Az egyes bizonyítási eszközök

1. A bizonyítási módok és eszközök

1.1. A bizonyítási eszköz és bizonyíték fogalma

A bizonyítás során a bíróság feladata az, hogy a bizonyítandó tények fennállása vagy fenn nem állása
tekintetében meggyőződést szerezzen. A per eldöntése szempontjából releváns tényeket azonban a bíróság
közvetlen észlelés útján csak nagyon ritkán tudja megállapítani, mert ezek a tények általában a múltban történtek.
Ezért a bíróság többnyire a perben észlelt jelenbeli tényekről következtet a bizonyítandó tények fennállására
vagy fenn nem állására.

A bizonyíték vagy bizonyító tény az a jelenbeli tény, amelyekről a bíróság a bizonyítandó tények fennállására
vagy fenn nem állására következtet.

A bizonyíték fogalmát el kell határolni a bizonyítási eszközök fogalmától, mivel a kettő nem esik egybe. A
bizonyító tények ugyanis (mint például a tanú vallomása vagy az okirat tartalma) sohasem közvetlenül, hanem
valamilyen személy vagy dolog közvetítésével kerülnek a bíróság elé.

A bizonyítási eszközök azok az eszközök (személyek vagy dolgok), amelyek segítségével a bíróság a bizonyító
tényeket észlelheti.

A bizonyítási eszközök között aszerint tehető különbség, hogy személyi vagy tárgyi jellegűek. A személyi jellegű
bizonyítási eszközök bizonyítékként az érdekelt személy tudomáskijelentését tartalmazzák. Aszerint, hogy ez a
tudomáskijelentés közvetlenül észlelt múltbeli tényre vagy pedig egy tapasztalati tételre vonatkozik-e, különbséget
teszünk a tanú és a szakértő között. A tárgyi jellegű bizonyítási eszközök vagy olyan tárgyak, amelyeknek a
megszemlélésével a bizonyítékok közvetlenül észlelhetők, vagy pedig személyek nyilatkozatának a tárgyiasult formái.
Az előbbiek a tárgyi bizonyítékot nyújtó szemletárgyak, az utóbbiak az okiratok.

Bizonyítási mód tanúbizonyítás szakértői bizonyítás okirati bizonyítás tárgyi bizonyítás

Bizonyítási eszköz tanú szakértő okirat tárgyi bizonyítási eszköz
Bizonyíték tanúvallomás szakvélemény az okirat tartalma a tárgyi bizonyítási eszköz
tartalma

1.2. A jogsértő bizonyítási eszközök

Az új információs, kommunikációs és multimédiás eszközök megjelenése és általános elterjedése miatt a

jogellenesen szerzett információk és bizonyítékok keletkezésének lehetősége és tényleges gyakorlata is növekvő
tendenciát mutat. Ezért megkerülhetetlen e kérdés törvényi szintű szabályozása. A Pp. szerint jogsértő az a
bizonyítási eszköz:
a) amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek
meg, illetve állítottak elő (pl. valakit megvernek és elveszik tőle az okiratot)
b) amely egyéb jogsértő módon keletkezett (pl. titokban készített videófelvétel)
c) amelyet jogsértő módon szereztek meg (pl. valaki ellopja az okirati vagy egyéb tárgyi bizonyítékot)
d) amelynek a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene (pl. a munkavállaló tudja, hogy munkahelye
be van kamerázva, de nem járul hozzá, hogy a perben a munkáltató felhasználja a róla készült felvételt)
A jogsértő bizonyítási eszköz főszabály szerint nem használható fel a perben. A polgári perben minden körülmény
között kizárt az olyan bizonyítási eszköz felhasználása, amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog
megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek meg, illetve állítottak elő. Ha ez az abszolút kizáró ok
nem áll fenn, a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatósága tárgyában a bíróság mérlegelési jogkörében dönt
a törvényben meghatározott szempontokat [Pp. 269. § (4) bek.] mérlegelve.
2. A tanú

2.1. A tanú fogalma

A tanú az a peres felektől különböző személy, aki az általa észlelt múltbeli tényekről tesz vallomást a bíróság
előtt. Tanúként az a személy idézhető, akinek az adott múltbeli tényről tudomása lehet.
Lényeges fogalmi elemek:
a) peres felektől különböző személy: ebből egyrészt az következik, hogy a tanú a Pp. szerint közreműködőnek
minősül; másrészt pedig senki sem lehet tanú a saját perében (nemo testis auditur in re sua)
b) múltbeli tények: a tanú megtörtént, múltbeli tényekről tesz vallomást a bíróság előtt, mivel a tanúbizonyítás
tárgya csak tény, illetve körülmény lehet (tapasztalati tételek, azaz jelenbeli tények bizonyítása szakértő
útján történik)
2.2. A tanúzási képesség és képtelenség – abszolút vallomástételi akadályok

A tanú legfontosabb ismérve az ún. tanúzási képesség, amelyet szűkebb és tágabb értelemben is értelmezhetünk.
Szűkebb értelemben a tanú személyével kapcsolatos követelményeket jelenti, mindenekelőtt a fizikai és
pszichikai alkalmasságot arra, hogy a releváns jelenséget helyesen észlelje, és emlékeiről egy későbbi időpontban
vallomást tegyen. Ennek hiányát nevezzük természeti tanúzási képtelenségnek. Tágabb értelemben a tanúzási
képesség a tanúk jogi, társadalmi és erkölcsi alkalmasságára is kiterjed. Ezeknek a hiánya idézheti elő a törvényi
tanúzási képtelenséget.
A Pp. a tanúzási képtelenség természeti formáját nem ismeri, azaz fogyatékossággal élő tanút is meg lehet
hallgatni, amelynek ugyanakkor a fogyatékosságra tekintettel, a tanú állapotának megfelelő módon kell
megtörténnie. A meghallgatás pedig csak akkor mellőzhető, ha az állapota miatt tőle értékelhető vallomás nem
várható [Pp. 292. § (4) bek.]. Ezzel szemben a törvény a tágabb értelemben vett tanúzási képtelenségre
vonatkozó eseteket szabályozza, mégpedig az adott meghallgatni kívánt személy titoktartási kötelezettségére
tekintettel. Ezek olyan abszolút akadályok, amelyek a vallomástételt kizárják – még akkor is, ha a tanú azt kívánja
–, az ennek ellenére meghallgatott tanú vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe [Pp. 289. § (5) bek.].
Két esetet szabályoz a törvény [Pp. 289. § (1) bek.]:
a) védőként eljáró személy arról nem hallgatható meg, amiről védőként szerzett tudomást
b) a titoktartásra kötelezett személy nem hallgatható meg olyan kérdésről, amely minősített adatnak
minősül, és a titoktartás alól nem kapott felmentést
Tanúzási képtelenség esetén bizonyos körben felmentés adható, így a tanú tanúzási képessége helyreállhat. A
védőként szerzett tudomás alóli felmentést a törvény nem teszi lehetővé. Egyéb titoktartási kötelezettség esetén
a bíróság a felmentésre jogosultat hivatalból megkeresi, de a tanú maga is gondoskodhat a felmentés
beszerzéséről. a bíróság a felmentés jogszerűségét nem vizsgálhatja felül, legfeljebb az ellenőrizhető, hogy a
felmentés a felmentésre jogosulttól származik-e. A felmentés értelmében a védett titok az eljárás résztvevői
számára megismerhetővé válik [Pp. 289. § (2)-(3) bek.].

2.3. A relatív vallomástételi akadályok – a vallomástétel tanú által történő megtagadása

A tanúvallomás megtagadásának lehetővé tétele kivételt jelent a (tanúzásra képes) tanút egyébként általánosan
jellemző vallomástételi kötelezettség alól. A tanúvallomás ugyanis adott esetben konfliktust teremthet a tanú
számára, mivel a személyes érdekei vagy a hozzátartozóihoz fűződő viszonya összeütközik a bíróság azon
törekvésével, hogy a valóságnak megfelelő tényállást kiderítse (azaz, hogy meggyőződést szerezzen). Ezt az
ellentmondást oldja fel a vallomástétel-megtagadási jog, amely egyértelműen a tanú érdekében álló, a tanú
helyzetét megkönnyítő kedvezmény. A Pp. szerint a tanúvallomást megtagadhatja [Pp. 290. § (1) bek.]:
a) a felek bármelyikének hozzátartozója,
b) az, aki a tanúvallomás folytán magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az
azzal kapcsolatos kérdésben,
 c) aki hivatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással titoktartási kötelességét sértené meg,
kivéve, ha az érdekelt e kötelesség alól felmentette,
d) az üzleti titok megtartására köteles személy az olyan kérdésben, amely tekintetében a tanúvallomással
titoktartási kötelességét sértené meg, kivéve, ha a tanúvallomással érintett adatok a közérdekű és
közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségére vonatkozó törvény rendelkezései alapján nem
minősülnek üzleti titoknak, vagy ha a per tárgyát annak eldöntése képezi, hogy az érintett adatok
közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatnak minősülnek-e,
e) a jogvitával érintett ügyben lefolytatott közvetítői eljárásban eljárt közvetítő, szakértő,
f) a médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyban álló személy, ha a tanúvallomásával a számára a médiatartalom-szolgáltatói
tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétét felfedné, az azzal kapcsolatos
kérdésben
A vallomásmegtagadási okokat három csoportra oszthatjuk: egyrészről vannak a tanú személyes kapcsolatain
alapuló körülmények [a)-b) pontok], a tanú titoktartási kötelezettségén alapuló okok [c)-d) és f) pontok],
valamint a tanú eljárási szerepével kapcsolatos vallomásmegtagadási ok [e) pont]. A Pp. ugyanakkor a
tanúvallomás megtagadása alól is ismer kivételeket [Pp. 290. § (2)-(4) bek.].

