CSURGÓI KÖNYVTAR

VI. K Ö T E T .

SOMOGYI GYERMEK

IRTA:

GÖNCZI FERENC

Á r a : 6 P.
SOMOGYI GYERMEK
A SOMOGYMEGYEI FÖLDMÍVESNÉP
GYERMEKNEVELÉSI MÓDJÁNAK S A GYERMEKEK
KÜLÖNBÖZŐ SZOKÁSAINAK LEÍRÁSA.

IRTA;

GÖNCZI FERENC

CSURGÓI KÖNYVTÁR
VI. K Ö T E T .

U J - S O M O G Y NYOMDA- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMÁSA, KAPOSVÁR.

(IGAZGATÓ: SEBÓK JENÓ.)
 AZ OLVASÓHOZ.
Gönczi Ferencnek »Somogyi gyermek« című mun­
káját a Magyar Néprajzi Táirsaság választmánya bírálta
cl először. A kezeim között lévő választmányi jegyző­
könyvből idézem a következő szavakat:
»Ennek a műnek könyvalakban való kiadása nagy
nyeresége volna a hazai néprajzi szakirodalomnak, külö­
nösen ma, amikor az egyke súlyos kérdései a magyar
társadalom és a kormányzó körök figyelmét is annyira
lekötik. A somogyi gyermekről írott alapos értekezés méltó
módon sorakozik szerzőnek eddigi néprajzi monográfiái­
hoz.*
A választmány egyébként örömmel vett tudomást
Gönczi Ferenc legújabb művéről s őt ebből az alkalomból
melegen üdvözölte.
A könyv kézirata megfordult a Magyar Tudományos
Akadémián is. Ott a művet dr. Györffy István professzor,
a budapesti Pázmány Péter-Egyetemen a néprajz előadója,
a M. Tud. Akadémia levelező tagja bírálta el, aki min­
denekelőtt kijelentette, hogy teljesen egy véleményen van a
Néprajzi Társasággal. Megállapítván azt, hogy ma a nép­
rajzi tudománynak sietnie kell, hogy a veszendőbe menő,
elavult szokások idején az ősi kultúrhagyatékot megmentse,
a következő véleményt adta a könyvről:
»Gönczi a gyűjtésben alapos munkát végzett, s a kér­
dés minden részletébe alaposan behatolt. Szélesebbkörű
érdeklődésre tarthat számot munkájának az a része, amely
a somogyi népnek a bő gyermekáldás elleni felfogásával
és az egykével foglalkozik.«
Dr. Györffy István ajánlata folytán a Magyar Tudo­
mányos Akadémia ezt a művet kiadványai közé sorolta.
Miután azonban az Akadémiának más, soron lévő kiad­
ványai bizonytalanná tették ennek a műnek megjelenési
idejét, Gönczi Ferenc pedig, reá nézve fontos okok miatt,
ragaszkodott ahhoz, hogy munkája még ez éy folyamán
feltétlenül nyomdába kerüljön, ezért az akadémiától a
kéziratot visszakérte és azt kiadásra a Csurgói Könyvtár­
nak ajánlotta fel.
Könyvtárunk a munkát örömmel fogadta el kiadásra
és megtiszteltetésnek veszi azt, hogy ez a mű kiadványai
között megjelenhet.
 A könyv ennek a vármegyének legnagyobb kincsével,
a somogyi gyermekkel foglalkozik. Ezt a kincset ma köny-
nyelműen tékozolják és pazarolják. Ebben a tékozlásban
és pazarlásban magyar fajtánk jár elől. A munka idevonat­
kozó megállapításai elsősorban minket fognak fájdalmasan
érinteni, akik ezt a könyvet kiadtuk. Hibáink és bűneink
fölött azonban csak akkor lehetünk úrrá, ha azokat meg­
ismerjük és őszintén és töredelmesen meg is bánjuk.
Gönczi Ferenc nekünk, somogymegyei magyaroknak, erre
a megismerésre és megbánásra is módot ad. Hiszem, hogy
ez a könyv mindnyájunknak szívéhez közelebb hozza éle­
tünk legnagyobb kincsét, annak legnagyobb értelmét, s
földi életünknek folytatását a gyermeket!
A Csurgói Könyvtár nevében hálával kell megemlékez­
nem a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Űrról,
Somogy vármegye alispánjáról és a Dunántúli Bank és
Takarékpénztár Rt.-ról, mert áldozathozatalukkal ők tették
lehetővé ennek a rendkívül értékes munkának megjelenését.
Kérem az Olvasót, hogy fogadja a munkát szeretettel,
mélyüljön el abban s engedje szívéhez közelebb a somogy­
megyei gyermeket.
Kaposvár 1937. év július havában.
Dr. MATOLCSY SÁNDOR
az igazgatótanács elnöke.
 ELŐSZÓ.
1923-ban, tehát ezelőtt 14 évvel fogtam e munka anya­
gának gyűjtéséhez. Göcsej s Hetesről szóló munkámnak
1914. évben való megjelenésekor kitört a világháború s
az azután bekövetkezett rendkívüli állapotok, amelyek
egyébként is terhes hivatali életemben annyira lenyűgöz­
tek, nem voltak alkalmas idők arra, hogy néprajzi anyag
gyűjtésébe kezdhessek.
Mert — mint tudjuk — egy ily munkához elengedhe­
tetlen feltétel az adatoknak lehetőleg helyszínén való ösz-
•szeszedése; hisz a megjelenendő könyv ezekből rakódik
össze. Az adatgyűjtés pedig körülményes, nehéz, nagy tü­
relmet, kitartást igénylő munka, különösen oly esetben,
midőn az nagyobb területre, többszáz községre, sőt egész
vármegyére terjed ki.
E munka egész Somogy megye községeinek népies
gyermeknevelési módját s az azokhoz fűzött sokféle szokást
kívánja megismertetni, tehát a hozzá szükséges adatokat
az egész megyéből kellett összehordani.
Ha ez lehetséges lett volna úgy, hogy írásbeli kérdő­
pontok alapján összegyűlnek az adatok s azokat egyszerű­
en feldolgozom, aránylag elég könnyű munkát végezhettem
volna. Megpróbáltam. 150 drb. kérdőívet (amelyek mind­
egyikén 170 kérdőpont volt) a néprajzilag fontosabbaknak
gondolt helyeken működő tanítókhoz elküldöttem. Gyenge
eredménye volt: csak 15-től kaptam azokat vissza kitöl-
tötten. De ha mind kitöltötten került volna vissza, akkor
sem érhettem volna célt,, mert nem 170 hanem szinte
v

ezer és ezer kérdés merül fel az adatok gyűjtése során

•s minden részletre kiterjedő, tökéletes válaszokat a kérdő-
ponlokra nem is lehet adni.
Ily munkánál csak a közvetlen helyszíni gyűjtés járhat
kellő eredménnyel, feltéve, hogy az illető gyűjtő az adatok
összeszedésére kellő ügyességgel s jártassággal bír s hozzá
ismeri a nép gondolkodását, eszejárását s felfogását. Mert
egy feltett kérdésre adott felelet gyakran egész sorát rejti
magában a hozzá kapcsolódó rokon-kérdéseknek s minden
magyarázó felelet ismét maga után vonhat nem tudom
hányféle árnyalatú kérdést.
E munkám adatainak a néptől való megszerzése tekin­
tetében tehát magamra voltam utalva; magamnak kellett
megyeszerte kutatni, kiknek a révén kiket kell igénybe
venni s hol mit gyűjthetek.
 Az adatok gyűjtése hat éven át folyt. Ahol múzeumi
anyag összegyűjtése végett megjelentem, ott néprajzi anya­
got is igyekeztem szerezni. Nappal múzeumi tárgyakat
kutattam, annak bevégezte után pedig — főleg esténként
— az e célból meghívott egyénektől népi gyermeknevelési
adatokat írogattam össze.
Elsősorban öregebb, helybeli, a szokásokat jól ismerő
asszonyokat hívattam össze. A babonáskodás hírében álló
és javasasszonyokat semmiesetre sem hagytam ki. Meg­
hívásomra rendesen eljöttek. Néha egy, néha több. Egye­
seknél vigyázni kellett, hogy adatmondásaiknál más ne le­
gyen jelen, mert ez esetben a babonás szokásokat restéiték
elmondani. Némelyik nagyon nehezen melegedett fel; kér­
déseimre kitérő választ adott, azt hangoztatva: »Miféléink
bizon nincs, nem is volt illen tarka-barka szokás mi­
nálunk nincsen babonáskodás!«
Különösen a református vallású asszonyok hangoz­
tatták, hogy ők a babonát nem hiszik. Midőn aztán jegy­
zeteim elővevése kapcsán a kérdések egész sorát intéztem
hozzájuk, hogy van-e náluk ez, vagy az, kitűnt, hogy bi­
zony ők is tudnak s gyakorolnak egy csomó babonás
szokást, csakhogy nem tartották azokat babonás termé-
szetüeknek.
Némelyik, egyébként nagyon sok adatot tudó nőnél
azért akadtam meg, mert a tájékozás s a beszélgetésbe
való zökkentés érdekében előadott közléseim után nem
látta szükségesnek, hogy ő is mondjon valamit, mert, mint
megjegyezték: »A zur úgyis többet tud, mind mink.« Igaz,
feleltem, hogy én m á r sokat összeírtam, de azért csak
maga is mondjon valami újat, ami még nálam nincs fel­
jegyezve. A maguk falujából is legyen valami felírva.
Rendesen engedett.
A bizalmat különben főként azzal tudtam megnyerni,
hogy jegyzeteimből a m á r eddig összegyűjtött szokások
jellemző részeit felolvastam, amit nagy élvezettel hallgat­
tak s ilyen esetben kérdezni sem igen kellett, mert önként
adódott a felelet: »Minálunk ez nincs... ez sincs,... de ez
megvan, csakhogy mi máskép tartyuk stb.« s folyt az
adatközlés, némely esetben alig győztem írni.
Ha könyvem terjedelme megengedné, érdekes lenne
a gyűjtés módját, annak előforduló nehézségeit s érdekes­
ségeit is megörökíteni, mert az — évszázadok múlva —
igazán műveltségtörténeti adalék számba mehetne.
Eleinte minden községben végigmentem az adatok el­
mondásához szükséges kérdéseken, később, midőn az ada­
tok mindinkább teljesebbé sokasodtak s alig akadt minden
5—6-ik kérdéshez valami új adat, m á r csak azoknál kér­
deztem, akiknél valami újat reméltem. Minden községben
nem is kérdezgelődtem, mert tudtam, hogy az előző helye-
ken összegyűjtöttem a megkaphatókat. Az egyfárabelieknél,
ahol 3—4 község is tartozik egybe, rendesen ugyanazon
szokásokat gyakorolják a gyermeknevelés körül, átlag egy,
legfeljebb két községből gyűjtöttem.
Ahol róm. katolikusok protestánsokkal laknak egy
községben, ott az előbbieknél kutattam k i a babonás ter­
mészetű adatokat, miután az utóbbiaknak jóval kevesebb
szokásuk van e téren.
Mielőtt munkámhoz fogtam, hosszú ideig tépelődtem
azon, hogy a gyermekre vonatkozó szokások leírását hol
is kezdjem: a gyermek születésénél s az azt követő szokás­
tömegeknél, avagy a születést megelőző gyermekáldásra
vonatkozó szokások valamelyikénél, pl. a gyermekáldásra
vonatkozó népfelfogásnál, a gyermekáldás eltolásánál, vagy
a születendő gyermek nemének biztosítása körül való mes-
terkedéseknél; avagy a nőnek terhességénél, a terhesség
alatt való viselkedését megszabó hagyományoknál stb.
Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy tervezett leírá­
somba mindent belevonok, ami bármely távolról is vonat­
kozásban áll a gyermek születésével, testi, lelki s erkölcsi
gondozásával, nevelésével.
Azt előre meg kellett szabnom, hogy a gyermek mely
évében végezzem a leírást. 6—12 éves koránál, avagy to­
vább menve: a legény ifjúkorát is belefoglaljam. Itt az
i'Smétlőiskolás-kort, a 15 évet vettem befejezésnek, de itt-ott
érintem, vagy beleszövöm a magasabb korban előforduló
jellemző szokásokat is.
Az is gondolkodóba ejtett, hogy a gyermek leírásánál
csak a somogyi magyar népet vegyem-e, avagy a német
s horvát nemzetiségűeket is. Vettem mind a hármat, mert
így munkám teljesebbé vált s néprajzi szempontból egyéb­
ként sem lehet közönyös, hogy mennyiben egyezők, vagy
eltérők e népek szokásai. Nyelvben s viseletben ismerjük
az eltérést, hagyományaik anyagában, gyakorlásában azon­
ban nem.
Lehető széles alapon óhajtottam mindenről tárgyalni.
Persze, csak a földműves nép gyermekeire vonatkozólag,
mert hiszen ősi, eredeti hagyományok csak ezeknél vannak.
Az iparosok, kereskedők s egyéb úriosztály számba menők
gyermeknevelési módjai egészében nemzetköziek.
A somogyi nép gyermeknevelésével kapcsolatos babo­
nás szokások nagy tömege e könyvben össze van gyűjtve;
persze apróbb dolgok hiányozhatnak. Mindent teljes lehe­
tetlenség összeszedni, még ha a legtöbbet tudók ezrei és
ezrei nyújtották volna is az adatokat, mert mindezek k i ­
felejthetnek hamarjában egyet-mást a mondanivalójukból.
Ügy hiszem azonban, hogy az általánosabbak, a jellem­
zőbbek mind meg vannak örökítve.
 Hogy mégis kimaradt többféle, amit a gyermeknevelés­
sel hivatásosan foglalkozók talán keresnek benne, annak
megvan a maga oka. Szándékosan hagytam el olyan dol­
gokat, amelyek miatt némelyek előtt munkám hiányosnak
tűnhetik fel.
E munka tökéletességéhez mindenesetre hozzájárult
volna, ha a gyermek antropológiai leírását beveszem, tehát
a gyermek korához képest való termetét..bőrének, hajának,
szemének színét, kephal-indexét ismertetem. Az óriási adat­
halmaz összeírásával s feldolgozásával azonban nem lett
volna arányban az abból levonható megállapítás. De meg
nagykorára a gyermek haj- s szemszíne, orra, termelének
aránya stb. változik s így nem egy megállapodott, nem
egy véglegesen kialakult antropológiai leírást adtam volna,
aminek így értéke sem lehetett volna teljes.
Nem lehetett kitérnem a gyermek lélektani tanulmá­
nyára sem, mert ahhoz megfelelő számú adathoz nem
lehetett volna módomban jutni.
Gyermekrajzokkal (amiket t. i . a gyermekek a maguk
képzeletéből rajzolnak) bőven rendelkezem, ezeknek k i -
nyomatása azonban rendkívül megdrágította volna e könyv
kiadását s azokban egyébként sem találtam különös so­
mogyi vonást.
A gyermekjátékokat pedig azért nem foglalhattam
munkámba, mert azok oly nagy számban vannak össze­
gyűjtve, hogy könyvemet még egy kötettel kellett volna
bővítenem. Egyébként is azokat külön könyvben akarom
kiadni. A teljesen kidolgozott anyagot bármikor nyomda
alá adhatom, csak akadjon kiadó.
A szokások bejegyzési helyét rendesen zárójelben rö­
vidítettem, de csak azt a helyet, ahol először rátaláltam
s feljegyeztem. E szokások némelyike fél vagy egész vár­
megyében is ugyanaz; mindegyik helyet tehát nem sorol­
hattam fel. Az általánosan elterjedt s ugyanazon módon
gyakorolt szokások némelyikénél a helyet nem is írtam
oda.
Ahol alkalom kínálkozott, a nép saját szavait idéztem,
mert a mondanivalót azzal fejeztem ki legjobban s mert
egyúttal több tűnőfélben levő zamatos szót is megörökí­
tettem.
A nép tájbeszéde Somogyban általában két nagyobb
nyelvjárásra oszolván, a szók kiírását, főleg a diphtongu-
soknál, aszerint írtam ki.
Ne ütközzenek meg egyesek, hogy adataim közlésénél
több helyütt a gyermeket nevén kell neveznem s így oly
kifejezést voltam kénytelen kiírni^ami nem éppen nyomda­
festék alá való. Nem szívesen írtam k i egyes trágár szó­
kat, de ha nem teszem: hiányos, homályos, sőt szinte ért-
hetetlen lett volna bizonyos szokás, vers közlése. Ahol te­
hettem, elhagytam, enyhítettem azokon.
E munkámat bizonyára a nép közül is többen olvas­
sák. Ezek számára az a megjegyzésem, hogy a régi időkből
eredt babonás szokásokat ne higyje el, annál kevésbbé
próbálja gyakorolni. Itt ezek nem azért vannak felsorolva,
hogy valaki kövesse, hanem mint megörökítése a hajdani
s még sokaknál a mai napig megmaradt hagj^ományoknak;
hogy a régiek mi minden gyermekes dolgot elhittek s pró­
bálgatták. Ma m á r a nép túlnyomó része sokkal felvilágo­
sultabb, hogysem a babonás szokások sötétebb részének
hitelt adna. Kapnak is ezért néha az öregebbektől szemre­
hányást, megjegyzéseket: »Tik sömmicscse akartok hinnyi,
pejig mindönnek van valami igeije.«
Hát részben igazuk is van, mert a növényekkel, »fűvel-
fával« való gyógyítási szokások jó hám^adának megvan a
maga természetes alapja s értelme, elhagyva — természe­
tesen — az itt-ott hozzá fűződő ráolvasásokat s egyéb
hókusz-pókuszokat.
Munkám anyagának összehordásában elsősorban a
falu oszlopaira: a lelkészekre, tanítókra s jegyzőkre tá­
maszkodtam, de a nép közül is számosan segédkeztek,
különösen a korosabb asszonyok s öregebb emberek. Az
adatok közlői csaknem kizárólag maga a nép vénei voltak.
Községek szerint menve, azok neveit, akik gyűjtésem­
ben segédkeztek, itt sorolom fel:
Almáskereszfúnom Kapeis József rk. tanító, Alsókon Ulakcsay
Antal ref. ig.-tanító, Andocion Frey Nándor rk. ig.-tanító, Atlalán
Kovács János rk. jg.-tanító.
Babócsán Lengyel Imre rk. ig.-tan., Balaloncsehiben Farkas
János rk. tan., Balakmlelúén Bóna Lajos közs. jg.-ten., Biaiatouszt.-
györgyöai Veress János rk. tan., BarcsonGöndöcs Jenő á l jg.-tan.,.
Biasalon Mikó Sándor ref. tan., Betegen Győrify József ref. tan.,
Berzencén Teller Vince esp.-pllébános és Dénes Lajos rk. ig.-tan-,
Boltion Persima Vilmos közs. tan., Bonnyán Becht Béla ev. tan.,
Böbönyén Bélaváry Ferenc ref. leik., Buzsákon a tanítótiestii'leli.
Csertőn gróf Festelich Kristóf, Csökölyben Bosznay Sándor
ref. lelkész, vitéz Szíálóky Lajos ref. ig.-tan., Gsurgónagymarton-
ban Szágfethy Zsigmond ref. tan.
Daráuyban Bosznay Ferenc ref. tan., Drávátokon dr. Gróf
Elemér körorvos és Pintér Dénes ref. tan., Drávagárdonyban Ele­
kes Sándor ref. tan., Drávasztárán Mayer Ignác rk. tan.
Ecsenyben Werslroch Konrád ág. ev. tan., Erdőcsokonyán
Halkia Sándorné ref. esperes neje.
Fclsősegesden a rk. iskola tanítótestülete, Fe!scszienlmárion-
ban Kovács István kántortanító, i
Gamáson Kosaras József és Horváth J. rk. tanítók, Geszti­
ben Toinka Géza plébános, Gigán Pethes Ernő ref. tan., Göllém
Bácz Ferenc kántortan., Görge'.egen Szabó Antal ref. tan.
 Gyékényesen Nagy J. plébános és Kovács Mihály rk. tan.,
Gyékényest vasútlelepen Berényi Jenő áll. ig.-tan., Gyugyom Csor­
na Mihály rk. tan.
Hácsom Tóth Gyula rk. tan., Háromfán Márkus József és Kis
József rk. tanítók, Hedrehelyen Németh József ref. lelkész, He-
néiszen Frick György és Gundy Mihály közs. tanítók, Heresznyén
Márkus Gyula rk. tan,, Hetesen Pápay Sándor rk. tan.
Iharosban Bédey Gyula kántortanító.
Jákón Soltra Ferenc ref. tan., Jután Büky Kálmán kántortan.
Kadarkuton Jálfcs István rk. tan., Kapolyban Sövény Gábor
rk. tan., Kapós homokom Fröhlicli József rk. tan., Kaposm érőben
Varga Pál ref. tan., Kaposszentjakabon Vargha Alajos rk. tan.,
Karádon Happ József kántortan., Kálmáncsán Pápa Teréz rk. tan.,
Kercscligelen Göttmann Boldizsár kántortan., Kerekiben Sipos
Antal rk. tan., Kéthelyen vitéz Farkas László kántortan., KHiti­
ben Horváth Pál rk. esperes és Szigethy József kántorlan., Kis­
bajomban Dőczy József ref. lelkész, Kisbárapáliban Hosiszú La­
jos rk. ig.-tan., Kisgyalánban Szmodits Viktor főintéző, Kiskorpá­
don Horváth Kálmán rk. és Sára Gyula ref. tanítók, Komlósdon
Héjjas Zsigmond ref. liekész, Kónyiban Süvegh Zoltán ref. tan.,
Kőröshegyen Pánovics József rk. tan., Kölesén Németh J. ág. ev.
lelkész és Derválies István rk. tan., Középnyiresen Major Gyula
urad. tan., Kutason Mérey Pál ref. tan., dr. Ujváry Ferenc rk
lelkész.
Lakócsán Benicsek Jenő közs. ig.-tan., Kruck Paula közs. ta­
nítónő, Lábodon Nemes János rk. ig.-tan., LáIrányban Koller
József rk. lelkész, Kuliffay József ref. tan.. Lengyeltótiban Hah-
ner József rk. ig.-tan., Liszón Balikó József ág. ev. tan.
Magyenegresen Mózs Kálmán ref. tan., Magyarlukafán Ma-
yer Mária rk. tan., Marcaliban Kovács Sándor rk. ig.-tan., Koch
Károly közs. ig.-tan., Mesztegnyőn Németh József rk. tan., Mező-
csokonyán dr. Hampel Ferenc körorvos, öváry Ferenc körjegyző,
Mosdóson Zaller János rk. ig.-tan., Mozsgón Josipovich István
községi igazgató-tanító.
Nagybábonyban Karsay Dezső ág. ev. lelkész, Nagyberény-
ben Téti Mihály ref. tan., Nagyberkiben Paraghy János rk. ig.-tan.,
Nagy csépelvén Csurgai Lajos ref. tan., Nagydobszán Tatár Bá­
lint ref. tan., Nemesdéden Horváth Endre ref. lelkész és Jindra
Teofil ref. tan., Nemespátrón Héricz Sándor ev. tan., Nemes-
viden Pintér Vilmos rk. ig.-tan., Némelegresen Hufgári János rk.
tanító.
Nyimben Álló István birtokos.
Orciban Szomjú István ref. tan., Ordán Péczer Ignác rk.
ig.-tan., Ósztopálnban Winiss Fülöp rk. lelkész.
üreglakon Nagy József és Urváry Gabriella tanítók.
Paton Simon Jenő ág. ev. tan., Patán Budolf László ref. tan..
Pettenden Écsy Pál ref. lelkész, Polányban Pintér Józisief rk. ig.-
tan. és Fetter János ág. ev. taii., Porrogsztentkirályon Zaborszky
Kálmán ág. ev, tan., Potonyban Watdíogel Károtyné ós Wa'ldlo-
gel Károly rk. tanítók.
Ráksjban Piapszt Kálmán rk. !an., Riiryíakovácsiban Szabó Jó­
zsef rtel'. lelkész, Rinyiaújliakou Szabó Báliint ref. tan.
Sántoson Sztrakovifcs Dezső rk. ig.-tian., Sávolyon.- Zsomboly
Sándor rk. tan., Simonfáin Ursprung Géza rk. tan., Somogyasza-
1 ón Kiss József ref. tan., Somogy fia jszon vitéz Szabó József rk. kán­
tortanító, Somogyszitban Mayer Gyula plébános, Felber Bélia rk.
és Nikclin Vilmos ág. ev. tan., Somogytarnócán Farkas Ferenc
ág-tan., Somogy túron dr. Kunffy Lajos festőművész, Somogyud-
var helyen Horváth György rk. tan., Somogy vámoson Haspray
Károly rk. és Böhm Sándor ág. ev. tanítók, Somogyváron Gön-
döcs Ferenc rk. ig.-l'an., Somogyvisontán Máthé Lajos ref. leik.
ós Váczi Antal ref. tan., Somogyviszlón Boross István ref. tan.,
Surdon Sass István ág. ev. tan. Somogyszentpálon Szabady Sán­
dor rk. tan.
Szabadiban Torma Lajos rk. ós Jany János ág. ev. 'tan., Szien-
lán Gansler János rk. tan., Szenllászón Vargha Ferenc rk. tan.,
Szigetváron Farkas Gyula áll. el. isk. igazg., Hámori Pál polg.
isk. igazg., SiZilvásiszentmártonban Vida József ref. tan., Szomia-
jomban Freyfqgel József rk. tan., Szorosadon Busch Lajos rk. ig.
tan., Szöllősgyörökön Vértes Ferenc rk. esperes-plébános, Rutt-
ner György rk. kántortanító, Drenda Gyula rk. tan., Szülőkön
Schieckcr Frigyes rk. kántortanító, Rapszt Ella közs. óvónő.
Tapsonyban Karbuczky Mátyás rk. kántortanító, Tabon Sár-
dy Pál rk. tan., Taranyban Kiss Gyula rk. tan., Táskán Fábián
Erzsébet rk. tan., Teklal'alun Bognár Pál közs. ig.-tan., Tőrök-
koppányban Zindl József ig.-lan. és neje, Busch Emma rk. tan.
Várdán Vargha Sándor rk. tan., Vesén Binczy Dániel ág. ev.
tan., Visnyén Teremi Gábor ref. tan., Vízváron Giay Frigyes rkt.
Zalán Fork József rk. tan., Zamárdiban Tóth Endre rk. ta­
nító, Zákányban Berkovics Imre rk. esperes-plébános, Zimány-
ban Puska Gábor rk. tan.
Amint c névsorból is kitűnik, különösen a megye lel­
kes tanítósága — melynek egyébként már korábbi időből
csaknem minden egyes tagját ismertem — állt a legnagyobb
készséggel szolgálatomra. Nélkülök néhol semmire sem
mentem volna. Önzetlen, szíves támogatásukért — melyet
sohasem fogok elfelejteni — fogadják e helyen is meleg
köszönetemet.
Nagy köszönettel tartozom néhai gróf Klebelsberg
Kunó akkori vallás- és közoktatásügyi miniszternek, aki
gyűjtési céljaimra 3 ízben, összesen 2 millió 165.000 koro­
nát volt szíves utalványozni, dr. Hóman Bálint vallás- és
közoktatásügyi miniszternek, aki e munkából kiadása előtt
600 pengő erejéig tett megrendelést, hogy megjelenését elő­
segítse, továbbá dr. Matolcsy Sándor kormányfőtanácsos­
nak, aki e munkának ez évben való megjelenését lelkes párt-
fogásával lehetővé tette és Tallián Andor akkori alispán­
nak, minden kulturális és irodalmi ügy lelkes pártfogó­
nak, aki az »egyke« megírásához szükséges statisztikai
adatokat rendeletileg készíttette el a községek által. Végül
hálásan köszönöm dr. Bátky Zsigmondnak, a Nemzeti
Múzeum Néprajzi Osztálya akkori igazgatójának készséges
támogatását, dr. Gönyey (Ebner) Sándor múzeumi főtiszt­
nek sok-sok fáradtságát, melyet faluról-falura tett velem,
hogy fényképekben megörökítse a somogyi nép gyermek­
nevelése körébe eső jelenségeket s szokásokat. Az itt közölt
fényképek, néhány kivételével, mind az ő felvételei.
Ügy érzem, hogy e munkám megírásával s kiadásával
nem végeztem hiábavaló munkát. Könyvemnek lehetnek
•s egész bizonyosra veszem, hogy vannak is hiányai, hibái,
miután a magyar néprajzi irodalomban ez az első, nagyobb
területet felölelő, összefoglaló munka a gyermek ősi, népi
neveléséről; a benne foglalt anyag azonban — s ez már
teljes meggyőződésem — mindenkor értékes marad, sőt az
idők haladásával növekedő becsű lesz.
Kaposvár, 1937. évi szeptember hó.
A SZERZŐ.
 BEVEZETÉS.
Somogy megye . . . Somogyország!
Ha róla van szó, a más megyebeli, az idegen, aki
közelebbről nem ismeri, azt hiszi, hogy egész lakossága
a legtisztább vérű ősmagyar. Hogy is vélekedhetnék más­
ként! A somogyi »bicskás«, a somog3d kanász, a »tarnócai
bojtár«, a vérbeli pásztoremberek minden fajtájának, a
»járkálóknak«, a bujdosóknak, a szegénylegényeknek, or­
szágoshírű betyároknak részben szülőföldje, részben ka-
landozási, meghúzódási s tartózkodási területe, mind-mind
a megye lakosságának ősi magyar voltát látszik bizonyítani.
Hát bizony, csak látszik!...
Mert a hajdani őslakosságnak, melyek között bizo­
nyára jelentékeny számú volt az itt talált s idővel elma­
gyarosodott szlovénség is, a török uralom alatt több, mint
fele kipusztult. Az 1552—1601. évi szakadatlanul folyó
török harcok a vármegye régi lakosságát valósággal kiir­
tották. Az 1664. évi hadjárat alatt a Szigetvár—Kanizsa
és Szigetvár—Pécs közötti útvonalba eső helységek teljesen
elpusztultak. A Somogy—Zala egyesült vármegye 1669. évi
jelentése szerint Somogy és Zala vármegyék helységei
nemcsak rombadőltek, hanem a török egész lakosságukat
levágta vagy elhajtotta; amit pedig meghagyott, az ragá­
1
lyos betegségnek esett áldozatul. )
Helyükbe később idegenek: németek, horvátok, ven­
dek, rácok s csehek telepedtek. így vált Somogy megye,
mely a XVI-ik századig az ország legmagyarabb megyéje
volt, annyira kevert lakosságúvá.
A letelepedett idegen nyelvű lakosság egy része el­
magyarosodott, vagy itt-ott egymást olvasztotta be. Azon­
ban a megye lakossága még mindig kevert. A magyaron
kívül sok községben még tisztán német és horvát a népnek
egymás között való társalgási nyelve; de magyarul — az
öregek egy részét kivéve — többé-kevésbbé minden köz­
r
ségben tudnak annyira, hog3 megérthetők. Vendül m á r
csak Taranyban beszélnek a korosabbak. A rác-nyelv tel­
jesen eltűnt.
Régi anyanyelvüket főleg olyan vidéken tartották meg,
ahol több hasonlónyelvű lakosokkal bíró községek feküsz-
nek egymás mellett; pl. a Drávamentén a horvátok, a
]
) Somogy m. monographiája 466. és 469. I.
Zselicségben a németek, vagy másutt, egyes félreesőbb
községekben.
Á horvátok jórésze egy tömegben, illetőleg egy hosszú
sávban a Dráva mentén húzódik s kisebb megszakításokkal
a megye egész déli határán felkanyarodva, a már elma_gya-
rosodott Somogyszentmiklósig, közben is felnyúlva észak­
nak, Háromfáig.
Elszórtan pedig Buzsákon, Táskán, Somogyszentpálon.
A németek egy része a megye délkeleti részében, de
nagyobb része elszórtan s elszigetelten a. megye egész
területén.
Ahol a nem magyarajkú nép magyar lakosságú faluba
vándorolt be, mint kisebbség, ott már. mondhatni, teljesen
elmagyarosodott, mint pl. a németek Balatonendréden,
Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonszemesen, Lengyeltóti­
ban, Kapolyban stb.
A vendek egészen magyarokká váltak: Lengyeltótiban,
Somogyvárott, sőt a többséget képező községekben is, mint:
Nagyatádon, Bodvicán stb.
A Bars megyéből származó torvaji tótoknál szintén
csak idő kérdése a teljes elmagyarosodás, mert magyar
községek veszik körül.
Egyes vidékeken, mint pl. a Balaton partján húzódó
s a megye északi felében levő több községben már csak
antropológiailag lehetett megállapítani, hogy a nép legalább
is két külön nemzetiségből, fajból keverődött össze.„ ame­
lyek közül az egyik, különösen a magasabb termetű, ^sem­
m i esetre sem volt magyar, hanem német, vagy szláv.
Nem lehet feladatom mindezekre részletesebben k i ­
térni, csak azt kívánom megjegyezni, hogy egész Somogy
megye tele van tűzdelve különböző nemzetiségű lakos­
sággal. Nincs járás, melynek lakói mind tiszta magyar
eredetűek, VEugy csak tisztán magyarul tudók volnának
s hogy a magyarság a megye nemzetiségeinek beolvasztásá­
ban egész csendesen óriási munkát vé,gez főleg az isko­
r

lák révén.
Vallásra nézve a nép a legtöbb községben 2—3 fele­
kezetű: róm. katolikus, református és ág. hitv. evangélikus.
Izraelita kisebbség minden nagyobb községben van.
A népesség felekezeti majoritása a róm. katolikusoké.
A 314 községből 84-ben reformátusok, 10 községben pedig
az ág. hitv. evangélikusok vannak többségben, a többiek
róm. katolikusok.')
Vagyoni tekintetben a legújabb időkig, aránylag leg-
módosabbak voltak a németek és a református magyarok.
A szegényebbek túlnyomó része róm. kat. magyarokból
és a horvátajkú lakosságból ivottak s vannak ma is.
) Balogh Pál: A népfajok Magyarországban.
Ujabban vagyoni tekintetben, a református magyarság ke­
rült első helyre, melynek szomorú oka az egy-gyermek-
rendszer.
Kultúrailag a népoktatást s a népműveltség fokát te­
kintve, a református magyarok vezetnek. Leggyengébben
áll e tekintetben a róm. kat. magyarság.
Hogy módosság s népműveltség tekintetében a ma­
gyarság róm. kat. része a legrosszabbul áll, annak magya­
rázata az, hogy viszonyainál fogva jelentékeny része ál­
landó mozgásnak, hullámzásnak van kitéve. Somogy megye
többszáz pusztájának, majorjának lakossága ugyanis túl­
nyomó részben róm. kat. vallású magyarokból kerül k i .
Ezek vagyontalanok, iskolájuk csak néhol van; ahol pedig
iskola nincs, messze esvén a puszta a falubeli iskolától,
a gyermekeknek nincs módjukban tanulni. Ezenkívül gyak­
ran változtatják helyüket; költözködnek egyik uradalomból
a másikba, a megye szélein más megyékbe is.
Somogy megye népe közül termékenység tekintetében
elöl jár a drávamenti horvátság, legszomorúbban pedig —
mint látni fogjuk — a református magyarság áll.
Nem volna hálátlan feladat Somogy megye származá-
silag s nemzetiségileg polyglott népe mai elhelyezkedésének
történetére, néprajzi tagozódására s viszonyaira, közmű­
velődési s egyéb közállapotaira kiterjeszkedni. Ez azon­
ban messze vezetne.
Itt, nagy általánosságban, csak azt érintem, hogy az
eddigi megállapítások szerint Somogy megye magyarsága
két néprajzi typusra osztható: a megye déli részére, ahol
az ősinek tartható magyarság nagyrészt református és a
megye északi részén lakó, jórészt a török uralom megszűnte
után ide települt s megmagyarosodott népre.
A határt a kettő között tisztán megvonni nehéz. Csak
nagyjából való meghatározásról lehet szó. Baksay Sándor
]
szerint ) a határ a Kaposvár—dombóvári vasút és a Nagy­
2
kanizsa—kaposvári országút. Balassa József szerint ) a
választóvonal Nemesvid és Marcali között,.Kaposvárt délre
hagyva, a Mecsek irányában van. E tekintetben a nyelv­
járás, beszédmód igazít inkább útba.
A délsomogyi, ősibbnek tartható magyar ö-ző nyelv­
járásban, mint az alföldiben a diphtongusok, különböznek
az északsomogyiétól. A délsomogyi így ejti k i e mondatot:
Néigy széip lau (négy szép ló), az északsomogyi pedig
mely inkább zalaiasan beszél: Niégy sziép luó. Az ö-zésre
tovább fölösleges példákat hoznom.
Mindezeket a könyvem címében foglalt tárgyra való
térés előtt, azért bocsátom előre, mert a megye lakosságá-
1
) Osztrák-Magyar monarchia írásban és képben.
2
) A magyar nyelvjárás eredete.
nak származása, nyelvi, vallási, kulturális s egyéb viszo­
nyai nem közömbösek a gyermekszaporulatra, a gyermek
ápolására s egyúttal a gyermekhalandóságra nézve sem,
s mert e vázlatos ismertetés révén az elsorolandó szokások,
kiemelkedő jelenségek, több tekintetben magyarázatot nyer­
hetnek.
Minél többféle nemzetiségű, vallású valamely megyé­
ben a nép, annál többféle, egymástól eltérő a hagyomány,
szokás és minél alacsonyabb kultúrfokon áll valamely
nép, annál több maradt meg nála az ősi hagyományokból,
annál jobban egyeznek e hagyományok, szokások a ha­
sonló műveltségi fokon álló népekéivel.
Az előrehaladottabb, magasabb műveltségű szinten
álló népek m á r összetettebb kultúrelemek birtokába jutnak;
hozzájuk, a régi kultúrelemekhez, mind több-több szürem­
lik le a művelt társadalmi réteg szokásaiból, melyeket a
nép azután módosít s átalakít s a maga primitív hagyomá­
nyait hozzájuk kapcsolja. így van ez életmódjában, babo­
náiban s egyéb szokásaiban. E tekintetben a nép, bizonyos
távolságban, mindenben kísérője a társadalom művelt osz­
tályainak. Egyik része közelebbről, a másik része mesz-
szebbről. Ez évszázadok óta így van.
Azért azok a babonás s nem babonás hagyományok,
amelyeket a gyermek nevelése körül való szokások között
felsorolok, voltaképpen a magyaroknál a régi magyar,
a németeknél a német, a szlávoknál pedig a szláv életnek
a maradékai;_ az úrinak, a népinek egyaránt. Azokat a most
hihetetlennek látszó babonás szokásokat hajdan az úri­
osztály is gyakorolta. Ezek tehát világot derítenek a ma­
gyarság s más nemzetiségű lakosok ősi nevelési módjaira,
szokásaira.
A nyelvileg s vallási tekintetben annyira kevert népű
Somogy megyében a hagyományokban vannak különb­
ségek, ami természetes. A németség régi hazájából elhozta
a magáét, a bevándorolt szlávság is megőrizte kultúrjavai­
nak jó részét; az őslakosságot alkotó magyarság ragasz­
kodott a régi szokásaihoz. Mindezek, hogy úgy mondjam,
az önmaguk által termelt szokásokhoz szívósan ragasz­
kodtak. Ez azonban nem zárta k i azt, hogy egyik a má­
siktól kölcsönösen át ne vett volna. A több évszázados
együttélés ideje alatt az ellesett s nekik tetsző dolgokat
utánozta, átvette, azokat részben átgyúrta s a régi meg­
egyezéseket bővítette.
A kultúrelemeknek e cserélése a népek között általá­
nosnak mondható.
A főbb szokások — főleg a babonás természetűek —
a gyermek nevelése, ápolása körül a különböző ajkú s
vallású népeknél Somogyban meglehetősen egyezők. A kü-
lönbségek inkább bizonyos különlegességekben nyilvá­
nulnak.
Most m á r inkább arról lehet szó, hogy hol, melyik
nemzetiségű vagy vallású népnél van a régi szokásokból
több, vagy kevesebb; hol szűnt meg egy része; hol van
még meg kimeríthetetlen mennyiségben a régi, érintetlen
ósdiságában.
A városokban s népesebb gócpontokon, járási szék­
helyeken kihalás útján van a szokások jelentékeny része;
mindinkább szűkebb mederbe szorul, pusztul az ezekhez
közel fekvő községekben is, mig a félreeső falvakban a
nép öregeinél elég épen megmaradtak az egyéb babonás
hiedelmek, szokások.
A reformátusság a megye legtősgyökeresebbnek tart­
ható magyarsága, a gyermek nevelése, ápolása, babonás
s nem babonás szokásaiból a legkevesebbet tartolt meg;
egyrészt mert kultúrszíntje a majdnem tökéletesen végre­
hajtott iskolázás révén, kétségen kívül magasabban áll a
többi felekezetbeliekétől, másrészt pedig náluk a vallási
szertartás egyszerűsége nem táplálja a mysticus, babonás
szokások gyakorlását. Az ily természetű szokásokat, m á s
egyebekkel együtt, különben a református papság s taní­
tóság is erősen irtotta. A reformátusoknál még akkor is
jóval kevesebbek a gyermekhez fűződő szokások, ha az
együtt lakó róm. katolikussággal a községben kisebbségben
vannak.
Legtöbb ősi szokás a drávamenti horvátoknál maradt
fenn, ami érthető: egy tömegben laknak s a szláv lélek
a babonás hiedelmekre mindenütt termékeny talajnak
mutatkozik.
A németségnél ilyféle szokások szűkebbkörűek, de azo­
kat szívósan tartja.
A gyermeknevelésre vonatkozó szokásokat egyébként
nemcsak a falusi népnél is nagymértékben tért foglaló
műveltség sorvasztó hatása, a megváltozott gazdasági vi­
szonyok, hanem a gyermekek születésének általános kor­
látozása s különösen az »egykerendszerrel« járó különleges
nevelési mód is megváltoztatta. A gyermek testi nevelése
körül az élelmezésnél s ruházatnál találunk a régivel ösz-
szehasonlítva, nagy különbséget. Ezekre a vonatkozó fe­
jezeteknél bővebben térek ki.
A magyar paedagogiai művek ma is csak a társadalom
magasabb rétegének, a főúri s nemesi osztálynak családi
neveléséről emlékeznek meg; az alsóbb társadalmi rétegek­
nek, különösen pedig a paraszti népnek, régi családi ne­
velési módját egyáltalán nem érintik. Mintha ezek nem is
lettek volna a nemzet egyetemének alkotó részei.
Nem volna-e érdekes ismernünk azt is, hogy a keres­
kedő, az iparos hajdan hogy nevelte gyermekeit; a magyar
pásztornépnek milyen volt a sajátlagos, a többi köznéptől
eltérő gyermeknevelése.
Neveléstani könyveink főleg a régi iskolai nevelés
történetével foglalkoznak. Ez a körülmény az oka, hogy
a magyar nép gyermeknevelési módját ma sem ismerjük.
Neveléstudományi irodalmunkban az ókori népek:
sinaiak, görögök, rómaiak, zsidók családi s gyermeknevelési
módjairól elég bő adatokat találunk. Dehogy a magyar föld­
műves népnek, tehát a nemzet zömének ősi nevelési módja,
különösen a gyermeki kor első s második szakáról, tehát
az iskolábajárást megelőző időből, midőn a gyermek telje­
sen a szülők vezetésére, ápolására van utalva, gyakorlati
nevelési s egyéb tekintetekből milyen, ezzel nem foglal­
koznak. S miért nem? Mert azok nincsenek összegyűjtve
s kiadva. Ezeket kellene tehát országszerte mielőbb össze­
gyűjteni, kiadni s neveléstani könyveinkbe foglalni.
Mindezek után az a kérdés merül fel, hogy a somogyi
nép gyermekének ősi s jelenlegi nevelése körül való szoká­
sokból mik az eredetiek, az igazi somogyiak, amelyek in­
dokolttá tették azok összegyűjtését, leírását s könyvalak­
ban való megjelentetését. Erre most még nem lehet vála­
szolni. Nem pedig azért, mert sem Nagy-, sem Csonka­
magyarországra, sőt egy megyére, vagy községre nézve
sincs e tekintetben ilyféle összefoglaló munka, mellyel
a Somogyban meglevő szokásokat össze lehetne vetni, az­
után kiválasztani s megállapítani, hogy mik vannak csak
Somogy megyében, másutt pedig nincsenek meg; mik az át­
vételek, az ide szüremlettek, az újak, a régiek; mik a
teljes egészet mutatók, vagy töredékek s mik azoknak ér­
telme, amit a nép gyakorol gépiesen, szokásból, anélkül,
hogy tudná: m i okból.
Ezekre csak akkor tudhatunk világosságot deríteni,
amikor m á r e körbe tartozó, másutt is gyakorolt szokáso­
kat egybevethetjük. Addig egyszerűen meg kell elégednünk
azzal, hogy e szokások Somogyban megvoltak, vagy meg­
vannak s azok, mint hagyományok, népies nevelési adatok,
mindenképpen kiváló értékűek.
Itt még csak azt a megjegyzést kockáztatom, hogy
amennyire én a külföldi s hazai, főleg pedig a dunántúli
néprajzi adatokat egyes művek, leírások után ismerem,
nagyon sok eredeti, tisztán somogyi különlegesség sem
tárgyi, sem szokásbeli tekintetben nem lesz található, mert
hiszen a kultúrjavak, mint a meséknél különösen látjuk,
állandóan vándorolnak s egyébként is az ugyanazon mű­
veltségű néprétegeknél a messzebb eső pontokon, sőt a leg­
alacsonyabb fokon még más, távol eső világrészekben is,
a hiedelmek, szokások, bizonyos részükben csodálatosan
egyezők, ami műveletlen, kezdetleges ember lelki világának
egyformaságában találja magyarázatát.
 A GYERMEKÁLDÁS.

Az asszony meddősége.

A gyermekáldásra nézve a somogyi népnek az volt

valaha s részben ma is az a kialakult véleménye, ami más,
hasonló műveltségi tokon álló hazánkbeli népé-é, hogy
Isten rendelése szerint volt belőle annyi, amennyi éppen
született. És ebbe tökéletesen, habár néha fájó szív­
vel, belenyugodtak. Ha egy gyermeke volt: Isten úgy
rendelte, ha 8—10 jött a világra, b á r egy kicsit sokallotta:
azt is Isten rendelésének tekintette.
Ahol a gyermekáldás megindult, ott, hacsak a nőnél
valami gátló ok nem fordult elő,, nem állott meg egynél,
hanem felment addig a számig, ameddig csak mehetett,
tehát az anya termékenységének végső határáig. Ha kö-
zőlük egypár meghalt, abba is beletörődtek. Ahol a csa­
ládban sok gyermek volt, még örültek is azon és szeren­
csének tartották a szülők s mindenki a faluban, hogy
Isten egyiket-másikat magához vette. Az ő gondolkozásuk
szerint, szerencse volt a gyermekre nézve, hogy ártatlanság­
ban halva el, biztosan a menyországba jutott; szerencse
volt a szülőkre, hogy egy-egy gondjukkal kevesebb maradt.
Egyébként 3—4 gyermeknél m á r nem kívántak töb­
bet; ma, persze, annyit sem.
Ha valamelyik asszonynál a meddőség kezd való­
színűvé, vagy bizonyossá válni, vagy egyszerűen beletörődik
azzal a meggyőződéssel, hogy Isten akarata szerint történt
az úgy, (az »okosabbak« m á r azt mondják, hogy az ilyen
esetben »a természet dougozik«), vagy, gyermek után való
vágyától ösztönözve, megpróbálja, hogy valami módon a
bajon segítsen.
A meddőség megszüntetése s így gyermek születése
érdekében háromféle módot alkalmaznak: Istenhez for­
dulnak, babonás s egyéb természetes szokásokat alkal­
maznak és orvoshoz mennek. A vallásosabbaknak elég az
első mód, mások még hozzá babonáskodnak, a legtöbben
pedig fokozatosan vagy párhuzamosan, mind a három mó­
dot megpróbálják.
Általános szokás a meddőség megszüntetése érdeké­
ben misét szolgáltatni, böjtölni, néha férjükkel együtt; to­
vábbá búcsúra járni. Szigetvár környékén még a reformá-
tus asszonyok is eljárnak a híres turbéki búcsúra, hogy
gyermekük szülessék. Sokan szobáikat teleaggatják szent­
képekkel, alamizsnát osztogatnak a szegényeknek, ígéretet
tesznek Istennek a buzgó imádkozásra, szűz Máriának
ajándékokat vesznek, az ő képe előtt gyertyát gyújtanak
stb., stb.
A babonás hiedelmeknek hódolók kuruzsló asszonyok­
hoz fordulnak s az ő tanácsuk szerint járnak el, persze
babonák alkalmazásával. Egyesek »havi vért« isznak (Bo-
ronka), vadrózsa gubacsában talált kukacot aszalt szilvába
téve, lenyelik, sok foghagymát esznek, anyaméh-nevű fű
főzetőnek a levét isszák (Felsősegesd), fölfelé (északnak)
folyó vízből isznak. Napkelte előtt meztelenül ott bújnak át
a kerítésen, ahol a kutyák szoktak átjárni (Pata). Többen
kerti zsályával gőzölik (Gyékényes), kenegetik magukat,
hogy testüket a fogamzásra és szülésre »hozzá igazíttassák*
(Simoni a.)
Nem egy esetben a házastársak egymást okolják a
gyermektelenség miatt. Szervi bajnak, vagy temperamen­
tum hiányának tudván be a meddőséget. »Gyöngéibb a
véir, mind kőne«, szokják mondani. Evégből erős italokkal,
fűszeres ételekkel élnek, jól táplálkoznak s ha mindez nem
használ, végül az orvoshoz fanyalodnak. Orvoshoz kellő
időben, inkább a nép felvilágosultabb része fordul, de
amellett gyakran a maguk körében hallott orvoslási mó­
dokat is próbálgatja, különösen akkor, amidőn már kétel­
kedik az orvosi kezelés eredményében.

A gyermek születésének eltolása.

Somogyban a leányok, főleg a reformátusoknál, m á r
14—16 éves korukban férjhez mennek. A szülők nagy
része az anyaságra még éretlen fiatal asszonyt meg akarván
kímélni a korai gyermekszüléstől, azon vannak, hogy né­
hány évig meddő maradjon. Az ilyen fiatal anyát a gyer­
mekszülés rendesen erősen megviseli s a születelt gyer­
mek sem elég erőteljes.
De szerep jut a gyermek korai, illetőleg rendes idő­
ben való megjelenésénél a hiúságnak is: »Fiatal meig a
zasszon, ráéir mögcsunyuni«, t. i . a gyermekszüléssjel,
mondják az ismerős menyecskék, a mamák s anyósok, akik
közöl ez utóbbiak egyébként sem kívánnak több gyermeket
egynél. Az az egy meg 8—10 év leforgása alatt, minél
későbben lát napvilágot, annál jobb.
A gyermek szülésének, illetőleg megfogamzásának
megakadályozására újabban már megvan a népnek a mo­
dern eljárása, sikeres módszere a francia ipar gummiesz-
közei s más, később tárgyalandó preventív módjai.
 Régi időben is szerették az első gyermek születését
néhány évre elodázni, de azt nem annyira a mostani erős
és biztos sikerű beavatkozással, hanem jórészt babonás
szokásokkal tették. Ezek egy része ma is gyakorlatban van.

F i a t a l h á z a s p á r 14—16 éves a s s z o n n y a l .

Gyermek elvesztési, elhajtási szándék és gyakorlat m á r

a régi magyaroknál megvolt, különben nem kellett volna
Kálmán királyunknak törvényben (1. könyv, 58. fejezet)
kimondani, hogy »a magzatokat megölő asszonyok a fő­
papok által parancsolt bűnbánatot tartsák.« A mesterséges
abortus egyébként évezredes bűn, mely m á r Egyptomban,
Görögországban és Rómában is megvolt.
A gyermeknek a házasság későbbi éveiben való szüle­
tése érdekében m á r az esküvőre indulás előtt gyakorolnak
a menyasszonyok bizonyos babonás szokásokat. A meny­
asszony p l . esküvőre való öltözködésénél az alsó szoknyáit
visszájáról veszi fel, hogy csak több év múlva legyen
gyermeke (Zala). Alsószoknyájának kötőjére több csomót
köt; ahányat köt, annyi évig nem születik geyrmeke (Drá­
vagárdony). Ahányszor — esküvő előtt — a menyasszony
az ágyra ráhajol, annyi évig meddő marad (Polány). Eskü­
vőre menetele alkalmával vissza ne nézzen, mert különben
m á r az első évben gyermeket szül (Lakócsa).
Esküvőre menetkor a menyasszony a harmadik ház
kéményére nézzen, akkor annyi évig nem lesz gyermeke
(Csurgónagymarton). Ahány faágat ilyenkor a menyasz-
szony letör, annyi évig mentes lesz a szüléstől (Pata).
Midőn a nászmenet a templomhoz ér, a menyasszony
háromszor visszanéz, a sekrestyében a kilincset háromszor
megnyomja, hogy annyi évig ne legyen gyermeke. (So-
mogyberzence, Lakócsa). Templombalépés előtt a sekres­
tyeajtóban a menyasszony a kapcakötő madzagját hirtelen
megoldja s megfordítva visszaköti, hogy hamarjában ne
legyen gyermeke. Erre vonatkozik az a mondás: »Ez mög-
fordéitotta a kapcakötöüjéit, azéirt nöm született neki egy
év alatt gyeröke«. (Osztopán).
Esküvő alatt a menyasszony annyi zárt kapcsot tart a
szájában, vagy szorít a markában, ahány évig nem akar
gyermeket.
Esküvő után a lakodalmas háznál létrára vagy lép­
csőre léptetik a menyasszonyt. Ahány fokot megy fel rajta,
annyi évig marad el a szülése. (Pata). A lakodalmas ház­
hoz visszaérkezve, azonnal inget cserél, hogy jóidéig ment
legyen a gyermekszüléstől. (Torvaj). Ugyanilyenkor meny­
asszonyi koszorúját több szegre akasztja fel ejoymás után,
hogy ahány szegen a koszorú megfordult, annyi ideig ne
legyen gyermeke. (Kisberény).
Ahány kályhaszembe dugja a szobában az ujját (Lát-
rány), ahány kályhaszemet töröl ki, ahány kályhaszemet
tör el, ahányszor a kútba néz esküvőről hazaérkezve, any-
nyi évig meddő marad. (Felsősegesd). A kútba nézések, a
néphit szerint, ilyenkor végzetesek is lehetnek, mert az
illetőnek születendő gyermekei mind elhalnak. (Felső­
segesd).
Ugyancsak esküvő után a lakodalmas háznál egy rosz-
szabb edénybe, teknőbe vizet öntenek s odaszólnak a
menyasszonyhoz, hogy »Rugd föl!« aki ezt meg is teszi.
A víz szétfolyik. Azt hiszik, hogy ezután a menyecskének
csak nagysokára lesz gyermeke. (Németújfalu). Sokáig
meddő marad még, ha a ház tetején cérnagombolyagot
dob át (Surd), ha esküvőről hazatérve, üres hordóban vet­
kőzik le s mig a vőlegényes házhoz el nem viszik, üres
zsákon alszik. (Csurgónagymarton).
Mikor — régi szokás szerint — a lakodalmi ebédhez,
vagy vacsorához a menyasszonyt gyertyával vezetik az
asztalhoz, akkor annyiszor fúvatják el vele a gyertyát,
ahány évig nem akarnak gyermeket. (Porrog).
 Lakodalom alatt ahány ujjára ül a menyasszony, any-
nyi évig nem lesz gyermeke. Azért némelyik mind a tíz
ujjára ráül. (Torvaj).
Ahányszor nászéjszakán a férj a vánkosát megfordítja,
ahányszor — nászéjszakán — a menyasszony derekára a
vőlegény gatyamadzagját rátekerik, annyi évig elmarad az
első gyermek születése. (Lakócsa).
Midőn a menyasszony esküvő után a szülei háztól
eltávozik, a kocsira szállva háromszor szalmát dob le on­
nan visszafelé, hogy annyi évig ne legyen gyermeke. (An-
docs). Ugyanekkor megnézi hány gerenda van az új otthon
szobájában, annyi évig nem lesz gyermeke. (Ságvár). Ahány
napig a nő azt a »biklát<; (fehér vászonszoknya) magán
hagyja, annyi évig nem lesz gyermeke. (Lakócsa).
Hogy az asszonynak mielőbb legyen gyermeke, azt a
legritkábban kívánják. Erre nézve csak egy szokást talál­
tam. Midőn az új pár nászéjszakán lefekszik, a vőlegény
a menyasszony legalsó szoknyáját elől végighasítja. (Vízvár).

A gyermekszületés korlátozása,
vagy megakadályozása.

Arra a legritkábban van eset, hogy a fiatal házaspárok

előbb-utóbb gyermeket ne kívánjanak. Ha többet nem,
egyet feltétlenül óhajtanak. Az a mondás, hogy Tegjobb,
akinek egy gyeröke sincs«, csak időnként való elkesere­
désből származik azok részéről, akik gyermekeikkel a költ­
ség s gond miatt anyagi bajokkal küzdenek. Gyermektől
— néha — csak az özvegyen férjhez ment, vagy özvegyen
házasodott párok óvják magukat, akiknél ennek gyakran
megvannak az elfogadható okai. Még az ily özvegyi sorban
összekelő egyének is rendszerint legalább egy gyermekeit
szívesen fogadnak, hangoztatva: »Csakhogy jau Isten meg­
adta éipnek-széipnek.«
Legmegdöbbentőbb rendszer a csak egy gyermekre
való törekvés, melyről később külön fejezetben lesz szó,
melyből aztán sok családnál — ha az egy gyermek meg­
hal — gyakran a gyermektelenség áll elő. Kifejlődött, sőt
szinte általánossá vált, különösen újabban, a gyermekszüle­
tésnek oly mértékű korlátozása, hogy egy gyermeknél
nem állnak ugyan meg, de 2—3 gyermeknél többet sem
engednek születni. Ez kezd általánossá válni, különösen a
németajkú falusi lakosságnál, melynél régebben 8—12 gyer­
mek egy házaspárnál egészen rendes jelenség volt.
Ennek a rendszernek typikus képviselője Karád nagy­
község, hol — a kereszteltek anyakönyvének tanúsága sze­
rint — a mult század 70-es évéig 120—130 volt a születé-
sek száma, azután kezdett fogyni s 1890-ben már 50—re
szállott alá s azóta nem emelkedett egy évben sem 64-nél
többre (tehát a 70-es évek számának csak feléig). 1924-ig
nem fogytak, de nem is szaporodtak. Újabban talán vál­
tozott a születések száma.
Általában: 5—6 gyermek születése, a régi 8—12-ről
nem is szólva, m á r csak kivételes a legtöbb helyen.
A gyermek szaporodásának korlátozására, megaka­
dályozására többféle módot gyakorolnak. Ezek között leg­
régibb a babonás szokásokkal való mesterkedés, amit,
mint a gyermekszületés elodázását is, már az összekelés
előtt, esküvőkor alkalmaznak.
Ha a fiatal párnak egyáltalán nem akarnak gyermeket,
pl. a szülők, rokonok, esküvőjük előtt zárt lakatot dobnak
az ágyuk alá, vagy ugyanilyen lakatot eresztenek a meny­
asszony lábai elé, amit át kell lépnie. (Nagygomba). A vő­
legény zsebébe, észrevétlenül, lakatot csempésznek. (Nagy­
korpád). A menyasszonyt lajtorján padlásra küldik fel.
(Somogyudvarhely).
Esküvő után pedig a menyasszony a biklát (szoknyát)
leveti, azt a feje fölött háromszor megrázza, a szegre vagy
a fogasra akasztja, hogy soha gyermeke ne legyen. (La­
kócsa). A viselős asszony menetközben a szabadban foly­
ton tördeljen faágakat, ahol csak talál, akkor több gyer­
meke nem lesz. (Simonfa).
Hogy csak egy gyermek legyen, a menyasszony a la­
kodalmi asztalhoz való ülés alkalmával egyik ujját néhány
pillanatra maga alá dugja. Ugyanezt teszi akkor is, midőn
a lakodalmi ünnepélyről új otthonába távozna, kocsira ül.
(Kaposmérő).
A több gyermek születése ellen való eljárás már nem
annyira babonás, mint inkább természetes, preventív mó­
don, vagy magzatelhajtással történik. Az előbbit erkölcsi
megtartóztatás, a férfinak bizonyos pillanatban a fogamzás
lehetőségét elhárító actusa és gummióvszerek útján gya­
korolják, az utóbbit erőszakos, erőművi beavatkozással
hajtják végre a bábák, kuruzslók, javasasszonyok, esetleg
orvosok, nemritkán pedig az illető teherbeesett nő maga.
Az erkölcsi megtartóztatásnak — természetesen — a
házastársak mindegyikére kell — egymással szemben —
vonatkoznia. A férfi megtartóztatásának megvilágítására
a népnek szinte közszájon forgó szólásait idézzük: »Szánt,
de nem vet«. »A csikót nem az istállóba, hanem annak
ajtajába hagyják piszkéitanyi«. Az asszonyoknak kijelen­
tései: »Inkább lepedőt mosok, mint pelenkáL.
A fogamzás lehetetlenítésére használt hólyagok, gum­
mióvszerek újabb keletűek, habár 30—35 évre visszanyúl-
nak. Ez főleg a nők közt terjedt el, amiket itt-ott ma m á r
a gyógyszertárakban vásárolnak, a háború előtt azonban
a házalók terjesztették. Talán ma újból. Egyes nők selyem­
darabot használnak a fogamzás ellen, vagy kiköhögik az
ondót.
Az erőművi beavatkozás m á r a megfogamzott gyermek­
nek eltávolítására »gyerök cteveiséire« irányul. A magzat­
elhajtás már az őslakóknál megvolt. Amerika őslakói az
érzelmeket sértő gyermekülés helyett inkább növéiryekkel
idézték elő az abortust. (Harkányi Ede: Babonák ellen,
130. lap). Ennek legegyszerűbb módja az, hogy a terhes
asszony nehéz munkát végez: súrol, mos, erején felül
nehéz tárgyakat emel, levágja magát a földre, szalmára
ugrándozik stb. Az altestet ázatlan hársfahéjjal, nyálos
(nedves) fonállal köti erősen át, hogy a méhre erős nyo­
mást idézzen elő. (Zala). Ez utóbbit a Balaton vidékén
használják az aszonyok, ahol 2—300-szor tekerik körül
a terhes nő altestét, hogy a fonal széles, vastag köteg­
ként veszi körül a hasat; aztán átnedvesítik. A víz a fona­
lakat megduzzasztja s a beleié is erős nyomás követkéz-
lében az embryó elvész. (Dr. Jankó János: Balaton kör­
nyékének néprajza 394. lap).
Az clhajtás határozottabb s tudatosabb módja az u. n.
eldörgöléssel történik, amit a kenőasszonyok végeznek a
terhes nő megfelelő testrészén; még a lábán is dörzsölgetik.
Következményeiben nagyon veszélyes a méhnek belső
megsértése, megszúrása által előidézni kívánt elhajlás.
E célra többféle hegyes tárgyat használnak: kihegyezett
lúdtollat, horgolótűt, tollszárl, faszilánkot, orsó- vagy ásfa-
vasat. Ezekkel a méh száját megkeresik, bennforgatják s
így az embryó tömlőjét felhasítják.
Haj lőszerül cédrusfa-f őzeiét, kámforos, sáfrányos pá­
linkát, magyarborsot, alkörmöst egynegyed liter mennyi­
ségű borban megfőznek s a terhes asszonnyal megitatják.
Süllőfenyő (Juniperus), anyarozs, aloe, babérmag s thuja-
levél, pipacs, liliomgyökér főzeteit isszák. Szarkaláb virág­
jából 10—15 darabot vizbe áztatnak, a vizet megitatják;
ettől erős vérzés támad s a magzatot elhajtja. (Ságvár).
Cedrusfaágat tejbe tesznek s azt itatják. Oleander hamu­
jára, vizet öntenek s abból a teherbe esett három gyűszű-
nyivel iszik. (Ságvár).
Ártatlan és természetesen hatástalan is az az eljárás,
hogy a viselős nőt burgonya gőzére állítják s köszörűkő­
levet itatnak vele. Némelyik lágymeleg, vagy erősen meleg,
avagy sósfürdőt vesznek a fogamzás után, hogy az embryót
elhajtsák. Persze, nem mindenkor a kívánt eredménnyel.
Ilyenkor mondják egyesek: »Pöröltem, csaknem eléigtem,
méig se hasznát«.
 A B egygyermekrendszer, vagyis „egyke".

A gyermekek születésének korlátozása évezredes gya­

korlatra nyúlik vissza. Ha végig vizsgálnánk csak a magyar
nemzet nagyjainak szaporulatát, rájönnénk, hogy kiváló
íéríiaink, gazdag főuraink, vagyonos köznemeseink szám­
talanjainak csak néhány gyermeke mutatkozott a családi
áldásból. A városi gazdagabb polgárságnál is ugyanaz álla­
pítható meg. Ez nem puszta véletlenség lehetett, hanem
bizonyára mesterséges korlátozás folyománya. Ez a régi
időkben nem tűnt fel, mert rendszeres vizsgálódás tárgyává
senki sem tette. A népesség hullámzásának közgazdasági
s nemzetfenntartó fontosságával a mai értelemben senki
sem foglalkozott. Akkor is a szegényebb néposztály sza­
porodott s az nagyon gyorsan pótolta a különböző járvá­
nyok, háborúk s egyéb csapások nyomán támadt ember-
hézagokat.
A parasztság fogyása akkor kezdődött, midőn az úr-
bériség megszűnt s a jobbágyságból való felszabadulása
után a neki jutott földet magáénak tudhatta és azt igyeke­
zett, ha nem is teljes nagyságban, de lehetőleg minél na­
gyobb terjedelemben örököseire hagyni.
A gyermekkorlátozás tehát általában ott kezdődött,
ahol a vagyonnál volt mit félteni, ahol a birtok elosztása
következtében az utódok elszegényedésétől tartottak. Így
fejlődött a gyermek korlátozása oda, hogy ma m á r egész
falvak, vidékek népe nem akar több gyermeket, mint
egyet, kivételesen kettőt. Ezek az úgynevezett »egykerend­
szer « hívei.
Az egyke fertőző járvánnyá fajult. Somogy megyébe
minden valószínűség szerint Tolna s Baranya megyékből
húzódott át. Midőn a baj befészkelődése nyilvánossá vált,
gróf Széchenyi Imre somogyvári nagybirtokos, később
gróf Széchenyi Aladár vette fel ellene a küzdelmet. Az ő
fellépésük nyomán a múlt század 90-es éveiben, a vármegye
minden lehetőt elkövetett, hogy elterjedését meggátolja.
Messzemenő intézkedésekkel igyekezett elfojtani a magzat­
elhajtásokat. Megfigyeltette, amint még most is teszik, a
viselős asszonyokat, a bűnösöket bíróság elé állíttatta, az
országgyűlés mindkét házától országos intézkedést kért.
Mindez hiábavalónak bizonyult. Az egyke feltartóztathat-
lanul terjeszkedik ma is tovább. Terjedésének sem nem­
zetiségek, sem vallásfelekezetek nem tudnak ellentállni.
Legfogékonyabbnak mutatkoznak Somogyban a magyar
reformátusok s eddig legkevésbbé hajlottak r á a németek.
A baj eredetét, mivoltát Somogyban teljesen ismerjük,
tehát diagnózisát egészen jól megállapíthatjuk.
Somogyban az egyke gyors elterjedésének az első és
igazi oka kezdetben, mint m á r érintettem, a birtok fel-
darabolása ellen való védelem volt, de ugyancsak kezdet­
ben, családi okok is közreműködtek.
Somogy megyében, mint azt később a kisgyermeknek
első éveiben való ápolásánál látni fogjuk, az »öreg szüle?,
a menyecske anyja, vagy anyósa végzi a belső, vezető-gaz-
daasszonyi teendők legnagyobb részét, a kisgyermek is
teljesen őreá van bízva. Ő pedig — nagj^ elfoglaltsága kö­
zepette — nem szívesen vesződik a síró-rívó gyermekkel.
Nem egyszer panaszkodik: »Jaj, de sok dougom van, raj­
tam van a csikou, a csibéik, a vein embör, mög — a. gyerök*.
Nem csoda hát, ha az öreg szülők nagyon félnek
a gyermektől s mindent elkövetnek, hogy egynél több
ne legyen. '
A család az első gyermek születését rendesen kívánja,
a másodiknál azonban, különösen ha az első után 1—2
évre jelentkezik, kitör a viszály s érthetően követelik,
hogy a magzatot a viselős asszony tűntesse el. A harmadik
gyermek mutatkozásánál m á r valóságos háború tör ki a
családban. Hogy gondozzon az öreg szüle annyi gyermeket!
aztán meg az anya nem mehet ki rendesen a gyermek miatta
mezőre dolgozni. Ilyenkor eleget kell hallania a család többi
tagjaitól: »Fenye ögye mög a testit, otthon ül, nőm dougozik,
dehogy is segitene«, »Mást se tud, mint köükeznyi«, »Egyéibre
se valou, mind fiaznyi«, »Telhetetlen az urába, azéír van
több gyerökc«, »Minek van annyi gyeröke, méir nőm erö-
gette le az árokba!« (T. i . lepedőmosással, aminek mesz-
szebbmenő jelentését itt nem tárom fel), »Az ágybo haso­
g a t j á k el a vagyont!«
Mert az egykés faluban az a rideg jelszó járja: »Egy
gyerök Isten áldáso, több gyerök Isten veréise«, »Egy van,
több nem köll«, »A fényeinek kő több gyerök! Minek?
a más keze-lábának?«, »Hogy az uraság jobban válogat­
hasson a cselcidekbe? vagy: »Hogy utoubb zsölleir Iögy,ön?«
»Dehogy is aprózom el a birtokomat, hogy szanaszéit
horgyák?« »Birtok után köll a gyerőkét >szaporeitanyi!«
»A zsidounak (t. i . a falusi boltosnak), béiresnek, mög a
cigánnak lőhet több gyeröke, mer nincs birtoka« (földje).
A vagyonosabb parasztember még a gondolatától is
irtózik, hogy az ő gyermeke majd elszegényedjék, pláne
zsellér legyen. Ezen gondolkozáshoz illeszkedve honosodott
meg az egyke a jobbmóduaknál.
Az egykerendszer észrevétlenül lép fel a faluban, mint­
egy besompolyog. És m i módon? Űj bába jött a faluba.
Egyszer csak kezdenek az abortálások gyakoriakká válni,
amikre csak évek múlva terelődik a figyelem. Ha a bábát
eltávolították s az asszonyok nem tanulták el tőle a gyer­
mekeihajtás módját, a baj terjedése megszűnik, ha nem, a
baj mindjobban elhatalmasodik. Vagy valamelyik egyke
községből református leányt hoznak feleségül olyan faluba,
ahol még nincs egyke. Ennek m á r csak egy gyermeke lesz.
Ezzel a községbe besurrant az egyke, mert az új jövevény
kitanítja asszonybarátnőit s azok titokban tovább terjesz­
tik ebbeli praktikáikat. A falu vezetői csak 8—10 év múlva
kezdik észrevenni a bajt. Mikor rájönnek, már nem lehet
az egykét megállítani. Ahol az egyke elterjedt, ott bába
nélkül is elhajtják a magzatokat.
Amely községben szigorúan egykerendszer van, ott
főleg fiút kívánnak. Az elsőszülöttül világrajövő fiúgyer­
meknél nevetve jegyzik meg a keresztelőre vívéskor: »Na..
itt is becsukhattyák ám a kaput!« ami azt jelenti, hogy
több gyermeke nem születik ám a menyecskének, feltéve
azt, hogy a gyermek életben marad.
Ahol az elsőszülött gyermek leány, ott — fiút is kí­
vánva — kivételesen megszülethetik még a második, de itt az­
tán, ha fiú, ha leány a másodszülött, a kísérletezés befejező­
dik. Mert a gyermeket Isten áldásának tekintik, ha — egy van,
de a több gyermeket mindenképpen tehernek veszik. >Egy
gyerök Isten áldása, de három má Isten átko«. Mert »Több
gyerök, több gond«. Hiszen ha még egy van, akkor is az a
mondás járja: »Kis gyerök kis gond, nagy gyerök nagy
gond«.
Hogy a fiatalasszony a második gyermek szüléséből
származó családi perpatvarokat, üldözést elkerülje, maga
is azon van, bizony igen gyakran jobb érzése ellenére,
hogy magzatát eltávolítsa. Előfordult, hogy az akarata el­
lenére világra jött gyermeknél az anya kijelentette papja
előtt, hogy: »Nöm is tuttam, hogy a második gyeröknek
is lőhet örűnyi«.
A családbeliek mellett a férj is nekitámad feleségének,
ha újból, meg újból állapotossá válik. »Te melleid csak a
gályámat tögyem, má gyerököd lösz , »Má mögen vastag
(viselős), szólnak rá a család többi tagjai. És ilyféle meg­
jegyzéseket napról-napra kell hallania szegény asszonynak.
Az igen ritka eset, hogy a menyecske szembe merjen
szállni a családdal s szemükbe merje vágni — amire van
eset — hogy: »Xeköm nincs gyépü alá való gyerököm!
T. i . ha az Isten megáldotta a szülés kilátásával, gyermeke
maradjon meg, ne hajtsa el, ne ássa gyepű alá, mint a
többi falubeli asszonyok.
A róm. kat. vallású népnél még Somogyban is sok
helyen komolyan veszik azt a régi kedves közmondást a
gyermekáldásra nézve, hogy: »Ha ad az Isten báránt, ad
hozzá mezöüt is«. Vagyis, ha világra jön, majd csak el­
tartják valahogy. E helyeken az a mondás járja: »Ha fcettöü
van égy van, ha égy van, egy sincs<'. A németajkú lakos­
ságnál: »Eins isi keins, zwei ist erst eins«.
Az asszonyok között azonban — sajnos — a legtöbb
rabja azon felfogásnak, hogy egynél több gyermeke ne
szülessék. Ők nem is annyira a vagyonfelosztás rémétől
való félelemből, hanem hiúságból, kényelemszeretetből és
divatból.
Teher nekik a több gyermek, mert lekötöttebb az éle­
tük, nem hódolhatnak annyira a könnyű életnek, a mula­
tozásnak, amiknek nyomában jár gyakran a nő erkölcsi
lezüllése is. A szegényebb asszonyok a ^gyermekszüléstől
a sok kiadás miatt is félnek, erre mondják: »Hogy löhes-
sön gyerök! szögéin vájok, sokba kerül a komatál«.
Az egykének azok az asszoiryok is behódolnak, akikel
sem a hiúság, sem a kényelemszeretet nem ösztökél, csak
azért hogy hát ez m á r úgy szokás. Ennek pedig, különösen
falun, tökéletesen be kell hódolnia. Ha az asszony nincskés,
vagyis egy gyermeke sincs, a falubeliéi csak sajnálják, de
ha több van, ez m á r nagy szégyenével jár s ezt a család
is röstelli; azért a legerősebb megszólásoknak a csúf ondá­
roskod ásóknak van kitéve. Az újból viselős asszonyt az
egész falu szájára veszi s emiatt gyermeke megszületése
után, az utcán sem igen mer járni. Bolondnak kiáltják k i ,
kigúnyolják: »szögein, es sö tuggya ám,hogy micscsinál!«
»Nincs nekije esze, azéir van több gyeröke«, »Ölcig szamár,
nem tösz ellene, nöm tud vigyáznyi«,»Bolond, mert ma csak
az az okos, akinek vagyona van«.
A szegénysorsú asszonynak még bántóbb megszóláso-
kat kell ily esetben eltűrnie. »Koudis bolond, kéintelen veié?
Magának sincs mit önnyi, minek neki akkor a gyerök?
Nem i'éil a gyeröktü, majd etartya a nagyvilág«.
Amely családnak 3—4 gyermeke van, arra az a gúnyos
megjegyzés járja: »Annyi ott a gyerök, mind a cigány-
putriban.
De legsúlyosabban érintik az újból teherbe esett, vagy
többgyermekes asszony érzékenységét azok a cinikus, az
anyaságot a megvetésig kigúnyoló mondások, amelyek né­
hány szóba tömörítve, valósággal megvetés tárgyává teszik
az illetőt a falu előtt. Elmondják őt pelenkamosőnak,
»kölkesverebesnek«, borjas tehénnek, viselős korában po­
cakos disznónak, fiastyúknak, malacos göbének, házinyúl­
nak, aki »mindön hounapban köükezik, mind a nyul«, vagy
»ollan, mind a kutya, sokat köükezik«.
Nem lehet csudálni, hogy a legtöbb asszony irtózik
még a gondolatától is annak, hogy újból teherbe esve, több
gyermeke legyen. Némelyik kétségbeesetten panaszkodik
elviselhetetlen helyzete miatt: »Mi lösz belöüllem? Má neim
merők a házná mögmarannyi!« Nem egyszer el is hajtják
a háztól, hazaküldik szüleihez.
Az egykés falu asszonyainak nagyobb része egyébként
maga is kegyetlen ridegséggel fogja fel a több gyermek
világrajöttének eseteit. Akármelyik állapotossá vált asszony
nyíltan hangoztatja, a megszületendő gyermekre célozva:
»Ein bizon r á sö töszöm a kezemet«, vagy céloznak a gyer­
mek születésére: » I n k á b b a Kapósba rohaggyak e, mind
mögin gyerököt hozzak a világra*. A magzatát elhajtott
asszony: »Kisüt vouna a két szórnom, ha mögin gyerököm
lett vouna«.
Ezek a nyilatkozatok mély világot vetnek a népnek a
gyermekáldásra vonatkozó felfogására. És e felfogás való­
ban megdöbbentő! A magzatelhajtás náluk egészen közön­
séges dolog, melyet nem tartanak véteknek s emiatt semmi
lelkifurdalást nem éreznek. Az ugyanis a felfogásuk, hogy
amig a magzat az anyjában meg nem mozdul, mások
•szerint: mig világra nem jön, addig azt elemészteni nem
bün; ez a felfogás teszi könnyűvé az embryó eltávolítására
való elhatározást.
Ha az egy gyermek meghal, utána — ha az anya
egészséges — egy évre r á megszületik a másik. Ez akkor
is így történik, ha az a bizonyos egyke nős, illetőleg me­
nyecske korában hal el. Szüleinek, amennyiben akkor a
termékenységük megvan, újból születik gyermekük.
De ha nem lesz több, nagy
a kétségbeesés! Pedig ez gya­
kori eset, mert az asszony a
sok kenegetés, magzatelhajtás
következtében elgyengül, cl-
betegesedik. Ilyenkor futnak
az orvoshoz, hogy segítsen.
Igen sokszor már késő!
Ilyen esetekben aztán a több­
gyermekes, rendesen öregebb
asszonyok kerekednek fölül
a megszólásban: »Hadd szen-
veggyön, ugy kő neki, méir
rakta e, méir csinyáto e any-
nyiszor a gyerököt«. »Most
má nőm virágzik, hát nőm is
magzik«. »Ahun ögy vout,
megterömhetött vouna a töb­
bi is, mast egésségös vouna«.
»Amit a jó Isten adott, azt
világra kö hoznyi«. Nőm egy
buzaszöméir nyittyák ki abu-
Egykés gyermek. zászsákot«. »Akinek többgye-
rökövan, annak igazalölkö«.
És az egyke ellen erkölcsi, lelki úton nehezen lehelt
tenni valamit. A népnek, mint az elsorolt mondásokból,
nyilatkozatokból látjuk, e tekintetben megvan a maga tel­
jesen kialakult véleménye, ami annyira megrögződött ben­
ne, hogy azt megváltoztatni semmiféle józan okkal nem
lehet. Néha meghallgatja az egyke veszélyes, kárhozatos
következményeit fejtegető egyéneket, hallgatagon tűri az
ellene dörgő s kárhoztató véleményeket, sőt mintha he­
lyeslőleg is bólintana rá, de hogy azokat meg is szívlelné
s gyakorlatban követné, arról alig lehet szó. Erről külön­
ben nem szeretnek úriemberrel beszélni. A lelkészüktől
pedig határozottan rossznéven veszik, ha templomi beszéd­
jébe szövi, vagy általában előhozza. Különben ellenvetés­
ként felhozzák, hogy az egykét az urak kezdték s hogy
az urak »ne azon gondoskoggyanak, aki nincs, hanem
azon, aki megvan«.

Az egy-gyermekrendszer mai elterjedtsége

Somogyban.
Nagymagyarország térképe különböző helyeken tele
van tűzdelve egykés falvakkal, melyek kisebb-nagyobb cso­
portokban mutatkoznak. Ezek között Dunántúlon legsűrűb­
ben három egymás mellett fekvő megye tűnik szembe:
Baranya, Tolna és Somogy megye. Ezekben a lakosság
jelentékeny része m á r mélyen benn van a gyermekkorlá­
tozás sötét veszedelmében s a rohamosan mutatkozó gyer­
mekfogyás belátható időn belül a lakosság teljes kipusztulá­
sához vezet.
Hogy az egykének szaporodás szempontjából való szo­
morú hatását s mai állását Somogy megyében a maga rideg
valóságában megismerhessük, teljesen külön kell választa­
nunk az egykés földműves falusi lakosságot a többi foglal­
kozású lakosságtól. Evégből a vármegye minden községére
nézve, 1928. évben beszerzett adatok alapján, kimutatást
készítettem, amelybe csak a földműveseket, a földművelés­
sel foglalkozó zselléreket, napszámosokat vettem fel. E k i ­
mutatásokból megállapítottam, hogy hány házaspárnak és
özvegynek nincs s nem is volt gyermeke, hány házaspár­
nak van 1, 2, 3 s több gyermeke. Az intelligenciát, tehát az
úri birtokosokat^ hivatalnokokat, iparosokat, cselédséget
s egyéb alsóbbrendű alkalmazottakat és megesett nőszemé-
lyeket kihagytam. Ezt azért tettem, mert a felsoroltak
nem igazodnak a falusi egykéző szokáshoz, az alkalmazot­
tak meg, különösen a cselédség, folyton változtatja szolgá­
lati helyét. Ez utóbbi, egyes helyeken, ahol a kisközségben
nagyobb számmal vannak, valósággal meghamisította volna
a földműves nép egykéjének igazi képét, mert 2—3-szor
annyi gyermekük van, mint a falu törzslakosságának.
A régi Magyarországnak házasságuk megosztása a
született gyermekek száma szerint 1903—1918. években a
1
következő volt: ) Az 1—2 gyermekkel bíró szülők száma
J
) Kovács Alajos: Az egyke és népszaporodás. Magyar Statisztikai Szemle.
I. évf. 3 - 4 . sz. 70. 1.
22o/ , a 3 és több gyermekkel bírók 61.5<>/o-ot tettek ki,
0

holott az egyke-rendszer már akkor az ország több vidékén

erősen fellépett. Azóta ez a szám is kedvezőtlenebbé vált,
különösen Csonkamagyarországban.
Az egykét oly községben tartják határozottan fellépett-
nek, ahol ezer lélekre csak 25 születés esik, amelyen alul
normális szaporodás már nincs.
Én, az egyke fellépésére nézve Somogy megyéből szer­
zett adatokból más számítási kulcsot véve alapul, a követ­
kezőket állapítottam meg: ott, hol a 3 s több gyermekkel
bíró házaspárok száma 50o/o-ig apad le, m á r korlátozott a
gyermekek születése. A 40o/o-ra való leapadás az 1 és 2
gyermekrendszert mutatja; ahol pedig a 3 s többgyermekes
szülők száma 30-ra száll le, m á r határozottan az egyke
honosodott meg.
Somogy megyében az 1928. évben megvolt 314 község­
ből 305-ben tettem számítást. Nem kaptam meg az adatokat
Mozsgő, Almáskeresztúr, Csertő, Szulimán és Zsibót közsé­
gekből. Nem kívántam be Kivadár és Tarnóca önálló
puszta-községektől és Balatonmária telepes községtől, mert
ezekben cselédek, illetőleg nem régen odaköltözött lakosok
élnek. Az 53.955 házaspár után tett számításból kitűnt, bógy
Somogyban a földműves nép között teljesen terméketlen
házasság aránylag kevés van. Az országos átlagnál minden
6-ik, Somogyban közel minden 12-ik házasság terméketlen
s aránylag kevés községben éri el, illetőleg múlja felül
a gyermektelenség az országos átlagot éspedig 16—20»/o
között 35, 20—-30o/o-ban 32 községben, azon felül pedig
12 községben. A többi községben is a 10o/o-ig menők száma
jóval felülmúlja a 11—16o/o-ig terjedő gyermektelen szülők
számát.
A Somogyban élő háromféle nemzetiségű földműves
nép közül a magyarnál éri el a legnagyobb <y -ot a gyer­
0

mektelenség: 10.95o/o-ot; utána a horvát következik 7.62°/o-

kal, a legkisebb a németnél: 6.860/0.
Vallás szerint a reformátusság vezet 11.78o/ -al, utána
0

a róm. katolikusság 9.39o/ -al. A legkisebb az ágostai evan­

0

gélikusoknál 9.16°/o-al.
20—300/0 között nincs gyermekük a házaspároknak a
reformátusoknál: Szilvásszentmártonban Nagybajomban.
s

Németkisfaludon, Markócon, Büssün, Pettenden, Kaposúj-

lakon, Hencsén, Kaposszentbenedeken, Rinyaújlakon, Gör­
getegen, Bolháson, Erdőcsokonyán, Rinyaszentkirályon,
Gyöngyösmelléken, Nagyberényben, Ötvösön, Orciban, Ma-
gyarlukafán, Somban, Kazsokon, Tótszentgyörgyön és
Basáiban.
A róm. katolikusoknál: Csornán, Töröcskén, Pamukon,
Szabáson, Kapospulán, Szabadiban, Sávolyon, Inkeyantal­
fán, Somogyszobon, Balatonbogláron, Attalán és Főnyeden.
 30°/o-on felül gyermektelenek a reformátusoknál:
Drávagárdonyban, Somogyapátiban (33.33<>/o), Kisdobszán
(35.69o/o) és Nagydobszán ( 3 8 . 6 1 % ) .
A róm. katolikusoknál: Porrogszentkirályon, Hajmá­
son, Balatonberényben ( 3 0 . 8 2 % ) , Gj'öngyösmelléken (35.
55%), Vörsön (35.79o/ ), Nagykorpádon" (37.50%*),
0 Hol-
ládon ( 3 7 . 6 8 % ) , Balatonszentgyörgyön (38.59o/ ). 0

Az u. n. »vízmenti« községek róm. kat. lakosainál: At-

talán, Kapospulán és Csornán, továbbá Taszáron és Kis­
berkiben az egykezes már régibb keletű. Üj azonban a
Balatonkörnyék következő községeiben: Főnyeden, Bala­
tonszentgyörgyön, Holládon, Balatonberényben és Vörsön;
az elsőt kivéve 3 0 . 3 8 % között változik a házaspárok száma.
E feltűnő nagy % eddig csak a gyermektclenségnél mutat­
kozik, az 1, 2, 3 s több gyermeknél még nem látszik, mert
hiszen ezen községekben az 1, 2, 3 s több gyermek 2 1 — 3 0 %
között áll, holott ha az egyke régibb keletű volna, az egy
gyermek és házastársak száma mintegy 50%-ot tenne ki,
míg a 3 s többgyermekesek 10—15o/ -ban szerepelnének.
0

Ily erős fellépése a gyermektelenségnek rendkívül feltűnő.

