A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Danielle Steel: Neighbors

Published in the United States by Delacorte Press, an imprint of Random House, a division
of Penguin Random House LLC, in 2021 Copyright
© 2021 by Danielle Steel All rights reserved including the rights of reproduction in whole or
in part in any form Translation copyright
© 2023 by F. Nagy Piroska Cover design: Scott Biel

Cover images: © Mark Owen/Arcangel Images (entranceway and gate),

© Lee Avison/Arcangel Images (mansion)
Author photograph: © Brigitte Lacombe

Fordította F. Nagy Piroska

Hungarian edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2023 honlap
Csodálatos, forrón szeretett gyermekeimnek,
Beatrixnak, Trevornak, Toddnak, Nicknek,
Samanthának, Victoriának, Vanessának,
Maxxnak és Zarának.

Csupa jót kívánok nektek, jó embereket, akik

szeretnek, jó embereket, akiket szerettek,
bölcsességet a jó döntésekhez, bátorságot az élet
kihívásaihoz, boldogságot és szerencsét.
Legyetek áldottak!

Végtelenül szeretlek benneteket,

Mami/d. s.
 Első fejezet
A forróság bevette magát a masszív kőépület falai közé. Még
az alagsorban lévő tágas, jól felszerelt konyhát is megülte, ahol
Debbie Speck sürgött-forgott, hogy minden a helyére kerüljön,
amit a férje a vásárlásból hozott haza az imént. Jack egész teste
izzadságban fürdött. A negyvennégy éves, kissé túlsúlyos,
kopaszodó férfi rendszerint bűzlött a borotválkozás utáni
arcszesztől, amivel a szobájában tartott és éjjelente meg-
meghúzott olcsó whisky szagát próbálta elfedni. Másnap aztán,
miközben megerőltető fizikai munkát végzett, a pórusaiból csak
úgy áradt a szeszszag. Többnyire Debbie is - aki ugyancsak testes
volt, és a haját saját kezűleg festette szőkére - megivott vele
egykét pohárral, habár ő jobban szerette a gin-tonicot vagy a
vodkát, amit a fagyasztóban tartott az alagsori lakásukban, ahová
a munkaadójuk, Meredith White, sohasem merészkedett le.
Tisztelte az alkalmazottai magánéletét, amivel ideális helyzetet
teremtett a házaspár számára.
A világtól elvonultan élő egykori filmsztár tizenöt évvel ezelőtt
ingatlankezelő és bentlakó házvezető házaspárként szerződtette
őket. Az első időben Meredith még dolgozott. Egyik filmet a
másik után forgatta, sokszor távoli helyszíneken, és ugyanezt
csinálta a férje, a színész és producer Scott Price is. Volt, hogy
hónapokig dolgoztak távol egymástól, más-más filmekben.
Jack és Debbie számára ez maga volt a tökéletes állás:
hatalmas, fényűző házban éltek, a munkaadóik közül legalább az
egyik általában távol volt, és amikor hazajöttek, akkor is rendkívül
elfoglalt életet éltek. Ennélfogva nem maradt idejük, hogy
utánanézzenek, hogyan is dolgozik Jack és Debbie, akikben
egyébként is megbíztak. A házaspár fiatalon, mindössze
huszonkilenc évesen került hozzájuk, és már akkor is tisztában
voltak az efféle állás rejtett előnyeivel. A mellékes jövedelem érett
gyümölcsként hullott az ölükbe. Az üzletek és a kereskedők,
akiktől a munkaadóik kívánságának megfelelő árukat beszerezték,
szép jutalékkal vagy ingyenes szolgáltatásokkal fejezték ki nekik a
hálájukat, miközben az erről mit sem sejtő munkaadóik a hálából
kapott ajándékokért is fizettek, csak éppen ez a fizetség szintén
Jack és Debbie zsebébe vándorolt.
Annak idején hónapok alatt jövedelmező kapcsolatok egész
hálózatát építették ki. Ez általános gyakorlat volt, és ahol csak
lehetett, ők is minden aggály nélkül megrövidítették a
munkaadóikat. Korábban is ezt tették: aszerint választották ki az
alkalmazóikat, hogy mennyi hasznot várhatnak tőlük, vagy
mennyire elfoglaltak, figyelmetlenek, vagy mennyi időt töltenek
az otthonuktól távol.
Amikor Jack és Debbie elvállalta ezt az állást, Meredith az
egyik legjobban fizetett színésznő volt a filmiparban, és rendkívül
nagylelkűen bánt velük. Kezdetben olykor nekik kellett elvinniük
a művész házaspár tizenhárom éves fiát, Justint, ha a gyereknek
valahol dolga akadt, de amúgy magántanárok foglalkoztak vele, a
szülők huzamosabb távollétében meg egy hozzájuk költöző
végzős diák vitte őt kocsival az iskolába. Amikor pedig valamelyik
szülője éppen otthon volt, ő maga gondoskodott Justinról.
A lányuk, Kendall, hét évvel Jack és Debbie szolgálatba lépése
előtt, New Yorkban kezdett egyetemre járni, és többé nem is
költözött vissza San Franciscóba. A házvezető házaspár munkába
állásakor Kendall már huszonöt éves volt, és csak karácsonykor
járt haza. Azóta férjhez ment, és megszületett a kislánya, Julia.
Meredith és Scott olyan sok időt töltöttek távol az otthonuktól,
hogy nehéz volt időpontot találni, amikor épp nem voltak
elfoglaltak - ami Jack és Debbie számára tökéletes helyzetnek
bizonyult.