2.4. A tanúzási kötelezettség és annak tartalma

A tanúzási kötelezettség minden állampolgárt terhelő kötelesség, tartalmilag három elemből tevődik össze,
éspedig a megjelenési, a vallomástételi és az okirat-felmutatási kötelezettségből. A tanúval szemben, tekintettel
arra, hogy közreműködőről van szó, különböző kényszerintézkedések alkalmazhatók, amennyiben
kötelezettségeinek nem tesz eleget.
(1) Megjelenési kötelezettség. Tekintettel a tanúzási kötelezettségre, a bíróság a tanút a tárgyalásra megidézi. A
szabályszerűen megidézett tanú köteles az idézésben megjelölt időpontban és helyen megjelenni. A megjelenési
kötelezettségnek ugyanakkor van egy másik oldala is a bíróság szemszögéből: a bíróság a megjelent tanút köteles
is az előírt időben, a tárgyalási napon meghallgatni. Ettől eltérni csak rendkívül indokolt esetben lehetséges [Pp. 292.
§ (1) bek.]. A tanú – a számbavételt követően – a tárgyaláson és a bizonyítási eljárásnál a meghallgatása előtt nem
lehet jelen [Pp. 292. § (2) bek.], azért, hogy az ott elhangzó körülmények előzetesen ne befolyásolják a tanút
vallomásában. A vallomás után pedig a tanú végig köteles jelen lenni, csak a bíróság engedélyével távozhat.
(2) Vallomástételi kötelezettség. Maga a megjelenés is azt a célt szolgálja, hogy a tanú vallomást tegyen, így e
kötelezettség tekinthető a tanú központi kötelességének, amely további részkötelezettségekre bontható. A
tanúnak először a személyi adatait kell bejelentenie, majd nyilatkoznia kell a felekhez fűződő viszonyáról,
valamint arról, hogy az általa észleltekről miképpen szerzett tudomást. E körülmények a tanú szavahihetőségét
támasztják alá vagy kérdőjelezik meg. A vallomástételi kötelezettség legfontosabb eleme az, hogy a tanú az általa
észlelt tényekről és körülményekről tesz vallomást a bíróság előtt. A vallomástételi kötelezettség alól a tanút
részben vagy egészben mentesítheti a tanúzási képtelenség vagy a vallomástétel-megtagadási jog.
(3) Okirat-felmutatási kötelezettség. A peres félnek nem minősülő személynél lévő okiratok bíróság előtti
bemutatását el lehet érni a birtokos személy tanúkénti megidézésével. Az okirat-felmutatási kötelezettség
keretében a tanú köteles a birtokában lévő okiratot vagy annak egy részét – a bíróság felhívása alapján – a
tanúkihallgatásra magával vinni, és a bíróság előtt megtekintés végett bemutatni. Ha a tanú az okirat bemutatását
alaptalanul tagadja meg, akkor a vallomástétel megtagadásának a következményeit kell vele szemben alkalmazni.

Az okirat-felmutatási kötelezettség és a szemle között az a lényeges különbség, hogy az okirat (egyéb tárgy)
birtokosára a múltbeli ismeretei okán (tehát vallomása kapcsán) is igényt tartanak a bizonyítás során, vagy
csak az okirat (egyéb tárgy) bemutatását várják tőle Előbbi esetén a tanúbizonyítás szabályai, utóbbi
esetben pedig a szemle szabályai az irányadóak.
2.5. A tanúbizonyítás tartalma

(1) A tanúbizonyítási indítvány. A tanúbizonyítást a bíróság a felek bizonyítási indítványa alapján rendeli el,
amelynek egyfelől meg kell felelnie a bizonyítási indítványra vonatkozó általános szabályoknak, másfelől pedig
a törvény speciális tartalmi követelményeket is előír, attól függően, hogy kit kíván a fél tanúként meghallgattatni (Pp.
284. §):
a) általános követelmény, hogy meg kell jelölni a tanú nevét és idézhető címét, ezen felül
b) kiskorú esetén be kell jelenteni az életkorát, törvényes képviselője nevét és idézhető címét is
c) ha bírót vagy más hivatalos személyt tanúként a hivatali működése vagy azzal összefüggő ok miatt kérik
megidézni, az idézési címe a szolgálati helye szerinti bíróság vagy a hivatal címe
A tanú adatait – a nevén kívül, különösen indokolt esetben a nevét is [Pp. 285. § (3) bek.] – zártan kell kezelni a
személyiségi jogainak védelmében. A zártan kezelés biztosítéka, hogy a bizonyítást indítványozó fél a tanú adatai
külön jelenti be, illetve a bíróság a jegyzőkönyvvezetés során is ügyel arra [Pp. 285. § (4) bek.], hogy illetéktelenek
ne ismerjék meg a védett adatokat tartalmazó jegyzőkönyvi tartalmat. A zártan kezelésnek addig van értelme,
amíg van ki ellen megvédeni ezen adatokat, így arra nincs szükség, ha [Pp. 285. § (1) bek.]:
a) a tanú az adatok nyilvánosságához hozzájárul
b) valamennyi peres fél előtt ismertek az adatok vagy ismertté válnak
c) az adatok nyilvános, közhites nyilvántartásból megismerhetők
A hozzájárulásról vagy az adat ismertségéről az indítványozó félnek a tanúbizonyítási indítványban nyilatkoznia
kell [Pp. 285. § (2) bek.]. A félnek a tanúbizonyítási indítvány megtételekor ügyelnie kell a zárt adatkezelés
szabályinak betartására, ennek megsértése ugyanis pénzbírsággal jár (az indítvány ugyanakkor nem jogszerűtlen). A
bíróság ugyanakkor csak a tanú kifogása alapján szabja ki a pénzbírságot, amely kifogás emelésére a törvény
határidőt ír elő [285. § (5) bek.]:
a) tudomásszerzéstől számított 15 nap (szubjektív határidő)
b) adatbejelentéstől számított 6 hónap (objektív határidő)
(2) A tanúbizonyítás elrendelése. A bíróság a tanú megjelenési kötelezettségét úgy tudja a maga részéről garantálni,
hogy a tanút végzéssel megidézi. A tanút mindig a perbíróság idézi meg. E végzésnek az idézés kötelező tartalmi
és formai kellékein kívül más követelményeknek is meg kell felelnie, így a tanút el kell látni az adatai kezelésével
kapcsolatos tájékoztatással, valamint a bíróság további tartalommal is elláthatja az idézést, vagyis előírhat okirat-
felmutatási kötelezettséget, másrészt megjelölhetőek azok a körülmények, amelyekre a tanú meghallgatása
irányul [Pp. 287. § (1)-(2) bek.]. A kiskorú tanú idézésére eltérő szabályok vonatkoznak aszerint, hogy a kiskorú
a 14. életévét betöltötte-e vagy sem. Előbbi esetben a törvényes képviselője útján kell megidézni, míg utóbbi
esetben a bíróság a kiskorút közvetlenül megidézi, a törvényes képviselőt pedig erről értesíti [Pp. 287. § (3)
bek.].
Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy a bíróság mit tegyen, ha a tanú azért nem volt megidézhető, mert a
bizonyító fél téves adatokat jelentette be, a bíróságnak az összes körülményt gondosan mérlegelnie kell. Csak
akkor mellőzheti a tanúk újabb megidézését, ha alaposan feltehető, és a per egyéb adatai is alátámasztják, hogy
a per elhúzását célozta a téves bejelentéssel [Pp. 287. § (4) bek.].
(3) A tanú meghallgatása. A meghallgatás előtt a bíróság köteles a tanút a hamis tanúzás következményeire
figyelmezteti, majd a tanút nyilatkoztatni kell a személyi adatainak zártan kezelését illetően. Ezt követően a
bíróság azonosítja a tanút, rögzíti a bizonyítási indítványból eddig nem ismert, alapvető adatait, és a bíróság
tisztázza, hogy a tanú a felekkel milyen viszonyban van, elfogult-e. Az azonosítással kapcsolatos kérdéseket a
tanú akkor is köteles megválaszolni, ha a vallomástételt egyébként megtagadhatja.
A tanúbizonyítás következő fázisa a részletes meghallgatás. A Pp. meghatározza azokat az általános
követelményeket, amelyekre a meghallgatás alatt a bíróságnak figyelemmel kell lennie. A tanút a releváns
tényekre részletesen meg kell hallgatni, amely során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanú a múltbeli
észleléseit egybefüggően adhassa elő. A tárgyaláson az elnök hallgatja meg a tanút, akihez az eljáró tanács tagjai
is intézhetnek kérdéseket. A felek is indítványozhatják, hogy az elnök tegye fel a tanúnak a kérelmezett
kérdéseket. A felek kérelmére bíróság engedélyezi, hogy a tanúhoz közvetlenül intézzenek kérdéseket. Az elnök
kérelemre engedélyezheti, hogy a kérdezés sorrendje megforduljon, először a felek kérdezhessen közvetlenül és
csak azután a bíróság (Pp. 295. §). A tanú a meghallgatása során tesz eleget az okirat-felmutatási
kötelezettségének is (Pp. 296. §).
A tanúvallomást rögzíteni kell, amely lehet jegyzőkönyv, jegyzőkönyvi tartalommal készülő hangfelvétel vagy
folyamatos felvétel. Előbbi kettő esetén a tanúnak lehetősége van a vallomását kiigazítani, amelynek
részletszabályai eltérőek. Jegyzőkönyvvezető esetén a vallomást fel kell olvasni, kivéve, ha azt sem a tanú, sem
a felek nem kívánják. Ennek tényét ugyanakkor szintén rögzíteni kell a jegyzőkönyvben [Pp. 297. § (1) bek.].
Hangfelvétel esetén a felvétel megkezdését megelőzően a tanút figyelmeztetni kell arra, hogy a felvételt kísérje
figyelemmel. Tájékoztatni kell arról, hogy a felvétel közben, közvetlenül a kifogásolt rész elhangzását követően
a visszahallgatás, kiigazítás vagy kiegészítés iránti igényét jelezheti. A hangfelvétel egészének visszahallgatása
ebben az esetben nem kérhető [Pp. 297. § (2) bek.].
A tanúvallomás felolvasása (visszahallgatása) után a bíróság dönt a tanú költségtérítéséről. A tanúnak ugyanis
igénye lehet a megjelenésével szükségképpen felmerült költségek megtérítésére, amelyre a meghallgatása után
figyelmeztetni kell. A költségtérítés számításáról és részletes szabályairól a 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet
rendelkezik [Pp. 299. § (1)-(2) bek.]. A meghallgatás befejezésével a tanú csak a bíróság engedélyével távozhat
el, tehát a bíróságnak legvégül döntenie kell a tanú elbocsátásáról is.

