A két koma

Volt egyszer egy szegény ember, nagyon szegény volt, gyereke meg nagyon sok volt neki. Ám
itt a karácsony, semmi ennivaló nem volt a háznál. Kitalálta, hogy hát elmegy az erdőre
gubicsot szedni. Ki is ment, szedett egy jó fél zsákkal. Másnap viszi a városba, hogy ő majd ott
eladja látatlanba. No, mikor a város szélére ért, akkor találkozik egy másik emberrel.
- Jó reggelt, komám!
- Jó reggelt, komám! Hova, hova?
- Hát, van ez a kis dió, eladom, ha valaki látatlanba majd elcserélné élelemért. Mert hát jön a
karácsony, nincs semmi a gyerekeknek.
- Hát, komám, én is afajtán vagyok, én meg ezt a félzsák mákot viszem, a valaki elcserélné,
hát nekem is jól jönne, mert sok a gyerek, jön a karácsony, nincs mit enni.
- Komám – azt mondja – tudod, mit gondoltam? Cseréljük el látatlanban!
Mind a kettő gyorsan elcserélte. Hazaért az egyik koma.
- Na gyerekek, lesz karácsony. Azért a zsák hamuért egy fél zsák diót hoztam. Hozzad asszony
a teknőt, majd kiöntöm, hogy egyenek a gyerekek.
Hozza az asszony a teknőt, kiöntik, hát gubics.
Hej, az az ilyen-olyan. Hát mért csapott az be engem? No megállj, ezt megkeserülöd.
Hazaér a másik koma is, aki már messzebbre ment.
- Hej asszony, lesz karácsony, azért a fél zsák gubicsért egy fél zsák mákot hoztam.
Hej, örültek a gyerekek, táncoltak. Hozta az asszony a teknőt.
- Öntsd ki ember azt a mákot!
Kiöntik, hát hamu volt.
- Hej, az az ilyen-olyan. Hát mért csapott az be engem?
Vette magát, hogy elmegy abba a faluba, majd ő ad annak a komának! A város szélére érve
mikor meglátták egymást, már bottal fenyegették egymást.
- Hej, te ilyen. olyan koma, mért csaptál be?
No, aztán mikor összeértek, az egyik elnevette magát.
- Hát te mért csaptál be engem?
- Hát komám, nem tudtuk egymást becsapni. Gyerünk most már együtt szolgálni!
Egy jómódú uraság fel is fogadta őket, három nap volt az esztendő. Amikor letelt, mentek
jelentkezni, hogy kikérik a fizetést. Kaptak is egy-egy tányér aranyat. Megörültek, hogy lesz
boldog karácsonyuk. Mikor megkapták elindultak onnan. Hát ugye szegények voltak, de
zsiványok is voltak, azt mondja az egyik:
- Te komám, az a verem ahol ez az arany volt, olyan szabadjára van, gyerünk vissza, várjuk
meg az estét, majd szedünk mi abból egy-egy fél zsákkal.
Úgy is tettek.
- Na de hogy megyünk le, mert mélyen van!
Kitalálták, hogy összekötik a nadrágszíjaikat. Az egyiket a másik leeresztette a zsákkal. No, az
ottan gyorsan szedte az aranyat.
- No, ha majd tele lesz szóljál, majd kihúzom. Utána kihúzlak téged is.
Na de az egyet gondolt, aki lenn volt a veremben: „Hogyha én az aranyat kiküldöm, a zsákkal
az elszalad, én meg itt maradok.” Hát mikor már annyit rakott a zsákba, hogy még ő is
belefért, belekuporodott, akkor azt összefogta, azt felülről behúzta, ott kötötte rá a
nadrágszíjat.
- No, húzhatod!
Amikor az erdő szélére értek, azt mondja:
- Tegyél le már komám, úgyis tudom, hogy nehéz vagyok.
- Hát te is itt vagy, komám?
- Hát nem gondolod, hogy ott maradtam?
- Hát pihenjünk meg, mert most már elfáradtam.
Nagyon el volt fáradva. Mihelyt leült, mindjárt elszunnyadt. Akkor a másik zsákban való
koma felkapta a zsákot, szaladt vele, jó messzire. Mikor a másik felébredt, hát hűlt helye.
- Hát mit csináljak, most már elvitte.
nem baj, mindjárt vágott magának egy ostornyelet, rá egy zsineget, aztán elkezdett pattogni.
- Cserecsengő, hajts, Fickó! – mintha ökrös szekér jött volna, de nem volt semmi. A másik
meg meghallotta.
- No, jó lesz, fölteszem ezt a zsákot arra a szekérre, úgyis elfáradtam. Mikor odaért, hát a
komája volt.
- Hej, koma, hát nem tudjuk egymást becsapni?
- Nem bizony!
- Hát most már pihenjünk koma, mert biztos elfáradtál te is.
- Hát nagyon elfáradtam.
Akkor aztán pihentek, most az aludt el előbb, aki a zsákot vitte. Mikor a másik látta, hogy az
elaludt, kapta a zsákot, s meg sem állt vele hazáig. Akkor aztán:
- Asszony, gyorsan tedd be ezt a zsák aranyat a ládába, vegyél kapát, azt gyere ki, engem
bekaparsz a temetőbe, hogy meghaltam. Ha jön a komám, már én nem vagyok.
Hát úgy is lett. Kimentek a temetőbe, kapart egy gödröt, de csak vékonyan húzta rá a földet,
hogy hát baj ne legyen, meg ne fulladjon, vagy meg ne haljon. akkor aztán eljött haza az
asszony, ráborult az asztalra, mintha rítt volna. Hát a másik koma, mikor felébredt, már
szaladt is. Már tudta, hogy az hazaért, ment be egyenest.
- Jó estét, komámasszony!
- Adjon Isten, komám!
- Hát mi van? Miért szomorkodik? A komám? Hol van?
- Komája, komája. Komáját eltemettük, meghalt. Most jöttem haza a temetőből.
- Aj, szegény komám, de szerettem volna ott lenni a temetésin. Komámasszony, adjon egy
kapát, elmegyek, megigazítom a sírját.
- Jaj komám, meg van az igazítva, nem kell azt igazítani.
- De mégis, hát a tisztesség azt tartja, hogy már a komámnak valamit csináljak én is, hogy
megigazítsam a sírját.
Na jó, hát azt ugye, mikor kimentek a temetőbe, meglátta a friss kaparást. Nem vágta bele a
kapát, hanem mellette elkezdett kaparni, mintha valami bika kapart volna.
- Ne te, bika, ne!
Azt mondja a másik:
- Nehogy kikaparj, megtalál a komám!
- Már meg is találtalak komám, gyere ki!
- Ejnye, ilyen-olyan komám, hát nem tudjuk egymást becsapni?
- Nem bizony!
Akkor hazamentek, szétosztották az aranyat. Volt boldog karácsony mind a kettőnek, ehettek
a gyerekek.

