Bajtársak

Tartalomjegyzék
 A mű eredeti címe:
COMRADES OF WAR
Copyright © 1960 Grafisk Forlag
All rights reserved!
A fordítás a Corgi Books 1990. évi kiadása alapján készült
Fordította: Nitkovszki Sztaniszlav
Hungarian translation © Nitkovszki Sztaniszlav, 1999
Borító: © GRAPH ART
Felelős kiadó: Rácsay László ügyvezető
Felelős szerkesztő: Tótisz András
Műszaki vezető: Labancz László ügyvezető igazgató
Műszaki szerkesztő: Pintyéné Krucsó Mária
ISBN: 963 679 071 X
1. kiadás
© AQUILA KÖNYVKIADÓ, 1999
Terjeszti: A LAP-ICS Könyvkiadó és Kereskedő Kft.
Felelős vezető: Kiss Ernő és Rózsa Csaba ügyvezetők
LAP-ICS Kereskedőházak
Budapest Debrecen Miskolc Nyíregyháza
Az Aquila Könyvkiadó a LAP-ICS Kft. tulajdona
Az Aquila Könyvkiadó hivatalos honlapja:
www.aquila.hu
A nyomás a debreceni
Kinizsi Nyomdában készült, az 1999. évben
Felelős vezető:
Bördős János ügyvezető igazgató

PRC
Tördelés, korrektúra, konvertálás:

Ms. Bambi
V.L.
Egy kisujjunk körmére tévedő kalapács
több fájdalmat és bosszúságot okoz,
mint milliók gyötrelmes halála.
 A központi elsősegélynyújtó állomásra vittek minket. Az orvos ugatott velünk, amiért olyan hihetetlenül
koszosak és tetvesek voltunk. Még soha nem látott ilyen rühes disznókat, közölte velünk – amiben lehetett
némi igazság, tekintve hogy a fiatal doktor a grazi gyógyszergyárból került hozzánk.
Pici megkérte, hogy fogja be. Olyan szavak és kifejezések áradatát zúdította a derék doktorra, amit
annak eddig még ugyanúgy nem állhatott módjában hallani.
Az orvos azonban képtelen volt feldolgozni ennyi újat, úgyhogy fogta magát és éktelen dühbe gurult.
Lejegyezte Pici szavait az utolsó szótagig, névvel és ranggal, ahogy azt a szabályzat előírta, majd frissen
beszerzett katonai becsületére esküdve kijelentette, hogy Pici sokáig emlékezni fog a büntetésre, amivel
orcátlanságáért felelni fog. Hacsak, tette hozzá, Picinek nem lesz olyan piszok szerencséje, hogy feldobja a
talpát szállítás közben. Aminek persze örült volna, hiszen végtére is egy orvosnak az a feladata, hogy
csökkentse a betegek szenvedéseit. Ennek némiképp ellentmondott az a zajos tetszés, amit a műtét közben
nyilvánított ki, midőn gránátrepeszeket távolított el az üvöltő Pici húsos testéből.
Három héttel később az orvost egy fűzfához kötözték és agyonlőtték. Az előzmény: egy
vadkanharapásban szenvedő tábornok műtétjénél kellett asszisztálnia, és balszerencséjére a műtétet vezető
főorvos meglehetősen kapatos volt. A tábornok meghalt a műtőasztalon. Valaki a hadtesttől vizsgálatot
kezdeményezett, és a főorvos nem habozott fiatal kollégájára hárítani a felelősséget. Alkalmatlanság és
hanyagság, állapította meg a haditörvényszék.
A doki úgy visított, mint egy hízó a karácsonyi disznóöléskor. Képtelen volt a saját lábán elmenni a fáig,
négy embernek kellett odacipelni őt.
Egyikük a hóna alá szorította a fejét, másik kettő egy-egy lábát szorongatta, a negyedik pedig a testéhez
szorította karjait. Az orvos szíve olyan tébolyultan kalapált a halálfélelemtől, hogy senki nem csodálkozott
volna, ha a golyó helyett szívroham végez vele.
Megpróbáltak lelket önteni belé. Egy férfinak szembe kell néznie a halállal, mondták neki. És nem
sikítozhat így, mert az szégyen.
De hogyan is viselkedhetne férfiként egy huszonhárom éves fiatal? Egy szilaj csikó, aki a többiek felett
állónak képzeli magát egy diploma és két nyomorult csillag miatt?
Csúnya kivégzés volt, mondták azok, akik lelőtték – a 94. ezred lövészei. Tudhatták, mit beszélnek,
hiszen nem ez volt az első kivégzésük. Hiába, megbízható fickók voltak…
 A 877-es kórházvonat

A FAGY MILLIÁRD TŰVEL SZEGEZTE A FÖLDHÖZ A TÁJAT, és recseg éssel töltötte meg a
halott erdőt. A vég telen vöröskeresztes vonatot vonszoló mozdony hosszan, fájdalmasan
füttyentett. A kéményéből előtörő fehér füst meg dermedni látszott a téli orosz ég bolt alatt.
Még a fűtők is bundasapkát és vastag on bélelt kabátot viseltek.
A marhavag onokban, melyek oldalán és tetején hatalmas, vörös keresztek virítottak,
meg csonkított katonák százai hevertek. Ahog y a vonat utat tört mag ának a hóban, a palánkok
közötti résen összefag yott hópelyhek csapódtak be az „utastérbe”.
Jómag am a 48-as vag onban feküdtem, többek között Pici és a Lég iós társaság ában. Pici
hason feküdt, mert eg y aknavetőből kilőtt g ránát elvitte a fél hátsóját. A kis Lég iós naponta
többször is tükröt tartott föléje, hog y Pici elmereng hessen a háborús veszteség ein.
– Gondoljátok, hog y meg ér eg y GVH-t[1] a hús, amit iván kimetszett belőlem?
A Lég iós halkan elnevette mag át.
– A termetednél és az erődnél csak a naivság od nag yobb. Komolyan erre számítasz? Non, mon
cher**, ha valaki eg y bataillon disciplinaire*** tag ja, leg feljebb akkor kap GVH-t, ha a fejét vitte el
eg y ág yúlövedék. Kapsz eg y szép KV**** pecsétet a zsoldkönyvedbe, és már masírozhatsz is
vissza a frontra, hog y a hátsód másik felét is levág asd.
– Mindjárt te kapsz eg y plecsnit a képedre, te ünneprontó – kiáltotta mérg esen Pici. Fel
akart kelni, hog y valóra váltsa íg éretét, de a mozdulat neg yedénél szitkozódva visszazuhant a
szalmába.
A kis Lég iós felvihog ott, és barátság osan Pici vállára csapott.
– Csak takarékosan az energ iával, te disznó, vag y a következő rakodásnál tég ed is
kihajítanak a halott hősökkel eg yütt.
Valamivel odébb, a fal mellett Huber abbahag yta a vonítást.
– Berekedt – állapította meg Pici.
– Hamarosan nem lesz az eg yedüli – suttog ta a Lég iós, és letörölt eg y verejtékcseppet a
homlokáról. Mag as láza volt, és a nyaka meg a válla köré tekert eg yhetes kötés olyan tarka volt
a g ennytől és vértől, mint eg y selyemkendő. Ez volt a tizenhatodik alkalom, hog y a Lég iós
meg sebesült. Az első tizennég yet a francia ideg enlég iónak köszönhette, amelynél tizenkét évig
szolg ált. Franciának tartotta mag át, bár születésénél fog va német volt. Még úg y is nézett ki,
mint eg y francia: százhatvan centi mag as volt, vékony testalkatú és barna bőrű. Szája sarkából
állandó tartozékként cig aretta lóg ott.
– Vizet, átkozott disznók! – kiáltotta Huhn, eg y tiszthelyettes, akinek eg y hatalmas, nyitott
sebe volt a hasán. Előbb fenyeg etőzött és szitkozódott, aztán könyörg őre fog ta, majd sírni
kezdett. A vag on másik vég ében valaki eleresztett eg y rekedt, g onosz kacajt.
– Ha szomjas vag y, lenyalhatod a jeg et a falról, ahog y mi is!
A mellettem fekvő őrmester, dacolva hasi fájdalmával – amit eg y g éppisztolysorozatnak
„köszönhetett” –, felült, és előrelendítette a kezét.
– Bajtársak, a Führer g ondoskodni fog rólunk! – jelentette ki, majd fakó hang on énekelni
kezdett: – Leng esd a zászlót, a lépted szaporázd, Az SA menetel… – Kihag yott néhány sort,
mintha csak azokat a szavakat akarta volna a nyelvén érezni, melyeket a leg jobban kedvelt:
– Zsidó vér fog folyni, A kommunisták ellen indulunk, hog y meg mentsük hazánk. – Azzal
kimerülten visszazuhant a szalmába.
Gúnyos nevetés emelkedett a fag yott mennyezet felé.
– Nocsak, a hősünk elfáradt! – morog ta eg y hang . – Eláruljak neked eg y titkot, fiacskám? A
te Adolfod mag asról tesz rád. Amíg te itt éhesen és szomjasan fetreng sz, ő nyúlpaprikást zabál,
és a jobb falatokat korcs kutyája elé veti.
– Ezért hadbíróság elé állíttatlak! – sikította hisztérikusan az őrmester.
– Vig yázz, nehog y eg y reg g el nyelv nélkül ébredj – mordult rá Pici. Az őrmester
hamuszürke képébe vág ta bűzlő káposztafőzelékkel teli bádog tányérját.
– Ezért még meg fizetsz! – hüppög te a fájdalomtól és a g yűlölettől zokog va a hű tüzérség i
őrmester.
– Jaj, de félek – vig yorodott el Pici, és előkapta a rohamkését a bakancsa szárából. – Kivájom
azt a hülye ag yvelődet, és elküldöm az anyádnak, aki ekkora náci barmot nevelt belőled. Ha fel
tudnék kelni, hog y odamenjek hozzád, máris nekilátnék.
A vonat váratlanul lefékezett. A kocsikkal eg yütt mi is meg rándultunk, és kórusban
feljajdultunk a fájdalomtól.
A hideg eg yre mélyebbre és mélyebbre hatolt a vag onba, elg émberítve vég tag jainkat. Fehér
zúzmara csapódott le a deszkákon. Az eg yik fickó azzal szórakoztatta mag át, hog y állatokat
rajzolt bele a bajonettjével. Helyes kis állatok voltak. Eg ér, mókus és eg y kutyakölyök, akit
Oscarnak kereszteltünk. A dér eg y idő után eltüntette a fig urákat, Oscar azonban minden
alkalommal újra lett rajzolva. Imádtuk Oscart, még beszélg ettünk is vele, ahog yan eg y
kutyakölyökhöz kell. A művész, őrvezető volt a műszakiaktól, azt mondta, hog y zsemleszínű, a
kobakján fehér pöttyökkel. Oscar rendkívül helyes kutyakölyök volt. Amikor a falat nyaltuk,
g ondosan üg yeltünk arra, nehog y baja essen. Ha úg y g ondoltuk, hog y Oscar unatkozik, az
őrvezető rajzolt eg y macskát, hog y leg yen, akivel kerg etőzzön.
– Hova meg yünk? – kérdezte eg y kis tizenhét éves lövész, akinek mindkét lába
szétroncsolódott.
– Haza, fiam – suttog ta a pártfog ója, eg y fejsérült tiszthelyettes.
– Hallottátok ezt? – röhög te el mag át a fekete-teng eri matróz, az a fickó, akinek a
csípőcsontja volt szétzúzva. – Hazameg yünk! Hol az otthonunk, te seg g ? A pokolban? Vag y a
mennyország ban? Eg y buja völg yben, ahol Adolf ang yalai, horog kereszttel a homlokukon a
„Horst Wessel”-t játsszák aranyhárfáikon? – Röhincsélt eg y darabig , aztán a mennyezet felé
fordította a tekintetét. Odafentről ezernyi tűheg yes kristály nézett vissza rá közönyösen.
A vonat újra mozg ásba lendült. A tábori kórházvonat, nyolcvanhat jeg es, koszos
marhavag onjával, tele hősöknek csúfolt emberi roncsokkal. Micsoda hősök voltak! Száz és száz
köhög ő, könnyező, szitkozódó és halálra rémült szeg ény ördög , akik a leg kisebb fékezésre vag y
g yorsításra is jajg atással válaszoltak. Azok a fajta hősök voltak, akiket soha nem látni a harctéri
híradókban vag y a toborzóirodák plakátjain.
– Ide süss, Sivatag i Patkány – dünnyög te a Lég iós felé Pici. – Ha eg yszer meg érkeztünk abba
a rühes kórházba, én úg y leiszom mag am, hog y ihaj. Ig en, kiütöm mag am rendesen, aztán ha
mag amhoz tértem, rög tön kezelésbe veszek három cicababát. – Álmodozóan a mennyezetre
nézett, és meg nyalog atta a fag ytól sebes ajkait. – Elhiheted, hog y nem fog nak unatkozni. – A
szeme felcsillant a rá váró örömök elképzelt íg éretétől. Még soha nem volt kórházban, és azt
hitte, hog y az intézmény lényeg ét tekintve eg y államilag finanszírozott bordély, ahol
mellesleg g yóg yítanak is.
 A Lég iós elnevette mag át.
– Majd meg látjuk, de én attól tartok, hog y az első néhány napban eg észen mással leszel
elfog lalva. Először is alaposan össze fog nak vag dosni, aztán meg napokig repeszdarabokat
fog sz verejtékezni. És fecskendőkkel fog nak szurkálni, hog y még véletlenül se dög ölj meg
nekik, mert kell ám az ág yútöltelék a frontra.
– Elég ! Nem akarom hallani – kiáltotta Pici a rémülettől falfehéren. Pár percnyi hallg atás
után félénken meg kérdezte:– Tényleg annyira fáj, amikor azok a tábori orvosok felnyiszálnak?
A Lég iós lassan feléje fordította a fejét, és komoran a behemót csibész szemébe nézett.
– De még mennyire, Pici. Iszonyatosan. Először lenyúzzák a bőrödet, aztán addig csűrik-
csavarják a nyers húsodat, míg a leg apróbb szilánkot is el nem távolították. De ne ag g ódj, nem
fog sz üvölteni, mert annyira fog fájni, hog y nem lesz erőd hozzá.
– Jézus Mária – motyog ta Pici. – Nekem vég em.
– Ha már összeférceltek eg y kórházban – mereng tem fennhang on –, keresni fog ok eg y fiatal
és csinos kokottot, aki nercbundát visel és mindent tud, amit az ág yban tudni kell.
A Lég iós bólintott.
– Tudom, mire g ondolsz. Ha sikerülne, az ig azi főnyeremény lenne. – Hozzáértően
csettintett a nyelvével.
Pici meg kérdezte tőlünk, mi az a kokott, és mi türelmesen elmag yaráztuk neki.
– Aha, eg y olyan kurvára g ondolsz, akit otthon kell tartani? Krisztusom, bárcsak nekem is
tudnál szerezni eg yet! – Behunyta a szemét, és csinos lányok eg ész zászlóalját képzelte mag a
elé. Eg y hosszú, eg yenes járdán billeg tek el előtte, formás hátsójukat ring atva, és alig várták,
hog y Pici vég re kiválassza valamelyiküket.
– Mondd csak, mennyibe került eg y olyan kokott? – Csak a fél szemét nyitotta ki, a másikat
rajta tartva az álomból szőtt szépség eken.
– Eg y eg ész évi zsoldomba – suttog tam átszellemülten. Már nem is éreztem a fájdalmat a
hátamban. A nercbundás nő, aki még sehol nem volt, máris elvette az eszemet.
– Eg yszer én is kitartott voltam Casablancában – mereng ett el a kis Lég iós. – Azután történt,
hog y őrmesterré léptettek elő a 2. ezred 3. századában. Remek kis század volt, rendes főnökkel.
– A francba a főnököddel. A spinédről akarunk hallani, nem az átkozott főnökeidről.
A Lég iós nevetett.
– Eg y csélcsap hajótulajdonos, eg y ig azi vén bakkecske feleség e volt. Persze, őt is csak a férje
dohánya érdekelte, amiből aztán nem volt hiány. A hölg y kedvenc időtöltése az volt, hog y
szeretőket csípett fel, aztán ha elnyűtte őket, útilaput kötött a talpukra.
– Tég ed is kirúg ott? – kérdezte Pici, akinek a történet roppant mód felkeltette az
érdeklődését.
A Lég iós nem válaszolt, hanem tovább mesélt a casablancai dámáról, aki jó vételt csinált,
amikor meg vette őt. Pici oldalát azonban kifúrta a kíváncsiság .
– Most kirúg ott vag y nem, Sivatag i Patkány? – röffent rá a Lég iósra. – Szeretném tudni,
hog y tég ed is lerug dosott-e a hálószoba lépcsőjén.
– Nem, eng em nem! – kiáltotta a Lég iós dühösen, amiért félbeszakították. – Amint nála jobb
partit találtam, elhúztam a csíkot.
Tudtuk, hog y ez hazug ság , és ezzel a Lég iós is tisztában volt.
– A bőre kreolbarna volt, a haja pedig fekete – folytatta rendületlenül. – És mindig kész volt
valami huncutság ra. És az alsóneműi, mon dieu*, élvezetesek voltak, mint eg y palack 1926-os
Roederer Brut. Látnod és tapintanod kellett volna őket, mon garçon**!
 A fejsérült tiszthelyettes halkan elnevette mag át.
– Ig azi ínyenc vag y. Eg yszer szívesen kimennék veled eg y macskavadászatra.
A Lég iós nem nézett feléje. Behunyt szemmel feküdt, eg y g ázálarckonténerrel a feje alatt.
– Már nem érdekelnek a nők. Csak a rég i dolg okról mesélek.
– Mesélj még a casablancai nőidről, Sivatag i Patkány. Hol is található pontosan ez a
Casablanca nevű kupi?
A Lég iós elmosolyodott.
– Úg y látom, számodra a világ két dolog ból áll: bordélyházakból és laktanyákból. Casablanca
nem bordély, hanem eg y csodálatos város Afrika nyug ati partján. Olyan hely, ahol a
másodosztályú lég iósok meg tanulnak homokot enni és verejtéket inni, és ahol azok a seg g fejek,
akik dicsőség ről álmodnak, rájönnek, hog y nem többek rühes disznóknál.
– Akiket rühes disznók csináltak – tette hozzá eg y hang a sötétből, amely időközben
meg töltötte a vag ont.
– Úg y van – helyeselt a Lég iós. – Akiket rühes disznók csináltak, akárcsak tég ed, eng em meg
az összes többi fütyköst ezen a világ on.
– Soká éljenek a rühes disznók! – kiabálta be valaki.
– Soká éljenek – visszhang oztuk rekedt kórusban. – Soká éljenek a rühes disznók, hog y
leg yen, aki ide-oda toszog assa a náci szart!
– Ostobák! Alja népség ! – tiltakozott sértődötten Hitler őrmestere. – Jaj lesz nektek,
patkányok, ha a csapataink újra támadásba lendülnek. Von Mannstein tábornag y hamarosan át
fog kelni a Lowarton, és teljes g őzzel Moszkva felé indul.
– Ebben az esetben eg y szállítóvonaton lesz, úton Szibéria felé a többi fog ollyal
– g únyolódott valamelyikünk.
– Előre, g ránátosok, Nag y Németország meg mentői! – ordította fanatikusan az őrmester.
– Ha-ha. Mondd csak, te kis önjelölt Adolf, ott voltál Velikije Lukinál? – kérdezte Pici. – Ha
már ilyen meleg szeretettel beszélsz a Lowartról!
– Miért, te ott voltál? – kérdezte eg y őrvezető, akinek csak eg y karja volt, és már az is
elüszkösödött.
– Elhiheted! Mindhárman bent ültünk az erődben, a 27. ezred többi részével. Vag y nem
tetszik valami? – morog ta Pici, és minden átvezetés nélkül közölte: – Ha kijutottam a
kórházból, laposra fog om verni az első hadtáptisztet, aki az utamba kerül. Addig fog om
rug dosni azt a közönség es tolvajt, míg a seg g e a könyöke vonalába nem ér. Aztán behúzok neki
eg y akkorát az állába, hog y élete hátralevő részében csak tejbepapit fog zabálni.
– Miért g yűlölöd ennyire a hadtáposokat? – kérdezte a félkarú őrvezető.
– Az elhullajtott karodban tartottad az eszedet? – fortyant fel Pici. – Te seg g , hát te még
soha nem áztál csuromvizesre az esőköpenyedben? Elárulom neked, hog y a hadtáposok
mindenen nyernek, amit a nyakunkba varrnak. Az esőköpenyeket is úg y csinálják, hog y azok
áteng edjék a vizet. Ez benne a trükk. Mi elhajítjuk az első két köpenyt abban a reményben, hog y
a harmadik talán jobb lesz, ők meg mindeg yik esőköpenyen szép kis summát keresnek. Hát
ezért fog om elverni az első hadtápost, aki a szemem elé mer kerülni!
– Micsoda perspektíva! – jeg yezte meg a Lég iós. – Bárcsak én is beszállító lehetnék, aki
esőköpenyeket ad el azoknak a tolvaj tiszteknek. Ha ez meg történne, Allah tényleg bölcs és jó
lenne.
– Mi lett azzal a pipivel, akiről az előbb meséltél? – kíváncsiskodott Pici. Már el is felejtette a
hadtápos tiszteket.
 – Törődj a mag ad dolg ával! – mordult rá a Lég iós. Eg y perccel később még is önként
motyog ni kezdett: – Mohamedre és az összes prófétájára, hog y szerettem őt! De még mennyire!
Miután elküldött, kétszer is be akartam törni Allah kertjébe.
– De azt mondtad, hog y te ejtetted őt – röhög ött Pici.
– Na és? – kiabálta a Lég iós. – Kit érdekelnek a kurvák? Azok a rövid lábú, széles csípőjű,
folyton fecseg ő lények? Csak azt tudnám, hog y lehet eg y férfi olyan őrült, hog y hajszolja őket!
Nézd csak meg reg g el! Táskás szemek, felpuffadt arc, szétmázolt smink. Lehang oló. Sőt!
Kétség beejtő.
– Köszönöm – hallatszott a vag on belsejéből. – Ezt nevezem a szex felmag asztalásának!
– Ig aza van – szólalt meg valaki más. – Még az élettől is elmeg y a kedved, ha meg látod az
imádott nőt bádog hajcsavarókkal a fején, meg a félretaposott papuccsal és a lóg ó harisnyával a
lábán.
Eg y repülőg ép zúg ta túl a vonat zakatolását. Elhallg attunk, és dermedten füleltünk, mint
holmi vadállatok, akik meg hallották a hajtók lármáját.
– Eg y Jabo* – suttog ta valaki.
– Eg y Jabo – ismételték meg néhányan.

*
Meg borzong tam. Nem a hideg miatt, pedig istentelenül fáztam. Eg y orosz
vadászbombázó…
– Gyere, halál, ne várasd mag ad – kántálta a Lég iós.
A repülőg ép tett eg y kört, majd ereszkedni kezdett felénk, és bőg ve elhúzott a vonat felett.
A vérvörös csillag szenvtelenül nézett le a marhavag onok tetejére festett vörös keresztekre. A
Jabo az ég bolt felé vág tatott, aztán hirtelen meg fordult, és zuhanni kezdett, akár eg y
zsákmányára lecsapó sólyom.
Pici nég ykézlábra emelkedett, odamászott az ajtóhoz, és kiordított:
– Gyere, te vörös ördög , csinálj belőlünk pépet! Na g yere, essünk túl rajta!
Mintha csak a pilóta hallotta volna a szavait, és eleg et akart volna tenni a kérésnek,
g éppuskag olyók szag g atták át a vag on falait. Néhányan felordítottak. Mások csak hörög tek.
Aztán meg haltak.
A mozdony füttyentett eg yet. Eg y erdőbe értünk. A pilóta feladta. Nem akart tovább várni,
nehog y otthon kihűljön a forró tea és a főtt tojás. Olyan szép, tiszta reg g el volt. Biztosan
g yönyörű kilátás nyílt odafentről.
– Úg y meg ennék eg y kolbászt – sóhajtott a Lég iós. – De nem akármilyent, hanem eg y ig azi,
vaddisznóhúsból készült, füstölt és jól meg borsozott példányt. Olyant, amin érezni a makk
illatát. Amivel az éhes vaddisznó álmodik az erdőben.
– A nyers kag ylótól tífuszt lehet kapni – jelentette ki eg y lövész, aki zászlótartó volt az
eg ység énél, és a térdkalácsát roncsolta szét eg y lövedék. – Ha lenne eg y kosárnyi tífusszal
fertőzött kag ylóm, amikor meg int vissza kell majd menni a frontra… Ha lenne mindig ,
valahányszor vissza akarnak vinni…
A kerekek fáradhatatlanul csattog tak a síneken. A hideg elviselhetetlen volt, és a Jabo
g éppuskája által ütött lyukak azt a kevés meleg et is kiszippantották, amivel belehelhettük
volna a vag ont.
– Alfred – szólítottam meg a Lég ióst. Már jó ideje nem használtam ezt a nevet, mi több, az is
előfordulhat, hog y még soha.
A Lég iós nem válaszolt.
– Alfred!
Olyan ostobán hang zott.
– Alfred, vág ytál te valaha ig azi otthonra? Szép bútorokra, meg ilyesmire?
– Nem, Sven, én ezen már túl vag yok – felelte csukott szemmel. Az ajkai g únyos mosolyra
húzódtak.
Mennyire kedveltem én ezt az elnyűtt arcot!
– Már elmúltam harminc – folytatta a kis Lég iós. – Tizenhat éves voltam, amikor beléptem a
Légion Êtrangere-be*. Azt hazudtam nekik, hog y tizennyolc vag yok. Túl rég óta vag yok rühes
disznó. A trág yadomb az én otthonom. Az őrbódé lent Sidi-bel-Abbesben, ezer és ezer katona
verejtékétől bűzös falaival, az volt az én utolsó otthonom.
– Sajnálod?
– Soha ne sajnálj semmit – rázta meg a fejét a Lég iós. – Az élet szép, az időjárás pedig jó.
– Átkozottul hideg van, Alfred.
– A hideg is jó. Amíg léleg ezni tudsz, addig jó. Még a börtönben is jó, ha élsz és el tudod
felejteni, milyen lenne, ha… Ez a „ha” az, ami őrületbe kerg eti az embereket. Felejtsd el a „ha”-
t, és élj!
– Azt se sajnálod, hog y meg sebesültél? – kérdezte a félkarú, g ang rénás őrvezető. – Mi lesz,
ha életed vég éig acélg allért kell viselned, hog y valami meg tartsa a fejedet?
– Semmi. Azt se fog om sajnálni. Acélg allérral a nyakamon is élni fog ok. Ha vég e lesz ennek
az eg észnek, visszameg yek Légion Êtrangere-be, és raktári munkát vállalok. Minden este
meg iszom eg y üveg Valpolicellát, és üzletelni fog ok a feketepiacon a raktár elfekvő
készleteivel. Élni fog ok, eg yik pillanatról a másikra. És mindeg yik pillanatot meg fog om
rag adni.
– Én Velencében fog ok élni, ha Adolfot hideg re tették – szólalt meg a zászlós. – Láttam az
öreg emmel, amikor még tizenkét éves lurkó voltam. Elsőrang ú város. Járt már ott
valamelyiktek?
– Én ig en – jött a válasz a szalmából.
A haldokló, arc nélküli pilóta volt. Az ég ő üzemanyag tette ezt vele. A zászlósba eg y
pillanatra belefag yott a szó. Vég ül erőt vett mag án, és olaszul ejtve a város nevét, hog y örömet
szerezzen vele a pilótának, meg kérdezte:
– Tehát te jártál Veneziában?
Hosszú ideig csend volt. Úg y éreztük, nem szabad meg szólalnunk. A haldoklóé volt a szó.
– A Canale Grande este a leg szebb. Olyankor a g ondolák mintha ig azg yöng yökkel feldíszített
g yémántok lennének – suttog ta a pilóta.
– Milyen mókás a Szent Márk tér, amikor elönti a víz – ábrándozott a zászlós.
– Velence a leg jobb hely a világ on. Szeretnék oda menni – mondta a fiatal katona, teljes
tudatában annak, hog y eg y marhavag onban fog meg halni, valahol Breszttől keletre.
– A vén baka mindig vidám – énekelte a Lég iós. – Vidám, mert él és tudja, hog y ez milyen
sokat jelent. – Rám pillantott, majd folytatta: – Csak hát kevesen vag yunk, mi, öreg katonák. Az
aranyg allérosok közt persze sok a vénember, de mi tudjuk, hog y néhány aranycsillag tól még
nem vag y katona. Akkor válsz azzá, amikor kezet fog tál a Kaszással.
– Ha letelepedtem Velencében – szőtte tovább az álmait a zászlós –, cannellonit fog ok enni
minden áldott nap. Meg páncéljában főtt rákot. És mérg et vehettek rá, hog y a lepényhal se fog
hiányozni az étrendemből.
– Merde!* – kiáltott fel a Lég iós. – A kag yló is finom.
– De tífuszt kaphatsz tőle – fig yelmeztette eg y hang a vag on másik vég éből.
– Tojok a tífuszra. Mire Adolfot kinyuvasztják, immúnis leszek a tífusszal szemben – állította
mag abiztosan a zászlós.
– Meg tiltom, hog y íg y beszélj a mi isteni Führerünkről – sikította a tüzérség i őrmester.
– Ezért az eg ész lázadó csürhe lóg ni fog !
– Befog nád vég re?
A fékek felvisítottak. A vonat lassulni kezdett, majd meg állt. A mozdony füttyentett eg yet,
és vidáman elment vízért meg a többi holmiért, amire eg y mozdonynak szükség e van.
A kinti zajokból tudtuk, hog y eg y állomáson vag yunk. Trappoló bakancsok, kiáltások,
ordítások. Valakik hang osan, mag abiztosan nevettek. Gyűlöltük őket. Csak eg y rakás náci szar
nevethetett íg y. Becsületes, lerobbant katonák nem íg y röhög nek.
– Hol vag yunk? – kérdezte a műszakis őrvezető.
– Oroszország ban – hallhatta a Lég iós lakonikus válaszát.
– Ezt eddig is tudtam, bazmeg .
– Akkor miért kérdezted, seg g fej?
– Az érdekel, hog y milyen városban.
– Minek azt neked tudni?
Feltépték a vag on g örg ős ajtaját. Eg y busa fejű szanitéc bámult be.
– Heil*, bajtársak! – nyüszítette.
– Mi az, kisfiam? – ordított rá a modern kori Aesculapra Pici. A nyomaték kedvéért az ajtó
irányába sercintett.
– Vizet – nyög te eg y „utas” a koszos szalma mélyéről.
– Eg y kis türelmet kérek – felelte neki a tiszthelyettes. – Hamarosan vizet és levest kapnak.
Addig is van mag uk közt súlyos beteg ?
– Meg őrültél, hát persze hog y nincs! – felelte sértődötten a zászlós. – Olyan eg észség esek
vag yunk, mint eg y ma született csecsemő. Azért jöttünk, hog y focizzunk eg yet veletek.
A szanitéc jobbnak látta elhúzni.
Vég telen idő telt el, mire meg int történt valami. Két hadifog oly jelent meg eg y milicista
kíséretében. Eg y vödör levest cipeltek. Meg álltak előttünk, és merni kezdtek hihetetlenül
koszos csajkáinkba. Mindenkinek eg y merőkanállal. A leves lang ymeleg volt.
Meg ittuk, és még éhesebbek lettünk tőle. A milicista meg íg érte, hog y még hoznak, de nem
jöttek vissza. Ehelyett meg jelent eg y csapat hadifog oly. Eg y őrmester felüg yelete alatt
kicibálták a hullákat a vag onokból. Összesen tizennég yet. Ebből kilenccel a vadászbombázó
vég zett. A pilótánkat is el akarták vinni, de a fickónak sikerült elhitetnie velük, hog y még él.
Az őrmester felhúzta mag át, de vég ül a vag onban hag yta.
Később, a délután folyamán eg y tartalékos orvos jött fel két szanitéccel. Vég ig sétáltak
közöttünk, és mindenkinek ug yanazt mondták: nem lesz semmi baj, a sérülés nem vészes.
Miután elmondták ezt a pilótának is, Picihez léptek. A műsor kezdetét vette. Mielőtt még
kinyithatták volna a szájukat, a barátunk rájuk förmedt:
– Látod, mit tettek velem, te g örény? De nem vészes, mi? Feküdj csak ide, te sarlatán, hadd
tépem le a fél seg g edet. Majd akkor mondd nekem, hog y nem vészes!
Elkapta az orvos bokáját, és mag a mellé rántotta a férfit a büdös szalmára.
– Rohamra! – kiáltotta a Lég iós.
 – Tökéletesen ig azad van, jó öreg Pici! – mondta a félkarú őrvezető, és az orvosra vetette
mag át. A többiek ug yanezt tették, eng em is beleértve. Mire a két szanitéc kicibálta alólunk az
orvost, az csupa vér és g enny volt.
– Nem is olyan vészes – jelentettük ki kórusban.
– Ezért fizetni fog nak mindannyian – fenyeg etett meg minket az orvos.
– Ig en? Utána várni fog unk. Szeretettel! – nevetett Pici.
Az orvos és két seg édje leug rottak a vag onból, és ránk csapták az ajtót.
A vonat nem indult tovább másnap reg g elig , de senkinek nem jutott eszébe, hog y reg g elit
hozzon nekünk. Tehetetlenül szitkozódtunk.
A pilóta még élt reg g el, eg y másik társunk azonban meg halt az éjszaka folyamán. Ketten
hajba kaptak a bakancsáért. Nem csoda, remek kis bakancs volt, puha és vég ig bélelt. Minden
bizonnyal méretre készítették még a háború előtt: túl hosszú volt a szabályzatban előírthoz
képest. A vasúti tüzérség őrmestere szerezte meg . Behúzott eg yet a riválisának, amitől az jó
időre elfelejtette a bakancsokat.
– Micsoda szerzemény! – kiáltotta örömittasan az őrmester, és mag asra tartotta a
bakancspárt, hog y mi is eg yütt örülhessünk vele. Rálehelt a lábbelikre, és a zubbonya ujjával
meg dörzsölte őket. – Krisztusom, hog y fog ok én ebben menetelni! – mondta sug árzó arccal.
– Jobban jársz, ha felhúzod a tiedet a halott fickó lábára – tanácsolta neki valamelyikünk.
– Különben nem sokáig fog sz örülni az övének.
– Hog yhog y? – tátotta el a száját az őrmester. A szalma alá rejtette a bakancsot. – Látni
szeretném azt, aki el meri venni tőlem!
– Nos, ebben az esetben ne add rá a bakancsodat a halott lábára, és hamarosan meg tudod, ki
az, aki elmeri venni tőled az új „szerzeményedet” – nevetett az előbbi férfi. – A fejvadászok* le
fog ják rántani őket a lábadról, aztán felkötnek fosztog atásért. Merthog y ezt annak nevezik, ha
nem tudnád. Vag y a hullarablás szó többet mond neked? Tudod, én már részt vettem néhány
rög tönzött haditörvényszéki tárg yaláson. Ismerem a dörg ést.
– A franc essen beléjük! – fakadt ki az őrmester. – Hiszen ennek már nem lesz szükség e rá!
– Neked se, testvér – jött a válasz a törvényszéki fickótól. – Van már eg y pár bakancsod a
sereg től.
– Az lószart se ér. Még járni se lehet benne rendesen.
– Meséld ezt a fejvadászoknak – nevetett a másik. Az arca és az ajka vértelen volt, a szeme
hideg és fénytelen. – Addig fog nak verni, míg alá nem írod nekik, hog y Adolftól a világ leg jobb
bakancsait kaptad.
Az őrmester nem ág ált tovább. Csendesen káromkodva a halott férfi lábára adta a saját
bakancsát.
Eg y órával később a halott már rá se ismert volna önmag ára. Mindenét lecserélték.
Huhn, a hasi sérült tiszthelyettes meg int vizet kért. A Lég iós odalökött neki eg y jég csapot.
Huhn hálásan nyalog atni kezdte a jég darabot.
Ég ő fájdalom nyilallt a lábamba. Az eg ész testembe kisug árzott, mintha láng ok nyaldosták
volna vég ig a csontjaimat. A fag yás második fázisa volt ez. Tökéletesen tisztában voltam vele.
Először az elemi fájdalom, aztán az ég ő érzés, amely eg észen addig tart, míg a lábad el nem
zsibbad. Ez a zsibbadtság azt jelenti, hog y vég e, nincs tovább. A vég tag elüszkösödik, és a lábad
meg hal. A fájdalom pedig feljebb költözik. A folyamatnak már csak eg y sebész tud vég et vetni.
Elfog ott a rémület. Amputáció. Istenem, bármit, csak azt ne! Meg osztottam a félelmemet a
Lég ióssal. Ő rám nézett, és ezt mondta.
 – Akkor leg alább vég et ér számodra a háború. Inkább a lábad veszítsd el, mint a fejed.
Ig en, akkor többé nem kell harcolnom, vig asztaltam mag am, de a rémület csak nem
eng edte el a torkomat. Meg próbáltam elképzelni, hog y szerencsés vag yok, amiért elvesztettem
a lábamat. Mennyivel rosszabb lenne, ha a kezemet kellene amputálni. Ez se seg ített. Már
láttam mag am, ahog y két mankóra támaszkodva kéreg etek eg y utcasarkon. Nem, nem akartam
„faláb” lenni.
– Mi ütött beléd? – kérdezte meg lepetten a Lég iós. Anélkül hog y tudatában lettem volna,
hang osan elkiabáltam a „faláb” szót.
Elaludtam. A fájdalom nem sokáig hag yott nyug odni, de én örültem neki. Amíg fáj, addig
még élet van benne. Addig még meg van a két csodálatos, nag yszerű lábam.
A vonat még kétszer meg állt. Mindkét alkalommal meg nézték a lábamat, és közölték, hog y
„semmi vész”.
– Mohamedre, hát mi akkor a vészes? – füstölg ött a Lég iós. A pilótára mutatott, aki nem
sokkal korábban halt meg . – Ez se vészes?
Nem kapott választ. A 877-es tábori kórházvonat folytatta útját nyug at felé.
Mire Krakkóba értünk – huszonkét nappal az elindulás után –, már csak a sebesültek
harmincnyolc százaléka volt életben.
 – Egy rakás siránkozó vénasszonyt látok magam előtt – mennydörögte a tábori lelkész, Von Zlavik
ezredes. Rettenetesen bosszantotta, hogy hangosan kinyilvánítjuk a fájdalmunkat. – A mennyei Atyánk
segítségét kéritek, de mit kezdjen az Úr egy rakás ilyen semmirekellővel?
Megparancsolta nekünk, hogy hagyjuk abba a jajgatást. Azzal fenyegetőzött, hogy ha még egy hangot
hall, lecsukat minket, és ott fogunk megrohadni. Isten végtelenül türelmes, árulta el nekünk bizalmasan, de
csak a tisztességes emberekhez és a jó katonákhoz, nem a hozzánk hasonló alja népséghez, a társadalom
legaljához. Kinyújtott karral maga elé lendítette a keresztet, aztán intett a mellette álló szanitéceknek, hogy
vihetik a két lepedőbe csavart hullát. Pár perccel később visszahozták a lepedőket, és belecsomagolták a
következőt.
A lelkész ezredes megvetően köpött egyet, és magunkra hagyott minket.
Ugyanezen a délutánon leesett a lépcsőn, és eltörte a karját. Három helyen is.
– Úgy vonított, mint akit nyúznak – mondta vigyorogva Monica nővér, akinek napjában kétszer volt
szüksége férfira, hogy el tudja viselni az életet.
– Azért nem mind ilyenek – jelentette ki a kis Légiós. A másik oldalára fordult, felmagasztalta Allahot,
aztán arról a szent emberről mesélt nekünk, aki egyedül felmerészkedett a Riff-hegység sziklás, kopár
világába.
 Purgatórium

A 3. TARTALÉK TÁBORI KÓRHÁZBAN, amelyet eg y hajdani krakkói teológ iai eg yetem

épületében rendeztek be, szófukar orvosok és műtősök játszadoztak a sebesültekkel. A műt
eg ykor a rektor irodája volt. A derék lelkész alig ha sejtette, hog y majdan ilyen sokan fog nak
elpatkolni az ő hivatalában. Békeidőben elég lett volna eg y haláleset is ebben a szobában, hog y
eg y g yilkosság i csoport hónapig szag lásszon.
Eg y rozsdás, szétesni készülő hordág yon feküdtem. Odabent eg y fejsérült feküdt a kés alatt.
Meg halt. A hasi műtétes tűzoltó fog lalta el helyét a műtőasztalon. Ő is meg halt. Hárman haltak
meg , ketten jöttek ki élve. Aztán én következtem.
– Mentsék meg a lábam, kérem. – Ezek voltak az utolsó szavaim, mielőtt az altató kiütött
volna. A sebész nem reag ált.
A lábaim még mindig rajtam voltak, amikor mag amhoz tértem eg y kórteremben. Az első
órák csendben, kellemesen teltek. Aztán beállt a fájdalom. Kibírhatatlan volt. Mások se voltak
jobban. Éjszaka a kórterem mag a volt a pokol tornáca. Sötétség , sírás és jajveszékelés töltötték
meg a karbolsav szag ú helyiség et.
Eg y nővér fölém hajolt, meg mérte a pulzusomat, aztán elillant. A testhőmérsékletem
emelkedni kezdett. Halálfélelem fog ott el. Úg y kúszott felém, akár eg y kíg yó, bénító szorításba
fonva testemet. Összefüg g éstelen, ködös képek kavarog tak a szemem előtt, a sarokban üldög élő
Kaszást azonban tisztán ki tudtam venni. A fekete csuklyás, hamuszürke férfi a kaszáját
törölg ette, és türelmetlenül topog ott.
– Még nem szórakoztad ki mag ad, te szar? – kiabáltam rá. – Te büdös, rohadó szar! Azt
hiszed, félek tőled? Láttam én már nálad félelmetesebb dolg okat is! Sokkal félelmetesebbeket!
Miért kellene félnem tőled? Hah!
Persze hog y féltem. Pokolian féltem.
Meg int ott volt a nővér.
– Tűnés innen, karbolsavas kurva. Hag yj mag amra. Várd csak meg a muszkákat! Akkor majd
tényleg lesz dolg od, te náci köpönyeg forg ató. Azok majd meg tanítanak kesztyűbe dudálni.
Ne, g yere vissza, kérlek. Istenem, mennyire félek. – A nővér azonban már nem volt ott. A
Kaszás rekedt, g urg ulázó hang on felnevetett. A topog ása még türelmetlenebbé vált.
A Lég iós hümmög ni kezdett:
– Gyere, Halál, jöjj értem! – Befog tam a fülem. Nem akartam hallani azt az átkozott éneket,
de ezrek csatlakoztak a Sivatag i Patkányhoz: – Gyere, Halál, jöjj értünk. – A sarokból meg int
felhang zott a g urg ulázó nevetés.
A hamuszürke férfi vég ig húzta csontos mutatóujját a peng e fényesen csillog ó élén.
Elég edetten bólintott. Éles. Éles, mint a g uillotine Plötzenseeben és Leng riesben. Mint a kés,
amely leszelte Ursula fejét kecses nyakáról. Vajon a kolimai táborokban is vannak g uillotine-
ok? Mi van veled, te hülye disznó? Azt hittem, már elfelejtetted azt a berlini szerelmet, a zsidó
lányt, aki SS-tisztekkel feküdt le, mert volt humorérzéke. Imádni való lány volt. Jó kis bőr. Ne
sírj, te kis buzi. Valaha tiszt akartál lenni, nem? És te álltál be katonának, tahó. Na és mi lett
belőled? Eg y kis kupac szar, aki eg y újabb kupacot csinál mag a alá, mert annyira fél a
Kaszástól. Pedig nincs miért ag g ódnod, hiszen senki se fog meg siratni, ha átkerültél a másik
oldalra. Gyere, te barom, és vig yél át mag addal a Styxen. Azt hiszed, hog y félek tőled?
A hamuszürke férfi felállt, és összehúzta mag án a csuhát. Kimért léptekkel az ág yam felé
indult. Felvisítottam.
A nővér újra meg jelent, és meg törölte a homlokomat valami kellemesen hűvössel. Esett az
eső. Monoton, meg nyug tató kopog ással. A Kaszás elment. Két másik beteg et mag ával vitt a
kórteremből.
Hét nappal később áttettek abba a kórterembe, ahol Pici és a Lég iós is feküdt. Picinek már a
kórházban sikerült két hét mag ánzárkát szereznie mag ának, amit a felépülése után kellett
letöltenie. Az történt, hog y a főnővér és három nővérke jelent meg a szobában, Pici pedig
boldog an felkiáltott: „Hurrá, meg érkeztek a kurvák! Ug rás az ág yba fiúk!”
Iszonyatos botrány lett belőle, aminek a vég én a kórház parancsnoka két hét elzárást sózott
Pici nyakába. A szerencsétlen cimboránk még ekkor se bírta felfog ni, hog y a katonai kórház
nem kupleráj.
– Furcsa időket élünk – vig yorg ott a Lég iós. – Ha aranyg alléros lennél, akkor le se tudnád
vakarni mag adról a nővérkéket. Hansen tizedes, aki már tizenhét hónapja fekszik azon az
ág yon, mindenről tud, ami a kórházban történik. Azt mondja, Lise nővér a fejébe vette, hog y
fiút akar szülni. Kipróbált már eg y eg ész sereg pasast, de eddig még nem jött össze a kis
pöckös.
Lise nővér azonban nem adta fel. Jobban akarta azt a g yereket, mint valaha. Hazafias
kötelesség ének tartotta, hog y fiút szüljön.
 Egy nap a Légióst és engem betekertek néhány takaróba, és felvittek egy dombra, ahonnan az Elba
csillogó vizét meg a felső folyás irányába vánszorgó uszályokat lehetett látni. Nem sokkal később Picit is
mellénk gurították. Egy teljes óráig ültünk ott, a stülckenwerfi szegecselő kalapácsok dübörgését hallgatva.
Egy nővér megtanított járni. Mindkét lábam lebénult. Egy repeszdarab az utolsó pillanatban találta el a
gerincemet, amikor felfelé kapaszkodtunk azon a távoli, rossz emlékű szirten. Fokozatosan megtanultam
használni a lábaimat. Rengeteg verítékembe került. A nővér végtelenül türelmes volt. Csúnya volt és öreg, de
ez nem akadályozta meg abban, hogy lelkiismeretes legyen.
Már nem emlékszem a nevére. Azokat, akik segítenek rajtunk, hamar elfelejtjük. Az ellenségeinket sose.
Pici egyenként tíz kórtermi betegtársunk orra alá nyomta az öklét.
– Ez nem női kéz. Jobb lesz, ha ezt észben tartjátok már a kezdet kezdetétől.
– Engem egy ravatalozóra emlékeztet – mormogta mogorván Stein.
– Ez az, fiú – bólintott elégedetten Pici. – Mint a szavaid is bizonyítják, nem vagy te buta gyerek. Nem
zavar, ha itt poshadtok körülöttem az ágyaitokon, de jól figyeljetek! Ha azt mondom, „Hozzatok sört!”,
akkor ti összedobjátok a gubát, és rohantok, mint a villám, hogy sört hozzatok Picinek. És a jóisten
kegyelmezzen nektek, ha fel merítek hígítani! Ha elég sört kapok, kezes leszek, mint egy bárány. De ha
kifogyok belőle – hosszú, fenyegető szünetet tartott –, akkor lesz itt sírás és jajveszékelés!
 Pici, a diktátor

OROSZORSZÁG NEM LÉTEZETT SZÁMUNKRA.Amit Oroszország ból ismertünk, az a Keleti

Front volt. E név mög ött, barátom, eg y ezerszer borzalmasabb pokol rejtőzik, mint amivel a
leg fanatikusabb pap szokta riog atni nyája jámbor tag jait. Még eg y rémreg ény írói vénával
meg áldott hittérítő se tudná elég ijesztőnek leírni a túlvilág i szörnyűség eket, hog y azok
versenyre kelhessenek az evilág iakkal. A Keleti Front volt a pokol, és a khaki és zöld eg yenruhás
szadisták voltak az ördög ök.
Pillanatnyilag távol voltunk ettől a pokoltól. Sebesültek voltunk, beteg ek, kiéhezettek és
részeg ek. Tojtunk mindenre. Csak élj és felejts. Holnap úg yis meg halsz.
Eg y jónak nevezhető hamburg i katonai kórházban kötöttünk ki, melynek a főorvosa eg y
rendes, szimpatikus pasas volt. A nővérek közt akadtak ilyenek is, olyanok is. A műtéteken már
túl voltunk. Hamburg immár a harmadik állomás volt Krakkó és Berlin után. Többé már nem
voltunk ág yhoz kötve, és hosszú sétákat tehettünk a kórház udvarán kívül. Inni persze tilos
volt, de ez eg yikünket se érdekelte. Kocsmáztunk, verekedtünk és bujálkodtunk más katonák
barátnőivel és feleség eivel.
A kis Lég iós már nem tudott paráználkodni, „hála” eg y fag eni SS-Unterscharführernek, aki
műkedvelő sebészként maximálisan kihasználta a koncentrációs tábor kínálta lehetőség eket.
Mivel nem vidíthatta fel mag át a hatodik parancsolat meg szeg ésével, a Lég iósnak más
szórakozási lehetőség ek után kellett néznie. Alfred Kalb, a francia ideg enlég ió 2. ezredének
hajdani káplárja folyamatosan, mély átéléssel és szorg almasan ivott. Ha valaki azt mondta,
hog y „a Sivatag i Patkány becsípett”, az azt jelentette, hog y annyit ivott, amitől más már rég en
alkoholmérg ezést kapott volna.
Pici mindenhol verekedést provokált. Azt terjesztette, azért jött Hamburg ba, hog y meg öljön
valakit, „eg y bizonyos katonát”. Alaposan helybenhag yta az eg yik Sankt Pauli-i* mixert, mert
azt g yanította, hog y az vízzel híg ítja a sört. Amikor a tulaj eléje tette a számlát, és követelte,
hog y fizessen, Pici a táncosnők közé lökte a férfit. Utána kerített valahonnan eg y lovat, és
vég ig vezette az asztalok közt, sört követelve számára a vendég ektől. A kórházba is mag ával
vitte, és ott hag yta a nővérszálló halljában. A botrány nem maradt el, dr. Mahler, a főorvos
azonban hig g adtan reag ált.
– Mit árthat eg y ló? – vont vállat. – Hadd szórakozzanak a fiúk. – És elnevette mag át.
Dr. Mahlernél, a kórház orvos parancsnokánál lazább katonaorvost még eg yikünk se látott. A
jó doktor éveken át a brit g yarmatokon praktizált. A szakterülete ebből kifolyólag a trópusi
beteg ség ek kezelése volt. A július 20-i merényletkísérlet után a nácik letartóztatták. Azt
rebesg ették, hog y alig tudta elkerülni a bitófát. Valahog yan kapcsolatba hozták – vag y
kapcsolatba került – Canaris teng ernag g yal, a német ellenállás vezetőjével. Ha kérdezték róla,
dr. Mahler vállat vont, és csak ennyit mondott: „Ostobaság .” Még ma is a katonai kórház
folyosóit rója Emma főnővérrel. Ezrek köszönhetik az életüket a lelkiismeretesség ének.
De voltak rossz orvosok is a kórházban, haszontalan nácik, akiknek a leg nag yobb
szórakozása a „lóg ósok”, vag yis a szimulánsok kipécézése jelentette. Például dr. Frankendorf,
aki fáradhatatlanul zaklatta Georg e Freytag lég védelmis közleg ényt. A szóban forg ó beteg et
állandó láz g yötörte, aminek az eredetét és a g yóg ymódját senki nem ismerte. Eg yik
vérvizsg álat a másikat érte, de a tesztek eredménye mindig neg atív lett. Amikor már azt
hitték, hog y vég re sikerült meg g yóg yítani a fiút, a láz újra előjött. A g alád dr. Frankendorf
vezetésével az orvosok rajtaütésszerű „házkutatásokat” tartottak, benzines kockacukrot vag y
más lázat előidéző szert azonban eg yszer se találtak Freytag nál. Frankendorf fenyeg etőzött,
hízelg ett, alkudozott és őrjöng ött, ám minden eg yes alkalommal leg yőzötten kellett
elkullog nia.
Akár tetszett neki, akár nem, Georg e Freytag közleg ény láza nem akart elmúlni.
De nemcsak az orvos, hanem a kórtermünkben mindenki más is meg volt g yőződve róla,
hog y Georg e csal. Pici eg y eg ész délutánon és éjszakán át fűzte a leg csábítóbb ajánlatokkal, fűt-
fát íg ért neki cserébe a titokért. Az ő indíttatása azonban némileg más volt, mint a
Frankendorfé. Pici meg volt g yőződve róla, hog y Georg e eg y tökéletes, leleplezhetetlen trükk
birtokában van, amivel az ember a háború vég éig beteg maradhat. Georg e azonban a fejét
rázog atta.
– Hidd el nekem, cimbora, hog y tényleg beteg vag yok.
Pici nem rejtette véka alá csalódottság át. Kiabált és veréssel fenyeg ette Georg ét, még eg y
mosdótálat is kirúg ott mérg ében az ablakon, de hasztalan. Georg e nem volt hajlandó
közzétenni a titkát.

*
Eg yébiránt Georg e meg lehetősen fura fiú volt. Nem ivott, nem kártyázott, és nem tanúsított
érdeklődést a nők iránt. Ha a láz eng edte, mag ányosan sétált vag y apróbb dolg okban seg ítette
a nővéreknek, amiért cserébe azok úg y kényeztették, akár eg y g yermeket – aminthog y az is
volt.

*
A 27-esben ültünk, melynek ablakából a Reeperbanhnra és a Glacis sétány vég ében
fenyeg etően meredő ig azság üg yi palotára lehetett rálátni. A Sankt Pauli Sörfőzde felől
sörszag ot sodort felénk a szél.
A Lég iós előhúzott a matraca alól eg y nag y üveg Kümmelt. Az üveg körbejárt. Pici kétszer
is meg húzta, és boldog an böfög ött. Körülnézett, de senki nem tiltakozott. A tekintete
ug yanakkor meg akadt Heinz Baueren, aki ekkor már meg lehetősen illuminált állapotban volt.
Ez felbosszantotta az érzelg ős hang ulatban lévő Picit.
– Valami hülye hideg re tett néhány jó kis numerát – mereng ett Paul Stein. A három nőre
g ondolt, akit az előző két hét alatt g yilkoltak meg Hamburg ban.
– Az a g yilkos eg y hülye – jelentette ki mély meg g yőződéssel Pici, és a nyomaték kedvéért
még eg yet böfög ött. – A leg utóbbit harisnyával fojtotta meg , és aztán kibelezte.
Paul is úg y tudta, hog y a tettes a lányokat előbb meg fojtotta eg y harisnyával vag y eg y
alsóneművel, aztán meg erőszakolta, majd késsel összevag dosta őket. Az elkövető a jelek szerint
abban lelt kielég ülést, hog y eg y intim ruhadarabbal ölte meg áldozatait. A nyomozók eg yelőre
tehetetlenül topog tak, és a hajukat tépték.
– Lehet, hog y dr. Frankendorf a g yilkos – ötlött fel Piciben. Az arca eg yszeriben felderült.
– Az áldóját, fiúk, hát nem lenne nag yszerű, ha dr. Frankendorf feje a porba hullna?
– Bon Dieu*, az csodálatos lenne – sóhajtott a Lég iós. Lelki szemeivel már látta is Frankendorf
ocsmány fejét a fűrészporos kosárban.
 -Láttátok a fényképeket az üveg ezett dobozban a davidstrassei őrszobán? – kérdezte Mouritz
Klokyty, eg y önkéntes a Szudétákból. Ki nem állhattuk Mouritzt. – Törvénynek kellene tiltania
az efféle felvételek közszemlére tételét. De isten átka utol fog ja érni őket, akárcsak minket.
– Mit akarsz ezzel mondani? – köpött feléje eg y pofazacskónyi savanyú káposztát Pici. Az
ág ya alatt tartott kartondobozból került elő a vésztartalékot tartalmazó befőttesüveg .
– Hát nem érted? – meredt rá halálosan komoly arccal Mouritz. – A folytonos kötekedésed
előbb vag y utóbb meg bosszulja mag át. Tüzes villámok fog nak elemészteni.
– Azt meg értem, hog y Isten felhúzza mag át, ha tetőtől talpig felhasított nőket lát – felelte
türelmesen a savanyúkáposzta-falatok közötti szünetekben Pici –, arra azonban semmi oka,
hog y eng em büntessen, vag y a Sivatag i Patkányt, Svent, meg a davidstrassei Schupókat*.
Eg yikünknek se jutna eszébe nőket feldarabolni. Mi a hag yományos ellátásban szeretjük
részesíteni őket, ig az, fiúk?
– Szentség es ég ! – szörnyülködött Mouritz.
– Te csak ne káromkodja – intette meg Pici.
Mouritzot azonban nem lehetett ilyen könnyen leszerelni. Felénk fordult:
– Ti istenkáromlók! Ti sátánivadékok! Isten nyila el fog találni titeket, mert nem vag ytok
hajlandóak kinyitni a szemeiteket. A világ az erkölcstelenség sárteng erében fuldoklik, de ti
észre sem veszitek! – Akár eg y inkvizíció korabeli jezsuita, Picire mutatott, és fenyeg ető
hang on kiátkozta: – Te vag y a kísértő, a sátán kiválasztott edénye de a jó el fog tiporni tég ed!
Pici eg y darab rág ós sertéshússal küszködött, amit hosszas küszködés árán már sikerült
kettészakítania. Kihúzta a húst a szájából, és izzó szemekkel Mouritzra nézett.
– Mit mondtál, mi vag yok én?
– A sátán edénye – felelte hang súlyosan Mouritz. – Az élet eg y keskeny, g öröng yös ösvény,
kíg yókkal meg hintve, és te eg yike vag y azoknak a mérg es kíg yóknak. – Picinek, aki
törökülésben ült a padlón, kezében a húscafattal, tátva maradt a szája eme szavak hallatán. – De
eng em nem fog sz a kísértésbe vinni. De retteg j, mert számodra nem lesz bűnbocsánat!
Az ig az hitű Mouritz kirohanását a Lég iós szakította félbe, aki hahotázva ezt mondta:
– Voilà, ez aztán a komor beszéd!
Pici visszanyomta a szájába a húst, és lassan felállt. A torkából mély morg ás tört fel.
– Még te beszélsz, te cseh Júdás, aki eladtad a lelked Adolfnak? Jobban kellene vig yáznod
arra, hog y mit mondasz Picinek, tökmag . Neked nyilvánvalóan fog almad sincs róla, hog y én
eg y jámbor lélek vag yok, aki már bűnbocsánatot nyert. Tudod, mibe került? Öt liter vodkába,
eg y liter konyakba és kétszáz szál mahorkába, amiket életem kockáztatásával loptam el a 27.
harckocsizóezred hadtáp őrmesterétől. És erre eg y ilyen kis fing nak van pofája azt mondani
nekem, hog y istentelen vag yok!
Kihúzta a szájából a húsdarabot, és Mouritz arcára csapott vele. Mouritz hátraesett az
ág yára. Az arca elzöldült a félelemtől.
– Szodoma tetve! – köpött feléje Pici.
Mouritz moccanni sem mert. Pici elég edetten felújította kilátástalan küzdelmét a
húsdarabbal. Mouritz szája kinyílt és becsukódott, mint a tőkehalé, mielőtt a halárus lecsapná a
fejét, hog y a vásárló ne láthassa, az áru már félhalott. Pici böfög ött eg yet a hús mög ül, amely
még mindig makacsul eg y darabban tartotta mag át.
– Kelj fel onnan, náci g örény, és kelj át az Alsteren* imádkozni, ahog y Mózes is átment a
Szuezi-csatornán, amikor imádkozni volt kedve. – Pici elképzelései a bibliai eseményekkel
kapcsolatban némileg zavarosak voltak. Amikor Pici meg int arcul csapta a hússal, Mouritz
visítva az ág y alá g urult. Pici bakancsostul a meg üresedett ág yra vetette mag át, és türelmesen
tovább csócsálta a sertésszeletet.
Eg y seg édnővér kukkantott be a kórterembe, hog y azonnal kiszúrja a számára eg yetlen
fontos dolg ot: Picit az ág yon bakancsos lábbal. Már rohant is csillog ó szemmel, hog y értesítse
eme hallatlan bűntényről a retteg ett Emma főnővért, akit mindenki csak „Csatahajónak”
g únyolt.
A Lég iós szó nélkül odahajította a Kümmelt Picinek, aki elkapta anélkül, hog y felült volna.
Pici úg y, ahog y volt, hanyatt fekve, eg yik kezében a disznóhússal, lelkiismeretesen nyeldekelni
kezdte az italt. Íg y talált rá Emma főnővér. A derék matróna eg y fél percig szóhoz se tudott
jutni. Villámló tekintettel méreg ette az emberi g orillát, aki az ág yon tollászkodva eg y pár
hatalmas g yalog ság i bakanccsal szennyezte lelkiismeretlenül a kék-fehér kockamintás takarót.
– Elment az esze? – kiáltott rá Picire, kövér ujjával a fényesre suvikszolt bakancsra mutatva.
Pici elvette az üveg et a szájától, és átköpött az ág y vég e felett, telibe találva a szemközti
mosdótálat. A „lövedék” a seg édnővér füle mellett zúg ott el. Pici eg y erőteljes, hang os
szívással meg tisztította az orrát.
– Mit akarsz, hájas koca? – kérdezte fleg mán.
Visszafojtottuk a léleg zetünket. Eddig nem vettük észre, de Pici részeg volt, márpedig
ilyenkor bármire képes volt. Néhány nappal korábban összeveszett eg y lánnyal annak harmadik
emeleti lakásában. A lány azt akarta, hog y Pici előbb fürödjön meg . A cimboránk
tiltakozásképpen kihajította a kádat az ablakon. Olyan nag y lármát csapott, hog y a házban
lakók lerohantak a pincébe, mert azt hitték, bomba robbant a közelben.
A „csatahajó” ellilult.
– Hog y merészeli! – sziszeg te Pici fölé hajolva. – Kocának nevezett?
Pici nem felelt. Csendben tovább rág ódott a húson.
– Keljen fel, mag a disznó, vag y meg tudja, kivel mert ujjat húzni – morog ta fenyeg etően a
g ig antikus méretű nő. Ahog y még közelebb hajolt Picihez, a szoknyája felhúzódott, felfedve
térdhajlataiban a két hatalmas üreg et.
– Felesleg esen téped a szájad, hülye liba, mert már ismerlek. Te vag y ennek az intézetnek a
főnővére, és „Csatahajó”-nak g únyolnak, mert olyan ronda és kövér vag y. Bár szerintem sokkal
jobban illene rád a „Zsírosbödön” név. Jól van, most már leléphetsz!
A főnővért a g utaütés kerülg ette.
– Keljen fel, barom – vicsorog ta. Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor elkapta a
vállánál Picit, és felráng atta az ág yról. A következő pillanatban úg y a padlóra lökte, hog y Pici
csak nyekkent. Pici mély csodálattal eltelve nézett rá. Még soha senki nem merte kihajítani az
ág yból.
A csatahajó meg ig azg atta az ág yneműt, a szemetesbe lökte a Kümmelt és a húsdarabot,
aztán szó nélkül kivitorlázott a kórteremből.
– Szűzanyám, ez aztán a nekem való nő – motyog ta Pici a vállát dörzsölg etve. – Átkozott
leg yek, ha nem fog ok összeg erjedni vele. El tudjátok képzelni, mekkora huzi-voni lenne ott?
Még a csillag ok is beleremeg nének!
– Meg fojtana, mint eg y kölyökkutyát – jeg yezte meg Bauer.
Pici felkapott eg y üveg poharat, és a falnak csapta.
– Meg fog om erőszakolni azt a kocát, meg én!
Az ajtó ismét kinyílt. A főnővér állt ajtófélfától ajtófélfáig , kandiscukrot nyalog atva.
– Fog ja be azt a mocskos képét, mag a ökör – dörrent rá mély, férfias hang on Picire. – A
bőg ése zavarja a többi beteg et. Kórházban van, nem a laktanyában. Ha meg int randalírozni
merészel, velem g yűlik meg a baja.
Bevág ta az ajtót, üg yet sem vetve a többi beteg nyug almára, amit pedig annyira féltett az
imént.
– Micsoda nő! – kiáltott fel lelkesen Pici. Kihalászta az üveg et a szemetesből, az utolsó
cseppig kiürítette, aztán kihajította az ablakon a Meteorológ iai Intézet kertjébe. A húsdarabot
már nehezebb volt meg találni – elkeveredett a többi finomság közt –, de vég ül ez is előkerült a
kukából. Pici hanyag ul meg törölte, és folytatta a puhítását.
– Jó kis numera – mondta böfög ve. Az ág yára vetette mag át, de nem mielőtt levetette volna
a bakancsát. Békésen rág csálni kezdte a húst, és közben eg y ismeretlen katonák által költött
harci dalt énekelt.

Wir sind die Panzenjäger,

Die Hungerkünstler der Nation,
Für Dörrgemüse und für Käse…
Zászlóként lóbálva a sertésszeletet, hihetetlen hang erőre emelte a hang ját.

…Vorwärts, dumme Schweine,

im Kampfe sind wir stets alleine,
denn die scheisshaushingste
fahren mit den Autos hintendrein,
dann verleihen Euch was die Nazis.*
– Sört! – jelentette ki minden átmenet nélkül.
– Mi van? A kocsmában érzed mag ad? – kérdezte tőle Paul Stein.
Pici felpattant az ág yról, elkapta Steint, és a feje fölé emelte.
– Nyomorult takonypóc – mondta nyájas hang on. – Azt hiszed, fel tudod bosszantani Picit?
Meg akarod tiltani nekem, hog y a szomjamat enyhítsem? Most szépen kimész, és sört veszel az
összes pénzeden. De lódulj, csúszómászó! – A falnak hajította Steint, és utána köpött. – Szedd a
lábad, mert már nag yon kapar a torkom.
Stein feltápászkodott, s a bajsza alatt motyog ott valamit Picinek, aki már meg int az ág yon
ült, és örök életű sertésszeletét rág csálta.
– Eg y nap nyakad fog od törni a farag atlanság od miatt – jeg yezte meg g yeng éd, szinte
becéző hang on a Lég iós. A leg jobb hely, az ablak melletti ág y volt az övé. Amikor átköltöztettek
minket ebbe a kórterembe, a Lég iós odasétált az ág yhoz, leült a szélére, és szétnyitotta az
újság ját. Olvasni kezdett. Ráérősen, kényelmesen, mintha az ág y világ életében az övé lett
volna. Pedig papírforma szerint a Mouritzé volt, és Mouritz természetesen tiltakozott a
kisajátítása ellen.
– Ez az én ág yam, pajtás. Eltévesztetted a házszámot!
Válasz helyett a Lég iós nyársra tűzte a tekintetével. Mouritz meg ismételte a tiltakozását. A
Lég iós lassú, kimért mozdulattal letette az újság ját, és felállt az ág yról.
– Merde, c’est mon camarade.
– Mit mondasz? – nézett rá bambán Mouritz. A Lég iós visszatért az újság jához. Cig aretta
lóg ott a szája sarkából.
– Semmit, mon camarade. Semmit. – Leg yintett, mintha el akart volna hesseg etni valamit,
valami bosszantót. Hirtelen felpattant, mint összenyomott acélrug ó, és elordította mag át:
– Allez! – Mouritz nem értett franciául. Csak állt dühösen, és bámulta a Lég ióst. Fog alma se volt,
mi történik. Mi annál inkább, sőt azt is nag yon jól tudtuk, mi fog ezután következni. Eg y jó kis
csetepaté!
Pici felkelt, és kihúzta mag át. Toronymag asan és lelkesen, akár eg y mézet szimatoló medve,
Mouritz felé indult. A cseh háttal állt neki, ezért nem láthatta a közelg ő hurrikánt. A Lég iós
lefelé fordította a hüvelykujját, és mosolyg ós arccal odasúg ta Picinek:
– C’est bien ça! – Ez volt a jel. A Lég iósnak órákra és birkatürelemre volt szükség e, hog y Pici
vastag koponyájába tudjon verni ennyit.
Mouritz eg y vaskapocs szorításában találta mag át. Pici a mag asba emelte, és odacipelte az
ajtó melletti ág yhoz. Helyzeténél fog va ez volt mind közül a leg kényelmetlenebb. Birtokosának
kellett le– és felkapcsolnia a villanyt, és folyamatosan zavarva volt. Pici vig yázva, mintha eg y
porcelánbabával lenne dolg a, az ág yra helyezte Mouritzot, majd hátrébb lépett, hog y teljes
képet kapjon a fickóról.
– Eg y disznó vag y – mondta bizalmasan Mouritznak. – Eg y közönség es, hülye disznó, aki a
nácik szarában turkál. Mondd csak meg szépen a bácsinak, hog y mi is vag y te!
Pici hátba csapta a tenyerével. Szeretetre méltóan, leg alábbis ő ezt hitte. Nekünk úg y tűnt,
mintha eg y lapát találta volna telibe Mouritzot.
– Na, meg mondod nekünk, hog y mi vag y, te kis szaros?
– Eg y disznó – nyög te ki Mouritz.
Még eg y csattanás.
– Nem jártál iskolába, tökfej? Ennyit se tudsz kívülről meg tanulni? Mi is vag y te?
– Eg y hülye disznó – vinnyog ta Mouritz –, aki a nácik szarában turkál.
– Ez már válasz! – dicsérte meg Pici. Mouritz új ág yára mutatott. – Te kérted, hog y átjöhess
ide, nem ig az?
– De ig en – adta meg mag át vég leg Mouritz.
Pici szemöldöke felszaladt.
– Ezer ördög és pokol. Hog y is mondtad?
Mouritz sietve hozzátette:
– Herr Korporal.
A g orilla elég edetten bólintott.
Picinek nem kellett eljátszania a jelenetet mással is, hog y világ ossá váljon, ő az úr a
kórteremben. Eg y „miniatűr” Adolf lett belőle, aki szánalom és szemrebbenés nélkül
kizsákmányolta áldozatait.
Ez volt az oka annak, hog y Paul Stein már rohant is sört hozni neki a Sankt Pauli
Sörfőzdéből. Hamarosan tíz üveg g el tért vissza, amelyeket szó nélkül, kötelesség tudóan a Pici
ág ya alatti kartondobozba tett.
Pici meg parancsolta Mouritznak, hog y énekeljen neki. Eg y eg yházi ének került sorra, eg y
szomorú ének a világ meg váltásáról. Pici abbahag yta a sörvedelést, és tisztelettudóan
vég ig hallg atta mind a kilenc strófát. Amikor Mouritz vég zett, Pici köszönetképpen a lába elé
sercintett, majd elküldte aludni. Mouritznak természetesen mindaddig nem volt szabad
lehunynia a szemét, míg el nem mondott eg y imát Pici lelki üdvéért.
Miután minden parancsa maradéktalanul teljesítve lett, Pici eg y darabig csendben
iszog atott. Kezdett nag yon részeg lenni, és mint ilyenkor g yakran, átkölteni támadt kedve.

Auf der Strasse nach Moskau

marschiert eine Kompanie,
das sind sie Reste
von Adolfs ganzem Heer;
Sie konnten schon Josef sehen,
und mussten wieder stiften gehen,
wie einst Napoleon.*
Eg y pillanatra elhallg atott, aztán vig yorog va hozzátette:

Hurra, wir haben der Krieg verloren.**

– Akar valaki eg y jó kis verést? – kiáltotta bele a sötétbe. Senki nem akadt, de Pici azért
reménykedve közölte: – Mert ha ig en, szívesen elporolok bárkit.
Még mindig nem akadt önként jelentkező.
Pici kihajította a sörösüveg et az ablakon. A csörömpölésből tudni lehetett, hog y a palack az
utcán landolt. Eg y rekedt hang kiabált fel a Zirkusweg kereszteződés felől. Pici tekintete
felcsillant. Az ablakhoz botorkált, és várakozással teli hang on kinyerített az estébe:
– Fog d be a pofád, seg g fej! Nem látod, hog y eg y katonai kórház ablakai alatt állsz? Nekünk
csendre van szükség ünk! Itt beteg emberek vannak. Beteg hősök! Ne zavard a nyug almunkat,
világ os? Ha még is meg teszed, lemeg yek és széttiporlak!
A sértődött férfihang nem hag yta válasz nélkül Pici fenyeg etését.
– Az anyád úristenit! – rikoltotta Pici, készen rá, hog y kiug orjon az ablakon. Nég yen alig
tudtuk visszatartani. – De hát visszabeszélt, nem hallottátok? – dühöng ött Pici. – Várd csak
meg , te strici, míg kiszabadulok. Mi harcosok vag yunk. A haza védelmezői. Hősök vag yunk.
Mit tudhat erről eg y ilyen… eg y ilyen…
A Lég iós leütötte eg y székkel.
Csendes, békés éjszaka köszöntött a kórteremre.
 Dora néni, aki mindent pénzben mért, a bárpultnál állt, a kitömött kardhal alatt, és angoszturacseppel
bolondított akvavitet kortyolgatott. Vizsla tekintetével mindenkit alaposan végigmért, aki belépett a
forgóajtón.
A Légiós egy magas bárszéken ült, nem messze tőle, és pernod-t ivott.
– A pernod az ördög találmánya, de erre csak a nyolcadik pohár után jössz rá – vigyorgott a Légiós, és a
lány felé nyújtotta a kilencedik poharat.
A lány az egyik falmélyedésben lejtette vetkőzőszámát. Az alsóneműje fekete volt és átlátszó, a bugyiját
leszámítva, amely élénk, korallpiros színben pompázott. Ezektől már csak fent az emeleten volt hajlandó
megválni, Stein és Ewald, Dora néni helytartói jelenlétében.
 Dora néni

GYAKRAN BETÉRTÜNK A „SZÉLVIHARBA”-BA,amely az állomás épülete mög ött volt

található. Hog y eg észen pontos leg yek, mindig betértünk az állomás mög ötti „Szélvihar”-ba.
Dora néni, az előkelő szalon háziasszonya mérhetetlenül csúnya nő volt. A többség
undorítónak találta, mi azonban, a halál szolg ái inkább bölcsnek láttuk. Mert Dora néni tudott
vig yázni a lányaira, és ami még fontosabb, értett a pénzhez.
– Pénzzel mindent meg vehetsz mag adnak. Még örök életet is vehetsz mag adnak Allah
oldalán, a kék völg yekben – mondta a Lég iós, és délkelet felé fordulva ájtatosan meg hajolt.
– Pénzzel annyi női husit vehetsz, amennyit akarsz – mondta Bauer.
– Pénzzel eg y eg ész kuplerájt vehetsz mag adnak – csatlakozott hozzá Pici, és a tekintetével
levetkőztette az eg yik bárszéken tollászkodó lányt.
– Pénzzel bejuthatsz Dora néni paradicsomába – nevettem el mag am, és csókot dobtam az
említett hölg y felé.
– És olyan muffokkal lehetsz, amilyeneket sehol másutt nem kapsz meg a Harmadik
Birodalomban – tette hozzá fülig érő szájjal Stein. Leg urított eg y hatalmas pohár g int, majd
meg parancsolta, hog y töltsék újra.
– Nem vag ytok eg yebek eg y csürhe koszos disznónál – szólalt meg Dora néni. – De amíg
fizetni tudtok, szívesen látunk titeket a „Szélvihar”-ban.
Reng eteg pénzünk volt. Sokáig voltunk a fronton, és öreg rókák lévén remekül tudtuk
forg atni a pénzt. A Lég iós mély meg g yőződéssel állította, hog y a hamburg i feketepiacnál nincs
jobb a világ on. Mindent meg lehetett itt venni, és mindent el lehetett adni, még eg y hullát is.
A világ ítás Dora néninél lág y, nag yon lág y vörös volt. A táncot immár harmadik éve
törvény tiltotta, Dora néninél azonban még is lehetett táncolni. A rendőrség g yakran
meg fordult itt, de csak a látszat kedvéért. Dora néni, ez az alsószoknyás démon ug yanis azt
vallotta: „Ha meg akarod tartani a barátaidat, ismerned kell a szokásaikat.” És Dora néninek
mindig sikerült meg tudnia valamit – épp eleg et ahhoz, hog y a rendőrség szemet hunyjon az
intézményében folyó törvénytelenség ek felett. A titkosrendőrség aktáiban a „Szélvihar” úg y
szerepelt, mint állandó vendég körrel rendelkező, politikailag jelentéktelen hely.
Pedig a „Szélvihar”-ban több törvényt és szabályt szeg tek meg , mint bárhol másutt. Tisztes
asszonyok jöttek ide, hog y meg kóstolják a tiltott g yümölcsöket, családapák itták mag ukat
részeg re, hog y könnyebb leg yen utána g olyót röpíteniük a fejükbe – vag y hog y elmetszett
torokkal halásszák ki őket az Elbából Landung sbrückénél.
Eg y térdszoknyás lány felkérte táncolni a Lég ióst. A Sivatag i Patkány még csak rá se nézett.
Ivott eg y korty vodkát, aztán mélyet szippantott a cig arettájából, és hosszan kieng edte a füstöt
az orrán át.
– Nem akarsz táncolni, kicsikém? – kérdezte másodszor is a lány. Mohó tekintettel nézte az
inas, brutális arcot, a vöröslő, kés okozta hosszú heg et.
– Menj a pokolba – morog ta a szája sarkából a Lég iós.
A lány dühbe g urult. Iszonyatosan sértve érezte mag át. Eg y nyurg a fiatalember siklott a
Lég iós széke mellé. A piciny katona torka után kapott volna, de váratlanul a padlón találta
mag át. Eg y rúg ás az arcba, eg y g yilkos ütés a g ég ére, aztán mélység es csend. A Lég iós
visszaült a helyére, és rendelt eg y újabb vodkát. Dora néni intett az ajtónállónak, eg y testes
belg ának. Az meg fog ta az élettelen alakot, a vállára vette, mint eg y zsák lisztet, és kihajította
az udvarra. Innen mások szállították tovább, kellő távolság ra a „Szélvihar”-tól.
A lányt alaposan helybenhag yták a konyha mög ötti szobában. Nem kiabált. Eg y koszos
paplanból varrt zsákot húztak a fejére, ahog yan azt annyi más nővel is tették, mielőtt
meg korbácsolták volna őket abban a szűk lyukban. A paplan elfojtotta a jajg atását. A vég rehajtó
Dora néni jobbkeze volt, eg y korábbi strici. Eg y kurta kozák korbáccsal verte a lányt, amelyet
évekkel korábban vásárolt eg y SS-tiszttől. A tisztnek két eladó korbácsa volt. Az eg yiket Ewald
vette meg , a másik eg y rendőrnyomozóhoz került. A detektív úg y g ondolta, seg ítség ére lehet a
vallomások kicsikarásában.
A detektív minden más tekintetben nag yon korrekten vég ezte a munkáját. A g ond az volt,
hog y nem sikerült elég vallomást szereznie. A főnökei már sutyorog ták, hog y jót tenne neki
eg y kirándulás Oroszország ban. Ezért szerezte be a korbácsot. Azonnal előléptették őrmesterré.
Ettől fog va nem volt korrekt, és csodák csodája, eg yre több vallomást sikerült szereznie az
„üg yfeleitől”. Eg y diktatúrának nem korrekt emberekre van szükség e, hanem eredményekre.
Ewald kétszer is elverte a lányt, aztán lefeküdt vele. Azok, akik ismerték, azt mondták,
mindig ezt szokta tenni.
A következő este a lány visszament dolg ozni Dora nénihez. A keresete harmincöt százalékát
vihette haza. Többé soha nem kérte fel táncolni a Lég ióst.
Két hölg y telepedett le a Lég iós mellé. Jól öltözött, arrog áns hölg yek voltak, nem
közönség es éjszakai pillang ók. Eg yikük eg y g yors pillantással szemüg yre vette a Lég ióst.
Keresztbe tette a lábát, ami azt eredményezte, hog y a szoknyája a térdéig felcsúszott. Elővillant
az alsószoknya fehérje is. A két hölg y pezsg őt rendelt. A leg jobbat kérték. A Lég iós a rég i
cig aretta csonkjával meg g yújtotta az újabbat, majd a pezsg őre sandított.
– Chateuneuf, est-il le meilleur?* – kérdezte a két pohárra mutatva.
A hölg yek úg y tettek, mintha nem hallották volna.
A Lég iós odahajolt a fekete hajú hölg yhöz, akit a barátnője Lisának nevezett, és g únyosan
meg kérdezte:
– Mit szólna eg y menethez száz márkáért?
A hölg y nem válaszolt, ellenben elpirult. Biztosan a pezsg ő tette. Dora néni háttal állt a
pultnak, de a palackok mög ötti tükörben mindent látott. Elnevette mag át. Én is röhög tem.
Bauer is röhög ött. Pici csak ivott, szitkozódott, és a lányokról zag yvált.
– Nem akar feljönni és játszadozni eg y kicsit? Kap tőlem kétszáz márkát és eg y új bug yit
– heccelődött a Lég iós.
Dora néni meg int nevetett két korty akvavit között. Mindig ezt a dán eredetű,
g yóg ynövényes likőrt itta. Meg tisztítja a lelket, mondog atta. Eg y pap eg yszer azt mondta neki,
hog y az ő lelkét nehéz lesz tisztára mosni. Ezért itta olyan szorg almasan.
– Szég yellnie kellene mag át! – förmedt rá Lisa Von Barring ra. Eg yetlen húzással csaknem
kiürítette a pezsg ős poharát. Felindultság ában tehette: a barátnője, Gisela csak szürcsölg ette a
mag áét. A Lég iós másik adag ot rendelt neki Trudétól, a berlini pincérlánytól, aki Dora néninek
seg ített a bárpult mög ött. Rákacsintott a lányra. Trude rög tön meg értette, mire meg y ki a
játék.
Madame Lisa eg y különleg es üveg ből is kapott néhány cseppet a poharába. Eg yikünk se
tudta, hog y konkrétan mi is van ebben az üveg ben, mindenesetre elég volt belőle néhány
csepp, hog y a leg makacsabb nő is meg nyíljon. Lisa g yanútlanul felemelte a poharát. Dora néni
töltött a Lég iósnak, és közben ezt mondta elfojtott hang on:
– Gátlástalan csirkefog ó vag y, de sok szerencsét. A g átlástalanság sok pénzt hoz a konyhára.
A Lég iós nevetett.
– Madame, nég yszáz márka és eg y vadonatúj fehérnemű. Párizsi modell. – Miután meg tette
az újabb ajánlatot, folytatta a pöfékelést, és várta a hatást.
Trude rálehelt eg y pohárra, és olyan ig yekezettel kezdte törölg etni, mintha azért fizették
volna, hog y elkoptassa a berendezési tárg yakat. Mosoly lebeg ett az ajkain. Akárcsak mi, ő is
izg atott volt, mert tudta, hog y a Lég iós semmit nem tud – és nem is akar – kezdeni a nővel.
– Mag a undorító – jelentette ki Lisa, és meg vetése jeléül hátat fordított a fekete, halálfejes
eg yenruhájában keg yetlenül vig yorg ó Lég iósnak.
– Sacre nom de Dieu!* – kiáltott fel a Lég iós, úg y téve, mintha a kijelentés az elevenébe talált
volna.
Dora néni a szájába big g yesztett eg y hosszú szivart, és a Lég ióshoz hajolt.
– Adj eg y tüzet, te afrikai g azember.
A Lég iós meg tette, majd meg vakarg atta az orrát.
– Mit g ondolsz, meg tudnám venni a hölg yet eg y hancúrozás erejéig ?
– Fog d be, te disznó, és hag yd békén a hölg yet. Semmit nem akart tőled, és te se tőle.
Nag yon jól tudod.
Leült eg y bárszékre, szemben a Lég ióssal, aki ismét Lisa felé fordult.
– Szép lába van, hölg yem. Mon Dieu, de még milyen szép. Szívesen levetkőztetném.
Hatszázat kap tőlem készpénzben, ha hag yja, hog y levetkőztessem. Mit szólna eg y tánchoz,
szép hölg y?
– Nem, és szálljon le rólam. Nem az vag yok, akinek képzel.
A Lég iós felhúzta a szemöldökét.
– Ne mondja! Milyen kár!
Dora néni a Lég iós arcába fújta a füstöt. Brutális szája mosolyra húzódott.
– Miért, minek nézted a hölg yet? – kérdezte Bauer.
A Lég iós vig yorog va meg szívta az orrát, majd belekortyolt a poharába.
– Finom, előkelő hölg ynek, aki a kalandot keresi. Nem olcsó, szutykos cselédnek, aki az
úrnője ruhájában szökött ki estére.
Lisa felpattant. A következő másodpercben pofon csattant a Lég iós arcán. A Sivatag i Patkány
a hig any folyékony g yorsaság ával elkapta a nő csuklóját, és kivillantotta g yöng yfehér fog ait.
– Merde, hát a kicsike karmolni is tud? Pici, c’est bien ça! A hölg y táncolni szeretne.
Pici felkelt a bárszékről, és elereszkedett testtartással, pontosan úg y, mint eg y g orilla,
odacsoszog ott hozzájuk.
– Nem akarok táncolni, mag a szemtelen fráter – tiltakozott Lisa.
– Dehog ynem – döntötte el helyette a Lég iós. Intett Picinek.
A hölg y meg próbálta kiszabadítani mag át, a Lég iós inas ujjai azonban bilincsként
szorították. A hófehér csuklón meg csörrent eg y pár vastag arany karkötő. Pici eg yetlen szó
nélkül elkapta a nő derekát, mag ához rántotta, és kilibbent vele a táncparkettre.
– Zenét, Alois! – kiáltotta a zong oristának. – Picinek meg kell hódítania ezt a kurvát.
A falmélyedésekbe elhelyezett asztaloknál a vendég ek kuncog tak. A lányok kárörvendően
nézték az eleg áns hölg yet, aki ilyen kellemetlen helyzetbe hozta mag át. A „Szélvihar”-t saját
területüknek tekintették, csakis az övéknek. Eg y ideg en nő csak rontotta az üzletet.
Vad szólamok csaptak ki a zong ora belsejéből. A többi vendég lelépett az apró
táncparkettről, bölcsen helyet adva Picinek. Pici táncolni kezdett. Először tett néhány
medvelépést oldalra, majd felüvöltött, és körbeforg atta Lisát a feje fölött. Aztán ismét mag ához
rántotta, és üg yet sem vetve a zene ritmusára, néhányszor körbekering őzött a nővel a
teremben. A következő pillanatban már apacsnak érezte mag át, és ennek meg felelően eg y
sarokba hajította a táncpartnerét, majd a parkettre köpött. Aztán a nő már meg int a karjaiban
volt, és vad ug rabug rálás következett. Amikor ezt is meg unta, Pici elbömbölte mag át, és szólót
kezdett járni a partnere körül, aki a kétség beeséstől már az ájulás határán volt. Csípőre tette a
kezét, és körberepkedte a hölg yet, akár eg y párosodni készülő kakas. Közben énekelt:

Ennek is vége lesz,

Mert egyszer minden véget ér.

Alois, a zong orista úg y eltátotta a száját, hog y még játszani is elfelejtett. Pici meg rag adta
Lisát, és százhússzal elzúg ott vele a zong ora mellett; de üg yes fiú volt, mert még íg y is
sikerült bevinnie eg y ütést Alois arcába.
– Mozg ás, tetűláda! Mit képzelsz, miért vag y itt?
Alois példás buzg alommal verni kezdte a billentyűket. Eg y pattog ó ritmusú mag yar
kering őt játszott, bár Pici közben már tang óra váltott. Eg yikük se zavartatta mag át. Pici
motollaként forg atta és pörg ette a tehetetlen Lisát. A nő elvesztette az eg yik cipőjét. A
táncparkett közepén kéklett elárvultan.
Aztán bekövetkezett az, ami már várható volt: Lisa lába felmondta a szolg álatot eg y rumba
közben. Picinek azonban ez se vette el a kedvét a tánctól. Szorg almasan ropta, és ide-oda
forg atta a vállán a nőt. Váratlanul meg állt, és harag osan körbenézett a teremben:
– Akar valaki balhézni?
Senki nem mert szólni. Pici elég edetten bólintott.
– Remélem is, a ti érdeketekben.
A Lég iós elkuncog ta mag át.
– Gyere, fektesd a hölg yet a bárpultra.
Pici a pultra fektette a félájult nőt, majd leült a barátnője, Gisela mellé. A Lég iós az előtte
fekvő, hang osan ziháló nőre nézett.
– Trude – mondta parancsoló hang on –, a madame-nak frissítőre van szükség e.
Eg y újabb pohár a cseppel Dora néni rejtélyes üveg éből.
Szeg ény Lisa néhány perccel később már meg int talpon volt. Berúg ott, eg yik pillanatról a
másikra. Dora néni cseppjei meg tették a hatásukat. Lisa elfelejtette minden korábbi
arrog anciáját. Táncolt Bauerral, táncolt Steinnal, aztán táncolt eg y lövész őrmesterrel.
Az őrmester nem tudta befejezni a táncot. Pici leütötte, a belg a pedig kihajította az udvarra,
ahonnan a többiek menetrendszerűen továbbszállították.
Picivel is táncolt még eg yet, aztán ivott a Lég ióssal, és közben eg yenként ledobálta mag áról
a ruháit. Dora néni cseppjei bárkivel el tudták feledtetni a szabályokat.
Lisa, immár csak alsóneműben, meg kérdezte a Lég ióstól, hog y haza tudná-e vinni.
– Szajha vag y – mondta válasz helyett a Lég iós, és ivott eg y újabb korty vodkát.
Lisa sírva fakadt, de a Lég iós már üg yet se vetett rá. Inkább közölte Dora nénivel, hog y azok
a nők, akik eg y ilyen rossz hírű mulatóba jönnek kalandot keresni, rossz fajták. Nag yon rossz
fajták. Aztán mesélt neki a casablancai és rabati nőkről, akik szenvedélyesen tudnak szeretni, és
ha kell, az életüket is odaadják a szerelmükért. Aztán férfiakról mesélt, akiket csendben,
hátulról leszúrtak a hófehér házak közti szűk sikátorokban. Döcög ősen, lág yan mormog va
beszélt.
Dora néni a mennyezetre szeg ezett tekintettel hallg atta. A szivarjából felszálló füst csípte a
szemét.
Gisela meg próbált lelépni – azzal az ürüg g yel, hog y friss leveg őre van szükség e. A
forg óajtónál posztoló belg a barátság osan, de határozottan meg rázta a fejét.
– Íg y nem lehet otthag yni eg y mulatság ot, madame!
Visszavezette a bárpulthoz.
Lisa metsző hang on felvihog ott. Eg yre lelkesebben emelg ette a poharát. Gisela nem ivott,
csak dohányzott, és nag yon kellemetlenül érezte mag át. Leült mellém. Meg kérdeztem tőle,
nincs-e kedve kirándulni eg yet velem az emeleten. Enyhén be voltam rúg va, és
kötelesség emnek éreztem a Lég ióst utánozni. Tudtam, hog y csúnyán viselkedem, de nem
érdekelt. Senki nem g arantálta, hog y meg fog om érni a holnapot.
Gisela meg rázta a fejét, és mag a alá húzta apró, rózsaszín cipellős lábát.
Biztosan g azdag családból való, g ondoltam.
– Menj a pokolba! – mondtam neki.
Úg y tett, mintha nem hallotta volna.
Pici kurvák után kiabált, de senki nem fig yelt rá, mert mindig ezt tette. Bunyózni akart az
ajtónállóval, aki díjbirkózó volt, a belg ának azonban nem volt kedve összeakaszkodni Picivel.
Eg y éjszaka összeverekedtek, és a küzdelem bő eg y órán át tartott. Mire nag y sokára vég et ért,
Pici borzalmas látványt mutatott. A belg a se nézett ki jobban. Pici azt hazudta dr. Mahlernek,
hog y átment rajta eg y szekér a kikötőben. Dr. Mahler úg y tett, mintha elhitte volna. Az
embernek sokszor kell úg y tennie, mintha elhinné, amit mondanak neki, főként ha az illető eg y
büntetőszázad katonája, és hosszas frontszolg álat után érkezett a nag yvárosba, alaposan
kiéhezve a lányokra és a snapszra. A halál szolg ái úg y élnek, ahog y élniük kell. A g azdájuk
bármelyik pillanatban mag ához szólíthatja őket.
Gisela eltűnt, a kézitáskája azonban nálam maradt. Meg találtam az azonosító kártyáját,
benne a nevével és a címével. A Lég iós g ondosan átvizsg álta a táskát, majd kivett belőle eg y
százmárkást, és visszaadta nekem.
Gisela vezetékneve előtt eg y „von” állt, lakcímként pedig az Alster környéke volt
feltüntetve. Tehát g azdag volt!
– Meg kellett volna korbácsolni! – mondta Ewald, és meg nyalta az ajkait.
– Neked pedig bajonettet kellene döfni a beleidbe – reag ált kedvesen mosolyog va a Lég iós.
Ewald vissza akart vág ni, Dora néni azonban kivette szájából a szivart, és fenyeg etően
rámordult:
– Fog d be a szád, te szadista állat!
Ewald meg húzta mag át. A Lég iós hümmög ni kezdte:
– Gyere, halál, ne várasd mag ad!
Ewald meg rázkódott, mint akit kivert a hideg veríték. Dora néni, sápadtan a szivar füstjétől,
a szeme sarkából a Lég ióst fig yelte. A kés okozta heg , amely halántéktól g allérig tartott, most
halványkéken csillog ott.
– Abbahag ynád vég re? – suttog ta rekedtes hang on Dora.
– Tán félsz a haláltól, kislány? A halál az én leg jobb barátom.
Harsányan nevetett, és játszadozni kezdett a rohamkésével.
 Pici azt hitte, baj van. Előkapta a bakancsa szárába rejtett kését.
– Fel akarod szeleteltetni mag ad? – vig yorg ott Ewaldra. A fickó el akart tűnni a színről, de
eg y brutális ütés a bárpultnak lökte. – Itt maradsz – parancsolta neki Pici. – Kedvem lenne
néhány lyukat vág ni rád, szarházi. Mondd csak el nekem, mi vag y?
Ewald kényszeredetten nevetett, és meg forg atta apró rókaszemeit. Pici a bárpultba csapta a
kést, Ewald ujjai közé.
– Mi vag y te, te kurvapecér?
– Eg y szarházi – dadog ta Ewald, üveg es tekintettel a késre meredve.
A kés valaha eg y szibériai katonáé volt. A férfit Cserkasszinál rug dosták halálra, amiért
kivájta a 104. lövészezred eg yik hadnag yának a szemét. Pici a bakancsa szárából emelte el a
kést, amelynek a peng éje különleg esen volt kialakítva, úg y, hog y minél g yorsabban és
precízebben lehessen elvág ni vele a másik torkát. Jó kés volt, és Pici kiváló eredményeket ért el
a használatával.

*
Eg yszer, keleten, elküldtek minket felderíteni eg y híd távolabbi vég ét. Öreg híd volt és
lerobbant, mert senki nem ért rá törődni vele, márpedig a fából és vasból készült hidakat
g ondosan karban kell tartani ahhoz, hog y jól mutassanak. Lépteink alatt hang osan kong tak a
rozsdás vaslemezek. A talpfák közt ránk vig yorg ott a folyó. Csobog ó hang on nevetett rajtunk,
mert tudott valamit, amit mi nem. Meg lepetést tartog atott számunkra.
Szokás szerint fecseg tünk útközben. Pici zárta a sort. Ing erlékeny volt, mert már három
napja nem evett, és mert eltökélt szándéka volt, hog y eng edélyt szerez az éjszaka folyamán
elfog ott katonanők eg yikének a meg erőszakolására.
– Eg yetlen hang ot se fog tok hallani – íg érte. – Senki nem fog tudni róla rajtatok kívül. – Mit
számít eg y melltartós katona?
– Lelőlek, mint eg y kutyát, ha hozzá mersz nyúlni – helyezte kilátásba Papa.
Ezért kullog ott Pici hátul, kissé lemaradva tőlünk. Dühösen dobbantott, mert eg y sárdarab a
bakancsa talpára tapadt. A potyautast azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Pici
dobbantott és rúg ott még néhányat, de a sárdarab maradt. A méreg től paprikavörösen lehajolt,
lekaparta a rög öt, és belehajította a vig yorg ó folyóba. Közben még jobban lemaradt. Morózusan
és vérszomjasan kullog ott az őrjárat után, amit eltakart ug yan előle a köd, de amely a
kellemesen cseveg ő hang okból ítélve még valahol ott lehetett a közelben.
Pici meg torpant, és eg y pillanatra eltátotta a száját. A ködből, a híd korlátja mellől eg y
rug anyos mozg ású fig ura bukkant elő. Nesztelenül és fürg én, akár eg y macska, az őrjárat után
vetette mag át. Pici morcos g orillából eg y szemvillanás alatt vadászó feketepárduccá változott.
Mindkettőjüket elnyelte a köd.
Gurg ulázó sikoly hasította át a nyálkás leveg őt, szétrebbentve az őrjárat tag jait. A halk,
zümmög ő társalg ás meg szakadt.
Nyög ések és ütések hallatszottak a ködből, aztán léptek csattog tak felénk a vaslemezeken.
Meg markoltuk a g éppisztolyainkat. Papa résnyire szűkítette a szemét. A Lég iós kibiztosította a
feg yverét. Porta kihúzta a biztosítószeg et eg y tojásg ránátból. Steg e enyhén remeg ni kezdett,
mint mindig , ha valami készült.
Szétnyílt a füg g öny, és Pici bukkant elő. Eg y élettelen testet vonszolt mag a után. Elénk
hajította a híd közepére, és kidüllesztette a mellét, pontosan úg y, ahog y azt a horg ász teszi,
akinek eg y átlag osnál nag yobb csukát sikerült kirántania a vízből. Elvig yorodott.
 – Láttatok már ilyent?
A szibériai katona torkán széles, véres hasadék tátong ott. Időnként cuppog ó hang okat adott,
mint eg y verg ődő hal kopoltyúja. A vér még vörösebbre festette a rozsdás vaslemezeket.
Pici a zubbonya ujjával letörölte arcáról a vért. A szibériai vére volt, amely akkor fröccsent
rá, amikor fültől fülig elmetszette a torkát.
– Összekent ez a disznó? – menteg etőzött.
Papa meg könnyebbülten felsóhajtott.
– Hog y szúrtad ki?
– A folyóból mászott fel, és rátok akart ijeszteni, fiúk. De eng em nem tudott átverni.
Elnyisszantottam a g ig áját a szemét Sztálin-koldusnak.
– Meg mentettél minket – mutatott fel két robbanótöltetet Papa. A szibériai olajjal
impreg nált eg yenruhája alól szedte ki őket.
– Eg y öng yilkosjelölt – rázkódott meg Steg e.
Porta hosszan, jelentőség teljesen füttyentett.
– Pici, meg mentetted az életünket – ismételte meg Papa. – Ha te nem lettél volna, ez a fickó
bifszteket csinált volna belőlünk.
Pici zavarba jött. Nem szokott hozzá a dicsérethez.
– A torkába nyomtam a késem, majd szépen oldalra kanyarítottam. Úg y siklott benne, mint
eg y álomban. Csak eg yszer kiáltott. És tudjátok, a kiáltás fele már nem jutott el a szájáig .
– Üg yesen bánsz a késsel – bólintott büszkén a Lég iós. Ő tanította meg Picit a kés
használatára.
Pici kétszeresére dag adt a büszkeség től és az örömtől. Bizalmasan odahajolt Papához.
– Ezek után meg kaphatom a nag y seg g ű csajt?
Papa szomorúan ing atta a fejét, majd szó nélkül vállára vetette a g éppisztolyt, és folytatta
útját a híd másik vég e felé. Csendben követtük.
– Akkor is meg fog om dug ni! – ordította Pici olyan hang osan, hog y a part mindkét oldalán
hallaniuk kellett a hang ját. – Meg mentettelek titeket, és vég ül is már nem kiskorú!
Papa meg állt, Pici orra alá dug ta a g éppisztolya csövét, és csendesen, de félreérthetetlen
nyomatékkal közölte:
– Távol tartod mag ad a lányoktól, vag y a másvilág on találod mag ad, bármennyire is
sajnálnám. Komolyan beszélek, Pici.
– Szart! – morg ott Pici. Meg int duzzog ni kezdett. Az eg yetlen vig aszt az jelentette számára,
hog y bár a nőt nem kapta meg , újabb tapasztalatokat szerzett a kés használatában, és a Lég iós
büszke volt rá.
Se ő, se a Lég iós nem használták a dróthurkot. A többség ezt kedvelte, mert zajtalanul
lehetett vele g yilkolni. Picit azonban nem zavarta, hog y az áldozatai felüvöltenek. Azt mondta,
sokkal inkább halottnak tűnnek, ha előbb kiordítják a lelküket.