3. A szakértő

3.1. A szakértő perbeli jelentősége

Szakértő alkalmazására akkor kerül sor, ha a jogvita kereteinek meghatározásához vagy a perben jelentős tény
megállapításához, megítéléséhez különleges szakértelem szükséges [Pp. 300. § (1) bek.].
A szakértői bizonyítás különös jelentőséggel bír a polgári perekben. A bíróságnak a tényállás megállapítása során
számos esetben olyan szakmai kérdéseket kell megítélnie, amelyekhez szükséges speciális ismeretekkel nem
rendelkezik, hiszen alapvetően jogász végzettséggel rendelkezik, és az általa betöltött munkakörök révén is
ehhez kapcsolódó szakmai gyakorlattal bír. A bíró hiányzó szaktudását a perben a szakértő pótolja, ebben az
értelemben a szakértő a bíró segítőjének minősül a szakkérdés megítélése során. A szakértői tevékenységre
irányadó alapvető jogszabályi rendelkezéseket a Pp. szakaszain kívül az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi
XXIX. törvény (Szaktv.) tartalmazza.
A bíróság alapvető feladata a perben, hogy a feleket tájékoztassa a szakértői bizonyítás szükségességéről, ha azt
maguk nem ismerték fel, hiszen mindenekelőtt abban kell állást foglalni, hogy a felmerült kérdés szakkérdésnek
minősül-e, vagy azt a bíró saját maga megítélheti. E tájékoztatás birtokában dönthetik el a felek azt, hogy
vállalják-e a szakértői bizonyítás sokszor igen magas költségét vagy esetleg viselik a bizonyítatlanság
jogkövetkezményeit.
Az osztott tárgyalási rendszer alapján a szakértői bizonyítás foganatosítására főszabály szerint az érdemi
tárgyalási szakban kerül sor. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a szakértő közreműködésére már a perfelvételi
szakban is sort kell keríteni, mert a felek között a tények körében fennálló vita egyértelmű tartalmának
beazonosításához, illetve a bíróság megfelelő anyagi pervezetéséhez nélkülözhetetlen a szakértő munkája.
Ekként a jogvita kereteinek meghatározásához bizonyos esetekben már a perfelvételi szakban is sor kerülhet a
szakértői közreműködésre.

3.2. A szakértő személye

A szakértő lehet az igazságügyi szakértői törvény szerinti igazságügyi szakértő vagy eseti szakértő [Pp. 300. §
(2) bek.]. Utóbbi ugyanakkor csak szubszidiárius jelleggel alkalmazható, akkor, ha az adott szakterületen nincs
bejegyzett igazságügyi szakértő, vagy van ugyan, de azok egyike sem tudja ellátni a feladatát, vagy akkor is, ha
az adott szakterület nem szerepel a jogszabály által felsorolt szakterületek között. A Pp. meghatározza a
szakértővel szembeni kizárási okokat. E kizárási okok egységesen alkalmazandók a magánszakértőre és a
kirendelt szakértőre is. Ide tartozik [Pp. 301. § (1) bek.]:
a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben
a maga részére követeli, vagy akinek jogaira, illetve kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet,
ezek képviselője, támogatója vagy olyan volt képviselője, volt támogatója, aki az ügyben eljárt,
b) az előbbiek hozzátartozója,
c) a perrel összefüggő közvetítői eljárást lefolytató személy,
d) az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható (elfogultság),
e) aki az ügyben mint bíró vett részt,
f) aki olyan gazdasági társaságnak vagy szolgáltatónak tagja, alkalmazottja, amely az ügyben szakértőként
már korábban eljárt
Önmagában az a körülmény, hogy a magánszakértő a szakvéleményét a féllel kötött megbízási szerződés alapján
készíti el, nem alapozza meg az elfogultságot. A szakértővel szemben fennálló kizárási okot a bíróság hivatalból
veszi figyelembe, de a szakértő és a felek kötelezettsége is, hogy azt haladéktalanul jelentsék be a bíróságon. A
bíróság a kizárás tárgyában a feleket köteles meghallgatni, a szakértőt pedig csak akkor, ha kirendelt szakértőről
van szó [Pp. 301. § (3)-(4) bek.]. A bíróság a kizárás tárgyában végzéssel dönt, mely fellebbezéssel nem
támadható.

3.3. A szakértő alkalmazásának módja

A szakértő alkalmazásának két módját különböztethetjük meg: a fél megbízása (magánszakértő) vagy a bíróság
kirendelése (kirendelt szakértő) alapján vehet részt a polgári perben [Pp. 300. § (3) bek.]. A kirendeléses szakértő
egyik alfajaként nevesíthető a más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása.
E törvényi előírást figyelembe véve a bíróság által kirendelt szakértő, illetve a fél megbízása alapján eljáró
szakértő (magánszakértő) is csak a Szaktv. szerinti, az igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő szakértő
lehet, és a két alkalmazási mód alapján elkészített szakvélemény egyenrangú, a bizonyító erő szempontjából
közöttük különbség nem tehető. A kirendelt szakértőt és a magánszakértőt ugyanazon perbeli jogok illetik és
kötelezettségek terhelik; a Pp. a magánszakértővel szemben fogalmaz meg ugyan többletkötelezettségeket, de
azok azt a célt szolgálják, hogy a magánszakértői vélemény alapja ugyanúgy valamennyi releváns perbeli adat
legyen, mint a kirendelt szakértő szakvéleménye esetén.
A szakértő alkalmazásának módjai között a bizonyító fél jogosult választani, egyetlen kivétellel: törvény
meghatározott esetekben kizárhatja a magánszakértő alkalmazását [ld. erre pl. Pp. 338. § (3) bek.]. Ha ilyen
jellegű törvényi tilalom nem áll fenn, akkor a Pp. szerint elsődleges a magánszakértői bizonyítás, és a kirendelt
szakértő csak akkor alkalmazható, ha a bizonyító fél magánúton nem tud, vagy nem kíván szakértői véleményt
a bíróság elé tárni. amennyiben a bíróság törvényi felhatalmazás alapján hivatalból folytat le szakértői
bizonyítást, csak a kirendelt szakértő alkalmazása lehetséges.
A szakértő alkalmazásának lehetséges módjai között alapvetően a bizonyító fél jogosult választani, de döntését
meg kell fontolnia, hiszen a fél ugyanazon szakkérdés vonatkozásában csak egyféle szakértői bizonyítási módot
választhat. E választásával alapvetően meghatározza a szakértői bizonyítás menetét is: ha a bizonyító fél
magánszakértői bizonyítást választ, akkor az ellenérdekű fél is jogosult magánszakértőt igénybe venni; de ha a
bíróság rendeli ki a szakértőt a bizonyító fél indítványára, magánszakértő alkalmazásának egyáltalán nincs helye
a perben. A bizonyító fél az egyes alkalmazási módok között csak a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig
jogosult váltani.