Az egyke az egygyermekes szülőknél mutatkozik észre­
vehetően, habár nem a legjellemzőbben. Az egész megye
földműves népénél egy gyermeke van a házaspárok
26.22%-nak. Nemzetiség szerint a magyarnál 32.49%, a
horvátnál 23.97<y s a németnél 22%. Vallás szerint a refor­
0

mátusság vezet ' 43.12%-al, utána az ág. evangélikusok

30.95% s legkevesebb a róm. katolikusoknál 24.23%.
A református községek között csak néhányat találunk
olyat, amelyben az egyke még nem foglalt, tért, illetőleg a
szaporodás a többiekhez képest normálisnak mondható.
(Ezeket alább soroljuk fel). A többi erősen egykéző. Né­
mely református lakosú községben szinte megdöbbentő.
A legtöbb egy-gyermekes házaspár a református köz­
ségek között: Somogyhatvanban ,(60.70%), Mezőcsokonyán
( 6 1 . 2 5 % ) , Rinyahosszúfaluban (61.56o/o), Magyaregresen
( 6 2 . 5 0 % ) , Csurgósarkadon (65.28o/ ), Büsüben (66.24<ytf),
0

Somogyaszalón ( 6 6 . 5 5 % ) , Kazsokban (68.00<y ), Vásáros-

0

bécen ( 7 0 . 4 0 % ) , Gsurgónagymartonban (79.24»/o). A többi

református egykés községekben jórészben 40—50o/o az egy­
gyermekes házaspár.
A róm. katolikus vallásúak között magas százalékszám
az egy gyermeknél Attalán (50.19o/ ), Patosfán ( 5 3 % ) ,
0

Büssüben ( 6 1 . 3 5 % ) s Nagyberkiben fordul elő, 17 helyen

43—46% között változnak az egy-gyermekes házaspárok.
Az ág. evangélikusok között Porrogon ( 4 6 . 9 8 % ) , Por­
rogszentkirályon ( 4 6 . 0 8 % ) és a Szabadi németeknél (60.
34o/o) találunk sok egy-gyermekes szülőt.
 A kétgyermekes házaspárok megyei átlagos százaléka
26.60. Nemzetiség szerint a magyarságnál 26.660/0, a német­
ségnél 27.18o/o, a horvátságnál 25.72%.
Vallás szerint a róm. kat. 27.16o/ , a reformátusok
0

27.52o/o, az evangélikusoknál 28.66%. Itt tehát mind nem­

zetiségileg, mind vallásfelekezet szerint véve, lényegtelen a
különbözet. Az egykés házaspároknál a véletlenül született
második gyermek csak türt állapot. A nem egykézö csalá­
doknál pedig nem áll meg a szaporodás a két gyermeknél
s így e számnál a két rendszer mintegy találkozik.
A nagy különbség a két rendszer között a 3 s több
gyermeknél tűnik ki, mert akik m á r ezt a két gyermeket
sem tartják kívánatosnak, természetes, hogy félnek a 3-tól
s irtóznak az ennél többtől.
Somogyban a 3 s többgyermekes házaspárok átlagos
0/0-a 38.64. Nemzetiség szerint: magvar 29.31 <y német
0j

44.060/0, horvát 42.38o/o. Vallás szerint: róm. kat. 39.26%*

református 17.53% s ág. evang. 31.33o/o.
A magyarság százalékát a közéjük számított reformá­
tusság nyomja le. A róm. kat. és evangélikusok között csak
80/0 a különbség az előbbiek javára. A reformátusság a
róm. katolikusság o/o-ának még felét sem éri el, tehát ezek­
nél a 3 s többgyermekes házaspár kevés.
Feltűnően kevés a 3 s ennél több gyermek a róm.
katolikusoknál (5 és 9% között) Attalán, Kapospulán, Igái­
ban, Hajmáson, Viszen, Nemesdéden, Németegrcsen, Fo­
nón, Szennán s Patosfán. Ezekben a községekben minden
16—20-ik házaspárnak van 3 s több gyermeke.
Jóval rosszabbul áll a helyzet a reformátusoknál, ahol
vannak községek, ahol még 4%-on is alul áll a 3 s több­
gyermekes házaspárok száma, tehát csak minden 25—30-ik
házaspárnak van ennyi szaporulata. Ezen községek: Büssü
(0.63o/o), Csurgónagymarton ( 1 . 8 8 % ) , Nagydobsza (1.98%*),
Basal (2.94o/o), Vásárosbéc ( 3 . 2 0 % ) . 4—6% között van:
Somogyhatvan, Rinyahosszúfalu, Rinyaújlak, Erdőcsoko-
nya, Markóc, Kisdobsza, Mezőcsokonya, Csököly, Csurgó­
sarkad, Kazsok s Orci. 40 református lakosságú községben
pedig 6—12o/o között áll a 3 s több gyermekszaporulattal
bíró házaspárok száma.
Az ág. evangélikusoknál legkedvezőtlenebb az állapot
Szabadiban (németség), ahol 3 s több gyermeke egyetlen­
egy családnak sincs, a többinél csak Porrogszentkirályon
és Porrogszentpálon van 11—15o/o között 3 s többgyerme­
kes házaspár, a többinél aránylag elég normális.
A róm. katolikusoknál még nagy számban vannak
községek, amelyek ha nem is a hajdani méretben, de elég
szép számú gyermekszaporulatot mutatnak. 53 község van
olyan, amelyben a 3 s többgyermekes házaspárok száma
40—50o/o, 24 község, melyben 50—60%,. 14 község, melyben
60—70% s 8 olyan község, melyben a házaspárok több'
mint 70%-ának van 3 s több gyermeke. Ez utóbbiak: Kereki
(71.57o/o), Nagvbábony (72.72o/ ). Kelevíz (73.71o/ *), Szoro­
0 0

sad (73.77o/o), Szőllősérsek (74.29<>/o), Kára (75.26o/ *), Pata­ 0

lom (93.75o/o ) és Drávaszentes ( 9 3 . 9 4 o / ) .

4
0

A reformátusoknál mindössze 8 község van a vár­

megyében olyan, amelynél a házaspárok 40—70%*-ának 3
s több gyermeke van s egy, amelyben a 80°/o-ot meghaladja.
Ezek: Kisasszond (42.63o/ ), Kőkuttapazd (45.45o/o*), Bálvá­
0

nyos (50«/o), Beleg ( 5 0 . 7 7 o / ) , Szigetvár (66.67<y *), Somodor

0 0

(68.75o/o), Patalom (83.44o/ *).

0

Az ág. evangélikusoknál 40—60 között találunk 6 köz­

séget, a többiben ennél kevesebb a 3 s többgyermekes csa­
ládok száma. Ezek között Hács 51.56%*-al, Kötcse 60.31o/ - 0

al szerepel.
A 3-nál többgyermekes családokat külön-külön azért
nem osztályoztam, (hogy pl. hánynak van 4 5, 6 stb. gyer­ 5

meke) mert az ily részletezés messze vezetett volna s egyéb­

ként sincsenek annyian, hogy szükségesnek tarthattam vol­
na azokkal külön foglalkozni. Messzebbmenő következte­
tésekre úgy sem vezettek volna.
Ha a gyermekszaporulatot járásonként vesszük, általá­
ban k i lehet mondani, hogy minél több valamely járásban
a reformátusság, annál kedvezőtlenebb a gyarapodás s mi­
nél több a német és horvát elem, annál több a gyermek.
A gyermektelenség nem mindenütt kísérője az egyke
kedvezőtlen számarányának. Pl. a marcali járás magyarsá­
gánál gyermektelen a házaspárok száma 13.640/0=, a 3 s
többgyermekeseké 41.680/0*, míg a nagyatádi járás magyar­
ságának gyermektelen] ei 14.42o/ *, s 3 s több gyermeke
0

csak 24%*-ának van. Vagy a kaposvári járás németségénél

nincs gyermeke 13.72o/o*-nak s 3 s több van 34.84o/ -ának. 0

A barcsi járásban nincs gyermeke 4.22o/o*-nak s csak 4 és fél

o/o'-al több a 3 s többgyermekes család.
Legtöbb gyermektelen házaspár a kaposvári járásban
van: 12.550/0", a legkevesebb a tabi járásban: 6.16%. E ked­
vező o/«-ot a németek segítik elő. A többi a kettő között
0

váltakozik.
Az 1, 2,, 3 s többgyermekes házaspárok °/o-a egymástól
járásonkint nagy különbséget általában nem mutat. Az egy­
gyermekesek a tabi járás kivételével, amelyben 18.80%*-al
van képviselve, a többinél 26—33o/ közt mozog.
0
;

A kétgyermekes családok 25—27%* között állanak, az

igali járás kivételével, amelyben 16.03o/ *. 0

A 3 s többgyermekes házaspárok 33—45%* között vál­

toznak. A legtöbb a lengyeltóti-i (45.270/0*) és a tabi járás­
ban (42.99o/o*). Járásonkint a többgyermekes házaspárok a
kevés gyermekkel bírókat annyira kiegyenlítik, hogy nagy
különbséget nem találunk. A különbség — mint láttuk —
csak nemzetiségi s főleg vallási megoszlás szerint ötlik
szembe.
Nagy egészében a vármegyében legnagyobb százalék­
ban (3&.64°/o') még mindig a 3 s többgyermekes házaspárok
szerepelnek, a legkevesebben a gyermektelenek (8.54°/o-
ban). Az egy és kétgyermekesek csaknem egyenlő arány­
ban (26.22 és 26.60). Az arány azonban mindig kedvezőt­
lenebb lesz: emelkednek a gyermektelenek s az egy-gyer­
mekesek s fogynak a 2, 3 s többgyermekesek.
Mert a gyermekszületések korlátozása mindinkább ter­
jed. Legerősebben a reformátusoknál. Fényes Elek 1830-ból
származó adatai szerint Somogy megye 213.842 lakosából
még 66.884 volt a református. Az 1920-iki népszámlálás
már csak 58.167 református lelket talált.
A baj elég gyorsan kezd átragadni a róm. katolikusok­
ra s valamivel lassabb tempóban az ág. evangélikusokra.
Amely községben a reformátusok egykések, ott a másval-
vallásuaknál is jóval kevesebb a születések száma a nor­
málisnál. Erre számos példát sorolhatnék fel.
A református vallású magyarok Somogyban 8 község
kivételével rohamosan haladnak a kipusztulás felé. A szü­
letési arány számos helyen olyan mélyre sűlyedt, hogy azt
a halálozási aránynak csökkenése nem tudja követni.
A róm. kat. magyarságnál Attala, Kapospula, Visz,
Nemesdéd, Igal, Taszár, Németegres azon községek, ame­
lyekben a legveszedelmesebben lépett fel az egyke. Ezek
lakói, ha a születések s halálozások száma a mai arányban
halad, másfél század múlva együtt pusztulnak k i a reformá­
tus egykés lakosság jó részével.
A horvátságnál Buzsákon, Táskán és Somogyszent-
pálon lépett fel az egyke észrevehetőleg.
Hogy magyar nemzeti szempontból mily veszedelmes
az egykerendszer, azt fölösleges itt fejtegetnem. Hátrányos
magukra az egykés családok jó nagy részére is, mert a
családok kihaltával egy-egy örökösre jutott 2—3 birtokot
nem tudja kellőleg megművelni. Nincs hozzá elég munka­
erő. Napszámos a faluban alig akad, maguk meg kevesen
vammk. Cselédet, napszámost nem igen kapnak. Bizony
még a 70 éves öregeket, aggokat is munkára fogják, holott
nekik m á r pihenni s csak irányítani kellene a gazdálkodást.
Az egykés házaspár a sok munka miatt szinte enni is
alig ér rá. Kapkod, »öregében« dolgozik, néha m á r meg
sem tudja birtokát munkálni. Nem egy helyen látható
módosan épített téglaház (küház), amely ürességével, ko-
pottságával, környékének visszataszító elhanyagoltságával
szomorúan hirdeti, hogy lakói kihaltak, az új tulajdonos
pedig nincs kivel benépesítse, mert hisz 2—3 háza is van
a faluban; zsellérek nem akadnak, tehát nincs, aki kivegye
bérbe.
Elszomorító látvány!...
Hogy mily úton-módon lehet az egykének gátat vetni,
mint országos-, nagy problémával, itt nem foglalkozhatom,
csak annyit jegyzek meg, hogy azt másként, mint törvénye
hozási úton alig lehet.
 A születendő gyermek neme.

A legtöbb házaspár, az úri osztályban is, jobban örül

az elsőszülöttnek, ha az fiú, a nép elnevezése szerint
»gyerök«, mint ha leány. Ez a földműves népnél fokozot­
tabb mértékben van meg, ami érthető, mert a fiú értéke­
sebb munkaerőt jelent; azonkívül ő tartja fenn a család
nevét, az egy vagy több gyermeknél a házban, birtokban
marad s folytatja tovább a szüleitől örökölt vagyonon a
gazdálkodást, míg a leányt rendesen elviszik a háztól, k i ­
házasítják, esetleg a család neve is kihal vele.
Természetes tehát, hogy az anyát, de a legközelebbi
rokonságot is izgatja az a gondolat, hogy — különösen az
elsőszülött — fiú lesz-e vagy leány.
Hogy a születendő gyermek nemére nagyobb bizonyos­
ságot, vagy egyesek hiedelme szerint teljes biztosítékot
nyerjenek, a nővel, sőt férjével is, m á r az esküvő alkal­
mával a lakodalom alatt végeztetnek bizonyos cselekmé­
nyeket, melyek az asszonynál folytatódnak a terhesség
állapotában is. Ez utóbbinál főleg bizonyos jelekből követ­
keztetnek a születendő gyermek nemére.
Mikor a lakodalmas menet — templomba menetkor —
a házat elhagyja, a menyasszonyt egy fiúnak kell megtaszí­
tania, hogy fia szülessék. (Nemespátró).
Ha a vőlegény esküvőkor kabátja gallérjába gombostűt
tűz, fiúk, ha pedig a menyasszony ilyenkor övébe, vagy
blúzába varrótűt szúr, leányuk születik. (Vízvár). Ha es­
küvő előtt a menyasszony a szoknyája eíején levő hasa­
dékot gombostűvel tűzi össze, fia lesz. (Sántos). Ha a ván-
kosba gombostűt szúrnak a mennyegző alkalmával, fiú
lesz. (Somogy). A szoknyakötő madzagba a menyasszony
inggombot köt s esküvőkor a templom ajtajánál kioldja
és a föleire ereszti, hogy fia legyen. (Nemespátró).
Mikor a menyasszony esküvőkor a templomba lép,
mondja ezt: »Mindön szentök széipök, a fejéirnéipek méig
szöbbek«, akkor fia s leánya vegyesen születik. (Bolhó).
Esküvő után a menyasszony kis fiút ültet a térdére,
hogy fia legyen. (Bolhó). Ugyanazon okból a vőlegény az
esküvői inget leveti, a menyasszony azt a földre teríti, ami
után a vőlegény az inget háromszor körülkerülgetve, hátra­
felé átugorja. (Balatonendréd). Esküvő után hazaérve, a
menyasszony egy körte- s egy almafát ráz meg, hogy fel­
váltva fia s leánya legyen. (Somogyudvarhely). Bárdot (»to-
por«) vesz kezébe. (Boronka). Lakodalomban, midőn ebéd
után a menyasszonyt táncra hívják, a vőfély által asztalra
tett kalapra rálép, fia fog születni. (Szomajom).
Nászéjszakán először a vőlegény feküdjék az ágyba:
fiúk születik. Ugyanekkor a menyasszony az ágyban levő
vánkos csúcsát kezébe szorítja, vagy a szájába kapja, hogy
első gyermeke fiú legyen.
Mikor a menyasszonyt más házhoz viszik el, édesanyja
sült kakast visz utána, hogy fia, sült tyúkot, hogy leánya
szülessék. (Porrog). Ha ilyenkor a menyasszony öblében
(keblén) körtét visz, fia, ha almát visz, leánya, ha gombos­
tűt szúr ingébe, fiú, ha varrótűt, leánya lesz először. (Nagy­
korpád). A menyasszon3dádába az első darabot fiúval kell
bedobatni, hogy a menyecske fiút szüljön. (Nemespátró).
A háztól elvitt menyasszony kezébe az ifjú férj házánál
kisfiút adnak, hogy első gyermeke fiú legyen. (Vízvár).
Ha fiút akarnak, éjjelre fejszét, tarisznyát, úritököt, ha
leányt, teknőt, mosóiapickát tesznek az ágy alá. (Csertő,
Tótszentpál). A fiút óhajtók fúvót helyeznek a szalmazsák
alá, baltát a párna alá, akik leányt kivannak, azok pedig
ugyanezen helyekre kötényt dugnak.
Ha házasság után a férjjel tetetik először szekrénybe
a ruhát, fiú, ha pedig az asszonnyal, leány születik. Ha éj­
jel lefekvéskor a férfi kalapot, sipkát tesz a fejébe s ta­
risznyát a nyakába, fia lesz. (Pata, Lábod). Ha ugyanilyen­
kor jobbfelől hagyja ott az asszonyt, fia, ha balfelől, leá­
nya lesz. (Pata). Csökölyben éppen a fordítottjában hisz­
nek. Ha a nemzés havibaj idején történik, fiú, ha máskor,
leány fog születni. Ha a férfi coitus alkalmával fogát jól
megcsikorgatja, fia lesz. (Ságvár). Leány lesz, ha a férfi
coitus után tátva hagyja a száját. (Gamás).
A házi szövőszék csinpálcáit ledobják a földre, a le­
dobó nőnek terhes asszonyra kell gondolni, ha a pálcák
egymás fölé esnek, fiú, ha egymás mellé esnek, leány fog
születni.
A terhes asszony folyton olyan nemű gyermekre gon­
doljon, amilyen neműt akar s gondolata, vágya szerint
születik a gyermek: fiú, vagy leány. Amely asszony a
Máriaképnél vallásosán elmélyed, leánya lesz. Leánya lesz
akkor is, ha urával együttesen nevet.
Ha az állapotos asszony a mezőn drótszeget, vasat
vagy gombostűt talál, fia, ha varrótűre akad, leányra van
kilátása. (Ecseny).
Kendőt terítenek le valahova a terhes asszony felé
s ha a sarkát fogja meg (persze, nem tudva, hogy m i cél­
ból van ez), fia, ha a közepéhez nyul, leánya lesz. (Kapos-
mérő). Fonalat adnak a viselős asszony kezébe, hogy kös­
sön rá gombot; az illető, természetesen nem tudja, hogy
m i okból; ha az eloldódik, leányra van remény. Ha a ter­
hes asszonytól hirtelen megkérdezik, hogy milyen a keze
s az mutatja a kezét; ha ilyenkor tenyerét lefelé tartja,
fiú, ha fölfelé tartja, leánya lesz. Midőn a viselős asszony
jércét öl, zúzájának a vérhólyagját parázsba dobja, ha az
ilyenkor erősen pattanik, fiú, ha csak lassan sistereg, le­
ánya fog születni. (Ságvár).
Keresztelőre menetel előtt a csecsemő fej kötőjébe gom­
bostűt szúrnak, hogy utána fiú legyen. (Heresznye). Ara­
tásra menet előtt az illető asszony szoknyahasadékába
gombostűt szúr olymódon, hogy a foka lefelé álljon, a kö­
vetkező gyermeke fiú lesz. (Karád). Ha a gyermek első
szava »papa«, a jövendő gyermek fiú, ha pedig »mama«,
leány lesz. Ha a viselős asszony körtével álmodik, fiú, ha
almával, leánya születik. (Pata).
A terhes asszonynál mutatkozó jelenségeket, bajokat,
egyes véletlenül tett dolgait szintén felhasználják ilyfélc
jóslásokra. Amelyik erős ételeket, savanyúfélét kíván, fia
lesz, amelyik terhessége alatt sokat kíván aludni, leánya
születik. (Ecseny). Ha a fogamzás a havibaj indulásakor
történik, fiú, annak elmulasztása után közvetlenül, leány
fog születni. (Csököly). A nép a havibajt finoman »asz-
szonyi rend«-nek nevezi.
Fia lesz a nőnek, ha terhessége alatt megsoványodik
s az arca tiszta. Felsősegesden és Ecsenyben éppen az
ellenkezőjét tartják. Ha a nő csecsbimbója egészen barna,
fiú, ha tiszta, leány lesz. Ha a viselős asszony hasa csú­
csos, ferdén áll, hátul nem vehető észre a terhesség, fiút, ha
pedig a has széles, lapos, leányt várnak. Egyes helyeken
ezeknek az ellenkezőjét vélik.
Ha balról hordozza a magzatot, fiú, ha jobbról, leány
születik. Ha jobbról mozog a magzat, fiú, ha balról, leány
lesz. Almamelléken, Gyékényesen s több helyütt megfor­
dítva.
Ha a terhes asszony jobblába dagadt, fiú, ha ballába
dagadt, leánya születik. Ha a terhesség alatt a tisztulása
fehér, leánya, ha vörös, fia születik. Gyakori fejfájásából
leánygyermek születésére következtetnek.
Amely anyának leánya születik, a szülése helyén
(a földön) gombostűt vernek, hogy a következő újszülött,
fiú legyen.
 A terhességről általában.

A nő, mihelyt u. n. állapotos voltának biztos tudatára

jut, viselkedésében a népnél megszabott szokásoknak veti
alá magát. Erre az anyja, anyósa, közeli rokonai, vagy jó-
ismerősei tanítják ki. Megszabják neki: hogyan tisztálkod­
jék, hová mehet, hová nem; mit jó cselekednie, mit nem,
mitől tartózkodjék, hogy óvja magát minden tekintetben,
miképpen, különösen bizonyos alkalmakkor; mit ehetik,
mit nem, hogy leendő gyermekének testi s lelki ártalmára
ne legyen, sőt hogy annak jó tulajdonokat biztosítson.
Mert a nép sokat ad arra, hogy a születendő gyermeke ép,
erős, egészséges legyen s szép lelki tulajdonokkal legyen
megáldva. Különösen jó testi tulajdonaira fektet nagy súlyt.
A lelki tulajdonságok kívánásánál nem annyira a kiváló
szellemi képességet óhajtja, mely a népnél egyébként sem
oly fontos, mert ha paraszti sorban marad, nem is érvé­
nyesülhet, mint inkább más, apróbb tulajdonokkal való
felruházást s rossz tulajdonoktól való mentességet.
A müveit osztálynál az anyaság elé néző nő kímélé­
sével, gondozásával, megfelelő táplálásával, szóval az ily
állapotú nő okszerű, különleges bánásmódjával igyekez­
nek a születendő gyermek minél tökéletesebb tulajdonsá­
gokkal való felruházását biztosítani.
A nép jelentékeny része, ha akarná, sem tudná e te­
kintetben a művelt osztályt követni. Részben a régi szo­
kások szövevényeiben való vergődése, részben amiatt, mert
nincs módjában az anyaság elé néző nőt kímélni, különö­
sen a munkától; a rendes táplálását sem igen adhatja meg.
Tehát csak megmarad abban a munkakörben, amelyben
nevelkedett, melyet egyébként is jónak, célravezetőnek tart.
Ezek között, természetesen, vannak egészen természe­
tes eljárások, túlnyomó része azonban babonás termé­
szetű. E szokások szórványosan itt is m á r a menyasszony­
ság alatt kezdődnek. A nőnek menyasszonysága idejében
nem szabad hurkát ennie, nehogy viselős korában eres,
dagadt legyen a lába. (Pata). A menyasszonyt vánkosra
ültetik, hogy gyermeke majd kövér legyen. Esküvő előtt
a házukban levő, neki tetsző gyermeket jól megnézi, hogy
neki is olyan gyermeke legyen. Az esküvőről hazatérve,
szép fiút tesznek ölébe, hogy az övé is szép legyen.
A nőnek viselős (»vastag«) voltát eltagadni nem sza­
bad, mert születendő gyermeke nehezen tanul, illetőleg
későn kezd majd beszélni, sőt esetleg néma lesz, azonkívül
hazug, lopós, tolvaj is lehet.
 A terhes nő táplálkozása.

A legtöbb helyen azt tartják, hogy a terhes nő egyék

mindent, amit megkíván, mindazáltal az alábbi ételektől,
születendő gyermeke érdekében, tartózkodjék: tésztát, sós
ételeket ne egyék, ezektől a gyermek túlnagy leisz (Felső-
segesd) s túlkövér (Almamellék). Halat se egyék, mert szü­
letendő gyermeke rosszéletű lesz. Az ecsenyi németek azt
hiszik, hogy halevés esetén a gyermek pállottszájú lesz.
Sőt a halakat még csak ne is nézegesse. Ha egy terhes
asszony halárushoz megy és szemléli a halakat, az ott állók
közül bárki vegyen fel egy halat <s azzal üsse szájon, akkor
a gyermeke nem születik pállottszájúnak. Ha kismalachúst
eszik, ügyefogyott gyermeket hoz a világra. (Nagykorpád).
Füstölthúst s nyúlhúst se egyék. Ez utóbbinál nyúlarcú,
nyúlszájú vagy nyúlszemű, avagy álmatlan lesz. (Osztopán,
Henész). Ha vöröshagymát eszik, gyermeke ótvaros lesz.
(Ecsény). A babevéstől is tartózkodjék, nehogy gyermeké­
nek sárga fogai nőjjenek. (Pata). Ha májat eszik, gyerme­
kének vastag nyelve lesz, ha velőt^ taknyos lesz. (Ráksi).
A madárhúst evő terhes nőnek gyermeke állandóan éhes-
ségben fog szenvedni. (Pata). Tököt ne egyék, nehogy
vízfejű gyermeke szülessék. (Nagykorpád). Általános az a
hiedelem, hogy a kettős gyümölcsöt evő terhes asszonynak
kettős gyermeke születik.
Bort, pálinkát a viselős nő ihatik, sőt igyék is, hogy
nézetük szerint, erősebb legyen. Vödörből vizet közvetlen
ne igyék, nehogy gyermekének a szája pállott legyen.
A viselős asszony elől ételfélét eldugni nem szabad,
mert az vétekszámba megy s nehezen fog az illető viselős
asszony szülni. Amit óhajt, a lehető leggyorsabban cl kell
számára készíteni. Ez a fejlődő magzatra való tekintetből
van. így; azért m á r a régi zsidóknál a terheseknek kien-
gesztelési ünnepeken szabad volt akármit élvezniök.
(Dr. Rózsay József: Tanulmány a régi zsidók orvostanáról.
M. Tudom. Akadémia kiadv. V. 9. sz. 1874.) A viselős asz-
szonynak a látott s megkívánt ételfélékből, gyümölcsökből
még lopni is szabad annyit, amennyit azonnal megehet.
Különösen az utóbbiakat. Ezt bűnnek senkisem tartja, sőt
ilyféléért még csak megszólítani sem szabad őt, különösen
ha máséból gyümölcsöt szed. Gyümölcsöt egyébként azért
is bátran szedhet le a más fájáról, mert közhiedelem sze­
rint az a fa annál bővebben terem. De meg azért is szed­
het, mert ha nem ehetnék belőle, az illető gyümölcs jele
anyajegy alakjában meglátszanék a gyermek testén.
Ha a viselős asszony evési vágyát nem elégítheti ki,
avagy ha bizonyos ételből nem ehetik eleget, születendő
gyermeke azt az ételt nem fogja sohase szeretni. (Pata).
 A terhes nő magzata érdekében másfélét is- elvihet,
minden szégyenkezés nélkül. Kukoricacsövet (amit meg
is eszik) azért lop, hogy születendő gyermeke, különösen
ha leányt vár, nagyhajú legyen. Ha nincs eredménye,
méltatlankodnak is: »Jábó loptam kukoricát, mcig sincs
nah haja a lyányomnak!« »A tök indáját is möghuztam,
méig sincs öléig haja!« Kendert visz a máséból a mezőről,
azt megfőzi, kezét, lábát levében megmossa, hogy szüle­
tendő leányának hosszú haja legyen.
Tököt azonban ne lopjon a terhes nő, mert ennek kö­
vetkeztében nagy, vagy vízfejű, de különösen kopasz lesz
a gyermeke. Ha szilvát lop, gyermeke arcán kékség fog
látszani. Általában pedig azt tartják, hogy: »Lopous asszon-
nak lopous lösz a köükö, ha a zasszonnye vissza nem
vütetik a lopott hummit.« (Sántos).
Ez azonban azon esetekre vonatkozik amidőn nem
N

terhességi állapota által kivánt egyes esetekben visz el va­

lamit, hanem tolvajságból.

A terhes nő „ráfelejtkezése", megijedése,

csudálkozása.

A terhes nő lehetőleg kerüljön olyan helyet, hol vala­

mire vagy valakire ráfelejtkezheiik, ahol veszedelem mutat­
kozik, ahol embertől, állattól s egyébtől megijedhet. Ez, a
nép hite szerint, nemcsak megbetegedését idézi elő, hanem
születendő gyermekére nézve is messzemenő következmé­
nyekkel jár; ijedős természetű lesz s testén valamilyen
alakú anyajegy keletkezik, melyről később lesz szó. Azért
a terhes nő vigyázzon, hogy az ijedelmeket elkerülje, a
csúnya arcú, béna, vak, púpos emberekre, egyes ijesztő
állatokra ne nézzen s ne bámészkodjék el senkire, semmire.
De ha mindezek akarata, elővigyázata ellenére megtör­
ténnek, ne veszítse el lélekjelenlétét, alkalmazza rögtön a
szokásos eljárást s a bajt elkerüli s nyoma nem lesz a
születendő gyermek testén.
A megijedt terhes nő valamelyik hozzáértő asszonnyal
szenesvizet készíttet. E célra a kútból az illető készítő
szenes vizet húz fel és azt edénybe önti, mely után abba
9 darab parazsat ereszt, közben az ilyenkor szokásos imát
mondja el a ráolvasó mondókával. Amint a parázs a víz­
ben elhelyeződik, aszerint ítélik meg: férfi vagy nőszemély
ártott-e meg az illetőnek.
A megijedt viselős nőt meg is öntik. Evégből öntő­
vagy javasasszonyhoz megy, hogy megtudja kitől, vagy
mitől eredt. Ha maga nem mehet el, ruháját vagy haját
küldi el. (Gige).
 Megijedéskor ezt kell mondania: »Jézus Máriám segéics
mög« és vessen magára keresztet.
Szokás néhol a megijedt terhes asszony orrát meg­
húzni, vagy gyűrűből itatni vele háromszor. Háromszor
igyék vizet, hogy a víz az ijedtséget a szívről levigye.
(Kercseliget). Mondja a megijedéskor: »Jézusom segeics
mög!«
Csudálkozás, ijedés után azonnal forraljon egy lábas­
ban zsírt s abba nézzen bele. (Ecseny).
Ha a megcsudálás s megijedés után ezeket az elhárító
eljárásokat nem gyakorolja a terhes nő, bekövetkezik a
baj. Egy anya kancsal szentekre bámult s gyermekének
homlokán lett a szája, a másik majmot bámult meg s
majom-arcú gyermeke született.
Ha a viselős nő csúnya személyre vagy állatra felejt­
kezik, gyermeke is csúnya lesz. Ha véletlenül mégis kény­
telen látni, azt erősen nézze meg, akkor nem lesz hatása
születendő ^gyérmekére. (Ecseny). Erre vonatkozólag f i ­
gyelmeztetik a terhes nőt: »Néizd mög jou, de rá ne
feletközz!« Különösen a képre, a halottra s a betegre ne
felejtkezzék rá. (Almamellék). Ha a holdba bámul, gyer­
meke kopasz és holdkóros lesz. (Csököly). Ha a viselős
nő békára lép, gyermeke békafejű lesz, ha pedig ilyenkor
valamelyik testrészéhez kap, azon a részén a gyermeknek
»békovarja« lesz.
Hogy az anyának torzszülötte ne legyen, gyakran kell
imádkoznia. (Markóc). Evégből Csökő ly ben a viselős asz-
szonyok zsebükben foghagymát és sütni valót hordanak.

A gyermek anyajegyé.

A viselős nők különösen attól félnek, hogy gyermekük

anyajeggyel születik, melyet a somogyi németség Mutter-
mainak, a horvátok brdávkának neveznek. Az anyajegy,
mint tudjuk, elég gyakori születési hiba, melyről azt tart­
ják, hogy mindenkor az anyától s annak gondatlanságából,
vigyázatlanságából öröklődik a gyermekre. Az anyajegy
legnagyobbrészt a gyermeknek veleszületett hámelváltozása
a bőrön. A környezetből mint szürkés barnássárga, vagy
fekete foltok, avagy kissé kiemelkedő kékes, vörös, daga­
natszerű alakzatok tűnnek ki, néha kis szőrzettel. Némelyik,
különösen az arcon, feltűnő. Egy része bizonyos növény­
alakokhoz, mint eper, málna, körte stb., vagy állatokra:
egér, ló, majom stb.-hez hasonlít. Ezek érdaganatok. Elő­
fordulnak bőrfüggelékes, kis kocsányon ülő, vagy szélesebb
kidagadású anyajegyek is. Erőszakos eltávolításukhoz a
nép ritkán fordul.
 Az anyajegyhez fűződő néphiedelmek lényegében Eu­
rópa vagy talán világszerte ugyanazok voltak s ma is
azok.')
A Csapó József által tárgyalt hiedelmek majdnem
minden elhomályosodás, kopás nélkül, ma is megvannak
nemcsak a népnél, hanem a művelt körökben is.
A néphit szerint ma is baj származik a születendő
gyermekre nézve, ha a viselős asszony valamilyen gyümöl­
csöt megkíván s nem jut hozzá, amilyent megkívánt s nem
kapta meg, olyan anyajegy keletkezik gyermeke testén.
Csurgón egy terhes asszonyt erdőn keresztül vitte útja,
ott a megpillantott epret kívánta leszakítani, közben azon­
ban felbukkant az erdős s nem mert hozzányúlni: gyer­
meke eperalakú anyajeggyel született. Egy másik viselős
asszony piros cseresznye után vágyott, de nem szakíthat­
ván le, gyermeke testén cseresznye-alakú anyajegy támadt.
Egy viselős nő vadszedret akart szakítani, közben valakitől
megijedt, nyakához kapott, gyermekének szeder-alakú
anyajegy van a nyakán. (Somogyberzence).
Ságváron egy terhes nő a vele menteknek azt mon­
dotta: »Ejnye, de juo vuona egy kis sziva«, közben meg­
vakarta a kezét; született leányának (aki ma m á r nagyon
öreg asszony) a kezén ma is látszik a szilva-alakú anyajegy.
A ráfelejtkezés, megcsodálás még veszélyesebb, a nép­
hit szerint, a születendő gyermekre nézve, mint a gyümölcs
s egyéb más ételnemű megkívánása. Egy somogyaszalói
asszony ökörre felejtkezett s gyermeke a homlokán két
szarvalakú jegy gyei született. Egy nemesvidi asszony meg­
bámulta a községen keresztül vonuló huszárokat s gyerme­
kének a mellén ott piroslott egy huszár lovával együtt,
anyajegy alakjában. Egy másik kancsalszemű szentre bá-
1
) Már az ókorban (Agrippa idejében) egész elméletet gondoltak ki e
tünemény magyarázatára. Nálunk Csapó József Debrecen városának fizikusa
1771-ben megjelent „Kis gyermekek ispotálja" c. könyvében tárgyalja az anya­
jegyet. Az anyajegyes gyermekeket „jegyzett vagy bélyegzett" gyermekeknek
nevezi. A többek között ezt irja : „A Jegyeket annyokból hozzák e' világra az ár­
tatlanok. Ezeknek sokféle okait adgyák elől a Tudósok. A köznép azt állítja,
ha a nehézkés asszony hirtelen valamit megtsudál vagy valaminek látásán meg­
ijed és hirtelen hajához kapdos kezével, akkoron mely részét érinti, a benne
fekvő magzatnak azon részén a gyermeknek születése után, a' Jegy meglátszik,
mely tökéletesen azon dolgot jegyzi, mellyet az anya látott s tőle megijedett.
Ez módon balvélekedés. Franczia országban ismét azt tartják, ha az anya ter­
hes létére igen megkivánnya a veres bort s nem részesülhet benne, tehát"
gyermek s a testén veres petsétek lesznek. Német országban ellenben inkább
hiszik a tüz mellett gyakorta való léteiből éretteknek lenni ezen veres petsé-
teket, ez is ollyan igaz, mint az első. Mindazonáltal sok példákból tagadhatat­
lan és kivilágosodott ez, melly szerint az asszonyok terheknek középideje táján
s attól fogva végig, midőn valamitől igen megrettenték, avagy valamit igen meg-
tiudálták, tehát ollyan Jegyes magzatokat e világra s z ü l t e k . . . Ezen tsuda vál­
tozásoknak okait nagy érdemű Stábl egy munkájában magyarázza, de ugy
látom mind addig ki nem magyaráztatthatik valameddig a' léleknek a' testei
való egyességet az okos embeti élme ki-nem tanulja."
mult s kancsalszemű gyermeke született. Előfordult, hogy
áldott állapotban levő nő majmot bámult meg s gyermeke
1
majomarcú lett. )
Számos ily, concrét esetnek feltűntetett adatot tudnak
az asszonyok minden faluban, amelyeket mind le sem je­
gyeztem, mert vége-hossza nem lett volna.
A terhes asszonyt megdobni sem szabad, meri a dobás
helyén olyan jel keletkezik a gyermek testéri, mint amilyen
tárggyal megdobták. (Boronka).
Az anyajegy örökléséhez fűzött hiedelmeket minden­
esetre elősegíti az a körülmény, hogy az anyajegy igen
gyakran a m á r előbb felsorolt növényi s állati alakokhoz
hasonlít. A nő, terhességének ideje alatt bizonyos dolgokat
megkívánhat, többfélét megcsudálhat s ha azután gyermeke
anyajeggyel születik, visszaemlékezésében ahhoz a tárgy­
hoz köti keletkezését, amelyhez hasonlít s mindjárt meg is
szerkeszti az esetet, mely okozója volt.

V é d e k e z é s az anyajegy ellen.
r:
Hogy megijedéskor, megcsudáláskor a magzat az a m
jában ne kapja el az anyajegyet, vagy szörnyű alakká ne
változzék, legegyszerűbb cselekedete az áldott állapotban
levő asszonynak az, hogy azonnal a földre köp (Nemes-
pátró), vagy az illető személy, állat stb. felé köpködjön,
amellyel voltaképpen inkább a köpést kellene színlelnie, nem
pedig a nyálat kieresztenie. Nézzen gyorsan a tenyerébe, ak­
kor a magzat nemcsak nem kapja meg az anyajegyet, hanem
olyan lesz, mint az anya. (Potony). »Biklabújtékba» (szok­
nyakötésbe) tegye a hüvelykujját, vagy ujjait, szorítsa ma­
rékba s két hüvelykujját csukja be úgy, hogy tenyerén
feküdjék s azt a többi ujj fedje. Két hüvelykujjával mutas­
son fügét. Némelyek ilyenkor azt mondják: »Mindön gyei
mönnyön a s . . . . , b e « . (Vízvár). Az ökölbe szorított kezet
— mintegy 45% alatt — a testtől távol kell tartani. Néme­
lyek háromszor ezt mondják: »Nem vaok ién magam,
hanem másoclmagamme!« (Boronka).
Némelyek azt tartják, hogy ha akár evési vágyának k i
nem elégíthetése, akár megijedés, megcsudálás esetén a
várandós nő nem nyul valamely testrészéhez, már elég,
hogy a magzat anyajegyet ne kapjon. Mások szerint azon-
Csapó József nevezett kis munkájában külföldi eseteket sorol fel az *
anyajegyre s a gyermekek öröklött születési hibáira nézve. „.. . Hollandia Am­
sterdam nevü nagy roppant városnál egy gonosztévőt keréken törni nagy szá-
nakozással nézte a nehézkes asszony, eljővén a szülés ideje, olly gyermeket
szült, akinek hasonló módon a' kis tetemei kezén, lábán s egyebütt össze törve
találtattak. Némely nehézkes asszonyok látván a meg-sententziáztatott emberek
fejét vétetni, ők-is osztán fejetlen gyermekeket szültek, a' mint ennek valósá­
gát nagy hirü Meikomius is sok illyetén nevezetes példákkal is bizonyittya és
ezekhez képest tett le-rajzolásokkal a Tudós világnak emlékezetben hagyta."
ban az anyajegy, ha a gyermek nem lesz torzszülött s a
megszabott elhárító módokat nem gyakorolja, mindenkép­
pen jelentkezik a gyermek testén. Ez esetben azonban irá­
nyítani lehet, hogy a test mely részére jusson éspedig oda,
ahová kezével nyul. Hogy ne az arcra, homlokra s általá­
ban a láthatójob s kényesebb helyeken nőjjön ki, a terhes
nő a megfelelő pillanatban a test azon részéhez nyúljon,
amelyet állandóan ruha fed, tehát rejtett helyen van,
nem pl. lába, háta, combja satöbbin.
Feltűnő, hogy míg az anyajegy keletkezésének meggát-
lására vagy nyíltabb testrészről fedetettebb testrészre való
áthárítására annyi babonás szokás van, a már meglevő
anyajegy gyógyítására, eltávolítására a külföldön is, ná­
lunk is, aránylag kevés szokást találunk. A drávamenti hor­
vátok azl tartják, hogy nem gyógyítható, a németek is csak
itt-ott próbálják a maguk szokása szerint gyógyítani.
Somogyban s az egész országban egyik legelterjedtebb
orvoslási mód az anyajegynek placentával való 3-szori lehú­
zása. Különösen akkor használ ez, ha a legközelebbi fiút szülő
asszonyt placentájával húzzák le, vagy a placentából vett
vérrel kenik be. (Lakócsa). Olyan meghalt gyermek kezével
húzzák le a jelet, aki pünkösd napján született s hasonló
neve van az anyajegyes gyermekkel. Mint az adatközlő
öregasszony mondta: »Ezt merőm is ajánlanyL. Az erdő­
ben először talált szamóca gyümölcsével háromszor be­
1
dörzsölik az anyajegyet. )
Hogy az anyajegy a terhes nő magatartásából, el nem
ért vágyaiból, testének érintéséből s lelki felindulásaiból
ered, az közhitté vált a műveit nők, sőt az intelligens fér­
fiak között is. Társaságban több esetben tettem beszéd
tárgyává az anyajegy eredetét s a nők mindenkor amellett
foglaltak állást, hogy igenis, az anya az okozója, hogy gyer­
meke azzal született. Állítását mindegyik concrét esetekkel
erősítgette. Sőt orvossal is találkoztam, aki e nézeten volt.
Egyébként az anyajegyhez fűzött hiedelmek miben­
létével kiváló orvosok is foglalkoznak s nem elöntötték el
végérvényesen az erre vonatkozó feltevések lehetőségét,
2
vagy lehetetlenségét. )
x
) Csapó Józseí szerint „Nehéz orvosolni illyetén jegyzett gyermekeket,
némelyek édesanya vérét, nyálát, mások pünkösd hava harmattyát javalják,
hogy véle mossák, egyesek oly fával illetik, melyet Isten nyila megütött.
Velentzei vagy közönséges barna szappant is lehet óltatlan mész porával öszve
keverni s kemény pépformán a Jegyre kötni . . ."
2
) Az orvosok túlnyomó része nem hisz az anyajegyhez fűződő hiedelmek­
ben, abból indulva ki, hogy a magzat idegrendszere az anyáétól teljesen független.
A felnőtteknél megtörténik, hogy bizonyos fizikai momentumok bőre] színesedést
(pirulást, sápadást) váltanak ki, olvasunk az autoszuggestió olyan csodáiról is,
amiknek következtében bizonyos localizált helyeken állandóbb bőrelváltozások
is keletkezhetnek; ezek azonban átmenetiek, mig az anyajegyek állandó s vég­
leges bőrelváltozások s igy az anyának u. n. „idegbehatásai" semmi hatással
sem lehetnek a gyermek ilynemű bőrelváltozásaira.
 A viselős asszony magatartása mennydörgéskor.

Mennydörgéskor a viselős asszony kötény nélkül ne

járjon. Különben máskor sem szabad anélkül lennie, mert
a rossz szellem hozzáférkőzhetik. (Szulok). Ha mennydör­
géskor kötény nem volna kéznél, csak kis ruhadarabot is
kössön maga elé, hogy a születendő gyermeke hasadt,
vagyis nyúlszájú ne legyen. Az ily gyermekeknek leginkább
felső ajkuk hasadt, ami miatt a csecsemő nehezen szopik,
vagy szopásközben a tej az orrán ömlik ki. Később be­
széde se lesz tiszta.
Némely helyen az a hiedelem, hogy a köténynek egyik sar­
kát dörgéskor fel kell kötni, csakúgy kerülheti el a magzat a
villámvágást. (Szenna). Másutt meg éppen ellenkezőjét tart­
ják: ilyenkor a terhes asszony ne kötelöűzzék, ne »aggoz~
zék« föl, sőt a felkötött kötényt is engedje le, mert gyer­
mekén villámcsapás jele fog látszani (Nagykorpád), vagy
legalábbis fekete lesz az arca. (Potony, Törökkoppány).
Mennydörgéskor a várandós asszonynak nem szabad
felhajtott szoknyával járnia, mert újszülöttje villámvágott
lesz, vagy esetleg süketen születik a világra. (Somogyber-
zence). A rosszak arcán, szemén megvágják. (Bolhó).
A terhes nő villámláskor hüvelykujját tartsa a szok­
nyája kötése alá s köténye két sarkát kösse keresztbe, ak­
kor nem vág hozzá a villám. (Kutas). Ilyenkor ne ijedjen
meg, nyugodtan viselkedjék, testrészéhez ne nyúljon, kü­
lönösen fejéhez, szájához, arcához ne, mert újszülöttjének
azon testrészén repedés lesz, nem fejlődik s hasa fájós
lehet. Villámláskor kulcsolja össze kezeit s úgy várja be a
zivatar végét. (Simonfa stb. helyen).

A viselős asszony munkaköre.

Mit tehet-vehet, mit nem.

A terhes asszonynak általában szabad tenni-venni;

kisebb dolgokat végezni, azonban egyes munkáktól taná­
csos tartózkodnia, mert mind magának, mind születendő
gyermekének h á t r á n y á r a válik. Főleg valami betegséget,
kellemetlen bajt kaphat s magzatának egyes testrészei el­
torzulhatnak.
Terhet a hasához ne szorítson, mert a kicsike feje be­
horpad, vagy az orra tompa lesz. (Pata). Kötényében, vagy
szoknyájában szemetet ne vigyen ki. (Potony). Fát a kü­
szöbön ne vágjon, mert az ördög ott bújik be s megrontja
őt. (Balatonendréd).
Ugorkát, káposztát, paprikát nem szabad eltennie,
mert ezek keze után megromíanak, sőt ezenfelül még gyér-
ineke hasfájós lesz s testén fekélyek keletkeznek. (Somogy-
berzence). Ha vöröshagymát dugaszol, gyermeke keléses
és szemfájós lesz. (Balatonendréd).
Kemencében ne sározzon, mert gyermeke fülfájós,
süket s kehes lesz. Oda bebújnia nem szabad, mert gyer­
meke »szipotás«, vagyis nehéz lélekzetű lesz. Ha mégis be­
bújt, hátrafelé bújjon ki, akkor gyermekének nem lesz baja
s rendesen fog születni.
Kemencébe befűteni, sőt a kemence szájánál még tüzet
éleszteni sem tanácsos a terhes aszonynak, nehogy gyer­
meke nehéz lélekzetű vagy fülfájós legyen. (Németújfalu).
Ha disznóöléskor a vérfelfogó tálat tartja, szörtyögős
gyermeke születik. (Pata). Disznópörkölés helyére ne lép­
jen, mert gyermeke szuszogós, orrán keresztül beszélő,
náthás lesz. (Somogyberzence).
Terhessége, sőt néhol egész szoptatási ideje alatt ne
fürödjék, ne mossa meg a fejét, mert gyermeke folyósfülü
s süket lesz. (Vízvár).
A terhes asszony akárhol ne tartózkodjék akárhová
r

ne menjen, akárhol ne menjen át az úton, akármit ne fog­

jon meg, ne vigyen, mert a kellemetlen hátások lelkületére,
egészségére s születendő gyermekére nézve ártalmasak le­
hetnek. A terhes asszony az ajtónál ne tartózkodjék, mert
nyúlszájú gyermeke születik. (Felsősegesd). Templomba
ne járjon, mert a sok ember látásának hatása alatt elájul.
(Szulok).
Ruhaszárító s általában kifeszített kötél alatt ne bújjon
át, varráskor a cérnát, métert nyakára ne csavarja, a tűt
vízszintes irányban keresztbe ne tegye, blúzába ne tűzze,
mert gyermeke keresztben vagy »kötélben« születik, azaz
a köldökzsinór a magzat nyakára csavarodik (Somogyber­
zence); másutt: akkor az anya nehezen szül vagy a gyer­
mek burokban születik. Ez utóbbi okból disznóólba se búj­
jon. (Németújfalu).
Halottat a terhes nő ne nézzen meg, mert halovány
gyermeke születik (Németújfalu); sárgaságba esik (Nagy­
korpád), vagy meghal. Temetéskor nem szabad koporsóra
borulnia, mert a gyermek szája büdös lesz. (Homok).
Ugyanekkor a halott után ne nézzen még az ablakon át
sem, mert gyermeke kopasz lesz, (Kőröshegy). Halottas­
háznál az orrát és száját ne fogja be, mert gyermeke
büdösszájú lesz. (Ráksi). Néhol meg éppen az ellenkezőt
hiszik: azért fogja be, hogy szagos ne legyen. Ha terítetlen
asztalhoz ül, kopasz lesz a gyermek feje. (Szenna).
Padlásra, pincébe ne menjen, mert gyermeke fülfájós
lesz. (Pata). Ha száraz ruhát visz a szomszédba, gyermeke
szárazon (magzatvíz nélkül) születik (Kaposmérő). Ha
zsákot visz, annak két szájacsúcsát fogja, mert különben
gyermeke a születésnél lábbal jön elől. (Osztopán). Fára
ne másszon.
Ha dög, vagy büdösszagú tárgy mellett megy el, az
orrát ne fogja be, mert gyermekének szagos szája lesz.
(Pplány). Ugyanezen okból virágot se szagoljon meg. (He-
resznye).
Nappal a terhes asszony ne alugyék sokat, mert el­
gyengül. (Szulok).
A kötényt fordítva ne viselje, mert gyermeke fordítva
születik. (Ecseny). Ruhát magán ne tűzzön fel, mert gyer­
meke villámvágta-szájú lesz. (Csököly). Ugyanilyen szájú
lesz, ha az anya megijedésekor fejéhez kap. (Csököly).
Viselős korában fogat ne húzasson, mert akkor (viselős-
sége alatt) minden gyermekénél kell majd húzatni. (Gige).
Házi állatot, különösen macskát, kutyát a terhes nő ne
rúgjon meg, mert gyermeke szőrös lesz (Felsősegesd), szőr­
féreg támad a kisgyermek egyes testrészein éspedig: köl­
dökén, húgycsövében, sőt ez utóbbiban az u. n. »farkas­
szőr* is nő s végül koszt kap. (Somogyszentpál). De őt se
dobják meg virággal, mert a gyermeke azon a testrészén,
ahol megdobták, mindig folyatós, mások szerint koraszülött
lesz, esetleg meghal. (Gyékényes). Ha közeli puskalövést
hall, gyermeke süket lesz. (Almamellék).
Terhes nő ne sírjon, mert nagyon síró-rívó g3^ermeke
lesz. (Ecseny). Esküt ne tegyen, mert leendő gyermekének
sok baja akad a bírósággal. (Ecseny). Húsvéti tojást ne fog­
jon meg, mert szeplős gyermeke lesz. (Pata). Tojást ne
vegyen hóna alá, mert gyermekén kelés támad. Ha göndör­
hajú gyermeket lát, borzolja össze a haját, akkor a gyer­
mekének göndör haja lesz.
A terhes nőt, mint a felsorolt adatok tanúsítják, in­
kább óvják, semmint ápolják, vagy gyógyítják. Több he­
lyen az a hiedelem, hogy a terhes asszonyt a babonás szo­
kások mellett nem is szabad gyógyítani. Ami természetes
gyógyítást gyakorolnak nála, az vajmi kevés.
Vallásos szokások a terhes nőnél: hogy baj ne érje,
gyakran imádkozik s misét szolgáltat. Bizonyos napokon
böjtöl, pl. újhold pénteken és újhold szombaton. (Potony).
Némelyek 7 pénteket böjtölnek át (Gyékényes), másutt
március hónap péntekjeit böjtölik. A drávamelléki horvá­
toknál némelyek 3 keddet böjtölnek át kenyéren is vizén,
továbbá 3 szombatot, különösen a nagyszombatot, Sz. Má­
ria tiszteletére, továbbá egyet Szt. Anna, néhol Szt. Antal
tiszteletére, hogy könnyebben szüljenek. (Somogyberzence).
Egyesek sátoros ünnepet fogadnak a terhesség alatt.
(Ecseny). A kálvinistáknál rendesen pénteket és szombatot
szentelik meg a terhes nők. Terhességük utolsó heteibein
rendesen elmennek gyónni.
 A terhes asszony testi gondozása.

A terhes nőnél előforduló bajok egy részét a nép ter­

mészetes módon gyógyítja.
Ha a terhes nő lába dagadt, sósvízben áztatják, ecetes
vízbe foghagymát tesznek s arra mossák a dagadt test­
részt (Ecseny), vagy egyszerű hideg vízzel borogatják,
meleg vízben fürdetik.
Ha hányás erőlteti, fahéjat eszik, ezzel egyúttal, mint
hiszi, gyermekét is erősíti. (Polány). Erős sóslevest eszik.
(Pata). Cukrot csokoládéval összetöri s megeszi. (Balaton­
endréd).
Az emlőt általában alig ápolják, néhol terhesség alatt
vászonruhával szorosan bekötik. (Ecseny). Ha »meghibá-
sodik« az emlő, ami — hiedelmük szerint — »szépasszony«
(boszorkány) szopogatásából, vagy férfiak megszólásából
származik, flastrommal kezelik. (Csököly). Édesanyja nyá­
lával dörzsölik. (Gyékényes). Szappanos melegvízzel (Bo-
ronka), vagy sósvízzel mossák (Simonfa), szentiváni fog­
hagymával dörzsölik meg. (Balatonendréden).
Ha az emlő duzzadt, hidegvízes borogatással igyek'ez-
nek leapasztani, langyos vízbe tett petrezselyemmel boro­
gatják. Ha a tejtől dagadt, tejes fazékba forró vizet tesznek,
ezzel gőzölve, a tej megered s kifolyik. (Pata).
Ha az emlő a terhesség alatt folyik, tiszta tépésre
virágolajat öntenek s ráteszik. (Balatonendréd). Kémény­
benmegfüstölt vászonruhát borítanak az emlőre. (Simonfa).
A kisebesedett emlőt naponkint háromszor glicerines
olajjal kenik. (Simonfa).
Ha az emlő a terhesség alatt folyik, akkor — hiedel­
mük szerint — a gyermek születése után mindjárt meghal.
(Ecseny).
Ujabban m á r — főleg a módosabbak — a terhes asz-
szony jelentkező bajainál orvoshoz fordulnak.
 A könnyű szülést elősegítő babonák.

A földműves nép asszonya, ha csak nem b'eteges, a

szülési fájdalmak jelentkezéséig dolgozik. Dolgozik nem­
csak otthon, hanem a mezőn, szőlőhegyen stb. is. Azért
nem egyszer, künn, munkaközben születik meg a gyermek.
Persze, akinél a szülés könnyen megy. Különben ha tehetik,
a kritikus időben otthon maradnak s mihelyt a szülési je­
lek mutatkoznak, megkezdődik az előkészület.
Mielőtt azonban azt tárgyalnék, r á kell térnünk azon
korábbi, szüléssel kapcsolatos babonás szokásokra, ame­
lyeket avégből gyakorolnak, hogy a szülés könnyű legyen.
Ezek a szokások is m á r a menyasszonysággal kezdődnek.
A menyasszonyt kézfogásnál selyemkendokre ültetik,
amiket a vőlegény gyorsan kikap alóla, hogy majd köny-
nyen szüljön. (Gyékényes). Zacskóba tollat helyeznek s azt,
mielőtt a vőlegény megérkeznék a házhoz, a menyasszony-
nyal kifuvatják részben azért, hogy könnyen szüljön (Surd),
részben, hogy gyermeke jó alvó legyen. (Balatonendréd).
Esküvő előtt a menyasszony egy zsákba gombolyagot
s gyümölcsöt tesz és ráfekszik; másnap reggel a zsák vé­
gét hirtelen megfogja, hogy a benne levő tárgyak gyorsan
kiessenek: ő is olyan gyorsan fog szülni. (Potony). Eskü­
vőre menetkor tollat fújnak utána. (Kastélyosdombó).
Mikor a menyasszony a templomba belép, a templom­
ajtóban egy tollpihét fúj el, hogy könnyen szüljön. A tem­
plomból kijövet tollat ereszt el; amily könnyen az elszáll,
olyan könnyű legyen a szülése.
Templomból hazajövet a menyasszony lába elé tojást
helyeznek s azt széttapostatják vele. Minél nagyobbat puk­
kan a tojás, annál kömryebb lesz majd a szülés. Másutt,
mint m á r említettük, a szobaajtó elé kis, vízzel telített
vödröt, sajtárt vagy teknőt tesznek s azt rúgatják fel vele.
Néhol vizespoharat, bögrét rug fel a menyasszony, amit
előbb háromszor megkerül. (Sántos). Ugyanezen okból az
esküvőről hazatért menyasszonyt székre, avagy vánkosra
ültetik. (Potony).
Lakodalomkor a menyasszonyt lyukas szakasztóra ül­
tetik; a menyasszonyi ládát nyitva hagyják (Boronka), a
vőlegény gatyáját üres hordóba teszik, a menyasszony a
rajta levő összes ruháját megoldozza (Csököly), hogy köny-
nyű szülés elé nézzen. Üvegből a menyasszony ne igyék,
mert nehezen fog szülni. (Pata).
Midőn a menyasszonyt lakodalomkor az apai házból
kiköszöntik, a vőlegényt félreküldik, hogy gatyáját három-
szor oldja s kösse újból meg, hogy felesége könnyen szül­
jön. (Németegres). Régente az új házaspárt az első éjjel
a vőfély kísérte az ágyhoz s mikor a házaspár lefeküdt,
a menyasszonyt a párnán meghentergette, hogy az új
asszony könnyen szülhessen. (Gige).
Midőn a menyasszonyt a szülei háztól elviszik, ami
rendesen kocsin történik, a menyasszony ülőhelye felől
a hátsó kocsitengelyt háromszor megemelik, hogy könnyű
szülése legyen. (Drávagárdony). Néhol ezt akkor teszik,
amikor új otthonához érve, leszállani készül. Ha nem ko­
csin mennek, akkor a vőlegény a menyasszonyt megérke­
zésekor háromszor megemeli. (Nagykorpád). A menyasz-
szony kocsiját az úton lehetőleg jól összerázatják, ugyan­
csak könnyű szülés okából.
A lakodalom másnapján reggel a menyasszony gyor­
san kisöpör, hogy ugyanoly gyorsan szüljön. (Somogy-
udvarhely). A szemetet magának kell kivinnie, hogy a
szülésnél fájása ne legyen. (Surd). Ugyanekkor söprüt
tesznek eleibe s azt könnyű szülés végett elrúgja. (Balaton-
éndréd).
Viselőssége idején szoknyájába vigye ki a szemetet,
könnyen szül.

A szüléshez való előkészületek,.

A szüléshez való előkészület régebben nem abban ál­

lott, hogy a vajúdni kezelő asszonyt lefektették, hanem ab­
ban, hogy a szülés megkönnyítése végett mindenféle hó-
kuszt-pókuszt végeztettek vele. Ezek között leggyakoribb
volt a gőzölés, füstölés s borogatás.
Szülés előtt mindenekelőtt leterítik az asztalt. Néhol
13 terítéket tesznek rá, Jézus és 12 tanítványainak jelképe-
zésére, akik most elöntik el a születendő gyermek jövő
sorsát. A vajúdni kezdő asszony azután háromszor csússza
körül térden állva, kibontott hajjal, imádkozás mellett az
asztalt. A szenvedő nő szerencsés szüléséért a családbeliek
is imádkoznak. (Somogyszil).
A szülés elé üéző asszony inget, alsó- vagy egyéb ron­
gyos szoknyát vesz magára, amelyet szülés után azonnal
levet, az újonnan felvett ruha aztán rajta marad gyermek-
ágyassága idejére. Az inget, melyben szül, néhol három nap
előtt nem szabad váltani.
A vajúdni kezdő nőt fazékba öntött forró vízzel, ecetes
vízzel gőzölik, úgy, hogy a fazékra guggoltatják. Forró tég­
lára ecetet öntenek (Ecseny), »acélos«, vagy mázas tégla
gőzével gőzölik. Izzó parázsra fehér cukrot, búzát, vörös-
hagymát, vagy pókhálót tesznek s azzal füstölik. (Gige).
Ugyancsak parázson vöröshagymahéjjal, »rozsanya« gő­
zével gőzölik. (Boronka). Söprükórómagot három ujjuk
közé veszik s parázsra téve a nőt ráguggoltatják. (Kis­
s

korpád).
Lehántott kígyóbőrrel s nyírfahéjjal füstölik. Parázsra
len- vagy kendermagot, vagy a menyasszonyi koszorúból
egy darabot tesznek, amiknek füstjére a vajúdó asszonyt
ráállítják. (Szenna). Tyúktollal füstölik, hogy testrészei erő­
sek legyenek, mert a tyúktoll füstje nagyon erős. (Balaton­
endréd).
A szülés előtti vérzésnél ecetbe megfőzött fokhagymát
és tökmagolajat tesznek s altestét ezzel borogatják. Timsós
vízzel s forró boros ruhával borogatják^ korpát melegítenek
a hasra. Pálinkába, borba, vagy timsóba mártott ruhát
dugnak a hüvelybe.
Akáclevelet, a falon talált meszelőszálat vízbe téve.,
ezekről itatják a vajúdó nőt, hogy szülés után ne kapjon
hideglelést. (Csurgónagymarton). Hasrágás ellen cukros­
vizet itatnak vele (Boronka), anyarozzsal itatják. Megre­
szelt feketereteknek a levét issza. Ez gyorsítja a szülést
s enyhíti a fájdalmakat. (Almamellék). Forralt bort s pá­
linkát itatnak vele. hogy nekitüzesedjék s erőt nyerjen.
(Heresznye). Néhol szülés előtt annyi pálinkát ivott, hogy
attól megrészegedett s azt sem tudta, hogy mikor született
meg a gyermeke. Azt tartották, hogy az asszony, ha nincs
eszénél, könnyebben szül. (Rinyaújfalu). A lerészegítést
különben csak nagyon nehéz szülésnél alkalmazták. Ily
nehéz szülés alkalmával a férj a kútnál olyan vizet vesz
szájába (pl. a vödörből), amelyből még nem ittak s azt a
vajúdó asszony szájába beleereszti. (Lakócsa).
Meleg fürdőt vesz a vajúdó nő s az ottlevők körülötte
imádkoznak. Mint mondják: »A meleg jobban nyít«. Ha
erős fájás jelentkezik téli időben, a meleg kályha alsó!
részéhez támaszkodik, hogy melege legyen. (Háromfa).
Szülés előtt a szobában megjáratják a nőt: »Csuszik-
mászik a szobába a zutusó fájásig!« Megnyomkodják a de­
rekát. (Polány). Fejszével a földön háromszor keresztet
húznak s azon megy át a nő. Az asztalt háromszor körül­
járja. (Lakócsa).
Nagyon kívánatosnak tartják, hogy az asszony szülé­
sénél a férje jelen legyen, akivel megöleltetik (Pata), néha
háromszor átléptetik, hogy a születendő kicsikét a görcs
ne fogja meg. (Balatonendréd). A vajúdó asszonyt erősen
megrázzák. Ezt különösen férjeikkel végeztetik, azt tartva,
hogy az ágyban, hol nejével együtt háltak, ő belül feküdt
s az ágyból való kiszálláskor átlépte a feleségét s ez az
oka, hogy nehezen megy a szülés. Aki a nehézséget okozta,
1
az könnyebbíthet rajta. )
A férjet gyakran a mezőről is hazahívják, hogy az
»elakadt« gyermek világra hozatalán segítsen. (Ósztopán).
Ilyenkor a férj a vajúdó feleségét — egyes helyeken a ge­
renda alatt — mint valami liszteszsákot, felemeli s három­
szor alaposan megrázza. (Zala). Vannak helyek, ahol ilyen­
kor a férjnek nem szabad feleségét megfogni, mert »gégéje
megromlik«, golyvás lesz.
A vajúdó asszonynak férje által való megrázatása a
primitív népeknél is megvan. Szükség esetén szülés előtt a
hasát dörzsölik. (Csököly).
A vajúdó asszonynak a templomi padok alatt talált
porból egy marékkal visznek s a feje alá teszik, hogy szüle­
tendő gyermeke jó alvó legyen.
A drávamenti horvátoknál azzal a kötéstakaró fekete
ruhaövvel »pojac«, mellyel a békát a kígyótól, mikor ez
utóbbi már szájában tartotta a béka lábát, elválasztották^
a vajúdó asszony derekát körültekerik, könnyen megszül.
(Lakócsa).
A váiúdó asszonynak nem szabad beszélnie., még a
kérdésekre se feleljen. Ágya szélére ilyenkor ne üljön senki,
mert álmát elveszi. (Somogyberzence). A gyermek is ál­
matlan lesz. Olyan vánkost, amelyben fekete toll van, ne
tegyenek feje alá, mert ez a szülést nehezíti. (Csököly).
Szülésnél csak a családbelieknek, közeli nőrokonoknak
s a bábaasszonynak kell jelen lenni. Néhol még az urát sem
tűrik meg mellette.

Szülési módok.

Midőn a terhes nő a gyermekágyba megy, imádságos

könyvet tesznek a bal hóna alá (Németújfalu), fekete dol­
mányt a keresztcsontfa irányában, hogy a szülést elő­
segítsék.
Régente a somogymegyei köznép asszonyai, ami Belső-
somogy némely helyein s a drávamenti horvátságnál ma is
szokásos, a földön fekve szültek. A világért sem engedték
volna fel az ágyba. »Csak lövelé a föüdre!« mondták az
öregebb nők a vajúdni kezdő fiatal asszonynak. Általában
azt tartották, hogy a földön könnyebben megszületik a
gyermek, meg hát ott »nöm piszkulla be a zágyat«. A nő
alá szalmát, rossz ruhát, rongj^ot, vagy pokrócot terítettek.
A férj kivételes hatását a nehéz szülésnél már Plinius is megemlíti:
„A közeledő szülést meggyorsítja, ha az a iérfi, aki a nőt teherbe ejtette, le­
veti övét, az asszonyra köti azt, majd fel is oldja, azt mondván : „Én kötöttem,
én is oldom fel" s azután távozik. (Orvosi hetilap 1926. 35. szám.)
Szalmát azért, mert a Jézus is szalmán született. Ha hideg
idő járt, lába alá meleg téglát helyeztek, hogy meg ne
fázzék. (Zala). Szülés előtt az alája tett tárgyra feküdt s a
gyermek világrajötte a földön történt meg,

Szülés a földön.

Gyakori volt a guggolva szülés. Némelyek ezt tartották

a legjobbnak. Térdére ereszkedett a nő s az utolsó pillanat­
ban a bábaasszony karolta át hónalja körül, míg a gyer­
mek világra jött. Helyenként a vajúdó asszony alá a végső
pillanatban vízzel telt teknőt, vagy melencét tettek s abba
pottyant bele az újszülött. Ez a drávamenti horvátoknál
ma is így van. Az ülve-szülés is el volt terjedve. Szülés
közeledtével kis székre (»gyalogszék«), sámedlire, vagy fel­
fordított rendes székre ültették a vajúdó női. Több helyütt
két kis székre ültették a vajúdó nőt, úgy, hogy egyik combja
az egyik, másik combja meg a másik kisszékre volt he­
lyezve, teste pedig hátra volt hajtva, hogy jobban nyíljék
meg a csont. Szokásban volt, hogy a férje rendes székre
ült s nejét ölébe vette, aki ott szülte meg magzatát. Mert
némelyeknek az volt a hiedelme, hogy csak a férjei ölében
tud megszülni. (Homok).
Egyes esetekben a bába maga ült a kisszékre s az ő
kinyújtott lábaira ültették a nőt. Vagy a kisszékre helyezett
vajúdó nő háta mögé ült a férje, akit felesége az »igazi«
utolsó fájásnál adott pillanatban oclaszólított a bába, a nő
elé guggolt, vagy ült a gj^ermek felfogására. A férj térde
közé vette a nő vékonyát (derekát), megszorította s — meg­
született a gyermek. (Tarany).
Most már csak kevesen s ritka esetben szülnek földön.
Ezek közül is többen azért teszik, hogy az ágyat el ne
iszkolják. Ma is mondják a földön szülésre vonatkozólag,
S ogy »A gyerököt föétté a bába«, t. i . m á r megszületett
(Mosdós).
A földön szülő asszony régente egy éjjel s egy napon
át a földön maradt fekve. (Rinyaújlak). Most m á r szülés
után rögtön ágyba megy.
Fekve szülésnél ma már általános szokás a nőnek az
ágyba menni. A tanult bábák a földön való szülést meg
nem engednék, minthogy irtanak minden ilyféle népies
szokást. Az ágyba, ahol a régi szokáshoz ragaszkodnak,
vánkoson kívül, ágyneműt nem tesznek. Az ágyiruhát k i ­
veszik az ágyból s zsuppszalmát, kócot tesznek alája. Erre
lepedőt terítenek, néhol semmit; a vajúdó nő tiszta szal­
mán fekszik. Néhol vigyáznak arra, hogy fekete tollal
töltött vánkosra s általában ágyneműre ne fektessék a nőt,
mert ez a szülést megnehezíti. (Csököly). Ujabban, főleg
a tehetősebbeknél, a gummilepedő sem-ritka. (Felsősegesd).
Fekve szülésnél, ha az nehezen megy, a bábaasszony
többek segélyével a vajúdó asszony lábait a nyaka közé
veszi, fejét lehajtja s megrázza. Azt hiszi, hogy ez esetben
tíz perc alatt a gyermek megfordul benn s a szülés köny-
nyebb lesz.

A szülő nő lepénye é s az újszülött köldökzsinórja.

Ha a szülés megtörténtével a nőtől a lepény »(mása«)

soká így nem megy el, pintesüvegbe fúvatnak bele (So-
mogyberzence), kukoricalozettel borogatják (Somogyber-
zence), nyomogatják, kenik; fekete tyúknak a tollát, vagy
nyúlbőrt kötnek a testére. (Nagybábony). Ha m á r semmi
sem használ, orvoshoz mennek. A lepénnyel az asszony s
újszülött arcát, Jézus nevében, háromszor lehiizzák, hogy
arcuk tiszta legyen, a terhességi folt (májfolt), ha van, s a
gyermek arcán esetleg látható anyajegy eltűnjék.
Néhol a lepényt, ruha közé téve, a szülő asszonnyal
háromszor megharaptatják, hogy hasogatása s egyéb szü­
lési utófájdalmak ne érjék. Evégből régebben a szoba
kulcsát- is kihúzták s háromszor megharaptatták a gyer­
mekágyas nővel.
A lepényt, hogy a kutyák hozzá ne férjenek, a kertbe,
telekbe elássák és pedig az apa, vagy a családhoz tartozó
nő, vagy bába, aszerint, hogy a következendő gyermeket
fiúnak vagy leánynak óhajtják. Ha a következő szülésnél
fiút óhajtanak, az apa egy kihúzott kertkaró gödrébe teszi
a lepényt s utána fordítva tűzi vissza a karót. Ha leányt
kívánnak, a bábaasszony teszi ugyanazt. (Vízvár).
Néhol -szoba küszöbe alá ássák a lepényt. (Torvaj).
Ecsényben a trágyadombba rejtik, de előbb a lepényből
egy darabot olyan helyre kölcsönöznek, ha kell, ahol a
gyermek anyajeggyel született. Mint m á r erről szó volt,
ezzel az anyajegyet bedörzsölik, lehúzzák.
A gyermek köldökét, mikor a gyermekről már le­
szárad, néhol szintén elássák, másutt azonban elteszik.
Ezzel is lehúzzák az anya arcát, hogy az foltos ne legyen.
(Felsősegesd). Körte- vagy almafa alá ássák, aszerint, amint
fiút vagy leányt óhajtanak.
Ha a köldököt elteszik, zsírral megkenve összekötik^
ruha közé, zsebkendő sarkába, vagy papírba göngyölve,
száraz helyre: ládafiába, skatulyába stb. teszik s bizonyos
idő múlva azzal a gyermekkel, akiről leválott, eloldatják.
Néhol 5, másutt 6, 7, sőt egyes helyeken csak 10—12 év
múlva. Rendesen azonban akkor oldatják meg, amidőn a
gyermek először megy fel az iskolába. Ha fel tudia oldani
a fiú: jó tanuló, jó emlékező tehetségű, szerencsés, jó
fúró-faragó, általában pedig rendes, gondos, szorgos mun­
kás lesz. Ha nem tudja feloldani, akkor felületes, buta, ha­
nyag munkássá válik, hozzá még, hogy nem válik be ka­
tonának.
Ha a leány fel tudja oldani a levált köldököt, jó varró
lesz, jó gazdaasszonnyá válik.
Á köldököt kézzel oldja fel a gyermek, néhol azonban
a fogával kell ezt tennie. (Vízvár). A feloldott köldököt
a fiú a küszöbön baltával darabokra vágja s taligára vagy
ekére kötik, hogy ügyes munkás legyen. Másutt csak két
részre vágatják. (Homok). A leánynak tűt adnak a kezébe,
hogy varrja össze az eloldott köldököt, vagy tűvel szúrat­
nak bele, hogy jó varró legyen.
A szétbontott köldököt az anya a templomba viszi
s ott a padok alá dobja. (Pata). Néhol a gyermek viszi el
7 éves korában a templomba s ott oldja el, azután a
templom háta mögé dobja. Az ott mások által megtalált,
vagy felvett köldöknek »mindönre van foganattya«.
Egyes helyeken nem oldatják széjjel, hanem csak el­
teszik s mikor az anya avatásra megy, az oltárt megkerülve,
az oltár hasadékába dugja, hogy a gyermek jó templom­
bajáró legyen. (Tarany).
Néhol a gyermek szájába tétetik az eltett köldök­
zsinórt, hogy ne legyen fejfájós. (Kaposfüred). A köldök­
zsinór csomóiról tudják meg, hogy gyermeke lesz még az
anyának. (Almamellék).
Azt az ollót, mellyel a gyermeknek a köldökét elvágják,
néhol a gyermekágyas nő ágyába dugják, hogy a rosszak
meg ne rontsák. (Törökkoppány). Onnan a ládába kerül
s csak akkor veszik elő, mikor m á r a gyermek maga­
magától járni kezd; ilyenkor utána vágják a földbe, hogy
a járása el ne hagyja. (Németegres).

Az újszülött c s e c s e m ő k k e l való első teendők.

A csecsemő elszületése után a bába az u. n. »fogó-

ruhával«, melyet más ruhából hasítanak le, begöngyöli,
1
testét letörli, disznózsírral bekeni. Viselt ingbe nem szabad
takarni, mert »ruharéz« (rongyos) lesz. Régente születése
után a bába egy pohár hideg vízzel öntötte le a csecsemőt,
hogy ne legyen fagyoskodó (Balatonszemes), azután, csak
éppen a látszat kedvéért, kis abroszba, ruhába, a bábaasz-
szony kötényébe, továbbá több helyen még ma is az ágy
alá terített bundára, ködmenre fektetik, vagy ott meg-
hömbölygetik. Az utóbbit azért teszik, hogy a gyermek
haja göndör legyen, az előbbieket meg, hogy a gyermek
előkelő, büszke legyen. (Ecseny). A fiút férfiruhába., a
leányt női ruhába helyezik egy percre, hogy a másneműek
után »ne esenköggyéik«.
Sok helyütt háromszor az ágy alá lendítik, vagy földre
teszik e szavakkal: »Ne árcson neköd semmi (sé hideg, sé
meleg), mind a főüdnek« (Háromfa), vagy hogy rívós ne
legyen: »Akkor réi, ha ágy alá kerűsz«. Miután oda nem
kerül, hát jó lesz. (Boronka). »Ide tögyünk, angyalom, hogy
jobb lögyéi«. (Rinyaújfalu). De nemcsak azért kerül egy
másodpercre az ágy alá a csecsemő, hogy jó, egészséges
legyen, hanem azért is, hogy jó alvó legyen, sokat tudjon,
de keveset mondjon, sőt még: hogy a vetés jó termést hoz­
zon. (Lakócsa).
Van hely, hol az újszülöttet gyalupadra fektetik, asztal
alá teszik. (Potony). Az előbbit azért, hogy ha fiú, jó fúró­
faragóvá nőjjön. Asztalra helyezik, hogy tiszta legyen, ha
fiú, előkelő »első ember«-ré váljék a faluban. (Pata). A
szekrény tetejére is felteszik, hogy magasrangú legyen a
községben. (Almamellék). A leányt ládába dugják s az ajtót
háromszor rácsapják. (Osztopán). Néhol azt tartják, hogy
ilyenkor az újszülöttet az asztalra nem szabad tenni, mert
beteges lesz s sohasem gyógyul meg. (Lakócsa). Gyéké­
nyesen az anyja azon szoknyáján, melyben szült, az új­
szülöttet háromszor átbujtatják s ha fiú, akkor egy, ha
leány, több keresztnevet kiáltanak, hogy annyi kérője, i l ­
letőleg kértje legyen.
Születés után a csecsemőt, a vele való első legszüksé­
gesebb teendők elvégzése után a bába néha megkereszteli,
hogy ha elhalna, k i legyen véve a pogányságból s a rosszak
ne árthassanak neki. Néhol borral mosdatják meg az új­
szülöttet (Háromf a), másutt, vérrel kenik be, hogy piros
arcú legyen. (Gyékényes).
Az anyát ágyba menetele után rögtön leszállították
s egyet visszafelé lépettek vele, hogy gyermeke gyorsan
tanuljon meg járni. (Szólád).
Lába sarkával, vagy lábának hüvelykujjával a magzat
ajkát, vagy száját háromszor megérinti, hogy csendes jó s
»neszes« ne legyen. (Ságvár). Imakönyvet háromszor a
fejéhez érintenek, hogy jó meszejáró, vallásos legyen.
(Kutas). Az apja csizmakapcájával egy pillanatra a szemét
letakarják. Első fürdetésé előtt azután, mikor már az anyát
a bába »elröndösitétté«, a gyermeket konyhaköténybe, vagy
vászonruhába csavarja s az anyja lábához helyezi a szal­
mára. (Ráksi, Szulok).
Az anya a gyermekágyba »jou szüvve-szándeikke l'e-
kügyéik, akkor a gyerökö is jou lösz«. (Simonfa).

A c s e c s e m ő fürdetése.

A csecsemő első fürdetéséhez különböző érdekes szo­

kások fűződnek. A fürdetést a mestergerenda alatt, a kályha
vagy kemence előtt nem jó végezni, »jobban az ágy előtt«.
A kemence előtt azért nem, mert a gyermek termeszeié
olyan lobbanékony lesz, mint a kemencében a tűz, esetleg
süket lesz. (Balatonendréd).
A teknőbe meleg vizet öntenek. Néhol a teknőbe elő­
ször, de csak az első fürdésnél, pohárból vagy kis edény­
ből öntenek vizet, hogy a gyermek kisétkű legyen. Egyes
helyeken a vizet tejesfazékban melegítik. Néhol északnak
folyó vízből készítenek fürdővizet. A fürösztő vízhez ré­
gebben többféle folyadékot öntöttek s részben ma is önte­
nek, hogy egyes testi bajoktól megóvják. Moslékból önte­
nek keveset hozzá, akkor a csecsemőnek a szem nem árt
meg. A libák vályújából visznek bele vizet, vagy olyan víz­
ből, amelyben előzetesen a lúd lábát me_gmosták, hogy a
gyermek ne legyen fázós, lúdbőrű. (Csököly). Régebben
tejet, bórt is kevertek a vízhez. A szuloki németek ma is
1
tejes vízben fürdetik a gyermeket. ) Szenteltvizet föccsen-
tenek bele.'A'babonásabbak új ruhát forráznak le s annak
levéből áll a fürdővíz, hogy a gyermek ne kapjon ótvart.
l
, . . ) Ezt Csapó József is érinti a „Kis gyermekek Isputalja" c. könyvében.
Némelyek a viz közé kevés bort is kavarnak, de ez nem szükséges, a tej pe­
dig éppen elmaradhat, kivált tiszta tejben fereszteni nemcsak nem szükséges,
de ártalmas is. (107. lap) Egy régi, cim nélküli orvoskönyv (1751-ből) tanácsa
szerint a gyermek testét születése után „Vs rész borral vegyitett vizzel kell le­
törölgetni s néhány napig ilyenben kell fereszteni." (388. 1.)
(Pata). Pici tojást, sót tesznek bele, hogy a gyermek erő-
sebb legyen.
Az első fürdővízbe bizonyos okokból többféle tárgyat
is tesznek: piros almát, hogy a gyermek piros legyen (Lát-
rány), tojást, hogy a gyermek bőre fehér, teste gömbölyű
legyen (Somogyberzence), búzát, korpát s tojás habját.
Az utóbbiakat azonban a legtöbb helyen egy-két hét múlva,
mikor a gyermek bőre kezd kopni. Kulcsol, hogy taka­
rékos, baltát, hogy jó faragóvá váljék a gyermek.

A csecsemő fürösztése.

A leánynál gombostűt, a fiúnál varrótűt dobnak az

első fürdővízbe, aszerint, amint következő gyermekül fiút,
vagy leányt kivannak. A gombostű fiút, a varrótű leányt
hoz. (Surd). Hétféle fának 7 darab virágját teszik be, akkor
a gyermek szép lesz.
Ércpénzt helyeznek az első fürdővízbe, hogy a gyer­
mek ^>ne potyázza el a péinzt«, jó számoló legyen. Balaton­
endréden a szülők, nagyszülők, nagybátya, nagynéne s a
testvérek egy-egy ezüst pénzt dobtak a fürdővízbe, aminek
fele a bábát, fele pedig a gyermeket illette. Az ilymódon
összegyűlt pénzen a gyermeknek jószágot (disznót, borjút)
vettek, azokat felnevelték s árán később földet stb. vettek,
szóval szaporították a tőkét s mikor a fiú megnősült, a le­
ány férjhez ment, nekik adták.
A liba lábát megmosták az első fürdővízben, azt híve,
hogy akkor a gyermek nem lesz fagyoskezű s fagyoslábú.
(Kisbajom). Ezt különösen a leányoknál gyakorolják ma is.
(Nemesvid).
Mielőtt a gyermeket az első fürdővízbe teszik kezeit s
v

lábait tiszta, hidegvízzel leöntik, hogy az a testrésze ne le­

gyen fázós. (Porrog).
Szokás volt néhol a gyermek első fürdővízében az
az anya arcát és mellét is megmosni. A mosást a bába vé­
gezte. (Balatonőszöd). Az első fürdővízbe a többi gyermeket
is belemosdatják, hogy szeressék egymást. (Csurgónagy-
marton). Sőt az apa szintén belemosdik. (Taszár). Az anya
első fürdővízből iszik, akkor bő teje fakad.
A gyermek minden fürdővízébe némelyek háromszor
beleköpnek, akkor a gyermek jól aluszik s a rosszak a
fürdővízhez nem juthatnak. (Somogyudvarhely).
A gyermeket először kék konyhakötényen, ingen vagy
a kettéhasított gatya egyik szárán fürdetik meg, t. i . előze­
tesen ezeket a fürdővízbe hePyezik. Szájába vizet csöppente-
nek, de úgy, hogy a feje fölött megkerengetik. Az igézés el­
len teszik s hogy belső része tisztuljon és jól alugyék.
(Bolhás). Néhol a gyermek szájába három csöpp vörös
bort csöppentenek, hogy a fogzáson fájás nélkül essék
keresztül. (Ságvár).
Fürdés közben a csecsemő testét ruhával betakargat­
ják, egyrészt azért, hogy ne kapkodjon, másrészt azért,
hogy meg ne fázzék. Fejére régente födőt tettek. (Nagy­
berki). Száját, szemét kimossák. Némelyek azonban a száj­
mosást azért nem végzik, mert attól tartanak, hogy azon
esetben a gyermek pösze lesz. (Pata).
Mikor még a szappant sem használták, rongyba búza­
korpát tettek s azzal dörzsölgették a gyermek testét.
Régente a gyermek tejéről a vart (»tömgyén«, »kosz-
mó«), azért nem mosták le, nehogy a gyermek feje kisebe­
sedjék, továbbá, hogy okos legyen, mert a var, szerintük,
védte az agyat, az jobban kifejlődhetett, vagyis egy év
alatt teljesen benőtt a fejelágya. (Kaposmérő). Rendesen
1—1 évig hagyták meg. Most m á r a legtöbb helyütt mi­
előbb lemossák.
A fürdővízbe, mielőtt kiöntenek, újból beleköpnek,
hogy a megfürödött gyermek álmát el ne vigyék. (Topo-
n á r ) . A fürdővizet napnyugta előtt öntik ki, hogy a gyer­
mek jóaluyó legyen. Ha napnyugta után fürdetik a gyer­
meket, a vizet reggelig az ágy alatt tartják. Ha ezen sza­
bályt be nem tartják, a gyermek hascsikarást kap. Sőt nap­
lemente után h á r o m hónapig a pelenkát sem szabad künn
hagyni, inert a gyermek beteges, különösen pedig hasfájós
lesz s rossz almatermésre számíthatnak. A hajlék csur-
gása alatt azonban lehet. A pelenkát rendesen a szobaajtón
szárogatják. (Buzsák).
 A fürdővizet most általában az udvar félreeső részére
öntik, ahol az emberek kevésbbé járnak. Mert a fürdővizet
»inöm jou föjárnyi, mer akkor a gyerőknek nincs ámo«.
(Alsósegesd). »Ejárgyák a gyerök ámát«. (Taszár). A fürdő­
vizet mindig ugyanazon helyre öntsék. (Csököly).
Régebben gyepühöz, árokhoz, a kert mesgyéjéhez az
e célra vájt gödörbe vitték. Ha az újszülött fiú volt. akkor
a fürdővizet a felső (északi), ha leány volt, akkor az alsó
(déli) mesgyére öntötték a vizet. Néhol ma is. (Nagykor­
pád). Ha a fiúval ezt betartják, felnőtt korában magas ran-
guakkal fog társalogni. (Csököly).
Némelyek az elsőszülött gyermek után a fürdővizet
gyümölcstelen fa alá ássák, akkor az jobb termő lesz. (Lá-
bod). Bármely fának a tövéhez is öntik, az a fa egyenes
növésű lesz s a gyermek is olyanná fejlődik. (Kisbajom).
A telek mesgyéjén egy karót kihúznak s a fürdővizet
annak helyére öntik, a karót a gyermek héthetes koráig
mindig visszateszik a helyére. Aztán a fürdővizet akárhová
önthetik. (Háromfa). Amikor a gyermeknek baja van, ak­
kor is a karó helyére öntik a vizet, hogy. a baj elmúljék
róla. (Tarany).
Egyes házaknál a fürdővizet a ház, vagy ól mellett levő
»karikós likba« öntik, hogy jóaluvó lejgyen. De úgy öntsék
bele. hogy k i ne folyjon, mert akkor a gyermek álmatlan­
ságot kapna. (Jákó).
A fürdővizet sok helyen istenátkozta tüskefára öntik.
Egyesek csak akkor öntik a fürdővizet e bokorra, ha a
gyermek erősen kopik. (Nikla). A leány fürdővízét tüske­
rózsára, a fiúét kökénytüskére öntik. Ha ilyen bokrok a
ház körül nincsenek, máshonnan hoznak arra a célra.
(Nemespátró). A tüskerózsa pirosvirágú legyen, mert csak
az esetben lesz a gyermek rózsás arcú. Az első fürdővizet a
favágítón levő »faragótükéire« (tuskóra) öntik, hogy a gyer­
mek jó faragó legyen. (Visnye). Több helyen kerekágyra
öntik, hogy a gyermek jó gazdálkodó legyen. Némelyek a
csöpögésbe (csurgás alá) öntik, hogy a gyermek "olyan
friss legyen, mint a víz, amily gyorsan ott elfolyt.
Másutt a fürdővizet a csöpögésbe nem szabad önteni,
mert a gyermeket a rosszak megrontják. Trágyára se önt­
sék, mert a gyermek húsa lerothad. Minden fürdővizet
északnak vagy délnek visznek ki. (Szulok).
Ha a gyermek kiütésekkel születik, fürdővizet önte­
nek rá. Ha azt gondolják, hogy beteg, az eresz alól füstös
szalmát, vagy borostyánt húznak s azt a fürdővízbe teszik
a gyermek alá, hogy meggyógyuljon.
 A c s e c s e m ő bepólyázása s elhelyezése.

Fürösztés után a gyermeket alsószoknya visszájával,

kapcával, apja gatyájának a szárával, vagy ronggyal törlik
le, hogy az emberek szeme ne ártson meg neki. Majd egész
testét, de különösen annak hajlatait s fejét disznózsírral
kenik be. Hogy teste megszáradjon, szoknyába, konyha­
köténybe, vagy egyéb ruhadarabba helyezték. Egyesek az
anya kék szoknyájába takarják, hogy ne legyen fejfájós.
Ezek után az asztalon teszik tisztába éspedig némely ház­
nál a tiszta abroszrészen, hogy olyan tiszta legyen, mint az
abrosz s bepólyázzák. Hajdan csak pelenkába »ginc-gönc-
be« takargatták. Az újszülöttnek kis karját, lábát bokáig
betekerték, hogy végtagjait össze ne dörzsölje. A fásli-
pelenka alatt volt, természetesen, a köldökfásli is. A külső
fáslit a nyaktól kezdődőleg lefelé csavargatták teste körül
végig, a kezét is belefoglalva. Csak a feje mozdulhatott.
A fáslizás oly erős volt, hogy ha a gyermeket alulról fel­
emelték, egyenesen állott, mint valami fadarab. Csak hó­
napok múlva kapott inget esetleg akkor, mikor édesanyja
a gyermekágyból kikerült.
Ma a jobbmódúaknái a gyermek születése előtt mái-
készen áll minden, ami az u. n. gyermekkelengyéhez tar­
tozik: a horgolt ing, a horgolt rékli, csipke- vagy selyem
fejkötő, mindegyik cifra dísszel s ezeket a gyermekre tisztába
tételekor mindjárt ráadják. A pólyázás a vagyonosabbak­
nál ma m á r egészen rendes módon történik. Fürdetés
után, néhol mindjárt születése után, a csecsemő markába
pénzt nyomnak, hogy takarékos legyen, a fiúnak fúvót,
baltát, kalapácsot s más házieszközt, hogy jó munkás,
könyvet, hogy jó tanuló, a leánynak tűt, fonalat, hogy jó
varró legyen.
A csecsemőt rendesen az »ágylábba« fektetik kereszt­
be, de újabban az ágy hosszában, az anya mellé. Ágyba
jutásakor a régi bábák a gyermeknek a szemét háromszor
kinyalták s a kinyalt nedvet elköpték. (Csehi).
A gyermek takarókendőjének a sarkába szenet kötnek.
(Pata). Az anyának azt a szoknyáját, amelyben szült, a
gyermek alá teszik, hogy jó alvó legyen. (Látrány). Ugyan­
azon okból varróvánkost, vagy véletlenül talált csipke­
rózsabogyót tesznek a feje alá. (Teklafalu).
Ha a családban van valaki, aki nem szívesen fogadta
a gyermek megszületését, szent békesség kedvéért annak a
ruhájára fektetik. (Almamellék).
A gyermekre ráteszik még: az apja gályáját, konyha­
kötényt, dolmányt, puruszlit, inget, a leányra meg valami
göncöt (kendőt, szoknyát). Éjjelre az apja kifordított ga-
tyáját teszik a feje alá. (Surd).
A fásliba olvasót, gatyafűzőt, foghagymát kötnek, elől
a köldöknél. Az olvasó különösen fontos, az állandóan a
gyermeken van mindaddig, amíg csak avatásra nem viszik.
A gyermek feje fölé kalapot helyeznek, vánkoskötőjé-
hez gatyafűzőt kötnek. Az utóbbit az anya, midőn az ágyba
megy, állandóan fogja, hogy a rosszak oda ne férjenek.
(Gige). Különben a többi, a pólyába és arra rárakott tárgy
is mind ílyféle óvószer.
A kisgyermeket mindaddig az ágyban tartják, míg
bölcsőbe nem kerül.
 A gyermekágy.

