározott lejáratkor nyílik meg. Amennyiben az adós →
jogszabályban meghatározott vagy szerződéssel rögzített súlyos →
szerződésszegést követ el – függetlenül attól, hogy a szerződést határozott vagy
határozatlan időre kötötték –, a hitelező jogosult a ~t azonnali hatállyal is
felmondani. Ez különösen a céljellegű bankkölcsönök esetében akkor áll fenn,
amikor az adós a kölcsönt a meghatározottól eltérő módon használja.

Költségfeljegyzési jog: → perköltség

Költségmentesség: → perköltség

Költségvetés: a legtágabb értelemben valamely szervezet, intézmény stb.

bevételeinek és kiadásainak meghatározott időre szóló tervezete. ~en általában
az → állami feladatok, ill. társadalmi közös szükségletek megvalósításához
igénybe vehető azokat a pénzeszközöket tartalmazó tervet értik, amelyek
elosztásáról az → Országgyűlés, ill. annak felhatalmazása alapján a → kormány
dönt. Naptári évre szól, magában foglalja a bevételeket és a kiadásokat. A
központi ~ bevételeihez több jogcímen jut hozzá. Ezek: → adó és → illeték,
valamint jövedéki bevételek (→ jövedéki jog), vám- és import bevételek, állami
→ vagyon utáni részesedés stb. Kiadás irányozható elő az állami feladatok
ellátására, támogatására, → pártok, társadalmi szervezetek, egyházak, →
alapítványok támogatására. A központi ~sel kapcsolatos → hatáskörök
szabályozásában meghatározó az azt elfogadó országgyűlés szerepe. A kormány
terjeszti elő a ~i → törvényjavaslatot, felel a végrehajtásért, az előírt bevételek
beszedéséért és a kiadások teljesítéséért. Pót~ elfogadására akkor kerül sor, ha az
eredeti központi ~ teljesítése veszélyeztetett. Az → önkormányzatok ~e a
kötelezően ellátandó és vállalt feladataik ellátását biztosító pénzalap, amely az
adott évre várható bevételeket és kiadásokat tartalmazza. Valamennyi ~
ellenőrzésének legfőbb szerve az Országgyűlés által választott → Állami
Számvevőszék. → államháztartás

Költségvetési szerv: az → államháztartás részét képező olyan szerv, amely

közszükségletek kielégítését szolgáló → állami feladatokat
alaptevékenységként, nem haszonszerzés céljából, egyebek között az alapító
okiratban meghatározott körben végzi. ~et az → Országgyűlés, a → kormány, a
→ miniszter és a → helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, az
országos kisebbségi önkormányzat, a → köztestület alapíthat. A ~ek
legjellemzőbb tevékenységi területei: egészségügyi, szociális, oktatási
szolgáltatások nyújtása, tudományos-kutatási, kulturális tevékenység, →
közigazgatási, védelmi, közbiztonsági, ellenőrzési, → igazságszolgáltatási
tevékenység ellátása. A ~ alapításáról rendelkező alapító okiratnak tartalmaznia
kell: a ~ azonosító adatait, tevékenységi körét, az alapító szerv nevét, →
felügyeleti szervét, gazdálkodási jogkörét, a szerv vezetőjének kinevezési rendjét
stb. A → jogszabállyal alapított ~et kivéve a pénzügy→minisztérium által
vezetett nyilvántartásba (törzskönyvbe) történő bejegyzéssel jön létre, és a
nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. Az alapító a ~et megszüntetheti, ha
az alapító által meghatározott feladatát ellátni nem tudja, ill. tevékenységét
nem az alapító okirat szerint végzi, a szolgáltatásai iránti szükséglet megszűnt,
ill. az ellátandó feladat más módon, vagy más szervezetben hatékonyabban
teljesíthető. A ~ rendeltetésszerű működése általában igényli a → polgári jogi
→ jogképességet. Ezért a ~ → jogi személy. A ~ → törvényes képviseletét fő
szabályként a szerv vezetője látja el. A ~ az ún. költségvetési gazdálkodás
rendjében gazdálkodik; ezt az állami pénzügyekről, az államháztartásról, ill. a
→ államkincstári → vagyonról szóló → törvények szokták szabályozni.

Könnyű testi sértés: → testi sértés

Könyvvizsgáló: a ~ gazdálkodó szervezetnek, → gazdasági társaságoknak a

törvényes működését ellenőrzi olyan módon, hogy a → jogszabály által
meghatározott keretek között a gazdasági társaságok könyveit felülvizsgálja,
áttekinti, ellenőrzi. A ~ i tevékenység keretében végzett ellenőrzésről, →
auditálásról a ~ rendszerint ~i záradékot bocsát ki, mely lehet teljes, ill.
korlátozott záradék. Egyes → jogi személy formák esetében jogszabály
kötelezővé teheti ~ alkalmazását. A ~ tevékenysége során függetlenül és
pártatlanul köteles eljárni, és kibocsátott véleményének objektívnek kell
lennie. A ~ i tevékenység jogszabály által meghatározott képesítéshez, illetve
rendszerint kötelező → kamarai tagsághoz kötött. A ~ -i tevékenység legfőbb
célja, hogy bizonyosságot lehessen szerezni arról, hogy a vizsgált társaság
beszámolója, könyvei a jogszabályoknak történő maradéktalan megfelelés
mellett megbízható és valós képet adnak-e a társaság → vagyoni és pénzügyi
helyzetéről, működésének eredményéről.

Körjegyző: → jegyző

Körjegyzőség: → igazgatási társulás, amely Magyarországon már a →

dualizmus, ill. a két világháború között is működött. E megoldásra alapozva
1990-ben a → helyi önkormányzatokról szóló → törvény ismét bevezette ezt az
intézményt. Létrehozatalának fő indoka az volt, hogy az aprófalvas rurális
térségek → önkormányzatainál is biztosított legyen a magas színvonalú,
hatékony és törvényes igazgatási tevékenység végzése. Ezt megvalósítandó a
törvény az 1000-es lélekszám alatti → községi önkormányzatok
vonatkozásában lényegében egyfajta kötelező társulási modellt (→
önkormányzatok társulásai), a ~et alkotta meg, meghagyva azonban a
lehetőséget arra, hogy – amennyiben képes gondoskodni a képesítési
követelményeknek megfelelő saját → jegyző állításáról – az érintett
önkormányzat mentesüljön e kötelezettség alól. 1000 főnél magasabb, de
2000 főt el nem érő községi önkormányzatok esetében a ~be tömörülést a
törvény lehetőségként de niálja. 2000 fős lélekszám feletti önkormányzat
~ben csak mint annak székhelye vehet részt. A ~ élén az érintett
önkormányzati képviselő-testületek együttes ülése által kinevezett körjegyző
áll, aki jogosult és köteles gyakorolni a jegyzői feladatokat és → hatósági →
hatásköröket, valamint ellátja a képviselő-testületek, a bizottságok, ill. a
települési képviselők (→ önkormányzati képviselő) működésével kapcsolatos
igazgatási feladatokat, továbbá a → polgármesterek, hatáskörébe tartozó
államigazgatási döntések előkészítését és végrehajtását.

Környezeti károk: a természeti környezetet ért → károk, amelyek fogalma a

jogban nem egyértelműen tisztázott. A ~ fogalmának meghatározása
szempontjából alapvető jelentőségű az → Európa Tanács égisze alatt 1993-ban
elfogadott, a környezetre veszélyes tevékenységekből eredő károkért való →
polgári jogi felelősségről szóló → nemzetközi szerződés (→ luganói egyezmény),
amely összefoglalja az e téren kialakult legfontosabb tételeket. Az → egyezmény
alapján a ~ fogalmába a következők tartoznak: az emberi élet elvesztése, a
személyi sérülés és egészségkárosodás; → vagyoni kár és anyagi veszteség, kivéve
a károkozó létesítményében vagy telephelyén keletkező károkat; az előzőeken
túlmenően a környezet károsodásával járó kár vagy veszteség a
jövedelemcsökkenésen kívül, a kár ez esetben a környezet helyreállításával
kapcsolatban ténylegesen megtett vagy majd elvégzendő helyreállítás költségei;
a megelőzési intézkedések költségei, ill. az ezek által okozott veszteség vagy kár.
A felsoroltak közül a környezet károsodásának mértéke és így a keletkező kár
megtérítésének mértéke a legkevésbé tisztázott. A környezet egyes elemeinek
nincs piaci áruk, így minden károsodás minősítése viszonylagos, s e téren
egymástól lényegesen eltérő gyakorlati megoldások alakulhatnak ki. A →
természetvédelem körében a védett állat- és növényfajok egyedeinek pénzben
kifejezett ún. eszmei értéke sem más, mint egy minimális átalánykár (→
állatvédelem). Különösképpen nehezen de niálhatók a környezet esztétikai
értékei, ezért ebben az esetben is leginkább a sérült környezeti állapot
helyreállításának költségeit tekintik értékmérőnek. A ~ mértékének
megállapítása ezen felül is számos nehézséget okoz, tekintettel arra, hogy a
károk és a költségek időben széthúzódva, térben elosztódva jelennek meg,
több áttétel közbeiktatásával, nem is szólva arról, hogy egyes ~ pl. tengeri
olajszennyezés vagy vegyipari katasztrófa az emberi környezetben szinte
felmérhetetlen károkat okozhat. A ~ fentebb leírt fogalmát az 1990-es években
több nemzetközi szerződésben átvették.

Környezetkárosítás: → bűntett, amelynek központi fogalma a szennyezés,

azaz a → jogszabályban vagy → hatósági határozatban megállapított kibocsátási
határértéket meghaladó terhelés. → Bűncselekménynek minősül, ha az elkövető
(→ elkövetők) a földet, a levegőt, a vizet, az élővilágot, valamint azok
összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon veszélyezteti,
továbbá, ha ezeket olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy
korábbi állapota csak beavatkozással állítható helyre, ill. ha oly mértékben
károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre.
~nak minősül az is, ha valaki a személyes használatra szolgáló mennyiséget
meghaladó, ózonréteget károsító anyagot vagy ilyen anyagot tartalmazó
terméket az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azt forgalomba hozza.
A ~ összes alapesetének nem csak szándékos (→ szándékosság), hanem →
gondatlanságból való elkövetése is → bűncselekmény. Az első fokú → ítélet
meghozataláig a cselekmény által okozott veszély, ill. károsodás megszüntetése,
továbbá a károsodott környezet helyreállítása bizonyos alapeseteknél →
büntethetőséget megszüntető okot képez, másoknál pedig a korlátlan enyhítésre
(→ büntetés enyhítése) ad alapot.

Környezetvédelmi felügyelőség: a környezetvédelemmel kapcsolatos szervező,

ellenőrző, szolgáltató feladatok ellátására létrejött → dekoncentrált szervek,
amelyek támogatják a környezetvédelmi feladatokkal és → hatáskörökkel
ugyancsak rendelkező → helyi önkormányzatokat is feladataik ellátásában. A
~ek végső soron a környezetvédelmi feladatok ellátásával megbízott →
miniszternek vannak alárendelve. Igazgatási teendőik körében különféle →
jogszabályok alapján → engedélyeket adnak ki, ill. más → hatósági teendőket
látnak el, ezen kívül feladatuk a környezet állapotának gyelése, elemzése és
előrejelzése, információs és ellenőrző (monitoring) rendszer működtetése; az
adat- és információszolgáltatás; szakigazgatási tevékenységgel összefüggő
laboratóriumi tevékenység; → környezeti károk elhárításával kapcsolatos
tevékenység stb. Irányító szervük a környezetvédelmi főfelügyelőség, amely
elsőfokú hatósági jogköröket is ellát, speciális, nagy műszerezettséget igénylő
laboratóriumi tevékenységet is végez, s segítséget nyújt a környezetvédelmi →
kormányzati tevékenység ellátásához.

Környezetvédelmi jog: a környezet, az egyes környezeti elemek védelmét, ill. a

káros vagy veszélyes környezeti hatások elleni fellépést elősegítő →
jogszabályok összessége. A környezetvédelem jogi szabályozása az 1960-as
években vált nélkülözhetetlenné, azzal egyidejűleg, hogy a környezeti
válságjelenségek egyértelművé váltak. Korábban is készültek olyan szabályok,
amelyek pl. ipartelepítés esetében a környezeti elemek védelmére irányultak,
de ezek nem alkottak rendszert, elszigeteltek maradtak. A ~ megjelenésére
azért volt szükség, mert a káros hatások a környezet egyes összetevőin túl azok
összességét érintették, túllépve a helyi, sőt országos kereteken, gyakran
visszafordíthatatlan eredménnyel. A jogi szabályozás szükségességét éppen ezért
elsősorban a fejlett országokban ismerték fel először. Az így kialakuló ~ olyan
jogterület, amelynek sajátosságát a védett érték, a környezet komplexitása és
így a szabályozott magatartás, a környezetet érő emberi magatartások
kiterjedtsége adja. A ~ az → állam környezetvédelmi funkciójának
megfelelően legnagyobb részében → közigazgatási jellegű szabályokból áll,
amelyek magukban foglalják az → engedélyezési, → ellenőrzési szabályozási
normákat, amelyeket hosszabb távon részben felválthatnak a piac
befolyásolására törekvő gazdasági-pénzügyi ösztönzés eszközei (a
környezethasználati díjtól a környezetbarát termékké minősítésig). A ~on belül
erősödnek ugyanakkor a → magánjogi elemek, egyebek között a sokasodó →
környezeti károk miatt, ill. az azokért való anyagi felelősséggel összefüggésben.
A környezetkárosítások jogkövetkezményeinek szigorodása iránti igény
magával hozza a → büntetőjogi szabályok megjelenését, s bizonyos
környezetkárosító tevékenységek → bűncselekménynek minősülnek. A ~ba ma
már igen nagyszámú → nemzetközi szerződés tartozik (→ nemzetközi
környezetvédelmi jog).

Kötbér: a → polgári jogban a → szerződés nem → teljesítése vagy nem

szerződésszerű teljesítése esetére kikötött pénzösszeg (→ szerződést biztosító
mellékkötelezettségek). ~t érvényesen csak írásban lehet kikötni (→ írásbeliség).
A ~t a → foglalótól megkülönbözteti, hogy nem a szerződéskötéskor adják,
hanem csak a szerződés megszegése (→ szerződésszegés) után; nemcsak a
teljesítés lehetetlenné válása (→ lehetetlenülés) esetén, hanem a szerződésszegés
más eseteiben is → szankcióként szerepel, és átalány-kártérítést (→ kártérítési
jog) biztosít a jogosultnak. ~ tehát akkor is járhat a jogosultnak, ha a →
kötelezett nem, vagy nem a szerződésnek megfelelően teljesít. ~t csak akkor
lehet követelni, ha a szerződésszegés a kötelezettnek felróható (→ felróhatóság).

Kötelem: meghatározott személyek között fennálló olyan → polgári jogi

viszony, amelyben a jogosult meghatározott, vagyoni értékű → szolgáltatás →
teljesítését követelheti a → kötelezettől. A kötelmi viszonyok vagy a →
tulajdonjoggal történő tulajdonosi rendelkezés (a → tulajdon átruházása, a →
birtoklás joga, ill. a → használat átengedése stb.), vagy a tulajdonjog megsértése
következtében jönnek létre. A ~ tartalmát → vagyoni értékű és vagyoni →
szankciókkal biztosított szolgáltatások adják, amelyek a jogosult jogilag
biztosított érdekét hivatottak kielégíteni. Szerkezetileg a ~ ún. relatív
szerkezetű → jogviszonynak minősíthető, hiszen alanyai – tipikus esetben –
meghatározott pozíciójú személyek (pl. eladó–vevő, károkozó–károsult). A →
magánjog 20. századi fejlődésének következménye a ~ relatív szerkezetének
áttörése, amelynek folytán kötelezetti–jogosulti kapcsolat keletkezik a ~
nevesített pozíciójú alanyain kívüli személyek viszonylatában is. A ~
legfontosabb forrásai (fajai) a → szerződések és a szerződésen kívüli károkozó
→ jogellenes magatartások; de ~ keletkezhet egyoldalú → jogügyletből és →
közigazgatási aktusból stb. is.

Kötelesrész: a → római jogban is ismert → jogintézmény (→ debita portio); a

→ hagyatéknak az a része, amely az → örökösöket akár az örökhagyó ellentétes
tartalmú → végrendelete (→ végintézkedésen alapuló öröklés) ellenére is
megilleti. A ~ alapgondolata, hogy az örökhagyó legközelebbi → hozzátartozói,
amennyiben a → törvényes öröklés rendjén örökösök lennének, ne legyenek
teljes mértékben kizárhatók az örökhagyó utáni öröklésből. A ~ szabályozására
a végintézkedési szabadság, valamint a → vagyonnal élők közötti ajándékozás
szabadságának szélesebb körű elismerését követően került sor. A magyar →
öröklési jogban a ~ első szabályozására az 1861. évi → Ideiglenes törvénykezési
szabályokban került sor. így, ha az örökhagyó ~t sem hagyott ~re jogosult
örökösének, a ~ hivatalból nem jár, csak ha azt a ~re jogosult követeli. Több
más európai ország öröklési jogához hasonlóan a magyar jogban is később vált
a házastárs ~re jogosult örökössé, mint a közeli vérrokonok. A → Polgári
Törvénykönyvet megelőzően csak a leszármazók és a szülők voltak ~re
jogosultak, ma a leszármazók, a házastárs és a szülők, amennyiben a törvényes
öröklés rendjén örökösök volnának. A ~ mértéke a törvényes örökrész fele,
amennyiben a házastárs a törvényes öröklés rendjén → haszonélvezetet
örökölne (→ házastársi haszonélvezet), a haszonélvezetnek a házastárs
szükségleteihez igazodó korlátozott mértéke. A ~ alapjába azonban a hagyaték
tiszta értékén kívül az örökhagyó által a halálát megelőző 15 éven belül
bárkinek juttatott ajándékok (→ ajándékozási szerződés) is beleszámítanak
(betudás), feltéve, hogy az örökhagyó azokat a ~re jogosító kapcsolat
keletkezését követően juttatta. A ~ért ennélfogva, amennyiben az a
hagyatékból nem elégíthető ki, a megajándékozottak is felelnek. Az örökhagyó
végrendeletében a ~re jogosult által elkövetett, a → törvényben felsorolt
súlyosan felróható magatartások miatt a ~re jogosultat ~éből is kitagadhatja (→
kitagadás).
Kötelezett: a → polgári jogi → jogviszonyoknak az az alanya, aki egy
meghatározott másik személynek, a polgári jogviszony másik alanyának (→
polgári jogi jogalanyiság): a jogosultnak valamely → szolgáltatással tartozik. A
~–jogosult alanypár közötti megkülönböztetés tipikus esete a → szerződés. A →
visszterhes szerződés esetében ugyanaz a szerződő fél az egyik szolgáltatás
tekintetében ~, egy másik szolgáltatás tekintetében viszont jogosult, vagyis a ~
és a jogosult pozíciója összefonódik. A nevesített szerződésfajtákban a ~, ill. a
jogosult külön elnevezést is kapott, ami lehetővé teszi a ~i, ill. jogosulti
minőségnek minden szerződő fél tekintetében a szolgáltatások szerint külön-
külön történő értékelését (pl. az → adásvételi szerződésnél az eladó ~ a → dolog
→ tulajdonjogának átruházása és birtokbaadása tekintetében, viszont jogosultja
a vételár-követelésnek; a vevő ~ a vételár zetés tekintetében, viszont jogosult a
dolog tulajdonjogának és → birtokának követelése tekintetében).

Kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás: az → Európai Bíróság

eljárása, amely lehetővé teszi a fellépést az → uniós jogból fakadó
kötelezettséget megszegő tagállammal (→ állam) szemben. A ~t megelőzi az →
Európai Bizottság vizsgálati eljárása. Ennek célja, hogy az Európai Bizottság
a feltételezhető → jogsértés körülményeit feltárja, a tagállamot először
informális úton, majd indokolt véleményben → határidő tűzésével felszólítsa
a jogsértő állapot felszámolására. A határidő eredménytelen elteltét követően
az Európai Bizottság az érintett tagállammal szemben → keresettel fordulhat az
Európai Bírósághoz, amely eljárásában megvizsgálja a kereset megállapításait és
ennek alapján meghozza → ítéletét. Ha a tagállam az elmarasztaló ítéletnek
sem tenne eleget, az Európai Bizottság kérelmére indult újabb bírósági
eljárásban → pénzbüntetés kiszabására van lehetőség. A ~ megindítása iránt az
Európai Bizottság mellett tagállamok is rendelkeznek kereseti joggal, azonban
a tagállamok egymással szembeni közvetlen pereskedése a gyakorlatban ritka
kivételnek számít. A panaszos tagállamnak először az Európai Bizottságnál kell
jeleznie más tagállam feltételezhetően kötelezettségszegő magatartását, viszont
a bizottsági vizsgálat eredményétől függetlenül lehetősége van arra, hogy
benyújtsa keresetét a feltételezhetően jogsértő tagállammal szemben az Európai
Bírósághoz.

Kötelezettségvállalás közérdekű célra: bármely → polgári jogi alany ingyenes

→ vagyoni → szolgáltatásra vállalhat úgy kötelezettséget, hogy egyben
megszabja az általa nyújtott vagyoni eszközök felhasználását, ill. célját. A
felajánlásnak tartalmaznia kell a célt és a vagyoni szolgáltatás összegét (ill.
természetben történő meghatározását), másrészt a szolgáltatás esetleges →
feltételeit. Mindkét elem elengedhetetlen a kötelezettségvállalás
érvényességéhez. A ~ írásbeli formához kötött (→ írásbeliség). A ~ egyoldalú →
jogügylet, de lehet → szerződés is, pl. tanulmányi ösztöndíjszerződés.

Kötelező joghatósági nyilatkozat: → kötelező joghatósági rendszer, →

Nemzetközi Bíróság

Kötelező joghatósági rendszer (fakultatív klauzula): a → Nemzetközi Bíróság

→ Statútuma 36. cikkének 2–5. bek.-én alapuló rendszer, amely már az →
Állandó Nemzetközi Bíróság idején is létezett. E cikkek alapján az → államok
egyoldalú nyilatkozatban (kötelező joghatósági nyilatkozat, alávetési
nyilatkozat) kötelezőnek ismerhetik el a Bíróság → joghatóságát a hasonló
nyilatkozatot tevő államok vonatkozásában, a nemzetközi viták
nyilatkozatukban meghatározott csoportjára. A ~ azt jelenti, hogy a
nyilatkozatban megjelölt viták valamelyikének felmerülése esetén –
amennyiben a vitában érintett másik állam is tett hasonló nyilatkozatot – ez
utóbbi állam minden külön előzetes beleegyezése nélkül a vita egyoldalú →
keresettel a Bíróság elé terjeszthető. Az államok a kötelező joghatósági
nyilatkozataikhoz fenntartásokat fűzhetnek, vagyis a kötelező joghatósági
körből kivonhatják a nemzetközi vitáknak egy vagy több meghatározott
csoportját; ezenkívül nyilatkozatuk hatályát időbelileg is korlátozhatják. A
fenntartásoknak sajátos és meglehetősen vitatott esete az, amikor a fenntartás
értelmében a Bíróság joghatósága nem terjed ki a „lényegileg az állam → belső
joghatóságának körébe tartozó vitákra”, s az állam a belső joghatósági kör
meghatározását magának tartja fenn (ún. automatikus fenntartás). Ilyen
fenntartást először az USA tett 1946-ban, a fenntartást az annak szövegét
megfogalmazó szenátorról gyakran Connally-fenntartásnak nevezik.

Kötelmi hagyomány: → legatum

Kötelmi jog: a → polgári jognak az a része, amely a kötelmeket (→ kötelem),

azaz a relatív szerkezetű, és valamilyen → szolgáltatás → teljesítésére irányuló
magatartásra kötelező pozitív tartalmú → jogviszonyokat szabályozza. A →
Polgári Törvénykönyv negyedik része ~ címszó alatt három címben tárgyalja a ~
anyagát: I. cím: A → szerződés, II. cím: Felelősség szerződésen kívül okozott →
bárokért és → jogalap nélküli gazdagodásért, III. cím: Egyes szerződések.
Tartalmilag azonban a szerződésekre vonatkozó cím nemcsak a szerződések
általános szabályait, hanem egyéb kötelemkeletkeztető tényekre vonatkozó
rendelkezéseket is tartalmaz, így pl. szól az egyoldalú nyilatkozat, a →
jogszabály vagy → hatósági rendelkezés, ill. az → értékpapírok
kötelemkeletkeztető hatásáról. Más jogszabályok is tartalmaznak olyan
rendelkezéseket, amelyek a Polgári Törvénykönyvben meghatározott
kötelemkeletkeztető tények speciális vonásait szabályozzák [pl. a lakásbérletre
(→ lakásbérleti szerződés) vagy a → termékfelelősségre, vonatkozó külön →
törvények]. A ~ anyagát az elméletben és az oktatásban szokásos két nagy részre
osztani. A ~ általános részéhez tartozónak tekintik a szerződések általános
szabályait, vagyis azokat, amelyek bármely szerződéstípusba tartozó szerződésre
(→ szerződési típus, típusszabadság), ill. az → atipikus szerződésekre és → vegyes
szerződésekre is vonatkoznak, valamint a szerződésen kívüli más
kötelemkeletkeztető tényekkel összefüggő szabályokat, míg a ~ különös
részének anyagát az egyes szerződéstípusok szabályai adják.

Kötőerő: → jogerő

Kötött bizonyítási rendszer: → bizonyítási rendszerek

Kötvény: a legelterjedtebb, sorozatban kibocsátásra kerülő, hitelviszonyt

megtestesítő, tőzsdeképes → értékpapír (→ értéktőzsde). Lehet bemutatóra vagy
névre szóló. A nemzetgazdaságban rendelkezésre álló jövedelmek hatékony
felhasználása, ill. kiegészítése érdekében az → állam, az → önkormányzat, a
pénzintézet stb. jogosult ~t kibocsátani. A ~ben a kibocsátó kötelezi magát,
hogy az abban megjelölt pénzösszeg előre meghatározott → kamatát vagy
egyéb járulékait, valamint az esetleg vállalt kiegészítő szolgáltatásokat, továbbá
a ~ névértékét jelenítő pénzösszeget a ~ mindenkori tulajdonosának a
megjelölt időben meg zeti, ill. teljesíti. A ~kibocsátás lényegét tekintve olyan
hitelügylet, amelyben a kibocsátó az adós, a ~ vásárlója a hitelező, a ~ pedig
mint értékpapír a kibocsátó adósságát és kötelezettségeit, a hitelezőnek járó
törlesztési, kamat-, és egyéb szolgáltatásokat testesíti meg. A ~ átruházható, de
→ jogszabály vagy maga a kibocsátó az átruházás jogát korlátozhatja. A
bemutatóra szóló ~ egyszerű átadással, a névre szóló a ~re (vagy a hozzácsatolt
lapra) való, az átruházó által aláírt átruházási nyilatkozattal történik. Az
átruházással minden jog átszáll az új ~tulajdonosra.

Követ: 1. → diplomáciai képviseletvezető, akit a Bécsben 1961. ápr. 18-án aláírt

→ Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) –
az 1815-ös bécsi kongresszuson a → diplomáciai képviseletek rangsorolásáról
elfogadott szabályzattal egybehangzóan – a diplomáciai képviseletvezetők
második osztályába tartozónak tekint a → miniszterrel és az → internunciussal
együtt. Az → államok az I. világháború után és különösen a II. világháború
óta mindinkább → nagyköveti rangba nevezték ki diplomáciai képviseleteik
vezetőit, és ma már alig fordul elő, hogy ~ áll diplomáciai képviselet élén. Az
1961. évi bécsi egyezmény szerint a ~et is az → államfőhöz akkreditálják (→
akkreditálás), a rangelsőbbséget és a szertartásrendet kivéve, nem tehető
különbség ~ és nagykövet között. Hosszabb idő óta a diplomáciai képviseletek
→ diplomáciai személyzetének legmagasabb rangú – tehát a nagykövet után
következő – tagja miniszter vagy ~, ill. ~tanácsos. 2. A régi magyar jogban
~nek nevezték az → országgyűlési képviselőket.

Követelés: a → polgári jogi → jogviszonyokban keletkező → szolgáltatás →

teljesítésére vonatkozó igény, azaz → állami (jogi) eszközzel is kikényszeríthető
→ alanyi jog. A ~ irányulhat valamely → dolog tulajdonának vagy
használatának szolgáltatására, valamely tevékenység kifejtésére, valamely
tevékenységgel elérhető eredmény teljesítésére stb. A → kötelezett a modern
polgári jogokban → vagyonával felel a ~ teljesítéséért. A polgári jogi ~
kikényszerítésének tipikus útja a bírósági (→ bíróságok) út. A ~ elsősorban a →
kötelmi jogban alkalmazott kategória. Különbséget tesznek fő~ és mellék~
között. Sajátos jellegű, és ezért rendszerint sajátos jogi szabályozás alá esik a
pénz~, vagyis egy meghatározott pénzösszeg szolgáltatására vonatkozó ~.
A pénz~ tárgya a legfajlagosabb szolgáltatás; osztható, késedelmes (→
késedelem) teljesítése pedig (egyebek mellett) → kamat~re vonatkozó igényt
keletkeztet.

Követségi jog (ius legationis – lat.): a szuverén (→ szuverenitás) → államnak

az a joga, hogy más államba → diplomáciai képviselőt küldjön (aktív ~), s
fogadja más állam hozzá küldött diplomáciai képviselőjét (passzív ~) (→
diplomáciai kapcsolatok) . A ~ azonban sohasem volt jog a szó szigorú
értelmében, hiszen a → nemzetközi jog egyetlen államot sem kötelezett arra,
hogy más államba → követet nevezzen ki, ill. fogadja más állam hozzá
akkreditált követét (→ akkreditálás). A Bécsben 1961. ápr. 18-án aláírt →
Egyezmény a diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.)
leszögezi, hogy a diplomáciai kapcsolatok létesítése a küldő és a fogadó állam
megegyezését igényli. A ~ magába foglalja az államnak azt a képességét is, hogy
konzuli kapcsolatot (→ konzuli kapcsolatok) létesítsen más állammal, ill. hogy
ott a másik állam beleegyezésével konzuli képviseletet létesítsen. A ~ szélesebb
értelemben vett gyakorlása valósul meg két vagy több állam között a →
különleges missziók küldéséről és fogadásáról szóló megállapodásban. Ilyen
megállapodás létrejöhet diplomáciai kapcsolat hiányában is. A → nemzetközi
szervezeteket is megilletheti – → alapokmányuktól függően – a ~, azaz
diplomáciai kapcsolatokat létesíthetnek, diplomáciai képviselőt küldhetnek és
fogadhatnak (→ állandó képviseletek).

Közalapítvány: az → Országgyűlés, a → kormány vagy a → helyi önkormányzat

képviselő-testülete által közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából
létesített → alapítvány.

Közalkalmazott: az → állami és → helyi önkormányzati → költségvetési

szerveknél és a helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott → munkavállaló. E
szervek közfeladatokat látnak el, oktató, egészségügyi, szociális,
közművelődési, tudományos szolgáltatásokat nyújtanak. Az országos
jelentőségű költségvetési szervek (pl. Állami Operaház) nanszírozásáról a
központi → költségvetés, a helyi szükségleteket ellátó költségvetési szervek
nanszírozásáról (pl. általános iskolák) az önkormányzatok költségvetései
rendelkeznek. A ~ → munkaviszonya kinevezéssel és annak elfogadásával jön
létre. A ~akra vonatkozó → kollektív (tarifa-) szerződés a munkafeltételeiket
csak a → jogszabály keretei között szabályozhatja, → alanyi joguk van a
szabályozott előmenetelre. Az önkormányzatok hivatalainak és a →
közigazgatás központi szerveinek alkalmazottai nem ~ak, hanem →
köztisztviselők. A ~ alkalmazásának, felmentésének, felelősségre vonásának
speciális szabályait külön → törvény szabályozza.
Közbenső ítélet: egyes → teljesítésre (marasztalásra) irányuló → kereset
tárgyában [pl. kártérítési → perekben (→ kártérítési jog)], ha a követelés
jogalapja és a követelés összege szétválasztható, a → bíróságnak a jogalap
tekintetében hozott → ítélete. ~et a bíróság a → fél kérelmére, vagy hivatalból
is hozhat, ha az pénzre vagy pénzértékkel bíró dologra irányul (pl. baleseti
kártérítési per). A ~, mivel a jogalapot dönti el, lehet helytadó, elutasító vagy a
kettő kombinációja. A ~ meghozatalával az összegszerűség (mennyiség)
eldöntése szempontjából → függő jogi helyzet jön létre, mert arra nézve a →
tárgyalás csak akkor folytatható, ha a jogalapnak egészben vagy részben
helytadó ~ → jogerőre emelkedett.

Közbeszerzés: egyes → állami és → költségvetési szerveknek a közszolgáltatásra

irányuló tevékenységükkel összefüggésben álló, ahhoz kapcsolódó →
szolgáltatások, beruházások vagy árubeszerzések megszerzésének → jogszabály
által meghatározott rendje. A ~ legfőbb célja a közpénzek ésszerű
felhasználásának, a felhasználás átláthatóvá tételének és → ellenőrzésének
biztosítása. A ~-i eljárás igen részletesen szabályozza, hogy a ~ során hogyan
lehet → ajánlatot tenni, ki tehet ajánlatot, milyen kizáró okok érvényesülnek
az ajánlattevővel szemben. Szintén részletes a szabályozás a ~-i eljárás során tett
ajánlatok elbírálása, az ajánlat alapján történő →szerződés megkötése és annak
→teljesítése vonatkozásában is. Magyarországon a közbeszerzési értékhatárt a
→ költségvetési → törvény határozza meg, és a ~-ekkel kapcsolatos →
jogorvoslatot a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti jogorvoslati eljárással
biztosítja. Magyarországon a közbeszerzések →felügyeletét a Közbeszerzési
Tanács látja el. A ~ vonatkozásában igen lényeges közösségi jogi alapelv (→
uniós jog), hogy az → Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi
áruk számára nemzeti elbánást kell nyújtani a ~-i eljárásban.

Közbiztonsági őrizet: → internálás

Közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények: → gazdasági bűncselekmények

Közép-amerikai Bíróság: az első állandó nemzetközi bírói fórum (→

nemzetközi bíróságok), amelyet az 1907. dec. 20-án aláírt általános béke-és
barátsági szerződéssel (→ nemzetközi szerződés) 5 közép-amerikai → állam:
Costa Rica, Honduras, Guatemala, Nicaragua és Salvador hozott létre. A ~ot a
szerződő államok 10 évre létesítették. A ~ előtt egyének is felléphettek, a ~ba
minden tagállam 5 évre szólóan 4 főt delegált, akik zetésüket a megbízó
államtól kapták. A ~ fennállásának 10 éve alatt 10 üggyel foglalkozott,
amelyek közül 5 esetben egyének által benyújtott panaszokról kellett döntenie.

Középmértékű büntetés: a → szabadságvesztés → büntetési tétele alsó és felső

határának számtani közepe, azaz pl. 1-5 évi szabadságvesztés esetén 3 év. A →
jogalkalmazás számra iránymutató szabályként a ~t a → Csemegi kódex →
miniszteri indokolása már tartalmazta, annak alapján ugyanis enyhítő és
súlyosító körülmények (→ büntetés kiszabása) hiányában „a maximum és
minimum közötti középszám” képezi a konkrét esetben kiszabandó büntetést.
A fenti szabályt a → Kúria teljesülési döntvényben megerősítette, később
viszont a Legfelsőbb Bíróság (→ bíróságok) elvetette. Az 1998. évi büntető
novella alapján a büntetés kiszabásának kiindulópontját a büntetési tétel
középmértékének kellett képeznie. A szigorítást célzó rendelkezéshez fűzött
miniszteri indokolás szerint a szabály lényegében indokolási kötelezettséget ró
a bíróságra, ha az a középmértéktől jelentősen eltérő büntetést kíván kiszabni.
A szabályozást az → Alkotmánybíróság 2002-ben nem tartotta →
alkotmányellenesnek, de büntetőpolitikai koncepcióváltásra tekintettel a 2003.
évi büntető novella hatályon kívül helyezte.

Közérdek: → a közjó a társadalom egészének a közös érdeke, mely optimális

esetben az egyének vagy a csoportok együttérzésen és esélyegyenlőségen
alapuló önkéntes megegyezése a társadalom működési szabályairól, valamit az
életfeltételek fenntartásával felmerülő gondok megoldásáról. A ~ alapjában
véve nem jogi fogalom, bár gyakran használják a jogban is. Jogilag azonban
nem de niálható, mivel történelmi korszakonként és az egyes jogi szabályozási
területek szerint is változik, ill. változhat, sőt a ~ húzódik meg lényegében
minden jogi szabályozás hátterében (még akkor is, ha magán- vagy épp
személyes érdekeket részesített védelemben). Éppen ezért a → jogalkotás nem
konkretizálja kellőképpen, hogy egyes területeken mi a ~, így a →
közigazgatási → hatóságok, a → bíróságok, az → önkormányzatok a jogi
keretek között szabadon mérlegelnek a ~ értelmezését illetően.

Közérdekű adatok megismeréséhez való jog: → információszabadság

Közérdekű bejelentés: a polgárok vagy azok csoportjának, ill. szervezetének az
a → beadványa, amelyben olyan hibára vagy hiányosságra hívják fel a
gyelmet, amelynek orvoslása, megszüntetése nem az egyén, hanem valamely
társadalmi közösség, esetleg az össztársadalom érdekében áll. Ha a ~nek
érkezett beadvány konkrét jogsérelem orvoslását kéri, csak az ügyre vonatkozó
→ jogorvoslati szabályok szerint lehet dönteni.

Közérdekű bejelentő üldözése: → vétség, amely megvalósul, ha valaki →

közérdekű bejelentés miatt a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz. A
cselekmény csak szándékos elkövetés (→ szándékosság) esetén büntetendő.

Közérdekű használat: a → polgári jogban, a → tulajdonjog közérdekű

korlátozásának egyik esete. A ~ joga a → korlátolt dologi jogok közé tartozik,
ennek alapján a közérdekű szolgáltatást (energiaszolgáltatást, vízvédelmet stb.)
ellátó szervek idegen → ingatlanok használatára jogosultak (→ használati
jogok). A tulajdonos köteles tűrni, hogy a jogosított szervek feladataik
ellátásához → hatósági intézkedéssel vagy enélkül az ingatlant időlegesen
használják, az ingatlanra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonos
tulajdonjogát egyéb módon korlátozzák. → Jogszabályok határozzák meg
azokat a tevékenységeket, amelyekkel kapcsolatban a → szolgalom
létrehozható. A szolgalom létrejöhet megegyezés (→ szerződés) alapján,
azonban az → ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés a használati jog
keletkezésének nem konstitutív feltétele. Megállapodás hiányában
államigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) határozata alapíthat használati jogot (szolgalmat). A → kötelezett az
ingatlan mindenkori tulajdonosa; tulajdonosváltozás esetén a használati jog
(szolgalom) az új tulajdonost az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés nélkül
is köti. A ~i jog alapításáért → kártalanítás jár.

Közérdekű keresetindítási jog: → actio popularis

Közérdekű munka: a magyar → büntetőjog 1987-ben vezette be a javító-

nevelő munka egyik végrehajtási formájaként, 1993-tól pedig önálló →
főbüntetés. A ~t az elítélt hetenként legalább egy napon, a heti pihenőnapon
vagy a szabadnapján díjazás nélkül végzi, leghosszabb tartama 100 nap lehet.
A ~ra ítélt köteles a részére meghatározott munkát végezni, személyi
szabadsága (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog) egyébként nem
korlátozható. Ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a
~, ill. hátralevő része helyébe → szabadságvesztés lép; ezt → fogházban kell
végrehajtani.

Közérdekű üzem működésének megzavarása: → bűntett, amely megvalósul a

közmű – tehát víz-, gáz-, gőz-, hő- vagy elektromosáram-szolgáltató üzem stb.,
továbbá közforgalmú tömegközlekedési üzem, távközlési üzem, hadianyagot,
energiát vagy üzemi felhasználásra szánt alapanyagot termelő üzem
működésének jelentős mértékű megzavarásával. Az elkövetés módja lehet a
berendezés vagy vezeték megrongálása, de a bűntett másként is elkövethető.
Jelentős mértékű a működési zavar pl. a nagy veszteséget okozó termeléskiesés,
vagy a sok ember életét zavaró szolgáltatás kimaradás. A → bűnszövetségben
való elkövetésnek és a különösen nagy → vagyoni hátrány okozásának még
súlyosabb a büntetése. Büntetendő a gondatlan (→ gondatlanság) elkövetés is.

Közfeladatot ellátó személy: bizonyos cselekmények csak ~ ellen elkövetve

minősülnek → bűncselekménynek, míg mások → büntetési tételét ez a
körülmény megemeli. A → Büntető Törvénykönyv alkalmazásában ~ pl. a
postai szolgáltató vagy közforgalmú tömegközlekedési eszközt működtető →
gazdálkodó szervezet végrehajtó szolgálatot ellátó munkatársa, a közúti
személyszállítási szolgáltatást végző más személy (pl. taxis), a mentőszolgálat
tagja, a tűzoltóság tűzoltói feladatot ellátó tagja, a nyilvántartásba vett egyház
lelkésze. A Büntető Törvénykönyv alkalmazásában mások is ~nek minősülnek,
de csak a külön → törvényekben meghatározott esetekben, ilyen pl. az
egészségügyi dolgozó, a pedagógus, a felsőoktatási intézmény oktatója (tanára,
tudományos kutatója), ill. a polgárőr.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak: → bűncselekmény, amely

megvalósul bizonyos, a → törvényben meghatározott közérdekű tennivalókat
ellátó, de „hivatalos”-nak nem minősülő személyek [posta, közforgalmú
tömegközlekedési eszközt működtető gazdálkodó szervezet végrehajtó és
biztonsági szolgálatot ellátó alkalmazottai, közfeladatot ellátó polgári őrök, a
mentőszolgálat tagjai, a bírósági (→ bíróságok) és más → hatósági eljárásban a
jogi képviselők (→ képviselet) stb.] ténykedésének zavarásával, a → hivatalos
személy elleni erőszak bűntetténél részletezett magatartásokkal.
Közhasznú munka: → közmunka

Közhasznú társaság: a → Polgári Törvénykönyvben szabályozott, a társadalom

közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és → vagyonszerzési cél nélkül
szolgáló → jogi személy. E nonpro t jellegnek megfelelően a ~ üzletszerű
gazdasági tevékenységet csak a közhasznú tevékenységének elősegítése
érdekében folytathat, és a társaság tevékenységéből származó nyereség nem
osztható fel a társasági tagok között. A ~ felépítésére nézve lényegében egy
nonpro t → korlátolt felelősségű társaság. A ~ részletes szabályait – a Polgári
Törvénykönyvben foglalt eltérésekkel – a → társasági törvény általános
rendelkezései, valamint a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó különös
rendelkezései állapítják meg.

Közhivatalnok: → köztisztviselő

Közigazgatás: az → államhatalmi ágak megosztásának alapján a végrehajtó

hatalmi ágba tartozó → állami szervek, működés, és funkciók együttese.
Vitatott, hogy a ~ és a végrehajtó hatalmi ág lényegében azonos entitást jelöl-e,
vagy a ~ egy szűkebb fogalom. Az ezzel kapcsolatos álláspontok jelentős
részben attól is függnek, hogy a → kormányt, ill. funkcionális oldalról a →
kormányzást, mint alapvetően politikai funkciót besorolják-e a ~ fogalmába,
avagy a ~ csak az adminisztratív feladatokat, ill. az azokat végző hivatalokat
jelöli. Jogi szempontból a ~ jogalkalmazást és – a → törvények végrehajtását
biztosítandó – jogalkotást egyaránt végez, valamint igen kiterjedt a közvetlen
jogi relevanciával nem bíró tevékenysége is. Szervezeti oldalról – számos más
lehetséges csoportosítási szempont mellett – a → közigazgatás központi szervei
és a → közigazgatás helyi szervei különíthetők meg. A hazai szakirodalomban a
~ kifejezés gyakran az → államigazgatási és az → önkormányzati szervek
együttes jelölésére is szolgál (~ = államigazgatás + önkormányzat).
A kifejezésnek ideológiai konnotációja is van, amennyiben a rendszerváltás
előtt az államigazgatás kifejezést használták általános értelemben, mintegy „a
társadalom igazgatása az állam által” értelemben, míg a rendszerváltás után a ~
(a köz számára végzett igazgatás) vált általános értelmű fogalommá.

Közigazgatás helyi szervei: a → közigazgatási szervek rendszerében feladatait

meghatározott, helyi → illetékességgel ellátó szerv. Típusukat tekintve a ~
között lehetnek → önkormányzati, ill. központi szervek alárendeltségébe
tartozó, ún. centrális alárendeltségű vagy → dekoncentrált szervek.
Történetileg a közigazgatási szervek rendszere (országos hálózata) úgy alakult
ki, hogy a helyi szervek tevékenységét országos szabályok, ill. szervek irányítása
alá rendelték. Tipikusan a ~ a feladataikat → községekben, ill. városokban
látják el. A szerveződés elve az, hogy a helyi jelentőségű ügyeket a felmerülésük
helyén található igazgatási szervek lássák el. Adott történelmi helyzetben a
faladat ellátásának direktebb eszközökkel (pl. utasításokkal) történő központi
irányítása indokolt lehet, később azonban a feladat ellátása, → felügyeleti
jogosultságok biztosítása mellett, a helyi szerveknek átadható (→
decentralizáció). Ez indokolja, hogy az önkormányzati szervek feladatkörének
olyan része is kialakult, amelyben egy adott feladatot önkormányzati hivatal
szervezetébe tartozó szerv lát el, de feladatkörének e részében tevékenysége
jogilag kötöttebb, a → közigazgatás központi szervei által jobban ellenőrzött. A
~nek → hatáskörét → jogszabályok állapítják meg.

Közigazgatás központi szervei: azok a végrehajtó feladatokat (→

államhatalmi ágak megosztása) ellátó → állami szervek, amelyek országos →
hatáskörrel rendelkeznek, s az adott igazgatási ágazat csúcsán helyezkednek el.
Több fajtájuk van: a) Az ország mindennapos ügyintézését ellátó szervek. Ezek
folyamatos munkát végeznek, s jelentős számú magasan képzett →
köztisztviselőt alkalmaznak. Az igazgatásnak csak egy-egy szektorában járhatnak
el, jogi terminológiával: különös hatáskörű szervek. Kétfajta szerv tartozik e
körbe: a → minisztérium és az ún. országos főhatóság (→ országos hatáskörű
szerv). b) A minisztériumok és főhatóságok közti igazgatási munkamegosztás az
igazgatás szempontjaihoz igazodik, s nem veszi gyelembe az ügyek
természetes kapcsolódásait, összefüggéseit. A komplexebb szemléletmód
érvényesítése érdekében funkcionálnak a különböző típusú koordinációs
szervek. Elnevezésük lehet: bizottság, tanács, kabinet, kollégium. Közös
sajátosságuk, hogy testületi szervek, az adott ügy eldöntésében érintett szervek
képviselői alkotják tagságát. Koordinációs feladatokat ellátó szervek
működhetnek a → kormány mellett (pl. gazdasági kabinet), a → miniszterek
mellett. Döntési jogkörük általában nincs. c) A ~nek harmadik szintje a döntés
szintje, egyetlen résztvevővel, a kormánnyal. A kormány általános hatáskörű
közigazgatás szerv, tehát minden államigazgatási üggyel közvetlenül
foglalkozhat. A közigazgatási szervek hierarchiájában a csúcson áll, a kormány
a közigazgatás legmagasabb szintű szerve. Igazgatási szempontból különbség
tehető a minisztertanács típusú, → prezidenciális köztársaságokra jellemző és a
kabinet vagy kancellári jellegű kormányok (→ kancellári rendszer) között.

Közigazgatási aktus: közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, →

közigazgatás központi szervei) kifelé irányuló, jogi hatású döntése, intézkedése
vagy cselekménye. A normatív aktusok → jogalkotási felhatalmazással bíró
szervek által kibocsátott végrehajtási típusú jogi normák, amelyek a címzettek
számára külön egyedi intézkedés nélkül írnak elő jogokat vagy
kötelezettségeket. Az egyedi aktus a közigazgatási szervnek egyedi ügyben
hozott, az ügyben érintett felekre vonatkozó döntése, intézkedése. A ~ok
hatásukat tekintve lehetnek → jogviszonyt keletkeztető (ún. konstitutív), ill.
megállapító (ún. deklaratív) aktusok, továbbá jogokat és kötelezettségeket
keletkeztető, módosító vagy megszüntető, valamint szankcionáló (→
közigazgatási szankció) aktusok.

Közigazgatási államtitkár: → államtitkár

Közigazgatási bíráskodás: a → közigazgatás működésével, általában az ún.

közigazgatási szerződésekkel, a közigazgatás → kártérítési felelősségével, továbbá
a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak (→ közigazgatási aktus) →
törvényességével kapcsolatos jogi viták elbírálása. Ezek közül különösen az
egyedi → hatósági aktusok törvényességének → bírói felülvizsgálata
meghatározó jelentőségű, amellyel szemben a polgári átalakulás idején több →
államban, épp úgy, mint az egykori szocialista országokban, nagyfokú
tartózkodás volt tapasztalható. A 19. század harmadik harmadától kezdve
azonban már egyre több országban (közöttük Magyarországon is) elismerték a
~t mint a → jogállam kiépítésének egyik nélkülözhetetlen előfeltételét, abból
kiindulva, hogy az egyén jogainak védelme érdekében a közigazgatás
szervezetén belül biztosított → jogorvoslat nem lehet elegendő (→
Közigazgatási Bíróság). A közigazgatási ügyintéző ugyanis nem csupán a →
törvényeknek, hanem a felettese → utasításának is alá van rendelve, vagy
legalábbis nincsenek intézményes szervezeti-személyi garanciák ennek
kizárására. A bíróság (→ bíróságok) előtt megnyitott jogorvoslati lehetőség
viszont már megteremtheti a kétségektől mentes jogi előfeltételeket a
közigazgatási aktusok törvényességének elfogulatlan és alapos felülvizsgálatára.
Ezt az 1950-es évek második felétől kezdve ismét elismerték Magyarországon,
és az → ügyfelek, esetleg mások kezdeményezésére szűkebb, majd tágabb
körben lehetővé tették a közigazgatási határozatok törvényességének bírói
felülvizsgálatát. A különböző → jogrendszerekben eltérő megoldásokat
alakítottak ki abban a tekintetben, hogy milyen bíróságok lássák el a ~t. Egyes
államokban (pl. Franciaországban) a közigazgatási, másutt a bírósági
rendszerhez tartozó közigazgatási bíróságok vagy egy közigazgatási bíróság (pl.
Németországban, Ausztriában, vagy 1896–1949 között Magyarországon),
számos országban viszont (pl. Angliában, az USA-ban) a rendes bíróságok
kaptak → hatáskört az eljárásra. Több országban vegyes rendszer épült ki,
olyan értelemben, hogy a ~ feladatai megoszlanak, főleg a rendes bíróságok és
a külön közigazgatási bíróságok között. Magyarországon 1991 óta a ~
terrénuma igen kiszélesedett. A törvényekben felsorolt néhány ügycsoport
kivételével a → fellebbezési jog kimerítése után az ügy érdemében hozott
közigazgatási határozatok a rendes bíróságok előtt megtámadhatók. Ezek
elsősorban a határozatok → jogszabályszerűségének felülvizsgálatára jogosultak,
de bizonyos körben ellenőrizhetik a közigazgatási → mérlegelés helyességét is.
Jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási határozatokat hatályon
kívül helyezik, és szükség esetén a közigazgatási szervet új eljárásra kötelezik,
meghatározott ügycsoportokban azonban a bíróság a közigazgatási határozatot
meg is változtathatja. → közigazgatási perek

Közigazgatási Bíróság: → közigazgatási bíráskodási feladatok ellátására az

1896. évi XXXVI. tc.-kel felállított bírói testület, amely a → Kúriával
egyenrangú bíróság (→ bíróságok) volt. A ~ általános → közigazgatási és
pénzügyi osztályban működött. A ~ot az 1949. évi II. tv. szüntette meg; a ~ →
hatáskörébe tartozó ügyeket döntőbizottsági, → polgári peres útra terelte, ill.
közigazgatási szervek elé utalta.

Közigazgatási büntetőjog (más néven→ szabálysértési jog): a kisebb súlyú →

jogellenes magatartás szankcionálásával (→ szankció) foglalkozó jogterület.
Alapja az 1879. évi XL. tc., a → kihágási → büntető törvénykönyv. A kihágások
→ közigazgatás-ellenes cselekmények, amelyek konstituálására közigazgatási →
hatóságok is jogosultak voltak, egy részüket közigazgatási hatóságok is
elbírálhatták a törvényhozástól (→ Országgyűlés) kapott felhatalmazás alapján.
Az 1879. évi XL. tc. a kihágásokat is → bűncselekménynek minősítette. Az így
létrejött ~ azonban nem felelt meg az → államhatalmi ágak megosztása
elvének, mert sértette a → nullum crimen sine lege alaptételét. 1955-ben a
kihágások jelentős hányadát → szabálysértéssé nyilvánították, és ezzel azok
kikerültek a büntető → anyagi jog és a → büntetőeljárási jog köréből. Az
elnevezést a 2000-es évektől újra használni kezdték a szabálysértési joggal
párhuzamosan, azonban főként csak a jogi és közigazgatási felsőoktatásban.

Közigazgatási eljárás: a közigazgatási szerveknek (→ közigazgatás helyi szervei,

→ közigazgatás központi szervei) az → ügyfelek jogaira és kötelességeire
vonatkozó eseti (konkrét) → közigazgatási aktusok kibocsátásával és
érvényesítésével kapcsolatos cselekvései. A ~ tehát – legszűkebb értelemben –
egyenlő a közigazgatási → hatósági eljárással. A hatósági eljárásnak a
közigazgatás → törvényessége szempontjából elsőrendű jelentősége van, mivel
az ügyféli jogok számos garanciáját foglalja (vagy legalábbis foglalhatja)
magában. A ~nak – legátfogóbb felfogása alapján – három, egymástól jól
elkülöníthető s egyben gyakran érintkező szelvénye különböztethető meg,
ezek: a) A hatósági vagy másik közkeletű nevén külső eljárás, amelynek
terméke az eseti (konkrét) ügydöntő aktus (és annak érvényesítése) azzal a
rendelkezéssel, hogy → természetes személyek és → jogi személyek (valamint
egyéb szervezetek) részére jogokat biztosítson vagy rájuk kötelességeket rójon.
b) A közigazgatási szervek egymás közötti (belső) eljárása. Ezen azoknak a
kapcsolatoknak a formái értendők, amelyeket a közigazgatás működése során
az alá- és fölérendeltségi vagy mellérendeltségi viszonyban levő közigazgatási
szervek tartanak egymással mind normatív és konkrét aktusok kibocsátása,
mind az egyéb közigazgatási tevékenység eredményes ellátása végett. c) Az
ügyvitel, ami olyan nem aktus jellegű cselekvésekből áll, amelyeket egy-egy
közigazgatási szerven belül végeznek mind aktusok létrehozása, mind pedig az
egyéb cselekvések adminisztratív rendjének biztosítása érdekében. A 20. sz.
második felében számos → államban → törvényekben rögzítették a polgárok
jogait garanciális szabályokkal védő, a közigazgatás által általánosan
alkalmazandó eljárási rendelkezéseket. Magyarország, 1957 óta rendelkezett
ilyen törvénnyel, amelyet 2004-ben jelentősen kibővítettek, korszerűsítettek.
Közigazgatási gyámság (tutelle administrative – fr.): eredeti jelentése szerint
azoknak az → ellenőrzési → hatásköröknek az összessége (főleg a francia →
jogrendszerű → államokban), amelyeket a → törvény értelmében a → kormány
(és szervei) a centralizált → közigazgatási szervekkel szemben
gyakorolhat(nak). Számos országban, így Magyarországon is, azonban ezt a
kifejezést az → államtudományok az olyan jogi és ténybeli állapot jellemzésére
használják, amikor a területi (és rajtuk keresztül vagy közvetlenül a helyi) →
önkormányzatok szoros kormányzati → irányítás (vagy legalább → felügyelet)
alá vannak helyezve, s emiatt nem valóságos, hanem csak látszatautonómiával
rendelkeznek. A ~ megvalósítása végett a kormányzat által használt eszközök
különösen: az önkormányzati rendeletek jóváhagyása; az egyéb
önkormányzati aktusok kérelemre, indítványra vagy hivatalból való
felülvizsgálása; az önkormányzati tisztségviselők megválasztásának jóváhagyása,
a tisztviselők kinevezése vagy kinevezésük jóváhagyása, és legfőképpen olyan
→ költségvetési- nanszírozási rendszer, amelyben az önkormányzatok központi
támogatásra szorulnak.

Közigazgatási hivatal: a → kormány területi szinten működő, általános →

hatáskörű közigazgatási szerve (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás
központi szervei). A ~ok felállítására 1995. jan. l-jével került sor, az 1990 és
1994 között működött → köztársasági megbízotti rendszer örökébe léptek. ~
valamennyi → megyében és a → fővárosban működik. A ~ok főbb feladatai a
következők: → törvényességi szempontból ellenőrzik a → helyi
önkormányzatok működését. → Hatósági ügyekben másodfokon járnak el
mindazokban az ügyekben, ahol első fokon a → polgármesteri hivatal, ill. a
megyei közgyűlés hivatala járt el, és az eljárásra nem valamely centrális
alárendeltségű, speciális felelősségű államigazgatási szerv jogosult. Egyes
bonyolultabb ügykörökben a ~ az elsőfokú hatóság (pl. → kisajátítás, →
örökbefogadás). A ~ok gyakorolják az → illetékességi területükön található
különös hatáskörű → dekoncentrált szervek vonatkozásában a kormány →
rendeleteiben meghatározott koordinációs és → ellenőrzési feladatokat. Ellátnak
más, a közigazgatás személyi állományával kapcsolatos feladatokat, amilyen a
képzés és a továbbképzés megszervezése.

Közigazgatási jog: a → közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei, →

közigazgatás központi szervei) felépítését, működését, feladatkörét, →
hatáskörét, felelősségét, egymáshoz való viszonyát, valamint az állampolgárok
(→ állampolgárság) közigazgatási szervekhez való kapcsolatát rendező
szabályok összessége. A szabályok egy része a szervek és az állampolgárok
teendőit, jogait és kötelességeit írja le, ezeket nevezik a ~ → anyagi jogi
szabályainak, más részük azt határozza meg, miként lehet a jogot gyakorolni,
ill. a kötelezettségeknek eleget tenni (alaki szabályok). A ~ kialakulása a polgári
átalakulások utáni időszakra esik. A polgári → jogbiztonság követelményével
összeegyeztethetetlen volt a közigazgatás akcióinak kiszámíthatatlansága,
működési formáinak kötetlensége, az állampolgár kiszolgáltatottsága a
korlátlan hatalom önkényével szemben. Megfogalmazódott a jelszó: a
közigazgatás demokratikus (→ demokrácia) → államban csak azt teheti és csak
úgy, amit és ahogyan azt a mindenki által megismerhető → jogszabályok
megengednek, ill. lehetővé tesznek. A ~ nemcsak késői kialakulásával
különbözik a több ezer éves → polgári jogtól, hanem – legalábbis a
kontinentális Európában – lozó ájában, alapkoncepciójában is. Amíg a
polgári jog a mellérendeltség elvére épül, addig a ~ a francia enciklopedisták
koncepcióját követve azt hangsúlyozza, hogy a közigazgatási szervek a
magasabb rendű közérdeket, közakaratot képviselik. A közakaratot képviselő
szerveket külön jogokkal kell felruházni, a közigazgatás szervei és az
állampolgárok közötti egyenlőtlenséget tartalmazó jogszabályok a ~ szabályai.
A ~ a 19. század végéig magába zárta az azóta kiszakadt és önállósult →
pénzügyi jogot, a → gazdasági jogot. Még így is a legheterogénebb, legtöbb
jogszabályzatot magában foglaló → jogágazat. A magyar ~ a 20. század első
éveire önállósul, belső fejlődése a társadalom általános fejlődését követi.
Kezdetben a liberális, be nem avatkozó állam koncepcióját tükrözi vissza: az
önkorlátozó, a szabad versenyt biztosító közigazgatást. Az I. világháborútól
kezdve a beavatkozó közigazgatást erősíti, a II. világháború után a gazdaságot,
kultúrát, egészségügyet közvetlenül irányító adminisztrációt, később a → jóléti
állam funkcióit ellátó közhatalmat. A ~ tól nem válik el élesen a közigazgatási
eljárásjog, amely főként a közigazgatási → hatósági eljárásokkal foglalkozik.
Jelentős terület a ~ különös részét alkotó → humánigazgatás, → gazdasági
igazgatás, → rendészeti igazgatás.

Közigazgatási nemperes eljárás: a → közigazgatással összefüggő, → bíróság

előtt zajló polgári → nemperes eljárás, mely több ponton eltér a polgári
nemperes eljárásoktól. (Hasonlít ebben a peres eljárások közül a → polgári
perek körében szabályozott → közigazgatási perekre). A ~ban a bíróság (→
bíróságok) → végzése ellen csak akkor van helye → fellebbezésnek, ha →
jogszabály ezt külön megengedi; → felülvizsgálat is csak akkor lehetséges, ha ezt
a jogszabály megengedi. → Törvény eltérő rendelkezése hiányában csak →
okirati → bizonyításnak van helye.

Közigazgatási perek: a → közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei,

→ közigazgatás központi szervei), az → önkormányzatok határozatainak →
bírósági felülvizsgálata. A → per felperese (→ fél) a határozatot sérelmesnek
tartó polgár vagy → gazdasági társaság, alperese pedig a döntést hozó
államigazgatási szerv vagy önkormányzat. A → keresetlevelet az első fokú
közigazgatási határozatot hozó szervnél vagy a bíróságnál lehet benyújtani. Az
angolszász → jogrendszerben a bíróság csak a → jogszabálysértő közigazgatási
határozat hatályon kívül helyezésére jogosult, míg más jogrendszerekben a
bíróság a határozatot egészben vagy részben megváltoztathatja.
Magyarországon → törvény sorolja fel azokat a határozatokat, amelyeket a
bíróság megváltoztathat. A ~ → viszontkeresetnek, nincs helye, de a felek →
egyezséget köthetnek. A → jogállamok nem korlátozzák a ~ indítását, míg a →
diktatúrákban a határozatoknak csak kisebb hányada támadható → keresettel.
Magyarországon néhány kivételtől eltekintve az államigazgatási szervek és az
önkormányzatok határozatait felülvizsgálhatja a bíróság. → közigazgatási
bíráskodás

Közigazgatási szankció: az a joghátrány, amelyet → közigazgatási → hatóság

→ közigazgatási eljárásban kimond és érvényesít az ellen, aki az ilyen →
jogszabályban vagy az ilyen jogszabály alapján kibocsátott hatósági aktusban
előírt kötelességének nem tesz eleget, vagy jogát nem rendeltetésszerűen
gyakorolja, ill. azzal visszaél. A ~ represszív (megtorló, büntető) vagy reparatív
lehet. Az előbbi alkalmazására akkor kerül sor, ha a → jogsértéssel létrejött jogi
helyzetet nem lehet megváltoztatni, az utóbbira akkor, ha az eredeti jogállapot
helyreállítását kívánja elérni a hatóság. A közigazgatásban túlnyomó szerepe
van a represszív ~nak, mert egyfelől nagy közigazgatási ágazatok
tevékenységük jellegére tekintettel represszív szankcióra vannak beállítva (pl. a
→ rendészet), másfelől pedig számos represszív szankció célja az eredeti
kötelezettséghez csatolt többletkötelezettség (azaz joghátrány) révén a
kötelezett rábírása az önkéntes engedelmességre, a kötelezettség teljesítésére (pl.
az → adópótlék kivetése). A ~ → vagyoni vagy nem vagyoni jellegű.
A közigazgatásban a vagyoni → szankció főleg a pénzügyi igazgatást uralja, de
helye van más igazgatási ágazatokban is, amelyekben a jogellenes magatartás
pénzbírság (→ bírság) kiszabásával szankcionálható. A nem vagyoni
szankciónak leginkább azokban az ügyfajtákban van szerepük, amelyekben a
jogellenesség a jogosultság nem rendeltetésszerű gyakorlásában, ill. a → joggal
való visszaélésben jut kifejezésre. A ~ lehet objektíve vagy szubjektíve
alkalmazandó. Objektíve alkalmazandó, ha a hatóság a kötelezett vétkességétől
függetlenül jogosult és köteles alkalmazni (pl. a köztartozás meg zetésének
késedelme esetén → kamat előírása). A szubjektív szankció alkalmazhatósága
vétkességhez (felróhatósághoz) kötött (pl. → idézésre igazolatlanul meg nem
jelenővel szemben bírság kiszabása). A legelterjedtebb és egyben legtöbb
közigazgatási ágazatban létező szankciók: bírság; pénz zetési kötelezettség
felemelése; valamely → dolog elkobzása vagy használatának korlátozása;
jogosultság gyakorlásának felfüggesztése, korlátozása, ill. a jogosultság
megvonása.

Közigazgatási szerződés (contrat administratif – fr.): a francia jogból elterjedt

fogalom., mely később más kontinentális → jogrendszerekben is
meghonosodott. Kétoldalú akaratmegegyezésen alapuló olyan → szerződés,
ahol az egyik szerződő fél mindig valamilyen → államigazgatási szerv (→
közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi szervei), ill. közhatalmi
jogosítvánnyal rendelkező szerv, és bár kölcsönös jogokat és kötelezettségeket
állapít meg, megtöri a felek egyenjogúságának elvét (→ polgári jog alapelvei), a
közhatalmat gyakorló szerv számára egyoldalú cselekvési lehetőséget (pl. →
szerződésmódosítást) biztosít. Fontos eleme a ~ fogalmának, hogy tárgya mindig
valamilyen → közérdek ellátása [a francia jog kezdettől megkívánja emellett a
szerződési jogviták közigazgatási bírósági (→ közigazgatási bíráskodás) →
joghatóságát]. Vannak olyan szerződéstípusok, amelyeket a → törvény erejénél
fogva ~eknek tekintenek [→ közbeszerzések, állami tulajdonú (→ állami
tulajdonjog) → ingatlanok elidegenítése, a közterület használatára vonatkozó
ügyletek, sőt a → társadalombiztosítási szervezetek és az egészségügyi ellátók
közt létrejött megállapodások is.] A ~ek egy része (belső együttműködési
megállapodások) → bírói úton nem kényszeríthetők ki. A jogviták egyébként
bírói útra terelhetők, s az adott → jogrend által előírt (rendszerint
közigazgatási) bíróság (→ bíróságok) előtt rendezhetők. ~nek minősülnek
egyebek között → koncessziós szerződések; a közbeszerzési törvény hatálya alá
tartozó szerződések; a → Public-Private Partnership.

Közigazgatási területi beosztás: az ország területének beosztása, amely

megmutatja, hogy egy-egy közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, →
közigazgatás központi szervei), melyik földrajzi területen fejti ki működését. A
~t az teszi szükségessé, hogy a közérdekű feladatokat egyetlen központból, pl. a
→ fővárosból nem lehet hatékonyan ellátni. A feladatok megoldása általában a
felmerülésük helyén a legeredményesebb, mert ott áll rendelkezésre a legtöbb
információ, ott a legerősebb a problémák rendezése iránti érdekeltség. Ezért
létre kell hozni a közigazgatási szakmai szerveknek az országot behálózó
egységeit, amelyek a felmerülő feladatokat egy-egy lehatárolt földrajzi területen
látják el. A területi beosztásnál a közigazgatás az esetek zömében lépcsőzetes
tagolást – pl. ország, régió, szubrégió, → megye, → járás vagy körzet, település
– alkalmaz. Elvileg annyiféle tagolást lehetne kialakítani, ahányféle
közigazgatási szakmai szerv működik. Ez a megoldás azért nem lenne célszerű,
mert a közigazgatás eredményessége megköveteli a különböző szakmai szervek
együttműködését és kapcsolattartását, amelyet megnehezít a területi
hatókörben mutatkozó eltérés. E zavaró tényező elhárítása érdekében a
szakmai feladatok többségére érvényes az általános ~, amely az ország, megye,
település, ezen belül főváros, → megyei jogú város, város, → község, adott
esetben városi → kerület tagolást követi. Ettől csak abban az esetben célszerű
eltérni, ha az lényeges előnnyel jár, vagy a feladatok sajátossága megköveteli.

Közintézet: → közjogi jogi személyek

Közintézmény: → közjogi jogi személyek

Közintézmények: → közjogi jogi személyek

Közjegyző: széles körben régóta ismeretes – → államilag felhatalmazott –

hiteles személy (→ hiteles helyek), aki a → jogszabály által meghatározott →
hatáskörében az → állam → igazságszolgáltató tevékenysége részeként
jogszolgáltató →hatósági tevékenységet végez, így különösen a →
jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről → közokiratot állít ki, → okiratokat
őriz meg, a felek megbízásából pénzt, értéktárgyat és → értékpapírt vesz át a
jogosult részére történő átadás végett, a feleket tanácsadással segíti jogaik
gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében, valamint lefolytatja a →
hatáskörébe utalt → hagyatéki eljárásokat és egyéb → nemperes eljárásokat (→
közjegyzői eljárás). A korábbi szocialista országokban az egyénileg vagy
megegyezésen alapuló társulásban gyakorolt ~séget általában állami
közszolgálattá (→ közszolgálati jog) szervezték át. Magyarországon 1991 óta a
~k ismét egyénileg fejtik ki tevékenységüket, de az igazságügy→ miniszter által
azonos székhelyre kinevezett 2 vagy több ~ közös irodát is fenntarthat. A ~k
→ önkormányzattal rendelkeznek, amely képviseli és védi a ~i kar érdekét és
tekintélyét. A ~i szervezet felett az állami felügyeletet az igazságügy-miniszter
látja el, a ~ eljárásának → törvényességét pedig a → megyei bíróság (→
bíróságok) elnöke felügyeli.

Közjegyzői eljárás: a → közjegyző → hatáskörébe tartozó → nemperes eljárások

két csoportba oszthatók. Egyik részük a közjegyzői tevékenységi körbe tartozó
→ okiratok készítését, tanúsítvány kiállítását, hiteles másolat kiadását, okirat
vagy pénz őrzésre való átvételét stb. jelenti. A másik csoportba a közjegyzőkről
szóló → törvényben nem szabályozott nemperes eljárások tartoznak, így a →
hagyatéki eljárás, a → zetési meghagyásos eljárás, az → értékpapírok és
okiratok megsemmisítése, az →előzetes bizonyítás, az igazságügyi → szakértő
kirendelése, a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése, bizonyos körben a
végrehajtás elrendelése (→végrehajtási eljárás) és különböző nyilvántartások
vezetése (→ élettársi viszony, → végrendelet, →zálogjog). A ~ mindkét
csoportjára vonatkozik, hogy a közjegyzőnek a nemperes eljárás során hozott
határozata → jogorvoslat szempontjából a helyi bíróság (→ bíróságok) →
végzésével, bizonyos esetben → ítéletével azonos hatályú. A közjegyző által
jóváhagyott → egyezség ítélet hatályú → határozat (→ perbeli egyezség). A
közjegyzői határozat elleni → fellebbezést a határozatot hozó közjegyzőnél kell
előterjeszteni, és azt a megyei bíróság bírálja el → peren kívüli eljárásban.

Közjó (bonum commune – lat.): a klasszikus görög lozó ában gyökerező és

mindmáig tovább élő fogalom az → állam feladatait illetően. Érvényesítése az
államtól a különböző társadalmi csoportosulások érdekeinek sokoldalú
számbavételét, igazságos mérlegelését, valamint közöttük megfelelő
kompromisszumok segítségével az optimális egyensúly megteremtését igényli.
→jóléti állam
Közjog: → Ulpianus híres meghatározása szerint a római → jogrendszernek a
→ magánjogtól megkülönböztetett része, amely eredetileg a politikai
közösséggel, ill. az → állammal (res publica) kapcsolatos joganyagot jelentette
az egyes polgárok kapcsolataiban használatos joggal szemben (→ ius publicum–
ius privatum). Ez a megkülönböztetés valamennyi, római–germán eredetű
jogrendszerben (→ római–germán jogcsalád) alapvető maradt, noha pontos
jelentéstartalma mindmáig vitatott. A többségi vélemény általában azokat az
alapelveket és → jogszabályokat szokta a ~ mint gyűjtőfogalom körébe sorolni,
amelyek az állam mint szervezett politikai közösség szervezetére és
működésére, hatalmára, jogaira, kötelességeire és felelősségére, a →
kormányzásra és annak intézményeire, valamint az állampolgárokkal (→
állampolgárság) való kapcsolataira vonatkoznak. A jogrendszerben
hagyományosan a ~ba sorolják a következő → jogágakat: → alkotmányjog, →
közigazgatási jog, → nemzetközi jog, → büntetőjog.

Közjogi bíráskodás: a → közjogi viták → bírói elbírálása. Ideértendő a →

választási bíráskodás, az → állambíróság eljárása, az → alkotmánybíráskodás, a
→ közigazgatási bíráskodás stb.

Közjogi érvénytelenség: Magyarországon az → Alkotmánybíróság alakította ki

a ~ fogalmát. A → jogállam lényegi feltétele a demokratikus eljárási rendben,
az ezt meghatározó → jogalkotási normák betartásával történő szabályalkotás.
Az → állami és társadalmi szervek együttműködését (→ civil szervezet, →
egyesület), tevékenységük kölcsönös ellenőrzését biztosító eljárási szabályok
betartása biztosítja az → alkotmányos döntéshozatalt. A ~ azt jelenti, hogy az
alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése érvénytelen, ezért
alkotmányellenes döntést eredményez. Az Alkotmányra visszavezethető formai
szabályok gyelmen kívül hagyása is ~gel jár. Ilyen pl. a visszaható hatály
tilalma [→ visszamenőleges jogalkotás (tilalma)], vagy az, hogy a jogszabály
hatálybalépését úgy kell megállapítani, hogy az alkalmazásra való felkészülésre
kellő idő álljon rendelkezésre.

Közjogi jogi személyek: a közjogi jogi személyiség tana Németországban és

Franciaországban a 19. sz. végén alakult ki. Elméleti ismérvei nem olyan
szilárdak, mint a → polgári jogi → jogi személyeké, egységes → törvényhozási
alapjuk sincs. A ~ közfeladat megoldására hivatottak, és általában közhatalmi
jogosítványokkal is rendelkeznek. A ~et összefoglalóan közintézménynek is
nevezik. A ~ nek három fajtája különböztethető meg: a) az → egyesülethez
közel álló → köztestület, b) az → alapítványhoz közel álló → közalapítvány, c)
a → költségvetési szervként tevékenykedő közintézet, amely forma sok nyugat-
európai → államban a → közüzemekre is kiterjed. Magyarországon az 1990
után bekövetkezett politikai változások nyomán a ~ általános törvényi alapjait
a → Polgári Törvénykönyv fektette le, és szabályozta a külön törvénnyel
létrehozható köztestületeket (pl. a Magyar Tudományos Akadémia), ill. a
közfeladat ellátását folyamatosan biztosító közalapítványt. A közintézet a
magyar jogban egyelőre nincs szabályozva. → polgári jogi jogalanyiság

Közkegyelem: → kegyelem

Közkereseti társaság: a német „offene Handelsgesellschaft” nyomán

honosodott meg Magyarországon mint nem → jogi személyiségű → gazdasági
társaság. A ~ tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy korlátlan és →
egyetemleges felelősség (→ egyetemleges jogosultság–kötelezettség) mellett közös
gazdasági tevékenységet folytatnak, és az ehhez szükséges → vagyont
rendelkezésre bocsátják. A ~ igen közel áll tartalmilag a → polgári jogi
társasághoz; de attól el is tér, mivel a) a ~nak mindig van vagyona,
minimáltőke azonban a → korlátolt felelősségű társasággal szemben nem került
meghatározásra, és → egyszemélyes társaság ~ sem lehet; b) a ~ → cégneve alatt
jogképes (→ jogképesség), és → cégbejegyzéssel keletkezik. A tagok korlátlan és
egyetemleges felelőssége folytán a ~ a leginkább személyegyesítő gazdasági
társaság. Szervezete a legegyszerűbb, formális taggyűlés és vezető tisztségviselő
nélkül is működhet. Kezdő társas vállalkozók kedvelt formája a
kisvállalkozások körében. A tagok a vagyoni hozzájárulás (→ apport) mellett a
~ban személyes közreműködésre is kötelesek. A társaság → képviseletébe
minden tag jogosult. A ~ tartozásaiért elsődlegesen saját vagyonával felel, a
tagok felelőssége mögöttes.

Közlekedési bűncselekmények: azok a →bűncselekmények, amelyek

alapesetének elsődleges → jogi tárgya a közlekedés biztonsága, de általában
veszélyeztetik az életet, a testi épséget és a → vagyont is. A ~ a következők: a
közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, → vasúti, légi vagy vízi közlekedés
veszélyeztetése, → közúti veszélyeztetés, → közúti baleset okozása, → ittas
járművezetés, → járművezetés tiltott átengedése és a → cserbenhagyás. A kisebb
→ társadalmi veszélyességű magatartások általában → szabálysértésnek
minősülnek.

Közmunka: → jogszabályban meghatározott kötelességként végzett közérdekű

(közhasznú) munka. Az intézmény a feudalizmusban gyökeredzik, de a
jobbágyfelszabadítás után is fenntartották oly módon, hogy a → községek
lakosai → törvény alapján kötelezhetők voltak utak és a községet védő gátak
fenntartására. A teljesítendő ~ felső mértékét a törvény megszabta, éspedig
eltérő nagyságban attól függően, hogy azt kézi erővel vagy igaerővel
teljesítették-e. Közveszély elhárítására ettől a ~ kötelezettségtől függetlenül
kirendelhető volt a község lakossága. A → kihágás miatt kiszabott →
pénzbüntetés behajthatatlansága esetén átváltoztatható volt ~ teljesítésére (vagy
elzárásra). A 20. században a ~ fogalma lényegileg csak a katasztrófa elleni
védekezéshez (közveszély és következményei elhárításához, → polgári
védelemhez) kötődik. Nem minősül ~nak a → büntetés-végrehajtási intézetben
fogva tartott személy kényszerfoglalkoztatása és önként vállalt munkája sem.
Nem ~ továbbá az olyan, egyébként közhasznú munka, amelynek végzése
egyik feltétele bizonyos szociális juttatásokban való részesítésnek.

Közokirat: olyan → okirat, amelyet belföldi vagy külföldi bíróság (→

bíróságok), →közjegyző vagy más → hatóság ügykörén belül, a megszabott
alakban állított ki, s amelynek az a rendeltetése, hogy bizonyítsa valamely jog
vagy kötelezettség fennállását, változását, megszűnését, avagy jogilag jelentős
tény megtörténtét. A ~ papír alapú vagy → elektronikus okirat lehet. Valódinak
minősül a ~, ha azt a kiállítóként feltüntetett személy, hatóság stb. készítette, és
az a kiállító nyilatkozatát tartalmazza. Hamis az a ~, amelyet nem a
kiállítóként feltüntetett készített, ill. ha a ~ nem a kiállítóként feltüntetett
nyilatkozatát tartalmazza. Valótlan tartalmú a ~, ha abban nem a valóságnak
megfelelő tényeket tüntették fel.

Közokirat-hamisítás: → bűncselekmény, amely hamis → közokirat készítése

vagy valódi közokirat tartalmának (lényeges tartalmi elemének)
meghamisítása, hamis vagy hamisított, ill. más nevére szóló közokirat
felhasználása útján valósul meg, ~ továbbá az is, ha valaki közreműködik
abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy
megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak
közokiratba (ún. „intellektuális” ~), végül → hivatalos személy részéről az is, ha
hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglal közokiratba.
Bizonyos változatainak már az → előkészületi cselekményei is büntetendők.
Súlyosabban minősül a hamis közokirat készítése vagy közokirat
meghamisítása, ha hivatalos személy hivatali → hatáskörével visszaélve követi
el. Az intellektuális ~ → gondatlanságból elkövetve is bűncselekmény.

Közös agrárpolitika: az → Európai Közösségekben az 1962-ben létrehozott

közös politika keretében a mezőgazdaság kérdéskörét közösségi szintre
emelték. Az 1957-es → Római Szerződés szerint a ~ elsődleges célja a
mezőgazdasági termelékenység növelése, a mezőgazdaságból élők
életszínvonalának emelése, az agrárpiacok stabilitása, a megfelelő mennyiségű,
minőségű és árszínvonalú mezőgazdasági ellátás biztosítása és a vidék fejlesztése
volt. A ~i célkitűzések elérése érdekében 1958-ban állították fel az Európai
Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot. A ~t öt alkalommal reformálták
meg (1972, 1988, 1992, 1999, 2003). Legjelentősebb átalakítását 1992-ben
hajtották végre, a cél az ár- és jövedelempolitika szétválasztása volt. A ~
szabályozás hatálya alá tartozik valamennyi, az uniós tagállamokban (→ állam)
előállított, ill. oda behozott feldolgozatlan, vagy csak elsődlegesen feldolgozott
mezőgazdasági termék, amelyeket az alapító szerződés (→ nemzetközi szerződés)
melléklete sorol fel. A ~ keretében nyújtott támogatások döntő részét a
mezőgazdasági termelők kapják. A ~ a harmadik államokból a közösségbe
irányuló olcsó mezőgazdasági exporttal szemben is védi az uniós gazdákat.

Közös birtok: olyan → birtok, amelynél a → dolog feletti tényleges → hatalom

egyidejűleg több személyt illet meg. Tipikusan ~nak minősül a → közös
tulajdon és minden olyan → jogviszony, amelynek alapján a dolog a birtokostól
időlegesen más személy hatalmába kerül (pl. → haszonélvezet, → használat
joga, → fuvarozási szerződés, → letét, → bérleti szerződés, → haszonkölcsön
alapján). ~ esetén a → birtokvédelem mindegyik birtokost önállóan megilleti. A
~osok – egymás közötti jogviszonyuk alapján – egymással szemben is
jogosultak birtokvédelemre.

Közös háztartásban élők vagyoni viszonyai: → polgári jogi társaság

Közös kereskedelempolitika: az → Európai Unió harmadik → államokkal
fennálló külkereskedelmi kapcsolatainak → hatásköri alapját, jogi szabályozási
kereteit és eszközrendszerét jelölő fogalom, tkp. a → vámunió külső
viszonyrendszerének működését biztosító politika. A ~ az → Európai Közösség
kizárólagos hatáskörébe tartozó szabályozási terület. Az alapító szerződés (→
nemzetközi szerződés) a ~ legfontosabb célkitűzésének a liberalizációt tekinti,
miszerint a ~ működtetése során a tagállamok hozzájáruljanak a
világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez, a nemzetközi kereskedelmi
korlátozások fokozatos megszüntetéséhez és a → vámakadályok
csökkentéséhez. A ~ hatáskörébe mindenek előtt az árukereskedelem viszonyai
tartoznak, azzal a fontosabb kivétellel, hogy a mezőgazdasági termékek
forgalmát a → közös agrárpolitika határozza meg. Emellett a ~ – egyes
kivételekkel – kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére, valamint a szellemi
tulajdonjogok (→ szellemi alkotások joga) kereskedelmi aspektusaira is. A ~
eszközrendszere felöleli többek között a vámtarifák módosítását, a
liberalizációs intézkedések egységesítését, az exportpolitikát, valamint az olyan
kereskedelmi védelmi eszközöket, mint a dömpingellenes intézkedéseket, vagy
a támogatott importtal szembeni fellépést. Emellett a ~ működtetését
szerződéses eszközök (vámtarifa-megállapodások, kereskedelmi →
egyezmények) biztosítják. A → Lisszaboni Szerződés módosítása nyomán a
közvetlen beruházások kereskedelmi kérdései is a ~ hatáskörébe kerültek.

Közös kül- és biztonságpolitika: a ~ létrehozását a → Maastrichti Szerződés

mondta ki és az → Európai Unió második, kormányközi (→ kormány)
jelleggel működő pillérét jelenti. Legfontosabb célja az Európai Unió
függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek védelme. Az uniós
tagállamok (→ állam) külügyminisztereinek (→ miniszter) testülete a ~i
együttműködés és az operatív döntéshozatal elsődleges fóruma. A ~ külső
képviselete és megjelenítése a mindenkori uniós elnökség (→ Európai Unió)
feladata, akit ebben az → Európai Unió Tanácsának főtitkára segít. Mellettük
az → Amszterdami Szerződés óta a tagállamok főképviselője képviseli az uniós
álláspontját a külvilág felé és segíti koordinálni a szervezet (→ nemzetközi
szervezet) külső fellépését. Az → Európai Tanács ülésein rögzíti a ~ elveit és fő
irányait, jelentősebb kérdéseiről közös álláspontot alakít ki. A ~ legfőbb
eszköze az együttes fellépések kidolgozása és megvalósítása, melyek végrehajtása
kötelező a tagállamok számára. A döntések általában → konszenzussal
születnek. Az Amszterdami Szerződés vezette be a közös stratégiák fogalmát,
amely egy adott témakörre vonatkozó irányelvek és alapelvek összességét
jelenti. További új elem lett a konstruktív tartózkodás intézménye, mely
lehetővé tette együttes fellépés megindítását abban az esetben is, ha néhány
tagállam a tartózkodás mellett dönt.

Közös tulajdon: már a → római jogban is ismert volt a ~ (condominium). Azt

jelenti, hogy a → tulajdonjog ugyanazon a dolgon (→ dolog) meghatározott
hányadok szerint több tulajdonost illet meg. ~nál a tulajdonjog oszlik meg
eszmei hányadok szerint, tehát nem a dolog van megosztva a tulajdonostársak
között, hanem a dologra vonatkozó tulajdonjog. A ~ sajátossága, hogy
tulajdonjogát valamennyi tulajdonostárs az őt megillető hányad erejéig az
egész dologra nézve gyakorolhatja. A közösség tagja csak társaival teljes
akarategységben és az egész dologra kiható módon cselekedhet, érdekeiket
egymáséihoz kell igazítaniuk és össze kell hangolniuk. A tulajdonostársak
általában szótöbbséggel határoznak a dolog birtoklása (→ birtoklás joga), →
használata és a kiadások tekintetében, a tulajdonostársak egyhangú határozata
szükséges a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz, valamint az
egész dolog megterheléséhez, továbbá az egész dolog feletti rendelkezéshez (→
rendelkezési jog). Saját tulajdoni hányadával azonban a tulajdonostárs szabadon
rendelkezik. A tulajdonközösség megszüntetését bármelyik tulajdonostárs –
külön indok nélkül is – követelheti. A ~ megszüntetésének két módja
lehetséges: a → természetbeni megosztás (a dolgot a tulajdoni hányadok szerint
zikailag megosztják), továbbá a dologra vonatkozó megosztott tulajdonjog
egységesítése [a ~ban álló dolog ellenérték (→ ellenszolgáltatás) fejében
valamelyik tulajdonostárs tulajdonába kerül, vagy a közös dolgot más
tulajdonába adják]. A tulajdonközösség megszüntetésének módjáról a felek
megállapodása az irányadó. Abban az esetben, ha a tulajdonostársak nem
tudnak megállapodni, a ~t a → bíróság szüntetheti meg.

Közösség elleni izgatás: → bűntett, amely megvalósul a magyar nemzet,

valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai
ellen nagy nyilvánosság előtt történő gyűlöletre uszítással. A gyűlölet heves
ellenséges érzelem. Arra való uszítás olyan gondolatközlés, amely nem vagy
nem főként fogalmi-logikai eszközökkel, hanem elsősorban az érzelmek és
indulatok felkorbácsolása által igyekszik a közlés címzettjeiben heves ellenséges
érzelmeket kelteni, s ezáltal az érintett csoport elleni tettekre hangolni

Közösségi jog: → uniós jog, → Európai Közösségek, → Európai Unió

Közraktári szerződés: a közraktár és az áru letevője közötti írásbeli →

szerződés, amelynek alapján a közraktár köteles a nála letett árut időlegesen
megőrizni és arról közraktári jegyet kiállítani, míg a letevő köteles közraktári
díjat zetni. A ~ csak határozott időre szólhat, és 1 évnél hosszabb nem lehet. A
~ben meg kell határozni a → teljesítés helyét, az áru mennyiségét, minőségét,
értékét, a raktárban való elhelyezésének és raktározásának módját – amely
történhet a többi árutól elkülönítve, ill. a többi letevő azonos fajú
helyettesíthető áruival összekeverve –, ill. a közraktári díjat. A közraktári jegy a
~ alapján letétbe tett áruról kiállított rendeletre szóló → értékpapír, amely a
közraktár részéről az áru átvételének elismerését jelenti, és kiszolgáltatásra
vonatkozó kötelezettségét bizonyítja. A közraktári jegy két részből, az
árujegyből és a zálogjegyből áll. Az árujegy és a zálogjegy együttes birtoklása
jogosít a közraktárban elhelyezett áru kiszolgáltatásának igénylésére. A
közraktári jegy, ill. bármely része külön is, forgatással átruházható. → Törvény
eltérő rendelkezése hiányában a forgatásra a → váltójogi szabályok az
irányadóak. A zálogjegy külön történő forgatásával a közraktári jegy birtokosa
kölcsönt vehet fel, amely esetben a zálogjegy az azon feltüntetett összeg iránti
pénzkövetelést testesít meg, és ennek fedezetéül → zálogjogot biztosít
birtokosának (a hitelezőnek) a közraktárban elhelyezett árun. A közraktár a
nála elhelyezett árut annak köteles kiszolgáltatni, aki az árujegyet és a
zálogjegyet részére visszaadja, vagy az árujegyet részére visszaadja és a
zálogjegyen feltüntetett követelés összegét a közraktárnál → letétbe helyezi. A
~ teljesítésével kapcsolatban speciális, a fentiekben részletezett közraktári
felelősségről lehet beszélni. → kereskedelmi ügylet

Közösségi versenyjog: → uniós versenypolitika

Közreműködő: a → polgári jogban az a személy, akinek segítségét a →

kötelezett igénybe veszi a kötelezettség → teljesítése, során (teljesítési segéd).
Nem minősül teljesítési segédnek az, akit a kötelezett nem a szóban forgó →
szerződés teljesítéséhez vesz igénybe. A teljesítési segéd nem válik a jogosult és a
kötelezett közötti szerződéses viszony alanyává, ő általában a kötelezettel áll →
jogviszonyban. A ~ igénybevételéhez nem szükséges a jogosult hozzájárulása,
igénybevételére a kötelezettnek → alanyi joga van. A kötelezett → objektív
felelősséggel tartozik a ~ eljárásáért, saját vétlensége esetén is beáll tehát a
felelősség (→ kártérítési felelősség, → vétkesség). A jogosult a szerződés
teljesítését teljesítési segéd igénybevétele esetén is csak a kötelezetten kérheti
számon. A szerződés megszegésének jogkövetkezményei akkor is csak a
szerződés szerinti kötelezettel szemben érvényesíthetők, ha a → szerződésszegést
eredményező tények a ~ magatartására vezethetők vissza. A teljesítési segéddel
szemben a jogosult csak akkor léphet fel közvetlenül, ha az a szerződés
teljesítésére irányuló tevékenységhez képest olyan többlettényállást valósít meg,
ami megalapozza a szerződésen kívüli kártérítési igény érvényesítését (→
deliktuális felelősség). A személyhez kötött → szolgáltatások esetén eltérően
alakul a ~ igénybevétele. Ilyenkor, mivel nem forgalmi jellegű a szolgáltatás,
más nem teljesítheti a → kötelem tartalmát jelentő szolgáltatást (művészi,
tudományos szolgáltatások, a jogosult eltartására irányuló kötelmek, ill. a
bizalmi jellegű szolgáltatások).

Közrend (ordre public – fr.): jogi fogalomként a → Code civilben tűnt fel,
kimondva, hogy a felek megegyezése nem sértheti azokat a → törvényeket,
amelyek a ~re vonatkoznak, vagy a jó erkölcsbe ütköznek. Ez a rendelkezés
tehát a → szerződéssel szemben védi a ~et, s ezt fejlesztette tovább a → bírói
gyakorlat a külföldi törvény alkalmazásának az eseteire, így vált általánosan
elfogadott szabállyá, hogy a külföldi törvény nem alkalmazható, ha
alkalmazása a bíróság (→ bíróságok) → államának, a ~jét sértené. A →
jogtudomány különböző szempontok szerint igyekszik de niálni azt a
társadalmi érdeket, amelynek védelmére a ~ szolgál. Kétségtelenül vannak
törvények (elsősorban → alkotmányos tételek), amelyeknek érvényesülését a
külföldi törvény alkalmazása nem akadályozhatja. Nyilvánvaló pl., ha egy
állam → családjogi rendszere monogam → házasságon alapszik, ennek →
anyakönyvi → hatósága előtt nem köthet házasságot olyan személy, aki érvényes
házasságban él, még akkor sem, ha hazai joga (→ lex patriae) szerint ennek
nincs akadálya. Az alkotmányos tételek nem merítik ki az ilyen módon
védelemben részesülő társadalmi célokat; ilyeneknek minősülnek az alapvető
→ emberi jogok és erkölcsi követelmények is. A ~ nem lehet a külföldi jog
feletti bírálat: nem a → tárgyi jog tartalma miatt mellőzik a külföldi norma
alkalmazását, hanem annak a joghatásnak az elkerülésére, amelyet a külföldi
jog az adott államban okozna.

Közrend elleni bűncselekmények: olyan → bűncselekmények, amelyek a

közrendet, azaz a társadalmi együttélés jogilag szabályozott rendjét támadják,
de nem illeszthetők be a → Büntető Törvénykönyv más fejezeteibe. A Büntető
Törvénykönyv a ~ 4 csoportját alakította ki: a közbiztonság, a köznyugalom, a
közbizalom és a közegészség elleni bűncselekmények tényállásait. A
közbiztonság elleni bűncselekmények pl. → közveszélyokozás, → közérdekű
üzem működésének megzavarása, → terrorcselekmény, → légi jármű, vasúti, vízi,
közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba
kerítése, tiltott állatviadal szervezése, a veszélyes eb tartásával kapcsolatos
kötelezettség megszegése, továbbá a → bűnszervezetben részvétel. A
köznyugalom elleni bűncselekmények negatív kihatása a közvéleményben
észlelhető nyugtalanság, ilyennek minősül pl. a → közveszéllyel fenyegetés és a
→ garázdaság. A közbizalom elleni bűncselekmények körébe a különféle →
okirathamisítási cselekmények tartoznak. A közegészségügy → büntetőjogi
védelmét szolgálja a → kábítószerrel való visszaélés és a → kóros szenvedélykeltés
bűncselekménnyé nyilvánítása. A környezetvédelmi büntetőjogi tényállások is
nagyrészt a közegészség elleni bűncselekmények között nyertek elhelyezést (→
környezetkárosítás, → természetkárosítás).

Közrendi záradék: az egyébként irányadó külföldi → magánjog

alkalmazásának megtagadására feljogosító szabály. A ~ a területi → állam
(fórum) → jogrendbe, kivált → alkotmánya alapvető elveibe ütköző külföldi
jog alkalmazásának megtagadására jogosítja vagy kötelezi a jogalkalmazót (→
jogalkalmazás). → közrend

Község: lakott és lakatlan területrészekből álló, jogilag és térképileg lehatárolt,

→ jogszabály által ~i → jogállásúnak minősített közigazgatási területi egység
(→ közigazgatási területi beosztás). A → helyi önkormányzatokról szóló →
törvény alapján Magyarországon méretétől és népességszámától függetlenül
minden ~ egyben helyi önkormányzat is, amely a feladat- és → hatáskörébe
tartozó helyi érdekű közügyekben önállóan jár el. Választott testülete a
képviselő-testület. A helyi választópolgárok → népszavazással megerősített
kezdeményezésére új ~ alakítható az olyan elkülönült, legalább 300 lakosú
településrészből, amely a szolgáltatások színvonalának csökkenése nélkül képes
az önkormányzati jogok gyakorlására, a települési önkormányzatok által
kötelezően ellátandó feladatok teljesítésére úgy, hogy a működés pénzügyi
feltételei mind a megmaradott anyatelepülés, mind az új ~ esetében pótlólagos
támogatás nélkül rendelkezésre álljanak. A ~alakítási kezdeményezésről – a
belügy→miniszter útján – a → köztársasági elnök dönt. A nagy~i címet
azoknak a településeknek a képviselő-testületei használhatják, amelyek
területén a helyi önkormányzatokról szóló törvény hatálybalépésekor nagy~i
tanácsok (→ tanácsrendszer) működtek, továbbá azok, amelyek területén
legalább 5000 lakos él. A tanácsrendszer 1950. évi bevezetését megelőzően
azok a ~ek voltak nagy~ek, amelyek a törvény által rájuk ruházott teendőiket
saját erejükből el tudták látni és önálló → jegyzőt tartottak. Az erre nem képes
kis~eknek más ~ekkel kellett szövetkezniük, ezért → körjegyzőségeket hoztak
létre.

Községi bíráskodás: a feudális → községi → önkormányzat talaján kialakuló és

több → államban (közöttük Magyarországon) később is fenntartott helyi →
bagatell bíráskodás, amelyet a kisebb jelentőségű → polgári és →
büntetőügyekben (→ kihágási ügyekben) általában helyi → közigazgatási
tisztviselők gyakoroltak.

Közszemérem megsértése: → bűncselekmény, amely szexuális áruk

forgalmazására vonatkozó → közigazgatási előírások súlyos megsértése által
valósul meg.

Közszolgálati zetés: → illetmény

Közszolgálati etika: közszolgálatban (→ közszolgálati jog) dolgozók

(Magyarországon: → köztisztviselők, → közalkalmazottak, más közszolgálati
rétegek: → bírók, → ügyészek, fegyveres testületek dolgozói) számára irányadó
etikai szabályok összessége, és az ezt vizsgáló tudomány. A ~ az angolszász
nyelvterületen alakult ki. Mindemellett a Német Szövetségi Köztársaságban a
közigazgatási szakmai szokások (hagyományok) ma is oly erősek, hogy ezek
jelentik a ~ t. Az egyes közszolgálati rétegek ~t kódexekben rögzítik,
amelyekben az adott szakma etikai elvárásai nyernek összegzést.
Magyarországon az 1990-es évektől több közalkalmazotti réteg, valamint a
katonák, rendőrök, ügyészek, és részlegesen a bírák számára is alkottak etikai
kódexet.

Közszolgálati jog: a közintézményeknél dolgozók (service public) →

munkaviszonyát szabályozó → jogszabályok. A ~ Magyarországon két részből
áll: a → közalkalmazotti és a → köztisztviselői jogból. A közszolgálat tágabb
fogalma a frankofon–latin és az angolszász → jogrendszerben ismert, ahol
mindenki, munkaköri beosztásától függetlenül közalkalmazottnak minősül. A
közalkalmazottak státusa a gazdasági szférában munkaviszonyban állókhoz
képest bizonyos védelmet élvez, pl. → munkáltatói munkaviszony-
megszüntetés csak súlyos fegyelmi (→ fegyelmi felelősség) esetén lehetséges, de
kötelezettségeik is nagyobbak (pl. → sztrájk tilalma). A német
jogrendszereknél (NSZK, Ausztria, Svájc) kialakult hivatalnokjog
(Beamtenrecht) esetében a privilegizált helyzetű közalkalmazotti kör szűkebb,
viszont a tisztviselői kör tágabb. Tisztviselőnek, azaz hivatalnoknak minősül
ugyanis minden olyan → hatósági és nem hatósági jellegű közintézménynél
(hivatalnál) dolgozó munkatárs, akinek munkaköri tevékenysége a hivatal
érdemi működését biztosítja, függetlenül attól, hogy a tevékenység hatósági
vagy egyéb hivatalnoki jellegű. A közintézménynél nem hivatalnoki, azaz
ügyintézői, hanem csak ügyviteli vagy kisegítő munkát végző →
munkavállalók, nem közalkalmazotti, hanem csak magán-munkavállaló
(alkalmazotti, ill. munkás) betagolással dolgoznak. A magyar jog e két
megoldást sajátosan ötvözi, s a nem hatóságként működő közintézmények
valamennyi munkatársát közalkalmazottnak, míg a hatóságok valamennyi
alkalmazottját köztisztviselőnek minősíti. E köztisztviselői körön belül
azonban a → törvény a hatósági tevékenységet végző köztisztviselőket bizonyos
mértékig külön kezeli.

Közszolgálati Törvényszék: → Európai Bíróság

Közszolgáltatási szerződés (→ közüzemi szerződés): → szerződés, amelynek

alapján a közüzemi szolgáltatást végző → gazdálkodó szervezet a fogyasztó
igénye és rendelkezése szerint meghatározott időponttól kezdődően közüzemi
→ szolgáltatás → teljesítését vállalja. A közüzemi szolgáltatást (víz, gáz, villamos
energia) a közüzem folyamatosan és biztonságosan köteles teljesíteni, s ennek
ellenértékeként (→ ellenszolgáltatás) a fogyasztó a szerződésben meghatározott
időszakonként díj zetésre köteles. A ~ek sajátossága, hogy a szolgáltató
közüzem általában kizárólagos szolgáltató (→ monopólium), és így piaci
fölényben van a fogyasztóval szemben. Ennek ellensúlyozására az alapvető
közszolgáltatásokat, úgymint víz-, gáz-, melegvíz-szolgáltatás nem, vagy csak
akkor lehet megtagadni, ha a fogyasztó a szerződésben meghatározott
kötelezettségének huzamosabb időn át, felszólításra sem tesz eleget.

Köztársaság: politikai berendezkedés, a → monarchia ellentéte, amely

történetileg annak tagadásaként, mint nem-monarchia, tehát több személy
uralma alakult ki. A klasszikus görög → városállamok, tudománya ennek két
alapvető változatát, a kevesek, ill. az egész nép uralmát különböztette meg, s
mindkét típuson belül további osztályozásokat ismert (arisztokrácia, oligarchia,
timokrácia, → demokrácia, ochlokrácia stb.). Ma már e megkülönböztetések
egy része csupán történeti érdekességű, az az osztályozás viszont, amellyel →
Machiavelli a monarchiát és a ~ot, mint a politikai berendezkedés két alapvető
formáját említette, mindmáig fennmaradt. A ~ban az → államfői tisztséget a
rendszerint meghatározott időre választott → ~i elnök tölti be, akinek →
jogállása, azonban az → alkotmányos szabályozástól és gyakorlattól függően
nagyon különböző lehet. A prezidenciális rendszerben (→ prezidenciális ~) az
elnök a végrehajtó → hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) feje, s az
általa kinevezett → miniszterek csak neki felelősek, míg a → parlamentáris
~ban az államfő döntései a parlamenti erőviszonyok függvényei, s a tényleges
hatalmat egyrészt a parlament, másrészt az annak felelős → kormány
gyakorolja. A II. világháború után létrejött szovjet típusú rendszerek magukat
népi ~nak nyilvánították, → államiságuk jelölésére pedig a nép~ elnevezést
használták. Magyarország az államalapítástól mintegy kilenc és fél évszázadon
keresztül monarchia volt. Az 1849. ápr. 14-én kelt → Függetlenségi Nyilatkozat
kimondta ugyan, hogy a Habsburg–Lotharingiai-ház Magyarország, Erdély és
a hozzá tartozó minden részek feletti uralkodásból „örökre kizáratik és
kirekesztetik”, az ország jövőbeni → államformájának. kérdésében, azonban
kifejezetten nem döntött. IV. Károly az 1918. nov. 13-án kelt ún. eckartsaui
levélben bejelentette, hogy lemond az államügyek vitelében való részvételről és
eleve elismeri azt a döntést, amely Magyarország jövendő államformáját
megállapítja. Az 1918. nov. 16-i ún. néphatározat Magyarországot minden
más országtól független és önálló nép~gá nyilvánította, s a → Nemzeti Tanács
végrehajtó bizottsága 1919. jan. 11-én Károlyi Mihályt ideiglenes államfői (~i
elnöki) → hatáskörrel ruházta fel. 1919. márc. 21-én a Forradalmi
Kormányzótanács proklamálta a Tanács~ létrejöttét. Az 1920. évi I. tc. az
államforma kérdésében nem döntött, kimondta azonban: a → nemzetgyűlés
addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezik,
az államfői teendők ideiglenes ellátására → kormányzót választ. A II.
világháború után az állam hivatalos elnevezéséből a királyságra utaló jelzőt az
538/1945. ME rendelet törölte. Magyarország államformájáról az 1946. évi I.
tc. rendelkezett. Ez a → jogszabály nem csak azt mondta ki, Magyarország ~,
hanem meghatározta a kormányzati (→ kormányzás) rendszert, benne a
köztársasági elnök alkotmányos helyzetét is. A nép~ról az 1949. évi alkotmány
rendelkezett, s az ország 1989 végéig nép~ volt, ahol az államfői feladatokat az
→ Elnöki Tanács látta el. Az 1989-es átfogó alkotmánymódosítás nyomán
1989. okt. 23-án megtörtént a Magyar ~ kikiáltása.

Köztársasági elnök: → államfő, aki → köztársasági → államformájú →

államokban az állam legfőbb → közjogi méltósága. A ~öt közvetlenül, vagy a
törvényhozás (→ parlament), vagy egy különleges összetételű, erre a célra
létrehozott testület (pl. → elektori kollégium) által határozott időre választják.
A közvetlen választás erősebb legitimációs forrás: a kormányzati (→
kormányzás) szerepkörrel (→ prezidenciális köztársaság), ill. a törvényhozást
ellensúlyozó → hatáskörrel rendelkező ~ általában ilyen módon kapja
megbízatását. Ha a ~öt a törvényhozás választja meg, ez általában különleges
eljárási szabályok (minősített szavazati arány, többfordulós → szavazás, titkos
vagy közfelkiáltásos szavazás) alkalmazásával történik. A választás lehet egy-
vagy többfordulós. A ~i tiszt betöltésének speciális feltételei lehetnek: bizonyos
életkor (35, 40, 45 év), születéssel megszerzett → állampolgárság, hosszabb
állandó lakás az adott állam területén stb. A ~i megbízatás időtartama változó
(pl. 4, 5, 7 év), ami általában nem esik egybe a törvényhozás megbízatásának
időtartamával. Az egyszeri újraválasztás általában megengedett. A ~
megbízatása többféle okból (pl. a megbízatás lejárta, a megbízatás elvesztését is
kimondó felelősség megállapítása, a tisztség ellátására alkalmatlanná tevő
betegség kimondása) szűnhet meg. A ~öt politikai felelősség a parlament előtt
általában még abban az esetben sem terheli, ha megbízatását e testülettől kapta,
közjogi felelőssége az → alkotmány és a → törvények megtartására terjed ki;
ezek megsértése esetén tisztségétől megfosztható. Az eljárás megindítása
rendszerint a törvényhozás vagy egyik → kamarájának hatáskörébe tartozik,
amely arról minősített, rendszerint kétharmados szavazati aránnyal dönt. Az
eljárás lefolytatása tartozhat különleges bírói fórumra (→ bíróságok), pl. →
állambíróságra; újabban erre inkább az → alkotmánybíróságok jogosultak.
Magyarországon a ~i intézményt az 1946. évi I. tv. után az 1989. évi XXXI.
tv. állította vissza. A magyar ~ kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az
államszervezet demokratikus működése felett. A ~öt az → Országgyűlés 5 évre
választja; a szükséghez képest többszöri szavazásnak van helye: az első két
szavazás során kétharmados többségre, a harmadik szavazás során a
megválasztáshoz a szavazatok többségére van szükség. ~ké választható minden
→ választójoggal rendelkező magyar állampolgár (→ magyar állampolgárság),
aki a választás napján 35. életévét betöltötte. A ~öt tisztségében legfeljebb egy
alkalommal lehet újraválasztani. A ~ megbízatása megszűnik a megbízatás
idejének lejártával; a ~ halálával; a feladatkör ellátását 90 napon túl
lehetetlenné tévő állapottal; az összeférhetetlenség kimondásával: erről az
Országgyűlés bármely → országgyűlési képviselő indítványára kétharmados
többséggel határoz; lemondással; s a ~i tisztségtől való megfosztással. A ~
személye sérthetetlen. Ha a ~ tisztségének gyakorlása során az alkotmányt vagy
valamely más törvényt szándékosan megsérti, tisztségétől megfosztható. Az
eljárást az Országgyűlés tagjainak egyötöde indítványozhatja, a felelősségre
vonási eljárás megindításához a képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
A cselekmény elbírálása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Ha az
Alkotmánybíróság az eljárás eredményeként a törvénysértés tényét
megállapítja, a ~öt tisztségétől megfoszthatja. Amennyiben a ~ ellen a
felelősségre vonási eljárás hivatali ideje alatt a hivatali tevékenységével
összefüggésben elkövetett → bűncselekmény miatt indult, szándékos
bűncselekmény elkövetésének megállapítása esetén az Alkotmánybíróság a →
Büntető Törvénykönyvben az adott cselekményre meghatározott bármely
büntetést és intézkedést alkalmazhatja. A ~ ellen egyéb cselekmény miatt →
büntetőeljárást csak megbízatásának megszűnése után lehet indítani. A ~
hatásköreinek egy részét → miniszteri ellenjegyzés mellett, másik részét
ellenjegyzés nélkül gyakorolja. Miniszter ellenjegyzése szükséges a →
nemzetközi szerződés megkötéséhez, → nagykövetek és → követek
megbízásához, fogadásához, → államtitkárok, egyetemi tanárok, a Nemzeti
Bank elnökének stb. kinevezéséhez, címek, érdemrendek adományozásához,
egyéni kegyelmezéshez (→ kegyelem), állampolgársági ügyekben való
döntésekhez stb. Az Országgyűlés a ~ javaslatára választja meg az →
országgyűlési biztosokat, továbbá a Legfelsőbb Bíróság elnökét (→ bírói
szervezet), a legfőbb → ügyészt. E hatáskörök gyakorlása nem igényel
miniszteri ellenjegyzést. A ~ részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az →
országgyűlési bizottságok ülésein, javaslatot tehet az Országgyűlésnek, törvényt
és → népszavazást kezdeményezhet. Az Országgyűlést alakuló ülésre a ~ hívja
össze, kérelmére rendkívüli ülésre vagy ülésszakra kell összehívni, az ülést
legfeljebb 30 napra elnapolhatja; feloszlathatja az Országgyűlést, ha ugyanaz az
Országgyűlés megbízatása idején 12 hónapon belül legalább 4 esetben
megvonja a bizalmat a → kormánytól, ill., ha a kormány megbízatásának
megszűnése esetén az általa miniszterelnöknek (→ kormányfő) javasolt
személyt az első személyi javaslat megtételének napjától számított 40 napon
belül az Országgyűlés nem választja meg. A ~ közreműködik a
kormányalakításban is, a miniszterelnököt a ~ javaslatára az Országgyűlés
választja tagjai többségének szavazatával. A minisztereket a miniszterelnök
javaslatára a ~ nevezi ki. Ha az Országgyűlés akadályoztatva van, a ~ jogosult a
→ hadiállapot kinyilvánítására, a → rendkívüli állapot kihirdetésére és a
Honvédelmi Tanács létrehozására, továbbá a → szükségállapot kihirdetésére. Az
Országgyűlés által elfogadott törvényt, ha azzal, vagy annak valamelyik
rendelkezésével nem ért egyet, aláírás előtt annak kézhezvételétől számított 15,
sürgős esetben 5 napon belül visszaküldheti az Országgyűlésnek. Ha az
Országgyűlés a visszaküldött törvényt újra elfogadja, a ~ azt kihirdetni köteles.
Az említett → határidőn belül a ~ a törvényt az Alkotmánybíróságnak is
megküldheti normakontrollra. Ha az Alkotmánybíróság – soron kívüli
eljárásban – az alkotmányellenességet megállapítja, a ~ a törvényt az
Országgyűlésnek visszaküldi, egyébként köteles a törvényt aláírni, és 5 napon
belül kihirdetni (→ vétójog). A ~ a fegyveres erők főparancsnoka.

Köztársasági megbízott: a magyar → közigazgatásban 1990 és 1994 között

létezett, a → helyi önkormányzatok → törvényességi → ellenőrzésével megbízott
közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei). A ~ intézményét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
hozta létre. Az országosan szervezett hét regionális (két-három → megyét
átfogó) → illetékességű, valamint a → fővárosi ~ fő feladatai voltak: a) a helyi
önkormányzatok feletti törvényességi → ellenőrzés gyakorlása; b)
meghatározott ügyekben első, ill. másodfokú → hatósági feladatok ellátása; c)
egyéb államigazgatási feladatok végrehajtása; d) illetékességi területén a saját
hivatala, a → dekoncentrált szervek, ill. a helyi önkormányzatok hivatalai
közötti koordináció. A címzetes → államtitkári rangban levő ~ak
tevékenységét a → kormány a belügy→miniszter útján irányította. A ~i
intézményt 1994-ben megszüntették, fő feladatait a volt megyei ~i
hivatalokból átalakult megyei (fővárosi) → közigazgatási hivatalok vették át.

Közteherviselés: a közterhek fedezésének → alkotmányos elve, amely szerint

az állampolgárok (→ állampolgárság) közösen (de nem feltétlenül egyenlően,
csak képességük szerint) kötelesek a közkiadások fedezéséhez hozzájárulni. A ~
alkotmányos elvként főleg a feudális → privilégiumok. tagadására és
újrabevezetésének magakadályozására szolgált, a modern → alkotmányjogban
pedig az → adó zetési kötelezettség alkotmányos alapja és egyik korlátja.

Köztestület: az érdekeltek önkéntes belépésén, nemritkán az érdekeltek

kényszertagságán alapuló → közjogi jogi személynek minősülő →
önkormányzati szerv (Magyar Tudományos Akadémia; gazdasági és szakmai →
kamarák stb.), amelyek → törvényi rendelkezésre, nem az → egyesülési jog
alapján jönnek létre. Közfeladatokat, → közigazgatási feladatokat is ellátnak,
ez utóbbi keretei között saját tagjaik vonatkozásában bizonyos közhatalommal
is rendelkeznek. Az → állami szervek – különböző terjedelemben – →
felügyeleti jogot gyakorolnak felettük. A Magyar Tudományos Akadémia a
legtípikusabb ~; kölön törvény szabályozza felépítését, feladatkörét,
működését; saját elkülönült tagsággal rendelkezik; országosan részt vállal a
tudományos kutatások szervezéséből, koordinálásából, a tudományos cím
adományozásának feladatköréből.

Köztisztviselő: a közigazgatási szervvel (→ közigazgatás helyi szervei, →

közigazgatás központi szervei) közszolgálati (→ közszolgálati jog) →
jogviszonyban álló tisztviselő (vezető vagy ügyintéző), aki a közigazgatási szerv
feladat- és → hatáskörében ügydöntő, ill. érdemi tevékenységet lát el. Speciális
→ munkaviszonynak minősül a ~i jogviszony, amelynek létesítése → büntetlen
előéletű, cselekvőképes (→ cselekvőképesség), előírt képesítéssel, → magyar
állampolgársággal és egyéb feltételekkel rendelkező személy kinevezésével,
ennek elfogadásával és a ~ eskütételével következik be. A ~k → kollektív
(tarifa-) szerződést nem köthetnek. A ~ előmenetele és → illetménye közötti
szoros összefüggést az előmeneteli tábla és annak zetési fokozatai szemléltetik.
A ~i jogviszony tartalmának szigni káns részét a ~ kötelességei jellemzik,
amelyek közé sorolható a → törvényesség tiszteletben tartásának a fokozott
elvárása, hivatali funkciói ellátása során tanúsítandó elfogulatlanság és
politikasemlegesség, hivatalához méltó tevékenység és életvitel. Az 1945 előtti
magyar → közigazgatási jog a közhivatalnok fogalmával jelölte meg együttesen
a közszolgálatban tisztviselőként vagy alkalmazottként dolgozókat. Sajátos ~i
jogviszony a → bíróságok és az → ügyészségek → munkavállalóinak szolgálati
jogviszonya is. A hivatásos katonák stb. szolgálati viszonya rokon természetű a
~ közszolgálati jogviszonyával. → karrierrendszer

Köztörvényhatóság: → törvényhatóság

Köztulajdon: a tulajdon egy fajtáját jelölő kifejezés, amelyet a → jogszabályok

és a → jogi nyelv kétféle értelemben használ: a) A jogilag pontatlan –
közgazdasági megközelítésű – fogalom, amely a közösség tulajdonát jelöli, az
1980-as években előszeretettel használták a társadalmi tulajdon kifejezés
helyett az → állami szervek, → szövetkezetek tulajdonára; az állami tulajdon
(→ állami tulajdonjog) szinonimájaként is előfordul, b) A fogalom másik –
helyes – értelme a → közigazgatási szervek tulajdonában álló → vagyontárgyak
bizonyos csoportját jelöli. Nem az állam → magánjogi úton használt
vagyontárgyai (kincstári erdők, uradalmak stb.) értendők ide, hanem az
államnak ugyancsak tulajdonát tevő, de nyilván jogi alapon közhasználatra
szolgáló vagyontárgyai (közutak, közfolyók, középületek stb.) tartoznak ebbe a
kategóriába. Ezeknek a tiszta → magántulajdontól eltérő sajátosságuk főleg
abban van, hogy közigazgatási rendeltetésüknél fogva nem birtokolhatók el
(→ elbirtoklás), nem zálogosíthatok el (→ zálogjog), magánszerződési úton
bérbe nem adhatók (→ bérleti szerződés), el nem idegeníthetők (→ elidegenítési
tilalom). A ~nak az a sajátossága az állami tulajdonhoz képest, hogy
mindenkinek – elvileg korlátozás nélkül – rendelkezésére áll, bárki
használhatja, a használattól a tulajdonos senkit nem zárhat el (legfeljebb a →
használatot különös esetekben engedélyhez kötheti).

Közúti baleset okozása: → vétség, amelynek → elkövetési magatartása a közúti

közlekedés szabályainak a megszegése. E szabályokat alapvetően a → KRESZ
tartalmazza. A → bűncselekmény megvalósításához eredmény szükséges, ez az
alaptényállásban másnak vagy másoknak súlyos → testi sértés gondatlan
okozása (→ gondatlanság). A súlyos testi sértésnél kisebb súlyú következmény
(közvetlen veszély vagy könnyű testi sértés) gondatlan előidézése →
szabálysértésnek minősül. Aki a veszélyhelyzetet szándékosan (→ szándékosság)
idézi elő az → közúti veszélyeztetés minősített esete miatt felel. Minősített
esetei: maradandó fogyatékosság, → halál okozása.

Közúti veszélyeztetés: → bűntett, amelynek → elkövetési magatartása a közúti

közlekedés szabályainak a megszegése. A közúti közlekedés szabályait a →
KRESZ tartalmazza. Az olyan magatartás, amely ellentétes az e →
jogszabályban meghatározott parancsokkal vagy tilalmakkal, → bűncselekményt
alapozhat meg. Ez a bűntett az eredmény bekövetkezésekor, vagyis más vagy
mások életének vagy testi épségének közvetlen veszélyeztetésével valósul meg.
A ~ sajátossága, hogy csak szándékosan követhető el (→ szándékosság). Az
elkövető (→ elkövetők) szándékának mind a közúti közlekedési szabályszegésre,
mind pedig a közvetlen veszélyhelyzet okozására ki kell terjednie. A bűntett →
minősítő körülményei a súlyos → testi sértés, a tömegszerencsétlenség, a → halál
okozása.

Közügyektől eltiltás: jogfosztó-jogkorlátozó jellegű → mellékbüntetés;

alkalmazása két → törvényi feltételhez kötött. Az első feltétel: szándékos (→
szándékosság) → bűncselekmény elkövetése miatt az elkövető végrehajtandó →
szabadságvesztésre. ítélése. A másik az, hogy az elkövető méltatlan a
közügyekben való részvételre. A méltatlanság megállapítása egyrészt az
elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyának, jellegének, másrészt az elkövető
személyiségének, életvitelének az értékelése alapján történhet. A közügyektől
eltiltott nem vehet részt → népképviseleti szerv tagjainak választásában, →
népszavazásban és → népi kezdeményezésben; nem lehet → hivatalos személy;
nem működhet népképviseleti szerv testületében (bizottságában); nem viselhet
tisztséget társadalmi szervezetben, szövetkezetben, → egyesületben; nem érhet
el katonai rendfokozatot; nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés
elfogadására engedélyt. Mindezek a jövőre nézve korlátozzák az elítéltet
meghatározott jogok megszerzésében és gyakorlásában. A közügyektől eltiltott
a jelenre vonatkozóan elveszíti a már meglévő jogait. Így elveszíti mindazon
tagságát, állását, tisztségét vagy megbízását, amelynek elnyerését a törvény
kizárja; továbbá elveszti katonai rendfokozatát, belföldi kitüntetését és azt a
jogát, hogy külföldi kitüntetést viselhessen. A ~ legrövidebb tartama 1 év,
leghosszabb tartama 10 év. A ~ tartama az → ítélet → jogerőre emelkedésével
kezdődik. Ebbe nem számít bele az az idő, amikor a ~sal érintett jogok
szünetelnek, de az az idő sem, amikor az elítélt kivonja magát a
szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot (→ feltételes
szabadságra bocsátás) nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a
~ tartamába be kell számítani. Más → jogszabályok rendelkezéseiből
következően a ~ hatása szélesebben is érvényesül, mint ahogyan a → Büntető
Törvénykönyv szabályozásából következik, így például a közügyektől eltiltott
nem lehet a → büntetőeljárásban → védő, a → családjogi törvény szerint nem
lehet → gyám stb.

Közüzem: a közszolgáltatásokat, ha nem is kizárólagosan, az ún. ~ek nyújtják.

A közszolgáltatásoknak speci kumuk, hogy egyfelől bárki által igénybe
vehetők, másfelől pedig a magánszemély vagy közösség számára
nélkülözhetetlenek, megszervezésüket a központi → kormányzat vagy a →
helyi önkormányzatok általában magukra vállalják. A közszolgáltatások árát
rendszerint → jogszabályban állapítja meg az → állam vagy az önkormányzat.
A ~ olyan közszolgáltatást végző, általában vállalkozás formájában létrehozott
szervezet, amelyet vagy az állam erre kijelölt szervei, vagy a helyi
önkormányzatok hozhatnak létre. ~i → vállalatok látják el – többek között –
a menetrend alapján végzett személyszállítást, az energiaszolgáltatást, a
településtisztasági szolgáltatást, az egészségügyi szolgáltatást. A tulajdonreform
során a korábbi (1990 előtti) ~ek, → költségvetési üzemek, közművek
legnagyobb részt a helyi önkormányzatok tulajdonába kerültek. → koncessziós
szerződés

Közveszély: olyan veszély, amely személyek és/vagy tárgyak nagyobb,

meghatározatlan körét fenyegeti pusztulással. Ha valaki az emberek életét, testi
épségét vagy vagyonát széles körben fenyegető veszély (ami a → szükséghelyzet
alapesetét meghaladja) elhárítására irányuló célszerű tevékenysége folytán →
kárt szenved, az → államtól → kártalanításra tarthat igényt. (Ez alól kivételt
képeznek azok, akiknek a ~ elhárítása munkakörükből folyó közvetlen
kötelességük.) Ha a ~ elhárítója e tevékenysége során életét veszti, mindazokról
gondoskodni kell, akiket eltartott, ill. akiknek eltartására → törvénynél fogva
köteles lett volna, feltéve, hogy a tartásra rászorulnak. Ezek az igények
függetlenek attól, hogy a károsodás → üzemi balesetnek minősül-e, vagy hogy
a károsult károsodásának elhárítása érdekében úgy járt-e el, ahogy az az adott
helyzetben általában elvárható (→ elvárható magatartás). A ~ a szükséghelyzet
egyik minősített alakzata is egyben.

Közveszéllyel fenyegetés: → vétség, amely megvalósul a köznyugalom

megzavarására alkalmas azon valótlan tény más előtt történő állításával, amely
szerint közveszéllyel járó esemény fenyeget. Másik változata miatt az felel, aki
a köznyugalom megzavarására alkalmas módon azt a látszatot kelteni
törekszik, hogy közveszéllyel járó esemény közvetlenül bekövetkezik A →
bűncselekmény súlyosabban minősül, ha radioaktív anyaggal fenyegetve
követték el (→ radioaktív anyaggal való visszaélés), vagy a ~ a köznyugalmat
súlyosan megzavarta.

Közveszélyokozás: → bűncselekmény, amely vagy a → közveszély létrehozatala,

vagy a már (bármely okból) létrejött közveszély elhárításának akadályozása,
vagy – végül – a (bármely okból létrejött) közveszély következményei
enyhítésének akadályozása által valósul meg. A veszély forrásainak a →
törvénybeli felsorolása (árvízokozás, robbanó-, sugárzó anyag, tűz pusztító
hatásának kiváltása) csak példálózás. → Minősítő körülmények: →
bűnszövetségben való elkövetés, különösen nagy → vagyoni hátrány vagy halál
okozása. Büntetendő e bűncselekmény → előkészülete, valamint →
gondatlanságból történő elkövetése is, végül a → törvény a büntetés korlátlan
enyhítését (→ büntetés enyhítése) teszi lehetővé annak javára, aki a közveszélyt
önként megszünteti, mielőtt abból káros következmény származott volna.

Közvetett bizonyíték: → bizonyítás tárgya

Közvetett demokrácia: → képviseleti demokrácia

Közvetett tettes: → bűncselekmény elkövetője, (→ elkövetők) a → Büntető

Törvénykönyv szerint ~ az, aki a szándékos (→ szándékosság) bűncselekmény →
törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, →
kényszer, → fenyegetés miatt nem büntethető vagy → tévedésben levő személy
felhasználásával valósítja meg. Általában a felbujtásszerű (→ felbujtó)
cselekményt végrehajtó tettes lehet ~, ugyanakkor ez a → tettességi alakzat
létrejöhet bűnsegélyszerű (→ bűnsegéd) cselekmény útján is. A szabályozás
megalkotása előtti tudományos nézetek más személyeket is ~nek minősítettek,
így azt a katonát, aki parancsot adott bűncselekmény elkövetésére, sőt mások
azt az elkövetőt is, akiből hiányzott a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges
személyes képesség, ezért olyan személyt használt fel a bűncselekmény
elkövetéséhez, akiben az megvolt.

Közvetítés: (→ mediáció – lat.): a → nemzetközi viták békés rendezésének egyik

módja, amely bizonyos mértékben kapcsolódik a → jószolgálathoz ~kor a
harmadik fél nem csak lehetőséget teremt a → tárgyalásokra, hanem maga is
aktívan részt vesz (javaslatok kidolgozásával, tanácsadással) a vita rendezésében.
Előfordul, hogy ~re valamilyen tekintélyes személyiséget kérnek fel. A ~ről az
1899. és 1907. évi → hágai békekonferenciákon elfogadott, a nemzetközi
viszályok békés elintézéséről szóló → egyezmény rendelkezik.

Közvetlen bizonyíték: → bizonyítás tárgya

Közvetlen demokrácia: a → demokrácia megvalósításának egyik formája,

amelyben a nép – gyakorlatilag a → választójogosultak összessége – maga dönt
(rendesen → szavazással) közügyekben, ill. azok nagyobb részében. A ~
gyakorlati megvalósíthatósága vitatott; történelmi példája a görög, különösen
az athéni demokrácia (→ Arisztotelész), amely azonban a ~ hátrányait is
mutatja. A ~ helyett a modern demokráciák → képviseleti demokráciák,
amelyek esetenként és változó mértékben a ~ egyes intézményeit alkalmazzák,
tiszta ~ra példa a modern → alkotmányos rendszerekben nincs. A ~
intézményei a modern alkotmányos → államok közül főleg Svájcban
fordulnak elő. A ~ intézményei leginkább kisebb közösségekben
alkalmazhatók, de a ~ mindenképpen feltételezi a polgárok jelentős részének
erős politikai aktivitását, ami a modern társadalmakban ritkaság. A ~
legnagyobb teoretikusa Jean-Jacques → Rousseau.

Közvetlen hatály: a közösségi jog (→ uniós jog) meghatározó jellemzője, mely

szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén az alapító szerződések (→
nemzetközi szerződés) szabályaira a tagállami (→ állam) → bíróságok előtt
folyamatban lévő eljárásokban közvetlenül lehet hivatkozni. Az → Európai
Bíróság 1963-ban hozott → van Gend en Loos-ügyben jelent meg először a ~
fogalma. Ezek alapján amennyiben egy szerződéses szakasz olyan egyértelmű és
feltételek nélküli rendelkezéseket fogalmaz meg, melyek nem igényelnek
további tagállami jogalkotást (→ uniós jogalkotás) akkor az ~al rendelkezik. A
későbbi évtizedekben az Európai Bíróság és a szakirodalom is szinonimaként
kezdte használni a ~ és a közvetlen alkalmazhatóság fogalmát. A közvetlen
alkalmazhatóság a másodlagos → jogforrásokra vonatkozik, és azt jelenti, hogy
az adott jogforrást közvetlenül lehet alkalmazni a tagállami bírósági
eljárásokban. A → rendeletek az alapító szerződéseknél fogva közvetlenül
alkalmazhatóak, míg az → irányelveknél meghatározott feltételek teljesülése
szükséges, melyek közül a legfontosabb, hogy a tagállam nem teljesítette
megfelelően implementációs kötelezettségét.

Közvetlenség alapelve: mind a → büntetőeljárási jog, mind a → polgári eljárási

jog egyik legfontosabb alapelve, döntően a bírósági (→ bíróságok) →
tárgyaláson érvényesül: a bíróság ügydöntő határozatát csak a tárgyaláson
közvetlenül észlelt tényekre és a megvizsgált bizonyítékokra alapíthatja. A
bíróságnak az ügyben releváns tények bizonyítékait és forrásaikat (→
bizonyítás, → bizonyítás tárgya) a tárgyaláson kell észlelnie, meg gyelnie, és
ennek eredményeként kell kialakítania belső meggyőződését a bizonyítás
eredményéről. A ~nek jelentős következményei vannak. Ha több tárgyalás
között a bírák (→ bíró) személyében változás történik, a tárgyalást elölről kell
kezdeni. Ugyanez a helyzet akkor is, ha két tárgyalási nap között hosszabb idő
telt el. A ~nek érvényesülése alól csak ritkán vannak → törvényi kivételek
[ilyen az → előzetes bizonyítás vagy megkeresett bíró útján végzett bizonyítás
(→ jogsegély)]. A ~ irányadó a másodfokú tárgyalásra is, ha ezen a tárgyaláson
bizonyítást vesznek fel. → nyilvánosság alapelve, → szóbeliség alapelve

Közvetlenül végrehajtható nemzetközi szerződés: → self-executing szerződés

Kratochwill Ferenc (1933–1993): jogtudós, a → büntetőeljárási jog művelője.

Pályája kezdetén bíróságon (→ bíróságok) dolgozott. 1962-től a budapesti jogi
karon oktatott; tevékenyen részt vett a Rendőrtiszti Főiskola és a miskolci jogi
kar alapításában, s annak első dékánja volt. Fő művei: A büntetőügyek
tárgyalásának bírói előkészítése, 1965; A sértett helyzete a magyar büntetőeljárási
jogban, 1990.
KRESZ: a közforgalom számára megnyitott utakon közlekedő járművezetők
és gyalogosok számára kötelező közlekedésrendészeti szabályok gyűjtőfogalma.
A szabályok legfontosabb alapelveit → nemzetközi szerződések határozzák meg.
Az ezekhez az → egyezményekhez csatlakozó → államok saját előírásai csak az
egyezmények nyújtotta lehetőségek korlátai között térhetnek el egymástól.

Kriminalisztika: a → bűncselekmények → nyomozásának, valamint a

bizonyítékok (→ bizonyítás) felderítésének és értékelésének tudománya.
Ismeretanyagának jellege szerint kirimináltechnikára, krimináltaktikára és
kiriminálmetodikára tagolódik. A krimináltechnika tárgya a nyomok, anyagi
elváltozások és más objektív adatok felkutatása, rögzítése, → szakértői
vizsgálata (bűnügyi nyomtan, lőfegyvertan, írás- és iratvizsgálat,
anyagmaradványok vizsgálata, fényképezés). A krimináltaktika a nyomozás
módszertanával és a nyomozási cselekmények végrehajtásával foglalkozik (a
nyomozás tervezése, → helyszíni szemle, nyomozási kísérlet, a kihallgatás
szabályai, helyszínelés stb.). A kriminálmetodika az egyes bűncselekményfajták
nyomozásának szabályait és sajátosságait vizsgálja.

Kriminálantropológia: → bűnügyi tudományok

Krimináletiológia: → kriminológia

Kriminálpedagógia: → bűnügyi tudományok

Kriminálpszichológia: → bűnügyi tudományok

Kriminológia: a → bűncselekményekről, a → bűnözésről szóló tudomány.

Kezdetben a ~ a bűnözés okainak kutatását (krimináletiológia) jelentette, majd
a bűnözés tényezőinek vizsgálata a bűnözés ellenőrzésével (a bűnelkövetők
kezelése, a → rendőrség, → bíróság szervezeti és módszertani kérdései,
börtönrendszer) és a bűnmegelőzéssel bővült ki. A ~ fogalmi körébe tartozik a
bűnözés morfológiája (a bűnözés megjelenési formái, terjedelme, struktúrája);
etiológiája (okai), valamint a kriminálpro laxis (a megelőzés eszközei és
módszerei). A ~n belül alapvető szerepe van a kriminálpszichológiának és -
szociológiának, valamint a → viktimológiának.
Kulturális autonómia: → önkormányzat fajai

Kuncz Ödön (1884–1965): kereskedelmi jogász. 1907-től budapesti

kereskedelmi és váltótörvényszéki aljegyző, 1913-tól
igazságügy→minisztériumi fogalmazó. 191 l-ben a kolozsvári egyetemen a →
kereskedelmi jogból magántanárrá habilitálták, 1928-ban a budapesti egyetem
tanára, 1930-tól az MTA lev. tagja, 1949-ben visszaminősítették tanácskozó
taggá. Fő művei: A részvénytársaság védelme igazgatósági tagjainak egyéni
érdekeivel szemben, 1909; Felmentésadás a részvényjogban, 1909; Alaptőke-
felemelés, 1911; Részvényjogi reformkérdések, 1913; A részvényjog reformjáról,
1927; A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata, I–II., 1922; Küzdelem a
gazdasági jogért, I–II., 1939–1941.

Kúria (vagy Curia – lat.): az 1723. évi felsőbírósági reformmal a →

Hétszemélyes Tábla és a → Királyi Tábla elnevezése. Az 1868. évi LIV. tc.
szervezetileg elválasztotta a régi királyi Curia hármas egységét (Hétszemélyes
Tábla, Királyi Tábla és → Váltófeltörvényszék). A ~ nevet a fenti átszervezéssel
kezdődően egyedül a volt Hétszemélyes Tábla viselte, amelynek → joghatósága
az ország egész területére, s az erdélyi részekre is kiterjedt. Az 1869. évi
átszervezés a ~t két osztályra bontotta: az alaki jogszabálysértésekre benyújtott
semmisségi panaszok (→ panaszjog) ügyében eljáró semmítőszéki osztályra és a
legfőbb ítélőszékre, amely érdemi, → anyagi jogi kérdésekben ítélkezett. Az
1881. évi LIX. tc.-kel megszűnt a semmítőszék, s a ~ egységes legfőbb
ítélőszékké alakult, amely a legfontosabb → polgári ügyekben és →
büntetőügyekben rendszerint harmad- és mindig végső fokon gyakorolta a
bíráskodást, mégpedig (1912-től 5 tagú) polgári és büntetőtanácsokban, teljes
ülésein pedig döntvényeket alkotott. Elnöke 1883-ig az országbíró volt.
Ezután külön elnöki állást rendszeresítettek; az elnök a másodelnökkel együtt
tagja volt a → felsőháznak. A ~ bíráit (→ bíró) az → államfő nevezte ki azok
közül, akik 10 évi bírói, → ügyészi, → ügyvédi, → közjegyzői, jogtanári, ill.
igazságügy→minisztériumi múlttal rendelkeztek. A ~ nevét 1949-ben
Legfelsőbb Bíróságra változtatták.

Kuruzslás: → vétség, amely megvalósul az orvosi gyakorlat körébe tartozó

tevékenység ellenszolgáltatás fejében, vagy rendszeresen történő kifejtésével
olyan személy részéről, akinek sem hazai vagy honosított orvosi oklevele, sem
effajta tevékenységre jogosító megfelelő engedélye nincs. Az orvosi gyakorlatra
jogosultság színlelésével történő elkövetés súlyosabban büntetendő.

Kutatási/fejlesztési szerződés: → szerződés, amelynek alapján a vállalkozó

kutatómunka végzésére, a megrendelő pedig díj zetésére köteles. A ~ nem
feltétlenül eredménykötelem, vagyis a díj a munka eredménytelen befejezése
esetén is jár, a kutató azonban vállalhatja, hogy munkája eredményes lesz.
Lényeges viszont, hogy eredménytelenség esetén a díj csak akkor jár, ha abban
a felek már a szerződésükben megállapodtak. A ~t írásba kell foglalni (→
alakszerűség). A vállalkozó csak a megrendelő előzetes hozzájárulásával vehet
igénybe alvállalkozót. A vállalkozót jogszavatosság (→ szavatossági jog) terheli a
kutatási eredményeit illetően; a megrendelő pedig már a szerződésben
kikötheti → rendelkezési jogát a vállalkozó szellemi alkotásai felett. Ilyen
esetben a megrendelő a szellemi alkotással szabadon rendelkezhet [más célra
felhasználhatja, értékesítheti stb. (→ szellemi alkotások joga)]. Ellenkező esetben
azzal a vállalkozó rendelkezhet szabadon. → Törvény a ~re a → vállalkozási és
a → megbízási szerződésekre vonatkozó általános szabályok megfelelő
alkalmazását írja elő.

Küldő állam: → diplomáciai képviselet

Külföldi bírósági (választottbírósági) határozatok elismerése: azt jelenti,

hogy a határozatban megállapított jogi helyzetet az elismerő → állam →
bíróságai, → hatóságai a saját területükön elfogadják és elbírált ügynek, ítélt
dolognak (→ jogerő) tekintik. Számos határozat [pl. → házasság felbontását
kimondó → ítélet és más személyi állapotra vonatkozó ítélet, továbbá
megállapítási – pl. apaságot megállapító (→ apasági vélelem) – ítélet, valamint
→ jogi személy felszámolására irányuló határozat] önmagában elegendő a ~re;
sok esetben az elismert ítéletet az érintettek végrehajtás nélkül is követik.
Mégis gyakran (elsősorban → vagyonjogi jogvitákban) az elismerés mellett
szükség van a határozat végrehajtására is, amikor is az elismerés csupán a
végrehajtás előfeltétele. A külföldi határozat végrehajtása esetén a megkeresett
külföldi fórum (csakúgy, mint a saját határozatainak végrehajtásához) a
szükséges állami kényszerintézkedéseket is foganatosítja. A → nemzetközi
magánjogban általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy az államok egymás
fórumainak – jogszerűen hozott és → közrendbe nem ütköző – határozatait
elismerik, kivéve, ha az olyan ügyben született, amelyre valamely belföldi
fórumnak kizárólagos → joghatósága van. Külföldi határozat végrehajtására
viszont csak akkor kerül sor, ha azt az állam → nemzetközi szerződésben
vállalta, vagy a végrehajtandó határozatot hozó fórum államával → viszonosság
áll fenn.

Külföldiek jogi helyzete (idegenjog): külföldi az, aki nem állampolgára (→

állampolgárság) annak az → államnak, amelyben él. Minden állam szabadon
dönt arról, hogy külföldinek engedélyezi-e vagy sem a területére való belépést
és a letelepedést, ill. ha a külföldi nemkívánatossá vált, kiutasítja-e (→
kiutasítás). A külföldi az idegen állam területére lépést követően ennek az
államnak a → joghatósága alatt áll (→ területi felségjog), megmarad ugyanakkor
az állampolgársága szerinti állam főhatalma alatt is. A letelepedett külföldit a
látogatóba érkezetthez képest szélesebb jogok illetik meg (→ tartózkodási
engedélyek), így pl. a lakóhely megválasztása, a munkavállalás, ill.
meghatározott feltételek között szabad foglalkozás folytatása, → cég alapítása,
tulajdont (→ tulajdonjog) is szerezhet. Az államok a területükön tartózkodó
külföldinek biztosíthatják a saját állampolgárra alkalmazott bánásmódot
bizonyos megszorításokkal, pl. a tulajdonszerzésnek vagy a politikai jogok
gyakorlásának korlátozásával (→ tulajdonhoz való jog, → polgári és politikai
jogok). A külföldit megillető jogok ún. nemzetközi standardját mindenekelőtt
az → emberi jogi → nemzetközi szerződések rögzítik, kimondva, hogy az
emberi jogok az állam joghatósága alá tartozó minden személyt megilletik
állampolgárságra való tekintet nélkül. Kifejezetten a ~vel foglalkozik az →
Emberi jogok európai egyezményéhez csatolt 4. sz. → Jegyzőkönyv (kihirdetve:
1993. évi XXI. tv.), amely tiltja a külföldiek kollektív kiutasítását. A →
nemzetközi jog általános szabálya, hogy a külföldi jogai védelmében a
tartózkodási hely államának → bíróságaihoz vagy más → hatóságaihoz
fordulhat, s azok nem zárkózhatnak el az ügyével való foglalkozás elől az illető
külföldi volta miatt (→ igazságszolgáltatás megtagadása); ha ezt mégis
megteszik, ez az állam → nemzetközi jogi felelősségének. megállapítását s annak
→ jogkövetkezményeit vonja maga után. A külföldi, ha jogsérelem érte, kérheti
az állampolgársága szerinti állam → diplomáciai védelmét, ill. igényt tarthat
arra, hogy jogait és érdekeit az → konzuli védelemben részesítse. A ~t az emberi
jogokról szóló → egyezményeken túlmenően számos más egyetemes és
regionális többoldalú egyezmény (→ multilaterális szerződés), nagyszámú
kétoldalú szerződés (→ nemzetközi jogsegély-egyezmény, → konzuli egyezmény, a
→ beruházásvédelemről, a → kettős adóztatás kiküszöböléséről kötött és más
egyezmények), továbbá az államok → alkotmányai és kifejezetten a
külföldiekről alkotott → törvényei szabályozzák – ezek együttesen alkotják az
„idegenjogot”. → idegenrendészet

Külföldre utazási tilalom: → büntetőeljárási kényszerintézkedés, amely a

külföldre utazás külön → törvényben meghatározott tilalmának biztosítására
szolgál. A → terhelt úti okmányát → őrizetbe vétel esetén el kell venni, →
előzetes letartóztatás, → ideiglenes kényszergyógykezelés, → lakhelyelhagyási
tilalom és → házi őrizet elrendelése esetén pedig vissza kell vonni.

Külképviseleti szervek: az → államnak minden külföldön működő

képviselete: → diplomáciai képviselet, konzulátus (→ konzuli kapcsolatok), →
nemzetközi szervezetek melletti → állandó képviselet, önálló → kereskedelmi
képviselet.

Külkereskedelmi szerződés: belföldi és külföldi közötti olyan, a gazdasági

tevékenység körébe eső → szerződéses kapcsolat, amely nem hazai →
cégalapításra vonatkozik. A ~ fajait taxatíve nem lehet felsorolni, főbb
előfordulási területei azonban az alábbiak: árura vonatkozó → adásvételi, →
csere-, → haszonbérleti, → letéti szerződés; → bizományi szerződés, →
vállalkozási szerződés, → megbízási szerződés, → fuvarozási, → szállítási
szerződés. A ~eket mindig írásba kell foglalni (→ írásbeliség).

Különleges misszió: az eseti vagy ad hoc → diplomácia eszköze; a rá

vonatkozó → nemzetközi jogi szabályokat az → ENSZ Közgyűlésén 1969. dec.
8-án elfogadott → egyezmény (hatályba lépett: 1985. jún. 25.) foglalja magába
kodi katív jelleggel (→ nemzetközi jog kodi kálása), oly módon azonban, hogy
jelzi, a szerződésben nem szabályozott kérdésekre továbbra is a → nemzetközi
szokásjog érvényes. Az egyezmény értelmében ~ az → államot képviselő
időleges misszió, amelyet egy állam küld egy másik államhoz, ez utóbbi
beleegyezésével, abból a célból, hogy meghatározott kérdésekről tárgyaljon
vele, vagy a vele való kapcsolatokban meghatározott feladatokat lásson el. A ~
küldéséről a küldő állam a fogadó állammal előzetesen, diplomáciai vagy
kölcsönösen elfogadott más úton állapodik meg. A → diplomáciai kapcsolatok
vagy → konzuli kapcsolatok megléte nem szükséges a ~ küldéséhez vagy
fogadásához. A ~król szóló 1969-es egyezmény lényegében a diplomáciai
kapcsolatokat szabályozó 1961. évi bécsi egyezménnyel analóg módon rendezi
a ~ tagjait megillető kiváltságokat és mentességeket (→ diplomáciai mentesség).

Különleges titkosszolgálati módszerek: a bíróság (→ bíróságok) eseti

engedélyével, → törvényben meghatározott súlyos → bűncselekmények
megelőzése és felderítése érdekében, a → rendőrség jogosult ~et és eszközöket
alkalmazni, ha a szükséges adatok másként nem szerezhetők be.
Igénybevételüket a törvény azért köti szigorú feltételekhez, mert korlátozzák
az érintettek és sok esetben a velük kapcsolatban álló, semmivel sem
gyanúsított személyek jogát a magánlakás sérthetetlenségéhez, a levéltitokhoz
(→ titokvédelem, → magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben
tartásához való jog), a → személyes adatok védelméhez való jogukat, valamint a
→ terhelt jogát, hogy észrevételt, → panaszt tehessen. ~ közé tartozik a
technikai úton történő adatgyűjtés, amelynek során az érintett személy tudta
nélkül lehallgatják távközlési eszköz segítségével vagy közvetlenül folytatott
beszélgetéseit, tartósan meg gyelés alá helyezik, a különböző számítógépes
nyilvántartásokban tárolt adatait összekapcsolják, a meg gyelt személy lakását
titokban átkutatják stb. A → szervezett bűnözés elleni küzdelem során gyakran
alkalmazott módszer a rendőrségi ügynök (→ informátor, bizalmi személy)
beépítése, fedővállalkozások létrehozása. Ez utóbbiak alkalmazását az előbb
felsoroltakkal ellentétben nem minden → államban kötik → bírói
engedélyhez.

Különös hatáskörű szervek: → közigazgatás központi szervei

Külső eljárás: → közigazgatási eljárás

Külső jogforrás: → jogforrás

 L
Laband, Paul (1833–1918): német államjogász, a → közjogi pozitivizmus (→
jogpozitivizmus) megalapítója, 1872-től a Strasbourgi egyetem professzora,
1880-tól az elzász-lotharingiai államtanács tagja. A birodalmi → alkotmány
kihirdetése után a német birodalom → államjogának, feldolgozására kapott
megbízást. Az ezt összegező nagy művének megjelenésétől számítja a német
tudománytörténet az államjogtudomány kialakulását. Fő művei: Das
Staatsrecht des Deutschen Reiches, I–III., 1876–1880; Deutsches
Reichsstaatsrecht, 1883; Die Wandlungen der deutschen Reichsverfassung, 1895.

Lachs, Manfred (1914–1993): lengyel nemzetközi jogász és diplomata. 1949-

től a Lengyel Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének
igazgatója, 1952-től a varsói egyetem tanára; a Lengyel Tudományos Akadémia
tagja (1960). Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának (→ nemzetközi jog
kodi kálása) tagja, ill. elnöke, 1967-től haláláig a hágai → Nemzetközi Bíróság
bírája, 1973–1976 között elnöke. Fő művei: A többoldalú nemzetközi
szerződések, 1962 (magyarul); Az Odera–Neisse határ, 1968 (magyarul); Uklady
indochinskre, 1954; e Law of Outer Space, 1972; e Teacher in International
Law, 1982. Utolsó nagyobb munkája Rzecz o nauce prawa miedzynarodowego
címmel 1986-ban jelent meg.

Laesio enormis [feléntúli (szó szerint: „hatalmas”) sérelem (a „feléntúli”

kifejezés latin megfelelőjével: ~ ultra dimidium) – lat.]: a liberális szellemű →
római jog sokáig nem, vagy csak kivételesen szabályozta az adásvételekben (→
emptio venditio) irányadó árakat (→ pretium), amelyek meghatározása
általában szabad alku tárgya volt. Sem az adásvétel szinallagmatikus jellege,
sem a → bona des követelménye, sem az → aequitas nem követelte meg,
hogy az áruk valóságos értéküknek (verum rei pretium) megfelelő áron
(pretium iustum) cseréljenek gazdát. A császárkori gazdasági válság azonban e
téren is szükségessé tette az → állami beavatkozást. Diocletianus – a vevőket
védő ármaximáló rendeleten kívül – az → ingatlanukat eladni kényszerülők
védelmére bevezette ezt, a középkorban ~ néven ismert szabályt. Ennek
értelmében az eladó elállhat a → szerződéstől, és a vételár vissza zetésével
visszakövetelheti az eladott ingatlant, ha a vételár a valóságos érték felét sem
érte el. A vevő azonban a vételár kiegészítésével az ingatlant megtarthatta. A
középkorban a ~ szabályát kiterjesztették az → ingó dolgok adásvételére is, a
modern → kötelmi jogokban pedig átfogalmazott formában általános szabállyá
vált.

Lajstromos választás (listás választás): az arányos képviselet megvalósítására

hivatott (listás) → választási rendszer, amely a szavazók számára elsősorban a →
pártok közötti választást teszi lehetővé. Többmandátumos (→ mandátum) →
választókerületeket feltételez, amelyekben a versengő pártok jelöltlistákat
indítanak, s a mandátumokat a rájuk adott szavazatok arányában nyerik el. Az
arányosságot számos tényező: a választókerület nagysága, a mandátumelosztás
választókerületi vagy országos szintje, a mandátum elosztására szolgáló
matematikai formula stb. befolyásolja. A zárt listákkal szemben (ahol a párt
által felállított sorrendben jutnak a jelöltek mandátumhoz), a exibilis, a
nyitott és a szabad listák alkalmazásával a választók megváltoztathatják a
jelöltek sorrendjét, sőt a listák között is megoszthatják személyre szóló
szavazataikat (cross-voting).

Lakásbérleti szerződés: a lakásbérlet tárgya olyan összefüggő helyiségcsoport,

amely a lakás – → jogszabályban előírt – követelményeinek megfelel. A
bérlakás lehet a) → állami, b) → önkormányzati és c) egyéb tulajdonban
(magánszemély, → gazdasági társaság, → szövetkezet stb.) levő. A bérbeadó
nem csak a tulajdonos (→ lakástulajdon, → tulajdonjog) lehet, hanem az is, aki
a lakás bérbeadására jogosult, pl. a haszonélvező (→ haszonélvezet) vagy a bérlő
(→ albérlet). A lakást több bérlő együttesen is bérelheti (bérlőtársak). A
társbérlők a lakás meghatározott helyiségeit kizárólagosan, más helyiségeit
pedig közösen használhatják. A társbérlő önálló bérlő. A ~ alapján a bérbeadó
köteles a lakást a bérlő → használatába adni, a bérlő pedig a lakás
használatáért, továbbá a → szerződés keretében a bérbeadó által nyújtott →
szolgáltatásért lakbért zetni. A lakbér mértékében a felek szabadon
állapodhatnak meg. A bérbeadó és a bérlő jogait és kötelezettségeit a felek
megállapodása és a jogszabály kötelező rendelkezése határozza meg. A ~
megszűnik az arra jogosult → felmondásával és a bérlő halálával, ha nincs olyan
személy, aki a lakásbérleti jog folytatására jogosult (→ örökös).
Lakáshasználat bérleti szerződésen kívül: a lakás → használatára jogosult a
tulajdonos (→ lakástulajdon, tulajdonjog), a haszonélvező (→ haszonélvezet), a
bérlő jogán (→ lakásbérleti szerződés) az a személy, pl. családtag, akit a bérlő a
lakásba jogszerűen fogadott be. Aki a lakással rendelkezik (→ rendelkezési jog),
jogi kötelezettség nélküli, → szívességi lakáshasználatot engedélyezhet. A
lakáshasználat → jogcíme lehet → tartási, → életjáradéki vagy → öröklési
szerződés. Az albérlő – → albérleti díj ellenében – a lakás egy részének
használatára jogosult. A lakás használatára jogosító nem bérleti, hanem más →
jogviszony esetén a jogviszony keletkezésére, tartalmára és megszűnésére azokat
a rendelkezéseket kell alkalmazni, amelyek erre a jogviszonyra vonatkoznak
(tulajdonjog, haszonélvezeti jog, tartási szerződés stb.). A házastársak (→
házastársak jogai és kötelességei) lakáshasználata a → családjogi → törvény
rendelkezésem vagy a házastársak írásbeli megállapodásán alapulhat. Az
élettársak (→ élettársi viszony) lakáshasználatára a → polgári jog általános
szabályait kell alkalmazni. A jogcím nélküli lakáshasználó köteles a lakást
kiüríteni és a jogosult rendelkezésére bocsátani.

Lakástulajdon: a → tulajdonjog tárgya, olyan építmény, amely a lakás

követelményeinek megfelel. Lakásnak minősül az olyan összefüggő
helyiségcsoport, amely helyiségei, közművesítettsége, melegvízellátása, valamint
fűtési módja alapján valamely komfortfokozatba (összkomfortos, komfortos,
félkomfortos, komfort nélküli) sorolható. A ~nak az → ingatlanforgalomban
megkülönböztetett szerepe van. A hatályos → jogszabályok a → tulajdon
megszerzéséhez, hasznosításához különböző kedvezményeket biztosítanak.
Idetartoznak – többek között – az → adó- és → illetékkedvezmények,
lakásépítés esetén pénzügyi támogatás, hozzájárulás a lakásfenntartás
költségeihez. A → családjogi → törvény a házastársak tulajdonában (→
házassági vagyonjog) levő lakásra külön rendelkezéseket tartalmaz.

Lakhely szabad megválasztásának joga: → mozgásszabadság

Lakhelyelhagyási tilalom: a → terhelt → mozgásszabadságának és a lakóhely

szabad megválasztásának jogát korlátozó → büntetőeljárási kényszerintézkedés,
melynek hatálya alatt a terhelt meghatározott területet, körzetet engedély
nélkül nem hagyhat el, tartózkodási-, ill. lakóhelyét nem változtathatja meg.
Elrendeléséről a bíróság (→ bíróságok) határoz, ha a → bűncselekmény jellegére
a terhelt személyi és családi körülményeire – különösen egészségi állapotára,
idős korára -, vagy az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel az →
előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel is biztosíthatók. A → vádirat
benyújtása előtt elrendelt ~ az elsőfokú bíróságnak a → tárgyalás előkészítése
során hozott határozatáig, az ezután elrendelt vagy fenntartott ~ az adott
eljárások befejezéséig tart. Megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az → ügyész
is jogosult.

Lakóhely és tartózkodási hely joga: → lex domicilii

Lakosságcsere: → államok megegyezése állampolgáraik kölcsönös

áttelepítéséről. A ~ indoka a leggyakrabban a → megállapodást kötő
államokban a nemzeti kisebbségek kölcsönös csökkentése, ezért a ~ az alapvető
→ emberi jogok értelmében csak akkor jogszerű, ha az áttelepülés önkéntes és
az áttelepülők teljes → kártalanítást kapnak. A visszaélések elkerülése céljából
lehetővé kell tenni, hogy a ~ által érintett lakosság jogsérelem esetén
nemzetközi fórum előtt emelhessen panaszt. A II. világháború után 1946. febr.
27-én Magyarország és Csehszlovákia között jött létre ~-egyezmény
(kihirdetve: 1946. évi XV. tc.). → magyar–csehszlovák ~-egyezmény.

Lakossági nyugdíjrendszer: a skandináv → államokban és Svájcban

alkalmazott kétszintű nyugdíjrendszer (→ nyugellátás), amelyet népnyugdíjnak
is neveznek. Lényege, hogy a kötelező alapnyugdíj saját jogon mindenkit
megillet, függetlenül attól, hogy dolgozott-e vagy sem, s összege attól függ,
hogy valaki mennyi ideig élt az → öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt az
adott országban. A nyugdíjjárulék annak a településnek zetendő helyi →
adóba van beépítve, ahol az illető lakik. A nyugdíjkorhatár elérése után
nyugdíjra jogosult nyugdíját a lakóhelye szerint illetékes → közigazgatási
szervtől kapja. A kiegészítő, ún. foglalkozásbiztosítás már üzemi-munkahelyi
biztosításként bonyolódik le, és az életkoron felül a zetett munkaévektől
függ.

Larenz, Karl (1903–1993): német polgári jogász és jog lozófus. A háború

után Münchenben tanított, és közreműködött több → polgári jogi tankönyv
kidolgozásában. Fő művei: Lehrbuch des Schuldrechts (társszerző), 1953–1956;
Allgemeiner Teil des deutschen bürgerlichen Rechts (társszerző), I960;
Methodenlehre der Rechtswissenschaft, I960; Richtiges Recht, 1979.

Latens bűnözés: rejtett vagy felderítetlen → bűnözés. A bűnözésnek az a része,

amely a → sértett → feljelentésének elmaradása folytán vagy egyéb okból a
bűnüldöző → hatóságnak nem jut a tudomására, ill. amelynek felderítése
meghiúsult.

Latini: → civis, civitas

Lauterpacht, Sir Hersch (1897–1960): osztrák származású brit nemzetközi

jogász. 1935-től a londoni egyetem oktatója, 1938–1955 között a cambridge-i
egyetemen a → nemzetközi jog professzora. 1948-ban a Brit Akadémia tagja
lett, és tagjai közé választotta a Nemzetközi Jogi Intézet is. Tagja volt az ENSZ
Nemzetközi Jogi Bizottságának (→ nemzetközi jog kodi kálása) (1951–1955)
és a → Nemzetközi Bíróságnak (1954–1960). Hosszú ideig szerkesztette a
British Year Book of International Law (1944–1954) és az Annual Digest of
Public International Cases (1929–1956) című kiadványokat. Fő művei: Private
Law Sources and Analogie in International Law, 1927; e Development of
International Law by the International Court, 1934, 1958; Recognition in
International Law, 1947; International Law and Human Rights, 1950;
Codi cation and Development in International Law, 1955.

Lawson, Harry (1897–1983): brit jogász, a → magánjog és az → összehasonlító

jog művelője. Az 1920-as évek közepétől Oxfordban tanított, kezdetben →
római jogot, majd → alkotmányjogot. 1928-ban publikálta először D. L. Keirrel
az azóta több mint hat kiadást megért Cases on Constitutional Law-t. Fő művei:
Negligence in Civil Law, 1950; e Rational Strength of English Law, 1951;
Remedies of English Law, 1972; Introduction to the Law Propeny (B. Ruddennal),
1982.

Lázadás: a külvilágban általában nyíltan megjelenő, de lazább szervezettségű

tömegmegmozdulással realizálódó → állam elleni bűncselekmény; az →
alkotmányos rend legfőbb hatalmi (→ hatalom) letéteményeseinek a
tevékenysége ellen irányul. Ez a → bűntett az olyan tömegzavargás
szervezésével, vezetésével vagy benne való részvétellel valósul meg, amelynek
közvetlen célja, hogy az → Országgyűlést, a → köztársasági elnököt, a
Legfelsőbb Bíróságot (→ bírói szervezet) és a → kormányt alkotmányos jogköre
gyakorlásában erőszakkal vagy erőszakkal fenyegetve akadályozza, vagy
intézkedésre kényszerítse. A tömegzavargás nagyobb létszámú csoportosulás
erőszakos vagy azzal fenyegető rendbontó fellépése. Az akadályozás a megjelölt
szervek működésének a gátlását jelenti, az intézkedésre kényszerítés olyan
tevékenységre, döntésre kényszerítés, amelyet a döntésre jogosult önmagától
nem tenne meg. A ~t tettesként bárki elkövetheti, de csak szándékosan (→
szándékosság). Ennek a bűntettnek az → előkészülete is büntetendő. A →
Büntető Tőrvénykönyv → büntethetőséget megszüntető okot biztosít a
tömegzavargás résztvevőjének, ha a tömegzavargás helyszínét önként vagy a →
hatóság felhívására az erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja.

Leányvállalat: kétfajta értelemben használt fogalom. Egyfelől mint →

konszernjogi fogalom azt az ellenőrzött társaságot (~-társaságot) jelenti (→
gazdasági társaság), amely egy másik társaság meghatározó tulajdonában van.
Másfelől Magyarországon az 1970-es évek végén a ~ sajátos → jogi személy
típusként keletkezett: ~ot saját eszközeikből → állami vállalatok, ill. →
szövetkezetek hozhattak létre teljes anyagi felelősségük mellett. Az ilyen típusú
~ nem volt társaság.

Lefoglalás: a → büntetőeljárásban a → bizonyítás céljait szolgáló dolog (tárgy)

birtoklásának (használatának) ideiglenes elvonása, a tulajdonos (birtokos)
részére az → törvényben biztosított → rendelkezési jog érintése nélkül (→
büntetőeljárási kényszerintézkedések). Lefoglalható a tárgyi bizonyítási eszköznek
minősülő (→ bűnjel, indicium), a törvény értelmében elkobzandó (→
elkobzás), továbbá a jogellenesen birtokolt dolog. A ~t elrendelhetik az →
ügyész, a bíróság (→ bíróságok) és – a címzettnek nem kézbesített postai és
távközlési küldemények kivételével – a → nyomozó hatóságok is.

A lefoglalt dolgot → hatósági → letétbe (→ bírósági letét) kell helyezni. A ~t

kímélettel, lehetőleg nappal, a szükségtelen károkozás mellőzésével kell
végrehajtani. Aki a lefoglalandó dolgot önként nem adja át, azzal szemben
kényszernek, → házkutatásnak, → motozásnak, ill. – a → terhelt kivételével –
→ rendbírság kiszabásának van helye. A ~t meg kell szüntetni, ha a bizonyítás
érdekében már nincs szükség rá. Ilyenkor a dolgot – hacsak másnak az igénye
kétségtelenül nem állapítható meg – annak kell visszaadni, akitől lefoglalták.

Legalitás: → törvényesség

Legalitás elve: → officialitás elve

Legatum (→ hagyomány – lat.): a → római jogban a ~ fogalma lényegében

azonos a modern → polgári jogban a hagyományéval; vagyis az örökhagyó által
a → végrendeletében meghatározott személy (hagyományos) javára, a →
hagyatéki → vagyon terhére rendelt külön juttatás (→ hereditas). A ~ tárgya
mindig a hagyatékhoz tartozó meghatározott aktív vagyontétel, ezért a ~ a
halál esetére szóló, ill. végrendeleten alapuló különös → jogutódlás (singularis
→ successio secundum tabulas), szemben az → örökléssel, amely végrendeleten
vagy törvényen alapuló egyetemes jogutódlás (universalis successio secundum
tabulas, ill. successio ab intestato). A ~ tárgya lehetett → tulajdonjog vagy más
→ dologi jogi jogosultság [pl. → haszonélvezet (→ servitutes)], ezek a dologi
hagyományok (~ per vindicationem), avagy → kötelmi jogi jogosultság
(kötelmi hagyomány, ~ per damnationem). A kötelmi hagyomány tárgya
lehetett olyan → dolog, amelyet az → örökös mint adós köteles volt kiadni a
hagyományosnak, vagy valamely egyéb → követelés, amelyet az örökhagyó a
hagyományrendeléssel létesített az örökös terhére (pl. a hagyományos
eltartása), vagy amelyet mint már meglévő követelést végrendeletileg a
hagyományosnak „engedményezett” [pl. egy kölcsönösszeg behajtásának jogát
(→ engedményezés)]. Lényegében a dologi hagyomány alfaja a praelegatum,
amikor az örökhagyó valamely örökösnek külön juttat hagyatéki aktívákat, a
kötelmi hagyomány speciális esete a ~ sinendi modo, amikor az örökös csak
annak tűrésére (sinere) köteles, hogy a hagyományos elvigye a neki
hagyományozott dolgot (egyfajta → ius tollendi), valamint a részhagyomány
(partitio legata), amikor a hagyományos nem bizonyos dolgokat stb., hanem a
tiszta hagyaték egy meghatározott hányadát kapta ~ ként. A
hagyományrendelések számának és mértékének növekedése miatt vezette be
más törvényes korlátokkal való kísérletezés után Kr. e. 40-ben a lex Falcidia az
ún. quarta Falcidiát. Ettől kezdve az örökös a túlzott mértékű hagyományokat
arányosan addig csökkenthétté, amíg hozzá nem jutott a tiszta hagyaték
negyedrészéhez. A iustinianusi (→ Iustinianus) jogban létezett az előbb tárgyalt
végrendeleti hagyomány mellett törvényes hagyomány is, pl. a túlélő és
rászoruló özvegy nő javára férje után (→ quarta viduae) és a →
concubinatusból született gyermekek javára apjuk után.

Legátus: a → Szentszék bíborosi rangú diplomáciai képviselője, aki a pápa

személyét bizonyos ünnepélyes alkalmakkor képviseli. A ~ok a →
nunciusokkal szemben sohasem állandó jellegű diplomáciai képviselők. Az
1815. évi bécsi kongresszuson elfogadott szabályzat a diplomáciai képviselők
között említi és az első rangosztályba sorolja; a → diplomáciai kapcsolatok
jogáról szóló 1961. ápr. 18-án kelt bécsi → egyezmény (kihirdetve: 1965. évi
22. tvr.) a ~ról nem tesz említést. → diplomáciai képviseletvezetők

Leges fundamentales (alaptörvények – lat.): a középkorban és később Európa

számos → államában – pl. Franciaországban, Oroszországban – azoknak a →
törvényeknek és szokásoknak összefoglaló elnevezése, amelyek az állam, vagy
főbb szervei működésével, összetételével kapcsolatosak. A magyar jogban a ~
alatt az ún. → sarkalatos törvényeket értették.

Leges regiae: → lex

Legfelsőbb Bíróság: → bírói szervezet

Légi folyosó: → légitér jogi helyzete

Légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges

áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése: → bűntett, amelyet az
követ el, aki a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges
áruszállításra alkalmas jármű ellenőrzését erőszakkal, → fenyegetéssel, avagy
másnak öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezésével magához
ragadja. A → bűncselekménynek az → előkészülete is bűntett. Súlyosabb
büntetés alá esik, ha a ~ egy vagy több ember → halálát okozza. Korlátlanul
enyhíthető a ~ elkövetőjének (→ elkövetők) büntetése, ha a bűncselekményt
abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna (→ büntetés
enyhítése).
Légi jog: a légi közlekedésre vonatkozó → belső jogi és → nemzetközi jogi
szabályok összessége. A nemzetközi jogi szabályok közül kiemelkedő
fontosságú a Chicagóban 1944. dec. 7-én aláírt két → nemzetközi szerződés
[kihirdetve: 1971. évi 25. tvr. és 1973. évi 15. tvr. (→ légitér jogi helyzete)]. A
→ polgári jogi vonatkozású ~ legfontosabb forrása a nemzetközi légi →
fuvarozás egyes szabályait egységesítő (→ jogegységesítés) 1929. okt. 12-ei varsói
→ egyezmény (becikkelyezve: 1936. évi XXVIII. tc.) és az azt módosító 1955.
szept. 28-án kelt hágai → jegyzőkönyv. A légi járművek, ill. utasaik ellen
elkövetett cselekmények – mindenekelőtt a repülőgép-eltérítések –
következtében több olyan nemzetközi szerződés jött létre, amely a részes
államokat a repülés biztonságát érintő cselekmények üldözésére és elkövetőik
megbüntetésére kötelezi. E körbe sorolható: az 1963. szept. 14-én kelt tokiói
egyezmény a légi járművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről (→
nemzetközi bűncselekmények) és egyéb cselekményekről (kihirdetve: 1971. évi
24. tvr.), az 1970. dec. 16-ai hágai egyezmény a légi járművek jogellenes
hatalomba kerítésének leküzdéséről (kihirdetve: 1972. évi 8. tvr.), az 1971.
szept. 23-án Montrealban aláírt egyezmény a polgári repülés biztonsága elleni
jogellenes cselekmények leküzdéséről (kihirdetve: 1973. évi 17. tvr.). Az
államok között nagyszámú kétoldalú légügyi egyezmény van érvényben,
amelyek a → Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által kidolgozott
mintaszerződéseken alapulnak. A belső állami ~ok szorosan kötődnek a
nemzetközi ~i szabályokhoz. → légi jármű hatalomba kerítése

Légi kalózkodás: → légi jog

Legis actio(k) (lat.): az archaikus → római jogban a jogérvényesítés → törvény

által engedélyezett és szabályozott módozatai. → Állami szervek beavatkozása
hiányában a jogérvényesítés egyedüli módja sokáig az önhatalom volt. A ~ az
önhatalmú jogérvényesítéstől az állami jogérvényesítésig vezető hosszú fejlődés
első állomását jelentik. A ~ egy része (~ sacramento, ~ per iudicis seu arbitři
postulationem, ~ per condictionem) a → peres eljárás formája volt, másik része
(~ per manus iniectionem, ~ per pignoris capionem) az államilag ellenőrzött,
önhatalmú érdekkielégítés eszköze volt (erős megszorítással: „végrehajtási
eljárás”). A ~at a Kr. e. 2. századtól, a → formuláris eljárás bevezetése után
egyre kevésbé alkalmazták, végleges eltörlésükre Augustus idején került sor.
Legislatio: → jogalkotás

Légitér jogi helyzete: a légitér osztozik az alatta elhelyezkedő terület jogi

helyzetében. Az → államokat teljes és kizárólagos → szuverenitás illeti meg a
szárazföldi területeik, szigeteik (→ államterület) és parti vizeik (→ parti tenger)
feletti légitérben; ennek következtében – kivéve az ezzel ellentétes →
nemzetközi szerződéses rendelkezéseket – az állam megtilthatja a területe feletti
átrepülést, s minden nem engedélyezett átrepülés sérti a területi állam
szuverenitását. A → nyílt tenger és a → kizárólagos gazdasági övezet feletti
légitér → res communis omnium usus, s valamennyi állam repülőgépe számára
biztosítva van az átrepülés szabadsága. A légitér és a világűr horizontális
elhatárolására a nemzetközi szerződések nem tartalmaznak rendelkezést;
általánosan elfogadottnak tekinthető azonban az a nézet, miszerint a légitér
addig a magasságig terjed, ameddig a levegő felhajtóerejével közlekedő
repülőgépek haladni tudnak (→ világűr jogi helyzete). Ezt a vonalat Haley
amerikai tudós 83 km magasságban jelölte meg, és a magyar származású
amerikai tudósról, Kármán Tódorról → Kármán-vonalnak nevezte el. A ~re és
a légi közlekedésre vonatkozó alapvető szabályokat a Chicagóban 1944. dec. 7-
én aláírt két szerződés, az → Egyezmény a nemzetközi polgári repülésről
(kihirdetve: 1971. évi 25. tvr.), valamint az Egyezmény a nemzetközi
légijáratok átmenő forgalmáról (ún. tranzitmegállapodás) (kihirdetve: 1973.
évi 15. tvr.) rendezi, amelyek a repülés szabályozásáról Párizsban 1919. okt.
13-án aláírt, valamint a kereskedelmi repülésről szóló, 1928. febr. 20-án kelt
havannai egyezmények helyébe léptek. A chicagói egyezmények értelmében az
államok a területük fölött kijelölhetik azt a légi útvonalat (ún. légi folyosó),
amelyet a nemzetközi légi járatoknak követniük kell. A légitér megsértése
esetén a területi állam követelheti a berepült gép leszállását, polgári
repülőgépekkel szemben azonban csak olyan intézkedések tehetők, amelyek
nem veszélyeztetik a gép utasainak életét. Az állami, katonai vagy rendőri
repülőgépek csak külön megállapodás vagy eseti engedély alapján repülhetnek
át más szerződő államok területe felett; a menetrendszerű polgári légi járathoz
az érdekelt felek hozzájárulása szükséges. Az államok légiterükben területük
bizonyos részei felett tiltott övezeteket jelölhetnek ki, ahol korlátozhatják, ill.
megtilthatják más államok légi járműveinek a repülést. A légi jármű ahhoz az
államhoz tartozik, amelynek lajstromába van bejegyezve; a légi járműnek
viselnie kell állami felségjelét és lajstromozási jelét. A belső légi forgalom
fenntartása (légi → cabotage) a területi állam kizárólagos joga. → légi jog, →
Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet

Legitimatio ad causam: → fél

Legitimitás (lat.): eredeti értelmében valamely társadalmi viszonylat (→

hatalom, → öröklés, tulajdon stb.) vagy igény törvényes voltára, a bécsi
kongresszuson (1814) elfogadott értelmében a történeti eredetű monarchikus
(→ monarchia) berendezkedéseknek a napóleoni háborúk során végbement
változásokkal való szembenállására utaló fogalom, amely a 19. század
forradalmi eseményei következtében utóbb meghaladottá vált. Mai értelemben
a legalitástól (→ törvényesség) megkülönböztetve valamely uralom társadalmi
megalapozottságára, elfogadottságára utaló fogalom, amely a történeti
tradíciók, a természetfölötti karizma vagy a jogi szabályozás elsődleges szerepét
állítja előtérbe (→ Weber). A fasizmus európai térhódítása idején a → pozitív
joggal és a hagyományos törvényességgel szembeállított „magasabb rendű”
értékek elismertetésének eszközévé vált. → Schmitt

Legnagyobb kedvezmény elve: (most favoured nation clause – ang.; clause de

la nation la plus favorisée – fr.), szokásos kikötés a → nemzetközi
szerződésekben, amelyben a szerződő → államok kölcsönösen arra vállalnak
kötelezettséget, hogy bármely harmadik államnak adott kereskedelmi (vám- és
egyéb) kedvezményeket a szerződő államnak is megadják. A ~ lényegében az
azonos (hátrányos megkülönböztetés nélküli) kereskedelmi elbánást biztosítja,
mert csak azokra a kedvezményekre jogosítja fel a szerződés alapján erre
jogosult államot, hogy a más államok számára biztosítottal azonos
kedvezményeket (amelyek ettől nem kedvezmények) adja meg. A ~ a 19.
század óta ismert, sokáig kizárólag kétoldalú kereskedelmi szerződésekben
szerepelt; mára a GATT (→ Általános vám- és kereskedelmi egyezmény) alapján a
~ alkalmazásának általános és széles körben alkalmazott rendszere épült ki,
amely azonban számos kivételt tartalmaz, így gyakorlatilag csak a büntető
jellegű vámoktól és egyéb kereskedelmi akadályoktól védi meg jogosultját [ill.
annak állampolgárait (→ állampolgárság) és honos jogi személyeit (→ jogi
személyek honossága)].

Légszennyezés: → Nagy távolságokra ható légszennyezési egyezmény

Lehallgatás: → különleges titkosszolgálati módszerek, → titkos adatszerzés

Lehetetlen szerződés: olyan → szerződés, amelyben kikötött → szolgáltatás →

teljesítése nem lehetséges. A lehetetlenségnek a szerződés megkötésének
időpontjában kell fennállnia, ha később keletkezett, a szerződés →
lehetetlenüléséről van szó. A lehetetlenség lehet zikai, a teljesítést objektív
okokból kizáró (lehetetlen tartalmú szerződés), és lehet jogi, amikor a
szerződés teljesítése → jogszabályba ütközik (→ tilos szerződés). A ~ semmis (→
semmisség).

Lehetetlen szolgáltatás: → szolgáltatás

Lehetetlenülés: a → polgári jogban a → szerződéses kapcsolatban bekövetkezett

olyan változást jelenti, amely lehetetlenné teszi a → szolgáltatás → teljesítését
(→ szerződésszegés). A teljesítés lehetetlenné válhat jogi és zikai okból, de a
bírósági (→ bíróságok) gyakorlat az érdekbeli és a gazdasági ~t is ismeri. Ha a
teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a → kötelezett a felelős, a
jogosult kártérítést követelhet (→ kártérítési felelősség). Ha a ~ért a jogosult a
felelős, a kötelezett szabadul a tartozása alól, és követelheti kárának
megtérítését (→ kártérítési jog). Amennyiben vagylagos szolgáltatások közül
csak egyiknek a teljesítése vált lehetetlenné, a szerződés a többi szolgáltatásra
korlátozódik. Vagylagos szolgáltatás esetében a ~ jogkövetkezményei
tekintetében különbség van aszerint, hogy kinek róható fel a szolgáltatás ~e
(→ felróhatóság). Amennyiben a ~ egyik fél magatartására sem vezethető vissza,
vagy azt a választásra jogosult fél magatartása okozta, a még meglevő
szolgáltatást kell teljesíteni. Ha a ~t a másik fél idézte elő, a választásra jogosult
fél választhat a még meglevő szolgáltatás és a ~ között.

Lelkiismereti és vallásszabadság megsértése: a → gondolat-, lelkiismeret- és

vallásszabadság védelme érdekében a → törvény büntetni rendeli azt, aki mást a
lelkiismereti szabadságában erőszakkal vagy → fenyegetéssel korlátoz, vagy
vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz. A →
bűntett csak szándékos elkövetése (→ szándékosság) esetén büntethető.

Lelkiismereti szabadság: → gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság

Letét: a → római jogban, depositum. A ~ más tulajdonában (→ tulajdonjog) álló
→ ingó dolog időleges megőrzés céljából történő → birtokbavétele azzal a
kötelezettséggel, hogy a letéteményes a dolgot a letevő rendelkezésének
megfelelően bármikor köteles kiadni a letevőnek, vagy a letevő által megjelölt
más személynek. A ~ általában → szerződéssel jön létre. A letevő a letéteményes
szolgáltatásáért díj zetésre köteles (→ ellenszolgáltatás), kivéve, ha a
körülményekből arra lehet következtetni, hogy a letéteményes az őrzést
ingyenesen vállalta (→ ingyenes szerződés). A ~i díj a szerződés → teljesítését
követően jár, és magában foglalja az őrzéssel kapcsolatban rendszerint
felmerülő költségek fedezetét is. Az őrzés szükséges költségeit a letevő ingyenes
~ esetén is köteles megtéríteni. A letéteményes kötelezettsége a → dolognak a
szerződésben meghatározott módon, épségben való megőrzésére terjed ki,
aminek érdekében a dolgot birtokban tarthatja (→ birtoklás joga), de –
ellenkező megállapodás híján – nem használhatja, kivéve azt az esetet, ha a →
használat a dolog megőrzéséhez vagy a letevőnek a → károsodástól való
megóvása érdekében szükséges. A ~ bizalmi jellegű → jogviszony, ezért a
letéteményes a szerződést saját maga köteles teljesíteni, harmadik személyt csak
a letevő beleegyezésével vehet igénybe, kivéve, ha erre a letevő kártól való
megóvása érdekében kerül sor. A letevő bármikor, indokolás nélkül
megszüntetheti a ~i szerződést azzal, hogy a dolgot visszaveszi a
letéteményestől, még akkor is, ha a szerződés határozott időre szólt, s a
meghatározott időtartam még nem járt le. Határozott időre szóló, díjazott ~
esetében ilyenkor csak a díj időarányos részét kell meg zetni. A letéteményes a
határozatlan idejű ~i szerződést csak felmondási időhöz kötött → felmondással
szüntetheti meg, határozott időre szóló szerződés esetén pedig lejárat előtt csak
akkor követelheti a dolog visszavételét, ha olyan körülmények álltak be,
amelyek miatt a dolog átvételét is megtagadhatná.

Letét különös nemei: a → letétnek vannak bizonyos sajátos esetei, amelyekre

régtől fogva különleges szabályok vonatkoznak. 1. Szállodai letét: már a →
római jogban is ismert volt a fogadós, hajós stb. felelőssége a nála letett
dolgokért (→ custodia). A modern jogokban a szállodák a → jogszabály
erejénél fogva → objektív felelősséggel tartoznak a vendégek által az erre kijelölt
vagy általában erre rendelt helyen, ill. a szobában elhelyezett, továbbá a
szálloda erre feljogosítottnak vélhető alkalmazottjának átadott dolgokban –
azok elveszése, elpusztulása vagy megsérülése folytán – keletkező → károkért.
Ez a szigorú felelősség értéktárgyakra, → értékpapírokra és készpénzre csak
akkor terjed ki, ha a szálloda ezeket a dolgokat megőrzésre kifejezetten átvette,
vagy az átvételt kifejezetten megtagadta, ill. ha a kár olyan okból következett
be, amelyért a szálloda az általános szabályok szerint is felelősséggel tartozik
(→ kártérítési felelősség). A szálloda felelősségének mértékét jogszabály
korlátozhatja (pl. a szobaár meghatározott többszörösében megállapított
kártérítési maximum formájában), ez a korlátozás azonban az értéktárgyakért,
értékpapírokért, készpénzért való felelősségre, ill. az általános → polgári jogi
felelősség szabályai alapján is fennálló felelősségre nem terjed ki. Mentesül
viszont a szálloda az objektív felelősség alól, ha azt bizonyítja, hogy a kárt a
szálloda alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül álló, elháríthatatlan ok
(→ erőhatalom) vagy maga a károsult vendég okozta. 2. Fürdők, kávéházak,
éttermek, színházak és hasonló → vállalatok, továbbá ruhatárat üzemeltetők
felelőssége: az ilyen vállalatok a vendégek által rendszerint magukkal vitt és –
ha ilyen van – az e dolgok megőrzésére szolgáló helyen elhelyezett dolgokban
bekövetkezett károkért a szállodai letéthez hasonló objektív felelősséggel
tartoznak, a → bírói gyakorlat szerint azonban a felelősség mértékének
korlátozása nem érvényesülhet. 3. Rendhagyó letét: a római jogban depositum
irregulare, ha a letét tárgya pénz vagy más helyettesíthető dolog, s a → szerződés
szerint a letéteményes a szerződés megszűnésekor nem a letett dolgot, hanem
ugyanolyan dologból ugyanannyit köteles visszaszolgáltatni, vagyis a
letéteményes a letét tárgyát felhasználhatja. Ilyen esetben a szerződésre –
bizonyos eltérésekkel – a → kölcsönszerződés szabályait kell alkalmazni. 4. →
Bankletét, → bírósági letét, közgyűjteményi letét, raktározási letét: a → Polgári
Törvénykönyvnek a letéti szerződésre vonatkozó általános szabályaihoz képest
jogszabályok e letéti fajtákra speciális normákat határozhatnak meg.

Letéteményes: → multilaterális szerződésekkel kapcsolatban speciális feladatot

ellátó → állam vagy → nemzetközi szervezet. A ~ őrzi a többoldalú szerződés
eredeti példányát, nála lehet aláírni a szerződést, átveszi a megerősítő és
csatlakozási okmányokat és a szerződéssel kapcsolatos egyéb nyilatkozatokat
(→ fenntartás, ez ellen emelt kifogás, felmondás stb.), és mindezekről értesíti
az érdekelt államokat. Feladata továbbá a nemzetközi szerződést az → ENSZ
Titkárságának beiktatás és közzététel végett megküldeni. ~ként többnyire
olyan állam szerepel, amelynek területén a szerződést elfogadták, de elláthatja
ezt a funkciót annak a nemzetközi szervezetnek a vezető tisztviselője
(titkársága), amelynek keretében a szerződés létrejött; így pl. számos
nemzetközi szerződés ~e az → ENSZ főtitkára.

Lettre de créance: → megbízólevél

Lex causae: → minősítés

Lex domicilii (lakóhely és tartózkodási hely joga – lat.): a → nemzetközi

magánjogban ismert fogalom – a → lex patriae mellett – a személyes jog
meghatározására szolgáló kapcsolószabályokat jelenti. A lakóhely azáltal válik a
személyes jog meghatározó kapcsolóelvévé, hogy a nemzetközi magánjog az
embernek ahhoz a → jogrendszerhez való viszonyának tulajdonít meghatározó
jelentőséget, amelynek hatókörében életvitelének tényleges súlypontja van. Bár
a lakóhely így jogi kapcsolatot fejez ki, mégis elsősorban egy meghatározott →
állam területén való állandó jellegű, vagy huzamosabb tartózkodáson alapul. A
nemzetközi magánjogban a lakóhelynek, ill. a tartózkodási helynek nincs
egységes fogalma. Az angol jogban használt domicilium fogalmak (domicile of
origin, domicil of choice) pl. lényegesen merevebbek, mint az USA tagállamai
(→ föderáció) által használatosak. A tartózkodási hely joga, amely a lakóhely
joga mellett gyakran kisegítő kapcsolószabályként szerepel, csak meghatározott
célú, ill. ideig tartó kapcsolatot fejez ki egy állammal. A legtöbb jogrendszer
ismeri a szokásos tartózkodási hely fogalmát is. Ez az egyszerű tartózkodási
hellyel szemben tartósabb, de nem végleges kapcsolatot tükröz egy államhoz.

Lex fori: → kisegítő jog, → minősítés

Lex patriae (hazai jog – lat.): a → nemzetközi magánjogban ismert fogalom,

amely az → állampolgárság szerinti jogot jelenti. A ~ határozza meg a mai →
jogrendszerek, többségében (így mindenekelőtt az ún. → kontinentális jogok
jelentős részében, köztük a magyar jogban is) az ember (→ természetes személy)
ún. személyes jogát. A személyes jog szerint kell elbírálni az ember →
jogképességét, → cselekvőképességéi és általában személyi állapotát. (A → common
law-országok, valamint néhány más jogrendszer, pl. argentin, dán a személyes
jog meghatározására a lakóhely jogát, a → lex domicilii-t fogadja el.) A
személyes jog biztosítja azt, hogy a személy szorosan összefüggő →
jogviszonyait egyetlen jogrendszer elvei szerint lehessen megítélni. A forgalom
biztonsága azonban a személyes jog egysége alól kivételeket is indokol. Nem
várható el pl., hogy a belföldi üzletfél külföldi jogok után kutasson annak
megállapítása érdekében, hogy a másik üzletféllel érvényes ügyletet köt-e. A
forgalom a látszatot védi: ha a belföldi jog szerint a külföldi teljes korú volna,
noha hazai joga szerint nem az, az ügylet alapján vállalt kötelezettségét
teljesítenie kell.

Levéltár (archívum – gör.): különböző fontos, az → állam életének

szempontjából jelentős iratanyagok őrzését eredetileg egyházi intézmények, ill.
a királyi udvarok (→ Archivum conservatorium) végezték. Az állami ~ak
létrehozatalának gondolata a 17. században (először Angliában) vetődött fel, a
→ magánokiratok védelmének biztosítására. 1789-ben a francia nemzetgyűlés
döntött először nemzeti ~ felállításáról, majd ettől kezdve ez az intézmény
fokozatosan elterjedt egész Európában. Magyarországon az 1526 előtt
keletkezett ~i anyagok elnevezése oklevél, az ennél későbbiek megnevezése
irat. Magyarországon a ~ olyan tudományos intézmény, amely →
jogszabályban meghatározott keretek között igazgatási feladatokat is ellát,
nevezetesen: a ~i anyagokat őrzi, kutatásra alkalmassá teszi, szakmailag
ellenőrzi a → közigazgatási és egyéb szervek (→ közigazgatás helyi szervei, →
közigazgatás központi szervei) irattárkezelési rendjét és irattári selejtezését,
ellenőrzést gyakorol védett ~i anyagok felett, gondoskodik a pusztulásnak
kitett anyagok megóvásáról és helyreállításáról, lehetővé teszi a ~i anyagok
kutatását. Országos szervek ~i anyagát a Magyar Országos Levéltár őrzi (az
1945 után keletkezett iratok tekintetében ez az Új Magyar Központi ~
feladata), működnek ezen kívül központi ~ak (pl. az MTA ~i részlege) szak~ak
(pl. a Vízügyi ~), helyi és → megyei → önkormányzati, továbbá egyetemi,
valamint egyházi ~ak, de nyilvántartásba vetethető magán~ is. ~i anyagoknak
minősülnek a gazdasági, társadalmi, politikai, honvédelmi, műszaki,
művelődési vagy egyéb szempontból jelentős történeti értékű iratok. Ezek
megóvásának biztosítása végett jogilag szabályozott az iratkezelés és -selejtezés
rendje, ill. jogi szabályok írják elő a történeti értékű iratok ~ban történő
elhelyezését. Átvételre meghatározott időszakonként kerül sor. A jogszabályok
a korszerű technikákkal készült kép- és hangfelvételeket, gépi adatfeldolgozás
útján rögzített anyagok védelmét is előírják, a védelem tehát ezekre is kiterjed.
→ humánigazgatás
Levéltitok megsértése: a magántitkot a → törvény több vonatkozásban is
védelemben részesíti (→ titokvédelem). Többek között tilalmazza a
magántitkot tartalmazó közlések (levél, zárt irat, távirat, a gondolat rögzítésére
alkalmas technikai eszköz) jogellenes megszerzését és a közlés tartalmának az
érdekeltek akarata ellenére meg nem engedett módon való megismerését (→
magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog).
A ~ → vétség, amelyet az követ el (→ elkövetők), aki másnak közlést tartalmazó
zárt küldeményét tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy
ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén, aki távközlési
berendezés útján továbbított közleményt kifürkész. A → bűncselekmény
elkövetőjének büntetése súlyosabb, ha a cselekményt foglalkozás vagy
közmegbízatás felhasználásával követik el, vagy ha a cselekmény jelentős
érdeksérelmet okoz. A ~ szándékos és egyben célzatos bűncselekmény (→
szándékosság). ~ miatt → büntetőeljárás csak a → sértett → magánindítványa
alapján indítható és folytatható le.

Lex (→ törvény – lat.): etimológiája vitatott, talán rokonságban áll a görögben

és a latinban is ismert, „olvas, beszél, megszámlál” jelentésű lego igével. A →
római jogban többféle ~ ismeretes. 1. Állítólag a királykorra nyúlnak vissza, de
ismeretlen eredetűek az ún. Leges regiae („királyi törvények”), amelyek
nagyrészt vallási előírásokat tartalmaztak. 2. A → köztársaság korában ~nek
(vagy ~ publicának, szemben a ~ alább tárgyalandó 5. jelentésével, vagy ~
rogatának, szemben a ~ alább tárgyalandó 4. jelentésével) nevezték az arra
illetékes → magistratusok (→ consul, → praetor, néptribunus) által a népgyűlés
(comitia) elé terjesztett, az utóbbi által elfogadott, a → senatus [az „atyák
tekintélye” (auctoritas patrum)] által szentesített és ezt követően írásban
(eleinte fa-, később bronztáblákon) kihirdetett törvényeket. Ez a ~
szerkezetileg három részből áll: a → praescriptio normatív jelentőség nélküli
formai kellékeket tartalmaz, a rogatio mint rendelkező rész tartalmazza a –
modern kifejezéssel élve – törvényi → hipotézist és → diszpozíciót, a harmadik
rész pedig a sanctio (szentesítés), amely a törvény megszegésének
következményeiről rendelkezik. A római jogtudósoktól származik a ~ →
szankció szempontjából való csoportosítása. Eszerint ~ perfecta (tökéletes) az a
törvény, amely a vele ellentétes magatartást érvénytelennek nyilvánítva
orvosolja a → jogrend sérelmét, a ~ minus quam perfecta (kevésbé tökéletes) a
magatartást csak bünteti, de annak jogellenes eredményét nem semmisíti meg,
a ~ imperfecta (tökéletlen) szankciót nem tartalmaz (de érvényre juttatásáról a
praetor a maga eszközeivel gondoskodik), a ~ plus quam perfecta (több mint
tökéletes) pedig érvénytelenítő és büntetőszankcióval egyaránt rendelkezik. Az
első ismert ~, Kr. e. 451–450-ben keletkezett → Tizenkét táblás törvény (~
duodecim tabularum) az addig kialakult → szokásjog (consuetude) tekintélyes
részét írásba foglalta. Szabályozott → közjogi, rendészeti, → perjogi és →
büntetőjogi, de mindenekelőtt → magánjogi viszonyokat, ami a Tizenkét táblás
törvényt egyedülállóvá teszi a hasonló ókori törvényművek büntetőjogi
jellegével egybevetve. A Tizenkét táblás törvény szabályainak jelentős része már
a köztársasági korban hatályát vesztette, mégpedig nagyrészt nem a későbbi
~ek módosító rendelkezései, hanem főként a praetori jogfejlesztés folytán.
A Tizenkét táblás törvény formailag – az összes korábbi → jogszabállyal együtt
– a iustinianusi (→ Iustinianus) → kodi káció következtében vesztette hatályát.
3. A császárkorban a népgyűlések eltűnését követően az előbbi értelemben vett
~ek hozatalára már nem kerülhetett sor. Törvényerejű forrássá váltak viszont a
császári rendeletek (→ constitutiones, → principum), a senatus consultumok
(→ senatus) és a ius respondendivel rendelkező jogtudósok → responsumai. Egy
idő után a császári rendeleteket kezdték ~nek nevezni. 4. ~ data alatt olyan
jogszabály értendő, amelyet valamely magistratus, pl. tartományi helytartó
felhatalmazás alapján maga bocsát ki. 5. A fenti leges publicaevel szemben ~
privatának vagy ~ → contractusnak nevezték a magánfelek szerződéseiben
előírt rendelkezéseket, kikötéseket. Ezzel kapcsolatos az a regula, miszerint a
szerződő felek között a szerződés törvényt szab (contractus inter partes legem
ponit), mint ahogy másfelől a törvény is tekinthető bizonyos értelemben a
polgárok közötti, mindenkire nézve kötelező szerződésnek.

Lex Aebutia: → praetor

Lex annua: → edictum

Lex Aquilia: → damnum iniuria datum

Lex Atinia: → usucapio

Lex commissoria (lat.): a → római jogban jogvesztő záradék, lényegében a

modern → polgári jogban ismert → jogvesztés kikötése. A rómaiak egyes
szerződésekbe (→ emptio venditio, → pig nus) felvett olyan kikötést (→
accidentalia negotii) értettek alatta, amelynél fogva az egyik fél egy
meghatározott kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén valamely őt
megillető jogát elveszti.

Lex Cornelia: → edictum

Lex duodecim tabularum: → Tizenkét táblás törvény

Lex Falcidia: → legatum

Lex generalis derogat legi speciali (az általános jog lerontja a különöset –
lat.): a → római jogban megfogalmazott → jogértelmezési elv, amely szerint ha
kon iktus van általános és különös → jogszabály között, akkor az előbbi az
erősebb.

Lex imperfecta (lat.): olyan → jogszabály, amelynek hiányzik a harmadik

szerkezeti eleme, azaz nincs → jogkövetkezménye: sem pozitív joghatása, sem
→ szankciója. Ebben az esetben valójában nincs is szó jogszabályról,
következésképpen megkülönböztetése értelmetlen.

Lex Iulia de maritandis ordinibus: → matrimonium

Lex Iulia de vi privata: → metus

Lex loci celebrationis: → házasság

Lex mercatoria (lat.): szűkebb értelemben – a nemzetközi → kereskedelmi

jogban többséginek tekinthető nézet szerint – a nemzetközi kereskedelmi
ügyletekre vonatkozó olyan szabályok összességét jelenti, amelyek →
nemzetközi szerződésekben, → egyezményekben, rendes bírósági (→ bíróságok),
ill. választottbírósági (→ választottbíráskodás) → ítéletekben jelennek meg,
továbbá amelyek az egyes → államok jogi szabályozásától függetlenül a
nemzetközi gyakorlatban alakultak és alakulnak ki. Tágabb értelemben a ~hoz
sorolhatók azok a → közjogi szabályozó mechanizmusok is, amelyek a
nemzetközi gazdasági kapcsolatokat alakítják. A ~ csak a nemzetközi
kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokra terjed ki. A → nemzetközi magánjogi
és kereskedelmi jogi tranzakciókon kívül idetartozik az állami magatartás a
nemzetközi kapcsolatok és az olyan egységes normák vonatkozásában,
amelyeknek államok a címzettjei [pl. GATT (→ Általános vám- és kereskedelmi
egyezmény)], valamint az egységes kereskedelmi jogi szokások és szokványok. A
~ nem tekinthető zárt és véglegesen kialakult rendszernek.

Lex minus quam perfecta (lat.): olyan → jogszabály, amely a →

jogkövetkezményeknek csak egyikével, vagy → szankcióval, vagy joghatással
rendelkezik. Minthogy a jogszabályt bármelyik jogkövetkezménye teljessé
teszi, a megkülönböztetés értelmetlen.

Lex Papia Poppeae: → matrimonium

Lex perfecta (lat.): olyan → jogszabály, amely mindhárom szerkezeti elemével

(→ hipotézis, → diszpozíció, → jogkövetkezmény) rendelkezik. Voltaképpen
pleonazmus.

Lex Plaetoria: → minores, → puberes

Lex Plautia: → usucapio

Lex plus quam perfecta (lat.): olyan → jogszabály, amely többféle →

jogkövetkezményt, → szankciót és joghatást egyaránt tartalmaz.

Lex posterior derogat legi priori (a később keletkezett jog lerontja a korábbit
– lat.): két → jogszabály kon iktusa, ellentéte esetén rendező → pozitív jogi
elv. Arról van szó, hogy két jogszabály ellentéte esetén melyik az érvényes. A ~
elve szerint ilyenkor mindig a később keletkezett jogszabály az érvényes, mert
a későbbi jogszabály érvényessége lerontja, megszünteti a korábbi jogszabály
érvényességét. A ~ nem logikai elv, hanem mindenkor a pozitív jog előírása,
szabálya.

Lex rei sitae (dolog fekvésének joga – lat): a → nemzetközi magánjogban

használt fogalom, amely általánosan elfogadott és évszázadok óta követett elvet
jelent, nevezetesen, valamely → dolog tulajdonára (és más → dologi jogokra)
vonatkozó → jogot – rendszerint – az illető dolog fekvésének helye határozza
meg. Ez azt jelenti, hogy a dolog fekvésének helyén irányadó jogot kell
alkalmazni a → tulajdonjogra, a → birtokra, az (→ ingatlan) → elbirtoklásra,
továbbá – rendszerint – a → zálogjogra és más dologi jogokra (szolgalmakra
stb.) is. Irányadó tehát annak az → államnak a joga, amelynek területén a
dolog – a jogi hatást kiváltó tény létrejöttének időpontjában – található. A
fekvési hely általános szabálya alól a legtöbb állam nemzetközi magánjoga
kiveszi a lajstromozott vízi vagy légi járműveket, amelyekre az illető jármű
lobogója vagy más felségjelvénye szerinti jog irányadó; a szállítás alatt álló →
ingó dolgokat, amelyekre a rendeltetési hely államának joga vonatkozik stb.

Lex Romana Burgundionum: → római jog

Lex Romana Visigothorum: → római jog

Lex Salica: a száli frankok 507 és 511 között keletkezett latin nyelvű →
szokásjogi gyűjteménye. A Klodvig király uralkodása alatt összeállított jogkönyv
(→ kódex) a bomló törzsi viszonyokra jellemző szabályozást adott: védte a →
magántulajdont, szigorú → szankciókat alkalmazott az egzisztenciális javak
eltulajdonítóival szemben. Szabályozta a területi alapon létrejött faluközösség
belső viszonyait, a nemzetségből való kiválás feltételeit. Részletesen előírta a
követendő eljárásjogi szabályokat, a bosszút felváltó jóvátételi rendet. A ~ →
esetjogi jellegű → jogforrás, fejezetei és a fejezeteken belüli szakaszai az aktuális
társadalmi, gazdasági, jogi kérdések komplex szabályozását adták. A ~ első
változatát a későbbi frank uralkodók módosították és kiegészítették, összesen
nyolc változata ismeretes.

Lex speciális derogat legi generali (a különös jog lerontja az általánosat –

lat.): a → római jogban megfogalmazott → értelmezési elv, amely szerint ha
kon iktus van különös és általános → jogszabály között, akkor az előbbi az
erősebb.

Lex superior derogat legi inferiori (a magasabb rangú → jogszabály lerontja

az alacsonyabbat – lat.): a → jogalkalmazás egyik, → római jogi eredetű
alapelve, amelynek értelmében a → jogforrások hierarchiájában magasabb
szinten álló jogszabály lerontja az alacsonyabb szinten állót, vagyis ez utóbbi
rendelkezései a magasabb szinten állóval szemben nem érvényesülhetnek.
Liberálaktus: → mutuum

Liberálkontraktus: → mancipatio

Liberatio (felszabadítás, megszabadulás – lat.): az ókori Rómában kétféle

értelme volt. 1. A → római jogban ~nak nevezték a kötelmek (→ obligatio)
megszűnését, mert úgy fogták fel, hogy az adós felszabadult a hitelező hatalma
alól, megszabadult a kötelem jogi bilincsétől (iuris vinculum). A ~ → ipso iure
hatályú, ha az alapjául szolgáló → jogi tény automatikusan megszüntette a
kötelmet (→ kötelem), vagy per exceptionem hatályú (másként ~ ope
exceptionis) akkor, ha a kötelemszüntető jogi tény formailag [a civiljog (→ ius
civile) szerint] ugyan nem szüntette meg a kötelmet, de a → praetor az
adósnak az őt perlő hitelező keresetével szemben → exceptiót adott. A kötelem
megszűnésének szokásos módja az, hogy az előírt → szolgáltatást az adós
teljesíti. A → teljesítés – általában diszpozitív, és az adósra nézve kedvező –
szabályait a római jog részletesen kidolgozta (→ alternatio, → facultas
alternativa, → datio in solutum). A teljesítésen kívül a római jog a ~ számos
esetét ismerte. A legfontosabb ipso iure ~k a → lehetetlenülés (de az eredeti
kötelem helyébe adott esetben → kártérítés léphetett), a kötelem céljának
meghiúsulása, a → novatio, járulékos kötelmek (pl. → kezesség), a főkötelem
megszűnése, bizonyos kötelmeknél az adós (ritkábban a hitelező) halála. A ~
per exceptionem körébe tartozott az → elévülés és a kötelem formátlan (→
pactummal történő) megszüntetése a két fél közös megegyezésével. Változó
megítélésű (hol ipso iure, hol per exceptionem) ~ volt a datio in solutum, a →
compensatio stb. 2. A ~ másik értelme a rabszolgák felszabadításához
kapcsolódott (→ manumissio).

Libertinus, libertina (felszabadított rabszolga – lat.): a → római jog szerint a

megfelelő formában végrehajtott → manumissio folytán a rabszolga római
polgár lett, de a szabadon született polgárokkal (ingenuus) szemben a ~
társadalmilag megvetett, emellett számos joghátránnyal sújtott, nem teljes jogú
polgár volt (→ civis, civitas). → Közjogi téren a ~ nem viselhetett (legalábbis
magasabb) közhivatalt, → választójoga, csökkent értékű volt (csak a városi
tribusokban szavazhatott) stb. → Magánjogi téren felszabadítójával (patronus)
szemben haláláig súlyos kötelezettségek terhelték (pl. ingyenesen köteles volt a
patronus javára bizonyos munkákat elvégezni, szolgáltatásokat teljesíteni),
emellett egy időben hálátlanság címén a patronus a szabadságot vissza is
vonhatta. A ~ nem köthetett házasságot (→ matrimonium) senátori rangú
személlyel, a törvényes öröklés (→ successio) rendje szerint túlélő házastársát a
patronus és családja megelőzte. A ~ felszabadítását követően született
gyermekei ingenuusnak (szabad születésű polgárnak) minősültek, de őket is
sújtották bizonyos közjogi hátrányok.

Liberum veto (lat.): a lengyel nemesi → köztársaság (Rzeczpospolita) →

jogalkotásában 1652 óta uralkodó → jogelv, amely szerint a → törvény
elfogadásához a → követek teljes egyetértése szükséges. A → jogforrási alapját
tekintve bizonytalan eredetű → alkotmányos szokás a lengyel rendek kardinális
jogainak egyikeként teljesedett ki a 17. század második felében, amikor János
Kázmér központosítási kísérletei végleges vereséget szenvedtek. A nemesi
„aranyszabadság” biztosítékaként őrzött ~ szerint akár egyetlen követ
„ünnepélyes protestálása” és a tárgyalásról való kivonulása lehetetlenné tette az
adott törvényjavaslat vitáját, sőt az ülésszak minden addig elfogadott döntését
megsemmisítette. Az 1791. máj. 3-i alkotmány kísérelte meg a jogalkotást
megbénító elv felszámolását, 1792-ben azonban visszaállították.

Licenciaszerződés: legtágabb értelemben olyan → polgári jogi → szerződést

jelent, amelynek leglényegesebb eleme az, hogy az engedélyező fél az
engedélyes számára engedélyt (licencet) ad arra, hogy az engedélyező
kizárólagos jogának tárgyát – valamely szellemi alkotást, → vállalatjelzőt vagy
→ árujelzőt, közkinccsé még nem vált és ezért vagyoni értékkel bíró ismeretet,
→ know-how-t – felhasználhassa (→ felhasználási szerződés). A licenciaadó
főkötelezettsége az engedély megadása (az engedély tartalmának pontos
körülhatárolásával) és alapos tájékoztatás nyújtása. Az engedély lehet egyszerű
vagy kizárólagos, korlátozott (pl. mennyiségre, földrajzi területre vagy időben)
vagy korlátozásmentes, lehetőséget adhat a licenciavevőnek a licencia
engedésére (engedély megadás harmadik személynek a licencia tárgyának
használatára), ill. ezt megtilthatja, vagy a licenciaadó előzetes beleegyezéséhez
kötheti. A megfelelő tájékoztatás nyújtása szakmai dokumentáció átadásában
és/vagy betanításban áll. A ~ lényeges eleme a licenciaadó jogszavatossági, ill.
kellékszavatossági helytállása (→ szavatossági jog). A ~ lényeges eleme az is,
hogy az engedélyes az engedély fejében → ellenszolgáltatással tartozik, azaz
általában díjat zet. A licenciavevő díj zetési kötelezettsége többféleképpen
alakulhat. Lehet előre vagy részletekben zetendő egyösszegű díjazás, de
kombinálható is a licenciavevőnél a licencia tárgyának alkalmazásával elért
bevétel/eredmény/nyereség meghatározott hányadának meg zetésével.
A díj zetés más mutatóhoz is köthető. Lehetséges az is, hogy a díj fejében
terméket szolgáltat a licenciavevő. A ~ logikai előfeltétele, hogy az engedélyező
jogosultja legyen valamely nevesített szellemi alkotást védő jognak (→ szellemi
alkotások joga), pl. → szerzői jognak, → szabadalomnak, → használati
mintaoltalomnak, mikroelektronikai félvezető termék topográ ája oltalmának
(→ integrált áramkörök jogi oltalma), → ipari mintaoltalomnak, továbbá
vállalat- vagy árujelzőnek, így → védjegynek, eredet- vagy
származásmegjelölésnek (→ eredetmegjelölés, származási jelzés), ill. olyan
ismereteket birtokoljon, amelyek know-how-ként értékesíthetők. Főleg ez
utóbbi elemnek tudható be, hogy újabban a ~ek komplexebb tartalmúak, és
magukban foglalják az engedélyezőnek azt a kötelezettségét is, hogy olyan
részletes tájékoztatást adjon az engedélyesnek az engedély tárgyáról (pl. egy
szállodakomplexum üzemeltetési know-how-ja), hogy az képes legyen az
ismeretek felhasználására. A tág értelemben vett ~ lényeges eleme az ún. →
franchise-szerződésnek is, amely elsősorban a licenciaengedés technikájának
alkalmazásával teszi lehetővé, hogy valamely → szolgáltatást egységes rendben
nyújtsanak különböző gazdálkodó alanyok különböző földrajzi területeken
(pl. étteremláncok).

Lisszaboni Szerződés: a 2007. dec. 13-án aláírt ~ az → Európai Unió alapító

szerződéseit (→ nemzetközi szerződés) módosító szerződés. A ~ az Európai Unió
hatékonyabb, átláthatóbb és demokratikusabb működését célozza. A ~ az
eredeti elképzelések szerint 2009. jan. 1-jén lépett volna életbe, azonban a
tagállami (→ állam) rati kációs folyamat (→ rati kálás) elhúzódása miatt a
hatályba lépésének időpontja 2009. dec. 1-je. Az → Országgyűlés ~t a
tagállamok közül elsőként, 2007. dec. 17-én erősítette meg (2007. évi
CLXVIII. törvény). A ~ megalkotásának előzményei az → Alkotmányos
Szerződésre vezethetők vissza. A 2007. első félévében a tanácsi elnöki tisztségét
betöltő Németország legfontosabb feladatának tartotta, hogy a 2005-ben
Franciaországban és Hollandiában → népszavazáson elutasított Alkotmányos
Szerződésről újra párbeszéd újrainduljon. Ennek eredményeként az →
Európai Tanács 2007 jún.-ban Berlinben megtartott ülésén megegyezés
született az Alkotmányos Szerződés alapjain nyugvó ún. reformszerződés
elfogadásáról és a → kormányközi konferencia megindításáról. A kormányközi
konferencia a reformszerződést elfogadta, ezt követően kerülhetett sor a
szerződés aláírására. A ~ módosítja az Európai Unióról szóló Szerződést (→
Maastrichti Szerződés), valamint az → Európai Közösséget alapító Szerződést,
utóbbit Európai Unió Működéséről szóló Szerződésre nevezi át. A ~ kisebb
változtatásokkal átveszi az Alkotmányos Szerződés által előirányzott
intézményi reformokat. Az Európai Tanács élén bevezeti az állandó elnöki
funkciót, létrehozza az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai
főképviselőjének posztját, amely tisztség betöltője egy személyben elnököli a
külügyminiszterek (→ miniszter) tanácsának üléseit, és az → Európai Bizottság
külkapcsolatokért felelős alelnöke lesz. Az Európai Bizottság összetételénél
2014-ig megmarad az „egy tagállam – egy biztos” alapelve, ezt követően
azonban a testület létszáma a tényleges taglétszám kétharmadára csökken, és a
biztosi pozíció méltányos rotációs elv alapján lesz betöltve. A ~ → Európai
Parlamentet érintő rendelkezése, hogy tagjainak száma a jövőben nem
haladhatja meg a 751 főt, valamint az egyes tagállamok képviselői száma
minimum 6 és maximum 96 fő lehet majd. A ~ közel félszáz jogalkotási (→
uniós jogalkotás) tárgykör tekintetében vezeti be a minősített többségi szavazást,
felszámolva e területeken a tagállamok → vétójogát, mindemellett a jelenleg
hatályos szavazati rendszer az ún. kettős többségi elv (→ Európai Unió
Tanácsa) bevezetésével módosítja. A ~ növeli a nemzeti → parlamentek
szerepét az uniós jogalkotási folyamataiban, egységes → jogi személyiséget (→
nemzetközi jog alanyai) biztosít az Európai Uniónak, és nyilatkozatban rögzíti
az → uniós jog nemzeti joggal szembeni elsőbbségét (→ elsőbbség elve). Az →
uniós alapjogvédelem szempontjából lényeges változás, hogy az uniós célok és
értékek között az emberi jogok védelmének körében kifejezett említést tesz a
kisebbségekhez tartozó személyek jogairól (→ kisebbségek jogai) is, valamint
hogy jogilag kötelező erővel ruházza fel az Európai Unió Alapjogi Chartáját.
Az uniós polgárok (→ uniós polgárság) jogait a ~ az uniós szintű → népi
kezdeményezés bevezetésével kiszélesíti, ami alapján egymillió uniós polgár
uniós → jogalkotást kezdeményezhet az Európai Bizottságnál. Az ~ évtizedek
óta bizonytalan kérdést rendezett azzal, hogy megteremtette a jogalapját és
eljárását az integrációs szervezetből történő kilépésnek.

Liszt, Franz von (1851–1919): német büntetőjogász, a marburgi (1882), a

hallei (1889) és a berlini (1899–1916) egyetem tanára. A → bűncselekmény
társadalmi meghatározottságát hangsúlyozta; a speciális prevenció és a
bűnelkövetők reszocializációja mellett szállt síkra, s harcolt az ezek
megvalósítását segítő → büntetőjogi reformokért. ~ → nemzetközi jogi
munkássága is igen jelentős. Fő művei: Lehrbuch des deutschen Strafrechts,
1881; Der Zweckgedanke im Strafrecht, 1882; Das Völkerrecht systematisch
dargestellt, 1898; Von Staatenverband zur Völkergemeinschaft; Ein Beitrag zur
Neuorientierung der Staatenpolitik und des Völkerrechts, 1917.

Lit de justice: → parlament

Litis contestatio (→ per együttes tanúsítása – lat.): a → római jogban ennek a

kifejezésnek a jelentése korszakonként eltért. Eredetileg, a → legis actiós
eljárásban a ~n a per első fázisának, a → magistratus (általában a → praetor)
előtt zajló in iure eljárásnak a befejező aktusát értették, amikor a peres felek
(→fél) ünnepélyesen felszólították a jelen levő → tanúkat arra, hogy a per
második (in iudicio vagy apud iudicem) fázisában az esküdtbíró (→ iudex)
előtt tanúsítsák az in iure eljárásban történteket. A Kr. e. 2. századtól
hivatalosan is (a lex Aebutia által) bevezetett praetori → formuláris eljárásban a
praetor írásbeli formulát adott ki, amelyben a bíró számára pontosan
meghatározta a követendő eljárást, így a tanúfelhívás fölöslegessé vált. Az in
iure eljárás záróaktusának megjelölésére mindazonáltal továbbra is a ~
kifejezést használják, és ezzel azt a mozzanatot jelölik, amikor az alperes –
elvileg önkéntesen – aláveti magát a iudex előtt lefolytatandó eljárásnak (ezzel
közte és a felperes között ún. perszerződés jön létre), és a praetor ennek
alapján kiadja a formulát. A Kr. u. 342-től már kizárólagosan érvényesülő
császári → cognitiós eljárásban megszűnik az eljárás addigi kettéosztottsága és
ezzel együtt a → formula kiadása, továbbá az eljárásnak nem feltétele többé az
önkéntes alperesi alávetés (perszerződés). Emiatt, bár a ~ kifejezést
hagyománytiszteletből továbbra is használják, jelentése ismét megváltozik,
ekkor már a peres felek előadásait, kiváltképpen az első érdemi alperesi
ellentmondást (perbe bocsátkozást) értik rajta. A praetori jog meghatározott
joghatásokat fűzött a ~hoz: a ~val bekövetkezik a → perfüggőség, sőt a felperes
→ keresetjoga felemésztődik (actio consumitur, ill. consumptio actionis), így az
adott ügyben még egyszer pert nem indíthat; a perbe vitt –→ követelés, ha
eredetileg nem pénzkötelem volt, szükségszerűen pénzköveteléssé alakul át;
végül a ~ időpontja több szempontból is mérvadó az → ítélethozatal során (így
pl. a peres felek személye és a per tárgya a ~ után nem változhat, kifogás többé
nem terjeszthető elő, az alperes kártérítési felelőssége megszigorodik, a pertárgy
értékét adott esetben a ~ időpontjában érvényes piaci értékben kell
meghatározni).