Kacor király
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy macskája. Ez a macska olyan kajtár,
olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény
asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen
kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki:
– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat!
No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-
arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan.
Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a
róka farkával játszani. Megijed a róka, visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi
az
isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska
is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mind a kettő megijedt a másiktól. No,
hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:
– Ki légyen az úr? „Ahá! – gondolja magában a macska. – Úgy látszik, fél
tőlem.”
Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén:
– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat,
aki ne félne éntőlem.
– Ejnye, ejnye – mondotta a róka –, igazán szégyellem, hogy még a híredet sem hallottam.
Egyszeribe meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő
szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle.
– Jól van – mondotta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött
mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:
– Egyék felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.
Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király
meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa az ő nyugodalmában.
Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza
felé se közelítsen.
Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:
– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király? Ha felébreszted,
vége az életednek!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt árkon-bokron által, mintha szemét
vették volna. Amint szaladt, szembejő vele egy medve, s kérdi:
– Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram! A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondta
róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az
életemnek.
– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod-e, öcsém, sok országot s világot bejártam, de Kacor
királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is
meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király!
Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint
meglátja a medvét, kiált neki:
– Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az
életének, vége az enyimnek is!
De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott keresztül az erdőn, mintha szemét
vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl
körül mindenféle állatok, szárnyasok és szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s
az állatok rémüldöztek.
– Jaj, Istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul az erdőben?!
Volt ott mindenféle állat: farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak
ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondta egyszer a nyúl:
– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg
Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.
– Biz az jó lesz – mondotta a varjú –, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s
meghívom Kacor király őfelségét.
Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka
komához, köszön illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.
– Jól van – mondja róka koma –, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt-e, s
elémondom a kívánságotokat.
Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik,
hogy ropog belé a csontja.
– Felséges királyom – mondja róka koma –, itt van egy varjú. Minden rendű és rangbéli
állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.
Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:
– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.
Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uram
teremtőm, egyszeribe nagy tüzet raknak az erdő közepén! A medve hozott ökörhúst, a
farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarat; a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a
nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király
őfelségét.
Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka
komával a vendégségbe. Elejükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden
kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy
károgta:
– Erre, erre!
Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát, uram teremtőm, ahány állat ott
volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága!
– Jaj, jaj – kiabált a nyúl –, ott jő Kacor király, még felszúr a
bajuszára!
– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan
voltak, annyifelé.
Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A kónyi bika
Volt egyszer egy falu, Kóny, ahol kizöldellt a templom teteje. A helybeliek kitalálták, hogy
felhúznak a templom tetejébe egy bikát, hogy az majd lelegeli a zöldet onnan. Szereztek is
egy jó hosszú kötelet, s nekiláttak. De a bika félúton úgy prüszkölt, szédölgött, hogy le kellett
ereszteniük a földre. El is terjedt a kónyi bika híre az egész környéken, s azóta is emlegetik,
hogy a kónyiak fel akarták húzni a bikát a templom tetejébe.