Szülés után az anya a gyermekágyba megy, vagy ha

az ágyban szült, abban marad. Mielőtt azonban a földön
szülő nő az ágyba juthat, többféle szokással kínozzák meg.
A földön, ahol a szülés történt, keresztet húznak. Né­
hol hármat lépetnek vele, hogy gyermeke gyorsan tanuljon
'járni. (Osztopán). Háromszor egész kenyérbe haraptatnak
vele, hogy ne legyen utófájása. (Attala). Testét szappanos
vízzel megmossák s a horvátoknál zsírral bekenik. (He-
resznye). Zsírral azért kenik be, hogy a »mássa« könnyeb­
ben eltávolodjék. Gyomrát, hasát, derekát szappanos kéz­
zel megdörzsölik. (Bolhó).
A gyermekágyas ágyát boldogasszony ágyának, néhol
»paszitás« ágynak nevezik. (Porrogszentkirály). A németek
»Kindbetter«-nek, a horvátok »Mária postela«, »Blazena
Maria postela«-nak mondják. Boldogasszony az áldott álla­
1
potban levő nőknek a pártfogója. )
Ezt az ágyat nőrokon, vagy bába készíti el, legtöbb
esetben még szülés előtt. Mindent kiszednek az ágyból
s egészen újat tesznek bele. 1—2 vánkos mellett dunna­
takaró kerül az ágyra. Régebben ilyen ágy mindenkor a
szoba sarkában állott s sátorszerüen, lepedővel vették két
oldalról körül, melyet régente gerendára kötött madzaggal
közel a mennyezetig húzták fel. (Drávafok).
Rendesen 6—7 hétig maradt fenn.
Az elkészített ágyba aztán mindenféle óvószert tettek
s tesznek részben ma is. Az ágy széleibe, sarkaiba és a
szalma alá ollót, fésűt, lapíckát, taplót, vellakést »öregkést«,
villát, nyírfakérget, kenyeret, kovászt, szentelt gyertyát,
szentelt bárkát, krajcárt, egy pohár vizet, pemetszálat,
3 darab szenet, különösen »ollan houtt szenyet, amellik
a parázs megoltásábu származik*. Néhol az ágy fejébe
kontydíszt dugtak. (Vése).
Az ágyon keresztül néhol festett kötényt és törülközőt
terítenek. (Felsősegesd). Sokak három gerezd foghagymát,
három szem kormot, szenteltvizes üveget s imakönyvet he­
lyeznek az ágyba. (Németújfalu). Ez utóbbit rendesen a
1
) Boldogasszony, Kálmán Lajos szerint a magyar pogány ősvallás isten­
asszonya volt, aki átment a magyar kereszténységbe és a Mária kultuszban
nyert folytatást. Nagyboldogasszony volt az életadó istenasszony, a szülőanyák
láthatatlan segítője. A néphiedelem szerint a Boldogasszony gondoskodik to­
vábbra is az anyáról és magzatáról. Két angyalt küld oda, hogy egyik az any­
ját, a másik a gyermeket őrizze. A Boldogasszonynak az ősvallás azt tette
kötelességévé, hogy a gyermek ágyának őrzője és a családnak gondviselője
legyen. Kálmán Lajos: Boldogasszony ősvallásunk Istenasszonya. (Felolvasása
a M. Tud. Akadémiában. 1885. márc. 2. ülésén.)
gyermekágyas nő vánkosa alá dugják. (Torvaj). A gonosz
a foghagyma szagától irtózik. (Szenna). Benedeknapi fog­
hagymával a gyermek ágyát s annak lábait háromszor le­
húzzák. (Ságvár). A kés a gyermek kicserélése ellen jó.
A kicserélésről majd a »váltott gyermeknél« lesz bővebben
szó. Némely anya kötényét állandóan a mellette fekvő kis
csecsemőn tartja.
Az ágyhoz, vagy az ajtósarokba nyéllel lefelé söprüt,
vagy legalább seprüágat állítanak. A söprű régente csak
nyírfából lehetett.
Mindezeknek az a rendeltetésük, hogy a rosszak se az
anyához, se az újszülötthöz ne férhessenek s a gyermek­
ágyas nőtől a rémlátásokat távoltartsák. Mert a nép hie­
delme szerint a gyermekágyast állandóan rosszak, főleg az
u. n. »széipasszonyok« környékezik, lólábakkal, de macska
s varangyos béka képében is. Ha talán ezek időközben be­
surrannának a szobába, a szoba kilincsét lekötik a férj
gatyamadzagjával s a rosszak ezzel meg vannak fogva,
nem mehetnek ki. Ezeknek ügyesen el kell kapni a lábukat,
kivinni a keresztútra és ott agyonverni.
Ezek ellen egyébként a gyermekágyas nő úgy is véde­
kezik, hogy férjének szennyes gatyafűzőjét, nagykendőt,
menyasszonyi koszorújának a pántlikáját, vagy olvasót
köt a derekára. A horvátoknál olvasót tesznek a nyakára
s az mindaddig ott marad, míg az első misére nem megy.
(Lakócsa). A rosszak ellen úgy is védekezik a gyermek­
ágyas, hogy lábát keresztbe rakja az ágyon.
Mikor m á r minden szükségesnek vélt dolgot az ágyba
tettek, a róm. katolikusoknál az egész ágyat beszentelik,
egyes helyeken ezen szavakkal: »Jézus Mária s Szent Jó­
zsef nevében nyugodj ék!«
Mielőtt a szülőasszony az ágyba megy, a bába fel­
szólítja: »A Jézus Mária nevében gyere az ágyba«. A bába
egymásután azt kérdi tőle: Hová méisz? a felelet: »Boldog­
asszony ágyáro«. A bába ráfeleli: »Hát csak léigy boldog!«
Néhol a szülő nő maga mondja háromszor: »Mönök
a Boldogasszony ágyábo!« Szülőkön a német nő »Jézus
segélj meg!« mondással indul a gyermekágyba. Ezt is
mondják: »Löfekszöm a zágyamba, mind Jézus a kopor-
soujábo«.
A gyermekágyas nőt Szülőkön hetesasszonynak (Wech-
nerin), másutt gyermekágyasnak (Kindbetterin), a hor­
vátok »Kimpetericának« nevezik. Ez utóbbi elnevezés a
német Kindbetterinnek horvátos elferdítése.
Az ágyba került nőt gyermekével együtt beszentelik.
Beszentelik a szobaajtót is. A szobaajtóra belül (néhol a
gyermekágyas nő ágyára szintén) krétával ? ? jelet rajzol­
nak, melyet a magyarok boszorkánylábnak, a németek »Alp-
fuss«-nak neveznek. (Ecseny). Bárka (cicamaca)-fából ke-
resztalakot csinálnak s azt az ajtóra szegezik. (Nágocs).
Ezek addig maradnak ott, míg a szülő asszony gyermek­
ágyából fel nem kel.
férjnek gatyamadzagját az ajtósarokra csavarják,
a kulycslyukat ronggyal tömik be, hogy a boszorkány be
ne juthasson a gyermekágyashoz. (Osztopán, Döröcske).
Mielőtt a szobában aludni térnének, az ajtóból befelé
söpörnek, a férj pedig az ágy előtt szalmazsákon fekszik.
(Almamellék). Néhol a szülés után 3—4 napig, sőt egy hétig
állandóan ég a mécs. (Nágocs).

A g y e r m e k á g y a s nő viselkedése é s táplálkozása.

Az anya az ágyban gyermekét egyedül ne hagyja. Hét­

hetes koráig külön'ösen kell féltenie. Addig az illető ágyát
sem szabad helyéről (pl. meszelés alkalmával) elmozdítani.
Ha az anyjának ki kell mennie, vagy csak az ágyból
is leszállnia, a gyermekre a m á r felsorolt tárgyak egyikét,
vagy seprűt tesznek keresztbe s az anyát is, az ágyat is szen­
teltvízzel meghintik s a szokásos mondások között keresztet
vetnek rá. Az anya, kimenéskor, kést visz kezében, továbbá
nyakában foghagymát, a zsebében pedig »zsurma könye-
ret«. (Osztopán). Cipője alá egy p á r szalmát tesz, még ak­
kor is, ha az ágy mellett levő székre ül. (Balatonendréd).
A déli is esti harangszó a gyermekágyas nőt m á r az ágyban
találja. (Vízvár). Napnyugta után veszélyes kimennie.
Némelyik a kést szúrásra készen maga elé tartja,
vagy a kést a szoba földjébe szúrja. Egyesek söprüt visz­
nek magukkal. Ezek a gyermeknek a rosszak által való k i ­
váltása ellen szólnak. A rosszak ellen a régi bábáknak kü­
lön imádságuk volt. (Döröcske). Némelyek söprüt támasz­
tanak az ágyhoz.
Néhol addig, míg az anya künn van, a gyermek öreg­
anyja hajol a csecsemő fölé. (Szentlászló). Az anya a gyer­
mekét az ágyban magához köti, régebben a kis teknővel,
»pólával« együtt.
A gyermeket megkeresztelésééig, azután megavatásáig
(3—4 hét múlva születése után) kivinni nem szabad. Még
az ágyból sem szokás elvinni. Hét hétig napnyugta után
künn nem lehetnek vele. Csak fürdéskor vihetik k i .
Az anyának a gyermekágyban minden irányban tar­
tózkodóan kell viselkednie. Mindig »benek« (falfelé) for­
dulva) alugyék. (Somogyberzence). Ha valaki meglátogatja,
szintén befelé forduljon, mert ha csinosabb nő az illető,
megigézi. Mutasson neki fügét. (Somogyberzence). Ajtóra
néznie, ajtóhoz, ablakhoz közel feküdnie nem szabad.
(Markóc).
 Ha az ablakon éjjel, midőn a hold világít, kinéz, gyer­
meke »hódos« lesz, vagyis sárgaságba esik. (Balatonend­
réd). Tükörbe ne nézzen, mert megijed magától s ennek
következtében gyermekeit bármikor könnyen megronthat­
ják, fájós fejű lesz. Néhol a gyermekágyasság ideje alatt
kontyfejdísz volt a fején, hogy »bátorságasabb legyem (Vése).
Az ágyban legalább egy hétig ne fésülködjék, mert
gyermeke nehéz felfogású, tetves lesz. Fésülködéskor székre
kell ülnie, de akkor is a cipőjébe szalmát dugjon. (Szölád).
Míg avatásra nem megy, mindig az ágyban, vagy leg­
följebb az ágy szélén kell lennie, mert az angyalok addig
vele vannak. Csak avatás után eszik az asztalnál. (S.-szil).
Ne varrjon. (Polány). A pénteki napot böjtölje meg.
(Porrog). Minden este, mikor imádságra harangoznak, ma­
gát s gyermekét szenteltvízzel hintse be.
A gyermekágyas étele a mindennapitól eltérő, 4—5
napig csak tejet s vizet kap. Azután aránylag jó kosztra
engedik. Levesül becsinált-, bor- s húslevest kap. A jó le­
veseket általában sokra tartják, azt hivén, hogy ezektől
bő teje lesz. Ezen kívül tej- s húsfélével táplálják. Régeb­
ben tojással s minden reggel mézes vagy kámforos pálin­
kával élt. Az utóbbitól az utófájás megszűnését remélték.
Mákos tésztát nem adtak neki, mert gyermeke szeplős
lett volna.
A gyermekágyas nőt borral s pálinkával bőven ellát­
ták; annyit adtak neki, hogy azoktól meg is részegedett.
Azt hitték, hogy a szeszes italok erősítik a nőt. Nehéz, fű­
szeres ételektől, amíg avatásra nem megy, tartózkodik.
Hogy mit eszik, azt részletesebben a »komatál« ismerteté­
néi soróljuk fel.

A gyermekágyas nőt meglátogatók viselkedése.

A gyermekágyast meglátogató asszonyok (mert rend­

szeresen csak ezekről lehet szó) tojást, vagy almát visznek
az újszülöttnek, hogy olyan teli, kövér, gömbölyű legyen,
mint ezen tárgyak. (Osztopán). Ecsenyben szerencsét is
kívánnak (»Wünsch Euch Glück herein«).
A gyermekre, mihelyt megpillantják, aprón ráköpdös­
nek különböző mondások kíséretében: »Jaj, de csúnya
vagy!« »Leköplek, hogy a szöm mög ne árcson!« »Széigyö-
löüs léigy!« »Akkor réi, miko engöm lácc reinya« (sírni),
vagy... »amikor engöm mög tucc ösmernyi!« »A jou Isten
növellön nagyra!« »Né igéizzelek mög, ne fájjon a fejed!«
Némelyek háromszor feléje köpnek s fügét mutatnak
a gyermeknek. (Ecseny). Ráköpdösnek azért is, hogy de­
rék legyen, tartsa meg az Isten erőben, egészségben. Ha
valamelyik a gyerekre r á nem köp, hozzá még a gyermekre
bámészkodik, néhány nap múlva a gyermek meghal. (Ri-
nyaújlak). Egyesek szerint azonban az újszülöttet nem
•szabad »mögköpnyi«, mert majd nagy korában nem ta­
lálja meg a párját, senkinek sem kell. (Zselickislak).
Amely gyermekágyas nő nagyon félti a gyermekét az
igézettől, a gyermek homlokán körömmel kétfilléres nagy­
ságú foltot rajzol, hogy aki megnézi, azon akadjon meg
a szeme s ne igézhesse meg. (Ecseny). Piros gyöngyöt köt­
nek a gyermek kezének csuklójára, miközben azt mondják:
»Huj, huj, csúnya gyerök! vagy csúnya lián!« (Német-
egres). Haja közé szamárszőrt kevernek. (Nagybábony).
A látogatók a csecsemő arcát mutató- s hüvelykujjuk­
kal megfogják, vagy meghúzogatják, orrát háromszor meg­
csípik, hogy sírjon: a szem nem árthat neki. A havitisztu­
lásban levő nő a gyermek arcát háromszor lehúzza s há­
romszor ráköp, hogy ótvaros ne legyen. (Szabadi). A láto­
gató az anyát s gyermekét szenteltvízzel behinti. (Német­
újfalu). Egy szál hajat tesznek a gyermek bölcsőjébe, hogy
sokat s jól alugyék. (Vízvár).
Napnyugta után a látogató a gyermekágyas ágyához
csak úgy mehet, ha először a háznál a kályhát vagy táka-
réktűzhelyet megrázza. (Háromfa). Ha este jön a látogató,
a saját kendőjéből, vagy más ruhadarabjából kis foszlányt
letép s azt a gyermekre rádobja, vagy a feje alá dugja, hogy
baja ne legyen. Ilyenkor azt mondja: »x\lugyá!« Közben
ráköpköd. (Kéthely).
A látogatónak, akármilyen rövid időre, le kell ülnie,
nehogy a kicsike álmát elvigye.
A látogató a gyermekágyas nőnek az ágyára ne üljön,
mert a gyermek álmát, az anyjának a tejét elviszi, a gyer­
mekágyas vérfolyást, a gyermeke rontást kap. Az asszony­
hoz még csak közel se üljenek. Aki az ágyra ül, az maga
is sárgaságba esik. (Attala). Nem szabad a gyermek böl­
csőjére sem ülni. Másik gyermek a bölcsőt, különösen ket­
ten, ne ringassák, mert a csecsemő hasa megfájdul.
Az újszülöttet a látogatóknak csak itt-ott szabad fel­
venni az ágyból. Mielőtt a látogató eltávozik, alsóruhájával
a gyermekágyas testét végighúzza. (Toponár).
A gyermekágyas asszonynak a látogató idegenekkel az
első napokban nem szabad beszélni.
A gyermekágyas nő ágyban maradásának időtartama.
A gyermekágyas nő különböző ideig marad az ágy­
ban. Általában véve túlkorán hagyják el az ágyat. Némely
helyen csak napokig, 3—7 napon át maradnak benn s m á r
a ház körül dolgozgatnak. Néhol egy hét múlva még ara­
tásra is kihajszolják. Másutt 8—14 napig feküsznek az ágy­
ban. Ritka helyen tartanak k i 3—4 hetet s még ritkábban
fordul elő az az eset, hogy akkor kel fel, amikor m á r
teljesen jól érzi magát. *
Néhol azt tartják, hogy ha a gyermekágyas nő egy hét
előtt otthagyja az ágyát, pocakos lesz. (Pata).
A házbeli öregebb asszonyok kíméletlenek e tekintet­
ben a fiatalok iránt. »Én föketem három nap után, ü is
kellön föl!« Ahol kímélettel vannak iránta 3—4 nap után
A

való felkeléskor otthon a szobában járkál, de nem dolgozik,

a 9-ik napon azonban egész nap feküdnie kell, mert egyesek
szerint a 9-ik nap a legveszedelmesebb. (Ecseny).
Ahol rendes módban van a család, ott azt tartják a
gyermekágyban való maradás idejére nézve, hogy »Az
egészség hordozza, hogy meddig«. »A töheccséig határoz*.
Kinek muszáj, mindjárt felkel, aki teheti, tovább marad,
míg jól esik neki.
Felkelés után az anya továbbra is gyermekén hagyja,
különösen ha munkára megy, azon tárgyakat, amelyeket a
rosszak ellen korábban alkalmazott.
A szülőnő avatásig padlásra ne menjen, mert a rosz-
szak ledobják. (Somogyberzence). Kilenc napig kúthoz ne
közelítsen, vizet meg egyáltalában ne merítsen, mert meg­
betegszik. (Nagykorpád). Csak háziállatokat etethet. Az
udvaron ne menjen át, mert gyermeke kujtorgó lesz.
(Nagykorpád). Csak elkerülhetetlen esetben távozzék a
házból. Néhol azt tartják, hogy a szomszédokhoz való át-
rándulás, különösen ha leánygyermeke van, előnyös, mert
ahány szomszédos ház mesgyéjén átmegy, leányának
annyi kérője lesz. (Porrog).
Avatás előtt a falu határát csak akkor hagyhatja el,
ha valamelyik hozzátartozója meghal.
A gyermekágyas háznál illetlenség valamit kölcsön
kérni, de hiába is kér — esetleg — valaki, nem adnak neki.
Midőn a gyermekágyas nő végleg felkel, a boldog­
asszony ágyat, amelyben feküdt, elbontják. Rendesen az­
után, amikor m á r az avatás megtörtént. Az elbontást vagy
a bába, vagy a családbeliek valamelyik nőtagja végzi.
Esetleg a gyermekágyas nő maga bontja el. Az ágyban volt
szalmát elégetik. (Zselickislak).
Egyes helyeken boldognak tartják azt a nőt, aki
boldogasszony ágyában hal meg. (Szabadi).
 Az újszülöttek testi rendellenességei.

a) Az üszög, a koraszülés, a gyermek emlőjében való tej

jelentkezése, burokban született gyermek.
A rendestől eltérő szülések s világrajött magzatok a
legkülönbözőbb hiedelmeket burjánoztatták fel a népié-
lekben, amelyek a műveletlenebbeknél ma is szinte válto­
zatlanul élnek. Ezek között a még k i nem formálódott
magzathoz fűződik a legkülönösebb vélekedés.
Az elvetélt magzatot a nép üszögnek, üszöggyereknek
nevezi. Ez, elmondásuk szerint, nem nagyobb, mint egy
kukoricacsutka, csak vastagabb. »011an, mind a pucok, vaj
patkán«. Négy lába van. A feje a macskáéhoz hasonló.
Fekete, véres »szömörcsökös« hústömeg. Fehér hólyagok
látszanak rajta. Aki látott ilyet, azt mondta: »011an vout,
mind a halnak pattintouja, fele mög mind a vadhus«.
Ezt az orvosi tudományban mólának (üszög) nevezik.
Van vérmóla és húsmóla.
Ez a »rossz partéika« a nép fantáziája szerint, tehát
több árnyalatban jelentkezik s jellegzetesebb formájuk sze­
rint nevezik el: húsüszögnek s füstös üszögnek. Ez utóbbi
szőlőfürthöz hasonlít s farka is van (kis csavarodása).
Az üszögöt állatfélének gondolják, mely megszületése
után futkos a szobában, sőt a falra is felszökik s ha nem
vigyáznak, visszafut az asszonyba s megöli őt. Hogy ez meg
ne történhessék, a nő illető testrészét elzárják s az üszögöt
azonnal agyonverik.
Egyesek szerint az üszög annyira futos, hogy alig lehet
agyonverni, seprűvel, esetleg fejszével pusztítják el. Agyon­
verve elássák.
Az üszögterhességet a nő hat hónapig is elviszi, na­
gyon megkínozza. »Mögszületéise után alig lőhet a zasz-
szonba a lölköt mögtartanyi«. A nép hiedelme szerint,
üszög csak annál születik, aki viselős korában kanócot
oltott. Az üszögszülést a rossz szellem munkájának tart­
ják 'S mint szégyenletes dolgot, nagy titokban tartják.
A 7—8 hónapi terhesség után bekövetkező koraszülés­
re nézve valami különös babonás szokást nem találtam.
Az ilyen gyermekre nézve több helyütt az a hiedelem,
hogy meghal, általában azonban azt tartják, hogy életben
marad. Az ilyen gyermek csak kilenc nap múlva kezd sírni,
azután megmarad. (Torvaj). A nyolc hónapra született
gyermekre nézve azonban mindenütt az a hiedelem, hogy
meghal. A koraszülöttet a horvátok »drobna djecá«-nak
nevezik s rendesen dobozban, vagy ládában temetik el.
A koraszülés ellen némelyek leforrázott hamú gőzét hasz­
nálják, arra állnak. Ez erősíti a terhes nőt. (Pata). Ha a
gyermek emlőjében tej jelentkezik, ami ikrás, e tejet hü­
velyk- és neveletlen ujjukkal kinyomják s azután emlőjét
foghagymával meghúzogatják. (Ságvár).
A rendes időben világrajött kis újszülöttet persze kí­
váncsian tekintik meg: ép-e, rendes alakú-e, nincs-e va­
lami különössége, nem született-e foggal, anyajeggyel »sör-
téille« stb. Már az maga nagy meglepetést s ijedelmet okoz,
ha a gyermek burokban születik.
A burokban született gyermekre nézve, némelyek azt
tartják, hogy vagy nagyon szerencsés, vagy nagyon sze­
rencsétlen lesz. (Nagygomba). A többség azonban inkább
azt hiszi, hogy az ilyen gyermek »A szöröncse gyeröke
lösz«. Ha a bába úgy távolítja el a burkot, hogy senki sem
veszi észre, akkor a szerencse a bábáé lesz. (Ecseny). A
burokban született 7-ik gyermek, ha az úton haladva, kin­
cset kíván, rögtön kék lángok csapnak fel és ha fehér
zsebkendőjét beledobja, ismét eltűnnek, de akkor m á r
zsebkendőjének négy csücske össze van kötve és benne
van a csillogó kincs. (Szigetvár).
A burkot megszárogatva elteszik s mikor az illető
fiú sorozásra, vagy bírósághoz megy, egy darabot levesz
belőle, hogy e dolgokból szerencsésen kerüljön k i . (Po­
tony). A burkot, illetőleg annak egy részét magával hordó
legény szerencsés lesz a családjában, mert nem éri semmi
veszély, a vásárokban értékes dolgokat, különösen pénzt
talál. Akik lopni jártak, azok az ilyen burkot magukkal
vitték, mert ez láthatatlanná tette őket. (Pata).
A kercseligetiek a burkot szerencsesipkának (»klip-
kapel«) nevezik.

b) A foggal született gyermek és a váltott gyermek.

A foggal születeti gyermektől valósággal megrettennek,
mert azt valami rejtélyes jövőjű teremtésnek tekintik.
1
A horvátok »vrac«-nak hívják. ) Az ilyen gyermekeknek
a fogai az ínyen kiállanak éspedig felfelé, néha pedig nem a
rendes helyen, hanem pl. az íny felsőcsontjainak összeeresz­
kedő, boltozatszerű csontjain, tehát igazában a szájpad­
láson.
Néhol kihúzzák a kis újszülött fogát. Az illető — állí­
tólag — csaknem mindig belehal. Ha olyan bábaasszony
van, aki a gyermeknek foggal való születését »kiszólja«,
akkor a foga azonnal elvesz, de nem is lesz meg az a
hatalma, mint ha meghagyták volna. (Zala).
') Plinius dentatusoknak, az az fogas gyermekeknek nevezi. Csapó:
Kis Gyermekek Isputálja 17. 1.
 A nép többsége azt tartja, hogy a kis újszülött fogát
nem szabad kihúzni éspedig azért nem, mert a helye köz-
vényes (fobus) lesz.
Egyes helyeken azt hiszik, hogy a foggal született gyer­
mek boldog lesz, azonban a legtöbb esetben valami babonás
alakot tekintenek benne, aki, ha meg nem hal, jósló, táltos
lesz, ha pedig a bába, születése után való hét nap alatt nem
figyelmezteti a szülőket, hogy az újszülöttnek foga van,
garabonciás lesz. (Felsősegesd). Garabonciássá való átvál­
tozása hét év múlva következik be. Ekkor, különösen ha
az anya viselősségét eltagadta, a garabonciás, vagy az ördög
érte megy és elviszi. (Polány). Mások szerint hét év múlva
szárnya nő s elrepül és hamarosan másik gyermek születik
utána. (Pata).
A garabonciás faluról-falura kujtorog. Régebben köz­
ismert alak volt a falusi nép előtt az egész országban.
Több helyen az a hiedelme a népnek, hogy nem csak
az lesz a táltos, aki foggal (születik), hanem az is, »aki sör-
téille a hátán«, vagyis szőrös háttal jön a világra.
A táltost a somogyi horvátok lámpáknak nevezik.
A váltott gyermek. A »vátott gyerökről« több-kevesebb
eltéréssel, mindenütt ugyanaz a hiedelme van a népnek.
Az ilyen gyermek feje gömbölyű, nagy, mint egy szakasztó,
vagy véka kerülete. Szája széles. Nagy feje miatt nem
tud rendesen hajolni. Teste törpe, vézna, gyenge, beteges.
Kezei, lábai vékonyak, erőtlenek, fülei nagyok, fogai csú­
nyák. Fejében »párhamú« van. Buta, taníthatatlan. Önma­
gától elgondolni semmit sem tud, csak a ráparancsolt k i ­
sebb munkák elvégzésére képes.
Még felnőtt korában is szeret játszani. Menni, beszélni,
hét éves koráig alig tud. Csak ül, tityeg-totyog, eszik, iszik.
A váltott gyermeket a m á r korábban említett szépasz-
szony cseréli ki, úgyhogy egy őrizetlen pillanatban a gyer­
mekágyas nő egészséges újszülöttjét elrabolja s helyébe
a fentebb leírt korcs gyermeket teszi. Főleg a szép gyer­
mekeket környékezi a kicserélés veszélye. Megtörténik az
is, hogy fiú helyett leányt tesznek a rosszak az ellopott he­
lyére. A kicserélés rendesen éjféltájban történik meg, ami­
kor az anyák mélyebb álomba merülvén, kevésbbé tudnak
vigyázni az újszülöttjükre.
Hogy a kicserélés miképpen akadályozható meg, arról
m á r az anyának gyermekágyi helyzete leírásánál szóltunk.
A váltott gyermek voltaképpen idióta. A nép szerint
7—10 éves korig nevelhető, azután elpusztul. Néhol azt hi­
szik, hogy ha kenyérsütéskor, a kenyér kiszedése után,
sütőlapáton a kemencébe teszik, rendes növésűvé válik.
Az elrabolt gyermekkel a rosszak rendesen vizet for­
raltainak, ami a forraláskor a víz felszínére jut, azt kell
neki villával lebökdösni. (Iharos).
 Az anya az ő elvinni hitt egészséges gyermekét min­
den áron vissza kívánja szerezni. Ennek több módja van.
»Aki éirt hozzá«, az a templom megkerülése alkalmával
is vissza tudja az igazit szerezni. (Balatonszemes). 5—6
éves korában, újholdvasárnapján. kereszthez viszik a vál­
tott gyermeket s kérik a Boldogasszony Szűz Anyát hét
fájdalmára. Ott 7 miatyánkot, 7 üdvözletet, 7 úrangyalát
s 7 hiszekegyet mondanak, hogy a jó Isten szabadítsa meg
őket a szerencsétlen gyermektől. (Tarany). Búcsúra v i ­
szik az ilyen gyermeket, továbbá három újholdvasárnap
templomba küldik. A szoba, vagy konyha küszöbére (tal­
pára) teszik a váltott gyermek nyakát s színlelik, mintha
el akarnák vágni, akkor a gonoszok — megijedve — az
igazit oda hozzák. (Háromfa). Vízbe dobják a váltott gyer­
meket s ott hagyják. Mikor visszamennek, a helyén poz­
dorját, söprűt s mindenféle szemetet találnak. A gyermek
eltűnik. Innen haza érve, az igazi gyermeket otthon meg­
találják.
Kenyérsütéskor, mikor a kemence tüzes, a váltott gyer­
meket ezen szavakkal: »Széip asszon add vissza az enyimet,
mer ha nem, eléigetöm a tijedet«, a sütőlapátra teszik.
Háromszor mondják s színlelik a kemencébe dobását. Eb­
ben a pillanatban, nagy szél mellett, ott terem az igazi
gyermek, akit a rossz ellopott s megtörténik a csere: a
rossz az igazit visszaadja, a váltott gyermeket pedig, a
gonosz szellem e fajzatát, magával viszi.
Néhol »megfőzik« a váltott gyermeket, háromszor azt
kérdezve egyik a másiktól: »Kit főzöl?« »Csontra hustU
Azután sütőlapáton kemencébe dobással fenyegetik, há­
romszor azt mondva: »Add vissza az enyimet, mer még­
sütöm a tijedet!«
Éjjel a tűzhelyen tüzet raknak s a tűzre vasfazekat
helyeznek. Mikor a víz forr, a gyermek anyja a házat há­
romszor körüljárja, mialatt valaki a váltott gyermeknek
a vízbedobását színleli; erre a szépasszony megjelenik,
azt elviszi s az igazit visszaadja. (Csertő). Szigetvárott tüs­
kével megrakott szekeret visznek a Muszola-rétre, arra rá­
teszik a váltott gyermeket, meggyújtják a tüskerakás négy
sarkát s ebben a pillanatban ott terem az igazi gyermek,
a váltott gyermek pedig eltűnik.
Javasasszonyhoz viszik némelyek a váltott gyermeket,
hogy az ő tudományával valahogy szabadítsa meg őket.
(Pata).
Az igazi gyermek a szépasszonynál rendesen nő, mint­
ha otthon, édesanyja mellett volna. Ha pl. azt hét év múlva
tudják visszaszerezni az előbb felsorolt mesterkedéssel, hét
éves korúnak megfelelő növésű gyermeket kapnak.
A teljesen szótalan, némán viselkedő, váltott gyerme­
ket igyekeznek megszólaltatni. Egyik általánosan gyakorolt
módja ennek az, hogy kis poharat, bögrét s olyan nagy
kanalat tesznek elébe, amely ezen edényekbe nem fér bele
s lesik, hogy mit fog a gyermek csinálni. Ilyenkor, ha a
gyermek egyáltalában képes beszélni, — megszólal s több­
ször ismétli: »Kis pohár, nak k a l á n . . . illent méig nöm
láttam«. Ezután lassankint hozzászokik a beszédhez.
A váltott gyermekhez kötött hiedelmek a somogy-
megyei németeknél, a horvátoknál is megvannak. A né­
metek »Eechselpubnak« a horvátok »vidi odnesli«^ »pod-
uietnyemo dete«, vagy »menyati dete«-nek nevezik.
Most m á r az idiótát kevés helyen tartják váltott gyer­
meknek. A nép művelődése ezen igazán gyermekes hiedel­
met jórészt elsöpörte.
 A komaság.
Az újszülött keresztszülőiül a róm. katolikusok ren­
desen egyet, legfeljebb kettőt, a reformátusok, evangéliku­
sok többet, némelyek 8—12-tőt hívnak. Néhol akárkit hív­
hatnak, akit vagyoni- s egyéb viszonyai tekintetében meg­
felelőnek tartanak, másutt csak a rokonság köréből vá­
laszthatnak. Néhol minden gyermeknél más keresztkomát
vagy komákat hívnak, másutt, különösen újabban, min­
denkor ugyanazokat, akik rendszerint leány- vagy legény­
kori barátnők köréből kerülnek k i . Az asszonyok, ameny-
nyiben rajtuk függ, elsősorban a mátkákat hívják, t. i .
azokat, akiket leánykorukban u. n. »íehérvasárnapján<:
(mátkáló vasárnap), maguknak eljegyeztek. (A mátkálás-
ról később bővebben szólunk).
A keresztszülőket m á r előre kiszemelik. Rendesen az
apa szól az illetőknek s midőn eljön az ideje, a szülésznő,
az apa, a nő testvérje vagy édesanyja hívja meg őket, a
szokásos mondásokkal. Az illető hivók a következő sza­
vakkal hívják meg a keresztszülőket: »Tisztölt N . N . álta­
lam, ne vesse mög, gyüjjön e körösztszülünek«. (Felsőse-
gesd). »N. N . tisztöüteti, ha csalággyát mög nem veti, sze-
retnei komának«. (Nagykorpád). »Tisztöli üket N . N., lö-
gyenek szüvessek komának együnnyi«. (AlsósegesdJ). Ahol
az illető m á r eddig is koma volt: »Ha mög nöm veti a
komaasszonyát, akkor mönnyön hounapután körösztöü-
tetnyi«. Felelet: »Köszönöm a fáraccságát, majd emönök!«
(Várda). A németeknél: »Ich bin Euch im gruss von einer
Gvatterin Ihr sollt. das kleine zu der Tante tragen«. (Szü­
lök). A horvátok igen egyszerűen megkérdezik a kiszemelt­
től, hogy: »Akarsz-e nekem komául jönni?«
Az apa meghívási mondókája: »Lögyön szüves, ne ves-
sön mög bennünket, gyüjjön e komának«. (Polány). »Fo-
gaggya e szülöü gyermökömme a komaságot«.
Válaszul rendesen a következőket mondják: »Szöves­
sen, köszönyöm, hogy nöm feledköztek mög roulunk«.
(Tarany).
Ha nem akarják a komaságot elfogadni, ilyenformán
válaszolnak: »Köszönnyük, nöm möhetünk e!«
Taranyban régebben a bábaasszony által kenyeret
küldtek a kiszemelt komához s ha az illető azt elfogadta,
az annak a jele volt, hogy a keresztszülői tisztséget szívesen
veszik. Néhol a meghívást teljesítő bába ilyenkor ajándékot
kap a meghívottaktól.
Egyes helyeken akit meghívnak, annak minden egye­
nes ágon felmenő vérága koma, akármilyen idős. (Alsó-
segesd).
 A komaságot ritka esetben, néhol soha sem utasítják
vissza. Mint mondják: »Akár joukedvéiben gyün, akár nöm,
nőm utasithattyuk vissza!« (Taszár). Visszautasítás oly
esetekben történik, amikor a meghívó házaspár vagy köze­
lebbi rokonsága ellen kifogás merül fel, továbbá, ha nehez­
telnek rá, vagy m á r több gyermeküknél volt koma, avagy
szegényellik magukhoz.
Ha valakinek nincs keresztgyermeke, az az illetőre
nézve nagyon bántó. A keresztanyát a németek »Godl«-nak
mondják.
A komák — régi szokás szerint — általában magáz­
zák egymást, még ha együtt nevelkedtek s pajtáskodtak is.
A magázás a megkülönböztetett becsülés jele. Ujabban
mindinkább tért hódít a tegezés. »Most a komák nöm be­
csülik egymást... csak té, mög té...« A komának testvérei
s gyermekei kiskorúaknak, a leányok kismátkáknak neve­
zik egymást.
A németek (Szulok) a fiút »Géd«-nek, a leányt »Godl«-
nek (keresztfiam, keresztleányom) mondják.
Valamikor »Kee«-nek (kend,) nevezték a komák egy­
m á s t . . . Lássa kee komámasszony! stb.

Az újszülött keresztneve.
A gyermeknek rendesen a szülők választanak nevet.
Néhol a családhoz tartozók közösen állapítanak meg egy
nevet. Itt-ott a keresztszülők, főleg a keresztanya óhaját
teljesítik e tekintetben.
Egyes helyeken az elsőszülött gyermek a keresztszülő
nevét kapja. (Szulok, Homok). A magyarságnál sok helyütt
a leány az anya nevét viseli.
Régente a fiúknál a következő keresztnevek voltak a
legdivatosabbak: János (Jancsi, Jankó, Csana), István (Pis­
ta, Estók, Csicsa), József (Jóska, Józsi), G3^örgv (Gyuri),
Ferenc (Ferkó), Mátyás (Miklós)', Péter (Peti), Pál (Pali),
András (Andris), Flórián, Vendel, Ralázs, Károly, Márton
(Marci), Boldizsár (Bódi), Benedek, Menyhárt, Vince, Gás­
pár, Gábor, Gergely (Gergő) s Lőrinc.
Reformátusoknál ezeken kívül a következő bibliai ne­
vek: Dániel (Dani), Dávid és Mózes.
A németeknél, akik Somogyban túlnyomóan róm. ka­
tolikusok: Konrád, Henrik, Jakab, János (Hanzi), József
(Szepi) és Ferenc (Franci).
A leányoknál régente Mári, Anna (Xaca), Ter'éz (Tresz-
ka, Tera), Katalin (Kati), Erzsébet (Örzse, Örzsi, Bözsi,
Rebes), Juliska (Julcsa, Juli), Zsuzsanna (Zsuzsi), Ágnes,
Márta, Eszter, Verona. Ezeken kívül a reformátusoknál:
Éva, Lidi, Rebeka (Rebes), Judit.
 A németeknél: Anna (Náni, Náncsi), Lujza (Liza),
Khadi, Khetrain.
Újabban a magyarság mind a két nemnél a nevek vá­
lasztásában az úri népet utánozza. »Mast kicsufúnak a
világbu, ha réigi neveket kapna valamellik gyerök!«
Most a fiúknál legyakoribbak: Kálmán, Béla, Lajos,
Jenő, Emil, Ernő, Géza s Gyula. A leányoknál: Ella, Emilia,
Margit, Ida, Ilka, Ilona, Irma, Irén s Jolán. Természetesen
azért a régi nevek sem multák egészen divatjukat. A Mári,
Erzsi, Anna, Júlia, Teréz, még most is gyakoriak.

Az újszülött keresztelőre vívése.

Az újszülöttet minél előbb megkereszteltették, lehető­

leg aznap, vagy másnap, harmadik nap elmultával azonban
még a leghidegebb télben s a fiókközségekből is elvitték a
gyermeket keresztelőre.
Most is sietnek. 3—7 nap alatt a legtöbb helyütt ke­
resztül kell esnie ezen a gyermeknek. Csökölyben a refor­
mátusok egy hét múlva is csak vasárnap kereszteltetnek.
Újabban főleg akkor viszik az újszülöttet azonnal keresz­
teltetni, ha a gyermek betegnek, idétlennek látszik. Ilyenkor
—a reformátusok is — még este, sőt éjjel is viszik keresz­
telőre, hogy keresztetlenül meg ne haljon a kicsike, mert
ilyen eset a szülők lelkiismeretét nagyon nyomná. (Pata).
Szokás több helyütt, hogy 2, sőt 3—4 hét múlva keresz­
teltetnek, hogy a lábbadozó anya m á r résztvehessen az
u. n. komalakodalomban, melynek a szülés után való két
hét a terminusa. (Kaposmérő). Keresztelőre menés előtt
rövid reggelit esznek, mely sülttojás, kalács s pálinkából áll.
A gyermeket a keresztelő alkalmára szépen felöltöz­
tetik. Régente — mint m á r említettük — pólyázással a kis­
ded kezét, lábát annyira leszorították, hogy az mint egy
darab fa, feküdt benn, csak a fejét tudta mozdítani. ')
A pólyázás voltaképpen fáslizásból állott. A fáslit a férfiak
gatyájából vágták le, amire egyszerű vászon-abrosztj körös­
körül hímes-abroszt, illetőleg »vászonpuruszlit«, fölül pe­
dig kendőt borítottak. Kisvánkosa alá az apja ingét dugták.
(Drávafok).
A kendő a fiúknál piros, a leányoknál fehérszínű volt.
A színek alapján m á r messziről megismerték a keresztelőre­
vitel alkalmával, hogy fiú-e, vagy leány az újszülött.
(Tarany).
A kisgyermeket teljes felszerelése után régebben ren­
gető, vagy másként, teknőpólyába (kis teknőbe) tették s i :
*) A csecsemőnek e szoros pólyázása már a rómaiak alatt megvolt,
amit Plinius is kifogásolt.
keresztanya, vagy keresztanyák fejükre véve vitték a ke­
resztelőre.
Most befáslizzák a gyermeket, új, pántlikás, csipkés
inget adnak rá, erre réklit, kis szoknyát és fejére fejkötőt
kötnek. Minden ruhadarabnak vadonatújnak kell lennie,
mert ha a gyermeket viseltesben keresztelnék, ruhaszag­
gató lenne. (Porrog). Az inget a szuloki németek csak fe­
lülről teszik a fáslira.

Az újszülött keresztelőre vivésc (Kéthely).

Néhol azt tartják, hogy az elsőszülött keresztelő ing­

jében kell a többi gyermeket is keresztelni, akkor a gyer­
mekek jó testvérek lesznek. (Kisberény).
Mindezek után a gyermeket a keresztelő-vánkosba he­
lyezik, paplannal vagy kendővel, néhol fehér és piros se­
lyemkendővel, vagy takarókendővel letakarják.
Egyes helyeken az a hiedelem, hogy ilyenkor a leány­
kára sok selyemkendőt kell rakni, hogy nagykorában sok
kérője legyen; annyi, ahány »tilángli«-kendő volt. (Kisbe­
rény). Azért 8—10 darabot is ráraknak.
 A fiút szintén 1—2 díszes kendővel takarják le, hogy
ne kényszeríttessék sok leányt megkérni. (Pata).
A keresztelő terítővel való terítés előtt a gyermek
feje alá a keresztanya, vagy anyák pénzt dugnak; melléje
ruhába kötve egy gerezd foghagymát, kevés sót és kis fa­
latka kenyeret s keresztben olvasót tesznek, hogy az úton
a rosszak meg ne ronthassák. A drávamenti horvátoknál
több helyütt a gyermek keresztelői kelengyéjét a kereszt­
szülők veszik meg.
Mielőtt a gyermekkel útnak indulnak, az anya először
a jobb emlőjéről szoptatja meg, hogy a gyermek jobbkezes
legyen (Kaposmérő), azután kapcarongyot tesznek a kapu­
dúcra. A keresztanya a gyermeket az apja kapcarongyával
megtörli s a rongyot a fején át a ház felé dobja. (Lakócsa).
Ugyancsak a keresztelőre való indulás előtt az anya
leszáll az ágyról s hármat lép az ajtó felé, hogy a gyermek
előbb tudjon járni (Somogyberzence) s hogy ügyes legyen.
(Kutas). Végigmegy a szobán, hogy a gyermek gyorsjáró
legyen. (Szabadi). A szobaajtóig megy, hogy a gyermek
tiszta legyen. (Bolhó). Másutt a szobaajtót háromszor k i ­
nyitja és behajtja, hogy a gyermek hamar tanuljon járni.
(Polány). Néhol a szobaajtót rúgja meg, hogy a gyermek
gyors s jó futó legyen. (Látrány). Egyes helyeken az előbb
felsorolt okokból a keresztelőre menőket végigkísérte a
pitvaron. (Ecseny). Az ajtó küszöbére gombostűt szúrnak
s azon kell az anyának átlépnie, hogy a következő gyer­
meke fiú legyen. (Jákó). Ha a gyermekágyas nő ily leszál­
lása alkalmával nem tudott még járni, támogatják.
Keresztelőre indulás előtt a gyermek öreganyja vörös­
hagyma héjába néhány csepp vörösbort önt s azt a gyer­
mek nyelvére cseppenti, hogy mindig piros arcú legyen.
(Zákány).
A keresztanya a gyermekkel való induláskor ezt mond­
ja: »Pogányt viszek, keresztényt hozok vissza«. (Szulok).
Keresztelőre, ha több keresztanya van, rendesen a leg­
idősebb viszi a gyermeket a templomba, onnan vissza pe­
dig a legfiatalabb hozza. (Alsósegesd). Néhol a fiút csak
egy keresztanya viszi, hogy csak egy leányt kelljen meg­
kérnie, a leányt pedig mindegyik viszi, hogy majd annyi
kérője legyen.
Az a keresztanya, akinek véletlenül havibaja (»asszo­
nyi röngye«) van, a gyermeket nem viheti keresztvízre, mert
a gyermek ótvaros lesz. (A bába ily irányban kérdezős­
ködni szokott). Viselős asszony sem viheti, mert akkor
valamennyi gyermeke meghal. (Pata).
Útközben, főleg ha a gyermek fiú, nem szabad több­
ször megnézni, mert sok leányt kell megkérnie, míg végre
valamelyik hozzámegy. (Szulok). Az, aki a gyermeket vi-
szi, állati trágyára az úton ne lépjen. (Háromfa). A vivő
komaasszony az úton ne vizeljen, mert a gyermek szája
szagos, a teste pedig sebes lesz. (Zala). Ha az úton férfival
találkoznak először, az újszülött szerencsés, ha nővel, sze­
rencsétlen lesz. (Somogyberzence).
Az úton az első hídra érve, különösen a fiókközség-
beliek, a gyermeket a teknővel, melyben vitték, a hídon
háromszor megrengették, meghömbölygették, hogy jó ol­
vasó legyen. (G-ige). Néhol minden hídnál megrengették.
(Gyékényes). Felsőszentmártonban a keresztelőre vitt gyer­
meket a keresztanya háromszor a temető felé lódítja, hogy
haljon meg. (Persze, az anya kérésére). Ha a gyermek az
úton, vagy keresztelés alatt sír, az annak a jele, hogy meg­
hal, ha nem sír, életben fog maradni. (Felsősegesd). Ha a
keresztelés tartama alatt villámlik, a gyermek magasrangú
katona lesz, vagy golyó által hal meg. (Csurgó).
Ha azt akarták, hogy a gyermek meghaljon, mert azt
több esetben kívánták, különösen pedig akkor, amikor az
anya gyermekágyban halt el, háromszor a templom oldalá­
hoz ütötték. (Somogyaszaló). Egyik keresztanya a harang­
kötelet megfogja, hogy a gvermeknek jó hírneve legvetn.
(Kéthely).
A templomban a gyermekkel a keresztelés után az ol­
tárt egyszer vagy többször (helyenkint változó) megkerülik.
A keresztanya által a csecsemő szemére adott zsebken­
dőt nem szabad neki visszaadni, mert a.gyermek házasu­
landó^ illetőleg férjhezmenendő korában visszakapja, vagy
visszaküldi a jegykendőt. (Kaposmérő).
Míg keresztelőn vannak, az anya otthon imádkozik,
néhol ezen idő alatt az asztalt egyszer megkerüli, hogy
gyermeke előbb tanuljon járni. (Balatonszemes).
 Visszatérés a keresztelőről.

A keresztelőről való visszajövetkor is felváltva hozzák

a keresztanyák a gyermeket. A: házhoz érve^ mielőtt a
gyermeket a szobába vinnék, a konyhában levő csávássaj-
tárban megmosdatják, hogy meg ne igézhessék. (Surd).
Azután a bábaasszony abba a szobába megy, amelyben a
gyermekágyas nő fekszik s a künnmaradt s várakozó ke­
resztanyákhoz ő, vagy valamelyik házbeli háromszor a
következő kérdést intézi: »Mit hoztak?« A felelet: »Báránt«,
vagy: »Körösztöüt báránt«, »Isten bárányát*. A harmadik
feleletnél a megkeresztelt nevét mondják, mire valaki be­
lülről visszafelel: »Aggyá (vagy engeggyé) Isten, ho' b á r á n
lögyön«. Csak ezután eresztik őket a szobába.
Néhol a keresztelőről jövőknek eleibe mennek s a
küszöb átlépése előtt kérdik fentebbit.
Amint a gyermekkel a szobába lépnek, az öreganya
üres zsákot dob a szoba földjére és arra a gyermeket
ráteszik, hogy ne legyen sírós. (Jákó). Fiúnál a keresztelő­
paplant 4—5 percig a tükrön tartják, hogy csinos legyen, a
leánynál pedig az ajtóra teszik, hogjy sok kérője legyen.
(Jákó). A gyermeket a tükör elé emelik, hogy büszke le­
gyen. (Kéthely). A bába a keresztelőre vitt, leánygyermekre
tett 8—10 kendőt mind leveszi s a tükörre teszi (Zala),
vagy a szobaajtó felső sarkára helyezi azokat s azután az
ajtót többször ki-be nyitja, hogy annyi kérő jelentkezzék.
(Vése).
Ug3^ancsak ez alkalommal a keresztanya a gyermek
fejére kapcaruhát dob, hogy a fráz elkerülje. (Jákó). A bá­
ba, átvéve a csecsemőt, néhol az anya ágya előtt három­
szor meglóhálja, hogy olyan rendes legyen, mint az ágy
alja. (Attala). Egyes helyeken pedig éppen ezért nem te­
szik az ágy alá, hogfy nagyon szótalan ne legyen. (Jákó).
Az ágy alá vagy az ágy alatt levő ládába némelyek azért
dugják néhány másodpercre, hogy jó alvó legyen. (Kapos-
szentbenedek). Az ágy alatt meghömbölygetik "(Nikla), sub-
lat fiókjába helyezik. (Őszöd). A gyermek előtt becsapják
a sublatot, hogy »árpás«, kelevényes ne legyen. (Balaton­
endréd). A pad alá teszik (Balatonendréd), a szekrény
tetejébe helyezik. (Attala). Az előbbi esetben jóétvágyú,
az utóbbi esetben pedig bölcs és tudós lesz a gyermek.
A bába a gyermeket, mindjárt a szobába hozatalkor,
néhol az asztalra fekteti, amikoris azt mondja: »Pogányt
vittem, keresztényt hoztam«. (Szulok). Itt-ott ezt a koma-
asszonyok valamelyike mondja. Az asztalra azért teszik,
hogy kedves, tiszta legyen, szeresse őt mindenki, mint a
kenyeret, amikor az asztalon van. Az asztalon való létekor
a feje alá könyvet csúsztatnak, hogy jó tanuló váljék be­
lőle. (Látrány).
Némelyek az asztalról a kályha mellett húzódó pad­
kára fektetik a gyermekei s ott meggömbölygetik, hogy
— akárhová teszik — szeresse az alvást. Enyhe időben a
faházba viszik, ott tiszta lepedőre téve, egy ideig künn
hagyják, azután a családbeliek valamelyikének kell a szo­
bába vinnie, hogy a gyermek jó legyen. (Gyékényes). A
gyermekágyas nő azon földből, amelyre künt vizelt, egy
darab kis sárt vesz fel s az újszülött szája szélén végig­
húzza, hogy »csavajka« (neszes, sírós) ne legyen. (Somogy-
sámson).
Háromfán a komaasszony bort hörpint a szájába s
abból a kisded szájába csöpögtet s a szájában még meg­
maradt borral a kisded arcát megmossa. Néhol keresztelő
után, midőn a gyermeket az anya mellé fektetik, szokták
a különböző eszközöket a gyermek kezébe adni, hogy jó
munkás, dolgos legyen. A fiúnak, persze csak egy pilla­
natra, fúrót, fejszét, kaszát, kalapácsot, fűrészt, szekercét,
a cigánygyerek kezébe hegedűt, a ló- s marhakereskedő
gyérmekének pénztárcát. A leányoknak tűt, gyüszüt, ollót,
kendert. Néhol e tárgyakat mindjárt születése után adják
a kezébe.
Amelyik keresztanya a keresztelésnél havibajban van,
visszaérkezve, a gyermeket alsószoknyájának visszájával
lehúzza. (Surd). Néhol a pólyából, hazaérkezéskor azonnal
kibontják a gyermeket, másutt aznap napnyugtáig hagyják
benn, ismét más helyeken a következő nap reggel bontják
ki. A kibontás napján a gyermeket nem fürdetik meg, ne­
hogy ezzel a keresztvizet lemossák róla. Minél tovább ma­
rad rajta a keresztvíz, annál jobb természetű lesz.
A keresztelő-vánkost elteszik s sok helyen többé —
a későbbi születéseknél — nem használják.
Mindezek után a gyermeket az anyja mellé fektetik
az ágyba s kezdődik a keresztelői trakta. Ez jobbfajta
ebédszámba megy a keresztanyák részére. Csak pár óráig
tart. Ha a gyermek egészségesnek látszik, valamelyik va­
sárnapra halasztják. A keresztanyák és a bába vesznek
benne részt.
Hangosabb keresztelő csak az első gyermeknél van.
Erre rendszerint meghívással jelennek meg, mely meig-
hívás a következő mondókával jár: »Tisztösséigé hajlé­
kukba belééptem, üdvözletöt hoztam komáktu, mög koma-
asszonyoktu. Vasárnap 10 órakor lösz a körösztölü; lö-
gyenek szövessek együnnyi. (Attala).«
 A komavéka, k o m a v e n d é g s é g (paszita).

Ennek más elnevezése is van: »komatál« (Drávagár­

dony), »paszit«, »paszita« (Polány), »komapaszita«, »koma-
ebéd« (Kaposfüred). A németeknél »Vaterinsuppe«, a hor­
vátoknál »ponudá«-nak hívják. A gyermekágyban fekvő
nő részére a komaasszonyok által hordott ebédet neve­
zik így.

K o m a v é k á t vivő m a g y a r a s s z o n y ( T o r ö k k o p p á n y ) .

Régente egy-két hétig minden nap hordtak ily ebédet.

Ahol egy komaasszonyt hívnak, ott még néhol ma is így
maradt fenn (Nagygomba), de 4—5-ször mindenütt visz­
nek az ilyen egyes komaasszonyok.
Most néhol 2—3-szor visznek. Az időtartamot nem
tekintik. Ahol több komaasszony van, mindegyik egyszer
vagy kétszer visz komavékát.
 A németeknél 6—8 napig visznek ételt. A komaasszo­
nyok összebeszélnek, hogy k i mikor vigyen, kiszámítva
természetesen, hogy a másik által vitt egész véka étel mi­
kor fogyhat el. A közelebbi rokonok is visznek néha va­
lami ételfélét a gyermekágyasnak, de rendesen csak egy­
szer.
Bolhón a szülés után csak egy hét múlva visznek
ételt — egyszer.
A pászítás véka, persze, tele van étellel. A főbb ételek
régebben 2—3-féle leves és pedig marhahús-, bor-, tyúk-
és »ispékos«-leves; ez utóbbi rántottleves volt, kemény
tojásszeletekkel, káposzta (ez is levesként) disznóhússal.
Csökölyben a reformátusok ma is 3-féle levest visznek:
tészta-, becsinált-, káposztalevest, rétest „fnéhol tepszivel
együtt), forgácsfánkot, különböző kelttésztákat s sült tyú­
kot. Italul egy icce, vagy liter bor, esetleg még pálinka
szolgál. A gyermekágyas nőnek rendesen, a horvátoknál
pedig mindig vörösbort visznek. (Potony).
Mostanában az 1—2-féle hús s egyéb leves mellett
2—3-féle hús, mártással, 3—4-féle sütemény s egy üveg bor.
A németeknél jóval egyszerűbb ételek járják: leves,
hús s sütemény. Italul bor, az első nap még egy üveg
pálinka s zsemlye, vagy kenyér. A levest nagy fazékban,
a húst a fazékra helyezett tányérban viszik. Az egészet
kendővel kötik be s a kendő segélyével egyik kézben v i ­
szik a betegágyashoz. A másik kézben bort tartanak. Sa­
vanyú ételt és kocsonyát nem szabad a gyermekágyasnak
ennie. (Csököly).
Mákostésztát nem visznek a gyermekágyasnak, mert
akkor az újszülött fogai rosszak lesznek. A komatállal vitt
borosüveg száját nem szabad bedugni.
Mikor a komavékát először viszi a komaasszony, azt
a szobában levő székre vagy asztalra teszi, a takaró-ruhát
a vékáról rögtön lerántja s annak szélével a kisgyermek
foginát háromszor megdörgöli, hogy tiszta szájú, tiszta
beszédű legyen, vagy hamar tudjon beszélni, (üsztopán).
A komatálban vitt levesből a komaasszony a csecsemő­
nek szájába ad néhány, rendesen három cseppet s más
ételből is adnak neki igen keveset, hogy jó evő legyen és
ne legyen kíváncsi természetű. Mint a keresztelő előtt az
öreganya, itt a komaasszony önt vöröshagyma héjába na­
gyon kevés bort s abból néhány cseppet a gyermek szá­
jába cseppent, hogy piros arcú legyen. (Kaposmérő).
Néhol nem mernek a gyermek szájába bort cseppen­
teni, mert attól félnek, hogy részeges lesz. (Gyöngyös­
mellék).
Az ételtvivő komaasszony abból az ételből, amit vitt,
szintén »mögrészeséitik«. (Rinyaújlak). A háziasszony a
kínálás mellett az ételvivő komaasszony kosarába 3—4
darab tésztát visszatesz. (Kaposmérő).
A komaasszonyok által vitt nagymennyiségű ételt per­
sze a gyenge betegágyas távolról sem tudja elfogyasztani
s így jórészt a családbeliek költik el. Egy-egy ily koma­
vékás ebédből kisebbszámú családnál 2—3 napra is marad'.
Az utolsó ételvivésnél néhol nagy »kuglitésztát« visz­
nek, hogy ebből a gyermekágvasnak jóidéig maradjon.
(Attala).

Komaebédet vivő német nő (Szulok).

Ujabban divatba jött, hogy egy kosár ételt visznek a

gyermekágyasnak a komaasszonyok s ekkor nagyobb ösz-
szegű pénzzel váltják meg a többi ételt." (Gige). Vagy a
fiúnak pénzt adnak, a leánynak pedig fülbevalót vesznek.
Egyes helyeken, mint Kéthelyen, Látrányban, m á r egy­
általában nem visznek komaebédet, hanem pénzzel vált­
ják meg.
Néhol az utolsó ételvivéskor komavendégséget (pa-
szitot) tartanak. A németek »Kindmahl«-nak nevezik. (Szu-
lok). Többnyire akkor, amikor az anya a gyermekágyból
felkel, tehát 2—3 hét múlva. Régente a szülés után egy hó­
nap multán. Hivatalosok erre: a keresztszülők, a közeli
rokonok. A szegényebbeknél csak az előbbiek. Ebéddel
kezdődik a komavendégség s néha másnap reggelig eltart,
nemritkán zenével. Hajdanában duda és citera járta. Az
előbbi hangszer az itteni magyarságnál m á r teljesen eltűnt.
A zenével persze tánc is járt s egész lakodalomszámba
menő mulatság kerekedett.
Szokásban volt valaha, hogy a gyermekágyból felkelt
nő részére hét búzakenyeret sütöttek. Ahol gyermekek
voltak, azok számára u. n. >kukorizst«, vagyis fonott pe­
receket vittek.
Surdon a keresztszülői trakta egészen elmaradt, koma­
bált tartanak helyette.
Újabban m á r egyes helyeken kezdik a komatálvivést
elhagyni, ehelyett cukorsüteményt küldenek, vagy azt 15—
20 pengővel megváltják.

Avatás.

Avatásra a gyermeket születése után 2—5 hét múlva

viszik a templomba. Néhol az elsőszülöttet viszik 3 hétre, a
többi szülöttet 2 hét múlva. Némely helyen, főleg a refor­
mátusoknál, nincs határozott időhöz kötve, hanem akkorra
teszik a templombamenetelt, amikor a gyermekágyas
anyát m á r »kifőzték«, azaz mikor már a komaasszonyok
a maguk paszitját, komavékáját lehordják.
Midőn a nő avatásra, vagy (mint a reformátusoknál
mondják: »felavatásra«) megy, az ágyról leszáll, gyorsan
teszi, hogy gyermeke gyorsan tanuljon járni, mert ha
csúszva száll le, gyermeke sokáig csúszó-mászó marad.
Avatás előtt a Boldogasszony ágyából mindent kiszed­
nek s tisztát tesznek bele; a gyermeket ezalatt a pad alá
helyezik, hogy jó legyen. (Csököly). Néhol a gyermek­
ágyas ilyenkor megt'ürdik (még nagyon kevés helyen szo­
kás), vagy legalább lemosást végez, szenteltvízzel meglo­
csolja magát. Avatás előtt, naplemente után nem szabad az
ilyen nőnek künn tartózkodnia, se a kúthoz ne menjen.
(Lakócsa).
Avatásra néhol egyedül, másutt a bábával, komaasz-
szonnyal, édesanyjával, nővérével vagy rokonával megy.
A gyermeket az anya maga, vagy a vele menő nő viszi.
Öregasszony csak akkor viheti a gyermeket, ha elindulás
előtt egy férfinek a kabátját megfogja. (Somogyberzence).
 Egyesek a gyermeket nem viszik magukkal az ava­
tásra, különösen a fiókközségekből, ahonnan a távolság
miatt a tehetősebbek kocsin mennek.
A gyermeket az avatási idő alatt ágy alatt tartják,
Ezt megelőzőleg pedig az anya a gyermek száját hüvelyk­
ujjával megnyomja, hogy el ne sírjon. (Csököly).
Régente avatásra menéskor a férjének az anya előtt
az udvar kisajtójáig, vagyis az utcáig k i kellett mennie
és a gyermekágyas feleség ágyától kezdve kést tartott ma­
ga előtt, hogy a settenkedő gonoszokat elijessze. (Látrány).
Ugyanakkor kenyérmorzsát dobtak az avatásra induló nő
fején keresztül, hogy gyermeke jó evő legyen. (Látrány).
Háromfán a magukkal vitt gyermek fejére fürdőt
tesznek. A bába sót s ércpénzt köt a gyermek ruhájába,
az anya pedig kenyeret dug öblibe (keblébe), olvasót, fog­
hagymát, kis zsurma kenyeret s kést visz magával. Mind­
ezek rontás ellen szolgálnak.
Ha valaki menetközben földet dob utánuk, a gyermek
földevő lesz. (Szólád).
Elvált, összeállt asszonyok, megesett nők nem mennek
avatásra, hanem ehelyett kimennek a temetőbe a kereszt­
fához'imádkozni (Felsősegesd), avagy a templomnál levő
keresztet kerülik meg, anélkül, hogy ez alkalommal a
templomba betérnének. (Kaposfüred).
Az avatásra menő asszony senkihez nem szól, senki
köszönését el nem fogadja s ő sem köszön senkinek. Az
úton imádkozik, melybe belefoglalja ezen óhaját: »Isten
neveiben indutam, senki éinneköm né árcson, a zőrzőan-
gyal v i é d e l m e z z é n ( S á g v á r ) . A templomban nem énekel,
általában némán viselkedik. Űtközben más házába b?menni
s avatás napján a faluban járnia nem szabad. Üljön ott­
hon, mert különben gyermeke kujtorgó lesz. (Polány).
A templomhoz érve, a gyermek fejét a templom falá­
hoz érintik, hogy jó templomba járó legyen. (Szomajom).
Az anya a templomban az oltárt háromszor megkerüli
s az utolsó fordulónál az oltár háta mögött a gyermeket
leteszi s ott háromszor megringatja, hogv jó alvó legyen.
(Zala).
Az avatáson járt anya a templomból csipetnyi port,
vagy földet visz haza s ezt ruhába kötve, a gyermek feje
alá teszi a bölcsőben.
Hazaérve, az anya a kúthoz megy s ott száját tele veszi
s e vizet három szem izzó parázsra »rábukja«, a parázsokat
r
a gyermek feje alá teszi, hogy jó alvó legv en. (Somogy-
udvarhely). A kútnál a már előre vízzel telemerített vödörbe
hajol s a közepéről issza a vizet, előzőleg ezt mondva:
»Ügy iszom, mind a tehén, annyi tejem legyen, mind a
tehénnek*. (Háromfa).
 A szobába érve, a pólyát (teknőt) az ágy alá tették
s a gyermek feje alá az édesanya könyvet dugott, hogy jó
tanuló legyen. (Karád).
Régente az anya a ruháját férje szűrére akasztotta,
hogy a következő gyermek fiú legyen.
A gyermeket azután, egyes, ily ceremóniák után, Jézus
nevében, az anyja mellé tették.
Avatás után is szokás itt-ott ebédet adni, melyen a
bába, a keresztszülők és a közelebbi rokonság jelenik meg.

A korozsma.

»Keresztanya ajándék«-nak is nevezik. A keresztanya

a gyermeknek, bizonyos kor elértével, ruhát, ékszert vesz
ajándékul. Néhol 1—2 éves, másutt 2—3, 4—8 éves kora
között, sőt vannak helyek, ahol a keresztgyermek akkor
kap korozsmát, amikor férjhez megy, vagy megházasodik.
Ahol a korozsma nem divat, ott karácsonykor s új­
évkor, avagy búsvétkor vesznek a gyermeknek ajándékot,
mindaddig, amíg férjhez nem megy, vagy meg nem nősül.
A németek a korozsmát »Goldgeschenk<-nek nevezik.
Némelyek sietnek a korozsma megvételével, mert azt
tartják, hogy ha későn adják, a gyermek nehezen tanul
meg beszélni.
A fiúnak, míg kicsi, fejkötőt, egy öltözet ruhát, játék­
szert, ha nagyobb, kalapot, zsebkendőt, inget stb. vesznek.
Ezeket korozsma kalapoknak, szoknyáknak stb. nevezik.
A leánynak egy-egy darab ruhával, szoknyával, kendővel,
kapcakötővel, gyűrűvel, fölbevalóval s eg\'éb ékszerrel,
edénnyel stb. kedveskednek a keresztanyák.
Egyes helyeken — Pata, Porrog, Porrogszentkirály
stb. — a korozsma ismeretlen.
Ha a gyermek előbb hal meg, mint korozsmát kapna,
akkor a keresztszülők halotti ruhát vagy koszorút, pánt­
likát vesznek. Néhol külön-külön, másutt, a halotti ruha
kivételével, közösen. A szemfödelet azonban külön-külön
veszik meg s mindegyik ráteszi a magáét a kis halottra.
Ha a meghalt gyermek korozsmát m á r kapott, akkor
rendszerint csak kendőt vesznek neki a keresztre. A dráva­
menti horvátoknál a keresztgyermeket »grusevinára« hívja
meg a keresztanya, a tehene megborjadzásakor. Ilyenkor
egy nagy cseréptálat a földre tesz s ebből a gyermekek
közösen esznek. Minél többet fogyasztanak el belőiei,
annál több teje lesz a tehénnek. (Potony).
A változott viszonyok, főleg a nehéz gazdasági hely­
zet következtében a korozsma kezd a szokásból kimenni.
 Az anyatej s az emlő ápolása.

Hogy az anyának bő és sűrű teje legyen, igyekeznek

neki tápláló ételeket adni. Evégből sok tejet iszik. Mihelyt
megszül, azonnal tele tejesfazékból iszik, darát, rántott
pempét, (vaj- vagy zsírrántás tejjel felhígítva) mákos­
tésztát, lencsét, a szegényebbek burgonyalevest, kukorica-
gánicát esznek.
Jónak tartják, ha a szoptatós nő sok babot s lencsét
eszik s azt disznóvályuról eszi meg, mivégből a vályút a
szobába viszik s a nő abba helyezi bele a tányérját. (So­
mogyaszaló).
Némelyek különösen akkor tartják ezt hatásosnak,
ha a disznókkal egyidőben eszi ki onnan. (Ecseny).
De jó az aran3'os patrác (a kútban tenyésző páfrány­
féle) evése is. (Pata). Bort iszik minél többet. Némelyik
gazda egész akó bort hagy meg várandós feleségének
avégből, hogy ha ágyba kerül, eleget ihassék, hogy »a veire
szaparoggyeik«.
Akinél a tej megfelelő időben nem jelentkezik, a nép
szerint a tej »belekeménkedik« az emlőbe, vagy az emlő­
bimbó szopásra alkalmatlan (lapos, nem eléggé kiemel­
kedő), különböző babonás szokásokkal igyekeznek a bajon
segíteni. Kenyeret helyeznek az eresz alá, hogy a harmat
rászabjon (Háromfa), az asszony emlőjét gőz, vagy forró
víz fölé tartják (Kisbajom), a mácsik forró levét öntik s
azzal mosogatják (Oszlopán), befőttes üvegbe kis darab
papírt gyújtanak s oda a szoptatós nő csecsbimbóját bele­
dugja, azt híve, hogy a papír füstje kiszívja a tejet (Osz-
topán). Fekete tyúknak a tollát vízben felforralják s an­
nak levével borogatják az emlőt. (Nagykorpád). Ciróksep-
rüre, kályhaszembe vagy az újszülött ülepére fej az anya
néhány cseppet. (Kisbajom).
A kút belsejének kövei között talált bármilyen füvet
a szülőasszony kiveszi, azt megszárítja, megtöri s levesbe
téve, megeszi, mely után a teje megindul. (Karád). Diót
ketté választva, üres felén lyukat vágnak, azután viaszkot
öntenek bele s azt rányomják a mellgombra, mely a vágott
lyukon kiáll, hétszámra rajta van — odakötve — a mell­
gombon, hogy a tej elő jövetelét könnyítse.
Egyesek más asszony szopós gyermekével szopatják
az anya emlőjét. (Tarany). Vagy felnőttek vállalkoznak
arra, hogy az emlő gombja megnyúljon (Attala); az anya
ingének csücskébe 2-fillérest kötnek. (Taszár).
 Ha a gyermek vonakodik szopni, a templomban levő
pénzesláda kulcsát forgatják meg szájában. (Nagybábony).
Az előtejet (kolostrumot), mely sárgás-fehér összetéte­
1
lénél fogva lényegesen különbözik a későbbi tejtől, ) ren­
desen »kinyomkoggyák«, »féire fejik« s csak itt-ott szoptat­
ják ki a gyermekkel, azt tartván, hogy ettől a gyermek tisz­
tul. De ezt csak akkor merik tenni, ha a gyermek elég
erős, mert ezt a »meirögviz forma«, »ronda, zavaros«, »ápo-
rodott« tejet károsnak, sőt veszedelmesnek tartják a gyer­
mekre nézve; attól tartanak, hogy a gyermek betegséget,
különösen hasfájást, hasrágást kap tőle, esetleg meghal.
Hogy tényleg zavarólag hat a gyermek emésztésére, sőt
2
bajt okoz, azt a gyermekorvosok is megerősítik. )
Néhol az anya az előtejet a bábaasszony kezébe fejte,
aki azt a gyermek fürdővízébe öntötte. (Fonyód). Ré­
gente az anya tűzre is ráfejte, aminek azonban, hiedelmük
szerint, az lett a következménye, hogy a teje teljesen el­
ment. (Kercseliget). Állítólag azért gyakorolták a szokást,
hogy a gyermek »ne tüzellön«, azaz házgyújtogató ne
;
legyen. ' -
Egyesek az előtejet az ágydeszkán egy pohárba fejik
•s azután az ágy alá öntik. (Somogytúr).
Gyakori eset még ma is, hogy az előtejet fejlettebb
•szopós gyermekkel szopatják ki, akinek az ily tej m á r
nem árthat(Nagygomba), nem ritkán a bába vagy a szülő­
asszony férje vállalkozik ezen szerepre. Az is megtörtént
régebben, hogy a szülő nő önmaga szívta ki emlőjét (So-
mogyszob), néhol olyan nő, akinek az előtej kiszopása
mintegy foglalkozásává vált. Az ilyeneket sorban hívják a
szülő asszonyokhoz.
Ha a nőnek a teje kevés, vagy elapad, azt rendesen
valami igézésnek vagy más által való elvívésnek tulajdonít­
ják, amit babonáskodó óvatoskoclássál igyekeznek meg­
gátolni; ha pedig a baj m á r megvan, többféle »töeméi-
nyökke« igyekeznek visszahozni.
A nőt szoptatás közben a férfi éppúgy megigézheti,
mint a nő, azért míg a nő gyermekágyban van, férfit az
ágy szélére nem engednek ülni.
Szülés után három napig semmit sem adnak ki a ház­
ból, mert ezzel a tej is eltávozik a szoptatós nőtől. (Nagy­
korpád). Az anyatejet magát szintén megigézhetik, meg­
ronthatják s akkor — persze — elapad. (Nagybajom).
Azért félnek az ilyen nők idegen látogatóktól.
!) A kolostrum fehérnye tartalomban 5—6-szor gazdagabb, mint a ké­
sőbbi tej, ellenben cukortartalomban szegényebb. Ezt a kolostrumos tejet az
emlőmirigy csak 5—7 napig választja ki. (Grosz Gyula dr. Gyermekegészség­
tan 55. 1.)
2
J Ujabb orvosi vélemény az, hogy az anya már első napon is szoptat­
hatja gyermekét, szülés után 9—10 óra múlva.
 Mások előtt, különösen míg a gyermek nagyon kicsi,
mindentől féltékenyen óvják s mások előtt lehetőleg nem
szoptatják. Különösen a szoptatós nők s a boszorkány veszé­
lyesek e tekintetben, mert ők értik a módját, hogy kell más nő­
től a tejet elvinni. Ezt, véleményük szerint, akaratlanul is el­
követik. Amely nő gyermekágyas mellett fekvő csecsemőnek
a száját megcsókolja, anyjának elviszi a tejét. Som.-szentpál).
Ugyanezen okból veszélyes a gyermeket más által szoptat-
tatni, vagy az ágyból az anya mellől felvétetni. Ha a szop­
tatósnak a koldus saját kezéből ad kenyeret, teje elapad.
Hogy a tej elvivését megakadályozzák, szülés után har­
madnapra az anya tejéből seprűre fej. Ez a boszorkányok
ellen szól, akik, ha az egész tejet nem is, a javát el szokták
vinni. (Somogyberzence). A gyermekágyast meglátogató
szoptatós nő saját emlőjéből a csecsemőre fej (Sántos),
vagy egy szelet kenyeret vesz, arra a gyermekágyas tejét
ráfreccsenti, azután a kenyeret egymásközt elfelezik s a
maga részét mindegyik megeszi. Ezzel mindkettőjük teje
megmarad. (Bolhó).
Ha más nő szoptatja meg bizonyos kényszerítő okból a
gyermeket, édesanyja a gyermek száját szoknyája visszá­
jával törli le. (Bolhó). Több helyen a megszoptató asz-
szony törli meg a csecsemő száját és pedig megfordított
ingével, háromszor, hogy a tejet ott ne hagyja, vagyis hogy
az ő teje el ne apadjon. (Markóc).
Mikor idegen nő szoptatja a gyermeket, az anya gon­
doljon a Szűz Máriára, hogy oly sok teje legyen, mint
őneki volt.
Látogatás alkalmával a szoptatós anya a szoptatás vé­
geztével gyermekét megcsókolja s ingének belső oldalával
háromszor letörli, hogy a tejet az illető el ne vihesse.
(Pata). i
Amely szoptatós nőnek kevés a teje, vagy egészen el­
apad, három házhoz megy kéregetni, de kérés közben
az »isztörgyéin« (üstökcsurgás) kívül áll, onnan tartja
be a kezét s a neveletlen s hüvelykujját egymáshoz érintve,
kér a magával vitt cserépfödőbe, vagy kistányérba valamit;
amit kap, azt haza viszi s abból tésztát készítve, a levesben
megfőzi s megeszi. »Ez visszavüttö a tejet«. (Osztopán).
A kevéstejű asszony a kanász tarisznyájában előtte
való napon megmaradt ételfélét megeszi s teje megszaporo­
dik. (Rinyaújlak). Vagy olyan szoptatós asszonyhoz megy,
akinek sok teje van s ott egy darab kenyeret megfeleznek.
Ezen esetre mondják: »Eriggy, hozzá tejet N-tő!« (Bolhó).
A kevés vagy elment tejű asszony elmegy ahhoz, aki a
tejet elvitte, annak a kenyeréből levág egy darabot, haza
viszi s megeszi, hogy teje visszajöjjön.
Lencsét főznek a tejben szűkölködő anyának, aki azt
ott megeszi, ahol a gyermeke megszületett (a földön), ágy*
ban. (Szólád). Egészen új vásznat vesz a szoptatós nő,
olyat, ami még soha k i sem volt mosva s arra emlőjéből
ráf ej s mikor kevés teje van, esetleg nincs teje, a vászon­
ból kis részt kimos minél kevesebb vízben s a második
megissza. Ezzel a teje megjön. Azért mos k i a vászonból
keveset, hogy a vászonban más alkalomra, továbbra is ma­
radjon. (Lakócsa).
A csordásnak vagy kanásznak reggeli kihajtásakor
darab kenyeret nyújtanak, aki azt egészben vagy részben,
este, az állatok hazaeresztésekor visszahozza. E kenyeret a
szoptatós anya megeszi, akkor az elment teje visszatér.
(Tarany). A házbeliek a magukkal vitt kenyérből egy da­
rabot visszahoznak s odaadják a kevéstejű asszonynak.
Minél messzebbről, pl. a 3-ik vagy 4-ik faluból hozzák visz-
sza, annál jobban használ. (Zala).
Hogy addig a szoptatós asszonynak sok teje legyen,
az ágyban, melyben szült, három fej vöröshagymát egyék
meg. (Attala). Bő tejnél az anya pohárba fej s azt a saját
ágya alatt kidönti. (Bolhó). Ha a sok tejjel nem tudja,
hogy mitévő legyen, férjével szopatja ki. (Nagyberki).
A nő emlőjét, míg viselős, mint láttuk, nem gondozzák,
gyermeke születése után is csak akkor, ha valami zavaró
betegsége mutatkozik. Mint szoptatós nőnek, egyes esetek­
ben vigyáznia kell, hogy emlője bajt ne kapjon. Ha vizelő
férfit lát s melléhez kap, vagy előle az ételt eldugják, em­
lője kifakad. Hogy ezt egyes esetek után meggátolja, fér­
jének penisével az emlőjét háromszor lehúzza. (Osztopán).
Az emlő megrepedése esetén a megtört birsalma magjával
hintik be az illető részt. (Nagybábony). Ha az anya emlője
kifakad, arra »igaz sálránt«, tejes zsemlyével, továbbá
megfőzött lenmagot borítanak, ruhába téve. (Buzsák). Vi­
rágos kendernek a kocát (Döröcske), diófa levelét (Török-
koppány), petrezselyem zöld levelét (Szólád) tesznek rá.
Az emlőt megvajazzák, azután friss disznótrágyával
bekenik. (Simonfa). Fehér sikáló földdel kötik le. (Somogy-
szentpál), megtört foghagymát tesznek az emlőre. (Surd).

A szoptatás é s annak időtartama.

Némely anya születése után, teje megindulásakor (4—6

óra múlva) mindjárt megszoptatja a kis csecsemőt, mások
1—2 nap múlva, illetőleg keresztelés után.
Addig, míg a gyermek anyatejhez nem juthat, citro­
mos- és cukrosvizet, vagy erősen hígított tehéntejet kap.
Az előbbieket főleg azért, hogy kitisztuljon.
Régente a somogyi népnél mindenkor az anya szop­
tatta a gyermekét. A szoptatós-dajka ismeretlen volt. Mes-
terségesen is ritkán táplálták, akkor, ha valami különös
oknál fogva kényszerültek rá.
Ma m á r a jobbmódúak egy része nem szoptatja gyer­
mekét, szoptatós dajkát csak kivételesen alkalmaz, hanem
már kezdetben mesterségesen táplálja az u. n. cuclival.

Szoptatós a s s z o n y L a k ó c s á r ó l .

A szoptatásban rendet nem tartanak, időhöz nem

kötik. Ha a gyermek — akár éjjel, akár nappal —• sír s
pólyája nem nedves, nem keresik, hogy m i baja lehet:
beteg-e, éhes-e, szoptatják. Egyes helyeken 2—3 órai közök­
ben szoptatják.
Mielőtt a gyermeket az anya szopáshoz engedi, csecs­
bimbóját megnyálozza, hogy az hegyesebben álljon, nedves
legyen s ki ne repedezzék, »körges ne lögyön« és így a gyer­
mek könnyebben elfoghassa s biztosabban szophassa.
1
A szopás megkezdése előtt tejéből félrefej. )
A legelső szoptatáskor az anya a csecsbimbóját meg-
') A mirigyjáratokban levő első cseppek kifecskendezése különben is
ajánlatos, mert staphylococcusokat tartalmaz, melyek bélfertözésre vezethetnek.
Berend: Gyermekbetegségek 24. 1.
mossa, azután szoptatás előtt a gyermek arcára ráfej, hogy
a »kéipe tisztullon«. Némelyek ezen felül szentelt- s cukros­
vízzel locsolják meg.
Az anya a gyermeket a gyermekágyban fekve és ülve,
később, a gyermekágy elhagyásával, ülve vagy állva, néha
járás-kelés közben szoptatja. Rendesen azonban ülve, ölébe
ültetve vagy fektetve szereti szoptatni.
Ahol még teknőpólya van, mint a drávamenti horvá­
toknál, ott az anya a teknőpóíyát felveszi s magához bo­
rítja. Ha a gyermeket bölcsőjében szoptatja, akkor ráhajol.
A gyermek, ha az anyát valami meg nem zavarja, ad­
dig szopik, amíg csak akar, avagy altatásnál, amíg szájából
a csecsbimbót ki nem ejti.
Míg az anyának bőven van teje, a gyermek mesterséges
táplálására nem gondolnak, igen helyesen azt tartván,
hogy a pusztán anyatejjel való táplálás a legtisztább s leg­
jobb. Találkoznak azonban olyanok, akik ez esetben is
»gyömik« másfélével az alig 2—3 hónapos gyermeket.
A mesterséges táplálást, természetesen,
majdnem minden gyermeknél előbb-utóbb
meg kell kezdeni, mert hiszen a testileg erő­
sen fejlődő gyermeket 6—7 hónap múlva
a legtöbb szoptatós anya már nem elégítheti ki.
A tej mellett való etetés kezdete helyen-
kint s családonkint különböző.
i Régente az volt az elv: addig nem adni
a gyermeknek enni, míg azt a szájához nem
tudja vinni. Most születése után, főleg ha az
anyatej nem elég, 4—5 nap múlva is, de gya­
koribb esetben 2—3 hét elteltével már kap
egyetmást: köleskását, darát tejben, megcuk­
rozva, zsemlyét vízben vagy tejben, rántott
pempőt, zsíros rántást, melyet cukrosvízzel
eresztenek fel.
Egyhónapos korában forralt tejet, amit
vízzel, teával hígítanak s cukrot tesznek bele.
»harmatkását«, a módosabbak pedig tejben
Cncli.
kalácsot szelnek, itt-ott már a »tápliszt« is
szokásos.
Ha a gyermek sírós, vagyis »rossz«, akkor néhol cuclit
készítenek neki. Fehér rongyba összerágott, cukrozott ke­
nyeret tesznek s ezt fonállal kis csomóba kötik. A rongy
végét hosszasan hagyják, hogy a gyermek le ne nyelje,
s ezt adják a szájába szopogatni. (Ecseny, Kaposmérő).
A hígított tehéntejet ma m á r rendes, gummicsővel ellátott
szopósüvegből adják.
 A gyermeknek néhol 6—7 hetes korában, másutt 3—4
hónapos korában m á r mindenfélét adnak enni, vigyázva
arra, hogy az étel ne nagyon fűszeres legyen. Általában
azonban féléves korában szoktak neki mindent adni, ami­
kor a gyermek már kísérni tudja szemével a kanalat. Né­
mely asszony csak 9—10 hónapos korában kezdi erősebb
ételekkel etetni a gyermeket.
Egy éves korától m á r bort is kap a gyermek.
Mesterséges táplálásnál az ételt az anya, vagy aki a
gyermeket eteti, rágja meg még akkor is, ha az étel lágy,
hogy egyrészt a kiskanálra ráigazítsa, másrészt (ha az étel
közvetlen a tűzről vétetett le), hogy hőfokát megismerve,
lehűtve tegye a gyermek szájába. Ily etetésnél a dajkáló
leány is le-lenyélhet a jobb ételekből. Erre céloz az a mon­
dás: »Rági baba, nyeli dajka«. (Zselickislak).
A szoptatás időtartama régebben évekre terjedt, 3—4,
sőt 7 éves koráig is eltartott. Még most is szoptatnak egyes
helyeken (Toponár, Háromfa, Ecseny stb.) 2—3 évig, de
1
csak kivételesen. )
Szennán »páros évben< másfél évig, »páratlan évben«
két éven túl (ha csak egy nappal is) szopik a gyermek.
Néhol azt tartják, hogy a gyermeket három nagypénteken
át nem jó keresztül szoptatni, mert ha leány, akkor feslett
életű, ha pedig fiú, korhely, betyár lesz (Kaposfüred);
a horvátok hiedelme szerint pedig hülye lesz. (Potony).
Régente megtörtént, hogy a gyermek vitte a kis széket
az anyjához s odaszólt: »éidös anyám, itt a kisszéik, agy-
gyon cicit«, vagy: »a rosseb ögye mög, üllőn ide, hasz szop-
tyak!« Megtörtént az is, hogy az első osztálybeli, tehát
6 éves tanuló gyermek, hazaszökött az iskolából, hogy meg­
szopja az anyját. (Csehi, Orda).
Most némelyek azért sem szoptatnak hosszú ideig,
mert attól tartanak, hogy az anya elgyengül.
Az egy éven túl való szoptatásnak egyesek azért hívei,
mert — véleményük szerint — míg a gyermek szopik, addig
az anya nem esik teherbe s így minél hosszabban szoptat­
nak, annál későbben születik ismét gyermek; azért is,
hogy a szopó gyermek erősebbé fejlődjék.
Némely anya sajnálatból szoptat hosszabban egy év­
nél. Sokan meg azt tartják, hogy a szoptatós nő e réven
egészségesebb lesz. (Alsósegesd).
Néhol a coitust addig nem engedik meg, míg az anya
szoptat.
Az ókori népeknél szintén évekig tartott a szoptatás. A zsidók három
évig, a japánok 3—5 évig, a kínaiak 10 évig is szoptatták a gyermeket. A
műveltség alacsony fokán élő népek ma is 2 — 7 évig szoptatnak.
 A szopós gyermek elválasztásának időpontja.

A szopós gyermeket, a nép hiedelme szerint, nem

szabad bármikor elválasztani. Az ő szokástörvényében meg
van állapítva az időpont az évszak, a Nap, a Hold változása
s a természetben jelentkező változások szerint, mikor cél­
szerű, jó vagy nem jó az elválasztás a gyermekre, szülőre,
vagy mind a kettőre nézve.
Hajdan születése első évfordulóján választották el a
gyermeket (akárcsak a jószágot), mert úgy vélekedtek,
hogy akkor nem siratja meg a tejet. (Toponár). Ha tavaszi
időszakra esett az egy év, megvárták a nagypénteket, hogy
a gyermek nagy legyen. (Zselickislak). Ha téli időszakra
esett az egy év, vártak a tavaszi cseresnyeérésig, mert ak­
kor nem hervadt el a gyermek.
Elválasztási időnek általában ma is a gyümölcsérés,
különösen pedig a cseresnye- s szőlőérés idejét tartják
legalkalmasabbnak, különösen azon gyakorlati szempont­
ból, hogy akkor van mit adni a gyermek kezébe. Ennek
különben megvan a nagy hátránya, mert — tapasztalat
szerint — a gyermekek gyomor- és bélzavarainak leg­
nagyobb része ezen hónapokra esik.
A Hold változásainál a holdtöltét (»telihódot«) tartják
jónak az elválasztáshoz, mert — hiedelmük szerint — a
gyermek jó hústartó, gömbölyű, kövér lesz. (Somogyber­
zence). Különösen az újholdvasárnapot szeretik kijelölni.
Némelyek szerint pedig a »töüttöüpéintök« az igazi. Van­
nak, kik a holdfogytára eső keddet a »fogytapeintök«-öt
tartják erre a legjobbnak. (Kaposfüred). Régebben nagy­
péntek volt az a nap, amelyen a legtöbben választottak.
(Csurgónagymarton).
Egyesek a holdfogytát azért jelölik k i az elválasztás­
hoz, mert akkor az anya emlője gyorsabban elapad. (Né­
metújfalu). Mások szerint a fogytával választott gyermek
sovány lesz. (Pata).
Nem jó elválasztani a gyermeket kora tavasszal, mert
»eszevesze« (kerge) lesz. (Osztopán). Mikor a fa nem v i ­
rágzik, vagy akkor, mikor akác- és pünkösdi rózsa virágzik
(Buzsák), nyáron azért nem, mert a gyermek a meleg
miatt elsatnyul. (Sántos). Ősszel, mikor a fa levelét hul­
latja, mert sok ruhát elszaggat, »ruharézsma« lesz, úgy,
hull róla a ruha, mint ősszel a falevél, mikor a dér meg­
csípi, amellett még kopasz lesz. (Karád).
 Nem jó elválasztani télen, amíg a víz jeges, mikor a
berekben, a réten víz áll, mert a gyermek kehes lesz, tüdő­
bajt kap (Attala), akkor sem tanácsos elválasztani, amikor
a föld meg van fagyva. (Rinyaújlak).
Pénteken és kedden nem jó az elválasztás. (Másutt
meg, mint fentebb láttuk, pénteken jó).

A szopós gyermek elválasztásának módja.

