Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 2

Statisztikák

A gyerekkori szexuális abúzus elterjedtsége nagyon nehezen mérhető, mivel az áldozatok hallgatnak.
Kutatók szerint Magyarországon a látencia huszonnégyszeres, tehát huszonnégy esetből csak egy
derül ki.

Felmérések szerint a gyerekek körülbelül 20%-a szenved el valamilyen szexuális abúzust 18 éves
koráig. A lányok esetében ez a szám magasabb, egyes kutatások szerint akár a 60%-ot is elérheti. Az
elkövetők 85-99%-a férfi, ezért elmondható, hogy a gyerekkori szexuális abúzus a nők és gyerekek
elleni férfierőszak egyik formája.

A fiúgyerekek 5-10%-át éri szexuális abúzus, de itt még magasabb a látencia, mivel az áldozatok
nemcsak a bántalmazást szégyellik, de azt is, hogy az elkövető azonos nemű volt. Az azonos nemű
elkövető által bántalmaztt gyerekek azzal is küzdenek, hogy mások az általuk megélt erőszak miatt azt
vélelmezik majd, hogy nem heteroszexuálisok, és ez további megbélyegzést hozhat.

A legveszélyeztetettebb a pubertás előtti korosztály, a kevés rendelkezésre álló adat alapján szexuális
bántalmazásnak leginkább a 4-12 évesek vannak kitéve. Azonban az 5 éves kor alatti áldozatokról
még kevesebb tudomásunk van, kutatók feltételezik, hogy a valós előfordulás sokkal magasabb, mint
amit a számok mutatnak.

A gyerekkori szexuális abúzus 18 éves kor előtt kezdődik, de sokszor felnőtt korban is tart. Az áldozat
az érzelmi függőség, szégyen és rettegés miatt benne marad a kapcsolatban akkor is, amikor látszólag
anyagilag már független, esetleg el is költözött otthonról.

Mivel a médiában szerencsére egyre több szó esik a gyerekkori szexuális abúzus eseteiről, ezért a
közvéleményben az a hamis kép alakulhat ki, hogy növekszik az előfordulások száma. Ez nem így van.
Minél több szó esik a közbeszédben a szexuális bántalmazásról, annál több áldozat mer jelentkezni,
és elmondani a történetét, annál több feljelentés születhet.

Azonban csak az eseteknek nagyon kis száma jut el rendőrségi feljelentésig. Az áldozat fél az
elkövetőtől, hamar megtapasztalja, hogy nem hisznek neki, hallgatásra bírja a szégyen is. Hozzájárul a
feljelentések alacsony számához az is, hogy a gyerekek érdekérvényesítési lehetőségei jóval
korlátozottabbak, sokszor függenek az elkövetőtől. Mire olyan idősek lesznek, hogy függetlenednek a
bántalmazótól, addigra a bűncselekmény elévülhet. (Vannak országok – Magyarország nem tartozik
ide –, ahol a gyerekkori szexuális abúzus elévülését radikálisan meghosszabbították, vagy eltörölték.)
Mindezek miatt tipikusan az idegenek által elkövetett szexuális bántalmazás kerül a rendőrség
látóterébe, ami erősen torzítja a valós képet.

Az elkövetők maximum 25%-a idegen, ami azt jelenti, hogy a bántalmazók háromnegyede az áldozat
ismerőse, rokona. Az abúzus az esetek majdnem felében családon belül történik, ez a szám
fiúgyerekek esetében valamivel alacsonyabb. Rokon által elkövetett szexuális bántalmazás nagyon
ritkán derül ki, még ritkábban jut el a rendőrségi feljelentésig.

A feljelentés természetesen nem jelent ítéletet, a rendőrség látóterébe került elkövetőknek csak
töredéke kap börtönbüntetést. Az alacsony számok nemcsak arról árulkodnak, hogy az áldozatok
hallgatnak, hanem arról is, hogy jogosan feltételezik: az igazságszolgáltatási rendszer nem fogja őket
megvédeni.

You might also like