A nekik kijelölt, fényűzően berendezett „anyóslakásba"
különálló bejáraton át lehetett belépni. A ház, amely a legnagyobb
volt San Franciscóban, az előkelő Pacific Heights lakónegyedben
épült. Két híres filmsztárnak dolgozni komoly presztízzsel járt,
nem beszélve az állás jövedelmezőségéről. Meredith és Scott a
fiuk megszületésekor költöztek San Franciscóba. A lányuk
tizenkét éves volt akkor, és mint Meredith leszögezte, nem
akarták a második gyereküket is Los Angelesben felnevelni. San
Francisco kisebb, konzervatívabb és egészségesebb város volt,
Justin és Kendall kiváló iskolákba járhattak, és egész évben
kellemes volt az időjárás. A ház és a hatalmas kert tágas teret
nyújtott számukra, megteremtve a meghitt, bensőséges családi és
magánélet kereteit a magas sövény mögött, amelyet ők ültettek,
amikor megvették a házat.
Az évek során Debbie és Jack maximálisan kihasználták az
állásuk révén kínálkozó valamennyi előnyt. Az összegyűlt
jutalékokból szép summát tudtak félretenni. Néhány műkincs is
utat talált a lakásukba - elsősorban két nagyon értékes, kis
méretű francia festmény, amelyek valahogy eltűntek a fenti
lakásból, és immár tizenkét éve az ő hálószobájuk falát
ékesítették. Meredith észre sem vette az eltűnésüket. Debbie-nek
megtetszettek, így hát „áthelyezte" őket a saját lakrészükbe.
Meredith külön folyószámlát nyitott a háztartás költségeinek
fedezésére. Debbie évekkel ezelőtt önként vállalta a számlák
kifizetését, és ezzel megszabadította Mereditht ettől az unalmas
és fárasztó feladattól. Közben időről időre kisebb összegeket
átutalt a saját számlájukra is. Ezek olyan kis összegek voltak, hogy
még Meredith könyvelője sem tett rájuk megjegyzést.
Debbie és Jack okos tolvajok voltak. Figyelemmel kísérték
munkaadójuk minden igényét, és mélységes együttérzéssel
követték Meredith életének tizennégy évvel ezelőtt
bekövetkezett darabokra hullását. A házaspár érkezését követő
szűk egy évben felfeslett és szétesett a filmsztár csillogó világa.
Ettől még kevésbé figyelt a számláira, még könnyebben
elterelődött a figyelme a pénzügyeiről.
Tizennégy évvel ezelőtt Meredith férje, Scott viszonyt kezdett
egy fiatal olasz színésznővel, aki az aktuális filmjében a partnere
volt. Az eset nagy nyilvánosságot kapott. A nő huszonhét éves
volt, Scott a maga ötvenöt évével a duplájánál is több. Amikor Jack
és Debbie munkába állt náluk, Scott házassága Meredithszel még
szilárdnak látszott. A showbizniszben megszokott kapcsolatokhoz
képest szokatlanul stabil párnak tűntek. Jack és Debbie meglátása
szerint ragaszkodtak egymáshoz és a gyerekeikhez, amíg Scott el
nem utazott Bangkokba egy film forgatására. Mire visszajött, a
házasságuk romokban hevert. Rögtön a hazaérkezése után Scott
elhagyta Mereditht Silvana Rossiért, és újdonsült kedvesével New
Yorkba költözött.
Meredithen mély sebet ütött Scott árulása, de a gyerekei miatt
bátran viselte a csapást. Jack és Debbie sohasem hallották, hogy a
fiuk füle hallatára szidalmazta volna Scottot, Debbie azonban nem
is egyszer látta az asszonyt a hálószobájában sírni; ilyenkor két
karjával átfogva melegen magához ölelte őt.
A bulvárlapokban Scottról és Silvanáról megjelent cikkekkel és
képekkel megalázott Meredith teljes mértékben felhagyott a
társasági élettel, csak ritkán járt el otthonról, és minden
figyelmével a fia felé fordult. Hozta-vitte az iskolába és az
edzésekre, minden idejét vele töltötte, és esténként együtt
vacsorázott vele. Debbie hallotta, amikor visszautasított egy neki
felajánlott filmszerepet. Otthon akart lenni a fiával, amíg a
szakításuk keltette botrány elül.
Justint nagyon feldúlta a dolog. Beszélt erről Jacknek, és
többször is elrepült New Yorkba az apjához, de mindannyiszor
azzal jött vissza, hogy gyűlöli a jövendőbeli mostohaanyját. Scott
azt tervezte, hogy mihelyt kimondják a válást, elveszi Silvanát. A
tizennégy éves Justin közönséges kurvának nevezte a nőt, amikor
négyszemközt beszélt róla Jacknek, aki persze beszámolt erről
Debbie-nek. A fiú azt is elárulta, hogy a nővére, Kendall sem
kedveli az olasz nőt. Jack és Debbie alig ismerték Kendallt, aki
már New Yorkban élt, amikor ők a családhoz költöztek.