Litterálkontraktus(ok): a → római jogban meghatározott írásbeli

alakszerűségekhez kötött szerződések (→ contractus), amelyek érvényességét az
írásbeli formák betartása biztosította, a ~ tehát nem azonos a mai írásbeli
szerződéssel. A szóbeliséget sokáig előnyben részesítő rómaiak az írásbeli
formáktól idegenkedtek, és a szerződések írásba foglalásának sokáig nem volt
semmiféle jogi jelentősége. Ezért nagy előrelépést jelentett, amikor a → praetor
– valószínűleg a Kr. e. 2. században – a → reál- és a →
konszenzuálkontraktusok mellett elismerte a ~ érvényességét is. Ebben az
időben – feltehetően görög hatásra – Rómában is elterjedt a házi
pénztárkönyvek (codex accepti et expensi) használata. A ~t úgy hozták létre,
hogy a hitelező és az adós pénztárkönyvébe bizonyos ktív bejegyzéseket
eszközöltek, amelyekkel a köztük fennálló kötelmet (→ kötelem) ~sá
alakították át. A ~ból egyoldalú, meghatározott pénzösszegre szóló kötelem
keletkezett. A ~ e formáját (expensilatio) a római polgárok vették igénybe, míg
a → peregrinusok más, szintén görög eredetű ~t alkalmaztak (chirographum,
syngrapha). A ~ a 3. század folyamán eltűn(tek), szerepüket az írásba foglalt →
stipulatio vette át.

Listás választás: → lajstromos választás

Living will: → gyógykezelés előzetes visszautasítása

Lízing: hitelművelet, amely lehetővé teszi pénztőke bekapcsolódását a

termelésbe és az áruforgalomba. Jogilag azon alapul, hogy a → tulajdonjogtól
különvált → birtok és → használat ugyanúgy lehetővé teszi valamely → dolog
tartós hasznosítását, mint a tulajdonjog. A ~→ szerződésnek több típusa ismert,
leggyakoribb az ún. pénzügyi, vagy nánc~. Ebben három szerződő → fél
szerepel: a vállalkozó (vevő), akinek bizonyos berendezésre szüksége van, az
eladó (szállító), aki kész eladni vagy legyártani a szükséges dolgot és a
pénzintézet vagy más hitelezéssel foglalkozó → vállalat, amely a tranzakcióhoz
szükséges pénzt adja. A ~ jellemzője az, hogy a dolog beszerzéséhez szükséges
hitel biztosítéka maga a dolog, oly módon, hogy azt a hitelező tulajdonul szerzi
meg, a használó pedig ezt tőle bérbe veszi. A tranzakció két különálló
szerződés által jön létre. Az → adásvételi szerződést a pénzintézet köti a
szállítóval, a → bérleti szerződést (lease angolul: bérlet) a pénzintézet köti a
vállalkozóval. Az adásvételi szerződéssel a szállító kötelezi magát, hogy a
vállalkozó által megjelölt tulajdonságokkal bíró dolgot a vállalkozónak
leszállítja. A bérleti szerződés tartalmazza azt a legrövidebb időtartamot,
amelyen belül a bérletet egyik fél sem mondhatja fel (→ felmondás). A
kockázatviselést (a bérlet tárgyában keletkezett → kárt, → kárveszélyviselést) a
bérlő úgy vállalja magára, mintha tulajdonos volna: a dolognak véletlen által
történt pusztulása esetén is zetnie kell a ~díjat. A szerződés felbontása esetén
(→ felbontó szerződés) a pénzintézet a tulajdonát képező dolgot visszaveheti, azt
a bérlő vagyonleltárába felvenni nem lehet. A bérlet lejártakor a bérlő
„maradék áron” megveheti a bérelt dolgot. Fenti sajátosságai miatt a ~ a
kereskedelmi gyakorlatban gyakran alkalmazott szerződés.

Locatio conductio (lat.): az egyik legfontosabb → szerződéstípus a → római

jogban. A ~t mint → konszenzuálkontraktust a → praetori jog ismerte el a Kr. e.
2. században. A ~ a modern jogokban eredeti formájában már nem létező
konstrukció, amely több mai szerződéstípusnak felel meg: egyaránt szolgált a
→ dolog-, lakás- (→ bérleti szerződés, → lakásbérleti szerződés) és → haszonbérlet
(középkori kifejezéssel: ~ rei), a → munkaszerződés („munkabérlet”, ~
operarum) és a → vállalkozási szerződés („műbérlet”, ~ operis) jogi formájául. A
római jogban a ~ fogalmi körébe szinte minden pénzért végzett szolgáltatás
bevonható volt. A ~ ugyanis lényegében felölel minden olyan → jogviszonyt,
amelyben az egyik fél (a locator) rendelkezésre bocsátja („kihelyezi”) a
szerződés tárgyát, általában egy dolgot, amelyet a másik fél (conductor)
időlegesen átvesz („elvezet”), és amelyben emellett valamelyik fél a másiknak
pénzben bérleti díjat (merces) zet. A ~ altípusai: 1. dologbérlet; 2.
munkaszerződés; 3. vállalkozási szerződés. Ezek az alapvető esetek egymással
kombinált formákban is előfordultak. Magasrendű szellemi munkát (ars
liberalis) Rómában pénzért végezni nem lehetett, ezért pl. az → ügyvéd
munkája ~ tárgyát nem képezhette, ilyenkor a → mandátum formáját
alkalmazták.
Locke, John (1632–1704): angol lozófus, a Dicsőséges Forradalom (1689)
eszméinek összegezője, aki az egyénnek a polgári társadalomban elfoglalt
helyét és szerepét az abszolút → monarchiával szembeforduló érveléssel (→
társadalmi szerződés), és az embert megillető természetes jogok (szabadság és
tulajdon) igazolása útján világította meg. Eszméi mind a tudományt (→ Kant,
A. Smith), mind a társadalmi gyakorlatot (→ Függetlenségi Nyilatkozat, →
Ember és polgár jogainak nyilatkozata) jelentősen befolyásolták. Fő művei: Essay
Concerning Human Understanding, 1690; Essays on the Law of Nature, 1663,
első kiadás: 1954; Letters on Toleration, 1689–1690; Two Treatises of
Government, 1690 (magyarul: Értekezés a polgári kormányzatról, 1986).

Locumtenens (tkp. locumtenens regius – lat.; helytartó, királyi helytartó): a

magyar → alkotmánytörténetben a király (→ monarcha) helyettesítője a
központi → közigazgatás élén. Szemben a választott → kormányzóval, a ~t a
külhonban tartózkodó uralkodó nevezte ki, helyettesítésére és távollétében az
ügyek vitelére. Minthogy a Habsburg-dinasztia magyarországi trónra kerülése
után a király külföldi tartózkodása állandósult, gyakorlattá vált a ~ kinevezése.
A ~ nem volt teljes → hatáskörű helyettese a királynak, hiszen az uralkodó
felségjogainak jelentős részét továbbra is kezében tartotta. Így a ~ az uralkodó
utasításainak megfelelően igazgatta az országot, teljesítette parancsait. A ~i
poszt nem azonos a → nádori tisztséggel. 1528-tól a ~ek mellett tanács
működött (locumtenens et conciliarii), ebből alakult ki a hivatalként működő
helytartóság (locumtenentia). 1723-ban a → helytartótanács felállításával mind
a ~, mind a helytartóság megszűnt, feladatköre beolvadt az új magyar →
kormányszervbe.

Locus standi (lat.): → perlési jog, → keresetindítási jogosultság; valakinek az a

joga, hogy bizonyos ügyben eljárást indíthat. A ~ megillethet olyan személyt
vagy szervet (pl. az → ügyészt), akinek vagy amelynek → anyagi jogi igénye
nincs. A ~ szemben a kereseti joggal, a → jogszabály felhatalmazása
(rendelkezése) alapján anyagi jogi igényt nem jelent.

Lombroso, Cesare (1836–1909): olasz orvos és büntetőjogász, a torinói

egyetem professzora. Nevét a született gonosztevőre vonatkozó elméletével
tette ismertté. E szerint a tettesek egy része azért kerül a → törvénnyel
összeütközésbe, mert testi és ezzel összefüggő lelki rendellenességei erre
predesztinálják. Az átöröklött elfajulások elméletét a későbbi kutatások nem
támasztották alá, de tanítása ráirányította a gyelmet a családok szerepére a
bűnöző alkat kialakulásában. Fő művei: L’uomo delinquente, 1876; Delitti di
libidine, 1886; magyarul: Lángész és őrület, 1909 és 1989.

Londoni egyezmény: → háborús bűncselekmények és bűnösök, → Nemzetközi

Katonai Törvényszék

Longa manu traditio: → traditio

Long(issim)i temporis praescriptio: → praescriptio

Lontai Endre (1930–2003): jogtudós, egyetemi tanár, a magyar →

iparjogvédelem tudományos művelésének meghatározó személyisége. Pályáját
gyakorló jogászként kezdte, az 1960-as évektől az MTA Állam- és
Jogtudományi Intézetének kutatója, osztályvezetője. Az állam- és
jogtudományok kandidátusa fokozatot 1972-ben, a tudományok doktora
címet 1983-ban szerezte meg. Ezzel párhuzamosan az ELTE Állam- és
Jogtudományi Kara → polgári jogi tanszékének oktatója, egyetemi tanára.
1990 után diplomata. A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
vezetője. Fő művei: A kutatási szerződések, 1972; A licenciaszerződés alapvető
kérdései, 1978; Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén, 1988;
Uni cation of Law in the Field of International Industrial Property, 1994.

Lopás: a leggyakoribb → vagyon elleni bűncselekmény, amely megvalósul

idegen → dolognak jogtalan eltulajdonítás céljából mástól való elvételével. →
Jogi tárgya a → tulajdonjog, → elkövetési tárgya pedig a birtokba vehető idegen
dolog, amelyen a villamos és más gazdaságilag hasznosítható energia és a →
vagyoni jogosultságot megtestesítő, az afeletti rendelkezést önmagában
biztosító → okirat is értendő. Az alapesetben → vétséget képező ~ →
bűntettként való súlyosabb minősítése az elvett dolog értékéhez igazodik, ami
lépcsőzetesen kombinálódik a → bűnszövetségben, → közveszély színhelyén, az
üzletszerűen (→ üzletszerűség), ill. a dolog elleni erőszakkal történő elkövetés
minősítő körülményével.
Lordok Háza: az angol → parlament → második kamarája. A ~ban az
uralkodó által örökletesen vagy élethosszig adományozott főrendi címmel
rendelkezők foglalnak helyet. A demokratikus képviseleti elv kiterjedésével és
súlyának megnövekedésével a törvényhozásban (→ jogalkotás) betöltött szerepe
fokozatos parlamenti reformok révén jelentősen csökkent. A ~ évszázadokon
át legfelsőbb → bíróságként járt el. 1876 után csak élethosszig kinevezett ún.
law lordok alkották a legfelsőbb bíróságot.

Losonczy István (1908–1980): jogtudós, a → büntetőjog és a → jog lozó a

művelője. Pécsett, utóbb Bécsben folytatott tanulmányok után a pécsi egyetem
magántanára (1937), rendkívüli tanára (1940), majd 1946–1975 között
professzora. Fő művei: A mulasztási bűncselekmény okozatossága, 1937;
A funkcionális fogalomalkotás lehetősége a jogtudományban, 1940; A tettesség,
1961; A tettesi részesség, 1966.

Lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés: → bűntett, amely pl. a külön →

jogszabályban meghatározott lőfegyver (lőszer) tartására vagy kereskedelmére
vonatkozó engedély kereteinek túllépésével, engedély nélküli készítésével
(megszerzésével), valamint engedéllyel nem rendelkezőnek való átadásával
követhető el. Súlyosabb alapesetet valósít meg, aki a felsorolt tárgyakat
engedély nélkül pl. behozza az ország területére. Mindkét alapesete
súlyosabban minősül az üzletszerű (→ üzletszerűség) vagy →bűnszövetségben
történő elkövetésre tekintettel. A súlyosabb alapeset → előkészülete is
büntetendő. Enyhébben minősül annak a cselekménye, aki pl.
vadászlőfegyverhez tartozó csekély mennyiségű lőszert szerez meg engedély
nélkül.

Lőfegyvertartás: a lakosságnak azt a jogosultságát, hogy lőfegyvert magánál

tartson, némely → államban → alanyi jognak, sőt → alkotmányos →
alapjognak tekintik. Ennek oka az a felfogás, hogy mindenkinek joga van az
önvédelemhez, s hogy a lőfegyverrel támadóval szemben a fegyvertelen ember
lényegileg védtelen. Az államok többségében a ~t (vásárlását, kereskedelmét)
→ rendészeti → hatósági engedélyhez (→ engedélyezés) kötik, s az engedélyező
hatóságot feljogosítják arra, hogy az engedélyben foglaltak betartását többféle
módon, de különösen a tartás színhelyén ellenőrizze (→ ellenőrzés). Alanyi
jogon a ~i engedély általában nem igényelhető, kiadása felől tehát a hatóság →
mérlegelési jogkörben határoz. Nem adható ki engedély annak, aki
személyében kizáró feltétel alá esik. Tipikus személyi feltételek: bizonyos
életkor (nagykorúság) elérése, → büntetlen előélet; a lőfegyver kezeléséhez
megfelelő egészségi állapot (pl. elmebeli fogyatékosságban a kérelmező nem
szenved). Különleges szabályok szerint ~i engedély → jogi személynek is
adható, amikor is az engedélyezés személyi feltételeinek fennforgását a fegyver
felett rendelkezésre jogosult személynél (személyeknél) kell vizsgálni. A ~i
engedély magában foglalja a fegyver rendeltetésszerű használatának
engedélyezését is. A ~ra jogosult kötelessége a fegyvert (lőszert) úgy őrizni
(elzárva tartani), hogy ahhoz illetéktelen ne férhessen hozzá. A ~i és
fegyverhasználati jogosítvány – szoros kivételektől eltekintve – csak
személyesen gyakorolható. Az engedély nélküli ~t és a lőfegyverekkel és
lőszerekkel való egyéb visszaéléseket a → törvény bünteti (→ lőfegyverrel vagy
lőszerrel való visszaélés) .

Lucrum cessans (lat.): elmaradt haszon; az elmaradt → vagyoni előny, az az

összeg, amelyhez a károsult hozzájutott volna, ha a → károkozás nem
következik be. A ~ nem becslésen alapuló kárelem, hanem valóságos kár, csak
kiszámítási módja tér el az egyéb kárelemekétől. → interesse

Luganói egyezmény: tkp. → egyezmény a környezetre veszélyes

tevékenységekből eredő → károkért való → polgári jogi felelősségről; az →
Európa Tanács égisze alatt Luganóban 1993. jún. 21-én elfogadott →
nemzetközi szerződés. A ~ egyik célja – összhangban a → Riói deklarációval – a
→ környezeti károkért való felelősségre vonatkozó → belső jogi → jogszabályok
harmonizálása (→ jogharmonizáció). Az egyezmény a → veszélyes üzem
felelősségéhez hasonló felelősségi szabályokat ír elő a veszélyes tevékenységet
folytató, ill. a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeltetőkre, az ilyen anyagok
végleges elhelyezése esetén pedig e helyeket üzemeltetőkre. A ~ a hasonló
tárgyú korábbi egyezményektől eltérően, a felelősség összegét nem korlátozza,
ugyanakkor azonban előírja, hogy az üzemeltető köteles biztosítás (→
biztosítási szerződés) vagy külön pénzalapok útján kárfelelősségéről
gondoskodni. A ~ a kár fogalmát igen szélesen értelmezi, s kárnak minősülnek
a környezeti károk ésszerű megelőzésével és a környezet ésszerű
helyreállításával kapcsolatos költségek is.
Luxemburgi Bíróság: → Európai Bíróság

Luxemburgi kompromisszum: → Európai Közösségek

Luxuria: → gondatlanság
 M
Maastrichti Szerződés: más néven az → Európai Unióról szóló → nemzetközi
szerződés. A ~ létrejöttének előzményei az 1980-as évekre nyúlnak vissza,
amikor az → Európai Tanács – a Közösség → állam- és → kormányfőinek
értekezlete – 1988. jún. 27–28-i hannoveri ülésén felkérte a Bizottság akkori
elnökét, Jacques Delors-t, hogy vezetésével egy bizottság dolgozzon ki
javaslatokat a → Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásához vezető konkrét
intézkedésekről. A Delors-jelentés 1989 áprilisára készült el, ezt követően több
szakaszban folytatott előkészítő → tárgyalások után 1990. dec. 15-től
kezdődően Rómában kormányközi konferenciát tartottak, és párhuzamosan
két nagy kérdéskört tárgyaltak: a politikai unió, valamint a gazdasági és
pénzügyi unió területére tartozó témákat. A Rómában kidolgozott okmányt az
→ Európai Közösségek akkor 12 tagállamának állam- és kormányfői 1992. febr.
7-én írtak alá a hollandiai Maastrichtban, a rati kációs eljárások (→ rati kálás)
elhúzódása miatt az okmány csupán 1993. nov. l-jén lépett hatályba. A ~ részét
képezi 17 → Jegyzőkönyv és 33, a szerződés értelmezésével és végrehajtásával
kapcsolatos → Nyilatkozat. Maga a ~ 7 Címből áll. Az I. Cím a létrehozott
Európai Unió mindhárom pillérére vonatkozó közös rendelkezéseket
tartalmazza. A II., III. és IV. Cím a három közösséget (Európai Gazdasági
Közösség, → Európai Szén- és Acélközösség, → Európai Atomenergia Közösség)
alapító szerződéseket módosítja. A legfontosabb módosítások az Európai
Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződést érintik: újrafogalmazzák a
célokat, intézményi változtatásokat vezetnek be és a közösségi politikák is
kiegészítésre kerülnek. A szervezet (→ nemzetközi szervezet) hivatalos
elnevezése e szerződéstől kezdve: Európai Közösség. Az V. Cím a → Közös kül-
és biztonságpolitikáról szól, amely felváltja az → Egységes Európai Okmánynak,
az európai politikai együttműködésre vonatkozó rendelkezéseit. A VI. Cím a
Bel- és Igazságügyi Együttműködés elnevezést kapta (→ Rendőrségi és
igazságügyi együttműködés büntetőügyekben). Ez utóbbi két címben felállított
együttműködési formák az Unió II. és III. pillére néven ismertek, az I. pillért
pedig a három Közösségre vonatkozó rendelkezések alkotják. A VII. Cím a
záró rendelkezéseket tartalmazza. → Amszterdami szerződés
Machiavelli, Niccoló (1469–1527): itáliai államfér , politikai gondolkodó. Az
egységes → nemzetállami törekvéseknek, a politikának mint a → hatalom
megszerzésének és birtoklásának, ill. a politikumnak mint öntörvényű, sajátos
logikájú társadalmi szférának modern leírója, elemzője. Fő műve: Il Principe,
1513 (magyarul: A fejedelem, 1964).

Madarász Tibor (1927–1991): jogász, egyetemi tanár, a → közigazgatási jog

művelője. 1951 után különböző államigazgatási szerveknél dolgozott, 1962-től
a budapesti jogi karon oktatott. 1982-ben megbízást kapott a kar
Államigazgatási Intézete igazgatói teendőinek ellátására. Főbb művei:
Városigazgatás és urbanizáció, 1971; Szakigazgatás a városokban, I–II., 1971–
1972; Közigazgatás és jog, 1987; A magyar államigazgatási jog alapjai, 1991.

Magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való

jog: több, egymást kiegészítő jog gyűjtőfogalma, amely az ún. első →
alkotmányozási hullám idején létrehozott alkotmányokban csak a magánlakás
és a levéltitok sérthetetlenségéhez való jogként szerepelt, mert az akkori
alkotmányozók az → abszolutizmus rendőri (önkényes → házkutatás,
tetszőleges rendőri behatolás, levelezés ellenőrzése stb.) és katonai
(beszállásolás, rekvirálás) túlkapásai ellenében kívántak a polgároknak
alkotmányos biztosítékot teremteni. Az újabb alkotmányfejlődés és az →
emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi dokumentumok ezt a két emberi jogot
tágabb keretbe illesztik: a magán- és családi élet sérthetetlenségének keretébe.
Ilyen értelemben mondják ki, hogy mindenkinek joga van a magánéletével, a
családjával, a lakásával vagy a levelezésével kapcsolatban az önkényes vagy
törvénytelen beavatkozással szembeni védelemhez, és senkit sem lehet alávetni
a becsülete és a jó hírneve elleni jogtalan támadásnak; az ilyen támadás ellen
mindenkinek joga van a → törvényes védelemre. A ~ védi az egyént attól, hogy
sértsék zikai és mentális integritását vagy morális, ill. intellektuális
szabadságát, a becsületét és jó hírnevét támadják, hogy felhasználják nevét (→
névjog), személyiségét, nyomozzanak utána, meg gyeljék, zavarják, ill. a reá
vonatkozó védettség alá eső adatokat nyilvánosságra hozzák. Ebből a jogból
vezethető le a → személyes adatok védelméhez való jog. A ~ bárki részéről való
törvénytelen beavatkozással szemben védi a magán- és a családi életet. Ennek
lehetséges változatai felsorolhatatlanok. Mindemellett azonban ez a jog az →
állam részéről bizonyos pozitív cselekvést is megkíván. Ez egyfelől abban jut
kifejezésre, hogy az állam kötelessége megalkotni a ~ot védő → jogszabályokat.
A védelem másik eleme arra vonatkozik, hogy a nem közhatalmi
beavatkozások ellenében is oltalmat nyújtson, tehát az érdekelt az e jogát sértő
magatartás tanúsítójával szemben törvényes segítséget igényelhet a közhatalmi
szervektől. Ennek egyfelől az ilyen beavatkozás elhárításában való
közreműködésben, másfelől a beállott sérelem következményeinek
elhárításában és a jogellenes magatartás szankcionálásában (→ szankció) kell
kifejeződnie. A ~ további fontos összetevője, hogy a magán- és a családi élet
védelme érdekében az arról való sajtóbeli és egyéb tájékoztatás törvényi
korlátozásnak legyen alávetve. Ebbe a körbe esik a becsület és a jó hírnév
sérthetetlensége, amelynél fogva az egyén → bírói jogvédelmet vehet igénybe a
becsületét, jó hírnevét sértővel szemben → büntetőeljárás, → szabálysértési (→
kihágási), valamint → polgári peres eljárás keretében. A magánlakás
sérthetetlenségének főbb elemei: a) Mind magánszemély, mind hivatalos
személy a magánlakásba csak az azt jogosan használó hozzájárulásával léphet
be, ill. tartózkodhat ott. b) Közhatalmi szerv képviselője (tagja) a magánlakásba
csak bírói határozat alapján hatolhat be és foganatosíthat ott házkutatást a
törvényben előírt formában. A törvény azonban megengedheti a bírói
határozat nélküli behatolást és házkutatást is, ha a késedelem veszéllyel járna
(pl. rendőri behatolás → bűncselekmény elkövetőjének elfogása végett). c) A
magánlakás zavartalan használatának korlátozását csak törvény rendelheti el
általános veszély (pl. árvízveszély), egyes személyeket érintő életveszély,
járványveszély leküzdése stb. érdekében. d) A magánlakásba katonai
beszállásolás béke idején nem megengedett, ha csak törvény elő nem írja, hogy
nem háborús → rendkívüli állapot idején is köteles tűrni a lakás birtokosa a be-
szállásolást. e) A lakásban való tartózkodásra jogcímmel bíró személy nem
akadályozható meg abban, hogy a lakásba (a maga lakrészébe) bejusson és ott
háborítatlanul tartózkodjék. A levéltitok fogalma a technikai fejlődés
következtében közlési titokká alakult át, amely felöleli a postai titkot (pl. a
csomagra nézve) és a távközlési titok valamennyi változatát (telefon, telefax,
távirat stb.) is. A közlési titok sérthetetlensége abban áll, hogy a közlemény
(küldemény) tartalmát avatatlan személy nem ismerheti meg. Különösen
védelmezendő a közlési titok az önkényes rendészeti beavatkozás ellen;
törvény azonban megengedheti, hogy a nemzeti biztonság védelmében vagy
különösen súlyos bűncselekmények elhárítása, felderítése érdekében illetékes
(rendszerint bírói) szerv felhatalmazást adjon a megfelelő rendészeti szervnek
a közlési titok megszerzésére, megismerésére. → különleges titkosszolgálati
módszerek, → lehallgatás

Magánfél: az a → jogi személy vagy → természetes személy, aki a →

bűncselekménnyel, a bíróság (→ bíróságok) által elbírált → szabálysértéssel
okozott → kár megtérítése iránti igényét a büntetőeljárás során érvényesíti (→
büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény). A → sértett polgári jogi
igényét személyesen vagy → képviselője útján érvényesítheti. Halála után →
örököse is felléphet ~ként. Ebben az esetben őt csak a polgári jogi igény
érvényesítésével kapcsolatos jogok illetik meg, a sértettet megillető egyéb
jogokat nem gyakorolhatja. A polgári jogi igény érvényesítésének joga az →
ügyészt is megilleti. A polgári jogi igény elbírálása során a bíróság a →
büntetőeljárás szabályai szerint jár el. Azokban a kérdésekben, amelyekről a →
büntetőeljárási törvény nem rendelkezik, a → polgári eljárási jog szabályai az
irányadók, feltéve, hogy a büntetőeljárási törvény rendelkezéseivel nem
ellentétesek, így a bíróság egyezségkötést nem kísérelhet meg, → perbeli
egyezséget nem hagyhat jóvá, a → terhelt a ~lel szemben követelést nem
érvényesíthet, és → beszámítási kifogással nem élhet.

Magánindítvány: olyan nyilatkozat, amelyben az előterjesztésére feljogosított

személy kifejezésre juttatja az elkövető megbüntetésére irányuló akaratát.
Előterjesztésére csak a → törvényben meghatározott esetekben van lehetőség,
amikor is a → büntetőeljárás megindításának a feltétele; hiánya büntethetőségi
akadály. A ~ra üldözendő → bűncselekmények, közül a súlyosabbak közvádas
bűncselekmények, azaz az indítvány előterjesztése után a → vádat az → ügyész
képviseli. A másik csoportba tartozó ilyen bűncselekmények esetén a vádat a
→ magánvádló képviseli. A ~ oszthatatlanságát jelenti, hogy a bármelyik
elkövetővel szemben előterjesztett ~ a többi elkövetőre is hatályos.
Előterjesztésére a → sértett, a törvényben meghatározott esetekben pedig →
törvényes képviselője, a → gyámhatóság, valamint a → hozzátartozó jogosult.

Magánjog: a magántulajdonosok közötti árujellegű → vagyoni (és egyes

személyi) viszonyok jogi szabályait összegyűjtő → jogág; (bizonyos
megszorításokkal) a → polgári jog szinonimája.
Magánjogi törvényjavaslatok: Martinovics kátéja követelt Magyarországon
először → polgári törvénykönyvet (értve ezen a francia értelemben vett polgári
→ jogegyenlőség bevezetését is). Az 1848. évi → áprilisi törvények előirányozták
a polgári törvénykönyv elkészítését, helyette 1852-ben az → Osztrák polgári
törvénykönyvet vezették be. 1868-tól előbb egy bizottság, majd öt megbízott
szerző munkálkodott a tervezeten. 1871-ben elő is terjesztették első
részjavaslataikat, amelyeket azonban nem fogadtak el. 1876-ban újabb
részmunkákra adott az igazságügyi → miniszter megbízást, és 1880–1882
között ezeket ki is adták. A → családjogi részt önállóan tárgyalták 1894–1895-
ben. Ezt követően a → Német Birodalom polgári törvénykönyvének hatása alatt
megindult a polgári törvénykönyv szövegezése, és 1900-ban el is készült az első
átfogó tervezet, amelyet átfogalmazva 1913-ban (második tervezet) az →
Országgyűlésnek is benyújtottak. Az Országgyűlés által kiküldött bizottság még
a világháború alatt újabb tervezetet (ún. bizottsági szöveg) készített, amelyet
azonban a törvényhozás nem fogadott el. Az 1922-ben újrakezdődött →
kodi kációs munkálatok eredménye az 1928. évi Magánjogi Törvénykönyv
Javaslata (Mtj.), amely bár törvényerőre szintén nem emelkedett, a → bírói
gyakorlatban széles körben követésre talált, s hatott a Polgári Törvénykönyv
meghozataláig.

Magánlaksértés: a magánlak sérthetetlensége, zavartalan használata az →

alkotmányok és az → emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi dokumentumok
által deklarált jog (→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben
tartásához való jog), s mint ilyen, → büntetőjogi védelmet élvez. → Vétséget
követ el az, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó
bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy
vagy ott bent marad, ill. az ott lakónak vagy az azzal rendelkezőnek az akarata
ellenére vagy megtévesztéssel éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan
bemegy vagy ott bent marad, továbbá az, aki mást a fenti módokon
megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez
tartozó bekerített helyre bemenjen. A ~ csak akkor jogellenes, ha az elkövető
az ott lakó vagy az azzal rendelkező akarata ellen cselekszik. A ~ csak
szándékosan (→ szándékosság) követhető el; miatta → büntetőeljárás csak a →
sértett → magánindítványa alapján indítható és folytatható le.
Magánnyugdíj: Magyarországon a nyugdíjreform (→ nyugellátás) 1997. évi
bevezetésével a kötelező nyugdíjrendszer kétpillérűvé vált, megmaradt a
korábbi (felosztó-kirovó nanszírozású) társadalombiztosítási (→
társadalombiztosítási jog) nyugellátás és létrejött a ~, melyet a ~ pénztárak
állapítanak meg és folyósítanak. A tagság – a pályakezdőket kivéve – az
önkéntesség elvén alapul. A ~ pénztár elnevezést kizárólag a → törvénynek
megfelelően alapított és működtetett szervezetek használhatják. A pénztár a
tagnak – az általa korábban rendszeresen teljesített be zetések alapján – [halála
esetén a kedvezményezettnek, ill. az (→ örökösnek)] nyugdíjszolgáltatásként az
általa választott járadékszolgáltatást vagy egyösszegű ki zetést teljesít.

Magánokirat: az olyan irat, amelyet valamely jog vagy kötelezettség

létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének igazolására ügykörén belül
és megszabott alakban nem → bíróság, → közjegyző vagy más → hatóság állít
ki. A ~ papír alapú vagy → elektronikus okirat lehet. A → Polgári perrendtartás
által meghatározott feltételek megléte esetén a ~ teljes bizonyító erejű; vagyis,
az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy a kiállító
a benne foglalt nyilatkozatot megtette, magáénak fogadta el, ill. kötelezőnek
ismerte el.

Magánokirat-hamisítás: → vétség, amely megvalósul hamis → magánokirat

felhasználásával jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy
megszűnésének bizonyítására. A magánokirat alakilag hamis, ha nem az aláíró
nyilatkozatát tartalmazza (pl. hamis az aláírás, vagy a „bianco” aláírt papírra
más nyilatkozat került, mint amelyet az aláíró szánt oda), s tartalmilag hamis,
ha az alakilag kifogástalan nyilatkozat nem fedi a valóságot.

Magántitok megsértése: a magántitok megőrzése minden olyan személytől

megkövetelhető, aki valamilyen funkciója folytán ilyen titok birtokába jut (→
titokvédelem). A ~ → vétség, amelyet az követ el, aki a foglalkozásánál vagy
közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül
felfedi. A büntetés súlyosabb, ha a cselekmény jelentős érdeksérelmet okozott.
Magántitok minden olyan, csak kevesek által ismert tény, amelynek
megőrzéséhez a jogosítottnak méltányolható érdeke fűződik. Fogalma tehát
relatív, lehet személyi, családi, → vagyoni jellegű körülményre vonatkozó adat,
ábrázolás stb. Kizárja a cselekmény → jogellenességét a → sértett beleegyezése. A
~ csak szándékosan (→ szándékosság) követhető el, miatta → büntetőeljárás a
sértett → magánindítványára folytatható le. → személyes adatok védelméhez
való jog

Magántulajdon: a tulajdon eredetét tekintve – valószínűleg – mint a kisebb-

nagyobb emberi közösségek tulajdona alakult ki, s az → állam és a tulajdonra
vonatkozó jogi szabályozás létrejöttével utóbb megjelent és megszilárdult a ~
intézménye. A ~ újabb közösségi tulajdonformák szabályozásának modellje is.
Ez a modell nem más, mint a hagyományos abszolút negatív szerkezetű →
jogviszony, amelynek jogosultja tipikusan az ember, egy meghatározott →
természetes személy. A mindennapi életben az ilyen ~t egyéni tulajdonnak,
személyes tulajdonnak is nevezik, amely leginkább a fogyasztási javak
tömegére jellemző (személyes használati tárgyak, lakás, autó stb.). A ~nak
változatlanul nagy a jelentősége a termelési eszközök körében is (egyéni
vállalkozók, kisiparosok és magánkereskedők, egyéni gazdák, egyéni cégek
tulajdona), amit a közgazdasági szakirodalomban a „kistulajdon”
gyűjtőfogalommal jelölnek. Történetileg a ~ bizonyult a leginkább
időtállónak, jogilag a legtisztább és közgazdaságilag a leghatékonyabb
tulajdonnak. A ~ esetén minden kívülálló – más tulajdonosok, → közjogi →
jogalanyok stb. – számára nyilvánvanló, hogy ki a jogosult, és az is, hogy vele
szemben mindenki → kötelezett.

Magánvádas eljárás: a → büntetőeljárásban ennek több formája lehetséges. Az

egyik a főmagánvád (→ vád), amikor a → sértett saját jogán képviseli a vádat, a
pótmagánvád, amelynek során akár a legsúlyosabb → bűncselekmények esetén
is az → ügyésztől veszi át a vád képviseletét, ill. a mellékmagánvád, amikor a
→ magánvádló az ügyésszel párhuzamosan, azt mintegy kiegészítve képviseli a
vádat. A → büntetőeljárási törvény 2002-ig csak a főmagánvád intézményét
ismerte, s → testi sértés, → magántitok és → levéltitok megsértése (→
titokvédelem), → rágalmazás, → becsületsértés és → kegyeletsértés esetén a vádat
a sértett képviseli. A ~ban központi szerepe van a vádlott (→ terhelt) és a
magánvádló kibékülésének. Ezt szolgálja a személyes meghallgatás intézménye.
A vád elejtése a közvádas eljárással szemben nem csupán a vádló kifejezett
nyilatkozata alapján lehetséges, hanem hallgatólagosan is, ha pl. a magánvádló
a → tárgyaláson nem jelenik meg, nem menti ki magát vagy → képviseletéről
nem gondoskodik. A ~ megszüntetését a magánvádló másodfokú eljárásban is
indítványozhatja. Ilyen esetben a bíróság (→ bíróságok) – mint a vádelejtés
esetén – köteles az eljárást megszüntetni. A ~ban a kölcsönösen elkövetett
könnyű testi sértés, becsületsértés, ill. rágalmazás esetén az elsőfokú bíróságnak
az ügydöntő határozat meghozatalára történő visszavonulásáig helye van
viszontvád emelésének. Ebben az esetben az eredeti magánvádló vádlottá, a
vádlott pedig magánvádlóvá is válik egyben. Az 1998-as büntetőeljárási törvény
bevezette a pótmagánvád intézményét. Pótmagánvád emelésének van helye, ha
közvádas ügyben a → feljelentés elutasítására, a → nyomozás megszüntetésére
került sor, vagy a bírósági eljárásban az ügyész a vádemelést részben mellőzte,
illetve vádat elejtette. A pótmagánvádat a sértettnek, ill. képviselőjének kell a
bíróságon benyújtania; az → ügyvédi képviselet kötelező. Ha a bíróság az
eljárás feltételeit nem zárja ki, az eljárás a közvádas eljárásra vonatkozó
szabályok szerint folytatódik.

Magánvádló: az a → sértett, aki a → magánvádas eljárásban a → vádat

képviseli.

Magdeburgi városi jog: a → Szásztükör hatását tükröző jogi normák;

Magdeburg város bíróságainak (→ bíróságok) → precedens értékű → ítéleteit és
a hozzá forduló leányvárosok részére jogi iránymutatásokat, tanácsokat
tartalmazták (→ városi jogcsaládok) . A ~ jelentős hatást gyakorolt a Német
Birodalmon kívüli területekre, Magyarországon a → budai jogban és a szepesi
szászok városainak jogi kódexében (Zipser Willkür, → szepesi jog) vették át
legfontosabb rendelkezéseit. A ~ot nem kodi kálták (→ kodi káció), tartalma
az átvevő leányvárosok írásos összefoglalásaiból ismert.

Magistratus (tisztség, hivatal, → hatóság, felsőbbség – lat.): az ókori Rómában

a → köztársaság korától kezdődően az → állami tisztségviselők és egyúttal a
tisztség elnevezése. A királyok elűzése után (Kr. e. 509) a királyokat korábban
megillető hatalmat a népgyűlés (comitia) által egy évre megválasztott két →
consulra ruházták. A consuli hatalom (→ imperium), hasonlóan a korábbi
királyi hatalomhoz, jogilag körülhatárolatlan volt. A consuli hatalmat elvileg
csak az egyéves hivatali idő (annuitás) és a másik consul megléte (kollegialitás,
→ intercessio) korlátozta. A → törvényeket és a → közjog nagyrészt →
szokásjogi (consuetudo) szabályait természetesen be kellett tartaniuk, és politikai
szempontból valójában nem is ők, hanem a → senatus irányította a római
köztársaságot, a consulok valójában csak a senatus politikai akaratának a
végrehajtói voltak. A consulok iurisdictióját Kr. e. 367-től a → praetorok
vették át, akik a consulok helyettesének is minősültek. Az aedilis curulisek
rendészeti és vásárbírói → hatáskört láttak el, a quaestorok az államkincstárat
kezelték. A néptribunusokat a plebejusok védelme körében széles körű jogok
illették meg („menedékjog” nyújtásának joga, → vétójog). Veszélyhelyzetben a
consul (vagy a senatus) legfeljebb 6 hónapra → dictatort nevezhetett ki, akit
megbízatásának idejére polgári és katonai teljhatalom illetett meg. Imperium
csak a fő~okat (consul, praetor, dictator) illette meg, a többi ~ →potestasszal
bírt. Ettől függetlenül rendelkeztek egyes ~ok → edictumalkotási joggal. A ~ok
nem egyszerű állami tisztviselők voltak, hanem olyan főhivatalnokok, akik
számára a tisztség betöltése politikai karrierjük egyik fontos, bár csak rövid
állomását jelentette. A köztársaság bukását nem utolsósorban a ~i rendszer
elégtelensége okozta. A császárság idején a régi ~ok formailag többnyire ugyan
fennmaradtak, de hatáskörük java részét a → princeps és az irányítása alatt
működő új hivatalnoki kar vette át. Az utóbbi többé-kevésbé már megfelelt a
modern bürokrácia kritériumainak [határozatlan időre szóló kinevezés, egy
személyben ellátott, körülírt → hatáskör, zetés (kezdetben magától a
princepstől, később a császári kincstárral egybeolvadt államkincstártól) stb.].
Egyes ~ok betöltésére a 30. és 44. életév között lépcsőzetesen emelkedő alsó
korhatárokat írtak elő.

Magna Charta: (Földnélküli) János angol király Nagy Szabadságlevele, a →

Petition of Right (1628) és a → Bill of Rights (1689) mellett „az angol →
alkotmány Bibliája” (W. Pitt). Kibocsátására az ország báróinak követelésére és
az általuk a király ellen szervezett lázadás leszerelése céljából Runnymede
mezején került sor (1215. jún. 12.). A szabadságlevél → preambulumból és 63
cikkből áll; legfontosabb rendelkezései az ősi szabadságokra történő
hivatkozással a bárók sérelmeit hivatottak orvosolni, amennyiben gátat vetnek
a király vagy tisztviselői által elkövetett visszaéléseknek. A → szabadságjogok és
általában az → alkotmányosság eszméjének történeti fejlődése szempontjából
különösen fontosak azok a rendelkezések, amelyek a szabad embernek
(freeman) szabadságától vagy tulajdonától való megfosztását csak az ország →
törvénye alapján engedik meg, az ebből fakadó jogvitákat egy 25 tagú bárói
testület ellenőrzése alá helyezik, biztosítják az állandó, helyhez kötött →
igazságszolgáltatást, valamint e jogokat és szabadságokat a maguk teljességében
végérvényesen, az utódok számára is garantálják. A ~ szövegét János király
halála után utódai több ízben is módosították; az utoljára 1225-ben módosított
és I. Edward király által 1297-ben megerősített szöveg került utóbb az angol
törvények első „nagy” gyűjteményének (rolls) élére.

Magzatelhajtás: → bűncselekmény, amelyet az követ el (→ elkövetők), aki más

személy → méhmagzatát jogellenesen és bűnösen elhajtja. Az „elhajtás” módja
közömbös, a bűncselekmény csak szándékosan (→ szándékosság) követhető el.
Ha a terhesség megszakítása → törvényes felhatalmazás alapján történik,
bűncselekmény nem jön létre. A ~ súlyosabban büntetendő, ha üzletszerűen
(→ üzletszerűség), a terhes nő beleegyezése nélkül, súlyos → testi sértést vagy
életveszélyt okozva követik el, ill. még súlyosabban, ha a ~ → halált okoz. Ha
a terhes nő saját magzatát elhajtja vagy elhajtatja, cselekménye → vétségként
enyhébben büntetendő.

Magyar állampolgárság: a magyar → állam → állampolgársági kötelékébe

tartozás a → törvény erejénél fogva automatikusan keletkezhet, vagy kérelemre
és egyedi → közjogi döntéssel szerezhető meg. ~ születéssel automatikusan a
leszármazás (ius sanguinis) elve (→ állampolgársági jog szabályozásának elvei)
alapján jön létre. A ~i → jog 1957 óta nem tesz különbséget az anyai, ill. az
apai leszármazás között. A ius soli alkalmazásával lehetővé válik a magyar állam
területén talált és ismeretlen szülőtől, vagy magyarországi lakóhellyel
rendelkező hontalan (→ hontalanság) szülőktől származó gyermek ~ának
elismerése, s ezáltal a gyermeki hontalanság elkerülése is. ~ meghatározott →
családjogi aktusok, így teljes hatályú apai elismerés, szülők utólagos →
házasságkötése, valamint apaság vagy anyaság → bírói megállapítása alapján is
keletkezhet (→ apasági vélelem). A korábbi ~i jog szerint a külföldi nő ~a
automatikusan, a házasság megkötésével keletkezett, az 1957. évi V. tv.
hatálybalépése óta azonban a házasságkötés ténye már nem önálló jogcímként,
hanem → honosítási kedvezményként jelenik meg. A ~ megszerzése
honosítással vagy visszahonosítással is történhet. A ~ az érintett személy vagy a
→ hatóság kezdeményezésére szűnhet meg. A ~ról való lemondás az érintett
egyoldalú → jognyilatkozatával történik; ez a jog azt a külföldön lakó magyar
állampolgárt illeti meg, akinek nincs köztartozása, nem áll → büntetőeljárás
alatt, és ~ának megszűnése nem teszi őt hontalanná. Ha a lemondás
feltételeinek a nyilatkozó megfelel, ~át meg kell szüntetni. Korábban az
érintett kezdeményezésére a ~ elbocsátás címén szűnhetett meg, amikor az →
államfő döntését → mérlegelés előzte meg, így a kérelmezőnek az elbocsátásra
nem volt → alanyi joga. A ~ hivatalból történő megszüntetésének történeti
példája a megfosztás intézménye. Ennek lehetőségét a külföldön tartózkodó
~ú személlyel szemben az állampolgári hűség megsértésére alapozva már az
1939. évi XIII. tv. is ismerte; az 1947. évi X. tv. alapján erre a hazahívásnak
való ellenszegülés esetén is sor kerülhetett; 1948 óta (1948. évi XXVI. tv.)
pedig a volt magyar állampolgárokat visszaható hatállyal → vagyonelkobzással
is sújthattak. 1993 óta megfosztással a ~ már nem szüntethető meg. Bizonyos
feltételek fennállta esetén csak a ~ visszavonásának lehet helye. A ~ ténye →
személyi igazolvánnyal, → útlevéllel, valamint → állampolgársági
bizonyítvánnyal egyaránt igazolható.

Magyar igazolvány: a szomszédos → államokban (Ausztria kivételével) élő

magyarokról szóló → kedvezménytörvény, ill. státustörvény által létrehozott
igazolvány, amely a szomszédos államokban élő magyar nemzeti közösséghez
való tartozás igazolására szolgál. A ~ a szomszédos országokban a különböző
ottani határon túli magyar szervezetek által működtetett irodákban
igényelhető, de kiállítása már a magyar közigazgatási szervek (→ közigazgatás
központi szervei) feladata. A ~ kiadásának fontos előfeltétele, hogy a kérelmező
ne legyen magyar állampolgár (→ állampolgárság) és a szomszédos államokban
rendelkezzen állandó lakhellyel. Az igénylők nem magyar nemzetiségű közeli
→ hozzátartozói (házastársak és gyermekek) hozzátartozói igazolványt
kérhetik. Mindkét típusú igazolvány Magyarország részéről nyújtott
különböző utazási, kulturális és oktatási kedvezményekre jogosít. Hasonló, az
anyaországi többségi nemzettel azonos nemzeti hovatartozást igazoló és
meghatározott jogokkal és kedvezményekkel járó személyi okmány más
államokban is ismert (Lengyelország, Szlovákia, Görögország stb.).

Magyar Jogász Szövetség: → Magyar Jogászegylet

Magyar Jogászegylet: a → jogtudomány művelésére és a hazai jogélet

fejlesztésére 1879-ben létrejött → egyesület. A nagy alapító → Csemegi Károly
és az őt követő kiváló szellemű jogászok olyan tudományos műhelyt
teremtettek, amely a magyar jogfejlődést alapjaiban határozta meg. A ~
céljainak elérésére, a törvényhozás (→ jogalkotás) korszerű előkészítése
érdekében „előadásokat, vitatkozásokat” szervezett, az igazságügyi
törvényhozást illetően pályadíjakat tűzött ki; évkönyv és időszaki közlöny
kiadására vállalkozott, jogtudományi könyvkiadó vállalatot létesített, s nem
utolsósorban a jogi továbbképzés és a jogi ismeretterjesztés intézményes
szervezését lattá el. A ~ jogterületi szakosztályokban működött. A ~, az
alkalmazott jogtudomány központi fóruma, 1948-ban szűnt meg a Magyar
Jogász Szövetség megalakulásával. Újjászervezésére 1990-ben került sor. A ~i
Értekezések sorozatban mintegy másfélszáz füzet jelent meg

Magyary Géza (1864–1928): egyetemi tanár, a → perjog művelője. A

nagyváradi jogakadémia, majd a budapesti tudományegyetem tanára. 1905-től
az MTA lev., 1917-től r. tagja. Fő művei: A kiadói ügylet, 1893; A magyar
polgári perrendtartás alaptanai, 1898, Fellebbezés és felülvizsgálat a polgári
perrend tervezetében, 1900; A magyar polgári perjog nemzetközi vonatkozásai,
1902; A perbeli beismerés, 1906; Újabb irányok a nemzetközi perjogban, 1907;
Magyar polgári perjog, 1913; A nemzetközi bíráskodás a magyar jogban, 1917.

Magyary Zoltán (1888–1945): → közigazgatási jogász. 1910–1930 között →

köztisztviselő a vallás- és közoktatásügyi → Minisztériumban. 1930-tól a
budapesti egyetem jogi karán a → közigazgatási jog és a → pénzügyi jog tanára.
A közigazgatás jogi, szervezési és társadalmi aspektusainak együttes vizsgálatára
törekedett; alapítója volt a róla elnevezett közigazgatás-tudományi iskolának
(Magyary-iskola). 1931–1932-ben a közigazgatás racionalizálásáért felelős →
kormánybiztos. 1931-ben alapítója és vezetője a Magyar Közigazgatás-
tudományi Intézetnek. 1937–1938-ban a budapesti jogi kar dékánja. Fő
művei: A magyar tudománypolitika alapvetése (szerk.), 1927; A magyar
közigazgatás racionalizálása, 1930; A magyar tudományos nagyüzem
megszervezése, 1931; Die Entstehung einer internationalen Wissenschaftspolitik.
Die Grundlagen der ungarischen Wissenschaftspolitik, 1932; Az amerikai
államélet, 1934; L’organisation des autorités et surtout le rőle du chef du
gouvernement au sein de l’administration publique, 1936; e Industrial State,
1938.; Magyar közigazgatás, 1942.

Magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény: a II. világháború utáni

területrendezésekhez kapcsolódó (→ párizsi békeszerződés), 1946. febr. 27-én
Magyarország és Csehszlovákia között létrejött → nemzetközi szerződés
(becikkelyezve: 1946. évi XV. tc.). A ~ értelmében azok a Magyarország
területén állandó lakhellyel bíró szlovák és cseh nemzetiségű személyek, akik
erre vonatkozó szándékukat kinyilvánítják, Csehszlovákiába telepíttetnek át;
az áttelepítés tényével elvesztik → magyar állampolgárságukat, és elnyerik a
csehszlovák → állampolgárságot. Az áttelepítés előkészítésére egy csehszlovák
bizottság jött Magyarországra, ennél a bizottságnál kellett a fenti nyilatkozatot
megtenni. A nyilatkozat megtételére a ~ hatálybalépésétől számított 3,
akadályoztatása esetén 4 hónapos → határidő állt rendelkezésre. Csehszlovákia
ugyanolyan számú magyar nemzetiségű csehszlovákiai lakost telepíthetett át
Magyarországra, mint ahány cseh vagy szlovák nemzetiségű személyt
Magyarországról áttelepítettek. Ezenfelül Csehszlovákia kitelepíthetett
legfeljebb 1000 magyar nemzetiségű háborús bűnöst (→ háborús
bűncselekmények és bűnösök). Az áttelepülők → ingó vagyonukat magukkal
vihették; → ingatlan vagyonuk arra az → államra szállt, ahonnan
kitelepítették őket, és a befogadó állam köteles volt nekik megfelelő →
kártalanítást nyújtani. Az → egyezmény végrehajtása kapcsán a felvidéki
magyar lakosságot sok atrocitás és igazságtalanság érte.

Maine, Sir Henry Sumner (1822–1888): angol jogász. → Ügyvéd, később

cambridge-i, majd oxfordi egyetemi tanár. Fő műve, az Ancient Law (1861;
magyarul: Az ősi jog, 1875, majd 1988) az evolúcióelmélet és a történeti
módszer alkalmazásával általánosító következtetéseket tartalma a társadalmak
fejlődésére vonatkozólag [előrehaladás a statustól (→ persona) a → contractus
felé] Egyetemi előadásainak anyagát részben Village Communities (1871) és
Early History of Institution (1875) címmel publikálták. → jogi etnológia

Maitland, Frederic William (1850–1906): brit jogász és történész. Pályáját →

ügyvédként kezdte, majd 1884-től Cambridge-ben angol jogot tanított.
Tudományos munkássága az angol jog forrásainak és történetének kutatására
irányult. Fő műve: Bracton’s Note-Book, I–III., 1887; Roman Canon Law in the
Churche of England, 1898; History of English Law before the Time of Edward I.
I–II. (→ Pollockkal közösen), 1895. Tanulmányainak egy része, összegyűjtve,
jóval halála után jelent meg (Collected Papers, 1911; Selected Essays, 1936;
Selected Historical Essays, 1957.)
Maladministration: a fogalom nem tisztázott sem az európai, sem a nemzeti
szabályozásban, helytelen → közigazgatási eljárásként, gondatlan
ügyintézésként, hivatali visszásságként is használatos. ~ esetén egy intézmény
vagy szerv nem a rá kötelező érvényű → jogszabályoknak megfelelően jár el,
elmulasztja bizonyos emberi jogi alapelvek (→ alapjogok) és a helyes hivatali
magatartás alapelveinek tiszteletben tartását. → ombudsman →Európai
Ombudsman

Mancipatio (kézzel való megragadás – lat.): a → római jogban a

tulajdonszerzés ősi módja. Az –→ in iure cessióval és az → usucapióval együtt
az ún. civiljogi (→ ius civile) tulajdonszerzési módok közé tartozik. A ~nak
mint tulajdonszerzési módnak a tárgya csak ún. → res mancipi (itáliai telek,
rabszolga, Itáliában honos igásállat és a négy ősi mezei → telki szolgalom)
lehetett, mint ahogy másfelől a res mancipi tulajdonát is általában csak
valamely civiljogi szerzésmóddal lehetett megszerezni. ~val azonban a szabad
személyek feletti hatalmat is [→ manus (coemptio), → patria potestas, →
emancipatio, → adoptio, → noxa], és kivételesen egész → vagyontömeget is át
lehetett ruházni. A ~ az archaikus jog ünnepélyes, érccel és mérleggel végzett
adásvételi ügyleteként (ún. librálaktus) alakult ki. Később az egész ceremónia
függetlenné vált az adásvételi ügylettől, mert a ~ mint absztrakt, → causától
független ügylet bármilyen egyéb → jogcímen (pl. ajándékozás, zálogba adás
céljából) végbemehetett, és a → tulajdonjogot absztrakt jellegénél fogva még
akkor is átvitte, ha a felek akarata nem tulajdonátruházásra irányult. Mivel
azonban a ~ → származékos tulajdonszerzési mód, a tulajdonjog csak akkor
szállhatott át, ha az átruházó tulajdonos volt. A ~t évszázadokon át
alkalmazták, amíg a Kr. u. 4. században el nem tűnt a gyakorlatból. →
Iustinianus véglegesen eltörölte, és a → Digesta szövegeiben a → traditióval
helyettesítette.

Mandátum (megbízás, utasítás, parancs – lat.): a → római jogban → megbízási

szerződés. A ~ eredetileg szívességi tény volt, amelyet a → praetor ismert el →
konszenzuálkontraktusként a Kr. e. 2. században. A ~ úgy jött létre, hogy a
megbízó felkérte a megbízottat, hogy az valamely feladatot ingyenesen
végezzen el a megbízó vagy esetleg egy harmadik személy érdekében. Ha valaki
felkérés nélkül tevékenykedik más érdekében, → negotiorum gestio, ha
felkérésre, de pénz ellenében végez munkát más számára, → locatio conductio,
ha nem pénz, hanem egyéb ellenszolgáltatás fejében végez hasonló
tevékenységet, → innominát kontraktus valósul meg, ha pedig valaki felkérésre
ingyenesen tevékenykedik, de nem a megbízó, hanem kizárólag a saját
érdekében, akkor az nem ~nak, hanem jogi jelentőséggel nem rendelkező
tanácsnak minősült, annak azonban nem volt akadálya, hogy a megbízott
ténykedése a megbízóé mellett a saját érdekét is szolgálja. A szellemi munka
adekvát formája a ~ volt. Ettől függetlenül a ~ tárgya bármilyen munka,
tevékenység lehetett, ami nem jogellenes, mégis tipikusnak (ha nem is
feltétlenül a leggyakoribbnak) volt tekinthető az ügyleti vagy → perbeli →
képviselet ellátása és egyéb szellemi tevékenység. A megbízást fogalmilag
ingyenesen kellett ellátni, a császárkorban azonban lehetővé vált a kikötött
tiszteletdíj (a munka díjának nem tekintett honorárium) perlése. Az
ingyenesség követelményét ennek ellenére elvileg még a iustinianusi (→
Iustinianus) jog is fenntartotta, aminek máig élő hatása gyelhető meg a német
jogban.

Mandátum: választással elnyert → országgyűlési képviselői megbízás a

törvényhozói (→ parlament) tagsággal járó feladatok ellátására. Kötött ~ esetén
a megbízott a választók utasításait teljesíti. A ~ kötöttségének különböző
„erőssége”, formája van: jelentheti általános elvek, direktívák adását, de egyes
ügyekben a → szavazás módjára történő utasítás kérését is a képviselő által, az
utóbbi esetben tehát a választóké a döntés joga, a képviselő csupán közvetíti
azt. Az utasítás nem teljesítése nem jár a szavazás érvénytelenségével, azonban a
képviselő a választók által visszahívható. Szabad ~ esetén a képviselő nincs
kötve a választók és általában más tényezők akaratához sem. A rendi
társadalom viszonyai között a képviselők általában „képviseletre” szóló, kötött
~ot kaptak. A modern → alkotmányos → államokban a ~ jogilag szabaddá
válik abban az értelemben, hogy a képviselő a választói akarattól függetlenül
járhat el. Ennek elméleti indokolása az lehet, hogy a képviselő megválasztásával
nem a → választókerület, hanem az egész nemzet, a nép képviseletére (→
népképviselet) kap megbízást. Ugyanerre a következtetésre jut az a →
magánjogi elemekből építkező felfogás is, amely a képviselői megbízásban a →
római jogi (→ mandátum) fogalmát (a megbízott a megbízó érdekében jár el
ingyenesen) véli felfedezni. A ~ a választással, a ~ elfogadásával, ill. az ezeket a
mozzanatokat deklaráló aktusokkal (a megbízólevél átvétele, hitelesítés, eskü
letétele) keletkezik. A korábbi felfogások szerint a ~ – minthogy tulajdonosa az
egész nép képviselője – lemondással nem szüntethető meg. Ma már a ~ról
általában le lehet mondani. Ezen túlmenően a ~ megszűnhet a törvényhozás
megbízatásának lejártával, a → választójog elvesztésével, összeférhetetlenség
kimondásával. A modern alkotmányos rendszerekben, a → pártrendszerű
képviselet keretei között a ~ jellege gyakorlatilag (politikailag) a képviselőnek
egy adott párthoz való kötődését fejezi ki: ~ot szerezni jobbára csak
párttámogatással lehet, s a képviselő parlamenti „létezésének” is az ugyanahhoz
a párthoz tartozó képviselőkből álló parlamenti → frakció ad keretet. Egyes
nézetek szerint a képviselő párthoz való kötődése jogi formát is ölthet: a
pártból, vagy a frakcióból való kilépés, a párt támogatásának elvesztése a ~
elvesztésével is járhat.

Mandátumrendszer: a → Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának 22. cikke

által a volt német gyarmatoknak és a Török Birodalom arab népességű
területeinek igazgatására felállított rendszer (→ gyarmati területek).
Meghirdetett célja „a civilizáció szent hivatása” alapján e népek jólétének és
fejlődésének segítése a területek nemzetközi státusának létrehozásával. A ~
segítségével kívánták az I. világháború győztes hatalmai biztosítani a vesztes →
államoktól elvett területek feletti tényleges uralmat az → annexió kizárásával,
és a befolyási övezeteket korábban megállapító szerződések tiszteletben
tartásával. E kettős célhoz igazodott a ~ gyakorlati kiépítése: a mandátumot
gyakorló államokat, az ún. mandatáriusokat a korábbi szerződésekkel
összhangban a Szövetséges és Társult Főhatalmak Tanácsa jelölte ki; ezt a →
mandátum gyakorlásának feltételeit meghatározó jogi aktus, a Nemzetek
Szövetsége Tanácsának határozata követte. A ~en belül a terület földrajzi
helyzete, a népesség fejlettségi foka és ennek következtében a
mandatáriusoknak adott → hatalom alapján három kategóriát állapítottak
meg. Az A kategória, amelybe a Szíria és Libanon fölötti francia, valamint a
Palesztina, Transzjordánia és Irak fölötti angol mandátum tartozott; ezek a
fejlettségnek oly fokát érték el, hogy független nemzetként ideiglenesen
elismerhetők. A B kategória, amelybe Kamerun és Togo (megosztva Anglia és
Franciaország között), Tanganyika (Anglia) és Ruanda-Burundi (Belgium)
került. A C kategóriába sorolták Délnyugat-Afrikát (Dél-afrikai Unió),
Nyugat-Szamoát (Új-Zéland), Naurut és Új-Guineát (Ausztrália), valamint a
Marshall-, Mariana- és Karolina-szigeteket (Japán). A mandatárius jogai A
mandátum esetében a helyi → közigazgatás tanácsadó és támogató vezetése, B
mandátumnál az elkülönített közigazgatás gyakorlása, C mandátumnál
területének integráns részeként történő igazgatás. A ~rel kapcsolatos
jogosítványok nem tekinthetők jogi értelemben → szuverenitásnak, a
mandatáriust különböző nemzetközi kötelezettségek is terhelték, az általa
kötött → nemzetközi szerződések → ipso facto nem terjedtek ki a
mandátumterületekre; nem sérthette meg a mandátum területi integritását,
azaz a területtel nem rendelkezhetett; a B és C mandátumoknál a bennszülött
lakosság érdekében biztosítani kellett a lelkiismereti és vallásszabadságot (→
gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság) a rabszolga- (→ rabszolgaság tilalma),
fegyver- és szeszkereskedelem megtiltását és a terület bizonyos mértékű
demilitarizálását (→ demilitarizált övezet). A ~ nemzetközi ellenőrzés alatt állt,
amelyet a Nemzetek Szövetségének Tanácsa gyakorolt a 10 tagú
mandátumbizottság segítségével. A többségében nem-mandatárius államok
képviselőiből álló bizottság munkája tartalmilag a rendszeres évi jelentések és
petíciók megvizsgálása volt. A nemzetközi ellenőrzés kiegészítéseként az →
Állandó Nemzetközi Bíróság → joghatóságot gyakorolt a ~rel kapcsolatos
jogvitákban. A ~ a II. világháború után megszűnt, és helyébe létrehozták a →
gyámsági rendszert.

Manu törvényei (szanszkrit): Manu a vallási normákkal összefonódó hindu

(óindiai) jog lerögzítésének megszemélyesítője (az emberi nem ősatyja), aki az
isteni kinyilatkoztatást közvetítve adta át az embereknek a példabeszédekben
megtestesülő → jogot. Valójában az óindiai társadalom sok évszázados
tapasztalatait (→ szokásjogot és vallási eredetű normarendszereket) foglalja
magában a Manu nevéhez fűződő törvénykönyv (→ kódex), amelynek az
eddig ismert eredetijét a Kr. u. 3–4. században foglalhatták írásba. A 12
fejezetre tagolt ~ a kifejlett indiai kasztrendszer számára alkotott vallási és jogi
normákat. A keleti despotizmust jellemző kegyetlen megtorlás
intézményesítésén kívül az → adásvételt (csere), a munkavégzést, ill. az →
öröklést szabályozta. ~ az egyházi és a világi jog zárt egységbe foglalásával
akadályozták a hindu jog fejlődését.

Manumissio (rabszolga-felszabadítás – lat.): a rabszolgákat a → római jog sok

szempontból az állatokhoz hasonló → ingó → vagyontárgynak tekintette, de
több vonatkozásban elismerte emberi mivoltukat. Ennek egyik legfontosabb
jele a ~ lehetősége volt. A ~ már az archaikus korban létezett. → Állami
(felkérésre valamely → magistratus által nyújtott formális) közreműködéssel és
magánaktussal (→ végrendelettel, → testamentum) is végbemehetett. A
felszabadított rabszolga római polgár lett, de → libertinusként jogaiban
korlátozva volt. A → praetori jog a magánaktussal végrehajtott ~ formáit
kibővítette, de az így felszabadítottak nem kaptak polgárjogot, mint ahogy
azok a felszabadítottak sem lettek polgárok, akiknek uruk nem volt polgár. →
civis

Manus (kéz – lat.): a → római jogban a kézzel jelképezett hatalom, szűkebb,

ill. jogi értelemben férji hatalom. Az archaikus kori Rómában az egyes paraszti
házközösségek [nagycsaládok (→ familia)] ura, a páter familias kezdetben
differenciálatlan (az eredetileg többé-kevésbé szinonim ~, → potestas,
mancipium elnevezésekkel jelölt) és korlátlan hatalommal rendelkezett
házanépének tagjai és → vagyontárgyai felett, és csak idővel különült el ettől az
átfogó hatalomtól a ~nak nevezett férji hatalom. Az archaikus római jog a
családi-rokoni → jogviszonyokat is (→ patria potestas, → agnatio) hatalmi
viszonyként szemlélte és szabályozta, így a rómaiak a házasságot (→
matrimonium) is sokáig csak hatalmi viszonyként tudták felfogni. A
hagyományos nézet szerint a házasság a → Tizenkét táblás törvény előtti időkig
csak ~os házasság formájában létezett, Volterra olasz tudós szerint azonban a
matrimonium kezdettől fogva független volt a ~tól. A ~ megszerzése részben a
→ magánjogi hatalom egyéb fajai, ill. az ún. → res mancipi feletti →
tulajdonjog megszerzéséhez hasonló formákban történhetett. Ilyen formák
voltak a coemptio (ekkor a férj → mancipatio útján mintegy megvásárolta a
feleség feletti hatalmat a nő felett addig apai hatalmat gyakorló apától) és az
usus, ami az → ingó dolgok „→ elbirtoklásához” hasonlóan ~t eredményezett
akkor, ha a fér és a nő a ~ alakszerű megszerzése nélkül egy évig házassági
szándékkal együtt élt. Sajátlagos (egyéb jogviszonyokban nem alkalmazott) és
alakszerű módja volt a ~ megszerzésének a patriciusok között alkalmazott
confarreatio, amely ünnepélyes kenyéráldozat-bemutatással ment végbe. Az ősi
időben a ~ alapján a férjet elvileg alig korlátozott, a patria potestashoz hasonló
hatalom illette meg felesége fölött, de e hatalom körét a jog folyamatosan
szűkítette. Csorbítatlanok maradtak azonban a ~ vagyonjogi hatásai. A ~
megszüntetése a megfelelő → contrarius actusok foganatosításával történhetett.
A ~ természetesen bármelyik házastárs halálával vagy → capitis deminutiójával
megszűnt, de ha a férjet örökbe fogadták (→ adoptio), a ~ jogi értelemben az
örökbefogadóra szállt. A ~ intézménye már a kései köztársaság idején
jelentősen háttérbe szorult, a császárkorban pedig teljesen eltűnt.

Manus mortua: → holtkézi törvények

Maradékbűncselekmény: olyan esetben, ha a → bűncselekmény →

előkészülete, vagy –→ kísérlete az elkövető (→ elkövetők) → önkéntes
visszalépése folytán nem büntethető, de a cselekménye már önmagában is
megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt
büntetendő, s ez minősül ~nek.

Maradékjog: → biztosítási szerződés

Marcic, René (1919–1971): délszláv származású osztrák egyetemi tanár, a

salzburgi egyetem professzora, az → államtan, az → alkotmányjog, a →
jog lozó a és állam lozó a, valamint a politikatudomány művelője.
Egzisztencialista természetjogi álláspontot képviselt. Elsősorban a →
jogállamiság kérdéseivel foglalkozott. Fő műve: Vom Gesetzesstaat zum
Richterstaat, 1957.

Marhalevél: állattartással kapcsolatos → hatósági bizonyítvány, amely igazolja

az állatra vonatkozó → tulajdonjogot és azt, hogy az állat szállításának, ill.
egyik tartási helyről a másikra áttelepítésének nincs egészségügyi akadálya. →
Jogszabály határozza meg, hogy milyen állatfajokról kell kiállítani. A ~ a
kiállításától számított meghatározott ideig érvényes.

Marrakeshi egyezmény: → Kereskedelmi Világszervezet

Martens, Georg Friedrich von (1756–1821): német nemzetközi jogász,

diplomata, 1783-tól a göttingeni egyetem professzora. Részt vett az 1815. évi
bécsi kongresszuson. Munkásságának tudománytörténeti jelentőségét az adja,
hogy elindította az 1761 után kötött → nemzetközi szerződések gyűjteményes
kiadását, Recueil des traités címmel (I–VII., 1791–1801; I–IV. kieg., 1802–
1808). Ezt a munkát később tanítványai és más tudósok folytatták, és az 1808
utáni szerződéseket Nouveau recueil général des traités címmel 1817–1944
között 112 kötetben jelentették meg.
Martensz, Fjodor Fjodorovics (1845–1909): balti német–észt származású
orosz jogász és diplomata, Nobel-békedíjas (1902), a szentpétervári egyetemen
a → közjog professzora (1872–1905), a Nemzetközi Jogi Intézet alelnöke.
Nevéhez fűződik a róla elnevezett → Martensz-záradék kidolgozása. Fő művei:
O konszulah i konszulszkoj juriszdikcii na Vosztoke, 1873; Szovremennoe
mezsdunarodnoe pravo civilizirovannih narodov, 1882–1883. (Ez a mű számos
fordításban a korszak vezető → nemzetközi jogi kézikönyve volt.) Tizenöt
kötetben, párhuzamos orosz–francia kolumnákban, kiadta az Oroszország által
kötött → nemzetközi szerződéseket, a hozzájuk kapcsolódó →
diplomáciatörténeti anyagokkal együtt (Szobronie traktatov i konvencij,
zakljucsennih Roszsziej szinosztrannimu goszudarsztvami – Recueil des traités et
conventions conclus par la Russie avec les puissances étrangers, 1874–1909).

Martensz-záradék: az 1899-es hágai békekonferencián (→ hágai

békekonferenciák) elfogadott II. és az 1907-ben ugyanott elfogadott IV. →
egyezmény → preambulumában található, és előterjesztőjéről, az orosz →
Martenszről elnevezett záradék. Ennek értelmében azokban az esetekben,
amelyekről az említett IV. egyezmény és az annak mellékletét képező, a
szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló szabályzat (→ hágai
szabályzat) nem rendelkezik, a lakosság és a hadviselők azoknak a →
nemzetközi jogi elveknek oltalma és uralma alatt maradnak, amelyek a civilizált
nemzetek között megállapított szokásokból, a humanitás törvényeiből és a
közlelkiismeret követelményeiből folynak. A ~ ma már → nemzetközi
szokásjogi jellegű szabálynak minősül, és az egyik legfontosabb általános,
kiegészítő → hadijogi szabálynak tekinthető. Jelentősége abban van, hogy a ~
alapján nemzetközi → jogsértésnek, ill. nemzetközi bűntettnek minősülhet
olyan hadviselési mód, ill. olyan fegyver használata, amely a hágai szabályzat és
a → gen jegyzőkönyvek szerkesztése idején még nem volt ismert. Tehát az e
dokumentumokban foglalt kifejezett tilalom hiánya még nem teszi eleve
jogszerűvé bizonyos had-viselési mód, ill. fegyverfajta alkalmazását, ha az a
fenti elvekkel ütközik. → háborús bűncselekmények és bűnösök, → tiltott
fegyverek

Marton Géza (1880–1957): a → római jog és a → polgári jog művelője. 1897-

től a máramarosszigeti, majd a kecskeméti jogakadémián, 1921-től a
debreceni, 1937-től a budapesti egyetemen a római jog professzora; 1947-
1949-ben a jogi kar dékánja. 1939-től az MTA lev. tagja. Római jogi
tankönyve és tanulmányai mellett máig alapvetőek a polgári jogi felelősségről
(→ kártérítési felelősség) írt munkái. Fő művei: Afurtum mint deliclum
privatum, 1911; Les fondements de la responsabilité civile, 1938; A római
magánjog elemeinek tankönyve, 1947; A polgári jogi felelősség (kiadásra rendezte:
Zlinszky János, 1992.)

Mártonffy Károly (1890–1979): jogász, egyetemi tanár. Szakterülete a →

közigazgatás volt. 1945–1968-ig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán
oktatott, 1960-ig az államigazgatási jogi tanszék vezetője, 1949–1952 között a
kar dékánja. A → közszolgálati joggal foglalkozó monográ áját alapműnek
tekintik. Fő művei: A korszerű közszolgálat útja, I–XVI., 1936–1943; A magyar
közigazgatás megújulása, 1939.

Martonyi János (1910–1981): egyetemi tanár, 1940-től tanít a kolozsvári

tudományegyetem → közigazgatási és → pénzügyi jogi tanszékén, 1945-től
a szegedi egyetem tanára. 1947–1948-ban, valamint 1958–1960-ban a jogi kar
dékánja. Az 1960-as évektől több francia egyetem vendégelőadója. Fő művei:
Államigazgatási jog, 1950–1951; Magyar pénzügyi jog, 1949–1950;
Államigazgatási határozatok bírói felülvizsgálata, 1960.

Marxista jogelmélet: a marxi kritikai társadalomelmélet módszere alapján

elemzi a → jogi jelenségeket. Materialista lételméleti felfogása következtében a
jog társadalmiságát állítja elemzései előterébe. A társadalmi viszonyok
rendszerében az alapot (a termelési viszonyokat) túlsúlyos determinációs
mozzanatnak tekintik a vele aktív kölcsönhatásban álló felépítmény, az →
állam és az uralkodó osztályok törvényerőre, általános normatív rangra emelt
akaratát megformáló → jogrend vonatkozásában. Önálló kidolgozására akkor
került sor, amikor 1917 után már nemcsak a megismerés igénye motiválta,
hanem gyakorlati társadalmi szükséglet keletkezett, s megteremtődtek e munka
szellemi, anyagi és intézményi alapjai. Sztucska, → Pasukanisz és Reiszner
szisztematizált koncepciókat fejlesztett ki, néhol vulgármaterialista vagy
pszichologizáló vonásokkal. A sztálini korszakot a normativista (→
normativizmus) → etatizmus dogmatizmusa uralta, apologetikus törekvések és
a citatológia módszere jellemezte; reprezentáns teoretikusa → Visinszkij. Az
1960-as évektől a → jogelméletben is fellép a neomarxista reneszánsz. A ~
szerint a jog a társadalmi létezés meghatározott formája: egyidejűleg normatív
(eszmei, érték) és uralmi-szervezeti természetű objektiváció, amely nem
záródik be önmagába, hanem a függőség és függetlenség egyidejűsége, a relatív
autonómia jellemzi. Ezért a jogelmélet szintetizáló tudomány. A jogi
objektivációt másodlagos teleologikus tételezésnek felfogó
társadalomontológiai irányzat továbbfejlesztette a jogi ideológiák funkcionális
elemzésének, a → jogtudatnak, a jogismeretnek és a jog társadalomlélektani
összefüggéseinek korábban is felvetődött megoldásait.

Második kamara: az → államok központi képviseleti szerveinek (→

parlament) egyik → kamarája; korábban általában az → államhatalom
gyakorlásának a hatalommegosztásra épülő formáját fejezte ki (→
államhatalmi ágak megosztása); s a törvényhozó hatalom megosztását jelenti.
Az arisztokratikus ~nak (→ felsőház, → főrendiház stb.) a → népképviseleti
alapon szerveződő első kamarák (→ képviselőház) ellensúlyozásának,
korlátozásának szerepét szánták. A többségi elvre épülő képviseleti
megoldásokkal – pl. a kontinentális → parlamentarizmussal – a ~ létezése nem
nagyon fér meg. Az állam összetett, föderatív szerkezetét (→ föderáció) fejezi ki
a szövetségi ~. ~ szerveződhet a → helyi önkormányzatokra, épülve, →
regionális alapon. A gazdasági, szociális ~nak, amely alapvetően a →
munkaadói, ill. a → munkavállalói szervezetekre épül, érdekképviseleti,
érdekegyeztető szerepe van. Az ilyen korporatív ~ban a társadalom különböző
osztályai, rétegei képviseltetik magukat. Végül szerveződik ~ népképviseleti
alapon, az első kamarának mintegy megkettőzéseként, ill. vegyes, az
előzőekben említett szervezési elvek kombinált alkalmazásával. Az előbbire
példa az USA szenátusa, a 100 tagú testületbe minden szövetségi állam 2-2
választott szenátort küld. A ~ → hatásköre, viszonya az első kamarához
meglehetősen változatos: a csupán a vélemények, álláspontok megjelenítésétől
a → vétójogig terjedhet (ez utóbbi esetben a → költségvetés elfogadását a vétó
általában nem hiúsíthatja meg). A ~ pozícióját mindenesetre az határozza meg,
hogy a végrehajtó hatalom gyakorlójának, a → kormánynak, csupán az első
kamara politikai bizalmával kell rendelkeznie.

Materiális bűncselekmény: olyan → bűncselekmény, amelynél az eredményt

alaptényállási elemként vagy → minősítő körülményként szabályozza a →
Büntető Törvénykönyv. Az eredmény mint objektív ismérv az elkövetési
magatartással összefüggésben létrejött külvilági változást jelenti (pl. maradandó
fogyatékosság, jelentős érdeksérelem okozása) vagy kivételesen a változás
hiányát is [pl. → vagyoni hátrány esetén a tényleges káron (→ damnum
emergens) kívül az elmaradt vagyoni előnynek (→ lucrum cessans) is jelentősége
van]. A ~ek körében további differenciálás lehetséges: materiális sértő
bűncselekmények esetén valamilyen sérelmet (pl. → kár), míg materiális
veszélyeztető bűncselekményeknél a → jogi tárgy veszélybe jutását tartalmazza
eredményként a tényállás (→ veszélyeztetési bűncselekmények).

Matrimonium (nuptiae) (→ házasság – lat.): a rómaiak a ~ot a → ius gentium

és a ius naturale (→ természetjog) szerinti → jogintézménynek tekintették, de a
→ római jog dogmatikájában a ~ csupán egy fér és egy nő egész életre szóló,
házassági szándékkal (affectio maritalis) való életközösségének tényét jelentette,
amelyhez csak akkor kapcsolódtak meghatározott joghatások, ha a ~ római
polgárok (→ civis) között vagy római polgár és római házasságkötési joggal (ius
conubii) rendelkező latinjogú között létrejött, ún. római házasság (~ iuris
civilis) volt, mert az egyéb személyek között létrejött házasság a római jog
szerint csak joghatással nem rendelkező, ún. ~ iuris gentiumnak minősült. A ~
iuris civilis lehetett férji hatalommal (→ manus) járó vagy manus nélküli
házasság. A házasság fennállása alatt újabb házasság nem volt köthető, a nő által
elkövetett házasságtörést a császárkorban mint adulteriumot szigorúan
büntették; a házasság fennállása idején elkövetett lopás alapján a házastársak
egymás ellen büntetőkereset helyett csak → vagyoni megtérítésre irányuló és
→ infamiát nem okozó actio rerum amotarumot indíthattak; a túlélő házastárs
elhalt házastársa után – a → bonorum possessio és a iustinianusi (→ Iustinianus)
→ successio ab intestato rendje szerint az elhalt házastárs oldalrokonait követő
utolsó helyen – törvényesen örökölhetett; Iustinianus megadta a → quarta
viduaet (megjegyzendő, hogy korábban a manusos feleség jóval kedvezőbben –
egy leánygyermek helyén – örökölt). A római jog a következő házassági
akadályokat ismerte: senkivel sem köthettek házasságot (ún. abszolút házassági
akadályok) a serdületlenek (→ impuberes), az elmebetegek, a heréltek és azok,
akik már házasságban éltek. Ún. relatív házassági akadály állt fenn az
egyenesági rokonok között, a testvérek között, és a testvér és testvérének
leszármazója között, az örökbefogadó és az örökbefogadott között (→
adoptio), a házastárs és a másik házastárs egyenesági rokona között, valamint a
testvér és a testvér volt házastársa között, a gyám és gyámoltja között a →
gyámság megszűnése után is. Augustus törvényei (lex Iulia de maritandis
ordinibus, lex Papia Poppaea) → szankciókkal sújtották azokat, akik nem éltek
házasságban, vagy házasságban éltek, de nem volt gyermekük. Ezek a
törvények nem érték el a kívánt hatást. Az eljegyzés (sponsalia) nem kötelezett
házasságra. Nem volt házasság a → concubinatus.

Mayer, Hellmuth (1895–1980): német büntetőjogász és jog lozófus, a

rostocki és a kieli egyetem professzora, ez utóbbi → kriminológiai intézetének
1957-től igazgatója. Fő művei: Zuchtgewalt und Strafrechtsp ege, 1922; Das
Strafrecht des deutschen Volkes, 1936; Strafrecht, Allgemeiner Teil, 1953;
Strafrechtsreform für heute und morgen, 1962; Strafrecht, 1967; Behandlung der
Rezidivisten, 1968.

Mayer, Otto (1846–1924): német jogtudós, a → közigazgatási → jogdogmatika

jeles képviselője, a strasbourgi (1882), majd a lipcsei (1903) egyetem
professzora, a → közigazgatási jogtudomány egyik megalapítója. Fő művei:
eorie des französischen Verwaltungsrecht, 1886; Deutsches Verwaltungsrecht, I–
II., 1895–1896; Justiz und Verwaltung, 1902; Das Staatsrecht des Königreichs
Sachsen, 1909.

Médiajog: gyűjtőfogalom, amelynek szűkebb és tágabb értelmezése ismeretes.

Tágabb értelemben magában foglalja a nyomtatott sajtót és kommunikációt
közvetítő bármilyen médiumot is. Szűkebb értelmezés szerint – s ez
tükröződik a magyar jogban is – a ~ az elektronikus tömegkommunikációs
eszközök működésére vonatkozó hatályos → jogszabályok összességét jelenti.
Ez utóbbi értelemben felfogott ~ot belső jogi szabályok és → nemzetközi jogi
dokumentumok rendezik. A nemzetközi jellegű szabályok közül említést
érdemel az → Európai Gazdasági Közösség égisze alatt létrejött a Határok
nélküli televíziózásról szóló 89/552/EGK és az ezt módosító 97/36/EK
irányelv, valamint az → Európa Tanács keretében az 1989. máj. 5-én
elfogadott, határokat átlépő televíziózásról szóló → egyezmény (kihirdetve:
1998. évi XLIX. tv.). A magyar jogban a ~ról az → alkotmány, továbbá a
rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. tv. (médiatörvény), valamint a
távközlést szabályozó 1992. évi LXXII. tv. rendelkezik. A magyar
médiatörvény tárgyi hatálya kizárólag a rádiókra és a televíziókra terjed ki, így
pl. a jogszabály az IP alapú (internetes) médiumokra nem vonatkozik. A 20.
század végén megjelenő új média-technológiai lehetőségek: a kábeles
műsorelosztás, a műholdas műsorszórás és a digitális technika beköszöntése
felveti azt, hogy szükséges-e egyáltalán speciális jogszabályokat alkotni az
elektronikus médiumok működésére vonatkozóan, vagy a nyomtatott sajtó
vonatkozásában általánosan elfogadott megoldásokhoz hasonlóakkal
rendezzék az elektronikus sajtóval kapcsolatos kérdéseket.

Mediáció (→ közvetítés – lat.): speciális kon iktuskezelési módszer, amelynek

lényege, hogy két → fél vitájában, mind a két fél közös beleegyezésével egy
semleges harmadik fél (mediátor) jár közben. A mediátor a problémamegoldó
folyamat keretében segít tisztázni a kon iktus természetét, s olyan megoldást
találni, amely mind a két fél számára kielégítő. 1. Bizonyos →
bűncselekmények esetében ~ a bűncselekmény elkövetője és a → sértett közötti
önkéntes → jóvátétel, kiegyezés elősegítése történhet ~ útján; ez alkalmas lehet
az alakszerű → büntetőeljárás mellőzésére, a büntetőeljárási útról való
elterelésre. 2. → Polgári ügyben is helye lehet ~-nak akár a → per megindulása
előtt, akár az alatt. Utóbbi esetben a → felek között létrejött → egyezséget a
bíróság (→ bíróságok) jóváhagyhatja (→ perbeli egyezség). 3. A →
közintézmények által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos jogi viták
elintézésére számos területen és egyre gyakrabban fordul elő a ~ [munkaügyi
vitákban (→ munkajog) az egészségügyi, az oktatásügy, ill. a gyermekvédelem
területén stb.]. 4. A magyar → jogrendszer → közigazgatási eljárásokban
rendszeresítette az ún. → hatósági ~ alkalmazásának lehetőségét. Hatósági ~
igénybevétele akkor indokolt, ha nagyszámú ügyfelet (→ ügyfél) érint az eljárás
és az ellenérdekű felek között éles a szembenállás. → közvetítés

Megalapozatlanság: a → büntető ügyben hozott → ítélet tényállási hibáinak

megjelölésére szolgáló gyüjtőfogalom. Esetei: a tényállás felderítetlensége,
hiányossága vagy megállapításának hiánya, iratellenesség, végül helytelen
következtetés. A ~ kiküszöbölése másodfokon → bizonyítás felvételével (s így a
bizonyítás anyagának átértékelésével), az elsőfokú iratok (valódi) tartalma
alapján és a helyes ténybeli következtetés levonásával történhet. A reformáció
lehetséges hatása aszerint különbözik, hogy részleges, vagy teljes ~ állapítható-e
meg. Részleges ~ (hiányos, iratellenes, helytelen következtetésen alapuló
tényállás) esetén a korrekció minden eszközzel megengedett és nincs korlátja.
A teljes ~ot (felderítetlenség, a tényállás teljes hiánya) is mindhárom eszközzel
ki lehet küszöbölni, ám a tények korábbitól teljesen eltérő rögzítése (új
tényállás vagy korábban elmaradt tényállás megállapítása) csak akkor
lehetséges, ha az felmentéshez vezet. Ellenkező esetben reformációra nincs
lehetőség, a bíróságnak (→ bíróságok) hatályon kívül helyező döntést kell
hoznia.

Megalapozott gyanú: → büntetőeljárás megindítása

Megállapodás: gyakran a → szerződés szinonimájaként használják; kisebb

jelentőségű → nemzetközi szerződés elnevezése, amely általában → kormányok
között jön létre. Pl. ilyenek a különböző árucsere-forgalmi ~ok.

Megbízás nélküli ügyvitel: a → római jogban → negotiorum gestio. ~, ha

valaki – anélkül, hogy erre → megbízási szerződés vagy bármilyen más jogcím
alapján jogosult vagy köteles volna – más helyett eljár egy ügyben. A megbízás
nélküli ügyvivő tehát önként avatkozik be más ügyébe, ezért őt a → jog csak
akkor részesíti védelemben, ha beavatkozása helyénvaló volt, vagyis ha
megfelelt azon személy érdekének és feltehető akaratának, akinek a javára
beavatkozott. Az ügy urának akaratát nem kell gyelembe venni akkor, ha a
beavatkozás életveszély elhárítása, széles körben fenyegető veszély megelőzése
vagy elhárítása, ill. tartási kötelezettség teljesítése érdekében történik. A
kármegelőzés általános társadalmi érdekéből kiindulva különösen
helyénvalónak kell tekinteni a beavatkozást akkor, ha a ~lel → kártól lehet
megóvni az ügy urát. A megbízás nélküli ügyvivő jogi helyzete aszerint alakul,
hogy beavatkozása helyénvaló volt-e, vagy sem. Helyénvaló beavatkozás esetén
őt a megbízott jogai illetik meg, nem helyénvaló beavatkozás esetén viszont
díjazás nem jár neki, költségeinek megtérítését csak a → jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint igényelheti, ezenkívül pedig felelősséggel tartozik
minden olyan káréit, amely beavatkozása nélkül nem következett volna be (→
kártérítési felelősség).

Megbízási jogviszony: a magyar → munkajog és → társadalombiztosítási jog

szerint az az eset, ha valaki díjazás ellenében személyesen munkát végez, és e
tevékenységből származó havi keresete (díjazása) eléri a tárgyév első napján
érvényes minimális bér havi összegének → jogszabályban meghatározott
százalékát. A ~ keretében munkát végző a → társadalombiztosítás
szempontjából → biztosítottnak minősül, és utána a szükséges → járulékokat
részben a megbízó → munkáltatóként köteles zetni.

Megbízási szerződés: a → római jogban → mandátum. A → polgári jogi ~

alapján a megbízott a megbízó által rábízott ügy ellátására, a megbízó pedig –
hacsak az ügy természetéből vagy a felek közötti viszonyból más nem
következik – díj zetésére köteles. Az ellátandó ügy bármilyen, jogilag nem
tiltott emberi tevékenységet igénylő ügy lehet, még olyan is, amely a megbízó
nevében → jognyilatkozat tételét igényli. Ez utóbbi esetben szükséges lehet a
megbízottnak jognyilatkozat tételére való jogát igazoló → meghatalmazás is. A
megbízott a ~ alapján csupán az ügy gondos ellátására köteles, de
tevékenységének eredményessége nem feltétele a → szerződés → teljesítésének.
Ellentétben tehát a → vállalkozási szerződéssel, a ~ nem eredménykötelem,
visszterhes ~ alapján a díj akkor is jár a megbízottnak, ha tevékenysége nem
vezetett eredményre (→ visszterhes szerződés) Ha azonban az eredmény
elmaradása a megbízottnak felróható okból (→ felróhatóság) marad el, akkor a
díj ki zetése megtagadható. A megbízott a szerződés tárgyát képező ügyet a
megbízó utasításai szerint, a megbízó érdekében köteles ellátni. Az
utasításoktól csak akkor térhet el, ha ezt a megbízó érdeke feltétlenül
megköveteli, és a körülmények nem engedik, hogy az utasítás megváltoztatását
kérje a megbízótól. Ha a megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, s
ehhez a megbízott általi gyelmeztetés ellenére is ragaszkodik, akkor a
megbízott – ha nem mondja fel a szerződést – még az ilyen utasítást is köteles
végrehajtani, az ebből eredő → károk viszont a megbízót terhelik. A megbízás
bizalmi ügylet, a megbízott személyesen köteles eljárni (→ szolgáltatás), s csak
→ jogszabályban meghatározott esetekben vehet igénybe harmadik személyt a
szerződés teljesítéséhez (→ közreműködő). A megbízott az ügy ellátásával
összefüggő költségeket nem köteles sem viselni, sem pedig előlegezni. A ~t
bármelyik fél akár indokolás nélkül is felmondhatja, az alapos ok nélkül
történő → felmondás általában kártérítési kötelezettséget keletkeztet (→
kártérítési felelősség). A megbízó felmondása azonnali hatályú is lehet,
a megbízott azonban – a megbízó súlyos → szerződésszegésétől eltekintve – csak
felmondási idő közbeiktatásával mondhat fel. A felmondási időnek
elegendőnek kell lennie arra, hogy a megbízó az ügy intézéséről
gondoskodjék. Egyes tevékenységek – → ügyvédi tevékenység – tipikusan ~
formájában kerülnek ellátásra, a ~ fent említett sajátosságaira is gyelemmel.
Megbízólevél: a küldő → állam → államfője, vagy külügy→minisztere által a
→ diplomáciai képviselet vezetője részére kiállított okmány (lettre de créance),
amelyben felhatalmazza a képviselet ellátására (→ diplomáciai
képviseletvezetők). A ~ tartalmazza a vezető nevét, rangját, a diplomáciai
képviselet vezetésére kapott megbízatást s a kérést, hogy a címzett fogadja a
vezetőt a küldő állam képviselőjeként s támogassa őt feladatai ellátásában. A ~t
általában a küldő állam nyelvén, választékos stílusban írják, bevett gyakorlat,
hogy a ~hez másolatot és a fogadó ország nyelvén készült fordítást
mellékelnek.

Megerősítő intézkedés: → előnyben részesítés

Meg lmesítési szerződés: a → felhasználási szerződés egyik változata: a ~

alapján a gyártó megszerzi a → szerzői mű lmre vételének jogát, az elkészült
lm mozivetítési és többnyire más hasznosítási jogait, és → szerzői díjazást ígér.
A gyártó a ~ vagy a → jogszabály alapján egyes vagy az összes → vagyon értékű
jogra maga is a → szerzői jog alanya lesz.

Meghagyás: olyan → végrendeleti rendelkezés, amelyben az örökhagyó úgy

kötelezi az → örökösét valaminek a → teljesítésére, hogy a kötelezettség
teljesítésének követelésére más nem válik jogosulttá. Nem kizárt azonban,
hogy az örökös juttatását az örökhagyó a ~ teljesítésétől teszi függővé. →
öröklés, → hagyaték

Meghatalmazás: már régtől fogva ismert → jogintézmény; → jogügylet,

amelynek alapján a képviselő jogosult a képviselt (meghatalmazó) nevében és
helyett → jognyilatkozat megtételére, ill. elfogadására (→ képviselet). A ~
egyoldalú, címzett jogügylet, a jogviszony másik alanyának szól. A
meghatalmazottnak jogi értelemben nem kell a ~t elfogadnia. A ~ terjedelmét
tekintve lehet korlátlan, más szóval általános. Általános ~ alapján a képviselő
a képviselt nevében bármely olyan jognyilatkozat megtételére jogosult,
amelyre a képviselet kiterjedhet. A képviseleti jog a ~ban korlátozható.
A korlátozás lehet időbeli (egy vagy többszöri alkalom) és terjedelembeli (csak
megnevezett jogokra). A meghatalmazó a ~t bármikor visszavonhatja, akár
határozatlan időre, akár határozott időre szólt a ~. A → polgári eljárási jogban a
→ polgári ügyben adott ~ fogalma tágabb, mint a polgári jogi ~é, mert a
meghatalmazott az összes → eljárási cselekmény elvégzésére is jogosult, kivéve,
ha a → törvény a meghatalmazó személyes eljárását kívánja meg, vagy ha az
említett jogot a meghatalmazó korlátozza. Polgári ügyben a ~ rendszerint
kombinálódik a polgári jogi megbízással (→ megbízási szerződés), ezért a
meghatalmazott rendszerint nemcsak jogosult, hanem köteles is a fél
érdekében eljárni. → Polgári perben meghatalmazott csak az lehet, akit erre a
→ törvény kifejezetten feljogosít [pl. a → fél → hozzátartozója, pertársa (→
pertársaság), valamint → ügyvéd, → jogtanácsos]. A törvény azt is rögzíti, hogy
ki nem lehet meghatalmazott (pl. aki 18. életévét még nem töltötte be, aki →
közügyektől eltiltás hatálya alatt áll, akit → bíróság → jogerősen → gondnokság
alá helyezett) . → törvényes képviselet

Meghatalmazott: → meghatalmazás

Meghiúsulás: → lehetetlenülés

Megkeresés: a → közigazgatási eljáráson belül a → hatósági eljárás →

jogintézménye, amelynek tartalma az, hogy az eljáró hatóság felkérése egy
másik → állami szerv [→ közigazgatás helyi szerve, → közigazgatás központi
szerve, bíróság (→ bíróságok) stb.] számára segítségnyújtási kötelességet teremt,
feltéve, hogy arra → hatásköre és → illetékessége van. A segítségnyújtás
különösen a megkereső szerv helyett → eljárási cselekmény foganatosításában,
valamint a megkereső szerv határozata végrehajtásában áll. A ~ eredményessége
érdekében a jogi szabályozás előírja azt a → határidőt, amelyen belül a ~nek
eleget kell tenni, továbbá meghatározza azokat az okokat, amelyekre
hivatkozással a ~ teljesítését meg lehet, ill. meg kell tagadni. Tágabb értelemben
a ~ nem a megkereső szerv hatósági jogköréhez, hanem feladatköréhez
kapcsolódó fogalom. E körben különösen az információszolgáltatásról,
valamint kisegítő eszközök és személyzet rendelkezésre bocsátásáról van szó. A
~ a bíróságok előtti eljárásban is ismert (→ jogsegély).

Megrontás: → bűntett, amelynek tényállása (→ törvényi tényállás) az iúság

egészséges nemi fejlődését védi. Az első változatának → sértettje a 14. évesnél
atalabb személy, → elkövetési magatartása pedig a közösülés (→ erőszakos
közösülés) vagy fajtalanság (→ szemérem elleni erőszak), továbbá a közösülésre
vagy fajtalanságra rábírási törekvés. Büntetendő az elkövető (→ elkövetők)
akkor is, ha nem maga közösül vagy fajtalankodik a sértettel, hanem arra bírja
rá, vagy arra próbálja rábírni a sértettet, hogy a közösülést vagy fajtalankodást
mással vigye véghez. A ~ tettese fér és nő egyaránt lehet, a sértettel azonos
vagy különnemű személy. Az elkövető életkorának is jelentősége van a
különböző elkövetési magatartások szerint, így pl. 14 életévét meg nem
haladott személlyel való fajtalankodásért csak 18. életévét betöltött személy
büntethető. A első változat súlyosabban büntetendő, ha sértettje az elkövető →
hozzátartozója, avagy az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy
gyógykezelése alatt áll. A ~ első változata → magánindítványra üldözendő, ha
az elkövetési magatartás a közösülés, fajtalanság vagy ezen magatartások
elkövetővel való tanúsítására való rábírni törekvés. A ~ második változatát az
követi el, aki 18. életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében
közösül vagy fajtalankodik.

Megrovás: 1. A legenyhébb → büntetőjogi intézkedés (→ intézkedések). A ~sal

a → hatóság a rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt (→ elkövetők) felszólítja,
hogy a jövőben tartózkodjék → bűncselekmény elkövetésétől. A → Büntető
Törvénykönyv szerint ~ban kell részesíteni azt, akinek a cselekménye az
elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a
társadalomra (→ társadalomra veszélyesség), hogy a → törvény szerint
alkalmazható legkisebb → büntetés kiszabása, vagy más intézkedés – ide nem
értve az → elkobzást és a → vagyonelkobzást – alkalmazása is szükségtelen. A ~
sajátos intézkedés, nem csupán a bíróság (→ bíróságok) alkalmazhatja, hanem
az → ügyész is. 2. A ~ra fegyelmi vétség (→ fegyelmi felelősség) megállapítása
esetén is sor kerülhet. Ekkor a ~ a → munkáltató rosszallását juttatja
kifejezésre.

Megszüntető szerződés: a → polgári jogban a szerződő felek → jogviszonyai

véglegesen lezáró olyan kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítás, amely a
felek közötti jogviszonyt a jövőre nézve szünteti meg (→ ex nunc–ex tunc). ~
esetén a felek közötti korábbi → teljesítéseket el kell számolni, a kiegyenlítetlen
→ követeléseket ki kell elégíteni. ~ csak osztható → szolgáltatás esetén köthető.
A ~ járulékos jellegű → jognyilatkozat, ezért alakjára és a kötés feltételeire azok
a szabályok az irányadók, amelyek a megszüntetni kívánt → szerződésre (→
alakszerűség). Csak a jövőre nézve ~sel szüntethetők meg: a) valamely → dolog
→ használatára jogosító szerződések (pl. → bérleti szerződés, → haszonkölcsön),
b) bizonyos esetekben a cselekvésre kötelező szerződések (pl. → megbízási
szerződés, ha a teljesítés már megkezdődött, a megőrzésre kötelező → letét) és
végül c) a megélhetést célzó, időszakos szolgáltatásokra irányuló szerződések
(pl. → tartási szerződés, → életjáradéki szerződés).

Megtámadhatóság: a → polgári jogban a → szerződés érvénytelenségének

egyik, –→ törvényben meghatározott esete. Feltételes érvénytelenség, fennállta
→ függő jogi helyzetet eredményez. A törvény az erre jogosított (sérelmet
szenvedett) félnek, valamint törvényes érdekkel rendelkező harmadik
személynek → elévülési típusú → határidővel hatalmasságot biztosít
(megtámadás) arra, hogy a → jogügyletet ex tunc (→ ex nunc–ex tunc) hatállyal
érvénytelenné tegye. A ~ lényegesen eltér az érvénytelenség másik esetétől (→
semmisség), a megtámadás elmaradása esetén ugyanis a jogügylet érvényessége
többé nem is vitatható el; a szerződéssel járó valamennyi joghatás beállhat. A
megtámadás egyoldalú jogügylet, a megtámadásra jogosult olyan nyilatkozata a
szerződő félhez, amely kifejezésre juttatja azt a kívánságát, hogy a szerződés
érvénytelenné váljék. A törvény az írásbeli formát kötelezővé teszi (→
alakszerűség) . ~ra vezetnek: az akarathibák közül a → tévedés, a →
megtévesztés, valamint a fenyegetés (→ jogellenes fenyegetés); a célzott joghatás
hibái szerint a → szolgáltatás és → ellenszolgáltatás → feltűnő
aránytalanságának objektív esete, valamint a tisztességtelen szerződési feltételek
szerint kötött szerződés.

Megtérítési kötelezettség: a → munkáltatót vagy egyéb szervet, a →

társadalombiztosítási szervek felé terhelő kötelezettség, amely akkor következik
be, ha a társadalombiztosítási ellátás jogalap nélküli megállapítása, ill.
folyósítása a fentebb említettek mulasztásának, vagy a valóságtól eltérő
adatszolgáltatásnak következménye, és azt a felvevőtől visszakövetelni nem
lehet.

Megtévesztés: a → polgári jogban a → szerződés → megtámadhatóságára

vezethető érvénytelenségi ok (→ szerződés érvénytelensége). ~ az az eset, ha
valamely szerződő felet a → jognyilatkozat megtételénél, elfogadásánál
szándékosan (→ szándékosság) tévedésbe ejtettek. A megtévesztő személy lehet
a szerződő fél, ill. harmadik személy (amennyiben a másik szerződő fél nem
bizonyítja, hogy a ~ről nem tudott, azt nem ismerte fel). A ~nek lényeges
körülményre (a szerződés tárgyának lényeges tulajdonságára vagy az
akaratelhatározás alapjául szolgáló más lényeges körülményre) kell
vonatkoznia. A megtévesztő magatartásnak tudatosnak kell lennie, nem
elegendő a tévedés akaratlan okozása, ill. a szerződő fél tévedésének
felismerése. A ~ alapján történő sikeres megtámadásnak az alapja csak olyan
lényeges körülményre történő hivatkozás lehet, amely a szerződést megtámadó
fél akaratát befolyásolta, amellyel a megtévesztettet rávették a szerződés
megkötésére. A lényegtelen körülményre vonatkozó ~ nem releváns. A
megtévesztett → gondatlansága (kellő körültekintéssel felismerhette volna a ~t)
nem akadálya a megtámadásnak. A ~ nemcsak aktív cselekedetekkel, hanem
passzív magatartással, lényeges információk elhallgatásával, tévedésben tartással,
valamint → ráutaló magatartással is megvalósulhat.

Megye: területi igazgatási egység (→ közigazgatási területi beosztás).

Magyarországon a királyi, majd nemesi → vár~ vázára épült fel a 19. század
végén a polgári vár~rendszer. A ~ a középszint uralkodó területi egysége. →
Közigazgatáspolitikai súlya azonban ma már nem meghatározó, miként a
múltban volt. Nem felettese pl. a települési → önkormányzatoknak, és nincs
átfogó területi felelőssége sem. Olyan feladatok ellátásáért felel, amelyeket a ~
egészére vagy egy részére kiterjedően egységesen célszerű ellátni, és az érintett
települések egyike sem akarja vagy nem képes átvállalni azt. A közigazgatás
átfogó felelősségű → dekoncentrált szerve, a ~i → közigazgatási hivatal önálló,
elkülönült szervezet, amennyiben a települési önkormányzatok (→ helyi
önkormányzat) → kormányzati ellenőrzés alatt állnak, azért ez a szervezet felel.

Megyei jogú város: települési → önkormányzat, amely területén – megfelelő

eltérésekkel – saját → hatáskörében ellátja a → megyei önkormányzati feladat-
és hatásköröket is. Képviselő-testülete a közgyűlés, amely a ~okban →
kerületekel alakíthat és kerületi hivatalokat hozhat létre. A ~ok a
megyeszékhelyek és azok az 50 000 főnél nagyobb lélekszámú városok,
amelyeket az → Országgyűlés az adott városok képviselő-testületének
kérelmére ilyennek nyilvánít. A ~okhoz hasonló → közigazgatási rangú
városok korábban is voltak Magyarországon. Ilyennek tekinthetők a →
vármegyei hatóság alól kivett egykori → szabad királyi városok, ill. 1871 után a
→ törvényhatósági jogú városok. A 20. század második felében, a →
tanácsrendszer időszakában a megyei jogú, ill. megyei városi → jogállást olyan
megyeszékhelyek nyerhették el, amelyek népessége meghaladta a 100 000 főt
és kiemelkedő társadalmi-gazdasági szerepük következtében vonzáskörzetük
több megye területét felölelő nagyobb régióra terjedt ki.

Méhmagzat: a → római jogban nasciturus (szó szerint: megszületendő). A

római jog szerint a ~ még nem volt → persona, de egy → kció szerint
fogantatásáig visszamenőleg megszületettnek kellett tekinteni, ha ez érdekében
állt (pl. azért, hogy apja után mint → postumus örökölhessen). A → praetor a ~
érdekeinek védelmére gondnokot rendelhetett (→ cura). A magzatelhajtást (→
abortusz) a római jog a császárkorban már tiltotta és büntette. Napjainkban a ~
→ élethez való joga az egyik legvitatottabb kérdés. Az → Alkotmánybíróság
több határozatában foglalkozott a ~tal, s álláspontja szerint az → alkotmányból
nem vezethető le, hogy a ~ is ember. Ugyanakkor azonban a ~ is rendelkezik
→ jogképességgel. A modern jogokban míg az élő ember jogképessége általános,
egyenlő és feltétlen, addig a ~ jogképessége élveszületéséig általános, egyenlő és
feltételes. Feltételes attól függően, hogy élve születik-e. Ez a feltételes
jogképesség nem jelenti az élveszületés életképességének a feltételét, és adott
körülmények között az ember orvosilag megállapítható néhány perces élete
elégséges ahhoz, hogy → jogalanyként mint ember (és nem mint ~ nem
feltételes, hanem) feltétlen jogképességgel rendelkezzék. A ~ jogképességének a
kérdése a → polgári jogban leginkább az öröklési képességgel (→ öröklés
előfeltételei) kapcsolatban merül fel, ha az örökhagyó végakarata szerint a már
megfogant, de még meg nem született személy → örökösként számításba
jöhet. Ilyenkor a ~ élveszületéséig → függő jogi helyzet áll fenn, a ~nak pedig
→ dologi várománya van.

Méhraj befogása: igen régről ismert tulajdonszerzési → jogcím, a → gazdátlan

javak elsajátításának egyik módja. A vadon élő méhrajt bárki befoghatja és
ezzel megszerzi annak → tulajdonjogát. A méhészetből kirepült méhraj
azonban nem gazdátlan (hasonlóan az elkóborolt háziállathoz), az a
tulajdonosát illeti meg. Ha azonban a tulajdonos a kirepült méhraját
meghatározott időn belül nem fogja be, azon → birtokbavétellel bárki
tulajdonjogot szerezhet.

Mellékbüntetések: a → büntetőjogban kizárólag → főbüntetéssel együtt

alkalmazható büntetések. A ~ rendszerint több funkció betöltésére alkalmasak:
így biztonsági, védelmi jellegük is érvényesülhet. Megelőző hatásuk pedig
abban nyilvánul meg, hogy alkalmazásuk újabb → bűncselekmények
elkövetését akadályozhatja meg. Viszonylag súlyos hátrányuk miatt kellő
visszatartó hatásuk szintén biztosítva van. Mindezek a hatások révén az egyes ~
a kiszabott főbüntetések hatékonyságának a növeléséhez járulhatnak hozzá. A
~ egy része jogfosztó-korlátozó jellegű, ezek meghatározott jogok szerzésétől
vagy gyakorlásától való eltiltást, ill. korlátozást jelentenek, ilyen a →
közügyektől eltiltás, a → foglalkozástól eltiltás, a → járművezetéstől eltiltás, a →
kitiltás, a → kiutasítás. A ~ másik csoportja → vagyoni jellegű, az elkövetőt (→
elkövetők) sújtó anyagi hátrányt foglal magában, mint a →pénzmellékbüntetés.
Az egyes ~ – a közügyektől eltiltást és a pénzmellékbüntetést kivéve –
önállóan, főbüntetés kiszabása helyett is alkalmazhatók. Önálló büntetésként
csak egy mellékbüntetést lehet kiszabni.

Mellékkötelezettség: a → polgári jogi → szerződés a → szolgáltatások és

kötelezettségek egész komplexumát tartalmazza. Közülük vannak
szolgáltatások, amelyek meghatározzák a szerződés jellegét, amelyekben a
szerződés rendeltetése megvalósul (főszolgáltatások), és vannak olyanok,
amelyek ezek velejárói, megerősítői (mellékszolgáltatások), pl. a → jótállás.
Mivel a szolgáltatások és a kötelezettségek párhuzamosan jelentkeznek, ennek
alapján lehet szó főkötelezettségről és ~ről. A ~nek önálló → szankciója nincs,
önállóan nem kényszeríthető ki; megszegése azonban → szerződésszegés, és
szankciót von maga után. A ~ fogalmát el kell határolni egyfelől a minden
polgári jogi kötelezettség gyakorlását kísérő kötelezettségtől (→ joggal való
visszaélés, → együttműködési kötelezettség, → polgári jog alapelvei), másfelől
pedig a mellékkovetelés (→ követelés) fogalmától [a szerződés megerősítésére és
biztosítására szolgáló kiegészítő szankciók, amelyek a szerződés tartalmát
képező főköveteléshez igazodnak: → szerződést biztosító mellékkötelezettségek
(→ kamat, → foglaló, → bánatpénz, → kötbér)].

Mellékmagánvád: → magánvádas eljárás

Mellékszolgáltatás: → szolgáltatás

Méltányos földrajzi elosztás elve: elsősorban az → Egyesült Nemzetek

Szervezete, de más → nemzetközi szervezetek életében is fontos irányelv;
lényege, hogy a nemzetközi szervezet bizonyos szerveiben vagy
intézményeiben a világ valamennyi régiója megfelelő arányban legyen
képviselve. Az ENSZ → Alapokmánya, a ~éről kifejezetten rendelkezik az →
ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjainak megválasztásával
kapcsolatban, továbbá az → ENSZ Titkárság tisztviselőinek kiválasztásánál, de
a ~ érvényesül pl. az → ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa, az → ENSZ
Emberi Jogi Tanácsa és a → Nemzetközi Bíróság tagjainak megválasztásánál is.
Az → ENSZ Közgyűlése számos határozatában megerősítette a ~t. A ~t a
különböző nemzetközi szervezetek bizottságainak összeállításánál, ill. azok
tisztségviselőinek és tisztviselőinek kiválasztásánál is gyelembe veszik.

Méltányosság: (aequitas – lat.): 1. erkölcsi alapelv, az emberi cselekedetek

megítélésének egyik mércéje. Jogi jelentőséget az → igazságossággal való szoros
összefüggés biztosít számára, s mint annak kiegészítője, a jogviták eldöntésénél
az enyhítő vagy mentő körülmények gyelembevételét teszi lehetővé. Az ókon
Rómában „méltányos jog” (ius aequum) néven az ősi eredetű → ius civile mint
„szigorú jog” (→ ius strictum–ius aequum) merevségének enyhítésére szolgált,
az angol jognak pedig mindmáig egyik fő forrása (→ equity). A magyar jogba a
német →jogtudomány ~-fogalmának (Billigkeit) hatására került be (először az
1928. évi → Magánjogi törvényjavaslatba). A ~ a jogbölcseletnek →
Arisztotelészig visszanyúló témája. Egyik értelmezése szerint a ~ a szabad
mérlegelés vagy belátás (diszkréció) speciális esete, ahol a jogalkalmazó (→
jogalkalmazás) elsősorban etikai-morális, ill. érdekkiegyenlítő-egyensúlykereső
szempontokat érvényesít. A → természetjogias, értékorientált megközelítés
szerint viszont a ~ a → jogrendszer egyik fundamentális értéke, az
igazságosságot és a jogszerűséget, tehát a „belsőt” és a „külsőt” összeegyeztető
kategória. Mindkét megközelítés közös vonása az egyedi jogeset
megismételhetetlenségének vagy atipikusságának felismerése, és erre válaszként
egy kreatív jogalkalmazói modell elfogadása. 2. A ~ a → nemzetközi jogban
sajátos értelmet nyer azáltal, hogy az → államok felkérhetik a különböző
nemzetközi bírói fórumokat (állandó vagy választottbíróságokat, →
nemzetközi bíróságok), hogy vitájukban ~i döntést hozzanak. Erre utal a →
Nemzetközi Bíróság Statútuma, amikor a felek kérésére az ex aequo et bono
döntést teszi lehetővé. Ennek pontos jelentéséről megoszlanak a vélemények a
szakirodalomban. Egyesek szerint a ~i döntés azt jelenti, hogy a → bíró a
jogban meglevő hiányosságok kitöltése végett ~i szempontokat is gyelembe
vehet. Mások úgy vélik, hogy a nemzetközi bíróságok a ~ elve alapján
eltekinthetnek a → tételes jogszabályokban foglaltaktól (contra legem).

Méltósághoz való jog: római (→ római jog) dignitas fogalmától induló hosszú
eszmetörténeti fejlődés után a 20. sz.-ban nemzetközi szinten az → Egyesült
Nemzetek Szervezetének keretei között fogalmazódott meg több olyan emberi
jogi dokumentum (→ Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, → Polgári és
politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya), amelynek elsődleges célja a
mindenkit megillető emberi méltóság biztosítása volt. Az emberi méltóság
eleinte nem jogként, hanem elvként, az → alapjogok forrásaként funkcionált.
Az → Európai Unió Alapjogi Chartája (→ uniós alapjogvédelem) kimondja,
hogy az emberi méltóság sérthetetlen, azt tiszteletben kell tartani és védelmezni
kell. A nemzeti → alkotmányokban a II. világháborút követően jelentek meg a
~ot deklaráló rendelkezések. A magyar alkotmány az alapjogokról szóló fejezet
legelején, mint legfőbb alapjogot említi az emberi élethez (→élethez való jog) és
~ot. Az → Alkotmánybíróság mindenkire kötelező határozata értelmében a
~hoz való jog az emberi élethez való joggal egységben korlátozhatatlan alapjog
(→ emberi jogok korlátozásai). Az emberi ~nak általános személyiségvédelmi
funkciója is van, erre alapozható az általános személyiségi jog (→ általános
szabadságjog) és annak különböző aspektusai. A ~ egyenlőségi funkciója azt
jelenti, hogy az egyenlő emberi ~ból következik, hogy tilos az önkényes,
ésszerűtlen, alapjogok korlátozását érintő esetekben a szükségtelen, aránytalan
(→alapjogok korlátozása) megkülönböztetés (→diszkrimináció) az egyes
emberek vagy embercsoportok között.

Menedékjog: egy → állam által nem saját állampolgárának (→

állampolgárság) egy másik állam ellenében nyújtott védelmet jelent. A területi
~ lehetővé teszi a külföldi (pl. → de facto menekült) tartózkodását a menedéket
nyújtó állam területén akkor is, ha egyébként a külföldiek tartózkodására
vonatkozó előírásoknak nem felel meg (→ külföldiek jogi helyzete); a politikai
~ a kiadatási kérelem (→ kiadatás) elutasítását eredményezi, a →
menekülteknek megadott ~ pedig a menekültstátus elismerésével járó jogok és
kötelezettségek összességére utal, így magában foglalja a visszaküldés tilalmát
(non-refoulement elve), a család egységének elvét és a menekültnek nyújtandó
védelmet és támogatást. → diplomáciai menedékjog
Menedzser: → vezető állású munkavállaló

Menekült: szélesebb értelemben mindazok, akik hazájukat üldözés hatására

vagy más kényszerítő okból, szándékuk ellenére hagyták el, vagy oda ilyen ok
miatt nem tudnak visszatérni. Jogi értelemben ~ az, aki megfelel egy →
nemzetközi szerződés vagy valamely → állam → jogalkotása által kialakított ~-
fogalomnak. A ~ek státusáról Genfben 1951. júl. 28-án → egyezményt
kötöttek, amelyet egy 1967. jan. 31-én New Yorkban kelt → jegyzőkönyvvel
egészítettek ki; ez utóbbi okmány feloldotta az 1951-és gen egyezménynek
azt a korlátozását, miszerint csak azok minősülhetnek ~nek, akik 1951. jan. 1.
előtti események következtében váltak ~té (a két okmány kihirdetve: 1989. évi
15. tvr.). E szerződések értelmében ~ az, aki „faji, vallási okok, nemzeti
hovatartozása, ill. meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy
politikai meggyőződése miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az
→ állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az
üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét
igénybe venni…”. A magát ~nek valló személyről annak az országnak a →
hatóságai, amelyben menedéket kér (vagy az → ENSZ Menekültügyi
Főbiztossága) döntik el, hogy valóban a fenti meghatározásban szereplő
okokból megvalósuló üldöztetés elől menekülő politikai ~ről van-e szó. A ~-
státus elismerése és a politikai → menedékjog megadása azzal jár, hogy a ~et
nem szabad kiutasítani (→ kiutasítás) vagy visszaküldeni olyan országba vagy
területre, ahol élete vagy szabadsága veszélyeztetve lenne (non-refoulement
elve). Az 1951-es egyezményben és/vagy az 1967. évi jegyzőkönyvben részes
államok a ~nek elismert személyeket –útlevéllel látják el, nekik vagy saját
állampolgáraikkal azonos bánásmódot biztosítanak, vagy a külföldiekre
vonatkozó korlátozásokat a ~ek vonatkozásában is érvényesítik (pl. →
ingatlanszerzés, munkavállalás kapcsán) (→ külföldiek jogi helyzete). A ~-státus
megszűnésével jár, ha a ~ ismét igénybe veszi országának védelmét, vagy ha
megszerzi akár a ~-státust elismerő, akár üldözéssel nem fenyegető harmadik
ország állampolgárságát. Eleve nem igényelheti a ~eknek járó védelmet az, aki
béke elleni, háborús vagy emberiség elleni bűntettet követett el (→ háborús
bűncselekmények és bűnösök); a menedéket nyújtó országba való befogadása
előtt súlyos, nem politikai → bűncselekményt követett el, vagy megsértette az
ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) céljait és elveit. Eltávolítható az
országból az a ~, aki veszélyezteti a befogadó ország biztonságát, vagy ott
súlyos bűncselekményt követett el, amiért → jogerősen elítélték. Az
államoknak a ~ekkel kapcsolatos politikája három célt követhet: ha a
körülmények engedik, a ~ek önkéntes visszatérését; ha nem, integrálásukat a
~-státust elismerő ország társadalmába; vagy továbbtelepülésük előmozdítását
harmadik országba.

Menekült kormány: olyan külföldön működő → kormány, amely korábban

tényleges hatalmat (→ hatalom) gyakorolt → államának területén, de később
külföldre kényszerült távozni. Ha a távozást belső erők (pl. forradalom, puccs)
idézték elő, a ~ elismerése barátságtalan cselekmény (→ kormányok elismerése),
mivel a kérdéses államnak van egy tényleges kormánya is, és mindig ez
jogosult az állam képviseletére. Amennyiben a távozás oka idegen állam →
agressziója, a ~ elismerésének fenntartása jogszerű, mivel a távozást nemzetközi
→ jogsértés váltotta ki. Ilyen ~ volt pl. a II. világháború alatt először Kairóban,
majd Londonban működő jugoszláv ~.

Menekültügyi főbiztos: → ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

Mentelmi jog: a középkori jogban meghatározott személyek mentességet

kaptak arra, hogy → hatóságok és magánszemélyek le- vagy feltartóztassák, →
bíróság elé állítsák őket, s biztosítani kellett e személyek szabad mozgását (→
salvus conductus). Az → alkotmányos → áramokban a ~ mindenekelőtt a
törvényhozás (→ parlament) tagjára terjed ki. Célja a törvényhozás
függetlenségének biztosítása, azaz, hogy tagjai megnyilatkozásaik, általában
tevékenységük miatt zaklatást ne szenvedjenek. Két eleme van: a felelőtlenség
(az → immunitás), ami mentességet ad az → országgyűlési képviselői
minőségben a törvényhozásban, vagy azon kívül tanúsított magatartásukért,
megnyilatkozásaikért, kivéve a → polgári jogi úton történő helytállást, esetleg a
→ rágalmazást, → becsületsértést stb. A sérthetetlenség (az inviolabilitas) pedig
azt jelenti, hogy a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni
(→ őrizetbe vétel), és ellene → büntetőeljárást indítani csak a törvényhozás
előzetes hozzájárulásával lehet. Minthogy a ~ hagyományosan a törvényhozás
egésze, s nem az egyes képviselő → privilégiumának számít, arról a
törvényhozás hozzájárulása nélkül lemondani nem lehet. A képviselőt védelem
illeti meg a kisebb súlyú jogsértés (→ szabálysértés) elkövetése esetén is,
ilyenkor azonban ~áról lemondhat. A zaklatásának egyébként lehetnek olyan,
a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) elhatározására
visszavezethető formái és esetei is – hatósági → idézés, katonai szolgálatra
történő behívás stb. –, amelyek akadályozzák a képviselőt megbízatása
teljesítésében. Ilyenkor a végrehajtó hatalom → jogszabályok által történő
korlátozását az teszi különösen indokolttá, hogy a képviselő bírósághoz →
jogorvoslatért általában nem fordulhat. ~, vagy annak valamely eleme nem csak
a képviselőt, hanem az → államfőt, az → alkotmánybírót, a → bírót, az →
országgyűlési biztosokat stb. is megilleti.

Mentesítés: a → büntetőjogban ismert fogalom, az elkövető (→ elkövetők)

reszocializációját szolgáló → jogintézmény, amely biztosítja, hogy az elítélés ne
jelentse az elkövető számára a társadalomba való beilleszkedésének
indokolatlan akadályát. A ~ folytán az elítélt mentesül azok alól a hátrányos
jogkövetkezmények alól, amelyeket az elítéléshez nem büntetőjogi, hanem
más → jogszabály fűz. A mentesített személy → büntetlen előéletűnek,
tekintendő, és nem tartozik számot adni olyan elítéltetéséről, amelyre nézve
~ben részesült. Újabb → bűncselekmény elkövetése esetén a ~ nem terjed ki
azokra a hátrányos következményekre, amelyeket a → törvény a korábbi
elítéléshez fűz, tehát a ~ nem akadálya az előző bűnelkövetés értékelésének az
újonnan elkövetett bűncselekményért járó → büntetés kiszabása során. A ~
módozatai szerint lehet törvényi, bírósági (→ bíróságok) vagy kegyelmi (→
kegyelem). Törvényi ~ esetén az elítélt a törvény erejénél fogva, a törvény által
meghatározott időpontban, minden külön eljárás nélkül, automatikusan
mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól. A bírósági határozat
alapján történő előzetes vagy utólagos ~re nem automatikusan, hanem
kérelemre kerülhet sor. Az előzetes bírósági ~nek csak felfüggesztett →
szabadságvesztés-büntetésre ítélés esetén van helye, ha az elítélt érdemes erre;
ugyanakkor feltételes jellegű, azaz ha a felfüggesztett szabadságvesztés
végrehajtását elrendelik, a ~ hatályát veszti. Az utólagos bírósági ~ feltétele,
hogy az elkövetőt szándékos bűncselekményért (→ szándékosság) határozott
tartamú szabadságvesztésre ítéljék, az elítélt a meghatározott várakozási időt
eredményesen letöltse, valamint hogy a ~re érdemes legyen. A kegyelmi ~re az
→ Országgyűlés és a → köztársasági elnök jogosult azokban az esetekben is, ha a
→ Büntető Törvénykönyv szerint ennek egyébként nem volna helye, de az
elítélt érdemes a ~re. A kegyelmi ~ mind közkegyelem, mind egyéni kegyelem
formájában lehetséges.
Mentő körülmény elhallgatása: → bűntett, amelyet az követ el, aki tud olyan
tényről, amelytől → büntetőeljárás alá vont személy – ideértve a → jogerősen
elítéltet is – felmentése függhet, s ezt nem közli sem az érintettel, sem a →
védőjével, sem a → hatósággal. Nem büntethető, aki a tény közlésével sem
önmagát, sem → hozzátartozóját → bűncselekmény elkövetésével vádolná, de az
sem, akinek a → tanúként való kihallgatása a → törvénynél fogva kizárt.

Méreggel való visszaélés: → vétség, amelynek elkövetési magatartása a

mérgekre vonatkozó egészségügyi igazgatási szabályokban méreggé
nyilvánított anyagok készítésére, tartására és forgalomba hozatalára vonatkozó
szabályok megszegése, valamint azoknak az előírt (biztonsági) intézkedéseknek
az elmulasztása, amelyek rendeltetése a mérgek visszaélésszerű felhasználásának
megakadályozása, avagy más személyek veszélyeztetésének kizárása.

Merkl, Adolf (1890–1970): osztrák jog lozófus és → közjogász egyetemi

tanár, az ún. lépcsőelmélet megalkotója, amely utóbb → Kelsen–Merkl-féle
lépcsőelméletként (Stufentheorie) vált ismertté: e szerint egy → jogszabály
érvényességének mindig egy felsőbb jogszabály érvényessége az alapja: →
alapnorma. Fő műve: Die Lehre von der Rechtskraft, 1923; Allgemeines
Verwaltungsrecht, 1928.

Mérlegelés és méltányosság (→ közigazgatásban): a → közigazgatási aktussal

szemben meghatározó követelmény, hogy → jogszabályon alapuljon és ne
sértse azt. A jogszabály azonban nem szabályozhatja minden esetben teljes
részletességgel a tárgyát képező viszonyokat. Esetenként előfordul, hogy több,
egyenlően lehetséges megoldás közötti választás lehetőségét biztosítja. Ilyenkor
a → hatósági aktus kiadása feltételezi a mérlegelést. A mérlegelés terjedelme
azonban az ügyre vonatkozó konkrét normatípustól függ. A kategorikus
norma esetében, mivel az egyértelműen meghatározza az aktus tartalmát, a
jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) csak a feltételek fennállását vizsgálhatja, és
csak ebben a körben mérlegelhet, pl. a kívánt → okirat hiteles-e, a nyilatkozat
igaz-e. Az ügy érdemében mérlegelésre lehetőséget biztosító normák több,
egyenlően lehetséges döntést tesznek lehetővé. Ezeknél a mérlegelés kiterjed a
norma feltételeire (→ hipotézisére), a → diszpozícióiára és a diszpozíció
megválasztásának helyességére is. A mérlegelésnek ezt a szélesebb lehetőségét a
→ jogtudomány általában diszkrecionális mérlegelésnek nevezi (→ diszkréció).
A → méltányosság minden esetben a jogszabály általánosan kötelező
rendelkezése alóli kivételt jelent. Ennek két esete lehet. Az egyik az, amikor a
→ törvény kifejezetten meghatározza a kedvezményezettek körét és az őket
megillető méltányosságot (kivételt → alanyi jogon is biztosítja). A másik
esetben a kivétel – kedvezmény, előny – lehetőségéről a jogszabály rendelkezik,
de annak gyakorlását a jogalkalmazóra ruházza. A jogalkalmazó megítélésétől
függ az esetek többségében az is, hogy milyen mértékben részesíti az érintettet
méltányosságban.

Messner, Johannes (1891–1984): osztrák jogász, közgazdász, politológus és

teológus, innsbrucki majd bécsi egyetemi tanár, a neoskolasztikus →
jog lozó a első átfogó rendszerezője, aki → Aquinói Tamás nyomán a
természeti törvénynek (lex naturális) minden ember számára egyenlő jogot és
méltóságot biztosító elveiből származtat le a modern társadalmi együttélésre
érvényes konkrét követelményeket. Fő műve: Das Naturrecht, 1950.

Mesterséges megtermékenyítés családjogi hatásai: a mesterséges

megtermékenyítés emberi reprodukcióra irányuló eljárás egyes jogokban csak
házastársaknál, másokban, így a magyar jogban élettársaknál (→ élettársi
viszony) is elvégezhető. A ~ elsősorban a leszármazás szempontjából vethet fel
kérdéseket. A leszármazás valósága nem kérdéses, ha az anya petesejtje a férje
vagy élettársa spermájával került mesterséges úton megtermékenyítésre.
Ivarsejt- vagy embrióadományozás eredményeként fogant, ill. született
gyermek szüleinek a magyar jog szerint a reprodukciós eljárást kérelmezőket
kell tekinteni. Nincsenek a mesterséges megtermékenyítésnek → családjogi
hatásai a donorral szemben. Sem az apaság, sem az anyaság → bírói
megállapításának nincs helye azzal a fér val, ill. azzal a nővel szemben, aki a
reprodukciós eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.
A gyermeknek nagykorúsága elérését követően módja van arra, hogy
fogamzásának, ill. születésének körülményeit a donor adatainak titokban
tartása mellett megismerje (→ származás megismeréséhez való jog). →
béranyaság

Meszlényi (Meszer) Artúr (1875–1937): jogász, budapesti királyi törvényszéki

→ bíró, 1906-ban a kolozsvári egyetemen → magánjogból habilitált, 1921–
1937 budapesti → ügyvéd. Fő művei: Magánjogpolitikai tanulmányok különös
tekintettel a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetére, 1901; Kartellek,
trustok (→ Baumgarten Nándorral), 1906; Csődön kívüli kényszeregyezség és
kényszerfelszámolás, 1916; Tisztességtelen verseny, 1923; e in uence of War
upon Contracts, 1932.

Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization – WMO):

→ ENSZ szakosított intézmény; nemzetközi igazgatási unióként 1873-ban
alapították, az 1947-ben kidolgozott → egyezmény alapján létrejött új szervezet
1950-ben kezdte meg tevékenységét. Feladatai, tevékenysége: segíti és
koordinálja a meteorológiai meg gyelőállomások hálózatának munkáját;
elősegíti az információcserét, különösen egyes szakterületeken, így a tengeri
hajózás, a légi közlekedés, a mezőgazdaság területén; globális programokat
kezdeményez és szervez, pl. a „Világidőjárást gyelő szolgálatot”, a „Légköri
meg gyelőszolgálatot”. Szervezete: legfőbb szerve a Meteorológiai
Világkongresszus, 4 évenként ülésezik; a 29 tagú Végrehajtó Tanács irányítja a
Titkárság és a regionális társaságok munkáját. Költségeit a tagállamok (→
állam) által be zetett tagdíj fedezi. Székhelye: Genf.

Metus (félelem – lat.): a → római jogban erőszak (vis) vagy fenyegetés által
kiváltott olyan félelem, amelynek következtében valaki akaratától eltérő
tartalmú → jognyilatkozatot tesz, pl. számára hátrányos → szerződést köt. Az
alkalmazott közvetlen (vis absoluta) vagy közvetett erőszaknak (vis
compulsiva), ill. a fenyegetésnek olyan fokúnak kell lennie, amely az átlagos
erejű embert megakadályozza az akaratának megfelelő cselekvésben, ill. benne
is komoly félelmet kelt. Az archaikus jog, mint a → ius strictum, a ~t nem
vette gyelembe. A → praetor kezdetben a kikényszerített szerződés alapján
beperelt alperesnek (→ fél) kifogást (exceptio metus) adott, ha pedig már
teljesített (→ teljesítés), javára →in integrum restitutiót rendelt el. A Kr. e. 1.
században pedig a praetori → edictum a ~t → delictummá nyilvánította. A
közvetlen zikai erőszakkal (vis absoluta) kicsikart szerződés semmisségének
szabálya egy Augustus idején hozott → törvény (lex Iulia de vi privata) alapján a
stricti iuris szerződésekre is kiterjedt.

Mezger, Edmund (1883–1962): német kriminológus és jog lozófus, a →

büntetőjogi dogmatika és a → bírósági elmekórtan és pszichiátria szakértője.
1918-tól a tübingeni, 1925-től a marburgi, 1932-től a müncheni egyetem
professzora (büntetőjog, → kriminológia, → jog lozó a). Fő művei: Der
psychiatrische Sachverständige im Prozess, 1918; Die subjektiven
Unrechtselemente, 1924; Moderne Strafrechtsprobleme, 1927; Lehrbuch des
Strafrechts, Allgemeiner Teil, 1932; Strafrecht, 1933; Der Tatbestand im
Strafrecht, 1934; Deutsches Strafrecht, 1936; Moderne Wege der
Strafrechtsdogmatik, 1950; Kriminologie, 1951.

Mezőváros: → oppidum

MIGA: → beruházásvédelem

Mikroorganizmusok jogi oltalma: a gombák, vírusok stb. felhasználásával

előállított termék vagy az arra épülő eljárás szabadalmaztatható (→
szabadalom). Egyes → jogrendszerek lehetővé teszik magának a
mikroorganizmusok törzsének a szabadalmaztatását is. → szabadalmi eljárás

Mill, John Stuart (1806–1873): angol lozófus, közgazdász. Apja, James Mill
és → Bentham hatására az utilitarianizmushoz kapcsolódott, ismeretelmélete az
induktív logikára épül. A → szólásszabadságot az igazsághoz közelebb kerülés
eszközének tekintette. Liberális politikai lozó ája szerint a szabadságra az →
általános választójogon alapuló képviseleti kormányzat a legkevésbé ártalmas; az
→ állami beavatkozást ugyanebből az okból csak az → autonómia
előmozdítására fogadja el. Az elsők között állt ki a nők egyenjogúsága mellett
(→ nők jogai). Fő művei: On Liberty, 1859; Representative Government, 1861.

Miniszter: 1. a → kormánynak az a tagja, aki a → kormányfő által

meghatározott politikai irányvonalnak megfelelően önállóan és felelősséggel
végzi az ügykörébe utalt kormányzati (→ kormányzás) tevékenységet, irányítja
a → közigazgatás valamely ágát, s vezeti → minisztériumát, ill. a neki
alárendelt egyéb közigazgatási szerveket. Állam~i címet visel némely →
államban az a kormánytag, aki nem áll minisztérium élén (tárca nélküli ~),
másutt a kimagaslóan fontos tárca (minisztérium) vezetését ellátó személy.
Tárca nélküli ~ lehet a kormányfő által reá ruházott különleges feladatot ellátó
~ is. A kabinet~ nem csak a kormánynak tagja, hanem a tulajdonképpeni
kormányzást végző szűkebb testületnek, a kabinetnek is. Társ~t rendszerint
kormányhatározattal neveznek ki valamely tárca~ mellé pontosan elhatárolt
feladat- és → hatáskör gyakorlására. A maga ügykörében nem alárendeltje a
tárca~nek, → jogállása a tárca~ével azonos. A delegált ~ megbízatását általában
a kormányfőtől kapja, és az bármikor visszavonható. Lényegileg társ~i jogállást
élvez, de a kormány ülésén csak akkor vesz részt, ha ott ügykörébe eső kérdést
tárgyalnak. A ~i tisztség betöltése általában nincs sajátos feltételekhez kötve. ~
minden állampolgár (→ állampolgárság) lehet, ha → választójoggal
rendelkezik, és nem áll a közmegbízatást kizáró → bírói → ítélet hatálya alatt.
Némely államban a ~ nem lehet a → parlamentnek (a parlament valamely
házának) tagja, másutt viszont a ~ek csak a parlament tagjai közül kerülhetnek
ki. Szinte kivétel nélküli gyakorlat, hogy a ~eket a kormányfő javaslatára az →
államfő nevezi ki és menti fel. Kivételes → alkotmányos megoldás az, hogy a
parlament a ~rel szemben bizalmatlanságot nyilváníthat ki (→ bizalmatlansági
indítvány), ekkor az államfőnek fel kell őt mentenie. A ~ feladat- és hatáskörét
(tárca~ esetében) a minisztérium felállításáról és ügyköréről rendelkező →
törvény vagy egyéb → jogszabály állapítja meg. Általános tárca~i hatáskör a
végrehajtási jellegű → rendeletkibocsátási és az alárendelt szervek felé → utasítás
kiadási jogkör. A hatáskörelvonás általános tilalmánál fogva a ~ törvényes
hatáskörét sem a kormány, sem a kormányfő nem vonhatja el; nem dönthet
tehát ~i hatáskörbe eső ügyben, s ilyen tárgyban a ~nek utasítást nem adhat. A
~ek jogi jelentőségű, jogi hatást kiváltó cselekvései jellegük szerint kormányzati
vagy → közigazgatási aktusok lehetnek. A ~ egyfelől a kormánynak mint
testületnek tagjaként tanúsított magatartásáért, másfelől a hivatali működése
során hozott döntéseiért, és azok végrehajtásáért, mulasztásaiért, valamint
az általa vezetett minisztérium és a neki alárendelt közigazgatási ágazat
tevékenységének eredményességéért politikai, továbbá → büntetőjogi és →
kártérítési felelősséget visel. Ez először az alkotmányos → monarchiákban
intézményesült; ott ugyanis az államfő ténykedései érvényességi kellékének
minősítették azok ~i ellenjegyzését, amellyel a ~ a ténykedésért való
felelősséget magára vette. A politikai felelősség megállapításához nincs szükség
a felelősségre vont személy magatartásának jogellenességére és vétkességére, a
felelősségre vonás sincs bizonyítási eljáráshoz kötve. A felelősség a bizalom
megvonásában és a tisztség alóli felmentésben realizálódik. Az alkotmányok a
~i felelősséget lényegileg csak büntetőjogi felelősségként (→ felelősségi
elméletek) szabályozzák, s a felelősségre vonási eljárásra általában sajátos
szabályokat írnak elő. Ilyen pl. az, hogy a büntetőjogi felelősséget nem az
egyébként hatáskörrel rendelkező rendes → bíróság, hanem különleges bírói
fórum bírálja el (pl. → alkotmánybíróság, kifejezetten erre rendelt felső bíróság,
első és végső fokon a legfelsőbb bíróság). 2. A → diplomáciai kapcsolatok
jogában a ~ a → diplomáciai képviseletvezetők második rangosztályába tartozó
képviseletvezető.

Miniszterek Tanácsa: →Európai Unió Tanácsa

Miniszterelnök: → kormányfő

Miniszteri ellenjegyzés: → miniszter

Miniszteri felelősség: → miniszter

Miniszteri rendelet: → rendelet

Minisztérium: olyan közhatalmi (→ hatalom) jogosítványokkal felruházott →

kormányzati hivatal, amelyet az → alkotmány vagy → törvény kötelező
rendelkezése értelmében felelős → miniszter vezetése alá helyezve kell
megszervezni. Ismert azonban olyan megoldás is, hogy a ~ok számát és
ügykörét nem a törvényhozás (→ parlament) határozza meg, hanem az a →
kormányfő (a kormányfői funkciókat is betöltő → államfő) döntési jogkörébe
tartozik. Korábban Magyarországon és más → államokban is a felelős ~
kifejezés a kormányfő és a miniszterek együttesének mint testületnek a
megnevezésére szolgált, s az egyes tárcákat szak~oknak nevezték. A ~ a →
közigazgatás központi szervezetrendszerébe tartozó intézmény, amely az állami
ügyek egy-egy meghatározott részének folyamatos intézését végzi, jól képzett
szakértők tartós alkalmazásával. A ~ klasszikus formájában a politikumot és az
igazgatási szakértelmet egyesíti. A ~ élén álló miniszter jeleníti meg a
politikumot, a rendelkezésére álló ~i hivatal az igazgatási szakértelmet. A ~
felvilágosult → abszolutizmus korában kezd uralkodó formává válni, s az
uralkodói (→ monarcha) → kancelláriákból önállósodnak a legjelentősebb
ügycsoportokat (külügy, belügy, igazságügy, honvédelem, pénzügy) intéző
központi szervek. A ~ok száma fokozatosan növekszik, a 20. század fordulója
előtt alakulnak ki a gazdasággal, oktatással, egészségüggyel foglalkozó ~ok,
később a szociális kérdések, majd a tudomány, környezetvédelem, építészet
központi irányítására jönnek létre ilyen jellegű szervek.
Magyarországon az 1848. évi III. tc. (→ áprilisi törvények) rendelkezik először
a független magyar ~ról (mai terminológiával: kormányról) és osztályairól
(~okról), 1949 óta az alkotmány rögzíti létrehozásuk módját: törvénnyel az →
Országgyűlés létesíthet, szüntethet meg ~ot.

A ~ vezetője a → köztársasági elnök által kinevezett miniszter, akit munkájában

mindenekelőtt a helyetteseinek tekinthető → államtitkárok, segítenek. A ~,
mint több száz → köztisztviselőnek. munkát adó hivatal adminisztratív főnöke
a közigazgatási államtitkár. A minisztert kabinetje is segíti munkájában. A
kabinet általában a miniszter személyes bizalmát élvező, a ~i kötelezettségektől
független tanácsadók kis létszámú testülete. Feladata a hivatali előterjesztések,
koncepciók értékelése, a miniszter felkészítése jelentős érdekek érvényesítésére.
A ~ mint hivatali szerv egységekre (főosztály, osztály, csoport) tagozódik. A
miniszteri felelősség alkotmányos elvére épülő rendszerben a miniszter a ~
teljhatalmú ura, minden → hatáskör az övé, s minden döntésért ő a felelős, a
dolog természeténél fogva azonban kénytelen döntési jogkörének komoly
hányadát a neki alárendeltekre átruházni, s a delegálással azok cselekvéseit,
aktusait legitimálni. Ez akár belső szabályzattal (többnyire normatív utasításba
foglalt ügyrenddel vagy → szervezeti és működési szabályzattal), akár eseti
elhatározással történik, nincs jogi korlátja annak, hogy a miniszter bármely
tárgykörben vagy ügyben személyesen döntsön.

Miniszterrezidens: diplomáciai képviseletvezetői rang (→ diplomáciai

képviseletvezetők) az 1815. évi bécsi kongresszuson a diplomaták
rangsorolásáról elfogadott szabályzat három rangosztályát az 1818. évi aacheni
→ jegyzőkönyv egy negyedikkel egészítette ki olyképpen, hogy a → követ és az
→ ügyvivő osztályai közé beillesztette a ~ osztályát. Az → államok alig, vagy
egyáltalán nem neveztek ki → diplomáciai képviseleteik élére ~t, ezért a
Bécsben 1961. ápr. 18-án kelt → Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról
(kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) már nem vette fel a diplomáciai képviselők
rangosztályai közé a ~ét.

Minisztertanács: → kormány

Minisztertanács elnöke: → kormányfő

Minor(es) (viginti quinque annis – lat.): a → római jogban a 25 évnél atalabb
serdültek (→ puberes) „kiskorúak”, „minorok”; szemben a 25 évnél idősebb
„nagykorúakkal” (maiores viginti quinque annis). A serdültség alacsony
korhatára miatt gyakran előfordult, hogy a már serdült, teljesen cselekvőképes,
de még egészen atal és tapasztalatlan személyeket a → szerződéskötés során
partnereik becsapták. Ezt kívánta orvosolni a Kr. e. 200 körül keletkezett lex
Plaetoria, amely egy popularis (bárki által megindítható) poenalis acti-ót (→
delictum, → poena) irányzott elő a ~t megkárosító nagykorú személy ellen. A ~
kategóriája ezzel a → törvénnyel született meg. Szokásossá vált, hogy a ~ mellé,
kérésére, a → praetor gondnokot (→ cura) rendelt, először egyes ügyletekhez,
majd Marcus Aurelius korától kezdve állandó jelleggel is, aki consensusát adta
a ~ által kötött szerződésekhez. A kései császárkorban az ilyen állandó
gondnokkal rendelkező ~t az ügyletképesség szempontjából úgy kezelték, mint
a 7 év fölötti → impuberest (ügyleteik a gondnok consensusa nélkül negotium
claudicansnak minősültek, tehát az ügyletekből ők csak jogokat szereztek).
Mivel a ~ lényegében korlátozottan cselekvőképessé váltak, a korhatár már
gyakran túl magasnak bizonyult. Ezt orvosolta Constantinus korától a császári
→ privilégiummal való nagykorúsítás (venia aetatis), amelyet a fér ak a 20., a
nők a 18. életévük betöltése után kérhettek.

Minőség hamis tanúsítása: a fogyasztók érdekeit sértő → gazdasági

bűncselekmény, amelyet az követ el, aki – szándékosan (→ szándékosság) vagy
gondatlanul (→ gondatlanság) – jelentős mennyiségű vagy értékű áru
minőségéről minőséget tanúsító okiratban valótlan adatot tanúsít.

Minősítés: több → jogágban használt fogalom. 1. A jogi ~ a → büntetőjoghoz

kapcsolódik, és fontos része egy büntető → ítélet indokolásának, amely több,
eltérő jellegű részt kell hogy tartalmazzon. Ilyen részek pl. a meghozott döntés
ténybeli és jogi indokolása. Az utóbbi annak a kifejtését tartalmazza, hogy a
konkrét jelenség (korábban már megállapított tényállás) alá tartozik-e az
alkalmazott jogi normáknak (→ jogszabály), azok alá szubszumálható-e. Az
indokolásnak ebbe a részébe tartozik pl. annak a kifejtése, hogy a cselekmény
egyáltalában → bűncselekmény-e, valamint hogy konkrétan melyik
bűncselekmény ún. „tényálladékát” (rég.) (→ törvényi tényállás) valósította
meg. Az indokolásnak ez a része az ún. büntetőjogi ~. 2. A ~ a → nemzetközi
magánjogban, a → kollíziós szabály alkalmazása során felmerülő speciális →
jogértelmezési kérdés, amelynek középpontjában az elbírálandó nemzetközi
elemmel rendelkező tényállásra illő nemzeti eredetű nemzetközi magánjogi
kapcsolószabály kiválasztása és annak a kérdéses → jogviszonyra való
alkalmazása áll. A ~ problémájának lényegét az elbírálandó jogeset
tényállásában felmerülő → anyagi jogi kérdés kollíziós jogi rendszertani
helyének megtalálása és a megfelelő kapcsolószabály alá történő besorolása
jelenti. A ~ célja a jogviszonyra alkalmazandó nemzeti jog (lex causae)
megtalálása és ennek révén a jogvita elbírálása. A sajátos ellentmondás abban
rejlik, hogy a ~ során a fórum joga (lex fori) mellett tekintettel kell lenni az
alkalmazandó jogra is, különösen akkor, ha a kérdéses → jogintézményt a
fórum joga nem ismeri, vagy rendszerében a lex causaetól eltérően helyezi el. A
gyakorlatban a ~ a lex fori alapján történik, és a lex causaenak csak kisegítő
szerepe van. Az elmélet a lex fori és a lex causae szerinti ~en kívül ismeri az
autonóm, → jogösszehasonlításon alapuló funkcionális ~t is. Az egyes ~i módok
közötti határok a gyakorlatban nem olyan élesek.

Minősítő körülmények: a → büntető törvénykönyvekben szabályozott →

bűncselekmények alaptényállásához képest súlyosabb → büntetési tétel
alkalmazását kötelezővé tevő tényállási elemek.

Missio in possessionem (birtokba utalás – lat.): a → praetor (a provinciákban

a helytartó) kérelemre meghatározott → jogviszonyok jogosultjait az ügy
megvizsgálása alapján határozatával (→ decretum) egy meghatározott →
ingatlan vagy egy egész → vagyontömeg birtokába utalta. A ~ célja szerint
lehetett más praetori intézkedések nem teljesítésének → szankciója, szolgálhatta
a vagyoni végrehajtást, és szolgálhatta az → örökös (heres) → hagyatékba való
praetori beutalását is (→ bonorum possessio). A ~ eredménye szerint nem csak
birtokot, hanem gyakran praetori, → bonitár tulajdont is eredményezett, így a
beutalt → elbirtoklással (→ usucapio) végül is civiljogi (→ ius civile) tulajdont
szerezhetett.

Mitteis, Ludwig (1859–1921): német jogtudós és papirológus. 1887-től a

prágai, 1899-től a lipcsei egyetemen a → római jog tanára. A római jog
tudományát jelentős új eredményekkel gazdagította, így pl. ~ ismerte fel és
bizonyította be, hogy a római birodalomban a római jog („Reichsrecht”)
mellett helyi népjogok („ Volksrecht”) is érvényesültek. Fő művei: Zur
Geschichte der Erbpacht im Alterthum, 1901; Römisches Privatrecht bis auf Zeit
Diocletians, 1908.

Mittermaier, Carl Joseph Anton (1787–1867): német büntetőjogász, liberális

politikus, a frankfurti → Parlament képviselője (1848), 1821-től a heidelbergi
egyetem tanára. Jelentős szerepe volt a modern → büntetőeljárási elvek
meghonosításában Németországban, így a → szóbeliség, a → nyilvánosság, a →
vádelv elfogadtatásában, a védelem jogainak (→ védelem alapelve)
kiterjesztésében, a modern → ügyészség megteremtésében. ~ szoros
kapcsolatban állt a korszak magyar → büntetőjogi reformereivel, nagy hatással
volt személyesen is az 1843-as magyar büntetőjogi → törvényjavaslatra. Fő
művei: Die Verteidigungskunst, 1814; Das deutsche Strafverfahren, 1825; Die
Mündlichkeit, das Anklageprinzip, die Öffentlichkeit, 1845.

Mocsáry Lajos (1826–1916): politikai publicista, jogász. 1861–1892 között

→ országgyűlési képviselő, támadta a kiegyezést (→ kiegyezési törvények).
Különösen gyelemre méltóak a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó írásai (→
kisebbségek jogai), amelyekben síkra szállt a nemzetiségek kulturális és politikai
jogainak kiterjesztése érdekében. 1874-ben alapító elnöke a Függetlenségi
Pártnak. Fő művei: A magyar társas élet, 1855; Nemzetiség, 1858; Program a
nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában, 1860; Az állami közigazgatásról, 1890;
Néhány szó a nemzetiségi kérdésről, 1886.

Modus vivendi (lat.): a → nemzetközi szerződések egyik fajtája; általában

valamely kérdés átmeneti időre, ideiglenes megállapodással való rendezésére
szolgál.

Mohl, Robert von (1799–1875): német jogtudós és államfér , a liberális →

államjogtudomány reprezentatív alakja. 1824–1845 között a tübingeni
egyetemen, majd 1847-től Heidelbergben az államjog professzora. 1848–
1849-ben igazságügyi → miniszter. Ezt követően 1861-ig folytatta egyetemi
oktatói munkáját. 1871-ben a badeni főszámvevőszék elnöke, 1874–1875-ben
a Reichstag tagja. Fő művei: Das Staatsrecht des Königreichs Württenberg, I–II.,
1829–1831; Die Polizeiwissenschaft nach den Grundsätzen des Rechtsstaates, I–
III., 1832–1834; Die Geschichte und Literatur der Staatswissenschaften, I–III.,
1855–1858; Encyklopädie der Staatszvissenschaften, 1859; Staatsrecht,
Völkerrecht und Politik, I–III., 1860–1869; Das deutsche Reichsstaatsrecht,
1873.

Molnár Kálmán (1881–1961): közjogász, alkotmányjogász, egyetemi tanár.

1907-től az egri érseki jogakadémia oktatója, 1911-től egyetemi tanár. 1925–
1945 között magyar → közjogot oktat a pécsi egyetem jogi karán, majd a
budapesti egyetem tanára; 1929–1930-ban és 1941–1942-ben a pécsi jogi kar
dékánja. 1942-től az MTA lev. tagja, 1949-ben visszaminősítették tanácskozó
taggá. 1944–1945-ben tagja az Ideiglenes → Nemzetgyűlésnek. Fő művei:
Esküdtszékünk, 1903; Magyar közjog, I–II., 1926–1928; A szentkorona-tan
kifejlődése és mai jelentősége, 1927; A főkegyúri jogról, 1932; Államelméletünk
lecsapódásai a tételes alkotmányjogban, 1932.

Mommsen, eodor (1817–1903): német római jogász és ókortudós. 1848–

1854 között a lipcsei, a zürichi, a boroszlói egyetemen a → római jog tanára,
1858-tól a porosz tudományos akadémia tagja, 1861-től a berlini egyetemen
az ókori történelem professzora. 1902-ben a római történelemről írott
könyvéért irodalmi Nobel-díjat kapott. Római jogi munkásságából
kiemelkednek a római → közjogot és a római → büntetőjogot rendszeresen és
teljeskörűen bemutató, máig is alapvető könyvei, valamint a iustinianusi (→
Iustinianus) → Digesta és a Codex eodosianus máig legjobb kritikai kiadása.
Fő művei: Römische Geschichte, 1854–1856 (magyarul: 1874–1877); Römisches
Staatsrecht I–III., 1887–1888; Römisches Strafrecht, 1899.

Monarcha (monárkhos, „egyetlen uralkodó” – gör.): király, fejedelem; olyan

→ államfő, aki e tisztséget egész életén át tölti be. Két esete lehetséges:
Örökletes → monarchia, ahol az államfői tisztséget – trónöröklés révén – a
tisztség előző viselőjével legközelebbi rokonsági kapcsolatban álló személy (→
primogenitura, → senioratus) tölti be egész életére szólóan; esetleg a
trónöröklésről maga a ~ jogosult rendelkezni. A monarchikus elv legitimációja
(→ legitimitás) a hagyomány, s ezért a ~ (a klasszikus monarchiában) eleve
elmozdíthatatlan hivatalából, rendszerint → alkotmányosan garantált módon
cselekedeteiért semmiféle (jogi vagy politikai) felelőssége nincs. Nem örökletes
~, ebben az esetben az államfői tisztséget választással töltik be, rendszerint
azonban előre meghatározott szűk személyi körből, de a választott államfő
egyebekben – az utód közvetett vagy közvetlen kijelölésének jogát leszámítva –
azonos → jogállású, az örökletes ~val. A nem örökletes ~ történeti példája
egyebek között a német-római császár, a lengyel királyság a 16–18. században,
ill. az Erdélyi fejedelemség (1541–1690). Ilyennek tekinthető a → Szentszék és
feje, a pápa. A nem örökletes monarchiában soha nincs olyan személy, akinek
a megüresedett államfői tisztre alanyi → közjoga lenne, míg az örökletes ~ban
ez csak az uralkodóház teljes kihalása esetén fordulhat elő.

Monarchia (monárkhia – gör.): olyan → állami berendezkedés, amelyben az

→ államfő tisztségét egy → természetes személy (császár, cár, király)
életfogytiglan tölti be (→ monarcha). Eredetileg az egyeduralom egyik
változata, amelyben az uralkodó a kormányzó (→ kormányzás) → hatalom
teljességét gyakorolta, sőt az ősi egyeduralmi rendszerekben az istenség földi
megtestesüléseként, vagy mint annak képviselője, vallási feladatokat is ellátott.
A fentebb említett hatalom isteni eredetéről vallott felfogás később a középkort
is jellemezte, de szórványosan a modern korban is előfordul. A klasszikus
görög → városállamok korából származik az egyeduralom két változata, a →
törvényekhez kötődő és a → közjót szolgáló ~, ill. annak elfajult formája,
a zsarnokság (tyrannis) közötti megkülönböztetés (→ államforma). A
képviselet eszméjének elterjedésével azonban az uralkodó korlátlan hatalmát a
korlátozott ~ elmélete és gyakorlata váltotta fel. A korlátlan (abszolút) ~ az
uralkodó számára biztosította az egységes → államhatalom gyakorlását (XIV.
Lajos francia király állítólagos mondása szerint: „Az állam én vagyok”), s ennek
támaszául az uralkodónak közvetlenül alárendelt, hierarchikusan felépülő
államapparátus, → bürokrácia szolgált. Az abszolút ~ egyik változata az ún.
felvilágosult → abszolutizmus (Nagy Frigyes Poroszországa, Mária Terézia és II.
József birodalma), amelyet tudatosan vállalt és hangsúlyozott erkölcsi kötöttség
jellemez, amennyiben az uralkodó az állam első szolgájának nyilvánítja magát.
A korlátozott ~ egyik megnyilvánulási formája volt a rendi ~, amelyben az
uralkodó hatalmát az ország rendjeinek a kormányzásban való részvétele
ellensúlyozta. Az alkotmányos ~ban a hatalomgyakorlás kereteit (közötte az
uralkodó jogosítványait) az → alkotmány határozza meg, amely megoldás
kompromisszumot jelent a monarchikus elv és a polgári szabadság között.

Monnet, Jean (1888–1979) francia közgazdász politikus, az európai

integráció elkötelezettje, a nyugat-európai nehézipar egyesítését előirányzó
Schuman-terv szellemi atyja, az → Európai Szén-és Acél Közösség
megalakításának egyik kezdeményezője, 1952–55 között a szervezet legfelső
vezető testületének irányítója. Ez a szervezet inspirálta később az európai
vezetőket az Európai Gazdasági Közösség, vagyis a Közös Piac 1957-es
megalakításában. 1955-ben Monnet az Európai Egyesült Államok bizottsági
aktivistája, majd 1956–75 között elnöke. 1976-ban a kilenc Közös Piac
tagország kormányfője Monnet munkásságát „Európa Polgára” címmel
honorálta. Ugyanebben az évben publikálta leghíresebb művét a Mémoires-t is
(Mémoirs, 1978).

Monnet-modell: → Európai Közösségek

Monizmus: a → nemzetközi jog és → belső jog viszonyáról szóló, → Kelsen által

kidolgozott (ill. részben neki tulajdonított) elmélet, amely szerint a
nemzetközi jog és a belső jog egy → jogrendszert alkot, azaz a két jogrendszer
normái egyszerre és együtt érvényesek, s ezért összeütközésük esetén
valamelyik norma (a nemzetközi jogi vagy a belső jogi) érvénytelen. A ~nek
ezért két (logikailag egyenértékű) változata lehetséges: az, amely a nemzetközi
jogot fogadja el – összeütközésük esetén – magasabb rendű jognak, és az,
amely hasonló esetben az → állam saját (belső) jogának ad elsőbbséget. →
nemzetközi jog és belső jog viszonya

Monopólium: gazdasági erőfölény, olyan piaci pozíció, amelyben a piaci

szereplőnek nincs versenytársa, vagy nincs lényeges versenynek kitéve (quasi-~)
(→ versenyjog). Oligopóliumról akkor van szó, amikor ugyan több vállalkozó
van a piacon, de közöttük nincs verseny, így összességükben nincs
versenytársuk. A monopolhelyzetben levő verseny hiányában egyedül
határozza meg a kérdéses termék kínálatát, így árát is. A tiszta ~ – a
törvényhozási (→ jogalkotás) úton teremtett vagy természetes ~ kivételével –
gyakorlatilag igen ritka. Emiatt a ~ terminológia helyébe először a magas piaci
részesedéshez kapcsolódó „piaci uralom”, majd a „gazdasági erőfölény”
fogalom lépett, amely már akkor is fennáll, ha a szerződni kívánó fél →
szerződéskötés végett nem tud máshoz fordulni. (Kisebb → vállalat is lehet
erőfölényben, ha adott régióban valamely áru csak tőle, mástól számottevően
kedvezőtlenebb feltételekkel szerezhető be.) A ~ellenes joganyag kialakulását a
koncentráció tette szükségessé, mivel a koncentrációval létrejött ~ lehetőséget
adott arra, hogy a ~ erőfölényével visszaéljen. Az USA-ban a 19. század végén a
koncentráció → trösztök (trust) alapításával ment végbe: trösztben fogták össze
az adott szakma vállalatait (innen a ~ellenes amerikai joganyag neve: antitrust).
Az USA-ban az antitrust jog nemcsak a visszaélésszerű magatartás, hanem a
versenyellenes piaci (monopol-) struktúra ellenőrzésére – esetleg egy
nagyvállalat kisebb részekre bontásának → hatósági elrendelésére is – irányul.
Európában csak a magatartás visszaélésszerű mivoltát ellenőrzik (monopolár,
ill. a másik félre egyoldalúan hátrányos szerződési feltételek kikényszerítése,
indokolatlan elzárkózás a szerződéskötéstől, piacra lépés akadályozása,
nyomásgyakorlás); a vállalat nagy mérete önmagában versenyjogilag általában
nem esik kifogás alá. A monopolhelyzettel való visszaélés ellenőrzése általában
a versenyhivatalok hatáskörébe tartozik, mivel a kiszolgáltatott helyzetben levő
fél → polgári jogi igényeit [kártérítés (→ kártérítési jog), eltiltás] nemigen
érvényesíti. A versenyhivatal megtiltja a visszaélés folytatását, és → bírságot
szab ki. A ~ kialakulásának és a piaci struktúra koncentrációjának az
ellenőrzését – az engedélyezési kötelezettséget is előíró – fúziókontroll
szolgálja.

Monroe-elv: a Szent Szövetség 1822-ben Veronában tartott kongresszusán

arról tárgyalt, hogy a fellázadt közép- és dél-amerikai spanyol gyarmatok
függetlenségi harcába a spanyol király oldalán fegyveresen beavatkozik. Ez a
terv az USA tiltakozását váltotta ki, és James Monroe, az USA elnöke 1823.
dec. 2-án a kongresszushoz intézett üzenet formájában fejtette ki a ~et, amely
valójában az európai → államoknak szólt. Ennek értelmében: 1. az amerikai
kontinens nem lehet többé az európai hatalmak gyarmatosításának tárgya; 2.
az USA „… az európai államok háborúiba, amelyeket az őket érintő ügyekben
vívtak, soha be nem avatkozott, és politikánk iránya, hogy ezt a jövőben se
tegyük”; 3. viszont „… a mi békénk és biztonságunk veszélyeztetésének
tekintünk minden kísérletet, amely arra irányul, hogy valamelyik európai
hatalom uralmát a nyugati félteke bármelyik darabjára kiterjessze.” A ~
hivatalosan 1940-ig volt az USA külpolitikájában irányadó, de gyakorlatilag
már az I. világháborúba való belépéssel feladta. → beavatkozás tilalma

Montánunió: → Európai Szén- és Acélközösség

Montesquieu, Charles Louis de Secondat, Baron de la Brède (1689–1755):

francia politikai gondolkodó, jogász, de szépirodalmi (Lettres Persanes, 1721,
magyarul: Perzsa levelek, 1980) és történet lozó ai művek szerzője is. Az →
államhatalmi ágak megosztásáról szóló elmélete meghatározó befolyást
gyakorolt a modern politikai gondolkodásra és gyakorlatra. Fő művei:
Considerations sur les causes de la grandeur et de la décadence des Romains, 1734
(magyarul: A rómaiak nagysága és hanyatlása, 1975); De l’Esprit des Lois, 1748
(magyarul: A törvények szelleméről, 1962).

Montevideói nyilatkozat: a Pánamerikai Konferencia által 1933-ban az →

államok jogairól és kötelességeiről elfogadott okmány, mely kísérletet tesz az
állam fogalmi elemeinek meghatározására. → államok alapjogai és kötelességei.

Montreux-i egyezmény: a tengerszorosok (→ nemzetközi szorosok) rezsimjén

belül a → Boszporuszra és a Dardanellákra vonatkozó → nemzetközi szerződés.

Moór Gyula (1888–1950): az → újkantiánus jog lozó a korai képviselője,

1918-tól egyetemi tanár (Kolozsvár, Szeged, Budapest), a két világháború
közötti → jog lozó a meghatározó egyénisége Magyarországon. 1935–1936-
ban a budapesti jogi kar dékánja. 1925-től az MTA lev., 1942-től r. tagja,
akadémiai tagságát 1949-ben politikai okok miatt megszüntették. A → jog
fogalmát vizsgálva, elhatárolta azt az erkölcstől és a → hatalomtól. Műveit éles
logika és kritikai szellem jellemezte. Fő művei: Bevezetés a jog lozó ába, 1923;
A jogi személyek elmélete, 1931; A szabad akarat problémája, 1943; A jogbölcselet
problémái, 1945; Tegnap és holnap között, 1947.
Mora (→ késedelem – lat.): a → római jog szerint – hasonlóan a modern
jogokhoz – ha a kötelmet (→ kötelem, → obligatio) az adós lejáratkor, a
hitelező felhívására (interpellatio), felróhatóan (→ felróhatóság) nem teljesíti,
késedelembe esik (~ débitons vagy ~ solvendi = adósi késedelem). Külön
interpellatio nélkül is bekövetkezik a ~, ha a → teljesítés időpontját a hitelező
érdekében állapították meg, ha az adós → constitutummal vállalt új teljesítési
→ határidőt, ha a hitelező → minor, ha az adóst nem lehet megtalálni.
Sohasem szükséges interpellatio a → delictumok esetében. Késedelem esetén az
adós felelőssége súlyosabbá válik. A felróhatóságot a régi jog objektív alapon
bírálta el, a klasszikus jogban azonban a ~ feltételezi az adós típusának (ingyen
adós vagy érdekelt adós) megfelelő vétkesség (→ dolus vagy → culpa) tényét. A
római jog ismerte a hitelezői késedelmet (~ créditons vagy ~ accipiendi) is, ami
azt jelentette, hogy objektíve a hitelezőn múlik az, hogy az adós nem tud
teljesíteni. Az ebből eredő, az adóst ért → kárt a hitelező általában nem volt
köteles megtéríteni, ugyanakkor az adósi felelősség hitelezői késedelem esetén a
minimumra csökkent.

Móra Mihály (1908–1967): egyetemi tanár, az → egyházjog, a → polgári

eljárási jog és a → római jog művelője. 1947–1948-ig Szegeden az egyházjog és
a polgári eljárási jog tanszékvezető egyetemi tanára, utóbb a budapesti
egyetemen a → büntetőeljárási jogi. (1952–1960), majd a római jogi tanszék
vezetője (1960–1967). Fő művei: Magister Gratianus mint perjogász, 1938;
Házassági kereseti jog a köteléki perben az egyházi jog szerint, 1941; A bizonyítás
fogalma, tárgya és a bizonyítékok mérlegelése a büntetőeljárásban, 1960; Magyar
polgári eljárásjog (társszerző), 1959; A magyar büntetőeljárási jog (Kocsis
Mihállyal), 1961; A római magánjog elemei. Egységes jegyzet, I. (társszerző és
szerkesztő), 1967.

Mos (szokás, → szokásjog, erkölcs – lat.): a rómaiak a ~ szót igen sokféle

értelemben használták. A ~on általában erkölcsi, ill. erkölcsi jellegű szabályokat
értettek. Ezek egy része folyamatosan szokásjoggá (consuetudo) vált, a
szokásjoggá vált ~ nagy része, valamint a ~ egyéb szabályai szintén folyamatos
fejlődés során (először a → Tizenkét táblás törvény révén) a → ius scriptum
részévé váltak. A klasszikus jogban a „boni mores” (jó erkölcsök) fogalma
meghatározott jogi tartalmat kapott, és megtartása általános jogi
követelménnyé vált. Ebből a követelményből adódóan pl. a → szerződések
nem csak akkor semmisek, ha → jogszabályba ütköznek, hanem akkor is, ha
sértik a „boni mores”-t. A → római jog tehát, bár már a Tizenkét táblás
törvény előtti időkben elkülönült az erkölcstől, mindvégig jelentős mértékben
etikai megalapozottságú volt. A ~ módszert is jelent. A főleg olasz →
kommentátorok gyakorlatias tudományos és oktatási módszerét ~ italicusnak, a
francia humanisták módszerét ~ gallicusnak, a 17–18. századi →
természetjogászok egy részének módszerét ~ geometricusnak is nevezik.

Most favoured nation clause: → legnagyobb kedvezmény elve

Mostohaszülő jogállása: a mostohaszülő és a mostohagyermek számos →

jogágban, így a → polgári jogban vagy a → polgári eljárási jogban a közeli →
hozzátartozók, ill. a hozzátartozók közé tartozik. A mostohagyermek és a
mostohaszülő a → törvényes öröklés rendjén nem örökölnek egymás után, de →
végintézkedésen alapuló öröklés esetén a hagyatéki → illeték a vér szerinti
szülőre, ill. a vér szerinti gyermekre előírt mértékben terheli őket. A
mostohaszülőt mostohagyermeke irányában tartási kötelezettség terheli, ha
házastársa az ő beleegyezésével hozta a gyermeket a közös háztartásba, és
mostohagyermekétől ő is jogosult szülőtartásra, amennyiben hosszabb időn át
gondoskodott róla (→ rokontartás). Szülői felügyeleti jogok nem illetik, ill.
nem terhelik (→ szülői jogok és kötelességek). A mostohaszülő és a
mostohagyermek között a házastárs volt házastársának egyenesági rokonaként
(→ rokonság) → házassági akadály áll fenn (→ házasság érvénytelensége). Az →
örökbefogadás viszonylag gyakori esete a mostohaszülői örökbefogadás.

Moszkvai négyhatalmi nyilatkozat: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Moszkvai részleges atomcsendszerződés: → atomcsendszerződés

Motozás: a személyi sérthetetlenség és méltóság (→ magán- és családi élet,

magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog) → alkotmányban
biztosított jogát korlátozó → büntetőeljárási kényszerintézkedés. A ~ a →
bizonyítás eredményessége érdekében kizárólag azzal szemben alkalmazható,
akiről alaposan feltehető, hogy tárgyi bizonyítási eszközt (→ bűnjel) tart
magánál. Megmotozható a → terhelt és bárki más, akinél tárgyi bizonyítási
eszköz várhatóan található. ~ elrendelésére jogosultak a → nyomozó hatóságok,
az → ügyész és a bíróság (→ bíróságok). ~ előtt az érdekeltet fel kell szólítani a
keresett tárgy önként átadására. A ~t csak a megmotozottal azonos nemű
személy végezheti, és a ~nál csak ilyen személy lehet jelen. A ~t kímélettel,
lehetőleg nappal, a magánélet körülményei nyilvánosságra hozatalának és a
károkozás lehető kerülésével kell végrehajtani. A ~t akadályozó személy e
kényszerintézkedés tűrésére kényszeríthető és – a terhelt kivételével – →
rendbírsággal sújtható.

Mozgásszabadság: eredeti fogalma szerint – a feudális kötöttségekkel szemben

– az egyénnek azt a jogát jelentette, hogy az ország területén lakhelyét
szabadon választhassa meg. Ehhez később csatlakozott az a jogosultság, hogy az
egyén (előbb belső utazásra jogosító okmány, belső → útlevél birtokában, majd
anélkül) az ország területén utazhat, mozoghat, azaz saját elhatározása szerint
dönthet tartózkodási helyéről, ami nem feltétlenül azonos lakhelyével. Az így
meghatározott tartalmú ~ot kezdetben az → alkotmányok és az egyéb
alkotmányos szabályozások nem általános → emberi jogként, hanem csak
állampolgárokat (→ állampolgárság) megillető jogként kezelték; a 20. század
második felére ez a jog megillet minden olyan személyt, aki törvényesen
tartózkodik valamely → állam területén, s joga van az adott állam területen a
szabad mozgásra és a tartózkodási helye szabad megválasztására, valamint az
ország elhagyására. A ~ ugyanakkor – sem a belső jogok, sem pedig a →
nemzetközi jogi dokumentumok szerint – nem minősül korlátozhatatlan
emberi jognak, s az az állam biztonsága, a közrend, a közegészségügy, a
közerkölcs, valamint mások jogainak és szabadságának védelme érdekében
törvényileg korlátozható (→ emberi jogok korlátozásai). A ~ tartalmi elemei az
alábbiak: a) A lakóhely, ill. a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga,
amely magában foglalja, ha → törvény előírja, az állandó és ideiglenes lakcím
bejelentésének kötelezettségét. b) Az ország területén a szabad mozgáshoz való
jog, éspedig anélkül, hogy ehhez bármilyen → hatósági engedélyező okiratra
lenne szükség. Elsősorban állambiztonsági okból azonban törvényi
felhatalmazás birtokában az illetékes (→ illetékesség) hatóság kijelölhet olyan
területeket, ahová csak az oda beosztottak léphetnek be külön engedély nélkül
(pl. katonai objektumok elhelyezésére szolgáló területek). c) Az ország
területére való belépés és az onnan kilépés joga, amelyet – hacsak az érintett
államok között ellenkező tartalmú → nemzetközi szerződés nincs – kizárólag az
előírt utazási okmányok birtokában és a kijelölt határátkelőhelyeken lehet
gyakorolni (→ tartózkodásra jogosító engedélyek). d) A kivándorláshoz való jog,
az előbbinek különös változata egyfelől azért, mert természete szerint csak az
állampolgárok joga, másfelől pedig, mert a véglegesség szándékával történik. e)
Az ország állampolgára nem fosztható meg az országba való visszatérés jogától.
f) Az ország állampolgára számára kényszerlakhely kijelölése (deportálás) tilos.
Csak → rendkívüli állapot idején megengedett állampolgároknak kijelölt
lakhelyre történő intézményes áttelepítése. Tilos a nem állampolgárok
deportálása is, a → menekülteknek átmenetileg gyűjtőtáborba elhelyezése
azonban nem azonosítható a deportálással. g) Tilos a külföldiek kollektív
kiutasítása (→ külföldiek jogi helyzete), az állam területén tartózkodó külföldiek
kiutasítására pedig csak az előírt eljárási garanciák mellett (közölni kell a
kiutasítás okát, a külföldit megfelelően képviselni kell a hatóságok előtt stb.)
kerülhet sor. Az eljárási garanciáktól csak a közrend érdekében vagy
nemzetbiztonsági okokból lehet eltekinteni.

Mtj.: → Magánjogi törvényjavaslatok

Mulasztás: → közigazgatási eljárásban előfordul, hogy az → ügyfél vagy az

eljárásban részt vevő más személy elmulaszt valamely → határidőt. → Polgári
perben akkor következik be ~, ha a → fél vagy → képviselője a megadott
határnapon vagy határidőn belül valamely → eljárási cselekményt nem teljesít;
~ előfordulhat → peren kívüli eljárásban is. → Büntetőeljárás során az →
ügyész, a → terhelt, a → védő, a → magánvádló, a → magánfél ~áról lehet szó.
Valamennyi eljárásban bekövetkezhet a →tanú, a → szakértő stb. ~a is. Az
elmulasztott cselekmény – ha a → törvény kivételt nem tesz – nem pótolható.
A ~ → jogkövetkezményeit → igazolással lehet elhárítani.

Mulasztási ítélet: → polgári ügyben a → tárgyalást elmulasztó alperes (→fél)

vonatkozásában alkalmazott az a → kció, hogy a felperes tényállításait
hallgatólagosan beismeri vagy legalábbis nem ellenzi; ennek következménye az
alperest marasztaló → ítélet. Magyarországon az 1952. évi III. tv. eltörölte a
~et. A ~hez hasonló → jogkövetkezményekkel jár a bírósági (→ bíróságok)
meghagyás. Ennek lényege, ha az alperes az első tárgyalást mulasztja el, és
írásbeli védekezést nem terjeszt elő, a → perbíróság a felperes kérelmére az
alperest az → idézéssel közölt → kereseti kérelemnek megfelelően kötelezi és
marasztalja a felperes költségeiben. → perköltség
Mulasztásos bűncselekmény: olyan → bűncselekmény, amelynek → elkövetési
magatartása mulasztás. A ~ ebben a vonatkozásban nem egyszerűen nemtevés,
hanem valamely lehetséges cselekvés kötelességellenes nemtevését jelenti. Erre
gyelemmel a mulasztás egyik fogalmi ismérve a cselekvési lehetőség, a másik
pedig a cselekvési kötelesség. ~ lehet egyrészt tiszta ~, amikor a mulasztás
eredményre tekintet nélkül büntetendő, másrészt vegyes ~, amelynek teljes
megvalósulása feltételezi az eredmény bekövetkezését is.

Mulasztásos eljárás: az → Európai Bíróság eljárása, mely lehetővé tesz annak

megállapítását, hogy az → Európai Unió Tanácsa, az → Európai Parlament, az
→ Európai Bizottság vagy az → Európai Központi Bank az alapító szerződést
(→ nemzetközi szerződés) megsértve elmulasztotta intézkedési kötelezettségét.
Tagállamok (→ állam) és uniós intézmények bármilyen esetben,
magánszemély (→ természetes személy) felperesek (→ fél) pedig akkor
indíthatnak ilyen → keresetet, ha a mulasztás közvetlenül és személyükben
érinti őket. A ~ két részből áll, mivel az adott intézményt előzetesen fel kell
kérni, hogy járjon el, vagy legalább foglaljon állást az adott ügyben, és ha ez
nem történik meg, a felkéréstől számított két hónapon belül indítható meg az
~ Európai Bíróság előtti szakasza. Amennyiben az Európai Bíróság megállapítja
a → jogsértést, az adott intézmény köteles megtenni a szükséges intézkedéséket
az → ítélet végrehajtásához.

Multilaterális szerződés: olyan → nemzetközi szerződés, amelynek kettőnél

több → állam részese. Elterjedése viszonylag új jelenség, csak a 19. század
második felétől kezdve tapasztalható, hogy a kétoldalú szerződések mellett
egyre nagyobb szerephez jutnak a ~ek. Napjainkban a ~ek az államok sokrétű
együttműködésében igen nagy jelentőségre tesznek szert. A ~ek létrejöttében a
→ nemzetközi szervezetek fontos szerepet játszanak, mivel e szervezetek egyre
több ~t kezdeményeznek. Ezek sorában különleges szerepet töltenek be a →
nemzetközi jog egy-egy átfogó területére vonatkozó szabályokat kodi káló, az
ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) keretében létrejött ~ek (→
nemzetközi jog kodi kálása). A generális ~ olyan szerződés, amely a nemzetközi
jog általános szabályaira vonatkozik, vagy az államok közösségét érintő
kérdéseket szabályoz. Az ilyen generális szerződések univerzalitásra – minden
állam részvételére – törekszenek, mert a nemzetközi közösség valamennyi
államának érdekeit érintik, s ezért biztosítják minden állam számára, hogy e
szerződések részesévé váljon. A ~ek lehetnek ezek szerint nyílt, továbbá zárt
szerződések. Nyílt szerződés az, amely lehetővé teszi a szerződés megkötésében
eredetileg részt nem vevő állam csatlakozását, míg a zárt szerződéshez az
utólagos csatlakozásra csak a szerződésben eredetileg részt vett államok
hozzájárulása esetén van lehetőség.

Munka Törvénykönyve: a → munkajog anyagának átfogó szabályait

tartalmazó → törvényi szintű → jogforrás, amely a → munkaviszony
keletkezésének, módosulásának és tartalmának, a → munkajogi felelősségi
viszonyok, továbbá a → munkaügyi kapcsolatok valamennyi közvetlen és
közvetett → jogintézményi és eljárási kérdését, és a munka világa szereplőinek
az → állammal fennálló kapcsolatát rendezi. Bár több nyugat-európai
államban felmerült a munkajog átfogó kodi kálásának (→ kodi káció) a terve,
csupán részkodi kációk valósultak meg különböző „paneltörvényekben”.
Ilyen paneltörvények születtek a → kollektív (tarifa-) szerződésekről, az →
üzemi tanácsokról, a → munkaküzdelemről stb. Magyarországon lényegében a
nyugat-európai → közalkalmazotti törvények tartalmi modelljét átvevő ~
szabályozza a munkajogot, kimondva, hogy a → Polgári Törvénykönyv nem
mögöttes joganyaga a ~nek.

Munkabér: a → munkaviszonyban – kivételesen munkaviszony nélkül – a

végzett munkáért, a munkaviszony keretében a → munkáltatótól a →
munkavállalónak járó, a végzett munka mennyiségével és minőségével arányos
díjazásra irányuló → ellenszolgáltatás. Ezt zetésnek, illetménynek is nevezik.
A ~ fogalma nem szükségképpen azonos az egyes munkaügyi → jogszabályok,
ill. az → adójog vagy → társadalombiztosítási jog szempontjából. Ennek
megfelelően a munkáltató által a munkavállalónak kötelezettség nélkül zetett
juttatást (jutalmat) esetenként elbírálva lehet ~ként vagy egyéb juttatásként
számba venni. A ~ általában pénzben jár, kivételesen természetben. A ~ lehet
idő- vagy teljesítménybér, ill. a kettő összekapcsolása aszerint, hogy a
munkában töltött idő (→ munkaidő) vagy az elért teljesítmény alapján jár
egyéni vagy csoportbér, annak megfelelően, hogy az egyénenként vagy a
csoport részére megállapított. Nem ~ a munkavállalónak nem
ellenszolgáltatásképpen adott juttatás, pl. cafeteria. A ~nek a munkavállaló
számára való biztosítását szolgálják a ~ védelméről szóló szabályok.
Munkához való jog: az → emberi jogok második generációjához tartozó →
gazdasági, szociális jog, amelyről először az 1848. évi francia → alkotmányban
található említés. A ~ot a → jóléti államok alkotmányi garanciaként
fogalmazzák meg, ami annyit jelent, hogy mindenki jogosult képességének és
képzettségének megfelelő munkakört betölteni, vagyis mindenkinek joga van
a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. E jognak
azonban van korlátja, mégpedig az, hogy nem követelheti senki, hogy
helyezzék el ott, ahol éppen dolgozni akar. A ~ azt is jelenti, hogy a →
munkavállalók között nem tehető hátrányos megkülönböztetés a nemhez,
fajhoz, valláshoz tartozás, családi állapot, nő esetében pedig várandósság
alapján. A ~ot elismeri több → nemzetközi szerződés, így egyebek mellett a →
Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya, amely a ~ot
az igazságos és kedvező munkafeltételekhez való joggal együtt a fokozatosan
megvalósítandó jogok körébe sorolja. Hasonló rendelkezéseket tartalmaz az →
Európai szociális karta, amely a ~on túlmenően kitér az igazságos
munkafeltételekhez való jogra, valamint a biztonságos és egészséges
munkafeltételekhez való jogra is. A ~ magában foglalja a munka szabad
megválasztásának jogát, az igazságos és kedvező munkafeltételekhez való jogot,
amelyek különösképpen biztosítják a tisztességes megélhetéshez szükséges
méltányos → munkabért, az egyenlő munkáért egyenlő díjazást, a biztonságos
és egészséges munkakörülményeket, a zetett szabadságot (→ pihenéshez való
jog), a → szakszervezetek alakításához való jogot. A → Nemzetközt Munkaügyi
Szervezet keretében elfogadott nemzetközi munkaügyi → egyezmények nem
magát a ~ot szabályozzák, hanem a munkafeltételek részleteiről tartalmaznak
konkrét kötelezettségeket. A magyar → Alkotmánybíróság több határozatában
foglalkozott a ~gal.

Munkaidő: a → munkaviszonyban álló → munkavállaló által munkában

töltendő idő. Rendes ~ az, amelyet a → munkaszerződés alapján rendszeresen
munkában kell tölteni. A rendes ~ lehet teljes vagy rész~. Rendkívüli ~ben
(túlmunka, készenlét, ügyelet) kell munkát végezni, ha arra a → munkáltató a
törvényes feltételek megtartásával a munkavállalót utasítja.

Munkajog: a → polgári jogból egyes → jogrendszereknél csak részben,

másoknál viszont teljes mértékben kivált olyan szakjoganyag (→ jogág), amely
a munkavégzéssel kapcsolatos foglalkoztatási viszonyokat szabályozza egyfelől a
→ munkáltató és a → munkavállaló, másfelől a munkáltatói és a
munkavállalói érdekvédelmi szervezetek, az ún. „koalíciós partnerek” egymás
közötti kapcsolatát érintően. A ~ két nagy területet foglal magába: a gazdasági
élet ~át és a → közszolgálati jogot. Az utóbbinál a munkáltató az → állam vagy
az → önkormányzat, a munkavállaló pedig a gazdasági ~ munkavállalói
alanyához képest védettebb és privilegizáltabb helyzetben van. A ~ tárgykörébe
tartozik még a foglalkozás-egészségügyi és a balesetvédelmi szabályozás,
a szakmai tanulóképzés, munkaerő-kölcsönzés, a munkaerő-piaci szabályozás,
a munkaügyi felügyelet és igazgatás. A ~on belül különbség tehető individuális
és kollektív ~ között. Az individuális ~ a munkáltató és a munkavállaló között
→ munkaszerződéssel, ill. a kinevezéssel létrejövő munka-, ill. szolgálati
viszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket, valamint a rájuk vonatkozó jogi
szabályozást jelenti. A kollektív ~ a munkavégzés és a foglalkoztatás társadalmi
kihatásaival, valamint az ún. „munkabéke” fenntartásával összefüggő jogi
kérdéseket és kapcsolatokat rendezi egyfelől a munkáltatói érdekvédelmi
szervezetek és a munkáltatók, másfelől a munkavállalói érdekeket képviselő
szervezetek, → szakszervezetek, és az → üzemi tanács, valamint a közöttük
folyó érdekegyeztetést koordináló állam között. Tágabb értelemben a kollektív
~ körébe tartozik a → munkavédelem, a képzés, átképzés, a munkaerőpiaci,
valamint a foglalkoztatás-elősegítéssel kapcsolatos jogi rendezés és nem
utolsósorban a → munkaügyi igazgatás.

Munkajogi felelősség: a munkavégzéssel összefüggő felelősségi esetek,

amelyeknek két nagy csoportja van: a → fegyelmi felelősség és az anyagi (→
kártérítési) felelősség. 1. Fegyelmi felelősségről a nyugat-európai → államok
többségében és Magyarországon is csupán → köztisztviselő és →
közalkalmazott vonatkozásában lehet szó, s velük szemben fegyelmi eljárás csak
fegyelmi vétség (vétkes kötelezettségszegés) alapos gyanúja esetén indítható.
A magán, ill. gazdasági → munkaviszonyban álló → munkavállalóval szemben
fegyelmi büntetésnek nem nevezett ún. hátrányos → jogkövetkezményeknek
lehet helyük, ha a → kollektív (tarifa-) szerződés vétkes kötelezettségszegés
esetére az eljárási szabályok meghatározása mellett ilyen jogkövetkezményeket
állapít meg. Rendkívüli felmondás akkor lehetséges, ha a munkavállaló
munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét szándékosan (→
szándékosság) vagy súlyos → gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A jogkövetkezmény a
munkaviszony megszüntetését kivéve olyan hátrány lehet, amely a
munkavállaló → személyiségi jogait és emberi méltóságát nem sérti és nem →
pénzbírság. 2. A munkajogi → kártérítési felelősség kétirányú, mivel nem csak a
munkavállaló felel a munkáltatónak az általa okozott → kárért, hanem a
munkáltatót is terheli kártérítési felelősség a munkavállaló irányában, ha őt a
munkavégzés során kár éri. A munkavállaló kártérítési felelőssége a munkáltató
irányába fő szabályként vétségi alapon nyugszik. A munkavállalót a kártérítési
felelősség vétkessége alapján akkor terheli, ha munkaviszonyból eredő
kötelezettségének vétkes megszegésével okozta a kárt. A kártérítés mértéke
gondatlan károkozás esetén nem jelenti a teljes kár megtérítését, s a
munkavállaló átlagkeresetével arányos; csak szándékos károkozás esetén kell a
teljes kárt megtéríteni. Szigorúbb, azaz nem vétségi, hanem objektív anyagi
felelősségi (→ objektív felelősség) szabályok vonatkoznak egyes munkakörökben
(pl. pénztárosként, pénzkezelőként, könyvelőként téves könyveléssel) okozott
kárért, s ilyen esetekben a munkavállaló vétkességére tekintet nélkül a teljes
kárt köteles megtéríteni. Speciális objektív felelősségi szabályok állnak fenn a
leltárhiányért való anyagi felelősség esetében, valamint a vezető munkavállaló
kártérítési felelőssége tekintetében. A munkáltató a munkavállalót a
munkahelyen érő kárért fokozott felelősséggel tartozik. Ha a munkavállalót a
munkavégzés közben kár éri, meghatározott üzemnagyságon felül a
munkáltató – a → veszélyes üzem felelősségéhez hasonlóan – vétkességtől
függetlenül felel, igen szűk kimentési lehetőség mellett. Ezenkívül a
munkáltató a szállodai felelősséghez hasonló (→ letét különös nemei) őrzési
kötelezettség mellett felel a munkavállalónak azokért a dolgaiért, amelyeket a
munkahelyre jogszerűen bevisz, és ott elvesznek.

Munkaküzdelem joga: mind a → szakszervezetek, ill. a → munkavállalók,

mind pedig a → munkáltatói érdekvédelmi szervezetek, ill. a munkáltatók
részéről a másik féllel szembeni nyomásgyakorlás legkeményebb eszköze. A
munkavállalók és a szakszervezetek részéről ez munkabeszüntetést, vagyis →
sztrájkot, míg a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek és a munkáltatók
részéről azt jelenti, hogy a sztrájkkal fenyegető vagy erőszakosan, ill.
jogellenesen sztrájkoló munkavállalókat kizárják az üzem területéről és nem
engedik be őket dolgozni. Ennélfogva a munkaküzdelemnek két fő formája
van: a sztrájk és a kizárás (lock out). Ez utóbbi a nyugat-európai → államok
legtöbbjében jogellenes sztrájkkal szembeni ellenintézkedésként jogszerűen
alkalmazható.

Munkáltató: az a jogképes (→ jogképesség) → természetes személy vagy → jogi

személy, aki a → munkaszerződésben a → munkavállaló foglalkoztatását és →
munkabérének zetését vállalta. A → munkaviszony fennállása alatt a
munkavállalóval közölni kell, hogy a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket
(→ munkáltatói és munkavállalói jogok és kötelezettségek) ki gyakorolja, ill.
teljesíti.

Munkáltatói és munkavállalói jogok és kötelezettségek: a → munkáltatói

jogokat a modern polgári → államok legtöbbjében a → polgári
törvénykönyvekben szabályozott → munkaszerződés előírásai határozzák meg,
Magyarországon ugyanezt a → Munka Törvénykönyve tartalmazza. A
munkáltató legalapvetőbb joga, hogy a munkaszerződésben megállapított
munkakör keretei között a → munkaidőn belül rendelkezik a →
munkavállalóval, és konkrét → utasításokat adhat arra nézve, hogy milyen
tevékenységet, hol, hogyan és milyen eredményt, mikorra fejtsen ki. Ezzel
összefüggésben a munkáltató a munka végzése során menet közben is adhat
utasításokat. A munkáltató jogosult kialakítani az üzem területén azt a
munkarendet (→ szervezeti és működési szabályzat), amelyet valamennyi
munkáltató betartani tartozik. A munkáltató elvárhatja a munkavállalójától,
hogy a rábízott vagy tudomására jutott üzemi titkokat tartsa meg, és ne hozza
nyilvánosságra, továbbá minden olyan tevékenységtől tartózkodjon, amellyel
rontja a munkáltató versenyhelyzetét. A munkáltató a → munkabért
rendszeres jelleggel folyósítani tartozik. Mivel a munkáltató kötelességét képezi
a munkavállaló folyamatos munkával való ellátása, állásidő esetén is a bért
ki zetni tartozik. A bérrel összefüggő teljesítménykövetelményt jogosult
meghatározni. A munkáltató ezen kívül a munkavállaló munkaerejének
megtartása és regenerálása érdekében a munkavállaló részére munkaközi
szünetet, két munkanap között megfelelő pihenőidőt, heti pihenőnapot és
szabadságot (→ pihenéshez való jog) biztosítani köteles. Hogy melyik
időpontban biztosítja mindezt, azt a → törvény, a kollektív szerződés és az
üzemi megállapodás keretei között a munkáltató meghatározni jogosult. A
munkáltató egyes jogosítványait az üzemi tanáccsal együtt gyakorolhatja. A
munkavállaló a fentiek értelmében köteles a munkáltató munkavégzéssel
összefüggő utasításainak eleget tenni, és a munkáltató irányában lojalitást és
kellő tiszteletet tanúsítani, valamint munkatársaival együttműködni. Miként a
munkáltató is elvárhatja munkavállalójától a vele szembeni kellő tiszteletet,
ugyanígy a munkavállaló is, hogy munkáltatója emberi méltóságának
megfelelően bánjék vele.

Munkáltatói jog: → munkáltatói és munkavállalói jogok és kötelezettségek

Munkanélküli-segélyezés: → szociális jog

Munkarend: → szervezeti és működési szabályzat

Munkaszerződés: a → munkáltató és a → munkavállaló között díj ellenében

való munkavégzésre irányuló megállapodás. A ~t mindig írásba kell foglalni.
Az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre csak a munkavállaló, és
a munkába állását követő meghatározott, fő szabályként 30 napon belül
hivatkozhat. A szóbeli és hallgatólag létrejött ~ fő szabályként érvénytelen,
azonban a munkavállaló meghatározott – általában 30 napon belüli – fellépése
hiányában érvényessé válik és szóban, vagy ráutaló magatartás (→ utaló
magatartás) útján hallgatólagosan létrejöttnek tekinthető. A ~ kötelező tartalmi
elemei a munkakörben, a személyi alapbérben és a munkavégzés helyében való
megállapodás. A ~ lehetséges tartalmi eleme pl. a próbaidő, amely alatt
bármelyik fél azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyt (→
munkaviszony megszűnése és megszüntetése). A próbaidő tartama 30 nap, de
rövidebb, vagy hosszabb is lehet; a 3 hónapot azonban nem haladhatja meg; a
próbaidőt a munkaviszony létesítésekor kell kikötni, meghosszabbítása tilos. A
~ szólhat határozott időre, amely legfeljebb 5 év lehet; ennek hiányában a
munkaviszony határozatlan időre jön létre. A határozott idő lejártával a
munkaviszony megszűnik, kivéve, ha a munkavállaló a lejárata után legalább
egy munkanapot közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. A ~ben
rögzítendő még a munkaviszony kezdete, amely a munkába lépés napja.
Részmunkaidő kikötése esetén a munkakörre megállapított teljes munkaidő
egy részére történik az alkalmazás.

Munkaszerződés módosítása: → munkaszerződést csak a → munkáltató és a

→ munkavállaló közös megegyezésével lehet kötni. → Kollektív (tarifa-)
szerződés a munkaszerződést a munkavállaló hátrányára nem módosíthatja. A
~ra a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ezért a
munkaszerződés csak írásban módosítható.

Munkaügyi bíráskodás: a rendes bíráskodásnak bizonyos önállósággal

rendelkező ága, amely főleg a munkaügyi jogviták (→ munkaügyi eljárás)
elbírálásával foglalkozik. Magyarországon a → munkaviszonyból, közszolgálati
→ jogviszonyból (→ köztisztviselő), → közalkalmazotti → jogviszonyából,
szolgálati jogviszonyból és → szövetkezeti tagsági munkaviszony jellegű
munkavégzésből eredő jogviták tartoznak a ~ra. A ~ban a → Polgári
perrendtartás általános szabályait különös → illetékességgel és az eljárás
gyorsítását szolgáló különös szabályokkal kiegészítve alkalmazzák. →
munkaügyi bíróságok

Munkaügyi bíróságok: a polgári átalakulás időszakától fogva számos →

államban felállított különbíróságok (→ bíróságok), amelyek a munkaügyi
jogviták (→ munkaügyi eljárás) elbírálására rendelkeznek → hatáskörrel (→
munkaügyi bíráskodás) . Eljáró tanácsaikban általában biztosított a →
munkaadók és a → munkavállalók képviselőinek paritásos részvétele. Az 1972
óta Magyarországon is működő külön ~ szabály szerint ülnökök (→
társasbíráskodás) közreműködésével járnak el. → munkaügyi döntőbizottságok

Munkaügyi döntőbizottságok: több korábbi szocialista országban, közöttük

1992-ig Magyarországon is funkcionáló, a → munkáltató, ill. a →
szakszervezet munkahelyi szervének javaslata alapján megválasztott → quasi-
bírói szervek, amelyek munkahelyeken, esetleg területi alapon szerveződtek, és
első fokon jártak el a munkaügyi jogvitákban. → munkaügyi bíróságok, →
munkaügyi bíráskodás, → munkaügyi eljárás

Munkaügyi eljárás: a → munkaviszonnyal összefüggő viták (munkaügyi vita)

rendezésére vonatkozó eljárás. A munkaviszonyra vonatkozó jogokkal és
kötelezettségekkel összefüggő viták (munkaügyi jogviták) → munkaügyi
bíráskodásra tartoznak. A munkaviszonnyal összefüggő, jogvitának nem
minősülő egyéb viták (érdek- vagy szabályozási viták) általában egyeztetés útján
rendezhetők, kivételesen a felek által kijelölendő vagy állami döntőbíró (→
munkaügyi bíróságok, → munkaügyi döntőbizottságok) dönt. A ~ általában
költségmentesen vagy az általánosnál kisebb költségekkel jár (→ perköltség).
Azon munkaügyi jogviták esetében, amelyek mielőbbi elintézéséhez fontos
érdek fűződik [főleg a munkaviszony megszüntetési ügyekben (→
munkaszerződés megszűnése)], a ~t megelőző egyeztetés után, rövid →
határidőn belül kell kezdeményezni.

Munkaügyi ellenőrzés: az →állam erre létrehozott szervei által lefolytatott

állami, → hatósági ellenőrzés, amely meghatározott eljárási rend szerint zajlik.
A ~ célja, hogy az ellenőrzést lefolytató szervek megvizsgálják, a →
munkáltatók betartják-e a munkajogviszonyra vonatkozó → jogszabályi
előírásokat. A jogi előírásokat megszegő munkáltatókkal szemben különböző
jogkövetkezmények alkalmazására kerülhet sor, amelyeket a ~re vonatkozó →
törvény, ill. az ún. rendezett munkaügyi kapcsolatokat szabályozó törvény
tartalmaz. A munkáltatóknak lehetőségük van az általuk sérelmesnek tartott
→ hatósági határozatokkal szemben a →munkaügyi bíróságokhoz fordulni.

Munkaügyi igazgatás: lényegében az → állam beavatkozását jelenti a

munkaerő-piaci, ill. a → munkajogi viszonyokba a közérdeket alapvetően
érintő kérdésekben. A ~ tárgyköre, valamint a beavatkozás módja és mértéke
jelentős különbségeket mutat, az egyes államok belső berendezkedésétől, a
gazdasági viszonyokban általában betöltött szerepétől, a történelmi
körülményektől és hagyományoktól függően. Történetileg és fontosságát
tekintve is elsődleges tárgya a ~nak a → munkavédelem. A ~ tárgykörébe
tartozik tipikusan a munkaerőpiaci egyensúly megteremtése, a
munkanélküliek támogatása, kiterjed (ill. kiterjedhet) továbbá a szakképzésre, a
→ munkavállalók és → munkáltatók érdek-képviseleti szervei közti
munkaügyi kapcsolatok rendjére, foglalkoztatási feltételek meghatározására és
azok betartásának ellenőrzésére. A ~t az állam egyrészt → jogszabályok
alkotásával, másrészt igazgatási szervei tevékenysége útján gyakorolja,
korlátozott körben és mértékben (elsősorban a munkavédelmet és a
munkaerőpiacot érintő kérdésekben) a munkavállalók és munkáltatók
képviseleti szervezeteinek bevonásával (→ szakszervezet).

Munkavállaló: általában az a → természetes személy, aki → munkaszerződéssel

munkavégzésre kötelezte magát, kivételesen enélkül a → munkaviszonyban
való munkavállalásra képes (legalább korlátozottan → cselekvőképesség,
meghatározott életkor) személy. ~ általában a → tankötelezettségét teljesített
személy lehet, meghatározott munkakörök betöltéséhez azonban további
feltételek (iskolai végzettség, szakképesítés, → büntetlen előélet stb.) megléte
szükséges.

Munkavédelem joga: a biztonságos és az egészséget megóvó

munkafeltételekhez való jog. Tekintettel arra, hogy a → munkáltatónak
alárendelt → munkavállaló a számára adott körülmények közt végzi munkáját,
a megfelelő munkafeltételek biztosítása a munkáltató kötelessége. E körbe
tartozik elsősorban a munkahelyi higiénia megteremtése, a munkavégzéssel
járó egészségi ártalmak kiszűrése, a balesetek megelőzése (védőfelszerelések és
védőeszközök biztosítása, munkavédelmi oktatás, az egyéni egészségügyi
alkalmasság megfelelő orvosi ellenőrzése stb.), de szélesebb értelemben
idesorolhatók a munkaerő felhasználásának korlátaira (→ munkaidőre,
túlmunkára) vonatkozó szabályok is. A munkavédelem alapvető szabályait
modern → jogrendszerekben → állami normák írják elő, és betartásukról (a
szabályok megszegésének → közigazgatási → bírság vagy más formában való
→ szankcionálásáról) az állam a → munkaügyi igazgatás keretébe tartozó
munkavédelmi felügyeleti szervezet útján gondoskodik, de jelentős a →
szakszervezetek szerepe is mind a szabályok kialakításában, mind végrehajtásuk
ellenőrzésében. A ~ → nemzetközi szerződések (nemzetközi munkaügyi →
egyezmények) és nemzetközi normák által is széles körben részletes
szabályokkal biztosított jog. → Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

Munkaviszony: általánosan tipikus formája szerint a → munkáltató széles

körű → utasítási jogkörével és a → munkavállaló ebből eredő függőségével
(alárendeltségével) járó, a munkavállaló munkaerejének díjazás ellenében (→
munkabér), meghatározott munkakörben és munkahelyen a munkáltató
rendelkezésére bocsátására irányuló, a felek közötti → munkaszerződéssel
létrejött → jogviszony. A munkafeltételeket egyébként a → jogszabályok
kötelezően rendezik, de ezektől a munkaszerződés vagy a → kollektív (tarifa-)
szerződés a munkavállaló javára általában eltérhet. E körbe tartozó ~ többnyire
a gazdasági versenyszféra körében keletkezik. A ~ speciális fajtájának minősül a
→ köztisztviselő közszolgálati jogviszonya (→ közszolgálati jog), amely a →
közigazgatás központi szervei és azok területi-helyi szervei, továbbá a képviselő-
testületek és az ott foglalkoztatottak között áll fenn. A → közalkalmazott a
nem hatósági jellegű közfeladatokat ellátó állami költségvetési vagy → helyi
önkormányzati → költségvetési szervvel mint munkáltatóval áll ~ban. A →
szövetkezeti tag ~ jellegű jogviszonya a tagsági viszony keretében a szövetkezet
és a tag közötti munkaszerződéssel jön létre.

Munkaviszony megszűnése és megszüntetése: a ~ bekövetkezhet a felek

akaratától függetlenül, vagy a fél intézkedése folytán (ez utóbbi: munkaviszony
megszüntetése). Az előbbi esetben a ~ bekövetkezik: a → munkavállaló
halálával, a → munkáltató jogutód (→ jogutódlás) nélküli megszűnésével,
a határozott idejű munkaviszony idejének lejártával. A munkaviszony
megszüntethető: a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével, rendes
felmondással, rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal a próbaidő alatt,
valamint a határozott idejű jogviszony akkor, ha a munkáltató a
munkavállalónak egyévi – ha a határozott időből még hátralévő idő egy évnél
rövidebb, a hátralévő időre jutó – átlagkeresetét meg zeti. A munkaviszony
megszüntetésére irányuló → megállapodást, ill. nyilatkozatokat írásba kell
foglalni. A munkáltató a rendes felmondást indokolni köteles. Az
indokolásnak okszerűnek, valónak és világosnak kell lennie. A munkáltató
rendes felmondása a → törvényben felsorolt esetekben tilos, ill. korlátozott. A
rendkívüli felmondást mind a munkáltató, mind a dolgozó csak a törvényben
meghatározott súlyos okból gyakorolhatja az erre megszabott idő alatt. A ~nek
bizonyos eseteiben a munkavállalót → végkielégítés illeti meg, amelyre való
jogosultsághoz a munkáltatónál töltött → jogszabály által meghatározott éveket
kitevő munkaviszony szükséges. A végkielégítés mértéke a munkáltatónál
töltött időtől, valamint a munkaviszonyban töltött időtől függ. Ha a
munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg,
kérelmére munkaviszonyát eredeti munkakörében helyre kell állítani, és meg
kell téríteni elmaradt munkabérét, egyéb járandóságait és felmerült kárát. A
munkáltató kérelmére a bíróság (→ munkaügyi bíróságok) – meghatározott
kivételektől eltekintve – mellőzi a munkavállaló visszahelyezését, ilyen esetben
azonban a munkáltató a munkavállaló számára a végkielégítésnél nagyobb
összeget köteles zetni. Ugyanerre jogosult a munkavállaló, ha nem kéri
eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását.

Mutuum [→ kölcsön (szerződés) – lat.]: a → jogban a → reálkontraktusok

egyike. Helyettesíthető dolgok (→ dolog) pl. pénz, gabona tulajdonba adása
azzal a kikötéssel, hogy az adós lejáratkor ugyanabból a dologfajtából
ugyanannyit köteles a hitelezőnek (tulajdonátruházással) visszaadni. A
kölcsönszerződést az archaikus jog csak a nexumnak nevezett ősi szerződés
formájában ismerte, amely a → mancipatióhoz hasonló, érccel és mérleggel
(per aes et libram) létrehozott ún. librálaktus volt, és közvetlen manus
iniectióra adott lehetőséget (→ legis actiók). A ~ból később egyoldalú stricti
iuris → obligatio keletkezett, amely → condictióval volt érvényesíthető. Ebből
következően az adós a kötelezettség alól általában csak a kötelezettség →
teljesítése esetén szabadult, kifogásnak vis maior (→ casus) esetén sem volt
helye.

Műemlék megsemmisítése: → vétség, amely megvalósul az erre jogosított →

hatóság által az előírt eljárás során műemlékké nyilvánított tárgy állagának a
tulajdonos által való olyan megváltoztatásával, amelynek folytán az műemléki
sajátosságát elveszíti. → műemlékvédelem

Műemlékvédelem: műemléknek minősülnek azok a történeti emlékek,

amelyek megőrzéséhez történelmi, művészeti, művészettörténeti,
városépítészeti vagy építészeti, tudományos vagy technikai jelentőségüknél
fogva, vagy egyszerűen azért, mert a korábbi korok emberének életéről,
múltjáról, hitéről tanúskodnak, a társadalomnak érdeke fűződik. így vannak:
építészeti emlékek, földtörténeti emlékek, ill. mozgatható műemlékek
(művészeti és használati tárgyak, könyvek, okiratok). A ~ről szóló magyar →
jogszabályok szerint védelemben kell részesítem a műemlékeket, tartozékaikat,
a velük kapcsolatos képző- és iparművészeti alkotásokat, a muzeális tárgyak
védelméről azonban külön jogszabály rendelkezik. A műemlékeket épségben,
jellegük megváltoztatása nélkül kell fenntartani. A ~mel kapcsolatos építési →
hatósági jogköröket (beleértve az állagfenntartásra vonatkozókat is) külön
hatóságok látják el. Különleges előírások vonatkoznak a műemlékkel
kapcsolatos fenntartási, restaurálási és helyreállítási feladatokra. A ~ről több →
nemzetközi szerződés rendelkezik. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a
kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában Hágában
1954. máj. 14-én aláírt → egyezmény (kihirdetve: 1957. évi 14. tvr.) és az
ahhoz csatolt két kiegészítő → jegyzőkönyv (1954, 1999). A → műemlék
megsemmisítését a → Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli.
Műsorszóró szervezetek jogai: a → szomszédos jogok közé tartozó
jogosultságok, amelyek a rádióhullámokkal vagy vezetékes rendszerrel távolba
közvetített, a közönség általi vételre alkalmas műsor védelmét szolgálják.
Általában a ~ közé tartozik annak engedélyezése, hogy műsorukat más
műsorszóró szervezetek továbbközvetíthessék vagy forgalomba hozatal végett
rögzíthessék. Néhol a ~ kiterjednek műsoruk belépti díjas nyilvános
előadásként való felhasználásának engedélyezésére is. Azokban az esetekben,
amikor a műsorban közvetített mű a → szerzői jog szabályai szerint szabadon
nem felhasználható, ez a korlátozás vonatkozik a ~ra is. A műsorszóró
szervezet szomszédos jogai függetlenek a műsorban távolba közvetített →
szerzői művekre vonatkozó szerzői jogoktól. A műsorszóró szervezet
ugyanakkor mint egy-egy meghatározott audiovizuális mű (pl. tévé lm,
videoklip) gyártója, maga is lehet szerzői → vagyon értékű jog alanya.

Művelődéshez való jog: az → emberi jogok második generációjához tartozó →

gazdasági, szociális jog, amely jelenti mindazokat az → alkotmányokban is
kifejeződő jogokat, amelyek mindenki számára lehetővé teszik a műveltség
elsajátítását, ill. e folyamat → állami támogatását biztosítják. Történetileg
elsőként az → oktatáshoz való jog került nem is jogként, hanem szabadságként
az alkotmányokba; később ez kiegészült a tudomány és a művészetek
szabadságának deklarálásával, ill. az állam és az egyház szétválasztásának
folyamatában az állami oktatási kötelezettségvállalások körével azoknak a →
szabadságjogoknak a biztosításával, amelyek a szabad iskolaválasztást tették
lehetővé. A ~ megtalálható az → Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, a →
Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányában is, amely
utóbbi pl. az államok kötelezettségeként nem ír elő többet, mint hogy a
tudomány és a kultúra megőrzésének, fejlesztésének és terjesztésének
érdekében intézkedéseket kell hozniuk. Az állami tehervállalások
gazdaságfüggősége miatt a nemzetközi kötelezettségvállalások sem
terjeszkedhetnek túl a meghatározott irányba mutató intézkedések
meghozatalára való önkötelezésen, ill. az erről hozott intézkedésekről
nemzetközi fórumokon történő elszámolási kötelezettség vállalásán.
 N
Nádor (palatinus, comes palatii – lat.): palotaispán, nádorispán; a királyi udvar
ispánja, majd a rendi → monarchia korában a király → közigazgatási, hadi és
igazságügyi helyettese. A legmagasabb magyar udvari, ill. rendi méltóság. Az
1485. évi I–XII. tc.-ek, az ún. ~i cikkek részletesen szabályozták a ~ jogkörét:
ő hívta össze a királyválasztó → országgyűlést, a kiskorú király (→ monarcha)
gyámja és ebben a minőségben az ország → kormányzója, az ország
főkapitánya stb. 1526 után a Habsburgok, amikor csak tehették, betöltetlenül
hagyták a ~i tisztséget, különösen azért, mert a király távollétében a hadsereg
főparancsnokságát nem akarták egy magyar főnemesnek átengedni. A magyar
rendek 1790-ben az országgyűlésen elfogadták azt a kompromisszumos
megoldást, hogy Habsburg főhercegek legyenek az ország ~ai. Az 1848. évi III.
tc. (→ áprilisi törvények) a független felelős → minisztérium nagyobb
önállósága érdekében kibővítette a ~ jogkörét. A király távollétében – néhány
kivételtől eltekintve – királyi jogköröket gyakorolhatott, külön királyi
felhatalmazás alapján még → törvényeket is szentesített. 1848 ősze után a ~
tisztségét többé nem töltötték be.

Nagy Ernő (1853–1921): közjogász, egyetemi tanár. 1880–1902 között a

nagyváradi jogakadémia → közjogi és politikai tanszéken oktatott. A közjogi
pozitivizmus (→ jogpozitivizmus) első jelentős képviselője Magyarországon.
1895-től az MTA lev. tagja. 1902–1912 között a kolozsvári, 1912-től a
budapesti egyetem tanára. Fő művei: Az aristokratia mint társadalmi osztály,
1885; Magyarország közjoga, 1887; Reformtörekvéseink a XIX. században, 1902;
Das Verhältnis Ungarns zu Österreich (é. n.)

Nagy Ferenc (Verseghi) (1852–1927): jogi tanulmányait Budapesten,

Bécsben, majd német egyetemeken és Párizsban végezte. A nagyváradi
jogakadémián és a kolozsvári egyetemen tanított, 1890-ben a budapesti
egyetemre nevezték ki a → kereskedelmi és → váltójogi tanszékre. 1909-ben a
→ Magyar Jogászegylet elnöke lett. 1893-tól az MTA lev., 1903-tól r. tagja. Fő
művei: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve, I–II., 1884; A magyar váltójog
kézikönyve, 1897; A polgári törvénykezés rendje Magyarországon, 1889; Magyar
tengerjog, 1894; A szövetkezeti törvény magyarázata, 1898.

Nagy Károly (1932–2001): jogász, a nemzetközi közjog elismert kutatója,

egyetemi tanár. 1955-ben szerzett diplomát a szegedi egyetem jogi karán, ahol
1957-től a nemzetközi jogi tanszéken tanársegédként kezdett dolgozni. Fő
művei: Az analógia és a joghézag kérdései a nemzetközi jogban (tanulmány),
1958., Az állam és a kormány elismerése a mai nemzetközi jogban, Budapest,
MTA, 1965; Az egyének és jogi személyek sérelmére elkövetett nemzetközi
jogsértések, Szeged, 1978; Néhány megjegyzés a szankció jellemzőiről a
nemzetközi jogban (tanulmány), 1980.,Önvédelem és jogos védelem a mai
nemzetközi jogban (tanulmány), 1990., Az állam felelőssége a nemzetközi jog
megsértése miatt,, Bp. : Akadémiai K., 1991; Néhány megjegyzés az
önrendelkezési jogról (tanulmány), 1993., A nemzetközi jog, valamint
Magyarország külkapcsolatainak története, Lakitelek, 1995.; A jogalanyok
körének bővülése a nemzetközi jogban (tanulmány), 1996., Nemzetközi jog,
(tankönyv) Budapest, Püski, 1999.

Nagy Lajos (1911–1986): a → büntetőeljárási jog művelője, bibliográfus; 1940

előtt Romániában → ügyész, → törvényszéki → bíró, 1943-tól az Erdélyi
Tudományos Intézet munkatársa. 1948-tól a Kelet-európai Tudományos
Intézet, majd ennek jogutódja, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének
osztályvezetője. Évtizedeken keresztül a Magyar Jogi Bibliográ a szerkesztője
és összeállítója. Fő művei: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete
Nagyromániában, 1944; Fellebbezés a büntetőperben, 1965; Tanúbizonyítás a
büntetőperben, 1975.

Nagy László (1914–2005): jogtudós; a magyar → munkajog kiemelkedő

alakja, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának
tanszékvezető egyetemi tanára. A kandidátusi értekezését 1954-ben védte meg,
az állam- és jogtudományok doktora fokozatot 1966-ban szerezte meg. Több
nemzetközi tudományos lap aktív szerkesztőbizottsági tagjaként is
tevékenykedett. A ráciai Demokritos Egyetem díszdoktora (1996). Fő
művei: A dolgozók anyagi felelőssége, 1956; Hungary. International encyklopedia
for labour law and industrial relations, 1978; Foglalkoztatáspolitika és munkajog,
1989.
Nagy távolságokra ható légszennyezési egyezmény: az ENSZ (→ Egyesült
Nemzetek Szervezete) Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt Genfben
1979. nov. 13-án aláírt → nemzetközi szerződés (közzétéve: 1984. évi 8. sz.
alatt). A ~ az egyik legfontosabb regionális keretek között létrejött
környezetvédelmi tárgyú nemzetközi okmány, amelynek célja a nagy
távolságokra jutó levegőszennyeződések megakadályozása. A ~ nem
foglalkozik a → környezeti károkért való felelősség kérdésével. Kifejezi a részes
→ államoknak azt az óhaját, hogy további tárgyalásokat folytassanak a savas
esőkkel kapcsolatos problémák megoldásáról és a határokon átmenő
légszennyeződés más formáiról. Vagyis, a szerződés jogi és intézményi keretet
biztosít a további intézkedésekhez, s ennek alapján újabb nemzetközi
szerződések jöttek létre: így többek között a nitrogén-oxidok kibocsátásának
ellenőrzéséről (Szó a, 1988. okt. 31.), valamint a kénkibocsátások további
csökkentéséről (Oslo, 1994. jún. 14.).

Nagyhatalmak egyhangúságának elve: → ENSZ Biztonsági Tanácsa

Nagykövet (tkp. rendkívüli és meghatalmazott ~): a legmagasabb rangú →

diplomáciai képviseletvezető. A Bécsben, 1961. ápr. 16-án aláírt → Egyezmény a
→ diplomáciai kapcsolatokról (kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) – követve az
1815. évi bécsi kongresszuson a diplomáciai képviselők rangsorolásáról
elfogadott szabályzatot – a → diplomáciai képviseletek vezetőinek legmagasabb
osztályába sorolja a ~et, akivel azonos osztályba tartozik a → pápai nuncius
vagy a velük azonos rangú más képviselő. A ~et az → államfőhöz akkreditálják
(→ akkreditálás). Az 1815. évi bécsi szabályzat aláíróinak szándéka, ill.
gyakorlata szerint ~et csak nagyhatalmak akkreditáltak egymáshoz, ill. a velük
kivételes baráti kapcsolatokat ápoló országok államfőihez. Az → államok, az I.
világháborút követően, s különösen az 1940-es évektől mind gyakrabban
neveztek ki ~eket diplomáciai képviseleteik élére, mígnem ez vált általánossá, s
ma már alig van alacsonyabb osztályba tartozó diplomáciai képviseletvezető. A
küldő államnak a ~ kinevezéséhez meg kell kérnie, ill. kapnia a fogadó állam
előzetes beleegyezését (→ agrément). A ~ hivatali tevékenységét →
megbízólevelének átadását követően kezdheti meg. A megbízólevél átadásának
időpontja – napja, órája – határozza meg a ~ek rangsorelsőbbségét (→
diplomáciai testület, → doyen). A ~et a → diplomáciai kiváltságok és mentességek
a fogadó ország területére lépés időpontjától illetik meg. A mentességek köre
lényegében azonos a ~ és a → diplomáciai személyzet tagjai esetében. A ~et
ezen túlmenően megilleti a jog arra, hogy elhelyezze lakására és közlekedési
eszközeire a küldő állam lobogóját és címerét. A ~et küldő állama több államba
is akkreditálhatja, ill. több állam akkreditálhatja őt, ha ehhez a fogadó állam
hozzájárul. A ~ az állandó diplomáciai képviselet vezetése mellett elláthatja a
küldő állam képviseletét → nemzetközi szervezetben is (→ állandó képviseletek).
E képviseletek vezetői az állandó képviselői vagy más címük mellett ~i ranggal
is rendelkeznek. Egyes nemzetközi szervezetek – ilyen az → Európai Unió –
hivatalos diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn államokkal, s azokban állandó
képviseletet létesítenek, amelyek vezetője rendszerint ~i ranggal is rendelkezik.
E ~eket az államok diplomáciai képviseleteinek vezetői után rangsorolják. Az
államok gyakran ~i rangú személyt bíznak meg, hogy meghatározott
kérdésekről → tárgyalásokat folytasson más államokkal vagy nemzetközi
szervezetekkel (→ különleges misszió).

