A kisgyermek plasztikai és építő-

konstruáló tevékenységének fejlődése.

A plasztikai ábrázolókészség fejlődése

A mintázásnak kiemelkedő szerepe van a vizuális nevelésen kívül a gyermek

szomatikus fejlesztésében: a kéz izmainak fejlesztésében, a kéz mozgásának
koordinálásában.
Székácsné Vida Mária a rajzfejlődés és a plasztikai alakítás fejlődésének addig feltárt
törvényszerűségeit teszi közzé 1970-ben az Átmenetek iskoláskorig című
gyűjteményes kiadványban. A folyamat fejlődésének jellemzőit pedig a következő
fokozatokban összegzi:

1. Szétszakítják a kupac agyagot, megdolgozás nélkül hagyják. Mások a

letépett csomókat egymásra rakják. Itt a mozgó és megismerő rendezés
tendenciája mutatkozik.

2. fokon az agyag forgatása, gömbformák létrehozása a leggyakoribb. Erős

a törekvés a ritmikus mozgásokra.

3. fokot jellemzi a tartalom megjelenése, amit a véletlen forma hoz elő.

Esetleg a mintázást kísérő mozdulat (pl. körmozdulat az agyaggal:
„repülőgép"). A gyermeket az egyszerű formák létrehozása ismétlésre
ösztönzi. A motorikus emlékezet készteti erre.
Az új, ábrázoló stádiumba való átjutás sok próbálkozást igényel. A
kisgyerek nem azért mintáz, hogy munkája eredményét lássa, őt a
cselekvés örömteli menete foglalkoztatja. Különösen a játék, a játékosság
nyilvánul meg erőteljesebben a mintázásban. A legkisebbeknél a mintázás
tartalma az anyag tömegéből is eredhet (nagy, kicsi, nehéz).
A gyermeki alkotások vizsgálata és a tudományos kutatások alapján leszűrt
következtetések alapján azonban leszögezhetjük, hogy sem a rajzfejlődésben, sem a
plasztikai alakítások egyes fázisai között nem húzhatunk éles határvonalakat. Azt a
fejlődéspszichológiai tételt azonban nem téveszthetjük szem elől, melynek értelmében
„A fejlődés egyes szakaszai törvényszerűen következnek egymásra, nem lehet tehát
egész fejlődési szakaszokat kihagyni, átugrani (legfeljebb lerövidíteni)".
A forma fejlődéséről a térben R. Arnheim művészettörténeti példák alapján kísérel
meg sorrendet felállítani. Megállapításai azonban nem alkalmazhatóak teljes
mértékben a gyermeki mintázás fejlődésére, mert tulajdonképpen a könnyebben
jellemezhető munkafogásokról, a térformák módosulásairól ír, s nem a gyermeki séma
megjelenéséről, annak fejlődéséről. (A rajzolási folyamatok analógiájára épít)

1.Ősi gömb (síkban – kör)

bármilyen tömör testet ábrázolhat(ember, állat, ház)

2. Botszerű elemek megjelenése (síkban- egyenes)

egy irány ábrázolásának legegyszerűbb eszköze

További differenciálódások (tárgydimenzió, térdimenzió)

a/ 2 térdimenziós alakzat
derékszögű viszony egyazon síkon
b/ a 3. dimenzió megjelenése
egynél több síkban lévő alakzatoknál
c/ hajlítások, csavarások
d/ 2 vagy 3 dimenziós ferde illeszték

Tárgydimenzió változása
e/ körméret változása
f/ lapok, 2 dimenziós alakzatok
g/ hasábformák, tárgydimenzió 3 D
h/ 2 vagy 3 dimenziós alakzatok (alakjuk is differenciálódott)
A gyermek plasztikai tevékenységének fejlődése során különböző
szakaszokat különítünk el:

A gyermeki rajzfejlődés folyamatának alakulásával mutat rokonságot a plasztikai

megjelenítés fejlődésmenete is - ezt Rhoda Kellog azon megállapítása is igazolja,
melynek értelmében a szobrászati nyelv kialakulásában is az alapelemek és
kapcsolataik fejlődését lehet nyomon követni. A 2-6 évesek plasztikai
ábrázolókészségének fejlődését a rajzfejlődési modellel párhuzamosan Claire
Colomb: Kisgyermekek szobrai és rajzai című műve alapján ismerhetjük meg
részletesen. A kutató erre vonatkozóan a következő fejlődési szakaszokat állapítja
meg:

1. Ábrázolás előtti (prereprezentációs) szakasz (kb. 1,5 évtől 2,5 éves korig)
•A „gyurma-firkák" készülésének ideje ez a szakasz.