3.4. A szakértői bizonyítás indítványozása

Hivatalbóli bizonyítás esetében a bíróság kirendeli a szakértőt. Minden más esetben fontos szabály, hogy a
félnek bizonyítási indítványt kell előterjesztenie a szakértői bizonyítás elrendelése érdekében, mely azt jelenti, hogy
bizonyítási indítvány és a bíróság ezzel kapcsolatos végzése nélkül magánszakértői véleményt vagy esetleg más
eljárásban keletkezett szakvéleményt beterjeszteni nem lehet, mert ezeket a bíróság legfeljebb a fél állításaként
értékelheti és nem a bizonyítékok körében. Ha a bíróság a bizonyítási indítványnak helyt ad, a szakértői
bizonyítás foganatosítására főszabály szerint az érdemi tárgyalási szakban kerül sor.

3.5. A magánszakértő

A fél megbízásából eljáró szakértőt magánszakértőnek, az általa elkészített szakvéleményt magánszakértői

véleménynek nevezzük. A bizonyító fél a magánszakértői bizonyítás lehetőségét minden feltétel nélkül
választhatja, azzal a megszorítással, hogy a törvény egyes esetekben kizárhatja az alkalmazhatóságát [Pp. 302. §
(1) bek.]. A magánszakértő alkalmazása esetén is szükséges a félnek bizonyítási indítványt előterjeszteni, mivel
a bizonyítási indítvány nélkül beterjesztett magánszakértői vélemény nem értékelhető a bizonyítékok körében.
Ha a bizonyító fél a magánszakértői bizonyítás alkalmazását indítványozta, az ellenfele is élhet a magánszakértői
bizonyítás lehetőségével [Pp. 302. § (3) bek.]. Ez esetben ugyanazon szakkérdésre egyszerre két magánszakértői
vélemény is készül, amely a perhatékonyságot azért nem sérti, mert azok egy időben, egymással párhuzamosan
készülnek el. Arra viszont nincs lehetőség, hogy a bizonyító fél ellenfele szakértő kirendelését indítványozza a
magánszakértő alkalmazásával párhuzamosan [Pp. 302. § (5) bek.].
Ha a bíróság a bizonyítási indítvány folytán elrendeli a magánszakértői bizonyítást, végzésében felhívja a
bizonyító felet, hogy meghatározott határidőn belül csatolja be az írásban elkészített magánszakértői véleményt
[Pp. 302. § (2) bek.]. A határidőt a bíróság az ügy és a szakkérdés körülményeit figyelembe véve mérlegelés
alapján határozza meg; a határidő meghosszabbítása egyszer kérhető. A bíróság végzése fellebbezéssel nem
támadható. Ha a fél a kitűzött határidőn belül nem szolgáltatja a magánszakértői véleményt, azt többé
hatályosan nem teheti, a bizonyítatlanság terhét fogja viselni.
A Pp. a magánszakértő számára speciális perbeli jogokat és kötelezettségeket keletkeztet annak érdekében, hogy
a magánszakértői vélemény lehetőleg ugyanolyan körülményeken alapuljon, mintha kirendelt szakértő járt volna
el. Ezek a szabályok hivatottak azt korrigálni, hogy a magánszakértő a megbízási szerződése alapján főszabály
szerint csak a féllel áll kapcsolatban, rajta keresztül kapja meg a szakvélemény elkészítéséhez szükséges adatokat.
E szabályok lehetővé teszik egyfelől a magánszakértő szélesebb körű informálódását, illetve azt is, hogy az
ellenfél is bekapcsolódhasson a szakvélemény elkészülésének folyamatába.
A magánszakértő perbeli jogosultságai [Pp. 303. § (1) bek.]:
a) a feladata teljesítése érdekében a per irataiba betekinthet, azokról másolatot készíthet,
b) a tárgyaláson vagy egyébként a bizonyítás felvételénél jelen lehet, ott a magánszakértői vélemény
benyújtását követően a felekhez, az ellenfél magánszakértőjéhez és a közreműködőkhöz kérdések
feltevését indítványozhatja
A magánszakértő kötelezettségei a perben [Pp. 303. § (2) bek.]:
a) köteles a megbízója ellenfelét értesíteni a megbízás tárgyáról, a vizsgálandó kérdések köréről, az általa
kitűzött helyszíni szemléről és vizsgálatról,
b) köteles lehetővé tenni, hogy az ellenfél a megbízás tárgyára vonatkozó nyilatkozatát, a vizsgálat tárgya
szempontjából lényeges észrevételeit előterjessze,
c) köteles szakvéleményében kitérni az ellenfél vele közölt nyilatkozataira, észrevételeire,
d) a tárgyaláson vagy egyébként a bizonyításfelvételnél köteles a bíróság, a felek, valamint az ellenfél
magánszakértőjének a kérdéseire válaszolni
Amennyiben a magánszakértő perbeli kötelezettségeit nem teljesíti, szakvéleménye aggályosnak minősül. Ha a
bizonyító fél a bíróság végzésében megjelölt határidőn belül benyújtotta az írásbeli magánszakértői véleményt,
a bíróság azt kézbesíti az ellenérdekű félnek azzal a felhívással, hogy a magánszakértőhöz kérdéseket intézhet,
a magánszakértői véleménnyel kapcsolatban nyilatkozatokat, észrevételeket tehet [Pp. 304. § (1) bek.].
Természetesen az is előfordulhat, hogy az ellenérdekű fél is élt a magánszakértői bizonyítás lehetőségével, ez
esetben egy időben érkeznek meg a magánszakértői vélemények a bírósághoz. Az ellenérdekű fél által benyújtott
írásbeli magánszakértői véleményt is ugyanezen felhívással kell kézbesíteni a bizonyító fél részére.
Az eljárás ezen szakaszában – amely főszabály szerint az érdemi tárgyalási szakhoz kötődik – kerülhet sor a
magánszakértői vélemény kiegészítésére. A magánszakértői vélemény kiegészítését főszabály szerint a bizonyító
fél indítványozhatja, ha két magánszakértői vélemény áll rendelkezésre, amelyek között szakkérdésben ellentét
áll fenn, akkor pedig bármelyik fél indítványára sor kerülhet erre. A magánszakértői vélemény kiegészítése
történhet írásban vagy a tárgyaláson szóban [Pp. 304. § (3) bek.]. A magánszakértői vélemény kiegészítése az
alábbi esetekben indokolt [Pp. 304. § (2) bek.]:
a) az ellenérdekű fél által feltett kérdések megválaszolása érdekében,
b) mindkét fél benyújtott magánszakértői véleményt, amelyek között szakmai kérdésben ellentét áll fenn,
ezek feloldása, tisztázása érdekében,
c) a magánszakértői vélemény egyéb aggályosságának a kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás
megadása, vagy
d) a magánszakértővel eredetileg nem közölt, lényeges perbeli adatokra vonatkozó kérdések
megválaszolása érdekében
Ha a fél magánszakértői vélemény kiegészítésére irányuló indítványának a bíróság helyt ad, végzésében felhívja
a felet arra, hogy meghatározott határidőn belül nyújtsa be írásban a magánszakértői vélemény kiegészítését,
vagy felhívja, hogy a magánszakértőt állítsa elő a bíróság által megjelölt tárgyalásra a szóbeli kiegészítés céljából
[Pp. 304. § (4) bek.].
A Pp. főszabály szerint kizárja, hogy a magánszakértői vélemény benyújtását követően a fél új magánszakértőt
alkalmazzon. Ha a szakvélemény kiegészítésének esete áll fenn, akkor azt csak az a magánszakértő egészítheti
ki, aki az eredeti szakvéleményt készítette. Új magánszakértő alkalmazására csak kivételesen, két esetben kerülhet
sor (Pp. 305. §):
a) ha a bíróság a magánszakértőt a perből kizárta, vagy
b) a megbízott személy törvény értelmében igazságügyi szakértői tevékenységet nem végezhet (pl. nem
szerepel a szakértők névjegyzékében), vagy a szakkérdés megválaszolására törvény értelmében nem
jogosult (a szakkérdés kívül esik a névjegyzékben jelölt szakterületén)