A szopástól való elválasztást nem fokozatosan, hanem

egyszerre hajtják végre. Meghatároznak egy napot s attól
kezdve a gyermek az anya emlőjéből többé nem szophatik.
Az elválasztásnak legegyszerűbb módja az, hogy az
anya otthon, a háznál nem mutatkozik a gyermek előtt,
nem veszi maga mellé feküdni, vagy elmegy több napra
hazulról szüleihez, vagy rokonaihoz. A gyermek nem lát­
ván őt, nem gondol annyira a szopásra.
Erősebb s dísztelenebb módjai az elválasztásnak azok
az eljárások, amelyekkel az emlőtől elijeszteni, vagy azt
megutáltatni kívánják. Ezen eljárások: A. gyermek száját
ingével törülik meg, hogy a szopást többé ne kívánja. (B.-
endréd). Az emlő bimbóját szénnel, korommal, mézzel és
annak keverékével, paprikás sóval, szilvaízzel, fehér üröm­
mel, vörös földdel, fénymázzal, foghagymával kevert ko­
rommal, vérrel, marhatrágyával bekenik s midőn a gyer­
mek szopni akar, ilyfélét mondanak a tejre vonatkozólag:
»Evüttö a cica... pi! kakás! a zsidou emeccötte«. (Ne-
mespátró).
Kefét helyeznek, vagy kötnek az emlőhöz s a gyer­
mek fejét odanyomják, hogy a gyermek elijedjen.
Bezsírozzák, kócot borítanak a mellre s kendővel át­
kötik. (Kaposfüred). Tűzhely vagy kemence hideg szájá­
hoz tesznek fésűt s arra sós mézet tesznek és az édesanya
azzal az emlőjét beköti. (Balatonendréd).
Parázsban sült tojást s egy mézzel bekent fésűt tesz­
nek a kemencébe s azt az elválasztott gyermeknek kell k i ­
venni, kivel a tojást megetetik, a mézet pedig a fésűről le­
nyalatják — s ezek után elfelejti az anyatejet. (Kisberény).
Kemencében tojást helyeznek el s a járni még nem
tudó gyermeket beküldik érte. Ilyenkor csak inget hagy­
nak rajta. Midőn a gyermek bújik befelé, a kemencén
még kívül levő hátsó részére az anya hirtelen háromszor
ráfej, vagy rácsap, akkor elfelejti s többé nem kívánja a
szopást. (Pata).
 Megfőtt tojást gurgíttatnak a gyermekkel a sütőkemen­
cébe, melyért a gyermek benyúl s kivéve, az anyjához
viszi; az anyja pedig a tojással a saját emlőjét lehúzza
ezen szavakkal: »Néizd éidös fijam (lányom), ez lőgyön
neköd a zutusó könyered, amit a zéin mellembü szopta«.
A gyermeket a lajtorja fokán háromszor keresztül
bújtatják s ugyanakkor az anya a csecsbimbóját a gyermek
hátsó részébe dugja, háromszor az alfelére üt, hogy »ne
réijja a gyerök a csöcsöt«, »elszoktyéik a szopáslu«. (Osz­
topán).
Az anya saját tejével kevert perecet süt s azt »heikübe<;
(a parázs helyén) a gyermeknek háromszor kiadja s az
ablakon át ezt mondja: »E1 lögyön utousu eledelöd a csöcs-
bü«. (Szólád).
Elválasztás idején az anyának, hogy az emlő mielőbb
elapadjon, soványul kell élnie. Egyék savanyút, kevés táp­
láló értékű, száraz eledeleket s keveset. Bort ne igyék,
mert ez — szerintük — tejszaporító ital.
Az elválasztandó gyermeket aznap reggel megszoptat­
ják s azon a napon többé nem szophat. A következő éjjel
aztán mind a két emlőt ki kell szívatni vele, az emlőt el­
kötni s többé nem kívánja a gyermek a szopást. (Somogy-
szil). Disznóvályura ül az anya s ott szoptatja meg utolján
a gyermeket. (Torvaj).

A szoptatós anya emlőjének elapasztása.

Ugyanakkor, amikor a gyermeket elválasszák, az emlő

tejének elapasztásáról is igyekeznek gondoskodni. Az erre
vonatkozó szokások sok részben természetes eljárások,
részben babonás természetűek.
Ilyenkor az emlőt hidegvizes ruhával borogatják, tejes
köcsögbe forró vizet eresztenek s ráborítják és rajta tart­
ják a tejes köcsöggel együtt az emlőn. Az emlőt körülrakják
sóval, petrezselyem zöldjével s bürökkel, a csecsbimbót
künhagyva, azután elkötik, hogy a tej a fejbe ne menjen.
(Attala). Szappanos ruhát tesznek rá. (Kőröshegy).
Paprikával, lekvárral, vazelinnal' kenegetik. Száraz,
melegített ruhával, vagy ecetbe, sósvízbe mártott ruhada­
rabbal borogatják. (Németújfalu). Meleg mohát gőzre tar­
tanak s azután a mellre kötik. (Kisbajom). Pálinkás ruhá­
val kötik le.
A gyermek vászonpelenkájából lehasítanak egy dara­
bot, azt beszappanozzák s azután sóval behintve, a mellre
borítják. (Nagykorpád). Az anya elhalt gyermekének az
ingét köti az emlőjére mindaddig, míg el nem apad. (Mosdós).
Kámforos káposztalevelet tesznek az emlőre. (Polány).
Kámforos faggyúval, viaszkkal, zsírral kenegetik, amíg csak
egészen el nem apad. (Ecseny). Kámfort ruhába kötve az
anya nyakára akasztják s emlőire eresztik le, hogy aztán
a következő gyermeknél kevesebb lesz a tej.
Az emlőre nyers diófalevelet raknak, mert ez elszívja
a tejel. Húgyos ecettel borogatják.
Kulcslyukon fej át az anya, cirókseprüre fej. (Gige).
A konyha küszöbén fésűre fej az anya s azt a gyermekkel
háromszor a tűzhelyre viteti. (Szólád). Cseréptányérba fej
s azt a mestergerendára helyezi. (Somogyszentpál).
Férjével szopatja ki emlőjét. (Gige).
Az anya, abban az ágyban, melyben szült, hanyatt
fekszik, két kezével csecsbimbójának gombját háromszor
megrázza s azt mondja: »Oda mönny tejem, hunnajd
együttei«. »Ez a legkönnyebb elválasztás«, mondják.
Az anya a küszöb fölé lép, úgy, hogy a küszöb két
lába közé essék s emlőjét megfogva, ezt mondja: »Ezön
izbe gyüttéi, ezön izbe mönny vissza!« (Kőröshegy).
Meghalt gyermeknél, midőn azt az u. n. »hidegágyba«
(ravatalra) teszik, az anya föléje hajol s megrázza mind a
két emlőjét, hogy teje hamarabb elapadjon. (Bálványos).
A többi, a halott csecsemővel kapcsolatos ilyféie szokásokat
a temetési szokásoknál soroljuk fel.
Különben sokan azt tarti,ák, hogy a meghalt gyermek
után anyateje azonnal elapad. (Somogyszil). A gyermek
halotti ruhájával köti le az anya az emlőjét. (Orci). Azt a
lepedőt, amely a ravatalon a szopós gyermek alatt volt,
sósvízbe mártják s aztán kissé megszappanozva, az anya
mellérc kötik. (Mesztegnyő).

A „pólyateknő" é s a bölcső.

Midőn az anya a Boldogasszony-, vagyis gyermek­

ágyból felkel, az újszülött is elkerül az ágyból, ahol az
édesanya mellett feküdt. Néhol, különösen újabban, m á r
előbb is elviszik onnan: egy-két hét múlva, vagy "legalább
8—4 hét leforgása után.
Ezután a gyermek az u. n. pólyateknőbe, vagy böl­
csőbe kerül. A pólyateknő a műit század közepe tájáig
általános volt Somogyban; a mai talpas-bölcsőt a jobb-
módúak használták s ezelőtt 40—50 évvel terjedt el na­
gyobb mértékben. A talpas, vagy rengőbölcső eredeti ha­
zája Középázsia. Feltalálói megtelepült türk törzsek voltak,
legalább is Krisztus után IV—V. században. A korábbi,
hordozásra alkalmas függő, kerekbölcső a talpak feltalálá­
sával négyszögletűvé vált s ringóvá alakult. Oroszországban
ma is a függesztett bölcsőtypus az uralkodó. Európában a
középkorban m á r szintén meg volt. Egy 1484-ben megjelent
bibliában m á r találunk a maihoz teljesen hasonló bölcsőt.
(Ethnographia 1926 u. n. 182—183. 1. Pflug. W. Die Kin-
derwiege ihre formen).
A pólyateknő jelenleg a drávamenti horvátságnál, Ta-
ranyban s egyes községek szegényebb sorsú családjainál
maradt még meg.
A pólyateknő (horvátul: zibka) kis teknő, amilyenek­
ben a cigány asszony ok ma is hordják magukkal gyerme­
keiket (lásd a lakócsai szoptatós asszonynál). A fenekén
kis gombszélességnyire a vizelet kifolyására lyukat fúrnak.
Mindkét oldalán kívül öt-hat kiálló gombban végződő fa-
szeg áll ki a gyermek lekötéséhez használt madzaghoz.
A fenekét két szélén kívülről keresztben, peremszerűen,
magasabbra faragják ki, hogy az egész fenék ne érje a
földet s a ringatás is könnyebb legyen.
A pólyateknőt belül rozsszalmával kibélelik, egyik szé­
lébe kis szalmazsákot helyeznek a fej alá, ami vánkosai
7
szolgál, ezekre lepedőt terítenek s készen van a g3 ermelk
fekvőhelye.
Midőn a kisgyermeket a pólyateknőbe fektetik^ taka­
róul 2—3-rétű vásznat vesznek, arra felül kartont varrnak,
vagy valami ruhafélét vetnek. Hűvös időben erre még ván­
kos kerül. Mindezeket a bölcső szélén levő faszegekre csa­
vart, vagy kötött madzaggal, vagy vászonból hasított fűző­
vel kötnek le, avagy a pólya két szélén levő gombokon
lóggó madzagokat kötik össze.
A bölcső Somogyban ugyanazon változatokban fordul
elő, mint Dunántúl más részein. A szegény nép a bölcső
belsejét úgy béleli ki, rendezi be, mint a pólyánál leírtuk.
A vagyonosabbak azonban ennél is az úriosztályt utánoz­
zák is e tekintetben a kelleténél is nagyobb haladást tapasz­
talunk. A csecsemő bölcsőjébe, vagy kocsijába, mert már
ez utóbbi is kezd terjedni, a szalmazsákra kis dunnát, a fej
alá kis vánkost tesznek, arra finom lepedőt terítenek.
Takaróul paplan, dunna szolgál s ezeket boltban vett fűző­
vel kötik le. A gyermeket újhold vasárnap teszik először
a pólyateknőbe, vagy bölcsőbe azon idő alatt, míg a ház-
beliek a templomban vannak, hogy a gyermek jó legyen.
A gyermek feje fölé nyáron szemfát helyeznék, amely­
re takaróul kendőt terítenek, hogy a gyermekhez a legyek
hozzá ne juthassanak. A szemfát két egymással párhuza­
mosan futó, lécre hajlított 2—3 darab fából készítik. Régi,
egyszerű őse ennek a bölcső, vagy pólya két oldalába
a fejrész fölé szúrt félköralakú, karikába hajtott fűzfa.
A pólyába, vagy bölcsőbe fektetett csecsemő más in­
get kap, addig a szegényeknél, különösen régente, csak
»ginc-gönc«-be, szedett-vedett ruhadarabokban, esetleg u. n.
»íéling«-ben (kurta-ing) volt. Rendesen akkor kapott gyer­
mekinget (hátul teljes hasadékkal), amikor az édesanya
a gyermekágyból kikerült. A csecsemő fejére fej kötőt húz­
nak. Ez régente vászonból volt, minden díszítés nélkül.
Kisebb fekete pergályból, siffonból varrták, díszítésül bécsi­
piros fodrozatot használva fel.
A pólyateknőt a kisgyermekkel többnyire az ágy alá
helyezik. Ez a rendes helye, amidőn a gyermek alszik. Ezt
némelyek azért is szigorúan betartják, mert akkor a gyer­
mek nem férgesedik el. De székre is belyezik, néha kettőt
összetéve. Ahol még van »rengőszék«, éjjel arra helyezik.

A rengőszék 1—1 Va méter hosszú karosszék, amelynek

két karja, vagyis csuklyója nem a lap szélén, hanem a
közepén búzódik, amely a két végén úgy van odaillesztve,
hogy a szék háta akármelyik szélére átcsapható.
Mikor a pólya nincs rajta, akkor a háta rácsos része az
ágy felől levő oldalon van s mint karosszék (karospad)
szerepel; midőn pedig a pólyát ráteszik, a rácsos részt a
a kívül levő szélére fordítják, hogy a pólya le ne essék.
Az ágy felől levő részén az ágy határolja.
Hajdan a pólyateknőt némely helyen a mestergeren­
dára függesztették, hogy mintegy méternyire onnan kötele­
ken lógott le. A mestergerendára alul, vagy két ellentétes
oldalon vastag fa-, vagy vasszeget vertek s azokra a pólyát
a képünkön látható módon ráfüggesztették. Ezt m á r csak
elmondás után tudom, mert sehol nem volt módomban
látni.')

A m e s t e r g e r e n d á r a k ö t ö t t bölcső.

A bölcsőt az anya ágya elé, vagy a kályha mellé he­

lyezik. Az új keletű gyermekkocsi elhelyezését már semmi­
féle szokás nem szabja meg.

A gyermek ringatása é s hordozása.

A csecsemőt a bölcsőben is úgy köük le, hogy se kezét,

se lábát nem tudja mozgatni. Egyedül fejével tekintgethet
ide-oda. Addig, míg alszik, vagy ébrenlétekor nyugodtan
fekszik, hagyják magában. Midőn azonban sir, legelső te­
endője az anyának, vagy dajkájának, gondozójának a gyer­
mek kötelékét feloldani s megnézni, nem kell-e száraz
fásliba tenni. Ha csak nedves alja okozta a gyermek nyug­
talanságát, vagy sírását, tovább hagyják nyugodni, de ha
ismét nyugtalan, az anya megszoptatja, vagy ringatja.
A szoptatás mellett a ringatás az, amit a gyermek minden
bajára általános panaceának tartanak.
Ilyen függő pólyák a bölcsők legősibb alakjai. Megvan ma is Borneó­
ban, Indiában, Algírban, Lapplandban, sőt Norvégiában is Ez utóbbiban azon­
ban bőrből készül a függő pólya.
 Ez így volt már a görögöknél s rómaiaknál is. Elvül
tekintették, hogy valahányszor csak lehet, a gyermeket rin­
gatni kell, úgy, hogy a gyermekszoba olyan legyen, mint a
tengeren járó hajó, mert a csecsemő hullámzó lelkületét
csak külső, erősebb mozgással lehel ellensúlyozni, meg­
nyugtatni (Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története, 149.1.)

Maaringatást orvosok, pádagogusok egyaránt ellenzik.

A pólyában fekvő gyermeket, aki nappal a földön van
elhelyezve, lábbal, madzaggal ringatják. Az anya ültében
munkaközben (pl, fonáskor, varrás mellett) egyik lábát a
pólyateknő szélén tartva, ringatja; a gyermekek pedig a
pólya egyik külső fogára kötött madzag segélyével mozgat­
ják. A függő pólyát szintén a rákötött madzaggal himbálták.
A bölcsőt az érintett módok mellett kézzel ringatják. A ko­
csit — természetesen — tologatják.
Ahol több gyermek van s öreg »szüle« él a családban,
aki állandóan otthon tartózkodik, mert hiszen ő látja el a
szorosabban vett házi teendőket, ott a kisgyermeket a mun­
kaidőben ráhagyják. Reggel az anj^a megszoptatja s megy
ki a többiekkel a mezőre, hegyre dolgozni. Délben hazasiet
megszoptatni, estefelé korábban tér haza, hogy a gyerme­
ket ismét gondjaiba vegye. Főleg régebben volt ez a be­
osztás általános. A reformátusoknál még elég épen meg­
maradt.
A szüle mellett egy nagyobb leányt hagynak a gyer­
mek ápolására; ő ringatja, altatja s midőn m á r »ölt>éli«
a gyermek, ő hordozza.
 Mihelyt a csecsemőt arra alkalmasnak tartják, ölben
hordozzák. Ekkor válik a gyermek »ölbélivé«, »karossá«,
»karbélivé«. Alkalmassá érre akkor válik, amidőn fejét már
szilárdabban tudja tartani, nem hajlik ide-oda, nem lety-
tyenik le. Némelyek, persze, előbb is hordják karjukon
olyan magas vánkossal, amely a gyermek fejét a rendes
helyzetben tartja.
A kisgyermeket az anyán kívül a család minden nő-
tagja kézbe veszi, részint kényszerűségből, az anya elfog­
laltsága esetén, részben szeretetből. A gyermek ölben tar­
tását leginkább a leányokra bízzák.
Az ölbenhordozás nem azt jelenti, hogy a gyermeket
csak az ölben tartják; magában foglalja ezen elnevezés a
karon, kézen való tartást is. A somogyi s általában a du­
nántúli magyar nép fején, vállán, hátán, nyaka között
sohasem hordozza a ház körül gyermekét, csupán régente
történt, hogy a mezőre vitt gyermeket az apa pólyateknő-
ben hóna alá, az anya, vagy családbeli nő fejére helyezte. ')
A karon (ölben) hordás rendszerint a balkaron tör­
ténik, ha az elfárad, a jobbkarra teszik át rövidebb időre
a gyermeket. A kisebb, gyengébb leányok nagykeszkenőt
kötnek magukra s annak segélyével, egyik részével a gyer­
mek alsórészét leszorítva, könnyebbítik a hordozást.
A gyermek rendesen egyéves korig marad a bölcsőben,
vagy pólyában s karon való hordozása is addig marad ál­
landóbb, azután m á r mindinkább magára utalják a csúszás­
mászásban s járni tanulásban. Éjjel az anyjához kerül,
vele alszik egy ágyban, vagy ahol még ilyen van, a rengő-
széken készített fekvőhelyre kerül akkor is, ha öreganyja
volt a gondozója. Azt az elvet tartják: »Nappe a zöreg-
annyájéi, de eijje az annyájéi a gyerök«.
1
) Az egyptomiak, a fenmaradt rajzok szerint hátukon, ölükben, dere­
kukra kötött ruhában, a niniveiek, damaskusiak nyakukon, az eszkimók hátu­
kon vagy lábuk szárához varrt bőrzsák-félében, a különböző vad törzsek
hátukon, fejükön s nyakuk között, a chinaiak, japániak hátukon s Európában
a lapplandiak hátukon, az alpesekben lakók (kosárban, bölcsőkben) fejükön
hordják a gyermeket.
 A gyermek altatása, ébresztése, altató rigmusok,
versek, dalok.

A gyermek altatását, míg pólyás baba, szoptatással,

később a pólyateknőben, vagy bölcsőben, a szoptatás mel­
lett, ringatással segítik elő.
Az altatás harmadik, kedves eszköze, mint a ringatás
járuléka, az altató rigmus, vagy dal, nóta, népiesen dudo-
rikálás.
A gyermeknek már a bölcsőbe, teknőpólyába való hí­
vása, küldése, édesgetése olyan becéző, kedves, hogy a
használt szavak — melyek az u. n. gyermeknyelv körébe
esnek — maguk figyelmet érdemelnek. Kedvesein, szinte ze­
nés lágysággal mondják a gyermeknek, midőn el akarják
altatni: »Gyere hejjábo (bölcsőbe) — ájcsiba — ajcába
ajtábo — hajtábo — csicsiba — csicsijábo — menny búm­
ba — pujcábo — menny pencányi (feküdni)«.
A bölcsőbetétel alkalmával s ringatáshoz hasonló egy­
szerű szókat mondanak, de m á r rythmikusan, a bölcső
rengését, lejtését kísérve.
Csicsi... csicsi... csicsi... stb.
Csicsiba . . . ajj'tíbo . . . csicsiba... ajjabo . . . stb.
Ajesiba... ajesiba . . . ajesiba... stb.
Csicsi/tíbó . . . huhu/ábó . . . csicsi/tíbó . . . huhujabó . . . stb
Ejjaja . . . e j j t í j a . . . ejitíja . . . stb.
Hejje csicsi hej\e ... stb.
Hajítíbo . . . hajíábo . . . h a j í á b o . . . stb.
Hagyábo ... hagyábo ... hagyáho ... stb.
Aaa . . . aaa . . . aaa... stb.
A a a j . . . haftájo . . . aaaj... haMjo . . . stb.
Buwmba... eöwmba . . . bmtraba... e ö w m b a . . . stb.
Hajsza.... hajsza ... hajsza... stb.
Hajca, hajca, h a M c a . . . hajca ... stb.
Ezekben a két tagú szókban az első szótagot nyújtják,
az utána következőt pedig megnyomják, a háromtagú szó­
nál a középsőt, a 4—5-tagú szónál az utolsó előtti szótagot,
ahol pedig 2—3 szót mondanak egymásután, folytatólago­
san, ott az utolsó szó előtti szótagot nyomják meg, a leg­
utolsó szótagot pedig keményen, de röviden ejtik ki.

Ahígyál baötíjo,
AZwgyál babtíjo. (Markóc.)
 Héjjtíba. csiesiba,
Alugyá kisöaba.
Csicsi ja ba&ája,
Isíewnek badara. (Surd.)
Hejju zsiba, hejcsikala,
Aluszik a Gyuricája (Juliskája).
Csicsiba, alwgyál,
Hoz apád kisöabát. (Szentbalázs.)

Ezen dajkarímek dallama természetesen egyhangú,

igazi duclorékolások. Bemutatására az alábbit közöljük:

CL,

i J i ii J
Alugy baba,
Nincsen papa!
Elment a papa
Háborúba. (Kaposvár, Donnerváros).
Csipi csóka,
Vak Mariska,
Alugyá most kis babuska.
Csicsi bele, csicsi,
Fekete Páci, Peti.
Karon ülő leányom,
Szép futkozó fiam,
Kedves, igaz párom. (Karád).
Alugyá Rozika, ne sirgyá!
Megjön édes apád,
Hoz neked tatóját. (Tab).
Gyün a fehér bákász,,
Alugyá bum, búmba,
Csicsisba. (ZimánvJ.
 Alu«y babám, alugy!
Csicsi haia baba.
Jön az édes anvád.
Hoz neked valamit.
Haj! alugy babám, alugy! (Gyékényes).
Ajjába, csijába,
Elmenl anyja vásárra;
Hoz nekije bábot,
Csutorába márcot. (Gamás).
Tente baba, tente,
Itt van m á r az este.
Kis kutya szalmába..
Kis baba dunyhába.
Tente baba, tente!
E dudorikoló versek ősi része kiveszhetett. Igazi böl­
csődal, mint a közlöttekből látjuk, ma m á r kevés van.
Ezeket sem alkalmazzák általánosan. A kiveszettek helyett
régebbi, vagy újabb népdalokat és gyermekjáték versikéket
énekelgetnek.
Az alábbi pl. valaha játékvers volt, most pedig bölcső­
dal szerepét tölti be.
Hej szénája, rajjá,
Széna ayügyörkéje,
Bors füie, barázdája.
Gyorsan bújjunk átu!
Libános, libános_ v

Ami házunk arányos.

Somogyban a reggeli ébresztő:

Köll i'ő, .köll!
Itt a bocskor,.
Kis harisnya,
Őtözz föl.
Emegyünk a kökörnyébe,
Ott érik a Iotyakörte. (Kaposvár, Pécsi-u. isk.)
A németajkú lakosságnál a dajkarímek, altató versi­
kék száma jóval több, mint a magyarok s horvátoknál.
Nagy sajnálatomra, e könyvnek kényszerűségből szűkre
szabott terjedelme nem engedi, hogy annak csak egyhar­
madrészét is közöljen, azért az alábbiak inkább csak muta­
tóul szolgálnak.
A legegyszerűbbek: Schlof Kindi schlof!... Hejli po-
poli!... Hajsi bubája,... midőn a gyermek elaltatása köny-
nyen megy. Ha hosszabban altatják a gyermeket, terjedel­
mesebb altató dalokat vesznek elő.
Schneweisi Taube prink t i Kind'r. „Schlof in ti Aug;
nim'r raus nim'r nai tas ti Kind'r schafa t a i . . . (Szomajom).
(Hófehér galamb hoz a gyermek szemére álmot, az többé
nem megy ki, hogy a gyermek alugyék).

Magyarul:
Schloft Kind'r schlof! Aludj baba, aludj,
Dia oben láft a Schof, Fent szalad egy birka,
A rotes und a weises, Egy piros, meg egy fehér,
Das wird des Rindchen bstoen. Egyik megharapja a babát.
(Somogydöröostoe.)

Hajosch Baba, hajosch, Hajcsi baba, hajcsi,

Wenn die Mádchen is Werls- Ha a leányok korcsmába
baus gehn, mennek,
Muss ich bei die Wiege stefon, Nekem kell a bölcső mellé
Mácht die Wiege k'lip-klapp, állnom,
Do schláft der kleiine Dicksioch.A bölcső kippel-koppel,
Mire a kis duda elalszik.
(Somogydöi cske.)

Marg'ret Popé kréd, Margitka, babuska,

Geh' mit mir auf Sachsen!
A na. na! Ich bin noch Ma,
Ich miuss noch a stickl wachsen
Ich was raet wu mei Beit sleht.
Hinden Ofe, ad'r Waind,
Sei die Puwe alti bekannt.
(Somogyszea
Gyere velem Szászországba!
Oh nem! még kicsi vagyok,
Még nőnöm kell egy kicsit,
Nem tudom, hogy hol áll az
agyiam;
A kályha mögött, a fal mellett,
A gyerekek mind ismerősök.
M s z l ó . )

Sune, Sune scheine! Süss ki nap!

Fahr m'r iwer die Reirís,
Fahr m'r wem Klokebaius.
Schiane trei Popé ralus:
Eine spinűt Weide,
Eine spinűt Seide,
Eine spinűt e' rode Rock.
Far uns'r liver Hergptt.
Engele hángt iader Waud,
Hat e' rot's kakele ind'r Hand.
Mácht's ke'n esse,
Hat ka' Messer.
Fald vuu Himmele Messele
runder,
Utazzunk át a Rajnán,
Utazzunk a hariaglábbon.
Három baba néz ki (onnan);
Egyik füzvesszőt fon,
Egyik selymet fon,
Egyik vörös kabátot fon,
Jó Istenünknek.
Angyalka függ a falon,
Kis piros tojás van a kezében.
Szeretné megenni,
De nincs kése.
Az Égből hullik egy kis kés
És leüti a gyermek ujj ácsiul ját;
Schlagt Len Kimd sein fingele Lena (Magdolna) a kis kúthoz
rundier; megy,
Die Lene ke'ht zum Primgl, Ott kis gyermeket talál;
Find ia klieines Kindl; Majd kiviszi
Wer wiersts trache, Jakab, meg Péter.
Der Jakab und der Péd'r. Ki mossa ki a pelenkát?
Wer wiert lie Windl wiaschien, Az öreg, az öreg Klumpás.
Der taldi, aldi Kiumb tetsch, Itl-etl a város végén
ItPetl hi'n der Stádl, A koldus lakodalmat tart.
Halt der Pet'lman Hiochreit. A tetű. köhög, az egér táncol,
Reicht tie Liaius, tanzl, die Maus, A balba meg az ablakon
Hupst ter Flioch, pein Fentier lusrik ki.
naus.
(Somogyszentiászló.)

Ez a hosszú altatóvers kevés változattal megvan Ker-

cseligeten, Somogydöröcskén is. A somogyi németség gyer­
mekaltatói nagyjában megyegyeznek, ami arra mutat, hogy
egy vidékről települtek mostani lakóhelyükre. Hogy ezek
ősrégiek, mutatják az egyes mondókák, amelyek a regi
hazát. Szászországot és a Rajna folyót említik.
A somogymegyei horvátság altató rigmusokban, da­
lokban szegény.
A horvát anya így hívja bölcsőbe gyermekét:
Hódi bibe! Gyere a bölcsőbe!
Hodi tattá! . (Lakócsa).
Ringatás közben:
Tutuja . . . aa . . . aa . . . aa . . .
Taso, taso taname, Megy a papa és a mama.
Ida papa a mama, Mama tejet hoz,
Mama mosi zizu, Papa kalácsot hoz,
Papa nosi caca. Aaíon Isten sok kalácsot!
Dei boze puno caca.
(Liakóesa.)
 A pólyás gyermek gondozása a házon kívül.

Dologidőben, tehát tavasztól őszig a szülők egy része a

pólyás gyermeket is magával viszi a mezőre, rétre, szőlő­
hegyre, szóval oda, ahol a szoptatós anya el van foglalva.
Reggel elvégzi a háznál a reá váró munkát, kisdedét meg­
szoptatja, karjára veszi s gyalogszerrel, vagy kocsin, amint
adódik, kimegy a többiekkel munkára, ott aztán a gyer­
mekét valahová elhelyezi, lehetőleg elaltatja s maga dol­
gozik.

A z a n y a a p ó l y a t e k n ő b c n v i s z i a csecsemőjét. (Lakócsa.)

A gyermeknek a szabadban való ellátása ma is érdekes,

régebben azonban különösen az volt.
Az anya otthon a gyermeket bepólyázta s beletette
a pólyateknőbe, ezt a fejére vette s így indult ki dolgára.
A régi patriarchális világban, midőn 3—4 család egy ház­
ban, együtt, egy kenyéren (közös koszton) élt, egyszerre
2—3 menyecske is vitte ki a fején így a gyermekét. Amc-
lyik pedig kosárban ételt volt kénytelen vinni, pl. délfelé
ebédet, az a pólyateknőt a hóna alá, vagy karjára fogta.
Némelyik már viselős állapotában cipelte pólyateknőben a
gyermeket, a másik, járni tudó gyermekét pedig a kezé­
vel vezette, esetleg egy harmadik a szoknyájába kapasz­
kodva lépegetett utánna. Megesett, hogy mint mondják:
»Három gyerök is futott, mög réit a zannya után«.
De némelyiknek nemcsak a pólyás gyermeket kellett
cipelnie, a síró-rívó, nagyobb, 3—5 éves gyermekeket ve­
zetni, hanem még a kicsinek a szabadban való elhelyezé­
séhezszükséges deszkát, karót, lepedőt, vagy ha ezeket nem,
kapát, »bugyigás korsót« tele vízzel hurcolni. Az ozsonnaielét
meg a teknőpólyába, a gyermek lábaihoz gyömöszölte.
Amelyik nő mindezeket nem birta kivinni, annál a férje
volt segítségére azzal, hogy a teknőpólyál ő vitte k i a vállán.
Ilyen felszereléssel indult a házimunkával, gyermek­
kel bőven megáldott anya külső dolgára.
A drávamenli horvát anya ma is pólyateknőben viszi
ki gyermekét a mezőre s ha messze vezet ki az útja, a
szomszéd község határába, bizony erős felszereléssel in­
dul oda.
A robotvilágban a kisgyermek az anyjával hétszám
künn volt a munkán. Héttői napon az anya kivitte s csak
szombaton tért vele haza. Különösen a szőlőhegyi munkák
alkalmával maradtak künn. »Igy gyöüszködött a zembör
fija a sok gyerökkc!« amint mondják.
Künn a mezőn a kis, még ülni, botorkálni nem tudó
gyermeket különbözőképpen helyezték el s helyezik el ma is.
A legegyszerűbb mód az volt, hogy a mezőn, szőlőhe­
gyen talált fa, cserje, kukoricabokor, kocsi vagy szekér ár­
nyékába, avagy kis árnyékos kupába (mélyedéses helyre)
tették le, melléje állítva vigyázónak, gondozónak (ha volt
kii) 6—10 éves testvérét, lehetőleg leánykát, vagy dajkát.
Ahol élőfa, bokor s más árnyattartó növény, vagy
szekér nem nyújtott alkalmat az elhelyezésre, o'tt mestersé­
gesen készítettek helyet s védelmet a kisgyermek részére.
Ahová pályástól együtt le akarták tenni, ott, ha nem
kínálkozott pázsitos hely, a földet simára elkotorták, vagy
akik ringófát, ringódeszkát vittek magukkal, azt fektették
a pólya alá, hogy akadálytalanul ringathassák a gyermeket.
Mielőtt a pólyát a földre vagy ringódeszkára, ringó-
fára tették, keresztet húztak a földön, vagy a pólya körül
kört húztak, amit »bűvös kör«-nek neveztek. A földre tett
gyermek feje alól egy marék földet vettek fel, azt hazavitték
s bölcsőjének fejvánkosa alatt levő szalma alá tették és az
mindig a feje alatt maradt. Még a gyermeknek a szájába
is nyomtak a földből, hogy a féreg bele ne másszon.
(Torvaj).
 A napsütés ellen a magukkal vitt lepedőt, viseltes szok­
nyát két, vagy több faágra terítették s az alá helyezték a
pólyateknőt. »Csádét«, ágakat, két-hármat, vagy többet szúr­
tak a pólyateknő mellé s azokra kendőt, abroszt, felső­
szoknyát (amit munkaközben az asszonyok levetettek ma­
gukról) dobtak árnyéktartóúl. Lepedőt, vagy nagykendőt
stb. két karóra feszítették ki s a nap haladásával ezt úgy
fordították, hogy a nap ne érje a kisgyermeket.
Az árnyéktartás egyszerűbb módjai voltak még, rész­
ben még ma is azok: a pólya fölé, a gyermek fejénél két
fűzfavesszőt szúrnak le ív-alakban, »karikósan« s arra dob­
ják r á a ruhát, úgy, hogy az egész pólyát betakarja. '
Szénagyűjtéskor, ha a petrence mellett nem lehet el­
helyezni a gyermeket, szénagyűjtő villára egy csomó szénát
böknek fel, vagy rákötnek, amennjdt csak tudnak s a villát
mélyen leszúrják a rét talajába. Azután a gyermeket alája
helyezik, hogy a Nap r á ne süssön.
Aratáskor 2—3 gabonakévét, ősszel ugyanannyi kuko­
ricakévét állítanak egymásra borítva a gyermek fölé ár­
nyéktartóúl.
Néhol két, vagy három karót, cöveket szúrnak a földbe
úgy, hogy felső végük összeérjen s ezekre ruhafélét teríte­
nek sátorszerűen, alul félrehúzva a terítőt, hogy a gyer­
meket kis szellő érhesse. A karvastagságú karók rendesen
hársfából valók voltak, mert ezek könnyű súlyúak s így
nem volt terhes a kicipelésük.
Újabban a gyermek fölé a mezőn és réten esernyőt
támasztanak. Ez kellő árnyékot nyújt.
A kis. ülni nem tudó csecsemőt, ha csak alkalom volt,
szívesebben helyezték el a föld felett, mert a földön fél­
tették, különösen a gyíkoktól és kígyóktól. Némely anya a
kígyóktól való félelmében, munkaközben a réten, mezőn,
kötényében hordozta gyermekét. (Somogysámson). Azt tart­
ják ugyanis, még ma is, hogy ezek a tejszagra messziről fel­
keresik a kis csecsemőt s szájába, onnan a torkon át gyom­
1
rába bújnak. ) Több példát említettek, hogy a kígyót, vagy
gyíkot már a gyermek szájából vették ki, sőt olyan eset
is történt, hogy a gyermek a torkába, vagy feje lágyába
furakodott kígyótól megfulladt, illetőleg meghalt.
Persze, mindennek nincs meg a valószínűsége, mert
hiszen a garat érzékem'sége még kisebb tárgynál is erős
U, Régi babonás hiedelme népünknek, hogy a szájon át különösen kigyó,
béka, pióca mászik az ember belsejébe. Már Galenos, az orvosi tudományok
egyik alapvetője (Kr. u. 2-ik században) erősítgette, hogy az ember gyomrában
kígyók, békák, gyíkok stb. élhetnek. Sőt kigyóepidemia is volt az emberek
képzeletében. Ezeket onnan a többek között úgy lehet kicsalni, hogy az illetőt
lábánál fogva felkötik s tágra nyitott szája alá meleg tejet tesznek, melynek
szagára a kigyó kijön. Ezekben hajdanában, mire irott emlékeink vannak, az
intelligens osztály is hitt. (Magyary Kossá Gyula : Kigyó az emberben A ter­
mészet 1926. XIII.—XIV. száma.)
köhögést okoz s a nyelvcső ilyenkor összehúzódik s a kí­
gyó, gyík stb. nem juthat a gyermek belsejébe.
A csecsemő elhelyezésének a földön felül legtermésze­
tesebb módja volt, ami elég sok helyütt ma is az, hogy —
ha erre alkalom van — a szekér belsejébe, a szekérdesz­
kára fektetik s fölibe, napsütés ellen, esernyőt állítanak.
A németek kocsi- vagy szekérrúdra kötnek lepedőből hin­
tát (Hutschen). Torvajon a kocsi u. n. »seráglájának« ol­
dalára kötötték a gyermektartó lepedőt, mi célból a srág-
lát kissé leeresztették. Néhol a kocsioldalra függesztett le­
pedőbe helyezték a gyermeket.

A k o c s i r i i d o n lógó csecsemő l e p e d ő b e n . ( E c s e n y . )

Ha kocsi, vagy szekér nincs künn s közelben nagyobb

fára akadnak, annak egyik vízszintesen nyúló vastagabb
7
ágára kötik a lepedőt, mely, mint valami függőág} , »csilin-
gálózik« ott. Ahol közelben két kisebb fa áll, a lepedő
egyik végét az egyik, a másik végét a másik fa ágára kötik.
A fátlan helyeken a magukkal vitt karvastagságú hinta­
fákat, melyeket a németek »Hutschestamme«-nak, vagy
»kajelholz«-nak neveztek, verték le különbözőképpen a
földbe s kötték rá a lepedőt. Néha két karóra kötnek
egész hosszában, szélességben engedett lepedőt, mely mint
valami spanyolfal, áll künn a szabadban s árnyékos olda­
lán helyezik a földre a pólyateknőt.
A fölül két-ágú, vagy A alakban levert, fölül egybekap­
csolt 2—2 cövekre, lécre rudat tettek át, mint valami nyúj­
tót, s erre került vége felé rákötve a lepedő, vagy nagy­
kendő.
H i n t a f á r a k ö t ö t t lepedőben a csecsemő. ( S o m o g y a c s a . )
 Érdekes a két- és háromlábú »hinda», amit Torvajon
»kolebacsá«-nak neveznek. Ezt a másfélméter magas karót
— akár két-, akár háromlábú — fölül keresztbe vert, vas­
tag faszeg tartja össze. Ez a faszeg oly tágan van beillesztve,
hogy a karikát rajta lehet igazítani. A háromlábú mintegy
gúlába van téve, akár két-, akár háromlábút alkalmaznak.
Két hintafának az oldalán, megfelelő magasságban, erős fa­
szegeket vernek be s ezekre kötözik a lepedőt, amelybe a
kisgyermek kerül. A lepedőben fekvő gyermeket időközön-
kint, ha sír, a melléje rendelt gyermek-dajka lóbálja. ')

K a r ó k r a k ö t ö t t l e p e d ő á r n y é k á b a n a csecsemő.

Igen érdekes, primitív módon helyezik el a szabadban

a gyermeket némelyek a horvátoknál. Két karó kötözék a
teknőpólya közepét fogja át és az lóg a két cövek között.
Ennél, persze, különösen arra kell vigyázni, hogy a pólya
egyensúlyban maradjon vízszintesen, nehogy egyik oldala
lefelé álljon.
A lepedőben, melyben a gyermek fekszik, alul ván­
kost fektetnek. Ezen nyugszik egész testei. Fölül, a függő­
ágyat képező lepedőn, valami ruhát, kendőt, szoknyát stb.
vetnek át, hogy a gyermek árnyékban maradjon.
J
) Ilyen kezdetleges ágyak, amelyeknél a karókra kötött lepedőbe helye­
zik a gyermeket Perzsiában és a Spree-erdei szlávoknál más alakban pedig az
oroszoknál, lappoknál és norvégeknél található. Dr. H. Plos : Das kleine Kind.
76-78. és 89. 1.
 Ahol a gyermek mellé senkit sem állítottak, ott úgy r

ahogy a szél, a szellő »hajcáto« (lengette) a függőágyat.

Ha a gyermek sírt, az anya hozzáment s szükség szerint
tisztába tette, megszoptatta, általában »vetött nekijé, ahun
tudott« s azután visszament munkájára. Noha a magyarok
éppen úgy használják a hintafát, mint a németek, az
ecsenyi németek mégis azt mondják, hogy a németek gyer­
mekkorukban, a magyarok nagykorukban lógnak az akasz­
tófán. A németek a hintát, vagy sátorfát »Galgen«-nek,
akasztófának nevezik.
Amikor még a gyermek se ülni, se állni nem tudott,
az anya a mezőn »kupát, likat, karikás gödröt« ásott, —
persze, ezt csak nyári időben tehette — ennek a fenekére
pelenkát terített s a beleültetett gyermeket, hogy el ne
dőljön, derékig betakargatta a földbe. Az ilyen gyermeknek
a derekát némelyek kis lepedővel csavarták körül, hogy az
meg he bicsakoljon.
Egyébként így jártak el a már ülni tudó gyermekkel
is: oly mélyen ásták a földbe, hogy onnan nem tudott el­
mászni.
Egyesek sekély gödörbe oly nagy ruhát, lepedőt terí­
tettek, hogy a széleik kiállottak a földből. E szélekre aztán
kapával földet, vagy kézzel nagyobb göröngyöket, hantokat
raktak, hogy a szél fel ne fújja s úgy ültették rá a kis­
gyermeket.
Mások a gödörbe a vánkost tették s midőn már a
gyermeket ráültették, felül szintén vánkost helyeztek lábai
fölé. Ezekre lepedőt borítottak s arra nagy hantokat he­
lyeztek, hogy a gyermek el ne dőljön.
Némely anya, mielőtt a kiásott gödörbe ültette, a gyer­
meket először ruhába csavarta s azután temette köldökéig
a földdel. A magárahagyott gyermeknek odadobtak valami
ruhafélét, ágat s egyéb apróságot s ezzel játszadozott.
A földdel szintén eljátszadozott, nemritkán szájába is jut­
tatva belőle.
A gyermek elhelyezésének ezen különös ősi módjával
teljesen felhagytak, mert tapasztalatok után rájöttek, hogy
az így elhebyezett gyermekek megbetegedtek, sőt meg is
hibásultak, »mer a föüd párgyo (párolgása) föjárto üket«.
A későbbi időkben vánkost tettek a földre, r á pelen­
kát, vagy »ebédes« (ételhordó) vesszőkosárba, vékába, kat-
rócba ültették a gyermeket, alul vánkost téve s köröskörül
gyömöszölve vánkossal, ruhafélével, hogy a még rendesen
ülni nem tudó gyermek el ne dőljön. A katrócot keskeny
deszkából ütötték össze, négyszögalakban.
A katrócot kivéve, a többi elhelyezési mód ma is meg­
van. Amikor a munkánál messzebb mennek, a gyermeket
is maguk után viszik. Nagyobb területen naphosszant 3—4-
szer változtatnak helyet.
 Ha szekér, kocsi van a mezőn, az ülni tudó
gyermeket azokba, melléjük, vagy alájuk helyezik. Esetleg
egyszerű kendőre, pokrócra ültetik, közel magukhoz, hol
dolgoznak.

Gyermek a katrócban.

A mászkáló s már járni kezdő gyermeket munkaköz­

ben a ».lézus nevében« leteszik a földre s ott mászkál kö­
rülöttük, néha egyik testvére felügy eletében.
Ma a gyermeknek a mezőre való kivitele mindinkább
szünőben van, ott meg, ahol a lakosság az egy gyermekrend­
szer hive, a legritkábban fordul elő. A dédelgetett egykének
otthon kell lennie az öreganya, vagy édesanya felügyelete
mellett.

A gyermek állni s járni tanul.

A szülők szeretik, ha gyermekük mielőbb megtanul

járni. Ha egy év elteltével még nem mutatkozik a gyermek­
nél az erre való képesség, vagy nehézkesen kezdődik, kü­
lönböző babonás szokásokhoz fordulnak. Ilyenekből a ko­
rábbi fejezetekben m á r többet ismertettem. Azokat kiegé­
szítőlég, még az alábbiakat sorolom fel: Vasár- vagy ünnep­
napon első harangozáskor az utcán keresztül vezetik. (Göl-
le). Űjholdvasárnapján ugyancsak az első harangozáskor a
gyermeket a konyhaajtón háromszor kilendítik. (Kisberény).
 A gyermek inát koldusbottal meghúzogatják. (Somogy­
berzence). Evés előtt az anya a kisgyermek meztelen tér­
dére köp s ezzel kenegeti a lábát. (Ecseny). Éhnyállal húzo­
gatják meg lábereit (Balatonendréd). Malomból kerékkenő­
csöt hoznak s ezzel kenik meg a gyermek inát. (Osztopán).
Űjholdvasárnap a templomból a házhoz először érő egyén
az utcaajtónál keresztalakut húz s azon a gyermeket átve­
zetik. (Hároml'a). Űjholdvasárnap a gyermek lábának két
hüvelykujját fonállal összekötik, a gyermeket kiállítják az
útszélre s aki elsőül ér oda a miséről (tudva azt, hogy
mit jelent), a fonalat szó nélkül elvágja s a kést, amivel
elvágta, eldobja.. Ezek után a gyermek gyorsan megtanul
járni. (Péterhida).

A t r á g y a d o m b b a ásott g y e r m e k .

Egyesek a gyermeket mintegy egynegyed órára övig

trágyadombba ássák. (Somogydöröcske).
Mikor a gyermek kezd lépegetni, az első lépésnél
»Jézus segéill mög« mondással fejszét vágnak utána a föld­
be, hogy gyorsabban tanuljon meg járni. Közben nem sza­
bad nevetni, mert akkor nem használna. Ugyanilyenkor
egyik hívja a gyermeket, a másik meg két lába közé kést
szúr a földbe, hogy a járás el ne hagyja. (Gölle). A gyer­
mek első elindulásánál, az első lépés után hamar egy »öreg-
kést« böknek le. (Szólád).
Midőn a gyermek már tud ülni s a teknőpólyából,
bölcsőből kiszabadul, engedik maguk körül a szobában s a
ház körül mászkálni. Hadd mozogjon, foglalkozzék. Ilyen­
kor ingét köldökön felül cső testrészéig felgyűrik s hátul
összcgobozzák. A gyermek meztelen altesttel vonszolja ma­
gát, eközben ölükbe veszik, próbágatják, különösen téli
estéken állogatni. Ölükben felállítják, s rövidebb-hosszabb
ideig, míg csak meg tud állni, magára hagyják állni s csak
az utolsó pillanatban kapnak hozzá, hogy el ne dőljön, vagy
ie ne essék. Ülőhelyükön lábuk fejére állítják, majd hintál-

Gyermek az állószékben.

ják. A nők szoknyájukba, kötényükbe kapaszkodtatják,

egyes tárgyakhoz állítják stb. Ha a szabadjára eresztett
gyermeknek korlátozni akarják mozgását, beleteszik az
állóba, ahol az állást gyakorolja. Az állót, vagy állószéket
nem szükséges leírnom, a képek eléggé szemléltetik. Csak
azt jegyzem meg, hogy magasságuk a gyermek derekáig,
a kisebbek a hónalj közeléig érnek s hogy némelyiket az
étel részére kis karikás kivágásokkal látják el.
Ezek az állószékek a népnél országszerte használatban
vannak s kevés eltérés van köztük. Horvát neve: stalak.
 A járás tanulásában a gyermeket rendesen magára
utalják. Midőn a gyermek már biztosabb az ülésben, az
ágyban, földön mászkálgat, az egyes, elébe eső tárgyakhoz
kapaszkodva feláll s lassankint egyik helyről a másikra
igyekezik jutni. Igyekezetében, ha a szoba bútorai, tárgyai
egymáshoz közel állanak, végigtipegi a szobát s a pitvarban,,
konyhában és udvaron a neki alkalmas részeket.

Lállá Isten babája.

Ha a család egyik-másik tagja ráért, vagy a gyermek

mellett ügyelő leányka van, időközönkint járni tanítják.
Ingének hátulsó részét összecsavarják, azt megfogják s sza­
bad, tisztás helyen, a szoba közepe táján, vagy nyáron az
udvarban, hol nem fogódzkodhatik, maguk előtt nógatják,
biztatgatják. Ingatag járását, bizonytalan tartását, lépéseit
ingének kemény fogásával, tartásával támogatják, amíg va­
lamelyik tárgyig el nem jut. Néha valamelyik bútortól csa­
logatják maguk felé, ilyen mondókákkal: J á r a baba, j á r !
— Lállá Isten babájo! — Seprűvel utat húznak előtte s arra
megy. (Csököly).
A járás gyakoroltatására megfelelő eszközöket is hasz­
nálnak. Ezekben a gyermek maga végzi mozgását. Ezek kö­
zött a legrégiebbek közé tartozik a forgó, vagy keringólő.
A keringelőt a szoba közepe táján helyezték el. A szoba
földjétől a mestergerendáig függélyesen felnyúló karvastag­
ságú, egy 10—15 hónapos gyermek magasságához mérten,
vízszintesen, 5—6 cm. hosszú, gömbölyű fát illesztettek be
s erre ívalakú befogót erősítettek. A pózna felső része fa-
vagy vaspánttal volt a mestergerendához erősítve, alsó ré­
sze pedig a szoba földjébe helyezett, kivájt fakarikában
nyugodott. A. gyermeket az ív által bekerített űrbe tették
s a könnyen forgó készülékben a gyérmek játszva kering­
hetett, futkoshatott. Az ívalakú befogót ruhadarabokkal,
ronggyal körültekerték, hogy a gyermek a karját, mellét el
ne törje.

G y e r m e k a k e r i n g o l ö b e n . (Potony.)

A gyermek az ily készülékben nagyon szeretett mo­

zogni, sőt éppen ez volt a forgó-készülék hátránya, hogy
a gyermek annyit keringölt benne, hogy nemcsak kifáradt,
hanem erősen bele is szédült s kimerült.
A keringelőnek egy haladottabb formája a kifaragott
keringelő volt, amelyet már asztalos készített.
A keringelő nemcsak Somogyban, hanem Zala megyé­
ben is általánosan el volt terjedve. Csaknem mindem kis­
gyermekes háznál használták. Ma már Somogy megyében,.
magyar helyeken, csak két háznál találtam. A drávamenti
horvátságnál még több családnál lábaljuk. A horvátok
vrtulka-nak nevezik.
Régi eszköze a járnitanulásnak az u. n. »gyerökjár-
kálou«, mely a régi németeknél, olaszoknál már megvolt
s jelenleg a szamojédeknél szintén használatos. Ez voltakép­
pen egy háromkerekű tolókocsi. Az első pár kereket össze­
kötő fába ékelt korláttal s egy kerekben végződő rúdfélével.
A gyermek a keret felső részét fogja meg s azzal maga
előli tol in a kocsit.

A gyermekek kísszékei.

Ennél fejlettebb a karikósra készített gyerekjárkáló,

melynek alsó széles s felső keskeny abrincsát 5 láb köti
össze. Alul rendesen öt kereken forog. A gyermeket a köze­
pébe helyezik, állítják s bármely irányban tolhatja.
A dunaiaknál s németeknél elterjedt gyermekl'utó-
kosárnak Somogyban nincs nyoma.
Két-három éves korától a gyermekek kisszéken (hor­
vátul: stolic; németül: Kinderstuhl) üldögélnek, melynek
többféle alakja van. A magyaroknál négyszögletű lappal,
négy lábbal, a horvátoknál három-négy lábbal. A három-
lábúak lapja félköralakú, néha szegletekkel. A kisszékek
némelyikét a horvátok egyenes vagy köralakú háttal látják
el. Használnak még rendes székalakú, de szalmaülőjű széket.
Ezt azonban ritkábban.
A 2—5 éves gyermekek régi heverő-helye a kiságy,
gyerekágy és a most már ritkán előforduló supedli-ágy volt.
Hideg időben midőn nem mehettek ki, ezen játszottak,
v

henteregtek s aludtak nappal is, amikor az alvás rájuk jött.

Az éjjeli alvás pedig, ha külön alhattak, ezeken volt. A kis­
ágy oly magas, mint a többi, csak rövidebb, a supedli-ágy
azonban egészen alacsony, annyira, hogy lábai csak három
cm. hosszúak.
A supedli ágyat a rendes ágy alatt tartották, éjjel pe­
dig a lábakon levő karikákon kihúzták az ágy elé s abban
aludtak a 2—5 éves gyermekek, néha hárman-négyen. Ez
az ágyfajta »postejka«-név alatt még használatban van a
drávamenti horvátságnál. Magam is többet láttam.

Supedli-ágy. (Potony.)

A supedli ágyat megtöltik szalmával, rá vászonlepedőt

húznak s erre csíkos, sávolyos terítőt tesznek.
Magyar és német helyeken a supedli-ágy teljesen ki­
veszett, ellenben a gyerekágy, amelyet a szoba egyik kályha
mellett levő sarkában helyeznek el, még eléggé használatos.
Ahol több gyermek van, az éjjeli alvást rendezik be,
hogy a csecsemő az anyja mellett az ágyban, ha m á r 3—4
hónapos, a bölcsőben, pólyateknőben, a 2—5 évesek a
gyerekágyban, a röngős karosszékben és supedli ágyban,
a 6—9 évesek karospadon, ládán, 10—12 éves kortól pedig
az istállóban, az ott levő szalmaágyon alusznak.
 A gyermek első szórakoztatásai.

Midőn a kisgyermek lelkének pirkadása, szellemi ébre­

dése jelentkezik, közelebbről kezdenek vele foglalkozni.
Kik? Az anya s nagyobb gyermekei. E foglalkozás a gyer­
mek lelki fejlődését kísérő enyelgő, incselkedő, mulattató
szórakoztatásban nyilvánul. Ennek, természetesen, száz és
száz módja van: kis szájának ujjal való ingerlése neve­
tésre, nézegetősdi, környezetbeli tárgyak játszi ismertetése,
családbeliek ismertetése, mások veregetése stb. Mindezeket
itt felsorolni teljes lehetetlenség. Különösen idősebb leány­
testvérei évődnek, játszadoznak a gyermekkel. Az öregeb­
bek s az apa a legritkábban.
Épp azért az olyan községekben, ahol az »egyke« már
nagyon előre haladt, ezek a kedves dolgok kialvóban van­
nak, sőt néhol egészen eltűntek. Az egykés háznál nincs,
aki a gyermekkel lelki tevékenységi hajlama szerint fog­
lalkozzék, nincs idősebb gyermek, aki maga is élvezve,
eljátszadozzék vele, körülvegye lelke szeretetével, játszva
nevelje s a maga lekének üdítő, csillámló sugarát ráhintse.
A gyermekkel körülbelül háromnegyedéves korától
kezdenek játszadozni, amikor a kezdetlegesebb jelenségekre
m á r kezd felfigyelni.
A legelső ily szórakoztató foglalkozások közé tartozik
a bütü-bütü, amelynél a kisgyermek homlokához érintge­
tik a homlokukat, mintegy öklelőzve; továbbá ujjal a gyer­
mek fejét ütögetik: Itt az ember (vagy szép leány), itt, dt,
itt, a kislányokkal a pislogat tatás. Azt mondják neki több­
ször pislogatva: Csald meg a legényeket, vagy leányokat!
Hogy csalod.meg a legényeket? Kacsincsá!... A gyermeket
e mondásokkal rászoktatják szemével való jűslogatásra,
vagy legalább kezdi próbálgatni.
Nevettetik, fogát csiklandozzák ujjukkal, ezt mondva:
g i z i . . . g i z i . . . (»Gizi« a gyermek fogának első elnevezése).
Ezekre a gyermek nevet. Alsó álkapcsát csiklandozzák:
tete... tete... Angyal vagy-e, ördög vagy-e? Herekuszi...
herekuszi!... A gyermek nyakát riszálják s kérdezik: Hol
a Jézuska? Erre a gyermekkel a kezét összetétetik; a fele­
let: a . . . a . . . a. (Somogyszil).
Tenyeresdit játszanak vele. A kisgyermek tenyerében
ujakkal körbe járnak s ezt mondják: bizsere... bizsere...
Kerekesen . . . kerekesen...
 A gyermek jobbkezének mutatóujjával böködtetik bal­
kezének tenyerét, miközben azt mondják neki sokszor egy­
másután: Tedd ide szép lyán cicidet, cicidet (vagy csö-
csödet!)
Vagy: könyöki, böködi, paccs! Ennél a könyököt teszik
a gyermek tenyerébe, azután ujjal böködik s végül parolát
csattintanak rá.
A gyermek tenyerében köröznek:
Ciróka, baróka,
Erre fut a kis macska!
Vagy: Itt a cifra parula. (Mosdós).
A parulázási szórakozásnak összetettebb alakjai:
Ciróka: a gyermek az egyik tenyerét hosszában, a má­
sik tenyér élével húzza maga felé;
baróka: keresztben húzza a tenyerén;
böködi: mutatóujjával rábök a tenyerére;
könyöki: könyökét a tenyerébe teszi;
ez a cifra parula: jobbkezével a tenyerébe csaj).
Vagy: Ciróka, baróka, hová voltál? A malomba. Mit
hoztál? Lisztet. Hová pétied? Pad alá! Szúrtál (beleszúr a
tenyerébe), böktél (belebök), csattintottál (tenyerébe csap).
A kisgyermek tenyerében keze fejének élével húzo­
gatva: Csász-mász, búzakenyér, rozspogácsa, csutora bele,
szotpy! (Pat). A szotty-nál a markába csap a gyermeknek.
Ciróka-baróka, pipke (könyökét a gyermek tenyerébe
teszi. Parula (a tenyerébe csap), (Németegres).
Keresztbe húzogatják a gyermek tenyerét, azután bele­
csapnak:
Sarsz, marsz,
Pike-puka, parula,
Csapj bele! (Törökkoppány).
Ciróka-baróka,
Ide... a Katica!
A gyermek kezét vízszintes tartásban lelyegetik s ezt
mondják sokszor: Gyorsan-gyorsan falura... falura!
Vagy: Gyorsan, gyorsan falura,
Találunk egy farkast!
Gyie papa, gyie! (Gamás).
Vagy: Gyorsan, gyorsan falura,
Megy a kislány a kútra. (Andocs).
 Midőn a mondókának vége van, azt kérdezik a gyer­
mektől: Hun az eszöd? Feleletül a gyermek a homlokára
mutat.
Ugyancsak az ilyen kézletyegtetésnél mondják még:
Kitörött a cica lába,
Kitörött, kitörött...
Süss pogácsát! mondják a kisgyermeknek, aki erre T

ha már tudja, összeveregeti a kezét; ha még nem tudja, a

vele foglalkozó segíti s ezt mondogatják:
Süti-süti pácsát,
Nyanyának, papának,
Isten badarának (bazsarának).
Eveztelnek a kezével:
Megy a kislyán falura,
Siess baba falura.
Egymás fölött tartiák a gyermekkel a kezük fejét, a
kézfej bőrét megcsípve, miközben ezt mondogatják:
Csípi, csípi csóka,
Bácsi tarisznyája. (Kisbajom).
Az utolsó szótagnál megüti a gyermek kezét. Ehhez
többféle de egymástól csak árnyalatokban különböző
mondókákat tudnak hessegetéssel is.
Csipi, csipi kánya,
Vasban van a lába,
Menj el a búzába,
Ott a csirke lába. (Somogyszenlpál).
Néhol utána mondják:
Tedd a tarisznyába,
Jól esz vacsorára!
Sss (Bükkösd).
Csipi, csipi kánya,
Erigy a búzába,
Ott van a borjúláb^
Hozd haza vacsorára! (Kaposfüred).
i Csipi, csipi csóka,
Hová lett a róka?
Varjú vágta,
Kakas parancsolta. (Torvaj).
Csip, csip csóka,
Vág, vág varjú;
Szekeres a gazda,
 Tikok ülnek rajta.
Hess el másé!
Gyere haza mienké! (Som, Nagycsepely).
Hej csicsóka, csicsóka,
Kiabál a vén csóka. (Szentbalázs).

Ölbeli gyermek e m e l g e t é s e .

Csipi, csipi csóka^

Nagyfejű Jóska
Add ide a szekeremet!
Nem adhatom oda,
Tikok ülnek rajta.
Hess e, hess e.. .1 (Kaposfüred).
Hessegetés:
Komámasszony adja oda szekerét.
Nem adhatom oda.
Tikok ülnek rajta. (Gige).
 Ennél is, az előbbinél kézlegyintéssel elhajtatják a
gyermekkel a képzeletbeli tyúkokat.
A gyermeket kedveskedve himbálják, úgy, hogy egyik
kezüket a gyermek hóna alá, a másikat az alfelére teszik
s közben ezt mondják:
Gólya viszi a fiát,
Majd elviszi az anyját.

A gyermek lábon táncoltatása.

Felemelgetéskor: ajta... ajta... ajta... stb.

Jó szántóvetőnek
Cucorka, cucorka,
Barnapiros legénynek
Szállj le buborka. (Somogyegres).
Ölben emelgetik: hapajca... hajpajca... stb.
Térden, vagy lábon táncoltatás, hintálás:
Tánci baba, t á n c i . . .
 Tánci baba, tánci,
Hazajött az ángyi,
Férjhez ment a Mári. (Andocs).
Hej cunajda, cunajda,
Kié lesz a ludmája? (Pata).
Hajca, barinca,
Karácsonyi Katica (Mariska).
Hinta, balinta,
Karácsonyi (kendermagas v. kiskarádi) Katica.
K i ne törjön se keze, se lába,
Csak a biró botja. (Kéthely).
Csócsi kis lábam,
K i ne törjön a lábam;
Se édesapámé, se édesanyámé,
Csak a kis birkámé. (Pata).
Emelgetésnél:
Szedi baba, kum baba,
Merre mennek a törökök?
Bécs felé, Buda felé,
Sánta kutya háza felé. fRáksi).
Csöpp papára, pillangóra,
Holnapután Komáromba.
Csöp, csöp, csöp. (Ráksi).
Hintázásnál:
Gyü pari-paripa,
Nem messze van Kanizsa;
Ne egy marék gesztenye,
Vegye rajta bundiskát,
Takard bele Mariskát! (Igal).
Happ, happ, happ,
Eb lesz pap;
Egyszer voltam, kidobtak,
Sárga csizmát se adtak. (Igal).
Hinci, hinci, hinci. (Gyöngyösmellék).
Hecencuc, hecencuc. (Gyöngyösmellék).
Döcögtetésnél:
Gyü paci... Csikvak, csikvak.
Hajca, babája,
Hajca, babája! (Vásárosbéc).
így táncolnak az urak,
így meg a parasztok. (Andocs).
 Hopp Sári supedli,
Férjhez ment a sámedli. (Gamás).
Mikor a gyermeket hátukra akarják venni, így szó­
lítják r á : Gyere hátiba, hátiba, b u m . . . Gyere paciba!...
Gyere gócsára! (Menés közben zöcskölve: Vüszi, vüszi Gó­
csára! . . . Csipkét vegyenek!...
Midőn a gyermek m á r a háton van s járnak vele
s mint képzelt portékát árulgatják: paprikát..., korpát...,
borsot vegyenek!... A gyermeket a venni szándékozó hátul
megcsiklandozza, inire a gyermek mozgolódik s persze
erőseket kacag.
Hátbaütögető és böködő: A gyermeknek a hátát kö­
nyökkel mérsékelten ütögetik, közben ezt mondják:
Dubi, dubi háti!
Üti, dobi hátát!
Dubi, dubi hátát,
Rakoncai pálcát.
Te kis gyerek, meg ne mond,
Melyik ujjam bökött meg. (Szentbalázs).
Élek-halok,
Szántok-vetek.
Böki, böki hátát,
Tapolcai vállát. (Horvátkút).
A kisgyermek hátát utolján megbökik s ki kell találnia,
hogy melyik ujjal történt a megbökés. Hátra véve a gyer­
meket, azt mondják: Korpát vegyenek! s a gyermek bizo­
nyos testrészét csiklandozzák. Levetkőztetéskor a gyermek
lábaival szőnek, úgy, hogy mind a két lábát felváltva húzo­
gatják keresztbe, miközben ezt mondogatják:
Szüjjié, fonnyá!
Szüjjié, fonnyá,
Lábait félre dobálják, szántanak:
Elmentem én szántani, szántani,
Nem hagytak énnekem ebédet.
Vagy:
Tejet hoztak utánam ebédre,
így kivetettem az ekémet. (Pat).
E szókra: kivetettem az ekémet, a gyermek lábait
félre rántják.
Elmentem én szántani,
Hat ökröt hajtani.
 Megharagudtam az ekére,
Földhöz vágtam. (Mesztegnyő).
Az utolsó két szónál a gyermeket eldöntik. Ezután a
fekvő gyermek lábait összeköszörülik s azt mondják:
Megköszörültem az ekémet,.
Megint szántok.
Ezután a gyermeket felállítva, újból kezdik:
Elmentem én szántani, szántani,
Tejet vittem utána %

Nem volt benne kalán,

Földhöz dobtam az ekét. (Sávoly).
Az utolsó szóknál a gyermek egyik lábát lerántják.
Kevés szóvaltozással így mondják el a verset Törökkop-
pányban is.
Szántjunk, vessünk,
Ösztökéljünk,
Kidobjuk. (Jut).
A gyermek lábát félrerántják.
A kisgyermeket a földre ültetik, azután hátra döntik
s ezt mondják: Azt mondta öreganyám, tejesfazekat buro-
gassunk.
Simogatások: A gyermek arcát, fejét, kezét simogatva:
Ciróka, ciróka-baróka,
Oda futott a róka.
Ciróka-baróka,
Itt futott a kis macska.
Ciróka-baróka,
Ide... a katona.
Ciróka-miróka, mit főztél?
Kását.
Hová tetted?
Pad alá.
Mivel tetted be?
Kis cica farkával^ oda ment a pap macskája,
mind megette. Kacc!...
Csiklandozások:
Csikamaka... csikamaka...
Itt kerekedett egy kis kut,
Abban ivott egy kis nyul.
Csak ballag, csak ballag,
Csikmakmak. csikmakmak.
 Az utolsó szónál, melyet 3—4-szer is mondanak, a
gyermek mellét, hónaalját, vagy nyakát csiklandozzák. Na­
gyon ismert nemcsak nálunk, hanem Német- és Francia­
országban is az alábbi, ujjakon mutogatott mondóka, mely­
nek vége a gyermek hóna alatt való csiklandozása: Ez el­
ment vadászni (hüvelykujjat mutatnak), az meglőtte (mu­
tatóujj), ez hazavitte (középujj), ez megsütötte (gyürüsujj),
ez a picike megette (kisujj). Erre vitte, vitte, itt ette meg...
itt ette meg! (Pata). Erre vitté-nél folyton csiklandozzák
a gyermeket. A formai egyezés szinte teljes a franciával.
Valószínű, hogy a francia bonne-ok, vagy a francia beván­
doroltak hozták hozzánk. Egyébként a mondóka megvan
egész Európában.
A gyermek tenyerén körözve:
Itt kerekedik egy kis kut,
Egy kis egér kását főz.
Ide fut, ide fut! .
Vagy: Itt eszi meg, itt eszi meg! (Pat).
Keregica, gombica,
Erre fut a nyulgóca.
Itt a nyoma, itt, itt, itt! (Basal).
Herekuszi, herekuszi,
Szalad ,a nyul,
Herekuszi... (Gyöngyösmellék).
Erre szalad a kis nyuszika,
Likba, likba! (Gyöngyösmellék).
Talpcsiklandozás :
Dib-dáb,
Macskaláb,
Szép kis láb
Ez a láb. (Gige).
Közben lábfejét megfogják, simogatják s utolján csiklan­
dozzák.
Midőn a gyermek háromnegyed évét eléri, próbálgat­
ják adogatni:
Áll, áll Isten babája!
Álli baba, áll!
Áll a baba, áll,
Mint a gyertyaszál,
Ákom-bákom tanulj tőle
Vitéz Varga Pál! (Kaposmérő).
 Seprűvel húzzák előtte az útat s arra megy a gyermek
a seprű után. Ilyenkor ezt mondják:
Dári baba, dár, dár!
Jár a baba, jár, jár!
Aki előbb oda ér, az lesz az Isten fia!
Midőn ketten vezetik a gyermeket, karjánál fogva:
Gólya viszi a fiát,
Majd eléri az anyját.
A már állni tudó gyermek csalogatása a járásra:
Kk . . . kk . . . kk . . . stb.
Gyie... gyie . . . gyie . . .
A nyugtalankodó gyermek vigasztalása, ha sír:
Csinyállunk babát!
Elment a nyanya a vásárra, hoz cukrot!
Bekötik, vagy befogják a gyermek szemét s a szoba
valamely részébe elvezetve, mondják:
Erre van a kis kut, bele ne essél!
Hol vagyunk?
Ha nem találja el, megismételik a mondókát és kérdést.
Ugyanilyenféle:
Itt csörög a dió,
Erre meg a mogyoró!
Ha nem találja el, hol csörög, tovább is bekötött szemmel
marad s élűiről kezdik. (Andocs).
Kérés a gyermektől, aki eszik:
Ki nem adja falatját,
Ördög vigye malacát! (Somogyszil).
A szemléltető mulattatások közül érdekesek az alábbiak:
Itt az oltár (homlokára tétetve a gyermek kezét),
Itt a gyertya (a két szemét mutatva),
/// a vánkos (arcát),
/// harangoznak (orrát),
/// jön ki a pap (száját mutatva).
Változata:
/// az erdő (haj),
Itt a templom (arc),
 /// vannak az ablakjai (szemek),
Itt megy be a pap (száj),
Itt húzzák a harangot (orr).
Giling-galang! (Iharos).
Ilyenféle a következő:
Csúcs (mutatóujjával ajkára mutatva a gyermeknek),
tatej (szájára),
hörpencs (orra hegyére),
pillancs (balszemére),
rezula (szemöldökére),
sikmező (homlokára),
sürü erdő (hajára mutatva).
Nagyon általános Somogyban:
Ádám (homlokra mutattatva a gyermekkel),
Éva (mellre),
Izsák (bal vállra),
fia (jobb vállra),
két szem (a balszemre),
szilva (a jobbszemre mutatva),
Ábrahám.
Az ab-szótagnál jobbfelőli, a ra-nál balfelőli arcra nyomja
az ujját, a hám-nál pedig ujjával a szájába bök, vagy va­
lami ételt tesz be.
Ádám, Éva,
Isten fia (vagy Izsák fia),
Ábrahám. (Drávafok).
Ujjakra, az illető ujjat mutatva fel:
Hüvelyk Matyi (hüvelykujj),
Zsidó Zsófi (mutatóujj),
Közép Sári (középujjj,
Vendég Kati (neveletlenujj),
Kis Böske (kisujj).
A hét napjaira:
Hétfőn hetibe,
Kedden keddibe,
Szerdán szüribe,
Csütörtökön csüribe,
Pénteken pitarába,
Vasárnap kétszer az Isten házába. (Csurgó).
Hétfőn heverni,
Kedden keverni,
Szerdán szerezni.
 Csütörtökön csöbörbe.
Pénteken péntőbe,
Szombaton szobába.
Vasárnap Isten házába. (Balatonberény).
Ha szomszédba viszik az ölbeli gyermeket:
Menjünk, menjünk vásárra,
talán nincsen farkas.
Ezeken kívül a gyermekkel való szórakoztató foglalko­
zások száma töméntelen. Az alkalmaktól függ, hogy mit,
hogyan vegyenek elő. A tréfás haj-, fülfogdosások, csipke­
dések, ing-, ruha-huzogatás, »kukk«, együtt mászkálás, a
száj csettcntgetése ujjal, dorombolás a szájjal, vessző, seprű
huzogatás a gyermek előtt, a karon, kezeken vezetés. Egy
éves kora után a bujósdi, a kergetés és kergettetés, ijeszt­
getés, vagy: Gyün a baka... gyün a farkas... a b a k r ó k a . . .
a b a g ó . . . a kéményseprő... a gyerekszedő... a b ő r ö s . . .
m ó k u s . . . d r ó t o s . . . fekete bácsi (elvisz a katlanba)... a
bugyros-zsidó (elvisz a b u g y r á b a ) . . . Gyün a bumbum . . .
a kotorász . . . a bákász . . . a dudu . . . a bakurász . . . a tutus,
a mumus... a makrók (az esti világítás mellett mutatott
árnyék), a hercsula (szörnyeteg: szarva, szárnya, farka
van s hét fia), az ördög, a boszorkány stb.

Német s horvát szórakoztató mondókák, versek.

A kisgyermek szórakoztatására a németeknél távolról
sem találtam annyi érdekes, ősi becézgető szót, mondókát,
mint a magyarságnál. Legtöbb köztük a hintázásra, döcög-
tetésre vonatkozik.
Hot, hol, trill, Hol, hol, trill,
Der Pauer hat a Fiit, A parasztnak van csikója,
Fi 11 springt weg, A csikó elszalad,
Der Pauer 1 jegl.it in T ... k. A paraszt a sz ... esik.
(Somogyszentlászló.)
Hot, hot reide! Hot, hol, lovagolj,
Save in der Seide, Kard az oldaladon,
Keld in der Tasche, Pénz a zsebedben.
Wein in der Flasche, Bor az üvegedben,
Pier in Klas, Sör a pohárban.
Ald'r Vater ... was? Öregapa ... mit?
Beidé, reide, iwen Krave, Lovagoljunk, Lovagolj unk
Der da nei falit, isi bekrave, az árkon át,
Bumst, lieght'r trin. Aki leesik, el van temetve,
Bumbst, benn is van már.
C Somogy s zen llászló.)
Hopp, hopp, hopp, Hopp, hopp, hopp,
Panna in die Statt, Menjünk a városba
Um a Seidl Wein, Egy itce borért,
Und a Kipi'l drein. S egy kiflit melléje.
(Somogy d ör öcske.)
Ziepie'li polka tanz ich gern. A szép ifja úrral szívesen tára-
Mit die schena junge Hierrn, colok zepierlit,
Mit die ált'n mag ich nit, Az öregekkel nem akart k,
Lieber tanz ich Zepel nit. inkább nem táncolok.
(Somogydöröcske.)
Ros, ros reida Ló, ló nyargal, kard (a gyer-
Sábet in der Seide, mek) oldalán, kard a jobb
Sabel in der Rechterhand, kezében.
Fara mir nach Russland. Utazik Oroszországba.
(Almáskeresztur.)
Gyermekállogató mondóka:
Stadi, stadi stekli! Áll, áll a botocska!
C'Kercseliget.)
Mikor a hátukra veszik a gyermeket: humple!
Mikor a szomszédba viszik: p a i . . . pai!
A gyermek ijesztgetése: pufrac, vagy puretzehe!
Parulázó mondóka:
Patschi, patschi hendicam Pacsi, pacsi kezecske, a papa
Wertter Papa prinye, hoz sárga cipőt, fehér haris-
Kelbe Schuh, weise strümf, nyát, majd a Jancsi ugrál.
Wert ler Báni sprinye.
(Kercseliget.)
Patschandi, zom palsehandi Pacsandi össze, pacsandi,
Was wert tr Tata Pringa? Mit hoz neked a papa?
Weisi strimf, rode Scbui Fehér harisnyát, piros cipőt,
Wert tas mai springa. Abban szalad majd a leány.
(Szomajom.)
Szórakoztató vers:
Schneiderrnann hat Hos'm Szabómesternek van nadrágja,
Kelbi Hozin Weisi schner, Sárga nadrág, fehér zsinóron,
Kelbi miai schatel tu Ugye kincsem, nálam maradsz?
Pleibst pia mir?
(Szomajom.)
 Ujjakra vonatkozó mondóka:
Kleine Fingerchen, Kisujj,
Goldringerchen, Aranygyürücske (gyürüsujj),
Langhais, Hosiszunyak (középsőujj),
Tiperliecker, Fazéknya'ló (mutatóujj),
Lauskneckier. Tetüölő (hüvelykujj).
(Somogy döröcske).

Játszás a gyermekkel:
Sale Schmale kikele Fing'r, Só, zsir, kikébe ujj,
öle pog'n Nas'n zog'n Könyököt kötni, orsót húzni,
Rec, rec, rec. Bee, rec, rec.
(Szomajom.)

A drávamenti horválságnál található gyermekszórakoztató

mondókák.
Altató:
Hiajcaba... hajcaba! Bölcsőbe!
(Lakócsa.)
Döcög tető:
Histala histata!
(Lakócsa.)

Hálára véve a gyermeket:

Hódi pice ... Gyere csibe.
(Potony.)

Táncoltatás:
Peco, peco babica!... Táncolj, táncolj babica!...
(Lakócsa.)
A gyermek hálát ütögetik:
Buc, buc!
Tenyeresdi:
Prstoin buc, Ujjal buc,
Zlaktom tuc! Könyökkel buc!
(Lakócsa.)
 Csiklandozás:
Pali, Pali kokicá, Pali, Pali kokica,
Ide baba iz vrbaka, Jön a bákász az erdőből,
Nosi noze i vilioe, Hoz kést és villát,
Oce tebe buc! Téged biiccolni akar.
(Potony.)

Kézzel játszás:
Cipu, lipu Gagu, Csipu, lipu Ágnes,
Napúié na mole, Ugorj a szamárra,
Na medvévé véne koIa.ce, A mézes kalácsra,
Trrr... Trrr...

A kisgyermek ijesztegetései:
Ide skrombaba...? Ide bakus! (Jön a bakos.)
Ide kurják (farkas).... ogacar. Jön a bakus!
 A gyermek szólásra ébresztése, némasága.

A családban a gyermekekkel való foglalkozás igen ked­

velt része a beszédre figyeltetése, a beszédnek megérthetése,
beszélő képességének fejlesztése és gyakorlása. Mi sem ked­
vesebb a családbeliek előtt, mint a gyermek észrevételeinek,
szemléltetéssel kísért beszédjének segítgetése, irányítgatása
s fokozatos erősítése. Kedves az a vele foglalkozó dajkáló
felügyelőnek s mindenkinek, ki a pötyögő gyermeket ked­
veli s szereti megfigyelni, elnézegetni.
De ha a gyermek későn, nehezen ke>zd gagyogni, vagy
egészen csendes, annál nagyobb a kedvetlenség, aggódás
a szülőknél: hátha néma lesz, kevés beszédű, vagyis »szó­
talan gyermek* marad.
Hogy ez be ne következzék, előveszik az erre szóló ba­
bonás dolgaikat. Ilyen elég szép számmal van.
Abból a vízből, amelyben kenyérsütéskor a kenyeret
megmossák, az ilyen gyermekkel itatnak, ezt mondva:
Sütelen könyerek sülletek,
Szótalan gyerökök szóllatok!
Az összeragadt kenyeret úgy veszik ki a kemencéből,
hogy együtt marad; ezt a gyermek feje fölött veszik szét,
»hogy szétnyillon a nyievé«. (Ságvár). Azt a vizet, amelyben
a babot mossák, a gyermekkel megitatják, hogy nyelve
úgy pörögjön, mit a bab. (Toponár). Koldus tarisznyá­
jával, vagy lisztes zacskójával meghúzzák a gyermek száját.
(Csököly). Azon a disznőpörköléses helyen, ahol az anyja
átment, a gyermeket meghömbölygetik. (Zimány).
Néhol minden beszélni nem tudó gyermeket virág­
vasárnapján az első passióra elviszik, hogy kellő időben
kezdjen beszélni. (Balatonendréd).
Midőn a tehén eszik, szája alá poharat helyeznek
s ami onnan belecsöpög, a gyermekkel megitatják. (Há-
romfa). A gyónásnál és áldozásnál szótalanul hazaérkező
egyén a gyermek szájába lehel, akkor hamar tanul be­
szélni és nem lesz pösze. (Zala).
Midőn a tojást használatnál felütik, abba vizet önte­
nek s a gyermekkel megitatják, akkor olyan pötyögős
lesz, mint a csibe. (Nagybábony).
Jóbeszédű lesz a gyermek, ha kanalakat csörgeinek
előtte. Fecsegő lesz, ha édesanyja elárulja, hogy jön a foga.
Néma lesz a rendes beszédű gyermek, ha beszélni nem
tudása előtt tükörbe nézetnek vele. (Orda). Általában azt
tartják, hogy a gyermek egy éves kora előtt ne nézzen
tükörbe, mert akkor néma marad. De megszólal a gyer­
mek, ha tükörbe nézetése után egy ideig nem szól. (Látrány).

A gyermeknyelv.

A gyermek szabálytalan, sokféle mozgását, ösztönének,

vágyának egymásután gyorsan hullámzó érzéseit, egész
lelki életét kísérik azok a kezdetleges, tökéletlen hangok,
gőgicsélések, szavak, amelyeket ébrenléte alatt szinte ál­
landóan hallott.
A gyermek nyelve eleinte mindenképpen érdekes.
Hosszú szavakat mond k i egy szótaggal, szavakat, fogalma­
kat tetszés szerint változtat, egyes hangokat lágyan, egybe­
vontan, más szavakat meglágyítva, mással kicserélve ga­
gyogja, némely fogalmakra pedig megfoghatatlan rejtély -
lyel egészen új szavakat alkalmaz.
Ha nyelvtani szempontból tárgyalnám a dolgot, ezeket
a gyermek által általánosabban használt szókat a változást
szenvedő hangok rendszerbe foglalásával kezdeném s asze­
rint sorolnám el az érdekesebb változásokat. E helyütt
azonban a gyermeknyelvet sorrendi jelentkezés szerint kí­
vánom kiraktározni, azért egyszerűen a gyermeki lélek
világának első észrevételeinéi, első szemléleti körénél s be­
szélő képességének fejlődése, fokai szerint igyekezem a
gyermeknyelv szavait elsősorban elősorolni.
A gyermeket első szavainak kimondására rendszerint
környezete vezeti r á szórakoztató, vagy szükségszerű szók,
kérdések alakjában.
Ha gondolják, hogy szopni akar, azt kérdezik tőle:
kell-e cici (emlő), t u t u . . . d i d i . . . duduka... didiké? Ha
azt hiszik, hogy enni kíván, azt kérdezik tőle: kell-e mám­
má? vagy egyszerűen: mámmá? Ha szomjasnak vélik: kell-e
e... b u . . . ici? stb. Olyan szavakat használnak, amiket a
gyermek könnyen utánozhat.
A család tagjait úgy ismertetik meg vele, hogy rá­
mutatnak: papa... mama... Anna... Máji (Mari) stb. Eze­
ket a szavakat többször hallva, beszélési vágyával utánozza.
A gyermekkel foglalkozó környezet a gyermek világába
igyekezik a beszéddel, nyelvvel, szavakkal leereszkedni s
azokat úgy alakítja, hogy a kisgyermek könnyen megért­
hesse s utánozhassa s ugyanazt a szót, elnevezést használja.
 A gyermeknyelv az ételekre, italokra, a »papa« s >;ma-
má«-ra (mely már a rómaiaknál is ugyanazon szókkal
volt jelölve), az egyes testrészekre, ruhára, a szoba és kony­
ha körül tartózkodó háziállatokra vonatkozólag nyilvánul
meg először.
A mamát a nép inkább nyanyának mondja s mon­
datja a gyermekkel. Az ételekre használt szavak: ételre;
mámmá, pápi, pápá; levesre: bebes, bebees; tejre: tejcsi,
tejcsike, tejei, tejke, tejmarna, mimi, bumámá, izze; kására:
mámmá; pogácsára: pácsa, podácsa; a húsra: husi; bur­
gonyára: popér, pupi, pupu, pumpi, pipi, pimpó, mu,munci;
tojásra: pupa, kuku, tulu, tütü; kenyérre: kácsi, pácsa,
csacsi.
Az italok elnevezése: viz: biz, bu, bumbu, tutu, tütü;
borra: bori, bob, borika, bóját.
A szomjuságnál: hm ... h m . . .
Testrészeknél: fej: buksi, esze; szem: cöm, merne; orr:
ol; száj: cáj, cája; fül: pül, püle; fog: gizi, güzü, zizi, zize,
bizsi, pizsi, buza, karaja; kéz: kacsó, kecsó; láb: bábója,
baballó, babillo, babica.
Ruhafélékből kevés került a gyermeknyelvbe, mert hi­
szen, főleg régebben, a nép között egy-két éves kora előtt
igen kevés ruhát öltöttek a kisgyermekre.
Ing: güngő; szoknya: cocca; cipő: pipő; harisnya: pác­
cá; fejkötő: pejkötő.
A háziállatoknak csaknem mindegyikére megtaláljuk
a gyermeki nyelv elnevezését. Macska, mint mindenütt, ős­
idők óta, cica; kutya: hám-hám kuszi, piszi; bárány: bee,
bari; birka (juh): busi, mici; csibe: pite, pityi, pipi, pipiké,
puzsi, tyutyuru; kisliba: kisbibi, bibi, zsiba, libica, popotya,
popotyi, popol; ruca: lilica, liliké; disznó: coca, poca; nyul:
muszi, nyuszi, nyuszika; borjú: bó, bu, buba, böcce, bu-
böcce; tehén: bu; bika: bu, bumm; csikó: paci, maci, csűri,
csicsó, csicsike; malac: coc& madár: badar.
x

A gyümölcsök között a gyermeknek legkedvesebb a

cseresznye, amit bogyának, boemannának, csecsebogyónak,
csenyesnyének neveznek a gyermek előtt. A körte: köjte; a
szilva: ciba; a szőlő: bogya; az alma: ama.
Érdekes elnevezése van a tűznek: zsizsi (ég a zsizsi),
zsizse, bizse.
A templom: kátyó, kácó.
A gyermekágy: ajcsi, csicsijje. A gyermekfürdő: locsi.
Egyebekre: meleg: ma; csúnya: k . . . a ; szép: csecse; seb:
bibi.
A holdra általában úgy mutatnak a kisgyermek előtt,
hogy: tete, csecse; Isten csecséje vagy szeme; Isten kalácsa;
Isten, vagy Jézuska tányérja.
 A csillagra a megye némely vidékén: Isten mécsese...
gyertyája... lámpása.
Igen kedvesen teszik figyelmessé a gyermeket a hó
esésére, azt mondván neki: Nini! Angyalok tolla!... Nini!
Gergő rázza a szakállát!... Esik a pihéje!... Azért hull a
hó, mert kirepedt a Jézuska v á n k o s a . . . dunyha j a ! . . . Az
angyalok kirúgták a p á r n á t ! . . . Az angyalok szitálnak!...
Az angyalok fosszák a tollat, aztán a szél elfújta!... Az an­
gyalok rázták. .. kirúgták a vánkosokat, párnákat!
Dörgéskor azt mondják a gyermeknek: »Jaj, haragszik
az Isten!«
Később, három-négy éves korban, a pösze-beszéd el­
multával, a gyermeki szellem erősödését a nyelvbeszéd is
ugyanolyan fejlődéssel kíséri. Az észrevett tárgyak, cse­
lekvések neveit a gondolkodás elősegítésénél szabályosan
mondják a nagyok a gyermek előtt s szabályosan mondat­
ják vele is a szókat, mondásokat és így lassankint elmosó­
dik a gyermeknyelv, hogy a felnőttek tájszólással kiejtett
rendes beszédje foglalja el a helyét. Ezt pedig az iskolában
az irodalmi nyelvvel igyekeznek a tanítók nyesegetni.
Hét év alatt tehát a gyermek beszédjének háromféle
alakja van: a kezdetleges, éretlen gyermeknyelv, a tájszó­
lással beszélt otthoni nyelv és az irodalmi nyelv. Persze,
legerősebbül marad a családnál elsajátított, általánosan
gyakorolt tájszólásos beszéd.

A németeknél Somogyban a gyermeknyelv jóval sze­

gényebb, mint a magyarok között. A német hidegebb termé­
szetű, aki a gyermekét elég gondosan ápolja, de lelke nem
olvad fel oly mértékben a vele való foglalkozásnál, nem
becézi, nem kedveskedik neki annyira.
A szülőket mama, tata-szóval mondja a német gyer­
mek. — Ételeknél: az étel elnevezés: papi, pota; leves: supi,
suphe; tej: mimi, mimich; kenyér: botchen; hus: feisch;
tojás: kokéi; burgonya: toff'l; pogácsa: hichiche; viz: wa.wi.
Tesztrészekre: szem: Augelchen, pukili; száj: mauli;
fej: köpehe.
Ruhaféle: cipő: schichlche.
Állatok: macska: cicili; disznó: wuc.
Egyéb dolgokra: seb: wowocha, veh-veh. A Nap: Sum;
a Hold: Hergott luchtili.

A horvátoknál szintén kevés anyagot tudtam össze­

szedni a gyermeknyelvre nézve.
Testrészekre: fog: hűbe; láb: nona.
 Étel: pápi; tojás: táj-táj, koko; krumpli: pekor, pica;
bor: ino; szomjas: dudu.
Állatokra: csibe: koka; kiskutya: pisák.
Egyéb: tűz: bogo; ágy: postej.
A németeknél és horvátoknál, de különösen az előbbieknél
a gyermeknyelv szavainak jelentékeny részét kicsinyítve
mondják ki.

Állatcsalogató, riasztó, gúnyolódó s egyéb

gyermekmondókák.

E mondókák egy része jó-rossz versbe szedett s egyik­

másik nem egészen érthető, amit régi voltuknak kell be­
tudnunk.
Hosszú évszázadok alatt a szókat elferdítették, elkop­
tatták s értelmüket nem nézve, nem kutatva, csak mondo­
gatták, ahogy a többi gyermektől hallották. Mit is törődik
egy gyermek a szó értelmével? A fő az, hogy tetszik neki
a vers, a mondóka ósdi szavaival, szavainak csattogásával,
zengésével.
E mondókák éppen úgy, mint a még mindig nagyban
gyakorolt népies gyermekjátékok, nagyon messze időkre
nyúlnak vissza, amit egy-egy szó, mondat világosan bizo­
nyít, mint pl. a gólyára vonatkozónál: »török gyerek vágta,
magyar gyerek gyógyította«; vagy: »Ihol jönnek a tatárok,
sós kútba veinek« stb.
A mondókák némelyikét (pl. a fecskénél, a gólyánál),
főleg tavasszal, vándordíjukról való megérkeztükkor gya­
korolják.
A télen is gyakran előbúvó s a szoba virágai közt meg­
húzódó kis katicabogárra (coccinella septem punctata) ak­
kor mondókálnak, midőn kezükre teszik s onnan felröp­
tetik. Főleg a leányok bíbelődnek vele, mert őket illeti.
1.
Szállj le, szállj le Katica,
Merre viszel férjhez?
2.
Katicabogár, merre viszel férjhez?
Bécs felé, Buda felé,
Tarka kutya háza felé (Jut).
 Katicabogár, merre viszel férjhez?
Vidd'el a Mariskát szép Meseországba.
(Somogy szen tlászl ó).

A németeknél:
1.
Herrgott vögele flich fort,
Dei Vater ist im Krieg fort.
Dei Mutter ist im Wirtshaus,
Sanft alle glaser aus,
Hösch se he! (Almáskeresztur).
(Katicabogár repülj el! Apád háborúba, anyád a korcs­
mába ment, minden poharat kúszik. Hess el, hess!)
2.
Herrgott vögele flich fort,
Dein Vater ist g' stawe (gestorben),
Dein Vater g' stawe,
Es Kind liegt in die Asche. (Somogyszentlászló).
(Katicabogár repülj el, anyád meghalt, a gyermek a
hamuban fekszik).
3.
Herrgott's vögelchen flie vart,
Mutter und Vater ziha vort,
Ziehen untern Hollerbusch,
Rufens alle: husch, husch! (Somogydöröcske).
(Katicabogár repülj el, apám, anyám elköltözik, a bod­
zafa alá húzódnak s mindnyájan mondják: hess, hess).
Ecsenyben így végződik:
Herche und Frauche geht erst fort,
Bring mir ein neue Rocksack.
(Nagyapa és nagyanya költözik, hoz nekem u j . . . )

Horvátoknál:
Katica, Katica kam letis?
Tam se idem.
(Katica, Katica hová repülsz? arra megyek (férjhez).
(Lakócsa).
 A röpködő pillére:
Szállj le pille pap házára,
Szegény ember szakállára. (Kutas).
A csigáról szóló mondókák nagyon régiek. A csigát a
németek a termékenység előhírnökének tartják.