Nagyközség: → község

Nansen-útlevél: az I. világháború után hontalanná vált személyek (→

hontalanság), elsősorban az októberi forradalom után Oroszországból
elmenekültek részére a → Nemzetek Szövetsége által kiállított okmány, amely
lényegében pótolta e személyek → útlevelét. A ~ egyes → államokban
megkönnyítette a hontalan személyek letelepedését. A ~ kiadását a norvég
sarkkutató Fridtjof Nansen kezdeményezte, aki a Nemzetek Szövetségének első
menekültügyi főbiztosa volt. → ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

Napóleoni kodi káció: a nagy francia forradalmat követően kezdődött →

kodi kációs folyamat, amelynek eredményei Napóleon uralmának idején
jelentkeztek. A ~ legfontosabb törvénykönyveinek (→ kódex) megalkotásában
maga Napóleon is közreműködött, ezek: → Code civil, 1804 (→ Polgári
Törvénykönyv); Code de procedure civil, 1806 (→ Polgári perrendtartás); →
Code de commerce, 1807 (→ kereskedelmi törvény); Code d’instruction
criminelle, 1808 (→ büntetőeljárási törvény); → Code pénal, 1810 (→ Büntető
Törvénykönyv) .

Nasciturus (lat.): → méhmagzat

Nasciturus állam: → államok elismerése, → emigráns kormány

NATO: → Észak-atlanti Szerződés Szervezete

Naturalia negotii (lat.): a pandektisták (→ pandektisztika) tanítása szerint a →

jogügylet természetes alkatrészei, amelyek → diszpozitív jogszabályok alapján
automatikusan részét képezik a jogügylet tartalmának, kivéve ha a felek
eltérően rendelkeznek. Ilyen pl. a vállalkozó által kizárható szerződési
felelősség bizonyos → teljesítési hibákért. → negotium

Naturális obligáció: természetes → kötelem, amely tartalmát képező →

követelés teljesítését a jogosult a → kötelezettől csak önkéntes → teljesítés
formájában várhatja, de azt → állami (jogi) kényszerrel (így pl. → bírósági
úton) nem követelheti. A ~ tehát a → jog által nem tiltott, de nem is
támogatott követelés. A ~ már keletkezésekor sem érvényesíthető állami
kényszereszközökkel, a ~ ebben különbözik az elévült követeléstől (→
elévülés), amely csak meghatározott idő, az elévülési idő eltelte után veszti el az
állami úton történő kikényszerítés lehetőségét. Idetartoznak a nem állami
engedéllyel lebonyolított játékból vagy fogadásból eredő követelések; a
kifejezetten játék vagy fogadás céljára ígért vagy adott kölcsönből eredő
követelések, valamint azok a követelések, amelyek állami szerv útján való
érvényesítését → jogszabály kizárja.

Ne bis in idem elve (tkp. kétszer ugyanazon ügyben → kereset nem

engedélyezhető – lat.): a → jogerő alaki hatálya. A korai → római jog a →
Tizenkét táblás törvény szerint az egyezséggel lezárt ügyek → perbe vitelét is
tiltotta (rem ubi pacunt orato), míg később a → praetori → edictum bizonyos
esetekben a lezárt ügy újrafelvételét → in integrum restitutio révén lehetővé
tette.

A modern jogokban a ~ elvének a → büntetőjogban van különös jelentősége, s

azt jelenti, hogy ugyanazért a cselekményért senkit sem lehet kétszer
felelősségre vonni (→ felelősségi elméletek). Ez az elv a → jogállamok
büntetőjogában feltétlenül érvényesül. A → nemzetközi büntetőjogban a ~
csorbát szenved, és csak törekvések vannak az érvényesítésére. A ~ elvének
áttörését egyes → nemzetközi bűncselekmények üldözéséről szóló →
egyezmények azért engedik meg, nehogy az üldözendő cselekmények elkövetőit
(→ elkövetők) valamiféle névleges eljárás lefolytatásával kivonják a felelősségre
vonás alól.

Negativ interesse: → kár

Negatoria actio: → dominium, → petitórius védelem

Negligentia: → gondatlanság

Negotiorum gestio (→ megbízás nélküli ügyvitel – lat.): (eredeti római

kifejezéssel negotium gestum), a → római jogban a → quasi contractusok
egyike. Ha valaki (negotiorum gestor, megbízás nélküli ügyvivő) más
(dominus negotii, az „ügy ura”) ügyébe önként beavatkozik, akkor a két fél
között a → mandátumhoz hasonló, egyenlőtlenül kétoldalú → kötelem
keletkezik. A ~ sokáig nem részesült jogi védelemben, egy idő után azonban a
→ praetori → edictumok külön → actiókat bocsátottak mindkét fél
rendelkezésére.

Negotium (→ jogügylet – lat.): a → római jog alapján a pandektista elmélet (→

pandektisztika) a ~okat a → jogi tényeken belül helyezte el. A jogi tényeken (a
→ tárgyi jog szerint joghatást kiváltó tényeken) belül megkülönböztették az
emberi magatartásokat és az egyéb jogi tényeket (pl. → casus, időmúlás). Az
emberi magatartásokon belül különbséget tettek a jogszerű és a jogellenes
magatartások között. A jogszerű magatartások egy része nem irányul joghatás
kiváltására, ezeket szokták reálaktusoknak nevezni (pl. magok elvetése,
növények beültetése, dolgok elfogyasztása a → tulajdonjog keletkezését, ill.
megszűnését váltja ki), velük szemben a ~ok azok a jogszerű magatartások,
amelyek kifejezetten joghatás kiváltására irányulnak (a → jogtudomány
értékelése szerint: nem szükséges tehát, hogy ennek a ~ot létrehozó → jogalany
is tudatában legyen). A pandektisták a kanti (→ Kant) lozó a alapján a ~ok
lényegét az akaratnyilatkozatban (akaratnyilvánításban) látták, amelyhez a →
jogrend valamilyen joghatást (jogok keletkezését, változását, megszűnését) fűz.
A ~ok éppen a joghatások kiváltására irányulnak. Az a ~, amelyet egyetlen
személy akaratnyilatkozata hoz létre, egyoldalú jogügylet (~ unilaterale). Ilyen
pl. a végrendelet (→ testamentum), a → meghatalmazás, és sokak szerint
idetartozik a foglalás (→ occupatio) és az elhagyás (→ derelictio) is. Az a ~,
amelynek létrejöttéhez legalább két személy egybehangzó akaratnyilatkozata
szükséges, kétoldalú jogügylet (~ bilaterale), ilyen a → szerződés, és sokak
szerint idetartozik a → traditio is. A római jog a ~ok lényegét sokáig nem az
akaratnyilvánításban, hanem az előírt formák betartásában látta. A régi jog
ügyletei formahibák esetén érvénytelenek voltak. Csak fokozatosan terjedtek el
a formátlan ügyletek (→ reálkontraktusok, → konszenzuálkontraktusok, →
peresíthető → pactumok). Szintén csak lassan ismerték el, hogy nem feltétlenül
érvényes az a ~, amely formailag ugyan szabályos, de nem felel meg a létrehozó
személy(ek) akaratának. A ~ érvényességéhez szükséges a nyilatkozattevő →
jogképessége és → cselekvőképessége. A hatalomalattiak (→ patria potestas)
ügyleteiből a hatalom gyakorlója eredetileg csak jogokat szerzett, de a →
praetor az → actiones adiecticiae qualitatis megalkotásával elismerte, hogy a
hatalomgyakorló a kötelezettségeket is megszerzi. A cselekvőképtelen
személyek közül az → impuberes infantia maiores gyámi auctoritas (→ tutela)
nélkül kötött ügyletei ~ claudicansként („sántikáló jogügylet”) csak
egyoldalúan voltak érvényesek (a serdületlen a jogokat megszerezte, de a
kötelezettségek nem terhelték, a → jogalap nélküli gazdagodás eredményét
azonban nem tarthatta meg). A ~ körében megkülönböztethető a belső akarat
és az azt kifejező nyilatkozat. Ha a kettő nem esik egybe, akkor akarathiba
keletkezik, amikor is az ügylet rendszerint semmis (~ nullum), vagy
megtámadható (~ rescissibile); avagy érvényes ugyan, de értelmezésre szorul.
A római jog szerint → semmisséget okoznak a tévedés bizonyos esetei (→
error), a zikai erőszak alkalmazása [vis absoluta (→ metus)] és a színlelés (→
simulatio). A → megtámadhatóságot a római jog modern formájában (amikor
is a megtámadás semmisséget okoz) csak egészen szűk körben ismerte, de a
szerződések körében a megtámadáshoz hasonló → jogorvoslatnak volt helye
megtévesztés (→ dolus) és megfélemlítés (metus) esetén. Az akarathibák
esetében általában is gondot okozott az az értelmezési probléma, hogy a
nyilatkozó valódi akaratát (voluntas, animus), vagy a nyilatkozatot (verba,
declaratio) kell-e alapul venni. A római jogban kezdetben, a → ius strictum
uralma idején, kizárólag a szó szerint vett nyilatkozatot vették gyelembe (a →
Tizenkét táblás törvény szerint: uti lingua nuncupassit, ita ius esto; ahogy a
nyelv szólott, úgy legyen a jog), később – a preklasszikus korban főként az →
aequitas hatására, a császárkorban a szubjektív szempontok, az → animus
szerepének általános növekedésével összhangban – egyre inkább gyelembe
vették a tényleges akaratot is, ennek azonban a forgalombiztonsági
szempontok határt szabtak. Nem ismerték el pl. a → reservatio mentalist.
Semmisek a tréfából, az oktatás céljából, a színpadon létrehozott ~ok, valamint
a teljesen határozatlan tartalmú, ill. a pénzben ki nem fejezhető →
szolgáltatásra irányuló ~ok is. Ezeket szokták nem létező jogügyleteknek (non
existens) is nevezni, mert ilyenkor még a ~ „külső tényállása” sem valósul meg.
A ~ tartalmi okok miatt is semmis lehet. Semmis a zikailag vagy jogilag
lehetetlen szolgáltatást, feltételt előíró, valamint a → jogszabályba vagy a jó
erkölcsbe ütköző ~. A → favor testamenti alapján e hibák esetén is széles
körben mód volt a → végrendelet megmentésére. A pandektisták
megkülönböztették a ~ ún. akcidentális (esetlegesen felvett, határozottan
említendő), naturális (ellenkező kikötés hiányában az ügyletnek a törvény
erejénél fogva tartalmát alkotó) és esszenciális (elengedhetetlen) alkotórészeit.
Pl. egy adásvételi szerződésnek (→ emptio venditio) akcidentális eleme lehet a
visszaeladási jog kikötése, naturális eleme pl. a kellékszavatosság (amelyet
használt cikk esetében csökkenteni szoktak, vagy éppenséggel kizárnak, →
szavatossági jog), esszenciális eleme pl. a vételárban való megállapodás (enélkül
a szerződés nem is jön létre). A ~okon belül megkülönböztethetők az absztrakt
és a kauzális jogügyletek. Az előbbieknél a ~ot létrehozó személy(ek) ügyleti
célja a nyilatkozatból nem tűnik ki, mert az ügyleti → causát nem jelölik meg,
az utóbbiaknál megjelölik. Absztrakt ~ pl. a → mancipatio, az → in iure cessio
és a → stipulatio (de a causa említésével az adott esetben ezek is kauzálissá
válnak). Kauzális ~ok pl. az összes reálkontraktus és konszenzuálkontraktus. E
szerződések maguk is causát képeznek pl. a → possessióhoz, a traditióhoz vagy
az → usucapióhoz kapcsolódva.

Négy alapszabadság: a ~ az → Európai Közösségben az áruk, a személyek, a

szolgáltatások és a tőke szabad mozgását, azaz kötöttségektől, akadályoktól
mentes tagállamok (→ állam) közötti áramlását jelenti. Ezen alapszabadságok
az egységes belső piac és az Európai Közösség legfontosabb alkotóelemei.
Hátterüket a → diszkrimináció tilalma alkotja, mely szerint a tagállamok nem
alkalmazhatnak a más tagállamból származó árukra, személyekre,
szolgáltatásokra, tőkére más szabályokat, mint a hasonló hazai árukra,
személyekre stb. Az egységes belső piac olyan terület, amelyen a ~
maradéktalanul, zikai, pénzügyi és technikai korlátozások nélkül
megvalósulhat. → áruk szabad áramlása; → személyek szabad áramlása; →
szolgáltatások szabad nyújtása; → tőke szabad áramlása

Négyeskönyv (Quadripartitum – lat.): a → Hármaskönyv kiadását követően és

szentesítésének (→ törvény) elmaradása miatt a magyar rendek többször
felvetették, hogy az ország összegyűjtött jogát meg kell vizsgálni és jóvá kell
hagyni. I. Ferdinánd 1548-ban bizottságot rendelt ki a Hármaskönyv
revíziójára. Ez a bizottság 1551-re elvégezte munkáját, és új, négy részből álló
javaslatot készített a hazai jog összefoglalására, ezt nevezik ~nek. A ~
szentesítése – hasonlóan a Hármaskönyvhöz – elmaradt, elsősorban amiatt,
hogy a szerkesztők nem voltak hajlandók a király számára bizonyos további
jogokat a műbe beiktatni.

Nem kormányközi nemzetközi szervezet (non-govermental organization –

NGO): olyan különböző → államok polgárai vagy honos → jogi személyei
által létrehozott és működő szervezet, amely nem (államok közötti) →
nemzetközi szerződéssel, hanem a bejegyzés helye szerinti jog alapján jött létre,
de a → nemzetközi kapcsolatokban szerepet játszik. A ~ek igen sokfélék:
idetartoznak a különböző tudományos társaságok, szervezett civil mozgalmak,
politikai szervezetek és mozgalmak (pl. az → Amnesty International),
nemzetközi sportszövetségek (mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság),
általában minden nem pro t irányultságú szervezet, amely a fenti
meghatározást kielégíti, függetlenül működésének jogi formájától. Az ENSZ
→ Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) értelmében az → ENSZ
Gazdasági és Szociális Tanácsának → hatáskörébe tartozó ügyekkel (gazdasági,
szociális, kulturális, nevelésügyi, egészségügyi stb. kérdések) foglalkozó ~ekkel
tanácskozásokat folytat. Ennek alapján a Gazdasági és Szociális Tanács
a különböző ~eknek ún. konzultatív (tanácskozó) státust biztosíthat, és a ~eket
három kategóriába sorolhatja [Gazdasági és Szociális Tanács 1296. (XLIV.) sz.,
1968-ban kelt határozata]: I. az általános konzultatív státussal rendelkező
legfontosabb ~ek nemcsak meg gyelőként vehetnek részt az üléseken, de
indítványt is tehetnek annak napirendjére; II. a speciális konzultatív státust
élvező ~ek ez utóbbi joggal nem rendelkeznek; III. a jegyzékbe foglalt ~et
alkalmanként hívják meg az ülésekre. Egyik kategóriába tartozó ~ sem
rendelkezik az üléseken szavazati joggal (→ szavazás); ott képviselőik csak
felszólalhatnak, írásbeli anyagokat terjeszthetnek elő. A Gazdasági és Szociális
Tanácson kívül az → ENSZ szakosított intézményeinél is kialakult a ~ek
konzultatív státusa. Több ezerre tehető a ~ek száma.

Nem kormányzati nemzetközi szervezet: → nem kormányközi nemzetközi

szervezet

Nem tulajdonostól való szerzés: minden → származékos tulajdonszerzés, így az

átruházással való tulajdonszerzés (→ tulajdon átruházása) alapvető elve, hogy
senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel maga rendelkezik.
Ebből következően átruházással – ha a → törvény kivételt nem tesz – csak a →
dolog tulajdonosától lehet a → tulajdonjogot megszerezni. Mivel az elv túl
szigorú alkalmazása rendkívül megnehezítené a vagyoni forgalmat, a törvény
szorosan körülírt kivételeket állapít meg, ezek a ~ esetei, mégpedig: a)
Kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű (→ jóhiszeműség és
tisztesség) vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt
tulajdonos. Nem alkalmazható ez a szabály, ha a kereskedő nem kereskedőtől
vásárol. b) Kereskedelmi forgalmon kívül is tulajdonjogot szerez az, aki a
dolgot jóhiszeműen és → ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg,
akire azt a tulajdonos bízta (→ kölcsönadta neki, → letétbe helyezte nála stb.).
Nem tartozik ide az az eset, amikor a tulajdonos éppen a dolog elidegenítését
bízta másra (→ bizományi szerződés), mert akkor a bizományos a saját nevében,
de a megbízó javára köti meg az → adásvételi szerződést, ugyanígy ha
megbízottról van szó, aki a megbízó nevében adja el a dolgot (→ megbízási
szerződés). A tulajdonos a kereskedelmi forgalmon kívül jóhiszeműen és
ellenérték fejében szerző féltől az első szerzéstől számított egy éven belül a
dolgát az ellenszolgáltatás megtérítése fejében visszaválthatja. A felek
viszonyára ilyenkor a jóhiszemű jogalap nélküli birtoklás (→ birtoklás jogalap
nélkül) szabályai az irányadók. Nem lehet kereskedelmi forgalmon kívül
tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely → bűncselekmény folytán került ki
a tulajdonos → birtokából, mégpedig akárhány átruházás történik is a
bűncselekményt követően, (→ orgazdaság) c) Akire pénzt vagy bemutatóra
szóló → értékpapírt (takarékkönyvet, → kötvényt, → részvényt stb.) ruháznak
át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A szabály
indoka a pénz és a bemutatóra szóló értékpapírok lényegében korlátlan
helyettesíthetősége. Ez a szabály sem menti fel azonban a szerző felet az
érvényes → jogcím követelménye alól, továbbá megmarad az eredeti
tulajdonos visszakövetelési igénye az átruházó nem tulajdonossal szemben. →
ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés

Nem vagyoni kár: a személyiséghez fűződő jogok (→ személyiségi jogok)

sérelmére elkövetett felróható és → jogellenes magatartások következtében
előálló → kártérítési felelősség. A ~ esetében a károkozás eredményeként a
személyhez fűződő jogok szenvednek csorbát. Egyes szerzők a ~t erkölcsi →
bárnak tekintik. Az erkölcsi kár egyfelől szűkítést jelent, mert az erkölcs csak
→ természetes személyek kapcsán értelmezhető, a ~ ellenben a → polgári jog
egyéb alanyainak (→ polgári jogi jogalanyiság) is okozható (→ jogi személyek).
Az erkölcsi kár másfelől kiszélesíti a ~ fogalmát, mert az erkölcs rétegspecifíkus
társadalmi jelenség, a jog pedig nem. A ~ bekövetkezése esetén a károsult
kártérítést követelhet (→ kártérítési jog). ~ esetén a kártérítés módja sajátos. Az
eredeti állapot helyreállítása (→ in integrum restitutio) – a károkozás jellege
miatt – lehetetlen, ezért a kárt pénzben kell megtéríteni. A pénzbeli kártérítés
azonban nem helyreállító, reparatív, hanem kompenzációs jellegű. A kártérítés
kárpótlás az elszenvedett személyiségi jogsértésért. A kártérítés mértéke nem
általánosítható, azt mindig a konkrét → jogsértés és a károsult személyes
körülményei befolyásolják.

Német aranybulla: IV. Károly német-római császár 1356-ban aranypecséttel

megerősített kiváltságlevele, amelyben a cseh királyságra támaszkodó uralkodó
(→ monarcha) a birodalmi tartományurak különleges jogait rögzítette. A II.
Frigyestől származó egyházi (1220) és világi (1232) → privilegiumokat
kiterjesztve főként az ún. választófejedelmek hatalmát növelte meg, felruházta
pénzverési, vám- és regáléjogokkal a választókat, és a magszakadás címen
visszaáramló birtok kötelező újraeladományozását (Leihezwang) is biztosította.
A fejedelmek személyének sérthetetlenségével, az általuk viselt birodalmi
méltóság örökletessé tételével a ~ kötelezettséget vállalt a birodalmi főurak
tanácsának évenkénti összehívására, ill. az → államügyek rendszeres
megtárgyalására a birodalmi gyűlés (Reichstag) keretében. Idővel a ~ban
rögzített főúri kiváltság megszerzésére a legkülönbözőbb egyházi és világi
fejedelmek is törekedtek, így a ~ Német-római Birodalom politikai
széttagoltságának egyik előidézője lett.
Német Birodalom polgári törvénykönyve (Bürgerliches Gesetzbuch für das
Deutsche Reich – ném.): a 19. század második felében kiteljesedő birodalmi
→ kodi kációs, tevékenység legjelesebb terméke, amely hosszú előmunkálatok
után 1883-ban készült el, de csak átdolgozott formájában kerülhetett a
törvényhozó (→ parlament) testület elé. A ~t 1896-ban hirdették ki és az
1900. jan. l-jén lépett életbe. Az öt könyvből (általános rész, → kötelmi, →
dologi, → család- és → öröklési jogi) álló ~t a német tudomány a 19. századi →
pandektisztika betetőzésének tekinti, mivel azt precíz fogalomalkotás, a
kazuisztikát háttérbe szorító → jogdogmatikai kimunkáltság jellemzi. A →
római jog hatását leginkább tükröző kötelmi jogi rész, ill. a ~vel egyidejűleg
életbe léptetett → kereskedelmi törvény az árutermelő jog ki nomult eszközeit
kodi kálta, jelezve helyenként a gazdasági liberalizmussal való szakítás (→
állami beavatkozás) szükségességét is. A ~ ugyanakkor egy sor középkori
eredetű maradványnak (→ hitbizomány) is helyet adott, a hatályba léptető
rendelkezések pedig főként a helyi földbirtokosok érdekeit gyelembe vevő
értelmezési lehetőséget rögzítettek a tartományokban még szívósan őrzött
történelmi jogok javára (pl. a → bányajogban). A ~ szerte a világban a →
polgári jog kodi kációjának egyik mintájául szolgált.

Nemkívánatos személy: → persona non grata

Nemo plus iuris ad alium transferre potest quam ipse habet: → traditio

Nemperes eljárás: a → polgári ügyek elintézése elvileg történhet peres és ~

keretében. A peres eljárásra jellemző, hogy a felperes és az alperes (→ fél)
közötti jogvitát a bíróság (→ bíróságok) → ítélettel dönti el, a ~ során nemcsak
a bíróság, hanem a → közjegyző és a → bírósági végrehajtásban erre
feljogosítottak is eljárhatnak. A ~t → peren kívüli eljárásnak, is nevezik.

Nemzetállam: olyan → államalakulat, amely a nyelv és a kultúra azonossága

alapján biztosítja egy nemzet állami keretek között történő szerveződését,
esetenként az adott területen élő, más etnikumokhoz tartozó népcsoportok
(→ nemzetiségek) feletti és különböző formákban megnyilvánuló dominancia
megvalósításával. Tiszta, vagyis nemzeti kisebbségekkel nem rendelkező ~ok
létezése ma már elszigetelt kivételnek tekinthető. → kisebbségek jogai, →
kisebbségek nemzetközi védelme
Nemzetek Szövetsége (közhasználatban: Népszövetség): az I. világháború után
létrejött első állandó univerzális → nemzetközi szervezet. A ~ megalakításának
gondolata Wilson amerikai elnök 1918. jan. 8-án közzétett híres szózatának
14. pontjára vezethető vissza, amely szerint „formális megállapodással meg kell
szervezni a nemzetek általános szövetségét, amely kollektív garanciával
biztosítja a nagy és kis → államok politikai és területi függetlenségét.” A ~
alapító okiratát, az Egyezségokmányt, a Párizsban megtartott
békekonferencián (1919. jan. 19.–1920. jan. 21.) dolgozták ki (aláírva:
Versailles, 1919. jún. 28.); az Egyezségokmány valamennyi Párizs környéki →
békeszerződés első fejezeteként szerepelt (→ trianoni békeszerződés).
Magyarország 1922. szept. 18-án lett tagja a ~nek (Egyezségokmány
becikkelyezve: 1921. évi XXXIII. tc.). Az Egyezségokmány nemcsak egy
nemzetközi szervezet alapító okirata volt, hanem egyben az államok közötti
kapcsolatokat szabályozó okmány is. Az ~nek célját az Egyezségokmány az
államok közötti békés együttműködésnek és a nemzetközi békének és
biztonságnak a megvalósításában jelölte meg. Mindezek érdekében
közelebbről a ~nek célja: a) az államok közötti nyílt, igazságos és becsületes
összeköttetések fenntartása; b) az államközi jog (→ nemzetközi jog)
szabályainak tiszteletben tartása; c) az államközi szerződések (→ nemzetközi
szerződés) fenntartásának ellenőrzése. A nemzetközi béke és biztonság
megvalósítása érdekében a ~nek tagjai egyes esetekben kötelezettséget vállaltak
a háború elkerülésére (→ erőszak tilalma). Az Egyezségokmány foglalkozott a
leszereléssel is, a béke fenntartása érdekében elismerték „a nemzetek
fegyverkezésének csökkentését addig a legalacsonyabb fokig, amely az állam
biztonságával és nemzetközi kötelezettségeknek közös eljárás útján
megvalósítandó kikényszerítésével még összeegyeztethető” (18. cikk). Igen
fontos még az Egyezségokmánynak az a rendelkezése (11. cikk), amely
kimondja, hogy a háború vagy a háborúval való bármiféle fenyegetés, akár
közvetlenül érinti a Szövetség bármelyik tagját, akár nem, „a Szövetséget a
maga egészében érdeklő ügy”, és a Szövetség ilyenkor köteles „a béke
fenntartására alkalmas és hathatós intézkedések megtételére”. A ~nek tagjai
megállapodtak abban, hogy a közöttük felmerülő vitás kérdéseket, „amelyek
szakadáshoz vezethetnek”, vagy választottbíróság (→ nemzetközi bíróságok),
vagy a Tanács vizsgálata alá bocsátják, s nem kezdenek háborút előbb, mint
3 hónappal a bíróság → ítélete vagy a Tanács jelentése után, hasonlóképpen
nem indítanak háborút a Szövetség olyan tagja ellen, amely a választottbíróság
ítéletének aláveti magát. A ~nek eredeti és később felvett tagjai voltak. Eredeti
tagnak minősültek a világháborúban győztes antanthatalmak, valamint 13, a
háborúban semleges állam (→ semlegesség). Az USA végül nem lépett be a
szervezetbe, mivel a → szenátus megtagadta hozzájárulását a versailles-i
szerződés rati kációjához (→ rati kálás). Az újonnan felveendő államnak
hathatós biztosítékot kellett nyújtania őszinte szándékáról, hogy nemzetközi
kötelezettségeit teljesíteni fogja; továbbá el kellett fogadnia azokat a
szabályokat, amelyeket szárazföldi, tengeri és légi haderejére nézve a ~ jónak
látott megállapítani. A felvétel felől a Közgyűlés határozott 2/3-os
szótöbbséggel. A ~nek két főszerve volt: a Közgyűlés és a Tanács. A Közgyűlés
a ~ valamennyi tagállamának képviselőjéből állt, s minden évben egyszer
ülésezett, de szükség szerint rendkívüli ülésszakra is összehívhatták.
A Tanácsnak eredetileg 9 tagja volt, az 5 szövetséges és társult főhatalom (USA,
Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Olaszország) állandó tagként, valamint
további 4, a Közgyűlés által határozott időre választott tag. Mivel az USA nem
rati kálta az Egyezségokmányt, valójában a Tanácsnak kezdetben csak 8 tagja
volt. Később a Közgyűlés hozzájárulásával mind az állandó, mind pedig a
választott tagok számát felemelték. A Közgyűlés és a Tanács csak egyhangú →
szavazással hozhatott határozatot. Eljárási kérdésekben azonban szótöbbséggel
határoztak. Az Egyezségokmány rendelkezett az → Állandó Nemzetközi
Bíróság felállításáról, amely a ~től független intézményként működött. A →
gyarmati területek igazgatására a ~ létrehozta a → mandátumrendszert. A
Szövetség székhelye Genfben volt. A ~ képtelen volt a II. világháború kitörését
megakadályozni; formailag 1948-ig létezett, megszűnését ekkor mondták ki.

Nemzetgyűlés: a magyar → alkotmánytörténet különleges törvényhozó szerve.

1. Az 1919. évi tanácsköztársaság bukását követően, tekintettel a rendkívüli
történelmi helyzetre, a kül- és belpolitikai akadályokra, nem került sor az
1918-ban önmagát feloszlatott → képviselőház, ill. az üléseit berekesztő →
főrendiház helyreállítására, hanem helyette ideiglenes jelleggel ~i választásokat
tartottak. Az 1919. febr. 16-án összeülő ~ a korábbi magyar
alkotmánytörténetben ismeretlen, ideiglenes szerv volt, amely magát a magyar
→ állami → szuverenitás egyedüli letéteményesének nyilvánította. A ~
mindvégig hangsúlyozta ideiglenes jellegét, s az 1926. dec. 14–15-i →
országgyűlési képviselő-választások után átadta helyét az újjáformált kétkamarás
országgyűlésnek (→ második kamara). 2. A II. világháborút követően, 1944.
dec. 21-én, Debrecenben összeült ideiglenes ~ szintén a magyar szuverenitás
kizárólagos képviselőjévé nyilvánította magát, s ezzel deklaratíve lemondott a
háború előtti országgyűlés helyreállításáról. Az 1945. nov. 4-én megtartott ~i
választások nyomán életre hívott ~t azonban a politikai erők már nem
tekintették ideiglenesnek. Az 1946. évi I. tv. egyértelműen leszögezte, hogy a
nép, amely az → államhatalom kizárólagos forrása, törvényhozó hatalmát (→
államhatalmi ágak megosztása) az általános, egyenlő, titkos és közvetlen
választások alapján létrehozott ~ útján gyakorolja. A politikai viszonyok
átalakulása, a szovjet modell irányába való elmozdulás mégis ideiglenessé tette.
Az 1947. évi választások után a ~ helyett egykamarás országgyűlést hoztak
létre, amelyre a ~ teljes jogkörét áttelepítette.

Nemzeti csoport: 1. Az 1899. évi hágai békekonferencia (→ hágai

békekonferenciák) által életre hívott → Állandó Választottbíróságba egy-egy
állam által jelölt 4 személy. A ~ok a két világháború között az → Állandó
Nemzetközi Bíróság, a II. világháború után pedig a → Nemzetközi Bíróság
tagjainak jelölésében játszanak szerepet. 2. ~nak nevezik több → nemzetközi
szervezetnél (pl. az → Európa Tanácsnál) az egy-egy → állam által delegált →
parlamenti képviselők (→ országgyűlési képviselő) csoportját.

Nemzeti és etnikai kisebbségek: a magyar → Alkotmány értelmében a ~

„részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők” (→ hatalom, → állam). A
két jelző között általában azon az alapon tesznek különbséget, hogy az etnikai
kisebbség, szemben a nemzetivel, nem rendelkezik anyaországgal.
Magyarországon a kisebbségi → törvény 13 ~ et ismer el: bolgár, cigány, görög,
horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és
ukrán. Minden új kisebbség elismerése az Országos Választási Bizottság
elnökéhez 1000, magát a kisebbséghez tartozónak való személy által benyújtott
→ népi kezdeményezés fogadtatásától függ. → kisebbségek jogai

Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa: szakosított →

országgyűlési biztos, feladata a → nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos
→ diszkriminációs és a kisebbségi jogokkal (→ kisebbségek jogai)
összefüggésben tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa,
és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen.
A ~ előtti ügyek túlnyomó többsége a roma kisebbséget érintő → jogsértésekkel
kapcsolatos. A nemzeti és etnikai kisebbségek vonatkozásában jelentkező
diszkriminációs esetekben a ~ mellett a → hatósági eszközökkel is rendelkező
(pl. → bírságolás) Egyenlő Bánásmód Hatóság (→ egyenlő bánásmód) is
eljárhat. → ombudsman

Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak: →

bűncselekmény, amelyet az követ el, aki – speciális motívumtól vezérelve – mást
bántalmaz, ill. erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit
tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. Mind a bántalmazás, mind a kényszerítés
nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoporthoz tartozás, vagy vélt tartozás miatt
történik. E motívum kapcsolja össze a → közösség elleni izgatással, amely
cselekmény – a magyar nemzet, továbbá valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási
csoport vagy a lakosság egyes csoportja ellen – nagy nyilvánosság előtti
gyűlöletre uszítással vagy gyűlöletkeltésre alkalmas egyéb cselekmény
tanúsításával valósul meg. → faji megkülönböztetés tilalma

Nemzeti felelősségi klauzula: a magyar → Alkotmányba az 1989-es

alkotmánymódosítások során beiktatott rendelkezés. A ~ értelmében
„A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok
sorságért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.”
Elfogadása abba az 1990 körüli politikai rendszerváltozási folyamatba
illeszkedik, amelynek során több kelet- és közép-európai → állam
kinyilvánította törekvését, hogy elősegítse a külhonban élő nemzettársai,
hon társai nemzeti identitásának, s különösen a nyelvének és kultúrájának
a megőrzését. A ~ szellemiségéhez hasonló rendelkezést tartalmaz pl. az 1991.
évi román, szlovén és horvát, továbbá az 1992. évi szlovák, az 1996. évi ukrán
és az 1997. évi lengyel alkotmány. A ~ alapul szolgálhat ahhoz, hogy a magyar
állam működtesse a határon túl élő magyarok megsegítésével foglalkozó
intézményrendszert, különböző kedvezményeket nyújtson a szomszédos
államokban élő magyar nemzeti közösségeknek, valamint a nemzetközi
fórumokon és bilaterális kapcsolatokban felszólaljon e közösségek és a
hozzájuk tartozó egyének jogainak védelmében. → kedvezménytörvény

Nemzeti Főtanács: a II. világháború után Magyarországon → államfői

feladatokat ellátó háromtagú testület. A tényleges helyzetet → törvénybe iktatva
az 1945. évi III. tc. úgy rendelkezett, hogy addig, amíg a magyar nép az
államfői → hatalom gyakorlásának módja felől nem dönt, az → alkotmány
szerint az államfőt megillető egyes jogokat a háromtagú ~ gyakorolja. Tagjai:
az Ideiglenes → Nemzetgyűlés elnöke vagy helyettese, az Ideiglenes Nemzeti →
Kormány elnöke vagy helyettese, a Politikai Bizottság (Ideiglenes Nemzetgyűlés
által megbízott, → pártközi egyeztető, az ülésszakok között bizonyos körben a
Nemzetgyűlést helyettesítő szerv) egy kiküldött tagja. Az 1945. évi XI. tc.
alapján a ~ már a Nemzetgyűlés elnökéből és a Nemzetgyűlés által választott
további két tagból állt. A ~ot az 1946. évi L tv. szüntette meg.

Nemzeti jelkép megsértése: → vétség, amelyet az követ el, aki a Magyar

Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét (→ állami jelképek) sértő, vagy
lealacsonyító kifejezést nagy nyilvánosság előtt használ, vagy a felsorolt
jelképeket lealacsonyító más cselekményt nagy nyilvánosság előtt követ el.
Nagy nyilvánosság előtti a nagyobb – egyszerre fel nem mérhető – számú
ember előtti, továbbá a sajtó, más tömegtájékoztatási eszköz vagy sokszorosítás
útján való elkövetés. Más lealacsonyító cselekmény fogalomkörébe tartozhat az
olyan környezetbe helyezés vagy oly módon eltorzított ábrázolás is, amely a
jelképek – és közvetve az általuk szimbolizált magyar államiság, ill. → állam –
iránti megvetést sugall.

Nemzeti kisebbségek védelmének európai keretegyezménye: → kisebbségek

nemzetközi védelme

Nemzeti kisebbségi főbiztos: → Európai Biztonsági és Együttműködési

Szervezet

Nemzeti színek: a magyar nemzeti szín a hagyományos vörös-fehér-zöld, vagy

heraldikailag vörös-ezüst-zöld hármas színegyüttest jelenti, amely az →
államhatalom szimbolikus megjelenítése körébe tartozik az → állami címerrel
együtt. A ~ a zászlóhasználatban bírnak különös jelentőséggel, mivel a nemzeti
és állami zászlókon a nemzeti színeket használják. → állami (nemzeti) jelképek

Nemzeti Tanács: az Osztrák–Magyar Monarchia (→ dualizmus) felbomlásával

a Függetlenségi, a Polgári Radikális és a Szociáldemokrata Párt, valamint az
ellenzéki szervezetek küldötteivel 1918. okt. 25-én alakult meg. Elnökévé
Károlyi Mihályt választották. A ~ végeredményben → pártközi koordinációs
szervként alakult, közreadott kiáltványa a pártprogramokat egyesítette, és
nemzeti érvényűvé emelte őket. A ~, mint az → államhatalom letéteményese,
fontos szerepet vállalt a → jogszabályok előkészítésében, a → köztársaság
proklamálásával összefüggő néphatározati javaslat megvitatásakor, s 1919-ben a
januári → kormányválság → alkotmányos megoldásában. Mivel a kormány a ~
végrehajtó szerveként funkcionált, a ~ lényegében a kormányt ellenőrző s az
→ országgyűlést mintegy helyettesítő szerepkörben működött.

Nemzetiség: eredeti értelemben egy nép nyelvi és kulturális összetartozás

alapján kialakult közössége. A → nemzetállamok létrejötte és az ún.
államalkotó nemzetek megkülönböztetése után: valamely → állam területén
élő, ott kisebbséget alkotó népcsoport, nemzeti kisebbség, amely nagyságától
vagy más tényezőktől függően különböző fajtájú és terjedelmű →
autonómiával rendelkezhet. → kisebbségek jogai, → kisebbségek nemzetközi
védelme

Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency

– IAEA): az atomenergia békés célú felhasználásának előmozdításával
foglalkozó, az ENSZ-szervezetek (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
rendszerébe tartozó, kvázi-szakosított → nemzetközi szervezet. Alapító okiratát
1956. okt. 26-án írták alá (közzétéve: 1992. évi 5. sz. alatt). A ~ jogi helyzete
hasonló az → ENSZ szakosított intézményekéhez, azzal az eltéréssel azonban,
hogy a ~ nem az → ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsán, hanem az → ENSZ
Közgyűlésén keresztül kapcsolódik a világszervezethez, s az atomenergiának a
nemzetközi béke és biztonság szempontjából való kiemelkedő jelentősége
következtében sajátos kapcsolatok fűzik az → ENSZ Biztonsági Tanácsához.
Szervezete: a Közgyűlés, amely valamennyi tag → állam képviselőjéből áll,
s évente egyszer ülésezik, de szükség esetén rendkívüli ülésszak is összehívható.
Végrehajtó szerve a Kormányzó Tanács, amely igen széles jogkörrel
rendelkezik, s lényegében – kivéve a ~ alapító okirata által kifejezetten a
Közgyűlés hatáskörébe utalt ügyeket – valamennyi, a szervezet irányításával és
működésével kapcsolatos kérdéssel foglalkozhat. A Kormányzó Tanácsnak
összesen 34 állam lehet a tagja, amelyeknek a megválasztásánál a → méltányos
földrajzi elosztás elvén kívül gyelemmel vannak arra is, hogy az atomenergia
kutatása és hasznosítása terén kiemelkedő jelentőségű államok mindenkor
tagjai legyenek a Kormányzó Tanácsnak. A ~ az atomenergia békés célú
felhasználását előmozdító feladatával összefüggésben igen szerteágazó
tevékenységet fejt ki. Az atomenergia békés célokra való felhasználásának
ellenőrzését a ~ biztosítéki rendszerének alkalmazásával (ún. biztosítéki
ellenőrzéssel) látja el. Ez azt jelenti, hogy a ~ nemzetközi → egyezmények
alapján – amely egyezményekben az államok elfogadják a ~ biztosítéki
rendszerét – a szerződő államok területén rendszeres helyszíni ellenőrzést tart
annak megállapítása végett, hogy az államok a rendelkezésükre álló
hasadóanyagokat valóban békés célokra használják-e fel. A ~ egyik
legfontosabb feladatát képezi a nukleáris fegyverek elterjedésének
megakadályozásáról szóló szerződés (→ atomsorompó-szerződés) és a →
Tlatelolcói szerződés alapján vállalt kötelezettségek ellenőrzése. Székhelye: Bécs.
2005-ben a ~ – Mohamed ElBaradei főigazgatóval közösen – Nobel-békedíjat
kapott.

Nemzetközi bíráskodás: az → államok közötti viták bírói úton, állandó →

nemzetközi bíróságok és választottbíróságok (→ választottbíráskodás) által való
rendezése. A ~nak évszázados hagyományai vannak, ennek ellenére a →
nemzetközi jog a kötelező bíráskodást nem ismeri. Az államok tehát nem
kötelesek vitáikat nemzetközi bíróságok döntésére bízni, s bármely, államok
közötti vita csak a vitában álló államok kifejezett hozzájárulása alapján
terjeszthető nemzetközi bírói fórum elé. A nemzetközi bíróságok döntése a
felekre nézve kötelező, a döntést nem teljesítő állam nemzetközi deliktumot
(→ nemzetközi jogi felelősség) követ el.

Nemzetközi Bíróság: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) egyik

főszerve, a világszervezet legfőbb bírói fóruma, amely a II. világháború után az
→ Állandó Nemzetközi Bíróság utódaként jött létre. A ~ szervezetével,
eljárásával stb. kapcsolatos legfontosabb kérdéseket az ENSZ → Alapokmánya,
valamint az Alapokmánnyal egyidejűleg 1945-ben San Franciscóban
kidolgozott, a ~ → Statútuma rögzíti (kihirdetve: 1974. évi 18. tvr.). Az
ENSZ tag→államai az Alapokmány értelmében → ipso facto a ~
Statútumának is részei. A ~ot nem ENSZ-tagállamok is igénybe vehetik. A ~
eljárására vonatkozó részletes szabályok az Eljárási Szabályzatban találhatók.
Székhelye: Hága. A ~nak 15 különböző → állampolgárságú tagja van, akiknek
megbízatása 9 évre szól; a bírák újraválaszthatók; az elnököt a ~ tagjai maguk
közül választják 3 évre szólóan. A ~ tagjainak megválasztása meglehetősen
bonyolult rendszer szerint történik. A jelölés az → Állandó Választottbíróság
ún. → nemzeti csoportjai által történik, s az egyes nemzeti csoportok legfeljebb
4 személyt javasolhatnak, akik közül kettőnél több nem lehet saját
állampolgár. A nemzeti csoportok által jelölt személyekből álló lista az →
ENSZ Közgyűlése és az → ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül, s e két fórum a
jelöltek felől egyidejűleg határoz. Az a bíró tekinthető megválasztottnak, aki
mind a Közgyűlésen, mind pedig a Biztonsági Tanácsban való → szavazás
során elnyeri a szavazatok abszolút többségét. A ~ előtt kétféle eljárás
lehetséges: peres eljárás és tanácsadó véleményezési eljárás. A peres eljárás
az államok közötti viták rendezésére szolgál, tehát peres eljárást sem →
nemzetközi szervezetek, sem pedig → természetes személyek nem
kezdeményezhetnek, ill. ilyen ügyekben nem léphetnek fel → félként. A ~ →
joghatósága mindenkor a felek hozzájárulásán alapul, ami azt jelenti, hogy
bármely vita csak a felek kifejezett egyetértése alapján kerület a ~ elé. Az
államok a ~ eljárásához való hozzájárulásukat megadhatják: 1. ún. →
kompromisszumban, vagyis valamely vita felmerülése után → megállapodást
kötnek arról, hogy az adott vitát döntés végett ~ elé terjesztik; 2. valamely →
nemzetközi szerződéses klauzulában, amelyben előre rögzítik, hogy az adott
kategóriába tartozó viták esetén bármely fél egyoldalúan a ~hoz fordulhat; 3. a
Statútum 36. cikkének 2. bekezdése (ún. fakultatív klauzula) alapján az
államok egyoldalú nyilatkozatban [kötelező joghatósági nyilatkozat, →
(kötelező joghatósági rendszer)] kijelenthetik, hogy a hasonló nyilatkozatot tevő
államok vonatkozásában kötelezőnek ismerik el a ~ joghatóságát a nemzetközi
viták meghatározott csoportjaira. Az ilyen jellegű nyilatkozatokhoz az államok
gyakran fűznek fenntartásokat, s ennek következtében a kötelezettségeknek
meglehetősen bonyolult rendszere alakult ki. A ~ joghatóságát kifogásoló fél
→ pergátló kifogást terjeszthet elő. A ~ általában teljes ülésben jár el. A felek
kérésére azonban valamely vitát háromtagú vagy a felekkel való konzultáció
alapján meghatározott létszámú tanácsban is tárgyalhat. Tanácsadó véleményt a
Közgyűlés és a Biztonsági Tanács kérhet bármely jogi kérdésben, ill. a
Közgyűlés felhatalmazásával az ENSZ minden más szerve és az → ENSZ
szakosított intézmények a tevékenységi körükben felmerülő jogi kérdésekben.
Tanácsadó véleményért állam sohasem fordulhat a ~hoz. A ~ tanácsadó
véleményei – ellentétben a peres ügyekben hozott → ítéletekkel -nem
kötelezőek. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor nemzetközi
szerződés vagy más okmány előre rögzíti, hogy a ~ véleménye kötelező lesz. A
~ döntését – mind peres ügyekben, mind pedig tanácsadó véleményezési
eljárásban -többségi szavazással hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szava
dönt. A többségi döntéstől eltérő véleményt valló bíróknak lehetőségük van
arra, hogy amennyiben a döntés rendelkező részével nem értenek egyet, úgy
ellenvéleményt, ha pedig álláspontjuk csak az indokolás tekintetében tér el a
többségi nézettől, akkor egyéni véleményt terjesszenek elő. A ~ ítélete végleges
és megfellebbezhetetlen (→ fellebbezés), s az ítéletet a felek kötelesek
végrehajtani. A ~ saját tagjaiból állandó tanácsokat is alakíthat, erre példaként
említhető az 1993-ban felállt, de már 2006-ban megszűnt környezeti ügyek
kamarája. A ~ tevékenységével igen jelentősen hozzájárul a → nemzetközi jog
fejlődéséhez. Ismertebb döntései: → ENSZ szolgálatában elszenvedett károk
ügye, → Nottebohm-ügy, különböző államok közötti → kontinentális
talapzatok elhatárolásával kapcsolatos ügyek, a nukleáris fegyverek
alkalmazásának és a velük való fenyegetésnek a jogszerűségével foglalkozó ügy,
a → Bős–Nagymaros ügy stb.

Nemzetközi bíróságok: az → államok közötti megegyezéssel létrehozott,

független személyekből álló bírói fórumok, amelyek az eléjük terjesztett
ügyeket – az esetek többségében – a → nemzetközi jog alapján döntik el. ~
létrehozhatók államok közötti viták rendezésére (→ Állandó Választottbíróság,
→ Állandó Nemzetközi Bíróság, → Nemzetközi Bíróság), ill. → természetes
személyek felelősségre vonása céljából (→ háborús bűncselekmények és bűnösök,
nürnbergi → Nemzetközi Katonai Törvényszék, a jugoszláviai és a mandai
háborús bűnösök felelősségre vonására Hágában, ill. Arushában működő →
Nemzetközi Törvényszék). A ~nak két fajtája van: állandó jellegű bíróságok,
amelyek eljárási szabályai előre rögzítettek, s a bíróság összetételébe a feleknek
nincs beleszólásuk; a nemzetközi választottbíróságokat eseti jelleggel hozzák
létre, s ezek eljárási szabályait és összetételét a vitában álló államok maguk
állapítják meg. A → hágai békekonferenciákon elfogadott I. → egyezmény
rendelkezik az államok közötti viták nemzetközi választottbíróságok útján való
rendezéséről; ebben az egyezményben rögzített eljárási szabályok akkor
nyernek alkalmazást, ha a felek más szabályokban nem egyeznek meg. Állandó
~nak tekinthetők az → adminisztratív bíróságok, amelyek → nemzetközi
szervezetek és tisztviselőik közötti vitákban döntenek; a regionális keretek
között működő emberi jogi bíróságok [→ Emberi Jogok Európai Bírósága,
Emberi Jogok Amerika-közi Bírósága (→ Amerikai egyezmény az emberi
jogokról)]; valamint az 1982. évi → tengerjogi egyezmény alapján felállított,
Hamburg székhellyel működő → ENSZ Tengerjogi Törvényszék. Szintén a ~ok
közé sorolható az, a → Nemzetközi Büntetőbíróság, az → Európai Unió legfőbb
bírói fóruma, az → Európai Bíróság, amely azonban döntéseit nem a
nemzetközi jog, hanem a közösségi jog (→ uniós jog) alapján hozza.

Nemzetközi bűncselekmények: a ~ fogalmát a történelem folyamán sokféle

értelemben használták. Legrégebben a → kalózkodás és a háborúban elkövetett
→ bűncselekmények megbüntetésére alakultak ki szabályok a → nemzetközi
szokásjogban. A 19. században kötött → nemzetközi szerződések a rabszolga-
kereskedelmet is a kalózkodáshoz hasonlóan kezelték (→ rabszolgaság tilalma).
A fogalom értelmezésében alapvető változást a nürnbergi per (→ Nemzetközi
Katonai Törvényszék) jelentett. A nürnbergi per jogi dokumentumai alapján az
ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága (→ nemzetközi jog kodi kálása) nemzetközi
jog szerinti bűncselekményként fogalmazta meg a béke elleni, a háborús és az
emberiség elleni bűncselekményeket (→ emberiség elleni bűncselekmények). Azt
is rögzítette, hogy a nemzetközi jog szerinti bűncselekményért akkor is fennáll
a felelősség, ha az adott magatartást a → belső jog nem bünteti. Az ENSZ
kodi kációs tevékenysége kapcsán a nemzetközi jogot sértő bűncselekmények
köre többször változott, de a belső jogtól való függetlenséget következetesen
érvényesítik. Ennek következtében a → nullum crimen sine lege elv
szempontjából a ~ két kategóriáját, a nemzetközi szokásjogot sértő és a
nemzetközi szerződésekbe foglalt bűncselekmények csoportját kell
megkülönböztetni. A nemzetközi szokásjogot sértő bűncselekménnyel
kapcsolatos egyéni felelősség a belső jogi rendezéstől függetlenül a nemzetközi
jogon, a nemzetközi szerződésbe foglalt bűncselekményekkel kapcsolatos
egyéni felelősség a belső jogon alapul. Az → államok számos nemzetközi
szerződésben vállalnak kötelezettséget bizonyos magatartások
bűncselekménnyé nyilvánítására és üldözésére (leánykereskedelem, →
pénzhamisítás, repülőgép-eltérítés stb.). Ezek a szerződések az azokban részes
államokat kötelezik, de az egyes személyeket csak akkor lehet a szerződésben
írt cselekményért felelősségre vonni, ha bűncselekménnyé nyilvánításáról a
belső jog rendelkezett. A nemzetközi jogot sértő bűncselekményekre
vonatkozó jogot (a büntető nemzetközi jogot) a → nemzetközi bíróságok és az
egyes államok bírósága (→ bíróságok) egyaránt alkalmazhatja. A büntető
nemzetközi jogot az állam a nemzetközi szokásjog alapján alkalmazhatja, de
erre szerződéses kötelezettséget is vállalhat. Az egyén felelősségre vonásának
garanciális elveit nem érinti az, hogy a felelősségre vonásra nemzetközi
szerződés vagy szokásjogi szabály alapján kerül sor, mivel a felelősség
közvetlenül a nemzetközi jogon alapul. A nemzetközi jogot sértő
bűncselekmények lényegét fejezi ki az az ismérv, amely a felelősségre vonást
függetleníti a belső jogi rendelkezésektől. Ez vonatkozik az → elévülésre is; a
nemzetközi jogot sértő bűncselekmények nem évülnek el. → Nemzetközi
Törvényszék, → Nemzetközi Büntetőbíróság

Nemzetközi Büntetőbíróság: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)

rendszerétől független, állandó bírói fórum (→ nemzetközi bíróságok). A ~ot az
1998. júl. 17-én aláírt Római → Statútum hozta létre (hatályba lépett: 2002.
júl. 1.) meghatározott → nemzetközi bűncselekményeket elkövető személyek →
nemzetközi jogi felelősségre vonására, amennyiben az ügyben → joghatósággal
rendelkező → állam nem indít → nyomozást, vagy büntetőeljárást (→
büntetőeljárás megindítása), ill. arra nem képes. A hágai székhelyű ~nak 18,
különböző → állampolgárságú tagja van, akiket a részes államok közgyűlése – a
→ méltányos földrajzi elosztás elvének, a világ fő → jogrendszereinek, valamint a
fér és női bírák arányának gyelembe vételével – titkos → szavazással választ
meg. Az a jelölt tekinthető megválasztottnak, aki a legtöbb szavazatot kapta a
részes államok kétharmadának jelenléte és szavazása mellett. A bírák
megbízatása 9 évre szól, nem választhatók újra. Az elnököt és a két
elnökhelyettest a ~ bírái abszolút többséggel választják maguk közül 3 évre.
A Főügyészség a ~ külön szerveként függetlenül jár el, feladata a ~ →
joghatóságába tartozó bűncselekményekre vonatkozó megalapozott
információk fogadása, megvizsgálása, a nyomozás lefolytatása, valamint a ~
előtt a → vád képviselete (→ ügyész). A Főügyészség a részes államok
közgyűlése által a tagok abszolút szavazattöbbségével titkos szavazással
választott főügyészből, és munkáját segítő egy vagy több ügyészből áll. A
főügyész és az ügyészek megbízatása 9 évre szól, nem választhatók újra. A ~
joghatósága a 2002. júl. 1-jét követően valamely részes állam, vagy a ~
joghatóságát az adott bűncselekmény tekintetében nyilatkozattal elfogadó más
állam területén (→ államterület), vagy ilyen államok állampolgára által
elkövetett → népirtásra, emberiesség elleni (→ emberiség elleni
bűncselekmények) és → háborús bűncselekményekre (melyek tényállását a
Statútum tartalmazza), valamint → agresszióra (amennyiben tényállási elemeit
és a ~ joghatósága gyakorlásának feltételeit a részes államok a Statútum alapján
meghatározzák) terjed ki, ha valamely részes állam a főügyész elé terjeszti az
esetet, vagy a főügyész hivatalból nyomozást indít. Emellett az → ENSZ
Biztonsági Tanácsa a főügyész elé utalhatja azt a 2002. júl. 1-je után felmerült
esetet, melyben feltehető, hogy az említett bűncselekmények valamelyikét
elkövették, függetlenül az elkövetés helyétől vagy elkövető állampolgárságától.
Amennyiben a főügyész megállapítja, hogy a nyomozás megalapozott,
kérelmet nyújt be a 3 bíróból álló tárgyalás-előkészítő tanácshoz a nyomozás
engedélyezésére, majd a főügyész lefolytatja a nyomozást. A tárgyalás-
előkészítő tanács a főügyész megkeresésére, a nyomozás megkezdése után
bármikor kibocsáthat letartóztatási parancsot, ha annak feltételei fennállnak. A
tárgyalás-előkészítő tanács a főügyész és a gyanúsított meghallgatását követően
megerősíti a vádpontokat, majd a 3 bíróból álló elsőfokú tanács → tárgyalást
tart. Az elsőfokú tanács a vádlott bűnösségéről a bírák többségével → ítéletet
hoz. Kiszabható büntetések: határozott idejű, 30 évet meg nem haladó →
szabadságvesztés, valamint → életfogytig tartó szabadságvesztés, a
szabadságvesztés mellett → pénzbüntetés, ill. a bűncselekményből származó
haszon, vagyon vagy → vagyontárgyak → elkobzása. A → sértetteknek
nyújtandó kárpótlás formái: helyreállítás, kártérítés és → rehabilitáció. A
főügyész vagy az elítélt → fellebbezését az 5 bíróból álló fellebbviteli tanács
bírálja el a bírák többségével, mely során megsemmisíti vagy megváltoztatja az
elsőfokú tanács ítéletét, vagy másik elsőfokú tanácsnál újabb tárgyalást rendel
el. Az elítélt, vagy halála után más személy, ill. a főügyész az elítélt nevében
kérelmezheti a fellebbviteli tanácstól új tények, bizonyítékok felmerülése, ill. a
bírák → jogsértése, kötelességszegése esetén a → jogerős ítélet → felülvizsgálatát,
amelyről a fellebbviteli tanács dönt. A szabadságvesztés végrehajtása abban az
államban történik, amelyet a ~ kijelöl azon államok listájáról, amelyek jelezték
a ~nak az elítélt fogadására való hajlandóságukat. A pénzbüntetés és az
elkobzás végrehajtására ezen állam jogszabályai alapján kerül sor.

Nemzetközi büntetőjog: a jogirodalomban a ~ fogalma vitatott. A 20. század

első felében uralkodó szemlélet szerint a ~ azoknak az általános elveknek az
összességét foglalja magában, amelyeket a büntető → hatalom gyakorlása során
az → államoknak szem előtt kell tartaniuk. Ennek alapján a ~ keretében
tárgyalták a → büntetőjog területi és személyi hatályát, a külföldi → büntető
törvénykönyvek, rendelkezéseinek és a külföldön hozott → ítéleteknek a
belföldi elismerését, az ezekkel kapcsolatos → nemzetközi jogi kötelességeket és
a bűnüldözésben folytatott együttműködést. A II. világháborút követően a ~ a
büntető nemzetközi jog értelmével is kibővült (→ nemzetközi
bűncselekmények). Az európai kontinensen uralkodó szemlélet szerint a ~
(Internationales Strafrecht) a büntetőjog hatályára vonatkozó normákat
(Strafanwendungsrecht), a büntető nemzetközi jogot (Völkerstrafrecht) és a
bűnügyi együttműködésre vonatkozó modern → nemzetközi jogsegélyre
vonatkozó jogot foglalja magában.

Nemzetközi bűntett: → nemzetközi jogi felelősség

Nemzetközi csatornák: tengereket összekötő olyan mesterséges vízi utak,

amelyeken → nemzetközi szerződés biztosítja a hajózás szabadságát, korlátozva
az → állam → területi felségjogát. Az egyes ~ra vonatkozó szerződéseket
általában a közvetlenül érdekelt államok kötik, és mivel mindenki számára
biztosítják – bizonyos határok között – a szabad hajózást, harmadik állam
javára szóló szerződésnek minősülnek. A Szuezi-csatornát az egyiptomi →
kormány által 99 évre adott koncesszió (→ koncessziós jog) alapján építették, és
1869-ben nyitották meg. → Nemzetközi jogi státusát az 1888. okt. 29-i
konstantinápolyi szerződés (becikkelyezve: 1889. évi XX. tc.) teremtette meg,
amely biztosította mind békében, mind háborúban valamennyi állam
kereskedelmi és hadihajói számára a csatornán való szabad hajózást,
megtiltották továbbá harci cselekmények végzését a csatornán és kikötőiben,
valamint az ezektől számított 3 mérföldes övezetben. 1956-ban Egyiptom
államosította (→ államosítás) a csatornatársaságot, ami végül is Egyiptom és
Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Izrael közötti fegyveres kon iktushoz
vezetett. A Panama-csatornát 1914-ben nyitották meg, az Atlanti-és a Csendes-
óceán között teremt összeköttetést, az éppen a csatorna építése kapcsán
Kolumbiától elszakadt Panamai Köztársaság területén. A csatorna
státusát korábban meghatározó bilaterális szerződések – az 1901. nov. 18-i
amerikai–brit (Hay–Paucefote-szerződés), valamint az 1903. nov. 18-i amerikai–
panamai szerződés (Hay–Bunau–Varilla-szerződés) – bár biztosították a szabad
hajózást és az örökös semlegességet, az USA számára szinte „örökre”
átengedték a csatorna 10 mérföldes övezetét, így az USA-t megillette a
csatorna üzemeltetése, a térség katonai védelme, beleértve az erődítések
építésének jogát stb. E szerződéseket az USA és Panama az 1977. febr. 7-én,
valamint szept. 7-én Washingtonban aláírt új szerződésekkel váltotta fel. A
csatorna státusáról szóló új szerződés helyreállította Panama → szuverenitását,
mivel 2000-ben Panama visszakapta a csatorna feletti teljes ellenőrzést és
üzemeltetési jogot. A csatorna örökös → semlegességét deklaráló szerződés
biztosítja a csatorna békés használatát, minden állam kereskedelmi és hadihajói
számára békében és háborúban egyaránt. Az áthaladó hajóknak be kell
tartaniuk a tranzitszabályokat, és díjat kell zetniük. Regionális jelentőségű
csatorna a Németország által 1887–1895 között megépített Kieli-csatorna
(korábban: Vilmos császár-csatorna), amely az Északi- és a Balti-tengert köti
össze. A Kieli-csatornát az 1919. évi versailles-i → békeszerződés a ~ közé
sorolta. E szerződés szerint a csatorna minden, Németországgal békében álló
ország kereskedelmi és hadihajója számára egyenlő feltételekkel nyitva áll, és
csak méltányos áthaladási illeték szedhető. A szerződésből folyó és a semleges
államok kötelezettségei közötti viszonyt az → Állandó Nemzetközi Bíróság a
Wimbledon-ügyben (1923) tisztázta. A Kieli-csatornának Németország által
egyoldalúan megszüntetett (1936) nemzetközi státusát 1945-ben
visszaállították.

Nemzetközi deliktum: → nemzetközi jogi felelősség

Nemzetközi döntőbizottság: → döntőbizottság

Nemzetközi Fejlesztési Egyesülés: → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS): az

egyik legrégebben működő nemzetközi pénzügyi szervezet, 1930-ban
alapították Hágában. Tevékenységében eredetileg csak az európai országok
jegy→bankjai vettek részt, később tagja lett Ausztrália, Japán, Kanada, USA
stb. Fő célkitűzése: a nemzeti jegybankok közötti együttműködés erősítése, és a
nemzetközi pénzügyi kapcsolatok előmozdítása. Számos ügyletet bonyolít le a
nemzetközi pénzpiacon, döntően a tag→államok jegybankjainak
megbízásából. → Részvénytársasági formában működik, de a pro tszerzés nem
meghatározó számára. Székhelye: Bázel. A ~ évente tartja közgyűlését, a
szavazatok értéke az egyes tagállamok központi bankjai által jegyzett →
részvényekhez igazodik.
Nemzetközi folyó: olyan természetes vízi út, amely vagy az egyik → állam
területéről folyik át egy másik állam területére, vagy legalább két állam között
képez határt (→ államhatár). A ~ba torkolló mellékfolyók bizonyos
szakaszaira is ugyanaz a jogi helyzet vonatkozik, mint magára a ~ra. A →
Nemzetközi Jogi Egyesület 1966-ban Helsinkiben megtartott kongresszusán
megszövegezte az ún. → helsinki szabályokat (Helsinki Rules), amely bevezeti a
nemzetközi vízgyűjtőmedence fogalmát, értve ezen mind a felszíni, mind a
föld alatti és több állam területére kiterjedő vizeket. A nemzetközi érdekű
hajózható vízi utakkal kapcsolatban 1921-ben Barcelonában tartottak
konferenciát, ahol e kérdésről → egyezményt és szabályzatot fogadtak el
(becikkelyezve: 1928. évi XXXIX. tc.). Ezen okmányok értelmében az állam
területi főhatalma (→ területi felségjog) a ~n is érvényesül, s annak megfelelő
szakaszai a parti államhoz tartoznak; a ~kon béke idején minden állam
szabadon hajózhat, a hajózásért illeték nem szedhető, s csak a hajózás
fenntartása érdekében végzett bizonyos tevékenységekkel kapcsolatos kiadások
erejéig szedhetők díjak; a parti államnak kizárólagos joga a → cabotage. A ~k a
hajózáson kívül sokféle vízhasználati lehetőséget (öntözés, villamosenergia-
termelés, ivóvízkivétel stb.) kínálnak, az államok e kérdéseket két- vagy
többoldalú vízügyi egyezményekben rendezik, ill. 1997-ben New Yorkban
egyezmény született a nemzetközi vízfolyások hajózáson kívüli használatának
jogáról. A legtöbb ~ önálló jogi rezsimmel rendelkezik, amely számos →
nemzetközi szerződést foglal magában (pl. → Duna-egyezmény).

Nemzetközi jog: azoknak a magatartási szabályoknak az összessége, amelyek a

→ nemzetközi jog alanyai közötti kapcsolatokat rendezik. A ~ az → államok
akaratmegegyezésén alapul, és normáit az államok kifejezett vagy hallgatólagos
megegyezés útján hozzák létre (→ nemzetközi jog forrásai). A ~ kialakulása
szinte az államok létrejöttével egyidős, hiszen az államok már az ókorban is
kötöttek egymással szerződést, határjelekkel választották el területeiket stb. A ~
évszázadokon át → szokásjogi szabályokból állt, és csak a 19. században
kezdődött meg a → nemzetközi jog kodi kálása. A ~ elnevezés a 18. század
második felétől, → Bentham munkássága nyomán terjedt el, aki a 16–17.
században használatos latin ius inter gentest (népek közötti jog) fordította
angolra. Ezt megelőzően a ~ megjelölésére használatos volt a → római jogból
ismert → ius gentium elnevezés is. A ~ a 20. században az államok közötti
kapcsolatok kibővülésével, a → nemzetközi szervezetek számának
megnövekedésével tartalmilag igen jelentősen kibővült. A ~tól meg kell
különböztetni a → nemzetközi magánjogot és az → uniós jogot.

Nemzetközi jog alanyai: → nemzetközi jogi jogok és kötelezettségek hordozói,

akik rendelkeznek továbbá azzal a képességgel, hogy saját cselekményeikkel
jogokat és kötelezettségeket szerezzenek. A nemzetközi jog legfontosabb
alanyai az → államok, akik puszta létükből eredően a nemzetközi jog teljes
jogú alanyai, → jogalanyiságok nem függ más államok elismerésétől (→
államok elismerése), elméletileg bármilyen nemzetközi jogi jogot és
kötelezettséget szerezhetnek. Az állam nemzetközi jogi jogalanyisága tehát nem
csak teljes, hanem eredeti is, mivel az nem vezethető vissza más jogalanyok
döntésére. A → nemzetközi szervezetek is a ~, az ő jogalanyiságuk azonban az
államokéhoz képest korlátozott és származékos. A nemzetközi szervezeteket
jogalanyisággal az őket létrehozó államok ruházzák fel, s ez a jogalanyiság a
szervezetet alapító okmányban kifejezésre juttatott, vagy benne rejlő és a
gyakorlatban kifejtett céljaihoz igazodik. Speciális jogalanynak minősül a →
Szentszék, amely szintén rendelkezik → diplomáciai kapcsolatok létesítésének
jogával, → nemzetközi szerződéskötési joggal stb. Az → önrendelkezési jog
gyakorlásának szempontjából a népek és nemzetek is a ~. Az egyének csak
bizonyos speciális, meghatározott nemzetközi viszonylatokban tekinthetők a
~nak, s az → emberi jogok védelmével kapcsolatos egyes nemzetközi
szerződések (→ Emberi jogok európai egyezménye, → Polgári és politikai jogok
nemzetközi egyezségokmányának I. Fakultatív → Jegyzőkönyve) lehetővé teszik,
hogy az egyén jogainak védelme érdekében nemzetközi fórumok előtt
felléphessen.

Nemzetközi jog és belső jog viszonya: a → nemzetközi jog és az egyes →

államok → jogrendszere (a nemzetközi jog szempontjából: „belső” joga) közötti
kapcsolatok szabályozása és az ezeket tárgyaló elméletek. Általában véve a
nemzetközi jog és az államok joga egymással szemben közömbös: a
nemzetközi jog nem szabályozza az egyes államok jogába tartozó kérdéseket,
amelyek viszont a nemzetközi jogi kérdéseket nem rendezik. A 19. sz. végéig,
a 20. sz. elejéig a fenti állítás igaz volt, kivételek alig akadtak, s azok is
legtöbbször a → bírói gyakorlatban kialakult → szokásjogban. Később azonban
a nemzetközi jogi szabályok egyre többször kívánták meg az államoktól, hogy
a nemzetközi jogot saját jogrendszerük részeként alkalmazzák, ezért a ~ egyre
fontosabbá vált, elsősorban az egyes államok → alkotmányának szempontjából.
A legsúlyosabb probléma az államot kötelező érvényes nemzetközi jogi
normák → jogforrási helyzete az állam belső (saját) jogában, mert (eltérő
megállapodás hiányában) a nemzetközi jog továbbra is közömbös
a nemzetközi jogi normák belső jogi helyzetével kapcsolatban. A belső jog
szempontjából a dualista (→ dualizmus) elmélet (→ Triepel, → Anzilotti)
szerint a nemzetközi jog csak akkor érvényes és alkalmazható az állam
jogában, ha azt az állami jogalkotó (→ jogalkotás) a jogrendszer jogforrásaként
kihirdette, ekkor a kihirdető jogforrás határozza meg a nemzetközi jogi norma
jogforrási helyzetét (transzformáció). Van olyan nézet is, amely szerint
egyetlen általános alkotmányos szabály elegendő minden nemzetközi jogi
norma, vagy azok egy csoportja [pl. a szokásjog, nemzetközi jog általános
szabályai (→ nemzetközi jog forrásai)] belső joggá alakítására: ilyenkor azonban
nyitott kérdés, és külön rendezést kíván a nemzetközi jogi norma jogforrási
helyzete. A másik elterjedt felfogást → monizmusnak nevezik: eszerint a
nemzetközi jog normái külön jogforrások az államok jogában, és rangban
megelőzik a belső jog normáit (de legalábbis a → törvényeket és az annál
alacsonyabb rangú jogforrásokat). A monizmus a jogrendszer egységének elvi
alapján állva úgy véli, hogy a nemzetközi normák létrejöttük pillanatában az
állam jogrendszerének részévé válnak, és automatikusan megfelelnek az állami
jogrendszer valamely forrásának (adopció). A monista irányzat egyes képviselői
(→ Kelsen, → Scelle, → Verdross) a nemzetközi jogot mint egyenrangú, sőt
esetenként magasabb rendű jogot a nemzeti (belső) jogok fölé helyezik. Eme
álláspont ellentéte szerint a belső jog élvez primátust a nemzetközi joghoz
képest (→ Jellinek, → Zorn, → Visinszkij), de ez a nézet ma alig talál
követőkre. A ~nak legnagyobb problémája az alkotmányba ütköző tartalmú
→ nemzetközi szerződések jogi helyzete: erre az esetre nagyon kevés állam
ismeri el a nemzetközi jog elsődlegességét. A dualista és monista elmélet közül
egyik sem mondható uralkodónak a gyakorlat alapján: dualista állásponton
van pl. a brit, az USA-, a német, az osztrák, az olasz alkotmány, míg a
monizmus mérsékeltebb változatait fogadja el a francia jog; erősen monista a
holland szabályozás. A magyar jogrendszer dualista.

Nemzetközi jog forrásai: a → nemzetközi jog mind az anyagi, mind pedig az

alaki értelemben vett → jogforrások, tekintetében különbözik a → belső
jogoktól. A nemzetközi jog egyik legfőbb sajátossága, hogy a nemzetközi jogi
szabályokat az → államok akaratmegegyezése hozza létre (anyagi jogforrás). Ez
az akaratmegegyezés lehet kifejezett vagy hallgatólagos. Az alaki jogforrások,
vagyis a → jogalkotási folyamat eredményeként létrejövő jogi normák
szempontjából a ~ a → nemzetközi szerződések és a → nemzetközi szokásjog. E
két jogforrás a nemzetközi jogban teljesen egyenrangú, egymást kölcsönösen
leronthatják. A ~val összefüggésben gyakran hivatkoznak a → Nemzetközi
Bíróság → Statútuma 38. cikkének 1. bekezdésében foglaltakra, amely
azonban nem a ~t sorolja fel, hanem azokat a normacsoportokat, amelyeket a
Bíróság az eléje terjesztett viták eldöntése során alkalmaz. E felsorolás említést
tesz a nemzetközi szerződésekről, a nemzetközi szokásjogról, a „művelt
nemzetek által elismert jogelvek”-ről, amelyekkel kapcsolatban megoszlik a
szakirodalom nézete, hogy ez alatt a nemzetközi jognak a szerződéses és
szokásjogi szabályaiból leszűrhető alapelvei, vagy pedig az államok belső
jogában meglevő alapelvek értendők, amelyek → analógia útján kerülhetnek
át a nemzetközi jogba. A Statútum fentebb említett szakaszában a jog
megismerésének segédeszközeként említi a → bíróságok döntéseit, valamint a
jogtudósok tanításait, amelyek azonban semmiképpen sem tekinthetők a ~nak.
Mindenképpen a ~ közé tartoznak bizonyos → nemzetközi szervezetek
határozatai (→ ENSZ Biztonsági Tanácsa, → Európai Unió), valamint egyes
esetekben az államok egyoldalú kötelezettségvállalások formájában megjelenő
egyoldalú aktusai. A nemzetközi jog szerződéses és szokásjogi szabályainak egy
része → kógens jogszabálynak minősül (→ ius cogens).

Nemzetközi jog kodi kálása: a → nemzetközi jog évszázadokon keresztül

szinte kizárólag csak → nemzetközi szokásjogi szabályokból állt, amelyeknek →
kodi kálása először jogtudósok törekvéseként jelentkezett, a 18. század végétől,
elsősorban angol és francia kezdeményezésre (→ Bentham, Grégoire abbé). Az
→ államok által történő „hivatalos” kodi kálás, vagyis a kialakult szokásjogi
anyagnak → nemzetközi szerződésben való rögzítése a 19. sz. második felében
kezdődött. A ~ának jelentős állomásai voltak az 1899-ben és 1907-ben
megtartott → hágai békekonferenciák. Az I. világháború után a → Nemzetek
Szövetsége Egyezségokmányát, valamint az → Állandó Nemzetközi Bíróság →
Statútumát eleve jelentős kodi kációs lépésnek lehet tekinteni. A Nemzetek
Szövetsége 1924-ben szakértői bizottságot hozott létre, hogy az javaslatokat
készítsen olyan nemzetközi jogi kérdések vonatkozásában, „amelyeknek közös,
megegyezés útján történő megoldása kívánatosnak és lehetségesnek látszik”.
Ennek eredményeképpen 1930-ban Hágában kodi kációs konferenciát hívtak
össze, amelyen → egyezményt dolgoztak ki különböző államok jogának →
állampolgársági kérdésekben való összeütközéséről (1930. ápr. 12-i
egyezmény). Eredménytelen volt viszont a konferencia két másik kérdéskör
tekintetében: a → parti tengerrel és az állami felelősséggel (→ nemzetközi jogi
felelősség) kapcsolatos tervezetekről nem alakult ki egyetértés. Az → Egyesült
Nemzetek Szervezetének → Alapokmánya az → ENSZ Közgyűlésének feladatává
teszi, hogy tanulmányozást kezdeményezzen és ajánlásokat tegyen abból a
célból, hogy „a nemzetközi jog fokozatos fejlődését és kodi kálását támogassa”.
E célból 1947. nov. 21-én kelt 174. (II.) sz. határozatával létrehozta a
Nemzetközi Jogi Bizottságot, tagjait (34 fő) a nemzetközi jog elismert
szakértőiként személyes minőségükben választja meg a Közgyűlés 5 évre
szólóan. Az 1990-es évek végéig a Bizottság több mint 30 témakörrel
foglalkozott, és szerződéstervezeteket dolgozott ki, amelyeket vagy nemzetközi
diplomáciai konferenciák, vagy pedig a Közgyűlés elé terjesztett. Az alábbi
fontos egyezmények elfogadása jelzi a Bizottság eredményes munkáját: az
1958. évi négy → tengerjogi egyezmény; az 1961. évi bécsi Egyezmény a →
diplomáciai kapcsolatokról, az 1963. évi bécsi Egyezmény a → konzuli
kapcsolatokról, az 1969-ben kelt Egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról,
az államok → nemzetközi szervezetekben való képviseletéről szóló 1975. évi
bécsi egyezmény. A → különleges missziók (állami küldöttségek) jogi helyzetéről
szóló egyezményt a Közgyűlés fogadta el 1969-ben. Ugyancsak a Közgyűlés
fogadta el a nemzetközileg védett személyek, közöttük a → diplomaták elleni
erőszakos cselekmények megakadályozásáról szóló egyezményt 1973-ban. A
Nemzetközi Jogi Bizottság kezdeményezésére további egyezmények jöttek
létre: az államoknak a nemzetközi szerződésekben, valamint az állami
vagyonban, adósságban és levéltárakban való utódlásával kapcsolatos 1978. és
1983. évi bécsi egyezmények (→ államutódlás), az államok és a nemzetközi
szervezetek, valamint a nemzetközi szervezetek egymással kötött szerződéseiről
szóló 1986. évi bécsi egyezmény. A fenti szerződéseken kívül számos fontos
kérdésben készített, ill. készít tervezeteket a Bizottság, így a béke és az →
emberiség elleni bűncselekmények → kódexét, a nemzetközi büntetőbíróság
statútumát, az állam és az állami vagyon mentességéről, a legnagyobb
kedvezményes elbánás szabályairól (→ legnagyobb kedvezmény elve), a →
nemzetközi folyók, nem hajózási célú hasznosításáról, a → diplomáciai futárok
és csomagok fokozottabb védelméről. 2001-ben pedig elfogadta az állam →
nemzetközi jogi felelősségével foglalkozó tervezetét. A ~ természetesen nem csak
a Nemzetközi Jogi Bizottság keretei között folyik; egyik fontos példaként lehet
megemlíteni az 1982. évi ENSZ tengerjogi egyezményt. Az ENSZ Közgyűlése
dolgozta ki és fogadta el 1966-ban a → Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmányát, valamint a → Gazdasági, szociális és kulturális jogok
nemzetközi egyezségokmányát. Fontos kodi kációs tevékenységet végeznek más
nemzetközi szervezetek is; így különösen az Európai Közösségek (→ Európai
Unió) jogegységesítő (→ jogegységesítés) törekvése, valamint az → Európa
Tanács keretében létrejött egyezmények érdemelnek gyelmet.

Nemzetközi jog szankciórendszere: a → nemzetközi jog esetében sajátosan

alakul a → szankciók, alkalmazása, s az eltér a belső jogokból ismert
szankcióktól, annak következtében, hogy a nemzetközi jogban nincs egy
önálló szankció alkalmazására rendelt szervezet. A nemzetközi jogra a szankció
alkalmazásának decentralizáltsága jellemző, elsősorban maga a jogaiban sértett
fél jogosult → önsegély formájában a jogsértővel szemben fellépni (→ retorzió,
→ represszália). Ezen túlmenően azonban a nemzetközi jogban is sor kerülhet
centralizált szankció alkalmazására, amelyre az → ENSZ Biztonsági Tanácsa
jogosult.

Nemzetközi Jogi Bizottság: → nemzetközi jog kodi kálása

Nemzetközi Jogi Egyesület (International Law Association – ILA): az egyik

legrégibb és legnagyobb múltra visszatekintő, jogászokat tömörítő nemzetközi
társaság. A ~et 1873-ban Brüsszelben hozták létre a → nemzetközi jog és a →
nemzetközi magánjog tanulmányozására és művelésére. A ~ → nem
kormányközi nemzetközi szervezetként működik, s együttműködik több →
ENSZ szakosított intézménynyel. Fennállása óta nagymértékben hozzájárult a
nemzetközi köz- és magánjog fejlesztéséhez és kodi kálásához (→ nemzetközi
jog kodi kálása), s egy-egy részterületre vonatkozóan számos → kodi kációs
tervezetet dolgozott ki.

Nemzetközi jogi felelősség: a jogi felelősség egyik változata, amely az →

államokat és a nemzetközi jog egyéb alanyait (→ nemzetközi jog alanyai)
tipikusan valamely nemzetközi → jogsértés elkövetése esetén terheli. A →
nemzetközi szervezetek ~i esetei meglehetősen ritkák – leszámítva bizonyos
anyagi → károk okozását –, s inkább az államok ~e a tipikus. A ~i →
jogviszony többnyire csak a jogsértő és a sértett állam között jön létre; bizonyos
esetekben azonban ez a jogviszony több állammal szemben keletkezik, ill.
kivételesen lehetséges mindenkivel szemben fennálló, ún. erga omnes
felelősségi jogviszony is, ilyet hoz létre pl. az → agresszió. Az állam ~ét
szerveinek cselekményei vagy mulasztása alapozzák meg; az állam ~gel tartozik
törvényhozó (→ jogalkotás), → közigazgatási, → bírói szerveinek, bármilyen
funkcionáriusának, hadserege vagy → rendőrsége egyszerű tagjainak hivatalos
tényei miatt; nem felelős ezzel szemben a területén élő magánszemélyek
jogsértő cselekményei miatt, ill. hivatalnokainak magánminőségükben kifejtett
tevékenységéért. A nemzetközi jogsértés legsúlyosabb formáit – nem egészen
szabatos kifejezéssel – nemzetközi bűntetteknek nevezik, míg az összes többi
jogsértés az ún. nemzetközi deliktum (→ nemzetközi bűncselekmények).
Mindezek nem csak egy állammal szemben, hanem idegen állampolgárok (→
állampolgárság) sérelmére is elkövethetők, de ebből csak akkor származik ~, ha
a sértett állampolgárt saját állama → diplomáciai védelemben részesíti. A ~
bekövetkezéséhez általában nem szükséges az állam vagy szerveinek vétkessége,
az állam felelős szerveinek → ultra vires cselekményei miatt is, azaz olyan
jogsértésekért is, amelyeket az állam nevében eljáró szervek a rájuk nézve
kötelező belső jogi → jogszabályok megszegésével, azaz → hatáskörük jogtalan
túllépésével követtek el. Kivételesen jogsértés nélkül is létrejöhet a ~, éspedig
megengedett tevékenységből származó anyagi károk miatt, ill. ha az állam →
nemzetközi szerződésben jogilag nem tiltott, de fokozottan veszélyes
tevékenységből származó károk miatt ilyen természetű kötelezettséget vállal; ez
utóbbit fokozott felelősségnek nevezik. Ilyen veszélyes tevékenység az
űrkutatás, az atomenergia békés felhasználása [atomerőművek és
atomenergiával működő hajók üzemeltetése (→ nukleáris károkért való
felelősség)] és az olajszállító tankhajók által okozott környezetszennyezés.
Ezekben az esetekben a → kártérítés követeléséhez elégséges az okozati
összefüggés bizonyítása az elszenvedett kár és a veszélyes tevékenység között.
A ~et bizonyos körülmények enyhíthetik vagy teljesen ki is zárhatják. Kizárja a
felelősséget a jogos védelem, ha jogsértő cselekménnyel szembeni
ellenintézkedésről, azaz → szankció alkalmazásáról van szó, valamint ha
hiányzik az okozati összefüggés a panaszolt cselekmény és a kár között, ez a
helyzet vis maior (→ erőhatalom) esetében, vagy előre nem látható véletlen
esemény bekövetkezésekor. Enyhíti a ~et a sértett beleegyezése, a → végszükség;
az okozott kár megtérítésére azonban ilyenkor is sor kerülhet. A ~ jogi
következményei: a jogsértő köteles a jogsértés abbahagyására, a sérelem →
jóvátételére és elégtétel adására; ezek elmulasztása esetén az elkövető állammal
szemben nemzetközi jogi szankciók (→ nemzetközi jog szankciórendszere)
alkalmazhatók. A ~re vonatkozó – egyelőre nem kötelező, de szokásjogon
alapuló – szabályaival a Nemzetközi Jogi Bizottság 2001-es tervezete
foglalkozik. Eszerint az állam minden nemzetközi jogsértő magatartása az
adott állam ~, t vonja maga után.

Nemzetközi jogi opció: az a lehetőség, hogy az egyén szabadon választhat két

→ állam → állampolgársága között. Erre rendszerint akkor kerülhet sor, ha az
→ államterület egy részét egy másik államhoz csatolják; ilyenkor a
területváltozásról intézkedő szerződés megengedheti a ~t. A ~ jogát rendszerint
az átcsatolással kisebbségi helyzetbe kerülők számára szokták biztosítani, s az e
joggal élők az esetek többségében kötelesek a választott állampolgárság szerinti
államba átköltözködni. Magyar viszonylatban ilyen költözési kötelezettséget írt
elő a → trianoni békeszerződés, amely az Ausztriához, Csehszlovákiához,
Romániához vagy a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolt területen
illetőséggel rendelkezőknek biztosította a ~ jogát. → optáns perek

Nemzetközi jogi szankciók: → nemzetközi jog szankciórendszere

Nemzetközi jogi szolgalom: a → polgári jogból ismeretes → telki szolgalom

mintájára alakult ki a → nemzetközi jogban, és az → állam → területi
felségjogának egy másik állam javára történő korlátozását jelenti. Ez a
korlátozás vagy abban áll, hogy a kötelezett állam nem tehet valamit (negatív
szolgalom), vagy valaminek a tűrésére van kötelezve (pozitív szolgalom). Az
előbbire gyakorlati példa az → államterület egy részének demilitarizálása [ilyen
tilalmat írt elő Németország számára a versailles-i → békeszerződés (→
demilitarizált övezet)]. A pozitív szolgalom a gyakorlatban többnyire átjárási
lehetőséget jelent a kedvezményezett állam számára az idegen állam területén,
így a → trianoni békeszerződés óta Ausztria mind a mai napig átjárási
szolgalmat gyakorol Sopron környékén, azaz az osztrák vasút egy szakaszon
átszeli a magyar államterületet. → nemzetközi szomszédjog
Nemzetközi jogsegély: azt a nemzetközi együttműködésen alapuló támogatást
jelenti, amelyet az egyik → állam → bíróságának a másik állam → hatóságai
vagy bíróságai nyújtanak. A ~ alkalmazására akkor kerül sor, ha → polgári
perben, → peren kívüli eljárás során vagy → büntetőügyben, ill. →
közigazgatási → hatóságok előtt folyó ügyben külföldön lefolytatandó
hivatalos eljárás szükségessége merül fel. A ~ kapcsán alkalmazott intézkedések
a következők lehetnek: → tanúk és → szakértők meghallgatása, → eskü vagy
fogadalom tétele, → okiratok előterjesztése, hivatali tájékoztatások,
szemrevételezés, határozatok és → idézések kézbesítése. A leginkább szokásos ~
aktus a → kiadatás a → büntetőjog területén. A ~ formai sajátossága, hogy e
cselekmények foganatosítására [pl. bizonyíték felvétele (→ bizonyítás), iratok
kikézbesítése] csak az adott állam konzuli képviseletén (→ konzuli kapcsolatok),
diplomáciai vagy erre a feladatra kijelölt képviselőin (→ diplomáciai képviselet)
keresztül kerülhet sor. A ~ teljesítésére irányuló → nemzetközi jogi
kötelezettségvállalás → nemzetközi szerződésen, ún. ~→ egyezményen alapul.
Amennyiben az adott államok között ilyen nincs hatályban, úgy a ~ biztosítása
az ügyben megkeresett állam belső → jogszabályai szerint történik. Ez
rendszerint attól is függ, hogy az adott országok között fennáll-e a ~ terén a →
viszonosság. A ~ megadásának megtagadására jobbára akkor kerül sor, ha ez az
adott állam nemzeti jogrendjét (ordre public, → közrend) alapvetően sértené,
ill. bizonyos → bűncselekmények esetében.

Nemzetközi kapcsolatok: többféle értelemben használatos terminus.

Jelentheti az → államok közötti hivatalos kapcsolatok összességét, vagy egy
államnak más államokkal fenntartott kapcsolatait. Ebben az értelemben a ~
csak az államok által fenntartott vagy legalábbis szabályozott kapcsolatokat
tekinti nemzetközinek. Tágabb értelemben a ~ terminuson mindenfajta →
államhatárt (akár szimbolikusan) átlépő társadalmi kapcsolat vagy →
jogviszony értendő; így a ~ körébe sorolható pl. egy nemzetközi sportverseny, s
idetartozik általában minden, magánszemélyek vagy nem állami (közhatalmat
gyakorló) → jogi személyek közötti, államhatárokon átlépő (vagy attól
független) társadalmi viszony.

Nemzetközi Katonai Törvényszék (nürnbergi): az 1946. jún. 28-i londoni →

egyezmény (→ háborús bűncselekmények és bűnösök) alapján felállított első olyan
nemzetközi bírói fórum (→ nemzetközi bíróságok), amely a → nemzetközi jog
rendelkezéseinek megsértésével elkövetett → bűncselekmények tettesei felett
ítélkezett. A londoni megegyezéssel elfogadott Szabályzat rögzítette a
felállítandó bíróság szervezetét, → hatáskörét és eljárásnak rendjét. A szerződő
→ államok, az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió →
kormányainak mindegyike egy közvádlót jelölt ki a bűncselekmények és
tetteseik kinyomozására, valamint a → vádirat elkészítésére. A ~ ezeknek az
államoknak egy-egy bírájából és helyetteséből állt, s a bírák maguk közül
jelölték ki az elnököt. Az → anyagi jog tekintetében a Szabályzat nem
állapított meg új normákat, hanem rendszerbe foglalta a vonatkozó
egyezményeket (→ hadijog) és a → nemzetközi szokásjogi szabályokat (→
emberiség elleni bűncselekmények, → nemzetközi bűncselekmények). A ~ 1946.
okt. 18-án kezdte meg eljárását 24 háborús főbűnös német katonai és politikai
vezető ellen. A ~ 12 vádlottat halálra (→ halálbüntetés), hármat → életfogytig
tartó szabadságvesztésre ítélt, a többit 10-20 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, 3
vádlottat felmentettek; l vádlott az eljárás alatt a börtönben öngyilkos lett. Az
→ ítélet bűnösnek mondta ki továbbá a német nemzetiszocialista → párt
vezető testületét, a politikai → rendőrséget (Gestapo), a pártvédő osztagok (SS)
biztonsági szolgálatát és tagjainak egyéb csoportjait. A japán háborús
főbűnösök felett a tokiói ~ ítélkezett, s 7 vádlottat halálra, 16 vádlottat
életfogytiglani fegyházra ítélt.

Nemzetközi környezetvédelmi jog: a → nemzetközi jog viszonylag új területe,

amelynek fejlődése az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) első
környezetvédelmi világkonferenciájához (Stockholm, 1972. júni. 5–16. →
Stockholmi környezetvédelmi deklaráció) kapcsolódik. A ~ kifejezés használata e
konferencia óta vált elterjedtté, noha egyes környezetvédelmi tárgyú →
nemzetközi szerződések már jóval ezt megelőzően létrejöttek, így pl. 1885-ben
nemzetközi szerződést kötöttek a rajnai lazacok védelméről, a 20. sz. első
felében a mezőgazdaságra hasznos madarak védelméről (1902), az afrikai
(1933), ill. az amerikai óra és fauna védelméről (1940), később a bálnák
védelméről (1946), a tengerek olajszennyezésének megelőzéséről (1954 és
1973). A ~ részben kétoldalú, ill. → multilaterális szerződésekből, részben →
nemzetközi szokásjogi szabályokból, ill. ún. → soft law-ból (→ Agenda 21),
vagyis jogilag nem kötelező különféle deklarációkból, → nyilatkozatokból stb.
áll. A ~ az alábbi területeket öleli fel: a → nemzetközi folyók vízminőségének
védelme, a tengerek és a tenger élővilágának megőrzése és védelme (→
tengerjog); a veszélyes anyagok kereskedelmének, szállításának és elhelyezésének
nemzetközi ellenőrzése (→ bázeli egyezmény); a légtér és a világűr védelme (→
nagy távolságokra ható légszennyezési egyezmény, → ENSZ Éghajlatváltozási
keretegyezménye, → ózonréteg egyezmény); az állat- és növényvilág védelme (→
állatvédelem, → biológiai sokféleség egyezmény); környezetszennyezés elleni
nemzetközi küzdelem (→ luganói egyezmény) stb. A 20. sz. utolsó harmadában
a ~ kodi kálása (→ nemzetközi jog kodi kálása) terén igen jelentős előrelépések
történtek, ezenkívül számos regionális és univerzális → nemzetközi szervezet
foglalkozik a ~ előmozdításával. 1992 után a ~ban központi szerepet kap a →
fenntartható fejlődés fogalma, mely a ~ minden egyes részterületén
alapkövetelménnyé vált. → ENSZ Környezetvédelmi Programja, → Riói
deklaráció

Nemzetközi közjavak: → emberiség közös öröksége

Nemzetközileg védett személy elleni erőszak: → bűntett → sértettje a

belföldön tartózkodó nemzetközileg védett személy, azaz olyan külföldi
hivatalos személy, aki a rá vonatkozó → nemzetközi szerződés alapján
diplomáciai (→ diplomáciai kiváltságok és mentességek) vagy → nemzetközi
jogon alapuló egyéb mentességet élvez. A ~ bántalmazással, a → személyi
szabadságától megfosztással, valamint a személy, ill. személyi szabadság (→
szabadsághoz és biztonsághoz való jog) valósítható meg. Az utóbbi két →
elkövetési magatartásnak a → Büntető Törvénykönyv által kiemelt módja a
hivatalos helyiség, magánlakás (→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés
tiszteletben tartásához való jog) vagy szállítási eszköz elleni támadás. A Büntető
Törvénykönyv enyhébben, de büntetni rendeli az előbbiekben meghatározott
cselekmény elkövetésével való → fenyegetést is.

Nemzetközi magánjog: a magánjog (→ polgári jog, → családi jog, →

kereskedelmi jog, → munkajog) → anyagi jogi szabályainak nemzetközi →
jogviszonyokra történő alkalmazásánál keletkező összeütközéseket (→
kollíziókat) feloldó normákat összefoglaló → jogág. A magánjogi → jogalanyok
(→ természetes személyek és → jogi személyek) közötti nemzetközi viszonyokra
– ugyanúgy, mint a kizárólag belföldiek közötti kapcsolatokra – az → állam
belső joga irányadó. Minden állam szuverén módon (más államoktól
függetlenül) szabályozza jogalanyai kapcsolatait, s e szabályok – sok esetben
évszázados tradíciókat is tükrözve – egymástól különböznek. A ~
(hagyományos, szűkebb értelemben) azokat a → jogszabályokat foglalja
magába, amelyek feleletet adnak arra, hogy valamely polgári jogi jogviszonyra
két vagy több állam jogának összeütközése esetén melyik állam polgári jogát
kell alkalmazni. Az egyes államok ~i szabályai sem azonosak; ezért az államok
az anyagi jogszabályok (→ nemzetközi szerződésekben történő) egységesítésével
(→ jogegységesítés) törekszenek a jogszabály-összeütközések elkerülésére vagy
legalábbis csökkentésére, ezt nevezik → egyezményes ~nak. Az azonos szöveg
ugyan az egyes országok gyakorlatában eltérő értelmezést kaphat, az
egyezményes ~ mégis lényegesen hozzájárul a kollíziók kiküszöböléséhez.

Nemzetközi Menekültügyi Szervezet: → ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organisation for Migration –

IMO): 1951-ben az Európából való kivándorlás technikai előmozdítására
létrehozott nem politikai, humanitárius célú → nemzetközi szervezet (→
alapokmánya kihirdetve 2000/5. sz. alatt, → nemzetközi szerződés a
belügy→minisztertől). A ~ tanácsadással, úti okmányok beszerzésével, a
szükséges orvosi vizsgálatok és az utazás megszervezésével, lebonyolításával és –
alkalmanként – nanszírozásával elősegíti mind a tervezett ki- és bevándorlást,
mind a → menekültek és más rászorulók továbbtelepülését az első menedéket
nyújtó országból a végleges befogadó országba, ill. hazatérésüket hazájukba. A
~ megalakulása óta több mint 5 millió menekültnek mintegy 125 → államban
való letelepedését segítette. Speciális programok szolgálják a képzett munkaerő
fejlődő országokba vándorlásának előmozdítását, ill. az onnan származó, de a
fejlett országokban dolgozó szakemberek hazatérésének segítését. A ~ döntéseit
a tagállamokból formált Tanács hozza, végrehajtásukról a 33 tagállami
képviselőből álló Végrehajtó Bizottság, a 72 területi iroda segítségével
gondoskodik. Székhelye: Genf.

Nemzetközi munkaügyi egyezmények: → Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization –

ILO): az egyik legfontosabb → ENSZ szakosított intézmény. 1919-ben, az I.
világháborút követő békekonferencián létesült mint autonóm szervezet,
amelynek munkája a → Nemzetek Szövetségének, tevékenységéhez
kapcsolódott. A két világháború között megszakítás nélkül működött. Az
1944. máj. 10-én Philadelphiában megtartott Egyetemes Értekezleten
elfogadott → nyilatkozat tartalmazza a ~ célkitűzéseinek új szövegezését, amely
„Philadelphiai Nyilatkozat” néven a ~ alkotmányának (→ alapokmány)
függelékét képezi. Székhelye: Genf. A ~ hivatalos célkitűzése a
munkafeltételeknek az egész világon való megjavítása, és az életszínvonal
általános emelése. A ~ felépítésének jellegzetessége abban áll, hogy szerveiben
az egyes → államok → kormányküldöttei mellett a kérdéses állam →
munkavállalóinak és → munkaadóinak küldöttei is részt vesznek. Ezt a
sajátosságot nevezik a ~ „háromrészes felépítésének”. A munkavállalói és
munkáltatói küldötteket a „legreprezentatívabb” (azaz a legnagyobb
taglétszámmal rendelkező) munkavállalói és munkáltatói szervezetekkel
egyetértésben a kormányok jelölik ki. A ~ három főszerve: 1. Az Egyetemes
Munkaügyi Értekezlet, amelyre a tagországok 4 tagú delegációt küldenek: 2
kormány-, l munkavállalói és 1 munkáltatói küldöttet. E legfőbb szerv fogadja
el évi ülésein a nemzetközi munkaügyi → egyezményeket és ajánlásokat. 2. Az
Igazgatótanács a ~ végrehajtó szerve. 56 tagból áll, akik közül 28 fő a
kormányokat, 14 küldött a munkavállalókat, 14 személy a munkáltatókat
képviseli. A kormányképviselők közül 10-et a fő ipari hatalmak jelölnek, a
többit három évre választják. 3. Az állandó titkárság feladatát a Nemzetközi
Munkaügyi Hivatal látja el. A ~ ezenfelül számos állandó és ideiglenes jellegű
kisegítő szervvel is rendelkezik. A ~ több mint 150 egyezményt és ajánlást
fogadott el a munkaügyi törvényhozás legkülönfélébb kérdéseinek
szabályozására. Magyarország a → trianoni békeszerződés hatálybalépésével
egyidejűleg vált a ~ tagjává [a békeszerződés XIII. része tartalmazta a ~ akkori
alkotmányát (becikkelyezve: 1921. évi XXXIII. tc.)]. A hidegháborús években
Magyarország nem vett részt a ~ munkájában.

Nemzetközi Pénzügyi Társaság: → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation

Organization – ICAO): → ENSZ szakosított intézmény, létrehozásáról az 1944.
nov. 1. és dec. 7. között Chicagóban ülésezett nemzetközi értekezleten
született döntés, amely konferenciát azzal a céllal hívták össze, hogy a II.
világháborút követően általános megállapodás szintjén rendezzék a polgári légi
közlekedés alapkérdéseit (→ légi jog). A konferencia eredményeként
megszületett az → Egyezmény a nemzetközi polgári repülésről, amely egyúttal
a ~ Alapszabályát is rögzíti (kihirdetve: 1971. évi 25. tvr.). A ~ céljaihoz
tartozik: a nemzetközi polgári légi közlekedés biztonságos és tervszerű
fejlesztésének előmozdítása; a korszerű légi járművek tervezésének és
üzemeltetésének ösztönzése; repülőterekre, repülési berendezésekre, légi
útvonalak meghatározására, személyzeti követelményekre, felségjelekre,
repülés során alkalmazott kommunikációra vonatkozó egységes szabályok és
szabványok kidolgozása és világméretű alkalmazásuk szorgalmazása. Az egyes
→ államok közötti kétoldalú légügyi egyezmények a ~ által ajánlott
mintaszerződéseken alapulnak. Magyarország is számos ilyen bilaterális légügyi
megállapodást kötött. Szervezete: valamennyi részes tagállam képviselőiből álló
Közgyűlés, végrehajtó funkciókat ellátó, évente háromszor ülésező 33 tagú
Tanács, ill. az adminisztratív feladatokat végző Titkárság. Székhelye: Montreal.
Magyarország 1970 óta tagja a szervezetnek. → légitér jogi helyzete

Nemzetközi szervezet: az → államközi kapcsolatok fejlődése során mind

gyakrabban merültek fel olyan kérdések, amelyeknek tisztázása nem
történhetett meg két állam megegyezése alapján, mivel a kérdések
megoldásában államok egész sora volt érdekelt. Az államok egymás közötti
kétoldalú → tárgyalásai és azok eredményeinek összeegyeztetése nehézkes
eljárásnak bizonyult, ezért már a legrégibb időkben is előfordult, hogy
nagyobb jelentőségű esemény megvitatása céljából összejöttek az uralkodók
(→ monarcha), ill. küldötteik, hogy együttes megbeszélésen döntsék el a
kérdéseket és határozzák meg követendő magatartásukat. A görög → poliszok
már rendszeres összejöveteleken vitatták meg ügyeiket. A középkor
uralkodóinak kapcsolataiban a zsinatoknak volt nagy jelentőségük, amelyeken
egyházi és világi hatalmasságok a keresztény világot érintő vallási és politikai
kérdésekben döntöttek. A 19. században kiemelkedő jelentőségű nemzetközi
értekezletek (konferenciák, kongresszusok) összehívására került sor. Ilyen volt
pl. az 1815. évi bécsi kongresszus. A nemzetközi értekezletek tehát igen
alkalmasak voltak arra, hogy megkönnyítsék a megállapodást olyan
kérdésekben, amelyekben több állam volt érdekelt. Az államok intenzívebb,
sokoldalú kapcsolatai azonban szükségessé tették, hogy az együttműködés
bizonyos területeken szervezett, állandó jellegű keretek között menjen végbe.
Ebből a célból jöttek létre – az érdekelt államok megállapodása alapján – a ~ek
elődei, az ún. igazgatási uniók. Az államok által létrehozott ~ mellett léteznek
ún. → nem kormányközi nemzetközi szervezetek is. A ~eket → nemzetközi
szerződéssel, alapító okirattal (→ alapokmánnyal) hozzák létre. A ~eknek
állandó struktúrájuk van: a valamennyi tagállamot magába foglaló közgyűlés,
a szűkebb körű végrehajtó szerv, az állandó titkárság stb. A ~ jogi helyzetére
vonatkozóan nincs valamennyi szervezetre nézve érvényes szabály;
a tagállamok a ~et az alapító okiratban felruházhatják korlátozott, ún.
származékos nemzetközi jogalanyisággal (→ nemzetközi jog alanyai).
Ismeretesek univerzális (egyetemes), regionális vagy partikuláris ~ek. Az
univerzális jellegű ~ek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy tömörítsék a világ
valamennyi államát, ilyen pl. az → Egyesült Nemzetek Szervezete. A regionális
~ek esetében a tagállamok száma a földrajzi keretnek megfelelően eleve
korlátozott, így pl. az → Európai Unió, az → Amerikai Államok Szervezete, az
→ Afrikai Unió . A partikuláris ~eknél nem a földrajzi összetartozás, hanem a
követendő célok, elvek egysége határozza meg az államok részvételi
lehetőségét. A ~ek lehetnek általános politikai → hatáskörű vagy
meghatározott szakfeladatokat végző ~ek. Az előbbiekhez tartozik az ENSZ,
de az említett regionális ~ek is. Az utóbbi kategóriába sorolhatók a különböző
szakmai jellegű szervezetek, mint az → ENSZ szakosított intézményei, de egyéb,
az ún. ENSZ-családon kívüli szervezetek is, ilyen pl. a Nemzetközi Súly- és
Mértékügyi Hivatal.

Nemzetközi szerződés(ek): a → nemzetközi jog alanyai között létrejött olyan

megállapodások, amelyek nemzetközi jogok és kötelezettségek
létrehozására, módosítására vagy megszüntetésére irányulnak. E meghatározás
fogalmi elemei: a) a ~ a nemzetközi jogalanyok között jönnek létre. Nemcsak
az → államok egymás közötti szerződései, de más nemzetközi jogalanyok (→
nemzetközi szervezet) részvételével létrejött megállapodások is ~. A legtöbb ~
azonban az államok között jön létre; b) a ~ nemzetközi megállapodást hoznak
létre a nemzetközi jogalanyok között: egymás irányában kölcsönösen jogokat
biztosítanak és kötelezettségeket vállalnak; c) a nemzetközi jogalanyok
megegyezése nemzetközi jellegű jogok és kötelezettségek létrehozására,
módosítására vagy megszüntetésére irányul. Ugyanis nem minden, a
nemzetközi jogalanyok között létrejövő megállapodás ~. A mai → nemzetközi
jog legfontosabb forrása a ~ (→ nemzetközi jog forrásai). A ~ nem mindig
jelennek meg ezen a néven, s különböző elnevezések (→ egyezmény, →
jegyzőkönyv, → konkordátum, → megállapodás stb.) használatosak.
Elnevezésüktől függetlenül valamennyi ~. A nemzetközi gyakorlatban
szabályok alakultak ki a ~ megkötésének módjára, hatálybalépésének és
érvényességének feltételeire, a ~ értelmezésére, alkalmazására, módosítására és
megszüntetésére vonatkozóan. Ezeket a szabályokat gyűjtőnévvel a ~ jogának
nevezik. Az így kialakult szabályokat kodi kálta (→ nemzetközi jog
kodi kálása) és fejlesztette tovább a Bécsben, 1969. máj. 23-án kelt Egyezmény
a ~ek jogáról (kihirdetve: 1987. évi 12. tvr.). Az 1969-es bécsi egyezmény
az államok közötti ~re vonatkozik. A nemzetközi szervezetek egymás közti
~eiről, valamint a nemzetközi szervezetek és államok között létrejött ~ jogát az
1986. márc. 21-én Bécsben aláírt egyezmény rögzíti. A ~ különböző
szempontok szerint osztályozhatók. A szerződések tárgya szerint léteznek
politikai, gazdasági, kulturális, közlekedési stb. ~. A jogi jelleg szerint vannak
→ jogforrás jellegű és ügyintéző ~. Az előbbiek általános jellegű, absztrakt
normákat állítanak fel, azaz a jövőben felmerülő számtalan tényállásra nézve
írnak elő azonos magatartást. Az ügyintéző szerződések konkrét eseteket
rendeznek, és a → teljesítéssel hatályukat vesztik. A legnagyobb jelentőségű a
szerződő felek száma szerinti osztályozás. Különbség van ugyanis a kétoldalú
(bilaterális) és a többoldalú (→ multilaterális) szerződések megkötésének módja
között. A többoldalú ~ lehetnek univerzális, generális és partikuláris
szerződések. Az univerzális szerződésnek valamennyi állam, a generális
szerződésnek az államok túlnyomó többsége, a partikuláris szerződésnek előre
meghatározott számú állam részese. Azokat a partikuláris szerződéseket,
amelyek földrajzilag összetartozó régió államainak egymás közötti kapcsolatait
szabályozzák, regionális szerződésnek nevezik. Ahhoz képest, hogy a ~ a
fentiek közül melyik kategóriába tartoznak, nyílt és zárt szerződések között
tehető különbség. A nyílt ~ lehetővé teszik a szerződés megkötésében eredetileg
részt nem vevő államok számára az utólagos csatlakozást, a zárt ~ csak az
eredeti szerződő államok hozzájárulásával adnak erre lehetőséget.

Nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása: → bűncselekmény,

amelyet az követ el, aki hadműveleti vagy megszállt területen az ellenséggel,
polgári személlyel vagy hadifogollyal szemben bizonyos → nemzetközi
szerződések által → tiltott fegyvert vagy harci eszközt (fojtó, mérges gázok,
bakteriológiai eszközök, vegyi fegyverek, gyalogsági aknák stb.) alkalmaz, vagy
alkalmaztat. A cselekmény → előkészülete is büntetendő. → nemzetközi
szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés
Nemzetközi szerződések beiktatása: az I. világháború után a titkos →
diplomácia kiküszöbölése végett a → Nemzetek Szövetségének
Egyezségokmányában kimondták, hogy a Szövetség minden tagja köteles az
ezután kötendő minden → nemzetközi szerződését a Nemzetek Szövetsége
Titkárságánál beiktatni, és a Titkárság a szerződéseket közzéteszi. A be nem
iktatott szerződéseknek nem volt kötelező erejük. Ez a szabály a gyakorlatban
nem vált be, mivel a beiktatás elmulasztásához túlságosan szigorú →
szankciókat fűztek. Az ENSZ → Alapokmányának (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) létrehozói bizonyos mértékben változtattak a korábbi szabályon: az
Alapokmány szintén előírja a ~nak kötelezettségét, azonban lényegesen
enyhébben szankcionálja a beiktatás elmulasztását, amikor úgy rendelkezik,
hogy a be nem iktatott szerződésekre az ENSZ egyetlen szerve, így pl.
valamely jogvitában a → Nemzetközi Bíróság előtt, nem hivatkozhatnak. Az →
ENSZ főtitkára a világszervezetnél beiktatott szerződésekről nyilvántartást
vezet, és a szerződéseket a United Nations Treaty Series-ben közzéteszi.

Nemzetközi szerződések jóváhagyása: → nemzetközi szerződések megkötése

Nemzetközi szerződések lajstromozása: → nemzetközi szerződések beiktatása

Nemzetközi szerződések megkötése: a → nemzetközi jog alanyai (→ államok,

→ nemzetközi szervezetek) által létrehozott ~re nézve kialakultak bizonyos
szabályok, amelyek némileg eltérnek egymástól, attól függően, hogy kétoldalú
vagy → multilaterális szerződésről van-e szó. Mindkét szerződésfajta esetén a
~ének első szakasza a felek erre meghatalmazott képviselőinek → tárgyalása a
szerződés kidolgozása végett. A Bécsben 1969. máj. 23-án aláírt → Egyezmény
a → nemzetközi szerződések jogáról (kihirdetve: 1987. évi 12. tvr.) úgy
rendelkezik, hogy külön meghatalmazás nélkül jogosult ~ével kapcsolatos
tárgyalásokra és szerződések aláírására az → államfő, a → kormányfő és a
külügy → miniszter; a fogadó → állammal tárgyalások folytatására a →
diplomáciai képviseletvezetők is jogosultak. A tárgyalások befejeztével a
kidolgozott szerződésszöveget az államok képviselői kézjegyükkel látják el
(hitelesítés, ún. → parafálás); a parafáit szöveg még nem kötelező. Ezt
követően általában ünnepélyes keretek között kerül sor a szerződés aláírására,
amelyhez – kivéve az államfőt, a kormányfőt és a külügyminisztert – az állam
részéről külön felhatalmazás szükséges. A kétoldalú szerződéseket a felek
általában egyidejűleg írják alá, multilaterális szerződéseknél az aláírás
legtöbbször meghatározott → határidőn belül lehetséges. Az aláírás után
számos szerződés hatályba lép. A fontosabb nemzetközi szerződések esetében
azonban a felek kikötik, hogy az aláírással még nem lép életbe,
s hatálybalépéséhez szükséges a szerződés megerősítése, → rati kálása is. A
megerősítés után a megerősítést tanúsító okmányokat kétoldalú szerződések
esetében kicserélik, multilaterális szerződéseknél pedig azokat megküldik a
szerződés → letéteményesének. Bizonyos nemzetközi szerződések csak
meghatározott számú állam részéről való rati kálás után lépnek hatályba.
Újabb időkben kialakult a nemzetközi szerződések jóváhagyásának gyakorlata,
amikor a fentebb leírt hosszadalmas eljárás helyett a szerződő felek egyetlen
aktussal jóváhagyják a szerződést, s ez jelenti a szerződés végleges elfogadását.
Ez rendszerint kétoldalú szerződések esetében történik; a jóváhagyást a felek
jegyzékben (→ diplomáciai jegyzék) közlik egymással. Az 1969. évi bécsi
egyezmény az államok által kötött nemzetközi szerződésekre vonatkozik
(kihirdetve: 1987. évi 12. tvr.), a nemzetközi szervezetek részvételével kötött
nemzetközi szerződések jogáról az 1986-ban szintén Bécsben aláírt
nemzetközi egyezmény rendelkezik.

Nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartás: → fenntartás

Nemzetközi szokás: az → államoknak bizonyos tárgyban követett gyakorlata,

amelyben nem jut még kifejezésre az a jogi meggyőződés (→ opinio iuris),
hogy annak folytatása a kérdéses államra nézve kötelezővé vált. → nemzetközi
szokásjog

Nemzetközi szokásjog: a → nemzetközi szerződések mellett a → nemzetközi jog

legfontosabb forrása (→ nemzetközi jog forrásai). Alapja, akárcsak a nemzetközi
szerződés esetében, az → államok akaratmegegyezése, amely bizonyos
hosszabb-rövidebb időn át követett gyakorlatukban jut kifejezésre (→
nemzetközi szokás); ha ehhez a gyakorlathoz már az a meggyőződés is társul,
hogy e gyakorlat folytatása az érdekelt államokra kötelező (→ opinio iuris) a
szóban forgó gyakorlatból ~i szabály alakul ki. A múltban így keletkezett az
univerzális nemzetközi jog legtöbb szabálya (pl. a → diplomáciai kiváltságok és
mentességek). A ~i szabály területi hatálya attól függ, hogy annak kialakításában
– akár hallgatólagosan – mely államok vettek részt. Nincs meghatározva, hogy
mennyi idő után és hányszor követett gyakorlat után jön létre ~i szabály;
elvileg akár egyszeri gyakorlat is keletkeztethet ~ot. A nemzetközi szerződés és
a ~ normáinak kötelező ereje azonos. Ez azt jelenti, hogy egy későbbi ~i
szabály hatályon kívül helyezhet egy korábbi szerződést, és fordítva, egy utóbb
létrejött szerződéssel egy korábban kialakult ~i norma hatályát veszti. A
nemzetközi szerződés szerepének növekedésével napjainkban csak kivételesen
fordul elő olyan eset, amikor valamely új ~i szabály helyez hatályon kívül egy
korábbi nemzetközi szerződésben foglalt rendelkezést. Korunkban sem
tekinthető azonban kizártnak univerzális ~i normák keletkezése. Pl. ilyen a →
kontinentális talapzat nemzetközi jogi intézményének létrejötte a II.
világháború után. A ~ szerepének csökkenése természetesen nem érinti a
múltban kialakult és valamennyi állam érdekeinek megfelelő ~ érvényét. Egyre
nagyobb jelentősége van ugyanakkor annak a törekvésnek, amely a ~ szerződés
formájában való írásba foglalására irányul, a → nemzetközi jog kodi kálása és
fokozatos fejlesztése célkitűzésének megvalósítása keretében.

Nemzetközi szolgalom: → nemzetközi jogi szolgalom

Nemzetközi szomszédjog: szomszédos → államok között az → államterületek

zikai összefüggéséből keletkező kapcsolatok problémáinak megoldására
létrehozott → nemzetközi jogi intézmény, amelyet a → területi felségjog
nemzetközi jogi korlátozásai közé sorolnak. Az → államhatár ugyan pontosan
meghatározza a területi felségjog gyakorlásának térbeli terjedelmét, de nem
zárhatja ki a határon átjutó hatásokat, a határtérségek esetleges egymásra
utaltságát, általában a ~i viszonyokat (→ nemzetközi jogi szolgalom). Az egyik
álláspont a ~ot azonosítja az államterület mértéktartó felhasználásának
követelményével, a ~nak a szomszédos állam területén kárt okozó magatartásra
(vízhasználat, zajártalom) vonatkozó tilalmával [sic utere tuo ut alienum non
laedas (lat.), vagyis „úgy használd a sajátodat, hogy másét ne károsítsd”
maxima]. A másik felfogás idesorolja a szomszédos államok együttműködését
szabályozó → nemzetközi szerződéseket (az államhatár rendjéről, a határmenti
térségek együttműködéséről stb. szóló → egyezmények).

Nemzetközi szorosok: a tengereket vagy tengerrészeket összekötő természetes

vízi utak. A szorosokat a → nemzetközi jog akkor minősíti nemzetközinek, ha
a nemzetközi hajózás vízi útként használja. Státusa alapulhat a nemzetközi jog
általános szabályain vagy az adott szorosra vonatkozó → nemzetközi
szerződésen. A → parti tengerről és → csatlakozó övezetről szóló, Genfben
1958. ápr. 29-én kelt → egyezményből (kihirdetve: 1964. évi 31. tvr.) az
következik, hogy a parti tenger kétszeres szélességét meghaladó ~ középső sávja
→ nyílt tenger, egyébként a parti tenger része, azaz a → békés áthaladás fel nem
függeszthető joga korlátozza a parti állam → szuverenitását. A Montego Bay-
ban 1982. dec. 10-én aláírt ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) →
tengerjogi egyezmény (amely 12 tengeri mérföldben állapította meg a parti
tenger kiterjedését) a nemzetközi hajózást szolgáló tengerszorosokat kivette a
parti tenger rezsimjéből, és minden hajó és repülőgép számára biztosítja az
akadálytalan áthaladás jogát. A parti állam azonban jogosult – többek között –
hajózási, biztonsági és környezetvédelmi szabályok megállapítására, továbbá
hajózási útvonal kijelölésére. Az egyes ~ra vonatkozó nemzetközi szerződések
közül különösen fontos a Fekete- és a Földközi-tengert összekötő →
Boszporusz és Dardanellák használatát szabályozó szerződés. A 14,6 km hosszú
Gibraltári-szorosról angol–francia (1904. ápr. 8.) és a Marokkóval kapcsolatos
francia–spanyol (1912. nov. 27.) szerződés szól, amelyet a Spartel-foki
világítótoronyról szóló → jegyzőkönyv (1958) egészít ki; ezek az okmányok
biztosítják a Gibraltári-szorosban a szabad hajózást, megtiltva egyben a szoros
partjainál erődítmények létesítését. A Magellán-szorosról – amely 582 km
hosszú és 4,6–20,3 km széles – az 1881. júl. 23-i argentin–chilei szerződés
rendelkezik, biztosítva a szabad hajózást; az okmány demilitarizációs előírását
azóta felülvizsgálták. A dán szorosoknál [Sund (legkeskenyebb részén 3,8 km
széles)] az 1857. évi koppenhágai szerződés biztosítja béke idején a szabad
hajózást, háború idején viszont Dánia elzárhatja hadihajók elől a szorosokat; e
szerződés egyösszegű megváltással megszüntette a Dánia által korábban szedett
áthaladási illetéket. Egyes ~ státusa vitatott, így a Tiran-, a Bab-el-Mandeb-, a
Hormuzi-, a Malakka-szorosé és az Északnyugati átjáróé (főleg
természetvédelmi okokból).

Nemzetközi tavak: a tavak a szárazföld természetes vagy mesterséges

(víztározó, pl. Nasszer-, Kariba-tó) állóvizei, amelyek nemzetközivé akkor
válnak, ha két vagy több → állam területére nyúlnak át (azaz határtavak; ilyen
a nagyobb tavak többsége: Fertő-, Boden-, Gen -tó, Holt-tenger, Észak-
amerikai Nagy Tavak, Afrikai Nagy Tavak, Csád-, Titicaca-tó), vagy egy állam
területén vannak, de nemzetközi vízrendszerhez tartoznak (La-noux-, Tana-,
Inari-tó). A → nemzetközi szokásjog sem a hajózás, sem a nem hajózási célú
hasznosítások szempontjából lényegileg nem tesz különbséget tó és a →
nemzetközi folyó között, mint ez kitűnik a nemzetközi hajózó út fogalmát
meghatározó 1921. ápr. 20-i barcelonai → egyezményből és szabályzatból
(becikkelyezve: 1928. évi XXXIX. tc.) és a → helsinki szabályokból. A
nemzetközi szokásjog nem képes az egyes ~ különleges feltételeit gyelembe
vevő nemzetközi szabályozást biztosítani. Ezért a parti államok → nemzetközi
szerződéseket kötnek. Ilyen szerződések tárgya lehet: a delimitáció, amelynél az
→ államhatár általában a középvonal vagy a szárazföldi határ végpontjait
összekötő vonal (pl. Fertő tó), a tavak vízszintjének szabályozása vagy a víz
minőségvédelme.

Nemzetközi Tengerészeti Szervezet: → ENSZ szakosított intézmény, korábban

Kormányközi Tengerészeti Tanácsadó Szervezet néven működött; az
alapítására vonatkozó → nemzetközi szerződést 1948. márc. 5-én írták alá
Londonban, az okmány azonban csak 1958-ban lépett hatályba (→
kihirdetve: 1988. évi 12. tvr.). E → nemzetközi szervezet eredeti célja az volt,
hogy az életnek tengeren való oltalmáról szóló 1948. jún. 10-én kelt londoni
szerződést felülvizsgálja (kihirdetve: 1958. évi 32. tvr.). A szervezet nevét 1982-
ben változtatták ~re. A ~ behatóan foglalkozik a tengeren való biztonságos
közlekedés problémáival, valamint a tengerek szennyeződésének
megakadályozásával és a tengeri környezet védelmével. A ~ legfőbb szerve a
Közgyűlés, amely 2 évente ül össze. A ~en belül különféle bizottságok
működnek, így tengeri biztonsági bizottság, tengeri környezet védelmének
bizottsága, technikai együttműködési bizottság stb. A ~ égisze alatt több fontos
nemzetközi → egyezmény kidolgozására került sor. Székhelye: London.

Nemzetközi Tengerfenék Hatóság: → tengerfenék, → tengerjog

Nemzetközi Törvényszék: az → ENSZ Biztonsági Tanácsa 827/1993. sz.

határozatával a nemzetközi humanitárius jognak (→ gen jog, → háborús
bűncselekmények és bűnösök) a volt Jugoszlávia területén 1991 óta történt súlyos
megsértéséért felelős személyek ellen → büntetőeljárás lefolytatása céljából
létrehozott → ad hoc nemzetközi bűntető törvényszék (Alapokmánya kihirdetve:
1996. évi XXXIX. tv. mellékletében) (→ nemzetközi bíróságok). A ~ szervezete
két elsőfokú tanácsból és egy fellebbviteli tanácsból, a főügyész intézményéből,
valamint hivatali apparátusból áll. Székhelye: Hága. A ~nek 16 állandó bírája
van, akik közül kettő ugyanannak az → államnak a polgára nem lehet. Az
elsőfokú tanácsok mindegyikében 3–3 fő, a fellebbviteli tanácsban 5 bíró
működik. A ~ tagjait az Biztonsági Tanács által összeállított lista alapján az →
ENSZ Közgyűlése 4 évre választja meg, a bírák újraválaszthatók. Az állandó
bírók mellett a ~ elnökének javaslatára az → ENSZ főtitkára ad litem bírókat
nevezhet ki meghatározott ügy elbírálásában való közreműködésre, akiknek
együttes száma nem haladhatja meg a 12-t. A ~ eljárási és bizonyítási szabályait
a bírák külön szabályzatban maguk határozták meg. E szabályok kiterjednek a
→ tárgyalást megelőző eljárás, a tárgyalás és a → fellebbezési eljárás
lefolytatására, a → bizonyítás-felvételre, a → sértettek és a → tanúk védelmére.
A főügyész feladata azoknak a személyeknek a felkutatása és → vád alá
helyezése, akik felelősek a volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a
nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért. A főügyész a ~
önálló szerveként tevékenykedik; nem kér és nem fogad el utasítást egyetlen
→ kormánytól vagy egyéb szervtől sem. A főügyészt az → ENSZ főtitkárának
javaslata alapján a Biztonsági Tanács nevezi ki. Az elsőfokú tanács kizárólag →
szabadságvesztés-büntetést szabhat ki. A szabadságvesztés feltételeinek
meghatározásakor a tanácsok a volt Jugoszlávia bíróságainak (→ bíróságok)
általános szabadságvesztés-kiszabási gyakorlatát veszik alapul. A
szabadságvesztés-büntetést az elítélt a ~ által azon államok listájáról kijelölt
államban tölti le, amelyek jelezték a Biztonsági Tanácsnak, hogy hajlandóak
átvenni az elítélt személyeket. A szabadságvesztés-büntetést az érintett
tagállamban alkalmazandó → jogszabályoknak megfelelően hajtják végre a ~
felügyelete alatt. A szabadságvesztés-büntetés mellett az elsőfokú tanács
elrendelheti a → bűncselekmény útján megszerzett → vagyontárgyak és anyagi
haszon akár kényszer útján történő visszaadását a jogos tulajdonosaiknak. Az
1990-es évek elején a ruandai polgárháborúban elkövetett háborús
bűncselekmények tetteseinek felelősségre vonására a Biztonsági Tanács
955/1994. sz. határozatával szintén felállításra került egy ~, amely a tanzániai
Arushában működik. → nemzetközi büntetőjog, → nemzetközi
bűncselekmények, → Nemzetközi Büntetőbíróság

Nemzetközi udvariasság (comitas gentium – lat.): az → államok egymás

közötti érintkezésében követett udvariassági előírások (pl. a → diplomáciai
jegyzékekben alkalmazott formaságok). Figyelmen kívül hagyásuk legfeljebb
udvariatlan, barátságtalan magatartás, de nem → nemzetközi jogi → jogsértés.
A ~ és a → nemzetközi szokásjog között kölcsönhatás van. Így a ~ egyes
szabályai (ilyenek voltak eredetileg a → diplomáciai mentességek és kiváltságok)
az államok megfelelő gyakorlatával nemzetközi szokásjoggá emelkedtek. Ezzel
szemben a nemzetközi szokásjog egyes szabályai (pl. a tengeri hajók
üdvözlésére vonatkozó szabályok) ma már inkább a ~ előírásai.

Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for

Reconstruction and Development – IBRD): a ~ot vagy más néven
Világbankot a → Nemzetközi Valuta Alaphoz hasonlóan Bretton–Woods-ban
hozták létre az 1944. júl. 22-én kelt → Statútum aláírásával, tevékenységét
1946-ban kezdte meg. A ~ → ENSZ szakosított intézmény. Ma már a Föld →
államainak nagy többsége részt vesz munkájában; a szervezetnek egyébként
csupán olyan állam lehet a tagja, amely a Nemzetközi Valuta Alapnak is tagja.
Magyarország 1982 óta vesz részt a szervezet munkájában (→ alapokmánya
kihirdetve: 1982. évi 15. tvr.). A ~ eredeti célkitűzése a II. világháborúban
lerombolt Európa újjáépítése volt. [Ezt azonban elsősorban az ún. Marshall-
terv keretében nanszírozták; a Marshall-segély szétosztását az Európai
Gazdasági Együttműködési Szervezet (→ Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés
Szervezete) végezte.] Ma már a ~ fő feladata gazdaságfejlesztési hitelek nyújtása
a fejlődő és a közepesen fejlett államok részére. A ~ olyan programokat
nanszíroz, amelyek a gazdasági fejlődés alapját jelenthetik, és amelyek
meghitelezésére a magántőkepiac nem, vagy egyedül nem vállalkozik. A
kölcsönök túlnyomó többsége infrastrukturális beruházások megvalósulását
teszi lehetővé, avagy a mezőgazdaságot segíti, és hosszú lejáratú (a maximális
futamidő már 30 esztendőt is meghaladhat). A ~ alaptőkéjének létrehozása
tőkejegyzés útján történik. A tagállamoknak mindössze a kvótájuk 10%-át kell
ki zetniük, míg a fennmaradó 90%-ot a ~ a tőkepiacról szerzi be. A ~
általában olyan hitelkonstrukció keretében nyújt kölcsönt, amelyben a
rendelkezésre bocsátott összegnek csupán egy részét adja, míg a többit a
nanszírozásban részt vevő magánbankok biztosítják. A hitelnyújtást
megelőzően a ~ szakértői gondosan megvizsgálják a beruházó terveit,
elsősorban annak hatásait és megtérülését. A kivitelezésre általában a ~ által
ellenőrzött versenytárgyalásokat írnak ki. A lehívásra mindig csupán az előző
részlet eredményes felhasználása után kerülhet sor. A ~ legfelsőbb szerve a
Kormányzó Tanács, amelybe a tagállamok 5 éves időtartamra egy kormányzót
és egy helyettest jelölnek, a kormányzó a legtöbbször az illető állam
pénzügy→minisztere, vagy jegybankjának elnöke. A napi munkát az
Ügyvezető Igazgatók 20 tagú testülete irányítja; e szervben a legtöbb tőkét
jegyző államok (USA, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia)
állandó tagsággal bírnak. A ~ élén az elnök áll, aki egyben a Kormányzó
Tanácsnak is elnöke. A ~ban minden államnak 250 szavazata van, ezenkívül
minden 100 000 USA-dollár jegyzett tőke után l plusz szavazat jár. A
határozatokat egyszerű szótöbbséggel hozzák. Székhelye: Washington. A ~
mellett két további nemzetközi pénzügyi intézmény alkotja a Világbank-
csoportot. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation
– IFC) 1956-ban jött létre azzal a céllal, hogy közvetlenül
magánberuházásokat támogasson. A Nemzetközi Fejlesztési Egyesülés
(International Development Association – IDA) 1960-ban alakult, és
tevékenysége arra irányul, hogy a világ legszegényebb államainak nyújtson
igen hosszú, általában 50 éves futamidejű hiteleket, rendkívül alacsony →
kamatok mellett vagy kamatmentesen. Székhelye: Washington.

Nemzetközi választottbíráskodás: → nemzetközi bíróságok, →

választottbíráskodás

Nemzetközi válságkezelő igazgatás: a belső és nemzetközi fegyveres

kon iktusok következtében gazdaságilag, → közigazgatásilag és morálisan
tönkrement területek ideiglenes igazgatásának és újjáépítésének a nemzetközi
közösség bevonásával történő formája. A békeműveletek közül a békeépítéssel
rokon fogalom. Rendszerint a nemzetközi közösség békekikényszerítő akciója,
ill. → humanitárius intervenciója előzi meg. Lényege az, hogy egy terület teljes
körű vagy részleges igazgatása ideiglenesen a → nemzetközi szervezetek
(leggyakrabban az → Egyesült Nemzetek Szervezete) által képviselt nemzetközi
közösségre száll át, amely a katonai békefenntartáson (→ ENSZ békefenntartó
tevékenysége) túlmenően, a terület polgári igazgatásában is jelentős részt vállal.
A ~ célja a helyzet normalizálása, a kon iktus kiújulásának megelőzése és az azt
kiváltó probléma kezelése. A ~ során törekednek a működőképes → állami
infrastruktúra helyreállítására, a helyi közigazgatási struktúrák, az →
igazságszolgáltatás, a közszolgáltatások rendszerének kiépítésére, és a gazdasági
élet rekonstrukciójára; végső cél a → hatalomnak konszolidált és legitim helyi
szerveknek való átadása. A ~ nem sérti a → beavatkozás tilalmát, mivel vagy az
érintett állam belegyezésén vagy az → ENSZ Biztonsági Tanácsának kötelező
határozatán alapul. A 21. sz. első évtizedében ~ történt Bosznia és
Hercegovinában, Koszovóban, valamint Kelet-Timorban.

Nemzetközi Valuta Alap (International Monetary Fund – IMF): → ENSZ

szakosított intézmény, amely az 1944. júl. 22-i Bretton-Woods-i → egyezmény
alapján jött létre, tevékenységét 1946-ban kezdte meg. Magyarország 1982 óta
tagja a ~nak (→ alapokmánya kihirdetve: 1982. évi 6. tvr.). A ~ legfőbb
feladata az átmenetileg zetésimérleg-hiánnyal küzdő → államoknak történő
hitelnyújtás és a nemzeti → valuták stabilitásának megőrzése annak
érdekében, hogy gazdasági nehézségeik hatására ne kényszerüljenek a zetés
többoldalú rendszerének és a világkereskedelem szabadságának korlátozására.
A ~ olyan módon nyújt hitelt, hogy a tagállamnak nemzeti valutája ellenében
a világ vezető gazdasági hatalmainak, tehát a jelentékeny tartalékokkal
rendelkező tagállamoknak a → devizáját bocsátja rendelkezésre, általában 3–5
esztendőre. A hitel csupán a zetési mérleg hiányának kiegyenlítésére
használható fel, lejárat esetén a tagállam köteles visszavásárolni saját valutáját,
általában az igénybe vett devizával vagy egyéb konvertibilis és a szervezet által
elfogadott zetőeszközben teljesítve. A → kamat mindig alatta marad a piaci
szintnek. A hitel mennyiségét a szervezet alaptőkéjéhez történt hozzájárulás
(kvóta) arányában számítják. A kvóta 25%-áig a lehívás automatikus, e felett a
~ egyre szigorúbb feltételeket támaszt. Ezek a feltételek gazdasági csomagtervvé
állnak össze, amelyet a tagállamnak végre kell hajtania. Általában olyan
monetarista intézkedésekről van szó, amelyek a közkiadások korlátozásához
vezetnek. A hitelnyújtás részleteit és a feltételeket készenléti
hitelmegállapodásokba foglalják, amelyek a ~ álláspontja szerint nem
tekinthetők → nemzetközi jogi szerződésnek (→ nemzetközi szerződés).
Végrehajtásukat az biztosítja, hogy a hitel részletei mindig az előző részlethez
társított feltételek teljesítése esetén hívhatók le. Ha a tagállam nem képes a
feltételeknek megfelelni, akkor újratárgyalják a készenléti hitelmegállapodást.
A ~ a fejlődő államok hatalmas hiteligényeinek kielégítésére először a
különleges hiteligénylési jogokat vezette be, amelyek meghatározott feltételek
mellett igénybe vehető automatikus hitelt jelentenek, majd pedig ún.
különleges hitellehetőségeket nyitott meg. Eredetileg a tagállamok rögzített
valutaárfolyamrendszer fenntartását vállalták, mindkét irányban legfeljebb
1%-os eltéréssel, amelynek kulcsa a nemzetközi zetőeszköz szerepét betöltő
amerikai dollár aranyra való átváltása volt. Miután az USA 1971-ben
beszüntette a dollár aranyra történő beváltását, sor került az aranynak a
nemzetközi zetési rendszerből történő kiiktatására, ill. a rögzített
árfolyamnak lebegő árfolyamokkal való felváltására. A ~ feladata annak
ellenőrzése, hogy az árfolyamok lebegtetése a felállított szabályok szerint
történik-e. A ~nál csakúgy, mint a → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési
Banknál, nem érvényesül az „egy állam egy szavazat” elve, helyette a kvóták
arányában súlyozott többségi döntéssel határoznak. Az USA és az → Európai
Unió államai az összes szavazati súlynak kb. 20%-ával rendelkeznek.
Szervezete: a ~ legfőbb szerve a Kormányzó Tanács, amelybe államonként egy
főt delegálnak, általában a központi → bank elnökét vagy a
pénzügy→minisztert; a napi ügyeket a Végrehajtó Tanács felügyeli, tagjai a ~
igazgatói, valamint 24 ügyvezető igazgató, akik közül 5 az USA-ból, Nagy-
Britanniából, Franciaországból, Japánból és Németországból kerül ki. A
Végrehajtó Tanács tevékenységét a fontosabb ügyekben egy 24 tagú miniszteri
szintű bizottság irányítja, amelynek tagjai évente kétszer üléseznek. Székhelye:
Washington.

Nemzetközi viták békés rendezése: az → erőszak tilalmának elvéből

következik a ~ének kötelezettsége, amelyet a két világháború között már a →
Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya, a → Briand–Kellogg-paktum,
valamint a → Gen Általános Akta is rögzített. A II. világháború után az
ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) egyértelműen
kimondta, hogy „A Szervezet tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés
eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság,
valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe”; ugyanezt az elvet erősíti meg
az → ENSZ Közgyűlésének az → államok közötti baráti kapcsolatokról és
együttműködésről szóló elveket tartalmazó 1970. okt. 24-én kelt határozata.
A ~ének módjai tekintetében az államok teljesen szabadon járnak el, s
belátásuktól függ, hogy egy konkrét vita felmerülése esetén a ~nek eszközei
közül melyiket veszik igénybe. Az ENSZ Alapokmánya és a kialakult
nemzetközi gyakorlat a ~ vonatkozásában különbséget tesz a viták →
diplomáciai és → bírói rendezésének lehetőségei között. A viták diplomáciai
úton történő rendezésének minősül: a → tárgyalás, a → jószolgálat és a →
közvetítés, a nemzetközi → vizsgáló és → egyeztető bizottságok, a vitáknak →
nemzetközi szervezetek keretében való rendezése (ENSZ Közgyűlése és →
ENSZ Biztonsági Tanácsa, → Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet,
→ Amerikai Államok Szervezete, → Arab Államok Ligája, → Afrikai Unió, →
Európa Tanács). Viták bírói rendezése történhet állandó és választottbíróságok
útján (→ nemzetközi bíróságok).

Nemzetközi vízi utak: → nemzetközi folyó

Nemzetközileg ellenőrzött termékekre vonatkozó kötelezettség megszegése:

→ gazdasági bűncselekmény; nemzetközi ellenőrzés alá vont egyes termékek és
technológiák forgalmazásával kapcsolatosan előírt okmányolási kötelezettségek
megszegésével, továbbá az engedélytől eltérő felhasználással valósítható meg.

Neoacquistica Comissio (lat.): I. Lipót által 1690-ben felállított

„újszerzeményi” bizottság, amely a törököktől visszafoglalt területek használati,
birtok- és → tulajdonjogi felülvizsgálatával foglalkozott.

Neotomista jog lozó a: a → természetjogi irányzat egyik újabb változata,

amely a XIII. Leó pápa „Aeterni Patris” kezdetű bullájában (1868)
megfogalmazott követelménynek eleget téve az → Aquinói Tamás írásaihoz
való visszatérést hirdeti, és a folyamatosságot hangsúlyozza az antik
hagyományok és a modern kor igényei között (philosophia perennis).
Kiindulópontja az emberi személyiség meta zikus értelmezése, az emberi
létnek egy magasabb rendű létezőből (Isten) történő leszármaztatása. Hívei
(Dabin, Maritain, → Messner, → Kommen, → Verdross) az emberi
természetből vezetik le egy rendezett, megfelelő tekintéllyel rendelkező
közösség szükségességét, amennyiben az embernek képességei teljes kifejtésére
csak egy közösség keretében, annak tagjaként van módja, ezért nem
nélkülözheti a másokhoz fűződő kapcsolatok rendjét szabályozó és fenntartó
államhatalmat (→ államhatalom). Az egyéni lét így egyúttal társadalmi lét is,
amely az egyéntől odaadást, az isteni világrendbe való beilleszkedést igényel, és
az emberi intézmények is aszerint értékelendők, hogy ennek a célkitűzésnek
mennyiben felelnek meg.

Népbíróságok: 1. Rendkívüli külön→ bíróságok. Magyarországon pl. 1945–

1950 között működtek ilyen szervek. Eljártak a → háborús
bűncselekményekben, a „népellenes” és politikai → bűncselekményekben,
valamint a velük összefüggésben levő más bűncselekményekben. →
Hatáskörükbe tartozott a demokratikus → államrend és a → köztársaság →
büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. tv.-be ütköző bűntettek elbírálása
is. 2. Egyes államokban, pl. 1918 után Oroszországban az alsó szintű rendes
bíróságok, tkp. „népi bíróságok” (narodnij szud).

Népek szabadsága elleni bűncselekmény: korábbi magyar szabályozás szerint

béke elleni → bűncselekmény (→ emberiség elleni bűncselekmények), amelyet az
a magyar állampolgár (→ magyar állampolgárság) követett el, aki népelnyomó
fegyveres alakulatba önként belépett. A ~t felváltotta a tiltott toborzás
bűncselekménye.

Népfelség: → népszuverenitás

Népi iniciativa: → népi kezdeményezés

Népi kezdeményezés (népi iniciativa): egy kérdés megtárgyalásának, egyebek

között egy törvényhozási vagy helyi jogalkotó (→ jogalkotás) aktus
meghozatalának a választópolgárok részéről való indítványozása a képviseleti
szerv előtt. Magyarországon pl. legalább 50 000 választópolgár országos ~t
nyújthat be. Ez arra irányulhat, hogy az → Országgyűlés a → hatáskörébe
tartozó kérdést tűzze a napirendjére. Az országos ~ben megfogalmazott kérdést
az Országgyűlés köteles megtárgyalni. Helyi jellegű ~ útján pedig az →
önkormányzati képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek
eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A képviselő-testület köteles
megtárgyalni azt a ~t, amelyet a → jogszabályok által meghatározott számú
választópolgár indítványozott.

Népi ülnök: → társasbíráskodás

Népi vétó: több → államban ~nak nevezik az olyan – akár meghatározott

számú választópolgár kezdeményezésére történő – → népszavazást, amely az
elfogadott → alkotmány, → törvények, törvényerejű → jogszabályok, →
önkormányzati → rendeletek (egésze vagy bizonyos rendelkezései)
kihirdetésének, hatálybalépésének megakadályozásáról, ill. hatálybalépésük
után hatálytalanításuk tárgyában dönt. A népszavazásra vonatkozó
alkotmányos és törvényes korlátok között ilyen következményekkel járó
népszavazás Magyarországon is lehetséges.

Népirtás (genocídium – lat.): a II. világháború idején a polgári lakossággal

szemben elkövetett szörnyű, embertelen cselekményeket, a lakosság megölését,
deportálását, kiirtását, politikai, faji vagy vallási okokból való üldözését a
háborús bűnösök (→ háborús bűncselekmények és bűnösök) üldözése és
megbüntetése tárgyában 1945. aug. 8-án megkötött londoni → egyezmény →
emberiség elleni bűncselekménynek minősítette. Az → ENSZ Közgyűlése már I.
ülésszakán határozatot hozott a ~ elítélése és megakadályozása tárgyában, majd
pedig 1948. dec. 9-én egyhangúan elfogadta a ~ bűncselekményének
megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt (kihirdetve: 1955. évi 16.
tvr.). ~nak minősül valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport teljes vagy
részleges kiirtása céljából a csoport tagjainak megölése, nekik komoly testi vagy
lelki sérelem okozása, a csoportnak szándékosan olyan életfeltételek közé
kényszerítése, amelyek egészben vagy részben zikai megsemmisítésüket
célozzák, a csoporton belüli születések megakadályozását célzó intézkedések, a
csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele. ~ nem csak
háborúban, hanem békében is elkövethető, s a cselekmény büntetendő akár
magánszemély, akár → kormány tagja, akár közhivatalnok követi el. A
bűncselekmény → nemzetközi jog jellegére tekintettel a ~sal szembeni fellépés
nem tekinthető az → államok kizárólagos belső ügyének. ~ esetén – még
akkor is, ha az adott állam saját területén, saját polgáraival szemben követi azt
el – bármely szerződő állam jogosult az → Egyesült Nemzetek Szervezete
illetékes szerveinek beavatkozását kérni. ~ról szóló egyezmény nyomán a ~
önálló bűncselekményként bekerült az államok → büntető törvénykönyveibe is.
A ~sal kapcsolatban hangsúlyozni kell a bűncselekmény célzatos jellegét, amely
célzat a teljes vagy részleges kiirtás szándéka. A ~ zikai vagy biológiai
megsemmisítésre törekvést jelent, tehát a kulturálisát nem foglalja magában. A
~ → előkészülete is büntetendő.

Népképviselet: az → alkotmányosság egyik elve, amely szerint a törvényhozó

hatalmat (→ államhatalmi ágak megosztása) az → állam ~i szervének kell
gyakorolnia; ennek elnevezése, szervezete, ill. egyéb → hatásköre a →
kormányforma függvényében sokféle lehet (→ parlamentarizmus). A ~i (vagy
egyszerűen csak képviseleti) szervek elnevezése és → alkotmányos helyzete a
rendi képviseleti elv tagadását jelzi a 18. század utolsó harmadától kezdve; ez
elsősorban abban állt, hogy ~i szervek a „nép” (azaz a társadalom) egészének
képviseletére tartottak igényt, szemben a rendekkel, amelyek a társadalom egy-
egy csoportját elkülönülten képviselték. A ~ fogalma eredetileg kevéssé függött
össze a → demokráciával, mivel a „nép” képviseletének alkotmányos igénye
nem az → általános választójogon alapuló választáshoz (és nem feltétlenül
választáshoz) kapcsolódott, hanem a ~i szerv alkotmányos hatásköréhez. A ~
elvének elfogadása annak biztosítására hivatott, hogy a mindenkire kötelező →
törvények egyben a kötelezettek hozzájárulását, beleegyezését bírják, a
képviseleti elv közbeiktatásával. A ~ elvéből következik, hogy a ~i szerv tagjai
külön-külön és együttesen a politikai közösség „nép” (vagy „nemzet”) egészét
kizárólagosan képviselik. Ebből vezethető le a → képviselői → mandátum
kötetlensége, ill. megfordítva, az imperativ (kötött) mandátum tilalma.
Népköztársaság: → köztársaság

Népnyugdíj: → lakossági nyugdíjrendszer

Népszavazás (→ referendum): a → népszuverenitás megvalósulása közvetlen

demokratikus (→ közvetlen demokrácia) formájának minősülő → jogintézmény
(közvetett forma a → népképviseleti elv alkalmazása) a → népi kezdeményezés, a
→ plebiscitum, a → népi vétó stb. mellett, amikor a polgárok közvetlen →
szavazással maguk vesznek részt az → államhatalom gyakorlásában.
Kiterjedhet országos jelentőségű kérdésekre, ill. helyiekre. Jogi kötőerejét
tekintve lehet ügydöntő, ill. véleményt nyilvánító jellegű. A kiírás szerint lehet
kötelező, ill. fakultatív. Tárgya rendszerint a képviseleti szerv → hatáskörébe
tartozó kérdés, bizonyos korlátozásokkal, úgymint a → költségvetés elfogadása,
→ közjogi tisztségviselők megválasztása stb. Viszonylag gyakori az →
alkotmány ~sal történő megerősítése. Más, a közvetlen demokratikus formák
fogalmába tartozó intézmények is ~os technika alkalmazásával valósulnak meg,
mint a már említett plebiscitum, a népi vétó. A ~t (referendumot) → Rousseau
az államhatalom gyakorlása fő formájának tekintette. Annak ellenére, hogy
néhány országban elterjedt, uralkodóvá a hatalom gyakorlásában nem vált.
Ennek okát eredetileg abban látták, hogy az → államok méretei,
lakosságszáma technikailag ezt nem teszi lehetővé. Ma már, az elektronika
világában a technikai akadályok – legalábbis a fejlett országokban – lényegében
elhárulnak, ez azonban – úgy tűnik –, a ~os hatalomgyakorlás megítélésében
nem hoz változást. A mai alkotmányos rendszerekben a ~t úgy veszik
számításba, mint a törvényhozás (→ parlament), ill. a → kormány döntési
jogának korlátozását nagy horderejű kérdések eldöntésében.

Népszövetség: → Nemzetek Szövetsége

Népszuverenitás: „népfelség”. A → szuverenitásfelfogásnak az az áramlata,

amely szerint az → államhatalom forrása, letéteményese, „végső”
meghatározója a nép, a nemzet, az állampolgárok (→ állampolgárság)
összessége. A polgári átalakulás kezdetein a fejedelmi (→ monarcha)
szuverenitás tagadásaként alakult ki. Leghatásosabb elméleti kifejtése →
Rousseau nevéhez fűződik. A népet, a polgárok összességét tartotta
szuverénnek. Ennek intézményi konzekvenciája nála egyrészt az, hogy a
törvényhozó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása) az egész népet illeti,
másrészt, hogy – ezzel összhangban – a → hatalommal való visszaélés
legfontosabb biztosítéka a hatalom demokratikus ellenőrzése, egy olyan
kormányzati rendszer (→ kormányzás) megteremtése, amelyben a kormányzók
alá vannak rendelve a polgárok összességének. A polgári → alkotmányozás ezt
az elgondolást nem követhette, az államhatalom közvetlen gyakorlásának
korlátai ugyanis kezdettől fogva nyilvánvalóak voltak. Már az 1791. évi francia
→ alkotmány abból indult ki, hogy a főhatalom gyakorlását át kell ruházni a
„nép” képviseleti szervre. Az elmúlt kétszáz évben elfogadott alkotmányok
azonban erre tekintettel is alig lankadó erővel nyilvánították ki, hogy az
államhatalom teljessége a népet illeti, éspedig olyan értelemben, hogy az állami
intézményi rendszer a „népből”, az állampolgárok összességéből építkezik
(nem mint régen, a monarchikus hatalomból), ill. hogy a hatalommal való
visszaélés kizárásának alapvető biztosítéka az államhatalom demokratikus
ellenőrzése.

Népvád: → ügyészség

Nevelőszülői jogviszony: a nevelőszülői intézmény elsősorban a családjukból

veszélyeztetettség miatt → hatósági intézkedés alapján átmenetileg vagy
tartósan kiemelésre kerülő gyermekek családi környezetben való nevelkedését
szolgálja. A nevelőszülői kapcsolat alapvetően a nevelőszülők és a nevelt
gyermekek között áll ugyan fenn, maga a ~ mégis a nevelőszülők és a
nevelőszülői hálózatot működtető gyermekvédelmi intézmények kapcsolata. A
nevelőszülők ezekkel létesített megbízási viszony (→ megbízási szerződés), vagy
→ munkaviszony alapján fejtik ki tevékenységüket, és az intézmények
gondoskodnak a nevelőszülők kiválasztásáról, képzéséről és díjazásáról is. A
hatósági intézkedés alapján nevelőszülői gondoskodásba kerülő gyermekek
szüleinek felügyeleti joga szünetel (→ szülői jogok és kötelességek), gyámjaik
rendszerint a nevelőszülők lesznek (→ gyámság), de a vér szerinti szülőknek
továbbra is megmarad a gyermekükkel való kapcsolattartási joguk, sőt ezt
kötelességként is elvárják tőlük.

Neves-névtelen reálszerződések: → innommát kontraktusok

Névjog: a → személyiségi jogokhoz tartozó → emberi jog, ami szoros
összefüggésben van a családi élet és a magánélet tiszteletben tartásához való
joggal, mivel a név a személy azonosítását és családhoz való tartozását fejezi ki
(→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való
jog). A ~ról az emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi dokumentumok nem
rendelkeznek, a → belső jogokban azonban számos előírás található. A ~gal
kapcsolatos legfontosabb szabályokat a → Polgári Törvénykönyv rögzíti, amely
külön nevesítetten védi a névviselés jogát, vagyis megköveteli a jogszerűen
használt név tiszteletben tartását. A magyar jog lehetővé teszi mind a
vezetéknév, mind az utónév megváltoztatását, a névváltoztatásról kérelemre a
belügy→miniszter dönt. A névváltoztatás kapcsán az → állam szerepe kétféle
lehet: az egyik esetben az állam nem engedi valakinek, hogy megváltoztassa a
nevét; a másik esetben viszont az állam megköveteli az egyéntől, hogy
változtasson nevet. Ez utóbbi sérti az emberi jogokat, s számos esetben a →
kisebbségek jogainak súlyos megsértését eredményezheti. → Családjogi
vonatkozású rendelkezés, hogy a magyar jog szerint a → házasságkötés csak a
feleség névviselését érintheti. A feleség jogosult férje nevének felvételére a -né
toldattal, megtarthatja leánykori nevét, ill. a két nevet együttesen is
használhatja. A → szellemi alkotások jogában a ~ különös jelentőséggel bír. A
különféle szellemi alkotások alkotóit azokban a → jogrendszerekben, amelyek
elismerik az alkotók személyhez fűződő jogait, e jogok részjogosítványaként
megilleti a ~. Ennek alapján a → szerzői mű → szerzője, a → találmány →
feltalálója, az → ipari minta, a → használati minta szerzője követelheti, hogy
nevét alkotásán, ill. azzal összefüggésben, vagy ha az alkotás oltalma →
hatósági döntéstől (lajstromozás vagy → szabadalom engedélyezése) függ, az
ezzel kapcsolatos iratokon feltüntessék. A ~ része az is, hogy jogosultja
követelheti: nevét az alkotással kapcsolatban ne tüntessék fel. A szerzőt a
szerzői álnév használatának joga is megilleti. A ~ megsértése személyiségi jogi,
valamint → vagyonjogi következménnyel járhat.

Névváltoztatás: → névjog

Névviselés: → házastársak jogai és kötelességei, → névjog

New Public Management: → új közmenedzsment

New Public Service (új közszolgálat – ang.): az → új közmenedzsment
fogyatékosságait korrigáló, az Egyesült Államokból az 1990-es években
elindult új → közigazgatási modell, melynek lényege, hogy a közigazgatási
döntéseknek a polgárok ne pusztán tárgyai, hanem aktív résztvevői (alanyai)
lehessenek. Ez az irányzat elsősorban a központi szervezetek tevékenységét
érinti, általánosan elterjedt azonban a helyi döntések meghozatalában is.

Nexum: → mutuum

NGO: → civil szervezet, → nem kormányközi nemzetközi szervezet

Nizzai Szerződés: a 2001. febr. 26-án aláírt ~ az → Európai Unió alapító

szerződéseit (→ nemzetközi szerződés) módosító szerződés (hatályba lépett
2003. febr. 1-jén). A legfontosabb célkitűzése átfogó intézményi, szervezeti és
működési reform bevezetése volt, amely által lehetővé vált az → Európai Unió
további bővítése. A ~ által előirányzott reformok közül a legfontosabbak az
uniós intézmények összetételét és működését, a döntéshozatali és → uniós
jogalkotási eljárásokat érintette. Az → Európai Unió Tanácsával összefüggő
módosítások a szavazati súlyok átértékelését, és egyben a minősített többségi
döntések újabb tárgykörökre történő kiterjesztését jelentette. A minősített
többségi eljárásban továbbra is megmaradt a szavazati súlyhoz kapcsolódó
küszöbszám, ezt viszont összekapcsolták az → államok többségének
kritériumával is. A legfontosabb újdonság viszont a népességi arányszám
bevezetése volt, ami az uniós polgárok (→ uniós polgárság) egyenjogúságának
elvét következetesebben tükrözi vissza. Ennek értelmében a tagállamok
a szavazati eljárásban – korlátozott vétó (→ vétójog) lehetőségeként – kérhetik
a népességi kritérium gyelembevételét, aminek eredményeképpen a döntés
csak akkor léphet hatályba, ha a döntést támogató államok képviselik az
Európai Unió lakosságának legalább 62%-át. A ~ megnövelte az → Európai
Parlament együttdöntési → hatáskörét és az Európai Unió várható kibővítését
is gyelembe véve, képviselőinek létszámát 732 főben határozta meg. Az →
Európai Bizottságot érintő változás, hogy a ~ bevezette az „egy biztos – egy
tagállam” elvét, ez alapján a továbbiakban minden tagállamnak csak egy tag
jelölésére van lehetősége. Elkerülendő, hogy a későbbi bővítések nyomán a
megnövekedett létszámú Bizottság működésképtelenné váljon, a tagállamok
kötelezettséget vállaltak arra, hogy a tagállamok számának 27-re növekedését
követően a biztosok számának csökkentéséről és kiválasztásának rendszeréről
döntenek majd. A ~hez csatolták az → Európai Bíróság módosított eljárási
szabályzatát. A reform lehetővé tette, hogy a jövőben bírói különtanácsokat
hozzanak létre, melyek feladata az Európai Bíróság, valamint az Európai
Elsőfokú Bíróság tehermentesítése konkrét ügycsoportok vonatkozásában. A
~hez csatolt → nyilatkozatban (Nyilatkozat az Unió jövőjéről) a tagállamok
mélyebb és átfogóbb reformok megvitatásáról határoztak, aminek fő irányait
négy témakörben jelölték meg. Ennek megfelelően az Európai Unió
hatékonyabbá tétele érdekében szükséges áttekinteni az uniós és tagállami
hatáskörök elválasztásának kérdését; az Európai Unió Alapjogi Chartájának
státuszát; az alapszerződések egyszerűsítésének lehetőségét; valamint a nemzeti
→ parlamentek szerepét.

Nizsalovszky Endre (1894–1976): a → magánjog művelője. Tanulmányait

Nagyváradon, Debrecenben és Berlinben végezte. 1916-ban → bírósági
szolgálatba lépett, majd 1920-tól az igazságügyi → minisztérium →
törvényelőkészítő osztályán dolgozott. 1930-tól a → kereskedelmi és → váltójog
tanára a debreceni, majd 1934-től a budapesti egyetemen. 1939-től az MTA
lev., 1954-től r. tagja. Fő művei: A valorizáció múltja és jelene, 1926; Dologi
jog, 1928; Értékjog és zálogjog, 1928; A jelzálog jogszabályai, 1929; A magyar
kereskedelmi jog jogszabályai, 1933; Fogyatékos jogügyletek, 1933; Az érdekkutató
jogtudomány a magánjogban, 1933; Korlátolt dologi jogok, 1942; Magyar családi
jog, 1949; Az állami vállalatok forgalmi viszonyainak új alakulásához, 1968; A
szerv- és szövetátültetések joga, 1970.

Nomokánon: → kánonjog

Non refoulement: → menedékjog, → menekültek

Normakon iktus: érvényes normák (→ jogszabály) egymással ellentétes

rendelkezései. „Erős” összeütközésnél az egyik norma megparancsolja azt, amit
a másik tilt. „Gyenge” összeütközés esetén az egyik norma vagy
megparancsolja, vagy megtiltja azt, aminek akár a tevése, akár a nem tevése egy
másik norma folytán megengedett. Egy → jogrendszerrel szemben axiológiai
követelmény, hogy ne tartalmazzon ~okat, ilyenek tényleges föllépését
azonban nem lehet kizárni. Megszüntetésük → kodi kációs feladat. ~ nemcsak
egy adott jogrendszeren belül léphet föl, hanem pl. egy → állam jogrendszere
és a → nemzetközi jog, vagy egy jogrendszer és egy erkölcsi normarendszer
között is (pl. a → halálbüntetés és az → eutanázia kérdésében).

Normakontroll: → alkotmánybíráskodás

Normatív aktus: → közigazgatási aktus, → utasítás

Normatív utasítás: → utasítás, → rendelet

Normativizmus: azoknak a → jogelméleti irányzatoknak az összefoglaló

elnevezése, amelyek a → jog lényegét normatermészetében keresik (→
analitikus jogelmélet, → Begriffsjurisprudenz, → tiszta jogtan). Mint ún.
szocialista ~, a második világháború éveitől kezdődően a → marxista jogelmélet
uralkodó irányzata (→ Visinszkij).

Notarius: → jegyző

Note signée: → diplomáciai jegyzék

Note verbale: → diplomáciai jegyzék

Nottebohm-ügy: a → Nemzetközi Bíróság által az 1950-es évek első felében

tárgyalt, Liechtenstein és Guatemala közötti jogvita. A német →
állampolgárságú Friedrich Nottebohm a század eleje óta Guatemalában élt,
1939-ben azonban megszerezte a semleges Liechtenstein állampolgárságát
anélkül, hogy huzamosabb ideig ott élt volna. A II. világháború idején
Nottebohmot Guatemalában mint ellenséges → állam állampolgárát
internálták (→ internálás), → vagyonát elkobozták. A háború után néhány
évvel Liechtenstein a → diplomáciai védelem alapján Nottebohm ügyében
Guatemala ellen → keresettel fordult a Nemzetközi Bírósághoz, arra
hivatkozva, hogy jogtalanul jártak el, amikor a semleges állampolgárságú
Nottebohmot letartóztatták, vagyonát elkobozták stb. (→ semlegesség). A
Bíróság 1955. ápr. 6-án kelt érdemi → ítélete úgy szólt, hogy Liechtenstein
nem nyújthat diplomáciai védelmet Guatemalával szemben; álláspontja szerint
ugyanis az állam és állampolgár között valódi kapcsolatnak kell lennie
(effektivitás elve), s csak ennek fennállása esetén léphet fel az állam az
állampolgárát ért sérelem ügyében.

Novatio (lat.): a → római jogban a kötelmek (→ obligatio) újítása. A római jog

szerint a létrejött kötelem utólag általában még a két fél megegyezésével sem
módosítható, arra azonban mód volt, hogy a felek ~val a régi kötelmet teljesen
megszüntessék, és új kötelmet hozzanak létre. A ~ főbb esetei: a felek
személyének (→ delegatio), a követelés összegének megváltoztatása, feltétel (→
conditio) vagy időtűzés (→ dies) beiktatása vagy elhagyása stb. A ~ban mindig
szerepelnie kell valamilyen novumnak, de a kötelem tárgya nem változhat
meg. A ~ hatására a régi kötelem teljes egészében megszűnik, így megszűnnek
annak biztosítékai (→ kezesség, → zálogjog) is. A iustinianusi (→ Iustinianus)
jogban a ~ objektív jellege megszűnt, és a ~ fenti joghatásai (a régi kötelem
teljes megszűnése) csak akkor következtek be, ha a felekben megvolt az újítás
szándéka (animus novandi). Iustinianus megszüntette a ~ formakényszerét is.

Novellae: a → római jogban a császári rendeleteket (→ constitutiones

principum) tartalmazó hivatalos törvénykönyvek (→ Codex eodosianus,
Codex → Iustinianus) kiadását követően kibocsátott új császári rendeletek (~
leges), szűkebb értelemben Iustinianus ilyen rendeletei. Modern értelemben
a törvénykönyvek jelentősebb módosításait nevezik novelláknak. → Corpus
Iuris Civilis

Novotni Zoltán (1931–1993): polgári jogász; 1959–1982 → jogtanácsos,

közben 1977-től egyetemi oktató. Részt vett a Miskolci Egyetem jogi karának
létrehozásában. 1986-tól Miskolcon egyetemi tanár, a → polgári jogi tanszék
vezetője, dékán (1990–1993). Fő műve: A gazdasági társulások (társaságok)
jogviszonyainak kérdései., 1985.

Noxa (noxia) (ártalom, → kár, károkozás – lat.): a → római jogban a hatalom

alatti családtagok, rabszolgák (→ patria potestas) által elkövetett → delictumok
alapján a hatalom gyakorlója [páter familias (→ familia), a rabszolga
tulajdonosa] ellen lehetett a büntetőkeresetet [poenalis actio (→ poena)]
indítani, a hatalomgyakorló azonban a poe-na meg zetése helyett jogosult volt
az elkövető kiadására, ezt nevezték noxae deditiónak („noxába adás”; a ~ itt
kárt jelent, tehát tulajdonképpen kártérítés gyanánt, a büntetés meg zetésének
elkerülése céljából való ki- vagy átadás). A ~ba adás rabszolga esetében
tulajdonátszállást eredményezett, hatalom alatti családtagok esetében csak az
ún. mancipiális (→ mancipatio) hatalom átszállását, amely megszűnt, ha az
elkövető a kárt ledolgozta.

Nők jogai: világszerte a 19. sz. második felében indultak meg a szervezett
nőmozgalmak a nők → választójogának, ill. → oktatáshoz való jogának
biztosításáért. A ~ként számon tartott jogok többnyire nem olyanok, amelyek
a fér akat nem illetik meg, s amelyek csak a nők sajátos biológiai adottságaiból
eredhetnek a terhesség és az anyaság esetében, hanem inkább a nőket érintő
társadalmi problémák következményei, ill. a hagyományos társadalmi
szemlélet megváltozása érdekében hangsúlyozzák, hogy a kérdéses emberi
jogok a nőket is megilletik (→ polgári és politikai jogok, → gazdasági, szociális
és kulturális jogok). A 20. sz. elejétől kezdődően a ~t biztosító rendelkezések
megjelentek mind az → államok belső jogában, mind pedig a → nemzetközi
jogban, s nemzetközi → egyezmények születtek a nők helyzetének javítása, ill. a
~inak biztosítása érdekében, majd pedig a nők tömeges munkába állásával
jelent meg az igény a nők munkafeltételeinek szabályozására. A nők helyzetét
illetően az államközi együttműködésre először a leánykereskedelem és a →
prostitúció tárgyában került sor. A nők politikai jogairól az 1953. márc. 31-i
egyezmény (kihirdetve: 1955. évi 15. tvr.), és ehhez kapcsolódóan a férjezett
nők → állampolgárságáról szóló 1957. febr. 20-án kelt egyezmény (kihirdetve:
1960. évi 2. tvr.) rendelkezik. Az előbbi a nőknek a fér akkal azonos feltételek
mellett biztosítja a választójogot és a közhivatal viselésének jogát, az utóbbi
pedig igyekszik kiküszöbölni a → házasságkötések következtében létrejövő →
kettős állampolgársági és → hontalansági eseteket. A nők → családjogi és →
magánjogi helyzetéről sokáig nem sikerült átfogó egyezményt létrehozni, s csak
1979. dec. 18-án született meg a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden
formájának felszámolásáról szóló egyezmény (kihirdetve: 1982. évi 10. tvr.),
amely rendelkezik a nők közéleti egyenlőségéről nemzeti és nemzetközi
szinten, az állampolgárság megszerzésével és megtartásával kapcsolatos egyenlő
jogokról; a nők és fér ak egyenlőségéről az oktatásban, a munkavállalásban, az
egészségügyi ellátásban, a → jogképesség és a polgári jogok [tulajdon
megszerzése és kezelése (→ tulajdonhoz való jog)] terén, valamint a családjogi
ügyekben. A tényleges egyenlőség minél gyorsabb megvalósulása érdekében
ösztönzi a nők számára kedvezőbb átmeneti intézkedések elfogadását (→
pozitív diszkrimináció), és hangsúlyozza a társadalmi és kulturális viselkedései
formák megváltozásának és a nevelésnek a jelentőségét. Az egyezményben
foglaltak megtartását 23 tagú, független szakértőkből álló bizottság
(Committee on the Elimination of Discrimination against Women –
CEDAW) felügyeli, akik megvizsgálják az egyezmény végrehajtásával
kapcsolatban az okmányban részes államoktól 4 évente érkező jelentéseket.
Mivel a bizottság eredetileg egyéni panaszokkal (→ egyéni panaszjog) nem
foglalkozhatott, az → ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa által kidolgozott
kiegészítő → jegyzőkönyvet az → ENSZ Közgyűlése 1999. okt. 6-án fogadott el
(kihirdetve: 2001. évi LX. tv.), amelynek értelmében a bizottsághoz egyéni
panaszok is benyújthatók. A modern államok → alkotmányaiban a →
diszkrimináció tilalma és az általános egyenlőségi szabályok (→ alkotmányos
egyenlőség) biztosítják, hogy a nők a fér akkal azonos jogokat élvezzenek. A
nők speciális biológiai adottságaira tekintettel számos → jogszabály védi a
nőket.

Növedék: a → római jogban → accrescentia. A modern → polgári jogban az →

ingatlanokhoz kapcsolódó → származékos tulajdonszerzési mód (→ jogcím), az
→ alkotórész egyik sajátos esete. A föld tulajdonosa megszerzi mindazoknak a
dolgoknak (→ dolog) a → tulajdonjogát, amelyek utóbb váltak a föld
alkotórészévé. Ezt a szabályt a termékre, terményre és a szaporulatra nem lehet
alkalmazni, ha az valamely → jogviszony alapján mást illet (→ termék, termény,
szaporulat elsajátítása). Szintén nem lehet a ~ szabályát alkalmazni
földhasználat esetén (→ földhasználati jog) a földhasználó által létesített
építményekre. A folyóvízben újonnan keletkezett sziget vagy a folyóvíz
elhagyott medre nem a parti telkek (→ telek) ~e, mert ezek az → állami
tulajdonjog kizárólagos tárgyai.

Nukleáris károkért való felelősség: a nukleáris energia hasznosítása során

harmadik személyeknek okozott → károk esetében érvényesülő sajátos
felelősségi rendszer, amely a → polgári jogban ismert → veszélyes üzem
felelősségénél szigorúbb felelősségi rendszert jelent (→ nemzetközi jogi felelősség).
A ~ nemzetközi viszonylatban az Európai Gazdasági Együttműködés
Szervezetének (→ Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) keretében
1960. jan. 28-án létrejött és többször módosított, a nukleáris károkkal
kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló → egyezményen (párizsi egyezmény),
valamint a → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség égisze alatt kidolgozott és
Bécsben, 1963. máj. 21-én aláírt (majd 1997-ben felülvizsgált), az
atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló egyezményen (bécsi
egyezmény) alapul [kihirdetve: 24/1990. (II. 7.) MT r.]. E → nemzetközi
szerződések által létrehozott rendszer lényege, hogy a) a nukleáris létesítmények
(atomerőművek, hulladéktárolók stb.) okozta károkért kizárólag a létesítmény
üzemeltetője (operator) felelős, függetlenül attól, hogy a kár az ő vagy pedig a
→ közreműködő tevékenységére vezethető vissza; b) a kárért az üzemeltető
kizárólagos és → objektív felelősséggel tartozik, vagyis a kárért → vétkességétől
függetlenül felel, s csak a nukleáris baleset és az elszenvedett kár közötti
okozati összefüggést kell bizonyítani; c) a felelősség összegének felső határa
előre meghatározott összeg, vagyis balesetenként csak bizonyos – meglehetősen
magas – összeg erejéig felel az üzemeltető; d) az üzemeltető köteles
felelősségbiztosítás (→ biztosítási szerződés) vagy más anyagi fedezet útján
gondoskodni a nukleáris károkért való felelősségével kapcsolatos anyagi
kötelezettségeinek teljesítéséről; e) a kimentési okok lényegesen
korlátozottabbak, mint a veszélyes üzemek esetében, s az → elévülési idő is
jóval hosszabb, mint a szokásos károknál. A fejlett ipari államok a bécsi és a
párizsi egyezményben foglalt elvekhez hasonlóan rendezik → belső jogukban a
~et.

Nulla poena sine lege (nincs büntetés törvény nélkül – lat.): a → nullum
crimen sine lege elvének párja, amely szerint a → bűncselekményt fenyegető
büntetés nemének és mértékének (→ büntetési nemek, → büntetési tétel)
mindig → törvényben és előzetesen meghatározottnak kell lennie.

Nullum crimen sine lege (praevia) [nincs bűn(cselekmény) előzetes törvény

nélkül – lat.]: a → büntetőjogi legalitás (→ törvényesség) elvének egyik alapja,
egyben a személyi szabadság (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog) egyik →
alkotmányos biztosítéka. A ~ elvének lozó ai alapjai régiek (vö. pl. → Hobbes:
Leviathan, XXII. fejezet), azonban modern jogászi megfogalmazása a
kontinentális Európában a 18. század végétől terjedt el, elsősorban → Beccaria
munkássága nyomán. Jelenleg ismert latin formulája → Feuerbach 1798-ban
megjelent művéből (Lehrbuch des deutschen peinlichen Rechts) származik. A
18. század végétől kezdve a → büntető törvénykönyvek rendszeresen
tartalmazzák a ~ elvét, elsők között pl. a → Sanctio Criminalis Josephina. A ~
elvének kettős jelentése van: egyrészt megjelöli azt a → jogforrást, amely
egyáltalán megállapíthat → bűncselekményi tényállást, másrészt meghatározza a
büntető→ törvény alkalmazhatóságának időbeli határait. A ~ megkívánja azt,
hogy csak törvény hozzon létre bűncselekményt, → rendelet vagy → bírói
gyakorlat nem; ezenkívül bűncselekményi tényállást csak a törvényhozó, és
csak törvényben – általános szabályban – állapíthat meg, tehát pl. a bíró nem.
A ~ elve megkívánja továbbá, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak (→
felelősségi elméletek) nemcsak törvényes alapja kell legyen, hanem azt is, hogy az
csak olyan törvényen alapulhat, amely a bűncselekménynek minősülő
cselekmény elkövetése előtt (vagy annak időpontjában) már
érvényben/hatályban volt. (Nem tiltja tehát az elkövetőre kedvező, de az
elkövetés időpontjában érvényben nem volt törvény visszamenőleges
alkalmazását). A ~ elve ezért kizárja egy cselekmény visszamenőleges
bűncselekménnyé minősítését (→ visszamenőleges jogalkotás). A ~ elve
alkotmányos garancia jellege miatt szerepel az újkori írott alkotmányokban, s
megtalálható mind az 1789. évi → Ember és polgár jogainak nyilatkozatában,
mind pedig az emberi jogokról szóló → nemzetközi jogi dokumentumokban.
A ~ tehát a → jogállam egyik kritériuma. A ~ elve a → Csemegi-kódex óta egyik
alapelve a magyar büntető törvénykönyveknek, tételesen megjelenik a
bűncselekmény fogalmában, ill. a büntetőtörvény időbeli hatályáról szóló
rendelkezésekben. A ~ elve alól kivételt képeznek a → nemzetközi
bűncselekmények között a → háborús bűncselekmények, amelyek a nemzetközi
jog szerint akár a → belső jogi jogellenességtől függetlenül is bűncselekmények,
s így adott esetben – noha az elkövetés helyének → államában érvényben levő
jog nem nyilvánította bűncselekménynek az adott magatartást – lehetővé teszi
a nemzetközi jog alapján egyes cselekmények üldözését.

Nuncius: → pápai nuncius

Nuncupatio (kijelentés, ünnepélyes kifejezés -lat.): a → római jogban a →

mancipatio kapcsán a szerző fél által elmondott, a tulajdonszerzést kifejező
ünnepélyes formula.

Nuptiae: → matrimonium

Nürnbergi kódex: → emberen végzett orvosbiológiai kutatások

Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság: → háborús bűncselekmények és
bűnösök, → Nemzetközi Katonai Törvényszék
 Ny
Nyilatkozat (deklaráció – lat.): különböző nemzetközi konferenciákon
elfogadott vagy → nemzetközi szerződésekhez fűzött értelmező okmány, amely
általában nem tartalmaz kötelező jellegű rendelkezést. Ismeretes azonban a
~oknak egy másik csoportja, amikor valójában nemzetközi szerződés
elnevezéseként használják a ~ megjelölést, pl. az 1909. évi londoni →
tengerjogi ~.

Nyílt szerződés: → nemzetközi szerződés

Nyílt tenger: a tengernek mindazt a részét jelenti, amely nem minősül →

államterületnek, tehát nem → parti tenger, nem beltenger (→ belvizek) vagy
→ csatlakozó övezet, és nem tartozik egy → szigetcsoport-állam szigetek közötti
vizeihez sem. A ~ klasszikus értelemben mindenki által szabadon használható
terület (→ res communis omnium usus), de a → tengerjogban bekövetkezett
fejlődés, különösen a → kizárólagos gazdasági övezet vonatkozásában, bizonyos
korlátozásokat produkált. Elsődlegesen a tenger élőkincseinek kiaknázása
területén jelent ez megszorításokat az → alapvonaltól számított 200 tengeri
mérföldig terjedő övezetben. A ~ nyitva áll minden, akár parti, akár
tengerparttal nem rendelkező → állam számára. Így a tengerparttal nem
rendelkező államok lobogója alatt is szabadon közlekedhetnek a hajók. A ~
szabadsága különösen kiterjed: a hajózásnak, a tenger feletti átrepülésnek, a víz
alatti kábelek és csővezetékek fektetésének, a mesterséges szigetek és más
létesítmények építésének a szabadságára. Ezeket a jogokat rögzítette a Genfben
1958. ápr. 29-én aláírt négy tengerjogi → egyezmény közül a ~ről szóló
(kihirdetve: 1963. évi 6. tvr.). Továbbá, bár korlátozottabb mértékben, a
kizárólagos gazdasági övezetekre vonatkozó szabályokkal összhangban,
bizonyos jogokat gyakorolhat minden állam a halászat és a tudományos
kutatások területén is. Az 1982. dec. 10-én Montego Bay-ban aláírt ENSZ (→
Egyesült Nemzetek Szervezete) tengerjogi egyezmény szerint „a ~ békés célokra
van fenntartva”, ez a deklaratív jellegű megállapítás azonban nem korlátozza a
katonai célú igénybevételt, azaz a hadihajók, tengeralattjárók felvonulását, a
hadgyakorlatokat stb. A korábban kialakult szabályokkal összhangban a ~en
tilos a rabszolgaszállítás (→ rabszolgaság tilalma), a → kalózkodás, a
kábítószerek vagy pszichotrop anyagok kereskedelme, a jogtalan rádió- és
televíziósugárzás. Az előbbi tilalmaknak megfelelően bármely állam hadihajója
jogosult olyan idegen hajót – de nem hadihajót vagy nem kereskedelmi
szolgálatban álló állami hajót (pl. kutatóhajót) – megállítani és átkutatni,
amelyről alapos oka van feltételezni, hogy jogszerűtlen tevékenységet folytat.

Nyilvánosság alapelve: az → alkotmányokban és az → emberi jogokról szóló

→ nemzetközi jogi dokumentumokban rögzített → büntetőeljárási jogi és →
polgári eljárási jogi alapelv, amely a bírósági (→ bíróságok) szakaszban
érvényesül. Lényege, hogy a bíróság → tárgyalásai nyilvánosak. A tárgyaláson
tehát bárki jelen lehet a konkrét ügyben való minden érdekeltsége nélkül. A
→ törvény csak kivételesen teszi lehetővé a nyilvánosság kizárását a tárgyalásról
vagy a tárgyalás egy részéről: olyan esetekben, amikor a korlátozás →
államtitok vagy szolgálati titok megőrzése végett vagy erkölcsi okból, ill. a
atalkorú→ terhelt érdekében szükséges. Érthető korlátozása a
nyilvánosságnak az az eset is, amikor a bíróság a gyermek-, ill. atalkorú
személyeket vagy a rendzavarókat a tárgyalásról eltávolítja. A nem nyilvános
tárgyaláson hozott határozatot a bíróság mindig nyilvánosan köteles
kihirdetni. A tárgyalás nyilvánosságát illetően külön szabályok vonatkoznak a
→ személyi állapottal kapcsolatos perekre, a → szabadalommal és a → védjeggyel
összefüggő bírósági eljárásra. A → családjogi perekben a nyilvánosság
kizárásának lehetőségére a bíróság köteles a feleket (→fél) gyelmeztetni. A
felsorolt esetekben a nyilvánosságot nemcsak a tárgyalásról, hanem a határozat
kihirdetéséről is ki lehet zárni. → közvetlenség alapelve, → szóbeliség alapelve

Nyilvánosságra hozatal joga: a szellemi alkotások alkotóinak a személyhez

fűződő jogokat elismerő → jogrendszerekben (→ személyiségi jogok) alapvető
joguk, hogy döntsenek afelől, alkotásukat nyilvánosságra hozzák-e. Ez a jog az
alkotókat a → szerzői jogi, ill. iparjogvédelmi (→ iparjogvédelem) → törvények.
(→ szellemi alkotások joga) szerint akkor is megilleti, ha valamely más →
jogviszony (→ megbízási szerződés, → vállalkozási szerződés vagy leggyakrabban
→ munkaviszony) alapján kötelesek lennének alkotásukat átadni
(nyilvánosságra hozni). Ebben az esetben az alkotás titokban tartása, amely a
~ból folyó lehetőség, egyben más jogviszonybeli kötelezettség megszegését
jelenti. A szerzői jogban a nyilvánosságra hozatalhoz történő hozzájárulás
tulajdonképpen a mű felhasználásának engedélyezését is jelenti. A szabadalmi
jogban a → találmány megfelelő feltárása, vagyis a műszaki megoldás
nyilvánosságra hozatala a szabadalmi oltalom (→ szabadalom) megadásának
egyik legfontosabb feltétele, mintegy a szabadalmast megillető kizárólagos
jogok ellentétele.

Nyomozás: célját és feladatát az európai → államok → büntetőeljárási törvényei

eltérően határozzák meg; általában a → nyomozó hatóságok feladata, hogy a ~
során feltárt tényekkel és adatokkal tájékoztassák az → ügyészt arról, hogy az
ügy alkalmas-e a → vádemelésre, vagyis hogy az ügyben bírósági (→ bíróságok)
eljárás folyjon. A 2003. júl. 1. napjától hatályos büntetőeljárási törvény a
nyugat-európai, ill. az ezzel megegyező, az 1896. évi XXXIII. tc. (az első
magyar büntető perrendtartás) rendelkezéseiben megfogalmazott modellt veszi
alapul, ahol a ~ feladata a tényfeltárás és az ügyész tájékoztatása. A hatályos
büntetőeljárási törvény szerint a nyomozó hatóság feladata a →
bűncselekmények gyors és alapos felderítése, valamint a bűncselekmények
elkövetőinek felelősségre vonásához szükséges → eljárási cselekmények
elvégzése. A törvény a ~ két formáját ismeri: a → bűntetti és a → vétségi ~t.
A vétségi ~ egyszerűbb szabályok szerint folyik, mint a bűntetti. A ~
elrendelésére → feljelentés, bejelentés vagy a → hatóság hivatalos
tudomásszerzése alapján kerül sor. Ha a feljelentés, ill. annak kiegészítése
alapján megállapítható, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, vagy a
bűncselekmény → alapos gyanúja hiányzik, → büntethetőséget kizáró ok vagy
→ büntethetőséget megszüntető ok áll fenn, vagy a bűncselekményt korábban
már → jogerősen elbírálták, a nyomozó hatóság a ~t alakszerű határozattal
megtagadja; ez ellen → panasznak van helye. A ~t megtagadó határozat nem
akadálya annak, hogy az ügyben később ~t rendeljenek el. Ha ilyen okokat
nem lehet megállapítani, kerül sor alakszerű határozattal a ~ elrendelésére. A ~
során a büntetőeljárási törvény szerint a valóságnak megfelelő tényállás
kiderítése érdekében haladéktalanul meg kell tenni minden törvényes és
célszerű intézkedést. A ~ végzésére a → törvény bizonyos → határidőket állapít
meg, amelyeket az → ügyészség, legvégül pedig a legfőbb ügyész hosszabbíthat
meg.

Nyomozás megszüntetése: → nyomozási határozatok

Nyomozási bíró: a német → büntetőeljárási jogba 1975-ben a→ vizsgálóbíró
helyett bevezetett intézmény. Ezzel egyszerűsödött a → büntetőeljárás →
vizsgálati szakasza, gyorsult az eljárás. Azóta más → államokban (olasz, lengyel
magyar) is átvették ezt az intézményt. A ~ feladata egyrészt az → emberi
jogokat érintő rendelkezések (pl. → előzetes letartóztatás elrendelése, →
különleges titkosszolgálati módszerek alkalmazásának engedélyezése)
meghozatala, egyes → tanúvédelemmel kapcsolatos döntések, másrészt a
bírósági (→ bíróságok) → tárgyaláson meg nem ismételhető → bizonyítás
felvétele (pl. súlyosan beteg → tanú kihallgatása) a → nyomozás során.
Ugyanilyen feladattal a 2003. júl. 1. napjától hatályos új magyar →
büntetőeljárási törvény is alkalmazza a már korábban novelláris úton bevezetett
intézményt.

Nyomozási határozatok: a → nyomozó hatóságok a különböző büntetőeljárási

cselekmények (→ eljárási cselekmények) elvégzésének elrendelését, eljárás
továbbvitelét vagy megszakítását jelentő döntéseket fő szabály szerint csak
alakszerű határozatba foglalt rendelkezés alapján végezhetik el (→ nyomozás).
Ennek formai és tartalmi kellékeit a → büntetőeljárási törvény határozza meg,
védelmet biztosítva a hatósági önkény ellen azzal is, hogy a legtöbb határozat
ellen a határozattal érintettek számára lehetőséget biztosít → panasz
benyújtására. Ez alól csak a nyomozást és pótnyomozást elrendelő határozat a
kivétel, de a nyomozási cselekmények sorrendje ellen sem garantál →
jogorvoslatot. A nyomozó hatóság a legalitás (→ törvényesség) parancsát követi
ugyan, de tág tere nyílik arra is, hogy bizonyos célszerűségi, gazdaságossági
megfontolásokat is érvényre juttasson munkájában. Ezt szolgálja a nyomozás
mellőzésének intézménye. Erre olyan esetben kerülhet sor, ha egymással
összefüggő több, jelentősebb és kevésbé jelentős súlyú → bűncselekmény, ill. →
szabálysértés miatt folyik nyomozás, de megállapítható, hogy a jelentősebb
súlyú bűncselekmény(ek) mellett a csekélyebb súlyú bűncselekményeknek
vagy szabálysértésnek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentőségük,
nem befolyásolják azt. E döntés meghozatalára a gyanúsított (→ terhelt)
kihallgatása után kerülhet sor. Az erről szóló határozatot közölni kell a →
sértettel, továbbá azzal, aki a → feljelentést tette, vagy → magánindítványt
terjesztett elő, akik ez ellen panasszal élhetnek. A nyomozás bizonyos
esetekben olyan akadályokba ütközik, amelyek miatt ideiglenesen nem
folytatható tovább. Ilyenkor a nyomozó hatóság (→ ügyész) mindaddig, amíg
ezek az akadályok meg nem szűnnek, a nyomozás felfüggesztéséről határoz, s
ez után csak a gyanúsított személyt nem érintő eljárási cselekményeket
végezhet. A nyomozó hatóság (ügyész) a nyomozást bizonyos esetekben köteles
felfüggeszteni, más esetekben ez a hatóság mérlegelésén múlik (pl. ha a
gyanúsított jogszerűen külföldön tartózkodik, súlyos beteg). Az eljárást
folytatni kell, ha a felfüggesztés oka megszűnt. A nyomozó hatóságnak a →
törvény arra is lehetőséget biztosít, hogy a nyomozást megszüntesse. A
nyomozás megszüntetésének okai alapvetően a → büntetőeljárás akadályaival
egyeznek meg, kiegészülve a nyomozás során feltárt adatokból levonható
konzekvenciákkal. A nyomozást a nyomozó hatóság akkor is megszünteti, ha a
nyomozás adatai alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, az
elkövető kiléte, ill. az, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, és az
eljárás folytatásától sem várható eredmény. A nyomozás megszüntetése nem
eredményez → res iudicatát (→ jogerő), ellene a sértett, a feljelentő, a
magánindítványt előterjesztő panasszal élhet. Az ügyész pótnyomozást
rendelhet el, ha a tényállás nincs kellően felderítve, ill. ha olyan eljárási
szabálysértés történt, amely az ügy elintézését lényegesen befolyásolta, így
különösen, ha a gyanúsított vagy a → védő a törvényes jogait nem
gyakorolhatta (→ védelem alapelve). A pótnyomozást az ügyész határozattal
rendeli el, ebben a pótnyomozás teljesítésére a nyomozó hatóságnak →
határidőt állapít meg. Ha nem a fenti döntéseket hozza, ill. a pótnyomozás
eredménnyel zárult, az ügyész → vádat emel.

Nyomozó hatóságok: a büntető → igazságszolgáltatás szervezetében azok a →

hatóságok, amelyek a → bűncselekmények felderítését, a → büntetőjogi
felelősségre vonáshoz (→ felelősségi elméletek) szükséges tények, adatok
összegyűjtését és az ehhez szükséges → eljárási cselekményeket végzik (→
nyomozás). ~ a magyar → büntetőeljárási jog szabályai szerint a → rendőrség és
az → ügyész. (Az ügyész bizonyos bűncselekmények esetén kizárólagos →
hatáskörrel nyomoz.) Ezeken a hatóságokon kívül a pénzügyi
bűncselekmények (→ csempészet, → jövedékkel visszaélés stb.) esetén a vám- és
pénzügyőrség nyomoz. Egyes kisebb súlyú → katonai bűncselekmények esetén
az illetékes parancsnok nyomoz, külföldön tartózkodó polgári repülőgép vagy
hajó parancsnoka a fedélzeten elkövetett bűncselekmények esetén jogosult
nyomozni, ill. a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezni. → nyomozási
határozatok
Nyugat-európai Unió (Western European Union – WEU): a nyugat-európai
→ államok, katonai védelmi kérdésekkel foglalkozó → nemzetközi szervezete,
amelyet az 1954. okt. 23-án Párizsban aláírt szerződéssel (→ nemzetközi
szerződés) hoztak létre. A ~ tanácsa és titkársága londoni, míg parlamenti
gyűlése párizsi székhelyen működött. Eredeti célja a nyugat-európai államok
védelmi képességének erősítése, kon iktusmegelőző és békefenntartó
tevékenységekben való részvétel, a NATO-val (→ Észak-atlanti Szerződés
Szervezete), az EBESZ-szel (→ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet)
és az → ENSZ Biztonsági Tanácsával folytatandó együttműködés volt. Szerepe
a → Maastrichti Szerződés létrejötte után megnőtt, az európai integrációs
folyamat egyik hajtóerejének, s az → Európai Unió védelmi alkotóelemének
nevezték. Az 1994. évi Noordwijki nyilatkozat (→ nyilatkozat) lefektette a
közös európai védelmi politika alapjait. A szervezet 1995-ös lisszaboni ülésén
bejelentették a 10–15 ezer fős francia, olasz, spanyol és portugál katonákból
álló Eurofor felállítását, Firenze székhellyel, valamint szintén megalakításra
került a közös haditengerészeti erő, az Euromarfornak. A ~s erőket vették
igénybe az Öböl-háborúval összefüggésben és az Adrián, az 1990-es évek elején
a volt Jugoszláviával szembeni ENSZ→ embargó ellenőrzése során. 1999-ben
született döntés a ~ → Európai Unióba történő beolvasztásáról. Habár az
alapító szerződést és az ~ szervezetét formálisan nem számolták fel, érdemi
működését 2001. júl. 1-jével beszüntette.

Nyugellátás: meghatározott életkort elért vagy rokkanttá vált dolgozónak, ill.

ellátatlan családtagjának járó rendszeres havi járandóság. A →
társadalombiztosítási ~oknak Magyarországon két fő csoportja lehetséges: a
saját jogú ~ok és a hozzátartozói ~ok. Saját jogú ~ok a baleseti rokkantsági
nyugdíj, az → öregségi nyugdíj, a → rokkantsági nyugdíj és a → rehabilitációs
járadék. Hozzátartozói ~ok az → özvegyi nyugdíj, az → árvaellátás (egyes →
államokban az árvaellátást árvasági nyugdíjnak nevezik), a → szülői nyugdíj és
a baleseti hozzátartozói nyugellátások. → Jogszabályok rögzítik az egyes
társadalombiztosítási ~ok feltételeit; általános elv, hogy mindazok, akiknél az
előírt feltételek nem állnak fenn, enyhébb → törvényi feltételek mellett
csekélyebb összegű → járadékra lehetnek jogosultak.

Nyugvó hagyaték: → öröklés megnyílása

 O, Ó
Objektív beszámítás tana: → okozatossági elméletek

Objektív büntethetőségi feltétel: az az esemény vagy következmény, amely

megalapozza vagy fokozza a → büntetőjogi felelősséget (→ felelősségi elméletek),
és – szemben az eredménnyel – az elkövető → bűnössége nem terjed ki rá. Pl.
→ öngyilkosságban való közreműködésnél az öngyilkosság elkövetése az
alaptényállás eleme, az eljárás vagy elítélés → hamis vád esetén → minősítő
körülmény.

Objektív igazság: → igazság megállapítása

Objektív felelősség: a → polgári jogban a nem kívánt jogellenes eredmény

okozásán alapuló felelősségi alakzat. Az ~ az → eredményfelelősség lokalizálása,
mert a sokaságból kiemelésre kerül az, aki a káros eredményt előidézte. Az ~et
nem befolyásolja a károkozó tudati állapota; megállapítható a kártérítés (→
kártérítési jog) akkor is, ha a károkozó nem szándékosan, vagy gondatlanul (→
szándékosság, → gondatlanság) okozta a → kárt. Az ~ alóli kimentés akkor
eredményes, ha a károkozó a → jogellenes magatartás és a kár közötti okozati
összefüggés hiányát bizonyítja, egyben megjelölve a kár tényleges kiváltó okát.
Az ~ és a vétkességi felelősség (→ vétkesség) között nincsen éles határvonal.
A vétkes felelősség keretei között az elvárhatósági mértéket (→ elvárható
magatartás) a → joggyakorlat az ~ eléréséig fokozhatja. Az ~i esetekhez fűződő
→ szankciók arra ösztönzik a → jogalanyokat, hogy a bekövetkező veszélyek
elhárítása érdekében fokozott védekezést fejtsenek ki. Az ~ bizonyos
fokozottan veszélyes tevékenységekhez kapcsolódik (→ veszélyes üzem
felelőssége), pl. a → nukleáris károkért való felelősséghez.

Obligatio (kötelék, → kötelem – lat.): a → római jogban olyan relatív

szerkezetű → jogviszony, amelyben az egyik fél (creditor, hitelező) a másik
féltől (debitor, adós) egy meghatározott magatartás (→ szolgáltatás) →
teljesítését követelheti, és a teljesítést elmaradása esetén in personam → actióval
kikényszerítheti. A → kötelmi jogviszonyok relatív szerkezete eltér a → dologi
jogi jogviszonyok abszolút szerkezetétől, mert amíg az utóbbi esetben egy
jogosított mindenkitől azt várja el, hogy jogának megsértésétől tartózkodjék,
és jogának bármely megsértője ellen actio in personamot indíthat, addig a
kötelmi jogosult (a hitelező) egy meghatározott személytől (aßßz adóstól) vár el
egy rendszerint tevőleges [adásban (→ dare), tevésben (→ facere) vagy
helytállásban (→ praestare) álló] magatartást, amellyel kapcsolatban az adós
ellen actio in personam illeti meg. Az archaikus római jog az ~ fogalmát még
nem ismerte. Az ~ szó a preklasszikus kor vége felé jelenik meg, és ez idő tájt
alakul ki az ~ fogalma, amelyben a tartozás és a felelősség már egységet alkot. A
kötelmek eredetileg mindig stricti iuris ~k voltak (→ ius strictum), de később a
→ praetor az → aequitast érvényre juttatva kialakította a bonae dei ~kat (→
bona des). Az ~ sajátos válfaja a naturális ~ (→ naturális obligáció), amely nem
→ peresíthető (pl. a rabszolgák kötelmei általában ilyenek voltak), de amely az
~ minden más joghatásával rendelkezik.

Obstrukció: a → parlamenti → ellenzéknek a 18. századi angol parlamentáris

gyakorlatban kialakult, a 19. században egész Európában elterjedt, sokat
vitatott fegyvere a többség törvényhozói akaratának akadályozására, esetleg
meggátlására. Az ~ lehetett zikai vagy erőszakos, és technikai vagy ügyrendi.
Az erőszakos ~t a → parlamentarizmussal összeegyeztethetetlennek tartották, és
elfogadott volt a rendbontókkal szemben a rendszabályok foganatosítása. A
technikai ~ a jog adta lehetőségek végleges kihasználását jelentette. A tárgyalási
ügyrend a → házszabályok, a képviselői jogok kihasználásával a tanácskozások
elhúzását, a tárgyalások ellehetetlenítését és a határozathozatal
megakadályozását célozta. A magyar ~ történetében legismertebb az 1872.
márc. 5-én kezdődött időszak, amely a → választójog fölötti polémia kapcsán
keletkezett, és Tisza István híres, 1912. jún. 4-i házszabálysértő, de az ~t letörő
akciójával ért véget.

Occupatio (foglalás – lat.): a → római jogban a → ins gentium szerinti

tulajdonszerzési módok egyike. Az uratlan dolgok (→ res nullius) egy része
felett birtokbavétellel tulajdont lehetett szerezni. Az idetartozó uratlan dolgok
vagy un. természetnél fogva uratlan dolgok (vadállatok, a tengerparton levő
drágakövek, a tengerben keletkezett sziget stb.) voltak, vagy pedig az elhagyott
dolgok (res pro → derelictio habitae). Az elhagyott → ingatlanokon ~val nem
lehetett tulajdont szerezni. A rómaiak ~nak tekintették az ellenség dolgainak a
római → állam vagy a római polgár által való megszerzését is (~ bellica).
Viszonosság, ill. a ius gentium alapján a római polgár is elvesztette az ellenség
kezére került dolgai feletti → tulajdonjogát. Az ~ fogalmát a modern →
nemzetközi jog is ismeri, és az állami terület megszerzésének (→ államterület
megszerzése és elvesztése) azt az esetét jelenti, amikor az állam a területet
egyoldalú birtokbavétellel szerzi meg. Okkupálni csak olyan un. uratlan
területet (terra nullius) lehet, amely nem áll egyetlen állam felségjoga alatt sem.
Ilyen területek ma már nincsenek, a mindenki által szabadon használható
területeket (→ res communis omnium usus), pl. → nyílt tengert, → világűrt,
ugyanis nem lehet egyoldalúan birtokba venni. A mai nemzetközi joggal már
ellentétes az un. debelláció is, ami régebben az ~nak egy sajátos változata volt,
és olyan államterület-szerzést jelentett, amikor az egyik állam elfoglalta a másik
állam teljes területét, ott felszámolta az államhatalmat (→ államhatalom), és az
ily módon „uratlanná” tett területet erőszakkal bekebelezte. A debelláció a
hatályos nemzetközi jog szabályai szerint jogellenes.

Óceánok altalaja: a → tengerjog szempontjából fontos térség, amelyet célszerű

együtt említeni a → nyílt tenger alatt húzódó → tengerfenékkel vagy
tengermederrel. A tengerfenék és az altalaj, valamint a rajtuk levő vagy
bennük rejlő természeti kincsek jogi sorsa attól függ, hogy → kontinentális
talapzatról, → parti tengerről vagy nyílt tengerről van-e szó.

OECD: → Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete

Officialitás elve: a → büntetőeljárási jogban és a → polgári eljárási jogban

ismert fogalom, ill. alapelv (→ büntetőeljárás alapelvei, → polgári eljárás
alapelvei). Eredeti jelentése szerint hivatalból való eljárás. Az ~ alapján →
polgári perekben a → perbíróság az egyes → eljárási cselekményeket a felek (→
fél) rendelkezése vagy e rendelkezés bevárása nélkül végzi el. A polgári eljárási
jogban az ~nek ellentétpárja a → rendelkezési elv. → Büntetőeljárásban az ~
lényegesen nagyobb jelentőségű és tágabb fogalom. Az ~re tekintettel a →
büntetőügyekben eljáró → hatóságok a → törvényi feltételek megléte esetén
bizonyos kivételektől eltekintve akkor is kötelesek a büntetőeljárást lefolytatni,
ha senki sem kéri. Az → állam büntető hatalmának (→ büntető joghatóság)
konkrét esetekben való érvényesítését azért nem teszi függővé az érdekeltek (a
→ sértett) akaratnyilvánításától, mert a → bűncselekmények üldözéséhez
az egyéni érdekeken túlmenő, jelentős társadalmi érdek is fűződik. Ha a
törvényi feltételek megvannak, kérelem (→ feljelentés) nélkül is elrendelik a →
nyomozást; az → ügyész hivatalból emel → vádat és képviseli a bíróság (→
bíróságok) előtt; a bíróság, törvényes vád alapján, hivatalból is végzi
büntetőeljárási cselekményeit. Az ~ csak kivételesen, olyan ügyekben nem
érvényesül, amelyekben a törvény különféle megfontolásokból, a sértett
akarata nélkül nem tartja indokoltnak a büntetőeljárás lefolytatását (→
magánindítvány, → magánvádló). Az ~vel rokon, de annál szűkebb a →
törvényesség (legalitás) elve. Ennek értelmében az ügyész a törvényi feltételek
megléte esetén minden közvádas ügyben köteles vádat emelni. Egyes →
jogrendszerekben ezt áttöri az opportunitás elve, amely szerint bizonyos
ügyekben az ügyészt a vád emelése vagy mellőzése kérdésében célszerűségi
szempontokból mérlegelési jog illeti meg.

Offshore cég: olyan → cég, amelyre az alapítás → államában a cégekre

általánosan érvényes → adózási feltételeknél lényegesen kedvezőbb adózási
rendelkezések vonatkoznak, mert vagy egyáltalán nem zet adót és →
illetéket, vagy minimális mértékű adóterheket visel. Az egyes
„adóparadicsomként ismert államok (Ciprus, Bahamák, Channel Islands stb.)
maguk határozzák meg azokat a követelményeket, amelyeket egy cégnek
teljesítenie kell ahhoz, hogy élvezhesse az adott államban az offshore →
jogállással járó előnyöket, azonban a nemzetközi gyakorlat kialakított bizonyos
standard elvárásokat, amelyeket szinte valamennyi offshore nagyhatalom
beépített a saját → jogrendszerébe. Az ~ekkel szemben – államonként eltérő
formában – támasztott legfőbb követelmény, hogy tulajdonosai között ne
legyen az alapítás államának polgára, ill. az alapítás államában alapított cég; az
alapítás államában állandó telephellyel rendelkezzen; az alapítás államának
területén gazdasági tevékenységet ne folytasson. Magyarországon 1995. január
1-jétől van lehetőség offshore státusz megszerzésére.

Okirat: valamely tény vagy körülmény igazolására szolgáló irat. Az ~ a

legmegbízhatóbb → bizonyítási eszköz. A → törvény az ~okat bizonyító erejük
alapján osztályozza, s különbséget tesz → köz~, → magán~, ill. teljes bizonyító
erejű és egyszerű magán~ között.
Okirattal való visszaélés: → vétség, amelynek elkövetési (→ elkövetők)
magatartása nem vagy nem kizárólag saját → okiratnak a birtokos beleegyezése
nélküli jogtalan megszerzése, ill. megsemmisítése, megrongálása, eltitkolása. A
→ bűncselekmény csak szándékos elkövetés esetén büntetendő, →
magánokiratra történő elkövetés esetén további feltétel az is, hogy a tettes célja a
jogtalan előny megszerezése vagy jogtalan hátrány okozása legyen.

Okkupáció: → occupatio

Okozatossági elméletek (a → büntetőjogban): az okozati összefüggés az

eredmény-bűncselekmények (→ materiális bűncselekmény) → törvényi
tényállásának egyik szükségszerű eleme, ontológiai és objektív kapcsolat az →
elkövetési magatartás (→ elkövetők) és az eredmény között. Hiányában a →
bűncselekmény nem jön létre, a büntetőjogi felelősség (→ felelősségi elméletek)
nem állapítható meg. Az okozati összefüggés vizsgálatára több elmélet alakult
ki. A legelterjedtebb, a conditio sine qua non, más néven a feltételek
egyenértékűségének tana két elv egybekapcsolását jelenti. Az első az ok
fogalmára vonatkozik, amely szerint minden szükséges feltétel ok, vagyis ok az
eredménynek minden olyan előzménye, amely nélkül nem következett volna
be úgy és akkor, mint ahogyan és amikor bekövetkezett. A tan másik elve
szerint minden szükséges feltétel, minden ok abszolút értelemben egyenlő
jelentőségű, s ha az összefüggés bármilyen távoli és laza is, az ilyen ok a
többivel akkor is egyenértékű, és a felelősség csak a → bűnösség oldalán zárható
ki. Az okkiválasztó elméletek különbséget tesznek a feltételek, valamint a
feltételek közül valamilyen szempont szerint kiválasztott okok között. Ezek
közül széles körben csak az adekvát kauzalitási elmélet terjedt el. Eszerint ok az
eredménynek csak azon feltétele, amelynek rendszerint tipikus (adekvát)
következménye az eredmény. Az adekvát jelleg azon múlik, hogy az elkövetési
magatartást a feltételek milyen körével való együtthatásában vizsgálják. Arra
nézve, hogy az együttható feltételek milyen körére kell kiterjeszkedni, három
fő irány alakult ki: azok a feltételek veendők gyelembe, amelyeket az
elkövető ismert vagy ismerhetett volna (előre láthatta-e az eredmény
bekövetkezését); azok a feltételek az irányadók, amelyeket az átlagember ismer,
és ezenfelül amelyeket az elkövető tudott; bizonyos kivételektől eltekintve
mindazon feltételeket gyelembe veszik, a,melyeket a → büntetőeljárás feltárt.
Az adekvát kauzalitási elmélet azt az indokolatlan felelősséget kívánta
korlátozni, amely alapján az eredményt a minősítő körülmények →
gondatlanság híján is az elkövető terhére írták, ugyanakkor módszertanilag
helytelenül normatív vagy szubjektív ismérvektől vagy tette függővé az
okozatosság meglétét vagy hiányát. Az ezen módszertani hibát kiküszöbölő
relevanciaelmélet szerint különbséget kell tenni az okozati összefüggés megléte,
másfelől ennek az összefüggésnek a büntetőjogi relevanciája között. Ennek az
elméletnek a hívei az okozatosság tényét a conditio sine qua non elmélet,
relevanciáját pedig általában az adekvát kauzalitás tana alapján döntik el. Az
elmélet alapgondolata szerint az okok között különbséget tenni nem az
okozati összefüggés megléte szempontjából, hanem csakis egy további szinten,
az okok büntetőjogi jelentőségéhez igazodó relevancia alapján lehet. Hasonló
módszertani alapra épül az objektív beszámítás tana is, amelynek
legelterjedtebb változata szerint az okozati összefüggés megállapítása után
vizsgálni kell az eredmény szempontjából az elkövetési magatartás objektív
beszámíthatóságát. Ez utóbbi keretében már normatív szempontok is
aggálytalanul gyelembe jöhetnek, így pl. nem büntethető az eredményért, aki
azt úgy okozta, hogy a sérelem szabályszerű magatartása esetén is bekövetkezett
volna. A magyar → bírói gyakorlat általában a conditio sine qua non elvét
alkalmazza, de egyes döntésekben felismerhető a relevanciaelmélet, ill. az
objektív beszámítás tanának hatása is. A magyar szakirodalomban a többségi
álláspont szerint a → mulasztásos bűncselekmény tettese valójában nem az
eredmény okozásáért, hanem annak a meg nem akadályozásáért felel. A meg
nem akadályozás, mint a mulasztás és az eredmény közötti összefüggés
lényegében hipotetikus kauzális összefüggés. A meg nem akadályozás ugyanis
csak annak a terhére róható, akinek az adott körülmények között megvolt a
reális lehetősége az eredmény elhárítására.

Oktatás szabadsága: → oktatáshoz való jog

Oktatáshoz való jog: eredetileg → szabadságjogként jelentkezett a lelkiismereti

és vallásszabadsággal összefüggésben (→ gondolat-, lelkiismeret- és
vallásszabadság), az oktatás eszmei szabadságát követelve mind az oktató, mind
pedig az oktatott számára. Idővel több → állam → alkotmánya az állam
kötelezettségeként fogalmazta meg a közoktatás biztosítását, amely együtt járt
az oktatás állami felügyeletével, s kialakult egy viszonylagos állami
monopólium. Így az oktatás szabadsága újabban az állami monopólium
korlátjaként jelentkezik, elsődlegesen a magániskolák alapításának és
fenntartásának szabadságát jelenti az állami szabályozás keretei között. Az ~ az
alapvető ismeretek elsajátításának jogán kívül kiterjed a szakmai képzésre,
a felnőttoktatásra, és az iskolán kívüli művelődési lehetőségek igénybevételére
is. Ennek megfelelően gyakori a kultúrához, neveléshez, művelődéshez való
jog elnevezés is, ezek konkrét tartalma azonban kevésbé kiforrott. A II.
világháború után az → emberi jogok nemzetközi szabályozásának előtérbe
kerülésével az ~gal is több → nemzetközi szerződés foglalkozik. 1960. dec. 14-
én az → ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete keretében
létrejött az Oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló
→ egyezmény (kihirdetve: 1964. évi 11. tvr.), amelynek célja, hogy kizárja a →
diszkrimináció, vagyis a fajon, bőrszínen, nemen, nemzetiségen, nyelven,
valláson stb. alapuló korlátozások és kedvezmények alkalmazását az oktatás
minden területén. Speciális csoportok (diszkriminációmentes) ~át fogalmazza
meg a Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló
1965. dec. 21-én kelt egyezmény (→ faji megkülönböztetés tilalma), valamint a
Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló
1979. dec. 18-i egyezmény (→ nők jogai). Az → Emberi jogok európai
egyezménye is rendelkezik az ~ról, ennek értelmében mindenkinek joga van
igénybe venni a létező oktatási lehetőségeket. Az állam köteles biztosítani az
oktatás egészében az ismeretek objektív, kritikai és pluralista módon történő
átadását, s az oktatással és neveléssel kapcsolatos minden funkciójának
gyakorlása során – az oktatási intézményeken kívül is – tiszteletben tartani a
szülők vallási és világnézeti meggyőződését, amelyek összhangban vannak a
demokratikus társadalmak elveivel, és nem ütköznek az emberi méltósággal,
ill. a gyermek ~ával. → tanszabadság Magyarországon az oktatási →
miniszternek felelősséggel tartozó oktatási jogok miniszteri biztosa segíti elő az
oktatás résztvevőit, ill. azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos jogok
érvényesítését.

Oktrojált alkotmány (fr. „octroi”-ból, fr.–ném.): „rákényszerített”,

„adományozott” → alkotmány, amelyet az abszolút → monarcha
„adományoz”; tágabb értelemben az alkotmány által jogilag vagy ténylegesen
nem kötött → hatalom (→ abszolutizmus) által önként – rendesen politikai
kényszerítő körülmények hatására – érvénybe léptetett alkotmány. Az ~ tiszta
esetében az → alkotmányozó hatalom az alkotmányt adományozó hatalom
marad, aki az alkotmányt (ha az másként nem rendelkezik, de esetleg akkor is)
megváltoztathatja. Az ~ok – a képviseleti alkotmányokkal ellentétben – a
monarchikus elv megőrzése érdekében jöttek létre, s ezért a képviseleti
alkotmány híveinek erős kritikáját váltották ki. A ~okra példa az 1814-es, ill.
1815-ös francia alkotmány, a Bécsi kongresszust (1814–1815) követő
időszakban a német államok többségében érvényben volt alkotmányok, az
1850-es porosz alkotmány, az 1871-es német birodalmi alkotmány, az 1905-ös
orosz alkotmány stb. A magyar történelemben az → olmützi alkotmány és azt
módosító, ill. felfüggesztő királyi pátensek. Az ~tól megkülönböztetendő az
uralkodó (monarcha) és a képviseleti szervek megegyezésén alapuló alkotmány
vagy alkotmányos szabályok (amelyet a monarcha egyoldalúan nem
módosíthat); ilyen volt az 1848-as → áprilisi törvények vagy a kiegyezés (→
dualizmus).

Olivecrona, Karl (1897–1980): svéd jog lozófus, egyetemi tanár; a →

skandináv jogi realizmus képviselője. 1933–1964 között a lundi egyetemen a
→ polgári eljárási jog professzora. Fő művei: Law as Fact, 1939 (jelentősen
átdolgozva: 1971); Om lagen och staten, 1940.

Olmützi alkotmány: I. Ferenc József osztrák császár által 1849. márc. 4-én
érvénybe léptetett osztrák birodalmi → alkotmány, amelyet Magyarországra is
érvényesnek tekintettek, s az 1850-től az októberi diplomáig (1859) volt
érvényben. Az ~ az összbirodalom eszméjének alapján álló → oktrojált
alkotmány volt, s Magyarországot a birodalom egy tartományának tekintette,
mellőzve annak alkotmányát; ugyanakkor azonban széles körben biztosította a
személyes → szabadságjogokat és a → tulajdonjogot. → Függetlenségi
Nyilatkozat

Oltalmi idő (a szabadalmi jogban): → szabadalom

Ombudsman: az → alkotmányosság és a → törvényesség biztosítékrendszerében

különleges helyet elfoglaló személyes tisztség, amely az → államok hivatalos
jogi terminológiájában gyakran más elnevezéssel (pl. → állampolgári jogok
országgyűlési biztosa, igazságügyi kancellár, népügyvéd) található meg.
Létrehozása a felvilágosult → abszolutizmus gondolatvilágában gyökerezik,
amely szerint a „jó uralkodó” (→ monarcha) a hatalmát (→ hatalom) „jó →
közigazgatás” útján gyakorolja. Az uralkodónak az a megbízottja, aki a
közigazgatással kapcsolatos panaszok kivizsgálásával foglalkozott, először
Svédországban jelent meg. Az uralkodó bizalmából eljáró és az uralkodónak
felelősséggel tartozó megbízott helyére később a → parlament által választott és
csak a parlamentnek felelős ~ került (utalt az intézményre már az 1809. évi
svéd → alkotmány is), aki azonban vizsgálatai során függetlenséget élvez a
törvényhozással szemben is. Az ~ intézménye a II. világháború után rohamos
gyorsasággal terjedt el. Bár az egyes államok vonatkozó szabályozása jelentős
eltéréseket mutat, egy olyan modell mégis felvázolható, amelyet a nemzeti
megoldások általában követnek. Eszerint az ~ vizsgálhatja a közigazgatás
valamennyi szféráját, emellett a monopolhelyzetű állami szolgáltató szerveket
is, és ellenőrző tevékenysége a jogszerűség, a célszerűség és az emberiesség
szempontjaira egyaránt kiterjedhet. Eljárása nem helyettesítheti sem
a közigazgatási, sem a → bírói → jogorvoslatot, ezért tevékenységét általában az
jellemzi, hogy vizsgálatokat folytat, ajánlásokat tesz, közvetít a vitában álló
felek között, jelentésekben számol be tapasztalatairól, eljárásokat
kezdeményez, a nyilvánossághoz fordul. A segítsége panasz (→ panaszjog)
alapján bárki számára könnyen hozzáférhető, sőt a hivatalbóli eljárás is
megengedett. A korlát általában csupán annyi, hogy az ~ nem vonhat el ügyet
a jogviták intézésére egyébként hivatott szervek → hatásköréből. A tisztség
viselőjére általában szigorú → összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak;
függetlenségét és pártatlanságát az segíti elő, hogy általában a parlamenti
ciklusnál hosszabb időre választják. Az általános hatáskörű ~ mellett egyre
nagyobb számban működnek szak~ok, éspedig leggyakrabban az egészségügy,
a fogyasztóvédelem, az adatvédelem és a honvédelem terén. Magyarországon
az ~ intézménye az alkotmány 1989. évi átfogó módosítása során került
bevezetésre. Az → Európai Unió keretében az ~ hivatalát 1991-ben állították
fel. → európai ombudsman → országgyűlési biztos

Opció: → jogszabály által alapított vagy → szerződés alapján keletkező vételi

jog. ~t jogszabály ritkán és csak kivételes esetben alapít, alapvetően szerződéses
formában keletkezik. ~t kizárólag írásba foglalt szerződésben (→ írásbeliség)
lehet kikötni, amelyben egyidejűleg meg kell állapodni a leendő → adásvételi
szerződés lényeges elemeiben, így a → szolgáltatásban, a vételárban, a zetés
módjában és a vételi jog időtartamában. A határozott időre szóló ~ leghosszabb
időtartama 5 év lehet, a határozatlan időre kötött ~ 6 hónap alatt megszűnik.
Az ~ olyan → függő jogi helyzetet teremt, amely az ~ jogosultja számára az
egyoldalú döntés lehetőségét biztosítja, mert kizárólagosan és egyoldalúan
döntheti el, hogy él-e a vételi joggal az adott időtartamon belül. Az ~ jogosultja
az ~ fennállása alatt egyoldalú nyilatkozatával – minden további feltétel nélkül
– kikényszerítheti az adásvételi szerződés létrejöttét. Banki szerződésekben igen
gyakran alkalmazott biztosíték az ~ A vételi jog miatt az ~ → kötelezettjének
nincs szerződéskötési szabadsága. → nemzetközi jogi opció

Operae sevorum et animalium: → servitutes

Opinio iuris (tkp. opinio iuris sive necessitatis; a jogról vagy kötelezettségről
való meggyőződés – lat.): a → nemzetközi szokásjoghoz kapcsolódó terminus
technicus; a → nemzetközi jog alanyainak az a meggyőződése, hogy bizonyos
tárgykörben folytatott gyakorlatuk kötelező erőt nyert.