3.6. A más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása

A bizonyító fél azt is indítványozhatja, hogy a szakkérdés megítélésekor más eljárásban keletkezett
szakvéleményt vegyen figyelembe a bíróság [Pp. 306. § (1) bek]. Ez a lehetőség a perhatékonyság jegyében
jelentős idő- és költségmegtakarítást jelenthet. A szakértői bizonyítás lehetséges módjai közül a más eljárásban
kirendelt szakértő alkalmazása a kirendelt szakértő egyik speciális változata, ugyanis ha a perbe befogadott más
eljárásban készült szakvélemény kiegészítése szükséges, a bíróság ennek érdekében a szakvéleményt eredetileg
elkészítő igazságügyi szakértőt fogja kirendelni.
Erre a lehetőségre hivatkozhat a fél különösen akkor, ha a pert megelőzően nemperes eljárásban a bíróság vagy
a közjegyző előzetes bizonyítás keretében szakértői bizonyítást foganatosított, és az annak során készült
szakvéleményt kívánják felhasználni a polgári perbe A más eljárásban készített szakvéleményt csak kirendelt
szakértő készítheti, magánszakértői vélemény e körben nem vehető figyelembe.
A bizonyító fél a szakértői bizonyítással összefüggésben előterjesztett bizonyítási indítványában köteles
megjelölni a szakértői bizonyítás választott módját. Ha a más eljárásban készült szakvélemény felhasználását
indítványozza, és a bizonyítási indítványnak a bíróság helyt ad, végzésében felhívja a felet, hogy meghatározott
határidőn belül nyújtsa be az írásban készült szakvéleményt, vagy ha célszerű, a bíróság is intézkedhet a
szakvélemény beszerzése iránt [Pp. 306. § (2) bek.]. A szakvéleményt a bíróság a tárgyaláson ismerteti, arra a
felek észrevételeket tehetnek. A felek jogosultak indítványozni a szakértői vélemény kiegészítését is, e körben
kérdések megválaszolását is indítványozhatják.
3.7. A kirendelt szakértő

(1) A szakértő kirendelése. A Pp. a szakértő kirendelésének három esetkörét rögzíti: a bíróság a felek indítványára
szakértőt akkor rendel ki, ha az adott szakkérdés vonatkozásában [Pp. 307. § (1) bek.]:
a) a bizonyító felek egyike sem indítványozza magánszakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő
alkalmazását,
b) valamennyi, a perben előterjesztett magánszakértői vélemény aggályos, vagy
c) a bizonyító fél a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményével kívánt bizonyítani, a per anyagává
tett írásbeli szakvélemény aggályosságának kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása, vagy a
felek a szakvélemény alapján kérdések megválaszolását indítványozták, és e kérdéseket kell a
szakértőnek megválaszolnia
Ha a fél bizonyítási indítványában szakértő kirendelésére tesz javaslatot, az indítványban fel kell tüntetnie azokat
a határozott kérdéseket, melyeket a szakértőnek a szakvéleményében meg kell válaszolnia. A szakértő
kirendeléséig – főszabályként a perfelvételi szakban, de az érdemi tárgyalási szakban is lehetséges – a kérdések
kiegészíthetők, pontosíthatók. A bizonyító fél ellenfele is jogosult arra, hogy perfelvételi nyilatkozatában
kérdések feltevését indítványozza [Pp. 307. § (2) bek.].
A bíróság végzéssel rendeli ki a szakértőt, mely végzés fellebbezéssel nem támadható. Ugyanazon szakkérdésre
egy szakértőt kell kirendelni. A szakértő személyében a felek közösen megállapodhatnak, ez esetben a bíróság
a felek által közösen megjelölt szakértőt rendeli ki. Megállapodás hiányában a szakértő személyéről a bíróság
dönt [Pp. 308. § (1) bek.].
Ha a szakértő kirendelésére azért van szükség, mert a más eljárásban kirendelt szakértő által elkészített írásbeli
szakvélemény aggályosságának kiküszöbölése vagy kiegészítése szükséges, a bíróság főszabály szerint az adott
szakvéleményt elkészítő szakértőt rendeli ki.
A szakértőt kirendelő végzésnek tartalmaznia kell azokat a kérdéseket, amelyekre a szakértőnek választ kell
adnia. A kérdések megfogalmazásakor a felek indítványaiban megfogalmazott kérdések bírnak elsődlegesen
jelentőséggel, e kérdések által érintett tényállítások tekintetében a bíróság is fogalmazhat meg kérdéseket, illetve
jogosult mellőzni az ügyre, valamint a szakértő szakismereteinek a körébe nem tartozó kérdéseket [Pp. 308. §
(2) bek.]. A felek tehát közvetlenül, a bíróság közreműködése nélkül nem jogosultak kérdéseket intézni a kirendelt
szakértőhöz.
A Pp. az írásbeli szakvélemény előterjesztését tekinti főszabálynak, ezért a bíróság a kirendelő végzésben elsődlegesen
arra hívja fel a szakértőt, hogy meghatározott határidőn belül írásban terjessze elő szakvéleményét. Kivételesen
lehetőség van arra is, hogy a bíróság a szakértőt a kirendelő végzésben megidézze a tárgyalásra azzal, hogy ott
terjessze elő szóban szakvéleményét. A szakértő tárgyalásra való idézésének különösen akkor van helye, ha a jogvita
kereteinek vagy a véleménynyilvánításhoz szükséges adatoknak a meghatározása a szakértő tárgyaláson való
jelenlétét indokolja [Pp. 308. § (3) bek.].
Ha a szakértői munka várhatóan nagy költsége miatt ez szükséges, a bíróság a fél kérelmére a szakértőt a
kirendelésben elsődlegesen arra hívja fel, hogy szakértői feladatáról és annak várható költségeiről készítsen munkatervet.
A bíróság a szakértőt csak azt követően hívja fel a szakvélemény írásbeli előterjesztésére vagy idézi meg, ha a
fél a munkaterv ismeretében, a bíróság felhívásában meghatározott határidőn belül úgy nyilatkozik, hogy kéri a
szakértői munka elvégzését. Ha a fél a szakértői munka elvégzését határidőn belül nem kéri, úgy kell tekinteni,
hogy a szakértő alkalmazására irányuló indítványát visszavonta [Pp. 308. § (4) bek.].
(2) A kirendelt szakértő jogállása. A szakértői tevékenységre irányadó jogszabályok a szakértő részére számos
jogosultságot biztosítanak, illetve kötelezettséget írnak elő annak érdekében, hogy a feladatukat a
jogszabályoknak megfelelően láthassák el (pl. a Pp. biztosítja a szakértő számára a véleménynyilvánítás
megtagadásának lehetőségét, ha a tanúvallomás-megtagadási okok valamelyike fennáll). A Pp. biztosítja a
fellebbezési jogot a szakértő részére a szakértői díjat megállapító végzéssel szemben.
A megfelelő színvonalú szakvélemény elkészítése érdekében a Pp. biztosítja a tárgyaláson, illetve egyébként a
bizonyításfelvételnél való részvétel jogát [Pp. 312. § (1) bek.]. A szakértő jogosult a felekhez és a bizonyításban
közreműködő egyéb személyekhez kérdések feltevését indítványozni.
A Pp. arra is feljogosítja a szakértőt, hogy a bíróság felhatalmazása alapján a szakvélemény elkészítéséhez
szükséges vizsgálatot a bíróság, illetve a felek távollétében végezze el. [Pp. 312. § (2) bek.]. A szakvélemény
elkészítéséhez a szakértői vizsgálat nélkülözhetetlen. A vizsgálat eredményes lefolytatása érdekében a törvény a
szemle foganatosítására vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni akkor, ha a szakértői vizsgálatot akadályozzák
[Pp. 312. § (3) bek.].
(3) A szakvélemény kiegészítése, új szakértő kirendelése. A kirendelt szakértő által elkészített írásbeli szakvéleményt a
bíróság kézbesíti a feleknek. A felek a szakvélemény alapján további kérdések feltevését indítványozhatják,
illetve arra is tehetnek javaslatot, hogy a szakvélemény aggályosságának kiküszöböléséhez szükséges
felvilágosítást adja meg [Pp. 313. § (1)-(2) bek.]. A bíróság ezen indítványok alapján a szakvélemény szóbeli vagy
írásbeli kiegészítésére hívhatja fel a szakértőt.
Ha a kirendelt szakértő szakvéleménye aggályos és az aggályosság a szakértő által adott felvilágosítás ellenére sem volt
kiküszöbölhető, a bíróság a bizonyító fél indítványára új szakértőt rendel ki [Pp. 315. § (1) bek.]. A bíróság
szakértői testületet rendelhet ki, ha az új szakértő kirendelését követően további új szakértő kirendelésének van
helye és a szakkérdés jogszabály alapján a szakértői testület szakterületébe tartozik. A szakértői testület által
létrehozott bizottság tagjára a kirendelt szakértőre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a
tárgyalásra a szakvélemény előterjesztésekor a bizottság által megjelölt bizottsági tag vagy a bizottság képviselője
idézhető [Pp. 315. § (2) bek.].