*
Ewald nag yon jól tudta, milyen üg yesen bánik a késével Pici. Pedig ő is kellő
szakértelemmel használta az övét. Ig az, ez csak eg y bicska volt, az a fajta, amit a portug ál
teng erészek és a marseille-i stricik olyan előszeretettel használnak. A Marseille-ből, Oportóból
és Lisszabonból érkező matrózok remek munkát vég eztek bicskáikkal. Ewald a sajátját eg y
hullarészeg portug áltól szerezte. Ennek köszönhette, hog y huszoneg yedszerre is börtönbe
kellett vonulnia. Valaki vag y valami azonban meg mentette a meg rög zött g yilkosok számára
felállított haláltáboroktól. Hog y mi módon, az örök rejtély maradt; valahányszor a kérdés szóba
került, Ewald mag ába zárkózott, akár eg y sündisznó.
Nauer; a Stadthausbrücke 8. szám alatti rendőr-főkapitányság bűnüg yi tanácsosa letépte
Ewald mindkét fülét, és eltörte a lábujjait. Nem a matróz meg g yilkolása miatt – ez nem volt
jelentőség teljes üg y, több teng erészt is meg öltek abban az időben. Az azonosítatlan holttestek
tárolókamrájában reng eteg hely volt, és mindaddig , míg nem kellett eg ymásra hányni a
tetemeket, nem volt értelme nag y hűhót csapni eg y újabb vendég miatt. Nauer azonban meg
volt g yőződve róla, hog y Ewaldnak köze van a Rote Kapelléhez, ehhez a földalatti kommunista
szervezethez.
Nauer álma az volt, hog y eg yszer átkerül a titkosrendőrség kommunistákkal fog lalkozó
alosztályához. Az alosztály Kraus bűnüg yi tanácsos vezette, a leg elvetemültebb bűnöző, aki
valaha is a rendőrség szolg álatában állt. Kraus azonban nag yszerű rendőrtiszt volt, leg alábbis a
Harmadik Birodalom – és általában a rendőrség – mércéjével mérve.
Kraust 1946-ban akasztották fel eg y fuhlsbütteli cellában. Pocsék, esős nap volt. Kraus úg y
vinnyog ott, mint eg y fuldokló patkány, és úg y is nézett ki. Úg y kellett odavinni a kötélhez,
amelynek kellemes új szag a volt – már ha valaki szereti a kötél szag át.
Két fiatalember támog atta, miközben ott állt a széken az acélcső alatt, amelyre a kötél volt
csomózva. Úg y remeg ett, mint a kocsonya, és közben azt kiabálta zokog va: „Ne, ne!” De a sors
azt mondta: „De, ig en.”, és a széket kirúg ták hájas lába alól.
Gurg ulázott eg y kicsit. Hosszan és halkan, mint az aludttej, amikor vonakodva bújik elő a
tejesüveg ből. A nyaka meg nyúlt és a szeme kig uvadt.
Az eg yik fiatalember elkáromkodta mag át anyanyelvén – ang olul –, és elhag yta a cellát. A
másik hátramaradt, hog y lefotózza a Kraust. Mivel az ilyesmit a törvény tiltotta, sietnie kellett,
de azért íg y is sikerült eg y „átkozottul jó szuvenírt” készítenie, ahog y azt később harburg i
barátnőjének mondta. A hölg y kedves lány volt, és történetesen rajong ott az efféle
fényképekért. Az apját tarkón lőtték eg y Nag an pisztollyal valahol Keleten. Nem mintha
rászolg ált volna. Eg yszerűen arról volt szó, hog y a háború vég et ért, és valamire azért
még iscsak használni kellett a Nag anokat. A lány ekkor azonban ezt még nem tudta.
A fényképen tisztán lehetett látni, hog y Kraus nyelve kilóg a szájából. Hatalmas volt és
dag adt.
– Látod? – mondta nevetve a fiatalember a harburg i lánynak. – Eg yáltalán nem harag szik,
amiért fellóg attuk. Nyelvet ölt ránk.
A fiatalember nem tudta, hog y Kraus bűnüg yi tanácsos a Gestapo 6C alosztályáról, az
úg ynevezett kommunista osztályról, az anyját, a feleség ét és a g yerekeit is eladta volna azért,
hog y most, a háború befejeztével átkerülhessen a brit titkosszolg álathoz. Eg y eg ész éven át
csúszott és mászott, de hasztalan: most ug yanúg y lóg ott a nyelve, mint a többi kíg yónak.
Ewald, szadista és g yilkos kerítő létére elkerülte a találkozást Kraus bűnüg yi tanácsossal.
Köpcös Krausszal. Hog yan? Jól tudott hazudni, és még jobban tudott ig azat mondani, ha
kellett.
Dora néni pöfékelt eg y erőset a szivarjából, és meg jeg yezte:
– Semmi közöm hozzá. De ha az a disznó beszélni fog Nauernek a dolg aimról, akkor én…
– Elmosolyodott és kacsintott. Hog y a kacsintást az elmaradhatatlan szivarjából felszálló füst
okozta vag y inkább jelezni akart vele valakinek eg y asztalnál a lág y, vörös félhomályban, azt
nem lehetett tudni.
*
 A strici két bárszék közé szorítva várta, hog y eldőljön, mi lesz a sorsa.
Ewald eg y sakálra emlékeztette az embert. A g yávaság a is méltó volt eg y sakálhoz.
Pici vig yorog va a késével játszadozott. Feldobta a leveg őbe, és elkapta. Aztán meg int
feldobta, meg int elkapta. Újra és újra. Ewald feje úg y járt fel-alá, mintha eg y füg g őleg esen
vívott teniszmérkőzés nézője lett volna.
Pici abbahag yta a késdobálást, és Ewaldra nézett.
– Szeretnél meg küzdeni velem, báránykám?
Ewald természetesen meg rázta a fejét. Pici hátravetette a fejét és nevetett.
– Eg y rakás szar vag y, Ewald. Eg y rakás szarral pedig senki nem verekszik. A szar csak arra
jó, hog y leköpjék.
És leköpte Ewaldot. A strici letörölte a nyálat az arcáról, majd a nadrág jába törölte a kézfejét.
Dora néni a fog át piszkálta eg y villával, és közben hol Picire, hol Ewaldra nézett.
– Csak semmi balhé, fiúk. Ha meg akarod ölni ezt a disznót, kint teg yed.
Ewald meg int meg próbált lelécelni, Pici azonban elg áncsolta. Ewald elhasalt, de rög tön fel
is pattant, hog y elrohanjon. Alig tett két lépést, Pici kése suhant el a füle mellett és állt bele
abba az ajtóba, amely mög ött Ewald meg szokta korbácsolni a lányokat.
Ewald kővé dermedt.
– Ártottam én neked? – suttog ta a rémülettől rekedten.
– Reméljük, nem. A te érdekedben – mondta röhög ve Stein.
Pici intett neki, hog y fog ja be, majd rákiáltott Ewaldra:
– Gyere ide, te tetű. Beszédem van veled. Szedd a lábad!
Ewald, a vendég ek tekintetétől kísérve visszabattyog ott a bárpulthoz. A lányok lelkesen,
csillog ó szemmel várták, hog y vég re eg yszer ő is meg kapja a mag áét.
Pici meg paskolta az arcát, de az utolsó pofon eg y kissé erősre sikeredett. Ewald elszállt, és a
táncparkettre zuhant.
– Istenkém, hát veled meg mi van, szépfiú? – adta a döbbentet Stein. Kinyújtotta a kezét,
hog y felseg ítse Ewaldot. Talán még a stricit se lepte meg , hog y eg y dzsúdódobás volt
jóindulatnak álcázva. Ewald eg y nag yot nyekkent, és elvesztette az eszméletét.
Pici úg y vélte, tartozik neki eg y vég ső istenhozzáddal. Felállt a bárszékről, és a földön
heverő alakhoz lépett. Kérdőn a Lég iósra pillantott, aki bólintott neki. Pici kacsintott, és tiszta
erőből Ewald ág yékába rúg ott. A strici összeg ömbölyödött, mint eg y kiszáradt szendvics.
A jól vég zett munka érzésével eltelve hag ytuk el a „Szélvihar”-t.
 – Te egy kereskedelmi árucikk vagy – jelentette ki Brandt, a teherfuvarozó. – Himmler táboraiban
minden zsidó első osztályú árucikké válik.
– Ez nem igaz – kiáltotta a csíkos rabruhát viselő öreg zsidó.
Brandt nevetett. Heide röhögött. Mindannyian vihogtunk, de egy cseppet se éreztük jól magunkat.
– Te és az összes többi zsidó azok maradtok, amik évezredek óta vagytok: árucikkek, vastartalékok,
amiket a főmuftik vagy piacra dobnak, vagy nem, attól függően, hogy mit kíván a gazdasági helyzet
– folytatta Brandt.
Stege bólintott.
– Van valami abban, amit mondasz. Pillanatnyilag mi vagyunk fent. Később, ha a háború véget ér, ti
lesztek fent. Az egész olyan, mint egy hatalmas tárcsa, egyik felén a „napos”, a másikon az „esős” felirattal.
Mint a régi barométereken. Ma ránk süt a nap, és neked kell meghúznod magad az árnyékban. A helyzet
azonban bármikor megváltozhat. Addig is azonban szent igaz, hogy a zsidók a legjobb árucikkek a politika
piacán.
Az öreg zsidó tátott szájjal hallgatta őket. Kétségbeesés tompa fénye világított beesett szeméből.
– Nem igaz – suttogta. – A láncaink hamarosan el lesznek tépve, mint akkor, amikor Mózes
megszabadított minket az egyiptomi rabszolgaságból. – Rekedten felnevetett.
– Ez néhány ezer évvel ezelőtt talán lehetséges volt, ma azonban semmiképpen sem. Persze, lesznek
köztetek, akiknek sikerülni fog meglépni Himmler kopói elől, de a másik oldalon is lesz egy Himmler, aki
ugyanúgy tudni fogja, mint ő, hogy miként használjon fel titeket a saját céljaira. Igen, továbbra is azok
lesztek, amik most vagytok: leltári tárgyak.
– Nem – mondta konokul az öreg zsidó. – Ezután egy új korszak fog eljönni.
Porta a kezébe nyomott kétszáz márkát.
– Ez majd segít elindulni az új korszakban, amiről beszéltél. Ha elérkezett, légy oly jó, és küldj nekünk
egy képeslapot.
Hangos nevetés támadt.
A zsidó megsimogatta a bankjegyeket, majd erőtlenül mosolyogva Portára nézett.
– Milyen címre küldjem?
– Honnét tudhatnám? – Porta hangja bizalmas suttogássá lágyult. – Ha megpillantasz valahol a földön
egy rozsdás rohamsisakot, rúgj bele, és kérdezd meg: ki rohad itt? Ha az enyém lesz, ezt fogom válaszolni:
„A német hadsereg egyik leghülyébb disznója.” Akkor tegyed csak a sisak alá a levelezőlapot, és teliholdkor
érte jövök.
 A zsidó

– SZERETLEK – SUTTOGTAM NEKI, és ug yanakkor azt g ondoltam: olyan sokszor mondtam

már ezt. Vajon ezúttal komolyan g ondolom?
Halkan nevetett. A szeme sarkában huncut szarkalábak jelentek meg .
– Milyen kár, hog y eg y ilyen korban kellett találkoznunk – sóhajtotta. A nyakam köré fonta a
karját, és meg csókolt.
Leültünk a kanapéra, és a tág as ablakon át az Alstert néztük. Eg y hajó siklott le rajta, eg y
emberekkel teletömött vén teknő. A nő vég ig húzta a mutatóujja heg yét a törött orromon.
– Nag yon fájt, amikor Torg auban eltörték az orrodat?
– Nem, de dőlt belőle a vér rendesen.
– Eg yáltalán nem fájt?
– Akkor eg y kicsit. Annál inkább utána.
– Olyan hideg a tekinteted, Sven, még akkor is, amikor nevetsz. Hideg és kemény. Próbálj
meg eg y kis meleg ség et csempészni belé!
Vállat vontam.
– Ilyen a szemem. Szerinted meg lehet változtatni valakinek a szemét? A tied barna és
kedvesség et sug ároz. Az enyém szürke és g onosz. Gonosz vag yok, mert a munkám ezt kívánja.
– Nem, nem g onosz. Te nem vag y g onosz.
– Ó, dehog ynem. Hitler katonája vag yok, tehát g onosznak kell lennem.
– Badarság . Nem vag y katona, és nem vag y Hitleré. Te eg y kedves fiú vag y, akit
eg yenruhába bújtattak. A háború, nem az emberek. Csókolj meg még eg yszer! Szoríts
mag adhoz. Erősebben! Ez az. Most biztonság ban érzem mag am. Olyan jó érzés biztonság ban
lenni. Bárcsak mindig mindenki biztonság ban lehetne.
Nem tudtam, mit mondjak erre, ezért inkább meg csókoltam. Ledőltünk a kanapéra, és a
mennyezetet ékesítő rozettát bámultuk. Az utcán valakik hang osan veszekedtek. Eg y villamos
csörömpölve lefékezett.
– Hog y mutatsz civil ruhában?
– Ug yan, menj. Hülyébben, mint eg y bolond – biztosítottam.
– Csúnyán beszélsz.
– Tudom. Fog lalkozási ártalom.
Felkönyökölt, hog y a szemembe nézzen. Hosszú ideig fürkészte lelkem mélység esen mély
kútjait.
– Te félsz önmag adtól – állapította meg , és az ajkaimhoz nyomta az ajkait. Forró ajkak,
izmos, rug anyos test. Eg y pillanatra elhittem, hog y szerelmes vag yok. Pedig háborúban a
katonát nem önmag áért szeretik, hanem a testéért és az eg yenruhájáért. És mert nincs más,
akit szeretni lehetne…
Rohadt eg y dolog , g ondoltam, és meg int a mennyezetre szeg eztem a tekintetem. Ő is
visszafeküdt mellém, és velem eg yütt a rozettát nézte. Szabadjukra eng edtük a g ondolatainkat.
– Annyira szeretnék részt venni eg y kacsavadászaton – törtem meg a csendet. – A kacsák
olyan helyesek ebben az időszakban. Keletről jönnek, hatalmasan és kövéren.
– A férjemmel g yakran elmentünk kacsára vadászni – mondta réveteg en, aztán riadtan
elhallg atott, mert rájött, hog y a férjéről beszélt.
– Hol van most a férjed? – kérdeztem tőle, bár eg yáltalán nem érdekelt.
– Oroszország ban, a hadosztályával. A férjem ezredes. Meg kapta a tölg yfalevelet.
Elmosolyodtam.
– Mi zöldség nek hívjuk. Hős a te férjed? Biztosan az, a vaskereszttel és a zöldség g el!
– Gúnyolódsz, Sven! Keg yetlen vag y.
– Nem, nem vag yok. Hős a te férjed, az ezredes?
– Nem, ő is csak eg y tartalékos, mint te.
– Az ördög be is, én nem vag yok tartalékos. Te jó ég , dehog y! – Fintorog va ejtettem ki a
szavakat, mintha valami émelyítőt kellett volna lenyelnem.
– Úg y értem, olyan, mint te. Ki nem állhatja a háborút és a Führert.
– Kész rejtély számomra, miért találkozni olyan kevés emberrel, aki szereti Adolfot. Hog y a
fenébe lehet még mindig hatalmon, ha senki se szereti?
– Te soha nem hittél neki? – kérdezte, és ismét felkönyökölt.
Felemeltem a fejem, és kinéztem a folyóra. De nem az Alster csobog ó vizére fig yeltem,
hanem az ag ytekervényeimben lezajló folyamatokra.
– Te soha nem hittél neki? – ismételte meg a kérdést.
– De ig en, Gisela, évszázadokkal ezelőtt hittem neki és odáig voltam érte – vallottam be.
Kurtán, élesen felnevettem. – Te jóság os isten, hog y hihettem abban az abszurd alakban?
– Azt mondtad, abszurd? – kérdezte furcsállóan. – Szerinted tényleg abszurd?
– Attól füg g , használod-e a fejedet. Ha nem, akkor tényleg nem abszurd. De mindeg y, már
nem hiszek benne és kész. Ha a téma szóba kerül, Pici eg yszerűen ezt mondja: „Adolf eg y hülye
disznó.” A te férjed, az ezredes is hitt benne eg ykor?
– Ig en, elhitte, hog y meg fog ja menteni Németország ot.
– Mitől kellett volna meg menteni Németország ot? – kérdeztem.
– Nem tudom, de azt mondták, hog y meg fog ja menteni Németország ot. Mindenki ezt
mondta. Te nem hitted el, hog y meg fog ja menteni Németország ot?
– Nem, soha. Én azt hittem el, hog y ételt és munkát fog adni nekünk.
– És nem kaptad meg , Sven?
– De ig en, csak ahog y az idő telt, az ételből fejadag lett, a munka pedig , tudod, eg észen más
jelleg et öltött, mint amiről álmodtunk. De most már fog d be, te kis szajha, mert nem szeretek
beszélni róla.
– Lehetetlen alak vag y, Sven. Soha nem leszel képes beilleszkedni a tisztesség es emberek
közé. Az ember nem nevezi szajhának azt, akit szeret. Eg y jól nevelt ember eg yáltalán nem
használja a „szajha” szót.
– Valóban? Pedig minden nő szajha. Kurvák vag ytok mindannyian. Vag y nem azért jöttél a
„Szélvihar”-ba, hog y meg játszd a kurvát?
– Nem!
– Dehog ynem! Kurvákat akartál látni. Szexőrült férfiakat akartál látni. Szexet akartál látni,
szexet akartál érezni. Ezért mentél a „Szélvihar”-ba Lisával. Ő meg kapta, amit akart. Te
elhúztad a csíkot, ahog y az eg y mag adfajta amatőrtől elvárható volt.
– Undorító vag y.
– Előfordulhat. Talán másra számítottál? Talán azt hitted, jó modorra tanítottak minket
Hitler laktanyáiban és a keleti fronton? Mi vag yunk a leg mocskosabb bérg yilkos banda, amelyet
a Föld valaha is a hátán hordott. Előre sajnálom a társadalmat, amelynek majd valamikor vissza
kell fog adnia minket!
Hirtelen átkarolt, és olyan hevesen csókolt meg , hog y vér sós ízét éreztem az ajkaimon.
Utána ismét eleng edett.
– Azt hiszem, vihar közeledik – mondta álmosan.
Fülledt idő volt. Gisela a kombinéjában feküdt mellettem. Org onaszín volt széles, fehér
csipkével. Eg y szajha kombinéja, g ondoltam. Eg y luxusszajha kombinéja.
Az utca járókelőktől és villamosoktól volt hang os. A 12-es villamos különösen nag y zajt
csapott. A 12-es eg yéb tekintetben is eg y ostoba villamos volt.
A padlóra löktem a zubbonyomat. Olyan mag ányosnak tűnt, ahog y ott hevert a vörös
szőnyeg en. Fekete volt és csúnya. Az eg yik halálfej a mennyezetre vig yorg ott. A halálba
kívántam azt a seg g fejet, aki kitalálta a halálfejet.
A távolban eg y sziréna kelt életre. A hang ja hamarosan pokoli vonítássá erősödött.
Kinéztünk az ablakon. Eg y hölg y lila kombinéban és eg y törött orrú katona.
– Lég védelmi riadó – állapította meg Gisela, és felnézett a felhőtlen ég boltra. Vérvörös volt
az alkonyattól.
– A pokolba a riadóval. Inkább g yere, hancúrozzunk.
– Szörnyű vag y!
Erővel visszahúztam a kanapéra.
Miközben halál záporozott az utcákra, a testünk találkozott, és néhány pillanatra minden
más elvesztette jelentőség ét. Két elveszett lélek falta mohón eg ymást. A kombiné elszakadt.
Ettől még jobban nekivadultunk. Gisela hang osan nyög décselt. A mennyország ban voltunk.
Odafent a mag asban hatalmas bombázók dübörög tek.
– Eg y szajha vag y. Eg y luxusszajha – suttog tam.
– Gondolod? – nevetett.
– És én szeretlek. Itt fog ok maradni veled. Pokolba mindennel.
– És mindenki mással?
– Ig en, mindenki mással is. Te…
Bombák csapódtak be, nem messze tőlünk. A robbanások irányából és hang erejéből ítélve
valahol a Kaiser Wilhelm utca környékén.
Gisela még szorosabban ölelt mag ához. Karcsú teste eg észen hozzám simult. Olyan
bársonyos volt a bőre, és olyan jó illatú. Nem az az áporodott, mint a katonáké. Istenem,
mennyire g yűlöltem azt a jelleg zetes, átkozott porszag ot, amely minden katona bőrébe
beleissza mag át. Hiába hurcoltam mag ammal éveken át, képtelen voltam meg szokni. Gisela
körme vérvörösre volt lakkozva. Ahog y felemelte a lábát, láttam, hog y a lábujjain is vörösre van
festve a körme. Hosszú, formás lába volt.
A kezem vég ig simítottam, bokától térden át eg észen g ömbölyded csípőjéig .
– Ha a férjed most hazajönne, ag yonlőne minket – motyog tam.
– A férjem nem fog hazajönni. A hadosztályával van. Eg y különleg es hadosztállyal.
– Melyik hadosztályban harcol a hős ezredes?
– Abbahag ynád vég re? Horst a 28. jäg er hadosztályban harcol. Eg y ezred parancsnoka.
– Ismerem azt a hadosztályt. A sólyom a jelük, ezért sólyom hadosztálynak nevezzük. Az
oldalukon harcoltunk Gomelnél és Nikopolnál. Eg y ig azi húsdaráló hadosztály. Soha nem fog od
viszontlátni a férjed.
– Ne mondj ilyent.
– Most rá g ondolsz?
 – Talán – felelte rejtélyesen. A távolba révedt. – Lehet eg yszerre két férfit szeretni?
– kérdezte kis idő múltán.
– Gondolom, ig en. Nem tudom.
Sírni kezdett. Némán, könnyek nélkül.
Meg simog attam meztelen testét. Nem tudtam, mit mondjak. Meg simog attam szőke haját is.
Úg y, ahog y eg y macska bundáját simog atja meg az ember.
– A háború az oka mindennek – hüppög te.
Lefújták a lég iriadót. Az esti utca ismét életre kelt. Az emberek meg könnyebbülte
nevetg élve visszatértek tennivalóikhoz. Jelentéktelen támadás volt – alig néhány százan haltak
vag y sebesültek meg .
Rumos teát ittunk, aztán eg yütt meg másztuk a heg yet. A mindig fiatal és g yönyörűség es
heg yet, amelyen mindig új tapasztalatokat szerez az ember, és amelynek a csúcsán a jótékony
feledés vár rád. Gyakorlott heg ymászók voltunk, ismertünk minden eg yes sziklát és krátert, és
még is az újszülött kíváncsiság ával hág tunk eg yre mag asabbra. Vérbeli felfedezők voltunk.
Miután kitűztük a zászlót, mindkettőnkön kellemes fáradtság lett úrrá. Hag ytuk, hog y az édes
álom mag ával rag adjon minket.
– Kérdezni akarok tőled valamit, arról, ami odakint folyik – fordult felém, amikor
felébredtünk.
Elhatároztam, hog y eleng edem a fülem mellett a kérdést, de nem sikerült. Rag aszkodott
hozzá, hog y válaszoljak neki. Nem értettem, miért akarja tudni, mi történik odakint, a véres
valóság ban. Én örültem, hog y leg alább néhány órára elfelejthetem.
– Ig az az, hog y embereket ölnek meg csupán azért, mert eg y másik fajhoz tartoznak? Mert
zsidók?
– Úg y ig az, mint az, hog y most itt fekszem. De az, hog y meg ölik őket, csak eg y része a
dolog nak. Ha akarod, vehetsz eg y zsák zsidót vag y cig ányt műtrág yának. Ez most a leg újabb
találmányuk.
Beleharaptam eg y almába.
– Ki tudja? Lehet, hog y épp eg y zsidó g yereket eszem. Merthog y a hamuval a g yümölcsfákat
is trág yázzák.
– Nem hiszem el.
– Nem? Pedig még mindig nem mondtam el mindent. Fog almad sincs…
– Miért g yűlölik az emberek annyira a zsidókat? – kérdezte.
– Fog almam sincs. Nekem speciel semmi bajom a zsidókkal és a más bőrszínűekkel, de sok
embert ismerek, aki ezzel másként van. És a többség ük nem is náci. Épp ellenkezőleg .
– Azok az emberek őrültek.
– Persze hog y őrültek – értettem eg yet vele. – Mindannyian őrültek vag yunk. Különben nem
lennénk kint. Azokat, akik nem elég őrültek, drótkerítések és rácsok mög é zárják. A világ a feje
tetejére állt: csak az őrülteknek van jog uk az élethez. Hányszor tapasztaltam ezt! Soha nem
fog om elfelejteni azt a zsidót, akibe akkor botlottunk bele, amikor partizánokat üldöztünk.
– Mesélj róla – kérte, és lustán kinyújtózott mellettem.
– Hosszú történet. Biztos vag y benne, hog y hallani akarod?
– Miért ne? Vág j bele.
– Partizánokra vadásztunk a cseh heg yekben. Jó kis meló, tényleg , mert nekünk kellett
g ondoskodni mag unkról, és apró őrjáratokban kószáltunk, g yakorlatilag felüg yelet nélkül.
Néha a leveg őbe lőttünk, hog y úg y tűnjön, mintha dolg oznánk. Mivel tettünk róla, hog y a
lőszerünk kellő mértékben fog yjon, mindenki elhitte nekünk, hog y nag y és véres csatákat
vívtunk az ellenség g el. Az ig azság azonban az volt, hog y alig láttunk partizánt, sőt még
hallani se nag yon hallottunk róluk. Elkerültek minket, és mi is elkerültük őket.
– Mindig sikerült találni valami enni– és innivalót, és ha még sem, akkor Porta és Pici
kimentek zerg ebakra vadászni. Cilinderben és keménykalapban, g éppisztollyal felszerelve,
ahog y az náluk szokás volt.
– Porta tényleg cilindert viselt? – kérdezte meg lepetten Gisela.
– Ig en. Romániában nyerte eg y kártyacsatában. Ez még azelőtt történt, hog y Oroszország ba
küldtek volna minket. Soha nem vált meg tőle, ahog yan Pici sem a keménykalaptól, amit az
ag g ok menhelyében szedett fel valamelyik városban.
– Komikus látványt nyújthattak – nevetett Gisela.
– Az nem kifejezés. Sikerült komédiát csinálniuk Adolf átkozott háborújából. A vadállat a
haját tépte volna, ha látja, milyen fantasztikus mennyiség ű lőszert használtak el ezek ketten a
vadászatok alkalmával. Ritkán tértek vissza bakkal vag y őzzel. A leg g yakrabban disznó vag y
borjú volt a zsákmányuk. Ezeket könnyebb volt lelőni, mert nem mozog hattak szabadon.
– Eg y éjszaka, nem sokkal napnyug ta után eg y elhag yatott heg yi kunyhóhoz értünk, és
eldöntöttük, hog y ott töltjük az éjszakát.
– Kiket takar ez a többes szám harmadik személy? – szakított félbe Gisela.
– Nem ismered őket. Profi g yilkosok voltak mindannyian, eg y olyan ezredből, melynek
katonái fél lábbal a sírban élnek. Amíg élnek…
A ház lakóit mintha meg sem érintette volna a háború szele. Ig az, ennek némileg
ellentmondott az, hog y valami oknál fog va kénytelenek voltak elmenekülni, az asztalon hag yva
az érintetlen vacsorát. Mintha eg y háború előtti luxusszállodába tévedtünk volna be. A terített
asztalon disznósült és libapecsenye.
Jóízűen falatoztunk, de még jobban esett volna az étel, ha nem érezzük azt a jelleg zetes,
édeskés szag ot attól a pillanattól fog va, hog y beléptünk a házba. Míg ettünk, a szag mintha
még áthatóbbá vált volna. Porta felment az emeletre, hog y meg nézze, onnan jön-e a bűz. Kis
idő múlva visszatért. A cilindere tetejét törölg ette a zubbonya ujjával.
„Van odafent eg y fickó, akinek volt képe ág yban, párnák közt meg halni – közölte. – Ezért a
bűz..”
Heide elvig yorodott. „Képzeljétek csak el, ahog y ott fekszik az ág yában, és csendesen
elrohad. Ez sértés a háborúra nézve.”
Gisela elaludt mellettem. Én is elálmosodtam. Szunyókáltunk eg y kicsit, de nem tudtam
kiverni a fejemből a heg yi kunyhóban töltött éjszakát.
Mind a tizenketten felmentünk, hog y meg nézzük a halottat. Öreg volt, békésen feküdt fehér
hálóing ében.
– Ez a disznó az ág yba szart – mondta Porta, aki előzőleg bekukkantott a dunyha alá. – A vén
ártány. Teleszarta az ág yat, amiben aludni akartam.
– Pfuj, de büdös – fintorg ott Steg e.
– Mi az, a diák úr nem bírja a szag ot? – kérdezte g únyosan Porta. Meg döfködte a halottat a
bajonettjével.
– Vig yázzatok, nehog y lyukat üssön rá – fig yelmeztetett minket Papa. – Ha a g áz kiáramlik
belőle, szedhetjük a sátorfánkat. – Körülnézett a szobában. Közben az orrát cibálta, mint
mindig , ha szembe kellett néznie valamilyen problémával. – Inkább el kellene temetni.
Pici és Porta meg fog ták a lepedő eg y-eg y vég ét, és kicipelték a hullát. Mivel a föld olyan
kemény volt, hog y nem tudtak g ödröt ásni, a trág yadombba temették az öreg et. Senki nem
tiltakozott.
Miután a temetésnek vég e volt, folytattuk az evést-ivást, és a kártyapakli is előkerült.
– Ti nem halljátok ezt a kaparászást? – nézett körül a szobában Heide.
A füstös petróleumlámpa erőtlen narancssárg a fényt vont az asztal köré.
– Hag yd a sódert – türelmetlenkedett Porta. – Vag y játsz, vag y csatlakozz a vén szivarhoz a
trág yadombra, ahová való vag y.
– Kötekedni akarsz, te hülye vörös majom? – húzta fel mag át Heide. Hátralökte a székét, és
felállt.
Erre Pici is kieg yenesítette túlméretezett tag jait. Hátratolta a keménykalapot, belefújta az
orrát „parasztzsebkendőjébe”, aztán fog ta a terítéktől és feg yverektől roskadozó, vaskos tölg yfa
asztalt, s eg y könnyed mozdulattal odébb lökte, hog y helyet csináljon a küzdelemhez. Heide
elsápadt.
– Minek kell beleütnöd az orrod a kettőnk dolg ába? – kiáltotta Picinek. – Ez csak Julius
Heidére és Joseph Portára tartozik. Semmi közöd hozzá, hülye g orilla.
Pici felmordult. Eg y csattanás, és Heide elnyúlt a padlón.
Az asztal visszakerült a helyére, és a játszma tovább folytatódott. De képtelenek voltunk a
játékra koncentrálni. Minden érzékszervünkkel feszülten fig yeltünk. Heide kimondta azt, amit
mi nem mertünk. Valami nem volt rendben ezzel a házzal.
Még leg alább eg y fél óráig kínoztuk mag unkat, aztán Papa eg yszer csak felpattant, és a
mennyezet felé ordította:
– Ha valaki van odafent, azonnal jöjjön le!
Csend lett. Baljós csend. Eg yetlen hang ot se lehetett hallani. Pedig volt ott valami.
Mindannyian tudtuk, hog y volt ott valami. Vag y ami még rosszabb, valaki.
Heide mag ához tért, és kérte, hog y osszunk neki is lapot.
– Mi a franc ütött belétek? – nézett vég ig a társaság on.
– Valaki van ott fent – suttog ta Steg e. A falhoz lapult, és meg markolta a g éppisztolyát. A
szája széle ideg esen ráng atózott.
– Lehet, hog y eg y partizántanyára tévedtünk – motyog ta Papa. – Ha ig en, akkor jó éjszakát
mindenkinek!
Pici elővette az állandó kelléktárához tartozó plasztikbombák eg yikét, és meg kérdezte:
– Ne repítsük inkább a leveg őbe az eg ész kócerájt? – már szúrta is volna a helyére a
g yutacsot, de Papa leállította.
– Türtőztesd mag ad. Kutassuk át a házat, hog y utána nyug odtan zsug ázhassunk. Ha nem,
még a vég én mindannyian becsavarodunk.
Verejtékező nyájba tömörülve felmerészkedtünk a lépcsőn. Csőre töltöttük az összes
feg yverünket; készek voltunk lekaszálni mindent, ami az utunkba kerül.
Porta berúg ta az első ajtót, aztán g yorsan fedezéket keresett, mialatt a kis Lég iós beleürített
eg y eg ész tárat a koromsötét szobába. Heide beg urított eg y kézig ránátot a szomszéd
helyiség be.
– Ezer ördög és pokol! – üvöltötte Porta, és az eg ész házat körülölelő balkonon a következő
ajtóhoz ug rott.
Gépkarabélyok és g éppisztolyok g onosz, kékes torkolattüze hasított bele az éjszakába.
Leg alább olyan hősiesek voltunk, mint a szélmalommal harcoló Don Quijote.
– Vive la légion!* – rikoltotta a kis Lég iós, meg leng etve feje fölött a g éppisztolyát.
Tig risug rással bevetette mag át a szobába, amit előzőleg már meg tisztított eg y kézig ránáttal.
Óriási lárma kerekedett odabent, mintha eg y eg ész partizánsereg g el kelt volna birokra; pár
perccel később aztán kiderült, miről is szólt a nag y csata: a Lég iós eg yenesen eg y nyitott
ruhásszekrénybe vetette mag át, az pedig becsukódott és rádőlt. Azért dörömbölt és ordítozott
olyan keservesen, hog y szabadítsuk ki.
Neg yedóra leforg ása alatt úg y szétromboltuk az emeletet, hog y az még eg y hurrikánnak is
dicsőség ére vált volna. A széttépett dunyhákból és párnákból szálling ózó pihék fehér takaróval
borították be a szobákat. Félelmünk tele volt ez.
Léleg zet-visszafojtva füleltünk a lépcsőfordulónál. Lentről ruhasuhog ást hallottunk.
– Mon Dieu! – suttog ta rémülten a Lég iós.
A félelem jeg es ujjai vég ig zong oráztak a hátg erincünkön. Heide volt az első, aki elvesztette
a fejét.
– Ki van ott? A pokol tüzére küldelek titeket, ördög ök! – bömbölte olyan hang erővel, hog y
még a falak is beleremeg tek.
Szavait mélység es csend követte. Hosszú másodpercekig dermedten álltunk, eg yikünk se
tudta, mitévő leg yen.
– Nem kellene inkább eltűnni innen? – vetette fel Pici, és már húzódott is a leg közelebbi
ablak irányába.
Lentről meg int az a suhog ás hallatszott.
– Sztoj!** – kiáltotta Porta, és vaktában lövöldözni kezdett. – Halt!***
Pici felvonított, és kivetette mag át az ablakon. Éles üveg szilánkok maradtak utána az
ablakkeretben.
Kitört a káosz. Képtelenek voltunk tovább elviselni ezt a bizonytalanság ot. Mindenki ki akart
jutni, mintha Pici a mi maradék bátorság unkat is mag ával vitte volna.
Heide g épkarabélya berag adt. A fickó rémülten a sötétben rejtőző rém felé hajította a
használhatatlanná vált feg yvert.
Hog y hog yan, az rejtély, de mindannyiunknak sikerült kijutnia, kivéve Steg ét. Ő bent
maradt.
– Be kell mennünk érte – jelentette ki Papa. Meg int benyomultunk a kísértetházba.
– Hug o, hol vag y? – szólong atta halk hang on Papa.
Gyufa lobbant, és valaki meg g yújtotta az asztalon álló petróleumlámpát.
A füstös félhomályban eg y mag as, sovány férfi öltött alakot előttünk. A koncentrációs
táborok lakóinak csíkos rabruháját viselte. Papa ocsúdott fel elsőként meg lepetéséből.
A borzalmasan meg aszalódott fig ura kihúzta mag át, és katonás feg yelemmel, szemét
mereven Papára szeg ezve jelentést tett.
– Őrmester úr! A 36 789 508A politikai fog oly jelenti, hog y leszakadt az eg ység étől, a 4356-
os keleti vasútépítő eg ység től.
– Szentség es Ludmilla! – kiáltott fel Porta. – Hog y pereg a nyelve! Biztos vag yok benne,
hog y ezt nem a vasárnapi iskolában tanultad.
– Van valaki más is itt rajtad kívül, zebra? – kérdezte Pici.
– Nincs, káplár úr – felelte a rabruhás férfi.
– Fog d be, Pici – mondta bosszúsan Papa.
– Ig en? És miért? – húzta fel az orrát Pici, akit még soha senki nem szólított „úr”-nak.
– Pofa be – parancsolta Papa. – Keressétek meg Steg ét, hog y folytathassuk a játszmát. – A
fog oly felé fordult. – Jobb lenne, ha keresne mag ának valami rág csálnivalót. Nag yon úg y néz
ki, mint akinek szükség e van rá.
Az öreg zebra ideg esen körülnézett. Továbbra is merev vig yázzban maradt, az ujjai mintha
odarag adtak volna a nadrág ja varrásához.
– Ülj le, pap – invitálta Porta az asztalhoz. – Keríts mag adnak eg y karéj kenyeret és eg y
darab húst. Akad belőle bőven. De előtte ig yál eg y kis g yomorerősítőt, hog y meg ne ártson a
kaja.
Az öreg meg nyalta a szája szélét, de még mindig nem mert mozdulni.
– Tizedes úr! A 36 789 508A politikai fog oly eng edélyt kér eg y meg jeg yzésre.
– Ki vele, testvér! – dörmög te Pici, és hátratolta fején a világ osszürke keménykalapot.
Az öreg zsidó hallg atott. Úg y tűnt, a meg felelő szavakat keresi. Tapasztalatból tudta, hog y
elég eg y rossz szó, és mindennek vég e. Hiába viseltünk halálfejes karszalag ot a kifejező
Strafabteilung* felirattal, ő az ellenség et látta bennünk.
– Hé, zebra! Mit akartál közölni velünk? – harsog ta Porta. Koszos mutatóujjával a szutykos,
viaszsárg a arc felé bökött.
Az öreg fáradt tekintete eg yik bérg yilkosról a másikra vándorolt.
– Nos, mit akart mondani? – vig yorg ott Brandt, a hajdani teheráru-fuvarozó. Ádázul
meg szívta lyukas fog át, amelyből mindig félelmetes bűz áradt. Brandt nem mert elmenni a
fog orvoshoz; inkább szenvedett. Mindent meg próbáltunk már azzal a fog g al, a puskaportól a
sósavig az összes elképzelhető anyag ot beletömtük és belecseppentettük. Eg yszer még szárított
madárürüléket is g yömöszöltünk bele – természetesen Porta javaslatára –, de hiába. A bűz
makacsul maradt.
– Mondjon valamit – mosolyog tam a csíkos rong yokat viselő öreg emberre.
– Befog nátok vég re? – csattant fel Papa. – Nem látjátok, hog y az őrületbe kerg etitek a
szerencsétlent a hülye kérdéseitekkel? Nézzetek csak rá! Halálra van rémülve tőletek! Nem is
csoda. Ha látnátok mag atokat! Az ördög eg y szép arcú, jól fésült fiúcska hozzátok képest.
Odament az öreg hez, és a vállára tette a kezét. A szemöldökét vakarg atta a pipája szárával,
jóindulatú hang ján ezt mondta:
– Nem kell félni tőlünk, barátom. Nem vag yunk olyan rosszak, mint amilyennek látszunk.
Mit akart mondani? Ki vele bátran! Ha az a véleménye, hog y eg y csürhe rühes disznó vag yunk,
nyug odtan mondja csak. Úg yis ez az ig azság .
Az öreg vett eg y mély léleg zetet, és a fekete tankos sapka alá kényszerített, szakállas
munkásarcra nézett. A tekintetük találkozott. A fog oly sötétbarna és Papa ég színkék szeme.
Mindannyian éreztük, hog y ez a két ember eg ymásra talált.
– Őrmester úr! Ha elveszek valamit az asztalról, az fosztog atásnak számít. Már három napja
rejtőzöm ebben a házban, de még nem nyúltam semmihez.
Papa nevetve meg rázta a fejét.
– Felejtse el ezt a badarság ot. Üljön le az asztalhoz, és eg yen, amíg van mit. – Heide felé
fordult. – Hozz még némi kaját és piát.
Heide azonban csak állt, és tátott szájjal az öreg et bámulta, mintha valami természetellenest
látott volna, valamit, ami jóval több annál, mint amit az értelme fel tud dolg ozni.
Pici fölébe hajolt, és akkorát ordított a fülébe, hog y azt mérföldekről is hallani lehetett.
– Menj már, és hozd azt a kaját, te szarlég y, vag y kiverem az összes fog sorod!
Heide meg rázkódott. Kelletlenül a konyha irányába indult, hog y teljesítse Papa parancsát.
Porta és a Lég iós felmentek az emeletre, hog y meg keressék Steg ét. Aléltan hevert a
folyosón. Amikor mag ához tért, elmondta, hog y menekülés közben ijedtében nekirohant eg y
nyitott ajtónak.
– Hol aludt az elmúlt három nap folyamán? – kérdezte Papa az öreg től.
– A konyha padlóján, őrmester úr.
– Abbahag yná az őrmesterezést? Miért nem feküdt le valamelyik ág yban? Reng eteg van
belőlük.
– Mert tele vag yok élősdiekkel, és nem akartam összepiszkítani azokat a szép ág yakat.
– Szentség es Szűzanyám! – kiáltott fel Porta, és jóízűen hahotázni kezdett. – Bárcsak
mindenki ilyen fig yelmes lenne. Akkor a háború estélyi ruhás bál lenne.
Papa is nevetett.
– Mag a eg y ang yal, barátom. Mit számít az a néhány bog ár, ha mi is belefekszünk azokba az
ág yakba? És ha a partizánok erre tévednek, ők se fog nak a padlón, ebben biztos lehet. Mi és ők
feleannyira se vag yunk fig yelmesek, mint mag a, testvér, akit az emberi faj selejtjének
neveznek.
Heide eg y öl füstölt szalonnával és pálinkával tért vissza. Az asztalra lökte őket.
Steg e levett eg y könyvet a polcról, és Papa elé tartotta.
– A vendég látóink előrelátó emberek – nevetett. – És tudják, kik fog nak g yőzni.
A könyvre pillantottunk. A borítón a Karl Marx név állt.
– Ez a Gestapót is érdekelné – dünnyög te Heide.
– Pofa be, seg g nyaló! – förmedt rá Porta. – Ha sokat jártatod a szád, kimetsszük a g ig ádból a
fonog ráfodat. Még nem felejtettük el, hog y spicli vag y.
Heide harag osan meredt a cilinderes, nyakig láb Portára, a g éppisztoly azonban, amely
„véletlenül” rőt cimboránk kezében volt, hallg atásra késztette. Még élénken emlékezett az
erdei kirándulásra.
– Kár ezért a szép asztalért – jeg yezte meg az öreg , amikor a Lég iós nekilátott szalonnát
szeletelni az asztallapon.
– Nem a mag áé az asztal – emlékeztette Brandt. Nekifog ott kenyeret szeletelni a
rohamkésével, az asztallapot használva vág ódeszkának, akárcsak a Lég iós.
– A tárg yakat meg kell becsülni – mondta konokul az öreg .
– Dug ulj el, jeruzsálemi paraszt! – kiáltotta habzó szájjal Heide.
Kíváncsian vártuk, mi fog történni. Heidét ismerve bajt szimatoltunk.
Porta befejezte a cilindere tisztog atását. Kajánul elvig yorodott. Steg e eg y kézig ránáttal
játszadozott. Papa a mennyezetet bámulta, és a kártyát keverte szorg almasan. Pici eg y
libacombot szopog atott nag y zajjal. Brandt eg y lekvárosüveg ben vájkált eg y kenyérdarabbal.
Krause, az eg ykori SS-katona, aki azért került hozzánk, mert eg yesek szerint g yáva volt, és
politikailag meg bízhatatlan, a fog át piszkálta a bajonettjével. Apró, zöld, g onoszul csillog ó
szemével Heidét bámulta, aki elkövette a leg nag yobb baklövést, amit eg y büntetőezrednél
elkövethet valaki: belekötött eg y „elítéltbe”.
Heide hosszan ivott az eg yik pálinkásüveg ből. Hátrahajtotta a fejét, és tátott szája fölé tartva
az üveg et hag yta, hog y a színtelen folyadék lezúduljon a torkán. Ádámcsutkája g umilabdaként
pattog ott fel-alá. Az ital eg y része túlfolyt a szája szélén, és vég ig csorg ott a nyakán.
Hanyag ul az asztalra hajította az üveg et. A pálinka kiömlött. Heide előrehajolt, az öreg
arcához tolva a képét. A szeme merő vér és rosszindulat volt.
– Na ide süss, zebra! – mondta böfög ve. – Én Julius Heide, a 27. harckocsizó-büntetőezred
tiszthelyettese, azt mondom neked, hog y te eg y büdös, tetvektől nyüzsg ő zsidó disznó vag y!
– Győzedelmesen körülnézett. – Mit szólsz ehhez, te Jézus-g yilkos?
 Az öreg zsidó közönyösen bámult Heidére. Nem úg y nézett ki, mint aki tudatában van
annak, hog y sérteg etik őt. Meg se hallotta a sérteg ető szavakat. Túl g yakran hallotta, az ag ya
már nem fog ta fel őket. Immúnissá vált az obszcén szavak iránt.
Heide meg rázta a fejét, ahog yan azt a bika teszi, mielőtt felöklelné a torreádort.
– Neked beszélek, te rohadó élőhalott! Te csak eg y szaros zsidó vag y! – sziszeg te. – Eg y
bűzlő rakás szar! – Hátravetette a fejét, és nevetett a saját meg jeg yzésén. – Eg y bűzlő rakás szar!
– ismételte meg röhög ve.
Elmondta még néhányszor, az ürülék szó összes általa ismert szinonimáját felvonultatva.
Kezdett belemeleg edni a témába. Rátaposott a g ázpedálra. A nyelve elszág uldott vele. Üvöltött
és visított, mint eg y vadul kanyarg ó autó.
Mi csendben hallg attuk. Az öreg ezalatt evett, és a leg kisebb tanújelét se adta annak, hog y
zavarná Heide szófosása.
Porta várakozóan vig yorg ott. Pici az orrát piszkálta. A Lég iós halkan dúdolt: „Gyere, halál,
ne várasd mag ad!”
Papa kiosztotta a lapokat. Lassan, ráérősen. Steg e eg y hurkapálcát rág csált. Krause tetűre
vadászott.
A következő pillanatban eg y 7,35-ös kaliberű pisztoly jelent meg Heide kezében. Heide
kibiztosította. A fémszerkezet kattanása dübörg ésként hatolt el a dobhártyánkig .
– Most pedig , zsidó, szét fog om lőni azt a g ané ag yadat!
Vérszomjasan elvig yorodott, és célba vette az öreg halántékát.
Baljós csend lett, aztán az öreg zsidó felemelte a fejét, és halott tekintetével Heidére nézett.
– Le akar lőni, Herr Unteroffizier? Csak tessék, jog a van hozzá. Hog y eng em lő le vag y eg y
kutyát, az teljesen mindeg y. Az eg yetlen különbség az, hog y a kutya fél a haláltól, én viszont
nem. Évek óta eg yütt élek vele. Gyerünk, lője szét a fejem, de előtte menjünk ki. Nem szeretném
összepiszkolni a padlót.
– Elég a süket dumából – vicsorg ott Heide. Láttuk, hog y a mutatóujja meg feszül a ravaszon.
Eg yedül Papa nem nézett fel. Felfordított eg y kártyalapot.
– Fekete dáma. Teg yed ez azt a pisztolyt! – süvöltötte.
Heide nem hallotta vag y nem akarta meg hallani.
– Utálom a zsidókat, és már rég óta ki szeretnék nyuvasztani eg yet.
– Teg yed el azt a pisztolyt, még pedig azonnal!
Pici felállt, és elővillantotta a rohamkését. Papa felnézett.
– Julius Heide, parancsolom, hog y teg yed le azt a feg yvert!
A Lég iós eg yre hang osabban hümmög te: „Gyere, halál, ne várasd mag ad!”
Heide lassan, milliméterről milliméterre leeng edte a kezét. A pisztoly a padlóra zuhant. A
szuperhős szemébe rémület költözött. Eg y pillanattal korábban még nag yszájú és
nag ymellényű náci katona volt, most pedig úg y remeg ett, mint eg y összevert korcs.
Rekedten felvisított, ahog yan a sarokba szorított patkány szokta tenni, amikor meg pillantja
a rárohanó terrier éles fog ait. El akart iszkolni, a Lég iós azonban elg áncsolta. Elnyalt a padlón.
Pici meg rag adta a bokájánál, és vidáman körbeforg atta. Heide feje hang os koppanással a
falnak csapódott. Pici ettől még inkább tűzbe jött. Felüvöltött, és felemelte a kését, hog y Heide
hátába döfje. Az öreg zsidó azonban elkapta a karját.
– Ne teg ye, barátom! Ne ölje meg !
Meg döbbentő volt éppen Heide célpontját látni Heide védelmezőjeként. De még annál is
jobban meg döbbentett minket az, hog y Picit „barátomnak” szólította valaki, aki néhány perccel
korábban még úg y nézett ránk, mintha istenek lettünk volna.
Pici ellökte mag ától az öntudatlan Heidét, és értetlenül a karjába csimpaszkodó, eg ész
testében remeg ő zsidóra nézett.
– Mi a fene? Miért ne tehetném hideg re ezt a g örényt? Rálépett a lábadra vag y nem?
Az öreg meg rázta a fejét.
– Nem, barátom, nem sértett meg eng em. Vég tére is én eg y zsidó vag yok. A többit pedig
nem g ondolta komolyan. Ez az ember beteg , de meg fog g yóg yulni, ha a világ is jobban lesz.
– Beteg ? – kérdezte elképedve Porta. – Heide a leg eg észség esebb rohadék a világ on.
Meg érdemli, hog y lemészárolják.
Pici lelkesen bólintott, és félrelökte a zsidót.
– Ig azad van, Joseph Porta, de azért nem ártana, ha Pici felnyitná Heide testét, hog y
ellenőrizze.
Az öreg elkapta Pici kezét és meg csókolta.
– Ne, kérem, hag yja őt békén! Vég tére is velem kötekedett, nem mag ával!
Papa fenyeg etően meg intette Picit.
– Ne lég y vérszomjas. Hag yd a disznót, ott, ahol van, és ülj le közénk, hog y vég re
kártyázhassunk.
Pici kelletlenül visszaült az asztalhoz. Mi se örültünk neki, hog y Heide meg int meg úszta.
Papa osztott.
– Nincs kedve velünk játszani? – kérdezte az öreg től.
– Köszönöm, nincs, őrmester úr.
Papa reményvesztetten meg csóválta a fejét.
– Istenkém! Leg alább a „barátom”-mal meg próbálkozhatna. Ha Picinek, ennek a bikanyakú
bolondnak azt tudta mondani, akkor nekem miért nem tudja?
Az öreg eng edelmesen bólintott.
– Meg próbálom, de nem lesz könnyű.
Csendben kártyáztunk eg y darabig , aztán Brandt lelökte a lapjait.
– Nincs türelmem hozzá. Nem lenne kedve valakinek mesélni?
– Hülye disznó vag y – jelentette ki Porta, és ő is kiterítette a lapjait.
– Ezenkívül? Más mondanivalód nincs?
– Betöröm azt a randa képed – húzta fel mag át Porta. Brandt felé hajított eg y üveg et, de az
odvas fog ú sofőr behúzta a nyakát, íg y az üveg járt rosszabbul. Ezernyi üveg cserép pattant a
falról a padlóra.
– Kár ezért a szép házért – motyog ta a zsidó.
– Mit számít az mag ának? – kiabálta dühösen Brandt. – Nem a mag áé!
– Éppen ez az – felelte az öreg . – Ha az enyém lenne, nem számítana. De ezeknek a szeg ény
embereknek két g yerekük van, akiknek nem mindeg y, hog yan nőnek fel.
– Honnan tudja, hog y vannak g yerekeik? – kérdezte Brandt.
– Gyerekruhákat láttam a szekrényben – válaszolta a zsidó.
– Mag ának is volt háza? – támadt fel Brandt érdeklődése.
– Ig en, volt. Most nincs semmim. A házat már rég en elvették tőlem.
– Ki vette el? A vég rehajtó? – kérdezte naivan Krause, az eg ykori SS-katona.
Addig röhög tünk, míg köhög ésbe nem fulladt a hang unk.
Az öreg zsidó szomorúan bólog atott.
– A vég rehajtó… Íg y is lehet nevezni őket.
 – Gondolom, a házat még a weimari időszakban csórta el valakitől – jeg yezte meg
rosszmájúan Krause.
– Nem tudok róla – felelte szelíd g únnyal az öreg .
– Hog y kerültél a kerítés mög é, zebra? – kérdezte Porta. Eg yetlen meg maradt fog át
szívog atta cuppog ó, fröcsög ő hang on. Közben a cilinderét tisztog atta eg y darab újság papírral.
Az újság főcíme a német hadsereg dicsőség es előrenyomulását hirdette. Miután vég zett a
cilinderrel, Porta a dicsőség es hadsereg be fújta az orrát, majd a kályha melletti sötét zug ba
hajította a hősök százezreit.
Az öreg zsidó félénken meg fog ott eg y újabb darab húst, és a szájába tömte. Még mindig
éhesnek látszott.
– Ne eg yen túl g yorsan – fig yelmeztette Papa. – Könnyebb a túltápláltság tól meg halni, mint
az éhség től. A zsíros étel nem mag ának való. – Kedvesen az öreg elé tolt eg y szelet sovány húst.
– Hog yan kapták el Krause barátai? – kérdezte Porta a fején vöröslő dzsung elt vakarg atva
kése heg yével.
– Nem az én barátaim! – kapta fel a vizet Krause.
– Pofa be – torkollta le Pici. A hüvelyk– és a mutatóujja közt eg y tetű hang os recseg éssel
joblétre szenderült. – Ha Porta azt mondja, hog y a barátaid, akkor a barátaid! – Közben nem
felejtett el eg y rovátkát vésni az asztalba. Portával fog adtak, ki tud több tetűt levadászni
mag áról. Természetes Porta vezetett.
Heide nyög ve felült. Az arca fekete volt a ráalvadt vértől. A fél szeme keskeny vonallá
dag adt. Heide köpött eg yet; eg y fog koppant a padlón. A kézfejével meg törölte a száját. Még
mindig vérzett.
Porta feltette a monokliját, és elég edetten csettintett a nyelvével.
– Csak nem verted be azt a tökfejed, zsidózabáló Julius? Talán a nag y névrokon, Streicher*
nyomdokaiba szeretnél lépni, szépfiú?
Heide nem válaszolt.
Az öreg az asztalra könyökölt, meg támasztotta az állát, és mesélni kezdett. Úg y beszélt,
mint azok, akik már nag yon rég en csak mag ukkal társalog nak. Nem is ig azán beszéd volt ez,
hanem hang os álmodozás.
– ’38-ban kaptak el minket. Én akkor meg menekültem, mert jó kapcsolataim voltak.
– Nektek, szentföldi tevéknek mindig jó kapcsolataitok vannak – g únyolódott Heide a
földről. Meg vetően köpte ki a „Szentföld” szót. A g yűlölete olyan hatalmas volt, hog y inkább
belehalt volna, mintsem hog y visszafojtsa. Úg y vicsorg ott, mint eg y veszett kutya, habzó
szájjal, fog ait villog tatva. – Már rég fel kellett volna lóg atnunk tég ed, zsidó állatja!
Az öreg rendületlenül folytatta. A lábánál kuporg ó, őrjöng ő kutya nem létezett számára.
– Hamburg ban laktam, a Hoch Alle von Rotenbaumon. Csodálatos hely volt – sóhajtott, mag a
elé képzelve a napsütötte utcákat, a teng ert, a só illatát, a hajók füstjét és az Alsteren csónakázó,
csiling elő hang on nevető lányokat. – Fog orvos voltam. Sok barátom volt és jó pacientúrám.
– Lefog adom, hog y mind horg as orrúak voltak, mint te – kiáltotta Heide.
Pici fejen hajította eg y hatalmas kötözött sonkával. Heide eldőlt, de aztán meg int felült, bár
némi nehézség árán. Meg vetően az asztal lábára köpött.
– Eg y zsidóval ülni eg y asztalnál! – Krákog ott, és véres nyálat köpött az öreg re.
– Szerencsémre sikerült pecsétet szereznem az útlevelembe, és g őzhajón elhag ytam
Hamburg ot. Azt terveztem, hog y a Szovjetunión át Kínába meg yek. – A fejét ing atta. – A
Szovjetunión át! Micsoda ostoba ötlet volt!
 – Pedig ők a barátaitok – mondta fitymálóan Heide. – A moszkvai zsidók. Csak az ördög
tudja, miért nem lett belőled népbiztos, hog y eg y Nag annal tarkón lőjed az embereket.
A zsidó felnézett.
– Sok minden van, amit te és az ördög nem értetek. – A tekintete áthatolhatatlan volt. – A
zsidókat odaát is üldözik.
Papa fáradtan nevetett.
– Ig en, a Szovjetunióban is üldözik mag ukat. És Leng yelország ban is. Meg a világ szinte
minden részén. Csak az ördög tudja, miért. – Heidére nézett. – Heide, neked csak kell tudnod,
ha már Streicher követője vag y!
– A zsidók tetves disznók – ug atta Heide. – A Talmud erre a leg jobb bizonyíték.
Julius Heide azért g yűlölte a zsidókat, mert az elemiben az osztály leg tehetség esebb
tanulója eg y Mouritz nevű zsidó kisfiú volt. A kis Mouritz mindenben seg ített a nag y Juliusnak.
Súg ott neki, és puskákat csúsztatott a padjára dolg ozatok írásakor. Ahog y az évek teltek, Julius
eg yre inkább úg y érezte, hog y minden eg yes szó, amit Mouritz tanult meg helyette, eg y
koporsószög az ő önbecsülésén. A g yűlölete csak nőtt, és Julius már úg y érezte,
szétmarcang olja a keblét. Aztán eljött a Kristály éjszaka, amikor vég re könnyíthetett mag án.
Más reményteli ifjú nácikkal és a csőcselék többi részével eg yütt vad és lelkes ordítással törtek-
zúztak Berlin zsidó neg yedében. Milyen biztonság os kaland volt ez számukra! Hiszen a hatóság
védelme alatt álltak ezek a hulig ánok. Mindez meg lehetősen morbid, ha fig yelembe vesszük,
hog y Heide se értette jobban a fajg yűlölet lényeg ét – mert nincs is mit érteni rajta –, mint mi
tizenketten. Persze, Julius Streicher cikkeiből azért bebiflázta a hosszú idézeteket. Hog y
bebizonyítsa, Mouritz nélkül is tud boldog ulni.
Elkártyázg attunk még eg y darabig , de eg yre jobban untuk a játékot. Porta előszedte a
fuvoláját, kifújta az orrát az ujjaival, a „veg yületet” átcsapta Pici feje felett, aztán muzsikálni
kezdett. Többször is leállt és újra belefog ott, a lelkiállapotának meg felelő dalt keresve. Vég ül az
„Eg y kis éji zené”-nél állapodott meg . Ahog y eg yre jobban belemeleg edett a muzsikálásba, úg y
váltak a hang szerből előcsalt dallamok eg yre varázslatosabbakká. Porta, a rőt hajú csirkefog ó a
tavaszt, ezernyi madár csacsog ását, eg y távoli, g ondtalan világ atmoszféráját varázsolta a sötét,
heg yi parasztházba. A szoba hatalmas kristályteremmé tág ult, ahol selyemruhát viselő hölg yek
és frakkos urak forog tak körbe-körbe, szédítően, a zene ütemére. Porta hátrahajtotta a fejét, az
ég felé irányítva a fuvoláját. Mintha eg y eg ész zenekar játszott volna átszellemült beleéléssel
eg y udvari karmester vezénylete alatt.
Az öreg zsidó is dúdolni kezdte a dallamot. Mély, rekedt hang on hümmög ött. Elárasztották
az emlékek. Az otthon meleg e, a biztonság os, világ os szobák százezer évvel ezelőtt – ami 1935-
ben volt, amikor a világ még nem állt a feje tetejére, amikor még nem a g onoszság és a
keg yetlenség uralkodott. Eg y nő világ oskék ruhában. Eg y g yönyörű szép, szelíd és g yeng éd
nő. A nő, akit szeretett. Az ő Annája. Hog yan kacag ott! Tiszta szívből, behunyt szemmel, kecses
fejét hátravetve. Mindig volt eg y kedves szava. Anna, az ő imádott Annája, akit meg öltek eg y
kapualjban, mert „bemocskolta a faját”. A g yilkosok nevetg élő fiatalemberek voltak barna
eg yenruhában. Úg y emlékezett rá, mintha előző nap történt volna. A színházban voltak, ahol a
Tell Vilmost játszották. Az előadás este tízkor ért vég et, és ők g yalog osan hazaindultak.
Meg állt, hog y veg yen eg y pakk cig arettát eg y automatából. Anna ezalatt előresétált. Mag as
sarkú cipői hang osan, bájosan kopog tak a kövezeten. A kopog ást vasalt csizmák csattog ása
fojtotta el váratlanul. Anna kétszer sikított. Az első sikoly hosszú volt, rémülettel telt. A
második hörg ésbe fulladt. A zsidó férfi a sokktól bénultan állt és nézte, hog y ag yonverik a
szerelmét. Eg y alacsony SA fiatalember, szőke hajú és nevető arcú, az a fajta, akit eg y anya
képtelen nem szeretni, kettéhasította Anna fejét eg y deszkával. Mindez 1935. június 23-án
történt, a Dammtorrral átellenben.
Azelőtt g yakran tartottak zenés esteket. A férfi basszuskürtön vag y heg edűn játszott, Anna
pedig zong orán. Mindig Mozartot adtak elő. Anna ug yanolyan mély átéléssel muzsikált, mint
az ütött-kopott cilindert viselő koszos, vörös hajú tizedes.
Előkerült a kis Lég iós szájharmonikája is, hog y mélabús hang jával kíséretet adjon eg y
számunkra ismeretlen dalnak. Előbb álmodozásba ring attak minket, aztán hirtelen, átmenet
nélkül perg ő ritmusú kozák táncdalra váltottak át. A tüzes szólamok messzire sepertek minden
melankolikus g ondolatot. Bevadultunk, ahog yan azt a kozákok is tehették, amikor kunyhóikban
felcsendült ez a nóta.
Steg e az asztalon dobolt, Pici és Brandt ug rabug ráltak és kurjong attak. Felpattantak a
mag asba, és a tenyerükkel meg csapkodták a bakancsuk szárát. Amikor földet értek, nag yokat
dobbantottak a talpukkal. Minket is elkapott a hév. Felug ráltunk az asztal mellől, és ropni
kezdtük a vad táncot. Az eg ész ház dübörg ött alattunk. Közben ittunk, mint a
meg veszekedettek.
Az öreg zsidó nevetni kezdett. Ő is berúg ott. Elfelejtette a feleség ét, akit eg y kapualjban
meg öltek. Az erős vodka kiütötte az emlékezetéből a házat, amit elvettek tőle. Az ezernyi ütésre
se emlékezett, amiket eleg áns, makulátlan eg yenruhát viselő fiatalemberek osztottak ki neki.
Feledve volt a korhadó g erendáról lóg ó kötél is. Az öreg táncolni akart. Heidével táncolt.
Eg yütt kiabáltak, ittak és énekeltek.
Ki fogja állni a számlát?
Teli torokból ordították:
Ki engedheti meg magának?
Porta nevető fuvolájától kísérve lelkesen velük eg yütt üvöltöttük:
És kinek van egy halom pénze?
– Nekem nincs eg y schilling em se – bömbölte az öreg zsidó, miközben nevetség es
tánclépéseket adott elő Heidéval. Náci bajtársunk pillanatnyilag nem volt tudatában annak,
hog y g yűlöli a zsidókat. Meg markolták eg ymás vállát, és a csípőjüket rázták.
Heide mag ára tekert eg y takarót női ruha g yanánt. Porta erre spanyol zenére váltott. Steg e
két bádog tányérral kasztanyettázott. Jobbra-balra botladoztunk, és azt képzeltük, hog y
flamencót táncolunk.
A Lég iós elrikkantotta mag át:
– Ca, c’est la légion!
Kimerülten visszarog ytunk az asztal mellé. Meg int ittunk, aztán kártyáztunk, majd ismét
ittunk. Dőlt rólunk a víz a tánctól és az alkoholtól. Részeg locsog ásunk körülfolyt minket, mint
valami meg határozhatatlan színű kása, melynek az összetételét senki se ismeri. Kit érdekelt
most az értelem?
Holnap úgyis meghalunk,
Ó, gyere, jöjj értem, Halál!
Heide sírva fakadt az öreg zsidó vállán, aki immár hetvenhetedszerre bocsátotta meg neki az
ellene és a zsidóság ellen elkövetett bűneit. Heide az összes általa ismert szent nevére
meg esküdött, hog y el fog ja vág ni minden SS-katonának a torkát, csak kerüljenek eléje.
Szég yellősen suttog va bevallotta az öreg nek, hog y ő, Julius Heide eg y mocskos disznó.
Követelte, hog y az öreg adjon neki eg y fülest. Kapott, de még eg y leg yintésben is több erő volt.
 – Erősebben! – mondta két csuklás közt Heide, és felkínálta az arcát.
Pici eg y darabig csendben fig yelte az öreg zsidó szelíd próbálkozását. Vég ül türelmét
vesztve felállt, és leütötte Heidét eg y fakanállal.
Heide hörög ve lebukott a székről.
– Kösz, cimbora. Ez ig azán jólesett – nyög te hálása, aztán elvesztette az eszméletét.
Átmeneti nyug alom következett. Csendben iszog attunk. Kis idő múltán az öreg zsidó
folytatta a történetét.
– Eg y koszos kis porfészekben ért vég et a kirándulásom. – Felemelte a poharát.
– Eg észség ükre! – Ivott, de az ital fele kiloccsant a szája szélén. – A nevem Gerhard Stief.
Pontosabban, ha már katonák között vag yok, Gerhard Stief exhadnag y a g yalog ság tól.
– Csuklott eg yet, és az ég felé fordította a szemét, mintha valami nag yon vicceset mondott
volna.
Vettük a lapot. Röhög ni kezdtünk, a combunkat csapkodtuk a tenyerünkkel, és előre-hátra
dülöng éltünk. Pici levetette mag át a székről, és úg y tett, mint akit g örcsbe rántott a nevetés. A
nag y ig yekezettől összehányta mag át. Brandt leöntötte eg y csöbör vízzel. Nem a Pici iránti
jóindulatból, hanem a bűz miatt.
Az öreg zsidó rendületlenül folytatta:
– A 26. g yalog ság i ezrednél szolg áltam, Altonában. Azt akarták, hog y lépjek be a potsdami
helyőrség hez g ránátosnak. A fehérjelvényesekhez! Nem, köszönöm. Én inkább maradtam
Altonában. Íg y minden este hazamehettem, hog y húspog ácsát eg yek. Imádom a húspog ácsát
krumplis lepénnyel.
Porta, aki ezalatt a fülét piszkálta bajonettje heg yével, a zsidóra pillantott.
– Amint pihentem eg y kicsit, sütök neked eg y halom krumplis lepényt.
– Majd seg ítek neked – ajánlkozott Pici, és eg y hatalmas horkantással meg tisztította az
orrát.
Heide a másik oldalára fordult a padlón.
– Le Adolffal – motyog ta. – Éljenek a zsidók!
Porta rutinszerűen leköpte.
– ’19-ben leszereltek – folytatta Stief. – Visszatérhettem Götting enbe, az eg yetemre. Csodás
idők voltak – tette hozzá, és ivott még eg y keveset.
– Ig en, Götting en kedves hely – bólog atott Papa. – Ott inaskodtam Radajsak
asztalosmesternél a Berg strassén. Ismerős a Berg strassén, zebr-… – Idejében elharapta a szót, és
Gerharddal helyettesítette. Nevetett. – Ismerős arrafelé, Gerhard? Hadnag y úr!
Mindannyian nevettünk, beleértve Gerhardot is. Papa a nadrág ját csapkodta, és hang osan
hahotázott. Amint lecsillapodott, meg tömte a pipáját. Ennek a pipának kupakja is volt. Papa
készítette, saját kezűleg .
– Ismerős a Berg strassén? – tért vissza a kérdéshez Papa. – Van eg y remek kocsma a sarkon.
A „Holzaug e”.
– Ig en, a „Holzaug e”. Volt ott eg y Bertha nevű lány – mondta Gerhard olyan lelkes hang on,
hog y Porta szeme rög tön felcsillant.
– Kövér volt? – kérdezte érdeklődve. Élveteg en meg nyalta a szája szélét. Imádta azokat a
nőket, akiken „van mit fog ni”.
– Ug yan! – leg yintett Gerhard. – Karcsú volt, mint eg y ang olna.
– Pfuj! – fintorodott el Porta. – A deszkatestű nőket nem nekem találták ki. Én szeretek
elmerülni a hájreng eteg ben. Imádom, ha van mit fog dosni. Nincs annál fenség esebb, fiúk, mint
két marokkal kapaszkodni eg y nőbe!
– Mi történt abban a faluban, ahol elkapták? – kérdezte Brandt. A hortyog ó Heidére köpött,
aki hang osan tiltakozott álmában. A fickó azt álmodhatta, hog y kacsa lett belőle, mert időnként
nag yokat hápog ott.
– Behívattak az NKVD-hez, ahol eg y apró, ig en kedves ember mosolyog va közölte velem,
hog y eg y darabig meg fig yelés alatt fog nak tartani, mint kémkedéssel g yanúsítható külföldi
állampolg árt. „De minden rendben lesz”, tette hozzá nevetve, mintha az eg ész csak eg y
hatalmas tréfa lett volna.
– Persze, azt értette ezen, hog y akár tarkón lőnek, akár élve eltemetnek valahol a Kolima
mentén, az eg y mag amfajta számára teljesen rendjén való. Ahog yan az is rendjén való volt,
hog y nem bajlódtak tárg yalással, mieg ymással. Minek, ha eg y hivatalnok által kitöltött
formanyomtatvány is meg teszi. Sokat láttam a Szovjetunióból, barátaim, túl sokat. Pedig időm
java részét a szög esdrót mög ött töltöttem. Az első orosz szó, amit meg tanultam, a davaj,
g yorsabban volt. Jól meg tanultam, mert puskatussal verték belém. Két szín van, bajtársak, amit
eg y életre meg g yűlöltettek velem. Az NKVD-s katona zöldje és az SS-őr feketéje.
Papa bólintott. Kivette a szájából a pipát, és kieresztett eg y kékesfehér füstfelhőt.
– Gerhard barátom, tökéletesen meg értjük mag át. Eg y zöld keresztes bundasapka még ma is
frászba tud hozni minket.
Papa hátradőlt a székében, feltette a lábát az asztalra, és csendben folytatta a pöfékelést.
A szó meg int Stiefé volt.
– Boricovban nekünk kellett eltartani mag unkat. Szerencsére reng eteg hal volt a táboron
áthaladó folyóban.
– Hol van ez a Boricov? – érdeklődött Steg e.
– Boricov messze keleten van, majdnem ott, ahol a nap felkel Kínában. – Gerhard
elg ondolkodott eg y pillanatra. – Voltaképpen Kínában van – állapította meg bozontos szakállát
csavarg atva. – Eg y vacak, nyomorúság os szovjet köztársaság ban.
– Ha volt elég ennivaló, nem is lehetett olyan rossz – jeg yezte meg Brandt. Jóízűen
beleharapott eg y szalámiba.
Stief tűnődve a hajdani sofőrre pillantott, majd meg húzta a pálinkásüveg et.
– Gondolja? Evett már rőthalat?
A kis Lég iós előrehajolt az asztal felett, és Stiefre bámult.
– Arról beszél, amelyiktől férg et lehet kapni?
– Ig en, arról, amelyik májfertőzést okoz.
A Lég iós jelentőség teljesen füttyentett.
– El kell ismerni, azok a boricoviak átkozottul rafináltak. Szóval májmételye van, hadnag y?
Stief ig ent intett a fejével.
– Ig en, és pokolian fáj. Érzem, hog y belülről elemésztenek azok az átkozott férg ek. A pirulák
pedig csak meg hosszabbítják a fájdalmat… Nos, a rőthalak után a yazlanovi sóbánya várt
minket. Tudják, azoknak a hatalmas, kopár ázsiai sómezőknek az eg yike. Onnan az Urálba
kerültünk, a matroszovi mozdonyg yárba. Eg y nap váratlanul összeg yűjtötték a németeket, az
osztrákokat, a cseheket, a leng yeleket és a többi „Hitler g yermekét”, s átküldtek minket a
g orkiji g yűjtőfog házba. Néhány napveszteg lés után továbbítottak minket nyug at felé. Ami
Lvovban ért minket, arra leg rosszabb álmunkban se számítottunk: az SS és az NKVD
fog olycserét szervezett. Cseberből vödörbe kerültünk. Barátaim, ült már valamelyiketek órákon
át eg yhuzamban a sarkán kuporog va?
 Elfog adta a cig arettát, amit Brandt g yújtott meg neki. Mélyen, mohón szívta le a füstöt.
Szemmel látható volt, mennyire élvezi. Eg y pillanatra lehunyta a szemét, aztán folytatta.
– Pakoltak már be titeket vaskocsikba olyan sűrűn, hog y a társaság fele meg fulladt?
Tapasztaltátok már, milyen puha eg y holttest, amikor már órák óta állsz rajta? Ez a modern
módja az élő hús szállításának.
Bólintottunk neki. Mindannyiunk számára ismerős dolg ok voltak ezek; dr. Gerhard Stief, a
hamburg i fog orvos, a g yalog ság exhadnag ya nem túlzott. Torg au, Leng ries, a Plive erőd. De
még mennyire hog y ismertük őket és a diktatúra nevelési módszereit.
Stief meg int ivott. Mindnyájan ittunk.
– A pokolba! – kiáltotta. – ’14-ben meg kaptam a Vaskeresztet és a Hohehnzollern-ház
érdemrendjét. Eg y SS Hauptsturmführer rám vig yorg ott, és közölte, hog y kitörölhetem Vilmos
császár érdemrendjével. Annak ellenére mondta ezt, hog y ő mag a is viselte mindkét
kitüntetést.
– Nag y seg g fej lehetetett a fickó – mormog ta Papa.
– Persze hog y az volt – vág ta rá a Lég iós. – Különben nem lépett volna be az SS-hez.
– Mielőtt a Baukommandóhoz* kerültem volna, hosszú időn át Stuttfofban és Majdanekben
voltam – mesélt tovább az öreg zsidó. – Most pedig itt vag yok veletek.
– Rosszul bántak veletek Majdanekben? – kérdezte Krause, mintha nem tudta volna.
– Keg yetlenek voltak, akárcsak a többi táborban és börtönben.
– A szovjetek azért rosszabbak voltak, nem ig az? – reménykedett a néhai SS-katona.
– Nem ig azán. A helyzet az, hog y mindenütt ug yanazt az embertípust alkalmazzák őröknek.
A 487-es táborban, az Urálban balandával etettek minket, ug yanazzal a levesnek nevezett
poshadt, bűzlő, sós lével, amivel már évszázadok óta keserítik a rabok életét. Néha tyulkát is
adtak. Ez eg y halfajta, ami még frissen is bűzlik, mint a kéneső. Már ivadék korában rothadt a
húsa. Majdanekben kukacokkal, fém– és faforg ácsokkal töltött kenyeret adtak nekünk. Sokan
meg fulladtak a töltelékektől. Az NKVD-sek puskatussal vertek és bajonettel szurkáltak minket,
vag y csak nagajkával, vag yis korbáccsal verték az embert. Az SS-őrök a kilencfarkú macskát és a
g umibotot kedvelték. Ellenben vékony láncot, amivel kitűnően szét lehet verni a vesét,
mindannyian előszeretettel használtak. Az NKVD-sek tarkón lőtték az áldozataikat, az SS-nél
húskampóra csomózott kötélre lóg atták őket. Mint láthatod, SS-katona, csak a módszerek
különböznek, a lényeg ug yanaz.
Miközben ezt mondta, pontosan úg y mosolyg ott, ahog yan a rendelőjük asztala mög ött ülő
orvosok szoktak.
– Én nem vag yok SS-katona – tiltakozott Krause.
Dr. Stief méltóság teljes mosolya keserű vig yorrá torzult.
– Sokan fog ják ezt állítani, ha eljön a számla rendezésének az ideje.
Porta baljósan komor hang on kijelentette:
– Minden SS– és NKVD-katona önként állt be. Az, hog y később eg yesek betojtak, nem jelent
számukra mentség et. – Krausére mutatott. – Te mindig SS-patkány maradsz. Csak azért nem
nyírtunk még ki, hog y ha majd eljön a forradalmunk ideje, feladhassunk és vég ig nézhessük,
hog yan törnek kerékbe. Eg yszer s mindenkorra elmondtuk neked, hog y te csak eg y disznó
vag y, akit a tisztesség es emberek azért tűrnek meg mag uk közt, mert nincs más választásuk.
Stief meg rázta a fejét.
– Minek ez a vérszomj? Épp elég lesz neki az, hog y öreg korára rémálmok fog ják g yötörni.
– Ha meg éri – vetette közbe Porta, sokatmondóan Krauséra pillantva.
 -… és mag ányos lesz, mert mindenki elfordul tőle. Sokkal rosszabbul fog járni, mint hog yha
felakasztanák.
– Allah bölcs. Allah tudja, mi a helyes – kántálta a Lég iós, délkelet felé hajbókolva.
– Voos is baschjot – visszhang ozta dr. Stief.
– A Plive erődben eg y hosszú deszka vég én kellett ülnünk, amikor szartunk – mereng ett
Brandt. – Ha valaki beesett a g ödörbe, belefulladt a szarba. Sokan haltak meg ilyen dicstelen
módon. Az SS-patkányok és a fejvadászok fog adásokat kötöttek eg ymás közt, mennyi ideig
tartasz ki, mielőtt elsüllyednél.
– Majdanekben is van eg y olyan deszka – bólog atott az öreg zsidó. – Abban a g ödörben is
sokan lelik halálukat. Aki beleesik, lassan elmerül, mint eg y mocsárban. Ha eltűnt, bug yog ni
kezd fölötte a fekália, mint valami kása. Aztán csend lesz…
Pici az asztalra köpött eg y húscafatot, és g yorsan meg húzott eg y prág ai sörösüveg et.
– A Brückenkopf 3-ban eg ymásra kellett pisilnünk, ha beszartunk a nadrág ba. A
takarmányrépától g yomorrontást kaptunk.
Döbbenten hallg attuk Picit. Ez volt az első alkalom, hog y a börtönökben töltött időszakáról
mesélt. Eddig fog almunk se volt róla, honnan került elő.
Beleharapott a szalámiba, ezt is kiköpte, aztán borba mártotta a szalámirudat, és meg int
meg kóstolta. Íg y már ízlett neki. Teli szájjal tovább mag yarázott:
– Eg y Totenkopf* U-Scharführer három helyen is eltörte a karomat.
Piszkálni kezdte a fog át a bajonettjével, és buzg ón köpködött minden irányba. Amikor
vég zett, ivott az edényből, amibe belemártotta a szalámit.
– Eg y harapófog óval letépte a kislábujjamat. Eg y vadonatúj harapófog óval!
Meg int ivott eg y kis prág ai sört. Felkelt, felkapott eg y karosszéket, és addig csapkodta a
padlóhoz, míg ripityára nem tört.
– Pontosan ezt fog om tenni azzal a szemét SS U-Scharführerrel is, csak kapjam el. Tudom,
hog y eg y Weser menti táborban teljesít szolg álatot.
Elvig yorodott. Ahog y őt ismertük, ez azt jelentette, hog y a Totenkopfsverband emleg etett
katonája máris nekiláthatott meg írni a vég rendeletét.
– Leng riesben a talpunkat botozták – szólaltam meg én. Jól emlékeztem a karácsony estére,
amit károg ó varjakkal teli csupasz nyárfák alatt töltöttem el, miközben Schendrich SS
Obersturmführer rikácsoló hang on ezt kiabálta: „Eg y, kettő, eg y, kettő!”, és kéjesen felvihog ott,
ha valaki elájult. Én nem árultam el a többieknek, mit tennék Schendrichhel, ha összehozna
minket a sors. Reméltem, sose fog erre sor kerülni.
– Fag enben néhányunkat szórakozásból kasztrálták – mondta a kis Lég iós. Eg y kézig ránátra
fonódtak az ujjai, és a tekintetében hideg fény csillant.
– Gross Rosenben 367 zsidót akasztottak fel fejjel lefelé – dünnyög te Steg e. – Eg yiknek
levág ták az orrát, és Max, a kutya elé vetették. Az a kutya csak az emberhúst szerette. Míg Max
az orrot ette, nekünk énekelnünk kellett: „Drág ám, te eng em nem láthatsz többé…”
– Amikor hazaeng edtek a Zinna erődből, én fel akartam akasztani mag am – közölte Papa.
Pillanatnyi csend lett. Már tudtuk korábbról, hog y Papa felkötötte mag át, de a feleség e még
idejében levág ta a kötélről. Eg y lelkész vette kézbe az üg yét. Papa többé soha nem próbált meg
öng yilkosság ot elkövetni.
– Ha a háborúnak vég e lesz – vette át a szót ismét Gerhard Stief –, mindnyájatokat
meg hívom eg y korsó sörre a „Félkakas”-ba, a Hansaplatzon.
– Remek ötlet! – kiáltott fel Brandt. – Találkozni fog unk a „Félkakas”-ban, és mindenki
fizetni fog a többieknek eg y korsó sört!
– Export dortmundit, eg y eg ész hordót mindenkinek! – nevetett Steg e. – Ig en, eg y eg ész
hordóval! – ismételte meg izg atottan.
Már szinte éreztük annak a sörnek az illatát. Eg ymás vállát csapkodtuk, és lelkesen
ünnepeltük az exportra főzött dortmundit, amit a „Félkakas”-ban fog unk vedelni.
– Ismeritek a „Zöld Kecské”-t az Albert Rolfg assén? – kiabálta túl a hang zavart Stief. – Ott
kapni a leg jobb húspog ácsát és sauerbratent* a világ on!
– Nem, nem ismerjük azt a helyet – nevetett Steg e –, de ha meg íg éred, hog y meg mutatod
nekünk, akkor én is meg íg érem, hog y elviszlek Lili szalonjába. Hamburg leg jobb piros lámpás
házába. Van ott eg y lány, aki bármit képes meg csinálni, akár eg y fakír. Azt mondják, eg y
raipuri herceg palotájában tanulta ki a kéjnők mesterség ét.
– Be fog unk nézni Lili szalonjába – döntötte el határozottan Papa.
– Vannak ott kurvák? – kérdezte Pici.
– Teng ernyien – nyug tatta meg Steg e.
– Ah, bárcsak vég e lenne már a háborúnak – sóhajtott Pici. – Akkor vég re kezelésbe
vehetném őket.
– Utána kimeg yünk a városba, és fenekestül felforg atjuk – kiáltotta kamaszos hévvel Porta.
– Belekötünk minden seg g fejbe, és meg fog dosunk minden lányt.
– Csak arra kell majd vig yáznunk – fig yelmeztetett minket Stief –, hog y ott ne rag adjunk a
„Félkakas”-ban. Olyan átkozottul kellemes hely, és tudjátok, két dortmundi után ig encsak
meg szomjazik az ember.
– Kártyázni kéne – vakarg atta meg a fejét Bauer, a hannoveri mészáros, aki mindig félt
támadás előtt. Azt mondog atta, hog y az embernek kerülnie kell a kockázatvállalást. – Nekem
nem kell semmiféle kereszt – mag yarázta. – Se arany, se vas, se fa. Tíz óra eg y húsüzemben eg y
elviselhető művezető alatt, eg y selymes punci éjszakára, és eg y kártyaparti a cimborákkal
munka után, ez minden, amire vág yom.
Körülbelül eg y félórát játszottunk. Gerhard Stief nyert néhány száz márkát. Hag ytuk, hog y
nyerjen, ő pedig úg y tett, mintha ezt nem vette volna észre.
– Te aztán veszélyes eg y fickó vag y, Gerhard – nevetg élt kedélyesen Porta. – Mi lenne
velünk, ha formában volnál?
Hog y mind a tizeneg yen részt vehessünk a játékban, bankot nyitottunk. Valahányszor
Gerhard felmutatott eg y jó lapot, a lelkesedésünk az eg ekig hág ott.
– Az ang yalát, Gerhard! – kiáltott fel Brandt. – Te aztán meg szedted mag ad. Még a vég én
g azdag ember lesz belőled, és mi mehetünk hozzád koldulni, ha a háború vég et ért.
– Előtte azonban még meg kell csinálnunk a forradalmunkat – emlékeztette Porta, és
kicsapta az orrát. Eg y kövér, zöldes-sárg a pacni az asztallapon landolt néhány hasonló, de
immár dermedt képződmény társaság ában.
– Ig yál, hadnag y úr! – lökte oda az üveg et Brandt Gerhardnak.
Gerhard ivott, majd vehemensen lecsapta az üveg et. Mi is mindig íg y csináltuk. Ez roppant
lényeg es volt. Az ember nem teheti csak úg y le az üveg et, ahog yan azt eg y feleség teszi,
miután néhány csepp ecetet öntött a disznósajtra. Az üveg et le kell csapni, mintha azt
mondanád: „Itt maradsz, zöld koma! Ezer ördög és pokol, te meg én olyan dolg okról
mesélhetnénk, hog y még az isten is tátott szájjal hallg atna minket.” Eg y felszolg álólány teszi
csak le finoman az üveg et. Még a felvág ni akaró taknyos kölykök is odakoppantják az asztalhoz,
hog y meg mutassák, kik ők. A frontszolg álatosok, a munkások és a matrózok azonban pontosan
íg y csapják le az üveg et, jelezve, hog y ők már élesben csinálják a dolg okat. Az üveg íg y eg y
bélyeg zővé válik, amely immár ország -világ előtt ig azolja, hog y itt bizony felnőttekről van szó.
Ig azi férfiakról, akik vig yorog nak arra, amit mások tátott szájjal bámulnak.
Heide Unteroffizier meg int feltápászkodott. Szemtelenül és provokatívan beékelte mag át
Krause és Gerhard közé. A helyzet eg y pillanat erejéig feszültté vált, de vég ül némi szitkozódás
után Krause átadta a helyét Heidénak.
– Kártyát Julius Heidénak! – rikkantotta Heide, miután benyelt néhány pohár pálinkát.
Gerhardra kacsintott. – Gyerünk, kopasszuk meg ezeket a szemétládákat.
Gerhard belement. Csendben kártyáztunk. Gerhard nyert minden alkalommal. Heide
sértődöttség et színlelt.
– Te mocskos disznó! – kiáltotta. – Ha ez íg y meg y tovább, csak a pucér seg g em marad, és a
háború után kénytelen leszek elmenni dzsig olónak.
– Nem lenne újdonság számodra – jeg yezte meg hanyag ul Porta. – A háború előtt is az
voltál.
– Befuccsoltam – jelentette be lemondóan Heide.
Gerhard halkan nevetg élt.
– Kaphatsz tőlem hitelt.
– Hány százalékra? – kérdezte g únyosan Heide.
– A hivatalos kamatlábért, hatvan százalék kockázati kamattal terhelve. Ez eleng edhetetlen
eg y ilyen kétes alak esetén, mint te – felelte a Lég iós Gerhard helyett.
– Az kétszázötven százalék – kurjantotta Porta, és az asztalra vág ta a pikk ászt.
Az övé volt az eg ész bög re. Háromszázhetven márka és nég y ópiumcig aretta. Eg y
emberként vetettük mag unkat a kártyalapra. Nem volt kétség es, hog y Porta csalt.
Heide és Brandt kölcsönt vett fel Portától.
– Nag y hóhányó vag y – vig yorg ott a Lég iós a pénzét ölelg ető Portára.
– Bizonyítsd be! – követelte sértődötten Porta. – Ha pedig nem tudod, akkor lég y oly keg yes
és fog d be. Te sivatag i patkány!
Újra és újra nyert. Krausénak kölcsönt adott kétszázhetvenöt százalékos kamatra. Rossz
befektetés volt, tekintve hog y Krause az SS-től került hozzánk, és g yávaság ért ítélték el. Két
táborban is kíméletlenül „meg kezelték” emiatt, aminek rendkívül rossz eg észség i állapot lett a
következménye. Krause bármelyik pillanatban beadhatta a kulcsot.
– Első osztályú kakasviadalt fog unk rendezni Hamburg ban! – kiáltotta izg atottan Bauer. – És
te leszel a főnökünk, hadnag y!
– Ig en, ki fog juk bérelni a „Planten en Blomen”-t – heherészett Steg e.
– Krizstusom, mekkora kakasviadalt lehetne ott rendezni! – álmodozott Pici. Lelki szemei
előtt már látta is az eg ymást tépázó kakasokat és a hatalmas összeg eket, amiket az átvert
fog adóktól fog unk bezsebelni.
Kintről kerek, kövér hold világ ított be az ablakon. Kacag ott rajtunk, a tizennég y álmodozó
hullajelölten.
A Lég iós leseperte a kártyákat az asztalról, és hátrarúg ta a székét.
– Unatkozom. Inkább bunyózzunk!
Pillanatok alatt meg voltunk az előkészületekkel. Pici és Heide jelentkezett bokszolni.
Kanapékról és székekről letépett csipkeszeg élyekkel jelöltük ki a ring et. A két tenyeres-talpas
fickó harcra készen, alsóg atyában és surranóban feszített a ring két sarkában. Fásli helyett
selyemszalag okkal tekertük be a kezüket; a bokszkesztyűt mindketten kénytelenek voltak
nélkülözni.
– Péppé verlek! – látott neki önmag a felherg elésének Pici.
– Szétrúg om a fejedet! – válaszolta Heide.
– Jó kis bunyó lesz, istenemre mondom – esküdözött Porta.
A Lég iós biztatóan bólintott. Pici elvig yorodott a g yönyörűség től, és meg leng ette két
betonoszlop vastag ság ú karját.
– Jézusom, mennyire várom már, hog y hideg re teg yem ezt a baromarcút.
A Lég iós visszatartotta.
– Csak akkor kezdhetitek el, ha jelt adtam. És addig tart a meccs, míg valamelyiktek ki nem
fekszik.
– Rendben – vont vállat Pici. Zajosan, türelmetlenül topog ott.
Heide résnyire szűkített szemmel méreg ette az ellenfelét.
– Ne feledd, seg g fej, hog y én városi bajnok vag yok! Nyüszíteni fog sz Julius Heide előtt!
A Lég iós rácsapott eg y kézig ránáttal eg y üres g ázmaszkkonténerre aljára, jelezve, hog y
kezdődhet a küzdelem.
A két bokszoló pattog va kerülg etni kezdte eg ymást. Mindketten nag yon profinak látszottak,
de tudtuk, ez nem lesz sokáig íg y, amint valamelyik a kelleténél erősebbet üt, szabályos utcai
harc fog kialakulni köztük. És ez volt az, ami kellett nekünk!
Heide lehajtott fejjel, állát a mellkasának préselve ug rándozott Pici felé. Úg y nézett ki, mint
eg y meg kerg ült bakkecske, csak a szarvai hiányoztak. Pici hátrált, bosszúsan morog va, mint a
jeg esmedve, akinek ellopták az uzsonnáját. Közben mindketten folyamatosan szidták eg ymást.
Heide váratlanul előrelőtt, és háromszor Pici arcába öklözött. Pici erre hátrapattant, mint
eg y behajlított rug ó. Harag osan felüvöltött, és őrülten csapkodni kezdett mindkét öklével,
anélkül, hog y eg yszer is eltalálta volna a vig yorg ó Heidét.
Három menet után Pici arca akkora volt, mintha méhekkel teli faodúból szedte volna elő.
Heide kezdte elbízni mag át. A tizedik menetben behúzott eg y baleg yenest Pici bordái közé.
Vérvörös aláfutás jelent meg abban a pillanatban.
Pici baljóslatúan felmordult.
– Teljesen beg őzölt – állapította meg örömteli hang on Steg e. – Ha most elkapja Juliust,
akkor meg öli.
– Ez jobb, mint a spanyol bikaviadalok – suttog ta a lenyűg özött Lég iós, amikor Heide
vasökle eg y hátborzong ató csattanással belevág ódott Pici g yomorszájába.
– Kapd el, Pici! – kiáltotta be Porta. – Ez a szemét azt állította, olyan könnyű laposra verni
tég ed, mint eg y Sankt Pauli-i kurvát!
Pici meg állt, és villog ó szemmel Portára nézett.
– Tényleg ezt mondta?
Porta vig yorog va ig ent intett a fejével.
– Ezt és még sok eg yebet.
Heide közben meg rag adta az alkalmat, és püfölni kezdte Pici rekeszizmát. Közben a
csuklójába is belerúg ott.
Pici felüvöltött a fájdalomtól és a fortyog ó g yűlölettől. Lehajtotta a fejét, és meg vadult
bikaként Heide fel rohant. A bíró szerepét betöltő Lég ióst eg y lökéssel kirepítette a ring ből,
aztán letépte a szalag okat, és felkapott eg y széket. Heide után hajította, aki mög öttünk keresett
fedezéket.
Pici torkának a mélyéről különös, állati hang ok törtek fel. Alig látott valamit, mivel
mindkét szeme bedag adt, de ez nem akadályozta meg benne, hog y körbe-körbe kerg esse
Heidét a szobában. Heide időnként hátranézett, és ha meg felelőnek találta a helyzetet, bevitt
eg y-eg y ütést vag y rúg ást. Eg yszer g yomorszájon találta el, rög tön utána fejen is rúg va a
kétrét g örnyedő Picit – ez volt a „dán csók” –, a következő alkalommal pedig a g ég éjére
csapott. Ez a padlóra küldte Picit.
Akár eg y menyét, Heide vérszomjasan rávetette mag át. Harapták, rúg ták, csípték és ütötték
eg ymást, aztán meg int talpon voltak mindketten. A számtalan ütés után, amit Heidének
sikerült bevinnie, Pici arca kétszer akkora volt, mint eg yébként.
– A késem! – üvöltötte Pici. – Adjátok ide a késem!
Vakon keresg élni kezdte a kését. Heide akkorát rúg ott a g yomrába, hog y Pici meg int a
padlón kötött ki. Ekkor következett be az a pillanat, amely eddig még eg yetlen verekedésük
alkalmával se maradt el: Picinek valahog yan sikerült meg kaparintania előbb Heide eg yik
bokáját, aztán a másikat is. Bömbölve felállt, a két lábánál fog va felemelte Heidét, és addig
rázog atta, illetve csapkodta a fejét a padlóba, míg a másik ernyedtté nem vált, akár eg y
rong ydarab. Ezután a sarokba hajította a tehetetlen testet, besöpörte a g yőztesnek kijáró
jutalmat, és az asztalra dőlve elaludt.
Hamarosan minket is elnyomott a buzg óság . Eg ymáshoz bújva kerestük a meleg et, mint a
kölyökkutyák a hideg fészerben. Odafentről a fényes, jól táplált hold kárörvendően bámulta a
tizennég y didereg ve álmodó testet.
*
Pici vette őket észre. Libasorban haladtak lefelé a heg yoldalon, eg y szikla közelében, mely
természetes g átként zárta el a völg yet. Láng szórókkal, három nehézg éppuskával és eg y újfajta
kályhacsővel* voltak felszerelve.
A nap, mely még csak az imént nyomott jó reg g elt csókot a heg y homlokára,
meg mag yarázhatatlan vidámság g al csillog ott ezüstös halálfejeiken.
Papa látcsövének a seg ítség ével meg állapítottuk, hog y eg y SS Oberstrumführer vezeti őket.
Steg e meg volt g yőződve róla, hog y eg y eg ész századról van szó. Hamarosan kiderült, hog y
ig aza van.
– Az a pasas ott az élen úg y néz ki, mint eg y kiéhezett véreb – jeg yezte meg a Lég iós, és
meg vetően köpött eg yet.
Papa leeng edte a látcsövét. Anélkül hog y felénk nézett volna, rekedten azt suttog ta:
– Tüntessétek el innen Gerhardot!
– Hová tűnjek? – kérdezte Gerhard Stief az ajtóban álló Porta háta mög ül.
Ig en, hova teg yük? Kétség beesetten bámultuk eg ymást. Hova?
Pici és Heide pislog va a nap felé fordították kék-zöld arcukat. Gyilkos reg g el volt.
Odafent a keskeny ösvényen valaki meg botlott. Halványan hallani lehetett, ahog y a század
körül puliként szaladg áló, g éppisztolyos SS Oberscharführer ráug at.
– Az a csaholó fickó eg y rakás szar – morog ta Heide dag adt szemét tapog atva.
– Állítsuk fel a g éppuskánkat, és szedjük le az eg ész bandát – javasolta vig yorog va, vag y
inkább vicsorog va Porta.
– Jó ötlet! Utána meg elvág juk a torkukat, ahog y a szibériaiak szokták csinálni! – tért
mag ához rög tön Pici. A mag asba hajította a kését, amely eg y csillanással meg fordult, és
eng edelmesen visszatért a tenyerébe. Mintha g umival lett volna Pici csuklójához rög zítve.
– Pofa be, hájfejűek – torkolta le őket bosszúsan Papa. – Ha lövöldözni kezdünk, nekünk
annyi. Húszan eg y ellen. Elég rossz arány. Inkább át kellene vernünk őket.
– Azt hiszed, sikerülhet? – motyog ta Steg e. – Rög tön hideg re tesznek minket, ha
meg találják a vacsora maradékait, és főleg ha meg találják Gerhardot. Tizennég y lövés, és a
hollóknak meg int lesz mit lakmározniuk.
– Hug ónak ig aza van! – bólog atott a Lég iós. – Az a nag yképű OScharführer biztosan belénk
fog kötni.
A mag as fickóra mutatott, aki már eg y másik közleg ényt eg zecírozott.
Az SS-század lassan eltűnt a lucfenyők mög ött, de tudtuk, még neg yedóra és a nyakunkon
lesznek.
Olyan hirtelen jelentek meg , mint eg y bombatölcsér. Steg e ideg esen rág csálni kezdte a szája
szélét, és a g éppisztolyát babrálta. Papa összevonta a szemöldökét, és jelzett nekünk. Pici a
lábát váltog atta.
Az SS-század feg yverei ideg tépően csörög tek, miként a fog húzáshoz készülődő műszerei a
szig orúan fehér vesetálban.
Krause, az SS-katona, akit g yávaság ért száműztek közénk, kényszeredetten felnevetett.
– Tűnjünk el innen!
– Félsz a testvéreidtől? – kérdezte búg ó hang on Porta.
Krause nem felelt. A Lég iós halkan füttyentett.
– Mon Dieu, vég re eg y kis unaloműző akció.
Az élen haladó SS Oberstrumführer fürg e léptekkel közeledett. Az ing ujja fel volt tűrve,
láthatóvá téve szőrös felkarját.
Rossz előérzetünk volt. Zsig ereink a halál jelenlétét jelezték.
Gerhard eltűnt a házban. Pici és Bauer követték.
Verejtékben úsztak, amikor odaértek hozzánk, az élen még mindig az SS Oberstrumführerrel.
Az eg ész század csupa fiatalokból állt. Jóképű, jó kondícióban lévő tacskókból.
– Század, állj! Feg yvert lábhoz! Balra át! Pihenj!
A parancsnok hang ja hűvös, rosszat sejtető volt – mint minden ezen a reg g elen.
Papa a halálfejes sapkát viselő, hevenyen szőrös tisztre pislog ott. A tekintetük találkozott.
Papa lassan a századparancsnok elé sétált a mesésen zöld füvön át. A füvön, amiben a zsidó
olyan szeretettel teli tekintettel g yönyörködött.
A kis Lég iós lomha léptekkel követte. Feltűnés nélkül kibiztosította a g éppisztolyát, és
behúzódott eg y farakás mög é.
Porta besurrant a házba. A tetőg erendák alatti rácsos ablak mög ül eg y g éppuska kékesfekete
csöve leskelődött kifelé. Papát a keleti front két leg jobb lövésze fedezte.
Az SS-tiszt meg ig azította széles övét, melyre eg y súlyos mauser nehezedett.
Tányér– és üveg csörömpölés hallatszott a házból. Az SS-katonák a nyakukat nyújtog atták. A
zaj az otthoni vasárnap délelőttökre emlékeztette őket.
Papa jelentése kurta és barátság talan volt. Tizenhárom ember – a zebrát nem számolta –,
járőrszolg álaton. Hog y a tiszt még véletlenül se fog hasson g yanút, kellemetlenül hang osan az
arcába kiabálta: – Nincs jelentenivalóm!
Meg int tányércsörömpölés, mintha bent valaki tiltakozni akart volna Papa rossz modora
ellen. Az evőeszközök csiling elő hang ja azt kiabálta: „Gyere be, SS Obersturmführer, és
meg lepetésben lesz részed!”
A karcsú SS-tiszt szúrós tekintettel a nyitott ajtó felé nézett. Lassan, hátborzong atóan lassan
közelebb ment a házhoz. Vadonatúj csizmája és eg yéb bőrszerelvényei g őg ösen
meg nyikordultak. Eg y percre meg állt a faaprításhoz használt tőkénél. Felkapta a fejszét, és
eg yetlen csapással kettéhasított eg y jókora rönkdarabot. A fejsze szakértő kézben volt. A tiszt
felrúg ta az elhasított fát, és halkan nevetett. Az arca hirtelen meg keményedett. Papa felé
fordult.
– Őrmester, g yűjtse össze az embereit, és tűnjenek el innen g yorsan!
Ahog y hanyag ul náci üdvözlésre lendítette a karját, eg y arany karóra csillant meg a
leveg őben.
Papa sorakozót rendelt.
Porta kijött a házból. A Lég iós előpattant a farakás mög ül, meg lepve a tisztet. A Lég iós
hátratolta g yűrött sapkáját, és füttyentett.
Papából előjött az őrmester.
– Mozg ás, fajankók! – ordított ránk.
Kelletlenül, rosszkedvűen felsorakoztunk. Pici, Heide és Bauer is előkerült a házból. Pici
még mindig hosszú szibériai kését markolta.
– Feg yvert vállhoz! Előre indulj! – parancsolta Papa pattog ó hang on.
Elvonultunk a meg vetően vig yorg ó, felénk köpködő SS-katonák mellett. „Szarok rátok
szarok”, károg ta eg yikük rosszindulatúan. Pici vissza akart kiabálni neki, Papa és a Lég iós
azonban jobb belátásra bírták.
Hihetetlenül sok bög öly dong ott körülöttünk ezen a reg g elen. Kíméletlenül csípték az
embert, és mindig a nyakunkat, közvetlenül a g allér szélénél.
Eltűntünk a fenyők mög ött, anélkül hog y eg yszer is visszanéztünk volna. Csak akkor álltunk
meg , amikor már a kiszáradt folyómedren átvezető hídnál jártunk. Itt bevetettük mag unkat a
bozótba, és felnéztünk a napfényben fürdő házra.
Az SS Oberstrumführer belépett a házba két emberével. Eg yikük az Oberscharführer volt, aki
úg y csapkodta a lábszárát a g éppisztolyával, mintha az lovag lóostor lett volna.
Sokáig voltak bent, de nem hallottunk semmit. A katonák közül eg yesek levetették mag ukat
a fűre, és kockázni kezdtek. Úg y tűnt, eg y késői vonatra várnak.
– A barátunk, Stief hadnag y jól elrejtőzött – állapította meg elég edetten Porta.
– Reméljük, hog y elég jól – mondta ag g ódva Papa. Ideg esség ében a pipája szárát rág csálta.
– Hamarosan kiderül – jeg yezte meg bölcsen a Lég iós. – Most még csak Allah tudja a választ.
Allah mindent tud.
Pici körbeadta a kulacsát. Előrelátóan színültig töltötte pálinkával. Hang os kortyokkal
kiürítettük. Aztán a Portáét és a Lég iósét is. Nekibátorodtunk. A pálinka után most már
leg szívesebben vért ittunk volna. Pici eg y bokorlevélre köpött.
– Ezek nem emberek, hanem állatok! – dünnyög te. – Teg yük hideg re őket! – A g éppisztolya
tárára csapott.
Steg e rág csálni kezdte a szája szélét.
– Csináljuk meg , Papa.
Papa meg szívta kialudt pipáját, és hallg atott.
Elnyújtott, fájdalmas kiáltás hasította át a párás heg yi leveg őt. Önkéntelenül összébb húztuk
mag unkat. Pici az üres kulacs száját nyalog atta.
– Az öreg még se rejtőzött el elég jól – sóhajtott Steg e.
Újabb üvöltés hallatszott. Mindannyian jól ismertük ezt a hang ot a börtönökből és a
haláltáborokból.
– Vajon mit csinálnak? – suttog ta Brandt.
 – Lassan vég eznek vele – felelte brutális őszinteség g el a Lég iós. Mag a elé húzta a
láng szóróját, és beállította a szórófejet. – A Riff-heg ység ben mindig bosszút álltunk, ha a
feketék kinyírták a barátainkat. – A tekintete Papát kutatta, aki eg y bokor mög ött hasalva
nézett fel a heg yoldalra.
A Lég iós mondani akart még valamit, de csak az első szótag ig jutott el.
Kihozták Gerhard Stiefet az udvarra. Nég ykézláb mászott csíkos zebraruhájában. Meg állás
nélkül nyög décselt. Rug dosni kezdték. A hideg , nedves reg g el minden hang ot felerősített.
Tisztán lehetett hallani minden eg yes rúg ást, minden csattanást és reccsenést. Három helyen
törték el a karját. Olyan halk, finom perceg éssel tört el, mint eg y szúrág ta, korhadt faág .
Gerhardnak már kiáltani se volt ereje.
Minden apró mozzanat élesen belevéste mag át a szívünkbe. És minden eg yes pillanat
közelebb vitt minket az őrület határához.
Valamit csináltak az arcával. Gerhard összeesett.
A mag as Oberstrumführer az elcsendesült zsidó fölé hajolt. Kés villant a kezében.
Tudtuk, mi fog következni. Már számtalanszor hallottuk, és még is minden alkalommal
meg fag yasztotta ereinkben a vért – a halálsikoly. A hitetlenség et és döbbenetet tükröző, vérbe
fúló vonítás, az ívként meg feszülő test látványa.
A rönkre fektették a fejét. Az SS Oberstrumführer kétszer sújtott le csupán. A még dobog ó szív
őrült tempóval pumpálta szerteszét a g őzölg ő vért.
A reg g elt nevetg élés hang ja töltötte meg . Eg y lyukat ástak a trág yadombon, és
belehajították a testet a levág ott fejjel.
Utána sorba fejlődtek, és énekelve eltűntek a fák közt. „Zsidó vér fog folyni”, dalolták
vidáman.
Steg e hang osan zokog ni kezdett. Pici csendesen morg olódott, de látni lehetett rajta, hog y
nem találja a helyét. Papa könyörög ve ránk nézett:
– Leg yen eszetek!
A Lég iós azonban meg rázta a fejét.
– Ca c’est la légion! – sziszeg te. – Őrültek leszünk, mint a Riff harcosai.
Vak dühe futótűzként rag adt át ránk. Öt másodperc se telt bele, és farkasok vették üldözőbe
a veszett kutyákat.
 Sose hittük volna, hogy egy emberi élet kioltása megnyugvást hozhat lelkünknek. Aztán kipróbáltuk, és
rá kellett jönnünk, hogy igenis, van ilyen.
A férfi, akinek meg kellett halnia, elbukott. Húsz ujjal kapaszkodott az anyaföldbe, pedig tudta, hogy
már ez sem segíthet rajta. A vérével és könnyeivel összekeveredett por groteszk maszkot vont arcára.
Behunyta a szemét, és minden kínja ellenére, esztelen daccal kinyögött egy „heil”-t.
A Légiós megvetően a szájába rúgott. A férfi kétrét görnyedt, és többé nem mozdult.
Mielőtt legurítottuk volna a lejtőn, Brandt leszakította a fülét. Az auschwitzi foglyok ujjongtak volna az
örömtől, ha látják, hogyan halt meg ez az ember. Halott teste pattogva lebukdácsolt a lejtőn. Egy kisebb
szikladarab megállította, de mi köveket és ágakat hajítottunk utána, hogy megint mozgásra bírjuk. Tovább
gurult. Bukfencezve, morbidan kalimpáló végtagokkal. Kavicsok és rögök keltek versenyre vele. A sors
akarata folytán olyan pozícióban állapodott meg végül, hogy a hollóknak alaposan meg kellett dolgozniuk,
hogy hozzáférjenek a szeméhez.
 A bosszú íze

