Örkény István

A magyar irodalom számos kiemelkedően nagy alkotását

megfilmesítették a 20. század folyamán. Ezek az átlagosan másfél-
két órás mozgófilmek közelebb hozzák a regényeket és drámákat a
közönséghez, valamint növelik az írók népszerűségét.

A film legnagyobb előnye az eredeti, írott művel szemben az, hogy

vizuális, így nem a nézőnek kell elképzelnie a szereplőket, a
helyszíneket, a történetben megjelenő tárgyakat, neki csupán annyi a
dolga, hogy nézi a képernyőt és figyel. Azonban ennek hatása nem
feltétlenül pozitív, hiszen a közönségnek nem kell használnia fantáziáját,
ami így ellustul és szegényessé válik.
Az irodalmi mű és adaptációjának összehasonlítása mindig
esetleges. Befolyásolja az a tény, hogy melyiket fogadta be elsőként az
ember. Részrehajlóvá teszi, óhatatlanul az első élményre gondolunk.
Talán a legfontosabb szempont a mű tartalmának,
cselekményének szemléltetése. Az időkorlát legtöbb esetben a
megfilmesített alkotás felé billenti a mérleget. Az írónak nem szab határt
semmi, míg a film vagy akár színdarab, szorosabb időre, anyagi
feltételekre is szorítkozik. A lényeg ábrázolása a cél. Megfelelő művészi
eszközökkel a mérleg nyelvét vissza lehet billenteni. Eszköze a szem és
fül, a látás és hallás érzékszerve. Kész tényeket kap általuk az ember,
nem kell elképzelni, elrendezni az agyban. Egyszerre rögzül vizuálisan
és kapunk hozzá szóbeli információt is. A lehetőség adott, de csak akkor
működik, ha a művész, rendező megfelelő alázattal nyúl az adott
irodalmi műhöz.
A bizonyíték arra, hogy jó könyvből jó filmet is lehet készíteni,
Örkény István Tóték című műve, melyet Fábri Zoltán álmodott vászonra
1969-ben Isten hozta őrnagy úr! címmel. Önmagában mindkét mű
maradandó, emlékezetes. A film folyamatos egymásba kapcsolódó
képsoraival szemben az írott alkotás a tagoltság érzetét kelti. A könyv az
„Örkény egypercesek” stílusában ismerteti a kialakuló helyzetet, mutatja
be a szereplőket. Az indító események közepébe csap és visszatekint,
az olvasónak kell következtetnie a történésekre. A film kiszolgálja a
nézőt, részletesen bemutatja a helyszínt, a szereplőket, eszközeivel

1
könnyedén felvázolja a szituációt. Mindezt a könyv sokkal
szövevényesebben festi meg, de szabadságot adva a fantáziának. Az
apró eltérések a szereplők jellemének bemutatásakor az ábrázoló
színművész alakításához, művészi habitusához lettek igazítva (pl. a
térdet berogyasztós jelenet hiányzik a filmből, mert a Tótot alakító
színész nem magasabb az őrnagyot alakítónál).
Örkény István „modern meséje” a habókos katonatisztről és
terrorizált áldozatairól eredetileg vászonra termett, aztán mégis előbb a
kisregény-változat jelent meg, majd következett a színpadi verzió.
Ilyenformán a Fábri Zoltán-féle vízió már a „harmadik olvasat”, ez
azonban csöppet sem ártott a mondanivalónak, illetve a látásmód
eredetiségének. A rendező a realista elbeszélő stílus és az abszurd
ötvözésével alakította mozi-látványossággá vidáman borzongató,
ugyanakkor szörnyen mulatságos (groteszk) kórképét a hatalmi tébolyról,
egy őrült cselekedeteiről és a drámai következményekről.
A mátrai falucskában (a II. világháború idején) különös szertartás
részesei a frontra távozott – és ott elesett – fiúk idegbeteg parancsnokát
szívélyes szertartásossággal vendégül látó Tót-família tagjai, a kedves jó
tűzoltóparancsnok, a család feje, meg az övéi: termetes felesége és
lánykája. Tóték nem kerültek még sohasem konfliktushelyzetbe, sőt
mindig mint példaképek szerepeltek a falu életében. A fiúktól érkező
levél izgatott készülődésre ösztönzi őket, s szinte az egész falu várja a
dicsőséges őrnagyot. Már az őrnagy megérkezése is ellentétes
érzéseket vált ki a nézőből, az idealizált őrnagyot, aki fogadására fúvós
zenekar ment a buszhoz, hátat fordítva, egy bőröndön ülve pillantjuk
meg először. Az őrnagy célja: személyiségének, akaratának,
szeszélyeinek korlátlan érvényesítése. Az események mozgatórugója a
dilis postás, aki kizárólag az általa jó hírnek címkézett üzeneteket,
táviratokat, leveleket továbbítja, ezzel hozva még groteszkebb helyzetbe
a mű során Tótékat. (A fiúk már rég meghalt a fronton, de ők még mindig
a fiúk előléptetéséről álmodoznak, s szolgálják ki, viselik el az őrnagy
rigolyáit.)
Az őrnagy a konfliktushelyzeteket összetett eszközökkel élezi ki
(érzelmi zsarolás, az őrület jelei, megfélemlítés). Manipulálja a
családtagok egymáshoz fűződő viszonyát, megbontja a családi
egységet, átrendezi a viszonyrendszert. Tóték pedig dobozolnak a
mélyen tisztelt őrnagy úr óhaja szerint. Nincs megállás. Az
álmatlanságban szenvedő férfi mániákus szenvedélyénél csak kitartása
nagyobb. Nem hagyja ellankadni civil „egységét”. A dobozolás: gépies
pótcselekvés. Szeszély, megszállottság, sőt skizofrénia a
mozgatórugója. A kontraszt meghökkentő. Éppen ebben rejlik az
ábrázolás szokatlansága: a reális közegbe helyezett fantasztikus
szituációk mintegy idézőjelbe teszik a háború idején játszódó közjátékot.