Oppenheim, Lassa Francis Lawrence (1858–1919): német származású brit

nemzetközi jogász. 1895-ben települt át Londonba, és az akkor szervezett
London School of Economics and Political Science tanára lett. 1908-tól a
cambridge-i egyetem → nemzetközi jogi tanszékét vezette. Legjelentősebb
munkája a kétkötetes International Law: A Treatise (1905–1906), amely az
egyik legtöbbet idézett tankönyv. Az I. világháború idején határozottan kiállt a
→ Nemzetek Szövetsége létrehozásának szükségessége mellett (e Leage of
Nations, 1919).

Oppidum (megerősített hely, város – lat.): magyar viszonyok között

mezővárost jelent, amely a 14. századra kialakuló, jellegzetes településtípus
Magyarországon. Jogi helyzetét tekintve közbülső helyet foglalt el a → szabad
királyi város és a teljes körű magánföldesúri → hatalom alatt álló települések
között. Több változatának közös sajátossága, hogy korlátozott mértékű
bíráskodási (→ igazságszolgáltatás), igazgatási és gazdasági → önkormányzattal
rendelkezett. A → községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. tc. elfogadása
után az ~ok többsége kis- vagy nagyközséggé, ill. rendezett tanácsú várossá
alakult. Az egykori~ok csupán kivételes esetben (pl. Miskolc) kaptak →
törvényhatósági jogot.

Opportunitás elve: → officialitás elve

Optálás: → nemzetközi jogi opció

Optáns perek: a két világháború között Csehszlovákiában, Jugoszláviában és

Romániában földreformot hajtottak végre, amelynek során meghatározott
nagyságot meghaladó földbirtokokat kisajátítottak (→ kisajátítás), tekintet
nélkül arra, hogy tulajdonosaik hazai vagy külföldi állampolgárok (→
állampolgárság) voltak. Ezek az intézkedések vonatkoztak több olyan magyar
földbirtokosra, akik a → trianoni békeszerződés alapján optáltak (→ nemzetközi
jogi opció), és megtartották → magyar állampolgárságukat. Az érintett magyar
földbirtokosok a magyar → kormány diplomáciai fellépését kérték földjeik
visszaszerzése, ill. → kártalanításuk érdekében (→ diplomáciai védelem). A
magyar → állam végül is hajlandó volt az erdélyi földbirtokosok ügyében
nemzetközi intézményekhez, így egyebek mellett a → Nemzetek Szövetségéhez
fordulni, amely azonban nem hozott érdemleges döntést az ügyben. 1923-ban
a magyar károsultak (348 panaszos) a trianoni békeszerződés alapján a
magyar–román vegyes döntőbizottság (→ vegyes döntőbizottságok) előtt a
román államot perelték. Románia tagadta az igények jogosságát, valamint
kétségbe vonta a vegyes döntőbizottság → hatáskörét az ügyekre, s visszavonta
bíráit a döntőbizottságból. Ezt követően a Nemzetek Szövetsége is foglalkozott
a két állam vitájával. Az ~ ügyét a → jóvátételi kötelezettségek végleges
rendezésével kapcsolatban 1930. ápr. 28-án aláírt párizsi → egyezményekkel
(becikkelyezve: 1931. évi XI. tc.) zárták le, olyan értelemben, hogy létrehoztak
egy külön Agráralapot (az Alap tőkéjét 219,5 millió aranykoronában
állapították meg). Az egyezmények értelmében a vegyes döntőbizottságok előtt
alperesként (→ fél) szereplő Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia helyét az
Agráralap foglalja el, s az rendezi a földbirtokosok igényeit.

Optk.: → Osztrák polgári törvénykönyv

Ordalium: → istenítélet

Ordre public: → közrend

Organikus jogelmélet: azoknak az elméleteknek az összefoglaló elnevezése,

amelyek a → jogot egy organikus fejlődési folyamat termékének tekintik,
kialakulását és változásait pedig történeti, természeti, biológiai vagy kulturális
tényezőkre vezetik vissza. Gondolati alapállásukat, amely szerint a jogot nem
alkotják, hanem az az emberi együttélés során, nem tudatos folyamatok
eredményeként jön létre, már a → történeti jogi iskola megfogalmazta.
Elterjedésüket a 19. században közvetlenül Darwin fejlődéselmélete és Comte
tudományos pozitivizmusa készítette elő. Ezekre épült Spencer liberális ihletésű
biológiai evolucionalizmusa, a → jogi etnológiának az objektív érvényű
jogfejlődési törvényszerűségek feltárására irányuló törekvései, nemkülönben
Gierkének a csoportszemélyiséget társadalmi és jogi entitásként értelmező
korporációs elmélete, újabban pedig → Duguit-nek és követőinek a jogot a
társadalmi szolidaritás megnyilvánulásának tekintő felfogása vagy → Hauriou-
nak az intézmények jogi és szociológiai aspektusaira irányuló és az intézmény–
személyek (institutions–personnes) és intézmény–dolgok–(institutions–choses)
megkülönböztetéséből kiinduló kutatásai.

Organikus törvény: → törvény

Orgazdaság: → vagyon elleni bűncselekmény, amelyet → csempészetből, →

lopásból, → sikkasztásból, → csalásból, → hűtlen kezelésből, → rablásból, →
kifosztásból, → zsarolásból, → jogtalan elsajátításból vagy ~ból származó →
dolog megszerzésével, elrejtésével vagy elidegenítésében való közreműködéssel
követnek el. Az ~ csak szándékosan (→ szándékosság) és → vagyoni haszon
megszerzése végett követhető el. Az alapeset → vétség, de → bűntettként
súlyosabban minősül (→ minősíő körülmények) a dolog értékére, ill. az →
üzletszerűségre tekintettel, valamint a kulturális javak körébe tartozó tárgyra
való elkövetés esetén.

Óriás Nándor (1886–1992): jogász, egyetemi tanár, a → római jog művelője.

Teológiai (Pécs), bölcsészkari (Budapest), majd jogi (Budapest, Kolozsvár)
tanulmányok után tanári és jogi diplomát szerzett. 1914-től az egri
jogakadémia tanára, 1930-tól a pécsi jogi kar magántanára, majd 1939–1955
között professzora, 1944–1946-ban dékán. Fő műve: Római jog (társszerző),
1950, 1952, 1954, 1955.

Országgyűlés: a magyar ~ (→ parlament) kialakulása a 13. századra tehető. Az

1290. és 1298. évi ~ben már megjelentek a rendek (praelati, barones, nobiles)
és általában a hozzájárulásukkal bocsátotta ki az uralkodó (→ monarcha) a
dekrétumokat (→ decretum); mindamellett csak a 15. századtól beszélhetünk
ténylegesen az ~nek a rendi → államban betöltött → törvényalkotó, királyi
hatalmat (→ hatalom) ellensúlyozó szerepéről. A magyar ~ végső szervezeti
keretei az 1608-ban alakultak ki, miszerint a magyar ~ kétkamarás gyűlés (→
második kamara), → felsőtábláján a klérus és a mágnások kaptak helyet, →
alsótábláján a képviseletre jogosított további társadalmi csoportok→ követei.
Az ~ tanácskozásai részben a táblákon külön-külön, részében pedig ún. elegyes
ülésekben zajlottak. A magyar ~ 1945-ig – kivéve az 1918 és 1925 közötti
éveket (→ Nemzetgyűlés) – kétkamarás volt, ettől kezdve az ~ egykamarás. A
magyar parlamentáris rendszer (→ parlamentarizmus) hagyományai az 1848.
évi → áprilisi törvényekig nyúlnak vissza, amelyek megteremtették a polgári
értelemben vett → népképviselet alapjait. A II. világháború utáni első
időszakban az ~ folyamatosan ülésező alkotmányos intézmény volt, s a →
köztársasági → államformát deklaráló 1946. évi I. tc. az ~t az → államhatalmi
ágak megosztása elvének megfelelően a törvényhozó hatalom
letéteményeseként említette. Az 1949. évi XX. tv.-nyel elfogadott →
alkotmány a kormányzati rendszert szovjet mintára szervezte meg. A tényleges
gyakorlat szerint az ~ a kommunista → párt vezetői által meghozott
döntéseket szentesítő intézménnyé vált. Az 1989–1990. évi politikai
változások következtében és az 1989. évi XXXI. tv.-nyel végrehajtott
alkotmánymódosítással az ország ismét parlamentáris köztársasággá vált. Az
~nek 386 tagja van (→ ~i képviselő). Az ~ funkciói a következőkben
összegezhetők: törvényhozás, parlamenti ellenőrzés, a kormányzati
szervezetrendszer létrehozása és irányítása, bizonyos speciális funkciók a
külügyek és a hadügyek terén, köz→kegyelem gyakorlása, → rendkívüli állapot
bevezetése, → népszavazás elrendelése stb. Az ~ tisztségviselői: → házelnök,
alelnökök, → jegyzők. Az ~t 4 évi időtartamra választják, megbízatása
az alakuló üléssel kezdődik, működése az új ~ alakuló üléséig tart. Az ~ alakuló
ülését az → ~i választásokat követő egy hónapon belül a → köztársasági elnök
hívja össze és nyitja meg. Az alakuló ülés főbb feladatai a következők: az
országgyűlési képviselői → mandátumok igazolása, az ~ belső szervezetének
létrehozása. Az ~ megbízatási idejének lejárta előtt kimondhatja feloszlását,
amelynek általában politikai okai vannak. A feloszlatás a köztársasági elnök →
hatáskörébe tartozik, amelyre – szigorú feltételek fennállta esetén – főleg a →
kormány bizalomvesztése kapcsán kerülhet sor. A megbízatás lejártától,
a feloszlástól, ill. a feloszlatástól számított 3 hónapon belül új ~t kell választani.
Előfordulhat az ~ megbízatási idejének meghosszabbítása is, erre rendkívüli
helyzet idején van lehetőség. Az ~ ülései nyilvánosak. A köztársasági elnök, a
kormány, továbbá bármely képviselő kérelmére az ~ a képviselők
kétharmadának szavazatával (→ szavazás) zárt ülés tartását határozhatja el. Az ~
határozatképességéhez általában a képviselők több mint a felének jelenléte
szükséges. Fő szabály szerint az ~ a határozatokat a jelen levő képviselők több
mint a felének szavazatával hozza. Bizonyos, az alkotmányban felsorolt
törvényhozási tárgyak esetén, a törvény meghozatalához a jelenlevő képviselők
kétharmadának szavazata szükséges. Némely kérdésben a képviselői
összlétszámhoz viszonyított abszolút többséget kívánnak meg a döntéshez,
ez vonatkozik pl. a miniszterelnök (→ kormányfő) megválasztására, valamint a
bizalmi-bizalmatlansági (→ bizalmatlansági indítvány) szavazásra. Az összes
képviselő kétharmadának szavazata szükséges az alkotmány, ill.
alkotmánymódosító törvények elfogadásához, ill. egyes közjogi méltóságok
[pl. Legfelsőbb Bíróság elnöke (→ bírói szervezet), legfőbb → ügyész, →
alkotmánybírók] megválasztásához. Az ~ben a képviselők általában nyílt
szavazással döntenek, kivéve ha az alkotmány, más törvények vagy a házszabály
titkos szavazást ír elő.

Országgyűlési bizottságok: az → Országgyűlés munkaszervezetének alapvető

tényezői, amelyek szakmai, politikai és más szempontok szerint szerveződnek.
Az állandó bizottságok mellett létezhetnek ideiglenes bizottságok, éspedig eseti
és vizsgálóbizottságok is. A magyar → házszabály csak a kötelezően
létrehozandó állandó bizottságokat sorolja fel, ezek az → alkotmányossággal, a
→ költségvetéssel, a külügyekkel, a honvédelemmel, valamint a mentelmi (→
mentelmi jog), → összeférhetetlenségi és → mandátumvizsgálati ügyekkel
foglalkozó bizottságok. Minden további bizottság léte a konkrét politikai
helyzet függvénye. Az ~ az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő,
véleményező, a → törvényekben és a házszabályban meghatározott esetekben
ügydöntő, továbbá a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő
szervei. Az ~ határozatképességéhez szabály szerint tagjai legalább felének
jelenléte szükséges, határozatait szótöbbséggel hozza. Az Országgyűlés speciális
belső szervezeti és működési formája a házbizottság, amely javaslatokat készít,
állást foglal az Országgyűlés működését érintő különböző kérdésekben.
Országgyűlési Biztos: az → ombudsman → jogintézményének
Magyarországon meghonosodott változata. Alapvető feladata az →
alkotmányos jogokat sértő visszásságok kivizsgálása és orvoslásuk érdekében a
szükséges intézkedések kezdeményezése. A magyarországi modell sajátossága,
hogy a közös hivatalban működő általános és szakosított ~ok között nincs
hierarchia, valamennyi ~t az → országgyűlés közvetlenül 6 évre választja, a
biztosok egyszer újraválaszthatók. A magyar → jogrendszer 4 ~t ismer: →
állampolgári jogok ~a; valamint három szakosított ~t, mégpedig: →
adatvédelmi biztos; → jövő nemzedékek ~a, → nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
~. A szakosított ~ intézménye minden érzékeny társadalmi kérdést érintő,
alkotmányos jog védelmére alapítható, ha azok mindennapos megsértése a
polgárok szabadságára leselkedő valós veszély. Az ~okhoz → illetékmentes
eljárás keretében bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely → hatóság
vagy (a gyakorlatban tágan értelmezett) közszolgáltatást végző szerv
tevékenysége során alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy
ennek közvetlen veszélye áll fenn. További feltétele az eljárásnak, hogy a
rendelkezésre álló → közigazgatási → jogorvoslati lehetőségeket a kérelmező
már kimerítette, vagy eleve nincs hova folyamodnia jogorvoslatért. Az ~ok
hivatalból is indíthatnak vizsgálatot. A jövő nemzedékek ~ának és az
adatvédelmi biztosnak a vizsgálati jogköre a magánszférára is kiterjed. Erős
vizsgálati jogköreik mellett az ~ok → szankcióalkalmazási, hatósági jogkörrel
nem rendelkeznek, ez alól kivétel a hatósági jogkörökkel is rendelkező
adatvédelmi biztos. Legfőbb eszközük a nyilvánossághoz fordulás. →
állampolgári jogok országgyűlési biztosa, → ombudsman, → európai ombudsman

Országgyűlési képviselő: az → Országgyűlésbe 4 éves időtartamra

megválasztott személy; szabad → mandátummal rendelkezik, tevékenységét a
köz érdekében végzi. Az ~ az Országgyűléshez → törvényjavaslatot, határozati
javaslatot, politikai nyilatkozat-tervezetet nyújthat be és más indítványokat
tehet. Az Országgyűlés napirendjére kerülő javaslatok vitájában felszólalhat,
szavazatával (→ szavazás) részt vehet az Országgyűlés → hatáskörébe tartozó
döntések meghozatalában. Az ülésnap napirendi pontjainak tárgyalása után
rendkívüli ügyben felszólalásra jelentkezhet. Az ~ az → alkotmányban
meghatározott → állami tisztségviselőkhöz az Országgyűlés előtt →
interpellációt és kérdést intézhet. Ha a törvény nem tesz kivételt, az
Országgyűlés tisztségeibe, ill. bizottságaiba (→ országgyűlési bizottságok)
bármely ~ megválasztható. Az országgyűlési bizottságok ülésein a nem
bizottsági tag ~ is jelen lehet. Ehhez csak zárt ülés esetén szükséges a bizottság
hozzájárulása. Az előterjesztő és a tárgyalt napirendi ponthoz módosító
javaslatot benyújtó nem bizottsági tag ~ a bizottság ülésén tanácskozási joggal
vehet részt. Más ~ számára a bizottság szótöbbséggel hozzászólási jogot adhat.
Az ~t → mentelmi jog illeti meg. Az ~ függetlenségét biztosító tiszteletdíjra,
továbbá meghatározott kedvezményekre és költségeinek fedezésére szolgáló
költségtérítésre is jogosult.

Országgyűlési képviselő összeférhetetlensége: olyan jogi helyzet, amelybe az

→ országgyűlési képviselőnek megválasztott személy különösen a →
hatalomkoncentráció megelőzése, az elfogulatlan tevékenység elősegítése, a
képviselői tisztség méltóságának megőrzése, a képviselői pozícióval való
visszaélés és meg nem engedhető előnyszerzés megakadályozása érdekében az
→ alkotmány és más → törvények rendelkezései szerint nem kerülhet. Az
alkotmány szerint pl. a képviselő nem lehet → köztársasági elnök, az →
Alkotmánybíróság tagja, → állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az → Állami
Számvevőszék elnöke, elnökhelyettese és számvevője, → ügyész, államigazgatási
szerv dolgozója – a → kormány tagja és a politikai → államtitkár kivételével –,
a fegyveres erők, a → rendőrség és a rendészeti szervek hivatásos állományú
tagja. Ezeken túl az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény a
hivatali, érdekeltségi-gazdasági, közbenjárói-érdekkijárói és méltatlansági
összeférhetetlenség több más esetét is megállapítja. A képviselő a →
mandátuma érvényességének megállapításától, vagy az összeférhetetlen helyzet
keletkezésétől, ill. annak a képviselő tudomására jutásától számított 30 napon
belül köteles a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszüntetni.
Ellenkező esetben az → Országgyűlés bármely képviselő indítványára – a
mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének
kikérése után – határoz az összeférhetetlenség kimondásáról.
Összeférhetetlenségi eljárás bárki bejelentésére is indulhat. Az
összeférhetetlenség kimondásával az országgyűlési képviselő megbízatása
megszűnik.

Országgyűlési választások: az → országgyűlési képviselők általános, egyenlő,

közvetlen, titkos → választójog alapján történő megválasztása. A korábbi
évszázadokban Magyarországon az ~ megtartását az → Országgyűlésnek az
uralkodó (→ monarcha) által történő összehívásához kapcsolták. Ez
tükröződött az 1848. évi → áprilisi törvényekben is, amelyek az ~
megtartásának gyakoriságát az országgyűlések összehívásához képest határozták
meg. 1848-tól kezdődően a 3 évre szóló országgyűlési ciklus lényegében a II.
világháborúig megmaradt. Később ez 4, ill. 5 esztendőre szólt. 1989 óta ~at –
az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével – 4
évenként kell tartani. 1997-ben azt is rögzítették, hogy a választást az előző
Országgyűlés megválasztását követő negyedik év áprilisában vagy májusában
kell lebonyolítani. Az ~on a → szavazás az egyéni → választókerületekben
személyekre történik. A → törvény ún. kétszavazatos rendszert vezetett be, ami
azt jelenti, hogy minden választójogosultnak két szavazata van, amelyek közül
az egyiket az egyéni választókerület valamelyik (750 választópolgár írásbeli
ajánlásával rendelkező) jelöltjére adhatja le, a másik szavazatával pedig a
területi (→ megyei, → fővárosi) több→ mandátumos választókerületben →
pártlisták közül választhat. Ilyen listát az a párt indíthat, amely a területi
választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két
egyéni választókerületben jelöltet állított. Az egyéni választókerületben a
választás akkor érvényes, ha a választójogosultak több mint fele szavazott. Az
első forduló már eredményes lehet, ha valamelyik jelölt megszerzi a leadott
érvényes szavazatok több mint felét (abszolút többség). Amennyiben az első
forduló érvénytelen, a második fordulóban valamennyi jelölt indulhat, aki az
első fordulóban indult. Ha az első forduló érvényes, de eredménytelen volt, a
második fordulóban azok a képviselőjelöltek indulhatnak, akik az első
fordulóban legalább a szavazatok 15%-át elérték, de a három legtöbb
szavazatot elért jelölt mindenképpen indulhat. A második fordulóban az a
jelölt szerzi meg a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy a
választásra jogosultak legalább 25%-a szavazott. A listás szavazás az első
fordulóban szavazó választópolgárok számától függően ugyancsak lehet
kétfordulós. A listákról a pártok – ha országos összesítésben elérik a szavazatok
több mint 5%-át – a reájuk leadott szavazatok arányában részesednek a
mandátumokból. Az országos listáknak kiegészítő, arányosító funkciójuk van.
Azok a pártok jogosultak országos lista állítására, amelyek legalább 7 megyében
(fővárosban) tudtak területi listát indítani. Az országos listák között elosztható
mandátumokból az országos pártlisták az egyéni és a területi
választókerületekben mandátumot el nem ért „töredékszavazatok” alapján
arányosan részesülnek, feltéve, hogy a pártok országos összesítésben elérték a
szavazatok több mint 5%-át.

Országos hatáskörű szerv: a → közigazgatás központi szerveinek az a típusa,

amelyet a → jogrend nem miniszteriális (→ minisztérium) formában hoz létre,
szervez meg. Feladataikat e szervek az egész országra kiterjedő → illetékességgel
látják el. Jelentős különbség a minisztériumokkal szemben, hogy ~et –
szemben a minisztériumokkal – nem csak az → Országgyűlés létesíthet, hanem
a → kormány is. Ebből adódóan értelemszerűen e közigazgatási szervek élén
nem → miniszter áll, vezetőjük tehát nem tagja a kormánynak, és nem
jogosult arra, hogy irányító tevékenységének ellátásához a → jogalkotás
eszközét is igénybe vehesse. Gyakori jelenség, hogy egy-egy újonnan keletkező
közigazgatási feladatfajta ellátása érdekében új ~et is létesítenek. Egyes →
államokban tapasztalható az ~ek számának gyarapodása különböző okokból
(pl. kormányalakítási koalíciós tárgyalások során történő alku eszközeként,
vagy épp annak elkerülése érdekében, hogy a minisztériumok száma
szaporodjon). Magyarországon az ~ek kialakulásának egyik történeti oka az
volt a 19. sz. második és a 20. sz. első felében, hogy az új közigazgatási
feladatokat nem kívánták → önkormányzatok, azon belül különösen → megyei
→ törvényhatóságok → hatáskörébe utalni, hanem azok helyi ellátását e
központi szervezetek alá rendelték. E tendencia a II. világháborút követően, a
szocializmus évtizedeiben is folytatódott, amikor is az ~ek az egyes
minisztériumoktól való nagyobb függetlenségüket igyekeztek elérni azáltal,
hogy törekedtek közvetlen kormány-alárendeltségbe kerülni, ill. hogy
jogkörüket (pl. vezetőjük → jogállását illetően, vagy a jogalkotás tekintetében)
közelíteni igyekeztek a miniszteriális szervekéhez. Az 1990-es években a →
közigazgatás reformja során felmerült az ~ek számának csökkentése, s az a
szerveződési forma, hogy e szervek vagy a kormány felügyelete alól egyes
miniszterek alá kerüljenek át, vagy önálló hatáskörű, ám miniszter által nem
utasítható központi hivatalokká alakuljanak át. Ezzel, valamint a külön
kategóriát képező ún. miniszteri hivatalok felszámolása révén hatásköri és →
jogorvoslati szempontból a → jogállamiság követelményeit inkább kielégítő
szervezeti struktúrát lehetne kialakítani.

Országos Igazságszolgáltatási Tanács: → bíróságok igazgatása

Orvos-beteg jogviszony: sajátos → jogviszony, amelyben a → magánjogi
elemek mellett számos → közjogi elem is megjelenik. Sui generis →
szerződéstípus, amelyben a → megbízási szerződés számos eleme fellelhető,
azonban némiképp atipikus, az egészségügyi → jogszabályok által szabályozott
formában (pl. megbízó utasításadási joga korlátozott, a szerződés
felmondásának lehetőségeit az egészségügyi jogszabályok mindkét szerződő fél
részéről jelentősen korlátozzák). A → bírói gyakorlat egyes beavatkozás típusok
(pl. fogpótlás) esetén a → vállalkozási szerződés egyes elemeit is alkalmazza
(eredménykötelem).

Orvosi felelősség: az egészségügyi tevékenység kapcsán fennálló felelősség,

amelyre részben a → polgári jogban ismert → szerződésszegés, részben a
szerződésen kívüli károkozás (→ deliktuális felelősség) szabályait kell
alkalmazni. Rendszerint az egészségügyi intézmény felelősségét, ill. a
magánorvos → kártérítési felelősségét értik e fogalom alatt. Az „adott
helyzetben elvárhatóság”-ot itt elsősorban az egészségügyi → jogszabályok, ill.
az orvosi szakma szabályai töltik ki. A felelősség mércéje a jó szakorvostól
elvárható legnagyobb gondosság és körültekintés. Más mérce alkalmazható
sürgős szükség, ill. a különlegesen magas felkészültségű specialista
közreműködése esetében. A felelősséget a felróhatóság alapozza meg, a
kártérítés azonban már nem a felróhatóság fokához (→ szándékosság, súlyos →
gondatlanság stb.), hanem a tényleges → kárhoz igazodik. Az egészségügyi
intézmény, ill. magánorvos általános, a vétkességen nyugvó felelősség szabályai
alapján felel. A magyar jog az ún. exkulpációs bizonyítási rendszeren alapul,
ezért a vétkesség hiányát a kárt okozónak kell bizonyítania. Az ~ területén
megkülönböztetett jelentősége van a beteg hozzájáruló nyilatkozatának és az
azt megelőző tájékoztatás tartalmának. Amennyiben a műtét során a műtéti
szövődmények (sérülések) fokozott veszélyével kell számolni, kellően gondos
eljárás mellett elvárható, hogy a műtétet végző orvos ezek felderítésére és
következményeinek elhárítására különös gyelmet fordítson. A kórház
kártérítési felelősségével kapcsolatban a „műtéti kockázat” fogalmi körébe nem
vonható az olyan orvosi tevékenység és magatartás, amely a jogi megítélés
szempontjából felróható magatartásnak minősül.

Orvosi jog: a szakirodalomban nem alakult még ki az egységes

fogalommeghatározás. Az orvosi beavatkozások, orvosbiológiai kutatások által
felvetett jogi kérdésekre igyekszik választ adni, elsősorban az → emberi jogok,
az → alkotmányos és a → személyiségi jogok elméletére támaszkodva. Az ~ alatt
rendszerint az orvos-beteg → jogviszony kérdéseivel foglalkozó jogterületet
értik. Idetartoznak az egészségügyi beavatkozásokhoz történő hozzájárulás jogi
problémái, az egyes betegcsoportok speciális helyzetéből – a hozzájárulás és
tájékoztatás szempontjából – adódó kérdések. Az orvosi tevékenység felelősségi
aspektusai (→ orvosi felelősség), a szerv és szövettranszplantáció jogi kérdései, a
rendkívüli humán reprodukciós eljárások során felmerülő új jogi helyzetek, a
pszichiátriai betegek ellátása során keletkező jogi problémák (→ pszichátriai
betegek jogai), a genetikai szűrés és tesztvizsgálatok adatvédelmi problémái, az
→ abortusszal összefüggésben felmerülő → alapjogi kérdések, az emberi
génkészlet megismerése révén keletkező tudás felhasználásának jogi kérdései
(→ genetika jogi szabályozása), az egészségügyi adatvédelem, az egészségügyi és
a genetikai → diszkrimináció tilalma, a gyógykezelés beszüntetésének és az →
eutanázia egyes eseteinek jogi megítélése. → egészségügyi jog, → orvosbiológiai
jog

OSCE: → Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

Osztályrabocsátás: az → öröklési jogban ismert → jogintézmény;

alapgondolata, hogy az örökhagyó a → törvényes öröklés rendjén a →
hagyatékból feltehetően egyenlő mértékben kívánja öröklésben részesíteni
leszármazóit. Ennek elérése érdekében a törvényes öröklés rendjén öröklő
leszármazó → örökösök kötelesek az örökhagyó ilyen kikötésétől, vagy ilyen
irányú juttatáskori szándékától függően a hagyaték értékéhez, és így
örökrészük értékéhez hozzászámítani az örökhagyótól annak életében kapott
ingyenes adományaik értékét.

Osztrák polgári törvénykönyv (Österreiches Allgemeines bürgerliches

Gesetzbuch – ném.): az osztrák örökös tartományokban a jogegység
megteremtését célzó, 1812. jan. 1-jén életbe lépett → polgári törvénykönyv,
Magyarországon 1853–1861 között oktrojált jogként hatályosuk, Erdélyben, a
határőrvidéken, Horvát–Szlavónországban, Fiumében, a szerb vajdaságban és a
Temesi bánságban pedig ezután is hatályban maradt. Az ~ előzményei Mária
Terézia koráig nyúlnak vissza, az 1753-tól megkezdett munka első eredményét
Codex eresianusnak nevezték (1766). A tervezet egyes részeit (személyi jog,
→ családjog) II. József 1786-ban hatályba léptette. Az ~ harmadik tervezetét
(1796) őstervezetként (Urentwurf ) említik, s ezt a galíciai területeken kísérleti
célzattal életbe is léptették. A → természetjogi szemlélettel megalkotott –→
kódex végleges lezárását a → napóleoni kodi káció (→ Code civil) eredményei is
sürgették, és ez a körülmény az ~ jellegzetes reformkódex vonásait erősítette.
Az ~ a Code civilhez hasonló beosztású, bár alapjaiban a hagyományokból
indult ki, mégis sok tekintetben gyelembe vette a kor követelményeit.
Természetjogi alapelvként ismerte el a → törvény előtti egyenlőséget, a tulajdon
szabadságát (→ tulajdonjog); ezt az → ingatlanforgalom biztonságát szolgáló
→ telekkönyvi rendszer bevezetése is alátámasztotta. Az ~ ugyanakkor
megőrizte a parasztság dologi függését kifejező → jogintézményeket, a birtokos
osztály érdekeit tükröző kötött ingatlantulajdont (→ hitbizományt) és a →
házassági jogban gyakran anakronizmusnak tűnő → diszkriminációkat tartotta
fenn. E negatívumok ellenére az ~ jelentős eszköznek bizonyult az árutermelő
jog fokozatos kiépítésében, és ebből fakadóan az I. világháborúig (1914)
csaknem változatlanul hatályban maradt.

Óvadék: 1. A → polgári jogban a → dologi biztosíték egyik fajtája, célja, hogy a

jogosultnak a → szerződés nem → teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítés
esetén közvetlen kielégítési alapot biztosíthasson (→ szerződést biztosító
mellékkötelezettségek). E megfogalmazásból következik, hogy az ~ot a jogosult
→ birtokába kell adni. ~ként pénz, takarékbetétkönyv vagy → értékpapír
szolgálhat, amennyiben az ~ tárgya más dolog lenne, akkor a → zálogjog
szabályait kell alkalmazni. Az ~ járulékos jellegű, vagyis sorsa annak a →
jogviszonynak a sorsától függ, amelyből eredő → követelések biztosítására
szolgál. Ennek alapján fő szabályként a bírósági (→ bíróságok) úton nem
érvényesíthető követelés (→ naturális obligáció) ~kal való biztosítása semmis
(→ semmisség), ez viszont nem vonatkozik az elévült követelésekre (→
elévülés). Az ~ mind szerződésen, mind pedig → jogszabályi rendelkezésen
alapulhat. 2. A → büntetőeljárási jogban is ismert az ~, amely angolszász
eredetű, de a kontinentális európai büntetőeljárási jogok is átvették. Olyan
esetekben, amikor a → törvény lehetővé teszi az → előzetes letartóztatást, a →
terhelt számára, annak kérelmére, a bíróság határozata alapján, meghatározott
pénzösszeg letétbe helyezése mellett megengedi, hogy szabadlábon
védekezhessék. Magyarországon az ~ot a 2003. júl. 1. napján hatályba lépett
→ Büntetőeljárási törvény vezette be, de csak akkor engedélyezhető, ha
letartóztatás indoka a terhelt eljárási cselekményeken való részvételének
biztosítása (lenne). A törvény sem az ~ összegének minimumát, sem a
maximumát nem tartalmazza, azt a → nyomozási bíró mérlegelésére bízza.

Oviedói egyezmény: → Biomedicina egyezmény

Ózonréteg egyezmény: tkp. → Egyezmény a sztratoszferikus ózonréteg

védelméről, amelyet Bécsben 1985. márc. 22-én írtak alá [kihirdetve:
31/1990. (II. 16.) MT rend.]. Az ~ben a szerződő → államok vállalták, hogy
megfelelő intézkedéseket foganatosítanak az ózonréteget módosító, vagy
annak módosításával fenyegető emberi tevékenységekből eredő, az emberi
egészséget és a környezetet károsító vagy veszélyeztető hatásokkal szemben. E
célból rendszeres meg gyeléseket, kutatást és információcserét irányoztak elő.
Az ~hez több → jegyzőkönyv is tartozik. Az ~hez kapcsolódik a Montrealban
1987. szept. 16-án elfogadott jegyzőkönyv az ózonréteget lebontó anyagokról
[kihirdetve: 35/1990. (II. 28.) MT rend.]. Ez az okmány már konkrét
kötelezettségvállalásokat tartalmaz az ózonréteget egyértelműen károsító
legfontosabb halogénezett szénhidrogének (freonok) gyártásának és
alkalmazásának fokozatos beszüntetésére. Az ~nél említendő meg a Kiotói →
jegyzőkönyv célkitűzése is, amely az üvegházhatású és az ózonréteget súlyosan
károsító, a globális felmelegedés kockázatát növelő gázok kibocsátásának
csökkentését irányozza elő.
 Ö, Ő
Öböl: a tengernek a szárazföldbe benyúló része; általában a parti → állam
területéhez tartozik, és annak → területi felségjoga alatt áll, de csak akkor
minősül → belvíznek, ha egyetlen állam területe veszi körül. A Montego Bay-
ban 1982. dec. 10-én aláírt ENSZ → tengerjogi egyezmény értelmében
további feltétel, hogy a) az ~ vizének felszíne kisebb, mint az a félkör,
amelynek átmérőjét az ~ bejárata képezi; b) az ~ bejárata nem több, mint 24
tengeri mérföld. Néhány ún. → történelmi öböl a bejárat szélességétől
függetlenül a parti állam területi felségjoga alatt áll, ha az állam már hosszú
idők óta gyakorolja főhatalmát. Ilyen pl. a Hudson-öböl (Kanada), Varranger-
ord (Norvégia) vagy a Fehér-tenger (Oroszország).

Ökröss Bálint (1829–1889): magánjogász; → közjegyző, majd 1867-től az

igazságügyi → minisztérium → törvényelőkészítő főosztályán dolgozott. 1875-
től haláláig budapesti közjegyző. 1867-ben egyik alapítója és első szerkesztője a
Jogtudományi Közlöny c. folyóiratnak. 1868-tól az MTA lev. tagja. Fő művei:
Ausztriai általános polgári törvénykönyv, I–II., 1865; A törvényhozás reformja,
1869; Magyar polgári magánjog és törvénykezési eljárás, 1862.

Önadózás: az → adó megállapításának egyre terjedő formája, amely a legtöbb

magyar adónál érvényesül. Az ~ azt jelenti, hogy – a → törvényi rendelkezések
alapján – az adózó maga állapítja meg a zetendő adó összegét, külön →
hatósági felszólítás nélkül bevallja és be zeti az esedékes adókat. Ennél az
adóztatási formánál az → adóhatósági feladatok csak a nyilvántartásra, az
ellenőrzésre, és a végrehajtásra szűkülnek le. → adóbevallás

Önálló zálogjog: olyan önálló → dologi jogi → jogviszony, amely az alapul

szolgáló → követelés nélkül vagy annak megszüntetésével jön létre. → Zálogjog
nem csak mellékkötelezettségként (→ szerződést biztosító mellékkötelezettségek),
hanem mint önálló jog is alapítható. A zálogjogosult ebben az esetben –
a zálogszerződésben meghatározott összeg erejéig – kizárólag a zálogtárgyból
keresheti követelése kielégítését. Az önálló zálogjogra egyébként a zálogjog
szabályai érvényesek.
Önbíráskodás: → bűntett, amelyet az követ el (→ elkövetők), aki jogos vagy
jogosnak vélt → vagyoni igény érvényesítése céljából mást erőszakkal vagy →
fenyegetéssel valaminek a megtételére, eltűrésére vagy valamitől való
tartózkodásra kényszerít (→ kényszer). A vagyoni igény lehet az elkövetőé, de
lehet másé is; azaz az ~ megbízásból is elkövethető. A cselekmény nem
jogellenes, ha az erőszak vagy → fenyegetés az igény érvényesítésének [pl. az
önhatalom (→ jogos önhatalom) az elvesztett birtok visszaszerzésének]
megengedett eszköze. A → zsarolást az ~tól a jogtalan vagyoni haszonszerzés
célzata határolja el.

Öngyilkosságban való közreműködés: a modern → büntetőjogi felfogás

szerint az öngyilkosság nem → bűncselekmény. Az élet fokozott büntetőjogi
védelme végett a → Büntető Törvénykönyv bünteti azt a személyt, aki mást
öngyilkosságra rábír vagy annak elkövetéséhez segítséget nyújt. A felelősség
tényálláson kívüli ún. objektív büntethetőségi feltétele, hogy az öngyilkosságot
legalább megkísérlik. Ennek hiányában a rábíró az ~ → kísérletért sem felel. A
bűncselekmény csak szándékosan (→ szándékosság) követhető el. Ha a rábíró
beszámítási képességgel nem rendelkező személyt, gyermeket, elmebeteget stb.
(→ beszámíthatóság) vesz rá öngyilkosságra, nem ez a bűncselekmény, hanem
szándékos → emberölés valósul meg.

Önhatalom: → jogos önhatalom

Önigazgatás: a társadalom (és közösségei) közös gondjainak megoldása az

érdekeltek közvetlen tevékenysége által. Az egyének (polgárok), közösségek és
az egész társadalom ügyeit közösen intézik: közös erőfeszítéssel, tevékenységgel
oldják meg. Ezzel szembenálló gyakorlat az, hogy a közügyeket kisajátítják
egyének vagy csoportok (valamely vezető vagy uralkodó elit, réteg, klikk, →
párt, összeesküvő csoport) előnyére. A modern társadalmak bonyolult
közélete, ill. a közélet kiszélesedése, nagyobb tömegek közéleti-politikai
aktivitása és részvétele maga után vonta azt a követelményt, hogy a közügyek
intézését az érdekeltek, a polgárok önmaguk végezzék; ez reális hatalmi-
politikai céllá vált. A modern társadalmak plurális hatalmi rendszerében az ~
önkéntes civil társadalmi szerveződésekben, némely munkahelyi közösségben
vagy (helyi, területi, szakmai, kulturális, sport stb.) → önkormányzatokban,
valósul meg.
Önkéntes visszalépés: a → büntetőjogban az → előkészület és → kísérlet esetén
→ büntethetőséget megszüntető ok. A → Büntető Törvénykönyv szerint nem
büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a →
bűncselekmény befejezése, valamint az sem, aki az eredmény bekövetkezését
önként hárítja el. Nem büntethető előkészület miatt, akinek önkéntes elállása
folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének megkezdése, aki az elkövetés
elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra
törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a
bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad, valamint
az sem, aki az előkészületet a → hatóságnak feljelenti (→ feljelentés). Ezekben
az esetekben, ha a kísérlet vagy az előkészület már önmagában is megvalósít
más bűncselekményt, az elkövető a → maradék-bűncselekményért büntethető.

Önkényuralmi jelképek használata: → vétség, amely megvalósítható

horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vörös csillag vagy
ezeket ábrázoló jelkép terjesztésével, nagy nyilvánosság előtti használatával,
továbbá közszemlére tételével. Nem büntetendő az ismeretterjesztő, az
oktatási, a tudományos, a művészeti célból vagy a történelem, ill. a jelenkor
eseményeiről szóló tájékoztatás céljából történő elkövetés. A büntető
rendelkezés az → államok hatályban levő hivatalos jelképeire nem vonatkozik.

Önkormányzat: 1. A → belső jogokban különböző társadalmi közösségek

olyan szervezeti formáit és intézményeit jelenti, amelyek az → állam →
törvényeiben elismert önállósággal és → hatáskörrel rendelkeznek, és
jogosítványaikat saját választott szerveik közreműködésével érvényesítik.
Gyakran azonosítják az → autonómia, ill. az → önigazgatás fogalmával.
~isággal rendelkeznek a társadalmi szervezetek, a → pártok, a polgárok
szerveződéseinek széles köre. Megkülönböztetett jelentőségük van a →
közigazgatási feladatokat ellátó ~oknak. Különbség tehető szakmai és → helyi
~ok között. Szakmai ~ok esetén az állam meghatározott szakmák ~ait
felruházza közigazgatási feladatok ellátásával is. Tipikusan ilyenek azok a
szakmai → kamarák, amelyekben a szakma gyakorlásához kötelező tagsági
viszonyt létesíteni. Az ~i jogosítványokkal és autonómiával rendelkező
szervezetek között az állam hagyományosan elismeri az egyházak, az
egyetemek önállóságát, a különböző → egyesületek és → szakszervezetek
autonómiáját stb. Külön törvényben meghatározott önállósággal rendelkeznek
az országos jelentőségű feladatokat ellátó, ugyanakkor tagjaik által irányított
→ köztestületek, pl. a Magyar Tudományos Akadémia. A közigazgatási
feladatok ~okra ruházásának másik esete, amikor az állam a közhatalom
gyakorlását kifejezetten átengedi a helyi és területi ~oknak, amelyek a
közhatalmi szervezet részét képezik. 2. Az ~ fogalma a → nemzetközi jogban is
használatos, s valamely területnek, országrésznek az autonómiáját jelenti.

Önkormányzati képviselő: helyi és területi → önkormányzatokba (→ helyi

önkormányzat) megválasztott személy; az önkormányzat tagjainak száma a
helyi lakosság számától függően változhat. Az ~ a település (→ megye) egészéért
vállalt felelősséggel képviseli választói érdekeit, tagja a képviselő-testületnek;
képviselői tevékenysége során → hivatalos személyt megillető jogvédelemben
részesül. Az ~ tanácskozási joggal részt vehet az önkormányzat bármelyik
bizottságának ülésén, javaslatot tehet a bizottságok feladatkörébe tartozó ügyek
megtárgyalására, a bizottsági döntés képviselő-testületi felülvizsgálatára.
Közérdekű ügyben kezdeményezheti a képviselő-testület hivatalának
intézkedését.

Önkormányzati rendelet: → rendelet

Önkormányzati statútum: → rendelet

Önkormányzati vagyon: a központosított → állami közhatalomtól független

helyi és területi → önkormányzatok (→ helyi önkormányzat) önállóságának
anyagi alapja és biztosítéka, a → köztulajdon helyi megjelenési formája.
Alapvető funkciója, hogy a helyi közszolgáltatások (településfejlesztés,
vízellátás, közutak fenntartása, tömegközlekedés és köztisztaság biztosítása,
egészségügyi és szociális intézmények működtetése stb.) anyagi fedezetét
biztosítsa. Az ~on belül elkülönítve kell nyilvántartani a törzsvagyont, ami
közvetlenül a kötelező önkormányzati feladat- és → hatáskör ellátását, vagy a
közhatalom gyakorlását szolgálja. A törzsvagyon tárgyai lehetnek
forgalomképtelenek (→ forgalomképtelen dolgok) vagy korlátozottan
forgalomképesek (→ forgalomképesség). Forgalomképtelenek a helyi közutak és
műtárgyaik stb., továbbá azok a vagyontárgyak, amelyeket egyes külön →
törvények, vagy maguk az önkormányzatok annak nyilvánítanak.
Korlátozottan forgalomképesek a közművek, az intézményi és más
középületek, valamint az önkormányzatok által meghatározott egyéb →
ingatlanok, és → ingók. A forgalomképtelen dolgok elidegenítése semmis (→
semmisség), a korlátozottan forgalomképes dolgokkal a törvényi és az
önkormányzat által meghatározott feltételekkel lehet rendelkezni. A
tulajdonost megillető jogokat a képviselő-testület gyakorolja (→ tulajdonjog).
Az ~nal való vállalkozás a kötelező feladatok ellátását nem veszélyeztetheti. Az
~ forrását jelentik a saját bevételek és az → Országgyűlés által meghatározott
központi támogatások. Saját bevételek a helyi → adók, a saját tevékenységből,
vállalkozásból, az ~ hozadékából származó nyereség, osztalék, → kamat és
bérleti díj, egyes → illetékek, átvett pénzeszközök, → bírságok. törvényi
hányada stb. Központi támogatások az Országgyűlés által átengedett központi
adók, a normatív → költségvetési hozzájárulás, a céltámogatások és a címzett
támogatások. Az ~nal való gazdálkodása keretében az önkormányzat →
alapítványt hozhat létre, közérdekű kötelezettséget vállalhat (→
kötelezettségvállalás közérdekű célra), hitelt vehet fel (→ kölcsönszerződés, →
bankhitelszerződés), → kötvényt bocsáthat ki, betétet helyezhet el és egyéb →
banki szolgáltatást vehet igénybe stb. A gazdálkodás biztonságáért a képviselő-
testület, szabályszerűségéért a → polgármester felel. A veszteséges gazdálkodás
következményei az önkormányzatot terhelik, azokért az állami költségvetés
nem felel. Az önkormányzatok gazdálkodását az → Állami Számvevőszék
ellenőrzi, saját intézményeik pénzügyi ellenőrzését – esetenként könyvvizsgáló
bevonásával – maguk látják el.

Önkormányzati választások: a helyi → önkormányzati képviselők és a →

polgármesterek, választópolgárok által történő közvetlen és titkos → szavazással
való megválasztása, 4 éves időtartamra. [Az ~on a → választójog megilleti a
Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgárt (→ külföldiek jogi
helyzete) is.] A 10 000 lakos alatti településeken → kislistás, a 10 000 lakos
feletti településeken, valamint a → fővárosi → kerületekben vegyes választási
rendszer érvényesül. Ez utóbbi rendszerben a képviselők egy részét (mintegy
60%-át) egyéni → választókerületben relatív többséggel választják, másik része
kompenzációs listákról jut → mandátumhoz (kompenzációs listát az a jelölő
szervezet indíthat, amely az egyéni választókerületek legalább egynegyedében
jelöltet állított). Ez azt jelenti, hogy a településeket annyi választókerületre
osztják, ahány egyéni képviselő a → törvény alapján megválasztható.
Mindenkinek csak egy szavazata van, amelyet saját választókerületében egy
személyre adhat le. Ha az érintett személy valamely jelölő szervezet, vagy →
párt színeiben indult a választáson, akkor a rá adott szavazat egyidejűleg az őt
támogató pártlistára leadott szavazatnak is minősül. A pártlisták a
töredékszavazatok (egyéni képviselői helyet nem eredményező szavazatok)
arányában részesülnek a maradék (kb. 40%) mandátumból. A fővárosi és →
megyei képviselő-testületek, a közgyűlések tagjainak megválasztása listás
rendszerben történik. A képviselői mandátumokat az egyes listákra leadott
szavazatok arányában osztják el, feltéve, hogy a választókerületben a listára
leadott érvényes szavazatok száma meghaladta az összes érvényes szavazat 4%-
át. A fővárosi közgyűlés 66 tagjának megválasztásánál a főváros egyetlen
választókerületet alkot (listát az a jelölő szervezet indíthat, amely legalább hat
fővárosi kerületben kompenzációs listát állított). A megyei közgyűlések
választásánál minden megyében két választókerületet alakítanak ki: külön a 10
000-nél kevesebb lakosú települések, ill. a 10 000 lakost meghaladó települések
számára. A → megyei jogú városok választópolgárai nem vesznek részt a megyei
közgyűlés tagjainak megválasztásában. A polgármestereket valamennyi
településen a választópolgárok közvetlenül választják. Polgármester az lesz, aki
a jelöltek közül a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül attól, hogy
hányan vettek részt a választáson, ill. hogy a győztes milyen szavazataránnyal
nyerte el a megbízatást. (A megyei közgyűlés elnökét a megyei közgyűlés tagjai
titkos szavazással választják.) Az ~ok rendszere 1994-től új választási formával,
a kisebbségi ~kal egészült ki (→ kisebbségek jogai). A nemzeti és etnikai
kisebbségi önkormányzatok választására speciális szabályok irányadók.

Önkormányzatok társulásai: a települési → önkormányzatok (→ helyi

önkormányzat) feladataik hatékonyabb és célszerűbb megoldására szabadon
társulhatnak. Magyarországon a helyi önkormányzatokról szóló → törvény két
nevesített társulási formát említ: a → hatósági igazgatási és az intézményi
társulást. A társulások önkormányzati törvényben szabályozott sajátos változata
a társult képviselőtestület alakítása. Ebben az esetben az egyes társuló képviselő-
testületek megtartják önállóságukat azokban az ügyekben, amelyek kizárólag
az adott települést érintik, ugyanakkor részben vagy egészben egyesítik →
költségvetésüket, közös hivatalt tartanak fenn stb. → igazgatási társulás

Önrendelkezési jog: a → nemzetközi jog egyik alapelve. Az ~ alanya a nép,

amely – egyik lehetséges meghatározása szerint – egy meghatározott földrajzi
terület, egy általánosan elismert politikai egység (pl. → állam, gyarmat)
lakosságának egészeként de niálható. Az ~ külső oldala alapján a függésben –
pl. gyarmati, idegen vagy faji elnyomó uralom alatt – élő népek
elszakadhatnak az őket igazgató államtól, és saját államot hozhatnak létre, vagy
csatlakozhatnak egy már létező államhoz. A 20. sz. második felében az ~ külső
oldala volt a gyarmati rendszer felbomlásának (→ dekolonizáció) nemzetközi
jogi alapja. Az ~ belső oldala értelmében a már saját állam keretei között élő
népek mindenféle külső befolyástól mentesen, szabadon választhatják meg és
alakíthatják politikai, gazdasági, szociális és kulturális berendezkedésüket. Az ~
belső oldalának érvényesülése esetén az államon belül, a → szuverenitásból
eredő jogokat maga a nép gyakorolja, és az állami akarat a nép egészének
akaratát fejezi ki. Az ~ alapján a népek egyenrangúak és szabadon
rendelkezhetnek természeti javaik és erőforrásaik felett. Az ~ot számos →
nemzetközi szerződés és dokumentum rögzíti. Az ENSZ → Alapokmánya (→
Egyesült Nemzetek Szervezete) a szervezet egyik célja kapcsán tesz említést róla.
Az → ENSZ Közgyűlésének több határozata foglalkozik az ~gal, így az 1960.
évi → nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó
függetlenségről, az 1970. évi nyilatkozat az államok baráti kapcsolatait és
együttműködését szabályozó nemzetközi jogi elvekről, és az 1974. évi
határozat az → agresszió meghatározásáról. Az ~ tiszteletben tartásának
kötelezettségét írja elő az 1966. évi → Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmánya, a → Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi
egyezségokmánya, valamint az 1975. évi helsinki záróokmány (→ Európai
Biztonsági és Együttműködési Szervezet) is. Az ~ szempontjából a népek
korlátozott mértékben ugyan, de a → nemzetközi jog alanyainak minősülnek.

Önsegély (→ nemzetközi jogban): olyan kényszereszközöket jelent, amelyek

nemzetközi köz→ hatalom hiányában a sértett → állam részéről kerülnek
alkalmazásra, és amelyek célja, hogy a jogsértő államot a jog betartására
kényszerítsék (→ nemzetközi jog szankciórendszere). Az ~ megjelenési formái a
→ retorzió és a → represszália. Az ~ nem az egyetlen jogszerűen alkalmazható
kényszer a nemzetközi jogban, hanem a jogos önhatalom egyik változata. A →
jogos önhatalomnak, azaz az államok által jogszerűen alkalmazható kényszernek
a nemzetközi jogban a következő formái vannak: a) → jogos védelem (a
fegyveres támadással szemben); b) önvédelem (nem fegyveres támadással
szemben); c) a → szükséghelyzetet elhárító szükségcselekmény alkalmazása; d) és
az ~.

Önvádra kötelezés tilalma: a → büntetőeljárás egyik alapelve. Azt jelenti,

hogy senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát → bűncselekmény
elkövetésével vádolja.

Önvédelem joga: → jogos védelem

Öregségi nyugdíj: saját jogú→ nyugellátás, amelyre való jogosultság feltétele

meghatározott biztosítottsági idő igazolása, azaz → járulék zetéssel
egybekötött → szolgálati idő letöltése, biztosítottsági időtartam, és
meghatározott életkor elérése. Ebben az esetben jogosult a → biztosított teljes
~ra. Ezt megelőzően történő nyugdíjba menetel esetén a biztosított rész ~ra
jogosult arányosan csökkentett nyugdíj mellett. Rész ~ esetén is meghatározott
biztosítottsági időtartamot el kell érni. Egészségkárosító munkahelyen,
valamint fegyveres testület tagjaként végzett szolgálat esetén
korkedvezménnyel lehet teljes ~at szerezni.

Őrizetbe vétel: a személyi szabadság rövid időre való elvonásával járó →

büntetőeljárási kényszerintézkedés. Általában olyan esetekben alkalmazzák,
amikor a → terhelt → előzetes letartóztatásának → törvényi okai fennállanak,
de az eljárási cél – terhelt személyének biztosítása vagy más indok – kisebb
tartamú szabadságelvonással is elérhető, ill. az előzetes letartóztatás elrendelése
várhatóan csak az ~ után mutatkozik indokoltnak. Az ~ elrendelésének okai
lehetnek a → büntetőeljárás lefolytatása során kialakuló különböző más
helyzetek (a tetten ért személy azonosságának megállapíthatatlansága, a vádlott
rendzavaró magatartása a → tárgyaláson stb.) is. Az ~t az eljárási törvények
általában legfeljebb néhány napra engedélyezik (24, 48, 72 óra). Az ~
elrendelésére jogosult → hatóságok a → bíróság, az → ügyészség és – az igen
rövid időtartamratekintettel – a → nyomozó hatóságok is.

Örökbefogadás: a → római jogban → adoptio. Az ~ fajai: 1. Teljes és nem

teljes ~. E fogalmak jelentése a korábbiakhoz képest átértékelődött. A múltban
teljes ~ (adoptio plena) az olyan ~ volt, amellyel a szülői felügyeleti jogok is
átszálltak az örökbefogadóra, a nem teljes ~ (adoptio minus plena) az olyan,
amellyel ezek a jogok nem szálltak át az örökbefogadóra (→ szülői jogok és
kötelességek). A modern jogokban a teljes ~sal az örökbefogadott nem csak az
örökbefogadóval, hanem annak rokonaival is rokoni kapcsolatba kerül (→
rokonság), a nem teljes vagy egyszerű ~sal az örökbefogadott csak az
örökbefogadóval kerül rokoni kapcsolatba. A magyar jog 1960 óta ebben az
értelemben vett teljes ~t ismer. 2. Nyílt és titkos ~. A nyílt ~kor a vér szerinti
szülő ismeri az örökbefogadó szülőt (szülőket), titkos ~ esetén nem ismeri, és a
→ hatóságoknak nincs is joguk a vér szerinti szülőknek az örökbefogadók
személyéről felvilágosítást adni. A titkos ~ külön esete, amikor a vér szerinti
szülő kifejezetten ilyen ~ céljából mond le gyermekéről. A titkos ~ nem jelent
az örökbefogadott irányában való titkosságot (→ származás megismeréséhez
való jog). 3. Mostohaszülői (házastársi) ~. Az új házastárs fogadja örökbe
házastársának korábbi → házasságából született gyermekét (→ mostohaszülő
jogállása). 4. Nemzetközi ~ külföldre történő örökbeadás, ill. külföldi ~a. A
külföldre történő örökbeadást a házastársi és a rokoni ~ok kivételével →
nemzetközi szerződések és számos ország hazai joga, így a magyar jog is
igyekszik korlátozni. Az ~ létrejöttének két módja ismert: szerződéssel vagy →
hatósági határozattal. Az ~ a magyar jog szerint csak hatósági határozattal, a →
gyámhatóság határozatával hozható létre, a gyámhatóság feladata a leendő
örökbe fogadó szülők ~ra való alkalmasságának megállapítása, személyiségük,
körülményeik vizsgálata és annak kiderítése, hogy az ~ a gyermek érdekében
áll-e. Az ~ előfeltétele a magyar jogban, hogy az örökbefogadott kiskorú
legyen; örökbefogadók pedig csak cselekvőképes (→ cselekvőképesség),
nagykorú személyek, házastársak és egyedülállók is lehetnek. Közösen csak
házastársak fogadhatnak örökbe. Szigorúan megállapított kivételektől
eltekintve az ~ feltétele az is, hogy ahhoz a vér szerinti szülő hozzájáruljon. Az
~sal az örökbefogadott az örökbefogadóval és annak rokonaival szemben az
örökbefogadó gyermekének → joggállásába lép, ebben a családban a vér
szerinti gyermekkel azonos → családjogi és → öröklési jogi jogokat szerez. Az ~
házassági akadály lehet (→ házasság érvénytelensége). Az ~ nem felbonthatatlan
kapcsolat (→ örökbefogadás felbontása).

Örökbefogadás felbontása: az → örökbefogadás célja, hogy az

örökbefogadottat teljesen integrálja az örökbefogadói családba, ez a családi
kapcsolat azonban mégsem felbonthatatlan. Az ~ egyébként elég ritka. Az ~
történhet közös kérelemre, ez esetben a → gyámhatóság → hatáskörébe
tartozik, és az egyik fél kérelmére, ekkor az ~ról → bíróság dönt. Az ~
történhet az örökbefogadott kiskorúsága és nagykorúsága idején is. Közös
örökbefogadás esetén az ~ lehetséges csak az egyik örökbefogadó irányában is.
Kiskorú örökbefogadott esetében, különösen ha az ~ közös kérelemre
történik, vizsgálni kell azt is, hogy az a kiskorú érdekében áll-e, és lehetőség
szerint meg kell hallgatni a kiskorú vér szerinti szüleit is. A kiskorú érdekében
az ~t a gyámhatóság is kezdeményezheti. Az ~ után, ha az örökbefogadott nem
helyezhető vissza vér szerinti családjába, megfelelő elhelyezéséről, további
sorsáról is gondoskodni kell. Az ~val az örökbefogadás → családjogi és →
öröklési jogi hatásai megszűnnek, indokolt esetben az örökbefogadott az
örökbefogadással felvett név további viselésére feljogosítható.

Örökbérlet: → bérleti szerződés

Örökhaszonbérlet: → emphyteusis, → használati jogok

Öröklés: a → római jogban → successio, jelenti az örökhagyó → vagyonában

való → jogutódlást. Az ~i jogi jogutódlás két fő formája az egyetemes
jogutódlás (universalis successio) és a különös jogutódlás (singularis successio).
Szűkebb értelemben csak az örökhagyó vagyonában való egyetemes
jogutódlást tekintik ~nek. Egyetemes jogutódlás esetén az örökhagyó vagyona
mint egész száll az → örökösre, ami azonban nem zárja ki, hogy a → hagyaték
mint egész több örökösre szálljon. A „mint egész” azt fejezi ki, hogy az a
hagyaték aktíváit és passzíváit (→ hagyatéki hitelezők kielégítése) egyaránt
magában foglalja. Csak az egyetemes jogutódlásra illik rá az a tétel, hogy az
örökös az örökhagyó vagyoni személyiségének folytatója. A különös jogutódlás
az örökhagyó meghatározott vagyontárgyaiban vagy → vagyon értékű jogaiban
való olyan jogutódlás, amely nem jár a hagyatéki terhekben való osztozás
kötelezettségével. Tipikus előfordulási esete a → hagyomány. A törvényes ~ (→
törvényes öröklés rendje) általában egyetemes jogutódlást jelent, akkor is, ha a
hagyaték nagyszámú örökös között oszlik meg, és ennek folytán egyes
örökösöknek csak a hagyaték kis hányada jut. → Végrendeleti ~ (→
végintézkedésen alapuló öröklés) esetén annak megítélése, hogy egyetemes vagy
különös jogutódlásról van-e szó, a végrendelet értelmezésén is múlik. →
öröklés megnyílása, → öröklés előfeltételei
Öröklés előfeltételei: az → öröklés legáltalánosabb előfeltétele, hogy az →
örökös túlélje az örökhagyót, valamint hogy az örökös az örökhagyó halálakor
már megfogant személy (→ méhmagzat) vagy legalább alakulóban levő → jogi
személy legyen. Méhmagzat esetén az élveszületés, jogi személynél a
megalakulás az előfeltétel. Az ~ közé tartozik továbbá, hogy kiesési ok (→
kiesés az öröklésből) ne álljon fenn.

Öröklés jogcímei: az → öröklésnek, három → jogcíme, van: a → törvényes

öröklés, a → végintézkedésen alapuló öröklés és a → kötelesrész. A
végintézkedésen alapuló öröklés megelőzi a törvényes öröklést, de a →
hagyaték különböző részein a három jogcím egymás mellett is megállhat.

Öröklés megnyílása (delatio hereditatis – lat.): a → hagyaték megszerzésének

lehetősége; az ~nak szempontjából kétféle → öröklési rendszer ismert, az →
ipso jure öröklési rendszer és az addicionális öröklési rendszer. Az ipso jure
öröklési rendszerben az öröklés az örökhagyó → halálával úgy nyílik meg,
hogy az → örökös a hagyatékot, ill. az abból neki járó részt elfogadás vagy más
külön jogcselekmény nélkül automatikusan megszerzi. Az addicionális
rendszerben az örökös csak az örökség elfogadásával szerzi meg a hagyatékot.
Az elfogadásig a hagyaték ún. nyugvó hagyaték. Elfogadás esetén azonban az
örökös ebben a rendszerben is viszszaható hatállyal, az örökhagyó halálától
válik örökössé. A magyar → polgári jog az ipso jure öröklési rendszert követi,
de elismeri az e rendszer szerint automatikusan örökössé váló örökösnek az →
örökség visszautasításához való jogát. Az ipso jure öröklési rendszer nincs
ellentmondásban azzal, hogy a hagyatéknak az örökösök részére való átadása
rendszerint → hagyatéki eljárásban történik.

Öröklési jog: az → öröklés az elhalt (→ halál) személy, az örökhagyó →

vagyoni jogaiban való → jogutódlás. Az ~ e jogutódlás kérdéseinek a jogi
szabályozása. Idetartozik különösen az → öröklés előfeltételeinek, az öröklésre
jogosult személyek körének, az → örökösök és az → örököstársak →
jogállásának, az → öröklés jogcímeinek, a törvényes öröklés szabályainak (→
törvényes öröklés rendje), a végintézkedés kérdéseinek (→ végintézkedésen
alapuló öröklés, → végrendelet, → öröklési szerződés, → halál esetére szóló
ajándékozás), a → kötelesrész intézményének és a → hagyaték átszállásával
kapcsolatos kérdések (→ öröklés megnyílása, → hagyatéki eljárás, → hagyatéki
hitelezők kielégítése) szabályozása. A magyar ~ – a → magánjog más részeihez
hasonlóan – a → Polgári Törvénykönyvben történt szabályozásig alapvetően →
szokásjog volt, amelynek bizonyos régi, gyakran feudális eredetű elemei igen
erősen éltek az emberek tudatában. A magyar ~ot a törvényes öröklés rendjén
a vagyon öröklött és szerzett volta szerint megosztó két egymás mellett élő
öröklési rend jellemezte úgy, hogy az öröklött vagyonban a szerző fél
családjához, a szerzett vagyonban az örökhagyóhoz való közelállás határozta
meg az öröklés rendjét. 1946-ban a törvényes öröklés rendjében két jelentős
változás történt; szűkítették a törvényes öröklés rendjén öröklésre jogosult
oldalági rokonok körét; és rendezték a → házasságon kívül született gyermek
jogállását az ~ vonatkozásában (1946. évi XII. tv.). A Polgári Törvénykönyv a
törvényes öröklés rendjén inkább hagyományőrző maradt (→ ági öröklés, →
házastársi haszonélvezet), a végintézkedési jogban azonban jelentősen
csökkentette a végrendeletek érvényességéhez megkívánt alaki kellékeket, és a
végintézkedés megengedett tartalmát több vonatkozásban korlátozta, így
eltörölte az utóöröklést (→ utóörökös-nevezés) és a közös végrendeletet. A
kötelesrész szabályait módosította azzal, hogy a házastársat is kötelesrészre
jogosult örökössé tette. Az ~ban a Polgári Törvénykönyv óta → törvényi
módosításra csak a házastársi haszonélvezet megválthatása kérdésében került
sor. Külföldi személy öröklése a → nemzetközi magánjogi törvényben és
részben bilaterális → egyezményekben szabályozott. Külföldi öröklése esetén
alapvető tétel az egyenlő elbánás elve: a külföldi a magyar örökössel egyenlő ~i
státusban van (→ belföldi jogegyenlőség).

Öröklési szerződés: a végintézkedés (→ végintézkedésen alapuló öröklés)

kivételes formája, amellyel az örökhagyó → hagyatékáról vagy annak valamely
részéről → szerződéssel rendelkezik. A szerződéses forma több irányban is
nagyobb kötöttséggel jár az örökhagyóra: az ~t, szemben a → végrendelettel,
egyoldalúan nem vonhatja vissza (→ végrendelet visszavonása), erősebben meg
van kötve a → vagyonával való élők közötti rendelkezési szabadsága is (→
rendelkezési jog), és az ~ csak az → öröklési jogban meghatározott alaki és anyagi
kellékek megléte esetén érvényes. A klasszikus ~ köthető a másik szerződő fél
vagy harmadik személy javára is, az ~ lehet kölcsönös is, amelyben mindkét
szerződő fél vagyonáról a másik szerződő fél javára, vagy ugyancsak
kölcsönösen egy harmadik fél javára rendelkezik. A magyar öröklési jog az
~nek ezt a klasszikus formáját nem ismeri el, csak arra ad lehetőséget, hogy az
örökhagyó vagy a házastársak, mint örökhagyók tartás vagy életjáradék fejében
eltartójukkal ~t kössenek (→ végrendeleti juttatás tartás fejében). Az ~sel
lekötött vagyon → elidegenítési és → terhelési tilalom alatt áll. Az ~t a magyar
jog a nyújtott → ellenszolgáltatás mértékére való tekintet nélkül → visszterhes
szerződésnek tekinti.

Öröklésre való érdemtelenség: a → római jogban → indignitas, a modern →

polgári jogban az → öröklésből való kiesés egyik esetét jelenti (→ kiesés az
öröklésből). Alapgondolata, hogy aki az örökhagyónak vagy az örökhagyó más
→ örökösének az életére tör, vagy az örökhagyót megakadályozza
végakaratának szabad nyilvánításában, ne örököljön az örökhagyó után. Az
érdemtelenségre vezető magatartást azonban az örökhagyó megbocsáthatja.

Öröklésről való lemondás: az örökhagyóval kötött írásbeli → szerződés,

amelyben a törvényes → örökös (→ törvényes öröklés rendje) akár →
ellenszolgáltatás fejében, akár anélkül örökrészéről lemond. Az ~ lehet teljes és
részleges, szólhat meghatározott személy javára is. Az ~ kihat a lemondó
leszármazóira is, ha maga a lemondás így szól, vagy ha az ~ a → kötelesrészt
elérő juttatás fejében történt (→ kiesés az öröklésből).

Örökös (heres – lat.): az örökhagyó egyetemes jogutóda (→ jogutódlás), aki

valamely → öröklési → jogcímen az örökhagyó → vagyonát (vagy annak
meghatározott részét) annak aktíváival és passzíváival együtt örökli. ~ az
özvegyi haszonélvezeti jogot öröklő túlélő házastárs is (→ házastársi
haszonélvezet), aki a → hagyaték terheit annyiban viseli, hogy tűrni köteles a
haszonélvezettel terhelt vagyonból a hagyatéki tartozások kielégítését. A →
végrendeletben megnevezett juttatottak közül az minősül ~nek, akire az
örökhagyó egész hagyatékát vagy annak meghatározott hányadát hagyja (→
örökösnevezés), valamint kétség esetén az is, akinek az örökhagyó
végrendeletében az egész hagyaték értékének jelentős részét kitevő egy vagy
több meghatározott vagyontárgyat juttatott, ha az örökhagyó feltehető akarata
szerint a részesítettnek a hagyatéki terhek (→ hagyatéki hitelezők kielégítése)
viselésében is osztoznia kell (→ végintézkedésen alapuló öröklés). Az örökhagyó
feltehető akarata a végrendelkezés körülményeinek, indítékainak vizsgálatával,
valamint a végrendelet értelmezésével állapítható meg. A szó szűkebb
értelmében nem ~ a hagyományos (→ hagyomány).
Örökös főispánság: → főispán

Örökösnevezés: a → római jogban → heredis institutio, a magyar → öröklési

jogban a → végrendelet rend szerinti, de nem feltétlen tartalma. Az örökhagyó
végrendeletében akár egy, akár több → örököst nevezhet, több örökös nevezése
esetén akár az egyes örökösöknek szánt → hagyatéki → vagyontárgyak, akár a
hagyatéki hányadok megjelölésével. Ez utóbbiak megjelölésének hiányában az
örökösök fejenként egyenlő arányban örökölnek.

Örökösödési illeték: → illeték

Örököstársak: ha az örökhagyó után több személy örököl, az → örökösök

~nak minősülnek. Az ~at egymás közti, belső viszonyukban a hagyatéki
osztályig (→ hagyaték) a hagyatéki → vagyon közösen illeti meg, a hagyatéki
osztály után ez a közösségük megszűnik. Külső viszonyaikban a hagyatéki
tartozásokért mind a hagyatéki osztály előtt, mind az után egyetemlegesen
felelnek (→ hagyatéki hitelezők kielégítése).

Örökség visszautasítása: az → öröklésből való kiesés (→ kiesés az öröklésből)

egyik esete. Az → ipso jure öröklés elvéből folyik, hogy az az → örökös, aki
nem kíván örökössé válni, visszautasíthatja az örökséget. Az ~ra az → öröklés
megnyílása után kerülhet sor, szemben az → öröklésről való lemondással, nem
lehet részleges, és nem lehet meghatározott személy javára szóló.

Ősiség: (avicitas – lat.): a rendi Magyarországon elfogadott birtoklási→

öröklési rend, amely szerint az ősinek, öröklöttnek minősülő → vagyonban a
lemenők öröklése kötelező → törvényes öröklés. Az ~et az Anjouk vezették be,
megtörve az I. Istvántól az → Aranybulláig élő rendszert, amely szerint lemenő
hiányában a leánynegyeden felüli vagyonról az utolsó tulajdonos szabadon
rendelkezhet. I. Lajos 1351-ben, az Aranybulla megerősítésekor megváltoztatta
ezt a rendet, és a → donatióként kapott vagyonban az első szerző az
adományban megjelölt leszármazó kihaltával a korona jogának érvényesülését
rendszeresítette. Az → ingó vagyonban és a szerzeményi vagyonban a
szerzőnek bizonyos korlátok közti → rendelkezési joga megvolt (a donatio
szerzője csak az adományosok körén belül rendelkezhetett), az ily nemű
öröklött vagyon is ősinek minősült azzal a különbséggel, hogy a korona joga
csak → végrendelet és törvényes örökösök híján (szükségörökös) érvényesült.
Az ~ rendszerét az 1848. évi → áprilisi törvények elvben eltörölték, de csak az
1852. évi ún. ~i nyílt parancs számolta fel a gyakorlatban.

Összbüntetés: a → büntetőjogban ismert → jogintézmény, hatályos

szabályozásának jogpolitikai indoka az egyébként lehetséges → halmazati
büntetés elmaradása folytán az elkövetőt (→ elkövetők) érti hátrányok lehetőség
szerinti kiküszöbölése. A → jogerősen kiszabott büntetéseket ~be kell foglalni,
ha a →terheltet különböző eljárásokban több határozott ideig tartó →
szabadságvesztésre ítélik, és valamennyi → bűncselekményét a legkorábban
hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el. Csak olyan
végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók ~be, amelyeket az ~be
foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak
végre. Ha felfüggesztett szabadságvesztést (→ feltételes elítélés) kell utóbb
végrehajtani, azt az ~be foglalás szempontjából a továbbiakban végrehajtandó
szabadságvesztésnek kell tekinteni. Az ~ tartamát úgy kell meghatározni,
mintha halmazati büntetést szabnának ki, de tartamának el kell érnie a
legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát.

Összeférhetetlenség: jogi és erkölcsi fogalom. Lényege, hogy bizonyos

tevékenységek, helyzetek stb. nem egyeztethetők össze egyes hivatalokkal,
tisztségekkel. Az ~ bizonyos esetei csak erkölcsi rosszallást váltanak ki, más
esetekben azonban a jog kifejezetten tilalmaz, s megsértését → szankciókkal
sújtja. Az ~gel kapcsolatos tilalmak célja az, hogy egyes hivatalokat, tisztségeket
betöltő személyek vonatkozásában biztosítva legyen az elfogulatlan
tevékenység, a betöltött tisztség méltóságának megőrzése, a tisztségből adódó
pozícióval való visszaélés megakadályozása. → Jogszabályok rögzítik a
különböző hivatalokat, tisztségeket betöltőkre [→ köztársasági elnök, →
alkotmánybíró, → országgyűlési biztosok, → országgyűlési képviselők (→
országgyűlési képviselő összeférhetetlensége), → bírók (→ bírói összeférhetetlenség)
stb.] vonatkozó ~i szabályokat.

Összehasonlító jog: → jogösszehasonlítás

Összehasonlító módszer: a megismerés folyamatát általában jellemző, a 19. sz.

óta különböző tudományterületeken (élettan, nyelvtudomány stb.) elterjedt és
eredményesen alkalmazott technika. A → jogtudományban olyan racionális és
rendszeres eljárásmódok összessége, amelyeknek alkalmazása révén lehetőség
nyílik a vizsgált jelenségek közötti hasonlóságok és különbségek, valamint azok
okainak feltárására és megértésére, s ezzel a különböző → jogrendszerekhez
tartozó struktúrák és funkciók közötti összefüggések tisztázására. Az ~
alkalmazásának összetevői: az összehasonlításba bevont (comparatum) és az
összehasonlítandó (comparandum) jelenség, valamint a harmadik,
összekapcsoló ismérv (tertium comparationis), vagyis az a közös sajátosság,
amelyben a két jelenség megegyezik, s ezáltal az összehasonlítás az
összehasonlíthatóság értelmében lehetővé válik. → jogösszehasonlítás

Ötlet jogi védelme: egyes műszaki megoldások szabadalmaztathatók (→

szabadalmi eljárás, → szabadalom). Az eljárásokat, ismereteket a → polgári jog
→ know-how-ként, a → versenyjog teljesítményként védheti. Az ötlet
önmagában nem → szerzői mű, de eredeti formában kifejtve (pl. írásműként,
reklám lmként) védett lehet.

Özvegyi járadék: → járadék, amelyre meghatározott feltételekkel a

mezőgazdasági szövetkezet tagjának özvegye, élettársa jogosult (→ élettársi
viszony).

Özvegyi jog: → házastársi haszonélvezet, → ius viduale

Özvegyi nyugdíj: az elhalt házastárs után járó → nyugellátás, amelyre mind a

fér ak, mind a nők egyformán jogosultak. Megállapítására annak az elhalt
házastársnak a jogán kerülhet sor, aki haláláig az → öregségi, ill. → rokkantsági
nyugdíjhoz szükséges → szolgálati időt megszerezte, vagy nyugdíjasként halt
meg. Az ~ lehet ideiglenes vagy állandó. Ideiglenes ~ a házastárs halálától
bizonyos ideig (1 évig) jár, s mértéke annak az ellátásnak meghatározott
százaléka, amely nyugdíjként az elhunytat halálakor megillette, vagy megillette
volna. Az ~ megszűnését követően állandó ~ra az jogosult, aki házastársa
halálakor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, vagy
rokkant, vagy legalább két gyermek eltartásáról gondoskodik; az állandó ~
mértéke szintén az elhunyt nyugdíjának meghatározott százaléka. Az ~ az
özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár. Az ~ra jogosultság
újabb → házasságkötés esetén megszűnik.
 P
Pacta sunt servanda elve (a → szerződések megtartandók – lat.): a szerződési
hűség elve, vagyis az az elvi követelmény, hogy valamilyen szerződésben vállalt
kötelezettséget teljesíteni kell (→ teljesítés). A → polgári jogban a ~ általános
követelményként fogalmazza meg azt a jogi elvárást, hogy a szerződés
jogosultjának érdekét ki kell elégíteni. Ezt az érdeket a → jog → szerződésszegési
→ szankciókkal biztosítja. A szó tágabb értelmében a ~ a szerződésben vállalt
→ szolgáltatás jogi kikényszeríthetőségét fejezi ki. Ebben az általánosan
megfogalmazott formában a ~ a polgári jogi szerződési jog viszonylag új (18.
századi) fejleménye. A → római jog, de a középkori és kora újkori →
magánjogok is csak meghatározott szerződéstípus (→ szerződési típus,
típusszabadság) jogi kritériumait megvalósító (esetleg: meghatározott formában
megkötött) szerződések jogi érvényesíthetőségét (szankcionáltságát) ismerték el
(ún. szerződési típuskényszert írtak elő). Ebből következően a ~ természetesen
csak az elismert szerződéstípusok vonatkozásában érvényesült. A ~ nem jelenti
feltétlenül és minden esetben azt, hogy a szerződést csak a kikötött
szolgáltatással (természetben) lehet teljesíteni. A → jogszabályok szerződésszegés
esetén (szűkebb vagy tágabb körben) elfogadják a kikötött szolgáltatás pénzbeli
ellenértékét is. A ~ a → nemzetközi jog egyik alapvető tétele; lényegét a
Bécsben 1969. máj. 23-án elfogadott → Egyezmény a → nemzetközi szerződések
jogáról (kihirdetve: 1987. évi 17. tvr.) a következőképpen foglalja össze:
„Minden hatályos szerződés kötelezi a részes feleket, és a szerződést
jóhiszeműen kell végrehajtaniuk.” A ~nek jelentősége messze túlmegy a
szerződésalkalmazás körén. Az → Egyesült Nemzetek Szervezetének. →
Alapokmánya is rögzíti a ~t, amikor → preambuluma „a nemzetközi
szerződésekből… eredő kötelezettségek iránti tisztelet”-ről beszél, majd pedig
megállapítja a tag→államok kötelességét az Alapokmányban vállalt
kötelezettségek jóhiszemű teljesítésére. Noha ez a rendelkezés kifejezetten csak
az Alapokmányból folyó kötelezettségeket említi, az Alapokmánynak ez a
szakasza nem egyéb, mint a ~re vonatkozó általános nemzetközi jogi
kötelezettségnek a szervezet tagjaira való konkretizálása. A ~ nem csupán a
nemzetközi szerződések teljesítésére nézve fennálló kötelezettséget tartalmazza,
hanem azt is jelenti, hogy a teljesítésnek jóhiszeműen kell történnie. A ~ azt a
kötelezettséget is magában foglalja, hogy a szerződő felek tartózkodni
kötelesek minden olyan magatartástól, amely a nemzetközi szerződés céljainak
meghiúsítására irányul. A ~nek megsértése nemzetközi jogsértés, amely a
szerződésszegő állam → nemzetközi jogi felelősségét vonja maga után.

Pactum (kibékülés, kiegyezés, egyezmény – lat.): a → glosszátorok óta

gyökeresedett meg az a nézet, miszerint a ~ a → római jogban azokat az
atipikus, formátlan megállapodásokat jelenti, amelyek nem tartoznak a →
contractusnak minősített megállapodások zárt körébe, és általában
peresíthetetlenek (pacta nuda), egy részüket azonban utóbb peresíthetővé
tették (pacta vestita). A peresíthető ~ok körén belül a hagyományos nézet
megkülönbözteti az ún. járulékos ~okat (pacta adiecta), amelyek akkor
peresíthetek, ha egy bonae dei (→ bona des) contractushoz a megkötésekor
(in continenti) – és nem utólag (ex intervallo) – járulnak (ilyenek pl. az →
emptio venditio mellékegyezményei); a → praetor által peresíthetővé tett ún.
praetori ~okat (ún. pacta praetoria: → receptumok, → constitutum, →
hypotheca) és a császári ~okat [pacta legitima: → compromissum,
hozományígéret (→ dos), → donatio]. Az ún. nudum ~okat a hagyományos
nézet egy ulpianusi (→ Ulpianus) töredék alapján lényegében naturális →
obligatióknak tekinti, amelyekből → actio nem keletkezik, csupán → exceptio,
ilyen pl. a tartozás elengedéséről kötött ~ de non petendo. A római jog
sohasem jutott el annak kimondásáig, hogy a hagyományos értelemben vett
~ok, tehát a contractusok zárt körébe nem tartozó megállapodások általában
kötelem keletkezéséhez vezetnének, ezt a tételt a modern jogokban is csak igen
későn, a 19. század folyamán fogadták el általánosan. A modern → nemzetközi
jogban egyes → nemzetközi szerződéseket ~nak neveznek (→ paktum).

Pajzs–Csáky–Esterházy-ügy: az → Állandó Nemzetközi Bíróság által tárgyalt

jogeset. Több → magyar állampolgárságú nagybirtokosnak a → trianoni
békeszerződés következtében Jugoszláviához került földjét a jugoszláv → állam
az agrárreform során – de még a végleges földreformtörvény meghozatala előtt
– igénybe vette. Három érintett földbirtokos 1931-ben a magyar–jugoszláv →
vegyes döntőbizottság előtt → kártérítési → pereket indított az I. világháború
utáni → jóvátételi kötelezettségek végleges rendezésével kapcsolatban az 1930.
ápr. 28-án aláírt párizsi → egyezmények (becikkelyezve: 1931. évi XI. tc.) által
létrehozott ún. Agráralappal szemben. [Az alap abból a célból jött létre, hogy
gondoskodjon a csehszlovákiai, jugoszláviai és romániai földreformok során
kisajátított (→ kisajátítás) magyar földbirtokosok → kártalanításáról (→
optáns perek).] A vegyes döntőbizottság a földbirtokosok igényét elkésettnek
találta és elutasította. Ezt követően a három nagybirtokos a vegyes
döntőbizottság előtt a trianoni békeszerződés 250. cikke alapján Jugoszlávia
ellen indított pert, a döntőbíróság azonban ezt is elutasította. Mindezek után
a magyar → kormány → diplomáciai védelmet gyakorolt, és → fellebbezéssel
fordult az Állandó Nemzetközi Bírósághoz. A Bíróság 1936. dec. 16-án kelt
döntésében a magyar kormány fellebbezését elutasította, arra hivatkozva, hogy
a párizsi egyezmények értelmében az ügyben érintett kérdésekben nincs helye
fellebbezésnek.

Paktum (lat.): egyes többoldalú → nemzetközi szerződések elnevezése, amellyel

az → államok, a létrejött megállapodás újszerűségét hangsúlyozzák. Ilyen volt
pl. a háborút eltiltó → Briand–Kellogg-paktum (1928).

Palástolt ügylet: → színlelt szerződés

Pallosjog (ius gladii – lat.): súlyosabb, főleg halállal büntetendő (→

halálbüntetés) → bűncselekmények elkövetői feletti büntető jogkör; a ~ a
középkorban létezett, s ezt a földesúr, vagy a → vármegye, ill. város →
önkormányzati testülete gyakorolta. → úriszék

Panama-csatorna: → nemzetközi csatornák

Pánamerikai Unió: → Amerikai Államok Szervezete

Panasz: bizonytalan jogfogalom, amely történetileg eltérő tartalommal jelent

meg (→ panaszjog), s amelynek tartalma jogdogmatikailag is tisztázatlan.
Általában, bár nem feltétlenül, valamely → állami szerv döntésével szemben az
államhoz benyújtott de facto → jogorvoslatra irányuló kérelem. 1990 után
elsősorban azokon a területeken jelenik meg a →jogszabályokban, ahol a
megszokott jogorvoslatra nincs lehetőség, tipikusan azért, mert a kifogásolt
cselekménynek nincs közvetlen jogi hatása, ám közvetetten kihathat a
panaszos jogi helyzetére. A legtipikusabb ilyen lehetőség a → nyomozó hatóság
intézkedése, vagy annak elmulasztása miatt benyújtható ~.
Panaszjog: az a jog, amellyel valamely → hatóság által okozott sérelem miatt
lehet élni, ha az ellen jogilag rendszeresített → jogorvoslatnak nincs helye.
Általános ~ az, amelynek alapján az → állami főhatalom szerveihez és az →
önkormányzati testületekhez lehet fordulni; ennek egyik változata volt a →
monarchához intézett ún. felségfolyamodvány. A ~ot azért kezelték (és kezelik
helyenként ma is) → alapjogként, mert az → abszolutizmus
intézményrendszerében az alattvalók, ill. a polgárok meg voltak fosztva attól a
lehetőségtől, hogy kérelmeket előterjeszthessenek, ill. erre attól függően volt
módjuk, hogy a felség nevében cselekvő hivatalnokok hajlandóak voltak-e a
kérelmüket meghallgatni, ill. az erre vonatkozó iratot átvenni. A szocialista →
jogrendszerben (→ szocialista jog) egy ideig a → közigazgatási eljárás rendkívüli
jogorvoslati eszköze is volt, később az elnevezés → felülvizsgálati kérelemként
élt tovább, a ~ azonban részben önálló → jogintézményként, részben az →
ombudsman (→ állampolgári jogok biztosa) jogosítványaként él tovább. A ~
voltaképpen arra jogosít, hogy a → panasz alapjául szolgáló sérelmet vagy
visszásságot a sérelmet okozó hatóság közreműködésével kivizsgálják. ~ az →
uniós jogban is ismert. Az uniós polgár (→ uniós polgárság) az → Európai Unió
valamely szervének vagy intézményének eljárása következtében keletkezett
sérelme orvoslása végett panasszal fordulhat a → európai ombudsmanhoz.

Pandectae: → Corpus Iuris Civilis

Pandektisztika: a 19. században Németországban uralkodó → jogtudományi

irányzat. Elnevezése a iustinianusi (→ Iustinianus) → Digesta görög címéből
(Pandectae) származik. Németországban az 1495. évi → recepció óta
hivatalosan is hatályban volt a → római jog. Ezt követően alakult ki a Samuel
Stryk 1690-től kezdve publikált fő művének címéről usus modernus
Pandectarumnak elnevezett német → magánjogtudományi irányzat, amely a
18. század végéig uralkodott. E túlzottan gyakorlatias, történetietlen és
megfelelő elméleti megalapozottsággal sem rendelkező irányzat
meghaladásából, másfelől a Németországban is kibontakozott → természetjogi
iskolával való szembefordulás talaján alakult ki a 18. század végétől a római jog
történeti, elméleti és dogmatikai elemzését addig soha nem látott szintre emelő
~. A ~ az ún. → történeti jogi iskola (historische Rechtsschule) keretén belül
alakult ki, amelyet Gustav → Hugo alapított 1790-ben megjelent alapvető
jelentőségű római jogtörténeti tankönyvével, de az iskola nagy jelentőségre →
Savigny korszakalkotó munkássága révén tett szert. A történeti jogi iskola a
Hegel nevével fémjelzett ún. lozó ai iskolával szemben álló, nem csak
jogászokból álló ún. történeti iskola keretében alakult ki, és fejlődése során
előbb romanisztikai (a római jogtörténetet kutató) és germanisztikai (a német
jogtörténetet vizsgáló) irányzatra bomlott. A ~t a történeti jogi iskola
romanistái művelték. A Savigny munkásságában még egységes romanisztikai
irányzat Savigny követőinél három fő irányzatra bomlott, és ezeket az új
irányzatokat – a történeti jogi iskola tényleges felbomlására tekintettel – már a
~ irányzatainak lehet nevezni. A neo-humanistaként és erősen historikusként
jellemezhető jogtörténeti irányzat (Rudorff, Huschke, Bruns stb., de
idesorolható → Mommsen is) fő céljának a római jog forrásainak történeti
elemzését tekintette. Gyakorlati szempontból a legjelentősebb az ún.
fogalomelemző jogtudomány (→ Begriffsjurisprudenz), amelynek képviselői
(az irányzat előkészítője → Puchta, főbb képviselői Brinz, → Demburg, →
Windscheid stb.) Savigny tanainak továbbfejlesztésével részletekbe menő, és
sok tekintetben máig meg nem haladott színvonalat elérve kidolgozták a
modern magánjog elméletét és dogmatikáját, és ezzel közvetlenül
előkészítették a → Német Birodalom polgári törvénykönyve (BGB)
megszületését is. A Savigny-féle irányzat egyoldalúságával és a
Begriffsjurisprudenz sokszor életidegenségig szőrszálhasogató módszerével
szemben önálló irányzatot képviselt az egyik legnagyobb pandektista, →
Jhering, aki a jogfejlődés céljának és mozgatórugóinak kutatására törekedett
(érdekkutató irányzat, → érdekelmélet). A ~ mint a római jog forrásait hatályos
jogként gyakorlati céllal elemző tudomány a BGB 1900-ban történt
hatálybalépése következtében addigi tárgyát elvesztette, és így megszűnt.
Eredményei azonban a teljesen pandektista szellemű BGB-ben, a német jog
hatása alatt fejlődött más jogrendszerekben és a magánjog tudományában mai
napig tovább élnek. A ~ jelentős hatással volt a magyar magánjog és
magánjogtudomány fejlődésére is (pl. → Szászy-Schwarz Gusztáv
munkásságára) .

Pápai internuncius (hivatalos nevén: apostoli internuncius): a → Szentszék →

diplomáciai képviseletének, vezetője, a → követtel azonos rangosztályba
tartozik. → diplomáciai képviseletvezetők
Pápai nuncius (hivatalos nevén: apostoli nuncius): a → Szentszék →
diplomáciai képviseletének vezetője, a → nagykövettel azonos rangosztályba
tartozik (→ diplomáciai képviseletvezetők). A ~ egyes katolikus országokban
rangsorelsőbbségben minden más nagykövetet megelőz, s így ő a →
diplomáciai testület mindenkori doyenje.

Papi aranybulla: a II. András-féle kezdeti politika (németek túlzott

preferálása, a királyi birtokok és jogok mértéktelen eladományozása)
sérelmezettjei leginkább a magyar egyháziak voltak. Megsértett jogaik
helyreállítását jelentette, hogy még 1222 második felében II. András külön ~t
adott ki az egyháziak számára, amely elsősorban az egyház törvénykezési
kiváltságát, az ún. → privilegium forit biztosította. Eszerint: a) egyháziakat
nem lehet világi → bíróság elé állítani, b) ezért a világiak az egyháziakat csak az
illetékes (→ illetékesség) egyházi bíróság előtt vonhatják → perbe, az egyháziak
a világiakat csak világi bíróság előtt perelhetik, c) az egyházi személyek
mentesek mindenféle → adó zetés alól, d) erre tekintettel meg kell
akadályozni, hogy udvarnokokat s más szolgálattételre kötelezetteket tonzúrára
(azaz papi hivatásra) bocsássanak.

Papinianus, Aemilius (150?–212): késő klasszikus kori római jogtudós, →

Iustinianus korában a legnagyobb római jogtudósnak tartották, a → Corpus
Iuris Civilis egytizennyolcada tőle származik. Miután Caracalla
testvérgyilkosságát nem volt hajlandó jogi érvekkel mentegetni, a császár
kivégeztette. Kazuisztikus, de mélyenszántó és éles elméről tanúskodó műveket
írt; tömör stílusa miatt olykor nehezen érthető.

Parafálás (fr.): a → nemzetközi szerződéskötési eljárás (→ nemzetközi szerződések

megkötése) során a → tárgyalások eredményeként létrejött szerződésszöveg
hitelességének tanúsítása: a szerződő felek a szerződést kézjegyükkel (rövidített
nevükkel vagy nevük kezdőbetűivel) látják el. A ~ nem jelent
kötelezettségvállalást, s csak a tárgyaló feleket köti, kifejezve, hogy azok a
létrejött szerződési szöveget véglegesnek tekintik, és már nem óhajtanak rajta
változtatni. A ~ nem helyettesíti az aláírást. Nemzetközi konferenciákon a
hitelesítés → záróakta aláírásával történik.
Parancsoló jogszabály: olyan → jogszabály, amely → diszpozíciójában
valamely meghatározott magatartást kötelezőként ír elő. Attól függően, hogy
diszpozíciójának megsértéséhez negatív → jogkövetkezményt, → szankciókat,
ill. követéséhez, megvalósulásához pozitív jogkövetkezményt, joghatást rendel,
voltaképpen → tiltó jogszabálynak vagy → engedő jogszabálynak minősül. Ezért
jogszabályi szerkezetét és minőségét illetően megkülönböztetése nem indokolt;
pusztán diszpozíciójának parancsoló módban való megfogalmazottsága
különbözteti meg a tiltó vagy az engedő jogszabályoktól. A → kollíziós jogban
a → kapcsoló jogszabály diszpozíciójának azt az elemét jelenti, hogy a fórum →
jogrendszerében ez a mozzanat adja a szóban forgó → nemzetközi magánjogi
tényállásra irányadó (belföldi vagy külföldi) jogrendszer szabályainak
alkalmazására szóló jogalkotói (→ jogalkotó) parancsot.

Parapherna [hozomány (pherné) melletti → vagyon – gör.], a → római jogban

a → manus nélküli házasságban (→ matrimonium) az önjogú feleség
különvagyonát jelentette, amelyet a hozomány (→ dos) mellett visz be a
házasságba, de míg a dos kezelési jogát (és → Iustinianus előtt → tulajdonjogát)
a férj bizonyos korlátozásokkal megszerzi, a ~ különvagyoni jellege a házasság
folytán nem szűnik meg. A férj csak külön → mandátum alapján kezelhette a
~t, e tekintetben felelőssége → culpa in concreto, és vagyonát a → törvény
erejénél fogva egyetemes → hypotheca terhelte. A ~ nő által való kezelését a
császárkorig a → tutela korlátozta. A római jogtól eltérően a középkori magyar
jog a res paraphernalesen a jegyajándékot értette, amely inkább a római jogban
ismert házasság előtti ajándékozáshoz (donatio ante nuptias) hasonlítható, bár
nem feltétlenül a férjtől származik, és ideértendő az asszony otthonról hozott
„kelengyéje” is.

Parasztvármegye: a magyar parasztság spontán kialakult önvédelmi szervezete

a 17–18. században. A török hódoltsági és a körülötte levő területeken jött
létre a személy- és → vagyonbiztonság fenntartására, a török és a kicsapongó
magyar katonaság elleni védekezés megszervezésére. Az idegen uralom
megszűnte után a nemesi → vármegye végrehajtó szervévé, → adóbeszedő →
hatóságává, és „önkéntes → rendőrségévé” vált. Megszervezéséhez elsősorban a
mezővárosi (→ oppidum) szervezet adott mintát. Több, önként társult
helységből állt, vezetője a parasztkapitány és a hadnagy volt. A szomszédos,
egyes → járásokhoz tartozó → községek gyűlései településenként tizedeseket
választottak, akik a helyi végrehajtást látták el. A gyűléseken hadi, gazdasági,
igazgatási ügyek intézésén kívül → igazságszolgáltatás is folyt. A török kiűzése
után a nemesi vármegye szervezeti befolyása alá kerültek.

Parentéláris öröklési rend: → törvényes öröklés rendje

Párizsi békeszerződés: Magyarország vonatkozásában a II. világháborút lezáró

→ békeszerződés, amelyet a Magyarországgal → hadiállapotban állt Szövetséges
és Társult Hatalmak képviselői és az ideiglenes nemzeti → kormány
meghatalmazottai 1947. febr. 10-én írtak alá Párizsban (kihirdetve: 1947. évi
XVIII. tv.). A ~ bevezető részből, 42 cikkből és 6 mellékletből áll. A bevezető
rész Magyarország jövőjének szempontjából igen fontos rendelkezéseket
tartalmaz, mivel rögzíti egyfelől, hogy a békeszerződés megkötése
Magyarország ENSZ-tagságának (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) feltétele,
másfelől pedig magában foglalja a Szövetséges és Társult Hatalmak ígéretét arra
nézve, hogy támogatni fogják Magyarországnak az ENSZ-be való felvételét. A
~ I. része megállapítja Magyarország határait, visszaállítva azok 1937. dec. 31-i
állapotát (→ államhatár), egyetlen eltéréssel, mégpedig a magyar–csehszlovák
határ vonatkozásában, mivel a ~ Pozsony közelében három falut (Oroszvárt,
Horvátjárfalut és Dunacsúnt) Csehszlovákiához csatolt. A II. rész a politikai
rendelkezéseket tartalmazza. Kötelezi Magyarországot az → emberi jogoknak,
és az alapvető → szabadságjogoknak fajra, nemre, nyelvre és vallásra való
tekintet nélkül történő biztosítására; a fasiszta jellegű politikai és katonai,
továbbá az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges politikát kifejtő,
valamint antidemokratikus szervezetek betiltására; a háborús, a béke és az
emberiség elleni bűntetteket elkövető személyek felelősségre vonására (→
háborús bűncselekmények és bűnösök). A katonai rendelkezésekben (III. rész)
meghatározza a magyar hadsereg létszámát, s 65 000 főnyi katonaság, valamint
90 repülőgépből álló légierő fenntartását engedélyezte, korlátozta továbbá a
hadianyaggyártást és a hadianyagbeszerzést. A IV. rész értelmében a ~
életbelépését követően 90 napon belül Magyarország területéről minden
szövetséges fegyveres erőt vissza kell vonni; emellett azonban a Szovjetunió
számára biztosította azt a jogot, hogy az ausztriai szovjet megszállási övezetével
való kapcsolattartás végett Magyarország területén fegyveres erőt tarthasson. A
→ jóvátétel kérdéséről a ~ V. része rendelkezik, s a Szovjetunió számára 200
millió dollár, Csehszlovákiának és Jugoszláviának pedig együttesen 100 millió
dollár zetését írta elő. A jóvátétel teljesítésének ideje: 8 év. Magyarország
köteles továbbá az Egyesült Nemzetek területéről erőszakkal vagy kényszerrel
Magyarországra hurcolt javakat visszaszolgáltatni. A visszaigényelt javak →
tulajdonjogának és azonosságának bizonyítása az igénylő kormányt terheli,
viszont a magyar félnek kell bizonyítania azt, hogy a javak nem erőszak és
kényszer útján kerültek az országba. A Magyarországon levő német → vagyon
a Szovjetuniót illette. Magyarország részére vissza kell adni az 1945. jan. 20., a
moszkvai → fegyverszüneti → egyezmény aláírásának napja után
Németországba hurcolt magyar javakat; ugyanakkor azonban
Magyarországnak le kell mondania mind magának, mind pedig
állampolgárainak (→ magyar állampolgárság) Németországgal és a német
állampolgárokkal (→ állampolgárság) szemben fennálló igényeiről, az 1939.
szept. 1. előtt keletkezettek kivételével. Magyarország lemondott mind a maga,
mind a magyar állampolgárok által a Szövetséges és Társult Hatalmakkal
szemben a háborúval vagy a hadiállapottal összefüggő cselekmények alapján
támasztható igényekről. A ~ a gazdasági rendelkezések között (VI. rész)
egyebek mellett intézkedik a Szövetséges és Társult Hatalmakkal a háború előtt
kötött → nemzetközi szerződések sorsáról, s kimondja: a ~ hatálybalépésétől
számított 6 hónapon belül a Szövetséges és Társult Hatalmak közlik, hogy
mely kétoldalú szerződést kívánnak hatályban tartani; a háború előtt kötött
többi szerződés viszont hatályát veszti. Az okmány VII. része a Dunára
vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, s rögzíti a dunai hajózás szabadságát
minden állam állampolgárai, kereskedelmi hajói és árui számára. → Duna-
egyezmény

Párizsi Karta az új Európáért: → Európai Biztonsági és Együttműködési

Szervezet

Párizsi uniós egyezmény: az ipari tulajdon (→ iparjogvédelem) terén szükséges

nemzetközi együttműködés elősegítésére 1883. márc. 20-án Párizsban aláírt →
nemzetközi szerződés (becikkelyezve: 1908. évi LII. tc.). Az ipari tulajdon
valamennyi területére nézve (→ találmány, → védjegy, → ipari minta)
tartalmaz lényeges előírásokat. Legfontosabb elve a belföldiekkel egyenlő
elbánás elve (régime national, → belföldi jogegyenlőség). Említést érdemel még
az oltalmak függetlenségének elve, továbbá az uniós és kiállítási elsőbbség
intézménye. A ~ korszerűsítését szolgáló revízióra eddig hat alkalommal került
sor (Brüsszel 1900, Washington 1911, Hága 1925, London 1934, Lisszabon
1958, Stockholm 1967; a stockholmi szöveg kihirdetve: 1970. évi 18. tvr.)
A ~hez kapcsolódva, az ipari tulajdon egyes részterületeire (→ szabadalom,
védjegy, ipari minta, → versenyjog, → eredetmegjelölés) ún. különegyezmények
is jöttek létre. Ezek részben az → anyagi jogi harmonizáció, részben az eljárási-
dokumentációs együttműködés elősegítésére hivatottak. Kiemelkedő szerepe
van a → Szabadalmi Együttműködési Szerződésnek. A ~nyel összefüggő
igazgatási feladatokat 1974 óta az → ENSZ szakosított intézményként működő
→ Szellemi Tulajdon Világszervezete látja el.

Parlament (parlamentum = megbeszélés, tanácskozás – lat.): 1. Az országos

hatáskörű [központi, föderatív → államokban (→ föderáció) továbbá
tagállami] képviseleti (törvényhozó) szervek általános és összefoglaló
elnevezése; a ~ fogalmi eleme, hogy az állami → szuverenitás gyakorlásában
részt vesz. A ~ angol eredetű intézmény, amelynek gyökerei a középkorba, a
13. századig nyúlnak vissza, akkor még rendi gyűlésként. Mai jelentésében a
brit ~ az Alsóházat (House of Commons) és a → Lordok Házát (House of
Lords) együttesen jelenti, amelyek a → monarchával együtt gyakorolják a
törvényhozó hatalmat (→ államhatalmi ágak megosztása). ~ névvel azonban
manapság általában is a törvényhozó hatalmat gyakorló képviseleti szervet
illetik. A ~ek funkciói, ill. az ezekből eredő feladat- és → hatáskörök a
különböző → kormányformákban eltérően alakulhatnak, általában azonban a
képviseleti, a törvényhozó, a végrehajtó és a → bírói hatalommal, valamint
saját szervezetével, működésével kapcsolatos funkciók különböztethetők meg.
A képviseleti funkció a → népképviselet megvalósítását és a szuverenitás
képviseletét jelenti. A népképviselet megvalósítása abból ered, hogy a ~et a
modern → választójog alapján a polgárok választják, ekként a polgárok
többségének politikai akaratát fejezi ki. Ez a modern → demokrácia egyik
legfontosabb → alkotmányjogi intézménye, amelyet azonban a → pártrendszer
működése, a pártok, képviselők és választópolgárok kapcsolata közvetlenül
befolyásol. A ~ mint a népképviselet szerve gyakorolja a nemzetet vagy a
polgárok összességét (nép) illető szuverenitást. Más teória szerint a szuverenitás
magát a ~et illeti közvetlenül. Ebből ered a törvényhozó funkció, amely a
szuverén államakarat elsődleges kinyilvánítása. A ~ a törvényhozatal során
töltheti be igazi politikai funkcióját: az alternatív politikai megoldások
képviseletét és a nyilvánosság felé való közvetítését. A törvényhozó hatáskör
esetleges korlátjaként kell említeni a → törvények → alkotmányossági
kontrollját (→ alkotmánybíráskodás), → szövetségi államban a föderáció és a
tagállamok közötti hatáskörmegosztást, a → referendumok számára fenntartott
szabályozást, ill. a törvények kihirdetésével kapcsolatos esetleges → államfői
kontrolljogokat, → vétójogot. A szuverenitásból erednek a ~et a nemzetközi
kapcsolatok terén megillető hatáskörök, így pl. egyes → nemzetközi szerződések
megerősítése. A ~nek a végrehajtó hatalom gyakorlásával összefüggő funkciója
konkrét döntésekből, ill. a → kormányzat szervezetével és működésével
kapcsolatos hatáskörökből áll: dönt a hadiállapotról, elfogadja a → költségvetést
és az annak végrehajtásáról szóló beszámolót (zárszámadást). Egyes államokban
más egyedi döntési jogkör vagy azok jóváhagyása is megilletheti a ~et: pl. →
államkölcsönök felvétele, bizonyos beruházások (pl. atomerőmű), intézmények
létesítése, az ország területét, területszervezési egységeit illető döntések stb. A
végrehajtó hatalom szervezetével és működésével összefüggő legfontosabb
jogkör a kormány, ill. a miniszterelnök (→ kormányfő) megválasztása, a
bizalmatlanság kinyilvánítása (→ bizalmatlansági indítvány), egyes
országokban a nem kormány-alárendeltségű végrehajtó szervek felállítása,
feladataik és működésük szabályozása, a fő kormányzati ágazatok és kiemelt
politikai irányok általános ellenőrzése, adott kormányzati programok, ill.
sajátos, politikailag érzékeny problémák rendszeres vagy ad hoc megvizsgálása.
A mai ~ek bírói funkciót az angolszász hagyományokra építő országokban és
kivételképpen gyakorolnak. Az e körbe tartozó hatáskörök egy része valójában
a végrehajtó hatalommal kapcsolatos funkció pl. az egyes állami tisztségviselők
(különösen a végrehajtó hatalom főfunkcionáriusai) felelősségére vonása
(impeachment), amely ma már inkább csak az USA-ban élő (bár ritka)
gyakorlat. A ~ belső szervezete, hatásköre tekintetében egyetlen más szervnek
sincs szabályozási jogköre. 2. Franciaországban az ancien régime idején (1789
előtt) a felsőbíróságok elnevezése, mint pl. a párizsi ~, bordeaux-i ~, amelyek
az uralkodó törvényerejű → rendeleteivel (ordonnance) szemben is mintegy
alkotmányossági vizsgálatra voltak jogosultak, azaz „beiktatták” (vagy nem
iktatták be) az uralkodó rendeleteit, amelyek az ő beiktatásuk nélkül nem
voltak érvényesek. A ~ek ilyen jogán túllépve azonban a király maga
beiktathatta a ~ ülésén – bíráskodási jogát gyakorolva – a rendeletet, ezt
nevezték „lit de justice”-nek.

Parlamentáris köztársaság: → köztársaság

Parlamentarizmus: a 18. században kialakult, az angol alkotmányos
berendezkedést (→ alkotmányosság) alapul vevő alkotmányos elméleti rendszer,
amely a → népképviseleti szerv (→ parlament) és a végrehajtó hatalom (→
államhatalmi ágak megosztása) olyan kapcsolatát tartja kívánatosnak vagy
helyesnek, amelyben a végrehajtó hatalom a törvényhozástól függ (annak
bizalmát bírja) és annak ellenőrzése alatt áll. A ~ központi tényezője a
törvényhozás legfőbb szerve, a nép választott képviselőiből álló testület
(parlament, → országgyűlés stb.). Ebből kerülnek ki az állam politikai vezetését
és igazgatását ellátó végrehajtó hatalom vezető tisztségviselői, a → kormányfő
(első miniszter, miniszterelnök, kancellár), valamint a → kormány tagjai (→
miniszterek), akik a parlamentnek, ill. rajta keresztül az egész közösségnek
egyéni és kollektív felelősséggel tartoznak, és csak a parlamenti többség
támogatásával maradhatnak hivatalukban. A ~ akár → monarchia, akár →
köztársaság formájában megvalósulhat; az előbbinél az → államfő tisztsége
öröklődik, az utóbbinál azt választják. Funkciói mindkét esetben inkább
formális jellegűek, s → hatáskörét csak a kormány valamelyik tagjának
ellenjegyzésével gyakorolhatja (aki ezzel magára vállalja az aktusért a politikai
felelősséget). A ~ mind a kétpártrendszer (Nagy-Britannia), mind a
többpártrendszer (az ún. kontinentális országok többsége) keretében
megvalósulhat. Az előbbi esetben a parlament tevékenysége a → pártfegyelem
jegyében, a többségi párt vezetőinek mint a kormány tagjainak ellenőrzése
alatt áll, az utóbbi esetben folyamatosságát általában többpárti koalíció
biztosítja.

Párt: az azonos politikai véleményeket és célokat elfogadó egyének szervezete,

amely a politikai → hatalom gyakorlásában való részvétel céljával
tevékenykedik. A ~ok eredete (bizonyos elemeiben) ókori, de a modern ~ok
csak a 19. században alakultak ki fokozatosan a kevésbé szervezett politikai
klubokból vagy más hasonló lazább szerveződésekből. A ~ok létezése a 20.
században már a politikai élet meghatározó ténye. Kezdetben a ~ok
tevékenysége a → jogilag nem szabályozott magatartások közé tartozott,
működésük egészét a jog közvetlenül nem érintette, a ~ok jogi szempontból
egyszerűen informális csoportosulások voltak. Később az → általános
választójog elterjedésével, valamint a szervezett ~ok megjelenésével a ~ok
szabályozása egyre gyakoribb, ami kezdetben esetenként tiltásukban is
megnyilvánult. A 19. század végétől a 20. század első feléig a ~ok lényegében
az → egyesülési jog alapján működtek, többnyire tevékenységük külön jogi
szabályozása nélkül. A 20. század második felétől jellemző a ~ok speciális jogi
szabályozása, amely vagy átfogja a ~ok tevékenységét (Németország), vagy csak
egyes lényeges kérdéseit, különösen a ~ok pénzügyeit (Olaszország,
Magyarország). A II. világháború utáni → alkotmányokban gyakori, hogy a
~ok működésének alkotmányos garanciája van; ugyanakkor a ~ok
tevékenysége jogi korlátozás alá esik. Ilyenek pl. a ~ok fegyveres szervezeteinek
tilalma, az alkotmány tiszteletben tartásának követelménye, a ~ok
demokratikus szervezeti felépítésének megkövetelése. Az is előfordul, hogy az
alkotmány, ill. az → alkotmányjog a ~oknak közvetlenül bizonyos jogokat – és
ezzel → közjogi → jogalanyiságot – biztosít, pl. –→ parlamenti → frakciók
alakításának, egyes → választási rendszerekben a jelölésnek, ill. lista állításának
jogát; ez azonban nem jelenti azt, hogy a ~ok az → állami szervezet részét
képeznék.

Pártfogó felügyelet: a → büntetőjogban ismert intézkedés (→ intézkedések).

Elrendelése a → feltételes szabadságra bocsátás, a → vádemelés elhalasztásának és
a feltételes szabadság tartamára, ill. a → próbára bocsátás valamint a
szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére (→ feltételes elítélés) lehetséges.
A ~ célja az ismételt bűnelkövetés megakadályozása és segítségnyújtás az elítélt
reszocializációjához. A ~ alatt álló személy köteles a → jogszabályban és a
bírósági (→ bíróságok) határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani,
a pártfogóval rendszeres kapcsolatot tartani, és az ellenőrzéshez szükséges
felvilágosítást megadni. Az intézkedés körében külön magatartási szabályként
kötelezettségek és tilalmak írhatók elő, pl. az elítélt a bűncselekmény →
sértettjétől tartsa távol magát; meghatározott jellegű nyilvános rendezvényeket
ne látogasson stb.

Parti hajózás: → cabotage

Parti tenger: az → állam szárazföldi partjai melletti tengerövezet, az →

államterület része; a → területi felségjog nem csak a tenger felszínén, hanem a
→ tengerfenéken és a légitérben (→ légitér jogi helyzete) is érvényesül;
ugyanakkor az állami → szuverenitás csak korlátozottan gyakorolható,
amennyiben valamennyi állam hadi vagy kereskedelmi hajóját megilleti a →
békés áthaladás joga. A ~ szélessége a történelem folyamán változott. A 18.
század végétől 3 tengeri mérföldnek megfelelő távolságot fogadtak el – ez egy
(akkori) ágyú-lövésnyi távolság. A Genfben 1958. ápr. 29-én aláírt →
tengerjogi → egyezmények közül a ~ről és → csatlakozó övezetről szóló
(kihirdetve: 1964. évi 31. tvr.) még nem tudott egyértelmű választ adni a ~
terjedelmére, mivel a 3 és a 12 mérföldes kiterjedés hívei majdnem azonos erőt
képviseltek. Az időközben kialakult gyakorlatot kodi kálta (→ nemzetközi jog
kodi kálása) az 1982. dec. 10-én Montego Bay-ban elfogadott ENSZ (→
Egyesült Nemzetek Szervezete) tengerjogi egyezmény, amely 12 mérföldben
állapította meg a ~ maximális kiterjedését. A ~ kiterjedését az → alapvonaltól
kell mérni.

Partikuláris nemzetközi szervezetek: az → államok kisebb csoportját –

érdekeltségüknek megfelelően – átfogó → nemzetközi szervezetek (katonai,
gazdasági, kulturális, tudományos stb. kérdésekkel foglalkoznak).

Pasukanisz, Jevgenyij Bronyiszlavovics (1891–1937?): szovjet jog lozófus, az

oroszországi októberi forradalom (1917) után a marxista jogfelfogás egyik
élharcosa; elméletét azonban a sztálini korszakban elvetették, s a szovjet →
jogelmélet vezető alakja → Visinszkij lett. Az 1930-as évek végén valószínűleg
→ koncepciós per áldozata lett. Fő művei: Obscsaja teorija prava i markszizm,
1924; Markszisztszkaja teorija prava i sztroitel’sztvo szocializma, 1927;
Ekonomika i pravovoe regulirovanie, 1929; Szocialiszticseszkoe goszudarsztvo i
ego Konsztitucija, 1936.

Pater familias: → familia

Patria potestas (lat.): a → római jogban apai hatalmat jelentett. Az archaikus

kori Rómában az egyes paraszti házközösségek (nagycsaládok) ura, a páter
familias (→ familia) kezdetben differenciálatlan, az eredetileg többé-kevésbé
szinonim → potestas, → manus, mancipium elnevezésekkel jelölt, korlátlan
hatalommal rendelkezett házanépének tagjai és → vagyontárgyai felett, és csak
idővel vált ki ebből az átfogó hatalomból a ~nak nevezett apai hatalom. Az
archaikus római jog lényegében minden → jogviszonyt, így a családi-rokoni
jogviszonyokat is hatalmi viszonyként szemlélte és szabályozta, így az ősi
időkben a ~ volt az egyetlen jogilag releváns kötelék, amely az apa és
gyermekei, ill. az → agnatiónak nevezett rokonság tagjai között fennállt. A ~ –
mivel eredetileg a vagyon feletti hatalomtól, a → tulajdonjogtól alig
különbözött – kezdetben korlátlan volt, magába foglalta a gyermek
megölésének (ius vitae ac necis), kitételének (ius exponendi), eladásának [ius
vendendi: Rómán kívül rabszolgaként való eladásának, Rómán belül
félszabadként (pl. „zálogtárgyként”) való mancipiumba adásának] és → noxába
adásának jogát (ius noxae dedendi). E jogok gyakorlását kezdetben csak a →
mos szabályai és az azokkal kapcsolatos censori szankciók korlátozták. A
tulajdonjoghoz való hasonlóságot jelzi, hogy az apa a másnál levő gyermeket a
tulajdonosi keresethez hasonló vindicatio liivel visszaperelhette. A ~ alatt álló
személy ( lius vagy lia familias) apja engedélyével köthetett házasságot (→
matrimonium). A ~ terjedelme a fejlődés során jelentősen leszűkült.
Vagyonjogi szempontból a ~ azt jelentette, hogy a gyermek minden vagyona
az apát illette, a kötelezettségek azonban őt magát terhelték. A ~ törvényes
római házasságból (matrimonium iuris civilis) való születéssel,
örökbefogadással (→ adoptio) vagy a → concubinatusból származó gyermek
törvényesítésével (legitimatio) keletkezett. Megszűnésének fő esetei a halál, a
gyermek örökbeadása, a leány manusos házasságkötése és az → emancipatio

Patrimonium: → bona

Pauler Tivadar (1816–1886): büntetőjogász, jog lozófus, a kantiánus

jogbölcselet képviselője, 1845-től az MTA lev., 1858-tól r. tagja, később
másodelnöke (1880). Pályája kezdetén 1838–1848 között a zágrábi, 1848-ban
a győri jogakadémián tanár, 1848–1849-ben, majd 1852–1878 között a pesti
egyetemen a → büntetőjog rendes tanára, 1861–1862-ben az egyetem rektora.
1871–1886-ig → országgyűlési képviselő, 1871–1872-ben vallás- és
közoktatásügyi, 1872–1875 között, majd 1878-tól haláláig igazságügy →
miniszter. Mint képviselő, a → Csemegi kódex országgyűlési előadója volt.
Számos fontos jogalkotás kezdeményezője, minisztersége alatt kezdődtek meg
a magyar → Polgári Törvénykönyv, valamint a → büntetőeljárási törvénykönyv
előkészítésének munkálatai. Fő művei: Büntetőjogtan, I–II., 1864–1865; Jog- és
államtudományok encyklopaediája, 1871; Észjogi előtan, 1873; Adalékok a hazai
jogtudomány történetéhez, 1878.

Paulus, Iulius: késő klasszikus kori → római jogtudós, a Kr. u. 3. század első
évtizedeiben. → Iustinianus korában az öt legnagyobb római jogtudós közé
sorolták. 223-ban, → Ulpianus halála után praefectus praetorio lett. Széles
körű és gazdag irodalmi munkásságából kiemelkednek az → edictumhoz írott
kommentárjai. A műveiből vett töredékek teszik ki a iustinianusi → Digesta
egyhatodát. → Corpus Iuris Civilis

Pázmány Péter Tudományegyetem ügye: az → Állandó Nemzetközi Bíróság

által tárgyalt magyar–csehszlovák jogvita. A Pázmány Péter Tudományegyetem
– amelynek több → ingatlana a → trianoni békeszerződés következtében
Csehszlovákiához került – kérte a magyar-csehszlovák döntőbizottság (→
vegyes döntőbizottságok) előtt a csehszlovák → állam által lefoglalt
ingatlanainak mindennemű kényszerintézkedési rendszabálytól mentes
visszaadását. A döntőbizottság 1933. febr. 3-án kelt döntésében az egyetem
kérelmének helyt adott. Ezt a döntést Csehszlovákia – az I. világháború utáni
→ jóvátételi kötelezettségek végleges rendezésével kapcsolatban 1930. ápr. 28-
án aláírt párizsi → egyezmények (becikkelyezve: 1931. évi XI. tc.) által
biztosított → fellebbezési jog alapján – az Állandó Nemzetközi Bíróságnál
megfellebbezte. A csehszlovák → kormány kérte a döntőbizottsági → ítélet
hatálytalanítását, elsősorban arra hivatkozva, hogy az egyetem már nem
rendelkezik → jogi személyiséggel, ill. jogi személyisége beolvadt a magyar
államéba, s ennek következtében a trianoni békeszerződés 250. cikke szerinti,
a volt Osztrák–Magyar Monarchia területén fekvő magyar honosok javainak,
jogainak és érdekeinek lefoglalás, ill. felszámolás alóli mentességére vonatkozó
rendelkezés az egyetem javait nem érinti. A Bíróság 1933. dec. 15-én kelt
ítéletében a csehszlovák kormány kérelmét elutasította, a vegyes
döntőbizottság ítéletét helyben hagyva kimondta, hogy Csehszlovákia köteles
az egyetem ingatlanait mindennemű → kisajátítási, kényszerkezelési vagy
zárlati rendelkezéstől mentesen visszaadni.

Peculium (lat.): a → római jogban külön→vagyont jelentett [a szó

etimológiája alapján marhából (pecus) álló vagyon]. A → patria potestas alatti
ú ( lius familias) vagy a rabszolga kezelésében levő, jogilag a
hatalomgyakorlót [a páter familiast (→ familia), ill. a rabszolgatartót]
megillető vagyon. A ~ot általában a hatalomgyakorló juttatta a lius
familiasnak (~ profecticium) vagy a rabszolgának (~ servi), aki a ~mal önállóan
gazdálkodhatott, befektethette, a ~ → gyümölcseit, jövedelmét beszedhette. A
hatalomgyakorló a ~ot bármikor visszavonhatta. A hatalomalattiak minden
szerzeménye a hatalomgyakorlót illette, és csak akkor került be a ~ba, ha a
hatalomgyakorló engedélyezte. A császárkorban azonban a lius familias
katonai szolgálattal (később állami hivatalnoki szolgálattal is) szerzett
keresménye ~ castrenseként (ill. ~ quasi castrenseként) alanyi jogon őt illette
meg, a páter familias névleges → tulajdonjoga pedig csak abban nyilvánult
meg, hogy a ú halála esetén ez a vagyon rá szállt, hacsak a ú a
végrendeletében (→ testamentum) másként nem intézkedett. A rabszolgák
~ukat arra igyekeztek felhasználni, hogy szabadságukat urukkal megegyezve
megváltsák.

Pelindaba-egyezmény: → atomfegyvermentes övezet

Pénzbüntetés: mint → főbüntetés olyan → vagyoni hátrányt tartalmazó és a

bíróság (→ bíróságok) által megállapított értékű pénzbeli szolgáltatás, amelyet
az elítélt (→ terhelt) az → államnak tartozik meg zetni. Különbözik a →
szabálysértési eljárásban kiszabható pénzbírságtól (→ bírság), amely nem →
bűncselekmény miatt alkalmazható. A ~ a → Büntető Törvénykönyv különös
részének → büntetési tételeiben többnyire vagylagos büntetésként található
meg a → szabadságvesztéssel és a → közérdekű munkával együtt. A büntetési
tételekben egyedüli büntetésként is előfordul. Az ilyen kizárólagos ~sel
büntetett bűncselekmények száma azonban igen csekély. A bíróság először az
elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyának megfelelően, szem előtt tartva a →
büntetés kiszabásának általános elveit (ill. a cselekménnyel elért vagy elérni
kívánt anyagi előnyt), a → törvényi keretben (napokban) meghatározza a
büntetés mértékét. Ezt a mértéket a napi tételek számának nevezik. A ~
kiszabásának második mozzanata, az egynapi tételnek megfelelő pénzösszeg
meghatározása, az elkövetett bűncselekmény súlyától, a büntetéskiszabási
elvektől függetlenül, csak az elkövető (→ elkövetők) vagyoni, jövedelmi,
személyi viszonyai alapján történik. A napi tétel összegének megállapításakor a
törvényi keretek között úgy kell eljárni, hogy ez a napi pénzösszeg nem
haladhatja meg és nem is merítheti ki az elkövető napi teljes jövedelmét. A
bíróság azonban nem csak az elkövető jövedelmét, hanem a személyi
viszonyait, az életvitelét és a tényleges vagyoni helyzetét is gyelembe veheti. A
zetendő ~ összegét a napi tételek számának és összegének a szorzata adja.
Lehetőség van e főbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére, továbbá a zetés
halasztására, ill. részlet zetésre. A ~t meg nem zetése esetén → fogházban
végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Egynapi ~ helyébe egynapi
szabadságvesztés lép. ~t egyes → nemzetközi bíróságok is kiszabhatnak.

Pénzhamisítás: a pénznek, mint zetési eszköznek a valódiságához fűződő

érdeket sértő → gazdasági bűncselekmény. A ~ központi fogalma a pénz, amely
a (hivatalos közlemény alapján meghatározott időponttól) törvényes
zetőeszköznek minősülő fém- vagy papírpénz és bankjegy. Ezzel azonos
megítélés alá esik az → állam által kibocsátott → értékpapír, ill. a bemutatóra
szóló → részvény, a törvényes zetőeszközre hivatalosan beváltható
a forgalomból kivont bankjegy. A külföldi pénz (beleértve az eurót), ill. a
külföldi értékpapír a belföldiével azonos védelemben részesül. A ~ pénz
utánzásával, meghamisításával, hamis vagy meghamisított pénz megszerzésével,
az országba behozatalával, onnan kivitelével, az ország területén átvitelével,
valamint hamis vagy meghamisított pénz forgalomba hozatalával valósul meg.
A pénz utánzásának tekintendő a forgalomból kivont pénz olyan
megváltoztatása, hogy forgalomban levőnek látsszék. A pénz
meghamisításának kell tekinteni olyan jelzés alkalmazását, ill. eltávolítását is,
amely annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban
érvényes, továbbá a pénz nemesfémtartalmának csökkentését is. Súlyosabb
megítélés alá esik a különösen nagy értékű pénzre, ill. a → bűnszövetségben
történő elkövetés. A ~ enyhébb megítélés alá esik, ha a cselekményt pl.
váltópénzre követik el. A ~ enyhébben minősülő esete a hamis pénz kiadása is.

Pénzintézet: → bank

Pénzmellékbüntetés: határozott tartamú → szabadságvesztés mellett kiszabható

büntetés olyan esetben, ha az elkövető (→ elkövetők) megfelelő keresettel,
jövedelemmel vagy → vagyonnal rendelkezik. Az előbbi általános feltétel
megléte esetén a ~ alkalmazása kötelező, ha a → bűncselekményt haszonszerzés
céljából követik el; és lehetséges, azaz → bírói mérlegeléstől függ bármilyen más
esetben, ha ezzel újabb bűncselekmény elkövetésétől hatásosabban lehet az
elkövetőt visszatartani. A ~t meg nem zetés esetén → fogházban
végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

Pénzmosás: → gazdasági bűncselekmény, amely a gazdasági versenyt, ill. a

bűnüldözés eredményességét (különösen a → vagyonelkobzás elrendelésének
lehetőségét) sérti, ill. veszélyezteti. A → bűnkapcsolati tényállás központi
fogalma a büntetendő cselekményből származó → dolog, amelyen a → törvény
értelmező rendelkezése alapján pl. a bemutatóra szóló → értékpapírt is érteni
kell. A → Büntető Törvénykönyv megkülönbözteti a szándékos és a gondatlan
~t (→ szándékosság, → gondtalanság), valamint az első kategórián belül azt, ha
az elkövető (→ elkövetők) a cselekményt saját maga, ill. a más által elkövetett
cselekményből származó dologra követi el. Ez utóbbi vonatkozásban bizonyos
cselekmények (pénzügyi tevékenység végzése) csak a dolog eredetének
leplezése végett tanúsítva minősülnek bűncselekménynek. Más → elkövetési
magatartások (pl. a megszerzés, ill. a használat) esetén viszont a leplezés célzata
nem feltétele a büntetőjogi felelősségnek. A szándékos alapesetek
vonatkozásában → előkészületként büntetendő az elkövetésükben való
megállapodás. Nem büntethető a ~ miatt, aki a hatóságnál önként →
feljelentést tesz, ha a cselekményt még nem (vagy csak részben) fedezték fel. A ~
súlyosabban minősül pl., ha különösen nagy vagy azt meghaladó értékre,
pénzügyi intézmény tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként, ill. →
hivatalos személyként követik el; a szándékos ~ pedig ezenfelül akkor is, ha azt
üzletszerűen (→ üzletszerűség) követik el, ill. ha az elkövető → ügyvéd.

Pénzpiac: → tőkepiac

Pénzügyi intézmény: olyan → gazdálkodó szervezet, amelynek kizárólagos, →

törvényi felhatalmazása van pénzügyi szolgáltatás nyújtására. A ~ek társasági
formája (→ társasági jog) jogilag előírt, ugyanígy jegyzett tőkéjük legkisebb
összege. ~ alapításához és működéséhez (a tevékenység megkezdéséhez)
engedély szükséges. → bank

Pénzügyi jog: az → államháztartás működésével, a → természetes személyek és

→ jogi személyek és az államháztartás közötti pénzmozgással járó
kapcsolatokat, továbbá a pénzügyi rendszer működését szabályozó →
jogszabályok összessége. A ~ a → közigazgatási jogból önállósult → jogág,
amellyel a ~ szoros kapcsolatban áll. A ~ egyrészt a közösségi fogyasztás
fedezésére szolgáló államháztartás (ideértve az → önkormányzatok, a →
társadalombiztosítás, a → közalapítványok stb.) bevételeit és kiadásait, ill.
gazdálkodását szabályozza; ezért idetartoznak az → adók, → illetékek, más
állami bevételekkel kapcsolatos → anyagi jogi és eljárási szabályok, a →
költségvetési gazdálkodás és az → állam által nyújtott pénzbeli és egyéb
szolgáltatások (egészségügy, iskola stb.) fedezésére szolgáló kiadások
teljesítésének jogi szabályai. Az állami költségvetés jogi kérdései megoszlanak az
→ alkotmányjog és ~ között. A ~ által szabályozott másik, az előbbivel szorosan
összefüggő tárgykör a pénzügyi rendszer működésének jogi szabályozása: ide a
pénzrendszer megállapítása (törvényes zetési eszköz, pénzláb stb.) mellett a
pénzkibocsátás (jegybank, Magyar Nemzeti Bank), a pénzforgalom és a
pénzintézetek (→ bank, biztosítótársaságok stb.), a pénzpiacok [tőzsde (→
árutőzsde, → értéktőzsde), → értékpapír] működését szabályozó jogszabályok
tartoznak. A ~ nemzetközi vonatkozású kérdéseket is szabályoz (ezt szokás
nemzetközi pénzügyi jognak nevezni), amely a → nemzetközi szervezetek
pénzügyei mellett az államközi pénzügyi kapcsolatokat, a nemzetközi
pénzrendszer működését (→ Nemzetközi Valuta Alap), a nemzetközi
vonatkozású adójogi kérdéseket (→ kettős adózás), valamint a nemzetközi
zetések állami szabályozását (→ devizajog) is magában foglalja.

Per: a bírósági (→ bíróságok) eljárás tipikus formája; a ~eknek két nagy

csoportja ismert: → büntető per és → polgári per. A ~es eljárás rendszerint →
kontradiktórius és nyilvános (→ nyilvánosság alapelve). A ~ formája a helyes →
bírói döntés eljárási biztosítéka, ezért a → jogállam egyik legfontosabb
követelménye, hogy egyfelől a bíróságok minden lényeges vitát ~es formában
döntsenek el; másfelől pedig a → terhelt → bűnösségéről a ~es eljárás
lefolytatása során bíróság határozzon. A ~es eljárás alakja sokféle lehet,
igazodva a ~ tárgyához és az adott → jogrendszer kulturális sajátosságaihoz. A ~
legfontosabb része a → tárgyalás, és a rendszerint csak ~es eljárásban hozható
→ ítélet. → tisztességes eljáráshoz való jog

Perbe hívás: a → polgári eljárási jogban ismert → jogintézmény; lényege, hogy

ha → polgári ügyben egy → fél pervesztessége esetén harmadik személlyel
szemben kíván követelést érvényesíteni, vagy harmadik személy követelésétől
tart, ezt a személyt perbe hívhatja. A ~t írásban vagy → tárgyaláson szóban kell
előterjeszteni. A ~ bármely esetben elfogadható vagy visszautasítható.
Elfogadása esetén a perbe hívott a perbe hívóhoz beavatkozóként (→
beavatkozás) csatlakozhat.
Perbe lépés: → polgári ügyben a → fél jogutódjának (→ jogutódlás) önkéntes
aktusa, amelynek révén jogelődjének megürült helyét foglalja el a → polgári
perben; ~re az eljárás bármely szakában sor kerülhet. A jogutód ~ét írásban
vagy a → tárgyaláson szóban kell bejelenteni. → perbe vonás

Perbeli cselekvőképesség: → perképesség

Perbeli egyezség: → polgári perben az eljárás bármely szakaszában a felek (→

fél) megegyezése a perbe vitt jogaikról és ugyanakkor kifejezésre juttatása az →
ítéleti döntés mellőzésére vonatkozó akaratuknak. A ~ különbözik a → polgári
jogi → egyezségtől, s a ~nek nem feltétele, hogy a felek kölcsönösen engedjenek
egymásnak. A ~ hatályossági feltétele a bíróság (→ bíróságok) jóváhagyó →
végzése. A ~, ha → jogerőre emelkedik, a jogerős ítélettel válik egyenrangúvá
(→ végrehajthatóság). A ~-gel azonos a joghatása a bíróság vagy → közjegyző
által nemperes eljárásban (→peren kívüli eljárás) jóváhagyott egyezségnek.

Perbeli jogképesség: → perképesség

Perbeszéd: a → bíróságok előtti eljárásban a → kontradiktórius elv

csúcspontjaként hidat alkot a → bizonyításfelvétel és a határozathozatal között.
Szűkebb értelemben csak a → vád- és a → védőbeszéd tartozik a ~ fogalmi
körébe. (Tágabb értelemben azonban felöleli a → sértett, a → magánfél és az
egyéb érdekelt felszólalásait, a vád- és védőbeszédekre adható válaszokat, az →
utolsó szó jogának gyakorlását stb.). Lényegét tekintve a ~ek nem csak jogilag
szabályozott → eljárási cselekmények, hanem retorikai művek is. A ~ összetett
eljárási cselekmény, amely a bűnügy ténykérdéseivel és jogkérdéseivel
kapcsolatban a vádló, vagy a védő összefoglaló jellegű indokolással átszőtt
indítványait és észrevételeit – végső soron határozati javaslatait – tartalmazza
nyilvános és szóbeli előadás formájában. → Polgári ügyekben a felek (→ fél)
zárónyilatkozatai helyettesítik a ~et; vagyis a bíróság határozathozatala, ill. a →
tárgyalás berekesztése előtt a felek még egyszer megfogalmazhatják
előterjesztéseiket és megtehetik végső nyilatkozataikat. A zárónyilatkozatok
kevesebb retorikai elemet tartalmaznak, mint a → büntetőügyekben elhangzó
~ek. → jogi retorika
Perbe vonás: → polgári ügyben az egyik → fél aktusa, amellyel az ellenfél
jogutódjára (→ jogutódlás) a jogelőd perbeli szerepét rákényszeríti. Ez a lépés a
→ polgári per bármely szakában megtehető. Az alperes jogutódának ~a feltétel
nélkül megengedett. A felperes jogutódának ~a csak akkor megengedett, ha a
jogelőd meghalt, ill. jogutódlással megszűnt. → perbe lépés

Perbíróság: → polgári per elbírálására jogosított és kötelezett bíróság (→

bíróságok). A ~ kizárólagos kompetenciájába (→ hatáskör) tartozik – többek
között – a → keresetlevél visszautasítása, az → áttétel, a → tárgyalás tartása, a
→ permegszüntetés és az → ítélet meghozatala. A ~i funkciótól eltérő → eljárási
cselekményeket a bíróság egyéb szerepköreiben nem végezhet. → polgári ügy,
→ polgári eljárási jog

Peregrinus (idegen – lat.): a → római jogban olyan szabad személyt jelent, aki
nem római polgár (→ civis Romanus) és nem latinjogú (Latinus). A római jog
szerint a ~ tulajdonképpen nem minősült jogképes személynek (→ persona), de
ténylegesen sok tekintetben mégis elismerték a ~ok → magánjogi →
jogképességét, így pl. quasi → tulajdonjogukat. → Közjogok és meghatározott
civiljogi (→ ius civile) → jogviszonyok alanyai azonban a ~ok sohasem
lehettek. A ~okra az ókorban általánosan vonatkozó személyiségi elv
értelmében saját jogukat kellett alkalmazni, ezért ha római polgárral
keletkezett jogvitájuk, akkor a → ius gentiumot alkalmazva a → praetor ~nak
kellett eljárnia, de kivételesen eljárhatott a római jogot alkalmazó praetor
urbánus is azzal a → ctióval, hogy a ~t polgárnak tekintette. A római
birodalmon belül a birodalom fokozatos kiterjedésével egyre több ~ élt,
akiknek lassanként, majd a Kr. u. 212-ben kiadott constitutio Antoniánával
általánosan megadták a polgárjogot. ~nak ezt követően csak a birodalmon
kívüli → áramokban élő szabad személyek (továbbá a nem pontosan ismert
okból hátrányosan megkülönböztetett ún. peregrini dediticii) minősültek.

Perelman, Chaïm (1912–1984): lengyelországi születésű brüsszeli lozófus, a

Centre National de Recherches de Logique alapító elnöke, a → jogi-logikai
gondolkodás megújítója. Érveléselméletében meggyőzően bizonyította, hogy a
logika legfeljebb ellenőrző szerepet tölthet be a valóságos jogi okfejtési
folyamatban. Fő művei: Nouvelle rhétorique, I–II., 1958 (L. Olbrechts-
ytecával közösen); Justice et raison, 1963; Logique juridique, 1976.
Peren kívüli egyezség: → egyezség

Peren kívüli eljárás: a → polgári ügyekben lefolytatandó eljárás lehet →

polgári per vagy ~. A peres eljárásra jellemző, hogy a → perbíróság → ítélettel
zárja le a jogvitát, a ~t vezető fórum nem csak bíróság (→ bíróságok), hanem
→ közjegyző és → végrehajtó is lehet. A ~ban az ellenérdekű felek (→ fél)
megléte nem feltétlenül szükséges. A polgári jogszolgáltatás mindennapjaiban a
polgári ügyek számbeli többségét a ~ szolgáltatja. A ~ általában – a → perhez
képest – olcsóbb és gyorsabb; ugyanakkor azonban a ~ban a → polgári eljárás
alapelvei rendszerint nem a maguk teljességében érvényesülnek. A ~ pótolhat
polgári pert (mint pl. a → zetési meghagyásos eljárás), előkészítheti vagy
elháríthatja a polgári pert [pl. az egyezségi kísérletre szóló idézéssel (→ perbeli
egyezség), → előzetes bizonyítással], ill. jogállapotot változtathat meg [pl. a →
holtnak (eltűntnek) nyilvánítás esetében], elősegítheti a jogok gyakorlását [pl. a
hagyatékátadó → végzés (→ hagyatéki eljárás) révén], utat nyithat a → jogrend
kényszerítő akaratának (pl. a → végrehajtási eljárásban).

Perfüggőség: → polgári ügyben a perindítás legfontosabb eljárásjogi hatása,

lényegében azt jelenti, hogy a felek (→ fél) között → polgári per van
folyamatban. Ez akkor történik meg, amikor a bíróság (→ bíróságok) a →
keresetet az alperessel közli. A ~gel pl. az → elévülés megszakad, a felperes pedig
ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanaz a jog iránt, ugyanaz az alperes
ellen nem indíthat pert.

Pergátló kifogás: azokban a → polgári eljárási jogi rendszerekben

meghonosodott szakkifejezés, amelyekben a → római jogi eredetű
megkülönböztetés a → polgári ügy két szakasza: az „apud iudicem” és az „in
iudicio” között létezett, ill. még létezik. A ~t az ellenfél terjeszthette elő
avégett, hogy a szűkebb értelemben vett → perre ne kerülhessen sor. A magyar
polgári eljárási jog az 1952. évi III. tv.-ben (→ Polgári perrendtartás) az
eljárásnak ezt a kettéosztását eltörölte. E konstrukciót általában külföldön sem
tekintik korszerűnek. A ~ modern olvasatban azt jelenti, hogy az alperes
(→fél) a → perfüggőség idején tett ellenvetéseivel a polgári ügy → áttételét, ill.
→ permegszüntetést indítványozhat a → perbíróságnak még akkor is, ha az →
ítélet meghozatalát kizáró körülményt hivatalból kell gyelembe venni. A ~
intézménye a → Nemzetközi Bíróság eljárásjogában is ismert.
Periculum: → casus

Perképesség: a → perindítás olyan → alanyi jog, amely minden jogképes (→

jogképesség) személyt: embert, vagyontömeget, ill. szervezetet megillet (perbeli
jogképesség). A perindító → fél (felperes) és ellenfele (alperes) perbeli
jogképessége általában a → polgári jogi szabályozás tartalmától függ, azonban
kivételesen az is lehet alperes, akinek a polgári jog szerint nincs jogalanyisága
(→ polgári jogi jogalanyiság). Egyes származási perekben a → méhmagzat is
rendelkezhet perbeli jogképességgel. A perbeli jogképesség hiánya a → bíróság
által történő észlelés időpontjától függően a → keresetlevél visszautasításához,
ill. → permegszüntetéshez vezet. Ha a felek valamelyike → természetes személy, a
→ polgári perben önállóan – személyesen – akkor járhat el, vagy adhat
megbízást perbeli → képviseletére, ha a polgári jog szerint a per tárgyával
személyesen rendelkezhet (perbeli cselekvőképesség). A perbeli
cselekvőképesség – ha ténylegesen fennáll – csak teljes lehet. A perbeli
cselekvőképesség hiányát a törvényes képviselő (→ törvényes képviselet), ill. a →
hatóság vagy a → bíróság által kirendelt gondnok (→ gondnokság),
ügygondnok eljárása pótolja. A perbeli jogképesség és a perbeli
cselekvőképesség együttes birtoklását ~nek nevezik.

Perköltség: → polgári ügyben mindaz a költség, ami a felek (→ fél) jóhiszemű

és célszerű pervitelével kapcsolatban a bíróság (→ bíróságok) előtt vagy a
bíróságon kívül keletkezett. ~nek minősül az eljárási → illeték, az → ügyvédi
költség, a → szakértői díj, a → szemleköltség, a tolmácsdíj stb. A ~ről a →
perbíróság az → ítéletben hivatalból határoz. A ~ viselésére vonatkozó alapvető
szabály, hogy a pernyertes fél költségeinek meg zetésére a pervesztes felet kell
kötelezni. A bíróság a ~ összegét a fél által előadott és a szükséghez képest
igazolt adatok alapján határozza meg. A fél által igényelt összegű ~nél több
nem állapítható meg. A bíróság hivatalból is meghatározhatja a ~ mértékét. A
felesleges költséget okozó fél költségeinek megtérítését pernyertesség esetén
sem igényelheti, sőt az ellenfél ebből eredő költségeit is meg kell térítenie. A ~
megállapítása részleges pernyertesség esetén a pernyertesség arányának és a
felek által előlegezett költségek összegének gyelembevételével történik.
Kártérítésre (→ kártérítési jog) irányuló per esetén a ~ az általánostól eltérő
szabályok szerint kerül megállapításra. A bíróság a pertársakat egyetemlegesen
(→ egyetemleges jogosultság-kötelezettség) vagy egyenlő arányban kötelezi a
meg zetésére. A fél pernyertesség esetére a ~ tárgyában való határozathozatal
mellőzését kérheti. A fél bizonyos esetekben mentesülhet a ~ előlegezése
(költségfeljegyzési jog), ill. viselése alól (költségmentesség). Ha a → természetes
személy jövedelmi és → vagyoni viszonyai miatt a ~-et fedezni nem tudja,
kérelmére személyes költségmentességben részesíthető, részleges
költségmentesség esetén pedig mentes a ~ egyéb részeinek előlegezése alól
(utóbbira személyes költségfeljegyzési jog illeti meg). Az ügy tárgyára
tekintettel költségmentesség (tárgyi költségmentesség) nem adható,
ugyanakkor bizonyos körben érvényesül a tárgyi költségfeljegyzési jog,
amelyben a fél jövedelmi viszonyaira tekintet nélkül részesül.
Költségfeljegyzési jog esetén a pervesztes fél köteles a ~-et meg zetni. →
bűnügyi költség

Perköltség-biztosíték: ha valamely → polgári ügyben a felperes (→ fél)

külföldi, azaz külföldi lakhelyű (tartózkodási helyű) egyén vagy belföldön
bejegyzett → gazdasági társaság, avagy külföldi → jogi személy, akkor az alperes
– pernyertessége esetén – az őt megillető → perköltséghez általában nehezebben
juthat hozzá, mintha a felperes belföldi lenne. Ezért kérheti, hogy a →
perbíróság a felperest ~ adására kötelezze, amelynek összege elérheti az alperes
perköltségigényét. A ~ot általában készpénzben kell → letétbe helyezni.

Permegszüntetés: a → polgári per befejezése érdemi döntés nélkül. A ~t

előidéző okok vagy a per érdemi elbírálását kizáró körülményekből erednek
(perakadályok), vagy a felek perbeli cselekményeiből (pl. → mulasztás, →
keresettől elállás) adódnak. A bíróság (→ bíróságok) hivatalból szünteti meg a →
pert, ha a → keresetlevelet már → idézés kibocsátása nélkül el kellett volna
utasítani, vagy ha a → fél törvényes képviselőjét (→ törvényes képviselet)
mellőzték. A bíróság az alperes kérelmére szünteti meg a pert, ha a külföldi
felperes nem adott → perköltség-biztosítékot, vagy ha a felperes az első →
tárgyalást elmulasztotta. A bíróság a pert a felek közös kérelmére, valamint
akkor is megszünteti, ha a felperes a keresetétől elállott. A ~i → végzés nem
érdemi határozat; az eljárást befejezi, de nem hat ki a felek között fennálló →
anyagi jogi → jogviszonyra. A ~ nem zárja el a feleket attól, hogy jogvitájukat,
ha a ~ oka később elhárulna, újból bíróság elé vigyék.
Permutatio [→ csere(szerződés) – lat.]: dolgok (→ dolog) tulajdonának
kölcsönös átruházása. A ~ Rómában mint tényleges viszony régtől fogva
létezett, de → jogintézménnyé csak a kései császárkorban vált. A klasszikus
jogtudósok a ~t tulajdonszerzési → jogcímként (iusta → causa traditionis, ill.
→ usucapionis) elismerték, világosan látták a ~ történeti és dogmatikai
összefüggését az adásvétellel (→ emptio venditio), de → contractusként nem
ismerték el. A kései császárkorban adták meg a ~t teljesítő félnek (→ teljesítés) a
nem teljesítő fél ellen a praescriptis verbis actiót, így a ~ az → innominát
kontraktusok közé került. A ~ mint „neves–névtelen szerződés”
érvényességéhez, a → reálkontraktusokhoz hasonlóan, a megállapodáson kívül
a dolog átadása is szükséges (legalább az egyik fél részéről).

Perorvoslat: peres eljárásban a felek rendelkezésére álló jogvédelmi eszköz,

amellyel valamely bíróság (→ bíróságok) által eldöntött jogvitában újabb
döntést kérhetnek egy felsőbb bíróságtól vagy esetleg magától a döntést hozó
bíróságtól. A ~ általában kétféle: rendes és rendkívüli; a kettő közötti
különbség az, hogy az egyik a → jogerős, a másik pedig a nem jogerős
határozatokkal szemben alkalmazható. A ~ fogalma szűkebb, mint a →
jogorvoslaté, mivel a ~ tárgya a → polgári perben vagy → büntetőügyben hozott
határozat. A rendes ~ legfontosabb esete a → fellebbezés, amely az első fokú →
ítélet ellen mindenkor lehetséges, s amely fő –szabályként ennek az ítéletnek a
megváltoztatását célozza. Rendkívüli ~nak minősül a → perújítás. Vannak
olyan ~ok is, amelyek akár rendes, akár rendkívüli ~ formájában igénybe
vehetők. Ilyen kettős hatású ~ a határozat kijavítása, ill. kiegészítése iránt
előterjeszthető kérelem, továbbá a vétlen → mulasztás kimentésére igénybe
vehető → igazolási kérelem.

Persona (személy – lat.): a → római jog szerint ~nak csak jogképes ember
minősült (→ jogképesség). A jogképesség (→ caput) három status (állapot)
meglététől függött. A status libertatis (a szabadság állapota) szerint az emberek
szabadok (liberi) vagy rabszolgák (servi). Ehhez kapcsolódik az a
megkülönböztetés, miszerint a szabadok szabadon születtek (ingenui) vagy
felszabadítottak (libertini, → libertinus) lehettek. A római jog a rabszolgákat
nem tekintette ~nak, őket a jogtudósok általában egyszerűen „homo”-nak
nevezték, és a → res se moventes (maguktól mozgó dolgok) körébe sorolták,
de a római jog több vonatkozásban elismerte a rabszolgák emberi mivoltát (→
manumissio, → peculium, → actiones adiecticiae qualitatis stb.). A
jogképességet meghatározó második status, a status civitatis (a polgárság
állapota) szerint a szabadok római polgárok (cives Romani vagy Quirites),
latinjogúak (Latini, ezen belül több kategória volt ismeretes) vagy idegenek (→
peregrinus) lehettek. Szoros értelemben véve csak a római polgárok (→ civis
Romanus) minősültek ~nak, de a római jog bizonyos körben elismerte a
latinjogúak és ténylegesen, ill. sok tekintetben peregrinusok jogképességét is. A
harmadik status, a status familiae (a családjogi állapot) szerint a római polgárok
(és csak ők) önjogúak (personae sui iuris) vagy hatalomalattiak (personae alieni
iuris, → patria potestas vagy → manus alatt állók) lehettek. Az önjogú
személyek (akik egyúttal természetesen a szabadság és a polgárság állapotában is
voltak) sem rendelkeztek azonban mindig teljes jogképességgel, mert a római
jog számos, a statust nem érintő, de a jogképességet korlátozó tényezőt ismert.
Még a teljes jogú polgárok (cives optimo iure) körén belül sem volt mindenki
egyenrangú, mert léteztek privilegizált rétegek (senatori rend, lovagrend stb.).
~ élve születéssel vagy manumissióval keletkezett. Az élve született személlyel
kapcsolatosan a római jog állította fel a → nasciturus- ctiót (→ kció) és a
fogamzási idővel kapcsolatos → praesumptiót. A személyiség a halállal vagy →
capitis deminutio maximával szűnt meg. A status megváltozásának bizonyos
eseteit is capitis deminutiónak nevezték. A római jog nem dolgozta ki a → jogi
személy fogalmát, de az ókori Rómában is léteztek jogképességgel felruházott
személyegyesületek (→ collegium) és → vagyon-tömegek (→ pia causa).
Bizonyos fokig kialakult az → állam, a kincstár (→ scus) és a városok jogi
személyisége is. A jogi személy legfejlettebb előfutára a római világban a
keresztény egyház volt.

Persona non grata (nem kedvelt személy – lat.; tkp. nemkívánatos személy): a
→ diplomáciai kapcsolatok jogában ismert fogalom, azt jelenti, hogy a fogadó
→ állam bármikor közölheti a küldő állammal, → diplomáciai személyzetének,
valamely tagját ~nak vagy igazgatási-műszaki, ill. kisegítő személyzetének tagját
elfogadhatatlannak tekinti. Ilyen közlést lehet tenni már az érintett
személynek a fogadó államba való megérkezése, ill. kinevezése előtt is. A
fogadó állam legtöbbször megszabja a → határidőt, ameddig az illetőnek el
kell hagynia az országot, ill. amitől kinevezését megszűntnek tekinti. A küldő
állam köteles az érintett személyt visszahívni, ill. kinevezését visszavonni, s ha e
kötelességének nem tesz eleget, a fogadó állam megtagadhatja, hogy az illetőt a
→ diplomáciai képviselet tagjának tekintse, ami egyben → diplomáciai
mentességének megszűntét jelenti.

Personalis (tkp. personalis praesentiae regiae in iudiciis locumtenens – lat.):

személynök, aki a → kúriai → bíróságok közül a Mátyás által felállított
personalis praesentia regia bíróságát vezette. Bár a ~ elsősorban → bírói
funkciója miatt ismert, egyúttal a magyar rendi → országgyűlés →
alsótáblájának az elnöke is volt egészen 1848-ig.

Perszonálunió: olyan → monarchiák kapcsolata, amelyeket csak az uralkodó

személyének azonossága köt össze, és közöttük más, jogi értelemben vett
kötelék nem áll fenn.

Pertársaság: → polgári eljárási jogi fogalom; akkor jön létre, ha több felperes
(→ fél) együtt perel (felperesi ~), vagy ha több alperest együtt perelnek (alperesi
~). A ~ részben célszerűségi megfontoláson, részben kényszerűségen alapul.
~nak lényegében akkor van helye, ha a → per tárgya olyan közös jog vagy
kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el, vagy a → követelések
ugyanabból a → jogviszonyból vagy hasonló ténybeli és jogi alapból erednek.

Pertinentia (tartozék – lat.): egy fődologhoz (→ res principális) kapcsolódó,

zikailag és jogilag is önálló mellékdolog, amely a fődolog használatát
megkönnyíti. A ~ jogi jelentősége az, hogy a fődologról rendelkező →
jogügylet hatálya ellenkező kikötés hiányában a ~ra is kiterjed. A ~ fogalmát a
→ római jog még nem ismerte. → alkotórész és tartozék

Perújítás: → jogerős bírósági (→ bíróságok) → ítélettel szembeni nem

fellebbviteli jellegű rendkívüli → perorvoslat, amelyre csak → törvényben
meghatározott esetekben kerülhet sor, vagyis bizonyos ügyekben a ~
lehetetlen. 1. → Polgári ügyben ~ra akkor kerülhet sor, ha a → fél olyan tényre
vagy bizonyítékra (→ bizonyítás) hivatkozik, amelyet a bíróság a → perben
nem bírált el, feltéve, hogy az elbírálás esetén reá nézve kedvezőbb határozatot
eredményezett volna. Szintén ~i ok, ha valaki az ítélet hozatalában részt vevő
→ bírónak vagy másnak a → bűncselekménye miatt lett pervesztes, továbbá ha
az ítélet vonatkozásában → res iudicata áll fenn. Polgári ügyben ~ra jogosult a
fél és az → ügyész, továbbá mindazok, akikre nézve a megtámadott ítélet
valamilyen rendelkezést tartalmaz. Polgári ügyben ~sal csak meghatározott
időn belül lehet élni. 2. → Büntetőügyben ~nak akkor van helye, ha az
alapügyben valamelyik tényre vonatkozóan olyan új bizonyítékot hoznak fel,
amely valószínűvé teszi, hogy a → terheltet fel kell menteni, vagy lényegesen
enyhébb büntetést kell kiszabni; vagy éppen fordítva: a terhelt → bűnösségét
meg kell állapítani, és lényegesen súlyosabb büntetést kell kiszabni. ~i ok
továbbá a res iudicata, az alapügyben hamis vagy hamisított bizonyíték
felhasználása, az alapügyben a → hatóság valamely tagja kötelességét a →
Büntető Törvénykönyvbe ütköző módon megszegte, valamint egyéb, a
törvényben meghatározott okok. Büntetőügyben ~t indítványozhat az ügyész
(mind a terhelt javára, mind pedig terhére). ~i kérelmet terjeszthet elő a
terhelt, a → védő, a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa,
valamint törvényes képviselője (→ törvényes képviselet). A ~i kérelemben meg
kell jelölni a kérelem okát és bizonyítékait. Ha a bíróság szerint a ~ra sor
kerülhet, az ügyet → tárgyalásra tűzi ki; ezzel egyidejűleg a megtámadott ítélet
végrehajtását is általában felfüggesztik. → jogorvoslat. 3. → Közigazgatási
eljárásokban is van lehetőség arra, hogy az → ügyfél újrafelvételi eljárást
indítson, ha a jogerős határozattal lezárt ügyben a határozat jogerőre
emelkedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már
meglévő, az eljárásban még el nem bírált és az ügy elbírálása szempontjából
lényeges tény, adat vagy más bizonyíték, feltéve, hogy azok elbírálása az
ügyfélre kedvezőbb határozatot eredményezett volna.

Pervesztés: a felperes (→ fél) a → polgári pert akkor veszti el, ha a → bíróság a

kereseti kérelmét (→ keresetlevél) elutasítja. Ha a bíróság a felperes kereseti
kérelmének helyt ad, akkor az alperes lesz a pervesztes. A ~ lehet teljes vagy
részleges. A bíróság a ~sel arányosan határoz a → perköltség viseléséről.

Peschka Vilmos (1929–2006): a második világháború utáni hazai jogbölcselet

kiemelkedő művelője, a 20. század utolsó harmadának legkiválóbb hazai
jog lozófusa (→ jogelmélet). 1957-től 1999-ben történt nyugállományba
vonulásáig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatója, 1960-tól
majd három évtizeden át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karán a → polgári jogi tanszékének oktatója majd egyetemi
tanára. 1976-tól az MTA lev., 1982-től r. tagja. 1992-től az Acta Juridica
Hungarica főszerkesztője. Haláláig a Nemzetközi Jog lozó ai Társaság (IVR)
Magyar Szekciójának elnöke, 1983 és 1987 között a Társaság
igazgatótanácsának tagja, 1978-tól az Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie
szerkesztőbizottsági tagja volt. 2001-ben munkásságát Széchenyi-díjjal
ismerték el. Fő művei: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései, 1960; A modern
jog lozó a alapproblémái,1972; Max Weber jogszociológiája, 1975; A
jogszabályok elmélete, 1979; Az etika vonzásában, 1980; Jog és jog lozó a, 1980;
A jog sajátossága, 1988; Appendix ’A jog sajátosságához’,1992. E lexikon első
kiadásának társfőszerkesztője.

Petíció (kérvény, folyamodvány, → panasz – lat.): képviseleti, → közigazgatási

szervekhez, ill. döntési kompetenciával rendelkező személyekhez (→
hatóságokhoz) intézett egyéni vagy csoportos panasz, kérelem (régiesen
folyamodvány), amellyel kapcsolatban a ~ címzettjét jogi értelemben legalább
válaszadási kötelezettség terheli.

Petíciós jog: emberi jog, (→ polgári és politikai jogok) amelynél fogva bárki
egyedül, vagy másokkal együttesen a képviseleti (→ népképviselet), →
közigazgatási szervekhez, ill. döntési jogkörrel rendelkező személyekhez (→
hatóságokhoz) kérelemmel fordulhat. A ~ értelmét azáltal nyeri el, hogy a
petíciónak szerv köteles a petícióra reagálni. A reagálás minősége és terjedelme
a vonatkozó → tételes jogi szabályozás függvénye, amely rendszerint az →
alkotmány megfelelő rendelkezését kibontó → törvényben található.

Petition of Right (Jog kérvénye – ang.): az angol polgári forradalom folyamán

Sir E. Coke által megfogalmazott dokumentum, amelyet utóbb a → parlament
mindkét háza → törvényként elfogadott, és a király (→ monarcha) is
szentesített (1628). Keletkezése idején elsősorban az önkényes királyi
hatalomgyakorlás két fő megnyilvánulása, a → bírói → ítélet nélküli
bebörtönzés és a parlament jóváhagyása nélkül történő → adókivetés ellen
irányult, és e gyakorlat megszüntetését kérte. A ~ a sérelmek felsorolása után
arra kéri az uralkodót, hogy senkit se kényszerítsen adó zetésre a parlament
hozzájárulása nélkül, és senkit se büntessen meg annak megtagadásáért; ne
tartóztasson le és ne börtönözzön be szabad embert; oszlassa fel és szüntesse
meg a hadijog alkalmazásával eljáró különleges bizottságokat, és a jövőben se
hozzon létre ilyeneket. Azzal, hogy a ~ több szakaszában is kifejezetten a →
Magna Charta rendelkezéseire utalt, sőt az azokban foglalt jogokat és
szabadságokat a király minden alattvalójára kiterjesztette, nem csak történeti
folyamatosságot biztosított az ősi angol szabadságok védelmében, hanem
hozzájárult az → alkotmányosság és a polgárokat megillető → szabadságjogok
eszméjének térhódításához is.

Petitórius védelem: a → római jogban a → dologi jogi jogosultságok

(elsősorban a → dominium, továbbá a → iura in re aliena) védelmét is
elsősorban in rem → actiók (rei vindicatio, actio Publiciana, hereditatis petitio,
negatoria actio, vindicatio servitutis, vindicatio ususfructus, actio confessoria stb.)
révén biztosították. Az ezen actiók útján megvalósuló jogvédelmet ~nek
nevezik. Jellegzetessége egyrészt az, hogy bárkivel (a dologi jog bármely
megsértőjével) szemben abszolút védelmet jelent (szemben a → kötelmi jogi
jogosultságok in personam actiókkal biztosított védelmével, amely
meghatározott személyek ellen igénybe vehető relatív védelem), másrészt az,
hogy szemben a → posszesszórius védelemmel, amely a birtoklás tényét védi, a ~
a dologi jogi jogosultságot védi, ezért az e védelmet igénybe vevő személynek a
jogosultságát (pl. a → tulajdonjogát) szükség esetén [pl. az alperes (→ fél)
tagadása esetén] bizonyítania kell. A modern → polgári jogban középkori és
újkori hagyomány alapján a ~et a → birtokvédelem azon fajának tekintik,
amelynél sor kerül a birtoklás jogalapjának vizsgálatára, azaz az eljárás során a
birtokláshoz fűződő →jog kerül vizsgálatra, ennek megfelelően kell az egyes
→bizonyítási cselekményeket lefolytatni [ún. rendes birtokper (→ birtoklás
joga)].

Pia causa (kegyes alapítvány – lat.): a → római jog a → jogi személy, azon belül
az → alapítvány fogalmát nem ismerte, de a kései császárkorban a –
rendszerint – végrendeletileg (→ testamentum) az egyházra hagyott, kegyes
célra (~) rendelt → vagyontömegeket nem az egyházi vagyonon belüli
alvagyonnak, hanem → jogképességgel rendelkező, önálló vagyonnak, ún.
universitas bonorumnak, mai értelemben véve alapítványnak tekintették. A ~
→ jogviszonyait az alapító okirat (gyakran maga a végrendelet) szabályozta.

Pignus (zálog, kezes, túsz – lat.): a → római jogban → zálogjogot és

zálogszerződést egyaránt jelentett. A ~t már az archaikus jog is ismerte a →
legis actio per pignoris capionem formájában. Az archaikus jogban a zálogjog
funkcióját nem a formátlanul létrejövő ~, hanem az alakszerű (→
mancipatióval létrejövő) → ducia tölti be. A ~ mint alakszerűtlen zálogba
adás régtől fogva létezett (kezdetben csak az → ingó dolgok vonatkozásában),
de csak hosszabb idő után vált → jogintézménnyé. Kifejlett formájában olyan
→ dologi jogi jogosultság, amelynél fogva a zálogtárgy egy követelés
biztosítékául szolgál oly módon, hogy a hitelező, ha az adós a kötelezettségét
lejáratkor nem teljesítené (→ teljesítés), jogosult a zálogtárgyat eladni (ekkor a
záloghitelező → tulajdonjogot ruház át), és követelését a vételárból kielégíteni.
Ebben az esetben csak a fennmaradt „fölösleget” (super uum, hyperocha) kell
az adósnak kiadnia. A ~ modern értelemben kézizálogjog, mert a záloghitelező
megszerzi a zálogtárgy birtokát. A császárkorban azonban a ~ bizonyos
értelemben egybeolvadt a jelzálog római jogi formájával, a → hypothecával. A
középkori rendszerezés szerint a ~ mint zálogjog az idegen dologbeli jogok (→
iura in re aliena) egyike. A római jog pontosan kidolgozta a több záloghitelező
versengése esetén irányadó kielégítési sorrendi szabályokat is. A ~ mint
kézizálogjog keletkezhet zálogszerződés (~ másik értelemben, vagy contractus
pigneraticius), avagy → hatóság], ill. → bírói zálogolás alapján. A ~ mint
zálogszerződés a → reálkontraktusok közé tartozik, a zálogtárgy megállapodás
alapján való átadásával jön létre, és a felek között egyenlőtlenül kétoldalú
bonae dei → obligatiót eredményez. (A klasszikus jogban azonban a → dolog
átadása nélkül, a puszta megállapodással is létrejött a zálogjog mint hypotheca.)
A záloghitelező felelőssége → custodia. A ~ mint zálogjog főkötelmet (→
kötelem) biztosító járulékos jog, amely a főkötelem megszűnésével (elsősorban
akkor, ha az adós maradéktalanul teljesíti kötelezettségét) megszűnik.
Megszűnik a zálogjog néhány más esetben is (pl. a zálogtárgy eladásakor,
megsemmisülésekor) .

Pihenéshez való jog: számos → állam → alkotmányában és a → gazdasági,

szociális és kulturális jogokról szóló → nemzetközi szerződésekben rögzített jog,
amelynél fogva a → munkaviszonyban álló → munkavállalót pihenőidő illeti
meg. Ez a napi → munkaidőn belül: munkaközi szünetet, az egyik napi
munkaidő befejezésétől a másnapi munkakezdésig terjedő napi pihenőidőt, az
egyik heti munkavégzés befejezésétől a másik heti munkakezdésig terjedő heti
pihenőidőt, a munkaszüneti napokat, végül a munkavégzés fáradalmainak
kipihenésére szolgáló évi rendes szabadságot jelenti. Az évi rendes szabadság az
életkorral és a munkavégzés, valamint a munkavállaló személyes
körülményeivel összefüggésben emelkedik, ill. a → munkáltató által növelhető
(pótszabadság). A rendes szabadságon felül zetés nélküli szabadság jár egyes
esetekben, pl. a gyermekgondozás tartamára, ill. rendkívüli zetett szabadság
adható. A pihenőidők zetetlenek, kivéve a rendes és a rendkívüli szabadságot,
amelynek tartamára átlagkereset jár.

Pihenőidő: → pihenéshez való jog

Pikler Gyula (1864–1937): jogbölcsész, a budapesti egyetem tanára (1891–

1925); a pozitivista magyar jogbölcselet (→ jogpozitivizmus) kiemelkedő
művelője, a „belátásos → jogelmélet kidolgozója. A magyar századforduló
polgári reformtörekvéseit megtestesítő Társadalomtudományi Társaság
alelnöke (1901), majd elnöke (1906). Fő művei: Bevezetés a jogbölcseletbe,
1892; A jog keletkezéséről és fejlődéséről, 1897; A büntetőjog bölcselete, 1908.

Piontkovszkij, Andrej Andrejevics (1898–1973): szovjet büntetőjogász, a

Szovjetunió Tudományos Akadémiájának lev. tagja (1968), a → büntetőjog,
a → jogelmélet és a → jog lozó a művelője, a moszkvai egyetem professzora.
Nevéhez fűződött a szovjet büntetőjog első egyetemi tankönyvének
megjelentetése. 1946–1951 között a Legfelsőbb Bíróság bírájaként dolgozott.
Fő művei: Ucsebniki po Obscsej i Oszobennoj csaszti szovetszkogo ugolovnogo
prava, 1928–1929; Oszobennaja csaszt’ szovetszkogo ugolovnogo prava, 1955–
1957; Ucsenie o presztuplenii po szovetszkomu ugolovnomu pravu, 1961; Ucsenie
Gegelja o prave i ego ugolovno-pravovaja teorija, 1963 (magyarul: Hegel állam-
és jogbölcselete és büntetőjogi elmélete, 1972).

Placetum regium (királyi tetszvényjog – lat.): a magyar királynak (→

monarcha) a katolikus egyház felett gyakorolt egyik fő jogosítványa. Mint
uralkodói jog, általában jelentheti bármilyen pápai iratnak a világi hatalom
részéről történő → „törvényességi” vizsgálatát, másrészt értik alatta a nemzeti
egyházak Rómával fenntartott kapcsolatának szintén „törvényességi”
szempontú felülvizsgálatát.

Planum tabulare (tkp. Planum tabulare sive decisiones curiales – lat.): Mária
Terézia rendeletére 1769-ben készült összeállítás, amely a bíráskodás (→
igazságszolgáltatás) egységesítése végett elsősorban a → Kúria fontosabb
döntéseit gyűjtötte egybe. A gyűjtemény sikerét mutatják későbbi kiadásai is –
1801, 1817; majd 1825-ben magyar fordításban is megjelent –, s a magyar jog
egyik fő megismerési forrásává lett a → Corpus Iuris Hungarici és a →
Hármaskönyv mellett.

Platón (Kr. e. 427-347): görög lozófus. → Állam lozó áját ideatana és

lélektana határozza meg. Az állameszméjének megfelelő rendszert az Államban
írja le. ~ a polgárokat három hierarchikusan elrendezett osztályba tartozónak
tartja, minden osztály a maga funkcióját mások funkcióit harmonikusan
kiegészítve látja el. A Törvények c. munkájában egy minden különbözőségtől
idegen, a magánéletet szigorúan ellenőrző, az arisztokráciára korlátozottan
demokratikus (→ demokrácia) rendszert ír le.

Plebiscitum (→ népszavazás, néphatározat – lat.): a → római jogban a köznép

(plebs) által a népgyűlésen (concilium plebis) hozott határozat, amely a lex
Hortensia (Kr. e. 287) óta az egész népre kiterjedő érvényű és a → törvénnyel
egyenrangú → jogforrássá vált. Mai értelmében a → közvetlen demokrácia egyik
megjelenési formájaként egy politikai közösség valamely kérdésről alkotott
véleményének kifejezője (→ referendum). Magyarországon a népszavazás
1989-ben történt szabályozásakor a nem törvényi formát igénylő →
országgyűlési döntések tárgyában tartandó népszavazást ~nak nevezték. A →
nemzetközi jogban főleg területátcsatolással kapcsolatban fordul elő, amikor az
érintett területen lakók arról szavaznak, hogy melyik → államban akarnak
élni. Magyarországon 1921. dec. 14-én Sopronban tartottak ~t, amelynek
eredményeként a város Magyarország része maradt. → trianoni békeszerződés

Plebiszcitum: → plebiscitum

Plósz Sándor (1846–1925): → perjogász. 1872-től Pesten → bíró, 1872–1881

a kolozsvári egyetem (polgári törvénykezés, → váltó- és → kereskedelmi jog),
1881–1924 között a pesti egyetem tanára. 1894-től igazságügyi → államtitkár,
1899–1905 között igazságügyi → miniszter. 1884-ben az MTA lev., 1894-ben
r. tagjává választják, 1913-tól a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Munkásságának legfőbb eredménye a → polgári perrendtartásról szóló 1911.
évi I. tv. Fő művei: A keresetjogról, 1876; A magyar váltójog kézikönyve, 1877–
1895; A polgári perrendtartás, 1912; Plósz S. összegyűjtött dolgozatai, 1927.
Pluralizmus (többesség, többféleség – lat.): a tudomány és kultúra különböző
területein használatos fogalom ( lozó a, vallás, ideológia stb.);
társadalomtudományi értelemben a demokratikus politikai berendezkedés
jellemző vonása, a II. világháborút követő időszakban a nyugati →
demokráciaelméletek uralkodó paradigmája; azoknak az irányzatoknak a
gyűjtőfogalma, amelyek a modern társadalmat a különböző gazdasági,
kulturális, etnikai és egyéb érdekeket képviselő intézmények és szervezetek
konglomerátumaként fogják fel. Gyökerei → Mill liberális eszmerendszerére
nyúlnak vissza, fejlődését előbb a korporációk természetével és működésével
kapcsolatos vizsgálódások eredményei (Gierke, → Maitland, → Durkheim),
majd → Duguit szolidarista elmélete befolyásolták. Újabb megnyilvánulásait
az → állami → szuverenitást hangsúlyozó tradicionális nézetekkel való
szembefordulás jellemzi (H. Laski); szélsőséges képviselői az állam szuverén
hatalmát teljes egészében elutasitják, ill. annak csupán erősen korlátozott
funkciót tulajdonítanak.

Poena (lat.): a görög poiné, büntetés szóból származik, a → római jogban több
jelentése van. 1. A közüldözés alá eső bűncselekmények (→ crimen) büntetése.
2. A → magánjogi úton, → kötelmi jogilag szankcionált (→ szankció)
bűncselekmények (→ delictum) esetében olyan, a → törvény által előírt módon
megállapítandó pénzösszeg, amelyet az elkövető, mint a deliktuális → kötelem
adósa, a sértettnek mint hitelezőnek köteles meg zetni. A ~ mértékét a →
jogszabályok többnyire az okozott → kár vagy a bűncselekmény tárgyának
értéke alapján állapították meg. 3. A római jogban a → kötbért is ~nak
nevezték (középkori kifejezéssel: ~ conventionalis). A kötbér → stipulatióban
kikötött pénzösszeg, amelyet az adós a → szerződés nem → teljesítése vagy nem
kellő teljesítése esetén köteles a hitelezőnek meg zetni.

Poenalis actiók: → delictum, → poena, → quasi delictum

Pólay Elemér (1915–1988): római jogász és jogtörténész. 1945-től a miskolci

jogakadémián, 1949-től a szegedi egyetemen a → római jog tanára, 1951-től
professzora. Fő művei a római jog történetét, a dáciai viaszostáblák →
szerződéseit, az → iniuriát, valamint a német → pandektisztikát és annak
magyarországi hatását elemzik. Fő művei: A datio in solutum, 1938;
Differenzierung der Gesellschaftsnormen im antiken Rom, 1964; A római jog
oktatása a két világháború között Magyarországon (1920–1944), 1972; A dáciai
viasztáblák szerződései, 1972; Iniuria types in Roman law, 1986.

Polgárháború: elkülönült fegyveres csoportok közötti vagy pedig a →

kormány s az ellene harcoló felkelők közötti nem nemzetközi fegyveres
összeütközés, amelyre a → hadijog bizonyos szabályai vonatkoznak.
Mindenekelőtt az 1949. aug. 12-én Genfben aláírt négy gen → egyezmény
(kihirdetve: 1954. évi 32. tvr.) azonos szövegű 3. cikke és az 1977. jún. 10-én
Genfben elfogadott II. Kiegészítő → jegyzőkönyv (→ gen jegyzőkönyvek)
tartalmazzák az alapvető humanitárius → nemzetközi jogi szabályokat. Ezek
lényege, hogy a kínzás, a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód, a túszok
szedése, „a civilizált nemzetek által elismert → igazságszolgáltatási garanciák
nélkül kiszabott büntetések” minden körülmények között tilosak. A gen II.
Kiegészítő jegyzőkönyv a ~nak csak arra a formájára vonatkozik, amikor a
kormány elleni felkelők már összefüggő területeket tartanak hatalmukban. A
→ védett személyekre, ebben az esetben a hadijog számos részletszabályát is
alkalmazzák. A polgári személyek és javak kívül esnek a hadműveleteken, az
internáló- és fogolytáborokbeli körülményeket, az igazságszolgáltatási
garanciákat (→ ártatlanság vélelme, → nullum crimen sine lege, → ügyvédi
segítség) felsorolja a dokumentum.

Polgári eljárás alapelvei: az eljárás egészén végighúzódó elvi tételek, amelyek

a → polgári eljárási jog rendszerét határozzák meg. A ~ a legközelebbi
rokonságot a → büntetőeljárás alapelveivel mutatják, mint olyan → jogágéival,
ahol a bíróság (→ bíróságok) szerepe alapvető, s amelynek keretei között
kon iktusokat kell megoldani (közös alapelv pl. a → tárgyalás →
nyilvánossága, a → szóbeliség alapelve). Kizárólag a polgári eljárási jog alapelve a
→ rendelkezési elv és a → tárgyalási elv. Mindkettő a polgári eljárásban
hozandó érdemi határozat tartalmát meghatározó → anyagi joggal függ össze,
amelynek lényegét bizonyos nézőpontból tekintve a → jogalanyok
autonómiája adja. A ~ feloszthatók szervezeti és működési alapelvekre. A ~
közül szervezeti jellegű pl. a → bírói függetlenség, a néprészvétel és a →
társasbíráskodás elve. A ~nek jellegzetességei főleg a működési alapelvekben
tükröződnek. A ~nek rendeltetése az is, hogy a polgári eljárási jogi szabályok
értelmezése, ill. alkalmazása során – főleg határesetekben és a bíróság számára –
irányt mutassanak. A → polgári perrendtartások, általában nem sorolják fel a
~t. A ~ elsősorban a → polgári perre érvényesek, de megfelelően irányadók a
→ peren kívüli eljárásokra is.

Polgári eljárási jog: a → jogrendszernek a → közjogba tartozó processzuális

jellegű ágazata (→ jogág). Azért sorolható a közjogba, mert a → polgári ügyben
eljáró fórum rendszerint az → állam szerve, döntései kötelezőek és
végrehajthatóak, az → anyagi jogi ágazatoktól az a vonása különbözteti meg,
hogy szabályai működési modellt (ill. modelleket) ábrázolnak. A ~ a → polgári
peres és → nemperes eljárás szabályozására vonatkozó hatályos joganyagot
tartalmazza. A ~ rendeltetése, hogy valamely, reálisan hozzáférhető fórum
költségtakarékosan, ésszerű időn belül demokratikus eljárási rendben,
megalapozott és jogszerű határozattal (→ ítélet, → végzés), hatékony
védelemben részesítse a megsértett, ill. veszélyeztetett → alanyi jogot vagy
jogos érdeket. → polgári perrendtartás

Polgári és politikai jogok: az emberi jogok első generációjába tartozó jogok.

A feudalizmus bomlása, a polgárosodás viszonyai között fogalmazódtak meg,
eszmeileg a → természetjogi gondolkodás által alátámasztva. Az angol és az
amerikai → alkotmányfejlődés (→ USA alkotmánya) nyomán először a nagy
francia forradalom alkotmányozó (→ alkotmányozás) nemzetgyűlése által
1789-ben elfogadott az → Ember és polgár jogainak nyilatkozatában jelennek
meg az egyetemesség igényével. A polgári jogok elsősorban → szabadságjogok, a
polgár és az → állam viszonyában az állam részéről a magánszférába történő
beavatkozástól való tartózkodást követelik meg [→ magán- és családi élet,
magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog, → gondolat-, lelkiismeret-
és vallásszabadság, → véleménynyilvánítás szabadsága, kezdetben a tulajdon
sérthetetlensége, majd a tulajdonjog önkényes korlátozásának tilalma (→
tulajdonhoz való jog)]. A politikai jogok az egyén számára a társadalom politikai
szervezésében való részvételt, az állam működésére gyakorolt befolyást
biztosítják (→ választójog, közhivatal viselésének joga). A hagyományos
felfogás szerint a ~ érvényesülése az állam részéről tartózkodással valósul meg,
tehát az államot negatív kötelezettség terheli, szemben a → gazdasági, szociális
és kulturális jogokkal, amelyek megvalósítása az állam tevőleges részvételét
igényli (pozitív kötelezettség). Ez az elhatárolás azonban egyre inkább
meghaladottá válik, az államnak elismerten pozitív kötelezettségei vannak a ~
biztosításával kapcsolatban is. Az állami kötelezettségek jelleg szerinti
elhatárolásának elmosódásával párhuzamosan meghaladottá vált az emberi
jogok két nemzedékének szembeállítása is: ma már általánosan elismert, hogy a
jogok egyik csoportja sem biztosítható a másik nélkül. → Emberi jogok
egyetemes nyilatkozata, → Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya

Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya: az → ENSZ

Közgyűlése által 1966. dec. 16-án elfogadott, az emberi jogok első
generációjába tartozó jogokat (→ polgári és politikai jogok) rögzítő →
nemzetközi szerződés (kihirdetve: 1976. évi 8. tvr.). Az → Emberi jogok
egyetemes nyilatkozatának elfogadása után az → ENSZ Emberi Jogok Bizottsága
hozzálátott az → államokat az emberi jogok tiszteletben tartására kötelező →
egyezmény kidolgozásához. Hosszas vita után az ENSZ Közgyűlése VI.
ülésszakán úgy határozott, hogy két önálló egyezmény szülessen, az egyik a
polgári és politikai jogokat, a másik pedig a → gazdasági és szociális jogokat
rögzítse (→ Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya).
A ~ban biztosított jogok jellegük szerint a következő csoportokba sorolhatók:
a) Abszolút jogok, amelyeket az államok korlátozás nélkül, feltétlenül és
mindenkor kötelesek biztosítani. Ezek: az → élethez való jog, a → kínzás,
embertelen, megalázó bánásmód tilalma, az orvosi vagy tudományos
kísérleteknek emberen, szabadon megadott hozzájárulás nélkül való
végzésének tilalma (→ emberen végzett orvosbiológiai kutatások), szerződéses
kötelezettségek megszegéséért való bebörtönzés tilalma, büntető→törvények
visszamenőleges hatályának tilalma (→ nullum crimen sine lege, →
visszamenőleges jogalkotás), a → jogképesség, a → gondolat-, lelkiismeret- és
vallásszabadság. b) Időlegesen korlátozható jogok (→ emberi jogok korlátozása).
E jogok köre normális viszonyok között abszolút jellegű, azoktól csak
időlegesen, a nemzet létét fenyegető helyzetben, hivatalosan kihirdetett →
rendkívüli állapot idején lehet eltérni. Ezek: a kényszer- vagy kötelező munka
tilalma, a személyes szabadság (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog), a
letartóztatott személyek jogai, a bíróság (→ bíróságok) előtti eljárás garanciális
rendelkezései, a magánélet védelme, a család jogai (→ magán- és családi élet,
magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog) a → gyermekek jogai, a
→ törvény előtti egyenlőség, a kisebbségek védelme (→ kisebbségek jogai). c)
Korlátozható jogok. Ezek állandó jelleggel meghatározott feltételek mellett
korlátozhatók, ilyenek: a → mozgásszabadság, a bírói → tárgyalás →
nyilvánosság(ának) elve, a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság
kinyilvánítása, a → véleménynyilvánítás szabadsága. A korlátozásokat általános
jellegű törvényben kell kimondani, azokra meghatározott indokokra való
hivatkozással kerülhet csak sor, ilyenek: a → közrend, a közerkölcs védelme, az
állam biztonsága, a közbiztonság, mások jogainak és szabadságának védelme. A
~ban részes államok az emberi jogok hazai érvényesüléséről jelentést kötelesek
tenni a ~ által létrehozott → Emberi Jogi Bizottságnak, amely 18 független
szakértőből áll, valamint az államok elismerhetik a Bizottság → hatáskörét
olyan közlések átvételére, amelyekben egy szerződő állam azt állítja, hogy egy
másik szerződő állam nem teljesíti a ~ban vállalt kötelezettségeit. A ~ával
egyidejűleg elfogadott I. Fakultatív → jegyzőkönyv (kihirdetve: 1988. évi
24. tvr.) az → egyéni panaszok benyújtásának lehetőségét intézményesíti. A II.
Fakultatív jegyzőkönyv, amely a → halálbüntetés eltörléséről rendelkezik,
1989. dec. 15-én kelt (kihirdetve: 1995. évi II. tv.).

Polgári jog: 1. Az árutermészetű → vagyoni viszonyok, továbbá bizonyos

(jobbára e vagyoni viszonyokkal összefüggésben levő) személyi viszonyok –
módszerükben homogén – jogi szabályainak együtteséből képződött önálló →
jogágazat. A ~ elnevezés helyett rokon értelemben használatos (egyes →
jogrendszerekben kizárólagos, másokban párhuzamos megnevezésként) a →
magánjog kifejezés is. A ~ szabályai történetileg a → magántulajdonon alapuló
áruviszonyok rendezésére jöttek létre, s igazi hatásukat mindmáig ezekben a
kapcsolatokban tudják kifejteni. Az állami tulajdon (→ állami tulajdonjog)
kizárólagosságán (uralkodó szerepén) alapuló társadalmi-gazdasági
berendezkedésekben (az ún. szocialista rendszerekben) a ~ feladata éppen ezért
visszaszorult, és sok vonatkozásban anyaga is csökevényessé vált. Ennek az
erősen korlátozott és sokban torzult funkciónak tökéletlen terminológiai
kifejezése kívánt lenni, hogy az ún. szocialista jogrendszerekben a magánjog
elnevezést tudatosan és következetesen elvetették, és a ~ elnevezést ideologikus
belemagyarázásokkal terhelve, előírásszerűén alkalmazták. 2. A ~ (magánjog)
szabályai az árutulajdonos → jogalanyok (a személyek) egymás közötti
árutermészetű viszonyait rendezik. Ezekben a viszonyokban a személyek
egymásnak nem alá-, ill. fölérendeltek, hanem egymással a mellérendeltség
viszonyában állnak. Attól függetlenül jellemző ez a mellérendeltségi kapcsolat
a ~ (magánjog) által szabályozott életviszonyokra, hogy jogalanyként →
természetes személy (az ember) vagy → jogi személy (szervezet, adott esetben
maga az → állam) szerepel bennük. Az eltérő módszertani alapállás miatt még
ma is szembeállítható a ~ (magánjog) a → közjoggal. Ez utóbbi átfogó
gyűjtőhelye azoknak a jogágaknak (→ alkotmányjog, → közigazgatási jog, →
pénzügyi jog, → büntetőjog és → büntetőeljárási jog stb.), amelyeknek szabályai
az állami szerveket és azok működését, ill. – egyértelműen az alá- és
fölérendeltség helyzetéből – az → államhatalom és a polgárok viszonyát
rendezik. A ~ (magánjog) és a közjog dichotómiája természetesen legalább a
20. század közepe óta (bizonyos részleteiben már a 19. század óta)
meghaladottnak tekinthető. Ennek elsősorban az az oka, hogy a modern →
jogalkotás a jogi szabályozást igénylő életviszonyok többségét egységben
rendezi, függetlenül attól, hogy magánjogi jellegű vagy közjogi jellegű
normával kívánja befolyásolni őket. Az egységes életviszonyt rendező s ezért –
eltérő módszerbeli alapállásuk ellenére – összefüggő rendszert képező
magánjogi és közjogi normák ily módon gyakran önálló jogágakba: „vegyes
szakjogokba”, „keresztbe fekvő jogágakba” stb. gyűltek össze, látványosan
megtörve a magánjog-közjog kettősségét. 3. Részben más okból és más módon
váltak ki – nagyobb vagy kisebb mértékben, hosszabb-rövidebb időszakra vagy
akár véglegesen – további jogterületek a szó szélesebb értelmében vett ~ból
(magánjogból). Ilyenek a → kereskedelmi jog és → váltójog, az anyagi →
csődjog, valamint a → munkajog stb., továbbá – az ún. szocialista
jogrendszerekben – a → családi jog. A kereskedelmi jog kiválása a
19. században – történelmileg esetlegesnek tekinthető okokból – következett
be. A különválás fő magyarázata a kereskedők vagyoni-forgalmi kapcsolatainak
különös vonásaiban, ill. az ezekhez kapcsolódó kereskedői különérdekekben
található. A kereskedők – sajátos érdekeiktől vezetve – szinte kiharcolták
maguknak, ill. ügyleteiknek a külön jogi szabályozást: a kereskedők jogát, ill. a
kereskedelmi jogot. Ma ez a megoldás – új → kodi kációk számára –
meghaladottnak tekinthető. A vagyoni forgalom jogi követelményeit általános
érvénnyel lehet a kereskedők színvonalára helyezni, vagyis a ~ (magánjog)
szabályait általános jelleggel lehet a kereskedelmi jog követelményszintjén
megállapítani. A ~ (magánjog) és a kereskedelmi jog egysége ily módon
helyreállítható, legfeljebb az ún. gyengébb fél (fogyasztó, bérlő stb.) helyzeti
hátrányának kiegyenlítésére kell külön normákat beiktatni. Más okokból
(főleg a személyi és vagyoni viszonyok szorosabb összefonódottsága miatt)
kérdésessé vált a családi jog – teljes és merev – önállósága is.
Polgári jog alapelvei: a → polgári jog konkrét szabályai mögött általános
érvénnyel ható, a részletszabályokon végighúzódó, az egyes normák elvi
hátterét jelentő követelményeket jelenti. A ~ gyakran etikai alapúak: erkölcsi
elvárásokat jogi tételekben fogalmaznak meg (pl. „a jó erkölcsbe ütköző →
jogügylet semmis”). A ~ átsugároznak a → jogág valamennyi területén (vagy
legalábbis annak egyes nagyobb részein, pl. a → szerződési jogon); tömören
kifejezik annak tárgyi és stiláris jellegzetességeit. A jogirodalomban kidolgozott
vagy eseti → bírói döntésekben kikristályosított alapelvek közvetlen →
jogalkalmazási jelentőséghez akkor jutnak, ha azokat a → bírói gyakorlat vagy
a → tételes jog átveszi és elismeri. Kodi kált (→ kodi káció) →
jogrendszerekben a legfontosabb alapelveket gyakran maguk a törvénykönyvek
(→ kódex) fogalmazzák meg; néha szabályaik élén, a kifejezetten alapelvinek
szánt bevezető rendelkezések között, néha a konkrét tételes normák közé
iktatva. A kódexekben megállapított alapelvek egyrészt az illető törvénykönyv
egészének szellemiségét hivatottak kifejezni, másrészt konkrét jogalkalmazási
szerephez is juthatnak. A ~ a jogalkalmazás során támpontot nyújthatnak egyes
konkrét normák értelmezésekor és – adott esetben – → joghézagok
kitöltésekor is. A → jogszabályok értelmezésekor elsősorban akkor
használhatók, ha a konkrét jogszabályi tétel → bírói mérlegelést engedő
fogalommal (pl. „megfelelő határidő”) él, de segítségül hívhatók akkor is, ha
egy konkrét norma értelme kétséges (→ jogértelmezés) . A ~nek hézagkitöltő
szerepük a → jogtudományban ma is vitatottnak tekinthető ugyan, de a
nyomósabb érvek e szerep elismerése mellett szólnak. Joghézagok alapelvekkel
történő kitöltésénél a bíró mértéktartása fontos követelmény. Ami a konkrét
elveket illeti, a modern jogrendszerekben széles körben elfogadott a →
jóhiszeműség és tisztesség alapelve, amelyet a → Német Birodalom polgári
törvénykönyve klasszikusnak tekinthető formában fogalmaz meg (Treu und
Glauben), s amely ma már – tekintet nélkül tételes jogi megjelenésére – a →
magánjogi forgalom univerzális követelményeként fogható fel. Hasonlóképpen
egyetemes érvényű elvárást juttat kifejezésre a mai magánjogokban a
rendeltetésszerű joggyakorlás kívánalma, ill. (annak negatív
megfogalmazásaként) a → joggal való visszaélés tilalma. A ~ közé sorolható – a
fentieken kívül – a felek kölcsönös → együttműködési kötelezettségének
követelménye is. A ~ közé számítható végül a venire contra factum proprium
elve, vagyis az a tétel, hogy saját felróható magatartására (így különösen
mulasztására, késedelmére vagy más → szerződésszegésére, általában is:
jogellenes cselekményére) előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.

Polgári jogi jogalanyiság: a → jogalanyiság a személlyé válás absztrakt jogi

kifejeződésének, a → jogképességnek a konkretizálódása. Aki jogképes, →
jogviszony alanyává válhat, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A →
Polgári Törvénykönyv a → polgári jogi jogalanyt személynek nevezi.
Személynek vagy jogalanynak a polgári jogban az minősül, aki jogképes,
vagyis akinek polgári jogi alanyi jogai és kötelezettségei lehetnek. A polgári jogi
jogviszony autonóm struktúrájában csak azok válnak jogalannyá, akiket az
adott jogalkotó (→ jogalkotás) felruház azzal a lehetőséggel, hogy tulajdonosok
lehetnek a valóságban, vagy potenciálisan mint tulajdonosok léphetnek fel. A
→ tulajdonjogi helyzet többé-kevésbé általánosodik, és ez a jogalanyiság a
személy fogalmában nyilvánul meg. A ~ fogalma a → vagyoni forgalomban
legalább relatíve önálló részvételt kíván meg. Ez a jogalanyiság-fogalom –
ideértve a → jogi személyeket is – nem terjed ki egy adott szervezet összes
vonatkozására, szabott fogalom, ágazati kategória. Bizonyos forgalmi és
vagyonelkülönültségi szint szükséges ahhoz, hogy a ~ be is következzék és
megvalósuljon. A Polgári Törvénykönyv a személyek három fajtáját ismeri: a
→ Természetes személy, az → állam és a jogi személy kategóriáit. Természetes
személy: az ember. Az ember jogképességének elismerése eleme minden
modern → jogállam → jogrendjének, az emberi jogképesség → alkotmányos
jog. Az emberre mint jogalanyra vonatkozó két legfontosabb → jogintézmény a
jogképesség és a → cselekvőképesség. Az ember és az állam természeténél fogva
jogalany, míg a jogi személyek csak annyiban válnak jogalannyá, amennyiben
az állam az erre irányadó szabályok szerint meghatározott szervezeteket jogi
személynek ismer el. A jogi személyek jogalanyisága annyiban hasonlatos az
államéhoz, hogy a jogi személy jogképessége mindazokra a jogviszonyokra
kiterjed, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberhez fűződhetnek.
Tulajdonjogi értelemben az állam jogalanyisága a legteljesebb, a jogi személyé
pedig attól függ, hogy a jogi személy mely típusáról van szó.

Polgári jogi társaság: a → gazdasági társaságnál rugalmasabb szervezeti forma,

lényege a gazdasági tevékenységet is igénylő közös cél érdekében való
együttműködés. Ez – a gazdasági társasággal ellentétben – irányulhat tisztán
tevékenység összehangolására társasági → vagyon nélkül. Általában azonban a
felek az együttműködéshez szükséges vagyoni hozzájárulást közös
rendelkezésre bocsátják. → Gazdálkodó szervezetek ~ot gazdasági tevékenység
folytatására is létrehozhatnak, e társaság tagjainak nevét tartalmazó üzleti
elnevezést is alkalmazhatnak. Ebben az esetben bizonyos párhuzamosság jön
létre a gazdasági társaságokkal, de a ~ot ilyenkor sem kell bejegyezni a →
cégjegyzékbe. A ~ sajátos formája a magyar jogban az épület felépítésére
irányuló együttműködést megtestesítő építőközösség (építőközösségi
szerződés). A ~ szabályai irányadóak az → élettársi viszonyban közös
háztartásban élők vagyoni viszonyaira is.

Polgári lakosság elleni erőszak: → háborús bűncselekmény, amelynek az

elkövetési magatartása hadműveleti, vagy megszállt területen polgári
személlyel, hadifogollyal szemben erőszak alkalmazása, embertelen bánásmód
tanúsítása vagy a → hatalommal más módon való súlyos visszaélés. A magyar
→ Büntető Törvénykönyvben található szabályozás az 1949. évi gen →
egyezményeken (→ gen jegyzőkönyvek) alapul (kihirdetve: 1954. évi 32. tvr.).

Polgári per: a → polgári eljárásnak a → peren kívüli eljárás mellett az egyik

legjelentősebb típusa (→ per). A ~ jogi természete szerint → közjogi karakterű,
minthogy részben az → állam → bírósága szervezi meg, és dönti el anyagi →
jogerőhatásra alkalmas határozattal (főszabályként: → ítélettel). A ~
hárompólusú jogi kapcsolat; alanyai a főszereplők: a bíróság és az ellentétesen
érdekelt felek (→ fél), vagyis a ~t kezdeményező felperes és ellenfele: az
alperes. Míg a ~ a bíróság nézőpontjából tekintve ésszerű → határidőn belül, a
költségekkel takarékoskodva, az objektív valóságot megállapítva, a →
jogszabályoknak és más kötelező normatíváknak eleget téve megoldandó
hivatali feladat, azaz → polgári ügy, addig a ~ a felek számára az
érdekérvényesítésnek a → jogrend által engedélyezett eszköze. A ~ tárgya
minden olyan magatartás, amelyre a fő- és mellékszereplők jogosultak, ill.
kötelesek. A ~ tartalmát a ~beli jogok és kötelezettségek határozzák meg.
A ~ben rendszerint az az → anyagi jogi kérdés vár elbírálásra, hogy az alperes
tartozik-e a felperesnek a ~ben érvényesített igényét kielégíteni, teljesíteni. A
~ben eldöntendő kérdés kivételesen az, hogy a felek között fennáll-e vagy sem
egy adott anyagi jogi viszony. A → családi jogállás és egyes más kérdések
körében a bíróság anyagi jogi viszonyt konstituál: létrehozza, módosítja, ill.
megszünteti. Az → igazságszolgáltatás tekintélyének a → jogállamokban
meg gyelhető növekedése alapján a bíróság ~ben dönthet valamely szerv, főleg
a → közigazgatási → hatóság véghatározatának jogszerűsége felől is. A ~ célja,
hogy véglegesen rendezze az anyagi jogi kon iktust, s ezáltal, ha az ítélet
elmarasztaló tartalmú, a kielégítési → végrehajtáshoz utat nyisson. A ~ a →
polgári eljárás alapelvei alapján megy végbe. A ~ kizárólag, vagy gyakorlati fő
szabályként a → keresetlevéllel indul. A ~ főbb, de nem szükségképpen
megvalósuló szakaszai: a keresetlevél megvizsgálása (→ tárgyalás előkészítése), a
→ tárgyalás, a határozathozatal és a –→ perorvoslati eljárás.

Polgári perrendtartás: többféle jelentése ismert, 1. ~nak nevezik a → polgári

eljárási jogot, a → jogrendszernek azt az ágazatát (→ jogág), amely általában az
→ alanyi jogok és jogos érdekek védelmére hivatott, vagyis lényegében a –→
polgári peres, ill. a → peren kívüli eljárás szabályait jelöli. 2. ~ az elnevezése a
→ polgári ügyekben való eljárások rendjét szabályozó → törvénynek.
Magyarországon a polgári kori → kodi káció legsikeresebb alkotása a ~ról
szóló 1911. évi I. tc., amely 1915. jan. 1-jén lépett hatályba. Ezt váltotta fel az
azóta többször módosított 1952. évi III. tv.; ez a jogág egészét nem fogja át.

Polgári szolgálat: a magyar jog szerint ~ vagy fegyver nélküli katonai szolgálat
– lelkiismereti okból kért – engedély alapján teljesíthető a honvédelmi →
törvény rendelkezései alapján (→ hadkötelezettség). Az engedély kiadását
megalapozó lelkiismereti okot a → jogszabály nem határozza meg. A kérelmet
a hadköteles – a tartalékos és póttartalékos hadkötelesek kivételével –
legkésőbb a katonai eskü letételéig a → jegyzőhöz, vagy hadkiegészítő
parancsnoksághoz, bevonulása után az állományilletékes parancsnokhoz
nyújthatja be. A fegyver nélküli katonai szolgálatot – a sorkatonai szolgálattal
megegyező időtartamban – a honvédség parancsnoka által kijelölt katonai
szervezetekben és beosztásokban kell teljesíteni. A ~ teljesítésére az illetékes
munkaügyi központ által kijelölt munkahelyeken kerül sor. A ~ elsősorban
egészségügyi vagy szociális jellegű, ill. gyermek- és iúságvédelmi célú
munkavégzés. Az a hadköteles, aki ~ letöltésére kapott engedélyt, katonai
szolgálatot későbbi kérelmére sem teljesíthet. Aki a ~át letöltötte, azt a
hadkötelezettség nem, de a → polgári védelemi és honvédelmi
munkakötelezettség terheli a későbbiekben. A ~ alóli mulasztással vagy célzatos
kötelezettségszegéssel megvalósított kibúvás → honvédelmi kötelezettség elleni
bűncselekménynek, minősül.
Polgári Törvénykönyv: a legfontosabb → magánjogi szabályok → kódex
jellegű, általános igényű → törvényi összefoglalása. Az egyes ~ek gyelemre
méltó eltéréseket mutatnak a szabályozott viszonyok körét és a kódex
szerkezetét tekintve. Közösnek tekinthető bennük, hogy – némely esetben más
terminológiát alkalmazva ugyan – átfogják a személyek jogát, továbbá a →
dologi jogi, a → kötelmi jogi, az → öröklési jogi és – legtöbbjük – a → családjogi
viszonyokat. A ~ történetileg az írott jog túlsúlyát eredményező jogfejlődés
betetőzését jelenti; a ~ mellett → szokásjog nem, vagy alig érvényesülhet, noha
a → bírói jogfejlesztés szerepét ~ megléte esetén sem lehet teljes egészében
elvitatni. A ~ rendszerint éppen a szokásjog (→ precedens- vagy másfajta →
bírói jog) megszűrt, általánosított formában történő összefoglalásaként jön
létre. A klasszikus ~ek (bizonyos 18. sz. végi előzmények nyomán) a 19. sz.
elején jöttek létre: a francia → Code civil (1804), az → Osztrák polgári
törvénykönyv (1811), amelyek a későbbi magánjogi → kodi kációkra is jelentős
befolyást gyakoroltak. Nemzetközi hatásában is gyelemre méltó a későbbi ~ek
közül a → Német Birodalom polgári törvénykönyve (1896) és a → Svájci polgári
törvénykönyv (1907) is. A számos 20. századi magánjogi kodi káció (köztük a
magyar is) az előbbi ~eket tekintette mintának mind tartalmi, mind szerkezeti,
mind dogmatikai szempontból. A 20. sz. közepéig nem volt magyar ~ (→
Magánjogi törvényjavaslatok) Különböző → jogalkotási, ill. politikai okokból
csak későn, 1959-ben (1959. évi IV. tv.) került sor a megalkotására (1960. máj.
1-jén lépett hatályba). Időközben a ~ – elsősorban a társadalmi és a politikai
változások miatt – számtalan (köztük több alapvető) módosításon ment
keresztül, ami szükségessé tette általános felülvizsgálatát. Az új ~ kodi kációja
1998-ban kezdődött, hatálybalépése a 2010-es években várható.

Polgári ügy: azok a jogviták, amelyeket a bíróság (→ bíróságok) a → polgári

eljárási jog szabályai szerint tárgyal és bírál el. ~nek minősül a → polgári jogi
jogvita, a → családjogi jogvita, a → társadalombiztosítási jogvita, a →
szövetkezeti jogvita, a → közigazgatási határozat → törvényességének
felülvizsgálata, valamint egyéb → törvények által polgári bíróság elé utalt
jogviták. Ez utóbbi körbe sorolhatók bizonyos → sajtójogi viták, a →
gyülekezési jog és az → egyesülési jog gyakorlásával kapcsolatos viták, az →
állampolgárság fennállásával összefüggő viták stb.
Polgári védelem: eredetileg azt a személyesen teljesítendő szolgálatot
jelentette, amelyre háború idején a katonai és egyéb fegyveres testületek
kötelékébe nem tartozó személyeket kötelezik a harci cselekmények
következtében fenyegető veszélyek és károk elhárítása, ill. csökkentése végett,
különös tekintettel az élet- és → vagyonmentésre. Békében ez a honvédelmi
jellegű kötelezettség csak a kiképzésben, továbbképzésben és a gyakorlatokon
való részvétel kötelezettségéből áll. A ~i kötelezettséget számos → államban
összekapcsolják a katasztrófák elleni védelmi kötelezettséggel, amelynek
jegyében a kötelezettek békés viszonyok között is kötelesek személyes
szolgálatra, ha illetékes szerv a katasztrófát (katasztrófával fenyegető helyzetet)
kihirdeti. A katasztrófa az olyan – leginkább természeti – esemény (csapás),
amely terjedelme, mérete, minősége miatt az emberekre vagy dolgokra
rendkívül káros, vagy közvetlenül ilyen kárral fenyegető. A legtöbb államban a
katasztrófavédelemnek és a vele kapcsolatos ~nek országos, területi és
nagyvárosi szinten állandó igazgatási szervezete működik. A területi szervek és
a nagyvárosi szervek vagy → dekoncentráltak, vagy → önkormányzatiak. Az
igazgatási szervek alárendeltségében létezik katasztrófavédelmi, ~i hivatásos
szolgálat, amely szakszolgálatokra tagolt, és amelynek szakirányítását
közvetlenül vagy parancsnokságon keresztül valamely → minisztérium látja el
(belügyminisztérium, védelmi minisztérium vagy egyéb minisztérium). A ~
hatásossága végett az érintett lakosságot egy sor tűrési kötelesség terheli → ingó
és → ingatlan vagyonát illetően.

Polgármester: német eredetű tisztség, viselője a középkori Magyarországon a

városirányítás és – igazgatás különböző feladatait látta el. Egyes városokban (pl.
Pozsony) kezdetben a pénzügyek felügyeletével foglalkozott, máshol a város
első számú vezetője volt (Sopron). A 18. századra a → szabad királyi városok
élén álló tisztviselő. A polgári korban várostípusonként eltérő feladatot látott
el. A ~i állás 1950-ben a → tanácsrendszer felállításával megszűnt. Az 1990. évi
LXV. tv. visszaállította a ~ hivatalát. A ~ a települési → önkormányzat választott
vezetője, a helyi képviselő-testület elnöke. ~nek megválasztható minden
magyar állampolgár (→ magyar állampolgárság), akinek → választójoga van és
nincs olyan tisztsége, ami a ~i megbízatással összeférhetetlen (→
összeférhetetlenség). A ~ tekintetében a képviselőtestület gyakorolja a
munkáltatói jogokat (→ munkáltatói és munkavállalói jogok és kötelezettségek).
A ~ az önkormányzati, valamint a → közigazgatási feladatait, → hatásköreit a
képviselőtestület hivatalának (→ ~i hivatal) közreműködésével látja el. Felelős
az önkormányzat testületi munkájáért és a hivatali szervezet tevékenységéért.
→ jegyző

Polgármesteri hivatal: a → helyi önkormányzat képviselő-testülete egységes →

hivatalt hoz létre – ~ elnevezéssel – az → önkormányzat működésével,
valamint a → közigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és
végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására. A ~ egységes, de a
munkamegosztás érdekében belső szervezeti egységekre tagozódhat. A belső
szervezeti egységek létrehozása kisebb → községekben értelmetlen is lehet, a
lehetőség a csoporttól az osztályon, az ügyosztályon és a főosztályon át a több
(fő)osztályt magában foglaló irodáig terjedhet, melynek élén az irodavezető áll.
Önálló → hatásköröket azonban e vezetők nem; csak a képviselő-testület,
annak szerve, vagy a → jegyző gyakorol. A ~ elkülönül a helyi képviselő-
testülettől. A ~t a → polgármester irányításával a jegyző vezeti. A ~
önkormányzati, és államigazgatási → hatósági feladatokat lát el. A
polgármestert önkormányzati hatásköreinek, a bizottságokat ügyviteli
feladataik ellátásában segíti. Ellátja a helyi → adók (telekadó, gépjárműadó)
beszedésére vonatkozó kötelezettségét (helyi adóhatóság), továbbá a → nemzeti
és etnikai kisebbségekről szóló → törvényben elrendelt feladatait. Kivételesen,
törvényi, vagy → kormány → rendeletben adott felhatalmazásra a ~
ügyintézője elláthat → államigazgatási feladatot, gyakorolhat hatósági
hatáskört. → Jogi személyisége a ~nak nincs, azzal a helyi önkormányzat bír. A
→ körjegyzőséghez tartozó községekben a ~ feladatkörét – → jogszabályban
foglalt kivételekkel – a körjegyzőség látja el.

Polisz (eredetileg vár, majd város, városállam – gör.): az ókori Görögországban

– de Itáliában és az ókori Mediterráneum néhány más területén is – sokáig
csak városállamok léteztek. Városállamok a későbbi korokban is voltak (sőt
közülük néhány máig fennmaradt), de ~nak csak a klasszikus ókor
városállamait, azok közül is elsősorban a görög városállamokat szokták
nevezni. A ~ nem → államforma, mert lehetett monarchikus (→ monarchia),
oligarchikus (arisztokratikus vagy timokratikus) és demokratikus
berendezkedésű egyaránt, ennek ellenére a ~oknak van néhány fontos közös
jellemzőjük. Legfontosabb adottságuk, hogy területük és lakosságuk egyaránt
„áttekinthető”, ezért minden ~ban működött népgyűlés (görög földön bulé,
Rómában comitia), amelyen – az abban az időben természetesnek tartott
korlátozásokkal – minden polgár részt vett (rendszerint a nem teljes jogú
polgárok is). Általában a népgyűlések választották meg a magasabb rangú
állami tisztségviselőket, → törvényeket hoztak és döntöttek a legfontosabb
államügyekben.

Politikai államtitkár: → államtitkár

Politikai bíráskodás: az → állam biztonsága ellen irányuló →

bűncselekmények külön → állambiztonsági bíróság, ill. rendes → bíróságok vagy
→ katonai bíróságok által történő elbírálása.

Politikai bűncselekmények: azok a → bűncselekmények, amelyek az → állam

→ alkotmányos berendezkedését, politikai szervezetrendszerét, függetlenségét
és területi integritását támadják. Jellegzetes terméke a 19. sz. liberális európai
gondolkodásának, amely a ~ kategóriáját kivette a → kiadatási
bűncselekmények közül. Ez a nézet először az 1834-es francia–belga kiadatási
egyezményben fogalmazódott meg. A ~ objektív és szubjektív alapon is
megkülönböztethetők. Az objektivitáson alapuló elméletek a sértett → jogi
tárgyat, míg a szubjektívak az → elkövetők célját, motívumait tartják alapvető
ismérvnek. A jogi tárgy alapján abszolút ~nek tekinthetők az → állam elleni
bűncselekmények, míg a szándék szinte valamennyi közönséges bűncselekményt
relatív politikai bűncselekménnyé minősítheti. A kiadatási jog modern
fejlődése, elsősorban a → terrorizmus miatt egyre inkább a ~ körének szűkítése
(sőt a kiadatás akadályaként való eltörlése) irányába halad.

Pollock, Sir Frederick (1845–1937): brit jogász, 1871-től → ügyvéd, majd

1883–1903 között Oxfordban a → jogelmélet professzora, emellett
Londonban és Indiában → common law-t tanított. Egyik alapítója és
szerkesztője a Law Quarterly Review c. folyóiratnak, valamint főszerkesztője a
Law Reportnak. Fő művei: Priciples of Contract at Law and in Equity, 1876;
e Law of Torts, 1887; History of English Law (→ Maitlanddel közösen),
1895; A First Book of Jurisprudence, 1896; e Genius of the Common Law,
1912.
Polner Ödön (1865–1961): jogász, 1914-től a pozsonyi, 1923–1935 között a
szegedi egyetem tanára. 1906-tól az igazságügyi → minisztériumba berendelt
tábla→bíró. → Közjoggal foglalkozott; munkásságában a közjogi dogmatikai
iskola és a pozitivista (→ jogpozitivizmus) állam- és jogbölcselet hatása
tükröződik. Az MTA lev. (1908), r. tagja (1930); 1945-től tiszteletbeli tag,
1949-ben visszaminősítették tanácskozó taggá. Fő művei: Magyarország és
Ausztria közjogi viszonyai, 1891; A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban,
1893; A közös ügyek, 1901.

Porosz általános törvénykönyv (Allgemeines Landrecht – ném.): a

Poroszországban végrehajtott 18. századi → kodi kációs munkálatok egyik
legismertebb eredménye az 1796-ban hatályba lépett → kódex, a jog szinte
minden ágazatának (→ magánjog, → büntetőjog, → perjog, → közjog) egységbe
foglalását célozta meg. II. Frigyes még 1780-ban utasítást adott a ~
megalkotására, az 1791-ben meghirdetett kódexet azonban (1 hónappal
hatálybalépése előtt) visszavonták, így a ~ hatálybalépésére csak 1796-ban
került sor. Az abszolutista (→ abszolutizmus) → államot megillető jogok, a
polgárok kötelezettségeinek indokolatlan kiterjesztése, és a kegyetlen →
büntetőjogi megtorlás rendszerének kiépítése jellemzi a ~et.

Possessio [→ birtok(lás) – lat.]: a ~ alapvetően azt a tényt jelenti, hogy egy →

dolog valakinek a zikai uralma alatt van (→ birtoklás joga). A → római jog
szerint a zikai uralom megszerzéséhez két elem, a → corpus és az → animus
megléte szükséges. A corpus a birtoklás zikai lehetőségét jelenti, amit a jog
akkor is fennállónak tekint, ha a ráhatás pillanatnyilag nem lehetséges, de az
akadályoztatás ideiglenes és szokásos jellegű. Az animus egyfelől a birtokláshoz
szükséges értelmi képességet jelenti, másfelől a birtoklási tudatot és szándékot.
Fennáll azonban az animus akkor is, ha a birtokos nem gondol a dologra, vagy
még nem is tudja, hogy megszerezte, de szándékában áll megszerezni. A corpus
és az animus megítélése során a közfelfogás (communis opinio), ill. a birtoklási
szokások az irányadóak. Ha a birtok tényéhez semmiféle joghatás sem járult, a
rómaiak naturalis ~ról, ha valamilyen joghatás (pl. → birtokvédelem,
tulajdonkeletkezés) járult, civilis ~ról beszéltek. Civilis possessornak („civiljogi”
birtokos) minősültek azok, akik tulajdonosként viselkedve tartották maguknál
a dolgot (jogszerűen vagy jóhiszeműen, vagy akár rosszhiszeműen), továbbá az
örökhaszonbérlő (→ emphyteusis), a szívességi használó (precarista, →
precarium), a zálogos hitelező (→ pignus) és a vitás dolog letéteményese
(sequester, → depositum), a iustinianusi (→ Iustinianus) jogban még a
szolgalmi jogosultak is mint iuris quasi possessorok, pl. a haszonélvező (→
haszonélvezet). Mindenki más (pl. a közönséges bérlő és haszonbérlő, a
közönséges letéteményes) naturális possessor, középkori kifejezéssel detentor
(→ detentio), magyarul birlaló volt. Mindig detentorok voltak a
hatalomalattiak (→ familia), akik csak a hatalomgyakorló mint civilis possessor
nevében birtokolhattak (ún. abszolút detentorok). A római jog a ~ további
kategóriáit is kidolgozta. A birtoktan szempontjából a leglényegesebb a hibás
(~ vitiosa) és a hibátlan birtok (~ nec vitiosa) megkülönböztetése. Hibásan
birtokol az, aki erőszakkal (vi) vagy alattomban (clam) szerezte meg a dolgot,
avagy precariumba kapta, és felszólításra nem adta vissza. A hibás birtokos is
civilis possessor, de nem kap birtokvédelmet azzal szemben, akitől a dolgot
hibásan szerezte, tehát akivel szemben birtoklása hibás. Jogos a birtok (~ iusta),
amikor a birtoklás nem ütközik a → jogrendbe, nem sérti mások jogát,
ellenkező esetben a birtok jogellenes (~ iniusta). Jóhiszemű birtok (~ bonae
dei) esetén a birtokos joggal vagy menthetőn azt hiszi, hogy birtoklása nem
ütközik a jogrendbe, de ha tudja, vagy tudnia kellene, hogy birtoklása
jogellenes, akkor birtoklása rosszhiszemű (~ malae dei). A birtok megszerzése
történhet egyoldalú birtokbavétellel vagy átadással (→ traditio). A birtok
megszűnése történhet akár a corpus (pl. a dolog elvesztése), akár az animus
elem megszűnésével (birtoklási szándék megszűnése), a két elem együttes
megszűnésével (→ derelictio), továbbá az alanyra (pl. a birtokos halála) vagy a
tárgyra tekintettel is (pl. a dolog megsemmisülése). A birtok védelme →
interdictumok útján valósul meg (→ posszesszórius védelem). A birtok
fogalmának és szabályainak kifejlesztése, valamint a tulajdontól való világos
megkülönböztetése a rómaiak érdeme.

Postliminium: → ius postliminii

Posztglosszátorok: → kommentátorok

Postumus (utószülött – lat.): a → római jogban olyan személy, aki az

örökhagyó (általában az apa) halála után született. Apja utáni törvényes
öröklésére nézve irányadó volt az a → méhmagzatra (nasciturus) vonatkozó →
 ctio, miszerint élve születés esetén fogantatásáig visszamenőleg – ha ez
számára előnyös – megszületettnek kell tekinteni. → hereditas

Posszesszórius védelem (→ birtokvédelem): a → római jog a birtokosoknak

pusztán annak alapján, hogy birtoklásuk jogalapjaként valamilyen civilis →
possessiót eredményező → jogcímre hivatkoztak (pl. tulajdonosi,
örökhaszonbérlői minőségükre), megadta a ~et. A ~ lényege az, hogy a jog a
birtokost (de csak a civilis possessort!) birtoklásának ténye alapján védi meg
anélkül, hogy a birtoklás jogalapját vizsgálná, a civilis possessor birtokának
jogosságát és jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezték (→ vélelem). A ~ mint
tényvédelem körében a birtoklás jogszerűsége, ill. jogellenessége, másfelől a
birtokos jó- vagy rosszhiszeműsége nem releváns, és a hibás birtok
(ténykérdés!) is csak abból a szempontból jelentős, hogy a hibás birtokost nem
illeti meg birtokvédelem azzal szemben, akitől a dolgot hibásan szerezte. Ha a
~ nem vezet kellő eredményre, a tulajdonosnak, ill. a jogos birtokosnak még
mindig rendelkezésére áll a → petitórius védelem, ahol már elsősorban a
birtoklás jogszerűsége a vizsgálat tárgya. Ilyen értelemben a ~ előkészítője is
lehet – egyfajta → praeiudiciumként – a petitórius → pernek. A ~et a →
praetorok fejlesztették ki a Kr. e. 3. században, oly módon, hogy különböző →
interdictumokat alkottak az egyes birtokháborítási tényállásokra. A modern →
polgári jogban a ~et posszesszórius birtokvédelemnek nevezik, és szembeállítják
– a római jogi hagyománytól eltérő módon – a petitórius birtokvédelemmel
(ún. rendes birtokper).