BEÁSTUK MAGUNKAT, ÉS VÁRTUK GERHARD GYILKOSAIT.Beteg esnek tűnhet, de alig

vártuk, hog y meg ölhessük őket. Úg y éreztük mag unkat, mint a kisg yermek karácsony este,
amikor arra vár, hog y kinyíljon a nappali ajtaja, és vég re eléje táruljon a hatalmas karácsonyfa.
Csakhog y mi nem kisg yermekek voltunk, hanem vérszomjas farkasok.
Steg e meg int sírt. Ő volt az eg yetlen g yermeki lélek közöttünk. Porta vadul szitkozódott.
Pici látványos mozdulatokkal ecsetelte, mit fog tenni az SS-patkányokkal, ha elkapja őket.
Közben dühében ág akat roppantott ketté és növényeket cibált szanaszét.
A kis Lég iós mohamedán átkokat szórt a fák irányába.
A hely, ahová befészkeltük mag unkat, eg y természetes erőd volt, biztos halálcsapda az SS-
katonák számára. Nem kellett eg yebet tennünk, mint meg húzni a ravaszt, és lőg yakorlatot
tartani.
– Ez zendülés – jeg yezte meg Brandt, a teherfuvarozó, aki mint mindig , most is az odvas
fog át szívog atta.
– Meg fog om skalpolni a fő SS-szart – mondta Julius Heide eg y fa lombjai közül. Neki kellett
fig yelmeztetnie minket, ha a század előbukkan a lucfenyők mög ül.
– Nem, Julius testvér, az az én feladatom lesz – döntötte el Porta, és áhítattal meg csókolta a
kését.
– Komplett őrültek vag ytok – kiáltotta Papa. – Fel tudjátok fog ni a következményeit annak,
amire készültök?
– Tudod mi vag y? – nézett rá Porta. – Eg y rakás sápkóros szar. – Az ösvény felé köpött.
– Eg yetlen fickó se fog közülük hazajutni a mamájához, hog y elmondja, ki bántotta a pajtásait.
Mire leszáll az éj, az erdő tele lesz túltáplált hollókkal.
– Ug ye, nem fog juk elkapkodni, fiúk? – kérdezte vig yorog va Pici. Boldog an meg paskolta a
g éppuska csövét.
– Seg g fej – mordult rá Papa. – Hát nem értitek, az úristenit, hog y amire készültök, az előre
meg fontolt g yilkosság ?
Eltátottuk a szánkat.
– Gyilkosság ot mondtál? – kiáltotta Porta, üg yet sem vetve rá, hog y a hang ját olyanok is
meg hallhatják, akiknek esetleg nem kellene. – És azt minek neveznéd, amit az elmúlt nég y
évben csináltunk? Talán meg tudod értetni velünk, tiszteletreméltó őrmester úr! – Bosszúsan
leg yintett, és a változatosság kedvéért ismét az ösvény felé sercintett.
– Oktondiak! – méltatlankodott Papa. – Eddig csak az ellenség et pusztítottuk, nem a saját
honfitársainkat!
– Ellenség et mondtál? – fakadt ki Porta. – Lehet, hog y neked ők voltak az ellenség eid, nekem
viszont a rohadék SS-t leszámítva nincsenek ellenség eim.
– Nincsenek, te hülye seg g ? – vesztette el maradék türelmét is Papa. Sértődötten felpattant a
g ödörből, amit vele és Steg ével eg yütt ásott, és a közelünkben hasaló Porta felé lendítette a
g éppisztolya csövét. – Túlság osan feledékeny vag y, fiam. Bárcsak én is ilyen elvakult tudnék
lenni! De hadd frissítsem fel az emlékezeted! Vag y még is emlékszel az NKVD-sekre, akiket
Brobruszknál mészároltunk le? És az öng yilkos kijevi fanatikusokra, akiknek saját kezűleg
vág tad el a torkát? Elfelejtetted a bosnyákokat vag y a láng szórós eg ység ekben szolg áló nőket?
Csak azt ne mondd, hog y a partizán Boris és bandája is kiesett a fejedből! Vag y mind a barátaid
voltak? Ha ig en, akkor különös módon mutattad ki az irántuk érzett szeretetedet! A 754-es
mag aslatnál szolg áló g yalog ság iakat, akiket láng szórókkal és robbanóanyag g al küldtünk a
pokolra, már nem is említem. Na és mi van a harkovi csatornarendszerben rejtőző civilekkel
vag y a poltavai börtön személyzetével? Mindannyian a barátaid voltak, feltételezem. Akarod,
hog y folytassam? – kérdezte láng oló arccal Papa.
– Istenkém, hog y tud perelni! Neked tudod, hol a helyed? Az üdvhadsereg ben!
– Pofa be, mocskos berlini, vag y lelőlek, mint eg y kutyát – ordította kétség beesetten Papa.
Elképedve hallg attuk. A három év alatt, amit Porta, Steg e és én Papával töltöttünk, még
soha nem fordult elő, hog y ilyen súlyosan meg fenyeg ette volna valamelyikünket. Értetlenül
néztük Papát, a mi Papánkat, a jó öreg Willie Beiert. Nehezen szedte a leveg őt, mintha
fuldoklott volna.
– Azok az SS-katonák g yilkosok, ig azi vadállatok – folytatta az ideg esség től dadog va.
– Meg érdemelnek mindent, amit tenni szeretnétek velük. Ha valaki meg érti ezt, akkor az én
vag yok!
Összekulcsolta a kezét a nyakán, és leült a g ödör szélére. Felnézett a heg yoldalra, ahonnan
az SS-katonák énekét lehetett hallani:

Míg szem ellát,

Minden az enyém…

– De g yilkosság ra nem szabad g yilkolással válaszolni – motyog ta Papa. Porta mondani akart
valamit, Papa azonban csendre intette. – Emlékeztek arra, amikor Lvovban meg öltek eg y
fejvadász hadnag yot? – Eg yenként a szemünkbe nézett áthatóan kék szemével, és meg ismételte
a kérdést: – Emlékeztek rá?
Nég yszer-ötször is meg kellett kérdeznie, mire választ kapott rá. Pedig úg y emlékeztünk az
esetre, mintha előző nap történt volna. A katonai rendőrség eg yik hadnag yát valaki eg y
fejlövéssel meg ölte. Lvovban történt, a Pahlevi utcán. A g yilkosság ot követő razzia során
hatvan személyt g yűjtöttek össze és vég eztek ki a ház előtt, ahol a hadnag yot utolérte a
vég zete. A hatvan személy közül tizenkilenc kisg yermek volt. A közeli házakból ízekre
daraboltak minden bútort. Eg y anyát az újszülöttjével eg yütt puskatussal vertek ag yon az SS-
katonák.
– Szerintetek meg bánta tettét az a nyomorult, aki forrófejűség ével elindította ezt a lavinát?
– szeg ezte Papa a lelkiismeretünknek a kérdést. – Biztos vag yok benn, hog y tudjátok a választ.
Levette a sisakját. Az kiesett a kezéből, és vidáman g urulva nekiiramodott a lejtőn. Apró
kövek g urultak utána. Közönyös tekintettel fig yeltük a lavinát.
– Emlékeztek a két SS-katonára, akit halálra szurkáltatok Sztálinónál? – folytatta
csökönyösen Papa. – Meg torlásként eg ész Brig adenhof lakosság át lemészárolták. Vag y amikor
meg találták a Blitzmädelt, a telefonos lányt az ország úton, és azt hitték, hog y civil ivánok
erőszakolták meg ? Öt perccel később a feleség eik ki voltak ráng atva az útra. A Harmadik
Birodalom rabszolg atáboraiba hurcolták őket.
 Ig en, hog yan is felejthettük volna el. Később a lány beismerte, hog y nem is erőszakolták
meg . Csak meg játszotta mag át. Vállat vontak, tíz napra lecsukták, mert még iscsak
nevetség essé tette a titkosrendőrség et. Közben az orosz nők halálra dolg ozták mag ukat
Németország ban, mag ukra hag yott g yerekeik pedig éhen haltak.
Míg Papa lehunyt szemmel borzalmas precedensek vég telen sorozatát adta elő, az SS-
katonák vidáman énekeltek:
Szép leányok, isten veletek,
Nyalka huszároktól búcsút vegyetek.
Porta álmosan pislog ni kezdett apró disznószemével. Steg e sóhajtozott. Heide köpködött. A
Lég iós szokásos monológ ját hümmög te: „Gyere, halál, jöjj értem!” Pici volt az eg yetlen, aki
látszólag nem hatódott meg .
– Ha leöldösitek azokat ott fenn – fig yelmeztetett minket Papa –, a környéken lakó parasztok
fog ják meg sínyleni Gerhard halálát. És ne feledjétek: minden eg yes élet a ti lelketeken fog
száradni. Ti g yilkosokat csináltok mag atokból, ők pedig tömeg g yilkosokat csinálnak belőletek!
Tömeg g yilkosokat!
Papa meg int vég ig leg eltette rajtunk a tekintetét. Mélyen a szemünkbe nézett, aztán dörg ő
hang on, mint eg y g yülekezetét ostorozó pap, ránk rivallt:
– Lőjetek, ha már semmi se szent nektek. De tudnotok kell, hog y valahányszor eg y SS-katona
elesik valamelyiktek dumdumjától, vele eg yütt húsz ártatlan civil is meg hal. Öreg ek, nők és
g yerekek. Éhező kis apróság ok, akik fel se tudják fog ni, mi ez a körülöttük zajló téboly. Lőjetek,
fiúk, a pokolba is, lőjetek! Biztosítsátok csak ki a feg yvereiteket! Őrjöng jetek és álljatok bosszút
Gerhardért, a zsidóért, aki nem akart más tiszta ág yába feküdni, nehog y összepiszkolja azt. Ha
látná, mire készültök, szembeköpne titeket. Ha meg akarjátok bosszulni a halálát, ne öljetek,
hanem mondjátok el mindenkinek, mit láttatok. Kiáltsátok világ g á a fájdalmatokat! Éljétek túl
ezt az átkozott háborút, és rajzoljátok le, írjátok le, harsog játok még húsz év múlva is az új
g enerációk számára. Soha ne felejtsétek el! Ez lesz a ti bosszútok a Gerhardok millióiért, akiket
ezek az állatok meg kínoztak.
A Lég iós felállt. Halálosan fáradtnak látszott.
– Mint mindig , most is ig azad van, Papa. Ig azad van. – Hirtelen támadt dührohamában
földhöz csapta a láng szóró tartályát, és két öklével kétség beesetten püfölni kezdte. – A pokolba
mindennel! Ug yanolyan tehetetlenek vag yunk, mint a falvakban hátrahag yott öreg ek.
Harcedzett, veszett rühes disznók vag yunk, de ha ezekről a patkányokról van szó, még a mi
feg yvereink is visszafelé sülnek el.
Lerog yott a földre, lerúg ta a bakancsát, és kiterítve az imaszőnyeg ét hajbókolni kezdett
Mekka irányába. Eg y ideig csendben fig yeltük a zord észak-afrikai heg yek farkasemberét, akit
meg hátrálni még sohase láttunk, aztán eg yenként előbújtunk a rejtekhelyeinkről. Papa elindult
a völg y irányába. Nehéz szívvel követtük. Az SS-katonák közben vidáman énekelték:

Greteh und der Hans

gehen am Sonntag gern zum Tanz
weil das Tanzen Freude macht
und das Herz im Leibe lacht.*
Sírni tudtunk volna a tehetetlenség től.
 – Kinyírhattuk volna őket. Az utolsó szálig – sziszeg te összepréselt fog akkal Heide.
Porta levette a válláról a g éppuskát, és áttette a másikra.
– Pedig már alig vártam, hog y kilyug g athassam az irhájukat.
– A mindenség it! Ha ez íg y meg y tovább, hamarosan berozsdásodik a késem – panaszkodott
Pici.
Papa g yorsabbra vette a tempót. Kelletlenül loholtunk mög ötte.
Már a völg y aljában jártunk, amikor észrevettük a fák fölé emelkedő fekete füstöt.
Lefékeztünk.
– Vajon miféle tűz lehet? – tűnődött hang osan Papa.
– Biztosan erdőtűz – vont vállat Porta. – Bár… mintha az erdőn túl lenne – tette hozzá eg y
pillanattal később. Hátratolta a cilinderét, hog y meg vakarg assa a homlokát. – Nem lennék
meg lepve, ha kiderülne, hog y Katovi áll láng okban. De miért?
Steg e elővette a térképét, és betájolta a helyet.
– Nem Katovi, hanem Tekolovice – jelentette be kurtán.
Verejtékezve átverekedtük mag unkat eg y sziklás részen. Pontosan úg y viselkedtünk, mint
az állatok, amelyekké a háború tett minket: nyíleg yenes csapásokat vág tunk mag unknak. A
Lég iós felkiáltott, és délkelet felé mutatott. Újabb komor, sűrű füstfelleg rondította el a derűsen
kék ég boltot.
Steg e azonnal előszedte a térképét, és g ondterhelten bólintott.
– Ezúttal Branovice. Tudjátok, hog y ez mit jelent?
– Meg torló akció – vág ta rá Papa. – De miért?
Brandt a vállára vette a kályhacsövet.
– Én azt mondom, menjünk oda, és nézzük meg . Hátha keresztbe tudunk tenni nekik.
Porta felnyihog ott.
– Ig en, hívd fel az utazási irodát, és rendelj eg y harmadosztályú jeg yet Berlinbe! Vag y
inkább eg y hálókocsit, fedélzeti kurvával. Ha Berlinbe értél, nem lesz más tennivalód, mint
felkeresni és letartóztatni SS Heinrichet.
– Túl nag y a szád, seg g fej – kiáltotta Brandt. Ledobta a kályhacsövet, és neki akart rontani
Portának, de Pici, aki a háta mög ött állt, eg yetlen ütéssel letag lózta. Brandt eg y nyekkenés
nélkül elterült.
Porta leköpte az öntudatlan Brandot, a hátába rúg ott, aztán Picire nézett.
– Szép volt, fiam. Gondoskodj róla, hog y rend és feg yelem uralkodjon az eg ység ben.
Jutalmul majd veszek neked eg y nyalókát a leg közelebbi trafikban.
Mi, többiek fel se fig yeltünk erre a mindennapos közjátékra. Felfedeztünk eg y újabb tüzet,
most délen.
– Mi a fene történhetett? – mérg elődött Heide. – Minek ekkora tatárjárást rendezni?
– Pontosan az történt, amiről az előbb beszéltem – felelte Papa. – Néhány elkeseredett betyár
hideg re tette Heini Himmler néhány banditáját, és most mások fizetnek helyettük.
Eg y kutya kavart lefelé a heg yoldalon. Porta elkapta. Félig farkas volt, az a fajta, amelyet
ezeken a heg yi tanyákon olyan előszeretettel tartanak. A nyakörv és az eltört karika arra utalt,
hog y meg volt kötve. A bundája teljesen leég ett néhány helyen. Remeg ett a félelemtől és a
fájdalomtól.
Míg Porta a kutyába próbált „lelket önteni”, Papa kivette a szájából a pipáját, és komoly
arccal a nyüszítő állatra mutatott.
– Ez a jószág valamelyik tanyáról kóborolt el, nem a három ég ő falu valamelyikéből. – Olyan
mag abiztosan állította ezt, hog y senkinek nem jutott eszébe meg kérdezni, honnan tudja.
A Lég iós meg vakarg atta a kutya buksiját.
– Más szóval ez azt jelenti, hog y a tanyasiakat is lemészárolják. Mi a… Valami komoly
történhetett.
Kinyitotta g éppisztolya závárzatát, átnézett a csövön, és hátborzong atóan precíz
mozdulatokkal nekilátott ellenőrizni a feg yvert. Letelepedtünk a fűre, és kíváncsi tekintettel
követtük a mozdulatait. Vajon mi járhatott ennek az apró, sebhelyes bérg yilkosnak a fejében?
Papa felkelt, és tovább akart indítani minket, a Lég iós azonban meg kérte, várjon még eg y
kicsit. Gondosan mag a mellé tette a g éppisztolyt, főt hajtott kelet felé, aztán törökülésben
elhelyezkedett a csoport közepén, és eg y cig arettát kért Portától. Krákog ott és köpködött a
silány minőség ű dohánytól – Portának csak mahorkája volt.
– Papa bölcs és tanulság os prédikációt tartott nekünk, fiúk – szólalt meg vég ül.
– Meg hallg attuk és meg fog adtuk az intelmeit, mert akkor ez volt a leg értelmesebb. Most
azonban minden láng okban áll körülöttünk. Nem fér hozzá kétség , néhány barátunk odaátról
nem volt olyan meg fontolt, mint mi. Ennek okán nem látom értelmét, nekünk miért kellene a
továbbiakban meg fontoltan viselkedni.
– Fog d be a szád! – kiáltott rá Papa. – Szedjétek össze a feg yvereiteket. Mennünk kell!
– Csak eg y perc! – emelte fel a kezét Porta. – Halljuk, mit akar mondani a Sivatag i Patkány.
– Indulatosan belerúg ott eg y fenyőtobozba.
A Lég iós g onoszul elvig yorodott. A szemében g yűlölet tüze lobog ott.
– Allahra mondom, szórjuk szét a rohadt nácik csontjait az erdőben!
– Nem – nyög ött fel Papa. – Nem fog unk közönség es g yilkosok módjára viselkedni.
– A veszett kutyákat lelövik – vetette ellen a Lég iós. – Ki tart velem? Aki jönni akar, tartsa fel
a kezét.
Porta, Pici, Heide és Brandt keze azonnal a mag asba lendült. Vonakodva ug yan, de mi is
jelentkeztünk. Utolsónak Steg e emelte fel a kezét.
Eg yedül Papa nem akart velünk tartani.
– Allahra, micsoda org iát rendezünk – lelkendezett a kis Lég iós. Felállt, és Papa vállára tette
a kezét. – Meg értünk tég ed, Papa, de neked is meg kell értened bennünket. Nem hag yhatjuk,
hog y ezek az őrültek további falvakat ég essenek fel. Hajlandó lennél vezetni minket, ahog yan
azt a harctéren is tenni szoktad?
Papa meg csóválta a fejét.
– Veletek meg yek, mert az kell tennem, de nem vag yok hajlandó részt venni a mészárlásban.
A Lég iós vállat vont.
– Gyerünk, fiúk, kövessetek!
Fenyőerdőkön és embert próbáló akadályokon kellett átkelnünk, de eg yszer sem hőköltünk
vissza. Eg y heg yivadász talán meg hátrált volna, vag y kerülőutat keres, a bennünk munkálkodó
g yűlölet azonban mindenen átrepített minket. Galag onyabokrok kusza erdőin át vág tunk
mag unknak utat jobb híján g yalog ság i ásóval és csákánnyal, meredek sziklákat másztunk meg
minden heg ymászó-felszerelés nélkül. Szitkozódtunk, füstölög tünk, veszekedtünk és időnként
nekirontottunk eg ymásnak, de közben töretlen lendülettel haladtunk tovább. Patakokban
ömlött a verejték az arcunkról, a tenyerünket véresre szabdalták az éles sziklák és a szúrós
ág ak, de a Lég iós nem eng edélyezett pihenőt. Hiába fenyeg ettük, hiába könyörög tünk neki, ő
csak vig yorg ott g únyosan, és vad marokkói csatakiáltásokkal üdvözölte a kék heg ycsúcsokat.
Aztán eg yszer csak ott voltunk az első felg yújtott tanyán. Eg y füstölg ő rom volt, két nő és
eg y g yermek elszenesedett holttestével. Eg yikünk se szólt. Csak néztünk. Papa szeme keskeny
vonallá szűkült. Az arca fehér volt, mint a táblakréta.
Nem tartoztunk isten leg szelídebb bárányai közé. Harctéri disznók voltunk, akik sok
mindent elkövettek és még többet láttak már. De ez nekünk is sok volt. Meg újult dühvel
rohantunk a szitkozódó és fenyeg etőző Lég iós után.
Eg y órával később két újabb holttestre bukkantunk. Férfiak voltak, mindkettőt tarkón lőtték.
A Lég iós hanyatt fordította őket.
– Eg y 38-as – állapította meg Porta, miután az ujjával körbetapog atta a lövedék által ütött
bemeneti sebet. Eg yiknél se találtunk papírokat. Mindent elszedtek tőlük.
– Nem lehet, hog y még iscsak a partizánok tették? – kérdezte tőlünk az eg ykori SS-katona,
aki g yávaság ért került hozzánk.
– Hát hog yne! – röhög te el mag át. Bauer. Mi is csak mosolyog ni tudtunk ekkora naivitás
hallatán.
Papa ironikus mosollyal pöfékelt néhányat, aztán a pipa szárával Krause felé bökött.
– El tudom mondani neked, szinte szóról szóra, mit fog nak írni a holnapi újság ok. „Békés
parasztokat, nőket és g yerekeket mészároltak le a banditák. Ezek a terroristák bestiális módon
felég ettek három falut és több tanyát. A meg torlás nem fog elmaradni.” Aláírás: Heinrich
Himmler SS Reichsführer. Természetesen Blobel SS Standantenführer is azonnal parancsot kap a
felettesétől, Brach SS und Polizeiführertől néhány túsz kivég zésére. Hog y még véletlenül se
csúszhasson hiba a számításukba, az olvasót arról is tájékoztatni fog ják, hog y a banditák német
eg yenruhába voltak öltözve. Bizony nag yon rafináltak. De kik is?
Porta meg nyomkodta a sebet az eg yik halott nyakán, aztán meg szag olta az ujját.
– Milyen a szag a? – kérdezte érdeklődve Pici.
– Félig édeskés, félig rothadt – felelte Porta, és még eg yszer az orrához emelte a
mutatóujját. – Olyan szag a van, mint a kezdeti fázisban lévő g ang rénának.
– Mint azoknak a sárg a hulláknak Dobrovinánál? – kapta fel a fejét a Lég iós. Porta ig ent
intett a fejével, és meg int szag olt eg yet.
– A másik összeszarta mag át – nyomkodta meg a g éppisztolya csövével a másik halott
nadrág ját Pici.
– Mindig ezt csinálták, amikor elg ázosítottuk őket Birkenauban – kottyantotta el mag át
Krause.
A meg jeg yzés eg y többtonnás bomba erejével hatott. Teljesen meg feledkeztünk a
halottakról. Valami új, valami sátánian érdekfeszítő ékelte be mag át közénk. Gyilkos tekintettel
a mackós termetű SS-katona felé fordultunk, akit a vele eg yívásúak soraiból közénk, a
dicsőség es német hadsereg szég yenei közé száműztek.
– Mi más történt még velük, amikor elg ázosítottátok őket Auschwitzban? – kérdezte
ravaszul csillog ó szemmel Porta.
Krause elsápadt, sőt inkább elkékült. Azt, amit három hosszú éven át a leg nag yobb titokban
tartott, most eg y g yeng e pillanatában önként önkéntelenül elárulta. Éjszakánként órákon át
hánykolódott ébren, attól retteg ve, hog y valaki vag y valami felfedheti titkát. Például a
korábban irodista Julius Heide Unteroffizier, aki ez idő tájt már eg y éve szolg ált a
szakaszunkban. Mennyire meg rémült, amikor Heidét kirúg ták az ezredirodából, és éppen a 2.
szakaszban kötött ki. Többször is elszánta rá mag át, hog y meg kéri, ne beszéljen senkinek a
dolg airól. Még fizetett is volna Heidének. Heide azonban valószínűleg nem olvasta az aktáit,
különben már rég en kitálalt volna. Krause meg próbált áthelyezést kérni, Von Barring százados
azonban határozottan kijelentette: „Szó se lehet róla!” Barring eg y hülye disznó volt, ahog yan
ebben a tetves szakaszban is mindenki. Árulók voltak, akik meg érdemelték volna, hog y
likvidálják őket.
Aztán meg történt az elképzelhetetlen. Senki nem árulta el. Nem, ő leplezte le saját mag át!
Gondolatban elmondott eg y imát annak az istennek, akire felesküdött, amikor ’36-ban belépett
az SS Totenkopsverbandba, Eicke könyörtelen KZ-g árdistái* közé. Milyen büszke volt, amikor
otthon peckesen vég ig lépdelhetett az utcájukon zöld SS-eg yenruhájában, melynek a bal
hajtókáján a szokásos SS-rúnák helyett ezüstös fonállal hímzett halálfej vig yorg ott. Mekkora
áhítattal varrta fel a zubbonya bal ujjára a TOTENKOPSVERBAND feliratú fekete selyemszalag ot!
És hog y nevetett az anyján, amikor az halálra rémült, mert nem tudta, hog y az ő fiacskája a
konyhába berontó rémisztő SS-katona. Amikor az apja meg tudta, hog y önként jelentkezett
őrnek Eicke SS Gruppenführer koncentrációs táborába, isten büntetéséről kezdett fecseg ni.
Ing erd válaszképpen elzárással és korbácsolással fenyeg ette meg az apját. Milyen csodálatos
érzés volt úg y vég ig menni az utcán, hog y a kölykök a falnak lapulva, behúzott farokkal
bámultak utána. Mindenki, aki eddig arcátlan volt vele szemben, most hirtelen a barátja akart
lenni. Eg yedül a kocsmáros volt az, aki az eg yenruha láttán többé nem volt hajlandó hitelbe
adni neki az italt. Krause erre az asztalra csapta a pénzt, és odakiáltotta a tulajdonosnak:
„Hamarosan úg y fog sz táncolni, ahog y én fütyülök!” A túlzsúfolt helyiség ben olyan csend lett,
hog y még eg y lég y köhög ését is hallani lehetett volna.
Másnap becsúsztatott eg y cetlit a tábori levélszekrénybe, amelyet mindig mag a Eicke ürített
ki. A kocsmáros neve és címe állt rajta, és vörös tintával a kulcsszó: ÁRULÓ.
Látta, amikor a Stapo elkapta a kocsmárost a szomszédja háza előtt. Három héttel később a
férfi a táborban volt. Még ezen a napon meg kapta az első kíméletlen verést.
Ig az, Eicke parancsnok nag y botrányt csapott, amiért Krause eng edély nélkül kezelésbe
vette a rabot, de Krause kárörömén ez mit sem rontott. A kocsmáros eg yébként eg y seg g volt.
’38 januárjában nekirohant a drótkerítésnek. Ötven zsidóval eg yütt temették el, akiket az istálló
mög ött akasztottak fel.
Élete leg nag yszerűbb napja volt az, amikor Unterscharführerként átkerült Gross Rosenbe.
Gyakran g ondolt vissza nosztalg iával erre az időszakra. Eg y kutyás csapat vezetőjévé tették
meg . Imádta azokat az ebeket. Streicher SS Hauptsturmführer azonban, aki a naplót vezette és
kiállhatatlan alak volt, eg y nap nag y patáliát csinált, csak mert az eg yik kutya eg y kicsit
meg harapta az eg yik fog lyot. Ig az, a fickó elpatkolt, de a fenébe is, mindenképp feldobta volna
a talpát. Eg yébként állítólag miniszter volt a wiemari köztársaság idején. A vén g iliszta mindig
elájult már az első ütéstől, ha a fejére sóztak.
A Hauptsturmführer az üg y kivizsg álását követelte. Nem lett volna akkora üg y belőle, ha
előzőleg nem buknak le a „ramazúri” miatt. Krause kész volt elismerni, hog y a „ramazúri” eg y
kissé durva volt, még ha csak rohadt árulókról is volt szó. Steinmüller, az Oberscharführer a 7.
blokkból találta ki. Először betereltek néhány rabot eg y karámba, és üres konzervdobozokat
raktak a fejükre. A raboknak körbe-körbe kellett sétálniuk úg y, hog y a konzervdobozok ne
essenek le a fejükről. Aki üg yetlen volt, az veréssel fizetett. Hog y ne leg yen olyan könnyű a
dolg uk, az SS-őrök közben meg próbálták lelőni a fejükről az üres bádog dobozokat. Persze
előfordult, hog y eg y rab az ag yába vag y teste más részébe kapta a g olyót, de nag yszerű
lőg yakorlat volt, és remek móka.
A „ramazúrira” kiszemelt rabokat máskor arra kényszerítették, hog y versenyt fussanak a
pöceg ödrön átfektetett palánkokon. Ebben az volt a buli, hog y amikor a g ödör közepe fölé
értek, elrántották a lábuk alól a palánkot. Olyan mulatság os volt látni, ahog y a zebrák fejest
ug ranak a pisivel felhíg ított szarba. Előfordult, hog y néhányan meg fulladtak, de hát istenem,
úg yis csak árulók voltak, meg érdemelték.
Milyen remekül érezték mag ukat a zászlóaljban! A bokszmeccsekről, amiket a csontvázzá
soványodott rabokkal rendeztek, nem is szólva. És még annyi más nag yszerű dolog volt a
„ramazúriban”. Streicher azonban szag ot fog ott. Csak azt tudták volna, ki köpött neki!
Istenkém, micsoda botrányt csapott. De ő is meg kapta a mag áét, az a szemét. SS-hadbíróság elé
állították, árulóknak és a Birodalom ellenség einek a pártolása miatt. Kidobták az SS-ből, és
áthelyezték a lég ierőhöz. Az a hír járta, hog y ott hag yta a fog át valahol Leng yelország ban.
Krause Gross Rosenből átkerült Ravensbrückbe. Ezek voltak a mézédes napok! Kurvák kurvák
hátán. A Stabsscharführer, aki ’23-ban „Vér” érdemrendet kapott, majd meg őrült a
szexműsorokért. Hog y mi mindent ki nem tudott találni!
A parancsnok itt nem szólt bele a szórakozásukba. Ő tudta, hog y kell bánni az árulókkal.
Krause számára ig azi, vad örömöt jelentett a nők meg korbácsolása. Szinte követelték, hog y
náspáng olja el őket. Bár a parancsnok elég rendes fickó volt, Ing erd eg yszer még is majdnem
meg ütötte a bokáját. Az eg yik kis luvnya be akarta köpni a főnöknél, mert hancúrozott vele, és
teherbe ejtette. Szerencsére sikerült eltenni láb alól, mielőtt még meg tehette volna.
Köszönhetően annak, hog y jó kapcsolatban volt az orvosi rendelő irodistájával, a spiné halála
nem lett kivizsg álva.
Az eg észben csak az volt a hihetetlen, milyen nehezen sikerült meg fojtani azt a nőt. Pedig
vékony zsinórt használt, aminek különösen hatásosnak kellett volna lennie, leg alábbis Ernst
szerint. Ernst már meg próbálta vele néhányszor. A benzines injekció azonban sokkal jobb
módszer volt. Erről többször is meg g yőződhetett, miután átkerült Birkenauba. Bár Höss volt a
parancsnok, a döntéseket valójában Lorentz hozta. Kemény fickó volt. Háromszor fosztották
meg parancsnoki pozíciójától különös keg yetlenség e miatt.
Itt három hónapig a likvidáló eg ység nél dolg ozott. Kezdetben még őt is meg viselte, amikor
százával kellett beterelni a zsidókat, hog y meg kapják a Zyklon B adag jukat. De az ember bármit
képes meg szokni. Eg y idő után már nem is számolta, hány zsidó nőt lőtt ag yon az épület
mög ött. Ők voltak azok, akik nem voltak hajlandóak mag ukkal vinni a g yerekeiket a
g ázkamrába.
Mindezek fényében élete leg sötétebb napja az volt, amikor kirúg ták a KZ-g árdából. Ezt
Rochner Untersturmführernek „köszönhette”.
A vád barátkozás volt. Krause részt vett eg y bukaresti nő meg erőszakolásában. Pechjére őt és
nég y cimboráját letolt g atyában kapták el.
Először a krakkói SS-kiképzőtáborba küldték, de innen sikerült kórházba kerülnie beg yulladt
láb miatt. Ez a g yulladás ezer márkájába került. Már-már azt hitte, számára vég et ért a háború,
de aztán vég e szakadt a jólétnek. A kórházból eg yenesen Klag enfurtba küldték, ahol
csatlakoznia kellett a Der Füher SS-ezredhez. Eg y rakás idétlen alak közé került, akiknek az volt a
leg főbb vág yuk, hog y hősként halhassanak meg .
Verejtékkel, kétség beeséssel és félelemmel teli hónapok következtek. A lidércnyomásnak ő
mag a vetett vég et azzal, hog y az első ütközet napján meg szökött Harkov mellől. De csak hitte,
hog y vég e a meg aláztatásoknak. SS hadbíróság elé került. Lefokozták, és irány Torg au. Az ott
töltött hónapok után elég volt a koszos börtönre g ondolnia, és máris kiverte a hideg veríték.
Íg y lecsúszni a dicsőség es SS, a g árda eg y hűség es katonájának!
Azóta a leg rosszabb bűnözők között kellett töltenie az életét ebben az idétlen Wehrmacht
büntetőezredben.
És most nála alacsonyabb rang úak akarják kihallg atni őt, a Führer katonáját, eg y veterán KZ-
g árdistát. Kidüllesztette a mellkasát, de elég volt Portára, Picire és a Lég iósra pillantania, hog y
úg y elszálljon belőle a bátorság , mint a leveg ő a kilyukasztott lég g ömbből.
Soha nem tudhatta, mit forg atnak a fejükben ezek a pszichopaták. Olyan mérhetetlen
kisebbrendűség i érzés fog ja el őket, ha eg y felsőbb osztály képviselőjével kell szembenézniük…
Állatok. Bármikor nekironthatnak az embernek.
Eszébe jutott Meier százados és Gratwohl Obersturmführer. És mire nem volt képes Hansen
Sonderführerrel szemben ez a szedett-vedett banda!
Jeg es izzadság cseppek ültek ki a homlokára. Kiáltson seg ítség ért? Talán valaki az SS-
bajtársak közül a közelben van, és meg hallja a kiáltását. Ah, bárcsak itt lennének a közelben.
Akkor meg tanítaná kesztyűbe dudálni ezeket a disznókat. Elmondana a parancsnokuknak
mindent, amit tenni akartak velük és amit hallott. Eldördülne néhány tarkólövés. Már a puszta
g ondolat is felvidította.
De mi a fene ez? Porta közeledett feléje. Lassan jött, nag yon lassan, mint amikor valaki a
járdakövekre koncentrál, mert nem akar csíkra lépni.
– Ne merészelj hozzám érni – akarta kiáltani Krause, de nem jött ki hang a torkán. Képtelen
volt meg törni a csendet, amely a halált jelentette. A HALÁLT! Érezte, hog y a nyelve meg izzad
és taplószárazzá válik. Meleg ség öntötte el.
A Lég iós, az az undorító, sebhelyes arcú marokkói törpe is feléje tartott, embertelen
vig yorral az arcán.
Még mindig ez a bénító csend. Istenem, milyen g onosz tud lenni a csend! És most Pici, a
g orilla, és Julius Heide, a verekedő is meg indultak. Előreg örnyedve lépdeltek, mint két
bunkóját használni készülő ősember. Az a közönség es tolvaj Brandt előhúzta a kését.
De hát nem ölhetik meg . Dehog ynem, könnyen meg tehetik. Nag yon is könnyen. Nem, nem
tehetik. Papa azt mondta, ez g yilkosság .
Vag y még is? Hansen Sonderführert is habozás nélkül meg ölték. Az g yilkosság volt. És
Gratwohlt felakasztották. Az is g yilkosság volt. Meier századost pedig ag yonlőtték. Az is
g yilkosság volt.
Pokolfajzatok! Árulók. Küzdeni fog . Használni fog ja a g épkarabélyát.
Csörömpölést hallott. Lenézett, mert először nem értette, mi lehet az. Úrjézus! Porta
kiütötte a kezéből a feg yvert. Védtelenül maradt a késeikkel és az automatáikkal szemben.
Hang talanul vig yorog tak. Nem is vig yorog tak, hanem vicsorog tak, az ínyüket mutog atva.
Most tényleg meg fog halni? Nem akart meg halni. Ah, milyen nag yszerű is élni! Csak a
kötelesség ét teljesítette. Hazafias kötelesség ét. Semmi rosszat nem tett. De elvárhatja ezektől a
bűnözőktől, hog y meg értsék ezt?
Papa csak némán bámulta. Sötétség költözött a tekintetébe. Ez már nem Papa volt, hanem
eg y újabb ellenség . Papa most nem mondta, hog y „ez g yilkosság ”.
A kör eg yre csak szűkült körülötte. Aztán lecsaptak. Döftek és vág tak. Ég ető fájdalom járta át
a testét tetőtől talpig . Felüvöltött, ahog yan azt Gerhard is tette.
– Jézus Krisztus, seg íts! Ments meg ! Szűzanyám, seg íts! – Lerog yott. – Szentség es szűz
– kiáltotta, de csak eg y nyög és jött ki a torkán. – Pap leszek eg ész hátralevő életemben!
Istenem, tég ed fog lak szolg álni, és soha többé nem tag adlak meg . Kérlek, seg íts ezek ellen az
ördög ök ellen!
A heg yek elbuktak. Az ég bolt meg nyílt.
 Meg kötözték vékony, erős szíjakkal, amelyek eg észen a csontjáig belevág tak a húsába.
Hag yták a földön heverni és szenvedni, miközben ők közönyösen cig arettáztak. Aztán a nyírfa
lassan a föld felé hajolt, akár eg y katapult. Krause tudta, mi fog következni. Felvisított. Lehet,
hog y meg őrült, és csak képzeli ezt az eg észet?
Isten nem hallotta az imáját. Csak a sátán hallg atta vég ig a könyörg ését, és kárörvendően
ujjong ott.
Tíz hosszú percen át sikoltozott, mielőtt meg halt volna. Porta még is úg y g ondolta, nem
szenvedett eleg et.
– Disznó! – mondta meg vetően Papa.
A kis Lég iós leköpte a holttestét, mielőtt beg urítottuk volna a szakadékba.
El volt felejtve.
Az őrjárat tovább bandukolt. Eg y kormos romhalmaz mellett belefutottunk eg y falka SS-
katonába. Nem lőttünk. A Lég iós elnyújtott „Allah el Akbar”* csatakiáltását többé nem lehetett
hallani a heg yek között.
A vérszomjunkat kielég ítettük eg y társunkon.

*
Olyan édes volt, ahog y aludt, hog y muszáj volt meg csókolnom. Erre felébredt, és
kinyújtózott. Álomtól erőtlen karjait a nyakam köré fonta, és szenvedélyesen viszonozta a
csókomat. Sokáig aludt.
– A zsidó, akivel találkoztatok, meg halt?
Képtelen voltam válaszolni a kérdésére, úg yhog y meg int meg csókoltam.
A 12-es villamos zörg ött el az ablak alatt. A harckocsizó katona és a lila kombinés lány újra
eg g yé vált, miközben Gerhard Stief eg y trág yadomb mélyén rothadt.
 A bordély kitakarították. A polcokon nyoma se maradt a vastagon lerakódott pornak. Új lányok érkeztek.
A madám pultja fölé akasztott hatalmas hal is eltűnt, helyét egy bikafej foglalta el. Valaki egy harisnyát és
egy világoskék bugyit akasztott az egyik szarvára. Ott is lettek hagyva, mintegy cégér gyanánt.
A Légiós azonban a változások ellenére se tudott részt venni a játékokban. Míg mi felmentünk a
lányokkal, ő lent üldögélt öt borosüveg és egy tál Pein-Pein társaságában, amit a pincében működő kínai
étteremből hozott fel.
Két lány próbálta felvidítani a bús harcost. Afrikából tértek vissza, szinte még érezni lehetett rajtuk a
teveszagot. Az egyik asztalsor tetején egy anyaszült meztelen nő táncolt. Forgott és vonaglott, a testét
pásztázó színes reflektorfény pedig mindig valamelyik intimebb testrészén állapodott meg.
Picit alig lehetett visszatartani. A Légiós végül kénytelen volt leütni egy üveggel.
 Pici, a lövőlegény

ÉPPEN A VIZIT ELŐTT ÉRTEM VISSZA ÉJSZAKAI KIRÁNDULÁSOMBÓL. A bajtársaim falaztak

nekem, de mint mindig , a „Csatahajó” ezúttal is éppen ott bukkant fel, ahol nem kellett volna.
Látott bejönni az épületbe. Gyilkos tekintettel vég ig mért, férfias hang jától csak úg y harsog ott a
folyosó.
– Nyomás a kórterembe, mag a süldő!
– Hog yne, szentanyám – motyog tam bátortalanul.
A főnővér nem szólt, de a tekintete minden volt, csak anyai nem.
– Na, milyen volt? – kérdezte Pici, amikor beléptem a kórterembe. Anélkül, hog y meg várta
volna a válaszomat, vig yorog va folytatta: – Én is az ág yból jövök ám. Hárommal eg yszerre.
Próbáltátok már, fiúk? Olyan, mintha expresszvonattal szág uldanál a mennyország ba, amiről a
cseh seg g fej, Mouritz csak álmodni szokott. Tudjátok, hárfázó, lila bug yit és csipkés melltartót
viselő lányok, meg minden.
Csettintett a nyelvével, és meg nyalta húsos ajkait. Tovább is ecsetelte volna az éjszakai
élményeit, a vizit azonban meg zavarta.
Dr. Mahler meg állt Mouritz ág yánál. A kórlapot tanulmányozta, amit a Csatahajó nyomott a
kezébe, és közben hümmög ött. Mindig hümmög ött. Olvasott eg y kicsit, aztán hümmög ött.
Mély hang on, átható pillantásokat lövellve a Szudéták önkéntese felé fordult.
– Hog y van ma a mi kalandorunk?
– Nem valami jól, Herr Oberstabsarzt* – kiáltotta Mouritz, ahog yan azt a kiképzés alatt az
őrmesterétől tanulta.
Dr. Mahler hümmög ő ajkain halvány mosoly jelentkezett.
– Ig azán? Drág a barátom, mag a távolról sem olyan beteg , mint azt képzeli.
Meg fordult, és Picire nézett, aki mint eg y jó kisfiú, szabályos vig yázzban feküdt az ág yában.
Átkozottul hülyén nézett ki.
– Lám-lám, a beteg ünk sokkal jobban van!
Pici rémülten felkiáltott, de dr. Mahler ezt meg se hallotta. Elmosolyodott, és meg int
hümmög ött eg y sort.
– A beteg állapota, fig yelembe véve a körülményeket, kitűnő. A beteg kéri, hog y helyezzék
át a hadosztálya lábadozó zászlóaljába.
Pici felkönyökölt, és leplezetlen döbbenettel nézett a főorvos arcába. Dr. Mahler visszanézett
rá, és csibészesen elmosolyodott.
– Mivel a beteg kérése teljesíthető, elbocsátjuk őt, még pedig …
– Hetedikén, kedden – sietett a seg ítség ére a Csatahajó.
Dr. Mahler kedvesen bólintott.
– Ig en, főnővér. A kedd az jó lesz!
Pici szeme elkerekedett a rémülettől. Éppen annyira nem értette, miben mesterkedik dr.
Mahler, mint mi.
A Csatahajó lejeg yezte a dátumot eg y töltőtollal. A toll heg ye tiltakozva serceg ett a keze
alatt. Kerek arca zsírosan fénylett a kórtermi fényben.
Pici eg y kölyökkutya nedves, könyörg ő szemével nézett fel rá.
 Dr. Mahler hirtelen visszafordult Mouritz ág ya felé. Kezet fog ott a szudétai fickóval, és
hatalmas meg könnyebbülésünkre ezt mondta:
– Sok szerencsét kívánok! Remélem, jól érezte mag át köztünk.
Pici boldog an zuhant vissza a párnájára.
– Ez a beteg határozottan sápadt – állapította meg dr. Mahler Pici arcát méreg etve.
A Csatahajó meg csóválta a fejét, de nem szólt. Odaadta a főorvosnak Pici vaskos
kórlapköteg ét, amelyben több volt a feg yelmi vétség ről szóló jelentés, mint a beteg ség et
ig azoló diag nózis. Mahler meg tapog atta Pici tenyérnyi heg ét, majd meg hallg atta a szívverését
és a tüdejét.
– A beteg határozottan nehezen veszi a leveg őt. Hörg hurutja van – diktálta.
A Csatahajó kénytelen-kelletlen ezt is feljeg yezte serceg ő töltőtollával. Pici közben hősiesen,
eg yetlen szó nélkül szenvedett.
– Kifejezetten rossz lehelet és lepedékes nyelv – vette szemüg yre a Pici szájából kilóg ó
áporodott, alkoholtól és dohánytól ag yonkínzott nyelvet. – Eg yébként hog y van, barátom?
– kérdezte ironikus mosollyal dr. Mahler.
– Ha íg y fekszem, Herr Oberstabsarzt, eg észen jól vag yok – felelte Pici elhaló hang on. – De
amint felkelek és lépek néhányat, elfog a rosszullét. – Kifejezően meg ing atta a kezét.
– Zavarossá válik a látásom, Herr Oberstabsarzt, és zsong ani kezd a fejem. A kezemből és a
lábamból kimeg y minden erő, mint amikor hajnalban, eg y eg ész éjszakai dorbézolás után veti
mag át az ág yába az ember. Kellemetlen, Herr Oberstabsarzt, ig azán kellemetlen. Csak
vízszintesen válik tűrhetővé.
– Hm – bólog atott dr. Mahler, miközben a Radetzky-indulót hümmög te.
Eg y pillanatra úg y tűnt, Pici csatlakozni akar hozzá a hümmög ésben, de mielőtt meg tehette
volna, dr. Mahler abbahag yta.
– Meg értem. És a kulináris élvezetekkel hog y áll? Tud hódolni nekik?
– Sehog y – felelte szég yellősen Pici, akinek fog alma se volt róla, mit jelent az, hog y
„kulináris”.
Dr. Mahler elmosolyodott, és újfent diktálni kezdett.
– A beteg diétán fog élni eg y hétig . Szig orúan ág yhoz lesz kötve. Forró borog atásokat
kapjon, váltott hideg -meleg fürdőt és beöntést. És majd veszünk eg y epemintát.
A Csatahajó kajánul elvig yorodott, meg mutatva nekünk sárg a lapátfog ait. Dr. Mahler
biccentett, és tovább lépett a következő ág yhoz. Pici fel se fog ta, milyen borzalmak várnak rá,
eg észen addig , míg a vizit vég et nem ért. Amikor aztán elmag yaráztuk neki, éktelenül
káromkodni kezdett – de tudta, nem menekülhet a sorsa elől.
A Csatahajó személyesen vég ezte el a beöntést, és nem lehetett azt mondani róla, hog y
kesztyűs kézzel bánt volna Picivel. Ordítoztak, morog tak, és ádázul fenyeg ették eg ymást.
Mindkettőjük számára meg szűnt létezni a világ , csak az „ellenfél” és a beöntőkészülék létezett
számukra. Picinek kellett tartania a tölcsért. A víz kiloccsant belőle. A főnővér füstölg ött, de
nem volt hajlandó feladni. Pici kilátásba helyezte, hog y lerondítja a Csatahajó szoknyáját, és
komolyan is g ondolta.
– Csak azt merészelje! Kihívom a katonai rendőrség et, és hadbíróság elé állíttatom – kiabálta
a Csatahajó a meleg vizes kannát lóbálva. Kerek arca szétrobbanni készült az indulattól.
– Nincs olyan hadbíróság a világ on, amelyiket érdekelné, hog y leszartalak-e vag y sem
– vág ott vissza Pici.
A Csatahajó sikoltozott, Pici üvöltött. De meg kapta a beöntését, az utolsó cseppig , még ha el
is tartott eg y darabig .
– Ne eng edje még el – mennydörög te a főnővér, mielőtt kezében az üres beöntőkannával
elhag yta volna a kórtermet.
Jól tudva, hog y a Csatahajó meg int vissza fog térni eg y újabb adag meleg vízzel, Pici
mag ában tartotta a tartanivalót, ameddig csak bírta. Közben dőltek belőle az istent és embert
káromló körmondatok. Pici volt az eg yetlen beteg , aki személyesen a főnővértől kapott
beöntést. A Csatahajó a leg vastag abb csapot választotta ki, és vég telen lassúság g al tolta be,
hog y annál tovább hallja Pici ordítását. Édes muzsika volt a fülének.
Alig döfte be a csapot Pici hátsójába, amikor meg történt. Néhány detonáció és kavarg ó iszap
lövellt a két szőrös domb közül. A Vezúvból feltörő láva ehhez képest eg y fukarul kivitelezett
tűzijáték volt. A Csatahajó eg yelőre állta a sarat, annak ellenére, hog y a köténye veszedelmesen
bűzlött. Aztán a biológ iai vulkán teljesen elszabadult. A főnővér rémülten felüvöltött, és
öklendezve hátrálni kezdett. Pici erre röhög ni kezdett, amitől az izmai még jobban ellazultak.
A nevetésétől és a robbanásoktól valóság g al reng ett az ág y. Pici kihúzta mag ából a csapot, és a
falhoz vág ta.
– Undorító disznó – sziszeg te a leg yőzött Csatahajó. – Ezért hadbíróság előtt fog felelni! A
börtönben fog meg rohadni.
– Én erre csak annyit mondhatok, hog y eg y szar alak vag y – vont vállat Pici, és az ablak felé
sercintett.
A Csatahajó erre teljesen bevadult. Nekirontott Picinek, és a két fülénél fog va püfölni kezdte
a fejét az ág y szélébe.
– Merde – jeg yezte meg szűkszavúan a Lég iós, és tovább olvasta a Koránt.
Nem a Csatahajó volt az eg yetlen, aki részesült Pici áldásából. Láva terítette be az eg ész
kórtermet. Még a falióra is napokig összevissza járt, jelezve, hog y találat érte a mechanikáját.
Pici nem kapott több beöntést.
Nyolc nappal később leitta mag át, mint eg y kefekötő, aztán lecsörtetett a Csatahajóhoz, aki a
szobájában üldög élve kedvenc reg ényét, Az asszony, akinek két férje volt című művét olvasta.
Éktelen csetepaté támadt, amibe senkinek nem volt kedve beleavatkozni. Az üg yeletes orvos,
aki új volt, ug yan meg akarta kísérelni, de – szerencséjére – az eg yik nővér az utolsó
pillanatban fig yelmeztette a veszélyre. A pasas elég okos volt ahhoz, hog y meg fog adja a
tanácsot, és ne avatkozzon bele a titánok harcába.
Eg y óra elteltével tökéletes csend lett.
Biztosak voltunk benne, hog y eg yikük meg halt. Amikor a csend még két és fél órával később
sem akart meg szűnni, azon kezdtünk tűnődni, vajon nem kellene-e meg néznünk, mi történt.
Ekkor váratlanul meg jelentek a lépcsőfordulóban. Pici lilásfekete „monoklival” a szeme alatt…
és hihetetlenül tiszta, makulátlanra kefélt eg yenruhában, tükörfényesre suvikszolt bakancsban,
újként csillog ó bőrövvel a derekán.
A Csatahajó pattanásig feszült piros kabátban, kék, fácántollas kalapban feszített, és az előbb
említett, peckes úriember karjába kapaszkodott.
Anélkül, hog y eg y pillantást is vetettek volna ránk, ledübörög tek a lépcsőn, és eltűntek a
Zirkusweg en, a Reeperbahn irányában.
Hajnaltájban tértek vissza. Pici elképzelhetetlenül részeg volt. A Csatahajó úg y vihog ott,
mint eg y bakfis. Eg y piros lég g ömb volt a csuklójára kötözve.
Pici találomra eldőlt valakinek az ág yában. A tulajdonos tiltakozni merészelt – a következő
pillanatban a kórterem másik vég ében landolt. Pici úg y vig yorg ott álmában, mint eg y jóllakott
vaddisznó. A ruhájából áradó kocsmaszag a fél emeletet elárasztotta.
Mouritz, a szudétai német hang os reg g eli imájába ezúttal Pici neve is bele volt fog lalva, de
az Úr semmi pozitívat nem hallhatott édesen hortyog ó cimboránkról.
Pici fülig szerelmes lett. Meg lehetősen furán viselkedett a fiú. Ha lett volna hozzá
bátorság unk, jókat röhög hettünk volna rajta. Már azt is kész móka volt nézni, hog yan
készülődött a kimenetelhez. Eg észen eddig úg y tekintett a szappanra, mintha az még az
ürüléknél is ocsmányabb dolog lett volna, amit csak a bolondok és a homokosok használnak. A
fésű a lealacsonyodás jelképe volt számára, a parfümre és a hajolajra ug yanilyen meg vetéssel
tekintett.
Ebben a pillanatban a kórterem közepén állt, és a haját próbálta elválasztani. Az istennek se
akart sikerülni. A teljesen elvadult hajtincsek minden ig yekezete dacára visszapattantak a
helyükre, mint valami laprug ók.
– Adjatok eg y kis parfümöt, vag y azt, amit ilyenkor használni kell – adta be vég ül a derekát
Pici. Reményvesztetten a tükörbe nézett.
– Hajolaj – hajított feléje a Lég iós eg y teli üveg et.
Pici mindent a szerelemért jelszóval a fejére öntötte az üveg teljes tartalmát. Ráköpött eg y
ruhakefére, és meg int nekiesett a makacs hajg ubancnak. Az eredmény ug yanaz lett, mint
korábban: semmi. Vég ső kétség beesésében fog ott eg y ollót, és lenyisszantotta a leg konokabb
tincseket.
Morcosabb volt, mint valaha, és úg y is nézett ki.
Miután felvette a csicskásai által kivasalt eg yenruhát és a kifényesített csizmát is, Pici
odaállt a Lég iós elé. Pontosan olyan volt, mint eg y túlméretezett kisfiú, akit az anyukája
kimosdatott és felöltöztetett, hog y elküldje a vasárnapi iskola karácsonyi zsúrjára.
– Jól nézek ki, Sivatag i Patkány?
A Lég iós összecsücsörítette az ajkát, g ondolkodott, g ondolkodott, vég ül kibökte:
– Szavamra, remekül mutatsz! – Hog y hitelt adjon a szavainak, sűrűn bólog atott, majd
hozzátette: – Talán eg y kissé túl feszes a nadrág od üleprésze.
– Gondolod? – kérdezte ag g ódva Pici, és meg tapog atta a nadrág jába préselt súlyfelesleg et.
– De rá se ránts, pajtás, nem feltűnő – vig asztalta a Lég iós. – Ettől eltekintve olyan eleg áns
vag y, mintha eg y skatulyából húztad volna elő mag ad. És az illatod, barátom, az aztán valami
fenség es!
Azzal visszahanyatlott az ág yra, előhúzott eg y üveg et a matrac alól, és hosszan meg csókolta
a száját.
– Nos, akkor én rohanok fel Emmához – vig yorodott el Pici, és a biztonság kedvéért még
eg yszer meg ig azította a zubbonyát.
Mouritz ág yánál meg állt, és a halálra rémült szudétai felé bökött a mutatóujjával.
– Te kis tetű, imádkozni fog sz értem, vag y eltöröm azt a rühes nyakadat.
Hog y Mouritz még véletlenül se vehesse félvállról a fenyeg etést, Pici az arcába csapott a
sapkájával. Utána eltűnt.
Néhány perccel később vérző bikaként rontott be a kórterembe. Kitépte Mouritzot az
ág yából, és a falhoz csapta. De ennyi nem volt elég , három másik beteg nek kellett ug yaníg y
járnia, hog y Pici feszültség e alábbhag yjon.
Lerog yott a Lég iós mellé, és szúrós szemmel vég ig nézett rajtunk.
– Tetű állatok – mormog ta. – Eg y ilyen disznó, eg y ilyen rozzant pajtába való tehén kidob
eng em, Picit, és azt meri mondani, hog y úg y bűzlök, mint eg y csődbe jutott kupleráj!
 – És te hag ytad? – kérdezte döbbenten a Lég iós.
– Csak azért, mert annyira meg lepődtem. De átkozott leg yek, ha leg közelebb hag yni fog om
– herg elte mag át Pici. – Eg y ilyen túlsúlyos levéltetű! Kidob eng em csak azért, mert olyan
illatom van, mint eg y úriembernek. Ez azért már még iscsak sok!
Pici mag ába roskadva ült eg y darabig , aztán meg int eszébe jutott valami.
– Elkapom a torkánál, és úg y kihajítom a harmadik emeletről, hog y a pincében fog kikötni,
akár eg y bomba. Eg y ig azi férfinak ki kell állnia mag áért, nem ig az? Ez elvi kérdés. Eg yetértesz
velem? – kérdezte bizonytalanul.
A Lég iós helyeslően bólog atott.
– Tökéletesen. Jobb elejét venni a dolg oknak, különben a fejedre fog nőni, és akkor nézheted
mag ad. Más koszos csavarg ókat fog az ág yába cipelni, meg minden.
– Csak teg ye, Sivatag i Patkány. Az a leg kevésbé se zavarna. Mindenkinek jog a van
szórakozni, és Emmát nem olyan könnyű elnyűni. De sérteg etni eng em, és ilyen szavakat
használni… Az ördög be, túl messzire ment! Szaros nőszemély! Illemtudóan kopog tam az
ajtaján, és úg y szólítottam meg , ahog y az eg y finom, jól nevelt úriemberhez illik: „Drág a
Emmám!” Tudod, ahog y azt olvastad nekem abból a könyvből, amelyik arról szól, hog yan kell a
hozzád meg hozzám hasonló kulturált embernek viselkednie. És tudod, mit válaszolt erre? „Ki
innen, te disznó! Úg y bűzlesz, mint eg y hatnapos vízi hulla.” Én, türelmes ember lévén
meg próbáltam más témára terelni a beszélg etést. „Leülhetek melléd, imádott Emmám?”
– kérdeztem tőle búg ó hang on. Az a hájtömeg erre elvig yorodik, és meg kérdezi, hog y nem
ment-e el az eszem. Erre már kiég ett a biztosíték a fejemben, és mindent elfelejtettem, amit a jó
modorról tanítottál nekem. Természetesen behúztam neki eg yet, hog y attól koldult. Az a
zsírosbödön azonban szívós, mint eg y pióca. Azzal, hog y kivered eg y fog át, még nem
kényszerítetted térdre. „Tudod, mit? – kérdezi tőle. – Te eg y két lábon járó sablon vag y.” Mi az
a „sablon”, Sivatag i Patkány? Aztán belém rúg ott itt, a leg érzékenyebb pontomon, tudod, és én
kétrét g örnyedtem. Erre ő belekapaszkodott a hajamba, és bang , beletérdelt az arcomba. A
következő, amire emlékszem, hog y a lépcsőn ülök. Hála istennek nem estem le. Szörnyen
meg üthettem volna mag am.
Pici arról nem szólt, mi történhetett volna a főnővérrel, ha kidobta volna az ablakon.
– Ejtsed a nőt – javasolta a Lég iós. – Túl sok g ondot okoz. Hiába, a nők kiszámíthatatlanok.
Menj inkább le a kupiba, és szerezz mag adnak eg y kurvát. Sokkal jobban jársz vele. Emma nem
érdemel meg tég ed. A másiknak azonban fizetsz, és ezzel letudtad a g ondokat.
– Nem, inkább hag yom, hog y belém kövesedjen – jelentette ki dacosan Pici. – Nem fog ok
meg válni attól a kancától. A fenébe is, túl tüzes ahhoz. De ne félj, hamarosan meg tudja, ki is
valójában Pici. Eg y fikarcnyit se fog ok eng edni. Vég tére is harcos vag yok, vag y mi a franc!
– Eg y seg g fej vag y – mondta kedvesen a Lég iós. – Előbb vag y utóbb mag ad is rá fog sz jönni
erre.
– Ki a seg g fej? – kérdezte fenyeg etően Pici.
– Te – mosolyg ott a Lég iós. – És én, Alfred Kalb, a 2. expedíciós ezred eg ykori tizedese
feljog osítottnak érzem mag am, hog y ezt mondjam neked.
Pici tátog ott és hol elsápadt, hol elvörösödött. Mindkét kezét ökölbe szorította, készen rá,
hog y bucira verje a Lég ióst. Apró, komisz halszemei vészjóslóan pislog tak. Aztán eg yik
pillanatról a másikra lecsendesedett.
– Tényleg az vag yok?
Térdre rog yott a Lég iós ág ya mellett, és az öklével püfölni kezdte a padlót. Valamit ütnie
kellett.
– Eg y cafka, esküszöm, hog y az – dünnyög te. Rövid tűnődés után folytatta: – Ha meg jelenik,
hog y eg y kis izzasztó éjszakai munkára hívjon, majd azt mondom neki: „Emma, te dag adt
kurva…” Vag y jobb az, hog y „repedt sarkú”? „… meg csókolhatod a seg g em. Többé nem
érdekelsz, te g yilkos g alóca.”
– Tényleg ezt fog od mondani? – kérdezte kétkedően a Lég iós.
Pici szitkozódva bólog atott. Átcsörtetett a kórtermen, felrúg ott eg y mosdótálat, a rend
kedvéért képen vág ta Mouritzot, és Steint is meg fenyeg ette. Aztán ráordított eg y biciklisre, aki
g yanútlanul tekert a Zirkusweg en, hóna alatt két – feltehetően lopott – bicikliabronccsal.
– Mi az, fel akarsz vág ni velük, kis buzi?
Elég edetten állapította meg , hog y bömbölésével sikerült ráhoznia a frászt a biciklisre. A
vacog ó férfi felé köpött, aztán fütyörészni kezdett eg y dalt, ami halványan a „Víg özveg y”-re
emlékeztetett. Amikor kiszáradt a szája, ráparancsolt Mouritzra, hog y énekeljen eg y zsoltárt.
Az első hármat már az elején lefújta.
– Elég ! Másikat! Eg y, kettő, három, nég y! – Mouritz ág yának a lábán rúg ta a taktust.
Mivel Mouritznak nem sikerült kielég ítenie Pici hirtelen feltámadt esztétikai étvág yát,
háromszor körbe kellett kúsznia a kórtermet az ág yak alatt. Mire visszakerült az ág yára, hog y
rekedt hang on elénekeljen eg y újabb eg yházi éneket, úg y liheg ett, mint a római keresztény,
akit az oroszlán körbekerg etett az arénában.
Pici duzzog va a csap alá tolta az arcát, aztán meg törülközött a leg közelebbi lepedővel,
amelyik a kezébe került. Az ág yneművel eg yütt a pácienst is lerántotta az ág yról.
– Stein, Bauer! Velem jöttök, hog y meg döng essük azokat a kurvákat a kuplerájban
– határozta el.
– Ilyen korán? – kérdezte meg lepetten Stein, míg Bauer szó nélkül öltözni kezdett.
A Lég iós kuncog ott.
– Bon*, induljunk. Leg alább bemeleg ítünk.
Pici hozzávág ott eg y bakancsot Mouritz fejéhez.
– Hang osabban, sekrestyés úr! Íg y soha nem fog nak a mennyekig trappolni azok a szólamok!
A szudétai önkéntes hang ja cérnavékonnyá vált a rémülettől. Kivonultunk a kórteremből. A
lépcsőn lefelé menet Pici felrúg ott eg y takarítóvödröt. A víz zuhatag ként ömlött alá a
lépcsőfokokon.
– Hülye spicli! – ordított rá a takarítónőre, aki csak úg y fénylett az önelég ült, kövér
nemzetiszocializmustól. – Direkt tetted oda a vödröket, hog y törjem ki a nyakam! Szabotálni
akartad a birodalom harci erőit! Ezért börtönt érdemelnél!
A nő tekintetéből g yilkos sug arak lövelltek Pici felé.
– Szándékosan csináltad, piszkos csirkefog ó! – rikácsolta. – Gazember! Hadbíróság elé fog lak
juttatni, és lóg ni fog sz!
– Hű, de meg ijesztettél, szoknyás Hitler! – vicsorg ott Pici. Eg y újabb rúg ással átküldte az
üres vedret a leng őajtó üveg részén.
Az előírás szerint acélsisakkal és pisztollyal felszerelt üg yeletes tiszthelyettes rohant a tett
helyszínére.
– Felrúg ta a vödrömet! – panaszolta a takarítónő. – És sérteg ette a Führert. Szoknyás
Hitlernek nevezett!
A tiszthelyettes fiatal volt és tapasztalatlan. Áttetszően kék szemében könyörtelen szig or
csillog ott, ahog y az elvárható volt eg y kezdő tiszthelyettestől. A folyosó kövén hintázó vederre
nézett, aztán a törött ajtóüveg re, majd a pimaszul szétterült felmosórong yra.
– Vig yázz! – rikkantotta el mag át fontoskodóan.
Vég telen lassúság g al eg ymáshoz illesztettük a sarkainkat, és olyan testhelyzetet vettünk fel,
amit könnyen össze lehetett téveszteni eg y vig yázzállással.
A takarítónő felvidult. Beletörölte a kezét koszos kötényébe, melynek a mellső részén eg y
sápatag sas feszített, és méltóság teljesen levonult a folyosóra. Pici közönyösen, bamba képpel a
vele szemközti táblát bámulta, amely a járó beteg ek jog ait és kötelesség eit listázta.
Az üg yeletes tiszthelyettes odalépett eléje, kihúzta mag át, és rávakkantott:
– Gondoskodni fog ok róla, hog y meg emleg esd ezt a napot, hájfej!
Pici tekintete a buzg ó tiszthelyettesre siklott, de eg yéb tekintetben mit se változott.
– Hozzád beszélek, te seg g !
– Hozzám? – kérdezte döbbenetet színlelve Pici. A saját mellkasára bökött a mutatóujjával.
– Atyaúristen, mekkora barom! – mondta bömbölésnek induló károg ással a tiszthelyettes.
– Tudja, uram – reag ált nyájasan Pici –, a szabályzat értelmében a rang omon kell
meg szólítania eng em. Még akkor is, ha esetleg rossz fát tettem a tűzre. – Odatolta a zubbonya
ujjrészét a másik orra alá; a tiszthelyettesnek hátra kellett ug ornia, hog y ne lökjék fel. – Mint
azt a Herr Unteroffizier is láthatja, én tizedes vag yok, és arra kérem önt, ennélfog va tizedes
úrnak szólítson.
Az arcunk valóság g al kivirult az izg atottság tól. Senki se hitte volna, hog y Pici képes ilyen,
Portához méltó válaszokat adni.
– Eg y ilyen mucsai paraszt akar eng em kioktatni? – kiabált az üg yeletes. – Válaszolj, ha
kérdezlek!
– Seg g fej vag y, fiam – mondta halk, atyai hang on Pici.
A tiszthelyettes meg ug rott, akár eg y hátsó részén meg csípett ló.
– Meg ismételnéd még eg yszer, amit mondtál? – dadog ta hitetlenül a vig yorog va várakozó
Picinek.
– Tán nem mostál fület? – kérdezte tőle bizalmasan Pici.
Az eg észség üg yi hadtest tiszthelyettese erre már csak tátog ni tudott. Vég ül összeszedte
mag át, és az eg ész társaság ra mutatva, nyüszítve közölte:
– Mag uk a tanúim arra, hog y mit mondott ez a szemét disznó.
A Lég iós ezt hallván diszkréten nevetg élni kezdett, amitől a tiszthelyettes teljesen
elveszítette a fejét.
– Mit vig yorog sz, te koszos csavarg ó? Ne ag g ódj, rólad is g ondoskodni fog ok… herélt
nég er!
A mosoly lefag yott a Lég iós sebhelyes arcáról. A szemében eg y kobra g yilkos közönye
fénylett. A tiszthelyettes hihetetlen ostobaság ával két halálos ellenség et is szerzett mag ának
alig néhány perc leforg ása alatt.
Stein torkaszakadtából önkéntes jelentést tett:
– Jelentem a Herr Unteroffiziernek, hog y nem tanúskodhatunk, mivel nem láttunk semmit és
nem hallottunk semmit.
A tökmag tiszthelyettes odaröppent Steinhoz, sértődötten, mint eg y háremhölg ye hátáról
lerug dosott kakas. A sziklatestű Steinnak szeme se rebbent.
– Ez zendülés! – recseg te. – Őrség !
Iszonyatos csattog ással és dübörg éssel, mintha eg y eg ész századnyi harckocsi indult volna
el a folyosón, tíz katona rohant elő az őrszobából. Bukdácsolva és eg ymást lökdösve
felsorakoztak a tiszthelyettes előtt, aki előbb elég edetten vég ig mérte hadsereg ét, aztán ránk
mutatott.
– Tartóztassák le őket!
Senki nem mozdult.
– Azt parancsoltam, tartóztassák le őket – kiabálta hisztérikusan a tiszthelyettes.
– Nem tehetjük – felelte a hamburg iak vontatott akcentusával eg y vén tizedes.
Az üg yeletes tiszthelyettes meg ing ott, mintha fejbe kólintották volna. Beletelt néhány
másodpercbe, mire össze tudta szedni mag át annyira, hog y meg ismételje a parancsot.
– Tartóztassák le őket! Zárkába velük!
– Nem lehet – felelte kurtán a tizedes, aki lapáttenyeréből ítélve rakodómunkás lehetett a
háború előtt.
– Zendülés! Zendülés! – ordította az immár teljesen bevadult tiszthelyettes. Úg y
ug rabug rált fel-alá, akár eg y macska a forró sütőlapon.
A vén tizedes ránk kacsintott. Álltunk, és leplezetlen lelkesedéssel vártuk, hog yan fog nak
alakulni az események. Természetesen a leg rosszabbat reméltük.
Néhány sornyi g urg ulázó hörg és után a tiszthelyettes összeszedte mag át.
– Jól g ondolják meg , mit tesznek – sziszeg te az őrség nek és nekünk eg yaránt. – Térjenek
észhez! Ezért a fejükkel fizethetnek. – Kesztyűs kezével suhintott eg yet. Nem fért hozzá kétség ,
hog y a plötzenseei g uillotine-t utánozza. – Én eg y Hitlerjugend* Führer vag yok, a szavaimnak
súlya van!
– Nahát, mi pedig azt hittük, hog y Sanitärunteroffizier a hadsereg ben – jeg yezte meg
szelíden Stein. – Ha Hitlerjugend Führer, akkor nem tartozunk eng edelmesség g el mag ának.
Indulni akart, a tiszthelyettes azonban kirántotta súlyos 38-asát, kibiztosította, és habzó
szájjal ráordított:
– Ha szökni próbál, használni fog om a feg yverem! A Führer nevében mindannyiukat
letartóztatom. Az eng edetlenség ükért fővesztéssel fog nak lakolni!
– Nem semmi ekkora hatalommal bírni – röhög te el mag át Bauer. – Letartóztatás, vád, ítélet,
kivég zés. És mindez cakpakk két perc alatt!
– Ne vig yorog jon! – üvöltötte az ideg összeomlás határán lévő tiszthelyettes. – Lóg ni fog ,
mag a tetű. Mindannyian lóg ni fog nak – fenyeg etett meg minket, feje fölött meg leng etve a
pisztolyát.
Ekkor persze az történt, ami ilyen viharos helyzetekben történni szokott: a pisztoly elsült.
Nem is eg yszer, hanem kétszer. Az acélsisakos törpe úg y meg ijedt az első lövéstől, hog y
g örcsösen belekapaszkodott a pisztolyába, másodszor is meg húzva a ravaszt. A lövések
ág yúdörejnek hatottak a csendes, zárt kórházi folyosón. A tiszthelyettes rémülten elhajította a
feg yvert. Pici udvariasan felvette, meg fújta a csövét – úg y, ahog y azt a westernfilmek hősei
szokták – majd visszaadta, és tájékoztatta a tiszthelyettest, hog y maradt még nég y tölténye.
A takarítónő ijedtében kereket oldott, vérbeli szakemberként azonban nem feledkezett meg a
vödörről és a felmosórong yról sem.
Elsőként Domas őrmester kacsázott ki a folyosóra. A szája zsírosan fénylett a félbeszakított
reg g elitől. A derék őrmester eg yetlen pillantással felmérte a helyzetet. A pisztolyt Pici
kezében, úton g azdája, az üg yeletes tiszthelyettes felé. A két lyukat a laboratórium ajtajában,
mely mög ül két zseng e apáca lesett kifelé, abban a hitben, hog y kitört a forradalom. Az se
kerülte el a fig yelmét, hog y az őrség rendetlen sorban áll, és senki nincs a rendszabálynak
meg felelően felöltözve. Néhányan acélsisakot viseltek, mások nem. Hárman puskát
markolásztak, eg yvalaki g éppisztolyt; a többiek feg yvertelenül, kig ombolt zubbonyban
álldog áltak. Aztán ott volt a törött üveg és a szétfolyt víz. Na és persze mindenekelőtt észrevett
minket, a paródiába illő vig yázzban álló vén bakákat.
Rosszallóan nézett az üg yeletesére, akinek közben sikerült összekaparnia annyi lelki erőt,
hog y el tudjon hebeg ni eg y hosszú jelentést, melyben a „zendülés”, a „kivég zés”, a „szabotázs”
és az „eng edetlenség ” szavak többször is előfordultak. Az őrmester falatozott még eg y kicsit a
száján fénylő zsírból – a konyhán történt újabb lopás bűnjeléből.
– Biztos benne, hog y íg y kell jelentést tenni? – kérdezte a szobormerev tiszthelyettes
zubbonyának eg yik g ombját bökdösve. Nem várta meg a választ. – Ki lőtt? – reccsent rá a
törpére.
– Én, őrmester úr – ug atta az acélsisakos emberke.
– Ig en? Átkozott leg yek, ha értem – dünnyög te az őrmester. – És ki volt a célpont? Mert ha
jól látom, senki se halt meg . – Körülvizslatott, jelezve, hog y a nem létező holttestet keresi a
fénylő kőpadlón.
– Én lettem volna a célpont – panaszolta hang osan Pici. A tiszthelyettes tiltakozni akart, az
őrmester azonban csendre intette.
– Ebben az esetben még inkább érthetetlen számomra, hog yan téveszthettek célt azok a
g olyók – tárta szét a karját az őrmester. – De hát mindig ez van, amikor a léhűtő, nag yszájú
zöldfülűek lövöldözni kezdenek. – Beg ombolta a zubbonyát. A helyzet túl komoly volt ahhoz,
hog y nyitott zubbonnyal lásson neki a meg oldásának. Halk, fenyeg ető hang on kikérdezte az
üg yeletes tiszthelyettest, aki ebben a pillanatban eg y pisztolyt és sisakot viselő, ázott csibére
emlékeztetett.
– Miért nyitott tüzet, Herr Unteroffizier?
Erősen meg nyomta a „Herr”-t és az „Unteroffizier”-t, ezzel is a fiatal náci iránti meg vetését
nyilvánítva ki.
A szig orú és hivatalos Hitlerjugend Führer eg yetlen kukkot se szólt.
– Ejnye, Unteroffizier – g únyolódott halálos jóindulattal az őrmester –, minek ekkora sortüzet
zúdítani eg y beteg katonára? Eg yetlen sebesültet se látok, viszont iszonyatos zárótüzet
hallottam. Vag y a fülemmel lenne valami baj?
A szanitéc őrmester tobzódott a szerepében. Vádlón a két 9 mm-es lyukra mutatott a
lenszőke teuton lányok mög ött, akiket a g ömbölyded mellkasukban dobog ó bátor szív a
veszélyes folyosóra vonzott. Domas peckesen kihúzta mag át, hadd lássák a hölg yek, kicsoda s
micsoda ő. Határtalanul élvezte, hog y a fig yelem középpontjába került. Hatalmasnak és erősnek
érezte mag át. Vég re elérkezett az ideje, hog y eltapossa azt a tetű tiszthelyettest.
Elég edetten csettintett a nyelvével, és mélyen az áldozata szemébe nézett. A
haditörvényszék, a börtön és a katonai rendőrség már a nyelve heg yén voltak, de vég ül úg y
döntött, későbbre tartalékolja ezeket a zamatos szavakat.
– Mit is mondott a szabotázsról, Herr Unteroffizier?
Az üg yeletes tiszthelyettes meg int eldadog ta a jelentését az üg yről, amely számára felért
eg y Hitler ellen elkövetett merénylettel. Az őrmester azonban durván félbeszakította, mielőtt
még vég ig mondhatta volna.
– Mag a meg őrült, ember! Ilyen nem történhetett az én kórházamban. Eg yszerűen nem
történhetett meg , érti? Látomásai vannak? Hallucinál? El-elsötétül mag a körül a világ ,
Unteroffizier? Szeretne eg y menetjeg yet a frontra, he?
– Nem, őrmester úr – károg ta a tiszthelyettes.
 – Mit ért azon, hog y „nem”? – kíváncsiskodott az őrmester. Csípőre tette a két kezét, porosz
módra ökölbe szorítva őket, és harciasan az előtte állót méreg ette. – Akkor tehát eg yetértünk
benne, hog y az a badarság , amit el akar hitetni velem, nem fordulhat elő az én kórházamban.
Merthog y remélem, nem szeretne ellentmondani nekem, Herr Unteroffizier! Ne nézzen már rám
olyan bambán, ember, hanem válaszoljon!
– Őrmester úr…
– Ig en vag y nem? Nincs kedvem a tirádáit hallg atni, mag a dumafranci! – Domas meg nyalta
még mindig zsíros ajkait, büszkén ízlelg etve a páratlan szókincsről árulkodó „dumafranci”
szót.
– Természetesen, őrmester úr.
– Természetesen mi, te szánalomra méltó kukac? – fakadt ki az őrmester.
Mérhetetlen bosszúság unkra ekkor dr. Mahler, a főorvos bukkant fel a folyosó vég ében.
Lobog ó fehér köpenyben, csámpás léptekkel – eg yszóval katonához méltatlanul – közeledett. A
csődület láttán lefékezett.
– Ezt a helyet fel kell takarítani, őrmester úr – mondta g yanútlanul. – Borzalmasan néz ki.
Mintha eg yszerre árvíz és jég eső pusztított volna. – Ötünkre nézett. – Mag uk pedig , ha kimenőt
kaptak, lóduljanak innen! – A leng őajtóra mutatott. – Az üveg et is ki kell cserélni, íg y nem
maradhat. Ha nincsenek szolg álatban, az őrök maradjanak az őrszobán, és ne a folyosón
balettozzanak. Ez kórház, nem cirkuszi porond. – A „vérbeli” katonák bosszúság ára dr. Mahler
mindig elfelejtette a kórház elé tenni a „katonai” jelzőt.
Helytelenítően a folyosóra csődült nőkre pillantott.
– A kedves női dolg ozóinknak pedig csak azt tudom mondani, hog yha nem tudnák, vannak
fontosabb tennivalóik is, mint a katonák rablómeséit hallg atni a lépcsőfordulón.
Mahler biccentett és elkavart. A meg szeppent nővérek, takarítónők és recepciósok is
szétrebbentek, hog y folytassák a munkájukat. Mi a sebesült leng őajtón át elhag ytuk a kórházat.
Pici szándékosan rálépett az üveg cserepekre, akkora zajt csapva, amekkorát csak tudott. Közben
kárörvendően az üg yeletes tiszthelyettesre vig yorg ott.
Az őrmester rádörrent a balszerencsés ifjoncra:
– Később még számolunk. A hadbíróság már alig várja, hog y meg büntethesse mag át,
vadbarom. Hamarosan átköltözhet új lakhelyére, a börtönbe.
A „börtön” szót olyan hang osan mondta, hog y dr. Mahler visszafordult a folyosó másik
vég ében.
– Mondott valamit, őrmester?
– Nem, Herr Oberstabsarzt – hang zott a harsány válasz.

*
Amint a bordélyházba értünk, Pici – papírforma szerint – nekilátott fenekestül felforg atni a
helyet. Bemeleg ítésként meg tiltotta két pilótának, hog y bemenjenek a várószobába. A rend
érdekében be kellett mutatnunk a papírjainkat és reg isztráltatnunk mag unkat ebben a
szobában.
A sasokat persze nem lehetett ilyen könnyen eltiltani a madárkáktól. Ők is tapasztalt fickók
voltak, és jól meg tanulták, hog y ha csirkefog ókkal akadnak össze, akkor nekik is
csirkefog ókként kell viselkedniük. Márpedig a Harmadik Birodalom nyüzsg ött a
csirkefog óktól. A harmincéves háború csibészei hozzánk képest szeplőtlen lelkű ministránsok
voltak.
 Résnyire szűkítették a szemüket, és fenyeg etőn előretolták az állkapcsukat. Eg yikük torkon
ütötte Picit, a másik pedig g yomorszájon rúg ta. Pici összecsuklott, mint eg y svájci bicska, de
rög tön fel is eg yenesedett, és sebzett vadkanként nekirontott a két meg g ondolatlan alaknak.
Eg y g yilkos ütéssel eltörte az eg yik állkapcsát, a másikat pedig leütötte a bajonettjével.
Ezután, mint aki jól vég ezte dolg át, röhög ve berontott az előszobába, ahol eg y csúnya, kövér
madám trónolt a recepciós pult mög ött. Háta mög ött, a falon sárg a, g ót betűs tábla hirdette,
hog y a katonai rendőrség et és az akciócsoportot a 0001-es telefonszámon lehet elérni, de
sürg ősség i esetben a 0060-at kell hívni.
A barátunk betörőarca láttán az ernyedt idomú nő rög tön eldöntötte, hog y baj esetén a
0060-at fog ja tárcsázni.
Pici fenyeg etően áthajolt a pult felett, és zsíros öklével a vendég könyvet püfölve
meg kérdezte:
– Beszélsz németül?
– Hog yne – felelte csodálkozva a nő, aki a németen kívül nem ismert és nem is szándékozott
meg ismerni más nyelvet.
– Jól van, akkor fig yelj rám, te löttyedt seg g ű koca!
– Kit nevezel te kocának? – hördült fel a hölg y.
– Tég ed, te eg yszemélyes kupleráj – ordított rá Pici. – Rakd szépen össze a lábad, és nyisd ki
inkább a füled! Szedd össze a kurváidat, és sorakoztasd fel őket szemlére, de pucéran. És ne
veszteg esd az időt, mert Pici már készen áll a nemek közti csatára. Világ os? Az a szajha Emma
becsapott eng em, és ezért nektek kell tartanotok a seg g eteket.
Elvig yorodott, kihúzta mag át teljes toronymag asság ában, meg törölte a száját a kézfejében,
az ujjaival kicsapta jelentős űrmértékkel bíró orra tartalmát, és pislog va várt.
A madám is felemelte reng ő hátsóját, és fenyeg etően kidüllesztette a két mosdótálnyi
melltartóba kényszerített kebelét. Halványkék szeme szikrákat szórt arca pufók hájredői közül.
Az állán árválkodó három-nég y hosszú szőrszál baljósan meg remeg ett, mint eg y karmolni
készülő macska bajsza.
– Ki a házamból, neveletlen disznó, vag y kihívom a katonai rendőrség et, és úg y beveretem a
képed Radajscak őrmesterrel, hog y örökké átkozni fog od a napot, amikor meg ismertél! – Vak
dühében előkapott eg y rendőrség i g umibotot a pult alól, és Pici arcába csapott vele.
Pici felüvöltött, és utána már csak azt láttuk, hog y madám átszáll a szobán, mint eg y
rong ybaba, és landoló testével kivág ja a „társalg ó” ajtaját. A bent kuksoló félmeztelen és
teljesen ruhátlan lányok riadtan fedezékbe futottak. Azt hihették, eg y V-2-es rakéta tévesztett
célt, és London helyett a hamburg i bordély kellős közepébe csapódott.
Pici boldog ság tól sug árzó arccal átlépett az öntudatlan hölg y testén, és üdvözölte a
lányokat.
– Helló, csajok, már meg int itt vag yok. Ég et a vág y, mint a pokol tüze. A g olyóim
valóság g al izzanak. Imádlak titeket. A barátaim is imádnak titeket. Meg őrülünk értetek. Ig yunk
valamit g yorsan, aztán irány az ág y, ahog y azt tisztesség es férfiak és nők szokták enni, ha
találkoznak.
– Nincs mit inni – mondta sajnálkozva Elfirede. – A kulcsok a madámnál vannak.
– Nem g ond! – leg yintett Pici, és máris a padlón heverő hájreng eteg fölé hajolt. A két
heg yvonulatnyi kebel közt találta meg a kulcscsomót.
Elfriede eksztatikusan felsikított, és rohant italért.
Sokáig vedeltünk. A Lég iós aztán meg akarta tanítani a lányokat eg y marokkói hastáncra. A
lányok is részeg ek voltak. Eleinte meg próbáltak átverni minket – vag yis szörpöt tölteni a
poharaikba –, de a mi eszünkön nem lehetett túljárni. Pici eg yenként lefog ta őket, úg y öntöttük
a torkukba az italt, eg yenesen az üveg ből.
Pici más helyekre is meg próbált önteni a nedűből. Hog y a lányoknak ez nem tetszett, azt
ékesebben bizonyították az arcán vöröslő hosszú karmolásnyomok.
Stein tintával ráping álta az eg yik lány csupasz hátsójára, hog y „kölcsönös élvezetünkre”.
Bauer a hang versenyzong ora tetején heverészett, és a kövér Trudéval játszadozott. A lány
soha nem mulasztotta el elmesélni nekünk, hog y az apjának hatalmas birtoka volt Litvániában.
Ha hinni lehetett neki, akkor a család által birtokolt földterület akkora volt, mint Pomeránia,
Litvánia területe pedig Kínáéval vetekedett.
– Disznók is voltak a birtokon? – érdeklődött Pici.
Trude szomorúan bólintott. Fél lábával Baeur vállán feküdt.
– És csirkék meg kacsák? – kérdezte Pici.
Trude erre is ig ent intett a fejével. Már-már sírva fakadt a reng eteg csirkére, kacsára és
libára g ondolva, ami már nem volt az övék.
– Viszont te voltál az eg yetlen kurva a kastélyban – mosolyodott el Pici, és a lány pucér
popsijára csapott.
Ahog y az idő telt, úg y lettünk eg yre részeg ebbek. Néhány lány ráborult a poharakkal,
üveg ekkel és hányadékkal teli asztalkák tetejére, és a részeg ek hortyog ó álmát aludta. Pici
félrevonult, hog y meg dolg ozza Ilsét. Mindketten túl fáradtak voltak ahhoz, hog y felmenjenek
az emeletre. Amikor vég eztek, eg y szál ing ben leült blackjacket játszani.
– Azért – mondta Birtének, az eg yik lánynak –, mert úg yis hamarosan folytatjuk.
Közben eg yre-másra potyog tak befelé a vendég ek, civilek és katonák eg yaránt. Az illem
kedvéért – a világ ért se más okból – eg y székbe helyeztük a madámot a szoba eg yik sarkában. A
hölg y motyog ott valamit a katonai rendőrség ről, mire Pici „disznó” jelzővel illette, amit aztán
g yorsan meg spékelt eg y „vén kurvá”-val is.
A madám szelíden, nyáladzó szájjal pihent a szék karfájára borulva. Ahog y elhaladt mellette,
hog y felcsípjen eg y másik lányt, Pici az arcára csapott eg y rózsaszín pamutbug yival.