Meredith, aki a méltóságára sokat adó, diszkrét és
tiszteletteljes nő volt, tartózkodott attól, hogy Silvanáról
beszéljen Debbie-vel, ő azonban gyanította, hogy asszonya
mennyire gyűlölheti a fiatal olasz sztárocskát, aki miatt Scott a
fejébe vette, hogy elválik tőle. Az addig látszólag boldog
házasságuknak egy csapásra vége lett. Meredith parkolópályára
állította sikeres karrierjét, hogy minden idejét a fiának
szentelhesse. Debbie csodálta ezért, jóllehet akkor még nem
ismerte őt elég jól.
 Jacknek és Debbie-nek nem voltak gyerekeik. Korábban Palm
Springben dolgoztak egy idős párnál, akik azonban néhány
hónapon belül mind a ketten meghaltak. Két évvel azelőtt, hogy
megkapták ezt a munkát, San Diegóban, a rehabon ismerték meg
egymást. Mindketten Dél-Kaliforniában nőttek fel, de sohasem
találkoztak. Jacket többször is letartóztatták apróbb
bűncselekmények, főleg hitelkártyacsalás miatt, amire a
drogfüggősége kényszerítette. Debbie ellen bolti lopás,
zsebtolvajlás, hitelkártyalopás és eladásra szánt marihuána
birtoklása miatt folyt eljárás. A bíróságok ugyanarra a
rehabilitációs programra küldték őket. Mindketten huszonkét
évesek voltak, és hat hónapot kellett a rehabon tölteniük. Ezalatt
eltervezték, hogy együtt fognak dolgozni, amiből végül
megszületett a szerelem, vagy legalábbis az ambícióik közös
irányba terelése.
Összeházasodtak, mert házaspárként könnyebb volt
ingatlankezelői és házvezetőnői állást találni. Jack kigondolta,
hogy ha gazdag embereknél vállalnának bentlakással munkát, az
jövedelmező lenne, és ritka lehetőséget kínálna a jövőbeli,
nagyobb szabású terveikre nézve. Debbie kijelentette, hogy nem
lesz szobalány, nem fog vécét pucolni, sem egyenruhát hordani,
mire Jack elmagyarázta, hogy ingatlankezelőként szabadon
rendelkeznének jómódú emberek elegáns otthonaival. Azt
csinálhatnának, amit akarnak, fizethetnének másoknak a
vécépucolásért, a takarításért, a kert gondozásáért, és
mindezeken felül szép életet biztosíthatnának maguknak. A
háziak távolléte alatt még zsebre is vághatnának néhány
értékesebb tárgyat, valamicske készpénzt, miközben szép fizetést
kapnának azért, hogy jól éljenek valaki másnak a házában.
Olyan vonzónak állította be az egészet, hogy meg is
próbálkoztak vele, amikor kijöttek a rehabról. Elmentek egy jó
hírű Los Angeles-i munkaközvetítő irodába, vitték a hamis
ajánlólevelet, amit Jack írt egy azóta meghalt házaspár nevében.
Örökösök híján senki sem volt, aki igazolhatta volna az
ajánlólevélben írottakat. Az ügynökség nagyvonalúan kezelte a
referenciák felülvizsgálatát, és ha a megbízó nem kérte, a
jelentkezők bűnügyi előéletét sem firtatta.
Az első állásukból lapátra tették őket alkalmatlanság miatt, és
mert fogalmuk sem volt, mit kellene csinálniuk. De hamar
megtanulták, mit várnak el tőlük, és legközelebb annál a Palm
Springs-i házaspárnál kaptak állást, akik aztán valóban meghaltak.
Olyan öregek voltak, hogy nemigen figyeltek rá, mit csinál Jack és
Debbie. A gyerekeik boldogok voltak, amiért ilyen barátságos,
gondoskodó és felelősségteljes emberek gondozzák a szüleiket, az
öregek pedig a végrendeletükben még egy kis pénzt is hagytak
rájuk.
Ezúttal valódi ajánlólevéllel jelentkeztek a San Franciscóban
élő Meredithnél és Scottnál, akik azon a Los Angeles-i
ügynökségen keresztül kerestek alkalmazottakat, amelyet jól
ismertek, és amelyben megbíztak. Jacknek és Debbie-nek a dolog
nem volt sürgős, mivel kényelmesen éltek az idős házaspártól
örökölt pénzből. Annak az állásnak azonban, amit Scott és
Meredith alkalmazásában ajánlottak fel nekik, egyikük sem tudott
ellenállni. Óriási előrelépést jelentett számukra, és addigra már
azt is tudták, hogy mit várnak el tőlük. Megértették, hogy
alázatosnak kell lenniük, ha meg akarják kedveltetni magukat az
alkalmazóikkal, és el akarják nyerni a bizalmukat.
Scottnak eleinte nem voltak rokonszenvesek. Sunyinak
tartotta őket, amit meg is mondott Meredithnek, de végül ennek
nem volt jelentősége, mivel nem egészen egy év múlva Scott
elment Bangkokba filmet forgatni, utána meg végképp otthagyta
őket. Meredith sokkal inkább felült az alakításuknak, mint a férje.
Azóta tizenöt év telt el, és Meredith mára teljesen rájuk
hagyatkozott: nekik kellett megvédeniük a külvilágtól, és
kielégíteni minden - egyébként minimális - szükségletét. Nem
voltak nagy igényei, többnyire a hálószobája melletti
dolgozószobában olvasgatott, vagy a kertben üldögélt.
Vendégeket már egyáltalán nem fogadott. Az elmúlt tizennégy
évben elment mellette a világ, vagy pontosabban fogalmazva ő
vonult ki a világból, és jóval csendesebb életmódot választott,
mint amit sztárként élt. A világ azonban nem felejtette el. Attól
kezdve, hogy remeteségbe vonult, legendává vált.