Pótadó: a már megállapított → adó alapján zetendő újabb adó.

Potestas (→ hatalom – lat.): a → római jogban több különböző jelentésben

használatos fogalom. 1. A római → közjogban a ~ a → magistratusokat
megillető hivatali hatalmat jelenti. 2. A római → magánjogban a polgárjoggal
(→ civis) rendelkező fér t mint pater familiast (→ familia) felesége felett férji
hatalom (→ manus) illette meg, ha feleségével manusos házasságot kötött (→
matrimonium); érvényes római házasságból (matrimonium iuris civilis)
született gyermekei felett apai hatalom (→ patria ~), az ideiglenesen hatalma
alatt álló szabad személyek (pl. adós rabszolgák, → noxába adott szabad
személyek) felett mancipium (mancipiális hatalom), rabszolgái felett pedig –
mint tulajdonost – a → tulajdonjogtól alig különböző dominica ~ illette meg.
Sokáig ~nak tekintették a gyám „hatalmát” a gyámolt felett (→ tutela).

Pótképviselő: egyes → jogrendszerekben az → országgyűlési képviselő

megbízatásának idő előtti megszűnése esetére a képviselővel együtt
megválasztott személy. Máshol az a listán szereplő személy, aki a listáról →
mandátumot szerzett képviselő helyére léphet, amennyiben annak megbízatása
idő előtt megszűnik.
Pótmagánvád: → magánvádas eljárás

Pótnyomozás: → nyomozási határozatok

Pound, Roscoe (1870–1964): amerikai jogászprofesszor, eredetileg botanikus.

1899-től → ügyvéd, majd Nebraskában bíróságon (→ bíróságok) dolgozott.
1903–1947 és 1949–1953 között több amerikai egyetemen tanított,
leghosszabb időt – több évtizedet – a Harvardon töltött. A szociológiai
jogtudomány (→ szociológia) legtekintélyesebb képviselője, aki a → jogot a
társadalmi mérnökösködés eszközének tekintette. Fő művei: Introduction to
the Philosophy of Law, 1922; Law and Morals, 1926; e History and System of
the Common Law, 1939; Social Control rough Law, 1942; Jurisprudence, I–
IV., 1959.

Pozitív diszkrimináció (lat.): előnyös megkülönböztetés, amelyre hátrányos

helyzetben levők, vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai lehetnek
jogosultak. A ~ elnevezés arra utal, hogy az egyenlően kezeléstől eltérés egyes
→ jogalanyok számára, kellő indok nélkül, tiltott megkülönböztetésnek (→
diszkriminációnak) minősülne a → törvény előtti egyenlőség, ill. az →
alkotmányos egyenlőség követelménye alapján. A ~ olyan eltérés az egyenlően
kezelés → alkotmányos követelményétől, amelyet az ebben részesítettek
hátrányosnak tekintett helyzete igazol. Ilyen tipikusan a nők (→ nők jogai),
színes bőrűek, kisebbségek javára (→ kisebbségek jogai) biztosított, az általános
szabályoknál kedvezőbb kezelés pl. az oktatásban. A ~ban részesítésre az
egyénnek nincs → alkotmányos joga, azonban ha a törvényhozó (→ jogalkotás)
ebben részesíti, az alkotmányos lehet. A ~val szemben komoly kifogás, hogy az
a diszkrimináció ellen a diszkriminációt alkalmazza, s ezzel (ha adott esetben
megfordítva is) fenntartja a diszkrimináció gyakorlatát; ezért a ~ alkalmazása
alkotmányosan csak akkor aggálytalan, ha az alkotmány kifejezett
felhatalmazó rendelkezésén alapul.

Pozitív jog (→ tárgyi jog): először valószínűleg a középkorban, Pierre Abélard

francia lozófus és teológus által használt, a latin „legem ponere” (a → törvényt
„lefektetni”, rögzíteni) kifejezésből leszármaztatott fogalom (ius positivum), a
→ természetjoggal szembeállított, emberi eredetű → jog jelölésére. Ebben az
értelemben tehát mind a → jogalkotás termékeit, mind a → szokásjogi úton
keletkezett → jogszabályokat magában foglalta. Utóbb jelentése a szorosan vett,
államilag tételezett jogra szűkült le; → Austin → analitikus jogelméletében egy
adott politikai közösségen belül a főhatalommal rendelkező (szuverén) személy
vagy testület által más emberekkel szemben lefektetett (posited) jogot jelenti,
szembeállítva a természetjoggal, valamint az emberi magatartást szabályozó,
csupán vélemények és érzelmek által létrehozott és kikényszerített normákkal.
Utóbb → Kelsen elméletében a ~ elnevezés értelmét vesztette, mert a jog csak
„pozitív” értelemben, vagyis → állami eredetű, államilag szankcionált (→
szankció) szabályként létezhet; az e kritériumokkal nem rendelkező normák
nem jogi normák; a jog fogalma így a ~ fogalmával azonosul. → tiszta jogtan

Pozitivista büntetőjogi iskola: a bűnelkövető személyét, a → bűnözés elleni

küzdelem hatékonyságát és a társadalom védelmét hangsúlyozó tettes-
büntetőjogi irányzat. → bűnügyi tudományok

Pönológia: → bűnügyi tudományok

Praeiudicium [szó szerint elő(zetes) → per – lat.]: a → római jogban a →

formuláris eljárás keretében a → praetorok vezették be a modern perjogokban
ismert megállapítási pereknek megfelelő ~okat. Itt a felperes (→ fél) célja a
rendes perektől eltérően nem az alperes elmarasztalása (→ condemnatio),
hanem az, hogy a → bíró → ítéletében állapítsa meg valamely tény vagy jog
fennállását vagy fenn nem állását. Főbb esetei az ún. státusperek (pl. valaki
rabszolga-e, apasági perek), a végrendelet kötelesrészt (→ debita portio) sértő
jellegének megállapítására irányuló perek (querelae). A tulajdoni pert
előkészítő jellege miatt a ~okhoz sorolják a felmutatásra irányuló eljárásokat
(actio ad exhibendum, → interdictum exhibitorium) is, noha itt megállapító
ítéletre nem, elmarasztalásra viszont ellenszegülés esetén sor kerülhet. Ilyen
értelemben praeiudiciális jellegűek a birtokvédelmi interdictumok is.

Praelegatum: → legatum

Praescriptio (fejirat, bevezető rész – lat.): a → római jogban többféle jelentése

volt. 1. A → lex szövegének első, nem érdemi része. 2. A → formula érdemi
részének első tagmondata. A → praetor a bírónak (→ iudex) szóló
gyelemfelhívás céljából a formula elején, a ~ban pontosíthatta a felperesi (→
fél) igényt. 3. A ~ a császárkori → perjogban bizonyos módosulásokon ment
keresztül, de lényegében továbbra is a praetori perrendben kialakult
funkciókat töltötte be. A felperesi igénymegjelölés funkciójának továbbéléséről
tanúskodik a praescriptis verbis actio (→ innominát kontraktusok), de a ~ igazi
jelentőségét az adja meg, hogy az → elévülési kifogás formájaként
intézményesült. Az elévülés intézményét a római jog a császárkor előtt nem
ismerte, a civiljogi (→ ius civile) keresetek → határidő nélkül voltak
indíthatók, a praetori és aedilisi keresetek pedig általában határidőhöz voltak
ugyan kötve, de ez objektív, jogvesztő volt. A császárkorban alakultak ki az
elévülés máig tovább élő szabályai (magát az → anyagi jogi igényt nem szünteti
meg, hanem csak korlátozza érvényesítését, csak alperesi kifogás esetén vehető
gyelembe, jogfenntartó vagy jogelismerő aktus esetén megszakad és
újrakezdődik, a jogérvényesítés objektív akadályának ideje alatt nyugszik). 4. A
posztklasszikus → szokásjog (consuetude) a tulajdoni keresetek elévülését →
elbirtoklássá (→ usucapio) erősítette, vagyis a birtokos azon túl, hogy kifogást
kapott a korábbi tulajdonos elévült → keresetével szemben, elbirtoklás címén
meg is szerezte a → tulajdonjogot. → Iustinianus ezt a szokásjogi szabályt →
törvénybe iktatva a fentieknek megfelelően két ~s elbirtoklási formát ismert el.
A ~ longi temporis vált az → ingatlanok, rendes elbirtoklási formájává,
feltételei megegyeztek a klasszikus kori ~ longi temporis feltételeivel (10, ill. 20
éven át tartó jóhiszemű és → jogcímes birtoklás). A ~ longissimi temporis az →
ingók és ingatlanok rendkívüli, könnyített elbirtoklása lett (a dolgot 30, ill. 40
évig jóhiszeműen birtokló jogcím nélkül is elbirtokolta még a lopott dolgot is).
A ~ ily módon – a szó eredeti jelentésétől jelentősen eltávolodva – már a római
jogban is az elévülés és az elbirtoklás szinonimájává (másként fogalmazva, egy
perjogi formából két egymástól különböző anyagi jogi → jogintézmény
megjelölésévé) vált. Ennek alapján a középkorban az elévülést ~ extinctivának
(vagy ~ negativának), az elbirtoklást pedig ~ acquisitivának (vagy ~
positivának) nevezték, és ez a terminológia tovább él pl. a mai francia jogi
nyelvben is. Ugyancsak a fenti fejlődésből következik, hogy a latinhoz
hasonlón a franciában és több más nyugati nyelvben is hiányzik az elévülés
etimológiailag adekvát terminus technicusa, mint amilyen a magyar műszó
vagy a német Verjährung kifejezés.

Praescriptis verbis actio: → innominát kontraktus

Praestare [kezesként (praes) helytállni – lat.]: a

→ római jogban a kötelem (→ obligatio) tárgyát alkotó adósi → szolgáltatások

egyik csoportja a → dare és a → facere mellett. A ~ a fejlettebb jogban már
nemcsak a kezes (→ kezesség) kötelezettségére utalt, hanem általában olyan
kötelmekre, ahol az adós egy bizonyos eredményért objektív alapon helytállni
tartozott. Ilyen értelemben a ~ körébe tartozott a → custodia, valamint az
eladó jog-és kellékszavatossága (→ emptio venditio) is. A római jogtudósok a ~
igét használták tágabb értelemben is (pl. a → dolusért való felelősségre is).

Praesumptio (→ vélelem – lat.): eredete a → római jogi → formuláris eljárásra

vezethető vissza, ahol a → indexnek lehetősége volt arra, hogy a tényállás
megállapítása során nem bizonyított, de valószínű tényeket – különösen
akkor, ha azok bizonyítása nehéz vagy lehetetlen volt – az ellenkező
bebizonyításáig valósnak tekintsen. Lényegében a → bírói mérlegelés körébe
tartozott, hogy a bíró valamely tényállítást az ellenkező bizonyításáig
elfogadott-e, vagy megkövetelte valamelyik – általában az arra hivatkozó – →
féltől annak bebizonyítását. A → szokásjog (elsősorban a jogtudósok) már a →
köztársasági korban kialakított meghatározott tényekre vonatkozó ~kat, ilyen
volt pl. az, hogy ellenbizonyításig a feleség minden → házasság alatt szerzett
vagyona a férjtől származónak tekintendő. A császárkorban a → jogszabályok
sok vonatkozásban kötötté tették a bizonyítási rendszert, és ennek keretében
számos ~t állapítottak meg. A modern jogi latinságban a megdönthető vélelem
elnevezése → ~ iuris, a megdönthetetlen vélelemé pedig → ~ iuris et de iure.

Praesumptio iuris (lat.): megdönthető → vélelem, azaz olyan vélelem,

amellyel szemben az ellenbizonyítás megengedett.

Praesumptio iuris et de iure (lat.): megdönthetetlen → vélelem, azaz olyan

vélelem, amellyel szemben az ellenkezőt bizonyítani nem lehet.

Praeterintentionalis bűncselekmény: olyan → bűncselekmény, amelynek

elkövetője (→ elkövetők) felelőssé tehető az alapeset tényállás elemeire kiterjedő
szándékán túli eredményért, mint minősítő körülményért (→ minősítő
körülmények). A magyar szabályozás szerint a minősítő eredmény előidézéséért
akkor állapítható meg az elkövető felelőssége, ha arra nézve legalább →
gondatlanság terheli. Ha az alapeseti tényállási elemeket a → szándékosság,
a minősítő körülményt képező eredményt pedig a gondatlanság fogja át, →
vegyes bűnösség jön létre.

Praetor (elöljáró, hadvezér – lat.): az ókori római → köztársaság megszületését

(Kr. e. 509) követően a legfőbb → magistratusokat még valószínűleg nem →
consuloknak, hanem ~oknak nevezték. A consul elnevezés a Kr. e. 5. században
alakult ki. Kr. e. 367-től kezdve a két consul mellé collega minorként
(helyettesként) egy ~t is választottak, akinek a feladata a consulok helyettesítése
mellett a → iurisdictio ellátása lett. A ~ a köztársaság főmagistratusa volt, →
imperiummal rendelkezett, és rangban csak a consulok (és a → dictator) álltak
fölötte. A ~ elvileg ugyan jogot nem alkothatott (~ ius facere non potest), de
hivatalba lépésekor kihirdetett → edictumában közzétehette a → történtekben
nem szabályozott eljárási kérdésekre vonatkozó hivatali programját, amely
szerint a iurisdictiót el fogja látni. Az évről évre kiadott edictumokban a ~ok
egy idő után már nemcsak a törvények érvényre juttatásának módozatait
szabták meg, hanem kiegészítették a törvények hézagait, és adott esetekben a
törvényekkel ellentétes szabályokat is érvényre juttattak. Így pl. in factum →
actiókat adtak olyan esetekben, amikor actiónak a törvény szerint nem lett
volna helye, vagy megtagadták a törvények szerint járó in ius actiót, avagy
megadták ugyan, de a felperes (→ fél) → keresetével szemben az alperesnek
kifogást adtak (→ exceptio). Edictumaikban érvényt szereztek a → bona des és
az → aequitas követelményeinek. A ~ok a iurisdictio keretében az eljárási
szabályokon keresztül valójában az → anyagi jogot is megváltoztatták. Emellett
a iurisdictio körén kívül, imperiumukra támaszkodva indokolt esetekben
peren kívüli jogsegélyeket is nyújtottak olyankor, amikor a törvények
semmiféle védelmet nem adtak: → interdictumokkal megteremtették a →
posszesszórius védelmet és az → in integrum restitutiót, iussummal
(imperiumukon nyugvó speciális parancsal) biztosítékadó ún. ~i →
stipulatiókat kényszerítettek ki, → decretummal (egyfajta → közigazgatási
határozattal) egyebek mellett birtokbautalást rendelhettek el (→ missio in
possessionem), amely a → tulajdonjog védelme mellett az → öröklési jog
reformjának eszközéül is szolgált (→ bonorum possessio). A ~ által kialakított
szabályok összessége a ius praetorium, amely a törvények (→ ius civile)
rovására is érvényesülő → (szokás)jogot (consuetudo) jelentette. A ~i
jogfejlesztés részben bizonyos kerülő úton érte el az imént vázolt impozáns
eredményeket. A ~i jog kialakulásában ugyanis igen jelentős, sok tekintetben
meghatározó szerepe volt az ún. ~ → peregrinusnak, annak a Kr. e. 242-től
évenként megválasztott új magistratusnak, akinek feladatává a római polgárok
és az idegenek (peregrinusok, pl. a görög kereskedők) jogvitáiban a iurisdictio
ellátását tették. Az addig egyedül működő ~ (a ~ urbánus) ugyanis csak a római
polgárok (→ civis) egymás közötti jogvitáiban gyakorolhatta a iurisdictiót. A ~
peregrinus eljárása során nem volt kötve a római civiljoghoz, sőt a perben
szereplő peregrinusra tekintettel tulajdonképpen nem is alkalmazhatta a római
törvényeket, hanem a neutrális → ius gentiumot kellett alkalmaznia, ill.
tulajdonképpen kifejlesztenie. A ~i jog számos alkotása, így pl. a → formuláris
eljárás, a ~ peregrinus judikatúrájában alakult ki, és a ~ urbánus sok esetben a
nála helyzeténél fogva merészebben kísérletező kollégájától vette át a bevált
megoldásokat. (Mindazonáltal a ~ urbánus is alkotott eredetit. A peregrinust
→ ctióval római polgárnak tekintő → formulákat, a ~i → delictumokat és a
peren kívüli jogsegélyeket pl. bizonyosan maga a ~ urbánus fejlesztette ki.) A
Kr. e. 2. század első felében keletkezett lex Aebutia, legalizálva a ~ urbánus
tényleges gyakorlatát, a ~ peregrinus által kifejlesztett perrendet (és azon
keresztül az anyagi jogi szabályokat is) törvényesen alkalmazhatóvá tette a ~
urbánus judikatúrájában, tehát római polgárok egymás közötti pereiben is. így
kialakult az egységes ius praetorium. A ~i jogfejlesztés legnagyobb vívmányai a
Kr. e. 2. században keletkeztek, ekkor jelentek meg az edictumokban pl. a →
konszenzuálkontraktusok. A ~i jogfejlesztés a köztársasági korral gyakorlatilag
véget ért (formailag csak az Edictum perpetuum Kr. u. 130-ban történt
kihirdetésével), és a jog fejlesztését a ~októl a császári kancellárián és azon kívül
dolgozó jogtudósok vették át. A császárkorban a ~ok szerepe egyéb
vonatkozásokban is jelentéktelenné vált, majd a formuláris eljárás eltörlését
követőn (342) még mélyebbre, alárendelt városi tisztviselőkké süllyedtek. A
római jog döntően a ~ok tevékenysége révén fejlődött a kis parasztállam
primitív jogából az európai jogfejlődést a mai napig is meghatározó →
jogrendszerré. A ~i jog teremtő erejét többek között az adta, hogy az évenként
cserélődő ~ok a mindennapi praxist is jól ismerő jogtudósok tanácsait követve
a gyakorlatban bevált megoldásokat elődeiktől átvették, a be nem vált
szabályok helyett pedig óvatosan, lépésről lépésre vezették be az új szabályokat,
és ez a szerves fejlődés évszázadokon át megszakítatlanul tartott.

Praetor peregrinus: → praetor

Pragmatica Sanctio (lat.): 1. A → bizánci jogból eredő elnevezés, amelyet a
különösen fontos, ünnepélyes formában kibocsátott császári (→ monarcha)
rendelkezések megjelölésére használtak. Innen került át a nyugat-európai →
jogrendszerekbe is. Pl. középkori francia vallásügyi rendelkezések, német–
római császári döntések. 2. A Habsburg-ház trónöröklését szabályozó házi
törvények, amelyeket a 16. század óta először spanyol, majd az osztrák
Habsburgok is ünnepélyesen kihirdettek a Titkos Tanács előtt. Ezek közül
kiemelkedően fontos volt az osztrák Habsburg-ágra vonatkozó 1713. évi
házitörvény, amely a trónöröklési jogot kiterjesztette a Habsburg-ház nő-ágára
is, és azt az örökös tartományok, a horvát, az erdélyi és a magyar rendi →
országgyűlések is elfogadták. 3. A magyar → alkotmánytörténetben az 1723. évi
I–III. tc.-ekben meghatározott rendelkezések egyedi neve. A magyar ~ több
részében is eltért a többitől. Ez is szabályozta a nőági örökösödést, de csak III.
Károly, I. József és I. Lipót leszármazottaira. Ugyanakkor szoros kapcsolatot
létesített Magyarország és a Habsburgok örökös tartományai között. A ~
szerint Magyarország királya csak az a katolikus vallású, törvényes születésű
főherceg lehetett, aki az országot az örökös tartományokkal együtt
feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen birtokolja.
Egyúttal azonban elismerte Magyarország rendi különállását is. A ~ két
évszázadon keresztül meghatározta Magyarország és a Habsburg-ház → közjogi
viszonyát. Habsburg részről ugyan II. József és 1848–1849-ben Ferenc József is
megsértette, ez utóbbira a magyar országgyűlés 1849. ápr. 14-én a →
Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásával válaszolt. A kiegyezés (→ kiegyezési
törvények) is a legfontosabb alappillérévé tette a ~t. A ~t az 1920. évi L. tc.
helyezte hatályon kívül.

Praxis Criminalis (1656): → Alsó-ausztriai büntető törvénykönyv

Preambulum: a → jogszabályhoz csatolt bevezető szöveg, amely nem tartozik a

formális érvényességgel felruházott normaszöveghez. A rendiség idején főleg a
király és a rendek közötti megegyezés tényét, ill. egységük kinyilvánítását
szolgálta, az → abszolutizmus korában inkább a → törvények
becikkelyezésének ünnepélyesebbé, méltóságteljesebbé tételére volt hivatott
(pl. az uralkodó ékesszóló magasztalása útján). Ez az utóbbi funkció bizonyos
értelemben a modern jogban is tovább él, amennyiben a ~ok gyakran rögzítik
egy jogszabály megalkotásának kiemelkedő történelmi jelentőségét. A modern
jogban mindazonáltal elsősorban azokat az indokokat és célkitűzéseket
tartalmazza, amelyek a törvényi rendezés mögött meghúzódnak. A jogalkotót
(→ jogalkotás) vezérlő szempontoknak ez a kinyilvánítása sajátos normatív
jelentőséget kölcsönöz a ~nak. Mint a jogalkotói szándék hiteles rögzítése, →
jogértelmezési támpontként szolgál. A → nemzetközi szerződések bevezető részét
szintén ~nak nevezik, amely az esetek többségében a szerződő feleknek a
szerződés nyelvének ábécésorrendjében való felsorolását, valamint a szerződés
céljának meghatározását tartalmazza. A ~ban foglaltakat a → nemzetközi
jogban is főleg a nemzetközi szerződések értelmezésénél veszik gyelembe.

Precarium (szívességi használat – lat.): a → római jogban → ingatlan (vagy

ritkábban → ingó dolog) kérésre (preces) bármikori visszavonásáig
engedélyezett ingyenes használatát jelentette. Először a → praetor szabályozta a
~ot, kimondva, hogy a precarista (a dolgot ~ba kapó fél) harmadik
személyekkel szemben birtokvédelemben részesülő civilis possessor (→
possessio), de ha a dolgot bármikori felszólításra azonnal nem adja vissza, akkor
a tolvajhoz és a rablóhoz hasonlóan hibás birtokossá válik. A kései
császárkorban a ~ba adónak megadták a praescriptis verbis → actiót, ezzel a ~
puszta → dologi jogi tényből → kötelmi jogintézménnyé vált, és – egy későbbi
besorolás szerint – az ún. → innominát kontraktusok csoportjába került. A ~
hasonlít a → commodatumhoz, de a régi hagyomány továbbéléseként az
említett possessori pozíción és a bármikori visszaadáson kívül abban is
különbözik tőle, hogy a precarista viszontköveteléssel nem léphet fel, és bár
érdekelt adós, mégis csak a → dolusért felel.

Precedens (lat.): → bírói döntés, amely az adott → jogrendben elfogadott

gyakorlat szerint egyszersmind más bírói döntésekhez kötelezően gyelembe
veendő mintát kínál. Legfejlettebb példája az angol–amerikai jogban található,
ahol ~ül – amelyet kötelező követni (stare decisis) – a felsőbb → bíróságok
döntései szolgálnak. Minthogy „az esetek értelme és szelleme alkot jogot”
(Lord Mans eld), a döntésből nem a voltaképpeni döntvényt, nem
az alaphelyzet elemzését (obiter dicta), hanem ennek jogi megalapozását (ratio
decidendi) használják fel hivatkozásként a későbbi → joggyakorlatban.
Az érvelés egy ~rendszerben csakis induktív lehet: a → bíró elvileg minden
esetben maga építi fel saját döntésének jogalapját, s érveléséhez minden ~t
felhasznál, amit a felek felkínálnak neki. Az ún. megkülönböztetési technika
(art of distinguishing) révén analogikusán (→ analógia) felhasználhat korábbi
mintát, vagy éppen ellenkezőleg, kimutathatja, hogy különbözése okán ezt
miért nem teheti. A ~ek elvileg nem avulnak, → desuetudo alá sem esnek. A
jogászi szakma mégis éppen az ún. megkülönböztetés révén könnyedén
mellőzheti bármely ~ felhasználását; és ha elvi okokból érvényességétől is meg
kívánná fosztani, úgy ezt döntésével csakis a legfelsőbb bírói fórum teheti
(everruling). → esetjog, → common law

Prerogatíva (előjog, kiváltság – lat.): középkori eredetű → jogintézmény; olyan

előjog, amelyet az uralkodó (→ monarcha) királyi méltóságánál fogva a nép
közvetlen vagy közvetett részvétele nélkül egyedül gyakorolt; az angol jogban
a Koronát egykor megillető jogok történeti maradványa, amelyet a → common
law vagy a → törvény szabályoz (royal prerogatives). Ehhez hasonló előjogok
az → államfőt az újkori monarchikus és → köztársasági → államformákban is
megilletik.

Pretium (pénzben kifejezhető érték, ár – lat.): a → római jogban egy → dolog

vagy → szolgáltatás „valóságos” értékének, ill. árának (verum rei ~) nevezték
azt a pénzbeli értéket, amely az „igazságos” értéknek (iustum ~) többé-kevésbé
megfelelt, tehát nem volt annál aránytalanul magasabb vagy alacsonyabb. Az
adásvételnél (→ emptio venditio) nem volt előírva, hogy a ~nak igazságosnak
kell lennie, és valóságosnak is csak annyiban kellett lennie, hogy az ügylet ne
minősüljön színlelt ajándékozásnak (→ simulatio). A ~ mégsem volt teljesen
szabad alku tárgya. Már a → köztársasági korban is létezett piaci árfelügyelet
[amelyet az aedilis curulisek gyakoroltak (→ magistratus)], Diocletianus pedig,
hogy az in ációt megfékezze, 301-ben tételesen (→ halálbüntetéssel is
fenyegetve, de hasztalanul) maximálta az árakat (edictum de pretiis rerum
venalium), és emellett bevezette az ún. → laesio enormis szabályát.
Adásvételkor egyébként általános szabály volt, hogy a ~nak meghatározottnak
kellett lennie (~ certam), de a felek kiköthették, hogy az árat harmadik személy
állapitsa meg. A római jog a ~ fogalmát az adásvétel körén kívül is széles
körben alkalmazta. Már a → Tizenkét táblás törvény a pertárgy értékéhez
igazította a sacramentum összegét (→ legis actio). A kár (→ damnum)
megtérítésének, valamint sok esetben a → poena kiszabásának alapjául a
megrongált dolognak stb. a → litis contestatio időpontjában érvényes piaci ára
szolgált. A beruházások esetében (→ impensae) a visszatérítési szabályok
értelmében a dolog értéknövekedését kisebbnek ítélték a ráfordítások, a
beruházási költségek értékénél. → Iustinianus az → interesse alapján számított
kártérítést a verum rei ~ kétszeresében maximálta. Az érzelmi, szubjektív alapú,
ún. előszereteti értéket (~ affectionis) a római jog nem ismerte el, de az →
aestimatio keretében mód volt az ilyen igény érvényesítésére is. Ha valaki egy
dolgot becsértékben (~ aestimatum) vett át, akkor a becsértéket a dolog vis
maior (→ casus, → erőhatalom) miatti elpusztulása esetén is köteles volt
meg zetni.

Pretium affectionis: → interesse, → kár

Prezidenciális köztársaság: a → kormányforma egyik változata, amelynek

jellemzője, hogy a → köztársasági elnök a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi
ágak megosztása) letéteményese. Egy személyben → államfő és → kormányfő.
Ő nevezi ki a → minisztereket. ~ban a → kormány az államfő „csapata”, s azt
az államfő megválasztása külön → parlamenti eljárás nélkül legitimálja.

Primogenitura (elsőszülöttség – lat.): → öröklési, utódlási elv, amely szerint az

elsőszülött ú utód örökli az atya méltóságát, társadalmi rangját, → vagyonát.
Jelentősége volt egyes keleti jogokban, míg más jogok szerint a család
legidősebb fér tagjára szállt át a méltóság (→ senioratus), vagy a család
legalkalmasabb tagjára (idonei-tas). → monarcha

Princeps (fejedelem – lat.): szó szerint első polgár (valamely közösség első
tagja). A ~ civitatis vagy ~ senatus kitüntető címeket – különösebb előjogok
nélkül – már a római → köztársaságban is adományoztak tekintélyes
polgároknak. Az egyeduralmát leplezni törekvő Augustus által bevezetett →
államformának és → kormányformának az utókor méltán adta a principátus
nevet, mert ez az → állam csak formailag nevezhető többé-kevésbé
köztársaságnak, valójában azonban egy olyan → monarchia volt, amelyben a
~nek nevezett uralkodó hatalma nem annyira → közjogi címein, mint inkább
tényleges katonai stb. hegemóniáján alapult. Ezt a tényleges hegemóniát
Augustus és utódai a köztársaság látszatának fenntartása érdekében nem
akarták közjogilag intézményesítem, ezért a ~ cím sem az ő uralkodása alatt,
sem később nem vált hivatalos, közjogi jelentőségű címmé, mint ahogy az
imperator cím közjogi szabályozására sem került sor. Ebből következik, hogy
az állam tényleges irányítását a köztársasági → magistratusoktól átvevő új
hivatalnoki kar kezdetben a ~ magánalkalmazottaiból állt, és elvileg még
évszázadokig elkülönült a → senatus ellenőrzése alatt álló államkincstár
(aerarium), a ~et közjogi méltóságként megillető vagyon (→ scus), és a ~
magánvagyona (patrimonium Caesaris). A principátusnak mint
államformának az egyik legkényesebb pontja az utódlás volt, amelyet
közjogilag a köztársasági → alkotmány formai fenntartása miatt nem lehetett
trónöröklésként szabályozni. A ~ek általában még életükben felruházták
kiszemelt utódjukat valamilyen közjogi méltósággal, és – mivel általában nem
a gyermekük volt – örökbe is fogadták őket (→ adoptio). A ~ megjelölés
később fokozatosan kiment a használatból, de a középkorban új értelemben
(fejedelem, herceg) ismét feléledt.

Principátus: → princeps

Privatizáció: állami tulajdonú (→ állami tulajdonjog) → vagyon →

magántulajdonba kerülése. A ~ az → állam ún. vállalkozói vagyonát érinti, a
kincstári ( skális) vagyont (→ államkincstár) az állam nem privatizálja, hanem
maga kezeli (→ kezelői jog). Az 1989–1990-es politikai változások után a volt
szocialista országok egy részében a ~ lényegében ingyenes: állampolgári jogon
kuponok, voucherek, népi részvények kerültek a lakosság körében kiosztásra.
Ettől a német egység megteremtése folytán eltért a német, valamint a cseh és a
magyar ~. A magyar ~ alapvetően piaci, tehát ellenérték fejében való,
„eladásos” ~. A ~ legegyszerűbb jogi formája az állami vagyontárgyak eladása;
mivel ezt zömmel a → vállalati vezetés hajtja végre, erre nézve általában állami
vagyonvédelmi előírások kerültek elfogadásra (pl. Magyarországon először az
1990. évi VII. tv.). A másik lehetőség az → állami vállalatok kiürítése és a
vagyon beapportálása új, a → gazdasági társaságokról szóló → törvény szabályai
szerint létrejövő gazdasági társaságokba (→ részvénytársaságba, → korlátolt
felelősségű társaságba; ez az ún. → apport~). A harmadik jogi forma, amely
1991 után Magyarországon általánossá vált, az ún. átalakulásos ~: az állami
vállalat egyetemes → jogutódlással való átalakulása részvénytársasággá vagy
korlátolt felelősségű társasággá. Az átalakulás jogi lehetőségét az 1989. évi XIII.
törvény vezette be német példára Magyarországon. Az át-alakulásos ~ lehet
egy- vagy kétlépcsős. Egy lépcső esetén az átalakuló vállalat társasági
részesedései az átalakulás folyamatában már magántulajdonosokhoz kerülnek,
tehát az átalakulás egyben ~ is. A magyar ~ általában kétlépcsős: először az
állami vállalat átalakul → egyszemélyes társasággá. A későbbiekben azután
az állam – ill. az ezzel megbízott szerve [pl. több országban a ~s →
minisztérium, Németországban a Treuhand, Magyarországon az Állami
Vagyonügynökség vagy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság –
fokozatosan eladja a társasági részesedéseket a magántulajdonosoknak.

Privilegium (előjog, külön jog, megkülönböztetés – lat.): a → római jogban is

használt fogalom, amely az általános, a mindenre vagy mindenkire vonatkozó
szabályoktól eltérő normákat, jogokat jelent. A ~ fűződhetett bizonyos
személyekhez (~ personae), dolgokhoz (~ rei) vagy → jogviszonyokhoz (~
causae). Szűkebb értelemben ~nak nevezik egy bizonyos meghatározott
személy vagy ügy részére külön törvény (→ lex speciális) által megadott
kedvezményes helyzetet, ami Rómában főleg speciális császári rendeletek által
történt. A középkorban általános volt a családoknak, rendeknek (város,
terület, népcsoport), egyházi személyeknek, a királyi család tagjainak stb. adott
jogi megkülönböztetés, ~, amivel kötelezettség is járt. A magyar jogi nyelvben
a ~ a nemesi kiváltság megjelölésére is szolgált.

Privilégium fori (lat.): a középkori keresztény → egyházjog (→ kánonjog)

egyik alapelve; eszerint az egyháziak személyét érintő → polgári ügyekben és
→ büntetőügyekben világi bíróság (→ bíróságok) nem illetékes. Az egyháziak
merev elkülönülését kifejező jogelv szorosan tapadt az egyházi személyek
sérthetetlenségének (privilégium canonis) megőrzéséhez.

Pro viribus felelősség: → hagyatéki hitelezők kielégítése

Próbaidő: → munkaszerződés

Próbára bocsátás: a → büntetőjogban ismert nevelő-intő jellegű intézkedés (→

intézkedések); lényege: a bíróság (→ bíróságok) a → bűncselekmény elkövetését
és az elkövető (→ elkövetők) büntetőjogi felelősségét (→ felelősségi elméletek)
megállapítja, de a büntetés céljának szem előtt tartásával úgy foglal állást, hogy
nem büntetést rendel el, hanem a → büntetés kiszabását meghatározott
próbaidőre elhalasztja. A ~ alkalmazásának két feltétele van. Az egyik az, hogy
az elkövető bűncselekménye → vétség legyen vagy a → bűntettet → Büntető
Törvénykönyv aránylag rövidebb idejű → szabadságvesztéssel büntesse, a másik,
hogy a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is feltehetően
elérhető legyen. Nem lehet szó ~ról a többszörös visszaeső (→ visszaesés)
esetében. A próbaidő tartamát években kell meghatározni. A próbára bocsátott
→ pártfogó felügyelet alá helyezhető. A ~t meg kell szüntetni, és büntetést kell
kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait
súlyosan megszegi, a próbaidő alatt elkövetett bűncselekményért elítélik vagy a
próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő alatt elítélik. Egyéb
esetekben a próbaidőt követően az elkövető büntethetősége megszűnik.

Proculianusok: Kr. u. 1–2. században élt római jogtudósok (→ római

jogtudomány), a schola Proculiana tagjai. A klasszikus jogtudósok zöme
a császárság első két századában a két jogtudósi iskola egyikéhez, a ~ vagy a →
sabinianusok iskolájához tartozott. A ~ irányzatának legjelesebb képviselői a
névadón (Proculus) kívül az iskolát megalapító Labeo, továbbá Pegasus, a két
Nerva, a két Celsus és Neratius. A két iskola nézetei közötti, a forrásokban
gyakran hivatkozott különbségek elvi alapja a szakirodalomban vitatott. →
római jog

Procurator: → ügyvéd

Prókátor: → ügyvéd

Promulgáció (lat.): eredeti értelmében kihirdetés, a középkorban a → törvény

ünnepélyes aláírása és kiadása (solemnis editio legis), az → alkotmányos →
monarchiában a törvényhez az uralkodó (→ monarcha) által történő
hozzájárulás, „szentesítés”; az → államhatalmi ágak megosztására épülő
rendszerekben a törvény elfogadását a polgárok tudomására hozó → államfői
aktus. Mai értelemben a → jogszabályok kihirdetését, vagyis szövegüknek a
hivatalos lapban való közzétételét jelenti.

Proprietas: → dominium

Prostitúció: anyagi ellentételezésért nyújtott szexuális szolgáltatás. Üzletszerű

kéjelgést folytat az, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve közösül vagy
fajtalankodik. A ~ jelenségéhez tartozik a prostituálton és a kliensen kívül a
prostitutornak, a kerítőnek, a bordélyház-tulajdonosnak stb. a tevékenysége is;
ők a prostituált kizsákmányolásával tesznek szert pro tra. A prostituált és
a kliens magatartását a → büntető törvénykönyvek, általában nem büntetik, a
prostituált tevékenységére épülő parazita, kizsákmányoló tevékenységnek (→
kerítés, → kitartottság, bordélyház-fenntartás) viszont általában a büntetését
rendelik. Az → ENSZ Közgyűlése 1949. dec. 2-án elfogadta az
Emberkereskedés és mások ~ja kihasználásának elnyomásáról szóló →
egyezményt (kihirdetve: 1955. évi 34. tvr.), e → nemzetközi szerződésben részes
→ államok kötelezik magukat mindazok megbüntetésére, akik más személy
kéjelgésének kielégítésére ~ céljából valakit – akár beleegyezésével –
megkerítenek, rábírnak vagy elcsábítanak; ugyancsak megbüntetik azokat,
akik bordélyházakat tartanak fenn, épületet e célból tudatosan bérbe adnak. A
szerződő államok intézkedéseket tesznek a ~ áldozatainak átnevelésére és a
normális életviszonyokba való beilleszkedésük elősegítésére. Különösen
ügyelnek arra, hogy a bevándorlás és kivándorlás során nők és gyermekek ne
váljanak a ~ céljait szolgáló kereskedés tárgyává. A szerződő államok
tájékoztatják az → ENSZ főtitkárát az egyezmény végrehajtásával kapcsolatos
hazai → jogszabályaikról. Az egyezményben említett cselekményeket a
szerződő felek közötti viszonylatban → kiadatási → bűncselekményként kell
nyilvántartani. → üzletszerű kéjelgés elősegítése

Protektorátus (lat.): a gyarmati függőség (→ gyarmati területek) egyik formája,

amikor egy → állam kül-, had-, ill. gyakran pénzügyeit is egy másik, ún.
protektor vagy védő állam intézi. A ~ formailag kétoldalú → nemzetközi
szerződés alapján jön létre, amelynek megkötésére azonban a „protezsált”
államot gyakran különféle eszközökkel kényszerítik. Pl. francia ~ volt
Marokkó és Tunisz; Csehszlovákia német megszállása után az ország egy részén
Hitler létrehozta a Cseh–Morva ~t.

Protokoll (gör.): azoknak a → jogi és főleg nem jogi szabályoknak az

összessége, amelyek az → államok képviselői egymás iránti viselkedését
szabályozzák. Az államon belüli ~ szabályai az állam vezető tisztségviselői
közötti érintkezés külső formáit rendező szabályok. A ~ szabályainak döntő
többsége ma jogilag nem kötelező, míg korábban – a 17–19. században –
számos ~ szabályt jogilag kötelezőnek tekintettek. Az említett szabályok közé
tartoznak a → diplomáciai ~ szabályai, az üdvözlés, a tiszteletadás formái, a
megszólítás, a nyilvános rendezvényeken történő elhelyezés stb. Az államközi
kapcsolatokban a ~ átfogja a rendezvények megszervezését, a rangelsőbbség
érvényesítését, az etikettet, az öltözködést, a viselkedést stb. Szabályai egyaránt
érvényesek az állam vezetőire, szerveire, valamint a → diplomáciai
képviseletekre és konzuli képviseletekre (→ konzuli kapcsolatok), ill. tagjaikra, a
→ nemzetközi szervezetek tisztségviselőire, külföldi államok küldöttségeire. A ~
tiszteletben tartásának mindig politikai fontossága is van, az államok s a
nemzetközi élet más szereplői közötti korrekt kapcsolatok fenntartásának
egyik feltétele. Az egyes államok → belső jogában mára a ~ jelentősége kisebb
[amennyiben a feudális elemek gyakorlatilag eltűntek, egyes monarchikus (→
monarchia) államokat kivéve], de szimbolikus szerepe miatt nem szűnt meg,
sőt a modern tömegtájékoztatás bizonyos fokig növeli is jelentőségét.

Pszichiátriai betegek jogai: a pszichiátriai betegek gyógykezelése az egyéb

betegekétől eltérő jogi kereteket igényel. A betegségbelátás hiánya, valamint a
betegség következtében esetlegesen kialakuló veszélyeztető állapot miatt a
pszichiátriai betegek esetében a gyógyítási folyamatban szükségessé válhat
kötelező intézeti gyógykezelés elrendelése, ill. az általános → betegjogok
korlátozása. A kötelező intézeti gyógykezelés elrendelése a személyes szabadság
korlátozását (→ szabadsághoz és biztonsághoz való jog) jelenti, így az szabályozás
szempontjából az → Emberi jogok európai egyezményének 5. cikkelye, illetve az
→ Európai Emberi Jogi Bíróságának ehhez kapcsolódó esetjoga is meghatározó
jelentőségű. A magyar szabályozás ezekkel összhangban előírja, hogy a kötelező
intézeti gyógykezelést bíróságnak (→ bíróságok), kell elrendelnie, annak
indokoltságát rendszeresen felül kell vizsgálnia. Pszichiátriai betegek esetében
általánosan elfogadott, hogy az egyes betegjogok, mint pl. az orvosi
dokumentáció megismerésének joga korlátozható, amennyiben az a beteg
számára hátrányos következményekkel járna, a terápiás kapcsolat
megromlásához vezetne.

Puberes (lat.): a → római jogban a serdültek elnevezése. A serdültség elérését

úknál sokáig a nemi érettség egyénenkénti vizsgálata alapján állapították meg
(14–16 éves koruk körül), a lányokat azonban régtől fogva egységesen 12.
évük betöltésétől serdültnek tekintették (→ impuberes). A → sabinianusok
kitartottak e hagyomány mellett, → Iustinianus azonban a → proculianusok
álláspontját fogadta el, miszerint a úk egységesen a 14. életévük betöltésével
válnak ~szé. A ~ teljes → cselekvőképességgel (többek között teljes ügylet-és
vétőképességgel) rendelkeztek, és ha serdületlenségük idején gyámság (→
tutela) alatt álltak, a gyámság (sokáig csak fér ak esetében) automatikusan
megszűnt, → házasságot köthettek, végrendelkezhettek stb. A pubertás
meglehetősen alacsonyan megállapított korhatára folytán gyakran előfordult,
hogy a atal, még teljesen tapasztalatlan ~t üzletfeleik becsapták. A korhatár
felemelése a hagyományokba ütközött volna, ezért más megoldást kerestek.
A Kr. e. 200 körül keletkezett lex Plaetoria azoknak a serdülteknek, akik a 25.
életévüket még nem töltötték be, büntetőkeresetet adott az őket becsapó 25
évnél idősebb személyekkel szemben, így a ~en belül létrejött a → minores és a
maiores kategóriája. A minorok védelmének továbbfejlesztése a császárkorban
odavezetett, hogy ők általában korlátozottan cselekvőképesnek minősültek. A
túl magas korhatárból adódó hátrányok orvoslása végett Constantinus császár
lehetővé tette, hogy azok a nők, akik a 18. évüket, és azok a fér ak, akik a 20.
évüket betöltötték, császári → privilégium által nagykorúvá válhassanak (venia
aetatis). A ~re egyéb életkori szabályok is vonatkoztak. Így pl. az
örökbefogadáskor (→ adoptio) bizonyos esetkörben megkívánták, hogy az
örökbefogadó legalább 60 éves legyen, Iustinianus pedig általános szabállyá
tette, hogy az örökbefogadó legalább 18 évvel idősebb legyen az
örökbefogadottnál. Augustus idején → törvény mondta ki, hogy 20 év alatti
fér nem gyakorolhat → manumissiót, és 30 év alatti rabszolga nem
szabadítható fel, a császárkorban vélelmezték (→ praesumptio), hogy közös
veszélyben elhalás esetén a serdült gyermek túlélte szüleit.

Public-Private Partnership (PPP) (köz-és magánegyüttműködés – ang.): a

fogalom az USA-ban az 1940-es években bukkant fel, Magyarországon a
2000-es évek elején jelent meg először a → közigazgatási irodalomban.
Kezdetben, az USA-ban csupán a → helyi önkormányzatok és az üzleti
közösség együttműködését jelentette. Később főleg az → állam és a
magánvállalatok együttműködését jelenti, melynek során az állam, vagy a helyi
önkormányzat a közfeladatokhoz kötődő tervezési, építési, működtetési,
nanszírozási feladatait a magánszektorra bízza. A ~et létrehozó → szerződés
általában hosszú távú, minimum 15, általában 20–30 éves. Ez idő alatt a
szükséges infrastruktúra létrehozása, és az adott közszolgáltatás nyújtásának
felelőssége az üzleti szereplőre hárul, viszont cserébe a hasznokat szedheti (→
hasznok szedésének joga).
Puchta, Georg Friedrich (1798–1846): német pandektista (→ pandektisztika),
professzor Erlangenben, Münchenben, Marburgban, Lipcsében, majd
Berlinben. → Savigny utóda, aki a bölcseleti és a → történeti jogi iskola
egyesítésére törekedett. Fő művei: Zivilistische Abhandlungen, 1823; Das
Gewohnheitsrecht, 1828-1837; System des gemeinen Zivilrechts, zum Gebrauch
bei Pandekten–Vorlesungen, 1832; Cursus der Institutionen, I–II., 1841–1842.

Pufendorf, Samuel von (1632–1694): német jog lozófus, professzor, a

heidelbergi egyetem → természetjog és → nemzetközi jog tanszékének vezetője.
1667-től a svédországi Lundban tanított, később Stockholmban és Berlinben
udvari történészként működött. → Grotius művét továbbfejlesztve,
természetjogi alapokon nyugvó átfogó → közjogi és → magánjogi, valamint
nemzetközi jogi rendszert dolgozott ki, s ezzel jelentősen hozzájárult a
természetjog rendszerbe foglalásához és népszerűsítéséhez. Fő művei:
Elementorum iurisprudentiae universalis libri duo, 1661; De statu imperii
germanici (Severinus de Monzambano álnéven), 1667: De iure Naturae et
Gentium libri octo, 1672. Ez utóbbi műnek oktatási célokra készült rövidített
változatát (De officia hominis et civilis iuxta legem naturalem duo libri) számos
nyelvre lefordították, és a temészetjog egyik legfontosabb tankönyvének
tekintették.

Pulszky Ágost (1846–1901): jogbölcsész, budapesti egyetemi tanár (1875–

1894), szabadelvű politikus, kultusz→minisztériumi → államtitkár (1894–
1895), az MTA lev. tagja (1887), a pozitivista társadalomtudomány egyik
megalapozója és kiemelkedő alakja Magyarországon. Tudományos
munkásságát előbb a → jogi etnológia szemléletmódja jellemezte; fő művében a
→ jog és az → állam feladatát a polgárok minél szélesebb körű szabad
„cselekvőség”-ében jelölte meg. Fő művei: A római jog és az újabbkori
jogfejlődés, 1869; A jog- és állambölcsészet alaptanai, 1885 (angolul: 1888); A
jog- és állambölcsészet feladatai, 1887; A nemzetiségről, 1901.
 Q
Quadripartitum: → Négyeskönyv

Quaestor: → magistratus

Quarta Falcidia: → legatum

Quarta viduae (özvegyi negyed – lat.): a túlélő házastárs – kivéve a →

manusos feleséget – a → római jogban a → praetori öröklés rendje szerint az
utolsó helyen örökölt, még elhalt házastársának oldalági rokonai is megelőzték.
→ Iustinianus igyekezett ezt a hátrányt valamelyest orvosolni. Elrendelte, hogy
a rászoruló özvegy nő (vidua inops indotata) törvényes → legatumként kapja
meg a → hagyaték negyedrészének → haszonélvezetét, lemenők hiányában
pedig ezt a részt örökölje. A quarta mint mérték gondolata a legatummal
kapcsolatos quarta Falcidiára vezethető vissza. A ~ a mai özvegyi jog (→
házastársi haszonélvezet) előzménye a római jogban. → successio

Quasi bírói szerv: az ügyek meghatározott csoportjaiban →

igazságszolgáltatást végző speciális igazgatási vagy más olyan külön szervek (pl.
különböző döntőbizottságok, paritásos bizottságok), amelyek összetétele,
szervezete vagy eljárása nem garantálja a független elbírálás → bíróságoknál
szokásos minden feltételét.

Quasi contractas(ok) (tkp. obligationes quasi ex contractu, → szerződésszerű

tényekből keletkező kötelmek – lat.): a kötelmek (→ kötelem) keletkezési
forrásaik szerinti globális felosztásakor a → római jogban sokáig csak két nagy
csoportot, → contractusokat és → delictumokat különböztettek meg. E kettős
felosztásnál contractus alatt minden, delictumnak nem minősülő tényállást
értettek. A kései császárkorban jelenik meg (egy → Gaiusnak tulajdonított
műben) a hármas felosztás, amely contractuson csak a szerződéseket érti, és az
ilyen értelemben sem contractusnak, sem delictumnak nem minősülő
tényállásokat egy harmadik, vegyes csoportba sorolja (obligationes ex variis
causarum guris). Ennek továbbfejlesztése az a keletrómai jogiskolákban
kialakított négyes felosztás, amely a iustinianusi (→ Iustinianus) Institutiókban
(→ Institutiones) már a → kötelmi jog rendszerét jelenti, és amely egyes
modern jogokban a mai napig tovább él. Eszerint a kötelmek contractusokból,
delictumokból, ~ból és quasi delictumokból keletkezhetnek. (A iustinianusi
szövegben a pontosabb „quasi ex contractu” és a „quasi ex male cio” kitételek
szerepelnek, de a középkorban máig tartó érvénnyel a fenti, rövidségük miatt
célszerű kifejezések gyökeresedtek meg.) A szemléletes négyes felosztásnak
didaktikai előnyei mellett szembetűnő hibái is vannak, nevezetesen nincs
mélyebb elméleti-dogmatikai alapja, és nem is maradéktalan, mert egyes
kötelmeket (tartási kötelezettség, állatkárokból származó kötelmek stb.) a négy
csoport egyikébe sem tudtak besorolni. A ~nak még annál is kevesebb közük
van a contractusokhoz, mint amennyi a quasi delictumoknak a
delictumokhoz. Mindazonáltal kétségtelen, hogy az idesorolt tényállások
mindegyike egybevehető egy-egy contractussal. A → jogalap nélküli gazdagodás
(→ condictiones sine causa) a kölcsönnel, a → megbízás nélküli ügyvitel (→
negotiorum gestio), a → gyámság (→ tutela) és a → gondnokság (→ cura) a
megbízással, a kötelmi hagyomány (→ legatum per damnationem) az
ajándékozással (→ ajándékozási szerződés), sőt a jogalap nélküli gazdagodás
történetileg (→perjogilag), a megbízás nélküli ügyvitel pedig dogmatikailag
(egyes → anyagi jogi szabályait tekintve) bizonyos érdemi összefüggést is mutat
a megfelelő contractussal.

Quasi delictum(ok) [tkp. obligationes quasi ex male cio (delicto), →

delictumszerű tényekből származó kötelmek – lat.]: a → római jogban a kései
császárkorban, a keletrómai jogiskolákban alakult ki a kötelmek (→ kötelem)
keletkezési forrásaik szerinti, máig is legelterjedtebb négyes felosztása (→ quasi
contractus). Ennek a felosztásnak egyik csoportja a ~. Az idetartozó tényállások
jellegzetessége az, hogy a delictumért nem az elkövető, hanem egy vele
kapcsolatban álló olyan személy felel, akivel szemben a károsult könnyebb,
egyszerűbb módon tudja igényét érvényesíteni (más delictumáért való
felelősség). A ~ abban is hasonlítanak a valóságos delictumokhoz, hogy a
károsult a deliktuális kötelmekhez hasonlóan → poenalis → actióval fordulhat
a felelőssé tett személy ellen, és követelheti tőle a poena meg zetését, a felelőssé
tett személy pedig, ha be tudja bizonyítani, hogy a delictumot valamely
hatalma alatt álló személy követte el, a deliktuális kötelmek szabályainak
megfelelően élhet a → noxae deditio lehetőségével. A felelőssé tett személyt, ha
teljesített (→ teljesítés), → regressus illeti meg az elkövetővel
szemben. A iustinianusi (→ Iustinianus) Institutiók (→ Institutiones) szerint
idesorolt tényállások már a → praetori jogban kialakultak, és ott a más
delictumáért felelőssé tett személy saját vétkességétől függetlenül felelt. A
iustinianusi jogban a már korábban megindult felelősség-szubjektivizálási
tendencia folytatásaként ebben a körben is megjelenik a → culpára (pl. culpa
in eligendo) való hivatkozás. A más delictumáért felelőssé tett személy azonban
gyakorlatilag továbbra is objektív alapon felelt, mert culpáját a káresemény
alapján lényegében megdönthetetlenül vélelmezték (→ praesumptio).

Quasi traditio: → traditio

Querela inofficiosi testamenti: → debita portio

 R
Rablás: → vagyon elleni bűncselekmény, amelynek első változatának
célcselekménye lényegében a → lopás; amely együtt jár ún.
eszközcselekménnyel, vagyis, erőszakkal, avagy élet vagy testi épség ellen
irányuló közvetlen → fenyegetés alkalmazásával, ill. valakinek öntudatlan vagy
védekezésre képtelen állapotba való helyezésével. Az eszközcselekmény nem
csak az idegen → dolog birtokosa, hanem bárki más (pl. biztonsági őr) ellen is
irányulhat. A ~ második változata alapján a tetten ért tolvaj büntetendő, ha
erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen → fenyegetést alkalmaz. A
~ szándékos (→ szándékosság) és célzatos bűncselekmény, első változata esetén
az eszközcselekményeket a lopás megvalósítása végett kell tanúsítani, míg a
második változat esetén pedig a célzat a dolog megtartása. Minősítési rendszere
alapvetően az idegen dolog értékéhez igazodik, de ezzel kombinálódva szerepet
játszanak egyéb → minősítő körülmények is, amelyek közül kiemelést igényel a
felfegyverkezve, a → bűnszövetségben, csoportosan (→ csoportos elkövetés), ill. a
→ hivatalos személy (külföldi hivatalos személy) ellen hivatalos eljárása alatt,
továbbá a közfeladatot ellátó személy ellen feladatának teljesítése során való
elkövetés.

Rabszolgaság tilalma: rabszolgák tartása, ill. a rabszolga-kereskedés a nagy

földrajzi felfedezések nyomán évszázadokon át megengedett tevékenység volt,
elnyomása tárgyában nemzetközi összefogással csak a 19. században történtek
lépések. 1841. dec. 20-án az európai nagyhatalmak Londonban → egyezményt
írtak alá, amelyben rabszolga-kereskedés gyanúja esetén megengedték egymás
kereskedelmi hajóinak átkutatását. A későbbiekben a rabszolga-kereskedelem
leküzdése érdekében egyes térségekre vonatkozóan további → nemzetközi
szerződések jöttek létre, így 1885. febr. 26-án a berlini kongresszuson
elfogadott Kongó-akta (becikkelyezve: 1886. évi XIV. tc.), az 1890. júl. 2-i
brüsszeli egyezmény, kiegészítve egy 1910-ben kelt → nyilatkozattal
(becikkelyezve: 1892. évi IX. tc. és az 1911. évi XXIV. tc.), amelyek
kimondták a → nemzetközi jog alapján a ~t. A → Nemzetek Szövetségének
égisze alatt 1926. szept. 25-én Genfben a rabszolgaság és a rabszolga-
kereskedés elnyomása érdekében újabb egyezmény aláírására került sor
(becikkelyezve: 1933. III. tc.). Ez az okmány meghatározza a rabszolgaság
fogalmát, kimondva, hogy az „az egyénnek az az állapota vagy helyzete,
amelyben felette a → tulajdonjognak, ismérveit vagy egyes ismérveit
gyakorolják”, s a rabszolgasághoz hasonló helyzetnek nevezi a
kényszermunkát. A II. világháború után az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) is foglalkozott a ~val és a kényszermunka tilalmával, s 1953. dec. 7-
én New York-ban az 1926-os egyezményt módosító → jegyzőkönyvet fogadtak
el, majd pedig 1956. szept. 7-én Genfben a rabszolgaság, a rabszolga-
kereskedelem, valamint a rabszolgasághoz hasonló intézmények és gyakorlatok
eltörlése tárgyában kiegészítő egyezmény aláírására került sor (az 1956. évi
módosító jegyzőkönyv és az 1956. évi kiegészítő egyezmény kihirdetve: 1958.
évi 18. tvr.). E szerződésben az → államok kötelezték magukat minden olyan
fennálló intézmény és gyakorlat (pl. adósi szolgaság, jobbágyság, nők és
gyermekek feletti törvénytelen rendelkezés) megszüntetésére, amelyek
lényegüket tekintve a rabszolgasághoz hasonló helyzetet idéznek elő. A ~ról
rendelkezik a → Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, az →
Emberi jogok európai egyezménye, az → Amerikai egyezmény az emberi jogokról,
az → Afrikai karta az ember és népek jogairól.

Radbruch, Gustav (1878–1949): német jogász. 1914-től Königsbergben,

majd 1919-től Kielben a → büntetőjog és a→ jog lozó a professzora. 1921–
1923 között a weimari → köztársaság igazságügy→minisztere. 1926-tól
Heidelbergben tanít, ahonnan 1933-ban politikai okokból eltávolítják; ezt
követően visszavonultan él, s csak a háború után vesz részt a heidelbergi
egyetem újraindításában. Az újkantiánus lozó ai alapokra támaszkodó →
relativista jog lozó a megalkotója, aki a második világháború után – pozitivista
kiindulópontjától eltávolodva – a → természetjog elfogadása irányában tett
döntő fordulatot. Fő művei: Einführung in die Rechtswissenschaft, 1928;
Rechtsphilosophie, 1932; Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht, 1946;
e Spirit of English Law, 1947.

Radioaktív anyaggal való visszaélés: közrend (közbiztonság) elleni (→

közrend elleni bűncselekmények) → bűntett, amelynek elkövetési tárgya (→ jogi
tárgy) az emberi egészségre, ill. a környezetre veszélyes radioaktív anyag. Az
büntetendő, aki ilyen anyagot jogosulatlanul előállít, megszerez, tart, kezel,
forgalomba hoz, feldolgoz, vagy más módon felhasznál, tartására nem jogosult
személynek átad, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén
átvisz. Büntetendő a radioaktív anyag külön → jogszabályban előírt
kötelezettség megszegésével való előállítása, tárolása, szállítása vagy elhelyezése
is. Büntetendő a szándékos (→ szándékosság) mellett a gondatlan (→
gondatlanság) elkövetés is, valamint a szándékos bűncselekményre irányuló →
előkészület. A ~ súlyosabb minősülésének alapja a → bűnszövetségben elkövetés.

Ráépítés: → ingatlanok → tulajdonjogának egyik → származékos

tulajdonszerzési módja, ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, idegen
földre épít. Az → épület tulajdonjogai ~ esetében is fő szabály szerint a
földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban gazdagodását a ráépítőnek
meg zetni (→ jogalap nélküli gazdagodás). Kérheti azonban azt is, hogy a →
bíróság a ráépítőt kötelezze a földnek, ill. – ha a föld megosztható – a föld
megfelelő részének a megvásárlására. Ha az épület értéke a föld (földrészlet)
értékét lényegesen meghaladja, a ráépítő megszerzi a föld (földrészlet)
tulajdonjogát, és köteles a forgalmi értéket a földtulajdonosnak meg zetni.
A bíróság ilyenkor is megállapíthatja, hogy a ráépítő csak az épület
tulajdonjogát szerezte meg, a földön pedig → földhasználati jog illeti meg,
amelyért szintén köteles ellenértéket zetni. Ha a ráépítő nem szerzi meg az
egész föld tulajdonjogát, a ~sel okozott értékcsökkenésért is köteles a
földtulajdonosnak → kártalanítást zetni. A ~ különös esetei azok, amikor
valaki a más tulajdonában levő épületet bővíti, ahhoz hozzáépít vagy azt
átépíti, vagy ha az idegen földön már épület áll; ilyenkor a ~sel – a felek eltérő
megállapodásának hiányában – → közös tulajdon keletkezik. A ráépítő
tulajdoni hányadát az egész ingatlan értékéből a ráépített részre eső érték
aránya alapján kell megállapítani. A ~sel nem lehet tulajdont szerezni, ha a
ráépítő rosszhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség) volt, vagy ha a
földtulajdonos a ~ ellen olyan időben tiltakozott, amikor a ráépítőnek az
eredeti állapot helyreállítása (→ in integrum restitutio) még nem okozott volna
aránytalan károsodást (ilyenkor mindig a földtulajdonos választási joga
irányadó). A ~ mögöttes jogát egyebekben a → túlépítés szabályai alkotják.

Rágalmazás: a becsület, mint a →személyiségi jogok lényeges eleme, elleni

támadások veszélyesebb változata, amely a → sértett jó hírét, a társadalomban
róla kialakult értékítéletet rombolja. A → bűncselekmény sértettje lehet →
természetes személy és → jogi személy, vagy társadalmi feladatokat ellátó
személyek összessége. A ~t az követi el (→ elkövetők), aki valakiről más előtt a
becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre
közvetlenül utaló kifejezést használ. A ~ csak szándékosan (→ szándékosság)
valósítható meg,, miatta → büntetőeljárás csak a sértett → magánindítványa
alapján indítható és folytatható le. A valóság bizonyítása kizárja a
büntethetőséget (→ büntethetőséget kizáró okok). Súlyosabb a ~ büntetése, ha a
cselekményt aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős
érdeksérelmet okozva követik el. A tény, tényállítás stb. valótlansága nem
fogalmi eleme a ~nak, a bűncselekmény megvalósul, ha az állított, híresztelt
tény a sértett becsületének csorbítására alkalmas.

Raktározási szerződés: olyan vegyes jellegű → letéti → szerződés (→ vegyes

szerződés), amely → bérleti, → vállalkozási és/vagy → megbízási szerződési
elemeket is tartalmazhat. A letevő meghatározott dolgot (→ dolog) a raktározó
őrizetébe ad tárolás céljából. Az őrzés mellett a raktározó az áru kezelésére,
gondozására is kötelezettséget vállalhat (→ szolgáltatás). A ~ nevesített esete a
→ közraktári szerződés, amikor a letett áruról → értékpapírt, ún. közraktári
jegyet állítanak ki. → kereskedelmi ügylet

Rapacki-terv: → atomfegyvermentes övezet

Rapallói szerződés: → trianoni békeszerződés

Rapina (→ rablás – lat.): a → római jog a ~t, más dolgának haszonszerzés

céljából, erőszakkal való elvételét, sokáig nem szabályozta önálló →
delictumként, hanem a lopás (→ furtum) szabályai szerint bírálta el. Lucullus
→ praetor Kr. e. 76-ban kibocsátott → edictumában négyszeresre menő
büntetőkeresetet vezetett be a polgárháborúk miatt elszaporodott, fegyverrel és
csoportosan → vagyon elleni → bűncselekményeket elkövetők ellen. Ebből
a keresetből (→ actio) fejlődött ki → szokásjogi (consuetudo) úton a klasszikus
actio vi bonorum raptorum, amelyet az egyénileg és fegyver nélkül, de
erőszakkal fellépő rabló ellen is meg lehetett indítani. A ~ megvalósulásához
nem volt szükség közvetlen zikai erőszak alkalmazására, elegendő volt, ha a
rabló a sértettet passzivitásra kényszerítette, és ezt kihasználva a dolgot elvette.
A ~ tárgya a lopáshoz hasonlóan csak → ingó dolog lehetett.
Rarotonga-egyezmény: → atomfegyvermentes övezet

Rati kációs okmány, záradék: → rati kálás

Rati kálás (vagy rati káció, megerősítés – lat.): a → nemzetközi jogban ismert
fogalom; az → állam nemzetközi képviseletére jogosult állami szervnek (→
államfőnek, → kormánynak stb.) a többi szerződő félhez, vagy a →
letéteményeshez intézett egyoldalú jognyilatkozata, amellyel az aláírt →
nemzetközi szerződési az államra nézve nemzetközi jogilag véglegesen
kötelezőnek ismeri el; ez a nyilatkozat nem vonható vissza. A ~ minden olyan
nemzetközi szerződés hatálybalépésének feltétele, amely az aláírással nem lép
hatályba (→ nemzetközi szerződések megkötése). A nemzetközi szerződések
közül egyesek – a kétoldalúak szükségképpen – minden egyes szerződő fél ~át
megkívánják ahhoz, hogy hatályba lépjenek; a → multilaterális szerződések az
esetek többségében meghatározott számú szerződő fél ~a után lépnek hatályba.
A nemzetközi jog nem tartalmaz egyértelmű általános szabályt arra, hogy mely
szerződések esetében kötelező a ~; ezt rendszerint maga a szerződés határozza
meg. A ~ értelme az, hogy a nemzetközi szerződés tárgyalására jogosult állami
szerv – rendszerint a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása), az
állam → alkotmányos berendezkedésétől függően az elnök, kormány, →
miniszter stb. – az alkotmányos államokban gyakran nem jogosult önállóan
nemzetközi szerződés megkötéséről dönteni, ehhez az alkotmány szerint a
törvényhozó szerv vagy szervek (vagy ezek valamelyikének) előzetes
jóváhagyását kell beszereznie. A törvényhozó szervek ilyen – → törvényben
vagy határozatban – adott hozzájárulását szokás gyakran ~nak nevezni; ez
azonban pontosabban csak az állam nevében szerződéskötésre jogosult szerv
(államfő, kormány) alkotmányos felhatalmazása a nemzetközi szerződés
megkötésére.

Rau, Frédéric-Charles (1803–1877): francia → ügyvéd és jogtudós, a

strasbourgi egyetemen a → polgári jog professzora. Fő művei: Cours de Droit
civil français, 1869–1875 (→ Aubry-val közösen), amely a francia polgári jog
fő forrása.

Ráutaló magatartás: a joghatás kiváltására alkalmas akaratnyilvánítás sajátos

formája. ~ esetén a →jogügylet tétele nem kifejezett (szóbeli, írásbeli stb.)
nyilatkozat formájában történik, hanem az akaratot egy más cselekmény
(rendszerint: tevés) juttatja kifejezésre. A ~ megvalósulásának fontos feltétele,
hogy az illető cselekményből a jogi hatás célzata nyilvánvalóan kiderüljön. A ~
tehát ún. hallgatólagos → jognyilatkozat. ~ útján fogadja el pl. az → örökös az
örökséget (→ örökség megnyílása), ha a → hagyaték → birtokába helyezi magát.
A ~ különösen gyakori a → szerződések, világában, elsősorban a
szerződéskötésnél. A szerződéses → ajánlat tétele és az ajánlat elfogadása
egyaránt megtörténhet ~ formájában.

Reálkontraktus: a → római jogban dolog (→ res) átadásával létrejövő

szerződések (→ contractus) típusa. Az idetartozó szerződések, a kölcsön (→
mutuum), a haszonkölcsön (→ commodatum), a letét (→ depositum) és a
kézizálog-szerződés (→ pignus) ténylegesen igen korán kialakultak, de ~ként
való szabályozásukra csak fokozatosan került sor. Csak egy → Gaiusnak
tulajdonított, de ma általában posztklasszikus átdolgozásnak tekintett műben
(Res cottidiane sive Aurea) jelenik meg a ~ máig tovább élő fogalma. A ~
kialakulása nagy vívmányt jelentett ahhoz képest, hogy a római jog sokáig csak
a → ius civile alakszerűségeinek betartásával kötött megállapodásokat ismerte
el jogilag kötelezőnek, kikényszeríthetőnek, míg a ~ esetében már a
megállapodás alapján történő dologátadással, tehát minden további formaság
nélkül jogilag érvényesen létrejött a szerződés. A ~ esetében is szükséges a felek
→ konszenzusa, annak hiányában a szerződés semmis, a dologátadás tehát nem
önmagában, hanem a → causájául szolgáló megállapodással együtt hozza létre
a kötelmet. A ~ok nem tekinthetők dogmatikailag primitívebb
konstrukcióknak a → konszenzuálkontraktusoknál. Jóllehet az utóbbiak már a
puszta megállapodással érvényesen létrejönnek, és a római jog ~ai számos
modern jogban, így a magyar → polgári jogban is
konszenzuálkontraktusokként szabályozottak, a ~-konstrukció jobban
megfelel e szerződések sajátos tényállásának. Míg ugyanis a közönséges
szerződésekben a felek megállapodása alapján a hitelező követelheti az adóstól
a → szolgáltatás → teljesítését, a ~ érdemleges kezdőmozzanata a hitelezőnek az
adós által ki nem kényszeríthető szolgáltatása, ami bizonyos értelemben
paradox. A modern polgári jogi szakirodalomban ismeretes olyan nézet, amely
emiatt kétségbe vonja a (modern) ~ szerződés jellegét. A római jog továbbélése
során terjedt el az a felfogás, amely a ~-kategóriának tág értelmet adva ebbe a
körbe sorolja az → innominát kontraktusokat is, és a tulajdonképpeni ~okat az
utóbbiakkal szemben „nominát” (nevesített) ~nak tekinti. Az innominát
kontraktusok kategóriája azonban meglehetősen kései keletű, legfeljebb is csak
római jogi gyökerű fogalom, és a római jogtudósok sohasem vették az
idetartozó szerződéstípusokat a ~ körébe.

Reálunió: két vagy több → állam kapcsolata, amelyben az uralkodó (→

monarcha) személyének közössége mellett az unió minden tagja egymástól
jogilag elkülönült és független szervezettel rendelkezik. Bizonyos ügyek
intézése azonban – a felek megegyező akaratnyilvánítása alapján – közösen
történik.

Rebus sic stantibus klauzula (ameddig a dolgok így állnak fenn – lat.): 1. A
→ polgári jogban a → pandektisztika nyomán elterjedt az a sajátos szabály,
amely a megkötött → szerződés felbontását azon az alapon engedi meg, hogy a
szerződéskötés és a → teljesítés között bizonyos körülmények lényegesen
megváltoztak. Lényegében az egyik szerződő félnek ad lehetőséget a →
kötelemből fakadó kötelezettségek teljesítése nélkül a kötelemből való
„menekülésre”. Az egyes szerződések vonatkozásában – külön → jogszabályi
rendelkezés szerint – a ~ hatalmasságot biztosít a szerződéstől való elállásra (→
ellátási jog). A magyar polgári jog ezt a lehetőséget az → ingyenes szerződéseknél
(→ ajándékozási szerződés, → haszonkölcsön), valamint bizalmi viszonyon
alapuló szerződéseknél (→ tartási szerződés, → kölcsönszerződés, egyes →
megbízási szerződések) biztosítja. 2. A → nemzetközi jogban a ~ szabálya
lehetővé teszi a → nemzetközi szerződés megszüntetését a körülmények
változása folytán. Lényege abban foglalható össze, hogy ha a szerződéskötéskor
fennállt körülményekben utóbb olyan alapvető változás következik be, amely
a szerződés alapján valamely szerződő félre háruló kötelezettségek súlyát
lényegesen megnöveli, az ilyen módon hátrányosan érintett fél jogosult a
szerződés megszüntetését követelni. A körülményekben bekövetkezett jelentős
mértékű változások már évszázadok óta alapul szolgáltak az → államoknak
arra, hogy egyes nemzetközi szerződéseiket megszüntessék. Ha szerződő
partnereik sok esetben tiltakoztak is ez ellen, nem magát az elvet kifogásolták,
hanem azt vitatták, hogy a bekövetkezett változások jellege vagy mérve
indokolta-e a ~ alkalmazását (→ Bős–Nagymaros-ügy). A nemzetközi
szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi → egyezmény (→ nemzetközi
szerződések megkötése) az addigi államközi gyakorlat alapján kodi kálta (→
nemzetközi jog kodi kálása) a szerződés megszűnésének ezt az esetét, megjelölve
azokat a korlátokat, amelyek között a ~ a mai nemzetközi jogban
érvényesülhet. A bécsi egyezmény ~t a nemzetközi jog → tételes jogi
szabályaként konstruálta meg, szakítva azzal a régi → kcióval, amely a ~ban a
felek által a szerződéskötés alkalmával minden esetben szem előtt tartott
hallgatólagos feltételt, mintegy a szerződés rendelkezései között szereplő
„láthatatlan” klauzulát feltételezett. Erre a kcióra utal a „klauzula” megjelölés
is. Csak olyan körülmények változása szolgálhat a szerződés megszüntetésének
alapjául, amelyek a szerződések lényeges elemei, s a körülmények változásának
pedig olyan mérvűnek kell lennie, hogy az döntően befolyásolja a szerződő
felekre vagy a felek valamelyikére a szerződésből háruló terhek súlyát. A ~ra
való hivatkozás nem szolgálhat alapul a határmegállapító (→ államhatár)
szerződések megszüntetésére; továbbá az a fél, amely előidézte a körülmények
megváltozását, a nemzetközi szerződés megszüntetése céljából nem hivatkozhat
a ~ra.

Réczei László (1906–1997): jogász, diplomata, a → nemzetközi magánjog és a

→ polgári jog művelője. 1953-ig a gyakorlatban dolgozik, majd a budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetem professzora (1953–1957 és 1964–1970).
1957–1960-ban az igazságügyi → miniszter első helyettese, az 1960-as, ill.
1970-es években Indiában és Belgiumban → nagykövet, az → Állandó
Választottbíróság tagja. Fő műve: Nemzetközi magánjog (egyetemi tankönyv,
több kiadásban, németül is), 1960.

Recepció (lat.): valamely idegen → jogrendszer, törvénykönyv (→ kódex) vagy

esetleg egy-egy → jogintézmény befogadása, tehát egy adott → államban
hatályos →jogként való elismerése. A recipiáló állam az idegen eredetű →
jogszabályokat mindig külső kényszer nélkül, az átvett jogszabályok
célszerűsége miatt teszi saját jogának integráns részévé. A ~ történhet egyetlen
törvényhozási aktussal (→ jogalkotás), de → szokásjogi úton, folyamatos
„beszivárgás” révén is. A fentiekből következően nem beszélhetünk ~ról pl. a
→ Code civilnek a Napóleon által meghódított országokban való életbe
léptetése esetében. ~ alatt leggyakrabban, ill. szűkebb értelemben a tovább élő
→ római jog, az ún. → ius commune 13–16. századi ~ját értik azokban az
országokban, ahol az korábban nem volt hatályban. A római jog a
Nyugatrómai Birodalom területén 476 után kialakuló államok egy részében
(elsősorban a mai Olasz-, Francia- és Spanyolország területén) bizonyos
csökevényes formában tovább élt. A 11. században az észak-itáliai
kereskedővárosokban jelentkező gazdasági fellendülés szükségessé tette a római
jog szélesebb körű alkalmazását. Ez adott gyakorlati jelentőséget a római jog
újból megindult tudományos művelésének, a bolognai glosszátoriskola (11–
13. század, → glosszátorok), majd a → kommentátorok (14. század)
tevékenységének, amelynek eredményeként a iustinianusi (→ Iustinianus)
törvénykönyvek (→ Corpus Iuris Civilis) anyaga a gyakorlatban a korabeli
partikuláris (feudális és városi) jogok helyett alkalmazható és alkalmazott közös
joggá (ius commune) vált. A ius commune ~jának legfontosabb színtere a
Német-római Császárság volt. A több évszázadon át tartó beszivárgást
követően 1495-ben a birodalmi kamarai bírósági (→bíróságok) rendtartás
(Reichskammergerichtsordnung) a római jogot, ill. a ius communét
(a iustinianusi törvénykönyveket a hozzájuk kapcsolódó glosszákkal, a
iustinianusi Novellae latin fordítását, az Authenticae Fridericianae-t és a Libri
feudorumot) Németország – formailag csak hézagpótló (szubszidiárius), de a
gyakorlatban elsődlegesen alkalmazott – közös jogává tette. Ez az
évszázadokon át „mai római jogként” érvényesülő „Gemeines Recht” csak a →
Német Birodalom polgári törvénykönyvének életbelépésekor (1900) vesztette el
teljesen hatályát. Magyarországon a római jogot nem recipiálták, de a
középkori beszivárgás lehetőségét nem lehet kizárni.

Receptum(ok) (lat.): a → római jogban a → praetor által → peresíthetővé tett

→ pactumok közé tartozó, a recipio (elvállal) ige használatával létrejövő
egyoldalú kötelezettségvállalások. Három, egymással tartalmi összefüggésben
nem álló tényállás tartozik ide. ~ argentarii esetén a bankár (argentarius)
általában ügyfele megbízásából, de esetleg anélkül is elvállalja, hogy ügyfele
helyett egy pénzösszeget ki zet [vagy egyéb meghatározott → szolgáltatást
teljesít (→ teljesítés)] harmadik személy részére. Ez a ~ címzetlen
→jognyilatkozat, amely egyoldalú absztrakt kötelmet (→ kötelem) hozott létre,
ennek alapján a kedvezményezett a bankár ellen → actio recepticiát
indíthatott a teljesítésre. Ez ellen a kereset ellen a bankár az alapjogviszonyból
származó kifogást nem emelhetett. Ezt → Iustinianus tűrhetelennek ítélte, és a
~ argentariit egy rendeletével megszüntette. Szerepét ezután a → constitutum
debiti alieni vette át. A ~ argentarii a római világban a → váltó, a →
bankgarancia stb. funkcióját töltötte be, ezért eltörlése célszerűtlen lépés volt. ~
nautarum, cauponum, stabulariorum esetén a hajós, ill. a fogadós az utazó
hajóra, ill. fogadóba bevitt dolgainak épségben maradásáért vállalt a szerződés
(→ locatio conductio) szerintinél szigorúbb felelősséget. A fokozott felelősség
eredetileg a vis maiorra (→ causa, → erőhatalom) is kiterjedt, később azonban
a → szokásjog, ill. a → jogtudomány hozzávetőlegesen a → custodia szintjére
csökkentette. A szokásjog egy idő után a ~felelősséget a dolgok puszta
bevitelével is elvállaltnak tekintette, de mód volt a felelősség kizárására. A ~
nagy hatással volt a modern fuvarozási (→ fuvarozási szerződés) és szállodai
felelősség szabályainak kialakulására (→ letét különös nemei) . ~ arbitrii esetén a
→ compromissumot kötő felek által felkért választott bíró (→ arbitrer ex
compromisso) elvállalta, hogy a jogvitában eljár, és → ítéletet hirdet. Ha az
eljárást vagy az ítélet meghozatalát utóbb megtagadta, a praetor kötelezettsége
teljesítésére bírságolással vagy más kényszerítő eszközzel szorította rá. Ez a ~
valójában nem → magánjogi intézmény, hanem funkcióját tekintve
a perjoghoz, → szankcióját illetően a „→ szabálysértési” joghoz tartozik.

Rechtsstaat (ném.): →jogállam

Récsy Emil (1822–1864): jogtudós, az MTA lev. tagja (1858), újságíró,

műfordító; 1850-től a pesti egyetemen az → államjog és → közigazgatási jog
tanára, az első hazai közigazgatási jogi tanszék vezetője, s az első modern
magyar → alkotmányjogi, ill. közigazgatási jogi tankönyv szerzője. 1850-től –
kisebb megszakításokkal – 1853-ig a „Pesti Napló” szerkesztője is volt. Fő
művei: Az ausztriai birodalom alkotmányjoga, I–II., 1851; Úrbéri kárpótlás,
1853; Közigazgatási törvénytudomány kézikönyve, I–IV., 1854–1855; A
jogtudományról, mint jogtételek forrásáról, 1859; Magyarország közjoga, amint
1848-ig s 1848-ban fennállott, 1861; A római jog rendszere, 1862.

Refakcia: a nemzetközi szállítmányozási (→ szállítmányozási szerződés)

gyakorlatban intézményesedett szokás, amelynek értelmében a szállítmányozó
az egyes fuvarozóktól egy meghatározott emelkedő kulcs szerint bizonyos
kedvezményeket (utólagos fuvardíjkedvezmény, utólagos fuvardíj-visszatérítés),
esetlegesen jutalék formájában ösztönző juttatást kap.

Referendum (lat.): → népszavazás, a → közvetlen demokrácia gyakorlásának

leginkább elterjedt, több → állam → alkotmányában rögzített formája, a
választópolgárok állásfoglalása (véleménynyilvánítása vagy döntése) valamely
→ alkotmányozási vagy → törvényhozási kérdésben (→ jogalkotás), de gyakran
más nagy fontosságú, a közvéleményt különösen foglalkoztató vagy megosztó
kérdésben (pl. → halálbüntetés, → eutanázia) is. (→ plebiscitum) Eredete a →
Rousseau eszméit tükröző 1793. évi girondista és jakobinus alkotmányokra
nyúlik vissza, majd Svájcban (Volksabstimmung) és az USA egyes
tagállamaiban (→ föderáció) lett az alkotmánymódosítások és az új törvények
nép által történő jóváhagyásának kötelezően alkalmazott eszköze. Az újabb
fejlődés az egyes országokban a ~ különböző fajtáinak elfogadásához vezetett;
napjainkban főként kötelező, ill. fakultatív, ügydöntő, ill. konzultatív,
konstitutív, ill. abrogatív ~ok között szoktak különbséget tenni.

Reformatio in melius: a → fellebbezéssel kapcsolatos elv, amely azt jelenti,

hogy a fellebbezés elbírálása során a bíróság (→ bíróságok), a → hatóság
túlmehet a fellebbezési kérelemben foglaltakon, és a kérelmező számára
kedvezőbb döntést hozhat.

Reformatio in peius: a → fellebbezéssel kapcsolatos elv, amely azt jelenti, hogy

a fellebbezés elbírálása során a bíróság (→ bíróságok), a → hatóság túlmehet a
fellebbezési kérelemben foglaltakon, és a kérelmező számára kedvezőtlenebb
határozatot hozhat. A → büntetőeljárási jog általában tiltja a ~t (→ súlyosítási
tilalom).

Reformatórius határozatok: –→ jogorvoslati határozatok, amelyek az első

fokon meghozott bírósági (→ bíróságok) határozat (→ ítélet, → végzés)
hibáinak közvetlen orvoslására szolgálnak; az elsőfokú elbírálás egészben vagy
részben váló módosításával az ügy új, érdemi elbírálását jelenti. 1. →
Büntetőügyek vonatkozásában a → büntetőeljárási törvény szabályozza, hogy a
jogorvoslatnak ez a közvetlen módja milyen esetekben indokolt; a büntető →
anyagi jogi szabályok megsértésének orvoslása rendszerint ~kal történik. Így
megváltoztatható és új törvényes döntéssel pótolható az elsőfokú törvénysértő
határozat a → bűnösség, a → minősítés, a → szankció kérdésében: elítélés
helyett felmentés vagy megfordítva; a helyes minősítés alkalmazása; a büntetés
enyhítése vagy súlyosbítása. 2. → Polgári ügyekben a ~ azt jelentik, hogy a
másodfokú bíróság nincs kötve az elsőfokú bíróság által megállapított
tényálláshoz, tehát újabb → bizonyítást folytathat le, és mind tény-, mind
jogkérdésben megváltoztathatja az alsóbb bíróság határozatát. 3.
→Közigazgatási eljárásokban másodfokú határozatokkal mind megváltoztatni,
mind megsemmisíteni lehet az első fokú határozatokat, a → bírói →
felülvizsgálat esetén általában csak kivételesen lehet megváltoztatni a →
közigazgatás által hozott határozatokat, megsemmisíteni azonban lehet. →
kasszatórius határozatok

Reformszerződés: → Lisszaboni Szerződés

Régens (aki uralkodik – lat.): olyan → állami szerv, amely monarchikus (→

monarchia) államokban, ha az uralkodó kiskorúsága miatt vagy más okból (pl.
betegség) alkalmatlan feladatai ellátására, az uralkodót helyettesíti. A ~ lehet
egyszemélyes szerv, de lehet több személyből álló testületi szerv. A ~
cselekményei mindig az uralkodó cselekedeteinek tekintendők, így azok
érvényessége utólag nem vonható kétségbe. A régi magyar jogban (az 1485. évi
II. tc. szerint) a → nádor volt „az ország örökösének gyámja vagy gondnoka”.

Régime national: → belföldi jogegyenlőség

Régió: valamely → államnak egy vagy több speciális kritérium (pl. földrajzi,
gazdasági, nemzetiségi) alapján meghatározott területrésze, amely rendszerint
több, a → helyi önkormányzatok fölött elhelyezkedői szintű → közigazgatási
egységet foglal magában. A ~ fogalma azokban az államokban leginkább
tisztázott, amelyekben a ~kat az → alkotmány intézményesíti az ország
regionális tagolásának szabályozásával. Az ilyen rendezés alapelve, hogy az
ország minden → községének valamely ~hoz kell tartoznia, továbbá, hogy a ~
az államon belül a legmagasabb fokozatú → önkormányzat, amelynek a →
törvényeken belül önálló jogalkotó (→ jogalkotás) → hatásköre is van.
Bonyolultabb a kép ott, ahol a ~ nem általános önkormányzati közigazgatási
egység, hanem valamely területrész csak meghatározott szempontból van ~nak
minősítve. A legelterjedtebbnek az ún. tervezési ~k nevezhetők, amelyeknek
nincs különálló igazgatási szervezetük, hanem csak a területfejlesztési tervezés
koordinálására alakítanak részben ügydöntő, részben konzultatív testületet.
Gyakori, hogy ~nak minősíti a törvény az országnak azt a területrészét,
amelyre – az általános területi beosztástól függetlenül – valamely ágazati
szakigazgatási szervezet kompetenciája kiterjed. Ezek az ún. szakigazgatási ~k
(pl. → vízügyi igazgatás). Magyarországon a ~építés, változó intenzitással, a
20. sz. század eleje óta napirenden van. 1996-ban az → Országgyűlés hét
tervezési-statisztikai ~t hozott létre, amelyek magukba foglalják a → fővárost és
a → megyéket. Regionális szervek a → dekoncentrált szervekként létrehozott
államigazgatási, közigazgatási regionális hivatalok is.

Regionális politika: az → Európai Unió egyik legfontosabb közös politikája,

amely a → régiók közötti különbségek mérséklését célozza meg. A → Római
Szerződésben már megfogalmazódik, hogy az integráció nem képzelhető el a
regionális különbségek kiküszöbölése nélkül, hiszen a területi egységek közötti
jelentős fejlődésbeli eltérések akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és
munkaerő szabad áramlását (→ négy alapszabadság). Az 1972-es párizsi
csúcsértekezleten született döntések mentén határozták el, hogy közösségi
eszközök igénybevételével kell elősegíteni a strukturális és területi
aránytalanságok mérséklését, ill. megkezdődött az akkor belépett tagországok
területi politikájának egyeztetése, amely egybeesett az Európai Közösségek
hasonló törekvéseivel. 1975-ben létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési
Alapot a strukturális beruházások nanszírozására. Az → Egységes Európai
Okmány új közösségi politikaként nevesítette a regionális politikát, és
kiegészítette a Római Szerződést a gazdasági és szociális összefogás fejezettel. A
regionális politikát 1988-ban reformálták meg. A regionális politika főbb
alapelvei: → szubszidiaritás és → decentralizáció, partnerség, programozás,
koncentráció.

Regionális szervezetek: → nemzetközi szervezetek

Regionális vagy nyelvi kisebbségek európai kartája: → kisebbségek

nemzetközi védelme

Regressus (visszkereseti jog – lat.): a → római jogban kialakult →

jogintézmény, amely a modern → polgári jogban is ismert. Lényege, ha valaki
más helyett volt kénytelen egy vele szemben fellépő harmadik részére
teljesíteni (→ teljesítés), akkor a teljesítő felet az ellen, aki helyett teljesített, a
kettejük közötti → jogviszonytól függően ~ illette meg. A ~ kifejezést
elsősorban a vevő eladó elleni ~ára alkalmazták, amelynek a tulajdonos vagy
más jogosult általi elperlés (→ evictio) esetén volt helye (→ emptio venditio).
További (a római jogtudósok által nem mindig ~ként említett) esetei: a
teljesítő kezes (→ kezesség) a főadós ellen, a záloghitelező a zálogtárgy elperlése
esetén a zálogadós ellen, a → quasi delictumok körében a felelőssé tett és a →
poenát ki zető személy az elkövető ellen fordulhat. A → condominium, a →
societas és az ügyleti egyetemlegesség (→ egyetemleges felelősség) alapján is helye
van ~nak, de a → törvényi egyetemlegesség alapján nem feltétlenül. Ha valaki
úgy teljesít más helyett, hogy nem lenne rá köteles, ill. kötelezhető, akkor ~ról
nem lehet szó, hiszen ilyenkor nincs is olyan főkereset, amely „regrediálhatna”.
Ebben az esetben legfeljebb a → negotiorum gestio alapján lehet fellépni. A ~
nem tévesztendő össze a → viszontkeresettel, valamint az utóbbival nem
egészen azonos contraria → actióval sem, ezekhez semmi köze nincs.

Rehabilitáció: a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli → mentesítés

biztosítására létrehívott → jogintézmény. ~ továbbá tágabb értelemben valaki
becsületének, jó hírnevének helyreállítása, elégtétel szolgáltatása, ill. korábbi
jogokba való visszahelyezése is.

Rehabilitációs járadék: a → társadalombiztosítás rendszerében a

nyugdíjbiztosítás (→ nyugellátás) körébe tartozó ellátási forma. Folyósításának
feltétele bizonyos fokú egészségkárosodás, melynek következtében a jogosult a
meglévő vagy az egészségkárosodást megelőző munkakörében, ill. a
képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció
nélkül nem alkalmas; az érintett rehabilitálható; valamint az életkora szerint
szükséges → szolgálati időt megszerezte. A rehabilitálhatóságról, szakmai
munkaképességről és az egészségkárosodásról szakértői szerv készít
szakvéleményt, amely alapját képezi a nyugdíjbiztosítási szerv ~ra vonatkozó
határozatának.

Rei vindicatio: → dominium

Reinach, Adolf (1883–1917): német jog lozófus. A → fenomenologikus

jog lozó a megalapítója. Jog lozó ája E. Husserl fenomenológiájára épül. Fő
műve: Die apriorische Grundlagen des bürgerlichen Rechtes, 1913.

Rekultiválási kötelezettség: → földvédelem

Relatív igazság: → igazság megállapítása

Relativista jog lozó a: újkantiánus alapokon nyugvó → jog lozó ai irányzat,

amely a lét (Sein) és a legyen (Sollen) kanti (→ Kant) különválasztásából
kiindulva a két létezési rend összekapcsolására törekszik. Képviselői a → jogot
olyan valóságnak tekintik, amely egy érték, a → jogeszme megvalósítására
irányul (wertbezogene Wirklichkeit). Az értékek mibenlétével kapcsolatban
álláspontjuk relativista, amennyiben azoknak nem abszolút, hanem csupán
térben és időben meghatározott relatív érvényességet tulajdonítanak, s az
értékek hierarchiájára, ill. a végső, alapvető érték mibenlétére vonatkozó
állásfoglalásokat nem a tudomány, hanem a hit világába utalják. A jogeszme
értelmezésével kapcsolatban – attól függően, hogy azt az egyén vagy a közösség
oldaláról közelítik meg – nagy eltérések lehetségesek. Ez teszi szükségessé a →
pozitív jog létezését, amely – felülemelkedve a relatív érvényességű egyéni
értékítéleteken – az emberi magatartások helyességéről egy általánosan
kötelezővé nyilvánított értékmérő alapján, a → hatalom, ill. a jogban
kifejeződő → államakarat szempontjai szerint dönt.

Relevancia elmélet: → okozatossági elmélet

Rémhírterjesztés: → bűntett, amelyet olyan valótlan tény, vagy valós tényt oly
módon elferdítve történő állításával vagy híresztelésével követhető el, amely
alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére.
A cselekmény csak → közveszély színhelyén és nagy nyilvánosság előtt
elkövetve tényállásszerű.

Rendbírság: a → büntetőeljárásban az eljárás rendjének fenntartását és az

eljárási kötelezettségek teljesítésének biztosítását célzó → büntetőeljárási
kényszerintézkedés. ~ot a → büntetőügyekben eljáró → hatóságok – e
kényszerintézkedés céljának megvalósítása érdekében – csak a → törvényben
meghatározott esetekben alkalmazhatnak. Ilyenek: a → tanú vagy a →
szakértő → idézésre meg nem jelenése, avagy a vallomástétel, ill. a
véleménynyilvánítás jogosulatlan megtagadása; tanú vagy a → sértett szakértői
vizsgálat tűrésére vonatkozó kötelezettségének nem teljesítése; → házkutatás,
→ lefoglalás, → motozás akadályozása; → szemlének való alávetési kötelezettség
megtagadása; hatóság tagjával szemben kizárási ok nyilvánvalóan alaptalan
bejelentése (→ hatóságok tagjainak kizárása); → nyomozás vagy → tárgyalás
rendjének megzavarása; → lakhelyelhagyási tilalom megszegése. A ~ot a →
büntetőeljárási törvényben megállapított legkisebb és legnagyobb összeghatár
között kell kiszabni. A ~ot kiszabó határozat ellen bejelentett → jogorvoslat
halasztó hatályú.

Rendelet: 1. jogi norma (→ jogszabály), melyet a végrehajtó hatalom (→

államhatalmi ágak megosztása) erre feljogosított központi szervei, továbbá a
helyi és területi → önkormányzati szervek az → alkotmányban vagy más →
törvényben előírt feltételek között és eljárási rend szerint bocsátanak ki. A ~i →
jogalkotás mozgástere a törvényihez képest általában erősen korlátozott. Ez a
tétel különösen áll az olyan → államokra, amelyekben az életviszonyok
eredeti, elsődleges szabályozása csak törvényhozási úton lehetséges, amelyekben
tehát a legmagasabb szintű ~ sem lehet primer jogforrás, hanem törvény
végrehajtása végett bocsátható ki. E szabály alól azonban a ~i jogalkotást a
jelzett módon korlátozó államokban általában kiveszik a területi és → helyi
önkormányzati ~eket, megengedve, hogy sajátos területi-helyi viszonyokat ~ileg
szabályozzanak akkor is, ha azokról törvény nem rendelkezik. Számos
államban azonban a végrehajtó hatalom szervei ~alkotási jogának nincs ilyen
általános korlátja, hanem csak az, hogy a fenntartott törvényhozási →
hatáskörbe sorolt életviszonyok elsődleges ~i szabályozás tárgyai nem lehetnek.
A ~be foglalt jogszabály – a → jogforrások hierarchiájából folyóan – nem lehet
ellentétes a törvénnyel. A ~i jog anyaga többféleként osztályozható. Így: a) A
kibocsátó szerv → jogállása szerint léteznek a központi végrehajtó hatalom és a
területi, ill. helyi önkormányzatok ~ei (utóbbiakat gyakorta önkormányzati
statútum vagy szabály~ névvel illetik). A központi végrehajtó hatalom ~ei: →
államfői (királyi, császári, → köztársasági elnöki, testületi államfői) ~;
minisztertanácsi ~ (→ kormány~); → miniszteri ~; → országos hatáskörű
szervek vezetőinek rendelkezései (~ei). b) A kibocsátó szerv → hatásköre szerint
léteznek eredeti és származékos hatáskörben kibocsátott ~ek. Az utóbbiak
tipikusan végrehajtási, azaz törvények végrehajtását célzó ~ek. 2. A ~ az →
uniós jogban általános hatályú, minden részletében kötelező és valamennyi
tagállamban közvetlenül alkalmazandó jogi szabály. A ~ eredményeképpen
minden tagállamban azonos tartalommal alkalmazandó norma jön létre, a ~
így a → jogegységesítés tipikus eszközének számít.
Rendelkezés várt örökségről: a majdani → örökösök között kötött →
szerződés, amelyben az örökhagyó életében előre rendezik reménybeli
örökrészük sorsát. A magyar jogban a ~ kizárólag az örökhagyó
leszármazóinak, és nekik is csak egymás közötti viszonyukban megengedett.
Az örökség várományosai (→ dologi váromány) részéről történő ~ azonban
nem korlátozza az örökhagyó rendelkezési szabadságát (→ rendelkezési jog) →
vagyona felett. → öröklési jog, → törvényes öröklés rendje, → végintézkedésen
alapuló öröklés

Rendelkezési elv: a → polgári eljárási jog egyik legfontosabb alapelve (→

polgári eljárás alapelvei). Lényege, hogy a felek (→ fél) a → polgári perbe vitt
→ anyagi jogaikkal, valamint eljárási jogaikkal szabadon rendelkeznek. Tehát
→ peres eljárás csak a fél rendelkezésére indulhat, és a bíróság (→ bíróságok) –
ha a → törvény ettől eltérően nem rendelkezik – a felek által előterjesztett
kérelmekhez és nyilatkozatokhoz kötve van. A ~ ellentétpárja a hivatalból való
eljárás (→ officialitás elve).

Rendelkezési jog: a → tulajdonjogviszony tartalmát kitevő részjogosítványok

közül a legfontosabb: a tulajdon szabadsága valójában a tulajdonnal való
rendelkezés szabadságát jelenti. A ~ kiterjed az összes többi részjogosítványra is,
ezáltal a ~ban realizálódik a tulajdonjog „teljessége”, a ~ biztosítja a → dolog
feletti tulajdonosi hatalom folyamatos gyakorlását. A ~ fő szabály szerint
kizárólag a tulajdonost illeti meg, de egyes → jogviszonyok keretében [→
kezelői jog, koncesszió (→ koncessziós jog), társaságalapítás] ennek gyakorlását
másra is bízhatja. Közelebbről a ~ kiterjed arra, hogy a tulajdonos: a dolog →
birtokát, a → használat jogát, a → hasznok szedésének jogát (és a dolog
hasznosításának jogát) másnak átengedje; a dolgot biztosítékul adja vagy más
módon megterhelje; a dolog tulajdonjogát másra átruházza → tulajdon
átruházása); a dolog tulajdonjogával felhagyjon (→ felhagyás a tulajdonnal).
(→ Ingatlan tulajdonjogával felhagyni azonban nem lehet.) A felsorolásból
kitűnik, hogy a ~ a legtágabb értelemben a tulajdonosnak az a joga, hogy a
dologra nézve → polgári jogi jogviszonyokat (→ jogügylet) létesítsen, ill. hogy a
tulajdonjogot megszüntesse (→ tulajdon megszűnése). A tulajdonosnak a
dologgal kapcsolatos ~a magában foglalja, hogy a tulajdonos a dolgát eladhatja
(→ adásvételi szerződés), elajándékozhatja (→ ajándékozási szerződés) vagy
elcserélheti (→ csereszerződés), → haszonkölcsönbe, bérbe (→ bérleti szerződés)
vagy haszonbérbe (→ haszonbérlet) adhatja, a dologra nézve → haszonélvezeti
vagy → használati jogot engedhet, → telki szolgalmat, → zálogjogot vagy más
terhelő jogot alapíthat stb. A ~ legfontosabb korlátját – az → alanyi jogok
általános → törvényi korlátain túlmenően – az → elidegenítési és → terhelési
tilalom jelenti.

Rendes bíróságok: → bíróságok

Rendészet: az az → állami tevékenység, amely a → közrend megzavarásának

megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a
megzavart rend helyreállítására irányul, s amelyet erre rendelt ~i →
közigazgatási szervek fejtenek ki. A közrend nem azonos a teljes → jogrenddel;
minden jogellenes magatartás sérti a jogrendet, de nem mindegyik árt egyben
a közrendnek is, míg a közrend minden megzavarása egyben a jogrend
sérelmével is jár. A közrend a jogrendnek egy különös szelvénye, amelynek
ismérve, hogy a közrendellenes magatartás az élet, a testi épség, a → vagyon,
a becsület, továbbá az államszervezet és a közintézmények rendszeres
működése közvetlen veszélyeztetésének esélyét hordozza magában, éppen ezért
az ilyen magatartásokat az államnak tiltania kell, s egyben szabályoznia is kell
az ellene való küzdelem szervezeti és eszközrendszerét. A ~ tradicionálisan
három nagy területre bontható: a) A politikai ~ (állambiztonsági ~), amelynek
feladata az → alkotmányos rend védelmezése az azt fenyegető jogellenes
támadásokkal szemben, s kiemelten az államszervezet és a közintézmények
rendszeres működése veszélyeztetésének (akadályoztatásának) megelőzése és
elhárítása. b) A bűnügyi ~ az ún. köztörvényi, azaz nem politikai jellegű →
bűncselekmények megelőzésére és üldözésére. c) Az igazgatás~, amelynek
feladata → közigazgatási jogi tilalmak betartásán való őrködés, ideértve egyes
engedélyhez kötött tevékenységekre engedélyek kiadását adott feltételek
megléte esetén, és az engedélyben foglalt jogosítványok gyakorlásának →
ellenőrzését is (→ engedélyezés).

Rendkívüli állapot: a rendkívüli jogrend formája, amelyet az → állam külső

fenyegetettsége esetén rendszerint az → államfő vezet be, vagy pedig háború
kitörésekor automatikusan áll be a háború időtartamára. ~ idején egyes →
alkotmányos intézmények működése – pl. a törvényhozásé (→ parlament) –
szünetelhet, → hatásköreiket más, speciális, az alkotmány által csak ilyen
helyzetre létrehozható szervek gyakorolják. ~ idején egyes – többnyire politikai
– → alapjogok pl. → egyesülési jog, → gyülekezési jog érvényesítése
felfüggeszthető; ugyancsak felfüggeszthető egyes → törvények alkalmazása is,
s a → rendeleti → jogalkotás szélesebb körben megengedett. → szükségállapot

Rendkívüli bíróságok: → bíróságok

Rendkívüli felmondás: → munkajogi felelősség

Rendőrállam: lényegét illetően diktatórikus (→ diktatúra) → állam. A ~

jellemző vonása, hogy az abszolút (→ abszolutizmus) →monarchiában
alkalmazott irányítási módszereket, önkényes eljárásokat érvényesítettek, az
egyenlőtlenséget és a szabadság nélküli viszonyokat, a feudális →
privilegiumokat továbbra is fönntartották; a társadalom irányítása az uralkodó
kezében koncentrálódott. E hatalmi szervezetben elsődleges szerepet gyakorol
a fegyveres belső rendfenntartás és az erőszakos elnyomás szerveként a →
rendőrség vagy csendőrség. E ~ok uralmi rendjének hagyományaira és
megoldásaira épültek a 20. századi diktatúrák, a → totális államok.

Rendőrbíróság: Nagy-Britanniában azoknak a → békebírókból álló alsó szintű

→ büntetőbíróságoknak a megjelölése, amelyek igen gyors és egyszerű eljárással
tárgyalják a kisebb súlyú → bűncselekményeket; e → bíróságok azonban nem
kapcsolódnak a → rendőrség szervezetéhez. A ~ kifejezés más → államokban
általában a → kihágási bíráskodást, ill. a kihágásoknak a rendőrség által
történő elbírálását jelenti.

Rendőrség: a → közigazgatási szervezetrendszeren belül létrehozott, s

rendszerint túlnyomó részben egyenruházott és fegyveres testület, amelynek
kizárólagos feladata a → közrend védelmében való közreműködés, részben a →
törvényben ráruházott feladat- és → hatáskörök gyakorlása, részben az egyes →
rendészeti szervek működésének támogatása révén. Az ilyen szervezet nem
minden → államban viseli a ~ nevet, hanem egyéb elnevezéssel illetik (gárda,
milícia, csendőrség, biztonsági erők stb.). Ismert olyan szervezeti megoldás is,
amelyben a ~i szerepkört együttesen látja el a ~ és más hasonló feladatkörű
szervezet (pl. csendőrség). A rendőri szervezet bizonyos egységei (pl. a
karhatalmi erők) feltétlenül egyenruházottak és fegyveresek, mások (pl. a
nyomozó testületek) nem egyenruházottak, de fegyveresek, ismét mások (pl. a
közigazgatási rendőri részlegek) nem fegyveres és nem egyenruházott egységek.
Egyes államokban a helyi és központi rendőri szervezet funkcionálisan
elkülönül egymástól (pl. francia, osztrák), hasonló elképzelés megvalósítása
Magyarországon is felmerült.

Rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben: a ~ az →

Európai Unió egyik kiemelt jelentőségű területe, mely a pilléres szerkezeten
belül a harmadik pillér alá tartozik. Ennek megfelelően sajátságos
döntéshozatali mechanizmussal és → jogforrási rendszerrel rendelkezik (→
uniós jog). E területen az Európai Unió kiemelt prioritásai közé tartozik a →
terrorizmus, → emberkereskedelem, gyermekek sérelmére elkövetett →
bűncselekmények, kábítószer-kereskedelem (→ kábítószeres bűnözés), tiltott
fegyverkereskedelem, korrupció (→ korrupciós bűnözés) és → csalás, valamint a
rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem. Ennek érdekében – elsősorban a
Tamperei, illetve a Hágai programon alapulva – számos jogszabály, legfőképp
kerethatározat született. A meghozott normák jelentős részének célja a →
büntetőjog harmonizálása, ill. a kölcsönös elismerés elvének érvényre juttatása.
Utóbbi szerint bármely tagállamban (→ állam) hozott → ítéletet, intézkedést
(→ intézkedések) vagy törvényhozási aktust az összes többi tagállamban (taxatív
kivételekkel) el kell ismerni. A ~ fontosabb intézményei az Európai
Igazságügyi Hálózat, ill. az Eurojust.

Renvoi: → vissza- és továbbutalás

Reparáció (→ jóvátétel): a → polgári jogban érvényesülő az az általános

követelmény, amely szerint a → vagyoni viszonyok értékegyensúlyának
nemkívánatos megbomlását helyre kell állítani, az értékegyensúly zavarát (pl. a
bekövetkezett → kárt) ki kell küszöbölni. A ~ a szó tágabb értelmében a
polgári jog egész szabályozási rendszerét átható elv; szűkebb értelemben
elsősorban a → kötelmi jogi viszonyokban érvényesülő követelmény. Különös
jelentősége van a ~s igénynek a → szerződésszegések szankcionálásánál (→
szankció), továbbá a szerződésen kívüli →jogellenes magatartások (kártérítési)
következményeinek levonásánál. A károsult ~s igénye különböző jogi
eszközök útján, a modern jogokban elsősorban → kártérítési felelősség, ill. →
biztosítási szerződés keretében teljesülhet. A polgári jogi → kártérítési jogban
(→ kontraktuális felelősség, → deliktuális felelősség) a ~ követelménye azt jelenti,
hogy az okozott kárt (bizonyos kivételektől eltekintve) teljes egészében meg
kell téríteni (az ún. teljes ~ elve).

Represszália (lat.): a nemzetközi → jogsértésnek hasonló jogsértéssel való

megtorlását jelenti; ez a → nemzetközi jog leggyakrabban alkalmazott →
szankciója (→ nemzetközi jog szankciórendszere). A ~ alkalmazása csak akkor
jogszerű, ha a jogsértő → állam visszautasítja a sérelem → jóvátételét. A ~nak
azonban ilyenkor is arányban kell állnia a sérelemmel, és azonnal abba kell
hagyni, ha a kívánt jóvátételt teljesítették, azaz nem lehet utóbb egy másik
jogsértés megtorlására folytatni az alkalmazását, csak arra, amelyre eredetileg
elrendelték. Béke idején fegyveres erő alkalmazása ~ címén nem jogszerű, ez
→ agressziót jelent, háború idején azonban a hadviselés szabályait megszegő
állammal szemben háborús ~ is alkalmazható (→ hadijog), de ez nem
irányulhat a → védett személyek (pl. hadifoglyok) ellen.

Reprodukciós jogok: az emberek szaporodásával kapcsolatos különféle

jogokat tömörítő fogalom. A ~ az egyének, ill. valamennyi pár alapvető jogát
(→ alapjogok) jelenti arra vonatkozóan, hogy születendő gyermekeik számáról,
születésük időpontjáról felelősségük teljes tudatában kényszer és erőszak
nélkül, szabadon dönthessenek, az e döntés meghozatalához szükséges
valamennyi ismeret birtokában. ~ magában foglalja továbbá a fér ak és nők
azon jogát is, hogy informálva legyenek és legyen hozzáférésük a
választásuknak megfelelő megbízható, hatékony, hozzáférhető és elfogadható
családtervezési eszközökhöz, és egyéb olyan módszerekhez is, amelyekkel
szabályozhatják termékenységüket, ha azok nem → törvényellenesek. Felöleli
még e jog a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés jogát (→
egészségügyi ellátáshoz való jog) is, ami biztonságosabbá teszi a terhesség
időszakát és a szülést, s biztosítja a szülők számára, hogy egészséges csecsemőjük
születhessen. A Nemzetközi Családtervezési Szövetség válaszul az alapvető
nemzetközi emberi jogi okmányokban foglaltak szexuális és reprodukciós
egészséggondozás területére való átültetésével járó kihívásokra, 1995-ben
megalkotta a Szexuális és ~ chartáját, ami nem minősül kötelező → nemzetközi
jogi dokumentumnak.
Repulsio (visszaűzés, elűzés – lat.): a középkori magyar → perjogban kialakult
sajátos → jogorvoslati forma, amely a 16. századra a magyar peres eljárás
intézményes részévé vált. Az alperes (→ fél) fegyverrel akadályozta meg a →
bírói végrehajtó közegek bizonyításra vagy → ítélet-végrehajtás foganatosítására
irányuló tevékenykedését, amiről a hiteles hely (→ Archivum conservatorium)
→ okiratot (litterae repulsionales) állított ki. A ~ az elmarasztalt alperesnek
hosszú időre birtokonbelüliséget biztosított.

Repülőgép-eltérítések leküzdése: → légi jog

Res (→ dolog – lat.): a → római jog alapján olyan önálló testi tárgy, amely
→jogviszony (elsősorban → tulajdonjog) tárgya lehet. A római jog szerint ezért
nem dolgok az emberi uralom alá (abban az időben) nem hajtható dolgok (pl.
az égitestek és a tengerfenék), a dolgok alkatrészei (pl. a szekér kereke), mert
nem önállóak, a szabad ember teste, valamint az emberi holttest sem, mert
tulajdonjog tárgya(i) nem lehet(nek). Nem minősült ~nek az alább
tárgyalandó dologösszesség és az → instrumentum sem, mert ezek több önálló
dologból állnak. ~nek minősült viszont a rabszolga, valamint az emberi testtől
elválasztott haj, köröm, fog stb. Ugyancsak ~nek tekintették pl. a vizet és a
levegőt is. Tágabb értelemben a dolgok közé sorolták a – tulajdonjog körén
kívüli – → dologi jogi és a → kötelmi jogi jogosultságokat is, és ezeket mint
„testetlen dolgokat” (~ incorporales) szembeállították a tulajdonképpeni, tehát
a „testi” dolgokkal (~ corporales). A római jogtudósok a dolgokat sokféle
szempontból osztályozták, de ezekből a kategóriákból nem alkottak egy
koherens, formállogikailag kifogástalan rendszert. → Gaius szerint a dolgok
legfőbb felosztása az, miszerint vannak isteni jog (~ divini iuris) és emberi jog
alá tartozó dolgok (~ humani iuris). A ~ divini iuris egyúttal senki
tulajdonában nem levő dolgoknak (→ ~ nullius) minősültek. A ~ humani
iurison belül megkülönböztethetők a köz- (~ publicae) és a magándolgok (~
privatae). Ezzel a kategóriapárral összevethető a magánvagyonba tartozható
dolgok (~ in patrimonio) és a magánvagyonon kívüli dolgok (~ extra
patrimonium) megkülönböztetése, de az utóbbiak körébe nem csak a
közdolgok, hanem az összes olyan dolgok is beletartoznak, amelyek nem
lehetnek → magántulajdonban. A magándolgok (~ privatae) olyan dolgok,
amelyek vagy ténylegesen valakinek a tulajdonában vannak, vagy nincsenek,
de lehetnek. Az utóbbiak a szorosabb értelemben vett uratlan dolgok (~
nullius), amelyet a modern → nemzetközi jogban is átvettek. E fogalmat
azonban használták egészen tág értelemben is, a magántulajdonban nem levő
összes dolgok megjelölésére, tehát olyan dolgokéra is, amelyeken
magántulajdont egyáltalán nem lehet szerezni, míg a → magánjogi értelemben
vett uratlan dolgokon foglalással (→ occupatio) bárki tulajdont szerezhet. A
magándolgok legfontosabb felosztásának a rómaiak sokáig a ~ mancipi(i) és a ~
nec mancipi(i) megkülönböztetését tartották (→ mancipatio). ~ mancipinek
minősült az itáliai telek, a rabszolga és az igásállatok, valamint négy ősi mezei
telki szolgalom (→ servitutes) mint ~ incorporales. Az egyéb magándolgok ~
nec mancipinak minősültek. A ~ mancipi tulajdonát sokáig csak civiljogi (→
ius civile) szerzésmódokkal (mancipatio, → in iure cessio, → usucapio) lehetett
megszerezni. A római jog ismerte az → ingatlan (~ immobiles) és az → ingó
dolgok (~ mobiles) fogalmát is, az utóbbiakon belül megkülönböztették a
maguktól mozgó dolgokat (rabszolga, állatok). Kialakult, bár a ma elterjedt
terminus technicusok középkoriak, az egyszeri használattal megsemmisülő (ún.
elhasználható) dolgok (~ consumptibiles) és a helyettesíthető dolgok (~
fungibiles) fogalma is, valamint az osztható (~ divisibiles) és oszthatatlan
dolgok (~ indivisibiles) megkülönböztetésének a csírája is. A magándolgok
általában forgalomképesek (~ in commercio), kivéve, ha →jogszabály vagy
→jogügylet a dolog elidegenítését megtiltja. Az egyéb dolgok általában
forgalomképtelenek (~ extra commercium). A fenti dologosztályozások mellett
a görög lozó a hatására a római jogtudósok kidolgozták az egyszerű dolog (~
simplex, pl. egy oszlop), az összetett dolog (~ composita, pl. egy asztal) és a
dologösszesség (universitas rerum distantium, pl. egy nyáj) fogalmát is. Ismerte
a római jog a felszerelés fogalmát is, a tartozékét (→ alkotórész és tartozék, →
pertinentia) azonban nem.

Res communis omnium usus (mindenki által használható dolog – lat.): azaz
olyan tárgy, térség vagy erőforrás, amelynek hasznából bárki szabadon
részesedhet. Eredetileg a → római jogban a korlátlan mértékben rendelkezésre
álló, és ezért piaci értékkel nem bíró, tehát tulajdon tárgyává nem váló javakra,
a levegőre, tengervízre stb. vonatkozott a kifejezés. A modern → nemzetközi
jog szakkifejezésként használja, azokat a tárgyakat, térségeket és erőforrásokat
jelölve vele, amelyek sem kisajátítás, sem foglalás vagy használat útján, sem
bármilyen más módon nem vonhatók állami főhatalom (→ területi felségjog)
alá, de amelyek szabadon használhatók, és termésük vagy hasznaik minden
korlátozás nélkül, „érkezési sorrendben” elsajátíthatók. A ~ jellegű területekhez
sorolható a → nyílt tenger és annak erőforrásai, elsősorban halállománya,
az Antarktisz (→ Antarktisz-szerződés), valamint a → világűr, beleértve a →
geostacionárius pályát is.

Res iudicata (ítélt dolog, tkp. ítélt ügy, jogvita, → jogerő – lat.): a ~ fogalmát a
→ római jog dolgozta ki. Ha a bíró (→ index) a → perben (lis) → ítéletet
(sententia) hirdetett, akkor a jogvita a → legis actiós és a → formuláris
eljárásban jogerősen lezárult, vagyis ~ keletkezett. (A → cognitiós eljárásban
csak akkor jött létre ~, ha a felek a → fellebbezési lehetőségeiket kimerítették,
vagy fellebbezési jogukkal nem éltek.) A ~ egyik következménye, hogy az adott
ügyben ugyanazok a személyek többé egymás ellen nem indíthattak pert, ill.
újabb → keresetükkel szemben a → praetor az alperesnek (→ fél) megadta az
ítélt dolog kifogását (exceptio rei iudicatae). Ezt nevezi a modern →
jogtudomány alaki jogerőnek. A ~ másik joghatása az, hogy az ítéletben
foglaltakat ugyanazok a felek közötti későbbi perekben igazságnak kell
tekinteni (~ pro veritate accipitur), és ez ellen a → vélelem ellen nincs helye
ellenbizonyításnak. Ezt nevezik a modern jogban anyagi jogerőnek. A római
jogban a ~ olykor más elek közötti jogvitákban is irányadó lehetett, másfelől
előfordult, hogy a praetor a ~ ellenére méltányosságból (→ aequitas) újabb per
indítását engedélyezte, amelyben a korábbi ítélettől eltérő ítélet születhetett (ez
a → perújítás római jogi őse), vagy szintén méltányosságból peren kívül
jogsegélyt adott, pl. → in integrum restitutiót rendelt el. A ~ a modern
jogokban jogerősen elbírált ügyet jelent, amely akadálya annak, hogy
ugyanabban az ügyben újabb eljárás induljon.

Res nullius (senki dolga – lat.): a → római jogból eredő fogalom (→ res),
uratlan → dolog, azaz olyan jószág, amelynek még vagy már nincs tulajdonosa.
A modern → nemzetközi jogban ~nak tekintik azokat a területeket, amelyek a
nemzetközi közösség megítélése szerint nem tartoznak egyetlen → állam vagy
más → nemzetközi jogalany főhatalma alá sem (→ területi felségjog), de
nincsenek is kizárva a → szuverenitás alá vonható területek és tárgyak köréből,
azaz nem minősülnek sem → res communis omnium ususnak, sem az →
emberiség közös örökségének. A felfedezések és a gyarmatosítás (→ gyarmati
területek) korában az őslakosok által benépesített területeket ~nak tekintették
az európai hatalmak, ma azonban legfeljebb a → nyílt tengeren mindeddig
felfedezetlen vagy – pl. vulkanikus úton – újonnan képződő természetes sziget
minősülne ilyennek.

Res paraphernales: → parapherna

Rescriptum: → Constitutiones principum

Reservatio mentalis (egyoldalú, titkos fenntartás – lat.): a → római jog is

ismerte a → jognyilatkozatoknak azt az akarathibáját, amikor valaki a →
jogügylet részének tekint egy kikötést, de az ügyletet létrehozó nyilatkozatában
erről hallgat. A római jog szerint a ~ nem érinti a nyilatkozat szerinti
tartalommal létrejött jogügylet érvényességét, a ~ra való hivatkozást senki sem
köteles gyelembe venni. A ~t a középkori → kánonjog ismerte el a →
házassági jog körében, és a ~ terminus technicus is ekkor keletkezett.

Responsum (lat.): a római jogtudósok által adott vélemény. Augustustól

kezdve a császárok egyes jogtudósoknak megadták a ius publice respondenditt,
amelynek alapján a privilegizált jogtudósok „császári tekintéllyel” adhattak jogi
véleményeket. Az ilyen ~okat a → iudexek elvileg ugyan nem voltak kötelesek
gyelembe venni, de a császári tekintélyre való hivatkozás nyilván nem maradt
hatás nélkül. Hadrianustól kezdve a ius respondendivel rendelkező jogtudósok
egybehangzó ~ai már formailag is → törvényi erővel rendelkeztek.

Resztoratív vagy helyreállító igazságszolgáltatás: valamely szabályszegés vagy

→ bűncselekmény elkövetése következtében bekövetkezett sérelem, → kár
helyreállítását tűzi ki elsődleges célként, oly módon, hogy a bűnelkövető (→
elkövetők) cselekményére válaszolva, egyensúlyt próbál teremteni, a közösség, a
→ sértett és az elkövető igényei, szükségletei között. Kiemelt hangsúlyt fektet
arra, hogy a bűncselekmény által érintett személyek és közösségek tagjai
önként, közvetlenül és aktívan részt vegyenek a sérelemre, káreseményre adott
válaszok (→ szankciók) kidolgozásában, a bűncselekménnyel kapcsolatos
problémák megoldásában. A kriminálpolitikában sokak által vitatott kérdés a
tradícionális büntető igazságszolgáltatás retributív vagy preventív jellege,
valamint a resztoratív –> igazságszolgáltatás helyreállító jellege közötti viszony.
Ma már nyilvánvaló tény, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás nem
feltétlenül a hagyományos büntető igazságszolgáltatás alternatívája, hanem azt
kiegészítő, annak keretében működő, annak garanciarendszerét megőrző, de a
büntetőpolitika megújítását, szemléletváltozást tükröző lozó a és eljárás. A ~
program (pl. → mediáció, családi csoport-konferencia) keretei közé tartoznak
mindazon programok, melyek resztoratív eljárást alkalmaznak és resztoratív
eredmény (pl. –> reparáció) elérésére törekszenek.

Részesség: → bűnrészesség

Részítélet: ha a felperes (→ fél) → polgári perben több → kereseti kérelmet

terjesztett elő, vagy az egyetlen kereseti kérelem önálló részekre bontható,
akkor a → perbíróság ~et hozhat egyes kérdésekben, feltéve, hogy
megalapozott és jogszerű ~ meghozatalának a feltételei létrejöttek, míg a
fennmaradó többi kérdésben további → tárgyalás szükséges. Ha az elkülönített
keretben utóbb → beszámítási kifogásról, ill. → viszontkeresetről határoznak,
ennek függvényében a perbíróság a ~et hatályon kívül helyezheti vagy
megváltoztathatja. → közbenső ítélet

Részleges atomcsendszerződés: → atomcsendszerződés

Részvény: tagsági jogokat megtestesítő → értékpapír. A ~ alaptípusa a

bemutatóra szóló ~. Ez mobilitást és anonimitást biztosít, amely a
tőkekoncentráció szempontjából fontos. A → részvénytársaság a bemutatóra
szóló ~t bármikor formátlanul átruházhatja bárkire, a ~nyel az szavaz és vesz
fel osztalékot, akinél a ~ van. A másik ~típus a névre szóló ~. E ~ek
tulajdonosait a ~könyv tartalmazza, átruházására a rendeletre szóló → váltó
átruházására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azaz a ~forgatmánnyal
ruházható át. A bemutatóra, ill. névre szóló ~eket törzs~eknek is nevezik. A
~típusok mellett ismeretesek a ~fajták. A legelterjedtebb ~fajták egyike az
elsőbbségi ~, amelynek több alfaja lehetséges (pl. osztalékelsőbbségi ~).
Emellett ismeretes a → kamatozó ~, avagy az ingyenesen vagy kedvezményes
áron kibocsátható dolgozói ~. Egyes esetekben kötvények is átváltoztathatok
~re, ill. ~ vásárlására → elővásárlási jogot biztosíthatnak. Amennyiben a
részvénytársaság alaptőke feletti vagyonából megszerzi az általa kibocsátott ~t,
az saját ~ (→ kereskedelmi jog).
Részvénytársaság: a nagyvállalatokra (→ vállalat) modellezett → gazdasági
társasági forma, a legtipikusabb tőkeegyesülés. Testületi jellegű → jogi személy,
nem társasági szerződéssel, hanem alapító okirat, ill. alapszabály elfogadásával
keletkezik. A részvényes tehát igen laza tagja a társaságnak, társasági
részesedését → részvény, azaz → értékpapír testesíti meg. A ~ Magyarországon a
német modellhez igazodóan (→ kereskedelmi jog) előre meghatározott összegű
és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakuló gazdasági társaság. A
kötelezettségeiért a részvényes nem felel, a ~ számára a részvény névértékét
(esetleg a névértéknél magasabb kibocsátási értéket) kell szolgáltatnia. A ~ok
alaptőke-minimuma mindig jelentős összeg, egyes országokban az alaptőke egy
részének készpénzben rendelkezésre kell állnia. Az alaptőke felemelését és
leszállítását szigorúbb előírások szabályozzák, mint a → korlátolt felelősségű
társaságok esetében. ~ nyilvános alapítására nem csak a társasági törvényt,
hanem az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozó előírásokat
is alkalmazni kell. Ha a ~ részvényeit bevezetik a tőzsdére, a tőzsdei előírások is
irányadók. Ez esetben az alapítóknak alapítási tervezet alapján részvényjegyzést
kell lebonyolítaniuk. Ha a jegyzés eredményes volt, az alapítók összehívják az
alakuló közgyűlést, amely szótöbbséggel elfogadja az alapszabályt. A ~ a →
cégbejegyzéssel, az alapszabály elfogadásának napjával jön létre. A ~ok többsége
eddig Magyarországon zártkörű alapítással jött létre. Ebben az esetben az
alapítók az alapító okiratban arra vállalnak kötelezettséget, hogy a zártkörűen
működő ~ valamennyi részvényét átveszik.

Retentio: [→ visszatartás(i) jog – lat.]: már a → római jogban ismert volt, hogy
meghatározott → jogviszonyokban a dolgát visszakövetelő tulajdonossal (vagy
más jogosulttal) szemben a → dolog birtokosa meghatározott
ellenköveteléseinek teljesítéséig a dolog kiadását megtagadhatta. A ~
gyakorlásának körét a → praetori → edictumok határozták meg. A ~
érvényesítésének formája az volt, hogy a praetor a jogosult keresetével (→
actio) szemben a birtokosnak olyan tartalmú exceptio dolit adott, amelynek
alapján az a dolgot mindaddig visszatarthatta, amíg a jogosult a → teljesítést
megfelelő biztosíték mellett fel nem ajánlotta. A ~ gyakorlása az esetek egy
részében a birtokos egyetlen eszköze volt követelésének kikényszerítésére, de a
praetor gyakorlati célszerűségből sokszor annak ellenére is engedélyezte a ~t,
hogy a birtokosnak lett volna megfelelő jogsegélye, pl. contraria actiója
követelésének rendes érvényesítésére. A ~ továbbfejlesztett változatának
tekinthető a zálogjog (→ pignus), amely nemcsak a dolog visszatartására,
hanem értékesítésére is lehetőséget ad.

Retorzió: a → nemzetközi jogban ismert → szankció (→ nemzetközi jog

szankciórendszere); olyan hátrányos intézkedés, amely érdeksérelmet okoz
annak az → államnak, amellyel szemben alkalmazzák. A ~ ugyan barátságtalan
cselekmény, de tartalmilag jogszerű akkor is, ha nem előzte meg nemzetközi
→ jogsértés, így sokan nem tekintik szankciónak, hanem csupán politikai
intézkedésnek. Az állami gyakorlatban azonban gyakran nemzetközi jogsértés
megtorlását célozza, azaz szankcióként alkalmazzák. A ~ jogon kívüli jelenség,
így főbb típusaira, alkalmazásának feltételeire és korlátaira nincsenek
nemzetközi jogi szabályok. A ~ a gyakorlatban igen sokféle lehet. ~nak
minősülhet pl. a → diplomáciai kapcsolatok megszakítása, a vámok emelése,
hitelnyújtás megtagadása, hivatalos látogatások lemondása, tervezett →
egyezmények megkötésének elhalasztása, diplomatáknak → persona non gratává
való minősítése.

Revízió: → felülbírálat, → kompiláció

Riói deklaráció: tkp. ~ a környezetvédelemről és fejlődésről; az ENSZ (→

Egyesült Nemzetek Szervezete) második környezetvédelmi konferenciáján (Rio
de Janeiro, 1992. jún. 3-14.) elfogadott → soft law → nyilatkozat. Az ENSZ
második környezetvédelmi konferenciáját 20 évvel a → Stockholmi
környezetvédelmi deklaráció létrejötte után tartották. A ~ – hasonlóan a 20
évvel korábbihoz – jogilag nem kötelező, ugyanakkor azonban az a tény, hogy
a dokumentumot 176 → állam képviselője → konszenzussal fogadta el, a →
nemzetközi környezetvédelmi jog kodi kálásának (→ kodi káció) és fejlődésének
jelentős állomásaként értékelhető. A ~ bizonyos vonatkozásokban nemcsak
megerősítette a Stockholmi deklarációban foglaltakat, hanem új elveket is
megfogalmazott, így mindenekelőtt a megelőzés elvét, a környezeti hatások
mérlegelésének elvét, a → szennyező zet elvet, a nyilvánosság részvételének
elvét, szintén új elemként értékelhető a határokon átnyúló környezeti
veszélyekkel kapcsolatos értesítési és konzultációs kötelezettség, ezeket az
elveket a későbbi gyakorlat és több → nemzetközi szerződés is átvette. A Riói
konferenciához kapcsolódik a → biológiai sokféleség egyezmény, valamint az →
ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye.
Ripert, Georges (1880–1958): francia jogász, 1906-tól az Aix-en-Provence-i
egyetem tanára, majd a párizsi egyetemen először a → polgári jogi, később az
összehasonlító → kereskedelmi jogi és → tengerjogi tanszék vezetője. Fő művei:
Précis de droit maritime, 1939; Traité pratique de droit civil français (Planiollal
és másokkal együtt), I–XIV., 1925–1934; Le régime démocratique et le droit
civil, 1936; Précis de droit maritime, 1939.

Robbanóanyaggal vagy robbantószerrel viszszaélés: → bűntett, amely pl. a

külön → jogszabályban meghatározott robbanóanyag (robbantószer) engedély
nélküli készítésével (megszerzésével) vagy tartására nem jogosult személynek
való átadásával követhető el. A ~ súlyosabb alapesetét valósítja meg, aki a
felsorolt tárgyakat engedély nélkül pl. behozza az ország területére. A
súlyosabb alapeset → előkészülete is büntetendő.

Robert Schuman (1886–1963): francia jogász, politikus, az európai egység

egyik atyja → ügyvéd, képviselő, → miniszter, → kormányfő. (1946–1947),
(1947–1948) Külügyminiszterként 1948 és 1952 között Jean Monnet-val
együtt dolgozta ki a Schuman-tervet, amelyen alapult az → Európai Szén- és
Acélközösséget létrehozó → nemzetközi szerződés. Az Európai Védelmi Közösség
tervét nem sikerült elfogadtatnia. 1955–56-ban igazságügy-miniszter, 1958 és
1960 között az → Európai Parlament első elnöke.

Rodière, René: (1907–1981) francia jogtudós, a → magánjog és az

összehasonlító jog (→ jogösszehasonlítás) művelője, 1933–1944 között
Algériában tanított; ezt követően különböző → kormányok, ill. → nemzetközi
szervezetek tanácsadója 1954-ig, amikor a párizsi egyetem tanára lett. 1959-től
haláláig a párizsi összehasonlító jogi intézet igazgatója. Fő művei: Traité du
droit des transports, 1953–1962; Traité général de droit maritime, I–VI., 1967–
1977; Droit de transports terestres et aériens, 1974.

Rogatio: → lex

Rokkantsági nyugdíj: → nyugellátás, amelyre az jogosult, aki egészségromlás,

ill. testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét →
jogszabály által meghatározott százalékban elvesztette, ebben az állapotában
bizonyos, jogszabályban rögzített időn belül javulás nem várható, a szükséges
→ szolgálati időt megszerezte, és rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete
lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél. A jogalkotó (→
jogalkotás) számolt azzal, hogy az egészségromlás vagy fogyatékosság sorsszerű,
elháríthatatlan folyamat, ezért a szükséges szolgálati időt az életkor
függvényében határozta meg. A ~ mértéke függ a megrokkanás előtt betöltött
életkortól, a szolgálati idő tartamától és a rokkantság fokától. Kiszámításában a
jogalkalmazót (→ jogalkalmazás) táblázatok segítik. Ugyanezek a szabályok
szerint alakul a ~ üzemi baleset esetén is.

Rokonság: a → római jogban agnat és cognat ~ (→ agnatio és → cognatio)

között tettek különbséget. A mai jogok egyenes ági és oldalági ~ között
differenciálnak. Egyenes ági a ~ azok között, akik közül az egyik a másiktól
származik. Ilyenek a szülő-gyermek, nagyszülő–unoka, dédszülő–dédunoka
stb. Oldalági a ~ azok között, akiknek legalább egy közös felmenőjük van, de
egyenes ágon nem rokonok. Oldalági rokonok a testvérek, a féltestvérek,
a szülő testvére és a szülő testvérének gyermekei, az első unokatestvérek, a
távolabbi unokatestvérek stb. A ~ fokát ízszámítással szokták jelölni, az ízszám
a közös törzselődtől való távolsági fokot jelzi. A ~ általában vér szerinti
leszármazáson alapszik, → örökbefogadás esetén → hatósági határozaton. Más
tényleges családi, → hozzátartozói kapcsolat nem eredményez ~ot. A ~ a →
családjogban és az → öröklési jogban számos joghatással jár. → rokontartás

Rokontartás: a rokonokat (→ rokonság) egymás irányában terhelő törvényes

tartási kötelezettség. Esetei: a → gyermektartás, az unokatartás, a szülőtartás, a
nagyszülőtartás, a testvértartás (csak kiskorú testvérek irányában), valamint a
mostohagyermek- és mostohaszülő-tartás (→ mostohaszülő jogállása), ez utóbbi
csak kölcsönösség esetén. Több tartásra jogosult vagy kötelezett esetére a →
törvény megfelelő sorrendet állapít meg, ebben a kiskorú gyermek tartásra való
jogosultsága minden más jogosultat megelőz. A ~ feltétele a tartásra jogosult
oldalán: ne legyen tartásra kötelezhető házastársa, a tartásra rászorult legyen,
valamint nagykorú tartásra jogosult esetén a tartásra ne legyen érdemtelen. A
tartásra kötelezett oldalán ~ra csak akkor kötelezhető valaki, ha a tartás
nyújtására saját eltartásának veszélyeztetése nélkül képes, kivéve a kiskorú
gyermek tartásának esetét. A ~ mértéke a tartásra jogosult szükségleteihez és a
tartás nyújtására kötelezett teljesítőképességéhez igazodik.
Római jog: történetileg az ókori Róma, majd a Római Birodalom →
jogszabályainak összessége. A ~ legrégibb ismert forrása a Kr. e. 451–450-ben
keletkezett → Tizenkét táblás törvény, az antik ~ fejlődését pedig → Iustinianus
→ kodi kációja zárja le Kr. u. 534-ben. A két törvénymű keletkezése között
eltelt mintegy ezer év alatt a ~ – nem annyira törvényhozási, hanem sokkal
inkább sajátos → szokásjogi (consuetude) úton (kezdetben a pontifexek, később
a → praetorok és a jogtudósok jogfejlesztő tevékenységének eredményeként) –
olyan egyedülállóan fejlett → jogrendszerré vált, hogy az európai jog és a
→jogtudomány fejlődésének mai napig is alapját képezi, és azt sok tekintetben
meghatározza. Az ókori ~ mintegy ezeréves organikus, megszakítatlan
fejlődését a következő korszakokra szokták felosztani: archaikus jog (a Kr. e. 3.
század közepéig), preklasszikus jog (a Kr. e. 3. század közepétől a Kr. e. 1.
század végéig), klasszikus jog (a Kr. e. 1. század végétől a Kr. u. 3. század
közepéig), posztklasszikus jog (Kr. u. 3. század közepétől Iustinianusig). Az
archaikus jog az ősi paraszt →állam kezdetleges, merev, formalisztikus joga
volt, civiljognak, → ius civilének is szokták nevezni. Szabályait a Tizenkét
táblás törvény foglalta össze. A ~ nagyságának összetevői: a gyakorlattól el nem
szakadt jogtudósok (az ókorban egyedül Rómában léteztek jogtudomány
művelésére specializálódott tudósok) rendkívül jelentős, a jogfejlődést
közvetlenül is meghatározó szerepe, az évszázadokon át megszakítatlan,
törvények által mereven nem korlátozott, óvatos szokásjogi jogfejlesztés. E
tényezők szerencsés együtthatása következtében a preklasszikus korban
alapjában véve már kialakult a fejlett jogrendszer, a klasszikus jogtudósoknak
lényegében csak csiszolniuk, tökéletesíteniük kellett. A posztklasszikus kort
általában a jogtudomány hanyatlásával, a leegyszerűsödött, ún. vulgárjog
uralomra jutásával szokták jellemezni. Kétségtelen, hogy a birodalom általános
hanyatlása a jogtudomány fejlődésére is jelentős mértékben kihatott, de a
Keletrómai Birodalomban ebben az időszakban-bizonyos fejlődés is
meg gyelhető. A konstantinápolyi és bejrúti jogiskolákban a klasszikus
jogtudósok absztraháló és rendszerező munkásságát jelentősen
továbbfejlesztették, és tevékenységükkel egyéb vonatkozásokban is
előkészítették a iustiianusi kodi kációt. A iustinianusi kodi kációt követőn
kezdődött a magát még mindig rómainak nevező bizánci birodalom jogának,
a → bizánci jognak Bizánc elestéig (1453) terjedő korszaka. A Nyugatrómai
Birodalom bukása (476) után a birodalom volt területének egy részén a ~
csökevé-nyes formában folyamatosan tovább élt, részben mint a volt római
polgárokra továbbra is alkalmazott jog [ezt a jogot foglalta össze a Lex Romana
Visigothorum (506) és a Lex Romana Burgundionum (500 körül)], részben
pedig az egyház jogaként. A ~ igazi továbbélése azonban a Nyugat-Európában
addig nem ismert → Digesta egyik kéziratának 11. század közepe táján
Itáliában történt megtalálását követően a kéziratot elemezni kezdő bolognai
→glosszátorok tevékenységével kezdődött 11. század végén. A iustinianusi
törvénykönyveket hatályos jogként kommentáló glosszátorok, majd az őket
követő ún. → kommentátorok tudományos tevékenysége nyomán a ~
(pontosabban a iustinianusi törvénykönyvek és a hozzájuk kapcsolódó újabb
joganyag) hamarosan majdnem egész Európában érvényre jutó → ius
communévá vált. Számos európai államban hivatalosan is sor került a ~, ill.
tovább élő változatának, a ius communénak a → recepciójára, de a ~ot ott is
ratio scriptának, a jogi gondolkodás írott alapjának tekintették, ahol formailag
nem volt hatályban. Az ókori ~ból elsősorban a → magánjog (a → perjogot is
beleértve) élt tovább, de kisebb mértékben a → büntetőjog, sőt a római →
közjog egyes szabályai, ill. a belőlük levezethető elvek is. A glosszátorok szerepét
a 14. században átvevő kommentátorok (→ Bartolus, → Baldus) tevékenysége
kifejezetten a gyakorlat igényeit szolgálta. Ok rakták le a modern →
kereskedelmi jog és a → nemzetközi magánjog alapjait is. Munkamódszerük
(mos ita-licus) azonban történetietlen volt, ennek ellenhatása a 16. században
felvirágzó, a legmagasabb szintet Franciaországban elérő (→ Cuiacius,
Donellus, Faber, Hotomanus) humanista jogtudomány, amely a iustinianusi
törvénykönyveket történeti lológiai kritikával kezelte, és a bennük rejlő
ellentmondások – korábban minden áron megkísérelt – harmonizációs
feloldása helyett elsőként próbálta kimutatni a iustinianusi interpolációk által
megváltoztatott eredeti klasszikus jogot (mos gallicus). A ~ tudományos
művelésének centruma a 16. század végétől Hollandiába helyeződött át (Voet,
Bynkershoek). Az „elegáns” holland jogtudomány a → természetjog diadalát is
jelentette (ebben nagy szerepe volt → Grotiusnak is), egyben új
munkamódszert dolgozott ki (mos geometricus), és egyik szellemi előkészítője
volt az első nagy kodi kációknak. A 19. században, amikor Európa-szerte
egymás után jöttek létre a → polgári törvénykönyvek [francia → Code civil
(1804), → Osztrák polgári törvénykönyv (1811) stb.], amelyek tartalmilag a ~on
alapultak, de formailag megszüntették a ~ közvetlen hatályát, a német államok
jelentős részében a ~ nem csak hatályban van még – jóllehet egyes német
államokban már a 18. században sor került a kodi kációra, és egyes német
tudósok (pl. → ibaut) sürgették a német jog általános kodi kációját-,
hanem a ~nak mint hatályos jognak a tudományos művelése még elérte utolsó
nagy korszakát, a → pandektisztika kibontakozását. A római jog – módosított
formában és szubszidiárius jelleggel – még ma is hatályos a Dél-afrikai
Köztársaságban, Sri Lankában és számos államban.

Római jogtudomány: a → jogtudomány, mint a joggal való önálló, elméleti

foglalkozás, először az ókori Rómában alakult ki. A római jogtudósok nem
elsősorban elméleti, hanem gyakorlati célokból művelték a jogot, és
tevékenységük meghatározó jelentőségű volt a → római jog fejlődésére.
A klasszikus ~ két iskolára, a Sabinusról elnevezett schola Sabinianára (→
sabinianusok) és a Proculusról elnevezett Proculianára (→ proculianusok)
oszlott. A császárkorban egyes jogtudósok művei kötelező erejű →jogforrásnak
minősültek. A jogtudósok műveiből állították össze a iustinianusi (→
Iustinianus) → kodi káció során a római jog legértékesebb forrását, a Digestát
(→ Corpus Iuris Civilis). A legnagyobb római jogtudósok a fent említett
Sabinuson és Proculuson kívül Salvius Iulianus, → Gaius, → Papinianus, →
Paulus, → Ulpianus (klasszikus koriak), valamint → Tribonianus, aki a
iustinianusi kodi kációt irányította. → responsum.

Római–germán jogcsalád: a nagy → jogcsaládok egyike. A Nyugatrómai

Birodalom bukását követően annak egykori területét jórészt germán törzsek
szállták meg, s megtelepedve ott királyságokat alapítottak. Gót, frank, szász,
normann és más indogermán népcsoportok foglalták el a volt római
provinciákat és a tőlük északra fekvő területeket. A kereszténység felvételével,
valamint a megmaradt római kultúrelemek befogadásával e népek hasonló, bár
épp a római hatás fokának és felvétele időpontjának különbsége szerint egymás
közt eltérő kultúrát alakítottak ki. Ennek része a katolikus egyház által is
közvetített → római jogi kultúra, amelynek elemei keveredtek a bevándorolt
népek törzsi szokáselemeivel, így jött létre a ~, amelynek legjellemzőbb
képviselői a német, skandináv és németalföldi → államok, míg a dél-európai
államok jogi kultúrája inkább az írott római forrásokra épül. Amikor a nyugati
Német-római Császárság megszerveződött, a két rész még egységesen tartozott
hozzá, később Nagy Károly utódai révén vált szét frank-ibériai és német
csoportokra, amelyek közt Lothar hajdani öröksége, Itália, Svájc és
Németalföld mintegy átmenetet képezett. Ez a 9. századi választóvonal a jogi
hagyományban mindmáig érzékelhető. Másrészt elkülönült a csoporttól a
bírósági (→ bíróságok) szervezeti fejlődése miatt az angol–normann rész, ahol a
→ precedensjog lett a fejlődés alapja (→ common law), míg a római–germán
csoportban az egyházi írásbeli → per révén a hivatásos-tudományos jogászi
tevékenység képezte a fejlődés mozgató elemét. A iustinianusi (→ Iustinianus)
könyvekkel való tudományos foglalkozás, valamint azok egyetemi oktatása
révén a római jog hivatalos vagy csendes → recepciója az egész ~ban
végbement. Ám ennek különböző fokai is hozzájárultak ahhoz, hogy az egyes
területek fejlődése sajátos színt nyerjen. Mindenesetre az egész germán-római
kultúrterületen a közös jog volt az összetartó kultúrelem a kereszténység és a
görög lozó ai hagyomány mellett.

Római Szerződés: → Európai Közösségek

Román László (1927–2001): jogtudós; a magyar → munkajog 20. századi

történetének egyik meghatározó személyisége, a Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára és a munkajog
tantárgyfelelős oktatója 26 éven keresztül, a Magyar Munkajogi Társaság
egykori társelnöke, a Nemzetközi Munkajogi Társaság magyar tagozatának
tagja. A kandidátusi értekezését 1969-ben védte meg, az állam- és
jogtudományok doktora fokozatot 1992-ben szerezte meg. Fő művei:
A munkáltatói utasítási jog alapproblémái, 1972; A munkáltatói utasítás
érvényessége és hatályossága, 1977; Munkajog. Elméleti alapvetés, 1989.

Rombolás: → állam elleni bűncselekmény, amely megvalósul a → törvényben

megjelölt kiemelkedő fontosságú elkövetési tárgy megsemmisítésével,
használhatatlanná tételével vagy megrongálásával. A kiemelt elkövetési tárgyak:
a közmű, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzem vagy berendezése,
középület vagy építmény, termékkészlet, hadianyag, avagy rendeltetésénél
fogva hasonlóan fontos más vagyontárgy. A ~ csak szándékosan (→
szándékosság), sőt célzatosan követhető el, nevezetesen a Magyar Köztársaság
→ alkotmányos rendjének megzavarása végett. Ilyen célzat hiányában az
elkövető (→ elkövetők) terhére más → bűncselekmény (pl. → közérdekű üzem
működésének megzavarása vagy → rongálás) állapítható meg. Súlyosabbnak
minősül a ~, ha különösen súlyos hátránnyal jár. A törvény → bűntettként az
→ előkészületet is büntetni rendeli.

Rommen, Heinrich (1897–1967): német származású amerikai

jogászprofesszor, az újjáéledt → természetjog neotomista irányzatának (→
neotomista jog lozó a) egyik kiemelkedő képviselője. Műveiben a → jog lozó a
történetét a természetjogi eszmerendszer örök visszatéréseként értelmezi és
mutatja be. Fő műve: Die ewige Wiederkehr des Naturrechts, 1936.

Rongálás: → bűncselekmény, amely megvalósul, ha az elkövető (→ elkövetők)

idegen → vagyontárgy (lényegében → ingó vagy → ingatlan) szándékos
megsemmisítésével vagy megrongálásával → büntetőjogi értelemben → kárt
okoz. Az alapeset → vétség, a cselekmény → bűntettként elsősorban a kár
nagyságára tekintettel minősül súlyosabban, de magasabb büntetési tétel
alkalmazását alapozza meg az elkövetési tárgy (→ jogi tárgy) jellege (pl.
muzeális, vallási tisztelet tárgya stb.), valamint az elkövetés eszköze
(robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával való elkövetés) is.

Ross, Alf (1899–1979): dán jog lozófus, a → skandináv jogi realizmus

képviselője, 1938 és 1969 között a koppenhágai egyetem tanára. A →
jogforrások elméletéről írott munkájával Uppsalában lozó ai doktorátust
szerzett. Fő művei: Om Ret og Retfaerdigkeit, 1953 (angolul: On Law and
Justice); Directives and Norms, 1968; On Guilt, Responsibility and Punishment,
1974.

Rossi, Pellegrino (1787–1848): olasz származású francia jogász, közgazdász és

politikus, az → alkotmányjog-tudomány első művelője és megalapítója. 1812-
től Bolognában a → büntetőjog professzora. Politikai okokból Svájcba
menekült, Genfben a → római jog és a büntetőjog tanára, s tagja lett (1820) a
→ köztársaság nagy tanácsának is. 1832-ben Genf számára →
alkotmánytervezetet dolgozott ki (Pacte Rossi). 1833-ban felvette a francia →
állampolgárságot, és → állami szolgálatba lépett. 1833-ban a Collège de France
nemzetgazdaságtan tanárává nevezték ki, 1834-ben pedig a párizsi egyetemen
a világon először akkor alapított alkotmányjogi tanszék első professzora lett. A
Francia Akadémia 1836-ban tagjai közé választotta. 1845-től Franciaország
római → nagykövete lett. 1848-ban IX. Pius pápa az Egyházi állam
miniszterelnökévé (→ kormányfő) nevezte ki, de hamarosan Rómában
merénylet áldozata lett. Fő művei: Traité du droit pénal, 1829; Traité du droit
constitutionnel français, 1836; Cours d’économie politique, 1839–1841.

Rossz minőségű termék forgalomba hozatala: → gazdasági bűncselekmény,

amely a fogyasztók érdekeit védi. A tényállás első változatának elkövetési
tárgya (→ jogi tárgy) a rossz minőségű termék, azaz lényegében az, ami
rendeltetésszerűen nem használható (aminek használhatósága jelentős
mértékben csökkent). Az elkövetési magatartás az ilyen termék jó minőségű
termékként értékesítése (→ adásvételi szerződés) → használatba adása, ill.
forgalomba hozatala, vagy ezek iránti intézkedés. A → bűncselekmény
szándékos és gondatlan (→ szándékosság, → gondatlanság) elkövetés (→
elkövetők) esetén is büntetendő, sőt a szándékos alakzat → előkészülete is →
vétséget képez. A ~ának másik – kizárólag szándékosan elkövethető – változatát
az követi el, aki megszegi a termék minőségének megállapítására vonatkozó
szabályokat, és ezzel lehetővé teszi, hogy a terméket a valóságosnál jobb
minőségűként értékesítsenek, adjanak használatba, ill. hozzanak forgalomba.

Rotondi, Mario (1900–1984): olasz → ügyvéd, jogtudós, a → magánjog és a

→ kereskedelmi jog művelője, több olasz egyetemen tanított, majd kinevezték a
Milánói Katolikus Egyetemre, amelynek professzora volt 1975-ben történt
nyugállományba vonulásáig. Fő művei: L’abuso di diritto, 1923; Diritto
industriale, 1942; Studi di diritto compar ato e teoria generale, 1972.

Rousseau, Charles (1902–1993): francia jogtudós, a Sorbonne egyetemi

tanára, a Nemzetközi Jogi Intézet és az → Állandó Választottbíróság tagja.
Nevéhez fűződött 1958 és 1992 között a Revue Générale de Droit International
Public című folyóiratban a nemzetközi események és a francia igazságügyi
szervek → nemzetközi jogot érintő döntéseinek részletes ismertetése. Fő műve:
Droit international public, I–V., 1971–1983.

Rousseau, Jean-Jacques (1712–1778): francia lozófus és közíró, a →

természetjogtan képviselője, akinek a → népszuverenitásról, a → társadalmi
szerződésről és a → közvetlen demokráciáról közzétett nézetei nem csak a nagy
francia forradalomra, hanem későbbi korok politikai és jogi gondolkodására is
hatottak. A közakaratról (volonté générale) vallott felfogása utóbb
szélsőségesen ellentétes értelmezések számára is utat nyitott (→ diktatúra, →
totális állam). Fő művei: Discours sur l’inégalité, 1755; Du contrat social, 1762;
ez utóbbit több alkalommal is lefordították magyarra, elsőként Kazinczy
Ferenc és Szentmarjay Ferenc (1794).

Rögtönbíráskodás: → statáriális eljárás

Rögtönítélő bíráskodás: → statáriális eljárás

Rule of law (ang.): minden →jogrendszer számára alapvető fontosságú, ám

egyértelműen sehol sem de niált, így különbözőképpen értelmezhető fogalom.
Mint a → jog – demokratikus társadalmakban (→ demokrácia) játszott –
központi szerepének, „uralmának” kifejeződése, minden ember és emberi
intézmény függőségét, alávetettségét jelenti bizonyos, a társadalomban
elfogadott jogi alapelvekkel (→ jogelv) szemben. Szülőhazájában, Angliában a
17. század alkotmányos (→ alkotmányosság) küzdelmeinek eredményeként a
→ parlament uralmával azonosult: a parlament mint a törvényhozó hatalom
(→ államhatalmi ágak megosztása) letéteményese, tetszése szerint alkothatja,
módosíthatja vagy semmisítheti meg a → törvényeket és a → bírói döntéseket, a
többségi elv alapján létrejött → kormány mint a végrehajtó hatalom
letéteményese pedig a parlament ellenőrzése alatt áll. → Dicey angol közjogász
klasszikus művében (Introduction to the Study of the Law of the Constitution,
1885) a ~-t szembeállítja minden olyan kormányzati (→ kormányzás)
rendszerrel, amelyben a vezetők széles körű, önkényes és diszkrecionális
hatalmat (→ hatalom) gyakorolnak. Ennek az elméletnek társadalmi
alapgondolata annak elismerése, hogy a hatalmon levők nem mentesek a
jogban testet öltött társadalmi-erkölcsi meggyőződés korlátai alól, jogi
alapgondolata pedig az a követelmény, hogy az állami funkcionáriusok és az
állami szervek éppen úgy felelősségre vonhatók a bíróság (→ bíróságok) által,
mint bármely más személy vagy testület. A kontinentális Európában a jog
eszméjének alárendelt állam gondolata a 19. század elején fogalmazódott meg
a → jogállam (Rechtsstaat) formájában. A 20. században – főként a totalitárius
államok (→ totális állam) gyakorlatával szembefordulva – világszerte elterjedt a
~ követelménye. A 20. század végén a ~ fogalma főként három értelemben
használatos. Szórványosan még előfordul olyan értelmezés is, amely szerint a ~
az → anarchiával szemben a közrend létezését, egy szervezett, a jog útján
működő kormányzat fennállását jelenti. A másik értelmezés hívei a ~-t
valamilyen értékrendszerrel, egy meghatározott → igazságosságeszmével
kapcsolják össze, amely főleg az egyenlőség, a szabadság és a kormányzatnak
a nép által való ellenőrzése követelményéből tevődik össze. A harmadik
értelmezés a → pozitív jogból kiindulva keresi a ~ tartalmi összetevőit, s azokat
az érvényesülését biztosító szervezeti és eljárási formákban és intézményekben
találja meg. → törvényesség

Ruszkaja Pravda (or.): a keleti szláv népek → jogrendjének a legkorábbi írott

emlékei közé sorolható joggyűjtemény. A ~ különböző változatai a 11–15.
században terjedtek el. A „rövid” Pravdát (~ kratkoj redakcii) tekintik a
legkorábbinak; még Bölcs Jaroszláv, ill. a Jaroszlavicsok idejében (11. század)
keletkezett, és főleg a fejedelmi (→ állami) érdekek által módosított korai →
büntetőjog normáinak rögzítését szolgálta. A bővített változat (~ prosztrannoj
redakcii) kiadására már a politikai széttagoltság (12–13. század) idején került
sor, és ennek megfelelően az előbbinél jóval fejlettebb joganyagot foglalt
magában. A harmadik változat a moszkvai állam felemelkedéséhez kapcsolódik
(15. század), és a hosszan tartó idegen uralom hatását tükrözve „rövidített”
formában (innen: ~ szokrascsennoj redakcii) foglalták össze. A ~ változatainak
az egyháziak által készített másolatai századokon át az orosz középkori jog
legismertebb forrásai voltak.
 S
Sabinianusok: Kr. u. 1–2. században élt római jogtudósok (→ római
jogtudomány), a schola Sabiniana tagjai. A klasszikus jogtudósok zöme a
császárság első két századában a két jogtudósi iskola egyikéhez, a ~ vagy a →
proculianusok iskolájához tartozott. A ~ irányzatának legjelesebb képviselői a
névadón (Sabinus) kívül Cassius (akiről az iskolát schola Cassianának is
nevezték), Iavolenus, Iulianus, Pomponius, Africanus és → Gaius. A két iskola
nézetei közötti, a forrásokból jól ismert különbségek elvi alapja nem pontosan
tisztázott.

Sachsenspiegel: → szásztükör

Saját tőke csorbítása: a → jogi személyiséggel rendelkező → gazdálkodó

szervezet tagjainak és hitelezőinek érdekét sértő → gazdasági bűncselekmény,
amelyet a vezető állású személy (→ vezető állású munkavállaló) a saját tőke
jogtalan elvonásával követ el.

Sajtó-helyreigazítási eljárás: a → személyiségi jogok védelmére vonatkozó

sajátos eljárás. Alapja mindenkinek ahhoz való joga, hogy róla az írott és az
elektronikus sajtó való tényt közöljön, ill. a róla szóló tényeket ne tüntetéssé
fel hamis színben. A ~ két szakaszból áll. Az első szakaszban a sérelmét állító fél
helyreigazítás közlését köteles kérni a médiumtól. Ennek megtagadása esetén
kerül sor a második szakaszra, amikor bírósághoz (→ bíróságok) fordulhat
abból a célból, hogy a helyreigazítás közzétételét → peres eljárással kényszerítse
ki. Az eljárás célja a helyreigazítási jog gyors érvényesítése, amelynek érdekében
a → törvény szigorú → határidőket tartalmaz. ~ban nincs helye → igazolási
kérelemnek, szünetelésnek, → viszontkereset benyújtásának, valamint a –→
tárgyalás elhalasztásának. Ez természetesen nem érvényesül akkor, ha a → fél a
személyiségi → jogsértés egyéb → szankciói – pl. → nem vagyoni kár
megtérítése – iránt indít keresetet, és egyúttal kéri a médium általi nyilvános
elégtételt is. A per (→ polgári per) tárgya a sajtóközlemény valóságtartalmának
bizonyítása. Ennek megfelelően a → bizonyítási teher az alábbiak szerint
fordul meg: a felperes, a ~t kérő köteles bizonyítani, hogy a közlemény rá
vonatkozik, ill. ha a való tény közlését kéri, úgy köteles annak valóságát
bizonyítani, az alperes médium pedig köteles az általa nyilvánosságra hozott
tény, állítás, körülmény valóságának bizonyítására. → sajtószabadság

Sajtórendészeti vétség: → vétség, amely lefoglalt (→ lefoglalás) vagy elkobzott

(→ elkobzás) sajtótermék terjesztése útján valósul meg.

Sajtószabadság: olyan → alkotmányos → alapjog, amelyről nemcsak a belső

jogok, hanem → nemzetközi jogi dokumentumok is rendelkeznek. A ~ →
demokrácia megvalósulásának és az → emberi jogok biztosításának záloga. A ~
alapvető fogalmi elemei a szabad írásbeli és szóbeli gondolatközlés és →
véleménynyilvánítás joga, valamint a cenzúra tilalma. A ~ a klasszikus
megfogalmazás szerint a sajtó, ill. munkatársainak joga ahhoz, hogy
információkat szerezzenek és közhatalmi vagy egyéb befolyástól mentesen
nyújtsanak tájékoztatást, valamint adjanak közre véleményeket, gondolatokat.
Ennek érdekében a → törvénynek a sajtó → jogállását úgy kell rendeznie, hogy
az mentes legyen tilalmaktól, korlátozásoktól, ne legyen érdekcsoportoknak
kiszolgáltatva, a sajtó munkatársai kellő védelmet élvezzenek, ugyanakkor
meggátolható legyen a ~gal való visszaélés mind a közérdek, mind az egyének
és különféle közösségeik jogainak és jogos érdekeinek megóvása végett. A ~
lényeges eleme az előzetes cenzúra tilalma, vagyis olyan alkotmányos
(törvényi) szabály, hogy semmilyen sajtótermék kiadása (közreadása) nem
köthető → hatósági engedélyhez (→ engedélyezés); továbbá, hogy nem
szükséges hatósági engedély kiadók, ill. különféle szerkesztőségek
létrehozásához. Az elektronikus médiumok tömeges elterjedésével a ~ fogalma
kiszélesedett, és átfogó kommunikációs alapjogként jelent meg. Ez egyebek
mellett azzal függ össze, hogy ~ eszköze lehet más jogok és szabadságok
realizálásának, hiszen az írott és az elektronikus sajtó nem csak informálja, de
befolyásolja is a közvéleményt. Ebben a megközelítésben a ~ lényegesen többet
jelent, mint a sajtó és munkatársainak jogai. A kommunikációs jog azt jelenti,
hogy mindenkinek egyenlő joga van arra, hogy határokra tekintet nélkül
informálódhasson, hozzáférhessen az információs forrásokhoz, átvehessen és
terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. A
kommunikációs joghoz hozzátartozik az a kötelezettség is, hogy az
információkat és eszméket a társadalom felé valósághűen és pártatlanul
továbbítsák. A ~gal való visszaélés ellen mind a társadalmat, mind az egyéneket
(és különféle közösségeiket) oltalmazni kell. Ennek legfontosabb eszközei: a) a
~ terjedelmének tárgyi korlátozása (kizárólag csak az alkotmányban vagy
törvényben) az alkotmányos rend, az állam nemzetközi érdekei, a közerkölcs,
a polgárok becsülete és magánélete, valamint egyéb → személyiségi jogai
védelmének célzatával; b) az érdekeltnek az a joga, hogy a valótlan
sajtóközlemény helyreigazítását igényelje (→ sajtó-helyreigazítási eljárás); c) a
~gal való visszaélésnek törvényben → büntetőjogi vagy → szabálysértési
büntetéssel fenyegetése, valamint a sajtóközleménnyel okozott kárért való →
kártérítési felelősség. → médiajog

SALT (Strategic Arms Limitation Talks – ang.): tkp. „Tárgyalások a hadászati

fegyverek korlátozásáról”; valójában a hajdani Szovjetunió és az USA közötti a
fegyverzetek korlátozásáról szóló → nemzetközi szerződések. A két nagyhatalom
1969-ben kezdett tárgyalásokat a ~ról, amelyek eredményeképpen három
évvel később megszületett a ~–I. néven ismertté vált szerződés. Ennek kapcsán
tulajdonképpen két okmányról lehet beszélni: a ~–I. ideiglenes →
megállapodásról (ezt gyakran „közbeeső megállapodásnak” nevezik), amely a
hadászati támadófegyverekkel foglalkozik, ill. az ún. → ABM-szerződésről,
amely a rakétaelhárító védelmi fegyverek fejlesztésével indukált fegyverkezési
versenynek igyekszik gátat szabni. A ~–I. ideiglenes megállapodást 1972. máj.
26-án írták alá, és ugyanez év okt. 3-án lépett hatályba. Külön rati kálásra (→
rati káció) nem volt szükség, mivel a felek azt az ABM-szerződés rati kációs
okmányainak kicserélése időpontjában léptették hatályba. Rendelkezései
értelmében a rendszerben álló szovjet és amerikai nukleáris fegyverek
hordozására alkalmas eszközök számát befagyasztják mindaddig, amíg
részletesebb megállapodás nem születik e tárgyban. A megállapodást 5 éves
időtartamra kötötték (így az 1977 októberében lejárt), ám később egyik fél
sem lépte túl a benne meghatározott keretszámokat. A folyamat következő
állomását jelentő ~–II. szerződés politikai okok miatt a tervezetthez képest 6
éves késéssel készült el, így azt a két nagyhatalom vezetői csak 1979. jún. 18-án
írták alá Bécsben. A ~–II. mennyiségi és minőségi korlátokat szabott az
atomfegyverek rendszerben tartásával kapcsolatban, pontosan megszabva a
hordozóeszközök, ill. az ezek által célba juttatható töltetek engedélyezett
maximális darabszámát. Az érvényességi időtartama 1985-ig szólt volna, ám a
hatálybalépés politikai tényezők következtében elmaradt. A hatálybalépés
elmaradásától függetlenül, a két → állam igyekezett ragaszkodni a
keretszámokhoz. A ~folyamatot 1982-től a → START vitte tovább.

Salva guardia: → salvus conductus

Salvus conductus (menlevél, szabad elmenetel joga – lat.): e kifejezést a

középkori jog kétféle értelemben használta. Egyrészt jelentette az uralkodóhoz
(→ monarcha), ill. a politikai tanácskozásokra való szabad menetel jogát;
másrészt → peres eljárásban ideiglenes mentességet értettek alatta. Különösen
súlyosabb, vagy – mai értelemben vett – → politikai bűncselekmények (→
hűtlenség) elkövetése esetén kérhették az uralkodótól, főleg ha a gyanúsított
éppen a bíróságra (→ bíróságok) igyekezett. ~ a már elítéltnek vagy annak, aki
megszökött, nem volt adható. Egyik változata a „salva guardia”, amely
oltalomlevelet, különösen pedig a török világban a katonai beszállásolás alól
való mentességet, ill. a katonai erőszak elleni védettséget jelentett. Ugyanezt
némely helyen → adómentességet garantáló okmányként is használták.

San Franciscói konferencia: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Sanctio: → lex, → szankció

Sanctio Criminalis Josephina: 1787-ben kelt → kódex, amely a

Habsburg→abszolutizmus 18. századi jogi → kodi kációs törekvéseinek haladó
elemeket is tartalmazó eredménye. A ~ a felvilágosodás eszméin nevelkedett II.
József császár → büntetőjogi reformgondolatait foglalta össze. A ~ célul tűzte ki
a → bírói önkény felszámolását, megtiltotta az → analógia alkalmazását, és
deklarálta a → nullum crimen sine lege elvét. A → jogegyenlőség felé tett
lépésként a ~ban rögzített büntetőjogi szabályok kizárták a rendi kiváltságok
(→ privilégium) gyelembevételét, ez egyébként a magyar kiváltságosok heves
ellenállását váltotta ki. A kódex büntetési rendszere sok középkori vonást
őrzött meg.

Sárándi Imre (1930–1986): jogtudós, a → polgári jog művelője. 1967-től

egyetemi tanár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1967 és 1973 között
a kar dékánja, a Jogi Továbbképző Intézet igazgatója. Fő művei: Visszaélés a
joggal, 1965; Polgári jogi ismeretek, 2., 1981; Világgazdasági korszakváltások és a
mezőgazdasági termékforgalom, 1984.

Sargorodszkij, Mihail Davidovics (1904–1973): szovjet büntetőjogász.

1928–1934 között az Ukrán Kriminológiai Intézet tudományos
főmunkatársa. 1934-től hosszabb-rövidebb megszakításokkal, élete végéig a
leningrádi egyetem → büntetőjogi tanszékének professzora. 1942 és 1945
között különböző beosztásokban Moszkvában dolgozott. Mint magát
elsősorban kriminálszociológusnak tekintő jogász, a → jog szociológiai
megközelítésének fontosságát hirdette. Fő művei: Presztuplenija protiv zsizni i
zdorov’ja, 1947; Ugolovnij zakon, 1949; Nakazanie po szovetszkomu ugolovnomu
pravu I–II., 1957–1958; (magyarul: Büntetőjogi büntetés, I–II. 1960); Kritika
szovremennih burzsuaznih teorij prava (társszerző), 1961; Kursz szovetszkogo
ugolovnogo prava (szerk.), I–III., 1968–1973.

Saria: → iszlám jog

Sarkalatos törvények (leges fundamentales -lat.): vagy másképpen

alaptörvények; a kifejezést Magyarországon az 1791–1792-es → országgyűlés
óta használják. A → törvényeknek azt a csoportját jelenti, amelyek ugyan a
rendes törvényhozás keretében (→ jogalkotás), külön procedúra nélkül
születtek, ám tartalmukban kiemelkednek a többi közül. Elsősorban az →
állami élet, ill. a → kormányzás alapkérdéseit rögzítő törvényeket sorolták ide,
tehát az ún. történeti → alkotmány alappilléreit (→ Aranybulla, a koronázási
eskük és → királyi hitlevelek, → Pragmatica Sanctio, 1741-es törvények stb.).
A kifejezés különösen elterjedt Széchenyi István postumus munkája (A
Magyarország sarkalatos törvényei) kapcsán.

Savigny, Friedrich Carl von (1779–1861): német jogtudós, porosz →

állam→miniszter, a marburgi (1801–1804), landshuti (1808–1810), majd
1810-től 1848-ig a berlini egyetemen a római → magánjog tanára, aki
lozó ával, történelemmel, teológiával és szépirodalommal is foglalkozott.
Mint a modern → jogtudomány, a → történeti jogi iskola és a → nemzetközi
magánjog egyik megalapítója, a → kodi kációt ellenezte, mert szerinte a → jog
a népszellem organikusan fejlődő terméke. Fő művei: Das Recht des Besitzes,
1803; Vom Beruf unserer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft, 1814;
Geschichte des römischen Rechts im Mittelalter, I–VI., 1815–1831; Das
Obligationsrecht als eil des heutigen Römischen Rechts, I–II., 1851–1853;
System des heutigen römischen Rechts, 1840–1849.

Scelle, Georges (1878–1961): francia nemzetközi jogász és diplomata. A

szó ai, lille-i és dijoni egyetem után 1929–1934 között Genfben és Párizsban
volt egyetemi tanár. A pozitivista iskola (→ jogpozitivizmus) képviselőjeként a
→ nemzetközi jogot létrehozó erőket már nem az → államok
akaratmegegyezésében, hanem más tényezőkben, pl. a szolidaritásban kereste.
→ Triepel mellett a → nemzetközi jog és belső jog viszonya dualista (→
dualizmus) koncepciójának legismertebb képviselője. Fő művei: L’oeuvre
politique de la Société des Nations (1920–1923), 1923; Une crise de la Société des
Nations, 1926; Précis de droit des gens, I–II., 1932–1934.

Schengeni egyezmény (tkp. schengeni szerződések): tkp. schengeni

szerződések): Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és az NSZK
1985. jún. 14-én a hollandiai Schengenben írt alá → nemzetközi szerződést a
közös → államhatáraikon történő ellenőrzés fokozatos megszüntetéséről; a
szerződéshez utóbb más nyugat-európai → államok is csatlakoztak. A ~ a
közös határon a személyek ellenőrzésének fokozatos megszüntetését tűzte ki
célul, előmozdítva a szerződő felek között az áruk és szolgáltatások szabad
mozgását (→ négy alapszabadság). A ~ szükségessé teszi, hogy a szerződő
államok közös intézkedéseket tegyenek határaik védelme és az illegális
bevándorlás megakadályozása érdekében. 1990. jún. 19-én az érintett államok
újabb → megállapodást kötöttek, amely lényegében az első ~ alkalmazására
vonatkozik, s részletes – technikai jellegű – szabályokat tartalmaz a határaikon
végzendő ellenőrzésekről. Ezen túlmenően rendelkezik a bevándorlási
jogszabályok harmonizálásáról (→ jogharmonizáció), az érdekelt államok
rendőri szerveinek együttműködéséről, továbbá egységes szabályok
kidolgozásáról a fegyverek, a robbanóanyagok és a kábítószerek
csempészetének megakadályozása érdekében. A ~ nagymértékben előmozdítja
a részes államok közötti határok lebontását, ugyanakkor azonban előírja, és
szükségessé teszi a ~ben nem részes államok vonatkozásában a határok
fokozottabb ellenőrzését. Magyarország a schengeni térséghez 2007. dec. 21-
én csatlakozott. Az ún. schengeni térség 2008. dec. 12-étől már 25 tagot foglal
magában: 22 tagállamot, valamint Norvégiát, Izlandot és Svájcot.
Schmidt, Eberhard (1891–1977): német jogtudós, foglalkozott →
büntetőjoggal, → büntetőeljárási joggal és jogtörténettel, a modern szociológiai
büntetőjogi iskola képviselője, a breslaui, a kieli, a göttingeni, majd 1948-tól a
heidelbergi egyetem professzora, ez utóbbinak 1952–1953-ban rektora. Fő
művei: Strafrechtsreform und Kulturkrise, 1931; Einführung in die Geschichte
der deutschen Strafrechtsp ege, 1947; Lehrkommentar zur Strafprozessordnung
und zum Gerichtsverfassungsgesetz, I–III., 1952–1960; Deutsches
Strafprozessrecht, 1967; Strafprozess und Rechtsstaat, 1970.

Schmitt, Carl (1888–1985): német jogász, bonni, berlini, majd kölni

egyetemi tanár; az → alkotmányjog, az → államelmélet és a politikaelmélet
művelője. ~ a → parlamentarizmus és a liberalizmus konzervatív-nacionalista
kritikusa volt (Die geistesgeschichtliche Lage des heutigen Parlamentarizmus),
aki 1933 után a nemzetiszocialista → közjogi és politikai elmélet egyik fő
képviselője lett. Ezért 1945 után nem kapott katedrát, ennek ellenére –
elsősorban 1933 előtt írt művei révén – az 1945 utáni német közjogi-politikai
gondolkodás egyik legbefolyásosabb és legellentmondásosabb alakja volt. Fő
művei: Die Diktatur, 1921; Politische eologie, 1922 (magyarul: Politikai
teológia, 1992); Verfassungslehre, 1928; Der Begriff des Politischen, 1932;
Legalität und Legitimität, 1932; Nomos der Erde, 1950.

Schnierer Aladár (1836–1898): büntetőjogász, jog lozófus. 1863-tól a kassai

jogakadémián, 1872-től a budapesti egyetemen a → büntetőjog és a
jogbölcselet rendes tanára, 1893–1894-ben az egyetem rektora. Mint
büntetőjogász, a → klasszikus büntetőjogi iskola híve, mint jogbölcselő a →
természetjogi és az → észjogi irányzat közötti kompromisszumra törekedett. Fő
művei: A büntetőjog általános tanai, 1873; A magyar büntetőtörvény
magyarázata, 1880; Bűntettek és vétségek, 1881; Észjogi jegyzet, 1890.

Schola Cassiana: → sabinianusok

Schuman-terv: → Európai Szén- és Acélközösség

Schwarzenberger, Georg (1908–1991): német származású brit nemzetközi

jogász. 1928–75 között az University College of London jogi karán tanít,
1962-től egyetemi tanár; éveken át a London Institute of World Affairs
tudományos igazgatója; a realista → nemzetközi jogi iskola legjelentősebb
alakja. Fő művei: International Law as Applied by International Courts and
Tribunals, 1945–1986; Power Politics, 1963; Foreign Investments and
International Law, 1969; Manual of International Law, 1976; Dynamics of
International Law, 1976.

Scott, James Brown (1866–1943): amerikai (USA) nemzetközi jogász,

egyetemi tanár, diplomata, a → hágai békekonferenciák anyagának közreadója
(e Hague Peace Conferences of 1899 and 1907), az American Journal of
International Law című folyóirat alapítója és szerkesztője. Tanított az illionisi
(1899–1903) és a Columbia Egyetemen (1903–1906), egy időben a
Nemzetközi Jogi Intézet elnöke volt. Fő művei: e Spanish Conception of
International Law and of Sanctions, 1934; e Spanish Origin of International
Law. Francisco de Vitorla and his Law of Nations, 1943.

SEATO: → Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete

Sedria (tkp. sedes iudicaria – lat.): → vármegyei → törvényszék. Kialakulása

Károly Róbert uralkodásának idejére tehető, amikor a → főispán vármegyén
belüli → bírói feladatait az → alispán elnöklete alatt a ~ vette át. A → nádori
közgyűléseken történő → igazságszolgáltatás működéséig → hatásköre
korlátozott volt; később hatásköre kibővült, a nemesi közgyűlésektől
függetlenül és önállóan működött, s személyi illetékessége rendi állástól
függetlenül kiterjedt a vármegye minden lakosára. A ~ szervezete és eljárása a
18. századra stabilizálódott. Üléseit a fő- vagy alispán hívta össze. Elnöke az
alispán volt, az ítélkezés a szol-gabírák (→ szolgabíró), esküdtek, táblabírák
közreműködésével és a megyei → ügyész részvételével történt. A ~
büntetőügyekben és → polgári ügyekben egyaránt döntött. Az 1613-ban
elkülönült büntető ~ hatáskörébe került minden → bűntett, a → felségsértés és
a → hűtlenség kivételével, a büntető ~ elnöke a másodalispán volt. ítélkezett a
jobbágyok súlyos → bűncselekményei esetén is, ha a földesúr nem rendelkezett
→ pallosjoggal. A polgári ~ fontos → magánjogi ügyekben járt el, →
fellebbezési, fórum volt az alispáni és szolgabírói íté-lőszék döntéseivel szemben.
Szervezetét az 1848. évi III. te. megtartotta, az 1848. évi IX. és XI. te. a
felszámolt → úriszéki ügyek egy részét a hatáskörébe utalta. A ~k tevékenységét
a → közigazgatás és bíráskodás elválasztását elrendelő 1869. évi IV. te.
szüntette meg.

Segítségnyújtás elmulasztása: a magyar → büntetőjog a segítségnyújtás

általános emberi követelményét jogi kötelezettségként határozza meg, és
elmulasztását szankcionálja (→ szankció). → Bűncselekményt követ el az, aki
nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az
élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A bűncselekmény az
elkövetőtől „elvárható” segítségnyújtás szándékos (→ szándékosság)
elmulasztásában áll, a segítségnyújtó személy életének kockáztatása más
személy megmentése érdekében azonban nem követelhető meg. A
kötelezettség elmulasztása súlyosabban büntetendő, ha a → sértett meghal, és
az életét a segítségnyújtás megmenthette volna, ill. ha a veszélyhelyzetet az
elkövető maga idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles (orvos,
mentő, tűzoltó stb.). A ~ a leggyakrabban közlekedési balesettel kapcsolatban
fordul elő.

Self-executing szerződés (ang.): közvetlenül alkalmazandó vagy végrehajtható

→ nemzetközi szerződés. A terminus John Marshall USA-főbíró Foster v. Neilson
(1819) ügyben hozott döntéséből számazik. Olyan nemzetközi szerződés,
amely a szerződésben részes → államok, jogában közvetlenül – más (belső) →
jogszabály közbenjötte nélkül – alkalmazandó jogi normát állapít meg; ez
egyben rendszerint azt is jelenti, hogy egyének vagy → jogi személyek számára
jogot vagy kötelezettséget keletkeztet. Egy szerződés ~ jellege magából a
szerződésből kitűnik, esetleg értelmezéssel állapítható meg. A közvetlen
alkalmazhatóság általánosított rendszerén alapul az → Európai Unió →
jogrendszere.

Semlegesség: a ~nek két fajtáját ismeri a → nemzetközi jog. A háborús ~

státusába kerül minden olyan → állam, amely nem kíván részt venni más
államok fegyveres kon iktusában. A semleges hatalmakat és személyeket a
szárazföldi háborúban megillető jogokról és kötelezettségekről a → hágai
békekonferenciákon elfogadott V. → egyezmény rendelkezik. A semleges állam
köteles valamennyi hadban álló államtól egyenlő távolságot tartani s a
területére menekült katonai egységeket lefegyverezni és internálni. Légiterét
(→ légitér jogi helyzete), szárazföldi területeit előttük zárva tartja, → parti
tengere, kikötője pedig számukra csak korlátozottan nyitott. Szabadon
kereskedhet bármelyik hadban álló állammal, ha ezzel nem járul hozzá katonai
erejük növeléséhez (→ hadijog, → háborús dugáru). → Agresszió esetén az →
ENSZ Biztonsági Tanácsa → szankcióként a semleges államok által betartandó
→ embargót is elrendelhet. Az állandó ~ arra tett nemzetközi jogi érvényességű
kötelezettségvállalás, hogy az illető állam nem csatlakozik katonai-védelmi
szövetségi rendszerekhez. Ennek klasszikus változata a nagyhatalmak által
garantált státus (Svájc 1815 óta, Ausztria 1955 óta), de Svédország, Írország
ilyen garanciák nélkül is hagyományosan semleges politikát folytat.

Semmisség: 1. A → polgári jogban a → szerződés abszolút érvénytelensége (→

szerződés érvénytelensége); amelynél a → törvényben meghatározott ok kiváltja
az érvénytelenség következményeit. A ~annyiban tér el a →
megtámadhatóságtól, hogy az érvénytelenség kimondásához sem külön →
jognyilatkozat megtétele, sem eljárás lefolytatása nem szükséges. A szerződés
~ére bárki, → határidő nélkül hivatkozhat. A szerződés ~ét bíróság (→
bíróságok) vagy más → hatóság külön kérelem nélkül, hivatalból veszi
gyelembe. Joghatása szerint kezdettől fogva és önmagában, → ipso iure
érvénytelen, nem alkalmas a célzott joghatás előidézésére. A ~ „orvoslása” szűk
körben lehetséges, így az alaki hibás szerződéseknél (→ alakszerűség). Ha a
semmis szerződés egy másik szerződés érvényességi kellékeinek eleget tesz,
akkor a másik szerződés szerint lesz érvényes, ha ez a szerződő felek feltehető
szándékával nem ellentétes. ~re vezet az akarathibák közül a cselekvőképtelen
személy által kötött szerződés (→ cselekvőképesség), a → színlelt szerződés, a
zikai → kényszer alkalmazása a szerződést kötő személlyel szemben (amikor a
nyilatkozó voltaképpen csak eszközül szolgál a nyilatkozat megtételénél
anélkül, hogy saját akarata kifejezésre juthatna, pl. erőszakkal vezetik a kezét az
→ okirat aláírása közben). ~re vezetnek az akaratnyilatkozat hibái: alaki hibák,
álképviselet (→ álképviselő), valamint a célzott joghatás hibái közül a → tilos
szerződések és a → lehetetlen szerződések. 2. A ~ a → közigazgatási jogban a →
közigazgatási aktusnak olyan súlyos hibája, fogyatékossága, amely miatt az jogi
hatás kiváltására alkalmatlan. Semmis és ezért megsemmisítendő az a
közigazgatási aktus, amelynek meghozatalánál a magyar → hatóság →
joghatósága az → Európai Unió jogi aktusa, → nemzetközi szerződés vagy
törvény rendelkezése alapján kizárt; az ügy nem tartozott az eljáró hatóság →
hatáskörébe vagy → illetékességébe; a határozatot a → szakhatóság →
megkeresése nélkül vagy a szakhatóság → jogszabályon alapuló állásfoglalásának
gyelmen kívül hagyásával hozták meg; a közigazgatási döntés tartalmát →
bűncselekmény befolyásolta, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetését → ítélet
megállapította vagy ilyen ítélet meghozatalát nem a → bizonyítottság (→
bizonyítás) hiánya zárja ki; a döntést hozó testületi szerv nem volt
határozatképes, vagy nem volt meg a döntéshez szükséges szavazati arány, vagy
a döntést → bírói döntéssel ellentétesen hozta meg a közigazgatási szerv.

Semmisségi eljárás: az → Európai Bíróság eljárása, mely lehetővé teszi a

másodlagos jogforrások (→ uniós jog) jogszerűségének vizsgálatát. A →
keresetindítás szempontjából különbség tehető a felperesek (→ fél) között,
mivel a tagállamok (→ állam) az → Európai Parlament, az → Európai Unió
Tanácsa és az → Európai Bizottság érintettségük bizonyítása nélkül is
kezdeményezhetik bármely jogi aktus semmisségének megállapítását, míg az
→ Európai Számvevőszék és az → Európai Központi Bank előjogaik
védelmében jogosult keresetindításra. Magánszemély felperesek, természetes
(→ természetes személy) és → jogi személyek, csak akkor jogosultak a ~
megindítására, ha címzettjei a jogi aktusnak, vagy az közvetlenül és
személyükben érinti őket. A kereset benyújtására a megtámadott jogi aktus
kihirdetéstől számított 2 hónapon belül van lehetőség. Egy jogi aktus semmissé
nyilvánítása → hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, →
szerződés vagy más → jogszabályok megsértése és hatáskörrel való visszaélés
miatt lehetséges. A semmisség kimondása erga omnes hatályú és az érintett
intézmény köteles jóhiszeműen minden olyan intézkedést meghozni, mely
szükséges az → ítélet végrehajtásához.

Semmítőszék: → bírósági rendszer, → kúria

Senatus (öregek tanácsa – lat.): az ókori Rómában a császárkor előtt a

hárompólusú → államszerkezet egyik pólusa a király (→ monarcha), ill. a →
magistratusok és a népgyűlés (comitia) mellett, a → köztársaság korában az
állam politikai szempontból legfontosabb szerve. Eredete a királyság korára
megy vissza, amikor a ~ mint a patriciusi nemzetségfők (patres) gyűlése a király
tanácsadó szerveként működött. Tagjainak száma a hagyomány szerint
eredetileg 100 volt, majd még a királykorban 300-ra nőtt, a Kr. e. 2.
században már 600, Caesar idején 900, majd Augustus korában ismét 600 tagja
volt. A ~ a köztársaság idején átalakult a volt magistratusok tanácsává. A ~ a
köztársaság idején számos fontos → közjogi jogosítvánnyal rendelkezett,
ezeknek egy részét fokozatosan a népgyűléstől vette át. A ~ döntött a jelentős
külügyi, hadügyi és pénzügyi kérdésekben, rendkívüli esetekben
meghosszabbíthatta a → consulok hivatali idejét (prorogatio im-perii), ill.
teljhatalommal ruházhatta fel őket. Azonban összetételénél és állandóságánál
fogva politikai súlya, hatalma a köztársaság korában a közjogi szerepénél
lényegesen nagyobb volt. A köztársasági Róma legfőbb politikai irányítója
valójában a ~ volt. Jelentőségére utal a római állam hivatalos elnevezése is: ~
Populusque Romanus (a ~ és a római nép). Szerepe a császárkorban
fokozatosan csökkent. Augustus principátusa még sokak szerint diarchia, a →
princeps és a ~ kettős hatalma volt, de a kései császárkorban a ~ már
gyakorlatilag egyszerű városi tanáccsá süllyedt. A ~ → jogalkotásbeli szerepe
sokáig a törvények (→ lex) szentesítése volt, de ennek gyakorlati jelentősége a
Kr. e. 3. században megszűnt, majd maga a szentesítés is. Annál nagyobb
jelentőségre tettek szert a ~ „tanácsai” (senatus consultum), amelyeket már a
köztársaság idején kötelezőnek tekintettek, a császárkorban pedig törvényerejű
→ jogforrásokká váltak.

Senatusconsultum: → senatus

Senioratus (lat.): a → primogeniturától (elsőszülöttség) eltérő öröklési rend,

amely szerint mindig az érintett család legidősebb tagja rendelkezik a családi
→ vagyonnal, ill. ő illetékes az uralomra. → hitbizomány, → monarcha

Sértett: az, akinek jogát vagy jogos érdekét a → bűncselekmény sérti vagy
veszélyezteti. Ha a bűncselekmény elkövetési tárgya személy, azt passzív
alanynak nevezi a → büntetőjog. A passzív alany → anyagi jogi, a ~ →
büntetőeljárási jogi fogalom. A kettő általában egybeesik (de elválik pl. a →
csalásnál, ahol passzív alany: akit a tettes tévedésbe ejtett vagy tévedésben
tartott, míg ~: aki a cselekmény folytán kárt szenved). A → viktimológia tárgya
a bűncselekmény áldozatainak tudományos vizsgálata. Nemzetközi
dokumentumok foglalkoznak a ~ekkel, a bűncselekmény áldozataira
vonatkozó kérdésekkel, és több → állam külön áldozatvédő → törvényt
hozott, ill. a ~ védelmét szolgáló → jogintézményeket (kárjóvátétel, ~ és az
elkövető kiegyezése) teremtett. A magyar büntetőeljárási jog a ~ jogait
viszonylag szűkre szabja. A ~ a → nyomozás során a → büntetőeljárási
törvényben meghatározott esetekben, bírósági (→ bíróságok) eljárásban –
bizonyos kivételekkel – bármely büntetőeljárási cselekménynél (→ eljárási
cselekmények) jelen lehet, az őt érintő iratokat a nyomozás befejezését követően
megtekintheti (→ iratbetekintési jog), az eljárás minden szakában
indítványokat és észrevételeket tehet, jogairól, kötelezettségeiről a →
hatóságtól felvilágosítást kérhet; a → tárgyaláson a kihallgatotthoz kérdés
feltételét indítványozhatja, és felszólalhat. A ~ a büntetőeljárási törvényben 3
pozícióban jelenik meg: → tanúként, → magánfélként és → magánvádlóként.

Sértett beleegyezése: a → büntetőjogban bizonyos cselekmények esetében a ~

→ büntethetőséget kizáró ok, vagyis az elkövető (→ elkövetők) nem vonható
felelősségre. A ~ a jogellenességet akkor zárja ki, ha a → sértettet megilleti a →
rendelkezési jog – bizonyos → személyiségi jogok, valamint → vagyoni jogok
tekintetében – és a beleegyezése nem irányult káros célra. A beleegyezésnek
feltétele a sértett megfelelő ítélőképessége, a beleegyezés önkéntessége,
valamint az, hogy a beleegyezést még az elkövetés előtt vagy alatt adja meg.
Egyes tevékenységek az élet veszélyeztetésével járnak, ezek – sportolók,
űrhajósok, betegeken végzett egyes gyógyászati tevékenységek stb. – a sértett
beleegyezésével nem minősülnek → bűncselekménynek. A beteg életéről
lemondás az → eutanázia problémája.

Servitutes (szolgalmak – lat.): a → római jogban olyan → dologi jogi

jogosultság, amelynél fogva egy telek mindenkori használója meghatározott, a
telekkel kapcsolatos állandó és komoly gazdasági szükséglet kielégítése céljából
igénybe veheti a másik telket [→ telki szolgalom (szolgalmak), ~ praediorum].
→ Iustinianus idején a ~ körébe vontak bizonyos egyéb haszonjogokat is, így
kialakultak a személyes szolgalmak (~ personarum). A ~ a középkori
rendszerezés szerint az idegen dologbeli jogok (→ iura in re aliena) közé
tartoznak. A ~ általában élők közötti → jogügylettel vagy végrendelet (→
testamentum) alapján keletkeztek, → törvényi szolgalmakat a római jog nem
ismert. Évszázadokig tartott, amíg kialakult a ~ klasszikus fogalma, de a vele
kapcsolatos jogi formák részben még a klasszikus korban is a → tulajdonjoggal
kapcsolatos megfelelő formák adaptációi voltak. A tulajdonjogi gyökerektől
való teljes elszakadás – legalábbis → perjogilag – Iustinianusnál következett be,
aki az összes ~ védelmére önálló keresetet vezetett be (→ actio confessoria). A
telki szolgalmakon belül a rómaiak megkülönböztették a mezei telki (~
praediorum rusticorum) és a városi telki szolgalmakat (~ praediorum
urbanorum) aszerint, hogy a szolgalom kapcsolatos-e építkezéssel vagy sem. A
római jogtudósok kidolgozták a szolgalmak általános elveit, amelyek közül a
legfontosabb: a szolgalom elvileg örökké fennáll, tevésre nem kötelezhet, csak
tűrésre, nem terhelhető meg és nem ruházható át, a szolgalmat a szolgáló telek
kímélésével kell gyakorolni, gyakorlása ingyenes. Az ún. személyes szolgalmak
a klasszikus (telki) szolgalmaktól jelentősen eltérnek. Ezek is idegen dologbeli
jogok, de csak meghatározott ideig, legfeljebb a jogosult haláláig állnak fenn,
viszont a telki szolgalmakhoz képest jóval nagyobb mértékben teszik lehetővé
a más tulajdonában levő dolog kiaknázását. A → haszonélvezet (ususfructus)
más dolgán fennálló használati és gyümölcsöztetési jog. A Kr. e. 3. században a
végrendelkezési gyakorlatban alakult ki, majd önálló → jogintézménnyé vált.
Az ususfructus a tulajdonhoz közeli jogosultság, lényegében egyetlen korlátja a
személyhez kötöttségen kívül az, hogy a haszonélvező a dolog állagát nem
változtathatja meg. A haszonélvezet megszűnésekor a tulajdonos a dolog
eredeti állapotban való kiadását követelheti, de a haszonélvező nem felel a
rendes karbantartás mellett is bekövetkező természetes elhasználódásért,
valamint a vis maior (→ casus, → erőhatalom) miatti → károkért (→ custodia-
felelősség). Elhasználható dolgokon általában nem lehetett haszonélvezeti jogot
alapítani, de ismeretes a quasi ususfructus, amelynek rendeltetése az, hogy a →
végrendeleti haszonélvezet a → hagyatékban levő ilyen dolgokra is
kiterjedhessen, amikor is az elhasznált dolgokat utólag meg kellett téríteni. A
haszonélvező szabadon átengedhette a haszonélvezet gyakorlását akár
ingyenesen, akár visszterhesen, de magát a haszonélvezeti jogot nem
ruházhatta át, ezért megszűnésekor az azt gyakorló harmadik személy joga is
megszűnt. Iustinianus bővítette a haszonélvező jogait. A használat (usus) a
haszonélvezetnél szűkebb körű jog, csak a személyes szükségletek erejéig, ill.
kielégítéséig gyakorolható. A tulajdonos a használót meg nem illető jogokat
átengedhette harmadik személynek is (fructus sine usu). A lakáshasználat
(habitatio) a haszonélvezetnél szűkebb, a használatnál tágabb körű jogosultság.
Az operae servorum et animalium rabszolgák és állatok munkaerejének
használati joga volt.

Sikkasztás: → vagyon elleni bűncselekmény, amelyet az követ el (→ elkövetők),

aki a rábízott idegen dolgot (→ dolog) jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal
sajátjaként rendelkezik. Abban különbözik a → lopástól, hogy a tulajdonosi
részjogosítványok közül a → birtoklás az elkövetőt jogosan illeti meg őrzési, →
szállítási szerződés, → bizományi szerződés, → bérleti szerződés stb. megállapodás
alapján. Az eltulajdonítás az elkövetőre bízott → dolog elidegenítését,
elhasználását, a visszakövetelésre jogosított előtti eltagadását jelenti. A
sajátjaként rendelkezés más a tulajdonos → rendelkezési jogát sértő, de nem
tulajdonosként gyakorolt magatartás, így pl. zálogba (→ zálogjog) adás. A →
bűncselekmény megvalósulása és súlyosabb minősülése alapvetően az idegen
dolog értékéhez igazodik, de ez kombinálódik a → bűnszövetségben, →
közveszély színhelyén és az üzletszerűen (→ üzletszerűség) történő elkövetés
minősítő körülményével (→ minősítő körülmények) is.

Simulatio (színlelés – lat.) a → szerződés érvénytelenségét kiváltó akarathibák

egyike. Ha a szerződést kötő felek egymással összejátszva, általában a → törvény
kijátszása céljából más tartalmú → jogügyletet kívántak létrehozni, mint
amilyenre → jognyilatkozatot tettek, a jognyilatkozataik szerinti szerződés
mint színlelt ügylet (negotium simulatum) semmis, a valódi szándékuknak
megfelelő tartalmú szerződés, tehát a palástolt ügylet (negotium dissimulatum),
ha nem ütközött → jogszabályba, érvényes lehetett. Az ókori Rómában ~ pl. a
házastársak közötti ajándékozási tilalom (→ donatio) kijátszása végett jelképes
vételár mellett kötött adásvétel. Ha csak az egyik fél színlelt, → dolus vagy →
reservatio mentalis állt elő. A ~ sokáig a → római jog fejlesztésének
a legfontosabb eszköze volt. A pontifexek a régi civiljog (→ ius civile)
formáinak színleges alkalmazásával → jogintézmények egész sorát fejlesztették
ki (→ adoptio, → emancipatio). A → praetori jog is élt ezzel a lehetőséggel
bizonyos értelemben (→ ctiók). Ez a fajta ~ azonban → szokásjogilag
(consuetudo) elfogadott volt, és érvénytelensége azért sem vetődött fel, mert
célja nem a törvény kijátszása volt, hanem a régi jog formai érintetlenül
hagyásával való jogfejlesztés. → színlelt szerződés

Skandináv jogcsalád: a dán, norvég és svéd → jogrendszerek összefoglaló

elnevezése. Akkor, amikor „északi” vagy „nordikus” jogként jelölik, a nn
jogrendszert is magában foglalja. Történelmi sajátosságai folytán a ~ az európai
→ kontinentális jogon belül viszonylag önálló egységet képez. Jellemzője korai
általános kodi káltsága (Danske Lov, 1683; Norske Lov, 1687; Sveriges Rikes
Lag, 1736; → kodi káció), valamint az, hogy a → jogforrásokat kevesebb
kötöttséggel kezeli. Törvényhozása (→ jogalkotás) az ország jogtudósainak és
bíráinak előzetes bevonására épül. A skandináv országokban a → bírói érvelés
(→ jogi érvelés) már régóta fokozottabb mértékben nyitott – elsősorban jogon
kívüli (erkölcsi, gazdasági s bármiféle pragmatikus) megfontolások irányában.
A 20. sz. uralkodó elmélete az ún. → skandináv jogi realizmus, amely mindig is
szkeptikus volt az európai → jogtudomány pozitivizmusával (→
jogpozitivizmus) szemben. A nordikus jogi egymáshoz tartozás érzését erősíti a
II. világháború óta elfogadott számos közös → törvényük, valamint a
közösségükön belül megkísérelt → jogegységesítés és → jogharmonizáció is.

Skandináv jogi realizmus: a skandináv országokban elterjedt → jogtudományi

irányzat, amely a jogi jelenségeket csak a lélektani és a szociológiai tényekben
tartja valósnak. A jogi érvényesség csak meta zikus kifejezése a tényeknek. →
Ross szerint a tények lélektaniak, → Olivecrona szerint viselkedésbeliek.

Small claims: → kis értékű perek

Societas [társaság(i szerződés) – lat.]: a → római jogban a →

konszenzuálkontraktusok egyike. Az ókori Rómában a társadalom alapvetően
individualista jellege és a gazdaság viszonylagos fejletlensége miatt a ~ sokáig
ismeretlen volt. A → vagyonközösségnek (communio) azonban már az
archaikus jogban is léteztek bizonyos formái, pl. az örököstársak
vagyonközössége (consortium ercto nocito). Ez volt a modellje a kései →
köztársaság korában kialakult ~nak. A ~ személyek → jogi személyiséggel nem
rendelkező egyesülése → törvénybe nem ütköző vagyoni célra. A ~ nem jogi
személy; vagyona (→ bona) a társak közös vagyona, akik a ~ tartozásaiért
általában csak megosztva feleltek. A ~, mint konszenzuálkontraktus, puszta
megállapodással jött létre. Típusai: ~ omnium bonorum (itt a társak minden
jelenlegi és jövőbeli vagyona a közös vagyonba kerül, ez közeli rokonok között
volt szokásos), ~ negotiationis („kereskedelmi” társaság, meghatározott
gazdasági tevékenységre létrejött közös vállalkozás), ~ unius rei (egy ügylet
közös lebonyolítására alakult társaság, pl. egy ló közös vétele). A társak vagyoni
hozzájárulása lehetett különböző mértékű, mód volt arra is, hogy valaki csak
munkájával járuljon hozzá a társasági célok megvalósításához, és azt is ki
lehetett kötni, hogy valaki a veszteségben ne osztozzék. Azt azonban nem
lehetett érvényesen kikötni, hogy valakit csak a veszteség illessen, az ilyen →
szerződés mint ~ leonina semmis. A ~ tagjai egymással → kötelmi jogi →
jogviszonyban álltak, követelhették a nyereség és a veszteség szerződés szerinti
megosztását, felelősségük eleinte → dolus, később → culpa in concrete. A
társasági → perben hozott marasztaló → ítélet → infamiával járt. A ~
megszűnt bármelyik tag egyoldalú kiválásával, halálával, csődjével, továbbá
megszüntethető szerződéssel vagy a megszűnést kimondó → bírói ítélettel. A
~ok a római világban nem játszottak olyan jelentős szerepet a gazdasági
életben, mint a mai társaságok, amelyek azonban alig emlékeztetnek a ~ra. →
társasági jog

Sodorvonal: → államhatár

Soft law (gyenge, puha jog – ang.): jogi kötelező erővel nem bíró, →
nemzetközi szervezetek, esetleg nemzetközi konferenciák által elfogadott főleg
ajánló jellegű → nemzetközi jogi szabályok. A ~ szigorúan véve nem →
jogforrás, de létrejötte a nemzetközi jogi normák alkotásával azonos, jogilag
szabályozott folyamat, és ezért sok szempontból a jogi normához hasonlóan
viselkedik; a ~ kötelező normává válhat, ha az → államok elfogadják vagy
ténylegesen alkalmazzák. A ~ különös jelentőséggel bír a → nemzetközi
környezetvédelmi jogban, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén, valamint
az → Európai Unió jogában (ajánlások, állásfoglalások) .

Sógorság: egyenesági ~ a házastárs és házastársa vagy volt házastársa egyenesági

rokonai között áll fenn, oldalági ~ a házastárs és házastársa vagy a volt
házastársa oldalági rokonai között létezik. → Családjogi joghatása elsősorban az
egyenesági ~nak van, ez → házassági akadály (→ házasság érvénytelensége) is.

Solidaritas (egyetemlegesség – lat.): a → római jogban is ismert volt olyan

kötelem (→ obligatio), amelyben több adós vagy több hitelező szerepelt; az
általános szabály szerint ilyenkor a tartozás, ill. a → követelés arányosan
megoszlik (obligatio divisa). → Jogszabály vagy → jogügylet azonban előírhatja,
hogy ilyen esetekben a hitelező bármelyik adóstól követelheti az egész
tartozást, az adós tehát társai helyett is köteles teljesíteni (→ teljesítés), ill.
bármelyik hitelező követelheti az adóstól az egész tartozást, tehát a
hitelezőtársait megillető részt is (hitelezői egyetemlegesség, ~ activa). A római
eredetű modern terminológia a → törvény alapján keletkező egyetemlegességet
~nak, az ügyleti egyetemlegességet pedig → correalitasnak nevezi. A klasszikus
jogban a ~ gyakorlati érvényesítését megnehezítette, hogy ha a hitelező az
egyik adóstársat beperelte, akkor → kereseti joga felemésztődött, és így a
behajtás sikertelensége esetén már nem tudta a többi adóst perelni. →
Iustinianus eltörölte ezt a hátrányos szabályt, és kimondta, hogy a kötelem az
összes adóstársra nézve csak a teljesítéssel szűnik meg. Iustinianus ugyanakkor
az egyetemleges adósok érdekében – → méltányossági szándékból, de gyakorlati
szempontból igen célszerűtlen módon – általános szabállyá tette az addig csak
a kezestársakra alkalmazott → bene cium divisionist, amelynek értelmében a
beperelt adós kérelmére a követelést meg kellett osztani a jelen levő és
zetőképes adóstársak között. → egyetemleges jogosultság-kötelezettség

Somló Bódog Félix (1873–1920): tanulmányait Budapesten, Kolozsvárott,

Lipcsében, és Heidelbergben végezte. Magyarországra visszatérve először a
kolozsvári, majd a budapesti egyetemen a → jog lozó a és a → nemzetközi jog
profeszszora. Munkássága a szociológiai leírás pozitivisztikus igenlésétől az
értékszemlélet elfogadásán át vezetett a jog legáltalánosabb fogalmi
előfeltevéseinek és lozó ai alapjainak újkantiánus (→ újkantiánus jog lozó a)
vizsgálatáig. Fő művei: Törvényszerűség a szociológiában, 1898; A helyes jog
elmélete, 1914; Juristische Grundlehre, 1917 (magyarul, tömörítve: 1995);
Gedanken zu einer ersten Philosophie, 1926.

Sommás eljárás: a → polgári peres eljárás egyszerűsített formája, amely a

szóbeliségen alapult, és a rendes eljárástól általában abban tért el, hogy
egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb volt. Bevezetéséről az 1836. évi XX. tc.
rendelkezett. Az → Ideiglenes törvénykezési szabályok a sommás → peren kívül a
rendes szóbeli, ill. a rendes írásbeli pert különböztették meg. Az ideiglenesnek
tekintett 1868. évi LIV. tc. a ~ tekintetében nem hozott változást, s ~ alá
tartoztak a 300 forint értéken aluli perek, a bérletből (→ bérleti szerződés), →
haszonbérletből származó felmondási és → kártérítési stb. perek. A → kereset
szóban is előadható volt; alakszerű periratok nem voltak, a → tanúkat a →
bíró hallgatta ki, de az → esküvel való → bizonyítás is megengedett volt. A ~
szabályozásának legjelentősebb reformját az 1893. évi XVIII. tc. jelentette;
bővítette a → járásbíróság (→ bíróságok) által sommás úton tárgyalandó
pereket [500 forint értéket meg nem haladó → vagyoni perek; értékre tekintet
nélkül a házasságon kívüli nemzésből származó gyermekkel összefüggő anyagi
igények stb. (→ házasságon kívül született gyermek)], meghatározta a →
pergátló kifogásokat. A per vezetését a bíró kezébe adta, a bíró a bizonyítékokat
szabadon mérlegelhette (→ bírói mérlegelés). Részletesen szabályozta továbbá a
→ fellebbezési eljárást. A ~t az 1911. évi I. tc. (→ Polgári perrendtartás)
szüntette meg.

Speciális misszió: → különleges misszió

Speci catio (→ feldolgozás – lat.): a → római jogban a → ius gentium szerinti

tulajdonszerzési módok egyike. Aki egy más tulajdonában levő → ingó
dologból – azt jóhiszeműen a magáénak vélve – emberi munkával új dolgot
állít elő, a feldolgozott dolgon tulajdont szerezhet. A klasszikus jogtudósok
különböző, a görög lozó ából átvett elvekre hivatkozva eltérően ítélték meg
a ~t. A konzervatívabb → sabinianusok szerint a feldolgozott dolog továbbra is
az anyag tulajdonosát illeti meg, mert a matéria a dolog lényege, a feldolgozó
munkáját jobban értékelő → proculianusok szerint azonban új dolog
keletkezik (a lényeg a forma), amely a feldolgozó tulajdonába kerül. A híres
jogtudós, → Paulus dolgozta ki azt a közvetítő megoldást, amelyet →
Iustinianus is átvett. Eszerint: ha a feldolgozott dolog visszaalakítható eredeti
állapotába, akkor az anyag tulajdonosát, ellenkező esetben a feldolgozót illeti.
A rosszhiszemű feldolgozó tolvajnak minősült, ellene halmozva tulajdoni és
büntetőkereset volt indítható, és költségeinek megtérítésére sem tarthatott
igényt.

Spinoza, Baruch (Benedict) (1632–1677): németalföldi lozófus, aki

erkölcstani, teológiai, politikai és → jogi kérdésekkel is foglalkozott. →
Természetjogi elméletében, amellyel a szervezett emberi közösséget létrehozó →
társadalmi szerződés szükségességét igazolta, nagy szerepet juttatott a →
hatalomnak és a társadalom békéjét biztosító → szankciónak, s ennyiben a
modern pozitivista (→ jogpozitivizmus) elméletek egyik előfutárának is
tekinthető. Fő művei: Tractatus theologico-politicus, 1670 (magyarul: Teológiai-
politikai tanulmány, 1978); Ethica, 1677 (magyarul: Etika, 1952); Tractatus
politicus, 1677 (magyarul: Politikai tanulmány és levelezés, 1980).

Spitzbergák-szigetcsoport: → Északi-sarkvidék
Spondeo: → stipulatio

Sponsio: → stipulatio

Stammler, Rudolf (1856–1938): német jogbölcselő, a lipcsei, giesseni, hallei,

majd berlini egyetem professzora, az → újkantiánus jog lozó ai irányzat egyik
vezéralakja. Nagy hatást gyakorolt a → jogtudományra és a → jog lozó ára a →
„helyes jog”-ról és a „változó tartalmú” → természetjogról szóló tana. Fő művei:
Wirtschaft und Recht nach der materialistischen Geschichtsauffassung, 1896; Die
Lehre von dem richtigen Rechte, 1902; eorie der Rechtswissenschaft, 1923;
Lehrbuch der Rechtsphilosophie, 1928.

START (Strategie Arms Reduction Talks – ang.): „Tárgyalások a hadászati

fegyverek számának csökkenéséről”; a → SALT által elindított leszerelési
folyamat 1982 után új alapon történő továbbvitelének eredményeképpen
létrejött, az USA és a volt Szovjetunió, ill. utódállamai (→ államutódlás)
közötti → nemzetközi szerződések. A ~ → tárgyalások során már nem a
hordozóeszközök, hanem az ezek által célba juttatott robbanófejek számát
kívánták csökkenteni, amely szám a SALT-folyamat óta kb. három és
félszeresére nőtt. A ~ tárgyalásai 1983 és 1985 között a Szovjetunió és az USA
közötti kapcsolatok megromlása miatt szüneteltek; az 1980-as évek közepén
bekövetkezett enyhülésnek köszönhetően a két → állam vezetői 1987. dec. 8-
án aláírták az ún. INF-→ egyezményt (Intermediate-Range Nuclear Forces –
közepes hatótávolságú atomerőkről szóló), → egyezmény melynek nyomán a
Szovjetunió és az USA 1991. jún. 1-jére maradéktalanul felszámolta a
birtokában levő kis- és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverrendszereket
(„kettős megoldás”). 1991. júl. 31-én kelt a ~–I. szerződés, amely radikálisan
csökkentette a rendszerben tartott nukleáris hadászati fegyverrendszerek
mennyiségét. A szerződés 15 éves időtartamra szólt, amelyet – megállapodás
alapján – 5–5 évre meg lehet hosszabbítani. A Szovjetunió felbomlása kapcsán
felmerült gyakorlati és jogi problémákat, az USA és a nukleáris leszerelésben
érintett szovjet utódállamok – Belorusszia, Kazahsztán, Oroszország és
Ukrajna – az 1992. máj. 23-án aláírt lisszaboni → jegyzőkönyvvel oldották
meg, melynek értelmében atomhatalomként csak Oroszország marad meg, a
többi utódállam pedig 7 éven belül köteles felszámolni atomeszközeit és
csatlakozni az → atomsorompó-szerződéshez. A ~–I. szerződést minden aláíró
állam rati kálta (→ rati káció). (Ukrajnával 1994-ben egy külön,
háromoldalú egyezményt is kötött Oroszország és az USA.) A leszerelés
következő állomását jelentő ~–II. szerződést 1993. jan. 3-án írták alá. Ez az
okmány a ~-I.-hez képest további, mintegy 50%-os csökkentést határozott el.
Bár a szerződést idővel mindkét állam rati kálta, a ~–II. végül sikertelennek
bizonyult, mivel az orosz fél – az → ABM-szerződés amerikai felmondásának
hatására – még a hatálybalépés előtt jelezte, hogy nem tartja magára nézve
kötelezőnek a megállapodásban foglaltakat. A ~–II. szerződés aláírását
követően kísérletek történtek a még nagyobb arányú csökkentésről szóló ~–
III. szerződés kidolgozására, ám ezek – részben az említett események hatására
– kudarcot vallottak. Alternatív megoldásként, a felek Moszkvában, 2002.
máj. 24-én aláírták az ún. SORT (Strategic Offensive Reductions Treaty –
ang.) szerződést (hatályba lépett: 2003. jún. 1.), amely azonban meglehetősen
homályos és korlátozott vállalásokat tartalmaz. A SORT határozott időre jött
létre: eltérő megállapodás vagy felmondás hiányában, 2012. dec. 31-ig marad
hatályban. A leszerelés folyamata azonban az ellentmondásos fejlemények
ellenére sem állt meg. 2009 júliusában, a két állam vezetőjének
csúcstalálkozóján – a lejáró ~–I. felváltásának szándékával – egyetértés alakult
ki egy jelentős mértékű csökkentést előirányzó új szerződés megkötése
tárgyában.

Statáriális eljárás: háború vagy háborús veszély idején, ill. rendkívüli

társadalmi-politikai viszonyok között alkalmazott külön (különleges,
rendkívüli) → büntetőeljárás. Célja leginkább az elrettentés és az, hogy egyes
súlyos → bűncselekmények elkövetőit – gyakran politikai indítékoktól
vezérelve – gyors és egyszerűsített eljárásban hozott igen szigorú büntetésekkel
sújtsák. Az európai → államokban, így Magyarországon is az utóbbi
évszázadokban valamilyen formában már ismert ~t csakis rendkívüli
időszakokban és kivételes körülmények között alkalmazták. Magyarországon
az I. és a II. világháború után, továbbá utoljára az 1956. évi forradalom és
szabadságharc napjaiban és azt követően elkövetett, „ellenforradalmi”-nak
minősített bűncselekmények megtorlására vezették be a ~t. Általában a →
törvényben vagy a felhatalmazása alapján kiadott más → jogszabályban
megjelölt időre és területre (de sokszor az ország egész területére) hirdetik ki a
statáriumot, és állapítják meg a ~ szabályait. A ~ bevallottan kivételes jellege
miatt súlyos kifogás alá esik, mivel szervezetében és működésében
szembehelyezkedik a büntetőeljárás szinte valamennyi alapelvével. A →
büntetőeljárás alapelveinek és garanciális rendelkezéseinek mellőzése, az
eljárásnak az alaposság szükségszerű rovására menő mértéktelen gyorsítása, az
eljárás előkészítő szakaszának elhagyása, a → fellebbezés kizárása és mindezek
folytán a védelmi jogok (→ védelem alapelve) és eszközök tényleges
érvényesülésének lehetetlenülése miatt: a ~ még kivételes → igazságszolgáltatási
intézményként sem igazolható.

Statárium: → statáriális eljárás

Status: → capitis deminutio, → jogállás, → persona

Status quo (ante) (lat.): a jogban gyakran használt kifejezés, a megelőző, a

korábbi helyzetnek megfelelő állapotot jelenti.

Státusjogok: az egyént állampolgári (→ állampolgárság) státusa alapján

megillető jogok összessége, amelyek az → állami → szuverenitással
összefüggésben határozzák meg az állampolgár jogi helyzetét, ugyanakkor a
megkülönböztetés funkcióját is ellátják az állampolgárok és az adott állam
területén élő idegenek [külföldiek és hontalanok (→ hontalanság, → külföldiek
jogi helyzete)] között. Történetileg e megkülönböztetés a nem állampolgár
alapvető jogainak (esetenként) lényeges korlátozását jelentette; a II.
világháború után létrejött legfontosabb, az emberi jogokról (→ polgári és
politikai jogok) szóló → nemzetközi szerződéseket elfogadó államokban az
állampolgár és a nem állampolgár között az alapvető emberi jogokat illetően
általában már nem csupán a ~ területén létezik lényeges különbség. A ~
zömének minden korlátozástól mentesen kell érvényesülnie, ilyenként
említhető az állampolgárság fennállásának tényét közhitelűen igazoló
okirathoz való jog (→ állampolgársági bizonyítvány); az állam felségterületén
való háborításmentes tartózkodás joga a → kiutasítás tilalmának feltétlen
garantálása mellett; a → mozgásszabadság általános emberi jogával
összefüggésben a külföldre utazáshoz való jog, ami az → útlevélhez való jog
biztosításán keresztül érvényesül; a kivándorlás, az államterület végleges
elhagyásának joga; az állam felségterületére történő bármikori visszatérés, a
hazatérés joga. További ~ a → diplomáciai védelemhez és a → konzuli
érdekvédelemhez való jog. A belső szuverenitással összefüggő ~ közé sorolható
a közügyek vitelében való részvétel joga, a törvényhozó hatalom létrehozására
irányuló aktív és passzív → választójog, általában a → közvetlen demokrácia
gyakorlásához való jog, a közhivatal viselésének joga.

Státustörvény → kedvezménytörvény

Statute law: → act

Statútum (szervezeti szabályzat, alapszabály – lat.): a → jogszabály régies

elnevezése; a középkori magyar jogban – tágabb értelemben – az →
országgyűlés alkotta → törvényeket, a viszonylagos önállósággal rendelkező
országrészek (Horvátszlavónia, Dalmá–cia, Erdély) képviseleti gyűlései alkotta
jogi normákat, a szabályozatlan életviszonyok rendezésére és a törvények által
körülhatárolt tárgyakra vonatkozó → vármegyei és → szabad királyi városi →
rendeleteket, a privilegizált (→ privilégium) területek (hajdúkerület, a 16
szepesi város, a jászok és kunok kerülete, Túrmező, Fiume és kerülete, a szász
universitas, a székely székek) partikuláris jogát összefoglaló → jogforrásokat
értették alatta. Korlátozott ~alkotási joggal rendelkeztek a mezővárosok (→
oppidum), → községek és céhek is. A polgári korszakban több-kevesebb
következetességgel a „szabályrendelet” kifejezés lépett a ~ helyébe. Ennek
számos változata alakult ki. A → törvényhatóságok szabályrendeletet →
önkormányzati → hatáskörben és külön törvényi felhatalmazás alapján
alkothattak; ezek nem ellenkezhettek törvénnyel, kormányrendelettel, és nem
sérthették a községek törvényes önkormányzati jogait; érvényességükhöz a
hatáskörrel bíró szakminiszter (→ miniszter) jóváhagyására és szabályos
kihirdetésre volt szükség. A vármegyei ~okat a vármegye hivatalos lapjában, a
városi törvényhatóságok helyi szabályait helyben szokásos módon (pl.
falragaszok, kidobolás útján) hirdették ki. A községi önkormányzat fontos
garanciája a szabályrendelet-alkotási jog volt. A magasabb szintű normákat
sértő szabályrendeleteket a vármegyei törvényhatóság közgyűlése bármikor
megsemmisíthette; az ebből eredő viták végső fokon közigazgatási bíróság (→
közigazgatási bíráskodás) elé tartoztak. A szabályosan megalkotott és kihirdetett
~ok a → bíróságokat és a → közigazgatási szerveket egyaránt kötelezték. A →
nemzetközi jogban gyakran ~nak nevezik a különböző → nemzetközi bíróságok
alapszabályait.
Stein, Lorenz von (1815–1890): dániai születésű német jog- és
társadalomtudós, a → közigazgatástan egyik legjelesebb művelője; akit a
közigazgatás-tudomány megalapítójának tartanak; a → jóléti állam eszméjének
egyik előfutára. 1846-ban a kieli egyetem tanára, majd 1855-től 1885-ig a
bécsi egyetemen az → államtudományok professzora lett. Közigazgatástana az
első jelentős kísérlet volt az államigazgatás tudományának megalapozására, a
→ közigazgatási jog és a közigazgatás-politika szintézisére. Fő művei: System der
Staatswissenschaft, I–II., 1852–56; Lehrbuch der Finanzwissenschaft, 1860; Die
Verwaltungslehre, I–VIII., 1865–84 (magyarul: Az államigazgatás és igazgatási
jog alapvonalai, 1871); Die Entwicklung der Staatswissenschaft bei den Griechen,
1879.