*
Épp befordulni készültünk a sarkon, amikor rohanó léptek zaját hallottuk a hátunk mög ött.
Hátralestünk. A katonai rendőrség emberei ostromolták meg a bordélyt, hosszú g umibotokkal
és pisztolyokkal a kezükben. Nag yon elszántnak látszottak.
– Nag y csihi-puhi lesz odabent – röhög ött Stein.
Nem kellett sokáig várni, a bordélyház belsejéből hamarosan ordítás és kiabálás hallatszott,
női sikolyokkal eleg yítve.
– A g yönyörű kurváim kikapnak – mondta könnyes szemmel Pici. Tökrészeg volt. Hirtelen
meg állt, széttárta a karját, és teli torokból kiáltozni kezdett. – Sztoj! Állj!
Eg y pillanatra néma csend szakadt az utcára, aztán a hang zavar folytatódott, még nag yobb
hang erővel. A teherautó mellett őrködő három rendőr közül az eg yik vég ig pásztázta az utcát a
reflektorral; kiszúrt minket, és velünk eg yütt az utca közepén álló, hadonászó Picit is. A
cimbora verekedni akart, és mindeg y volt neki, hog y kivel.
Bakancsok dübörög tek, feg yverek csattog tak. Eg y motor kelt életre, sikong ató örömet
szerezve a differenciálműnek. A fejvadászok alaposan helybenhag yták a bordély személyzetét és
vendég sereg ét, és most, Pici „sztoj”-a hallatán még nag yobb bulit szimatoltak.
 – Gyertek, tetvek, hadd mészároljak le titeket! – ordította Pici a vérszomjas fejvadászoknak,
akiket azért fizettek, hog y rendszeresen elverjék a saját hazájuk katonáit.
Nincs olyan hadsereg a világ on, bármilyen korrupt leg yen is, amelyiknek a tábori
rendőrség e szadizmusában a német Wermacht fejvadászeg ység eihez lenne hasonlítható. Ezek a
keresztet viselő ördög ök imádták eltörni a jelentéktelen kiskatonák kezét. Virtuóz módon
értettek hozzá. Képesek voltak órákon át verni eg y katonát anélkül, hog y az elvesztette volna az
eszméletét. Hamarabb vesztette el az eszét. Profik voltak. A katonai rendőrség rácsos szobáiból
sokan kerültek a vig yorg ó g umiszobáiba, ahonnan már csak koporsóban kerülhettek ki.
– Allah bölcs – suttog ta a Lég iós. Előkotorta sárg aréz bokszerét és feltolta az ujjaira. Spanyol
g yártmány volt, acéltüskékkel.
Pici szétvetett lábbal állt a villamossínen. Tökéletes csalétek volt a balhéra vág yó
fejvadászok számára.
Stein vadul szitkozódni kezdett, és „bezúzott koponyák”-ról motyog ott. Bauer rekedt
nevetéssel a csuklójára hurkolta az övét, bajonettje hüvelyében a másik, csatos vég én lóg ott.
Gyilkos feg yver volt ez azok kezében, akik használni tudták és merték. Márpedig Bauer ezek
közé tartozott.
Braun főtörzs, a fejvadász eg y emberi bőrbe bújt fenevad volt, aki imádta pépesre verni
mások ág yékát. Ő közeledett a Davidstrassén a banditák élén. Acélsisakja elenyészően aprónak
tűnt busa fején. Braun főtörzsőrmester, a 3. Hadtesttől, a leg komiszabb g azember volt, aki
valaha is eg yenruhát hordott. A felettesei csúszómászónak ismerték, a beosztottai pedig
könyörtelen zsarnoknak.
A tanulóéveit a hamburg i rendőrség rohamosztag ánál töltötte. Nem eg y teng erészt vert
nyomorékra a húszas években, a sztrájkok idején pedig munkások g armadáján okozott
maradandó sérüléseket. Miután különleg es bánásmódban részesültek a Reeperbahn és a
Davidstrasse sarkán található 7. kerületi őrszobán, Sankt Pauli lányai közül sokan meg esküdtek
rá, hog y bosszút állnak az akkor még őrmester Hans Braunon. Amikor a hamburg i aszfalt már
túl forró volt a lába alatt, Barun áthelyeztette mag át Berlinbe.
A háború kitörésekor belépett a katonai rendőrség hez. Íg y került vissza Hamburg ba, immár
eg y különítmény parancsnokaként. Rövid ideig Párizsban is ténykedett, de retteg ett a francia
ellenállóktól, ezért inkább visszakérte mag át Hamburg ba.
Most, ahog y Pici felé közeledett a kopói élén, olyan volt, mint mag a a meg testesült ördög .
Arcán élveteg , g onosz vig yor terült szét, félelmetes g umibotja a csizmája szárát csapkodta. Azt
mesélték, eg yetlen ütéssel is ölni tudott vele. A katonák eg ymás közt „majomarcú”-nak hívták,
amit ki nem állhatott. Ha meg hallotta, őrjöng ött, mint a meg veszekedett.
Pici, ahog y ez elvárható volt tőle, a szemébe ordította a g yűlölt nevet. A szó
mennydörg ésként robajlott vég ig a halványkék vészlámpákkal „meg világ ított” esti utcán.
– Majomarcú, te rohadt buzi, g yere ide, hog y szétrúg jam a fejedet!
A hatás nem maradt el. Braun főtörzs hörg ő fejhang on – amiből eg y orvos habozás nélkül
g utaütést diag nosztizált volna – elbőg te mag át:
– Elkapni! De élve akarom!
Hét katonai rendőr lendült az út közepén álló hústorony felé. Gumibotok suhog tak, tompa
puffanások visszhang oztak az éjszakában. Az eg yik fejvadász feljajdult, Pici pedig bömbölt,
mint a jávorszarvas párzás idején. Braun a háttérből irányította a cseppet sem eg yszerű
feladatot, amit eg y ilyen nemes vad befog ása jelentett.
Öt percükbe telt, mire Picit ki tudták fektetni, hog y felrakják a mög öttük várakozó
teherautóra. A Lég iós ekkor látta elérkezettnek az időt.
– Allah el akbar! – rikoltotta, és támadásba lendült, belemártva a bokszere tüskéit a
leg közelebb álló fejvadász tarkójába. Katonai övek szelték át a leveg őt, eg y rohamkés villant,
pisztolylövés dörrent. Ember formájú árnyak lapultak a házak falaihoz, de senki nem sietett a
g yűlölt és meg vetett fejvadászok seg ítség ére. A Lég iós felug rott eg y majd két méter mag as
rendőr hátára, és addig szorong atta annak a torkát, míg a férfi leveg ő után tátog va össze nem
rog yott. Stein eg y tébolyodott hahotájával püfölte a rendőröket, és eg yetlen lomha
leg yintésével csaknem eltörte az eg yikük nyakát, éppen azét, aki elővette a pisztolyát.
Rendőrsíp sikoltozása szelte át a leveg őt. Hang os seg élykiáltások pattog tak a sötét házak
falai között. Eg y nő fig yelmeztetően odakiáltott nekünk:
– A rohamosztag közeledik! Tűnjenek el, fiúk!
A Reeperbahn felől a rendőrség i sziréna fülsértő recseg ése hallatszott. Zöldre árnyékolt
fényszórók fordultak be a sarkon. Vasalt talpú bakancsok trappoltak sietve a seg élyhívás
helyszíne felé.
Elhúztuk a csíkot, mag unkkal ráng atva az öntudatlan Picit is. A hátunk mög ött valaki
vaktában leadott eg y g éppisztolysorozatot. Elkésett vele.
A Sankt Pauli Sörfőzde eg yik éjjeliőre berántott minket a sötét udvarra.
Mindannyian pocsék állapotban voltunk, de persze a leg rosszabbul Pici járt. Az arca két
helyen is felhasadt, és dőlt belőle a vér. Valaki hozatott a kórházból eg y orvost, aki minden
finomkodás nélkül, határozott öltésekkel meg stoppolta Pici arcát. Valahányszor Peters orvos
tizedes tűje alámerült a húsába, Pici meg feszült és felvonított a fájdalomtól, de a bilincsek,
melyekkel elővig yázatosan kikötöztük, meg akadályozták benne, hog y kárt teg yen az orvosban.
Petersnek eg y abszurd komédiába illő, kacskaring ós kerülővel sikerült visszavinnie minket
a kórházba.
Három nappal később elvitték Picit. Tízen jöttek érte, természetesen Braunnal az élen. A
főtörzs tapsikolni kezdett örömében, amikor felismerte Picit. A társaság többi részét soha nem
sikerült azonosítaniuk.
Két nappal később Pici már ismét közöttünk volt. A Csatahajónak köszönhette ezt, akinek
sikerült meg mozg atnia eg y tábornok ismerősét.
Azon a bizonyos napon, amikor kézbe vette a cimboránk üg yét, a személyzet és a beteg ek
óriási döbbenetére déli neg yed tizenkettőkor, a leg zsúfoltabb időben kacsázott ki a kórházból.
Sárg a kabát és piros kalap volt rajta, hóna alatt pedig eg y zöld esernyő. Úg y nézett ki, mint eg y
brazil lobog ó alatt hajózó, támadni készülő csatacirkáló.
Az emberek az ablakban lóg va kísérték tekintetükkel a diadalmas útjára induló, teljes g őzzel
szág uldó Csatahajót, aki a Sankt Pauli-i metróállomás lejáratánál átment teng eralattjáróba.
Délután 5.08-kor tért vissza, kéz a kézben Picivel. Csak találg atni tudtuk, mi történhetett, de
később eg y fejvadász, aki csak a jó ég tudja, hog yan keveredett abba a borzalmas társaság ba,
elmesélte nekünk a fantasztikus történet minden apró részletét.
A Csatahajó jég törőként rontott be az őrszobára, nyomában eg y tüzérség i tábornokkal,
három vezérkari tiszttel és eg y SA Gruppenführerrel. A Gruppenführer válasza minden kérdésre,
amit feltettek neki, az volt, hog y „Nos, ig en.”
Abban a pillanatban, hog y berontottak a meg lepett rendőrök közé, a tábornok elbődült:
„Vig yázz, csirkefog ók! Úg y látom, a rend őrei számára ismeretlen fog alom a rend és a
feg yelem. A keleti fronton éppen ilyen fickókra van szükség , fafejűek!”
Elismételte ug yanezt még néhányszor, pontosan harminc másodperces időközönként.
 Herbert Freiherr von Senne alezredes, a tábornok vezérkari tisztje közölte az üg yeletessel,
hog y a felettese Hans Braun főtörzsőrmestert óhajtja látni.
A „Hans”-ot elnyújtva ejtette ki, ahog yan a halálos ítéletet kihirdető bíró teszi azt a
„fővesztés” szóval, amikor korrig álja a halál nemét, mert már belefáradt a reng eteg „g olyó
általi halál”-ba. A másik két vezérkari tiszt, mindkettő őrnag y, viszkető tenyérrel
meg tapog atta a pisztolytáskáját. A rendszabállyal ellentétben az övük el volt tekerve, hog y a
pisztoly jobban kézre essen. Eg yikük – amelyik keret nélküli szemüveg et viselt – a
fejvadászokra sziszeg ett: „Patkányok.” A patkányok pedig csak álltak poroszos vig yázzban, és
meg se mertek mukkanni.
A másik őrnag y az ajkát szopog atta, valahog y úg y, ahog y a majom csinálja, miután túlérett
banánt reg g elizett. A tábornok meg ig azította a monokliját, és belerúg ott eg y bibliába, amelyet
valaki a földön felejtett.
Eg y őrmester nyüszíteni kezdte:
– Hetedik körzet, jelentem, nincs jelentenivalóm!
– Gazember – mondta feleletképpen a Csatahajó, és a férfi sörpocakjába döfött zöld
esernyőjével.
– Ig enis, asszonyom – értett vele eg yet készség esen az őrmester. Buzg alma jeléül még
eg yszer összecsapta a sarkát. Ez volt az első alkalom, hog y ilyen szemtől szemben állt eg y ig azi
tábornokkal, aki ráadásul tüzérség i tábornok volt. A tény teljesen összezavarta.
Braun főtörzs rontott elő a cellafolyosó mög ötti kalitkájából. Büszkén kidüllesztette a
mellkasát, és nekilátott elhadarni eg y semmitmondó jelentést, aminek a sziszeg ő őrnag y
„jóvoltából” sohase jutott a vég ére.
– Feküdjön le, főtörzsőrmester! – parancsolta a tiszt.
Braun, mivel képtelen volt elhinni, hog y ezt neki mondják, meg rázta ormótlan fejét. Eg y
ilyen parancsnak semmiképpen se lehet köze hozzá. Már leg alább tíz éve volt annak, hog y
utoljára hallotta a „Feküdj!” és „Rohamra indulj!” parancsokat.
Az őrnag y összeráncolta az orrnyerg ét, meg ig azította tűzpiros zsinórral díszített tüzérség i
sapkáját, majd az ostorával tükörfényes lovag lócsizmájára csapva meg állapította:
– Nahát, ez az úriember nem hajlandó eng edelmeskedni a parancsnak!
A tábornok eg yetértően bólintott, és tekintetével meg dorg álta az őrmestert a monokliján át.
Mi mást is várhatott el eg y nyamvadt g yalog ostól? Tüzérlelke kavarg ott az undortól.
A Csatahajó összeszűkítette a tekintetét, baljósan előretolta dupla állát, és elordította mag át,
hog y az eg ész rendőrőrs hallja:
– Lefeküdni, büdös disznó!
Braun a padlóra dobta mag át, mint aki alól kirántották a parkettát.
– Előre kússz! – parancsolta az őrnag y.
Braun főtörzs körbekúszta a szobát, feltörölve az eg yhetes koszt, aztán szép sorjában
vég ig csinálta az összes g yakorlatot a kiképzők könyvéből. Közben széttört három széket, levert
eg y íróg épet, meg rúg ta a helyettese térdét, abszurd kézenjárási kísérletei során véresre püfölte
a saját orrát – és persze eg yvég tében nyög ött és jajg atott, mint eg y vajúdó macska.
– Gyakorlatozás, erre van eg y szükség e ennek a szedett-vedett bandának – állapította meg a
tábornok, és leköpte a híres g yalog ság i tábornok, Ludendorff fényképét.
Ezután határtalan lelkesedéssel kezelésbe vette az őrszoba többi alkalmazottját. Amikor már
mindenki nég ykézláb liheg ett, hadbíróság g al, keleti fronttal és az elkerülhetetlen hősi halállal
fenyeg ette az eg ész bandát. Aztán, minteg y vég ső érvként, elhang zottak azok a szavak,
amelyek tökéletesen alkalmasak voltak arra, hog y a frászt hozzák eg y SS-katonára:
– Be fog ok számolni a Führernek az őrszobájukon uralkodó állapotokról! Javasolni fog om,
hog y haladéktalanul helyeztesse át mag ukat eg y harci eg ység hez! Ott majd meg tanulják a
feg yelmet.
Alternatívaként hozzátette, hog y nem szívesen, de hajlandó lesz kérni a büntetés enyhítését,
ha szabadon eng edik Picit. A főtörzs remeg ő hang on meg íg érte, hog y a jövőben jó fiú lesz.
Pici előtt kinyílt a zárka ajtaja.
– Mag ával majd később számolunk! – mordult rá a tábornok. Ekkor vette észre a
büntetőezred karszalag ját Pici zubbonyán. Eg y pillanatra zavarba jött. Meg ig azította a
mauserét, lefricskázott néhány láthatatlan porszemet a zubbonya vörös hajtókájáról, és vett eg y
mély léleg zetet, hog y folytatni tudja: – Már várják a szánok az orosz hómezőkön! Ha nem hiszi,
várja csak ki, és meg látja! – A Csatahajóra kacsintott, és beleordított Pici értetlen képébe: – Ha
szökni próbálna, ez a hölg y habozás nélkül használni fog ja a feg yverét!
Azzal elhúztak.
Az alezredes előtte még meg szerezte Pici papírjait. A főtörzs vállára csapott velük, és
biztosította a férfit:
– Nem fog ok meg feledkezni mag áról!
Pici fenyeg etően összeszűkítette bekékült szemét. Fenyeg ető morg ások törtek fel a torkából.
Az alezredes rosszallóan vég ig mérte, majd őt is meg leg yintette a dokumentumokkal, és
közölte:
– Mag át se fog om elfelejteni, katona. Mag án fog om tartani a szemem. Teg ye a kötelesség ét,
és boldog an fog elesni a hazáért!
Pici vig yázzfélébe vág ta mag át, és bambán az alezredes után bámult, aki fura, bécsi
kering őre emlékeztető léptekkel a többiek után szökkent.
Pici a padlóra köpött.
– Gyere, Emma, visszavonulunk!
A Csatahajó meg fog ta a kezét, és mag a után húzta, ahog yan az anya teszi azt vásott
g yerekével, aki már meg int alulmaradt az iskolai verekedésben. A kórteremben ág yba bújtatta,
jól betakarta, nehog y meg fázzon, és tejet meg babapiskótát hozatott neki Annelise nővérrel.
Később házi süteményt és kakaót küldött.
Éjszaka, miután a kórház elcsendesedett, Pici és a Lég iós leitta mag át. Órákon át
sutyorog tak. Az időnként elkapott „fejvadász” és „majomarcú” szavakból arra kellett
következtetnünk, hog y készülnek valamire.
Késő szombat délután volt, amikor úg y döntöttek, hog y ideje beug rani a „majomarcúhoz”
és kedélyesen elbeszélg etni vele arról, amit tett. Ig encsak emelkedett hang ulatban távoztak, és
a Lég iós vodkásüveg ének a seg ítség ével útközben tovább fokozták kedélyállapotukat.
Braun alsóg atyában volt, amikor berontottak hozzá. A katonák láttán zavarba jött, talán
hiányos öltözéke, talán a késői, váratlan látog atás miatt. Természetesen beletelt némi időbe,
mire felismerte Picit – annyi „üg yfél” mellett ezen nem is lehetett csodálkozni –, a két hívatlan
vendég lelkesedését azonban még ekkor sem tudta osztani. Pedig Pici hihetetlenül kedvesen
viselkedett. Meg csiklandozta a feg yvertelen Braun állát a rohamkésével, aztán meg csipkedte a
férfi arcát és hamiskás mosollyal meg íg érte neki, hog y elmetszi a torkát.
A savanyú Braun főtörzs felüvöltött volna nemtetszése jeléül, a Lég iós keze által szakértő
kezelésbe vett g ég éje azonban sehog y se akart eng edelmeskedni.
– Én akarom pokolra küldeni – tiltakozott Pici, amikor Braun arca kezdett org onalila színt
ölteni.
Braunnét a Náci Nők Szervezetének buzg ó aktivistáját a zaj előcsalta a szomszédos
hálószobából. A randalírozó katonákat látva azt tette, amit eg y jó hazafinak tennie kellett:
rászólt a két csirkefog óra, és meg parancsolta nekik, hog y viselkedjenek az eg yenruhájukhoz
méltóan. Látta, mit művelnek a férjével, de nem akarta elhinni, hog y ez velük is meg történhet.
A bombázások miatt a lakás halványan volt meg világ ítva, de ennyi fény is bőven eleg endő
volt ahhoz, hog y látni lehessen a Braunné fejét elborító papír hajcsavarókat. Hog y elkerülje a
csúnya meg fázást, eg y hosszú szárú, kék női pamutalsót tekert a nyaka köré. Flanel hálóing e
szinte vadonatúj volt és halvány rózsaszín. A lába eg y Wermacht zokniba volt bújtatva. Mint
minden más, a hálóing is a lakás korábbi tulajdonosáé, eg y zsidó özveg yasszonyé volt.
Azzal, hog y birtokba vette a lakást, Braunné eg y rég óta dédelg etett álmát valósította meg .
Ennek már három éve volt. Ennyi telt el azóta, hog y az özveg yet és három g yerekét elvitte az
SS. Az eg ész olyan g yorsan történt, hog y az anya és g yerekei semmit sem tudtak mag ukkal
vinni, leszámítva azt, ami rajtuk volt – ez pedig nem sok volt, mivelhog y a letartóztatás hajnali
háromkor történt.
Braunné is részt vett az akcióban. Az alkalomhoz illően bőrkabátot és mag as szárú csizmát
öltött. A lépcsőn a leg kisebb g yermek, eg y hároméves kisfiú, elvesztette a fél cipőjét. Amikor
leértek az esős utcára, sírva panaszolta, hog y fázik. Válaszképpen az eg yik SS-katona, eg y
Unterscharführer felpofozta, és könnyes arcába fröcsög te.
– Nesze, hog y meleg ed leg yen, nyomorult zsidó kölyök!
Braunné az anya arcába köpött, és a nő sípcsontjába rúg ott.
– Ne ag g ódjon, majd g ondoskodni fog unk róla, hog y mindent meg kapjanak a táborban,
amit meg érdemelnek!
Azzal, mint aki jól vég ezte dolg át, bement az özveg yasszony lakásába, és nekilátott
átrendezni a berendezést. Az új lakásban akarta fog adni éjszakai üg yeletet teljesítő férjét.
A zsidó anyát és két kisebbik g yermekét g ázkamrába küldték. A nag yobbik, a tizenöt éves
lány, eg y tábori bordélyba került.
Pici különleg es csatornákon keresztül tudta meg mindezt, olyan hírforrásokból, melyek
csak azoknak állnak rendelkezésére, akik hadilábon állnak a társadalommal.
Pici a nőre bandzsított, és fenyeg etően morog va meg indult a nő felé. Előrenyújtotta szőrös
mancsát, és belemarkolt az emberi testbe bújt mérg es kíg yó hajcsavarói közé. Braunné sikítani
akart, de Pici nem hag yott rá időt. Az ajtófélfának csapta a nő fejét, aztán meg vetően a földre
lökte az alélt testet.
– Ez eg y nőstény ördög – mondta a Lég iósnak, és a nő arcára taposott súlyos bakancsával.
Braunt eg y dróthurokkal fojtotta meg . Amikor már eg észen biztos volt benne, hog y a
fejvadász meg halt, ájtatosan elmotyog ta azt a nég y szót, amire a mindeni g yermekévek
vasárnapi iskolájából emlékezett: „Et cum spiritu tuo.”
Miután kijöttek a lakásból, Pici g ondosan ellenőrizte, hog y rendesen kilincsre van-e zárva az
ajtó.
– Sok a tolvaj és a csavarg ó errefelé, tudod – mag yarázta a Lég iósnak.
Amikor visszatértek, Dora néni eléjük tett két poharat.
– Mit szólnátok még eg y körhöz, fiúk? – Úg y mondta ezt, mintha két perce álltak volna fel,
hog y ropjanak eg yet a táncparketten.
– Jól van, ig yunk eg yet a patkányokra – emelte fel a poharát a Lég iós.
Dora néni is szürcsölt eg y kis g yomorkeserűt, aztán sóhajtva pöfékelt néhányat a szivarjából,
és vég ül meg kérdezte:
– Elkaptátok őket?
A Lég iós rákacsintott, csettintett a nyelvével, és a madám felé lendítette a poharát.
– Ig yunk az eg észség edre, Dora néni!
Dora elvig yorodott.
– És azok halálára, akikkel a jövőben még el fog sz bánni!
Koccintottak.
– Tudom, hog y istenkáromlás – a Lég iós böfög ött eg y „eg észség eset” –, de nincs ennél jobb
g yóg yszer. Iszol és felejtesz.
Ha valaki lett volna olyan naiv és meg kérdezi Dora nénitől, hog y a két jómadár nála töltötte-
e az eg ész éjszakát, ő meg esküdött volna az összes szentre az ég ben, hog y ki se tették a lábukat
az intézményből eg észen reg g elig .
De senki nem kérdezte. A felejtés fátyla borult a „majomarcúra”.
Másnap reg g el a kanadaiak lebombázták a városnak azt a részét, ahol a néhai főtörzs lakott.
A városrész eg yetlen összefüg g ő láng teng er volt.
Pici a Lég iósra nézett, aztán a mennyezet felé emelte a tekintetét.
– Még jó, hog y teg nap meg csináltuk, Sivatag i Patkány! Ha csak eg y napot is késlekedtünk
volna még , a kanadaiak meg előznek minket, és akkor Allah soha nem eng ed be minket a
g yönyörök kertjébe, a mindig tüzelő hurik közé.
A Lég iós rosszallóan meg csóválta a fejét.
– Nem lenne szabad ilyen g únyosan beszélned a szent dolg okról – korholta Picit.
 – Az embernek jó kapcsolatokat kell kialakítania – mondta Dora néni. – Ez létfontosságú, mint a
vitaminok.
„Csinom” Paul jó kapcsolat volt. Úgy küldte bitófára az embereket, és úgy mentesítette őket a kötelező
katonai szolgálat alól, ahogy azt kedve és érdeke diktálta. Ha viszont nem volt kifizetődő számára, a kisujját
se mozdította. Dora néninek azonban érdemes volt kedvében járni. „Csinom” Paul jött is, amikor hívta.
Ez az alak a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb viperája volt, de Dora néni birtokolta a harapása
ellen védő szérumot. Csak nevetett és kövér combját vakargatta egy dugóhúzóval, miközben a biztonságiak
visszavonultak, de amikor „Csinom” Paul eltűnt, gyorsan a kagylóba öntötte az itala maradékát, mintha az
valamilyen veszélyes, különösen maró sav lett volna.
Pici sajnálta a duplán elpazarolt gint. Stein és a gyalogos őrmester ugyanígy érzett.
 „Szélvihar”

EGY SZERDAI NAPON ELBOCSÁTOTTAK MINKET A KÓRHÁZBÓL. A főnök, dr. Mahler

Oberstabsarzt mindannyiunkkal kezet fog ott, eg yenként a szemünkbe nézett, és mindenkinek
mondott valami kedveset.
A várostól három napon át búcsúztunk. Pici túltett mag án a bordélyházban. A lányok nem
fog ják elfelejteni, amíg élnek.
A Lég iós és én hülyére ittuk mag unkat Dora néni „Szélvihar”-jában. Dora néni is velünk
ivott. Időnként motyog ott valamit az orra alatt, és a Lég iósra nézett. Eg yiket a másik után
szívta a maró füstű szivarokat. A hamutartó csordultig meg telt. Az eg yik szűk fülkében ültünk,
eg y vörös lámpaernyő alatt.
– Olyan szag a van az abszintodnak, mint a poshadt édesg yökérnek – dünnyög te a Lég iós.
– Te pedig eg y marokkói selyemfiú vag y – vág ott vissza Dora néni.
– Mit fog sz csinálni, ha a háborúnak vég e? – kérdeztem, hog y mondjak valamit.
A Lég iós kiürítette a poharát, és csettintett az ujjával Trudénak, a pincérlánynak, aki máris
hozta az utánpótlást. Miután töltött, el akarta vinni az üveg et, Dora néni azonban elkapta a
csuklóját.
– Hag yd csak itt! – recseg ett rá a lányra.
Trude feljajdult a fájdalomtól. Láttam rajta, hog y panaszkodna, eg y durva „tűnj innen, te
liba” azonban visszakerg ette a pult mög é.
– Hog y mit fog ok csinálni, ha a háború vég et ér? – ismételte meg mag ának a kérdést a
Lég iós. Intenzív tűnődésbe kezdett. Ivott eg y kicsit, meg forg atta az italt a nyelvén. – Először is,
adok neked néhány pofont, amiért ilyen hülyeség eket kérdezel. – Ivott még eg y sort, aztán eg y
darabig ide-oda g örg ette a poharát két tenyere közt, s elmélyülten a fények és a színek játékát
tanulmányozta. – Az első két hétben – szólalt meg vég ül – reg g eltől estig inni fog ok. Utána
elvág om néhány rég i ismerősöm torkát. És ha lesz hozzá erőm – tette hozzá –, belefog ok valami
g yorsan meg térülő üzletbe.
– Nőkkel fog sz kereskedni, feltételezem – kapcsolódott bele a beszélg etésbe Dora néni.
– Nos, miért ne? – vont vállat a Lég iós. – Eg yik árucikk olyan, mint a másik. Vannak helyek,
ahol hiány van nőkből, márpedig a hiánycikkeket mindig jó áron el lehet adni. Ha húsz évvel
ezelőtt találkoztunk volna, szép kis summát hoztál volna nekem a konyhára, te nag y seg g ű
kurva. Mindennap aléltra ihattam volna mag am, te pedig eg y eg ész zászlóaljjal élvezhettél
volna eg y alg íri kuplerájban.
– Eg y mocskos disznó vag y – közölte a véleményét Dora néni.
– Ig yunk még eg y sört – javasoltam.
Hozattunk még eg y pohár sört, dupla adag abszinttel keverve.
– Meg tisztítja a vesét – jeg yezte meg Dora néni.
– Ha meg untam a vedelést és a kurvák futtatását – folytatta a Lég iós –, csendben
visszavonulok, és g azdag emberként fog ok élni az óceán túlpartján. Valami olyan helyen, ahol
nincsenek rohadék zsernyákok.
Nevetett a g ondolaton.
– Ezt még te mag ad se hiszed – leg yintett Dora néni. Újabb szivarra g yújtott a rég i
csonkjával.
– Merde, mit tudsz te erről? Miért ne hihetném? – kapta fel a vizet a Lég iós. – Sacre nom de
Dieu, miért ne lennék képes kurvákat árulni? Még tég ed is el tudnálak adni, bár érted nem sokat
kapnék.
– Hülye vag y – mondta Dora néni, de nem sértődött meg . – Akarod, hog y meg mondjam
neked, mit fog sz csinálni, ha Hitler háborúját túlélted? Be fog sz esni az első utadba kerülő
francia toborzóiroda ajtaján, és aláírsz eg y újabb huszonnég y éves szerződést!
A Lég iós tűnődve nézte. A fél arcát átszelő heg vörösen izzott – olybá tűnt, mintha a vér ki
akarna robbanni alóla. A Lég iós elnyomta félig elszívott cig arettáját a csészealjon, amire sós
pálcikák voltak szórva.
Suhog ás hallatszott a forg óajtó felől. A ruhatár előtti füg g öny volt az, a zsinórra fűzött
kag ylókból készült füg g öny, amilyet olyan g yakorta lehet látni Dél-Spanyolország ban és a
Fülöp-szig eteken. Dora néni eg y fedélzetmestertől kapta ajándékba sok-sok évvel ezelőtt. A férfi
később elsüllyedt a Bismarck csatahajóval az északi Atlantin.
A szóban forg ó fedélzetmester eg y éjszaka beleordított az eg yik g estapós képébe:
– Szarok rád és Adolfra! – Dora néni, aki eddig a háttérben álldog ált, meg lendítette
kavicsokkal tömött zokniját. Tompa puffanás hallatszott. A g estapóst két nappal később találták
meg eg y árokban, Hamburg másik vég ében.
A következő napon a fedélzetmester teherhajója kifutott a kikötőből. Amikor ismét hazatért,
akkor hozta hálából Dora néninek a kag ylós füg g önyt. Eg yütt rakták fel a ruhatár elé. A közös
munkát – és az örömöt, hog y bár Dora néni lába alatt beszakadt eg y nádszék ülőkéje,
különösebb baj nem történt – vad vedeléssel ünnepelték meg .
Mint mindenki más, a fedélzetmester is meg kapta a behívóját, és Kielbe került. Ez 1939-ben
történt. Dora néni ezután már csak eg yszer láthatta. A fedélzetmester szitkozódva és üvöltve
halt meg a jég hideg vízben. Eg y sirály kivájta a szemét, eg y makréla pedig meg kóstolta
összeég ett lábát.
– Őrült világ ! – Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt kiadta volna a lelkét.
A Lég iós leg urított néhány ujjnyi sört.
– Szóval ezt g ondolod? – kérdezte a fejét lóg atva.
– Alfred – mondta Dora néni olyan lág y hang on, amit eddig talán még senki se hallott tőle
–, maradj velem. Eg ész nap az ág yban heverhetsz, és annyit ihatsz, amennyi csak beléd fér.
Mondok valamit! Ha eg yszer ledobtad az eg yenruhádat, többé már nem is kell józannak lenned
soha!
Könnyek csillog tak ennek a brutális nőnek a szemében vag y csak a fények játéka lett volna?
Azokban a szemekben, melyek olyan színtelenek voltak, akár a víz, és kemények, mint a harapni
készülő kobráé? Ig en, Dora néni sírt. Meg rag adta Alfred Kalb kezét, és a Lég iós viszonozta a
szorítását.
Mennyire hasonlítottak eg ymáshoz. A szalon-tulajdonosnő és a veterán, aki tizenöt évet
töltött az afrikai sivatag ban. Eg y teng erészaltiszt jött az asztalunkhoz.
– Milyen rejtélyes vag y – vig yorg ott részeg en, és oldalba bökte Dorát.
A Lég iós felpattant, és eg yetlen ütéssel padlóra küldte a fickót. Rúg ott még eg yet az arcába,
aztán visszaült.
– Dora, te édes kisleány – suttog ta meg hitten –, leg yünk felnőttek, és ne ábrándozzunk
ostobaság okról. Mindketten tudjuk, hog y semmi értelme rózsaszín felhőket kerg etni. Te ide
tartozol, a szajhák, stricik és piások világ ába, én pedig a sivatag ba, hónom alatt g éppisztollyal.
De ha eg yszer tényleg meg öreg edtünk és meg fáradtunk, majd írunk eg ymásnak és újra
találkozunk. Akkor majd keresünk eg y szép helyet, és veszünk eg y bárt, amiben csak hét szék
lesz.
Dora néni vett eg y mély leveg őt, és szomorúan íg y válaszolt:
– Alfred, te meg én soha nem fog juk meg nyitni azt a bárt a hét székkel. Eg y nap bele fog sz
fulladni a véredtől vörös homokba, eng em pedig elvisz a delírium.
Trude, a berlini lány Dora néni mög é lépett, és valamit súg ott a fülébe.
– Menj a pokolba! – rivallt rá Dora néni. – Látod, hog y el vag yok fog lalva!
– Ig en, de a vörös Bernard az – menteg etőzött Trude.
– Teszek rá! – kiáltotta Dora néni, és a menekülő Trude után hajította a poharát.
A Lég iós felkelt, hozott néhány üveg et, és kevert valamit. Teletöltött vele eg y söröspoharat,
és Dora néni elé tette.
– Idd meg , kislány. Jót fog tenni, meg látod.
Meg szólalt eg y lég védelmi sziréna, és kisvártatva a többiek is csatlakoztak az ijesztő
kórushoz.
– Lég iriadó – mondta valaki. Mintha nem tudtuk volna.
Néhányan elhag yták a „Szélvihart”-t. Eg y hivatalnok, eg y pitiáner sikkasztó benyomását
keltő pacák közölte, hog y haza akar jutni, mielőtt még elkezdenék. A leg többen meg se
moccantunk. Folytattuk az ivást. Katonák és civilek, lányok és asszonyok eg yaránt.
Eg y sötétszőke kért menedéket a szalonban. Jól nézett ki, mag as sarkú cipőt és feszes,
testhez simuló térdszoknyát viselt. A harisnyája halványszürke volt, de inkább átlátszó. Látszott
rajta, nem közönség es pillang ó.
Becsapódtak az első bombák. Eg y eg ész sor robbanás rázta meg az épületet. Dörög ni kezdtek
a lég védelmi ág yúk. Tisztán hallani lehetett a nag y mag asság ból hulló bombák robbanásait.
– Halljátok a tommykat? – kérdezte valaki.
Füleltünk. Ig en, hallottuk őket. Szoprán hang on énekelve köröztek Hamburg felett.
– Ug yan, szarjatok a tommyk képébe! – kiáltotta eg y tizedes, mellén a „Fag yott test”
érdemrenddel. – Iván vadászpilótáit kellene látnotok! Akkor már tudnátok valamit, kisvárosi
szájhősök!
– Kit nevezel te kisvárosi szájhősnek? – emelkedett fel fenyeg etően eg y tiszthelyettes. A
zubbonya ki sem látszott a csiling elő harctéri medáloktól. Az orra hiányzott. A lyukat eg y
fekete posztódarab takarta el.
– Hol van a leg közelebbi lég ópince? – kérdezte a sötétszőke.
– Itt – felelte nevetve valaki, és eg y üres bárszékre csapott.
Eg y újabb bombazápor zúdult a közeli utcákra. Az eg yik vendég , akinek a sapkáján a szalag
azt hirdette, hog y teng eralattjárón szolg ál, szélesen elvig yorodott.
– Lefog adom, hog y most kakiltak be a kicsikék! – Azzal az eg yik lány ruhája alá csúsztatta a
kezét.
A lány átölelte a nyakát, és a fülébe súg ta:
– Nem szabad, teng erész! – De azért hag yta, hog y csinálja.
A hölg y, aki menedéket keresett, kiment az ajtón. Eg y ideg es, enyhén kövér úriember
követte.
Mennydörg éssel vetekedő robaj rázta meg a házat, amely felnyög ött, akár eg y sebesült állat.
A lámpák baljósan pislog tak néhányat.
– Ez aztán esőcsepp volt a javából – nevetett a teng erész. Hátrafektette a lányt a pulton. A
lány halk sikollyal eng edelmeskedett.
A hölg y és a testes úriember visszaloholtak. Menteg etőzve törölték a cipőjük talpát a
lábtörlőn.
– Borzalmas. Bombák hullanak mindenfelé – zihálta izg atottan a hölg y.
Édes volt. A haja szétzilálódott futás közben, és a félelem vörös foltokat festett az arcára.
Szemmel láthatóan még nem állt közelebbi ismeretség ben a halállal.
– Ó, bombák, tényleg ? – g únyolódott Dora néni. – Átkozott leg yek, ha nem azt hittem, hog y
virág ok hullanak.
A hölg y letelepedett eg y bárszékre. Szoknyája óhatatlanul feljebb csúszott a combján,
felfedve eg y falatnyi meztelen húst a harisnya fölött. A sötétszőke elvörösödött. A testes
úriember hang osan fújtatva lerog yott eg y székre a terem közepén.
A teng erész ellökte mag ától eddig i játékszerét, és odatámolyg ott a hölg yhöz. A hosszú
szalag eltűnt a sapkájáról. Az előző lány bizonyára letépte.
Szó nélkül vég ig csúsztatta lapáttenyerét a hölg y combján. A sötétszőke ijedten felkiáltott, és
a térdére húzta a szoknyáját. A ruhadarab vég e azonban elkerülhetetlenül visszakúszott előző
helyére. A teng erész meg ing ott. Barna szemében mohó fény csillant.
– Hag yja békén a feleség emet! – kiáltott rá a testes úriember, és fenyeg etően felállt.
Elképedve bámultuk. A feleség e! Eg y ilyen helyre hozza a feleség ét. Ez eg y g yeng eelméjű.
A teng erész üg yet se vetett rá. Ismét a hölg y fölé hajolt, és suttog ott neki valamit, amiben
az „ág y” szó is szerepelt.
– Hag yja békén a feleség emet, teng erész – követelte a felháborodott úriember.
– Miért? – kérdezte kíváncsian a teng erész.
– Azért, mert a feleség em!
– Tényleg ez a férjed? – kérdezte kétkedőn a teng erész, és meg int a hölg yre mászott.
– Ig en, a férjem. Most pedig hag yjon békén. Mag a eg yáltalán nem érdekel eng em.
– Az érdeklődés majd jönni fog mag ától, ha eg y kicsit jobban is meg ismertük eg ymást.
Meg őrülök a férjes husikért!
A testes férfi meg rag adta a teng erész karját.
– Nem meg mondtam, hog y a feleség em?
– Na és akkor? – vig yorg ott a részeg matróz. – Eldöntöttem, hog y ág yba bújok a
feleség eddel. Világ os, faszikám? – A hölg y ruhája alá csúsztatta a kezét. A nő dühösen feléje
csapott. A teng erész csak vihog ott rajta. Ivott eg y jó nag yot a söréből, és fennhang on közölte:
– Te éppen az én méretem vag y, bébi, és imádom, ha eg y nő ilyen ádázul védi a bug yog óját.
Holnap úg yis eltűnök innen az U-189-cel! – Széles mozdulattal körbeintett. – Vég leg , bébi!
Eg y újabb detonáció arra késztette a mennyezet vakolatát, hog y piszkosfehér pelyhek
formájában leszálling ózzon közénk.
– Hű, ez aztán közel volt. De eng em nem találhat el. Eg y jósnő azt mondta nekem, hog y az
elülső torpedóteremben fog ok meg fulladni. Az U189 eg y rohadt rozsdahalmaz. A parancsnok
pedig , Von Grawitz eg y nag y rakás szar! – A Lég iósra nézett. – Hé, te szabdalt képű harckocsizó
kuli, ismered Von Grawitzot? Azt a fickót, aki olyan büszkén viseli struccnyakán a
Lovag keresztet, mintha a világ leg nag yobb dicsőség e lenne embereket fojtani az Atlanti-
óceánba?
– Fog d be – mondta a Lég iós, és folytatta halk társalg ását Dora nénivel. Nyakig bele volt
merülve a cápauszonylevesbe, azaz eg észen pontosan abba, hog yan szokták elkészíteni és
tálalni azt odaát, Damaszkuszban.
 Amikor a bomba becsapódott, a testes úriember eg y közeli székbe zuhant. Most meg int
felállt, és a feleség e meg a teng erész közé állva kihúzta mag át. A teng erész, teli pohár sörrel a
kezében, érdeklődve nézte a tésztaképű alakot.
– Meg parancsolom, hog y hag yja békén a feleség emet! – kukorékolta az úriember. – És hog y
kérjen azonnal bocsánatot tőle. – Ökölbe szorította pufók kezét.
– Merde, est-ce-que c’est possible? Az a tökfej képes nekimenni a hableg énynek! – nevetett a
Lég iós.
-Kit érdekel? – vont vállat Dora néni. Kieng edett eg y sűrű füstfelleg et, aztán odakiáltott
Trudénak: – Verj csapra még eg yet!
A teng erész a testes férj fejére csapta a poharát, aztán előrehajolt, és hevesen meg csókolta a
nőt. Az ütéstől imbolyg ó férj célba vette a teng erész állát, és behúzott neki eg yet. Közben
folyamatosan káromkodott, de úg y ömlött belőle a szó, hog y eg yetlen kukkot se lehetett érteni
belőle.
A feleség e felsikoltott. A férje meg lendítette a karját, és másodjára is meg ütötte a
teng erészt, kiütve kezéből az új, dupla adag g yömbérsörét. A drág a és hiánycikknek számító
ser ilyen méltatlan elpazarolása teljesen bevadította a teng erészt. „Szabotázs”-t kiáltott, és
eg yetlen jól irányzott rúg ással a padlóra küldte a harcias férjet.
Kapott eg y másik sört, de ez már nem g yömbér volt. Durván mag ához szorította a
sötétszőkét, hátrafeszítette a felsőtestét, és hevesen zajosan meg csókolta. A nő rúg kapált, és
ettől a szoknyája még feljebb csúszott.
– Pompás lábak – kiáltotta eg y g yalog os őrmester, és összecsapta a tenyerét. – Vág d fel a
pultra, pajtás, és vedd el, ami neked jár! Meg látod, úg y fog ja csapkodni a csípődet, mint a
tripoliszi lányok.
A férj közben feltápászkodott. Őrjöng ve felkapott eg y széket, és szét akarta verni vele a
teng erész fejét, de a férfi helyett a feleség ét találta el, aki eg yetlen nyekkenés nélkül,
rong ybabaként a padlóra csúszott.
– Az istenedet, ember, most aztán tényleg szétverem a képed – mordult fel a
teng eralattjárós, és behúzott eg y iszonyatosat a testes úriember jobb füle mög é. A férfi elterült.
A belg a rutinszerűen kihajította az utcára.
– Hát nem eg y vadbarom? – füstölg ött a teng erész. A pultra emelte a nőt. – Íg y leütni eg y
hölg yet!
A sötétszőke eg yik lába lecsúszott a pult széléről, és ernyedten himbálózni kezdett.
– Most vég re mag adévá teheted! – kiáltott fel a g yalog ság i őrmester. – Lássuk, mire vag y
képes!
– Ó, fog d be, te szemét! – szólt rá Dora néni.
– Miért, nem lehet az övé? – kukucskált be az őrmester a szomszédos fülkéből a miénkbe.
Felg yűrt ing ujjal üldög élt, a homlokán eg y vakítóan fehér kötés éktelenkedett. Kórház– és
sörszag a volt.
Eg y Schupo jött be az utcáról. Az ajtónál meg botlott, de vég ül sikerült két lábon
meg érkeznie. A belg a Dora nénire sandított, de mivel az nem jelzett veszélyt, úg y tett, mintha
bóbiskolna. A széke alatt eg y homokkal töltött zokni hevert.
– Az eg ész Kirchenallee láng okban áll – közölte a rendőr. – Kétlem, hog y bárki is túlélte.
Levette a sisakját. Rendkívül sápadt volt, arcán fekete koromcsíkok húzódtak keresztül-
kasul. Az eg yenruhájából füstszag áradt.
– Szűzanyám, hog y mennyire ég ! – mondta, hog y mindenki hallja, és rendelt eg y duplát,
amit eg yetlen mozdulattal le is küldött a torkán. A zubbonya ujjával meg törölte a száját. – Eg y
kövér fickó fekszik odakint az utcán. Mag uk dobták ki?
Nem várta meg a választ. A pulton fekvő hölg yre mutatott; a sötétszőke nyög décselt és a
fejét dobálta.
– Valaki fejen ütötte?
– Szóval kíváncsiak vag yunk, mi? – kötött bele a rendőrbe az őrmester. Bizonytalanul felállt.
– Meg akarsz verekedni velem, fakabát?
– Isten ments, dehog y – felelte a rendőr, és ismét meg törölte mag át. Ezzel sikerült teljesen
szétkennie a szutykot az arcán.
– Eg y koszos kis patkány vag y – sziszeg te az őrmester. A rendőr felé ütött, de célt tévesztett.
– Menjen és üljön le, katona. Leg yen szíves – mondta türelmesen a rendőr. – Krisztusom,
micsoda láng ok! – folytatta, és hátrafordult. – Adjon eg y sört, Trude. Eg észen meg szomjaztam
a füsttől.
Az eg yik lány a rendőr lába elé köpött.
– Eg y szar alak vag y – közölte meg vetően, és meg int köpött.
A Schupo rá se hederített.
– Azt mondta neked, hog y eg y szar alak vag y – vig yorg ott az őrmester. – És tudod, hog y én
mit mondok neked? Azt, hog y eg y hülye barom vag y. Nem is az, valami ennél sokkal rosszabb.
– Mély meg g yőződéssel bólog atni kezdett. – Eg y ig azi seg g nyaló vag y, és bolondulsz a náci
szarért. Most már akarsz verekedni?
– Menjen a dolg ára, katona. Nem verekedek sebesültekkel.
Az őrmester meg int a rendőr felé sújtott, de ezúttal nemhog y nem találta el, hanem még el
is vesztette az eg yensúlyát, és nekiesett a bárpultnak. Trude fintorog va lelökte. Az őrmester a
bárszékek közé zuhant.
Nem csekély ig yekezet árán sikerült feltápászkodnia, hog y felkapjon eg y üveg et, és a rendőr
fejére sújtson vele. Az üveg ripityára tört, de a Schupo sértetlenül ug rott hátra.
– Meg őrült, ember? – ordított az őrmesterre, és előkapta a pisztolyát.
– Ig en – vihog ott az őrmester. – Valóság g al őrjöng ök!
Kotorászni kezdett a zsebében. Hosszas keresg élés után előhúzott eg y papírt, és a rendőr
orra alá nyomta.
– Mi a fene! – kiáltott fel csodálkozva a rendőr. – Te tényleg félcédulás vag y! Úg y éljek,
ennek papírja van róla, hog y beszámíthatatlan! Ez a szerencséd! Ha nem lenne, akkor most
halott volnál. Golyót eresztettem volna a szemed közé!
– Mondom, hog y eg y patkány vag y – motyog ta az őrmester, és az eg yik bokszba
támolyg ott, ahol két lány fog adta.
Trude a rendőr kezébe nyomott eg y törlőkendőt. A Schupo meg dörg ölte vele a fejét.
– Eg y ekkora majmot! Ez képes lett volna meg ölni eng em!
A teng erész meg int a sötétszőke hölg y szűk szoknyája alá csúsztatta a kezét.
– Csak meg csiklandozom eg y kicsit. Meg látja, eg yből mag ához fog térni – vig yorg ott.
– Milyen színű a bug yija? – kiáltotta a félcédulás őrmester.
A teng erész felhajtotta a nő szoknyáját.
– Rózsaszín – állapította meg boldog an, és rápaskolt a hölg y feszes hátsójára. – Ébresztő,
kislány. Holnap teng erre szállok, az lesz az utolsó utam. Heinz többé nem jön Hamburg ba!
Újabb testet és lelket rázó bombasorozat csapódott a környékre. Poharak g urultak le a
polcokról, a rendőr sisakja az eg yik sarokba g urult. A fény kialudt, a lányok rémülten
sikoltoztak. Az őrmester énekelni kezdett:

Denn wir fahren

seit vielen Jahren
mit grauen Haaren
gegen Engel-land…*
– Csináljunk eg y kis világ osság ot – javasolta eg y vendég a terem másik vég éből.
– És ig yunk még eg y kis sört – tette hozzá eg y másik.
– Hozok neked, pajtás – ordította az őrmester.
A teng erész meg csókolta a hölg yet. Boldog an vig yorg ott.
– Most tedd mag adévá – sürg ette az őrmester. – A fenébe, ember, mutasd meg már vég re,
mire vag y képes!
– Ig azad van, cimbora. Itt az ideje – motyog ta a teng erész. – Ez lesz az utolsó utam. Te kis
szuka, most meg ismered a teng erészetet!
– Bravó, teng erész. Teljes g őzzel előre, és torpedózd meg .
A hölg y felsikoltott. Aztán nyög ött eg yet.
A Lég iós huhog ott. Dora néni nevetett.
– Eg y korsó sört az ifjú pár tiszteletére! – köpte be valaki. Mindannyian röhög tünk, és jót
ittunk a teng erész és a hölg y boldog ság ára.
– Viselkedj, te kis szajha – hallottuk a teng erész hang ját a sötétből. – Ez az utolsó kimenőm.
Holnap este már a mélyben leszek az átkozott U-189-cel.
Trude hozott eg y g yertyát. Repkedő fényénél valami sötétet láttunk a földön feküdni.
Valaki játszani kezdett a zong orán. A hölg y eg y hosszú, metsző sikítást hallatott.
– Te csirkefog ó! – kiabált a rendőr. – Hag yd békén a hölg yet!
– Húzz el a büdösbe, rejszmaszter! – feleselt a teng erész. – Ez az utolsó esélyem.
Dora néni felállt az asztal mellől. Nesztelenül és mag abiztosan nekivág ott a sötétnek.
A zong orán felcsendültek a közkedvelt dal akkordjai:

„Es geht alles vorübet;

Es geht alles vorbei.
Den Schnapps vom Dezember
Kriegen wir im Mai.
Zuerst fällt der Führer
Und dann die Partei.”*
– Csendet! – üvöltötte a rendőr, akit a díszes vendég sereg nek sikerült a kétség beesésbe
kerg etnie. Eg y elemlámpa fénykévéje seperte vég ig a padlót s állapodott meg a teng erészen és
a nőn. A rendőr szitkozódva odalépett az alkalmi párhoz, és szitkozódva leráng atta a férfit a
sötétszőke hölg yről. A teng erész vad üvöltéssel kiszabadította mag át a rendőr markából, és az
ajtónak rontott. Eg yetlen mozdulattal félrelökte a belg át.
– Halt! – kiáltott utána a rendőr. – Állj vag y lövök! – Felhúzta a pisztoly kakasát.
A teng erész feltámolyg ott az utcára vezető lépcsőn. Tűzeső csapott alá az ég ből. Szétfolyt az
utcán, és vakító láng ba borított mindent. Kint hosszúra nyúlt árnyak kiabáltak homokért. Eg ész
Bremerreihe ég ett.
Dora néni rág yújtott eg y újabb szivarra, a huszadikra a támadás kezdete óta. A Lég iós
hümmög ött: „Gyere, halál, jöjj értem!”
A teng erész, akinek a jóslat szerint a vízbe kellett volna fúlnia, úg y ég ett, mint a fáklya.
Lassan apró múmiává olvadt. Kiég ett, szénfekete baba lett belőle.
A nő, akit utolsó útja előtt meg erőszakolt, a padlón ült, és vakon mag a elé meredt. Jobbra-
balra hintáztatta mag át. Aztán váratlanul felsikoltott, és verni kezdte a fejét a falba. Eg yre
g yorsabban és g yorsabban, mint eg y túlhevített g őzkalapács.
A félcédulás őrmester nevetett.
Dora néni visszakézből felpofozta a hölg yet. Még háromszor meg kellett ismételnie, hog y a
nő lecsendesedjen.
– Karl halott – suttog ta, aztán újra sikítani kezdett, és körbe-körbe ug rált a padlón, mint eg y
lefejezett csirke. Eg y karéneket kezdett énekelni, ami fültépő sikolyba ment át. Mintha túl
akarta volna énekelni a bombák sivítását.
– Ez beg olyózott – állapította meg eg y félkarú tiszthelyettes, valamelyik műszaki alakulat
tag ja. A karját eg y láng szóró ég ette le a harkovi visszavonuláskor.
Dora néni a földre köpött, majd türelmét vesztve intett a belg ának és Ewaldnak, a stricinek.
– Vig yétek innen!
Meg int meg rázkódtak a házak. A sikolyokat g yilkos keblére ölelte a tűzvihar, amely
mindent átsepert a Hansaplatz túlsó oldalára. A hő keltette láthatatlan, g ig antikus porszívó
válog atás nélkül felfalt mindent, ami az útjába került.
Dora néni sült g esztenyét hozott nekünk. Az asztal közepén álló sótartóba nyomkodtuk őket.
A Schupo meg kereste a sisakját, feltette, és a kijárat felé indult. Még mindig iszonyúan
dühös volt a teng erész miatt. Ug yanebben a pillanatban eg y biztonság i őrjárat jelent meg .
Nég y SS-katona és eg y Oberscharführer. Vidám csodálkozással néztek a Schupóra. Eg yikük a
g éppisztolya tárjával játszadozott. Mosolyg ott, de ez nem volt ig azi mosoly. Sokkal inkább
hasonlított az eg eret sarokba szorító macska vicsorg ására.
Az SS Oberscharführer meg fújta hosszú sípját.
– Nocsak, mit találtunk! Eg y koszos kis zsarut. Meleg edünk, meleg edünk? Látom, meg lepte
az érkezésünk. De hát ilyen az élet. Tele van kellemetlen meg lepetésekkel. Nag yon szép lenne,
ha most eldarálna nekünk eg y jelentést.
A rendőr vig yázzba vág ta mag át, és g yorsan elhadarta a jelentését:
– Krüll rendőr őrmester, 15-ös körzet, főpályaudvar, parancs szerinti őrjáraton. Nincs
jelenteni valóm.
Az SD őrjárat tag jai kinevették. Az Oberscharführer meg vakarg atta a fülét a kisujja heg yével.
– Mondja, hol hag yta mag a a szemüveg ét? A fél Bremerreihe romokban hever, és mag a még
azt meri állítani, hog y nincs jelentenivalója! Odafent, a lépcső előtt két kupac hamu hever, ami
korábban két ember volt. Még mindig nincs semmi jelentenivalója?
Meg int nevettek.
A Lég iós g esztenyehéjat köpködött a padlóra. Dora néni rág yújtott eg y újabb szivarra. A
félcédulás őrmester elordította mag át:
– Akasszák fel!
Az SS Oberscharführer vig yorog va a Schupo elé tartotta a tenyerét. A rendőr szó nélkül átadta
neki a napiparancsát és a jeg yzőkönyvét. Az Oberscharführer közönyösen vég ig lapozta a szürke
noteszt. A parancsot nem olvasta el. Mindkét dokumentumot elraktározta a zsebébe.
 – Alig várja, hog y g olyót kapjon abba a morzsányi ag yába, nem ig az, papa?
A rendőr válaszképpen pislog ott és motyog ott valamit a bajsza alatt.
– A hadbírák mind a tíz ujjukat meg fog ják nyalni mag a után – röhög ött az Oberscharführer,
és a mutatóujjával meg bökte a rendőr orrát.
– Márpedig ezúttal mi vag yunk a hadbíróság – tájékoztatta mosolyog va a macskaképű SS-
katona. Az Oberscharführer eg yetértően bólintott. – Képes eg y kuplerájban ücsörög ni, miközben
mi a Führer parancsának eng edelmeskedve éberen a rendet és a nyug almat őrizzük!
– Elővig yázatosan körbekerülte a rendőrt, és elvette a mauserét. – Mag a éppen az, akire
vártunk. Példát fog unk statuálni mag ával. Most pedig arccal a falnak, de villámg yorsan!
A macskaképű láthatóan remek formában volt. Meg lökdöste a rendőrt a g éppisztolya
csövével, majd az orra alá nyomta azt.
– Lóg ni fog sz, naplopó! És a nyakadból eg y tábla fog lóg ni, rajta eg yetlen szóval:
„DEZERTŐR”!
Nég y cimborája majd meg fulladt a nevetéstől.
– Akkor majd a nyakad köré tekerjük az ellopott kolbászokat, te kleptomániás! – ordított rá
az Unterscharführer. A bárpulthoz lépett.
– Öt duplát, de rög vest – parancsolta Trudénak.
Dora néni eltette a szivartárcáját, és felállt. Trudéra kacsintott, aki eltűnt a hátsó szobában,
ahol a telefont tartották. Dora néni átvette Trude helyét a pult mög ött.
Az SS Oberscharführer tanácstalanul vég ig mérte. Pillanatnyilag nem tudott mit kezdeni az
alacsony, kövér nővel, aki olyan brutális közönyös szemekkel nézte, ahog yan a leg yet szokás,
amit az ember épp szét akar mázolni a falon.
– Öt duplát – ismételte meg metsző hang on.
Dora néni szívott eg y mélyet a szivarjából, és a férfi arcába fújta a füstöt.
– Minek kell ekkora lármát csapni? Nem vag yunk süketek.
– Akkor ide azzal az öt duplával.
– Nem.
Mindenki felkapta a fejét, mintha Dora néni eg y 9 mm-es karabélyt sütött volna el a zárt
helyiség kellős közepén. A Lég iós baljóslatúan elmosolyodott. Lustán felkelt, és átsiklott az
Oberscharführer melletti bárszékre.
– Jó fej? – kérdezte Dora nénitől, és a férfi felé intett a fejével.
– Nem – felelte a madám. – Hülye, mint a seg g .
– Ki hülye, kerítő kurvája? – mordult fel az Oberscharführer.
Dora néni a szemébe fújta a füstöt.
– Te, fiacskám. Ha nem lennél az, akkor te és a mamlasz haverjaid már rég en messze
járnátok innen.
Az SS Oberscharführer bepöccent.
– Fenyeg etni akarsz, te szétbaszott kurva? Úg y tűnik, ideje elbeszélg etnünk veled eg y kicsit
a központban. De íg érem, senkinek nem fog om hag yni, hog y bántson tég ed. É n fog om
szétrug dosni azt a hájas valag ad.
Az emberei jóízűen felröhög tek. A macskaképű a pultra tette a g éppisztolyát. A Lég iós
„véletlenül” meg lökte. A feg yver értelemszerűen a padlóra zuhant.
– Mi a fenét csinálsz, tetves majom? – kiáltotta a macskaképű.
A Lég iós barátság osan rávicsorg ott.
Dora néni meg int Trudéra nézett, aki biztatóan bólintott.
 – Veg yed fel a g itárt – parancsolta az SS Oberscharführer a macskaképűnek. Dora néni felé
fordult. – Te pedig g ondoskodj róla, hog y itt leg yenek azok a duplák, de rög vest, vag y én
fog om kiszolg álni mag amat!
– Te itt nem kapsz semmit, kisfiam – jelentette ki Dora néni, és hog y bizonyítsa is ezt,
nekifog ott az alsó polcról a felsőre pakolni az üveg eket.
– Mi a francot akar ez jelenteni? Nem vag yunk elég jók neked?
– Nem kapsz tőlem semmit, bár biztos vag yok benne, hog y elég jó vag y abban a piszkos
munkában, amiért eladtad mag ad.
Az Oberscharführer áthajolt a bárpult felett.
– Öt duplát, te undorító koca. MOST!
A macskaképű hang talanul a pult mög é lépett.
– Tedd, amit az Oberschar mond, vag y felg yújtom a parókádat.
A félcédulás őrmester részeg en odadöcög ött a pulthoz.
– Akar valaki verekedni? – kérdezte két csuklás között.
A z Oberscharführer közönyösen vég ig mérte. Úg y döntött, nem szennyezi be a kezét, íg y
beérte azzal, hog y leköpte az őrmestert és rásziszeg ett:
– Húzd el a beled, ug rifüles!
Az őrmester meg ing ott, mint eg y szélvihar tépte fa. Mindenki arra számított, hog y el fog
terülni a padlón, de sikerült visszanyernie az eg yensúlyát. Az Oberscharführer képéhez tolta az
arcát.
– Úg y látom, nag yon vág y már eg y kis dög önyözésre.
Az SS Oberscharführer csupán eg yszer ütött – a 38-asa ag yával. Az őrmestert mintha
g yökerestül kitépte volna az a bizonyos szélvihar. Dőlt a vér az orrából.
– Na most már elég ! – csapta le mérg esen a szivarját Dora néni. – Ha nem takarodtok el most
rög tön mind az öten, nag yobb verést kaptok, mint amit már kiérdemeltetek!
Felkapta a pultról a macskaképű g éppisztolyát, és csövével az Oberscharführer felé az ölébe
tette.
– Ez bárpult, nem feg yvertartó állvány. – Lázasan törölg etni kezdte a pultot, s közben a
forg óajtó felé lesett.
A Lég iós mondani akart valamit, de vég ül csak eg y merde lett belőle.
– Fog d be a szád, és törődj a mag ad dolg ával! – förmedt rá Dora néni.
– Mi a fene! – kiáltott fel az Oberscharführer. – Meg bánod ezt még , te koszos kurva. Úg y szét
fog juk verni ezt a helyet, hog y még a sátán is irig yelni fog minket.
Dühében belerúg ott az ájult őrmester arcába. A férfi homlokáról levált a kötés, felfedve eg y
friss műtéti sebet. A varratok szétbomlottak néhány helyen, és vér helyett víz ömlött ki a
sebből. Látni lehetett a nyers húst. Eg y dréncső koppant a padlóra.
Az eg yik lány a félcédulás fölé hajolt.
– Hans, ó, te szeg ény Hans!
Addig -addig erőlködött, hog y sikerült bevonszolnia az őrmestert az eg yik fülkébe. Az SS-
katonák röhög ve nézték, hog yan kínlódik. Az Oberscharführer vállat vont.
– Hozzátok mag atokkal azt a kis cukorfalatot is, ha elmeg yünk ebből a putriból. Ráfér eg y
kis verés. Most pedig azokat a duplákat, de fürg én!
A belg a fig yelmeztetően köhög ött eg yet. Dora néni felnézett, és csodálatosan elmosolyodott.
A forg óajtóban eg y apró emberke állt, fura arcvonásokkal, derékban szűkített esőkabátban.
Nyaka köré fehér sál volt tekerve. Fehér kesztyűt és világ osszürke homburg kalapot viselt. A
szeme vizenyős volt és kifejezéstelen.
Dora néni rág yújtott sokadik szivarjára, és összecsapta a tenyerét örömében.
– Nahát, Paul! Jó estét.
Az emberke biccentett, és üdvözölte a társaság ot:
– Heil Hitler!
Ahog y a bárpult felé lépdelt, vasalt lakkcipője fenyeg etően meg nyikordult. Elővett eg y
cig arettát, és belehelyezte eg y rendkívül hosszú, ezüst és elefántcsont szipkába.
Az SS-katonák és a vendég ek lenyűg özve fig yelték.
Az emberke a szipkájával az SS Oberscharführerre mutatott; a férfi a bárszéken ült, csizmás
lábát lóg atva.
– Mit keres mag a itt?
Az SS Oberscharführer zavarba jött. Képtelen volt eldönteni, mit teg yen. Pattanjon le, és
hadarjon el eg y jelentést, vag y eg yszerűen ordítson rá a törpére: „Pofa be, köszvényes
teng erimalac, mit képzelsz, ki vag y?” Az utóbbi jobban ínyére lett volna, de az ug ató hang
túlság osan ismerősen cseng ett. A laktanyára és a rendőr-főkapitányság sötét folyosóira
emlékeztette. Ettől teljesen meg bénult. Tapasztalatból tudta, hog y a leg nevetség esebb civil
rong yok mög ött olykor a leg hihetetlenebb dolg ok rejlenek. Olykor…
Lassan lecsúszott a székről, és hanyag ul összevág ta a sarkát. Jelentést tett, de ez a jelentés
csöppet sem volt katonás. Beszámolt róla, hog y razziát tartottak a szalonban, és ennek során
elkaptak eg y g yanúsan viselkedő közrendőrt, aki feltehetően dezertálni próbált.
Az emberke közönyösen a fallal szembeállított rendőrre pislantott.
– A razziaparancsát – követelte az Oberscharführertől, aki erre váltog atni kezdte a lábát, és
tanácstalanul pislog ott. Mindig ezt tette, amikor sarokba szorították.
Az eg yik fehér kesztyűs kéz előrenyúlt, és az ismerős hang makacsul meg ismételte a kérést:
– A razziaparancsát, Oberscharführer!
– Nem kaptam parancsot a razziázásra, Herr…
Eg y meg lepett szem nézett fel rá, eg y halottsápadt arcba illesztett bal szem. A jobb,
fénytelen és vizes, a semmibe bámult. Porcelánból készült. Nem volt a leg jobb utánzat, de az
emberke elég edett volt vele. Az áldozatai mindig meg rémültek, amikor meg látták jeg es,
élettelen csillog ását. Majdnem ug yanolyan hideg és érzéketlen volt, mint az apró férfi szíve és
lelke.
– Ezt meg hog y értsem? Azt akarja mondani, hog y parancs nélkül tartott razziát,
Oberscharführer? – kérdezte döbbenetet színlelve.
– N-nem, Herr… – Az Oberschar a meg felelő meg szólítást kereste, de még mindig nem tudta,
kivel van dolg a.
Eg yetlen személy tudta csak: Dora néni.
Az Oberschar dadog va folytatta:
– Sejtettük, hog y van valaki ebben a disznóólban, aki átnevelést ig ényel.
Az emberke mosolyra emelte a szája sarkát. Ijesztő volt.
– Miért beszél többes számban? És miért nevezi „disznóól”-nak ezt a helyet? Hiszen az
eg yetlen disznó itt mag a, Oberscharführer, és még csak nemrég en érkezett.
Hosszú szünet. Mindenki az Oberscharführer válaszára várt. A távolban bombák robbantak.
– Nos, elvesztette a hang ját? Azt kérdeztem, miért beszélt többes számban?
– Az őrjárat, Herr…
Meg int az a túlvilág i mosoly.
 – Mag a a parancsnokuk, Oberscharführer?
– Hog yne, Herr…
– Úg y! Ez tehát azt jelenti, hog y mag a az eg yetlen felelős ezért a viselkedésért, amely
eg yszerre törvénytelen és számomra felfog hatatlan. Vag y talán másképpen g ondolja,
Oberscharführer?
– Nem, uram.
– Helyes! De arra még nem válaszolt, hog y mag áé-e a felelősség .
Az Oberscharführer nyelt eg yet, és meg int lábat váltott. Immár szabályos vig yázzban állt, a
nadrág ja varratához szorított tenyérrel. Már rég en rájött, hog y ez a civil sokkal fontosabb, mint
akinek látszik.
Dora néni eközben a poharakat törölg ette a pult mög ött, és roppant mód élvezte a helyzetet.
A Lég iós motyog ott mag ának.
– SS Oberscharführer Brenner jelentem, hog y enyém a felelősség az őrjárat mag atartásáért.
Az emberke felemelte a szemöldökét. Ép szeme elsötétült. A másik még hideg ebb volt, mint
eddig .
– Erről még később beszélünk a főkapitányság on, Oberscharführer! Most pedig takarodjon
innen, és vig ye mag ával az embereit is.
– Meg szeretném kérdezni, hol kell jelentkeznem, uram!
Az emberke körbejárta a helyiség et; nem válaszolt. Miután eg yenként benézett mindeg yik
falmélyedésbe, a rendőrre mutatott, aki még mindig a falnál állt, tarkóján összekulcsolt kézzel.
– Vig yék mag ukkal őt is, Oberscharführer!
Az Oberscharführer szabályos hátraarcot csinált.
– Hol kell jelentkeznünk, Herr…?
Ezúttal se kapott választ. Az emberke látszólag meg se hallotta a kérdést. Csak állt a bárpult
előtt, és az üveg eket bámulta, melyek katonás sorrendben álltak a tükör előtt, mintha ők már
tudták volna, mekkora hatalma van ennek a kis törpének.
Dora néni úg y tett, mintha észre se vette volna. Italcseppeket távolított el a pultról. Trude, a
berlini lány eg y nag y pohár g int töltött az emberkének. Az beleszag olt.
– Hollandiából – mondta mag ának.
Játszadozni kezdett a pohárral, és elmélyülten fig yelte a mozg ó folyadékot, mintha arra várt
volna, hog y valami kiemelkedjen belőle. Hümmög ött is hozzá:
– Zsidó vér fog folyni…
Az asztalra tette a – szájjal – még érintetlen poharat, meg forg atta néhányszor, meg int
meg szag olta, és meg int motyog ott:
– Amszterdamból. Keizersg racht.
Harmadszorra is meg szag olta a g int, kurtán bólintott, és hátat fordított a pohárnak anélkül,
hog y meg kóstolta volna az italt. Fürg e léptekkel az ajtó felé indult. Elhaladtában Ewald vállára
tette a kezét.
– Ug orjon be hozzám holnap 12.10-kor. A címemet meg kaphatja a főnökétől.
A strici elsápadt. Bajt szimatolt. Az emberke meg hívása túlság osan szívélyes volt.
Az ajtó előtt az emberke meg állt, és az Oberscharführer felé fordult.
– A nevem Paul Bielert, és bűnüg yi tanácsos vag yok a Központi Biztonság i Iroda 4/II/A
osztályán.
Azzal eltűnt.
– Ez a mi átkozott formánk – dünnyög te az Oberscharführer. – Mag a „Csinom” Paul. – A
csatlósaira nézett. – Ez azt jelenti, hog y jó éjszakát mindenkinek! A következő állomás: a keleti
front központi szektora.
Belerúg ott a rendőrbe, és meg ütötte a pisztolya ag yával, mintha a Schupo tehetett volna
mindenről. Meg fenyeg ették a belg át, és Ewald lába elé köptek, Dora nénire azonban rá se
mertek nézni.
Eg yikük ráordított a rendőrre:
– Ha szökni próbálsz, lelövünk.
Ez volt az utolsó alkalom, hog y pofázni mertek valakivel.
Dora néni mindannyiunkat meg hívott eg y körre. Mindenki azt ihatott, amit akart. A
leg többen duplát kértünk. Közben kivég eztünk eg y újabb tányér sült g esztenyét.
Szirénák hang ja hasította át a leveg őt. A takarodó ideje volt, a tűzoltók azonban még
javában ténykedtek. Mohó tűz pusztított mindenfelé.
A huzat ég ett hús szag át sodorta be a „Szélvihar” ajtaján. Gondolhattuk volna azt is, hog y
állatok ég tek benn eg y istállóban, de tudtuk, hog y emberekről van szó.
A félcédulás őrmester nem tért mag ához. Meg halt eg y lány karjai közt; a lány azért adta el
mag át, hog y kincseket tudjon szerezni mag ának. Vajat és kávét…
– Sacre nom de Dieu! – kiáltott fel a Lég iós. – Még eg y ilyen zűrzavaros éjszakát. – Dora nénire
sandított, aki visszaült mellénk, és elmaradhatatlan akvavitjét szürcsölte. – Ki ez a Bielert, és
honnan ismered?
– Kíváncsiak vag yunk? – mosolyg ott Dora. – Paul Bielert a hamburg i Központi Biztonság i
Hivatal eg yik fontos mozg atórug ója. Bűnüg yi tanácsos. Eg yetlen firkantása elég ahhoz, hog y a
kivég zőosztag elé küldjön bárkit, minden tárg yalás és bírói ítélet nélkül. Ráadásul meg tették
még valami SS nag y franccá is. Sturbannführer vag y valami ilyesmi.
– És te ilyenekkel közösködsz? – kérdezte elképedve a Lég iós. – Pfuj!
Dora néni nem hag yta mag át félbeszakítani.
– Valamikor rég es-rég en, amikor Paul még nem volt ilyen nag ykutya, hanem csak eg y
csirkefog ó senki a bűnüg yieknél, tettem neki eg y szívesség et. – Meg piszkálg atta a fog át eg y
hosszú fog vájóval, majd folytatta: – Ha én akkor nem lettem volna, „Csinom” Paul elveszti a
fejét, és akkor nem lehetett volna belőle ilyen nag y szar, aki arról g ondoskodik, hog y mások
feje hulljon porba. – Meg int nekiesett a fog ainak. A g esztenye maradványai zavarták annyira.
– Persze, meg tettem a szükség es óvintézkedéseket is. – Hang talanul nevetett. – Ha az embernek
viperával van dolg a, be kell szereznie az ellenmérg et.
A Lég iós bedug ott eg y ceruzát a fülébe, és vakarózni kezdett.
– Sacrebleu*, a markodban tartod a kis fütyköst?
– Elhiheted! – felelte mag abiztosan Dora néni.
– Hm – csóválta meg a fejét a Lég iós. – Remélem, nem fog meg ártani az eg észség ednek. Mi
lesz, ha eg yszer „Csinom” Paul úg y dönt, ideje ez ellen tenni valamit? Az ő pozíciójában én
nem haboznék.
Dora néni elfújta mag a elől a dohányfüstöt, és felnevetett.
– Áruld el nekem, Alfred, tényleg ilyen zöldfülűnek látszom?
– Merde, hát persze hog y nem. Nem vag yok hülye. Ha zöldfülű lennél, akkor már rég en
hideg re tett volna. De Dora, ez a Bielert fickó vag y hog yishívják nem úg y néz ki, mint aki tudja,
hol a határ. Ami eng em illet, utálnék bármi terhelőt is tudni róla.
Dora néni szívből nevetett rajta. Még soha senkit nem hallottam ilyen jóízűen nevetni.
– Ha valaki elég hülye lenne ahhoz, hog y a sarkamra lépjen, minden, amit tudok, napfényre
kerülne. Márpedig akkor a hóhérnak úg y meg g yűlne a munkája, hog y még túlórákkal se
g yőzné. Fellendülne a vállalkozás. Nem, én biztos vag yok benne, hog y túl fog om élni ezt a
háborút. Adolf be fog ja dobni a kulcsot, de én nem.
Eg yetlen kortyintással kiürített eg y g ines poharat, aztán beletúrt fekete parókájába.
– Mi az ördög öt tudsz hát róla? – kérdezte bosszúsan a Lég iós.
– Az előbb mondtad, hog y semmilyen terhelőt nem szeretnél tudni róla – emlékeztette Dora,
és meg vakarg atta a kebelét.
– Politikával kapcsolatos? – erőltette a dolg ot tovább a Lég iós.
– Természetesen – röhincsélt Dora. – Gondolod, hog y g yilkosság g al meg effélékkel a
süllyesztőbe lehetne küldeni eg y Bielert-félét? A politika azonban eg észen más kérdés. Ha
politikáról suttog sz neki, Adolf rög tön elveszti a humorérzékét.
Csendesen vedeltünk.
A rendőrt, aki azért jött le a pincehelyiség be, hog y leöblítse a füstöt a torkáról, rög tönítélő
bíróság elé állították, amely húsz perc alatt lerendezte az üg yét. A bírónak, eg y öreg embernek,
ez már a sok ezredik tárg yalása volt. Röviddel a hatalomátvétel után mentették fel munkájából,
mert túl buzg ónak bizonyult a weimari köztársaság ideje alatt. Ő azonban imádott bíró lenni.
Olyan fantasztikus dolog fent pózolni az emelvényen a hatalmas asztal mög ött. Addig
nyag g atta az új berlini fejeseket, míg azok, hog y békén hag yja őket, ki nem nevezték eg y új
posztra. Aztán kitört a háború, és úg y meg g yűlt a munkája, hog y ezerszer is elátkozta
nyug hatatlan természetét. Még evés közben is az üg yekkel fog lalkozott, csak ilyenkor a
feleség e olvasta fel neki a vádpontokat. Sok ítéletet írt azonban alá úg y, hog y eg yetlen sort sem
olvasott el az aktából.
A háború után nyug díjazták, és a bíró úr tulipánokat és szeg fűket nevelt piciny aumühlei
háza kertjében. A kapura csavarozott névtáblán ez áll: „Heinrich Weslar, nyug . bíró”. A „nyug .”
apró, szinte láthatatlan betűkkel van írva, a „bíró” ellenben már messziről ráordít az ember
szemére. A tábla sárg arézből készült, és naponta kétszer kifényesítik.
Öt percre lakik a vasútállomástól, közel a Bismarck-emlékműhöz – arra az esetre, ha valaki
meg szeretné látog atni.
Azon a napon, amikor kimondta a szerencsétlen Schupo üg yében hozott ítéletét, rendkívül
elfog lalt volt. A szeg fűk és a tulipánok mellett húsevő virág okat is „tartott”, és hirtelen eszébe
jutott, hog y a növényeknek már eg y órája meg kellett volna kapniuk a leg yeiket. Akár éhen is
halhatnak, ha nem ér idejében haza, g ondolta rémülten.
– A bíróság bizonyítottnak találta, hog y a vádlott g yáván viselkedett és dezertálni próbált. A
Führer nevében ezért kijelentem, hog y méltó büntetése: halál. Tekintetbe véve, hog y harminc
éve szolg ál a polg ári rendőrség nél, a bíróság a halál nemét fővesztésről g olyó általi halálra
mérsékli.
A „Heil Hitler”-e már az ajtóból hang zott el.
Az ötvenéves Schupót, akinek harminc év szolg álat állt a háta mög ött, két börtönőr
kivezette a teremből. Úg y sírt, mint eg y kisg yerek, és elájult a folyosón; úg y kellett becipelniük
őt a cellájába. Kapott eg y nyug tatót, aztán teherautón átszállították Fuhlsbüttelbe.
A g olyófog ó előtt se bírt két lábon meg állni, hiába emelték fel és támasztották neki többször
is. Eg yikük meg volt g yőződve róla, hog y meg halt a félelemtől, még mielőtt a tucatnyi g olyó
feltépte volna a testét.
A rendőrökből álló kivég zőosztag eg yik tag ja az arcát találta el. Nem volt valami szép
látvány. Erőszakról árulkodott, ami sehog yan sem illett a rendszer önmag áról alkotott képébe.
Az osztag parancsnoka, eg y rendőr hadnag y, éktelenül dühös volt. Azt mondta, csúnya húzás
volt arcon lőni, különösen mivel kollég a volt. Eg ész visszaúton Hamburg ba szidta az embereit.
A különítmény tag jait harctéri szolg álattal büntették. Két héttel később már úton voltak
Leng yelország ba, hog y partizánokkal harcoljanak. Eg y fekete éjszakán a századukat kiküldték a
Lvovtól északra található erdőbe. Két teherautójuk elakadt a sárban. Míg azzal voltak elfog lalva,
hog y kiszabadítsák őket, láng nyelvek csaptak fel a sötét erdőben. Először balról, aztán rézsút,
utána pedig közvetlenül szemből.
Az eg ész nem tartott tovább tizennég y percnél. Utána csend lett, csak a sebesültek nyög ését
és a kiég ett teherautókon csámcsog ó tűz pattog ását lehetett hallani.
Parasztruhás fig urák bukkantak elő az éj füg g önye mög ül. Meg rug dosták a földön fekvőket,
hog y lássák, van-e még bennük élet. Itt-ott puska– vag y pisztolylövés dördült. Amikor már
mindeg yik halott volt, Vaszilij Polonyev főhadnag y katonáit újra elnyelte a mérhetetlen
reng eteg .
A százhetvenöt „semleg esített” a katonai rendőrök kivételével csupa idős férfi volt, akik
éveken át Hamburg , Lübeck és Bréma utcáit rótták. Még csak nem is sejtették, hog y valahol
északon, Lvov környékén él eg y fanatikus embervadász, bizonyos Vaszilij Polonyev, a Vörös
Hadsereg X/103/B eg ység ének főhadnag ya és a g erillaharc szakértője.
A találkozás rövid volt és véres. Néhány nappal később a postás meleg hang ú levelezőlappal
cseng etett be a hozzátartozókhoz: „X őrmester a Führerért és a Nag yobb Németország ért vívott
hősies harc közben elesett. A Führer köszöni Önöknek.”
A leg többen szerették azt írni az újság meg felelő rovatában, hog y „mély szívfájdalommal”,
de a párt meg tiltotta ezt az elesett katonák esetében. Eg y asszonynak büszkének kellett lennie
rá, hog y férje vag y a fia életét adta a Führerért. Ug yaníg y a g yermekeknek is büszkének kellett
lenniük rá, hog y az apjuk meg halt. Eg y német nem csupán férj, apa, fiú és testvér, hanem
mindenekelőtt katona és hős. Ezért született. Ezért élt.
Heil Hitler!
Kimutatni a fájdalmat? Semmiképp! Ez állítólag nem fért össze a német lélekkel, és
eg yébként is, szabotázs lett volna a harci morál ellen. Eg y másik bolyg óról ideszakadt ideg en
szájtátva olvasta volna a g yászhirdetést.

„Büszkén közöljük, hog y fiunk,

Heinz Müller tartalékos hadnag y,
aki született 1925. május 3-án, és
a 44. páncéltörő ezredben szolg ált,
1944. június 19-én,
a Führerért vívott hősies harc közben
életét vesztette
Gudrun és Hans Müller”
Müllerék estéről estére nem g yújtottak villanyt. Üldög éltek a sötét szobában, és büszkék
voltak.
Három héttel később eg y csekket hozott a postás. 147 márkáról és 25 pfennig ről. Ezzel
hálálta meg a hadsereg fiuk áldozatát.
Müller úr bedühödött, és szidni kezdett mindenkit, aki csak eszébe jutott a „vérdíjról”,
aminek a kiutalt zsoldot nevezte. Eg y lég ós a nyitott ablakon át elkapott néhány
mondatfoszlányt. Másnap este két jól öltözött úriember jelent meg Mülleréknél. A Központi
Biztonság i Hivataltól jöttek.
Népbíróság következett. A Führer rág almazásával, a harci morál szabotálásával, némethez
méltatlan viselkedéssel és lázadásra való felbujtással vádolták.
Utána jött Plötzensee, és eg y esős novemberi napon a Birodalom főhóhérjának a seg édje, aki
büszke volt rá, hog y lecsaphatja Müller fejét.
Müllernét, aki az antiszociális Hans Müllerrel élt, Ravensbrückbe küldték átnevelésre.
Bizony, a német hazának hűség es polg árokra volt szükség e.
 Ezer és ezer torok sikolya olvadt egyetlen, rémülettől elfúló segélykiáltássá. Aztán a bombák lecsaptak, és
maguk az utcákat ellepő emberi testek is egyetlen szén– és kocsonyamezővé olvadtak össze.
Istenhez kiáltottak, de Ő néma maradt.
A Szent Mihály templom is lángokban állt. A plébános meg akarta menteni az ereklyéket, ezért még
egyszer visszarohant a templomba. Egy nagy, súlyos kőkereszt rázuhant, és eltörte a gerincét.
Minden izzott és lobogott. Hamburg elsüllyedni készült.
A katonai kórház pincéjében ültünk és vedeltünk.
Egy föld alatti étteremben, valahol Baunwallban, a felső tízezer és a Hamburg pártvezérei ünnepeltek.
Paul Bielert egy gyilkos keresett.
Jó éjszaka volt ez a hullarablók számára. Bőséges zsákmányra számíthattak.
 Bombák és ragadozók

NÉHÁNY KÓBOR BOMBA A KÓRHÁZ KÖZELÉBEN ÉRT FÖLDET. Nag y romboló erejű
lég ibombák voltak. A Landung sbrückére néző fiúintézetet elseperték a föld színéről. Eg y
robbanás, földreng ető robaj, porfelleg – és az épület eltűnt. Vele eg yütt a sasok, a Hitlerjugend
relikviák és az összes fiú a pincében. A tizenkét éves fiúk, akik a húsz milliméteres lég védelmi
ág yúkat kezelték, ug yanerre a sorsra jutottak. Mind a kilencen. Mintha eg y varázsló
meg lendítette volna a pálcáját: „Csiribí-csiribá, változz porrá és hamuvá!” Csakhog y ezúttal
senki sem tapsolt.
A kórház eg yik szárnya, az, amelyikkel szemben a Bernhard-Nocht-Strasse nyílt, szintén
összeomlott. Szétszag g atott vaság yak hevertek szanaszét. Eg y meztelen lábat is lehetett látni.
Térdből szakadt le, precízen, mintha eg y sebész amputálta volna. Zümmög ő, kékesfekete
leg yek raja lepte el. Kövér, jól táplált leg yek voltak.
Az úton eg y kéz feküdt. Eg y durva munkáskéz, g yászkeretes körmökkel. Az eg yik g örcsbe
merevedett ujjon karikag yűrű fénylett.
– Eg y fickó elhullatta a mancsát – állapította meg Pici, és belerúg ott a kézbe. Két csont és
bőr kutya lecsapott rá.
– Merde, mon camarade – mondta a Lég iós. – A vég közel. Már mag a a birodalom a hadszíntér.
Eg y könnyes szemű nő ült a Sankt Pauli Sörfőzde melletti csatornában. Mészpor volt az
eg ész teste. Papucsban volt, a lába csupasz, dereka köré tekerve eg y fél pokróc. A takaró valaha
g yönyörű szép piros lehetett. Pici épp viccet mesélt, amikor elhaladtunk a nő mellett.
Hang osan röhög tünk.
A nő kétrét g örnyedt, és rázkódni kezdett a zokog ástól. Aztán felordított. Mag ának ordított,
ahog yan olyan sokan mások. Nem volt, aki meg hallg assa. Nevettünk Pici szaftos viccén, és
üg yet se vetettünk rá.
Tömött sorokban menekültek az emberek Hamburg ból. A leg többen külföldi
vendég munkások voltak. A határ felé tartottak. Eleg ük volt Németország háborújából. Senki se
próbálta meg állítani őket. A rendőrség összeomlott. A határon is minden akadály nélkül
átkelhetett. Az SS kötelékébe tartozó határőrök csak kábán bámulták a kíg yózó emberáradatot.
Németország láng okban állt. Hamburg rog yadozott. A patkányok is menekültek a városból.
Bármilyen szívósak voltak is, a tűz ellen ők is védtelen voltak.
Rejtélyes oknál fog va még sem kellett elhag ynunk a kórházat.
Pici leheveredett a földre a lépcsőfordulóban, ahol ültünk.
– Szerintem azért nem kell visszautaznunk a keleti frontra, mert idejön az mag ától. Szép
idők várnak ivánra. A lányok oroszul fog nak tanulni és oroszul fog nak szerelmeskedni.
– Meg emelte a fél lábát, és meg zendítette retteg ett bőrtrombitáját. Mintha a vég ítélet harsonái
zeng tek volna.
Vág yakozóan a lépcsőn felfelé kaptató seg édnővér után kapott.
– Mit szólnál ahhoz, ha mi ketten eljátszadoznánk eg y kicsit a szurimmal ma este, hug icám?
– Disznó – sziszeg te a nővér, és Pici arca felé rúg ott. – Én menyasszony vag yok, és
hamarosan férjhez meg yek.
– Annál jobb – derült fel Pici. – Akkor leg alább tudod, mi a dörg és.
 A lány meg int feléje rúg ott. Pici nevetett rajta.
– Mindent vég ig csinálhatunk, te kis fityulás kurva. Pici mindig kész a szolg álattételre.
Kérdezd csak meg Emmát, ő elmondhatja, mit tud Pici!
Eleng edte a nővért; az elrohant.
Parancsot kaptunk, hog y takarítsuk el a törmeléket, de az irányításunkra kijelölt személy túl
tapasztalatlan volt ahhoz, hog y tudja, miként kell bánni a veterán katonákkal. Frissen érkezett
nővérke volt a drág a, fején szénabog lyányi konttyal, aminek a színe eng em eg y ag yonhasznált
fakanálra emlékeztetett. Sovány, kínosan rendes teuton lány volt. Szürke ruhájáról g únyosan
vig yorg ott ránk az aranyozott pártjelvény. Olyan hang on beszélt, mint eg y náthás teve.
– Lóduljanak vég re, semmirekellő csavarg ók! Szerezzenek eg y ásót, és távolítsák el a
törmeléket a hármas nővérszobáról!
– Csak eg y ásót? – kérdezte ártatlan képpel Pici.
– Szemtelen! – rikácsolt rá a sovány nőszemély, és toppantott a lábával.
A Lég iós hanyag ul felállt, és elindult a folyosó felé.
– Voilà, g yertek, bajtársak.
– Itt németül szokás beszélni! – kiáltott utána a nő.
– Dög ölj meg – kívánta neki leplezetlen vig yorral Pici, de azért ő is felkelt, hog y kövessen
minket.
Az eg yik nővérke, aki szemtanúja volt az incidensnek, odasúg ta a Lég iósnak:
– Vig yázzanak Mathildével! Az eg yik fivére a Gestapónak dolg ozik. Az apját ’23-ban ölték
meg . Elég eg y szót szólnia, és már viszik is mag ukat.
A Lég iós odafordult Picihez:
– Juttasd eszembe, hog y Portával vetessem fel Mathildét is a listára.
– Rendicsek – bólog atott lelkesen Pici.
– Miféle listára? – kíváncsiskodott a jóindulatú nővérke.
A Lég iós meg fog ta a lány állát, és mélyen a szemébe nézett.
– Merde. Mire eljön az idő, hog y rendezzük a számlákat, annyi lesz a tennivaló, hog y a felét
elfelejtjük. Ezért valahányszor rászolg ál valaki a fekete pontra, szépen leírjuk a nevét.
– Szentség es ég ! – kiáltott fel a nővérke. – Mag uk forradalmárok?
Willy Bauer, a teherautósofőr mély hang ján nevetni kezdett. Pici nyerített, és a földet
csapkodta a lábával.
A nővér meg rázta a fejét, és hosszan utánunk nézett. Valamivel később ezt mondta az eg yik
barátnőjének:
– Vig yázz, mit mondasz, Grethe, mert a forradalmárok neveket g yűjtenek. Ideje leug rani a
buszról. Közel a vég állomás.
Grethe nővér csak kacag ott rajta.
– Én sohase utaztam azon a buszon, drág ám. Az öreg em több mint nég y évig sínylődött az
eg yik koncentrációs táborban. Szeg ény a Német Hazafias Néppárt tag ja volt, és nem tudta
tartani a száját. Heinrich SS úg y tekint rájuk, mint felső osztálybeli szocialistákra. Úg yhog y
nem kell ag g ódnod, biztonság ban leszek. Hála az apám balg aság ának.
– Bárcsak én is ezt mondhatnám. Az én apám azonban, sajnos, őrnag y a „Feldherrenhalle” SA
hadosztályban, két drág alátos fivérem pedig a „Das Reich” SS hadosztályban szolg ál.
Csendben folytatták a fecskendők és injekciós tűk sterilizálását. A nővérke eg y idő után
tűnődve meg jeg yezte:
– Talán jelentenem kellene a főnöknőnek. Vég tére is ez a kötelesség em, ha antiszociális
elemekkel találkozom vag y felforg ató kijelentéseket hallok.
A pirospozsg ás Grethe nővér rosszallóan meg csóválta a fejét.
– Ne tedd, Marg aret. Vag y meg akarsz halni, ha Adolf pokolra jutott? Az effajta
kötelesség ről jobb meg feledkezni. Ne láss, ne hallj, és leg főképpen ne szólj. – Azzal sarkon
fordult, és elhag yta a helyiség et. Az ajtóból még visszaszólt: – Ha ezt betartod, mindent túl
fog sz élni. Eg yél, aludjál, szeretkezz, és tartsd a szád. Az utóbbi a leg fontosabb.
Grethe nővér még mindig a katonai kórházban dolg ozik. Nég y éven át ápolta a Wermacht
sebesült katonáit. Lecsukta üveg es szemüket, morfiumot pumpált beléjük, ha elviselhetetlen
sok a fájdalmuk, szeretkezett velük, ha a kedve úg y tartotta, és ivott, amikor az ideg ei
fellázadtak. Eg y időben még morfinista is volt. A szer seg ített átvészelni a nehezebb időket.
Aztán két évig ang ol katonákkal fog lalkozott. Ha injekciót kellett adni, durván beléjük vág ta
a tűt, ordítozott velük, és minden mást is pontosan fordítva csinált, mint a német katonák
esetében.
Dr. Mahler, a főorvos utazg atott eg y ideig . Leg alábbis azt híresztelték róla. Az ig azság
azonban az, hog y a fentiek meg akartak szabadulni tőle, mert túl lelkiismeretes volt.
Szerencsére nem sikerült nekik, és dr. Mahler visszatérhetett. Ma is a kórház folyosóit rója
csámpás g orillalépteivel.
A katonákat civilek váltották fel. Még a beteg ség ek is lecserélődtek. Más idők jártak.
A vöröskeresztes Grethéből Krankenschwester* lett, de ő ettől mit sem változott. Továbbra is
ug yanúg y adta az injekciókat, ürítette az ág ytálakat, és cserélte az ág yneműt, mint mindig .
Hébe-hóba találkozott eg y-eg y rég i ismerősével – némettel, dánnal, norvég g el, ang ollal,
kong ói nég errel, alg íri arabbal vag y a sárg aláztól diderg ő indokínai lég ióssal. Ittak a
viszontlátás örömére, és Grethe nemeg yszer vendég szeretően az ág yát is meg osztotta velük.
– Vég ül is emberek vag yunk mindnyájan – mondog atta. – És most már úg yis minden
mindeg y.
Greteh nővér nag yszerű ápolónő volt. Sokan ferde szemmel néztek rá, és meg vetően azt
mondták róla: „Erkölcstelen.” De jóval többen voltak azok, akik mély meg g yőződéssel
állították, hog y: „Fantasztikus lány.”
Ha eg y napon ellátog atsz az Elba-parti városba, sétálj le a Landung sbrückére. Ha felnézel a
Reeperbahn felé, észre fog sz venni eg y szerényen meg húzódó kórházat a Hafenkrankenhausétól
balra. Az eg y különleg es kórház. Menj be, keresd meg Grethe nővért. Ha jó ember vag y,
koccints vele eg yet, és üdvözöld azok nevében, akik már nem mondhatnak neki köszönetet.
A kis Marg aret felakasztotta mag át. ’45-ben eg y lang ymeleg májusi napon. Olyan ostobán
halt meg , amilyen ostobán élt. Nag yon erkölcsös volt. Túl g yakran jelentett fel másokat a
főnökének, és talán már nem is emlékezett Grethe szavaira: „ne láss, ne hallj, ne szólj”. De hát
honnan is tudhatott volna a keleti bölcsek szimbólumáról, a három szent majomról?
Nyug odjon békében, teng ernyi sorstársával eg yütt.
Ahelyett, hog y nekiláttunk volna romokat takarítani, lementünk a pincébe blackjacket
játszani Peters tizedessel. Órákon át játszottunk, míg a makrancos Mathilde odafent a
munkálatokat irányította. Mint a Lég iós meg jeg yezte, ha részt vettünk volna a takarításban,
azoknak seg ítettünk volna, akiket nem szeretünk.
Peters nevetve seperte be immár neg yedszerre a nyereményét. Előhúzott eg y hatalmas szál
szárazkolbászt a papírkosárból, és öt eg yenlő részre osztotta. A kolbász mellé vízzel hig ított
eg észség üg yi szeszt ittunk. Elég edettek voltunk. Még éltünk, ami akkor és ott nag y dolog nak
számított.
 – Estére visszatérnek – mondta Peters, és lenyelt eg y nag y falat kolbászt.
– Gondolod? – kérdezte Pici. A pinceablakon át az Elba felé nézett, a szétbombázott kikötő
irányába.
Peters komoran bólintott.
– Biztos vag yok benne. Túl sok üzemanyag uk és bombájuk van. Na és persze túl sok fiatal
pilótájuk, aki repülni akar.
– Utóbbiakból nálunk sincs hiány – bólog atott Pici. – Bármire képesek, hog y meg kaphassák
azt a szar jelvényt a g allérjukra. Az idősebb nők eg yszerűen bolondulnak a szárnyakért.
– Ig azad van – ismerte el Peters. – A különbség csak az, hog y nekünk nincsenek repülőink.
– Ha ez íg y meg y tovább, nemsokára eg yetlen városunk se marad – sóhajtott a Lég iós.
– Ez sajnos meg int csak ig az. És ha szétbombázták a városainkat, majd tovább fog ják
bombázni a romokat. Ha már romok se lesznek, a helyüket fog ják szórni, eg észen addig , míg az
utolsó patkány is össze nem ég ett. Aztán jöhetnek az ejtőernyősök.
– A pokolba az eg ésszel! – zsörtölődött a Lég iós, kijátszva eg y királyt.
Bauer nevetve az asztalra csapott eg y ászt.
– Huszoneg y!
Pici eg y befőttesüveg re mutatott, amiben eg y különös formájú tárg y lebeg ett.
– Az meg mi a franc?
Peters követte a tekintetét.
– Ja, az? Eg y vakbél. Eg y g yulladt vakbél.
Pici felállt, hog y közelebbről is szemüg yre veg ye a morbid kis béldarabot. Üg yködött
valamit, aztán füttyentett a röntg enkészülék alatt tanyázó kutyának.
– Disznó vag y – jeg yezte meg a Lég iós, látva, hog y a kutya a vakbelet marcang olja.
– Ez túl sok lesz neki – mondta Peters. – Ki fog ja dobni a taccsot.
– Valóban? – kérdezte kíváncsian Pici.
– Akarsz fog adni? Eg y liter snapszodat három szál kolbászom ellenében.
– Rendben – felelte vig yorog va Pici. – Ha annyira meg akarsz szabadulni a kolbászaidtól,
szívesen seg ítek.
Fog adtak, és amikor a kutya még öt perc elmúltával sem adta vissza a vakbelet, Pici a
kolbászokat követelte. Meg kapta őket.
Azonnal nekilátott meg rág csálni valamennyit, hog y Petersnek még véletlenül se leg yen
kedve visszakérni őket.
– Átkozott kutya – mérg elődött Peters, és öklével meg fenyeg ette a zsemleszínű ebet, aki
sóvárog va fig yelte Pici csámcsog ását.
A kutya váratlanul felállt. Teste hevesen meg rázkódott, és a következő pillanatban
előbukkant a vakbél.
– Kérem vissza a kolbászt! – kiáltotta vidáman Peters, és már nyúlt is a maradék után. – Nem
bírta nézni, ahog y tömöd a pofád.
Pici elvörösödött a méreg től. A kutya elé köpött.
– Te sárg a strici! Te nyamvadt kis eb! Vissza fog om tömni abba a szánalmas g yomrodba!
Peters elkapta Pici orra elől az utolsó kolbászt is. Jókora darab hiányzott belőle.
Pici dühében elkapta a kutya tarkóját, és belenyomta az állat fejét a hányadékba. A kutya
hevesen tiltakozott, de azt leszámítva, hog y véresre kaparta a körmét a padlón, nem sokat ért el
vele.
A Lég iós ékes francia szitkozódásba kezdett, és meg kérte Picit, hog y hag yja abba.
 Peters eg y nag ylelkűség i rohamában visszaadta Picinek az eg yik kolbászt, aztán bizalmasan
közölte velünk, hog y a 7-es kórteremben van eg y tüzér, aki bármilyen férg et válog atás nélkül
meg esz.
– Pfuj! Szeretném látni a fazont – keverte mag át ellentmondásba Bauer.
– Menjünk fel, és veg yük közelebbről is szemüg yre azt a tüzért – javasolta Pici.
– A békát is meg eszi? – kérdeztem én. – Eg yszer láttam eg y oroszt, aki szemrebbenés nélkül
lenyelt eg y élő békát.
– Az is valami? – leg yintett a Lég iós, akinek soha nem lehetett újat mondani. – Én eg yszer
láttam valakit, aki üveg et és vasat evett.
– Még jó, hog y nem a seg g ébe dug ta – zárta le a témát Pici. – Inkább menjünk, vessünk eg y
pillantást arra a tüzérre, és teg yük próbára a képesség eit. Meg fog enni két békát és eg y
borotvapeng ét, vag y ha még sem, akkor jól elverjük.
– Csak nehog y eg y napon emberedre akadj – fig yelmeztette a kis Lég iós.
– Nincs olyan ember ezen a földön, aki méltó ellenfelem lenne – állította mag abiztosan Pici.
A 7-es kórterem felé menet Pici talált eg y békát. Leg nag yobb bosszúság ára azonban
sehog yan se sikerült eg y másodikat is szerezni melléje. Került viszont helyette eg y
földig iliszta.
– Szemét alak vag y – jeg yezte meg eg ykedvűen a Lég iós.
A tüzér, mint kiderült, eg y köpcös, izmos, lapáttenyerű bányász volt. Sűrű szemöldöke
eg ybenőtt sokatmondóan alacsony homloka alatt. Apró, szénfekete szemével értetlenül
pislog ott ránk. Amikor Peters meg kérdezte tőle, hog y tényleg képes-e meg enni eg y békát,
büszkén elvig yorodott.
– Bármit meg eszek, de nem ing yen.
– Ha kapsz eg y nyaklevest, az elég fizetség lesz? – lépett előre Pici.
– Én a helyedben meg húznám mag am, kisfiam – válaszolta a tüzér. – Én senkitől nem ijedek
meg , még tőled sem, te nag y testű állat.
Pici a tenyerébe csapott az öklével.
– Hallottátok ezt? Hallottátok, mit mondott ez a g ennyláda? Esküszöm mindenre, ami szent
és ig az, hog y meg ölöm! Péppé verem, és hag yom, hog y az a zsemleszínű dög felnyalja.
– Szabad a g azda – vig yorg ott a tüzér, aki nemhog y meg ijedt volna, hanem láthatóan
jókedvre derült Pici fenyeg etőzésétől.
Pici neki akart rontani, a Lég iós azonban visszafog ta.
– Merde, hag yd békén. Ne itt!
Pici körülnézett. Szeme valóság g al izzott a harci kedvtől.
– Nem tudom meg állni, hog y ne verjem be a képét! Meg kell ölnöm vag y szétrobbanok!
Szent Szűz, esküszöm, hog y meg fojtom ezt a csibészt!
– Pofa be, Pici – parancsolta a Lég iós. – Majd kezelésbe veszed, ha találkoztok a városban.
A tüzér röhög ött eg y jót, aztán a társai felé fordult:
– Beszéljetek nekik rólam, pajtások, és hozzátok vissza a földre azt a barmot.
Az eg yik beteg , eg y heg yivadász felállt, és odajött hozzánk. Szinte érthetetlen dialektusával
tájékoztatott minket:
– Emil el tudja törni eg y asztal lábát a puszta öklivel, és képes letag lózni eg y bikát eg yetlen
ütéssel. – A kezével körülrajzolt eg y képzeletbeli bikát, és meg mutatta, hog y üti le Emil. – Íg y
ni, és a következő pillanatban a bika már ájultan hortyog . De ez még semmi. Fel tud emelni eg y
tüzérség i lovat nyerg estül meg mindenestül.
 Pici meg vetően horkantott. Lomhán átsétált a három táblából álló ablakhoz,
belekapaszkodott a keretbe, aztán nekifeszítette a térdét a falnak, és hevesen ráng atni kezdte. A
szoba meg telt recseg éssel és ropog ással; vakolatdarabok és tég lák potyog tak Pici vállára. Aztán
eg y hatalmas reccs, és ott állt Pici az ablakkerettel a kezében. Győzedelmesen körülnézett, majd
nemes eg yszerűség g el kihajította az ablakot az udvarra. A lent tartózkodók hang os
tiltakozással és szitkozódással jelezték, hog y nem díjazzák a produkciót.
A kórterem lakói ug yanezt tették.
A tüzér elismerően bólintott, de azért feltápászkodott az ág yáról, hog y ő is meg mutassa,
mit tud. Elkapta a helyiség közepén álló vaskos asztal eg yik lábát, eg yetlen rántással kitépte,
aztán az ág y szélére tette eg yik vég ét, és az öklével a közepére csapott. A g erendavastag ság ú
asztalláb pozdorjává tört.
Pici vállat vont. Meg fog ta az eg yik ág yat, és a benne fekvő beteg g el eg yütt a feje fölé
emelte. A mutatvány szenvedő alanya felüvöltött a rémülettől, és mint a következő pillanatban
kiderült, a félelme nem volt alaptalan. Pici meg lendítette az ág yat, és g azdájával eg yütt
áthajította a kórtermen. A repülő vasszerkezet a tüzér ág yára esett, ripityára törve azt. Pici
azonban nem érte be ennyivel. Fog ta a mosdótálat, és úg y kettészakította eg yetlen
mozdulattal, hog y a tál szikrázott bele. A két hasznavehetetlen bádog darabot a még mindig
vig yorg ó tüzér ölébe hajította.
– Csendet a kórteremben! – ordította az ág yából eg y főtörzsőrmester.
Pici jól meg nézte mag ának a meg g ondolatlan fickót.
– Meg kapod, kisfiam! – Behúzott neki két akkorát, hog y a főtörzs ájultan hanyatlott a
párnájára.
– Ha már íg y összeg yűrted az ág yneműmet, javaslom, hozd is rendbe – mutatott a
vaskupacra a tüzér.
– Te kis szaros törpe! – üvöltött rá Pici. – Úg y ki fog om dekorálni a képed, hog y még az
anyád se ismer meg ! – Morog va nekiindult a tüzérnek, aki úg y állt a kórterem közepén, mintha
semmi köze nem lett volna ehhez az eg észhez.
Pici csak háromszor ütötte meg . A tüzér, döbbenettől tátott szájjal, elterült a padlón. Mielőtt
még feltápászkodhatott volna, Pici az arcába rúg ott.
A Lég iós jelzett nekünk. Belekapaszkodtunk Picibe, és kivonszoltuk a szobából.
– Ezért ülni fog sz – jósolta Peters. – Biztos lehetsz benne, hog y be fog nak köpni. A
leg rosszabb az eg észben az ablak és a mosdótál.
– Ig en, és miért? Manapság mindkettő fog yóeszköznek számít – érvelt Pici. – Meg kellett
mutatnom azoknak a szemeteknek, hog y ki vag yok! – Kivette a zsebéből a békát, és mérg ében a
nővér íróasztalára dobta.
A nő hang osan méltatlankodni kezdett.
– Pofa be, te kis ág ymeleg ítő ribanc – dörrent rá Pici –, vag y úg y elverem a popsidat, hog y
azt fog od hinni, vég ig ment rajtad a fél katonai akadémia.
Peters első jóslata bevált. A bombázók visszatértek, és a még füstölg ő romokat újra láng ra
g yújtották a foszforbombák.
Újabb áldozatok. Mezítlábas kisg yerekek totyog tak le a pincékbe, hog y ug yanúg y vég ezzék,
mint a patkányok.
Valahol a kikötő közelében, átellenben az Admiralstrasséval SS-őrök ütleg elték puskatussal a
rájuk bízott rabokat. Íg y akarták g yorsabb haladásra ösztökélni a kimerült emberi roncsokat.
Mielőtt még elérhették volna a közeli raktárházat, eg y bomba telibe találta őket.
 Csak eg y véres, vonag ló tócsa maradt utánuk. És persze a g őzölg ő vér, az ég ett hús és
salétrom szag ának átható keveréke.
Eg y láb nélkül maradt SS-katona zokog va átvonszolta mag át eg y rab szétfolyt hasán. Nem
jutott tovább. Eg ymás karjában haltak meg , és eg yütt ég ették őket hamuvá a műszakiak
láng szórói.
A Mönckberg strassén eg y g yanús alak őg yelg ett. Valahányszor eg y hulla közelébe ért,
lehajolt hozzá. Kés villant, eg y ujj hullt a porba és eg y g yűrű tűnt el eg y bő zseb mélyében. A
fekete ruhás, kísérteties alak pedig már libbent is a következő tetemhez. A neg yedik
meg mozdult és felordított. Elég volt eg y ütés eg y elszenesedett deszkával, hog y a hang
elhaljon. Fürg e ujjak kutatták át a vonag ló testet. Eg y pénztárca, eg y útlevél és két g yűrű volt a
zsákmány.
Az Alter Wall és a Röding smarkt sarkán eg y nő rémülten felvisított. Eg y alacsony,
rug anyosan mozg ó fig ura vetette rá mag át hátulról. Vasmarka az áldozata torkába fojtotta a
sikolyt. Elég volt eg y rúg ás a térdhajlatba, hog y a nő összerog yjon. A támadó benyúlt a feszes
szoknya alá, és széttépte a pókhálófinom alsóneműt. A nő kétség beesetten rúg kapált, de az
izmos férfitest mintha ezt meg se érezte volna.
Forró lehelet ütötte meg a fülét, és eg y nedves nyelv siklott vég ig az arcán.
– Kérlek, hag y, hog y meg teg yem! Mi benne a rossz? Semmi bajod nem esik, ne félj. Miért
nem eng eded? – A hang ja szinte g yeng éd volt. – Ha túl vag yunk rajta, eleng edlek.
A nő meg eng edte neki. Inkább ez, mint a halál. Zokog ott és nyöszörg ött félelmében. Messze
fölöttük eg y világ ítórakéta vonta látszólag varázslatos fénybe az eg et. Az Alster felől
vízcsobog ás hallatszott. Céljelző rakéták lobbantak fel az esti ég ben. Por és láng nyelvek csaptak
a mag asba. A föld meg remeg ett, akárcsak a nő az erőszaktevő alatt.
A fiatal nő az óvóhely felé tartott, amikor a sötétség leple alatt portyázó sakál elkapta.
Ne sírj, g ondolta. Hag yd, hog y azt teg yen veled, amit akar. Különben meg öl.
Bomba csapódott be a közelben. Észre se vették. A férfi óvatosan lehúzta az eg yik harisnyát,
meg csókolta, majd beletemette az arcát. A láng ok fényében a szeme üveg esen csillog ott.
Beleharapott a nő arcába, eg yik kezével meg markolta a nő haját, a másikkal pedig
villámg yorsan a nyakára tekerte a harisnyát, és meg szorította. A nő hörg ött, rúg kapált és
vonag lott.
A férfi hahotázott.
Az áldozat ajkai elkékültek. Szeme kidülledt, állkapcsa ernyedten a mellkasára zuhant.
Halott volt. Meg fojtották a saját harisnyájával.
Támadója a zsebébe g yűrte a bug yit. Feleg yenesedett, hog y elég edett mosollyal szemüg yre
veg ye a meg g yalázott nő holttestét, aztán térdre rog yott, és imára kulcsolta a kezét.
– Ó, Uram, én parancsolóm. Én vag yok a te korbácsod. Eg y újabb nőstényördög nyerte el
méltó büntetését, ahog y te parancsoltad nekem!
Azzal eg y kereszt alakú sebet ejtett a nő homlokán, és sátáni kacajjal eltűnt a törmelék közt.
Valamivel később két nő botlott bele az éjszakai rém leg újabb áldozatába. Rémületükben
sikítani kezdtek, és mint akiket puskából lőttek ki, elinaltak a tett helyszínéről.
Ez a nő volt az ötödik áldozat. Az üg y a bűnüg yi osztályról felkerült a Gestapóhoz. Paul
Bielert Kriminabrat*, Dora néni pártfog ója vette át a nyomozás vezetését.
Fekete felöltőjében és fehér kesztyűjében némán, tűnődve állt a holttest mellett. A szája
sarkából lóg ó ezüstszipkás cig arettából eg y g ombostűfejnyi hamudarab a kabát ujjára hullt.
„Csinom” Paul meg vetően elfricskázta, majd eg y illatosított zsebkendőt emelt az orra elé.
 Az emberei felizg atott tacskókként csaholtak körülötte. Kiabáltak, méricskéltek,
fényképfelvételeket készítettek. Eg y öreg , rozzant fig ura állt fel a tetem mellől. Eg y tipikus
törvényszéki orvos.
– Mielőtt meg fojtották volna, meg erőszakolták. A vág ásokat a halál beállta után ejtették.
– Ezt mag a nélkül is kitaláltam volna. Inkább azt mondja meg , ki a g yilkos! Még fontolóra
veszem, nem tenne-e jót mag ának eg y kis kirándulás a keleti frontra.
Hátat fordított az orvosnak, és lassan a Neuer Wall felé sétált, ahol a Mercedese várta.
Nem látott és nem hallott. Ag ya teljes g őzerővel dolg ozott. A szürkeállomány, mely a
titkosrendőrség szolg álatába állítva a leg sátánibb kínzási módszereket ötölte ki, most vég re
értelmes feladatot kapott. Leg alább olyan értelmeset, mint amikor néhány évvel a háború előtt
akasztófa alá állította a hírhedt Edg ar Andrét.
A Karl Muck téri rendőr-főkapitányság harmadik emeletén összeállították a leg újabb
bombázás áldozatainak a névsorát. Soha nem lehetett pontosan meg határozni, hányan haltak
meg vag y tűntek el, de néhány száz ide vag y oda ig azán nem számított… A vég eredmény 3418
halott lett és nag yjából ug yanennyi sebesült. Ehhez adódott még hozzá az eltűntek hasonlóan
mag as száma. Sok holttestet és sebesültek a takarításhoz használt láng szórók ég ettek porrá.
Kartonokat dobozoltak és raktároztak el. Elkészültek az előre lepecsételt, stencilezett halotti
bizonyítványok is, és ezzel lezárult a hivatalos eljárás. Az apparátus felkészülve várta az újabb
bombatámadást.
Eg y civilizált társadalomban rendnek kell lennie.
„Csinom” Paul néhány kollég ájával a második emeleti 367-es szobában tanácskozott. A
meg g yilkolt nők fotóit tanulmányozták. A leg fiatalabb tizenhat, a leg idősebb harminckét éves
volt. Mindeg yiknek véres kereszt éktelenkedett a homlokán, mindeg yiket harisnyával fojtották
meg , és a g yilkos minden esetben mag ával vitte az áldozat bug yiját.
– A férfi katona – jelentette ki határozottan Paul Bielert, és felkelt az asztal mellől.
Három kollég ája meg lepetten felkapta a fejét. Eg y SS-katona felseg ítette rá a felöltőjét.
Bielert kimért mozdulatokkal belecsúsztatta kezét a fehér kesztyűbe. Szája sarkában az
ezüstszipkával elhag yta a rendőr-főkapitányság épületét.
Nég y órán át sétált a füstös utcákon, orra elé tartva az illatosított zsebkendőt. A járókelők
közül eg yesek félve, mások tisztelettel néztek le rá. Utóbbiak alázatosan, behízelg ő hang on
köszöntötték a Karl Muck téri „nag y” embert.
Bielert meg látog atta Dora néni, elbeszélg etett a lányokkal, ráordított a strici Ewaldra, aztán
továbbállt, és benézett még néhány helyre.
Szürkülettájban eg y föld alatti luxusétteremben bukkant fel. A létesítmény kívülről
leg inkább eg y lerobbant ócskavas-kereskedéshez hasonlított, de ha a látog ató lement
kétemeletnyit a meredek betonlépcsőn, eg y eg észen más világ ban találta mag át.
Lég kondicionált termek tárultak a szeme elé, és bennük hófehér damasztabrosszal, kínai
porcelánnal és ezüst étkészlettel terített asztalok, színes, hang ulatos világ ítást adó lámpák,
süppedős szőnyeg ek és krómozott bárszékek. Szmoking ruhás főurak és fehér zakós felszolg álók
szolg álták ki a nevetg élő, eleg áns vendég eket.
Ebben a föld alatti luxusétteremben nem volt menü– és itallap. Mindenki azt kérhetett, mi
szemének-szájának ing ere volt. Az árak, természetesen, ennek meg felelően voltak meg szabva.
Eg y hiányosan öltözött hölg y elvette „Csinom” Paul felöltőjét és kalapját. A férfi hanyag ul
eg y székbe vetette mag át a terem közepe táján. Még arra se volt hajlandó, hog y ránézzen a
hajbókoló pincérre, miközben g ombával töltött fog lyot és pommes frites-t* rendelt. Eg y palack
Oppenheimert kért melléje. A pincér rezzenéstelen arccal felvette a rendelést.
Paul Bielert hátradőlt a székében, és ráérősen szemüg yre vette a vendég sereg et. Mag as
rang ú tiszteket látott makulátlan szürke és zöld, teng erészek esetén aranycsíkkal díszített
sötétkék eg yenruhákban. Persze a fekete eg yenruhás SS-tisztek sem hiányozhattak, vállukon és
g allérjukon a csillog ó ezüstjelvényekkel. Az aranysárg a uniformisban feszítő párthivatalnokok
olyan töméntelen mennyiség ű kitüntetést cipeltek mag ukon, hog y még Ferenc Jóska is
meg irig yelhette volna őket. A hölg yek kizárólag selymet és prémet viseltek. Tökéletesen
g ondtalannak tűntek, és vidáman nevettek partnereik elmés meg jeg yzésein.
Eg y teng ernag y két rendkívül vidám hölg y társaság ában vacsorázott. Nyakából Vaskereszt
lóg ott, mellette a Pour le Mérite** az első világ háborúból.
Bielert meg vetően horkantott, amikor a teng ernag y eg y leereszkedő pillantással jelezte,
hog y tudomást vett a létezéséről. Pedig ha tudta volna, mi jár ebben a pillanatban Bielert SS
Standartenführer fejében, minden bizonnyal kiveri a hideg veríték. Várd csak ki a végét, te majom!
Ha elértük a végső győzelmet, a bádogjaid a fejeddel együtt fognak a kosárba hullani.
„Csinom” Paul g yűlölte a felső osztálybelieket, a tiszteket és a junkereket. Ezt nem is rejtette
véka alá a július huszadikai merényletkísérlet*** óta, amikor SS Gruppenführerként közvetlenül
a Gestapo Prinz-Albrecht-Strasse-i vezetője, Kaltenbrunner alá került.
A pincér felszolg álta a fog lyot, és Bielert ádázul nekiesett. A többi vendég meg vető
mosollyal nézte ezt a „barbárt”, de ő üg yet se vetett rájuk. Madárcsontok ropog tak erős fog ai
között. Időnként kiköpött eg y szilánkot, és a villájával meg piszkálg atta a fog ait. Eg y halk
böffentést is meg eng edett mag ának.
Eg y civil úriember haladt el mellette eg y hölg y kíséretében. A férfi tisztelettudóan, szinte
alázatosan köszöntötte Bielertet. „Csinom” Paul bólintott, anélkül hog y kivette volna szájából a
fog oly lábát. Amikor már biztonság os távolság ban voltak tőle, az úriember odasúg ta a
társaság át adó hölg ynek: „Mag as rang ú Gestapo-tiszt. Csak a jóisten tudhatja, mi szél hozta
erre a helyre!”
Eg y ürüléksárg a eg yenruhát viselő párthivatalnok jelent meg három hölg y és kísérőik
társaság ában. Fölényes hang on konyakot rendelt, majd rácsapott az eg yik hölg y ring ó
hátsójára. A csattanás hallatán a nő partnere mérg esen felvonta a szemöldökét, de amikor
rájött, honnan jött a „pacsi”, elmosolyodott és bólintott.
A pártember ug yanazt tette eg y lég ierős őrnag y táncpartnerével is, mint az előző hölg g yel.
Az őrnag y tiltakozott, és óvatosan meg fenyeg ette az imposztort. A pártember elvig yorodott, és
az őrnag y mellén mag ányosan csillog ó érdemrendre mutatott:
– Látom, hősként akar meg halni – mondta vidáman. Az őrnag y kerek arcát elöntötte a pír. A
táncpartnere, akinek a hátsójára a pártember rácsapott, békítően elmosolyodott.
– Akar még mondani valamit? – kérdezte provokatívan a pártember.
Az őrnag y feje ellilult. Néhány pillanatig csak tátog ni tudott, mint eg y szárazra vetett hal.
Aztán kihúzta mag át, és reszketeg hang on odavetette a párthivatalnoknak.
– Még hallani fog rólam, uram.
– Mag a is rólam – íg érte a pártember. A bárpulthoz vezette a vendég eit, és letelepedett az
eg yik mag as székre. Úg y trónolt ott, mint eg y király.
„Csinom” Paul beletörölte a száját a patyolatfehér asztalkendőbe, és rendelt eg y mokkát.
Fent, a közönség es halandók világ ában meg szólaltak a lég védelmi szirénák. Az étterem
személyzete a súlyos acélajtókkal lég mentesen lezárta a bunkert. A borzalmak világ a kint
rekedt. A bombák robbanását csupán távoli reng ésekként lehetett érzékelni.
 A pincérek ug yanúg y folytatták a felszolg álást, mint eddig , sietség és félelem nélkül. A
vendég eknek pedig eszükbe se jutott a felszínen tartózkodókra g ondolni. A láng oló testekre, a
saját beleikbe g abalyodva ráng atózó emberekre, a foszfor vakító fényében kocsonyává olvadó
g yerekekre.
A válog atott tag okból álló zenekar szentimentális zenét játszott. Itt a párt áldásával lehetett
táncolni. A vendég ek Hamburg felső tízezréből kerültek ki. Pazar ékszerek csillog tak a
meztelen női nyakakon, vag yonokat érő g yűrűk pompáztak az ápolt ujjakon.
Fent, a környező utcákban a hullarablók készen álltak abban a reményben, hog y ez eg yszer a
bunkert is közvetlen találat éri. Nem eg y közülük horog keresztet viselt a kabátja hajtókáján.
Az eg yik hölg y a vidám vendég sereg re mutatott, és odasúg ta a partnerének:
– Van ezeknek eg yáltalán szívük? Hát nem tudják, hog y a várost lassan elemésztik a
g yújtóbombák?
A vacsorapartnere, eg y idősebb SS-tiszt, befalt eg y darab szaftos húst, és jóízűen ivott eg y
kortyot a vörösborból.
– Manapság az ész sokkal fontosabb, mint a szív, drág ám. A szívtelen embernek jóval
nag yobb a túlélési esélye.
Eg y g yönyörű, kék estélyit és mag as sarkú körömcipőt viselő nő sétált vég ig az asztalok
között. Paul Bielert asztalánál meg állt, és rámosolyg ott a férfira.
– Helló, Paul. Te itt?
Bielert hunyorog va ránézett, biccentett neki, majd a szemközti székre mutatott.
– Fog lalj helyet, Elsebeth. Ülj le, és beszélg essünk eg y kicsit.
Elsebeth eng edelmeskedett. Keresztbe tette lábát, és feljebb húzta a ruhája alját, felfedve
formás, átlátszó harisnyába bújtatott lábát.
– Privátim vag y hivatalosan?
„Csinom” Paul ivott eg y kortyot a poharából, és lebig g yesztette az ajkát. Ép szeme baljósan
meg villant.
– Én mindig hivatalos vag yok, Elsebeth. Tudod, háború van.
A nő g únyosan nevetett.
– Ezt én is észrevettem, Paul. Pedig csak eg y férjet és három fiútestvért veszítettem el.
– Cig arettára g yújtott. – És eg y fiamat – tette hozzá mereng őn. – Eg y kisfiút. Tudod te, mit
jelent ez, Paul?
– Semmit nem jelent, Elsebeth. Abszolút semmit. Az eg yetlen, ami számít, hog y
Németország kerüljön ki g yőztesen ebből a háborúból. Meg halni a Führerért, ez minden német
férfi és nő leg hőbb vág ya. Gyönyörű halál, Elsebeth, és te irig ylésre méltó vag y. Nem mindenki
dicsekedhet öt elveszített hőssel.
A nő hosszú ideig meredten nézte Bielert üveg szemét.
– Hősöket mondtál?
– Ig en, csatában elesett hősöket! – Bielert kihúzta mag át. – Akik a Führerért adták életüket!
A nő keserűen nevetett.
– A fiam, Fritz hétéves volt. Eg y zuhanó g erenda eltörte a hátg erincét. Meg ölte az én
kicsikémet, az én drág a kis Fritzemet. Hallanod kellett volna, hog y sírt!
– Nincs g yőzelem könnyek nélkül, Elsebeth. Ez az élet törvénye. Ha életben akarunk
maradni, szenvednünk kell. A Führernek is meg van a mag a keresztje.
A nő ideg esség ében játszadozni kezdett eg y szalvétatartóval. Az eg yik pincér hozott neki
eg y pohár bort. Az italtól valamelyest meg nyug odott.
 Amikor kihozta a kávét, a pincér bizalmasan odahajolt Bielerthez.
– Nag y felfordulás van Barmbeck és Rothenburg környékén, uram. Azt mondják, már húsz
perce folyamatosan bombázzák.
Bielert felrántotta szemöldökét a halott szeme fölött.
– Miért mondja ezt nekem, pincér? Talán ott volt?
A pincér meg riadt.
– Nem, uram. Hallottam. Mindenki erről beszél.
Bielert beleszürcsölt a mokkába.
– Tehát szóbeszéd – állapította meg . – Tudja, hog y a szóbeszéd terjesztését a törvény
bünteti? – kérdezte fenyeg etően. – Fel tudja fog ni, hog y ezért népbíróság elé kerülhet? De ha
már beszélg etünk, árulja el nekem, miért nincs eg yenruhában? Pedig úg y látom, nag yon jó
formában van, meg se kottyanna mag ának eg y kis akadályverseny eg y MG-42-essel a vállán!
A pincér színt váltott. Ápolt keze felkúszott a g allérjához, és meg lazította azt. Úg y nézett ki,
mint aki meg akar fulladni. Vég ül sikerült kinyög nie:
– Azért mentettek fel, uram, mert g yeng e a szívem.
– Gyeng e a szíve? – Bielert a hasát fog ta nevettében. – És kinek nem az? De mi köze van
ennek a szívhez? A szemével céloz, és a kezével lő, nem ig az? Hol kerül itt szóba a szív?
Elárulom mag ának, barátom, hog y még a szemére se lesz ig azán szükség . Meg se kell majd
céloznia az ellenség et, jönni fog az mag ától, eg yenesen mag a felé. És hog y meg kíméljük azt a
beteg szívét, g ondoskodni fog ok róla, hog y eg yenesen a lövészárokba szállítsák. Ott aztán csak
eg yet kell csinálnia: belekapaszkodni az elsütőbillentyűbe. Bizony, nálunk nem úg y van, mint
sok más hadsereg nél. A német lövésznek nem kell lúdtalpasra g yalog olnia a lábát. Nálunk
menetrend szerinti járat közlekedik a frontra. És még eg y ilyen szimulánsnak van mersze a
g yeng e szívére hivatkozni! – Bielert a szájába big g yesztette az ezüstszipkát, és rosszindulatúan
odasziszeg te a pincérnek: – Eg yébként is, amíg ki nem hozza nekem tányéron a szívét, nég y
eg yenlő darabba vág va, nem fog om bevenni, hog y beteg . Tudja, mi mag a? Mag a eg y szabotőr,
ember, aki a hazánk védelmi erejét próbálja demoralizálni. Eg y undorító vereség párti, alantas
antiszociális elem!
A pincér könyörg ő pillantásokat lövellt a bárpultnál ülő pártember felé. A tekintetük vég ül
találkozott. A pártember felállt, meg ig azította ürüléksárg a zubbonyát, és méltóság teljesen Paul
Bielert asztalához lépdelt. A pincér hideg verítékben fürödve várta a fejleményeket.
– Mi folyik itt? – kérdezte a pártember. Barátság osan a pincér vállára csapott, majd
leereszkedően rávig yorg ott Paul Bielertre. A kényelmes karosszékben üldög élő „Csinom” Paul
elfészkelte mag át, és vig yázva, nehog y kárt teg yen a nadrág ja élében, keresztbe tette a lábát.
– Ez az úr népbíróság g al és keleti frontszolg álattal fenyeg etőzik – suttog ta a pincér,
változatlan rémülettel a hang jában.
– Ug yan-ug yan – morog ta a pártember, húsos képét és élveteg , vastag ajkait Bielert felé
tolva. – Hát nem tudja, hog y ez az ember az én barátom? – Felemelte a kezét, és ahog y eg y
tanító bácsi fenyíti meg a csintalan nebulót, meg intette Bielertet. – Ha valaki a keleti frontra
meg y itt, az mag a lesz. Mutassa a papírjait!
Paul Bielert g onoszul elmosolyodott. Vizenyős kék ép szemében rosszat íg érő fény villant.
Pontosan olyan volt, mint a kíg yó, mely meg hipnotizálja áldozatát, mielőtt szőröstül-bőröstül
felfalná azt. Lassan, vég telenül lassan a zsebébe süllyesztette a kezét, kivette az
azonosítókártyáját, és a pártember orra elé tolta. A férfi elsápadt, de annyi lélekjelenléte még
maradt, hog y g yorsan összecsapja a sarkát, és tiszteleg jen a vörös Gestapo-kártya, az SS
Standartenführer rang és a titkosszolg álati tanácsosi beosztás előtt.
Bielert tekintete eg y pillanatra a pincérre siklott, majd visszatért a pártemberre.
– Uraim – közölte unott hang on –, a keleti utazásukat majd részletesen meg beszéljük holnap
reg g el 10.15-kor a rendőr-főkapitányság 338-as szobájában. – Azzal elhessentett őket, és
folytatta a beszélg etést Elsebethtel, mintha mi sem történt volna.
A pincér és a pártember távozóban még hallották, hog y ezt mondja Elsebethnek:
– Mindig könyörtelenül lesújtok az ilyen deg enerált koponyákra, bárhol is keresztezzék az
utamat.
– Te már voltál a fronton? – kérdezte óvatosan a nő.
– Nem, azon a fronton, amelyikre te g ondolsz, nem – felelte harsány hang on Bielert.
– Számomra ez a harctér. Adolf Hitlernek – felült és kihúzta mag át – itthon is szükség e van
meg bízható emberekre, olyanokra, akik g ondoskodnak róla, hog y a g épezet olajozottan
működjön. Olyan emberekre, akik kíméletlenül kiszűrik az árulókat és az antiszociális
elemeket, és vig yáznak rá, hog y a pestis, amit a vereség pártiak terjesztenek, ne fertőzhesse
meg a hősies német lelket. Ne hidd, hog y a mi munkánk eg y leányálom, drág ám. De meg kell
keményítenünk a szívünket. Olyan keményeknek kell lennünk, mint a Krupp acélja! Nem
ismerhetjük a szánalmat, se a g yerekes érzelg ősség et. Hig g y nekem, még azt se tudjuk, mit
jelent a szív szó.
A nő Bielert halott szemébe nézett.
– Látod, ezt elhiszem – mondta csendesen.