Hat hónappal azután, hogy Scott New Yorkba költözött
Silvanával és beadta a válókeresetet, hogy feleségül vehesse a nőt,
Justin elutazott hozzájuk abba a házba, amelyet apja Maine-ben
vett ki egész augusztusra. Kendall és a férje is tervezték, hogy a
hónap második felében csatlakoznak hozzájuk Júliával, a lányukkal
együtt. Kendall ugyanúgy nem kedvelte Silvanát, mint Justin, de
az apjával nagyon jó volt a kapcsolata, az öccsét pedig imádta.
Szüleik válása elszomorította, de mivel az apjához közelebb állt,
mint az anyjához, boldog volt, hogy mostantól mindnyájan New
York-iak lesznek. Kendall és a családja nagy jómódban élt, a férje
ugyanis sikeres befektetési bankár volt. Scott alig várta, hogy a
maine-i nyaralásuk közben gyorsasági motorcsónakba
szállhasson, és úgy gondolta, hogy Justin meg egy kis vitorlásnak
örülne, mivel két egymást követő nyáron is részt vett egy
vitorlástáborban Washington államban. Tizennégy éves korára
már egész ügyes tengerész volt. Meredith figyelmeztette Scottot,
hogy ne engedje a fiút egyedül vitorlázni a maine-i ismeretlen és
kiszámíthatatlan parti vizeken, mire Scott megnyugtatta, hogy ő
is ott lesz a hajón, hozzátéve, hogy Justin jobb tengerész, mint a
nála kétszer idősebb férfiak többsége, és nagyon szeret vitorlázni.
Justin többször emlegette, hogy egyszer majd vesz magának egy
vitorlás hajót, és körülhajózza a világot.
Megbeszélték, hogy Justin az egész augusztust az apjával tölti,
amit már nagyon várt, de főleg az utolsó két hetet, amikor ott lesz
a nővére is, akit rajongásig szeretett. A fiúnak nagyon hiányzott
az apja, és megviselte a szülei válása. Boldog volt, hogy egy egész
hónapot az apjával tölthet, még ha ott is lesz velük Silvana. Buta
libának nevezte, és zavarba ejtette, amikor látta, hogy valósággal
ráfonódik az apjára, mint egy kígyó. Igyekezett nem venni róla
tudomást. Silvana nem beszélt jól angolul, ez jó ürügy volt arra,
hogy ne szóljon hozzá.
Tíz nappal azután, hogy Justin megérkezett Maine-be, Scott
másnaposán feküdt az ágyban, mert előző este egy partin vettek
részt Silvanával az új barátaiknál. Hiába sütött gyönyörűen a nap,
a lüktető fejfájása miatt nehezére esett volna felkelni, ezért
megengedte Justinnak, hogy egyedül hajózzon ki a dinginéi alig
valamivel nagyobb vitorlással. Justin megígérte, hogy
partközeiben marad, és ebédre visszajön.
 Egy óra múlva szélvihar támadt, az óceán vadul hullámzott, és
Justint, aki messzebbre merészkedett, mint ígérte, az áramlatok
egyre beljebb sodorták. Amikor Scott dél körül felébredt, látta a
dühödten hullámzó tengert, és rájött, hogy Justin nem jött haza.
Rögtön hívta a parti őrséget, aztán csak állt a kikötőben a
gyomrában egyre erősödő görccsel, tekintetével a kis hajót
kutatva. A gyorsasági motorcsónakkal lehetetlen volt kimenni a
háborgó tengerre, hogy megkeresse a fiát.
A parti őrség délután megtalálta a felborult kishajót. Justinnak
nyoma veszett. A holttestét két nap múlva vetette a víz az egyik
közeli kis sziget partjára. Addigra Kendall is megérkezett Maine-
be, hogy együtt várja apjával a híreket, miközben Meredith San
Franciscóban ült imádkozva a telefon mellett.
Valóra vált az, amitől rettegett. Scott zokogva telefonált neki
aznap, amikor a dolog történt, és amikor megtalálták az élettelen
Justint. Kendall teljesen kiborulva beszélt az anyjával. Mindnyájan
az őrület határán egyensúlyoztak. Scott összetörtén repült
Kendallal és Justin holttestével San Franciscóba a temetésre, amit
Meredith szervezett a fiuknak. Kendall mélyen együttérzett az
apjával, akit szörnyű bűntudat gyötört. Tudta, hogy anyja elég
erős, ő jobban át fogja vészelni a történteket, mint az apja.
Tizennégy év elteltével az emlék elhalványult, de mindmáig
kísértette valamennyiüket. Meredith azóta alig beszélt Scott-tal.
Kendall sajnálta az apját, és még közelebb került hozzá. Justin
halála után pár évig egyszer-kétszer kötelességszerűen
meglátogatta az anyját, de felrótta neki, hogy olyan keményen
bánt az apjával, és akkora terhet rakott rá. Scottot eközben a saját
bűntudata kis híján tönkretette.
 Justin halála után Scott egy-két évig a drogok és az ital lefelé
húzó örvényébe került, de végül Kendall és Silvana segítségével
sikerült talpra állnia. Meredith nyíltan őt okolta a fiuk haláláért,
amit Kendall kegyetlenségnek tartott. Számára egyértelmű volt,
hogy Justin halálát baleset okozta, és nem az apja ölte meg őt.