3.8. A szakvélemény aggályossága

Az aggályosságnak a bizonyítás szempontjából két következménye lehet:

a) az aggályos szakvélemény bizonyítékként nem vehető figyelembe [Pp. 316. § (3) bek.], illetve
b) sor kerülhet az aggályosság kiküszöböléséhez szükséges intézkedések megtételére (pl. szakértői
vélemény kiegészítésének indítványozása, ezt követően új szakértő kirendelésének indítványozása)
A Pp. a kirendelt szakértő szakvéleményét abban az esetben minősíti aggályosnak, ha [Pp. 316. § (1) bek.]:
a) hiányos, illetve nem tartalmazza a szakvélemény jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeit
b) homályos
c) önmagával, illetve a perbeli adatokkal ellentétes, vagy
d) egyébként a helyességéhez nyomatékos kétség fér
A magánszakértői vélemény aggályos, ha [Pp. 316. § (2) bek.]:
a) fennállnak a kirendelt szakértő szakvéleményével kapcsolatos aggályossági okok,
b) a magánszakértő nem teljesítette a Pp.-ben rögzített perbeli kötelezettségeit (pl. nem értesítette az
ellenfelet a megbízásról és nem adott lehetőséget az ellenfélnek arra, hogy észrevételeket tegyen)
c) a magánszakértői vélemény kiegészítése nem történt meg az ellenfél által feltett kérdések
vonatkozásában
d) annak kiegészítése az ellenfél magánszakértői véleményével szemben a szakkérdés vonatkozásában
fennálló ellentét indokai tekintetében, szóban nem történt meg, vagy
e) közte és az ellenfél magánszakértői véleménye között szakkérdésben ellentét áll fenn, egyik
magánszakértői vélemény sem aggályos, és az ellentét nem volt feloldható
Amennyiben a magánszakértői vélemény aggályosságát az okozza, hogy két magánszakértői vélemény áll
rendelkezésre, és azok között szakmai alapon ellentét áll fenn, az aggályosság csak kirendelt szakértő
alkalmazásával szüntethető meg. Ha a magánszakértői vélemény aggályos, a fél a magánszakértő díját a perben
nem számíthatja fel perköltségként [Pp. 318. § (1) bek.].
A szakértői vélemény aggályosságának az a jogkövetkezménye, hogy a szakvélemény nem vehető figyelembe
bizonyítékként. Ezért fontos szabály, hogy a bíróság a pervezetés körében hívja fel a felek figyelmét arra, ha a
szakvélemény aggályos (Pp. 317. §). Ennek tudatában tehetik meg a szükséges intézkedéseket a szakvélemény
aggályosságának kiküszöbölése érdekében.

4. Az okirat

4.1. Az okirat fogalma

Az okirat gondolati tartalmat írásjegyek segítségével kifejező irat, gondolatnak valamiféle rögzítésre alkalmas
eszközzel és formában történő megjelenése.

Az okiratot az különbözteti meg a tárgyi bizonyítási eszköztől, hogy míg az utóbbinak a fizikai valója maga
a bizonyíték, az okirat mint bizonyítási eszköz esetében a bizonyíték az okirat tartalma. Amennyiben egy
okiratnak nem a tartalma hordozza a bizonyítékot, hanem a fizikai valója, akkor nem mint okirat, hanem
mint tárgyi bizonyítási eszköz szerepel a bizonyítási eljárásban.

Az okirat esetén a gondolati tartalom és az írásjegyekkel való rögzítettség a kritérium, az okirat maga azonban
nem technológiafüggő, tehát az irreleváns, hogy a gondolati tartalmat milyen hordozóra rögzítették az írásjegyek
segítségével, vagyis az okirat nemcsak papír alapú lehet.
Az okirat az egyik legmegbízhatóbb bizonyítási eszköz, így a bizonyítási eljárás során igen nagy a jelentősége.
Ezt jól mutatja a törvény azon rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy a bíróság olyan tényállásra vonatkozóan,
ami okirattal bizonyítható, az egyéb bizonyítást mellőzheti.

4.2. Az okiratok osztályozása

(1) Tartalom szerint. Az okiratok között tartalmuk szerint megkülönböztetünk rendelkező és tanúsító okiratokat.
A rendelkező okirat az okirat kiállítójának valamely rendelkezését tartalmazza, általában valamely jogviszonyt,
jogügyletet hoz létre, változtat meg vagy szüntet meg (pl. tartozáselismerő nyilatkozat, a bíróság pénzbírságot
kiszabó végzése, a felek között kötött egyezség stb.). A tanúsító okirat a benne foglalt nyilatkozat általában
múltbeli tényekről ad tájékoztatást (pl. teljes vételár átvételét igazoló okirat), vagy valamely tényt, adatot
tartalmaz (pl. halotti anyakönyvi kivonat).
(2) Formai szempontont. Forma alapján megkülönböztetünk papíralapú, elektronikus és egyéb hordozón rögzített
okiratokat. A papíralapú okirat kézzel vagy nyomdai eljárással papírra felvitt írásjegyeket tartalmaz. Az
elektronikus dokumentum esetén elektronikus eszközökkel elektronikus jeleket hoznak létre, amelyet ugyan ki
lehet nyomtatni, de ilyen formában nem fogja ugyanazokat a joghatásokat kiváltani, mint az eredeti papír alapú
okirat, mert a törvény nem fűz hozzá ugyanolyan bizonyító erőt. Az okiratok esetében a gondolati tartalmat
kifejező írásjegyek hordozója nem fogalmi elem, így azok a papíron és az elektronikus formán kívül másképp is
megjelenhetnek (pl. kőbe vésve, műanyagon stb.).
(3) Keletkezés szerint. Keletkezés alapján számos formája van az okiratoknak. Az eredeti okirat annak kiállításával
egyidejűleg tartalma is nyilvánvalóvá válik. amennyiben egy okiratból több eredeti példányt állítanak ki, akkor a
másodlatok is eredetinek minősülnek, tehát több eredeti példány is lehetséges (pl. bírósági és más hatósági
határozatok). Másolatnak azt az okiratot nevezzük, amely az eredetivel nem azonos módon készült (pl.
fénymásolat). Bizonyító erő szempontjából különbség van egyszerű és hiteles másolat között. A kiadmány a
közokirat olyan másolata, amelyet a kiállító hatóság a rá vonatkozó szabályok szerint állít ki és hitelesít (pl.
cégkivonat). A kivonat az okirat egyes részeinek másolata. A valódi okirat a benne feltüntetett kiállítótól származik,
ezzel szemben a hamis okirat nem attól a kiállítótól származik. A hamisított okirat valódi ugyan, de a tartalmát,
annak az aláírás feletti részét az okirat aláírását követően megváltoztatták.
(4) Bizonyító erő szerint. Az okiratok bizonyító ereje arra ad választ, hogy az adott okirat által tanúsított tartalmat
a bíróság miként értékeli. A Pp. bizonyos formai kritériumok teljesülése esetén az okiratokat közokiratnak vagy
teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősíti. Amely okirat nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az egyszerű
magánokiratnak minősül. A Pp. az okiratokat e szempont alapján osztályozza.
(5) A hozzájuk kapcsolódó vélelem alapján. Míg az okiratok bizonyító ereje ahhoz kapcsolódik, hogy mit tanúsítanak,
az okiratokhoz fűződő vélelmek az okiratok valódi, hamis vagy hamisított voltához, tehát a kiállító személyéhez és
az okiratok kiállítás utáni megváltoztatásának kérdéséhez kapcsolódó fogalmakat takarnak. A valódiság vélelme
annyit jelent, hogy az okiratot ellenkező bizonyításáig valódinak, tehát az okiraton szereplő kiállítótól
származónak kell tekinteni. A hamisítatlanság vélelme az aláírás feletti szöveg meg nem változtatott (hamisított)
voltát jelenti. A hamisítatlanság vélelme a valódi okiratokhoz kapcsolódik. Mind a valódiság, mind a hamisítatlanság
vélelme megdönthető.

4.3. A közokirat

A közokirat olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve
közigazgatási szerv ügykörén belül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon állított ki [Pp. 323. §
(1) bek.]
Közokirat esetén fogalmi elem a kiállító szerv, valamint az, hogy az okirat a kiállító szerv ügykörén belül, a
megszabott alakban keletkezzen. Közokiratot csak bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási
szerv állíthat ki.
A közokirattal azonos bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.
Elektronikus okirat esetében a bizonyító erő megállapításának feltétele az is, hogy a közokirat kiállítására
jogosult az elektronikus okiraton minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú
elektronikus aláírást vagy bélyegzőt és időbélyegzőt helyezzen el [Pp. 323. § (4) bek.].
A közokirat a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát,
úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját bizonyítja [Pp. 323. § (3)
bek.]. Ellenbizonyításnak a közokirattal szemben is helye van, de csak annyiban, amennyiben azt törvény nem zárja ki
vagy korlátozza [Pp. 323. § (6) bek.]. Az ellenbizonyítást a közokirattal bizonyító fél ellenfelének kell felajánlania, ha
a közokirattal igazolt adatok, tények valóságát meg kívánja dönteni. Az ellenbizonyítás akkor kizárt, ha a polgári
bíróságot más bíróság határozata – ami közokirat – köti (ld. szabad bírói mérlegelés alóli kivételek).
A közokiratot az ellenkező bizonyításáig valódinak kell tekinteni (valódiság vélelme). Amennyiben tehát a
közokirattal bizonyító fél ellenfele kétségbe vonja a közokirat valódiságát, az ő érdeke a közokirat hamis
voltának bizonyítása, ugyanakkor a közokirat valódisága tekintetében hivatalból is helye van bizonyításnak [Pp.
323. § (2) bek.]. A bizonyításnak nem egyedüli módja az okirat kiállítójának megkeresése, emellett bármilyen
más módon is bizonyítható a közokirat valódisága vagy hamis volta.
A Pp. külön szabályozza a közokiratok másolatának és az egyéb okiratok közokiratba foglalt másolatának bizonyító
erejét is. Az eredeti okiratéval azonos bizonyító ereje van a közokiratról készült másolatnak is, ha a másolatot
közokirat kiállítására jogosult vagy megőrzésére hivatott szerv, továbbá ha ezek ellenőrzése mellett más személy
vagy szervezet készítette, valamint ha azt az Esztv. szerinti hiteles másolatkészítés központi elektronikus
ügyintézési szolgáltatás szabályai szerint készítették. Egyéb okiratnak közokiratba foglalt másolata csak azt
bizonyítja, hogy annak tartalma az egyéb okirat eredeti példányának tartalmával megegyezik [Pp. 324. § (1)-(2)
bek.].