2
A humor képletesen szólva, de a kifejezés eredeti értelmében is öl,
hiszen az a „nóta vége”, hogy a szegény Tót türelme végül elfogy, s
annak rendje-módja szerint négy részre szabdalja a margóvágó géppel
nyugalmuk eszelős megzavaróját.
A film egy narrátori közléssel végződik: megérkezett a leltárba vett
hagyaték, ami nincs benne az írott változatban.
A dráma cselekményének groteszk humorát az adaptáció
különleges megoldásai fokozzák. Ilyen például az, amikor a szereplő
egyik pillanatról a másikra váratlanul eltűnik a képernyőről, de ide
sorolhatnánk azokat a jelenetek is, amikor a színészek mozgását
irreálisan felgyorsítják. Nincsenek a filmben digitális effektek, és csak
egyszerű átúszások vannak a képkockák között. A túlzás eszközével is
él a rendező, hiszen az egyre szaporodó dobozok szinte beterítik az
egész udvart.
A két mű cselekménye között felfedezhetőek apróbb eltérések. A
filmváltozatban például a dobozoló Tót (Sinkovits Imre) más jellegű
zseblámpát kénytelen a szájába venni, mint a könyvben, a drámában
(ahogy azt már említettem) a tűzoltóparancsnok berogyasztja a térdét,
hogy alacsonyabbnak tűnjön az őrnagynál (Latinovits Zoltán) – azonban
ez kimaradt a moziból. Ágika (a tavaly elhunyt Venczel Vera) a
regényben bátrabb, naivabb, nyitottabb, a filmben az őrnagy a
rámenősebb. Kimaradt a filmből az orvosos jelenet, pedig ott tisztán
látható, hogy a faluban senki sem normális, még az orvos sem. Az ő
valóságuk valahogy más, mint a mi valóságunk. Összességében mégis a
filmet érezzük túlzóbbnak, s nem az írott változatot. (Itt beszélhetsz az
árnyékos jelenetről, Ágika és az őrnagy viszonyáról és mindenről, ami
még különbségként eszedbe jut.)
A filmváltozatban az aktuális jelenetek hangulatának kifejezésére
nem csupán a párbeszédek szolgálnak, hanem a háttérzene is, ami
erősíti, hangsúlyozza az adott rész hatását. A filmben alig van zenei
aláfestés, csak az őrnagy fogadásakor és búcsúztatásakor csendül fel a
muzsika. Dobozolás közben többször is énekelnek a szereplők. Az
őrnagy az ének ütemére hajtogat, vagy vágja a papírt. Jelentős szerepe
van a filmes adaptációban emellett a csendnek is. Nem kell párbeszéd
ahhoz, hogy megértsük a szereplők hozzáállását az éppen aktuális
eseményhez. Elég, ha figyeljük arckifejezésüket, mimikájukat (pl. Tót
hozzáállása az esti dobozolásokhoz – ágyazás stb)..
Érlelt színészi alakításokban gazdag a film. Latinovits Zoltán
pontosan kidolgozott gesztusrendszerrel állítja elénk figurája jellemét,
Sinkovits Imre főleg az alázatot domborítja ki karakterében.
A film elején a narrátornak nagy szerepe van (kimerevített
képkockák), de a játékidő felétől nem magyaráz, nem kommentál tovább
(majd a végén tér ismét vissza).

