Professional Documents
Culture Documents
Szürke Kő
Szürke Kő
Szürke Kő
tisztán és passzívan.”
A szürke szikla módszer egyfelől hatékony stratégia lehet, hogy megvédjük magunkat
a narcisztikus viselkedéssel szemben, ugyanakkor más előnyei is lehetnek: segíthet
elérni, hogy a narcisztikus személy elkönyveljen minket úgy, mint aki nem reagál a
manipulációira, melyek elengedhetetlenül szükségesek a narcisztikus ember
boldogságához. „Egy kapcsolatban, ahol az egyik ember narcisztikus, a másik ember
gyakran érzi úgy, neki kell változnia, az ő feladata helyrehoznia a narcisztikus fél által
elkövetett hibákat is, hogy megelőzze a haragját – mondta Kimberly Perlin
pszichológus. – A szürke kő kiszabadítja a szenvedő felet ebből az ördögi körből.”
Gyakori, hogy a narcisztikus ember eléri, a másik érezze úgy, hogy ő nem olyan
értékes és nincs joga haragudni vagy neheztelni, hiszen mindig a másik az, aki
hibázott. Ha használjuk a szürke kő módszert, azzal tudatosítjuk magunkban: a
narcisztikus ember igénye a folyamatos figyelemre nem a mi problémánk, nem velünk
van a hiba. Az, hogy megértjük, ez kizárólag az ő ügyük és nekünk ezzel nincs
semmi dolgunk, segíthet, hogy egyre hatékonyabban és jobban alkalmazzuk a
módszert.
hirdetés
„Szöveges üzenetben például egy sima emoji vagy egyszavas igen-nem válasz. Ne legyünk
Azért azt is fontos megjegyezni, hogy nem a szürke kő az egyetlen (és nem is szabad,
hogy ez legyen az egyetlen) módszer a narcisztikus emberekkel való megküzdéshez
az eszköztárunkban. Ez egy olyan fegyver, amit azonnal előránthatunk, ám a
pszichológussal való munka az, ami hosszú távon is fenntartható stratégiát jelenthet.
És ha úgy érezzük, veszélyben vagyunk, a szürke kő módszer arra jó, hogy az adott
helyzetből kiszabadítsuk magunkat, és ezután dolgozzunk a kapcsolaton
általánosságban.