*
A pártember a pincéren töltötte ki a mérg ét.
– Szép kis kalamajkába kevertél, Theo! Eg y ilyen fickó előtt az ember vig yázzba vág ja mag át,
te pedig mit teszel, te hülye disznó? Társalog ni kezdesz vele! Még eg y akkora vadbaromnak is,
mint amilyen te vag y, illik már eg y kilométerről kiszúrnia eg y ’stapóst. Én már a szag ukról is
meg ismerem őket.
– De Peter, hiszen éppen mag a fenyeg ette meg – védekezett Theo.
– Pofa be! – fortyant fel a pártember. Fenyeg etően meg rázta az öklét. – Ez a hála? Ezt
érdemlem én, aki a pöceg ödörből emeltelek ki tég ed? De ne félj… – és itt sokatmondóan lefelé
fordította a hüvelykujját -… most már vég e a jó világ nak. Nem fog beletelni eg y hét, és
Putlosban vag y Sennelag erben fog sz g yakorlatozni. Ott aztán feldug hatod mag adnak azt a
g yeng e szívedet. És ne merészelj többé köszönni nekem. Nem ismerlek tég ed. Soha nem
ismertelek, és soha nem is fog lak! – Mag ához intette az ig azg atót. Sutyorog ni kezdtek,
időnként kurta pillantásokat küldve a büfé előtt álldog áló Theo Huber felé.
Az ig azg ató szolg álatkészen bólog atott.
– Örömmel, Herr Ortsgruppenleiter. Hog yne, Herr Ortsgruppenleiter. Éttermünkben csak kedves
és tisztelettudó alkalmazottakat tűrünk meg . Efelől nyug odt lehet, Herr Ortsgruppenleiter.
Theo Huber állítólag os barátja elég edetten összedörzsölte két tenyerét, és fig yelte, miként
csap le az ig azg ató a pincérre. Az étterem derék és alázatos vezetője felöltötte „kemény” arcát,
mint mindig , amikor valami különleg esre készült. Ez nála azt jelentette, hog y előretolta alsó
állkapcsát, eg yetlen sűrű bozonttá vonta össze két szemöldökét, és kitág ította orrlyukát.
Repesett az örömtől, amikor először látta meg mag át íg y a tükörben, és rájött, milyen brutális
látványt nyújt. Meg ropog tatta tejfehér, finom kezeit, és odapattant The Huber mellé, hog y
rázúdítsa a maszkjához illő mondandóját.
Tíz perccel később a pincér már összepakolt, és a személyzet számára fenntartott keskeny
vaslépcső tetején állva arra várt, hog y kiűzzék a paradicsomból. A hermetikusan záró acélajtó
dübörög ve bevág ódott mög ötte.
Vakító fény csapott az arcába.
Hamburg ég ett.
Lefeküdt eg y törmelékkupac mög é. Sírt. Eg ész testében rázkódott a sós ízű önsajnálattól.
Sajg ott a szíve, ha arra g ondolt, milyen csodálatos világ ot volt kénytelen mag a mög ött hag yni.
Hat héttel később a tankelhárítós Theo Huber eg y orosz parasztkunyhóban üldög élve
mahorkát szívott, és kedvetlenül három paraszttal és néhány cimborával társalg ott.
Vodkát iszog attak és kártyáztak. A leg fiatalabb katona, eg y tizenhét éves suhanc és az eg yik
parasztlány vicceket meséltek eg ymásnak. A combjukat csapkodták és fülsértően hahotáztak.
Az eg ész tankelhárító csapat előző nap érkezett, és előzőleg még eg yik tag ja se harcolt a
fronton.
Az éjszaka csendjét morajlás verte fel, amit földöntúlinak ható vonítás követett. A
kunyhóban mindenki meg merevedett, és ösztönösen az ablak felé nézett. A koszos kis ablak
felé, amit mag asra, a mennyezet közelébe vág tak.
– Prédszmértnyi csász!* – suttog ta az orosz kislány, aki a tizenhét éves katonával múlatta az
időt.
– Istenem – kiáltott fel az eg yik katona. Ug yanebben a pillanatban becsapódott a lövedék.
Eg y 30 cm-es lövedék szág uldott őrjítő sebesség g el vég ig az úton, letarolva a g yümölcsfákat,
elseperve a kút káváját, berobbantva az istálló falát.
A bentiek mindebből semmit nem láttak. Ők csak a robajt hallották; aztán a mennyezet
beomlott, és a falak rájuk dőltek. Gyilkos füst öntötte el a tüdejüket.
És ezzel vég e volt.
A tizenhét éves katonát a lég nyomás feldobta a leveg őbe. Eg y derékban kettéhasított fa
törzse nyársalta fel a testét. A lendület ereje néhányszor körbeforg atta, akár eg y sikító, hörg ő,
rémült emberi húsból készült propellert, aztán az energ ia elfog yott, és vele eg yütt az élet is
elszállt.
A hajdan pincér The Huber eg y tetőg erendán feküdt, és tompa, üveg esedő tekintettel az
éjszaka sötétjébe meredt. Az orosz nehéztüzérség , amely könyörtelen precizitással lőtte ízekre a
német utánpótlási vonalakat, pokoli „üzemzajával” elfojtotta üvöltését.
Theo mindkét kezét vég ig csúsztatta a hasán. Ott, ahol a medencecsontjának kellett volna
lennie, eg y mély lyukat érzett. Eg y pépes, kocsonyás anyag g al meg töltött lyukat, amelybe eg y
csészealj nag yság ú, alaktalan acélrepesz ékelte be mag át.
A vér dőlt a sebből, de a fájdalom mintha enyhülőben lett volna. Theo elcsendesedett. Félig
leszakított lábát közelebb húzta mag ához, és fejét hag yta hátrahanyatlani a g erendára. Ájulás
környékezte.
– El fog ok vérezni – futott át az ag yán. Belenyomta a kezét a sebbe, mintha ez seg íthetett
volna a vérzés elállításában.
Meg int felsikoltott. A még álló faldarabok is beomlottak. Theo odébb rántotta mag át, hog y a
törmelék ne temethesse mag a alá. A lába hátramaradt. Ott lebeg ett eg y vértócsa közepén,
néhány húscafat társaság ában.
Theo keservesen zokog ni kezdett. A hideg is rázta. Nem hitte volna, hog y ennyire lehet
fázni. A karjából kiment az erő, de az öntudata makacsul tartotta mag át.
 Lassan, a fájdalomtól félőrülten halt meg . Hamburg ban, rég i munkahelyén a vendég ek
vidáman tovább ropták a táncot. Néha valamelyikük meg kérdezte az ig azg atótól:
– Mondja, nem volt mag uknál eg y Theo nevű pincér?
Az ig azg ató ilyenkor eltűnődött, majd azt felelte:
– Theo? Nem, nem emlékszem ilyenre.
És Theo Hubert mindenki elfelejtette. Csak eg y holttest volt, akit eg y trág yadombra
hajítottak, valahol a Memel folyótól keletre.
Senkinek nem hiányzott. Miért is hiányzott volna? Jöttek helyette újabb Theo Huberek. A
„hősvadász” g ondoskodott róla, hog y íg y leg yen.
Mindenhol felbukkant, ahol biztos zsákmányra számíthatott. Kórházakban, őrzászlóaljaknál,
rendőrőrsökön és g yárakban. Rokkantak, öreg emberek és fiatal suhancok verg ődtek a
hálójában.
– Előre, bajtársak! – énekelték a kiképzőtáborban. Azok a vig yorg ó, szadista kiképzők
mindig azt énekeltették velük, hog y „Es ist so schön, Soldat zu tein.”*
-Éljen a Nag yobb Németország ! Éljen Adolf Hitler! És éljen a hősi halál!
„Csinom” Paul rendületlenül portyázott. Senki nem tudhatta, hol bukkan fel leg közelebb.
Eg yik nap a 32-es őrszobán üldög élt, és konyakot ivott a bűnüg yi osztály vezetőjének a
társaság ában. Közben a Reeperbahnon zajló életet bámulta az ablakon keresztül. Mivel kezdte
unni mag át, meg parancsolta, hog y hozzanak be motozásra két nőt. A motozás két órán át
tartott.
Paul Bielert jókedvűen, bár kissé fáradtan hag yta el az épületet. A „meg motozott” nőket
szabadon eng edték. Valamit valamiért.
Három nappal később újabb g yilkosság történt, ezúttal a Hein-Hoyer-Strassén,
kőhajításnyira a Reeperbahntól és a kórháztól. Paul Bielert bűnüg yi tanácsos úr a haját tépte.
Mag a elé rendelte az összes kopóját, jól meg rug dosta, aztán széteresztette őket.
– A szemem elé ne merjenek kerülni eredmények nélkül, tetves lajhárok! – üvöltötte. – Adok
nektek öt napot, de eg y másodperccel se többet. Mindenkit, aki üres kézzel tér vissza,
személyesen fog ok feltenni a keleti frontra tartó vonatra, hog y az SS Lehrdivision* családias
lég körét élvezhesse. Ott aztán ráértek naphosszat henyélni. Feltéve, hog y már belefulladtatok a
mocsárba!
A nyomozók behúzott farokkal sompolyog tak ki a nyomasztóan hatalmas és szürke Karl
Muck téri épület kapuján.
A hatodik áldozat az eg yik nővér volt a kórházunkból. Eg y huszoneg y éves lány. Ug yanazzal
a módszerrel ölték meg , mint az előző ötöt.
 Az anyja, egy miniszter és a náci képmutatás tették gyilkossá. Azért ölt, hogy jót tegyen. Isten felkent
szolgájának tartotta magát. Az anyjával elmondott ezer és ezer ima sötét függönyként vette körül agyát.
Minden, amit a templomban hallott, mélyen beleégett az agyába, tovább acélozva eltökéltségét.
Nem csodálkozott rajta, hogy nem érti meg a világ. Éppen ezért van szükség reá, a gyógyítóra, hogy
felnyissa az emberek szemét, és kigyomlálja Isten kertjéből a gazt.
Úgy halt meg, mint egy űzött vad. Rendőrök végeztek vele, akik azért ölték meg, hogy megspórolják a
papírmunkát.
Igaz, hogy Pici is gyilkolt, és a Légiós is, meg mi mindannyian. De mi legalább nem tettünk úgy, mintha
az életet és a biztonságot szolgálnánk. A két magatartásforma közt azért van egy kis különbség – bár
kétségtelen, hogy ez az áldozat számára teljesen érdektelen.
„Még soha nem öltem meg senkit”, mondta egyszer egy híres férfiú, majd hozzátette: „De sok
gyászjelentés csalt mosolyt az ajkaimra.”
 A sorozatgyilkos

HEINZ BAUER TALÁLTA MEG A BUGYIT.

Eleinte csak röhög tünk rajta, és szakállas meg jeg yzésekkel szórakoztattuk eg ymást, de aztán
Paul Stein az orrunk alá nyomta az újság ot. Kiderült, hog y akárcsak a korábbi g yilkosság ok
esetén, az ismeretlen g yilkos ezúttal is mag ával vitte az áldozata bug yiját.
– Átkozott leg yek! – kiáltott fel Bauer, és döbbenten a hátizsákra meredt, amelyből
előhalászta a női alsót. Lázasan átkutattuk a zsákot, és öt másik bug yira bukkantunk.
A Lég iós jelentőség teljesen füttyentett.
– Saperlotte!* Hat bug yi és hat g yilkosság . Ez aztán az eg ybeesés!
Pici a nyakát nyújtog atva bámulta az ág y mellé állított szürke hátizsák tartalmát. A bug yin
kívül két csomag rozskekszet és g ondosan összehajtog atott, a rendszabálynak meg felelően
sassal felfelé elhelyezett lég ierős alsóruházatot lehetett benne látni.
– Hog y bukkantál rájuk? – bökdöste meg Pici a hátizsákot a bakancsa orrával.
Heinz Bauer szomorúan ing atta a fejét.
– Csak azt tudnám, mi a fenének kellett belemásznom más hátizsákjába? Valami írószert
kerestem, és akkor hozzáértem valami puhához, aminek nag yon ismerős volt a szag a.
– Te kis malac – hag yta mag át felbosszantani Pici. – Ne is tag add, hog y ezért kezdtél
kotorászni Georg e hátizsákjában. Mert meg érezted benne a muffszag ot.
– Jézusom, most mit teg yünk? – nézett ránk kétség beesetten Bauer.
– Mármint hog y neked mit kellene tenned? – helyesbített Stein. – Te találtad meg a bűnjelet,
nem mi. Mifelénk nem szokás belemászni a más hátizsákjába.
– Te rohadék! – fakadt ki Bauer. – Szóval mag amra hag ytok, mi? Mintha te még sohase
kotorásztál volna más holmijában! Hog y oda ne rohanjak! Még a vég én fehér szárnyak fog nak
kinőni a hátadból! – Előrehajolt, és fenyeg etően Stein szemébe nézett. Stein pislog ott néhányat,
és a válla közé húzta a nyakát, mint aki bajt szimatol.
Bauer g onoszul elvig yorodott, és vádlón Stein felé bökött koszos mutatóujjával.
– Melyik is kettőnk közül az, aki nem dug ja bele az orrát más batyujába? Vag y talán nem te
voltál az, aki elcsented Pici snapszát, míg mi a kurvákat hajszoltuk? Erre mit mondasz, te
patkány? He?
Pici feje akkora lett, mint eg y túlérett sütőtök.
– Szentség es Mózes, Ábrahám és Jákob! Hova kerültem én? Hát van még eg y ilyen rohadék
társaság ezen a világ on? – Meg rag adta Stein g rabancát, és habzó szájjal a másik képébe
ordított: – Te tetves állat, te tényleg elkövetted Pici ellen ezt a szentség törést?
Steinnak csak artikulátlan hörg ésre futotta.
– Tag adni mered? – üvöltötte Pici, és visszakézből lekent eg yet Steinnak. – Tán azt akarod,
hog y kiverjem belőled? Én, aki g yűlöli az erőszakot?
Stein meg rázta a fejét
Pici leköpte, majd halkan, de annál fenyeg etőbben ezt mondta:
– Visszaéltél a bizalmammal. Nag yot csalódtam benned. Mélyen meg sértetted az
érzéseimet.
Stein rong ybabaként lóg ott Pici markában.
 – Az, hog y eg y strici vag y eg y elmebeteg kurvákat g yilkol, eg y dolog . De hog y valaki
meg lopja a saját bajtársát! Ez ig azi förtelem! – Úg y meg rázta Steint, hog y nem lettünk volna
meg lepve, ha a szerencsétlennek lerepül a feje. – Büntetésképpen lopni fog sz nekem három
üveg snapszot. De nem akarok sokáig várni rájuk, te rokkant hős! A türelmem vég es, és ha
kifog y, akkor a jóisten keg yelmezzen neked, mert én nem fog ok! – Felkapott eg y bug yit a
földről, és dühösen beleszag olt.
– Szűnj vég re meg ! – szólt rá a Lég iós; Bauer felé fordult. A fickó elveszetten üldög élt az
ág ya szélén. – Nos, mit szándékozol tenni? Értesíted a zsarukat?
– A zsarukat? – pattant fel Bauer. – Meg őrültél? Még is, kinek nézel? Eg y nyálas spiclinek?
A Lég iós bólintott.
– Ig en, annak néztelek. Valamit azonban tenni kell. Van javaslatod?
Bauer tanácstalanul meg rázta a fejét.
– Ebben az esetben elmondom én, mit fog sz tenni. – Előkapta hosszú szibériai kését, és
odahajította Bauernek. – Használd, hog y minél hamarabb lezárhassuk ezt az üg yet.
Bauer döbbenten bámulta a kardnak is beillő kést.
– Azt akarod, hog y meg öljem Georg ét? – kérdezte hosszas mereng és után. – Ezt nem
várhatod el tőlem!
A Lég iós morcosan összeráncolta a homlokát.
– Miért, ki teg ye meg , mon camarade? Én? Vag y Sven? Netán Pici? Te találtad meg a
bűnjeleket, tehát tied a felelősség . De mivel minket is beavattál, mi is érintettek vag yunk az
üg yben. Ezért rag aszkodunk hozzá, hog y teg yél valamit. Abban ig azad van, hog y a zsarukhoz
nem fordulhatsz. Ez világ os, mint a nap. Georg ét azonban akkor is hatástalanítani kell. Nem
hag yhatjuk, hog y tovább folytassa az őrültség eit. Bezárni nem zárhatjuk, mert nem vag yunk
zsaruk. Viszont ott van a hat halott nő. Persze, most mondhatnád, hog y mostanáig elég sokan
meg haltak, de ez más kateg ória. Ráadásul a nővérkét mindannyian ismertük, szinte a
bajtársunk volt. Azzal, hog y meg ölte őt, Georg e valami olyant tett, amit nem bocsáthatunk
meg neki. Biztos vag yok benne, hog y most már te is belátod, valamit tenni kell.
Bauer behunyta a szemét. Halálosan sápadt volt.
– Képtelen vag yok meg ölni Georg ét! Vég tére is nekem nem ártott. Amit elvártok tőlem, az
g yilkosság . Ha elkapnak, kivég eznek. A bakó fog vég ezni velem. – Meg borzong ott a
g ondolattól.
A Lég iós felállt, odament Bauer ág yához, kitépte a férfi kezéből a kést, és visszatette a
bakancsa szárába.
– Beszari vag y! – mondta meg vetően.
Bauer szég yenében g örnyedtre húzta mag át. Úg y érezte, már nem tartozik a g erincesek
közé.
Pici nag yvonalúan felajánlotta, hog y elvág ja Georg e torkát. A Lég iós hosszú ideig szótlanul
fürkészte az arcát, aztán visszaült az ág yára, és hol Picit, hol Bauert nézte.
– Milles diables!* Csak a hecc kedvéért akarod meg tenni, vag y valami másért?
Pici elröhög te mag át.
– Azt a koszos kurvag yilkost előbb-utóbb úg yis kinyiffantja valaki. Gondoltam, miért ne én
lennék az? Eg yébként meg mit számít?
– Szerinted nincs abban semmi rossz, hog y meg kell ölni őt? – kérdezte a Lég iós, a szeme
sarkából Picit, fig yelve, aki a kórterem közepén állva eg y pohár vizet próbált eg yensúlyozni a
homlokán, ahog yan azt eg y zsong lőrtől látta.
 – Mi lenne benne a rossz? – válaszolt Pici a vészesen dülöng élő pohár alól. – Georg e eg y
nag y rakás szar. Ezt te mag ad mondtad, Sivatag i Patkány.
A Lég iós a hasát fog ta nevettében.
– Allahra, te aztán nag y kópé vag y! – Hahotázva hátrahanyatlott az ág yán. – Csak azért, mert
Georg e eg y nag y rakás szar, te hideg vérrel elvág od a torkát. – Ülő helyzetbe húzta mag át. Az
arckifejezése komor volt. – A jövő társadalmának az érdekében remélem, hog y hősi halált fog sz
halni.
Előhúzott eg y üveg méreg erős pálinkát a matraca alól, és félig kiitta eg yetlen nekifutásra.
Körülnézett, mielőtt továbbadta volna nekem, majd meg kérdezte Picitől:
– Bon. Tehát szeretnéd hideg re tenni Georg ét?
-Már leg alább kétszer mondtam – morog ta Pici. Meg kocog tatta a poharát. A pohár üresen
szólt, és ez nag yon nem volt ínyére Picinek. Rámordult Steinra: – Mikor hozod már azt a
pálinkát Picinek, te patkány? – Belerúg ott eg y világ oskék bug yiba, és nekiállt Bauernak:
– Meddig fog nak még ezek a seg g tartók itt bűzölög ni, kurvázásra ösztökélve a tisztesség es
férfiakat?
Bauer összeszedte a bug yikat, és visszatömködte őket Georg e hátizsákjába. Gondosan
bekötötte a zsák száját, és a helyére tolta az ág y alá. Miután vég zett, visszarog yott az ág y
szélére, és a Lég ióst nézte, aki három dobókockával játszott. Feldobta őket a leveg őbe, majd
eg yenként elkapta őket, hol a tenyerével, hol a kézfejével.
– Az isten szerelmére – suttog ta rekedten Bauer. – Add ide azt az átkozott kést, és úg y
elvág om Georg e nyakát, hog y varróg éppel se tudják visszavarrni a fejét.
A Lég iós felnézett. Keskeny, brutális ajkai körül ravasz mosoly játszadozott. Szó nélkül
előhúzta a dupla élű szibériai kést, és odaadta Bauernak. A másik remeg ő kézzel elvette, és a
párnája alá rejtette.
Nem sokkal ezután Georg e és néhány beteg társunk éktelen lármával és féktelen jókedvvel
visszatért a kórterembe. Georg e eg y jókora darab piskótát tartott a kezében. Az eg yik nővértől
kapta. Mindeg yik nővér imádta a huszoneg y éves lég védelmis közleg ényt, aki csak tizenhatnak
látszott.
– Adna valaki eg y kést? – kérdezte tőlünk.
Bauer torz vig yorral az arcán előhúzta a párnája alól a kandrát.
– Tessék, cimbora. Éles, mint a borotva. Úg y szeli a süteményt és a kurvákat, mint a vajat!
Georg e eg y pillanatra meg merevedett. Aztán kisfiúsan elnevette mag át, elvette a kést, és
felszelte a piskótát.
– Ki jön velem kurvázni? – kérdezte Erich, a robusztus utász.
Elfog adott eg y darab piskótát Georg étól. A szájába tömte, aztán ug rabug rálni kezdett az
ág yak között, képzeletbeli ellenfeleit pofozva. Pici árg us szemekkel fig yelte; amint a Lég iós
leadta neki a jelet, odalépett Erichhez, és benyomott neki eg yet.
– Ne pazarold az energ iáidat, bajnok! Inkább kapard össze a pfennig jeidet, és hozz sört
Picinek, vag y meg tanítalak bokszkesztyűbe dudálni!
Erich az észak-schleswig i Thomas Jensen ág yában landolt. Thomas felkelt, és morózusan
átfeküdt eg y másik ág yba. Mindig távol tartotta mag át a balhéktól. Azt mesélték róla, hog y
’39-ben önként jelentkezett a sereg be. Thomas ezt soha nem tag adta, de nem is erősítette meg .
Az azonban világ os volt, hog y Thomast elemészti a honvág y. Akár önkéntes volt, akár nem,
eleg e lett a háborúból. Eg yesek még azt is állították róla, hog y szétlőtte a saját karját, és kis
híján hadbíróság elé került emiatt. De mint minden vele kapcsolatban, ez se volt biztos, mert
bármit is kérdezett róla az ember, mindig bezárkózott, mint eg y teng eri kag yló.
A Lég iós meg parancsolta Picinek, hog y szerezzen információt róla a főnővértől, akinek
mindent tudnia kellett Thomasról. Picinek azonban az első húsz másodperc alatt sikerült
elbaltáznia a dolg ot.
– Emma – mondta fontoskodó képpel –, a Sivatag i Patkány azt mondta, kérdezzem meg
tőled, mit tudsz Thomas Jensenről, tudod, arról az észak-schleswig i seg g fejről. Mert ha
önkéntes, akkor nag y zamek vár rá, de ha szétlőtte a karját eg y Nag annal, átkozott leg yek, ha
nem érdemel meg eg y üveg konyakot. De óvatosan puhatolózz nála, Emma, nehog y rájöjjön,
mire készülünk.
A főnővér hosszan, tűnődve nézte Picit, aztán biztatóan bólintott. Pici ezután meg kapta a
mag a konyakját, és ág yba bújtak.
Később eg yütt jöttek le a kórterembe. A Csatahajó odakacsázott a békésen szundikáló
Lég ióshoz, a leveg őbe emelte az ing énél fog va, és eg y könnyed mozdulattal felkente a falra a
Sivatag i Patkányt.
– Te marokkói kíg yó! Kémkedésre mered buzdítani Picit? Te vadállat! – Dühében még bele is
rúg ott a Lég iósba, aztán sarkom fordult, és kiviharzott, de előtte még meg paskolta Pici arcát.
– Ne ag g ódj, kicsikém! A mama vig yázni fog rád!
Pici majdnem elalélt a g yönyörűség től. Csókokat dobált a Csatahajó után, majd miután
becsukódott az ajtó a főnővér mög ött, elordította mag át:
– Szentség es Mózes és nag yság os atyaúristen! Úg y be van g erjedve Pici, hog y mindjárt
szétrobban a töke!
A Lég iós feltápászkodott, és odaállt Pici elé, aki a mag a túlméretezett és bamba módján
szeretettel nézett le rá.
– Te vag y a leg nag yobb seg g fej kerek e világ on – dohog ott a Lég iós. – Mi a fenét mondtál
neki?
Pici belerúg ott az ág y lábába, és boldog an rámosolyg ott a Lég iósra.
– Elismerem, Sivatag i Patkány, hog y rosszul sült el. Eg y kissé óvatlanul fog almaztam az én
drág a Emmám előtt, de nem tehetek róla, ha muffot látok, teljesen elmeg y az eszem.
A Lég iós tehetetlenül meg rázta a fejét.
– Allahra, hog y mennyire ig azad van!

*
– Nem jössz velem a cicaházba, Georg e? Felcsípünk neked eg y helyes kis cicamicát! – Bauer
a kis lég védelmis felé fordult, és keményen a szemébe nézett. – Mit szólnál eg y húszéves
numeravirtuózhoz?
Georg e szég yellősen nevetett.
– Nem, ez nem nekem való. Én dr. Goebbels jelszava szerint élek: tartózkodom az alkoholtól,
a dohánytól és a nőktől.
Bauer piszkálni kezdte a fog ait a szibériai késsel, amit Georg e visszaadott neki.
– Ig en, a jelszó nag yon találó. A nők csak felbosszantják az embert. Szifiliszt kaphatsz tőlük,
meg még a jó ég tudja, mi eg yebet. Jobb lenne kinyírni mindet, nem g ondolod? – Elröhög te
mag át, és suhintott néhányat a késsel. – Felszabdalni őket íg y… – A szavai sátáni kacajba
fulladtak.
Georg e szájában meg állt az étel.
 – Miért mondod ezt? – kérdezte döbbenten.
– Csak mert úg y g ondolom, hog y a kurvák szemetek. Te nem íg y látod?
– Nem értelek – felelte Georg e. – Még soha nem láttalak íg y viselkedni.
Letette a félig elfog yasztott piskótaszeletet az asztalra, és nyug talanul fel-alá kezdett sétálni
a kórteremben. Eg y idő után lefékezett Bauer előtt.
– Nekem semmi bajom a nőkkel. Azok, akiket ismerek, mind jók hozzám. Az anyám is
nag yon szeretett eng em. Emlékszem, amikor még kisfiú voltam, minden este odajött az
ág yamhoz, hog y jó éjszakát kívánjon nekem. Istenem, milyen csodálatos idők voltak azok! Most
halott. Szénné ég ette a foszfor. De majd találkozni fog ok vele, odafent a mennyország ban.
– Csak isten tudja, hol lehet valójában – jeg yezte meg durván Bauer. Abbahag yta a
vig yorg ást, és a Lég iósra sandított, aki olyan elmélyülten játszadozott a három zöld kockával,
mintha semmi köze nem lett volna az eg észhez. – Még soha nem jártál kupiban? Még soha nem
malackodtál? – kérdezte Bauer, a másik fölé hajolva az asztal fölött.
Stein fütyörészni kezdett. Ideg es volt. Akárcsak mi, ő is úg y érezte, Bauer túl messzire
ment.
– Nem – felelte Georg e sikolynak is beillő hang on. – Gyűlölöm. Hát nem érted? Gyűlölöm.
Állatok vag ytok, visszataszító állatok, amikor a nőkről van szó. És a nők is ug yanolyan rosszak,
amikor a z t akarják tőletek. Még nálatok is rosszabbak, mert tudják, hog y kedvük szerint
csavarhatják el a fejeteket. A sátán teremtményei!
Georg e szemében túlvilág i fény g yúlt ki, az őrület összetéveszthetetlen jele. Bauer rémülten
hátrahőkölt. A g yerekarcú lég védelmis levetette mag át az ág yára, és a haját tépve keservesen
zokog ni kezdett.
A kórteremben néma csend lett. Azok, akik nem tudták, miről van szó, értetlenül bámulták
Georg ét. Pici felállt, meg ig azította a nadrág ját, és odalépett a fiúhoz. A Lég iós eg y párduc
rug anyosság ával felpattant, és elkapta Pici vállát.
– Gyere, Pici, ig yunk meg eg y sört!
Pici rög tön felvidult.
– Sört? Te állod?
A Lég iós ig ent intett neki, és kiráng atta a kórteremből.
– Nem kellene előbb kinyírnom? – kérdezte naivan Pici. A hüvelykujjával a háta mög é intett,
Georg e felé, aki szerencsére nem vett észre semmit.
Stein és én csatlakoztunk hozzájuk. Amikor néhány órával később visszatértünk, Georg e a
sarokban ült eg y tanuló nővérke társaság ában, és kötszert tekercselt. Nag yon jó hang ulatban
voltak, nevetésüket már messziről hallani lehetett.
Bauer az ág yán hevert, és üres tekintettel a mennyezetet bámulta. A szeme sarkából ránk
sandított, és ezt motyog ta:
– Ma este vég zek vele. Meg kell tennem.
A Lég iós bólintott.
– Minél hamarabb, annál jobb.
Leültünk, és folytattuk az ivást. Nyíltan csináltuk, üg yet sem vetve rá, hog y a szabályzat
tiltja. Pici felment a főnővérhez.
Nag yon késő volt, és mi már nag yon részeg ek voltunk, amikor a Csatahajó váratlanul
meg jelent – eg y szál rozsdavörös pong yolában. Azelőtt még sohase tett ilyet.
Hang talanul, mintha tappancsai lettek volna, odaosont Bauerhoz, kinyújtotta a kezét, és
rekedt hang on a fickó fülébe súg ta:
 – Azonnal adja ide!
Bauer rémülten a főnővér felé fordult.
– Miről beszél?
– Nag yon jól tudja! Kérem ide!
Bauer felült, és bug yután a főnővérre nézett.
– Esküszöm, hog y nem tudom, mire g ondol!
– Nem tudja? Örülhet neki, hog y én vag yok itt, és nem a fejvadászok! – A párna alá nyúlt,
kihúzta a kést, és g yorsan a pong yolája alá rejtette. Részéről ezzel el is volt intézve a dolog .
Úg y elviharzott, hog y még vissza se nézett.
A Lég iós bepöccent.
– Annak a seg g fejnek már meg int eljárt a szája!
– Most mi a francot csináljunk? – nézett körül ideg esen Bauer.
– Mi az, mi történt? – kérdezte valaki a sötétből.
– Semmi közöd hozzá – szerelte le a Lég iós.
Már késő reg g el volt, mire Pici, ig en emelkedett hang ulatban, lejött a kórterembe. A Lég iós
rög tön rászállt. Eg y darabig bent sutyorog tak, aztán kimentek a vécére, és ott folytatták a
meg beszélést. Amikor visszatértek, Pici hallg atag volt és nyug talan.
A Lég iós levetette mag át az ág yára, és rág yújtott eg y cig arettára. Nem mondott semmit, és
úg y tett, mintha nem hallaná a fag g atózásunkat. Szinte hallani lehetett, ahog y a fog askerekek
dolg oznak a fejében.
A dr. Mahler által vezetett vizit eseménytelenül telt. A Csatahajó hűvös és méltóság teljes
volt, de eg yetlen pillantással se utalt arra, hog y még emlékszik az éjszaka történtekre.
Az új beteg társunk, eg y tüzér, akinek a kezét amputálták, elvig yorodott, amikor dr. Mahler
meg kérdezte tőle, hog y érzi mag át.
– Remekül főmészáros úr, ig azán remekül. Voltam a kuplerájba’, meg konyakot is ittam.
Jelentem, átkozottul jól érzem mag am! Leléphet, főmészáros!
Feszülten vártuk, hog y dr. Mahler kikeljen mag ából és visszavág jon neki, de semmi ilyen
nem történt. a derék főorvos eg y pillanatig tűnődve szemlélte a tüzért, aztán közelebb lépett
hozzá, és meg vereg ette a vállát.
– Örülök neki, hog y olyan jól érzi mag át, Fischer. Bárcsak mindannyian elmondhatnánk ezt
mag unkról!
A Lég iós felém fordult, és kezével jelezte, hog y az ürg e „vasutas”.
A főnővér, aki utolsónak hag yta el a termet, az ajtóban visszafordult, és a Lég iósra nézett. A
tekintetük összekapcsolódott. Ők ketten szavak nélkül is meg értették eg ymást. A kérg es szívű
katona és a leg alább olyan kemény katonai főnővér.
Az ajtó bevág ódott a Csatahajó mög ött.
Georg e a hátizsákjában kotorászott. Felnézett, riadtan körbekémlelt, aztán meg int elmerült
a hátizsákban. Eg y ideig szöszmötölt még , aztán meg g ondolta mag át, és bekötözte a zsákot,
majd berúg ta az ág y alá. Ezután felállt, és az ajtó meg az ablak közt masírozott fel-alá. Hirtelen
meg állt, hang osan felordított, és kirohant a kórteremből.
– Ezt meg mi lelte? – kérdezte a Lég iós Bauertől, aki az ág yán hasalva ecetes uborkát
szopog atott.
– Fog almam sincs. Szerintem bedilizett.
– Meg fordulnak és széttaposnak, mint eg y tetvet – kántálta Leo Fischer, a tüzér.
Hisztérikusan vihog ott néhány percig , aztán folytatta: – Lassan és röhög ve széttrancsíroznak.
Porrá zúzzák a csontjaidat. Hurrá, bajtársak, előre! A csatában soha nem vag ytok eg yedül!
Tankelhárítók vag yunk, a világ leg hülyébb hülyéi!
– Pofa be! – ordította a keletporosz, akinek eg y orosz g éppisztoly telepumpálta a hasát
g olyókkal.
Leo hamiskásan rávig yorg ott, és összecsapta a sarkát.
– Értettem, Herr General. Befog juk a szánkat. Hiszünk a szentháromság ban és a g yőzelemben.
Adolf nevében ámen!
A keletporosz felkönyökölt, és meg csóválta a fejét.
– Ez teljesen beg olyózott!
A Lég iós felkelt, és intett Picinek, hog y kövesse. Eg y bolondnál vég ül is sohase lehet tudni.
Méltóság teljesen odalépett a merev vig yázzban álló, immár zokog ó Leóhoz, és rádörrent:
– Pihenj, tüzér. – Leo, mintha csakug yan a harctéren lett volna, eng edelmesen előretette a
bal lábát. A szeme a Lég ióson volt, de mintha nem látott volna. – Menjen aludni – parancsolta a
Lég iós.
Leo az ág yához trappolt, ahol meg int vig yázzba szökkent, és elordította mag át:
– Üteg kész, tűz! Kiszolg áló személyzet fedezékbe! – Eg y óriási ug rással az ág yára vetődött.
Ezután már csendben maradt, de nem aludt; merev tekintettel a mennyezetet nézte.
– A jó szag ú úristenit! – füttyentett a keletporosz. – Ez aztán tényleg beg olyózott!
Nem sokkal azután, hog y behozták az ebédet, eg y rőt hajú, tiroli kalapos pasas jelent meg a
kórteremben. Nem volt eg yedül. Eg y nemezkalapot viselő, bikatermetű, durva arcú fickó
követte.
– Heil! – tisztelg ett a vörös.
Tizenöt férfi emelte fel tekintetét a csalánlevesről.
– Dug d fel mag adnak! – válaszolta szerényen a keletporosz.
A rőtfejű elvig yorodott.
– Tudod mit, te hős? Ug orj be valamikor hozzám, és majd kivesézzük a témát.
– A leg újabb kalapkollekciót jöttetek bemutatni? – mérte vég ig g únyosan a két jövevényt
Pici.
Rőtfejű hang osan elvig yorodott.
– Kalapkollekciót? Ez jó. Nem, kisfiam. Inkább eg y kollektívát, amit jobb, ha nem ismersz
meg közelebbről. – Jóízűen hahotázott, és a bikatermetű fickó vállát csapkodta. A másiknak
eg yetlen arcizma se rezdült.
A Lég iós szeme összeszűkült.
– A rendőrség től vannak?
A rőtfejű bólintott.
– Ja. Fején találta a szeg et. Kripósok* vag yunk, bizony ám. Eddig még nem láttatok ilyent?
Örülhettek neki! De térjünk rá a lényeg re! Melyik közületek Freytag ? Georg e Freytag
lég védelmi tüzér a 76. lég védelmi ezredtől?
Mindannyian az asztalnál ülő Georg éra néztünk. A fiú olyan fehér volt, mint a fal.
– Nos, ang yalkám, te vag y az a bizonyos Georg e Freytag ?
Georg e kinyitotta és becsukta a száját anélkül, hog y eg yetlen hang ot is kiadott volna. A
rőtfejű odahajolt hozzá, és kedélyesen rávig yorg ott.
– Elvitte a cica a hang od, kiseg ér? Vag y inkább a félelemtől rekedt beléd? Lehet, hog y csak
azért jöttünk, mert szép summát örököltél eg y hölg ytől, aki most dobta fel a talpát. Akinek
tiszta a lelkiismerete, annak nincs miért félnie a rendőr bácsiktól.
 Georg e remeg ni kezdett, mint a nyárfalevél. Baljós csend telepedett a kórteremre. Aztán a
mély hang ismét rádörrent Georg éra:
– Tehát nem akarsz cseveg ni a bácsikkal? Mekkora szég yen! Nag yon meg sértenénk, ha
belenéznénk a hátizsákodba? Csak azért, hog y meg bizonyosodjunk róla, te vag y az ig azi
örökös.
Anélkül hog y meg várta volna a választ, lehajolt és kihúzta az ág y alól Georg e hátizsákját.
– Ne! – visította Georg e. – Nem nyúlhat hozzá! Az az enyém!
A rőtfejű nevetett, mintha nem is hallotta volna a kétség beesett tiltakozást. A bikatermetű
fickó lecövekelt Georg e háta mög ött, készen rá, hog y mosóteknő méretű tenyerével
visszanyomja a székre, ha meg próbálna felug rani.
A rőtfejű kotorászni kezdett a hátizsákban. Fekete bőrkabátja, szétnyílt, előtárva a
hónaljtáskát és a benne dag adó, masszív 38-ast. Georg e hipnotizáltan fig yelte, hog y a nyomozó
előszedi g ondosan összehajtog atott lég ierős alsóneműjét. Eg y dzsemkonzerv g urult tova a
padlón, majd eg y ősz hajú hölg y fényképe libeg ett alá.
– Mama! – sikította hisztérikusan Georg e.
Két tankönyv repült a földre, aztán eg y biblia követte őket. Eg y tokba bújtatott kés került
elő. Az a fajta kés volt, amit a finn katonák az övükbe tűzve hordanak.
A rőtfejű teátrális lassúság g al kihúzta a kést a tokból, és vég ig nézett a mély „vércsurg ató”
barázdával ellátott, fénylő acélpeng én.
– A tied, nem ig az, kis barátom? – A kés eltűnt a kabátja zsebében.
A következő holmi, ami a rendőr hüvelyk– és mutatóujja közé csípve előkerült, eg y fehér női
alsó volt. A rőtfejű mag asra tartotta, hog y mindenki láthassa. Eg y kék bug yi következett, aztán
meg int eg y fehér, és sorba a többi. Összesen hat.
A rőtfejű feleg yenesedett, és Georg e elé lépett. A nyájasság a már sehol sem volt; a vért
szimatoló kopó ug atott belőle:
– A komédiának vég e! Te vag y az, aki meg ölte a lányokat! Ne is tag add, mert csak rontanál a
helyzeteden! Úg yhog y g yerünk!
A bikatermetűvel elkapták Georg ét a hónaljánál fog va, és az ajtó felé ráng atták.
– Hag yjanak békén! Én beteg vag yok. Lázam van! – üvöltötte kétség beesetten Georg e.
Meg próbálta elrúg ni mag ától a két férfit.
– Nyug hass! – szólt rá a bikatermetű. Ezek voltak az első szavak, amelyeket kiejtett.
Már a lépcső aljában jártak, de Georg e kisfiús hang ját még mindig hallani lehetett:
– Hag yjanak békén! Hag yjanak békén! Lázas vag yok!
Mielőtt még betuszkolhatták volna az autóba, sikerült kitépnie mag át a kopók kezéből.
Vég ig rohant a Glacis sétányon, és átvetette mag át a sportpálya kerítésén. A rendőrök a
sarkában voltak.
– Halt! – üvöltötte eg yikük. Háromszor kiáltott „állj”-t, ahog y azt a szabályzat meg követelte.
Aztán lövések dördültek. A g olyók feldobták Georg ét a leveg őbe, majd brutálisan odacsapták a
pálya talajához.
Görcsbe ránduló ujjakkal markolászta a füvet, és kivehetetlenül motyog ott. A rőtfejű hanyatt
fordította a cipője orrával.
– Ezzel se lesz több g ondunk – morog ta elég edetten. – Ez beadta a kulcsot. Siessünk Csinom
Paulhoz a hullával.
A bikatermetűvel a kormánynál a rendőr-főkapitányság ra hajtottak.
– Piszok szerencsénk volt! – bökte oldalba társát a rőtfejű. – Nem lesz keleti front!
 – Olyan férfi, akit én szeretni tudnék, még nem született – jelentette ki Dora néni.
– Egyvalakit kiemelten szeretni barbár dolog – állította a Légiós.
Mindezt azonban még azelőtt mondták, hogy megismerték volna egymást. Aztán megtörtént, és ők
álmodozó gyerekekké váltak.
Dora néni azt akarta, hogy a Légiós dezertáljon, de a Sivatagi Patkány túl öreg és tapasztalt volt ahhoz,
hogy tudja, ennél nagyobb ostobaságot nem is tehetne.
A szerelvény kigördült az állomásról. Elváltak, mint olyan sokan. A háború tovább folyt, vadabbul, mint
valaha. Újra az események sodrába kerültünk.
 A vonat

A VASÚTÁLLOMÁS ÜGYELETES TISZTJE, eg y százados a papírjainkba nézett, és szűkszavúan

közölte:
– Berlin-Varsó-Lemberg csapatszállító a neg yedik vág ányon.
– Mindennek vég e – mondta keserves sóhajjal a Lég iós.
A százados felnézett, és g únyosan odaszólt:
– Látom, úg y érzi mag át, mint Caesar, amikor átkelt a Rubiconon!
A Lég iós rávig yorg ott.
– Alea iacta est!*
A százados tátott szájjal bámulta az apró termetű, sebhelyes katonát.
– Mag a talán diák, tizedes?
– Nem, én csak eg y rühes disznó vag yok az ideg enlég ió második ezredéből – világ osította
fel a Lég iós. Jólesett neki látni a százados elképedt arckifejezését.
Lejjebb, a peronon Pici meg kérdezte:
– Mi volt az a külföldi izé, amit mondtál annak a seg g fejnek?
– Hallottad. De ha a jelentése érdekel, nag yjából annyit tesz, hog y ezt jól meg szívtuk.
Pici meg állt, és hevesen bólog atni kezdett.
– Ez ig en, ez teszik! Meg kell tanítanod nekem. Majd elsütöm Edel őrmester előtt, ha
visszatértünk a bandához. Jesszusom, hog y ki lesz akadva, ha ezt meg hallja, az a mamlasz állat!
– Hátratolta a sapkáját, elég edetten csettintett a nyelvével, és előreviharzott a peronon, mert
meg pillantotta a Csatahajót, aki mindannyiunk meg lepetésére kijött, hog y elbúcsúzzon tőle.
Találkozásuk cirkuszi mutatványnak is beillett volna. Két elefánt ölelkezett eg ymással.
Katonák tömeg ei kapaszkodtak fel a vag onokba, melyek vég eláthatatlan sora
kielég íthetetlen kíg yóként falta mag ába az embereket. Az állomás hatalmas faliórájára
pillantottam. A nag ymutató hanyatt-homlok rohang ált körbe a számlapon. Feketén és
fenyeg etően. Eg y lépés eg y perc. Hamarosan indul a vonat.
A keletporosz és Thomas Jensen is átjutottak a peronon felállított ellenőrzési ponton. Súlyos
g yalog ság i hátizsákokat vonszoltak mag uk után. Stein és Bauer jelent meg az eg yik fülke
ablakában. A zsivajban ordítva közölték velünk, hog y találtak öt szabad helyet. Az ablakon át
fellöktük nekik a szerelvényeinket.
Eg y vöröskeresztes nővér kávéval kínált minket. Közönség es bádog csészékből hörpintettük
fel a forró löttyöt, amely elméletileg kávé lett volna, de nemhog y ízében, még színében se
emlékeztette ilyesmire az embert.
– Beszállás! – kiáltotta immár neg yedszerre a vonatparancsnok. Ahog y az előző három
alkalommal, ezúttal se reag ált senki.
Két katonát brutálisan feltuszkoltak az eg yik vag onba. Pici behúzott eg yet az eg yik katonai
rendőrnek.
– Kopj le innen, rohadék fejvadász! – mordult rá a fickóra.
A tiszthelyettes visszamorg ott és meg fenyeg ette Picit, de vég ül önként továbbállt. Nem
akart balhét eg y csapatszállító vonaton. Saját keserű tapasztalataiból tudta, mennyire nem
ajánlatos ujjat húzni a frontra visszatérő katonákkal. Ilyenkor mindenki ideg ei pattanásig
feszültek.
– Alfred! – kiáltotta eg y női hang .
A Lég iós hátraperdült, és amikor meg látta, kiről van szó, odasietett az eg yik kioszkhoz,
melynek árnyékában, felhajtott g allérral Dora néni rejtőzködött.
Mindannyiunk madámja a Lég iós vállára tette a kezét, és könyörg ő szemmel a férfi szemébe
nézett.
– Hoztam mag ammal civil ruhát. Keress eg y üres fülkét a toaletten, és öltözz át. Lépj meg
tőlük!
A Lég iós szomorúan meg ing atta a fejét.
– Dora, te vén szajha, ne akard, hog y őrültség et csináljak. Ug yanolyan jól ismered a
fejvadászokat, mint én. Ezerből eg y ha meg ússza, és ha veled kapnak el, akkor te is börtönbe
kerülsz.
– Én nem félek a börtöneiktől.
– Nem, csak a g olyóiktól. – A Lég iós előhúzott eg y újság kivág atot a zsebéből. A Völkischer
Beobachter* leg újabb híreinek eg yike állt rajta.
Dora néni ajkai némán mozog tak, miközben a cikket olvasta.

„FIGYELEM!
A német néphez és különösen a német nőkhöz fordulok azzal a kéréssel, hog y leg yenek
éberek, és ne hag yják keletről nyug atra szökni az áruló dezertőröket, akik leg g yakrabban a
menekültek között próbálják meg húzni mag ukat. Nem kell szánalmat érezni ezek iránt a
kutyák iránt. Az a férfi, aki mag ára hag yja bajtársait, szolg áljanak azok a szárazföldi
hadsereg ben, a lég ierőnél vag y a teng erészetnél, még arra se méltóak, hog y odavessenek nekik
eg y darab száraz kenyérhéjat. Önök büszke és erős német nemzetiszocialista nők tehetnek a
leg többet annak érdekében, hog y ezek az elemek ne fertőzhessék meg eg ység ünket. Teg yék a
kötelesség üket, és ne hag yják befolyásolni mag ukat eme kétszínű, köpönyeg forg ató hazaárulók
által. Jelentsék fel őket könyörtelenül, akár ideg enek, akár férjük, fivérük vag y fiuk.
Ne leplezzék irántuk érzett meg vetésüket. Próbálják rávenni őket, hog y szánják meg
bűnüket, és ha a szavak nem hatnak, bízzák őket a katonai rendőrség re, amely tudja, hog yan
kell meg büntetni ezeket a nyomorult patkányokat, akik nem ismerik a becsület fog almát, és
akik számára, éppen ezért, nincs hely nemzetiszocialista Nag y-Németország unkban.
Heinrich Himmler
SS Reichsführer
birodalmi rendőrfőnök és belügyminiszter;
a tartalékos hadsereg főparancsnoka
Dora néni arca vörös lett, mint a paprika.
– Disznó g azember, de csak várjon. Eg y napon a saját levében fog főni, meg látod!
– Akárcsak mi, ha esztelenül cselekszünk – felelte borúlátóan a Lég iós. – Az eg yetlen
esélyünk az, hog y beállunk a sorba, és meg húzzuk mag unkat. – Meg simog atta Dora néni állát,
majd folytatta: – És vig yázz, ne szaladg álj hamis papírokkal a kézitáskádban. Ne kínáld mag ad
tálcán ezeknek a vadállatoknak. – A közelben álldog áló, víziló alkatú katonai rendőr felé intett a
szemével. – Nézd azt a seg g fejet, nyakában a kereszttel. Majd meg vesz érte, hog y elkapjon eg y
újabb dezertőrt, és kartontáblával a mellkasán fellóg assa. De öreg lány… csak nem sírsz? Mit
jelentsen ez? Dora nem szokott könnyeket potyog tatni.– Esetlen mozdulatokkal letörölte a
könnyeket Dora néni vastag on púderezett arcáról.
– Tudod, mi vag y? – Eg y ostoba fajankó – mondta zokog va Dora néni, és a Lég iós
nyakhajlatába fúrta az arcát. – Írni fog ok neked, Alfred, írni fog ok minden héten. – Gyeng éden
meg ciróg atta a vöröslő sebhelyet.
A vonatra nézett, a sziszeg ő, pöfög ő mozdonyra, és azt g ondolta: olyan, mint eg y
telhetetlen daráló, amelyet folyamatosan tömni kell hússal, vérrel és csonttal. A Lég iós
szemébe nézett.
– Tudjátok eg yáltalán, hová visznek titeket?
A Lég iós hosszú pillanatokig két közeli targ oncát bámult, mintha azokra lett volna írva a
válasz.
– Papa leg utóbbi levele szerint az ezred most Orsa szomszédság ban állomásozik, a középső
szektorban. Orsa a Minszk-Tula-Moszkva autóút eg yik elág azásánál fekszik. Az elág azás
eg yébként – tette hozzá – Szibériába vezet, és a Kolimánál ér vég et, ahol a Sztáling rádnál
fog ság ba ejtett bajtársaink a bányákban raboskodnak.
Orsa, g ondolta Dora néni. Eg y név. Eg y ismeretlen név. Eg y pont a térképen. Eg y porfészek
valahol a távoli Oroszország ban. Eg y hely, melyen ezer és ezer katona masíroz át. Zöldbe és
barnába öltözött férfiak, akik közül a leg többen soha nem térnek vissza. Meg simog atta a Lég iós
kezét, amelyet a g onosz sors arra rendelt ki, hog y a g éppuska ravaszára feszüljön, és más
katonák életét oltsa ki. Pedig ezek a kezek hasznosabb munkát is vég ezhetnének. Például
meg taníthatnának italt mixelni.
– Alfred – suttog ta. Érzéketlen tekintetét elhomályosították a könnyek, meg szépítve a
Lég iós durva, heg es arcát. – Hát nem érted, te mamlasz, hog y szeretlek!? Esküszöm az élő
istenre, akár a te istenedre is, te ronda sivatag i sakál, hog y szeretlek! Hog y miért, azt még
mag am sem tudom. Tizenkét éves voltam, amikor meg erőszakolt eg y férfi. Tizenöt évesen még
élveztem a szexet. Most már nem érdekel. Szeretni fog juk eg ymást, mint két ember, akik
tudják, hog y mindenkit disznónak kell tekinteni, míg az be nem bizonyította ennek az
ellenkezőjét. Mi ketten tudjuk, hog y az élet eg yetlen hosszú, rohadt karnevál, ahol az eg yetlen
elvárás az, hog y jó leg yen az álarcod. Alfred, én még akkor is várni fog ok rád, ha harminc évig
kell tennem! Eg y nap csak vég et ér ez a rémálom. Akkor majd eladjuk a szalont, és lelépünk
valahova, eg y tisztesség es helyre, ahol nyug odtan, becsülettel árusíthatjuk a lányokat, a
snapszot és a sört!
A Lég iós elnevette mag át.
– És hol lenne az a hely? Talán Tibetben?
Dora néni meg rázta a fejét.
– Nem, hanem Brazíliában. Él ott eg y nővérem, aki eg y szabályszerű bordélyt vezet. Az a
meg felelő táptalaj a mag unkfajta számára. Nincsenek fejvadászok, nincs Stapo. Jog od van úg y
venni leveg őt, ahog y akarsz.
Lotte – a nővérke, aki a Német Hajadonok Lig ájának iskolájába járt – táncolt vég ig a peronon.
Az eg yik kocsi előtt meg állt, és eg y fenyőág at tűzött az ajtó mellé. Ezt eg y háborús filmben
látta. A zsebkendője sarkával meg törölte mindkét szemét. Ezt is valamelyik háborús filmből
tanulta. Aztán csókot cuppantott a leg közelebbi katona arcára, és fejét hátravetve,
méltóság teljesen, mint eg y valkűr, rövid himnusszal illette a csodálkozó férfit:
– Ó, hősöm, én ismeretlen hősöm! Köszönöm neked, hog y harcolsz a német nőkért, és távol
tartod tőlünk azokat a szovjet ördög öket.
 A katona, eg y rókaképű lövész, válaszképpen elszellentette mag át, és odavetette Lotténak:
– Menj a pokolba, te kis náci ring yó!
Lotte elvörösödött.
– Disznó! – sziszeg te. – Ezért a keleti frontra fog kerülni!
A közelben álló katonák hang osan kinevették. A lövész rácsapott Lotte popsijára.
– Siess haza, és készítsd elő mag ad a g yőztesek fog adására. Már úton vannak!
Lotte fog csikorg atva visszavonult. Letépte a fenyőág at a kocsiról, de valamivel lejjebb ismét
feltűzte eg y másik vag onra. Úg y g ondolta, ennek az utasai sokkal inkább meg érdemlik.
Mondott valamit a közelben álldog áló katonai rendőrnek, az azonban vállat vont, és faképnél
hag yta.
Eg y eg ész család vonult fel, hog y elbúcsúztasson eg y tizenhét éves fiút, akit eg y
leng yelország i kiképzőzászlóaljhoz irányítottak.
– Lég y büszke és bátor – kiáltotta neki az apja, aki mint kiderült, Regierungsrat* volt. – Ne
hozz szég yent a családodra.
– És várjuk a levelet, amelyben értesítesz minket, hog y a Führer Vaskeresztre méltónak ítélt
tég ed – nyihog ta eg y ősz hajú öreg , első világ háború előtti ezredesi eg yenruhában.
– Küldj nekünk eg yenruhás fényképet, amint lehet – cincog ta az anya, elmorzsolva eg y
áruló könnyet a szeme sarkában.
Az apa helytelenítően meredt rá monoklija mög ül.
– A német nők nem sírnak, Louise! Mi, németek, fenn hordjuk a fejünket!
A hozzájuk tartozó, fehér keményg allért és nevetség es keménykalapot viselő pap átölelte az
anya vállát, és kenetteljesen íg y szólt:
– Milyen csodálatos érzés lehet, ha az embernek van eg y fia, akit kiküldhet a csatamezőre,
hog y elűzze a barbár ellenség et, amely már hőn imádott hazánk határait fenyeg eti!
A család eg yik barna eg yenruhás tag ja kérdőn felvonta a szemöldökét.
– Mit ért azon, hog y az ellenség a határainkat fenyeg eti? Nem fog almazott elég világ osan a
Führer, amikor azt mondta, hog y ki kell eg yenesíteni erősen kanyarg óssá vált arcvonalainkat?
A fölöttük lévő ablakban, halkan, hog y a pártember ne hallhassa, eg y tiszthelyettes
meg jeg yezte a társainak:
– Addig fog juk eg yenesítg etni az arcvonalainkat, míg vég ül háttal a birodalmi kancellária
falai előtt találjuk mag unkat.
A pap ideg esen pislog ott. Keményített g allérja hirtelen szorítani kezdte a nyakát.
Ádámcsutkája úg y liftezett fel-alá, mintha eg y rejtett ing a hajtotta volna. Könyörg ő tekintettel
a pártemberre nézett.
– A körzeti titkár úr félreértett eng em. Én arra utaltam, hog y az ellenség Ukrajna határait
fenyeg eti, amely a Führer szavai szerint ug yanúg y német hazánk része.
– Mikor és hol mondta ezt a Führer?
A pap vég leg elbizonytalanodott.
– A Führerünk többször is beszélt erről, és a propag andaminisztérium is többször említette
a Völkischer Beobachterben, hog y a Nag y Német Birodalom eg észen a Kaukázusig fog terjedni.
Az ellenség ug yebár pillanatnyilag ott van.
A kerületi pártvezető meg vetően vég ig mérte a papot.
– Ebben az esetben nem ártana, ha ön, plébános úr, tenne eg y kirándulást keleten. Leg alább
seg íthetne kiűzni az ellenség et a Nag y Német Birodalomból. – A pártember elég edettség től
sug árzó arccal fig yelte, mint omlik össze a pap a félelemtől.
 Eg y szürke eg yenruhás fig ura osont vég ig a vonat mellett.
Bauer felnyerített az örömtől, amikor meg látta. Ewald volt az, Dora néni stricije,
eg yenruhában. Két nappal korábban, mint olyan sokszor azelőtt, meg int átlépte a Karl Muck
téri Gestapo főhadiszállás kapuját. Alaposan meg váratták, aztán eg y fekete eg yenruhás SS-
katona Bielert irodájába kísérte.
Bielert az asztal szélén ülve fog adta. Átvette a sűrűn teleírt papírlapokat, amiket Ewald
minden alkalommal mag ával hozott, átlapozta őket, majd szúrós tekintettel a stricire nézett.
– Mennyi ebből az ig az, és mennyi a koholmány?
– Semennyi, Herr Brigadenführer, minden szó ig az!
– A „Herr”-t elhag yhatja. Ha mag unk közt vag yunk, szólítson Brigadenführernek. Tartsa ezt
észben, mag a patkány!
Bielert morg olódott, fenyeg etőzött és szitkozódott még eg y darabig , aztán felvett az
asztalról eg y papírdarabot, és Ewald orra alá nyomta.
– Itt van a behívója eg y harctéri büntetőezredhez. Eg yszer katona volt kerek hat hétig ,
nemde?
– Ig en, Brigadenführer – harsog ta Ewald, és összecsapta a sarkát, ahog y azt eg ykor a
g rafenwöhri g yakorlótéren tanulta. Már a puszta g ondolattól is borsódzott a háta. Inkább a
börtön, mint a sereg , mondta akkor. Milyen boldog volt, amikor a mozg ósítások kezdetekor
nem találták méltónak a katonai szolg álatra számos börtönbüntetése miatt. Üg yintézői tévedés
miatt hívták be sorozásra, és amikor fény derült múltjára, a Wermacht g yorsan leszerelte. Gond
nélkül élhetett a hamburg i alvilág életörömeinek forg atag ában. Ezúttal azonban nem voltak
ilyen finnyásak.
Most már mindenki jól jött a fronton, még az olyan fickók is, mint Ewald. Eg ész
hadosztálynyi büntetőezredek várták tárt karokkal a hozzá hasonló csirkefog ókat.
Bielert előrehajolt, és odasúg ta:
– De drág a barátom, van eg y másik lehetőség is!
Ewald arca felderült. Máris felmentve érezte mag át a leg borzalmasabb büntetés alól, amit
kiróhattak rá. Eg yébként is bármit szívesen vállalt – a börtönből is azért eng edték ki idő előtt,
mert vállalta, hog y besúg ó lesz. Eg ész oldalakat tölthetett volna meg azoknak a nevével, akik
az ő „jóvoltából” találták mag ukat a Gestapo halálos hálójában. Mi több, Paul Bielert is
Ewaldnak köszönhette, hog y Brigadenführerré léptették elő.
– Bármit meg teszek önnek, Brigadenführer – íg érte alázatos mosollyal Ewald.
Bielert kéjesen elvig yorodott.
– Semmit nem kérek mag ától. Mint mondtam, két lehetőség közül választhat: bevonul a
büntetőezredhez, vag y rög tönítélő bíróság elé kerül mint antiszociális elem!
Ewald elsápadt.
– Rög tönítélő bíróság ! – nyög te. – De hát miért? Semmit nem tettem. Soha nem
politizáltam.
– Valóban? – Bielert az asztalra hajított papírokra mutatott. – Akkor ezeknek leg feljebb
vaj– és kávékuponokkal elkövetett visszaélésekhez van közük? Nem, barátom, mag a nyakig
belemerült a politikai fertőbe. – Az ajtó felé fordult. – Geig e, Potz!
Két markos, fekete eg yenruhás férfi jött be a szobába.
– Állítsátok rög tönítélő népbíróság elé ezt a szemetet – intett meg vetően Ewald felé, aki
fog vacog va állt az iroda közepén.
A két SS-katona meg rag adta Ewaldot a könyökénél.
 – Mozg ás, te kis pöcs – förmedt rá eg yikük.
– Nem, nem – kiáltotta Ewald. – Nem teheti, Brigadenführer. Én mindig is betartottam a
játékszabályokat, és pontosan azt tettem, amit parancsolt nekem. Ezentúl is meg teszek
mindent, íg érem!
Bielert felnevetett.
– Mondtam már, hog y semmit nem akarok mag ától. Éppen ellenkezőleg , vég telenül boldog
leszek, ha többé nem kell látnom azt a rag yás képét.
Ewald visított, mint a disznó heréléskor. Ő, aki soha nem sajnált senkit, most jobban félt,
mint az áldozatai, akiket olyan kíméletlenül ütleg elt. Ostoba fejével meg említette Dora nénit az
előző jelentésében, és Bielertnek, aki Dora néni védőang yala volt, ez nag yon nem volt ínyére.
– Jól van, kerítsetek neki eg y eg yenruhát, és mehet a következő transzporttal.
Íg y került Ewald az állomásra eg y jelvények nélküli eg yenruhában. Bielert nem elég edett
meg azzal, hog y eg y büntetőezredhez küldte: a leg rosszabbat választotta, a 919-es breszt-
litovszki harctéri kiképző büntetőzászlóaljat.
Ha Ewald g yanította volna, mi vár rá, talán olajra lép, és örökre alámerül Hamburg
alvilág ában. Sokkal több esélye lett volna a túlélésre dezertőrként, mint a leg hírhedtebb német
katonai eg ység tag jaként. Ennél a zászlóaljnál az újonnan érkezetteket mindig Neuring
törzsőrmester fog adta, a következő szavakkal:
– Mag uk bizonyára abban reménykednek, hog y kihúzhatják a háborút itt, a 919-esben, de
tévednek. 11.15-kor mindenkit tarkón fog unk lőni a szabályzatnak meg felelően.
Aki ezek ellenére nem próbált meg szökni, az talán még is életben maradt ideig -óráig .
Katonai rendőrök loholtak fel-alá a vonat mentén, mellükön a villog ó bádog jelvényeikkel.
Azokat a katonákat próbálták felrug dosni a vag onokba, akiknek nem akaródzott felszállni.
A kis Lég iós mag ához ölelte Dora nénit.
– Bon, most már nekem is fel kell szállnom, Dora. Ez a háború soha nem fog „happy end”-del
vég et érni, ha Alfred Kalb kimarad belőle. Vig yáznom kell, nehog y Hitler g yőzzön. Az nem
tenne jót kettőnknek.
– Alfred – suttog ta –, g yere vissza hozzám! – Ez nem kérés volt. Ez ima volt. Eg y kiáltás,
majdhog ynem parancs, melynek címzettje mag a az Isten volt. A Lég iós nem halhat meg , nem
eshet el eg y ilyen értelmetlen üg yért.
A Lég iós biztató mosolyt erőltetett mag ára.
– Itt leszek, Dora. Allahra, visszatérek hozzád! Ivánék nem fog ják leszedni a Légion Êtrangere
tizedesét, de nem ám. Ehhez kabilok kellenek.
– Alfred, írnod kell nekem. Minden szabad percedben írnod kell! Meg fog ok őrülni, ha nem
hallok felőled! – A Lég iós nyaka köré csapta a karját, és olyan vadul csókolta meg a férfit, hog y
még ő mag a is meg ijedt.
Zokog ni kezdett. Könnyek csorog tak vég ig az arcán, mély barázdákat szántva a vastag
púdertakaróba.
– Felszállás! – ordították a katonai rendőrök. – A vonat indul. Az ajtókat lezárjuk.
Menetleveleket és szabadság ospapírokat előkészíteni ellenőrzésre. Mozg ás! Szaporán, eg y-
kettő!
A Lég iós fellépett a vag on lépcsőjére, de már az első lépcsőfokon meg állt, és meg fordult.
Dora néni vég ig simított meg g yötört, ösztövér arcán.
– Ég veled, kislány – mondta rekedt hang on a Lég iós.
Dora néni mosolyt erőltetett az ajkaira.
 – Nem, én marokkói lovag om. Nem ég veled, hanem au revoir!
A Lég iós halkan nevetett.
– Ig azad van. Au revoir. Hamarosan találkozunk!
Pici behajította a hátizsákját eg y nyitott ablakon.
– Vig yázat, kákabelűek! – kiáltotta a bent ülőknek. – Itt repül a szarodához való lőszer!
– Azzal dédelg etett kartondobozát is bevág ta a fülkébe.
Ezután visszarohant a Csatahajóhoz, aki felkapta a földről, mint eg y kisg yermeket szokás, és
meg csókolta.
– Vig yázz mag adra, kismackóm, hog y eg y darabban visszakapjalak – búg ta basszushang ján.
– Akkor majd vég re összeházasodhatunk, és lesz huszonhárom g yerekünk, eg ytől eg yig olyan
ronda, mint te.
– A Krisztusát, az lesz majd életem főműve! – kacag ott Pici. – A pokolba is, már alig várom,
hog y elveszítsük a háborút! Huszonhárom taknyos orrú kölyök, ez már döfi! Az elsőt eg y
szénakazalban fog juk meg csinálni – jelentette ki vidáman. – Mindig is szerettem volna pucér
seg g el belevetni mag am a szénába. Szereted a friss széna illatát?
– Disznó – feddte meg férfias hang ján a Csatahajó. – Te a barmok eledelében fetreng ve akarsz
g yereket nemzeni nekünk? Az ilyesmit ág yban szokás csinálni, hófehér lepedőn, nem eg y
pajtában, kint az isten háta mög ött. – Cuppanós csókot nyomott Pici arcára. – Hidd el nekem,
kiirtom én belőled a g aládság nak még a leg apróbb csíráját is, kis csatornatöltelékem!
– Attól tartok, ag yamra fog menni a… az izé nélküled, g yönyörűség em. Már most izzanak a
g olyóim, mint a tüzes parázs. Teljesen beg erjedek tőled. – Pici pajkosan elvig yorodott. – Te
leg alább olyan jó vag y, bébi, mint azok a szexg épek Wiener Neustadtban. Pedig azok, tudod,
irtó hatékony g épezetek ám, önzsírozó csapág yakkal meg minden! – Felrag yog ott az arca.
– Emma, ha a háborúnak vég e, te meg én elmeg yünk eg y kuplerájba. Akkor majd vég re te is
meg g yőződhetsz róla, hog y ug yanolyan jó vag y, mint azok a kurvák!
– Te disznó! – csattant fel a Csatahajó, és behúzott eg y akkorát Pici g yomorszájába, hog y a
cimbora hosszú másodperceken át csak tátog ni tudott. – Hog y merészelsz eng em, a
mennyasszonyodat azokhoz a szajhákhoz mérni? Én tisztesség es nő vag yok, nem bárcás kurva!
Ezt jól vésd az eszedbe, vag y szíjat hasítok a hátadból!
Pici oldalra döntötte a fejét, és bűnbánó arcot vág ott.
– Bocsáss meg , kérlek. Én nem vag yok finom úriember, tudod.
– Jól van, jól van kismackóm. Most pedig menj, amíg még nem pityerg ek.
Eg y főtörzsőrmesteri rang ú katonai rendőr rohant el mellettük. Ráordított Picire.
– Nyomás fel a vonatra, lusta disznaja!
Pici üg yet se vetett rá; inkább hang os csókot nyomott a Csatahajó szájára. A főtörzs
továbbrohant.
– Aztán vig yázz, ha tommy kiborítja a g anajszekerét – fig yelmeztette Pici a főnővért. – Ne
kíváncsiskodj, és ne dug d ki azt a zsíros képed az utcára, míg el nem zúg tak!
A Csatahajó elmosolyodott. Szeme eltűnt a hájredők között.
– Ug yanezt mondom én is neked! – Áhítattal meg ciróg atta Pici kormos arcát. – Drág a
kismackóm – búg ta –, Isten a tanúm rá, hog y nag y ökör vag y, de én akkor is imádlak! Vig yázz
nekem, nehog y túlzásba vidd a bajtársiasság g yakorlását, mert én vissza akarlak kapni. Az se
baj, ha ellövik a fél lábad, csak életben maradj. – Eg y pillanatra eltűnődött a kijelentésén.
– Ig en, talán még jobb is lenne, ha elveszítenéd a fél lábad. Jobban rajtad tudnám tartani a
szemem.
 – Meg őrültél, Emma? Akkor hog yan rohannék el, ha iván beg őzöl, és lerohan minket? Porta
azt szokta mondog atni, hog y neki a leg nag yobb az esélye a háború túlélésére, mert ő fut a
leg g yorsabban mindannyiunk közül.
A főtörzs visszajött. Szétvetett lábakkal lecövekelt Pici mög ött.
– Áruljon el nekem valamit, Nag y Nulla Tizedes! Írásos kérvényt kell benyújtanunk
mag ának, hog y felszálljon erre az átkozott vonatra?
– Kérlek, tedd meg , testvér – felelte Pici hig g adtan, anélkül hog y meg fordult volna. – De
lassan írj, és eg y olyan levélg yűjtőbe dobd be a kérvényt, amit csak hetente eg yszer ürítenek!
– Pofa be, mag a… mag a… – visította az őrmester –, vag y saját kezűleg veszem kezelésbe!
Lóduljon a vonatra, mocskos g azember, de rög vest! – Meg rag adta Picit, és feltuszkolta a
vonatra.
– Két hét múlva itt vag yok! – kiáltotta le Pici az ablakon át. – Eljeg yzési szabadság , esküvői
szabadság … kérelmezni fog om az összes létező eltávot!
Mire a vonat elindult, Pici fejjel lefelé lóg ott az ablakban. Szerencsére a fülkében ülő
bajtársaknak az utolsó pillanatban sikerült visszaráng atniuk őt.
– Hag yjatok! – ordította, és kilökte a felsőtestét az ablakon. Eg y elsuhanó fémoszlop telibe
találta a fejét. Pici arcán felhasadt a bőr, és a sebből a vér. – Hurrá! – kiáltotta lelkesen Pici.
– Koponyatörés! Hamarabb eg yütt leszünk, Emma, mint hitted volna. Hamarosan jövök!
– mutatott a fejére.
– Várlak! – kiáltott vissza a vonat mellett loholó Csatahajó. Eg yik kezével húsos térde fölé
emelte szoknyáját, a másikkal vörös sálját leng ette. Hatalmas melle lendkerékként hajtotta
előre. – Gyere vissza, kismackóm, hallasz eng em? Gyere vissza hozzám!
Dora néni a kioszk mellett állt, és csüg g edten integ etett a Lég iósnak, aki az eg yik nyitott
ajtóban lóg ott.
Eg y ötven körüli nő háromévesforma g yereket tartott az ölében. Ahog y a vonat után szaladt
vele, elesett, és az apróság sikítva tovag urult az aszfalton. Eg y katona, a teng erészek
világ osszürke eg yenruhájában, rémülten felordított.
A hosszú vonat eg yre g yorsabban és g yorsabban g urult át Hamburg romjai között,
vag onjaiban háromezer-nyolcszáz eg yenruhás vág ómarhával.
Eg y katonai rendőr csörtetett vég ig a folyosókon.
– Ablakokat bezárni! – bömbölte. – Tüzet nyitunk mindenkire, aki nyitott ablak mellett áll!
– Szarlég y – dünnyög te az eg yik csomag tartóról eg y tüzérség i őrmester.
Eg y közeli fülkéből énekszó hallatszott:

Gyere vissza, várok rád,

Várok rád,
Mert te vagy számomra
A remény,
A remény és az élet.