3
 Lényegi, tartalmi eltérések csak ezek miatt a szempontok miatt
érzékelhetők. Mindkét alkotás valósághűen mutatja be a kisember
kiszolgáltatott helyzetét. Egyben konkrét korképet fest, jellemeket
ábrázol és valami édes-keserű eszmélést sugall.
A négy év során megnéztük még néhány irodalmi mű filmes
adaptációját, ilyen volt pl. az Édes Anna, Anyegin, Az ember tragédiája,
az Ivan Iljics halála, a Percy Jackson-filmet, a Villámtolvajt. Az Édes
Anna árnyaltabban és egyértelműbben mutatta be a főhős
megőrülésének folyamatát, vonultatta fel a gyilkossághoz vezető okokat.
Az Anyegin szemléletesen, plasztikusan láttatta az orosz vidéki és
nagyvárosi élet ellentétét, Anyegin és Tatjána ambivalens kapcsolatát.
Az ember tragédiájának rajzfilmváltozata pl. segített megérteni a hegeli
dialektikát, az eszmék születését és bukását, a mű filozófiai tartalmát.
A filmváltozat segítségével is nagyjából megismerhető az alkotások
cselekménye, a helyszínek és a szereplők jelleme, azonban a vizuális
változat ezeket nem képes oly részletességgel bemutatni, mint az
eredeti. Tehát az Isten hozta őrnagy úr! csak az írott változatával, a
Tótékkal együtt lehet teljes.

További szempontok, példák, saját megfigyeléseid, észrevételeid,

ötleteid alapján…
+ színház: 9. osztályban megnéztük a Kisszínházban a mű színpadi
változatát, aminek a vége a szegedi feldolgozásban más, mint a dráma,
a kisregény vagy a film. A színdarabban a négy részre darabolás után is
visszatér abszurd módon az őrnagy és eszelősen dobozol tovább.
Mutathatja ez azt, hogy a kisember mennyire kiszolgáltatott a
hatalommal szemben, s a totális diktatúrák nem biztos, hogy
megszüntethetők azzal, ha a személyi kultusz kulcsfiguráját elteszik láb
alól.

Ez a mozaikos, vázlatosabb, olvassátok el!

A művekről

 Örkény István a Tóték című kisregényét 1964-ben írta, majd átdolgozta

színpadra, drámaváltozata 1967-ben jelent meg. A forgatókönyvéből készült
1969-ben Fábri Zoltán filmje Sinkovits Imre (Tót Lajos), Latinovits Zoltán
(Varró őrnagy), Fónay Márta (Mariska) és Venczel Vera (Ágika)
főszereplésével, Isten hozta, őrnagy úr! címmel. A filmet Darvas Iván narrálta.

4
  Színpadi változatát azóta is előszeretettel tűzik műsorra a magyar színházak –
az ország határain kívül is.
 Groteszk látásmód érvényesül mindkét alkotásban: abszurd eszközökkel
mutatja be Örkény István a mátrai falucskában zajló két hét történéseit,
egyszerre komikus és egyben kétségbeejtően tragikus formában.