4.4. A teljes bizonyító erejű magánokirat

Az okirat kiállításának alakiságai alapján a Pp. elkülönít egy szűkebb kategóriát a magánokiratokon belül, a teljes
bizonyító erejű magánokiratot, amelyek kiállítása az egyszerű okiratokhoz képest többletkritériumok szerint
történik. A Pp. felsorolja a teljes bizonyító erejű magánokiratokat [Pp. 325. § (1) bek.], ide tartozik az okirat, ha:
a) a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta,
b) két tanú igazolja, hogy az okirat aláírója a részben vagy egészben nem általa írt okiratot előttük írta alá,
vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el; igazolásként az okiratot mindkét tanú aláírja,
továbbá az okiraton a tanúk nevét és – ha törvény eltérően nem rendelkezik – lakóhelyét, ennek
hiányában tartózkodási helyét olvashatóan is fel kell tüntetni,
c) az okirat aláírójának aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti,
 d) az okiratot a jogi személy képviseletére jogosult személy a rá vonatkozó szabályok szerint megfelelően
aláírja,
e) ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy
az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte
el,
f) elektronikus okiratok [f)-i) pontok]: valamennyi esetén közös, hogy papír alapon nem léteznek,
megfelelő elektronikus aláírás kapcsolódik hozzájuk, amelynek létrehozására irányuló háttérjogszabály
által rendezett és az aláírás kiállítójának személye az aláírás adatai alapján kétségtelenül beazonosítható
Ha az okirat aláírója nem tud olvasni, illetve nem érti azt a nyelvet, amelyen az okirat készült, csak akkor jön
létre teljes bizonyító erejű magánokirat, ha magából az okiratból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy
a hitelesítő személy az okirat aláírójának megmagyarázta [Pp. 325. § (2) bek.]. A tartalmi magyarázat történhet
közvetlen vagy közvetett módon is (pl. tolmács közreműködésével). Ilyenkor a tanú vagy a hitelesítő személy
kell, hogy rendelkezzen olvasási képességgel vagy nyelvismerettel vagy megfelelő tolmács álljon rendelkezésre,
aki szintén kell hogy rendelkezzen olvasási képességgel és nyelvismerettel.
A magánokiratok valódiságát a törvény nem vélelmezi. Amit a rajta szereplő aláírás valódisága esetén bizonyít, az az
a tény, hogy az okiratba foglalt nyilatkozatokat az aláíró megtette, elfogadta vagy elismerte [Pp. 325. § (3) bek.
–alaki bizonyító erő]. amennyiben valaki kétségbe vonja az okirat valódiságát (ellenérdekű fél vagy bíróság),
akkor az okirat felhasználójának a valódiságot bizonyítania kell. Ha az aláírás valódisága nem kétséges, akkor ez
egy törvényi vélelmet keletkeztet, ami arra vonatkozik, hogy az okiratban szereplő adatok nem hamisak, tehát az
okirat eredeti (hamisítatlanság vélelme), amely ugyanakkor megdönthető [Pp. 325. § (4)-(5) bek.].
Abban az esetben, ha az aláírás valódiságát, illetve a meg nem hamisítottság tényét kétségbe vonják, akkor a bizonyítás
nem kerülhető el. Itt a jogalkotó az egyéb bizonyítási elveken túl adott a bíróság számára lehetőségként rögzíti
az íráspróba, illetve szakértői vizsgálat igénybevételének lehetőségét [Pp. 325. § (5) bek.]. Az azonosítás során
olyan mintát kell alapul venni, amelynek valódisága nem kétséges.

4.5. Az egyszerű magánokirat

Az az okirat, amely sem közokiratnak, sem teljes bizonyító erejű magánokiratnak nem minősül, egyszerű
magánokiratnak tekintendő. Ezek az okiratok is rendelkeznek bizonyító erővel, csupán a törvényi vélelem nem
fűződik hozzájuk, de a bizonyítékok mérlegelésére irányadó szabályok és elvek szerint akár peres, akár nemperes
lejárásban is lehet meghatározó szerepük. Ez alól kivétel, ha jogszabály (Pp. 326. §):
a) adott magánokirat bizonyító erejét másként szabályozza, vagy
b) az okirati bizonyításhoz meghatározott alakban kiállított okiratot ír elő
Magánokirat minden olyan okirat, amely nem felel meg a Pp. által megfogalmazott közokirat-fogalomnak, tehát
amely nem közokirat.

4.6. Az okirati bizonyítás tartalma

(1) Az okirat rendelkezésre bocsátása. Amennyiben a fél tényállításait okirattal kívánja bizonyítani, az okiratot
beadványához kell csatolnia, vagy a tárgyaláson be kell mutatnia, azaz az okiratot rendelkezésre kell bocsátania
[Pp. 320. § (1) bek.]. A rendelkezésre bocsátott okiratot a bíróság főszabály szerint a per irataihoz rendeli
csatolni, így az a peres iratok részévé válik. Kivételesen fordul elő, hogy az okiratok csatolására nincs lehetőség vagy
szükség: ez esetben a bemutatott vagy megszemlélt okirat tartalmát a bíróság a jegyzőkönyvben rögzíti.
Főszabály szerint elegendő az okiratok hiteles vagy egyszerű másolatát rendelkezésre bocsátani. Az eredeti okiratot
csak akkor kell bemutatni vagy becsatolni, ha azt az ellenérdekű fél indítványozza, vagy a bíróság szükségesnek
tartja. Ha könyvnek vagy egyéb nagyobb terjedelmű okiratnak csak egy része szolgál bizonyítékul, elegendő
csupán ezt a részt, mint kivonatot rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha a bíróság megítélése szerint bármely okból
az okirat teljes terjedelmű rendelkezésre bocsátása szükséges [Pp. 321. § (1) és (3) bek.].
Ha a bizonyító fél elektronikus úton történő kapcsolattartásra kötelezett, vagy az elektronikus kapcsolattartást
önként vállalta, a papír alapú okiratokat köteles digitalizálni, hiszen az okiratokat csak elektronikus úton
bocsáthatja a bíróság rendelkezésére. E szabály alól kivételt jelent az az eset, amikor a bíróság megítélése szerint
az eljárásban szükséges az okirat papíralapú bemutatása, megtekintése; erre különösen akkor kerülhet sor, ha a
papíralapú okirat valódisága vitás.
Ha az okiratnak a bíróság hivatalos helyiségében történő rendelkezésre bocsátása lehetetlen vagy aránytalanul
nehéz (pl. muzeális értékű okiratok esetében), az okiratot a bíróság a szemle szabályainak megfelelő
alkalmazásával a helyszínen szemléli meg [Pp. 320. § (4) bek.].
Idegen nyelvű okirat esetén főszabály szerint tehát nem kötelező a hiteles fordítás csatolása, erre csak akkor van
szükség, ha az egyszerű fordítás helyessége vagy teljessége tekintetében kétely merül fel. Ha a bizonyító fél a
rendelkezésre bocsátott idegen nyelvű okirathoz nem csatol fordítást, a bíróság az okiratot figyelmen kívül
hagyja, a bizonyítás eredményének körében nem fogja értékelni [Pp. 320. § (1) bek.].
A bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenérdekű felet kötelezheti a birtokában lévő olyan okirat rendelkezésre
bocsátására, amelyet a polgári jog szabályai szerint egyébként is köteles kiadni vagy bemutatni. Ilyen
kötelezettség az ellenérdekű felet különösen akkor terheli, ha az okiratot a bizonyító fél érdekében állították ki,
vagy az rá vonatkozó jogviszonyt tanúsít, vagy ilyen jogviszonnyal kapcsolatos tárgyalásra vonatkozik [Pp. 320.
§ (2) bek.]. Ha az okirat olyan személy birtokában van, aki a perben nem vesz részt, a bíróság a szemlére
vonatkozó szabályok alkalmazásával intézkedik az okirat beszerzése iránt [Pp. 320. § (3) bek.].
(2) Irat- és adatbeszerzés. Adódhat olyan helyzet, amikor a bizonyító fél közvetlenül nem férhet hozzá valamely irathoz,
ekkor a bíróság intézkedik ennek a beszerzéséről. A bíróság csak a fél bizonyítási indítványára keresheti meg a
bíróságot, a közjegyzőt, más hatóságot vagy közigazgatási szervet az okirat beszerzése érdekében, és csak akkor,
ha a fél közvetlenül nem kérheti az iratok kiadását. Ez esetben is mellőzhető az eredeti okirat beszerzése, ha
annak megtekintésére nincs szükség, és a bizonyító fél a tárgyaláson annak hiteles vagy egyszerű másolatát
bemutatja. A megkeresett szervek a megkeresés teljesítését csak akkor tagadhatják meg, ha az okirat minősített adatot
tartalmaz. Ha a megkeresett szerv a megkeresésre nem reagál, vagy a megkeresés teljesítését jogszerűtlenül
tagadja meg, csak pénzbírsággal sújtható, más – a közreműködővel szemben alkalmazható – kényszerítő eszköznek
nincs helye [Pp. 321. § (1) bek.]. A bíróság az okiratok és egyéb adatok beszerzése iránt már a perfelvételi
szakban is intézkedhet, legkorábban az alperesi ellenkérelem előterjesztését követően [Pp. 321. § (8) bek.].
Ha a bírósági megkeresés nyomán rendelkezésre bocsátott okirat az azt megküldő szerv nyilatkozata szerint
olyan minősített adatot, üzleti titkot, hivatásbeli titkot vagy törvényben meghatározott más titkot tartalmaz,
amelynek felhasználásához a minősítő vagy a titoktartás alóli felmentés megadására jogosult (a továbbiakban:
titokgazda) nem járult hozzá, a bíróság megkeresi a minősítőt vagy a titokgazdát a minősített adat vagy titok
megismerésének engedélyezése céljából, kivéve, ha az okirat tartalma törvény rendelkezése alapján nem minősül
üzleti titoknak, vagy a per tárgya annak az eldöntése, hogy az okirat tartalma közérdekű adatnak minősül-e [Pp.
321. § (2) bek.].
A visszaélések elkerülése érdekében a titokgazdának a megkeresés átvételétől számított 8 napon belül
nyilatkoznia kell. Amennyiben ezt elmulasztja, megadottnak kell tekinteni az engedélyt; erre a titokgazdát
figyelmeztetni kell. Egyebekben a tanúvallomás megtagadására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ha a
titokgazda határidőn belül úgy nyilatkozik, hogy nem járul hozzá az üzleti, hivatásbeli vagy törvényben
meghatározott más titok felek általi megismeréséhez, az okiratnak ez a része nem használható fel bizonyítékként
[Pp. 321. § (3) bek.].
A perben nem használható fel bizonyítékként az a minősített adatot tartalmazó okirat, illetve okiratrész, melynek a
fél általi megismeréséhez a minősítő nem járult hozzá. E szabály alól kivételt képez, ha a pert a megismerési engedély
megtagadása miatt indították, vagy a per tárgya annak eldöntése, hogy az okirat tartalma minősített adatnak
minősül-e. Az ilyen perben a felperes, a felperes oldalán beavatkozó személy és ezek képviselője a minősített
adatot az eljárás során nem ismerheti meg. A perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselői a minősített
adatot csak akkor ismerhetik meg, ha a nemzetbiztonsági ellenőrzésüket elvégezték [Pp. 321. § (6) bek.].
5. A szemle

