Rémhíresek II.

Készítette: Gwyddone ealThar

A népmesék és a modern filmek egyaránt történelmi személyiségekre épülhetnek.

Egyre több ismerős névre bukkanhatunk különféle regényekben, történelmi
leírásokban. Európa legismertebb rémeiről szólnék pár szót, remélhetőleg érthetően
és érdekesen.

A csejtei rém

Báthori Erzsébet, a vérben fürdő és attól megifjodó asszony. A nő, aki titokzatos
erőkkel próbált üzletelni szűzlányok vérével. Az elmebeteg, szadista némber. A
bomlott elméjű természetgyógyász. Ilyen, és hasonló címkékkel próbálták
beskatulyázni a csejtei vár úrnőjét. De ki volt ő valójában?

Báthori Erzsébet, Nádasdy Ferenc, a hírhedt fekete bég özvegye. Férjét rettegték a
törökök, s unokatestvére volt Erdély fejedelme, Báthori István. Az asszony 1560-ban
született, Bocskai György és Báthori Anna gyermekeként, és tizenöt évesen ment
feleségül a kor híres hadvezéréhez. Öt gyermekük közül Pál, Anna és Kata élte meg
a felnőttkort. Nádasdy Ferenc 1604-ben halt meg –özvegye egy évtizeddel élte túl.
Ám mégsem férjének, rokonának, családjának köszönheti máig tartó kétes hírnevét.

1610. március 5-én Thurzó György nádor több megyében rendelt el nyomozást
Báthori Erzsébet gyilkosságainak ügyében, majd II. Mátyás magyar király, német-
római császár adott ki újabb rendeletet 1611-ben, az idézet az uralkodói iratból való.
„Báthori Erzsébet […] több ártatlan leányt, nemes és nem nemes szolgálóleányt,
jóllehet semmivel sem adtak erre okot, törvényes eljárás nélkül, borzasztóan,
teljesen és kegyetlenül megölt, testüket megcsonkította és forró vasakkal égette, a
húsukat kitépte és tűzben megsütötte és a megsütött darabok elfogyasztására
kényszerítette őket […]. ”
Thurzó nádor embereivel 1610 december végén rohanta meg a csejtei kastélyt, és
elfogatta a tetten ért özvegyet és bűntársait. Az 1611. január 7-én kelt nádori
ítéletlevélből való a következő idézet.
„Egy Doricza nevezetű leányt ugyanis halva találtak ütések és kínzások
következtében, más hasonlóképp halálig marcangolt, haldokló két leány is találtatott
a kastélyban. ”
Báthori Erzsébetet mintegy hatszáz szűzleány meggyilkolásával vádolták.
Bizalmasai pénzzel, ékszerrel, ruhákkal csalogatták az úrnő leendő áldozatait a
várba, akiken kiélhette szélsőségesen szadista hajlamait. A vád komoly hangsúlyt
fektetett arra, hogy a hozzá nevelési célzattal beadott nemes kisasszonyokat is
halálra kínzott volna; éheztette őket, kegyetlenkedett velük. A vallomások szerint az
asszony ördögi fantáziáról tett tanúbizonyságot; a korabeli Magyarországon ismert
tortúrák valamennyi változatát alkalmazta rajtuk. Kezdetben csak verték őket – a már
ilyenkor meghaltakat kibelezték és megcsonkították-, majd jött a tüzes vassal
sütögetés arcon, végtagon, nemi szerveken, szájban, majd gyertyákkal, lángoló
fahasábokkal, kénbe mártott tollakkal folytatta. A víztortúrát is kedvelte, nem csak a
tölcséres megoldást, de télidőben a patak jegébe vágott lékbe állított egy meztelen
leányt, majd egy másikat halálra forráztatott. Tűkkel és ollókkal marcangolta a
kikötözött serdülőket; a vér láttán eszét vesztve foggal, körömmel esett neki a
gyermekeknek. Kannibalizmus iránti szenvedélye mutatkozott meg abban, hogy a
leányok testéből kitépett darabokat süttette meg és etette fel a gyermekekkel;
különös fantáziája pedig abban, hogy mézzel kent be egy leányt, és méhkas
közelébe állította.
Így a periratok, és egykori segítői. Nem csoda hát, hogy az ítélet a következőképpen
szólt:
„Nádasdynét, mint vért szomjazó, szívó istentelen asszonyt, kit a vétségen kaptak
Csejthe várában, örök fogságra… Ficzkó Jánost, Ilonát, Dorottyát és Katalint, az ő
legfőbb segédkező cinkostársait legsúlyosabb büntetésre sújtani kéri…”
A bűntársakat kivégezték, az özvegyasszonyt egy szobába falazták Csejte várában,
ott is halt meg 1614 augusztusában.

Ám valóban így volt? Mi vitte rá a gyilkosságokra ezt az intelligens, gazdag

asszonyt?

Van, aki a szűzlányokban látja a választ; a mágia fontos szere a szűzlányok vére.
Báthori Erzsébet bizonyára okkult körökbe keveredett, démonokat próbált
lekenyerezni a szüzek vérével…
Nem.
Lehet, hogy csupán a maga fonnyadó szépségét akarta megtartani? Ficzkó János
szerint, mikor egy ízben tükre előtt fésültetett egy leány által, az ügyetlen volt, az
asszony megütötte, hogy a szolgáló vére kiserkent, és ím, ahol a szűz vére érintette,
megifjodott a bőre. Meglehet, természetgyógyász hajlama volt, a szüzek vérétől
remélte visszakapni ifjúságát?
Nem.
Csak őrült lett volna, aki szenvedést vágyott látni mindenhol? Férje halálától
megbomlott, szadista elmebeteg?
Nem.

Nem volt az egész egyéb egy monstre koncepciós pernél. Szembeszökő formai
hibák és kínvallatással kierőszakolt vagy éppen hamisított vallomások sorakoznak az
aktában. Nem szembesítették az özvegyet egy tanúval sem, meg sem hallgatták.
Jogsértések tömkelege volt ez az egész, bizonyíték csak három akadt; egy sebes
kezű leány a kastély borbélyánál –az éppen gyógyulni volt a várban-, a másik egy
lázban elhalt parasztlány –hónapokkal korábban halt meg, és exhumálták-, és két
német szolgáló –akik akkor haltak meg, mikor az úrnő nem is volt a várban.
Nem áll meg a vád, még ha akkori szemmel nézzük is. Összetákolt vádirat, ami
inkább a szerkesztők dús fantáziájáról árulkodik.
És miért kellett az asszonyt ilyen súlyos bűnökkel vádolni?
Hiszen volt akkor súlyosabb bűn is.
A felségárulás.
Báthori Erzsébet a német-római császárral dacoló erdélyi fejedelem rokona volt;
meglehet, levelei gyanúba keverték, és rokonsága, hogy mentse a hatalmas
Nádasdy-vagyont, a kor rémmeséiből összeszőtt ellene egy vádat. S valóban; a
vagyon megmaradt.
Csak a tisztesség nem.