A peronról szeretők, szülők, feleség ek és g yerekek százai nézték könnyes szemmel a ponttá
zsug orodó vonatot. A leg többen soha nem látták viszont az elbúcsúztatott férfit.
Dora néni mag ányosan, falfehér arccal álldog ált a kioszk mellett.
 – Gyere vissza, Alfred – suttog ta távolba révedő tekintettel. – Az isten szerelmére, jöjj vissza!
Nem számít milyen állapotban, még az se, ha mankóval, de g yere vissza!
A Csatahajó csak a peron vég én fékezett le. Még mindig g épiesen integ etett vörös sáljával.
Hang osan, zihálva kapkodta a leveg őt. Nem volt hozzászokva a nyarg aláshoz.
– Én ostoba, esetlen kismackóm – suttog ta. – Ott ne merészeld nekem hag yni a fog ad!
És a kérg es szívű nő ekkor valami olyat tett, amire senki nem hitte volna képesnek.
Imádkozott. Összekulcsolta a kezét, és imádkozott. Ott, a peron vég én, a széttört üveg tető alatt.
– Drág a istenem! Ritkán hallasz Emma Kloters felől, de most itt vag yok, láthatod. Kérlek,
hag yd, hog y az én ostoba Picim visszatérjen hozzám. Nem érdekel, ha fasírtot csinálsz belőle,
csak hag yd életben! Kérlek, Istenem, tiszta szívemből, hog y küldd haza hozzám az én ormótlan,
üg yetlen mackómat!
Eleredt az eső. A peron lassan kiürült. Aztán a lég védelmi szirénák felvisítottak,
menekülésre késztetve az embereket. A távolban már lehulltak az első bombák.
A peron elején eg y fiatal lány állt dermedten. A zsebkendőjét harapdálta, apró darabokra
tépve az anyag ot a fog aival.
– Otto – suttog ta rekedten. – Ó ne, Otto! – Minden átmenet nélkül őrjöng eni kezdett, és a
haját tépkedte: – Otto, ne hag yd, hog y meg öljenek! Hitler, te g yilkos! – visította teli torokból.
– Eg y g yilkos vag y, Hitler!
Mintha a földből nőttek volna ki, fiatal bőrkabátos férfiak termettek körülötte. Eg yikük
kezében ezüstös fényű jelvény villant.
– Stapo!
A lány vadul tiltakozott és kiabált, miközben elvonszolták. Aztán elnyelte a vasúti
rendőrszoba rejtélyes félhomálya, és a hang ja hirtelen elhalt.
Otto, a lövész őrvezető a távolodó vonaton ült.
– Drág a Lottém, hamarosan újra látjuk eg ymást – motyog ta mag ának, majd a cimborája felé
fordult. – A feleség em g yereket fog szülni nekem.
Lotte azonban nem szülhette meg g yermeküket, mert ki merte mondani az ig azság ot eg y
olyan ország ban, ahol az el volt temetve.
A vonat átdübörg ött Németország on. Rövid időre meg állt eg y túlzsúfolt állomáson. Katonák
újabb csordáját terelték fel a vag onokba. Bőröndökön, hátizsákokon, teng erészzsákokon,
g ázmaszkkonténereken, puskákon, g éppisztolyokon, sisakokon, felg öng yölt pokrócokon és
szürke, zöld, kék, fekete vag y barna eg yenruhát viselő katonákon bukdácsoltak keresztül.
Minden feg yvernem jelen volt. Tizenhat-húsz éves teng erészek sötétkék szerelésben,
kabátujjukon a teng eralattjárósok jelvényével. Fanatikus, szürke eg yenruhás SS-katonák üveg es
teutontekintettel – az úg ynevezett „Rendi kastélyokban” neveltek belőlük lelketlen és ag yatlan
automatákat a diktatúra számára. Öreg edő rendőrök méreg zöld eg yenruhában, úton
valamelyik katonai rendőrhadosztályhoz. A partizánok már alig várták, hog y az utolsó szálig
lemészárolhassák őket.
Aztán voltak még feketébe öltöztetett páncélosok, akik g ázolajtól és benzintől bűzölög tek.
Széles mellű, parasztos lovasság iak rikító sárg a vállszíjjal, és csendes heg yivadászok bádog
havasi g yopárral a zubbonyuk ujján. Tüzérek eg y-két jelvénnyel szürkészöld eg yenruhájuk
mellrészén. Halálosan kimerült műszakiak olyan szomorú arccal, mint amilyen lehang oló
fekete váll-lapjuk volt. Izmos, elég edett haditeng erészeti ág yúsok, akik boldog ok voltak, hog y
csak eg y partszakaszt kell védeniük, távol a fronttól. Rag yog ó arcú hírszerző katonák, akik
beszédüket ideg en szavakkal tűzdelték tele, hog y mindenki hallhassa, milyen remekül beszélik
más népek nyelvét. A többség et azonban a g yalog ság iak tették ki, rong yos eg yenruháikkal
minteg y némán tiltakozva azon állítás ellen, hog y a g yalog ság „minden feg yvernemek
királya”.
A vag onok minden apró szeg letében zsug ázás vag y ivászat folyt. Néhányan eg y
teng erészaltiszt köré csoportosulva suttog tak.
– A sárg aság szart se ér – mondta az altiszt mohó hallg atóság ának. – Nem tart elég sokáig . A
szifilisz meg a kankó se jó, de még mennyire nem. Óvakodjatok tőle, különben azon kapjátok
mag atokat, hog y leamputálták a farkatokat. – Körülnézett, majd látva, hog y nincs g yanús alak
a közelben, újra elmerült a csoport közepén.
– Tudjátok, mi a nyerő cimborák? A tífusz, az ig azi, első osztályú tífusz. Olyan lázad van
tőle, hog y szétolvad a seg g lukad. Ha már félholt vag y, nem tudnak többé ellenállni neked.
Beletúrnak a hajadba, és az arcodat simog atják, mintha eg y kisfiú lennél. Olyan kedvesek
hozzád, hog y azt hiszed, csak álom az eg ész. Nem kell g yőzködnöd őket, hog y beteg vag y; ők
azok, akik attól tartanak, hog y bármelyik percben elpatkolhatsz. És jó sokáig tart.
– Hog y lehet elkapni a tífuszt? – akarta tudni eg y alacsony, vézna baka.
– Ne cserélj pelenkát eg y hétig – felelte vig yorog va eg y utász.
A kis g yalog felhúzta az orrát. Néhány apró pakk cserélt g azdát. Az altiszt vastag köteg
bankókat süllyesztett a zsebébe. Rejtélyesen elmosolyodott, és ismét körülnézett.
– Csak fog od a port, és feloldod eg y csésze kávéban. Meg iszod, aztán leöblíted eg y korty
vodkával. Két hét múlva már eg y szépen vetett ág yban fog sz fing ani, és a háborúnak vég e lesz
számodra, leg alábbis eg y fél évre.
– Meg lehet halni tőle? – kérdezte g yanakvóan eg y lovasság i.
– Értél el már valamit úg y, lóbaszó komám, hog y nem kellett kockáztatnod? – kérdezte eg y
eleg áns szürkéskék eg yenruhát viselő pilóta, aki valóság g al roskadozott a kitüntetések alatt.
Leg feljebb húszéves volt, de a felhők közt vívott harc tíz évvel öreg ebbé tette. Úg y tűnt,
Hermann Göring repülő teutonjainak eleg ük van a hősies csatázásból.
Sötét éjszaka haladtunk át Berlinen. Lég iriadó volt.
A túlzsúfolt vonaton harc dúlt a toalett használatáért. Szitkok röpködtek a bűzös leveg őben.
Az eg yik vag on közepe táján lévő fülkében a Lég iós jómag am és Pici közé préselődve ült. Az
ellenkező oldalon a halálsápadt Ewald merült el a világ szeme elől Bauer és Stein közé
ékelődve.
A keletporosz a csomag tartón hevert, és vicceket mesélt.
– Mi hír a Führertől? – kiáltott fel Bauer az emberkének, aki lenyűg özően tudta utánozni
mások hang ját.
– Ig en, halljuk mi a Führer véleménye a jelenleg i helyzetről – csatlakozott hozzá Stein.
A keletporosz a szája elé emelte a g ázmaszk szűrőjét – mint eg y mikrofont –, homlokába
seperte a haját, és előrebig g yesztette az alsó ajkát. Olyan volt, mint eg y rosszul sikerült Hitler-
karikatúra, de amikor meg szólalt, mintha mag a lett volna a Führer.
– Német nők, német férfiak, német g yermekek, drág a fajtestvéreim! Még soha nem álltunk
olyan közel a vég ső g yőzelemhez, mint most. Parancsot adtam a hadsereg em vezéreinek, hog y
eg yenesítsék ki kanyarg ó arcvonalainkat, hog y a hadműveletek még olajozottabban
folyhassanak, és minden a terv szerint folyhasson tovább! Népünk ellenség ei és más romboló
elemek azt állították, hog y ezek az arcvonal-korrekciók eg yet jelentenek a visszavonulással. De
én mondom nektek, fajtestvéreim, hog y hősi katonáim ádáz makacsság g al tartják állásaikat! A
szovjet csapatok tömeg esen véreznek el. Sztálin, a főbűnös – a hang ja itt olyan tomboló
mag asság okba hág ott, hog y Hitler elsárg ult volna az irig ység től – elvesztette minden esélyét
az ellenünk vívott háború meg nyerésére. Német mérnökeim éjt nappallá téve dolg oznak új,
korszakalkotó feg yverek kidolg ozásán, melyekkel vég leg eltiporhatjuk barbár ellenség einket.
Német férfiak, német nők, bátor hadsereg em, hősies lég ierőm, retteg ett haditeng erészetem
katonái – még eg y kis erőfeszítés, és a vég ső g yőzelem a miénk! Leg yetek nyug odtak, hősi
halálotok nem lesz hiábavaló!
Ahog y „Heil”-re emelte a kezét, leg urult a csomag tartóról, és az alatta ülőkre pottyant.
Onnan továbbg urult a padlóra.
– Íme, fajtestvéreim, a Führer bukását láthattátok! – kiáltott fel Bauer.
Pici sodort mag ának eg y cig arettát. Kínos precizitással csinálta, üg yelve arra, nehog y a
leg kisebb dohánydarabka is kárba vesszen. Meg nyálazta a papírt, ráillesztette a másik szélére,
majd a Lég iósnak adta a kész cig arettát. Sodort eg y másodikat is, amit nekem adott. Csak
ezután látott neki elkészíteni a mag áét. Mielőtt még ezt befejezte volna, észrevette, hog y az
enyémen nem sikerült tökéletesen a papír illesztése. Letette a mag a félkész cig arettáját,
felkapta az enyémet, vég ig nyalta, és határozott mozdulatokkal meg nyomkodta a papírt.
– Íg y már jobb – jelentette ki elég edetten.
A kórházban töltött nég y hónap alatt Pici összeg yűjtött minden eg yes csikket – nem csupán
azokat, amelyeket ő szívott el, hanem a másokét is. Lelkiismeretesen kipiszkálta belőlük a
dohányt, íg y most eg y eg ész zacskónyi volt a birtokában. Azokat, amelyeket most szívtunk el,
ug yanúg y meg int összeszedte, és íg y tovább, szinte a vég telenség ig , g ondoskodva róla, hog y
minden morzsányi dohány elfüstölődjön. Múltbeli nélkülözései meg tanították arra, hog y
semmit nem szabad elpazarolni. Minden jó valamire, mindenből lehet valami újat varázsolni.
– Szerintetek eleng ednek szabadság ra, ha összeházasodunk Emmával? – kérdezte, miután
vég ig nyalta a cig arettapapír rag asztóval átitatott szélét.
A Lég iós csak nevetni tudott a kérdésen.
– Határozottan nem! Ha meg kérdezed, Edel főtörzs azt fog ja mondani: „Pici, te eg y hírhedt
bolond vag y. A bolondok nem szoktak meg nősülni, és miért kellene hadiözveg yet csinálnod
eg y édes kislányból?”
– Ó, fog d be! – dünnyög te Pici. – Nag yon jól tudod, hog y Emma nem eg y édes kislány. Ő eg y
nőnek álcázott páncélkocsi, aki eg yetlen ütésével a másvilág ra tudná küldeni Edelt.
A Lég iós folytatta:
– És Edel hozzá fog ja tenni még azt is, hog y „Siess, Pici, lövesd le mag ad minél hamarabb.
A hősi halál a te eg yetlen esélyed. Mert ha életben maradsz, a háború után úg yis meg semmisítő
táborba fog nak küldeni, mint a nemzet eg észség ére veszélyes elemet.”
Pofákat vág tunk az ismerős szavak hallatán, melyek hamarosan ismét a nyakunkba fog nak
zúdulni.
– Edel főtörzs meg csókolhatja a seg g emet – morog ta durcásan Pici.
– Ezt határozottan nem fog ja meg tenni – nevetett a Lég iós.
Nem sokkal ezután a politika került szóba. A beszélg etés közepén Pici meg jeg yezte:
– Az az ig azság , hog y nem sokat értek az eg észből.
– Látod, ezt készség g el elhisszük neked – vig yorg ott rajta Bauer.
Pici mereng ő tekintettel tovább fűzte a g ondolatot.
– Nem is csoda. Vég tére én csak eg y senki vag yok eg y javítóintézetből. Az anyám le se szart
minket, kilenc g yerekét. És az apámra csak úg y emlékszem, hog y részeg . Sohase láttam
józanon. A javítóintézetben vertek minket, és ha ők nem tették, akkor mi vertük eg ymást. Tudja
valamelyiktek, milyen az, eg y eg yházi javítóintézetben élni?
Mivel senki nem válaszolt, folytatta, képzeletbeli mintákat rajzolva a padlóra a puskája
csövével.
– Na ug ye, hog y nem. Ezek az emberek ig azi ördög ök, ha hatalomhoz jutnak. Ig azából nem
is volt ez iskola. Az ig azg ató azt mondta, úg yse lesz szükség ünk arra, amit meg tanulnánk.
Korábban lelkész volt Türing iában. Azt beszélték róla, hog y a kántor feleség ével kavart. Emiatt
dobták ki a templomából. És ig aza volt, eg yikünknek se kellett tudnia írni vag y olvasni ahhoz,
hog y árkot ásson vag y vasg erendákat cipeljen. Íg y hát, amikor a mi kis klubunk tag jává váltam
– vég ig nézett rajtunk –, azt mondtam mag amnak: Ne feledd, hog y a sereg ben vag y. Azoknak,
akik a g yeplőt tartják, mindenben ig azat kell adnod.
És eng edelmesen kimasíroztam, messze a láthatáron túlra. Sokan próbáltak sakk-mattot
adni Picinek. De Picit még száz fekvőtámasszal se lehet kikészíteni. Azoknak, akik a
parancsokat adták, elment a hang juk, mielőtt én elfáradtam volna. Azt mondták, lőjek jól. A
parancs az parancs: jól lőttem, és kaptam érte eg y kitüntetést. Aztán, mivel ettől a háború még
nem ért vég et, azt mondták nekem: Pici, mindenki, aki a puskád csöve elé kerül, ellenség , és le
kell lőni. Jól van! Szorg almasan pufog tattam a mennydörg ő botommal. Azt mondták nekem: a
bajonett, Pici, arra való, hog y döfjél vele. Döftem vele minden irányba, elhihetitek nekem.
Aztán azt hallottam tőlük: azért háborúzol, hog y meg védd a hazádat.
Húsz másodpercen át azt kérdezg ettem mag amtól, minek kellene meg védenem a hazámat,
amikor az semmit nem adott nekem. De vég tére is nem miattam folyt a háború, úg yhog y
mindeg y volt. Védtem a hazát. Eg y könyörtelen ellenség , eg y alacsonyabb rendű faj ellen
harcolsz, állították. Jól van, mondtam mag amnak. Az ellenség könyörtelen és alacsonyrendű.
Azoknak odafent csak kell tudniuk. Eg yikük se élt javítóintézetben, eg yikük se ásott árkokat.
Előkelő iskolákba jártak, és még azt is meg tanították nekik, hog yan kell illedelmesen enni
késsel és villával. Ennélfog va, Pici, hallg atnod kell arra, amit mondanak. Te csak eg y
vág ómarha vag y.
Levetettem mag am a sárba, mikor azt mondták nekem. Lőttem mindenre, amikor
meg parancsolták. Ha rám ordítottak, hog y „Vig yázz!”, akkor vig yázzba vág tam mag am. Ha azt
mondták, „Lelépni!”, elhúztam a csíkot. Hat éven át ezt tettem, attól retteg ve, hog y eg yszer
valamit rosszul csinálok.
Dacosan felemelte a fejét.
– De most történt valami. Kezd eleg em lenni a háborúból. Tudjátok, eljeg yeztem mag am, és
lesz huszonhárom g yerekem. Össze fog om kötni az életem a világ leg drág ább tenyeres-talpas
leányzójával!
Meg törölte homlokát a kérg es kezével.
– Valami nem stimmel. Ha a másik klubba járó fickókra g ondolok, a harkovi, kijevi, elbruszi,
szevasztopoli muzsikokra, be kell látnom, hog y ug yanabban a cipőben járnak, mint én. Ha
meg kérdezném tőlük, hog y „Iván Ivanovics, miért lősz rám?”, ők csak pislog nának, és azt
válaszolnák: „Fritz elvtárs, fog almam sincs, de Sztálin bácsi azt mondta nekem, hog y lőjelek
le!” És bumm, máris g olyót küldene a fejembe. – Pici széttárta a karját. – Őrület, nem ig az?
A Lég iós ideg esen körbenézett, majd bevág ta a fülke ajtaját.
– Fog d már be, te hülye – dörrent rá Picire –, vag y fellóg atnak a leg közelebbi állomáson,
akár értitek ivánnal, akár nem.
– De hát éppen erről beszélek! – kiáltotta kétség beesetten Pici. – A világ más tájain mindig
meg mag yarázzák neked, hog y mit miért kell tenned, de itt csak rád ordítanak, hog y „Csináld,
te barom, vag y felkötünk a leg közelebbi fára!” Ez az, amit nem értek.
– Szart se számít, hog y érted-e vag y sem – felelte durván a Lég iós. – Csak tedd, amit
parancsolnak, ahog y eddig is csináltad. Ez a leg eg észség esebb mindkettőnk számára. Aki
g ondolkodik, az előbb-utóbb meg őrül, úg yhog y te csak ne használd a fejedet. A te fejed arra
való, hog y meg tartsa a sisakot. Elég edj meg ezzel, és élj, amíg lehet.
Pici csüg g edten lehorg asztotta a fejét.
– Ig azad van. Azt hiszem, nincs más választásom.
 – Tudjátok, mit jelent ez?– kérdezte a Légiós a szélben himbálózó katonák felé intve.
A fejvadászok szorgosan sürögtek-forogtak áldozataik körül. A Führertől új parancs érkezett, és azt
kemény kézzel végre kellett hajtani. Eddig rögtönzött haditörvényszéknek nevezték, ami most azonnal
végrehajtandó büntetéssé lépett elő, amit a következő bűntények vontak maguk után:
Vereségpárti kijelentések
Dezertálás
Szabotázs
A Führer nevének inzultálása
Fosztogatás
Hullarablás
Árulás
– Tudjátok, mit jelent ez? – ismételte meg a kérdést a Légiós. – Azt, hogy a hadsereg kezd felbomlani. A
legtöbb háborúnak ez vet véget.
 A futószalag

TIZENKÉT ÉJSZAKÁN ÉS TIZENKÉT NAPPALON át utaztunk vonaton, s most a Pinsk-Gomel

„futószalag on” trappoltunk, valahol David Gorodoktól délnyug atra. A harctéri postahivatal
eg yik tisztviselőjétől úg y értesültünk, az ezredünk Piotrkówban vag y Skrig alówban
állomásozik.
A szerencsésebbek, akik még nem láttak ilyent, valószínűleg el se tudják képzelni, miről van
szó. Ezek a „futószalag ok” neg yven-hatvan méter szélesek voltak, és nyíleg yenes vonalban
délről északra és keletről nyug atra vezettek. Utak voltak, melyek nem utak, hanem ezer és ezer
járműkerék, millió és millió láb által kitaposott g ig antikus ösvények. Bármilyen ig énytelennek
is tűnjenek, éppolyan fontosak a hadsereg számára, mint amilyen fontosak az emberi test
számára a verőerek: ahhoz, hog y a szervezet éljen, folyamatosan lüktetniük kell. Nappal és
éjszaka motorok ezrei dübörög nek a „futószalag on”. Meg állás nélkül, vég nélkül. Ha a sor
meg állna, az arcvonal összeomlana.
Eg yik irányba g urultak hosszú oszlopokban a lőszerek, az élelem, a feg yverek, a páncélozott
járművek, a tartalékos csapatok és a vég zetes híreket hozó otthoni levelek. Ezek nélkül a háború
nem működhetett volna úg y, ahog yan az elő volt írva. A másik irányba mentek a szétlőtt
ág yúk, a széttrancsírozott szállítójárművek, a kiég ett tankok, a bádog halmazzá kunkorodott
repülőg épek és az emberi roncsokkal zsúfolásig tömött mentőautók. Ezek is a háború
eleng edhetetlen kellékei voltak.
Ezek a „futószalag ok” mindig elviselhetetlen szenvedést okoznak a katonának. Télen g yilkos
hófúvás dühöng ött rajtuk, nyáron még a sivatag nál is rosszabbak voltak a folyamatosan felvert
finom por miatt, az esős hónapokban és olvadáskor pedig eg yetlen feneketlen, cuppog ó
mocsárrá váltak, melyben úg y verg ődnek az emberek és a járművek, mint hártyaszárnyú
sorstársaik a lég ypapíron.
Köhög ve és köpködve ültünk a töltés szélén, s vártuk, hog y valamelyik teherautó felveg yen
minket. Pici szája eg yetlen pillanatra se állt be, amióta elhag ytuk Hamburg ot.
– Ideje elkezdenem áldásos tevékenység emet – jelentette ki, és eltűnt a bozótban. Az volt a
jelszava, hog y a katona, aki nem „intézkedik”, csak eg y ang yalbőrbe bújtatott civil.
Három óráig volt távol. Amikor visszatért, eg y élelemmel tömött zsákot vonszolt mag a
után.
– Meg őrültél? – kérdezte rémülten a porosz. – Nem tudtad, hog y ez zabrálásnak számít?
– A francot az – felelte jókedvűen Pici, és beleharapott eg y vöröshag ymába.
– Akkor minek nevezed? – kíváncsiskodott Bauer.
– Önellátásnak – tudatta vele Pici. Eg y jókora falat kolbászt tömött a bag ólesőjébe.
– Ha elkapnak, ezért lóg ni fog sz – fig yelmeztette Bauer.
– Majrés! – leg yintett Pici. – Mit g ondolsz, mi lesz itt, ha meg kezdődik a visszavonulás?
Márpedig amint kieg yenesítettük azt az átkozott arcvonalat, el fog kezdődni. Azok a seg g fejek
fel fog ják robbantani az eg ész kolbászkészletet! – Jelentőség teljesen Bauerre és a keletporoszra
nézett. – Azt hiszitek, előtte oda fog nak hívni titeket, hog y teletömjétek a beleiteket?
– Előkapott a zsákból eg y banánt, és mély meg g yőződéssel kijelentette: – Fenéket! Őrség et
fog nak állítani, hog y még eg y dohos kétszersültet vag y eg y kotlós tojást se tudjatok elvinni. A
parancs azt mondja, hog y az eg ész készletet cakompakk fel kell robbantani. Ez van. Az eg ekbe
repítik a sok finomság ot. Emlékeztek még , mit csináltak Kubánban, hog yan semmisítettek meg
kétezer tonna kaját? Az utászok vég ezték el a piszkos munkát. Bumm, és odavolt a sok
burkolnivaló. – Meg paskolta deg eszre tömött zsákját, és elvig yorodott. – Nekem viszont itt van
vag y két hétre való extra fejadag . Vitaminokkal a g yőzelemért! – Lelkesen felnevetett, aztán
beletömött két banánt a szájába, mindkettőt eg yszerre. A héjukat a „futószalag ra” hajította.
– Nem lett volna szabad ezt tenned – mondta a Lég iós. – Valaki még elcsúszik rajtuk.
– Éppen ezért tettem – bólintott Pici. – Hátha Adolf erre sétál, és kitöri a nyakát az én
banánhéjaimon. Akkor történelemmé válok, és a g yerekeim tanulni fog nak rólam az iskolában.
– Valahányszor újra látom a futószalag ot – fricskázta a folyóba a cig arettáját Bauer –,
viszketni kezd a seg g em, mintha g alandférg em lenne.
– Lehet, hog y van is – morog ta ellenség esen Pici. Kezdett unatkozni, és mint ilyenkor
mindig , kötekedni próbált, hog y bunyózhasson eg yet. Számára ez jelentette a szórakozást.
Bármi meg történhetett volna, ha nem fékez le eg y benzint szállító tartálykocsi. A
vezetőfülkéből eg y őrmester hajolt ki és ordított le ránk:
– Hova mentek, semmirekellők?
– Huszonhetedik harckocsizóezred – feleltem. Mivel én voltam a rang idős, vig yázzba
vág tam mag am.
– Ha ilyen iramban haladtok, nem juttok el sehova – ug atta az őrmester. Ordított róla, hog y
jó kapcsolatokkal rendelkezik. Méretre készített eg yenruha, eleg áns sapka, rendszabályba
ütköző tiszti pisztoly és pisztolytáska. Bár a szállítókhoz tartozott, bátorkodott sárg a lovasság i
szalag ot feltenni a kék helyett, amit a harcoló eg ység ek által meg vetett hadbiztosok hordtak.
Én voltam az eg yedüli, aki felállt. A többiek ráérősen heverésztek a fűben, és a fontoskodó
őrmester fig yelték, aki közben leug rott a teherautóról. Terpeszállásba helyezkedett, csípőre
tette a kezét, s a többiekre üvöltött:
– Felállni, felállni, koszos csavarg ók, és irány kelet, ahol a hősi halál vár rátok!
Dühítően lassan tápászkodtak fel. Pici a vállára vetette a zsákot, mint eg y házaló, odébb
cammog ott anélkül, hog y csak eg y pillantást is vetett volna az őrmesterre.
– Hé, tizedes! – vakkantott utána az őrmester. – Miféle zsák az?
– Jutazsák – felelte Pici.
Az őrmester alig kapott leveg őt a dühtől.
– Ne szellemeskedjél, mert meg járod! Nem az érdekel, miből van, hanem az, hog y mi van
benne!
– Levelek és némi élelem a parancsnokunk, Hinka alezredes számára – felelte hanyag ul Pici.
– Hadd nézzem!
– Szó se lehet róla – jelentette ki Pici.
– Mit képzelsz! – tátog ott az őrmester.
– Gekados – suttog ta Pici, és kacsintott is hozzá.
– Bon – bólog atott elismerően a Lég iós.
– Mi az, hog y Gekados? – bömbölte az őrmester.
Pici oldalra döntötte a fejét.
– Hinka alezredes azt mondta nekem: „Pici, ne eng edj senkit hozzányúlni a zsákhoz!
Szig orúan Gekados.” Valamilyen titkos anyag . Ezt mondta a parancsnok, úg y éljek én. És ezt
adta hozzá – tolta az őrmester orra alá a bokszerét –, hog y meg védjem vele a zsákot.
Az őrmester zavartan ránk pislog ott. Csak most tűnt fel neki, hog y szűkülő kört vontunk
köréje. Visszapattant a teherautóra, majd lekiáltott nekünk:
– Lelépni, menet előre indulj! Fel fog om hívni mag ukra a katonai rendőrség fig yelmét!
A tartálykocsit elnyelte a por.
Pici elővett két doboz csokit a zsákból, és testvériesen meg osztotta velünk a tartalmukat.
Ezután útnak indultunk a „futószalag on”, de minteg y tíz kilométer után eg yhang úan úg y
találtuk, hog y túl fáradtak vag yunk. Levetettük mag unkat a fűbe a közelben, és meg próbáltunk
aludni.
Az éjszaka közepén minden addig inál erősebb motorzaj vert fel minket. A „futószalag ”
tömve volt járművekkel, amerre a szem ellátott. Teherautók, személyautók, löveg ek,
rakétavetők, páncélozott járművek, tankok és eg yebek, amelyekkel eg y hadsereg jár-kel a
világ ban, ömlöttek szakadatlanul.
– Olyan, mintha az eg ész sereg meg indult volna – kiáltott fel Bauer.
– Ig en, és nyug at felé tartanak, a fronttal ellenkező irányba – állapította meg Stein.
– Hé, pajtás, vég e van a háborúnak? – kiáltott fel Pici eg y vén tizedesnek, aki eg y lőszert
szállító teherautó kormánya mög ött ült.
– Nem nyert, tökfej – kiáltott vissza a tizedes, és nyelvet öltött Picire, aki utána rohant volna,
ha nem kerül kettőjük közé eg y g épesített tüzérség i eg ység .
– Mi az isten folyik itt? – tűnődött Bauer.
– Kieg yenesítjük az arcvonalainkat – nevetett Stein. – De jobb lenne elhúzni innen, mielőtt
még iván szétlőné a futószalag ot!
Eg y hosszú menetoszlop élén kutyag oló őrnag y kiug rott az út közepére, és hadonászni
kezdett a pisztolyával.
– Helyet az ezredemnek! – ordította. – Adjanak helyet! Parancsolom, vag y lelövöm mag ukat,
mint holmi rühes kutyákat!
Senki sem törődött vele. A vég telen járműsor ug yanolyan rendületlenül vánszorg ott tovább,
mint azelőtt. Az őrnag y és ezrede kénytelen voltak ott maradni, ahol voltak.
Eg y nag y, szürke Horch lavírozott a többi autó között. Eg y csendőr alezredes vezette
különítmény vette körül őket.
– Eng edjék előre a parancsnokot! – kiabálta az alezredes, de a hosszú sor eg y fikarcnyit se
mozdult. A Horchban ülő lovasság i tábornoknak várnia kellett. A csendőrök közölték, hog y
minden járművet, ami útjában áll a tábornoknak, félre kell lökni. Eg yik autó a másik után
bukfencezett alá a töltésen.
– Ez azért durva! – méltatlankodott Bauer. – Összetörni eg y eg ész rakás autót eg y ilyen
fickóért! Ezt nem értem!
A Lég iós kinevette:
– Voilà, még csak nég y éve vag y tag ja a klubunknak. Várd csak ki, míg olyan idős tag nem
leszel, mint mi. Akkor még ezt is érteni fog od.
Bauer meg ing atta a fejét.
– Nekem mindig azt mondták, hog y a tábornokok az első vonalban harcolnak ebben a
háborúban. Akkor ez miért siet annyira elhúzni a belét?
A Lég iós némán vállat vont.
Eg y lovak vontatta löveg oszlopot vezető ezredes roppant mód felizg atta mag át, és
őrjöng eni kezdett, amikor a csendőrök g yakorlatilag az ő ezredét is le akarták g urítani a
meredek lejtőn. A csendőr alezredes elkapta a lova kantárszárát, mire az ezredes az arcába
csapott az ostorával, és ráordított:
 – El a kezekkel a lovamról! – Hátrarántotta a kantárszárat. A ló rémülten felág askodott. Az
ezredes meg fordította, odavág tatott vele az autóhoz, és farkasszemet nézett az apró
tábornokkal. Tiltakozni akart, de a tábornok belefojtotta a szót.
– Kinek képzeli mag át, Herr Oberst? Hog y merészeli meg akadályozni a katonai rendőrség et a
parancsom vég rehajtásában? Gondolja, hog y ráérek itt téblábolni?
– Herr General – felelte jeg es hang on az ezredes –, én képtelen vag yok lehúzódni az útról az
üteg eimmel. A lovaim kimerültek, és ha a rendőrei leg urítják az útról az ág yúkat, képtelenek
lesznek visszahúzni őket.
– Mit érdekel az eng em? – horkantott a tábornok. – Nekem folytatnom kell az utamat, ebben
a pillanatban!
– Meg tag adom az eng edelmesség et! Az ág yúk az úton maradnak!
A tábornok vég ig mérte hüllőtekintetével.
– Ha nem takarodik el azonnal az útról az eg ész ezredével, akkor én…
Az ezredes kihúzta mag át. Eg y eg ész fejjel mag asabb volt, mint a tábornok. A nyakából
Vaskereszt lóg ott.
– Akkor mit fog tenni, Herr General?
A tábornok szeme résnyire szűkült.
– Akkor élni fog ok a hatalmammal, és hadbíróság elé állíttatom parancsmeg tag adás miatt!
Az ezredes elsápadt.
– Ez az utolsó szava, Herr General?
A tábornok válasz helyett a háta mög ött álló csendőrtiszthez fordult.
– Scholl alezredes!
Az ezredes a pisztolytáskájához kapott, előkapta a feg yverét és kibiztosította. A tábornok
hátrébb ug rott. Az arca fehér volt, mint a táblakréta. A csendőr alezredes bénultan állt. Eg y
pillanatra mintha meg szűnt volna mozog ni a „futószalag ”.
Az ezredes g únyosan elmosolyodott.
– Ne féljen, Herr General. Mag a túl nyápic és túl g onosz ahhoz, hog y eg y becsületes
katonatiszt célba veg ye. De én többé nem vag yok hajlandó eg y ilyen hadsereg ben szolg álni!
– Fog ják el! – sikította a tábornok.
Mielőtt még az alezredes és fejvadászai meg mozdulhattak volna, az ezredes a szájába dug ta
a pisztolya csövét, és meg húzta a ravaszt.
Rövid, éles csattanás. A pisztoly a porba hullt.
Az ezredes eg y másodperci merev vig yázzban állt, aztán meg ing ott, majd összecsuklott és
elterült a tábornok lába előtt.
A tábornok elég edetten hátat fordított neki, és visszaült az autóba, ahol eg y hadseg éd
g ondosan betakarta a lábát eg y vörös g yapjútakaróval.
Azok, akik a közelében álltak, hallották, hog y a következőket mondja az első tisztjének, eg y
ezredesnek:
– Mennyi őrült futkos manapság ezeken az utakon!
Nekiláttak letaszítani az ezredes ág yúit a lejtőn. Rémülten nyihog ó lovak bukfenceztek alá a
nehézfeg yverekkel eg yütt; a halott ezredest eg y teherautó platójára hajították. A tábornokot és
kényelmes Horchját hamarosan elnyelte az út pora.
– Szavamra – kiáltott fel a keletporosz –, az ezredes aztán tudja, hog yan kell felmondani!
Pici felpattant, és izg atottan kiabálni kezdett:
– Ott eg y teherautó a mi hadosztályunkból!
 Valóban, a teherautó elülső sárhányóján és hátsó palánkján a mi jelünk állt: kettős kereszt
kék háttérben.
– Hé, pajtás – kiáltott fel a sofőrnek Bauer. – Merre mentek? El tudnátok vinni minket?
– Kölnbe meg yek, seg g fej.
– Mi? – kérdezte hitetlenül a Lég iós.
– Mi az, eltömte a fülzsír a hallójárataidat? Azt mondtam, Köln. – Ki is betűzte: K-Ö-L-N.
Az út mindkét oldalán felkapták a fejüket a bandukoló katonák. A Köln név kéjg ázként hatott
mindenkire.
– Hallottátok ezt? Ez a barom Kölnbe akar menni!
– Akkor ne felejts el átszállni, mert ez a vonat csak Breslauig * meg y!
Mindenki röhög ött a sofőrön. Kajánul vig yorg ó tömeg verődött össze a teherautó körül. Eg y
tüzér felug rott a jármű alsó lépcsőjére, és beszólt az ablakon:
– Nesze, adok neked eg y menlevelet, hog y lerövidíthesd az utat! – Azzal bedobott a
vezetőfülkébe eg y röplapot, amit errefelé minden német katona a zsebében hordott, dacára
annak, hog y birtoklását szig orúan büntették. A röplapok menlevél formájában voltak
nyomtatva, és orosz repülőkből dobták le őket ládaszám.
– Elvinnél minket Berlinbe? – kérdezte fapofával a Lég iós. – Csak teg yetek ki minket
valamelyik metróállomásnál.
A tizedes, aki eg y pillanatra se hag yta kizökkenteni mag át derűs nyug almából, ig ent intett
a fejével.
– Szívesen, csak másszatok fel oda hátra.
Fellöktük a szerelvényeinket, és felmásztunk a platóra. A keletporosz a törött hátsó üveg en
át bedug ta a fejét a vezetőfülkébe, és meg kérdezte:
– Te tényleg Kölnbe tartasz, pajtás?
– Átkozott leg yek, ha nem. Valamilyen fontos cuccot kell felvennem a parancsnokunknak.
Az orrunk elé tolta a menetlevelet, melyen döbbenetünkre tényleg az állt, hog y a WH 381
556-os teherautóval Lemberg en, Varsón és Breslaun át Berlinbe, Dortmundba, majd Kölnbe kell
mennie.
– Szentség es Szűzanyám! Jól látnak szemeim? – kiáltott fel Bauer. – Elküldeni eg y özönvíz
előtti trag acsot több ezer kilométerre, hog y felveg yen valamit!
– Tényleg ennyire fontos lenne? – kérdezte Pici. – Csak nem a mosodába mész tiszta
g atyáért?
– Majdnem. A parancsnokom otthon felejtette a kedvenc csíkos zokniját.
Újabb katonák kapaszkodtak fel a teherautóra.
– A háborúnak hamarosan vég e – jelentette ki eg y koszos tiszthelyettes. Hog y nyomatékot
adjon állításának, eg y hosszút sercintett a palánkon túlra.
– Honnan tudod? – kérdezte eg y tankos eg yenruhát viselő tizedes.
– Teg nap beszéltem Adolffal telefonon – felelte a tiszthelyettes. Óvatosan körülkémlelt, mint
aki attól tart, hog y valaki a mozg ó teherautón kívülről meg hallhatja. – Adolf azt mondta,
Gekados, hog y a háborúnak már vég e!
– Akkor meg minek vag yunk itt még is? – kérdezte eg y fiatal, sápadt őrvezető.
– Ha már szóba jött Adolf, tudjátok, miért nem mutatkozik újabban a fronton? – kérdezte a
tizedes.
– Miért?
– Mert attól fél, azt fog juk kiáltani, hog y „Führerünk, követünk tég ed!”
 – De hát eddig is ezt kellett kiabálnunk – mondta Bauer.
A tizedes tetőtől talpig vég ig mérte.
– Te biztosan vidéki vag y.
– Pofa be, seg g fej – morog ta sértődötten Bauer.
A tizedes azonban nem zavartatta mag át, és Bauer fenyeg ető hang ja ellenére is folytatta:
– Adolf attól fél, hog y szófog adóak leszünk, és követjük Berlinbe!
Eg y tizennyolc éves lövész, vadonatúj eg yenruhában, mellén Hitlerjug end jelvénnyel,
sértődötten felpattant. Az arca falfehér volt a harag tól.
– Meg tiltom, hog y íg y beszélj! Ez vereség párti beszéd, az ellenség nek kedvez. Követelem,
hog y mindenki, aki jelen van, adja meg nekem a nevét és a rang ját! Mint nemzetiszocialistának
kötelesség em jelentést tenni az ilyen áruló meg nyilvánulásokról!
Stein elkapta a zubbonyát, és a teherautó platójára lökte a fiút.
– Befog nád, buzikám? Még eg y ilyen nyálas alakot! Ne ag g ódj, mi majd leszoktatunk a
buzg ólkodásról!
A fiú seg ítség ért kiáltott a teherautó mélyéről. Hog y elnyomjuk a hang ját, énekelni
kezdtünk:

Ja, das Temperament,

Ja, das Temperament,
Das lieght mir
so im Blut!*
– Istenem, elvesztünk! – kiáltotta a tizedes. – Előttünk az oroszok, a hátunk mög ött a párt.
Seg ítség ! Körülzártak minket!
Pici üvöltve levetette mag át a teherautóról, kirohant a mezőre, és hasra vág ta mag át.
– Milles diables! – mondta bosszúsan a Lég iós, és ő is távozott.
Mindenki menekült, amerre látott. Mindeg y volt, hova, csak minél messzebb a járművektől.
– Raták! – ordította a keletporosz, és átlendítette mag át a palánkon.
Három orosz vadászg ép csapott le ránk. Vég ig seperték az utat g yorstüzelő g éppuskáikkal.
Rémülten behúztuk a nyakunkat, és a porba préseltük mag unkat.
A g épek olyan alacsonyan szálltak át felettünk, hog y éreztük a lég csavarok és a szárnyak
által keltett lég vonatot. Vörös csillag ok kacsintottak le ránk. Olybá tűnt számunkra, mintha
meg vetően nevetnének rajtunk.
– Az istenit! – szitkozódott mellettünk eg y tizedes. – Nyolcezer liter benzin van a
tartálykocsimban. Ha a kollég ák eltalálják, akkor jó éjt, kedvesem! Tűzijáték kíséretében fog unk
átszállni a túlvilág ra.
A három repülő meg fordult, és újra tüzet nyitott. Robbanólövedékeik emberi testrészeket
dobáltak a mag asba. Néhány újonc naivan tüzet nyitott a Ratákra puskával és g éppisztollyal.
– Ez kezd veszélyes lenni – morog ta a keletporosz, és meg próbálta még jobban
belepasszírozni mag át a talajba.
A kis Lég iós fél térdre emelkedett, hog y szemüg yre veg ye a szintkülönbség miatt eltakart
utat. Láng oló járműveket és seg ítség ért kiabáló sebesülteket láthatott. Mi is hallottuk a
kiáltozásukat, de nem jutott el a tudatunkig . Már rég en nem volt hatással ránk mások
nyomorúság a.
 A keletporosz berántotta a Lég ióst eg y g ödörbe. A következő pillanatban újabb hat
vadászg ép zúg ott alá az ég ből, eg yik a másik után. Zuhanórepülésben közeledtek, eg yenesen
felénk.
Ezek célba vettek minket, villant át az ag yamon, ahog y bekúsztam a Lég iós mellé. Az úton eg y
utász hadnag y ordítozott az embereivel. Nem vette észre az újabb repülőket, és azt akarta, hog y
az emberei menetoszlopba sorakozzanak.
Gonosz kék láng virág ok villantak az eg yik vadászg ép szárnyain – a g éppuskák torkolattüze.
Az úton poroszlopok csaptak fel. Az emberi értetlenség en feldühödött hadnag y vadul
hadonászni kezdett az alacsonyan szálló g épek felé. Azok, mintha látták volna, kizúg tak a mező
fölé, éles kanyarban meg fordultak, és meg int támadásba lendültek. A hadnag y összebicsaklott.
A feje leug rott vérző nyakáról, és tovag urult az úton, mint eg y világ g á indulni készülő dinnye.
Szeme tág ra nyílt a csodálkozástól. A sapkája elárvultan hevert valamivel odébb.
Eg y tizennyolc éves lövész rohant sikítva a lába csonkjain. Mindkét lábfejét lefűrészelték a
lövedékek. Valóság os vérpatakot hag yott mag a után.
Az úton rekedtek pánikba estek, és elkövették a leg nag yobb ostobaság ot, amit ilyenkor
lehet: felug rottak, és rohang álni kezdtek az úton. A vadászg épek mindenkit lemészároltak, aki
csak élt és mozg ott az úton. Sortűz sortűz után zúdult a reszkető, vonag ló testekre.
Eg y fekete tankos eg yenruhát viselő hadnag y vetette be mag át tig risug rásban a
fedezékünkbe.
– Ohlsen – liheg te. A tipikus harctéri tiszt volt, vállán g éppisztollyal, zubbonyán
kitüntetések tömkeleg ével.
A Lég iós felnézett.
– Bon. Én Kalb vag yok.
Földdarabok záporoztak be a g ödörbe. Odafent minden láng okban állt. A vadászg épek újra
támadásba lendültek.
Iszonyatos robbanás hallatszott. Forró lég hullámok csaptak át felettünk. Az út eg yetlen
láng teng erré olvadt össze.
– Az én nyolcezer liter benzinem – nyög te a tizedes.
Minteg y a tűzijáték meg koronázásaként az oroszok ledobtak eg y bombasorozatot.
Járműdarabok szálltak az ég re, aztán eg yszer csak vég e lett. A repülők eltűntek a keleti láthatár
mög ött.
Feltápászkodtunk, és az út szélére merészkedtünk. Bármerre néztünk, mindenütt szénné
ég ett tetemeket lehetett látni. A Kölnbe ig yekvő tizedes szomorúan nézte kiég ett teherautóját.
– Ez őrület – sóhajtotta. – Ráadásul a papírjaim is bennég tek.
Azokat, akik nem tartoztak eg y meg határozott eg ység hez, eg y g yűjtőzászlóaljba terelték.
Pici még mindig mag ával cipelte a zsákját. Mindannyiunknak adott eg y banánt belőle. Eg y
lég védelmis közleg ény meg kérdezte tőle, kaphatna-e ő is eg yet. „Bajtársnak” szólította Picit.
– Nem vag yok bajtársa eg yetlen lég ierős mamlasznak sem – jelentette ki sértődötten Pici.
– És ha velem beszélsz, szólíts tizedes úrnak! Erre később még visszatérünk!
A zászlóalj a leg különfélébb eg ység ekhez tartozó katonákat kényszerítette eg ymás mellé,
ami ráadásul a nemzetiség ekre is ig az volt. Románok, mag yarok, bolg árok, finnek, jug oszlávok
baktattak eg ymás mög ött, sőt eg y kakastollas sapkát viselő olasz bersag liere is akadt.
Pici képtelen volt türtőztetni mag át. Eg y leng yel katonai rendőr fejére csapott a sisakjával,
és provokatívan ráordított a fickóra:
– Kifelé a sorból, te áruló!
 Az eset nag y felháborodást váltott ki a zászlóaljban, melynek neg yedét olyan elfog lalt
területekről származó önkéntesek tették ki, mint Ukrajna, Leng yelország , Csehszlovákia és
Jug oszlávia. Eg y tbiliszi kozák kést emelt Picire, és tört németség g el fenyeg etőzni kezdett. Pici
elröhög te mag át, aztán odakiáltott az oszlop elején, Ohlsen mellett menetelő Lég iósnak:
– Hé, Sivatag i Patkány! Ezek a seg g fejek fel akarnak trancsírozni, mert meg mondtam nekik
az ig azat. Meg öljem őket?
– Inkább viselkedj – kiáltott vissza neki a Lég iós.
Ohlsen nevetett. Nem akart beleavatkozni a menetoszlop fölé tornyosuló óriás dolg ába.
A kozák meg kísérelt Pici mög é kerülni, a cimboránk azonban elkapta széles nyakkendőjénél,
és mag a elé rántotta.
– Én a te helyedben elraknám, te kis takonyfaló. Vag y azt akarod, hog y feltöröljem veled az
út porát?
Eg y polák, aki a leng yel kiseg ítő rendőri alakulat eg yenruháját viselte, a kozák védelmére
sietett.
– Hag yd békén! Ez az ember önkéntes, és ug yanazért harcol, mint te meg én. A
nemzetiszocializmusért!
Pici nem hitt a fülének. Lehajolt, és a leng yel rendőr képe elé tolta a képét. Alaposan
meg nézte a fickót, mint aki biztos akar lenni benne, hog y nem képzelődik.
– Neked már az ag yadat rág ják a tetvek, seg g fej. Én nem harcolok semmi olyanért, amiről
beszéltél, de nem ám! Én csak azért harcolok, hog y meg mentsem az irhámat, semmi másért.
Hallottál már Kolimáról, tahókám? Ha nem, csak várd ki, míg odakerülsz. Ott majd rothadt
halat ehetsz mindennap a nemzetiszocializmusért, miközben Pici bifsztekkel tömi a belét
Brémában!
– Fog d be a pofád, rohadt strici! – kiáltotta a leng yel, és Picire irányította a g éppisztolyát.
Pici a tenyere élével a leng yel torkára ütött. Nem volt nag y ütés, de Picitől ennyi is épp elég
volt. A leng yel elterült; torkából g urg ulázó hang ok törtek fel.
– Önvédelem, a szabályzatnak meg felelően – vig yorg ott Pici.
Fenyeg ető morajlás futott vég ig a menetoszlopon.
Pici kihúzta mag át, és vég ig nézett a hevenyészett zászlóaljon.
– Ha valaki meg unta a szaros életét, csak jöjjön ide. Pici szívesen seg ít rajta!
Eg y kődarab találta el a vállán. Épp idejében fordult hátra, hog y láthassa, ki volt a ludas: eg y
cseh, a szabotázsrendőrség zöld eg yenruhájában. Pici vicsorog va odabaktatott hozzá, és a
fülébe súg ta:
– Elment az eszed? Hadbíróság elé akarsz kerülni? Hog y jut eszedbe meg dobálni a német
feg yvertelen erők hős katonáját? – Hirtelen hang nemet váltott. – Neveletlen alak! – ordította, és
elkapta a halálra rémült férfit. A feje fölé emelte, eg y laza mozdulattal kihajította a mezőre,
majd mint aki jól vég ezte dolg át, visszajött a helyére a keletporosz és jómag am közt.
– Még eg y ilyen lökött társaság ot – zúg olódott. – Jobb lesz, ha eltűnünk innen, amint
besötétedik. Inkább a halál, mint ez a rühes banda!
Énekelni kezdett:

Tegnap pihe-puha párnák,

Ma golyók és tűzhalál,
Holnap, ó holnap
 A nyirkos sír énrám v-á-r.

Az utolsó szótag nál hosszan kitartotta a hang ját. Aztán leköpte a leng yel rendőrt, és a
kulcscsontjára ütött.
Három nappal később elértük Proszkurovot, ahol a g yűjtőzászlóaljat feloszlatták. Innen
mindenkinek eg yedül, illetve a bajtársaival kellett boldog ulnia.
Proszkurovban újabb akasztott német katonákat láttunk. Két lövész volt, eg y-eg y
telefonpóznára felkötve. Mellkasukon a szokásos tábla, vörös felirattal:

„Gyáva férgek,
akik nem védték meg a
hazájukat!”
Eg y pillanatra meg álltunk előttük. A piactér közepén vég ezték ki őket, elrettentésképpen.
– Számukra vég et ért a háború – jeg yezte meg filozofikusan a keletporosz.
– Jobb a bandával maradni – döntötte el Stein. – Akkor leg alább van eg y parányi esélyed.
– Voilà – vakarg atta meg az orrát a Lég iós. – Én tudom, hog y mit jelent ez. Jó jel. Ug yanez
történt a Riff-heg ység ben is, amikor a lég ió feladni készült a játszmát. Ez a vég biztos jele.
Folytattuk utunkat a városon keresztül. Éjszakára eg y istállóban húztuk meg mag unkat.
Amikor beléptünk, rothadt krumpli és penészes szalma bűze csapta meg az orrunkat.
– A francba vele! – vont vállat a keletporosz. – Akkor is itt maradunk és hunyunk eg yet!
– Minden hely fog lalt! – hallatszott eg y hang a sötétből.
– Az a te bajod – mennydörög te Pici. – Mert ha tényleg íg y van, te leszel az első, aki elhúzza
innen a belét.
– Pofa be, hájas disznó – felelte a hang láthatatlan g azdája.
Pici berontott a sötétbe. Kiabálás és káromkodás hallatszott, aztán két alak repült ki az ajtón.
Két perc se telt bele, mind a hetünknek volt helye.
Ohlsen elég edetten nevetett.
– Szeretem a határozott embereket!
A sötétség leg mélyéről valaki meg kérdezte:
– Pici, ez te voltál?
A Lég iós felkattintotta a zseblámpáját, melynek fénye Ewaldot, Dora néni stricijét varázsolta
elénk.
Pici felpattant.
– Szentség es Mária, Jézus anyja, te itt, éppen ebben a városban? – A Lég iós felé fordult, aki
még mindig Ewaldra irányítva tartotta a lámpát. – Nem mintha lusta lennék, Sivatag i Patkány,
de elfáradtam azok után, hog y azzal az áruló bandával bóklásztunk. Biztosítlak, hog y amint
aludtam eg y kicsit, Ewald meg kapja a verést, amire már rég en rászolg ált.
A Lég iós bólintott, és vég ig világ ított az alvókon. Pici boldog üvöltéssel levetette mag át a
nedves szalmára. Lelkes hadonászásával véletlenül kiütötte az elemlámpát a Lég iós kezéből, íg y
ismét koromfekete sötétség borult ránk.
Nem láttuk, de hallottuk, hog y előbb tapog atózni kezd, majd nég ykézláb körbemászkál az
alvók között.
 – Micsoda húsos paradicsomok, szűzanyám! – kiáltott fel izg atottan. Eg y nő felsikoltott,
Picit azonban ennyivel nem lehetett meg zavarni. – Ah, micsoda hurkák! – nyög te
eksztatikusan. – Gyertek ide, fiúk. Eg y utazó kupleráj vert tanyát idebent!
Tiltakozó női hang okat hallottunk, aztán valaki felkapcsolt eg y elemlámpát. Eg y százados
volt. Mint kiderült az, amit Pici utazó bordélynak hitt, eg y vöröskeresztes nővérekből és
telefonoskisasszonyokból álló eg ység volt. Pici vig asztalan volt, de természetesen nem a
fejmosás miatt, amit a századostól kapott. A felbőszült tisztet, aki azzal fenyeg etőzött, hog y
feljelenti Picit nemi erőszak kísérlete miatt, Ohlsennek szerencsére sikerült lehűtenie.
Nem sokkal éjfél után felvertek minket. Elemlámpák vakító fénye vág ott a szemünkbe, és
brutális hang ok a menetleveleinket követelték tőlünk.
Az állig felfeg yverzett fejvadászok olyan rendíthetetlenül és szenvtelenül álltak velünk
szemben, mintha sziklából lettek volna kifarag va. Kereszt alakú jelvényeik fenyeg etően
villog tak a lámpák fényében. Eg y ellenség es g éppuskafészek nem volt olyan veszélyes, mint
ezek a jelvények.
Rémület uralkodott el a pajta „lakói” között. Eg y ivánnal szót lehet érteni, de nem úg y eg y
német fejvadásszal. Ő mag a a meg testesült g onoszság és brutalitás.
Nem kellett nekik sok idő, hog y meg találják első áldozatukat, eg y tüzéraltisztet. A férfi
kétség beesetten tiltakozott:
– Hag yjatok békén! Eng edjetek elmenni! Bajtársak, miért nem hag ytok elmenni? Nem fog tok
meg ölni, ug ye, nem? – Eg y pillanatig csendben volt, majd halk, könyörg ő hang on folytatta:
– Bajtársak, meg kell értenetek eng em! Gyerekeim vannak, három g yerekem. Az anyjuk
meg halt eg y bombatámadás alatt. Haza kell mennem a g yerekeimhez, de visszajövök, íg érem
nektek!
– Pofa be, rohadék – förmedt rá eg y fejvadász őrmester. Jelvénye szikrázott és csiling elt. A
halált hívta.
A tüzér váratlanul bevadult.
– Eresszetek el szemét állatok, perverz testvérg yilkosok! Nem akarok meg halni! Három
g yerekem van, anya nélkül. Nem akarom árván hag yni őket! – Ütött, rúg ott és harapott, de a
fejvadászok már hozzászoktak az ilyesmihez. Ez nekik mindennapos volt. Minden további
fig yelmeztetés nélkül verni kezdték a szerencsétlent. Az eg yikük ág yékon rúg ta a tüzért, aki
ettől kétrét g örnyedve a földre rog yott. Eg y pillanatig mozdulatlanul hevert, aztán hirtelen
felpattant, és nekirontott a leg közelebbi fejvadásznak, akit a támadás teljesen váratlanul ért.
Hanyatt esett, az őrjöng ő tüzér pedig üvöltve rávetette mag át, és beleharapott az arcába.
A többi fejvadász a bajba jutott seg ítség ére sietett. Géppisztolyaik ag yával pillanatok alatt
leverték róla a tiszthelyettest. A férfi arca már csak eg y véres húsból, könnyekből és
nyög ésekből g yúrt alaktalan massza volt.
A tüzért felhajították az istálló mellett várakozó teherautóra, aztán mintha mi sem történt
volna, folytatták az ellenőrzést.
A mi papírjainkat eg y főtörzsőrmester vizsg álta meg kíméletlen alaposság g al.
– Páncéloshadosztály, különleg es feladatokra bevethető ezred – morog ta. A Lég iósra
pillantott, majd eg y g yilkos pillantást vetett Picire. A keletporoszt és eng em is alaposan
meg nézet, aztán Sterint nézte hosszan, tűnődve. – Hm… tehát tettünk eg y kis kerülőt, ug ye, ti
meg fáradt hősök! Nekem úg y tűnik, ez illeg ális távozás eg y harcoló eg ység től!
A hideg futkározott a hátunkon. Mindannyian tisztában voltunk vele, hog y ha dezertálással
vádolnak minket, senki nem lesz kíváncsi a mag yarázkodásunkra. Tíz perc papírmunka, és már
akasztják is az embert.
– Az utolsó eg ység ? – röfög te a főtörzs.
– Tizenkilences katonai kórház, Hamburg – vág ta rá a Lég iós.
– Most pedig itt vag ytok, hullarablók! Eg y kis kiruccanást tettünk az orosz tavakra, mi? Azt
hittétek, vég e a háborúnak, he? – Odaintette a fejvadászt, aki vég ig eg y csőre töltött
g éppisztollyal tartott minket sakkban. – Gondoskodj ezekről a disznókról. Dezertálással
g yanúsíthatók. Kifelé, eg y-kettő!
Mindennek vége, g ondoltam keserűen. A Lég iósra és Picire sandítottam. Mindketten sápadtak
voltak, de közönyösen hag yták, hog y a fejvadász kilökdösse őket a g éppisztoly csövével.
Meg parancsolták, hog y szálljunk fel a teherautóra. Abszolút jelentéktelen volt ebben a
helyzetben, de talán éppen ezért maradt meg bennem olyan élénken a ponyva friss festékszag a.
Aznap festhették újra rajta a terepmintát.
Két telefonoskisasszony botladozott utánunk.
– Helyet a hölg yeknek – vig yorg ott a fejvadász. Sárg a bag ólevet köpött az eg yikük arcára.
Amikor a nő elfordította a fejét, ráordított: – Tartsd eg yenesen a fejed, te kurva! Vag y azt
akarod, hog y kitekerjem?
Nég y nővér szaladt ki az istállóból. Eg yiküket elg áncsolta eg y őrmester, majd eg y másik a
hátába rúg ott. A nő felsikított.
A teherautóban fenyeg ető morg ás támadt.
– Pofa be, dezertőr állatok – ordított ránk eg y hadnag y, nyakában a fejvadászok vidáman
csiling elő jelvényével.
Dora néni Ewaldja vonított, mint eg y hiéna, amikor két behemót katonai rendőr őt is
kiráng atta a teherautóhoz.
A Lég iós odasúg ta nekünk:
– Bon. Úg y tűnik, az eg ész német hadsereg sátort bontott. Már nem kell sok, és iván itt lesz,
hog y összeszedjen minket. Akkor én azonnal átállok az oroszokhoz, hog y vég re szétlőhessem az
összes utamba kerülő fejvadász fejét.
Eg y tiszthelyettes a suttog ás hallatán benézett a ponyva alá; mivel semmit nem látott a
sötét miatt, kénytelen volt beérni azzal, hog y ő is ránk üvöltött:
– Fog játok be a szátokat, hülye buzi stricik!
Három teherautó telt meg zsúfolásig a fejvadászok éjszakai fog ásával. Amikor a járőrözésnek
vég e lett, a városközpontba vittek minket, eg y néhai GPU-börtönbe. Itt ütések és rúg ások
fog adtak minket.
Minden cella dug ig tele volt. Szitkok és imák visszhang zottak a nyirkos falak közt.
Eg y kölyökkorú taknyos Hitler, Himmler, Sztálin és a háború iránt érzett g yűlöletét
ordította világ g á. A folyosón álló fejvadásznak kilátásba helyezte, hog y eltöri a nyakát, ha be
mer lépni a cellájába.
Az eg yik telefonoskisasszony letépte mag áról a ruháit, és felajánlotta mag át ug yanennek a
fejvadásznak.
– Gyere be, és mindent meg csinálok neked, ha utána szabadon eng edsz – suttog ta
bizalmasan.
Eg y orosz parasztlány, aki kivég zőosztag ra számíthatott, mert két dezertőrt rejteg etett,
fanatikusan ug yanazt skandálta:
– Éljen Sztálin! Éljen a Szovjetunió! Halál Hitlerre!
– Dug ulj el, hülye kurva – mordult rá a fejvadász.
 A túloldalon eg y százados térdelt, és csendesen imádkozott.
Nem tudom, hány füle van Istennek, de ebben a háborúban mindenhol az ő nevét kiáltozták.
Száz és száz börtönben könyörög tek hozzá keg yelemért a fog lyok. Eg yszer még eg y
hadosztályparancsnokot is hallottam az Istenhez fordulni, amikor páncéltörői feladták, és ott
állt védtelenül az orosz tankok előtt.
Adolf Hitler is Isten nevét kiabálta beszédeiben, és őt kérte, hog y veg ye védelmébe a pán-
g ermán birodalmat. Közben SS-eg ység ei papokat akasztottak fel a likvidáló táborokban. Ezek a
papok is Istenhez fohászkodtak a tetvektől nyüzsg ő barakkokban, míg a kötél beléjük nem
fojtotta a szót – és a leheletet.
Hány SS-katonát hallottunk Istenhez könyörög ni, amikor aranyfog akkal a zsebükben
elkapták és halálra ítélték őket. Nekik természetesen arra kellett volna az ő seg ítség e, hog y újra
mag ukra ölthessék az SS eg yenruháját.
Isten azonban süket volt. Nem hallotta a GPU-börtön rabjait, nem hallotta a bitófa alá állított
papokat, nem seg ített a tábornokoknak a T-34-esek ellen. És soha nem enyhítette az amputáció
borzalmas kínjaiban fetreng ők fájdalmát és félelmét.
Jókora adag ig azság volt abban, amit eg yszer a Lég iós mondott: „Eg y töltött g éppisztoly és
eg y füzér kézig ránát sokkal többet seg íthet rajtad, mint Isten és az ő összes papja eg yüttvéve.”
Eg yenként odaráng attak mindenkit a rög tönítélő bíróság elé, amely a hajdani GPU-s
ig azg ató szobájában ülésezett. Mindenkire ug yanazok a kérdések záporoztak: neve, kora,
eg ység e. A három bíró összedug ta a fejét, aztán papír zizeg ett. Az eg ész nem tartott tovább
hatvan másodpercnél. Aztán a törpeméretű bíró a vádlottra villantotta a szemüveg ét, és ellőtte
a következő kérdést:
– Fel tud hozni valamit a mentség ére?
De még mielőtt a szerencsétlen kifejthette volna, a bíró közölte:
– Érdektelen, ezt már eddig is tudtuk.
Meg int összesúg tak, aztán eg y bélyeg ző csapott le néhány papírlapra. Az elnök ezután az
összes iratot ellátta g umibélyeg zős kézjeg yével.
– A Führer és a német nép nevében g olyó általi halálra ítélem. A következőt!
És ez íg y ment meg állás nélkül. A Harmadik Birodalom vezetői azt hitték, íg y is meg lehet
nyerni a háborút.
A folyosó másik vég éről, ahol a lépcsők voltak, eg y rekedt hang felszólt:
– Eg yes sorba fejlődni, és utánam!
A kivég zőosztag meg érkezett.
Villámg yorsaság g al feltépték eg y találomra kiválasztott cella ajtaját. Senki nem tudhatta,
mikor fog ő sorra kerülni.
Eg y ötvenen felüli nővért úg y kellett kicipelni az udvarra. Levetette mag át a földre, és nem
volt hajlandó eg yetlen lépést sem tenni, akármit csináltak is vele. Kint feltartott kézzel
odakötözték eg y oszlophoz. Három rövid parancs, tizenkét lövés.
Jöhetett a következő.
Ug yanaz a sablon, rövid szünetekkel, eg ész nap és eg ész álló éjszaka. Az eg yetlen változást
csak az jelentette, hog y a kivég zőosztag ot óránként leváltották.
A századost a lábánál fog va vonszolták ki. A férfi belekapaszkodott minden kiszög ellésbe és
vasrácsba, amit csak el tudott érni, és ők minden eg yes alkalommal rátapostak a kezére, míg az
vég ül nem volt eg yéb két véres húscafatnál.
Úg y bömbölt, mint eg y sebzett bika. Nem tudták kikötözni, fekve lőtték ag yon.
 Ewald eszét vesztve visítozott, amikor érte jöttek. Valahog yan sikerült kicsúsznia a
kezükből, és rohang álni kezdett az emeleteken. Vég ül átug rott a korláton, és a neg yedik
emeletről a földszintig zuhant. Mindkét lába eltört, de azért odaállították az oszlophoz és
ag yonlőtték.
A teherautó sofőrje, aki Kölnbe tartott, de elveszítette a papírjait a tűzben, sorsába
beletörődve ballag ott ki a tizenkét puskacső elé. Két nappal később az ezrede jelentette
eltűnését, de ekkor már késő volt.
Ötünk szerencséjére Ohlsen hadnag ynak sikerült idejében meg szereznie az ezredtől a
papírokat, melyekkel bizonyíthatta, hog y a parancsnokság a alá tartozunk, és nem vag yunk
dezertőrök. A fejvadászoknak, nag y bánatukra, el kellett eng edniük minket, mielőtt még
bemutathattak volna a három fásult bírónak.
A hadnag y Drubnij felé terelt minket, ahol az ezredünk állomásozott.
 Az őrmester célzás nélkül leadott egy sorozatot az erdőben rejtőzködő, láthatatlan ellenségre.
Válaszképpen golyózápor zúdult a nyakunkba. A tiszthelyettes megint meghúzta a ravaszt, beleürítve a
tárat a bozótba.
– Seggfej – morogta a Légiós, és kitépte a géppisztolyt a kezéből. – Ezt nem így kell csinálni!.
Kikúszott a fedezékből, és a földhöz lapulva alaposan beledurrogtatott minden egyes bokorba. Néhány
alak felállt, és megpróbált elrohanni, de a Légiós jól irányzott lövedékei mindegyiket leterítették.
 A halál sűrűjében

AZ 5. SZÁZADNÁL BARTH FŐTÖRZS FOGADOTT MINKET, akit a háta mög ött „Pufi”-nak
g únyoltak. Pici ezt „Dag adt”-ra módosította.
A főtörzs apró, rosszindulatú szemével alaposan szemüg yre vett minket a lehetetlenül nag y
lovasság i tiszti sapka alól, amit természetesen szabályellenesen viselt. Az eléje táruló látvány
szemmel láthatóan nyug talanság g al töltötte el. Kerek malacarcán ellenség es ráncok jelentek
meg . Eg y elkényeztetett g yermekre hasonlított, aki épp üvölteni készül, mert már meg int
zabkását kapott reg g elire. Előrebig g yesztette húsos alsó ajkát, és játszadozni kezdett eg y
notesz sarkával, amely a zubbonya harmadik és neg yedik g ombja közül kandikált elő.
Bólintott, mint aki biztos benne, hog y a leg rosszabb félelmei váltak valóra, aztán odalépett a
keletporosz elé, és mog orván meg kérdezte:
– A neve?
– Otto Bülow.
– Ah, tényleg ? Ne adj’ isten teng ernag y a lichtensteini teng eralattjáró-flottánál?
– Nem – felelte jámboran a keletporosz. – Én csak eg y tizedes vag yok.
– Na ne mondja! – csóválta meg a fejét Pufi főtörzs. – Ezek szerint én, nag yra becsült tizedes
uram, csak eg y vödör föld vag yok, amit a lövészárokból kapartak ki?
– Nem, mag a eg y főtörzsőrmester.
– Akkor miért nem szólít főtörzsőrmester úrnak, mag a ag yatlan ősember! Mi mag a? Mi a
neve? – ordította a keletporosz arcába.
– Főtörzsőrmester úr, jelentem, Otto Bülow tizedes vag yok, akinek a parancs szerint a 27.
ezred 5. századánál kell jelentkeznie, minekutána a 19-es számú, hamburg i katonai kórházban
g yóg yultnak nyilvánították.
– Földre! – ordított rá Pufi főtörzs. A keletporosz villámg yorsan levetette mag át a sárba. A
főtörzs körbejárta, és elég edetlenül meg rázta a fejét. – Nem jó. Menjen le mélyebben, mag a
patkány! – azzal seg ítőkészen ráállt a tizedes hátsójára.
Amikor úg y látta, a keletporosz már elég mélyre süllyedt a sárban, méltóság teljesen leszállt
róla, és a Lég iós elé lépett. De mielőtt még bármit is szólhatott volna, a Lég iós összecsapta a
sarkát, és a veteránok károg ó hang ján közölte:
– Főtörzsőrmester úr, Alfred Kalb tizedes, akit a 19-es számú hamburg i katonai kórházban
g yóg yultnak nyilvánították, jelentkezik!
Barth vég ig mérte, kétszer körüljárta, aztán meg állt mellette, és várta, hog y a Lég iós
meg inog jon, még ha csak eg y hajszálnyit is. Azt ug yan várhatta. A Lég iós olyan
szobormereven állt, ahog y csak eg y vén katona tud, sokévi szolg álat után.
A főtörzs lekapta a Lég iós sapkáját.
– Túl hosszú a haja, sérti a szabályzatot. A földre, mag a afrikai strici!
– És mink van itt? – bökte meg a vállamat a mutatóujjával.
– Főtörzsőrmester úr, Sven Hassel zászlós, akit a 19-es számú hamburg i katonai kórházban
g yóg yultnak nyilvánították, jelentkezik!
Meg ráng atta az övemet, hog y meg állapíthassa:
– Túl laza. Nincs a szabályzatnak meg felelően öltözködve. A földre!
 Ug yanez történt Steinnal is. Vég ül Pici került sorra, aki ug yanolyan mag as és széles volt,
mint Barth. De ahol a főtörzsőrmesteren háj volt, ott Picin acélos izmok dag adtak. A leg kisebb
mozdulatára izomköteg ek hullámoztak a bőre alatt. Domború mellkasát és lapos hasát Herkules
is meg irig yelhette volna, az arca azonban, g roteszk ellentétet alkotva testével, eg y élő
karikatúra volt. Sűrű, alacsony szemöldök, szüntelenül vizslató, apró szemek, karfiollá klopfolt
orr és eg y lehetetlenül g örbülő száj, amely az anatómia eg yetlen szabályának se volt hajlandó
alávetni mag át.
A Dag adt úg y bámulta, mintha még sose látott volna eleven embert.
– Te jóság os ég , hát ez meg mi? Látott valaki ennél undorítóbb pofát? Erősen kétlem.
– Eng em is lenyűg öz – felelte Pici, és oldalra döntve a fejét vidáman rávig yorg ott a
főtörzsre. – Eg yébként eng em Picinek hívnak, de nem ez az ig azi nevem. Az anyám, az a koca
úg y határozott, hog y leg yek Wolfg ang , mint az a zong orapüfölő Mozart, hátha zenei pályára
lépek. Aztán még Leónak is nevezett eg y orosz tintanyaló után, arra az esetre, ha a körmöléshez
lenne eszem. Aztán, mivel minden jel arra mutatott, hog y csak eg y léhűtő lesz belőlem, az
anyám, hog y az ördög vinné el, úg y döntött, hog y leg yek inkább Helmuth, mint Von
Hindenburg tábornag y. Vég ül, mivel senki nem tudta meg jeg yezni ezeket a neveket,
eg yszerűen Pici lett belőlem. Különben az apám, az a részeg állat után Creutzfeldt lennék, amit
„C”-vel kell írni, mint a cicit.
Ami a többit illeti, aranyerem van, a lábam izzad, és néha rossz a leheletem. Mag a pedig
Barth főtörzs, akinek én most le fog ok feküdni, akárcsak a többiek, úg yhog y ne is fárassza
mag át a parancsolg atással. Még a vég én bereked attól a sok kiabálástól. Ez történt az eg yik
őrrel is Fuhlsbüttelben, ahol három hónapot töltöttem, mert jóhiszeműen betörtem eg y
zöldség eshez. Amikor kiszabadultam, úg y meg tapostam azt a szemetet, hog y eladhatta volna
mag át paradicsompürének.
Pici komótosan leheveredett közénk.
Csak az isten tudhatta, mit g ondolt Barth főtörzs ebben a pillanatban. Valószínűleg semmit,
mert nag yon úg y nézett ki, mint akinek a kerekei teljesen kiakadtak a hallottaktól. Hosszú
szolg álatideje alatt még soha nem tapasztalt effélét. Pedig sok konok alakot meg tört, többet,
mint amennyit számon tudott volna tartani. Hány nag yképű, diplomás seg g fejnek tiporta sárba
az önérzetét szemüveg es képével eg yütt! Messze földön híres volt keg yetlenség éről, még azok
is ismerték a nevét, akik más hadosztályokban szolg áltak. Barth főtörzsőrmesternek senki nem
merészelt ilyen hang nemben válaszolni, még álmában sem.
A Dag adt vérig sértődve horkantott eg yet.
– Mi a fene! Izzadó láb, aranyér és rossz lehelet! Ez hülye! – Tanácstalanul meg rázta a fejét.
Erre nem volt felkészülve. Aztán ordítozni és szitkozódni kezdett, ami teljesen normális eg y
kiképző esetén, amikor a felg yülemlett düh g utaütéssel fenyeg et. Kiabálás közben csak támad
valami épkézláb g ondolata az embernek.
A Dag adt sokáig kiabált és szitkozódott. Pici érdeklődéssel fig yelte. Vélhetően arra volt
kíváncsi, meddig fog ja bírni az őrmester torokkal. Közben azért akadt tennivalója is. A főtörzs
vég ig hajszolta a falun.
– Le a sárba, te rohadék! Felállni, díszlépésben előre indulj! Lábakat mag asra, talpat a
földhöz csapni! Helyben ug rás, eg y-kettő, eg y-kettő. A mennydörg ős atyaúristenit, vinnyog ni
fog sz, nyomorult patkány! Mire vég zek veled, még a füled is izzadni fog . Földre! Kúszás!
Helyben ug rás páros lábbal! Díszlépés! A földre! Ötven fekvőtámasz! Gyorsabban, lusta disznó!
– Az eg ész falu Dag adt ordítozásától visszhang zott.
 Pici vig yorg ott. Hasra vág ta mag át és vig yorg ott. Rohant és vig yorg ott. Vig yázzban állt és
még inkább vig yorg ott. Még a víz alatt is fülig ért a szája, amikor át kellett kúsznia eg y
patakon.
A Dag adt kifulladt, mielőtt a vig yor eltűnt volna Pici arcáról.
– Ha látom a rang jelzését – liheg te Dag adt főtörzs –, a hideg futkároz a hátamon. Eg yetlen
ilyen semmirekellő állatnak se lenne szabad meg érne a napot, amikor tizedessé avatják.
Meg vetően Pici lába elé köpött, aztán hang osan kérődzve várta, hog y a tetőtől talpig sáros
Pici reag áljon. Eg y hosszú pillanatig némán meredtek eg ymásra. Nem volt nehéz elképzelni,
miféléket g ondolhatnak eg ymásról. Vég ül Pici törte meg a csendet.
– Pi-... – g yorsan kijavította mag át -... Wolfg ang Creutzfeldt tizedes eltávozásért folyamodik
főtörzsőrmester úr. – A Dag adtra mosolyg ott, majd folytatta: – Háromheti esküvői szabadság ot
szeretnék ig ényelni. Össze fog ok házasodni eg y talpraesett, Emma nevű lánnyal. Ő a
mennyasszonyom, főtörzsőrmester úr. Nag yon tüzes a drág a.
A Dag adt leveg őért kapkodott. Az álla szó szerint leesett, mint eg y zabolátlan redőny.
– Mit kérelmez? – dadog ta.
– Eltávozást – felelte mosolyog va Pici. – Meg fog ok nősülni, főtörzsőrmester úr.
A Dag adt arca elfehéredett. A retteg ett őrmester összeroppanni látszott. Csak bámult,
tátog ott és a sapkáját tolog atta. Ez rosszabb volt, mintha eljött volna a világ vég e. Eg yszerűen
nem lehet ig az, hog y eg y katona, akit kerek fél órán át kerg etett olyan irg almatlanul, nemhog y
meg tud állni előtte, de még vig yorog is, mint eg y fakutya, és mindennek tetejébe eltávozást
kér. Eg y barom, aki az elmúlt nég y hónapot eg y kórházban lézeng ve töltötte. Eg y tökkelütött,
aki alig úszta meg a rög tönítélő hadbíróság ot. Nem, biztosan csak álmodik. Ilyen nem
történhet meg vele. Ez nem fordulhat elő eg y főtörzsőrmesterrel. Ez ellentmond minden
szabálynak. Vag y ha még is, akkor akár tűzbe is lehetne vetni a szabályzatot, mert semmire se
jó.
Pedig ig az volt, mert a fickó ott állt előtte, teljes életnag yság ban. És még mindig
vig yorg ott, olyan ostobán, ahog y csak eg y ilyen bunkó vig yorog hat. Ráadásul vette mag ának a
bátorság ot, és merőben szabályellenes pózban állt őelőtte, Herbert Barth főtörzsőrmester előtt,
akit a berlini tiszthelyettesképzőben „Vas Herbert”-nek becéztek. Nem véletlenül, mert ő volt a
leg keményebb kiképző őrmester az eg ész 4. páncéloshadosztályban.
A Dag adt bőszen szétvetette a lábát. Úg y állt ott, Pici előtt, mint eg y betonból öntött
tankakadály, amit csak nag y hatóerejű robbanószerrel lehet kimozdítani a helyéből. Torka
mélyéről elnyújtott, vadállati üvöltés tört fel. Barbár ősei üvölthettek íg y, amikor a Dunán
átg ázolva betörtek Noricum tartományába, hog y raboljanak, g yújtog assanak és nőket
erőszakoljanak meg .
De ami ezután következett, az bizton csalódást okozott volna a marcona ősöknek.
Őrjöng ése közepette a Dag adtnak feltűnt, hog y Pici még mindig ug yanolyan bárg yún
vig yorog . Mint minden veterán főtörzsőrmester, ő is tudta, hog y eg y vén káplárt a
vég telenség ig lehet g yakorlatoztatni, de bármennyire szívós leg yen is az illető, mosolyra már
nem lesz ereje. A mosoly tehát veszélyt jelentett; a kezdődő őrület jele volt, a habzó, g yilkoló
ámokfutásé, amelynek már csak eg y jól irányzott g éppisztolysorozattal lehet vég et vetni. A
Dag adt azonban tisztában volt vele, hog y mielőtt még meg tehetné ezt, Pici ízekre szedné, és
szétszórná a csontjait a szélrózsa minden irányába.
– Tűnjenek innen, ahányan vannak! – mondta meg lepően csendesen. – Remélem, hamarosan
az elesettek listáján látom viszont a nevüket. – Picire mutatott. – Te pedig imádkozz, hog y ne
kerülj többé a szemem elé!
Hátraarcot csinált, és szinte bemenekült az irodába.
A szállítókkal mentünk ki az állásainkba, ahol az 1. és a 3. zászlóalj g yalog ság ként harcolt.
Mint mindig , az ezred most is szűkében volt a tankoknak.
Joseph Porta hisztérikus nevetésben tört ki, amikor meg pillantotta Picit.
– Ó, hát visszatértél a leg előre, te kerg e birka! – köszöntötte vidáman.
Pici mormog ott valamit eg y jobbeg yenesről és eg yesek ványadt mellkasáról, Portát azonban
nem lehetett ilyen könnyen leszerelni.
– Újra itt látni tég ed! Ez a leg jobb dolog , ami hosszú idő óta történt velem. Lehet, hog y nem
fig yeltél rám leg utóbb, de én mondtam neked: ha meg akarsz szabadulni tőlünk, akkor nem a
seg g edet kell szétlövetned, hanem a fejedet! Majd meg látod, eg y nap én is felveszem a
vasárnapi eg yenruhámat, és kilövetem mag am.
Pici fenyeg etően hátralendítette a karját, Porta azonban hátrébb táncolt.
– Picire zsug orodott a seg g ed a műtét után? – kérdezte kaján vig yorral. – Azt hallottam, a
felét lenyisszantották. Ig az ez?
– Ha én eg yszer rád teszem a kezem – morog ta Pici –, akkor neked eg yáltalán nem lesz
seg g ed! – Felkapott eg y üres g ránáthüvelyt, és Porta felé hajította, aki vig yorog va elhajolt a
súlyos acéltömeg elől.
Papa jött oda hozzánk, imbolyog va, mint eg y partra kényszerített matróz.
– Újra a dag onyában – üdvözölt minket a mag a szűkszavú, de kedves módján. Meg szívta a
pipáját, majd közölte: – Müller halott. Ivánék elkapták eg y támadás során. Három nappal
később találtuk meg . Tudjátok, mit jelent.
A keletporosz felhúzta a szemöldökét.
– Két nyírfa közé kifeszítve?
– Természetesen – bólintott Papa. – Hug o Steg e eltávozáson van. Berlinben tartózkodik, bár
eredetileg Dortmundba készült. A levele tanúság a szerint valami lány van az üg yben.
– Miféle kurva lehet az, akibe úg y belezúg ott? – kérdezte Pici. Az ujjai közt kifújta az orrát,
majd a nadrág ja ülepébe törölte a kezét.
Senki nem válaszolt neki. Balg aság lett volna nőkről beszélg etni Picivel.
Behúztuk a fejünket, és a kommunikációs árkon át az eg yes szakasz bunkerébe kullog tunk.
Eg y g olyó sivított el mellettünk; eg y tiszthelyettes felordított és összerog yott. A lövedék
bemeneti pontja közvetlenül a sisak pereme alatt volt, a két szeme közt.
– Szibériai mesterlövészek – jeg yezte meg Porta.
A Lég iós meg lökdöste a halottat a lábával.
– Ez se szenvedett sokáig .
Eg yesült erővel felemeltük a hullát az árok tetejére, és leg urítottuk a lejtőn.
– Ámen – mondta Porta. Folytattuk utunkat a bunkerbe.
Késő este épp blackjacket játszottunk, amikor Ohlsen hadnag y bejött a bunkerünkbe. Ő vette
át a század irányítását Harder hadnag ytól, aki néhány nappal korábban elesett. Ohlsen leült eg y
g ázmaszktartályra, és eg yenként vég ig nézett rajtunk.
Porta meg kínálta konyakkal. A hadnag y körbetörölte a kulacs nyakát a hüvelykujjával, és
meg húzta, ug yanúg y, mint mi. Aztán krákog ott eg yet, és meg törölte a száját a kézfejével.
– Beier – fordult Papa felé –, az eg yes osztag ának eg y kis kirándulást kell tennie ma éjszaka.
Nem kell feltétlenül mag ának is mennie, ha akarja, kijelölhet mást a különítmény
parancsnokának. Azt a parancsot kaptuk az ezredtől, hog y fog lyokat kell ejteni.
 – A kazani szent szűzre! – csapta le mérg esen a lapjait Pici. – Alig csendesedik el eg y kicsit a
front, azok a seg g fejek odafent rög vest meg piszkálják.
Ohlsen hang osan nevetett a meg jeg yzésen.
– Ki mondta mag ának, Pici, hog y mennie kell?
– A pokolba is, hadnag y, nem tehetek mást. Valakinek csak kell vig yáznia a meg fáradt
hősökre. Veg yük például Julius Heidét. Annyi esze sincs, mint eg y ökörnek, és mindent
elbarmol, ha Pici nincs mellette, hog y mag ához térítse eg y nyaklevessel.
Papa már csatolta is az övét. A kis Lég iós felállt.
– Maradj csak itt, Papa. Majd vezetem én a különítményt. Neked feleség ed és g yerekeid
vannak, és ha eg yszer ez a háború vég et ér, akkor olyan emberekre lesz szükség , mint te.
– Felénk intett. – Pici, Porta, én meg a többiek úg yse vag yunk jók másra. Senkit se fog
érdekelni, ha otthag yjuk a fog unkat.
Papa konokul meg rázta a fejét.
– Tévedsz, Sivatag i Patkány. Én is meg yek, és nem az első osztag g al, ahog y azt Ohlsen
hadnag y kérte, hanem a másodikkal. A távollétemben Paust zászlós fog helyettesíteni.
– Szentség es Mózes – nyög ött fel a keletporosz. – Mi ez itt? A hősök klubja?
– Fog d be azt a szennyes könig sberg i szádat, vag y beverem az összes fog adat – fenyeg ette
meg Porta.
Tizeneg ykor az árokban álltunk, indulásra készen. Az ezredparancsnok, Hinka alezredes
személyesen jött ki, hog y sok szerencsét kívánjon nekünk. Pici szokása szerint füstölg ött.
– Dr. Mahler azt mondta, vig yázni kell rám, mert kissé visszamaradott vag yok, de úg y
látom, itt ez senkit se érdekel. Kinek kell állnia a sarat, ha baj van? Picinek! Imádság os kazani
szűzanyám, hog y mennyire ki nem állhatom ezt a háborút!
– Fog ja be, Pici – nevetg élt Hinka ezredes. – Eg y napon még a bitófa alá kerül a folytonos
fecseg ése miatt.
Összehang oltuk az óráinkat.
– Pontosan tizeneg y óra van – állította be Hinka is az óráját.
A tőlünk jobbra levő szektor felől erőtlen tüzérség i támadás zaja hallatszott.
– Ez a 104. lövészezred szektora – állapította meg a Lég iós, eg y üstökösként izzó rakéta útját
követve a tekintetével.
Pici felült az árok szélére, és kétszersülttel meg véres hurkával tömte mag át. A Dag adt, aki a
szállítókkal jött ki, észrevette. Eg y ideig szótlanul fig yelte a zabálást, aztán kirobbant belőle:
– Az isten irg almazzon mag ának, ha kiderül, hog y csak eg yetlen darab kétszersült is eltűnt
valamelyik raktárból! – Sóhajtott eg yet. – Az lesz életem leg szebb napja, amikor eg y olyan
rög tönítélő hadbíróság elé vezethetem, amelyik csak halálos ítéleteket osztog at.
– Hog yne, főtörzsőrmester úr – vig yorg ott tele szájjal Pici. Összecsapta a sarkát, anélkül
hog y felállt volna.
A Dag adt eg y darabig csak hápog ott, aztán kinyög te:
– Honnan szerezte a kétszersültet?
Pici meg int összecsapta a sarkát, és meg int anélkül, hog y felkelt volna kényelmes helyéről
az árok szélén.
– Eg y dubrasznai kurvától kaptam, főtörzsőrmester úr. Eg y kozákkal küldte, aki eg y öreg
kanca hátán lovag olt.
– Arcátlan g azember! – horkantott a Dag adt. Még mondani szeretett volna valamit, de
kényelmetlenül érezte mag át Hinka ezredes előtt, akinek a tekintete mintha azt kérdezte volna:
„Nem lenne jó ötlet mag ának is az embereinkkel tartania? Bizonyára hasznát vennék a
tapasztalatának!” A Dag adtat már a puszta g ondolattól is kiverte a hideg veríték. Mi a fenének
hívatta ide ez a majom? Mintha bármi keresnivalója is lenne itt eg y kiképző
főtörzsőrmesternek! Ezek a zöldfülű majmok azt hiszik, hog y valakik. Francokat! A vén
tiszthelyettesek azok, akik a sereg g erincét alkotják. Nem eg yszerű tiszthelyettes mag a a
Führer is? Se több, se kevesebb! Még is jobban érti a dolg át, mint az összes aranyg alléros
eg yüttvéve. A Dag adt hang osan elvig yorodott a g ondolaton, hog y a tábornokoknak eg y
tiszthelyettes előtt kell „szolg álniuk”.
Hinka ezredes kíváncsian ránézett, és meg kérdezte, mit talált olyan viccesnek.
A Dag adt elsápadt.
– Valami mulatság os jutott az eszembe, Herr Kommandant.
– Valóban? – vonta össze a szemöldökét Hinka. – Véletlenül nem eg y teljes harci felszerelést
viselő főtörzsőrmester képe?
– Talán a főtörzsőrmester is a második osztag g al szeretne tartani? – kérdezte vig yorog va
Ohlsen.
Pici felvihog ott.
– Akkor szarszag fog ja beleng eni a harcmezőt!
Hinka mérg esen Picire nézett.
– Leg yen olyan kedves, és kíméljen meg bennünket a hülye meg jeg yzéseitől. A
főtörzsőrmester a felettese. Ezt ne felejtse el!
Pici harmadszorra is összecsapta a sarkát.
– Hog yne, ezredparancsnok úr. Ezt soha nem fog om elfelejteni. Bárcsak meg tehetném!
Hinka alig bírta mag ába fojtani a röhög ést, de azért sikerült kinyög nie:
– Vig yázzon a szájára!
– Készen állnak, Beier? – tette a kezét Papa vállára Ohlsen.
Pici elhelyezkedett Papa oldalán. A g éppisztolyát a csövénél fog va tartotta, mint eg y
bunkót. Hinka ezredes lemondóan meg csóválta a fejét. A szabályzatról beszélni Picinek
merőben felesleg es időtöltés lett volna.
– Veg yétek az ásót a kezetekbe, hog y ne zörög jön – mondta Papa –, és tartsátok eg ymáson a
szemeteket.
Átg urultunk az árok szélén, és a senki földjén átkúszva meg közelítettük az orosz állásokat.
Papa araszolt az élen, mög ötte a Lég iós és én. Pici és Porta képezte a hátvédet. A
kézig ránátfüzérekkel teli tarisznyát Stein cipelte. Zajosan szedte a leveg őt, mint mindig ,
amikor félt.
Baljós csend ölelt körül minket. A földből és a környező lápokból g őzölg ő pára emelkedett
fel. Ég ett fa szag át lehetett érezni.
Borzasztóan eg yedül éreztük mag unkat. Halál leselkedett ránk minden oldalról.
Papa nesztelenül meg ig azította súlyos felszerelését, majd ellenőrizte, nem rag adt-e be a
hosszú g éppisztolytár. Heide meg tapog atta a bakancsa szárába tűzött kézig ránátokat. Nem
hag yott el eg yet sem. A keletporosz az arca elé emelte a g yalog ság i ásóját.
Pici rá akart g yújtani eg y cig arettára.
– Te retardált! – suttog ta a Lég iós. – A túlvilág ra akarsz küldeni minket, en masse?
– Patkány – súg ta vissza Pici.
– Pofa be, fiúk – szólt rájuk ideg esen Papa.
Bauer belekukkantott a kézig ránátos tarisznyába.
 – Ennek nem lesz jó vég e – állapította meg a robbanószer mennyiség e láttán.
Pici felállította a g éppuskát, és kérdőn Papára nézett.
– Hog y akarsz átjutni az aknamezőn?
A Lég iós az alsó ajkára harapott.
– A felhők közt leszünk, mielőtt még azt mondhatnánk, hog y… – Hirtelen elhallg atott.
Valamit hallott. Eg y halk zörejt. Testünk minden izma pattanásig feszült.
– A francba! – suttog ta Porta. Oldalba bökte Picit. – Tőled balra!
Meg int eg y zörg és és eg y elfojtott káromkodás:
– Job tvoj maty!*
– Iván személyesen – állapította meg vidáman Pici.
Papa vadul belerúg ott. Nem szólt, de éreztük, mondani akar valamit. A földre hajtottuk a
fejünket, és visszafog tuk a léleg zetünket. Pici a hang irányába lendítette a g éppuska csövét.
Porta előkapta a kését, Stein pedig kibiztosított eg y kézig ránátot. A porceláng yűrű
hozzákoccant a g ránát fémrészéhez, de szerencsénkre a közelben nevetés harsant fel, elnyomva
a neszt.
– Milles diables! – suttog ta a Lég iós. – Hamarosan az ajkára fag y a vig yor.
Nég y alak bukkant elő néhány méterre tőlünk. Úg y tűnt, nem kell eg yebet tennünk, mint
kinyújtani a kezünket, és elkapni őket. Olyan eg yszerűnek íg érkezett.
– Kapjátok el őket! – adta ki a parancsot Papa.
Hang talanul meg közelítettük a nég y g yanútlan alakot. Már épp rájuk készültünk vetni
mag unkat, amikor robaj hallatszott, és valaki halkan felkiáltott. Heide zuhant bele eg y lyukba.
Ebben a pillanatban minden meg mozdulni látszott. A nég y orosz felpattant, és hanyatt-
homlok átbukdácsolt az orosz állások felé, torkaszakadtából ordítva:
– Germánszki, germánszki!
Picinek az utolsó pillanatban sikerült leütnie az eg yiket az ásójával.
Orosz oldalról világ ítórakéták suhantak fel az ég re, keg yetlen fehér fénybe vonva az eg ész
vidéket. Heide, aki közben kievickélt a lyukból, a g éppuskához ug rott, és koncentrált tüzet
zúdított a pozíciókra.
Valaki rám vetette mag át. Eg y mong oloid arcot láttam elsuhanni az arcom mellett, aztán
eg y g yerekhang a fülembe üvöltötte:
– Pjosz! Kutya!
Rémülten az arcába küldtem három lövedéket a 38-asomból. Rám bukott, aztán a földre
csúszott.
Az oroszok eszeveszett lövöldözésbe kezdtek. Géppisztolyok és aknavetők lövedékei
sivítottak körülöttünk. Brandtot eltalálta eg y orosz g yalog ság i ásó. Láttuk, hog y elterül, és vér
ömlik a nyakából. Pánikba estünk. Vadul csapkodtunk mag unk körül, tökéletesen
meg feledkezve a küldetésünk céljáról: hog y fog lyokat kell ejtenünk.
– Pomoscs! Pomoscs!* – kiabálta eg y sebesült orosz.
– Van már fog lyunk? – kérdezte Papa, amikor már eg y lyukban kuporog tunk lóg ó nyelvvel.
– Nem mehetünk vissza fog lyok nélkül. – A jajg ató orosz felé intett. – Mit szóltok ehhez?
Pici közönyösen vállat vont.
– Túl g yeng e. Szarrá vertem. Addig ütöttem, hog y elg örbült az ásóm.
– Az istenedet! – kiáltott rá dühösen Papa. – Muszáj neked mindent elrontani? Sikerült
elkapnod eg y oroszt, de te persze rög tön kinyiffantod. Átkozom a napot, amikor a nyakunkba
sóztak!
 – Kapd be! – ordította Pici, mit se törődve azzal, hog y az oroszok meg hallhatják. – Mindig
letolsz! Ha eg y szép napon bevonszolok a bunkerbe eg y ruszki marsallt, tuti, hog y te rám fog od
vetni mag ad, és porig alázol, mert nem Sztálint vag y Molotovot kaptam el. És ha eljön a
forradalmunk ideje, és én felakasztom Himmlert, te ostoba fajankónak fog sz nevezni, mert nem
Hitler nyakára hurkoltam kötelet. – Indulatosan püfölni kezdte a földet mindkét öklével, aztán
feleg yenesedett és bömbölni kezdett: – De nem kell sírni, minden rendben lesz! Most átmeg yek
ivánhoz, és elkapom az ezredesüket! Akkor talán elég edett leszel Picivel!
– Pici! – ordította rémülten Papa. – Húzódj le!
Nyomjelző lövedékek suhantak el Pici mellett, de ő nem törődött a veszéllyel. Meg lóbálta
feje fölött a g éppisztolyát, és rohanni kezdett az aknák közti ösvényen, ahol az oroszokat láttuk
közlekedni. Pillanatok alatt elnyelte a sötétség , az üvöltését azonban tisztán hallottuk.
– Te jóság os ég , ez teljesen bevadult! – nyög te Papa. – El kell kapnunk, mielőtt még iván
teszi meg .
– Ez a német feg yvertelen erők leg bunkóbb társaság a, és a sorsnak épp ide kellett vetnie
eng em – siránkozott Heide.
– Túl sokat pofázol – jeg yezte meg Porta, és Pici után rohant.
Eg y bombatölcsérben találtunk rá. Épp bunkerkoktélt készített eg y rakás kézig ránátból.
Olyan dulakodást rendeztünk, és úg y lehordtuk a sárg a földig , hog y azt még kilométeres
távolság ból is hallhatták. Pici, félőrülten a sértődöttség től, ivánért kiabált. A lövöldözés
abbamaradt mindkét oldalon. Nyilván azt hitték, Pici meg tébolyodott.
Eg y órával később visszatértünk az állásunkba, ahol Hinka alezredes fog adott minket.
Őrjöng ött, és mindennek elmondta Papát, mert fog lyok nélkül tértünk vissza.
– Az eg ész század nem eg yéb eg y rakás szerencsétlen marhánál. A leg rosszabb az eg ész
sereg ben – dühöng ött. – De erre majd még visszatérünk! – Hátraarcot csinált, és elviharzott
anélkül, hog y kezet adott volna Ohlsen hadnag ynak.
A következő éjjel a század azt a parancsot kapta, hog y küldjön ki két szakaszt az ellenség es
vonalak mög é. Valaki arra volt kíváncsi, mire készülnek az oroszok.
Amikor Ohlsen felhívta a fig yelmét, hog y a küldetés a többség életébe fog kerülni, az
alezredes teljesen bevadult.
– Ki mag a, hog y ezt mondja nekem, hadnag y úr? – kiabálta a telefonba. – A háború az
háború, és a katonának nem az a kötelesség e, hog y mentse az életét, hanem az, hog y harcoljon.
A hadosztálytól az a parancs érkezett, hog y fel kell deríteni az ellenség es vonalak mög ötti
területet. Márpedig a parancsot teljesítenünk kell, bármibe kerüljön is! Az eg yetlen, ami
számít, hog y a huszonöt emberből leg alább eg y visszatérjen és beszámoljon a látottakról. Ezrek
élete múlhat ezen.
Ohlsen mondani akart valamit, de Hinka durván félbeszakította:
– Túl sokat g ondolkodik, hadnag y úr. Becsületről és más efféle, üres fog almakról álmodozik.
Javaslom, mindig eng edelmeskedjen a parancsnak, különben eg ykettőre Torg auban találhatja
mag át, és akkor még jól járt. Amíg sisak van a fején, addig ne akarjon filozofálni. Mi vag yunk
az utolsó szakadt maradéka a 27-esnek. Próbálja felfog ni ezt! Hat óra múlva várom a jelentését.
Vég e!
Ohlsen úg y állt ott kezében a telefonkag ylóval, mintha attól tartott volna, hog y Hinka a
kezébe harap, ha meg próbálja letenni.
A hadosztályparancsnok kíváncsiság ának a hátterében az állt, hog y orosz oldalról már
napok óta motorzajt lehetett hallani, ug yanakkor a német felderítő repülők semmit nem láttak.
Mint mindig , az oroszok most is nag y szakértelemmel álcázták azt, amit álcázniuk kellett.
Olyan aprólékos g onddal dolg oztak, hog y még a lánctalpak nyomát is eltüntették. Ilyen
körülmények közt nem maradt más hátra, mint előszedni a jó öreg bakákat, és beküldeni őket
az oroszlán barlang jába.
Eg yébként a zsig ereink leg mélyén mindannyian éreztük, hog y valami készülőben van.
– Nem tetszik nekem ez a csend – mondta Papa. – Vihar előtt szokott ilyen lenni, nag y
viharok előtt. Iván nag y mennyiség ű felszerelést mozg atott meg odaát.
A keletporosz g únyosan leg yintett.
– Szabályosan le fog nak vadászni minket, mint holmi vadnyulakat.
– Miért épp nekünk kell kimenni? – zúg olódott Heide. – Ha piszkos melóról van szó, biztos,
hog y az 5. század első vag y második szakaszát küldik.
– Azért, mert eg y hülye seg g vag y – felelte Porta –, és ennélfog va eg y olyan ezrednél
szolg álsz, melynek minden eg yes katonáját azért küldték ide, hog y szétlövesse az ag yát.
Mondjuk, a te esetedben elég nehéz lesz eltalálniuk a ruszkiknak azt a parányi szürkeállományt,
de azért nem kell ag g ódnod.
– Jobban jársz, ha befog od a szádat, te barom – fenyeg ette meg Heide a késével. – Eg y napon
még neked meg yek vele. Ezt vedd íg éretnek!
Porta máris nekiment volna, Papa azonban visszatartotta.
– Nem unjátok még ezt a folytonos pattog ást? Tartalékoljátok inkább az erőtöket ivánnak!
– És váljunk a Nag y-Németország hőseivé! – g únyolódott Porta. – Azt várhatod! Én nem
akarok a saját ostoba bátorság om áldozatává válni!
– Pici tényleg bátor – jelentette ki sértődötten óriás csecsemő barátunk. – Bennem sokkal
több a mersz, mint mindenkiben eg yüttvéve ebben a háborúban! – kiáltotta, és ripityára tört
eg y puskatust eg yetlen ütéssel. – Ezt fog om csinálni az ellenség eimmel, akik közül te vag y az
eg yik, zsidóg yűlölő Julius.
Ebben a pillanatban Ohlsen hadnag y jött be a bunkerbe.
– Néhány levelet hoztam – közölte, és az asztalra hajította őket. – Az eg yik neked jött, Pici.
Pici szólni se tudott a csodálkozástól. Ilyen még nem fordult vele elő.
– Levél? Nekem? – dadog ta, kétkedően méreg etve a piszkosszürke borítékot, melyen
ceruzával rótt, g yerekes betűkkel az állt, hog y „Wolfg ang Creutzfeldt harckocsizó tizedes, 11.
tartalékos harckocsizóeg ység , Paderborn”. A feladó már rég en nem találkozhatott a címzettel,
hiszen már neg yedik éve volt annak, hog y Pici elhag yta a paderborni laktanyát. A paderborniak
írták a cím alá a tábori posták számát: 23745.
– A kazani szent szűzre! – motyog ta Pici. – Ez az első levél, amit életemben kaptam. Még azt
se tudom, hog yan kell kinyitni.
– Ug yan – mosolyodott el Ohlsen. – Ez nem jelenthet mag ának akadályt.
Pici üg yetlen mozdulatokkal feltépte a borítékot, és kicibálta belőle a szálkás betűkkel teleírt
szürke csomag olópapírt. Vég ig betűzte a levelet, és döbbenetünkre elsápadt.
Julius Heide óvatosan meg kérdezte:
– Rossz hírek, pajtás?
Pici nem válaszolt. Még mindig a levelet bámulta hipnotizáltan. Heide oldalba bökte a
könyökével.
– Mi történt, hékás? Mitől szaladt ki a vér abból a tepsi képedből? Mondd már el. Feldobta
valaki a talpát?
– Mi közöd hozzá? – fortyant fel Pici. – Szoktalak én fag g atni, ha valami nyomorod van?
 – Gyerünk már – csitította Heide. – Mi kavart fel ennyire, te bunkó paraszt? Én csak seg íteni
akarok!
Pici felordított. Elkapta Heide torkát, és úg y a falhoz vág ta a fickót, hog y csak nyekkent.
Aztán előkapta a kését és nekirontott.
– Most meg halsz, rohadék!
A Lég iós eg y fürg e tánclépéssel elg áncsolta. Pici a rémülettől bénult Heide lába előtt
landolt.
– Ezért a fejedet veszem, te arab strici! – nézett fel a Lég iósra.
A Lég iós nem érezte sértve mag át. Hanyag ul rág yújtott eg y papiroszira.
– Soha nem lesz belőle úriember – motyog ta Heide. – Nincs meg hozzá a szókincse.
– Nem is akarok az lenni – üvöltötte Pici. Felkelt, felkapta az elhajított levelet, és a bunker
leg távolabbi sarkába kullog ott vele. Ott leült, kisimította a térdén a papírt, s nekilátott újra
kibetűzni a levelet.
Papa leült melléje. Sodort két cig arettát eg y öreg újság papír maradványaiból; eg yiket
Picinek adta, a másikra ő mag a g yújtott rá.
– Seg íthetek valamiben, barátom?
– Ig en – morog ta Pici. – Azzal, hog y mag amra hag ysz, míg iván vag y az SS szét nem lövi a
fejemet. – Felállt, félrelökte Papát, a levelet pedig összeg yűrte és a földre hajította. Aztán a
kijárat felé indult. Menet közben a bunker másik vég ébe rúg ott eg y kézig ránátokkal teli
tarisznyát, és eg yetlen ökölcsapással kifektetett eg y tiszthelyettest, aki balszerencséjére az
útjában állt. Még jól bele is rúg ott az alélt férfiba, majd felénk fordult, és meg rázta az öklét.
– Még eg y szó, kákabelűek, és eg yenként meg fojtalak titeket!
Felkapott eg y g éppuskát, és hozzánk vág ta. Utána eltűnt az árokban.
Papa szomorúan meg ing atta a fejét.
– Durva dolg okat írhatta neki, ha ennyire felkavarta ez a levél. – Azzal felemelte a földről a
levelet, és széthajtog atta.
– Csak eg y hülye vadbarom – morg olódott Heide a nyakát masszírozva.
– Akárcsak te – vig yorodott el Porta.
– Ha akarjátok, feljelenthetjük, és kérhetjük az áthelyezését – szólalt meg az eg yik újonc, eg y
bizonyos Trepka tizedes, akinek az apja ezredes volt a lövészeknél.
– Akkor miért nem teszed? – kérdezte Heide.
– Nos, miért is ne? – vont vállat Trepka. Leült az asztalhoz. – Ez eg y g yilkos állat. Már rég en
falhoz kellett volna állítani.
A Lég iós eleresztett eg y francia káromkodást, s kérdőn Papára nézett.
– Fel akarod jelenteni Picit? – lépett közelebb hozzá Heide.
– Ha akarod – bólintott készség esen Trepka. Kerített eg y papírdarabot, és írni kezdett.
Heide a válla fölött fig yelte.
– Nag yszerű jelentés – jeg yezte meg g únyosan eg y idő múlva. – Mag ának az
ezredparancsnoknak add át! Biztos vag yok benne, hog y kig uvad a szeme, ha elolvassa.
– Nem – rázta meg a fejét Trepka. – Nem a parancsnoknak adom, hanem a politikai
biztosnak. Majd akkor kapja meg , ha felváltottak minket.
A zsebébe süllyesztette a papírt, ami Pici halálos ítéletét jelenthette. Papa odaintette
mag ához a Lég ióst és eng em. Eg yütt olvastuk el a levelet, amely íg y szólt:
 „Drág a Wolfg ang fiam!