5.1. A szemle elrendelése

A szemle a bizonyításnak az a módja, amely során a bíróság közvetlen érzékeléssel szerez meggyőződést
valamely perben jelentős tény fennállásáról vagy annak hiányáról [Pp. 328. § (1) bek.].
Ha a perben jelentős tény megállapításához személy, tárgy, helyszín vagy esemény közvetlen megvizsgálása,
illetve megfigyelése szükséges, a bíróság szemlét rendel el (szemlét rendel el a bíróság például a baleset
helyszínének megtekintése, hangfelvétel meghallgatása, vagy videofelvétel lejátszása érdekében). Ha valamelyik
fél olyan okiratra hivatkozik a bizonyítás keretében, mely a peres feleken kívül álló harmadik személy birtokában
van, annak megtekintése végett is szemlét rendel el a bíróság. Nem rendelhető el a szemle, ha [Pp. 328. § (2) bek.]:
a) minősített adat védelmét sértené,
b) diplomáciai sérthetetlenségbe, védelembe, mentességbe ütközne,
c) a szemletárgy birtokosát tanúként meghallgatni nem lehetne
Ha a bíróság a szemle foganatosítását már elrendelte, és ezek a körülmények csak utólag derültek ki, a szemle
foganatosítását azonnal be kell fejezni, illetve a szemle eredménye a bizonyítás eredménye körében nem vehető
figyelembe.
A szemle elrendelése keretében a bíróság felhívja a szemletárgy birtokosát a szemle tárgyának bemutatására
vagy a szemle foganatosításának lehetővé tételére, egyúttal tájékoztatja arról, hogy a szemlével összefüggésben
felmerült költségei megtérítését igényelheti (Pp. 333. §). Ha a szemletárgy birtokosa a peres felektől és a velük egy
tekintet alá eső személyektől különbözik, őt a bíróságnak a szemlére külön meg kell idéznie [Pp. 328. § (3)-(4) bek.].
Ha a szemle tárgya más bíróság, hatóság vagy ezek megbízása alapján magánszemély őrizetében van, a bíróság
ezeket keresi meg a szemletárgy megküldése vagy a szemle foganatosításának lehetővé tétele érdekében [Pp.
328. § (5) bek.].
A szemlét a bíróság nemcsak saját maga foganatosíthatja közvetlenül, hanem elrendelheti a szemle elektronikus
hírközlő hálózat útján történő lefolytatását is (Pp. 329. §). A szemle elrendelésének általános tilalmától meg kell
különböztetni azon eseteket, amikor a szemle elrendelése ugyan lehetséges, de a szemletárgy birtokosa megtagadhatja
a szemle lefolytatását [Pp. 330. § (1) bek.]:
a) minősített adat védelmére hivatkozva vagy
b) tanúvallomás-megtagadási okok miatt.
Ha a szemletárgy birtokosa megtagadja a szemle tárgyának bemutatását vagy a szemle foganatosításának
lehetővé tételét, a bíróság végzéssel dönt a szemle foganatosíthatóságáról [Pp. 330. § (2) bek.]. A bíróság a feleket a
döntés előtt meghallgathatja szóban vagy írásban. Ha a bíróság a végzésében úgy dönt, hogy a megtagadásra
való hivatkozás ellenére foganatosítja a szemlét, a szemletárgy birtokosát ennek tűrésére kötelezi, és
figyelmezteti a szemle akadályoztatásának jogkövetkezményeire [Pp. 330. § (3) bek.]. Csak ez esetben támadható
önálló fellebbezéssel a bíróság végzése, mégpedig a tűrésre kötelezett fél által. A végzést a bíróság maga is
megváltoztathatja [Pp. 330. § (4) bek.].

5.2. A szemle foganatosítása

A szemlét a bíróság a tárgyaláson vagy a helyszínen foganatosítja. A tárgyalás főszabály szerint nyilvános, ezzel
ellentétben azonban a helyszíni szemle nem nyilvános, amennyiben magánterületen kell foganatosítani. Ha a
szemletárgy birtokosa lehetővé teszi a szemle nyilvánosságát, azt a bíróság a nyilvánosság kizárásának eseteiben
is korlátozhatja [Pp. 331. § (1) bek.].
A bíróság a helyszínen is köteles gondoskodni a szemle szabályszerű foganatosításáról. Ennek érdekében
alkalmazhatja a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket. Ha a szemle foganatosításában érdekelt fél figyelmeztetés
ellenére is akadályozza a szemle szabályszerű foganatosítását, a kényszerítő eszközök alkalmazása helyett a
bíróság a szemlét eredménytelennek nyilvánítja. Ha a szemle foganatosításában ellenérdekelt fél magatartására
visszavezethető okból hiúsul meg a szemle, a bíróság a kényszerítő eszközök alkalmazása helyett a bizonyítási
szükséghelyzet szabályainak alkalmazásával jár el [Pp. 331. § (2) bek.].
A helyszíni szemle foganatosításáról, az annak során elhangzott nyilatkozatokról és észrevételekről, valamint a
bíróság által észlelt tényekről a bíróság jegyzőkönyvet készít [Pp. 332. § (1) bek.]. A vizsgálat tárgyáról a bíróság
képfelvételt, hangfelvételt, illetve kép- és hangfelvételt, vázrajzot készíthet, a szemletárgy felett rendelkezni
jogosult engedélyével mintát vehet vagy más alkalmas módon gondoskodhat a ténymegállapításainak
szemléltethetőségéről [Pp. 332. § (2) bek.]. A szemle foganatosítása során nyert tárgyi szemléltető eszközök a
jegyzőkönyv mellékletei. A szemletárgy birtokosa személyi adatainak zártan kezelésére a tanúra vonatkozó szabályok
szerint kérheti.