1.
Csiga-biga told ki a szarvadat,
Én is tolom ideki,
Talicskában fiadat. (Szentbalázs).

2.
Csiga-biga dugd ki szarvadat,
Én is tolom talicskámat.

3.
Csiga-biga nyújtsd k i szarvadat,
Ihol jönnek a tatárok,
Sós kútba vetnek,
Malomkővel lenyomatnak,
Husz ökörrel kinyomtatnak.
Hujj k i biga, hujj!

4.
Csiga-biga gyere ki,
Vacsora vár ideki,
Csiga-biga gyere ki,
Ur leszesz te ideki. (Somogyviszló).

5.
Csiga-biga gyere ki,
Ég a házam ideki;
Kerek tóba vetlek^
Onnan k i sem veszlek,
Hosszú pókok megkergetnek,
Vén hollók megesznek. (Somogyvámos).
Az utóbbi két. verssort Somogyszilben így mondogatják:
Kapsz tejet, vajat,
Holnapra is marad.
A németeknél a csigára (Schneck) a következő mondó-
kákat mondják a gyermekek:
 Schneck dei zwei-vier Herner' raus;
Wanst sie net heraus strecket,
Wárt ich dich ima Growa,
Fress'n dich Rowa. (Somogydöröcske).
(Csiga nyújtsd ki két-négy szarvadat, ha nem nyújtod
ki, az árokba doblak és a varjak megesznek).
2.
Schnek, schnek schnere,
Streck m'r teine fére,
Wenst m'r teine fére net strecket,
Bist mein Schnekt net. (Somogyszentlászló).
(Csiga-biga nyújtsd ki nekem mind a négy szarvadat,
ha nem nyújtod k i nekem mind a négy szarvadat, nem vagy
az én csigám).
Ecsenyben így végződik:
Wann du mir nicht deine Viere weist,
So werf ich dich im Grabe.
So fressen dich die ritze, ritze rothe Rabe.
(Ha nem nyújtod ki a négy szarvadat, akkor beledob­
lak az árokba s ott felfalnak a rice-rice vöröslábu gólyák).
Horvátoknál:
Puz puz pusci röge,
Na babine bjele noge.
Ako ne ces puscat,
Kucu cuti vuzgát.
(Csiga-csiga dugd ki szarvadat a banya fehér lábára.
Ha nem akarod kidugni, felgyújtom a házadat. (Lakócsa).
A tücsökre szóló mondóka:
Pücsök, pücsök ne ugrálj,
Holnap délre furuglálj. (Somogyszil).
A horvátoknál a békára:
Masnog maka seje
Zaba mu se smeje,
Idi zaba na vraga,
Ne bus jela maka.
(Zsiros mákot vetek, a béka nevet; menj béka az ör­
dögbe, nem fogsz enni mákot). (Lakócsa).
 A kányára, amelytől a kiscsibéket, a libákat féltik, r i ­
asztóul mondják az alábbi versecskét:
Haj kánya
Véres lába;
Zsidógyerek megdobta,
Magyar gyerek gyógyítja.
Sippal-dobbal,
Nyári hegedűvel,
Kakas énekszóval.
Haj kánya, haj kánya! (Törökkoppány).

A német gyermekek:
Rob, rob, dei Haus brennt ob!
Hocka siewe Junge drinn
Greische alle gua, gua. (S.-döröcske és Ecseny).
(Kánya, kánya ég a házad! Hét fióka ül benne és ká­
rognak: kár! kár!)
A fecskét a magyar nép Isten madarának tartja, azért
azt nem fogja el, nem öli s nem eszi meg és mint a gólyá­
nál, itt is az arcon jelentkező szeplő eltávolításához mond­
ják az alábbi kis verset:
1.
Fecskét látok,
Szeplőt mosok (vagy hányok).

2.
Fecskét láttam,
Szeplőt hánytam,
Arany cérnát gombolyitottam. (Zimány).

3.
Gyün az Isten madara (fecske),
bazsarája.

A németeknél:
Schwalbchen Schwalbchen ich sehe dich,
Sommer flecken verlier ich.
Garn wick'l ich.
Sommer felecka verdruch ich. (S.-döröcske).
(Fecske, fecske, látlak. A szeplők eltűnnek, a fonalat
feltekerem, a szeplőket eltüntetem).
 A németeknél a kakukra:
Kukuk, Kukuk ruf aus dera Wald,
Lasset uns singen, tanzen und springen,
Frühling, frühling wird es schon bald.
(Kakuk, kakuk úgy szól az erdőből: énekeljünk, tán­
coljunk és ugráljunk, nemsokára tavasz lesz. (Ecseny).
A pacsirtára:
Spici Schaar, spici Schaar,
Morgen muss mann ackern fahr'n,
Den andern Tag sáen,
Den andern Tag máhen.
(Spici Schar, holnap el kell menni szántani, másnap
vetni, a következő nap kaszálni). (Ecseny).
A gólyához többféle hiedelem fűződik. Ipolyi Arnold
szerint (Magyar Myjthologia 245. lap) a gólyák áldást hoz­
nák, de ha azokat csúfolni merik, felégetik a házakat. Életet
s halált is jósolnak. A kisbabákat pedig a gyermekekbe
szuggerált hiedelem szerint, azok hozzák. A szeplőt is lehet
a gólyák révén eltűntetni, ha egyes mondókák közben a
gyermekek arcukat mosogatják.
1.
Gólyát látok,
Szeplőt hányok (vagy mosok),
Fonalat gombolyítok. (Sántös).
2.
Gólya, gólya, gilice,
Mit viszel a szádban? (Kaposvár).
9
o.
Gólya, gólya, gilice,
Mitől piros lábad?
Török gyerek vágta,
Magyar gyerek gyógyította
Sippal, dobbal,
Nádi hegedűvel. (Kutas).
4.
Az alábbi mondóka dallamra megy:

-H—M^— H -1 l> A N fr-r 1 }

<§M « RF
—* i — « J —1
 A horvátoknál:
Roda, roda gilice,
Na popove ldadice.
Kladice je drla,
Slara majka vmrla. (Drávamellék, Somogy).
(Gólya, gólya, gilice, a papnak a ládáján. A l á d a . . . el­
törött, öreganyád meghalt).
Másutt: Majko ti je rekla,
I pogaca pekla,
Meni pol, tehi pol,
Na police solj.
(Anyád mondta neked és pogácsát sütött; felét nekem,
felét neked, a só a polcon áll). (Lakócsa).
A német gyermekek a vércsét, háziszárnyasok közül a
kakast és pulykát foglalják mondókáikba. A vércsére, mint
a csirkék legveszedelmesebb ragadozójára, mondják meg­
félemlítésül:
Hingelhobricht Rowa topicht,
llost a Pipi gstohle,
Wart ich, wert in Kukuk saga,
Der wird dich, das in hohla. (S.-döröcske).
(Tyúk és varjú tolvaja, csirkét loptál! Megállj, meg­
mondom a kakuknak, az majd felfal téged).
A kakasra:
Mei Vater is im Krieg,
Mei Motter is schon Tod.
Wer gibt ma a sticha Brot? (S.-döröcske).
(Kukoriku, háborúban az apám, halott már az anyám,
ki ad nekem kenyeret?)
A pulykára:
Pok'l, Pok'l Rotznos,
Grün, roth is net schön.
Pulj, pulj, pulj!
(Taknyos orrú pulyka, pulyka zöld, piros nem szép.
Pulj, pulj, pulj!)
Az egeret a gyermeki foggal hozzák kapcsolatba. Külö­
nösen akkor, amikor a tejfogait hullatja.
1.
Egér, egér adok neked csontfogat,
Adj nekem vasfogat! ',
 Egér, egér, adj nekem vasfogai,
Én is adok neked csontfogat!
A denevértől, népiesen bőregértől, a gyermekek lelnek,
mert az a hiedelmük róla, hogy a hajukba kapaszkodik és
pedig oly erősen, hogy el nem lehel a fejről távolítani.
A denevérről szóló mondókák elég szép számúak.
1.
Bőr-, bőr-bőregér,
Gyere elő, tüzet adok,
Vasat adok,
Csinálj kalapácsot!
2.
Gyüjj, gyüjj bőregér!
Tüzet adok, vasat adok,
Csinálj kalapácsot! (Gölle).
3.
Bőregér,
Itt a fiad, többet ér. (Szentbalázs, Somogyegres).
4.
Bőregér, bőregér,
Gyere vacsorára,
Krumpli-pogácsára.
Bikára:
1
Böm-börn, bika,
Vaskarika,
Födeles az utca.
2.
Sót, sót a bikának,
Éles fejszét a nyakának.
A horvátoknál:
Bika, bika brána,
Ide varos katana.
Solj, solj des biku,
Ostru tubu na vrat,
Cistu zdelu za meso.
 (Bika, bika, borona, megy a városi katona; sót, sót adj
a bikának, éles fejszét a nyakának, tiszta tálat a húsának).
(Lakócsa).
A németeknél a macskára:
A, b, c,
Die Katz leid im Klee,
Kimmts hersus hats s dick Maus. (S.-döröcske).
(A, b, c, a macska a lóheréből egy kövér egérrel jön ki).
A lóra:
Am Kipl, mit jog, mi net,
Am Kipl nob treib mi net,
U f n gleich'n Weg schon mich net. (S.-döröcske).
(Hegynek ne kergess, völgynek ne hajts, a sikon ne
kímélj).
A tehénre, midőn a legelőről hajtják haza:
Küh kumm a Schela bruna,
Gros in die Krippa,
Milch in die Tippa,
Speck und Eier in die Phan,
Gibts gut'n Ackermann. (Somogydöröcske).
(Jönnek a tehenek, csörögnek a csörgők, füvet a já­
szolba, tejet a köcsögbe, tojást, szalmát a serpenyőbe, jó
szántó-vető lesz belőle).
Mondóka az esőre esőeséskor:
Esik az eső,
Ázik a mező,'
Haragszik a katona,
Mert nyugszik a lova. (Kaposvár).
Esik az eső, csöpörög,
Paprika Jancsi nyöszörög.
Hát az öreg mit csinál?
Hasra fekszik, úgy pipál.
(Kaposvár, Pécsi-u. iskola).
Naphíuogató mondókák:
1.
Nyisd ki Isten kiskapudat,
Hadd láthassam szép napodat.
Süss fel Nap, fényes Nap,
A kert alatt a kis bárány majd megfagy.
. (Magyaregres).
 Húzd le koldus a Napot,
Kapol egy rossz kalapot,
Amellé meg madzagot,
Avval húzd le a Napot. (Andocs).

Süss ki Nap,
Szentgyörgynap! (vagy: fényes Nap).
Kertek alatt a kis bárány (vagy: a mi lábunk)
Majd megfagy!
Horvátoknál, a Dráva-melléken:
1.
Grij, grij Sunce u vrti,
Birka cc se smrzniti.
(Süss, süss Nap a kertbe, mert a birka megfagy).
(Lakócsa).
2.
Dojde, dojde Sunce,
Na popove klupice,
Ko ne vidi dundacu,
Ne ce jesti pogacu.
(Jöjj ki, jöjj ki Nap, a pap padjára! Ki nem látja a
szivárványt, nem eszik pogácsát). (Lakócsa).
Fűzfa »keletés« a fűzfasíp készítésénél. Kora tavasszal,
midőn a fűz kezd hajtani s bő nedvkeringés jelentkezik, ké-
szítgetik a gyermekek kedvelt sípjukat. A fűzfa héját, hogy
könnyebben leváljon, bicskájuk nyelével ütögetik s eköz­
ben mondogatják:
1.
Kele, kele fűzfa,
Somogyvári bükkfa,
Zsidógyerek sipot kér,
Kalapjába ludf... t,
Kendtek
A lányok
2.
Kele kele fűzfa,
Somogyvári bicska.
Jönnek a törökök
Sippal, dobbal,
Nyári harangokkal. (Szentbalázs).
 Jönnek a törökök
Síppal, dobbal.
Egy kisgyerek sipot kér,
Csinál az apja,
Fújja fel az anyja! (Juta).
A bükkfáról héjjlehuzásánál:
Kéri, keri bükkfa,
Somogyvári sonka. (Zimány).
Egy sárga réti virágra:
Csicsi koma, kell föl.
Túrót adok, sajtot adok. (Zimány).
A sóskára több, részben egymáshoz hasonló mondókát
tudnak a gyermekek, melyeket leginkább tavasszal mon­
danak, a sóska keresése és evése közben. A sóska a réteken
vadon nő s a künn játszadozó, vagy foglalatoskodó gyer­
mekeknek szabadon szedhető kedves csemegéje.

1.
Gyere elő sóska,
Mert megesz a Jóska.
Elment a malomba.
Kivágta a zsákot,
Megette a mákot.
Hozzá ment üresen,
Kikapott ügyesen. (Szigetvár).
2.
Gyere elő sóska,
Nincs itthon a Jóska,
Elment a malomba,
Kést köszörülni,
Leányokat
Elment a malomba,
Felült a garatra,
Kivágta a zsákot,
Megette a mákot. (Gyöngyösmellék).
3.
Töröm, töröm sóskát,
Molnárlegény csontját,
Itikós, patakós,
Te vagy a kis csikós, (vagy: hosszúlábú kis csikó).
 Töri, töri sóskát,
Mind a Magyar Jóskát, (vagy: zsidógyerek csontját)
Sós légy, borsos légy,
Mint az ecet, olyan légy!
Néhol: Olyan légy, mint a pap ecetje! (Törökkoppány).
Kukoricasütéskor:
Dirr-durr kukorica,,
Gyünnek a törökök! (K. Pap János).
Kovács, kovács, kalapács,
Kisült-e már a kalács? (ív Pap János).
Tökre:
Gyékén-gyákán,
Gyün a Gyuri bátyám,
Tököt hoz a hátán. (K. Pap János).
Gesztenyére:
Gyere, gyere, ne menj el,
Ne, egy marok gesztenye. (K. Pap János).
Egyéb mondókák:
Harangoznak délre,
Kutya, macska félre!
Fölfut a toronyba,
Azt kérdezd, hány óra? (Jut).
Féllizenkettö,
Vigyen a Markó;
Féllizenkettö,
Szamár mind a kettő. (Jut).
 A gyermek táplálása, étele, itala.

Midőn a gyermek a szopási elhagyja s teljesen más

táplálásra szorítják, a család anyagi tehetősége szerint né­
mileg eltérő, de nagy általánosságban egyformán táplálják.
Reggelire »petőt« (rántott leves-félét), rántott levest,
tejes-darát, tejes zsemlyét, a horvátoknál savanyú mártást
(liszt, zsír s ecet keveréke) készítenek a gyermeknek. Tíz
órakor: kenyeret, tésztát, ritkábban darát, rizst, petőt, vagy
tejet adnak neki. Délben: abból az ételből esznek, amiből a
nagyok. Ozsonnára: kenyeret, sült tészta-félét,. este: tejet
s délről maradt főtt ételt.
Kenyeret bármikor ehetnek a gyermekek, amikor csak
kívánnak s annyit, amennyit akarnak.
A kisgyermekeknek korábban adnak vacsorát, mint a
felnőtteknek, hogy a kellő időben lefekhessenek.
A nehezebben emészthető ennivalókat (szalonna, hús)
a gyermeknek egy éves kora után is az anya rágja meg
s teljesen megrágva teszi a gyermek szájába.
Ha a szülők künn vannak a munkán s délben sem tér­
nek haza, a kisebb gyermekeknek tejet, tejbe lisztet főz­
nek, a nagyobbaknak a szegények egy darab kenyeret
hagynak otthon, a jobbinódúak ehhez túrót, vagy sült
tészta-félét. Az iskolába járókat is így látják el étellel.
A régebbi világban, midőn 4—5 család élt együtt, egy
kenyéren, a kisebb gyermekek 4—6 éves korukig az anyjuk
ölében ülve, az asztalnál ettek. 6 éves koruktól fogva, ami­
kor az anyjuk ölében m á r nem ülhettek s amikor teljesen
maguk tudtak enni, a szoba, vagy konyha földjén »hátas«,
»karikós szék-asztalnál«, kisszéken (»gyalogszék«) egy na­
gyobb fatálból »karéjban« lekuporodva, ülve, vagy állva,
fakanállal ettek, avagy kisebb csoportokban, ketten-hárman
egy-egy fatálból kanalaztak. Ez részben ma is megvan a
horvátoknál.
Nyáron, midőn már külön fatányér is jutott a gyer­
meknek, szétszórtan, ki a szoba pitarát határoló talpon,
ki a szoba, konyhaajtó küszöbön szétszórtan evett. Később
hosszú pad előtt az asztal s már cserép- vagy bádogtányér­
ból bádogkanállal ettek.
Evés előtt a gyermekek az asztalhoz húzódtak imád­
kozni egyenkint, vagy közösen s azután elszéledtek enni.
Akkortájt, 13 éves kora előtt, vagyis míg a gyermek
rendesen dolgozni nem tudott, különösen míg a sarlót nem
tudta jól kezelni, az asztalhoz, hol az öregek étkeztek, nem
szabadott mennie s ha m á r oda jutott, az asztalnál nem
ülhetett le. Ez a joga a legénynek sem volt meg annál ke-
vésbbé a felnőtt leányoknak, akiknek különben is asztalnál
való mindenféle kiszolgálás tartozott szoros gondjuk közé.
De hát mi okból nem ülhettek a gyermekek az asztal­
hoz s miért nem ülhettek le a felnőtt fiatalok, sőt néhol
a menyecskék sem az asztalhoz?

Étkező horvát g y e r m e k e k a Drávamellékről.

A gyermekek azért nem, mert sokan voltak: 8—10

is egy közös háztartásban és mert nem tartották még
őket méltóknak ahhoz, hogy az öregekkel együtt egyenek,
mert »éirtetlen vout méig a gyerök, kapkodott a zasztaná«,
meg hogy »hozzászokik a zasztahó, osztán ott illetienséigöt
követ e, nöm vigyáz a zembörséigre, mög szeigyönéire válik
a zöregöknek«.
A németeknél a gyermekek mindig együtt ettek a fel­
nőttekkel.
A legényeknek és leányoknak nem jutott szék az asztal­
nál, mert egy szobában 2—3 hátasszéknél többet nem le­
hetett találni. Az öregek az utca s pitar felől eső szoba
sarok két fala közt húzódó u. n. karospadon, vagy karos­
széken ültek. A mennyecskék némelyike azért nem ülhetett
le, mert a gyermekek étkezésénél rendezkedett.
 Most a magyar népnél is, a legtöbb helyen m á r kis­
koruktól kezdve együtt esznek a gyermekek az asztalnál az
öregekkel, az anya ölében, vagy kis karosszékben. Az »egy-
ke« gyermek pedig »mastanéik elsöü a zasztáná«. Így van!
A dédelgetett egyke, a család bálványa, nem »éiretlen«, nem
; illetlent:, »nöm vállik széigyönéire a zöregöknek« — a szü­
lök szemében. Sőt minden mozdulata, tette, megjegyzése a
helyesség, az okosság kinyomata, persze a nevelni nem tudó
»pógár« szemében.
A somogyi, mint a dunántúli nép általában, a kisgyer­
meket korán kezdi a szeszes italhoz szoktatni; némely he­
lyen túlkorán, már szopós korában.
Bort rendesen akkor adnak először a gyermeknek,
mikor »a fogának a zinnya (ín-je) hasannyi kezel«. Több
községben (Szenna, Zselickisfalud, Kaposszentbenedok)
egyes családok annyi bort és pálinkát adnak a kis szopós
gyermeknek, hogy — mint az egyik adatközlőm megje­
gyezte —, »jobban becsip, mind egy öreg«. És ezen a szülők
mutálnak, egyébként is azt tartván, hogy a bor- s pálinkától
a gyermek erős és okos lesz.
A bort s pálinkát kenyérre csöpögtetve is adják a
gyermeknek.
Szerencsére, az olyan helyek száma, ahol a gyermekek­
nek éretlen korukban juttatnak bort, vagy ahol sok szeszes
italt engednek nekik inni, kisebb számban vannak. Néhol 2,
másutt meg csak 10—11 éves korukban félpohárnyira való
bort s kis kupica pálinkát inkább kóstolóul, mint rendes
élvezésül. Többen el is ítélik a gyermeknek szeszes italokkal
való itatását azon megjegyzéssel, hogy »csak díszetlen«
(rendetlen) helön annak bort, mög pálinkát a kisgyeröknek«.
KaposszentJakabon szokásban van, hogy a gyermeknek
húshagyókedden délután félliteres, vagy háromdecis üvegei
visznek a szőlőhegyre s ott annyit isznak, amennyit csak
akarnak, mert a szentjakabiak szerint »hushagyókedden
a pince a gyerökökéi«.
A kisgyermekeknek a bort nem rendes üvegpohárból
(kelázli), hanem kispohárból, régebben pedig a csutora
sipakjából, vagy fa-ivópohárból adtak. Ezek szabták meg
az élvezett szeszes ital mértékét.
Vizet a gyermekek régebben a szobai asztal alatt álló
bugyigás- vagy csöcsös-korsóból ittak. A nagyok a korsó
szájából, vagyis a fölső széles nyílásából, a gyermekek a
fogantyún levő lyukas csöcséből.
 A gyermek ruházata.

A gyermek legelső ruházatát a születési s kemsztelési

szokások leírása során m á r vettük, e helyen tehát azt nem
tárgyaljuk, hanem kezdjük el ott, ahol a gyermek ölbelivé
fejlődik. E korban a fiúk s leányok régente egyaránt termé­
szetes színű, vagy kékre festett vászon, vagy bolti színes,
bokáig érő. u. n. mellesszoknyát, hosszuinget kaptak, mely
alatt semmi más ing nem volt. Éz fölül olyan volt, mint a
mellény, alul meg mint a rendes szoknya. Vendégszegálye
a derekánál ment keresztül, belül fűzővel.

Fejkotok.
1. Alsó vászonfejkötő (Pata). 2. Fehér vászonfejkötő (Somogyudvarhely).
3. Alsó vászonfejkötő (Pata). 4—5. Fejkötők (Pata), ó. Színes, szélein kifod­
rozva fehér csipkével Magyarlukafa). 7. G y lesből (Törökkoppány) 9. Három­
féle szinti kartonból (Magyarlukafa). 10. Vászon, alsó része gyolcs, :zínes
hímzésekkel (Erdőcsokonya). 11. Vásznon különböző színű hímzések,
köiépen horgolássaí.

Az ing felső nyílása hátul volt; madzaggal, vagy fűző­

vel kötötték össze, esetleg gombos volt. Efajta hosszuing a
drávamenti horvátoknál ma is meg van még s ott »rubac-
ka«-nak vagy »popicá«-nak nevezik. Ezt olyan övvel ve­
szik körül, amilyen színű maga a szoknya. A németeknél a
kisgyermek szoknyáját közepén ráncba szedték s kötényt
kötöttek eléje. A szoknya alatt fehér gyolcs-ing volt. Fej­
kötőt már születésük után kaptak s azt addig hordták, míg
rendesen járni tudtak. A t'ejkötőket az itt közölt két kép
alján magyarázom meg.
Csecsemőkortól 3—4 éves korig a magyaroknál, horvá­
toknál s részben a németeknél is a két nem öltözete, a fejre­
valót leszámítva, egyforma volt. A fiúk — mikor a fejkötőt
elvetették — kalapot, a leányok pedig ugyanakkor keszke­
nőt kaptak. Lábbelit csak a németek juttattak a gyermek­
nek és pedig szövet-, daróc-, vagy posztóból való lutyif.

Fejkötők.
12. Szines karton, fekete fodorral (Boonya). 13. Fehér alapú, alul horgolt
(Tarany). 14. Barna alapon sötétbarna szalagcsikok és horgolás (Tarany).
16. Fiufejkötő (hauben) szines szalagokkal és máslikkal (Szulok). 17. Leány­
fejkötő, erősen szines díszekkel (Szulok). 18. Gyolcsból (Tarany). 19—20.
Alul gyolcs, felül fekete zsinór, horgolás (Erdőcsokonya). 21. Horgolt fejkötő
gyöngyökkel (Csököly).

A leány 4—5 éves kora után a magyaroknál rövid,

u. n. félinget kapta, melyet dudoros, rövid ujja után, du-
doros- vagy bokrosingnek is neveztek. Ez a dudoros-ing a
felső karnak háromnegyed részéig ért le. Ugyanekkor kapta
az u. n. rövidszoknyát, tiszta vagy pamutvászonból, később
a divatossá vált kartonból, mely csak »féiszárig«, vagyis az
alsó lábszár feléig ért. Alája 3—4 szoknyát vétettek fel
s így a felső »karikásan« állott.
A szoknya karikósságát különösen Törökkoppányban
és néhány más környékbeli községben azzal is fokozzák,
hogy a leány derekára u. n. »pufándli«-t (pufhandel) kö­
töttek. Ez még ma is megvan.
 Ez egy hurka-forma gömbölyű öv, melynek belsejébe
korpát, rongyot, kenderkócot gyömöszölnek. A két végén
levő madzaggal kötik össze. Egyesek 2—3-at kötnek egy­
másra a derekukon. Ezekre kerülnek a szoknyák, amelyek
már fölül karikósan állnak s menés közben ugyancsak
rengenek, himbálóznak.

f " 1 " ff I

Belsősomogyi m a g y a r l e á n y o k (Camrgónagymarton).

Némely helyen a leányok első festett vászonszoknyáját

a keresztanya vette ajándékul korozsmába, azért ezt ko-
rozsmaszoknyának is nevezték.
Kötényt a leányok m á r mellesszoknyánál is hordták.
Az ingre színes női puruszlit, később réklit »rütyöü-
kéit«, hűvösebb időben keszkenőt, télen nagykendőt kötöt­
tek, a nyakon keresztül húzva, a hónaáljon keresztül véve
s hátul megkötve.
A fejre fejkendőt kötöttek, mely hajdan vászon, ké­
sőbb színes bolti anyag volt.
 Lábbelit a leányok későn kaptak. Első éveikben rit­
kán, akkor sem cipőt, vagy csizmát, hanem tutyit, melyet
a felnőttek kapcájából varrtak. Általában iskolába kerülé­
sükkor kaptak tutyit, vagy csizmát.

Magyar leányok hétköznapi viseletben (Zselickisfalud).

Nyáron, ha szükség volt lábbelire, a szegényebb sorsú

leányok bocskort hordtak. Díszesebb lábbelijük a piros
szattyánbőrből készült cipő volt. A ruhaviselet későbbi ha­
ladásával a bokros-ingre a nyaknál csipkés-gallér került,
fölül rojtos nagykendővel. A kirívóan cifra szoknyát na­
gyon tarka kötény fedte. Ez a viselet Csurgó vidékén még
eléggé divatos.
A német kisleányoknál 4—5 éves kortól kezdve cnjolcs-
ing, esetleg bodros ingujjal, gyolcsból való szoknya, mely
egyideig mindig egybe volt a lajblival, csak midőn a leány
iskolába került, kapott külön szoknyát, (félszoknya), anii-
koris külön kásmir-lájbli, rékli került az ingre, most a rék-
lire színes, virágos kendőt kötnek. A szoknyára nagyon
széles, kék alapszínű, fehér, sárga pettyes, vagy más alakú
kötényt húznak. Télen a réklire még kendőt kötöttek.
A horvát leány régebben is nagyjában ugyanoly ruhá­
zatban járt, mint most.
Az ing, az u. n. »rukava«, mely a vállnál kezdődőleg
nagyon bő, lelóggó ujjú. Ez az ujj a legkülönbözőbb vál­
tozatú szövésekkel tarkázik. Az alsó kar végén keskeny és
szintén színes kézelőben végződik.

Szuíoki német l e á n y k á k .

A szoknya, melyet »biklá«-nak mondanak, fehér színű,

nagyon rövid (mint a nagyobbaké, sőt az öregasszonyoké
is) legföljebb térdig ér. Fölül az emlő alatt kötik meg. Elől
cifra kötényt kötöttek.
, A horvát leánygyermeknek mind az ingét, mind a
szoknyáját a lepedőféle fehér vászonból való sávolyos
»stolnyákkal« takarja. A kendőt hepyettesíti, melyet esős,
vagy hideg időben hordanak.
A horvátoknál a legutóbbi időkig még iskolás koruk­
ban sem látták el a leánygyermekeket lábbelivel. Télen
is mezítláb jártak az utcán s mentek iskolába, sőt egy
része még a templomba is.
Ez egyébként még a múlt század ötvenes éveiben a
magyaroknál is így volt, ha nem is annyira túlhajtottam
Csorba József írja: (Somogy vármegye ismertetése 91. 1.)
»Vannak helységek, hol legnagyobb télben is könyökig érő
ümögben, meztelen karral, vállal, fűzött derékkal, több­
nyire tarka szoknyában, fehér köténnyel, összetett kezöket
nagyobbacska kendővel, mennek templomba s a hosszú
prédikáció alatt is meg nem fázni ifjúság feladatának
hiszik«.
A fiúk a magyaroknál 6—7 éves korban kaptak ren­
des, rövid inget, melynek mellét fehér, ritkábban piros
cérnával kihimezték. A gatya ezzel egyidejűleg járt. Néhol
nagyon vigyáztak arra, hogy a gyermek alsó gatyájának
felvétele páratlan, tehát 5—7 éves korában történjék, mert
ha a gyermek páros évben vette volna fel, szerencsétlen­
séget hozott volna reá.

Horvát leányok mindennapi viseletben (Lakócsa).

Az ing és gatya közönséges vagy pamutos vászonból

készült. Eleinte szűkös volt, később 3—4 szél. Felső részét,
hol a kötőmadzag (gatyakötő) végigvonult, mint a felnőt­
teknél, »rödösre«, vagyis szabályos, sűrű ráncokba szed­
ték. A cseléd- s pásztoremberek gyermekei kékszínű ga-
tyát viseltek.
Kötényt csak 12 éves koruk után hordtak. Régebben
kék vászonból, később kék kartonból készítették.
Az ingre a mellesszoknyánál télen abony (zabony,
ubuny) került. Ez olyan mellényféle volt, melyhez néha
ujjat varrtak. Elől oly nagy darabból állott, hogy a mellet
egészen elfedte. Hátul meg csak a csipő fölött volt mind
a két oldalról 1—1 és fél cm. széles nyúlványa, de ezek
nem értek össze. E nyúlvány alsó sarkait madzaggal kö­
tötték össze, a felső sarkából pedig két vászonszalag, vagy
bőrkengyel futott keresztbe, összekötve a melles előrészét
a hátsó résszel.
 Az ingre, vagy abonyra fekete posztóból készült pity-
kés mellényt (puruszlit) húztak.
A tarisznya, mely vászonból volt, az iskolába járó,
vagy a mezőn marhákat őriző fiúknál elmaradhatatlan
volt s részben most is az. A deákgyerek ebben hordja
könyveit, íróeszközeit, azonkívül ennivalóit, a kenyeret,
pogácsát, szalonnát stb. Az őrző gyermeknél, ennivalók
mellett gurgula, vagyis sótartó elmaradhatatlan. A ta­
risznya rendesen egyszerű, vagy pamutos vászonból van.
A horvátoknál vörös-fekete rávarrásokkal, csíkokkal, csil­
lagos díszítésekkel, a buzsákvidéki horvátok vörös, vagy
kék színű rátétet »becka cickanát« varrnak rá.

Cifrakandos (sztolnyak) horvát laányok Lakácsáról.

Kabátot, u. n. dómánt hűvösebb időben vettek fel,

máskor felső testükön elég volt a mellény és abony.
, 10—12 éves korukban a fiúk, akik a mezőn őrizgettek
rövid, sipujju (borjuszájú) inget kaptak, melynél alul a
köldökük rendesen kilátszott. Gatyájuk rojtos volt. Fölül
hidegben esős időben szűrt hordtak, melyet egyszerűen
magukra vetettek. Az ujjait levarrták, azokat kezükre nem
húzták, csak lógtak lefelé. E szűr olyan volt, mint a na­
gyoké, ezért itt külön nem írom le. <
Kalapot különböző időben kaptak, 1 és fél—három
éves korukban, sőt néhol csak akkor, amikor iskolába
kerültek. 1 és fél—két éves korukban »korozsma-kalapot«.
vett nekik a keresztanyjuk. Ez volt az első kalap, mely
fekete, gömbölyű »pörgekalap« volt.
 Rendes lábbelit 6—7 éves korában kapott a gyermek,
amikor m á r elkerülhetetlen volt a megvétele. A szegény
ember, ha iskolába nem járatta gyermekét, csak 10—12
éves korában vett, vagy készített neki maga bocskort. Ad­
dig télen tutyiba, rongyokba takart lábakkal járt-kelt ott­
hon. A somogyi bocskornál valami különös készítési mód
is lehetett, ami eltért a más megyebeliekétől, mert külön­
ben nem gúnyolták volna a szörtyögő, nehéz lélekzetű em­
bert úgy, hogy »Szuszog, mint a somogyi bocskor«.

Tarisznyák.
1. Gyermektarisznya Drávameilékről, pamutos vászon, piros-fekete szinezéssel.
2. Gyermektarisznya Drávameilékről, piros fekete keresztszemekkel. 3. Gyer­
mektarisznya, vörösszinü lávarrással. 4. Alapja vászon, vörösszinü rávarással.
5. Piros-fekete csíkokkal, függélyes futással. 6. Fehér vászon alapon 4 sor
csillagos díszítés (piros-kék). 7. Vászonból, piros rátéttel.

A fiúk inkább bocskort, mint csizmát hordtak.

A német fiúk hajdan vászon ingben, szűk vászon gatyá­
ban jártak, fekete gombos mellénnyel, széles karimájú
kalappal. Télen kabátot is vettek magukra s fehér gyapjú
kapcát (harisnyát) húztak, 6—7 éves korukban klumpával
(facipővel).
A horvát fiúk nyáron vászon ingben, szűk gatyában,
télen erre mellénnyel s kabáttal. Csizmát, éppen úgy, mint
a leányok, csak felnőtt korukban kaptak.
Most, főleg a magyaroknál, nem ilyen egyszerű a gyer­
mekek öltöztetése, kezdve a csecsemő-kortól a serdülő­
korig. Itt még a németek is messze mentek, holott egyebek­
ben még eléggé ragaszkodnak az egyszerűbb öltözködéshez.
A gyermekszokmjúk persze nem vászonból, hanem, a
szülők anyagi tehetsége szerint, különböző finomságú bolti
anyagból készül.
Lábbelit kis harisnya, tutyi alakjában mindjárt kap
s mihelyt fejlődése engedi, cipő kerül a lábára. A parteili
sem marad el. Az ing a két nemnél egyforma s anyaga
nem a régi parasztvászon, hanem gyolcs. A gatya divatja
a magyaroknál s németeknél megszűnt, sőt a horvátoknál
is folyton tért veszít. Már 2 éves korában nadrágot kap
a fiú, amely melles, ujjas, hátulgombolós; később nadrág­
tartós nadrág váltja fel.
- A kedvelt tarisznyát a ma­
gyaroknál hova-tovább a táska
váltja fel. Uras mellény és ka­
bát járja, csizmával vagy cipő­
vel.
A fejkólö megmaradt. A f i ­
úknál azonban egy éves koruk
után sipka, vagy kalap, a leá­
nyoknál, ugyancsak egy éven
túl, a fején — néhol nagylányo-
san — hátra kötött kendő vált­
ja fel.
A régi, díszítés nélküli vá­
szonfejkötő után átmenetileg fe­
kete anyagból pergályból, siffon-
ból varrt s bécsipirossal fodro­
zott fejkötőt készítettek, rá 6—8
helyen szalagokból csokrokat
tűzdelve, néha gyöngyökkel k i ­
rakva. Ma különböző kirívó (fe­
kete, tűzpiros, sárga, zöld kék)
alapszínű, selyem, bársony anya­
gú és elől különösen kifodroz­
va, 2—3-szorosan, oldalt végig
futtatva műselyemmel, . fehér
csipkékkel, szalagokkal stb. A
vászonfej kötő most csak a csip-
Somogyi gyerök
a 1 9 - i k s z á z a d első f e l é b e n .
kefejkötő alatt szerepel.
A magyar leányok 2—3 éves korukon túl rendes szok­
nyát, vasárnaponkint kihimzett blúzt, télen egészen uras
kabátot, divatos sárga, barna cipőt hordanak. Sok község­
ben az iskolából kikerült leányok teljes úri kosztümben
járnak, hogy az úrileányoktól álig különböztethetők meg.
Régebben, mint Csorba József írja (Somogy vármegye is­
mertetése 91. 1.) a leányok lábai dologtevő nap többnyire
meztelen, de ünnepen magassarkú, fekete., piros, sárga
csizmát, némelyik selyemszálakkal és virágosán kivarrva^
alatta kék harisnyát viselnek.
A németeknél a barcsi leányok viselete hajlik erősen
az uras viselet felé; a többieknél a régit szintén kikezdték^
de népiességét még nem vesztette el.
 A gyermek hajviselete.

A kisleányok haját régebben egyáltalán nem nyírták,

hiszen még a »koszmót«, az ótvart is érintetlenül hagy­
ták az újszülött fején; nem mosták le, nem gyógyították,
mert féltek, hogy ez által az arcra is átterjed.

M a g y a r l e á n y o k hajviselet)

Mihelyt a leányka haja akkora volt, hogy az rendsze­

res fésülés és befonás alá került, a feje búbjánál kereszt­
ben elválasztották s a haj egy részét hátra, más részét a
homlok felé, előre fésülték, tehát a hajat két mezőre osz­
tották. Elől a homlokot körítve, a hajat egyfolytában össze­
pödörték, úgy, hogy a közepén a homlokkal merőlegesen,
semmi elválasztás nem volt. A pödrés alatt madzag, vagy
zsinór vonult. Később a hajat a fejtetőn előre is keresztbei,
tehát négy mezőre osztották. Elől a két mezőn hátra fésül­
ték a hajat.
A még későbbi leánydivat a fej közepén a homlokra
merőlegesen irányuló kettéválasztás volt.
A homlokzatot körítő összepödört hajat a fül fölött, a
fül közepén keresztül.,vagy a fül alatt vezették, avagy közel
a fülhöz több ágba fonták, különösen ünnep- és vasárna-
ponkint. A több ágba fonás rendesen páratlan (5, 7, 9 stb.)
volt, vidékenként különböző elnevezéssel, mint: csibés, tikos,
tikhúsos, rozmaringos, kosaras. (4, 5, 7. ábra).
A hajat színes pamuttal, vagy selyem madzaggal so
dorták össze, kissé a fülre értették, vagy rálapították, a
fülön túl pedig lazára eresztve, a hátsó leíóggó nagy, hosz-
szú hajfonathoz kötötték.
Ahol a hátsó hajfonathoz csak a benne vonuló madzag,
vagy zsinór ért el s a homlok felől kihúzott, illetőleg font
haj a kötés előtt kiáltott, azt tréfásan kiscicafarkának ne­
vezték.
A hátsó nagyfonat lefelé rendesen a nyak és váll talál­
kozásánál kezdődött. A hátsó fonatot a kisebb leányoknál
— különösen régebben — két ágban, a nagyobbaknál há­
rom ágban fonták be. (5. ábra.) Rendesen pántlikával, de
külön is kötötték a hajfonatra, kezdeténél hosszú, cifra
pántlikát. Göllén és vidékén a lelóggó hajfonat onnantól,
ahol az oldalt összepödrött hajrészeket hozzákötötték, >la-
pickásan« folytatódott végig. E lapicka 3—4 ujjnyi ke­
ménypapír volt, melyre fölül ugyanolyan széles, színes
szalagot tettek s ezeket az u. n. tükörtüvel a hajfonathoz,
erősítették. A lapickát aztán egy másik, keskenyebb szalag­
gal kétszer átkötötték. (4. ábra.) Alul pánllikás csokorban
végződött.
Ma már a régi hajviseletből csak itt-ott maradt még
valami.
Ujabban a hajat a leányoknál kettéválasztva oldalt,
vagy kettéosztás nélkül egyszerűen hátrafésülik (6. ábra),
néhol még leeresztett hajfonattal, de túlnyomó részben
kontyba csavarva, sőt ünnepélyes alkalmakkor teljesen
kibontva.
Somogyban a németek a leányok haját hátra fésülik,
elől kis hajtott fésűt téve rá. Hátul leeresztett, vagy kontyba
tekert a hajfonat. Szülőkön nemcsak a leányok, hanem az
asszonyok is, a legöregebbeket sem véve ki, leeresztett haj-
fonatot hordanak. Ott a konty ismeretlen. A barcsi nénie­
teknél a leányok s asszonyok egyaránt kontyba kötik
hajukat.
A drávamenti horvát leányok hajviselete ma is ha­
sonlít a magyar leányok régi hajviseletéhez.
 A magyar fiúk régente hosszú, nagy hajat hordtak,
melyet közepén ketté választottak, hátul pedig a fülig
»lekarétották«, vagyis vízszintes egyenességben levágták.
Ezt kankós hajnak nevezték (8. ábra.) Olyan volt, mint a
mai bubifrizura, csak hosszabbra hagyva.
Így volt a horvát fiúknál is.
A német fiúk haját emlékezet óta rövidre nyírták,
csak elől hagyták a hajat hosszabbra, melyet egyenes
irányban a homlok felé fésültek (9. ábra.)
Ma, elsősorban a magyarságnál, a fiúk hajviselete
teljesen úrias s e felé halad feltűnően, a németeknél, las­
sankint a horvátoknál is.
A horvát leányoknál a régi, népies divatot a harisnyá­
nál és cipőnél törték meg, amik m á r urasak s erősen ter­
jednek.
A fiuk viselete a magyarságnál egészen uras kezd
lenni; a németek is követik. Ezeknél népies ruhadarabot
alig találunk. Ősi viseletet m á r csak a drávamenti horvát­
toknál lalálunk, de ott sem tudni, meddig.
Az újabb ruházkodást tehát fölösleges részletesen is­
mertetnem, mert az egészen az úri divat után halad s így
néprajzi szempontból alig van értéke.
 A gyermek testi nevelése, gondozása.

A nép. ha gyermeke születik, azt mondhatnók, csak

egészségesen szereti. A beteges csecsemőtől szívesen sza­
badul s örül, ha meghal. Szereti a szép, erős testalkata,
piros-pozsgás gyermeket; fél a vézna, gérnyáncs, halvány
s formátlantól, különösen a korcstól (váltott gyermek).
Hogy testileg, lelkileg kedvük szerint való gyermek
szülessék, arra nézve, mint m á r láttuk, mindenféle babo­
nás s egyéb szokásokkal próbálkoznak az anyák.
A gyermeknek egészen kiskorában való testi gondozá­
sát, ápolását egyik előbbi fejezetben már leírtam, anélkül,
hogy annak kritizálásába bocsátkoztam volna. Mint egy­
szerű tényeket soroltam fel, olyanokat, amelyeknek tíil-
nyomó része ősidőktől fogva gyakorlatban van a népnél.
E helyen most r á kívánok világítani ezen szokások
s egyéb eljárások helyességére, vagy helytelenségére s fel­
kísérem a gyermeket 12 éves koráig.
A. legtöbb helyen szokásban van még a gyermeket
szorosan befáslizni. Ez a hasi szervekre káros, a lélckzést
megnehezíti. A köldökpólyát helytelenül használják hosz-
szabb ideig a gyermeken, mert annak csak a köldökseb
begyógyulásáig szabad ott lennie.
Helytelen a gyermeknek szoros bepólyázása annyira,
hogy csak a feje látszik k i s kezeit is lekötik.
Ősi, hibás szokás, hogy a csecsemő sírását csaknem
minden alkalommal szoptatással igyekeznek elhallgattatni.
A mértéktelen szopás nem egyszer gyomor- s bélhurutot,
lázas görcsöket idéz elő, ameiyeket azután a nép egysze­
rűen igézésből ered erteknek vél s aszerint gyógyítja, ba­
bonás módon.
Egyesek a koszmót, az ótvart a gyermek fejéről nem
mossák le, hanem megvárják, hogy magától kopjék le. Ez a
szokás elég veszélyes, mert a koszmő alatt a fejbőr felázik
s a felgyűlt piszokból fertőző baktériumok kerülnek a
bőrbe s az ily módon támadt ótvar az arcra s nyakra
húzódhatik.
A csecsemőt, még mielőtt fejét egyenesen tudná tar­
tani (6—7 hónapos kora előtt), kiveszik a pólyából s csak­
nem mindig az egyik (bal) karon tartják s lábait,'sőt alsó
testét is az ölben tartásnál szabadon tartják a hűvösebb
időben is.
Az anyatejtől való elválasztást nem fokozatosan, 3—4
hét alatt, hanem egyszerre hajtják végre, ami gyakran
nem kis bajjal jár. Á drasztikus eszközökkel való elszokta-
tása a gyermeknek az emlőt (annak fénymázzal stb. be-
kenése) sok tekintetben visszataszító.
Midőn a gyermek m á r járni tud, rendes, melegebb
ruházatról, főleg pedig lábbeliről nem gondoskodnak elég­
gé. A kisebb gyermekek otthon az udvar, ház környékén
télen, nyáron mezítláb járnak, ingben, nadrágban, (a gatya
már jórészt eltűnt) rendes felső ruha nélkül. Régi világból
maradt szokás a pőrén való öltözködés. A nagyoknál vir-
tuskodó számba ment, a gyermekeknél főleg meg a szülői
gondatlanság következménye volt.
A gyermekek, mint a ruházkodásnál említettem, ren­
desen iskolábajárásuk kezdetével kaptak lábbelit. A na­
gyobb leányoknál még karácsodékor is úgy illett, hogy
mezítláb járjanak. A férfinem legényei, felnőttéi lenézték
a bugyogót, pantallót; a legnagyobb hidegben is pőre
gatyában jártak.
Ez a túlhajtott mezitlábbal való j á r á s a drávamenti
horvátságnál még megvan, habár kezd szűnni. Aki ebben
megedződik, természetesen nagy ellenálló képességet sze­
rez az idő viszontagságai ellen, de hány pusztul el, aki így
nevelkedik. Meghűl, beteg lesz, belehal, még mielőtt gyen­
ge szervezete ráedződött volna.
A nép gyermekét nem tartja oly tisztán, mint ami egy
művelt ember fogalmai szerint megfelelőnek volna mond­
ható. Reggel megmossák az arcát úgy, hogy a 'mosdató
szájába veszi a vizet s azt markába eresztve, mossa az
arcát, kezét, kevésbbé vagj' egyáltalán nem a fület, nyakat.
Vagy ha a gyermek nagyobb, maga mosdik ily módon.
Kezét aznap, ha valamivel feltűnően el nem piszkítja.,
többé nem mossa meg. A mosdásnál csak kevés helyen
használnak mindennap szappant. Általában a gyermek bő­
rének ápolásával, midőn a csecsemő-korból kilépett, alig
törődnek.
A gyermeket egynegyed — háromnegyedéves koráig
minden nap fürdetik, azután minden héten néhányszor,
vagy csak egyszer. Egy év után általában minden fürde­
tést abbahagynak. Csak egyes helyeken, főleg a németeknél
fürdetik hetenkint egyszer, szombaton, 4—5 éves korukig.
A gyermekek a fehérruhát (ing, gatya) legalább egy hétig
hordják; ez még nem volna kifogásolni való, hanem az a
baj, hogy ugyanabban a ruhában alusznak is. Ez egyébként
a felnőtteknél is így van.
A gyermek tisztántartásában elől járnak a németek
s a magyar reformátusság. A kisebb gyermekeknek elég pi­
henőt engednek. Nyáron ezeknek is korán kell kelniök,
de este korán »lötakareittyák«, (lefektetik) még a felnőttek
vacsorája előtt.
Amint a meghűléstől nem félti a nép a gyermekét,
azonképpen nem óvja a ragályos betegségektől sem. A n é p
egyszerűen nem hisz abban, hogy a gyermekbetegségek:
a kanyaró, vörheny, difteritisz s a szamárhurut fertőző,
hogy azokat egyik gyermek a másiktól megkapja. Hiába
van künn a vörös cédula a kapun, jelezve, hogy ott fertőző
beteg van, oda éppúgy járnak, mintha nem volna kifüg­
gesztve semmi. A fertőzött háztól is szabadon mennek ki-be,
vagy játszanak, ha fenn tudnak járni a többi gyermekkei
az utcán.
Orvoshoz a nép a gyermekét ritkán s csak végső eset­
ben viszi. A gyermek egészségének veszélyeztetése, hogy az
anya, a nagyobb testvére az ételt megrágva adja a kisgyer­
mek szájába, hogy az anya a csecsbimbóját szopás előtt
megnyálozza, hogy a gyermeket szájába vett vízből mos­
datja, hogy közösen iszik a gyermek a nagyokkal egy po­
hárból, egy üvegből, egy korsóból.
Rendkívül árt a gyermeknek az alkoholtartalmú italok:
a bor és pálinka élvezetének megengedése. Említettem
már, hogy néhol csecsemő korában kezdik a gyermekek­
nek a bor és pálinka adogatását. Ugyanezen helyeken,
természetesen későbbi korukban is, élvezik azokat. Nem
egy helyen, hol mint tanfelügyelő, hivatalos látogatást tet­
tem az iskolánál.,, a tanító elpanaszolta, hogy a gyermekek
gyenge tehetségűek, ami onnan eredhet, hogy napról-napra
felpálinkázottan mennek iskolába s ezen ő nem tud segí­
teni, mert a gyermekek a szeszes italokat reggeliként kap­
ják, azt hivén a szülők, hogy ezektől a gyermekek frissek,
erősek és okosak lesznek.
A kisablakú lakásokban a homályosság, a nedves falak,
újabban a takaréktűzhelynek a szobában való elhelyezése
s az ott való főzés, a gőz, a pipafüst, az egy szobába zsúfolt
nagy család levegőrontása nagy ártalmára van a gyermek
egészséges fejlődésének, főleg a szegényebb családnál, hol
ruhátlanság miatt a hidegebb időben a gyermek kénytelen
majdnem egész nap a szobában tartózkodni.
Az egykés gyermekkel bíró családok lakásai most már
elég egészségesek, szárazak, csak nem eléggé szellőztetettek.
Az ily családoknál meg az a baj, hogy a gyermeket még
az erősebb szellőtől is féltik s így nem engedik a szabadba,
egy része különben is gyengébb szervezettel születik, mert
anyja 14—16 éves korában megy férjhez. Ez rendesen »pe-
nészvirág« marad, aki mindenfajta betegségre hajlamos
s könnyen elpusztul.
Egyes babonás szokások is ártalmára vannak a gyer­
mek szervezetének. Azokra itt nem térek rá, mert hiszen
e könyv fejezeteinek jórészében egész sorozatot vonul­
tatok fel.
E felsoroltakból s egyéb gondatlanságból eredőleg is
találjuk a szomorú statisztikát Somogyban is a gyermek­
halandóságnál. •
 A gyermek szoktatása a családban.

Szándékosan írom szoktatásnak s nem nevelésnek,

mert hiszen a gyermek nevelései kiskorában szoktatáson
alapul, a szoktatás pedig törvénnyé merevül.
Ahány ház, annyi a szokás, ahány falu, annyi törvény,
mondja a somogyi nép. így is van, azonban egyes faluk
szokásainak, törvényeinek eltérései voltaképpen csak ár­
nyalatai egymásnak. Van csaknem mindegyikben bizonyos
különleges, habár a többitől nem kiélezetten eltérő divat­
féle, melyhez akár helyes, akár nem, a falu legokosobbjai
is alkalmazkodnak, a házban, a családban pedig a szülők
helyes érzéke s számos körülmény szab irányt a gyermek
nevelésénél követett eljárásra.
Régebben egyes íeífogások általánosabbak voltak, mint
hogy a nép anyagi viszonya, műveltségi foka — különösen
a jobbágyság idejében — egységesebb volt, mint ma.
A somogyi magyar nép a gyermeket, különösen az
anya, szereti, ha csak 1—2 van s az utolsót elnevezésük
szerint a »fcicökfentöüt«, a »féicökhöncöt«, vagy »fancsu-
kot« főleg az anya dédelgeti. A rendes keresztnevén kívül
»éidös fijam — lyányomnak« szólítja; kiskorában pedig jó­
kedvében, ha a gyermek rászolgál, igen kedves becéző
szavakban ad kifejezést szeretetének: kicsinyem, kedvesöm.
angyalom, galambom, aranyom, aranyos drága gyerököm,
rajom, véiröm, drágám, drága szüvem katianya, húsom,
cseléidöm. szcipséigöm, éiletöm, bogaram, aranyos szó­
rnom féinye, tubicám, tubarózsám^ virágszálom, gyeimán-
tom, kedves köükem, jouszágom, viholás kertöm, rouzsa-
bokrom, éiletöm fonala stb.
A gyermek is úgy volt s van ma is szoktatva, hogy
szüleit édesezze: ides apám . . . a n y á m . . . nyanya... szüleim;
ha más faluban, vagy a falu másik részén laknak a gyer­
mektől »messzi szülejim«. A mostohát rendesen nyanyának
szólítja a gyermek. A nagyszülőket öregapám, öreganyám­
nak szólítja. Az unokatestvérek az idősebbeknek: kisbá-
tyám, kisnéinéim, kistesféir. Ma már a szülőkre kezdik az
apikám, anyikám szólítást.
A németek a gyermekekkel szintén elég szeretettel
bánnak, szépszámú becéző szavuk van s azok között több
anyai meleg szeretetről tanúskodik. A leggyakoribbak az
alábbiak:
Mein lieb . . . gutes . . . braves . . . einzig... herzig...
folgsamer... armselig... getreu Kind; (szeretett, jó, derék,
egyetlen, kedves, szófogadó, szegény, hűséges gyermekein).
Mein Engelchen, mein süsse Lében, mein brave Seel;
(angyalkám, édes életem, jó lelkem). Mein he<rziger Bűbe,
mein Knecht, mein Herzche, mein Lében, mein tausend
Lében. (Helyes fiam, szolgám, szivecském, ezer életem).
Mein Schatz, mein Schönste, mein Liebling, mein álter
liebste. (Kincsem, szépem, kedvesem, legkedvesebbem).
Mein herzig Mad, mein schwarze Augelche, mein Gokí-
broche. (Helyes leányom, fekete szemecském, aranyda­
rabkám). Mein Kátzche, mein Táubchen, mein Háschen,
mein Goldamschelche, mein Spátzchen, mein goldich Gei-
sche. (Cicácskám, galambocskám, nyulacskám, sárgarigócs-
kám, verebecském, aranyos kecskéin).
A horvátoknál a nagyszámú gyermek mérséklője a
becézésnek. A nagy gond, sok munka egész nap leköti az
anyát s alig ér rá a gyermekével mélyebben, különösen
lelkileg, szórakozáskép foglalkozni. Egyébként becéző sza­
vaik: srce dusa, m. zlata, m. angjel, m. srebro. (Szívem,
lelkem, aranyom, angyalom, ezüstöm). Ruza, m. ljubica,
ruza poljub jeme, moja mala jabuka. (Rózsám, ibolyám,
csókolni való rózsám, kis almám). Fticica m., golubica
moja, janja m. (Madárkám, galambocskám, báránykám).
A magyarságnál a kölcsönös szeretetnek a m á r érintett
külső kifejezése nem zárta ki, különösen régente, a gyermek
értékelésében, azt a felfogást, hogy »a gyerök nőm ara
valou, hogy csoukougassák«, meg hogy »a gyeröknek sour-
gyéikba (sarokban), föüdön a helé«.
Az apák általában kurtán bántak el, főleg a
gyermekkel, akivel közelebbről ma is csak néha, jó­
kedvükben foglalkoznak, évődésképpen. Ha a gyermek ven­
dég, idegen, ottlétekor az asztalhoz vagy előre merészkedett,
az apának egy szigorú pillantása elég volt, hogy a gyer­
mek oda vonuljon, ahol a helye meg volt szabva: a kályha
mellé, a szobasarokba.
A gyermek 3—4 éves korától 13 éves koráig nem ehei-
tett az asztalnál, amit említettem már. annak okával együtt.
s

Szeretik s kedves nekik, ha gyermekükre azt mondhatják,

hogy jó, szelídlelkü, tisztelettudó. Hogy azzá legyen, mint
láttuk m á r születésénél, tesznek-vesznek oly dolgokat, me­
lyeknek révén azt biztosítani vélik. A jóság, szelídség mel­
lett azt is szereti, ha gyermeke víg, fürge.
Tetszik a szülőknek gyermekük bátorsága. Ezt a leány­
nál is kedvelik, akire, hogy bátor legyen, néhol először fiú­
ruhát adnak. Megszólják azonban a kevélykedőt. Pedig
hiedelmük szerint kevély lesz minden oly gyermek, ki va­
sárnapi napon született. (Pata).
A kisgyermeket, midőn m á r járni kezd, megtanítják
a párul ára, kézcsókra. Később aztán elvárják a szülők,
hogy alkalomadtán a tiszteletadás e nemét megadják. De
nem rendszeresen. Ha a házhoz keresztszülők, öregszülők
(ha külön laknak), rokonok kerülnek, a jólnevelt gyer­
mek első dolga, hogy odamegy hozzájuk, belecsattint az
elébe tartott tenyérbe s megcsókolja az illető ke«zefejét.
Ha elmulasztaná, a szülők, vagy családbeliek rászólnak:
»No, aggy parulátU

Adj parulát a körösztapádnak !

A kellő időben megtanítják köszönteni. Nagy illetlen­

ség-számba menne, ha valamelyik gyermek még a faluba
tévedt teljesen idegen embernek is, nem köszönne.
A szülők és nagyok beszédjébe a gyermeknek bele­
szólni nem szabad. Ha a regulát nem tartaná meg, rá­
szólnak.
Néhol sokat adnak arra is, hogy a gyermek előtt ké­
nyes s bántó beszédek ne történjenek. Nagyon sok hetlyen
azonban ezzel nem törődnek. Az ilyen családoknál a szülők
s hozzátartozóik a gyermeket játékszernek tekintik: inger­
kednek vele, megengedhetetlen beszédeket, dolgokat te­
tetnek vele kis korában, mint: »Köpty a tányérba!* »Üsd
mög!« Mondd neki: »A zanyád eire, mög oura!« stb. Nem
egyszer trágár szavakra és nótákra tanítják. Azon sem
ütköznek meg, ha ilyfélékre idegenek, u. n. »jou pöszéi-
rök« (akik t. i . értenek a gyermek nyelvén s így tudnak
vele incselkedni) tanítják be.
A gyermekeket korcsmába mindennapi iskolás koruk­
ban, tehát 12 éves korukig általában nem viszik s nem
engedik őket a szülők az oda való elzalámbolásra sem, leg­
feljebb utcai nézőkként szerepelnek. Később, 13—11 éves
koruktól kezdődőleg válnak sok helyen a szülőktől teljesen
függetlenné magaviseletben, tetteiikben annyira, hogy néhol
— ha az apák gyengék — szinte ők parancsolnak a háznál.
Rossz szokásai, helytelen tetteiért a gyermeket meg­
pirongatják, megfeddik. Ezzel a szülők hamar készen van­
nak s a szavakban nem válogatnak. Korholó szavaik: te
utálatos, ronda, kukac, nyüves, undok, csömörlet, élhetet­
len, gyalázatos, gonosz, zsiván, akasztófa, haszontalan, gaz­
ember, büdös, cefet, ruharéz, ördögbéka, mamellatya for­
májú, szamár, bolond, »éidomtalan«, semmirevaló, cudar
rossz péinz« stb. »A rosseb ögyön mög! Hollók vájják ki
a szömödet! Fénye esséik beléd! Fénye ögye mög a zanyá-
dot . . . . apádot! Isten vakéiccsa mög mind a keit szömödet,
de mingyá!« — Fenyegetések: »Keltébe repítlek . . . . hasít-
lak! Agyonütlek! Levágom a fejedet! Kitiprom a bérlődet!
A németek is elég gazdagok korholó szavakban: Du
Spitzbube (huncut), du Gauner (akasztófa), du betjár (be­
tyár), du Rauber (zsivány), du Misthaufen (ganéjrakás),
du Narr (bolond), du Halbnarr (félbolond), du Weltnarr
(világbolond), du Schinos (értelmetlen szó, csak leányokra
használják), du Faulenzer (lustálkodó), du Ratsch (plety­
ka), du Allerletzte (legalábbvaló), du Schlappmaul (nagy­
szájú), du Spielvater (amelyik fiúgyermek nagyon játékos),
du Spielmutter (amelyik leánygyermek nagyon játékos),
du dumme Utl (bolond), du Niemand (senki), du Tagdieb
(naplopó), du Reisteufel (mindenttépő), du Nichtschnutzige
(semmirevaló), du Madsack (kukac), du Rotznase (tak­
nyos), du Galgenstrick (akasztófakötele), du Langmaul
(te kívánatos, akinek mindenen a nyála folyik), du Laus-
kőnig (tetükirály), du Ruktos (szeleburdiféle).
Du schlechter . . . elendischer . . . Sau Schwein...
verruchte... schlimmer... Laus . . . b l ő d e r . . . steifer Kor].
(Rossz, haszontalan, nyomorult, disznó, bolond, tetű, fé­
lénk, merev kölyök).
Du stinkender.. . verlogener... Sau... vcrfluchter...
schlimmer Hund. (Büdös, hazudozó).
Du Viech... F e r k é i . . . Stingboock... verruchte Gcis
Schaf . . . Affe . . . Schludergaus . . . Schlange.. Wiltd-
tier. (Állat, malac, büdösbak, bolondos, kecske, birka,
majom, kígyó, vadállat).
 Du taumisen... lapich . . . faule... verknauste... dick-
kopfiger Ding. (Kelekóla... lusta... válogatós . . . . aka­
ratos).
Üu Unflott... zulkop . . . Schafkopf. (Haszontalan, bor­
zas, birkai'ejű).
Ezen korholó szavak Almamellék és Ecseny környé­
kéről valók.
A horvátoknál: t i vrag, ludak, lopov. (Te ördög, bolond
tolvaj). T i eucak... obesenják... magarcc. (Te k u t y a . . .
gazember... szamár). Djubre... svince... smetgad. (Te
g a n é j . . . disznó.... szemét... ronda). — A leányokra leg­
inkább a következő korholó szavakat használják: t i smola
. . . . stara cule . . . kobila. (Te nyálos öreg zacskó . . . ló).
Ti krava . . . k r m á c a . . . puckolice. (Te tehén . . . disznó . . .
dáma). Grom te zgodil! (A menykő üssön agyon!) Nevolja
te bojebe! (A rosseb egyen meg!) Bőgte ubil! (Isten ver­
jen meg!) Kuga te pojebe! (A halál egyen meg!) Vrág te
razsital! (Az ördög tépjen szét!)
Súlyosabb esetekben, persze, megbüntetik a gyermeket.
A büntetés mértéke attól függ, milyen hangulatban van a
szülő. A becézett gyermeknek csak végső esetben jár ki a
büntetés.
A komolyabb büntetés csaknem kizárólag testi fenyí­
tékből áll. Az elkövetett tett pillanatában tenyérrel, bottal,
pálcával, ostorral, nadrágszíjjal megverik. (Csak seprűvel
nem,,mert akkor a gyermek ágyba vizel).
Rendszeres jutalmazást a nép gyermekénél nem gya­
korol azért, hogy ezzel a gyermeket valamely irányban ser­
kentse. Rágondolásból vesz neki búcsú- s vásárfiát, mert
szokás; vesz neki ruhafélét, mert kell, de szorgalmát, ered­
ményes tevékenységét, valami ügyes tettét julalmazás alak­
jában nem honorálja.
A gyermek szellemi tápláléka 6 éves koráig a játék és
mese. A játékot, illetőleg a gyermekkel való szórakoztató
foglalkozás egy részét már közöltük, a többit, nagy terje­
delménél fogva, külön könyvben kívánom közzétenni. Rá
kell azonban térnem futólag azon mesékre, amelyekkel a
gyermek fejét majdnem minden családnál telebeszélik s
amelyek a gyermek képzeletét felcsigázva, egész lelkivilá­
gába bel ef észkelőd ve, részben mételyező hatásukkal, kelle­
me Llen nyomokat hagynak a gyermekben.
Mint láttuk, a kisgyermek első szórakoztatási módjá­
nál, a gyermeket 1—2 éves korában, ha sír, ha nyugtalan,
vagy rossz, különböző félénkségét keltő emberi és állati
alakokkal ijesztgetik. Az ördögről, kísértetről és boszorká­
nyokról szóló meséknek pedig se szeri, se száma. Ezen
alakokat este, sötétségben, éjféltájban szerepelteti a nép­
mese s a gyermeket, aki ösztönszerűleg a sötétségtől egyéb­
ként is tart, félénkké teszi. Képzelete minden sarokban,
odúban valami rossz szellemet, alakot vél, minden zaj,
zörrenés a hallott meséknek alakjait eleveníti fel előttük.
A mesék, elbeszélések félelmetes elemei, ezek emlékének
diszpositiója lelki fejlődésüket valósággal megterheli. Ezek­
kel foglalkoznak nappal, álmodnak éjjel. Innen van az a
sok lehetetlen elbeszélés, melyeket még nagykorukban is
elhisznek, maguk elbeszélnek, sőt suggestió hatása alatt
erősítgetik, hogy kísértetekkel, boszorkányokkal bizonyos
alkalmakkor miféle eseteik voltak.

Iskolábamenés Somogj szenipálos.

A magyar és német nép gyermekeit szívesen küldi

óvodába és iskolába már csak azért is, hogy őket a tanító
ott fegyelmezze, rendre szoktassa, imákra, istenfélelcmre
oktassa. Szereti, ha gyermeke jó felfogású, szorgalmas s
hogy tud. Különben is mit rosszalkodjék otthon.
Némelyek, különösen a németeknél, már 5 éves koruk­
ban szeretnék az iskolába adni. A horvátok, akiknél még
bő a gyermekáldás, 8—9 éves koruktól kezdve nem igen
törődnek a gyermekekkel atekintetben, hogy tanulnak-e,
vagy nem. Az a fő: hasznukat vehetik-e a háznál, tudnak-e
segíteni, főleg a külső munkáknál.
 A gyermeknek vallásos életre vezetése.

Mihelyt a gyermek ölbelivé fejlődött, nyári időben

ünnep- s vasárnaponkint el-elviszik a templomba. A rom.
katolikusoknál először csak litániára, később,, midőn m á r
járni tud, a nagymisére. A feltámadásra pedig, amelyik

G y e r m e k é t templomba vezető a n y a Csurgó v i d é k é n .

anya csak teheti, magával viszi, merL azt hiszi, hogy akkor
nem lesz félős, sem beteg a gyermek. Néhol szenthárom­
ságkor viszik a gyermeket először a templomba. Ha a
gyermek a templomban sír, ott meg is szoptatják.
A járni tudó, kisebb gyermekeket a fiókközségbeliek
szívesen viszik a templomba, hogy oda szokjanak. A gyer-
meket m á r 8 hónapos korában viszik a templomba. A re­
formátusok a gyermeket lehetőleg születése után követ­
kező első nagypénteken, a reformátusok legnagyobb ün­
nepén, a róm. katolikusok virágvasárnapján viszik el elő­
ször istentiszteletre, az lévén a hiedelmük, hogy akkor jó,
okos, nagynövésű, jó imádkozó és jó templomba]áró lesz.
A reformátusoknál nagypénteken a templom tele van síró
gyermekekkel.
A gyermeket a templomba az anyja, öreganyja vagy
testvére viszi, vezeti. Az apa, mondhatni, soha.
A reformátusok, midőn a gyermeket először a tem­
plomba viszik, homlokára korommal keresztet húznak s
aznap azt rajta hagyják, hogy meg ne igézzék. Hogy a
gyermek jó templombajáró legyen, fejét ilyenkor a lem-
plomajtó szárfájához kocintják, másutt az űrasztalát há­
romszor megkerültetik vele.
Mihelyt a gyermek kezd »szót cirtenyi«, a papa, a
mama-szót kiejteni, a Jézus és Mária nevét is mondatják,
keresztet vettetnek vele, 3—4 éves korában imádkozásra
fogják. Erre jobbára az öreganyja tanítja a gyermeket, az­
után az anya, ha jut r á ideje s a gyermek nagyobb nő­
testvére.
A róm. katolikusoknál először a Miatyánkot, Üdvöz­
letet, később a Hiszekegyet és Urangyalát veszik elő. A tíz­
parancsolat betanítását rendesen az iskolára hagyják.
Azonban vannak szülők, kik a jó felfogású gyermeket
6 éves kora előtt erre, sőt a hétszentségre slb. is megtanít­
ják. Természetes, hogy a szülei háznál mindezeknek csak
elmondásáról lehet szó s nem egyúttal bármily kevés
értelmezéséről, ami egyébként is messze felülmúlja a gyer­
mek értelmi körét. Ezeken kívül asztali áldást, hálaadó
imát tanítnak be velük. Ezeket a testvérek, esetleg a szü­
lőkkel együtt, mondják. Reggel s lefekvés előtt szintén
imádkoznak.
Régebben a gyermekek az evésutáni imát térdepelve
mondták el a kályha körül, ahol ettek.
Déli és estéli harangszókor levett kalappal imádkoz­
nak a gyermekek is.
A protestánsoknál az imákat épp úgy betanítják a
gyermekekkel, csakhogy kevesebbet s egyszerűbbeket, a
fohászt, Úr imáját és a Miatyánkot.
A róm. kat. gyermekeket m á r 10—12 éves korukban
megbőjtöltetik, sőt a horvátoknál már 7 éves korukban
meg kell bőjtölniök a háromkirályok előtti napot, az lévén
a hiedelem, hogy akkor az ördög láncon van s aki nem
böjtöl, azt az ördög láncait elszakítása tönkre teszi.
A nép tehát vallásos nevelést igyekezik gyermekeinek
adni, ami kisebb korukban, mint látjuk, leginkább az imák
betanításában, a templomba vivésében, járatásában, ké-
sőbb a róm. katolikusoknál a karácsonyi s újévi énekek
betanításánál, majd búcsúkra való járatásukban nyilvánul.
De feddéseinél, tanácsainál Isten büntetésére, segé­
lyére, jutalmazására utal, a más gyermekkel történt kü­
lönös, nagyobb szerencsétlenségét is a gyermek elé állítja,
mint Isten büntetését.

Ecsényí n é m e t l e á n y o k a t e m p l o m b ó l k i j ö v e t .

A felnőttek elsősorban a szülők érzelmeik, indulataik

kifejezései, köszönési módja, mind vallásos színezetű pel-
daadást nyújtanak a gyermekek előtt. E kifejezések, fel­
kiáltások: Istenem!... Máriám!... Jézusom!... Jézus-Má­
ria, segéill!... Isten vergyé... Isten álgyo!... stb. — A kö­
szönési módok: Aggyon Isten jou rögget... estéit... na­
pot!... Isten veié!... Istennek ajjállom!
A gyermekek, míg ifjakká, leányokká nem serdülnek,
a róm .katolikusoknál az öregeknek »Dícseirtesséik a
Jéizus Krisztus«-sal köszönnek. Emellett azonban a so-
mogyi magyar gyermek elég káromkodás, aminek jórészt a
szülők az okai, mert egy részük nem veszi komolyan a
gyermekénél hallott káromkodást, kis korában mosolyog,
nevet azon. A káromkodást többnyire az apjától, bátj^jától
hallja s tőlük sajátítja el. Ezért ritka szülő bünteti a gyer­
meket, legfeljebb rászól, megpirongatja.
Hajdan a családban a káromkodót elég szigorúan
büntették: megverték, megcsapták, ágyhoz kötötték. Ez
utóbbi kettőről most szó sem lehet, sőt az egykénél a
szülők egyike néha r á is szól, a másikra: »Najszén, csak
üsd agyon ezt a zöggyet«.
Egyébként is nagy általánosságban véve, elég gondot
igyekezik a nép, hagyományai, szokásai keretében, erkölcsi
érzékének mértéke szerint, gyermekei lelki életének gondo­
zására, fejlesztésére fordítani.
 A gyermek munkára nevelése.

A somogyi fölclmíves nép felfogása, szokása általában

egyező a dunántúli magyar népnek azon konzervatív fel­
fogásával, mondhatni előítéletével, mely szerint fiúgyer­
mekét másnak, mint földmívesnek nem akarja nevelni,
m e r t ö z iparost, kereskedőt, különösen ha falubeli — ami
minden 'kezdetleges műveltségű népnél tapasztalható, még
a vadembereknél is —, lenézi, lekicsinyli. Fiát a nép, ha
már földmívcsnek nem akarja, kitaníttatja papnak, tanító­
nak vagy esetleg másnak. Leányát máshoz, mint földmíves­
hez, nem szívesen adja férjhez. Néha még úriemberhez
sem.
Ujabban ugyan a módosabb leányokat, különösen a
világháború után következő gazdasági állapot között, ami­
kor a nép egy része feltűnő jó módba jutott, a középosz­
tály fizetésből élő része pedig anyagi válságba került, ref.
pap, tanító, jegyző, orvos is feleségül vette, ez azonban in­
kább átmeneti jelenségnek tekinthető, e téren valószínűleg
megszakad, vagy nagyon megritkul az ősi foglalkozásból
való kiválás.
A gyermekek is szívcsen válasszák a szülők foglalko­
zását, különösen ha azok jómódúak. Szabad, független
foglalkozás, amibe belenevelődtek s így nehezen adják fe­
jükéi a jórészt szobához kötött, korlátozó s nekik idegen
foglalkozásra.
A gyermeket a szülők élete neveli s ad irányt jövő
foglalkozásának, melyhez m á r kiskorában igazodik. A szü­
lők azon vannak, hogy gyermekük olyan legyen — nem
szerint —, mint ők: józanok, dolgosak, takarékosak s va-
gyongyűjtők.
Az ő lelkivilágukban élő hagyományok ivódnak be
s rakódnak le a gyermeki lélekbe.
Hogy a gyermek jó munkás, jó fúró-faragó legyen,
már lakodalmi s születés alkalmával gyakorolt szokások­
ban biztosítani kívánják — babonákkal.
A gyermek nevelése otthon 3—4 éves koráig egészen az
asszonyoké: az anyáé, vagy öreganyáé. Az apa csak később
viszi magával ide-oda. Addig a kisgyermek otthon fogla­
latoskodik. Az anya, öreganya óhaja szerint tesz-vesz egyet-
mást, olyan munkákat, amik az ő játszási hajlamának
részben megfelelnek. Az asszonyok után jár az udvaron, az
istállóba, kamrába, kertbe, vigyáz erre, arra, hoz, visz,
ami apróságot rábíznak; kihajtja, elkergeti a kelletlenkedő
állatokat a konyhából, a kertből stb.
A leánynak még az iskolába való felmenés előtt hasz­
nát veszik a konyha körül, a kisebb gyermekre való vigyá-
zásnál, ringatás- s dajkálásnál, a libaőrzésnél, házőrzésnél.
Fát hord a konyhába, söpröget s erejéhez képest sok más
teendőt végez öreganyja vagy anyja sütése-főzése körül.
Elküldik a szomszédba, boltba, a tűzrakásnál szal­
máért, vizet hoz be, eteti a majorságot, sőt néha a mezőn
is felbasználják, ha másra nem, a munkások részére való
vízhordásra.
A fiúgyermekeket részben ugyanazon munkára szorít­
ják 5—6 éves korukig. Munkára fogásuk kevés különbség­
gel megegyezik a leányéval. A fiú 5—6 éves korában már
kihajtja a disznókat az utcára a kanász hajtásánál, sőt
néhol m á r közösen őriz a réten vagy legelőn a nagyobb
gyermekekkel.
A kis, 2—3 éves gyermeket egyesek napról-napra hor­
dozzák a mezőre, szőlőhegyre gyalog, kocsin, szekéren,
mikor közölebbi helyre mennek ki igás fogatokkal bük­
könyért, zöld takarmányért, vagy trágyát hordanak ki a
mezőre, rétre. Az apa, vagy nagyobb bátyja maga mellé
ülteti, az ülés derekára ölébe veszi, kezébe nyomja a
gyeplő egyik szárát, vagy az ostort. A gyeplőt, ha kell,
megrántatja vele, az ostorral a lovak közé vágat. Hajdan
hideg időben szűrbe bújtatta s takargatta az apa a kisfiát
s úgy vitte magával a kocsin.
4—6 éves korában még lóra is ültetik a fiút. Ahol csak
leány van a családban, azt kocsiztatják munkára menésnél,
de ez ritkább eset. — Az úton ilyenkor a gyermekkel el­
beszélgetnek.
Kis baltát, kapát, gereblyét csinálnak a gyermeknek,
hogy dolgozzék vele.
Mindez a drávamenti horvátságnál nincs így. A horvát
ember nem szereti a gyermekét magával vinni, otthon
hagyja, míg a munkánál hasznát nem veheti.
A gyermekek otthon szüleik munkáját figyelemmel
kísérik, enyhe időben majdnem állandóan nyomukban van­
nak a favágásnál, az állatok etetésénél, itatásánál, befogásá­
nál, a tehenek fejesénél, disznók hizlalásánál, a sütésnél,
főzésnél, mosásnál stb. Így nevelődnek m á r zsenge ko­
ruktól fogva jövőbeli munkakörükbe.
9—10 éves korukban m á r sok mindenfélét végeztetnek
a gyermekkel: gyomláltatnak, burgonyát, répát, kertivete-
ményeket szedetnek velük. A leányok a konyhában, a ma­
jorság körül m á r megbízható munkákat végeznek.
Künn a mezőn a tavaszi s őszi munkáknál segédkez­
nek. Kukoricát, babot, krumplit vetnek, szednek. Otthon
háziállatokat etetnek. A leány kiseper, tüzet rak s minden
asszonyi teendőnél többé-kevésbbé segít.
A fiút e korban már trágyahordásnál, szántásnál, ara­
tásnál is igénybe veszik. Vezeti a lovat, kötelet hány (szal­
makötést készít) a kévéhez, a kévéket hordja. Otthon fát
vág, almoz ízz állatok alá, trágyát hord ki. A réten kaszál­
gatni próbál. Általában kezébe nyomják a kaszát, kaját,
hogy »tövögessön«. Alig bírja el ezeket az eszközöket, m á r
dolgozik velük.
A mindennapi iskolából való kimaradásuk után, tehát
12 éves korukon túl, m á r rendesen hozzá kell látniok
mindenféle munkához. Dolgoznak mindent, amit csak el­
bírnak. Szántanak, kaszálnak, aratnak, szőlőben szorgos­
kodnak, kisbéreskednek, trágyát hordanak, a szegéiryeb-
bek napszámba járnak. A horvátok még a harmadik ura­
dalomba is eljárnak munkára.
Hajdan nem szorították ily korán a fiúgyermeket
munkára. Ennek az a magyarázata, hogy a földmívelést
s állattenyésztést nem űzték oly terjedelemben és oly ok­
szerűen s aránylag intezíven, mint most. Gabonát keveset
termeltek s marhákat nem istállózták,, mint most, (a zöld
takarmányozást nem is ismerte a nép) hanem az állatokat
kora tavasztól késő őszig a legelőkön tartották s azokat a
fiúgyermek őrizte. Régente a gyermeket, mint egy öregem­
ber előadta, 10—12 éves korában este feldobták a lóra,
egész éjjel kellett a kinyügözött lovakat a legelőn őriznie.
Ha lóval nem akadt munka, állandóan a mezőn, réten,
legeltették.
Némelyek 18—20 éves korukig csak őriztettek a fiúk­
kal s addig, természetesen, a háznál keveset dolgoztak,
mezei munkákat pedig egyáltalán nem végeztek.
 Játékszer készítése.

A gyermeki tevékenység egyik kedves oldala a játék­

szerek készítése. Ezt mellékesen, sőt gyakran titokban
gyakorolják, de nagyobb szeretettel, mint a többi tevés-
vevés túlnyomó részét. A fúrás, faragás, »ekecselődés.< a

A maguk készítette gyermekjátékszerek.

Lapátok, lapockák, szénvonó lapátok, penietek, véső, kalapácsok, fejsze,
szekerce, sulykok, sodrófák. villák, létrák, gereblyék, csép, serágfa, lürész.
iga, csép, talicska s kukoricaszárból készitett iga.

földmívesnép gyermekének vérében van. Maga készíti —

mondhatni — összes játékszereit, neki fölösleges, boltban,
vásáron venni.
A gyermeki játékszerek, éppúgy, mint a gyermekjáté­
kok, a legrégibb korba nyúlnak vissza. Már a történelem
előtti idők leletei tanúságot nyújtanak arról, hogy a gyer­
mekeknek 6—7000 évvel ezelőtt megvoltak a maguk játék­
szerei. Az időtálló anyagból készült egyes leletek között
néhol nagy számmal találhatók. A neolith- s bronzkori sí­
rokban nálunk. Somogyben is sok került elő (Taszár, Öreg­
lak községekben) és pedig főleg apró kis bögrék. A római
korból még többet találtak nagy változatban különösen a
Dunántúlon. Persze, az enyészetnek kitett anyagú tárgyak,
mint a fából, fűből, gyümölcsből, ruhafélékből készítettek­
nek nincs nyoma.

A maguk készítette játékszerek.

„Bungalók, kéregsipok, furuglák, sipok. hegedűk (egyik kukoricaszárból),
kereplő, pergetek, szánok, henger, nyilak, puskák, parittya, bodzafapuskák,
tollpuska, parittya, bincke.

A somogyi gyermekek maguk készítette játékszere tö­

méntelen s igen változatos, mint a környezete. A képeinken
bemutatottak, egyes változataikban csak a legszokottabbak-
ból valók. Ezeken kívül sokféle a gazdaságban előforduló
s egyéb körülötte szembeötlő különleges, itt elő nem so­
rolható játékszereket készítenek. Találékonyságuk, kéz­
ügyességük meglepő.
 A játékszerek készítése a gyermek korával, lelki fej­
lődésével s kézügyességével tökéletesedik. Mihelyt a gyer­
mek járni kezd, m á r húzogat valamit maga után, ha mást
nem, egy madzagra fűzött fadarabot, karikát, edénydarabot
stb. Midőn pedig m á r késsel tud bánni, egyes könnyebb
tárgyakat faragcsál ki.

A maguk készítette játékszerek.

Nyíl, korbács, ostor, kardok, kések, szalmagyiirük, szalmalánc, kosár, keresztek,
zablya, madár, paprikajancsik.

Hogy mik ezek a tárgyak, azokat az itt nagyjában

csoportonkint, táblázatokban bemutatott rajzok mulatják.
A legegyszerűbbek közé tartoznak a különböző alakú
lapátok, lapickák, létrák, súlykok, fejszék; később pedig,
ha ügyesebb faragóvá válnak, asztalok, székek, fűrészek,
gereblyék, ekék s sráglák s a háznál és a gazdaságban
előforduló egyéb használati tárgyak.
Kedvelt játékszereik: a bungalók, kéregsipok, hegedűk
kukoricaszárból vagy fából. A bungalókat kisebb-nagyobb
vonalszerű, 1—4 dm. hosszú s 4—5 cm. széles deszkákból
készítik. A felső részén fúrt lyukba fél—egy méter nosz-
szuságú madzagot erősítenek s használatnál köralakban
csóválják, amikoris zúg-búg. Ez a rendeltetése.
Kedves játékszereik a parittyák, nyilak, toll-, bodza-
s fapuskák. Á parittya kőtartója rendesen bőr, néha vá­
szon. A pörgetőt üres dióba illesztett fából készítik.

A maguk k é s z í t e t t e Játékszerek.
Bölcsők, női- és férfialakok somogyi népviselet szerint.

Zeneszerekül fűzfasipot, kéregsipot, furuglákat bodza­

fából, hegedűket kukoricaszárból s fából, továbbá külön­
böző nagyságú kereplőket készítenek. Télen szánokat farag­
nak nagyon különböző nagyságban. A háziállatok közül
lovakat s ökröket készítenek s azokat rendesen kocsi, sze­
kér elé illesztik.
Kést fából sokfélét készítenek, úgyszintén kardot is.
A kardok némelyikének markolatához bőrt is illesztenek.
A »paprika Jancsik« a legkedvesebb játékszereik közé
tartoznak. Ezek között leggyakoriabbak a katona-, pojácli-
alakok. Papírból, bőrből s fából készítik. Alakjukat k i ­
színezik. A paprika Jancsikat madzaggal s ló fark-szőrrel
húzogatják s mulatnak az alakok egyes testrészeinek rán-
gatásain.
A leányok szalmából készítenek igen ügyesen gyűrű­
ket, láncokat, kosarakat, madarakat stb., de főleg bölcsőket,
babákat, női alakokat. Ezeknek érdekességet különösen
az kölcsönöz, hogy mindegyik babát a falubeli népviselet
szerint öltöztetik fel s így a babákról az illető falu s vidék
viseletére is rá lehet ismerni. Persze csak azoknál, amelyek
igazán népies ruhában vannak kiállítva. Az újabb, uras
felé hajló viselet szerint felöltöztetett babák, melyek már
kisasszonyok, a »nagyságák« ruházata szerint igazodnak,
e tekintetben semmi útbaigazítást nem adnak.
 GYERMEKBETEGSÉGEK.

A gyermek testi bajainak elhárításai é s á s o k

gyógyításairól általában.

A kisebb gyermekeknél előforduló betegségek, kóros

elváltozások, fejlődési rendellenességek s sérülések gyógyí­
tásai némely részeiben a felnőttekéivel azonosak. Eredetük
is egyidőbeli. Ahogy a felnőttek magukat gyógyították,
éppúgy igyekeztek segíteni gyermekeiken is. Ma szintén
úgy van. Orvoshoz, különösen a gyermekeknél, csak akkor
fordulnak, amikor m á r a maguk és a javasasszonyok or­
voslási tudományából kifogytak.
Az egyszerűbb bajokat csaknem minden háznál tudni
vélik gyógyítani, mert az azokra vonatkozó szokások álta­
lánosak. A különösebbeket, nehezebbeket azonban m á r
»tudós asszonyokkal« gyógyíttatják. Ilyen csaknem min­
den faluban van, néhol több. Sőt ilyen férfi is találkozik.
Egyes gyógyításoknál undorító szereket s elmondhat-
lan módokat használnak. A növényekkel való orvoslások­
nak megvan a természetes alapjuk s magyarázatuk. Ezek
nagy része igen régi keletű, több századra, sőt ezer évekre
visszanyúló szokás.
A régi zsidókról tudjuk, hogy tápszerül és gyógyításra
szolgáló gyógyító szereik voltak. Salamon király az orvosi
1
dolgokról köteteket írt. )
A zsidók háziszerei között ott van a búza, árpakása,
lencse, vörös- és foghagyma, tojás, viaszk, savó, timsó stb.
Páriz Pápai Ferenc: Pax Corporis c. 1687-ben megjelent
művében csak olajfélében tizennégyet említ (ürömborkő,
fenyőmagolaj stb.) E felsorolt orvosságok jórésze a később
tárgyalandó betegségek gyógyításainál mind megvannak
s ugyanazon célból használtatnak, mert a somogyi nép is
azt tartja, hogy Isten fűbe s fába adta az orvosságot.
A babonás természetű gyógyítások, »téégetések« a sok A

»kanyafanya« orvosilag persze komolytalan dolgok, ezek

azonban néprajzilag rendkívül fontosak.
A ráolvasások jórésze pogány eredetű szertartás, a tűz,
víz, föld stb. használatával gyakorolt gyógyítások ugyan­
csak pogány eredetű egyéb szokások maradványai. Ezek
!) Dr. Rózsay József: Tanulmány a régi zsidók orvostanáról. 30 1.
túlnyomó része nálunk is a Kelet népeitől vándorolt ide
és pedig a chaldeusoktól, a zsidóktól és az arab-eredetű
móroktól. (Dr. Lehmann Alfréd: Babona és varázslat.
I . k. 15. 1.)
A gyermekgyógyítások leírásánál különösen feltűnő
számok a 3, 7 s ezek sokszorosainak a 9, 99, 77 stb. gya­
kori előfordulásai. Ezek az ősi szent számok, melyek régi
használatukban tökéletesen megmaradtak.
Feltűnők még, hogy a babonás szokások egy részét
napkelte előtt, napnyugta után gyakorolják; azután a ba­
bonás gyógyításhoz hozott tárgyakat (különösen a vizet) szó­
talanul kell hozni (t. i. az úton senkinek sem szabad szólni.)
A betegségek egy részétől úgy igyekeznek megszabadulni,
hogy másokra hárítják s végül, hogy a baj nevéhez hasonló
tárgyakkal gyógyítják (pl. sárgaságot sárga tárgyakkal).
Egyébként néha a betegség mibenlétét nem is kutat­
ják, hanem megállapítják, hogy a gyermek beteg s úgy
találomra, valami módon gyógyítgatják.
 Az í g é z é s é s annak gyógyítása szenesvizzel
s megöntéssel.