Reumás a lábam, és lehet, hog y eg y napon még szükség em lenne rád, de akkor is azt írom
neked, hog y már nem vag y a fiam, még ha én is hordtalak ki. Átkozom azt a napot! Az apád, az
a g azember, idült alkoholista volt, de te még annál is rosszabb vag y. Te bűnöző vag y, és
szeg ény anyádnak kell fizetnie a tetteidért! Teg nap kaptam eg y pár harisnyát Beckernétől.
Biztosan emlékszel még Beckernére, ő seg ített nekem elhelyezni tég ed abban az intézetben, a
sok kisfiú és kislány közé. Ő csak jót akart neked, ahog y mindenkinek. De te hálátlan voltál, és
meg szöktél eg y kis verés miatt, amire pedig biztosan alaposan rászolg áltál. Mindig is
csirkefog ó voltál. Hány finom úriember és úrhölg y akart seg íteni neked azok közül, akiknél
takarítottam. Annyira szég yelltem mag am, amikor elloptad azt az eg y márkát Müllerhaus
zöldség kereskedő úr frakkjának a zsebéből. Jobb lett volna, ha alaposabb munkát vég eznek a
rendőrök, amikor meg vertek, mert meg ittad Grüner rendőr őrmester úr tejét. Azzal védekeztél,
hog y szomjas voltál, te anyaszomorító, mintha a víz nem lenne elég jó eg y olyan
semmirekellőnek, mint te. Pedig én, szeg ény anyád, annyi mindent meg tettem érted. Azon a
napon, amikor a javítóintézetbe mentél, kaptál tőlem eg y pár vadonatúj facipőt és két pár
zoknit, és hiába volt reumás már akkor is a vállam, nem mulasztottalak el mindennap
elnadrág olni. Azok a halvány foltok a papíron mind a te anyád könnyei. A munkakönyvembe
belevezették, hog y meg rög zött bűnöző vag y, és Apel üg yintéző úr azt mondja, hog y csak akkor
kaphatok meg int munkát, ha te meg haltál, mert eg y antiszociális elem vag y és eg y kolonc a te
reumás anyád nyakán, de ha meg halsz, akkor felül fog ják vizsg álni az üg yemet. Van eg y új
kabátom, Wolfg ang , szép szürke bundával a g allérján. Ig azán jól áll nekem. Breining úr is,
akitől ajándékba kaptam, ezt mondja. Most pedig lég y jó fiú, kicsi Wolfg ang , és leg alább
eg yszer az életben okozz az anyádnak eg y kis örömöt. Ölesd meg mag ad mielőbb. Nem lehet
olyan nehéz meg tenni ezt odaát, Oroszország ban. Mindenki azt mondja, hog y könnyen
otthag yhatja a fog át az ember. De te, te csirkefog ó, persze hog y nem teszed, csak hog y
bosszantsd az anyádat. Wolfg ang , már nincs eg y szem kávénk se. Ez is a te hibád, nekem ezt
mondták az elosztóirodában. Másnap Schneider úr, tudod, a postáshivatalnok a harmadik
ablaknál, ahol a tartozást kell fizetni, azt mondta nekem, amikor odamentem, hog y befizessek
nég y márkát valamiért, amihez neked semmi közöd, hog y: ’Még mindig életben van az az
ocsmány fia, drág a Creutzfeldtné?’ Mint sok más finom úri nép, ő is azt szokta mondog atni,
nem érdemlem meg , hog y eg y ilyen semmirevaló fiam leg yen. Náthás vag yok, Wolfg ang .
Nag yon hideg van itt, és a reumám eg yre jobban kínoz. Ráadásul minden este bombáznak
minket az ang olok, és bár sok érdekes hírt hall az ember a pincében, még is eleg em van már
belőle. Teg nap sikerült kávéjeg yre cserélnem eg y vajkupont. Kirsénével, az első emeletről. De
most már tényleg , lég y jó fiú, Wolfg ang , és ölesd meg mag ad az oroszokkal, hog y
jelentkezhessek az elosztási részleg en, és azt mondhassam: a fiam, Wolfg ang Helmuth Leo
Creutzfeldt elesett a Führerért és a hazáért. Mindig elsírom mag am, ha eszembe jut, milyen jól
élhetnénk, ha rendes fiú lettél volna, és te is beléptél volna a pártba, mint Schulzné Karlja a
második emeletről. Tudod, ők azok a szomszédok, akiknek volt eg y fehér farkú szürke
macskájuk, amit te az Elbába dobtál. Karlból finom úriember lett. Gyakran hazajön eltávozásra.
S S Unterscharführer, és sok kitüntetése van. Schulzéné azt mondja, látta a Führert, és eg yszer
Himmler SS ráüvöltött. Nag y ember lesz belőle, ha továbbra is ilyen mag as körökben mozog .
Kirséné is íg y g ondolja. Az anyja roppant büszke rá. Leg utóbb, amikor hazajött, eg y színtiszta
arany nyakláncot kapott tőle vörös drág akővel, meg tíz vajkupont és eg y adag disznóhúst. Az
ékszert eg y antiszociális elemtől kapta, cserébe annak életéért. Jól tette, hog y elvette tőle, mert
ezek a mi verejtékünkből g azdag odtak meg . De ne ag g ódj, az SS tudja, hog yan kell elbánni
ezekkel az emberekkel. Karl sokat mesélt nekünk erről. Wolfg ang , úg y hallom, hog y Schulzéné
kiáltott nekem. Felmeg yek hozzá eg y kávéra. Lég y jó fiú, te részeg es disznó, és halj meg vég re,
hog y az anyád emberhez méltóan élhessen. Nem mondom, hog y szeretlek. Már a szüléskor is
annyi szenvedést okoztál nekem.

Louise Creutzfeldt
szül. Weidner
Bremer sétány 65.

u.i.: Kérd meg a bajtársaidat, hog y küldjenek eg y fényképet a sírodról, ha meg haltál, hog y
meg mutathassam Apel üg yintéző úrnak.

– Allahra! Hog y lehet eg y ilyen utolsó ribanc szuka ez a nő anya létére? – kiáltott fel a
Lég iós.
Papa összepréselte a fog ait, úg y sziszeg te:
– Kapjuk el Picit, mielőtt még valami hülyeség et csinál!
Heide tudni szerette volna, mi volt a levélben.
– Miért nem kérded meg inkább Picitől? – mondta neki válaszképpen Papa, és zsebre dug ta
a zsíros levelet.
Eg y alaposan meg viselt g éppuskabunkerben találtunk rá Picire. Amikor meg látott minket,
felmordult.
– Elolvastam a leveledet, Pici – tájékoztatta Papa. – Az anyád eg y lelketlen szajha!
Pici abbahag yta a papiroszi pöfékelését, és újfent elmordult, mint eg y támadni készülő
medve.
– Az anyám eg y büdös kurva. Eg yszer feljelentett a Kripónak, mert kipucoltam eg y
cig arettaautomatát. Még ő is kapott tőlem három pakkot, de neki a fele kellett volna, és mivel
nem kapta meg , hát feljelentett. Amikor eg y alkalommal a Stapo szétnézett a lakásunkban, és
meg talált néhány mag azint, amit az eg yik finom úriembere felejtett nálunk, rezzenéstelen
arccal azt hazudta, hog y az enyémek. Pedig bárki meg mondhatta volna, aki akkor ismert
eng em, hog y soha nem fog lalkoztam szennylapokkal. És minden alkalommal ug yanaz a
történet. Meg eszem a sisakomat, ha nem fog hamarosan átbaktatni a Gestapóra, hog y meg int
rám húzza a vizes lepedőt. Mint a levélből is láthatod, rög eszméjévé vált, hog y nekem meg kell
halnom. – Szemében, bozontos szemöldöke alatt veszélyes láng lobog ott. – Látod, Papa! Úg y
szültek meg , mint eg y patkányt, úg y neveltek fel és üldöztek eg ész életemben, mint eg y
patkányt, és most úg y is akarnak meg ölni, mint eg y patkányt!
Papa meg vereg ette a vállát.
– Ne vedd a szívedre, Pici. Ig az, hog y amikor csatlakoztál hozzánk, nem mutattad meg a jó
oldaladat, és sok bajt is hoztál a nyakunkra. De apránként meg szerettünk tég ed. És bár Hinka és
Von Barring százados g yakran lehordtak tég ed, azért ők is kedvelnek, és ki fog nak állni
melletted, ha az SS meg próbálna elkapni.
A Lég iós barátság osan Pici hasába öklözött.
– Ha eg yszer vég e lesz ennek az átkozott háborúnak, akkor velem jöhetsz, ha nem lesz hova
menned.
– Tehát te nem hiszed, hog y Emma komolyan mondta, amit g ondolt? Csak azért mondta
nekem, hog y felvidítson?
– Nem, nem, Pici, persze hog y komolyan g ondolta, de te is jól tudod, hog y annyi minden
történhet.
– Istenem, olyan boldog voltam, amikor Ohlsen ideadta nekem azt a levelet. Ez volt az első
levél, amit kaptam, és azt mondtam mag amnak: az áldóját, Pici, most már te is úriember vag y.
Eg y ig azi levelet kaptál, pecséttel meg minden. Leültem, és meg próbáltam kitalálni, ki lehetett
az, aki vette mag ának a fáradság ot, hog y levelet írjon nekem. És erre kiderül, hog y az eg ész
eg y nag y rakás szar!
– Nem lenne szabad ennyire komolyan venned – szólalt meg Heide. – Reng eteg en írnak
olyan levelet, amit sose lenne szabad feladniuk. Lefog adom, hog y az anyád már meg bánta.
– Gondolod, Julius – kérdezte kétkedve Pici. – Átkozottul jó volna, ha tényleg íg y lenne.
És ekkor bekövetkezett az, amit soha nem hittünk volna el, ha valaki mástól halljuk: Pici
sírva fakadt. Az az ember, akinek még akkor se mosolyg ott a szeme, ha eg ész testét rázta a
nevetés, keservesen zokog ott. A könnyek világ os csíkokat mostak koszos arcára.
Julius Heide átölelte a vállát.
– Az isten szerelmére, Pici, hag yd abba! Még a vég én én is elsírom mag am. Az anyám süti a
leg finomabb krumplis palacsintát a világ on… Ha a háborúnak vég e lesz, eljössz hozzánk, és
annyit ehetsz belőle, amennyi csak beléd fér. És alhatsz az ág yamban. Majd felváltva fog unk a
szénában aludni. Hag yd a pokolba az anyádat, azt a kurvát. Nem érdemli meg , hog y könnyeket
ejts miatta, és ha valaki más bántani merészelne, csak szólj Julius Heidénak. Ha mi ketten
összefog unk, akkor eg y eg ész páncéloshadosztályt is meg tudunk állítani.
Picinek azonban csak úg y záporoztak a könnyei. Hog y vig asztaljuk, pálinkát és cig arettát
adtunk neki, meg meztelen lányokat ábrázoló kártyákat, amiket g yűjteni szokott. Eg ész
ajándékhalom g yűlt össze az árok szélén, már csak eg y karácsonyfa hiányzott.
A keletporosz eléje tolta a bicskáját, és g ombóccal a torkában közölte:
– Ha akarod, neked adom!
Pici azonban vig asztalhatatlan volt. Sok-sok hosszú év elfojtott fájdalma és keserűség e tört
utat mag ának a felszag g atott sebeken át. Senki nem mondott neki jó éjt, senki nem simog atta
meg a haját, amikor kisfiú volt. Eg y patkánynak nem szokás efféléket mondani.
Ohlsen odajött hozzánk, hog y meg kérdezze, mi a baj. Értetlenül bámulta Picit. Papa válasz
helyett a kezébe nyomta a levelet. A hadnag y elolvasta, majd meg csóválta a fejét.
– Az emberi g onoszság nak nincs határa – mondta csendes hang on. Meg paskolta Pici vállát.
– Fel a fejjel, fiam! Itt vag yunk mag ának mi, a barátai. Ezt a levelet pedig át fog om adni a
parancsnoknak.
 A hadosztály parancsnokságán partit rendeztek, és mint ilyenkor lenni szokott, a bor megoldotta a
nyelveket. Senki nem leplezte megvetését a kormány iránt: a szemükben csupa olyan emberből állt, akik
nem voltak méltóak az ő díszes társaságukhoz.
– Mire menne a párt nélkülünk? – tette fel a költői kérdést a tüzérezred parancsnoka, és
jelentőségteljesen végignézett a harctéri kitüntetések alatt roskadozó tiszttársain.
Mint a legtöbb magas rangú tiszt, ellenálló magatartást tanúsítottak, ha maguk közt voltak. Már-már a
jó modor része volt kritikus megjegyzéseket tenni a pártra; csakhogy a kijelentések többségét nem az elvi
meggyőződés ihlette, hanem az önös érdek.
Mert valójában jól megvoltak a párttal. Csak azt nehezményezték, hogy az nem ismeri el a fegyveres
erők szuverenitását. Hitlerrel és a háborújával se volt bajuk, bár érthetően nem örültek neki, hogy egy
hajdani tizedes hozza a stratégiai fontosságú döntéseket.
Az arisztokrata vezérkar meg akarta nyerni a háborút, annak ellenére, hogy tudták, Hitler és az ő pártja
lennének az igazi győztesek.
 Ellenséges vonalak mögött

NEM MONDHATNÁM, HOGY SZÍVREPESVE VÁRTUK A NULLA ÓRÁT.

– Extra porció snapsz és szabad délután – mormog ta Porta. – Ez nem sok jót jelent. A tripla
adag snapsz ug yanazt jelenti, mintha azt mondanák neked, hog y „a vág óhídra mész, fiam”.
A hadosztály parancsnokság a meg változtatta a délben hozott döntését, minek értelmében
most már nemcsak két szakasznak, hanem az eg ész 5. századnak előre kellett nyomulnia,
mélység i felderítésre. A századot két, eg ymástól füg g etlenül működő eg ység re osztották.
– Eg y se fog visszatérni – ing atta meg búsan a fejét Ohlsen.
A Lég iós lázasan pucolta a g éppuskáját, eg y új g yorstüzelő MG-42-est.
– Mindazonáltal mindjárt másképpen érzi mag át az ember eg y ilyen g olyószóróval
– jeg yezte meg , lefricskázva eg y porszemet a závárzatról. – Sok mindent lehet mondani a ránk
váró erdei kirándulásra, de azt nem, hog y védtelenek leszünk. Ezzel a mennydörg ő bottal még
akkor is lesz esélyünk, ha a környék nyüzsög ni fog az oroszoktól.
– Ug yan, térj már vissza a földre – zsörtölődött a keletporosz. – Javaslom, folytassuk ezt a
beszélg etést hat vag y hét óra múlva, ha még életben leszünk!
Tetőtől talpig álcázva voltunk. Úg y néztünk ki, mint holmi mohos, állig felfeg yverzett
marslakók.
– Még harminc másodperc – közölte rekedt hang on Ohlsen. A Lég iós és Pici között állt,
vállán g éppisztollyal, kezében stopperrel. – Előre! – adta ki a parancsot. Villámg yorsan
felkapaszkodtunk az árok szélén.
– Örülök, hog y nekem nem kell mennem – jeg yezte meg vészjóslóan eg y g ránátos
főhadnag y. – Rossz előérzetem van.
– Hol hag yta az optimizmusát? – vig yorodott el Porta, és a Lég iós után iramodott.
Elnyelt minket a sötétség .
Hog y az oroszok fig yelmét eltereljék, a szomszédos szektorban rövid, ám annál hevesebb
tüzérség i támadásba kezdtek.
– Vig yázzatok, hova lóg atjátok az orrotokat! – fig yelmeztetett minket Pici. – Aknák vannak
mindenfelé. De semmi g áz, tíz méterről is meg érzem a szag ukat. – Előrekúszott, és átvezetett
minket a sűrűn teleültetett aknamezőn. – Előre, hősök! Kövessétek Picit!
– Az isten szerelmére, fog d be a szád – könyörg ött Papa. – Olyan hang os vag y, hog y
kilométerekről hallani lehet a hang odat!
– Ne g únyolódj, vag y meg int beg urulok, és akkor biztos, hog y iván hallani fog ja a
hang omat! – fenyeg etőzött Pici.
Szerencsésen átjutottunk az orosz vonalakon, és elértünk eg y falut, úg y hét-nyolc
kilométerre a senki földjétől. Porta vette észre a nag y szakértelemmel álcázott tankokat.
– A kazani szent szűzre! – kiáltott fel Pici. – Eg y eg ész hadsereg nyi T34-es!
– Ha ezek meg indulnak, arra se lesz időnk, hog y összehúzzuk a seg g lyukunkat!
– csatlakozott hozzá a keletporosz.
– Pofa be – mordult rájuk Papa. Ideg esen körülkémlelt.
– Csak semmi pánik – vig yorg ott Porta. – Hamarosan az ang yalok karában fog unk kánont
énekelni. Vág yhat valaki ennél többre?
 – Jesszusom, még a tenyeremen is feláll a szőr, ha ezekre a tankokra nézek – mondta
meg babonázva Stein. – Van belőlük vag y száz!
– Adhatok eg y tanácsot? – kérdezte Pici. – Kapaszkodjunk fel az első vonatra, amelyik
visszavisz minket a német vonalak mög é! Halálszag ot érzek, bármerre szimatolok.
Tarkólövéseket.
– Ig azad van – helyeselt a Lég iós. – Húzzunk el innen, amilyen g yorsan csak lehet. Mindent
láttunk, amire kíváncsiak voltunk.
– Jól van – bólintott Papa. – Tűnjünk el innen.
– Felhúzom a nyúlcipőt, és már mehetünk is – vig yorg ott Pici. – csak kövessetek, és
hamarosan otthon leszünk, erre mérg et vehettek!
– Te vag y a leg nag yobb csirke, akit valaha is láttam – g únyolódott Trepka tizedes.
– Elmenekülni azok elől az alacsonyrendű oroszok elől! Ez az eg yenruhánk meg szég yenítése!
Pici alaposan feltérképezte mag ának Trepka arrog áns junkerképét, aztán közölte:
– Jól van, maradj csak itt, és beszélg ess el azokkal az alacsonyrendűekkel. Hátha sikerül
meg g yőznöd őket. Ami eng em illet, én nem óhajtok hősként meg halni.
– Pofa be, Pici – szólt rá szig orúan a Lég iós. – Inkább vezess minket.
Picivel és Portával az élen hanyatt-homlok átrohantunk az erdőn. Hátborzong ató és ösztönös
érzékkel navig áltak vég ig minket a keskeny, g yakran lombok vag y víz által rejtett ösvényeken.
Alig értünk ki a nyílt terepre, nég y zöld csillag röppent fel, pokollá változtatva az éjszakát.
Halottsápadt arccal a földre vetettük mag unkat, és fedezéket kerestünk. A környék eg yetlen
szemvillantás alatt életre kelt körülöttünk, mintha eg y láthatatlan kéz meg nyomott volna eg y
hatalmas g ombot.
Pattog ó parancsszavak és metsző sípszó hallatszott a sötétből. A leveg ő száz és száz hajtómű
dübörg ésétől remeg ett. Súlyos lánctalpak csikorog tak. Még a föld is reng ett alattunk, ahog y a
T-34-esek és a g épesített tüzérség csataformában előrelendült.
– Szent Brig itta, most seg íts! – kiáltott fel Pici. – Van eg y olyan érzésem, hog y éppen el
fog nak taposni, mint eg y cig arettacsikket. Ez is annak az átkozott fekete macskának a hibája,
amelyik ma reg g el szaladt át előttem. Csak kapjam el az átkozott dög öt!
– Te hülye vag y – állapította meg Trepka. – Nem értem, hog y mertek normális emberek
közé eng edni.
Pici az orra alá tolta az öklét.
– Tényleg ? Akkor ideje, hog y elbeszélg essünk erről. Majd szólj, ha visszatértünk!
– Mit teg yünk? – nyüszítette a g ránátos Scmidt. A nyakát nyújtog atva vizslatta az éjszakát,
de semmit nem látott.
– Csak feküdj nyug odtan, és számold a csillag okat – felelte neki a Lég iós. – És ha lelépünk,
kövess minket.
– Hog y mikor akartok eltűnni innen, az a ti dolg otok, én viszont már most lelécelek, mert
hamarosan feltűnik iván g yalog ság a, és akkor sok jóra nem számíthatok. Nem maradhatok
veletek, mert meg íg értem Emmának, hog y épség ben hazatérek.
– Honnan tudod, hog y jön a g yalog ság ? – kérdezte tamáskodó hang on Trepka.
– Még eg y ilyen zöldfülűt! – horkantott fel Heide. – Még sokat kell tanulnod, fiam. A
tankokat általában g yalog ság követi, és ha meg találnak itt minket, akkor eg y szempillantás
alatt el fog od felejteni, hog y hős akarsz lenni.
– Ha meg találnak minket, akkor az ég irg almazzon nekünk – tett rá eg y lapáttal Bauer.
– Ott vannak – mutatott az erdő széle felé Porta.
 Sötét fig urák hosszú sora kíg yózott elő az erdőből. Eg y pillanattal később a tankokat is
meg pillantottuk. Eg yenesen a német vonalak felé g urultak.
– Viszlát, hősök. Pici visszavonul. – Azzal már el is tűnt.
Papa és Porta követték. A Lég iós és én ug yanezt tettük. Trepka meg próbálta visszatartani
Heidét, de Julius g éppisztolyának az ag ya vég ül jobb belátásra térítette.
Röppentyűk hág tak a mag asba.
– Ura, Sztálin – kiabálták mög öttünk az orosz katonák, és vadul lőni kezdtek minden irányba.
Az orosz lövészárkokból barna eg yenruhás alakok ug ráltak elő, eg ymást érő hullámokban. Az
eg ész szektor életre kelt. Aknavetők és ág yúk tépték fel a földet, kavarg ó földteng erré
változtatva a tájat. Az orosz és a német tüzérség eg ymással vetélkedve ig yekezett tökéletessé
tenni a földi poklot.
A Lég iós és én bevetettük mag unkat eg y még meleg bombatölcsérbe. A g ödör alján emberi
maradványok hevertek, de nem érdekelt minket. Most csak az számított, hog y fedezékben
leg yünk.
Valaki a hátamra esett. Felsikítottam rémületemben.
– Fog d be, te hülye! – hallottam Pici hang ját. Csupa vér volt a ruhája: kézitusát vívott eg y
orosszal.
Lánctalpak csikorg ó hang ja rohant felénk.
– Eg y T-34-es – suttog ta Pici. – Biztosan észrevettek minket. Maradjatok fekve, míg a tölcsér
széléhez nem ér, aztán rohanás utánam!
A g yűlölt hang eg yre közelebbről és közelebbről hallatszott. A halálfélelem émelyítő érzése
kerített hatalmába, de tudtam, ha csak eg yetlen másodperccel is korábban ug rom ki, a tank
g éppuskái leszednek. A Lég iós fog ai vacog ni kezdtek, pedig isten a tanúnk rá, épp elég g é
meleg ünk volt. Ujjai g örcsösen a földet markolászták. Pici viszont úg y viselkedett, mintha
valaki g arantálta volna neki, élve fog ja meg úszni ezt a jelenetet. Hirtelen felkiáltott:
– Most! – A T-34-es kidug ta orrát a g ödör fölé.
Hog y hog yan jutottunk ki élve, azt máig se tudom. A lábaink vittek minket mag uktól.
A tank átverekedte mag át a g ödrön, összezúzva mindent, ami benne volt. Aztán
továbbrobog ott.
Eg y másik bombatölcsérben landoltunk. Pici sebtében eg ymáshoz kötözött hat kézig ránátot.
– Ellátom a bajukat ezeknek a rohadékoknak! – liheg te lóg ó nyelvvel. – Majd meg mutatom
én ezeknek a Sztálin-ivadékoknak, mit kap az, aki el akarja választani Picit az ő Emmájától!
Meg int az a csikorg ás.
– Én ezt nem bírom tovább! – üvöltöttem.
– Akkor miért nem táviratozol Zsukovnak, hog y tartson szünetet, míg visszavonulsz?
– g únyolódott a Lég iós. Kidug ta a fejét a g ödörből, hog y meg nézze mag ának a tankot, amit
közeledni hallottunk.
A tank lefékezett. A motor üresben járt. A torony, hosszú ág yújával, a terepet pásztázta.
Aztán az erőteljes dízelmotor meg int felbőg ött.
Meg int az a csikorg ás.
Robaj hallatszott, és eg y lövedék zúg ott ki a tank ág yújából. A célba vett német
g éppuskafészek pillanatok alatt a láng ok martalékává vált.
Pici g yőzedelmes mosollyal az arcán hátralendítette a karját.
– Adj nekik, az anyjuk úristenit! – kiáltotta a Lég iós, delejezetten bámulva Pici kezét.
Pici őrjítően hosszú ideig tartotta feje fölött a köteg et, mielőtt eldobta volna. Amint ez
vég re meg történt, visszabukott a g ödörbe. Belenyomtuk az arcunkat a sárba. Fülsiketítő
robbanás, és máris eg y láng teng er közepén találtuk mag unkat.
– Most már odébbállhatunk, fiúk – jelentette ki Pici, kárörömmel szemlélve az ég ő tankot,
melynek löveg tornyán eg y fáklyaként láng oló orosz vonag lott.
A Lég iós beleeresztett eg y sorozatot a g éppuskájával.
– A leg újabb érzéstelenítő – nyög te kéjesen.
Ohlsen hadnag y rohant elő az erdőből. Nem messze tőle tizenöt újonc eg yetlen rémült
nyájba tömörülve. Az eg yik T-34-es leg énység e kiszúrta őket. Vakító reflektorfény ömlött
vég ig sápadt arcukon.
– Futás! – ordította Ohlsen, de eg yikük se hallotta.
A mélyedésből, ahol meg húztuk mag unkat, tisztán lehetett látni, ahog y a vöröseskék és zöld
nyomjelző lövedékek lekaszálják az újoncokat.
Schneider őrmester rohant eszét vesztve a német állások felé. Eg y tizenöt centis g ránát
csapódott be a lába elé. Vakító villanás, és az őrmestert háromfelé tépte a lég nyomás.
Grunert tiszthelyettes és Hauber tanktüzér belekerült eg y T-34-es célkeresztjébe. Haubert
eltalálta eg y nyomjelző lövedék. Szinte akadálytalanul hatolt át a mellkasán. Hauber
meg torpant, arcra bukott, és hosszan, velőtrázóan sikítozni kezdett. A T-34-es hallg attatta el
hideg , érzéketlen lánctalpaival. Vér és csontszilánkok fröccsentek szét. Mint a víz, amikor eg y
autó áthajt a pocsolyán.
Grunert kővé meredve állt az acélszörny előtt. Előrenyújtotta a kezét, mintha puszta kézzel
akarná meg állítani. A T-34-es kecsesen ring ott előre-hátra, tovább nyújtva a pillanat kínjait. A
bal lánctalp eg yik illesztéséből Hauber fél keze lóg ott. Úg y tűnt, mintha integ etne. Az elülső
g örg őkről vér csepeg ett.
Grunert rémülettel és borzadállyal eltelve bámulta. Aztán a hajtóművek felbömböltek, és a
tank mozg ásba lendült. Grunert felvisított és rohanni kezdett. Elesett. Ötvenöt tonnányi acél
hajtott át a két lábán, péppé őrölve őket. Grunert tovább bukdácsolt a csonkjain, kásává lapított
lábait mag a után vonszolva a porban.
Eg y orosz g yalog os észrevette. Elkáromkodta mag át, és beleeresztett vag y tíz g olyót.
Grunert elterült. Hördült néhányat, aztán elcsendesült. Még nem halt meg . Az orosz a vállát
lőtte ronccsá.
Burg stadt hadnag y, a század helyettes parancsnoka, pánikba esett, és rálépett eg y aknára,
amely a leveg őbe repítette. A hasüreg e szétnyílt, jobb lábszára néhány izomrostnál fog va lóg ott
a térdéről. Amikor két orosz baka rátalált, összekucorodva feküdt, és a hasát markolta,
meg próbálván eg ybetartani a belső szerveit. A vér sug árban ömlött az ujjai közül. A szája tátva
volt, de hang ot nem lehetett hallani.
– Pjosz! – mordult rá az eg yik orosz, és eg y g olyót eresztett az orrába.
– Csort germanszki!* – mondta a másik, belemélyesztve háromszög ű bajonettjét a tizenkilenc
éves hadnag y mellkasába. Lassan, élvezettel csinálta. A nővérét felakasztotta az SS Harkovban.
A fiatalember azóta Ilja Ehrenburg jelszavát követte: „Öljetek, Oroszország bolsevik katonái!
Gyűlölködjetek, Vörös Hadsereg lövészei! Fojtsátok bosszúvág yatokat német vérbe!” A
bajtársára vig yorg ott, és intett neki: – Davaj!
A harmadik szakasz katonái elbitang olt juhokként rohang áltak a senki földjén. Három T-34-
es vette tűz alá őket. Eg y bombatölcsérben kerestek fedezéket, eg ymás nyakába ug rálva. Orosz
katonák özönlöttek feléjük az erdő irányából.
Dorn főtörzsőrmester, a parancsnokuk elvakkantotta mag át. Tüzet nyitottak az oroszokra
három MG-42-esükből. A T-34-esek erre g ránátokkal szórták meg a g ödör környékét.
Többen felálltak, és feltartották a kezüket. Dorn ug yan azzal fenyeg ette meg őket, hog y
mindannyiukat feljelenti g yávaság ért, de szavainak, érthetően, szikrányi visszatartó ereje sem
volt.
Az oroszok, akik szintén fedezéket kerestek, ug yaníg y felálltak. Csakhog y ők nem azért
tették ezt, mert baráti jobbot akartak nyújtani, hanem azért, hog y céltáblának használják a
harmadik szakasz rémült katonáit. Nem is hag yták abba a lövöldözést, míg az utolsó ember is
össze nem rog yott.
– Most leg alább tudjuk, mire számíthatunk – mondta Papa. – De ha ők íg y, mi is úg y. Lőjetek
fiúk, mindenre és mindenkire, aki az utunkba áll! Vissza kell jutnunk a vonalaink mög é, amíg
még lehet.
 Joseph Porta a lövészárok szélén ült, kezében egy vagdaltkonzervvel. A marhahús és a potencia közötti
összefüggésről tartott előadást Picinek. Hogy nehéz felfogású barátunk megértse, mit jelent a potencia szó,
Porta beintett neki. akár pórul is járhatott volna, ha nem szól közbe a nehéztüzérség.
A száz és száz ágyú lövedékei által keltett légnyomás olyan hatalmas volt, hogy Porta és a konzerve
berepültek az árokba, egyenesen Pici fejére.
Nem telt el több néhány percnél, és az árokrendszer összeomlott. Aztán megérkeztek a zuhanóbombázók
is a napalmmal. Tűzszekéren száguldottak felénk a halál seregei. Nem volt égbolt, és nem volt föld, se fű, se
nap. A világ robbanások, kiáltások, üvöltések, nyögések és sikolyok hányingerkeltő egyvelegévé
redukálódott.
Azok, akik már meghaltak, újra és újra a levegőbe lettek hajítva. De mindig visszaestek, mintha odafent
már nem maradt volna számukra hely.
A hadosztály megszűnt létezni.
 Partizánok

AZ 5. SZÁZAD MARADÉKA EGY ERDŐ SZÉLÉN SERTEPERTÉLT. Huszonnyolc kilométerre

lehettünk a néhai német arcvonaltól, orosz területen. Az eg ész századot meg tudtam volna
számolni az ujjaimon. Tizenketten voltunk: Ohlsen hadnag y, a Dag adt, Papa, Porta, Pici, a
Lég iós, Bauer, a keletporosz, Stein, Heide, Trepka és jómag am.
Pici eg y zseng e g allyat rág csált, hog y valamelyest csillapítsa őrjítő szomjúság át. Ohlsen
hadnag y tíz évet öreg edett eg yetlen éjszaka alatt.
– Tizenkét ember – nyög te. – Ennyi maradt kétszázhuszonötből! Mi az istenhez kezdjünk
most? – nézett ránk kétség beesetten.
– Hadnag y úr! – kiáltott fel a Dag adt. – Hadd teg yek eg y javaslatot!
Ohlsen fáradtan intett neki.
– Ki vele, főtörzs.
– Én azt mondom, menjünk át mindannyian az oroszokhoz!
Pici vihog ott.
– A főtörzsnek kétoldali háborúundora van! – kiáltotta a Lég iósnak, aki eg y farönkön ült.
– Át akar menni ivánhoz, hog y kikúráltassa mag át!
A Dag adt felkapta a vizet.
– Leg yen szíves, és fog ja be a száját, tizedes.
Pici a képébe vig yorg ott.
– Te hájas disznó, hát nem tudod, hog y az iménti javaslatoddal elvesztetted minden jog odat,
hog y bárkinek is parancsolg ass?
A Dag adt nyelt eg yet, aztán még is Ohlsenhez fordult.
– Hadnag y úr, követelem, hog y ezt az embert azonnal állítsa rög tönítélő hadbíróság elé
zendülés miatt!
– Szállj már le a földre – szólalt meg Julius Heide. – Te tényleg nem látod tisztán a
helyzeted, Dag i. Ha úg y lenne kedvünk, Pici meg én se perc alatt meg alakíthatnánk azt a
rög tönítélő bíróság ot, és felköthetnénk tég ed a leg közelebbi fára.
– Hadnag y úr, ez nyílt lázadás! – vakkantotta a Dag adt.
– Nem, főtörzsőrmester – vág ta rá éles hang on Ohlsen. – A fiúknak ig azuk van. A
javaslatával, hog y adjuk fel mag unkat az ellenség nek, három bűncselekményt is elkövetett,
melyekért eg y, a csapatunk tag jából meg alakított bíróság valóban bitófa alá állíthatná.
A Dag adt alig kapott leveg őt a felháborodástól. Pici röhög ve meg csiklandozta a főtörzs
nyakát.
– Alig várom, hog y az a zsíros tested a kötél vég én himbálózzon – búg ta a fülébe.
– Hag yd békén – szólt rá Papa. – Mindig is seg g fej volt, de most ráadásul eg y g yáva seg g fej.
Majd elintézzük, ha hazatértünk. Ha eg yáltalán hazatérünk valaha.
A „futószalag ” irányába nézett, melyen az oroszok nyug at felé özönlöttek, Lvov, Breszt-
Litovszk és Tolocsino irányába. Számunkra, kívülállók számára olyan volt, mint eg y baljóslatú
vihar. Dübörg ő tankok, bömbölő motorok, csikorg ó lánctalpak, nyerítő lovak, mög öttük pedig
a tüzérség , amely állandó mennydörg ésével meg tisztította számukra az utat.
Porta és Pici rábukkantak eg y hadtápos raktárra, de bánatunkra mindössze tizennég y
marhakonzervet, kilenc csomag kétszersültet, néhány átázott kekszet és eg y macskát találtak
benne. Picit és Portát leszámítva senki se örült a macskának. Pici azonban hátratolta
keménykalapját, és bölcs képpel azt mondta nekünk:
– Még eljöhet a nap, amikor másképp fog játok g ondolni, finnyások. – Az erdő felé intett.
– Az a dzsung el leg alább száz kilométer mély, és dug ig tele van partizánokkal. Két nap múlva
olyan éhesek lesztek, hog y eg ymás szemét is kiszívnátok. Akkora lesz a szájatok, mint eg y zsák,
és a fél karotokat fog játok íg érni eg y falat macskahúsért!
– Te perverz vadállat! – kiáltott rá Trepka, úri arcán az undor minden jelével. – Még mindig
rejtély számomra, hog yan lehet meg eng edni eg y mag adfajta alaknak, hog y eg yenruhát öltsön.
Pici feléje perdült.
– Még eg y szót, kisfiam, és eltöröm a g erinced. Panyimaju*, te szaros seg g nyaló?
Trepka elsápadt. Látszott rajta, leg szívesebben meg ölné Picit; meg is tette volna, ha Heide
fenyeg ető pillantása nem állítja meg a pisztolytáska felé kúszó kezét.
– Hadnag y úr – lökte Ohlsen elé az élelmiszeres zsákot Pici. A levadászott macskát továbbra
is a kezében szorong atta, akár eg y vadnyulat. – Szétosztaná az ételt?
A hadnag y bólintott. Tizenkét eg yenlő részre osztotta a zsákmányt, olyan precízen, hog y a
vég én mindenki pontosan eg y neg yed kekszhez jutott. Amikor ez meg történt, Pici vég ig nézett
rajtunk, és meg lóbálta a macskát.
– Tehát eg yikőtök se kér a macskából?
Nem kapott választ.
– Jól van, csak aztán később nehog y meg bánjátok. – Elővette a dohányzacskóját. – Itt a
dohányom. Minden reg g el sodorni fog ok tizenkét cig arettát, és mindenki kaphat belőle, ha
akar. De nem ajándékba adom. Kölcsön lesz, amit majd vissza is akarok kapni. A kamat
eg yneg yed cig aretta minden eg ész után! – Fig yelmeztetően meg rázta az öklét. – És csak hog y
tudjátok, ez az öklöm lesz az üg yvéd, a másik pedig a vég rehajtó, és lefog adhatjátok, hog y
minden tartozást keményen be fog ok hajtani. Panyimaju?
– Mennyi lőszerünk maradt? – kérdezte Ohlsen.
– Átkozottul kevés, hadnag y úr – felelte Porta, és a közeli kis tóba hajított eg y kavicsot. A
lapos kődarab átszőtte a sima víztükröt, ötször-hatszor is felbukkant, mielőtt vég leg elmerült
volna. – De azt hiszem, annyi azért van, hog y mindannyiunknak jusson eg y.
– Hag yja abba ezt az értelmetlen locsog ást – szólt rá Ohlsen. Papa elé tett három
lőszeresdobozt. – Ezek tele vannak. Milyen állapotban van a g éppuska?
– Működik – bólintott Papa, és rug dosni kezdte az eg yik bakancsa orrát, mint aki nag yon
unatkozik.
– Ez már ig en! – kiáltott fel Porta. – Három doboz lőpor és eg y ig azi g éppuska! Ha ezekkel
nem nyerjük meg a háborút, akkor ne nevezzenek minket teutonoknak, a Nibelung ok fiainak!
Ohlsen hadnag y úg y tett, mintha nem hallotta volna Porta g únyolódását. Papára nézett.
– Mink van még a g éppuskán kívül?
Papa eg y hang yabolyt piszkált eg y faág vég ével.
– Három g éppisztoly – felelte fásultan. – Az eg yik orosz g yártmány. Tizenhét kézig ránát.
Eg y láng szóró és eg y lőszer nélküli kályhacső.
– Sankt Pauli szent szűz anyja! – vig adozott Porta. Kétrét g örnyedt a nevetéstől. – Átkozott
leg yek, ha ez nem elég ahhoz, hog y feltartóztassunk eg y eg ész hadtestet. Reménykedjünk
benne, hog y nem jut a kollég áink fülébe, milyen veszélyes társaság vag yunk, mert még
elmenekülnek, és akkor lőttek a dicsőség es csatának!
 – Befog ná vég re? – csattant fel Ohlsen hadnag y. – A szüntelen fecseg ésével aztán biztos,
hog y nem seg ít rajtunk. Miért nem töri inkább azon a fejét, hog yan szivárog hatnánk át a
partizánok területén? Valahol csak kell lennie eg y új német arcvonalnak.
– Bocsánat, hog y közbeszólok – mondta szerényen Pici –, de szerintem az új frontvonal
valahol Berlin szomszédság ában lesz meg húzva.
– Ez áruló beszéd! – csapott le rá Trepka. – Követelem, hog y azonnal tartsunk tárg yalást a
Führer nyolcas számú rendeletének meg felelően!
– Mag ának tényleg elment az esze, Trepka? Gondolja, hog y van időnk ilyen baromság okra
itt, az orosz vonalak mög ött?
Trepka összecsapta a sarkát, és fanatikusan csillog ó tekintettel Ohlsen hadnag y szemébe
nézett.
– Hadnag y úr – rikácsolta eg y bantamkakas hang ján –, minden német katona, rang jától
füg g etlenül, követelheti rög tönítélő bíróság összehívását vereség pártiak és árulók üg yében!
– Átnyújtotta Ohlsennek a Pici ellen korábban meg írt feljelentését.
Ohlsen elolvasta, aztán határozott mozdulatokkal darabokra tépte.
– A mag a helyében – mondta harag osan a cövekeg yenesen, mag abiztosan álló Trepkának –,
én elfelejteném ezt a feljelentést. Amit Portának mondtam, az mag ára is vonatkozik. Ideje lenne
hasznosabb dolg okon törnie a fejét.
Pici, aki a farönkön üldög élt Porta és a Lég iós közt, akkorát kiáltott, hog y még az erdő is
zeng ett bele.
– Te mamlasz! Adj hálát a hadnag y úrnak, hog y összetépte a jelentésedet. Ha iván
meg találta volna nálad, keresztre feszített volna! Zsidóg yűlölő Julius elmondta nekem, miket
írtál bele!
– Csend leg yen! – szólt rá Ohlsen. – Vag y úton leszünk Kolimába, mielőtt eg yet
pislantanánk.
– Merde! – morog ta a Lég iós. – Inkább a Szahara, mint Szibéria.
– Én inkább a Bornholmerstrasse mellett voksolok – álmodozott Porta. – Berlin! Moabbit!
– És hog yan kíván eljutni oda Joseph Porta? – kíváncsiskodott Ohlsen hadnag y.
– Elemelünk eg y teherautót ivánéktól – felelte nemes eg yszerűség g el Porta. – Autón jobb,
mint g yalog .
Ohlsen kérdőn Papára nézett.
– Őrült ötlet – motyog ta kedvetlenül Papa.
Porta felállt, vállára vetette a g éppuskáját, és az erdő felé indult. Pici, akár eg y hűség es eb, a
nyomában loholt a lőszeresládákkal.
Ohlsen hadnag y meg csóválta a fejét, majd sóhajtott.
– Eg yes sorba fejlődni és utánam! – adta ki a parancsot.
Napokon át botorkáltunk a buja, örökzöld erdőkön és g yilkos mocsarakon át. Sírtunk és
szitkozódtunk a fáradtság tól, de az élni akarás és az oroszoktól való félelem mozg ásban tartott
minket. A neg yedik napon, erőnk vég e felé, tábortűz láng ját pillantottuk meg a sötétben.
Úg y meg ijedtünk, hog y földbe g yökerezett a lábunk. Portát és Picit leszámítva
mindannyian eg yetértettünk benne, hog y messze el kell kerülnünk az efféle tüzeket, de a vég én
Ohlsen még is meg adta mag át két cimboránk g yőzködésének.
– Ahol tűz van – érvelt Porta –, ott iván is van, és ahol iván van, ott teherautók is akadnak,
melyek közül az eg yiket mi szépen kölcsönvesszük. Gyere, Pici, látog assuk meg a kollég ákat!
Belevetették mag ukat a sötétség be. Papa és Ohlsen elfojtott hang on káromkodtak. Két órával
később tértek vissza. Pici hátratolta a keménykalapját, és halkan elröhög te mag át.
– Már előbb találkoznunk kellett volna, Joseph Porta! Gondolj csak bele, mi mindent
vihettünk volna vég hez a Reeperbahnon! Te átverted volna a palimadarakat, Pici meg
elag yabug yálta volna őket.
– Eg y kincs az a teherautó – mormog ta Porta.
– Mi? – kérdezte türelmetlenül Ohlsen.
– Eg y páncélozott, lánctalpas teherautó, tömve benzinkannákkal, épp elég g el ahhoz, hog y
elvig yen minket a Bornholmerstrasséra.
– És a leg énység ? – kérdezte Ohlsen a sötét lombkoronákat fürkészve.
– Említésre se érdemes – leg yintett Pici, eg yúttal elűzve mag a elől néhány szúnyog ot.
– Csak nyolc sárg a majom. Seg g részeg ek. Panyimaju?
– Van vag y három liter pálinkájuk – tette hozzá Porta. – Lefog adom, hog y a hadtápos
tisztjüktől csórták.
– És most ott ülnek – mondta röhincsélve Pici –, vedelik, és azt g ondolják elég edetten, hog y
„visszaűztük a németeket, azt a náci csőcseléket eg észen Leng yelország ig ”.
– Mire mi elkötjük a járg ányukat! – vihog ott Porta. – Ha észreveszik reg g el, hisztérikus
rohamot kapnak.
Csendben vártunk eg y darabig . Mindenkinek a teherautó járt az eszében.
Porta sodort mag ának eg y papiroszit.
– Jól van, akkor szedjük el tőlük – állt fel vég ül Ohlsen.
És ezután következett az, ami számtalanszor előfordul az ellenség es vonalak mög ött, de
amiről sose számolnak be a haditudósítások. Az efféle incidensek eg yetlen következménye az,
hog y néhány embert törölni kell a névsorból.
Vaszilij Rosztov tizedes és Iván Szkolenszkij ág yús, a 34-es páncélosdandár katonái
átbaktattak csodálatos, vadonatúj teherautójukhoz, hog y némi füstölt bárányhúst vig yenek a
cimboráiknak. Soha nem tértek vissza. Lassan elfeketedett előttük minden. Az új teherautó az
ég en látszott lebeg ni. Vaszilijnak még sikerült felemelnie a kezét, és meg érintenie a torkát
szorong ató g yilkos ujjakat, mielőtt meg halt volna. Iván a két g yermekét látta mag a előtt, de
csak eg y szétfoszló pillanatra. Kiáltani akart nekik, a hang ja azonban cserbenhag yta. A lába
rándult néhányat. A Lég iós erősített a szorításon, és aztán Iván is halott volt.
Porta és Pici g yorsan mag ára öltötte a halottak zubbonyát, és feltette az orosz sisakokat.
Rövid tanácskozás következett, aztán mindannyian a tűz közelébe kúsztunk, ahol a többi orosz
üldög élt.
– Job tvoj maty! – káromkodott hang osan Porta.
Az oroszok elröhög ték mag ukat. Eg yikük odakiáltott:
– Siessetek! Meddig szarakodtok még ?
– Máris, édes fiam, máris – suttog ta a Lég iós. – Hamarosan Allah kertjében fog sz bóklászni!
A füst felőli oldalról közelítettük meg őket, zajtalanul és alattomosan, ahog y a mérg es kíg yó
cserkészi be áldozatát. Julius Heide előkészítette az acéldrótját. A Lég iós meg masszírozta a
csuklóját, és szorosabbra markolta mór tőrjét. Papa ide-oda forg atta a g yalog ság i ásója nyelét a
tenyerében, hog y érezze a g yilkos szerszám súlyát. Mindenki próbált eg g yé válni az orv
öléshez használt kedvenc feg yverével.
Ásók és kések villog tak a tábortűz fényében. Heide rávetette mag át eg y őrmesterre. A tűzbe
nyomta a férfi arcát, és addig tartotta ott, míg a láng okkal eg yütt a fény is ki nem aludt az
orosz sisterg ő szeméből.
 Ohlsen hadnag y öklendezni kezdett. Az eg ész olyan g yorsan történt, csendben, minden
hősködés nélkül, hog y mire felocsúdtunk, már csak hullák voltak körülöttünk. Eg yikük eg y
darab kenyeret tartott a kezében. Eg y másik mellett felborult csajka hevert. A kapuszta a
mellkasára ömlött.
– Szem nem marad szárazon, ha a hősök halálhíre eljut a faluba – jeg yezte meg vig yorog va
Stein, és hog y biztos leg yen ebben, meg rug dosta az őrmester testét a bakancsa orrával.
Papa eg y szikladarabon ült, tenyerébe temetve arcát. Halottsápadt volt. A véres ásót
undorodva ellökte mag ától. Ohlsen hadnag y epét hányt. Ezek ketten soha nem tudták
meg szokni az ölést.
Pici és Porta már meg is feledkeztek a halottakról. Felpattantak a vadonatúj teherautóra,
Porta a kormány, Pici a g éppuska mög é.
Julius és Stein feg yverekre bukkantak a jármű rakterületén. Eg yik örömittas kiáltásuk a
másikat követte. A teherautó tömve volt lőszerrel, sőt akadt két g éppuska és eg y kiváló
aknavető is, hog y leg yen mivel elpufog tatni őket.
Porta felsikított a boldog ság tól. Felpörg ette a motort, és addig bőg ette, míg már a fák
levelei is rezeg tek bele.
– Ez aztán a szekér, mi? – áradozott. – Ehhez fog hatót nem találsz az eg ész német
hadsereg ben!
Ohlsen hadnag y és Papa is felug rottak a platóra.
– Teljesen elment az esze? – ordított rá Portára a hadnag y. – Akkora zajt csap, hog y eg észen
a futószalag ig elhallatszik. Veg ye halkabbra.
– Nem lehet, hadnag y úr – kiabált vissza Porta. – Iván nem tudja, hog yan kell zajtalan
motort építeni. Ezeknek csikorog niuk és pufog niuk kell. – Meg fordította a teherautót. A
lánctalp csikorog va-recseg ve hajtott át a kialudt tűzhelyen és a körülötte heverő holttesteken.
– Iván Bűzvan, ezennel Joseph Porta, aki isten keg yelméből a leg yőzött német hadsereg
káplárja, átveszi a kormányt!
Lefékezett. A lánctalpak felvisítottak, és rög ök szálltak el a fejünk mellett. Porta felkapcsolta
a fényszórót, amitől a hadnag y meg int beg orombult.
– Kapcsolja ki a fényt, ember, és meg parancsolom mag ának, hog y fog ja be a száját!
– De hadnag y úr, ha meg teszem, amit mond, akkor nem jutunk messzire. Mi ug yanis már
nem rémült német katonák vag yunk, hanem diadalittas ivánok. Meg nyertük a háborút, és
eg észen Leng yelország belsejéig kerg ettük a nácikat. Hamarosan Berlinben leszünk, ahol a
vécék ig azi kínai porcelánból vannak. Úg yhog y minek suttyomban hajtani a sötétben, goszpodin
lejtenant? Mindenütt fények vannak, teng ernyi fény! Orosz anyácskánk sikong at és tapsikol
örömében! A g yőzelem a miénk! A munkásosztály leg yőzhetetlen! Éljen, éljen Sztálin bácsi! Job
tvoj maty!
Ohlsen meg kocog tatta a halántékát az ujjával, és ag g ódva Papára nézett. Attól félt, hog y
Porta meg bolondult.
Porta úg y robog ott át az éjszakán a teherautóval, mint eg y meg szállott. Ő és a mellette ülő
Pici is orosz eg yenruhát és acélsisakot viseltek. Többször is elhajtottunk partizántáborok
mellett. Porta ilyenkor g yorsított, és jobb öklét üdvözlésre emelte, ahog y azt a Vörös Front
harcosaitól látta. Szakállas, vad kinézetű, féleg yenruhás férfiak integ ettek a feg yvereikkel és
kiabáltak nekünk.
– Ura, Sztálin! Éljen a Vörös Hadsereg ! – ordították az orosznak hitt jármű után a g yőzelemtől
részeg partizánok. – Hová, hová?
 – Varsóba és Breszt-Litovszkba! – rikoltotta Porta. – Le a németekkel! Hamarosan Berlinben
leszünk, és porcelánedényekben fog unk mosakodni meg szarni!
– Teg yél el nekünk is eg y porcelánbilit, goszpodin testvér! – kiáltották búcsúképpen a
partizánok.
Lopott teherautónk lánctalpa az eg ész erdő csendjét felverte. Amikor másnap meg álltunk,
az autót betakartuk ág akkal. Olyan lelkiismeretesen álcáztuk, hog y ha elbóklásztunk volna
mellőle, még mag unk se találjuk meg . A társaság fele a g éppuskák és az aknavető mellett
őrködött, míg a többiek aludtak.
Valahol az erdő mélyén eg y vörös hadnag y vezette partizáneg ység népbíróság i tárg yalást
tartott. Eg y fiatal, Volg a körzetbeli orosz nő esett a fog ság ukba. Hog y szálláshoz és élelemhez
jusson, a lány beállt hivatalseg édnek eg y német ezredirodába. Aztán jött az ellentámadás, és
vele a káosz, a pánik. A németek „meg feledkeztek” róla. Minek is cipelték volna mag ukkal,
amikor annyi fiatal lány akadt mindenhol, ahová mentek. A tüzértisztek vörös paszománya
mindig is vonzotta a lányokat. Mire észbe kapott, már csak a távozó ezred nyoma volt a falu
határában.
Gyorsan bepakolta kevéske holmiját két táskába, átvetette őket a vállán, és nekiindult a
„futószalag nak”. Elcsig ázott német katonák, szitkozódó, brutális katonai rendőrök közt
vonszolta mag át nappal és éjszaka. Elesett. Felkelt. Szédült a kimerültség től és az éhség től. A
könnyei elapadtak a sok sírástól. Eg y lovas meg eng edte, hog y néhány kilométeren át a
keng yelbe kapaszkodjon. Az illető kozák volt – a honfitársa.
Vég ül a kozák g yorsított a tempón. A lány már nem tudta követni. Meg botlott és elesett. A
ló felág askodott. A kozák rácsapott a lányra a nagajkával, meg vetően leköpte, és azzal
elvág tatott a lóval. A nap meg csillant sapkája vörös ellenzőjén.
A lány eg y darabon eg y g yalog ság i konyha szekerén utazott tovább, aztán innen is elűzte
eg y hadnag y.
Mielőtt még felocsúdhatott volna, a saját hazája katonái özönlötték el az utat. Berohant az
erdőbe, hog y elrejtőzzön előlük, és ezzel akaratlanul még nag yobb veszélynek tette ki mag át.
Mert az erdőben sokkal több ellenség e volt, mint az úton, a reg uláris hadsereg katonái közt.
Órákon át eg y sűrű csalitosban kuporg ott, a félelemtől félájultan.
Eg yik reg g el belerohant két bozontos szakállú partizán karjaiba. Turjetza g árdista hadnag y,
a partizáneg ység parancsnoka elé vezették. Turjetza mag as, szikár ember volt, aki annak idején
kitűnő eredménnyel vég ezte az omszki katonai akadémiát. Tizennég y évesen feljelentette az
anyját ellenforradalmi eszmék terjesztése miatt. Eg y lezuhanó kőszikla vég zett a meg tört szívű
hölg g yel, valahol Novoszibirszk mellett.
Amikor Pjotr Turjetza tudomást szerzett az anyja haláláról, közönyösen vállat vont, és csak
ennyit mondott:
– Azt kapta, amit meg érdemelt.
Intellig ens, fanatikus férfi volt, és mint ilyen, imádott mások felett ítélkezni. Amikor
meg látta Mariát, rög tön feltűnt neki a Wermacht-zokni, a zöld szeg élyű pulóver és a
jelleg zetesen zöld nyakkendő. Vérszomjas mosoly terült szét az arcán.
– Áruló! – vicsorog ta. A nő arcába köpött, és a fejére csapott bundasapkájával. A
homlokrészre tűzött vörös csillag feltépte a bőrt Maria homlokán. – Mi a neved? Honnan jöttél?
Mit keresel itt?
Az arcára csorg ó vér meleg e felkeltette Mariában meg búvó dacos fiatalt. Szeme résnyire
szűkült, torkából vad kiáltás tört fel.
 – Az anyám méhéből jöttem, te fajankó! És a németek elől menekülök! Ti, akik az erdőben
rejtőzködtök és lesből lőtök, talán nem tudjátok, mi folyik odakint az ország utakon és a
falvakban?
– Szóval ezt akarod meg etetni velem, te cafka! – A hadnag y odahívta a helyettesét, Ig or
Poltonek törzsőrmestert, eg y apró kalmüköt, aki a tipikus tiszthelyettes volt: ha fenéken
billentették, akkor továbbadta az alatta lévőknek, de ha nem billentették fenéken, ő akkor is
meg rug dosott valakit. Poltonek fürg én összecsapta a sarkát a hadnag y előtt.
– Szolg álatára, goszpodin lejtenant!
– Veg ye kezelésbe ezt a szajhát – morog ta a hadnag y. A karikalábú törzsőrmester boldog
vig yorral elvonszolta a lányt.
Meg verték Mariát. Eltörték két ujját. Aztán szelídre vették a hang ot.
– Marisha – suttog ta Turjetza hadnag y. – Tehát azért jöttél, hog y kémkedj nálunk a német
barátaidnak!
– Nyet* – nyöszörög te a lány.
– Információkat akartál átadni rólunk? – búg ta a hadnag y, és közben mag a felé,
hátracsavarta a lány fejét, eg észen addig , míg a csig olyák roppanásig nem feszültek. Ezután
meg markolta Maria mindkét mellét, és addig szorította őket, míg a lány fel nem sikoltott a
fájdalomtól. – Eg y áruló vag y. A németekkel bujálkodtál! – Belerúg ott a lányba.
Letépték az összes ruháját. Eg y faág ra lóg atták a kezénél fog va, aztán apró vág ásokat
ejtettek a bőrén, és az eleven húsra sót szórtak.
Utána leszedték. Maria „bevallotta”, hog y áruló. Hog y hátba döfte a Vörös Hadsereg et,
kig únyolta Sztálint és Vlaszov kutyái közé tartozik.
Arra kényszerítették, hog y vodkát ig yon. Eg yenesen a torkába öntötték az üveg ből. A
hadnag y vég ül elunta mag át.
– Teg yen vele, amit akar – leg yintett, és otthag yta Mariát a kalmükkel.
Ig or Poltonek törzsőrmester rávetette mag át a meztelen lányra.
– Marisha! – nyög te a fülébe.
Miután kielég ült, horog keresztet rajzolt a lány homlokára eg y vörösen izzó szeg g el. Aztán
kopaszra vág ta a haját, és a tűzbe dobta a fürtöket. Innen már ő is kezdte unni a dolg ot, ezért
leköpte a lányt, és mint aki jól vég ezte dolg át, elsétált.
Amikor hajnalban felszedelőzködtek, hog y továbbálljanak, Maria még mindig ott hevert,
ahol előző nap hag yták. Turjetza hadnag y meg kérdezte Ig ortól, hog y halott-e a fog oly, a
kalmük pedig azt hazudta, hog y ig en. Remélte, hog y a lány lassú kínhalállal fog meg halni az
ellenség es erdőben.
Maria azonban nem halt meg . A Volg a környékéről származott, és a volg aiak nehezen
halnak meg . Mikor mag ához tért, első g ondolata az volt: meg kell ölnie a kalmüköt, mielőtt
meg halna.
Zokog va, bizonytalan léptekkel elindult valamerre. Tudtán kívül nyug at felé tartott.
Három nappal később eg y farönkön ült, és azt kívánta, bárcsak meg halt volna. A fájdalom
ug yan javarészt elmúlt és a homloka se sajg ott már, a testén és a lelkén eluralkodó g yilkos
fáradtság azonban kezdett elviselhetetlenné válni.
Gallyakat rág csált, hog y csillapítsa a szomját, de a rág ás fájdalmat okozott. Az ütésektől
több fog a is kimozdult a helyéről, és az ajkai csúnyán feldag adtak.
Váratlanul morg ást hallott a háta mög ül, s a következő pillanatban két kéz fonódott a
torkára. A rémülettől bénultan nézett fel a föléje hajoló, orosz sisakot viselő férfi csúnya arcába.
 – Eg y kurva! – ordította Pici. – Úg y éljek, eg y kurva, horog kereszttel a homlokán!
– Seg g fej! – sziszeg te Papa, előkúszva a bokorból. – Miért nem eng eded el ezt a szeg ény
lányt? Még a vég én meg fojtod!
Pici felállt, és Mariát is talpra seg ítette, de közben nem mulasztotta el vég ig csúsztatni a
tenyerét a formás testen, amit csak félig takartak el a széttépett ruhadarabok.
– A kazani szent szűzre! – kiáltott fel. – Micsoda cukorfalat! – Papára és a mög ötte hasaló
Lég iósra kacsintott. – Vessünk kockát, és aki a nag yobbat dobja, az kapja meg elsőnek!
– Disznó vag y – tolta le Papa. – Nem lesz semmiféle kockázás. Ohlsen hadnag y elé fog juk
vinni.
– Jó, leg yen ő az első – ajánlotta fel nag ylelkűen Pici. – Lefog adom, hog y örülne neki, ha
vég ig mennénk rajta.
– Pofa be! – mordult rá Papa. – Ha hozzá mersz nyúlni, lelőlek – közölte fenyeg etően, és
meg kocog tatta a g éppisztolyát.
Pici a hóna alá csapta a lányt, pontosan úg y, ahog y a tyúkot szokás, amikor a vásárba vag y
rosszabb esetben a konyhakés alá viszik.
– Jézuskám, csak úg y tüzel az eg ész elülső páncélzatom – nyög te izg atottan. – Komolyan,
Papa, lég y jó hozzám, és hag yd Picit, hog y elnyerje jól meg érdemelt jutalmát. Mindenki olyan
szig orú hozzám. Emlékezz csak az anyámnak, annak a kurvának a levelére – tette hozzá vég ső
érvként.
– Békén hag yod – szög ezte le Papa. – Ohlsen hadnag yhoz visszük, hog y kikérdezze.
– Remek – derült fel Pici arca. – Akkor tartsunk előzetes vizsg álatot. Puhítsuk meg a
kicsikét! Úg y, ahog y a zsaruk szokták csinálni, mielőtt kihallg atásra vinnék a g yanúsította.
– Csak semmi trükk, Pici! Induljunk!
Félúton Pici meg torpant és felkiáltott:
– Job tvoj maty!
Maria hisztérikusan sikítani kezdett. Papa rémülten hátraperdült.
– A kurvának nincs bug yija! – világ osította fel Pici. – Most ellenőriztem. – Nevetve
meg kérdezte a lánytól: – Akarsz játszadozni eg y kicsit, moj ljubimec? Akarsz csintalankodni
Picivel?
– Befejeznéd ezt vég re? – szólt rá Papa. – Lehet, hog y a partizánok, akik ezt művelték vele,
valahol itt vannak a közelben, és neked csak az etyepetyén jár az eszed!
Porta hosszan, sokatmondóan füttyentett, amikor meg látta Mariát a szakadt ruháival és
Picit a kéjtől szétolvadni készülő képével. De mielőtt még elmondhatta volna, mi jár a fejében,
Pici áradozni kezdett:
– Jó kis bútordarab, mi? Széthajtog atható meg minden. És nincs rajta bug yi! Úg y vig yorog a
pucér seg g e a rong yok alól, mint a tüzelő koca búg atás előtt. Ig azi tüzes darab. Éppen az én
méretem.
Ohlsen hadnag y felpattant, és Papa elé állt.
– Mit tettek vele?
Papa kék szeme rezzenetlenül állta a tekintetét. Ohlsen zavarba jött.
– Bocsásson meg , Beier. Természetesen semmi nem történhetett, hiszen mag a is ott volt.
– Bátortalanul kezet nyújtott Papának, aki elfog adta, és savanyú mosollyal meg szorong atta.
A lányt kihallg atták. Elsőször meg fenyeg ették, de a homlokára ég etett horog kereszt vég ül
mindenkit meg g yőzött. Vontatottan, el-elcsukló hang on adta elő a történetét. Másfél órába
telt, mire a vég ére ért.
 – Hol vannak most a partizánok? – kérdezte tőle Ohlsen.
Maria kelet felé mutatott.
– Vljeszu.
– Sokan vannak? – akarta tudni Papa.
– Da – bólintott Maria. – Eltűntök innét g yorsan. Davaj, davaj! Nix nemma! Nincs alvás!
– Jól van – mondta Ohlsen. – Tűnjünk el innen!
A lányt Porta és Pici közé ültették a vezetőfülkébe. A fejére eg y mélyen a szemébe húzott
bundasapka került. Ferde vág ású szemével pontosan úg y nézett ki, mint eg y fiatal kaukázusi
katona.
Julius Heidétől kapott eg y g éppisztolyt. Amint meg érezte kezében az acél hűvösét, g onosz
vig yor terült szét meg g yötört arcán.
– Bosszút állok. Halálra lövöm kalmük Ig ort – mondta tört némettel.
Porta meg csóválta a fejét.
– Ő leg yen az utolsó, aki az utadba kerül, kislány. Különösen most, hog y velünk vag y. Lassú
halál lenne a büntetésed, ha velünk kapnának el. Leg alább két hétig haldokolnál.
Ohlsen alig hag yott nekünk pihenőt. Olyan kíméletlenül hajszolt minket, mint eg y
rabszolg ahajcsár. Eg észen más ember lett belőle, mióta az ellentámadás átg ördült felettünk.
– Viszket a nyaka eg y kitüntetésért – morog ta Porta.
Pedig ez nem volt ig az. Ohlsen hadnag y nem akart hős lenni.
– Az őrületbe kerg et a türelmetlenség ével – panaszkodott Heide. – Az eg yetlen mag yarázat a
viselkedésére az, hog y bádog ot szeretne kapni a nyaka köré.
Ohlsen odajött és leheveredett közénk. Nem hallotta, mit mondtunk, szavaiból azonban
kitűnt, sejti, hog y miket g ondolunk róla.
– Mag uk bizonyára azt hiszik, hog y hős akarok lenni, hog y kitüntetésre vág yom. Ez nem
ig az. Én csak ki szeretnék jutni ebből az elátkozott erdőből. Két dolog hajt előre: az élni akarás
és a honvág y. – Kivette a tárcáját a mellényzsebéből, és eg y fényképet tartott elénk. – Ez Ing e és
Gunni. A feleség em és a fiam. Gunni most hétéves. Már három éve nem láttam. – A földre
köpött. – Láthatják, a puszta önzés az, ami miatt ilyen kíméletlenül hajszolom mag ukat. A
helyzet az, hog y mag ukra vag yok utalva. Eg yedül ug yanis semmire se mennék, ezzel
tökéletesen tisztában vag yok.
Csendben üldög éltünk eg y darabig . Mindannyian éreztük, hog y Ohlsen valamiféle reakciót
vár tőlünk, de nem tudtuk, mit mondhatnánk. Heide vég ül dúdolni kezdett:

Hosszú út visz hazafelé,

Oly hosszú, oly hosszú, oly hosszú…
– Ha összefog unk, lesz némi esélyünk rá, hog y túléljük a háborút – folytatta Ohlsen.
– Választhatnak: rabszolg ákként fog unk dolg ozni az örökkévalóság ig a tajg ában vag y
hazajutunk. Szó sincs itt arról, hog y harcolni kell a Führerért és a Nag y-Németország ért. Mi
csak haza akarunk jutni. A fenének van kedve meg rohadni ebben az erdőben!
Porta felnézett.
– Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hog y mindannyian élni akarunk. Mindenki élni
akar, az ellenfeleink is a túloldalon… de átkozottul kevésnek fog teljesülni a kívánság a.
– Azért, mert disznók vag yunk, akiket disznó szült, eg yenesen azért, hog y a mészárszékre
kerüljünk – tette hozzá bölcs képpel a Lég iós. – Nem sokkal vag yunk okosabbak, mint
konnektororrú rokonaink. Olyanok vag yunk, mint a kecske, amelyik nekiug rik a hentes
késének.
– Ig azad van – bólog atott Julius Heide. – Eg y elbitang olt marhacsorda vag yunk. Túl g yávák
vag yunk ahhoz, hog y feladjuk.
– Nem! – kiáltotta Ohlsen hadnag y. – Éppen ez az, amit el kell kerülnünk. Olyan
elszántaknak kell lennünk, mint amilyenek az SS és az NKVD fanatikusai, sőt még annál is
inkább. Mert mi nem lég ből csinált üg yekért küzdünk, hanem az életünkért! Vasakarattal kell
átverekednünk mag unkat heg yeken és erdőkön, hog y elérjük az otthonainkat! – Letörölte a
verejtéket a homlokáról, és indulatosan belerúg ott a sisakjába.
Papa vett eg y mély leveg őt.
– Nem akarom elkeseríteni, hadnag y úr, de kétlem, hog y bármelyikünk is haza fog térni.
Rám eg y feleség , három g yermek és eg y asztalosműhely vár, de tudom, hog y soha nem fog om
viszontlátni őket.
Ohlsen meg rag adta Papát a zubbonyánál fog va, és mag ához rántotta.
– Nem szabad íg y g ondolkodnia, Papa – suttog ta szinte könyörög ve. – A lelke leg mélyén
hinnie kell, hog y eg yszer hazatérünk. A háborúnak már majdnem vég e. Most már vég et kell
hog y érjen. Az oroszok úg y üldöznek minket, mint az ag arak a vadnyulakat. Az újoncaink, az
utánpótlás semmire se jó. Nincsenek feg yvereink, a lőszerből és az üzemanyag ból is
kifog ytunk. Lopnunk, fosztog atnunk kell, ha enni akarunk. A rendőreink és a fejvadászaink úg y
üldöznek minket, mintha nem is emberek lennénk, hanem patkányok. Odahaza meg közben
romhalmazzá bombázzák a városainkat. Hetek, leg feljebb hónapok kérdése, és az eg ész disznóól
összeomlik.
– Ig en, és akkor a hentesek munkához látnak – jeg yezte meg ironikusan Porta. – A g yőztesek
bosszút fog nak állni rajtunk, katonákon. Ne hig g ye, hog y életben fog unk maradni, ha vég et is
ér a háború. Szög esdrót kerítés mög é fog nak zárni mindannyiunkat, és addig éheztetnek
minket, míg fel nem faljuk eg ymást.
– Nem, ez soha nem történhet meg ! – kiáltotta Ohlsen. – Nem fog ják meg tenni!
– És ki fog ja meg akadályozni őket ebben? – kérdezte Heide.
– A hasznukra lehetünk – jött a kétség beesett válasz a hadnag ytól.
– Nem – mondta kíméletlenül a Lég iós. – Mit kezdjenek eg y rakás kiéhezett, elnyűtt, félőrült
bérg yilkossal? Felesleg es anyag vag yunk. Minél hamarabb feldobjuk a talpunkat, annál jobb.
Mert még dolg ozni is elfelejtettünk.
– Ez nem ig az! – kiabált Ohlsen hadnag y. – Nem lehet ig az. Én már holnap kezdeni tudnék
az irodában. Meg halok érte, ahog y Papa is meg hal érte, hog y visszatérhessen a
műbútorasztalos-műhelyébe.
A Lég iós vállat vont, és lefújt némi port a g éppisztolya závárzatáról.
– Maradjon a sereg ben, ahog y én is tettem. Szállást, élelmet és ruhát kap, meg még némi
pénzt is, hog y leihassa mag át a szabadidejében. És mindenekelőtt: a lehetőség et, hog y
otthag yja a fog át, ezzel örökre vég et vetve az eg észnek.
– A sereg , huh! Nem nekem való – borzong ott meg Porta. – Nekem aztán nem lesz
szükség em az átkozott sereg seg ítség ére, hog y a felszínen tudjam tartani a seg g em.
– Csettintett a nyelvével, fig yelmeztetően felemelte a mutatóujját, és körülnézett, mint aki
nag y titkot akar meg osztani velünk. Lehalkította a hang ját. – Tudjátok, mit fog ok én csinálni?
Befog ok néhány kurvát, pontosan úg y, ahog y a fejvadászok is beg yűjtik a dezertőröket, és
nyitok eg y elsőrang ú kuplerájt, aminek természetesen én leszek az ig azg atója. Van fog almatok
róla, mi pénzt lehet keresni néhány kurvával? – Beletörölte a száját koszos kézfejébe, és
hátratolta a cilinderét. – Az lesz a g yöng yélet, fiúk! Már érzem is a g atyámban az előszelét.
– Disznó – mondta meg vetően Ohlsen. A földre köpött.
– Miért, hadnag y úr? – kérdezte ártatlan képpel Porta. – A lányoknak nem lesz ellene
kifog ásuk. Akkor én miért ne csinálhatnék üzletet a g yönyörből? Kevés nő van, aki ne lenne
hajlandó leg alább kipróbálni ezt a szakmát. Leg feljebb nincs alkalmuk rá vag y nincs meg hozzá
a bátorság uk.
– Jézusom! – nyalta meg a szája szélét Pici. – Meg eng eded, hog y én leg yek a kidobó
embered, Porta? Nem fog ok sokat kérni tőled. Inkább természetbeni javakban fog om kérni a
járandóság omat!
– Akkor nálad mindennap fizetésnap lenne, mi? – vig yorg ott Heide.
– Még szép – bólintott Pici. – Kurvákkal eng em bárhová el lehetne csalni, akár még
Szibériába is.
Porta halálosan komoly arccal állásokat osztog atott nekünk jövőbeni vállalkozásában. Csak
Ohlsen hadnag y és Papa maradt munka nélkül.
Két nappal később katonai rendőrökbe botlottunk. Heide látta meg őket.
Bement az erdőbe Picivel és Mariával. Vadászni indultak – az ösztöneink azt súg ták, valaki
van a közelben, aminthog y íg y is volt. Pici vérszomjas vig yorral előkészítette az acéldrótját,
Heide azonban intett neki, hog y várjon, és odahívta Ohlsent.
A három katona először meg lepődött, amikor meg pillantott minket. Aztán meg nőtt a
pofájuk. Kiderült, valóban fejvadászok, és csak azért öltöttek bakaruhát, hog y ne ismerjék fel
őket. Tényleg úg y néztek ki, mintha közönség es, becsületes lövészek lettek volna.
Eg yikük, eg y ötven-hatvan éves, testes főhadnag y a menetleveleinket követelte Ohlsen
hadnag ytól. Rövid csend következett – a hadnag yunk csak tátog ni tudott a képtelen kérés
hallatán –, aztán a tiszt ráförmedt Ohlsenre:
– Elvesztette a hang ját, hadnag y? Vag y ilyen lassú a felfog ása? Látni akarom a papírjaikat,
hog y tudjam, jog uk van-e itt csatang olni ebben az erdőben.
– Jézusom, mag át meg harapta eg y veszett kutya? – fakadt ki Heide.
– Fog d be, te kis szaros! – ordított rá a főhadnag y, baljósan előretolva az alsó állkapcsát. A
g éppisztoly csöve Ohlsen mellkasára irányult.
A következő pillanatban velőtrázó üvöltés hallatszott a bokrok mög ül.
– Le azokkal a g itárokkal!
A fejvadászok úg y elhajították a feg yvereiket, mintha azok meg ég ették volna a kezüket.
– Fel a mancsokkal, de g yorsan, míg meg nem g ondolom mag am – folytatta a bokorbeli
hang .
Három pár kéz lendült fürg én a mag asba. Porta és a Lég iós csak ezután jött elő. Porta a
nehézg éppuskánkat cipelte a nyakába akasztva.
A Lég iós fenéken billentette a főhadnag yot.
– Térdre, strici.
A kövér főhadnag y pufog va térdre zuhant. A két tiszthelyettest Pici képelte fel.
– Ti is letérdeltek!
– Hag yják békén őket! – parancsolta Ohlsen.
– Ezért fizetni fog nak – fenyeg etőzött a főhadnag y, meg se próbálva leplezni dühét. – Majd a
saját bőrükön tapasztalhatják, hog y a 987-es bekezdés értelmében halállal kell büntetni azt, aki
kezet mer emelni eg y kötelesség ét teljesítő katonai rendőrre.
– Amennyire én tudom, a dezertálást is halállal büntetik – jeg yezte meg közönyösen Ohlsen.
A fejvadászok nem tudták, hog y Maria is velünk van, még kevésbé azt, hog y mit mondott
nekünk. Ismerte őket, és hallotta, amikor arról beszéltek, hog y közönség es katonáknak öltözve
át kellene szökniük az oroszokhoz. Úg y tervezték, hog y meg várják, míg átvonul felettük a front
és csend lesz a hátország ban, aztán nemes eg yszerűség g el kommunistáknak adják ki mag ukat.
Arról is szó volt, hog y a heg yeken átkelve lemennek a Balkánra. Maria tudta, hog y a zsebeik
tele vannak hamis papírokkal, melyeken eg y tábornok odahamisított aláírása áll. A
főhadnag ynak ráadásul volt eg y speciális menetlevele, amely a leg több ajtót meg nyitotta volna
előttük.
– Hát meg pattantunk a g anés szekérről, mi? – kérdezte Porta, és szórakozottan bökdösni
kezdte a főhadnag yot a rohamkésével.
A tiszt tokái mög ül g urg ulázó hörg és tört fel.
– Ezért fizetni fog !
– Valóban? Huh, most meg ijesztettél! – vig yorg ott Porta. – Talán a túlvilág ról akarsz
kísérteni, kisfiam? Merthog y Pici már alig várja, hog y kötelet hurkolhasson a nyakadba.
– Fog ja be a száját, Porta – vesztette el a türelmét Ohlsen. – Motozzák meg őket!
– Tiltakozom! – kiáltotta a főhadnag y. – Ilyet tenni eg y tiszttel eg yenlő a becsületsértéssel!
– Pedig nem az – világ osította fel Pici. – Ez nem becsületsértés, hanem előkészület az
akasztáshoz.
Porta kárörvendően nevetett.
– El tudom képzelni, milyen kellemetlen lehet, hog y ezúttal ti vag ytok az áldozatok. De
biztosak lehettek benne, hog y a szabályok szerint fog unk eljárni. Meg lesz eng edve, hog y
felálljatok, amikor Pici meg fojt titeket. Az acéldrótját fog ja használni, és leg alább tíz centivel a
talaj felett fog ja tartani a lábatokat, míg az utolsót nem rúg játok.
– Azt mondtam, fog ja be a száját! – förmedt rá Ohlsen.
Papa odaadta neki a papírokat, amelyeket a fejvadászok zsebében találtunk – köztük a három
különleg es menetlevelet a tábornoki aláírással.
– Azt hiszem, ez mindent elárul – lobog tatta meg Ohlsen a papírokat. A hang jában nyoma se
volt kárörömnek.
– Akkor hát meg fojthatom őket, hadnag y úr? – kérdezte lelkesen Pici, és már húzta is ki a
zsebéből az acéldrótot, melynek két vég én eg y-eg y fog antyúként szolg áló fadarab biztosította
az ölés kényelmét.
– Semmit nem fog tenni – morog ta Ohlsen. – Ezt a három embert visszavisszük mag unkkal.
Amíg én vag yok a parancsnok, addig itt nem lesznek rög tönzött kivég zések! Ezt mindenki jól
vésse az ag yába! – mondta fenyeg etően.
Heide és a Dag adt a teherautóhoz kísérték a fog lyokat, és alaposan meg kötözték őket. Amint
meg pillantották Mariát, a fejvadászok elsápadtak. A lány odament hozzájuk, meg állt a kövér
főhadnag y előtt, a szemébe köpött, és tömören közölte a véleményét:
– Csort!*
Maria eg y elhag yatott kunyhóban ismerte meg a „szerelmét”, a futószalag mellett. Amikor
ellen próbált állni, a főhadnag y kis híján meg fojtotta. Aztán brutálisan benyúlt a ruhája alá, és
durván meg erőszakolta. Úg y beleharapott a lány keblébe, mintha az valóban eg y érett alma lett
volna. Pedig nem is volt perverz. Csak eg y eg yenruhába bújtatott ostoba paraszt volt, akiben
túlteng ett az önimádat és a nemi vág y. Eg yszerűen buta volt és tapasztalatlan.
 Miután kielég ült, meg eng edte a törzsőrmesternek, hog y ő is használja a lányt. Maria
kénytelen volt hag yni, hog y a másik férfi is rámásszon, és mag áévá teg ye, miközben
közönség es szerelmi frázisokat suttog ott a fülébe húsos ajkaival. A törzsőrmester azt hitte, ez is
hozzátartozik a nemi erőszakhoz.
Maria úg y feküdt alatta, mint eg y hideg sírkő. Aztán hányt. Sokkal rosszabb volt, mint a
főhadnag y alatt. A tiszt vad volt és keg yetlen, a törzsőrmester viszont visszataszító és puhány.
Eg y ig azi emberi patkány.
Eg y kődarab vág ódott a törzsőrmester tarkójának. Maria felvihog ott, mint eg y hiéna. Pici a
kezébe nyomott eg y másik követ.
– Dobjad eg yenesen a képébe!
Maria zokog ni kezdett, és mag a mellé ejtette a követ. Pici értetlenül nézte. Nem értette,
miért nem akarja meg ölni Maria a törzsőrmestert. Vállat vont, majd belerúg ott a férfiba, amitől
az előrebukott. Pici eg y darabig tűnődve szemlélte a földön heverő húshalmot, aztán g ondosan
célzott, és tiszta erőből belerúg ott a fejvadász ág yékába.
Hosszú, fájdalmas üvöltés hasította át a sötét erdő lombteng erét. A kövér test meg feszült,
mint a felajzott íj.
Ohlsen hadnag y loholt a helyszínre. Őrjöng ött. Pici vig yázzba vág ta mag át, és hag yta, hog y
a szitkok a fejére záporozzanak.
A főhadnag y, akit úg y meg kötöztek, hog y moccanni se tudott, sértődötten tiltakozott a
teherautó mellől.
– Ez kínzás. Perverz szadizmus. De g ondoskodni fog ok róla, hog y a felelős meg lakoljon!
Bántalmazta a törzsőrmesteremet, eg y aktív tiszthelyettest. Ezért halálbüntetés jár.
Senki nem törődött vele. Tudtuk, ha visszatérünk az ezredhez, ő és két alárendeltje nem
sokáig lesznek életben: a dezertálás, az okmányhamisítás és a g yávaság eg yenként is főbenjáró
bűnnek számítottak.
Papa vette észre, hog y eltűntek. Hajnalban történt. Döbbenten bámultuk a hűlt helyüket. A
Dag adt volt őrség ben, és most öntudatlanul hevert a fa mellett, amihez a fog lyokat
hozzákötöztük.
Ohlsen kikelt mag ából. Kikérdezte a Dag adtat, de az csak annyit tudott mondani, hog y
valaki leütötte. Amikor Ohlsen hadbíróság g al vádolta, mert el mert aludni szolg álat közben, a
Dag adt sírva fakadt. Könnyes arccal esküdözött, hog y nem aludt. Malacteste minden ízében
remeg ett.
– Biztosan meg léptek – vig yorg ott Pici, és Porta felé kacsintott, aki a Lég iós és Maria
társaság ában g allyakat rág csált.
Papa alaposan meg nézte mag ának mind a nég yüket, aztán szó nélkül a vállára vetette a
g éppisztolyát, és az erdő mélye felé indult.
– A bajtársunk vag y, nem? – kiáltott utána Porta.
Papa hátrafordult, némán ránk nézett, majd folytatta útját. Már indulásra készen álltunk,
mire visszatért.
– Látott valamit? – kérdezte mohó Ohlsen.
– Ig en – felelte kurtán Papa. Porta és Pici felé nézett, akik a teherautó mellett üldög éltek, és
jókedvűen kockáztak.
– Mi történt? – követte a tekintetét Ohlsen.
– Ez az, amit én se tudok – vont vállat Papa.
A Lég iós jött oda hozzájuk. A körmeit pucolta hosszú mór rohamkésével.
 – Valami baj van? – kérdezte. Keskeny ajkai közül cig aretta közül.
– Fent voltál ma éjszaka? – vonta kérdőre Papa.
– Természetesen – válaszolta g únyosan a Lég iós. – Minden éjjel fent vag yok, hog y
kópéság okat kövessek el.
– Nem vettél észre semmit?
– Nem, semmi különöset. Álmos voltam – nevetett a Lég iós.
– Maria melletted volt?
– Ig en, Porta és énköztem feküdt. – A hang ja fenyeg etővé vált. – De mi a fenét jelent ez? Úg y
kérdezel, mint a Gestapo!
– Meg találtam a fog lyokat – világ osította fel Papa.
– Mit mond? – tátotta el a száját Ohlsen.
– De hiszen ez nag yszerű – vig yorodott el a Lég iós, és hog y örömét jelezze, feldobta és
elkapta a kését. – Jobb lenne, ha máris felakasztanánk őket, nehog y meg int meg szökjenek.
– Nem lehet – mormog ta Papa. – Már felakasztották őket.
Ohlsen feje paprikavörössé vált.
– Vezessen oda! Az ég irg almazzon azoknak, akik ezt tették!
A Dag adt kivételével mindannyian bevonultunk a fák közé. Jó mélyen be kellett nyomulnunk
az erdőbe, hog y meg pillanthassuk őket. A hang yák már ellepték sötétkék arcukat, és a
főhadnag y eg yik üveg es szemén eg y jókora dong ó terpeszkedett. Mindhárom holttest
borzalmas látványt nyújtott.
Porta meg vizsg álta főhadnag y beszakított hasát.
– Szerintem a partizánok voltak – állapította meg .
Papa bólintott.
– Ig en, először én is azt hittem, de aztán észrevettem, mi van kettőjük szájában, és eg yből
eszembe jutott az, amit Mariával tettek. – A Lég iós szemébe nézett, és meg nyomva minden
eg yes szót, meg kérdezte: – Nem pontosan ezt tették a riffbeli nők is?
A Lég iós szája széles mosolyra húzódott.
– De, és úg y tűnik, az orosz partizánok eltanulták tőlük.
Ohlsen sóhajtott eg y mélyet.
– Veg yük úg y, hog y a partizánok csinálták. A három jómadárnak sikerült meg szöknie, de
balszerencséjükre eg yenesen a partizánok karjaiba rohantak.
Papa komoran bólog atni kezdett.
– Az emberek olyan állatok tudnak lenni – suttog ta.
– A partizánok állatok! – rikoltotta Pici torkaszakadtából.
Papa odaug rott hozzá, és elkapta a g allérját.
– Ha még eg yszer ordítozni merészelsz, helyben ag yonlőlek!
Pici nem értette a dolg ot, de azért szót fog adott.
A Lég iós a kését dobálta, és közben hol Papát, hol Picit nézte.
– Ezek hárman nem érdemeltek jobbat – mondta ki vég ül.
Papa feléje fordult, és ránézett kék g yermekszemével.
– Gondolod?
A Lég iós határozott ig ent intett a fejével.
– És azt is g ondolom, hog y fel kellene keresned eg y ideg g yóg yászt, ha visszatértünk a
vonalaink mög é.
Papa eg y fáradt nevetést hallatott, aztán a mellette álló hadnag yhoz fordult.
 – Eg észen jó ötlet! A normális embereknek g umiszobában a helyük, míg a szadisták
boldog an g yilkolhatnak!
A Lég iós kése peng ve beleállt a Papa és a hadnag y mög ött lévő fa törzsébe.
– Eg y mókust véltem látni a fán – jeg yezte meg hideg mosollyal a Sivatag i Patkány.
– Még jó, hog y nem eg y kíg yót – mondta szomorúan Papa.
Visszaballag tunk a teherautóhoz, és továbbálltunk. Amikor később meg álltunk, Pici eldobta
az acéldrótját. Eg y patak vizébe hajította. Porta úg y vélte, ez a leg helyesebb, amit tehet.
Papa eg yetértően bólintott, de nem mondott semmit.
A Lég iós heherészett eg y sort, majd meg nyug tatásként közölte Picivel, hog y nemsokára
úg yis lesz helyette másik.
A Dag adt leült eg y kidőlt fára. Fájt a feje, és mivel g yóg yszere nem volt, szitkozódással
ig yekezett csillapítani a lüktetést. Még mindig kába volt, és még mindig nem értette, hog yan
tudták leütni a g úzsba kötött fog lyok.
– Eg yszerűen nem bírom felfog ni – motyog ta. – Csak ülök ott, sarkig nyitott szemmel, és
eg yszer csak érzem, hog y a koponyám majd szétrobban.
– Biztosan eg y partizán volt – sug allta Pici, meg tapog atva a tojás nag yság ú púpot.
Másnap reg g el elértük a folyót. Úg y döntöttünk, várunk az átkeléssel éjjelig . Elbújtunk, a
teherautót letakartuk ág akkal. Az eg ész társaság ból csak ketten nem tudtak úszni: a Dag adt és
Trepka.
– Maradj mellettem – ajánlotta fel Pici Trepkának. – Majd én áthúzlak.
– És nekem ki fog seg íteni? – kérdezte g ombóccal a torkában a Dag adt.
Mindenki vig yorg ott, amikor Porta közölte vele, hog y maradhat itt, ahol van. Röviddel
sötétedés előtt eg y lövést hallottunk. Eg y 98-as karabély kurta durranása volt.
Valamivel beljebb, az erdőben meg találtuk Mariát. A feje szétroncsolódott. A szájába dug ta a
puska csövét, és a lábujjával rálépett a ravaszra.
– Ezt a szemétség et! – kiáltotta mérg esen Pici. – Ha már úg yis vég ezni akart mag ával, akkor
leg alább meg eng edhette volna, hog y előtte meg kettyintsük!
– Fog d be a szád, te disznó! – mordult rá Papa.
Visszamentünk a táborba, és mag unkkal vittük Maria holttestét is. Amikor letettük, Pici
felemelte a ruháját, és elfintorodott.
– Pfuj, ez is beszart. Mindeg yik ezt teszi, amikor beadja a kulcsot. Szerinted miért?
Gondolod, hog y félnek?
Porta a szemére tolta a cilinderét, és meg vakarg atta a tarkóját.
– Nem, Pici, nem a félelemtől van, hanem tudod azért, mert amikor elterülnek, eleng edik a
g ázt. Valahog y úg y, mint amikor sárg aborsót eszel, és utána el akarsz eng edni eg y madarat.
Olyankor más is elrepülhet.
Ohlsen elkapta a beszélg etés vég ét, és természetesen meg int lehordta őket. Szarházinak és
vadállatnak nevezte mindkettőjüket. Porta és Pici sértődötten hallg attak.
Éjféltájban átúsztuk a folyót. A sodrás közepén Trepka pánikba esett, Pici azonban épség ben
kiráng atta a partra.
A jelentés el volt felejtve. Trepka felnőtt.
Heide és Porta a Dag adt két oldalán úsztak. A főtörzs akkorákat horkantott a félelemtől és a
kimerültség től, mint eg y fóka.
A teherautót még a túloldalon beletaszítottuk eg y mocsárba. Ez volt Maria koporsója.
 Az egész banda kikísérte az állomásra. A kis nyitott, négyüléses VW majdnem leszakadt tízünk alatt.
Pici és Heide a motorháztetőn feküdt. Picit kétszer is elhagytuk.
A nem mindennapi alkalom tiszteletére mindannyian tegeztük Ohlsen hadnagyot.
Aztán a vonat elment, és mi ott álltunk, s addig integettünk, míg ki nem állt a kezünk, és a füstöt el nem
nyelte a láthatár.
Ohlsen az ablaknál ült tűnődve. Nem látta a tájat korhadt fáival, romjaival, kiégett járműroncsaival és
kiöregedett mozdonyaival, amiket csak úgy leborítottak a töltés mellé. Csak Ingét és Gunnit látta. A gyomra
görcsbe rándult az izgalomtól.
Inge, Gunni, Inge, Gunni, zakatolták a kerekek.
Látta Inge meleg mosolyát és nevető szemét. Hallotta Gunni hangját, a fiáét, aki egy szétfoszló felhőt
nézett csodálkozó tekintettel.
– A felhő elmegy, apa. Hova megy? Haza, Istenhez?
 Viszontlátás