Stipulatio (ígéret tétele útján való kötelezés –lat.): a → római jogban az egyik
legfontosabb → szerződéstípus, a → verbálkontraktusok közé tartozik. Az
adósnak (promissor) a hitelező (stipulator) alakszerűén megfogalmazott,
élőszóban feltett kérdésére élőszóban adott azonnali, a kérdéssel egybecsengő,
alakszerűén megfogalmazott válaszával jött létre, pl. Centum mihi dari
spondesne? Spondeo (ígérsz nekem százat? Ígérek). Bármelyik alakszerűségi
követelmény megsértése érvénytelenséggel járt, a rómaiak ugyanis a kötőerőt
itt sem a megállapodásban, hanem a formában látták. A ~ legősibb formája a
sponsio, amely az előbbi példamondatban is szereplő szakrális tartalmú spondeo
(esküvel ígér) igével jött létre. A sponsio eredetileg valóságos eskü volt,
megszegése a szakrális normák szerinti büntetéssel járt, azonban viszonylag
korán profanizálódott, majd a fejlődés során használata leszűkült, és elsősorban
biztosítékadásokkor alkalmazták, pl. → kezesség létrehozásakor. Ezért a sponsio
egyik jelentése már a klasszikus jogban is kezesség, sőt sponsoron a klasszikus
jogtudósok kiváltképpen a kezest értették. A sponsio a civiljog (→ ius civile)
ősi ügylete volt, amelyet csak római polgárok (→ civis) alkalmazhattak. Az
egyéb igékkel létrehozott sokféle ~t a → peregrinusok is alkalmazhatták. A ~ból
absztrakt, egyoldalú stricti iuris kötelem (→ obligatio) keletkezett. Az absztrakt
jelleg azt jelenti, hogy a szerződésből nem derül ki, hogy az adós milyen célból,
milyen → causa alapján tette ígéretét. A hitelező számára ez igen előnyös volt,
mert így az adós alap → jogviszonyból eredő kifogásokat nem hozhatott fel. De
a felek meg is jelölhették a causát, ilyenkor a ~ kauzálissá vált. Az egyoldalúság
következtében kétoldalú kötelmek létrehozásához két ~ra volt szükség, pl.
adásvételkor egy eladói és egy vevői ígéretet tartalmazó ~ra. A ~ stricti iuris
jellege folytán a felek jogait és kötelezettségeit a → ius strictum szerint kellett
értelmezni, vagyis egyik fél sem volt köteles a → bona desnek megfelelően
eljárni. Ezt a nehézséget a szerződéskötési gyakorlat kötbér (→ poena)
kikötésével próbálta meg áthidalni (→ emptio venditio), majd általánossá vált a
→ dolusra utaló záradék beiktatása, amelyben az adós megígérte, hogy
tartózkodni fog a csalárdságtól. A → praetori gyakorlat az ilyen ~kat a bonae
dei kötelmekkel azonos módon bírálta el. A praetor „→ büntetőjogi”
eszközökkel is fellépett, előbb kifogást adott a megtévesztéssel (dolus) és a
kényszerrel (→ metus) kötött ~ alapján fellépő hitelező → keresetével szemben,
majd utóbb büntetőkereseteket is rendelkezésre bocsátott e tényállások esetére.
Ez a deliktuális védelem azonban a ~ civiljog szerinti érvényességét nem
érintette. A ~t absztrakt jellegénél fogva igen széles körben alkalmazták.
Amellett, hogy szinte bármilyen tartalmú szerződést ~ba lehetett foglalni, a
sponsion kívül is léteztek kifejezetten kezességi ~k ( depromissio, deiussio),
továbbá a praetor és a bíró (→ iudex) ~val olyan kötelezettségvállalásokat is ki
tudott kényszeríteni, amelyeket → jogszabály nem írt elő. A ~ról egy idő után
szokás lett → okiratot kiállítani, amely nem pótolta a szóbeli formát, csak
bizonyítási eszköz volt. A posztklasszikus korban a ~t már rendszerint írásba
foglalták, és az eredeti alakszerűségek betartása nélkül is érvényes →
jogügyletté vált.

Stockholmi környezetvédelmi deklaráció: az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek

Szervezete) égisze alatt megtartott első környezetvédelmi konferencia
(Stockholm, 1972. jún. 5–16.) eredményeképpen létrejött → nyilatkozat. A
stockholmi tanácskozáson az → államok elfogadtak egy akciótervet is. A ~,
amely 26 elvet tartalmaz, nem tekinthető jogilag kötelező okmánynak (→ soft
law), azonban kifejezi az államoknak azt az elkötelezettségét, hogy létrehozzák
a → nemzetközi környezetvédelmi jog alapvető szabályait. A ~ legfontosabb
tételei: az embernek joga van a megfelelő környezethez; a Föld meg nem
újítható erőforrásait úgy kell használni, hogy azok normális állapota
megmaradjon; véget kell vetni a veszélyes anyagok természetet károsító
mértékű kibocsátásának; az államoknak lépéseket kell tenniük a tengerek
szennyeződésének megakadályozása érdekében; az államoknak szuverén joguk
(→ szuverenitás) van a saját természeti erőforrásaik kiaknázására; ennek során
azonban más államok, ill. az államok → joghatóságán kívüli térségek természeti
környezetét nem károsíthatják. A ~ban lefektetett elveket később több →
nemzetközi szerződés, ill. dokumentum (→ Riói deklaráció, 1982-es ENSZ →
tengerjogi → egyezmény) részletezte. A stockholmi konferencia másik nagy
eredménye az → ENSZ Környezetvédelmi Programjának létrejötte.

Suárez, Francisco de (1548–1617): latin nyelven író spanyol jezsuita teológus,

lozófus, jogász. Tanulmányait Salamancában végezte, majd különböző
spanyol, portugál és olasz egyetemeken oktatott teológiát és lozó át. Mint a
modern → nemzetközi jog egyik megalapítója, számos értekezést írt a teológia,
az erkölcstan, valamint a jog- és állam lozó a témakörében is. Fő művei:
Dispatationes metaphycae, 1597; Tractatus de legibus ac legislature Dei, 1612;
Defensio dei, 1613.

Subscriptio: → constitutions principum

Substitutio (helyettesítés – lat.): a → római jogban a helyettes öröklés (→

helyettesörökös-nevezés); a végrendelet (→ testamentum) meghatározhatta, hogy
ki lépjen helyettes örökösként (substitutus) a nevezett örökös (→ hereditas)
helyébe, ha az bármilyen okból nem örökölne. Ez a közönséges
örököshelyettesítés (~ vulgáris). Ettől eltér az ún. ~ pupillaris, amikor az
örökhagyó rendelkezik, hogy ki örököljön („utóörökös”) az örökséget
megszerző nevezett örökös („előörökös”) után, ha az utóbbi pupillusként
(serdületlenként), tehát anélkül halna meg, hogy végrendelkezett volna. Ehhez
hasonló a ~ quasi pupillaris, amikor a végrendelet az őrült előörökös utáni
öröklést szabályozza. Ezekben az esetekben nem helyettes öröklésről, hanem
utóöröklésről van szó, mert a ~ vulgáristól eltérően itt az örökös megszerezte
az örökséget, és a végrendelkező célja nem az ő helyettesítése, hanem az, hogy
az előörökös cselekvőképtelenségére (→ cselekvőképesség) tekintettel előzetesen
helyette végrendelkezzék. ~ esetén nem érvényesül az örököstársak
növedékjoga (→ accrescentia), viszont → transmissio esetén nem érvényesül a
~.

Successio (lat.): a → római jogban általában egy jogelőd felváltása azáltal, hogy
jogutódja az ő jogi helyzetébe lép (succedit, → jogutódlás). 1. A római →
közjogban az –→ állami tisztség átvétele a hivatali elődtől. (A ~ szó ezért sikert
is jelent.) 2. Singularis ~: a római magánjogban különös jogutódlás, amikor
valaki meghatározott → vagyoni értékű jogot szerez meg élők közötti →
jogügylettel vagy a jogelőd halála folytán. 3. Universalis ~: a római
magánjogban egyetemes jogutódlás, amikor valaki egy egész vagyontömeget
szerez meg. Ez is történhet inter vivos, amikor a csődvagyon vevője az adós
egész vagyonát vásárolja meg, vagy egy egész → hagyatékot vesz meg az →
örököstől (heres). Az universalis ~ legfontosabb esete azonban az öröklés (→
hereditas), amikor az örökösök az örökhagyó halála folytán megszerzik a
hagyatékot. A római jogban az öröklés nem egyszerűen vagyonátszállást,
hanem az örökhagyó jogi helyzetébe való belépést, ~t jelent. Az öröklésnek a
tulajdonszerzéshez hasonlóan megfelelő jogcím (→ causa acquirendi) alapján
és szerzésmóddal (modus acquirendi) kell történnie. Az öröklés jogcíme lehet
elsősorban a végrendelet (→ testamentum), amelynek hiányában a → törvény
határozza meg az öröklés rendjét (~ ab intestate). A római jog általános
szabálya szerint a hagyaték csak egyféle jogcímen szállhatott át, és ha volt
érvényes végrendelet, akkor csak annak alapján, ezért a végrendelet hatálya
mindig az egész hagyatékra kiterjedt. A végrendeleti öröklés (~ secundum
tabulas) helyett vagy mellett azonban kivételesen törvényben meghatározott
rendkívüli öröklés is érvényesülhetett (~ contra tabulas). Az örökség
megszerzésének módja az örökös státusától függött. Az ún. domesticus
(necessarius) heresek az örökséget a halál pillanatával → ipso iure
(automatikusan) megszerezték. Mások (extranei vagy voluntarii heredes)
elfogadó nyilatkozattal, → ráutaló magatartással vagy a császárkorig jogcím
nélkül is érvényes → elbirtoklással szerezhették meg az örökséget. A
végrendelet hiányában érvényesülő → törvényes öröklés rendje a régi civiljogban
az → agnatión alapult. Elsősorban az örökhagyó közvetlen hatalma alatt állók
(sui heredes) örököltek, ha ilyenek nem voltak, akkor azok az agnát rokonok,
akik egy közös ős hatalma alatt álltak volna az örökhagyóval, ha a közös ős élt
volna. Ha ilyenek sem voltak, akkor a nemzetség (gens) tagjai örökölhettek. Itt
a vérrokonságnak nem volt relevanciája. Mindenki a hatalmi kötelék alapján,
és csak annak alapján örökölt, így még az örökhagyó által émancipait (→
emancipatio) édesgyermek sem örökölhetett. További sajátossága ennek az
öröklési rendnek, hogy a hátrább levő osztály (ordo) vagy fok (gradus) tagja
akkor sem örökölhetett, ha az előtte levő nem fogadta el az örökséget, nem
létezett tehát a ~ gra-duum et ordinum. De már akkor megvolt az a máig
tovább élő szabály, miszerint a kieső örökös helyébe az ő örökösei együttesen
lépnek (ius repraesentationis), így ilyenkor az örökséget nem fejenként (in
capita), hanem törzsenként (in stir-pes) kell megosztani. A vérrokonságot
 gyelmen kívül hagyó, és a ~ graduum et ordinumot ismerő civiljogi öröklési
rendet a → praetor jelentősen korrigálta (→ bonorum possessio), majd a
császárkorban hozott két senatusconsultum (→ senatus) az anya és a gyermek
közötti öröklést még kedvezőbben szabályozta. → Iustinianus a → kodi káció
során ezt a korrigált, az agnatiót is elismerő, de a → cognatiót preferáló
rendszert még megtartotta, a kodi kációt követően kiadott novelláival (→
novellae) azonban az agnát rokonok öröklését teljesen eltörölte, és ezzel
megvetette a modern törvényes öröklési rendek alapját. A iustinianusi
novellaris öröklési rend I. osztályában a lemenők (descendentes), II.
osztályában a felmenők (ascendentes) és a teljes testvérek (germani), III.
osztályában a féltestvérek (consanguinei, uterini), IV. osztályában az egyéb
oldalági rokonok (cognati collatérales) örököltek, a Iustinianus által külön
nem szabályozott V. osztályban pedig a praetori jog továbbéléseként a túlélő
házastárs örökölt. Fokkorlátozás a praetori joggal ellentétben nem volt, így a
túlélő házastársat a legtávolabbi oldalrokon is megelőzte. A túlélő feleség
azonban → quarta viduaet kaphatott.

Sugárzási szerződés: → felhasználási szerződés, amellyel a műsorszóró jogot

szerez a → szerzői műnek rádióhullámokkal a nagyközönség tagjaihoz való
közvetítésére, és amellyel → szerzői díjazást ígér. A → szerző kötelezettsége a
mű → határidőben történő átadása. Általában kiterjed a sugárzáshoz szükséges
felvételrögzítés jogára is.

Suhayda János (1818–1881): jogtudós, → bíró, 1848–1849-ben a budapesti

egyetem tanára (→ egyházjog), 1864-től az MTA lev. tagja, 1869-től haláláig
→ kúriai bíró. Fő művei: Magyarország közjoga, 1861; Tanulmányok a polgári
magánjogi kodi káció terén, 1866; A magyar polgári törvénykezés rendszere,
1869; A magyar polgári anyagi magánjog rendszere, 1874.

Súlyos testi sértés: → testi sénés

Súlyosítási tilalom (→ reformatio in peius – lat.): a → büntetőeljárási jogban

ismert elv, ennek értelmében a fellebbviteli bíróság (→ bíróságok) egyáltalán
nem (abszolút tilalom) vagy csak → törvényi feltétellel (ha terhére fellebbeztek:
relatív tilalom) ítélheti el a felmentett vádlottat (→ terhelt), ill. ha elítélték,
súlyosíthatja a büntetését. A ~ → közigazgatási eljárásokra is érvényes.
Super cies (építményi jog – lat.): a → római jogban az idegen dologbeli jogok
(→ iura in re aliena) egyike. A ~ a más telkén levő épületen fennálló, a →
tulajdonjoghoz közel álló terjedelmű → dologi jogi jogosultság. A ~ olyan
szerződéssel (→ contractus) jön létre, amelyben a telektulajdonos engedélyezi,
hogy a super ciarius a telken már álló, vagy általa felépítendő épületet
szabadon használhassa, és ezt a jogát korlátozás nélkül elidegeníthesse,
megterhelhesse és átörökíthesse. A telek és az épület továbbra is az eredeti
tulajdonos tulajdonában marad, de ez csak abban nyilvánul meg, hogy a
tulajdonos a szerződésnek megfelelően évi bérleti díjat (solarium) követelhet,
és tulajdonjogát – a ~szel terhelve – eladhatja és átörökítheti. Tulajdonosi jogait
egyébként nem gyakorolhatja, azok csak a ~ megszűnése után élednek fel. A ~
a két fél erről szóló megállapodása, a bér zetés két éven át történő elmulasztása
vagy az épület megsemmisülése esetén szűnik meg. A ~ védelmére a → praetor
eredetileg csak egy speciális → interdictumot adott, később a tulajdonoséhoz
hasonló jogsegélyeket is a super ciarius rendelkezésére bocsátott.

Super cies solo cedit: → inaedi catio

Super uum: → pignus

Sursis: → feltételes elítélés

Sutherland, Edwin Hardin (1883–1950): amerikai szociológus, az amerikai

kriminálszociológia megalapítója. Több amerikai egyetemen volt a szociológia
professzora, 1935–1949 között az indianai egyetemen a szociológiai tanszék
vezetője, ill. a → büntetőjogi és → kriminológiai intézet elnöke. Nevéhez
fűződik a → „fehérgalléros bűnözés” fogalmának kidolgozása. Fő művei;
Criminology, 1924 (1934-től társszerzővel „Principles of Criminology” címmel
jelent meg több kiadásban); e Professional ief, 1937; Crime and Business,
1941; White Cottar Crime, 1949.

Svájci polgári törvénykönyv (Schweizerisches Zivil Gesetzbuch – ném.): a →

Német Birodalom polgári törvénykönyvének, hatását tükröző, 1907-ben
elfogadott és 1912-ben hatályba lépett → magánjogi → kódex. A korábban
megalkotott kantonális szabályozást összegző ~ öt fő részből áll (személyi jog,
→ családjog, → öröklési jog, → dologi jog, → kötelmi jog). Nem tartalmaz
általános részt, az elvi jelentőségű jogtételeket a tételes szabályok között helyezi
el. Kiváltképpen híressé vált 1. §-a: „Ha a → törvényből nem vezethető le
rendelkezés, a → bírónak a → szokásjog szerint kell döntenie, s ha ilyen sincs,
azon szabály szerint, amelyet ő mint törvényhozó (→ jogalkotás) megalkotna”.
Nagy hatással volt a korabeli közép- és kelet-európai törvényhozásra, így a
magyar → Magánjogi törvényjavaslatokra is.
 Sz
Szabad bizonyítási rendszer: → bizonyítási rendszerek

Szabad királyi város: közvetlen királyi fennhatóság (→ monarcha) alatt álló, a

nemesi → vármegyétől független,→ privilégiumokkal rendelkező település. A
királyi birtokokon fekvő, megfelelő gazdasági fejlettségű, fallal körülvett
városok (szabad és királyi, később ~) lakossága területileg különvált a
vármegyei népességtől, ítélkezési és igazgatási autonómiát nyert, saját (esetleg
idegenből hozott) joga szerint élhetett. Az egyháziak fölött saját területén
kegyúri joga volt, földesúri jogok (vámszedés, malomtartás, hús- és italmérés
stb.) illették meg. A királytól elnyert gazdasági kiváltságai között legjelentősebb
a vásártartási és az ún. útkényszerrel összekötött árumegállítási jog volt. A ~
maga dönthette el, kit részesít polgárjogban, kit illetnek meg az ezzel járó
személyes kiváltságok. Belső szervezetét maga határozta meg, a területén élőkre
kötelező országos → törvényekkel ellentétben nem álló → statútumokat
alkothatott. → Jogállásának lényeges eleme az országrendiség elnyerése, a 16.
századtól gyakorolt → követküldési jog. A ~ok kötelezettségét is a királyi
kiváltságlevél tartalmazta. Pénzbeli szolgáltatásaikat a királynak, évenként egy
összegben teljesítették, az uralkodó számára előírt számú katonát kellett
kiállítaniuk. Kötelesek voltak városuk védelmét ellátni, szükség esetén
rendkívüli hadiadót zetni. A Mohács előtti időszak ~ainak szervezete nem
volt egységes. → Önkormányzatuk élén általában a tizenkét esküdtből álló
városi tanács (magistratus) és a városbíró állott. A ~ok jogállását, belső
szervezetét az 1848. évi XXIII. tc. szabályozta. Az 1870. évi XLII. tc. a ~oknak
→ törvényhatósági jogot biztosított.

Szabadalmi együttműködési szerződés (Patent Co-operation Treaty – PCT):

1970. jún. 9-én Washingtonban megkötött → nemzetközi szerződés
(kihirdetve: 1980. évi 14. tvr.), amely lehetővé teszi egy bejelentéssel több
országban a → szabadalom elnyerését. A nemzetközi eljárás (nemzetközi
kutatás, nemzetközi elővizsgálat) eredményére támaszkodva a nemzeti hatóság
adja meg a szabadalmat. A ~ szerinti eljárás növekvő népszerűségű.
Szabadalmi eljárás: a → találmányok esetén a jogi oltalom megadását
eredményező → hatósági eljárás. Ez általában → közigazgatási eljárás, a →
szabadalom megadása tárgyában hozott döntés azonban rendszerint a bíróság
(→ bíróságok) által felülbírálható. A ~ mindig az érdekelt, a szabadalmi
igénnyel rendelkező kezdeményezésére, szabadalmi bejelentéssel indul (→
feltaláló). A bejelentés legfontosabb része(i) az igénypont(ok), amely(ek) jogi és
műszaki elemek szerves egységét képezi(k), és tömören közli(k) a találmány
minden szükséges és egyben elégséges jellemzőjét. A ~ célja annak
megállapítása, megfelel-e a bejelentett találmány a szabadalmazhatósági
feltételeknek, ill. a bejelentés a tartalmi és alaki előírásoknak. A szabadalmi
hatóság ennek alapján alaki és érdemi vizsgálatot végez. Az alaki vizsgálatnak
kétféle rendszere ismert. Az ún. bejelentési rendszernél a hatóság csupán az
alakiságokat vizsgálja. Az ún. felszólamlási rendszer esetén a hatóság ugyancsak
mellőzi az érdemi vizsgálatot, de a szabadalom megadása előtt lehetőséget
biztosít az érdekelteknek a felszólamlásra. A modern szabadalmi rendszerek (a
magyar is) az érdemi vizsgálat, az élővizsgálati rendszer alapján állnak, amikor
is a szabadalmi hatóság hivatalból és érdemben vizsgálja, megfelel-e a
bejelentett találmány a szabadalmazhatóság feltételeinek, ezenfelül esetleg még
felszólamlásra is lehetőséget adva. Több → jogrendszer (így a magyar is) ismeri
az ún. halasztott vizsgálatot. Ez az elővizsgálati rendszernek olyan változata,
amely a vizsgálatot két szakaszra osztja. Az elsőben csupán az alakiságokat és
néhány érdemi feltételt vizsgál, az utólagos vizsgálatra a közzétételt követő 4
éven belül kerül sor, kérelemre vagy hivatalból. A közzétételnek elsősorban
tájékoztató funkciója van, jogi hatása, hogy a közzététellel ideiglenes oltalom
keletkezik. Az érdemi vizsgálat befejeztével a hatóság határozatot hoz. Ebben
vagy elutasítja a szabadalmi bejelentést, vagy – esetleg korlátozottan – megadja
a szabadalmat. A szabadalmi oltalom a szabadalmat megadó határozat →
jogerőre emelkedésével – de a bejelentés időpontjára visszaható hatállyal –
keletkezik. A megadott szabadalomról a hatóság szabadalmi → okiratot ad ki,
hivatalos lapjában meghirdeti és bevezeti a szabadalmi lajstromba.

Szabadalmi elsőbbség: → találmány

Szabadalmi kényszerengedély: a → szabadalom hasznosításához kapcsolódó

fogalom. Ha a szabadalmas a szabadalommal kapcsolatos hasznosítási
kötelezettségét elmulasztja, azaz a → találmányt az ország területén nem, vagy
nem kellő módon és mértékben hasznosítja (akár → licencia vagy import
útján is), és nem hajlandó önként hasznosítási engedélyt adni, akkor ez →
jogkövetkezményekkel jár. A → Párizsi uniós egyezmény előírásaira épülő ilyen
szokásos → szankció a ~. Ennek megadását a feltételek megléte esetén a
bíróságtól (→ bíróságok) kérhető. A ~es egyszerű licenciát kap, díjazási és
hasznosítási kötelezettség terheli.

Szabadalmi oltalom megszűnése: a szabadalmi oltalom (→ szabadalom) vagy

a jövőre nézve [ex nunc hatállyal (→ ex nunc–ex tunc)], vagy a szabadalmi
oltalom keletkezési időpontjára visszaható hatállyal (ex tunc) szűnik meg. A
közzététellel keletkező ideiglenes oltalom mindig ex tunc hatállyal szűnik meg,
akár amiatt, hogy nem került sor utólagos (érdemi) vizsgálatra, akár az
elutasító határozat következtében, akár – közvetve – végleges oltalommá válás
folytán (→ szabadalmi eljárás). A végleges ~nek tipikus okai: a) ex nunc
hatállyal: az oltalmi idő – amely többnyire a szabadalmi bejelentés
benyújtásától számított 2 év – lejárta, a szabadalmas lemondása, a szabadalmi
fenntartási → illeték (díj) nem zetése; b) ex tunc hatállyal a szabadalom
megsemmisítése (ha az oltalom megadását követően derül ki, hogy a →
találmány nem felel meg a szabadalmazhatóság feltételeinek). Egyes →
jogrendszerekben ismerik a szabadalom semmisségének kategóriáját. A
megsemmisítéshez, ill. a semmisség megállapításához → hatósági eljárás
szükséges. Egyes jogrendszerekben közvetlenül → bírósághoz lehet fordulni; a
tipikus megoldás, amelyet a magyar jog is követ, a szabadalmi hatóság előtti –
bíróság által felülvizsgálható – eljárás, amit elvileg bárki kezdeményezhet.

Szabadalom: az → iparjogvédelemben ismert → jogintézmény; lényege, hogy a

→ feltaláló [vagy jogutódja (→ jogutódlás)] részére időleges és kizárólagos
jellegű jogosultságot, „jogi monopóliumot” nyújt a → találmány feletti
rendelkezésre, s egyidejűleg a találmányt nyilvánosságra hozza, közkincsé teszi.
A ~at megfelelő → hatósági eljárás (→ szabadalmi eljárás) során lehet
megszerezni. A szabadalmi → jogviszony abszolút szerkezetű, tartalmát a
feltaláló (szabadalmas) jogai és kötelezettségei, továbbá az ún. közérdekű
korlátok határozzák meg. A feltalálót személyhez fűződő jogok (→ személyiségi
jogok) is megilletik. Vagyoni jogai forgalomképesek (→ forgalomképesség). A ~t
képező terméket a ~ alapján a szabadalmas jogosult rendszeresen, iparszerűen
előállítani és/vagy használni, a terméket forgalmazni (eljárási szabadalom
esetén az eljárást alkalmazni, és az eljárással előállított terméket használni és
forgalmazni). Jogosult a szabadalmas a ~at átruházni vagy arra hasznosítási
engedélyt (→ licenciát) adni. Kötelezettsége a szabadalmasnak a fenntartási →
illeték (díj) meg zetésén kívül a találmány lényegének – a szabadalmi eljárás
során történő – feltárása, megfelelő módon és mértékben való hasznosítása (→
szabadalmi kényszerengedély). A ~ kizárólagos, de nem korlátlan jog. A
korlátozás célja lehet a nemzetközi együttműködés, a → közérdek, vagy a
méltánylást érdemlő magánérdek védelme. Ez utóbbit szolgálja az
előhasználati jog, amelynek lényege, hogy aki a találmány tárgyát az elsőbbségi
időpontot megelőzően belföldön iparszerűen előállította vagy használta, ill.
ennek érdekében komoly előkészületeket tett, jóhiszeműsége esetén ezt a
tevékenységet – nem bővíthetően – tovább folytathatja, tehát a később
megadott ~ hatálya alól mentes. Egyes nemzeti jogok – szűkebb-szélesebb
körben felfogott közérdek esetén – lehetőséget adnak a találmány, ill. ~
igénybevételére. A magyar jog a honvédelmi érdeket tekintette ilyen
közérdekű célnak. Egyes → államok, a ~nak sajátos változatait is ismerik.
Viszonylag elterjedt a kiegészítő vagy pót~, amely tipikus esetben az alap~
(törzs~) továbbfejlesztésének – a szabadalmazhatóság feltételeinek önállóan
esetleg nem is megfelelő – eredményét oltalmazza, jogi sorsa (oltalmi idő) az
alap~éhoz igazodik. Ismert még a függő~, speciális növény vagy gyógyszer~,
technológiaátadási ~ és a fejlesztési ~ intézménye. Néhány jogrendszer ismeri
az import~at, azaz a külföldön elnyert ~ átvételét. Tulajdonképpen a →
használati minta is minősíthető ~-fajtának (nevezik „kis” ~nak is). →
szabadalmi oltalom megszűnése

Szabadjogi iskola (Freirechtslehre – ném.): a → Német Birodalom polgári

törvénykönyvének kihirdetése (1896) után kibontakozó tudományos
mozgalom, amely visszahatásként jelentkezett a német → jogtudományban és
→ joggyakorlatban egyeduralkodó fogalomelemző (→ Begriffsjurisprudenz) és
logikai módszerekkel szemben. Hívei (→ Ehrlich, → Kantorowicz) szerint a →
bíró az olyan esetek eldöntésénél, ahol a → törvény (Paragraphenrecht) nem ad
teljesen világos eligazítást, nem köteles bizonyos, eleve adottnak vett jogi
formulákhoz, valamint a belőlük deduktív úton levezethető
következtetésekhez alkalmazkodni, hanem jogosult olyan döntést hozni, amely
megfelel az → igazságosság és a → méltányosság követelményeinek.
Szabadság: → pihenéshez való jog

Szabadsághoz és biztonsághoz való jog (tkp. a személyi szabadsághoz és

biztonsághoz való jog): az egyik legalapvetőbb és legrégibb történelmi múltra
visszatekintő → emberi jog, amelyet mind az → alkotmányok (→ alapjogok),
mind pedig a → polgári és politikai jogokról szóló legfontosabb → nemzetközi
jogi dokumentumok rögzítenek. A ~ alapvetően az egyén zikai értelemben
vett szabadságának és biztonságának védelmét foglalja magában; a szabadsághoz
való jog az → őrizetbe vétellel és letartóztatással szembeni szabadságot, a
személyi biztonsághoz való jog pedig e szabadságba történő önkényes
beavatkozással szembeni oltalmat jelenti. A ~ konkrét biztosítékait azok a →
büntetőjogi és a → büntetőeljárási jogi szabályok alkotják, amelyek a → habeas
corpusra, a → kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmára, a
→ jogorvoslathoz való jogra, az → ártatlanság vélelmére, a védelemhez való
jogra (→ védelem alapelve), a → nullum crimen sine lege elvére, a → ne bis in
idem szabályára, az → előzetes letartóztatásra, a → terhelt jogaira stb.
vonatkoznak. Széles értelemben a ~hoz sorolható még az is, hogy senkinek
sem lehet a magán-, a családi életébe beavatkozni, tiszteletben kell tartani az
otthont és a levelezést stb. (→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés
tiszteletben tartásához való jog).

Szabadságjog: olyan rendszerint → alkotmányos jog, amely az egyén (→

természetes személy vagy → jogi személy) számára bizonyos magatartásokat
megenged, ill. ezek tiltását tilalmazza. A ~ok szerepe az egyén választási
lehetőségének megvédése az → állammal szemben. Az → emberi jogok első
generációjába tartozó jogok (→ polgári és politikai jogok) legtöbbje ~, s azok
két nagy csoportba oszthatók: politikai ~okra, ill. személyi ~okra. Politikai
~nak minősül pl. az → egyesülési jog, a → gyülekezési jog, a → gondolat-,
lelkiismeret- és vallásszabadság. A személyi ~ok közül megemlíthető a →
mozgásszabadság, a –→ magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben
tartásához való jog stb. A ~ok alapvetően a közhatalmat gyakorló állami szervek
számára jelentenek tilalmat, mindemellett az állam köteles a ~okat harmadik
személlyel szemben is védelemben részesíteni.

Szabadságvesztés: a magyar → büntetőjogban a → főbüntetések egyike;

életfogytig vagy határozott ideig tart. Az → életfogytig tartó ~ a → Büntető
Törvénykönyv szerint vagylagos büntetés, általában a 10 évtől (esetenként 5
évtől) 20 évig tartó határozott tartamú ~ mellett. A → halálbüntetés kiiktatása
után ez a legsúlyosabb büntetési forma. A határozott ideig tartó ~ legrövidebb
tartama 2 hónap, leghosszabb tartama 15 év, életfogytig tartó szabadságvesztés,
→ bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként (→ visszaesés)
történő elkövetés, továbbá → halmazati vagy → összbüntetés esetén 20 év. A ~t
büntetés-végrehajtási intézetben, → fegyházban, → börtönben vagy →
fogházban kell végrehajtani. → büntetés-végrehajtási jog, → feltételes szabadságra
bocsátás

Szabályozó hatóság: → független ügynökség

Szabályozó ügynökség: (regulatory agency – ang) → független ügynökség

Szabályrendelet: → rendelet, → statútum

Szabálysértés: az olyan jogellenes, de → bűncselekménynek nem minősített

magatartás, amelyet a → jogalkotó nem → büntetőeljárásban, hanem a →
közigazgatási eljáráshoz közel álló speciális eljárásban büntetni rendel, s
amelynek → szankciója nem → büntetőjogi, hanem → közigazgatási jogi
jellegű. A ~t (a korábbi magyar jog és számos → állam hatályos joga szerint: →
kihágást) a szakirodalom egy része → közigazgatási rendszabályok
megsértésének fogja fel, s ennek megfelelően a ~i → anyagi jogot →
közigazgatási büntetőjogként, az eljárási jogot pedig közigazgatási →
büntetőeljárási jogként határozza meg. A bűncselekmény és a ~ között elméleti
alapon ott húzható a határvonal, hogy a bűncselekményhez képest a ~ enyhébb
súlyú, kisebb → társadalomra veszélyességű magatartás, s ezért a
szankcionálására szolgáló büntetés nem büntetőjogi karakterű és kihatású. A ~i
anyagi jog a büntetőjog intézmény- és fogalomrendszerének java részét
hasznosítja (pl. → bűnösség, → előkészület, → kísérlet), de nem lényegtelen
eltérésekkel. Az a büntetőjogi alaptétel, hogy cselekményt bűncselekménnyé
csak → törvény nyilváníthat, a ~i anyagi jogban kívánatos cél, de az államok
nagy hányadában maradéktalanul nem érvényesül. Az az elv azonban általában
igen, hogy ~i tényállást csak olyan szerv konstruálhat, amelynek erre kifejezett
törvényhozási (→ parlament) felhatalmazása van (különösen a → kormány és a
saját rendeleteikkel kapcsolatban a → helyi önkormányzatok). A ~i anyagi jog a
büntetőjogtól élesen elválik az alkalmazható büntetések (→ büntetési nemek)
tekintetében. A tipikus ~i büntetés a pénzbírság (→ bírság). Korábban tipikus
~i büntetésnek számított az „elzárás”-nak nevezett → szabadságvesztés-büntetés
is, ami azonban az utóbbi évtizedekben egyre inkább kiszorul a ~i jogból.
Némely országban azonban tovább él abban a formában, hogy a törvényes
határidőben be nem zetett (s eshetőleg behajthatatlan) pénzbírságot elzárásra
lehet átváltoztatni. További ~i szankciók: a gyelmeztetés, az → elkobzás,
valamely jog gyakorolhatóságának felfüggesztése vagy elvonása, a ~t
megállapító döntés (határozat) bizonyos körben közzététele stb. A ~i eljárás
egyik legfontosabb kérdése, hogy mely szervek rendelkezzenek ~i ügyekben →
hatáskörrel. Az egyik nézet szerint a ~i ügy közigazgatási ügy, s így felőle a
döntés a közigazgatási szervek (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás
központi szervei) hatáskörébe tartozik. Az ellenkező álláspont szerint a ~i ügyek
büntető jellege miatt azokat csak bíróság (→ bíróságok) bírálhatja el. Ez utóbbi
nézetet támasztja alá az, hogy a ~i eljárás alá vont ügyek egy jelentős csoportja
hagyományos bűncselekményi tényállások kisebb súlyú alakzata, pl. egyes
tulajdon elleni ~ek. A bíróság előtti eljárás, ill. a közigazgatási ~i hatóság
aktusának (→ közigazgatási aktus) → bírói felülvizsgálása mindenképpen
garanciális jelentőségű. Az → Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezés
gyakorlata alapján széles körben biztosított a ~i ügyekben a bírói út
igénybevételének lehetősége.

Szabó Imre (1912–1991): jogász, jogtudós, egyetemi tanár. Tanulmányait

Prágában végezte, 1945 előtt a gyakorlatban dolgozott, majd 1955-ig az
igazságügyi → minisztérium munkatársa, végül a → kodi kációs főosztály
vezetője. 1949-től az MTA lev., 1956-tól r. tagja. 1970–1976 között az MTA
alelnöke, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója (1955–
1980). A → marxista jogelmélet és → jogösszehasonlítás művelője. Fő művei: Az
emberi jogok mai értelme, 1948; A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon,
1955; A jogszabályok értelmezése, 1960; A jogelmélet alapjai, 1971;
A jogösszehasonlítás szocialista elmélete, 1975; A jog és elmélete, 1978.

Szabó József (1909–1992): jog lozófus, → alkotmányjogász. → Horváth

Barna-tanítvány, a Szegedi Iskola tagja. Szegeden majd Kolozsvárt a →
jogbölcselet magántanára, az Alkotmányjogi Tanszék vezetője, dékán,
prodékán. 1950-ben koncepciós perben elítélik, 1953-ig van börtönben.
Á
1956-ban rehabilitálják, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi
Kara Pénzügyi Jogi Tanszékét vezeti. Fő művei: Szuverenitás, 1936;
Szuverenitáselméletek, 1937; A jogászi gondolkodás bölcselete, 1941;
A jogtudomány helye az emberi gondolkodásban, 1942; Hol az igazság? A bíró
lélektani problémái, 1942; Development of the Control System in the Hungarian
Financial Law, 1958; A jogbölcselet vonzásában, 1999.

Szabóné Nagy Teréz (1935–1985): egyetemi tanár; szakterülete a →

büntetőjog és → büntetőeljárási jog. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
büntetőeljárási jogi tanszékének vezetője. Fő művei: A büntetőeljárási rendszer
alapjai, 1966; A szocialista büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítése és
differenciálása, 1974; Magyar büntetőeljárási jog, 1982, 1984 (társszerzőkkel).

Szakállamtitkár → államtitkár

Szakértő: ha a → bíróságok, előtti eljárás és a → közigazgatási eljárás során a

tényállás tisztázásához, a bizonyítási eszközök vizsgálatához bizonyos tények
vagy körülmények megítéléséhez stb. olyan különleges szakértelem szükséges,
amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik, ~ meghallgatására kerül sor.
Nem járhat el ~ként az, akivel szemben → jogszabályban meghatározott
kizárási, ill. → összeférhetetlenségi ok áll fenn. A ~ különleges szakértelmén
alapuló észrevételeit és következtetéseit adja elő írásban vagy szóban,
ellentétben a → tanúval, akit a tudomására jutott tényekről hallgatnak ki. A ~
az iratokba betekinthet (→ iratbetekintési jog), a → tárgyaláson, az → ügyfél, a
tanú meghallgatásán jelen lehet, a felekhez (→ fél), a → terhelthez, a tanúhoz
és a többi ~höz kérdést intézhet. A hamis ~i vélemény adása → bűncselekmény,
és → hamis tanúzásnak minősül. Ha a ~i vélemény helyessége kétséges, új
szakértő rendelhető ki. A ~i vélemény → bizonyítási eszköz, megállapításai az
eljáró szervet nem kötik. A ~kre vonatkozó részletes rendelkezéseket a →
büntetőeljárási jog és a → polgári perrendtartás, valamint a közigazgatási eljárás
általános szabályai tartalmazzák.

Szakhatóság: az a → közigazgatási → hatóság, amelynek előzetes hozzájárulása

nélkül közigazgatási első fokú → hatósági határozat nem hozható meg. A ~ot
állásfoglalásának közlése végett általában az ügyben illetékes (→ illetékesség)
(ügyintéző) hatóság keresi meg (→ megkeresés), de → jogszabály kimondhatja
azt is, hogy a ~i hozzájárulás megszerzése az → ügyfél kötelessége. A ~ záros →
határidőn belül köteles az ügyintéző hatóság megkeresésére válaszolni. A ~i
állásfoglalás – a jogi szabályozástól függően – vagy önálló → jogorvoslat tárgya
lehet, vagy csak az ügy érdemében hozott határozat ellen benyújtott
jogorvoslatban támadható meg. A ~i állásfoglalással ellentétes közigazgatási
döntés semmis (→ semmisség).

Szakosított biztos: → országgyűlési biztos

Szakosított intézmény: → ENSZ szakosított intézmény

Szakszervezet: a → munkavállalók érdekvédelmi szervezete. Tekintettel arra,

hogy a munkavállalók ~i tömörülése egészen a 20. század elejéig illegális
szervezkedésnek számított, jogi elismerésben nem részesült. Miután a ~i
szervezkedés megengedetté vált, továbbra sem kérték → egyesületkénti
bejegyzésüket, mert így, mint → jogi személyiséggel nem rendelkező → polgári
jogi társaságot direkt módon nem lehetett → vagyonjogilag felelőssé tenni.
Német jogterületen a ~ek ún. „nem bejegyzett” egyesületként működnek, míg
a frankofon jogterületen a ~ek egyesületi legitimációját a helyi munkaügyi
hivatalnál történő bejegyzés biztosítja. A ~ek elsősorban az üzemi-vállalati
kereteket meghaladó általános munkavállalói érdekvédelmet és munkavállalói
politikát képviselik. Ennek keretében legfőbb feladatuk a gazdasági-szociális és
munka-érdekegyeztetés során a munkavállalói oldal képviselete, a → kollektív
(tarifa-) szerződéskötés, a kollektív munkaügyi érdekvitákban a munkavállaló
tagok érdekeinek képviselete nyomásgyakorlással a → munkáltatókra. Ezzel
összefüggésben jelenik meg → sztrájkszervező és -levezénylő tevékenységük.
Ilyen jelleggel az általuk szervezett munkavállalók érdekeinek képviseletében
csak azok a ~ek léphetnek fel, amelyek koalícióképesek. Az a ~ koalícióképes,
amelyik a másik féltől, azaz az ellenérdekű partnertől (munkáltató és érdek-
képviseleti szervezete), valamint az → államtól, a →pártoktól stb. független, és
érdekvédelmi-képviseleti tevékenységen kívül más tevékenységet – pl.
gazdaságit – nem folytat. Tarifa-, ill. kollektív szerződéskötésre pedig az a ~
képes, amelyik meghatározott mértékű reprezentativitással, szervezettséggel,
azaz taglétszámmal rendelkezik. Kivétel ez alól a német–osztrák → munkajog,
ahol ilyen megkötések nincsenek. Ahol viszont ilyen megkötések vannak,
ugyanolyan reprezentativitási kritériumok vonatkoznak a munkáltatói
érdekvédelmi szervezetekre is.

Szakszervezeti jogok: a → szakszervezeteket megillető jogosultságok,

amelyeket részben → jogszabályok, részben → nemzetközi szerződések.
szabályoznak. A ~ jelentik egyfelől a szakszervezetek létrehozására, működésére
stb. vonatkozó jogokat, amelyeket a → gazdasági, szociális és kulturális jogokról
szóló nemzetközi → egyezményeken túlmenően több nemzetközi munkaügyi
egyezmény is rögzít (→ Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) . A ~ másik része a
szakszervezetek tevékenységéhez kapcsolódik. Magyarországon a ~at a →
Munka Törvénykönyve tartalmazza, a legfőbb ~ a következők: 1. A →
munkavállalók tájékoztatásának joga az őket érintő anyagi, szociális és
kulturális, valamint élet- és munkakörülményeikre vonatkozó jogaikról és
kötelezettségeikről. 2. A szakszervezet részéről a munkavállalók szempontjából
szükségesnek tartott információk közzétételének a joga. 3. A szakszervezet
tagjait érintő → képviseleti jog a munkaügyi kapcsolatokra és a →
munkaviszonyra kiterjedő ügyekben a → munkáltatók, azok szövetségei és
az → állam előtt. 4. Előzetes értesítés mellett a munkáltató területére történő
belépési jog, ha a munkáltatónál a szakszervezet taggal rendelkezik. 5.
Érdekegyeztetési tárgyalás folytatásának és → kollektiv (tarifa-) szerződés
kötésének a joga. 6. Információ igénylésének joga az állami szervektől, a
munkáltatói szövetségektől és a munkáltatóktól olyan kérdésekben, amelyek a
szakszervezeteket és a munkavállalók nagyobb körét érintik. 7. Tájékoztatás
iránti jog olyan munkáltatói intézkedések megtétele esetén, amelyek a
munkavállalók nagyobb körét érintik, ideértve a munkáltatói → jogutódlásra
vonatkozó tájékoztatást, valamint a munkavállalók munkaviszonnyal
összefüggő gazdasági és szociális érdekeit érintő ügyekre kiterjedő munkáltatói
információadást. 8. A szakszervezet ellenőrzési joga a tekintetben, hogy a
munkáltató a munkakörülményekre, balesetvédelemre és az üzemi
egészségügyre vonatkozó előírásokat miként tartja be. 9. Kifogásolási jog a
munkáltatónak a szakszervezetet és a munkavállalót érintő jogellenes
döntésével szemben. 10. A szakszervezet → munkaidő után jogosult a
munkáltató helyiségeit érdek-képviseleti tevékenység (szakszervezeti ülés)
céljára használni. (Megjegyzendő, hogy ez az európai joghelyzet az USA-ban
ismeretlen, mivel ott szakszervezeti tevékenység csak „kapun kívül”
folytatható.) 11. A szakszervezeti tisztségviselő munkaidő-kedvezményre
jogosult 12. A szakszervezeti tagok, különösen a szakszervezeti tisztségviselők
jogosultak zetett rendkívüli szabadság alapján szervezett szakszervezeti
képzésben és továbbképzésben részt venni. 13. A szakszervezet jogosult a
tagjait munkaviszonyukkal összefüggő ügyekben a → bíróságok, → hatóságok
és a munkáltató előtt képviselni. 14. Továbbá üzemi tanácsi tag jelöltállítási
joga van.

Szalay László (1813–1864): jogtudós, történetíró, reformpolitikus. Jogi

tanulmányai után Kölcsey Ferenc mellett joggyakornok. 1837-ben „emis”
címmel megalapítja az első magyar időszakos jogi és közgazdasági kiadványt. A
reformkori ún. centralista irányzat egyik vezéralakja, Kossuth után egy évig
(1844) a Pesti Hírlap szerkesztője. 1840-ben a → büntető törvénykönyv
kidolgozására kiküldött országos választmány jegyzőjeként nagy szerepe volt a
haladó eljárásjogi tervezetek kidolgozásában. 1848 nyarán a magyar →
kormány képviselője Nyugat-Európában, az emigrációból 1855-ben tér haza.
Az MTA lev. tagja (1836), majd r. tagja (1838), 1861-ben az MTA titkárává
választották. Fő művei: A kodi kációról, 1840; A büntető eljárásról, tekintettel
az esküdtszékekre, 1841 ; Státusfér ak és szónokok könyve, 1846; Publicistái
dolgozatok, I–II., 1847 és 1988; A horvát kérdéshez, 1861 ; Fiume és a magyar
országgyűlés, 1861; A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz, 1862.

Szállásbirtok (lat.): → allodium

Szállítási szerződés: a → polgári jogban ismert → szerződés, amelynek

rendeltetése, hogy a → gazdálkodó szervezetek között a tömegesen előállított
termékek forgalmát lebonyolítsa. Az iparszerű tömegtermelés és az intenzív
kereskedelem miatt vált önálló → szerződési típussá. A ~ „halasztott adásvétel”
(→ adásvételi szerződés), amelynél a → teljesítés későbbi időpontban megy
végbe. A felek gyakran több évre szóló → keretszerződést kötnek, és előre
kidolgozott → általános szerződési feltételeket (→ blankettaszerződést)
alkalmaznak. A ~ sajátosságait elsősorban az adja, hogy a szállító a
szerződéskötéshez képest későbbi időpontban köteles teljesítésre készen állni,
azaz egy időszak iktatódik be a szerződéskötés és a teljesítés közé. Ebben az
időszakban folyik a termelő, gyakran a kereskedelmi tevékenység, ezért
alkalmas a ~ gazdaságszervező funkció betöltésére. A ~ mindig →
dologátruházásra irányul.
Szállítmányozási szerződés: → polgári jogi → szerződés, amelynek alapján a
szállítmányozó köteles a valamely küldemény továbbításához szükséges →
fuvarozási szerződéseket és egyéb szerződéseket a saját nevében és megbízója
számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb
teendőket elvégezni, a megbízó pedig köteles az ezért járó díjat meg zetni. A ~
sajátos, önállósult → szerződési típus, amely más, nevesített szerződések
kauzáját (→ causa) egyesíti, elsősorban a → bizományi szerződés, továbbá a
fuvarozási szerződés jogcímeit; ennek alapján szokás fuvarozási bizománynak is
nevezni. A → szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül kiemelkedik a
szállítmányozó gondossági kötelezettsége, amely a gazdaságosság és a
küldemény biztonsága gyelembevételével való eljárást jelenti (a fuvarozó
személyének megválasztása, útirány megállapítása, szükség esetén → biztosítási
szerződés kötése stb.). Másik mellékkötelezettsége a szállítmányozónak az
igényérvényesítési kötelezettség, a megbízó igényének a fuvarozóval szembeni
érvényesítésére. Sajátos → jogintézmény a szállítmányozási jogban a →
refakcia. A szállítmányozó szállítmányozási tevékenysége körében a
küldeményben bekövetkezett → károkért fuvarozó módjára (ugyanis
rendelkezése alatt, birtokában van az áru), más károkért az általános szabályok
szerint felel. A fuvarozás körében bekövetkezett károkért (fuvarozó módjára)
csak önszerződés vagy gyűjtőforgalommal kapcsolatban bekövetkezett kár
esetén felel. Gyűjtőforgalomról akkor van szó, ha a küldeményt mások
küldeményeivel együtt, ugyanazzal a szállítóeszközzel, de nem elkülönítetten
továbbítják.

Szamel Lajos (1919–1998): → közjogász, egyetemi tanár. 1952-ig a →

közigazgatásban dolgozott, ettől kezdődően a pécsi egyetemen →
alkotmányjogot és → közigazgatási jogot tanított. Az alkotmányjog és a
közigazgatási jog csaknem valamennyi lényeges kérdéskörét illetően születtek
tanulmányai, monográ ái. Főbb művei: A jogforrások, 1958; Magyar államjog
(→ Beér Jánossal és → Kovács Istvánnal közösen), 1960; Az államigazgatás
vezetésének jogi alapproblémái, 1963 (angolul is); A közélet tisztaságáról, 1968;
A magyar közigazgatás-tudomány, 1977; Az államigazgatás cselekvési formái,
1984; Az államigazgatás felelősségi rendszere, 1986; A sportigazgatás jogi
szabályozása, 1987; A protekció, a korrupció és a többi …, 1989.
Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény: a magyar →
büntetőjogban → gazdasági bűncselekményként került szabályozásra, de
valójában más → jogi tárgyakat véd. A legenyhébb változat a →
magánlaksértéshez hasonlít és a számítástechnikai rendszerek hozzáférési
korlátozásait védi. A második – szintén → vétségnek minősülő, de súlyosabban
büntetendő – változat a számítástechnikai rendszer működését, ill. az abban
tárolt → adatállományt védi. A harmadik változat az úgynevezett →
számítógépes csalás → bűntette, amely a jogtalan haszonszerzés végett való →
károkozást akkor rendeli büntetni, ha arra nem → természetes személy
megtévesztése, hanem számítástechnikai rendszer adatállományának vagy
működésének manipulációja révén kerül sor. Az utóbbi változat a → vagyon
elleni bűncselekményekhez hasonlóan súlyosabban minősül az okozott kár
nagyságára tekintettel. A számítástechnikai rendszer az adatok automatikus
feldolgozását, kezelését, tárolását, továbbítását biztosító berendezés vagy az
egymással kapcsolatban lévő ilyen berendezések összessége.

Számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés: →

büntetőeljárási kényszerintézkedés, amely a számítástechnikai → adatok
kezelőjének rendszerbe történő beavatkozását tiltja, ill. az adatok változatlan
formában történő megőrzését biztosítja. A megőrzésre kötelezett köteles a
számítástechnikai rendszer útján rögzített adat megváltoztatását, törlését,
megsemmisülését, valamint annak továbbítását, másolat készítését, ill. az
adathoz való jogosulatlan hozzáférést megakadályozni.

Számítógépes bűnözés (komputerbűnözés, informatikai bűnözés): minden

olyan jogellenes cselekmény, ahol az elkövetés eszközéül számítógépet
használtak, vagy annak tárgya a számítógép, azaz minden olyan →
bűncselekmény, amelynek eszköze vagy célja a számítógép működésének
befolyásolása. A számítógépes bűncselekmények osztályozásakor rendszerint
abból indulnak ki, hogy a támadás a hardver vagy a szoftver ellen irányult-e.
Mivel a hardver elleni támadás (→ rongálás) lényegében nem különbözik más,
gépi berendezés elleni bűncselekménytől, rendszerint nem is tekintik sajátosan
számítógépes bűncselekménynek. A ~ körébe sorolható magatartások
leggyakoribb esetei: 1. számítógépes → csalás, azaz az → adatfeldolgozási
folyamat eredményének jogtalan befolyásolása → vagyoni előnyszerzés
céljából. 2. a számítógépes rendszerbe való jogtalan behatolás. 3. a
számítógépekkel kapcsolatos szellemi alkotásokhoz (pl. szoftverekhez) fűződő
jogok megsértése. 4. a számítógépes rendszerben tárolt adatok jogellenes
megváltoztatása. 5. az adatfeldolgozó rendszer jogtalan, de rendeltetésszerű
használata. A magyar jogban több változata → számítástechnikai rendszer és
adatok elleni bűncselekménynek minősül.

Számítógépes csalás: korábban hatályos→ vagyoni jogokat sértő → gazdasági

bűncselekmény. A ~sal szembeni → büntetőjogi védelmet a → számítástechnikai
rendszer és adatok elleni bűncselekmény harmadik alapesete biztosítja.

Számítógépes program jogi védelme: az eredeti számítógépi program és a

működését meghatározó dokumentáció (szoftver) írásbeli → szerzői mű. A →
szerzői jogi védelméhez megkívánt eredetiség és alkotásszint azonos más
műfajéval. Az alapelv (algoritmus) nem védett. Ritkán → szabadalom is
védheti.

Számvitel rendjének megsértése: a gazdálkodás áttekinthetőségét és a

gazdasági tevékenység ellenőrzésének megnehezítését, ill. meghiúsulását
eredményező → gazdasági bűncselekmény. Első változatának → elkövetési
magatartása a számvitelről szóló → törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló
→ jogszabályokban előírt beszámoló készítési, könyvvezetési, könyvvizsgálati
kötelezettség megszegése, ill. a bizonylati rend megsértése. Az eredménye a →
vagyoni helyzet áttekintésének, ill. ellenőrzésének megnehezítése. A második
változat azt az →egyéni vállalkozót, valamint a számvitelről szóló törvény
hatálya alá nem tartozó más gazdálkodót szankcionálja (→ szankció), aki a
jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettségét
megszegi, ha a vagyoni helyzetének áttekintését (ellenőrzését) megnehezíti. A
tényállás harmadik változata büntetni rendeli azt, aki a felszámolás elrendelését
követően a → csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben előírt
beszámolókészítési, könyvvezetési vagy egyéb tájékoztatási kötelezettségének
nem tesz eleget, és ezzel a felszámolási eljárás eredményes lefolytatását részben
vagy egészben meghiúsítja. A ~ mindhárom változata → vétség, amely csak
szándékosan (→ szándékosság) követhető el, de ha az első változat a vagyoni
helyzet áttekintését (ellenőrzését) meghiúsítja, akkor a cselekmény gondatlan
(→ gondatlanság) elkövetése is büntetendő.
Szándékosság: 1. a → római jogban → dolus; a cselekvő ember tudatállapotára
vonatkozó olyan kategória, amely a magatartás mozgatórugóira enged
következtetni. Szándékos aktív a magatartás akkor, ha a → jogalany azért fejti
ki tevékenységét, hogy a megcélzott eredmény bekövetkezzen. Szándékos
passzív a magatartás, ha a jogalany látja előre, hogy cselekménye milyen
eredményhez fog vezetni, és tudomásul veszi az eredmény bekövetkeztét. 2. A
~ → polgári jogban a → vétkesség fogalmának egyik szubjektív eleme. Noha a ~
a polgári jogban viszonylag kis jelentőségű, vannak esetek, amikor a vétkesség
foka, vagyis hogy szándékos vagy gondatlan (→ gondatlanság) magatartásról
van-e szó, mégis lényeges lehet; így pl. több személy együttes → károkozása
esetén a felelősség a károkozók között vétkességük arányában oszlik meg. 3. A
~ a → büntetőjogban a → bűnösség egyik alakzata, a → törvényi tényállás
szubjektív eleme. Jelentőségét jelzi, hogy a → törvény általában a szándékos,
társadalomra veszélyes (→ társadalomra veszélyesség) cselekményeket bünteti. A
~ fogalmát a törvény pszichológiai ismérvekre tekintettel határozza meg.
Figyelembe veszi a cselekvő ember tudati-előrelátási képességét és akarati-
érzelmi világát. Ennek megfelelően különböztethető meg a törvény
~fogalmának intellektuális-tudati és akarati-érzelmi oldala, annak ellenére,
hogy a törvény csak az utóbbiról szól kifejezetten. A törvényi megfogalmazás
szerint az cselekszik szándékosan, aki magatartásának – azaz a büntetendő
cselekménynek – következményeit kívánja, vagy e következményekbe
belenyugszik. Ennek megfelelően a ~ két fajtája különböztethető meg: az
egyenes szándék (dolus directus) és az eshetőleges szándék (dolus eventualis).
Mindkét szándékfajta esetén a tudati-intellektuális oldal azonos: az elkövető
előre látja magatartását és annak következményeit, azaz előre látja, tehát ismeri
a → bűncselekmény törvényi tényállásba foglalt ténybeli, életbéli
körülményeket (a tények tudata), és tisztában van cselekménye, ill. a
következmények társadalomra veszélyes (jogellenes) jellegével is. A
következmények előrelátását illetően fennállhat a következmények
elkerülhetetlenségének, valószínűségének vagy reális lehetőségének tudata. Ha
az elkövető azzal számol, hogy magatartása következményeinek beállása
elkerülhetetlen, cselekményét egyenes szándékkal követi el. A két szándékfajta
elhatárolására akkor kerülhet sor, ha az elkövető csupán valószínűnek vagy
reálisan lehetségesnek tartja a következmények beálltát. Az egyenes szándékot
ugyanis a következmények beállásának kívánása, az eshetőleges szándékot
pedig azok beállásába való belenyugvás jellemzi az akarati-érzelmi oldalon. A
→ bírói gyakorlat szerint az eshetőleges szándék általában enyhébb bűnösségi
alakzat, mint az egyenes szándék. A ~hoz hozzátartozik a cselekmény
társadalomra veszélyességének (jogellenességének) a tudata is. Ennek
meglétéhez elegendő, ha az elkövető akár a tette veszélyességéről, akár a
jogellenességéről, akár a társadalom által elvetendő voltáról tud. A materiális
sértő (→ materiális bűncselekmény) és a veszélyeztető deliktumoknak (→
veszélyeztetési bűncselekmények) megfelelően különbség tehető sértő és
veszélyeztető szándék között. Ha a szándék a veszélyeztetésen nem terjedhet
túl, limitált veszélyeztetési szándékról szokás szólni. A szándék intenzitása
szerinti különbségek általában a → büntetés kiszabása során kapnak
jelentőséget. A ~ és a célzat nem azonosítható, bár közöttük lényeges
összefüggés is van, s a → célzatos bűncselekmények egyenes szándékot
feltételeznek.

Szankció: a → jogszabály lényeges szerkezeti elemének, a →

jogkövetkezménynek egyik típusa, negatív jogkövetkezmény. A ~ a
jogkövetkezménynek tipikus, lényegi megjelenése. Amennyiben a jogszabály
→ diszpozícióját megsértik, meghatározott negatív jogkövetkezmények, a
jogsértőre (→ jogsértés) nézve hátrányok állnak be. Ezek lényegében → állami
kényszert testesítenek meg, büntetés, → bírság, → kártérítés, érvénytelenség
stb. formájában. ~ híján a jogszabály általában nem képes betölteni társadalmi
szabályozó szerepét. (→ lex imperfacta) A gyakorlatban a ~ általában nem
jelenik meg minden egyes norma részeként, hanem a → jogrendszer egészében
kell biztosítani, hogy a jogi előírások megsértéséhez ~ kapcsolódjon.

Származás megismeréséhez való jog: a gyermek joga arra, hogy ismerje

származását, vér szerinti szüleit, vér szerinti családját. A ~ot rögzíti mind a →
gyermek jogairól szóló 1989. nov. 28-án New Yorkban aláírt → egyezmény
(kihirdetve: 1991. évi LXIV. tv.), mind pedig a magyar gyermekvédelemi →
törvény (1997. évi XXXI. tv.). Vannak mégis olyan esetek, amikor a ~ töretlen
érvényesülése más, ugyancsak alapvető normákkal ellentétben állna, vagy
mások jogos érdekeit sértené. Asszisztált reprodukciós eljárás esetén (→
asszisztált humán reprodukciós eljárások családjogi hatásai) szembenállhat
egymással pl. a ~ és a donor titokban maradásához való joga, de akadályai
lehetnek a ~nak egyes, az apaság rendezésével vagy éppen rendezésének
elmaradásával, vagy az → apasági vélelem megtámadásával kapcsolatos jogos
érdekeket védő szabályok is. A magyar jogban az → Alkotmánybíróság a ~ot
az emberi méltóságból folyó jognak (→ méltósághoz való jog) minősítette.
Több államban az ivarsejt adományozással fogant gyermeknek nagykorúvá
válása után joga van megismerni az ivarsejt donor személyes adatait.

Származási jelzés: → eredetmegjelölés

Származékos tulajdonszerzés: a → polgári jogban a tulajdonszerzési módok

egyik nagy csoportja: az az eset, ha az új tulajdonos → tulajdonjoga a megelőző
tulajdonjogon alapszik, abból származik (→ jogutódlás). ~ esetén tehát egy már
létező tulajdonjog száll át más tulajdonosra, azaz alanyváltozás következik be a
tulajdonos személyében, anélkül azonban, hogy ez az adott tulajdoni →
jogviszony tartalmát (a már fennálló jogokat és kötelezettségeket, terheket)
általában érintené, így a ~ esetén szükségképpen jogelődről és jogutódról van
szó. A ~ eseteit a → törvény éppúgy taxatív módon határozza meg, mint az →
eredeti tulajdonszerzésmódokét. → Ingók tulajdonának ~i módjai: a) az
átruházás (→ tulajdon átruházása); b) a → termék, termény, szaporulat
elsajátítása; c) a → vadak és halak tulajdonjogának, megszerzése; d) a →
feldolgozás; e) a → vegyülés vagy dologegyesítés és f) az → öröklés. →
Ingatlanok tulajdonjogának ~i módjai: a) az átruházás; b) a → növedék; c) a →
beépítés; d) a → ráépítés és e) az öröklés. A ~ legtipikusabb esete az átruházás,
amelynél különös jelentősége van a → jogcím és a szerzésmód kapcsolatának.

Szásztükör (Sachsenspiegel – ném.): az első jelentős német nyelvű jogkönyv

(→ kódex), amely a középkorra jellemző tanító bölcselkedő stílusban íródott.
Összeállítója Eike von Repgow, a német → szokásjogi normákon kívül művébe
foglalta az érvényesülő → római jogot és a → kánonjogot is. Az 1221–1224
között keletkezett ~ tartalmilag három részre oszlik. A Prológus az antik
retorika hagyományait követve általános erkölcsi és jogi fogalmakat taglal, a
tartományi jogról szóló rész a paraszti és a nemesi életviszonyokat fogja át. A
→ hűbéri jogról szóló rész, túllépve a szász jog keretein, összefoglalta a német
birodalmi hűbéri piramis (Heerschildsordnung) rendjét.

Szászy István (1899–1976): jogász, a → polgári jog és a → nemzetközi

magánjog művelője, az MTA lev. tagja (1945), a kolozsvári (1940–1945), majd
a budapesti egyetem tanára (1945–1964), a Nemzetközi Jogi Intézet tagja. Fő
művei: Az államok közötti utódlás elmélete, 1928; Kiadatási jog, 1933;
Nemzetközi magánjog, 1938; A Szovjetunió magánjogának alapelvei, 1945; A
magyar magánjog általános része, I–II., 1947–1948; Nemzetközi polgári
eljárásjog, 1963 (angolul: International civil procedure, 1967); Nemzetközi
munkajog, 1969; Nemzetközi magánjog, 1969; Jogszabály-összeütközések, 1973;
Con ict of Laws in the Western, Socialist and Developing Countries, 1974.

Szászy-Schwarz Gusztáv (1858–1920): római jogász és magánjogász, →

Jhering tanítványa. 1893-tól a budapesti egyetemen a → római jog rendkívüli
tanára, 1901-től haláláig professzora, 1918-tól az MTA lev. tagja. A →
magánjog terén számos máig becses könyvet és tanulmányt írt. Fő művei: A
végrendelkezési szabadság a római jogban. Jogtörténeti tanulmány, 1881;
Magánjogi fejtegetések, 1890; Magánjogunk felépítése, 1893; Az obstrukció
jogtana, 1905; A jogi személy magyarázata, 1907; A magánjogi törvénykönyv.
Tanulmányok és bírálatok, 1909; Új irányok a magánjogban, 1911; Parerga.
Vegyes jogi dolgozatok, 1912.

Szavatossági jog: a → kötelezett a → szerződés → teljesítésekor felel azért, hogy

a → szolgáltatás tárgya megfeleljen a → törvényben, más → jogszabályokban,
ill. a szerződésben foglalt előírásoknak. Ezt nevezik ~nak. Két nagy területe
van: a kellékszavatosság és a jogszavatosság. 1. Kellékszavatosság: a → polgári
jogban helytállási kötelezettséget jelent. Lényege, hogy a szolgáltatásnak meg
kell felelnie a törvényben, szabványban, ill. szerződésben kikötött
tulajdonságoknak, kellékeknek. Amennyiben a teljesítés kellékhiányos, a
kötelezettnek e hiányokat meg kell szüntetnie, ellenkező esetben a →
szerződésszegés → jogkövetkezményei érvényesülnek. Amennyiben a teljesítés
nem volt hibátlan (→ hibás teljesítés), akkor a kötelezett attól függetlenül felel,
hogy a hiba a saját felróható (→ felróhatóság) magatartásának a
következménye, avagy sem, hogy ő a teljesítéskor jóhiszeműen (→
jóhiszeműség és tisztesség) járt-e el, tehát tudott-e a hibáról vagy sem. A jogosult
a hiba felfedezése után ezt a tényt haladéktalanul köteles a kötelezettel közölni;
amennyiben ennek nem tesz eleget, → kártérítési felelőssége megállapítható. A
~i igényt érvényesítő nyilatkozat nincs → alakszerűséghez kötve, tehát a szóbeli
közlés is érvényes. Kellékszavatosság esetén a jogosultat megillető ~ok: a
kijavítás, a megfelelő árleszállítás, a kicserélés és a teljesítési érdek megszűnése
esetén az → elállás. A jogosult jogszabályban meghatározott módon választhat
a ~ok között. A jogosult a kijavításig vagy a kicserélésig visszatarthatja az →
ellenszolgáltatás arányos részét (→ visszatartási jog). 2. → Jogszavatosság: a
kötelezett helytállása azért, hogy a jogosult nem szerzi meg, vagy csak
korlátozottan szerzi meg azokat a jogokat, amelyek őt jogszabály vagy
szerződés alapján megilletnék. Ha a jogosult nem szerzi meg a kötelezett által
szavatolt jogokat, akkor a jogosultnak megfelelő → határidőt kell adnia a
kötelezettnek, hogy a jogszerzés akadályait elhárítsa vagy erre megfelelő
biztosítékot adjon. A határidő eredménytelen elteltével a jogosult élhet ~aival:
elállási jogával és → kártérítési jogával. Ha a jogosult a szavatolt jogokat
megszerzi, de nem korlátlanul (tehermentesen), akkor a jogosult ~a, hogy
tehermentesítést követeljen megfelelő határidő kitűzésével, és a
tehermentesítésig viszszatartsa az ellenszolgáltatás arányos részét. Ha a
tehermentesítésre nem kerül sor, akkor a jogosult a visszatartott összegből,
vagy másképpen, a kötelezett költségére tehermentesítheti a szavatolt jogot. Ha
ez a tehermentesítés lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, akkor a
jogosult a szerződéstől elállhat és kártérítést követelhet, vagy a teher átvállalása
ellenében saját ellenszolgáltatása megfelelő csökkentését követelheti. Általában
nem illetik meg a jogosultat a ~ok, ha a szerződés megkötésekor tudott a
kellékhibákról vagy tudnia kellett a szavatolt jog korlátolt voltáról. A ~ok
érvényesítésére jogszabály határoz meg → elévülési és → jogvesztő határidőket.

Szavazás: a döntésre jogosult testületek tagjainak szóban vagy írásban kifejezett

véleménye (szavazata) alapján történő döntéshozatal, amelynek során az adott
testület [→ parlament, bíróság (→ bíróságok), képviselő-testület, igazgatótanács
stb.)] → hatáskörébe tartozó kérdéssel kapcsolatos döntési lehetőségek közül a
legtöbb szavazatot elnyerő lehetőség (vagy lehetőségek) tekintendő
elfogadottnak. Különbség tehető a ~ módja alapján titkos és nyílt ~, a
szükséges többség szerint egyszerű, abszolút, minősített stb. többségi ~ között.
A ~ a → választójog gyakorlásának módja, amelynek körülményeit és minden
mozzanatát a választójogi → törvények részletesen szabályozzák. A magyar
választójogban érvényesülő szabály szerint szavazni általában csak személyesen
lehet, de vannak olyan → választási rendszerek, amelyek azt postai úton vagy
megbízott útján is lehetővé teszik. A ~ a választópolgárok lakóhelye szerint
kijelölt szavazókörönként történik; ezek területét a → választókerületen belül
úgy állapítják meg, hogy 600–1200 választópolgárra jusson egy szavazókör. ~ra
jogosult, aki a → választói névjegyzékben (nyilvántartásban) szerepel. Ha valaki
a nyilvántartás elkészítése után megváltoztatta lakóhelyét, vagy a választás
napján lakóhelyétől távol van, igazolás alapján utóbb is felvehető a
névjegyzékbe. A választópolgár személyazonosságának igazolása után (erre
külön választói igazolvány is szolgálhat) a hivatalos szavazólapokon titkosan
szavazhat személyekre vagy → pártlistákra, attól függően, hogy milyen a
választási rendszer. A ~ titkosságát garantáló szabályok védik a választás
tisztaságát, valamint megóvják a választót attól, hogy döntését befolyásolják, és
annak tartalma akarata ellenére nyilvánosságra kerüljön.

Szegregáció: (elválasztás, elkülönítés – lat.) a jogban jogellenes elkülönítés; a

→ diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés önálló, sui generis formája,
amelynek alapján → jogszabály kifejezett felhatalmazása nélkül tilos egyes
személyeket vagy személyek csoportját a személyiség lényeges vonását jelentő
tulajdonságuk alapján a velük összehasonlítható helyzetben lévőktől
elkülöníteni. A ~ első sorban → nemzeti és etnikai kisebbségeket sújtja, s a
leggyakrabban az oktatásban és a lakhatás során valósul meg. A ~ nem pusztán
aktív magatartással valósítható meg, hanem a már kialakult ~s helyzet
fenntartását eredményező nem-tevéssel, a ~ felszámolására irányuló
erőfeszítések elmulasztásával is.

Szektorelmélet: → Északi-sark

Szellemi alkotások joga (szellemi tulajdon joga): a → polgári joghoz tartozó

jogterület. Viszonylagos önállóságát, sajátosságát az jelenti, hogy – szemben a
polgári jogi személyiségvédelem elvont megközelítésével – az alkotó személy
érdekeinek oltalmazására alkotásához fűződően törekszik (→ névjog). A ~n
belül két főbb részterület különböztethető meg: a → szerzői jog és az →
iparjogvédelem (ipari tulajdon) területe. A szerzői jog főleg a művészet területén
létrehozott alkotások védelmére hivatott, s jobban épít az individuális,
szubjektív mozzanatokra, az iparjogvédelem intézményeivel oltalmazott
alkotásoknál kevésbé szoros az alkotóhoz kötődés, a jogi szabályozás
objektívebb értékelésre alapít, s inkább gyakorlatorientált.

Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization

– WIPO): a szellemi alkotások, a szellemi tulajdon (→ szellemi alkotások joga)
terén szükséges nemzetközi együttműködés elősegítésére létrejött – több mint
100 éves múltra visszatekintő – → nemzetközi szerződések, ill. uniók
[kiemelten a párizsi és berni uniók (→ Párizsi uniós egyezmény, → Berni uniós
egyezmény, ill. a hozzájuk kapcsolódó külön → egyezmények)] egységes
igazgatását szolgáló → nemzetközi szervezet, amely az 1967. júl. 14-én
Stockholmban aláírt egyezménnyel jött létre (kihirdetve: 1970. évi 18. tvr.);
1974 óta → ENSZ szakosított intézményként működik. A ~ rendkívül
hatékony szervezet, a szoros értelemben vett feladatain, azaz a hivatkozott
nemzetközi egyezmények adminisztratív igazgatásán, az ezekkel összefüggő
regisztrációs és eljárási tevékenységen kívül új egyezmények tervezeteit készíti
elő, dokumentációs és információs szolgáltatást végez, oktatást szervez,
mintajogszabályok és útmutatók kidolgozásával segíti az egyes országok –
elsősorban a fejlődő országok – → szerzői jogi és → iparjogvédelmi
infrastruktúrájának kifejlesztését. Tevékenysége során szoros együttműködést
alakított ki a nemzeti és nemzetközi nem kormányközi szervezetekkel (→ nem
kormányközi nemzetközi szervezet). Székhelye: Genf.

Szembesítés: a → büntetőeljárási jog → bizonyítási eljárásainak egyike,

amelynek célja, hogy feltárja és lehetőség szerint feloldja a →terheltek, a →
tanúk, ill. a terhelt és a tanú vallomásaiban mutatkozó ellentéteket. ~re a →
hatóság mérlegelése alapján, csak szükség esetén kerül sor, a tanú, vagy a terhelt
védelme érdekében mellőzhető, a → tárgyalási szakban azonban a szükséges ~
elmaradása eljárási szabálysértés. A ~ megtörténtét, a felek (→ fél)
nyilatkozatait és bizonyos következtetések levonására alkalmas magatartását
jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

Személyek szabad áramlása: az → Európai Közösségben megvalósuló → négy

alapszabadság egyike, mely alatt a magánszemélyek (→ természetes személyek és
→ jogi személyek) tagállamok (→ állam) közti szabad mozgásának biztosítása
értendő. Természetes személyek számára a → Római Szerződés 1957-ben
elfogadott szövege kezdetben csupán a gazdaságilag aktív személyek, azaz a →
munkavállalók, önálló tevékenységet folytatók, valamint a szolgáltatást
nyújtók, illetve családtagjaik részére biztosította a Közösségen belüli szabad
mozgás jogát. Idővel a → Maastrichti Szerződés az → uniós polgárok számára
általánossá tette a szabad mozgás jogát, ám az egyes személyeket, a gazdaságilag
aktív személyeket (például a munkavállalókat) és az inaktív személyeket
(például diákokat, nyugdíjasokat, munkanélkülieket) továbbra is eltérően
kezelik. A személyek szabad mozgása körébe vonható a letelepedés szabadsága;
eszerint tilos valamely tagállam állampolgárainak (→ állampolgárság) egy
másik tagállam területén történő szabad letelepedésére [azaz önálló →
vállalkozóként történő tevékenység végzésére, társaságok (→ társasági jog)
alapítására és irányítására] vonatkozó minden diszkriminatív (→
diszkrimináció) korlátozás. E körben lehetséges elsődleges letelepedés (székhely
áthelyezés) és másodlagos letelepedés (társaságalapítás egy, az alapító
honosságától eltérő tagállamban). A közösségi jog (→ uniós jog) értelmében a
letelepedés szabadsága csupán a másodlagos letelepedésre vonatkozik. ~ a
tagállamok által bizonyos okokra (→ közrend, közegészségügy, közbiztonság)
hivatkozással korlátozható.

Személy elleni bűncselekmények: az életet, testi épséget, a szabadságot és az

emberi méltóságot sértő → bűncselekményeket a legrégebbi idők óta minden
→ büntetőjogrendszer büntetni rendelte, noha a társadalom nem minden
tagját illetően egyenlő módon és mértékben védte vagy szankcionálta (→
szankció). Az évezredes jogfejlődés során kialakult büntetőjogi szabályokat a
19. századi európai törvénykönyvek (→ kódex) a → jogegyenlőség és a →
jogbiztonság követelményének szem előtt tartásával rendszerezték. Ebben a
felfogásban jött létre a ~ szabályozása Magyarországon az 1878. évi, majd
pedig az 1961. évi, ill. az 1978. évi → Büntető Törvénykönyvben. A védendő
értékek – → jogi tárgyak – körét az → Alkotmány határozza meg, amikor
kimondja minden ember veleszületett jogát az élethez (→ élethez való jog),
emberi méltósághoz, a → szabadsághoz és a biztonsághoz, a jó hírnévhez, a
magánlakás sérthetetlenségéhez (→ magán- és családi élet, magánlakás és
levelezés tiszteletben tartásához való jog), a magántitok (→ titokvédelem) és a
személyes adatok védelméhez (→ személyes adatok védelméhez való jog), a
lelkiismeret és a vallás szabadságához (→ gondolat-, lelkiismeret- és
vallásszabadság), a szabad véleménynyilvánításhoz (→ véleménynyilvánítás
szabadsága). Az Alkotmány rendelkezéseiből a törvényhozásra (→ jogalkotás) az
a kötelezettség hárul, hogy → büntetőjogi szankciók kilátásba helyezésével
tilalmazza egyfelől a polgároknak, másfelől pedig az állami szerveknek és
képviselőiknek a fentebb említett jogok megsértését. A ~ről a Büntető
Törvénykönyv külön fejezete rendelkezik, amelynek első része az élet, a testi
épség és az egészség elleni bűncselekmények körét öleli fel. A törvényhozó a
védett jogi tárgyat, a jogtárgysértés jellegét és módját alapul véve
megkülönbözteti a sértő és a → veszélyeztetési bűncselekmények két csoportját,
ezen belül pedig a szándékos (→ szándékosság) és gondatlan (→ gondatlanság)
bűncselekményeket. A fejezet élén a minden korban „főbenjáró” bűnnek
számító élet elleni bűncselekmények állnak. Idetartoznak az → emberölésnek,
az → erős felindulásban elkövetett emberölésnek és az → öngyilkosságban való
közreműködésnek a tényállásai. Ezeknek a bűncselekményeknek a jogi tárgya
közös: az emberi élet. Az emberi élet védelmére vonatkozó intézményvédelmi
kötelezettség indokolja a magzati élet védelmét és a → magzatelhajtás büntetni
rendelését. A → foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a → segítségnyújtás
elmulasztása és a → gondozás elmulasztása az emberi életet nem sértik, csupán
veszélyeztetik. E részhez tartoznak még az emberi test épségét sértő
bűncselekmények – a → testi sértés különböző alakzatai. A fejezet második
része az 1998. évi törvénymódosítás szerint az egészségügyi beavatkozás, az
orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés (→ általános
szabadságjog) elleni bűncselekmények törvényi tényállásait határozza meg.
Idetartoznak: → beavatkozás emberi génállományba, → emberi ivarsejt tiltott
felhasználása, → emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése,
egészségügyi önrendelkezési jog megsértése, → emberi test tiltott felhasználása.
A fejezet harmadik része az emberi szabadság és méltóság elleni
bűncselekményeket tartalmazza. A büntetőjog a → szabadságjogok elleni
legsúlyosabb támadásokkal szemben kíván védelmet nyújtani. Az emberi
szabadság, a lelkiismereti és vallásszabadság, a cselekvés, a mozgás és
helyváltoztatás (→ mozgásszabadság), a magánlakás háborítatlansága, a
magántitok és a személyi → adatok tiszteletben tartása, a becsület és az emberi
méltóság (→ méltósághoz való jog) azok az értékek, amelyeknek védelmét a
büntetőjog vállalja. A társadalmi tűréshatáron belül maradó csekélyebb
veszélyességű támadások eseteiben – mint pl. a → magánlaksértés és a →
becsületsértés enyhébb esetei – a → szabálysértési felelősségre vonás is
elégségesnek mutatkozik.

Személyes adatok védelméhez való jog: a magánéletnek az → állammal és

másokkal szembeni védelmét biztosító → alkotmányos jog, amelyet információs
önrendelkezési jognak is neveznek. Az egyik leg atalabb → alapjog.
Európában az 1970-es évek végén indult el az a → jogalkotási hullám,
amelynek során → törvénybe foglalták a polgárok személyes adatainak
kezelésével és védelmével kapcsolatos szabályokat. Magyarországon az 1989-es
átfogó → alkotmánymódosítás nyomán került az alaptörvénybe a ~, s ezt
részletezi a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok
nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv., amelynek szigorú előírása alapján
személyes adat csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt
törvény vagy – a törvény felhatalmazása alapján az abban meghatározott
körben – → helyi önkormányzat → rendelete elrendeli. A törvény fokozott
védelmet ír elő az ún. különleges adatokra. Ezek: a faji eredet, a nemzeti,
nemzetiségi és etnikai hovatartozás, a politikai vélemény, a → pártállás, a
vallásos vagy más meggyőződés, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a
szexuális életre, valamint a büntetett előéletre vonatkozó adatok. E körben,
ha nincs törvényi felhatalmazás, az adatok csak az érintett írásbeli
hozzájárulásával kezelhetők. Az információs önrendelkezési jog része, hogy az
érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti
személyes adatainak helyesbítését, ill. törlését. E jogot – a többi alapjoghoz
hasonlóan – csak törvény korlátozhatja, mégpedig a honvédelem, a
nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy bűnüldözés érdekében, továbbá állami
vagy helyi önkormányzati pénzügyi érdekből, valamint az érintett vagy mások
jogainak védelme érdekében. A ~ érvényesítésének többféle intézményi
garanciája van. Jogainak sérelme esetén az érintett → bírósághoz fordulhat, és
ilyenkor az adatkezelés jogszerűségét az adatkezelőnek kell bizonyítania. 1995-
ben az információs önrendelkezési jog, valamint az → információszabadság
védelmére az → Országgyűlés külön adatvédelmi biztost választott (→
országgyűlési biztosok), akihez bárki fordulhat, ha véleménye szerint személyes
adatainak kezelésével összefüggésben jogsérelem érte, vagy annak közvetlen
veszélye fennáll. A ~hoz kapcsolódik az → Alkotmánybíróságnak az a
határozata [15/1991. (IV. 13.)], amelyben megjelölte az információs
önrendelkezési jog korlátozásának alkotmányos kritériumait; kimondva, hogy
személyes adatok meghatározott cél nélküli, tetszőleges jövőbeni felhasználásra
való gyűjtése és feldolgozása alkotmányellenes, valamint, hogy a korlátozás
nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel (személyi szám)
alkotmányellenes. → hatósági nyilvántartás

Személyes jog: → lex patriae, → lex domicilii

Személyi állapottal kapcsolatos perek: az ember személyi minőségével és
családi kapcsolataival összefüggő ügyek, amelyekben a → bíróságok a → polgári
peres vagy → nemperes eljárás szabályai szerint járnak el. Peres útra tartozik a
→ házasság felbontása, az apaság megállapítása (→ apasági vélelem), az →
örökbefogadás felbontása stb. Ha a személyi állapot védelmével vagy
megváltoztatásával kapcsolatban → közigazgatási szerv jár el, akkor a
bíróságtól a határozat felülvizsgálata kérhető. A ~re különleges eljárási
szabályok vonatkoznak. Alapvető szabály, hogy magyar állampolgár (→
magyar állampolgárság) személyi állapotára vonatkozó ügyekben kizárólag
magyar bíróság vagy más → hatóság járhat el.

Személyi biztosíték: → hitelbiztosítéki jog

Személyi igazolvány: → hatósági igazolvány, amely a polgár

személyazonosságát és a → törvényben meghatározott adatait közhitelűen
tartalmazza. A személyazonosság igazolására egyébként több dokumentum is
alkalmas lehet (útlevél, jogosítvány, ~). A törvény értelmében a Magyar
Köztársaság területén élő magyar állampolgárokat (→ magyar állampolgárság),
a bevándorolt és → menekültként elismert személyeket, továbbá a külföldön
élő magyar állampolgárokat – akkor, ha azt külön kérelmezik –
személyazonosító igazolvánnyal kell ellátni. Évszázadokon keresztül az
alattvalók személyét igazoló egyetlen dokumentum az egyházi → anyakönyv
volt. Mivel ennek használhatósága kizárólag az adott település határain belülre
korlátozódott, a települést elhagyóknak a → közigazgatási szervek által kiadott
és ellenőrzött → útlevélre volt szükségük, ami a mai ~ elődjének is tekinthető.
A személyazonosságot közhitelűen igazoló dokumentum kialakítására
Magyarországon első ízben 1954-ben került sor. A modern technológiák
(különösen a chipkártya) lehetővé teszik, hogy a jövőben egy igazolvány
legyen alkalmazható minden személyazonosítási célra.

Személyi Kálmán: (1884–1946) → ügyvéd, a → római jog magántanára a

nagyváradi jogakadémián (l919), majd a budapesti tudományegyetemen
(1920). Fő művei: A névjog, 1915; Az interpolációs kutató módszer, 1929;
Római jog I–II., 1932.
Személyi szabadság megsértése: a → törvény önálló védelmet nyújt az
személyek szabadságának; amin a helyváltoztatásnak, a térben való mozgásnak,
a tartózkodási hely megválasztásának a szabadsága értendő (→
mozgásszabadság). → Bűntettet követ el, aki mást személyi szabadságától
megfoszt. Idesorolható a személyi szabadságtól bármilyen módon – tevőleges
magatartással vagy mulasztással, erőszak, → fenyegetés vagy megtévesztés útján
– történő megfosztás, amely a → sértettet mozgási szabadságában bármilyen
rövid időre is korlátozza. A bűncselekmény csak szándékosan (→ szándékosság)
valósítható meg. Nem jön létre → bűncselekmény, ha a cselekmény
jogtalanságát valamely jogellenességet kizáró ok, pl. → jogos védelem, →
végszükség, a → sértett beleegyezése kizárja. A ~t a törvény súlyosabban bünteti,
ha pl. aljas indokból vagy célból, hivatalos eljárás színlelésével, a → sértett
sanyargatásával vagy jelentős érdeksérelmet okozva, a 18. életévét be nem
töltött személy, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére, fegyveresen,
felfegyverkezve, továbbá → emberkereskedelemmel összefüggésben követik el.

Személyi tulajdon: a marxista politikai gazdaságtan által kialakított fogalom.

A társadalmi tulajdonra és → magántulajdonra való elméleti felosztás tette
szükségessé a ~ kategória kialakítását (→ köztulajdon, → tulajdonjog, → dolog).
A magántulajdon→ – dualizmusa a Szovjetunióban az 1930-as években
keletkezett; ekkor alakult ki mint a magántulajdontól független, önálló
kategória, amely az egyén munkáján alapuló, személyes (és családi)
szükségleteinek kielégítésére szolgáló, az egyéni fogyasztás tárgyain fennálló
tulajdon. A ~ fogalmát később az egykori szocialista országok joga is átvette.

Személyiségi jogok: a → jogalanyokat megillető közvetlenül személyes

entitásukhoz tapadó, egészükben, ill. egyes nevesített esetekben külön
védelemmel is ellátott → alapjogok. Olyan értékeket és jog által védett
érdekeket vesznek oltalmukba, amelyek az egyénben magában rejlenek, és
amelyek esetleg egyaránt megilletik a → természetes személyeket, továbbá a →
jogi személyeket, valamint a → polgári jogi személyiséggel nem rendelkező
jogalanyokat is. A ~ közül a → nemzetközi jogi dokumentumok és a belső
jogok → alkotmányjogi, valamint polgári jogi szabályai külön nevesítetten
védik pl. a névviselés jogát (→ névjog), a jó hírnevet (bármilyen kifejezett vagy
burkolt, nyilvánosság előtti rombolása ellen), az emberi méltóságot, (→
méltósághoz való jog) tiltják a képmással vagy hangfelvétellel való bármilyen
visszaélést, elismerik a titokvédelmet (→ személyes adatok védelméhez való jog),
a magánlakás sérthetetlenségét, a jogi személy helyiségének védelmét (→
magán- és családi élet, magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog). A
~ok megsértésének egyes eseteit a → Büntető Törvénykönyv → bűncselekménnyé
nyilvánítja (→ becsületsértés, → rágalmazás, → kegyeletsértés). Az →
alkotmányban rögzített ~ védelmére is szolgál az → alkotmányjogi panasz, az →
alkotmánybírósági normakontroll, valamint az → állampolgári jogok
országgyűlési biztosának tevékenysége. A ~ sérelme esetén a sértett a jogsérelem
okozója magatartásának felróhatóságától (→ gondatlanság, → szándékosság)
függetlenül követelheti a → jogsértés megtörténtének bíróság (→ bíróságok)
általi megállapítását, követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását
a további jogsértéstől, a megfelelő nyilvánosság előtti elégtételt, a sérelmes
helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását [egyebek
között a jogsértéssel előállított tárgy megsemmisítése, jogsértő jellegétől való
megfosztása útján (→ eredeti állapot helyreállítása)]. Amennyiben a sérelem
okozójának magatartása felróható volt, a sértett a polgári jogi szabályok szerint
kártérítést követelhet (→ kártérítési felelősség, → kártérítési jog, → nem vagyoni
kár). → általános szabadságjog

Személynök: → personalis

Szemere Bertalan (1812–1869):politikus, államfér . Tanulmányait

Sárospatakon végezte, majd a → vármegyei → közigazgatásban dolgozott, az
MTA lev. tagja (1840). A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről írott
pályamunkájával 1840-ben akadémiai díjat nyert, ebben a munkájában a
halálbüntetés szükségességét és erkölcsi indokoltságát cáfolta. 1848. ápr. 7-től
szept. 28-ig az első felelős magyar → kormány belügy→minisztere, majd az
Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, a detronizáció (→ Függetlenségi
Nyilatkozat) után (1849. máj. 2.–szept. 11.) miniszterelnök (→ kormányfő) és
belügyminiszter. A szabadságharc bukása után külföldre menekült. 1851-ben
távollétében halálra ítélték, 1865-ben elborult elmével tért haza. Fő művei:
Terve egy építendő javító fegyháznak, 1838; A büntetésről s különösen a
halálbüntetésről, 1840; Laquestion hongroise 1848–1860, 1860.

Szemérem elleni erőszak: → bűncselekmény, amelynek egyik változata más

személy fajtalanságra vagy a fajtalanság eltűrésére → kényszerítésével valósítható
meg. A kényszerítés elkövetési módja az erőszakon kívül az élet vagy testi épség
elleni közvetlen → fenyegetés alkalmazása (→ kényszer). Fajtalanságon a
közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény értendő,
amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. A másik → törvényi
változat más személy védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának
fajtalanságra való felhasználásával valósítható meg. A → bűntett tettese fér és
nő egyaránt lehet, mégpedig akár a → sértettel azonos akár különböző nemű
személy. A bűntett alapesete → magánindítványra üldözhető. A minősített eseti
tényállásokat az → erőszakos közösüléshez hasonlóan szabályozza a → Büntető
Törvénykönyv.

Szeméremsértés: → vétség a közszemérmet sértő, szexuális tartalmú

exhibicionizmus, amelyet az valósít meg, aki magát nemi vágyának kielégítése
végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, pl. a lemeztelenített nemi
szervét más előtt szándékosan mutatja, és feltűnően látni engedi.

Szemet szemért elv: → tálió

Szemle: a → bizonyítási eljárás meghatározott módja, amelyre akkor kerül sor,

ha valamely lényeges körülmény megállapításához vagy felderítéséhez személy,
tárgy, tény vagy helyszín közvetlen meg gyelése, ill. megvizsgálása szükséges. A
~t a bíróság (→ bíróságok) → tárgyaláson, hivatali helyiségben folytatja le, de
ha szükséges, a helyszínen (→ helyszíni szemle). A ~ foganatosításánál a
bizonyítási eszköz a ~tárgy. A bíróság a ~tárgy birtokosát kötelezheti arra, hogy
a tárgyat mutassa be vagy bocsássa rendelkezésre, ill. a tárgy megszemlélését
tegye lehetővé. ~re → büntetőeljárásban, → polgári perben, valamint →
közigazgatási eljárásban kerülhet sor.

Szenátus: néhány → államban a → parlament → második kamarájának neve

(pl. USA, Franciaország, Olaszország). Elnevezése egyértelműen a rómaiaknál
ismert → senatusra vezethető vissza.

Szent Korona-tan: a középkori magyar jogfejlődés által kimunkált sajátos

fogalom, amely a magyar királyok (→ monarcha) Szent Koronáját → jogi
személyiséggel ruházza fel. Hármas jelentéstartalmú, úgymint: a) a király, ill. az
→ állami főhatalom jogosítványai; b) a → hatalom gyakorlásában részt vevők
köre; c) az ország területe. Eleinte a korona csak magát a királyt szimbolizálta,
majd a trónviszályok, esetleges interregnumok idején vált nyilvánvalóvá, hogy
a corona = rex fogalompár bővült, azaz a korona már nem csak a király
személyét, hanem elsősorban a király jogosítványait testesítette meg. Egy
hosszas folyamat eredményeként a korona eszmeileg elkülönült a királytól,
majd föléje emelkedett. A → természetes személytől, a mindenkori királytól egy
absztrakciós lépéssel eljutottak ahhoz a formához, hogy a Szent Koronában
nem csak az adott királyt, hanem a királyok sorát is látták. Ezzel a
perszoni kációval – miszerint a korona nemcsak a királyt és a király jogait
testesíti meg, hanem egyúttal a királyok sorát jelenti – a szent korona fogalom
alkalmassá vált arra, hogy megszemélyesítse a magyar királyságot. A korona
fogalom hazai fejlődése a 13. századra nyúlik vissza. Egyrészt e korból ismert
az első okleveles kifejezés, amely szerint a magyar korona a szent korona. A
magyar állam és az → alkotmányos eszmefejlődésben jelen levő fogalmak →
Werbőczy István → Hármaskönyvében formáitattak egységes államteóriává, ez a
~. Werbőczy ugyanis kijelentette, hogy a királyt is a nemesek választják, míg
nemessé bárkit a királyi adományozási kegy tesz, s ezzel a kölcsönös és
elválaszthatatlan kapcsolattal lesznek ők a Szent Korona tagjai, amelynek feje a
király. 1848-ban az átalakulás kapcsán nem vették át a szent korona fogalmát
az új polgári Magyarország megfogalmazására (→ áprilisi törvények).
Ugyanakkor a Szent Korona államfogalma is latensen megmaradt; különösen
→ vagyonjogi jogosítványokban és az országterülettel összefüggésben. Ez
utóbbi az I. világháborút is túlélte, és lényegében 1945-ig használatos volt.

Szentesítés: → törvény

Szentszék: a katolikus egyház kormányzatának legfelső szerve, amelynek feje

független uralkodóként a pápa (→ monarcha). Nemzetközi jogalanyisága (→
nemzetközi jog alanyai) 1870-ig a ~ világi hatalmán, az Egyházi Állam létén
alapult. Az Egyházi Állam megszűntével a ~ nemzetközi jogalanyisága továbbra
is megmaradt, jóllehet a ~ Olaszország területén működött, amely ezt az 1871.
évi ún. garanciális → törvényben egyoldalúan elismerte. Az 1929. febr. 11-én
megkötött Lateráni → egyezmények (a ~ és Olaszország között) egyrészt
megerősítette a ~ nemzetközi jogalanyiságát, másrészt létrehozta a Vatikán
Államot (Stato della Cittá del Vaticano), amely mintegy 44 hektárnyi területen
visszaállította a ~ világi → szuverenitását. A ~ a múltban is és napjainkban is a
nemzetközi → diplomáciai élet aktív résztvevője, rendelkezik az aktív és
passzív → követségi joggal (ilyenkor a misszióvezető neve → pápai nuncius vagy
→ pápai internuncius; számos → államban hagyományosan a nuncius a →
diplomáciai testület doyenje), részt vesz nemzetközi konferenciákon, a →
nemzetközi szervezetekben önálló tagsággal bír, és több fontos → nemzetközi
szerződés részese. 1984. febr. 18-án a ~ és Olaszország között újabb →
konkordátum aláírására került sor, ez az okmány – amely az 1929. évi Lateráni
egyezmény helyébe lépett –, noha gyelembe vette az Egyház és az olasz állam
közötti kapcsolatok fejlődésében bekövetkezett változásokat, a ~ korábbi jogi
helyzetén alapvetően nem változtatott. A ~ jogosult → állampolgárságot adni,
amelyet egyes, a ~nél szolgálatot teljesítő és a Vatikánban élő személyek
kapnak meg, akik egyben megőrzik eredeti állampolgárságukat és a ~nél
betöltött hivataluk megszűntével elvesztik vatikáni állampolgárságukat;
vatikáni állampolgárok még a bíborosok, akik vatikáni állampolgárságukat
életük végéig megőrzik.

Szentszékek bíráskodása (sacra sedes consistorialis – lat.): a római katolikus

egyházon belüli bíráskodást jelenti, amely háromfokú, és független az →
állami → bíróságoktól. Elsőfokú szentszéki bíráskodást folytatnak a püspöki
konzisztóriumok, a → fellebbezési fórumok, az érseki bíróságok,
Magyarországon az esztergomi prímási bíróság, vagy a római → Szentszék,
amely → hatáskörét delegálni szokta.

Szennyező zet elve (Polluter pays principle – ang.): a ~ a → nemzetközi

környezetvédelmi jog egyik – gazdasági alapokon nyugvó – alapelve. Első ízben
1972-ben, az OECD (→ Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet)
ajánlásában említik, a 20. sz. végére az OECD és az → Európai Unió
tagállamaiban (→ állam) általánosan elfogadott elv. A ~ számos → nemzetközi
szerződésben megjelenik, a → Maastrichti Szerződés, valamint a → soft law
jellegű → Riói deklaráció kifejezetten nevesíti. A ~ általánosan elfogadott
jelentése szerint a szennyező köteles megtéríteni a szennyezésből eredő →
környezeti károkat, továbbá a szennyezés eredményeként felmerült egyéb
költségeket (kárenyhítés, megelőzés, helyreállítás stb.) is viselni köteles.

Szepesi jog (Zipser Willkür – ném.): a szepesi városok jogkönyve (→ városi

jogcsaládok). Az eredeti → privilégiumot a szepesi városoknak V. István 1270-
ben adta, I. Károly 1217-ben megújította. 1344-ben említették a 24 város
közösségét, 1370-ben írták össze közös → szokásjogukat. A szabályok tartalma
és nyelve a → Szásztükörre emlékeztet, a joganyag azonban meglehetősen
rendszertelen. → magdeburgi városi jog

Szervátültetés: a 20. sz. utolsó évtizedeitől széles körben alkalmazott fejlett

technológia, történhet élő személyből (pl. vese, haemopoetikus őssejt) és halott
donorból (vese, máj, szív, hasnyálmirigy, stb.). Élő személyből történő
szerveltávolítás esetén a jogi szabályozás elsősorban annak kimondására terjed
ki, hogy az adományozás csak ellenérték nélkül, önkéntesen, befolyástól
mentesen történhet, ennek érdekében a magyar szabályozás is főszabály szerint
csak genetikai rokonok között teszi lehetővé az adományozást. Halottból
történő szerveltávolítás esetén alapvető fontosságú az agyhalál (→ halál)
kritériumrendszerének meghatározása, ill. annak szabályozása, hogy az
elhunytnak a szervei átültetés céljára vonatkozó akaratát milyen módon kell
gyelembe venni. Erre vonatkozóan két rendszer ismert, az ún. feltételezett
beleegyezés elve, amikor annak a szerveit lehet eltávolítani, aki életében ez
ellen nem tiltakozott, ill. a kifejezett beleegyezés elve, amikor annak a szerveit
lehet eltávolítani, aki ehhez életében a beleegyezését adta. Magyarország az
előbbi megoldást alkalmazza.

Szervezeti és működési szabályzat (munkarend, ügyrend stb.): a nagyobb

munkaszervezetekben sokféle szabályzat található, amelynek célja, hogy a
munkaszervezet életében ismétlődően előforduló helyzeteket és folyamatokat,
az ezek során tanúsítandó magatartást, követendő eljárást „szabványosított”
formában előre rendezzék. A szabályzatok között kiemelt helyet foglal el a ~,
amely a szervezet belső struktúráját, az egyes szervek, ill. szervezeti egységek
egymáshoz való viszonyát, alá-, ill. fölérendeltségét, a szervezeti egységeket
megjelenítő → természetes személyek feladat- és → hatáskörét állapítja meg. A
munkaszervezetekben tipikusan előforduló egyéb szabályzatok: az ügyrend
(változó tartalmú szabályokat jelöl: gyakran testületi szervek működésének
szabályait tartalmazza, olykor az ügykezelés általános szabályainak
gyűjteménye, közintézményeknél korábban a munkarendi szabályzatokat
takarta ez a név), a munkavédelmi szabályzat (→ munkavédelem joga), és a
különböző, ún. „folyamatszabályzatok”, amelyek a szervezet működéséhez
tartozó részfolyamatokat (pl. pénzkezelés, leltárkészítés, gyártási folyamatok,
ellenőrzés, technikai újítások bejelentésének és elbírálásának rendje)
szabályozzák. A szabályzatok a → munkáltató irányítási joga körében kiadott
normatív aktusok (gyakran elnevezésük szerint is → utasítások), amelyeket
azonban a munkáltatói utasítástól nemcsak normatív jellegük különböztet
meg, hanem az is, hogy szabályaik a rendelkezés kibocsátóját éppúgy kötik
(mindaddig, amíg vissza nem vonja őket), mint annak címzettjeit. Az
egyoldalú aktus jellegen nem változtat az, hogy annak létrehozásában olykor
→ jogszabály vagy → kollektív (tarifa-)szerződés alapján – egyetértési vagy
konzultációs joggal – részt vesznek az alkalmazottak képviselői.

Szerzésmód: → eredeti tulajdonszerzés, → származékos tulajdonszerzés, →

jogcím

Szerző: az a → természetes személy, aki a → ~i művet megalkotta. Egyes →

államokban → jogszabályi megdönthető → vélelem szól amellett, hogy
ilyennek kell tekinteni azt, akinek a neve a művön ~ként fel van tüntetve.
Ugyanannak a műnek több ~je is lehet. Származékos műveknél (pl.
átdolgozás, egyéni eredeti fordítás) az eredetileg meglevő mű egyéni vonásai
módosulnak a származékos mű létrehozója alkotói tevékenységének
eredményeképpen. Az ilyen alkotáshoz az eredeti mű ~jének hozzájárulása
szükséges. A közös elhatározással létrejövő új művekben az egyéni alkotói
hozzájárulások egymást kiegészítik, értelmezik. Az ilyen közös mű társ~inek a
→ ~i jogaik gyakorlása során egymásra – a jogszabály által írt módon és
mértékig – tekintettel kell lenniük. A gyűjteményes művek egészére nézve a ~i
jog a szerkesztőt, az egyes különálló részek tekintetében azok ~it illeti meg. →
~i díjazás

Szerződés: a → római jogban → contractus; a → polgári jogban két vagy több

személy joghatás kiváltására irányuló kölcsönös és egybehangzó
akaratnyilatkozata. A ~ kétoldalú → jogügylet. A ~ által létrejött → kötelem
általános szabályait és az egyes → ~i típusokra jellemző szabályokat tárgyalja a
→ kötelmi jog. A ~ alanyai a polgári jog alanyai lehetnek (→ polgári jogi
jogalanyiság, → jogképesség). A → természetes személy szerződőképességét →
cselekvőképessége korlátozhatja vagy kizárhatja. A szerződő feleket a ~kötés
során képviselő is képviselheti (→ képviselet). A szerződő felek ~i szabadságuk
alapján szabadon határozhatják meg, hogy akarnak-e ~t kötni (a ~ előtt már
köthetnek → előszerződést), milyen típusút (lehet → atipikus ~t vagy → vegyes
~t is kötni), és milyen tartalommal. A ~re is kihatnak a → polgári jog alapelvei
(pl. az → együttműködési kötelezettség). A felek a diszpozitív szabályoktól
egyező akarattal eltérhetnek (→ diszpozitivitás). A ~i akarat és annak
kifejezésre juttatása, a nyilatkozat (→ alakszerűség) segítik a ~ értelmezését, az
akarat és a nyilatkozat hibái adott esetben a → ~ érvénytelenségére vezetnek (→
megtámadhatóság, → semmisség). A ~ tárgya a → szolgáltatás. A ~ek
legtöbbször visszterhesek (→ visszterhes ~, → ingyenes ~): szolgáltatás áll
szemben az → ellenszolgáltatással. A ~ben foglalt → követelés → teljesítésének
biztosítására a felek → ~t biztosító mellékkötelezettséget köthetnek ki. A ~be az
eredetileg szerződő felek helyett más személyek léphetnek (jogosulti oldalon:
→ engedményezés, → kötelezetti oldalon: → tartozásátvállalás). A ~ többnyire
teljesítéssel szűnik meg, kivételesen a felek közös akarattal (→ megszüntető
szerződés) vagy egyoldalú akaratnyilatkozattal (→ elállás, → felmondás) is
megszüntethetik a ~t. A szerződő felek személyében beállt változás akkor
szünteti meg a ~t, ha a jogosult és a kötelezett ugyanaz a személy lesz, vagy ha
– meghatározott esetekben – a szerződő természetes személy meghal [a jogosult
halála az ő eltartására, személyes szükségleteinek fedezésére irányuló ~t (→
tartási ~t; → életjáradéki ~t) szünteti meg; a kötelezett halála akkor szünteti
meg a ~t, ha szolgáltatása az ő személyéhez kapcsolódott, ún. személyes
szolgáltatás volt.] A ~ megszűnésének gyakori esete az → elévülés. A ~i
kötelezettségek teljesítéséért a felek felelősséggel tartoznak (→ kontraktuális
felelősség).

Szerződés érvénytelensége: a → polgári jogban akkor következik be, ha a →

szerződés a → törvényben meghatározott oknál (érvénytelenségi ok) fogva nem
alkalmas a célzott joghatás élőidézésére. Érvénytelen szerződés esetén a →
jogügylet látszata megvan, a szerződés tényállása megvalósul (két egybehangzó
akaratnyilatkozat együttes megléte), a szerződés egyik-másik kelléke azonban
hiányzik vagy fogyatékos. A ~nek okai jelentkezhetnek a szerződési akaratban
(akarathibák) vagy a szerződési nyilatkozatban (az akaratnyilatkozat hibái),
vagy a célzott joghatásban (a célzott joghatás hibái). A ~nek a polgári jogban
két fő formája ismeretes aszerint, hogy az érvénytelenségi ok önmagában is
kiváltja-e az érvénytelenség jogkövetkezményeit, vagy pedig csupán egy, az
érvénytelenségi okra alapozott megtámadási lehetőség. Az első kategóriát
abszolút érvénytelenségnek (→ semmisség), a másodikat relatív
érvénytelenségnek (→ megtámadhatóság) nevezik. Az érvénytelenségi ok
többnyire az egész szerződésre vonatkozik, előfordulhat azonban, hogy a
szerződésnek csupán egy bizonyos rendelkezése alkalmatlan a célzott joghatás
elérésére; ebben az esetben részleges érvénytelenségről van szó. Ha a
szerződéssel célzott joghatás nem állhat be, akkor a szerződés ex tunc (→ ex
nunc–ex tunc) hatállyal érvénytelen, ennek alapján mindegyik fél köteles a
másiknak kiadni mindazt, amihez az érvénytelen szerződés alapján
hozzájutott. Amennyiben az eredeti állapot helyreállítása (→ in integrum
restitutio) nem lehetséges, a szerződést a → bíróság a határozathozatal
időpontjáig hatályossá nyilváníthatja (ex nunc hatályú érvénytelenség),
rendelkezve az → ellenszolgáltatás nélkül maradt → szolgáltatások kérdésében.
A ~nek okai: az akarathibák közül semmisségre vezet a cselekvőképtelen
személy szerződése (→ cselekvőképesség), a → színlelt szerződés, a zikai kényszer
alatt kötött szerződés; megtámadhatóságot eredményez a → tévedés, →
megtévesztés, fenyegetés. Az akaratnyilvánítás hibái közül semmisségre vezetnek
az alaki hibák (→ alakszerűség) és az álképviselet (→ álképviselő) . A célzott
joghatás hibái közül semmisséget eredményez a → tilos szerződés és →
lehetetlen szerződés, megtámadhatóságot a felek szolgáltatásainak → feltűnő
aránytalansága, és a tisztességtelen szerződési feltételek szerint kötött
szerződésben a jogosultságoknak és kötelezettségeknek az egyik fél számára
egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos megállapítása (→ általános szerződési
feltételek). → állam javára marasztalás

Szerződésen kívüli károkozás: → deliktuális felelősség

Szerződési szabadság: → szerződési típus, típusszabadság

Szerződési típus, típusszabadság: a szerződési típus a → jogszabályokban

megnevezett és szabályozott nevesített → szerződések körét jelenti. A →
magánjog hagyományos alapelve a szerződési szabadság: a fél szabadon döntheti
el, hogy akar-e egyáltalán szerződést kötni, ha igen, kivel lép kölcsönös
kötelmet jelentő → jogviszonyba, milyen típusú és tartalmú szerződést
kívánnak egybehangzó akaratnyilatkozatukkal létrehozni. A típusszabadság
érvényesülése esetén a felek nem csak a jogszabályokban szabályozott típusú
szerződéseket köthetik meg, hanem → atipikus szerződéseket is köthetnek
a szükségletkielégítés, a közös gazdasági érdekeltség megteremtése érdekében.
→ Vegyes szerződés esetén több szerződési típus elemeit tartalmazza a szerződés.
Az egész szerződésnek sajátos jelleget adhatnak a szerződésben kikötött
különféle → szolgáltatások és a szerződésen alapuló jogok és kötelezettségek. A
szerződést minden esetben tartalma szerint kell minősíteni. Ha az általános
érvényű normák nem adnak megfelelő iránymutatást, akkor célszerű és
megengedett az ismert típusokra vonatkozó szabályok → analógia iuris útján
való alkalmazása.

Szerződésmódosítás: a → polgári jogi → szerződés valamely tartalmi elemének

(pl. a → teljesítés idejének, ill. helyének) megváltoztatását jelenti. A ~
elsősorban a szerződő felek joga: közös megállapodással a felek a szerződés
bármely tartalmi elemét bármikor jogosultak megváltoztatni. A módosító
szerződés esetleges → alakszerűsége követelményei az alapszerződés formai
kívánalmaihoz igazodnak. A felek általi ~ sajátos esete az → egyezség, amellyel a
felek szerződésüknek valamely vitás vagy bizonytalan tartalmi elemét
kölcsönös engedményt rögzítő megállapodás (vagyis egy különös ~) útján
tisztázzák anélkül, hogy szerződésük eredeti → jogcímét megváltoztatnák. ~t
kivételes esetben → bírói → ítélet is eredményezhet, különösen ún. tartós
szerződéses → jogviszonyokban, a szerződéskötés után lényegesen megváltozott
körülmények által megbomlott egyensúly helyreállítása céljából. → rebus sic
stantibus clausula

Szerződésszegés: a → polgári jogban minden olyan emberi magatartás vagy

körülmény, amely a → szerződés kikötéseibe ütközik, vagy egyéb módon sérti
valamelyik fél szerződésben biztosított jogait. A ~ leggyakoribb eseteiben
valamelyik fél megszegi a szerződésben vállalt kötelezettségét: nem vagy nem a
szerződés szerint teljesíti valamelyik szerződésben vállalt → szolgáltatást. A ~
→ jogellenes magatartás, amelyet a → jog → szankcióikkal illet. A ~
szankciójának jellege rendszerint különbözik aszerint, hogy a ~ az illető félnek
felróható-e vagy sem. → Felróhatóság hiányában objektív ~ről szokás beszélni.
A ~ szankcióinak elsődleges célja a szerződésszerű szolgáltatás kikényszerítése
(pl. a hibás szolgáltatás kijavíttatása vagy kicseréltetése útján). Ha a ~ teljes
kiküszöbölése (és ezáltal a szerződésszerű teljesítés) nem érhető el, a szankciók
(pl. a késedelmes pénzteljesítés → kamattal tetézése, vagy a hibás szolgáltatás
ellenértékének leszállítása) a ~ által megbomlott értékegyensúly kiegyenlítését
célozzák.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: olyan → polgári jogi →
jogintézmények, amelyek azt a célt szolgálják, hogy biztosítsák a → szerződés
alapján → teljesítésre, kötelezett fél teljesítési készségét (hajlandóságát a
teljesítésre), vagy a → kötelezett fél teljesítőképességét (fedezetet a teljesítéshez).
A teljesítési készséget biztosítja a szerződésszegő magatartás (→ szerződésszegés)
esetére → foglaló, → kötbér, vagy → jogvesztés kikötése. A szolgáltatásra
kötelezett teljesítési hajlandóságát fokozza továbbá a → jótállás. A második
csoportot, a szerződés teljesítésére fedezetet nyújtó ~et két csoportba szokták
osztani aszerint, hogy biztosítékként valamely → vagyontárgy van-e lekötve –
ebben az esetben → dologi biztosítékokról beszélünk –, vagy valamilyen, az
alapjogviszonyt megteremtő szerződésen túlmenő, személyes
kötelezettségvállalásról van szó, ez utóbbi esetben a biztosíték ún. személyes
biztosíték. A dologi biztosítékok közé tartozik pl. a → zálogjog vagy az →
óvadék, míg egyértelműen személyes biztosítéknak tekinthető a → kezesség és a
→ bankgarancia. A ~ általában járulékos jellegűek, vagyis rendszerint
feltételezik valamilyen alapjogviszony létét, s az alapjogviszony jogi sorsa
többnyire befolyással van a ~ jogi megítélésére is. A járulékos jelleget példázza
az a rendelkezés, amely szerint a bírósági (→ bíróságok) úton nem
érvényesíthető követelés (→ naturális obligáció) zálogjoggal biztosítása semmis
(→ semmisség), ill., amely kimondja, hogy a zálogtárggyal való felelősség
terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy
szolgál. A járulékos jelleg egyértelmű áttörését jelenti az → önálló zálogjog
intézménye, amelynek keretében alapul szolgáló követelés nélkül vagy annak
megszüntetésével is lehet zálogjogot alapítani.

Szerzői díjazás: a → szerzői művek felhasználásáért a felhasználó által a →

szerzőnek zetett ellenérték. A → felhasználási szerződés visszterhességét (→
visszterhes szerződés) általában → jogszabály vélelmezi (→ vélelem). A díjról
többnyire csak kifejezett nyilatkozattal lehet lemondani. Egyes országokban
főszabályként a díjnak a mű felhasználásával elért bevétellel arányosnak kell
lennie. A díjban a felek általában szabadon állapodnak meg, de a szerző
védelmére kötelező minimum, minimum-maximum vagy meghatározott
összegre szóló tarifák lehetnek érvényben. Főleg a többszörözött példányok
terjesztése, előadása, sugárzása (→ sugárzási szerződés) esetén tipikus a díjnak az
ezzel elért bevétel meghatározott százalékában való megállapítása. A másik
szokásos mód az előre meghatározott egyösszegű díj.
Szerzői és szomszédos jogok megsértése: → vétség, amely megvalósul az
irodalmi, tudományos, vagy művészeti alkotáson fennálló jog megsértésével →
vagyoni hátrány okozásával. Jelentős, ill. különösen nagy vagyoni hátrány
okozása és az üzletszerű (→ üzletszerűség) elkövetés → bűntett, és súlyosabban
minősül. → szerzői jog

Szerzői jog: az alanyi ~ a → szerző javára a → szerzői művével kapcsolatban

fennálló → vagyoni és általában személyhez fűződő jogok összessége (→
szellemi alkotások joga). A ~ a legtöbb → államban általában a mű
megszületésével a → jogszabály erejénél fogva létrejön. Ehhez nyilvántartásba
vétel nem szükséges. Mára az angol és amerikai szerzői jog („copyright”)
formakényszere is megszűnt, így a ©-jelzés használatának a nemzetközi
kapcsolatokban sincs jelentősége. A → vagyoni ~ korlátozott időre szóló
kizárólagos jog a mű felhasználására és a felhasználás másoknak
engedélyezésére [ez → felhasználási szerződésekkel történik (→
licenciaszerződés)] vagy – több nemzeti jogban – átruházására. Felhasználás
általában a mű többszörözése, példányonkénti terjesztése, megjelenítése vagy
nem anyagi hordozón (pl. sugárzással) a közönséghez való közvetítése (→
sugárzási szerződés). Egyes → jogrendszerekben a ~ban összefonódnak a szerző
személyhez fűződő jogai és vagyoni jogai, más jogrendszerekben ezek a ~on
belül külön állnak. A szerző személyhez fűződő jogai a szerzőség elismeréséhez
(névfeltüntetéshez, álnévhez vagy anonimitáshoz) és a mű
megváltoztathatatlanságához való jogok (→ torzításmentességhez való jog).
(Egyes országokban csak a szerző hírnevét vagy becsületét sértő változtatás vagy
csorbítás ütközik a ~ba.) Másrészt általában idetartozik a mű → nyilvánosságra
hozatalának joga és – meghatározott feltételekkel – a közönségtől, a jogosított
felhasználóktól való visszavonásának joga is. A vagyoni jogok időben
korlátozottak, a szerző életében és halála után általában 50 évig, több
országban, így Magyarországon is 70 évig állnak fenn. A személyhez fűződő
jogok nem átruházhatóak, és lehetnek időben korlátlanok is. Az építészeti
alkotás tervezőjét az általános szabályok szerint illethetik meg a ~ i védelem az
építészeti alkotásról készített képmások, rajzok stb. tekintetében. A ~ általában
a → polgári jog szabályai szerint örökölhető (→ öröklési jog). A szerző
kizárólagos jogait a társadalomnak a művekhez való széles körű hozzájutása
érdekében a jogszabály az időbeli korlátokon túl is behatárolja. Így
meghatározott esetkörökben megengedett a mű engedély és → szerzői díjazás
nélküli, de a személyhez fűződő jogokat tiszteletben tartó, ún. szabad
felhasználása [pl. idézése (→ idézés, átvétel és a szabad felhasználás joga)], más
esetekben a jogszabály pótolja a szerzői engedélyt, de a felhasználás díj zetéssel
jár (ún. → törvényi engedély, pl. rádiósugárzásnál). A tárgyi ~ a polgári jog
ágazatán belül elhelyezkedő jogterület, amely az alanyi ~ok keletkezését,
gyakorlását és megsértését tárgyalja külön törvényben. Szélesebb értelemben
részei a ~gal → szomszédos jogok is. → droit de suite, → számítógépes program
jogi védelme, → névjog

Szerzői jogbitorlás: elsődlegesen jelenti a → szerzői jog által védett → szerzői

műre vonatkozó → alanyi jogok megsértését. Ilyen az engedély nélküli
felhasználás (pl. hangfelvételen rögzített mű többszörözése és terjesztése,
nyilvános előadása, sugárzása). Nem ~ sem a mű alapgondolatának, a benne
rejlő ötletnek (→ ötlet jogi védelme) vagy a témájának átvétele más műbe, sem
a szerzői jogoknál tárgyalt szabad felhasználások (→ idézés, átvétel és a szabad
felhasználás joga). A személyhez fűződő jogok (→ személyiségi jogok) megsértése
is ~ [pl. a nyilvánosságra még nem hozott műnek engedély nélküli közzététele
(→ nyilvánosságra hozatal joga), a műnek a szerző neve említése nélküli
felhasználása (→ névjog), a mű módosítása, torzítása (→ torzításmentességhez
való jog)]. Ugyanaz a magatartás többnyire a → vagyoni és a személyhez fűződő
jogokat is sérti. A szándékosan (→ szándékosság) elkövetett ~ egyik esete a
plágium, vagyis ha valaki más szerzői művét részben vagy egészben, többé vagy
kevésbé módosítva vagy átdolgozva sajátjának tünteti fel és így használja fel.
Szélesebb értelemben ~ a szerzői joggal → szomszédos jogok megsértése is. A ~
→ polgári jogi jogkövetkezményei a vagyoni jogokat sértő → jogellenes
magatartás esetén általában vétkességi (→ vétkesség) alapon álló, kártérítési
típusúak (az okozott → kár megtérítése). Emellett általában vagy a jogosított
felhasználás esetén szokásosan járó díj (→ szerzői díjazás) is megilleti a
jogosultat, vagy pedig – ami már büntető vonásokat is mutat – ki kell adni
részére a jogosítatlan felhasználással elért gazdagodást (→ jogalap nélküli
gazdagodás). A magyar jogban → felróhatóság esetére mindehhez → bírság is
járul. A személyhez fűződő jogok sérelme (→ személyiségi jogok védelme) esetén
a polgári jogi → szankciók a jogsértő magatartás felróhatóságától függetlenül
alkalmazandó helyreállító és megelőző jellegű intézkedések (pl. abbahagyásra
kötelezés, eltiltás, a jogsértő példány megsemmisítése vagy jogsértő jellegétől
való megfosztása, a sérelmes helyzet megszüntetése – így forgalomból való
kivonással –, nyilatkozattal való erkölcsi elégtételadás). Felróhatóság esetén a
→ nem vagyoni kár miatt kártérítés is jár (→ kártérítési jog). A ~t a legtöbb
országban → szabálysértéssé vagy vagyoni → bűncselekménnyé is nyilvánítják.
→ szerzői és szomszédos jogok megsértése

Szerzői mű: az a szellemi alkotás (→ szellemi alkotások joga), amely a széles

értelemben vett irodalom, tudomány és művészet területére eső bármely
műfajú szubjektíve eredeti és azonosítható gondolatkifejezés, kifejtett
gondolatszövedék. Egyes jogokban az azonosíthatóság kifejezetten az anyagi
rögzítettség követelményét jelenti. A műre vonatkozó → szerzői jogok és a
műpéldány → tulajdonjoga két külön kérdés. A ~ fogalma történetileg
szélesedő, a technika fejlődésével kiterjedő, és ma már a rögzített írásműtől,
zeneműtől, képzőművészeti műtől az építményen, hangjátékon, lmen át a
számítógépi programokig (→ számítógépes program jogi védelme) terjed.
Gyakran kifejezetten kizárják a ~ köréből a → jogszabályokat, → hatósági
iratokat. A származékos mű (átdolgozás, feldolgozás, egyéni-eredeti fordítás),
valamint a többszerzős mű (a közös mű, általában a gyűjteményes mű és a
lm) is ~. A műben rejlő gondolat, ötlet (→ ötlet jogi védelme), elmélet nem ~,
vagyis ezeket nem védi a szerzői jog. → szolgálati mű

Szexuális és reprodukciós jogok chartája: → reprodukciós jogok

Szexuális önmeghatározás: jelenti minden ember azon jogát, hogy saját

szexualitásáról szabadon dönthessen. A ~ magába foglalja a szexuális orientációt
— heteroszexualitás, homoszexualitás, biszexualitás, aszexualitás —, a szexuális
partner(ek), módszer(ek) szabad megválasztását, továbbá a nemi identitás
kifejezésre juttatását (transzgender, interszexuális stb.) és de facto a szexuális
kapcsolatok formájáról (monogámia, cölibátus, poligámia, poliandria) való
döntést is.

Szigetcsoport-állam: a → nemzetközi jogban, az 1970-es évek végén elterjedt

fogalom, miután az egymáshoz közeli szigetek csoportjából álló → államok új
és sajátos jogosultságokat harcoltak ki az 1982. dec. 10-én Montego Bay-ban
aláírt ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) → tengerjogi → egyezmény
keretén belül; ilyennek minősül pl. a Fülöp-szigetek, Indonézia, Japán, a
Maldív-szigetek, a Fidzsi-szigetek. Az 1982-es egyezmény a ~okra nézve
speciális rendszert létesített. Eszerint a → parti tenger kiindulópontja a
szigeteket összekötő külső vonal, de azzal a megszorítással, hogy a szigetek
közötti távolság legfeljebb 100 tengeri mérföld lehet, ezeknek az összekötő
vonalaknak legfeljebb 3%-a azonban elérheti a maximum 125 mérföldet. A
másik ismérv az, hogy az összekötő külső vonalak által bezárt területen a víz és
a szárazföld aránya legfeljebb 9:1 lehet. Az összekötő vonalak által bezárt
tengerrész szigetközi tenger, amelynek jogi helyzete sajátos: nem minősül sem
→ belvíznek, sem pedig parti tengernek; a szigetközi tengeren a ~ →
szuverenitása érvényesül mind a vízoszlop, mind a tenger altalaja és a felette
levő → légitér tekintetében. A szigetközi tengeren a → békés áthaladás joga
azzal a megkötéssel érvényesül, hogy csak a parti állam által megjelölt
útvonalon lehet közlekedni. Ha a szigetek távolabb vannak, akkor minden
sziget körül külön kell a parti tenger → alapvonalát – és kiterjedését –
megállapítani. Természetesen a szigeteket összekötő külső vonaltól kiindulva a
~ot megilleti a 200 mérföldes → kizárólagos gazdasági övezet.

Szigetközi tenger: → szigetcsoport-állam

Szindikátusi szerződés: a szindikátusnak a gyakorlatban három értelme

alakult ki: a konzorciummal szinonim értelemben → értékpapír-kibocsátási
(emissziós) ügyletek lebonyolítására alakult alkalmi egyesülés (→ polgári jog
társaság); értékesítési → kartell; → részvénytársaság részvényeseinek – vagy egy
részüknek – a szavazati jog (→ szavazás) gyakorlására vonatkozó egymás
közötti megállapodása. Újabban olyan értelemben is beszélnek ~ről, mint
általában → gazdasági társaság alapítására irányuló szándéklevélről, amelyet a
társasági szerződés konkretizál. Alapelv, hogy a ~ nem lehet ellentétes a
társasági szerződéssel. → társasági jog

Szindikálás: → konzorciális (szindikált) hitelezés

Szindikált hitel: → konzorciális (szindikált) hitelezés

Színlelt szerződés: a színlelt → jogügyleteket már a → római jogban is

szabályozták (→ simulatio); a → polgári jogban olyan → szerződést jelent,
amellyel szerződő felek – közös elhatározással – a külvilág számára elrejtik
tényleges céljukat: ügyleti megegyezés látszatát keltik, noha nem akarnak
szerződést kötni, vagy pedig mást írnak (közölnek) szerződésükben, mint
amiben egymás között valójában megegyeztek. A külvilág (harmadik
személyek) számára szóló szerződéses nyilatkozatot „palástoló ügylet”-nek, a
felek valódi megegyezését tartalmazó megállapodást „palástolt” („leplezett”)
ügyletnek nevezik. A színlelés rendszerinti célja valamely jogilag tiltott
szerződéses szándék vagy tartalom (→ tilos szerződés) leplezése, vagy pedig az
ügylet jellegének [pl. ingyenességének (→ ingyenes szerződés), ill.
visszterhességének (→ visszterhes szerződés)] a valóságtól eltérő feltüntetése a
külvilág számára (pl. → illeték zetési kötelezettség elkerülése, ill. csökkentése,
vagy tulajdonostársi → elővásárlási jog kijátszása érdekében). A ~t a jog
tilalmazza, és [pl. a palástoló ügyletet sújtó érvénytelenségi szankció (→
szerződés érvénytelensége) útján] nem engedi érvényesülni. A leplezett ügylet jogi
sorsa viszont önmagában, külön ítélendő meg.

Szívességi lakáshasználat: jogi kötelezettség nélkül létesített lakáshasználat (→

lakáshasználat bérleti szerződésen kívül). A lakás → használatára jogosult
tulajdonos (→ lakástulajdon, → tulajdonjog), haszonélvező (→ haszonélvezet),
bérlő, bérlőtárs, társbérlő (→ lakásbérleti szerződés) a lakást vagy annak egy
részét ingyenesen átengedi a használónak. Az ingyenesség jellegén nem
változtat az, ha a használó a lakás fenntartásával kapcsolatos költségek
(közüzemi díjak stb.) reá eső részét meg zeti. Nem szívességi lakáshasználó az a
személy, akinek a lakhatását a lakással rendelkezni jogosult személy a →
jogszabályon alapuló tartási kötelezettségein belül nyújtja. Pl. a szülő kiskorú
gyermekének tartásáról saját háztartásában (lakásában) köteles gondoskodni
(→ szülői jogok és kötelességek) . A ~tal kapcsolatos jogviták megoldásának
lehetőségeit a → bírói gyakorlat alakította ki. Eszerint a megszüntetés nincs
alakszerű → felmondáshoz és → határidőhöz kötve. A jogosult bármikor,
indokolás nélkül igényelheti, hogy a szívességi lakáshasználó a lakást hagyja el.
A távozó személy másik lakásra vagy más egyéb elhelyezésre nem tarthat
igényt. Önkéntes teljesítés hiánya esetén csak a bíróság (→ bíróságok)
kötelezheti a szívességi lakáshasználót a lakás elhagyására.

Szladits Károly (1871–1956): jogtudós. Tanulmányait a budapesti egyetemen

végezte, elsőként avatták doktorrá sub auspiciis regis (1895). 1932-től az MTA
lev., 1943-tól r. tagja. 1895–1916 között az igazságügy→ minisztérium →
törvényelőkészítő osztályán dolgozott. 1908-tól egyetemi magántanár, 1917–
1942 között a budapesti egyetemen a magyar → magánjog tanára.
Tudományos munkásságának legfőbb eredménye a Magyar magánjog c.
gyűjteményes munka, amelynek főszerkesztője s egyik társszerzője volt. Az
1900. évi → Magánjogi törvényjavaslatok egyik előkészítője, majd az újabb
tervezet (1918–1928) egyik kidolgozója. 1945 után a Jogtudományi Közlöny
első főszerkesztője, Kossuth-díjas (1953), a hágai → Állandó Választott Bíróság
tagja. 1938–1939-ben a budapesti jogi kar dékánja. Fő művei: A magyar
magánjog vázlata a bánya-, csőd-, kereskedelmi és váltójog alapelveivel, I–II.,
1902; Magyar Magánjog I–VI., 1938–1942; A magánjogi bírói gyakorlat,
1901–1927; Magyar magánjog mai érvényében. Kötelmi jog, 1942.

Szlemenics Pál (1783–1856): 1809–1850 között pozsonyi jogakadémiai

tanár, 1830-tól az MTA r. tagja. Kezdetben → polgári és → büntetőjoggal,
később jogtörténettel foglalkozott. Mint büntetőjogász → A. Feuerbach
követője volt, a büntetés jogalapját illetően álláspontja eklektikus.
Szemléletében általában a → történeti jogi iskola híve volt. Fő művei: Fenyítő
törvényszéki magyar törvény, 1847; Közönséges törvényszéki polgári magyar
törvény, II–IV., 1845; Magyar törvények történetirata, I–IV., 1845; Törvényeink
története a dicső ausztriai ház országlása alatt, 1866.

Szóbeli jegyzék: → diplomáciai jegyzék

Szóbeli kereset: → polgári ügyben az → ügyvéd által nem képviselt →fél a →

keresetét bármely helyi bíróságnál (→ bíróságok), ill. az ügyben illetékes (→
illetékesség) → megyei szintű bíróságnál jegyzőkönyvbe mondhatja. Ha ebből
az alkalomból az alperes is megjelenik, a bíróság a → tárgyalást nyomban
megtarthatja. Ezt a megoldást a gyakorlatban nem alkalmazzák.

Szóbeliség alapelve: a → polgári eljárási jog, és a → büntetőeljárási jog egyik

alapelve. Lényege, hogy a bírósági (→ bíróságok) → tárgyalás szóbeli (→
tárgyalási rendszer). Eszerint a bíróság és az eljárás többi szereplői → eljárási
cselekményeiket a tárgyaláson élőszóval teljesítik, így → bizonyítási
indítványaikat, észrevételeiket élőszóval adják elő, s a bíróság is szóban hirdeti
ki határozatát. Ez az alapelv megkönnyíti az eljárási jogosítványok gyakorlását.
A legtöbb eljárási cselekményről ugyan → okiratokat is kell készíteni, de ez
nem jelenti az írásbeliségnek mint elvnek az érvényesülését, mert az írásba
foglalás nem az eljárási cselekmények érvényességéhez, hanem a hitelességhez
és utólagos ellenőrzésük (→ jogorvoslati eljárás) érdekében szükséges, így a →
keresetet írásban kell a bírósághoz benyújtani, azonban az → ügyvéd által nem
képviselt → fél a bíróságon jegyzőkönyvbe is mondhatja (→ szóbeli kereset). A
→ nyomozási szakaszban is nagyrészt szóban realizálódnak az eljárási
cselekmények, de fontos az írásbeliség szerepe: a → terhelt az iratokból
ismerheti meg az ellene felhozott bizonyítékokat (→ iratbetekintési jog), a →
nyomozási határozatokat írásban közlik stb. → közvetlenség alapelve, →
nyilvánosság alapelve

Szociális ellátás: a társadalom valamely hátrányos helyzetű csoportjának

nyújtott támogatás. A ~ évezredekig karitatív tevékenység volt, ám a → jóléti
→ állam megjelenésével alapvetően → állami feladattá vált, amelyhez a az ún.
második generációs → alapjogok (→ gazdasági, szociális és kulturális jogok) sora
kapcsolódik. A ~ ok – egyebek mellett – csoportosíthatóak aszerint, hogy
melyik hátrányos helyzetű csoportra irányulnak (pl. munkanélküliek,
fogyatékosok, hajléktalanok), ill. az ellátás módja szerint. Ezen belül a
legfontosabbak a pénzbeli, a természetbeni (pl. közgyógyellátás), valamint az
ún. személyes, általában intézményi formában nyújtott ellátás (pl.
fogyatékosoknak fenntartott bentlakásos intézmények). A ~ sajátos területét
jelenti a → társadalombiztosítás. Az utóbbi évtizedekben a ~ok fokozatosan
kikerülnek az állami feladatok köréből, csökkennek, vagy → civil szervezetek
közreműködésével látják el azokat, új nanszírozási formák keretében. →
társadalombiztosítási jog

Szociális jog: összetett jogterület, amely a → társadalombiztosítási jogból

(idetartozik az egészségbiztosítási jog, a nyugdíjbiztosítási jog és a
balesetbiztosítási jog), a foglalkoztatás-támogatások jogából (idetartoznak a →
foglalkoztatáspolitika aktív és passzív eszközei) és a → szociális ellátások jogából
(pénzbeli, természetbeni és vegyes támogatások) áll. Kialakulásában három
tényező játszott döntő szerepet: a gazdasági élet viszonyainak változásai, a
munkaviszonyok és a közszolgálat (→ közszolgálati jog) alakulása, ill. az →
állam szociális szerepvállalásának intenzitása. Az → Európai Unió jogában (→
uniós jog) a társadalombiztosítást, a foglalkoztatáspolitikát és a szociális
segélyezést is magába foglalva erősödik az egységes ~i koncepció, mint az
Európai Unió szociális dimenziója.
Szocialista jog: az 1917. októberi forradalom eredményeként létrejött →
jogtípus, amely a II. világháború után mind Európában, mind más
kontinenseken elterjedt. Első történeti megjelenési formájában (szovjet jog) a
megelőző cári → jogrendszer teljes felszámolását célozta; ennek jegyében az
oroszországi jogi hagyományok elutasításával és egy ún. forradalmi →
törvényesség megvalósításával járt együtt. A hagyományos jogi fogalmakkal és
intézményekkel szemben kezdetben megnyilvánuló és gyakran egyfajta → jogi
nihilizmust tükröző forradalmi elméletet és gyakorlatot utóbb egyfelől a
gazdaság teljes kollektivizálásán és a tervgazdálkodáson, másfelől a → hatalom
központosításán és a szocialista → állam túlhatalmán alapuló, ugyanakkor a →
római–germán jogcsalád formai-technikai megoldásaihoz (az írott jog
elsőbbsége, → kodi káció, → jogági tagozódás, → jogforrási hierarchia stb.)
visszatérő jogrendszer kiépítése és egy új, a marxizmus–leninizmus
ideológiájából táplálkozó jogfelfogás (az ún. szocialista → normativizmus)
elterjedése követte. Ez vált uralkodóvá az európai és az Európán kívüli
szocialista államok többségében is. → totális állam

Szokásjog: a → római jogban consuetudo. Olyan, kötelezőként elismert,

érvényes jogi szabály, amely nem a hivatalos → jogalkotás útján keletkezett.
Eredete az ősi emberi együttélésre nyúlik vissza, amikor egy-egy életviszony
kapcsán egységes gyakorlat alakult ki a csoport tagjai között. Az → állam
létrejötte után e szokások egy részének érvényesülését az állam a maga
kényszerhatalmi szervei útján biztosította. Ezáltal a szokás jogi tartalmat kapott
és jogszokássá vált. A jogszokások összessége a ~, amelynek létrejöttéhez írásba
foglalás nem volt szükséges (ius non scriptum). Ismérveit először Salvius
Iulianus, a Kr. u. 2. század nagy jogtudósa fejtette ki. Eszerint a nép
hallgatólagos egyetértése (tacitus consensus populi) elfogad egy gyakorlatot,
amely írásba foglalás nélkül (sine ullo scripto) mindenkit kötelez (tenebunt
omnes). → Iustinianus Institutiói (→ Institutiones) kb. 400 évvel később
alapjaiban ugyanezeket az ismérveket emelik ki. → Paulus szerint a ~ a →
törvények legjobb magyarázója (optima enim est legum interpres consuetudo),
míg más klasszikus kori jogászok (→ Ulpianus, Callistratus) törvényrontó
szerepéről (→ desuetudo) beszéltek, azzal ugyanis, hogy egy-egy törvényt a →
joggyakorlat rendszeresen nem alkalmazott, annak hatályát megszüntette. A ~ a
római jog forrásainak egyike, annak ellenére, hogy a gaiusi (→ Gaius)
tankönyv nem említi. Formailag nem írott jog, ezért elvileg nem sorolható be
a → jogszabályok mai hierarchiájába sem; az ugyanis a → római–germán
jogcsaládhoz tartozó modern → jogrendszerekben a jogalkotó és a kormányzati-
végrehajtó szervek hierarchiájára épül. Kritériuma a huzamos időn át tartó
folytonos gyakorlat („idősültség”), valamint az, hogy jogi meggyőződés
nyilvánuljon meg benne; érvényességéhez emellett a közhatalom részéről
valamilyen formában [pl. az állami szervek jogalkalmazó (→ jogalkalmazás)
tevékenységében] megnyilvánuló elismerésre van szükség. Nem érvényes a ~,
ha jogszabályba ütközik, vagy ha a hivatalos jogalkalmazás nem fogadja el; így
a lakosság egy része által követett, de a jogalkalmazói gyakorlat által el nem
fogadott szabály jogi népszokásnak s nem ~nak minősül. A ~ot viszont a →
történeti jogi iskola alapvető → jogforrásnak tekinti, s az az angolszász
jogrendszerekben (→ common law) mindmáig kiemelkedő szerepet játszik (→
bírói jog, → precedens). Magyarországon is a második világháború előtt nagy
hagyományokkal rendelkezett (→ Hármaskönyv); ma már inkább csak a
nemzetközi jogban van jelentősége.

Szólásszabadság: a → véleménynyilvánítás (gondolatközlés) → szabadságának,

egyik összetevője, az alapvető → emberi jogok egyike. Az → alkotmányok és a
végrehajtásukra kibocsátott → törvények rendszerint nem önálló →
szabadságjogként, hanem a véleménynyilvánítás szabadságával vagy a →
sajtószabadsággal összekapcsolva említik. Ezek közös ismérve az, hogy a
bennük foglalt tilalmak és → szankciók általában a ~gal, továbbá a
véleménynyilvánítás (gondolatközlés) szabadságának egyéb formáival
(módozataival) összefüggésben is alkalmazandók. (Pl. a jó hírnév megsértése
nem csak szóban, hanem hangfelvétel, lm, videofelvétel útján, valamint
írással, rajzzal stb. elkövetve is tilos; a szabályozás valamennyi módra együtt
terjed ki, legfeljebb a szankció súlyossága függ az elkövetési módtól, valamint
attól, hogy a jó hírnév sérelme mekkora nyilvánosság előtt történt.) A ~gal
való visszaélés tilalmát és szankcionálását szabályozó joganyag főleg három →
jogágban, a → büntetőjogban, a → szabálysértési jogban (→ kihágás) és a →
polgári jogban található. Más szabadságjogokhoz hasonlóan a ~ sem sértheti az
alkotmányos rendet, az alkotmányos intézményeket, a közerkölcsöt és mások
becsületét (jó hírnevét).

Szolgabíró: kezdetben a királyi serviensek választott bírája (iudices servientium

regalium), majd a kialakuló nemesi → vármegye választott tisztviselője (iudex
nobilium). Eredetileg megyénként 4 ~t kellett választani. Szerepet játszott a
területi → igazságszolgáltatásban és → közigazgatásban egyaránt. A 18.
századra → garasonként kisebb értékű → polgári perekben és → kihágások
esetén önálló fórumként döntött. A köztörvényhatóságok (→ törvényhatóság)
rendezéséről szóló 1870. évi XLII. tc. megalkotása után választott, a →
főszolgabíró mellé beosztott külső járási tisztviselő lett. A ~i tisztség 1950-ben
szűnt meg.

Szolgálati idő: a → társadalombiztosítási jogban meghatározott az az

időtartam, amely a → nyugellátás megállapításának egyik fontos eleme. A →
jogszabályok meghatározzák a ~ gyelembe vehető tartamát általánosságban és
egyes személyek csoportjaira vonatkozóan; ugyancsak részletesen szabályozzák
a ~ bizonyításának szabályait.

Szolgálati mű: munkaköri feladat teljesítéseképpen alkotott → szerzői mű. A

→ vagyoni → szerzői jog – → jogszabály vagy → szerződés alapján – általában a
→ munkáltatóra száll, sokszor csak a tevékenységi körben. Néhol a szerzői jog
alanya eleve a munkáltató, ha a felek ezt szerződésben nem zárják ki.

Szolgálati találmány: olyan → találmány, amelynek kidolgozására a →

feltalálót jogi kötelezettség terheli. Ez a kötelezettség általában →
munkaviszonyon alapul, de egyes → jogrendszerek kiterjesztik ezt más (pl. →
szerződéses) → jogviszonyokra is. ~ esetén a feltalálót megilleti a feltalálói
minőséghez való jog; a találmány feletti rendelkezés, így a szabadalmazás joga
(→ szabadalmi eljárás, → szabadalom) azonban rendszerint a → munkáltatót
illeti meg. Másodlagosan (lemondás, mulasztás esetén) ez a → rendelkezési jog
átszállhat a feltalálóra. Tipikus megoldásnak tekinthető, hogy a ~ feltalálóját –
→ munkabérén kívül – találmányi díj illeti meg. Ennek mértékét rendszerint
az érdekeltek konkrét szerződése, esetleg → vállalati szabályzat, ritkábban →
jogszabály határozza meg.

Szolgálati titok: → államtitok

Szolgálati titoksértés: → vétség, amelynek központi fogalma a szolgálati titok,

azaz olyan adat, amelynek az érvényességi idő lejárta előtti nyilvánosságra
hozatala, jogosulatlan megszerzése és felhasználása, illetéktelen személy részére
hozzáférhetővé tétele, vagy a jogosult részére hozzáférhetetlenné tétele sérti
vagy veszélyezteti az → állami vagy közfeladatot ellátó szerv működésének
rendjét, akadályozza a feladat- és → hatáskörének illetéktelen befolyástól
mentes gyakorlását (→ államtitok). A ~ a szolgálati titok jogosulatlan
megszerzésével, vagy a jogszerű, ill. nem jogosulatlanul (hanem pl. véletlenül)
tudomásra jutott, avagy birtokba vett szolgálati titok jogosulatlan
felhasználásával vagy illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tételével
valósul meg. → Bűntettként súlyosabban büntetendő, ha a cselekmény súlyos
hátrányt okoz; ill. még súlyosabban, ha a szolgálati titok (legsúlyosabban pedig,
ha katonai szolgálati titok) illetéktelen külföldi személy részére hozzáférhetővé
válik.

Szolgálati utasítás: → utasítás

Szolgalom: → dologi jogi → jogviszony, amelynél fogva a jogosult olyan →

dolognak, amely nem az övé, meghatározott módon és mértékben hasznát
veheti. A ~ alanya egyik oldalról a jogosult, másik oldalról a dolog mindenkori
tulajdonosa (tehát a tulajdonos személyének változása a ~ fennállását nem
érinti). A ~ tárgya általában bármely → ingó vagy → ingatlan dolog lehet,
amely a tartós használatot tűri. A ~ tartalmában mindig negatív
kötelezettséggel jár együtt, vagyis a tulajdonos (→ tulajdonjog) soha nem
köteles valaminek a tevésére, ellenkezőleg, mindig a ~ gyakorlásának a tűrésére
köteles. Mivel a ~ abszolút szerkezetű jogviszony, a jogosult bárki mástól is
követelheti a ~ gyakorlásának zavarásától való tartózkodást. A ~ két fő fajtája
a személyes és a → telki ~. Személyes ~ak: a → haszonélvezet és a → használat
joga (korlátozott haszonélvezet), a telki ~aknak – gazdasági rendeltetésüktől
függően – számtalan fajtája lehetséges (pl. átjárás, vízelvezetés, vezeték
átvezetése). A személyes ~ mindig valamely név szerint meghatározott személy
javára szól és az ő személyéhez van kötve, a telki ~ viszont az uralkodó →
telekhez kötődik és annak mindenkori birtokosa jogosult gyakorolni (a
szolgáló telek mindenkori tulajdonosával szemben). → korlátolt dologi jogok

Szolgáltatás: 1. a → polgári jogban az a → vagyoni értékű magatartás, amelyet

a → szerződés → kötelezettje a szerződés alapján tanúsítani köteles (ill. amelyet
a jogosult a kötelezettől a szerződés alapján követelhet). Egy szerződés gyakran
~ok egész együttesét foglalja magába. A szerződéses kötelezettségvállalás
meghatározó magatartását [→ adásvételi szerződésben pl. az eladott dolgot (→
dolog)] szokás fő~nak, a kapcsolódó kötelezetti magatartásokat pedig
(adásvételben pl. a tájékoztatási kötelezettséget) mellék~nak nevezni. 2. A ~ok
jellegük alapján történő csoportosítása többféle szempont szerint lehetséges. a)
A szerződésben a kötelezett által vállalt magatartás rendszerint tevőleges; de a ~
állhat a jogosult valamely magatartásának (pl. → bérleti szerződésnél a bérlő
ideiglenes → használati jogának) tűrésében, ill. valamely magatartástól (pl.
eladott dolog újbóli eladásától) történő tartózkodásban, azaz nemtevésben is.
b) A ~ lehet valamely (→ ingó vagy → ingatlan) dolog, ill. pénz adása (→ dare
~); valamely tevékenység kifejtése, ill. valamely tevékenységgel elérhető
eredmény nyújtása (→ facere ~); valamely vagyoni következményekkel járó
helytállás (készenlét) vállalása (→ praestare ~). c) A dolog adására irányuló
(dare) ~ a felek által meghatározható úgy, hogy a szerződés csak és kizárólag a
szerződésben megjelölt dologgal (és nem mással) teljesíthető (→ teljesítés):
egyedi ~; meghatározható fajta, mennyiség szerint, amikor is a szerződés a
fajtához tartozó minden dologgal teljesíthető [vagyis a fajta létezéséig a
szerződés teljesítése nem lehetetlenülhet (→ lehetetlenülés)]: fajlagos ~;
s meghatározható egy adott fajtán belül történő korlátozással (pl. minőség,
választék, eredet szerinti szűkítéssel): zártfajú ~. d) Amennyiben egy
szerződésen belül adott ~ fejében a másik fél azonos értékű ~ teljesítésére
kötelezi magát, visszterhes ~ról van szó (→ visszterhes szerződés). Amennyiben
egy szerződésen belül adott ~ ellenében a másik fél nem nyújt (azonos értékű)
~t, (részben vagy egészben) ingyenes ~ról van szó (→ ingyenes szerződés).
e) Amennyiben valamely szerződésben vállalt magatartás – zikai
szétválaszthatóságára és (a felek által történt) szerződéses meghatározottságára
tekintettel – részletekben is teljesíthető, úgy a ~ osztható, ellenkező esetben a ~
oszthatatlan. f) A szerződésben vállalt ~ rendszerint más személy által is
teljesíthető. Amennyiben a szerződés szerint a ~ csak a kötelezett által
teljesíthető (pl. művészi vagy tudományos jellegű ~ esetében), személyhez
kötött ~ról van szó. g) A felek a ~t úgy is meghatározhatják, hogy a kötelezett
több lehetőség közül később (rendszerint a saját, esetleg a jogosult, kivételesen
harmadik személy választása szerint) konkretizálandó magatartással teljesíthet:
ez a vagylagos ~. h) Lehetetlen ~ az, amelynek teljesítése a szerződés
megkötésének időpontjában zikai értelemben nem lehetséges. Lehetetlen ~
kikötése esetén a szerződés érvénytelen (→ semmisség). Ha a szerződéskötés
után vált lehetetlenné a ~, akkor a teljesítés lehetetlenné válásáról van szó. →
szerződésszegés

Szolgáltatások szabad nyújtása: az → Európai Közösségben megvalósuló →

négy alapszabadság egyike. A Közösségben szolgáltatásnak minősül minden
olyan, rendszerint díjazás ellenében végzett tevékenység, amely nem esik a
másik három alapszabadság (áruk, személyek, tőke szabad mozgása) alá. Ennek
megfelelően, ha valaki egy másik → államban letelepedik [pl. → társaságot (→
társasági jog) alapít], arra a letelepedés szabadsága (→ személyek szabad
mozgása), amennyiben nem telepedik le – például csupán időlegesen
szolgáltatást nyújt – arra a ~ vonatkozik. A ~ alá olyan tevékenység végzése
tartozik, mely esetén a szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő
személy honossága eltér egymástól. Ezen alapszabadság gyakorlásának két
oldala lehet; egyrészt a valamely tagállamban honos személyeket nem lehet egy
másik tagállamban diszkriminálni (→ diszkrimináció) a tekintetben, hogy
utóbbi államban honos szolgáltató szolgáltatását vegyék igénybe. Másrészt a
valamely államban honos szolgáltató is szabadon nyújthat szolgáltatást egy
másik tagállamban. A ~ ra vonatkozó részletes szabályokat a Közösség jórészt
irányelvekkel (→ uniós jog) állapítja meg. A többi alapszabadsághoz hasonlóan
a ~ alól is léteznek kivételek; ilyenek pl. a közhatalom gyakorlásával
kapcsolatos, ill. a → közrend, közbiztonság, közegészségügy érdekében hozott
intézkedések és → jogszabályok.

Szolgáltató közigazgatás: Ernst Forsthoff nevéhez kötődő elmélet, más

elnevezésekkel teljesítményi, vagy szükségletkielégítő → közigazgatás, melyet a
(főképpen a porosz → rendőrállam által megtestesített) beavatkozó
közigazgatással, más néven rendfenntartó közigazgatással szokás
szembeállítani. A ~ a közigazgatás gazdasági jellegű tevékenységéhez kötődik,
fő célja a szükségletek kielégítése. A modern közigazgatás sem lehet teljes
egészében szolgáltató közigazgatás, mivel a rendészeti igazgatás (→ rendészet)
feladatai, vagy a közigazgatási → gazdasági bírságkiszabás ténye a
rendfenntartásra, a beavatkozó közigazgatás megvalósítására szolgálnak,
szolgáltató jellegük nincs.

Szolidaritási jogok: az emberi jogok harmadik generációjához tartozó jogok,

amelyeket elsősorban az emberi jogok intézményének továbbfejlesztésére tett
kísérletként lehet értelmezni. A ~ kötelező jellegű normatív
intézményesítéséről egyelőre nem lehet beszélni (→ soft law). A ~ jogok
elmélete a szakirodalomban az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején
jelent meg. A ~ról szóló elmélet nem pusztán az emberi jogok katalógusa
egyszerű kibővítését javasolja, hanem a hagyományos emberi jogoktól eltérő,
új jellegű és tartalmú jogok deklarálásának szükségessége is megfogalmazódik.
Az emberi jogok harmadik generációjához pedig azok a jogok tartoznak,
amelyek érvényesülésének alapfeltétele a szolidaritás eszméjének gyakorlati
érvényesítése. Az elmélet abból az alaptézisből indul ki, hogy a ~ különböznek
mind az individualizmus eszméjén alapuló → polgári és politikai jogoktól,
mind a szocialisztikus eszmékre épülő → gazdasági, szociális és kulturális
jogoktól. A különbség kimutatható a szabályozás tárgyában, a jogok és
kötelességek jellegében és alanyaiban, ill. realizálásuk feltételeiben. A
szabályozás tárgyát olyan új jellegű problémák képezik, amelyek az emberi
jogok intézményében korábban nem szerepeltek (pl. a fejlődés, a béke, a
környezetvédelem problémája). E jogok mindegyike heterogén jellegű, vagyis
minden egyes vonatkozó jog egyéni és → kollektív jogként megfogalmazott. A
jogok hordozóinak és a kötelességek viselőinek köre úgyszintén eltér a
hagyományos emberi jogok alanyainak körétől: az egyéneken kívül az →
államoknak, az állami és magánszervezeteknek, valamint a nemzetközi
közösségnek is vannak bizonyos jogosultságai és kötelességei. Vagyis az emberi
jogok harmadik generációjához tartozó jogok túllépik a hagyományos állam-
állampolgár (→ állampolgárság) viszony kereteit. Ez elsősorban a szabályozás
tárgyát képező problémák jellegével magyarázható. Ezek a problémák
kölcsönösen összefüggnek és igénylik az együttműködési készséget, a nemzeti
és nemzetközi szinten érvényesülő szolidaritás megvalósulását. Az elmélet
szerint a ~ köréhez tartozónak a következő jogokat kell tekinteni: a) az →
egészséges környezethez való jog, b) a fejlődéshez való jog, c) a békéhez való jog,
d) a kommunikáláshoz való jog, e) az egyén joga az → emberiség közös
örökségének nyilvánított javakból való részesedéshez.

Szólón törvényei: Szólón az antik Görögország kiemelkedő történelmi

személyisége (Athén archonja); az ő nevéhez kapcsolódik a rabszolgatartó →
köztársasági berendezkedés egyik legátfogóbb reformjának végrehajtása Kr. e.
594-ben. Szólón az arisztokrácia politikai hatalmát (→ hatalom) korlátozva az
→ államhatalom társadalmi bázisának kiszélesítésére törekedett. A szabadokat
többé nem a származásuk, hanem négy csoportra tagolt vagyoni cenzus (az ún.
timokrácia) szerint sorolta be a különböző → állami feladatok elvégzésére.
Nevéhez fűződik továbbá a népbíróság (heliaia) felállítása, amelyet felruházott
a politikai ügyekben való döntés jogával.

Szomszédjog: a → tulajdonjog → magánjogi korlátainak egyik csoportját

felölelő gyűjtőfogalom. A ~ok azoknak a „határoknak” a kijelölését szolgálják,
amely határok között a szomszédok az egymás tulajdonosi érdekkörébe való
szükségszerű áthatásokat kölcsönösen tűrni kötelesek. A ~ kialakulásának
magyarázata, hogy az → ingatlan, mint a földfelszín része, körülhatárolódása
ellenére is kapcsolatban marad más – különösen a szomszédos – ingatlanokkal,
így rendeltetésszerű → használata természeténél fogva elkerülhetetlenné teszi a
szomszédos ingatlanokra való áthatást. A ~i áthatásokat azonban kimerítő
jelleggel szabályozni lehetetlen, ezért szükség van egy általános ~i normára.
Eszerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden
olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédait szükségtelenül
zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. „Szomszédok” nem
csak a → telekszomszédok (bárki más is lehet), és a „szomszédság” jogi hatása
addig terjed, ameddig maga a szükségtelen zavarás. A → Polgári Törvénykönyv
a ~ egyes nevesített tényállásait külön is tartalmazza; ilyenek: a) a földtámasz
joga, amely szerint a tulajdonos nem foszthatja meg a szomszédos épületet a
szükséges földtámasztól anélkül, hogy más megfelelő rögzítésről ne
gondoskodnék; b) az áthajló ágak és átnyúló gyökerek levágására a szomszéd
nem jogosult, kivéve ha azok a föld rendes használatában gátolják, és a fa
tulajdonosa azokat felhívás ellenére sem távolítja el; c) a föld tulajdonosa az
áthajló ágakról lehullott → gyümölcsöket megtarthatja, ha azokat a fa
tulajdonosa fel nem szedi; d) a belépés és használat joga alapján a tulajdonos a
szomszédos földre fontos okból beléphet, ill. a szomszédos földet a saját földjén
való építkezéshez szükséges mértékben használhatja, mindkét esetben →
kártalanítás ellenében; e) a kerítés (mezsgye) használatára a szomszédok
közösen jogosultak; f) a határvonalon álló fa vagy bokor hasznai és terhei a
szomszédok között egyenlő arányban oszlanak meg; g) a tilosban talált állatot a
föld használója mindaddig visszatarthatja, amíg az általa okozott → kárt
tulajdonosa meg nem téríti (→ kártérítési jog). A ~ → törvényi szabályaitól
maguk az érdekelt szomszédok megállapodással vagy → jogszabály (→ helyi
önkormányzati → rendelet is) alapján eltérhetnek, ideértve a helyi szokásokat is.
Szomszédos jogok: a → szerzői joggal ~ az előadóművészeknek,
hangfelvételgyártóknak (→ előadóművész jogai, → hangfelvételgyártók jogai) és
a műsort sugárzó szervezeteknek (→ sugárzási szerződés) – → szerzői művek,
előadások, műsorok közönséghez juttatásában nyújtott teljesítményére nézve –
adott jogok. A hangfelvételgyártók, előadóművészek, rádió-,
televíziószervezetek (→ műsorszóró szervezetek jogai) → vagyoni jogainak
védelmi ideje Magyarországon a szerzői jognál rövidebb, 50 év. A védelem
kezdő időpontja általában előadások esetén az évnek a vége, amikor az előadás
zajlott, hangfelvétel esetén amikor a hangfelvételt forgalomba hozták, rádió-
vagy televízióműsor esetében pedig amikor a sugárzás megtörtént.

Szontagh Vilmos (1895–1962): közjogász, közigazgatási jogász, egyetemi

tanár. → Közigazgatási szolgálat után 1925-től a miskolci jogakadémián a →
közigazgatási jog és a → pénzügyi jog tanára, 1940-től a debreceni egyetem jogi
karán oktatott. Fő művei: A közigazgatás szabad belátása, 1928; Közjogi
tudományok szuverenitásunk szempontjából, 1930; Adalékok a magyar főkegyúri
jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához, 1931; Jogtudomány és
jogpolitika közjogtudományunkban, 1932; A közigazgatás racionalizálása, 1937;
Az alkotmányjog elemei, 1947; A közigazgatási jogtudomány tankönyve, 1948.

Szorosok: → nemzetközi szorosok

Szotáczky Mihály: (1928–1998) egyetemi tanár, a → jogelmélet művelője.

1953-tól a pécsi jogi kar oktatója, 1967-tól az állam- és jogelméleti tanszék
vezetője, 1987 és 1990 között a kar dékánja. Fő művei: A jog lényege, 1970;
Állam- és jogelmélet (társszerző), 1970, 1979, 1990.

Szövetkezet: a szövetkezés szabadsága és az önsegély elve alapján létrehozott

közösség, amely a tagok → vagyoni hozzájárulásával és személyes
közreműködésével, demokratikus → önkormányzat keretében a tagok érdekeit
szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. A ~ személy- és
vagyonegyesülés (→ jogi személy), a kisegzisztenciák olyan érdekvédelmi
szervezete, amelynek keretében mód nyílik a → magántulajdon hatékonyabb
felhasználására, működtetésére és a közös gazdálkodás eredményeiből való
részesedésre. A ~ a tagok magántulajdonán gazdálkodik, de létrejöhet bérlő~,
ill. olyan ~ is, amelynek elsődlegesen az a célja, hogy a tagoknak munkát
biztosítson vagy a közös és a saját gazdaságában végzett munkát koordinálja
(holding~). A ~ minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet a → törvény
nem tilt; létrehozható a munkamegosztás minden területén: működhet a
mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben, a szolgáltatások, a kultúra és
a sport különböző területein. A ~ek többféleképpen csoportosíthatók: 1. A ~
lehet termelői típusú ~, nem termelői típusú ~ és vegyes típusú ~. 2. Ágazati
csoportosítás szerint a ~eket általában öt ágazatba sorolják, így
megkülönböztethető: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, kommunális és
pénzintézeti ágazat. A ~ek az → egyesülési jogról szóló törvény szerint mind a
maguk, mind tagjaik érdekeinek védelmére, gazdasági tevékenységük közös
anyagi eszközökkel történő előmozdítására területi vagy szakmai alapon
szerveződő, ill. országos érdek-képviseleti szerveket hozhatnak létre (→
gazdasági érdekképviseletek). A ~ jellegzetessége a tagsági vezetés, amely
magában foglalja a döntés, a végrehajtás és az ellenőrzés egységét a ~
létrehozásától – működésén keresztül – egészen a megszüntetéséig (szövetkezeti
önkormányzat). Az önkormányzati szervek jog- és → hatáskörét a ~i törvény
és az alapszabályok határozzák meg. A ~ kötelező jelleggel működő szervei:
a közgyűlés, az igazgatóság (elnök) és a felügyelőbizottság (vagy az e funkciókat
gyakorló személy). Nagy létszámú vagy területileg tagolt ~eknél létrehozható:
küldöttgyűlés, helyi önkormányzati egység és állandó vagy ideiglenes bizottság
is. A ~ a ~i vagyonnal gazdálkodik. Idetartoznak mindazok az → ingatlan és
→ ingó vagyontárgyak, pénzeszközök és vagyoni jogosítványok, amelyekkel a
~ tulajdonosi vagy pedig egyéb → jogcímeken valamilyen formában
rendelkezik. A ~i vagyon forrása a ~ gazdasági eredményéből származó
nyereség vagy veszteség (passzív vagyon), a tagok részjegybe zetései és
apportbevitelei, a tagok üzletrészeinek → elővásárlási jogú megvétele, egyéb →
jogügyleteiből származó vagyonszerzései. A ~ megszűnhet jogutód (→
jogutódlás) nélkül és jogutóddal. A jogutód nélküli megszűnésre a többi →
gazdasági társaságéhoz hasonlóan háromféleképpen kerülhet sor: 1. tagsága
minősített szótöbbségű szavazással kimondja a ~ megszüntetését, 2. a ~ felett
törvényességi felügyeletet gyakorló szerv (→ cégbíróság) jogellenes működés
miatt feloszlatja, 3. → csődeljárás keretében a cégbíróság felszámolja.
Mindhárom esetben a ~ megszűnésére a → felszámolás általános szabályai
szerint kerül sor. Jogutóddal szűnik meg a ~, ha más ~tel vagy gazdasági
társasággal egyesül, vagy átalakul vagy szétválik. A ~ megszűnésére,
egyesülésére, átalakulására a gazdasági társaságokról szóló, az átalakulásról, a
csődeljárásról, valamint a felszámolásról szóló törvények az irányadóak a →
Polgári Törvénykönyv jogi személyekre vonatkozó előírásain kívül.
Szövetkezeti jog: a → szövetkezetekkel összefüggő → vagyoni, vállalkozási,
felelősségi és szervezeti viszonyokat felölelő → jogág. A ~ a magyar →
jogrendszerben fokozatosan alakult ki. 1950-ben még csak a mezőgazdasági
szövetkezetek kaptak helyet a mezőgazdasági jog – mint oktatási diszciplína –
keretében, majd a tudományos kutatások eredményeként folyamatosan
megfogalmazásra kerülő tanok és nézetek alapozták meg az 1960-as évek
elejére már általánosan elismert mezőgazdasági termelőszövetkezeti jogot.
Ebben az időben a többi szövetkezet (áfészek, ipari és takarékszövetkezetek) –
amelyek 1945 előtt a → kereskedelmi jog keretében kerültek oktatásra –
lényegében → állami vállalati köntösben jelent meg; az → állam által előírt
kötelező tervelőírások rájuk ugyanolyan módon és mértékben vonatkoztak,
mint az állami vállalatokra. A ~ csak a szövetkezetekről szóló 1971. évi III.
törvény hatálybalépését követően, az 1970-es évek közepére vált
Magyarországon általánosan elismert jogággá, és csak 1988-ban került be a jogi
oktatásba, önálló diszciplínaként.

Szövetségi állam: → föderáció

Szövetségi bíróságok: a szövetségi → államokban (→ föderáció) a szövetségi

→ hatáskörben eljáró → bíróságok. Egyes országokban (pl. az USA-ban) több
szintű rendszerük működik, máshol csak szövetségi legfelsőbb bíróságot hoztak
létre. Több államban a rendes ~ mellett egyes különbíróságok (pl. a → katonai
bíróságok) is a szövetség szervezetébe tartoznak. Ismeretes azonban olyan
megoldás is, hogy a bírósági rendszerben nem tesznek különbséget a szövetség
és a tagállamok bíróságai között, hanem minden bíróság szövetségi bíróságnak
tekintendő, pl. Ausztriában.

Szövetségi Tanács: egyes szövetségi → államokban (→ föderáció) pl. az NSZK-

ban, Ausztriában a → parlament → második kamarájának neve; másutt (Svájc)
viszont a parlamentnek közvetlenül alárendelt tulajdonképpeni → kormány.

Sztrájk: a → munkavállalók részéről történő munkabeszüntetést jelenti,

amelyre akkor kerül sor, ha érdekeiket, főleg bérköveteléseiket (→ munkabér)
a → munkáltatókkal szemben nem tudják másként érvényesíteni. A
munkavállalók ~hoz való jogát minden civilizált demokratikus (→
demokrácia) → jogállam elismeri. A ~ a → közalkalmazotti, különösen pedig a
→ köztisztviselői szférában korlátozott (pl. Franciaország), sőt az NSZK-ban
egyenesen tilos. A közalkalmazotti szférában a ~ általában engedélyezett, de a
közüzemi, az egészségügyi és a rendfenntartó intézményeknél az ún. elégséges
szolgáltatást biztosítani kell. A legtöbb → államban csak → szakszervezetek
szervezhetnek ~ot. Ellenkező esetben a ~ ún. vad~nak, és ezáltal jogellenesnek
minősül. Kivétel ez alól Nagy-Britannia és Magyarország, ahol a
munkavállalók a szakszervezet nélkül is szervezhetnek ~ot. A ~ok
osztályozásánál a legfontosabb megkülönböztetés a jogszerűség oldaláról áll
fenn. A jogszerűség megítélésének az angolok által elterjesztett zsinórmértéke a
„golden formula”. E szerint nem felel meg a jogszerű ~ kritériumainak, ha a ~
bejelentése s az ezt követő tárgyalási → határidő kivárása, valamint a
gyelmeztető ~, vagyis a teljes munkabeszüntetés előtti ~megelőzést megkísérlő
kötelező eljárások elmaradnak, vagy a ~ és a ~ra kényszerítés erőszakos jellegű,
továbbá ha üzemfoglaláson túlmenően irodahelységek elfoglalására is kiterjed.
→ Törvényellenes az is, hogy ha a termelőüzem ~oló munkásai nem engedik
be az üzembe a szállítókat, hogy a már kész termékeket elszállíthassák. A
szállítók részéről történő szolidaritási ~ viszont jogszerű. A ~ lehet ezen kívül
általános vagy részleges. Jogellenes ~ esetén a munkáltató → kártérítési
igénnyel léphet fel a ~szervezőkkel és a ~ résztvevőivel szemben. A ~ ideje alatt
a → munkaviszony szünetel, ha a ~ sikeres, a munkaviszony továbbfolytatódik,
ha nem, a munkáltató elbocsátással élhet. ~ alatt → munkabér nem jár. A
munkavállalók a ~alapból kapnak ellátást. A ~ a → szolgálati időt nem szakítja
meg.

Sztrogovics, Mihail Szolomonovics (1898–1984): szovjet jogász, egyetemi

tanár. 1920-tól magas beosztású → bíróként, ill. → ügyészként dolgozott,
1939-től a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának lev. tagja; további
pályafutása a moszkvai jogtudományi intézethez kötődött. Fő kutatási területe
a → bírói jog és a → büntetőeljárás elmélete; annak idején bírálta → Visinszkij
→ bizonyítási elméletét. 1940-ben társszerzője volt az első marxista →
jogelméleti tankönyvnek. Fő művei: Ugolovnoe preszledovanie v szovetszkom
ugolovnom proceszsze, 1951; Kursz szovetszkogo ugolovnogo processza, 1958;
Problemü szudebnogo prava, 1983; Pravo obvinjaemogo na zascsitu i prezumpcija
nevinovnoszti, 1984 [magyarul: Az általános állam- és jogelmélet alapjai
(társszerző), 1949]; Az anyagi igazság tana a bűnvádi eljárásban, 1951; Állam-
és jogelmélet (társszerző), 1951.
Szubszidiaritás: az → Európai Unió → hatáskörgyakorlásnak egyik alapelve az
arányosság mellett. Eredetileg az → Egységes Európai Okmány vezette be a
környezetvédelemmel kapcsolatos területeken, majd az 1992-es → Maastrichti
Szerződést követően alkalmazása általánossá vált. Lényege, hogy azokban az
esetekben, amikor az → Európai Közösség nem rendelkezik kizárólagos
hatáskörrel, csak akkor járhat el, ha a tervezett intézkedés céljait a tagállamok
(→ állam) nem tudják kielégítően megvalósítani és így ezek az intézkedések
közösségi szinten jobban megvalósíthatók. Az előbbi megfogalmazás két
kulcspontot takar, egyrészről a → decentralizáció kritériumát, amely szerint a
tagállamot illeti alapvetően a cselekvés joga, és a Közösség csak akkor járhat el,
ha a tagállam erre képtelen; másrészről a hatékonyság szempontját, azaz hogy a
Közösség jobban tudja az adott cselekményt megvalósítani. Az 1997-ben
elfogadott és az alapító szerződésekhez (→ nemzetközi szerződés) csatolt 30. →
jegyzőkönyvben (A ~ és az arányosság elveinek alkalmazásáról) részletesen
kifejtik, hogy a ~ elvét valamennyi intézménynek tiszteletben kell tartania,
valamint, hogy minden javaslatot igazolni kell a ~ és az arányosság
szempontjából.

Szubszidiárius bűncselekmény: a szubszidiaritáson mint magyarázó elven

alapuló → bűncselekmények csoportja. ~ek a → büntetőjogban kisegítő funkciót
töltenek be, s tipikus változatuk az, amikor valamely cselekménnyel
összefüggésben a → Büntető Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy az adott
cselekményről akkor van szó, ha „súlyosabb” vagy „más” bűncselekmény nem
valósult meg. Vagyis az elkövető ~ért felel, ha a cselekménye más
bűncselekményt nem valósít meg; ilyen → törvényi rendelkezések találhatók a
→ garázdasággal, a → kényszerítéssel stb. kapcsolatban.

Szubszidiárius jogszabály: az a → jogszabály, amely csak annyiban érvényes,

amennyiben egy másik jogszabály ugyanazt a tényállást kimerítően nem
rendezi, s így ennek szabályozását mintegy támogatja, kisegíti, kiegészíti.
Ilyenkor rendszerint egymást keresztező, metsző tényállások alkotják a
jogszabály tárgyát. A ~ érvényessége csak arra terjed ki, amire a másik
jogszabály nem érvényes.

Szuezi-csatorna: → nemzetközi csatornák

Szuperarbiter: → Állandó Választottbíróság

Szuverenitás (super – lat., souverain – fr.): 1. Felsőbbség, főhatalom, független

→ hatalom; politikailag szervezett társadalomban egy személynek vagy
testületnek az a képessége, hogy akaratát minden más akarattal szemben
érvényesíteni tudja; az → állam főhatalma (maiestas) a területén élő lakosság
fölött, s mint ilyen, minden állam lényeges ismérve (állami ~). A ~ első átfogó
igényű megfogalmazása → Bodin nevéhez fűződik, és az uralkodónak (→
monarcha) azt a minden korlátozástól mentes hatalmát (summa potestas)
jelenti, hogy egyedül szab → törvényt mindenki számára, rendelkezik a
háborúindítás és a békekötés jogával, kinevezi a legfőbb hivatalok viselőit,
gyakorolja a bíráskodás és a kegyelmezés jogát. A ~ birtokosa az angol polgári
forradalom politikai irodalmában az uralkodó (→ Hobbes) vagy a törvényhozó
hatalom (→ államhatalmi ágak megosztása, → Locke), utóbb → Rousseau-nál
előtérbe kerül a → népszuverenitás gondolata is. Az → abszolutizmus bukása és
a demokratikus (→ demokrácia) → népképviselet, valamint a hatalommegosztás
eszméjének elterjedése után a ~ból fakadó jogok gyakorlása egyértelműen az
államot illeti (belső ~); emellett az állam arra is jogosult, hogy szabadon,
minden külső ráhatástól függetlenül intézze nemzetközi kapcsolatait, mint az
államok közösségének egyenjogú tagja (külső ~). A → nemzetállamok
kialakulása után megjelenik az állami és a nemzeti ~ megkülönböztetése; ez
utóbbi a valamely államon belül élő nemzetek, nemzetiségek → önrendelkezési
jogát jelenti, amely kiterjed a kiváláshoz és az önálló államalakításhoz való
jogra is. 2. A ~ fogalma a → jogelméletben egy olyan személyhez vagy
testülethez kapcsolódik, aki (amely) a társadalomban egyedül rendelkezik
jogalkotó hatalommal (→ jogalkotás), s akinek (amelynek) parancsait a
társadalom részéről rendszeresen követik anélkül, hogy ő maga rendszeresen
engedelmeskedne más személynek vagy testületnek. 3. A ~ (a szuverén
egyenlőség elve) a → nemzetközi jog egyik alapelve. Lényege úgy határozható
meg, mint az adott állam hatalmának minden más állam hatalmától való
függetlensége. Az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
szerint „A Szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségén alapszik”. Az
Alapokmány így elsődlegesen a jogi egyenlőséget hangsúlyozza, és nem
vizsgálja a politikai és más tényezők hatását a ~ tényleges érvényesítésére. Az
Alapokmány más rendelkezései, valamint az Európai Biztonsági és
Együttműködési Értekezlet Záróokmánya (→ Európai Biztonsági és
Együttműködési Szervezet) a következő főbb elemeket említik meg, mint a ~
tartalmát: tiszteletben kell tartani minden állam ~ának egyenlő voltát,
valamint területi épségét és politikai függetlenségét; nem szabad erőszakot
alkalmazni (→ erőszak tilalma), vagy szuverén államot azzal fenyegetni;
minden szuverén állam joga, hogy megválassza és fejlessze politikai, társadalmi,
gazdasági és kulturális rendszerét, maga határozza meg törvényeit, valamint
hogy más államokkal → nemzetközi szerződést kössön, → nemzetközi
szervezeteket alakítson, ill. ilyenekhez csatlakozzon. A ~ fogalmának
hagyományos elemei mellett a ~ pozitív oldala már korábban is lehetővé tette
az állami ~ egyes vonatkozásainak nemzetközi szerződésben történő
korlátozását. A ~nak külső kényszer nélküli, a belső jogalkotó által szabadon
elfogadott korlátozása egyre erőteljesebben érvényesül a politikai, a társadalmi
és nem utolsósorban a gazdasági tényezők által meghatározott integrációs
folyamatokban. A fejlett integrációkban (pl. → Európai Unió), az egyes
tagállamok ~a egészében megmarad, ugyanakkor a ~ gyakorlásának egyes
területeit (gazdaságpolitika, biztonságpolitika) és a gyakorláshoz szükséges
mechanizmust szabad elhatározásból az Unió → hatáskörébe utalják,
elválasztva a kizárólagosan → belső joghatóságukba tartozó területektől és
állami szervektől.

Szuverén egyenlőség elve: → szuverenitás

Szükségállapot: az → állam külső vagy belső viszonyainak rendkívüli

alakulása (pl. felkelés, forradalom, háború) esetén; az → alkotmány szerint
elfogadható intézkedések összessége, ill. az ezeket szabályozó → alkotmányjogi
szabályok. A ~ esetén az alkotmányos államokban az alkotmány két alapvető
szempontból változik meg: egyrészt a végrehajtó hatalom (→ államhatalmi
ágak megosztása) alkotmányos → hatásköre erősödik, esetleg különleges, csak a
~ esetére létrehozott szervek jönnek létre (Magyarországon a Honvédelmi
Tanács), ugyanakkor más alkotmányos szervek (→ parlament, → bíróságok)
hatásköre korlátozott; másodszor az → alkotmányos jogok egy része – de nem
mindegyike – korlátozható (→ emberi jogok korlátozásai). A ~ alkotmányos
szabályozásának döntő kérdése a ~ kihirdetésére jogosult szerv vagy szervek és
azok eljárásának meghatározása, továbbá annak biztosítása, hogy a ~
indokának megszűnésekor a rendes alkotmányos rend helyreállíttassék. Az →
emberi jogok → nemzetközi jogi védelméről szóló → nemzetközi szerződések,
különösen a → Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya és az →
Emberi jogok európai egyezménye részletesen szabályozzák, mely jogok
függeszthetők fel ~ idején és milyen esetekben alkalmazhatók a ~ esetére szóló
szabályok.

Szükséghelyzet: 1. Egy cselekvő (→ természetes vagy → jogi) személy saját

létezését (életét, fennmaradását) veszélyeztető helyzetében tanúsított jogellenes
magatartása jogellenességét vagy a magatartás jogellenességéért való felelősséget
kizáró és/vagy korlátozó feltétel. A ~ intézménye a → nemzetközi jogban is
ismert mint jogellenességet kizáró ok. A ~ akkor áll fenn, ha a cselekvő
kizárólag saját alapvető értékeinek sérelme és a jogellenes magatartás között
választhat. A ~ elismerésének végső alapja és igazolása kettős: egyrészt az ember,
vagy az emberi közösség (→ állam) élethez vagy fennmaradáshoz
(önfenntartáshoz) való jogának elismerése, amely a más (kisebb vagy azonos)
jogi értékek védelmére szolgáló → jogszabályok megsértését igazolhatóvá teszi.
Másodszor a ~ elismerésében az → önsegély gondolata lényeges: a ~ben
cselekvő → jogalany rendesen olyan értéket véd (pl. a saját vagy mások életét),
amelyet különben a → jogrendszernek vagy az államnak kellene megvédenie,
de arra az adott helyzetben nem képes. Ezért lényeges követelménye a ~nek,
hogy a ~ben cselekvő személy ne maga idézze elő a ~et. Az egyes jogrendszerek
és azokon belül az egyes → jogágak nem egyforma jelentőséget tulajdonítanak
a ~nek; egyesek szigorúbb, mások enyhébb mércét alkalmaznak; döntő
jelentősége azonban az adott jogrendszerben meglevő alapvető értékek – a
modern jogokban elsősorban az élet – védelmének van. A ~ fokozatait és
mértékét a cselekvő helyzete határozza meg: azok a jogban védett értékek,
amelyek között választania kell; ezért a ~ legsúlyosabb eseteit – amikor a
cselekvő legalapvetőbb, minden mással szemben elsődlegesnek tekintett értékei
(különösen az élete) vannak veszélyben – nevezik → végszükségnek, de a ~
gondolatán alapul a → jogos védelem is. 2. A → polgári jogban részletes
szabályok találhatók arra az esetre, amikor valakinek az életét, testi épségét
vagy → vagyonát közvetlen veszély fenyegeti. Ha a ~ más módon nem
hárítható el, minden tulajdonos (→ tulajdonjog) köteles eltűrni, hogy dolgát
(→ dolog) a ~ megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék,
felhasználják (→ használat), ill. abban → kárt okozzanak. Ha a ~ más személy
vagyonát fenyegeti, ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a
fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a
tulajdonost a behatás következtében érheti. Ha a ~ feltételei fennállnak, a
dolog igénybevétele, felhasználása, károsítása nem jogellenes, hanem jogos
magatartás, amelyért a dolog tulajdonosa a ~be került személytől →
kártalanítást követelhet. Ha viszont a ~ feltételei nem álltak fenn, vagy annak
megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okoztak, a tulajdonost kártérítés
(→ kártérítési felelősség, → kártérítési jog) illeti meg. A ~ egyik különleges esete
az, ha több személy életét vagy vagyonát fenyegető veszélyt (→ közveszélyt)
egyes veszélyeztetett tárgyak feláldozásával hárítanak el. Az ebből eredő kárt –
veszélyeztetett érdekei arányában – valamennyi fenyegetett személy köteles
viselni. Ugyanez irányadó a közveszély elhárítására fordított szükséges költség
megosztására is.

Szülői felügyelet: → szülői jogok és kötelességek

Szülői jogok és kötelességek: e jogok és kötelességek jogi szabályozása

fejlődésének útja az atyai hatalomtól (→ patria potestas) a szülői hatalmon át a
szülői felügyeletig vezet. A kiskorú gyermek szülői felügyelet, vagy → gyámság
alatt áll. A mai jogok többségében, így a magyar jogban is a ~ gyakorlásának
két alapvető elve, hogy azokat a gyermek érdekének megfelelően, a →
gyermek(ek) jogait biztosítva kell gyakorolni, és a ~et az egyenjogú szülők
együttesen, közösen gyakorolják. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelendő, hogy
ez a magyar jogban a szülőket arra tekintet nélkül így illeti meg, hogy
házastársak vagy élettársak (→ élettársi viszony). A ~ gyakorlásában új
tendencia, hogy → törvényi kötelességük a szülőknek a gyermeket érintő
döntések előkészítésébe és meghozatalába az ítélőképessége birtokában levő
gyermek bevonása, véleményének meghallgatása, és ennek a gyermek
életkorára és fejlettségi fokára tekintettel való gyelembevétele. A ~, a szülői
felügyelet tartalmi elemei: a gondozás, nevelés, ennek körében különösen a
gyermek testi, értelmi, erkölcsi fejlődésének elősegítése, életpályára való
felkészítésének támogatása, a gyermek számára a szülői házban állandó lakás
biztosítása; a törvényben meghatározott kivételekkel mind személyi, mind →
vagyoni ügyekben a gyermek → törvényes képviseletének ellátása; a gyermek
vagyonának kezelése; valamint a gyámnevezés és a → gyámságból való kizárás
joga. 1995 óta a magyar jog törvényes lehetőséget biztosít az elvált vagy az
életközösségüket egyébként megszüntető szülők részére is a szülői felügyeleti
jogok közös gyakorlására. Ennek feltétele, hogy azt a szülők közösen kérjék,
valamint hogy készek és képesek legyenek ennek gyakorlása során a gyermek
érdekében megfelelően együttműködni (→ gyermekelhelyezés, →
gyermektartás). A különélő szülő legfontosabb joga a gyermekével való
kapcsolattartás maradt. Ez a jog a valamely okból a családjából kiemelt,
harmadik személynél, nevelőszülőnél (→ nevelőszülői jogviszony), vagy
gyermekintézményben elhelyezett gyermek szülőjét is megilleti. Ezekben az
esetekben a gyermekkel való kapcsolattartás és a gyermek nevelését,
gondozását ellátó személlyel, intézménnyel való együttműködés a szülőnek
kötelessége is. A ~ a törvényben felsorolt okokból, pl. a szülő
cselekvőképtelensége (→ cselekvőképesség), ismeretlen helyen távollevő vagy
ténylegesen akadályozott volta esetén szünetelnek. A gyermek sérelmére
elkövetett súlyos szülői mulasztás esetén helye lehet a ~ → bírói úton való
megvonásának, megszüntetésének is. A modern → jogrendszerekben a
szabályozás és a → joggyakorlat azt mutatja, hogy – a gyermekek érdekeit szem
előtt tartva – a szülői jogok gyakorlását csak kivételes esetben függesztik fel,
vagy vonják meg, s a szülők válása, vagy különélése önmagában nem ok a
szülői jogok megvonására.

Szülői nyugdíj: a hozzátartozói → nyugellátások körébe tartozó ellátás. ~ra az

a szülő jogosult, akinek a gyermeke az → öregségi, ill. → rokkantsági
nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy öregségi, ill.
rokkantsági nyugdíjasként halt meg, ha a szülő a gyermekének → halálakor
rokkant, vagy a → jogszabály által előírt életévét betöltötte, és a szülőt a
gyermeke a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta.
 T
Táblabíró: → assessor

Takarékbetét-szerződés: a betétszerződéshez (→ bankszámla-szerződés)

hasonlóan, az e tevékenységre felhatalmazott pénzintézet (→ bank) és a
betételhelyező között jön létre. A ~ sajátossága, hogy a pénzintézet a
betételhelyezőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében veszi át a
pénzt, amit köteles a ~ feltételei szerint vissza zetni. A pénzintézet a
takarékbetét után is zet → kamatot a betételhelyezés idejére. A ~nek a →
törvényben is nevesített formája a nyereménybetét, amely után a pénzintézet
az általa előre meghatározott módon folytatott sorsolás eredményétől függően
nyereményt zet ki. A betétes a takarékbetétet bemutatóra szólóan vagy a →
rendelkezési jog fenntartásával helyezheti el. A takarékbetét elhelyezhető a
pénzintézetnél más kedvezményezett javára is.

Take-over (átvétel – ang.): a → konszernjogban használatos fogalom, egy →

gazdálkodó szervezet feletti irányítás megszerzését jelenti. Az irányítási jog nem
feltétlenül kötődik még egyszerű többségi (50%) feletti tulajdonhoz sem, a
tulajdonosi szerkezettől függően, sok esetben a legnagyobb tulajdonosi
hányaddal rendelkező tulajdonos gyakorolja az irányítás jogát. Olyan
gazdálkodó szervezetek esetében, amelyek meghatározott gazdasági
potenciállal, piaci részesedéssel rendelkeznek, az irányítási jog koncentrációja a
fogyasztók érdekét, ill. a verseny szabadságát sértheti, ezért egy adott országon
belüli ilyen nagyságú tranzakció esetében → állami, multinacionális
tranzakciók esetén állami és szupranacionális felügyeleti szervek
(fogyasztóvédelmi, versenyhivatal) engedélyéhez kötik az irányítási jog
megszerzését.

Találás: az → ingó dolgok → tulajdonjogának egyik – feltételes – → eredeti

tulajdonszerzés módja. ~nak minősül az olyan → dolog → birtokbavétele, amely
nem gazdátlan (→ gazdátlan javak), tehát másnak a tulajdonában áll, de éppen
senkinek sincs a birtokában. Ha a találó a talált dologra igényt tart, csak akkor
szerezheti meg annak tulajdonjogát, feltéve, hogy a) megtett mindent, amit a
→ jogszabályok, előírnak avégből, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa,
és b) a tulajdonos a dologért a találástól számított egy éven belül nem
jelentkezett. Nem szerez tulajdont a találó, ha a dolgot a közönség számára
nyitva álló épületben vagy helyiségben, továbbá ha közforgalmú járművön
találta. Ha a talált dolog nagyobb értékű és annak tulajdonjogát a találó nem
szerzi meg, a találó méltányos összegű találódíjra jogosult. A ~ különleges esete
a → kincslelet.

Találmány: a kreatív tevékenység olyan eredménye, a tudomány és technika

területére eső olyan megoldás, amely jelentősen gazdagítja a tudomány és
technika adott szintjét, s a gyakorlatban alkalmazható. (Ez utóbbi kritérium
alapján különböztethető meg a felfedezéstől, amely természeti törvényeket tár
fel, de közvetlenül nem használható fel a gyakorlatban, még akkor sem, ha a
felfedezések számos ~ alapjául szolgálnak.) Különböző → államok joga nem
teljesen azonosan határozza meg a szabadalmazhatóság kritériumait (→
szabadalom). Általános követelmények, hogy a szabadalmazható ~tól abszolút
újdonságot, műszaki jelleget, gyakorlati alkalmazhatóságot és bizonyos
színvonalat kívánnak meg. A modern jogok előírják, hogy a ~nak az adott
(elsőbbségi) időpontban újnak kell lennie. Az általános elsőbbségi időpont a
szabadalmi bejelentés benyújtásának (→ szabadalmi eljárás) időpontja
(bejelentési elsőbbség). Ettől eltér az ún. uniós elsőbbség, mely a → Párizsi
uniós egyezmény előírásain alapul. Ennek lényege, hogy aki valamely uniós
tagországban szabadalmi bejelentést nyújtott be, bármely más tagországban egy
éven belül azonos ~ra benyújtott bejelentés esetén igényelheti az eredeti
bejelentés időpontjának gyelembevételét. Minden olyan publikáció, vagy a
tényleges használattal nyújtott információ, amely az elsőbbségi időpont előtt
bárhol a világon a ~ lényegét feltárta, újdonságrontó, kizárja a
szabadalmazhatóságot. Újdonságrontó tényezőnek (anterioritás) minősül a →
feltaláló korábbi saját publikációja is. A gyakorlati alkalmazhatóság
követelménye azt jelenti, hogy a szabadalmi leírás alapján a szakember a ~t
ismételten, azonos eredménnyel megvalósíthassa. A megoldás műszaki jellegét
újabban tágan fogják fel, a hagyományos zikai és kémiai megoldásokon kívül
egyre inkább kiterjesztve a szabadalmazható ~ körét a biológia területére eső
megoldásokra is. Több államban oltalmazzák (vagy szabadalom vagy sajátos
fajta oltalom formájában) a nemesítő tevékenység eredményeit, az új növény-
(esetleg állatfajtákat. Szabadalmazhatónak minősítik a mikroorganizmusok
segítségével alkalmazott eljárásokat és azok eredményeit, és ritkán magát a
mikroorganizmus törzset, az élő anyagot (→ mikroorganizmusok jogi oltalma).
A tudományos-műszaki fejlődés folytán olyan új megoldások jelentkeznek,
amelyek nehezen illeszthetők be a hagyományos ~fogalomba. Ezek a
határterületi alkotások vagy speciális szabályokat, vagy új jogi oltalmi formákat
igényelnek. Ilyen pl. a növényfajták oltalma, a software vagy az → integrált
áramkörök jogi oltalma. → szolgálati találmány, → szabadalmi oltalom
megszűnése

Találmány-, ill. szabadalombitorlás: aki a → találmányhoz fűződő

személyiségi (→ személyiségi jogok) vagy → vagyoni jogokat megsérti [pl. a →
feltalálói jelleg kétségbevonása, engedély nélküli nyilvánosságra hozás (→
nyilvánosságra hozatal joga), jogosulatlan felhasználás (→ felhasználási
szerződés)], találmánybitorlást követ el. A magyar jog a találmánybitorlásnak
csak egy változatát szabályozza, azt, amikor valaki a feltaláló találmányából
jogosulatlanul átvett megoldást sajátjaként szabadalmazásra (→ szabadalom)
jelent be. Szabadalombitorlásnak minősül a szabadalommal oltalmazott
találmány jogosulatlan hasznosítása. Hasznosításnak ebben a vonatkozásban az
iparszerű hasznosítás minősül, és feltétel a jogellenesség, azaz a szabadalmas
hozzájárulásának vagy → jogszabályon, → hatósági intézkedésen alapuló
jogosultságnak a hiánya. A bitorlás következménye, hogy a szabadalmas
követelheti a bitorlás tényének bírósági (→ bíróságok) megállapítását, a bitorlás
abbahagyását, a további bitorló magatartástól való eltiltást, elégtétel adását
(szükség esetén ennek megfelelő nyilvánosságát), a bitorlással elért gazdagodás
visszatérítését (→ jogalap nélküli gazdagodás), a bitorlásra felhasznált eszközök,
ill. a bitorlással előállított termékek → lefoglalását, ill. jogsértő jellegüktől való
megfosztását. Amennyiben a bitorlás vétkes (→ vétkesség), a fenti →
szankciókon kívül a szabadalmast kártérítés is megilleti (→ kártérítési felelősség),
és sor kerülhet a → nem vagyoni károk megtérítésére is. Aki attól tart, hogy
ellene bitorlási eljárást indítanak, kérheti ún. nemleges megállapítási eljárás
lefolytatását. Ha ennek során megállapítják, hogy a tervezett megoldás nem
ütközik meghatározott szabadalomba, az utóbbi jogosultja később bitorlási
eljárást nem indíthat. A fenti szabályok megfelelően érvényesülnek a →
védjegy, → használati minta és → ipari minta, ill. az integrált áramkörökkel
(→ integrált áramkörök jogi oltalma) kapcsolatos bitorlás esetén is. A ~t a →
büntetőjog önálló → bűntettként bünteti (→ bitorlás).
Tálió: ősi elv, amely szerint a → jogsértés megtorlására úgy kerül sor, hogy a
jogsértés elkövetőjét tettével azonos sérelemmel sújtják. A ~n alapuló büntetést
szokták szemet szemért, fogat fogért elvnek is nevezni. A → római jogban és a
korai germán jogban ismert, kizárólag a megtorlás elvén alapuló büntetést
(poena talions) a kultúr→ államok elutasítják. A jogsértésnek a → sértett által
történő megtorlása → önbíráskodásnak minősül, amely büntetendő, mert a
tettes megbüntetésére csak a → jogállam által elismert eszközökkel, és csak →
bíróság útján van lehetőség.

Tanácsadó vélemény: → Nemzetközi Bíróság

Tanácsrendszer: a volt szocialista → államokban kiépült helyi-területi →

közigazgatási rendszer. Történelmi előzményét a párizsi kommün és a két
orosz forradalom során létrejött tanácsok (kommün, szovjetek) alkotják. Az
1920-as évek végén kialakult sztálini állammodellben pedig a ~ egyértelműen
az egységes központi → államhatalom függvényévé vált. Ettől kezdve a
tanácsokat az államhatalom helyi szerveként (s egyben tömegszervezetekként)
jellemezték, s fő feladatuknak a központi döntések végrehajtását tekintették.
Magyarországon a ~t 1950-ben vezették be. Az 1950. évi I. tv. szinte teljes
mértékben a szovjet mintát követte, s erősen centralizált, hierarchikus
közigazgatási struktúrát hozott létre. Névlegesen a képviseleti szervek szerepét
jelentősen növelték, hiszen a → járásokban és a → községek túlnyomó
részében is választott tanácsok alakultak. E testületek azonban a felettes
tanácsnak alárendelten működtek, s két ülésük között – néhány kivételtől
eltekintve – → hatáskörüket a végrehajtó bizottság gyakorolta. A ~ létrehozása
egyben azt is jelentette, hogy a hatalom egységének elve alapján az állami és az
→ önkormányzati közigazgatás egy szervezetben egyesült. 1950-ben csaknem
40 → dekoncentrált szervet olvasztottak be a tanácsokba, s csupán az állami
erőszakszervezetek helyi szervei, valamint a területközi igazgatási szervezetek
maradtak centrális alárendeltségben. Az 1950-es évek elején a tanácsok
alapvető feladata az → adószedés, a begyűjtés és a mezőgazdaság
kollektivizálásában való részvétel volt, s ezekhez képest az infrastruktúra-
fejlesztés, valamint a helyi szükségletek kielégítése alárendelt szerepet játszott.
Ráadásul a tanácsok semmilyen tervezési és → költségvetési önállósággal nem
rendelkeztek. Az 1953-as politikai fordulat nyomán született második tanács→
törvény (1954. évi X. tv.) valamelyest enyhített a túlzott → centralizáción;
megszüntette a városok járási irányítását, s az addigi speciálisan szabályozott →
főváros, valamint négy → megyei jogú város (Debrecen, Miskolc, Szeged és
Pécs) kivételével e településeket → megyei irányítás alá helyezte. A képviseleti
szervek súlyának növelése érdekében az új törvény felszámolta a végrehajtó
bizottságok általános helyettesítő jogkörét, a felettes tanácsok irányítási
hatáskörét azonban fenntartotta. A ~ 1990-ben a → helyi önkormányzati
rendszer létrejöttekor szűnt meg.

Tankötelezettség: az analfabétizmus felszámolása, ill. az oktatási →

privilégiumok, megszüntetése érdekében a 18–19. századtól kezdődően
vezették be a ~et, amely kezdetben csak az alsófokú oktatásra vonatkozott, a
20. sz. végére azonban néhány fejlett → államban a középfokú oktatásra is
kiterjed. A ~ az állam számára is kötelezettséget jelent, mert meg kell
szerveznie a tanköteles korú gyermekek oktatását állami, ill. megfelelő szintű
képzést nyújtó egyéb oktatási intézményekben, s ez értelemszerűen jelentős
anyagi ráfordításokat, szervező, nyilvántartó és ellenőrzési tevékenységet
igényel a → közigazgatási szervezetrendszertől, hiszen az igazgatásnak kell
felmérnie (prognosztizálnia) a tanköteles korba kerülő gyermekek számának és
pályaválasztási elképzeléseinek alakulását, továbbá gondoskodnia kell arról,
hogy a szülők eleget tegyenek beíratási, a gyermekek pedig iskolalátogatási
kötelezettségüknek. A ~ fennállhat meghatározott életkorig, ill. meghatározott
végzettség megszerzéséig. A → jogszabályok e két elvet együttesen is
alkalmazhatják. A fejlett országok általában 12 éves ~et írnak elő, s a fejlődő
országok is a kötelező középiskolai oktatás megszervezésének irányába
haladnak. A ~ kiterjesztése ma a fejlett országokban a minél atalabb korban
való iskolába kerülést is szolgálja.

Tanszabadság: a tanulás és a tanítás szabadságának összefoglaló neve; egységes

fogalommá válása csak a 18. század végén kezdődött. A tanulás szabadságára
irányuló eleme voltaképpen az egyházi oktatás dominanciájával szembeni
alternatíva követelését fogalmazta meg → szabadságjogként, amelyhez az 1791-
es francia → alkotmányban már az → állami oktatás megszervezésére vállalt
kötelezettség, a 19. század második felétől pedig a → tankötelezettség előírása is
társult. A tanulás szabadságának lényege ettől kezdve az oktatási forma és
intézmény (állami, egyházi vagy magán) megválasztásának szabadsága, ill. az
állam kötelezettsége a polgárok döntésének tiszteletben tartására. Ezt a formát
az egyes → jogrendszerek tovább bővítették, kiszélesítve a fogalmat a
foglalkozás szabad megválasztására, az oktató megválasztásának szabadságára, a
továbbtanulás szabadságára, az oktatási intézmények közötti szabad átmenet
jogára, az állami feladatvállalást pedig később kiterjesztették az esélyek
egyenlőségének biztosítására is. A tanítás szabadsága – mint a ~ másik eleme –
tartalmában viszonylag kevesebb változáson ment keresztül, hiszen kezdettől
fogva azt jelentette, hogy mindenki mindent szabadon taníthat,
érvényesülésének az elv alkotmányos deklarálása ellenére mindig voltak
korlátai, ami legfőképpen az alacsonyabb szintű oktatásban érvényesült (pl. a
tanmenetek előírásával). Az állami befolyásolási törekvésekkel szembeni →
autonómiájukat leginkább a felsőoktatási intézményeknek sikerült
megőrizniük. Ennek klasszikus ismérve, hogy a tanárok tudományos
meggyőződésüket, nézeteiket szabadon hirdethessék, ám nem függetlenítve
magukat az egyetem (főiskola) képzési célkitűzéseitől. Az egyetemi (főiskolai)
autonómia lényeges ismérvei: a) az egyetem (főiskola) pénzügyileg a →
kormányzattól független; a rendelkezésére bocsátandó állami pénzeszközök
felől nem a kormány (→ minisztérium), hanem a törvényhozás (→ parlament)
dönt; b) az egyetem (főiskola) szervezeti felépítését maga határozza meg, s
jogosult megválasztani vezető testületeit, tisztségviselőit, tanárait és egyéb
oktatóit; c) az egyetem külső (s főleg kormányzati) befolyástól mentesen
adományozza az egyetemi tudományos fokozatokat; d) az egyetem (főiskola)
nem állhat kormányzati (miniszteriális) irányítás alatt, s vele szemben csak
működésének → törvényességét és állami nanszírozás esetén gazdálkodási
rendjét illetően engedhető meg korlátozott kormányzati (miniszteriális)
felügyelet. → oktatáshoz való jog

Tanú: az a személy, aki az általa észlelt múltbeli tényekről bíróság (→

bíróságok) vagy más → hatóság előtt vallomást tesz. A ~ a → törvényben
meghatározott esetek kivételével köteles vallomást tenni. A ~kkal kapcsolatos
részletes szabályokat a → büntetőeljárási jog, a → polgári eljárási jog, valamint a
→ közigazgatási eljárás általános szabályai tartalmazzák. A ~vallomást
megtagadhatja a → hozzátartozó, továbbá az, aki saját magát vagy
hozzátartozóját a vallomásával → bűncselekmény elkövetésével vádolná, és az a
személy (pl. → ügyvéd, orvos), aki a ~vallomással titoktartási (→ titokvédelem)
kötelezettségét sértené meg. ~ bárki lehet – korra, nemre tekintet nélkül –, ha
testi vagy szellemi állapota lehetővé teszi, hogy helyes vallomást tegyen. A ~ a
→ tárgyaláson a kihallgatása előtt nem lehet jelen. A → hamis tanúzás
bűncselekmény, amelyre a ~t gyelmeztetni kell. A ~vallomás értékelésekor az
eljáró szerv szabadon mérlegel. → tanúvédelem

Tanúvédelem: a → szervezett bűnözés és → kábítószeres bűnözés eredményes

üldözésének és az → elkövetők → büntetőjogi felelősségre (→ felelősségi
elméletek) vonásának komoly akadályát képezi, hogy a → tanúkat, ill.
családjukat az elkövetők vagy társaik súlyosan megfenyegetik, terhelő
vallomásuk esetén pedig komoly megtorlással számolhatnak. Ennek
megakadályozására, az együttműködési készség elősegítésére alakították ki a 20.
sz. utolsó évtizedeiben az USA és több európai → állam → büntetőeljárási
jogában, a ~ → jogintézményét. A ~nek több módja ismert. Az egyik a zikai ~,
amikor a tanú a büntetőeljárásban saját személyazonosságát nem titkolva
vallomást tesz, de ezt követően az → igazságszolgáltatási szervek segítségével és
védelme alatt ő és családja új személyazonossággal, identitással, más helyen
kezd új életet. Ezt a megoldást választották pl. az USA-ban és Olaszországban.
A másik megoldás a tanú anonimitásának biztosítása. Ez azt jelenti, hogy az
egész büntetőeljárás során különböző eszközökkel biztosítják, hogy a tanú
azonosíthatatlan maradjon. Ezek közé tartozik a személyi → adatok zártan
kezelése, a tanú pl. → nyomozási bíró előtti kihallgatása, különböző technikai
eszközök segítségével az anonimitás megőrzése (árnyékolás, hangtorzítás, →
tárgyalás zártcélú távközlési hálózat útján); ezeknek az eszközöknek az
alkalmazása sok vitát váltott ki. Ilyen körülmények között is biztosítani kell a
tanú szavahihetőségének, vallomása hitelt érdemlőségének ellenőrzését. A
magyar → Büntetőeljárási törvény a ~nek a következő eszközeit alkalmazza:
személyi védelem, a tanú adatainak zárt kezelése, a tanú különösen védetté
nyilvánítása (ekkor csak a különösen védetté nyilvánításról is döntő →
nyomozási bíró előtt tett vallomásának kivonatát ismertetik a tárgyaláson) és a
külön → törvényben szabályozott védelmi programba történő felvétel.

Táppénz: számos → államban betegségi segélynek nevezik; keresetpótló

ellátás, amely annak a → biztosítottnak, jár, aki a biztosítás tartama alatt vagy a
megszűnését követő első vagy → jogszabály által meghatározott számú napon
válik keresőképtelenné (aktív jog). Ha a keresőképtelenség a biztosítást követő,
az előző pontban említett jogszabály által megállapított naptól, de bizonyos
időn belül (általában 15 nap) következik be, a jogosultság akkor állapítható
meg, ha a biztosítás jogszabályban rögzített számú napon (általában 180 nap)
át fennállott (passzív jog). A ~ a keresőképtelenség idejére jár, a magyar jog
szerint legfeljebb 1 évig. A ~ összege a keresőképtelenséget megelőző naptári
évben a → társadalombiztosítási jogszabály alapján számított átlagkereset
meghatározott százaléka.

Tárca nélküli miniszter: → miniszter

Tárgyalás: 1. A bíróság (→ bíróságok), → hatóság olyan ülése, amely a →

törvényben előírt személyek (→ fél, → terhelt, → védő, → ügyész stb.)
részvételével zajlik, és ahol a különböző → eljárási cselekmények egységes
láncolatot alkotnak. A ~ tartásához való jog alapvető → emberi jog, amelyet →
nemzetközi szerződések is rögzítenek. Az elsőfokú ~ a → polgári ügyek és a →
büntetőügyek elbírálásának fő eljárási formája. A ~ nem csak egy bírósági ülést
jelenthet, hanem az adott ügyben tartott (első és folytatólagos) ~ok összességét
is. ~on kívül – ülésen, tanácsülésen – csak kivételes esetekben lehet a →
büntetőjogi felelősség kérdésében dönteni. (Pl. a ~ előkészítési szakaszában →
megrovás alkalmazása, → pénzbüntetés, vagy önállóan alkalmazott egyes →
mellékbüntetések kiszabása.) A ~ általában nyilvános, zárt ~ra csak a törvényben
meghatározott esetekben kerülhet sor. A ~t a bírósági tanács elnöke (bizonyok
ügyekben: az egyes→bíró) vezeti. Teendői: a résztvevők jogainak biztosítása,
felvilágosítások adása; az eljárási cselekmények, köztük a → bizonyítási
cselekmények sorrendjének megállapítása. A bizonyításban az ügyfelek is részt
vesznek kérdések, észrevételek, indítványok tétele formájában; a tanács elnöke,
vezetői jogkörében, az utóbbiak gyakorlását ellenőrzi. A ~on a tanács elnöke
rendfenntartó intézkedésekre, súlyosabbakra [→ rendbírság, a vádlott őrizetbe
vétele] a tanács jogosult. A ~ megnyitása igen fontos, mert ekkor vizsgálják a ~
megtartásának feltételeit. A tanács elnöke (vagy az egyesbíró) számba veszi a
~ra idézetteket (→ idézés) és értesítetteket, s ha egy (vagy több) olyan személy
nem jelent meg, akinek a jelenléte a ~on kötelező (pl. ügyész, vádlott, védő), a
~ nem tartható meg. A ~ megkezdése érdemi aktus, mert joghatások fűződnek
hozzá. Ha ugyanis a bíróság a ~t megkezdte, → hatáskör, vagy → illetékesség
hiánya miatt az ügy → áttételének vagy elfogultsági kifogás bejelentése (→
hatóságok tagjainak kizárása) lehetőségének csak kivételes esetekben van helye.
→ Polgári ügyben a ~ → keresetlevél ismertetésével kezdődik, →
büntetőügyekben a ~ megkezdésének a → vádirat (vád alá helyező bírósági
határozat) ismertetése, ill. egyes → jogrendszerekben a vádlott kihallgatásának
megkezdése tekintendő. A bizonyítás felvétele után a ~ a → perbeszédekkel
folytatódik, majd a határozat meghozatalával és kihirdetésével fejeződik be (→
ítélet) . ~ tartására kivételesen → peren kívüli eljárásban is mód van. ~ tartására
→ közigazgatási eljárásban is sor kerülhet. A közigazgatási szerv ~t tart, ha azt
jogszabály írja elő, vagy a tényállás tisztázásához szükség van az eljárásban részt
vevő személyek együttes meghallgatására. A ~on meghallgatják az → ügyfelet, a
→ tanút, a → szakértőt stb. ~ra → nemzetközi bíróságok előtti eljárásban is sor
kerül. 2. A → nemzetközi jogban két vagy több → állam közötti kölcsönös
kötelezettségvállalásban való megegyezésre irányuló minden kommunikáció,
ill. azok összessége, függetlenül a kommunikáció eszközétől és formájától. A
nemzetközi jogban, ill. a nemzetközi kapcsolatokban (→ diplomácia) az
államok közötti érintkezés legfontosabb módja. A ~ az elérendő megegyezés
lehetséges tárgya szerint lehet jogi vagy politikai ~ (diplomácia). A ~ fontos
eleme, hogy a ~ban részt vevők között az erőszak (→ erőszak tilalma) vagy
kényszerítés kizárt, egyébként a ~ általában eljárási szempontból nem kötött,
pl. a nyilvánosság kötelezettsége vagy a formakényszer ismeretlen. Az újabb
kori nemzetközi jogban a többoldalú nemzetközi szerződések ~a gyakran
nemzetközi konferenciák formáját ölti; itt rendszerint formális eljárási
szabályok szerint folyik a ~. Ugyancsak a ~ sajátos esetének tekinthetők a →
nemzetközi szervezetekben folyó ~ok, amelyek a szervezet eljárási szabályai
szerint zajlanak („parlamentáris diplomácia”). A ~ nem csak a nemzetközi
szerződések megkötésének módja (eljárása), hanem a → nemzetközi viták békés
rendezésének is fő eszköze.

Tárgyalás előkészítése: mind a → büntetőeljárási jog, mind pedig a → polgári

eljárási jog szerint az eljárás egyik legfontosabb mozzanata. → Polgári
ügyekben a ~vel kapcsolatban többféle megoldás ismert. Az angol–amerikai
rendszer ezt kizárólag a felek (→ fél) feladatává teszi; más → jogrendszerek
szerint a felek és a bíróság (→ bíróságok) kölcsönös aktivitására van szükség.
Polgári ügyekben a ~ három szakaszra oszlik: a → keresetlevél megvizsgálására,
az előkészítő intézkedések megtételére (pl. más → hatóságtól vagy szervtől
iratok beszerzése, → előzetes bizonyítás lefolytatása, → ideiglenes intézkedés), →
tárgyalás kitűzésére. A ~ elsőfokú → büntetőügyekben azt az eljárási célt
szolgálja, hogy a tárgyalás megtartása és zavartalan lefolytatása biztosítva
legyen, ill.: ha a → törvényben írt akadályok léteznek, tárgyalás tartására
egyáltalán vagy egyelőre ne kerüljön sor. A ~ szakaszának azért fokozott a
jelentősége, mert jórészt az előkészítésen múlik, hogy nem eléggé
megalapozott gyanú alapján eljárásba vont személyek nyilvános tárgyaláson
kénytelenek-e igazolni ártatlanságukat. Az egyes jogrendszerekben a → vád
előzetes → bírói vizsgálata általánosan elterjedt, de a részletekben különféle
eljárási módozatok szerint történik, és következményei is többfélék.
Alapvetően a vád ellenőrzésével kapcsolatos és más feladatok a ~ teendőinek
sajátos típusokba sorolható rendszereit alakították ki. Az angol rendszerben –
ez az 1930-as évek eleje óta Nagy-Britanniában már csak csökevényesen, az
angol mintát követő egyes → államokban azonban még létezik – a vádló csak
tervezetet készít vádjáról; ebből tényleges vád akkor lesz, ha a → vádesküdtszék
(grand jury) a tervezetet jóváhagyja és a → terheltet vád alá helyezi,
alkalmasnak találván az ügyet az ítélő esküdtszék [petty jury (→
társasbíráskodás)] elé terjesztésre. A vádesküdtszék tárgyaláson határoz, de ezen
a tárgyaláson csak a vádló és a → tanúi lehetnek jelen. A francia rendszert az
1808. évi Code d’instruction criminelle (→ napóleoni kodi káció) honosította
meg. Az a lényege, hogy az → ügyész vádiratának alaposságát a bíróságnak erre
rendszeresített, három szakbíróból álló külön tanácsa, a → vádtanács (chambre
d’accusation) vizsgálja meg, tárgyaláson kívüli ülésen, egyedül az ügyész
jelenlétében. A vádtanács határozatai: vád alá helyezéssel az ügy továbbítása –
főtárgyalás tartása végett – az ítélőbíróságnak; ha vád alá helyezésre nincs alap,
az eljárás megszüntetése vagy felfüggesztése. Az európai kontinensen a francia
rendszer terjedt el, és különféle változatokban (kötelező vagy fakultatív vád alá
helyezés) ma is él. Ugyanakkor azokban az államokban, amelyekben a vád alá
helyezés angol vagy francia rendszerét nem vették át (korábban pl. a német
jog, később és napjainkban is a kelet-közép-európai államok), létezik a ~nek
olyan szabályozása, amely az ítélőbíróság számára írja elő a vád
megalapozottságának és törvényességének az előzetes vizsgálatát. Ez a
megoldás, amelyet a magyar jog is követ, biztosítja az alapvető célt, hogy ti.
tárgyalásra csak ténybelileg és jogilag teljesen megalapozott ügyek kerüljenek.
Ha a tárgyalás megtartásának nincs akadálya, az ítélőtanács elnöke kitűzi a
tárgyalást; ellenkező esetben azonban az elnök vagy a tanács, tárgyalás kitűzése
helyett, megfelelő határozatok hozatalára jogosult [az ügy → áttétele, az eljárás
megszüntetése (→ büntetőeljárás megszüntetése), felfüggesztése, pótnyomozás
(→ nyomozási határozatok) elrendelése stb.].
Tárgyalási elv: a → polgári eljárási jog egyik alapelve (→ polgári eljárás
alapelvei). A ~ azt jelenti, hogy a felek (→ fél) feladata a → polgári per
eldöntéséhez szükséges tényanyag és bizonyíték összegyűjtése és a bíróság (→
bíróságok) elé terjesztése (peranyag-szolgáltatási kötelezettség). Vagyis a per
eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania,
akinek érdekében áll, hogy a bíróság ezeket a tényeket valódinak fogadja el. Ez
alól kivételt képeznek a → személyi állapottal kapcsolatos perek, amelyeknél a
→ törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság hivatalból rendeljen el → bizonyítást.