Az igéző betegségek, vagy szemvér.és. Semmiféle beteg­

ségre annyi más bajt r á nem sütnek, mint a szemverésre,
azért nincs is betegség, amely ellen oly sokféle módon
igyekeznének védekezni s azt minden módon meglelőzni
törekednének, mint a szemverést. Ez ellem a gyermeket
1
mindjárt a világrajöttekor óvják. )
A legáltalánosabb óvszer ellene a gyermek felé,
vagy ráköpködés, továbbá az apja gatyamadzagjából egy
darabot levágnak s azzal a gyermek nyakát átkötik. (Nagy-
bábony). Mielőtt pólyába teszik, szemét háromszor le­
húzzák és betakarják ruhadarabbal. (Szőkedencs). A gyer­
mekágyas asszonyt meglátogató nő vagy férfi zsebkendő­
jét vagy kalapját dobja a kisgyermekre. (Jákó). A »szömö
ruhájába« (vagyis amivel a gyermek arcát letakarják)
foghagymát és szurkot kötnek a szemverés ellen. (Dráva­
fok). Az anyjának megfordított ruhájával húzzák le a gyer­
mek arcát, vagy egész testét. (Nikla).
Szemét az anyja keresztbe háromszor kinyalja s ami a
nyelvén maradt, a feje fölött szintén háromszor elköpi.
(Pata). A kinyalt szem váladékát jobbszemről balfelé, a
balszemről jobbfelé köpik ki. (Gamás). Ha a gyermek bá-
gyadt, homlokát az anya háromszor végig nyalja. Ha a
nedvesség, izzadtság sósízű, akkor biztosan megigézték s ez
esetben a nyálast a gyermek feje fölött átköpik. (Lukafa).
A gyermek ruháját fordítva adják. rá. (Somogyber-
zence). Egy darab ruhát mindennap kifordítva kell ráadni.
(Kisberény). A gyermek egyes ruhadarabjain felöltöztetés
közben keresztül köpnek. (Zimány). Fejre való kendőbe
göngyölik a gyermeket s megmérik, azonban nem árulják
el, hogy mennyi a súlya, akkor a szem nem árthat neki.
(Somogyudvarhely). A gyermeket születése után következő
első újholdpénteken apja lába között háromszor átveszik.
(Nagykorpád).
; Hétféle fáról ágat vágnak a gyermek fürdővízébe,
ezerjófűből készítik a fürdővizet. (Csököly). 77-féle forgá-
1
) A szemmelverés Seligmann hamburgi szemorvos szerint (Der bőse
Blick u. Verwandtes I. 2. 1.) abban áll, hogy bizonyos emberek, állatok tekin­
tete azzal a rejtelmes erővel bir, hogy puszta ránézésével másoknak, főleg
kisgyermekeknek, vagy háziállatoknak, de még éllettelen tárgyaknak is súlyos
kárt okoznak.
csot és füvet tesznek a fürdővízbe. (Kéthely). Régente a
teknő négy sarkára köptek. (Torvaj).
Fejkötőjébe és ingébe pemetből kihúzott csumál varr­
nak. (Nagykorpád). Szamárszőrt piros ruhába kötnek s azt
a karjára kötik. Ugyanazt lopott ruhába varrják s a kis­
gyermek nyakában hordatják. (Felsősegesd). Ezt annyira
erős védelmi eszköznek tartják, hogy némely helyütt, külö­
nösen a feltűnően szép leányoknál, a férjhezmenésig hor­
datják. (Kaposmérő). Kis rongjdDa kötött disznótrágyát
(Somogyberzence) s egy megölt fekete tyúk tojóját kivág­
ják s azt szárítottan, vagy ruhába kötve hordatják a gyer­
mekkel. (Lakócsa).
A gyermek kezére, rendesen a csuklóra, gyöngyöt,
piros ruhadarabot, pántlikát, vagy rojtot kötnek s azt hor­
datják állandóan. Piros madzagra csigát (kagylóhéjat) köt­
nek a gyermek kezére s azt, mint valami karkötőt, hordja.
Ez általános. Újholdvasárnapi borotválásnál a habot pa­
pírba göngyölik s a gyermek nyakára kötik.
Mikor az anya a gyermeket a szomszédba, vagy bár­
hová viszi, kezével a csávásba (moslékos sajtár) nyul s a
gyermek arcát háromszor megsimogatja. (Buzsák). Hétfőn
reggel, napkelte előtt a csávásban megfürösztik a gyerme­
ket, akkor egész héten át nem árthat neki a szemverés.
Sertések mosadékában mosdatják meg a gyermeket s kifor­
dított alsószoknyájukkal törlik le. (Vízvár). Korommal ke­
resztet rajzolnak a gyermek homlokára. (Csököly). Kétfil­
léres nagyságú kört rajzolnak a homlokára s csak így
merik elvinni a reformátusok a születése után következő
első nagypénteken a templomba. (Szenna). Az anya fordí­
tott biklájával (régi fehér szoknya) törlik le az arcát. (La­
kócsa). A gyermeket vizeletével háromszor lemossák. (Bala­
tonendréd).
Ha a gyermek bágyadt, révedező tekintetű, sőt a sze­
mét föl sem veti, gyengélkedik, fáj a feje, ijedős, lázas,
nem eszik és nem ismerik fel, hogy voltaképpen mi a baja,
rögtön készen van a gondolat: megigézte valaki s keresik:
ki, mikor követte el azt az ártalmas dolgot.
Igézni különösen az tud, akinek »rossz«, »erős« szeme
van, szemöldökszőrei az orr fölött össze vannak nőve, akit
gyermekkorában kétszer választották el a szopástól. (T. i .
az első elválasztás nem sikerült). Az ilyen egyének elől ren­
desen eldugják a gyermeket. (Vízvár).
De igézhet más is, minden akarata ellenére, aki igen
megnézi, megbámulja a gyermeket s örvend látásán, akinek
a szive megdobban, amikor a gyermeket meglátta. Az ilyen
»a megrözzent, vagy mögröbbent szüvéive« veri meg a gyer­
meket néha annyira, hogy a gyermek bele is hal. (Bálvá­
nyos). Ha valaki lesütött szemmel megy a gyermekhez,
szeme veszélyes rá. Sőt fáradt szemmel is könnyű az igézés.
Aki a gyermeket megigézte, távozásakor az ajtó sarkára
három csepp vizet öntsön s a gyermek meggyógyul. (Szi­
getvár). '
A szemverés ellen leggyakoribb orvoslás a mosdóvíz,
amit még szemvíznek, vagy szenesvíznek, igéző és szótalan
víznek is neveznek. A mosdóvizet nem szabad akárhonnan
meríteni. Olyan helyről kell hozni, ahol három oldalról
szakad (folyik) össze a víz (Simonfa) s ott napkelet felől
a víz folyása után kell háromízben s háromszor víz eleibe
kiönteni s csak a negyedszer merített vizet kell elvinni.
(Nemespátró).

Az i g é z ő összenőtt szemöldökű ember.

A mosdóvizet csak az ahhoz értő asszonyok készítik.

Ilyen minden faluban akad, néhol több. Ezen »tudálék-
jukat«, különösen a ráolvasást, rendesen titokban tartják.
A mosdóvizet a készítője rendesen pohárba önti, né­
melyik az üstökből 1—3 szalmaszálat húz k i , azt a tűzre
teszi, azután három darab diónagyságú »éilőtüzet«, vagyis
parázst vesz s azokat bizonyos időközönkint egymás után
a vízbe ereszti, a következő ráolvasás mellett: Üdvözlégy
Mária, mi Atyánk (akkor az első parazsat a pohárba ereszti).
Megy az »igéizet« igaz úton, kéirdi tülö Krisztus: Hová
méisz te »igéizet?« Ein emönök (a második parazsat ereszti
a pohárba) a faluba N-nek szüritszálát szödögetnyi, színéit,
szűréit hérvasztanyi, Né mönny te oda, hanem mönny
(a harmadik parázst ereszti a pohárba) adakra-vadakra,
farkasokra, öüzekre, nyulakra azok szöürit szálát szödÓ-
gesd. Ne mönny te Igéizet oda, hanem ha kalap alu gyüt-
téi, fejkötü alá mönny vissza!« Utána háromszor ke-
resztet vet a vizre és a Hiszekegyet elmondva, azt Szent
Vendel tiszteletére ajánlja fel. Végül a mosdóvizbei már­
tott kezével a gyermek arcát háromszor lehúzza, néme­
lyik 3 csepp vizet a szájába is csöppent, miközben azt
mondja: »Aki 1 t., nyallon kü!« Az arcot a szoknyája
visszájával törli le.

Mosdóvizkészílő asszony.

A vizből a megigézett gyermekkel is itatnak keveset,

azután pedig az illető asszony vizbe mártott kezével az
ajtó szárfáit lehúzza, a pohárban maradt vizet pedig nap­
nyugta irányában az eresz alá, vagy az ajtósarokba öntve
ki s a poharat szájával fölfelé fordítva teszi a helyére.
(1780. évből lejegyezte Sárdi Károly tanító.)
Más: »Ein N-nek igéiző vizet csinyálok, az Atya, Fiu
és Szentléilök nevébe. Ha förfi verté mög, mönnyön kalap
alá (akkor egy parazsat a tűzbe dob s a parázsra keresz­
tet vet); ha asszony verté mög, mönnyön a fejkötü alá
(parázsdobás, keresztvetés); ha lyány verté mög, mönnyön
a fejkötü alá (parázsdobás, keresztvetés); szent, szent,
szent a seregöknek ura, Istené, télies a Mönny éis Föüd,
az öü dicsőüséigive (ekkor a ^gyermeket a ballábszáron
háromszor körülveszik). Az Atyának, Fijunak éis Szent-
léilöknek neveibe, Amén!« A gyermek lábát, kezét, arcát
keresztben megmossák, háromszor lehúzzák, három kor­
tyot itatnak belőle, s a megmaradt vizet az ajtósarokba
öntik és a poharat is oda borítják (Pata).

B e t e g g y e r m e k a z öntő a s s z o n y n á l .

Zimányból. Megkezdés előtt az asszony Miatyánkot

Üdvözlégy Máriát mond és azután háromszor, vagyis mind­
egyik parázs beeresztésénél egyszer a következő ráolvasást
mormolja le: »Szöm látto, szöm verté. Szűz Anya Marija
vögye le rouluja. Ha förfi verté mög, szálion a "kalaptya
után, ha asszon verté mög, szálion a kontya alá, ha lyán
verté mög, szállón a pántlikája alá. Ne árcson se húsának,
se csontyának, lögyön neki könnyebbséigéire.« Ezután egy
Hiszekegyet mondva, lemossa a gyermeket.
Csehiből. Elindult az Ur Jézus Krisztus az igaz uton
elütalálto az Igéézetet, kiérdi tülö: hová m'iész te Igéézet?
Én emenek Csehibe, Jóska gyereknek szőrö-szálát szag-
gatynyi, erejiét fogyasztanyi, színiét hervasztanyi. Ne
menny e te Igiézet, menny az erdüőbe, madaraknak szüőrü-
ket-szálukat szaggatnyi, erejiét fogyasztanyi. Kalap alu
gyüttié, kalap alá mönny, párta alu gyüttié, párta alá
mönny! Az arc lehúzása után »Szem meglátto, szüv meg­
verte, Isten lásso, vígasztallá!«
Ságvárról. »Isten neviében tettük bele iftyura, fija-
tara, középszerűre, korosra és hajadon lyánro« (mindegyik­
nél egy-egy izzó parazsat dobva az üvegpohárba, vigyázva
arra, hogy melyiknek a parazsa megy le. A lement dara­
bot a kötény részébe tett parázzsal füstöli a gyermeket,
ráolvassa.: »Isten neviébe nyuótam hozzád jobb kezemmé,
Isten tiéged jobb kezévé segiéccsén, balkeziéve felküőccsön.<
A vizbe eresztett parázsból, ha az első lemegy, már
jele annak, hogy igézésből származott a baj, ha a máso­
dik is lemegy, erősebben van megigézvet, ha a harmadik is
lemegy, akkor »igön benne van a gyerök a szemveriésbe«.
Ez utóbbi esetben többször kell egymásután az igézővizei
készíteni. Rendesen háromszor, de néha hétszer is (Fo­
nyód).
Ha 2 parázs fenmarad, akkor csak csekélyét ártott
az igéző a szemre, ha mind a három parázs fennmarad,
akkor a gyermek baja nem igézésből eredt.
Ha a mosdóviz nem használ a megigézett gyermek­
nek, vagy a gyermek nagyon sírós-rivós, akkor a javas­
asszonyhoz viszik megönteni. »Evüszöm a gyerököt a zöreg
Kovácsnéiho mögöntenyi«, »Tögyön neki valamit, öncső
mög!« mondják. Az öntéshez viaszkot' használnak, amit
lábosban vagy serpenyőben forralnak meg. Eelforralása
után hideg vizzel telitett tányérba öntik. Némelyik öntő­
asszony a tányérát rostába teszi s azután önti bele a
viaszkot. A rostába fésül, kanalat, kést s más tárgyat
tesz. A rostát a gyermek feje fölé tartja az illető javas­
asszony úgy, hogy egyik kezében a tányérát fogja, a másik­
kal a felforrott viaszkot s Atya, Fiu és Szentlélek Istennek
nevében beleönti. Ezek után imát mond, hogy mit, azt
nem árulja el, mert akkor az öntés nem használ (Sántos).
Végül a tányért a viaszkos lábosra helyezi s megszemlélik
az eredményt. Ha a viaszk sima, vagy csak kis pontok
látszanak rajta, akkor a gyermek nem ijedt meg, nincs
megigézve, de ha »küforrácsozott« »kügyün rajta a tűz«,
A

akkor kutatják, mihez hasonlít, mit jelez a viaszk, attól

ijedt meg a gyermek. »Ni, ez kutya! ez kokas!... ez te­
h é n ! . . . ez e m b ö r ! . . . ettü ijett mög! Ha koporsóalak lát­
szik a viaszkon, a gyermek 3—5 nap alatt meghal (Ságvár).
Egyesek háromszor öntenek ugyanazon vizben. Ha
mind a háromszor sima marad a viaszk, nincs baj, ha a
másodiknál a viaszkban szegforma áll ki, szúrása van a
gyermeknek. A harmadik után szenet tesznek a vizbe s e
vízzel a gyermeket megmosdatják, hogy baja enyhüljön
(Sántos).
Ha a megigézett gyermeket a javasasszonyhoz nem
lehet vinni, (mert pl. más 'faluban lakik), az ingét küldik
el s erre teszi r á a javasasszony a lábost stb. s ezen önti
meg. Utolján az inget az öntött viaszkkal megfüstöli. Visz-
szaküldés után az inget a gyermekre kell adni.
A mosdóvizen s megöntésen kívül másféle orvoslási
módhoz is fordulnak az igézettnek hitt gyermeknél: lábá­
nál fogva megfogják s feje tetején át az ágyon háromszor
megfordítják s ugyanannyiszor az alfelére csapnak (Osz­
lopán). Vagy: a fiút birkabőrben, a leányt üszőborju bő­
rében hentergetik meg s a gyermek arcát ondóval három­
szor lehúzzák, hogy oly gyorsan tűnjék el a baj, mint
amily gyorsan megigézték (Gyékényes). A megigézett nevé­
hez hasonló keresztnevü fejéből 2 tetüt keresnek k i , ezeket
pogácsába sütik és a megigézettel megetetik (Csurgónagy­
marton). A megölt disznó megszárított nemi szervével füs­
tölik meg a gyermeket úgy, hogy az »isztergyán« (csurgás,
üstökalja) két zsuppszálat keresztbe húznak ki, azokat és
a disznó nemi szervét izzó parázsra teszik. A fiúval az
ártány, a leánnyal a göbe disznó testét használják e célra
(Andocs). Füstös konyha gerendájából 3 szem kormot
tesznek egy edénybe s arról itatják a gyermeket.
 A hideglelés é s forróság.

A nép szerint a hideglelés 7., 9., sőt 77 és 99-féle

s persze annyiféle orvosságot kell ellene használni. Elne­
vezésük szerint van: mindennapos, másnapos, harmad-,
negyed-, hatos- és kilencednapos; van: nevető, rázó, hüté-
ses ,gyújtó, forrázó, tolvaj vagy bujkáló (mely éjszaka
lepi meg az illetőt), nehezítő, zabáló, kívánatos (ami a
hideglelést kirázza, eltávolítja, (Ecseny), dögös (rothadás-
tól eredől hideglelés, melytől 7—8 nap múlva a gyermek
meghal. Természetes, hogy mind a 77, vagy 99-félét sehol
sem tudják felsorolni.
Orvosságaik: paprikás pálinkát, bort, tejet itatnak a
bajban szenvedőkkel. (Lukafa). Az asztal négy sarkán
talált mocskot levakarják s azt vizbe téve, a gyermekkel
megitatják. (Csököly). Paprikamagról (Zselickisfalud), ine-
szelőről lehullott szőrről (Nikla), fillérről, a fejétől meg­
fosztott gyufaszálról (Taszár), három borba tett tetűről
(Teklafalu) itatják a gyermeket. Vályú alatt talált gilisztát
24 órára vizes pohárba teszik s arról itatják. A macska
hátulját vizzel lemossák s azt a vizet a gyermekkel meg­
itatják. A fiúnál him, a leánynál nőstény-macskát vesznek.
Hasonló nemű és nevű gyermeknek szeméremtestét meg­
mossák s a vizet a beteggel megitatják. (Nemesvid).
A zabáló hideglelésnél lótarisznyából etetik a gyer­
meket. Sántos). 77-féle virágot, 7-féle termőágat megfőznek
s abban a gyermeket megfürdetik. (Nemespátró). 77 lyukú
füvet (mely 77 lyukúnak nevelkedett), használnak s pá­
linkába áztatják, vagy megfőzik, azután a beteg megissza.
(Ságvár). A legelső fűzfánál, amit meglátnak, elkezdenek
fűzfa-levelet szedni s az azután találtaknál szintén 1—1-et,
míg 99 fűzfáról 99 levelet nem szednek. Az ekként lesze­
dett leveleket megszárítják, megtörik s vízbe, vagy borba
öntve, a gyermekkel megitatják. Édestejben fürösztik meg
a gyermeket s a tejet férfigyermeknél bakkutyával, le­
ánynál nősténykutyával itatják.meg. (Somogyvisonta). A
kutya szájába vizet öntenek, azután a nyakát fogva, a fejét
jól megrázzák, úgy, hogy a víz ne menjen a torkán s ezt
a vizet kifolyatva, adják a jgyérmeknek. Persze, erről nem
szabad az illetőnek tudnia. 7 szál gyufáról itatnak vele.
(Zimány). Vöröshagyma mélyedésébe vizet öntenek s a
kanász után dobják, mikor az reggel a disznókat hajtja ki.
A hideglelős gyermeket zsákkal megverik, vagy zsákot
zsákkal vernek meg s a megvert zsákot 9 napra a ház-
tetőre dobják. (Lukafa). Egyesek a hideglelős gyerme­
ket »kikáttyák«; a fiút az apja, a leányt az anyja: »Asu,
füösü szomszéidok, sziégyell éitek magatokat, hogy a zéin
fijamat (lyányomat) a hideg löli«. (Somogyegres). Az ab­
lakból egyszerűen kiszólnak: »Az ein fijamat (lyányomat)
tolvajhideg löli«. (Nagyberki).
Ezüstnyárfához kell a kifordított inget Isten nevében
háromszor hozzácsapni, úgy, hogy azon idő alatt az illető
hozzácsapó hátra ne nézzen, akkor a hideglelés elmarad.
(Teklafalu). Az inget a fején át fordítottan húzzák le a
gyermekről s azt a háztetőre dobva, 9 napon átt otthagyják.
(Zala). Zsákba tett macskával verik meg a gyermeket.
(Nagybábony). A hidegrázás ideje alatt 7-féle ruhát do­
bálnak a gyermekre (Gyöngyösmellék).
A meszeléskor falon ragadt meszelő sörtéjéből 3 szá­
lat levesznek s a hideglelős gyermek feje fölött átdobják.
3 darab forgácsot dobnak a szomszédos házon át s eközben
a fenti módon kikiáltják. Zöldbékát a ruha alatt három­
szor elhúznak s azután háromszor a "feje fölött átdobják,
de úgy, hogy a gyermek ne lássa.
A zöld békáról előbb háromszor itatják a,gyermeket,
azután zacskóba teszik s 9 napig nyakában hordatják
a gyermekkel. Szent György-nap előtt fogott levelibékát
megdöglcsztik s azt a hideglelős nyakában hordatják, va­
lami kis rongyba kötve. (Nagybábony). Békát sároznak a
földbe, azzal a bajt is besározzák. (Nagyberki). Egy po­
hár vizzel a hideglelőst szembeöntik. (Nikla).
A hideglelést fűzfahajtásba »kötik«, úgy, hogy ahány­
szor a gyermeket — kezdetben — a hideg elleli, annyi
bütyköt kötnek magával a fűzfaággal a fűzfára s midőn
ezen kötés elvégzése után az illető távozik, nem tekint
vissza, akkor elhagyja a hideglelés. (Lukafa).
Erszénybe néhány fillért téve, oly helyre helyezik
el, ahol hamar megtalálják; aki megtalálja, arra száll a
baj s akin volt, az attól megszabadul. (Kaposmérő).
A szövőbordát kétszer leengedik a kútba s azzal fel­
hozott vizet a hideglelőssel megitatják. (Csököly).
Forróság ellen hidegvizes ruhát használnak. Ecettel
is borogatják a gyermeket. (Bolhó). Sós, meleg vizben
fürdetik (Zselickislak), feje lágyát ecettel megmossák s
ruhával letakarják. (Osztopán). Édesanyja menyasszonyi
ruháját dobják rá (Csököly), reszelt tormát, vagy sava­
nyú kovászt kötnek a talpára. (Csököly).
 Ótvar, tüskevar, pokolvar.

Az ótvart, népiesen koszmót, a nép csak nemrégiben

is, nem gyógyította, mert azt hitte, hogy kiújul, sőt attól
félt, hogy gyógyítás következtében az ótvar a szemre hú­
zódik s ennek következtében a gyermek megvakul. Az ót­
vart hagyták a fejen abban a hiszemben, hogy az magától
gyógyul meg s "hogy a fejelágya erősebb lesz. (Zimány).
Hogy a gyermek ótvart ne kapjon, egy éves koráig
nem szoktak piros színű szalagot s ruhafélét adni rá. (La-
kócsa). Új ruhát leforráznak s annak vízében fürdetik a
gyermeket. (Pata). Havibajos nő ne vigyen gyermeket ke­
resztelőre, mert ótvaros lesz a gyermek. (Bálványos). Havi
tisztulásban lévő nő ingével a gyermeket háromszor le­
húzza, ugyanannyiszor ráköp, hogy a gyermek az ótvart
elkerülje. (Szabadi).
A gyermeken jelentkező ótvarra többféle orvosságot
használnak. A kovácshoz viszik, aki tűzlocsoló pemetjével
az ótvart háromszor lehúzza. Gyermekágyas, szülő asz-
szonyhoz viszik el s annak placentájával arcát, vagy más
testrészét, ahol a baj mutatkozik, lehúzzák. (Csurgónagy­
marton). Alsószoknya szélével az arcot az Atya-Fiú-Szent-
lélek Isten nevében háromszor lehúzzák. (Kercseliget). Ezt
rendesen a keresztanya végzi. Az első gyermekkel viselős
asszony alsószoknyájának visszájával húzzák le szintén
háromszor s ezután »csakúgy pörög le az ótvar«. (Osz­
lopán).
Az ótvaros gyermeknek keresztanyja pántlikát vesz
s nyakában hordoztatják. (Kőröshegy). Némelyik úgy köti
rá, hogy elvesszen, akkor az ótvar is elvesz. (Gölle). Üj-
holdvasárnap piros szalagot kötnek a templom zászlójára.
(Lakócsa).
Háziszappannal kenik be az ótvaros részt. (Kisbajom).
Egy nő ráf ej a tejéből. (Háromfa). Tejjel, megsózott savó­
val, szappanos lével mosogatják az ótvart. Azzal a vizzel,
amellyel a "halat megmosták, az ótvarban szenvedőt meg­
mosdatják. Szúette gerendából port vesznek, azt finomra
törik s az ótvaros részre hintik, később pedig lemossák.
(Balatonendréd). Kovácstól abból a vízből hoznak, mely­
ben a tüzes vasat hűtik s az ótvart azzal mosogatják.
' Napkelte előtt az ótvaros gyermeket északnak folyó
vízhez viszik s abban háromszor lemossák. Oda- s vissza-
menetelkor senkihez nem szabad szólni. (Pata). Kilenc
szem mogyorót s ugyanannyi babot, forgácsot s másféléből
is kilencet összeszednek, ezt megfőzik s lemossák vele a
gyermeket. A levét keresztútra viszik, ott az edénnyel együtt
ledobják s aki belelép, az kapja meg a bajt. (Somogy-
visonta).
Új cserépedénybe tett vizet a disznóól tetejére helye­
zik s otthagyják. Mire a cserépből a víz elpárolog, az
ótvar is elmúlik. (Nemesvid). Még vizbe nem áztatott vajjal
kenik be az ótvart. Vajban sütött piros pogácsaalmát
kennek rá. »Kapitnyák« (Asarum Europeum) megszárított
s megtört levelét megszárítják, összetörik, egy éjen át tejfel­
ben áztatják s ezzel a vart bekenik. (Pata). Kecskerágító-
nak a bogyóját zsírban megsütik s azzal az ótvart bekenik.
(Kiskorpád). Ugyancsak e fának az olajával is bekenik.
(Nemesvid). Tejfellel kenik be s azután azt kutyával le­
nyalatják. (Vásárosbéc). Galagonya bogyóját vajban meg­
sütik s az ótvarra kenik. (Simonfa).
Az ótvarban szenvedőnek a misére való beharango­
zás után hóna alá fújnak. (Toponár). Űj késsel nyomogat­
ják az ótvart. (Péterhida).
Az u. n. tüskevarasnál tüskebokorra piros rongyot
kötnek s arra a gyermek fürdővízét ráöntik. (Mesztegnyő).
A pokolvart (lépfene) méz, szappan, vaj, rozsliszt s
faolaj keverékével kenik be.
 Hasfájás, hasrágás, hasmenés, vérhas, hányás,
giliszta, végbéltolódás é s s z e g e d é s .

Hasfájás. A gyermek hasára a fájás megszüntetése,

vagy legalább enyhítésére kék kötényt, kócot, gyapjút,
tutyit melegítenek. (Attala). Lenkócot beecetelnek s azt,
hamuba tevés után, ruhába kötve, a hasra teszik. (La-
kócsa).
A gyermek pelenkáját a konyhaajtóra terítik s két
hétig otthagyják. (Osztopán). A pelenkából egy kis dara­
bot leszakítanak s a konyhában a füstre akasszák. (Ta­
szár). Megfüstölt, meleg pelenkát tesznek a fájós hasra.
(Osztopán). Köménymaggal füstölik meg a pelenkát, vagy
közvetlen a fájós hasat. A pelenkát, vagy más ruhát a
gyermek hasára borítják. (Lakócsa). Kis, megzsírozott
rongyot húznak át egy darab kenyéren s azt a gyermek
hasára helyezik, ott meggyújtják, pohárral leborítják; ez
a fájást a pohárba szíjjá ki. (Zala).
Ecetet öntenek a gyermek köldökébe. (Csököly). Az
anya tejébe keserűvizet adnak. (Zselickislak). Faolajba
köményt raknak, az anya, vagy más asszony emlőjéből
ráf ej s ezt a gyermekkel megitatják. Megrágott köménymag­
ból az anya a gyermekére lehel. (Drávátok). Köményma­
got rág az anya s azután nyálát a gyermek szájába ereszti.
(Somogydöröcske). Köménymagot vöröshagymával össze­
törve adják a hasfájós gyermeknek. (Polány).
Az anya összerágott foghagymát tesz a csecsemő szá­
jába. (Somogyberzence). Az összevágott íoghagyma szagát
a gyermek szájába lehelik. (Lakócsa). Foghagyma levét
öntik a szájába. (Pat). Vajat tesznek a szájába. (Pat).
Hasrágásnál a gyermeket hasra fektetik s hátulját
ütögetik, totyogtatják s — helyre jön. (Osztopán).
Hasmenés ellen főtt tészta levében fürösztik meg a
gyermeket háromszor. (Pata). Rozskávé és keményítő le­
vét itatják a gyermekkel, sőt magát e két szert is meg­
etetik. (Pata).
Hányás. Amely gyermeket a hányás erőlteti, annak az
anyja újholdvasárnap, napkelte előtt a kút kávájára ül
s a gyermekét ott szoptatja meg, azon hiedelemből in­
dulva ki, hogy a gyermek azért hány, mert az anya viselős
korában vödörrel vizet húzott s abból ivott.
Vérhas. Ez ellen a gyermek gyomrára meleg poharat,
vagy cserepet tesznek. (Bolhó). Zabot, rozslisztet, vagy
meleg hamut zacskóba kötve, a gyermek gyomrára bo­
rítják. (Tarany).
Üj fenyődeszkát melegre tesznek s arra, midőn m á r
megmelegszik, ecetet öntenek, azután a vérhasban szen­
vedő gyermeket úgy ültetik rá, hogy ülepe szétfeszülve, a
végbél is hozzá érjen. (Osztopán). Fehér gyantát a cserép­
edényben levő parázsra tesznek s lyukas szakasztót borí­
tanak rá, azt betakarják s a vérhasas gyermeket meztelen
testtel ráültetik, hogy a gőz és füst altestét átmelegítse.
A gyermek hasára ernyőszerűen lepedőt kötnek, hogy az
a gőzt felfogja. (Karád).
A vérhasban szenvedő gyermekkel különböző, maguk
által készített orvosságot itatnak. Tölgyfagubacsot, vagy
vadgesztenyét törnek össze s tejben, vízben, vagy boi'ban
a gyermeknek adják. (Csököly). Törött fahéjat itatnak vele
pálinkában. (Torvaj). Papírszenet összetörve vörös borba
tesznek s megitatják. (Pata). Timsót, békarokkát, vagy
paprikamagot megtörik s levesben beadják a betegnek.
(Balatonendréd). Tüskésdisznónak megszárított bőrét meg­
törik s összetört diófalevéllel összekeverik, azután meg­
pörkölik s megitatják a gyermekkel. (Torvaj). A pálinkát
lábosban meggyújtják s mikor jól ég, összekevert tojást
öntenek bele. Az így megsült tojást a gyermekkel meg­
etetik. (Balatonendréd). A szentjánoskenyeret megreszelik
s szárazon megetetik. (Vásárosbéc).
Zsömlyéből három kis darabot levágnak s azt meg­
pirítják, borba »buktattyák«, azután fahéjjal behintik s a
gyermekkel megetetik. (Simonfa). Lágyra sütött tojást a
tüzelőkövön (héiküjön) égetett s összetört timsót kever­
nek, azt jól megsózzák s bevetetik a gyermekkel. (N.-déd).
Végbél kijövés. A kisebb gyermeknél gyakori végbél
kijövésnél a belet lábsarokkal, vagy háromlábú kisszék
egyik lábával kell visszonyomni: többé — szerintük —
sohasem jön ki. (Látrány). Ha lehet, a gyermeknek saját
lábsarkával kell a végbelet visszanyomni; ha azután is
kijön, az anyja mosogató-ronggyal dugja vissza, mely után
a rongyot eldobja. (Balatonendréd).
Bélgiliszta. Ez ellen foghagymás tejet főznek s ezt a
gyermekkel megitatják. (Zselickislak). Összetört foghagy­
mát paprikával ecetbe téve megitatják. (Balatonendréd).
Késhegynyi finom sót vízben megitatnak. Sárgarépát né­
hány gerezd foghagymával összefőznek. (Zala). »Hadari
csollán« (Urtica ureus) főzetét tejben megitatják. (Pata).
Hordóbcli savanyú káposztának a levét issza a gyermek.
(Teklafalu). Három szerdán savanyú káposztát itatnak a
gyermekkel, »mer szerdaji napon van tátfo a gélészta szá-
jo«. (Szólád).
 Békarokkát megszárogatnak, finoman megtörik s át­
szitálják, azután vízben beadják. (Andocs). Vöröshagy­
mát etetnek vele.
A gilisztás gyermeknek a hátát melegvízben megmos­
sák, marhatrágyával megkenik, mire a bőr alól a giliszták
a fejüket kidugják, amikoris borotvával levágják s — a
gyermek meggyógyul. (Bolhó).
Szegedés. A gyermek szájába lótrágya levet facsarnak.
 Sárgaság, szeplő.

Ha a gyermek sárgaságba esik, sárga pántlikát köt­

nek a nyakára, amit addig nem oldanak fel, amíg a baj
tart. (Szulok). Néhol azután eldobják; aki felveszi arra
száll a sárgaság. (Somogytúr). Megfőzött tojás fehérét ru­
hába teszik s kilenc napon át a nyakon hordatják, ahonnan
a kéménybe akasztják s ott is kilenc napig hagyják. A k i ­
lenc nap eltelte után folyóvízbe dobják, hogy a víz vigye
el, mert ezzel a betegséget is elviszi. (Teklafalu). Héjjából
kikopasztott tojást hord r u h á b a kötve nyakában a gyer­
mek. (Somogyvisonta). A megfőzött tojás fehérét kétfelé
vágják s egyik felét kilenc napig a nyakán hordja a gyer­
mek, — akkor a tojásba megy a sárgaság. (Torvaj).
Sárga fűzvesszőt kilenc napig főznek s abban a gyer­
meket napkelte előtt megí'ürösztik. (Polány). Kecske-
rágítőfa magvát megtörik, zsírba megsütik s azzal kenik
be. (Csököly). »Hetfenhéitliküfüj« főzetében fürdetik meg
a gyermeket, vagy a főzeiből itatnak vele. (Torvaj). Apró
sárgatököt s foghagymát megfőznek s levével a gyermeket
megmossák. Vízbe tett zöld dióhéjból iszik a gyermek.
»Cinadón,afüből« koszorút kötnek s azon a gyermeket
háromszor átbujtatják s azután a füstre akasszák. (Zala).
Megijesztik a gyermeket, hogy ijedtségében a baj elmúljon.
(Somogyszii). Hétféle virággal s hétféle termőággal meg­
gőzölik. (Kaposmérő). »Supella-lepedőt« tartottak régeb­
ben az ágy fölött levő szegen, Vagy rúdon s annak sarkaiba
foghagymát kötöttek és mikor a gyermek sárgaságba esett,
ezzel a lepedővel letörölték. (Torvaj).
Kénvirágot (büdöskővirágot) itatnak a gyermekkel.
Néhol mézzel keverik össze s úgy etetik meg. (Balaton­
endréd). Itatnak még a gyermekkel: fűzfagyöngyöt, fehér
borban (Balatonendréd}, megszárított s megfőzött csalánt,
epergyökér, kökénygyökér levét (Lakócsa), lud- s tyúktrá­
gyát pálinkában, vagy borban (Andocs), kifacsart lótrágya-
lét, keserűvizet anyatejben (Zselickislak), lágy ludganéjt
ruhába göngyölnek, kifacsarják s a kifacsart levet a gyer­
meknek adják. A fiúnak gunártól, a leánynak tojósíudtól
kell venni a trágyát. (Teklafalu). Disznótüskefának a zöld­
jét levakarva, az alul levő sárga részt pálinkába, vagy
ételbe adják. De szárazon megtörve is etetik a bajos gyer­
mekkel. Esküvői koszorúból tesznek a vízbe s e vizet a
gyermekkel megitatják. (Lakócsa). Három élő tetűt szil­
vába tesznek s azt a gyermeknek adják. (Nagybábony).
 Ürmöt egy napon át vízben áztatnak s azután a sárga­
ságban szenvedővel megitatják. (Bolhó). Reszelt sárga­
répát kilenc napig üvegben tartanak s a gyermeket arról
itatják. (Homok). Sárga gyopárt szárítanak, azt megtörik,
megfőzik s levéből néhány cseppet a gyermek szájába ön­
tenek. (Fonyód). Törökdohány virágját összeszedik^ üveg­
be fojtják s azután kenyérpomposban megsütve a sárga-
ságos gyermekkel megetetik. (Tarany).
Sárga gyűrűvel sárga függőről itatják 1—2 hétig a
gyermeket. (Nikla). A gyermekkel sárgarépába vizeltetnek
s azt kilenc napig a kémény füstjére helyezik, azután a
folyóvízhez víve, háttal dobják a vízbe. (Somogyszil).
Megfőzött kukoricakására rávizeltetnek a gyermekkel s a
háztelek mesgyéjénél adják a kutyának, úgy, hogy a kutya
a kerítés másik felén álljon. A kutyának olyan neműnek
kell lennie, mint a bajban szenvedőnek. (Táska). Kilenc
napig csalánra vizeltetnek a gyermekkel mindaddig, míg
az el nem szárad. (Bolhó).
Félkiló húst tesznek piszkos, hitvány edénybe s a sár­
gaságban szenvedő kilenc napon át rávizel s azután a
húst (nem szerint) a kutyának dobják. A vizeletet olyan
helyre kell önteni, ahol senki sem jár. Megfőzött marha­
húsból adatnak a sárgaságban levő gyermekkel a kutyá­
nak. A nemeknek egyezniök kell.
Tojás fehérét cérnával fűzfára kötik, a sárgáját pedig
a madaraknak, kutyáknak kiteszik, hogy azok azt szét­
hordva, rájuk ragadjon a baj. (Nikla). Kukoricakását tesz­
nek a kerítésre, ahonnan azt a madarak elhordják s foko­
zatosan a sárgasága is megszűnik a gyermeknek. (Buzsák).
A gyermek körmeit lemetélve, dióhéjba zárják s azután a
gyepübe teszik, honnan a madarak elviszik. (Iharos). Üj-
hoklkor a korábban tüskére vitt piros szövetért, szalagért
stb. a sárgaságban szenvedő elmegy s sárga szövetet, sza­
lagot stb. tesz a helyére. (Bolhó).
A kemencéből kivett kenj'eret tiszta ruhára téve, az ágy­
ra rakják s helyére a sárgaságban levő gvermeket fektetik.
Utána tejet adnak neki. (Nikla). A sárgarépát kilenc részre
vágják, vágás közben visszafelé olvasva 9-től (utolján azt
mondva az olvasásnál »e:gy se«) rászükségelnek, a tűz fölé
akasszák, ahogy ez szárad, úgy megy el fokozatosan a
sárgaság. (Táska).
A gyermekkel a templomban levő aranykeh elybe há­
romszor belenézet az anyja. (Iharos).
Szeplő. A szeplős gyermeket lótejjel, néhol előhasi
kanca tejével mosdatják. (Gige). Húsvéti pirostojás levével
mossák le az arcot s ugyanilyen tojást Szent György-nap­
ján lucernába visznek s ott mosdatják meg harmatjával a
szeplősarcú gyermeket, hqgy a szeplő elmúljon róla. (Som.-
szentpál). Nagypénteken napkelte előtt folyóvízben mos-
danák meg a gyermekek. (Torvaj). Ugyancsak ezen a
napon hajnalban lencsevetemény harmatjában a gyerme­
ket megmosdatják. (Útközben nem szabad beszélni!) Pün­
kösd napján napkelte előtt a mezei harmatban megmos­
datják. (Alsósegesd).
Északnak folyó vízben napkelte előtt vízzel lehúzzák.
(Torvaj). Márciusi hőiével mossák meg. Csipkerózsa u. n.
buzogányában talált harmattal nagypénteken napkelte előtt
lemossák az arcát. (Ságvár).
A gyermekek várják az első fecske megjelenését s
mikor meglátnak egyet, tenyerükkel arcukon Tiúzogatva,
ezt mondják: »Fecskét látok, szeplőt hányok«, azután ke­
zükkel gombolyítást mutatva: »Fonalat gombolítok«. Ez a
szokás általános.
A szeplős gyermeket olyan templomba viszik, ami­
lyenben még nem volt; itt keresztbe tett kezét a szentelt­
víztartóba tétetik. Amint beletette, tenyerével felfelé for­
dítja s arcát keresztbe tett kézfejjel húzza le, azt mondva:
»Boldogságos Szűz Marija éidös anyám, ezt a szeplöüt
huzd le a zéin mellemre«. (Karád).
 Sömör, kosz, feketehólyag, hóttetem, fökény.

Sömör. A sömört, aki még nem látta, szalmaszállal

körülkeríti. (Homok). Gombostűvel megkerítik s a gombos­
tűt a feje fölött eldobják. Amely szalmával a sömört meg­
kerítették, azt háromfelé törik s három özvegyasszony
háza felé dobálják, hogy a baj reájuk szálljon. (Osztopán).
Tűvel háromszor körülkerítik, gyengéden megböködik s
háromszor azt mondják: Ha itt éirlek, l ö . . . « . (Pata). Ne­
veletlen ujjal háromszor megkerítik s közben azt mond­
ják: »Te sömör, eltisztull innejd, mer ha mcig eccér itt
éirlek, (Karád). Bagólével szöürödet, szálodat k i -
téipem«. (Pata). Pipanyállal, pipamocsokkal (Gige), ab­
lakharmattal, anyakovásszal (első kovász), bekenik. (Tor­
vaj). Márciusi hőiével (Szenna), langyos savóval (Attala)
mossák. Szamárfűvet megfőznek s annak levével mosogat­
ják le a sömört. (Németegres).
Némelyek szerint a gyermeken keletkezett sömört csak
az édesanyja tejével lehet gyógyítani úgy, hogy azzal le­
mossák. (Gige).
Kosz. Kosz ellen lósóska, vagy bábicskó-gyökér főze-
téből készült vízben fürdetik meg a gyermeket. Kékkővel
összekevert kénporral, vagy tejföllel dörzsölik be a testet.
(Pata). Zsírt, kékkövet s kénport összekevernek s ezzel a
sebet bekenik. (Balatonendréd). Kenyérsütés után meleg
kemencébe dugják a gyermeket egy deszkán. Előzőleg testét
zsírral bekenik. (Bolhó). A lesüttetés után megfürdetik.
(Balatonehdréd).
Feketehólyag. Leggyakoribb s legáltalánosabb gyógyí­
tásai: fejtő- vagy egyszerű, avagy selyemcérnát húznak át
rajta, melyet bennhagynak, míg a hólyag tartalma kifolyik.
Piros pamukot húznak át rajta s ezzel meg is kötik.
(Somogyszentpál).
Tojás sárgáját sóval, paprikával összekeverik s a hó-
lyagra téve, fölül ruhával beborítják. (Tarany). Mézes ko­
vászt tesznek r«á. (Kisbajom). Aszalt tojást s nyers piros
paradicsomot »azonmód« ráteszik, hogy ezek a hólyag
tüzességét szívják el. (Zselickislak).
Hóttetem (porckinövés a fejen). Hogy elmúljék, ke­
resetlen csonttal húzzák le. (Osztopán). Templomi úrfel-
mutatáskor a fej hóttetemes részét a falon háromszor meg­
húzzák s — elmúlik. (Karád). Elcsöppentett s az úton meg­
talált kocsikenőccsel a hóttetemet bekenik. (Osztopán).
»Gilicetüskét« szúrnak bele. (Zala). Koldusnak olvasóké-
resztjével olyan egyén, aki még a koldust nem látta, a
gyermek hóttetemét megszúrja s nyelvével háromszor meg­
nyalja. (Ráksi).
Fökény (szemölcs). A fökény rendesen kézen jelentke­
zik. Gyógyításai: véletlenül talált tárggyal háromszor le­
húzzák s az illető tárgyat odateszik, ahol találták. (Tarany).
Kenyérsütéskor a meleg pemettel háromszor lehúzzák.
(Gige). Háncsán kivagdalt, kicifrázott fűzfapálcával, pénz­
zel, pántlikával (rendesen háromszor) lehúzzák s ezeket
eldobják. Aki megtalálja, arra megy rá a fökény. Lófarká­
ból húzott szőrrel leszorítják.
Kutyatejfű nedvével, vakond vérével (Szabás), havibaj
nedvével (Csurgószentmárton), a ló első tejével (©lótejjel)
kenik be. (Szenna). Örvény gyökeret megtörnek s minél
régibb hájjal keverve, bekenik. (Ságvár).
Kékítő esszencet (Balatonendréd), vöröshagymát, piros
paradicsomot, paprikás túrót kötnek rá. (Buzsák). A fö-
kényt abban az évben ellett borjúfarok szőrével lekötik
(a fiúét bikaborjúéval, a leányét üszőével) s a fennmaradt
részt elássák. Időnként megnézik; ha m á r rothad, akkor a
fökényről is leveszik a szőrt s elmúlik a baj. (Szentlászló).
A futtatott (erősen hajtott) ló szájából folyó habot
kenik rá a Szentháromság nevében. (Homok). Hajtás köz­
ben a ló patkójáról levágott földdel lehúzzák a fökényt,
azt mondván: »Isten neviében húztalak le, Isten neviében
gyuogyull mög«. (Ságvár).
A fa égésekor kisistergő habbal, a fökényes gyermek
vizeletével s azzal a vízzel mossák meg, amibe kenyérvetés­
kor a pemetet mártogatják. (Lukafa). A leány fökényét a
fiú, a fiúét pedig a leány vizeletével mossák le. (Csököly).
Főzött babot megkövesztenek s levével a fökényt meg­
mossák, azután a lét a keresztútra öntik: aki belelép, arra
ráragad. (Torvaj). De ha erre ráctövissel rávagdalnak,
nem árt. Mások szerint ha valaki kezével kilencszer keresz­
tet vet rá az Atya, Fiú, Szentlélek Isten nevében s felszedi,
szintén nem árthat. (Torvaj).
A fökényre újholdkor ráolvasnak, vagyis »mögköszön-
tik«: »Amit neizé, ujullon, amit fogok, had f oggyon«. (S.-tur).
Vagy: »Uj Huód, uj király, hijj el engem a lakodalomra,
lén nem mének e, eküdöm a szemüőcsömet«. (S.-tur), Vagy:
»Van egy vendiegem, aszt küdöm e«. Más: »Uj Huód, uj
királ, mehházasiétottad a fÍjadat, fiérhö attad a lyányodat,
eugöm hittá lakodalomba, de ién nem möhetök, eküdöm a
fökiényemet. (Somogyszil).
Horvátoknál: Mladi mladenac, maseci udala^ mene
zoye na prvice; ja ne idem, neg ide moje sluge. (Üj hoki;
uj király, leányom férjhez ment, de én nem megyek, ha­
nem elküldöm a szolgámat. (Lakócsa).
 Szembajok, iülfájás, Sogzás, fogfájás.

Szembajok. Ha a .gyermek szemén valami bajt észlel­

nek, kinyalják s a kinyalt nedvet, váladékot a gyermek feje
fölött átköpik. (Ecseny). Friss vízzel kimossák. (Simonfa).
A fülbe függőt tesznek. (Háromfa). Aludttejes ,,vagy húgyos
ruhával kötik le a szemét. (Osztopán). A foghagyma ge­
rezdjének a közepét kivájják, ebbe néhány csöpp tejet ön­
tenek s a gyermek szemét vele megkenik. (Buzsák). Bele­
fújnak a szembe. (Kercseliget)<
Szemlobnál a kecskerágítófa magját megtörve, zsírban
megsütik s azzal kenik be a szemet. (Csököly).
Ha a gyermek szemen hályog kezdődik, a tudós asz-
szony madzagot ereszt a nyakába s ráolvas. Ha nem bíznak
az asszony tudományában, ez a mondóka járja: »E1 lögyön
a té orvosságod, csak a zéin füzetéisöm joó mögjárgyo;-.
Fülfájás. A fülfájás ellen függőt tesznek a gyermek
fülébe, hogy a fájást elhárítsák. Fülébe fújnak. (Somogy -
visonta). Felvágott foghagymát tartanak a fülhöz, vagy
beleteszik, hogy ennek ereje megszüntesse a fájást. (Simon-
fa). Kőrózsa vagy mogyoró kifacsart levét, napraforgó
olajat (Törökkoppány), szagos szőlőnek a levét (Vásáros-
béc), avagy Szent János napján szenteltetett bort csepeg­
tetnek a fülébe. Tejet fejnek a fülbe. Annak a kanálnak
a nyelével, mellyel tésztát vakarnak, olvadt vajat eresztenek
bele a fülbe. (Bolhó). Irósvajjal két cseppet cseppentenek
a fülbe. (Toponár).
Fagyos zsírt dugnak a fülbe s ott elolvasztatják. (Ri-
nyaújlak). Barackfalevelet főznek s levéből 2—3 cseppet
a fülbe csöpögtetnek. (Tarany). Fúróval a talpba fúrnak
addig, míg a fúró vasa megmelegszik s erre vajat tesznek.
Az ott elolvadt vajat a fülbe csöpögtetik. (Háromfa). Tintát
öntenek a fülbe. (Gige). Rothadt almának átszűrt levét csö­
pögtetik a fülbe. (Balatonendréd).
Fehér babot megfőznek s azt pempőre megszapulva a
fülre teszik. (Nikla). Bodzafavirágot főznek födő alatt, az­
után hideg pohárba öntve, tölcséren a fülbe eresztik, a
virágját pedig a fülre kötik. (Nágocs).
Haranglábból egy szálkát lefaragnak s azzal a gyer­
mek fülét megpiszkálják, azután pedig oda viszik vissza s

ahonnan elhozták. (Nemespátró). A fájósfülű gyermeknek

a fülét nagyszombaton a templomban a harangkötél végé­
vel megpiszkálják. (Zselickislak).
 A fülfájós gyermek keresztanyja főzzön mácsikot, ami
ebből a fazék szélén csüng s ott megsül, piszkálja meg a
gyermek fülét, azután dobja el. (Osztopán). Egy darab mo­
satlan vászonruhára viaszt mázolnak s azt a fülbe téve,
végét meggyújtják s elégetik a fülben. Az kiszívja a bajt.
(Szólád). *' ' -
Fogzás. Hogy a kisgyermeknek, különösen az első
foga könnyebben »hasadjon«, timsós vízzel, borral, ló-
huggyal s violagyökér levével kenik be a fogínt. Boros kéz­
zel a fog inát meghúzogatják. (Kercseliget). Lótrágyát kifa­
csarnak s annak levével dörzsölik be a fogínt. (Zala). A vi­
rágoskender maradványát megfőzik s ennek levét teszik
az ínre. (Karád). Kulcsot, acéldarabot adnak a gyermek
kezébe, hogy azt rágja. A gyermek kezébe örökölt (tehát
nem a szülők által vásárolt) kulcsot kell adni, hogy azt
rágja, akkor gyorsan kijön a foga.
Fogfájás. Lóhúggyal dörzsölik be a gyermek fogát.
(Pata). Sót, bagót tesznek rá. Ez általános. Timsós tojás­
fehérét tesznek a fogak alá. (Nagygomba).
Midőn a gyermek első foga jön, az anya titkolja el.
Első fog jövésekor az anya a gyermek száját pacskolja
meg, hogy sírjon, hogy ezzel valamennjd fogát sirassa meg,
vagyis több foga ne hulljon ki. (Tarany). Némely anya az
első kipottyant fogat lenyeli, (»mer az a fog csak égy zsur-
ma«), hogy a gyermeknek a többi foga ne fájjon. (Somogy -
udvarhely).
Háromszoros l é l e g z é s , szörtyögés, csuklás, köhögés,
szamárkehe s szájbajok.

Háromszoros lélekzés és szipoíálás. A háromszoros

lélekzést, e betegségszerű hibát a nép hiedelme szerint
azon esetben kapja meg a gyermek, ha az anya viselőssége
ideje alatt kemencébe fúj, vagy olyan helyen megy át, ahol
leölt sertést pörköltek. Gyógyításai: az illető gyermeket
a pörkölő helyen meghömbölyögtetik, vagy e helyen meg­
szoptatják. Ezek után a baj ott marad. (Osztopán).
A szipotálós gyermeket újholdvasárnapján régi, u. n.
»szökrönbe« (láda) helyezik, s annak fedelét háromszor
rávágják. (Porrog). Száraz rozsvirágot megfőznek s annak
a levét a szipotálós gyermekkel megitatják. (Tarany). Vö­
röshagymás teát adnak neki. (Simonfa).
Szörtyögés. A szörtyögős gyermeket ott kell három­
szor meghentergetni, ahol egy ló hentergett. Ott szoptatja
meg az anyja, ahol disznót pörköltek. (Zala). A disznó-
vályun szoptatja meg.
Csuklás. Kis kanál cukrosvizet adnak a gyermeknek
(Simonfa), vagy erősen megijesztik a gyermeket. (Látrány).
Köhögés. A köhögésben szenvedő gyermeknek saját
vizeletét öntik a szájába. (Látrány). Égetett pálinkával itat­
ják. (Látrány). Megreszelt sárgarépát édestejbe főznek s a
gyermekkel azt itatják. (Látrány).
Szamárkehe. A gyerekkel, hogy a baj elmúljék, sza­
mártejet itatnák. (Pata). Tojássárgáját, sárgacukrot tejjel
összekeverve adják neki. (Osztopán). Szamárszőrrel füs­
tölik meg. (Gige). Szamárszőrt ruhába téve, a gyermek nya­
kában hordatják. (Szólád). Azon a helyen, ahol a gyerme­
kek henteregtek, meghentergetik. (Somogysámson).
Torokfájás. A gyermek fájós torkára alul hideg, erre
pedig meleg borogatást tesznek. Amint ballábáról valaki­
nek a kapcát vagy rongyot lehúzzák, azon melegében a
torok körül csavarják (Homok). Burgonyát vagy csicsó-
kát sütnek a torokra s gyenge melegen ráteszik (Szenna).
Meleg kásával kötik át a torkot (.Szabadi). Meleg hamut,,
reszelt vörösrépát tesznek a torokra (Buzsák). Némelyek
a vörösrépát nyersen kinyomják s ennek a levével ke­
nik be a torkot. Forró hamuba megsütött csicsókát ruhá­
val szétnyomnak s a torokra kötik.
Kenyérbélvirágot, lósóskának a levelét megfőzik s lan­
gyosan a fájós torokra kötik (Torvaj). A gyengébb gyer­
meknek néhány csöpp, a nagyobb, erősebb gyermekek-
nek egész kanál petróleumot öntenek a torkába. Vörös­
répalevelet reszelnek s ennek kifacsart levével öblítik a
torkot (Lukafa). Meszet nyeletnek le a gyermekkel (Lu-
kafa).
Általánosak az alábbi babonás szokások a tprok gyó­
gyítására nézve: aki Szent György-nap előtt gyíkot, vagy
kígyót fog s a torkát meghúzogatja, az illetőnek a kezével
húzogatják meg a fájós torkot. Á torokfájós gyermeknek
kígyó bőrét (ami a kígyóról levedlett) csavarják a nyaka
köré. (Lakócsa).
Szájpenész (békavar). Fehér kutya trágyáját mésszel
összekeverik s azzal a gyermek száját bekenik s vörös
posztóval lemossák. (Nagybábony).
Sebes száj. A sebes szájat fagyallevél főzetével, timsó-
val öblögetik. Gyógyszertárban vett rózsavízzel, továbbá az­
zal a vízzel, amely itatáskor a ló szájából kifolyik, moso­
gatják. Három estén át az imádságra való harangozáskor
kerék nádrafü (Glechoma nederaeca) levével lemossák.
(Pata).
A gyermek sebes száját hagymával húzzák le s azt el­
dobják; aki megtalálja, arra megy át a baj. (Gige).
Nyálas száj. Hogy a gyermeknek a dnyála ne folyjon,
folyás közben a nyálat késsel átmetszik. (Háromfa). Kút
kávájánál szoptatják a gyermeket, mert a baj onnan eredt,
hogy az anyja viselős korában a kútnál vödörből ivott
(Sántos), vagy belehajolt a vödörbe (Somogyszil). A gyer­
mek nyakára három napon át keszkenőt kötnek azért,
hogy az tele folyjék nyállal. Leoldva, ezzel a gyermeket —
álla alá helyezve — háromszor fölemelik. (Karád).
A nyálas szájú gyermek száját koldustarisznyával tö­
rölik le. (Zimány). Kilenc darab kis fára tekert ronggyal
babát készítenek s mind a kilenc darabot megfordítják.
(Torvaj).
Büdös száj. A gyermek anyjának terhessége alatt ta­
núsított viselkedése következtében kapja, a nép hiedelme
szerint, a bajt. Egy részét m á r közöltük. Az anya terhessége
alatt ne boruljon temetéskor a gyermek koporsójára. (Ho­
mok). Virágot ne szagoljon, büdösségre ne köpjön stb., a
gyermekre pelenkát ne terítsenek, arcát pelenkával ne tö­
rüljék le (Polány, Gige), mert ezek következtében kapja
a gyermek szájába a büdösséget.
Gyógyítása: pelenkával törlik le a száját. (Mások sze­
rint a pelenkával való törlés is szájbüzt okoz).
Szőrféreg, lábviszkedés, pörsenés, mellpirosodás, törés,
kutyaharapás stb.: daganat, k e l é s , körömméreg, himlő­
hely, a tejes emlőjü gyermek.

Szőrféreg. A magzat bőréből a magzatmázzal levált

finom szőröket nevezik így. Persze, a nép másnak tekinti.
Szerinte a gyermek köldökében keletkezik s a gyermek
gyakran emiatt sír. A szőrférget úgy látják meg, hogy a
szita visszájával hétszer hamut szitálnak! s ;azt a gyermek
fürdőteknőjének négy sarkára teszik. A gyermeket meg­
fürdetve, utána a hamut a vízbe szórják, pelenkába le­
szűrik s akkor »a jou Isten tuggya, hunnajd gyün'«« —
»láccik benn a szöür«. (Buzsák).
Gyógyítása: borsfűvet kötnek össze s mikor a gyermek
a fürdőben van, a köldökön tartják, rajta forgatják s a
fürdővízzel locsolják, ez kihullalja a köldökből a szőrt.
(Porrog). Fürdéskor rizsfejet tesznek a gyermek köldökére;
ez a szőrt — hiedelmök szerint — kiszívja. (Kisberény).
Három szál zsuppszalmát összekötnek s a fürdő gyermek
köldökére téve, azon forgatják s fürdővizet locsolnak rá.
Ez a szőrférget kihúzza. (Karád).
Lábviszketés
l vizesteiíí. Voltaképpen lábujj-viszketés.
Gyógyításai: a lábat sós melegvízzel mossák. Sótalan kuko­
ricakásával forrón beköötik. Megtört nyárfalevelet melegén
rátesznek. (Nagykorpád). Savanyú káposzta levével borít-,
ják be a lábat. (Torvaj). Csúzfűvet tesznek rá, ez kihúzza a
viszketést. (Torvaj). Zsírral kevert kénvirágot kötnek rá.
(Kisbajom). A vizestetűre vízzel leöntött szenet nyomnak,
akkor az kisül. (Simonfa).
Pörsenés (disznókanyaró) gj^ógyítására »pörsögős fü­
vet« főznek s napkelte előtt (az úton senkihez sem szólva)
a keresztútra elöntik. (Szabadi). A gyermeket földre "fek­
tetve, teknővel letakarják s disznókat hajtanak rajta ke­
resztül.
Mellpirosodás. Ha a gyermek melle megpirosodik,
megtört foghagymát tesznek rá. (Surd). Hogy a mellfájása
elmúljék, fekete tyúk tollával füstölik. I l a nem használ,
régi szekrénybe guggoltatják s az ajtót háromszor rácsap­
ják. (Csököly). Mellfájásnál a tyúk fekete tollával gőzölik
a gyermek fájós részét. Ha éz nem használ, régi szekrénybe
tuszkolják s az ajtót háromszor rácsapják. (Csököly).
Törés. Gyógyításai: lúdtrágyát (Csököly), cipész által
használt szurkot (Homok), megtört csalánlevelet (Balaton-
endréd) ruhadarabra kenve, a törésre teszik. Ha közeledik
a lakadás, cserépbe tejet öntenek, abba egy csöpp ecetet,
minek következtében a tej megtúrósodik s rákötik a tö­
résre. (Karád). Ugyanezt kelésekre és más sebekre is al­
kalmazzák.
Kutyaharapás. Az illető kutya szőrének füstölésével
gyógyítják. (Balatonendréd), Kétféle vágott borsót kötnek
a sebre. (Balatonendréd). A borsót megtörik s azzal a se­
bet behintik. (Osztopán).
Seb. Ha a fej sebes, pipitérvirág főzetével mossák le.
Örökzöldet zsírban kissé megsütnek s a sebre teszik. (An­
docs). Káposzta •levelét nyersen a sebre teszik. (Török-
koppány). Metszett sebre zöld csalánt megtörnek s zsírral
keverve ráteszik. (Potony). Az égési sebre kukoricalisztet
hintenek. (Toponár).
Daganat. »Kölkes répát« (Helianthus) tesznek a daga­
natra. (Pata). Ledagasztott s megkelt árpadarát vagy ko­
vászt borítanak a daganatra. (Balatonendréd). Ha a gyer­
mek emlője dagad meg, foghagymával húzogatják. (Kis-
berény).
Kelés, kelevény. Sült vöröshagymát, liliomot, földi­
szeder levelét, piros paradicsomot, megmelegített szurkot,
nyúlhájat, vagy nyúlzsírt, mézes-tejfölös kovászt tesznek
rá. (Kisbajom). Vöröshagymát és vízzel még nem érintke­
zett szappant, virágolajat s rozslisztet összetörnek s ru­
hára kenve, a kelésre teszik. (Andocs).
Csöcskovászt (női tejjel kevert rozslisztet) vászonra
kenve, tesznek rá, attól hamar megérik. (Pata). Tejbe,
vagy tejfölbe sárgarépát reszelnek s azzal a kelést átkötik.
(Látrány). Tejbe zsemlyét és sáfránt tesznek s amilyen
melegen a gyermek csak elbírja, rákötik. (Homok). Tej­
fölös rozsliszt-kovászt, tiszta búzalisztet tejföllel keverve
tesznek rá. (Simonfa).
Vörösrépát megmelegítenek s kifacsarva a kelésre te­
szik. (Látrány). Lenmaglisztet mézzel összegyúrnak s azzal
borogatják a kelést. (Tarany). Eleven földi gilisztát csavar­
nak a kelésre. (Homok). Hüvelyes borsót dobnak a kereszt-
útra, aki felveszi, arra ragad a betegség. (Kaposmérő).
Ércpénzzel bedörzsölik, nyírfaággal lehúzzák, késsel,
fűzővel, pántlikával nyomkodják a daganatot s azután el­
dobják, hogy aki megtalálva ezen tárgyakat, s felveszi, arra
ragadjon a betegség. (Sántos).
A kelevényre holdvilágnál ráolvasnak: »Akkora, mind
et tál, akkora lögyön, mind em mák«. (Nagybábony).
Körömméreg. Nyúlhájat (Látrány), a nyúl belső bőrét
(Osztopán), disznóepét (Simonfa), piros paradicsomot,
aszalt szőlőt (Alsósegesd), szalonnás vöröshagymát (Kis­
bajom), anyatejjel kevert búzalisztet (Vásárosbéc), tejbe
megfőzött lenmaglisztet kötnek, illetőleg húznak rá. Fog-
hagjmiát és puskaport összetörve tesznek a hajra. (Lát­
rány).
A körömmérges ujjat forróvízbe cuppantják. (Nagy­
berki). A leölt csibének nyakbőrét teszik r á azon melegen,
mint leölték. (Balatonendréd). A majorság zúzáján belül
levő bőrt húzzák a körömméregm (Karád).
A körömméregben szenvedőt anyaszült meztelenül új-
holdvasárnap, északnak, folyóvízhez vezetik s a velük vitt
söprűvel, melyet háromszor vízbe mártanak, háromszor le­
húzzák s a söprüt víznek eresztik, miközben azt mondják:
»Ahogy lehúztam, um mönnyön bele«. Útközben senkihez
sem szabad szólni. (Sántos).
Himlőhely. Hogy a gyermeken a himlő helye meg ne
lássék, a himlőt tiszta fehér ruhával törlik le. (Osztopán).
A tejes emlőjíí gyermek. A kövér gyermekeknél néha
előfordul, hogy csöcsükben tej képződik. Az ilyen gyer­
meket, a nép véleménye szerint, boszorkányok szopják.
Ily esetben r u h á r a faragott fqghagymát dörzsölnek., vagy
bélsarát kenik egy ruhadarabra s ráborítják az emlőre
s egy másik ruhával leborítják s lekötik.
 Rándulás, görcsös láb, gyomorgörcs, szívgörcs,
nyavalyatörés.

Rándulás. Ha a gyermek végtagja megrándul, apja

lába között bújtatják, vagy veszik át. Bal könyökét jobb
térdéhez mérik. (Pata).
Görcsös láb. A görcsös lábat keresetlen madzaggal, to­
vábbá azzal a madzaggal kötik át, amelyre a dohányt fel­
fűzték, vagy amellyel a disznóhúst felaggatják, amikor
füstölik. (Tarany). Foghagymát, ecetet, sót összetörnek,
kócot mártanak bele s azzal a lábat átkötik. (Balalonend-
réd). A görcsös lábat oby söprünek a madzagjával kötik át,
amqllyel a holt után a szobát kisöpörték. (Osztopán).
Gyomorgörcs. Ez ellen csipkés muskátli levelet össze­
törnek, vízbe teszik s abból a gyermekkel itatnak. (Torvaj).
Ha a gyermek pelenkáját tüskén szárogatják, a gyermek
hasfájós lesz. (Orci).
Szívgörcs (nyavalyatörés). Azt tartják, hogy a szív­
görcs a fejből száll a szívre. Amely anyának szívgörcsben
szenvedő gyermeke van, szerezzen legalább néhány csöppöt
a miseborból s mikor a lelkész a szentséget felmutatja,
igya meg. (Tarany). A templomi oltár csöngőjébe öntött
vízből itatják. (Somogysámson).
Amidőn a gyermeken a nyavalyatörés jelentkezik, ingét
lehúzzák, téglát tesznek bele s átdobják a háztetőn, ahová
leesik, ott eltemetik. Ezzel a bajt is eltemetni vélik. (Gige).
A szívgörcsös gyermek ruháját más községbe viszik, hogy
oda vándoroljon a baj. (Somogyszentpál).
Az első szívgörcsnél a gyermek összes ruháját forró
vízbe dobják, hogy megszüntessék a bajt. (Barcs).
Az esküvői ruhadarabot, pl. szoknyát, keszkenőt dob­
nak a görcs jelentkezésekor, akkor vagy elmúlik a baj, vagy
meghal a gyermek. (Surd). Esküvőkor viselt ruhadarabot a
gyermek metszőfogai közé szorítanak s ugyanazzal a száját
is lehúzzák: »Isten hetiébe husztalak le, Isten neviébe
gyuógyull mög«. (Ságvár). Holtról levett szalagot kötnek
a nyavalyatörősre. (Torvaj). Új fazekat borítanak a gyer­
mek fejére s azután szólítgatják. Az anya a kínlódó gyer­
meket meztelenül háromszor körüljárja. (Buzsák). Néhol
még fekete selyemkendőt tesznek fölibe. Olyan egyén fogja
meg a gyermek hüvelykujját, avagy egyszerűen a kezét és
lábát s húzza tovább a testét, aki még soha nem látott
nyavalyatörős!. (Ságvár). Néhol az apa szorítja meg a
gyermek hüvelykujját a nyavalya kitörésekor. (K.-mérő).
 Egyik ablakszárnyát levesziks visszájáról a gyermekre
helyezik s azután háromszor megforgatják. (Somogytúr).
Levett ablakfiókon át szólnak a gyermekhez.
Gyöngyvirág virágját megfőzik s levét a szívgöresös
gyermekkel megitatják. (Zselickislak). A gyermek apjának
gatyafűzőjéből egy darabot elégetnek s annak hamujából
egy késheggyel a gyermeknek a tejébe kevernek s vele
megitatják. (Látrány). Tojás fehérét timsóval összekeverik,,
hogy olyan legyen, mint a kocsonya, eizt r u h á r a kenve, tal­
pát, kezét, homlokát bekötik vele. (Nemesvid).

Szívgörcs e l l e n uj f a z e k a t t ö r n e k össze a g y e r m e k f e j é n .

A disznónak leölésekor szívében maradt aludt vért a

kemencében megszárítják, megtörik, a szita hátán meg­
szitálják s a szívbajos fejére szórják. Fiúnál ártán, leány­
nál göbe-disznó vérét kell használni. (Osztopán). Csávás-
saj tárból egy gyűszünyit merítenek s a szájába öntik.
(Szőkedencs).
Némelyek azt tartják, hogy ha a leánykát három évig
sötét ruhában járatják, a baj elmúlik. (Szenyér). A szív­
görcsben szenvedőhöz hasonló nevű egyén háromszor meg­
kerüli a házat s az ablakon át ugyanannyiszor beszól, nevét
mondva, pl.: »Örzsi^mics csinyász?« (Nemespátró).
Szegedés. E bajban szenvedőnek lótrágya levét fa­
csarják a szájába.
 Álmatlanság, g y e n g e s é g , öregség, sorvadás.

Az álmatlanságot a nép a gyermeknél is külön beteg­

ségnek veszi, pedig ez csak következménye valamely rosz-
szullétnek, betegségnek.
Hogy a gyermek jól alugyék, az anya feje alá három­
szor keresztéit húz s homlokán háromszor keresztül nyal.
Lefekvéskor a gyermek pelenkájának egyik sarkát behajtja.
Söprüt öltöztetnek fel a kicsike ruhájába. (Pata). Éjjel a
gyermek nappali ruháját (fejkötőt, inget) söprűre akaszt­
ják. Általános az a hiedelem, hogy ha a gyermek fürdő­
vízét napnyugta után öntik ki, elvesz a gyermek álma.
Hogy a gyermek álmatlanságát elűzzék, egyesek meg­
főzött máklevet itatnak vele. A mák gubáját finomra törik
s az anyatejben megitatják. Néhol abban megfürösztik.
(Gyöngyösmellék). Egyébként a mákot leginkább a sokat
síró gyermeknél szokják alkalmazni.
Istenfát (Osztopán), hajdinaszalmát (Simonfa), három
határról hozott földet tesznek a fejvánkosa alá. A határban
levő madárijesztő bábu rongyából (Somogytúr), nyálas,
még ki nem mosott kcnderí'onalat (Nagyberki), keresztes
rucát (Szólád), keres'zteis fenyőből három ágat (Látrány),
a fán megaszalódott barackot (Rinyaújlak) teszik a gyer­
mek feje alá. Mosogatórongyot lopnak a gyermek nevéhez
hasonló nevű keresztanyától, vagy keresztapától s azt he­
lyezik a gyermek vánkosa alá.
Kereszteléskor a szentelt parázsból egy darabot magá­
hoz vesz a gyermek keresztanyja s azt a gyermek feje alá
teszi, hogy oly biztosan alugyék el, mint ahogy a parázs
kialszik. (Lakócsa). Mikor avatóra megy az anya, a mel­
lérc, bal felől, egy szelet kenyeret helyez s visszajövet szal­
mába teszi, ruhával betakarja és a gyermek feje alá teszr
a bölcsőbe. Állandóan ott marad, hogy az álma ne hagyja
el. (Torvaj).
Döglött kutya feje alól három ujjával háromszor föl­
det vesznek s azt kis ruhában a gyermek feje alá teszik.
(Osztopán). A szoba négy sarkában fölszedett földet zacs­
kóba téve, helyezik az álmatlan gyermek feje alá, de egyik
sarokból a másik keresztsarokba kell menni a föld össze-
szedésénél, mert különben nem használ. (Kiskorpád).
A mezőn, ahova a gyermeket először kivitték s letették,
földet vettek a teknő alól, amit aztán zacskóban feje alá
tettek, hogy álmát ne hagyja a mezőn. (Kiskorpád).
 Ha idegen helyen alszik a kisgyermek, onnan az anya
három szál szalmát hoz s azt keresztben a gyermek feje
alá teszi, hogy ott ne hagyja az álmát. (Kiskorpád).
Kis malacok alól, mikor alusznak, szalmát húznak ki
úgy, hogy azok észre ne vegyék s azt a gyermek feje alá
teszik, hogy álmatlansága elmúljék. (Zala). Az ólban fekvő
disznók alól szalmát húznak, szintén úgy, hogy észre ne
vegyék (mert akkor még rosszabb lenne) s azt rongyba
kötve helyezik a gyermek feje alá. (Karád).
Ha a gyermek éjjel nem alszik, három szál gyufát
egymásután meggyújtanak s azt üvegpohárba dobják.
(Somogytúr). Ha a gyermek erősen sír,, az anyja a szemét
háromszor kinyalja s kiköpködi. (Somogytúr).
Ahol a gyermek földön feküdt, onnan .port vesznek
fel, mert azt hiszik., hogy azért álmatlan^ mivel megigézték.
(Toponár). Ilyen esetben — természetesen — mosdóvizet
készítenek neki s a fejét, arcát a vizzel lehúzogatják.
A csecsemő első fürdővízéből a házbeli gyermekek
fürödnek először, hogy jól tudjanak aludni. (Nagybábony).
Gyengeség, soványság. Ha a gyermek testalkata gyenge,
vékony, diófalevél főzetőnek a levében, vagy búzakorpás
fürdőben fürdetik. (Pata). Kifőtt tészta levében mossák
meg. (Látrány). Tejben árpakávét etetnek a gyermekkel.
(Látrány).
Öregség. A gyermek akkor szenved öregségben, ha
nem nő, sőt a növésben »megcsökken«, mert »nöm fog
rajta az éitel«. (Bálványos). De az öregséget a vigyázatlan­
ság is előidézheti, ha pl. a gyermeknek a hosszát, vagy
súlyát megmérik (Polány), vagy ha öreg cseléddel alszik.
(Attala). Ha elleniben 3 éves korában megmérik: még
kétszer akkorát nő, míg a végső magasságát eléri. (Balaton­
endréd.)
A m á r öregségben szenvedő gyermekre, hogy rendes
növésbe jöjjön, különféle orvoslási módot alkalmaznak.
Éhnyállal meghúzogatják az inát (Andocs), füvekkel meg­
gőzölik, nagy perecet sütnek s azon a gyermeket átbújtat­
ják. (Nagybábony). A gyermek keresztanyját Isten nevé­
ben háromszor meg kell kérni, hogy egy nagy perecet
süssön. A megsütött perecet az asztalra teszik, a gyer­
meket bele állítják s fején át háromszor áthúzzák. (Tekla­
falu).
Megforralt tejben fürösztik meg a gyermeket, azután
a tejet kutyával itatják meg a gyermek neme szerint, bak,
vagy nőstény kutyával. (Nagybábony). A körtefa tavaszi
bimbóját, új hajtását megfőzik s abban a gyermeket meg­
mossák. (Lakócsa).
Három özvegyasszonytól kért lisztből főzött gombó­
cot az öregségben szenvedő gyermek fürdővizébe teszik s
a feje fölött, kelet felé kiöntik. (Lakócsa). Nagy fazékba
langyos vizet öntenek s abba a gyermeket beleállítják, mi­
után az apja a házat háromszor megkerüli s mikor a
konyhaajtóhoz ér, hot a gyermek van, azt kérdi a fazék
mellett álló egyéntől: »Mit füőző?« A felelet: »Csontra
hust, hogy nagyobbra nyüöjjön«. Aztán a gyermeket abban
a vizben megfürdetik. (Balatonendréd).

Öregség ellen kifőzik a gyermeket.

Nagy cserépfazekat vesznek s alája, mintha tüzet akar­

nának rakni, fát helyeznek s a fazékba belehelyezik az
öregségben szenvedő gyermeket. Azután az anya, midőn
az odahívott komaasszonya megérkezik, elkezdi a gyer­
meket főzőkanállal »keverni«. A komaasszony háromszor
kérdezi tőle. »Mit füőz?« A felelet: »Csontra hust«. Az­
után a gyermekeit fazekastul a trágyadombra viszik s ott
kiborítják. Ennek megtörténte után, hiedelmük szerint,
a gyermek nő s kövér lesz. (Orda, Karád.. Látrány).
Sorvadás. A sorvadásba esett gyermeknek »széip asz-
szonyok vüszik el a h u s á t « h a felszedik a kilencedik lába
v

nyomát s azt bedobják a kútba. (Várda). Orvoslásai: sem-

fűsemfát, három szál ökörfark-kórót, hét termőiának nap­
kelet felé eső ágából hét ágat, hét szem birkatrágyát, há­
rom új forgácsot szednek másnak a favágítójáról, ezenkívül
szentelt vizet vesznek. Mindezeket egy fazékba helyezik.
Azt a kést, mellyel a termőágat vágta, meg egy hitvány
kanalat a vizzel telt fazék mellé teszik. A felforrott vízzel
először a gyermeket meggőzölik, ' azután megfürösztik.
A művelésnél használt kanalat, kést és fazekat a keleszt--
útra dobják, vigyázva arra, hogy azokat a déli harangszó
ne érje a házban. Ezután kilenc nap múlva »A gyerök ollan
lössz, mind a zéilet«. (Osztopán). Sorvadás ellen szalonnál
s vöröshagymát is etetnek a gyermekkel.
A sovány gyermeket kerekrépa levében fürösztik meg.
(Mesztegnyő).
A gyermek ágyba vizelése. A baj némely gyermeknél
betegségszámba megy, mely 6—7 éves koráig is felkíséri
oly mértékben, hogy minden éjjel az ágyba vizel.
Hogy ez a baj ne érje a gyermeket, régente három­
napos korában lábafejére állították a földön. A legáltalá­
nosabb szokás az, hogy az ilyen bajban szenvedő gyer­
meket újholdvasárnapján főzőkanállal a szomszédba kül­
dik sóért. Ott, ahová küldik, m á r tudják, hogy mit jelent
az: egyszerűen elveszik tőle a főzőkanalat s gyengén meg-
pacskolják vele. Hiedelmük szerint ezzel megmenekül a
gyermek a bajtól.
Véletlenül talált kötéllel akkor ütnek a gyermekre
háromszor, amikor az éppen vizel s azután a kötelet az
eresz alá eltemetik. (Tarany).
Az ilyen gyermeket temetés előtt a halotti sírgödörhöz
viszik s abba belcvizeltetnek vele. (Som.-szentpál). A sír­
gödörhöz viszik s ott színlelik, mintha a gyermeket bele
akarnák dobni. (Balatonendréd).
Meztelen egeret zsírban megsütnek s a gyermekkel
megetetik. (Háromfa). A fiúnak a leölt ártán, a leánynak
pedig a kocadisznó nemző szervét sütik meg s azt az
ágybavizelővel megetetik. (Kiskorpád).
 A szopós gyermek anyjának halála.

A szoptatós anyának elhalálozása a csecsemő életére

nézve a népnél rendkívül nagyfontosságú, annyira, hogy
- mint látni fogjuk — régebben egyes esetekben a kis ár­
tatlant a családban egyenesen halálra szánták s most sem
igen bánják, ha elpusztul, mert elfoglaltságuk közepette
félnek a sok dolgot adó gondozástól s régebben igazán
örültek, hogy megszabadulhattak tőle, egyébként sem lé­
vén a gyermeknek, főleg a többgyermekes' családoknál.,
valami értéke a család előtt.
Midőn az anya meghal, a gyermekét néhol közel sem
viszik hozzá. (Nagyberki). Az anya holttestére borultatják
a gyermeket, hogy majdan ne féljen tőle. (Karád).
A holt anya kezével a gyermek fejét megsimogatják,
hogy hajában ne legyen férges. (Heresznye). A meghalt
anya mellbimbójával a csecsemő arcát megtörlik.
Ha az anya gyermekágyassága idejében hal meg, a
gyermeket melléje fektetik. Általános szokás az, hogy a
meghalt anyának az u. n. »hidegágyba« (ravatal) való téte­
lekor abban az ágyban, amelyben eddig feküdt, a kisgyer­
meket háromszor meghömbölygetik, hogy meghaljon, vagy,
ha élve marad, édesanyját — nagyobb korában — köny-
nyen felejtse. Néhol a halott anya karjára tették (Gölle),
vagy testén háromszor meghömbölygették, hogy az anya
után haljon meg. (Alsósegesd). A hidegágyon fekvő anyát
két asszony felemeli s a halott dereka alatt más két nő'
a kisgyermekeit egymásután háromszor átadja, hogy a
gyermek haljon meg. (Iharos).
Ezeknél sokkal veszélyesebb volt régebben az az álta­
lánosan gyakorolt, szinte hihetetlennek látszó szokás, hogy
a meghalt anyának az emlőjét, midőn az m á r a ravatalon
feküdt, a szopós gyermekkel kiszopatták. Ezt a szörnyűsé­
get minden lelkiismeretfurdalás nélkül végeztették azon
célból, hogy a gyermek haljon meg. Egész nyíltan mondo­
gatták: »Csak ek kicsit szopott ki, má éh héitre r á möghat«,
vagy: »szoptattuk a gyerökke a meghalt annyát, de bizon
meig sé hat mög«.
Persze, vagy korábban szoptatták, amikor a tej még
nem volt megfertőzve, vagy későn, amikor m á r az emlőben
elállt a tej. A meghalt anya emlőjéből való szoptatása a
gyermeknek egész Somogyban el volt terjedve, aminthogy
más megyékben is (pl. Göcsejben) szokásban volt.
 Egyébként régebben általános volt az a hiedelem,
hogy ha a szopós gyermek életben maradt, a meghalt
anya hazajárt őt megszoptatni.
Midőn búcsúztatás után az anya koporsóját felemet ve,
azzal indultak, a házbeliek közöl egyik asszony a hátra­
maradott kis csecsemőt karjára véve, a nyitott szobaajtóba,
vagy a nyitott ablakhoz állt s a csecsemőt az anyja után
lendítette háromszor, ílyféle mondásokkal: »Ergye té is
utánna!« Vagy az anya keresztnevét említve: »Bözsi, e né
feledközzéi roula!« t. i . a gyermekről. »Itthun né felejcsd!
Vüdd e a gyeröködet utánnadU »Naca, ne hadd itt a lyá­
nyodat!* Mindez azért volt s van is még néhol máig is,
hogy az anya jöjjön el a gyermekéért, vigye magával, ne
maradjon árvaságban, azaz: haljon meg. »Gyüjjön e eirté
a zannya, né szenveggyön csöcs néikü a picike leilök!«
(Orci, Nikla, Kaposfüred).
Persze, csupán ezen kilóbbálások következtében egy
csecsemő sem halt meg, azért, ha sírdogált, bizony mérge­
sen odaszóltak a szerencsétlen kis ártatlanhoz: »Három­
szor löndéitöttünk a zanyád után, meig se hatá mög!«
(Rinyaújnép).
Az anyának a temetőbe való kivitele alkalmával a kis­
gyermeket előtte vitte valamelyik nőrokona, hogy a gyer­
meknek — ha megnő — mindig eszébe jusson, hogy hol
fekszik édasanyja. (Somogyegres).
A kisgyermekkel az anya sírhalmánál három marék
földet beledobattak, hogy jobban felejtse őt. (Som.-egres).
A hol több, ele különösen ahol sok, 6—10 éves gyer­
mek volt a családban, ott a gyermeket, ha néhány hetes,
vagy hónapos korában meghalt, általában nem sajnálták,
sőt örültek neki s örülnek most is, mert ha megmarad, so­
kat kell vele »gyötröümryi«. Hiszen már előre féltek az
új jövevénytől. Nem egyszer lehet még ma is elkeseredett
kifakadásokat hallani az anyáktól, vagy családbeliektől:
»Ej, b á r csak hana mög«.
Nagyobb, 2—3 éves korában azonban^ még ha nem
kívánt számban vannak is a gyermekek, ha a család nem,
az anya bizony fájlalja az elhunyt gyermeket. De bele­
nyugszik, mert szerinte jó helyen lesz. (Szulok). Vagy:
»Mégis jobban szeretem az Istennek adni, mint a világnak
nevelni«. (Tarany).
Az egykés községekben, ha egy családban véletlenül
három gyermek született és maradt életben, ha már meg­
vannak, rendesen szeretik őket, azt mondják az anyák:
»Ha má mögszenvettem eirtük, hács csak maraggyanak
mög«.
 A gyermek halála.

A gyermek halálozásának eshetőségére m á r az áldott

állapotban levő asszonynál gondolnak s egyes jelekből,
dolgokból m á r előre jósolgatják, hogy a születendő gyer­
mek meg fog halni.
Ha a nő meny asszonysága idejében esküvőről való
hazaérkeztekor kútba nézeitt, minden gyermeke meg fog
halni. Ha viselős korában a lába megdagad, ha folytonosan
álmosnak érzi magát (Zala), ha emlője a terhesség alatt
folyik (Eeseny), ha halat kíván, ha fekve érzi megmoz­
dulni a gyermeket (Kaposmérő), születendő gyermeke
meghal.
De áldott állapotban magának is óvakodnia kell bizo­
nyos dolgoktól, pl.: nem szabad felfordított teknőre ül­
nie, két edényből egybe öntött vizet innia, mert születendő
gyermeke meghal. (Lakócsa). Viselős állapotában halott
gyermeket koporsóba ne tegyen, mert születendő gyerme­
kei mind meghalnak. (Pata). Ugyanazon okból koszorút se
tegyen halott leánykája fejére. (Pata). Amely anyának
már halt meg kisleánya, az Szent István-nap előtt almába
ne harapjon, mert gyermeke aranyalmájába harapott. (Pa­
ta). A gyermekágyast meglátogató nőt a házbeliek közöl
senkinek sem szabad kikísérni, mert az újszülött meghal.
A meghalt csecsemő kezével az anya emlőjét három­
szor lehúzatják, hogy teje három nap múlva apadjon el.
(Taszár). Ennek azonban, némelyek szerint, az a káros
következménye van, hogy a következő gyermekénél nincs
elegendő teje. (Sántos). A meghalt kisgyermeket felöltöz­
tetés előtt jobbról-balról az anya emlőjéhez hajoltatják
s száját odanyomják, hogy a tej elapadjon. (Kaposszent-
benedek.)
A gyermekhal oltat ezek után szépen felöltöztetik. Ré­
gebben éppen úgy, ahogy éltében ünnepnapokon járt.
A nagyobbaknál a csizmát, vagy bocskort is felhúzták lá­
bára. Mezítláb semmiaselre sem szabadott eltemetni. Azért
ha lábbelit nem húztak lábára, rongyba, fehér kapcába
göngyölték be azt, hogy a másvilágon a kis lábát meg
ne égesse. (Somogyegres).
Most a kisgyermeket fehér ruhába öltöztetik, felszala-
gozzák, kibokrétázzák; ha leányka, koszorút tesznek a
fejére. Némelyek a leánykával »kötőcskét« is adnak,
hogy a mennyországbeli aranyalmáját abba beletehesse.
(Pata). Mert minden kis gyermek, mint még egészen ár­
tatlan teremtés, egyenesen a mennyországba jut.
Felöltöztetés után mindjárt felravatalozzák. Néhol egé­
szen kiskorában »mig bőücsüs«, a bölcsőben marad, vagy
az asztalra, vánkosra helyezik. Ez a »hideg ágya«, vagyis
ravatala. Másutt külön ravatalozzák s ha az anyja még
gyermekágyban van, az ő ágya mellé helyezik, nagyobb
hátasszékre, deszkára, vagy padra.
A gyermeket koporsóba a bábaasszony, vagy kereszt­
anya, a nagyobb gyermeket az atyafiak közül valaki, avagy
a koporsót vivők helyezik. Itt-ott az anyja. A legtöbb he­
lyütt azonban azt tartják, hogy a halott gyermekhez az
anyjának nem jó hozzányúlni sem, mert elsenyved, el­
szárad a keze. (Heresznye).
A gyermek koporsójába különböző tárgyakat helyez­
nek el. Régente mindenütt szokásban volt, most már mind­
inkább kevesebb helyen. Ez a szokás évezredekre nyúlik
vissza,, amidőn a halottakat a túlvilágra minél teljesebben
kívánták ellátni. így érthetjük meg, hogy az egyptomiak-
nál, különösen a királyokat, több teremben temették el,
a régi tatároknál terjedelmes lakásokat rendeztek be a
halottnak, bútorokkal, ételekkel, italokkal, ruhákkal, álla­
tokkal stb. A kereszténység mindeizeket, bármennyire akar­
ták is, nem tudta eltüntetni, foszlányaiban megmaradt ma
is a népnél.
Néhol a gyérmek koporsójába néhány fillért tesznek.
(Barcs). Egyesek mindazt belerakják a koporsóba, ami
neki életében kedves volt: játékszereit, falovát, fapapucská-
ját; a leányoknál főleg kisbabáikat. Az első gyermeknél
néhol koporsójába teszik az anyja menyasszonyi koszorú­
ját, vagy az azon volt fátyolt, kontyának a szalagját és
apja vőlegénybokrétáját s azt a ruhát, amelyet a gyer­
mek viselt. (Somogyberzence). Az utolsó gyermeknél eze­
ken kívül egyes helyeken az összes ruháit. (Gyöngyösmel­
lék). Kendőt, hogy a másvilágon abban törülközzék. (Csö­
köly). Ahol a fennmaradt ruháját megtartják, ott a szalag­
gal, madzaggal járó ruháit, ingét, szoknyáját, fejkötőjét
megoldják s úgy teszik el. (Drávafok).
A gyermek köldökmaradványait a teste alá dugják.
(Almamellék).
A ruháját leginkább a feje alá helyezik. Nagyobb ko­
rában íróeszközeit, tábláját, olvasókönyvét is melléje rak­
ják. Ez utóbbit a kezébe adják. Mindeizeket azért teszik,
1
hogy e tárgyakért a sírból haza ne járjon. )
Az ilyen ingóságok, ugy látszik még a gyermekeknél is az ősi mobílis
ossibus inhaerent jogelv szerint az elhaltnak hajdan az egyedüli személyes
tulajdonát képezték, melynek öröklésére az utódok a halott lelkétől való félel­
mükben nem is vágyódtak s azért ezeket vagy vele temették el, vagy pedig
megsemmisítették. Tagányi K. A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Ethno-
graphia 1918. 1 4 f. 24-től.
 Néhol a m á r teljesem lezárt koporsó tetejére szegezik
a gyermek ruháit, ha a koporsóban nem fért el, hogy az
anyja bánata előbb szűnjék meg. (Magyaregres).
Az anyja még a szopós korában meghalt gyermeknek
a pelenkájára, vagy tiszta rongyra fej s azt a koporsóba
teszi a gyermek alá, hogy a teje mielőbb elapadjon. (He-
resznye). Némelyek ételneműt is tesznek a koporsóba, de
csak akkor, amidőn az anyja még a gyermekágyban van.
Azt tartják, hogy az esetben az anya étvágyát a gyermek
nem viszi el. (Balatonendréd).
A koporsóban fekvő kis halottnak a szájánál, orránál
a szemfödőt keresztbe ollóval bevágják. (Somogydöröcske).
Az anyja megfogja a lábát, hogy ne féljen tőle. (Török-
koppány).
Régente általános szokás volt és még ma is előfordul,
hogy az anya a koporsóba, vagy a gyermek testére fej,
hogy emlője könnyebben elapadjon.
A drávamenti horvátságnál az anya a tejéből három
cseppet a gyermek szájába cseppent, hogy a másvilágon
ne legyen szomjas. (Potony). A holt gyermek markába fej
az anyja, hogy azt magával víve, a túlvilágon Szűz Máriá­
nak bemutassa, aki számon kéri, hogy mit küldött az anyja.
(Lakócsa).
A koporsóra »clucllisüveget;; is tesznek, tele tejjel.
(Szenna).
Régente nem egy helyen megtörtént, hogy a holtan
született gyermek egyik ujját lemetszették s azt némelyek
maguknál hordták, hogy erszényükből sohase apadjon k i
a pénz. (Szigetvár).
 A gyermek temetése.