Kétségtelen, hogy apja ostobán és felelőtlenül viselkedett,
megszegve a Meredithnek tett ígéretét, és Justin ezért halt meg.
Miután kimondták a válást, Scott elvette Silva-nát. Nagyobb
szüksége volt rá, mint eddig bármikor. Két évvel Justin halála után
a már ismét józanul élő Scott folytatta a pályáját. Ma, hatvankilenc
évesen, inkább producerként és rendezőként dolgozott, mint
színészként, és még sikeresebb lett, mint korábban.
Silvana karrierjéből semmi sem lett, mire visszament volna
dolgozni, már el is felejtették. Ma, negyvenegy évesen egy sikeres
hollywoodi filmes feleségének életét élte, ami tökéletesen
kielégítette. A szépsége megkopott, meg is hízott kissé. Már
cseppet sem volt gyönyörű, csupán fárasztó és minden
tehetséget nélkülöző nő. Azok közé az emberek közé tartozott,
akik fiatalon bomba jól néztek ki, de ahogy múlt az idő, túlzásba
vitték az igyekezetét, hogy visszavarázsolják a fiatalságukat, és
egyik plasztikai műtétet végeztették a másik után, amitől inkább
csak közönségesnek látszottak. De tizennégy évi házassággal a
hátuk mögött ma is együtt voltak, és Silvana élvezettel alakította
a híres színész és producer feleségének szerepét. Ma is New
Yorkban éltek, ahol Scott sok időt tölthetett Kendall-lel és az
unokájával.
Meredith nem hitte, hogy Scott hűséges Silva-nához, de
igazából már nem is érdekelte. Most, hogy Kendall már felnőtt nő,
Justin pedig meghalt, nem maradt semmi okuk, hogy
beszélgessenek egymással. A fiuk mindannyiuk számára
gyötrelmes emlékké vált temetése óta nem látták egymást. Scott
sohasem bocsátotta meg magának Justin halálát, Silvanával pedig
nem született közös gyerekük. A nő sem akart gyereket, élvezte,
hogy a köztük lévő huszonnyolc év korkülönbség következtében ő
maga lehetett Scott kislánya. A babaarcú szépség szerepét
osztotta magára, noha nem volt az.
Kendall az anyjának nem tudott megbocsátani, amiért Justin
halálos balesetéért az apját okolta, és csak nagy ritkán látogatta
meg őt San Franciscóban. Rossz volt látnia a házat, ahol ő és
Justin felnőttek. A fiú szobájából afféle szentély vagy kegyhely
lett, anyja pedig elzárkózott a világtól, és olyanná vált, mint egy
kísértet. Jack és Debbie láttán a hideg futkosott a hátán; úgy
viselkedtek, mintha az övék lenne a ház, az anyja meg mintha
észre sem vette volna.
Így hát Kendall lehetőleg távol maradt, Meredith pedig
majdhogynem saját lányaként bánt Debbie-vel. Debbie mindössze
négy évvel volt idősebb Kendallnél, Meredith tehát simán lehetett
volna az anyja, ráadásul egy házban laktak, és mindennap
találkoztak. Kendall és Meredith kapcsolata a kötelező
minimumra szorítkozott, és Meredith legnagyobb bánatára
eltávolodtak egymástól.
Meredith módfelett sikeres karrierjének Justin halálakor vége
szakadt. Két éven át ki sem tette a lábát a házból - gyászolta a
fiát. Újabb három év kellett, hogy valamelyest újból magára
találjon. Sohasem bocsátotta meg Scottnak, hogy nem tartotta
meg az ígéretét, miszerint nem engedi egyedül vízre szállni
Justint a vitorlással. Nyilván túl messzire merészkedett a parttól,
és amikor váratlanul lecsapott a vihar, a hullámok felborították a
hajót, ő pedig a vízbe fulladt. Évekig rémálmai voltak, és csak
lassan, sok-sok fájdalom árán tudott megbékélni a történtekkel.
Addigra a filmezés már egyáltalán nem érdekelte. Annak idején
Scott-tal okosan fektették be a pénzét, és mivel nem voltak
különösebb igényei, idős korára nem kellett dolgoznia. A fia halála
után nevetségesnek érezte a saját egykori sztárságát, és anélkül,
hogy akarta volna, szép lassan remete lett belőle. Napok múltak el
úgy, hogy nem szólt senkihez, legföljebb pár szót Jackhez és
Debbie-hez, akik az ő utasítása nyomán hatékonyan tartották
távol a világot, és megvédték őt a közélettől, amelyben többé nem
kívánt részt venni.
A Justin halálát követő öt évben Meredith csak keveset észlelt
mindabból, ami körülötte zajlott, és nem is érdekelte semmi.
Mivel ritkán tette be oda a lábát, és nem figyelte, mi van ott, észre
sem vette, hogy pár kép eltűnt a nappalija faláról. Arra sem
reagált, amikor Debbie elmondta, hogy az egyik szobalány ellopta
több bundáját, és hagyta, hogy Debbie kirúgja a lányt. El sem
tudta képzelni, hogy újra azokat a fényűző, drága holmikat viselje.
Ma már csak farmert hordott, és ha hideg volt, kapucnis
dzsekiben üldögélt a kertben. A hosszú sétáira edzőcipőt vagy a
kertészkedéshez használt csizmát húzott. Senki sem ismerte fel,
noha az emberek tudták, ki lakik a házban, sőt azt is, hogy mi
történt, és hogy a hajdani filmsztár ma már szinte sohasem
mozdul ki otthonról. Ilyen tragédiák előfordulnak az életben, és
vannak, akik többé nem tudják kiheverni. A jelek szerint Meredith
is közéjük tartozott.