I. ÉRZELMET FEJLESZTŐ

 KISCSOPORT

„Kútba estem”
A gyermekek tágas körben helyezkedjenek el. Középen tegyünk egy hajtókarikát a
földre, ha ez nincs, rajzoljunk kört, amely a kutat jelképezi. Valaki ugorjon be a kútba,
és ott guggoljon le, majd mondja ezt: kútba estem! A többiek megkérdezik: Hány
méterre? Egy számot mondva feleli, pl.: öt. Ekkor a gyermekek annyiszor tapsolnak,
ahányat mondott. Ezután megkérdezik: Ki húzzon ki? Akinek a nevét mondja, az
odamegy a kút széléhez, és két kézzel kihúzza a kútban levőt. Most helyet cserélnek,
és aki kihúzta társát, az ugrik a kútba. Így megy ez addig, míg mindenki sorra nem
kerül.

„Ravasz róka”
A gyerekek szemüket behunyva kis körbe állnak. Az óvó néni körbe járva az egyik
gyereket megérinti: „Te leszel a ravasz róka!” A gyerekek kinyitják a szemüket, és
háromszor megkérdezik: „Hol vagy, te ravasz róka?” A róka hallgat. Háromszori
kérdezés után a róka azt feleli: „Itt vagyok!” és kergetni kezdi a gyerekeket, hogy
megfogja őket. A játék háromszor ismétlődik. Mindig megszámlálják, hány gyermeket
fogott meg a róka, a játék végén kiderül, hogy melyik róka volt a legügyesebb.

„Köszönős játék”
 Kicsiknél a játék előzménye állatutánzás lehet. Ebből nő ki a játék: az állatok
találkoznak az erdőben, köszöntik egymást – először csak állathangjukkal, később
egykét mondatos párbeszéddel is megtoldhatják. Mielőtt elindulna a játék,
megbeszélhetjük a gyerekekkel, vajon miről is válthatnak szót az erdőben találkozó
álltok: táplálékszerzésről, kicsinyeikről, félelmeikről stb.

 KÖZÉPSŐ CSOPORT

„Figyeld meg!”
A gyerekek a szőnyegen ülnek, az óvónő kiválaszt valakit közülük, majd kérdéseket
tesz fel neki. Pl. kinek van barna szeme, hosszú haja, szoknyája…? A gyerek ekkor
mindenkit sorra, jó alaposan megnéz, és még mielőtt a következő pajtáshoz lépne,
elmondja, hogy a megfigyelt gyereknek van vagy nincs az a tulajdonsága, amit az óvó
néni kérdezett.

„Vándor-játék”
Körben ülnek, és különböző dolgok vándorolnak körbe. Vándor puszi, vándor simi
(simogatás), vándor pisze (piszézés), de lehet akár ritmus is, ami körbejár. Lehet szó,
vagy, illetve mély hangon ejtve, lassan, vagy gyorsan mondva, esetleg ezekből
átmenetet képezve. De vándorolhat a csak a képzeletünkbe a tenyerünkben lévő
puha kismadár, csúszós béka, tüskés sün. Kezdetben óvónő indítja a kört és nála ér
véget, később azonban gyermekre is rábízhatjuk az indítást.