Temetéskor a koporsót az udvarra viszik a kisgyer­

meknél is. Mikor a szobából viszik ki, az anya utána megy,
de a küszöbön visszalép, hogy egy másik gyermeke ne
kövesse e gyermeket a halálba.
Midőn a temetési szertartás kezdődik, az anya a ko­
porsóra borul, úgy siratja gyermekét. A gyermekek el-
siratása, vagy inkább »kisiratása« éppen úgy folyik le,
mint a nagyoké, természetesen fájdalomkitöréseik más k i ­
fejezéseivel, mint a nagyoknál. E siratások szintén ősi szo­
kások, melyek már, mint tudjuk, a görögöknél is megvoltak.
A siratások mindjárt a gyermekek elhunyta után kez­
dődnek s tetőpontjukat közvetlen a temetés előtti s után
való időpontkor érik el.
Különösen a kisleányoknál fejeződik ki az anyák bá­
nata meghatóan s néha költőies hasonlatokban gazdag,
virágos nyelvezettel, nem ritkán verselő alakban. Elmondja
az anya a kisgyermekét mindenféle becéző, édes szavakkal,
amik közül a leggyakoriabbak: Véiröm . . . véiröm csöpptyö,
magzatom... szougám... cseléidöm . . . r a j o m . . . csilla­
gom . . . madaram . . . galambom . . . bimboóm . . . virágom..,
vijolám . . . rouzsaszálom . . . kincsöm . . . angyalom . . . löl-
k ö m . . . . stb. Ezeket aztán a legkedvesebb jelzőkkel látja
el, mint: éidös, kedves, drágo, egyetlen, ragyogó csillagom
stb. Sírása közben többször fejére kulcsolja a kezét s ég
felé néz.
Az anyák fájdalmas síratását alább, tényleg elmondott
példákban mutatom be. »Jaj, jaj, galambom, szerelmem
levele... rouzsás kis keirtöm, aranyom*. (Polány). »Jaj,
jaj, aranyom, kedves éiletöm, drágo gyerököm, egyetlen
magzatom, kedves veiröm«. (Markóc). »Jaj, éides szüvem
katlannya«. (Alsók). »Egyetlen ragyogou csillagom!... de
jábo szenvettem éirted!«. »Jaj, virágom, angyalom, nveir
vütt el az Isten, amikor csak ez az égy vout! Drága kin­
csem*. (Nagyberki). »Istenöm, Istenöm, vedd el a zéiletö-
met, meir vetted el az éin drágo gyerökömöt, akibe neköm
mindön örömöm vout. Micsoda szüvve mönnyek haza, ha
nem találom otthun az éin drágo gyerökömet... mingyár
möghasad a szüvem é i r t e . . . jaj, jaj!« (Porrog). »Jaj, de
ehervattá! Há lögyek éirted, sou sé látlak többet!* (Ne-
mespátró). »Drága viholám, kinyílott virágom, de eher­
vattá!* (Kaposmérő). »Jaj, márciusi virág, aki decembörbe
ehervattá.« (T. i. márciusban született s decemberben halt
meg. (Orda).
sEidös mennyei menyasszonyom, de üres lösz a haj­
iéikom, de nöm gyüssz véigig a pitaromon, jaj, szerelmes,
fájdalmas gyerököm, rouzsaszálam, viholám. (Szenna).
A leánykára: »Drágo virágszálom, lölköm, kedves
r
mennyei mön3 asszonyom. Eveszött a házom éikessége,
szüvemnek boldogsága;. »Aranyos, egyetlen gyerököm,
kincsöm, Katicám, aki minden piros pünkösd naptyán k i -
nyillottá, de mast ehérvattá« (pünkösdkor halt meg). ^Csil­
lagok, csillagok, széipön ragyoggyatok a zéin Katicámnak
utat mutassatok;. (Gyékényes). »Drága Pistám, angyalom.
Mindönkinek piros lösz a pünkösd, csak neköm feketés.
(Csehi). »Kedves, drágo angyalom, kire hagyom a zein
sok szcip ruhámot? Kedves angyalom, mingyá leszakad
a szüvem eirted! Mi haszna éilök. ha mindönömet eltemet­
tem. Drága angyalom, üresem hattad a házamat, nincsen
beim senki! Kedves menyasszonyom*. (Attala).
Az ilyen siratások a megyebeli németeknél s horvá­
toknál is szokásosak, de azok nem oly virágos nyelvezetüek
s nem oly színjesek. A németeknél: Egyetlenem, aranyom
(einzig, herzig, goldich). (Ecseny). Édes, kedves gyerme­
kem, egyetlen örömöm. (Szulok).
A horvátoknál: Kedves libicám (Drága moja libica).
Kincsem, gyermekem, de itt hagytál engem (Dete maja
kinc, kaj mene ostavil). (Bolhó). Kedves, aranyos, szép
rózsám (Drága zlata lepa moja ruzika). (Heresznye).
A somogymegyei magyar nép, mint általában a dunán­
túli magyarság, siratásainál beleszövi a gyermeknek okos­
ságát, szépségét, jóságát s jellemzőbb tetteit, hogy ekkor,
meg akkor mit csinált. »Jaj, kedves tubám, tulipányom, k i
mongya ezután neköm: Kukucs, mama!« (Zselickislak).
»Kedves, drágo angyalom, mikor a zistálloubu gyüttem be,
de széipön nézléi r á m . . . Jábo vöttem mög a falovat elöü-
re, nöm lössz, aki jáccon vele*. (Attala). »Jaj, drága lölköm,
mikor mindenszentek naptyán itt (a temetőben) tisztogat­
tuk föü a zöregapád sirgyát, akkor montacl: éides anyám,
ide néizzön, itt fekszik a za köszörüslyán, erre senki
sé gyújt gyciiyát, maga sokat hozott, a zöregapámöira,
neköm aggyon eggyet, ein is erre gyújtok eggyet. Drága
angyalom, de melleije keröütei, de egymás mellett feküsz-
tök«. (Gyékényes).
Aki a gyermekeit szívrehatóan nem siratja k i , meg­
szólják, hogy nem bánja őt. Ellenben a jól kisiratásra rá­
mondják: ».laj, de széipön mögsiratta«.
Régebben a somogyi magyarságnál sirató asszonyokat
fogadtak a gyermekek kisiratására is. Ez a szokás szintén
megvolt már a göröknél és rómaiaknál. Ügy látszik, túl­
zásba mentek e szokásnál, mert Athénben Solon, a közép-
korban az egyház az 589. évi toledoi zsinaton megrendsza­
bályozták. (Dr. Tagányi: A hazai élő jogszokások gyűjtésé­
ről Ethnographia 1918. 1—4. füzet, 24—26. lap). Ma ez
Somogyban csak itt-ott van meg. Legépebben Csökölyben.
Sirató asszonyokul rendesen több nőt fogadtak, akik az ily
foglalkozásban jártasak voltak s az anyát helyettesítették.
2—4 ilv sirató asszony egymás mellé helyezkedett s amint
az egyik elvégezte a siratását, a hozzátartozó mondókájá-
val, mely utánzata volt a fentebb idézett siratásoknak,
folytatta a másik, harmadik stb. így ment ez sorban, fel­
váltva, a szobában, a ravatalnál és a temetésnél.
Horvátok között a sokgyermekes családnál, ha egy a
gyermekek között meghal, koporsóját beszentelés alatt a
székre teszik, azután a széket felborítják, hogy egy másik
gyermek is kövesse a halálba. (Vízvár). Akkor is ugyanezt
teszik, ha azt akarják, hogy több gyermek ne legyen. (La­
kócsa). A szemfedőből egy darabot levágnak, azt megfüs­
tölik, parázsra dobják s ezzel az anya. vagy más házbeli
megfüstöli magát, hogy a gyermektől ne féljen. (Potony).
A kisgyermeket, akár fiú, akár leány, a keresztanyák,
vagy fehérbe öltözött két kis leány viszi ki a temetőbe.
Ahány keresztanyja van, annyi viszi a temetőig, felváltva.
A keresztanyák néhol pelenkából összegyűrt tekercset tesz­
nek ilyenkor fejükre. (Zselickislak). A nagyobb gyermek­
halottat négy legény, vagy négy koszorúsleány viszi ki,
aszerint, amilyen nemhez tartozik a halott. Rendesen az
u. n. »Szent Mihály lován«. A németeknél, akár felnőtt,
akár gyermek a halott, közeli hozzátartozói nem közvetlen
a koporsó után, hanem a menet végén mennek. (Szidok).
Az első gyermeket az anya soha nem kíséri ki a te­
metőbe, hogy a többi, utána születendő gyermeke meg ne
haljon. (Potony).
A gyermek sírját a keresztapák ássák meg. (Pata).
A kisgyermeket az elhalt közelebbi vérrokonok mellé te­
metik. (Pata).
A temetőben az anya (ahol kikíséri) néhány cseppet
a halolt sírjába fej, hogy a gyermek Vigye el a tejét. (Alma­
mellék).
Néhol m á r sírbatétel előtt hantot dobnak a sírba.
(Kaposszentbenedek). A temetőnél az anya a sírba eresztett
koporsóra ne dobjon földel, »Mer a zanya nehezebb föüdet
nem tart, mind a zanya által dobottat«. De még a gyermek
testvérei se tegyék azt. (Csehi, Orda). Ellenben az anya
dobja gyermeke után azt a zsebkendőt a sírba, amivel
sirásánál könnyeit törülgette. (Vásárosbéc).
A temetőben az anya rokonai egy marék földet vesz­
nek a sírról s ha az anya jelen van, hátul, a nyakszirtjénél
leeresztik. Ha pedig az anya még gyermekágyas, vagy
valami oknál fogva nem mellélett el a temetésre, a föl-
markolt földet haza viszik s otthon eresztik rajta végig,
hogy ne leljen a halottól. (Visnye, Mesztegnyő).
Törökkoppányban az anya mellénél az ing alatt eresz­
tik le a földet. A gyermek sírjáról vitt földet az anya a
mellére köti, hogy teje mielőbb elapadjon. (Homok). Ugyan­
ezen okból az anya mellét a sirról hozott földdel meg­
gőzölik.
A drávamenti horvátoknál a keresztanya és a rokonok
a sírba pénzt dobnak útiköltségül, hogy azt a helyet, ahol
fekszik, megváltsák a gyermeknek. (Potony). A halott hoz­
zátartozói a horvátoknál ott ásnak sírt, ahol akarnak. Néha
már 10 éves sírt is megbolygatnak s annak hetyére temetik
halottjukat.
Temetés után a szoba négy sarkát foghagymával át-
lózzák, hogy a kis halott lelke haza ne járjon.
A gyermeknél is tartanak halotti tort, melyen a ke­
resztszülők, testvérek s közelebbi rokonok vesznek részt.
A drávamenti horvátoknál, mielőtt a torra menők a szo­
bába mennének, melegített tüzes téglát visznek az udvarra,
ott teknőbe teszik s vizet öntve rá, abban a vízben mossák
meg kezüket. Letörölni a nedves kezet nem szabad, akkor
— hitük szerint — a jgyermek mennyországba jut. (La­
kócsa).
A toron résztvevők vigasztalják a szülőket: »Jou járt
szögin, nöm hányi-veti a világ!« »Joú helre mönL maj csak
ád az Isten másikat!*
A halotti toron a tréfa is járja a vidámmá vált han­
gulat mellett. A délutáni tornál rendesen éjfél körül válik
szét a torozó társaság, itt-ott magával víve az ajándékba
kapott pereceket, vagy kalácsokat.
 Apró vegyes babonák.

Az alábbi babonás hiedelmeiket, szokásokat részben

nehéz lett volna másféle szokásokhoz illeszteni, részben,
ha hozzá kapcsolom egyik-másik fejezethez, csak félig
vágott volna azokba. Azért legjobbnak találtam e szoká­
sokat külön választani s e fejezetben sorolni fel.
Ha az újszülött születése után való időben valamely
okból anyját nem szophatja meg s mással kell szoptatni,
a gyermek nagy korában olyan természetű lesz, mint az
első szoptatója. (Zala).
A gyermek rossz lesz, ha pelenkáját íavágítóra teszik
szárogatni. (Bálványos).
A gyermekre először adott ingen háromszor olvasnak,
akkor a gyermek jó lesz. (Gige).
Ha a gyermek haját egy éves kora előtt lenyírják, ha­
zudós természetű lesz. (Gyöngyösmellék).
A gyermek első körmeit nem szabad ollóval lemetszeni,
mert vagy erkölcstelen, vagy lopós lesz. A hosszúra nőtt
körmöket ezen idő alatt foggal kell lerágni. (Nyim). Néhol
azt tartják, hogy csak először kell lerágni, azután — egy
év leforgása előtt is — m á r szabad vágni.
Mikor a gyermeknek már két foga van, tükörbe nézet­
nek vele: ha elneveti magát, víg, ha nem, komoly egyén
válik belőle. (Csehi).
Amely anya a gyermeke ruháját akkor varrja meg,
amikor rajta van, a gyermek feledékeny lesz. (Nagyberény).
Az anya a gyermekét keresztelőre vitele alkalmával
az ajtóig kíséri, hogy friss legyen. (Gamás).
Hogy a gyermek torkos ne legyen, a konyhai tűzhelyen
mosdatják. (Jákó). Vizbe kenyeret dobnak s azt onnan ki­
véve, a kutyának vagy macskának dobják. (Igal).
Ha az anya avatásról való hazamenetele alkalmával
gyermekét a kút káváján szoptatja meg, az iszákos és
nyálasszájú lesz. (Csököly).
Midőn a gyermek egy hetes, .poharat s pénzt tesznek
elébe; ha a pohár után nyul, iszákos, ha a pénz idán nyúl,
vagyonos ember lesz.
A gyermeknek első inge ujján háromszor ollót eresz­
tenek keresztül, bátor kemény ember lesz. (Kaposmérő).
Midőn a gyermeket nagypénteken először a templomba
viszik, háromszor a templom falához értetik a testét,, hogy
okos és ügyes legyen. (Szenna).
 Mikor a menyasszony az esküvőről hazamegy, a szo­
bába lépés előtt vásznat eresztenek előtte, hogy leánya
jó vászon-munkás legyen. (Nikla). Midőn a kislány kezd
járni, söprüt adnak a kezébe, hogy jó seprő legyen. (Orda).
Hogy a gyermek hamar tanuljon meg beszélni, feje
fölött a kemencében összeragadt kenyeret törik szét. (So-
mogysámson).
Amely gyermek csecsemő-korában bélsarával bekeni
magát, jó gombászó lesz. (Somogyvisonta).
A gyermekeit, mikor lépegetni kezd, lajtorja fokára
teszik, hogy jó famászó legyen. (Osztopán). Ha az első
megvarrt inget még a gyermek születése előtt, macskára
adják először, akkor a gyermek jó famászó s életre való
lesz. (Zala, Felsősegesd).
Hogy a születendő gyermek szép legyen, a vonatkozó
szokásokat az esküvő s a gyermek első fürdetésének le­
írásánál már felsoroltuk.
A szépség kellékeihez tartoznak a fehérbőrűség s a
piros testszín is, továbbá a kék, de különösen a fekete
szemek.
Hogy, főleg leánynak, az arca fehér legyen, a viselős
nő saját arcát tejjel lemosogatja. Az új házaspár a kályha
válláról eszik tejet. (Vízvár). Midőn a gyermeket először
(ölheles korában) a faluba kiviszik, a fejérc lisztet szórnak,
hogy fehér arcú legyen. (Szenna).
Hogy a gyermek piros arcú legyen, (a nép a piros
arcot tartja legszebbnek) vöröshagymáról italnak vele bort.
(Osztopán).
Aki először megnézi az újszülött gyermeket, a magá­
val vitt tojással a gyermek arcát lehúzza és azt ínondja:
»Léigy tiszta, mind e za tojás!< Ezt a tojást a gyermek
első fürdővizébe törik bele. (Lakócsa). Mikor az anya
gyermekágyas korában először anyagcserét végez, ott, hol
ez történik — persze a házon kívül — tisztán fölsöpri,
hogy gyermeke tiszta legyen. (Lakócsa). Midőn a gyer­
meket az avatásról haza hozzák, arcát liszttel bekenik.
(Szenna). Midőn a gyermeket először a faluban idegen
házhoz viszik, tojást tesznek a vánkosába. (Heiresznye).
Az újszülöttre először kenyér-, vagy szakasztóruhát
terítenek, hogy erős, jó szeme legyen. (Szólád). Hogy a
születendő gyermek szeme fekete legyen, az új házasok,
egymás szeme közé fekete cseresznyét dobnak. (Balaton­
endréd). A terhes asszony, ugyanezen okból, vasfazékból
iszik. (Somogyudvarhely). Viselős korában a nő kéménybe
néz. Midőn a terhes asszonyban a gyermek először meg­
mozdul, ezt az eseményt feketeszemű asszonynak árulja
el először. (Kaposmérő). Viselős korában a nő ajándékba
kért májat eszik. A kisgyermek fejére fekete kendőt tesznek.
(Somogyudvarhely). Újholdpénteken, napkelte előtt a gyer­
mek szemébe háromszor belefújnak s ha kék szeme van,
bogárszeműve változik. (Ságvár). Kútba nézetnek a gyer­
mekkel, hogy tiszta szembogara legyen. (Pusztakovácsi).
Amely viselős asszony gyermekágyában mákos tész­
tát eszik, gyermekének rossz fogai lesznek. (Kaposmérő).
Hogy a gyermek fogai egészségesek legyenek, a 7 évre el­
tett köldökzsinórt a szájába teszik. (Kaposfüred). Két,
egy éven aluli korban levő gyermeknek nem szabad ösz-
szeérni, egymást csókolni, mert nem lesz foguk. (Balaton­
endréd). Ha a gyermek holtakra rakott virágokhoz nyúl,
szagosszájú lesz.
A menyasszonyt lakodalomkor vánkosra ültetik, hogy
születendő gyermeke kövér legyen. Zsírba nézetnek a gyer­
mekkel, hogy olyan gömbölyű teste legyen, mint a hízó
disznóé.
Régebben a gyermeket esztendős kora előtt nem nyír­
ták meg, de azután minden újhold pénteken, néhol pedig
csak nagypénteken a gyermek hajából egy szálat levágtak
s azt a kerékvágásba tették. Amilyen messzire elvitte a ha­
jat a kerék, olyan hosszúra nőtt a gyermek haja. (Vízvár).
Néhol ma is gyakorolják még e szokást.
Hogy a gyermek jobbkezes legyen, az anya először
jobbkezével ad a gyermeknek szopni (Háromfa), vagy
enni (Karád).
Az első ing felvétele előtt egy kést az ingen háromszor
keresztülhúznak, hogy a gyermek egészséges legyen. (Bolhó).
Az újszülöttnek látogatás alkalmával ércpénzt adnak,
hogy szerencsés legyen az életben. (Kaposfüred).
Ha az anya a gyermek pelenkáját idegen helyen fe­
lejti, gyermekét szerencsétlenség éri. (Jákó). A gyermek
ruháját pénteki napon nem szabad változtatni, mert sze­
rencsétlenség éri. (Szőkedencs).
A gyermeket születése után nem szabad viselt ingbe
lenni, mert »ruhareiz« (ruhaszaggató) lesz. (Szólád).
Hogy a gyermek elvesztett alvását visszakapja, Jézus
nevében a szoba négy sarkából .port vesznek s azt a feje
alá teszik. (Taszár).
A gyermeknek a gatyáját egy ülőhelyben kell meg­
varrni, hogy legény korában csak egy leányt legyen kény­
telen megkérni. Ahányszor a varró ülőhelyéből felkelne,
annyi leányt kellene megkérnie. (Szólád).
A hetedik gyermeknek születése napján tett jóslása
beteljesül. (Szigetvár).
 A
GYERMEKEK SZOKÁSAI S JÁTÉKAI
Az év egyes napjaihoz kötött gyermekszokások.

Uj év.

A gyermekek által gyakorolt különböző szokásokat

időrendi sorrendbein veszem. Tehát az újévnél kezdem.
Az újévi verses köszöntők nemzetiségi s valláskülönb­
ség nélkül, csaknem minden faluban szokásosak a gyer­
mekek között. A köszöntők jókívánatot fejeznek ki. Van
köztük ősrégi, népies, de csaknem ugyanannyi a ponyva-
irodalmi termékekből való. Ez utóbbiak egy részéi —
mint néprajzi szempontból kevésbbé értékeseket — figyel­
men kívül hagytam.
Üjévet annak előestéjén, a szilveszteresti litánia után
és az újév reggelén járnak köszönteni a 6—12 éves fiúk.
Néhol nagyon is korán, hajnali 3—5 órakor kezdik. Rende­
sen egyesével, kettesével, ritkábban 4—5-en járnak. Egyes
helyeken házról-házra járnak, másutt csak a rokonokhoz,
keresztszülőkhöz, közeli ismerősökhöz. Ha sorban járnak
köszönteni, megkérdezik, hogy szabad-e újévet köszönteni.
Ha nem engedik meg, kikiáltják nekik: Elmehettek! Ha
megengedik, azt válaszolják, hogy: szabad! Ez utóbbi eset­
ben a lakásba mennek s elkezdik: »Dicsértessék a Jézus
Krisztus! Hála Isten, hogy megértük az újév napját. Adja
Isten, hogy többeket is érhessünk. De nem ilyen búval-bá-
nattal, hanem örvendetes napokkal. Adjon Isten bő bort,
bő búzát, lélek-üdvösséget, holtuk után örök dicsőséget!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!* (Ráksi).
Változata: »Hála Isten, hogy megértük ezt a napot,
úgymint szent újév napját; engedje az Isten, hogy több
szent újév napokat megérhessünk erőben, egészségben.
Adjon Isten bő bort, bő búzát, áldást, békességet, holtunk
után adja meg az örök üdvösséget! Dicsértessék a Jézus
Krisztus!«
A régi, jellegzetes népies köszöntőt ezek képviselik
kisebb-nagyobb változattal.
Zala községben az énekesek újévi köszöntője az alábbi:
 1 ^ télieniic VÍCI^AÍW,mwtf^cxcttvj/u
, i ^ m t ^ i i w < l ' f o ö ^ , ^ - 1 : % ^ íí-ii - ne.

1
1 5 I

Patán: Kicsi gyermek vagyok,

Sokat nem mondhatok:
Boldog új évet kívánok!
Sarokba állok,
Száz koronát várok.
A köszöntés után pénzt, kalácsot, gyümölcsöt s főleg
diót kapnak a köszöntők. Ha az összegyűlt, természetben
kapott ajándékokat m á r nem tudják mind magukkal vinni,
valamelyik háznál hagyják s máskor mennek érte.
j
A németeknél az újévi köszöntés kultusza néhol na
gyon kiterjedt és sok változatban fordul elő. Ecsenyben e
napon minden gyermeknek fel kell köszöntemé a helyben
lakó keresztszüleit, 4 éves korától 18 éves koráig. Ha új­
évkor rossz út, hó vagy sár van, akkor a kisebb gyerme­
keket a keresztszülő házáig ölben is elviszik. A versre az
anya tanítja a gyermeket hetekkel újév előtt.
Üjév reggelén keresik fel keresztszülőiket. Az üdvözlő
vers elmondása után gyümölcsöt, néha ruhafélét kapnak.
A számos, 4—8 éves gyermek üdvözlő verseiből né­
hány mutató:
Ich bin ein kleiner Kőnig,
Wünschen kann ich wenig.
Lasset mich nicht so lange steh'n,
Ich will ein Háuschen weiter geh'n.
(Én kis király vagyok, keveset tudok kívánni. Ne várassa­
tok oly soká, mert egy házacskával tovább akarok menni).
Guten Morgen, Pate und Patni,
Eur Patni ist schon da;
Hinter den Ofen sitzt ein Haas^
Patni geht mir auch was.
(Jó reggelt keresztszüleim! Keresztgyermeketek már itt
van. A kályha mögött egy nyúl, kesztanyám ad valamit).
A 10—14 éves gyermekek- hosszabb verseket monda­
nak. A jegyzeteim között levő 13 ily köszöntőből többet
nincs terünk közölni.
 Vizkeresztjárás.

Itt-ott ez is szokásban volt, szinte egészen vallásos

jelleggel. Főleg iskolásfiúk jártak a vizkeresztnap előesté­
jén. Már csak a nyomát lehet találni. Gyűjtésem közben,
kérdezősködésemre azt a választ kaptam, hogy valamikor
volt, vagy lehetett. Ez egyike azon régi szokásoknak, amely
a leggyorsabban eltűnt. Seemayer V. talált egyet Surdon,
még pedig az evangélikusoknál. Szövege a gonosz, kegyetlen
Heródesről szól:
Gonosz, kegyetlen Heródes,
Krisztustól mért vagy félelmes?
Nem viszön el mulandókat,
De ád örökké valókat.
Napkeletről bölcsek jönnek,
Vezércsillagot követnek,
Hogy uj királt tisztöllenek.
Heródes hadát késziti,
Született királt üldözni.
De Isten mögótalmazza,
1
Fiját küdi Egyptomba. )

Az el éneklés előzménye s befejező elköszönés a többi ily

szokáshoz hasonló.
!) Dr. Seemayer V. Eíhngr. 1937. 44—45. 1.
 Három kírályjárás.

A három királyok járása dr. Sebestyén Gyula szerint

a karácsonyi mysteriumból szakadt ki s e vízkereszti szo­
kást inkább Heródesjátéknak, mint három király járásának
1
lehetne nevezni. )

Három királyjárás.

Néhol karácsony másnapjától vízkeresztig, másutt új­

évtől vízkeresztig gyakorolják e szokást. Somogyban rende­
sen három fiú járja. Az egyik Menyhárt, a másik Boldizsár,
a harmadik Heródes, néhol Gáspár. Másutt katona, csillag­
eresztő és Heiródes szerepel.
A rendes, mindennapi ruhában mennek, csak fejükön
van cukorsüveg-alakú föveg. Kettőnek a kezében fakard,
a harmadik kezében pedig a csillag, végén égő gyertyával.
A csillag, ha a végét megnyomják, messze kiereszkedik.
A h á r o m királyok járásánál is házról-házra mennek
s ahová betérnek, megkérdezik, hogy szabad-e behozni a
!
) Dr. Sebestyén Gyula: Bábtánczoltató betlehemeseinek szerepe a mys-
teriumok történetében. Ethnographia. 1906. XVII. évf. 2. füzet, 107. 1.
három királyok csillagát. Megengedés esetén néhol először
a Heródes, másutt a katona lép be a szobába.
A Heródes mondókája:
— Én Heródes vagyok, keményen fel vagyok fegy­
verkezve .Isten ellen, 365 kisdedet kardra verettetvén^, méj*
sem találtam köztük a kis Jézust.
Menyhárt (bejön):
— Én, mint Menyhárt jöttem, hogy Isten fiát imádjam.
Hoztam neki aranyat.
Boldizsár (bejön):
— É n mint Boldizsár, azért jöttem, hogy Isten fiát
v

imádjam. Hoztam neki aranyat, tömjént és myrhát, hogy

vigan énekeljünk s végig éneklik a »Három királyok nap-
ja«, »Hol vagy, zsidók királya«, »Kérjük a Szűz Máriát« c.
ismert énekeket. (Marcali).
Mesztegnyőn a katona mondókája:
— Én is megérkeztem Gáspár fényes csillagának ve­
zérlete alatt, mert most született a bűnösök megváltója,
Krisztus.
A csillageresztő:
— Én is megérkeztem Gáspár fényes csillagával, kit
e hitben vallottam, napkeletről, bizonyitom, hogy most
érkezik be Heródes Király.
Heródes (belép):
— Én vagyok Heródes király, én keresem Isten ellen
Isten fiát, ki megölte (?) egek Urát. Fölpörsent az én vé­
rem, immár tagjaim reszkednek, szörnyű haragomban.
Betlehem város katonáit mind talpra állitom, ahol kisdedet
találok, mind kardra hányatom. Édesanyjuk sirását meg
se hallgassátok, még a bölcsőből is kirángassátok. Mezei ha­
dak és őrző pásztoraim, mind én r á m hallgassatok, mert
most született az isteni kisded, Jézus Krisztus. Itt vagyon
mind a három szent király: Menyhárt, Gáspár, Boldizsár.
Ezután Marcaliban a következő éneket éneklik:

P=8=t
9 11 r I t

Éneklés közben a csillagot ezen szövegrésztől: »Szép

jelen, szép csillag« előre és hátra eresztgetik.
Az ének befejeztével távoznak.
 A versek s énekekben csak itt-ott csillan ki bizonyos
népiesség. Ezeket nagyjában nem a nép alkotta, hanem
valami egyházi férfi.

Balázsjárás.

A Balázsjárás régebben általános volt. Még most is

sok helyen gyakorolják Somogyban. Az eddigi megállapí­
tások szerint szláv eredetű. Bégi feljegyzések arra enged­
1
nek következtetni. ) Hozzánk, Dunántúlra s így Somogyba
is, közvetve tótvidékről kerülhetett, ahol a németajkú lako­
sok között is el van terjedve.

Balázsjárás.

l
) Bárány György ev. lelkész 1711-ben Halléban kiadott „Oktatás a'
gyermek nevelésről" c. könyvében, mely Farncke A Hermán után van magyarra
fordítva, a jegyzetben Ígéretek és fenyegetéseknél ezt irja: „A christkindellel
sem kell a gyereket bolonditani, Melynél még bolondabb a mi magyaraink
közt a tót mester uraimék által behozatott balázsnapi ugrálás, a szalonnás
nyárs körűi, amelyet ki nem nevetne és ímprobáina az igaz keresztyének közt.
(Bárány sopronmegyei volt, Ethnagrapsía XXVI. évf. 2—3. f. 129—130. 1) Dr.
Sebestyén Gyula a Magyar Népköltés gyűjt. VIII. kötetet Dunántúli gyűjtésé­
ben: „A Balázsjárás nálunk szláv eredetűnek bizonyult, az ősrégi Gergelyjárás
megismerése után és a Gergelyjárással együtt alakuló szláv Balázsjárás ujabb
keletű befolyása alatt keletkezett." 532. 1.) Ugyancsak a B. Gy. fia szeniczei
Bárány János felpéczi (Győrm.) ev lelkész, dunántúli superíntendens (1756—
1758.) egyházkerülete számára 1756-ban Egyházi Rendeleteket szerkesztett,
melyekben a többek között azt is tiltja, hogy a gyermekek Balázs és Gergely
napján a szokott ocsmány énekkel és bohncos ugrándozásokkal járiák be a
községet. E helyett egyházi énekeket énekeljenek inkább. (Ethn. XXVI. évf.
1915. 2 - 3 . f. 129—130. lap)
 Ketten—négyen, esetleg többen járnak:. Kapitány,
zászlós, püspök, tanító, vagy mester. (Marcali). Nemes-
viden hárman: Szent Péter, Fülöp s egy szegény asszony­
nak a fia: Balázs. Néhol úgy öltöznek fel, mint Gergely-
járás alkalmával szoktak, másutt egyszerű ruhában mennek.
Este sötétben indulnak el s házról-házra menve, meg­
kérdezik: Szabad-e Balázst járni. Ha szabad, akkor vidé­
kek szerint, néhol a kapitány, másutt Szent Péter lép
először — egyedül a szobába. (Mesztegnyő). A kapitány
mondókája: »Ágne vignum, derevignum, szalutárisz, szó-
kusz-mókusz eternám«, minek bevégeztével kardjával a
szoba ajtajára suhint. Erre bejön a másik, aki elkezdi:
»Balázs püspök kiküldötte katonáját a piharcra, vörös
zászlójával. Nohát rajta, jó katonám, vigan mulassunk!
Bor, pecsenye, de jó volna melléje ülni. De az apám azt
felelte: minden ismerőstől el kell távozni. Kérünk egy fo­
rintot, hogy vigan énekelhessünk!* (Mesztegnyő).
Marcaliban:
A kapitány belépve, a következőket mondja:
Én kapitány vagyok,
Népem igazgatom,
A véres csatára őket biztatom.
Azért parancsolom,
Hogy kartács, puska, pisztoly pattogjon
És a zászlós eleibém rukkoljon!
A zászlós, k i erre bejön:
. — Itt vagyok, kapitány ur! Mit tetszik parancsolni?
Kapitány:
— Azt, hogy a zászlóra jól rá kell vigyázni, mert ma
fogunk édes hazánkért harcolni. Künn áll két erős vitéz,
ki lábam talpában nyomot áll (?) Püspök!
Püspök (bejőve):
— Édes fiaim, t i még diákgyerekek vagytok, annak ide­
jén harcolnotok nem szabad, mig tanítótok be nem jön.
Kapitány (kiált): Tanító!
A tanító bejön:
r
— Egy posta érkezett hozzám nagy sietséggel, hog3
megjelen méltó tisztelettel. Lesz rá gondom, lesz r á igyeke­
zetem.
Ezután rákezdik a »köszöntőt«, melyet alább közlünk.
Nemesvideai és vidékén először Szent Péter megy a
szobába s ezt mondja:
Szent Péter elindult Bómába,
Botját vette vállára,
Botja végén csutora,
Csutorából jó bort iszik,
Ha akarja, Fülöpöt is kínálja.
 Utána Fülöp lép be.
Szent Péter:
Ne, Fülöp, igyál!
Fülöp:
Ne nézz rám, ne nevess,
Úgyis tudom, hogy szeretsz!
Péter:
Pusztaság érje a fejedet!
Balázs (ki egy szegény asszony fiaként szerepel):
Egy asszonynak a fia halat evett,
Halnak csontja torkán akadt,
Anyja busán imádkozott,
Szent Balázshoz folyamodott
S igy a fiu a haláltól megmenekedett.
Kezdik az éneklést. A dallam is, vers is, különböző he­
lyeken változik. — Marcaliban:

m \ i i U! i i -

Nemesviden: a többi vers:

Gazda gyorsan kelj fel mostan,
Hozz minekünk jó bort,
Valamidből van házadnál,
Mindenekből csak hozz.
Nézd a nyársunk üres,
A belünk is éhes.
Ne sajnáljad szalonnádat,
Nekünk jól megfizess!
Asszony, csald meg az uradat,
Költsd el keresményét,
Ne sajnáljad megoldani
Pénzes erszényedet.
Tudjuk, hogy nem kiméli,
Áztat nem reményli,
Hogy maholnap másra marad,
Mikor nem is véli.
 Ha leányt vesz, jól megnézze
Magát hogy viselte,
Özvegy lyányát ne vegye el,
Hogyha ő nevelte;
Mert az kényesen nőtt,
A dologra nem lőtt,
Ne félj bátor, akármid van,
Hogy mindent el nem költ.
Az alábbi énekes veirset legtökéletesebben Marcaliban
találtam, ezért egyes, más vidéki, apróságokat mellőzve,
ezt közlöm.

Ok

J J .1 .1 J
c í a ^ c u / | ű w * 0/1 v^<A^<A'\ t£l <*/ £ t , T T W I v c v ^ w^cd-clts napja.
2.
Bé, bé, bé,
Iskolába menjünk bé,
Szüleink örömére,
Tanítónknak kedvére,
Bé bé, bé stb.
3.
Bé, cé, cé,
Első mondjuk a—bé—cé,
Azután lesz nagy lecke,
Ha érünk nehezére.

4.
Dé, dé, dé,
Húzz rá öreg, vén dádé!
De jó volna bőgősnek,
Akárhogyan zörögne.
Dé, dé, dé stb.
5.
Ef, ef, röf,
Disznó mondja: röf, röf, röf;
Szeretném a sonkáját,
Áldanám az adóját.
Ef, ef, öf stb.
Gé, gé, gé,
A vén asszony gégéje
Bort, pálinkát bevenné,
Hogyha szerét tehetné.
Gé, gé, gé stb.
"7.
Ha, ha, ha,
Itt a farsang dereka,
Leánynak kell szép ruha,
Férjhez menne, ihaha!
Ha, ha, ha stb.
'8.
I, i, i,
Itt a világ közepi,
Bort mérnek ott literbe,
De tíerh adják hitelbe.
I , i , i stb.
9.
Ku, ku, ku,
A kakas kukoriku;
Szeretném a taréját,
Jó metélttel a nyakát.
Eu, ku, ku,
Többet nem kukoriku.
10.
Ó, ó, ó,
Jó volna egy boroshordó,
Legalább egy tizakós,
Sokan volnánk mink ahhó.
Ó, ó, ó stb.
11.
I ^ S. ( S. í. s,
Legény házasodni siess;
Ne keresd a gazdag lyánt,
Csak az erkölcs-tudományt.
Es, es, es stb.
12.
Ká, ipszilon, zé,
Már egyszer végezzük bé
Szent Balázs tiszteletét,
Áldjuk a háznak népét!
 Ezután a kapitány megszólal:
Ugye, elvégeztünk már,
Egy sincsen köztünk szamár;
Egy az kettő, nem az három,
Ide figyelj, jó barátom!
rre egyiket meglöki s folytatja mondókáját):
Állj félre te banya,
Ne nézz, mint vasvilla!
Erős nézéseddel takarodj sarokba!
Te sárkányfülü kofa,
Én megházasodtam;
Olyan leányra kaptam,
Nem kell neki sem szita, sem rokka.
Reggel korán bevenné
Bort, pálinkát a torka.
Adjanak szalonnát,
Akkorát, mekkorát,
Mint a kardom: ekkorát!
Ha nem adnak szalonnát,
Levágom a gerendát!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ezek után, persze, ajándék jár a házbeliektől.
 Farsang, húshagyó, disznóölés.

Farsangkor 2—3 fiú összeverődik s egyes házaknál

így köszöntik a gazdát:
Szálljon erre házra
Az Isten áldása,
A benne lakóját
Indítsa vígságra!
Adjon az Isten
Ennek a gazdának
Egy hold földön
Száz kereszt búzát!
Azután:
1 S M i> 1 1 — — - J" 1 1
1n 2 i h H ^ L - ^ - ^ r . J

i 3 313

c4iz^t ntijijiíii
/ {?trótt ciKvny-c^it ot ^cí.cLje.%>c,

5
^ = 3

I J j I

A köszöntőknek pogácsát, fánkot, perecet, esetleg

hozzá bort adnak. (Pata).
 Húshagyókor néhol, egyes házaknál, az alábbi verse­
zetet mondják:
Húshagyó, húshagyó,
Lyányokat itthonhagyó,
Kócot-mócot megfontam,
Mégis itthon maradtam.
Húshagyó húshagyó,
Engem itthon hagyó. (Pata).
Ez a vers egy ősrégi szokásnak, a tuskó és'tőke-húzásnak
a maradványa, mely a pártában maradt leányoknak a k i -
gúnyolását szolgálta. Megvan a külföldön a németeknél,
szlovéneknél is; nálunk a legújabb időkig a magyarság
lakta vidékek egyes községeiben. A szokás a pogány tavasz­
köszöntés körébe tartozott.
Hiishagyókedden szokásban van néhol maskurába jár­
ni. Ez m á r á városokból származott a falu népéhez.
Disznóölés. Néhol a disznóöléssel is járnak gyermek­
szokások.
Este 15—20 ágú nyárssal megkopogtatják a disznót
ölő gazda ablakát, a nyársot, melyre levelet akasztanak, az
ablakhoz támasztják, ők meg elszaladnak. A levél elmondja
kívánságukat, ami többnyire teljesül. Csekély árnyalattal
ily tartalmú levelet írnak versben:
Messziről jöttünk,
Nagyon megéheztünk,
Kánaán földjéről, amíg ide értünk.
Szegény utasoknak, legyenek szívesek,
Nyársukra egy kis alamizsnát tegyenek.
Hurkát, sülthust, kolbászt, egy pint bort, pogácsát,
Hus mellé kenyeret, bürkét, vöröshagymát,
savanyu paprikát.
Sarkon fordulva, kapun,
Szomszédom mellett lakom.
Ha nem adnak a nyársunkra pogácsát,
Száz t lepje el a gazdaaszony bikláját.
A levél alá betyáros neveket írnak, mint: Sobri Jóska,
Patkó Pista stb.
A háziak által teleakgatott és kihelyezett nyársat aztán
elviszik s a kapottakon megosztoznak. Rendesen rögtön el­
fogyasztják. (Pata).
 Nagycsütörtök, nagyszombat, húsvét.

Hosszúvizén a már teljesen elmagyarosodott sváb gyer­

mekek, nagycsütörtök reggeltől nagyszombat reggeléig, reg­
gel, délben és este kereplővel járják be a falut s minden
ház előtt térden állva a következőket mondják: reggel:
»Mirácsi, mirácsi, áve Mária!* Délben: Mirácsi, mirácsi,
swolvi!« Este: »Mirácsi, mirácsi, teneglisch schenk krus
was des Christes kathoíikus. Mcnsch, petter mus mi fali
mi ejteknyi, pet met rajé, Vater ums, áve Mária!«

Tojást h í m z ő a s s z o n y , K a p o s s z e n t b e n e d e k .

A vers szövegét a gyermekek már nem értik, egyéb­

ként sem tudván németül. A szöveget külön kellene meg­
fejteni, mert teljesen ki vannak egyes szók forgatva ere­
deti kiejtésükből.
 A köszöntés tejében nagyszombaton reggel minden
háznál nyers tojást kapnak a gyermekek.
Húsvét. Somogyban a nép gyermekei között az u. n.
húsvéti öntözés egyáltalán nincs meg. A húsvéti ünnep a
gyermekeknél a hímestojással nyújtja a legjellemzőbb s
legtöbb szokást. A tojást az anya, nagyanya, vagy a ház
nagyleánya himzi a gyermekeknek.
A piros, himzelL vagy gicázott tojást általánosan a
következőképen készítik: vesznek körülbelül 10—12 cm.
hosszú vékony ágat, vagy kifaragott fát, kis drótszeget,
seprőkórószálat s annak vége felé keresztbe, vékony mad­
zaggal 2—3 cm. hosszú réz- vagy vasfélét kötnek (pl. a
lyukas pipaszurkáló egy részét, lúdtollat, a cipőzsinór vé­
gén lévő vasat). Ez utóbbival hímeznek úgy, hogy ezt bele­
mártják a. megforralt s állandóan forrón tartott viaszkba
s mint valami tollal,, kirajzolják a tojáson a díszítést. A k i ­
rajzolt tojást vöröshagymahéjfőzetbe, vagy »börzsönbe«
(vörös festőanyag) tették s azokban kifőzték. A börzsöny
a berzenfa (hematoxilin campesianum) kérgének a l'őzete.
A vörös hagymafőzet sárgás-vörösre, a börzsöny pedig pi­
rosra, festi a tojást. Midőn a tojást ezekből kiveszik, tiszta
ruhával, vagy kóccal letörlik s tiszta hideg vízbe teszik
s azután a viaszkot lekaparják. Annak helye, természe­
tesen, fehér maradt.
A drávamenti horvátságnál sokféle színre festik a
tojást.
A tojások díszítési motívumait e helyen nem tárgyal­
hatván, áttérek az azokkal gyakorolt szokásokra.
A himestojásókat néhol kis, vesszőkből készített kertbe
teszik s a gyermekek onnan szedik fel s veszik maguk­
hoz. (Pata). Ez már újabb, városból átplántálódott szokás.
Húsvét napjának reggelén a gyermekek keresztszüleik-
hez mennek s a keresztanya egy pár himes tojással aján­
dékozza meg őket. Néhol 2—3 tojást visznek keresztany­
juknak s ugyanannyit kapnak ők is tőle vissza. Egyes
helyeken maguk a keresztairyák viszik a gyermekhez a
himes tojásokat.
Minden gyermek minél több himes tojásra igyekszik
szert tenni.
A himes tojásokkal különbözőképpen szoktak játszani.
Legegyszerűbb a himestojáscserélés, amelynél a tojást ket­
ten egymás közt kicserélik e mondással: »Csere-bere foga­
dom, hogy többet vissza nem adom«. (Zala).
Itt-ott »tojásfogadúst« játszanak. Ennél az egyik mint­
egy 8—10 lépésnyire felállva, dobálják egymás felé a h i ­
mes tojásokat. Mind a ketten egyszerre dobnak, vigyázva
arra, hogy a tojások egymást kikerüljék. Amelyik a feléje
dobott tojást nem kapja el, elejti az első esetnél, egy lábra
áll, a másodiknál egy térdre., azután mind a két térdére
térdepel, negyedik esetben hasra fekszik, azután hátra
fordul s ugyanazt teszi sorrendben a tojás kapásánál köve­
tett hibáknál, mint az előbbinél; végre bal-, azután jobb-
kézzel kapnak a tojás után. A játéknál tojást nem nyernek.

Kókányozók.

Délsomogy egyes községeiben a dobálásnál négyen is

össze állanak és pedig keresztben s ugyancsak keresztben
dobálják egytmásnak a tojásokat egyszerre. Ezt csingázás-
nak nevezik. (Pata).
Általános az u. n. kókázás, va^y kókámjolás. Néhol
m á r húsvét reggelén kókányoznak, másutt meg mikor a
gyermekek m á r beteltek a himes tojás nyújtotta örömmel
s kezdik unni. A kókázás többféle: néhol zsebkendőbe ta­
karják a tojást s kézben fogva, egymáshoz ütik, azt mond­
va: »kocintsunk«. Ha a tojás héjjá betörik, az illető (a ma­
gáét) megeszi. Vagy úgy kocintják össze a tojásokat, hogy
egyik tojás végét a markában fölfelé tartja, mintegy 2 cm.
átmérőjű részt hagyva, a másik pedig saját himes tojásán
alul hagy ugyanannyit a hengerével fogott tojásból sza­
badon s ráüti ellenfele tojására. A behorpadt, vagy szét­
törött tojás tulajdonosa a vesztes, s tojását át kell adnia.
A nyertes a tojást rendesen mindjárt megeszi,

Horvát leányok körtánca.

Néhol kétfillérest (hajdan krajcárt) igyekszik egyik

a másik tojásába vágni. Ilyenkor a tojás tulajdonosa úgy
fogja kezébe a tojást, hogy a szélesebb végének mintegy
2 cm. átmérőjű kerülete szabadon legyen. Ebbe a részbe
kell a másik fiúnak a pénzt belevágni, ami nem megy va­
lami könnyen. 5—6 darab kétfillérest is elveszteget, míg
egyszer egyik bennmarad a tojásban. Az esetben, természe­
tesen a vágóé a tojás, míg az eredménytelenül kiugró
kétfilléresek a tojás tulajdonosáé. (Pata):
Vagy: valamelyik egy tojást magával szemben a földre
helyez, amelytől 2—3 lépésnyire (5 lábfejnyire) vonalat
húznak s két- vagy tízfilléressel a megszabott vonaltól a
többiek igyekeznek belevágni. Az illető a belevágásnál az
egyik lábát a vonalra teszi, a másik lábát pedig hátra fe­
szíti s amennyire csak a teste engedi, a tojás felé hajol.
Ha bele tud vágni s a pénz bennmaradt, a tojás az övé,
ha nem, a pénz a tojás tulajdonosáé lesz. Ezt a játékot
vbelevágás-játéknakxí, vagy »lojásvágásv.-nak nevezik. (Mar­
cali, Kaposfüred).
 Ugyanezt a belevágást újabban néhol naranccsal is
gyakorolják. (Felsősegesd).
A rétre kimenve, íeldobálják a himestojást s az illető
maga kapja el.
Sávolyon 1—1 és fél átmérőjű körben 1—2 cm. ma­
gasan homokot hordanak s afölött dobálják fel a tojást.
Kilitiben húsvét másnapján a Csőrioldali hegyre men­
nek a gyermekek s ott magasra dobálják a tojást s le-
gurgatják a hegyről, aztán megeszik.
Rendkívül érdekes Délsomogyban a drávamenti hor­
vátságnál a húsvéti körlánc, mely falunkint, mind a szö­
vegben, mind a dallamban, egymástól elütő. Húsvét első
napján (Lakócsán a nagymise elmultával) kezdődik s hús­
vét másodnapján, vagy fehér (mátkázó) vasárnap végződik.
Máskor sohasem gj'akorolják.
A táncban rendese-n csak nők vesznek részt és pedig
főleg leányok, a. legkisebbtől a legnagyóbbig. A fiatalasszo­
nyok közül csak azok sodródnak bele, akiknek még nincs
gyermekük. A táncot lejtők száma legkevesebb 5—6. A
felállás körben, a kezek láncszerű kapcsolásával történik.
Az ének szövege Lakócsán:

P r f r rír r r r l r r r r 1r r \ r - j

Ű^KaX.'Oj*-^ k*sj<>Áxvt-t áfacu/tíkt ixlA/Yifát'-

ü k r e kraja pokosene allu polák

Cmije rodi, cmije rodi
I govori curi ce me.
Magyarra alig fordítható.

Potonyban:

5 5
m

Magyarul: Megérett, megérett a nyári piros alma.

2. Sto je Ive, sto je Ive skro za sadio.

3. Nuz nyu pala. Nuz nyu pala tanana starica.
4. Po nyáj ide, po nyáj ide Ivo sejanine.
5. Iz pala mu, iz pala mu knyiga iz djepova.
 6. Nyu je nasla, nyu je nasla Janica djevejka.
7. Da znas Ive, da znas Ivo sto knyiga govori?
8. Knyiga velji, knyiga velji, da se Ivo zeni.
9. Spravjaj ruho, spravjaj ruho Janica djevojko!
10. Men se ruho, me>n se ruho na t r i strana spravja,
11. Jedno spravja, jedno spravja moje majke majka.
12. Drugo spravja, drugo spravja moja mila majka,
13. Trece spravja, treice spravja ja djevajka sama,
14. Kaje spravja, kaje spravja moje majka.
15. Ono ce mo, ono ce mo rodom podejiti,
16. Kője spravja, kője spravja moja mila majka,
17. Ono ce mo, ono ce mo rodom podejiti.
18. Kője spravjam, kője spravjam ja djevojka sama.
19. Ono ce mo, ono ce mo mi dvoje derati.
Amit csaknem János, amit csaknem János ültetett.
Arra vezetett, arra vezetett egy keskeny gyalogút..
Azon ment, azon ment János, a faültető.
Kinek kezéből, knek kezéből könyv esett ki.
Azt a könyvet Anna leány meglátta.
Ha te tudnád János, ha te tudnád János, mit beszél az
a könyv.
Azt mondja, azt mondja, hogy János házasodik.
Készítsd el a kelengyét, készítsd el a kelengyét Anna leány.
Az én kelengyémet, az én kelengyémet három helyen
rendezgetik.
Az elsőt rendezi, az elsőt rendezi az én anyámnak az anyja.
A másikat rendezi, a másikat rendezi az én édesanyám.
A harmadikat rendezi, a harmadikat rendezi a leány maga.
Amit rendez, amit rendez az én anyám,
Azt a násznépnek, azt a násznépnek osztjuk ki.
Amit rendez, amit rendez az én édesanyám,
Azt majd, azt majd a rokonoknak osztjuk szét.
Amit én, amit én rendezek,
Azt majd, azt majd mi ketten fogjuk elszakgatni.
Lakócsán egy, esetleg két előénekes rövid sorokban
(mint látjuk, egyik hosszabb, másik rövidebb) előének'el
s a többi együttesen ugyanazt karban utána énekli, miköz­
ben kettőt balfelé lépnek s egy ingó hajlító lépést jobbra.
Csak az vehet a körtáncban részt, akinek erősen fejlett
rythmusérzéke van. Mind a szöveg, mind a dallam szlá-
vosan primitív. A lakócsai szöveg tele van jórészben is­
meretlen, vagy elavult szavakkal, melyeknek pontos jelen­
tését nehéz'kihámozni. Sok benne a szlovén elem s több'
más tárgyú szöveg keveredett hozzá, melyekből csak hosz-
szas kutatás s utánjárással lehetne esetleg az ősi szöveget
értelmezni s megállapítani. A potonyiban csak itt-ott fordul
elő egy-egy megfejthetetlen szó.
 Mátkázás.

Fehér-, vagy mátkáió vasárnapon, mely húsvét után

egy hétre esik, a 12—15 éves leányok mátkatálat visznek
reggel, ebéd, vagy litánia után egymásnak.

Mátkáló leányok.

A leányok fehér levesestányérat vesznek, arra egy,

vagy félliteres borral telt üveget, avagy ugyancsak borral
tele öntött poharat helyeznek. Néhol az üveget tarka, vagy
selyemkemdővel s pántlikával körülkötik s az üveg nya­
kába karikós fánkot akasztanak. Az üveg, vagy pohár körül
8—10 himestojást, almát (ehelyett esetleg narancsot), sü-
teniényeket (»pupókát«) raknak. A rangoskodóbbak újab­
ban melltüt, csattot, vagy gyöngyöt.
Az ekként elkészített komatálat a küldő leány egy,
vagy két barátnője által ahhoz a leányhoz juttatja, akivel
mátkálni akar. A küldöttek a tányérát asztalra helyezve,
a következő verssel adják át a kiszemelt komának, vagy
mátkának az adományt:
Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Koma küdte komának.
(Néhol: »Szüv küdté szüvnek, szüvessen),
Vádolja el (vagy váltsa föl) komának,
Vagy: »Fogaggya a szüv a szüvtü kegyösen«.
»Ha nem vádolja el magának, visszaviszem azon az aranyos
utón, amelyiken hoztam«.
Az »elvádolás«, vagy elfogadás után a komatányérban
levő tárgyak közöl egyet, vagy többet kivesz s helyettük
ugyanolyanfélét (pl. almát, tojást, narancsot stb.) tesz he­
lyette: felváltja. A borból iszik s újból megtölti a hiányzó
részt. A kicserélt tárgyakat a küldetésben levő leányok
küldőjének visszaviszik. Ezzel megtörtént a mátkálás.
Egyes községekben egy hét múlva a mátkatálat ha­
sonló tartalommal küldik vissza.
A mátkák barátsága rendesen állandó.
Darányban a mátkatálos 10—12 éves leány egész estig
jár s gyakran ,40—50 házat bejár, többszörösen össze­
vissza cserélve a tálban levő tojásokat, süteményeket stb.
s ugyanannyiszor a kiivott bort feltöltetvei. Az illetőt min­
den családnál leültetik 2—3 percre, míg a kicserélés tart. '•
Vannak helyek, ahol a fiúk is küldenek egymásnak
ilyen tálat. Ezt csak komatálnak (s nem egyúttal mátka-
tálnak) nevezik. Valószínű, hogy csak a fiúknál mondták
e verset:
Koma, koma, komáljunk,
Esztendeig komáljunk;
Ha élünk, ha halunk,
Mindig komák maradjunk. (Horvátkút).
 A pünkösdi királyné-járás.

Ezen szokás ősi, pogány eredetű szokások vonatko­

zásait rejti magában. Hajdan összefüggésben lehetett éj-
napegyenlőség ünneplésével. A hajdanta a tavaszra vonat­
kozó szokás aztán áttolódott a nyár elejérei, ezt symboli-
1
zálta, amit azt jelképezi a mai pünkösdölés is. )
Az európai népek mai pünkösdi szokásai középkori
eredetűek. -)
A pünkösd-szó szláv eredetű. A pünkösddel összefüggő
rőzsakultuszt, mely a magyar népdalokban oly kedvesen
szerepel, a latin népek egyházi szokásai közt található
rózsahintés hozhatta létre.
Hazánkban a pünkösdölés m á r teljesen kiveszőfélben
van s Somogyban is m á r csak 7—8 helyen dívik. Egypár
évtized múlva csak a híre marad meg.
A pünkösdölés hajdan mind a két nemnél szokásban
volt. Ma m á r a legények között egyedül a németajkú la­
kossággal bíró Ecseny községben találtam meg.
A pünkösdölő leányok a 10—15 éves leányok közöl
kerülnek ki. (Nemespátrón két 18 éves is volt közlük).
Néhol öten, másutt heten, sőt itt-ott tizenketten is járnak.
Sávolyon pl. öten mennek. Ezek közöl egyik a beköszöntő,
kettő az emelő s egy a kosárhordó. Néhol két kosárhordó
van. Horvátkuton, Csákányban kettő a beköszöntő, kér­
dező, vagy beszóló, kettő a királynéemelő, kettő a kosár-,
vagy tojáshordó, s egy a királyné, akit Nemespátrón, mikor
3
ott még divatban volt a pünkösdölés, cucorkának hívtak. )
4
A királynék 4—7 éves korúak voltak. ) Lengyeltótiban 2—2
koszorúsleány, 2—2 az utánuk menő, kik a kendőkkel be­
takart királynét vezetik. Ezek után ismét 2—2 leány megy,
leghátul pedig egy nagyobb leány ballag, közönséges öltö­
zetben, ki a házaknál ajándékul kapott alamizsnát viszi
utánuk.
Meghatározott sorrendben mennek: elől a kérdezők,
(koszorúsleányok) utánuk a királyné-hordozók, vagy eme>-
') Dr. Sebestyén Gyula: A pünkösdi király és királyné. Ethnogr. XVII.
évf. 2. f. 1906. 32—33. lap.
2) Mannhardt: Wald und Feldkulte I. 310—496. 1.
3
) Seemayer Vilmos: Énekes népszokások Somogy- s Zalavármegyékből.
Ethnogr. 1937. I. sz. 42. 1.
4
) A „ezuezorka" kenderszöszből készitett gombóc, mely ha meggyújtják,
a beleszorult levegő felmelegszik s magasra röpíti a gombócot, mely a ter­
mésre jó jel.
lok, ezeket követi, ha többen vannak, két leány s leghátul,
mint már említettem, a kosárhordó.
A pünkösdölő leányok fehér ruhába öltöznek, koszorút
helyeznek a lejükre s néhol délelőtt a csordás, csikós k i ­
hajlása után, másutt litánia előtt, vagy után házról-házra

mennek s mindenütt megkérdezik, hogy »Szabad-e pün­

kösdnek jeles napját elmondani?« »Szabad-e pünkösdöt
járni?« Néhol ketten kérdezik: »Be szabad-e menni a ma­
guk böcsületes hajlékukba pünkösd-járási éneket elmon­
dani?* (Horvátkút). Vagy: »Szabad-e ebben a böcsületes
hajlékban pünkösdi éneket énekelni?« (Sávoly). »Megenge-
dik-e, hogy behozhassuk a királynét ?« (Csákány). »Sza-
bad-e pünkösdöt köszönteni?« (Lengyeltóti).
Ha nem engedik meg a köszöntést, odább állnak, néha
keserű, gúnyos megjegyzésekkel, pl.: »Ne nőjjön meg a
kenderjük, mért nem engedik elmondanL, vagy leültetik a
királynét, hogy a gazdaasszony kenderje alacsony marad­
jon. Ha megengedik, akkor a ház szobaajtója irányában
az udvaron felállanak olyan sorrendben, mint odaérkeztek
s rákezdik:

n . j-j.i m P s i

S^cz-tailáLcU lesben, kiilclóticz. £><Z

£>IcDtOK<£I .
m t sziivcirikczt,. Ckgcj iratra a z . apo?>i

(Horvátkút).
Az első versszakot így is mondják:
A pünkösdnek jeles napja,
Szentlélek Isten áldása.
2.
Melyet Krisztus igért Vala,
Akkor az ő tanítványi,
Mikor mennek Menyországba,
Mindennek szeme láttára.
Tüzes nyelveknek szólása,
Ugy, mint szeleknek zúgása,
Leszálljon az ő fejükre
Ilyen nagy hirtelenséggel.
Csökölyben még ez is hozzátartozott:
Jácintus, jácintus, kertbe tulipános,
Hintsetek rózsákat a pünkösd napjára.
A Seemayer Vilmos által az Ethnographia 1937. 1. sz.
40. oldalán közölt pünkösdi ének Tapsonyból való s árnya­
latban elüt az előbb közölt daltól. Ennek második és har­
madik verse után, mely úgy szól, mint a már közölt két
vers (»Melyet Krisztus igért v a l a « . . . »Tüzes nyelveknek
szólása«...) befejezéseként negyedik versül a következőket
éneklik:
 -4*. tlé'ejtelenek Szentle- lek-kel, Keidének szol- ni nyel- vükkel;

j 4 1 J T n j j. g g j J j p 1
Irgalmaspt'likan, J:0 mctcjos keresztfa tj
Ki ,-nagos keresztfán
Szent veretki-cnta,
Szent léiketkiadct.

Az ének után az egyik leány a következő verset mondja:

Nagyon kicsiny vagyok,
Nagyot nem szólhatok,
Kis, gyenge erőmből
Sok jókat kívánok.
A másik:
»Adjon az Úristen ennek a gazdának bő búzát, ga­
bonát, szerencsés esztendőt, lelki üdvösséget!*
A harmadik:
Szálljon erre házra
Szent János áldása,
K i régente rászállt
Szent apostolokra.
Mindezeket esetleg egy leány mondja.
Sávolyon a következő árnyalattal mondják:
Szent János áldása
Szálljon erre házra,
Aki régen rászállt,
Szálljon most is rája.
Ezután ismét éneklik:
Szánják meg mi királynénkat,
Mi királyné asszonyunkat,
Bár kaláccsal, bár tikmonnyal,
Bár katona-forintokkal.
Horvátkuton ezután a két királyné-hordó leány együttesen
karjukra ültetik a királynét s előbb meglóbálva, amilyen
magasra csak bírják, felemelik. Néhol a királynét karjánál
fogva emelik magasba s kétszer ezt mondják: »Ekkora lé­
gyén a kendtek kendergyé!*. »Ekkora lönnye (lenje), ken-
dörgye legyen kendnek!* Harmadszor pedig: »Ekkora le­
gyen kendtek börzéje!« (kenderhulladékja, aprója).
 Csökölyben: »Ekkora legyen a keetek, leányo, meg két
akkora, meg három akkora!«
Csákányban és Sávolyon a lenti ének kezdeténél eme­
lik fel a királynét, de itt aztán nem »Szánják meg a király­
nénkat*, hanem »Emeljük fel királynénkat* szöveggel kez­
dődik az ének.
Ezután a kosárhordó áll elő, kinek a kosarába tik­
mony (tojás) és kaltács mellett, régebben »katona-forintok«,
ma meg fillérek kerülnek.
Tapsonyban ez is ének kíséretében járt, mely az ot­
tani pünkösdi ének dallama szerint ment.
—fe.

g « 11 * 0 * 1 g> '
8.Partik monyát, pa r kctl ácsot, Pár ka - to-na- por-in-to-kot;

El kell menni, nincs mii késni , Csillag ulatz kell si- eb- ni •

Csillag u-tán kell sl- el-ni, Is-tenpi-at la-to-. gatni.

Az ajándékozás után az u. n. elmenő verssel fejezik

be szerepüket:
Minekünk már el kell menni,
Csillag után kell sietni,
Mert a csillag nem vár miránk,
Az csak minclig előttünk jár.
Változata:
E l kell menni, nincs mit késni,
Isten fiát látogatni,
Mert a csillag nem vár minkéi,
Csak egyedül maga siet. (Sávoly).
Nemespátrón (Seiemayer: Ethnographia 43. old.) a
pünkösdi ének első négy versének eléneklése után a kél
nagy leány felemelte a cucorkát s az alábbit énekelte:
k.Giusto. J=95. 1936.JJernespátrá..Horuátk Pálné,61e. Jj

Elhagylak, elhagylak, Cicölle, Ifire hagylak, kirekagylctk.dcölle ? r-

yjo szántóra-vetőre, Ci-cöl- le.

Barnapiros leyéngre,
 Az elmenő ének befejeztével >Dicsértessék a Jézus
Krisztus <-sal köszönve, a szokásos sorrendben a szomszéd
házhoz mentek.
Nemespátrón (Seemayer: Ethnographia 43. 1.) elbú-
csúzáskor vacsorára is meghívták a házbelieket. Az ado­
mányokat cucorkáékhoz vitték, ahol az asszonyok a gyűj­
tött étel-anyagból pogácsát s tojásrántottát sütöttek. Ezek­
hez a legények bort hoztak s lakomáztak.
Somogyból — tudtommal — csak Lengyeltótiból és
Felsősegesdről ismertünk pünkösdölő verset. Csáky Elek
az Ethnographiában (VIII. évf. 6 f. 1897. 44 1.) leírt len­
gyeltóti pünkösdi díszmenet ismertetése kapcsán közölt 13
sorból álló verses köszöntőt, mely csaknem teljesen egye­
zik a fenti két ének első versszakával. Hiányzik a leányok
által elmondott több külön vers s a befejező ének: »Mine-
küiik már el kell menni«, amelynek tartalma tulajdonkép­
pen nem is tartozhatik a pünkösdi ünnepnek a nyár meg­
kezdését ünneplő szokások köréhez, mert hiszen tisztán
megállapítható, hogy az a Jézus születését jelző csillagra
vonatkozik, mely a napkeleti bölcseket (mágusokat) Bet­
lehembe vezérelte a világmegváltó kis újszülöttet üdvözölni.
Tehát a karácsonyi ünnepkör szokásaival járó versekhez
kellene tartoznia. De hát, mint tudjuk, a pünkösdhöz fű­
ződő szokások, versek egy részébe a tél s a tavaszi éj-nap­
egyenlőség szokásai is belekeveredtek.
A fentebb közölt pünkösdi énekek, nyelvezetük uián
következteive, n e m n é p i eredetűek, csak a befejező
r
rész látszik annak. A verses mondókák hiánj osak. Hajdan,
mint másutt, Somogyban is terjedelmesebbek lehettek.
Somogyban, mint már említettem, a pünkösdi király-
júrúst csak egy helyen találtam: Ecsenyben. Régebben
Bonnyán a német lakosságnál, Lengyeltótiban a lakosság­
nak szintén német részénél is szokásban volt.') Ez utóbbi
helyen a május 1-én felállított pünkösd hétfőig helyén ha­
gyott májusfa váltsága címén kértek tojást, vagy pénzt.
Miután Lengyeltótiban, midőn 1924. évben ott jártam,
e szokást kutattam, az ottani igazgató-tanítóhoz, Háhner
Józsefhez fordultam: értesítene, megvan-e? A válasz az volt:
»A pünkösdi díszmenetnek még csak emlékeit sem tudtam
felderíteni*.
Ecsenyben a 12—18 éves legények járnak pünkösdölni.
Öten-hatan verődnek össze, kik maguk közöl királyt vá­
lasztanak. Ennek olyannak kell lennie, akinek, illetőleg
szüleinek pineésszőlője van s ott — természetesen — bora
is van.
*) A lengyeltóti pünkösdi diszmenetet Csáky Elek irla le az Ethno­
graphia 1895. évi IIL f. 228—229. lapon.
 Pünkösd másodnapján reggel, egy előre kijelölt he­
lyen lóháton gyülekeznek a faluban. Mindegyik legény
lovát egy leány díszíti fel, színes kendőkkel, pünkösdi ró­
zsákkal, szalagokkail. A; kendőt és szalagot az illető vissza­
kapja.
A király külsőleg abban különbözik a többitől, hogy
díszesebb öltözetű. Színes nyakkendőkkel, virágokkal van
felékesítve, csizmaszárában pedig zászlót hord.

Pünkösdi királyjárás lovon, Ecsenyben.

Lovaikkal sorba állván, bejárják a falut s az udvarok­

ban egyik előadja megjelenésük célját. Mondókája így
hangzik: »Jó reggelt kívánok! Megjött a király az egész
kompániával. Adjanak egypár tojást, vagy egy kis szalon­
nát. Ha nem adnak egy pár tojást, vagy egy darab szalon­
nát, akkor feltipratjuk az udvarát, hogy három évig gyü-
szüvel nem győzi kihordani a porát. Éljen a házigazda!*
E mondókát a tiszta német községben magyarul mondják.
Németül nem is tudják.
A kapott tojást és szalonnát egy utánuk járó legény
kosárba gyűjti. Midőn a falut bejárták, délután a király
pincéjébe, a szőlőhegyen gyülekeznek, ahol a kapott to­
jást és szalonnát megsütve s elfogyasztva, boroznak. Dél­
után négy órakor a falu korcsmájába térnek, ahol másnap
reggelig mulatnak.
A környékbeli magyar falukban nyoma sincs e szo­
kásnak s valószínű, hogy azokban a lovon való pünkösdi
királyjárás soha nem is volt meg. Hogy az ecsenyiek a
magyar mondókát honnan vették hozzá, amikor a lakosság
 még erősen tartja németségét, a gyermekek iskolába-járás
előtt magyarul semmit sem tudnak, nem sikerült kiderí­
tenem.
*"

Nagycsepelyem pünkösd napjának délutánján a na­

gyobb leányok közöl sokan összejönneik s párba állanak az
utcán. Egymás kezét megfogják s feltartják s az utána kö­
vetkezők azok alatt elbújva haladnak előre, közben az
általánosan ismert »Bujj, bujj zöld ág, zöld levelecske«
gyermekjáték dalt éneklik. Ily módon addig mennek előre,
míg a falu végére nem érnek. Ott megfordulnak s ugyanígy
haladnak visszafelé. Ekkor a következő énekbe kezdenek:

Égj j-jjj.
JOJJ aVd, JOJJ Cllo, IC2. Se>z.cjp
Z.CZ orany fcxjxo, Ma vagcjori

3F
M a v a g y o v i pcinkoexdl c l s ó ocapjot. H o l n a p Laaz h o l n a p taat

m m : j r i j j - j j j j t ^
a máe>c?dil< oapja..Airai cicánk arantjo-öjca lifcfczk iikt>z>y3
Ezután m á r más tréfás dalokat is énekelnek. Az alábbi
rendesen közte van:
A csepelyi kertek alatt, haja rózsa, haj aha!
Fölfutott a gyöngyi szalag, haja rózsa, hajaha!
Gyöngyi szalag, lapu-levél,
Huncfut a csepeli legény, haja rózsa, hajaha!
Kiapolyban a leányok a református templomból in­
dulnak el s kerülő úton térnek oda vissza. A menet kígyó­
vonalban halad, egymás kezét fogva s közösen »Itthon
vagy-e hidasmester« gyermekjáték dallamát éneklik. Az első
kettő, mint Nagycsepelyen, feltartja a kezét s az utána kö­
vetkezők átbújnak rajta. Nagyobb távolságokban, utcafor­
dulóknál s a róm. kai. 'templom melleit megállanak.
A dal vége:
Szép széna, szép széna.
Bors, füge barázdája.
Nyissad asszony kapudat,
Szép széna, szép széna.
 Széna gyügyörkéje,
Hidon megyek átol.
Most kerülöm házadat,
Széna gyügyörkéje.
Gigében a pünkösdi játék dívott. Ezt kisebb, 11-11
éves leányok játszották. De a nagyok is. 20—40 leány gyü­
lekezett egy csomóban az utcán s kézfogással ».karikában*
vagyis körben játszottak. Az egyik leány kezébe fáról fris­
sen letört leveles galyat adtak, amelyre fejükről leveli
színes szalagokat kötöttek. Körben járva énekelték a pün­
kösdit.

Amikor odaértek: »Ennek a Jancsinak*, megálltak;

az ágat tartó leány odaadta azt a szomszédjának s előröl
1
kezdték az é n e k e l )
!) Seemayer: Ethnog. 1934. 43. 1.
 Szent Iván-napi s z o k á s o k s Katalin köszöntés.

A Szent Iván-napi babonák s néhol megmaradt va­

rázslások legnagyobb része a tűznek tisztító, gyógyító és
termékenyítő ereje és termékenyítő hatásába vetett hitben
gyökerezik. Ezért ugrálják át sok helyen a meggyújtott
tüzet háromszor. Somogyban e szokások a szomorúságok
elégetésére, a rosszak elűzésére és a házasság elősegítésére
irányulnak. E naphoz Somogyban m á r kevés szokás fűző­
dik; ami még megmaradt, az a régente gyakoroltaknak
csak csökevénye.
E napon a jobbmódú gazdák kora reggel egy-egy sza­
kasztó almát a levegőbe dobnak s azt a gyermekek fel­
kapkodják. Beszéd, mondóka nincs hozzá. Jelentését a nép
nem tudja. (Attala).
A vend-eredetű lakossággal bíró Taranyban kereszetelő
szt. János (Szent Iván) napján s a reá következő vasárna­
pon, amikor a községben búcsú van, tehát két ízben, k i ­
sebb-nagyobb gyermekek s legények összeverődve, a Rinya-
patakon átmenő úttestem, valamint a faluból kivezető többi
úton is, nyírfahéjat 25—30 cm. hosszan összehajtva, botra,
vagy vesszőre húztak s azt meggyújtva és megcsóválva,
egymásután többször a magasba hajították, míg végre el
nem égett.
A csóválás, főkép pedig a hajítás pillanatában azt
kiabálták: »Szent Iván tüzet gyújt! < (Sveti Iván krein
nalage). E közben régebben az ott gyülekező asszonyok
vendül a lorettói litániát s Szemt Iván énekét énekelték.
A többé-kevésbbé elégett nyírfa csóvákat szétosztás
előtt az asszonyok összeszedték, haza vitték s a kertben
és szőlőben a káposztaágyakba tűzdelték, hogy a m á r fejbe­
boruló káposztának »a szem ne ártson!«
Taranyban e szokás általában 25—30 éve szűnt meg.
Ügy mondják, hogy a csendőrség tiltotta el. Egyesek azon­
ban még mindig felelevenítik.
Mozsgón a tűzgyújtást versenylovaglás előzi meg.
A falu apraja-nagyja ünneplőruhában jelenik meg a vá­
sártéren június 24-ike utáni vasárnap. A legények lóháton,
bokrétásan jelenmek meg. Versenylovaglást tartanak. A
győztes a vezér, ő gyújtja meg a tüzet. Azután táncra
perdülnek. Az első táncot a nap hőse járja s csak az ő
intésére táncolhat a többi. Tánc után tüzet ugrálnak. Az­
után a leányok e napon napfelkelte előtt szedett virágok­
ból font koszorút tesznek fejükre.
 Néhol a tűznél almát sütnek s az ott használt nyársat
a. kertbe dobják, hogy a balhákat a káposztától távol
tartsák. A sütött alma maradékát pedig éjjelrei a »íavágí-
tóra« helyezik, hogy a harmat belepje. Aki enélkül eszik
belőle, az meghal, aki pedig harmatosán, annak nem fáj­
dul meg a torka.
Fiadon a gyermekek szl. Ivánkor a közeli hegyekre
mennek »lobogózni«. Kercseligeten drótra fűzött cseresz­
nye- és megyfakérget lobogóznak s szalmával befont kocsi­
kereket gyújtanak meg s gurítják le a dombról. Török-
koppányban június 20 és 24-ike közt minden nap gyújtanak
szt. Iván-tüzet s ezzel a kiáltással lobogtatják: »Uccu gyere,
uccu gyere szt. Iván«.
Kisbárapátiban a serdülő fiúk száraz cseresznyefa­
kérget kötöznek a botra, azután meggyújtják s nagy lármá­
val körben lobogtatják. Ezt lobogózásnak nevezték. Bégeb­
ben a leányok is lobogóztak, de ettől, erkölcsi okokból,
eltiltották őket. (Ethnographia X I I . 78.1.)
Csökölyben ezen összeházasító dalt éneklik:
Érett a meggy, érett,
Hajlott ága hajlott,
Levelibe kis menyecske,.
Öleld, akit szerelsz.
Ezt ölelem, ezt csókolom,
Iván dombján, domboruján,
Adjon Isten lassú esőt,
Mossa össze mind a kettőt,
Mind az arany vesszőt.
(Vikár Béla: A szentiváni ének. Magyar nyelv 1901. 357.1.)
Ez az ének egyébként részben már a gyermekjátékok közé
csúszott, csakhogy Jván helyett Evánt mondanak.
Vízváron, Bélaváron és Heresznyén pedig még nem
régen Szent Iván-nap előtt négy hétig a nők minden este
összefogózva, körben forogtak s horvátnyelvtí dalt éne­
keltek, melynek értelme, magyarra fordítva, a következő:
Iván szántott nagy hold földet (Szt. Iván-nap este).
Alászántott aranyalmát (Szt. Iván-nap este). Elküldötte
édesanyját, hogy keresse (Szt. Iván-nap este). Édesanyja
elment, nem találta (Szt. Iván-nap este). Elküldötte mát­
káját, hogy keresse (Szt. Iván-nap este). Elment mátkája
s megtalálta (Szt. Iván-nap este). Szt. Iván tüzet rak (Szt.
Iván-nap este). Jobb keizével tüzet rak (Szt. Iván-nap este).
Bal kezével lobogtat (Szt. Iván-nap este). (Somogy vár­
megye monograpniája 209. lapon).
Vízváron "és Bélaváron e szokást m á r egészem el­
hagyták.
 Katalin vagy Kata köszöntése.

Két-három fiú áll össze és este, szürkületkor, a Ka­

talin nevűekhez mennek, mindenütt azt kérdezve: Szabad-e
Katát köszönteni? Benn a szobában, vagy konyhában, hol
találják az illetőt, megköszönlik. A vers:
Már megértünk estére,
Kata köszöntésére.
Kata légy egészségben,
Köszöntünk reménységben.
Hogy megérted napodat,
Fordítsd el a csapodat.
Áldjad a Krisztusodat,
Hozd tele a korsódat!
Kati néni vigadjon,
Nekünk valamit adjon! '(Felsősegesd).
 Betlehemjárás.

Somogyban a betlehemezés a róm. katolikusság kö­

rében általános, nemcsak falukon, nagyközségeikben, liá­
néin amegye székhelyén, Kaposváron is. Öt-hat, 10—14
éves fiúk betlehemeznek. Ezek közöl kettő angyal, akik a
betlehemet viszik, három dádő (pásztor) s egy katona,
lehetőleg huszárnak öltözve. A betlehemet vivők néhol
angyalnak öltöznek oly módon, hogy fehér alsószoknyát
kötnek a nyakukba, fejükre pedig papírsisakot, püspök-

Betlehemesek.

süveg-félét, néhol lelóggó kukorica csumával s egyéb örök­

zöld növénnyel díszítik. A daclók hosszú bundabélésből,
vagy kőcból készített bajusszal, szakállal díszítik arcukat,
kifordított bundákat, régebben szűrt vettek magukra s ke­
zükben láncos-botot tartanak. A katonának kard lógg az
az oldalán, néhol a hátán tarisznyát visz. Ebbe rakják
a betlehemben táncoltatásra alkalmazott bábukat.
A betlehem, amit magukkal visznek, egy házalakra
készített faláda, melyet színes, zöld, piros, fehér, sárga
s aranyozott papírral vonnak be. Tetején egy vagy két,
sőt néha három torony díszeleg, felül kereszttel. A házikó
oldalain fogantyúkat alkalmaznak. Ezek segítségével hor-
dozzák. A házikó tornyaira, oldalfalaira apró szentképeket
ragasztanak. A tornyok előtt néhol félköralakú előtér van,
melynek szélét örökzölddel s »aranyfüst«-tel szegélyezik.
A belsíő rész a betlehemi istállót mutatja be, a jászollal,
melyben az újszülött Jézus fekszik, mellette Mária, József,
angyalok, ökör, szamár, körülöttük bárányok. Némelyiknek
a feneke köröskörül k i van fűrészelve, vagy a jászol előtt
nyúlik végig egy hézag. Ezeken nyúlnak le az istállóban

Betlehemes ház.

elhelyezett bábuk lábai, melyeket a játék alatt a fenék alatt

fogva, egyik pásztor, vagy katona táncoltat a házikó elő­
terében, pitvarában. A legtöbb helyen a kápolna mögött
térdepelő katona mozgatja a bábukat, mindkét kezében
1—1 bábut tartva, a kápolna előtti téren. A szövegnek meg-
felelőleg perdülnek a színre. A bábukat külön ládákban
hordták. A bábuk: katona menyecske, ördög s pap. Len­
v

gyeltótiban ezeken kívül: kéményseprő, pásztorok, dékány,

s néhány más alak. Balatonszentgyörgyön: égy Lackó
nevezetű.
Ezek voltaképpen utánzásai voltak a régi, keleti ere­
detű marionetteknek s a betlehemezés egyébként is tréfás
elemeit a legmagasabb fokra emeli.
Mielőtt a szobába mennének, a betlehemes istállója
előtt elhelyezett gyertyáikat meggyújtják. A házbatéréskor
egyik, rendesen a katona, megkérdezi: Szabad-e ezen ér­
demes betlehemi kis Jézuskát bemutatni? Ha szabad, ak­
kor a két angyal a betlehemmel a szobába megy s azt
az asztalra téve, énekelnek:
Vigan zengjetek citerák, Jézus született.
Harsogjatok dob s trombiták, Isten ember lett.
A szűz, k i méhébe fogadá,
Eztet Gábriel angyal áldottnak monda. (Marcali).
Nagylengyelben:
Gyüjjetek be pásztorok, pásztorok,
Örömet hirdetek,
Mert ma nektek született,
Ki megjövendöltetett,
Egy szűznek méhéből,
Szüzén szült véréből,
Megváltó Istenünk.
Álle alleluja!
(Ethn. 1926. 1. sz. 41. lapon).
Balatonszentgyörgyön:
Pásztorok ne féljetek,
Betlehembe jöjjetek,
Ott lészen a helyetek
Néktek éjféltájában
A barmok pajtájában
Üdvözítőnk született.
(Ethn. 1904, a 124. lapon).
!
Néhol a huszár megy először be s azután viszik a
szobába a betlehemet. A játékot aztán különböző változatú
szöveggel, mondókákkal pergetik le; azokat külön-külön
egymás mellé sorakoztatni hosszadalmas lenne.
Itt a Marcali, Lengyeltóti s részben Balatonszentgyörgy
vidékén szokásos játékból írtuk le a jellemzőbb részeket.
A katona kivont karddal belépve a szobába, a követ­
kezőket mondja: »AHj félre te banya, ne nézz, mint vas­
villa, ősztül (?) elhullott vadak. Takarodj, ne szólj, te
sárkányfülü kofa! Öntözd meg bakosnak vérével, verd
fejébe keményen penészes pénzeddel. Gyere gazda, pász­
torok jöttek! De i^eim titeket jöttek keresni, hanem az
angyal által kiküldött betlehemi kis Jézuskát megőrizni.
Ezen tul gyérébe, te szalonnás!« (Első pásztor).
Szalonnás, becammogva: »Szalonnás jó estét, szerel­
mes gazdám!« A jó estét kívánásnak változatai: csibe­
húsos, kóbászős, tüdős, májas, koppantós stb. »Elveszett
pajtásaimat jöttem keresni, de mielőtt feltalálnám őket, fel­
hajtom kulacsomat, megkóstolom benne dicső vörös bo­
romat. Glu... glu... (iszik). Ezen tul gyere be te Pörkőcés!«
(Második pásztor).
Pörkőcés (belép). »Pörkőcés, szalonnás jó estét, sze­
relmes gazdám! Amint látom, felhajtottad kulacsodat, mért
nem vártad be jó barátodat'? Ebből vettem észre álnok­
ságodat. (Marcali).
Szalonnás: Ne végy te álnok, engem pajtásodnak!
Hanem sok utással-futással kerestelek a hegyek és völgyek
között. Hanem arra az egyre kérlek: Nem láttad-e azt a
vén Gariba Csicsa öregapánkat?
Pörkőcés: De láttam bizony! Emitt hátul ígérgette,
forgatta csoboláját, utánam hozta azt az elpenészedett
szakállát. (Mesztegnyő). Gyere be te, Dadó, mert látom,
hogy odakünn megfagyó!
Dadó (harmadik pásztor): »Húsos, kolbászos jó estét,
szerelmes gazdám! Nem látjátok: tél az idő. járnak a far­
kasok, sirnak-rénak a kamaszok. Na, litty-lotty, fiaim,
igyunk egyet!« Iszik a kulacsból. (Marcali).
Mesztegnyőn: »Huhuhu! Gimbőcös-gombócos, cifrin-
ges-cafrangos, pocakos jó estét szerelmes fiaim! Láttam,
fiaim, hajtogattátok kulacsotokat. De mért nem vártátok
meg ezt a vén Gariba Csicsa öregapátokat? Ebből vélem
minden álnokságtokat. Mik lesztek? Nem vagytok t i bé­
resek, hanem juhpásztorok. Kilenc sallangszijat hasitok
hátatokból,, tele kulacsomat verem a fejetekheZj csirimpős-
csörömpős botomat ütöm a hátatokhoz*.
;
Pörkőcés: »Óh, édes-kedves öregapám, csak azt az
egyet engedje meg, hogy kilenc mérő sörke lepje meg kefé­
nek a dérvette szakállát! Igyál Lapos, igyál! Hajtsd ki
kulacsodat, hogy a rozsda lepje meg a penészes torkodat!«
Dadó: »Na, litty-lotty, fiaim, feküdjetek le!« (Erre a
pásztorok lefeküsznek).
Pörkőcés: »Nem bánom, kedves öregapám, ha hajnalig
káptalan-séndő (?) darabokat rakunk is a fejünk alá, majd
meglássuk, mellőnknek lesz előbb baja«.
Angyalok (csengetnek s éneklik) Glória!
Dadó: Hallod pajtás? Angyal szállt!
 Pörkőcés: Dehogy pajtás, csak az angyal a szárnyál
ereszti!
Angyalok (ismét éneklik) Glória!
Dadő: Hasam morog, fejem kopog, én csak a szép
lányokkal álmodom.
Pörkőcés: Mi lőtt öreg? Mi lőtt? Talán ürgét fogtál?
Dadó: Nem pajtás, nincsen az a vadállat, amit kiál­
tottál! (Erre a pásztorok alvást színielvet, elhallgatnak).
Angyalok (csengetnek s éneklik): »Glória in ex Celsis
Deo, et in te Páter, buzgóra való Páter«.

A pásztorok az alvásból felocsúdva, elmondják egy­

másnak álmaikat, melyek különböző cifrábbnál-cifrább
dolgokat sorolnak fel egy csomó trágársággal vegyesen.
Pl. Mesztegnyőn az első dadó a másodikhoz: »Mit álmodtál,
pajtás?« »Én azt álmodtam, hogy a háziasszony akkora
kolbászt akasztott a nyakamba, hogy az egyik végét én
rágtam, a másikat a pesti kutyák*.
Lengyeltótiban: (Ethn. 1926. 1 f. 42—43. lapon).
Pörkőcés: »Ej, te szalonnás barátom, mit álmodtál?
Szalonnás: »Azt álmodtam,,hogy a mélyen tisztelt házi­
gazda lerakott pénzes forintjait mind ránk osztogatta'.
Hát te, Pörkőcés barátom, mit álmodtál?
»Pörkőcés: »Én meg azt álmodtam, hogy a mélyen
tisztelt Borcsa néném egy tepszi zsiros kolbászt a nya­
kamba akasztott*.
Hát te, vén turbékoló, mit álmodtál?
Turbékoló: »Én meg azt álmodtam, hogy a mélyen
tisztelt házigazda rám osztotta voina a borát, de hiába ál­
modtam, mert ugy sem ad«.
Felkelés előtt Dadó: »Pásztorok, keljünk fel a ma
született Messiás köszöntésére*.
Pörkőcés: »Ej, de kedvemre böffentette*.
Másutt: »Keljünk fel az Isten dicsőítésére*.
 Erre feltápászkodva, a többiekkel együtt éneklik:
Mit vigyünk hát neki,
Ajándékot neki?
Egy sajtot, egy bárányt,
Ilyen szegény pásztoroktól elég lesz,
Talán még az aranyszál is többet tesz. (Marcali).
Dallama csaknem azonos a fenti »Pásztorok, hol vagytok*
cíművel. — Másik:

P 1 3=£

j Jjl ii m

H l m

m w

A*z énekek között néhol a pásztorok egymásnak bizo-

nyos kijelentéseket tesznek, pl.: Angyal szol, az angyal
szárnyát ereszti stb. Ezután ismét énekelnek:

Halljuk szavát, hírmondását, az angyalnak sugozását.

Miska, Ferkó, Marci, Jankó, vedd rád hamar a bundádat!
Ne szunnyadozz, ne mulatozz, légy hát inkább szorgalmatos.
Eközben a pásztorok láncos botjaikkal erősen ütik
a taktust.
Az énekelt versek különböznek egymástól vidékenkint.
Néhol angyalok, pásztorok együtt, másutt felváltva énekel­
nek.
 Pl.: »Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok*,
vagy: »Talpra pajtás, jó barátunk, kedves, jó háztársaink,
induljunk el Betlehembe« stb.

Pásztorok, pásztorok,
Mennynek s Földnek teremtő szent Ura stb.
a bábuk arccal az istálió felé fordulva, meghajolnak és a
függönyök mögött eltűnnek.

Betlehemes alakok.

Azután az ördögöt és kéményseprőt verekedtetik s el­

tűnésük után ismét megjelenve, egyet táncolnak. Közben az
angyalok és pásztorok együtt éneklik:
Jutka, Marinka,
Sör, bor, pálinka.
Jó volna:
Egyet ihatnánk,
Ugy mulatnánk egyaránt.
 E dal eléneklése alatt a Jutka s Marinka bábuk a ma­
gyar paraszt bábujával megjelennek s táncolnak, csóko­
lóznak, hátul pedig a katona jön be. Mária és Jézus bábu­
jának sétáitatásánál, a többek között:
Jaj, mint ázik,
"Szép orcája fázik.
Sűrű ereszekkel.
Mennyi csöppök,
Annyi gyöngyök
Értünk hullanak,
Ezek a mennybeli vizek
Lelkünkre folynak.
(Ethnographia 1904. 5. sz. 26. 1.)
Azután a Lackó és az ördög táncolnak.
A különböző helyeken énekelt más-más árnyalatú ver­
sek és mon'dókák közöl csak a jellemzőbbeket közöljük.
Egyébkénét is azokat különböző sorrendben veszik elő s így
bajos sorrendileg együvé csoportosítani.
A játék végén csaknem mindenütt az alábbiakat éneklik:

^ i ? j ii p 11 1
1

m \ i i 1J j J i U - j

I
1
 Ezután m á r a befejező mondás és ének következik:

J
tyc | 11 i 1i J f 1J ü ü 1Ü i J

ÜL , 1= L
i ~ * ^ 1-tí> 0 ' ^
*—'-
\ 1 -—1—
1
•LP g —<S> 1 I - —J

M ,i i ii i j m i i i i § ,1

Az utolsó ének alatt m á r csak egy táncol és pedig

Lengyeltótiban a dékány, Marcaliban s másutt a menyecs­
ke, karján ,vagy nyakán njdtott zacskóval. Ebbe rakják
az ajándékba szánt pénzt.
*

Itt, mint teljesebbet, a bábtáncoltató betlehemezést

írtam le. A legtöbb helyütt a bábtáncoltatás — nemcsak
Somogyban, de másutt is — m á r divatját multa, sőt nem­
csak Magyarországon, de külföldön is ritkaságszámba
megy. A mondóka, ének, itt-ott még megmaradt. A Gariba
Csicsa, Gubla Csicsa a tót eredetű Kuba után keveredett
a magyar betlehemes játékba. Valami pásztor-alak.
Somogy északnyugati részének betlehemesei híresek
voltak a szomszédos Zala megyével határos községekben is,
ahová hétszámra rándultak k i s faluról-falura járva, bet­
lehemeztek.
:
Általában a jól szervezett betlehemesek ritkán eléged­
tek meg a maguk falujával, ellátogattak a közeli közsé­
gekbe, ahol jó keresetre számítottak, ami rendesen be
szokott válni.
A betlehemesek készségei: a betlehem-bábuk, jászol
stb. egyik nemzedékről a másikra szálltak. Különösen a tán­
coló bakák, mint fafaragványok között, találhatók régiek.
 Kotyolás.