Tárgyalási rendszer (→ büntetőeljárásban): a → büntetőeljárási törvényben a →

tárgyalás feladatára, szerkezeti felépítésére, tartalmára vonatkozó elvi jellegű
szabályok összessége. A tárgyalás a büntetőeljárás fő szakasza; ebben a független
bíróság (→ bíróságok) véglegesen – → jogerőhatással – eldönti a vádlott (→
terhelt) → büntetőjogi felelősségének (→ felelősségi elméletek) kérdését negatív
(felmentés) vagy pozitív irányban [→ bűnösség kimondásával és → szankció
alkalmazásával (→ büntetőjogi szankciók)]. A ~ különféle típusai ismertek, ezek
jellemzői részben hasonlóak, részben eltérők. A régi görög és római tiszta
vádpert követő angol rendszerben az ügyfelek tárgyalnak, nem a → bíró; ő
csak felügyel. A tárgyalást a felek végzik, a → vád és a védelem alanyai
(képviselői) (→ védelem alapelve, → védő) saját → tanúikat hallgatják ki. A
bíró passzivitása a pártatlanságát jelzi, azt, hogy nem avatkozik a felek vitájába
a → bizonyítás során sem. Újabban ugyan már a bíró is rendelhet el hivatalból
bizonyítást ebben a rendszerben, de ez csak kisegítő jellegű. A felek
rendelkezési jogából következik, hogy a bíróság előtt tett beismerésnek
általában perdöntő a jelentősége, és mellőzhetővé teszi a további bizonyítást. A
vád, a vádlott és a bíróság teljes önállósággal végzett funkciói szigorúan
elkülönülnek. A francia ~, amely az 1808. évi Code d’instruction criminelle
(→ napóleoni kodi káció) óta vádrendszerű ugyan, de sokat megőrzött a
korábbi nyomozó rendszerből is, a bíróságnak (és a tanács elnökének) aktív
szerepet ad. A tárgyaláson az elnök vezeti a bizonyítást, kihallgatja a vádlottat,
a tanúkat, az ügyfeleknek csak közreműködési (kérdésfeltevési, indítványozási
stb.) lehetőségük van, rendelkezési joguk csekély. A bíróság hivatalból tisztázza
a tényállást, korlátlanul szerezhet be bizonyítékokat. Az ítélkezési funkció a
vád és a védelem tevékenységétől nem különül el élesen, mert feladata
az objektív → igazság megállapítása az ügyfelek passzivitása esetén, sőt
ellenükre is. A kontinensen a 19. század második felében keletkezett ~ (olasz,
belga, német, osztrák jog) túlnyomórészt a francia modellt követte. Ennek
módosított változatai ma is hatályosak, a régebbi, de az újabbkori magyar
jogban is. Ezekben is a ~ meghatározója a tárgyaláson lefolyó bizonyítás, a →
bizonyítás elvei, módszerei és az a sajátos viszony, amely a bizonyítás
teljesítésében a bíróság és az ügyfelek joghelyzete között van. A mai →
kontinentális fokhoz tartozó országok eljárásjogában is a tárgyalás középpontja
a bizonyításfelvétel. Ez korántsem a → nyomozás során felvett bizonyítás
egyszerű megismétlése, hanem a bíróságnak (→ bíróságok) a → szóbeliség, a →
közvetlenség alapelve, a → kontradiktórius elv és általában a → nyilvánosság
alapelve – vagyis a nyomozásban még nem vagy csak korlátozottan
alkalmazott – eljárási alapelvek érvényesítésével végzett, önálló tevékenysége.
Ebben a rendszerben a tényállás megállapításának az elsőfokú tárgyalás a
legfontosabb fóruma. E bírói feladat teljesítését segíti a nyomozásban végzett
gyors és alapos tényfelderítés, ugyanakkor a fellebbviteli eljárásban – a
tárgyaláson – általában a jogi kérdések elbírálása van előtérben. A bírósági
tanács (és elnöke) tevékenységét a bizonyításban és az egész tárgyaláson az
aktivitás jellemzi. E rendszerben is ismert az angol típusú ~ben meghonosodott
ún. keresztkérdezés: az ügyfél hallgatja ki előbb saját tanúit, majd az ellenfeléét
is. Újabb nézetek a nyilvánosság elvének gyakoribb korlátozását szorgalmazzák
a tárgyaláson (pl. a → sértettet érhető erkölcsi kár elkerülésére). Más felfogások
a ~ gyökeres átalakításáért szállnak síkra: cezúra megvonásáéit a tárgyaláson a
tényállást tisztázó bírói, ill. a büntetőjogi szankciót kiválasztó szakértői
tevékenység között.

Tárgyalás zártcélú távközlési hálózat útján: → tárgyalásnak a →

büntetőeljárási jogban a résztvevők védelme, biztonsága vagy kímélete okából
alkalmazott speciális módja. A ~ külön helyiségek között létrehozott kép és
hangösszeköttetés, amely lehetővé teszi a történtek kölcsönös és egyidejű
gyelemmel kísérését. A zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást a
tanács elnöke indokolt → végzéssel legalább 5 nappal a tárgyalás határnapja
előtt rendeli el. Ez ellen csak az ügydöntő határozattal együtt lehet fellebbezni
(→ fellebezés). Biztosítani kell, hogy a tárgyaláson jelen lévő résztvevők
láthassák az elkülönített helyiségben a kihallgatott → tanút, ill. vádlottat,
valamint a tanúval, ill. vádlottal egyidejűleg ott-tartózkodó valamennyi
személyt. Az elkülönített helyiségben tartózkodó tanú, ill. vádlott részére
biztosítani kell, hogy követhessék a tárgyalás menetét. Az elkülönített helyen
tartózkodó terheltről vagy tanúról külön jegyzőkönyv ill. kép- és hangfelvétel
készül, amely a közvetítés során technikai úton eltorzítható. A felvétel utóbb
lejátszható, de illetéktelen személy nem ismerheti meg.

Tárgyi bizonyítási eszköz: a tárgyakban, ill. velük kapcsolatban az őket ért

hatásokra bekövetkező különféle változásokból következtetni lehet a kiváltó
okokra, és ha a változások → bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban
keletkeztek, akkor a bűncselekmény körülményeire. A nyom vagy a tárgy
változásainak megértéséhez sok esetben → szakértői vizsgálat szükséges. A
bűncselekmény elkövetése vagy az azzal kapcsolatos esemény során változást
szenvedett tárgy bizonyítási eszközzé válhat, ha → lefoglalás, → szemle stb.
útján bekerül a → bizonyítási tevékenységbe (→ bizonyítás tárgya). A tárgyi
bizonyíték vagy → bűnjel a büntetőeljárási cselekmény (→ eljárási
cselekmények) során rögzített, az eljáró → hatóság rendelkezésére álló, az ügyre
tartozó információt hordozó dolog. ~zé válhat az a tárgy, amely
bűncselekmény nyomait hordozza, amelyet a bűncselekmény és a vele
kapcsolatos cselekmény elkövetésekor eszközül használtak, amelyre
vonatkozóan a bűncselekményt elkövették, vagy amelyet a bűncselekmény
elkövetésével hoztak létre, továbbá a bűncselekmény eredménye,
ellenszolgáltatása és minden egyéb olyan tárgy, amely az ügy eldöntéséhez
szükséges tény bizonyítására egyébként alkalmas. A ~ a bizonyításban
önmagában nem szerepelhet, csak olyan bizonyítékokkal együtt van
bizonyítási értéke, amelyek igazolják megtalálásának körülményeit (szemle,
lefoglalás stb. jegyzőkönyve), származását (a → sértett felismerte a tőle
eltulajdonított tárgyat). A tárgyi bizonyíték kevés kivétellel közvetett
bizonyíték. A tárgy akkor tekinthető közvetlen bizonyítéknak, ha tükrözi az
elkövető ismérveit és az elkövetési módot, létrehozásában valósult meg a
bűncselekmény (az elkövető körömnyomai a holttesten, kézírással készített
rágalmazó levél stb.).

Tárgyi bizonyíték: → tárgyi bizonyítási eszköz

Tárgyi jog: az → alanyi joggal szembeállítva a jogilag kötelező előírások,

normák és alapelvek összessége. → jog, → jogszabály, → jogelv, → jogrend

Tarifaszerződés: → kollektív (tarifa-) szerződés

Tárnokjogi cikkek (articuli iuris tavernicalis – lat.): a középkorban alakult
királyi városok felett – bizonyos városokat kivéve – a király (→ monarcha) →
bírói jogkörét többnyire a tárnokmester útján gyakorolta. E városok joga,
főleg német alapokon már a 14. század előtt kialakult, és a 15. század elején
ezeket különböző formában írásba foglalták (→ városi jogcsaládok) [közzétette
Kovachich Codex authenticus iuris tavernicalis címen (1803)]. A városi →
bíróságok ügyeiben részben a tárnoki székhez lehetett fellebbezni (→
fellebbezés) . Ennek az eljárási gyakorlatát gyűjtötte össze I. Mátyás rendeletére
Laki úz Osváth tárnokmester, s ezt a gyűjteményt hagyta jóvá Rudolf király
1602-ben. Ugyanebben az évben nyomtatásban is megjelent Articuli iuris
tavernicalis címen Bártfán, majd a → Corpus Iuris Hungarici részeként.

Társadalmi bíróság: szovjet példára az egykori szocialista → államokban a

munkahelyi kollektívák által munkahelyeken vagy lakóközösségekben is
létrehozott társadalmi szervek, amelyek – a különböző országokban eltérő →
hatáskörrel – eljárhattak a „szocialista együttélési szabályok” megsértése esetén,
elbírálhattak fegyelmi vétségeket (→ fegyelmi felelősség), munkaügyi vitákat,
egyes kisebb súlyú → bűncselekményeket, → szabálysértéseket és kevésbé
jelentős → polgári ügyeket is.

Társadalmi szerződés: a felvilágosult polgárság → természetjogi elméleteire

jellemző elméleti konstrukció az → államhatalom létének igazolására. Eredete
→ Platón dialógusaira nyúlik vissza, középkori megfogalmazásai – az uralkodó
hatalom korlátainak és a nép mint a hatalom forrása szerepének
hangsúlyozásával – főként → Aquinói Tamás és Páduai Marsilius műveiben
találhatók. A polgárság klasszikus természetjogának szerződéselméletei abból a
feltevésből indulnak ki, hogy az emberiség történetének kezdeti szakaszában,
az ún. természeti állapotban, amely → Hobbes értelmezésében az → anarchia,
a mindenki harca mindenki ellen (bellum omnium contra omnes), →
Rousseau szerint viszont a béke, a szabadság és az egyenlőség állapotát jelenti,
semmiféle politikai intézmény, így → állam és → jog sem létezett. Ebből a
korszakból az ún. polgári társadalomba az emberiség a ~ segítségével lépett át,
amelyben az emberek rendezett, békés együttélésre szövetkeztek (pactum
unionis). Egyes természetjogászok szerint ezt a megállapodást, amelyet →
Grotius még történeti ténynek fogad el, utóbb azonban már csak mint az
értelem követelménye, mint logikai posztulátum szerepel (→ Kant), egy
másik, az alávetési szerződés (pactum subiectionis) egészítette ki, amellyel az
emberek engedelmességet fogadtak egy általuk választott kormányzó
hatalomnak. A ~ ilyen értelmezése különösen az ún. felvilágosult →
abszolutizmus politikai berendezkedéseire volt jellemző.

Társadalombiztosítás: az → államnak az állampolgárok (→ állampolgárság)

irányában fennálló szociális gondoskodási kötelezettségén alapuló rendszer. Ez
azt jelenti, hogy az állam a biztosítás intézményének felhasználásával olyan
kötelező biztosítási rendszert segít kialakítani és működtetni, ill. alakít ki és
működtet, amelyhez minden keresőképes → munkavállaló, valamint magán-,
és közintézményi → munkáltató (állami, → önkormányzati, → köztestületi),
továbbá önfoglalkoztatású (vállalkozó) rendszeres időközönkénti (havi) →
járulék zetés mellett fő szabályként csatlakozni köteles (→ biztosítási
kötelezettség). A ~ alapján ha a → biztosított betegség, rokkantság vagy öregség
miatt átmenetileg, tartósan vagy véglegesen keresőképtelenné válik,
keresetpótló jövedelemben, betegségi segélyben, nyugdíj zetésben (→
nyugellátás), ezenkívül pedig betegség vagy más egészségügyi rászorultság esetén
mind a biztosított, mind pedig eltartott családtagja → egészségügyi ellátásban
(orvosi vizsgálat, kórházi kezelés, ápolás, gyógyszerellátás stb.) részesül. E
kötelező alap-~ mellett két fakultatív biztosítás működik, amelyek közül az
egyik kiegészítő biztosításként, a másik a magas jövedelemmel rendelkezők
biztosításaként teljesen a → polgári jogi biztosítás (→ biztosítási szerződés)
intézményeként alakult ki és funkcionál. Az öregségre és a tartós, valamint az
átmeneti keresőképtelenségre, továbbá az ezen túlmenő betegségre,
elhalálozásra (→ özvegyi nyugdíj, → árvaellátás) kiterjedő kötelező és fakultatív
~ mellett létezik a munkanélküliségre szóló kötelező és fakultatív biztosítás is.
A kötelező munkanélküli-biztosítás (munkanélküli-segélyezés) járulékát a
kötelező öregségi és betegbiztosításhoz hasonlóan a munkáltatók és a
munkavállalók közösen zetik. Akik valamilyen okból kívül kerültek az itt
tárgyalt kötelező, vagy pedig fakultatív biztosításból és megélhetésüket
biztosító semmilyen jövedelmük, valamint → vagyonuk nincsen, a →
közigazgatás helyi szervei részéről szociális ellátásban, pénzbeli → járadékban,
ingyenes természetbeni és egészségügyi ellátásban, valamint haláluk esetén
közköltséget terhelő eltemetésben részesülnek. A kötelező biztosítási formában
működő ~t a frankofon-latin államokban az állam szervei működtetik és
irányítják; a német → jogrendszert követő államokban viszont a ~nak saját →
önkormányzata van. Magyarországon 1993 és 1998 között állami részvétel
nélküli betegbiztosítási és nyugdíjbiztosítási önkormányzat működött.

Társadalombiztosítási jog: a kötelező és fakultatív → társadalombiztosítással

összefüggő jogi normák (→ jogszabály) összessége (→ biztosítási kötelezettség). A
~ kiterjed a munkanélküliségre is, minthogy a munkanélkülieket is a kötelező
biztosítási szervezet keretében összegyűlt segélyalapból segélyezik. A ~nak ez a
területe a → munkajognak is része. A szociális ellátást, vagyis az azokról való
gondoskodást, akiknek semmiféle megélhetést biztosító jövedelmük, →
vagyonuk nincs, és akár a kötelező, akár pedig a fakultatív
társadalombiztosításból kikerültek vagy abba be sem kerültek, az → állam →
közigazgatási úton, kérelemre vagy hivatalból természetbeni és pénzbeli
szociális ellátást nyújtva biztosítja. Az erre vonatkozó szabályokat a magyar jog
a → közigazgatási jog részeként kezeli, míg a nyugat-európai jogok többsége a
→ szociális jog részeként tartja nyilván.

Társadalomra veszélyesség: eredetileg szociológiai kategória. A magyar →

büntetőjogban a → bűncselekmény fogalmának lényegi eleme, kifejezi a
bűncselekménynek minősülő cselekvés vagy mulasztás társadalmi károsságát, a
jogellenessé nyilvánítás indokát (materiális jogellenességét). A → törvényi
de níció szerint minden olyan tevékenység vagy mulasztás veszélyes a
társadalomra, amely az → állami, társadalmi vagy gazdasági rendet, a polgárok
személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti (→ jogi tárgy). A ~ jogi fogalma,
mint az adott bűncselekmény tárgyi súlyának fokmérője, kiemelkedő szerepet
játszik a → jogalkalmazásban, különösen a → büntetés kiszabása során.

Társasági jog: a → polgári jognak az a területe, amely a → gazdasági

társaságok létesítésével, szervezetével, működésével és megszűnésével
kapcsolatban a társasági tagok egymás közötti, valamint a tagok és a társaság,
ill. a tagok és kívülállók között keletkező viszonyokat szabályozza. Tág
értelemben a ~ szabályozási körébe tartozik a gazdasági társaságokon kívül a →
közhasznú társaság és az → egyesülés, valamint a → jogalanyisággal nem
rendelkező társaságok – ezen belül a → polgári jogi társaság, az építőközösség
és a társasház-közösség (→ társasháztulajdon) is. A → Polgári Törvénykönyv a
társaság címszó alatt tárgyalja a közös háztartásban élők (→ élettársi viszony) →
vagyoni viszonyait is. A ~ fő → jogforrásai a Polgári Törvénykönyv és a →
társasági törvény. A magyar jog szerint nem tartozik a ~ körébe a →
szövetkezetek szabályozása (számos európai országban a szövetkezet
kereskedelmi társaságnak minősül). A ~nak a polgári jogba sorolása nem
egyöntetűen elfogadott nézet. Van olyan felfogás is, amely szerint a ~ a →
magánjogon belül önállósuló → kereskedelmi jog része.

Társasági jogok kereskedelmi társaságban: → gazdasági társaság

Társasági jogi alapelvek: → gazdasági társaság

Társasági szerződés: → gazdasági társaság

Társasági törvény: a → gazdasági társaságokra vonatkozó részletes szabályokat

tartalmazó → törvény. Az első ~ az 1988. évi VI. tv. volt, amit az 1998. jún.
16-án hatályba lépő új ~, az 1997. évi CXLIV. tv. váltott föl. A ~ nem minden
társasági fajtára vonatkozó szabályt tartalmaz, hanem csak a Magyarország
területén székhellyel rendelkező gazdasági társaságok tartoznak szabályozási
körébe. A ~ szabályozza a gazdasági társaságok alapítását, szervezetét és
működését, a társaságok alapítóinak, ill. tagjainak jogait, kötelezettségeit,
továbbá felelősségét, valamint a gazdasági társaságok átalakulását, egyesülését,
szétválását és jogutód (→ jogutódlás) nélküli megszűnését, végül a → jogi
személyiséggel rendelkező → egyesüléseket és a gazdasági társaságban való
befolyásszerzést. Ebben a körben azonban a törvény teljes körű szabályozást
ad, abban az értelemben, hogy a törvényhez nem kapcsolódnak alacsonyabb
→ jogforrási szinten végrehajtási rendelkezések. → társasági jog

Társasági vagyon: → apport

Társasági vezetési rendszerek: → gazdasági társaság

Társasbíráskodás: olyan → bírói eljárás, amelyben több bíró, mégpedig vagy

csak hivatásos bírák, vagy hivatásos és nem hivatásos bírák [esküdtek, ülnökök
(→ ülnökrendszer) stb.] együtt ítélkeznek. Ezt a megoldást különösen a
körültekintő, gondos ítélkezés kedvezőbb szervezeti előfeltételeinek
megteremtése indokolja. A különböző → jogrendszerekben a nem hivatásos
bírák ítélkezésben való részvételének két alapvető formája alakult ki, főként az
első fokon történő ítélkezésben. Az esküdtszék (jury) (→ esküdtbíráskodás)
közreműködésével történő ~nál az ítélkező funkciók meg vannak osztva a
hivatásos bírák és az esküdtek között; a klasszikus összetételben 12 tagból álló
esküdtszék a ténykérdésben, a hivatásos bíró pedig a jogkérdésben dönt. →
Büntetőügyekben pl. a → tárgyaláson előterjesztett bizonyítékok (→
bizonyítás, → bizonyítás tárgya) alapján az esküdtszék határoz abban a
kérdésben, hogy a vádlott (→ terhelt) bűnös-e, elkövette-e a vád tárgyává tett
→ bűncselekményt, s ha az egyhangúan – újabban már gyakran szótöbbséggel is
– meghozott álláspontja igenlő, a hivatásos bíró alkalmazza a bűncselekményre
vonatkozó → jogszabályt, állapítja meg a büntetést (→ büntetés kiszabása). A
nem hivatásos bírák részvételének másik, ugyancsak széles körben elterjedt
formája az ülnökbíráskodás, ahol hivatásos bírák és ülnökök – a hivatásos bíró
elnöklete alatt – közös tanácsban, együtt döntenek mind a tény-, mind a
jogkérdésben, s a tanácsban a hivatásos bíró és az ülnök szavazata egyenlő
értékű. Magyarországon régebben viszonylag szűk körben intézményesítették
az esküdtbíráskodást, hosszú idő óta azonban már csak az ülnökbíráskodás
ismeretes: éspedig első fokon a munkaügyi jogvitákban (→ munkaügyi
bíráskodás), valamint a büntető- és a → polgári ügyek meghatározott körében.
Másutt egy hivatásos bíró jár el. Másodfokon és a → felülvizsgálati eljárásban
hivatásos bírákból álló tanácsok ítélkeznek.

Társasháztulajdon: a → közös tulajdon sajátos alakzata, olyan → épület

tulajdonjoga, amelyben összekapcsolódik az egyes lakások egyéni tulajdona és
az épület egyéb részeinek közös tulajdona. A közös tulajdon tárgyát képező →
ingatlanrész a külön tulajdonba tartozó lakás (helyiség) alkotórészét képezi,
jogilag azzal együtt minősül egy önálló ingatlannak, és mint ilyet kell az →
ingatlan-nyilvántartásban feltüntetni. A közös és a külön tulajdonba tartozó
részek → tulajdonjoga egymástól függetlenül nem ruházható át (→ tulajdon
átruházása) és nem terhelhető meg. A ~ közössége nem → jogi személy, de
közös név alatt a ~ ügyeiben jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, →
perelhet és perelhető, gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi
jogokat és viseli a közös tulajdon terheit. A közösségi terhekért a
tulajdonostársak tulajdoni hányaduk arányában, az egyszerű (sortartásos) →
kezesség szabályai szerint felelnek. A ~ alapításának, tulajdoni viszonyainak,
szervezetének és működésének részletes szabályait külön → törvény
tartalmazza.
Társminiszter: → miniszter

Társtettesség: a → tettesség egyik formája, amikor a szándékos →

bűncselekmény → törvényi tényállását az → elkövetők egymás tevékenységéről
tudva közösen valósítják meg. Mindegyik társtettesnek a tényállásszerű →
elkövetési magatartás fogalmi körébe tartozó cselekményt kell kifejtenie, és ez
egészül ki a társak ugyancsak tényállásszerű cselekményével. Rendszerint a
társtettesek cselekményei időben és térben egybeesnek, a ~ megállapításához
azonban nem feltétlenül szükséges az együttes jelenlét. A ~ alanyi oldala a
szándékegység. A társtettes szándékának ki kell terjednie a közösen elkövetett
bűncselekmény objektív tényállási elemeire. Amennyiben valamelyik társtettes
többet vagy mást tesz, mint amire a szándékegység kiterjed, a ~ túllépése
valósul meg; ezért a túllépésért a másik társtettes nem felel, kivéve a →
minősítő körülményt megvalósító eredményt, amelyre elegendő a társtettes
részéről is kiterjedő → gondatlanság (→ praeterintentionalis bűncselekmény). A
társtettesek szándékának azt is át kell fognia, hogy a törvényi tényállást
közösen valósítják meg. Ha a bűncselekményt több személy együttes
tevékenysége hozza ugyan létre, de egymás tevékenységéről nem tudnak,
önálló tettesként csak a saját cselekményeikért terheli őket felelősség.

Tartás elmulasztása: → vétség, amelynek → elkövetési magatartása a →

jogszabályon (→ családjogi szabályokon) alapuló és végrehajtható → hatósági –
rendszerint polgári bírósági (→ bíróságok) – határozatban előírt tartási
kötelezettség (pl. → gyermektartás) önhibából eredő nem teljesítése. Ez a
mulasztás az eredményre, egyéb káros következményre tekintet nélkül
büntetendő. A → bűncselekmény tettese csak az a személy lehet, akit a hatóság
végrehajtható határozatával tartásra kötelezett. A tartás elmulasztása csak
szándékosan (→ szándékosság) valósítható meg; ennek feltétele a tartási
kötelezettség ismerete és az önhibából eredő mulasztás. Az önhiba akkor
állapítható meg, ha akár a tartásdíj nem zetése, akár a mulasztás objektív oka
a kötelezettnek felróható. Az elkövető (→ elkövetők) nem büntethető, ha
kötelezettségének az első fokú → ítélet meghozataláig eleget tesz. →
Bűntettként a ~ának minősített esete (→ minősítő körülmények), ha a
cselekmény a jogosultat súlyos nélkülözésnek teszi ki. Ebben az esetben a
kötelezettség utólagos teljesítése csak korlátlan enyhítés (→ büntetés enyhítése)
alkalmazására ad lehetőséget.
Tartási szerződés: → polgári jogi → szerződés, amelynek alapján az egyik fél
köteles a másik felet megfelelően eltartani. A régi magyar jogban ellátási
szerződésként ismert, és nem volt alakszerűséghez kötve. A → Polgári
Törvénykönyv szerint a ~t legalább → magánokiratba kell foglalni (→
írásbeliség). A ~ érvényességét → jogszabály → hatósági jóváhagyáshoz kötheti, a
tartási jog az → ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető. A → kötelezett mindazt
köteles szolgáltatni a jogosultnak, ami a megfelelő ellátásához szükséges (→
szolgáltatás) . A megfelelő tartás egyrészt átlagos színvonalú és mértékű,
másrészt igazodik az eltartott körülményeihez. A ~ ismérvei a huzamosság,
járadékszerűség, személyhez kötöttség, valamint a bizalmi jelleg. A tartás
ellenértéke tipikusan → ingatlan (leggyakrabban → lakástulajdon), továbbá →
ingók → tulajdonjogának, átruházása (→ tulajdon átruházása), valamint
ritkábban készpénzszolgáltatás. A ~ fő szabályként a jogosult haláláig áll fenn.
A kötelezett halálával a tartási kötelezettség a jogutódokra (→ jogutódlás) száll a
→ hagyatéki tartozásokra vonatkozó szabályok szerint, amennyiben a
kötelezett haláláig nyújtott tartás az → ellenszolgáltatást nem fedezi. A ~nek
van bizonyos szerencseeleme, mivel a jogosult halálának időpontja
kiszámíthatatlan. E szerencseelem miatt ~ esetén nincs lehetőség → feltűnő
aránytalanság megállapítására. A ~ megszűnésének → törvényben szabályozott
esete a jogosult halála, de a felek egyéb esetekben is megállapodhatnak (→
elállási jog, → felmondás, közös megegyezéssel megszüntetése). A → bíróság a
~t mindkét fél érdekének gyelembevételével módosíthatja (→
szerződésmódosítás), így különösen ha a természetbeni tartás lehetetlenné vált,
→ életjáradéki szerződéssé, változtathatja, vagy a felek megfelelő kielégítésével
megszüntetheti. Közeli → hozzátartozók között létrejött ~ek → teljesítéséért
ellenszolgáltatás nem jár (→ ingyenes szerződés). Az ingyenes ~ a kötelezett
halálával is megszűnik

Tartós földhasználat: a → korlátolt dologi jogok, azon belül a → használati

jogok egyik fajtája, a föld → használatának egyik → jogcíme. Az
örökhaszonbérlet (→ emphyteusis) és az építményi jog (→ super cies) ősi
jogintézményeinek szocialista keveréke, amit Magyarországon 1976-ban
vezettek be, és – kudarca folytán – 1987-ben helyeztek hatályon kívül. A ~ →
jogpolitikai célja az oszthatatlannak tekintett állami (→ állami tulajdonjog), és
→ szövetkezeti földtulajdon megőrzése és ugyanakkor a földre irányuló
személyes szükségletek kielégítése volt. A ~ jogáért egyszeri földhasználati díjat
kellett zetni, ami megegyezett a föld forgalmi értékével. A ~ nem volt
átruházható (→ tulajdon átruházása), de örökölhető volt (→ öröklés), a
megművelési vagy beépítési kötelezettség elmulasztása miatt vissza lehetett
vonni. A mezőgazdasági földeket 30, az építési telkeket 50 évre adták ~ba (→
telek). Az intézmény hatályon kívül helyezését követően → jogszabály alapján
az építés céljára adott földek a beépítés tényével, a már beépített földek pedig a
használó tulajdonába kerültek, aki kérhette → tulajdonjoga → ingatlan-
nyilvántartásba való bejegyzését. A mezőgazdasági művelés céljára átadott
földek használóinak kérelmére a használatba adó köteles volt a föld
tulajdonjogát átruházni.

Tartozás fedezetének elvonása: a hitelezők érdekeit veszélyeztető → gazdasági

bűncselekmény, amelynek elkövetője (→ elkövetők) a gazdasági tevékenységéből
származó tartozásának kiegyenlítését hiúsítja meg azzal, hogy a tartozás
fedezetéül szolgáló →vagyont elvonja.

Tartozásátvállalás: a → polgári jogban ismert fogalom; a → kötelezett és

harmadik személy (tartozás átvállalója) közötti megállapodás, amelyben a
tartozás átvállalója kötelezi magát arra, hogy a jogosultnak a kötelezett helyett
teljesít (→ teljesítés). A jogosult hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az eredeti
kötelezett a → szolgáltatás teljesítésétől szabaduljon. Hozzájárulás hiányában az
eredeti kötelezett továbbra is köteles a szolgáltatásra, a tartozás átvállalójának
ebben az esetben az a kötelessége, hogy az eredeti kötelezettet olyan helyzetbe
hozza, hogy lejáratkor teljesíthessen. Bármilyen tartozás átvállalható, még a
személyes jellegű is, ha ahhoz a jogosult hozzájárul. A ~ lehet ingyenes (→
ingyenes szerződés) vagy visszterhes (→ visszterhes szerződés). Az eredeti
követelést biztosító → kezesség és → zálogjog csak akkor marad fenn, ha a kezes
és a zálogkötelezett ahhoz külön hozzájárult.

Tartozáselismerés: a → kötelmi jogviszony → kötelezettként, olyan egyoldalú,

a jogosulthoz címzett → jognyilatkozata, amelyben kötelezettségének,
tartozásának fennálltát ismeri el. Az ilyen nyilatkozat – szemben a → novatio
intézményével – nem keletkeztet új → jogcímet a követelésre, a tartozás
továbbra is az annak létrejöttét eredményező → jogviszony tartalma szerint áll
fönn, azonban a tartozással kapcsolatos → bizonyítási teher megfordul, mert az
alapesettel ellentétben nem a jogosultnak kell bizonyítania a követelés létét,
hanem a kötelezettnek kell bizonyítania, hogy a ~ ellenére nem tartozik, vagy
a → követelés → bírósági úton nem érvényesíthető (→ naturális obligáció, →
elévülés), ill. a tartozás jogcíméül szolgáló → szerződés érvénytelen (→ szerződés
érvénytelensége). Vitatott követelés esetén tehát a jogosultnak elegendő a ~
tényét bizonyítani, s ha ezt követően a kötelezettnek nem sikerül az
ellenbizonyítás, akkor a bíróság az eredeti jogviszonyra mint jogcímre
alapozva, de a tartozáselismerő nyilatkozat tartalmának megfelelően kötelezi a
tartozáselismerőt a → teljesítésre.

Tartozék és alkotórész: → alkotórész és tartozék

Tartózkodásra jogosító engedélyek: nem honos (→ állampolgárság) és

hontalan (→ hontalanság) polgárok (külföldiek) valamely országba való
jogszerű belépéséhez és ottani tartózkodásához e célra kialakított eljárási rend
keretében biztosított → hatósági engedélyek (→ hatósági határozat). A ~
kiadásának és visszavonásának egyik alapelve az → állami → szuverenitás
alapján gyakorolt széles körű → mérlegelés. A ~kel rendelkező külföldi az azt
kiállító (és a ~et → nemzetközi szerződéssel elismerő) állam(ok) területén, az
engedélyben meghatározott időn belüli jogszerű tartózkodásra, mozgásra és
kiutazásra jogosult (→ mozgásszabadság). Egyes államokban a ~ a külföldi
személyazonosságát és tartózkodási célját is igazolják. A ~ kiadásának rendjét
alapvetően → belső jogi → jogszabályok, kölcsönös elismerését kétoldalú, míg a
~kel rendelkezők → jogállását → multilaterális szerződések rendezik. A ~ főbb
típusai: a vízum, a rövid (1 éven belüli), a huzamos (1 éven túli, határozott
idejű), valamint a tartós, letelepedett külföldi tartózkodási engedélye; sajátos
szabályok vonatkoznak a személyes mentességet élvező külföldiekre (→
diplomáciai kiváltságok és mentességek, → konzuli kiváltságok és mentességek) a ~
kiadása, időtartama stb. tekintetében. A ~ kiadásának általános feltételei:
a kérelmező a beléptető és tartózkodási hely államának → jogrendjét,
társadalmi érdekeit ne sértse, tartózkodásának, be-, át- és kiutazásának anyagi
fedezete biztosítva legyen, zesse meg az eljárási → illetéket, rendelkezzen
érvényes úti/személyazonosító okmánnyal. Célhoz kötött ~ különösen a
látogató, a turista, a tanulmányokat, a kereső tevékenységet folytató és a
menedéket élvező külföldi (→ menedékjog) tartózkodásra jogosító engedélye.
A célhoz kötött ~ eltérő célú felhasználása kedvezőbb esetben újabb hatósági
engedélyeztetést vagy a kiadott engedély visszavonását, esetleg a jogszerűtlen
tartózkodással járó → jogkövetkezményeket vonhatja maga után. A ~ kiadása és
a már kiadott ~ korlátozhatók, visszavonhatok (pl. vízum érvénytelenítése,
tartózkodási idő lerövidítése), gyelemmel a kérelmező körülményeiben,
magatartásában beállt változásokra vagy a hatóság tudomására jutott tényekre.
A ~ elutasítása miatti → jogorvoslat vízumügyekben kizárt, egyebekben
korlátozott a → közigazgatás egyéb ügyeihez mérten.

Tavak: → nemzetközi tavak

Távoltartás: → büntetőeljárási kényszerintézkedés, amely a → terhelt szabad

mozgáshoz (→ mozgásszabadság) és a tartózkodási hely szabad
megválasztásához való jogát korlátozza. Elrendelésére elsősorban a → sértett
védelmében kerül sor, ha → előzetes letartóztatásra nincs szükség, de a sértett
megfélemlítése, befolyásolása, újabb → bűncselekmény elkövetése vagy ezek
veszélye a ~t indokolja. A bíróság (→ bíróságok) által 10–30 nap időtartamra
elrendelhető ~ alatt a terhelt köteles a meghatározott lakást elhagyni, és onnan
a bíróság által meghatározott ideig távol maradni; a meghatározott személytől,
ill. e személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési és
nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott
egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott
épülettől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani, tartózkodni
attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe
lépjen. Ha a terhelt a ~ szabályait szándékosan megszegi, és ezt utólag nem
menti ki, előzetes letartóztatása rendelhető el, ill. ha ez nem szükséges, →
rendbírsággal sújtható.”

Távoltartási rendelkezés: a → családon belüli erőszak megelőzésére számos

európai → államban alkalmazzák a → „távoltartás” intézményét. Célja, hogy
időben kezelje a családon belüli erőszak jelenségét. A ~ a bántalmazó
személynek, a családból való azonnali kiemelésével, a többi családtag számára
átmeneti védelmet, nyugalmat biztosít. Magyarországon a távoltartás
intézménye 2006-ben került bevezetésre. Távoltartásra azonban csak a
büntetőeljárás (→ bűntetőeljárási jog) során, és legfeljebb 10-30 nap közötti
időtartamra adott lehetőséget a → törvény. Az intézkedés a szabad mozgáshoz
(→ mozgásszabadság, tartózkodási hely megválasztásához való jogot korlátozza.
Alkalmazására kizárólag → szabadságvesztéssel fenyegetett → bűncselekmény
alapos gyanúja esetén kerülhet sor, amennyiben az → előzetes letartóztatás
elrendelése nem indokolt, ugyanakkor a törvényben megjelölt különös
feltételek fennállnak. A távoltartásról a → vádirat benyújtásáig a → nyomozási
bíró, azt követően az eljáró bíróság (→ bíróságok) rendelkezik. 2009-ben
bevezetésre került a törvényben szabályozott, az „ideiglenes megelőző és
megelőző távoltartás” Ennek lényege, hogy a határozat alapján a bántalmazó
köteles elhagyni a bántalmazottal közösen használt → ingatlant (lakó-és
munkahelyet oktatási intézményt, stb.) és oda, a határozatban meghatározott
ideig nem térhet vissza. A távoltartás a személyes kontaktusra is vonatkozik, a
bántalmazó tehát köteles magát távol tartani a bántalmazottól, ill.
mindazoktól, akiket a határozat megjelöl. Az ideiglenes megelőző távoltartást a
→ rendőrség rendelheti el, legfeljebb 72 óra időtartamra. A megelőző
távoltartást pedig bíróság rendelheti el, ún. → nemperes eljárásban, legfeljebb
30 napi időtartamra.

Teheráni konferencia: → Egyesült Nemzetek Szervezete

Telek: dolgok (→ dolog), azon belül az → ingatlanok egyik kiemelkedő

jelentőségű fajtája, amely mint a földfelszín meghatározott, körülhatárolt része,
egyúttal egy jogi egységet alkot, önálló dolognak minősül és ilyenként
szerepelhet az → ingatlan-nyilvántartásban. A ~ alkotórésze (→ alkotórész és
tartozék) mindaz, ami vele tartósan egyesítve (azaz szilárd összeköttetésben)
van, pl. a ház, gazdasági épület és más építmény, fák, lábon álló termés. Egyes
~ fajtákra (építési ~, üdülő~) speciális jogi előírások vonatkoznak. A → Polgári
Törvénykönyv a ~ről külön nem rendelkezik, a ~re is a földtulajdon szabályai
irányadók (→ tulajdonjog).

Telekalakítási tilalom: → építési tilalom

Telekkönyv: az → ingatlanok, az azokon fennálló tulajdoni viszonyok és

terhek (→ tulajdonjog), valamint egyéb jogosultságok hiteles nyilvántartása.
A ~ intézményét Magyarországon az 1855. dec. 15-i ~i rendelet vezette be. A ~
nyilvános könyv, abba bárki betekinthet, abból jegyzetet készíthet és hivatalos
kivonatot is kérhet (publicitás elve). A ~be bejegyzett adat helyessége mellett
megdönthető → törvényes → vélelem szól, így a ~ben bízó fél jóhiszeműségét
általában ugyancsak vélelmezik (közbizalmi hatás). A ~be történő bejegyzésnek
azonban önálló joghatása is van (konstitutív hatás). A ~re épül az → ingatlan-
nyilvántartás.

Telekkönyvi igény: → telekkönyv a magyar → polgári jogban nem csak →

ingatlan-nyilvántartásként szolgál, hanem a → tulajdon megszerzésével is
összefügg. → Ingatlan → tulajdonjogának átruházásához (→ tulajdon
átruházása) a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére is szükség van. Tulajdonjog
telekkönyvön kívül is szerezhető (→ ingatlan-nyilvántartáson kívüli
tulajdonszerzés), de a forgalom biztonsága szükségessé teszi, hogy a
tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásba ilyen esetben is bejegyezzék. A ~
szűkebb értelemben a következőket jelenti: a) Aki tulajdonjogát ingatlan-
nyilvántartáson kívül, tehát a → törvénynél fogva (→ elbirtoklással, →
ráépítéssel, → örökléssel stb.) vagy hatósági határozattal (→ hatósági
határozattal való tulajdonszerzés) – pl. → kisajátítás útján – szerezte meg,
igényelheti, hogy tulajdonjogát a telekkönyv (ingatlan-nyilvántartás)
feltüntesse, b) Aki átruházás folytán jogot szerzett arra, hogy tulajdonjogát az
ingatlan-nyilvántartás feltüntesse, szükség esetén a korábbi tulajdonostól
perben (→ polgári per) követelheti, hogy bejegyzésre alkalmas → okiratot
adjon részére, vagy tűrje, hogy → jogerős bírósági (→ bíróságok) → ítélet
alapján tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Tágabb
értelemben a ~ jelenti az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos valamennyi
igény érvényesítését, így a bejegyzés törlése vagy kiigazítása iránti pert is (törlési
per). Törlési perben → keresettel kérheti a bíróságtól a) a bejegyzés törlését és
az eredeti állapot visszaállítását (→ in integrum restitutio) érvénytelenség címén
az, akinek a nyilvántartott jogát a bejegyzés sérti; b) a bejegyzés törlését az az
érdekelt, aki bizonyítja, hogy a bejegyzett jog elévült (→ elévülés) vagy
megszűnt, ill. a nyilvántartott tény megváltozott; c) a bejegyzés kiigazítását az,
aki a téves bejegyzés folytán sérelmet szenvedett. → tulajdoni igény, →
tulajdon védelme

Teljesítés: a szerződő felek → szerződésben vállalt kötelezettségeinek (→

szolgáltatásoknak) szerződésszerű végrehajtása. A szerződések jelentős része ~sel
megszűnik. A ~ a → kötelezett feladata, de a ~ során a jogosultnak is vannak
teendői pl. a szerződésszerű ~t el kell fogadnia. A felek tehát a ~ során
együttműködni kötelesek (→ együttműködési kötelezettség). Fő szabály szerint a
~ az adott szerződésre jellemző szolgáltatás kötelezettjének (eladó, vállalkozó)
lakóhelyén vagy székhelyén történik, míg a pénztartozást a jogosult lakóhelyén
vagy székhelyén kell teljesíteni. A felek a ~re rendszerint → határidőt vagy
határnapot állapítanak meg. Az eredetileg kikötött ~i határidő eredménytelen
eltelte esetén a jogosult, amennyiben a ~ még érdekében áll, halasztást,
póthatáridőt adhat. Ha a ~ ideje nincs kifejezetten meghatározva, vagy a
szerződéskötés körülményeiből másként nem következik, a jogosult
felszólítására válik esedékessé, így ettől az időponttól kell számítani pl. a →
késedelmi kamatot. → Visszterhes szerződéseket ellenkező kikötés hiányában
egyidejűleg kell teljesíteni, a jogosult csak saját egyidejű ~ének felajánlásával
szólíthatja fel a másik felet a ~re. A jogosult a körülményektől függő
legrövidebb időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a ~ megfelelő-e (→
hibás teljesítés). Rendszerint az átadással kapcsolatos költségek (pl. csomagolás)
a kötelezettet, az átvétellel kapcsolatos költségek a jogosultat terhelik. Az
átvételt követően a kárveszélyt a jogosult viseli (→ kárveszélyviselés). Ha a
szerződés nem személyes jellegű szolgáltatás ~ére irányul, a jogosult a harmadik
személy ~ét is köteles elfogadni, ha ehhez a kötelezett hozzájárul. Nem kell
hozzájárulás, ha a ~ megtörténtéhez a harmadik személynek → törvényes
érdeke fűződik. Ha a jogosult személye bizonytalan, lakóhelye, ill. székhelye
ismeretlen, vagy a jogosult → késedelembe esik, pénz zetést, → értékpapír vagy
más → okirat kiadására irányuló kötelezettséget → bírósági letétbe helyezéssel is
lehet ~ni. Ha szerződés a szerződés fajta és mennyiség szerint megjelölt
tárgyának minőségét nem határozza meg, akkor a forgalomban szokásos jó
minőségű dolgokkal kell teljesíteni. A kötelezettség teljesíthető tevéssel,
valamilyen tevékenységtől való tartózkodással, → beszámítással stb. Ha a
kötelezettség → jognyilatkozat adására irányul, a ~t a bíróság (→ bíróságok) →
ítéletével pótolhatja.

Teljesítési segéd: → közreműködő

Teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel való visszaélés: korábban

hatályos magyar jogban → bűncselekmény, amely lényegében a dopping elleni
→ büntetőjogi fellépést biztosította. A ~ → kerettényállás volt, amelynek
vonatkozásában a tiltott teljesítményfokozó szer, vagy módszer fogalmát nem
csak → jogszabály, hanem → nemzetközi szerződés is meghatározhatta. Az →
Alkotmánybíróság 2000-ben megsemmisítette a ~ tényállását, többek között
hangsúlyozva, hogy egy közzé nem tett nemzetközi egyezmény előírásainak
megszegése nem alapozhat meg a büntetőjogi felelősséget. Habár a vonatkozó
európa tanácsi (→ Európa Tanács) → egyezmény 2003-ban kihirdetéssel a
magyar jog része lett; új büntetőjogi tényállás megalkotására azóta nem került
sor.

Telki szolgalom: a → római jogban → servitudes praediorum; a → korlátolt

dologi jogok, azon belül a → használati jogok egyik fajtája, amelynek alapján
valamely → ingatlan (az „uralkodó → telek”) mindenkori → birtokosa más
ingatlanát meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a
→ szolgalommal terhelt ingatlan (a „szolgáló telek”) birtokosa a jogosultságából
egyébként folyó valamely magatartástól tartózkodjék. ~at általában átjárás,
vízellátás és vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület
megtámasztása céljára, vagy a jogosult számára előnyös más hasonló célra lehet
alapítani. Egy uralkodó telek javára fennálló ~ több szolgáló telket is terhelhet,
egy telket terhelő ~ pedig több uralkodó telek javára is szolgálhat. A ~ →
dologhoz kötött jog, amely az ingatlan birtokával száll át az ingatlan
mindenkori birtokosára, maga a ~ azonban önállóan nem lehet forgalom
tárgya. ~ létesíthető → szerződéssel (→ ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel), de
alapulhat → jogszabályon, bírósági (→ bíróságok) vagy → hatósági
rendelkezésen is (pl. mint → közérdekű használati jog). Létrejöhet a ~ →
elbirtoklás útján is, ha a másik telek birtokosa az ingatlan használata ellen 10
éven át nem tiltakozott. Szívességből vagy visszavonásig engedett jog
gyakorlása azonban nem vezet elbirtoklásra. Ha valamely föld nincs összekötve
megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken
átjárjon (szükségbeli út ~a). Bármely ~ gyakorlása során mindig a ~mal terhelt
ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell eljárni. Ha a ~ gyakorlása valamely
berendezés vagy felszerelés (pl. kapu, kút) használatával jár, a fenntartás
költségei a ~ jogosultját és kötelezettjét – ellenkező megállapodásuk hiányában
– olyan arányban terhelik, amilyen arányban a berendezést vagy felszerelést
használják. A ~ megszűnik: a) ha a jogosult azt 10 éven át nem gyakorolta –
bár ez módjában állt – vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák; b)
lemondással; c) ha a szolgáló telket kisajátítják (→ kisajátítás); d) ha a ~ tárgya
megsemmisül. A ~mat a bíróság is megszüntetheti vagy gyakorlását
felfüggesztheti, ha az a jogosult ingatlanának → használatához (véglegesen
vagy időlegesen) nem szükséges.
Telki teherjog: a → korlátolt dologi jogok, azon belül az értékjogok egyik
fajtája. A → Polgári Törvénykönyv nem szabályozza, a → Magánjogi
törvényjavaslat elismerte, a német jogban ma is ismert. A ~ → ingatlanon
létesíthető, időszakonként visszatérő → szolgáltatásokra irányuló értékjog,
amelynél fogva a terhelt → telek mindenkori tulajdonosa (→ tulajdonjog) a
kötelezettségekért kizárólag a terhelt telekkel felel. A → szolgáltatások
elmaradása esetén a jogosult a terhelt ingatlanból kereshet kielégítést.
Jogosultként egy másik telek (uralkodó telek) mindenkori tulajdonosát is meg
lehet jelölni.

Tenger élővilágának megőrzése: a 20. század utolsó harmadában került az

érdeklődés homlokterébe, különösen az olajtankhajók által okozott
nagyarányú szennyeződés, ill. egyes veszélyeztetett állatfajok (pl. a bálnák)
kipusztulása által okozott aggodalom miatt. Az 1982. dec. 10-én Montego
Bay-ban aláírt ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) → tengerjogi →
egyezmény külön részt szentel az élőforrások megőrzésének, ill. a tengeri
környezet védelmének (→ nemzetközi környezetvédelmi jog).

Tengerek szabadságának elve: a → tengerjog egyik alapvető elve, amely

viszonylag későn alakult ki az → államközi kapcsolatok történetében. A
középkorban és az újkor kezdetén az olasz → városállamok (Velence, Genova)
igényt tartottak az Adriai-tenger és a Ligur-tenger egész területére, Anglia
a Csatornára, Portugália az Indiai-óceánra stb. Hollandia érdekeit és felfogását
tükrözte a holland → Grotius híres könyve, a Mare Liberum (1609), amely
rögzítette a ~t. A 17. század végére általánosan elfogadottá vált a ~, amelyet a
20. században létrejött tengerjogi → egyezmények kodi káltak (→ nemzetközi
jog kodi kálása).

Tengerfenék: a Montego Bay-ban 1982. dec. 10-én aláírt ENSZ (→ Egyesült

Nemzetek Szervezete) → tengerjogi → egyezmény a ~, vagyis a → kizárólagos
gazdasági övezeten és a → kontinentális talapzaton túl elterülő ~ és altalaj
vonatkozásában különleges jogi rendszert hozott létre. Az okmány ezeket a
térségeket „Nemzetközi tengerfenék terület”-nek („terület”) nevezi, s ez az →
emberiség közös öröksége, amelyre egyetlen → állam sem terjesztheti ki →
szuverenitását. A „terület” elvileg mindenki által szabadon használható,
azonban kincseinek kiaknázását a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság intézi,
amely engedélyezi, ill. ellenőrzi az egyes államok, valamint az állami jótállással
működő magánvállalatok által kifejtett kiaknázási tevékenységet. Az ún.
„párhuzamos rendszer” keretében, egyúttal saját vállalatán keresztül is részt
vesz a terület gazdasági hasznosításában. Az 1982-es tengerjogi egyezmény
kidolgozásakor a ~kel kapcsolatos kérdések szabályozása az egyik legtöbbet
vitatott kérdés volt.

Tengeri háború: az olyan hadműveletek, amelyek színtere a → nyílt tenger és a

hadviselő felek → parti tengere; szabályait az 1907. évi hágai → egyezmények
(→ hágai békekonferenciák) foglalták össze. → blokád, → gen jegyzőkönyvek,
→ hadijog

Tengerjog: tengernek nevezik azt az összefüggő, sótartalmú víz borította

területet, amelyről az óceánok és tengerek bármely pontja elérhető. A Föld
felszínének több mind kétharmadát a tengerek és az óceánok vize borítja. A ~
kialakulásának első nyomai a 12–14. században fedezhetők fel a hajózás, a
kereskedelem fellendülése következtében. Barcelonában, katalán nyelven
jelent meg a 14. században a „Consolat del Mar”, amely a → római jog
szabályait, valamint az itáliai és spanyol városok szokásait és → statútumait
igyekezett alkalmazni a hajózás → magánjogi viszonyaira, de már a → tengeri
háború egyes szabályai is megtalálhatók benne. 1609-ben jelent meg a ~
fejlődését tekintve korszakalkotó mű, → Grotius holland jogász Mare Liberum
című könyve, amely a → tengerek szabadságának elvét hirdette meg a spanyol,
portugál és angol törekvésekkel szemben. A további fejlődés alakította ki a →
parti tengerre és a → nyílt tengerre vonatkozó szabályokat. Az előbbit az →
államterület részének tekintették, a nyílt tengerre vonatkozólag pedig, a római
jogi → res communis omnium usus elve alapján, először a hajózás és a halászat
(→ halászati jog) teljes szabadsága vált általánosan elfogadottá, majd ehhez, a
20. századtól, az átrepülés és a csővezeték-, valamint kábelfektetés szabadsága
járult. 1958. ápr. 29-én Genfben az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete)
égisze alatt megtartott ~i konferencián négy önálló → nemzetközi szerződés
aláírására került sor, amelyek a nyílt tengerrel, a parti tengerrel és a →
csatlakozó övezettel, a tengeri halászattal és a nyílt tenger biológiai kincseinek
megőrzésével, valamint a → kontinentális talapzattal foglalkoztak
(Magyarország az első három → egyezmény részese, kihirdetve: 1963. évi 6. tvr.
és 1964. évi 31. tvr.). Ezen a konferencián a parti tenger kiterjedéséről nem
sikerült megegyezni. 1960-ban tartották a II. (gen ) ~i konferenciát, amelynek
napirendjén lényegében csak a parti tenger kiterjedésének kérdése szerepelt,
valamint – a csatlakozó övezet helyett – egy 12 mérföldig terjedhető halászati
övezet létesítésének gondolata. Megállapodás ezúttal sem született. Az 1960-as
évektől kezdve azonban már más fontos kérdések is napirendre kerültek a ~
fokozatos fejlődésével kapcsolatban annak következtében, hogy egyes →
államok felléptek a parti tengernek mintegy 200 mérföldnyi távolságra
történő kiterjesztéséért. Ez nem csak gazdasági érdekeket érintett, hanem
katonaiakat is, mivel a hadi ották mozgási szabadságának korlátozását
jelentette. Így politikai-stratégiai kérdéssé vált a tengerek szabadságának
fenntartása megfelelő jogi szabályozás révén. A fentieken kívül a technikai-
technológiai fejlődés következtében napirendre került a kontinentális talapzat
és a mélytengeri ásványkincsek kiaknázásának kérdése is. Mindezek
eredményeképpen az → ENSZ Közgyűlése 1967-ben Málta javaslatára
létrehozott egy bizottságot, amelynek feladata az → emberiség közös
örökségének nyilvánított → tengerfenék nyersanyagkincseire vonatkozó jogi
szabályozás kidolgozása volt. Hamarosan kiderült, hogy a tengerfenék
kiaknázásának problémaköre elválaszthatatlan a ~ valamennyi kérdésének
egységes egészként történő rendezésétől; így került sor az ENSZ III. ~i
konferenciájának összehívására 1973-ban. Csaknem egy évtizedet igénybe
vevő → tárgyalássorozat után 1982. dec.10-én Montego Bay-ban (Jamaica)
került sor az ENSZ ~i egyezményének aláírására. A szerződés 320 cikkben, 17
részben és 9 mellékletben szabályozza a ~ valamennyi fontos területét, így
különösen a parti tenger és a csatlakozó övezet, a nemzetközi hajózásra
használt tengerszorosok (→ nemzetközi szorosok), a szigetcsoportból álló
államok (→ szigetcsoport-állam), a → kizárólagos gazdasági övezet, a
kontinentális talapzat, a nyílt tenger, a szigetek rezsimje, a zárt vagy félig zárt
tengerek, a tengerparttal nem rendelkező államoknak a tengerhez való ki és
onnan való visszajutásának jogát, valamint az áthaladás szabadsága, a
mélytengeri terület, a tengeri környezet védelme és megőrzése, a tengeri
tudományos kutatás, a tengeri technológia fejlesztése és átadása, a viták
rendezése kérdését. A mellékletek rendelkeznek többek között a mélytengeri
terület kiaknázása céljából létrehozandó ún. vállalat statútumáról, a ~i
nemzetközi bíróság statútumáról (→ nemzetközi bíróságok), a nemzetközi →
választottbíráskodásról. Az 1982. évi ~i egyezmény 1994. nov.16-án lépett
hatályba; az 1982-es egyezményhez nem csatlakozott államok vonatkozásában
továbbra is az 1958-as gen ~i egyezmények vannak érvényben. A 20. század
utolsó évtizedeiben számos államok között vita merült fel a tengeri övezetek
(parti tenger, kizárólagos gazdasági övezet, kontinentális talapzat)
elhatárolásának kérdésében. A viták jelentős része a → Nemzetközi Bíróság,
egyes esetekben választottbíróság elé került, vagy az érdekelt államok →
tárgyalások útján rendezték az ügyet. 1996 óta Hamburgban működik az →
ENSZ Tengerjogi Törvényszéke, mely speciális tengerjogi és tengeri környezettel
(→ tenger élővilágának megőrzése) kapcsolatos vitákkal foglalkozik.

Tengeröböl: → öböl, → történelmi öböl

Tengerszorosok: → nemzetközi szorosok

Tengerzár: nem azonos a → blokád fogalmával. A ~ olyan, a hadviselő felek

által megjelölt hadizóna, amelyet a tengeri hadműveleti tevékenység vagy
aknák telepítése miatt más → államok hajói csak saját felelősségükre
kereshetnek fel.

Tényleges jogvédelemhez való jog: az → emberi jogokról szóló → nemzetközi

jogi dokumentumokban általában járulékos jogként megjelenő emberi jog: az
adott okmányban biztosított jogok (és nem bármely jog) megsértése esetére.
Annyiban azonban önálló jog, hogy a megsértése akkor is megállapítható, ha
valójában nem történt ugyan → jogsértés, de nem volt lehetőség a → panasz
megfelelő szerv által való kivizsgálására az érintett → állam → törvényei
alapján. A ~ nem csak → bírói → jogorvoslatot jelent, a sérelem más (→
közigazgatási) → hatóság előtt is megvizsgálható megfelelő garanciákat nyújtó
jogorvoslati eljárásban. A követelmény akkor is teljesül, ha egy adott eljárási
forma önmagában ugyan nem megfelelő, de a jogorvoslati lehetőségek
összessége alkalmas arra, hogy a panaszt megfelelően kivizsgálják és orvosolják.
A ténylegesség további feltétele, hogy biztosítsák a jogorvoslatot nyújtó
határozat megfelelő végrehajtását. A ~hoz képest speciális jog a → tisztességes
eljáráshoz való jog, ill. annak keretében a bírósághoz (→ bíróságok) fordulás
joga. Ez egyben ki is terjeszti a ~ garanciáit a nemzetközi emberi jogi
okmányokban biztosított (→ polgári és politikai) jogok megsértésén túl
bármely „polgári jogi jog” tekintetében. A nemzetközi emberi jogi
okmányokban lényegében a ~ biztosítja az emberi jogi rendelkezések
érvényesítését a magánszemélyek egymás közötti viszonyaiban is.

Terhelési tilalom: a → tulajdonjog legátfogóbb részjogosítványának, a →

rendelkezési jognak az egyik korlátja. Fennállása alatt a tulajdonos a dolgot (→
dolog) nem adhatja biztosítékul [→ óvadékként vagy zálogba (→ zálogjog)],
nem alapíthat rá → korlátolt dologi jogot (nem adhatja → haszonbérletbe, →
használatba, nem létesíthet → telki szolgalmat) és más módon sem terhelheti
meg. A ~ keletkezhet (fennállhat) → jogszabály, bíróság (→ bíróságok)
határozat vagy → szerződés alapján. A jogszabályon vagy bírósági határozaton
alapuló ~ abszolút hatályú, azaz mindenkivel szemben, még a jóhiszeműen és
visszterhesen szerző féllel szemben is hivatkozni lehet rá [azaz a ~ba ütköző
rendelkezés semmis (→ semmisség)]. A szerződéses ~ általában relatív hatályú,
azaz kizárólag a felek egymás közötti viszonyában érvényesül, de így is csak a
→ tulajdon átruházása alkalmával, és csak abból a célból lehet kikötni, hogy a
~ az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó (pl. →
visszavásárlási, visszakövetelési) jogát biztosítsa. A szerződéses ~ba ütköző
rendelkezés is semmis, feltéve, hogy a) a tilalmat az → ingatlan-nyilvántartásba
bejegyezték, b) a rendelkezésre jogot alapító személy egyébként rosszhiszemű
volt, vagy c) a rendelkezés ellenérték nélkül történt.

Terhelt: összefoglaló elnevezése annak a személynek, aki ellen a →

büntetőeljárás folyik. A ~, az eljárás egyik főszemélye, a → nyomozás során
gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a → jogerős elítélést követően elítélt.
A ~ a büntetőeljárás alanya, akit eljárási kötelezettségein kívül széles körű
jogosítványok illetnek meg. A tényleges jogosítványokat a különböző európai
→ államok → büntetőeljárási törvényei eltérően szabályozzák. A
szabályozásban közös, hogy ezek a jogosítványok a nyomozás során csekély
számúak, de az eljárás előrehaladtával bővülnek, és a bírósági (→ bíróságok) →
tárgyaláson teljesednek ki. A ~i jogosultságok magukban foglalják az ügy
megismerésével, az ügy előbbre vitelével, a felvilágosítás kérésével, ill. a
védelemmel kapcsolatos jogokat (→ védelem alapelve). A ~nek joga van
megismerni, hogy milyen → bűncselekmény miatt folyik ellene eljárás; ez azzal
realizálódik, hogy a → nyomozó hatóság gyanúsítottá nyilvánítja, és közli vele
ennek ténybeli és jogi alapjait. A ~ jelen lehet a → szakértő meghallgatásakor, a
→ szemlekor, a → helyszíneléskor, a → bizonyítási kísérletkor és a felismerésre
bemutatáskor. Távolléte azonban e nyomozási cselekmények elvégzését nem
akadályozza. A ~nek joga van arra, hogy betekintsen a nyomozási iratok egy
részébe, a szakvéleménybe, a saját vallomásáról és azokról az → eljárási
cselekményekről készült jegyzőkönyvekbe, amelyeknél jelen lehetett (→
iratbetekintési jog). A → hatóság engedélye alapján más iratokat is
megtekinthet. A nyomozás befejezése után bármely iratot korlátozás nélkül
megtekinthet. A gyanúsított a nyomozás során az ügy érdemére (a nyomozás
megszüntetése stb.) indítványokat tehet, ill. → jogorvoslatot nyújthat be. A
nyomozás során jogairól és kötelezettségeiről bármikor felvilágosítást kérhet, s
a hatóság köteles őt gyelmeztetni és kioktatni. A vallomás megtagadásának
lehetőségére vonatkozó kioktatás elmaradása esetén a → ~ vallomása
bizonyítékként (→ bizonyítás, → bizonyítás tárgya) nem értékelhető. A ~ az
eljárás során bármikor → védőt hatalmazhat meg, ill. kérheti, hogy számára
védőt rendeljenek ki (→ védelem alapelve). Bizonyos esetekben a védelem
kötelező. Ilyenkor, ha a terhelt nem hatalmaz meg védőt, a hatóság köteles
védőt kirendelni. Az → előzetes letartóztatásban levő terhelt védőjével akár
szóban, akár írásban ellenőrzés nélkül, → hozzátartozóival vagy mással
ellenőrzéssel érintkezhet. Az eddig felsorolt jogosultságok a bírósági
tárgyaláson (a határozathozatalt célzó zárt tanácsülésen való jelenlétet kivéve)
korlátozás nélkül érvényesülnek. A ~ a nyomozás során bizonyos esetekben
köteles jelen lenni, a bizonyítási és kényszercselekményeket köteles tűrni, ill.
tartózkodni az eljárás rendjének zavarásától. Ezek megtételére kényszeríthető.

Terhelt vallomása: a → bizonyítás eszköze és ugyanakkor lehetőség a

védekezésre (→ bizonyítás elvei). Az első kihallgatásra az alapos gyanú közlése
után, fogva levő → terhelt esetén a → hatóság elé állítás időpontjától számított
24 órán belül kerül sor. A terhelt gyelmét kihallgatásának megkezdésekor fel
kell hívni arra, hogy nem köteles vallomást tenni, viszont amit mond, az
bizonyítékként felhasználható. A gyelmeztetés elmaradása esetén a vallomás
nem vehető bizonyítási eszközként gyelembe. A személyi adatok felvétele,
valamint a jogok és kötelességek ismertetése után, még a kérdések feltevése
előtt, lehetőséget kell adni a terheltnek vallomása összefüggő előadására. Tilos
„beugrató” kérdéseket feltenni. A bűnösség elismerésének, mint a megbánás
jelének, elsősorban a → büntetés kiszabásánál van jelentősége, ezért csak a →
tárgyaláson való kihallgatás szabályai között szerepel erre vonatkozó kérdés
intézése a vádlotthoz. A terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb
bizonyítékokat. → büntetőeljárás megindítása, → védelem alapelve

Termék, termény, szaporulat elsajátítása: → ingó dolgok → származékos

tulajdonszerzés módja. A → dologból folyó hasznok szedésére fő szabály szerint
a tulajdonos jogosult. Ez a jog azonban → korlátolt dologi jog, jóhiszemű
birtoklás vagy valamely kötelmi (→ kötelem) → jogviszony alapján más
személyt is megillethet. Akinek más dolgán olyan joga van, amely őt a
termékek, a termények vagy a szaporulat tulajdonbavételére jogosítja (→
hasznok szedésének joga) – ha ezek → tulajdonjogát korábban nem szerezte meg
–, az → elválással tulajdonjogot szerez (pl. → haszonélvezet esetén a
haszonélvező). A ~val már az elválás előtt tulajdonjogot szerez pl. a →
földhasználati jog jogosultja. Ha viszont a ~ra jogosultnak nincs → birtokában
a dolog, amelyből a termék, a termény vagy a szaporulat származik, akkor
nem elválással, hanem csak a birtokbavétellel válik tulajdonossá (pl. a lábon
álló termés vevője). Ha valakinek az a joga, amely őt a ~ra jogosítja, megszűnik
mielőtt ezeken tulajdonjogot szerzett volna, követelheti, hogy a tulajdonos a
termékeket, a terményeket, ill. a szaporulatot munkája arányában és
máshonnan meg nem térülő költekezései erejéig elsősorban természetben
szolgáltassa ki. → gyümölcs

Termékfelelősség: a termék (→ törvényben de niált → ingó dolog) gyártójának

a termék hibája által okozott, törvényben meghatározott → kárért való
felelőssége. A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely
különösen a termék rendeltetése, ésszerűen várható használata, a termékkel
kapcsolatos tájékoztatás, a forgalomba hozatal időpontja, valamint a tudomány
és technika állása alapján általában elvárható. A ~ a termékhibával kapcsolatban
általában jogot ad a károsultaknak a közvetlen kártérítési igény előterjesztésére
(→ kártérítési jog, → kártérítési felelősség) . A ~ a → vétkességtől független, nem
esik egybe az ún. → objektiv felelősséggel, bár az ún. veszélyes üzem körében
megemlített felelősség (→ veszélyes üzem felelőssége) sok szempontból hasonlít
hozzá. A termék előállítója felelős a termék hibája által okozott károkért,
függetlenül attól, hogy terheli-e valamilyen felróható magatartás vagy sem (→
felróhatóság). A károsulttal szemben a gyártó felelősségének korlátozása vagy
kizárása semmis. Az okozati összefüggést a termékhiba és a kár között a
károsultnak kell bizonyítania, a gyártó kimentésére akkor van lehetőség, ha
bizonyítható, hogy a kárt okozó hiba a termék előállításakor még nem állott
fenn, csak később keletkezett, ha nem az a személy hozta a terméket
forgalomba, akivel szemben az igényt érvényesítik, ha a kárt okozó termék
nem eladási célra készült és a termék elosztására nem a szokásos üzlethálózaton
keresztül került sor. Ugyancsak kimentésre adhat okot, ha a gyártó bizonyítja,
hogy a termék forgalomba hozatalakor az ismert tudományos és technikai
színvonal alapján a hiba megléte felismerhetetlen volt, vagy a hibát →
jogszabály vagy kötelező → hatósági előírás alkalmazása okozta.

Természet elleni erőszakos fajtalanság: korábban hatályos magyar jog szerint

nemi erkölcs elleni → bűncselekmény (házasság, család, iúság és nemi erkölcs
elleni bűncselekmények), amelyet az azonos nemű személy sérelmére
megvalósított fajtalanságra (→ szemérem elleni erőszak) (vagy annak eltűrésére)
→ kényszerítést vagy védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának
fajtalanság elkövetésére való felhasználását rendelte büntetni. A ~ tényállását az
→ Alkotmánybíróság 2002-ben megsemmisítette, mivel a → hátrányos
megkülönböztetés tilalmába ütközött. Az ilyen magatartások szemérem elleni
erőszaknak minősülnek.

Természet elleni fajtalanság: korábban hatályos magyar jog szerint nemi

erkölcs elleni → bűncselekmény (házasság, család, iúság és nemi erkölcs elleni
bűncselekmények), amelyet az a 18. életévét betöltött személy valósított meg,
aki a fajtalanságot (→ szemérem elleni erőszak) 18. életévét még be nem töltött
azonos nemű személlyel valósította meg. A ~ tényállását az →
Alkotmánybíróság 2002-ben megsemmisítette, mivel a → hátrányos
megkülönböztetés tilalmába ütközött. Így az azonos nemű személlyel való
fajtalanság (a különböző neműek közötti nemi cselekményekhez hasonlóan)
önmagában csak akkor valósít meg bűncselekményt, ha a partner 12 éven aluli
vagy a 18. életévét betöltött tettes 14 éven aluli → sértettel fajtalankodik (→
megrontás).

Természetbeni megosztás: a → közös tulajdon elsősorban alkalmazandó

megszüntetési módja, feltéve, hogy a → dolog osztható. A ~ a közös tulajdon
tárgyának zikai értelemben vett felosztását jelenti, ami után az egyes részek a
volt tulajdonostársak kizárólagos tulajdonába (→ tulajdonjog) kerülnek.
A ~nak három akadálya lehet: a) a ~ a dolog oszthatatlansága miatt nem
lehetséges; b) a ~ lehetséges, de jelentékeny értékcsökkenéssel járna; c) a ~
gátolná a rendeltetésszerű használatot. A ~ akkor sem alkalmazható, ha annak
jogi akadálya van (pl. az → ingatlan ~ához szükséges → hatósági engedély
hiánya). ~ esetén a tulajdoni hányadhoz kell igazodni, de ha ez nem lehetséges
(gazdaságossági vagy célszerűségi okokból), az egyik tulajdonostársnak az ő
hányadát meghaladó részt kell juttatni az értékkülönbözet pénzbeli
kiegyenlítésével.

Természetes határ: → államhatár

Természetes személy: a → jogban ismert fogalom, az embert jelöli korára,

nemére, → cselekvőképességére tekintet nélkül. Általában a → jogi személytől
való megkülönböztetés végett használatos.

Természeti állapot: → társadalmi szerződés

Természetjog: az emberi eredetű → pozitív joggal szembeállított, örök

érvényű, helyes és igazságos → jogelvek összességének jelölésére használt
fogalom, amelynek értelmezése az emberi gondolkodás ősi problémái közé
tartozik. Hívei a ~ érvényességét nem → állami tételezésre, hanem a természet
örök rendjét átható törvényszerűségekre (lex aeterna) vezetik vissza, amelyek
az értelem közvetítésével az ember mint a természet része magatartásának
általános mércéjéül szolgálnak. A ~ot mind a vallásos, mind a laikus világnézet
alapján értelmezték (egyházi, ill. szekularizált ~), s átfogó rendszereit is
megfogalmazták (skolasztika, → észjog). A sztoikus lozó ában megjelent az
abszolút és a relatív ~, a skolasztikában (→ Aquinói Tamás) az alapvető
(elsődleges) és a leszármaztatott (másodlagos) ~i elvek közötti
megkülönböztetés, az → újkantiánus jog lozó ában pedig a „változó tartalmú
~” fogalma is (→ Stammler). A ~i eszmerendszer 20. századbeli változata az
„újjáéledt ~”, amely főként a totalitárius rendszerek (→ totális állam) elleni
visszahatásként keletkezett. Egyik megjelenési formája a modern skolasztikus
irányzat (→ neotomista jog lozó a), amely a katolikus egyházhoz közel álló
szerzőket (Cathrein, Maritain, → Messner) fogja össze; a fejlődésgondolat ~i
értelmezése tükröződik → Gény és → Del Vecchio műveiben, valamint
Stammler „változó tartalmú ~”-ában; Laun a ~ot az erkölccsel azonosítja és
mint morális követelményt állítja szembe a pozitív joggal. ~i
végkövetkeztetéshez jut el → Radbruch is, aki a fasiszta rendszerek pozitív jogát
mint „→ törvény köntösét öltött jogtalanság”-ot (gesetzliches Unrecht) utasítja
el, és az emberiségnek az → igazságosság utáni örök vágyát megtestesítő →
emberi jogokban találja meg a → tételes jog értékmérőjét. ~i elemek fedezhetők
fel az → egzisztencialista jog lozó ában is (Natúr der Sache, egzisztenciális ~).

Természetjogtan: a → jog lozó a és általában az ún. földközi-tengeri kultúra

jogi gondolkodásának történeti útját végigkísérő irányzat, amely a természet
örök rendjéből fakadó, ezért az ember alkotta → pozitív jog felett álló örök
érvényű, igazságos és → helyes jog (→ természetjog) elismerésén alapul, s az idők
folyamán többször is újjáéledve, különböző formákban jelent meg. Alapjait az
athéni városállam (→ polisz) hanyatlásának időszakában keletkezett, kritikai
szellemiségű szo sta lozó a vetette meg, a világegyetem (kozmosz) örök
rendjében, a természetben keresve azt az örök érvényű, változatlan rendező
elvet, amely a változékony és gyakran igazságtalan emberi → törvényekkel
szembeállítva egy helyes és igazságos jogi szabályozás alapját képezi. →
Arisztotelész az ember mint természeti lény magatartásában az értelem szerepét
hangsúlyozta, annak értékelésénél pedig a természetes, valamint a jogi vagy
konvencionális → igazságosság között tett különbséget. Ez a gondolat élt
tovább a természetet átható értelem, a „világszellem” (Logosz) szerepét előtérbe
állító sztoikus lozó ában. E szerint az ember mint a világegyetem része,
egyben értelemmel rendelkező lény számára az értelem teszi lehetővé, hogy a
természet rendjének megfelelő életet folytasson. Ez az értelmezés vezetett a
görögök és a barbárok közötti megkülönböztetés elutasításához és egy, minden
ember egyenlőségén alapuló világrend gondolatához, amely utóbb a keresztény
vallásnak is egyik legfontosabb tétele lett. A középkor keresztény
egyházatyáinak gondolkodásában a természetjogi hagyomány megőrzésére és
továbbéltetésére irányuló törekvés az egyházi és a világi törvények
összeegyeztetésének igényével s a természetjog elsőbbségének hangsúlyozásával
párosult. Gratianus Decretumában a természeti törvény, mint az örök isteni
törvény része, minden emberi jog fölött áll, az Egyház pedig mint a
természetjog egyedüli autentikus értelmezője szerepel. → Aquinói Tamás az
emberi magatartást szabályozó törvények egész hierarchikus rendjét építi fel,
amelyben az örök isteni törvényt a természetjog formájában az értelem
közvetíti az emberi törvényhozó számára. A polgári „klasszikus” ~
képviselőinek (→ Althusius, → Grotius, → Spinoza, → Hobbes, → Locke, →
Rousseau) eszmerendszerében az emberrel vele született alapvető jogok és a →
társadalmi szerződés gondolata áll a középpontban, amelyből az „ancien
régime” ellen irányuló forradalmi következtetések egész sora volt levezethető.
Ezek az eszmék és követelések a kor legnagyobb hatású politikai
dokumentumaiban, az → Ember és polgár jogainak nyilatkozatában és az
amerikai → Függetlenségi Nyilatkozatban is megfogalmazva utóbb a polgári →
alkotmányoknak szintén alapjává váltak, s hozzájárultak a pozitív jog nemzeti
rendszereinek átalakulásához is. A ~ a polgári rend megszilárdulásával és a
pozitivista tudomány (→ jogpozitivizmus) térhódításával párhuzamosan
fokozatosan visszaszorult, mígnem a 20. században, elsősorban a totalitárius
rendszerek elleni visszahatásként látványosan újjáéledt.

Természetkárosítás: → bűntett, első változatának elkövetési tárgya a

fokozottan védett vagy európai közösségi jogszabályban (→ uniós jog)
meghatározott élő szervezet egyede (beleértve valamennyi fejlődési szakaszát,
ill. ezek származékát), ill. védett élő szervezet több együttesen meghatározott
eszmei értéket elérő egyedei. Az → elkövetési magatartások köre a jogellenesen
megszerzéstől, a forgalomba hozatalon át a károsításig terjed. Második
változata a külön → jogszabály szerint természetmegőrzési területet, a
barlangot, ill. az élő szervezetek életközösségét részesíti védelemben a
jogellenes és jelentős mértékű megváltoztatással szemben A ~ súlyosabban
minősül, ha pl. a Magyarországon védetté, ill. fokozottan védetté nem
nyilvánított élő szervezet állományának fennmaradását veszélyeztető
pusztulását, vagy az élőhely megsemmisülését okozza. A cselekmények csak
szándékos (→ szándékosság) elkövetés esetén büntetendők, de a minősített
esetnek megfelelő következmények gondatlan (→ gondatlanság) okozása is →
vétség. → állatvédelem, → környezetvédelmi jog, → természetvédelem

Természetvédelem: a természeti értékek és az azokat veszélyeztető okok

feltárására, károsodásuk megelőzésére, elhárítására, a bekövetkezett
károsodások megszüntetésére vagy csökkentésére, a természeti értékek jelen és
jövő nemzedékek számára való megőrzésére, azok szükség szerinti
helyreállítására, fenntartásuk tervezettségének biztosítására irányuló
tevékenység. A környezet védelmével kapcsolatos szabályozás a természet jogi
védelmével vette kezdetét. Már a 19. században születtek ~i jellegű jogi
előírások, amelyek fokozatosan egyre több védelmi tárgyra terjeszkedtek ki.
Ennek ellenére bebizonyosodott, hogy hatékony környezetvédelem nélkül a ~
célja sem valósítható meg, ezért szükségszerűvé vált, hogy a ~ szempontjai a
szorosan vett környezetvédelemben is érvényesüljenek, s ez az igény egyre
határozottabban fogalmazódik meg (→ környezetvédelmi jog). A ~ kiterjed a
természeti tájak, területek és tárgyak, valamint az élővilág védelmére (→
állatvédelem). A védelem legfőbb eszköze pedig a → védetté nyilvánítás, ill. a
tiltott magatartások szankcionálása (→ szankció), különféle felelősségi
rendszerek érvényesítése. A védett területek nemzeti parkként, tájvédelmi
körzetként, természetvédelmi területként működhetnek, ill. szolgálhatják a ~
célkitűzéseit. Azok a szervezetek, személyek, akik a védett természeti területen
a védelemmel össze nem egyeztethető tevékenységet folytatnak, területet vagy
területrészt jogellenesen megváltoztatnak, átalakítanak, megrongálnak,
elpusztítanak vagy más módon károsítanak, ill. védett növény- vagy állatfajok
egyedét jogellenesen gyűjtik, birtokban tartják, preparálják, értékesítik,
külföldre juttatják, károsítják, elpusztítják, élettevékenységükben jelentősen
zavarják, ~i → bírságot kötelesek zetni. A bírságot a ~i → hatóság szabja ki,
méghozzá függetlenül attól, hogy károsodásra ténylegesen sor került-e vagy
sem. A környezet-, ill. ~i szabályok speci kuma szerint a bírság meg zetése
nem mentesít a → szabálysértési, ill. más (polgári, esetleg → büntetőjogi)
felelősség megállapíthatósága alól (→ természetkárosítás).

Terra nullius: → occupatio

Terrorcselekmény: → bűntett, amelynek első változata meghatározott személy

elleni erőszakos, → közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos →
bűncselekmények (pl. → emberölés, → közveszélyokozás, → lőfegyverrel vagy
lőszerrel való visszaélés) elkövetését (→ elkövetők) jelenti abból a célból, hogy az
elkövető → állami szervet (más államot, → nemzetközi szervezetet) valamire
kényszerítsen (→ kényszerítés), a lakosságot megfélemlítse, ill. más állam
alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy
megzavarja, ill. nemzetközi szervezet működését megzavarja. A ~ második
változata miatt az büntetendő, aki valamelyik említett célból jelentős anyagi
javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami
szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi
függővé. Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése (→ büntetés enyhítése), aki a
bűncselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott
volna, és aki tevékenységét a → hatóság előtt felfedi, ha ezzel közreműködik a
bűncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében,
további elkövetők felderítésében, ill. további bűncselekmények
megakadályozásában. ~nek minősül az előzőekben említett ~ elkövetésére
irányuló sui generis → előkészület megvalósítása, a ~ elkövetésével való →
fenyegetés. ill. terrorista csoportban való részvétel, ez utóbbit a → Büntető
Törvénykönyv a → bűnszervezetben részvétel mintájára szabályozza. A készülő ~
feljelentésének elmulasztása (→ feljelentés elmulasztása) is bűntett.

Terrorizmus: erőszakos, széles körben félelmet keltő, több → bűncselekmény-

kategóriát is magában foglaló gyűjtőfogalom. Általánosságban jellemzi a ~t az
erőszak alkalmazása vagy az erőszakkal való fenyegetés, egy olyan stratégia,
amelynek célja a társadalom meghatározott részének vagy magának a
társadalomnak a félelemben tartása, és jellegzetessége a nyilvánosságra törekvés.
A terrorista akciók célpontja nagyon gyakran csak közvetve kapcsolódik a
terroristák eredeti céljainak megvalósításához, így ezek az akciók sokszor
ártatlan személyek ellen irányulnak. Történetileg a terrorista cselekmények
rendkívül változatosak. Az első nemzetközi összefogást kiváltó
terrorcselekménynek a → nyílt tengeri → kalózkodás minősült, és a kalózokat
nyilvánították először hostes humani generisnek, azaz az emberiség közös
ellenségeinek. A ~ különböző megnyilvánulási formái közül ki kell emelni a
politikai ~t, az → állami ~t és a nemzetközi ~t. Nemzetközi ~ról akkor van
szó, ha a terrorista cselekmények elkövetői (→ elkövetők) és áldozatai
különböző államok polgárai, e cselekményeket egészben vagy részben több
államban követik el, avagy nemzetközileg védett célpontok ellen irányulnak. A
nemzetközi ~ leküzdésére számos → egyezményt kötöttek, elsősorban az →
Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében. Kiemelkednek közülük a légi
közlekedés biztonságát szolgáló tokiói, hágai és montreali egyezmények (→
légi jog), a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők
ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló
egyezmény (→ diplomaták elleni erőszakos cselekmények), továbbá a túszszedés
ellen 1979. dec. 18-án New Yorkban megkötött egyezmény. Az → Európa
Tanács égisze alatt 1977. jan. 27-én Strasbourgban a ~ visszaszorításáról
egyezményt írtak alá (kihirdetve: 1997. évi XCIII. tv.); ez az okmány nem
határozza meg a ~ fogalmát, ellenben → kiadatási bűncselekménynek minősíti
a fent említett egyezményekbe ütköző magatartásokat, továbbá az olyan
erőszakos bűncselekményeket, amelyeket bombával, gránáttal, rakétával,
automata tűzfegyverrel, levél- vagy csomagbombával követnek el, ha ezek
ártatlan emberek életét veszélyeztetik. A ~ elleni határozottabb fellépés a 2001.
szept. 11-én, az USA területén, nemzetközileg is védett célpontok ellen
végrehajtott terrorcselekmények után indult meg. Számos állam belső →
jogalkotásában szigorúbb intézkedéseket léptetett életbe, míg a nemzetközi
jogalkotás egyre szélesebb körben próbál preventív eszközöket és
mechanizmusokat megalkotni; az → Afrikai Unió államai 1999-ben (majd egy
→ jegyzőkönyv keretében 2004-ben), az → Amerikai Államok Szervezete 2002-
ben, míg az Európa Tanács államai 2006-ban írták alá az ehhez szükséges
egyezményeket. 1999-ben a ~ nanszírozása ellen, míg 2005-ben a nukleáris
terrorcselekmények megakadályozásáról született egyezmény. A magyar →
Büntető Törvénykönyvben határozottan a ~hoz köthető bűncselekmény a →
terrorcselekmény, továbbá a → légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési
vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése.

Területfelhasználási engedély: a beruházás helyét kijelölő építésügyi →

hatósági határozat. Célja a területgazdálkodási, valamint a környezetvédelmi és
ökológiai szempontok érvényesítése.

Területi felségjog: az → állam saját területén minden más állam kizárásával

gyakorolt főhatalma, vagyis az → államterületén (beleértve a szárazföldi, a vízi
és a légi térségeket) tartózkodó személyek [mind a saját állampolgár (→
állampolgárság), mind az idegenek, kivéve a diplomáciai mentességet (→
diplomáciai kiváltságok és mentességek) élvezők] alá vannak vetve az állam
hatalmának (~ teljessége). Egy adott állam területén idegen államok semmiféle
tevékenységet sem fejthetnek ki (~ kizárólagossága). → szuverenitás

Területi főhatalom: → területi felségjog

Területi menedékjog: → menedékjog

Területi önkormányzat: → önkormányzat

Területenkívüliség: → exterritorialitás
Tervezési szerződés: a → vállalkozási szerződéstípus → Polgári
Törvénykönyvben nevesített altípusa (→ szerződési típus, típusszabadság). A ~
alapján a vállalkozó műszaki-gazdasági tervező munka elvégzésére, a
megrendelő pedig annak átvételére és díj zetésére köteles. Gyakori a
fokozatos tervszolgáltatásban (részletekben való → teljesítésben) való
megállapodás (nagy létesítményi beruházások). Általában az építtető
(beruházó) rendeli meg a létesítmény terveit, ezért a tervező és a kivitelező
között nincs közvetlen → szerződéses kapcsolat, a tervhibákért tehát a
kivitelező felé a tervező közvetlenül nem, csak az építtetőn keresztül felel
(kivétel a → fővállalkozási szerződés). A gazdaságtalanul kivitelezhető terv, a
szükségtelenül drága anyagok felhasználását előíró terv hibásnak minősül (→
hibás teljesítés), ha azonban a vállalkozó hazai viszonylatban nem ismert, vagy
nem alkalmazott megoldást tartalmazó terv készítésére vállalkozott, →
kártérítési felelősségét – a szerződésben – korlátozhatja. Figyelemmel arra, hogy
a tervek megfelelősége esetenként csak a létesítmény használatbavétele után
állapítható meg, a → szavatossági jogok → elévülése az általános szabályoktól
eltérő. A → törvény tiltja, hogy a tervező szellemi alkotásának minősülő
terveket (→ szellemi alkotások joga) a megrendelő a céljától eltérően
felhasználja, ill. egyébként nyilvánosságra hozza, viszont a tervező szavatolni
köteles azt, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a terv
kivitelezését akadályozza vagy korlátozza (jogszavatosság). A tervezői
művezetési szerződés szerint az adott létesítmény terveit készítő tervező arra
vállal kötelezettséget, hogy mind az építési, mind a szerelési szerződés tárgyát
képező munkáknak – a kivitelezés helyén – meghatározott időszakonként való
ellenőrzését végrehajtja, magyarázattal, tanácsadással segíti, a megrendelő pedig
az ellenőrzés lehetőségét biztosítja, és ezért díjat zet a vállalkozónak. Mind a
~, mind a tervezői művezetési szerződés mögöttes joga a vállalkozási
szerződések általános szabályai.

Tervezői művezetési szerződés: → tervezési szerződés

Tervszerződés: a direkt tervutasításos szocialista gazdasági rendszerben a

népgazdasági tervek alapján a szocialista → gazdálkodó szervezetekre
vertikálisan lebontott, kötelező tervszámok, azaz naturáliában meghatározott
teljesítménykövetelmények teljesítését célzó megállapodások. E → szerződések
alapvetően az egységes és oszthatatlan → állami tulajdon keretében működő,
egyes → vagyontárgyak fölött azonban ún. operatív igazgatási jogot gyakorló
→ állami vállalatok, továbbá a szocialista szektor másik elemét képező →
szövetkezetek közötti horizontális kapcsolatokat szervezték – anélkül, hogy az
árukapcsolatok mögött valódi piaci viszonyok húzódtak volna meg. A ~ek
megkötése lényegében államigazgatási értelemben kötelező magatartás
megvalósítása volt → magánjogi → jogintézmény köntösében. A ~ek általában
a nem mezőgazdasági termékforgalomra és a beruházási tevékenységre
vonatkoztak, s ebben a körben a szocialista gazdálkodó szervezeteket
szerződéskötési kötelezettség terhelte. A ~ek joganyaga általában → kógens
jogszabályokból állt, s típuskényszer is érvényesült. A ~ olyan gyűjtőkategória,
amely a → szállítási szerződést, az → építési szerződést és a → tervezési szerződést
foglalta magában.

Testamenti factio (→ végrendelet készítése – lat.): a→ római jog alapján a

modern terminológia megkülönbözteti a ~ activât (végrendeleti képesség) és a
~ passivát (végrendeleti öröklésre való képesség, amelynek szabályai némileg
eltértek a törvényes öröklési képességtől). A végrendelkezési képességhez a
római jogban minősített → jogképesség és → cselekvőképesség volt szükséges.
Jogképességük korlátozottsága vagy hiánya miatt nem tehettek végrendeletet
azok, akik nem voltak római polgárok (→ civis), akik → potestas alatt álltak,
az eretnekek és a hitehagyottak. Cselekvőképességük korlátozottsága vagy
hiánya miatt nem végrendelkezhettek a serdületlenek (→ impuberes), a nők, az
őrültek és a tékozlás miatt gondnokság (→ cura) alá helyezettek. Az öröklési
képességre a végrendelkezési képesség esetére előírt minősített jogképességhez
hasonló szabályok vonatkoztak, de cselekvőképességre itt nem volt szükség.
[Az elfogadó nyilatkozatot a cselekvőképtelen javára a gyám (→ tutela) vagy a
gondnok is megtehette.] Egy idő után a → postumus és a → jogi személyek
öröklési képességét is elismerték.

Testamentum (→ végrendelet – lat.): halál esetére szóló, egyoldalú, szigorú

alakszerűségekhez kötött, → örökösnevezést (→ heredis institutio) tartalmazó,
visszavonhatatlan akaratnyilvánítás. Noha a végrendelkezés régtől fogva
szokásos volt Rómában, és a rómaiaknak rendszerint volt végrendeletük,
a ~nak sokáig nem volt adekvát formája. Az archaikus végrendeleti formák
egyike sem adekvát. Valóságos, adekvát végrendeleti forma a → mancipatiós
végrendeletből fejlődött ki. A → szokásjog (consuetudo) egy idő után a
mancipatiót és a → familiae emptor szerepét csupán az érvényességhez
szükséges formaságnak tekintette, és az ügylet lényegét a → nuncupatióban
látta. Ennek megfelelően a familiae emptort egyszerű → tanúnak, míg a
korábbi „kedvezményezetteket” jogi értelemben is → örökösnek (heres)
tekintették. Bár a mancipatio szabályos lebonyolítását még ebben az időben is
alapvető érvényességi kelléknek tartották, a bizonyíthatóság céljából a ~ot
írásba is foglalták, és a ~ot tartalmazó viaszostáblákat (tabulae) a mancipatio
alkalmával az öt tanú, a mérlegtartó és a familiae emptor lepecsételték. A
későbbiekben a → praetori jog az ilyen módon írásba foglalt és hét tanú által
lepecsételt végrendeletet érvényesnek ismerte el akkor is, ha a mancipatio nem
történt meg. A klasszikus korban ez a hétpecsétes ~ lett egyedül lényeges, ezért
beszéltek → successio secundum tabulasról. A római ~ sokszor emlegetett
szigorú alakiságai erre a végrendeleti formára vonatkoztak. A iustinianusi (→
Iustinianus) jog a következő végrendeleti formákat ismerte: 1. közvégrendelet:
a) hatóság előtt jegyzőkönyvbe mondott ~ apud acta conditum, b) a császárnál
letétbe helyezett ~ principi oblatum; 2. hét → tanú előtt tett közönséges
magánvégrendelet: a) írásbeli, b) szóbeli; 3. kiváltságos magánvégrendeletek
(a járvány idején, faluhelyen, szülők által gyermekeik javára vagy katona által
tett ~okra alaki könnyítések vonatkoztak). A ~nak örökösnevezést mindig
tartalmaznia kellett, enélkül érvénytelen volt. Ezenkívül tartalmazhatott
exheredatiót (→ kitagadás), → substitutiót, → legatumot, gyámrendelést (→
tutela), → manumissiót stb. A ~ számos okból válhatott érvénytelenné.
Bármely alakszerűségi hiba, tartalmi előfeltételek hiánya vagy a tartalmi
követelmények megsértése eredeti érvénytelenséget okozott. De az eredetileg
érvényes ~ is érvényét vesztette, ha visszavonták, ill. hatályát vesztette, ha az
örökösnevezések valamilyen okból meghiúsultak. A ~ érvénytelenségét a →
favor testamenti elve alapján jóindulatúan bírálták el (benigna interpretatio), és
törekedtek a ~ legalább részleges megmentésére.

Testi sértés: a személyiség védelmének → alkotmányos garanciái megkövetelik

az ember testi épségének és egészségének → büntetőjogi védelmét. A →
bűncselekmény eredménye más személy testi épségének vagy egészségének
sérelme. A cselekmény alapesete a könnyű ~, amikor a sérülés (betegség)
8 napon belül gyógyul. A könnyű ~ csak szándékos (→ szándékosság) elkövetés
esetén bűncselekmény, büntetőeljárásnak (→ büntetőeljárási jog) pedig csak →
magánindítványra van helye. Minősített eset a súlyos ~, amikor a sérülés
(betegség) 8 napon túl gyógyul, valamint az aljas indokból vagy célból,
védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben, ill. különös
kegyetlenséggel való elkövetés, továbbá a maradandó fogyatékosság vagy súlyos
egészségromlás, ill. életveszély vagy → halál okozása. A minősítő eredmények
→ vegyes bűnösséggel is megvalósíthatók, a halál vonatkozásában pedig
kizárólag → gondatlanság állhat fenn. Bizonyos minősítő eredmények (pl.
súlyos ~, maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás) gondatlan okozása
nemcsak a szándékos könnyű ~ vegyes bűnösségű minősített eseteként, hanem
önmagában is bűncselekmény. A ~ bizonyos minősített eseteinek →
előkészülete is büntetendő.

Testületi államfő: az → államfői hatalomnak több személy által való

gyakorlása a kollektivitás elve alapján; az egykori szocialista → államok
jellemző intézménye (államtanács, Magyarországon → Elnöki Tanács).

Tételes jog: tételekbe, jogtételekbe lefektetett → jog, ebben az értelemben egy

adott → állam éppen hatályos jogi rendelkezéseinek összessége. Ilyen
értelemben jelentése megegyezik a → pozitív jogéval, ez utóbbit azonban a jogi
köznyelv nem, inkább csak a → jogtudomány használja.

Tételes jogtudomány: a → jogtudományoknak az a része, amely egy jogterület

(→ jogág) hatályos anyagának ismertetésével, rendszerezésével, fogalmainak
kidolgozásával, alkalmazásának módjával, eseteivel stb. foglalkozik. A fogalmat
először rendszeresen → Moór Gyula használta, megkülönböztetve a ~t az
okozatos jogtudományoktól (→ jogszociológia, ill. jogtörténet) és a jogi
értékekkel foglalkozó jogtudományoktól (pl. → jogpolitika).

Tettazonosság elve: → ítélet

Tettes-büntetőjogi irányzatok: → büntetési elméletek

Tettesség: a → büntetőjogban használt gyűjtőfogalom, amely magában foglalja

az önálló ~et, a közvetett ~et (→ közvetett tettes) és a → társ~et. A tettesek,
mint → elkövetők – közvetett ~ esetén más személy felhasználásával – a →
törvényi tényállás keretei közé tartozó cselekményt fejtik ki. A közönséges →
bűncselekmény (delicta communa) tettese bárki lehet, vannak azonban olyan,
különös bűncselekmények (delicta propria) is, amelyeknek a tettese csak a →
törvényben meghatározott személyes tulajdonsággal vagy körülménnyel
rendelkező személy lehet. Az ilyen személyes kvali káltságot a törvény
rendszerint külön említi (→ hivatalos személy, → katonai bűncselekmények), de
előfordulhat, hogy a törvény csak közvetve utal a cselekmény különös jellegére
(→ erőszakos közösülés). A legtöbb bűncselekményt egyetlen tettes is
elkövetheti, vannak azonban olyan bűncselekmények, amelyek esetében már
az alaptényállás megvalósításához is több tettes közreműködése szükséges.
Ennek az ún. szükségképpeni többes közreműködésnek két alapformája van: a
konvergens és a találkozó bűncselekmény. Konvergens bűncselekménynek –
amikor a cselekmények párhuzamosan haladva egy közös cél felé irányulnak,
pl. → fogolyzendülés – általában nagyobb számú tettese van. A találkozó
bűncselekménynek mindig két tettese van, ezek cselekménye egymás felé
irányul, egymást kiegészíti (pl. → vérfertőzés, → kettős házasság).

Tettleges becsületsértés: → becsületsértés

Tévedés: 1. a → római jogban error. A valós tények félreismerése a másik fél

közrehatása nélkül. Az a körülmény, hogy a szerződő felek vagy egyikük
helytelen elgondolásból kiindulva vagy véletlenül mást mondva, mint amit
akart, köt → szerződést, a régi jog szerint nem bírt jelentőséggel, nem
befolyásolta a szerződés létrejöttét. Uti lingua nuncupassit ita ius esto (ahogy a
nyelv mondja, úgy legyen a jog), ez a szabály volt a → Tizenkét táblás
törvényben. Csak a fejlettebb jog jutott el odáig, elsősorban a → praetorok
tevékenyégé nyomán, hogy a szerződés szükségképpeni elemének ismerte el a
felek akaratmegegyezését. Ha ez például ~ miatt hiányzott, akkor nem volt
szerződés. Rómában a ~ → megtámadhatósági ok volt. 2. A modern → polgári
jogban is a ~ a szerződés megtámadhatóságára vezető érvénytelenségi ok,
akarathiba (→ szerződés érvénytelensége). A rómaiak felosztása nyomán a polgári
jogban megkülönböztetnek jogbeli (error iuris) és ténybeli ~t (error facti). A
jogban való ~re már a római jogban sem lehetett hivatkozni. A jogi ~
kérdésében a magyar polgári jog sem ismeri el a szerződés érvénytelenségét. A
ténybeli ~nél más a helyzet, erre lehetett hivatkozni (error iuris nocet, facti
non nocet). A ténybeli ~nek lényegesnek kellett lennie (ügybeli ~: error in
negotia; személybeli ~: error in personam; tárgyi ~: error in obiecta; anyagi ~:
error in substantia). A ~ tehát akkor vezethet eredményes megtámadásra, ha az
lényeges körülményre vonatkozik, azt a másik fél okozhatta vagy
felismerhette. Az, hogy a ~ mikor lényeges, az adott esettől függ, elvontan nem
fogalmazható meg (amit az adott életviszonyban a közfelfogás lényegesnek
tart, ill. amit a felek nyilatkozataikból vagy a kísérő körülményekből
felismerhetően ilyennek tekintenek). Közös ~ esetén (amikor a felek
ugyanabban a téves feltevésben kötötték a szerződést) bármelyik fél
megtámadhatja a szerződést. Kivételes szabály érvényesül az → ingyenes
szerződések körében, itt ugyanis a szerződés a ~ szubjektív feltételeinek
hiányában is megtámadható. 3. A → büntetőjogban a ~ kizárja a → bűnösséget
és így → büntethetőséget kizáró ok. A ~ a → szándékosság tudati oldalának
valamilyen fogyatékossága, a felismerés, az előrelátás hibája. A → Büntető
Törvénykönyv a ~ két fajtáját szabályozza; a ténybeli és a → társadalomra
veszélyességben (jogellenességben) való ~t: nem büntethető az elkövető olyan
tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott, ill. nem büntethető az, aki a
cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem
veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van. Ténybeli ~ akkor valósul meg, ha
a → törvényi tényállás tárgyi elemeinek valamelyikében az elkövető az
elkövetéskor téved. A → törvényi szabályozás azt fejezi ki, hogy a cselekményt
annak a tényállási ismérvnek a gyelmen kívül hagyásával kell elbírálni,
amelyben az elkövetéskor a tettes tévedett. Az a ~ releváns, amely olyan tényre
vonatkozik, amelyet a szándékosságnak át kell fognia. A ~ ebből következően
nem zárja ki a büntethetőséget, ha a → gondatlanság okozza, és a
gondatlanságból eredő elkövetés is büntetendő, ugyanis a felróható ~
gondatlan bűnösséget von maga után. Előfordulhat az is, hogy a releváns
ténybeli ~ ellenére marad egy másik törvényi tényállást kimerítő szándékos →
bűncselekmény, ilyenkor az elkövető ezért tartozik felelősséggel. A ~ jogilag
nem mentesít a személyben vagy a tárgyban való ~ esetén, amikor az elkövető
eleve másra irányítja a cselekményét, mint akire vagy amire akarta.
Hasonlóképpen az elvetés az okozatosságban való ~ egyik esete, ekkor a tettes
arra irányítja cselekményét, akire szándékozta, azonban céltévesztés folytán
máson valósul meg. Ekkor a célba vett személlyel összefüggésben → kísérlet,
míg a valódi → sértett tekintetében gondatlan bűncselekmény állapítandó
meg. A társadalomra veszélyességben (jogellenességben) alapos okból az téved,
aki ~ét atőle elvárható körültekintés vagy gyelem kifejtése ellenére sem tudta
eloszlatni. Ha el tudta volna oszlatni, gondatlan bűncselekményért felel. A
társadalomra veszélyességben (jogellenességben) való ~ előfordulási esetei
lehetnek: vélt → jogos védelem, vélt → végszükség, a keretdiszpozíció tartalmát
szolgáltató államigazgatási stb. szabály nem ismerése, a szabályban való ~, a →
hatóságtól kapott téves felvilágosítás. Mindezzel szemben általános jogtétel,
hogy a jog nem ismerete nem mentesít, a jogban való ~ irreleváns.

Tevékeny megbánás: esetén az elkövető (→ elkövetők) a → sértett által a

közvetítői eljárás (→ mediáció) keretében elfogadott módon és mértékben
jóvátette az általa elkövetett – a → vádemelésig beismert – személy elleni,
közlekedési vagy vagyon elleni → bűncselekménnyel okozott sérelmet (→
személy elleni bűncselekmények, → közlekedési bűncselekmények, → vagyon elleni
bűncselekmények). A ~ → büntethetőséget megszűntető okot képez → vétség vagy
3 évi → szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő → bűntett elkövetése
esetén, míg a büntetés korlátlan enyhítésének (→ büntetés enyhítése)
alkalmazására ad a bíróságnak (→ bíróságok) lehetőséget, ha a bűntett 5 évi
szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő. Nem alkalmazhatók a ~ról
szóló rendelkezések, ha az elkövető pl. többszörös vagy különös visszaeső (→
visszaesés), a bűncselekményt bűnszervezetben követte el (→ bűnszervezetben
elkövetés), vagy bűncselekménye halált okozott stb.

eophilus: → Corpus Iuris Civilis

esaurus: → kincslelet, → acquisitio

ibaut, Anton Friedrich Justus (1772–1840): német egyetemi tanár, a →

római jog művelője, 1796-tól Kielben, Jénában, majd Heidelbergben tanított.
A → magánjog kodi kációjáról → Savignyvel folytatott vitája nagy hatással
volt a német jogfejlődésre. Fő művei: eorie der logischen Auslegung des
römischen Rechts, 1797; Versuche über einzelne Teile der eorie des Rechts,
1798; System des Pandektenrechts, 1803; Über die Notvendigkeit eines
allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuches für Deutschland, 1814.

Tilos önhatalom: a → polgári jogban az az eset, ha a birtokost → birtokától

jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában (→ birtoklás joga) zavarják. A
~mal szemben a birtokost → birtokvédelem illeti meg, aminek egyik eszköze a
→ jogos önhatalom. A ~ objektív fogalom, nem szükséges hozzá a
birtokháborító rosszhiszeműsége vagy vétkessége, elegendő, hogy nincs
jogalapja. A birtok elvonásának vagy zavarásának kivételesen akkor van
jogalapja, ha egy jogosultság közvetlenül az elvonó-zavaró magatartásra
vonatkozik, és a birtokos nem jogosult a birtoklásra, vagy annak zavarását
tűrni köteles (pl. → túlépítés esetén a rosszhiszemű túlépítőtől követelhető az
épület lebontása, de megilleti őt az elvitel joga; annak gyakorlása nem ~). Aki
a birtokot ~mal szerezte meg, nem illeti meg birtokvédelem azzal szemben,
akitől szerezte.

Tilos szerződés: az olyan → szerződés, amelynek célzott joghatását →

jogszabály tiltja. A ~ek három csoportba sorolhatók, idetartoznak a valamely
jogszabály rendelkezéseit kifejezetten sértő, a jogszabály megkerülésével kötött,
valamint a nyilvánvalóan a jó erkölcsbe (contra bonos mores) ütköző
szerződések. A ~ semmis (→ semmisség).

Tiltott fegyverek: a → nemzetközi jog konkrétan tiltja bizonyos fegyverek, ill.

hadviselési módok alkalmazását, de a kifejezett tilalom hiánya sem tesz
feltétlenül jogszerűvé valamilyen fegyvert, ill. hadviselési módot (→ Martensz-
záradék). A tilalom az indokolatlan, túlzott szenvedés okozásával, ill. azzal függ
össze, hogy a fegyver ún. vak fegyver, azaz nem tud különbséget tenni a
polgári lakosság és a fegyveres erők között. A 19. és a 20. században az →
államok → nemzetközi szerződéseket kötöttek bizonyos fegyverfajták
tilalmáról; így tilos pl. a 400 grammnál könnyebb robbanó lövedékek (1868),
a szétlapuló dum-dum golyók (1899) használata, a mérgező, fojtó és
hólyaghúzó gázok bevetése [1899, 1907, 1925, 1993 (→ vegyifegyver-
egyezmény)], a biológiai fegyverek [1925, 1972 (→ biológiaifegyver-
egyezmény)], a gyújtófegyverek (1980), a meglepő aknák és más eszközök
(1980), a röntgensugárral ki nem mutatható repeszek (1980), a vakító
lézerfegyverek (1995), valamint a gyalogsági taposóaknák (1997) alkalmazása.
Külön → jegyzőkönyv született a fegyveres összeütközésekből visszamaradt
robbanószerkezetek utólagos összegyűjtése, eltávolítása és megsemmisítése
tárgyában is (2003). Az atomfegyver alkalmazásának jogszerűségét a „vak
fegyver” és a „túlzott szenvedés” elmélete alapján sokan vitatják. Tilalom alá
nem eső fegyvereknek is lehet olyan alkalmazási formájuk (pl. hagyományos
fegyverrel végrehajtott támadás atomerőmű ellen), amelyet a nemzetközi jog
tilt. A magyar → Büntető Törvénykönyv önálló → bűntettként szabályozza a
nemzetközi szerződések által ~ alkalmazását. A → bűncselekmény elkövetője az,
aki hadműveleti vagy megszállt területen az ellenséggel, polgári személlyel vagy
hadifogollyal szemben nemzetközi szerződés által ~et vagy harci eszközöket
alkalmaz, vagy alkalmaztat. A cselekmény → előkészülete is büntetendő. →
gen jegyzőkönyvek, → hadijog

Tiltott határátlépés: korábban hatályos magyar jogban az → államigazgatás,

az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmény, újabban csak
→ szabálysértés, amelyet utolsó változata szerint az követett el, aki a Magyar
Köztársaság → államhatárát engedély nélkül vagy meg nem engedett módon,
de mindkét változat esetén fegyveresen lépi át.

Tiltó jogszabály: a → jogszabály egyik fajtája, amelynek jellegét strukturális

felépítésének az a sajátossága határozza meg, hogy amennyiben a ~ →
diszpozíciójában meghatározott tiltott magatartást megvalósítják, azaz a tiltó
diszpozíciót megsértik, az a jogszabályban meghatározott negatív →
jogkövetkezményt, → szankciót von maga után.

Tiltott pornográf felvétellel visszaélés: nemi erkölcs elleni bűncselekmény,

(→ házasság, család, iúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények) amelynek
passzív alanya a 18. életévét be nem töltött személy. Három → bűntettnek
minősülő alapesetének elkövetési tárgya olyan videó-, lm-, vagy
fényképfelvétel, ill. más módon előállított képfelvétel, amely a nemiséget
súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére
irányuló módon ábrázolja. Legenyhébben büntetik a megszerzést és a tartást,
súlyosabban a kínálást, átadást vagy hozzáférhetővé tételt, még súlyosabban
pedig a készítést, forgalomba hozatalt, a kereskedést, ill. a nagy nyilvánosság
számára hozzáférhetővé tételt, ez utóbbival azonos súlyú, ha valaki pornográf
jellegű műsorban 18. életévét be nem töltött személyt szerepeltet. Az a műsor
pornográf jellegű, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal,
célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvéssel jeleníti meg. A →
bűncselekmény → vétséget képező alapesetét az valósítja meg, aki 18. életévét be
nem töltött személyt pornográf felvételen, avagy pornográf jellegű műsorban
való szereplésre felhív.
Tiltott szerencsejáték szervezése: → vétség, amelynek → elkövetési magatartása
a szerencsejáték engedély nélküli rendszeres szervezése vagy hozzá helyiség
rendelkezésre bocsátása. Szerencsejáték az olyan – pénzben vagy pénzértékkel
bíró javakban játszott – játék, amelyben a nyerés vagy vesztés döntően a
résztvevők által nem befolyásolható (véletlen) okoktól és tényezőktől függ. A
szerencsejáték szervezése tiltott, ha az arra jogosult → hatóság nem adott rá
előzetesen engedélyt (→ engedélyezés). Szervezésen a játékalkalom felkínálása
értendő. A játéklehetőség alkalomszerű megteremtése, az alkalomszerű
„szervezés” vagy helyiség alkalomszerű rendelkezésre bocsátása, továbbá a
játékban való puszta részvétel – → szabálysértés. A vétség elkövetőjével (→
elkövetők) szemben → mellékbüntetésül → kitiltásnak is helye van.

Timesharing: időben megosztott → tulajdonjogot jelent, elsősorban üdülő →

ingatlanok esetében alkalmazzák. Az ingatlan időben megosztott ~ →
használati jogának megszerzésére irányuló → szerződés, amelynek alapján a
fogyasztó ellenérték fejében közvetlenül vagy közvetve, legalább hároméves
időtartamra jogot szerez egy vagy több ingatlan ismétlődő, meghatározott
időtartamú üdülési vagy lakáscélú használatára. A ~ szerződések
fogyasztóvédelmi célú (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei) szabályozására az →
Európai Unió irányelvet (→ uniós jogalkotás) alkotott (az Európai Parlament és
a Tanács 94/47/EK Irányelve) az ingatlanok időben megosztott használati
jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában
a fogyasztók védelméről), ez meghatározza többek között a ~ szerződések főbb
kötelező tartalmi elemeit, valamint a ~ szerződést értékesítő vállalkozás (→
vállalkozási szerződés) tájékoztatási kötelezettségét.

Timokrácia: → Solon törvényei

Tiszaeszlári per: az 1880-as évek elején történt koholt → vád alapján indított
antiszemita → per Magyarországon. Tiszaeszlár zsidó hitközségének tagjait
azzal vádolták, hogy vallási okokból megöltek egy atal lányt, Solymosi
Esztert. A megvádoltak védelmét Eötvös Károly függetlenségi → párti író és
politikus vállalta, s 1883-ban a bíróság (→ bíróságok) fel is mentette a koholt
vérvád vádlottait.
Tiszta jogtan: → Kelsen → újkantiánus jog lozó a elmélete, amelyet „Reine
Rechtslehre” c. munkájában fejtett ki. Lényege: a → jogot minden
„metajurisztikus”, pszichológiai, szociológiai, etikai és politikai elemtől
függetlenül kell vizsgálni. Kiindulópontja: a lét (Sein) és a legyen (Sollen)
dualizmusa, amelynek értelmében egyik a másikból nem vezethető le. A jog
nem más, mint a jogi norma, a → jogszabály, amely a legyen világába tartozik
és önmagában érték. A jogszabály érvényességének alapja a Kelsen-Merkl-féle
lépcsőelmélet szerint végső fokon az → alapnorma.

Tiszteletbeli konzul: → konzul

Tisztességes eljáráshoz való jog (igazságos eljárás elve, fair trial elve – ang.):
mint egyéni → alapjog, a → büntetőeljárási jog és a → polgári eljárási jog olyan
→ alkotmányos alapelve, amelynek érvényesítési kötelezettségét a → polgári és
politikai jogokról szóló legfontosabb → nemzetközi jogi dokumentumok is
előírják. A ~ legfontosabb garanciális eleme a következőkben foglalható össze:
mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely → büntetőjogi →
vádat, ill. → polgári jogi jogvitát független, pártatlan és → törvény által
felállított bíróság (→ bíróságok) igazságosan, nyilvánosan (→ nyilvánosság
alapelve) és ésszerű időn belül bírálja el. Megjegyzendő, hogy adott esetben
nem pusztán eljárásjogi garanciáról van szó, hanem a bírósághoz való fordulás
jogának egyértelmű kinyilvánításáról is. A ~ komplex tartalmú alapjog, amely
az eljárás során érvényesítendő garanciák egész rendszerét igényli. E garanciák
egy részét érvényesíteni kell mind a → büntetőeljárásban, mind a polgári jogok
és kötelezettségek megállapításával kapcsolatos eljárásokban. A garanciák másik
része ugyanakkor a büntetőeljárás alá vont személyek minimális jogainak
meghatározására vonatkozik. Pl. minden → bűncselekménnyel gyanúsított
személynek joga van arra, hogy a) az általa értett nyelven a legrövidebb időn
belül tájékoztassák az ellene felhozott vádról, b) rendelkezzék a védelméhez
szükséges idővel és eszközökkel (→ védelem alapelve), c) személyesen vagy →
védő útján érvényesítse a védelemhez való jogát, d) kérdéseket intézzen a →
vád → tanúihoz és kieszközölje a mentő tanúk megidézését és kihallgatását
ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogyan az a vád tanúi vonatkozásában
érvényesül, e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti vagy nem
beszéli a → tárgyaláson használt nyelvet. A → közigazgatási eljárási törvény
„tisztességes ügyintézéshez” való jogként, az alapelvek körében említi a ~ elvét,
melynek legfontosabb alkotmányos eljárási garanciáját az adja, hogy
Magyarországon 2004 óta minden közigazgatási határozat megtámadható
bíróság előtt.

Tisztességes ügyintézéshez való jog: → tisztességes eljáráshoz való jog

Tisztességtelen versenycselekmények: a → versenyjog a tisztességtelen verseny

elleni joganyaggal védi a fogyasztókat (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei) és a
versenytársakat a versenytárs-vállalkozók üzleti tisztességbe ütköző
versenycselekményei ellen (ha a cselekmény nem ütközik az üzleti tisztességbe,
versenyjogilag irreleváns, pl. a híresztelés nem hírnévrontás is egyben). A
gazdasági élet állandó mozgása miatt a ~ mindenkor érvényes felsorolása
lehetetlen, a → jogszabályok – nevesített cselekmény híján szubszidiáriusan
mindig alkalmazható – generálklauzulában rögzítik a tisztességes üzleti-piaci
magatartás általános követelményét. A ~ főbb csoportjai a következők: Más
hírneve kihasználásának minősül a versenytárssal vagy árujával való
összetévesztésre alapozó (→ iparjogvédelmileg nem védett) → vállalatjelző vagy
→ árujelző, → eredetmegjelölés felhasználása (→ kereskedelmi jó hímév,
kereskedelmi név védelme). Idegen teljesítmény élősködő kihasználását jelenti a
szolgai utánzás (összetéveszthető és saját teljesítmény hozzáadása nélküli
elsajátítás), az üzleti titoksértés (→ titokvédelem), a munkaerő-csábítás. Az
üzleti jó hírnév védelme körében a ~ közé tartozik a hírnévrontás
[a versenytárs személyére, → vállalatára, vagy árujára (szolgáltatásaira)
vonatkozó valótlan állítás, továbbá valós tények hamis színben történő
feltüntetése] és a személyeskedő reklám. A tisztességtelen reklám gyakori esete
a fogyasztót és a versenytársat egyaránt sértő reklámszédelgés, vagyis saját
vállalat vagy áru (szolgáltatás) megtévesztő feldicsérése.
Titkos adatszerzés: a büntető eljárásban (→ bűntetőeljárási jog) a → nyomozás
elrendelése után az érintett tudta nélkül beszerzett bizonyítékok a ~ körébe
tartoznak. Ezek egy része engedélyhez nem kötött (pl. meg gyelés nyilvános
helyen, fedővállalkozás létrehozása), más részük → ügyészi engedélyhez kötött
(pl. adó-vagy → banktitoknak minősülő → adatok beszerzése) s vannak
kizárólag → bírói engedéllyel beszerezhető adatok (magánlakásban történtek
rögzítése, levél vagy számítástechnikai rendszer útján továbbított adatok
megismerése). ~ t a → Büntetőeljárási törvény csak legalább 5 évi →
szabadságvesztéssel fenyegetett, kiemelten veszélyes (pl. → bűnszövetségben, →
bűnszervezetben,→ üzletszerűen elkövetett) → bűncselekmények gyanúja esetén
teszi lehetővé. A ~ engedélyezéséről a → nyomozási bíró az → ügyész
indítványára dönt és azt legfeljebb 90 napra engedélyezheti. A ~ célhoz kötött,
azaz eredménye az engedélyben meg nem jelölt további bűncselekményekre
ill. további → elkövetőkre vonatkozóan csak akkor használható fel, ha az
adatok az eredeti elkövetői ill. bűncselekményi körrel összefüggenek és azokra
nézve is megállapíthatóak a → törvényi feltételek.

Titkos szerződések: a nyilvánosság kizárásával létrejött → nemzetközi

szerződések, amelyeket a felek később sem hoznak nyilvánosságra. Gyakori,
hogy ~ az egyébként közzétett szerződések titkos mellékletei, → jegyzőkönyvei,
záradékai stb. A nyilvánosságra nem hozott szerződések közzététele érdekében
a → Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya 16. cikkében úgy rendelkezett,
hogy a szervezet tagjai kötelesek minden nemzetközi szerződésüket a Szövetség
Titkárságánál beiktatni; ennek elmulasztása esetén a szerződés nem kötelező
erejű. Az ENSZ → Alapokmánya (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) reálisabban
szabályozta a ~ felszámolását; az Alapokmány 102. cikke szerint a beiktatási
kötelezettség elmulasztása esetén a be nem iktatott szerződésre a felek az
Egyesült Nemzetek egyetlen szerve előtt sem hivatkozhatnak.

Titkos ügykezelés: → törvényben meghatározott körben, ill. ügyekben a

közigazgatási szerv (→ közigazgatás helyi szervei, → közigazgatás központi
szervei) vezetője (vezető testület) a keletkező iratokat és egyéb
dokumentumokat titkosaknak minősítheti. Ennek az a közvetlen
következménye, hogy az ügyet ún. zárt láncolatban kell intézni, annak
menetéről csak az ügyintézésben (ügydöntésben) erre kijelölt, felhatalmazott
személyek vehetnek részt. Az ilyen iratokat az egyéb iratoktól elkülönítve kell
iktatni, s irattározásuk, sőt selejtezésük is csak speciális titkos eljárásban
történhet.

Titokvédelem: titoknak minősül a kevesek, ill. egy meghatározott kör (akár

egy személy) által ismert tény, → adat, körülmény, információ, eljárás,
amelyből az adott személyi körön kívül állók tudomásszerzése a → jog által
védett érdeket sértene. A jog tehát védelemben részesíti a különféle titkokat,
amelyek a következők lehetnek: Levéltitok: minden közlést tartalmazó zárt
küldemény, amelynek sértetlen volta védelmet élvez. Illetéktelennek azt tilos
felbontani, ill. tartalmának megismerése céljából megszerezni, vagy harmadik
személynek átadni. E jogosultság abszolút szerkezetű, ennek korlátozása
csupán a → büntetőeljárási jogban, ill. a → büntetés-végrehajtási jogban
található. Magántitok: relatív fogalom, általában elégséges ismérve az, hogy
olyan titok, amelynek megőrzéséhez az érintett személynek méltányolható
érdeke fűződik. Az erről tudomást szerző személy ezt köteles megőrizni,
minden ezzel ellentétes magatartása → jogsértéshez vezethet, különösen, ha azt
jogosulatlanul hozza nyilvánosságra, vagy azzal egyéb módon visszaél (→
személyes adatok védelméhez való jog). Hivatásbeli titok: a megőrzésére
kötelezett személynek hivatása gyakorlása közben jut tudomására a titok; ez
tartalmában tulajdonképpen a magántitok egy fajtája, védelmében azonban
konkrétabb és szigorúbb szabályok alá esik. Ilyen az orvosi titok, amelynek
értelmében az orvos a beteg egészségi állapotáról felvilágosítást csak a betegnek,
→ hozzátartozójának, ill. amennyiben a gyógykezelése érdekében szükséges, a
gondozójának adhat (→ betegjogok). Idetartozik még az → ügyvédi titok,
amely általános védelemben részesíti a praxis során az ügyvéd tudomására
jutott titkok összességét. A hivatásbeli titok megőrzési kötelezettsége oly erős,
hogy bíróság (→ bíróságok) előtti eljárásban a titoktartásra kötelezett
megtagadhatja a → tanúvallomást. Egyértelműen elhatárolandó az előzőekben
említett → magánjogias ~től a → közjogi normákból eredő és zömében
közjogias normák által védett → államtitok és a szolgálati titok. Ismert még az
üzleti titok fogalma is, amelyet a → Polgári Törvénykönyv szabályoz az üzemi és
üzleti titok védelmére vonatkozó generálklauzula útján, ezt kiegészítik más
szabályok (→ versenyjog, → szellemi alkotások joga, → társasági jog). A →
Büntető Törvénykönyv a titoksértés bizonyos eseteit önálló →
bűncselekményként szabályozza (→ államtitoksértés, → gazdasági titok
megsértése, → levéltitok megsértése, → szolgálati titok sértés).
Titulus: → causa, → jogcím

Tizenkét táblás törvény (Lex duodecim tabularum – lat.): a → római jog első
jelentős – egyben a régi római jog legfontosabb – forrása (→ jogforrás).
Keletkezésekor fa-, majd utóbb bronztáblára vésett eredeti szövege nem
maradt fenn, de későbbi irodalmi művekben – szó szerint vagy tartalmilag –
idézett töredékei alapján viszonylag jól rekonstruálható. A ~ Kr. e. 451–450-
ben keletkezett, az addig íratlan római jog legfontosabb szabályainak írásba
foglalásaként. Primitív vonásai, merev formalizmusa (→ ius strictum) ellenére
is sok tekintetben igen fejlettnek nevezhető, mert aprólékos szabályai a jognak
a társadalom más normarendszereitől (→ fas, → mos) való elválásának magas
fokát mutatják, másfelől a ~ a többi ókori törvénykönyvvel (→ kódex)
ellentétben nem elsősorban → büntetőjogi, hanem jelentős mértékben →
magánjogi szabályokat tartalmaz. A ~ évszázadokon át óriási tekintélynek
örvendett, lényegében a → ius civilével azonosították. Szövegét az iskolás
gyermekek még → Cicero gyermekkorában is szó szerint megtanulták. Még
Livius is fons omnis publici privatique iurisnak, minden köz- és magánjog
forrásának nevezi, pedig szabályainak jelentős része Livius korában –
gyakorlatilag vagy formailag is – már hatályát vesztette. Teljes hatályon kívül
helyezésére csak a iustinianusi (→ Iustinianus) → kodi káció alkalmával került
sor, amikor ugyanis minden korábbi → jogszabály hatályát vesztette. → lex.

Tlatelolcói szerződés: Latin-Amerika nukleáris fegyvermentesítését (→

atomfegyvermentes övezet) kimondó, 1967. febr. 14-én Mexikóvárosban aláírt
→ nemzetközi szerződés (hatályba lépett: 1968. ápr. 22.). Az okmány
értelmében a latin-amerikai → államok kötelesek megtiltani és
megakadályozni területükön nukleáris fegyvernek bármilyen formában való
raktározását, elhelyezését, felszerelését, birtoklását stb. A ~ összesen 31 cikkből
és két pót→ jegyzőkönyvből áll. Az I. Pótjegyzőkönyv azokkal a szerződés
hatálya alá tartozó területekkel foglalkozik, amelyekért de iure vagy de facto a
kontinensen kívüli államok tartoznak nemzetközi felelősséggel; a II.
Pótjegyzőkönyvben pedig a nukleáris fegyverrel rendelkező államok ismerik el
Latin-Amerika denuklearizált státusát, és kötelezik magukat a földrész
nukleáris fegyvermentességének tiszteletben tartására. A ~ben vállalt
kötelezettségek végrehajtását részben a → Nemzetközi Atomenergia Ügynökség,
részben pedig a szerződéssel életre hívott OPANAL (Organisme para la
Proscripcion de las Armas Nucleares en la America Latina, Nukleáris fegyverek
Latin-Amerikában való betiltásának szervezete) ellenőrzi; ez utóbbi szervezet
székhelye: Mexikóváros.

Tobar-doktrína: C. Tobar, Ecuador külügy→minisztere a róla elnevezett tételt

1907. márc. 15-én fejtette ki; ennek értelmében az → alkotmánnyal ellentétes
módon keletkezett → kormány elismerését mindaddig el kell utasítani, amíg
„… a nép szabadon választott képviselői alkotmányos formában újra nem
szervezték az országot” (→ kormányok elismerése). Az idézett mondatot
tartalmazza az 5 közép-amerikai kis → állam között 1907 decemberében
létrejött barátsági szerződés is, azonban maga a ~ nem nyert általános
elismerést a többi latin-amerikai vagy más államok gyakorlatában. Az I.
világháború idején az USA próbálta a ~t felújítani, ez volt az akkori elnökről
elnevezett Wilson-elmélet, de neki sem sikerült általánossá tenni. Az államok
nem fogadták el, hogy a kormányalakítás módját idegen államok bírálják felül.

Tocqueville, Alexis de (1805–1859): francia liberális tudós, író és politikus, a

→ képviseleti demokrácia első teóriájának megalkotója, a modern politikai
és szociológiai irányzatok előfutára. Jogi tanulmányai után → bíróként
dolgozott. 1841-től a Francia Akadémia tagja, az MTA külső tagja (1858).
1839-ben a francia → alsóház, 1849-ben az alkotmányozó (→ alkotmányozás)
nemzetgyűlés képviselője, ebben a minőségében részt vett a második →
köztársaság → alkotmányát összeállító bizottság munkájában. 1849-ben hat
hónapig külügy→ miniszter. Az 1851-es államcsíny után rövid időre börtönbe
került, majd visszavonult a politikai élettől. Fő művei: De la démocratie en
Amérique, 1835–1840 (magyarul: A demokrátia Amerikában, 1841–1843; A
demokrácia Amerikában, 1983; Az amerikai demokrácia, 1993); L’ancien régime
et la révolution, 1856 (magyarul: A régi rend és a forradalom, 1994); Oeuvres
complètes d’Alexis de Tocqueville, 1860–1866.

Tokaji Géza: (1926–1996) egyetemi tanár, a → büntetőjog művelője. 1949-től

kezdődően 42 éven át a szegedi egyetemen oktatott. Kutatásainak súlypontját
a → bűncselekmény tana képezte. Fő művei: A büntető törvénykönyv
kommentárja (társszerző), 1968; A bűncselekménytan alapjai a magyar
büntetőjogban, 1984.
Toldi Ferenc: (1914–1999) jogász, a → közigazgatási jog művelője.
Tanulmányait Zágrábban végezte, majd a gyakorlatban dolgozott. Évtizedeken
át az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos osztályvezetője,
1979-től a budapesti egyetem tanára. Fő művei: Az államigazgatási eljárás
általános kérdései (társszerző), 1959; A közigazgatási határozatok bírói
felülvizsgálata, 1988; A jugoszláv állam kialakulása és felbomlása, 1995.

Tomcsányi Móric (1878–1951): a klasszikus → közigazgatási → jogdogmatika

legkövetkezetesebb hazai művelője, a → közjogban a történeti-jogi iskola
képviselője, 1922-től a budapesti egyetemen a közjog és a → közigazgatási jog
tanára; 1941–1942-ben a jogi kar dékánja. 1928–1944-ig → felsőházi tag,
1928-tól az MTA lev., 1943-tól r. tagja (1949-ben rendes tagságát
megszüntették, és visszaminősítették tanácskozó taggá). Fő művei: A vagyoni
felelősség elve a közigazgatásban, 1906; Önkormányzat és decentralizáció, 1911 ;
A közigazgatási jogviszony, 1912; A jogerő a közigazgatási jogban, 1916; A közjog
és magánjog határa, 1921; A magyar közigazgatási jog alapintézményei, 1925;
Magyar közjog, alkotmányjog, 1926; Magyarország közjoga, 1932; A magyar
közigazgatási és pénzügyi jog, 1933.

Tortúra: → istenítélet

Torzításmentességhez való jog: a → szerzői jogi személyhez fűződő jogok (→

személyiségi jogok) egyik jogosítványa a ~, amely azt jelenti, hogy a → szerzőnek
személyhez fűződő jogát sérti művének minden jogosulatlan megváltoztatása.
Műfajonként, ill. felhasználási módonként dönthető csak el, hogy a
megváltoztatás jogosulatlan-e. A → szerzői műre kötött → felhasználási
szerződés, ill. a felhasználási szerződésre vonatkozó → jogszabályok vizsgálata
adhat választ arra a kérdésre, hogy a felhasználó milyen változtatásokat
eszközölhet a művön a szerző hozzájárulása nélkül. A felhasználáshoz adott
engedély hiányában a mű minden megváltoztatása sérti a szerző ~át. Az →
iparjogvédelem területén az alkotók ~a sokkal korlátozottabban érvényesül. →
szerzői jogbitorlás

Totális állam: a II. világháború után meghonosodott fogalom a szélsőségesen

diktatórikus (→ diktatúra) → államok jellemzésére. Főbb vonásai a civil
társadalom félreszorítása, a → szabadságjogok felszámolása, a →
hatalomkoncentráció, a többpártrendszer (→ egypártrendszer) megszüntetése,
az uralkodó → párt vezető szerepe. Az egész hatalmi rendszer politikai terrorra
és megfélemlítésre épül; gyakori vonása a bűnbakállítás, valamely etnikai, faji,
vallási közösség üldözése, ellenségnek minősítése; ehhez kapcsolódik a
világnézeti homogenitás, az uralkodó szemlélet erőszakos terjesztése, a cenzúra
érvényesítése, a nem hivatalos nézetek üldözése, az oktatási rendszer
tartalmának doktrínához kapcsolása, az információs rendszer birtoklása,
a tömegkommunikáció állami-kormányzati kézben tartása. A ~ nem csak a
politikai viszonyokat és a szellemi életet, hanem a gazdaságot is uralja,
a piacokat korlátozza vagy állami tervgazdasággal helyettesíti, a gazdaság
közvetlen állami irányítását és az állami redisztribúciót valósítja meg. A
politikai és társadalomelméleti irodalom a → fasiszta és a szocialista államokat
minősíti ~nak.

Tóth Lajos (1876–1936): jogtudós, a → magánjog művelője. Előbb →

bírósági szolgálatot teljesített, 1904–1914 között a debreceni jogakadémia,
1910-től a budapesti egyetem, 1914-től pedig a debreceni egyetem tanára.
1933-ban az MTA lev. tagjává választották. Fő művei: Vélemény a magyar
általános polgári törvénykönyv tervezetéről, 1914; Magyar magánjog. Általános
tanok, I–II., 1914; Dologi jog, 1930; Öröklési jog, 1932; Kötelmi jog, 1938.

Többes akkreditálás: → diplomáciai képviselet

Többoldalú nemzetközi szerződés: → multilaterális szerződés

Tőkebefektetési csalás: → gazdasági bűncselekmény, amelyet az követ el, aki

→. gazdálkodó szervezet → vagyoni helyzetéről vagy vezető állású személyéről e
tevékenységével összefüggésben, ill. a gazdálkodó szervezetre vonatkozóan
pénzügyi eszközről valótlan adat közlésével vagy híresztelésével, ill. adat
elhallgatásával, továbbá pénzügyi eszközre vonatkozó színlelt ügylet (→
jogügylet) kötésével másokat tőkebefektetésre vagy a befektetés emelésére, ill.
tőkebefektetés eladására vagy a befektetés csökkentésére rábír.

Tőkefedezeti rendszer: a → társadalombiztosítással összefüggő fogalom,

lényege, hogy a társadalombiztosítási kiadásokra → bankszerű, pénzintézeti
működéssel tőkét gyűjt a biztosítási pénztár. A pénztárrendszerben működő
társadalombiztosításra ez a jellemző.

Tőkepiac: (capital market – ang.) a hosszú lejáratú (egy éven túli) →

értékpapírok, követelések, befektetések piacának jelölésére használt fogalom,
megkülönböztetendő a pénzpiactól (money market), ami a rövid lejáratú (egy
éven belüli) értékpapírok és → követelések piaca. A kettő együtt alkotja a
pénzügyi piacot. A ~on tevékenységet folytató szervezetekre vonatkozóan
közös szabályok vannak. Ilyen pl. a → részvénykönyvvezetés, a vezető állású
személyekre (→ vezető állású munkavállaló) és a minősített befolyással
rendelkezőkre vonatkozó feltételek, a könyvvizsgálat (→ könyvvizsgáló) és a
kereskedelmi kommunikációra vonatkozó külön rendelkezés, továbbá a
titoktartás. A ~ intézményeiként tartják számon magát a tőzsdét, (→ árutőzsde,
→ értéktőzsde) a felügyeletet, az elszámolóházat és az értéktárat, ill. a befektető-
védelmi alapot.

Tőke szabad mozgása: az → Európai Közösségben megvalósuló → négy

alapszabadság egyike. A ~ alá tartozik egyrészt a tőke → államhatárokon való
zikai átvitele, átutalása, másrészt a tőke határokon túl való felhasználása –
például földterület vásárlása, beruházás végrehajtása, → részvények vásárlása stb.
– is. A → Római Szerződés 1957-es aláírásakor még nem biztosította
maradéktalanul a tőke tagállamok (→ állam) közötti szabad mozgását, és azt
csupán mint az áruk, személyek (→ munkavállalók) és szolgáltatások szabad
mozgásához kapcsolódó alapszabadságot kezelte. Ezt követően 1988-ban
megalkották a teljes liberalizációt megvalósító Tanács 88/361/EK irányelvet,
majd a → Maastrichti Szerződés is rögzítette a ~~ t. A ~ kivételesen
korlátozható a → közérdek és közbiztonság érdekében. Az → Európai Bíróság
gyakorlata alapján a ~ nem sértheti a tagállamok azon jogát, hogy bejelentési
kötelezettséget írjanak elő a tőkemozgásokra vonatkozóan (pénzmozgások
monitorozása), a tagállamok azonban a tőkemozgást előzetes engedélyhez nem
köthetik. Emellett jogukban áll intézkedéseket hozni, hogy megelőzzék a saját
nemzeti → jogszabályaik megsértését az → adózás és pénzügyi intézetek
felügyelete terén. Bizonyos egyéb esetekben lehetőség van a tőkemozgások
korlátozására harmadik államokkal szemben is.

Törlési per: → telekkönyvi igény

Történelmi öböl: különleges jogi státusú → öböl, amely a bejárat szélességétől
függetlenül a parti → állam felségjoga alá tartozik, amennyiben az öböl felett a
parti állam már hosszú idő óta gyakorol főhatalmat. A ~ jogi helyzete a
hagyományoknak köszönhetően → nemzetközi szokásjogi úton alakult ki.

Történeti alkotmány: → alkotmány

Történeti jogi iskola: a 19. század elején létrejött, a → természetjoggal és az →

észjoggal szembeni reakciót képviselő nagyhatású német irányzat, amely a →
jogot organikus fejlődés eredményének tekinti, és forrását a nép jogi
meggyőződésében, ill. egy érzelmekből, vágyakból, hajlamokból összetevődő
„népszellem”-ben keresi. Alapítója (→ Hugó) és fő képviselői (→ Savigny, →
Puchta, Gierke stb.) szerint keletkezésére nézve minden jog → szokásjog, tehát
mindig „csendesen működő belső erők, nem pedig a törvényhozás önkénye”
által jön létre. Jelen állapota csak fejlődésének átmeneti szakaszát jelenti,
amelyet csak múltjából lehet megérteni; ez a magyarázata a → római jog
továbbélésének is. A ~ nézetei a magyar → jogtudományban is erős visszhangra
találtak (→ Frank, → Wenzel, → Grosschmid).

Törvény: 1. a → jogrendszerben a legmagasabb rendű → jogforrás, amelynek

megalkotója (→ jogalkotás) vagy maga a szuverén nép, vagy a →
népszuverenitást megtestesítő legfelsőbb képviseleti szerv (→ parlament).
Mindkét változatban a ~hozás csak kifejezetten erre irányuló s rendszerint
magában az → alkotmányban előírt szoros eljárási szabályok szerint történhet.
A francia forradalom eszmei előkészítőinél, így főleg → Rousseau-nál található
az a gondolat, hogy → jogszabályokat csak ~ben lehessen megállapítani, a
modern korban pedig a → jogállamiság egyik kritériumának tekintik azt, hogy
minden jogforrás legyen ~re visszavezethető. A modern → államokban az
alkotmányos szabályozás arra irányul, hogy rögzítse azokat az életviszonyokat,
jogi szabályozási tárgyakat, amelyeknek eredeti, elsődleges szabályozása csak ~
útján lehetséges. E tárgyakban a ~hozó testület a maga jogalkotó → hatáskörét
nem ruházhatja át a végrehajtó hatalomra (→ államhatalmi ágak megosztása),
ill. azt legfeljebb hadiállapot, → szükségállapot idejére delegálhatja az →
államfőre, a → kormányra vagy valamely különleges testületre (nemzeti
megmentés bizottmánya, honvédelmi tanács stb.). A legfelsőbb képviseleti
szerv ~alkotási eljárása sajátos szabályokhoz kötött, amelyek főként a ~javaslat
előkészítésére, az előterjesztésére jogosult szervek (személyek) körének
megvonására, a ~javaslat parlamenti tárgyalási és elfogadási rendjére, az
elfogadott ~ hiteles szövegének megállapítási és kihirdetési rendjére terjednek
ki. A jogforrási rendszerben kimagasló helyet foglal el az alkotmány,
amennyiben az egyéb ~eknek azzal összhangban kell lenniük. A többi ~ a →
jogforrások hierarchiájában azonos szinten van. Közülük mégis kiemelkednek
az ún. organikus ~ek, amelyeknek elfogadásához minősített többségre van
szükség. A legfelsőbb képviseleti szerv számos államban ~ formájában hoz
olyan döntéseket, amelyek nem életviszonyok szabályozására szolgálnak (pl.
jeles személy vagy esemény emlékének megörökítése; döntés nagy
költségkihatású beruházás, fejlesztés tárgyában); ez vezetett el a materiális és a
formális ~ közötti különbségtételhez. A nem ~hozó állami-közhatalmi szerv
normatív aktusa (→ közigazgatási aktus) akkor sem minősíthető ~nek, ha
elnevezésében szerepel a „~erejű” jelző. 2. A ~ elnevezése a régi magyar jogi
nyelvben → decretum volt. Kezdetben az uralkodó (→ monarcha)
egyszemélyes akaratnyilvánításaként megjelenő jogszabály megfelelője. Később
az → országgyűlés két táblája (→ alsótábla, → felsőtábla) által hozott és az
uralkodó által szentesített jogszabályt jelentette. A ~ létrejöttének rendjét
sokáig csak az ún. alkotmányos szokás rögzítette. Ennek fontosabb
mozzanatai: az előterjesztés, az országgyűlési tárgyalás, az uralkodói szentesítés
és a kihirdetés. A két tábla által elfogadott javaslat felirat formájában az
uralkodóhoz került, aki azt szentesítette. A szentesítés két fő mozzanata az
aláírás és a megpecsételés volt. A szentesítés tkp. egy korlátlan (abszolút)
uralkodói → vétójogot rejt magában, amely vétó gyakorlását az uralkodó
sohasem volt köteles indokolni. 3. A magyar → alkotmányjog szerint a ~ az
országgyűlés által kibocsátott aktus. A ~nyel kapcsolatban két követelmény
fogalmazható meg: egyfelől a legfelsőbb képviseleti szerv meghatározó
szerepének biztosítása az állami tevékenység valamennyi területén; másfelől
pedig az, hogy az állampolgár (→ állampolgárság) státusát lényegesen érintő
kérdéseket ~ben szabályozzanak. A jogalkotásról szóló ~ rögzíti azokat az
életviszonyokat, amelyek kizárólagos ~hozási tárgynak minősülnek. A ~ek egy
részét az országgyűlés határozatképesség esetén egyszerű többségi szavazattal
(→ szavazás), más részüket pedig a jelen levő és szavazó → országgyűlési
képviselők kétharmados többséggel fogadják el. (Egészen kivételes, hogy a ~
elfogadásához az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges.) A
kétharmados többséggel megszavazandó ~ek tekintetében az alkotmány
tartalmaz útmutatást. Általában e körbe tartozik az → alapjogok szabályozása.
Az → Alkotmánybíróság egyébként több határozatában foglalkozott a
kétharmados, ill. az egyszerű többséggel elfogadható ~hozási tárgyak
kérdésével. → sarkalatos ~ek

Törvény előtti egyenlőség: a → törvények és más → jogszabályok mindenkire

egyforma – megkülönböztetés nélküli, azaz „egyenlő” – érvényességét és
kötelező erejét kimondó → alkotmányos elv, amely hagyományosan a feudális
→ jogrendszerekben szokásos → privilégiumok eltörlését, ill. visszaállításának
alkotmányos tilalmát jelentette (→ jogegyenlőség). A ~ elvét valamilyen
formában rögzíti az újkori alkotmányok majdnem mindegyike, s az emberi
jogokról (→ polgári és politikai jogok) szóló legfontosabb → nemzetközi jogi
dokumentumok. Magyarországon a ~ elvét először az 1848. évi → áprilisi
törvények valósították meg, amennyiben eltörölték a nemesi minőséggel járó
kiváltságokat a jogrendszerből, kivált pedig a nemesi → adómentességét (→
közteherviselés). A ~ elve eredeti (kezdeti) értelme szerint a 18–19. században
csak annyit jelentett, hogy a → jogalkalmazásban, kivált az →
igazságszolgáltatásban mindenkire [→ természetes személyre vagy → jogi
személyre, de legalább minden állampolgárra (→ állampolgárság)] ugyanaz az
→ anyagi jog és eljárási jog alkalmazandó, személyi megkülönböztetés nélkül.
A ~ elve kezdetben a jogszabályok tartalmát nem érintette: csak annyit kívánt
meg, hogy a tetszőleges tartalmú jogszabály mindenkire megkülönböztetés
nélkül legyen érvényes, azaz a jogrendszer megkettőzését tiltotta. →
alkotmányos egyenlőség

Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás: → bűntett, amely

megvalósul → törvény, más → jogszabály vagy → hatósági rendelkezés ellen,
nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon
általános engedetlenségre való uszítással. Hatósági rendelkezés a →
közigazgatási, a bűnüldöző, az igazságügyi stb. hatóságnak a valakivel vagy
valakikkel szemben kötelezettséget előíró döntése.

Törvényanalógia (analogia legis – lat.): a → joghézag → bírói kitöltésének a

jogfejlődés különböző korszakaiban, s a modern → jogrendszerekben egyaránt
általánosan elismert formája. Alkalmazásának elvi alapja 1. joghézag fennállása,
vagyis annak kimutathatósága, hogy a jogalkotó (→ jogalkotás) szabályozási
szándéka a hiányzó szabályozású területet átfogta, valamint 2. egy olyan, →
pozitív jogi szabályozás megléte, amely lényeges tekintetben hasonló helyzetre
vonatkozik, s az eldöntendő jogesetre vonatkoztatható. A modern → jogban
kiépült olyan garanciális területeken, amelyek csakis kellő formában hozott
előzetes → parlamenti törvényhozás által alakíthatók, így mindenekelőtt az →
adókivetésben (a korai angol fejlődés óta) s a → büntetőjogi felelősségre vonás
tekintetében (a → nullum crimen sine lege és a → nulla poena sine lege elveinek
elismertetése óta) alkalmazását általában nem engedik meg. → analógia

Törvényerejű rendelet: → Elnöki Tanács

Törvényes képviselet: a kiskorú és a cselekvőképtelen vagy korlátozottan

cselekvőképes (→ cselekvőképesség) nagykorú → jognyilatkozatai megtételében
~re szorul. A kiskorú törvényes képviselője a szülő (→ szülői jogok és
kötelességek), ha valamilyen oknál fogva nem áll szülői felügyelet alatt, a gyám
(→ gyámság). A nagykorú törvényes képviselője a gondnok (→ gondnokság). A
cselekvőképtelen helyett a törvényes képviselő teszi meg a jognyilatkozatot, a
korlátozottan cselekvőképes jognyilatkozatának érvényességéhez elegendő, ha
ahhoz a törvényes képviselő beleegyezését vagy utólagos jóváhagyását adja. A
törvényes képviselő egyes, → törvényben felsorolt jognyilatkozatainak
érvényességéhez a → gyámhatóság jóváhagyása is szükséges, a cselekvőképtelen
vagy a korlátozottan cselekvőképes számára egyoldalúan terhes
jognyilatkozatokat még a gyámhatóság jóváhagyásával sem tehet. Nem
érvényesülhet továbbá a ~ a csak személyesen tehető, → képviselet útján nem
tehető személyi vagy → vagyoni nyilatkozatok tekintetében.

Törvényes öröklés rendje: a törvényes öröklés az → öröklés →

jogintézményének történetileg első formája; lényege, hogy az örökhagyó →
vagyonát családtagjai (→ rokonság) öröklik. A törvényes öröklés csak →
végrendelet hiányában érvényesül, ill. részlegesen érvényesül, ha a végrendelet
nem fogja át az örökhagyó egész → hagyatékát. A ~n a törvényes → örökösök
egymást követő csoportokban örökölnek. A törvényes örökösök első
csoportjában az örökhagyó gyermekei öröklik a vagyon állagát, a kiesett (pl.
elhalt) gyermek (→ kiesés az öröklésből) helyén annak örökrészét a helyettesítés
(vagy képviselet) elve alapján a kieső leszármazol öröklik. Több gyermek
fejenként egyenlő részben örököl. A túlélő házastárs pedig a leszármazó
örökösök mellett a vagyon → haszonélvezetét (→ házastársi haszonélvezet)
örökli. Amennyiben a haszonélvezet vagy egy része megváltásra kerül, a
házastárs is örököl már az örökösök első csoportjában a vagyon állagából is.
Gyermekként a vér szerinti gyermekkel azonosan örököl az örökbe fogadott
gyermek is (→ örökbefogadás), és 1946 óta mind az anyai, mind az apai
hagyatékból a → házasságon kívül született gyermek is. A leszármazók törvényes
öröklésének sajátos intézménye az → osztályrabocsátás. Leszármazók hiányában
eltérően alakul a ~ az ún. szerzeményi vagyonban és az ági vagyonban (→ ági
öröklés). Leszármazók hiányában az örökösök következő csoportjában – az ági
vagyon kivételével – a túlélő házastárs az egyedüli örökös. Leszármazók és
túlélő házastárs hiányában az örökhagyó felmenői és oldalrokonai az ún.
parentéláris öröklési rendben örökölnek. Az első felmenői parentéla az ún.
szülői parentéla. Ebben az örökhagyó szülei, a kieső szülő helyén – a kieső
leszármazók örökléséhez hasonlóan – a helyettesítés (vagy képviselet) elve
alapján leszármazói örökölnek, ilyenek hiányában az egész hagyatékot a másik
szülői ág – szülő, ill. kiesése esetén leszármazója – örökli. A parentéláris
öröklési rend alapvető szabálya, hogy amíg a közelebbi parentélában, akár csak
az egyik szülő oldalán is, öröklésre jogosult örökös van, a hagyaték nem
szállhat a következő, a nagyszülői parentélára. A nagyszülői parentéla öröklése
a szülői parentéláéhoz hasonlóan szabályozott, azzal a különbséggel, hogy a
hagyaték nagyszülőpárokra is oszlik. Az oldalági rokonok öröklése a ~n 1946
óta ezzel a nagyszülői parentélával zárul. A nagyszülő leszármazói még
ugyanúgy örökölnek, mint a szülő leszármazói, a nagyszülő leszármazójánál
távolabbi oldalrokon már nem örököl. A nagyszülői parentélához tartozó
örökös hiányában már csak az örökhagyó távolabbi felmenői örökölnek, ők
már a rokonsági foktól függetlenül fejenként egyenlő arányban. Vagyis ha a
nagyszülői parentéla is üres, akkor a magyar jog szerint a még élő további
felmenők egy parentélát alkotnak, s egyenlő arányban örökölnek. Lényeges,
hogy ebben az esetben a helyettesítés elve már nem érvényesül, tehát egyik
felmenő helyébe sem lépnek kiesése esetében leszármazói. Nem teremt a ~n
öröklési kapcsolatot a mostohagyermek–mostohaszülői (→ mostohaszülő
jogállása), a nevelt gyermek–nevelőszülői kapcsolat (→ nevelőszülői jogviszony),
valamint az élettársi kapcsolat (→ élettársi viszony) sem. A törvényes öröklésre
jogosult örökösök hiányában a ~n törvényes örökösként az állam örököl (→
állam öröklése).
Törvényesség (legalitás – lat.): a modern → jogrendszerek alapelve, a →
jogbiztonság mint alapvető → jogi érték megvalósítására irányuló igény
kifejeződése, amely → tételes jogi garanciákban és a → törvényeknek megfelelő
gyakorlatban ölt testet. Az → állam és a → jog kialakulása után egy kezdetleges
formában jelentkező ~i igény az állami → hatalomgyakorlás szerveivel, sőt
magával az uralkodóval (→ monarcha) szemben is megfogalmazódott, mint –
ha nem is mindig hatásos – garancia a hatalmi önkény korlátlanságával
szemben. E korai forrásokból egy olyan felfogás nyomai rajzolódnak ki, amely
szerint a törvények, mint a közösség alapvető érdekeit és egyetértését kifejező
szabályok, egyfajta állandóságot fejeznek ki, így felette állnak
a hatalomgyakorlás változó érdekeinek. Ez a felfogás tükröződik a görög
városállamok (→ polisz) és a → köztársasági Róma politikai irodalmában is (→
Platón, → Cicero). A középkorban az a nézet vált uralkodóvá, hogy a világot
az isteni és az azokkal összhangban álló emberi törvényeknek kell
kormányozniuk. A → természetjogi eszmerendszerben az az igény is
megfogalmazódott, hogy bizonyos alapvető fontosságú törvényeket maguk a
hatalom birtokosai sem változtathatnak meg; azok ugyanis, minthogy egy örök
érvényű, változatlan jog eszméjéből fakadnak, fölötte állnak az emberi
törvényalkotásnak. Az újkori ~-eszme megfogalmazásában főleg a szabad piac
szükségletei játszották a meghatározó szerepet, amelyek az emberi s elsősorban
a gazdasági kapcsolatok kiszámíthatóságát, jogi rendezettségét előfeltételezték.
Ez az igény a polgári forradalmak eredményeként a ~ értelmezésében is
alapvető politikai és jogi változásokat hozott. A törvényhozó hatalmat (→
államhatalmi ágak megosztása) a legfőbb → népképviseleti szerv, a → parlament
számára tartotta fenn, amellyel szemben a végrehajtó hatalom alárendeltsége
aktusainak a → jogforrási hierarchiában elfoglalt másodlagos helyében és
szerepében is kifejezésre jutott, míg a jogalkalmazó (→ jogalkalmazás) szervek
feladata csak a → jogszabályok értelmezésére, vagyis a jogalkotó (→ jogalkotás)
akaratának felderítésére és érvényesítésére korlátozódott. Ezekre az alapelvekre
a 19. század folyamán fokozatosan ráépültek a ~ intézményes, szervezeti és
eljárási biztosítékai is. A 20. század társadalomfejlődésének eseményei a ~
eszméjének és gyakorlatának jelentős változásait eredményezték. Egyfelől a
monopolkapitalizmus időszakában az állam fokozódó szerepvállalása a → bírói
→ jogértelmezés segítségével a „klasszikus” kapitalizmus számos alapelvének
(szabad verseny, → polgári és politikai jogok) új értelmezését hozta magával,
ami a → jóléti állam és a ~ lehetséges ellentétének megfogalmazásához is
elvezetett. Másfelől a ~nek az a pozitivista, formális értelmezése, amely a
törvények elsődlegességét és mindenkire kötelező voltát tartalmuktól
függetlenül is elismerte és hangsúlyozta, arra is lehetőséget nyújtott, hogy a →
totális államok a maguk jogalkotó és jogalkalmazó gyakorlatát törvényesnek
minősítsék. A forradalmi mozgalmak, különösen hatalomra jutásuk után,
ugyancsak gyakran alkalmazták a forradalmi ~ jelszavát tevékenységük
igazolására. E fejlemények következtében nem csupán a ~ hagyományos
értelméhez kapcsolódó felfogás rendült meg világszerte, hanem
megfogalmazódott a ~ általános válságának jelszava is. A jogi nihilista (→ jogi
nihilizmus) és anarchista (→ anarchizmus) tendenciákkal szemben ugyanakkor
mind erősebbé válik a ~hez és a jog uralmához való ragaszkodás követelése. →
jogállam, → rule of law

Törvényességi felügyelet: → ügyészi törvényességi felügyelet

Törvényességi óvás: → felülvizsgálat

Törvényhatóság: a magyar jogi nyelvben többféle jelentése ismert. 1. A rendi

korszakban az ítélkezési joggal is felruházott helyi (→ szabad királyi város)
és területi (→ vármegye, szabad kerületek) végrehajtó szerveket jelentette. 2. Az
1870. évi XLII. tc. vezette be a ~ elnevezést a helyi (~i jogú város) és
középfokú (vármegye) általános → hatáskörű, → önkormányzattal rendelkező
→ közigazgatási szervezet jelölésére. A → dualizmus időszakában a ~ok
hajtották végre saját területükön a → törvényeket és az általánosan kötelező
központi → kormányzati (→ kormányzás) normákat. A törvény által
megszabott keretek között korlátozott → autonómiával rendelkeztek; saját
belügyeikben törvénybe nem ütköző szabályrendeleteket alkothattak, egyéb
normatív és egyedi döntéseket is hozhattak. A ~ok országos kérdésben is állást
foglalhattak, véleményeiket a társhatóságokkal, a kormánnyal és a
törvényhozás (→ országgyűlés) szerveivel közölhették. Az 1907. évi LX. tc.
alapján a kormány, a → miniszterek és közegeik ~i jogokat sértő intézkedése
ellen a közigazgatási bírósághoz (→ közigazgatási bíráskodás) lehetett fordulni.
A ~ok élén kormánytisztviselőként a → főispán (Budapesten a →
főpolgármester) állt. Legfontosabb szervei a → törvényhatósági bizottság, a →
dekoncentrált szervek és a ~i végrehajtás közötti koordinációt ellátó
közigazgatási bizottság voltak. Az 1929. évi XXX. tc. a ~i bizottság összetételét
megváltoztatta, az általános képviseletet kombinálta az érdek-képviseleti elvvel.
A közérdekű, de a ~i bizottság hatáskörébe kifejezetten nem utalt ügyek
elbírálására kisgyűlést hozott létre. Kiterjesztette a főispán, az → alispán és a →
polgármester jogait, ezzel párhuzamosan csökkentette a kollegiális testületek
hatáskörét. A ~ok egyre csökkenő hatáskörrel az első tanácstörvény (1950. évi
I. tv. → tanácsrendszer) meghozataláig működtek.

Törvényhatósági bizottság: a → törvényhatóságot képviselő és annak

legfontosabb jogosítványait gyakorló testületi szerv. A törvényhatóságokról
szóló 1870. évi XLII. tc. és a törvényhatóságokat szabályozó 1886. évi XXI. tc.
szerint fele-fele arányban választott, ill. virilis tagok alkották. A → közigazgatás
rendezéséről szóló 1929. évi XXX. tc. módosította összetételét, helyet adva a
megfelelő szintű hivatalok vezetőinek, a vallásfelekezetek képviselőinek és az
örökös tagoknak. A ~ elnöke a → főispán, akit → vármegyékben az → alispán,
a városokban a → polgármester helyettesített. → Hatáskörét → törvények
állapították meg, döntött a törvényhatósági → önkormányzat legfontosabb
ügyeiben, és állást foglalt országos politikai kérdésekben.

Törvényi tényállás az adott → bűncselekménynek a → Büntető Törvénykönyv

különös részében leírt fogalmi ismérvei összességét jelenti, így szó lehet a →
lopás, → rablás stb. ~áról. Az adott ~ szerkezetén belül meg kell különböztetni
a ~ objektív és szubjektív oldalára tartozó elemeket. Az objektív oldal elemei: a
bűncselekmény tárgya és elkövetési tárgya (→ jogi tárgy), az → elkövetési
magatartás, az eredmény, a közöttük fennálló okozati kapcsolat, az elkövetés
helye, ideje stb. A szubjektív oldal elemei: a → →szándékosság, →
gondatlanság, a motívum, a célzat stb.

Törvénykezési (bírói) szervezeti jog: több → államban a → jogrendszer egyik

ágazataként kezelt szabálycsoport, ill. az ezzel foglalkozó oktatási tárgy vagy →
jogtudományi ág (→ jogág). Mint szabálycsoport, azoknak a jogi szabályoknak
az összessége, amelyek szabályozzák a → bírói szervezetet, a → bíróságok
igazgatását, általában az → igazságszolgáltatás szervezetét, a → közjegyzőséget, a
bírósági határozatok végrehajtásának (→ bírósági végrehajtás) szervezetét, az →
ügyészi szervezetet és az → ügyvédséget.
Törvénykönyv: → kódex

Törvénypozitivizmus: → jogpozitivizmus

Törvényszék: a ~ekről és a → járás→ bíróságokról mint első folyamodású –

vagyis első fokon eljáró – fórumokról az 1871. évi XXXI. és XXXII. tc.
rendelkezett. A ~ → polgári ügyekben és → büntetőügyekben ítélkezett, →
telekkönyvi → hatósági teendőit, a telekkönyvek vezetését a ~ mellett működő
telekhivatal végezte. Élén az elnök állt, személyzetét az ítélőbírák, a segéd-, a
kezelő- és a szolgaszemélyzet alkották. A ~ mint egyes bíróság és mint
társasbíróság (→ társasbíráskodás) hármas tanácsban járt el. További szervei: a
→ vizsgálóbíró, a → vádtanács, a atalkorúak ~i tanácsa, a ~ ötös tanácsa,
a rögtönítélő bíróság (→ statáriális eljárás), továbbá a ~ fegyelmi bírósága. A ~
elnevezését – az 1949. évi 9. tvr. alapján – → megyei bíróságra változtatták.

Tőzsde: → árutőzsde, → értéktőzsde

Traditio (átadás, hagyomány – lat.): a → római jog– elsődlegesen birtokszerzési

tényállás (→ possessio), amelyben egy → dolog eredeti birtokosa a leendő
birtokossal való megállapodás alapján a dolog birtokát az utóbbinak átadja. A ~
szoros értelemben kézről kézre való átadást jelent, ami csak könnyen
mozgatható → ingó dolgoknál hajtható végre. A római jog azonban kidolgozta
a ~ számos könnyített esetét, amikor nem volt szükség a dolog közvetlen
zikai átadására. A longa manu ~ → ingatlanok és nehezen mozgatható ingó
dolgok megszemléléssel, rámutatással való átadása. A symbolica ~ a dolgot
jelképező tárgy átadása, pl. amikor egy raktárban levő dolog birtokát a raktár
kulcsának ~jával adták át. Ehhez közel áll a kései császárkori → szokásjogban
elismert ~ per chartam (okirattal történő ~), amely a birtokátruházásról szóló
okirat átadásával valósult meg. Quasi ~ esetén valaki megállapodás alapján saját
ténykedésével szerzi meg a dolgok birtokát. → Brevi manu ~ („rövid kézzel”
való átadás) esetén a dolgot birtokló naturális possessor a civilis possessorral
megállapodik abban, hogy a naturalis possessor a továbbiakban civilis
possessorként fogja a dolgot birtokolni. A dolog visszaadását, majd újbóli
átadását a puszta megállapodás helyettesíti. Ennek fordítottja a constitutum
posses-sorium („birtokelismerés”), amikor civilis possessorból naturalis
possessor válik. A ~ mindig az átadó (tradens) és az átvevő (accipiens)
megállapodása alapján történik. A megállapodástól, mint a ~ → causájától
függően az átvevő vagy csupán naturális possessiót, vagy civilis possessiót vagy
– további feltételek megléte esetén – → tulajdonjogot, vagy más → dologi jogi
jogosultságot is szerez. A ~ tehát tulajdonátruházási mód is, mégpedig a
tulajdonszerzés leggyakoribb módja. A ~ a római felfogás szerint → ius
gentium szerinti, a modern rendszerezésben → származékos tulajdonszerzés,
mert az átvevő csak akkor szerez tulajdont, ha az átadó maga is tulajdonos volt.
Ezzel kapcsolatos az → Ulpianustól származó „Nemo plus iuris ad transferre
potest quam ipse haberet” (senki több jogot nem ruházhat át másra annál,
mint amennyi őt magát megilleti) regula. A ~val való tulajdonszerzés két
leglényegesebb eleme a dolog átadása mint tulajdonszerzési mód és a megfelelő
tulajdonszerzési → jogcím (iusta causa traditionis, pl. → adásvétel, →
ajándékozás) megléte.

Transactio (kiegyezés, egyezség – lat.): a → római jogban a vitázó felek között

általában → peren kívül, kölcsönös engedéssel létrejövő egyezség, pl. egyik fél
a részleges → teljesítés fejében lemond a perindításról. A ~nak
alakszerűtlensége miatt eredetileg semmiféle joghatása nem volt. A → praetor
csak tartozáselengedő → pactumként ismerte el. A ~ jogi elismerést a
császárkorban kapott, amikor a teljesíteni vonakodó fél ellen megadták az
actio iudicatit, így a ~ a jogerős ítélet hatályát nyerte el. Később a ~t az →
innominát kontraktusok közé sorolták.

Transmissio (→ öröklés átháramlása – lat.): az archaikus → római jog szerint ha

egy potenciális → örökös (heres) az örökhagyó halála után, de még az előtt hal
meg, hogy elfogadó nyilatkozatot tett volna, akkor az öröklésből kiesett (→
kiesés az öröklésből), és hányada örököstársai hagyatéki részéhez nőtt hozzá (→
accrescentia). A → praetori jogig visszanyúló előzmények alapján a iustinianusi
(→ Iustinianus) jogban az elhalt potenciális örökös örököse az örökhagyó
halálától számított egy éven belül elődje jogán elfogadó nyilatkozatot tehetett,
így az adott örökrészt ~ útján megszerezhette. A ~ kizárta az accrescentián
kívül a → substitution is. → hereditas

Tranzitmegállapodás: → légi jog, → légitér jogi helyzete

Trianoni békeszerződés: az I. világháborút Magyarország vonatkozásában
lezáró, a versailles-i Trianon-kastélyban 1920. jún. 4-én aláírt → békeszerződés
(becikkelyezve: 1921. évi XXXIII. tc.). A szerződést Magyarországgal a
Szövetséges és Társult Főhatalmak kötötték. A ~ igen terjedelmes okmány: 364
cikkből és számos függelékből áll. A ~ I. része a → Nemzetek Szövetségének
Egyezségokmánya, a II. rész Magyarország határait rögzítette, az ország
területe a hajdani 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre
csökkent. [Fiume és környéke helyzetét a rapallói szerződés (1920. nov. 12.)
rendezte, Sopron hovatartozásáról a velencei jegyzőkönyv (1921. okt. 13.)
alapján → népszavazással döntöttek (1921. dec. 14–16.).] A III. rész az
Európára vonatkozó politikai rendelkezéseket tartalmazza. Magyarország e
részben elismerte az új Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot, Romániát, a Cseh–
Szlovák Államot, s lemondott a volt Osztrák–Magyar Monarchiának
mindazokra a területekre vonatkozó összes jogáról és igényéről, amely
területek ezekhez az → államokhoz kerültek. Ugyanebben a részben
Magyarország kötelezte magát a → kisebbségek jogainak biztosítására, és
Magyarországnak a nemzetiségi, nyelvi, vallási, és faji kisebbségek részére
ugyanolyan jogokat kellett biztosítania, mint amilyeneket a Szövetséges
és Társult Hatalmak a Csehszlovákiával, Romániával és a Szerb–Horvát–
Szlovén Királysággal kötött kisebbségvédelmi szerződésekben előírtak (→
kisebbségek nemzetközi védelme). A IV. rész Magyarország Európán kívüli
érdekeiről rendelkezik, s megszüntette Magyarországnak az Európán kívüli
területekre, nevezetesen Marokkóra, Egyiptomra, Sziámra és Kínára
vonatkozó → kapitulációs szerződésekben megállapított jogosultságait. Az V.
rész a katonai rendelkezéseket tartalmazza. A ~ értelmében a magyar hadsereg
létszáma nem haladhatja meg a 35 000 főt, beleértve a tiszteket és a pótkeretek
csapatait. A korábbi általános védkötelezettség helyébe a ~ a toborzó rendszert
vezette be. A hadi anyagok gyártása, kivitele és behozatala stb. tekintetében is
korlátokat állapítottak meg. A VII. rész a büntető rendelkezéseket rögzítette, s
Magyarország kötelezte magát, hogy a Szövetségesek megkeresésére kiadja
mindazokat, akiket a háború törvényeivel és szokásaival ellentétes
cselekmények elkövetésével vádoltak. [Az I. világháború után azonban a
háborús bűnösök (→ háborús bűncselekmények és bűnösök) felelősségre vonása
nem történt meg, vagyis e rendelkezést nem hajtották végre.] A → jóvátétel
kérdését a ~ VIII. része rendezte. Magyarország → kártérítési kötelezettsége
kiterjedt: a) a Szövetséges és Társult Hatalmak és a megszállt területek polgári
lakosságának okozott személyi és dologi károkra; b) a hadifoglyoknak a rossz
bánásmód által okozott károkra; c) a Szövetséges és Társult Hatalmak →
kormányainak okozott azokra a károkra, amelyek katonai személyeknek járó
nyugdíjak, segélyek stb. zetéséből eredtek. A Szövetségesek által létrehozandó
Jóvátételi Bizottságnak kellett megállapítani azoknak a károknak az összegét,
amelyeknek jóvátételéért Magyarország 1921 májusától kezdődően 30 éven át
köteles volt zetni. [Később Magyarország Jóvátételi kötelezettségét az 1930-
ban, Párizsban megkötött Jóvátételi → egyezmény szabályozta (becikkelyezve:
1931. évi XI. tc.)]. A Jóvátételi követelések fedezetére törvényes → zálogjogot
biztosítottak Magyarország minden → vagyonára és jövedelmére. A ~
részletesen rendelkezett a volt Osztrák–Magyar Monarchia által kötött →
multilaterális szerződésekről. Határoztak továbbá a magyar → államadósságok
felosztásáról, a hadi adósságokról, az Osztrák–Magyar Bank által kibocsátott
bankjegyek becseréléséről, a vámszabályokról, vámdíjakról és
vámkorlátozásokról. A ~ XI. része a légi közlekedéssel, a XII. része pedig a
kikötőkkel, vízi utakkal és vasutakkal foglalkozott. Ez utóbbi részben
különösen fontosak a Dunával kapcsolatos rendelkezések, amelyekben
megerősítették a Dunán való szabad hajózás elvét. A XIII. rész Munka címmel
az 1919-ben megalakított → Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapító okiratát
tartalmazza. A békeszerződés a szélesen értelmezett vagyoni vitákra, ideértve a
magyar állampolgárok (→ magyar állampolgárság) jogainak, javainak és
érdekeinek megsértését, kötelező vegyes döntőbírósági eljárást (→ vegyes
döntőbizottságok) írt elő, e döntőbíróságok a Szövetséges és Társult Hatalmak és
Magyarország viszonylatában működtek.

Tribonianus: bizánci jogtudós, a 6. század első felében működött. →

Iustinianus 529-ben quaestor sacri palatii-vé („igazságügy-→ miniszter”)
nevezte ki. Nagyrészt ő irányította a iustinianusi → kodi kációt.
Munkásságának tudományos színvonala vetekszik a nagy klasszikus
jogtudósokéval. → Corpus Iuris Civilis

Trichotomia: a → bűncselekmények súly szerinti kategorizálásának az a

rendszere, amely három csoportra, → bűntettekre, → vétségekre és →
kihágásokra osztja a → büntetőjogba tartozó cselekményeket. Nem minden
európai → jogrendszer ismeri a bűncselekmények bichotomikus (bűntett,
vétség) vagy trichotomikus felosztását. A magyar büntetőjog fejlődésének
különböző szakaszaiban található példa mind a kétféle felosztásra csakúgy,
mint a súly szerinti kategorizálást mellőző egységes bűncselekmény-fogalom
érvényesítésére. Az 1878. évi → büntető törvénykönyv a trichotomikus felosztás
talaján állt. Korabeli tudományos vélekedések szerint a kihágások nem csupán
súlyban különböztek a vétségektől és a bűntettektől, hanem minőségi
különbség is kimutatható a kihágások bizonyos csoportjaiban. 1945 után a
trichotomikus felosztást megszüntették és egységes bűncselekmény-fogalom
kialakítása során 1950-ben a vétségi kategóriát beolvasztották a bűntettébe,
majd 1955-ben a kihágásokat is megszüntették. Ezzel egyidejűleg a kihágásokat
→ szabálysértés elnevezéssel az államigazgatási jogba (→ közigazgatási jog)
utalták. A szabálysértési jog létrehozásának legnagyobb hatású következménye
az volt, hogy a szabálysértéseket a törvényhozás teljesen kizárta a →
büntetőbírósági → hatáskörből. 1971 óta a magyar büntetőjog a bichotomián, a
bűntett–vétség felosztáson alapul.

Triepel, Heinrich (1868–1946): német jogtudós, az → államjog és a →

nemzetközi jog művelője, 1913-tól a berlini egyetem tanára. Harcolt a fogalmi
jogtudomány és a pozitivizmus (→ jogpozitivizmus) ellen, a jogászi szemléletet
összekapcsolta történelmi, szociológiai és politikai szempontokkal. A →
nemzetközi jog és belső jog viszonyáról írt művében (Völkerrecht und Landesrecht)
a dualista elméletet (→ dualizmus) alapozta meg. 1909-től ~ adta ki a →
Martens által alapított és megindított → nemzetközi szerződésgyűjteményt. Fő
művei: Völkerrecht und Landesrecht, 1899; Wahlrecht und Wahlp icht, 1900;
Quellensammlung zum deutschen Reichsstaatsrecht, 1901; Unitarismus und
Föderalismus im Deutschen Reiche, 1907; Die Kompetenzen des Bundesstaats und
die geschriebene Verfassung, 1908.

Tripartitum: → Hármaskönyv

TRIPS: → Kereskedelmi Világszervezet

Trócsányi László (1913–1996): jogász, jogtudós, a → munkajog művelője.

1936–1953 között → bíróságokon, majd az igazságügyi → minisztériumban
dolgozott. 1954-től nyugállományba vonulásáig az MTA Állam- és
Jogtudományi Intézetének kutatója. Fő művei: Az európai szocialista országok
munkaügyi eljárásjoga, 1970 (angolul: 1986); Környezetvédelem és jog, 1981
(szerk. és társszerző); A környezetvédelem szervezete egyes nyugati országokban,
1987; A környezetvédelem szervezete egyes szocialista országokban, 1988.

Tröszt: alapvetően nem jogi fogalom. Az angol–amerikai irodalomban a

nagy→vállalat-képződés egyik formájának minősítik, és a → monopóliumok
elleni harc egyik eszközeként alakult ki a → versenyjogban az „antitrust law”. A
→ szocialista jogban a szovjet jog nyomán a vállalatok középirányító szerve
volt. Az → állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. tv. Magyarországon az
állami vállalatok sajátos formájaként szabályozta a ~öt, amelyben a ~központ
(szorosabb értelemben vett ~) és a ~ irányítása alatt álló ~i vállalatok egyaránt
→ jogi személynek minősültek. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek
elején gyakorlatilag a ~ fogalma – anélkül, hogy a ~i szabályozást hatályon
kívül helyezték volna – Magyarországon kiürült: nem működtek már ~ök.

Tudatzavar: a központi idegrendszer legmagasabb rendű funkciójának –

általában ideiglenes, nem végleges – rendellenessége. Okai között szerepelnek
bizonyos élettani folyamatok (pl. szülés), a központi idegrendszer
megbetegedései (skizofrénia) és toxikus anyagok (pl. kábítószer, alkohol)
fogyasztása. A tudatzavar körébe vonhatók az explozív és a rövidzárlatos
cselekedetek is. A rövidzárlati cselekvés hosszabb negatív jellegű érzelmi állapot
hatására az erősen beszűkült tudatba betörő, megfontolást kizáró, elemi erejű
ötlet hatására végrehajtott cselekvés. Az explozív cselekmény esetében hosszan
tartó lelki feszültség után kirobbanó tevékenységről van szó. A kóros
elmeállapot körébe tartozó tudatzavar → bűncselekmény elkövetése esetén a
beszámítási képességet kizárhatja vagy korlátozhatja (→ beszámíthatóság). Az
alkoholos tudatzavar csak akkor értékelhető beszámíthatóságot kizáró vagy
korlátozó okként, ha a leittasodás nem önhibából történt, ill. ha önhibából
történt, de kóros részegséget vagy csökevényes kóros részegséget eredményezett
(→ alkoholos bűnözés).

Tulajdon átruházása: a → tulajdon megszerzésének → származékos

tulajdonszerzési módja. Az átruházással történő tulajdonszerzés esetén két jogi
tényre van szükség: a) az átruházás → jogcímére és b) a → dolog átruházására.
Ehhez képest a → tulajdonjog átruházással történő megszerzésének a feltételei
a következők: a) a tulajdonjogot átruházó személy csak a dolog tulajdonosa
lehet, b) a tulajdonjog megszerzéséhez szükség van átruházásra irányuló →
szerződésre vagy más jogcímre, továbbá c) → ingó esetén a dolog átadására (a
dolognak a szerző hatalmába kerülésére), ill. → ingatlan esetén a
tulajdonosváltozásnak az → ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére.

Tulajdon fenntartása: (pactum reservati dominii – lat.): az → adásvételi

szerződésekben alkalmazható kikötés a → tulajdonjognak az eladó javára való
fenntartására. A → Tizenkét táblás törvény még úgy rendelkezett, hogy a
vételár ki zetéséig a → dolog tulajdonjoga nem száll át a vevőre, tehát a ~nak
nem tulajdonítottak jelentőséget, s néhány újabb kori → polgári törvénykönyv
nem is szabályozta annak ellenére, hogy a gyakorlatban kialakult ez az
intézmény. A magyar → polgári jog szerint a dolog átadása nem vezet a
tulajdonjog megszerzéséhez akkor, ha az eladó a tulajdonjogát fenntartja. Az
eladó a tulajdonjogot csak a) a → szerződés megkötésekor, b) írásban (→
írásbeliség) és c) legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. A ~
esetén a vevő a tulajdonjogot nem szerzi meg, s a ~ az eladó javára →
elidegenítési és → terhelési tilalmat keletkeztet. Ez azonban nem érinti
harmadik személy jóhiszeműen (→ jóhiszeműség és tisztesség) és ellenérték
fejében szerzett jogát. A ~val kapcsolatban a → kárveszélyviselés sajátosan
alakul. Általános szabály szerint a kárveszélyt a tulajdonos viseli, ennek a
szabálynak az alkalmazása azonban a ~val létesülő adásvételi szerződés esetére
nyilvánvalóan méltánytalan eredményre vezetne, így a kárveszélyviselés terhe a
dolog átadásával a vevőre száll át.

Tulajdon megszerzése: a tulajdonszerzés jelenti valamely → dologra →

tulajdonjog (tulajdoni → jogviszony) létrejöttét, ideértve mind az új, más
tulajdonjogától független tulajdonjog keletkezését, mind a korábban fennállott
tulajdonjogon alapuló tulajdonjog létrejöttét. Ehhez képest a tulajdonszerzés
lehet a) → eredeti tulajdonszerzés vagy b) → származékos tulajdonszerzés.

Tulajdon megszűnése: a → polgári jog szerint a tulajdon megszűnhet a →

dolog megszűnésével. A dolog → feldolgozása vagy egyesítése (→ vegyülése) más
dologgal nem jár feltétlenül a → tulajdonjog megszűnésével, erre vonatkozóan
a → tulajdon megszerzésének → jogcímei adnak eligazítást. A tulajdonjog
megszűnik, ha a tulajdonos személyében történik változás. Megszűnik a
tulajdonjog akkor is, ha a tulajdonos felhagy tulajdonával (→ felhagyás a
tulajdonnal).

Tulajdon védelme: a → római jogban a iustinianusi (→ Iustinianus) →

tulajdonjogi megoldásoknak megfelelően alakultak ki azok az intézményi
formák, amelyekre a modern kontinentális (→ római–germán jogcsalád)
tulajdonjogok védelmi rendje is alapul. Ezek: a rei vindicatio (a vim dicere =
erőt alkalmazni szavakból), a tulajdonosnak joga van a → dolog felkutatására, s
ahol megtalálja, ott visszakövetelheti; az actio negatoria, amikor a tulajdonos,
bár → birtokban van, annak korlátozása vagy zavarása miatt a háborítás
megszüntetését igényli. Ennek megfelelően a ~re a → polgári jogban általában
a következő → jogintézmények állnak rendelkezésre: a) a tulajdonosi
önhatalom (→ jogos önhatalom) igénybevétele, a → birtokvédelem szabályai
szerint; b) a tulajdonháborítás megszüntetése iránti per (→ polgári per),
amelyben a tulajdonos követelheti, hogy a tulajdonjogát háborító ezt a
háborítást hagyja abba, és attól a jövőben is tartózkodjék; c) a tulajdoni per,
amelyben a tulajdonos → tulajdoni igényét érvényesíti a tőle elvont dolog
jogellenes birtoklásának megszüntetésére, ill. visszaadására (a szoros értelemben
vett tulajdoni per); vagy a → végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő elleni
→ tulajdoni igényperben a dolog → foglalás alóli feloldása és kiadása iránt; vagy
→ ingatlan-nyilvántartási perben tulajdonjogának feltüntetése iránt.

Tulajdonhoz való jog: a polgári forradalmak korában megfogalmazott emberi

jog (→ polgári és politikai jogok); → alapjog, amelyről nem csak a → belső
jogok, hanem az → emberi jogokról szóló legfontosabb → nemzetközi jogi
dokumentumok is rendelkeznek. A ~ tartalma: a tulajdonosi → jogállás
védelme; a → polgári jogi → tulajdonjog elvonása és a tulajdonjog korlátozása
elleni védelem. a) A tulajdonosi jogállás védelme azt jelenti, hogy a ~ →
alkotmányos védelme alapján kizárt, hogy egy → természetes személyi vagy →
jogi személyt → jogszabály a tulajdonszerzési képességtől megfosszon. A
tulajdonosi jogállás tehát az általános → jogképességnek a tulajdonjogra
vonatkoztatott megfogalmazása, annak egyik aspektusa. A tulajdonosi jogállás
védelme mint a jogképesség egyik aspektusának védelme feltétlen és abszolút;
nem képzelhető el olyan alkotmányos alapjog, amelynek érvényre juttatása
indokolhatná a tulajdonszerzési képesség korlátozását. A jogképesség
e szeletének csak a megszerezni kívánt tulajdoni tárgyban rejlő sajátosságok (pl.
robbanószer) képezhetik korlátját, azonban ilyen korlátozás nem minősül a
tulajdonszerzési képesség mint a jogképesség egyik oldala korlátozásának: nem
a személyre, hanem a tárgyra – annak polgári jogi forgalomképességére –
vonatkozik. b) A ~ másik tartalmi összetevője a polgári jogi tulajdonjog
elvonásával szembeni védelem. Az alkotmányok a polgári jogi tulajdonjog
elvonását – tekintettel annak a polgári demokratikus (→ demokrácia)
társadalom és a piacgazdaság alapintézményekénti funkcionálására – általában
kizárják. A tulajdon érinthetetlensége, „szentsége” ugyanis e társadalom és
gazdaság fogalomalkotó, jellegadó kategóriája, conditio sine qua nonja. A
polgári demokratikus társadalom és a piacgazdaság a tulajdon
érinthetetlenségétől az, ami. A polgári jogi tulajdon elvonásának kizártságától
függetlenül azonban a tulajdon → közjogi természetű elvonását ismerik az
alkotmányok a → kisajátítás, bizonyos értelemben a közterhekhez való
kötelező hozzájárulás (→ adórendszer, → közteherviselés), továbbá a
tulajdonjogtól való megfosztás eseteként az → elkobzás, mint a → törvény
szerinti büntetés formájában. c) A ~ harmadik összetevője a polgári jogi
tulajdonjog korlátozásával szembeni védelem. Ez a védelem a magyar →
Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint feltételes és relatív; vagyis
a korlátozásnak az annak révén érvényre juttatni kívánt másik alkotmányos
alapjoghoz képest szükségesnek és arányosnak kell lennie.

Tulajdoni igény: a tulajdonosnak joga van → tulajdonjoga zavartalan

gyakorlására, s ennek érdekében minden jogosulatlan behatás kizárására.
E jogának érvényesítését jelenti a ~ (tulajdonjogi igény), amely kiterjed a) a
tulajdonjog védelmére rendelkezésre álló jogi eszközök alkalmazására (→
tulajdon védelme), b) az → ingatlan-nyilvántartási igény (→ telekkönyvi igény)
érvényesítésére, amelynek alapján – többek között – igényelheti, hogy
tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás tüntesse fel. Az időmúlás hatására a →
polgári jogi követelések érvényesíthetősége általában megszűnik; a ~ek azonban
nem évülnek el (→ elévülés). A polgári jogban általánosságban elfogadott ez az
elv.

Tulajdoni igényper: akinek → végrehajtási eljárás során → ingó →

vagyontárgyát lefoglalják (→ foglalás), és e vagyontárgyra → tulajdonjoga
alapján tart igényt (→ tulajdoni igény), amely a végrehajtás útján történő
értékesítésnek akadálya, pert (→ polgári per) indíthat a végrehajtást kérő ellen,
és tulajdonjogi igényét érvényesítheti (→ tulajdon védelme).

Tulajdonjog: a → vagyonjog alapjogviszonya, a leggazdagabb tartalommal

bíró, teljes → dologi jog. A ~ olyan abszolút negatív szerkezetű → polgári jogi
→ jogviszony, amelynek jogosultját, „a tulajdonost a → törvénynek és mások
jogainak korlátai között teljes és kizárólagos jogi hatalom illeti tulajdonának
tárgyán” (→ magánjogi törvényjavaslat). A tulajdonos jogosult a dolgot
birtokolni (→ birtoklás joga), használni (→ használat joga), hasznait szedni (→
hasznok szedésének joga), hasznosítani, valamint a → dologgal és az egyes
részjogosítványokkal szabadon rendelkezni. → Rendelkezési joga keretében a
tulajdonos jogosult a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát
másnak átengedni, a dolgot biztosítékul adni vagy más módon megterhelni, a
~ot másra átruházni (→ tulajdon átruházása) vagy azzal felhagyni (→ felhagyás
a tulajdonnal), → ingatlan tulajdonjogával azonban felhagyni nem lehet.
A tulajdonossal mint jogosulttal szemben minden kívülálló potenciális
kötelezett, éspedig a ~ elismerésére, a ~ gyakorlásának tűrésére és a
megzavarásától való tartózkodásra. Ha a ~ sérelmet szenved, a tulajdonosnak a
sérelem orvoslására → bírói úton kikényszeríthető igénye keletkezik. A
tulajdonjogi igények (→ tulajdoni igény) nem évülnek el (→ elévülés). A ~ nem
csak jogosultságokból áll, vannak kötelezettségi elemei is. A tulajdonos
legfontosabb kötelezettségei a terhek és a → kárveszély viselése, valamint a →
szükséghelyzetben okozott → kár eltűrése. A ~ terhei vagy a dolog
természetéből adódó költségek, ráfordítások vagy az egyes részjogosítványok
korlátozásai (→ korlátolt dologi jogok), pl. → haszonélvezet, → telki szolgalom
vagy a dologgal kapcsolatos közterhek. A kárveszélyviselés kötelezettsége
annyit jelent, hogy a tulajdonos viseli a dologban beállott azt a kárt, amelynek
megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. Végül másnak az életét, testi épségét
vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély
(szükséghelyzet) esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a
szükséghelyzet megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék,
felhasználják, ill. abban kárt okozzanak. A ~, mint teljes dologi jog, láthatólag
nem korlátlan jog, a terhek mellett léteznek → magánjogi és → közjogi korlátai
is. A ~ magánjogi korlátait jelentik a → szomszédjogok, valamint az →
elidegenítési tilalom és a → terhelési tilalom, közjogi korlátok a birtoklás, a
használat vagy a rendelkezési jog törvényi vagy → hatósági korlátozásai és a →
kisajátítás. A ~ megszerezhető → eredeti vagy → származékos
tulajdonszerzésmódokon, és megszűnhet másra való átruházással, felhagyással
vagy a dolog megsemmisülésével. Ha a ~ ugyanazon a dolgon meghatározott
hányadrészek szerint több személyt illet meg, → közös tulajdonról van szó,
amelynek számos sajátos alakzata létezik. A ~ → magántulajdonra épülő szabad
piacgazdaságokban az alanyok, tárgyak és funkciók szerint sokszínű, változatos
tulajdonformákban jelenhet meg.

Tulajdonközösség: → közös tulajdon

Tulajdonszerzési módok: → eredeti tulajdonszerzés, → származékos

tulajdonszerzés, → jogcím és szerzésmód

Túlépítés: az az eset, ha a tulajdonos földjének határain túl építkezett, azaz az

épület (építmény) egy része saját telkén van, más része pedig a szomszéd →
telekre (telek alá) nyúlik át (→ épület tulajdonjoga). A ~ történhet jóhiszeműen
(→ jóhiszeműség és tisztesség) vagy rosszhiszeműen. Jóhiszemű ~ esetén
a szomszéd – választása szerint – követelheti, hogy a túlépítő: a) a beépített rész
→ használatáért és a beépítéssel okozott értékcsökkenésért adjon →
kártalanítást, b) a beépített részt vásárolja meg (→ tulajdon átruházása, →
adásvételi szerződés), ha a föld megosztható, vagy c) az egész földet vásárolja
meg. (Ez utóbbit csak akkor követelheti, ha a föld fennmaradó része a ~
következtében használhatatlanná válik, vagy a földdel kapcsolatos valamely jog
vagy foglalkozás gyakorlása a ~ következtében lehetetlenné vagy számottevően
költségesebbé válik.) Rosszhiszemű ~ esetén, vagy ha a szomszéd a ~ ellen
olyan időben tiltakozott, amikor a túlépítőnek az eredeti állapot helyreállítása
(→ in integrum restitutio) még nem okozott volna aránytalan → károsodást, a
szomszéd a fentieken túlmenően választhatja és követelheti azt is, hogy
a túlépítő a) saját földjét és az épületet a gazdagodás (→ jogalap nélküli
gazdagodás) megtérítése ellenében bocsássa tulajdonába, vagy b) az épületet
bontsa le. (Ez utóbbit csak akkor követelheti, ha ez az okszerű gazdálkodás
követelményeivel nem ellenkezik.) A lebontás és az eredeti állapot
helyreállításának költségei a túlépítőt terhelik, megilleti azonban a beépített
anyag elvitelének joga.
Tunkin, Grigorij Ivanovics (1906–1993): szovjet nemzetközi jogász, a
Szovjetunió Tudományos Akadémiájának 1974-től, az Orosz Tudományos
Akadémiának 1991-től lev. tagja. 1939–1965 között a szovjet
külügy→minisztériumban dolgozott, 1965-től 1991-ig a moszkvai egyetem →
nemzetközi jogi tanszékét vezette. Fő művei: Szoszuscsesztvovanie
i mezsdunarodnoe pravo, 1958; Voproszü teorii mezsdunarodnogo prava, 1962 és
1970; (magyarul: A nemzetközi jog elméletének kérdései, 1963); Pravo i szila
v mezsdunarodnoj sziszteme, 1983.

Tutela (→ gyámság – lat.): a → római jogban az önjogú serdületlenek,

valamint a nők hiányzó, ill. korlátozott → cselekvőképességét pótló intézmény
(→ impuberes, → minores, → puberes). A nők feletti ~ a császárkorban
fokozatosan megszűnt. A római jogban a serdületlenek, az archaikus korban a
nők is rendszerint egy fér (apa, ill. férj) hatalma alatt állottak, de ha önjogúak
voltak, akkor is egy fér ~ja alatt kellett állniuk. A ~t a → Tizenkét táblás
törvény korában még a → potestashoz közel álló intézménynek tekintették,
amely a gyámi → vagyonkezelés révén biztosította, hogy a gyámolt vagyona
megmaradjon, és halála után a rokonok, ill. elsősorban maga a gyám
örökölhessék. Hosszú fejlődés után ismerték el, hogy a ~ a gyámolt érdekeit
szolgálja, és így megerősödött a gyámolt jogvédelme. A császárkorban a helyzet
a visszájára fordult, ekkor a ~t már súlyos tehernek, kötelezettségnek
tekintették, amelynek viselése alól felmentést kapni → privilegiumnak
számított. Gyámot elsősorban végrendeletben (→ testamentum) rendeltek,
ennek hiányában a → törvény határozta meg, hogy a rokonok közül kinek kell
a gyámságot ellátnia (~ légitima). Ha ilyen alapon sem tudtak gyámot
rendelni, akkor a → praetor rendelt ki gyámot (~ dativa). A törvényes és a →
hatósági gyámságot általában nem lehetett visszautasítani. A gyámot a praetor
→ stipulatióval kötelezte arra, hogy a gyámolt vagyonát a gyámság megszűnése
után maradéktalanul kiadja (cautio rém pupilli salvam fore), a császárkorban a
vagyon kiadását a gyám egész vagyonát a törvény erejénél fogva terhelő →
hypotheca biztosította. A gyámság megszűnése után a gyámolt → pert
indíthatott a gyám ellen a vagyon kiadására, az elmarasztalás → infamiával
járt. A gyám csak → dolusért, a iustinianusi (→ Iustinianus) jogban már →
culpa in concretóért felelt. A ~ a iustinianusi jogban → quasi contractusnak
minősült.
Tutelle administrative: → közigazgatási gyámság

Türannisz (tyrannis – gör.): → Arisztotelész nyomán a monarchikus →

államforma zsarnoki elfajulása elsősorban az ókori görög → poliszokban. A ~
kétségtelenül a „zsarnok” (türannosz) abszolút hatalmát jelentette, de e
paternalista, ugyanakkor a privát szférába általában be nem avatkozó
államformák utólagos, egyértelműen negatív megítélése nem volt
elfogultságtól mentes.

Tűzszünet: a támadó katonai cselekményeknek megállapodás alapján való,

határozott ideig tartó szüneteltetése fegyveres kon iktus idején. →
fegyvernyugvás
 U, Ú
Újhegeliánus jog lozó a: idealista → jogelméleti irányzat, amely → Hegel
eszméit s különösen az abszolút szellem (Geist) önfejlődésére mint dialektikus
folyamatra vonatkozó tanításait igyekszik a → jogtudományban hasznosítani,
ill. azokat továbbfejleszteni. Fő képviselői (Kohler, Berolzheimer) a → jogot a
civilizáció termékének tekintették, és fejlődését az adott kor és társadalom
szükségleteiből vezették le, következtetéseiket főként az ún. primitív
közösségek életének és intézményeinek összehasonlító vizsgálatára alapozva (→
jogi etnológia). Modern változatában (Binder) az ~ az erős → állam
szükségességét és az egyénnek az állam alá rendelését hangsúlyozta, s ezzel
sokban hozzájárult a totalitárius eszmék térhódításához (→ totális állam).
Magyarországon az ~ eszméi leginkább Kautz Gyula, Kuncz Ignác és → Concha
Győző → állambölcseleti munkásságára hatottak.

Újítás (ésszerűsítés): a → találmányi szintet el nem érő, de a

rutintevékenységet meghaladó, kreatív gondolkodást tükröző, az innovációt
szolgáló, az adott → vállalat dolgozói által kimunkált javaslat, amely
elsősorban műszaki megoldás, de lehet szervezési jellegű is. Hasznossága széles
körben elismert, jogi szabályozására inkább csak az egykori szocialista országok
→ jogrendszereiben található példa. A magyar szabályozás a lényeges szabályok
rögzítésére szorítkozik, alapvetőnek a vállalati belső szabályokat és az újítóval
kötött → szerződések feltételeit tekinti. Az ~tól relatív újdonságot, vállalati
szintű újdonságot kívánnak meg, valamint azt, hogy hasznos eredménnyel
járjon. Az újítót megilletik személyiségi jellegű (→ személyiségi jogok)
jogosultságok és ~i díj. Ez utóbbit az újítóval kötött szerződés határozza meg,
esetenként a → jogszabály – ajánlás jelleggel – meghatározza a díjszámítás
tényezőit. Az ~ok szabályozása (az ún. ~i jog) a → munkajog része, vagy az →
iparjogvédelemé – tekintettel arra, hogy általában műszaki megoldási javaslatra
vonatkozik.

Ujj- és tenyérnyomok: az ember tenyerén, talpán, kéz- és lábujjain egymás

mellett rendezetten haladó, néhány tizedmilliméter vastagságú és magasságú,
kidomborodó, ún. papilláris vonalakból vagy bőrfodorszálakból, valamint a
köztük húzódó barázdákból álló rajzolat gyelhető meg. Az ujjnyomok
egyedisége abban nyilvánul meg, hogy nincs két olyan ember a földön,
akiknek akárcsak egyetlen ujjuk rajzolata is megegyezne a másikéval. Az
ujjnyomoknak ez az egyedisége és viszonylagos állandósága teszi lehetővé
felhasználásukat személyek és ismeretlen holttestek azonosítására. Az
ujjbegyeken levő rajzolatok osztályozhatók, rajzolatuk fajtái és sajátosságai
képlettel leírhatók, és így nagyobb gyűjteményből is kikereshetők az
ugyanolyan osztályba, alosztályba, csoportba stb. tartozó ujjnyomatlapok. Ez
teszi lehetővé egyujjas (monodaktiloszkópiai) és tízujjas nyilvántartások
létrehozását. Az ujjnyomok a → bűncselekmények elkövetésének helyszínén
rögzíthetők. A gyanúsított (→ terhelt) és a → sértett köteles tűrni a szakértői
vizsgálat végzéséhez szükséges ujjnyomatfelvételt.

Újkantiánus jog lozó a: a 19. század utolsó harmadától Németországban

teret hódító újkantianizmus (Liebmann, Lange) jelszavát („Vissza →
Kanthoz!”) átvevő és főleg annak módszertani eredményeit (a Sein és a Sollen
világának elhatárolása, a „tiszta”, vagyis → jog lozó ai és a → tételes jogi
fogalmak közti különbségtétel) hasznosító jog lozó ai irányzat. Képviselői
közül az ~ marburgi iskoláját (Cohen, Natorp, Cassirer) követő jogfílozófusok
(→ Stammler, → Kelsen) a jog logikai (→ jogi logika) összefüggéseinek
vizsgálatát állították előtérbe, míg a délnémet (badeni, ill. heidelbergi) iskola
(Windelband, Ricken) nyomdokain járók (Lask, → Radbruch) elsősorban a →
jog értékvonatkozásainak tisztázására és egy jogi értéktan (→ jogi érték)
megalapozására törekedtek. Magyarországon az ~ hatása különösen az I.
világháború utáni időszakban, főleg → Moór Gyula munkásságában volt
meghatározó.

Új közmenedzsment (New Public Management – ang.) kifejezés magyar

fordítása. Az ~ az 1980-as évek első felétől jelentkező irányzat, amely a →
közigazgatás radikális átalakítását javasolja, mindenekelőtt a „hatékonyság”
nevében. Az ~ számára az ideált a piac jelenti. Eszerint az → állam által ellátott
feladatokban is a lehető legnagyobb mértékben a piaci mechanizmusokra,
mindenekelőtt a versenyre kell támaszkodni. Ezt olyan technikákkal lehet
elérni, mint a → privatizáció, a kiszerződés, amelynek során egyes állami
feladatok ellátását magánvállalkozásoknak adják ki, versenyeztetve azokat,
tipikusan → közbeszerzési eljárás keretében, a → Public Private Partnership, ill.
általában a feladat nanszírozás preferálása az intézmény nanszírozással
szemben. A közigazgatási szervek, valamint a → közintézmények esetében az ~
a vállalati működést tekinti ideálnak. Ezért az ~ a „bürokratikus korlátok”
lebontását, így pl. a foglalkoztatást rendkívül részletesen szabályozó →
közszolgálati jog intézményeinek megszüntetését, a pénzügyi szabályok oldását
tartja célszerűnek, annak érdekében, hogy a menedzserek önálló döntési
lehetőségei megnövekedjenek. Az ~ gyakran ajánlja a magánszférában bevált
különféle menedzsment technikák átvételét a közigazgatásban. Az ~ mozgalom
hatása az 1990-es években érte el csúcsát, amikor a közigazgatásról és a
közszektorról való gondolkodást egyértelműen dominálta az irányzat. A 2000-
es évektől megnőtt vele szemben a kritikus hangok szerepe, az irányzat súlya –
az elméletben és a gyakorlatban – a fejlett közigazgatási rendszerekben
általában csökkent.

Újszülött megölése: már a → Csemegi kódex alapján is enyhébben minősült az

→ emberölés, ha az anya azt házasságon kívüli gyermeke sérelmére a szülés
alatt, vagy közvetlenül a szülés után követte el. Az 1961. évi → Büntető
Törvénykönyv a privilegizálást megszüntette, de a → bírói gyakorlat enyhítő
körülményként (→ büntetés enyhítése) általában gyelemmel volt a nő szüléssel
összefüggő különleges tudati állapotára. Az ~ elnevezésű tényállást 1998-ban
iktatták a → törvénykönyvbe (→ kódex). Az emberölés privilegizált esetét
képező → bűncselekményt az a nő követte el (→ elkövetők), aki születő
gyermekét a szülés alatt, vagy megszületett gyermekét közvetlenül a szülés után
megölte. A tényállás 2003-ban történt hatályon kívül helyezése folytán az
újszülött megölése a → sértett személyére tekintettel az emberölés minősített
esetét valósítja meg (14 éven aluli sérelmére való elkövetés), a szülő nő
tudatállapotát azonban ennél is enyhítő körülményként lehet értékelni.

Ulpianus, Domitius: (? – megh. Kr. u. 223) késő klasszikus kori római

jogtudós, a Kr. u. 3. század első évtizedeiben működött. → Iustinianus
korában az öt legnagyobb római jogtudós közé sorolták. 222-ben lett
praefectus praetorio, de a következő évben a császári testőrök meggyilkolták.
Széles körű és gazdag irodalmi munkásságából kiemelkednek az →
edictumokhoz írott kommentárjai. A műveiből vett töredékek teszik ki a
iustinianusi → Digesta egyharmad részét. → Corpus Iuris Civilis
Ultra vires (erőn, képességen felül – lat.): valamely személynek, testületnek
olyan cselekménye, amellyel túlmegy jogkörén, vagy amelyet → hatáskörének
megszegésével követ el.

UNCITRAL: → ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága

UNCTAD: → ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája

UNDP: → ENSZ Fejlesztési Programja

UNEP: → ENSZ Környezetvédelmi Programja

UNESCO: → ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete

Unger, Josef (1828–1913): osztrák politikus és jogász. 1853-tól Prágában,

1857-től pedig Bécsben professzor. Tárca nélküli → miniszter (1871–1879) és
a Birodalmi Bíróság elnöke (1881). A magyar kérdés megoldásáról szóló
művével a → dualizmus egyik előmozdítója volt. Fő művei: System des
österreichischen allgemeinen Privatrechts, I–II. 1856/57–1859.; Die rechtliche
Natur der Inhaberpapiere, 1857; Zur Lösung der ungarischen Frage, 1861;
Handeln auf eigene Gefahr, 1904.

UNHCR: → ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

UNICEF: → ENSZ Gyermekalapja

UNIDO: → ENSZ Iparfejlesztési Szervezete

Uniós alapjogvédelem: az → Európai Közösségben a → Maastrichti Szerződés

hatálybalépéséig az alapító szerződések (→ nemzetközi szerződés) nem
tartalmaztak átfogó alapjogi és emberi jogi rendelkezéseket (→ alapjogok).
Ennek hiányában az emberi jogok védelme (→ emberi jogok alkotmányos
garanciái) az → Európai Bíróság gyakorlatában kidolgozott és általános →
jogelvként (→ uniós jog) megerősített alapjogokra épült. A kiindulópontot az
Európai Bíróság a 29/69 sz. Stauder-ügyben elfogadott ítélete jelentette, amely
kimondta, hogy az alapvető jogok az általános jogelvek közé tartoznak, amit
követett a 11/70. sz. Internationale Handelsgesellschaft-ügy, melyben az
Európai Bíróság első alkalommal kimondta, hogy az alapjogokat a tagállamok
közös alkotmányos hagyományaira támaszkodva részesíti védelemben. A 4/73
sz. Nold-ügyben új szempontként utalás történt arra, hogy az alapjogok
meghatározásakor gyelemmel kell lenni azon nemzetközi szerződésekre,
melyek kidolgozásában a közösségi tagállamok (→ állam) is részt vettek, vagy
amely egyezményeknek a tagállamok is részesei. Ennek a gyakorlatnak
megfelelően az Európai Bíróság esetről esetre a közösségi jog forrásaként
számos konkrét alapjogot ismert el. A gyakorlat hátránya volt azonban, hogy
nem eredményezte átlátható, egységes keretbe foglalt alapjogi rendszer
kialakulását, viszont tagadhatatlan, hogy ez hatással volt a későbbi jogalkotásra
is (→ uniós jogalkotás). A Maastrichti Szerződés nyomán az emberi jogok
hivatkozása az Európai Unióról szóló Szerződésben is megtalálható. Eszerint az
→ Európai Unió a szabadság, a → demokrácia, az emberi jogok és az alapvető
szabadságjogok tiszteletben tartása és a → jogállamiság elvein alapul, amely
alapelvek közösek a tagállamokban. Kimondja továbbá, hogy az Európai Unió
a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat,
ahogyan azt az → Emberi jogok európai egyezménye biztosítja, továbbá ahogyan
az a tagállamok közös → alkotmányos hagyományaikból erednek. A garancia
sajátos eszközét jelenti a tagállamokkal szembeni kikényszerítési eljárás, amely
alapján az Európai Unió elveit veszélyeztető tagállammal szemben – vizsgálati
eljárás lefolytatását követően – → szankció alkalmazására van lehetőség, ami
akár a jogsértő tagállam egyes, az alapító szerződésekből eredő jogosultságait
felfüggesztő határozat is lehet. Az uniós alapjogvédelmi rendszer sajátosságai
kapcsán lényegese előrelépést jelentett, hogy a 2000-ben ünnepélyesen
deklarált Alapjogi Charta egy csokorba foglalta az alapvető jogokat. Az
Európai Unió Alapjogi Chartája a → Lisszaboni Szerződés hatálybalépését
követően kötelező erővel bír.

Uniós elsőbbség: → találmány

Uniós jog: az → Európai Unió alapját képező → nemzetközi szerződések,

valamint a működése során megalkotott → jogi normák összességére utaló
fogalom. Az ~ központi része a közösségi jog, amely az Európai Unió első
pilléréhez kapcsolódó együttműködés önálló → jogrendszerét jelöli. A közösségi
jog a → nemzetközi jogtól és a tagállami (→állam) jogoktól elkülönült ún. sui
generis jogrend, melynek megalkotását, működését és érvényesülését egyedi
sajátosságok határozzák meg (→ Van Gend en Loos-ügy, → közvetlen hatály
elve, → elsőbbség elve). A közösségi jog elsődleges forrásai közé az Európai
Unió alapszerződései (→ nemzetközi szerződés), a módosító szerződések, a
csatlakozási szerződések, valamint a szerződésekhez csatolt → jegyzőkönyvek
sorolhatók. Elsődleges forrásként kezelendők a közösségi jog → Európai
Bíróság gyakorlatában kimunkált általános jogelvei is. A másodlagos
jogforrások az → Európai Unió Tanácsa által önállóan, valamint az → Európai
Parlamenttel közös eljárásában kibocsátott, továbbá az → Európai Bizottság
által elfogadott → rendeletek, irányelvek, határozatok, vélemények és
ajánlások. Másodlagos jogforrás az →Európai Központi Bank eljárásaiban
megszülető rendelet, határozat, vélemény, ajánlás. A rendelet általános hatályú,
minden részletében kötelező és valamennyi tagállamban közvetlenül
alkalmazandó → jogszabály. A rendelet eredményeképpen minden
tagállamban azonos tartalommal alkalmazandó norma jön létre, a rendelet így
a → jogegységesítés tipikus eszközének számít. Az irányelv az elérendő célt
tekintve kötelez valamennyi címzett tagállamot, de a megvalósítás eszközét és
módját a tagállam választhatja meg. Ezáltal a közösségi szintű irányelv a
szabályozandó tárgykör legfontosabb elemeit rögzítő keretnorma, melynek a
nemzeti jogba történő átültetéséért a tagállam felel. Az átültetés (ún.
implementáció) elmaradása, vagy a nem megfelelő módon történő átvétel a
közösségi jog megsértését eredményezi (→ kötelezettségszegés megállapítása
iránti eljárás). Az irányelv a → jogharmonizáció legfontosabb eszköze. A
határozat a címzettekre nézve minden elemében kötelező, egyedi jellegű jogi
aktus, címzettjei egyedileg beazonosítható személyi körből kerülhetnek ki.
Ajánlás keretében az uniós intézmények általános elvárásokat fogalmazhatnak
meg, a vélemény pedig lehetővé teszi, hogy a kibocsátó egy adott kérdésben
kialakított álláspontját ismertesse. Az elsődleges források, valamint a rendeletek
és határozatok – meghatározott feltételek esetén – közvetlen hatállyal bírnak.
A közösségi jogforrásokon belül külön csoportot képeznek a harmadik
államokkal, → nemzetközi szervezetekkel létrejött → megállapodások is,
amelyeket a Közösség önállóan vagy a tagállamokkal együttesen (vegyes
szerződések) köthet meg. E megállapodások kötelezőek a Közösségre és a
tagállamokra nézve. A közösségi jogon túlmenően az ~ fogalma az Európai
Unió második és harmadik pilléres együttműködés során keletkező uniós
aktusokat foglalja magában. A második pillér keretében folytatott
együttműködés (→ közös kül- és biztonságpolitika) fontosabb jogi aktusai a
közös stratégiák, az együttes fellépések és a közös álláspontok, míg a harmadik
pillér keretében (→ rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben) a
határozatok, kerethatározatok és a közös álláspontok kibocsátására van
lehetőség. Az ~ jog részét képezik a második és harmadik pillér keretében
megkötött nemzetközi megállapodások is. → acquis communautaire.

Uniós jogalkotás: az alapító szerződések (→ nemzetközi szerződés)

rendelkezései szerint az → Európai Unió a ráruházott → hatáskörök és számára
kijelölt célkitűzések keretei között jár el. Ebből következően a → jogszabályok
megalkotásánál mindig meg kell jelölni azok jogalapját, melynek olyan
objektív és az → Európai Bíróság által ellenőrizhető tényeken kell alapulnia,
mint például az intézkedés célja vagy tartalma. Az → Európai Közösség
kizárólagos vagy párhuzamos hatáskörök alapján járhat el, kizárólagos
hatáskörbe tartozik a → közös kereskedelempolitika, halászat, a közös →
vámpolitika és a monetáris politika. A párhuzamos hatáskörök gyakorlásánál
mindig gyelembe kell venni a → szubszidiaritás és az arányosság
követelményeit. Az ~ kezdeményezése főszabályszerűen az → Európai
Bizottsághoz tartozik, maga az ~ pedig több eljárásban történhet, melyeket az
→ Európai Parlament eltérő részvételi jogosultságai alapján csoportosíthatunk.
A jogszabályok elfogadása általában konzultációs, együttműködési,
hozzájárulási és együttdöntési eljárásban történik; komoly törekvések
gyelhetők meg az együttdöntési eljárás egyre több tárgykörre történő
kiterjesztésére, mely az Európai Parlament szerepének további erősödését
jelentheti az ~ban.

Uniós jogforrások: → uniós jog

Uniós polgárság: a → Maastrichti Szerződés által létrehozott → jogintézmény.

~ot az → Európai Unió valamely tagállamának (→ állam) →
állampolgárságával rendelkező személyeknek (→ természetes személy)
biztosítanak. Az egyes tagállamokban élő nem állampolgárok tehát nem
kaphatnak ~ot, ugyanakkor bizonyos, az ~ koncepciójából adódó jogok és
kötelezettségek őket is érintik. Az ~ nem helyettesíti, csak kiegészíti a nemzeti
állampolgárságot. Az uniós állampolgárt megilleti az → uniós jog adta keretek
között a tagállamokban a szabad mozgás és letelepedés joga(→ személyek szabad
mozgása); a tartózkodási helye szerinti államban – az ottani állampolgárokkal
azonos feltételek melletti – aktív és passzív → választójoggal rendelkezik a
helyhatósági választásokon; jogosult a tagállamok bármelyikének →
diplomáciai vagy → konzuli védelmére, ha az érintett harmadik államban a saját
állampolgársága szerinti országnak nincs → diplomáciai képviselete, ill. →
konzuli képviselete; valamint joga van petíciót (→ peticiós jog) intézni az →
Európai Parlamenthez és az → Európai Ombudsmanhoz.

Uniós ügynökség: az → Európai Unió működési körébe tartozó, egyes

feladatokat elősegítő szakosított, földrajzilag decentralizált intézmény. Az ~eket
nem az alapító szerződések (→ nemzetközi szerződés), hanem másodlagos →
jogforrások (→ uniós jog) hozzák létre. Az ~ek többnyire →jogi személyiséggel
felruházott szervezetek, melyek → hatásköre az uniós tevékenységek technikai,
tudományos, irányító vagy végrehajtási aspektusainak megvalósítására terjed ki.
Az ~ek nagy szerepet vállalnak az Európai Unió politikáinak végrehajtásában
(pl. Európai Alapjogi Ügynökség, Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság,
Európai Környezetvédelmi Ügynökség). Habár önálló döntéshozatali
jogosítványokkal nem lettek felruházva, az ~ek a nyilvánosság eszközével az
uniós polgárok (→ uniós polgárság) hatékony tájékoztatásán túlmenően
elérhetik az Európai Unió fellépését az adott kérdésben. Az ~ek tevékenysége
érinti a kül- és biztonságpolitika (pl. Európai Védelmi Ügynökség) (→ közös
kül- és biztonságpolitika), valamint a belügyi együttműködés (pl. Európai
Rendőrakadémia, Európai Rendőrségi Hivatal) számos területét is.
Magyarországi székhellyel egy ~ működik, az Európai Innovációs és
Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology –
EIT), amely 2009-ben alakult meg Budapesten és célja az egyetemi oktatási,
kutatási és a vállalati szféra együttműködésének kialakításával az Európai Unió
innovációs képességeinek növelése.

Uniós versenypolitika: az ~ célja, hogy a belső piacon megfelelő

versenyfeltételeket biztosítson a verseny egyes résztvevői − vállalkozások, →
állami vállalatok stb. − között. A közösségi jog (→ uniós jog) tehát csupán
azokra az esetekre tartalmaz rendelkezéseket, amikor a versenysértő
cselekmények határokon (→ államhatár) átnyúló − tagállamközi (→ állam) −
jelleggel bírnak és kimondottan a belső piac működését korlátozzák vagy
veszélyeztetik. Egyéb esetben a nemzeti → versenyjogok alkalmazandóak. Az e
területre vonatkozó közösségi joganyag két részre osztható: az egyik a →
vállalatokra vonatkozó, a másik az állami támogatásokra vonatkozó közösségi
versenyjogi szabályokat tartalmazza. A vállalatokkal kapcsolatos legfontosabb
normákat − a versenykorlátozó megállapodások és magatartások tilalmára, a
gazdasági erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó szabályokat − az → Európai
Közösséget létrehozó szerződés tartalmazza. A versenykorlátozó megállapodások
alól léteznek egyéni, ill. csoportmentességek. E rendelkezések mellett a vállalati
koncentrációk ellenőrzésére (fúziós jog) önálló → rendeleteket hoztak létre. Az
államra vonatkozó közösségi versenyjogi szabályok alapvetéseit szintén az
Európai Közösséget létrehozó szerződés tartalmazza. E szabályok az állami
támogatásokra, ill. az állami vállalatokra vonatkoznak.

Unitárius állam: → államszerkezet

United Nations Treaty Series: → nemzetközi szerződések beiktatása

„Uniting for Peace” határozat: → „Egyesülve a békéért” határozat

Universitas (lat.): 1. ~ personarum: → collegium, 2. ~ bonorum: → pia causa,

3. ~ rerum: → res

UPU: → Egyetemes Postaegyesület

Uralmi jogok: → dologi jog

Uratlan dolog: → gazdátlan javak

Uratlan terület: → res nullius

Úriszék: a magyar feudalizmus korszakában a földbirtokosoknak a

birtokaikon élő jobbágyok feletti → joghatósága, amelynek alapján a földesúr
jobbágyai → magánjogi és → büntetőügyeiben önállóan bíráskodhatott. Már
Károly Róbert király elrendelte, hogy a jobbágyok vitás ügyeikkel a
földesúrhoz, vagy azok tisztjeihez forduljanak, s azok döntsenek a jogvitákban.
A földesúr → ítélete ellen a jobbágy a király → törvényszékéhez fellebbezhetett
(→ fellebbezés). Egyes földbirtokosoknak azonban a király megadta a →
pallosjogot, azaz a büntetőügyekben való bíráskodás jogát, s ezt a →
privilégiumot aztán általánossá tette az 1351. évi XVIII. tc. Ezt követően
terjedt ki a földesúri bíráskodás joghatósága a jobbágyok magán- és
büntetőügyeire is. A → jogintézményt végül az 1848. évi IX. tc. (→ áprilisi
törvények) szüntette meg, s a földesúri joghatóságot a → szolgabírákra és a →
megyei törvényszékekre ruházta át.

USA alkotmánya: az észak-amerikai angol gyarmatok függetlenségi harcának

és → államszövetségének eredményeként létrejött alaptörvény, amely a
keletkezése óta elfogadott → alkotmány-kiegészítő rendelkezésekkel
(Amendments) együtt máig hatályban van. Közvetlen elődje a gyarmatok →
Függetlenségi Nyilatkozatának kiadása (1776. júl. 4.) volt. Az ~ mindössze 7
cikkelyt és 23 §-t tartalmaz. Az ~ alapvetően két részből áll. Az első rész –
valójában ezt hívják alkotmánynak (Constitution) – 1787. szept. 17-én kelt, s
az állam szervezetével foglalkozik. A második rész, az ún. → Bill of Rights
1791-ben kelt és az ~nak a → szabadságjogokról szóló első tíz módosítását
(Amendments) tartalmazza. Létrejötte óta az ~ alig változott, a későbbi
módosítások a → választójogra, az elnök (→ államfő) → jogállására, valamint
az állampolgárok (→ állampolgárság) jogaira vonatkoznak. Az ~ nem csak
időtállónak bizonyult, hanem számos állam → alkotmányozási tevékenységét
inspirálta.

Ustor Endre (1909–1998): diplomata, nemzetközi jogász. A II. világháború

előtt → ügyvéd, 1950–1953 között a pénzügy→minisztériumban dolgozott,
1953-tól a külügyminisztérium tisztviselője, a → nemzetközi jogi főosztály
vezetője, a közgazdaságtudományi egyetem oktatója. 1967–1976 között az
ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tagja (→ nemzetközi jog kodi kálása);
1974–1987 között az ENSZ → Adminisztratív Bíróságának tagja, ill. elnöke.
Fő műve: A diplomáciai kapcsolatok joga, 1965.