 Negyvenkilenc éves volt, amikor a karrierje egyik napról a
másikra végleg befejeződött. Kizárta az életéből a barátokat,
Kendallen kívül nem voltak rokonai, és ő is háromezer mérföldre
lakott tőle a férjével és a lányával, ráadásul elfoglalt életet élt, és
szinte sohasem jutott el San Franciscóba. Kendall megmaradt az
apja lányának, és anyját kizárta az életéből. A férje árulása, a fia
halála, a lánya apja melletti kiállása és tüntető távolmaradása
mind-mind súlyos csapásként érte, és szomorú magányra ítélte
Mereditht.
Tizennégy év telt el Justin halála óta; a hatvanhárom éves
Meredith régóta megbékélt csendes és nyugodt életével. Az
ügynöke meghalt, mielőtt egyszer is beszéltek volna egymással,
és korábban Meredith nem volt hajlandó találkozni vele. A
filmezés már nem érdekelte, és idegenné vált számára a korábbi
sztár életmódja.
Ma már nem gyötörte Justin halála. Elfogadta, és megtanult
együtt élni vele. Hitt benne, hogy egy napon újra látni fogja őt.
Nem utazgatott, beérte azzal, hogy San Franciscóban él, abban a
házban, ahol Justin is élt egész rövidre szabott életében. A fiúnak
a ház legfelső szintjén lévő szobája érintetlen maradt. Ma már
csak ritkán ment be, főleg olyankor, ha keresett valamit, egy
fényképet, vagy bármit, ami a fiáé volt. Jó érzéssel töltötte el,
hogy a szoba ott van, és még most is pontosan olyan, mint Justin
életében volt. A házban semmi sem változott az elmúlt tizennégy
évben. Ez azt az illúziót keltette benne, hogy Justin halálakor
megállt az idő. Az évek azonban elszálltak.
Jack és Debbie Meredith oltalmazóivá, a világtól védő pajzsává
és fürkésző szemeivé váltak, és ezt alaposan kihasználták.
Meredith nem vonta kérdőre őket, ami azt illeti, észre sem vette,
mit művelnek. A házaspár eldöntötte, hogy hagyják magasabbra
nőni a sövényt, így senki sem láthatott be mögé. Az első öt
súlyosan depressziós év után Meredith hallgatag, egykor híres,
tragikus múltú nővé változott, aki beérte azzal, ha a saját
kertjében sétálgat, vagy szeles napokon leautózik a tengerpartra,
és az arcát a szélnek tartva élvezi a friss levegőt. Nem vágyott
társaságra, és nem hiányoztak az évek óta nem látott barátai sem.
Az ő életük nagyon más volt, mint mostanság Meredithé.
Megnézett néhány filmet Scott mostani rendezései közül, és
meglepte, hogy milyen jók, ugyanakkor megkönnyebbült attól,
hogy ő maga nem szerepelt bennük. Nem vágyott rá, hogy újra
lássa Scott arcát, a róla készült fotók régóta eltűntek a házból.
Justin rövid, tizennégy évet felölelő életének minden korszakából,
és Kendallről is ki voltak téve különböző képek a házban, ha nem
is annyi, mint Justinról. Debbie mindig nagy tisztelettel beszélt a
gyászoló anyának a tragikus sorsú fiúról, és nélkülözhetetlenné
tette magát Meredith kényelmének biztosításában. Tudta, mit
hogyan szeret, mit és mikor szeret enni, az ételt hogyan kell
feltálalni neki, hogyan kell megágyazni, milyen könyveket szeret
olvasni, és ezeket be is szerezte. Tévésorozatokat ajánlott, és
ezeket együtt nézte vele. Debbie afféle szűrővé vált számára,
kirostált mindent, amivel Meredith nem akart foglalkozni, ezáltal
megkönnyítve az életét.
Jack mindeközben a biztonságáról gondoskodott, és Meredith
hitt neki. A világot ma már veszélyesnek és ismeretlennek érezte.
Nem akart mindenben tőlük függeni, de akaratán kívül így alakult.
A házaspár mindent megkönnyített számára, és ezért hálás volt
nekik. Nem hagyták el, mint Scott és Kendall. A főkapu elé is sűrű
rácsot szereltettek, hogy megvédjék őt a kíváncsi tekintetektől.
Meredith mára legendává vált a környéken - a híres filmsztár,
akinek a fia meghalt, ő maga pedig remeteségbe vonult.
- Valószínűleg ma már valamiféle boszorkánynak gondolnak -
jegyezte meg néha nevetve. Hatvanhárom évesen is gyönyörű volt
vörösesszőke hajával, elegáns, finom arcvonásaival, és hatalmas
kék szemével, amit a rajongói csodáltak és máig sem felejtettek el.
Vonzó, energikus, jó alakú nő volt, akin nem látszott meg a kora.
Órákat töltött a kertben, élvezte a kertészkedést és az olvasást a
szabad levegőn.
A forróság ellenére egész délelőtt a rózsáit metszette a
kertben. San Franciscóban ritkaság volt az ilyen hőség, amit ő
kifejezetten kedvelt. Széles, hullámos karimájú szalmakalapjával a
fején lépett be a konyhába, hogy igyon valamit, és rámosolygott
Debbie-re, aki épp a kedvenc salátáját készítette ebédre.