E szokás nálunk mindenütt Luca-naphoz fűződik, te­

1
hát Somogyban is. ) .Luca magyaros alakja a Luciának,
akinek ünnepe december 13-ra esik. Hogy a szirakuzai
vértanú-szűz nevéhez miért fűződik babona s egyéb szo­
kás, még ma is találgatás tárgya.

Kotyolók.

A kotyolás, lucázás, vagy palázolás valószínűleg szláv

eredetű szokás. Ezzel vélik a baromfiak szaporodását elő­
segíteni. Ezt egyébként a kotyolás egyik versszaka is el­
árulja: »Annyi csibéje, tyúkja legyen a keetek feleségének
') Olaszországban a lucanapi szokásokat részben vízkeresztkor gyako­
rolják, mert Epiphania (Befama) nevéhez fűzik.
(asszonyának), mint az égen a csillag, földön a fűszál*.
Somogyban a tyúkok tojóképességét is elő kívánják a ko-
tyolással segíteni. Azért a kotyolást, noha a szokás elég
ízléstelen, durva, a közben elkövetett dolgokban s a sze­
méremsértő versekben, a gazdaasszonyok elég szívesen
veszik. Ezt a kotyolók tudják, azért, ahol a szobán kívül
kotyolnak, nem mindenütt kérdezik, mint a többi szoká­
soknál, hogy szabad-e kotyolni, hanem egyszerűen hozzá­
fognak. A babonásabb házbeliek kotyolás végeztével oda
küldik a kotyolókat, ahol a tyúkoktól a szerencsét el akar­
ják vitetni.
Kotyolni rendesem iskolás gyermekek, ketten járnak.
Egyes helyeken esetleg még többen. Hajnalban, még sötét­
ben indulnak el. Ahol a kotyolást a szobában szokás el­
mondani, megkérdezik, hogy szabad-e kotyolni. Ha szabad,
akkor mindegyik kotyoló a magához vett fával, tuskóval,
vagy szalmával bevonul a szobába. A iát, tuskót az ajtó
mellé helyezik s azokra ülve, elkezdik monoton-énekű
versüket.
A versek egyes részei vidékenkint változó. Néhol így
kezdik:
Jó reggelt a Lucának,
Luca fekszik ágyába,
Gyere Luca, menjünk el,
Mennyországot nyerjünk el;
Aki áztat elnyeri,
Boldog lesz az életi.
Kitty-kotty kur,
Gelegonya kettő,
Nekem is van kettő. (Marcali.)
Másutl:
Luca, luca, kitty-kotty,
Majd hajnal lesz,
Majd megvirrad,
Majd reggel lesz.
Gelegonya kettő,
Biró házán teknyő,
Leesett a jegyző. (Várda.)
Más:
Kitt-kotty, kitty-kotty, majd hajnal lesz,
Szólnak a kakasok, majd reggel lesz.
Kitty-kotty stb. * '' (Pata.)
Más:
Hála Isten, megértük Luca napját,
Adja Isten, többeket is érhessünk.
 A többi versrészek szintén többé-kevésbbé különböz­
nek egymástól. Tömérdek csibéi, tojást, tejet, vajat, ma­
lacot, bort, pálinkát, a ház felnőtt leányának nagy emlőt
stb. kívánnak. A teljesség kedvéért több helyről állítottam
össze az alább következő verseket:
Keeteknek annyi csibéje (tikja, ludja) legyen,
Mint az égen a csillag, földön a fűszál.
Kitty-kotty, kur,
Gelegonya kettő,
Nekem is van kettő.
Keetek asszonyának annyi tojása legyen,
Mint a vasúton a gümecs!
Kitty-kotty stb.
Adjon az Úristen száz mázsa lencséi,
Utána szerencsét!
Kitty-kotty stb.
Keetek asszonyának annyi teje, vaja legyen,
Mint a kútban a viz!
Kitty-kotty stb.
Adjon Isten keeteknek
Egy ólat, száz malacot!
Kitty-kotty stb.
Keetek lyányának akkora csöcse legyen,
Mint a bugyigás (vagy dóri) korsó!
Kitty-kotty stb.
Keetek lyányának akkora v legyen,
Mint a kemence szája!
Kitty-kotty stb.
Keeteknek olyan hosszú kolbásza legyen,
Hogy belőle kerítést lehessen fonni!
Kitty-kotty stb.
Keetek disznajának olyan vastag szalonnája legyen,
Mint a mestergerenda!
Kitty-kotty stb.
Keetek disznajának annyi zsirja legyen,
Mint a tengerben a viz!
Kitty-kotty stb.
Annyi pörcük legyen,
Mint az akolban a birkanváj!
Kitty-kotty stb.
Ugy megálljon a keetek fejszéje a nyelében,
Mint stb
Kitty-kotty stb.
 Van még egypár vers, melyeknek trágár szavait még
pontokkal sem akarom jelölni. Azok maradjanak csak meg
a jegyzeteimben. Néhol azzal fejezik be a verset:
Kitty-kotty, kitty-kotty, majd hajnal lesz,
Majd megvirrad, majd reggel lesz.
Gelegonya kettő. _(Ráksi.)
Gelegonya három,
A pálinkát várom.
Elfutott a nyul,
Fogja meg az úr!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
A kotyolás végeztekor néhány marék kukoricaszemet
szórnak a kotyolók fejére, vagy a nyakukra, ezen szavak­
kal: Pitye, pitye! A gyermekek ráfelelik: »Ennyi csirkéje
legyen!* (Törökkoppány). »Hijjad pityéje, hijjad!« A fiúk
pedig rámondják: »Pityéje, pityéje!« (Ráksi). Vagy: /.Toj­
jatok tiktyaim, kotyoljatok tiktyaim!«
Egyes helyeken a háziasszony a kotyolás alatt szórja
rájuk a kukoricát. (Pata). Néhol a kotyolók visznek ma­
gukkal kukoricát, hogy a gazdaasszonynak sok csibéje le­
gyen; annyi »bizseregjen ki«, mint a hány szemet hoztak
magukkal. (Kastélyosdombó).
Utolján néhol cseréppohárból egy pár csepp vizet lo­
csolnak, vagy vizet öntenek a kotyolókra (Pata), avagy
rostán keresztül öntik le a vizet előttük. (Törökkoppány).
Egyes helyeken a vizet a távozó kotyolók után öntik (Pata).
A gyermekek a tuskót, a fát rendesen ólt hagyják,
ahova tették s a hol ültek rajta. Néhol a háziak beleszik
a tyúkólba. (Zala). Több helyen a fát a kotlós alá teszik,
hogy a tojás fias legyen.
A kotyolást, mint ízléstelen, bántóan trágár versezetű
szokást, néhol az iskola vezetősége az iskolás gyermekek­
nek eltiltotta. (Darány, Attala). É helyeken a mai iskolás
gyermekek nem is tudják, hogy mi a kotyolás.
Luca napján hajnalban a gyermekek kampós bottal
vagy disznópörkölésnél használt bottal de leginkább tá­
v

nyérbél szárával megkurkálják a tyúkokat az ólban, m i ­

közben ezeket mondják: »Tojjatok tiktyaim, tojjatok!«
A gyermekek is gyakorolják azt a szokást, hogy cölö­
pöt kötnek a szomszéd ház ajtajának kilincsére. Aki reggel
kijön a lakásból, a cölöpöt természetesen, megrántja, an­
nak az nem jelent jót: a legény nem nősül, a leány nem
megy férjhez abban az esztendőben. (Zala).
 Karácsonyi szokások.

Karácsony napja a nép gyermekénél igen kedves ün­

nep. A városi és müveit családok gyermekei előtt főleg az
u. n. »karácsonyfa« teszi kedvessé, a falusi földmíves gyer­
mekeknél pedig a hozzá fűződő kedves szokások.
A karácsonyi szokások legnagyobb része a gyerme­
keknél is karácsony előestéjén megy végbe. A sötétség be­
álltával a falut végig járják s különböző alakban nagy zajt
csapnak. Néhol a gyermekek csapatokban járják az utcá­
kat s »diót! diót!« kiáltanak. A háziak a padláslyukon
dobálják közibük a diót, amit a gyermekek felkapkodnak.
(Zala). Másutt csoportokban csengőznek, kolompolnak, os­
torokkal durrogtatnak, marhabőgést utánozva, az esti imád­
ságra való harangozásig, amikor minden gyermek hazatér.
(Pata). Házakhoz nem igen mennek be.
A karácsonyi köszöntés a róm. katolikusoknál általá­
nos. Karácsony előestéjén rendesen 2—2, vagy itt-ott 4—4
fiú járja végig a házakat, elsősorban az ismerősöket. Meg­
kérdezik, hogy »Szabad-e kis Jézust köszönteni?«
Megengedés esetén az ajtó előtt, vagy az ablak alatt
éneklik el karácsonyi éneküket. A róm. katolikusoknál
»Szűz Mária nékünk a világra szent fiát hozá« s más, Jézus
születésére vonatkozó verseket énekelnek. A reformátusok­
nál ugyancsak ilyféle énekeket vesznek elő. Éneklés fejében
a gyermekek pénzt kapnak.
Otthon, a családi körben asztalt terítenek s néhol a
gyermek ruháiból is raknak rá. Itt-ott már a földmívesek
házánál is jelentkezik a »Krisztkindli«. Persze a vagyono­
s

soknál.
Ünnepek alatt a gyermekek dióval, mogyoróval pá-
roznak. (»Páros-e, vagy páratlan?) s különböző alkalmi
játékokat vesznek elő.
Ezek közöl ismertetjük a »siccezést« s a »csuccs-e,
vagy beccs?« nevezetűeket.
A siccezés társasjáték. Minden gyermek letesz egy-két
diót a csoportba. Egyik közülök az asztal alá bújik, mialatt
egy diót megérintenek. Ez a sicc. Miután a búvó felkel
s egyenkint felszedi a diót a maga számára, míg a sicchez
nem ér. Az utána következő dió m á r nem az övé. •
A csuccsot másként »tűje-e ,vagy hegye« címen nevezik.
E társasjáték abban áll, hogy a kérdezett eltalálja,
hogy a marokba szorított dió melyik fele van fölül, ha
eltalálja, az övé, ha nem, egyet kell adnia. (Pata).
 Regölés.

Regölni rendesen karácsony előestéjén, vagy Szilvesz­

ter estén, az esti 7 órai istentsiztelet után (Marcali), másutt
(Nemesvid) újév után következő több héten át^ esetleg hús­
hagyó keddig járnak. 10—16 éves, rendesen szegényebb
fiúk (Kéthelyen pedig zenész-cig'ányok gyermekei) állnak

Regölők.

össze, hárman—hatan. Néhol rendes, mindennapi ruhá­

jukban járnak regölni, de köpenyeget, vagy hosszabb ru­
hát öltenek fel. Arcukra egyes helyeken (Sávoly) kenderből
bajuszt, szakált ragasztanak. Kezükbe egyszerű, de vasta­
gabb botot fognak, melynek alsó felére láncot kötnek. Ez a
csörgősbot. E láncnak oly hosszúnak kell lenni, hogy a
földet érje. Az egyik szotyogtatót, dudát, hord magával.
A szotyogiató egy egyszerű tejes- vagy más fazék,
melynek fölii megnedvesíteti, vagy hólyagpapírral kötik
le. A hólyag közepébe 20—30 cm. hosszú nádszálat illesz­
tenek be. Az ujját a szotyogtaló megnyálazza s a nádszálon
húzogatja. A szotyogtaló a bőgőéhez hasonló hangot ad.
A regősök között egy, esetleg kettő dudás (szotyog-
tatós), egy pénztáros. A dudás a parancsoló.
Űtnak indulva, botjukat folyton csörgetve, egyes há­
r
zakhoz betérnek s vagy a szobaajtó előtt, A agy egyszerűen
az utca felől az ablak alá állanak s néhol, anélkül, hogy
kérdeznék, szabad-e regölni, rákezdenek. Ha nem akarják
őket meghallgatni, kikiáltanak: »Nem szabad, mönnyetekW
Mesztegnyőn, ha a regölést megengedik, egyenként mennek
a szobába.
Ahol a regölésbe belefoghatnak, rákezdik. A regélő
ének szövege s dallama vidékekként eltérő. Alább a nemes-
vidit közöljük. A kezdő vers csaknem minden faluban
más-más.
Marcaliban:
Hej, rege rajtunk
Ez uj esztendőben;
Adjon az Úristen
A házigazdának
Egy fóka tehenet,
Annak a kezébe
Arany ostornyelet (vagy botol).
Sávolyon:
Kelj fel, kelj fel,
Száll az Isten házadra,
Sereget (?) magával,
Vetett asztalával,
Tele poharával.
Nemesviden:

—-+-

üEfij
 rCV)K*X.

10 , 1 X D S -rl : i? b > - 1I H
KJ> 1 * J' P1 1 r- ' » I> 1?. ! - "

t i> |> r f — i — h — / — r J i ) \—h l r rí

—j— ) j j ;, i j. j —

4-- h ^ - i - l — l> i) - 1 11 lV 1> - * 1 l r-

^ * J " 1 v [, b» > g i ^ > ), b l * -

Mikor a regölésbe belekezdenek s amíg az ének tart,

a szotyogtatós meg-megnyálozott ujját állandóan fel-alá
húzogatja, végig a nádszálon, amely olyan hangot ad k i ,
mint egy kisebb bőgő. Arra ügyelnek, hogy a fazék és
hólyag között ne legyen rés.
A sávolyi regős énekel az első vers folytatásaként egé­
szen közlöm, mert ezt találtam a többi között a legerede­
tibbnek, a többi gyűjtött anyagból csak kiegészítésképpen
közlök néhány versszakot.
2.
Ha ja keetek háza
Szent templom volna,
Ha a keetek asztala
Szent oltár volna,
Ha ja keetek abrosza
Miseruha volna v

Ha ia keetek kendere
Krisztus teste volna,
Ha ja keetek bora
Krisztus vére volna.
3.
Haj regő rejtő,
Azt is megadhatja
Az a nagyuristen:
Ennek a gazdának
 Egy nagy ólat,
Száz tikot beléje,
Két kis görényt melléje;
A kisebbik görénynek
Sűrű, apró fogakat,
A nagyobbik görény meg
Hordja el a tikokaí.
4.
Haj regő rejtő,
Azt is megadhatja
Az a nagyuristen:
Ennek a gazdának
Két szép tehenet,
Tejet, vajat eleget,
Hadd süssenek rétest
Szegény regösöknek.
5.
Haj regő rejtő,
Azt is megadhatja
Az a nagyuristen:
Ennek a gazdának
Egy nagy istállót,
Száz ökröt beléje.
A kisebbik béresnek
Arany ostornyelet.
Szőkedencsen:
A nagyobbik béresnek
Csörgő-csörgő szekerei.

6.
Haj regő rejtő,
Azt is megengedte
Az a nagyuristen:
Egy nagy erszényt,
Száz mliliót beléje;
Fele legyen a gazdáé,
Fele meg a regölőké.

7.
Haj regő rejtő,
Azt is megadhatja
Az a nagyuristen:
Ennek a gazdának
 Két szép tehenet,
Tehén mellé szekeret,
Kerék mellé teszliket,
Teszli mellé szegeket.

Nemesviden:
Két szép ökröt kívánnak, ökör mellé szekeret, szekér
mellé kereket, kerék mellé vasszeget, vasszeg mellé fa­
szeget. Továbbá a két szép ólba ezer malacot; egyik ólból
kifusson, a másikba befusson, harmadikba száz jusson«.

8.
Haj regő rejtő,
Azt is megadhatja
Az a nagyuristen:
Adjon az Isten
Ennek a gazdának
Egy nagy pincét,
Száz akó bort beléje;
Fele legyen a gazdáé,
Fele meg a regölőké.

9.
Im, itt keletkezik
Egy karikós pázsit,
Abban legelészget
Csoda fiuszarvas.
Ezer ága-boga,
Ezer mise-gyertya;
Gyujtatlan gyufladjék,
Ojtatlan alugyék.

10.
Nyirfakéreg a bocskorunk,
Kukoricaszár a nadrágunk.
Ha beeresztenek, becsoszogunk,
Ha kikergetnek, kicsoszogunk.

Szőkedencsen:
Padon ül a gazda,
Szedett gatya rajta.
Száz forint a zsebében;
Fele a gazdáé,
Fele a regölő bandáé.
Marcaliban:
Haj rege rajtunk!
Az uj esztendőben
Adjon az Úristen
Ennek a gazdának
Egy fóka malacot,
Melléje egy pásztort,
Annak kezébe aranynyelü ostort.

2.
Haj rege rajtunk!
Ez uj esztendőben
Adjon az Úristen
Egy fóka csikót,
Az mellé egy csikóst,
Annak a kezébe
Aranynyelü ostort.

3.
Haj regő rajtunk!
Ez uj esztendőben
Adjon az Úristen
A házi gazdának
Egy rossz ólat,
Bele száz malacot.
Egyik ólbu kifusson,
A másikba befusson.

4.
Haj rege rajtunk!
Ez uj esztendőben
Adjon az Úristen
Tejet, vajat eleget,
Hadd süssenek rétest.
Kutyorogjon össze-vissza,
Mint a cica farka.

5.
Itt vagyon egy legény,
Kinek neve Jóska;
Isten meg ne mentse,
Kebelébe ejtse.
(Néhol: p á r n a alá szorítsa),
Ugy össze pöndöritse,
(Vagy: nyaggassa),
Mint a cica farka.
 Vagy: Mint a róka a tyúkot,
Még annál is jobban,
Mint a kosz a malacotj
Még annál is jobban. (Nemesvid).
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Üjévkor: Boldog újévet kí-
vánufnk! — Gombán is az a regölő szöveg, ami Marcaliban,
csakhogy ott egy fóka birkát, egy fóka tehenet is kívánnak.
Néhol ezzel fejezik be a regölést: »Ha nem adnak sza­
lonnát, kifúrjuk a gerendát«. Ezután ajándékot: szalonnát,
pénzt, vagy ennivalót adnak a regölőknek.
Somogy megye nem lehetett igazi, ősi hazája a mostani
regölésnek, mely Zala megye déli felében fekvő községek­
ben, de különösen Göcsejben, továbbá Vas megyének szin­
tén délibb felében és Erdély némely székely falvaiban volt
s részben van ma is elterjedve. Az ősi, régi regölés talán
meg volt, amelyeit a reformáció pusztíthatott k i a Somogy
déli felén lakó ősi magyar református lakosságnál.
- Somogyba a ma még meglévő regölést valószínűleg a
más vidékről ide települt magyarság hozta be s honosította
meg. Erre' következtet elterjedésének területe is: a megye
északi fele, ahol legtöbb a bevándorolt r. kat. vallású ma­
gyarság. • A megye déli felében csak itt-ott, szórványosan,
egy-egy versszaknak valamely más szokásban való szerep­
lése mutatja, hogy arra is regöltek valaha, de valószínűleg
nem helyi szokásként. A megmaradt töredékek a messze
falukba eljáró regölőktől elkapott töredékek lehetnek.
Amit ma még a regölők Somogyban énekelnek, azok
is legtöbb helyem m á r félig-jineddig töredékei a Zala és
Vas megyében még fennmaradt regős verseknek. Régebben
töbhen, öten—nyolcan álltak össze s jellegzetesebb volt az
öltözetük. Volt köztük: bika, macska, akik bömböltek, nyá­
vogtak. Ma m á r csak az ének közben való kicsörgeités (lán­
cos bottal) az, ami ősi voltára emlékeztet.
Mert a regölés nagyon régi szokás, melyet egy ének­
mondó rend: a regősök rendje hagyott ránk. A regősök,
míg Szent István királyunk figyelme rájuk nem irányult,
kóborló, pogány hagyományokat ápoló énekesek voltak.
Valószínűleg Szent István királytól kapták a Regtelök ne­
vű falujokat. Még a XVI-ik században is voltak regősök,
akiknek a foglalkozásuk a regölés volt. A mai regölés te­
hát a régi regősök énekednek a nép közé szivárgott s ott
a mai napig megőrzött hagyománya.
Somogyban e szokás m á r erősen pusztul s nem sok
idő kérdése, hogy teljesen elenyészik. s
 István- é s Jánosköszöntés.

Karácsony másodnapján este István, a következő na­

pon pedig János köszöntésére járnak a gyermekek. Egy,
vagy kettő. Felkeresik az István és János nevű gazdákat
s ahol a köszöntést megengedik, bemennek a szobába s ott
mondják el versüket.
A! köszöntő-vers a következő:
Eljöttem én estére;,
István (János) köszöntésére;
István légy egészségben,
Köszöntlek békességben,
Hogy megérted napodat,
Szép felvirradásodat,
Feltekintvén az Égre,
Angyalok seregébe. Amen! (Pata).
Ennél tökéletesebb, de második részében nem any-
nyira általánosan mondott köszöntő, melynek első fele
csaknem ugyanaz, mint az előbbi,, a második része pedig
így szól:
Házad előtt van egy fa,
Fája hozza az ágat,
Ága hozza bimbóját,
Virágja hozza szent anyját,
Anyja hozza a világ megváltóját.
István fekszik ágyában,
Az ő hires (?) párnájában;
István, keljünk fel, menjünk el,
Mennyországot nyerjük el.

r ir r rirrn r \ r
y j a | i r f rl J i .1
 Néhol jazzbandszerű zeneikart alakítva (tepszi össze-
verés, csengetés, kolompolás, brummogás) köszöntik a név­
napost, énekszó mellett.
A köszöntők rendesen kétfillérest kapnak. Tréfásan
így is köszöntik az Istvánokat és Jánosokat:
Sáros a lábam bokáig,
Isten éltesse Istvánt (Jánost) sokáig!
Egyébként e verseket József s más nevű egyének felköszön­
tésére szintén felhasználják.
Az István- és János-köszöntések, kevés árnyalattal,
Zala s Vas megyében ugyanilyen szöveggel s módon szo­
kásosak.

Korbácsolás vagy aprószentekelés.

Nyolc szál fűzvesszőből korbácsot fonnak és főleg a

6—14 éves fiúk egyenkint, reggel, körülbelül 10 óráig, is­
merősökhöz, rokonokhoz korbácsolni mennek. Akit talál­
nak, gyengén megkorbácsolnak. Korbácsolás közbon a kö-

Korbácsolás.

vetkezőket mondják: »Hála Isten, hogy megértük apró­

szentek napját, adja Isten, hogy többeket is érhessünk.,
de ne ilyen búval-bánatta], hanem örvendetes napokkal.
Jó légy, egészséges légy, porzsávás ne légy, keléses ne légy!
Ne fájjon a hátad, sem pedig a lábad. Ha vízért küldenek,
borért menj, ha borért küldenek, vízért menj! Adjon Isten
bő bort, bő búzát, léleküdvösséget! Dicsértessék a Jézus
Krisztus!«
A vers néhol rövidebb, néhol bővebb, de majdnem
mindenütt egyforma. Talán egész Dunántúlon.
A korbácsolok pálinkát, pénzt kapnak.
Délsomogy némely községében a gazda a korbácsolótól
élveszi a korbácsot s azzal a háziállatait, még a macskáját
s kutyáját is, megveri, hogy azok szintén egészségesek le­
gyenek. Délsomogyban a korbácsolást »sibárolásnak« ne­
vezik. Ezt a szót a horvátoktól vették át. (Siba—vessző,
sibár — vesszőző, korbácsoló).

Ezzel a somogymegyei földműves-nép gyermeknevelési

módjait s az ehhez fűződő számtalan babonás hiedelmek
tömegét, továbbá maguknak a gyermekeknek különböző,
főleg pedig az év egyes, nevezetesebb napjaihoz kötött
szokásokat leírva, könyvemet befejeztem.
Szerettem volna a gyermek mindennapi életének fo­
lyását bővebben szemléltetni, hogy: mivel, miként foglal­
kozik reggeltől estig, felkelésétől nyugovóra tértéig s e köz­
ben hogy fejlődik teste s lelke, hogy szárnyal a nagyobbak
táborába. De e munkának kényszerű szűkre szabása azt
nem engedte meg.
Ugyanezen okból maradt el a somogymegyei nem
magyar ajkú lakosság több, apróbb szokásának leírása is.
Talán majd akad egy buzgó ethnografus, k i e hiányt,
ha más módon nem, időnként való részleges leírásokban
pótolja.
 Helység névmutató a z adattárhoz.

A l m a m e l l é k : 54, 58, 59, 64, 68, B ü k k ö s d : 128. o l d .

234. o l d a l . B ü s s ü : 32, 33, 34. o l d .
A l m á s k e r e s z t u r : 9, 32, 138. o l d .

A l s ó k : 9, 232. o l d a l . C s á k á n y : 260, 2 6 2 , 264. o l d .

A l s ó s e g e s d : 63, 77, 8 1 , 97, 2 1 1 , C s e h i : 9, 64, 97, 199, 233, 234,

219, 227. o l d . 236. o l d .

A n d o c s : 9, 23, 135, 154, 2 0 1 , 2 0 8 , C s e r t ő : 7, 9, 32. o l d .

209, 219, 224. o l d . C s o r n a : '33. o l d .

Á l t a l a : 9, 33, 34, 35, 6 6 , 70, 83, C s ö k ö l y : 34, 5 0 , 5 1 , 5 2 , 55, 5 7 ,

84, 87, 9 1 , 94, 99, 100, 2 0 6 , 60, 63, 79, 86, 88, 89, 1 4 1 , 1 4 5 ,

224, 233, 2 6 9 , 285. o l d . 196, 202, 203, 207, 209, 2 1 3 ,

214, 218, 230, 234, 236, 2 6 2 ,

B a b á c s a : 9. o l d .
264, 270. o l d .
B a l a l o n b e r c n y : 33, 137. o l d .
C s u r g ó : 82, 136. o l d .
B a l a t o n e n d r é d : 49, 5 1 , 52, 53, 54,
C s u r g ó n a g y m a r t o n : 9, 22, 33, 34.
60, 68, 69. 83, 99, 120, 196,
54, 62, 98, 2 0 1 , 204, 213. o l d .
204, 207, 209, 212, 2 1 3 , 2 1 4 ,
C s u r g ó s a r k a d : 33, 34. o l d .
219, 220, 2 2 1 , 2 2 4 , 225. 226,
1
231, 238. old . D a r á n y : 9, 285. o l d .
B a l a t o n le'lle: 9, 14. o ' d . D ö r ö c s k e ( S o m o g y ) 67, 68. o l d .
B a l a l o n ő s z ö d : 62. o l d . D r á v a g á r d o n y : 9, 22, 33, 53. 85.
Balaliomsz-emes: 1 4 , 5 9 , 7 5 , 8 2 . o l d . 136, 195, 2 0 6 , 230. o l d .
1
B . - s z e n l g y ö r g y : 9, 33, 274. o l d D r á v a m e l l é k : 1 5 1 , 154. o l d .
B a r c s : 9, 2 2 1 , 230. o l d . D r á v a s z e n l e s : 35. o l d .

B a s a l : 9, 32, 34, 1 3 1 . o l d . D r á v a s z L á r a : 9. o l d .

B á l v á n y o s : 35, 1 0 1 , 196, 204,

E c s e n y : 50, 5 1 , 53, 58, 59, 67,
224. o l d .
70, 7 1 , 73, 80, 8 1 , 9 1 , 96, 97,
B e t e g : 9, 35. o l d .
120, 1 4 8 — 1 5 0 , 2 0 2 , 214, 2 2 9 ,
B e r z m c e : 9, 22, 49, 50, 55, 57, 6 1 .
233, 240. o l d .
68, 70, 80, 8 1 , 82, 88, 93, 9 8 ,
E r d ő c s o k o n y a : 9, 32, 34. o l d .
120, 195, 196, 2 0 6 , 230. o l d .

B é l a v á r : 270. o l d .
F e l s ő s e g e s d : 9, 20, 22, 49, 50,
Bodlvioa: 14. o l d .
54, 58, 6 6 , 8 2 , 89, 196, 2 3 7 ,
B o l h á s : 32, 62. o l d .
256, 2 7 1 . o l d .
B o l h ó : 6 6 , 80, 8 1 , 86, 93, 94,
F e l s ő s z e n t m á r t o n : 19, 82. o l d .
203, 206, 208, 210, 213, 2 1 4 , F i a d : 270. o l d .
233, 238. o l d . F o n ó : 34. o l d .
B a r a n y a - 9. o l d . F o n y ó d : 33, 92, 200, 210. o l d .
B o r o n k a : 54, 59. o l d . F ő n y e d : 33, 92. o l d .
Böhölnye: 9. o l d .

B u z s á k : 9, 14, 36, 6 2 , 94, 196, G a m á s : 9, 109, 127, 195. o l d .

213, 214, 218. o l d . Geszti: 9. o l d ,

G i g e : 9, 50, 53, 54, 65, 82, 87, Kiastiélyosuombó: 52, 285. o l d .
101, 1 2 9 , 1 3 4 , 2 1 0 , 2 1 2 — 2 1 4 , K a z s o k : 3 2 — 3 4 . o l d .
216, 2 1 7 , 2 3 6 , 268. o l d . K á l m á n c s a : 10. o l d .
G o m b a : 2 9 3 . o l d . K á r a : 35. o l d .
G ö l l e : 1 1 9 , 1 2 0 , 2 0 4 , 2 2 7 . old!. K e l e v i z : 35. o l d .
G ö r g e t e g : 9, 12. o l d . K e r c s e l i g e t : 10, 73, 92, 1 3 8 204,

G y é k é n y e s : 10, 20, 5 0 — 5 2 , 59, 214, 215, 270. o l d .

60, 82, 84, 109, 233. o l d . K e r e k i : 10, 35. o l d .

G y ö n g y ö s m e l l é k : 32, 3 3 , 8 6 , 1 3 4 . K é t h e l y : 10, 70, 82, 83, 87, 196,

155, 2 0 3 , 236. o l d . 287. o l d .

G y u g y : 10. o l d . K i ü t i : 10. o l d .

K i s a s s z o n d : 35. o l d .
H a j m á s : 33, 34. o l d .
K i s b a j o m : 10, 6 1 , 6 3 , 9 1 , 100,
H á c s : 10, 35. o l d .
128, 2 1 2 , 2 1 8 , 219. o l d .
H á r o m f a : 9, 10, 5 4 , 60, 6 3 , 70,
K i s b á r a p á t i : 10, 270. o l d .
75, 8 1 , 84, 120, 1 4 1 , 2 0 4 , 2 1 4 ,
K i s b e r é n y : 22, 80, 99. 195, 118,
217, 2 2 6 , 238. o l d .
119, 219. o l d .
H e d r e h e l y : 10. o l d .
K i s b e r k i : 33. o l d .
H e n e s e : 32. o l d .
K d s d o b s z a : 33, 34. o l d .
H e n é s z : 10. o l d .
K i s g y a l á n : 10. o l d .
H e r e s z n y e : 10, 50, 54, 66, 2 2 7 ,
K i s k o r p á d : 10, 53, 205, 223. 224,
230, 2 3 1 , 2 3 3 , 2 3 7 , 270. o l d .
226. o l d .
H e t e s : 10. o l d .
K i v a d á r : 32. o l d .
H o l l á d : 33. o l d .
K o m l ó s d : 10. o l d .
H o r v á t k ú t : 2 5 9 , 2 6 1 , 2(52. o l d .
K ó n y i : 10. o l d .
Igial: 34, 36, 2 3 6 . o l d .
K ö t é s e : 10, 35. o l d .
I h a r o s : 10, 74, 136, 2 1 0 , 2 2 7 . o l d .
K ö z é p n y i r e s : 10. o l d .

J á k ó : 10, 63, 80, 8 1 , 83. 195, 2 3 6 . K ő k u í t a p a z d : 35. o l d .

238 . o l d . K ő r ö s h e g y : 10, 49, 100, 1 0 1 , 204.

J u t : 145, 156. o l d . K u t a s : 10, 60, 80, 8 1 , 150. o l d .

J u t a : 10, 155. o l d .
L a k ó c s a : 10, 2 2 - 2 4 , 54, 55, 67,
K a d a r k ú t : 10. o l d .
80, 8 1 , 88, 9 4 „ 106, 1 1 1 , 1 3 9 ,
K a p o l y : 10, 14. o l d .
1
148, 158, 1 5 1 , 2 0 1 , 206, 209,
K a p o s f ü r e d : 58, 85, 89, 9 7 — 9 9 ,
213, 2 1 7 , 219, 220, 2 2 3 — 2 2 5 ,
128, 1 2 9 , 1 3 4 , 228, 238, 2 5 5 . o l d .
229, 2 3 1 , 2 3 4 , 235, 2 3 7 , 256,
K a p o s h o m o k : 10, 49, 5 6 , 58, 78,
257. o l d .
1
210, 2 1 2 , 2 1 3 , 2 1 6 — 2 1 9 . old .
L á b o d : 10, 63. o l d .
K a p o s m é r ő : 10, 24, 49, 62, 79,
K á t r á n y : 10, 6 1 , 6 4 , 80, 8 1 , 83,
80, 8 1 . 82, 86, 87, 9 6 , 134, 1 9 6 ,
87, 89, 142, 216, 219, 2 2 2 , 2 2 3 ,
203, 2 0 9 , 2 2 1 , 2 2 9 , 2 3 2 , 2 3 7 . o.
225. o l d .
K a p o s p u l a : 3 3 — 3 6 . o l d .
L e n g y e l t ó t i : 10, 14, 263, 2 6 5 , 2 7 4 ,
K a p o s s z e n t b e m e d e k : 32, 83, 159,
276, 2 8 1 . o l d .
234, 2 2 5 , 2 5 2 . o l d .
LAszó: 10. o l d .
K i a p o s s z i e n t j a k a b : 10. o l d .

K a p o s u j l a k : 32. o l d . M a g y a r e g r . e s : 10, 33, 153, 2 3 1 .

K a p o s v á r : 1 0 8 , 1 0 9 , 1 5 0 , 1 5 3 .o l d . M a g y i a r l u k a t a : 10, 32, 195, 202,
K a r á d : 10, 23, 90, 9 1 , 98, 1 0 8 , 203, 2 1 3 , 217. o l d .
207, 2 1 1 , 2 1 2 , 215, 2 1 7 , 2 1 8 . M a r c a l i : 10, 245, 2 4 6 , 247, 2 5 5
2 1 9 , 2 2 0 , 2 2 4 , 2 2 5 , 2 2 7 , 238. o l d . 274, 2 7 5 , 2 8 3 , 2 8 8 , 293. o l d .
Markóc: 3 2 , 3 4 , 9 3 , 1 0 7 , 2 3 2 . old!. 2 2 9 — 2 3 1 , 2 3 4 , 2 4 0 , 2 5 0 , 2 5 1 ,
Mesztegnyő: 1 0 , 1 0 1 , 2 0 5 , 2 2 6 , 253, 2 5 4 , 255, o.
283, 285, 2 9 4 .
235, 2 4 5 , 275, 288. old|. Patalom: 3 5 . old.
Mezöcsokonya: 1 0 , 3 3 , 3 4 . o l d . Paitosfa: 3 3 , 3 4 . old.
Mosdós: 1 0 , 1 0 1 , 1 2 7 . o l d . Rettend: 1 0 , 3 2 . old.
Mozsgó: 1 0 , 3 2 , 2 6 9 . old. Pétorhida: 1 2 0 , 2 0 5 . old.
Polány: 1 0 , 2 2 , 5 0 , 5 1 , 54", 6 9 ,
Nagyatád: 1 0 . old. 74, 77, 80, 8 1 , 89, 1 0 1 , 206, 209„
Nagybajom: 3 2 , 9 2 . old. 217, 219, 224, 2 3 2 . old.
Nagybábony: 1 0 , 3 5 , 5 7 , 7 0 , 9 2 , Porrog: 2 2 , 3 3 , 6 2 , 6 9 , 7 1 , 8 0 , 9 0 ,
94, 1 4 1 , 195, 203, 209, 2 1 7 ,
2 1 6 , 2 1 8 , 2 3 2 . old.
219, old
224.
Porrogszentkirály: 1 0 , 3 3 , 3 4 , 6 6 ,
Nagyberény: 1 0 , 3 2 , 2 3 6 . old. 9 0 . old.
Nagyberki: 1 0 , 3 3 , 6 2 , 9 4 , 2 0 3 , Porrogszenlpál: 3 4 . old.
2 2 0 , 2 2 3 , 2 2 7 , 2 3 2 . old.
Potony: 1 0 , 5 0 , 5 1 , 5 9 , 7 3 , 8 6 ,
Niagycsepcly: 1 0 , 1 2 , 1 2 8 , 2 6 7 . o. 90, 97, 139, 140, 219, 2 3 4 , 2 3 5 ,
Nagydobsza: 1 0 , 3 3 , 3 4 . old. old.
256.
Nagygomba: 2 4 , 7 3 , 8 5 , 9 2 , 2 1 5 . Pusztakovácsi: 2 3 8 . old
Nagykorpád: 2 4 , 3 3 , 4 9 , 5 3 , 6 3 ,
71, 7 7 , 9 1 , 92, 1 0 0 , 1 9 5 , 218. old. Ráksi: 1 1 , 4 9 , 6 0 , 2 1 3 , 2 3 9 , 2 8 5 .
Nágiocs: 6 8 , 2 1 4 . old. Rinyahosszufalu: 3 3 , 3 4 . old.
Nemiesdéd: 1 0 , 3 4 , 3 6 , 2 0 7 . old. Rinyakovácsi: 1 1 . old.
Nemespátró: 1 0 , 6 3 , 9 9 , 1 9 7 , 2 0 2 Rinyaújlak: 1 1 , 3 2 , 3 4 , 5 7 , 8 6 ,
2 1 4 , 2 2 2 , 2 3 2 , 2 6 0 , 2 6 4 . old. 9 3 , 9 9 , 2 1 4 , 2 2 3 . old.
Nemesvid: 1 0 , 6 2 . 2 0 2 , 2 0 5 , 2 2 2 , Rinyaújpép: 2 1 4 , 2 2 3 , 2 2 8 . old.
2 4 6 , 2 8 7 , 2 8 8 , 2 9 1 , 2 9 3 . old. Rinyaszentkirály: 3 2 . old.
Nómetujfalu: 2 2 , 3 3 , 4 9 , 5 5 . 6 6 ,
7 0 , 9 8 ' , 1 0 0 . old.
Ságvár: 2 3 , 2 5 , 6 0 , 62, 6 7 , 7 2 ,
89, 1 4 1 , 200, 202, 2 1 1 , 213, 3 2 1 .
Nikla: 6 3 , 8 3 , 1 9 5 , 2 0 2 , 2 0 3 , 2 1 0
214, 2 2 8 , 237. o l d .
328. old.
S á n t o s : 1 1 , 52, 93, 98, 150, 2 0 0 ,

Nyim: 1 0 , 2 3 6 . old. 201, 217, 219, old.

220, 2 2 9 .

Sávoly: 1 1 , 2 5 6 , 2 6 2 , 2 8 7 , 2 8 8 . o.
Orci: 1 0 , 3 2 , 3 4 , 1 0 1 , 2 2 1 , 2 2 8 . o. Simonfa: 1 0 , 2 0 , 2 4 , 5 1 , 6 0 , 9 4 ,
Orda: 1 0 , 9 7 , 1 4 2 , 2 2 5 , 2 3 3 , , 2 3 4 , 197, 205, 2 0 7 , 214, 216, 218,
2 3 7 . old.
219, 223. old.
Oszlopain: 10, 22, 50, 55, 59, 6 6 .
Som: 3 2 , 1 2 8 , 1 2 9 . old.
68, 69, 86, 9 1 , 93, 94, 120, 2 0 1 ,
Somodor: 3 5 , 9 2 . old.
203, 206, 207, 212, 2 1 4 , 2 1 6 ,
Somogyapáti: 3 3 . old.
2 1 9 — 2 2 3 , 226, 2 3 7 . o l d .
Somogyaszaló: 1 0 , 3 3 , 8 2 , 9 1 . old.
Önegliak: 1 0 . oldal. Somogyd'öröcske: 6 7 , 6 8 , 9 4 , 1 1 0 ,
Ötvös: 3 2 . old. 120, 138, 139, 140, 148, 1 4 9 ,

151, old.
206, 2 3 1 .
Ő s z ö d : 83. old.
Somogyegres: 1 2 7 , 1 5 2 , 2 0 3 , 2 1 2 .
Pat: 1 0 , 134, 206. old. 2 2 8 , 2 2 9 . old.

Pata: 4 , 9, 18, 20, 22, 5 0 — 5 2 , 54, Somogyfajisz: 1 1 . old.

58, 59, 6 1 , 6 2 , 64, 7 1 , 73, 7 5 , Somogyba'tvan: 3 3 , 3 4 . old.
79, 80, 8 1 , 90, 9 1 , 93, 98, 1 3 4 , Somogy megye: 1 3 , 1 4 . old.
176, 195, 199, 2 0 4 — 2 0 7 , 2 1 2 , Somogyisámson: 1 1 , 8 4 , 2 1 6 , 2 2 1 ,
2 1 5 — 2 1 7 , 219. 2 2 1 , 2 2 3 , 2 2 4 , 2 3 7 . old
S o m o g y s z e n ' t p á l : 1 1 , 13, 36, 50, T a r a n y : 1 1 , 57, 58, 63, 75, 77,

93, 94, 1 0 1 , 128, 210, 2 1 2 old'. 79, 9 1 , 94, 102, 207, 2 1 2 — 2 1 5 ,

S o m o g y s z i l : 1 1 , 53, 69, 100, 1 3 5 219, 2 2 1 , 226, 2 2 8 , 2 6 9 . o l d .

147, 209, 2 1 0 , 213, 217. o l d . T a & z á r : 33, 36, 6 2 , 63, 77, 9 1 ,

1
S o m o g y s z o b : 92. old . 202, 229, 238. o l d .
S o m o g y t & r n ó c a : 1 1 , 32. o l d . T á s k a : 1 1 , 14, 210. o l d .
S o m o g y t ú r : 1 1 , 209, 213, 2 2 2 — Tekliaíalu: 1 1 , 64, 202, 203, 207,

224. o l d . 209, 224. o l d .

S o m o g y u d v a r h e l y : 1 1 , 24, 5 3 , 6 2 . T o p o m á r : 63, 70, 97, 98, 1 4 1 ,

189, 195, 215, 237, 238. o l d 205, 214, 219, 2 2 1 . o l d .
S o m o g y v á m o s : 1 1 , 147. o l d . T o r v a j : 14, 22, 23, 67, 72, 100,
S o m o g y v á r : 1 1 , 14. o l d . 115, 117, 1 1 8 , 196, 207, 209,
S o m o g y v i s o n t a : 1 1 , 202, 205, 2 0 9 2 1 1 — 2 1 3 , 2 1 6 — 2 1 8 , 2 2 1 , 2 2 2 .

214. o l d . Tőlszeiítigyörgv: 32. o l d .

S o m o g y v i s z l ó : 1 1 , 147. o l d . T ö r ö k k o p p á n y : 1 1 , 58, 94, 127,
S u r d : 1 1 , 22, 53, 6 1 , 64, 84, 88, 149, 156, 1 6 1 , 214, 2 1 9 , 2 3 1 ,

94, 108, 218, 2 2 1 , 2 4 1 . o l d . 270, 285. o l d .

S z a b a d i : 1 1 , 33, 34, 70, 7 1 , 80,

V a r j a s k o r : 36. old'.
8 1 , 204, 216, 218. o l d .
V á r d a : 1 1 , 77, 225, 283. o l d .
S z e n n a : 34, 49, 54, 67, 97, 159,
V á s á r o s b é c : 33, 34, 205, 207, 214,
196, 213, 2 1 6 , 2 3 1 , 233, 236,
219, 234. o l d .
237. o l d .
V e s e : 1 1 , 6 6 , 67, 83. o l d .
Szenba: 1 1 . o l d .
V i s n y e : 1 1 , 63, 235. o l d .
Saeutbalázs: 128, 129, 147, 152.
V i s z : 34, 35, 36. o l d .
SzienLlászló: 6, 1 1 , 6 8 . 1 1 0 1 1 1 ,
V í z v á r : 1 1 , 23, 49, 58, 68, 70,
137, 146, 148, 213. o l d .
196, 234, 237, 270. o l d .
S z e n y é r : 222. o l d .
V ö r s : 33. o l d .
S z i g e t v á r : 1 1 , 35, 7 3 , 75, 197,

231, 238. o l d .
Z a l a : 1 1 , 2 1 , 25, 55, 56, 73, 82,
Szil vásszenl m a r t i o n : 5, 1 1 . o l d .
83, 89. 94, 1 4 1 , 203, 206, 207,
S-zomajo.ni: 1 1 , 89, 138, 139. o l d .
209, 212, 215, 216, 2 2 4 , 2 2 9 ,
S z o r o s a d : 1 1 , 35. o l d .
236, 237, 253, 285, 286. o l d .
S z ó l á d : 60, 69, 89, 94, 1 0 1 , 120,
Z a m á r d ü : 1 1 , 14. o l d .
207, 215, 216, 223, 2 3 7 . o l d .
Z á k á n y : 1 1 , 8 1 . o l d .
S z ő k e d e n c s : 195, 222, 238, 2 9 1 . o.
Z i m á n y : 1 1 , 108, 1 4 1 , 149, 155,
S z ő H ő s é r s e k : 35. óid.
195, 199, 202, 204, 217. o l d .
Sizőllősgyörök: 1 1 . o l d .

S z u l i m á n : 32. o l d . Z s e l i c k i s f a l u d : 159, 202. óid.

S z u l o k : 11, 50, 60, 63, 77, 78, 8 1 ,
Zselickisliak: 7 1 , 97, 98, 203, 206.
83, 87, 209, 228, 233, 234. o l d . 207, 209, 212, 214, 2 2 2 , 233,
T i a b : 1 1 , 108. o l d . 234. o l d .

T a p s o n y : 1 1 , 262, 2 6 4 . o l d . Zsibót: 202. o l d .

 Név- és tárgymutató.
1
A bortus: 21, 25. old .
Adatok gyűjtése: 6. old.
Alma: 69. old.
Altatása a gyermeknek: 107. old.
Altotó rigmusok: 107—109. old.
Anyajegy: 43, 45, 46, 47. old.
Anya meghal: 227. old.
Anyaiság elé néző nő: 41. old.
1
Anyarozs: 25. old .
Anyatej: 91. old.
Apró babonák: 236. old.
Aprcszenfckelés: 296, 297. old.
Asszonyi rend: 40. old.
Avatás: 70, 88—90. old.
Ágyba vizelés: 226. old.
Áll a baba, áll: 121. old.
Állapotos asszony: 39, 41. old.
Állatcsálogató mondókák: 145. o.
Állatokra vonatkozó mondókák:
144, 145. old.
Álmatlanság: 223. old.
Állni tanul a gyermek: 119. old.
Álló(szék): 121. old.
Álom elvivése: 70. óid.
Bab (borsó) a szokásokban: 205,
213, 219. old
1
Babonák (vegyes): 236. old .
Bagó s bagóié: 212, 215. old.
Baksay Sándor: 15. old.
Balassa József: 14. old.
Balázs-járás: 244—249. old.
Biálikó József: 10. old.
Bámulás a terhes asszonynál: 44.
Bárka: 66. old.
Bátky Zsigmond: 12. old.
Beoézése a gyermeknek: 176. o.
Becht Béla: 9. old.
Befejezés: 297. old.
Bekötik a szemét a gyermeknek:
135. old.
Benácsek Jenő: 10. old.
Bélgrliszto: 207. old.
Berend: 95. old.
Berényi Jenő: 10. old.
Berkovics Imre: 11. old.
Beszentelés: 67. old.
Betlehemes alakok: 279. old.
Betlehem-járás: 272—281. old.
Betlehem-ház: 273. old.
Béka (zöld): 203. old.
Bólaváry Ferenc: 9. old.
Bikára szóló mondóka: 152. old.
Bikla: 23, 24. old.
Binczi Dániel: 11. old.
Bognár Pál: 11. old.
Boldogasszony-ágy: 66—71, 88,
101. old.
Bocskor: 163, 167. old.
Bodzafa: 214. old.
Bor: 80, 84, 86, 91, 202, 209, 214,
215. old.
Boros István: 11. old.
Borsfű: 218. old.
Bosznay Ferenc: 9. old.
Bosznay Sándor: 9. old.
Boszorkany-láb: 67, 93. old.
Bóna Lajos: 9. old.
Böhm Sándor: 11. old.
Böködtetc'se a gyermeknek: 7, 12.
Bölcső: 101, 103, 104. old.
Bőregérre mondókák: 152. old.
Búcsúztatása az anyának: 228.
Burok: 73. old.
Burokban születés: 49, 72, 73. o.
Bnsch Lajos: 11. old.
Büdös száj: 49. old.
Bükkfáról mondóka: 155. old.
Bürök: 100. old.
Bűvös kör: 113. old.
Czédrusfőzet: 25. old.
Czérna: 212. old.
Czicamaca; 67. old.
Cinadónafű: 209. old.
Cucli: 96. old.
Csalán: 209, 218, 219. old.
Csapó József: 46, 47, 60. oldL
Csáky Elek: 265. old.
; Elhelyezése a kisgyermeknek:
Csecsemő: 67. old.
Csecsemő bepólyázása: 64. old.
Csecsemő elhelyezése: 64, 114. o.
Csecsemő első fürdetése: 60. old.
Csecsemő fektetése: 64. old.
Csecsemő függő ágya: 118. old.
Csecsemő kelence: 64. old.
Csecsemő szekérrudna kötése:
114, 115, 117, 118. old.
Csiga mondóka: 147. old.
Csiga a szokásban: 196. old.
Csiktandözása a gyermeknek:
133, 134, 146. old.
Csillagra használt gyermeknyetv:
144. old.
Csiipi-csipi-csöka: 128, 129. old.
Csipkerózsa: 211. old.
Csont: 212. old.
Csorna Mihály: 10. old.
Csudálkozása a terhes lasszoinjy-
mak: 44. old.
Csuklás: 216. old.
Csurgay Lajos: 10. old.
Daganat: 218. old.
Dajkarímek: 107—109., 110, 111.
Derics József: 9. old.
Dervalics István: 10. old.
Dióía^ dióhéj s diófalevél: 94,
101, 209, 210, 224. old.
Disznótrágya: 196. old.
Disznóolaj: 251. old.
Dómány: 66. old.
Döcögtetése a gyermeknek: 131.
Dőczy József: 10. old.
Drenda Gyulia: 11. old.
Dudörikolásök: 107—111. old.
Ebédhordás a komaiasszdnyhoz:
85, 86. old.
Ecet: 206, 207, 219, 221. old.
Egérre szóló mondókák: 151, 152.
Egy-gyermekrendSzier: 26—30. o.
Egyke: 26—30. old.
Egyke elterjedtsége: 31—32. old.
Elhajtása a születendő gyermek­
nek: 25. old.
Elhelyezésié a csecsemőnek: 113
—116. old.
113—116. old.
Elválasztása a szopós gyermek­
inek: 97. old.
Embrió elhajlás: 25. old.
Emlő elapaszbásla: 100. old.
Elekes Sándbr: 9. old.
Első fürdővíz: 61, 62, 69. old.
Emelgetése a gyermeknek: 31,
130. old.
Emlő: 91. old.
Esőre mondókák: 153. old.
Etetése a gyermekinek: 97. old.
Ezerjóíű: 195. old.
Écsy Pál: 10. old.
Étele a gyermeknek: 157—159. o.
Ételekre használt gyermeknyélv:
143, 145. old.
Élelvivés a komiaiasszonyínak: 86.
Faágra kötése a gyermeknek:
118. old.
Fagyai: 217. old.
Fahéj: 217. old.
Farkas Ferenc: 11. old.
Farkas Gyula: 11. old.
Farkas János: 9. old.
Farkas László: 10. old.
Farkas-szőr: 50. old.
Fábián Erzsébet: 11. old.
Fájós fül: 69. old.
Fásli: 79, 80. old.
Fecske: 211. old.
Fecskére mondókák: 149. old.
Feddése a gyermekinek: 183. old.
Fejés valamire: 101. old.
Fejkendő: 162. old.
Fejkötő: 160, 168. old.
Fekete hólyag: 212. old.
Fekélyek a testen: 49. old.
Fekve szülés: 57. old.
Félavatás: 88. old.
Felber Béla: 11. old.
Festetics Kristóf: 9. old.
Fet'ter János: 10. old.
Féling: 161. old.
Fényes Elek: 36. old.
Férj segítsége a szülésnél: 54,
55. old.
Fésű: 66. old.
Fésülködós: 69, 99. old.
Fináczy Ernő: 105. old.
Fiú: 196. old.
Fiúk ruha viselete: 165. 167. old.
Fog: 256. old.
Foggal született gyermek: 73, 74.
Fogfájás: 215. old.
Foghagyma: 20, 65, 66—68, 80,
81, 99, 155, 206, 209, 214—221.
235. old.
Fogzás: 215. old.
Folyatás test: 50. old.
Folyós fül: 49. old.
Fordítva születés: 150. old.
F'ork József: 11. old.
Forgács: 195, 196, 205, 206. old.
Forróság: 202. old.
Fökény: 212, 213, 220. old.
Földön szülő nő: 66. old.
Föld: 84, 89, 113, 213, 223, 234,
235. old.
V. Frey Nándor: 9. old.
Frick György: 10. old.
Friss legyen: 81. old.
Függő-ágy a csecsemőinél: 118. o.
Fűlfájás: 49, 214. old.
Fürdetése a csecsemőnek: 60. o.
Fürdővíz: 63, 195, 196, 205. 206.
Füst, füstölés: 206, 209, 210. old.
Fűzfa a szokásokban: 154, 155,
202, 203, 209, 210, 213. old.
Fűzfagyömgy: 209. old.
Garabonciás: 74. old.
Gatya: 65, 165, 166. old.
Galyaíűző: 65, 67, 195. old.
Gánsler János: 11. old.
GedLgodd (kenesztfiú) 78. old.
Gesztenyére mondóka: 156. old.
Giay Frigyes: 11. old.
Giliszta: 202, 206. old.
Gizi (fog): 126. old.
Gombostű: 80, 81, 202. old.
Gonosz: 67, 89. old.
Gottmán Boldizsár: 10. old.
Gólyára mondóka: 130, 150, 151.
Gödörbe ássák a kisgyermeket:
118. old.
Göndöcs Ferenc: 11. old.
Göndöcs Jenő: 9. old.
Göndörbajú gyermek: 50, 59. old.
Gönyey Sándor dr.: 12. old.
Görcsös láb: 231. old.
Gróf Elemér dr. 9. old.
Gőzre állítása a vajúdó asszony­
inak: 25. old.
Gum.miióvszerek: 24, 25. old.
Gundy Mihály: 10. old.
Gyengeség: 223. old.
Gyermek anya jegye: 44. old.
Gyermek altatása: 107. old.
Gyermek ágyba vizelése: 226. o.
Gyermekágyas asszoinny: 66, 67,
68, 71, 80, 86, 93, 143. old.
Gyermek állni, járni tanul: 119,
120—122. old.
Gyermek állószéke: 121. old.
Gyermekállogató mondókák: 138.
Gyermek bajai: 19, 153, 193*
194. old.
Gyermek beoézése: 175—177. old.
Gyermek böködtetése: 127. old.
Gyermek első szórakozitaitáslai:
126—135. old.
Gyermek feddése: 183. old.
Gyermek fogcsiklamdöztotása:
126. old.
Gyermek fürdetése: 143. old.
Gyermek gondozása: 101, 112,
172. old.
Gyermek hajviselete: 168—171.
Gyermek halála: 229. old.
Gyermek hordási módjai: 106. o.
Gyermek iskolába járása: 180. o.
Gyermek itala: 157—159. old.
Gyermek járkáló: 124. old.
Gyermekjátékok és játék versek:
188—191, 239. old.
Gyermek káromkodása: 184. old.
Gyermek a katrocban: 118. old.
Gyermek a kocsiin: 119. old.
1
Gyermek a katrocban: 118. old .
Gyermek a kocsin: 119. old.
Gyermekkelengye: 64. old.
Gyermek kicserélése: 67. old.
Gyermek köszönése: 183. old.
Gyermek meséi: 178. old.
Gyermekmondókák: 145. old.
Gyermek munkára ímevielése:
185—187. old
Gyermek nevettetése: 126. old.
Gyermeknyelv: 142—143. old.
Gyermek pironga'tása: 178. old.
Gyermek pislogtiatáisa: 126. old.
Gyermekrajzok: 8. old.
Gyermekringatás: 104. old.
Gyermek ruházata: 100. old.
Gyermek szellemi táplálékai:
178. old.
Gyermek szemléltető mulaltatá-
sa: 136. old.
Gyermek szokásai: 239. old.
Gyermek szólásra ébresztése:
141. old.
Gyermekszoknya: 167. old.
Gyermek születéséinek korláto­
zása: 23, 24. old.
Gyermek táplálása: 157—159. o.
Gyermektelenek: 33. old.
Gyermek temetése: 232—235. old.
Gyermek templomba vivése: 182.
Gyermek testi gondozása s neve­
lése: 172. old.
Gyermek vallásra nevelése: 181.
Gvermek védése, elhelyezése:
113—115, 117, 118. old.
Gyertya: 22, 66. old.
Gyík, gyíkoktól való félelem:
13, 114, 217. old.
Gyomorgörcs: 221 .old.
Gyöngyvirág: 222. old.
Györffy István: 3. old.
Győrffy József: 9. old.
Gyümölcsökre használt gyermek­
nyelv: 143. old.
Hagyma: 80, 217. old.
Haj: 70. old.
Haj levágás: 236. old.
Hajtószerek: 25. old.
Hajviselet: 168—171. old.
Hialka Sándorné: 9. old.
Halál: 87. old.
Halvány gyermek: 49. old.
Harmat: 91, 210—212. old.
Hasfájás: 49, 70, 206.' old.
Hasmenés: 206. old.
Hasrágás: 206. bld.
Havibaj szerepe: 40, 81, 84, 204.
Háhner József: 10. old.
Hampel Ferenc: 10. old.
Happ József: 10. old.
Harkányi Ede: 33. old.
Haspray Károly: 11. old.
Hámory Pál: 11. old.
Háromkirályjárás: 242—244. old.
Három s többgyermekesek: 34,
35. old.
Háromszoros lélegzés: 216. old.
Háziállatokra használt gyermek-
inyelv: 143. old.
Hericz Sándor: 10. old.
Heródes: 24. old.
Heródes-játék: 242, 244. old.
Hessiegelés: 125. old.
Hetedik gyermek: 73. old.
Héjjas Zsigmond: 9, 10. old.
Hideglelés: 202. old.
Hinta: 117. old.
Hinta-balinta: 131. old.
Hintázás a gvermekkel: 131. old.
Hold: 69. old.
Holdra vonatkozó hiedelmek:
143. old.
Hold változásának szerepe:
98. old.
Hóman Báliint: 11. old.
Hordozás: 104. old.
Horvát fiúk viselete: 167. old.
Horváth Endre: 10. old.
Horváth György: 11. óid.
Horváth József: 10. old.
Horváth Kálmán: 10. old.
Horvát leányok viselete: 164. o.
Horváth Pál: 10. old.
Hosszú Lajos: 10. old.
Háttetem: 212. old.
Hufgárt János: 10, old.
Hugy: 215. old.
Húshagyó: 250—251. old.
Húsvét: 252—256. old.
Húsvéti körtánc: 256. old.
Hutschestamme: 115. old.
Igézés: 68, 70, 195, 198. old.
Tgézés gyógyításra: 195. old.
Igéző víz: 198—200. old.
Ijesztgetés: 140. old.
 Ing: 79, 162, 164, 165, 203. old
Ipolyi Arnold: 150. old.
Iskolába járása iá gyermekinek:
143. old.
István köszöntés: 294. old.
Itala ia gyermeknek: 157—159.
Italokra használt gyermeknyelv:
143. old
Jankó János dr.: 25 .old.
, Jálics István: 10. old
János köszöntés: 294. old.
Javasasszony: 200, 204. old
Janii István: 11. old.
Járni tanulása a gyermeknek:
281, 119—121. old
Játékszerei a gyermekinek: 188.
191. old
Jindra Teofil: 10. old.
Jo&ipovics István: 10. old.
Jó futó legyen ia gyermek: 81. o.
Jó legyen a gyermek: 84. old.
Jutalmazása a gyermeknek: 179.
Kabát: 166. old
Kakasra mondóka: 151. old.
Kakuk: 150. old.
Kiállap: 166. old.
Kiapciakötö, kapcarongy: 22, 81,
83. old
Kapocs: 22. old.
Kapes József: 9. old.
1
Karbüczky, Mátyás 11. old .
Karsay Dezső: 10. old
1
Korbácsolás: 295. old .
Karók közé lepedőben elhelye­
zése a gyermeknek: 117. old
Katalin köszöntés: 271. old
Katicabogár: 145. old.
Katrócban a gyermek: 118. old.
Kálmány Lajos: 66. old.
Kámfor: 25, 101. old
Kánya mondókák: 149. old.
Karácsonyi szokások: 286. old.
Káromkodása a gyenmekmek:
184. old
Kecskerágítófa: 209, 214. old
Kehes a gyermek: 49, 99. old.
Kelés: 49, 50, 218. old
Kemence: 99, 100. old
Kendő: 76, 83, 162. old.
Kenyér: 66, 68, 80, 81, 89, 91,
93, 141, 206, 236, 237. old.
Keresztanya: 77, 80. old.
Keresztben születés: 49. old .1
Keresztbetevés: 68. old.
Kereszthúzás: 113, 120. old.
Keresz'tielése a gyermeknek: 59,
82, 83. old.
1
Keresztelőre vivés: 79. old .
Keresztgyermek: 77. old.
Keresztnév: 78, 79. old.
Keresztiét húznak: 66. old
Keresztszülők: 77. old.
Kereszt-út: 67. old.
Keriingölő: 122—124. old
1
Kénvirág: 209, 212, 218. old .
Kés: 67, 68, 89, 120. old.
Kékkő: 212. oíd
Kótgyermefeesek: 34, 35. old.
Kígyóktól való felélem s kígyó-
epidemia: 114, 217. olid.
Kiindbetter: 66. old.
Kiindiersitubel: 124. old.
Kiságy: 124. old.
Kiss Gyula: 11. old.
Kiss József: 10, 11. old.
Kiöntése a fürdővízinek: 62, 63.
Kisszékek: 124. old.
Klebelsberg Kunó gróf: 11. old.
Kocsirúdra tevése a gyermek­
nek: 115. old.
Koch Károly: 10. old.
Kollár József: 10. old.
Komiaasszony: 86. old.
Komabál: 88. old
Komianebéd': 85. old.
Komaság: 77, 78, 85. old.
Komatál: 85, 259. old
Komiavendégség: 85, 86. old.
Konty dísz: 66. old.
Kopasz lesz a gyermek: 49. old.
Koraszülött lesz a gyermek:
50, 72, 73. old
Korlátozása a gyermek szüleiliésé-
nek: 23. old.
Korom: 66, 196, 201. old
Korozsma: 190. old.
Kosaras József: 10. old.
Kosz: 50, 212. old.
Koszmó (var): 6 2 , 1 7 2 , 1 7 3 , 1 7 4 . Májfolt: 2 5 8 . old.
Koszorú: 2 2 , 2 0 9 . old. Mátkatál, mátkázás: 2 5 9 . old.
Kovács István: 9 . old. Major Gyula: 1 0 . old.
Kovács János: 9 . old. Mária postela: 6 6 . old.
Kovács József: 1 0 . old. Markos Gyula: 10. old.
Kovács Mihály,: 1 0 . old. Máthé Lajos: 1 1 . old.
Kovács Sándor: 1 0 . old. Matolcsy Sándor dr.: 4 , 1 1 . old
Kovász: 2 1 2 , 2 1 9 . old. Márkus József: 1 0 . old.
Kolyolás: 2 8 2 — 2 8 5 . old. Mássá.- 6 6 . old.
Kókázás, kókáinyolás: 2 5 4 . old. Mayer Gyula: 1 1 . old.
Köhögés: 2 1 6 . old. Mayer Ignác: 9 . old.
Köldök: 5 7 , 5 8 , 5 9 , 6 5 . old. Mayer Mária: 1 0 . old.
Könnyű szülés: 5 2 , 5 3 . old. Meddőség: 1 9 , 2 0 , 2 2 . old.
Köpés: 2 0 , 5 9 , 6 0 , 1 9 5 , 1 9 6 , 2 1 4 . Megcsodálás a terhes nőnél: 4 5 .
Köröm: 7 0 , 2 1 0 , 2 3 6 . old. Megönlés: 2 0 0 . old. .
Köröiuiinéreg: 2 1 8 — 2 2 0 . old. Melles szoknya: 1 6 0 , 1 6 5 . old.
Körtánc húsvétkor: 2 4 5 . old. Mcllpirosodás: 2 1 8 . old.
Köszöntések: 2 5 4 . old. Menyasszony: 2 2 . old.
Kötél: 2 1 4 , 2 2 6 . old. Menyati déte (vallóit gyermek):
Kötény: 6 6 , 6 7 , 1 6 2 . old. 7 6 . old.
Kruck Paula: 1 0 . old. Mérey Pál: 1 0 . old.
Kulcs: 9 2 . old. Méz: 9 9 , 2 0 5 , 2 0 9 , 2 1 2 , 2 1 9 . old
Kunfi'y Lajos dr.: 1 1 . old. Mikó Sándor: 9 . old.
Kulbanézés: 2 2 . old. Miit Lehel, mii nem a viselős asz-
Kutya szerepe ia szokásokban: szony: 4 8 . old.
218, 219, 210, 217, 2 2 3 . old. Mondókák a gyermeknél: 1 3 4 . o.
Mosdóvíz: 1 9 7 . old.
Lakat: 2 4 . old. Mózs Kálmán: 1 0 . old.
Lámpák (táltos): 7 4 . old. Munkaköre a viselős asszonynak:
Lapicka: 6 6 . old. 4 8 . old.
Leányok viselete: 1 6 1 , 1 6 7 . old. Munkára nevelése a gyermek­
Lepény: 5 7 — 5 9 . old. inek: 1 8 5 . old.
Lábbal elől születik a gyermek:
5 0 . old.
Nagycsütörtök: 2 5 2 . old.
Lábon táncol tatása a gyermek­ Nagy József: 1 0 . old.
nek: 1 3 0 . old. Nagypéntek: 9 7 , 1 9 6 , 2 1 0 , " 2 1 1
Lábbeli: 1 6 1 , 1 6 3 , 1 6 7 . old. 236 .old.
Lábviszketés: 2 1 8 . old. Naphívogató mondókák: 1 5 3 ,
1 5 4 . old.
Lehmain Alfréd: 1 9 4 . old.
Lengyel Imre: 9 . old. Napkelte: 1 9 6 , 2 1 0 , 2 1 1 . old.
Lóra szóló mondóka: 1 5 3 . old. Náthásság: 4 9 . old.
Lótej: 2 1 0 , 2 1 3 .old. Nehezen szülés: 4 9 . old.
Lót rágva: 2 0 9 , 2 1 5 , 2 2 2 . old. Nehéz lélekzés: 4 9 . old.
Lúdtrágya: 2 0 9 , 2 1 8 . old. Nemes János: 1 0 . old.
Német fiúk viselete: 1 6 7 . old.
Macskára mondóka-. 6 7 , 1 5 3 , Német kisleányok viselete: 1 6 3 .
237. old. Német József: 1 0 . old.
Madzag: 2 2 , 2 2 1 . old. Német szórakoztató mondókák:
Magzatelhajtás: 2 5 . old. 1 3 7 , 1 3 8 . old.
Magyar Tud. Akadémia: 3 . old. Nikolini Zsigmond: 1 1 . old.
Nyalás: 1 9 5 , 2 1 3 , 2 1 4 , 2 1 7 , 2 2 4 . P o p i c a m o n d ó k a : 1 5 1 . o l d .

N y a v a l y a g ö r c s : 2 2 1 .o l d . P ó l y a : 65, 90, 105. o l d .

N y á l : 120, 2 0 6 , 2 1 7 , 224. o l d . P ó l y a l e k n ő : 79, 1 0 1 . 103, 113. o.

N y á l a s s z á j : 217. o l d . P ó l y á z á s a a g y e r m e k i n e k : 64, 79,

N y í r f a : 49, 6 6 , 67, 219. o l d . 112. o l d .

N y ú l s z á j ú g y e r m e k : 49. p l d . P ö r g e k a l a p : 1 6 6 . o l d .

P ü n k ö s d i játék: 268. o l d .
O l a j : 205, 219. o k i .
P ü n k ö s d i k i r á l y járás: 2 6 5 — 2 6 7 .
O l v a s ó : 65, 6 7 , 80, 8 1 . o l d .
P ü n k ö s d i k i r á l y n é járás: 2 6 0 —

Ó v á r y F e r e n c : 10. o l d . 268. o l d .

O t v a r : 204. o l d .
R á f e l e j t k e z é s : 45. o l d .
ó t v a r o s n e l e g y e n a g y e r e k : 70,
R á c z F e r e n c : 9. o l d .
81. o l d .
R á o l v a s á s : 197. o l d .

Ölbeli g y e r m e k : 105, 106. old. R e g ö l é s : 2 8 7 — 2 9 3 . o l d .

Öregség-e a g v e r m e k ' n e k s o r v o s ­ R e n g ő s z é k : 103. o l d .

lása: 223, 225. o l d . R é d e y G y u l a : 10. o l d .

R i a s z t ó m o n d ó k á k : 145. o l d .
P a c s i r t á r a m o n d ó k a : 150. o l d .
R i g m u s o k az altatáshoz: 1 0 7 —
P á n o v i c s József: 10. o l d . 1
109. old .
P a p s z t E l l a : 1 1 . o l d .
R i n g a t á s : 104. o l d .
P a p s z t K á l m á n : 1 1 . o l d .
R o n g y : 8 0 , 196, 2 0 5 — 2 0 7 , 217,
P a r a d i c s o m : 212, 213, 219. o l d .
223. o l d .
P a r á z s : 0 6 , 89, 1 9 7 — 2 0 1 . old.
R o n l á s : 70. o l d .
P a r r a g i J á n o s : 10. o l d .
R o s s z a k : 6 5 — 6 8 , 7 1 , 80, 8 1 . o l d .
P a r utazási m o n d ó k a : 138. o l d .
R ó z s a y József d r . : 193. o l d .
Paszat, p a s z i t a : 8 5 — 8 7 . o l d .
R o z s l i s z t : 205, 200. o k i .
P á l i n k a : 207, 209, 216. o l d .
R u h á c s k a : 160. o l d .
P á p a y S á n d o r : 10. o l d .
R u h a d a r a b , r u h a f é l e a s z o k á s o k ­
P á p a y T e r é z : 10. o l d .
n á l : 70, 195, 196, 2 0 1 , 2 0 3 ,
P a r i d P á p a F e r e n c : 193. o l d -
204, 206, 2 1 5 , 2 1 6 , 2 2 1 . . o l d .
P e l e n k a : 206. o l d .
R u h a f é l é k r e g y e r m e k n y e l v : 113,
P c r s i n a V i l m o s : 9. o l d .
141, 215. o l d .
P e t r e z s e l y e m : 94, 100. o l d .
R i i k a v a : 164. o l d .
P e t h e s E r n ő : 9. o l d .
R u l t n e r G y ö r g y : 1 1 . o l d .
P é c z e r I g n á c : 10. o l d .

P é n t e k : 9 7 — 9 8 . o l d . S a s s István: 1 1 . o l d .

P é n z : 80, 8 1 , '89, 213, 235, 236, S á t r á n : 25, 94, 219. o l d .

238. o l d . S á r a G y u l a : 10. o l d .

Pintér D é n e s : 9. o l d . Sárdli P á l : 198. o l d .

Pintér József: 10. o l d . S á r g a r é p a : 200, 216, 219. o l d .

Pillére m o n d ó k á k : 147. O l d . S á r g a s á g : 49, 2 0 9 — 2 1 1 . o l d .

Pintér V i l m o s : 10. o l d . S c h e c k e r F r i g y e s : 1 1 . o l d .

P i p a n y á l : 212. o l d . Sebes test: 8 1 . o l d .

Pdronga'tása a g y e r m e k i n e k : 178. S e b e s t y é n G y u l a d r . : 14, 260. o l d -

Pliaoentia: 206. 'old. S e e m a y e r V i l i b a l d d r . : 260. d l d .

P i p a c s : 25. o l d . S e p r ű : 67, 6 8 , 93, 135. o l d .

Pliinius: 79. o l d . S i m o n Jenő: 10. o l d .

Pogácsás ülés m o n d ó k á j a : 128. o. S i p o s A n t a l : 10. o l d .

P o k o l v a r : 204. o l d . Siratás: 232, 234. o l d .

S í r ó - r í v ó lesz a g y e r m e k : 50. o. S z o p ó s g y e r m e k elválasztása:

S o l t r a F e r e n c : 10. o l d . 97, 99. o l d .

Só: 8 0 , 8 1 . o l d . S z o p á s : 8 1 , 9 3 — 9 7 . o l d .
Sóska: 212, 216. o l d . Szoptatós a n y a : 92, 93, 95, 96.

S ó s k á r ó l m o n d ó k a : 155. o l d . 227. o l d .

S ö m ö r : 212. o l d . Szoptatós a n y a e m l ő j é n e k e l -

S ö v é n y G á b o r : 10. o l d . apasztása-. 100. o l d .

Süketség: 49, 50. o l d . Szoptatás tart a m a : 97. o l d .

S ü v e g Z o l t á n : 10. o l d . S z ó l á s r a ébresztése a g y e r m e k ­

S z a b a d y S á n d o r : 1 1 . o l d . inek: 1 4 1 . o l d .

S z a b ó A n t a l : 9. o l d . S z ó r a k o z t a t ó v e r s : 138. o l d .

S z a b ó József: 1 1 . o l d . S z ö r t y ö g é s : 49, 216. o l d .

S z ő n é k a g y e r m e k lábával: 132,
.Vitéz S z a b ó József: 1 1 . o l d .

S z a g o s száj: 49, 50. o l d . 133. o l d

S z a l m a : 23, 68, 6 9 , 2 1 2 , 218. S z ő r : 213, 216. o l d .

223, 224. o l d . S z ő r f é r e g : 50, 218. o l d

V i t é z S z a l ó k y L a j o s : 9. o l d . Szőrös lesz a g y e r m i e k : 50. o l d .

S z a m á r k e b e : 216. o l d . Szíjalak: 1 2 1 . o l d .

S z a m á r s z ő r : 70, 196. o l d . S z t r a k o v i c s D e z s ő : 1 1 . o l d .

S z á j b a j o k : 216. o l d . S z u s z o g ó lesz a g y e r m i e k : 49. o.

S z á r a z o n születés: 49. o l d . S z ü l e t e n d ő g y e r m e k és n e v e :

S z e g e d é s : 2 0 6 . 208. o l d . 38, 39. o l d .

S z e k é r r ú d r a kötése a c s e c s e m ő ­ S z ü l é s h e z előkészületek: 53. o l d .

n e k : 115. o l d . Szülés n e h é z s é g e i : 55. o l d .

S z e l l e m i t á p l á l é k a a g y e r m e k ­ Szülésnél a férj segítsége: 54—

n e k : 179, 180. o l d . 55. o l d .

S z e m é t b e f o g j á k ( k ö t i k ) a g y e r ­ Szülés k ü l ö n b ö z ő m ó d o n : 5 6 —

m e k n e k : 134. o l d . 57. o l d .

S z e m b a j : 214. o l d . Születés eltolása: 20. öld.

S z e m l o b : 214. o l d . Szűr: 165. o l d .

Szemfia: 102, 103. o l d . Tiagáinyi K á r o l y : 230, 234. o l d .

S z e m í á j á s : 49. o l d . T á l b a n A n d o r : 12. o t d .
S z e m l é l t e t ő miílatialása a g y e r ­ T a p l ó : 6 6 . o l d .
m e k n e k : 136. o l d . T a r i s z n v a : 166, 168 o l d .
S z e m v e r é s : 1 9 5 — 1 9 7 . o l d . T a t á r Báliint: 10. o l d .
Szerit G y ö r g y - n a p i s o k í s o k : 203. T á l t o s : 79. o l d .
210. o l d . " T á n c i b a b a : 13. o l d .
S z e n t I v á n - n a p i s z o k á s o k : 269 T e h é n r e h a s z n á l t m o n d ó k a : 153.
270. o l d . T e j ia s z o k á s o k b a n : 202, 204, 206,
S z é p a s s z o n y : 67, 75. o l d . 207, 210, 212, 214, 2 1 6 , 219,
S z i g e t h y József: 10. o l d . 224, 237. o l d .

S z i g e t b y Z s i g m o n d : 9. o l d . T e j e l v i v é s : 70. o l d .
Sziipotás g y e r m e k ( s z i p o t á l á s ) : T e j e s lemlőjű g y e r m e k : 218. o l d .

• 49, 2 1 6 . o l d . T e k n ő p ó l y a : 79. o l d .

S z í v g ö r c s : 2 2 1 . old'. T e l l e r V i n c e : 9. o l d .

S z m o d i s s V i k t o r : 10. o l d . T e m e t é s e a g y e r m e k n e k : 232. o.

S z o k n y a : 1 6 0 — 1 6 5 , 167, 204. o. T e m p l o m b a vivóse a g y e r m e k ­

S z o m j ú István: 10. o l d . inek: 143, 114. o l d .

S z o p ó s g y e r m e k : 227. o l d . T e n y e r e s d i : 126. o l d .
T e r e m i G á b o r : 1 1 . o l d . V a r g h a L a j o s : 1 1 . o l d .

T e r h e s n ő : 39, 40, 4 1 , 46, 49. V a r g h a P á l : 1 1 . o l d .

T e r h e s a s s z o n y ráfelejtkezése: V a r g h a S á n d o r : 1 1 . o l d .

43. o l d . V a t e r i n s u p p e : 85. o l d .

T e r h e s a s s z o n y gondozása, m e g - V á c z i A n t a l : 1 1 . o l d .

ijedése, t á p l á l k o z á s a stb.: Váltott g y e r m e k : 74. o l d .

4 2 — 5 0 . o l d . V á n k o s : 67. o l d .

T e r h e s a s s z o n y e m l ő j é n e k g y ó ­ V e g y e s b a b o n á k : 236, 238. o l d .

gyítása: 5 1 . o l d . V e l l a , kés: 6 6 . o l d . '

Testrésziekre h a s z n á l t g y e r m e k ­ V e r e s János: 9. o l d .

n y e l v : 143. o l d . V é d e k e z é s az a n y a j e g y e l l e n :

T e t ű : 2 0 1 , 202, 209. o l d . 46, 47. o l d .

T é l i M i h á l y : 10. o l d . V é d e k e z é s e a t e r h e s a s s z o n y n a k

T i m s ó : 207, 215, 217. o l d . a m e n y d ö r g é s k o r : 48. o l d .

T i s z t a t e g y e n a g y e r m e k : 8 1 . 83. V é g b é l t o l ó d á s : 206, 207. d l d .

T o j á s : 69, 99, 100, 1 4 1 , 207, 209, Vér: 213. o l d .

210, 212, 215, 216, 2 3 2 , 237. 0- V é r c s é r e m o n d ó k a . : 1 5 1 . o l d .

T o j á s - f o g a d á s : 253. o l d . Vérbats: 206, 207. o l d .

T o j á s v á g á s : 255. o l d . Vérfolyáis: 70. o l d .

T o m k a G é z a : 9. o l d . V é r t e s F e r e n c : 1 1 . o l d .

T o r m a L a j o s : 1 1 . o l d . V i a s z k : 1 0 1 , 200, 2 0 1 . o l d .

T ó t h E n d r e : 1 1 . o l d . Vtidi o d n e s t i (váltott g y e r m e k ) :

T ó t h G y u l a : 10. o l d . 76. o l d .

T ö k r e m o n d ó k a : 157. o l d . Vigasztalása a g y e r m e k n e k : 135.

T ö m g y é n ( v a r ) 62. o l d . V i l l á m v á g t a száj: 50. o l d .

T ü d ő b a j : 199. o l d . V i r á g v a s á r n a p : 1 4 1 . o l d .

T u t y i : 1 6 1 . o l d . Viselős a s s z o n y : 1 4 0 — 1 4 1 . o l d .

Viselős a s s z o n y t á p l á l k o z á s a :
U j j : 23, 24. o l d .
4 2 — 4 4 . o l d .
U j j a k r a v o n a l k o z ó m o n d ó k a :
Viselős a s s z o n y m u n k a k ö r e : 48.
139. o l d .
Viselős a s s z o n y v é d e k e z é s e a b a ­
Ü j h o l d p é n t e k : 195, 210, 213,
j o k e l l e n : 48. o l d .
'238. o l d .
Víz: 25, 6 6 , 6 9 — 7 1 , 89, 1 4 1 , 2 0 4 ,
Üj h o l d v a s á r n a p : 102, 119, 120,
205. o l d .
196, 2 1 6 , 226. o l d .
V i z e l é s : 8 1 , 94, 210, 213. o l d .
Üjév, ú j é v i k ö s z ö n t ő : 239. o l d .
V í z k e r e s z l n a p : 2 4 1 . o l d .
U r s p r u n g G é z a : 10. o l d .
V ö r ö s s b a g y m a : 80, 8 1 , 86, 202,
U r v á r y G i z e l l a : 10. d l d .
206, 208, 218, 219, 2 2 6 , 237. o.
Üjszülölt g y e r m e k ' : 59, 72. o l d .
V ö r ö s r é p a : 216, 217, 219. o l d .

Ü r ö m : 99. o l d . W a l d f o g e l K á r o l y : 1 1 . o l d .

Újszülött k e r e s z t n e v e : 78. o l d . W a l d f o g e l K á r o l y n é : 1 1 . o l d .

Ü s z ö g : 72. o l d . W c r s t r o c h K o n r á d : 9. o l d .

Z a l l e r J á n o s : 10. ö l d .
V a j : 205, 206. o l d .
Z a b o r s z k y K á l m á n : 10. o l d .
Vallásos életre n e v e l é s : 1 8 1 ,
Ziiindl József: 1 1 . o l d .
182. o l d .
Z i i n d t Józsefiné: 1 1 . o l d .
V a r ( » t ö m g y é n « ) : 62. o l d .

V a r g a A l a j o s : 1 1 . o l d . Z s o m b o l y a S á n d o r : 1 1 . o l d .
 Tartalomjegyzék.
Oldat
Az olvasóhoz — — _ _ _ _ _ _ 3
Előszó — — — — — — — — — 5
Bevezetés — — — — — — — — — 13
Gyermekáldás — — — — — — ______ 19
A gyermek születésének eltolása — — — 20
A gyermekszületés korlátozása v. megakadályozása — 23
Az egy-gyermekrendszer, vagy »egyke; — 26
Az egy-gyermekrendszer mai elterjedtsége Somogyban 31
A születendő gyermek neme — — — — — 38
A terhességről általában — — — — — — 41
A terhes nő táplálkozása — — 42
A terhes nő ráfelejtkezése, megijedése, csudálkozása 43
A gyermek anyajegyé — — — — — — — 44
Védekezés az anyajegy ellen — — — — — — 16
A viselős asszony magatartása menydörgéskor — 48
A viselős asszony munkaköre: mit tehet-vehet, mit nem 48
A terhes asszony testi gondozása — — - — — 51
A könnyű szülést elősegítő babonák — — — — 52
A szüléshez való előkészületek — — 53
Szülési módok — — — — — — 55
A szülőnő lepénye és az újszülött köldökzsinórja — 57
Az újszülött gyermekkel való első teendők — 59
A csecsemő fürdetése — — 60
A gyermek bepólyázása és elhelyezése — — — 64
A gyermekágy — — — — — — — 66
A gyermekágyas nő viselkedése és táplálkozása - 68
A gyermekágyas nőt meglátogatók viselkedése — 69
A gyermekágyas nő ágybanmaradásának időtartama 71
Az újszülöttek testi rendellenességei: üszök, kora­
szülés, a gyermek emlőjében való tej keletkezése,
burokban született gyermek — — — — — 72
A foggal született gyermek, a garabonciás és a váltott
gyermek — — — — — — — — — 73
A komaság — — — — — — — —- — 77
Az újszülött keresztneve — — — — — 78
Az újszülött keresztetőre vívése — — — — — 79
Visszatérés a keresztelőről — — — — — — 83
A komavéka, komavendégség (paszita) — — 85
Avatás _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 88
A korozsma — — — — — — _ _ _ _ _ 90
Az anyatej s emlő ápolása — — — — — — 91
 Oldal

Szoptatás és annak időtartama — — — — — 94

A szopós gyermek elválasztásának időpontja — — 98
A szopós gyermek elválasztásának módja — — 99
A szoptatós anya emlőjének elapasztása — — — 100
A pólyateknő és a bölcső — — — — — — — 101
A gyermek ringatása s hordozása — — — — 104
A gyermek altatása, altató rigmusok, versek s dalok 107
A pólyás gyermek gondozása a házon kívül — — 112
A gyermek állni és járni tanul — — — — — 119
A gyermek első szórakoztatásai — — — — — 126
Német s horvát szórakoztató mondókák s versek — 137
A gyermekek szólásra ébresztése, némasága — — 141
A gyermeknyelv — — — — — — — — 142
Állalcsalogató, riasztó, gúnyolódó s egyéb gyermek­
mondókák — — — — — — — — — 145
A gyermek táplálása, étele, itala — — — — — 157
A gyermek ruházata — — — — — — — — 160
A gyermekek hajviselete — — — — — — — 169
A gyermek testi nevelése, gondozása — — — — 172
A gyermek szoktatása a családban — — — — 175
A gyermeknek vallásos életre vezetése — — — 181
A gyermek munkára nevelése — — — — — — 185
Játékszer készítése — — — — — — — — 188
A gyermek testi bajainak elhárítása s azok gyógyítá­
sáról általában — — — — — — — 193
Az igézés és annjak gyógyítása szenes vízzel s meg-
öntéssel — — — — — — — — — 195
A hideglelés és forróság — — — — — — — 202
Ötvar, tüskevar, pokolvar — — — — — — 204
Hasfájás, hasrágás, hasmenés, vérhas, hányás, gi­
liszta, végbél idtolódás és szegedés — — — — 206
Sárgaság, szeplő — — — — — — — — 209
Sömör, kosz, fekete hályog, hóttetem, fökény — — 212
Szembaj, fülfájás, fogzás, fogfájás — — — — — 214
Háromszoros lélegzés, szörtyögés, csuklás, köhögös,
szamárkehe s szájbajok — — — — — — 216
Szőríéreg, lábviszketés, pörsenés, mellpirosodás, tö­
rés, kutyaharapás, seb, daganat, kelés, körömmé-
reg, himlőhely, a tejes emlőjű gj^ermek — — — 218
Rándulás, görcsös láb, gyomorgörcs és szívgörcs
(nyavalyatörés) — — — — — — — 221
Álmatlanság, gyengeség, öregség, sorvadás — — — 223
A szopós gyermek anyjának halála — — — — 227
A gyermek halála — — — — — — — — 229
A gyermek temetése — — — — — — — 232
Apró, vegyes babonák — — — — — — — 236
Az év egyes napjaihoz kötött gyermekszokások, újév 239
Vízkereszt jár ás — — — — — — — — 241
 Oldal

Háromkirály-járás — — — — — — — — 242
Balázsjárás — — — — — — _ _ _ 244
Farsang, húshagyó, disznóölés — — — — — 250
Nagycsütörtök, nagyszombat, húsvét — — — — 252
Mátkázó _ _ _ _ _ _ _ _ _ 258
Pünkösdi királyné-járás — — — — — — 260
Szent Iván-napi szokások, Katalin köszöntés — — 269
Katalin, vagy Kata köszöntés — — — — — — 271
Betlehem-járás — — — — — — — — 272
Kotyolás _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 282
Karácsonyi szokások — — — — — — — 286
A regölés _ _ _ _ _ _ _ _ _ 287
István és János köszöntés — — — — — — 294
Korbácsolás — — — — — — _ _ _ _ 295
Helység névmutató az adattárhoz — — — — 297
Név- és tárgymutató — — — — _ _ _ 301
Tartalomjegyzék — — — — — — — — — 310
 Szerzőnél kaphatók még
a következő néprajzi munkái:

1. Göcsej és Hetes vidékének leírása. 690 oldal terjedelmű,

276 szöveg közé nyomott képpel, melyeken 1109 ábra
van és 2 színnyomatú kép. Ára 25 P.
2. Muraköz és Népe. 10 ívre terjedő, számos képpel ellátott
könyv. Ára 5 P.
3. A Zalamegyei Verídek című 5 ívre terjedő s 18, szöveg
közé nyomott képpel. Ára 2 P 50 fillér.
Aki mind a hármat megrendeli, 32 P 50 fillér helyett
L

28 pengőért veheti meg, 6 havi részletfizetéssel.

Aki pedig a Somogyi Gyermek c. munkával rendeli
meg a fenti három munkát, 37 P 50 fillér helyett 32 P-ert
kaphatja meg, szintén 6 havi részletfizetésre.