„Tréfás játék”
A gyermekek széken ülnek. Az óvónő kiválaszt egyet közülük és a többiek elé állítja. A
kiállított gyermek különböző nevettető mozdulatokat végez, vagy tréfákat mond. A
gyermekeknek azonban mindezt komolyan kell végignézniük, illetve hallgatniuk. Aki
nevet, kiesik a játékból.

 NAGYCSOPORT

„Halászás”
Kiszámolással megválasztják a halászt, aki szalad a halak után. Akit megérint, azzal
társul, és egymás kezét fogva kergetik tovább a halakat. A következő fogás után már
hárman halásznak, de most érintés helyett be kell keríteni a halakat. Amíg a két
szélső halász nem zárta be a hálót, a halak kibújhatnak. Ha elengedik egymás kezét, a
fogás érvénytelen. Ilyenkor a halak kiabálják: „Nem ér a fogás, lyukas hálóval nem
lehet halat fogni!” Minden bekerített hal a hálóhoz csatlakozik; a halak egyre fogynak,
a háló nő. Ha sok a halász, jobb két kisebb hálót kialakítani. Az a győztes, akit a
halászok utoljára fognak meg.

„Milyen ruhában?”
A gyerekek a teremben-körben ülnek. Egy gyereket kiválasztunk közülük, aki az ülő
társait jó alaposan megnézi, majd háttal ülve nekik – valamelyik társára
 visszagondolva – elkezdi sorolni a külső jegyeit. Aki ez alapján magára ismer, az
felteszi a kezét.

„Utazunk”
A székeket szorosan egymás mellé felállítjuk, négyzet alakban. Ez lesz a busz. Sorra
szállnak fel az utasok, és amikor már mindenki fent van (áll a széken), az óvónő a
szélről elvesz egyegy széket. Az utasoknak össze kell húzódniuk, egymást
megtartaniuk.

II. ÉRTELMET FEJLESZTŐ

 KISCSOPORT

„Kertészjáték”
Minden 6—8 gyerekre válasszunk egy kertészt, akik a játék elején kimennek a
szobából. Ezalatt a gyermekek keresnek maguknak egy virágnevet, és azt jó1
megjegyzik. Bejönnek a kertészek, megállnak egymás mellett, és sorba megneveznek
egy-egy) virágot. Aki olyan virágot kért, amilyen nevű éppen van, azt félreülteti a
„kertjébe”. Győz az a kertész, akinek a játék végén több virága gyűlt össze.

„Színkereső”
A gyermekkel közösen kiválasztunk egy színt, majd sorra nézzük a tárgyakat, melyiken
látjuk ugyanazt. Változata lehet: színválasztás után ők hoznak a gyűjtőkosárba
megegyező színű dolgokat. Felsorolhatjuk a napszakok, az évszakok jellegzetes
színeit, az örömteli, a bánatos, a meleg, a hideg színeket. Gyűjthetünk színes
hasonlatokat, pl.: Fehér, mint a hó. Fekete, mint a korom. Zöld, mint a fű. Kék, mint
az ég. Sárga, mint a citrom. Lila, mint az ibolya. Piros, mint a paradicsom. Azt is
megbeszéljük, hogy ezeket a hasonlatokat egy szóval is kifejezhetjük, Így: hófehér,
koromfekete, ibolya lila, fűzöld.

„Használati tárgyak”
A gyerekek különböző használati tárgyakat tapogatnak, majd csukott szemmel is
megpróbálják felismerni és megnevezni (villa, kanál, pohár, cérna, cipő, cipőfűző
stb.).
 KÖZÉPSŐ CSOPORT

„Üvegpörgetés”
A kör közepén egy üveg fekszik, melyet mindig más pörgethet meg. Aki felé a nyaka
mutat, annak meg kell neveznie egy virágot, bútort, állatot, élelmiszert, ruhadarabot,
szerszámot, hangszert stb.

„Ellentétjáték”
 Az óvónő dobja a labdát egy gyermeknek és közben mondja: „reggel”. A labdát
megkapó gyermeknek, ennek az ellentétét kell mondania: „este”. (Nappal-éjszaka,
tegnap-holnap, gyorsan-lassan, nincs időm - van időm, ritkán - gyakran).

„Csöndben add tovább!”