OHLSEN ELTÁVOZÁST KAPOTT. Az elsőt három év óta. Ordítani tudott volna az örömtől,
amikor búcsút vett tőlünk.
A vonat meg állt Breslauban, és eg y rég en látott barátja lépett be a fülkébe. Eg ymás nyakába
borultak, de aztán előkerültek a jelen dolg ai, s a hang ulat kezdett fag yossá válni.
– Ha Berlinbe értünk, g yere ki velem Darlembe. Eg y színjátszó csoportot vezetek ott. Eg y
katonai csoportot – tette hozzá nevetve. – Remekül el szoktuk múlatni az időt. Reng eteg lány,
teng ernyi pia. – Csettintett a nyelvével. – Ja és kaviár lapátszám, meg pezsg ő. Minden, ami csak
szemednek-szádnak ing ere. A főnök eg y SS Obersturmführer. – Hang osan nevetett, mintha eg y jó
viccet mondott volna.
Ohlsen udvariasan vele kuncog ott.
– Én csak eg yvalamire vág yom, Heinrich: hog y minél hamarabb otthon leg yek, és vég re
mag amhoz ölelhessem Ing ét és a kisfiamat. – Könnybe lábadt a szeme a család és az otthon
g ondolatára. – Leg szívesebben leug ranék a vonatról és előrerohannék!
– Meg értelek – mosolyg ott Heinrich. – De azért eg y nap benézhetsz hozzánk. Van eg y fekete
hajú boszorkányunk, aki harmincháromféle módon tudja csinálni. Utána úg y érzed mag ad,
mint eg y kiherélt mén. És látnod kellene a fiúkat, még ha az SS-nél szolg álnak is. Bármire
kaphatók. Ha valaki morog ni mer, csiribí-csiribá, már el is tüntették. Aztán meg y minden
tovább, mintha az ünneprontó ott se lett volna.
Ohlsen elkomorodott.
– Nem is tudtam, hog y az SS-nél szolg álsz.
– Aminthog y nem is, Bernt. De ettől füg g etlenül cseppet sem zavar a társaság uk. Inkább
eg yüttműködök azokkal, akik odafent vannak a hídon, mint hog y eg y lövészárokban rohadjak.
Gondolod, hog y számítana bármit is az én ellenállásom?
– Nem a te fivéredet akasztották fel Buchenwaldban? – kérdezte meg lepetten a hadnag y.
– Ig en, és az apámat is – felelte jókedvűen Heinrich. – De nekem ahhoz semmi közöm. Ők
tehetnek róla. Hősök akartak lenni, és tessék. Meg kapták. Korom lett belőlük eg y kémény falán,
mert nem volt bennük elég előrelátás, hog y leug orjanak a vakvág ányon robog ó vonatról.
Liselotte és én bölcsebbek voltunk. Meg láttuk Adolfban a jövő emberét, és még időben jó
állampolg árokká váltunk.
– Azért ne felejts majd el leug rani, mielőtt Adolf vag onja is holtvág ányra szaladna
– fig yelmeztette Ohlsen.
– Ne ag g ódj – nevetett Heinrich. – Ma az SS, holnap az NKVD vag y az FBI. Amíg az első
osztályon utazhatom, nem érdekel, hog y hívják őket. Nem voltam és nem is leszek olyan
bolond, hog y szembeússzak az árral. Ha azt várják el tőlem, hog y „Heil”-t kiáltsak, akkor azt
kiáltom. És ha holnap eg y disznót kell meg forg atnom a fejem fölött, és azt kell kiabálnom,
hog y „Éljen a zöld front”, akkor azt fog om tenni. Ha meg fog adod a tanácsomat, Bernt, és velem
jössz, akkor soha többé nem kell visszamenned a frontra!
Ohlsen meg rázta a fejét.
– Attól tartok, én nem vag yok elég okos ahhoz, hog y tudjam, mikor kell hátat fordítanom.
Este értek be a berlini Schlesischer Bahnhofra*. Heinrich meg adta a címét Ohlsennek, aztán
elköszönt, és nevetve elrohant.
Ohlsen villamossal ment le a Friedrichstrasséig . Amikor leszállt az ismerős meg állóban,
valami meg mag yarázhatatlan rémület lett úrrá rajta, és olyan remeg és fog ta el, hog y még
leveg őt is alig bírt venni.
Eg y öreg nemzetőr tisztelg ett neki, de Ohlsen nem érzett mag ában elég erőt, hog y
meg lendítse a karját. Szórakozottan bólintott, és szinte rá se nézett a férfira. Aztán eg y
lovasság i kapitány jött oda hozzá. Barátság osan szalutált. A kapitány szája mosolyg ott, a
tekintete azonban perzselt.
– Herr Kamerad** – mondta selypen. –, hadd fig yelmeztessem, hog y eg y tisztnek minden
körülmények közt katonás feg yelemmel kell üdvözölnie az alárendeltjeit. Az, aki pajtáskodni
próbál a katonáival, a rendet veszélyezteti. Az, ahog yan ön az imént viselkedett, már-már a
szabotázs határait súrolta. – Tisztelg ett és biccentett Ohlsennek. – Töltse kellemesen a
szabadság át, hadnag y úr! És üdvözletem a lövészárkokban harcoló hősöknek. – Azzal hátraarcot
csinált, és cseng ő-bong ó sarkantyúival vég ig táncolt a peronon, szalutálva boldog -
boldog talannak.
Ő íg y vette ki részét a háborúból.
Ohlsen letörölte az izzadság ot a sapkája belső bőrszeg élyéről. A kapitány közben meg állított
eg y őrmestert a peron vég én. Ohlsen meg csóválta a fejét, aztán felkapta a csomag jait, és ment a
dolg ára.
Fáradt volt, borzasztóan fáradt. És valami azt mondta neki, hog y már nem illik ide. Rég járt
itthon, és az eltelt három év alatt ő is g yilkológ éppé alacsonyodott. A leg jobban attól retteg ett,
hog y talán a kis Lég iósnak még iscsak ig aza volt. Vég ig nézett poros, kifakult fekete
eg yenruháján, elnyűtt bakancsán és eg yszerű, közleg ényi pisztolytáskáján – amelyben nem a
hátország i tisztek mauserét tartotta, hanem eg y fekete 38-ast. Ig en, a tiszt és a közleg ény
különös keveréke volt. Se ez, se az. Voltaképpen csak az ezüstcsíkok különböztették meg a
közkatonától.
Sóhajtott eg y mélyet, aztán meg rázta mag át, hog y elhessentse a kellemetlen g ondolatokat.
– Berlin az én Berlinem – suttog ta, mintha csak most ébredt volna rá ig azán, hog y itthon
van.
De nem ment ilyen könnyen. Hirtelen Pici brutális arca jelent meg előtte. Látta, ahog y
belerúg a fejvadászba. Látta a Lég iós hosszú kését beleállni a fába, amikor túl kíváncsi volt.
Meg borzong ott, mintha érezte volna a három meg csonkított holttest hideg ét. Látta Mariát a
saját vérében és ag yvelejében feküdni.
Most pedig romokat látott mag a körül. A sötétben minden olyan reménytelennek látszott.
Minden lépésnél üveg cserepek csikorog tak a lába alatt. A még álló falakon krétával firkantott
üzenetek: „Anya Berg enwaldéban van Anna néninél.” „Müllerék a harmadik emeletről élnek.
Érdeklődj Theo bácsinál.”
Sietősre vette a lépteit, mint aki nem akar eg yetlen újabb percet se elveszteg etni a három
hétből, amit talán vég re emberhez méltóan tölthet. Eg y hét a fronton eltöltött minden eg yes
évért. Lelki szeme előtt baljós krétaüzenet jelent meg : „Gunni halott. Érdeklődj apáéknál.”
Zokog ni kezdett a félelemtől. Futásnak eredt.
Senki nem fordult meg , hog y utána nézzen. Berlinben hétköznapi látványnak számítottak a
sírva rohang áló emberek. Itt még a falak és az utca kövei is zokog tak.
Nem volt üzenet. Ohlsen meg dermedt. A ház eltűnt. Eltörölték a föld színéről. Eg y bomba
eg yszerűen leborotválta a talajról.
 Lerog yott az eg yik táskájára, és az arcába temette a kezét. Jajg atott, zokog ott, szitkozódott.
Azt kívánta, bárcsak itt lenne vele a banda. Az ő bandája. Az óriás, nag yszájú Pici. Az atyáskodó
Papa. Az örökké fecseg ő Porta. A kötekedő Julius Heide. A kérg es szívű Lég iós. Mindannyiuk.
Az eg ész halálbanda.
Eg y kéz nehezedett a vállára. Eg y munkás erős, kérg es tenyere. Ohlsen felemelte a fejét, és
belenézett az elnyűtt, borostás arcba.
– Herr Graup! – kiáltott fel, és meg szorong atta az öreg kezét.
– Visszatértél, Bernt – mormog ta a férfi. – És hadnag y lett belőled. A feleség ed és a fiad jól
vannak, bár három napig tartott, mire kiástuk őket. Tizenkilencet mentettünk meg . Két héttel
ezelőtt, szombaton szőnyeg bombázás volt. Szinte az eg ész utcát letarolták. A feleség ed nem
írta meg ?
Ohlsen nemet intett a fejével.
– Ing e ritkán ír. Soha nem ér rá.
– Meg hiszem azt – bólintott az öreg . Ohlsen keserűség et érzett a hang jából.
– Hol vannak? – dadog ta elcsukló hang on.
– Az apjánál, pontosabban az apja házában. Az apósodat besorozták. Telefonálj, mielőtt
odamész. Hidd el, jobb lesz – kiáltotta Ohlsen után, de a fiatalember nem hallotta. Már eg y
néhai háztömbbel odébb járt.
– Ing e, Ing e – suttog ta belülről eg y hang . – Életben vag ytok, hála az istennek! Életben
vag ytok!
Az öreg ember kiköpte a cig arettája vég éről levált bag ót.
– Milyen kár, hog y teg napelőtt nem mondhattam ug yanezt a főhadnag ynak is – mondta a
lábához dörg ölődő macskának. – Elvesztette a feleség ét és öt g yerekét, most pedig a
Plötzensseben raboskodik, mert becsmérlően beszélt a Birodalomról. – Meg vakarg atta a macska
fülét. – Te szerencsés vag y. Tég ed csak a kutyák üldöznek!
Ohlsen visszarohant a villamosmeg állóba, és felkapaszkodott a Hallensee felé tartó kocsira.
Kis híján bajba került, mert sietség ében nem vett észre eg y tábornokot a Kurfürstendammon.
Amikor az rászólt, merev vig yázzba vág ta mag át, és hag yta, hog y a szitkok a fejére zúduljanak.
Közben láthatatlanul mozg ó ajkakkal mag a elé motyog ott:
– Életben vannak, Gunni és Ing e él. Ezt te nem értheted, seg g fej. Élnek!
– Úg y van, Herr General, nincs feg yelem a fronton. – Az apósánál vannak. – Természetesen,
Herr General, a kötelező tisztelg és az alapja a sikeres hadműveleteknek és a vég ső g yőzelemnek.
– Mennyei atyám, köszönöm neked, hog y életben hag ytad őket. – Úg y van, Herr General, eg y
tiszt alkalmatlanság a abban mutatkozik meg , hog y elmulaszt a sereg szabályzatának
meg felelően tiszteleg ni. – Te vörös csíkos szarkupac, kívánom neked, hog y a brandenburg i
kapu tetejére vessen eg y brit bomba. – Természetesen, Herr General, többé nem fog meg történni.
Köszönöm, Herr General, hog y a Herr General ezúttal elnézi. – Te hülye szklerózisos állat, bárcsak
elvesztenéd már a háborút, hog y iván vég re meg kerg ethessen eg y kicsit. – Nem, Herr General,
nem szeretném, ha a szabadság omat visszavonnák. Úg y van, Herr General, nem vag yok méltó rá,
hog y tiszti eg yenruhát viseljek.
A tábornok a sapkája csúcsához érintette szarvasbőr kesztyűbe bújtatott ujjait, aztán
elkacsázott reszketeg , öreg lábaival. Még távoztában is füstölg ött a vén kecske.
Ohlsen összecsapta a sarkát, és már rohant is tovább. Elhaladtában épphog y sikerült az
előírásnak meg felelően üdvözölnie eg y őrnag yot, aki a vezérkariak vörös csíkos nadrág ját
viselte.
 Berlin, te imádott, bűzös Berlin, te romlott, parázna város! Bárcsak elérkezne már a
forradalom ideje, hog y a messzire száműzött bandák visszatérhessenek és tisztára seperjenek.
Milyen imádni való látvány is lenne: Porta és Pici eg y g éppuska mög ött a brandenburg i kapu
tetején. Látni, ahog y a sok szájhős fejvesztetten rohang ál. Hála istennek, Ing e és Gunni életben
vannak!
Ahog y befordult eg y utcasarkon, az eg yik táska lecsúszott a válláról. Meg állt, felkapta, a
vállára vetette, és már üg etett is tovább. Eg y lány utána kiáltott, de nem hallotta meg .
– Hülye disznó – nevetett a lány. Biztos volt benne, hog y Ohlsent látta, de az a disznó nem
vette észre. Talán a harctéri kimerültség tette.
Ohlsen vég re ott állt az apósa háza előtt. Impozáns épület volt, csiszolt g ránitlépcsővel és
díszes kapuval. A benti lépcső márványból készült, és arannyal szeg élyezett tükör állt minden
lépcsőfordulóban, a korlátot pedig trombitáló ang yalok őrizték. Amikor először látta őket,
rájuk vig yorg ott. Az eg ész ház eg y hatalmas g iccsg yűjtemény volt.
Az első emeleti tölg yfa ajtón fényes réztábla hirdette cikornyás g ót betűkkel: „Von Lander”.
Alatta pedig , valamivel kisebb betűkkel, a dédelg etett cím: „kormánytanácsos”.
Ohlsen morcosan bámulta a nevet. Mag a előtt látta arrog áns anyósát és pletykafészek
sóg ornőjét.
Vett néhány mély léleg zetet, majd meg nyomta a cseng őg ombot. Messze bent meg szólalt a
cseng ő. Meg int rátenyerelt. Nem mozdult senki. Kopog ott, először illedelmesen, aztán sokkal
hang osabban.
Csend.
Senki nincs itthon? Fura. Ideg esen dobolni kezdett az ujjaival a tölg yfa deszkán. Aztán
lerog yott az eg yik lépcsőfokra, és kétség beesetten az ajtót bámulta. Bent a lakásban óra
kondult. Éjfél volt.
Ing ének csak otthon kellene lennie. Gunni mindig is félt eg yedül a sötétben. Fülelt. Mi volt
ez? Valami meg mozdult. Csak eg y halk nesz volt, olyan, mint a selyem suhog ása. Meg esküdött
volna rá, hog y nem képzelődött. Valaki ott állt az ajtó mög ött. Valaki odasettenkedett, mert
nem akarta, hog y meg hallják. Ohlsen felug rott, és dörömbölni kezdett az ajtón.
Semmi.
Meg próbált belesni a levélnyíláson, de valami lóg ott előtte, íg y csak eg y darabka vörös
futószőnyeg et látott.
Nyisd ki, a fenébe, g ondolta mérg esen. Mindkét öklével nekiesett az ajtónak, de bent
továbbra is csend volt. Aztán még is mintha eg y férfi suttog ó hang ját hallotta volna. Tudta,
hog y valaki van bent. Az ő Ing éjével? Lehetetlen. Minden alkalommal azt írta, hog y várni fog
rá. Akkor is ezt íg érte, amikor leg utóbb elváltak az Anhalter pályaudvaron.
Zajos léptekkel lement a földszintre, és jól becsapta az ajtót, hog y fent is hallják. Aztán
csendben visszalopakodott az első lépcsőfordulóra, ahonnan szemmel tarthatta az apósa
lakását.
Fújtatott a cipekedéstől és az ideg esség től. Keze ökölbe szorult a két táska fülén. Felnézett az
ang yalokra. Úg y tűnt, mintha vig yorog nának rajta. Leköpte őket.
Eszébe jutott, mit mondott a kis Lég iós: „Disznók vag yunk, felesleg es disznók. Allah bölcs.
Ő tudja, miért kell ennek íg y lennie. Jöjjön az ideg enlég ióba, és haljon meg eg y ig azhitű kése
által. Allah meg jutalmazza érte!”
Elfintorodott.
Eg y eleg áns pár, eg y hölg y és eg y úriember lépett be a lépcsőházba. Meg álltak. Csókolóztak.
Nevettek. A hölg y ráütött a partnere kutakodó kezére.
– Ne itt, Otto! Várj, míg felérünk – suttog ta. Csend és liheg és. A nő eg y apró sikolyt
hallatott.
– Ne, ne itt. Meg őrültél? Mi lesz, ha valaki meg lát minket?
Elindultak felfelé a lépcsőn. Észrevették Ohlsent, és zavarba jöttek, sőt még talán meg is
ijedtek. A páncélosok fekete ruháját még a német ember is g yakran SS-uniformisnak nézte. A
zubbony hajtókáján vicsorg ó halálfejek éjszakai házkutatások és verések hang ulatát idézték.
Elsiettek mellette, csak a harmadik emeletről mertek lenézni. Összesúg tak. Ohlsen csak két
szót értett meg belőle, de azok is mindent elárultak: Razzia. Gestapo.
Ajtózár kattant.
Tönkretetted az éjszakájukat, g ondolta Ohlsen, rág yújtva a neg yvenharmadik cig arettájára.
A karórájára pillantott. Már majdnem három óra!
Vég ül hallotta, hog y az ajtó kinyílik. Eg y tag baszakadt, eleg áns férfi jött ki. Hallotta, hog y
csókolóznak.
– Viszlát, édes – suttog ta a férfi.
– Viszlát – mondta a nő.
– Ig en, csütörtökön – íg érte a férfi. – Majd küldök eg y csomag ot a g yerkőcnek.
Azzal lerohant a lépcsőn. Olyan mag abiztos volt, hog y észre se vette a falmélyedésbe lapuló
Ohlsent.
A hadnag y előtt vörös foltok táncoltak. A feje zúg ott, mintha harang ot kondítottak volna
meg felette. Kétség beesetten öklözni kezdte a falat. Testét zokog ás rázta.
– Most mit csináljak? – motyog ott. – Ing e? Miért? – Hirtelen szörnyű g ondolata támadt.
– Gunni! Mi van Gunnival? Róla beszélt volna az ideg en, amikor „g yerkőcöt” mondott? Gunni
az övé! El fog menni a Gestapóhoz. Vag y az SS-hez. Nem fog visszariadni semmitől, hog y
meg tarthassa a fiát. Tudta, hog y a bajtársai meg fog ják vetni, ha elmeg y a Gestapóra. A banda,
az ő bandája hátat fog fordítani neki. Még az is lehet, hog y a Lég iós meg öli. De nem érdekelte.
Inkább a bajtársak meg vetése, mint elveszítse a fiát.
Lassan, lépcsőfokról lépcsőfokra felment az emeletre. Eg y pillanatig mozdulatlanul állt a
nevetség es tölg yfa ajtó előtt. Aztán cseng etett és kopog ott.
A harmadik emeleten kinyílt eg y ajtó. Suttog ást hallott.
– Von Landeréknél vannak – hallotta eg y nő hang ját.
A zárt ajtó mög ül eg y női hang meg kérdezte:
– Ki az?
Beletelt némi időbe, mire Ohlsen össze tudta szedni mag át annyira, hog y kinyög je a választ.
– Bernt vag yok, Ing e. – Alig ismerte meg a hang ját.
Az ajtó mög ött álló nőnek időre volt szükség e, hog y meg eméssze a hallottakat.
Aztán ott állt a nyitott ajtóban. Karcsún, ápoltan. Barna szeme nevetett. Ajkai mosolyog tak.
– Bernt – suttog ta. – Ó, te! – A nyakába vetette mag át. Ohlsen mag ához ölelte. Eg y pillanat
erejéig elhitte, hog y az a másik férfi csak eg y rossz álom volt.
Csókolóztak. Vadul, szenvedélyesen.
A hadnag y belökte az ajtót a lábával. Bementek a szobába. Vég ig taposta a bakancsával a
pazar szőnyeg et, amire első látog atásakor alig mert rálépni. Hog y szórakozott akkor rajta Ing e!
A feleség e csacsog ni kezdett: bombák. Mindent elveszítettek. Meg menekültek. Apát
besorozták. Hadtápos tiszt Lipcsében. Anya kúrán Karlsbadban. Anni elutazott Ing eborg
nénihez. Csak beszélt, beszélt és beszélt. Ohlsen a felét se hallotta.
 Eg y borosüveg parafadug ója sikított. Karcsú poharak jelentek meg az asztalon.
Ing e testhez simuló japán kimonót viselt. Patinazöld és fekete mintával. Keresztbe tette a
lábát.
Ohlsen észrevette, hog y meztelen a selyemköntös alatt.
Ing e elmosolyodott. A szeme csillog ott.
Te szajha! – g ondolta Ohlsen. Te utolsó, undorító szuka!
Hanyag ul keresztbe tette bakancsos lábát. A talpáról por szállt a szőnyeg re. Oroszország i
por. Meg int mag a előtt látta a Lég iós g únyos arcát. Csak mosolyg ott rajtuk, amikor a háború
utáni életükről álmodoztak.
Ing ének csak most jutott el a tudatáig , hog y a férje eddig eg yetlen szót sem szólt. Meg int
teletöltötte a poharaikat. A hadnag y eg yetlen hajtással kiürítette az övét.
Ing e felvonta g ondozott, íves szemöldökét, halovány mosolyra g örbítette a száját, és
újratöltötte a poharat.
– Nem akarsz meg fürödni?
Ohlsen meg rázta a fejét.
– Nem vag y éhes? Van hideg pulykasült. Apa küldött eg yet.
Hog y éhes-e? Talán az volt, de nemet intett.
– Fáradt vag y? Le akarsz feküdni?
Halálosan kimerült volt, de most is csak meg rázta a fejét.
Ing e közelebb hajolt hozzá, és ing erülten meg kérdezte:
– Akkor mi bajod?
Ohlsen mosolyt erőltetett az arcára.
– Csak az, hog y háború van. Az otthonunkat porig rombolták. Elveszítettünk mindent! – A
„minden” szót a nyelvén tartotta, az ízét kóstolg atva, aztán meg ismételte: – Mindent!
Ing e meg könnyebbülten nevetett.
– Ennyi? Ezt ug yan nem kellene a szívedre venned. Apa meg fog szerezni nekünk mindent,
ami kell. Jó kapcsolatai vannak a pártban és az SS-nél.
– Hol van Gunni? – kérdezte Ohlsen.
A feleség e felnézett a terebélyes kristálycsillárra, majd ráérősen rág yújtott eg y cig arettára.
Csak ezután válaszolt.
– A nemzetiszocialista otthonban van Berg enben, Lüneburg mellett.
Ohlsen lecsapta a poharát, és szikrázó tekintettel a feleség ére nézett.
– Miért, ha szabad kérdeznem? – kérdezte fenyeg ető hang on.
Ing e füstkarikákat fújt a csillár felé.
– Azért – felelte a kristályokat fixírozva –, mert úg y g ondoltam, ez a leg jobb, amit tehetek.
Apa és anya is íg y g ondolták.
– Szóval ezt g ondoltátok! Úg y látom, te és a családod meg feledkeztetek róla, hog y én
vag yok Gunni apja. Eng em miért nem kérdeztetek meg ? Fel tudod fog ni, mit jelent az, hog y
eg y náci otthonba küldted? Hideg vérrel eladtad a pártnak a saját fiadat!
Ing e lehajtotta a fejét.
– Tudom.
– Mit tudsz te? – dörrent rá a hadnag y. Üvölteni tudott volna a dühtől.
A halántéka lüktetett. Kinyitotta és összeszorította az öklét, s közben azt mondog atta
mag ának: „Nyug alom, nyug alom, az isten szerelmére. Nehog y valami őrültség et csinálj.”
– Tudtam, hog y nem fog od meg érteni – kapta fel a fejét Ing e. – Ug yanolyan makacs és
öntelt vag y, mint mindig . Ordít rólad, hog y honnan jöttél.
Ohlsen rekedt hang on felnevetett.
– Ig en, ordít rólam, Ing e. Hiszen én csak eg y nyamvadt kis tintanyaló vag yok, akit a
csatornából emeltetek ki, hog y a port nyalog assam az előkelő Landerek, a von Landerek lába
előtt.
Felpattant, és ideg esen fel-alá kezdett járkálni. Mérg esen belerúg ott a kanapé lábába.
– Még mindig nem árultad el, miért küldted Gunnit eg y náci otthonba.
– Az a kölyök eg y lehetetlen alak – kiabálta önuralmát vesztve Ing e. – Éppen olyan, mint te.
Undok természete van. Makacs és barátság talan. Ha valami sérelem éri, rög tön azzal
fenyeg etőzik, hog y elmond neked mindent. Hazudós taknyos.
Ohlsen meg torpant.
– Elmond nekem mindent? Miért, mit mondana el nekem? Mi az, amiről nem tudhatok?
Hog y a családod minden erejével azon van, hog y lejárasson előttetek, az világ os. A te
drág alátos hug icád szereti beleütni az orrát mindenbe, amihez semmi köze. Az a kis hülye
kurva – tette hozzá.
– Lég y szíves, és válog asd meg a szavaidat az én házamban – fig yelmeztette Ing e, és
méltóság teljesen kihúzta mag át.
Ohlsen hahotázni kezdett. Olyan g örcsösen nevetett, hog y a vég én már a hasát markolászta.
– Mi az, meg őrültél? – tátotta el a száját Ing e.
A hisztérikus hahotát mintha elvág ták volna. Ohlsen feleg yenesedett, és a feleség e szemébe
nézett. A tekintete kemény volt. Cig arettafüst dőlt az orrlyukaiból.
– A kurva nem meg felelő? Mit szólnál akkor a „cafkához”, a „ribanchoz” vag y a
„heverőhöz”?
Ing e felállt, és a férje elé lépett. A hang ja hűvös volt, mint a selyem, amibe beburkolta
frissen használt testét.
– Ebből elég , Bernt! Menj! Kifelé! – Az ujján, amivel az ajtó felé mutatott, g yémántg yűrű
csillog ott. – Ez az apám háza, nem a tied. Neked itt semmi keresnivalód. Én kaptam itt
menedéket, nem te.
Ohlsen a falhoz csapta a poharát. Ezernyi apró szilánk pattant a méreg drág a szőnyeg re.
Mindketten elvörösödtek a méreg től.
– Miért nem nyitottad ki az ajtót, amikor éjféltájban cseng ettem és kopog tam? – kérdezte
szemrehányóan Ohlsen.
Ing e alaposan vég ig mérte a férjét, és Ohlsen rádöbbent, hog y az asszony meg veti őt, azt,
ahog yan ott áll előtte abban a koszos, csúnya eg yenruhában.
– Nos, g ondolom, azért, mert okom volt rá. Erre mag adtól is rájöhettél volna.
A hadnag y leveg őért kapkodott. Összeszorult a g yomra a félelemtől. Nem eng edett be
eng em, g ondolta a lelki fájdalomtól eltorzult arccal. Az ő Ing éje, akit úg y imádott, úg y
istenített, fleg mán a szemébe mondja, hog y nem akarta beeng edni. Még csak meg se próbált
bocsánatot kérni vag y leg alább mag yarázkodni. Mindent meg lehet bocsátani, még a
hűtlenség et is, de hog yan teg ye, ha még csak nem is kérik rá? Vég e lenne? Ó, isten vag y Allah,
ne eng edd, hog y meg történjen! A háborút ki fog ja bírni, még ha évtizedekig is tart. Elvisel
bármit, de ha Ing e elhag yja… nem, azt nem tudná elviselni. És a fiuk? Leg yűrte a torkát
fojtog ató g ombócot, és Ing e szédítő, sötétbarna szemébe nézett.
Ing e állta a tekintetét. Meg se rebbent a szeme. Eg yetlen reakciója az volt, hog y ápolt
kezével vég ig simított dús, fekete haján.
 – De miért nem akartál beeng edni, Ing e? – A dühe elpárolg ott. Csak a szomorúság , az
elviselhetetlen bánat maradt. – Háromheti eltávozást kaptam.
Ing e meg vetően lebig g yesztette az ajkát. Odasétált a fonog ráfhoz, és feltett eg y lemezt.
– Azért, mert társaság om volt.
– Társaság od?
– Ig en, mint ahog yan azt, ebben biztos vag yok, te is nag yon jól tudod. Feltételezem, hog y
valahol a közelben bujkáltál, és láttad Willyt elmenni. – Elmosolyodott.
Ohlsen bólintott.
– Ig en, ig azad van. Lent álltam a lépcsőfordulóban. – Visszazuhant a székre. – Válni akarsz?
Ing e meg ring atta a csípőjét, lépett eg yet előre, eg yet hátra, és dúdolni kezdte Zarah
Leander slág erét: „Davon geht die Welt nicht unter.”*
– Válni? – kérdezte, és töltött mag ának eg y pohár konyakot. – Ez eszembe se jutott, míg fel
nem hoztad. Lehet, hog y nem is olyan rossz ötlet. – Beleszürcsölt a konyakba, aztán rág yújtott
eg y másik cig arettára. Eg y hosszú aranyszipkán át szívta a füstöt. A szipka oldalát öt apró
g yémánt ékesítette. – Beleuntam a várakozásba, az ig az, és szerelmes vag yok Willybe. De
hog yan is várhatnám el, hog y eg y katona meg értse, leveleken keresztül nem lehet házaséletet
élni. A kettőnk kapcsolata különben is fatális tévedés volt a kezdet kezdete óta.
– De te azt mondtad nekem, hog y szeretsz. És aztán jött Gunni.
Ing e lázasan cig arettázott. Kiürítette a konyakospoharát. Homlokán pattanásig duzzadt eg y
ér.
– Az ember annyi mindent mond. Mit g ondolsz, hány pár szereti eg ymást ig azán? A
szerelemből lassan meg szokás lesz. Ha nag yvonalú lettél volna, ha nem ellenkeztél volna
mindenben, akkor szépen eléldeg élhettünk volna, és erre az ostoba jelenetre se kerül soha sor.
– A hang ja g únyossá vált. – Ág yba bújhattam volna bárkivel, akivel kedvem lett volna, és te is
ug yanezt tehetted volna. Barátok lehettünk volna. Barátok, akik eg ymás jeg yg yűrűjét viselik.
– De az lehetetlen, Ing e!
– Lehetetlen? – nevetett károg ó hang on Ing e. – Mintha neked a leg halványabb fog almad is
lenne arról, hog y mi minden lehetség es!
A hadnag y meg int a torkában érezte a g ombócot. Mi történt? Az ő Ing éje nem beszélhet íg y!
Zavarában meg ig azította az övét, és ekkor a keze a pisztolytáskára tévedt. Nem vette le róla.
Ing e észrevette. A szája savanyú mosolyra g örbült.
– Az isten szerelmére, ne akarj a beszélg etésünkből klasszikus drámát csinálni, melyben a
férj lelövi a hűtlen asszonyt. Nevetség es látványt nyújtanánk.
Ohlsen leeng edte a kezét, és csüg g edten vállat vont.
– Azt akarod, hog y elmenjek, Ing e?
A nő bólintott.
– Ez a leg jobb, amit tehetsz. Túl rég imódi vag y ahhoz, hog y úg y élhessünk, ahog y én
szeretném. Ha válni akarsz, Bernt, csak írj.
A kimonója szétnyílt. Ohlsen meg pillantotta a lábát. A hosszú, formás combot, amit olyan
sokszor simog atott, csókolt vég ig . Képtelen volt elhinni, hog y most mindennek vég e. Túl
abszurd volt ahhoz, hog y ig az leg yen. Lehetetlen volt. Már-már nevetség es. Ing e pedig csak ott
állt előtte, és mosolyg ott g yőzedelmesen. Milyen életvidám volt, és még is, mintha halott lett
volna. Számára mindenképpen.
A keze önkéntelenül a pisztolyra tévedt. Kinyitotta a táskát, és vég ig húzta ujjait a hűvös
acélon. Aztán eszébe jutott a fia. Leejtette a kezét.
 – Nem iszol valamit, mielőtt elmennél? – kérdezte Ing e.
De, intette a fejével. Ez még a keleti pokolnál is rosszabb, g ondolta. A feleség em meg kérdi
tőlem, iszom-e valamit, mielőtt kidobna!
Szótlanul ittak. Már ideg enek voltak eg ymásnak. Ing e mondott valamit koszos
eg yenruhájáról és poros bakancsáról, aztán eg y szállodát említett, ahol Ohlsen meg alhat. A
hadnag yból váratlanul kitört:
– Szerelmes vag y Willybe?
– Már mondtam, nem? Szeretem őt.
– Lefeküdtetek?
Ing e hátravetette a fejét és nevetett. Olyan provokatívan viselkedett, hog y Ohlsennek
viszketni kezdett a tenyere. Meg int a pisztolyra siklott a keze, és meg int eszébe jutott Gunni.
Holnap elmeg y a náci táborba, és meg látog atja a fiát.
Amikor a félemeletről felnézett, Ing e integ etett neki az ajtóból. A karkötőt viselte, amit tőle
kapott, évszázadokkal ezelőtt. A kék kövest, amit Romániában vett neki. Ing e akkor
szenvedélyesen meg csókolta, aztán eg ész éjjel vadul és szomjasan szeretkezett vele. Ez öt évvel
ezelőtt volt.
Amikor az ajtó bezárult, Ohlsen leg szívesebben sírva fakadt volna. De nem tette. A szíve
meg keményedett.
Az éjszakát Potsdamban töltötte, a helyőrség i laktanyában. Másnap lement Berg enbe, hog y
meg nézze a fiát.
A tábor, eg y házikóreng eteg , a város szélén állt, távol a kíváncsi tekintetektől. A rendszer
nem akarta, hog y az emberek lássák, hog yan mossák ki a g yerekek ag yát, hog y perverz
vadállatokká változtassák őket. Eg y SS Obersturmführer vitte ki az autóján. Valahányszor a
félkarú, halálfejes sapkát viselő férfi „Herr Kollege”-nek nevezte, Ohlsen meg borzong ott. Még
pocsékabban érezte mag át, amikor meg tudta tőle, hog y ő a felelős a fiúk katonai(!)
kiképzéséért.
Ohlsen a tábori életről fag g atta.
– Amikor idekerülnek, lusta, szemtelen fiúk – üvöltötte túl a Kübel motorzúg ását az
Obersturmführer: – De nem telik bele sok, és ig azi démonokká válnak – mondta félig üres
zubbonyujjával hadonászva. – Még a saját anyjuk torkát is elvág nák.
A tábortól két kilométerre meg álltak. Az SS-tiszt eg y csapat barna eg yenruhás fiúra
mutatott. A g yerekek a porban kúsztak.
– Ez a szabotázskülönítményünk, Herr Kollege. Az ő idomításukból már csak az utolsó
ecsetvonások hiányoznak. – Nevetett, amikor az „idomítás” szót mondta. – Időnként közéjük
lökünk eg y zsidót, hog y eljátszanak vele. Nézni, ahog y ezek a fiúk kinyírnak eg y zsidót sokkal
jobb mulatság , mint a leg véresebb kutyaviadal. Innen már csak eg y lépés az, hog yan kell ig azi
emberekkel csinálni.
Ig azi emberekkel! Ohlsen érezte, hog y felfordul a g yomra.
A tábor parancsnoka, Grau Hitlerjugend Bannerführer meg lepetést tartog atott számára.
Mosolyog va tájékoztatta, hog y többé már nincs fia. Gunni immár a Führer g yermeke. Szó se
lehet róla, hog y találkozzon vag y akár csak beszéljen Gunnival. Küldhet neki csomag ot, de azt
is úg y fog ják átadni neki, mintha a Mozg alomtól kapta volna.
– Vég tére is a Mozg alom és mi mindannyian eg yek vag yunk – mosolyg ott Grau.
Ezek mindig mosolyog tak. Még akkor is, amikor közölték valakivel a halálos ítéletét.
Ohlsen tiltakozott, amiért az állam adoptálta a fiát. Hiszen ő nem írta alá a papírokat.
 – Lényeg telen – mondta mosolyog va a Bannerführer. – A feleség e és az apósa beleeg yezése
bőven elég . Különben se lehet kifog ása ellene, hog y a fia a Mozg alom eszméinek meg felelő
nevelést kapja. A szülői ház nem a leg meg felelőbb hely eg y ifjú számára. Nálunk viszont
meg edződnek, olyan edzetté válnak, mint a Krupp-acél.
Visszavitték Berg enbe, de nem szívesség ből: azért, hog y még véletlenül se jusson eszébe
beszökni hétéves kisfiához.
 A villa előtt egy láb és kar nélküli férfi ült egy babakocsi alvázán. Civilben volt, de a zakójáról első
osztályú Vaskereszt lógott.
Berger SS Oberg ruppenführer kiszállt a Horchjából, és csaknem belebotlott. Összeráncolt homlokkal,
megvetően nézett le az emberi roncsra.
– Vigyék innen ezt az izét – parancsolta a hadsegédjének.
A férfi megpróbált ellenállni. Hangosan tiltakozott és harapott, ahogy felkapták, és behajították egy
autóba.
A babakocsi egy élelmes kisfiúhoz került – a gazdája pedig egy kemencébe, néhány zsidóval és
cigánnyal együtt.
A kellemetlen látvány többé nem zavarta a villa vendégeit.
 Bankett SS-módra

EGY ESTE OHLSEN ELLÁTOGATOTTA WANNSEEI VILLÁBA A BARÁTJÁVAL, Heinrichhal és

eg y SS Obersturmführrel.
A rúnákkal díszített kapu előtt eg yenruhás SS-őrök álltak, bent azonban, a zsúfolásig
meg telt hallban már fehér zakós, buzg ó SS-szolg ák lesték a vendég ek óhaját.
A hallból tág as ebédlő nyílt, mely kristálycsilláraival és tükörfalaival eg y mesebeli kastély
báltermének is beillett volna. Az ebédlő közepén damasztabrosszal és sévres-i porcelánnal
terített, patkó alakú asztal várta a vendég eket. A kecsesen, diszkréten mozg ó inasok tizenkét
ág ú arany g yertyatartókat helyeztek az asztalra. Minden terítékhez több kristálypohár és tömör
ezüstből készült antik evőeszköz tartozott.
A terem távoli vég ében tucatnyi SS-tiszt álldog ált. Mohó tekintettel fig yelték az ajtón
bebilleg ő, merészen dekoltált ruhákban parádézó hölg yeket.
Heinrich odaráng atta Ohlsent ehhez a csoporthoz, és bemutatta eg y tag baszakadt férfinak,
aki a párt barna eg yenruháját viselte. Ohlsen a férfi szemébe nézett, de az mintha nem is
emberi szem lett volna. A szivárványhártya mög ül kiáradó nyirkos hideg mintha eg yenesen a
Gestapo pincéiből süvített volna elő. Az arc se tükrözte emberi érzések jeleit. Nem is illett volna
a párteg yenruhához.
A férfi kezet nyújtott neki. Ohlsen mintha eg y kíg yót szorong atott volna. A párthivatalnok
motyog ott valami olyasfélét, hog y meg tiszteltetés számára eg y harctéri tisztet üdvözölni,
majd azt tanácsolta a hadnag ynak, hog y ne leg yen kíméletes az ételhez. Aztán odasétált eg y
lila, testhez simuló estélyit viselő hölg yhöz. Ohlsen hadnag y, a hős harctéri tiszt el volt
felejtve.
A társaság leült vacsorázni.
Fehér zakós SS-szolg ák hosszú sora vonult fel az ínycsiklandó fog ásokkal és italokkal. Ezen a
vacsorán száműzött fog alom volt a fejadag . A választék még a leg kényesebb haspókot is
tökéletesen kielég ítette volna.
– Ezt nevezem menünek – vig yorg ott az Ohlsennel szemben ülő vendég , a bizonyos Rudolf
Busch SS Obersturmführer. Már meg lehetősen kapatos volt az úriember. – Ez ig en – csettintett, és
beleharapott a fácáncombba, amit két kézzel markolt, mert meg volt g yőződve róla, hog y ettől
úg y néz ki, mint eg y hős teuton lovag .
Heinrich bizalmasan közölte Ohlsennel, hog y Busch két évvel korábban, Gross Rosenben
felakasztotta a saját nővérét. Ohlsen eg y percig se kételkedett benne, hog y ig azat mond.
– Nemzetközi menü – morog ta elég edetten Busch. Körbeintett a combbal, aztán áthajította a
válla felett. Az eg yik lesben álló SS-szolg a azonnal felkapta.
Tettén senki nem rökönyödött meg – itt teutonok duhajkodtak a Valhalla szelleméhez
méltóan.
– Jug oszláv articsóka – kiabálta meg dicsőülten Busch. – Belg a szarvasg omba, francia
csiperke, orosz kaviár, dán vaj és sonka, norvég lazac, finn nyírfajd, holland rák, bolg ár fácán,
mag yar bárány, román g yümölcsök, olasz csirke, osztrák őz és homokos talajban termesztett
leng yel krumpli! Az eg yetlen, ami még hiányzik, a lédús ang ol bifsztek. – Meg int áthajított a
válla felett eg y félig lerág ott csontot. – De ami késik, nem múlik. Várja csak ki, hadnag y, míg
átug runk a patakon! Már alig várom, hog y koncentrációs táborokat állítsunk fel Skóciában, és
g ázkamrába tereljük a finnyás ang ol lordokat.
Istenem, g ondolta Ohlsen, ezeknek itt fog almuk sincs róla, hog y elveszítjük a háborút. Ezek
még mindig a g yors g yőzelmek mámorában élnek.
– Mit g ondol, mi lesz Németország ból, Herr Kollege? – morog ta eg y darab őzhúst
marcang olva Busch. Eg y eleg ánsan öltöztetett kannibálra emlékeztette Ohlsent.
Ohlsen vállat vont, és sajnálattal közölte, hog y fog alma sincs róla. Nem ezt várták tőle, de
még mindig jobb volt, mintha azt mondta volna: az oroszok le fog nak mészárolni minket, mint
eg y disznócsordát. Mag a előtt látta a Lég iós g únyos arcát.
– Németország a történelem leg erősebb, leg hatalmasabb birodalmává fog válni – állította az
SS-tiszt. – Az étvág yunk már íg y is eg yedivé tesz minket – tette hozzá némi tűnődés után.
– Kielég íthetetlen. Csak nézzen vég ig a ma esti vendég eken! – Meg vetően elvig yorodott.
– Manapság az evés sokkal fontosabb ezeknek az úriembereknek, mint a kultúra vag y a harc.
Nézze, hog y nekiug rottak a vályúnak. A férfiakról beszélek.
– Értem – bólintott Ohlsen. Nem tudta meg állni, hog y meg ne kérdezze: – És a hölg yek?
– Csak várjon, Herr Leutnant, és meg látja! – nevetett mindentudóan Busch. – Itt minden az SS
szabályai szerint történik. Az önök klubjával ellentétben mi nem csupán meg halni, de élni is
tudunk. Ha meg tömtük a potrohainkat, jöhet a második felvonás. – Beleharapott eg y
őszibarackba. A zamatos lé vég ig csorg ott az állán, és lecsepeg ett a világ osszürke eg yenruhára.
Szórakozottan letörölte a kezével. – A második felvonás: bemutatkozás alkohol kíséretében.
– Böfög ött, majd bocsánatkérően bólintott az asztaltársának. – Aztán következik a furioso
g randioso. – Összecsücsörítette a száját, és csettintett a nyelvével, akár eg y jóllakott koca. – És
vég ül, Herr Leutnant, a pastorale amoroso. Mi, az SS-nél szig orúan rag aszkodunk az etiketthez!
A helyzet az, Herr Leutnant, hog y mi, az SS katonái vag yunk az ig azi úriemberek, és nem azok a
kehes ang ol lordok.
Elhallg atott, és elmélyülten szopog atni kezdte a mutatóujját, amelyre némi tormás mártás
tapadt.
– A torma – sandított Ohlsenre, még mindig az ujját cuppog tatva –, mindig a szajhákat
juttatja eszembe. De az első osztályú szajhákat! – tette hozzá, összerántva a szemöldökét.
Alaposan meg nézte mag ának Ohlsen hadnag yot, majd úg y döntött, ideje kimondania azt,
amit már rég óta szeretett volna a szemébe vág ni eg y katonatisztnek.
– Mag uknak a sereg ben a leg csekélyebb érzékük sincs az öltözködéshez. Mag uk közönség es
parasztok, eg ytől eg yig . – Elvig yorodott, és mohón várta, hog y a hadnag y tiltakozzon.
Ohlsen azonban nem fig yelt. Csak ült mag ába roskadva, és azon mereng ett, mi mindent is
lenne képes tenni Ing ével és az apósával.
– Az apósom eg y hülye barom – közölte bizalmasan Buschsal.
– Adja meg a nevét, és én továbbítom a barátomnak a Prinz-Albrecht-Strasséra – ajánlotta fel
Busch. – A barmokat likvidálni kell. Lebensraum*, ez a lényeg – adta meg az indokot.
Valamivel odébb eg y SS Obersturmbannführer elrikoltotta mag át:
– Pofa be, Busch, te részeg disznó, vag y lecsukatlak!
– Ig enis, Obersturm – vihog ott Busch, és leöblítette a torkát a konyakkal. – Ki kell vég ezni
őket – morog ta. – A medvék elé kell lökni őket. – Jelentőség teljesen Ohlsenre nézett. – Az ember
g ondoskodjon az állatokról, nem?
Ohlsen őt nézte, de nem látta. Ing ét látta, a feleség ét a japán kimonóban, amely olyan
közönyösen kiemelte feszes combja tökéletes formáját.
 – Az itt látható hölg yek előkelőek és g azdag ok. Ők nem a pénzért vannak itt, hanem azért,
mert viszket nekik és unják mag ukat. – Busch bölcs képpel hümmög ött néhányat, aztán
folytatta sajátos monológ ját. – Herr Kollege, az élet furcsa. Mag a eg y ig azi huszár, eg y harcoló
ezred katonatisztje, de mi vag yok én? Eg y tetves börtönőr eg y isten háta mög ötti táborban.
– Ag g odalmasan összeráncolta a homlokát, és lesepert eg y halom lerág ott csontot a
tányérjáról. Aztán észrevette az üres tányért, és azt is a csontok után küldte.
– Én eg y boldog talan ember vag yok. Eg y mélység esen boldog talan ember.
– Kétség beesetten körülnézett, mint a mentőövet kereső hajótörött, majd közelebb hajolt
Ohlsenhez, és meg osztotta vele a nag y titkot: – Az életem csupa csalódás, Herr Kollege, g ondolja,
hog y hinne nekem bárki is, ha azt mondanám, hog y lelkipásztor szerettem volna lenni?
– Határozottan nem – felelte mély meg g yőződéssel Ohlsen.
– Pedig ha tudná, milyen szívesen kiállnék a szószékre, hog y meg g yakorlatoztassam a
g yülekezetet! Hog y ug rálnának a padsorok közt! És ehelyett mivé lettem? – Meg vetően a
padlóra köpött. Eg y centiméteren múlt, hog y nem találta el a társaság ában lévő hölg y lábát.
– Börtönőr! De van eg y ötletem, Herr Kollege. Ha a háborúnak vég e lesz, beiratkozom eg y
g yorstalpaló tanfolyamra a teológ iára, aztán meg se állok a kölni érseki palotáig . Ideje már
meg reformálni ez eg yházat. Eg y kis életet vinni a szertartásokba.
Ha a jelen lévő tisztelt hölg yek eleg endő buborékot fog yasztottak – folytatta bárg yú
vig yorral –, kiterjesztjük a frontot az emeletre. Következhet a francia pásztoróra. – Elhallg atott,
és erősen törni kezdte a fejét. Miután ezt meg unta, vég ig nézett az asztalnál ülőkön, és eg y
karcsú, ezüsttel átszőtt estélyit viselő barna nőre mutatott. – Az ott, Herr Kollege, az arany
ékszerekkel, tele van dohánnyal, és ráadásul még a lábát is szereti szétrakni.
Ohlsen követte a tekintetét. A nő ismerős volt számára, és már azt is tudta, honnan. UFA-
filmekben játszott, és meg lehetősen népszerű volt.
– Minden hölg y részt fog venni a pásztorórán? – kérdezte kétkedve, miközben a színésznőt
fig yelte, aki eg y rendőr tábornokkal flörtölt.
– Nem – ismerte el Busch. – A szemérmesebbek távozni fog nak, bármilyen fájó is, hog y meg
kell válnunk tőlük. De az a kis színésznőcske – csettintett a nyelvével –, az a fajta, aki
mindenben benne van. A filmjeiben olyan szég yellős, mint eg y élemedett korú apáca, de itt…
Itt teljesen kivetkezik mag ából, mint Klümésztra vag y hog y is hívták azt a g örög kancát.
– Klütaimnesztrára g ondolt? – kérdezte mosolyog va Ohlsen. Remélte, sikerül
felbosszantania a részeg SS-tisztet.
– Csak ne leg yen olyan nag ypofájú, mag a bohóc! – csattant fel Busch.
Ohlsen csak nevetett rajta. Sikerült elérnie, amit akart. Busch morg ott és dörmög ött valamit
arról, hog y likvidálni kellene az eg ész hadsereg et. Hirtelen felderült az arca.
– Tudja, mit jelentenek a hadsereg rendszámtábláin lévő betűk? A WH?
– Wermacht Herr – vág ta rá Ohlsen.
– Nem nyert! – kiáltotta kárörvendően Busch. – Azt jelentik, hog y Weg nach Hinten. Akik
ezekben az autókban ülnek, nem az orruk, hanem a seg g ük után mennek. – Röhög ött a saját
jópofaság án, és jó erősen oldalba bökte könyökével a mellette ülő hölg yet.
Ohlsen kényelmesen hátradőlt a székében.
– Tudja, minek nevezzük mi a sereg ben az SS-katonákat? – kérdezte Buschtól.
Busch nem tudta, de látszott rajta, ég a kíváncsiság tól.
– Arsch – felelte Ohlsen. – Seg g .
Döbbent csend lett Ohlsen körül. A hadnag y nevetve meg emelte a poharát.
 – A hadsereg re! – kiáltotta, majd látva, hog y a poharakat emelő kezek lassan mozdulnak,
g onoszul csillog ó szemmel finomított rajta: – Adolf Hitler hadsereg ére!
A vendég eknek most már nem volt választásuk. Kelletlenül ug yan, de ittak a hadsereg re,
aztán eltörték a poharaikat, mert Adolf Hitlert nem lehetett kétszer köszönteni ug yanabból a
pohárból.
A padlót elborító kristálycserepek láttán Ohlsen meg íg érte mag ának, hog y mielőtt távozna,
még mond néhány köszöntőt az öreg tiszteletére.
Vacsora után a vendég ek szétszéledtek a villában.
– Milyen pillanatnyilag a hang ulat a fronton? – kérdezte Ohlsentől eg y rendőrtiszt.
– Eltávozáson vag yok, úg yhog y fog almam sincs a pillanatnyi hang ulatról – felelte hetykén
Ohlsen.
– Eltávozáson? – kiáltott fel Busch. – Mit jelent az? Mi, az SS-nél nem ismerjük ezt a szót. Eh,
mag uk a fronton jól el vannak eresztve. Íg y könnyű! Ne csodálkozzon rajta, hog y azt kell
mondanom, a hánying er kerülg et, valahányszor a Wermacht nevét hallom. – A szeme már
vérben forg ott a töméntelen mennyiség ű italtól. – Ott vannak például azok a nyeg le
tábornokok, akik eg ész nap fűzős csizmában rohang álnak azokkal a büdös, nyeszlett lábaikkal.
Tetvek, én mondom mag ának! Ha én lennék a Führer helyében… – szúrósan Ohlsen szemébe
nézett -… karóba húzatnám őket. Istenemre mondom, hog y azt tenném! – Néhány, a közelben
álldog áló SS-tiszt felé fordult. – Nem ig az, fiúk? Vén bakkecskék, akik a mekeg ésen és eg ymás
felöklelésén kívül semmi máshoz nem értenek!
A többiek eg yetértően bólintottak. Eg yikük valamit mormog ott a „g yáva bandá”-ról.
– És még elénk mernek állni a vörös csíkos g atyájukban! Elénk, a Führer testőrei elé! Mi
több, úg y tesznek, mintha észre se vennének minket! – Meg vetően a perzsaszőnyeg re köpött.
– Azok a g ecik elfelejtették, hog y általunk lettek valakik. Hol lennének most nélkülünk?
Ohlsen eg ykedvűen vállat vont. Eg y hölg yre pillantott, aki eg y pamlag on ült öléig felhúzott
ruhával, és hag yta, hog y eg y SS-tiszt a combját méricskélje eg y zsinórral.
– Mik voltak a kutyák azelőtt? – hajtotta a mag áét Busch. – Kis szarok, bűzlő kupacok vörös
csíkos nadrág nélkül. – Meg int a szőnyeg re köpött, majd lelkiismeretesen szétkente a nyálát a
talpával. – Mag uk, wermachtosok zsákszámra kapják a kitüntetéseket azért, hog y eg ész nap az
árokban ülnek és lóg atják a lábukat!
Valaki meg próbálta lecsillapítani Buscht, de a férfi annyira felzaklatta saját mag át, hog y
nem lehetett leállítani.
– És mi van velünk? Na, miért nem válaszol? Azt kérdem mag ától, hősarcú hadnag y: mi van
velünk?
– Ig azán, Rudi, szűnj meg vég re – mondta valaki. – Nem a páncélos hadnag y úr hibája, hog y
neked nincs harctéri kitüntetésed.
– Hadd fejezzem be, amit mondani akartam – mordult rá Busch. Meg rag adta Ohlsen
zubbonyát. – A mi háborúnk sokkal keményebb, mint a tiétek! Nézd csak meg a kezem, hog y
remeg ! – Meg rázta a kezét Ohlsen arca előtt. – Kivég zések százával, Herr Kollege! Tömeg es
kivég zések! Próbálj csak meg kivég zőosztag okat vezényelni nap nap után, óráról órára! Ig az,
hog y azok, akiket hideg re teszünk, alacsonyrendűek, de attól még visítanak, mert ők is félnek a
haláltól.
Meg nyalta vaskos ajkait.
– Néha még meg se haltak, és mi már eltemetjük őket. Nem azért, mert embertelenek
vag yunk. Emlékezz csak rá, lelkipásztor akartam lenni. – Kiürítette a poharát, töltött mag ának,
aztán ezt is fenékig hajtotta. – Azért, mert nincs időnk, Herr Kollege. Be vag yunk táblázva az
utolsó percig . Mire a háborúnak vég e, minden zsidót likvidálni kell, hog y aztán
következhessenek a leng yelek és az oroszok. Elképzelheted, Herr Leutnant, hog y mennyire
nyakig vag yunk a szarban. Gázosítjuk őket, lőjük őket, akasztjuk őket, nyakazzuk őket. Mindent
meg teszünk annak érdekében, hog y ti meg a többiek tiszta leveg őt szívhassatok.
Ohlsen úg y döntött, eleg et hallott; fog ta mag át, és faképnél hag yta Buscht.
A hang ulat a tetőpontra hág ott. Eg yesek a lépcsőn ültek, és a hölg yek cipőjéből pezsg őt
vedeltek. Odébb, eg y kisebb szobában üveg et forg attak és vetkőztek. Eg y alkóvban két mag as
rang ú tiszt hámozta a bug yit eg y sikong ató hölg yről. Eg y kék ruhás lány táncolt az asztalon.
Le–, pontosabban felrúg ta a cipőjét, eg észen a mennyezetig . Eltalálta a kristálycsillárt,
szétpukkantva eg y izzót. Eg y SS Hauptstrumführer előkapta a pisztolyát, és kilőtt két másik
villanykörtét.
– Szükség szerű volt – mag yarázta. – Eg y szilánk eltalált, márpedig a Führer azt parancsolta,
hog y: eg yért kettőt. – Betöltött két új töltényt a mauserébe, és visszatette a feg yvert a zsebébe.
Elég edetten vette tudomásul, hog y a jelen levő hölg yek többség e látta a pisztolyát.
Meg g yőződése volt, hog y a nőket felizg atja a pisztoly látványa.
Ohlsen eg y Pazar festményt nézeg etett. Eg y SS Standartenführer állt meg mellette. A
festményre mutatott.
– Gyönyörű, nem?
Ohlsen bólintott.
– Ez eg y abszurd ház, nem g ondolja, hadnag y? – Anélkül hog y meg várta volna a választ,
folytatta: – A ház és benne minden korábban néhány zsidóé volt. – Körbemutatott. – Azok a
Talmud-bog arászó birkák undorító org iákat rendeztek itt. – Eltorzult az arca a g ondolattól,
hog y milyen erkölcstelen tivornyák folyhattak az általa „abszurd”-nak nevezett házban. – Ideje
volt kitakarítanunk ezt az aug iász istállót. – Felnevetett, és rácsapott Ohlsen vállára fehér
kesztyűjével. – Mag am is részt vettem benne. – Felemelte az állát. – Dicső tett volt, Herr Kollege!
– Mi lett a tulajdonossal? – érdeklődött Ohlsen.
Az SS-tiszt alig kapott leveg őt eme naiv kérdés hallatán. Eg yszerűen képtelen volt felfog ni,
hog y eg y eg yenruhát viselő személy ilyen hülyeség et kérdezhet.
– Táborban van, természetesen. Hol lenne? – Vállat vont, és odalibbent eg y hölg yhöz.
Nevetve felcsúsztatta a kezét a két combja hátsó részén, és kettétépte a ruháját. Aztán a két
selyemdarabból masnit kötött a nő hátsóján. A lemeztelenített, ikszes láb és a masni komikus
kompozíciót alkottak.
– Mikor bújunk vég re ág yba? – kiáltotta eg y SS Sturmbannführer a KZ-g árdától, azaz a
kivég ző hadosztálytól.
– Ő a parancsnokhelyettes Oranienburg ban – mag yarázta eg y rendőr hadnag y. Meg kínálta
Ohlsent eg y pohár borral. – Ig azi Veuve Cliquot, csak nekünk van az eg ész birodalomban.
– Kicibálta a zubbonya zsebéből a palackot, és csordultig teletöltötte a poharaikat. – Sikerült
már találnia mag ának eg y üszőt, Herr Leutnant?
– Eg y mit? – kérdezte meg lepetten Ohlsen.
A rendőr nevetett a tájékozatlanság án.
– Az üsző, tudja, az első osztályú husi. A tehén az átlag nő. A kancák pedig az akrobaták, akik
szeretik előadni mag ukat.
– Akkor ilyenformán a férfiak bikák és csődörök? – bukott ki Ohlsenből.
A rendőr harsányan felnevetett, aztán elrohant, és bevette mag át két hölg y közé.
 Ohlsen meg int Busch mellé keveredett, aki eg y mag as, civil ruhás úriembernek tag lalta,
milyen keményen dolg ozik az SS, miközben mások az életet élvezik a fronton.
– Az ország szemetesei vag yunk – panaszolta a fig yelmes úrnak, akinek a hajtókáján eg y
mikroszkopikus arany pártembléma rag yog ott.
A pártember lassú mozdulatokkal rág yújtott eg y szivarra. Szemmel láthatóan hozzáértő
volt, eg yike azon rejtélyes németeknek, akik Dél-Amerikában is éltek a két háború közt. Eg y
időben még a bolíviai titkosrendőrség nél is dolg ozott tanácsadóként. Később a Krupp
feg yvereit árulta Parag uaynak, Bolívia ellenség ének a két állam közti elhúzódó háborúban.
Pillanatnyilag az államapparátus eg yik leg fontosabb fog askereke volt, és mint ilyen a Prinz-
Albrecht-Strasse-i épület leg felső emeletén „székelt”.
– Mindenkit likvidálunk – kiáltotta érdes hang on, veszélyesen inog va Busch. A konyakja az
eg yenruhájára ömlött. – Először kiirtjuk a zsidókat, az utolsó írmag jukig . – A szivaros férfi
némán bólintott. – Aztán jönnek a cig ányok. – A szivaros úr ezzel is eg yetértett. Busch
meg húzta az üveg et, amit eg y kollég ája félig vodkával, félig dán akvavittel töltött meg .
Böffentett. – Utánuk következhetnek a polákok. Tudják, fiúk, mi életteret hozunk létre, életteret
a g yőzedelmes német nép számára. Tátva fog maradni a szájuk, ha a mi különleg es
akciócsoportjaink mozg ásba lendülnek. Eg ész nemzetek fog nak eltűnni a föld színéről. Csak
nekünk, németeknek van hely ezen a planétán. Előre, bajtársak, éljen az SS! – Összecsapta a
sarkát, előrelendítette a karját, és elordította mag át: „Sieg Heil!”
A jelenlévők lelkes üvöltéssel követték a példáját. Valaki énekelni kezdte a zsidós dalt. Mások
is csatlakoztak a „Zsidó vér fog folyni” sornál.
Eg y SS Haupsturmführer Eicke kivég ző hadosztályából felug rott eg y székre, és fanatikusan
elvisította mag át: – Az utolsó zsidót a brandenburg i kapura fog juk felakasztani!
– Mi vag yunk a leg hatalmasabb nemzet a világ on – bömbölte Busch. – Mindenki mást
likvidálni fog unk.
Eg y sikoltozó lány szakította félbe az eszmefuttatást. Zilált hajjal, meztelenül rohant be a
szobába, nyomában eg y szétnyílt ing ben liheg ő tiszttel.
– Vig yázz, kész, irány az ág y! – adta ki a várva várt parancsot eg y fekete tábornoki jelzést
viselő SS-tiszt.
A férfi vendég ek örömujjong ásban törtek ki. Kezdődhetett a partnervadászat. Eg y
ellenszeg ülni ig yekvő hölg yet erőszakkal eg y ablakmélyedésbe vonszoltak. Eg y másik kézen
állt, közszemlére téve fekete csipkebug yiját, amely többet sejtetett, mint amennyit elrejtett. Az
eg yik tiszt Rajna-völg yi vörösbort öntött vég ig rajta eg y üveg ből. Ennyivel tartozik az ember a
jó bornak, g ondolta Stenthal SS Obersturmführer. Korábban borpincéje volt Bonnban. Most a
kihallg atásokat vezető eg ység parancsnoka volt Buchenwaldban.
Lehúzta a bug yit az akrobata lányról, és tovább folytatta a mókát. Senki nem tiltakozott az
ellen, amit csinál.
Három bajtársa eközben dalra g yújtott:

Röslein, Röslein, Röslein, rot

Röslein auf der Heide.*

Aztán váltottak, és eg yik a másikat üvöltötték túl erotikus nyög ésekkel. Úg y zeng ett a
torkuk, mint az üzekedni készülő szarvasoknak bőg éskor.
Ohlsen berúg ott. Szétterpesztett lábbal ült eg y széken, mintha lovag olna. Előtte, a padlón
eg y meztelen nő feküdt. Csak a harisnyája volt rajta. Hosszú harisnya volt, fekete tartóval, amit
piros rózsák díszítettek. Eg y másik széken eg y SS-tiszt hasalt lóg ó fejjel. Csak zubbonya és
alsónadrág volt rajta. Az alsóján jókora, üg yetlenül felvarrt folt virított.
Ohlsen rávig yorg ott a foltra.
– Szuperteutonok foltos alsóg atyában. – Összeg yűjtötte a nyálát, és sikeresen leköpte a foltot
az SS-tiszt alsóján. – Nyálasok – dünnyög te mély meg g yőződéssel. – Holnap bemeg yek a Prinz-
Albrecht-Strasséra, és meg keresem Heinrichnak az ismerősét a neg yedik emeleten. Elmondok
annak a kutyának néhány dolg ot a kurváról, akit feleség ül vettem.
Eg y platinaszőke jött hozzá, és letelepedett az ölébe. Meg simog atta Ohlsen haját.
– Szólíts Ilsének – búg ta a hadnag y fülébe.
– Ilse – tett eleg et a kérésnek Ohlsen, majd meg int leköpte az SS kötelékébe tartozó
alsóg atyát.
Ilse kétrét g örnyedt a nevetéstől. Eg y pillanatig csendben ültek, és a nyálfoltos foltot
bámulták. Eg y másik nő jött oda. Arannyal átszőtt estélyi volt rajta, hátul a farcsontjáig érő
kivág ással.
– Morcosnak látszol – mondta Ohlsennek. – Miért nem mókázol velünk? Nem szereted a
lányokat?
– Te kurva vag y? – kérdezte tőle Ohlsen.
– Részeg vag y – húzta fel az orrát a lány.
– Ez ig az – ismerte el vig yorog va Ohlsen. – De te akkor is kurva vag y. – A lány felé rúg ott. A
mozdulattól elvesztette az eg yensúlyát. Leesett volna, ha nincs a földön az üveg e, hog y
rátámaszkodjon a szájára. Másfél literes sörösüveg volt, amit vodkával és konyakkal töltöttek
tele. Eg y rendőr hadnag y azt mondta Ohlsennek, hog y ez elűzi a bánatot. Ezért vedelte olyan
szorg almasan.
Eg y SS Hauptsturmführer tántorg ott feléjük. Eg y széket vonszolt mag a után. Csak fél szeme
volt, a másik szemg ödrét fekete monokli takarta, amit folyton elvesztett. A zsebei azonban tele
voltak tartalék monoklikkal. A fekete üveg mög ött vörös, nyálkás lyuk tátong ott. A
Hauptsturmführer imádta mutog atni. Élvezte, hog y elmeg y tőle az emberek étvág ya.
Lehuppant Ohlsen mellé, és körülnézett az ép szemével, amely szurokfekete volt és
kutakodó. Vég ig mérte vele a katonatisztet.
– Nincs kedve kijönni holnap a táborba? Vívóleckét adhat az árulóknak! – Meg bökte Ilsét a
mutatóujjával. – Leszünk barátok? Ha akarod, meg kettyintelek!
– Nem akarom – fintorodott el Ilse. – Undorodom tőled.
Az SS-tiszt elvig yorodott. A monoklija meg int leesett. Vég ig g urult a padlón.
Szemg ödre vörösen világ ított a csillár fényében. Ilse meg borzong ott.
Ohlsen eg y szipkát szopog atott, és közönyösen a másik eleven húsát szemlélte.
– Úg y látom, te eg y zabolátlan kis vadmacska vag y – mondta bárg yú vig yorral az SS-tiszt.
– Eg y kis párduc, akit korbáccsal kell meg szelídíteni.
– Ki kapta ki a szemét? – kérdezte Ohlsen, miután alaposan meg húzta a sörösüveg ét.
– Ez eg y őrült – felelte a platinaszőke. – Azt mondják, teológ ushallg atókat feszített keresztre
a táborában.
Ohlsen a bambán vig yorg ó SS-tisztre sandított. A férfi fél szeméből csak úg y sug árzott az
elmebaj.
 Az SS Hauptsturmführer bólintott.
– Amit a kis párduc mond, az ig az. Nég y szeg , akár reverendás leg yen, akár talmudista
disznó. – Eg y pillanatra eltűnődött. – Azok a talmudos fickók a szívósabbak, a reverendások
viszont hang osabban vonyítanak. Nem akar kijönni velem, hadnag y, és meg nézni, hog yan
szeg ezek fel eg yet a g erendákra? Mag a is felfeszíthet eg yet. Épp ma érkezett eg y új
szállítmány. Az irodámban van két narancs nag yság ú fej. Az eg yik eg y talmudista lány nyakán
ült. A másik leng yel. Van eg y francia lány is a táborban. Az én részleg emen. Az ő feje is jól
mutatna az asztalomon. Felvidítják az embert, ahog y ott állnak az íróasztalon és vig yorog nak.
Ha eg y nap vég e lesz a háborúnak, biztos vag yok benne, hog y jó pénzt fog ok kapni értük.
Sokkal könnyebb Berlinben összeszedni a zsug orított fejeket, mint kimenni érte Dél-Amerikába,
és nincs a rizikó se.
Ohlsen meg nedvesítette a torkát.
– Mi van benne? – érdeklődött a félszemű.
Ohlsen szótlanul bámulta. Eldöntötte, hog y nem fog tovább beszélg etni a fejg yűjtővel.
– Hadnag y, kóstolta már, milyen a női vér konyakba keverve? Fantasztikus, eg yszerűen
fantasztikus! – Eg y áldozatára lecsapó kíg yó fürg eség ével meg rag adta Ilse karját, a körmével
felhasította rajta a bőrt, és belepréselt némi vért a poharába. Idiótán elvig yorodott, és kiitta a
poharát.
Ilse még visítani is alig tudott a sokktól.
Nag y kavarodás támadt körülötte. A mag as, sötét öltönyös úriember is odajött néhány fehér
zakós SS-leg ény kíséretében. Meg hallg atta, mi történt, aztán vállat vont.
– Csak eg y apró tréfa, az isten szerelmére. Semmiség – leg yintett, aztán odafordult az eg yik
mackós termetű „inashoz”, és a fülébe súg ta: – Tartóztassák le ezt a kis szukát, és vig yék a
táborba az SS inzultálása vádjával. De ne most. Később. – Rág yújtott eg y újabb szivarra, és
elég edetten eg y párra nézett, melynek tag jai ig encsak elmélyültek eg ymásban. – Milyen
g yönyörű is az élet – hümmög te az ajtó felé menet. – Milyen istenien g yönyörű!
A fejg yűjtő, aki a nők vérét itta, felállt. Meg fog dosta a földön fekvő meztelen nőt, aztán
eltűnt. Amikor meg int felbukkant, eg y világ osszürke köpeny volt a vállán. Díszeg yenruhája és
fehér ing e vérfoltos volt. A monokliját zsebre vág ta, hag yva, hog y a hús vörösen elővilág ítson
szemg ödréből. Szája eg yik sarkából nyál csorg ott. Meg lökdöste Ohlsent a lovag lóostora
aranynyelével.
– Kijön velem a táborba, mag a katonatiszt, hog y felszeg ezzünk két talmudista disznót?
Ohlsen ráirányította a tekintetét. Sok mindent szeretett volna mondani a pasasnak, ahog yan
másoknak is. Mindent, amit eg y reg ény szereplője elmondhat. Csakhog y ez nem reg ény volt,
íg y Ohlsen hallg atott. Inkább meg csókolta az üveg et, amelyet valaki g ondosan újratöltött a
keverékkel, és felejteni próbált.
Az SS Hauptsturmführer meg vetően leg yintett, és elfordult tőle. Botorkálva meg indult, aztán
lefékezett, és vig yorog va hátranézett a válla felett.
– Most elmeg yek, hadnag y, de ha meg g ondolná mag át, csak szóljon Schenk
Oberscharführernek. Ő majd kihozza mag át autóval. És ha kijön, szétválasztjuk a talmudista
disznókat a reverendásoktól, s meg nézzük, ki ordít jobban. – Kikacsázott a szobából.
Aranysarkantyúi vidáman csiling eltek rövid szárú csizmáján. Az SS lovas hadosztályához
tartozott.
A barna lány meg kérte Ohlsent, hog y csatolja ki a melltartóját. Túl szoros, mag yarázta.
– Szabadság on vag y? – kérdezte Ilse.
 – Ig en, szabadság on vag yok – felelte Ohlsen.
– Nincs családod? – kérdezte a barna. A szeme félig csukva volt, miként a tűzhely mellett
doromboló macskáé.
Ohlsen nem adott választ.
– Alhatsz velem – ajánlotta fel Ilse, a platinaszőke.
– Még meg g ondolom – morog ta Ohlsen, és meg int ivott az üveg ből. Most már nag yon
részeg volt, de nem volt eg yedül vele. Letette az üveg et, és a platinaszőkére nézett: – A
helyedben eltűnnék innen.
– Miért? – kérdezte a lány, és meg rázta a fejét. Dús, selymes haja a vállára omlott.
Ohlsen elmosolyodott.
– Mert én mondom neked. Lopakodj ki észrevétlenül az ajtón.
– Istenem, te aztán reménytelen eset vag y – sóhajtott a lány, és odalépett eg y SS
Untersturmführerhez, aki az SD jelvényét viselte a g allérján. Nem telt bele eg y perc, és a férfi
keze már a szoknyája alatt matatott.
Felmentek az emeletre.
Ohlsen többé nem látta a lányt. Röviddel azután, hog y az SD-s férfi kiélvezte mag át vele,
letartóztatták. Éppen ő volt az, aki elvezette, a hátsó kijáraton át, ahonnan eg y kis sikátorba
lehetett jutni.
Másnap eg y út szélén találtak rá. Az újság ok azt írták róla, hog y valaki elütötte és
cserbenhag yta. Mellesleg meg jeg yezték, hog y Berlin „antiszociális” női közé tartozott. Az
emberek közönyösen vállat vontak.
– Csak eg y kis kurva volt.
Az Abendblatt fényképet is közölt. A holttest az úttesten hevert, összeszakadt ruhában. A fejét
pokróc takarta.
– Gondolom, szétloccsant a feje – jeg yezte meg eg y fuvaros az eg yik kocsma söntése mellett
állva. A pultnak dőlve állt, és sört vedelt, miközben a falról g únyosan rámeredő feliratot
bámulta: „A BERLINIEK JUNÓT SZÍVNAK”.
Valaki Ohlsen vállára csapott. Eg y SS Sturmbannführer volt, első osztályú Vaskereszttel a
nyakán. Rendkívül fiatal volt. Eg yik karján keskeny fekete szalag ot viselt, míves g ót betűkkel:
Leibstandarte SS Adolf Hitler. A Führer személyes testőre. A mellkasát valóság g al elborították a
kitüntetések.
– Iszol eg y g yömbérsört, barátom? – kérdezte a fiatal őrnag y.
Ez volt az első alkalom, hog y valaki „barátom”-nak szólította Ohlsent. Meg lepetten mérte
vég ig a férfit.
– Gyömbérsört? Attól hánying erem szokott lenni. – Felemelte az üveg ét, és ivott. Lassan
ivott, de még íg y is rájött a köhög és.
Az SS őrnag y nevetett. Beleszag olt Ohlsen üveg ébe.
– Hű, ez aztán a tüzes víz!
– Ig en, erős – ismerte el Ohlsen. – Mint minden ebben a házban – tette hozzá.
Hitler testőre bólintott, majd körülnézett a szobában.
– Ez eg y disznóól.
Ohlsen nem szólt, csak bólog atott, és közben azt g ondolta: még annál is rosszabb.
– Ha a háború vég et ér, eg y szép, hosszú számlát fog unk kapni mindazért, amit ezek a
disznók elpazaroltak – mondta fintorog va.
– Ezek embereket feszítenek keresztre – bukott ki Ohlsenből.
 – Tudom – vallotta be az SS őrnag y. – Nag yon erős és kemény fiúknak érzik most mag ukat.
– Lehajolt Ohlsenhez, és suttog va folytatta: – Tudod, mit akarok tenni, barátom? Főbe akarom
lőni mag am. De nemcsak úg y… – Meg int körülnézett. Szája sarkában ironikus mosoly
játszadozott. – Itt fog om csinálni, mindenki szeme láttára.
– Nem g ondolod, hog y őrültség ? – kérdezte ag g odalmasan Ohlsen.
– Lehet, barátom, de leg alább tátog ni fog nak.
– Részeg vag y?
– Cseppet sem – állította az őrnag y. Nem lehetett több huszonötnél, de leg alább eg y méter
nyolcvan volt, szőke és nag yon jóképű.
Kihúzta mag át teljes testmag asság ában.
– Ezt nézd, barátom. – Odalépdelt az első világ háborús kitüntetések alatt roskadozó,
pártjelvényes SS tábornokhoz, meg rántotta a zubbonya ujját, és fennhang on közölte: – SS
Gruppenführer; jól fig yeljen, mert most valami roppant mulatság os fog következni. Minden idők
leg jobb vicce!
Az idős tábornok bosszúsan nézett a szemtelenül közvetlen tisztre. A sötét öltönyös
úriember és három hölg y társaság ában álldog ált. A hölg yek, az UFA színésznői, várakozóan
nevetg éltek.
– Nos, halljuk azt a viccet!
Az ifjú tiszt elnevette mag át. A nevetése átterjedt másokra is.
Ohlsen meg nyalintotta az italát, aztán kényelmesen elhelyezkedett a székén. Úg y érezte
mag át, mint eg y díszvendég , eg y különleg es meg hívott a várva várt premier kezdése előtti
percekben.
Az őrnag y az SS tábornokra mutatott.
– SS Gruppenführer; mag a eg y disznó, eg y meg vadult náci disznó!
A tábornok hátrahőkölt. Puffadt arcából kiszaladt a vér. Ahog y az őrnag y jósolta, csak
tátog ni tudott.
A fiatalember elmosolyodott.
– De nemcsak ő az, hanem ti is azok vag ytok mindannyian, a fronttól biztonság os távolban
mellüket vereg ető szájhősök! Rohadék g azemberek és perverz g yilkosok vag ytok! Éppen ezért
rendkívüli örömömre szolg ál, hog y bejelenthetem nektek: elvesztettük a háborút. A kollég ák a
túloldalról már úton vannak Berlinbe, és alig várják, hog y szétrúg ják a seg g eteket!
Valaki elkapta a karját. Az őrnag y leseperte mag áról a kezet, és ráordított a g azdájára:
– El a kezekkel rólam, te seg g nyaló!
Az SS Untersturmführer elkapta a kezét. A testőri karszalag és a villog ó Vaskereszt
óvatosság ra intették.
Az SS őrnag y elővette a pisztolyát és kibiztosította.
Halálos csend lett. A tábornok és a szivaros úriember hipnotizáltan bámulták a fekete, olajos
csövet.
– Csúszómászónak érzem mag am az eg yenruha miatt, amelyet viselek – mondta komor
arccal az őrnag y. – Szég yellem, hog y német anyától születtem. Szég yellem mag am a hazám
miatt, amelyben élnem kellett. Őszintén remélem, hog y az ellenfeleink az utolsó szálig le
fog nak lőni titeket, ahog yan az ilyen veszett kutyákat szokás. Ig en, és azt is remélem, hog y a
saját táboraitokban és börtöneitekben fog ják meg tenni, hog y ott rohadjatok meg a rácsaitok
mög ött. – A hasához nyomta a pisztoly csövét, és meg húzta a ravaszt. Elejtette a feg yvert, és
meg ing ott, de nem bukott fel. Kihúzta a hosszú, éles peng éjű díszkardot, amit az oldalán
hordott, mag ába döfte, és sátáni mosollyal az arcán keresztirányban felnyitotta a hasát. Vér és
belső szervek bug g yantak ki a vág ás nyomán. Az őrnag y meg ing ott, mint eg y vihar tépte fa,
majd térdre rog yott. – Erre nem számítottatok, disznók – akarta volt mondani, de most nem
szólt.
Hősies erőfeszítéssel feleg yenesedett, aztán összeesett. A földről a székén lovag ló Ohlsenre
nézett. Véres kezét tisztelg ésre emelte.
– Hát nem remek volt, barátom? – A tekintete elhalványult, de a szeme még mosolyg ott. A
lovag kereszt csiling elve nekikoccant eg y g ombnak a zubbonyán. Az őrnag y meg próbált
felállni. Vért köhög ött. Felemelték és eg y asztal lapjára helyezték. Levág ták róla az
eg yenruháját. Belenézett a föléje hajoló személy arcába, amely acélkék volt a borostától.
– Le vag ytok szarva mindannyian – suttog ta. – Én visszaadtam a tag ság i kártyámat.
Sajnálom, hog y nem látlak tég ed a celládban kuporog ni. – Bólintott. Fájdalmai voltak. Istenem,
de még mekkora fájdalmai! – Lehet, barátom, hog y még iscsak őrültség volt. Térdelj le, és
imádkozz az Úrjézushoz, ahog y az anyám is szokta mondani. Nag yapa lelkész volt. Tisztán
emlékszem rá. Fehér, keményített g allérja mindig sárg a volt a verejtéktől. Nag yapa mindig
úg y prédikált, mintha sírt volna, még is mindig csalt a kártyában. A kocsma hátsó szobájában
játszott, ahol nem láthatták a g yülekezet tag jai.
A Prág ából lopott kristálycsillár fénye sértette a szemét. Hallotta, hog y valaki fel-alá járkál
mellette súlyos léptekkel.
– Nem halhat meg – mondta valaki.
Nevetni akart, de csak eg y vicsorg ásra telt az erejéből. Tévedsz, én már feladtam. Nem
bánta volna, ha már eljön érte a halál, de azért mulatság os volt elidőzni még eg y kicsit és
bosszantani őket. Csak ne fájt volna olyan átkozottul. Mi a fenének kellett a hasába döfnie azt a
kardot? A japánok bűne. Olyan jól mutatott, amikor eg y sárg a majom harakirit követett el, de
azt sose hitte volna, hog y ennyire tud fájni. És íg y! Még a torka is lüktetett. Bárcsak ne lenne
Isten. Mert nem tartozott a jó fiúk közé. Ezt eg y pillanatig se tag adta. A fájdalom, amit érez,
talán ki fog ja eng esztelni Istent. És hátha nag yapa, a sárg a g allérjával, szólni fog eg y-két jó
szót az érdekében…
A tábornok, még mindig sápadtan, föléje hajolt. Nag yon öreg nek látszott ebben a
pillanatban.
Hihetetlen akaraterővel a fiatal SS őrnag y felült, és dühösen a tábornokra nézett. Vér tört fel
a torkából. Édeskés íze volt, és elzárta a leveg ő útját. Az őrnag y g örcsösen köhög ni kezdett.
Szitkozódások hallatszottak minden irányból. A tábornok világ os színű nadrág ját vérfoltok
pettyezték. Az öreg dühösen káromkodni kezdett. Eg y lány hang osan zokog ott.
Az őrnag y visszazuhant az asztalra. Most már nem fájt annyira. Mi több, eg észen kellemesen
érezte mag át. De ez már eg y másik világ mezsg yéjén történt.
 Maga se tudta, hogy került a hatalmas, szürke Prinz-Albrecht-Strasse-i épület elé. Csak állt és nézte
mereven az ovális táblát a fekete sassal és a felirattal: GEHEIME STAATSPOLIZEI. Titkos Államrendőrség.
Gépiesen felment a lépcsőn, és kinyitotta a súlyos faajtót. A kilincset olyan magasra helyezték, hogy az
ember kisgyermeknek érezhette magát.
Az SS-őrök még egy pillantásra se méltatták, tiszti egyenruhája dacára.
A negyedik emeleten megállt egy szürke ajtó előtt, melyen túl, egy sárgaréz tábla tanúsága szerint a
STAPO B. 2. részleg működött.
Ohlsen megborzongott.
Valamivel lejjebb kinyílt egy ajtó. Fekete, csillogó SS-sisakok tűntek elő. Egy nőt vonszoltak át a lifthez,
mely zümmögve levitte őket a pincébe.
Egy magas, karcsú úriember, lenszőke hajjal és impozáns sasorral – a tökéletes árja mintaképe volt,
láttán Himmler tapsikolt volna az örömtől –, megkérdezte Ohlsen hadnagytól, miben lehetne a segítségére.
– Bocsásson meg, eltévesztettem az emeletet – motyogta Ohlsen, és lemenekült a lépcsőn, hanyatt-homlok,
hogy mihamarabb maga mögött tudhassa a sátánnak ezt az előretolt állását.
Mikor már kint volt, megkönnyebbülten fellélegzett. Most már képes lesz Papa és a Légiós szemébe
nézni. Anélkül hogy szégyellnie kellene magát.
 Elégia

ESETT, AMIKOR OHLSEN ELHAGYTA A VILLÁT. Kabát nélkül volt, és a sapkáját is levette,
hog y érezze az arcán vég ig csorg ó esőt.
Mozdulatlanul állt, arcát az ég felé fordítva. Élvezte, ahog y az esőcseppek lehűtik lüktető
ag yát. A Leibstandarte-tiszt remek kis előadást produkált. Istenem, milyen g yönyörű volt!
Sikerült alaposan tönkretennie a mulatozásukat.
Ohlsen kárörvendően nevetett.
Továbbindult az eső mosta utcán. Miért is nem volt neki is annyi bátorság a! Eltöpreng ett a
g ondolaton. Gyönyörű g ondolat volt: hazamenni, cseng etni. Eg y ig azán hosszút, őrjítőt
cseng etni. Hanyag ul besétálni arrog áns apósa és anyósa elé. Meg vetően vég ig mérni az após
urat, amint ott terpeszkedik a nag y seg g ével a karosszékében. Meg mondani neki precízen,
szépítés nélkül, hog y mit g ondol róla. Közölni velük, hog y tohonya barmok, lopott
g yémántg yűrűkkel hájas, puffadt ujjaikon. Milyen csodálatos is lenne látni a kidülledő
szemüket, miközben mag ába tolja a bajonettjét.
Eg észen felvillanyozódott a g ondolattól.
Eg y rendőrség i rendszámmal felvértezett fekete Mercedes húzott el mellette. Tisztek és
hölg yek ültek benne. Az eg yik nő hang osan nevetett.
Hiányzott a bandája. Úg y érezte, mintha évek teltek volna el azóta, hog y elvált tőlük. Lehet,
hog y már nincsenek is életben. Félelem kúszott vég ig a g erincén. Látta a kis Lég ióst. A
brutálisarc mintha ott lebeg ett volna a mög ött az org onabokor mög ött. Eg y test nélküli arc.
– Helló, Alfred – köszönt neki Ohlsen.
A Lég iós szája halott mosolyra g örbült. Csak a szája mosolyg ott, a szeme sohasem. Már
rég es-rég en elfelejtette, hog yan kell szívből mosolyog ni.
– Neked volt ig azad, Alfred – bólintott Ohlsen. – Istenkém, de még mennyire hog y neked.
Disznók vag yunk. Disznóknak születtünk, és eg y trág yadombon fog unk meg halni, disznókként.
Vive la Légion Êtrangére! – Csak utólag jött rá, hog y hang osan kiabálta. Ideg esen körülnézett.
Eg y Schupo jött feléje. Gyanakvóan méreg ette a kétszeresen is elázott hadnag yot. A sas
harag osan meg villantotta szárnyait a sisakján.
Ohlsen g yorsított a lépteit. A Schupo némán, mozdulatlanul követte a tekintetével. Az eső
ellenére jó hang ulatban volt. Ezen az estén nem volt lég iriadó. Továbbsétált.
Ohlsen befordult az utcasarkon. A hűsítő esőről az Elbrusz völg ye jutott eszébe. Állásokat
létesítettek a völg yben. Perzselő meleg volt, és sehol eg y fa, eg y árnyék. Milyen rég en volt!
Reng eteg fejsérülésük volt ott, a völg yben. Arcok hosszú sorát látta mag a előtt. Azokét, akiknek
fejsérülésük volt. Schöler tiszthelyettest, Burg közleg ényt, Schulze tanktüzért, a tűzoltócsapat
vezetőjét, Mallt és Blom őrmestert, aki azt tervezte, hog y a háború után Spanyolország ba
költözik, és narancsot fog termeszteni. Állandóan a narancsültetvényéről beszélt. Bár még
sohasem járt Spanyolország ban, meg tanult néhány spanyol szót. Volt eg y özönvíz előtti
szótárja, melyből a lapok fele hiányzott. „Dos cervezas” mondta mindig , amikor sört rendelt,
füg g etlen attól, hog y valóban kettőt akart-e vag y esetleg tízet. Azt is tudta, hog yan kell
kiejteni a „manana” és az „hermana” szavakat. Az öreg eknek azt mondta: „abuelos”. Mielőtt
meg halt volna – eg y szibériai orvlövész találta el, de nem pontosan ott, ahol kellett volna, az
orrg yöke felett, íg y még volt három perce –, azt mondta a körülötte állóknak: „Yo no meg
figuraba.” A Lég iós, aki tudott spanyolul, bólintott és spanyol nyelven válaszolt. Blom
határtalanul boldog volt. Még halálában is a narancsültetvényére g ondolt, amit sose láthatott.
A g örbe kaktusz tövében temették el, a nag y kőszikla árnyékában. A Lég iós eg y apró, kiaszott
narancsot préselt a markába. Utána jól ledöng ölték fölötte a földet. Addig ug ráltak a hanton,
míg elég kemény nem lett ahhoz, hog y biztosak lehessenek benne, a kutyák nem tudják
kikaparni. De csak azért tették ezt, mert ő Barcelona-Blom volt. Másokkal nem íg y jártak el.
Olyan sokan haltak meg , és a kutyáknak is élnie kellett valamiből. Barcelona azonban külön eset
volt. Annyit mesélt a narancsültetvényéről, hog y már mindannyian ug yanolyan jól ismerték,
mint ő. Másnap Von Herling alezredest is kilőtte eg y szibériai. Az ő sírján nem taposták le a
földet. Ő még új volt. Másnap meg találták néhány testrészét. A kutyák kiásták és szétcincálták.
A parancsnok tajtékzott a dühtől, hadbíróság g al fenyeg ette meg őket. Az Elbrusz völg yében
azonban olyan irdatlan volt a hőség , hog y a parancsnok estére már nem is emlékezett a
szavaira. Ő Von Lindenau ezredes volt, aki később elesett Kijevnél. Halálra ég ett. Mire
odarohantak a tankjához, már késő volt. A torony tetejéről lóg ott, szénné ég ve. Porta szerint
úg y nézett ki, mint a tűzhelyen felejtett marhasült. Porta mindig sokat fecseg ett. Durva
meg jeg yzéseivel mindig sikerült felvidítania a társaság ot. Von Lindenau már rég óta az
ezrednél szolg ált, még se hiányzott senkinek. Otthag yták a tankjával eg yütt, hadd bajlódjon
vele iván. Az orosz takarítóbrig ád eg yik embere eg y vasvillával kiemelte az ezredes
elszenesedett tetemét, eg y lyukba hajította, és némi földet hányt rá. Senki nem tudta, hol
nyug szik Von Lindenau, az ezredes, földbirtokos és g róf.
Ohlsen meg rázta vizes haját. Micsoda szemét eg y háború. Leg yalog olt eg észen Havelig *,
aztán lerog yott eg y nedves padra. Bőrig ázott, de ez cseppet sem zavarta. Csak most vette
észre, hog y éppen a Prinz-Albrecht-Strasse szomszédság ában van.
Eg y lány közeledett feléje. Piros bőrkabát és víztől duzzadt kalap volt rajta. Ohlsenre
mosolyg ott. A hadnag y visszamosolyg ott, és letörölte az esőcseppeket az arcáról.
A lány meg állt, és leült melléje a padra. Ohlsen cig arettával kínálta. Csendben pöfékeltek
eg y darabig . A nedves cig aretták füstje maróan csípős volt.
– Nyirkos a leveg ő – jeg yezte meg a lány.
Vastag lába van, fig yelte meg Ohlsen. Bólintott.
– Ig en, nag yon nyirkos.
– Szeretsz az esőben sétálni?
– Nem – felelte Ohlsen. – Ki nem állhatom az esőt.
A lány kifújt eg y füstpamacsot.
– Én se.
Mindketten nevettek.
Meg int csendben ültek eg y darabig , a g ondolataikba mélyedve. A lány törte meg a csendet.
– A frontról jöttél – mondta anélkül, hog y Ohlsenre nézett volna.
– Ig en, a keleti frontról. Hamarosan visszameg yek.
– Nincs kedved elsétálni velem az utca vég éig ? – kérdezte a lány, és felállt. Eg yütt sétáltak
vég ig a Havel partjával párhuzamos utcán.
– A kedvesem is itthon volt – mondta a lány. Lépést váltott, ig azodva Ohlsen trappolásához.
– Itthon maradt.
Ohlsen a lányra sandított. Nem volt csinos. Az orra turcsi volt, mint eg y kismalacé.
– Dezertált?
 A lány meg törölte az arcát.
– Ig en, nem akart meg int kimenni abba a pokolba. Kilőtték belőle.
– Kilőtték belőle? – kérdezte tompán Ohlsen.
A lány kért tőle még eg y cig arettát.
– Ig en, de előtte még meg fosztották a férfiasság ától.
Ohlsen nem tudta, mit is mondhatna erre. Fromm századost is kasztrálták. Az oroszok
tették. Amikor rátaláltak eg y parasztkunyhóban, az asztalra kötözve feküdt. Már halott volt. Az
eg ész hasa kék volt a bevérzéstől. Hét fog lyot vég eztek ki tarkólövéssel, azért, ami Fromm-mal
történt. Nem mintha a fog lyoknak bármi közük is lett volna a dolog hoz, de akkor ők úg y
érezték, hog y ezzel elég tételt vettek. Úg yhog y lelőtték azt a hét fog lyot. Letérdeltették őket a
földre, és valamelyik SS-tiszt eg yenként tarkón lőtte őket a 38-asával. Úg y buktak előre, mint a
mohamedánok ima idején. Mind a heten g rúzok voltak a 68. g ránátos ezredtől, eg y határvadász
eg ység től, és mindannyian Tbilisziből származtak.
– Hog y történt? – kérdezte a lánytól. Az, ami a kedvesével történt, eg yfajta szálat szőtt
kettejük között. Bizonyos értelemben most már a lány is harctéri katona volt. Rossz lehet, ha az
embernek olyan kedvese van, akivel többé már soha nem szerelmeskedhet. Mit tehet ilyenkor
eg y lány? A kis Lég ióst is kasztrálták. A KZ-táborban történt.
– Elkapták – felelte a lány. Levette a kalapját, és leseperte róla a vizet.
– Az baj – mormog ta Ohlsen.
– Morellenschluchtban lőtték le. Eg y lég ierős tábornokkal eg yütt. A hadbíróság tól hoztam el
a hamvait.
A francba, g ondolta Ohlsen. Nem elég nekem a mag am nyomorúság a? Mi közöm a te
kiherélt szeretődhöz?
– Eg y cipősdobozban adták ide – folytatta a lány. – Alá kellett írnom eg y átvételi
elismervényt, mintha nem is emberről, hanem eg y postai küldeményről lett volna szó.
– Mit csináltál a dobozzal?
A lány mosolyog va a folyóra nézett.
– Beleszórtam a hamvait a Havelbe. – Az alant hömpölyg ő sáros vízre mutatott. – Azóta
idejövök minden reg g el, és köszönök neki: szia, Robert. Mindig bedobok neki valamit. Ma eg y
almát hoztam. Aztán elbúcsúzom tőle: viszlát, Robert. A háborúnak még nincs vég e.
– Meg értlek – mondta Ohlsen, és mag a is meg döbbent rajta, hog y tényleg meg érti.
Felmentek a lány lakására. A lány lelökte piros kabátját eg y székre, majd közölte, hog y
feketét fog főzni, de aztán rá kellett jönnie, hog y már nincs eg y szem kávéja se. Vég ül talált
néhány üveg sört és két liter vodkát. Ezeket még Robert szerezte.
Vodkát ittak fedeles söröskorsókból.
A lány lefeküdt a kanapéra. Ohlsen meg csókolta. A lány viszonozta, és g yeng éden
meg harapdálta az ajkait.
Ohlsen mesélt neki Ing éről és Gunniról. Azt is elárulta a lánynak, hog y bosszúra készül.
– Nem fog seg íteni – suttog ta a lány hozzákucorodva. – Nem fog ja visszahozni őket.
Érezte a harisnyakötője csatjait a szoknyáján át. A lány rövid és nag yon feszes szoknyát
viselt. A térdére tette a kezét.
A lány beletúrt a hajába.
– Csodás hajad van. Robertnek is éppen ilyen volt. Hollófekete.
A hadnag y keze feljebb csúszott a lábán. A szoknya feszes volt… Nem tudta meg állni, hog y
ne nyúljon be alája.
 A lány önkéntelenül széttárta a lábát. Felnyög ött, és átölelte Ohlsen nyakát.
– Nem szabad – suttog ta.
Ohlsen nem válaszolt. Az ujjai tovább osontak. Már érezte a harisnya felső csipkerészét.
Aztán a bőrt. Eg y vastag heg került az útjába. Játszadozni kezdett vele.
– Mi ez?
A lány hálásan meg csókolta.
– Eg y bombarepesz. Két évvel ezelőtt történt.
Ohlsen határozottan meg tapog atta a bombaszilánk okozta heg et. A lány feljebb húzta a
szoknyáját, hog y a hadnag y kényelmesebben meg tudja vizsg álni a sebhelyet. Vérzett azon az
éjszakán. Eg y szabadság os matróz – eg y aknaszedő alakulattól – állította el a vérzést a
sapkájáról letépett szalag g al. A lábán íg y a „Kriegsmarine”* felirat díszelg ett. Ha nem fájt volna
annyira a seb, még mulatság os is lett volna. A repesz mélyen behatolt, eg észen a
combcsontjáig . Még eg y milliméter, mondta a sebész, és amputálni kellett volna a lábát.
Felemelte, hog y meg nézze.
– Nincs szép lábam – jeg yezte meg .
Ohlsen meg nézte a lábát, aztán átölelte a lányt, és meg csókolta. A lány a nyelvével válaszolt.
Elvesztek a forró csókokban. A lány zihálni kezdett. Ohlsen felhúzta a szoknyáját. A lány seg ített
neki.
– Nem szabad – suttog ta. – Még alig ismerjük eg ymást.
A hadnag y g yakorlatból kiesett ujjakkal kutakodott.
A lány hirtelen rávetette mag át, és hosszan, hevesen meg csókolta. Hallani lehetett a
lég zéséből, hog y fél attól, ami következni fog , de eg yben izg atott is. A nyelve játékosan
meg vívott a férfi nyelvével. Apró sikolyok törtek fel a torkából.
– Azt ne! – kiáltott fel, és ug yanakkor seg ített a férfinak.
A szoknyája a kanapé mellé repült. A lány meg fog ta a férfi kezét, és a derekára tette.
Csókolóztak. Vad szavakat suttog tak eg ymás fülébe. A férfi vég ig harapdálta a lány nyakát,
fülét. A lány háton feküdt, kéjesen nyitott ajkakkal, behunyt szemmel. A keble meztelen volt. A
férfi szája eljátszadozott az ág askodó mellbimbókkal, majd felsiklott az eg yik vállra, és onnan le
a karon az ujjakra.
Aztán eljött a perc, amikor minden eg yébről meg feledkeztek. Átadták mag ukat a
pillanatnak, g örcsösen ig yekezve, hog y a leg apróbb mozzanatát is lényük eg észével meg éljék.
Most élj, sug allja a tudatalattijuk. Lehet, hog y holnap már halott leszel.
A lány sírt, de hog y miért, azt mag a se tudta. Robertért, aki porrá lett és a folyó alján
pihent? Vag y mag át siratta?
Lég védelmi sziréna visított fel remeg ő szopránhang on. Felültek, és eg ymást nézve a pokoli
koncertet hallg atták. Aztán visszazuhantak eg ymás karjaiba.
– Az ang olok – állította a lány. – Mindig nappal jönnek.
– Tényleg ? – kérdezte szórakozottan a férfi, és meg csókolta.
A repülők nag yjából felettük lehettek.
– Hog y tudják meg találni Berlint ilyen időben? – tűnődött a lány.
– Nem tudom, de meg találják.
A lány bólintott. Tényleg meg találták. Hallani lehetett a robbanásokat. Az ablaküveg ek
folyamatosan remeg tek.
– Akarod, hog y lemenjünk a pincébe? – kérdezte Ohlsen.
– Nem, undorító hely. Nedves és piszkos. Maradjunk itt.
 Meg int szeretkeztek, aztán elaludtak, szorosan eg ymást ölelve.
Mire felébredtek, beesteledett. Még mindig esett. Ittak, ettek, aztán újból szerelmeskedtek.
Újra fiatalnak érezték mag ukat.
Másnap reg g el meg jelent a lány nővére. Az SD-nél dolg ozott eg y irodában. Mindenre azt
mondta: „de szar” és „baromság ”. Olyan g yakran tette ezt, hog y Ohlsent már a g utaütés
kerülg ette.
– Gondolom, papás-mamást játszottatok a sötétítés alatt – nevetett. – Baromság . Mi lett
volna, ha teherbe esel? Atyám, de szar ez az élet. – Kiment a konyhába, és csörömpölni kezdett
az edényekkel. – Új bűnvádi eljárásra készülődnek – kiáltott be a szobába. Bedug ta a fejét az
ajtón. – Titok. Baromság . Az utolsó talmudistákat is felszeg ezik. Eg y eg ész ezrednyi SS-fiú
érkezett Leng yelország ból és a Szudétákból. Eg yik, eg y SD-Unterscharführer elkapott a toaletten.
Ezek azt hiszik, hog y a Központi Biztonság eg y nag y bordély. Nos, ami azt illeti, tényleg az
– ismerte el. Elejtett eg y tojást. – De szar eg y tojás – füstölg ött, és belerúg ott a tojáshéjba.
– Alice elég g é mocskos szájú, de azért kedves – mondta a lány Ohlsennek. – Bármit
elmondhatsz neki, nem fog ja továbbadni. Eg yszer eg y zsidót rejteg etett, később meg eg y
ezredest. Robertnek azonban nem volt hajlandó seg íteni. Ki nem állhatja a dezertőröket. Azt
mondja, g yáva férg ek.
Ohlsen vállat vont. Tapasztalatból tudta, hiába is mondaná Alice-nak, hog y inkább azok a
g yávák, akik nem dezertálnak. Ha mindannyian hazajönnének, nem lenne háború.
– Te képes lennél dezertálni? – kérdezte a lány.
– Ki dezertált? – kérdezte Alice a konyhából. Nem várta meg a választ. – Hol az a barom
törölg ető? Ja, meg van. De szar.
– Azt hiszem, én nem mernék – felelte hosszas mereng és után Ohlsen.
– Nag yon rossz lehet odakint a keleti fronton. Nem szoktál félni? – simog atta meg az arcát a
lány.
– De, mindig félek. Veszélyes, de leg alább van esélyem. Ha dezertálnék, biztosan elkapnának,
és akkor mindennek vég e lenne. Az a kis esélyem is elúszna. Eg y oszlopnak kötöznének
Sennében vag y Morellenschluchtban és bumm!
– Sokakat vég eznek ki? – A lány az arcát fürkészte.
– Hihetetlenül sokat.
– Mikor kell visszamenned?
– Holnap.
A lány felsóhajtott, majd meg csókolta. Az ajkai teltek és pirosak voltak, mint a júniusi
cseresznye.
Alice behozta nekik az ételt. Szeretettel nézte, ahog y esznek.
– Hátha tudok seg íteni. Heinz idejön ma este, és akkor meg nézzük, mit lehet tenni.
Az étel mellé konyakot és sört ittak. Az ételt és a konyakot Alice lopta. Nem is tag adta, mert
tudta, hog y a többiek is lopnak, és azok is tudták, hog y ő tudja és ő is lop. Úg yhog y mindenki
nyíltan csinálta.
– Alice, te totálisan g átlástalan vag y – korholta a húg a. – Nem ülhetsz itt, a barátom előtt,
eg y szál alsóneműben!
– Pedig itt ülök – felelte sértődötten Alice. – Gátlások, pfuj! De baromság !
Heinz csörtetett fel határtalan mag abiztosság g al a lépcsőn.
– Szevasztok, lányok. Hoztam eg y kis torokfertőtlenítőt meg kávét. – Zajosan nevetett. SS
Unterscharführer volt. Látszott rajta, már alaposan felöntött a g aratra. Tudomást se véve Ohlsen
rang járól, eg yszerűen Fritznek szólította a hadnag yot. Ohlsen nem törődött vele.
Ittak és mulattak. Aztán ág yba mentek.
Alice lelkesen sikoltozott. Heinz röhög ött. Tökéletes párost alkottak.
Másnap reg g el Ohlsen otthag yta őket. Kora hajnalban kelt fel, és vig yázva, nehog y felkeltse
a többieket, kiosont. Úg y lépett ki az életükből, ahog y berobbant közéjük.
A friedrichstrassei pályaudvarra ment. A peron tele volt a szabadság ról visszainduló
katonákkal. Eg yesek a rokonaikkal voltak, de a többség mag ányosan téblábolt. Az emberek nem
szerettek kijárni a csapatszállító vonatokhoz. Olyan volt, mintha a temetőbe kísérték volna ki a
fiút, a férjet, a testvért.
Ohlsen fel-alá járkált a peronon.
Szamár vag y, mondta mag ának. Visszamenni, mielőtt a szabadság od lejárt volna!
– Az ég szerelmére, miért nem mennek inkább fel a Charlottenburg ba? – kérdezte eg y csapat
katonától az eg yik vasutas. – Ott sokkal könnyebb szabad helyet találni. Onnan indul a vonat!
Eg y öreg tiszthelyettes, aki a csomag ján ülve hallg atta, g únyosan felnevetett.
– Fenét, az embernek éppen az ellenkezőjét kell tennie. Le kell menni a Schlesischer
pályaudvarra.
– Ezt nem értem – vont vállat a vasutas. – Az az utolsó állomás Berlinben. A vonat csordultig
tele, mire odaér.
– Éppen ezért – nevetett eg y tizedes. A nedves betonon feküdt elnyúlva, feje alatt eg y
g ázmaszkkonténerrel. – A Schlesischeren nem tudsz felszállni a vonatra. Nem marad más hátra,
mint odamenni az állomásparancsnokhoz, és lepecsételtetni a papírodat. Máris nyertél eg y
napot!
Eg y metrószerelvény dübörg ött be. Zsúfolásig tele volt katonákkal, de szinte senki nem
szállt le róla. Az öreg tiszthelyettes feléjük bökött az ujjával.
– Lefog adom, hog y mind a Schlesischerre ig yekszik. Nekünk azonban mindenképp vissza
kell mennünk. Teg nap már előadtuk a trükköt, és a fejvadászok csak arra várnak, hog y hátha
ma meg int meg próbáljuk.
Tucatnyi katona rohant fel az aluljáró lépcsőjén. Ők is a metrószerelvényhez ig yekeztek.
– Nem áll meg a Schlesischer pályaudvar előtt – fig yelmeztette őket eg y vonatkísérő.
A katonák elvig yorodtak.
– Az a jó. Annál hamarabb otthon lehetünk.
A vasutas, aki a Charlottenburg ot ajánlotta, tátott szájjal bámulta a tömött szerelvényt.
– A Führer íg y soha nem fog ja meg nyerni a háborút – mormog ta, és fejcsóválva a dolg ára
sietett.

*
Eg y páncélosvadász főhadnag y fékezett le Ohlsen mellett. Rég i barátként üdvözölte a
hadnag yot.
– Te már próbáltad a schlesischeres trükköt?
– Nem – felelte kedvetlenül Ohlsen.
– Akkor tedd meg , drág a barátom. Kerek eg y napot nyerhetsz vele!
– Nem vállalhatom a rizikót – mosolyg ott Ohlsen.
A főhadnag y g yorsan visszahúzódott. Ez vag y náci, vag y seg g fej, g ondolta. Valószínűleg
mindkettő. Két lövész hadnag yhoz lépett. Fél perccel később eg yiküket elnyelte a
metrószerelvény eg yik kocsija.
– Már nem kell sokáig várni, és földalattival fog unk kijárni a frontra – jeg yezte meg
g únyosan eg y vén főtörzsőrmester. Meg vetően leköpte a közeli plakátot és a rajta virító,
henceg ő feliratot: „Räder rollen für den Sieg”*
Eg y tüzér őrmester halkan füttyentett.
– Vig yázat, az ellenség fülel.
Három fejvadász közeledett. Csillog ó sisakjaik alól g yanakvó, rosszindulatú tekintettel
méreg ették a katonákat.
A csapatszállító vonat berobog ott. A vag onok rémülten felvisítottak az őket meg rohamozni
készülő tömeg láttán. A katonák felpasszírozták eg ymást a kocsikba.
– Zurücktreten. Zug fährt ab!**
A vonat lassan átkíg yózott Berlinen, és átkelt a Spreen. Látni lehetett az Alexanderplatzot és
a rendőrség épületét, ahol előzetes letartóztatásban lévő fog lyok százai várták, hog y
meg hozzák üg yeikben a vadabbnál vadabb ítéleteket.
A Schlesischer pályaudvaron őrült tolong ás támadt. Csak néhánynak sikerült felkapaszkodni
a vonatra. Az állomásparancsnok irodája előtti sor folyamatosan nőtt. Csupa boldog arc volt.
Eg yesek annyira „szemtelenek” voltak, hog y a kordonon kívülre beszéltek meg találkozót a
rokonaikkal, barátnőjükkel.
Hosszú, éles sípszó. A hang osbemondó elrecseg te szöveg ét. A vonat továbbindult. Keletre.
Minden eg yes fülke rog yásig tele volt lemészárolandó emberekkel. A két otthon eltöltött hét
hang ulata energ iával töltötte fel őket, de mindannyian tudták, hog y minden eg yes
kilométerrel eg yre közelebb és közelebb kerülnek a feg yverropog áshoz, az orosz tankokhoz, a
kézitusához. A vérhez, a sárhoz, a fájdalomhoz és a halálhoz. Ezek csak szavak, de mennyi,
milyen felfog hatatlan borzalmakat rejtenek!
Ohlsen eg y sarokba húzódva ült. Beburkolózott a kabátjába, és aludni próbált, de a többiek
kártyáztak, ittak és disznó történeteket meséltek.
A hadnag y sírt. Csendben, mag ának. Meg siratta elveszett fiát, és meg siratta önmag át.
Eg yedül maradt…
De még sem! Nem volt eg yedül. A banda, az ő bandája várt rá, valahol keleten.
Mag a elé képzelte őket: Papát, a kis Lég ióst, Portát és az ostoba, behemót Picit. Meg a
többieket.
Míg a vonat átzakatolt Németország on, az oroszok folytatták a csapatösszevonásokat a
vonalak mög ött. Készen álltak a leg nag yobb offenzíva meg indítására, amit a világ valaha is
látott.
Porta, Pici és eg y orosz g yalog os eg y mély bombatölcsér alján kuporog tak, és kockajátékot
játszottak. A g éppisztolyaikat odébb hajították. Őrjáratozás közben botlottak eg ymásba. Pici
már elvesztett eg y üveg vodkát – az orosz javára –, amikor a front életre kelt, és leg nag yobb
bosszúság ukra abba kellett hag yniuk a játékot.
Kétszázhatvanhárom g yalog ság i és nyolcvanöt páncéloshadosztály lendült mindent elsöprő
támadásba. Még az anyaföld is reszketett a talpaik alatt.

Vége
 Tartalomjegyzék

A 877-es kórházvonat
Purgatórium
Pici, a diktátor
Dora néni
A zsidó
A bosszú íze
Pici, a lövőlegény
„Szélvihar”
Bombák és ragadozók
A sorozatgyilkos
A vonat
A futószalag
A halál sűrűjében
Ellenséges vonalak mögött
Partizánok
Viszontlátás
Bankett SS-módra
Elégia
Tartalomjegyzék

[1]Garnisonsverwendungsfähig – csak laktanyai szolgálatra alkalmas (német)

**nem, kedvesem (francia)
***büntetőzászlóalj (francia)
****Kriegsverwendungsfähig – katonai szolgálatra alkalmas (német)
* istenem (francia)
**fiam (francia)
* Jagdbomber – vadászbombázó (német)
* idegenlégió (francia)
* gyakran használt francia káromkodás
* Éljen! (német)
* katonai rendőrök
* Hamburg egyik hírhedt negyede
* Istenem! (francia)
* Schupo – a Schutzpolitzei rövidítése, a. m. közrendőr (német)
* az Elba egyik mellékfolyója, mely átszeli Hamburgot
* Mi vagyunk a páncélosok,
a nemzet éhezőművészei.
Porított főzelékért és sajtért
Harcolunk mi, hülyék,
és ha baj van, heves harcban,
csak magunkra számíthatunk,
mert a szarházik, a fejes nácik
autóikon elkotornak. (német)
* Valahol a moszkvai úton
 egy század vánszorog.
Ez minden, mi a nagy Adolf
dicső seregéből megmaradt.
Már láthatták József bácsit,
Így ideje hazafutni.
Miként tette egykor Napóleon. (német)
**Éljen, elveszítettük a háborút! (német)
* A Chateuneuf a legjobb, nemde? (francia)
* a.m.: Az istenfáját! (francia)
* Éljen az idegenlégió! (francia)
**Állj! (orosz)
***Állj! (német)
* büntetőegység (német)
* Julius Streicher. Antiszemita újságíró, Hitler támogatója.
* építőbrigád (német)
* halálfej (német)
* pácolt marhasültből készült sült (német)
* gránátvető
* Jancsi és Juliska, Minden vasárnap táncolna, Mert tánc közben sok jó barát kerül, s a szív derül
* KZ – a Konzentrationslager (koncentrációs tábor) rövidítése (német)
* Allah nagy
* főtörzsorvos úr
* Jól van. (francia)
* ifjú hitleristák (német)
* Ezért vágyódunk / hosszú évek óta,
őszülő hajjal / az angyali birodalomba
* Minden véget ér egyszer
Egyszer minden véget ér.
A karácsonyi csomag
Tán májusban utolér.
Előbb a Führer bukik meg,
Utána a párt. (német)
* A teringettét! (francia)
* ápolónő (német)
* bűnügyi tanácsos (német)
* sült krumpli (francia)
**francia érdemkereszt
***a Hitler elleni merényletkísérlet, 1944-ben
* a. m.: Ütött a halál órája. (orosz)
* Olyan szép, Katonának lenni. (német)
* kiképző hadosztály
* kb. a. m. „A szentségit!” (francia)
* Ezer ördög! (francia)
* Kripo – a Kriminalpolizei rövidítése, a. m.: bűnügyi rendőrség (német)
* A kocka el van vetve! (latin)
* újság, a. m. „Népi Figyelő” (német)
* kormánytanácsos (német)
* Wroclaw német neve
* A virtus,
Igen, a virtus,
Az a véremben
Van!
* Anyád… (orosz káromkodás)
* Segítség! Segítség! (orosz)
* Sátánfajzat németek! (orosz)
* Értem? (orosz)
* nem (orosz)
* ördög (orosz)
* pályaudvar (német)
**bajtárs úr (német)
* Ettől még nem dől össze a világ. (német)
 * élettér – az árják számára (német)
* Rózsa, rózsa, piros rózsa / Liget szép virága. (német)
* az Elba mellékfolyója
* Haditengerészet (német)
* a. m.: Zakatoló kerekekkel a győzelembe. (német)
**a. m.: Vágány mellett vigyázzanak! A vonat indul! (német)