•A gyermek látható élvezettel gyúrja, gyömöszöli az anyagot és azonnal szét is

nyomkodja
-nem a produktum a célja, hanem maga a tevékenység adta öröm

•Fejlesztő hatása több szinten is nyomon követhető: a térben való megjelenítés és

értelmezés „tréningjeiként” is felfogható, ugyanakkor komoly szerepet kap a
tapintás érzékelésének fejlesztésében.

•2-3 éves korban még nem a valamit megjelenítés szándékát fejezik ki -ez csak
4 éves kor körül lesz majd jellemző.
 2. Az első emberfigurák megjelenésének szakasza (2,5 évtől 3 éves korig)

•először a globális emberfigura jelenik meg -jól továbbfejleszthető alapmodellek -

fejlesztésüket nem szükséges, sőt olykor káros is sürgetni-kerülnünk kell a
kész modellek bemutatásával történő mintaadást

•egyik leggyakrabban megjelenő emberfigura-típus az „oszlopember” -a forma

eleinte tagolatlan, majd fejre és törzsre tagolódik

•szintén gyakori a „lepényember" és a „golyóember"-tulajdonképpen „gyurma-

firka"-ként is felfogható -a lapítás és gömbölygetés eredményeként létrejövő
plasztikai alakzat

•esetenként formaalkotó szándék

•a magas-dombormű technikára emlékeztető módon jön létre a „mozaikember” -a

gyermek külön-külön mintázza meg a testrészeket és megpróbálja egymásra
helyezéssel összeilleszteni -töredékes lesz

•a fejlődés folyamatát jelzi a fej elkülönülése -a végtagok jelölése -az arcelemek

-leggyakrabban a szem, a száj és az orr vonalának jelölési sorrendjében
3. „fej-láb emberke" ábrázolásának szakasza (3 évestől kb. 4 éves korig)

•a tagolatlan fej-törzs alapformából előbb a két láb, majd a két kar jelenik meg

•A fejséma további tagolódása folytatódik

•a „lepény-" és „golyóember" hosszú, vékony nyúlványoknak is tekinthető

végtagokkal egészülhet ki

•mind a rajzi fejlődésben, mind a plasztikai alakításban fellelhetők a kölcsönös

hatasok
-a sokat mintázó gyermekek rajzain a térábrázolás magasabb szintű-a grafikai
modellek pedig fejlesztik a téri alakítást -a keveset mintázó gyermekek téri
plasztikái „asztalhoz lapulóak”
 4. A teljes emberfigura kialakulásának és differencializálódásának szakasza
(kb. 4 éves kortól kb. 6 éves korig)

A teljes emberfigura kialakulásának fázisa:

•a törzs tagolódása (fej és végtagok)
•a végtagok tagolódása (kéz-és lábujjak, tenyér, boka térd)
•az arc tagolódása (arcelemek, haj)
•a mozgásábrázolás kezdetei (behajlított láb, kéz, lobogó haj)
•díszítés (ruha, haj, arc aprólékosabb kidolgozása)
•a környezet, kísérő tárgyak megjelenése
•plasztikai csoportkompozíció

- sajátos arányrendszer -inkább „érzelmi", mint „értelmi"

- szinkretikus szemlélet: a számára legkedvesebb, legfontosabb részletek
óriásivá nőhetnek, míg a jelentéktelennek érzettek meg sem jelennek
-leggyakrabban a kéz és a szem szerepel kitüntetett részletként, de a haj és a ruha
aprólékos kidolgozottsága is megfigyelhető (különösen a leányok munkáin)
-az ún. teljes emberfigura kialakulása átnyúlik a kisiskoláskor első éveire
-a spontán szobrászati-nyelvi fejlődés már 8 éves kor körül véget is ér
Az építő-konstruáló tevékenység fejlődése

•a formaalkotás mozgatja meg a gyermeki képzeletet

•közvetlenül az érzékszervi-mozgásos gyakorló játékból nő ki a második életév
vége előtt -a „valamit építés" szándéka -a mind tökéletesebb kivitelezés iránti
igény
•ötvözi kötetlen, szabad fantázia-megnyilvánulásait a valósághoz történő
alkalmazkodási törekvéseivel

•3-4 éves korban az eszközök „mirevalóságának" kipróbálása, nagyrészt próba-

szerencse tanulás-megismerés útján

•a nagyobb óvodások már előre eltervezett építményeket hoznak létre -sok

esetben a játéktémájukhoz készítenek újabb kelléket

•A konstruáló tevékenységet Piaget olyan „határformának" nevezi amely a játékot

összekapcsolja a „nem játékos viselkedésformákkal". Néhány ponton a munkával is
érintkezik.
•az építés és konstruálás az óvodáskor egész folyamatán végighúzódik és
mind bonyolultabb tevékenységgé érlelődik -szoros kapcsolata van a
szerepjátékkal

A konstruálás fejlődésének szakaszai:

1.Különböző építőelemekkel folytatott építőjátékok

2.Alkotások félkész elemekből
3.Alkotások különböző anyagokból