A téma
 Témája nem direkt módon, de közvetve a II. világháború és annak
léleknyomorító hatása.
 A hatalommal szembeni kiszolgáltatottság áll a mű középpontjában:
meddig viselhető el a testi- és lelki terror, meddig nyomorítható a kisember,
milyen mértékben deformálják a viselkedést és a személyiséget a totális
diktatúrák mechanizmusai?
A történet
 A történet Mátraszentannán (fiktív helység) játszódik, ahol a falu és a Tót
család életét felkavaró két hét eseményei követhetők nyomon. Tót Lajos (a
nagy tiszteletnek örvendő tűzoltóparancsnok) és családja (felesége, Mariska
és a lányuk, Ágika) vendégül látja a fronton szolgáló fiúk (Gyula)
parancsnokát, a meggyötört idegzetű Varró őrnagyot annak reményében,
hogy Gyulának jó sora lesz az parancsnok visszatérte után.
 Áldozatvállalásuk értelmetlen: fiúk már az őrnagy érkezése előtt életét veszti,
de az erről szóló sürgönyt a falu félkegyelmű postása (Gyuri) nem kézbesíti.
 A skizoid vonásokat mutató őrnagy fokozatosan borítja fel a család
hierarchikus rendjét: Tót lekerül a piedesztálról, Mariska és Ágika lesi a
pihenni vágyó őrnagy minden kívánságát – az egész falu a cinkosukká válik. A
gépies dobozolásnak is van célja: felszínen az idő hasznos eltöltése,
valójában a szorongások, gondolatok, érzések elfedése.
 Tót és Varró konfliktusa kerül az események középpontjába. Az őrnagy
rigolyáinak való megfelelés a kisember teljes önfeladásához vezet. Nem
csoda, ha a végre elutazó, majd váratlanul visszatérő őrnagy négy darabba
kaszabolva végzi.

A film és az írott változat összehasonlítása

 A könyv az „egypercesek” stílusában ismerteti a kialakuló helyzetet, mutatja

be a szereplőket. Az indító események közepébe csap és visszatekint, az
olvasónak kell következtetnie a történésekre. A film kiszolgálja a nézőt,
részletesen bemutatja a helyszínt, a szereplőket, eszközeivel könnyedén
felvázolja a szituációt. Az apró eltérések a szereplők jellemének
bemutatásakor az ábrázoló színművész alakításához, művészi habitusához
lettek igazítva (pl. a térdet berogyasztós jelenet hiányzik a filmből, mert a Tótot
alakító színész nem magasabb az őrnagyot megformálónál).
 A legfontosabb tartalmi eltérés a két alkotás között, hogy míg a kisregényben
már az elején megtudjuk, hogy Gyula meghalt, addig a filmben erre később
kerül sor. Így itt még inkább hiábavalóvá, groteszkké válik a szolgalelkű
viselkedés.

5
 A valóságos közegbe helyezett fantasztikus szituációk, a realitás és irrealitás
egyszerre jelennek meg az alkotásokban, de a vásznon ezt filmes technikák
és hanghatások kísérik. Így a kisregény cselekményének groteszk humorát az
adaptáció különleges megoldásai fokozzák (a szereplő egyik pillanatról a
másikra váratlanul eltűnik a képernyőről, vagy amikor a színészek mozgását
irreálisan felgyorsítják). Nincsenek a filmben digitális effektek, csak egyszerű
átúszások a képkockák között. A túlzás eszközével is él a rendező, hiszen az
egyre szaporodó dobozok szinte beterítik az egész udvart.
 A filmben megjelenő burleszkelemek is a groteszk látásmódot erősítik
(felgyorsult mozgások, fényképek, feliratok).
 A filmváltozatban az aktuális jelenetek hangulatának kifejezésére nem csupán
a párbeszédek szolgálnak, hanem a háttérzene is, ami erősíti, hangsúlyozza
az adott rész hatását. A filmben alig van zenei aláfestés, csak az őrnagy
fogadásakor és búcsúztatásakor csendül fel a muzsika. Dobozolás közben
többször is énekelnek a szereplők. Az őrnagy az ének ütemére hajtogat, vagy
vágja a papírt. Jelentős szerepe van a filmes adaptációban emellett a
csendnek is. Nem kell párbeszéd ahhoz, hogy megértsük a szereplők
hozzáállását az éppen aktuális eseményhez. Elég, ha figyeljük
arckifejezésüket, mimikájukat (pl. Tót hozzáállása az esti dobozolásokhoz,
ágyazás stb.).
 A film elején a narrátornak nagy szerepe van (kimerevített képkockák), de a
játékidő felétől nem magyaráz, nem kommentál (majd a végén tér ismét
vissza).
 Mindkét alkotás valósághűen mutatja be a kisember kiszolgáltatott helyzetét.
Egyben konkrét korképet fest, jellemeket ábrázol és valami édes-keserű
eszmélést sugall.