Körben, szorosan egymás mellett állnak a gyermekek, és hátratett kézzel egy tárgyat
adnak körbe. A kör közepén állónak el kell csípni a „postát». Minimum 6 gyermek
szükséges a játékhoz, de egy egész csoport is élvezettel játssza. Bármi lehet a
„csomag”, amit küldenek, csak az a fontos, hogy biztonsággal foghassák a kezükben.
Pl. alma, kocka, kulcs.

 NAGYCSOPORT

„Hónapos fogó”
A játékosok felsorakoznak egy vonal mögött. A fogó pár lépéssel áll mögöttük. Egy
másik vonalat is meghúzunk a teremben, ahová majd a többieknek kell eljutniuk. A
fogó azt mondja: „Egy, kettő, három, megfogom, nem bánom, júliust!” Ekkor azok a
gyerekek, akik ebben a hónapban születtek, gyorsan futni kezdenek a másik vonalig.
Ha a fogónak sikerül elkapnia valakit, akkor szerepet cserélnek. Lehetőleg mindig más
hónapot mondjanak a gyerekek.

„Tűz, víz, repülő”

Az óvónő vezényszavakat mond. Víznél le kell feküdni, tűznél a padra kell állni,
repülőnél repkedni kell. Aki téveszt, kiesik.

„Holnap, ha hozzád indulok”

Körben ülünk. Az első gyermek azt mondja: „Holnap, ha hozzád indulok, viszek egy
bőröndöt!” A második azt mondja: „Holnap, ha hozzád indulok, viszek egy bőröndöt
és egy labdát!” Innentől kezdve mindenki hozzáad a felsoroláshoz valamit.

III. VERBÁLIS KÉPESSÉGEK

 KISCSOPORT

„Száll a lepke játék”

Papírból készített lepke figurát cérnával hurkapálcára kötünk. Ezt fújják gyermekek.
Versenyezhetnek, kié száll magasabbra. Ha a gyermekek készítik el a lepkét, még
nagyobb örömük telik a játékban.

„Kis robot”
 Mondókát mondunk szótagolva egy gyermekkel. Ha az „elem kimerülőben van”,
lassabban szótagolunk, de ha az „elemet kicseréljük”, ismét rendes tempóban
mondjuk.

„Suttogó gyakorlatok”
Gyermekek nevét mondja suttogva az óvodapedagógus, aki felismeri saját nevét,
leülhet. Állatneveket suttog a játékvezető, a felismert állatok hangját hangosan
utánozzák a gyermekek.

 KÖZÉPSŐ CSOPORT

„Mondd el, mi a szabálya!”

A gyermekek körben állnak, ülnek, az óvodapedagógus középen egy labdával. „Jól
figyeljétek meg, hogy hogyan adom tovább a labdát.” Aki rájön a szabályra, elmondja
azt, utána ő állhat be a körbe, találhat ki új szabályt. Szabály pl. minden második
gyermeknek dobja a labdát, csak a lányoknak gurítja, stb.

„Nyuszi pajtás”
A gyermekek körben ülnek. Az első játékos odafordul a mellette ülőhöz:”nyuszi
pajtás, hogy vagy?” – kérdi.”Köszönöm szépen, jól.” – válaszolja a szomszédja. „Hát a
barátod, hogy van? – kérdi az első. „Nem tudom, de mindjárt megkérdezem.” – szól a
másik, és a következő gyermekhez fordul. A játék megismétlődik más állatnevet
használva. A végén elsorolják, milyen állatok játszottak a játékban.

„Képzeld el!”
Az óvó néni „körülír” egy tárgyat, a gyerekek kitalálják, mire gondolt, miről beszélt.
Egy-egy gyermek egy előre meghatározott cselekvést vagy tárgyat elmesélhet annak
kimondása nélkül, a többieknek ki kell találni a megoldást. Játszhatjuk úgy is, hogy
érdekes dolgot megnevezünk, a gyerekek kitalálhatják, elmondhatják, milyen is lehet
a kimondott furcsaság. Pl.: Kacsalábon forgó vár, hétfejű sárkány, égig érő fa stb.

 NAGYCSOPORT

„Befejezetlen mondat”
Az óvónő mond egy befejezetlen mondatot, a gyermekek ezt megismételve kibővítik
vagy befejezik egy-egy szóval.