Usucapio (→ elbirtoklás – lat.): a → római jogban is ismert, a → ius civile

szerinti tulajdonszerzési módok egyike a → mancipatio és az → in iure cessio
mellett. Az ~ lényege, hogy a tulajdonszerzés a megszerezni kívánt → dolog →
törvényben meghatározott ideig tartó folyamatos → birtoklása eredményeként
történik meg. Az ~ kisegítő, kiegészítő szerzésmód, amelyre elméletileg akkor
van szükség, ha egy dolog → tulajdonjoga valamilyen akadálynál fogva a szerző
által gyakorolni kívánt tulajdonszerzési móddal nem szerezhető meg. így ~ra
szorul az, aki → res mancipit nem mancipatióval vagy in iure cessióval szerez
meg, valamint az, aki egy dolgot nem a tulajdonostól szerez meg. Az ~ útján
való tulajdonszerzésre azonban minden további nélkül hivatkozhatnak azok a
tulajdonosok is, akik egyébként más szerzésmóddal már jogérvényesen
tulajdonjogot szereztek, ha az ~ feltételeinek megfelelnek. Ennek óriási
gyakorlati jelentősége van, mert az ~t általában sokkal könnyebben lehet
bizonyítani, mint a többi szerzésmóddal való tulajdonszerzést. Az ~t (usus
néven) már a → Tizenkét táblás törvény is ismerte, amely szerint az →
ingatlanokat 2 év, egyéb dolgokat l év alatt lehetett elbirtokolni. A Tizenkét
táblás törvény az előírt ideig tartó birtokláson kívül más feltételt nem szabott,
de kizárta a lopott dolog tolvaj általi elbirtoklását. A Kr. e. 3. század vége felé a
lex Atinia megtiltotta a lopott dolog tulajdonának jóhiszemű harmadik
személy általi megszerzését is. A Kr. e. 78–63 között keletkezett lex Plautia az
elbirtoklási tilalmat az erőszakkal elvett dolgokra, így az ingatlanokra is
kimondta. A klasszikus jog az ~ további feltételeit is kidolgozta. Eszerint az
elbirtoklónak legalább az elbirtoklás megkezdésekor jóhiszeműnek kellett
lennie, továbbá a dolgot elbirtoklással való tulajdonszerzésre alkalmas →
jogcím (iustus titulus vagy iusta causa usucapionis) alapján kellett szereznie.
Bizonyos körben a szerző által jóhiszeműnek vélt jogcímet (titulus putativus) is
elfogadták. Az elbirtoklás feltételei közül a birtoklás folyamatossága (diutina
possessio), a dolog elbirtoklásra való alkalmassága (res habilis az a dolog, amely
általában is alkalmas tulajdonszerzésre, és emellett nem esik a fenti törvények
alapján elbirtoklási tilalom alá), és az elbirtokló jóhiszeműsége (→ bona des)
vélelmezve (→ vélelem) volt. A birtokbalépés időpontját (initium possessionis)
és a jogcímet azonban az arra hivatkozónak adott esetben be kellett
bizonyítania. Az → elévüléshez hasonlóan az ~ esetében is lehetséges a
megszakadás (interruptio vagy usurpatio). Megszakadást okoz a birtokból való
kiesés, de a modern jogokkal ellentétben a klasszikus római jogban a
tulajdonos által való → perindítás nem szakítja meg az elbirtoklást. Élők
közötti átruházás és → öröklés esetén az elbirtoklás szintén folytatódhat.
A iustinianusi (→ Iustinianus) jogban az ~t csak az → ingók 3 évre felemelt
elbirtoklására alkalmazták, mert az egyéb elbirtoklási formákat →
praescriptiónak nevezték. Az ~, mint az időmúlás jogkeletkeztető hatásán
alapuló → jogintézmény, hasonlít az elévüléshez, amely az időmúlás
jogmegszüntető hatásán alapszik. Az elévülés a kései császárkorban bizonyos
körben elbirtoklássá erősödött.
Usus: → usucapio; → servantes; → manus

Usus fori: → bírói jog

Ususfructus: → servitutes

Utaló jogszabály: olyan → jogszabály, amelynek tartalma részben más, általa

megjelölt – vele azonos vagy alacsonyabb szintű – jogszabály (→ jogforrások
hierarchiája). Az ~ tartalma utaló részében eszerint nem állandó, mert az utalt
jogszabály tőle függetlenül megváltozhat. A → keretjogszabálytól abban
különbözik, hogy az nem határozza meg a másik tartalmát, a → felhatalmazó
jogszabálytól pedig abban, hogy annak érvényessége nem függ tőle. Az ~
gyakran alkalmazott → jogalkotási technika a → büntetőjogban (→
kerettényállás), és a → nemzetközi magánjogban, de elvileg minden → jogágban
előfordulhat. Különleges esete, amikor egy → állam joga a → nemzetközi jogot
~lyal teszi saját joga részévé (→ nemzetközi jog és belső jog viszonya) .

Utaló magatartás: a magyar → polgári jogban a → Polgári Törvénykönyvben

megfogalmazott és elismert hézagpótló (szubszidiárius) → kötelemfakasztó →
jogi tény. Hézagpótló volta abban áll, hogy jogi következményeket von maga
után, noha nem minősül sem → jogügyletnek (→ szerződésnek), sem
szerződésen kívüli tiltott → jogellenes magatartásnak. ~ az a szándékos
magatartás (→ szándékosság), amely más jóhiszemű (→ jóhiszeműség és
tisztesség) személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt
önhibáján kívül károsodás érte. Az ~ elkövetője az előidézett → kár egészben
vagy részben való megtérítésére (→ kártalanítás) kötelezhető.

Utalvány: egyoldalú → polgári jogi → jogügylet. Az ~ozó ~nyal arra szólítja fel
az ~ozottat, hogy meghatározott összeget zessen harmadik személynek
(~osnak). Az ~ → értékpapír vagy más helyettesíthető → dolog →
szolgáltatására is szólhat. Az ~ a → harmadik személy javára szóló szerződéshez
hasonlóan háromféle viszonyt tartalmaz: a) az ~ozó valamilyen → jogcímen
tartozik a harmadik személynek (az ~osnak), ezért bocsátja ki az ~t; ez az ~ozó
és az ~os közötti értékviszony; b) az ~ozónak az ~ozottal szemben → követelési
joga van, ez a fedezeti viszony; e követelés terhére teljesít az ~ozott; c) ha az
~ozott az ~t elfogadja, akkor az ~ozott és az ~os között szolgáltatási viszony
jön létre. Az ~ alapformájából alakult ki a → váltó és a → csekk.

Utasítás: három, egymástól jellegileg eltérő jogi aktus (jogi hatást kiváltó
cselekmény) közös neve. A három fogalmat csak az kapcsolja össze, hogy az ~
kibocsátója és címzettje között alá- és fölérendeltségi, ill. irányítási viszony áll
fenn, s ebből folyóan az utasított – meghatározott feltételek létezése esetén –
engedelmességi kötelességgel tartozik. 1. A szolgálati ~ (egyenruhás és főleg
fegyveres testületekben szolgálati parancs) minden szervezetben a belső
adminisztráció eszköze, amellyel a vezető (főnök) a szervezet mindennapi
tevékenységét mozgatja. E körbe sorolható a → munkajogban is ismert ~,
amely a → munkáltatónak a → munkavállalóra kötelező rendelkezése, a
munkáltatói aktusok legkarakterisztikusabb formája. A munkáltatót megillető
~i jog a → munkaviszony alapvető fogalmi ismérve, amely szerződéssel
általában nem zárható ki, és amely kifejezésre juttatja a munkavállalónak a
munkáltatóval (munkáltatói szervezettel) szembeni alárendeltségét. Az erre
feljogosított személytől (munkajogi felettestől) kapott ~ok teljesítése a
munkavállalónak a munkaviszonyból folyó elsődleges kötelezettsége (adott
esetben akár más kötelezettségeket is megelőzően). Ez azonban nem abszolút
kötelesség, bizonyos esetekben a munkavállalót megtagadási kötelezettség
terheli (pl. a közérdeket súlyosan veszélyeztető ~ esetén), vagy megtagadási jog
illeti meg (pl. ha az ~ az utasított érdekeinek súlyos sérelmével járna). Ha pedig
az ~ végrehajtása a munkáltató érdekeit veszélyezteti, általában
gyelemfelhívási kötelesség terheli az utasítottat. 2. A konkrét ~ egy
szervezetrendszeren belül a felsőbb szervnek az alsóbbhoz intézett, szabályozó
tartalommal nem bíró eseti rendelkezése, amely azonban általában nem
eredményezheti az utasított szerv → hatáskörének elvonását. Az → állami
életben legszélesebb terrénuma a → közigazgatás, de létezik egyéb állami
szervekben is (pl. az → ügyészségnél). A → közigazgatás központi szervei és az
→ önkormányzatok közötti viszonylatban nincs létjogosultsága. 3. A normatív
(szabályozó) ~ keletkezését annak a tapasztalati ténynek köszönheti, hogy a
közigazgatás központi szervei normatív aktusainak egy része mindenkihez szól,
más részük azonban csak a kibocsátónak alárendelt igazgatási szervekhez. Ezt a
kettősséget több állam úgy oldotta fel, hogy az erga omnes hatályú →
rendeletek érvényességéhez megkövetelték azok kihirdetését, a többieknél
beérték az olyan hivatalos lapokban való közzététellel (ún. tárca-hivatalos
lapokban történő közreadással), amelyeket az érintett szervek hivatalból
megkapnak, esetleg a más módon történő közléssel. Az utóbbi csoportba sorolt
normatív aktusok eredeti neve belső rendelet volt (szemben a kihirdetendő
külső rendelettel), majd pedig az ~ nevet kapták.

Utazási szerződés: megbízási (→ megbízási szerződés) elemeket is magában

foglaló → vállalkozási szerződés, amelynek alapján egy utazási iroda a
megrendelő utas részére meghatározott utazásból és az utazáshoz kapcsolódó
→ szolgáltatásokból (pl. az utazás egyes állomásain való tartózkodás
feltételeinek biztosítása, szállás, étkezés, programok) álló vagy ezek
megszervezésére irányuló szolgáltatás → teljesítésére, a megrendelő pedig díj
zetésére köteles. Az utazási iroda az utazások szervezését vagy közvetítését
üzletszerűen végző → gazdálkodó szervezet.

Útlevél: utazási okmány, amely az állandó lakhely szerinti → állam területének

elhagyására jogosít. Az ~ már az ókorban ismert volt, mai formája a 18. század
végétől alakult ki. Az első magyar → törvény az ~ügyről 1903-ban kelt (1903.
évi VI. tc.). Az ~hez való jog szorosan kapcsolódik az egyén →
mozgásszabadságához és a lakóhely szabad megválasztásának jogához. A magyar
jog szerint az ~ a Magyar Köztársaság tulajdonát képező → hatósági
igazolvány, amely birtokosának személyazonosságát és → állampolgárságát,
valamint a világ összes országába utazásra, ill. hazatérésre való jogosultságát
hitelesen igazolja. Az ~hez való jog csak kivételesen korlátozható: a) azzal,
akivel szemben olyan → bűncselekmény miatt folyik → büntetőeljárás, amelyre
a törvény súlyos → szabadságvesztést rendel el; b) aki a büntetőeljárás keretében
→ előzetes letartóztatásban, őrizetben, (→ őrizetbe vétel), → kiadatási
őrizetben, kiadatási letartóztatásban van, ill. → ideiglenes kényszergyógykezelés
alatt áll; c) aki → lakhelyelhagyási tilalom alatt áll; d) akit végrehajtandó
szabadságvesztésre ítéltek, ill. akinek a → bíróság a → kényszergyógykezelését
rendelte el; e) akinek igen nagy összegű köztartozása áll fenn.

Utódállam: → államutódlás

Utolsó ítéletek könyve: → Domesday Book

Utolsó szó joga: a → büntetőügy → tárgyalásán a → perbeszédeket és
felszólalásokat követően, mielőtt a bíróság (→ bíróságok) az ügydöntő →
határozat meghozatalára visszavonulna, a vádlott (→ terhelt) felszólalása, aki az
~án kifejtheti álláspontját az ügyről, az eljárás lefolytatásáról, saját
felelősségéről.

Utóörökös-nevezés: az örökhagyó olyan rendelkezése, amely szerint az

örökségben vagy annak egy részében az elsőként nevezett → örököst, az
előörököst valamely eseménytől vagy időponttól kezdődően egy további
személy, az utóörökös váltsa fel. A magyar jog — szemben több → állam →
jogrendszerével — az ~t nem ismeri el érvényesnek, de az utó →
hagyományrendelést és a → helyettesörökös-nevezést megengedi. Az ~ eredete a
→ római jogi → substitutio pupillaris, ill. substitutio quasi-pupillaris →
jogintézményében kereshető.

Utópia (gör.): „sehol sem” v. „Sehol-ország”, Morus Tamás képzeletbeli

szigetének neve, egy, a „legjobb” társadalmi és → állami berendezkedést
bemutató mű címe (1516), amely az elérhetetlen vágyak és megvalósíthatatlan
álmodozások szinonimájaként számos későbbi szerzőt is megihletett. Ebbe a
körbe tartoznak a társadalom szocialisztikus alapon történő átalakítására
irányuló törekvések és írásművek is.

Uzsorás szerződés: a → polgári jog szerint a célzott joghatása folytán →

semmisségre vezető érvénytelen → szerződés (→ szerződés érvénytelensége). Két
ismérve van: egyfelől objektíve az uzsorásnak a saját → szolgáltatása értékét
feltűnően aránytalan mértékben meghaladó előny kikötése; szubjektív eleme
pedig a másik fél helyzetének az aránytalan előny szerzése céljából való
kihasználása. Az ~ abban különbözik a feltűnő értékkülönbözettel kötött
szerződésektől (→ feltűnő aránytalanság), hogy a szerződő fél magatartása
célzatos és rosszhiszemű (→ jóhiszeműség és tisztesség). A célzat feltételezi a
sérelmet szenvedő fél hátrányos helyzetét. A polgári jog nem tekinti azonban
uzsorának az üzleti életben szokásos pénzforgalmi → kamatokat, még ha azok
a polgári életben megszokottakhoz képest magasak is, ha a célzatosság és a
rosszhiszeműség nem állapítható meg. Az ~ formailag lehet hiteluzsora (amely
lényegében hitelszerződés formájában és tartalmával megjelenő ~), és lehet
reáluzsora, amelynél egy más típusú szerződés (→ szerződési típus,
típusszabadság) formájában (→ adásvétel, → bérlet) jelenik meg az uzsorás
tartalom. Az ~ gyakorlati megítélése a szerződés összes körülményének a
szerződés hátterét alkotó életviszonyok teljes feltárása után történő
megvizsgálása útján lehetséges. → állam javára marasztalás
 Ü
Ügyész: 1. az → ügyészségi szervezet tevékenységi körébe tartozó feladatokat
hivatásszerűen végző, speciális jogállású → köztisztviselő. A hierarchikus
felépítésű szervezetben – mint Magyarországon is – az ~ a legfőbb ~nek
alárendelten működik, a legfőbb ~ és a felettes ~ → utasítást adhat neki. Külső
kapcsolataikban viszont az ~ek függetlenek, csak a → törvényeknek és más →
jogszabályoknak vannak alárendelve. Ennek az előfeltételeit jogi garanciák is
biztosítják; így a → mentelmi jog, ami az ~ sérthetetlenségét jelenti, olyan
értelemben, hogy Magyarországon pl. – a tettenérés esetét kivéve – ~t a
legfőbb ~ hozzájárulása nélkül őrizetbe venni (→ őrizetbe vétel), vele szemben
→ büntetőeljárást, ill. → szabálysértési eljárást indítani, vagy ilyen eljárásban
kényszerintézkedést (→büntetőeljárási kényszerintézkedések) alkalmazni nem
lehet. Az ~i → összeférhetetlenség a külső befolyásolástól és elfogultságtól mentes
működés érdekében az ~ek számára bizonyos tevékenységek tilalmát kívánja
meg. Így pl. az ~ tudományos, oktatói, ismeretterjesztői, művészi, ill. →
szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá a kizárólag tiszteletdíj ellenében
végzett lektori és szerkesztői tevékenység kivételével más kereső foglalkozást
nem folytathat (foglalkozási összeférhetetlenség); nem lehet →pártnak tagja,
politikai tevékenységet nem folytathat (politikai összeférhetetlenség), a →
büntetőügyben nem járhat el az az ~, akitől az ügy elfogulatlan megítélése
valamilyen okból nem várható (eljárási összeférhetetlenség, → hatóságok
tagjainak kizárása). 2. ~ az egyének felelősségre vonásával foglalkozó →
nemzetközi bíróságok (→ Nemzetközi Büntetőbíróság, → hibrid bíróság) előtti
eljárásban is közreműködik, általában nyomozást végez és képviseli a → vádat.

Ügyészi óvás: → általános törvényességi felügyelet

Ügyészi törvényességi felügyelet: az egykori szocialista → államokban –

közöttük Magyarországon – a végrehajtó hatalomtól (→ államhatalmi ágak
megosztása) leválasztott → ügyészség tevékenységének új ágazata, amely
meghatározott állami, gazdasági és társadalmi szervek (→ civil szervezet) →
törvényes működése feletti felügyeletet jelentette. Régebbi elnevezése általános
törvényességi felügyelet volt. Ez (~ elnevezéssel) a korábbinál szűkebb körben
a 2000-es években is létezik Magyarországon. Az 1997 óta törvényességi
felügyeletnek nevezett tevékenység súlypontját a → közigazgatási aktusok és
mulasztások feletti felügyelet képezi, éspedig az érdekeltek vagy az → ügyész
saját kezdeményezésére. Ennek során az ügyész a tudomására jutott, vagy
felfedett törvénysértést maga nem orvosolhatja, pl. a törvénysértő határozatot
nem semmisítheti meg, nem változtathatja meg, csupán arra jogosult, hogy a
törvénysértést elkövető szervnél, a felettesénél vagy az erre jogosult más
szervnél az orvoslást – egyebek között ügyészi óvással (elvi óvással);
felszólalással; gyelmeztetéssel; jelzéssel; büntetőeljárás (→ büntető eljárás
megindítása), → fegyelmi eljárás, → szabálysértési eljárás vagy → kártérítési
eljárás megindításával (együttesen: ügyészi intézkedéssel) – kezdeményezze. Az
1990-es évektől kezdve azonban a → közigazgatási bíráskodás kiszélesítésével,
továbbá az igazgatás törvényessége feletti külső ellenőrzés más módszereinek
intézményesítésével (pl. az → állampolgári jogok országgyűlési biztosa
jogosítványainak megállapításával) felmerült az ~ szerepének átértékelése, sőt
megszüntetése, a gyakorlat azonban azt mutatta, hogy nagyon is szükség van
az ~re. A közigazgatási ügyészi szakág működési körébe tartozik a
szabálysértések feletti ~ gyakorlása, új elem a környezetvédelmi ügyekben (→
környezetvédelmi jog) történő eljárás.

Ügyészség: a bíróság (→ bíróságok) előtti → vádképviseletre létrejött szervezet.

Az ~ kialakulása a vádjog államosításának következménye. Történetileg
ugyanis először a tiszta → magánvád volt a vád általános formája, amely azt
jelentette, hogy az elkövetett cselekmény miatt a → sértett, ill. →
hozzátartozói, esetleg törzsének tagjai emelhettek vádat, de bizonyos →
bűncselekmények közérdeket sértő voltának felfogásával, a → büntetőjog →
közjogi jellegének megjelenésével a → római jogban pl. meggyökeresedett a
népvád intézménye is. Csak a központosított, egységes polgári → államban
terjedt el a büntetőeljárásnak (→ büntetőeljárási jog) az a rendszere, hogy az e
célra kialakított egységes → állami szervezetre, a végrehajtó hatalomhoz (→
államhatalmi ágak megosztása) tartozó állam~re bízták a vádemelés és a
vádképviselet ellátását. A fejlődés során az ~ tevékenységi köre jelentősen
kiszélesedett, átfogó lett a büntetőeljárásban, s jelentős jogosítványokat kapott
a → polgári peres és → nemperes eljárásokban is. Az ~ intézményét
Magyarországon a francia ministère public mintájára a királyi ~ről szóló 1871.
évi XXXIII. tc. vezette be, s 1945-ig az → ügyészi szervezet élén
a koronaügyész állt. Az ~ átalakítására Magyarországon az 1949. évi →
alkotmány alapján 1953-ban került sor. Az ~ a végrehajtó hatalomtól
leválasztott, csak az → Országgyűlésnek felelős önálló állami szervtípus lett,
amely azonban továbbra is szigorúan hierarchikus felépítésű, élén az
Országgyűlés által újabban 6 évre választott legfőbb ügyésszel, aki a →
köztársasági elnök által kinevezett helyettesei kivételével kinevezi a többi
ügyészt. Az ügyészi szervezetben a felettes ügyész pl. az alárendelt ügyész
intézkedéseit felülvizsgálhatja, az alárendelt ügyészt végső soron konkrét
ügyekben is utasíthatja (→ utasítás). Az ~ tevékenysége két fő ágazatra
tagozódik. Az egyik az ún. → ügyészi törvényességi felügyelet. Ennek keretében
az ~ vizsgálja a → kormánynál alacsonyabb szintű államigazgatási szervek által
kibocsátott → jogszabályok, általános érvényű rendelkezések és a →
jogalkalmazás körébe tartozó egyedi döntések → törvényességét. Ez a jogköre
kiterjed továbbá a bíróságon kívüli jogvitát intéző szervek egyedi döntéseire,
valamint a gazdasági és egyéb szervek → munkaviszonnyal, → szövetkezeti
tagsági viszonnyal kapcsolatban hozott egyedi döntéseire, akárcsak a
jogszabályok felhatalmazása alapján kiadott általános érvényű intézkedéseire
stb. A másik fő ágazat a büntetőeljáráshoz kapcsolódik. Tevékenysége itt négy
területre, az ~i → nyomozás kizárólagos → hatáskörébe tartozó
bűncselekmények nyomozására, általában a nyomozás feletti törvényességi
felügyelet gyakorlására, a bíróság előtti vádképviseletre, amely az egyik
legfontosabb ügyészi tevékenység, ill. a → büntetés-végrehajtás feletti
törvényességi felügyeletre terjed ki. Az ~ ezeken kívül, ha a jogosult bármely
okból nem képes jogainak védelmére, polgári peres vagy nemperes eljárást
indíthat; a jogszabály szerint kizárólag meghatározott személy által
érvényesíthető jog iránt azonban eljárást nem indíthat; az eljárásban való
részvétel során tiszteletben kell tartani a felek → rendelkezési jogát.

Ügyfél: (→ közigazgatási → hatósági ügyben): ~ az a → természetes személy,

vagy → jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet,
akinek (amelynek) jogát, jogos érdekét vagy jogi helyzetét az ügy érinti, akit
(amelyet) hatósági → ellenőrzés alá vontak, ill. (amelyre) nézve – tulajdonát (→
tulajdonjog), jogait és → vagyontárgyait is ideértve – a hatósági nyilvántartás →
adatot tartalmaz. Ha → jogszabály másként nem rendelkezik, a létesítménnyel
kapcsolatos, ill. a tevékenység engedélyezésére irányuló eljárásban ~ a
hatásterületen levő valamennyi → ingatlan tulajdonosa és az → ingatlan-
nyilvántartásba bejegyzett jogszerű használója (→ használat). Az ~ jogai
megilletik az ügy elbírálásában hatóságként (→ szakhatóságként) részt nem
vevő hatóságot is, amelynek feladatkörét az ügy érinti. → Törvény az ~ jogaival
ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket (→ szakszervezet) és azokat a
társadalmi szervezeteket (→ civil szervezet) amelyeknek a nyilvántartásba vett
tevékenysége valamely alapvető jog (→ alapjogok) védelmére vagy valamilyen
→ közérdek érvényre juttatására irányul. A hatóság mind az eljárás
megindulásakor, mind annak egész tartama alatt köteles ügyelni arra, hogy az
eljárásban ~ként csak ilyen jogállással bíró személy vehessen részt, valamint
arra is, hogy ~i jogait mindenki gyakorolhassa, akit azok megilletnek.

Ügyfélegyenlőség: → kontradiktórius elv

Ügyfélkapu: → közigazgatási ill. → államigazgatási szolgáltatások

igénybevételéhez szükséges elektronikus azonosító, rajta keresztül az →
elektronikus aláírással nem rendelkező → ügyfél kapcsolatba léphet az e-
ügyintézést nyújtó intézményekkel, szolgáltatásokkal. → elektronikus
közigazgatás

Ügygondnok: → képviselet, → gondnokság

Ügyintéző szerződés: → nemzetközi szerződés

Ügyleti képviselet: → képviselet

Ügynöki szerződés: a közvetítő kereskedelem egyik jogi formája, amelynek

alapján az ügynöki tevékenységet üzletszerűen végző kereskedő tartós →
jogviszony keretében a megbízó árujának vagy → szolgáltatásának,
forgalmazására vállal kötelezettséget ügynöki jutalék formájában megjelenő
díjazás ellenében (→ kereskedelmi jog, → kereskedelmi ügylet). Az ügynök
általában nem köt → szerződést a megbízója nevében, csupán közvetíti az
üzletet, s közvetítése alapján a megbízó szerződik az üzletfelekkel (alkusz).

Ügynökség: a → közigazgatási szervek egy részének (tipikusan országos

főhatóságok, esetlegesen → dekoncentrált szervek) megjelölésére használt
kifejezés. A magyar közigazgatási rendszerben elsősorban az → Európai Uniós
források elosztásában részt vevő szervek elnevezésében jelenik meg. A
szakirodalomban az angol „agency” kifejezés fordítása, ilyenként elsősorban
központi, nem → minisztériumi jogállású közigazgatási szervet (→
közigazgatás központi szervei) ill. esetlegesen dekoncentrált szerveket jelöli,
amely gyakran a kormányzattól (→ kormány) viszonylagos függetlenségben
működik. Az angolszász közigazgatási rendszerek jellegzetes intézményei az
ún. szabályozó ügynökségek (regulatory agency, magyarul nem egész pontosan
jelölve: szabályozó → hatóságoknak nevezik őket), amelyek egy-egy terület
speciális szabályozását végzik, s egyben gondoskodnak is e szabályok (hatósági)
érvényesítéséről.

Ügyvéd: általános jogi segítségadásra szakosodott személy, aki hivatásszerűen

foglalkozik jogi tájékoztatással és tanácsadással, → szerződések, iratok és →
beadványok stb. készítésével, megbízás vagy kirendelés alapján → természetes
személyek vagy → jogi személyek → bíróságok, választottbíróságok (→
választottbíráskodás) továbbá más → hatóságok előtti védelmével, →
képviseletével. Az ~ség mint önálló hivatás a késő Római Birodalomban kezdett
kialakulni. Rómában világosan megkülönböztették a → fél jogi tanácsadóját,
aki nem volt ~, attól a személytől, aki a → perben a fél helyett, annak nevében
és → meghatalmazása alapján járt el (procurator). A korai feudalizmusban
összeolvadt a kétféle intézmény, úgymint a jogi tanácsadó és perbeli képviselő,
s ez a forma honosodott meg Magyarországon is, mégpedig a latin
procuratorból képzett prókátor néven. Mária Terézia rendelte el 1769-ben,
hogy prókátor csak ~i vizsgával rendelkező személy lehet. Teljesen új
szabályozást vezetett be az 1874. évi XXXIV. tc., amely már modern polgári
elveket alkalmazott. A → törvény alapján az lehetett ~, aki az előírt jogi
tanulmányok (→ jogi oktatás Magyarországon) után megfelelő ~i gyakorlatot
szerzett, s az ~i vizsgát sikeresen letette. A sikeres vizsga mellett az ~jelöltnek
szükséges volt igazolni valamely ~i → kamarában való tagságot is. Az ~teljesen
szabadon gyakorolhatta hivatását az ország egész területén. A két világháború
között az 1937. évi IV. tv. szabályozta az ~ek jogállását. 1948 és 1955 között
Magyarországon – a többi szocialista országhoz hasonlóan – végbement az
~ség „kollektivizálása”, s több ezer ~ volt kénytelen belépni az ~i
munkaközösségekbe. Ennek a folyamatnak a lezárásaképpen került elfogadásra
az 1958. évi 12. tvr., amely hatályon kívül helyezte az ~ségre vonatkozó összes
korábbi → jogszabályt. Ezzel gyakorlatilag felszámolták az ~i
magántevékenységet, az ~i kamarák elvesztették önállóságukat, korlátozták az
~k számát stb. Ez a helyzet gyakorlatilag az 1990-es évekig állt fenn, amikor is
az 1991. évi XXIII. tv.-nyel visszaállították az ~i magántevékenységet és
ténylegesen az ~ség → önkormányzatát. Az ~ egyéni ~ként, ~i iroda tagjaként,
ill. alkalmazott ~ként működhet. ~i tevékenységet az alkalmazott ~ kivételével
csak kamarai tag folytathat. Az ~i kamara az ~ség önkormányzati szerve, ahol
közös ügyeiket intézik; a kamara foglalkozik az ~ek szakmai irányításával,
érdekképviseletével, az ~ség tekintélyének megőrzésével, a szakmai-etikai
szabályok megtartásával és az esetleges fegyelmi felelősségre vonással
kapcsolatos ügyekkel. Az ~ség szervezete felett az → állam az igazságügy→
miniszter útján → törvényességi felügyeletet gyakorol. Az ~ és a megbízó
viszonyában a szabad ~választás, ill. a szabad → ügyfélválasztás elve érvényesül.
Az ~i megbízást az ügyfél bármikor korlátozhatja, vagy azonnali hatállyal
felmondhatja, megfordítva pedig a megbízás ellátása megtagadható, és a már
elfogadott megbízás felmondható. Az ~i munkadíj szabad megállapodás tárgya.
Az ~i tevékenység sajátossága az ~ és ügyfele közötti bizalmi viszony. → Polgári
perben az ~ a fél által meghatalmazott képviselő, aki a megbízója helyett és
érdekében jár el. Az ~nek vagy ~i irodának adott, a per vitelére szóló
meghatalmazás kiterjedhet a perrel kapcsolatos minden nyilatkozatra és
cselekményre, beleértve a → viszontkereset indítását, a biztosítási
intézkedéseket és a → végrehajtási eljárást, valamint a peres pénznek vagy →
dolognak, és az eljárási költségeknek (→ perköltség) az átvételét is. →
Büntetőügyben az ~ → védőként jár el. Egyes ügyekben sor kerülhet ~ hivatalos
kirendelésére. → ügyvédi visszaélés

Ügyvédi titok: → titokvédelem

Ügyvédi visszaélés: → bűntett, amelynek tettese csak → ügyvéd, ügyvédjelölt

vagy jogi → képviseletre foglalkozásánál fogva jogosult személy (pl. →
jogtanácsos) lehet. Megvalósul, ha az ügyvéd stb. a hivatásából eredő
kötelességét azért szegi meg, hogy → ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon. Az
ügyvédi (jogtanácsosi stb.) kötelezettségek részben az ügyvédi stb. hivatás
gyakorlására vonatkozó → jogszabályból, részben a megbízási jogviszonyra (→
megbízási szerződés) vonatkozó → polgári jogi szabályokból, részben az eljárási
törvényekből (→ Polgári perrendtartás, → büntetőeljárási törvény), részben
pedig a hivatás szokásaiból és (írott s íratlan) etikai normáiból adódnak.
Súlyosabb büntetés alá esik a tett, ha a hátrányokozási cél jogtalan
haszonszerzési céllal párosul.

Ügyvitel: → közigazgatási eljárás

Ügyvivő (chargé d’affaires – fr.): → diplomáciai képviseletvezető, a Bécsben,

1961. ápr. 18-án kelt → Egyezmény a → diplomáciai kapcsolatokról
(kihirdetve: 1965. évi 22. tvr.) a külügy→ miniszterhez akkreditált (→
akkreditálás) ~t a → diplomáciai képviseletek vezetőinek harmadik osztályába
sorolja. (Az 1815-ös bécsi kongresszuson elfogadott, és az 1818-as aacheni →
jegyzőkönyvvel kiegészített szabályzat a negyedik osztályba tette az ~t.) Az ~
állandó (→ állandó ~), vagy ideiglenes jelleggel (→ ideiglenes ~) megbízott
személy.

Üldözés joga (→ droit de suite – fr.) a → tengerjogban kialakult szabály, amely

szerint a parti → állam hadihajója, bűncselekmény elkövetésének alapos
gyanúja esetén, az idegen lobogó alatt közlekedő hajó üldözését saját → parti
tengerén vagy → csatlakozó övezetében megkezdheti, és ebben az esetben az
üldözést a nyílt tengeren is folytathatja. Az ~ megszűnik, mihelyt az üldözött
hajó a saját államának vagy harmadik állam parti tengerére ér.

Ülnökbíráskodás: → társasbíráskodás

Ülnökrendszer: az → esküdtbíráskodás mellett → büntetőügyekben a

→társasbíráskodás másik formája. Lényege, hogy a bíróság (→ bíróságok)
munkájában a szak→bíró mellett – vele lényegében azonos jogokkal és
hatáskörrel – két (kivételesen ötös tanácsban három) választott ülnök vesz
részt. Az ülnökök tevékenysége nem egy meghatározott ügyre, hanem egy
adott időszakra vonatkozik. A bíró és az ülnökök közötti kapcsolat közvetlen,
a döntés egyes szakaszai nem különülnek el. Magyraországon ülnökök először
a népbírósági (→ népbíróságok) tanácsokban ítélkeztek. Általánossá e forma az
1949. évi → Alkotmánnyal vált, olyannyira, hogy 1954-ig a másodfokú bíróság
is „népi ülnökök” közreműködésével járt el. Azóta az ülnökök – az olyan
jelentősebb ügyekben amelyekben a → törvény egyesbíró közreműködését
nem engedi meg –, csak első fokon, de helyi és megyei bíróságokon is
ítélkeznek. A 30 és 70 év közötti életkorban megválasztható ülnökök jelölésére
a bíróság → illetékességi területén lakó → választójoggal rendelkező magyar
állampolgároknak (→állampolgári jogok), a → helyi önkormányzatoknak és a
társadalmi szervezeteknek (→ civil szervezet) van lehetősége (a → pártoknak
azonban nem). Az ülnökök választását a → köztársasági elnök tűzi ki. A
választásra a települési → önkormányzat képviselőtestülete, ill. a → megyei (→
fővárosi) közgyűlés jogosult.

Üzemi balesetek: a munkavégzés közben vagy azzal összefüggésben történt (az

útibalesetet is ideértve), az oktatási intézmény, az iskola, tanfolyam gyakorlati
képzésben részesülő tanulójának (hallgatójának) az a balesete, amely gyakorlati
képzés közben vagy ezzel összefüggésben történt; szocioterápiás intézetben
gyógykezelt betegnél és szenvedélybetegnél a foglalkoztatás közben vagy ezzel
összefüggésben elszenvedett baleset, az → előzetes letartóztatásban levő, ill. →
szabadságvesztés-büntetést töltő személynél a fogva tartás ideje alatt végzett
munka közben vagy azzal összefüggésben, valamint a fogva tartó szerv közege
által adott → utasítás teljesítése közben vagy azzal összefüggésben elszenvedett
baleset; társadalmi munka közben, vagy ezzel összefüggésben elszenvedett
baleset.

Üzemi megállapodás: a → munkáltató és az → üzemi tanács között

megkötésre kerülő olyan írásbeli szerződés vagy egyezmény, amelyben az üzem
dolgozóinak, valamint az üzemi vezetésnek egymással szemben fennálló jogait
és kötelezettségeit, valamint elvárásait rendezik. A fejlett nyugat-európai →
államokban ~ban állapítják meg az üzemi munkarendet, az → üzemi baleseti és
óvó rendszabályokat, a szabadságolási ütemtervet (→ pihenéshez való jog), a
munkanormákat (teljesítménykövetelményeket) stb. Az ~ → kollektív (tarifa-)
szerződéssel nem ütközhet.

Üzemi tanács: az egyes üzemekben dolgozó → munkavállalók érdekeinek

képviseletét ellátó szerv. Az ~ot az üzemi személyzet választja meg titkos →
szavazással. Számos → államban az ~-választásokon külön választják meg a
munkások és külön az alkalmazottak a saját képviselőiket, paritásos alapon. A
német/osztrák és a holland jogban az ~-választások a → szakszervezettől
elkülönülve oly módon bonyolódnak le, hogy a jelölteket a leköszönő ~ állítja.
Ezzel szemben a nyugat-európai államok többségében a jelöltállítás joga a
reprezentatív szakszervezeteké. A magyar jog a két megoldást kombinálja, és
így fő szabályként a jelölteket a szakszervezetek állítják, de meghatározott
számú munkavállalói csoport maga is állíthat jelöltet. Magyarországon az ~-
választás egységes, és nem jellemzi munkás és alkalmazotti bontás. Az ~
taglétszáma az üzem munkavállalóinak számarányával növekszik. Általában
még ott is, ahol a szakszervezetek a jelöltállítási jogon keresztül az ~-választásba
belefolynak, valamilyen érdek-képviseleti munkamegosztás áll fenn a
szakszervezet és az ~ között, mivel a szakszervezet az üzemi kereteket
meghaladó, míg az ~ az üzemen belüli munkavállalói érdekképviseletet látja el.

Üzleti titok megsértése: korábban hatályos magyar jog szerint → gazdasági

bűncselekmény, a → büntetőjogi védelmet a → gazdasági titok megsértése
biztosítja.

Üzletszerű kéjelgés: → prostitúció

Üzletszerű kéjelgés elősegítése: → bűncselekmény, amelynek a → Büntető

Törvénykönyv három → elkövetési magatartását szabályozza. Az első változat
szerint az elkövető (→ elkövetők) épületet vagy egyéb helyet bocsát másnak a
rendelkezésére üzletszerű kéjelgés céljára. Épületen vagy egyéb helyen nem
csupán lakás értendő, hanem minden olyan helyiség, hely, amely alkalmat
nyújthat üzletszerű kéjelgés folytatására. A második elkövetési magatartás:
bordélyház fenntartása, vezetése vagy működéséhez anyagi eszközök
szolgáltatása. A bordélyház fenntartója által zetett prostituáltak anyagi
ellenszolgáltatásért a kliensek számára szexuális szolgáltatást nyújtanak.
Súlyosabban büntetendő a bordélyház fenntartója, ha a bordélyházban olyan
személy folytat üzletszerű kéjelgést, aki a 18. életévét még nem töltötte be, ill.
ha az ~t → bűnszervezet tagjaként követik el. A bűntett harmadik változata az
üzletszerű kéjelgésre rábírás. → prostitúció.

Üzletszerűség: → büntetőjogban → minősítő körülmény, amely akkor valósul

meg, ha az elkövető hasonló jellegű → bűncselekmények elkövetése révén,
rendszeres haszonszerzésre törekszik.
 V
Vád: a ~elv – a 19. század végi modern, vegyes rendszerű → büntetőeljárások,
egyik alapelve – az → igazságszolgáltatási rendszeren belüli hatalmi egyensúly,
ill. hatalmi önkény kiküszöbölésének feltételeként a bírósági (→ bíróságok)
eljárás megindítását az → ügyész által a bírósághoz benyújtott, a →
bűncselekmény tényállását és minősítését, a felelősségre vonást (→ felelősségi
elméletek) indítványozó, szabály szerint írásbeli indítványhoz köti. A ~ egyrészt
a → nyomozás adatainak összefoglalását jelenti, de kijelöli a vádlott (→ terhelt)
és → védője számára a védekezés kereteit, és a bíróság ítélkezési
tevékenységének határait, amelyet a ~hoz kötöttség elve fejez ki. Ennek
értelmében bírósági eljárás csak az ellen folyhat, akit megvádoltak, és csak
olyan bűncselekmény miatt, amelyet a ~ tartalmaz. A ~nak ténybelileg és
jogilag megalapozottnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy meghatározott
bűncselekményt követtek el, és a bűncselekményt a tények, az adatok és az
ügyész meggyőződése szerint a gyanúsított követte el. Nem csupán a ténybeli
és jogi megalapozottság követelmény a ~dal szemben, hanem a ~ →
törvényessége is. Eszerint a ~at a bírósághoz meghatározott szerv (ügyész) vagy
meghatározott személy (→ magánvádló) meghatározott formában írásban
nyújthatja be. A ~nak két formája van: a ~irat és a ~indítvány. A ~irat bevezető
részből, személyi részből, tényállási részből, a bűncselekmény minősítését és az
ügyész indítványait tartalmazó részből áll. A ~indítvány a ~ egyszerűbb
formája. Ennek tényállási része kevésbé részletes, csak a leglényegesebb
elemeket tartalmazza, és nem utal a → bizonyítékokra, nem tartalmaz utalást
a bíróság → hatáskörére és → illetékességére, ezen túlmenően, ha az ügyész a →
törvényben meghatározott kötelező eseteken kívül a → tárgyaláson nem vesz
részt, tartalmazza a → büntetés kiszabására, vonatkozó indítványát is. A ~
módosítható: kiterjeszthető, ill. megváltoztatható. A ~ megváltoztatása azt
jelenti, hogy a bűncselekményt, amely a ~ tárgya, a ~ képviselője a tárgyaláson
lefolytatott → bizonyítás eredményeképpen az eredeti ~tól eltérően minősíti, a
~ kiterjesztése során pedig az elkövető más bűncselekményét is a ~ tárgyává
teszi. Más, meg nem vádolt személyre a ~ nem terjeszthető ki.
Vadak és halak tulajdonjoga: a ~nak megszerzése az → ingó dolgok →
származékos tulajdonszerzésének egyik esete. A ~ eredetileg a földtulajdonhoz
kapcsolódott. A jogfejlődés – elsősorban az → állami tulajdon kizárólagos
tárgyai körének bővülése – eredményeként a földtulajdonról leváltak, és mint
„tulajdonszerű jogok” önállósultak. A ~ (halak esetében csak a folyóvizekben és
a természetes tavakban élő halakról van szó, ideértve a külön jogszabályban
felsorolt „hasznos víziállatokat” is) az → államot illeti meg. Ugyanez áll a →
vadászati és → halászati jogra is. Az állam a vadászati és a halászati jogot állami
szerveknek vagy más személyeknek átengedheti, ill. haszonbérbe (→
haszonbérlet) adhatja, így ezek jogosultak a vadászatra, ill. halászatra, és
jogosultságuk alapján a ~t megszerezhetik, így a vadászterületen elejtett,
elfogott, ill. elhullott vad a vadászatra jogosult tulajdonába kerül, ehhez még
→ birtokbavételre sincs szükség. A halászatra jogosult által kifogott hal és más
hasznos víziállat → tulajdonjogát a halászatra jogosult szerzi meg (ugyanez a
helyzet az orvhalásszal szemben is).

Vádalku (plea bargaining – ang.): az USA-ban kialakult, de utóbb számos →

állam → büntetőeljárásában alkalmazott, a büntetőeljárást gyorsító →
jogintézmény. Lényege, hogy a → védő és az → ügyész között a → vád
tekintetében kötött megállapodás alapján a → terhelt a → bűncselekmény
elkövetését a bíróság (→ bíróságok) előtt önként beismeri. Ezzel lemond
az esküdtszéki (→ társasbíráskodás) → tárgyalás jogáról, valamint a →
bizonyítási eljárás lefolytatásáról. Ennek fejében a bíróság a marasztaló →
ítélethez képest lényegesen enyhébb büntetést szab ki. A német, az olasz és a
spanyol jogban is alkalmazzák a ~t. A magyar → büntetőeljárási törvény a ~t
kezdetben „Lemondás a tárgyalásról” néven vezette be, azzal a megszorítással,
hogy a 8 évet meghaladó → szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények
esetén nem alkalmazható. Az intézmény hatókörét (lehetővé téve a tényállásról
történő megegyezést is) 2009-ben vádról történő megegyezésnek (egyszerűsítő
különeljárások) átnevezve kibővítették.

Vadállattartók felelőssége: → állattartók felelőssége

Vadászati jog: az → állam által átengedett jogosultság a vadászatra és a

vadgazdálkodásra. Ugyanis a → Polgári Törvénykönyv értelmében a vadállatok
állami tulajdonban állnak (→ állami tulajdonjog, → állami tulajdonjog
kizárólagos tárgyai). Felettük elsődlegesen az állam, származékos
jogosultságként pedig az rendelkezhet, aki részére az állam ~ot engedélyezett.
A ~ot az szerzi meg, akinek az állam a vadászterületet üzemi kezelésbe vagy →
haszonbérletbe adta. Haszonbérleti szerződést az illetékes (→ illetékesség)
mezőgazdasági → szakhatóság vadásztársasággal vagy a vadásztársaságok
szövetségével köthet. Vadat az a magánszemély ejthet el, akit arra →
munkaviszonya jogosítja, ill. aki részére a vadászatra jogosult területi engedélyt
adott, vagy akivel bérkilövési szerződést kötött. A két utóbbi esetben további
feltétel: belföldön élő magyar állampolgár (→ magyar állampolgárság) esetében
a vadászjegy, külföldön élő személy esetében a vadászengedély beszerzése.

Vádemelés elhalasztása: büntető útról történő elterelés → ügyészi eszköze. Az

ügyész a → vádemelés feltételeinek fennállása esetén 3 évi →
szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett → bűncselekmény
miatt a vádemelést egy évtől 2 évig terjedő időre elhalaszthatja, s dönt a →
terhelt → pártfogó felügyeletének elrendeléséről. → Kábítószerrel való visszaélés
kapcsán megállapítható „elterelési” ok (gyógykezelés ill. megelőző-felvilágosító
szolgáltatáson való részvétel) egy évi elhalasztással jár, → tartás elmulasztása
esetén pedig a → teljesítés felajánlása ugyanilyen tartamú elhalasztással járhat.
A többszörös visszaesők (→ visszaesés), a felfüggesztett szabadságvesztés (→
feltételes elítélés) próbaidejét töltők, valamint a szabadságvesztés végrehajtása
előtt újabb szándékos (→ szándékosság) bűncselekményt → elkövetők a
kedvezményből ki vannak zárva.

Vádesküdtszék (grand jury – ang.): angol eredetű, egyes → áramokban, pl. az

USA-ban ismeretes → jogintézmény. A ~ feladata, hogy bizonyos súlyosabb →
bűncselekményekben előzetesen döntsön arról, van-e elegendő ok a → terhelt
→ vád alá helyezésére az ítélő→bíróság előtt, s ezzel biztosítékul szolgál az
alaptalan vádemelés elkerülésére. → tárgyalás előkészítése

Vádhoz kötöttség elve: → vád

Vádindítvány: → vád

Vádirat: → vád
Vádlott: → terhelt

Vádtanács: (chambre d’accusation – fr.): francia mintára egyes →

jogrendszerekben létrehozott külön → bírói tanács, amely ellenőrzi és irányítja
a vizsgálati eljárást, és az előzetes eljárás befejezése után, akárcsak a →
vádesküdtszék, dönt arról, hogy van-e elegendő alap a → terhelt → vád alá
helyezésére. A ~ intézménye Magyarországon a bűnvádi perrendtartásról szóló
1896. évi XXXIII. tc.-kel (→ büntetőeljárási törvény) került bevezetésre, s a
királyi → törvényszékeknél az elnök által kijelölt 3 tagú bírói tanács volt, amely
kifogás esetén elbírálta a vádiratot. A ~ fő funkciója a vád alá helyezési eljárás
lefolytatása volt. A ~ zárt → tárgyaláson → végzéssel határozott: az eljárás
megszüntetéséről, a terhelt vád alá helyezéséről, vizsgálat elrendeléséről, ill. →
nyomozás kiegészítéséről, az ügynek más bírósághoz (→ bíróságok) való
áttételéről stb. A → vizsgálóbíró végzésével szembeni felfolyamodást a ~ bírálta
el. A ~ intézménye 1946-ban szűnt meg. → tárgyalás előkészítése

Vagylagos illetékesség: → illetékesség

Vagyon: közgazdasági értelemben az egy személyt megillető javak és pénzügyi

tételek nettó értéke; az összes aktívák és az összes passzívák különbsége. Jogi
értelemben a ~ (universitas juris) a személynek → dolgokra vonatkozó és más
személyekkel szemben fennálló anyagi természetű (pénzben kifejezhető értéket
jelentő) jogai és kötelezettségei összessége. A ~ ilyen értelemben kiterjed
a személy tulajdonában lévő → ingó és → ingatlan dolgokra, az őt megillető,
ill. terhelő anyagi jellegű → követelésekre és tartozásokra. Nem terjed ki a ~
fogalma a pénzben ki nem fejezhető – nem vagyoni – javakra (→ személyiségi
jogokra, családi, politikai stb. jogokra). A ~ jogokból (aktívák) és
kötelezettségekből (passzívák) áll, ezek különbözete a ~ tiszta értéke. A ~ról
való általános joglemondás vagy a teljes ~ élők közötti átruházása (→ tulajdon
átruházása) semmis (→ semmisség), halál esetén azonban a ~ az → öröklés mint
egyetemes → jogutódlás tárgya (→ hagyaték). A ~ egyes elemei a ~tárgyak. A
meghatározott jogi célra összefogott ~tárgyak csoportját al~nak nevezik. Ha
egy ~ (vagy al~) eszmei hányadrészek szerint több személyt illet meg, ez
~közösség. A ~közösség tagjai a közösség fennállása alatt szerzett jogokból
közösen részesednek, és közös a ~ tekintetében felelősségük. A ~közösségből
való részesedés lehet szerzésarányos, de lehet – tekintet nélkül a szerzés
nagyságára – egyenlő arányú is. A ~közösség fogalmát főként a → családjog
használja (házastársi ~közösség). Lehetséges továbbá közös ~ is, amikor
ugyanazon a ~on meghatározott hányadok szerint többen osztoznak (→ közös
tulajdon). Az → öröklési jogban ismert a szerzeményi ~ és az ági ~ fogalma. Az
ági ~ az örökhagyóra valamelyik felmenőjétől öröklés vagy ingyenes juttatás
útján hárult ~, valamint az örökhagyó testvérétől vagy testvére leszármazójától
örökölt vagy ingyenesen hárult ~, feltéve, hogy ezt a ~tárgyat a testvér vagy
leszármazója is az örökhagyótól kapta (→ ági öröklés). Szerzeményi ~ mindaz,
ami nem ági ~. Ági öröklésre jogosult örökös hiányában az ági ~ban is a
szerzeményi ~ra érvényes öröklési rend (→ öröklés jogcímei) szerint alakul az
öröklés.

Vagyon elleni bűncselekmények: a → vagyoni jogok → büntetőjogi védelme a

→ magántulajdon kialakulásával már az ősi törvénykönyvekben (→ kódex) –
→ Manu törvényei, a római → Tizenkét táblás törvény – megjelenik, s a
tulajdon fejlődésével szélesedik, egyre változatosabb formát ölt a → lopástól
mint a legközönségesebb és leggyakoribb büntetendő vagyon elleni
cselekménytől a → bitorlásig, amely a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni
→ jogviszonyok védelmét jelenti (→ szerzői jog, → szabadalmi jog, →
védjegyjog). Ezeknek a → bűncselekményeknek → jogi tárgya vagyoni jog,
amely túlnyomórészt és leggyakrabban a tulajdonviszonyokból ered, de
származhat → kötelmi jogviszonyból is. A → tulajdonjogot sértő magatartások:
lopás, → sikkasztás, → rablás, → kifosztás, → jogtalan elsajátítás, → rongálás. A
kötelmi jogviszonyok (→ kötelmi jog) sérelmét is szankcionálja (→ szankció) a
→ törvény a → csalás, a →hűtlen kezelés, a → hanyag kezelés, a →zsarolás, a →
vásárlók megkárosítása és a → hitelsértés tényállásával. A → jármű önkényes
elvétele a használat jogát (→ használati jogok) sérti. A törvény a csekély érték
tekintetében megvalósuló nem erőszakos cselekményeket általában a →
szabálysértések körébe utalja.

Vagyon értékű jog: tágabb értelemben ~ minden olyan → dologra vonatkozó

→ alanyi jog, amelynek pénzben kifejezhető (→ forgalomképesség) értéke van,
tehát a → tulajdonjog [a szellemi tulajdon is (→ szellemi alkotások joga)];
szűkebb értelemben csak a tulajdonjogon kívüli dolgokra vonatkozó jogokat
nevezik ~nak, így a → használati jogokat (→ tartós földhasználat, →
haszonélvezet, a → használat joga). Lehet a lakásra vonatkozó bérleti jog (→
lakásbérleti szerződés) is, ha megszerzése vagy átruházása ellenérték fejében
történik. A ~ok kategóriájának megjelenése a jogban annak a reális helyzetnek
a felismerése, hogy a dolog felett a tulajdonjogon kívüli más → jogviszonyok
keretében is gyakorolható a gazdasági hatalom. A ~ok fogalmának elsősorban a
→ pénzügyi jogban van jelentősége, megszerzése többnyire → adó- és →
illeték zetési kötelezettséget keletkeztet.

Vagyonelkobzás: → vagyontárgyaktól való végleges megfosztást jelentő

intézkedés (→ intézkedések), amelynek restoratív, preventív és megtorlási célja
is lehet. A ~ a hatályos → büntetőjog szerint nem az elkövető (→ elkövetők)
egész vagyonára irányul, hanem a büntetendő cselekménnyel bizonyos
kapcsolatba került vagyontárgyakra. ~ra bármely, akár gondatlan (→
gondatlanság) → bűncselekmény esetén is lehetőség van (ha pl. a statikai
szabályok megszegésével a ráfordításokat csökkentve kívánnak hasznot
szerezni). A ~ra alapvetően bűncselekmény elkövetése esetén van lehetőség, de
akkor is, ha a büntetendő cselekmény elkövetője gyermekkor vagy kóros
elmeállapot miatt nem büntethető. A bűncselekmény büntethetőségének
megszűnése nem érinti a ~ alkalmazását. A ~ → szankciója büntetés, valamint
intézkedés mellett, ill. önállóan alkalmazható. A → jogintézmény központi
fogalmi eleme a vagyon, amin e szankció vonatkozásában a vagyon hasznait,
ill. pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell. ~ alá esik a) a
bűncselekmény elkövetéséből eredő, annak elkövetése során vagy azzal
összefüggésben szerzett vagyon, b) a → bűnszervezetben való részvétele ideje
alatt szerzett vagyon, c) a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges
vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltatott vagy arra szánt,
vagyon, ill. d) az adott vagyoni előny tárgyát képező vagyon. Ha meghalt az
elkövető, ill. meghalt vagy átalakult a gazdagodott személy, a ~t a → jogutóddal
szemben kell elrendelni arra a ~ alá eső vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.
A szankciót pénzösszegben kifejezve kell elrendelni, ha a ~ alá eső vagyon már
nem lelhető fel, annak elkülönítése a ~sal nem érintett vagyontól nem (vagy
csak aránytalan nehézség árán) lenne megoldható, ill. ha azt más személy
jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezte meg. A ~ nem rendelhető el
(pénzösszegben sem) arra a vagyonra, amely a → büntetőeljárásban érvényesített
polgári jogi igény fedezetéül szolgál.

Vagyonjogi státusjogok: → dologi jog

Vagyonkezelés: a tartósan vagy ideiglenesen az → állam tulajdonában (→
állami tulajdonjog) levő vállalkozói → vagyon kezelését (→ kezelői jog),
működtetését az erre rendelt állami szervek a hatékonyság követelményeit is
gyelembe véve nem tudják teljes körűen közvetlenül biztosítani, ezért a →
jogszabályok megengedik azt, hogy a vagyon kezelését → szerződéses alapon
másra bízzák azzal a feltétellel, hogy a vagyonkezelő az átadott vagyon
értékének megőrzésére vagy gyarapítására köteles. Az ilyen szerződések közös
jellemzője, hogy a szerződés tárgyát képező → részvényekből, üzletrészekből
eredő tagsági jogoknak azt a részét, amely e tagsági jogok hasznosításához
szükséges, a vagyonkezelőnek engedi át az állam, míg a → rendelkezési jogot
többnyire megtartja. Az ideiglenesen állami tulajdonban maradó vagyon
körében a → törvény háromféle nevesített ~i szerződést szabályoz:
a vagyonkezelői bérleti, a vagyonkezelői vállalkozási és a portfólió ~i
szerződést. Ez utóbbira az a jellemző, hogy a vagyonkezelő az átvett
részvények vagy üzletrészek elidegenítésének jogát is megszerzi, ezzel szemben
viszont a szerződés lejártának időpontjára meghatározott pénzösszeg
meg zetését vállalhatja, vagyis a tulajdonosnak ilyen konstrukció mellett
közömbös az, hogy az átadott vagyonnak mi lesz a sorsa, egy szempont marad
csupán, hogy a vagyonkezelő eleget tesz-e pénz zetési kötelezettségének, vagy
sem.

Vagyonközösség: → vagyon

Választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény:

bizonyos demokratikus (→ demokrácia) → jogintézmények elleni →
bűncselekmény, amely különféle választások (→ országgyűlési választások, →
önkormányzati választások, → polgármesterek választása, ill. országos vagy helyi
→ népszavazás, → népi kezdeményezés stb.) kapcsán valósítható meg. Elköveti
(→ elkövetők) pl. az, aki a jelölés során erőszakkal (→ fenyegetéssel,
megtévesztéssel vagy anyagi juttatással) szerez ajánlást, jogosulatlanul szavaz, az
arra jogosult személyt a szavazásban (választásban) akadályoz; megsérti a
szavazás titkosságát, ill. meghamisítja a választás, a népszavazás vagy népi
kezdeményezés eredményét.

Választási bíráskodás: a képviselő-választások (→ országgyűlési választások)

lebonyolításának → törvényességével összefüggő viták eldöntése. A különböző
→ jogrendszerekben és a fejlődés során e viták elbírálásában szerepet kaptak a
választási szervek, a képviselő-testületek, a rendes → bíróságok, a közigazgatási
bíróságok (→ közigazgatási bíráskodás), az → alkotmánybíróságok, valamint
külön szervezett választási bíróságok is. Magyarországon pl. 1848-ban a →
képviselőház, 1874-től részben a → Kúria, 1920-tól a → Nemzetgyűlés, 1925-
től a → Közigazgatási Bíróság, 1945-től választási bíróság, 1958-tól az →
Országgyűlés, később választási szervek, 1990-től pedig a rendes bíróságok
kaptak → hatáskört a választási jogviták végleges eldöntésére.

Választási kampány: a választás (→ országgyűlési választások, → önkormányzati

választások) kitűzésétől a → szavazásig terjedő időszak, ekkor történik a
jelöltállítás, ill. a jelöltek és programjaik minden igénybe vehető eszközzel
történő népszerűsítése a választók megnyerése érdekében. A → parlamenti
választásoknál a jelöléseket és a kampányt a → pártok uralják; támogatóik vagy
megbízottaik gyűjtik az aláírásokat a jelöltajánláshoz, propagálják a pártok
programjait, választói gyűléseket szerveznek, plakátokat terjesztenek stb. A ~
eredményességét, a jelöltek és a pártok a választókkal való megismertetését és
elfogadtatását főleg két tényező, a tömegkommunikációs eszközök szerepe és a
kampány nanszírozása befolyásolja, ezért ezekre vonatkozóan a →
választójogi → törvények vagy egyéb → jogszabályok garanciális szabályokat
tartalmaznak.

Választási rendszer: a demokratikus berendezkedésű → államokban az →

alkotmányos → hatalomgyakorlás integráns része; rendeltetése az → általános
választójogon és a ciklikusan ismétlődő, szabad választásokon alapuló képviselő-
testületek létrehozása (konstitutív funkció), valamint a politikai hatalom, ill. a
→ kormányzat társadalmi elfogadottságának biztosítása (legitimáló funkció).
→ Alkotmányjogi értelemben mindazoknak az anyagi és eljárási →
jogszabályoknak összességét jelenti, amelyek az → országgyűlési (ill. a helyi →
önkormányzati) képviselők megválasztásának feltételeit és módját határozzák
meg; főbb normáit alkotmányos szinten (alkotmánytörvénnyel, organikus
vagy ún. 2/3-os → törvénnyel) szabályozzák. Felöleli: a) a → választójogra mint
politikai → alapjogra vonatkozó garanciális szabályokat (aktív és passzív
választójog); b) a választási struktúra (a szűkebb értelemben vett ~: →
választókerületi beosztás, jelölési, → szavazási mechanizmus és a választási
formula) elemeinek meghatározását; c) a választási eljárás részletes szabályait a
választások kitűzésétől a képviselői megbízólevelek átadásáig. A politológiai
irodalomban a ~t általában a képviseleti szerv létrehozására szolgáló
technikaként de niálják, vagy ennél szűkebb értelemben egyetlen elemével, a
választási formulával azonosítják. Történetileg előbb a személyek rivalizálásán
alapuló többségi (relatív és abszolút többségi), majd a múlt század végétől a →
pártok → parlamenti → mandátumokért folytatott versengésén alapuló
arányos ~ek alakultak ki. A relatív többségi (Westminster) ~ben az a jelölt lesz
képviselő, aki a legtöbb szavazatot kapta. Az abszolút többségi (francia) ~ben a
képviselőket két fordulóban, a szavazatok abszolút többségével választják. (Az
első fordulóban az lehet képviselő, aki a szavazatok több mint 50%-át elnyerte.
Amennyiben nincs ilyen jelölt, a második fordulóra kerül sor azon jelöltek
részvételével, akik az első fordulóban a szavazatok bizonyos %-át elérték.) Az
arányos ~ lényege, hogy a pártok a rájuk leadott szavazatok arányában
részesülnek a mandátumokból. Míg a többségi ~ek általában egymandátumos
választókerületben működnek, addig az arányos ~ek többmandátumos
választókerületet feltételeznek, és tipikusan pártlistákra történik a szavazás.
Magyarországon az abszolút többségi és a zárt listás arányos ~ kombinációjára
épülő vegyes rendszert vezetett be az 1989. évi XXXIV. tv. Így 176
országgyűlési képviselőt egyéni választókerületben választanak, 152 képviselő
területi (→ megyei, → fővárosi) listákról a szavazatok arányában jut
mandátumhoz, míg 58 képviselői hely az országos listákról a
töredékszavazatok arányában kerül betöltésre. A helyi önkormányzati
képviselők és → polgármesterek választásáról szóló – többször módosított –
1990. évi LXIV. törvény differenciált rendszert épített ki: kistelepüléseken →
kislistás választás, 10 000 lakos feletti településeken vegyes rendszert alkalmaz,
a megyei és a fővárosi képviselő-testületek választására pedig listás, arányos
választást ír elő a törvény. A választás lebonyolítására demokratikus
országokban az államigazgatási apparátustól elkülönült, önálló → hatáskörű
választási szerveket hoznak létre. Az egyoldalú elkötelezettségektől s különösen
a kormányzó pártok befolyásától mentes választási szervek megalakítására
különféle megoldásokat alkalmaznak: tagjaikat a képviselő-testületek
választják; a jelöltek és a pártok megbízott tagokat delegálnak e szervekbe; a
választójogosultak közötti sorshúzással döntik el valamely választási szerv
összetételét stb. Választókerületenként és országos szinten választási bizottságok
működnek, szavazókörönként szavazatszámláló bizottságokat alakítanak.
Magyarországon külön → összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak a
választott és delegált tagokból álló választási bizottságok elnökének, titkárának
és tagjainak személyére. A négy évre választott egyéni és területi
választókerületi választási bizottságok, valamint az Országos Választási
Bizottság önálló feladat- és hatáskörét a törvény részletesen előírja (jelöltek
nyilvántartásba vétele, a listák kisorsolása, a kifogások elbírálása, a választás
eredményének megállapítása, a képviselői megbízólevelek átadása stb.).
Tevékenységük nyilvános, a rendelkezésükre álló adatok nem titkosíthatók.
A nyilvánosság korlátját jelenti, hogy az nem sértheti a szavazás titkosságát és a
→ személyiségi jogokat.

Választható jogszabály: mind a → kógens, mind a → diszpozitív, mind a →

szubszidiárius jogszabálytól különbözik. ~ az institucionális norma, a
státusznorma, valamint a csatlakozó vagy adhéziós norma. A ~ a kógens →
jogszabálytól abban különbözik, hogy nem általában érvényes, hanem csak
azokra nézve, akik egy → szerződéses kombinációban azt a státust, intézményt
stb. választják, amelyre a szóban forgó jogszabály vonatkozik. Ilyen státusok
lehetnek: a → házasság, az → örökbefogadás, a → gyámság és → gondnokság, a
hivatalnok, a hivatásos katona stb. A ~ érvényességének lényege, hogy ezek a
jogszabályok csak azokra nézve érvényesek, akik saját akaratelhatározásukkal,
döntésükkel a meghatározott státust, intézményt választják.

Választói névjegyzék: a választásra jogosultakat tartalmazó jegyzék összeállítása

a → választójog gyakorlásának feltétele, mert csak azok szavazhatnak (→
szavazás), akik szerepelnek a → választókerületi, ill. választóköri választási
névjegyzékben. A választóknak a ~be való felvétele nem konstitutív, hanem
deklaratív aktus, tehát a ~be történő felvétellel senki sem szerezhet
választójogot (a jogosulatlanul felvett személyt törölni kell a nyilvántartásból);
a ~ből való téves kihagyás miatt viszont senki sem veszítheti el választójogát
(utóbb fel kell venni a nyilvántartásba). A szavazás során a névjegyzék a
választójogosultság bizonyítéka, ezért pontos elkészítése, közszemlére tétele
garanciális jelentőségű. Vannak → államok, amelyekben a ~ összeállítása nem
hivatalból elvégzendő, állami, ill. → önkormányzati feladat, hanem a
polgároknak kell kérniük választó jogosultként való regisztrálásukat. A jog a
→ községi, városi, → fővárosi → kerületi választási iroda vezetőjének, a →
jegyzőnek feladatává teszi a választók nyilvántartását, s a nyilvántartásba
szabályként azokat a polgárokat kell felvenni, akik a településen lakóhellyel
rendelkeznek és szavazati joguk van.

Választójog: a → polgári és politikai jogok körébe tartozó → alkotmányos →

alapjog, amely a polgároknak a közhatalom gyakorlásában való részvételét
biztosítja. Szabályai – elkülönült normacsoportként – kifejezetten a
közhatalom centrumában elhelyezkedő képviseleti szervek (az → országgyűlés,
valamint a → helyi önkormányzatok) tagjainak megválasztására vonatkoznak.
Alapja az → állampolgárság; fő szabályként csak az adott → állam polgára
rendelkezhet ~gal, sőt egyes országokban különbséget tesznek a született, ill. a
honosított állampolgár között. (A → honosítástól számított 10 év elteltéhez
kötik a ~ot pl. Franciaországban.) Ugyanakkor több államban – különösen az
→ önkormányzati választásokon – a ~ megilleti az ország területén tartósan
letelepedett, de az ország állampolgárságával nem rendelkező személyeket is. (A
Magyarországon élő bevándoroltaknak is joguk van önkormányzati képviselőt
választani.) Az aktív ~ a választásban való részvételi jogosultság általános és
különös feltételeit határozza meg (általános feltétel pl. a nagykorúság; különös
feltétel lehet pl. a vagyoni vagy műveltségi cenzus). A passzív ~ a választhatóság
jogi feltételeit tartalmazza, ideértve annak meghatározását is, hogy ki, milyen
körülmények fennállása esetén nem választható → országgyűlési, ill. →
önkormányzati képviselővé. A megválaszthatóság esetleg több feltételhez,
magasabb követelményekhez kötött, mint a választás joga (pl. magasabb
életkor, kvali káció, nagyobb vagyon). A modern → választási rendszerekben a
~ szabályozásának főbb jellemzői: a) a választási cenzusok megszűnése vagy
minimálisra csökkenése; b) a választhatóság feltételeinek differenciált
szabályozása (pl. a képviselői megbízatással összeegyeztethetetlen tisztség
viselőjét a jelölésből kizárják, vagy a jelölést területi, ill. időbeli korlátozásnak
vetik alá); c) a ~ból való kizárás feltételeinek szűkítése (a kizáró okok többnyire
csak a → cselekvőképesség hiányára vagy → bűncselekmény elkövetésére
vezethetők vissza). Magyarországon az aktív és a passzív ~ feltételei egybeesnek,
a szűk körű kizáró okokon kívül az ország területén élő minden nagykorú
állampolgár (→ magyar állampolgárság) választó és választható. Szavazati joga
(→ szavazás) csak annak van, aki a választás napján az ország területén
tartózkodik. Az általános ~ a polgári állam fejlődése során fokozatosan vált
elismertté (→ általános választójog). A ~ egyenlősége azt a követelményt fejezi
ki, hogy mindenki egyenlő jogokkal vehet részt a választásokon, és
mindenkinek azonos értékű szavazati joga van, A választójogosultak között
differenciáló szavazati jog, ill. az egyenlőtlen választókerületi beosztás sérti a ~
egyenlőségét. A ~ közvetlensége akkor érvényesül, ha az állampolgárok
közvetlenül a jelöltekre adhatják le szavazataikat. A képviselő-választások
tipikus formája a személyek (→ elektorok) vagy testületek közbeiktatása nélkül
zajló közvetlen választás. A szavazás titkosságát garantáló szabályok védik a
választás tisztaságát.

Választókerület: az a területileg, ill. lakosság, vagy választópolgárok száma

szerint meghatározott egység, amelyben → országgyűlési képviselői, ill. →
önkormányzati képviselői → mandátum megszerezhető. Két alapvető formája:
az egyéni, ill. a lajstromos ~. Egyéni ~ben több jelölt indulhat a választáson,
azonban egyetlen mandátum szerezhető meg. Itt a választók közvetlenül az
általuk preferált jelöltre szavazhatnak (→ szavazás). Az egyéni ~i rendszerre
épülő → választási rendszerek aránytalansághoz vezetnek, hiszen a vesztes →
párt jelöltjére leadott szavazatok a párt számára elvesznek. Ugyanakkor az
egyéni ~i rendszer előnye, hogy a választók és a képviselők között szorosabb
kapcsolat alakulhat ki. Lajtromos ~ben pártok listán indíthatnak jelölteket, s a
mandátumokból a rájuk eső szavazatok arányában részesednek. Lehetséges az
is, hogy egy ország egész területe egyetlen lajstromos ~et képez. A ~ eltérő
nagyságrendje a → választójog egyenlőségének megsértésével jár. (Ha pl. az
egyik ~ben 10 000 választó, a másikban 20 000 választó választ egy képviselőt,
akkor az egyikben egy szavazat 1/10 000-et, a másikban 1/20 000-et, azaz az
előbbinek a felét „éri”.) A → lajstromos választási rendszerek egyebek között
ezt hivatottak kiküszöbölni. Ma már gyakori az egyéni és a lajstromos ~i
rendszerek együttes, vegyes alkalmazása.

Választottbíráskodás (arbitrage – fr.): a felek (→ fél) közötti → polgári jogi

jogvitának nem → állami bíróság (→ bíróságok), hanem a felek (→ fél)
részéről felkért szervek által való eldöntése. ~ esetén az eljárás szabályait is a
felek megállapodása határozza meg. A választottbíróságoknak két fajtája
lehetséges: eseti választottbíróság, ill. valamely szervezet, → kamara stb. mellett
működő állandó választottbíróság. Az eseti választottbíróság a feleknek a
választottbíróság létrehozására vonatkozó megegyezésével jön létre, és az
eljárási szabályokat is maguk a felek állapítják meg. Állandó választottbíróság
esetében van egy előre összeállított → bírói névjegyzék, amely a bíróvá
választható személyek névsorát tartalmazza, és amelyben az eljárási szabályokat
is előre rögzítették. A választottbíróság → ítélete ellen → fellebbezésnek nincs
helye, kivéve a → törvény által meghatározott eseteket. A választottbíróság
ítéletének hatálya ugyanaz, mint a → jogerős bírósági ítéleté, végrehajtására a
→ bírósági végrehajtásra vonatkozó szabályok irányadók. Nemzetközi
kereskedelmi ~ról akkor van szó, ha a felek székhelye vagy telephelye
különböző államokban van; továbbá, ha a választottbíróság székhelye vagy a
jogvita valamely lényeges eleme egy másik államban van. Nemzetközi
kereskedelmi ~ esetén a jogvita érdemi kérdéseit a felek által választott jog
alapján kell eldönteni, ha a felek jogot nem választottak, az alkalmazandó →
anyagi jogot a választottbíróság határozza meg. A választottbíróval szemben
alapvető elvárás a függetlenség és pártatlanság, melynek hiányában a
választottbíró ellen elfogultsági indítvány előterjesztésére, kizárási kérelem
benyújtására van lehetőség. A nemzetközi kereskedelmi ~sal több →
nemzetközi szerződés is foglalkozik. 1961. ápr. 21-én Genfben aláírásra került a
nemzetközi kereskedelmi ~ról szóló európai → egyezmény (kihirdetve: 1964.
évi 8. tvr.). 1985. jún. 25-én az → ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi
Bizottsága (UNCITRAL) elfogadta a nemzetközi kereskedelmi ~ra vonatkozó
minta → jogszabályt, amely számos állam belső jogi szabályozásának, így a
magyar szabályozásnak is mintájául szolgál. A választottbírói függetlenség és
pártatlanság fogalmának meghatározásával több nemzetközi iránymutatás is
foglalkozik, melyek közül külön kiemelést érdemel a 2007. máj. 24-én
elfogadott IBA Guidelines on Con icts of Interest in International Arbitration. A
nemzetközi ~ az államközi gyakorlatban is ismert, s államok közötti vitákat
gyakran nemzetközi választottbíróságok döntik el. → nemzetközi bíróságok.

Vállalat: alapvetően nem jogi, hanem közgazdasági fogalom;

gyűjtőfogalomként azonban a 19. század vége óta használatos a → gazdasági
(→ kereskedelmi) jogi irodalomban. A szocialista gazdasági jog alapvető → jogi
személy kategóriája volt az → állami ~. Az 1989–1990-es években
bekövetkezett politikai változások után a volt szocialista országokban
privatizálták (→ privatizáció) az állami ~okat, azok átalakultak vagy →
részvénytársaságokká, vagy → korlátolt felelősségű társaságokká. Az állami ~i
fogalom tehát fokozatosan kiürült. Magyarországon a → Polgári Törvénykönyv
az 1990-es évek végén még tartalmazta az állami ~ fogalmát, és hatályban volt
a ~okról szóló 1977. évi VI. tv., ugyanakkor az 1992. évi LIII., LIV. és LV. tv.
nyomán 1992–1995 között az állami ~ok 99%-a átalakult részvénytársasággá
vagy korlátolt felelősségű társasággá. A Polgári Törvénykönyv ismeri az egyéb
jogi személyek (pl. → önkormányzatok) ~ait is. Nyugat-Európában a ~ nem →
tételesjogi fogalom; mindemellett azonban a német–francia → társasági jogban
gyakran beszélnek a ~ról, mint a társasági tulajdon tárgyáról. A kereskedelmi
jog helyett pedig egyre gyakrabban a → ~i jog terminust használják.

Vállalati jog: mind a nyugati, mind a szocialista jogban a → gazdasági jog

egyik elméleti alirányzata.

Vállalatjelző: olyan megjelölés, amely a gazdálkodó tevékenységet végző

szervezet [nem pedig a szervezet termékeinek, szolgáltatásainak (→ árujelző)]
egyediesítésére, elsősorban versenytársaitól való megkülönböztetésére alkalmas.
Az oltalmazott ~nek a piacon → vagyoni értéke van, mert hozzá minőségi
garancia, reklámfunkció tapad. E megjelölés jogi oltalma abban áll, hogy a
megjelölést (általában először) használó → vállalat kizárólagos jogot élvez a
megjelölés használatára.

Vállalkozási szerződés: az áruforgalom egyik alapvető → szerződési formája

(→ szerződési típus, típusszabadság). A ~ a → római jogi konszenzuális →
szerződésekből (→ konszenzualkontraktusok) alakult ki, a → dolog-, a munka- és
a műbérleti (vállalkozói) szerződésből (→ locatio conductio, locatio conductio
operis). A → polgári jogban a ~ből eredő alapvető kötelezettségek: a vállalkozó
valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe
helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására
és a dolog átadására, a megrendelő pedig a dolog átvételére és a díj
meg zetésére köteles. E megfogalmazásból következik, hogy a ~
eredménykötelmet keletkeztet; éppen ez különbözteti meg a → megbízási
szerződéstől, amelynél a megbízott nem köteles eredményt produkálni, hanem
a megbízottat alapvetően gondossági →kötelem terheli. A ~ esetén a →
jogszabály nem határozza meg a szerződés lényeges tartalmát. A szerződés
tárgyának, vagyis a szolgáltatandó munkaeredménynek és a vállalkozói díjnak,
ill. – amennyiben annak jelentősége van – a → teljesítési → határidőnek a
meghatározása nélkül azonban ilyen típusú szerződés létrejötte általában nem
állapítható meg. Egyébként a ~ megkötésénél alakszerű kötöttségek nincsenek,
és nem zárható ki az sem, hogy a szerződés → ráutaló magatartással jön létre a
felek között (→ alakszerűség) (Ugyanakkor számos esetben, különösen
bonyolult vállalkozási művek esetében a felek rendszerint ragaszkodnak az
írásbeli szerződéshez). A vállalkozó a szerződés teljesítéséhez más személyt is
igénybe vehet. Ilyen esetekben ezekért a teljesítési segédekre vonatkozó
felelősségi szabály alapján felel a vállalkozó (→ közreműködő). Az
alvállalkozóért – aki saját → hibás teljesítéséért a vállalkozó felé mindaddig
felel, amíg a saját megrendelőjének felelősséggel tartozik –, ha azt jogosan vette
igénybe, úgy felel a vállalkozó, mintha a munkát maga végezte volna,
egyébként pedig minden → kárért felelős (→ kártérítési felelősség). A ~nél a
megrendelőt utasításadási lehetőség és a munkával, ill. a felhasználásra kerülő
anyaggal kapcsolatban ellenőrzési lehetőség – esetenként kötelezettség – illeti
meg, míg a vállalkozót értesítésadási kötelezettség terheli minden olyan
körülményről, amely a vállalkozás eredményességét vagy kellő időre való
elvégzését gátolja, ill. gyelmeztetési kötelezettség, ha a megrendelő
szakszerűtlen utasítást ad, vagy alkalmatlan anyagot szolgáltat.
E kötelezettségek elmulasztása esetén a vállalkozó kártérítési felelősséggel
tartozik. A vállalkozót – bizonyos esetekben – még az → elállási jog is
megilleti, a megrendelőt pedig mindig (bármikori elállás), de köteles a
vállalkozó kárát megtéríteni (→ kártérítési jog). A ~ a → szolgáltatás átadásával
és a megrendelő részéről a díj meg zetésével (→ ellenszolgáltatás) megy
teljesedésbe. Az átadás a szakmailag szokásos és indokolt próbák közös
elvégzése után történik meg. A díj – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában
– a teljesítéskor esedékes. A → lehetetlenülés szabályait kell alkalmazni a
teljesítés idején át nem adott szolgáltatásokra, és annak megfelelően kell
alkalmazni a → kárveszélyviselésre vonatkozó rendelkezéseket is.

Vallásszabadság: → gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság

Valló József (1913–1976): → közigazgatási jogász, évtizedeken át a

pénzügy→minisztériumban, ill. a Pénzintézeti Központban dolgozott. Fő
művei: Közigazgatási eljárás, 1937; A service public eszméje a mai francia
közigazgatási jogban, 1940; Törvénytervezet az általános közigazgatási
rendtartásról, 1942.

Valorizáció: új érték meghatározása a régi értékhez viszonyítva, tipikusan a

pénz értékvesztésének kiegyenlítése céljából. → Valutaváltozás esetén azt a
kulcsot, amely a régi és az új valuta értékviszonyára irányadó, a valutaváltozást
létesítő → jogszabály határozza meg. Az 1928. évi XII. tc. pl. részletesen szólt
egyes → magánjogi pénztartozások (családi vagy → öröklési jogon alapuló
pénztartozás, baleseti járadékok, életbiztosítási követelések) átértékeléséről a
korona-pengő változás kapcsán. A pénz értékcsökkenése (in ációja) esetén a
→ szerződéses forgalomban a ~t az értékállandósági kikötés biztosítja. A
pénztartozás keletkezésekor (kirovás) és → teljesítésekor (lerovás) való
egyenértékűségét a felek rendszerint a tartozás valamely értékálló → dologban
történő elszámolásával oldják meg. Ez a mögöttes számolási értékmérő hosszú
ideig az arany vagy a búza volt, ma inkább valamelyik értékálló külföldi valuta.

Valóság bizonyítása: egyes → bűncselekmények, így a → rágalmazás és → a

becsületsértés elkövethető való tény állításával, híresztelésével is. Ilyen ügyekben
a ~nak akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, ill. a rá közvetlenül
utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.
A ~nak eredményessége esetén a rágalmazás, a becsületsértés és a →
kegyeletsértés nem büntethető.

Váltó: pénzkövetelést megtestesítő → értékpapír. Két fajtája van: a saját ~, és az

idegen ~. A saját ~ tulajdonképpen a kibocsátó zetési ígérete, amelyben azt
vállalja, hogy az esedékesség időpontjában meghatározott pénzösszeget fog
zetni a ~ n feltüntetett jogosultnak (rendelvényesnek), vagy annak, akit a ~ra
vezetett átruházó nyilatkozatok összefüggő láncolata ~birtokosként igazol. Az
idegen ~ a kibocsátó zetési felszólítása, amelyben a ~ szövegében feltüntetett
címzettet arra hívja fel, hogy az esedékesség időpontjában meghatározott
pénzösszeget zessen a rendelvényesnek vagy annak, akit a ~ra vezetett
átruházó nyilatkozatok összefüggő láncolata Birtokosként igazol. A ~ kötelező
alakszerűségi kellékeit és a ~ra vonatkozó részletes szabályokat a Genfben
1930. jún. 7-én megkötött ~jogi ~→ egyezmény állapítja meg (kihirdetve:
1965. évi 1. tvr.). A ~ átruházása forgatással történik, amelynek során a ~
átruházója puszta aláírásával (üres forgatmány), ill. kifejezett átruházó
nyilatkozatával és aláírásával (teljes forgatmány), és a ~ átadásával ruházza át a
~t a forgatmányosra. Ezenfelül lehetőség van a ~ puszta átadással történő
átruházására is, amennyiben a ~n szereplő utolsó forgatmány üres és azt az
átruházó nem tölti ki a saját nevére. A ~ kibocsátásával létrejött -→
jogviszonyban a ~ kibocsátója, elfogadója, átruházói és kezesei (→ kezesség)
egyetemlegesen kötelezettek (→ egyetemleges jogosultság-kötelezettség) a
~birtokos irányában, aki jogosult a ~kötelezettekkel szemben akár egyenként,
akár együttesen fellépni anélkül, hogy gyelembe kellene vennie
kötelezettségvállalásuk sorrendjét. A ~ kezesség lényege, hogy a ~ egészben
vagy részben történő ki zetését eme személyi biztosíték biztosítja. A
~kezességet a ~ra vagy a toldatra rá kell írni, és azt a kezesnek alá kell írnia.

Váltófeltörvényszék (Forum appelatorium cambiale – lat.): a Királyi Curia (→

Kúria) harmadik, kereskedelmi és → váltóügyekben eljáró felső→bírósága. Az
1839–1840-es → országgyűlés a XVI. és XXII. tc.-kel intézményesítette a fenti
ügyekben a külön bíráskodást.

Váltóhamisítás: korábban hatályos magyar jog szerint → gazdasági

bűncselekmény, a → büntetőjogi védelmet a → készpénz helyettesítő zetési
eszközzel visszaélés tényállása biztosítja.

Valuta (ol.): törvényes zetési eszköz; a magyar → devizajogban a ~ kizárólag

külföldi bankjegyet és érmét jelent. A fogalom szempontjából közömbös, a
forgalom tekintetében azonban jelentős különbség van a konvertibilis – más
~ra szabadon átváltható – és a nem konvertibilis – más ~ra nem, vagy
korlátozásokkal átváltható ~k között.

Vámbéry Rusztem (1872–1948): büntetőjogász, → ügyvéd, egyetemi tanár, a

→ kriminológia egyik első hazai művelője. 1903 és 1915 között a budapesti
egyetemen a → büntetőjog tanára, a Jogtudományi Közlöny szerkesztője
(1913–1934). 1938-ban Londonba, majd az USA-ba emigrált, 1947–1948-
ban Magyarország washingtoni → nagykövete. Az MTA tiszteleti tagja (1945).
Fő művei: A házasság védelme a büntetőjogban, 1901; Büntetőjog, I–II., 1913–
1918; A bűnvádi perrendtartás tankönyve, 1916; A atalkorúak büntetőjoga az
újabb külföldi törvényhozásban, 1918; A háborútól a békéig, 1938; e
Hungarian Problem (Jászi Oszkár bevezetőjével), 1942; Hungary – to be or not
to be, 1946.

Vámszabadterületi társaság: → offshore cég

Vámterület: önálló vámrendszerrel és vámhatárral bíró gazdasági egység;
rendszerint egy → állam területe egy ~t alkot, de lehetségesek ez alól kivételek
is, ahol az államon belül egyes területek külön ~eket alkotnak (ilyen pl. Hong-
Kong vagy Puerto Rico).

Vámunió: → nemzetközi szerződésen vagy → alkotmányos szabályon alapuló

rendszer, amelyhez tartozó önálló → vámterülettel bíró egységek egymás
területéről behozott és ott előállított termékek és szolgáltatások után
behozatali, ill. kiviteli vámot nem szednek, és a behozott árukat
vámszempontból saját áruikkal azonosan kezelik. A ~hoz tartozó területek
ezért egymás között egységes vámterületet alkotnak, de harmadik (a ~ban részt
nem vevő) → államokkal szemben fenntarthatják saját önálló vámtarifájukat.
A ~ lényegéhez tartozik áru eredetére vonatkozó szabályok meghatározása,
amely szerint eldönthető, mely áruk tartoznak a ~ körébe és melyek nem, ha
az árukat nem egyedül a ~ területén állították elő. A ~ az → Általános vám- és
kereskedelmi egyezmény (GATT) szabályai szerint kivételt jelent a → legnagyobb
kedvezmény elve alól (~s kivétel), azaz az a legnagyobb kedvezményes elbánás
nem foglalja magában a jogot arra, hogy az erre jogosult államok a ~ban részt
vevők kedvezményeiben részesüljenek.

Van Gend en Loos-ügy: az → Európai Bíróság 26/62. sz. ügyben meghozott

alapvető döntése a közösségi jog (→ uniós jog) természetéről. Az eset hátteréül
szolgáló jogvita egy holland szállítási → vállalat és a hollandiai →
vámhatóságok között merült fel. Az ügy lényegében azt a kérdést vetette fel,
hogy az egyes árufajták pusztán adminisztratív átsorolása más
vámkategóriákba, mely egyben a vámtételek emelésével is jár, vajon a vám és
egyéb behozatali korlátok fokozatos megszüntetését előíró közösségi jogba
ütközik-e. Ebben az ügyben fejtette ki először az Európai Bíróság, hogy a
közösségi jogrend természete eltér az egyszerű nemzetközi megállapodásoktól
(→ nemzetközi szerződés), mivel nem kizárólag a szerződő → államokat
kötelezi, hanem a tagállamok polgárai (→ természetes személy) számára is
megállapít jogokat és kötelezettségeket. Továbbá az Európai Bíróság azt is
megállapította, hogy az alapító szerződések (→ nemzetközi szerződések)
bizonyos szakaszai – amennyiben olyan egyértelmű és feltételek nélküli
rendelkezéseket fogalmaznak meg, melyek nem igényelnek további tagállami
→ jogalkotást – → közvetlen hatállyal rendelkeznek, vagyis annak szabályaira
az → állampolgárok közvetlenül hivatkozhatnak a tagállami → bíróságok előtt
jogaik védelmében.

Vargha Ferenc (1858–1940): büntetőjogász, korona→ügyész. Részt vett a

bűnvádi perrendtartásról szóló → törvény (1896. évi XXXIII. tv.)
előkészítésében és az → esküdtszéki törvény szerkesztésében. Fő művei: A
bűnvádi perrendtartás magyarázata, I–IV. (→ Edvi Illés Károllyal és → Balogh
Jenővel), 1897–1900; Eljárás az esküdtbíróságok előtt, 1898; Az esküdtszék,
1905; A képviselők felelőtlensége, 1924; A bírói függetlenség, 1925.

Vármegye (comitatus – lat.): a magyar → állami területi beosztás legrégibb

egysége, a hagyomány szerint a ~ket Szent István alapította. Kisebb egységei a
→ járások; eredetileg minden ~ben csak 4 járást hoztak létre, majd a populáció
gyarapodásával számuk nőtt. Történetileg 3 változata alakult ki. 1. A királyi ~
az államalapítástól a 13. század közepéig állt fenn. Általános → hatáskörű →
közigazgatási, katonai, pénzügyi területi egység, amely bíráskodási (→
igazságszolgáltatás) feladatokat is ellátott. A ~ feje az ispán volt, ő képviselte a
központi hatalmat, felelt a királyt megillető jövedelmek beszedéséért,
bíráskodott a várhoz tartozó nép ügyeiben, közreműködött az → ítéletek
végrehajtásában, a helyi katonai erő parancsnoka volt. Familiárisai közül
jelentős szerepet kapott az ítélkező udvarispán (comes curialis), hadügyi téren a
hadnagy (maior exercitus) és a vár gondnoka (várnagy, castellanus). A királyi
~n belüli katonai, bírósági, → adózási egységek a század- és tizedkerületek
voltak. 2. A nemesi ~ a katonai középrétegek (királyi serviensek,
várjobbágyok) önvédelmi harcának eredményeképpen az 1230-as évektől
kezdve jött létre. A nemesi ~ a birtokos nemesek → önkormányzati szerve volt;
amely jelentős feladatot látott el az állami hatalom gyakorlásában is.
Hatásköre, szervezete 16. századra formálódott ki. A ~ megválaszthatta és
visszahívhatta az → országgyűlési → követeket, közgyűlése döntött a →
választójogról és a → szavazás módjáról, a képviselendő lokális érdekről
(követutasítás). A → statútumalkotás, a „helyi törvényhozás” a nemesi ~
kizárólagos hatáskörébe tartozott. A ~ a → törvények végrehajtásának legfőbb
szerve volt. Élén a → főispán állt, helyettese az → alispán, aki a 16. századra
választott tisztviselő lett. A → szolgabírák és a → jegyzők elsősorban az írásbeli
közigazgatás, az esküdtek az igazságszolgáltatás terén látták el feladatukat.
Legfontosabb testületi szerve a közgyűlés volt, amelyen minden megyebeli
birtokos megjelenhetett. A megyei tisztikar megválasztására 3 évenként
tisztújító közgyűlést tartottak. Legfőbb bírói testülete a → sedria volt. 3. A
polgári ~ kialakítására tett első jelentős lépés az 1848. évi XVI. tc. volt. Az →
áprilisi törvények megszüntették a ~k törvényhozó közreműködését,
visszaszorították közigazgatási jogosultságaikat. A ~k szervezetét az 1870. évi
XLII. tc. és az ezt módosító 1886. évi XXI. tc. szabályozta (→
törvényhatóságok). A ~t az 1950. évi I. tv. szüntette meg. → megye

Városállam: a klasszikus ókorban elsősorban görög földön kialakult → állami

berendezkedés (→ polisz), amelynek továbbélése a középkori Itália ~aiban
(Velence, Milánó, Firenze stb.), sőt az újkorban is (Vatikán, Monaco stb.)
nyomon követhető.

Városi jogcsaládok: a 12. századtól kezdve lendületet vett az európai városok

önálló fejlődése (→ oppidium). A városi → jogállás mindenekelőtt önálló
igazgatást és a hűbéri személyi függőség alól kivételt jelentett a városlakóknak
együttesen és személy szerint (polgári rend). Nagyobb városokból vagy külföldi
tartományokból új lakóhelyre csoportosan elvándorló, új telepet létesítő
polgárok magukkal vitték → szokásjogukat, és eszerint rendezkedtek be az új
lakóhelyen. A telepítő uralkodó (→ monarcha), hűbérúr kiváltságlevele ezt
általában kifejezetten meg is erősítette (→ privilégium). A városok
jogszokásaikat így esetenként magukkal hozták, más esetekben a privilegizált
helyzetbe magukat felküzdő települések átvették egy másik város szokásjogát.
Így alakultak ki egy-egy elterjedt városi jog alapján a ~. Példa rá Magdeburg
(1188 → magdeburgi városi jog), Bécs (1221), Lübeck (1188), Freiburg,
Frankfurt, Nürnberg, Aachen. Az anyaváros jogát átvevő telepek esetenként →
fellebbezési fórumként is elismerték azt a várost, amelynek jogával éltek.
A német–római példára angol, francia, németalföldi, spanyol és olasz területen
is születtek városjogok. Magyarországon a legnevezetesebb ~ a budai (tárnoki
városok) és a székesfehérvári (személy-nöki városok), mindkét jogcsaládhoz egy
sor város tartozott (→ budai jog). A bányavárosok Selmecbánya,
Körmöcbánya és Igló jogát vették át, a szepességi városokban a Zipser Willkür
(→ szepesi jog) volt érvényben.

Varsói Szerződés Szervezete: az egykori szocialista → államok, katonai

védelmi célokra létrejött → nemzetközi szervezete, amelyet a Varsóban 1955.
máj. 14-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási
szerződéssel hoztak létre (kihirdetve: 1955. évi III. tv.). A ~ tagállamai
egyesített parancsnokságot állítottak fel a közös parancsnokság irányítása alá
helyezett egységek vezényletére; a Moszkvában működött közös parancsnokság
élén mindenkor szovjet főtiszt állt. A tagállamok külpolitikájának
összehangolása a politikai tanácskozó testület feladata volt, amelynek ülésein
rendszerint a kommunista → pártok. legfőbb vezetői vettek részt. A ~
eredetileg 20 évre szólt, azonban további 10 évre fennmaradhatott azon
államok között, amelyek a szerződés lejárta előtt l évvel nem nyilvánították ki
a felmondásra irányuló szándékukat. A szerződés érvényességét a Varsóban
1985. ápr. 26-án kelt → jegyzőkönyvvel további 20, ill. 30 évre
meghosszabbították. Magyarország alapítása óta tagja volt a ~nek; 1956. nov.
1-jén Magyarország kinyilvánította kilépési szándékát, a nov. 4-i szovjet
katonai beavatkozás és az azt követő események azonban meggátolták
a kilépést. 1991. júl. 1-jén Prágában a ~nek tagállamai aláírták a szervezetet
létrehozó szerződés megszüntetéséről szóló jegyzőkönyvet [megerősítve:
41/1991. (VII. 18.) OGY hat.].

Vásárlók megkárosítása: a fogyasztók érdekeit sértő → vagyon elleni

bűncselekmény, elkövetője (→ elkövetők) az árunak közvetlenül a fogyasztók
részére forgalomba hozatala (vagy gazdasági jellegű szolgáltatás a megrendelők
részére való nyújtása) során hamis méréssel vagy számolással, ill. az áru
(szolgáltatás) minőségének megrontásával a vásárlókat megkárosító
tevékenységet folytat. A ~ súlyosabban minősül, ha üzletszerűen (→
üzletszerűség) követik el.

Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése: → bűncselekmény, amelynek

→ elkövetési magatartása a vasúti, a légi vagy a vízi közlekedés szabályainak
megszegése, eredménye pedig más vagy mások életének vagy testi épségének
veszélyeztetése. A bűncselekmény tettese (→ tettesség) csak a vasúti, a légi vagy
a vízi közlekedési szabályok megtartására kötelezett személy lehet. A
cselekmény szándékos (→ szándékosság) és gondatlan (→ gondatlanság)
elkövetés esetén is bűncselekmény. A bűncselekmény minősítő körülménye
(→ minősítő körülmények) pl. a súlyos → testi sértés, a tömegszerencsétlenség,
ill. a → halál okozása.
Vattel, Emmerich de (1714–1767): svájci jog lozófus, diplomata. Teológiai,
lozó ai és jogi tanulmányokat folytatott Bázelben és Genfben, később
Bernben a lengyel király és a szász választófejedelem diplomáciai küldötte.
1763 után Drezdában működött. A → természetjog és a → jogpozitivizmus
között közvetítő irányzat egyik legjelentősebb képviselője, → Grotius mellett
az egyik legtöbbet idézett nemzetközi jogász. Fő műve: Le droit des gens, ou
principes de la loi naturelle appliqués à la conduite et aux affaires des nations et
des souverains, 1756.

Vazallus állam: általában függetlenségét elvesztett → állam, amely hűbéri

függésben van egy másik államtól, harmadik államokkal csak a felette
ellenőrzést gyakorló állam közvetítésével léphet kapcsolatba. Elsősorban a
hűbériség idején léteztek ilyen államok, de bizonyos gyarmati függőségben
levő államokat (→ gyarmati területek) is ~nak neveztek.

Vécsey Tamás (1839–1912): jogtudós, 1864-től az eperjesi jogakadémián,

1874-től a budapesti egyetemen a → római jog professzora, az MTA lev.
(1881), r. (1889), majd tiszteleti (1911) tagja. Kiemelkedőek a római családról,
valamint egyes római jogtudósokról írott munkái. Fő művei: Római családi jog,
1875; A római jog története hazánkban és befolyása a magyar jogra, 1877–1878;
Aemilius Papinianus pályája és művei, 1884; A római jog külső története és
institutiók, 1886; A római jog institutiói jogtörténeti bevezetésekkel a forrásokba,
1907.

Védelem alapelve: a büntetőeljárásnak az → alkotmányokban is biztosított

működési elve (→ büntetőeljárás alapelvei), amelyet a modern →
büntetőeljárási törvények kivétel nélkül kinyilvánítanak. Rögzíti a → terhelt
védelemhez való jogát. Ez számos eljárási jogosítványt foglal magában, többek
között a gyanúsítás és az ügy egyéb adatai megismeréséhez (→ iratbetekintési
jog), ellenérvek, észrevételek, indítványok előterjesztéséhez és ahhoz való jogot,
hogy a terhelt múltbeli cselekményét mentheti, és a felelősségre vonás alapjait
vitathatja. Jelenti továbbá a részére rendelkezésre álló eljárási eszközök
(cselekmények) igénybevételének lehetőségét. Deklarálja az alapelv a →
védőválasztás jogát az eljárás minden szakaszában, továbbá azt, hogy a terhelt
érdekében – ha nem választott – a → hatóság kirendelése folytán járhat el
védő. A ~ a hatóságok kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a terhelt
élhessen védelmi jogosítványaival.

Védelemhez való jog: → védelem alapelve

Védelmi felelősség: a humanitárius válságok hatékonyabb kezelését és a →

humanitárius intervenció ellentmondásos doktrínájának felváltását célzó
elméleti konstrukció. A ~ független szakértők által a 20. sz. végén került
megfogalmazásra. Az elv → államok általi hivatalos megerősítésére az ENSZ
(→ Egyesült Nemzetek Szervezete) fennállásának 60. évfordulóján került sor. A
~ három pilléren nyugszik. Az első pillér értelmében minden állam
felelősséggel tartozik azért, hogy megvédje lakosságát a → népirtással, a
háborús bűncselekményekkel (→ háborús bűncselekmények és bűnösök), az
etnikai tisztogatással és az → emberiség elleni bűncselekményekkel szemben. Ez a
felelősség elsődleges jellegű, és kiterjed a felsorolt → bűncselekmények
megelőzésére is. A második pillér alapján a nemzetközi közösségnek
támogatnia kell az államokat a ~ ellátásában, és az erre irányuló képesség
kiépítésében. A harmadik pillér keretében a nemzetközi közösség felelős azért,
hogy – az ENSZ → Alapokmányával összhangban – védelemben részesítse az
állam lakosságát, ha a nemzeti → hatóságok nyilvánvalóan nem tesznek eleget
~üknek. Ez egyaránt jelentheti → diplomáciai, humanitárius és egyéb békés
eszközök alkalmazását, az érintett regionális szervezetek (→ nemzetközi
szervezetek) bevonását, és az → ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt
kényszerintézkedések foganatosítását. A ~ új jogot vagy kötelezettséget nem
létesít, így hivatalos elismerése főként szimbolikus jelentőséggel bír.

Védelmi idő: → szerzői jog, → szomszédos jogok

Védett személyek: a hadviselésre vonatkozó → nemzetközi jogi szabályok által

védelemben részesített személyek, így a sebesült és beteg katonák,
a hadifoglyok, a polgári lakosság stb., valamint ezek javait is védelemben
részesítik. A hadműveleti, harcászati tevékenység nem irányulhat a ~ és védett
javak ellen. → hadijog, → gen jegyzőkönyvek

Védetté nyilvánítás: a különleges oltalmat igénylő természeti értékek

(növény-, és állatfajták, azok élőhelyei; természeti területek és képződmények)
védelem alá helyezésére irányuló → hatósági eljárás (→ közigazgatási eljárás). A
barlangokat a → természetvédelemről szóló → jogszabály védetté nyilvánította,
ezért hatósági védelmükhöz külön eljárás lefolytatására nincs szükség. A ~ról –
ha a védett tárgy országos jelentőségűnek minősíthető vagy fokozott védelmet
igényel, ill. bioszféra rezervátum, nemzeti park vagy tájvédelmi körzet
besorolást kap – a természetvédelmi tárca → minisztere → rendelettel, egyéb
esetekben a → helyi önkormányzat ugyancsak rendelettel határoz. A ~t a
természetvédelmi hatóságoknál kezdeményezheti bárki: → természetes személy,
→ jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli szervezet, és hivatalból az illetékes
(→ illetékesség) hatóság is megindíthatja. A természetvédelmi terület védettségét
az → ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A ~ lehetséges különleges
művészeti értéket képviselő műtárgyak, ill. tudományos vagy történeti értékű
könyvtárak, ipari emlékek stb. tekintetében is.

Védjegy: áruk vagy szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló olyan

megjelölés (→ árujelző), amelynek használata kizárólagos jelleggel a ~oltalom
jogosultját illeti meg. A ~ elsődleges funkciója, hogy a ~jogosult áruját, →
szolgáltatását megkülönböztesse más → vállalat (itt: gazdálkodó tevékenységet
folytató szervezet) azonos vagy hasonló jellegű árujától, ill. szolgáltatásától. A
~nek reklámszerepe és minőségtanúsító funkciója is van. A ~ elsődleges
funkciójából következik, hogy minden olyan jelzés, amely
megkülönböztetésre alkalmas, elvileg ~ként oltalmazható. Hagyományosan
alkalmas erre a szó vagy ábra, de számos → államban (így a magyar jog is)
~ként oltalmazhatónak minősíti az ún. háromdimenziós jelzéseket, hang- vagy
fényeffektusokat, ill. mindezek kombinációit is. A ~jog bizonyos jelzéseket
kizár az oltalomból, így pl. abszolút jellegű gátló ok a megkülönböztető jelleg
hiánya (pl. fajtanév), a → jogszabályba vagy erkölcsi normákba ütközés, a
megtévesztő jelleg, a más → személyiségi jogát sértő jelleg, állam, → hatóság
neve, címere, zászlaja stb. [→ állami (nemzeti) jelképek]. A ~oltalom
konstitutív hatályú lajstromozással keletkezik (→ védjegyeljárás). A ~oltalom
lényege, hogy a jogosult a ~ lajstromozásával meghatározott és
meghosszabbítható időtartamra kizárólagos jogot élvez az oltalmazott
megjelölés használatára, ill. a használat másnak történő átengedésére. A
jogosultnak kötelezettsége is a használat. Ha ugyanis a ~et meghatározott ideig
nem használja, ez a ~oltalom megszűnéséhez vezethet. A felsorolt jogok
forgalomképesek (→ forgalomképesség), mind a vállalattal együtt, mind attól
függetlenül átruházhatók, ill. a használatra másnak engedély adható (~licencia,
→ licenciaszerződés). A ~ oltalmi ideje általában 10 év, az oltalom azonban –
szemben a szabadalmi oltalommal (→ szabadalom) – ismételten
meghosszabbítható. → védjegybitorlás, → iparjogvédelem

Védjegybitorlás: a → védjegyjogosult védjegye használatára vonatkozó

kizárólagos jogának bármilyen megsértése. A ~ a gyakorlatban szűkebben is
érthető: a jogosult védjegyével azonos vagy azzal összetéveszthető megjelölés
használata (utánzás), a jogosult engedélye nélkül, az árujegyzékben megadott
árukkal (→ szolgáltatásokkal) azonos vagy azokhoz hasonló árukkal
(szolgáltatásokkal) kapcsolatban. A ~nak lehetnek a jogsértő vétkességének
fokához, ill. → szándékosságához vagy → gondatlanságához mérten → polgári
jogi, → büntetőjogi, valamint emellett → közigazgatási jogi →
jogkövetkezményei is. A jogkövetkezmények között igen lényeges a megfelelő
kártérítés (→ kártérítési jog, → kártérítési felelősség) és a → lefoglalás, az →
elkobzás lehetővé tétele és a visszatartó hatású büntetések kiszabásának
lehetősége. Szintén a jogkövetkezmények közé tartozik a jogsértőnek
feltételezett megjelölést hordozó áruk importjának megakadályozása, az áru
határon történő megállítása (ún. border control). → szerzői és szomszédos jogok
megsértése

Védjegyeljárás: az → iparjogvédelmi ügyekre szakosított országos hatáskörű

közigazgatási szerv (→ közigazgatás központi szervei) által lefolytatott →
hatósági eljárás arról, hogy egy megjelölés megfelel-e a → védjegyoltalom
feltételeinek. A ~ körébe tartoznak a védjegyoltalom megszűnésével, a védjegy
törlésével és a nemleges megállapítással kapcsolatos eljárások is. A
védjegyoltalom elnyerésére irányuló ~ kizárólag bejelentésre, tehát kérelemre
indulhat. A kérelem minimális kellékei közé tartozik annak az árujegyzéknek
egy nemzetközi védjegyosztályozási rendszer szerinti megadása, amellyel
kapcsolatban a bejelentő a védjegyet használni kívánja. A ~ eredményeképpen
a megjelölést mint védjegyet lajstromozzák, vagy a bejelentést elutasítják. A
lajstromozás, tehát a védjegy nyilvántartásba vétele általában konstitutív
hatályú döntés, amely visszahat a bejelentés napjára. Elutasítás esetén
bírósághoz (→ bíróságok) lehet fordulni (→ polgári per).
Védő: a → büntetőeljárás fő személye, önálló alanya. → Jogalanyisága nem
vezethető le a → terheltből, tőle nem függő, bizonyos többletjogosultságok is
megilletik. ~ lehet → ügyvéd → meghatalmazás vagy kirendelés alapján, →
vétség miatt folytatott eljárásban a terhelt → törvényes képviselője vagy
meghatalmazás alapján nagykorú → hozzátartozója, szintén meghatalmazás
alapján az, akit erre külön → jogszabály feljogosít. Bizonyos esetekben a ~
közreműködése kötelező. Ilyenkor meghatalmazás híján a → hatóság rendel ki
~t. A kötelező védelem eseteit a → törvény taxatív módon felsorolja. Kötelező
a védelem, ha: a → bűncselekményre a → Büntető Törvénykönyv 5 évi →
szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel; a terheltet fogva tartják (→
előzetes letartóztatás), az → őrizetbe vételt kivéve; a terhelt süket, néma, vak,
kóros elmeállapotú, vagy a magyar nyelvet nem ismeri; az eljárást jogszabály
megszegésével külföldön tartózkodó terhelt ellen folytatják; a törvényben
meghatározott egyéb esetekben [ atalkorúak elleni eljárásban (→ atalkorúak
büntetőjoga), bíróság (→ bíróságok) elé állítás során stb.]. ~ az eddig felsoroltak
közül sem lehet mindenki. A törvény kizárja azok sorából a → sértettet, a
sértett hozzátartozóját és képviselőjét; azt, aki az ügyben mint → bíró, →
ügyész, vagy mint a → nyomozó hatóság tagja járt el; aki a terhelt érdekeivel
ellentétes magatartást tanúsított, vagy akinek érdeke a terheltével ellentétes; aki
az ügyben → tanúként vesz vagy vett részt; ill. aki a → közügyektől eltiltás
hatálya alatt áll. A ~ köteles a terhelt érdekében minden törvényes védekezési
módot és eszközt késedelem nélkül felhasználni, a terheltnek minden, a
törvényes védekezéshez szükséges felvilágosítást megadni, köteles jogairól
kioktatni és elősegíteni a felelősségét enyhítő, ill. mentő tények felderítését.
Ehhez a törvény különböző jogosultságokat biztosít számára. A → nyomozás
során jelen lehet a gyanúsított és a tanú kihallgatásakor, hozzájuk kérdést
intézhet. A gyanúsított kihallgatásánál való jelenléti jogot a gyakorlat szűken
értelmezi, és több gyanúsított esetén csak az általa védett gyanúsítottra
korlátozza. Ezen túlmenően a ~ jelen lehet a → szakértő meghallgatásakor, a
→ szemlekor, a → helyszíneléskor, a → bizonyítási kísérletkor és a felismerésre
bemutatáskor. A jelenléti joghoz indítványtételi és észrevételezési jog társul. A
bírósági → tárgyalás kötelező védelem esetén a ~ távollétében nem tartható
meg. A ~t a büntetőeljárás során hozott határozatok ellen önálló (rendes és
rendkívüli) → jogorvoslati jog illeti meg.
Védőhatalmak: a → védett személyekre vonatkozó → hadijogi szabályok
betartását ellenőrző, a hadviselők által felkért → államok. → gen
jegyzőkönyvek

Végelszámolás: a → kereskedelmi jogban ismertfogalom. A → cég, a → polgári

jogi társaság, a → gazdasági társaság, vagyis a → gazdálkodó szervezet –
a tulajdonos, ill. tulajdonosok akaratából való – megszűnésének eljárása. A ~
tkp. gyűjtőkategória, amely a csőd (→ csődjog) kivételével a gazdálkodó
szervezetek megszűnésének valamennyi esetét magában foglalja. A ~t fő
szabályként a gazdasági társaságok vezetői végzik, a → cégbíróság csak →
törvényességi felügyeleti kontrollt gyakorol az eljárási szabályok betartása
felett.

Végintézkedés: → végrendelet

Végintézkedésen alapuló öröklés: a végintézkedés olyan → jogügylet, amellyel

az örökhagyó halála esetére → vagyonáról vagy annak egy részéről rendelkezik.
A ~ az → öröklés egyik jogcíme (→ öröklés jogcímei). Azt követően, hogy a
végintézkedési szabadság kialakult, a ~ az öröklés elsődleges jogcímévé vált
annyiban, hogy az öröklés másik jogcíme, a törvényes öröklés (→ törvényes
öröklés rendje) csak → végrendelet hiányában érvényesül, ill. részlegesen
érvényesül akkor, ha a végrendelet nem fogja át az örökhagyó egész →
hagyatékát. A végintézkedési szabadság a vagyonnal, a tulajdonnal (→
tulajdonjog) való rendelkezés szabadságát (→ rendelkezési jog) feltételezi, de a
tulajdonnal való rendelkezés szabadsága nem feltétlenül vonja maga után a
végintézkedés szabadságát. A magyar jogban a végintézkedési szabadság az
1861. évi → Ideiglenes törvénykezési szabályokkal vált minden vagyonra
kiterjedővé, és ebben azóta legfeljebb egyes végintézkedési formák
szabadságának korlátozásával (pl. a közös végrendelet alkotásának tilalma) vagy
a végrendelet tartalmát érintő egyes kérdésekben (pl. az → utóörökös-nevezés
tilalma) következett be változás. Ahhoz, hogy valaki vagyonáról
végintézkedéssel rendelkezhessen, a magyar jog nem kíván teljes →
cselekvőképességet, a korlátozottan cselekvőképes azonban csak speciális →
törvényi garanciákkal – közvégrendeleti formában – végrendelkezhet.
A végintézkedés fő formái a végrendelet, az → öröklési szerződés és a → halál
esetére szóló ajándékozás.
Végkielégítés: a → munkajogban azt jelenti, hogy ha a hosszabb ideje
ugyanazon → munkáltatónál dolgozó → munkavállaló → munkaviszonya –
legyen az akár magánmunkaviszony vagy közszolgálati munkaviszony (→
közszolgálati jog) – rendes felmondással vagy közös megegyezéssel megszűnik
(→ munkaszerződés megszűnése), mintegy → „bánatpénz jellegű”
kártalanításként havi → illetményének, átlagkeresetének többszörösét a
munkáltatótól megkapja. A nyugat-európai → államok többségében s
Magyarországon is, a munkavállalónak meghatározott → szolgálati idő letelte
után, annak hosszával arányban állva, a munkáltató rendes felmondása esetén
a → Munka Törvénykönyve alapján jár ~. Ettől függetlenül azonban a felek ~
zetésében olyan esetre is megállapodhatnak, ha a munkavállaló mond fel vagy
a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg.

Végrehajtási eljárás: → peren kívüli eljárás, amellyel az erre rendelt szerv (→

bírósági végrehajtó) a → közigazgatási, a → polgári peres, ill. a peren kívüli
eljárásban hozott határozatban kimondott kötelezettségnek, valamint a →
büntetőügyben hozott → vagyoni kötelezettséget megállapító határozatnak
érvényt szerez. A ~ lényege, hogy a végrehajtó okiratba foglalt követelések
érvényesítéséhez az → állam akár karhatalmat is biztosít. A ~ra csak akkor
kerülhet sor, ha az adós (a → kötelezett) önként nem teljesíti adósságát, ill.
egyéb kötelezettségét. Ebből is következik, hogy a ~ előfeltétele a → teljesítést
(marasztalást) tartalmazó határozat, vagy más ilyen tartalmú hivatalos
előzmény. Fajtái: a biztosítási ~ és a kielégítési ~. A biztosítási ~ esetén a →
polgári ügyekben eljáró → bíróságok által meghatározott teljesítési idő még
nem telt el, de a kérelmező az eljárásnyertességét valószínűsítette, továbbá azt
is, hogy a késlekedés számára később már helyrehozhatatlan hátrányt okozna.
A biztosítási ~ban rejlő adósi (kötelezetti) kockázat miatt a ~ tárgya az olyan
adósi (kötelezetti) kötelezettség, amelynek ideiglenes kikényszerítése esetén az
eredeti állapot utóbb helyreállítható. A ~ legtöbbször azonban a kielégítési ~
formájában megy végbe, vagyis a teljesítést (marasztalást) tartalmazó
határozatban, vagy más, ilyen tartalmú hivatalos előzményben rögzített
teljesítési → határidő sikertelen eltelte után. A kielégítési ~ előzménye
tipikusan az eljáró bíróság → jogerős → ítélete, de lehet → perbeli egyezséget
jóváhagyó → végzés, továbbá → mulasztási ítélet, azaz bírósági meghagyás,
jogerős → zetési meghagyás, egyes nem állami szervek döntései is, pl. a
választottbíróság (→ választottbíráskodás) ítélete és egyezséget jóváhagyó
határozata is. Ha a kötelezés pénzösszeg meg zetésére szól, a kötelezett
illetményének letiltása, ill. → ingó és → ingatlan vagyonának → zár alá vétele,
majd értékesítése révén történik. Ha a ~ tárgya meghatározott cselekmény,
a jogosult választhatja a pénzbeli egyenértékét, vagy azt, hogy a kötelezett
költségére maga hozza létre a jogszerű állapotot, ill. a → hatóság vagy a bíróság
megbírságolhatja a kötelezettet, sőt a → rendőrség közreműködésével
biztosíthatja a jogszerű állapot létrejöttét. A 2008 óta a közigazgatási
határozatok végrehajtását a → közigazgatási hivatalok vezetőjének irányítása
alatt működő önálló feladatkörű közigazgatási végrehajtó szolgálatok
foganatosítják.

Végrehajtási kifogás: a → közigazgatási eljárásban ismert sajátos → jogorvoslaú

eszköz, amellyel nemcsak az → ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy
jogos érdekét a → közigazgatási határozat (→ hatósági határozat)
végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti (pl. nem a kötelezett, hanem
más személy → ingóságát foglalják le). Nem lehet ~t előterjeszteni az olyan
végrehajtási határozat ellen, amelyet → fellebbezéssel meg lehet támadni. A ~
nem irányulhat a végrehajtandó → közigazgatási aktus ellen, mivel a
végrehajtásra – kevés kivételtől eltekintve – csak alaki → jogerőre emelkedett
közigazgatási aktus esetében kerülhet sor. Annak érdekében, hogy a ~ révén ne
lehessen a végrehajtás foganatosítását tartósan gátolni, a ~ előterjesztésére rövid
→ határidőt szab a → törvény. Elbírálására a végrehajtást foganatosító szervnek
van → hatásköre. Ennek döntése ellen jogorvoslatnak van helye.

Végrehajtási rendelet: → rendelet

Végrehajthatóság: a bírósági (→ bíróságok), a → közjegyzői vagy a →

közigazgatási → jogerős határozat (→ ítélet, → végzés) egyik joghatása; azt
jelenti, hogy a határozatban foglalt rendelkezések szükség esetén → állami
kényszer igénybevételével is megvalósíthatók. Egyes ügyekben, pl. a
megállapítás iránti → perekben fogalmilag kizárt a végrehajtás.

Végrehajtó: → bírósági végrehajtó

Végrendelet: a végintézkedés egyik formája, a magyar jogban a végintézkedés

általános formája (→ végintézkedésen alapuló öröklés). A ~ fajait általában
alakiságaik szerint szokás megkülönböztetni. Eszerint megkülönböztetendő a
→ közjegyző vagy a bíróság (→ bíróságok) előtt tehető köz~ és a magán~, a
magán~ek között az írásbeli magán~ és a szóbeli ~, és az írásbeli magán~ek
körében annak egyes → államokban további két, másokban további három
formája, nevezetesen az ún. holográf ~, amelyet az örökhagyó elejétől végig
saját kezűleg ír és ír alá, az ún. allográf ~, amelyet az örökhagyó nem saját
kezűleg ír, vagy géppel ír (→ írásbeliség) , a magán~ harmadik formája pedig a
közjegyzőnél letett magán~. Köz~et bárki tehet, de a végrendelkezni kívánók
egy csoportja, mint pl. a korlátozottan cselekvőképesek (→ cselekvőképesség),
vagy amennyiben a szóbeli ~ tételének hiányoznak a feltételei,
az írástudatlanok, éppen befolyásmentes akaratuk érvényesülése érdekében,
csak köz~et tehetnek. Az írásbeli magán~ek alaki szabályai részben közösek,
valamennyi írásbeli magán~re egyaránt kötelezőek. Ilyen pl., hogy olyan
nyelven készüljön, amelyen a végrendelkező írni és olvasni tud, továbbá hogy
a ~i minőség, valamint keltének helye és ideje az → okiratból kitűnjék.
Emellett az allográf ~ek – különösen a → tanúzás tekintetében – további alaki
kellékeknek kell hogy megfeleljenek. A szóbeli ~ minden államban kivételes ~,
amely csak a → törvényben szigorúan meghatározott feltételek fennállása
esetén tehető, és lehet emellett időleges ~ is, amely a szóbeli ~ tétele
feltételeinek megszűnése utáni meghatározott ideig marad csak hatályban. A
magyar → öröklési jogban a szóbeli ~ kivételes és időleges ~. Csak akkor tehető,
ha a végrendelkező életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és írásbeli ~et
egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne. Ez a szóbeli ~ a
feltételéül szolgáló helyzet megszűnésétől (nem a ~ tételétől) számított 3 hónap
alatt hatályát veszti, feltéve, hogy az örökhagyó e 3 hónap alatt nehézség nélkül
más alakban ~et alkothatott volna. A ~ tartalma elvileg minden, az örökhagyó
→ halálának esetére szóló rendelkezés lehet. Lehetséges, hogy a ~ merőben
negatív tartalmú, vagyis olyan, amely kizárólag egyes személynek vagy
személyeknek az öröklésből való kizárását vagy → kitagadását szabályozza. Ha
a ~ nem terjed ki az egész → hagyatékra (→ öröklés), ill. a hagyaték sorsát
pozitíve nem rendezi, a végintézkedés mellett a → törvényes öröklés szabályait
kell alkalmazni. → hagyomány, → helyettesörökös- nevezés, → meghagyás, →
végrendelet érvénytelensége, → végrendeleti juttatás tartás fejében → végrendelet
visszavonása
Végrendelet érvénytelensége: több vonatkozásban is eltér az élők közötti →
szerződések érvénytelenségétől (→ szerződés érvénytelensége); ennek alapvető oka
a → favor testamenti elve, de oka az is, hogy a ~nek vitatásakor az örökhagyó
már nem hallgatható meg. ~nek főbb okai lehetnek tartalmi hibák, alaki hibák
és akarati hibák. Tartalmi hiba az olyan személy → örökössé nevezése, aki az
örökhagyó → halálakor (nem a → végrendelet tételekor) még meg sem fogant
(→ öröklés előfeltételei), további tartalmi hiba a végrendeletben kikötött
érthetetlen, lehetetlen, ellentmondó vagy jogellenes feltétel. Alaki hiba a
végrendeleti alakszerűségek bármelyikének gyelmen kívül hagyása, de ebbe a
körbe sorolható a szóbeli végrendelet tétele, ha ennek nem voltak meg a
feltételei, vagy az írásbeli magánvégrendelet tétele, ha az örökhagyó csak
közvégrendeletet tehetett volna érvényesen. A → Polgári Törvénykönyvnek a
közös végrendeletet tiltó szabálya folytán alaki hiba a több személy által egy →
okiratban készített végrendelet is. Alaki hibában szenved, de nem csak abban,
az olyan végrendeleti rendelkezés, amelyben az örökhagyó a → törvényben
megkívánt többletfeltételek nélkül a végrendelet → tanúját vagy a végrendelet
készítésében közreműködő személyt vagy ezek → hozzátartozóját végrendeleti
juttatásban részesíti. A végrendelet akarati hibái, szemben az élők közötti
szerződések ilyen hibáival, az ún. akarati elv alapján kerülnek elbírálásra,
ennélfogva szélesebb körben vezetnek a ~re, mint az élők közötti →
szerződések akarati hibái. A végrendelet akarati hibáiként kerülhet elismerésre
az örökhagyó → tévedése nyilatkozata tartalmában, az a téves feltevése vagy
meghiúsult várakozása, amely őt a végrendelet megtételére vezette, a →
jogellenes fenyegetés vagy a tisztességtelen befolyásolás. Akarati hiba is, de több
annál, a → cselekvőképesség hiányában, a cselekvőképtelen állapotban tett
végrendelet. A ~nek, szemben az élők közötti szerződések érvénytelenségével,
csak egy formája van, a → megtámadhatóság. A ~ hivatalból sohasem vehető
gyelembe, csak akkor, ha azt az, aki a ~ esetén maga örökölne, vagy a ~nek
megállapítása esetén tehertől mentesülne, megtámadja. A ~ még ez esetben is
csak további két korlátozással érvényesülhet. Az egyik: több öröklésre jogosult
örökös esetén, amennyiben nem mindegyikük kívánja a végrendeletet
megtámadni, a megtámadás ún. relatív hatályú, vagyis csak a végrendeletet
megtámadó örökös irányában állapítható meg a ~. A másik: egyes végrendeleti
rendelkezések érvénytelensége fő szabályként csak ennek a rendelkezésnek,
nem pedig az egész végrendeletnek az érvénytelenségét eredményezi.
Végrendelet visszavonása: az örökhagyó a → végrendeletét bármikor, külön
indok nélkül is visszavonhatja. A ~ történhet kifejezett nyilatkozattal,
a végrendelet megsemmisítésével vagy azzal, hogy az örökhagyó a korábbi
végrendeletével ellentétes tartalmú új végrendeletet tesz. A ~ érvényességének
elbírálására a végrendeleti akarat szabályai alkalmazandók (→ favor testamenti).
→ végrendelet érvénytelensége

Végrendeleti juttatás tartás fejében: a magyar jog különbséget tesz az →

öröklési szerződés alapján nyújtott tartás és a ~ megítélése között. A ~ esetén a
juttatás az örökhagyó részére nyújtott tartás értéke erejéig nem minősül
ingyenes juttatásnak, és mint ilyen nem számítható be a → kötelesrész alapjába
sem. → végrendelet, → öröklési jog

Végszükség: a → szükséghelyzet legsúlyosabb esete. 1. A → büntetőjogban a →

bűncselekmény → társadalomra veszélyességét, másképp a jogellenességet és így a
→ büntethetőséget kizáró ok. A → Büntető Törvénykönyv szerint nem
büntethető, aki a saját, ill. mások személyét vagy javait közvetlen és másként el
nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el,
feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye
kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett. Nem büntethető
az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek
elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen
felismerni a sérelem nagyságát. A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az
ijedtség, vagy menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a sérelem
nagyságának felismerésében (→ büntetés enyhítése). ~beli helyzetet okozhat
természeti csapás, más módon kialakuló közveszély, állat támadása, gép vagy
üzemi berendezés meghibásodása, valamint emberi cselekmény is. Közvetlen a
veszély akkor, ha a késlekedés a veszély későbbi elháríthatóságát kétségessé
tenné, a másképpen el nem háríthatóság pedig azt jelenti, hogy a cselekvő →
törvényi tényállást kimerítő magatartása szükséges, mert más elhárítási mód
nem lehetséges vagy kevésbé célravezető. Nem állapítható meg ~ annak javára,
akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége. 2. A ~ fogalma a →
nemzetközi jogban is ismert. Ilyenként tekintik azt az esetet, amikor természeti
erők vagy emberi cselekmények következtében emberi életek kerülnek
veszélybe, s a veszély elhárítása érdekében nemzetközi jogi szabályok
megszegésére kerül sor. → nemzetközi jogi felelősség
Végzés: a bíróságnak (→ bíróságok) ill. → hatóságoknak az → ítéletnél, →
hatósági határozatnál kisebb jelentőségű kérdésekben hozott döntése. A ~ek
osztályozása többféle szempont szerint lehetséges; így különbség tehető első- és
másodfokú; továbbá → fellebbezéssel megtámadható és megfellebbezhetetlen
~ek között stb. A legfontosabb szempont szerinti osztályozás a ~ek tárgyához
kapcsolódik, így mind a → büntetőbíróság, mind pedig a → perbíróság hozhat
ügydöntő, vagyis eljárást befejező ~t. Ez a ~ közel áll az ítélethez, mivel →
jogerő hatályával az ügyet véglegesen lezárja (ilyen pl. a → próbára bocsátásról
szóló ~, a → tárgyalás mellőzésével → pénzbüntetést vagy egyes →
mellékbüntetéseket önállóan alkalmazó ~). Nem ügydöntő a közbenső (rész-)
kérdésekben hozott ~, amely önálló fellebbezéssel támadható és jogerőre képes
(ügy áttétele, eljárás felfüggesztése). Nem ügydöntőek továbbá a pervezető, az
eljárás menetét (→ bizonyítást stb.) meghatározó, a jogerőt nélkülöző ~ek; a
bírósági határozatok végrehajtásáról, igazgatási jogkörben rendelkező ~ek. →
Peren kívüli eljárásban az ügy érdemében is ~t hoz a bíróság, vagy a →
közjegyző. A ~ szerkezeti felépítésére az ítéletre vonatkozó rendelkezések
értelemszerűen irányadók. Hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az
eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig ~t bocsát ki.

Vegyes bizonyítási rendszer: → bizonyítási rendszerek

Vegyes bűnösség: → büntetőjogi kategória, a → bűncselekmény ~ű, ha az

objektív → törvényi tényállási elemek egy részére az elkövető → szándékossága,
más részére pedig a → gondatlansága terjed ki. Különbséget kell tenni aszerint,
hogy a ~ az alap bűncselekmény vagy a minősített esetek körében jelentkezik-
e. Az alaptényállások tekintetében az az elv érvényesül, hogy ha a
bűncselekmény egyetlen ismérvére is csak a gondatlanság terjed ki, az egész
bűncselekmény gondatlannak minősül. Szoros értelemben vett ~ről a magyar
büntetőjogban a minősített esetek körében van szó, ha a szándékos deliktum
minősítő körülménye eredmény, amelyre az elkövetőnek csak a gondatlansága
terjedt ki. Ha ugyanis az eredményt szándék fogja át, akkor más
bűncselekmény jön létre. Emiatt csak ~gel követhető el halált okozó → testi
sértés. E bűncselekmény esetén a testi sértésre az elkövető szándéka, de a halálra
mint minősítő eredményre csak a gondatlansága terjedhet ki. A deliktumok
többségében azonban lehetséges, hogy a súlyosabban minősítő eredményt az
elkövető szándéka is átfogja, de megvalósulhatnak ~gel is, ha a minősítő
eredményre az adott esetben csak a gondatlanság terjed ki. A szoros
értelemben vett ~ű bűncselekmények a szándékos deliktumok jogi sorsát
osztják.

Vegyes döntőbizottságok: az I. világháború után létrejött → békeszerződések

által felállított vitarendezési fórumok, amelyeknek feladata a
békeszerződésekkel kapcsolatos egyes → vagyonjogi viták eldöntése volt. A ~ 3
tagból álltak; 1–1 tagot az érdekelt → államok → kormányai neveztek ki, a
harmadik tagot, az elnököt a két kormány közösen választotta; a ~ maguk
állapították meg eljárási szabályaikat. A ~ előtt magánszemélyek is felléphettek.
A ~ → ítéletei általában véglegesek voltak, ez alól kivételt képeztek a magyar-
román, a magyar–csehszlovák és a magyar–jugoszláv ~ bizonyos ítéletei,
amelyek az 1930. ápr. 28-án aláírt párizsi → egyezmény értelmében az →
Állandó Nemzetközi Bíróságnál megfellebbezhetők (→ fellebbezés) voltak (→
Pajzs–Csáky–Esterházy-ügy, → Pázmány Péter Tudományegyetem ügye).

Vegyes szerződés: a → kötelmi jogban a típusszabadság elve (→ szerződési típus,

típusszabadság) érvényesül, tehát a → polgári jog alanyai (→ polgári jogi
jogalanyiság) nem kötelesek a → jogszabályokban nevesített → szerződéstípusok
kizárólagos alkalmazására. Gyakori, hogy a szerződő felek több szerződésfajta
elemeit is tartalmazó megállapodást kötnek. Ezeket a szerződéseket ~nek
nevezik. A ~ekben gyakori a jogszabályokban nevesített szerződési típusok
vegyülése, amelyek között legismertebbek az → ajándékozási szerződéssel vegyes
adásvétel (→ adásvételi szerződés), amikor a vételár eltér az átruházott dolog
értékétől, de előfordul a → vállalkozási szerződés és az adásvétel szabályainak
együttes alkalmazása, pl. amikor a munka elvégzése mellett a vállalkozó a
szükséges anyagot is maga adja. Az → atipikus szerződések között is lehetnek
~ek, ilyenek a → raktározási szerződések vagy a gondozási szerződések (→
életjáradéki szerződés, → tartási szerződés). A ~ek jogi minősítésénél az adott →
szolgáltatást tekintve domináns típusszerződés szabályai irányadóak.

Vegyifegyver-egyezmény: már az 1899. évi → hágai békekonferencián

elfogadott IV. egyezmény tiltotta olyan lövedékek alkalmazását, amelyeknek
egyedüli célja fojtó vagy mérges gázok terjesztése (→ tiltott fegyverek). Az
1925. jún. 17-én kelt → Jegyzőkönyv a fojtó, mérges és egyéb hasonló gázok,
valamint a bakteriológiai eszközök hadviselési célokra történő használatának
eltiltásáról (kihirdetve: 1955. évi 22. tvr.) a vegyi fegyverek használatát tiltotta
meg. Az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) égisze alatt 1993. jan.13-án
Párizsban aláírt, a Vegyi és más pusztító fegyverek kifejlesztésének, gyártásának,
felhasználásának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló →
egyezményben (kihirdetve: 1997. évi CIV. tv.) a szerződő felek vállalták, hogy
soha, semmilyen körülmények között: a) nem fejlesztenek ki, állítanak elő,
szereznek más módon, tárolnak vagy tartanak vissza, ill. adnak át közvetlenül
vagy közvetett módon vegyi fegyvert bárkinek; b) nem használnak vegyi
fegyvert, ill. vesznek részt ezt a célt szolgáló előkészületekben; c) nem
támogatnak, bátorítanak vagy ösztökélnek bármilyen módon bárkit abban,
hogy az egyezmény által tiltott tevékenységbe bocsátkozzék. Vállalták továbbá,
hogy az egyezmény hatálybalépését követően 10 éven belül megsemmisítik
vegyi fegyvereiket, valamint e fegyvereket előállító bizonyos üzemeiket is. A ~
betartását kiterjedt helyszíni ellenőrzés biztosítja egyezményben (kihirdetve:
1997. évi CIV. tv.) a szerződő felek vállalták, hogy soha, semmilyen
körülmények között: a) nem fejlesztenek ki, állítanak elő, szereznek más
módon, tárolnak vagy tartanak vissza, ill. adnak át közvetlenül vagy közvetett
módon vegyi fegyvert bárkinek; b) nem használnak vegyi fegyvert, ill. vesznek
részt ezt a célt szolgáló előkészületekben; c) nem támogatnak, bátorítanak vagy
ösztökélnek bármilyen módon bárkit abban, hogy az egyezmény által tiltott
tevékenységbe bocsátkozzék. Vállalták továbbá, hogy az egyezmény
hatálybalépését követően 10 éven belül megsemmisítik vegyi fegyvereiket,
valamint e fegyvereket előállító bizonyos üzemeiket is. A ~ betartását kiterjedt
helyszíni ellenőrzés biztosítja.

Vegyülés (→ dologegyesülés vagy egyesítés): az → ingó dolgok → származékos

tulajdonszerzésének egyik esete (→ egyesülés). Ha több személy dolgai úgy
egyesülnek vagy vegyülnek, hogy azokat csak aránytalan károsodás vagy
aránytalan költekezés árán, vagy egyáltalán nem lehet szétválasztani, ~ről van
szó, és fő szabály szerint → közös tulajdon keletkezik. Ha ezt a tulajdonosok
bármelyike nem kívánja, akkor az, akinek a dolga a ~ előtt nagyobb értékű
volt, választhat, hogy a dolgot a többi tulajdonos → kártalanítása ellenében
tulajdonába veszi, vagy kártalanítás ellenében azoknak átengedi. Ez a választási
jog nem illeti meg azt, aki a ~t rosszhiszeműen (→ jóhiszeműség és tisztesség)
maga idézte elő; az ilyen tulajdonos csak a gazdagodás (→ jogalap nélküli
gazdagodás) megtérítését követelheti. Ha a ~ útján előállt dolog →
tulajdonjogára egyik fél sem tart igényt, azt értékesíteni kell, és a vételárat kell
arányosan felosztani (a rosszhiszemű felet azonban ilyenkor csak a többiek
teljes kártalanítása után fennmaradó összeg illeti meg).

Vélelem: a → római jog is ismerte (→ praesumptio) a bizonyítás alóli mentesítés

sajátos jogalkotói (→ jogalkotás) megoldása, amely eleve úgy határozza meg a
→ jog szabályozó rendelkezésének → hipotézist tartalmazó részét, hogy
bizonyítottnak vesz bizonyos valószínűsíthető ténykörülményeket (pl. a
fogantatásnak a születéstől visszaszámított időpontját). A bizonyítási terhet (→
bizonyítási teher) is kijelöli, amennyiben lehetőséget ad ellenbizonyításra
(megdönthető ~: → praesumptio iuris); olykor azonban a törvényi ~mel
szemben nem enged bizonyítást (megdönthetetlen ~: → praesumptio iuris et de
iure).

Véleménynyilvánítás szabadsága (free speach – ang.): a → polgári és politikai

jogok közé tartozó → alapjog, amelyet az → alkotmányok és a → polgári és
politikai jogokról szóló → nemzetközi jogi dokumentumok is rögzítenek. A ~
azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a szabad véleményalkotásra, e jog
magában foglalja továbbá az információk, eszmék megismerésének és
terjesztésének szabadságát, az országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy
ebbe bármilyen → hatóság beleavatkozhatna. A ~ nemcsak a politikai
véleményekre vonatkozik. A ~t általában szélesen értelmezik és a vélemények
bármilyen módon való kifejeződése beleértendő, legyen az írásban vagy
szóban, esetleg akár hallgatással, vagy valamilyen tettel, pl. csendes
demonstráció, katonai behívó elégetése. ~ba beletartoznak a különféle
művészeti alkotásokban kifejezésre jutó vélemények és a sajtó útján kifejezett
vélemények is (→ sajtószabadság) stb. A ~ szorosan összefügg
a gondolatszabadsággal (→ gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság).
Általánosan elfogadottnak tekinthetők e jognak olyan korlátozásai, amelyek
arra vonatkoznak, hogy az → államok, speciális engedélyhez köthetik a rádió-
és televízióadásokat, ezenkívül általában csak olyan korlátozások
tekinthetők megengedettnek, amelyek a demokratikus (→ demokrácia)
társadalomban szükségesek lehetnek a közösséghez kapcsolódó bizonyos
érdekek védelme céljából. Ilyen érdek lehet: nemzetbiztonság, közbiztonság,
zavargás vagy bűnözés megelőzése, közegészségügy, erkölcsök védelme, mások
jó hírneve, vagy jogainak védelme, bizalmas értesülés közlésének
megakadályozása. A ~val kapcsolatban azonban felmerül, hogy az államnak
meddig terjed a kötelessége a ~ előmozdításában, köteles-e lehetőséget
biztosítani adott vélemény kifejeződésére; ugyancsak vitatott kérdés, hogy
mások jogai mikor és mennyiben lehetnek a ~nak korlátai. A ~nak fontos
eleme, hogy véleménye miatt senki se szenvedjen zaklatást vagy →
diszkriminációi.

Velencei jegyzőkönyv: → trianoni békeszerződés

Vélt házasság: → házasság érvénytelensége

Vendégmunkások és családtagjaik jogai: a 20. sz. végére világszerte a

vendégmunkások száma mintegy 200 millió főt tett ki, akiknek többsége
Európában, ill. Észak-Amerikában él. Helyzetük javítása érdekében az →
ENSZ Közgyűlése 1990. dec.18-án elfogadta ~nak védelméről szóló nemzetközi
→ egyezményt (hatályba léptett: 2003. júl. 1-jén). Az okmányt elsősorban
afrikai és latin-amerikai, alapvetően a vendégmunkások származása szerinti →
államok rati kálták (→ rati kálás), míg a nagyszámú vendégmunkást
foglalkoztató államok egyelőre kimaradnak a folyamatból, amely az okmány
komoly hiányosságának tekinthető. Az egyezmény elsődleges célkitűzése a
vendégmunkások és családtagjaik emberi jogainak (→ polgári és politikai jogok
→ gazdasági, szociális és kulturális jogok) előmozdítása, újabb emberi jogok
létrehozása nélkül; az állampolgárok (→ állampolgárság) és a vendégmunkások
között az egyenlő bánásmód és az azonos munkafeltételek biztosítását alapvető
követelményként fogalmazza meg, miközben a vendégmunkásoknak nyolc
válfaját nevesíti. Az egyezmény az alapvető szabadságjogok mellett kiemelt
gyelmet fordít az eljárási, → munkavállalói, a gazdasági és kulturális jogokra,
valamint a családtagokat megillető speciális jogokra; létrehozza a ~nak
védelmével foglalkozó, az okmány alkalmazását és végrehajtását felügyelő 10
független szakértőből álló bizottságot (Committee on the Protection of the
Rights of All Migrant Workers and Members of eir Families), amelynek
létszáma a 41. rati káció után 14 főre emelkedik.

Venire contra factum proprium: → polgári jog alapelvei

Verbálkontraktusok: a → római jogban olyan élőszóban kötött szerződések
(→ contractus), amelyeknek kötelező erejét és kikényszeríthetőségét az ősi →
szokásjog (consuetude) által pontosan meghatározott szóbeli alakszerűségek
betartása biztosítja. A formák be nem tartása érvénytelenséggel járt. A ~
esetében → tanúkra nem volt szükség, a ~ról esetleg készült okirat pedig csak
bizonyítási eszköz volt arra nézve, hogy a szerződés alakszerűeen létrejött. A ~
szakrális esküből alakultak ki, de már a → Tizenkét táblás törvény előtti
időkben profanizálódtak. A régi Rómában a ~ voltak a leggyakrabban
alkalmazott szerződések, míg az írásbeli szerződések csak hosszú fejlődés után
tettek szert nagyobb jelentőségre. A legfontosabb ~ a → stipulatio. A ~hoz
hasonló, de egyoldalú → jogügylet a hozományígéret (dotis dictio) és a →
libertinus esküje (operarum promissio).

Verdross, Alfred (1890–1980): osztrák jogász, egyetemi tanár, a bécsi

egyetemen → nemzetközi jogot, → jogelméletet és → nemzetközi magánjogot
tanított. 1957-től az → Állandó Választottbíróság tagja, az → Emberi Jogok
Európai Bíróságának tagja (1958–1976), a Nemzetközi Jogi Intézet elnöke
(1959–1960). Az újjáéledt → természetjogi irány egyik kiemelkedő képviselője;
munkássága főleg a → jog lozó a és a nemzetközi jog területén jelentős. Fő
művei: Die Verfassung der Völkerrechtsgemeinschaft, 1926; Völkerrecht, 1937;
Grundlinien der antiken Rechts- und Staatsphilosophie, 1948; Abendländische
Rechtsphilosophie, 1958.

Vérfertőzés: → bűncselekmény, amely megvalósul az egyenesági rokonok és

testvérek közötti szexuális cselekménnyel. A ~ → elkövetési magatartása a
közösülés (→ erőszakos közösülés) vagy a fajtalanság (→ szemérem elleni erőszak).
Míg az egyenesági rokonok közötti mindkét szexuális cselekmény ~, addig a
testvérek között csupán a közösülés büntetendő. A ~ tettese csak egyenesági
rokon vagy testvér lehet, akik között vérségi kapcsolat van. A bűncselekmény
elkövetésében részt vevő mindkét fél önálló tettesként (→ tettesség) felel. Nem
büntethető a leszármazó, ha a cselekmény elkövetésekor 18. életévét nem
töltötte be.

Vermes Miklós (1914–1984): jogász, kriminológus, 1958-tól az MTA Állam-

és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa, majd osztályvezetője, a →
kriminológia hazai újraművelésének egyik kezdeményezője, aki különböző →
bűncselekményi kategóriák kriminológiai jellemzőivel és a büntetési rendszer
hatékonyságával foglalkozott. Fő műve: A kriminológia alapkérdései (angolul és
oroszul is), 1978.

Versenyjog: a → gazdasági (→ kereskedelmi) → jognak a gazdasági versennyel

kapcsolatos → jogviszonyok jogi szabályozására irányuló jogterülete. A ~
körébe tartoznak mind a → magánjog (→ polgári jog: → szerződés
érvénytelensége, → kártérítési felelősség), mind a → közjog (→ alkotmányjog, →
közigazgatási jog: → alkotmányellenesség, közigazgatási → bírság) egyes →
jogintézményei. A ~ a szabályozás tárgya szerint két nagyobb területre oszlik.
Ezek a következők: 1. a tisztességtelen verseny elleni joganyag (→
tisztességtelen versenycselekmények), amely az üzleti tisztességet, a versenytársakat
és a fogyasztókat védi a piaci szereplők (vállalkozók) üzleti tisztességbe ütköző
magatartásaival szemben. 2. A versenykorlátozások joga viszont a versenyt
meghamisító versenykorlátozások ellen védi – mint értéket – magát a versenyt
(annak fennmaradását, intézményét), és ezen keresztül – minthogy a verseny a
piacgazdaság alapvető létformája – a piacgazdaság működőképességét. Ezért e
joganyag által védett alanyi kör a versenytársak és a fogyasztók mellett maga a
nemzetgazdaság, amely a verseny fennmaradásához fűződő közérdeket
megtestesíti. A versenykorlátozások joga három alterületre osztható: a →
kartelljogra, a monopolhelyzettel való visszaélést tiltó joganyagra (→
monopólim) és a → vállalati fúziók ellenőrzésére. A ~ először a tisztességtelen
verseny elleni joganyagként alakult ki, amely a vállalkozót versenytársa üzleti
tisztességbe ütköző magatartásai ellen védte. A 19. század második felében
azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a csak ily módon szabályozott verseny olyan
→ szerződések kötését – vagyis kartell alapítását – is lehetővé teszi, amelyekkel a
versenytársak a mindig költséges és bizonytalan egymás közötti verseny
helyébe versenyt korlátozó magatartásukat állították. A kialakuló
versenykorlátozási jog első területe a kartelljog, amely szabályozza (esetleg
egyenesen megtiltja) a horizontális versenykorlátozást (pl. a kartellszerződés
megkötését), kiterjeszkedve később az ún. vertikális versenykorlátozásokra is
(pl. továbbeladási ár kötelező alkalmazásának kikötése a gyártó részéről a
kereskedővel kötött → adásvételi szerződésben). A gazdaságban végbemenő
koncentráció világossá tette, hogy a kialakuló monopóliumok megölik a
versenyt, és lehetővé teszik a monopolhelyzettel való visszaélést.
Monopolhelyzethez vezethetnek a fúziók is, ezért ezek ~i ellenőrzése is
szükségessé vált. A ~i előírások megszegésének → szankciói részben
hagyományos, polgári jogi jellegűek (szerződés érvénytelenítése, kártérítési
felelősség stb.), részben speci kusak, pl. szerződés létrehozása, bírság. A ~i
normák megsértése → büntetőjogi konzekvenciákat is vonhat maga után. A
legtöbb → állam többnyire megfelelő szervezet (kartellhivatal, versenyhivatal)
révén gondoskodik a ~i szabályok alkalmazásáról. Döntései általában
felülbírálhatok a bíróság (→ bíróságok) által. A ~ nem csak a
versenyviszonyokat szabályozza: így a kartelljog vagy a monopolellenes
joganyag kifejezetten nem csak a versenytársak viszonyára vonatkozik, hanem
a monopólium és a fogyasztó viszonyára is (→ fogyasztóvédelem jogi eszközei). A
~ tehát az állami beavatkozás, a modern piacszabályozás egyik legfontosabb
területévé vált. Egyes regionális gazdasági integrációk kiépítették közös ~ukat
is. Különösen részletes a ~i szabályozás és gyakorlat az → Európai
Közösségeknél. → árjog, → iparjogvédelem, → kereskedelmi jó hírnév,
kereskedelmi név védelme

Vertikális közvetlen hatály: → horizontális közvetlen hatály

Veszélyes üzem felelőssége: a veszélyes üzem gyűjtőfogalom, veszélyes üzem a

fokozott veszély-lyel járó tevékenységek összessége, így pl. ebbe a kategóriába
tartozik a vadállattartók felelőssége (→ állattartók felelőssége) is. A veszélyes
üzemek speciális → kártérítési felelősségi szabályai a 19. század második felében
alakultak ki Németországban. E tevékenységek köre a technika fejlődésével
változik. A veszélyes tevékenységet folytató személy a fokozott (tárgyi, →
objektív) felelősség szabályai szerint tartozik felelősséggel a veszélyes
tevékenységgel összefüggésben okozott → kárért (→ kártérítési jog). A
károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a bekövetkezett kár és
a veszélyes tevékenység között nincsen okozati összefüggés, pl. mert a kár
veszélyes tevékenységen kívüli okra vezethető vissza, és ez a külső károk az
adott technikai-gazdasági körülmények között elháríthatatlan volt.
Kármegosztásnak van helye olyan esetben, ha a kár bekövetkezésében a
károsult vétkesen (→ vétkesség) közrehatott.

Veszélyeztetési bűncselekmények: olyan → bűncselekmények, amelyeknél a

törvényalkotó (→ jogalkotás) az elkövetési tárgyra vonatkozóan nem a sérelem
okozását, hanem a veszélyhelyzetnek az előidézését írja le tényállási elemként.
Különbség tehető materiális veszélyeztető és immateriális veszélyeztető
bűncselekmények között. Az előbbinél a → törvény konkrét veszély
fennforgását, azaz a → jogi tárgy veszélybe jutását szabályozza tényállásszerű
eredményként, ilyen pl. a → kiskorú veszélyeztetése. Az utóbbinál a jogi tárgyat
fenyegető veszélyt közvetve, absztrakt módon fejezi ki a törvény, mint pl. →
közrend elleni bűncselekmények egyikénél, a → garázdaságnál.

Vesztegetés: → bűncselekmény, amely a → hivatalos személy (külföldi hivatalos

személy) részéről jogtalan előny kérésével (elfogadásával), ill. az előnyt
elfogadó harmadik személlyel való egyetértéssel valósul meg. ~ miatt
enyhébben felel az is, aki az ilyen előnyt adja vagy ígéri, akkor is, ha azt a
(külföldi) hivatalos személyre tekintettel másnak adja. A ~ akkor is
büntetendő, ha az előnyt kérő (elfogadó) személy (az adott vagy ígért előny
címzettje) → költségvetési szerv, hazai vagy külföldi → gazdálkodó szervezet
vagy társadalmi szervezet (→ civil szervezet) dolgozója. Míg azonban (külföldi)
hivatalos személy vonatkozásában a ~ már akkor is büntetendő, ha az előny
kérésére stb. a hivatali működésével kapcsolatban kerül sor, addig pl.
gazdálkodó szervezet nem önálló intézkedésre jogosult dolgozója esetén az
előny elfogadása vagy adása csak a kötelességszegés célzata esetén büntetendő.
Az előnyt kérő vagy elfogadó cselekménye súlyosabban minősül (→ minősítő
körülmények) ha pl. vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre
hivatott hivatalos személy, s még súlyosabban, ha az előnyért kötelességét
megszegi [beleértve a hivatali hatáskörét túllépését vagy hivatali helyzetével
való visszaélést (→ hivatali visszaélés)], valamint ha cselekményét →
bűnszövetségben vagy üzletszerűen (→ üzletszerűség) követik el. Az előnyt adó
(ígérő) személy akkor felel súlyosabban, ha célja a hivatalos személy
kötelességszegésének kiváltása vagy az előny címzettje gazdálkodó szervezet
önálló intézkedésre jogosult dolgozója. Nem büntethető a vesztegető (→
büntethetőséget megszüntető okok), ha a cselekményt, mielőtt az a → hatóság
tudomására jutott volna, bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja, ha
pedig elfogadott jogtalan → vagyoni előnyt, akkor azt vagy annak ellenértékét
a → hatóságnak átadja. → Vétséget követ el az a hivatalos személy, aki e
minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett
~t követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést (→
feljelentés elmulasztása). → korrupciós bűnözés
Vételi jog: → opció

Vétkesség (→ kártérítési jogban): a felelősség szubjektív eleme, a → polgári jogi

→ kártérítési felelősség főszabálya. Vétkes a károkozó, ha a → kárt gondatlanul
(→ gondatlanság) vagy szándékosan (→ szándékosság) okozta. Megállapítható a
gondatlanság, ha a károkozó magatartása a társadalmi átlagnak nem felel meg.
Az elvárhatóság (→ elvárható magatartás) a ~i kategórián belül a ~ objektív
eleme. A ~, ha a károkozó → természetes személy, annak tudatállapotára is utaló
körülmény. A vétőképesség nem életkorhoz, hanem társadalmi tapasztalathoz
kötődő kategória.

Vétójog: (tkp. megtiltom, veto – lat.): egy → állami szerv joga (tkp. →
hatásköre) arra, hogy egy másik állami szerv szabályosan (érvényesen) létrejött
határozatát megsemmisítse (érvényességétől utólag megfossza) vagy
végrehajtását, esetleg hatálybalépését véglegesen vagy meghatározott időre
és/vagy feltétel bekövetkezéséig megakadályozza. A ~ már érvényesen létrejött
határozatot feltételez; a határozat tartalmán a ~gal rendelkező szerv nem
változtathat. Különbség tehető (a de níció szerint) végleges vagy részleges
(felfüggesztő, ill. halasztó) hatályú (szuszpenzív) ~ között. A ~ jellegzetesen a
→ parlament és az → államfő, ill. a két→kamarás rendszerekben (→ második
kamara), az első és a második kamara viszonyában fordul elő. Szokásosan – de
pontatlanul – ~nak nevezik az → ENSZ Biztonsági Tanácsában érvényesülő
nagyhatalmi egyhangúság elvét is, melyek értelmében bármelyik állandó tag
nemleges szavazata megakadályozza az érdemi határozatok elfogadását.

Vétőképtelen személy által okozott kárért való felelősség: a → polgári jogi,

→ szerződésen kívüli → kártérítési felelősség egyik speciális alakzata. A polgári
jog általában nem terheli kártérítési felelősséggel a belátási képességgel nem
rendelkező, vétőképtelen személyeket, vagyis azokat, akik nem képesek
magatartásuk káros hatásait felmérni, mivel a → szankció alkalmazásától sem
várható későbbi magatartásuk pozitív befolyásolása. A vétőképtelenség fogalma
[ami nem azonosítható a cselekvőképtelenséggel (→ cselekvőképesség)] nem
határozható meg egységesen. Általában vétőképtelennek minősülnek a 12.
életévüket még be nem töltött személyek, de a károkozó magatartással
kapcsolatos egyéni tapasztalataiktól, ismereteiktől függően elképzelhető, hogy
ugyanolyan magatartás az egyik személy esetén nem esik a vétőképesség
körébe, a másiknál már igen. Vétőképtelennek minősülhetnek életkoruktól
függetlenül mindazok, akikről az adott ügyben megállapítható, hogy
magatartásuk lehetséges következményeit nem képesek belátni. Nem
hivatkozhat a belátási képesség hiányára vagy fogyatékos voltára az, aki ezt az
állapotát maga idézte elő. A belátási képességgel nem rendelkező, vagy
fogyatékos belátási képességű személyek mentesítése a felelősség alól nem
jelentheti, hogy az általuk okozott → károkat a károsultnak feltétlenül viselnie
kellene. A ~ a gondozót terheli, s ő felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy a
felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában
elvárható. A → reparációs szempont jut érvényre abban a rendelkezésben,
amely szerint, ha a vétőképtelen károkozónak nincs gondozója, vagy a
gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, kivételesen a károkozót is
kötelezni lehet a kár részben vagy egészben való megtérítésére, feltéve, hogy az
eset körülményei és a felek anyagi viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá
teszik. → gondnokság

Vétség: a → bűncselekményeknek a → bűntettnél enyhébb súlyú alakzata. A

bűncselekményeknek súlyuk szerint bűntettre és ~re való
felosztását bichotomikus rendszernek nevezik, szemben a hármas felosztású
trichotomikus rendszerrel (→ trichotomia), amelynél harmadik kategóriaként
szerepel a bagatell vagy kisebb bűncselekmények csoportja (a magyar
terminológia szerint ezek a → kihágások). A magyar → büntetőjog 1971 óta a
bűntett-~ felosztáson alapul, a kihágásokat 1955-ben felváltó → szabálysértések
ugyanis nem minősülnek bűncselekménynek.

Vezérkari Bizottság: → ENSZ békefenntartó tevékenysége

Vezető állású munkavállaló: a → munkajog alapján az a → munkáltató által

alkalmazott személy, aki a munkáltatói szervezet egészét vagy (olykor) annak
nagyobb egységeit irányítja. A munkáltatói jogokat (→ munkáltatói és
munkavállalói jogok és kötelezettségek) elvileg teljes körben gyakorolja az
alárendelt → munkavállalókkal szemben. Tekintettel arra, hogy a →
munkaviszonyban megjelenő érdekstruktúra két pólusa közül a munkáltatói
oldalhoz áll közel, továbbá arra, hogy a munkavállalókat jellemző függőség és
szerződőpartneri kiszolgáltatottság általában nem jellemzi, → jogállása a többi
munkavállalóétól eltér; a → kollektív (tarifa-) szerződések hatálya gyakran nem,
a munkajogi → jogszabályok hatálya pedig jelentős korlátozásokkal terjed ki rá,
munkaviszonyát túlnyomórészt a munkáltatóval szabadon kötött
megállapodás rendezi. A ~t a köznapi szóhasználatban menedzsernek nevezik.

Vicecomes: → alispán

Viktimológia: a → bűncselekmények → áldozataival foglalkozó tudomány,

vizsgálja az áldozatok jellemzőit, biológiai, pszichológiai és szociológiai
személyiségvonásaik sajátosságait (viktimálmorfológia); a → sértettek
viselkedését a bűncselekmény elkövetése kapcsán (viktimálhabitus); az áldozat
és a tettes közötti kapcsolatot (viktimálinterdependencia); az áldozatok jogi
helyzetét (viktimálpozíció), a sértettek közreműködését a → büntetőeljárásban
(viktimálinformáció); az áldozatokat ért károkat és a károk megtérülését
(viktimálkompenzáció); az áldozattá válás megelőzését (viktimálpro laxis).
A bűnözés ~i jellemzőiből megállapítható, hogy egyes személyek –
személyiségük, társadalmi-gazdasági helyzetük stb. alapján – az átlagosnál
nagyobb gyakorisággal válnak bizonyos bűncselekmények áldozatává. Az
áldozat viselkedése (pl. provokáló), állapota (pl. védekezésre képtelen), helyzete
(pl. kiszolgáltatott), egyes tulajdonságai (pl. óvatlan, könnyelmű, hiszékeny) és
más tényezők is szerepet játszanak a bűncselekmény megvalósításában.

Világbank: → Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Világhy Miklós: (1916–1980) jogtudós, a budapesti egyetemen a → polgári

jog és a → nemzetközi magánjog tanára; több tankönyv szerzője, társszerzője,
1953–1956-ban a jogi kar dékánja. Az MTA lev. tagja (1973). Fő művei: A
gazdasági jog problémája, 1951; Gazdaságpolitika és polgári jog, 1978.

Világűr Békés Felhasználásának Bizottsága: → világűrjog

Világűr jogi helyzete: a világűr a föld felszínétől számított mintegy 83 km

magasságban kezdődik (→ Kármán-vonal, → légitér jogi helyzete). A világűrrel
és az űrtevékenységgel kapcsolatos → nemzetközi jogi szabályok az 1960–1970-
es években jöttek létre (→ világűrjog). A vonatkozó → nemzetközi szerződések
– így elsősorban az 1967. nov. 27-én kelt „világűrszerződés” (kihirdetve: 1967.
évi 41. tvr.) alapján a világűr és az égitestek nem okkupálhatók (→ occupatio),
vagyis → res communis omnium usus, mindenki által szabadon használható
térség. A világűr és az égitestek kutatását és felhasználását valamennyi → állam
javára és az emberiség érdekében kell végezni. Tilos a Holdon és más
égitesteken katonai tevékenységet folytatni, katonai támaszpontokat létesíteni,
fegyverkísérleteket, ill. katonai gyakorlatokat végezni (→ Hold-megállapodás).
Nukleáris vagy más tömegpusztító fegyverek nem juttathatók Föld körüli
pályára, ill. az égitestekre. Az űrhajósok az egész emberiség küldötteinek
tekintendők, s őket mindenben segíteni kell. Az űrhajók leszállásakor, ill.
űrhajósok bajba jutása esetén a felbocsátót azonnal értesíteni kell. A leszállt
űrhajót a felbocsátónak vissza kell szolgáltatni, és az űrhajósok hazajuttatását
segíteni kell.

Világűrjog: azon → jogszabályok összessége, amelyek a világűrkutatással és a

gyakorlati célú világűr-tevékenységgel kapcsolatban keletkező belső → állami
és államközi viszonyokat szabályozzák. Az utóbbi joganyagot szabatosan
nemzetközi űrjogként lehet megkülönböztetni a tágabb értelemben vett ~tól,
amely a világűr-tevékenységben részt vevő államok gazdasági szervezeteinek és
polgárainak ezzel kapcsolatos jogait és kötelességeit szabályozó normákat is
magában foglalja. A szűkebb értelemben vett ~ legfontosabb forrása az a →
nemzetközi szerződéses joganyag, amely az ENSZ (→ Egyesült Nemzetek
Szervezete) világűrbizottsága (Világűr Békés Felhasználásának Bizottsága) által
kidolgozott, az → ENSZ Közgyűlése által elfogadott és az államoknak aláírásra
ajánlott tervezetek útján jött létre. Alapszerződésül a „világűrszerződésnek”
nevezett szerződés szolgál, amelyet 1967. nov. 27-én Moszkvában, Londonban
és Washingtonban egyidejűleg írtak alá [Szerződés az államok tevékenységét
szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat
és más égitesteket (kihirdetve: 1967. évi 41. tvr.)], további nemzetközi
szerződések: az 1968. ápr. 22-én kelt → Egyezmény az űrhajósok mentéséről,
az űrhajósok hazaküldéséről és a világűrbe felbocsátott objektumok
visszaszolgáltatásáról (kihirdetve: 1969. évi 22. tvr.), az ENSZ Közgyűlése által
1971. nov. 29-én elfogadott Egyezmény az űrobjektumok által okozott
károkért való nemzetközi felelősségről (kihirdetve: 1973. évi 3. tvr.), szintén az
ENSZ Közgyűlése által került elfogadásra 1974. nov. 12-én az Egyezmény a
világűrbe felbocsátott objektumok nyilvántartásba vételéről (kihirdetve: 1978.
évi 7. tvr.), valamint az 1979. dec. 18-i → Megállapodás az államoknak a
Holdon és más égitesteken folytatott tevékenységéről címet viselő ún. → Hold-
megállapodás, amely az USA és a Szovjetunió részvétele nélkül 1984-ben lépett
hatályba. A ~ → nemzetközi szokásjogi anyagának kialakulása vitás. Általánosan
elfogadott nézet szerint ilyen szabály az, hogy a világűr és az égitestek kutatása
és felhasználása minden állam számára szabad és nyitva áll. A
világűrszerződések ugyanakkor nem határozzák meg a világűr fogalmát, ami –
ha ez a joganyag a térbeliségre épül – az állami → szuverenitás alá tartozó
légitér (→ légitér jogi helyzete) és a szabad világűr elhatárolásához szükséges. Az
ún. funkcionalista elmélet ezt az elhatárolást nem tartja szükségesnek, mivel e
megközelítés szerint a ~ tárgya minden olyan tevékenység, amelyet csillagászati
(kepleri) törvényeknek megfelelő (orbitális) mozgást végző űr-tárggyal
folytatnak. A ~nak így a felbocsátástól a visszatérésig minden térbeli
elhatárolástól függetlenül kell érvényesülnie. → világűr jogi helyzete. A ~ függő
jogi problémájaként minősíthető a → geostacionárius pálya státusa, melyre
egyes egyenlítői államok – ideális elhelyezkedése és gyakorlati alkalmazhatósága
okán – szuverenitásukat kívánják kiterjeszteni.

Villányi (Fürst) László: (1903–1944): jogász, a → magánjog művelője, előbb

→ bíró, majd 1936-tól egyetemi magántanár Budapesten. Mint a Magyar
magánjog c. gyűjteményes munka egyik munkatársa, → Szladitscsal együtt
kiadta a magyar magánjogi bírói gyakorlat rendszeres gyűjteményét. Fő művei:
Utaló magatartások, 1929; A magyar bírói gyakorlat. Magánjog, 1935; A
magánjog szerkezete, 1941; A magyar magánjog tankönyve, 1941.

Vindicatio: → actio, → dominium, → petitórius védelem, patria potestas

Vinkler János (1886–1968): a → polgári eljárási jog művelője; 1912-től a pécsi

jogakadémia tanára, 1916-ban a budapesti egyetemen magántanári képesítést
szerzett, 1922-től a pécsi Erzsébetegyetem tanára, 1938–1939-ben a kar
dékánja. Az MTA lev. tagja (1928), 1949-ben visszaminősítették tanácskozó
taggá. Fő művei: A magyar igazságszolgáltatási szervezet és polgári peres eljárás a
mohácsi vésztől 1848-ig, I–II., 1927; Polgári perjog, 1946–1947.

Virilizmus: a → római jogban, eredetileg fejenként (viritim) egyenlő részt,

vagy arányos érdekeltséget jelentett. Később a német birodalom fejedelmeinek
1806-ig fennálló azon kiváltságát (→ privilégium) jelölte, amely szerint azok
nem kúriánként, hanem egyénenként adhatták le szavazataikat. A 19.
században először Poroszországban, majd Ausztriában a → vagyoni helyzet
privilegizálását jelentette az országos és helyi → választójogban.
Magyarországon az 1870. évi XLII. tc. által bevezetett intézmény, amely a
legtöbb (föld-, ház-, kereseti és községi pót-) → adót zetők számára →
törvényhatósági bizottsági tagságot biztosított. A ~ 1945 után megszűnt
Magyarországon.

Virozsil Antal (1792–1868): 1822-től a pozsonyi jogakadémia tanára, 1832–

1862 között pesti egyetemi tanár, dékán, rektor. Tárgyai: politika, →
természetjog, magyar → közjog, jogi fogalomrendszer (enciklopédia), →
bányajog. 1863–1866-ban a bécsi egyetemen magyar közjogot tanít. Fő művei:
Jus naturae privatum, 1833; Epitome juris naturae seu universae doctrinae juris
philosophiae, 1861.

Vis absoluta: → kényszer, → metus

Vis ac metus: → metus

Vis compulsiva: → kényszer, → metus

Vis inertiae (lat.): a nemesi → vármegyéket megillető azon jogosultság,

amelyre hivatkozva a → törvénybe ütköző uralkodói (→ monarcha), udvari
vagy országos központi kormányszéki → rendeletek, végrehajtását
megtagadhatták.

Vis maior: → casus, → erőhatalom

Visinszkij, Andrej Januarjevics (1883–1954): lengyel származású szovjet

jogász és politikus. Az 1920-as évektől kezdődően → bíróként, ill.
a Szovjetunió legfőbb → ügyészeként (1935–1939) a → koncepciós perek
fővádlója és elméleti megalapozója. 1940-től a külügyi apparátusban töltött be
vezető tisztségeket, külügy →miniszter, ill. ENSZ-→nagykövet (→ Egyesült
Nemzetek Szervezete). A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának r. tagja
(1939), a moszkvai egyetemen a → büntetőjog professzora. Elméleti alapállása
szerint a vádlott (→ terhelt) beismerő vallomását bizonyító erejűnek kell
tekinteni, és a kényszer elsődleges szerepet játszik a bizonyításban. Fő művei:
Kursz ugolovnogo proceszsza, 1927; Teorija szudebnih dokazatelsztv v szovetszkom
prave, 1941; Voproszü teorii goszudarsztva i prava, 1949 (magyarul: A szovjet
állam, 1945); A perbeli bizonyítás elmélete a szovjet jogban, 1952; A jog és az
állam kérdései Marxnál, 1953.

Viski László: (1929–1977) a → büntetőjog művelője, c. egyetemi tanár. 1955-

től haláláig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos
kutatója, 1972-től a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (AIDP) magyar nemzeti
csoportjának ügyvezető alelnöke, ill. a Társaság igazgatótanácsának tagja, majd
1974-től a Társaság főtitkárhelyettese. Fő művei: Szándékosság és társadalomra
veszélyesség, 1959; Kriminalisztika (szerkesztő, társszerző), 1961; A közúti
közlekedési balesetek elbírálása (társszerző), 1963; Közlekedési büntetőjog, 1974.

Visky Károly (1908–1984): római jogász. 1944–49-ig a budapesti egyetemen

a → római jog magántanára, 1980-tól címzetes professzora. Számos értékes
tanulmánya mellett könyvei jelentek meg a vis maiorról (→ erőhatalom), a
szellemi munka római jogi szabályozásáról és a császárkori gazdasági válság jogi
tükröződéséről. Fő művei: La questione del „fructus sine usu”, 1932; A
kereskedelmi tulajdon Franciaországban és nálunk, 1939; A vis maior a római jog
forrásaiban, 1942; Fiduciárius ügyletek, 1944; Geistige Arbeit und die „Artes
Liberales” in den Quellen des römischen Rechts, 1977; Spuren der Wirtschaftskrise
der Kaiserzeit in den römischen Rechtsquellen, 1983.

Viszonosság (reciprocitás – lat.): többféle jelentése ismert, 1. A ~ két → állam

közötti kölcsönös, egyértelmű és egyenlő elbánást jelent, amely abban
fejeződik ki, hogy az egyik állam a másiknak, ill. állampolgárainak (→
állampolgárság) ugyanolyan mértékben biztosít előnyöket, ill. alkalmaz
hátrányokat, mint amilyen mértékben ezt vele, ill. állampolgáraival szemben a
partner ország teszi. Lehetséges alaki ~, amely szerint a fogadó állam biztosítja
a másik állam → természetes személyeinek és → jogi személyeinek mindazokat a
jogokat, amelyeket saját állampolgárainak is megad. Ennek előfeltétele, hogy a
másik állam, ahonnan kedvezményezett személyek származnak, teljes
mértékben ugyanilyen gyakorlatot folytasson. Az anyagi ~ csupán bizonyos
meghatározott jogok, előnyök biztosítását jelenti a másik állam személyei
számára kölcsönösség esetén. 2. Az államok közötti érintkezésben ~nak
nevezik azt is, ha egyik állam a másik állam → hatóságától érkező megkeresést
→ nemzetközi szerződés alapján vagy tényleges gyakorlattal feltétlenül vagy
szerződésen alapuló feltételek szerint kölcsönösen teljesíti (→ nemzetközi
jogsegély). A ~ról az államok a nemzetközi → egyezményben külön ~i záradék
formájában egyeznek meg. A magyar jog szerint a külföldi jog alkalmazása
nem függ a ~tól, s a ~ot általános szabályként vélelmezni (→ vélelem) kell. 3. A
~ alapján kerül sor a külföldön meghozott bírósági (→ bíróságok) → ítéletek
elismerésére, ill. végrehajtására. A ~ hiánya a külföldi bíróság ítéletének el nem
ismerését, ill. végrehajtásának megtagadását vonja maga után. A ~ biztosítása
vagy egy adott állam belső eljárásjogi (→ büntetőeljárási jog, → polgári eljárási
jog) szabályain alapul, vagy nemzetközi → megállapodáson. A ~ fennállásáról
az igazságügy→ miniszter ad a bíróságokra és más hatóságokra kötelező
nyilatkozatot. A ~ a gyakorlatban elsősorban a külföldi természetes és jogi
személyekre vonatkozó sajátos szabályok körében, továbbá a → nemzetközi
magánjogi ügyeket eldöntő → polgári peres és → nemperes eljárásban játszik
szerepet. → külföldi bírósági határozatok elismerése

Viszontbiztosítás: a biztosító (első, direktbiztosító) a → biztosítási szerződésben

elvállalt kockázatának egy – arányos, összeghatár feletti – részét ~i szerződéssel,
~i díj zetése ellenében átadja (ce-dálja) egy másik biztosítónak vagy hivatásos
viszontbiztosítónak. A ~ közvetlenül nem érinti a biztosítók → szerződéses
kötelezettségeit, de meghatározóan növeli a biztosítók helytállásikockázat-
vállalási kapacitását, ezért a biztosításfelügyelet a ~t előírhatja.

Viszontkereset: → polgári perben az alperes (→ fél) → keresete a felperessel

szemben, amelyet a felperesi keresettel való együttes elbírálás céljából
ugyanahhoz a → bírósághoz, ugyanabban a → perben terjeszt elő. ~ csak a →
törvényben meghatározott feltételek megléte esetén indítható; bizonyos
pertípusoknál a törvény ~ előterjesztését kizárja. → keresetlevél

Viszontvád: → magánvádas eljárás

Visszaesés: olyan ismételt bűnelkövetés, amelyhez a → Büntető Törvénykönyv

szigorúbb → jogkövetkezményeket fűz. Az ismételt bűnelkövetők (→ elkövetők)
a bűnismétlők, a visszaesők, a különös visszaesők, a többszörös visszaesők, ill.
az erőszakos többszörös visszaesők csoportjába sorolhatók. Egyszerű
bűnismétlés akkor állapítható meg, ha az elkövetőnek vagy a jelenlegi, vagy a
korábbi → bűncselekménye gondatlan volt (→ gondatlanság), ha az elkövetőt
korábbi bűncselekménye miatt nem ítélték végrehajtandó →
szabadságvesztésre, valamint ha végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték
szándékos (→ szándékosság) bűncselekmény miatt, de a büntetés kitöltésétől
vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig
bizonyos idő már eltelt. Ezt a bűnismétlést általában súlyosító körülményként
értékelik. Visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban
szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a
büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől az újabb
bűncselekmény elkövetéséig meghatározott idő még nem telt el. A Büntető
Törvénykönyv olyan hátrányos következményeket fűz ehhez a ~i alakzathoz,
mint hogy a szabadságvesztés végrehajtásának a legenyhébb fokozata (→
fogház) nem alkalmazható, valamint hogy → próbára bocsátás és a büntetés
végrehajtásának felfüggesztése (→ feltételes elítélés) esetén kötelező a → pártfogó
felügyelet. Különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal
ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el. Többszörös
visszaeső az, akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően
visszaesőként szabadságvesztésre ítéltek, és az utolsó büntetés kitöltésétől vagy
végrehajthatóságának megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb
bűncselekmény elkövetéséig meghatározott idő nem telt el. A különös és
többszörös visszaesőkkel szemben szigorúbb büntetéskiszabási (→ büntetés
kiszabása) elvek érvényesülnek, büntetésük csak különös méltánylást érdemlő
esetben enyhíthető, cselekményükre irányadó → büntetési tétel felső határa a
felével emelkedik stb. Erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső,
aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el.
Erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésére egyáltalán
nem kerülhet sor, az ilyen minősülést megalapozó bűncselekmény büntetési
tételnek nem csak felső, hanem alsó határa is emelkedik stb.

Visszaeső: → visszaesés

Vissza- és továbbutalás (renvoi – fr.): a → nemzetközi magánjogban ismert

fogalom; ~ról akkor van szó, ha az utalást úgy értik, hogy az a felhívott →
jogrendszer → kollíziós normáira is kiterjed. Ilyen esetben ugyanis a fórum (F)
kollíziós szabálya és a felhívott jogrendszer (X) kollíziós szabálya
összeütközésbe kerülhet: előfordulhat, hogy az előbbi (F) X állam jogát rendeli
alkalmazni, ez utóbbi (X) viszont éppen fordítva, a fórum (F) jogának
alkalmazását kívánja (visszautalás), vagy egyenesen egy harmadik → állam (Y)
jogát tartja irányadónak (továbbutalás). A nemzetközi → magánjog
tudományában – elsősorban logikai érvek alapján – hosszú ideig az a felfogás
uralkodott, hogy a ~t nem szabad megengedni, és ezért a kollíziós norma
utalását eleve a felhívott jogrendszer tárgyi (pl. belső magánjogi) szabályaira
korlátozva kell érteni. Az újabb felfogások, főként a nemzetközi magánjogi
ítélkezési gyakorlat nagyobb harmóniája érdekében, hajlanak a ~nak –
legalább korlátozott formában történő – elismerésére. A modern → törvények,
többsége (így a magyar nemzetközi magánjog is) elfogadja a visszautalást, sőt
némely jogrendszer az egyszerű továbbutalást is.

Visszamenőleges jogalkotás (tilalma): olyan → jogszabály megalkotásának →

alkotmányos vagy íratlan jogon alapuló tilalma, amely a
hatályba(érvénybe)lépése előtti időpontra állapít meg → természetes személyek
vagy → jogi személyek számára kötelezettséget (vagy jogot, amelynek mások
kötelezettsége felel meg). A ~ a → jogállam egyik legfontosabb követelménye.
A → jogtudomány és a → joggyakorlat a visszamenőlegesség két esetét
különbözteti meg: egyik esetben („valódi visszahatás”) a jogszabály a
hatálybalépése előtti időben már lezárt → jogviszonyokat, jogi helyzeteket, az
ezekből keletkezett („szerzett”) jogokat veszi el vagy rendezi át; idetartozik az
is, ha a jogszabály a hatálybalépése előtti időre állapít meg kötelezettséget. A
visszamenőlegesség második esete az, amikor a jogszabály hatálybalépésekor
még nem lezárt jogviszonyokra alkalmazandó, de csak hatálybalépése után. A ~
általában csak az első esetre alkalmazandó, a második esetben a
visszamenőlegesség – megfelelő átmeneti szabályok esetén – nem tilos. A ~nak
elvi alapja, hogy bárkitől csak olyan jogszabály megtartása várható el, amelyet
ismert, vagy egyáltalán ismerhetett. A ~ ennek ellenére nem általános szabály,
feltétlenül csak szűk körben alkalmazandó: egyrészt az egyén vagy jogi személy
számára terhes kötelezettségekre, különösen a → büntető- és adójogszabályokra
(→ nullum crimen sine lege), valamint a már lezárt jogviszonyok
újraszabályozására; ez utóbbi esetben is elismert kivétel a „jóvátévő”
szabályozás, amikor a jogalkotó (→ jogalkotás) az egyén számára kedvezően
szabályozza újra a lezárt jogviszonyokat [pl. amnesztiával (→ kegyelem)].
Visszatartási jog: egyes → polgári jogi viszonyokban az egyik felet a másik fél
→ teljesítésének biztosítására, ill. előmozdítására megillető jogosultság.
A teljesítés idejére vonatkozó → törvényi előírás, hogy ha → jogszabály vagy →
szerződés alapján a felek egyidejű teljesítésre kötelesek, akkor biztosíték (→
szerződést biztosító mellékkötelezettségek) hiányában mindkettőt ~ illeti meg
addig, amíg a másik fél a maga → szolgáltatását fel nem ajánlja. Azt a felet, aki
előbb köteles teljesíteni, szintén megilleti a ~, ha a) a szolgáltatást részletekben
vagy folyamatosan kell teljesíteni, és a másik fél a szolgáltatásával időközben →
késedelembe esik, amíg a késedelem tart; b) a másik fél → vagyoni viszonyainak
időközben bekövetkezett jelentős megromlása folytán a visszaszolgáltatás
veszélyeztetve van. → Hibás teljesítés esetén is megilleti a jogosultat a ~ az →
ellenszolgáltatásnak a javítási költség, ill. az árleszállítás mértékének megfelelő
részére. ~ egyes → dologi → jogviszonyokban is előfordul [pl. a → szomszédjog
körében a tilosban talált állatra vonatkozóan; a jogalap nélkül birtokló az őt
megillető igények kielégítéséig (→ birtoklás jogalap nélkül), a felelős őrző (→
felelős őrzés) költségei megtérítéséig gyakorolhat ~ot]. A ~ gyakorlására a felelős
őrzés szabályai irányadók.

Visszavásárlási jog: az eladott → dolog volt tulajdonosát megillető az a jog,

hogy a dolgot meghatározott időn belül visszavásárolhatja. ~ az → adásvételi
szerződéssel egyidejűleg, írásba foglalva köthető ki (→ írásbeliség). Ha a ~
jogosultja élni kíván ~ával, a vevőhöz intézett egyoldalú nyilatkozatával a
visszavásárlás létrejön (→ jogügylet). A ~ kikötésének maximális idejét →
törvény határozza meg. A visszavásárlási ár egyenlő az eredeti vételárral, de az
eredeti vevő ezenfelül követelheti a hasznos ráfordításaiból adódó időközi
értéknövekedést, a visszavásárló pedig levonhatja a dolog időközi romlásából
eredő értékcsökkenést. Az eredeti vevő felelős a ~ meghiúsításáért vagy
csorbításáért, ha azonban a dolog neki fel nem róható okból elpusztult (→
lehetetlenülés), a ~ megszűnik. Egyebekben a ~ra az → elővásárlási jog
szabályait kell alkalmazni.

Visszterhes szerződés: a → polgári jogban nevesített → szerződések többsége ~;

jellemzőjük, hogy az egyik szerződő fél által vállalt → szolgáltatásra tekintettel
a másik fél azonos értékű szolgáltatás (→ ellenszolgáltatás) → teljesítésére
kötelezi magát. A szerződéstípusok (→ szerződési típus, típusszabadság) jelentős
részének eleve nincs ingyenes formája (ún. fogalmilag ~); más szerződéstípusok
esetében ugyan a felek ingyenes (a szolgáltatás értékét kiegyensúlyozó
ellenszolgáltatást nem tartalmazó) formában is megállapodhatnak (→ ingyenes
szerződés), de ilyen megállapodás híján ~ jön létre. A modern jogok a ~
értékegyensúlyának súlyos zavarát (szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően
nagy eltérését) rendszerint külön is szankcionálják (→ laesio enormis: felén túli
sérelem tilalma stb.)

Viták békés rendezése: → nemzetközi viták békés rendezése

Vitoria, Francisco de (1483–1546): spanyol dominikánus teológus, a spanyol

skolasztika egyik legjelentősebb képviselője. 1526-tól haláláig a salamancai
egyetemen a teológia professzora. Az általa megfogalmazott → jogelméleti
gondolatok több vonatkozásban ösztönzőleg hatottak a → nemzetközi jog
későbbi fejlődésére. A hallgatói által összegyűjtött előadásait halála után
Relectiones eologicae címen 1557-ben adták ki Lyonban. Ezek közül a
nemzetközi jog szempontjából kiemelendő a Relectiones De Indis és a De Jure
Belli (1539) című értekezés. Ezekben – a → ius gentium és a ius inter gentes
közötti különbségtétel mellett – az újvilági spanyol hódítással szemben a nem
keresztény népek élethez, szabadsághoz és tulajdonhoz való jogát védi.

Vízi szolgalom: egyes vizekkel kapcsolatos jogokhoz, így a vízhasználathoz és a

vízvezetéshez csatlakozó → szolgalom. Előbbi a szolgalommal terhelt →
ingatlan tulajdonosának (→ tulajdonjog), kezelőjének, használójának, arra
vonatkozó tűrési kötelessége, hogy a szolgalmi jogosult a vízhez és a vízi
létesítményekhez a kijelölt úton és módon járhasson, ott munkát végezzen és
használati jogával éljen. Utóbbinál fogva a ~ jogosultja a vizet (szennyvizet)
más ingatlanán átvezetheti és az ehhez szükséges munkákat elvégezheti. A ~at a
→ hatóság a vonatkozó engedélyezési eljárásban állapítja meg, de az létesíthető
a hatóság által jóváhagyandó szerződéssel is.

Vízjogi engedély: a vízügyi → hatóságok (→ vízügyi igazgatás) által kiadott

engedély, amely szükséges – a → jogszabályban meghatározott kivételekkel –
minden vízi munka elvégzéséhez, továbbá vízi létesítmény megépítéséhez,
átalakításához és megszüntetéséhez (létesítési engedély), valamint annak
használatbavételéhez és minden vízhasználathoz (üzemeltetési engedély). Egyes
ún. kisebb vízimunkák elvégzése (vízi létesítmény megépítése, átalakítása,
megszüntetése) nem ~köteles (csakúgy, mint az ún. kisebb vízhasználat), egyéb
engedélyhez köthető (pl. szennyvízszikkasztó létesítése nem csatornázott
körzetben → önkormányzati szerv engedélyével). A ~ az engedélyes kérelmére s
bizonyos feltételek beálltakor hivatalból is módosítható, szüneteltethető és
visszavonható. Ha a vízi munka elvégzése, a vízi létesítmény megépítése vagy
átalakítása a ~től eltérően történt, a hatóság az üzemeltetési engedély
megadását megtagadhatja, a vízi munka vagy vízi létesítmény
használatba vételét megtilthatja, ill. meghatározott munkák elvégzésétől
függővé teheti. → engedélyezés

Vízum: → tartózkodásra jogosító engedélyek

Vízügyi igazgatás: szakigazgatási ágazat, amely leginkább feladataival

jellemezhető. Ezek különösen: a) a vízgazdálkodás, amely a vizek kellő
hasznosításáról és kártételeik elhárításáról való gondoskodásban áll; b) a vízügyi
→ hatósági jogkörök gyakorlása; c) a vízi munkák és vízi létesítmények
műszaki tervezésének, kivitelezésének és üzemeltetésének szabályozása,
szakirányítása és → ellenőrzése. Az ágazat csúcsán → minisztérium vagy →
országos hatáskörű szerv áll, amelynek alárendelten rendszerint regionálisan
szervezett → dekoncentrált szervek működnek. ~i feladatokat ellátnak →
törvényben meghatározott körben a → helyi önkormányzatok is. A ~ban
közreműködnek érdek-képviseleti → önkormányzatokként érdekeltségi
területükön (a vízgazdálkodásilag egységet alkotó területen) a vízgazdálkodási
társulatok, ill. vízi társulatok, amelyek főleg vízrendezésre (pl.
mederszabályozás, partbiztosítás) vagy vízhasználatra (pl. öntözés) alakulnak. A
vízügyi hatósági jogkör legfőbb összetevői: a) A vízügyi → felügyeleti jogkör,
amelynél fogva a vízügyi hatóság határozatainak végrehajtását, a vízi munkák
elvégzését, a vízi létesítmények megvalósítását, átalakítását, fenntartását és
üzemeltetését, a vízhasználat gyakorlását és általában a vízügyi szabályok
megtartását bármikor ellenőrizheti, b) A vízügyi → engedélyezés, → vízjogi
engedélyek kiadása, c) A vízügyi kötelezés, amelyet a hatóság hivatalból indult
eljárásban mond ki. Célja: vizek kártételének elhárítása vagy megszüntetése,
vizek káros szennyezésének felszámolása, engedély nélkül végzett vízi munka
(vízi létesítmény, vízhasználat) megtiltása, védőterület kialakítása, d) Bármely
hatóság csak a vízügyi hatóság hozzájárulásával, ill. a vízügyi hatóság által
megállapított előírásoknak megfelelően engedélyezhet olyan munkát,
létesítményt vagy tevékenységet, amely nincs vízjogi engedélyhez kötve, de
kihat vagy kihathat a víz, a meder, a part állapotára, ill. a vízi létesítmények
üzemelésére (vízügyi → szakhatósági jogkör). A természetvédők álláspontja
szerint a → természetvédelem hatékonyságának alapja, hogy a védelemről az
igazgatás ne mesterséges területi egységek létrehozásával, hanem a vizek
természetes lefolyásához igazodóan gondoskodjon. A magyar szabályozás ezt az
elvet vette alapul.
Vizsgálat: a → büntetőeljárásnak a → nyomozást követő szakasza, amelyben a
bíróság (→ bíróságok) (vagy más → hatóság) megvizsgálja, van-e helye a →
tárgyalás megtartásának. Az egyes → büntetőeljárási rendszerekben eltérő
szervek járnak el a ~ során, főleg a → vádtanács, → vizsgálóbíró, esetleg az →
ügyész és a bíróság. → tárgyalás előkészítése

Vizsgálóbíró: a bíróság (→ bíróságok) tagja, aki a → büntetőeljárás előkészítő

szakaszában a → vád és a → tárgyalás megalapozását végzi. Az 1808. évi
francia Code d’instruction criminelle (→ napóleoni kodi káció) vezette be
elsőként. Itt történt meg először a vádlói és vizsgálói funkció szétválasztása. Ezt
követően a 19. sz. második felében szinte minden európai → államban
bevezették a ~ intézményét. Magyarországon először az 1896. évi XXXIII. tc.
(→ büntetőeljárási törvény) szabályozta részletesen a ~ tevékenységét. 1950-ben
e → jogintézményt megszüntették. A 20. század végére Franciaországban is
csupán az ügyek 6–8%-a kerül ~ elé. A többi ügyben az → ügyész felügyeli a
→ nyomozás során a → bizonyítási eljárást. Több államban megszüntették a ~
intézményét és helyette bevezették a → nyomozási bírói, aki a nyomozás során
→ alapjogi kérdésekben dönt, vagy kérelemre csupán halaszthatatlan esetekben
végez bizonyítást.

Vizsgálóbizottságok: az 1899. évi békekonferencián (→ hágai

békekonferenciák) elfogadott I. → egyezmény által bevezetett, a viták békés
rendezését szolgáló intézmény, amely kapcsolódik az → egyeztető
bizottságokhoz. A ~ feladata a vitás ügyek megoldásának megkönnyítése, a
ténykérdések részrehajlás nélkül és lelkiismeretes vizsgálat útján való
tisztázásával. A ~ felállítására a vitában álló → államok, erre vonatkozó
egyetértése alapján kerül sor. A ~ megállapítása a feleket nem köti, s
belátásuktól függ, hogy azt gyelembe veszik-e vagy sem.

Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága: a svájci Henri Dunant által 1863-ban

alapított humanitárius szervezet, amelynek célja a nemzetközi és belső
fegyveres összeütközések, háborúk áldozatainak megsegítése, valamint a
különféle természeti csapások károsultjainak és más rászorultaknak a
segélyezése. A ~ 25 svájci állampolgárból áll (→ állampolgárság). Székhelye:
Genf. A ~ának tevékenységét humanitás, pártatlanság, semlegesség,
függetlenség, önkéntes szolgálat, egységesség és egyetemesség jellemzi. A
nemzeti vöröskereszt társaságok 1919-ben intézményes együttműködésük
végett megalakították a Vöröskereszt Egyesületek Nemzetközi Ligáját,
amelynek nevét 1991-ben Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok
Nemzetközi Szövetségévé változtatták (a muzulmán országok ugyanis a
vöröskereszt helyett a vörös félholdat használják humanitárius egészségügyi
szolgálatuk megjelölésére). A ~ felügyel a → gen egyezmények betartására.
Számos állam → büntetőjoga, így a magyar → Büntető Törvénykönyv is tiltja
háború idején a vöröskereszt (vörös félhold, vörös oroszlán és nap) jelvényével
vagy hasonló célt szolgáló és nemzetközileg elismert más jelvénnyel vagy
jelzéssel való visszaélést, vagy ezek oltalma alatt álló személlyel vagy dologgal
szembeni erőszakos cselekmény elkövetését (visszaélés a vöröskereszttel).
Hasonló célt szolgáló és nemzetközileg elismert más jelvény a vörös Dávid-
csillag, ill. a vörös kristály. → hadijog

VSZ: → Varsói Szerződés Szervezete

Vulgárjog: → római jog

 W
Weber, Max: (1864–1920) német közgazdász és szociológus, a berlini,
freiburgi, majd müncheni egyetem professzora, akinek sokoldalú munkássága
a → jogtudományra és → államtudományra, sőt – elsősorban a módszertan
tekintetében – a társadalomtudományok egészére nagy hatást gyakorolt. Fő
művei: Gesammelte Aufsätze zur Religionssoziologie, 1963; Gesammelte Aufsätze
zur Wissenschaftslehre, 1968; Die protestantische Etnik und der Geist des
Kapitalismus, 1923 stb. Legjelentősebb műve, a Gazdaság és társadalom
(Wirtschaft und Gesellschaft) befejezetlen maradt, és csak részleteiben látott
különféle nyelveken napvilágot (magyarul: 1979, 1987).

Weimari alkotmány: a porosz vezetés alatt álló német császárság összeomlása

(1918. nov. 9.) után született → köztársasági alaptörvény, amelyet a
Weimarban összeülő alkotmányozó (→ alkotmányozás) gyűlés 1919. júl. 31-én
fogadott el. A köztársasági → állam alapjainak → alkotmányban való rögzítése
számottevő előrelépés volt. Az → állampolgári jogok minden korábbi német
alkotmánynál teljesebb rögzítése, a → népképviselet (→ általános választójog), a
→ parlamentarizmus, ill. a → miniszteri felelősség elvének a meghirdetése
jellemzi. A ~ szövetségi államberendezkedést (→ föderáció) teremtett meg, és
kétkamarás törvényhozó szervezet (→ második kamara) kialakításáról
rendelkezett (Reichstag, Reichsrat), megtartva ugyanakkor a szövetségi államok
(Landok) korlátozott → hatáskörű törvényhozó gyűléseit (Landtag) is. Az
állam élén választott államelnök (→ államfő) állt, aki a szövetséges birodalom
(Reich) → kormányát (a két házból álló törvényhozó szerv bizalma alapján)
nevezte ki és bocsáthatta el. Az elnök a Reichstagot feloszlathatta, a kormány
által beterjesztett (de el nem fogadott) → törvényjavaslatot szükségrendeletként
életbe léptethette, és a demokratikus → szabadságjogokat is felfüggeszthette. A
demokratikus köztársasági alkotmány mögött azonban szinte érintetlenül
megmaradt az alapjában porosz minták nyomán szervezett államapparátus. A
fasiszta hatalomátvétel után nyomban megtörtént a ~ alapintézményeinek
felszámolása. → fasiszta állam
Weis István (1889–1973): közigazgatási jogász, évtizedeken át különböző →
minisztériumokban dolgozott. 1927-től a budapesti közgazdaságtudományi
karon közegészségügyi → közigazgatást oktatott; 1933–1936 között az
Országos Társadalombiztosítási Intézet vezérigazgatója volt; 1940-től a pécsi
Erzsébet Tudományegyetem tanára, 1946-ban állásából azonnali hatállyal
elbocsátották, tudományos-publicisztikai tevékenységet ezután nem folytatott.
Fő művei: A magyar közigazgatás szervezete, 1922; Államformák –
kormányformák, 1939; A mai magyar társadalom, 1930; Hazánk
társadalomrajza, 1942.

Weltner Andor (1910–1978): jogász, a → munkajog művelője. Előbb →

ügyvédként dolgozott, 1951-től a budapesti egyetem jogi karán tanszékvezető
egyetemi tanár, 1956–1957-ben a kar dékánja, 1945–1956-ig a Jogtudományi
Közlöny szerkesztője. 1970-től az MTA lev. tagja. Fő művei:
Devizakorlátozások magánjoga, 1936; A magyar munkajog (egy. tankönyv),
1955, 1960, 1962; A szocialista munkajogviszony és az üzemi demokrácia, 1962;
A szocialista munkaszerződés, 1962; Fundamental Traits of Socialist Labour Law,
1970; Magyar munkajog, 1978.

Welzel, Hans (1904–1977): német büntetőjogász és jog lozófus. 1940-től a

göttingeni, majd 1952-től a bonni egyetem tanára, ez utóbbinak 1962–1963-
ban rektora. Fő művei: Persönlichkeit und Schuld, 1941; Das deutsche Strafrecht
in seinem Grundzügen, 1947; Naturrecht und materiale Gerechtigkeit, 1951;
Das Deutsche Strafrecht, 1954; Fahrlässigkeit und Verkehrsdelikte, 1961;
Abhandlungen zum Strafrecht und zur Rechtsphilosophie, 1975.

Wenzel Gusztáv: (1812–1891) jogász, jogtörténész, 1836-tól a pesti egyetem

helyettes, 1850-től rendes tanára, az MTA lev. (1846), majd r. (1858) tagja,
1889-től a → főrendiház tagja. Számos → magánjogi és jogtörténeti művet írt,
emellett jelentős forráskiadó tevékenységet is kifejtett. Fő művei: Dissertatio
inauguralis iuridica de fontibus iuris privati Hungarici et theses e scientiis
iuridicis ac politicis, 1836; Az ausztriai általános polgári törvénykönyv
magyarázata, 1854; A magyar és erdélyi magánjog rendszere, 1863–1864;
Egyetemes európai jogtörténet, 1869; Árpádkori Új Okmánytár I–XI., 1860–
1874; Verencsics Antal összes munkái I–XI., 1857–1875 (→ Szalay Lászlóval
közösen) stb.
Werbőczy (Werbőczi) István: (kb. 1458–1541), ítélőmester, királyi →
személynök, → nádor, kancellár. Tanulmányai után – amelyeket valószínűleg
külföldön végzett – a királyi → kancellárián, teljesített szolgálatot, 1502-ben
országbírói ítélőmester, 1516-ban királyi személynök (az ország egyik
főbírója); 1525-ben nádorrá választják. Magyarország szokásjogának
összefoglalását tartalmazó nagy művét az 1514. évi → országgyűlés fogadta el.
Fő művei: Decem divinorum praeceptorum libellus, 1514; → Hármaskönyv,
1517 (latinul, 1565-ben magyarul, 1574-ben horvátul, 1599-ben németül,
1760-ban kéziratban újgörögül).

Westlake, John (1828–1913): angol → ügyvéd, nemzetközi jogász, a

cambridge-i egyetemen a → nemzetközi jog professzora (1883–1909), a →
nemzetközi magánjogot rendszerbe foglaló első angol nyelvű munka szerzője,
amely számos későbbi → bírósági döntésre is jelentős hatással volt. Részt vett az
első nemzetközi jogi folyóirat, a Revue de Droit International et de
Législation Comparé (1869) és a Nemzetközi Jogi Intézet (1873) alapításában.
Fő művei: Treatise on Private International Law (1858, 1880), International
Law, Peace (1904), War (1907).

Westminsteri Statútum: → Brit Nemzetközöség

WHO: → ENSZ Egészségügyi Világszervezet

Wieacker, Franz (1908–1994): német jogtörténész és római jogász. 1936-tól a

freiburgi, 1954-től a göttingeni egyetem professzora. Széles körű irodalmi
munkásságából kiemelkednek a → római jogi forrásszövegek kritikai
elemzéséről írott, valamint a római jogtörténetet és az újkori →
magánjogtörténetet bemutató könyvei. Fő művei: Hausgemeinschaft und
Erbersetzung. Festschrift H. Sieber, 1940; Recht und Gesellschaft in der
Spätantike, 1961 ; Über das Klassische in der römischen Jurisprudenz, vom
römischen Recht, 1961; Industriegesellschaft und Privatrechtsordnung, 1974.

Wiener A. Imre (1935–2008): pályáját bíróságon (→ bíróságok) kezdte, a →

büntetőjog tudományának művelője. 1968-tól haláláig az MTA Jogtudományi
Intézetének kutatója, osztályvezető, igazgatóhelyettes. Ezzel párhuzamosan
oktatott ELTE ÁJK büntetőjogi tanszékén, melynek utóbb tanszékvezető
egyetemi tanára lett. Az állam- és jogtudományok kandidátusa címet 1969-
ben, a tudomány doktora fokozatot 1984-ben szerezte meg. A Nemzetközi
Büntetőjogi Társaság (AIDP) magyar nemzeti csoportjának elnöke, ill. 1984-
től a Társaság főtitkár-helyettese. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend
Tiszti keresztje kitüntetést kapta. Fő művei: A hivatali bűntettek, 1972;
Gazdasági bűncselekmények, 1986; Economic Criminal Offences, 1990;
Nemzetközi bűnügyi jogsegély, 1993; Büntetendőség – büntethetőség, 1997;
Elméleti alapok a büntetőtörvény általános része kodi kálásához 2000.

Wilson-elmélet: → Tobar-doktrina

Windscheid, Bernhard (1817–1892): német jogtudós, a → polgári jog és a →

pandektisztika egyik legkiválóbb 19. századi művelője. 1847-től Baselban
professzor, 1852–1874 között Greifswaldban, Münchenben, Heidelbergben és
Lipcsében tanít. Fő művei: Lehrbuch des Pandektenrechts, 1861-1870; Die Actio
des Römischen Zivilrechts vom Standpunkte des heutigen Rechts, 1856.

WIPO: → Szellemi Tulajdon Világszervezete

Wlassics Gyula, báró (1852–1937): jogász kul-túrpolitikus; 1886-tól az MTA

lev., 1892-től r. tagja, később másodelnöke (1898–1901). 1890–1895 és
1903–1906 között a budapesti egyetemen a → büntetőjog rendes tanára. 1892-
től → országgyűlési képviselő. Mint közoktatás- és vallásügyi → miniszter
(1895–1903) polgári jellegű reformokat kezdeményezett. 1906–1935 között a
→ Közigazgatási Bíróság elnöke. 1923-tól tagja volt a hágai → Állandó
Választottbíróságnak. Fő művei: A bűnkísérlet és a bevégzett bűncselekmény. A
tettesség és részesség tana, 1885; Új irányok a büntetőjogban, 1888; Semlegesség a
világháborúban, 1917; A kisebbségi védelem anyagi és alaki joga, 1922; e
Right of Self determination, 1922.

WMO: → Meteorológiai Világszervezet

Wolff, Christian, Freiherr von: (1679–1754) a német felvilágosodás egyik

vezető alakja, matematikus, Leibniz nézeteit továbbfejlesztő lozófus, a →
természetjogi, iskola képviselője. 1706–1723 között a hallei egyetemen a
matematika és a lozó a tanára. I. Péter orosz cár tudományos
tanácsadójaként részt vett a szentpétervári tudományos akadémia
létrehozásában. 1740-től haláláig a hallei egyetemen a természetjog és a →
nemzetközi jog professzora. Fő művei: lus naturae methodo scienti ca
pertractum, 1740–1748; Ius gentium, 1749; Institutiones juris naturae et
gentium, 1750.

WTO: → Kereskedelmi Világszervezet

 Z
Zajtay Imre (1912–1983): jogtudós, egyetemi tanár, az → összehasonlítójog
művelője. Tanulmányait Magyarországon végezte, 1948-ban Franciaországba
távozott, a mainzi egyetem professzora (1961), 1970-től a francia Centre
National de la Recherche Scienti que igazgatója. A Revue international de
droit comparé egyik szerkesztője. Fő művei: Contribution à l’étude de la
condition de la loi étrangère en droit international privé français, 1958; Beiträge
zur Rechtsvergleichung, 1976.

Zaklatás: emberi méltóság elleni (→ méltósághoz való jog) → bűncselekmény. A

~ körébe tartozik az emberi méltóságot sértő szexuális vagy egyéb természetű
magatartás, amely valakinek meghatározott tulajdonságával [neme, faji
hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, → nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való
tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy
világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota,
anyasága (terhessége) vagy apasága, nemi identitása, életkora, társadalmi
származása, érdekképviselethez való tartozása stb.( → szakszervezet), egyéb
helyzete] függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben
megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet
kialakítása. A különböző zavaró, zaklató jellegű cselekményeket, összefoglaló
néven, háborgatásnak nevezik. A → törvény a rendszeres vagy tartós
háborgatást rendeli büntetni, külön kiemelve a hétköznapi életben tipikusan
előforduló ilyen eseteket (a telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen
elkövetett rendszeres kapcsolatteremtési szándékot). A → bűncselekmény csak
akkor büntetendő, ha az elkövető (→ elkövetők) célja a háborgatással az, hogy a
→ sértettet megfélemlítse, vagy magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe
önkényesen beavatkozzon. Súlyosabban büntetendő, ha az elkövető mást,
vagy rá tekintettel → hozzátartozóját, félelemkeltés céljából személy elleni
erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével
megfenyeget. A ~ → magánindítványra üldözendő. → egyenlő bánásmód

Zálogjog: az ókori Rómában is ismerték már a ~ot: a → római jogban

különbséget tettek → pignus, → dutia és → hypotheca között; a modern →
polgári jogban a ~ pénzben meghatározott vagy meghatározható → követelés
biztosítékául szolgáló → dologi jog (→ szerződést biztosító mellékkötelezettségek),
valamely követeléshez kapcsolódó járulékos jellegű jog. A hagyományos ~ból
alakult ki az ún. → önálló zálogjog. A ~ alapján a jogosult a követelésének
biztosítására szolgáló zálogból kielégítheti követelését, ha a kötelezett nem
teljesíti (→ teljesítés). A ~ más jogosultat megelőző kielégítési jogot keletkeztet.
A ~ mindenkivel szemben hatályos: mindenki, aki a zálogtárgyon az
elzálogosítást követően szerez valamilyen jogot, köteles tűrni, hogy a jogosult a
lekötött zálogtárgyból a követelését kielégítse. → Bírósági úton nem
érvényesíthető követelés (→ naturális obligáció) ~gal biztosítása semmis. A
zálogtárggyal való felelősség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik,
amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál. A ~ot – → törvény eltérő
rendelkezése hiányában – csak a követeléssel együtt lehet átruházni. A ~ tárgya
lehet minden birtokba vehető → dolog, átruházható jog vagy követelés. Nem
lehet ~ot alapítani dolog vagy követelés egy részén. → Jogi személy, ill. jogi
személyiség nélküli → gazdasági társaság → vagyona vagy annak
meghatározott része is szolgálhat zálogul. A ~ fajai: a) kézi~, b) ~ jogokon,
c) jel~. A ~ általában → szerződéssel (zálogszerződés) keletkezik, de
létrehozhatja → jogszabály vagy → hatósági határozat is. → Ingatlant terhelő ~
alapításához a zálogszerződés írásba foglalása (→ írásbeliség) és a ~nak az →
ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Jelzálogot nem csak
ingatlan dologra lehet bejegyeztetni. Az ilyen jel~ot létrehozó szerződést, →
közjegyzői → okiratba foglalás után, törvényben meghatározott nyilvántartásba
kell bejegyeztetni. Ha ugyanarra a vagyontárgyra (zálogtárgyra) több
személynek áll fenn ~a; a kielégítés joga ilyenkor általában a ~osultakat ~uk
keletkezésének sorrendjében illeti meg. A törvényes ~ kielégítési elsőbbséget
biztosít. Ha a ~ ugyanannak a követelésnek a biztosítására több dolgot terhel,
kétség esetében minden zálogtárgy az egész követelés biztosítására szolgál, a
zálogfelelősség egyetemleges. Ha a zálogtárgy több személy tulajdonában van,
a több tulajdonos – egymás közti viszonyában – a zálogtárgyak értékének
arányában köteles helytállni. A ~ megszűnik, ha a záloggal biztosított követelés
megszűnik, vagy ha a ~osult a zálog tárgyának → tulajdonjogát megszerzi.
Megszűnik a ~ a zálogtárgy elpusztulásával, vagy a kézizálogtárgy visszaadásával
is. → korlátolt dologi jogok
Zár alá vétel: 1.→ büntetőeljárási kényszerintézkedés, amelynek célja a →
büntetőeljárásban hozható anyagi természetű rendelkezések (→ vagyonelkobzás;
→ vagyoni előny, → elkobzás alá eső érték meg zetésére kötelezés; →
büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény elbírálása) hatályosulásának
biztosítása. Akkor rendelheti el a → büntetőügyekben eljáró bármely →
hatóság, ha az anyagi természetű rendelkezésekkel kapcsolatos kielégítés
meghiúsításának veszélye áll fenn; ez utóbbit a hatóság hivatalból vizsgálja. A ~
kiterjedhet a → terhelt egész vagyonára vagy egyes vagyontárgyaira. A ~
vagyontárgyak fölötti → rendelkezési jog (elidegenítés, elzálogosítás) gyakorlását
függeszti fel, de nem érinti szükségképpen a → birtoklás vagy – az állag
sérelme nélküli – → használat jogát. A ~t fel kell oldani, ha elrendelésének oka
megszűnt, továbbá ha a büntetőeljárást vagyonelkobzás alkalmazása, vagyoni
előny vagy elkobzás alá eső érték meg zetésére kötelezés, avagy a polgári jogi
igény megítélése nélkül fejezték be. 2. ~ a → végrehajtási eljárásban a foglalás
szigorúbb módjának minősül, amelyre akkor kerül sor, ha fennáll a veszélye
annak, hogy az adós a lefoglalt → ingóságot nem fogja megőrizni. Ilyenkor a
→ bírósági végrehajtó az ingóságot megőrzésre alkalmas tárolóban vagy külön
helyiségben helyezi el, azt lezárja és lepecsételi. → zártörés

Zárgondnok: → zár alá vétel, → zárlat

Zárlat: a → közigazgatási eljárásban és a → végrehajtási eljárásban ismert

biztosítási intézkedés, amellyel a → hatóság kötelezést kimondó határozata
végrehajtásának feltételét teremti meg azzal, hogy a kielégítési alapul szolgáló
→ ingót vagy → ingatlant zárolja, s ezzel annak elidegenítését vagy más
módon a végrehajtás elől elvonását megakadályozza, ill. meggátolni törekszik.
A ~ot az → ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A ~ nem tévesztendő
össze a → zár alá vétellel, amely a lefoglalt ingóságok őrzésének szigorúbb
változata. Meghatározott feltételek fennforgása esetén az ingatlant zárgondnok
kezelésébe adják.

Záróakta: nemzetközi konferencia befejezésekor aláírt dokumentum, amely

röviden vázolja a konferencia összehívásának körülményeit, a résztvevőket, az
értekezlet lefolyását, felsorolja a konferencia által elfogadott → nemzetközi
szerződéseket, valamint az esetleges → nyilatkozatokat és határozatokat, és azok
szövegét vagy magában a ~ban, vagy annak függelékeként közli. A ~ nem
jelenti a szerződés aláírását, s a ~ban a felek a → tárgyalások során kialakított
szerződési szöveg hitelességét ismerik el. → nemzetközi szerződések megkötése

Zárt szerződés: → nemzetközi szerződés

Zárt tenger: korábban (az 1958. évi gen → tengerjogi → egyezmények szerint)
az egyetlen → államhoz tartozó beltengert tekintették ~nek. Az 1982. dec. 10-
én Montego Bay-ban aláírt ENSZ (→ Egyesült Nemzetek Szervezete) tengerjogi
egyezmény szerint a ~ vagy félig ~ két vagy több állam által körülvett és szűk
kijárattal egy másik tengerhez vagy óceánhoz kapcsolódó, vagy teljesen vagy
elsősorban két vagy több parti állam → parti tengeréből és → kizárólagos
gazdasági övezetéből álló öblöt (→ öböl), medencét vagy tengert jelent. Ilyen
pl. az Azovi-tenger, az Égei-tenger vagy a Balti-tenger. Az 1982-es egyezmény
kívánatosnak mondja és előirányozza az érintett államok együttműködését,
esetleg regionális → nemzetközi szervezeten keresztül, különösen: a tenger
élőforrásai kezelésének, megőrzésének és kiaknázásának összehangolása;
a tengeri környezet védelme és konzerválása; tudományos kutatási irányelvek
és programok összehangolása céljából.

Zártörés: → vétség, amelynek első enyhébb változata a → hatósági eljárás során

elrendelt → lefoglalásnál, → zárlatnál vagy → zár alá vételnél alkalmazott
pecsét eltávolítása, megsértése, avagy a lefoglalt, zár alá vett vagy zárolt dolgok
(→ dolog) megőrzésére szolgáló, a → hatóság által lezárt helyiség felnyitása. A
másik súlyosabb változat a lefoglalt zárolt vagy zár alá vett dolognak a
végrehajtás alóli (→ végrehajtási eljárás) elvonása rendszerint elidegenítés,
elhasználás vagy elrejtés útján. Ez utóbbi magatartást megvalósító elkövető (→
elkövetők) nem büntethető, ha a → vádirat benyújtásáig a dolgot - állagának
sérelme nélkül – az eljáró hatóságnak visszaszolgáltatja.

Zipser Willkür: → szepesi jog

Zlinszky Imre: (1834–1880) jogtudós, 1875–1880 között → kúriai → bíró.

Szerzőként → magánjoggal és → perjoggal foglalkozott, 1876-tól az MTA lev.
tagja. Fő művei: A bizonyítás elmélete a polgári peres eljárásban, tekintettel a
jogfejlődésre és a különböző törvényhozásokra, 1875; A jogorvoslatok rendszere,
tekintettel a jogfejlődésre és a különböző törvényhozásokra, 1879; A magyar
magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire (→ Reiner
Jánossal), 1880.

Zugírászat: → vétség, amelyet a jogosulatlanul és üzletszerűen (→

üzletszerűség) végzett → ügyvédi, → jogtanácsosi vagy → közjegyzői tevékenység
valósít meg. A cselekmény → bűntettként súlyosabban minősül, ha a ~ot a
tevékenységre való jogosultság színlelésével követik el.
 Zs
Zsákmánybíróság: a zsákmányolással összefüggő kérdésekkel foglalkozó, a
hadviselő → államokban felállított belső → bíróságok; a rájuk vonatkozó
anyagi és eljárásjogi szabályokat az államok → belső joga határozza meg (→
zsákmányjog). Az 1907. évi második hágai békekonferencián (→ hágai
békekonferenciák) elfogadott XII. → egyezmény egy 15 tagú nemzetközi ~
felállításáról rendelkezett (→ nemzetközi bíróságok). A nemzetközi ~ a nemzeti
~ok döntéseivel szembeni → fellebbezési fórumként járt volna el. A nemzetközi
~ létrehozására azonban nem került sor, mivel az egyezmény → rati kálás
hiányában nem lépett hatályba.

Zsákmányjog: a → tengeri háborúban az ellenséges → államok kereskedelmi

hajóit és bizonyos esetekben a semlegesek hajóit (→ semlegesség), ill. azok
rakományát a hadviselők hadihajói lefoglalhatják, és zsákmányként
megtarthatják (→ háborús dugáru). Mentesek a lefoglalás alól a parti halászatra
és helyi közlekedésre szolgáló hajók, valamint a vallási, tudományos vagy
emberbaráti célokat szolgáló hajók. Az ellenséges kereskedelmi hajón vagy
semleges hajón szolgáló semleges → állampolgárságú személyzet nem válik
hadifogollyá; a tisztek és a személyzethez tartozó ellenséges állampolgárok
viszont csak akkor nem lesznek hadifoglyokká, ha írásbeli kötelezettséget
vállalnak, hogy az ellenségeskedések tartama alatt a hadműveletekben nem
vesznek részt, ill. nem vállalnak szolgálatot. Az elkobzás feltételeire vonatkozó
szabályokat anyagi ~nak, a ~i eljárást szabályozó normákat pedig alaki ~nak
nevezik. → zsákmánybíróság

Zsarolás: → bűntett, amelyet az követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett

mást erőszakkal vagy → fenyegetéssel arra kényszerít (→ kényszerítés), hogy
valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel → büntetőjogi értelemben →
kárt okoz. A ~ egyrészt korlátozza a → sértett cselekvési szabadságát, másrészt
sérti → vagyoni jogait. A cselekmény nem csak a → dolog megszerzésére,
hanem közvetlenül a vagyoni jogosultságok bármelyikének elvonására is
irányulhat. Ezekkel a magatartásokkal okozati összefüggésben a
kényszerítettnél – vagy esetleg másnál – büntetőjogi értelemben kár
következik be. Súlyosabban minősül a → bűnszövetségben, az élet vagy testi
épség elleni avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel, a → hivatalos
személyként e jelleg felhasználásával (hivatalos megbízás vagy minőség
színlelésével) elkövetett ~.

Zsebtolvajlás: → lopás

Zsidó jogkönyv (pozsonyi): Pozsony város 1370 után (1371-ben vagy 1376-
ban) kiadott négyszakaszos → statútuma, amely a pozsonyi zsidók →
jogállásával foglalkozik.

Zsidótörvények: a magyarországi zsidóság, ill. zsidó származású magyar

állampolgárok (→ magyar állampolgárság) jogcsorbításáról és jogfosztásáról
szóló 1938 és 1942 között keletkezett → törvények. 1938 májusában került
elfogadásra „A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb
biztosításáról” szóló 1938. évi XV. tc., ismertebb nevén az ún. első
zsidótörvény, amellyel kezdetét vette a zsidóság intézményes, törvényi keretek
között megvalósuló jogcsorbítása, majd jogfosztása. Az első zsidótörvény 20%-
ban maximálta a szabadfoglalkozású és az értelmiségi pályákon dolgozókat
tömörítő → kamarákba (sajtó-, → ügyvédi, orvosi, mérnöki, ill. színművészeti
és lmművészeti kamarába) felvehető zsidók vagy zsidó származásúak arányát.
A törvény személyi hatálya nem csak azokra terjedt ki, akik tagjai voltak az
izraelita felekezetnek, hanem azokra is, akik a törvény által megjelölt időpont,
1919. aug. 1-je után tértek át az izraelita vallásról valamely más felekezetre. A
törvény végrehajtására csak részlegesen került sor, miután – a szélsőjobboldali
ellenzék követelésére – a törvényhozás 1939 májusában elfogadta „A zsidók
közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló 1939. évi IV. tc.-ét,
az ún. második zsidótörvényt. Ebben 6%-ban maximálták az első
zsidótörvényben 20%-ban megállapított kvótákat. Viszszaállították az
egyetemi és főiskolai felvételt az 1920–1928 közötti időszakban korlátozó
intézkedéseket. A jogcsorbító intézkedések a zsidó állampolgárok politikai
jogait is érintették (így az aktív és passzív → választójogot), továbbá kizárták
őket a közszolgálatból. A második zsidótörvény személyi hatálya már
egyértelműen faji alapra helyezkedett. Ennek megfelelően aprólékosan
szabályozták, hogy ki minősül e törvény erejénél fogva – felekezetétől
függetlenül – zsidónak, ill. mely esetek jelentenek kivételt. A korlátozó
intézkedések a magánélet területén is érvényesültek. Az 1941 augusztusában
elfogadott 1941. évi XV. tc., az ún. harmadik zsidótörvény megtiltotta, s
egyúttal büntetéssel sújtotta a zsidók és nem zsidók közötti → házasságkötést. A
jogcsorbító, ill. jogfosztó intézkedések az izraelita felekezetre is vonatkoztak.
Az 1942. évi VIII. tc. bevettből elismertté minősítette vissza az izraelita
felekezetet (→ bevett felekezet), hatályon kívül helyezve a felekezet
egyenjogúsításáról szóló 1895. évi XLII. tc.-et. – jogfosztás egyik
következményeként szűnt meg az izraelita felekezet 1926-tól biztosított →
felsőházi képviselete. Az 1942. évi XV. tc. a zsidók által birtokolt mező- és
erdőgazdasági → ingatlanokra vonatkozó korlátozásokat rendelt el.

Zsögöd Benő: → Grosschmid Béni