Megőrizte az alakját, jóllehet elvonultsága első éveiben nagyon
lefogyott, és Debbie csak hízelgéssel tudta rávenni, hogy egyen.
Minden, amit a hűséges házaspár tett, újra meg újra azt
bizonyította Meredithnek, hogy milyen odaadóan gondoskodnak
róla, és mennyi jólelkűség lakozik bennük. Nem úgy, mint a
lányában, aki sokszor hónapokig fel sem hívta.
- Hű, de meleg van odakint - mondta mosolyogva. A hosszú,
párás nyár után üdítő változatosságot jelentett a szeptemberi
forróság. - Igazi vénasszonyok nyara - tette hozzá, miközben
kivett egy üveg hideg vizet a hűtőszekrényből, majd hosszan
kortyolt belőle.
 - Földrengésjelző idő - felelte Debbie, és egy poharat nyújtott
felé, mire Meredith megrázta a fejét. Jobban esett az üvegből
innia.
- Remélem, nem - válaszolta, és letette az üveget. -
Huszonnyolc éve élek itt, de hál' istennek még egyetlen komoly
földrengés sem volt. A '89-est négy évvel lekéstük. A hírek szerint
az nagyon csúnya volt. - Most eszébe jutott, hogy amióta Justin
meghalt, épp még egyszer annyi idő óta lakik itt, mint annak
előtte, és ezen megdöbbent. Ha élne, a fia most huszonnyolc éves
lenne, amit nehezen tudott elképzelni. Ő mindig annak a
tizennégy éves fiúnak látta, aki a baleset idején volt.
Emlékezetében azt a mosolygó, nevető gyereket őrizte, aki
élvezte, ha megtréfálhatta őt. Vidám természetű, jókedvű, jó
humorú gyerek volt. Meredith gondolatban azzal vigasztalódott,
hogy Justin boldog gyerekként élt velük, és egészen a válásukig
nem volt oka szomorúságra. A róla őrzött emlékei mára
megszelídültek, a vízbe fulladásáról elképzelt szörnyű képek
lassanként elhalványultak, és eltűntek.
- Ha egyszer itt földrengés lesz, ez a ház akkor sem fog egy
centit sem elmozdulni - jelentette ki Jack, aki szintén egy pohár
vízért lépett be a konyhába. Ő és Debbie negyvennégy évesek
voltak, és rajtuk ugyanúgy nem fogott az idő, mint Meredithen,
aki egy nappal sem látszott idősebbnek a házaspárnál. Sőt az
arcán és a szeme sarkában kevesebb volt a ránc, mint Debbie-
nek, aki egy kicsit mindig szigorú képet vágott, és maga festette
szőkére a haját, de mindig csak akkor, amikor a tövénél pár
centire már látszott az eredeti sötét színe.
 Jack megkopaszodott és sörpocakot növesztett, ami mindig
meglepte Mereditht, mivel nem tudta, hogy Jack iszik. Debbie is
felszedett jó pár kilót. Meredith nemcsak a napi sétától és a
kertészkedéstől maradt vékony, hanem mert eljárt jógázni egy
környékbeli helyre, ahol senki sem ismerte. Az évek során
megtanulta jól érezni magát a magányában, esténként pedig
olvasással csillapította szüntelen betűéhségét. Másnap aztán
megbeszélte Debbie-vel az olvasottakat. Debbie nem volt valami
nagy könyvbarát, de rájött, hogy ez a Meredithhez való kötődés
egy módja, ezért elolvasta azt, amiről tudta, hogy Meredithnek
tetszett. Bármilyen furcsa, Jack és Debbie lettek Meredith legjobb
barátai.
A ház, amelyet kőből építettek, több mint százéves volt, és San
Francisco legnagyobb háza lévén jókora földterületet foglalt el.
Azok az emberek, akik nem ismerték a környéket, a kapu és a
sövény, valamint beljebb az impozáns épület láttán eltűnődtek,
hogy vajon ki lakhat ott. Jack megjegyzése a házról eszébe
juttatott valamit a távoli múltból.
- Ha már szóba került a földrengés, megvan még a
vészhelyzeti felszerelés? Amikor ideköltöztünk, aggódtunk a
földrengések miatt, és ezért összekészítettünk sátrakat, kötelet,
feszítővasakat, néhány ételkonzervet, palackozott vizet meg
elsősegélykészletet, és beraktuk az egészet a kerti szerszámos
kamrába. Azóta is naprakészen tartjuk őket? - Ruhaféléket is
tartott ott Justin számára, amikor még kicsi volt, de aztán, ahogy
múltak az évek, egyre kevésbé aggódtak a földrengések miatt,
végül megfeledkeztek a készlet frissítéséről. Évek óta eszébe sem
jutott a téma. - Voltak elemmel működő lámpáink is. - Emlékezett
rá, hogy Scott puskával is ki akarta egészíteni a felszerelést, hátha
valaki megpróbálja kirabolni a házat, de ő nem engedte. Szükség
esetére egy borítékban készpénzt is tartottak a széf ben. Ezt a
szokást máig megőrizte, arra az esetre, ha kell valami aprópénzt
adnia Jacknek vagy Debbie-nek.