„Szobor játék”
Kiválasztunk két gyermeket. Úgy állítjuk őket, hogy ne lássák egymást! Ezután egyikük
„szobrot” alakít. Úgy áll, ahogy szeretne. A másik a gyermekek irányításával
megpróbál ugyanolyanná válni. A csoport mondja, hogy mit tegyen. Pl. Emeld fel a
karod és hajlítsd be!, stb. Ha sikerült és a két szobor ugyanolyanná változott, a
szereplők cserélődnek. A gyermekek csak szóval irányítsák társukat!
 „Azt gondoltam, hogy...”
Az óvodapedagógus kezdi a játékot. Azt mondja: „Azt gondoltam, hogy ...“ és Utána
valamilyen cselekvést végez. Pl. helyben szökdel, kockából épít valamit, stb. A
gyermekeknek, miután felismerték az óvodapedagógus cselekvését, be kell fejezni a
mondatot. Pl. Azt gondoltam, hogy ugrálok. Aki kitalálta, az gondolhat. Ettől kezdve
már a gyermekek játsszák el illetve fejezik ki szóban gondolataikat.

IV. TESTI KÉPESSÉGEK

 KISCSOPORT

„Fuss haza!”
A játékmaci köré kötéllel kört alakítunk, ez a ház. A gyermekek körbe futnak
menetirány szerint a ház körül. Jelre befutnak a házba. Aki elsőnek ugrik be a házba,
az a győztes.

„Nyuszibál”
A gyerekek szétszórt elhelyezkedésben mozognak, ugrálnak, mint a nyuszik. A fogó a
vadász, igyekszik megfogni valamelyik nyulat, amikor az óvónő beengedi közéjük. Akit
megfog, az lesz a vadász a következő játékban.

„Narancsos”
Körben ülünk és egy tárgyat (narancsot, labdát, fakockát) adunk tovább. Először csak
egy tárggyal, később már 2-3 is mehet körbe. Ügyesnek kell lenni, és a hozzánk
érkező tárgyat mihamarabb tovább kell adni, mert akinél akár csak kettő is
feltorlódik, kiáll a játékból.

 KÖZÉPSŐ CSOPORT

„Egyszerű cselekvések utánzása”

Valakit kiválasztunk, és a fülébe súgunk egy cselekvést, pl.: kenyérszelés, vasalás,
fogmosás, fésülködés. Neki el kell játszania, a többieknek ki kell találni, hogy mit is
játszott.

„Szalagfogó”
A gyerekek szétszórt elhelyezkedésben futkároznak. A fogó a gyermekeken lévő
szalagot próbálja megszerezni. Az a játékos győz, akinek a szalagja megmarad a játék
végéig. Akitől a fogó a szalagot megszerzi kiáll a játékból.

„Színcápa”
Egymástól kb. 3 méter távolságra vonalakat húzunk, ez a tenger, ebben áll a cápa. A
cápa, egy gyermek, elkiáltja magát, pl.:”jöjjenek a kékek!” akkor minden olyan
 gyermek átfut, akin a kék szín nem található. Akin található a kék szín, az nyugodtan
átsétálhat, hiszen előtte tiszta az út. Akin más szín van, elkapja a cápa, helyet
cserélnek.

 NAGYCSOPORT

„Találd meg a házad!”

Elrendezzük a babzsákokat a terem közepén. Futás körben, menetirányban. Jelre
mindenki igyekszik egy-egy babzsákra leülni. Mivel a babzsák mindig eggyel
kevesebb, mint ahány gyermek van, így nem jut mindenkinek. 4-5 játék után azokat
dicsérjük, akik mindig találtak maguknak babzsákot.

„Fácska, vándorolj!”
Karikákat teszünk, vagy rajzolunk a padlóra. Eggyel kevesebbet, mint ahány gyermek
van. Mindenki beáll egy karikába, akinek nem jutott, az útnak indítja a fákat, s azt is
megmondja, hogy kell menni: guggolva, bal lábon, keresztezett lábbal stb. Közben ő is
elindul, és szerez magának helyet. Mindig az indítja a fákat, akinek nem jut hely.

„Kidobó”
Egy labdát feldobunk a tér közepén. aki elkapja, az lesz a kidobó, vagyis társait el kell
találnia a labdával. A labdával a kézben nem lehet futni. Akit a kidobó eltalált, kiáll a
játékból, az utolsónak maradt gyermek lesz a győztes.