- Az elsősegély-felszerelést és a szerszámokat naprakészen
tartom - felelte Jack. - A sátrakat évekkel ezelőtt egy
hajléktalanszállónak ajándékoztam. Amúgy sem szeretnénk, ha
emberek a kertben sátoroznának. A ruhákat pedig kidobtam. -
Meredith bólintott, miközben tudta, hogy azok Justin
kisgyerekkori ruhái voltak. - A házban bőven van ennivaló és víz,
ha egyszer földrengés lenne. Bőségesen ellátjuk a háztartást
mindennel. - Debbie nagy mennyiségű húst tárolt lefagyasztva, és
konzervekből is volt jócskán. - Nem szükséges, hogy mi etessük
az egész környéket - jelentette ki Jack szigorú arccal, jelezve,
hogy megvédi Mereditht a kíváncsi idegenektől. - Mindenünk
van, amire szükségünk lehet, akár hosszabb ideig is. A ház egy
gránitsziklán áll, itt alig éreznénk meg egy földrengést, ha mégis
bekövetkezne, vagy ha elmenne az áram, van egy tartalék
generátorunk - sorolta magabiztosan. Scott szereltette be,
amikor megvették a házat.
A szomszédos házak csupa faszerkezetű, tetszetős viktoriánus
épületek voltak. Szépek, de kevésbé szilárdak, és valószínűleg
kevésbé tartósak is. Meredith sohasem találkozott a
szomszédjaival, és nem is állt szándékában megismerkedni
egyikükkel sem. Scott barátságosabb volt, ő aggódott is a
szomszédokért, mi lenne velük, ha bekövetkezne egy földrengés,
de azóta az ő élete gyökeresen megváltozott. Meredithnek
fogalma sem volt, kik laknak a szomszédos viktoriánus
sorházakban. Sejtette, hogy Jack és Debbie sem ismer közülük
senkit, miután ők még nála is visszavonultabban éltek, és mindig
gyanúsnak találták a szomszédokat vagy az arra elhaladókat, akik
megpróbáltak bekukucskálni a kapun. Pajzsként védték és
oltalmazták Mereditht.
Leült velük ebédelni a konyhaasztalhoz, mint mindennap. Ez
így ment már hosszú évek óta. Nem tartotta helyénvalónak, hogy
Debbie-nek egyedül őmiatta meg kelljen terítenie az ebédlőben
az asztalt, és egyébként is barátságtalan dolognak érezte volna
azok után, hogy olyan kedvesek voltak vele élete legnehezebb
szakaszában, a válópere és a fia halála idején. A két ember
kárpótolta azért, hogy sohasem látta a lányát. Eleinte tálcára téve
bevitte az ételét a dolgozószobájába, de már évek óta együtt
ebédelt és vacsorázott a házaspárral, noha a társadalmi hátterük
és a múltjuk merőben különbözött az övétől. Mindketten szegény
családban, egyszerű körülmények között nevelkedtek, és az
iskolázottságuk a középiskoláig terjedt. Debbie leérettségizett, de
Jack a tizedik osztályban kimaradt. Majdnem húsz évvel voltak
fiatalabbak Meredithnél, ennek ellenére ők maradtak az egyetlen
barátai.
Debbie néha együtt nézte vele valamelyik kedvenc
tévésorozatukat a dolgozószobában. Szórakoztatóbb volt így,
mint egyedül nézni, és a végén meg is beszélhették a látottakat.
Jack nem szerette azokat a műsorokat, amiket ők néztek.
Lefitymálta őket, és inkább lement a lakásukba, ahol sportot
nézett, amit Debbie ki nem állhatott. A két nő ugyanazokat a
műsorokat kedvelte, és ugyanazokat a könyveket olvasták, mivel
Debbie igyekezett mindenben megfelelni. Intellektuális
vonatkozásban jóval ambiciózusabbnak mutatkozott, mint Jack.
Bizonyos értelemben Meredith olyannak érezte, mintha a lánya,
vagy a húga, vagy a barátnője lenne. Jack szűkszavú, sőt
egyenesen hallgatag férfi volt, és sokkal kevésbé közvetlen, mint
Debbie, aki gyakran kezdeményezett beszélgetést Meredithszel,
és így kellemesebb társaságnak bizonyult. Jack eszes volt, de nem
valami beszédes.
Ebéd után Meredith visszament a kertbe, hogy végezzen az
aznapi kerti munkával. Nem bánta, sőt egyenesen kedvelte a
hőséget. Debbie négy óra körül kijött hozzá, hogy megnézze,
mennyit haladt, és hozott neki egy pohár jéghideg limonádét.
Meredith hálás mosollyal fogadta, és egy húzásra megitta a felét.
- Úristen, de jólesett! Már majdnem szomjan haltam, csak nem
akartam félbehagyni a munkát, és bemenni. - Ledobta a
szalmakalapját egy kerti székre, és a nap felé fordította az arcát.
- Gyönyörűek a rózsái - mondta Debbie elismerőn, boldoggá
téve ezzel Mereditht.
- Sohasem gondoltam volna, hogy kertészkedéssel fogom
tölteni a napjaimat. De tény, hogy élvezem - felelte, majd levágott
egy különösen szép sötétvörös rózsát, és átnyújtotta Debbie-nek.
A két nő meleg mosollyal nézett egymásra.
Ok ketten nem is különbözhettek volna jobban; Meredith
előkelő, de nem túl gazdag családból származott, az egész
megjelenésében volt valami arisztokratikus és természetes báj.
Debbie gyerekkora egy lakókocsitelepen, teljes nyomorban telt,
és ez ma is meglátszott a nyers modorán, a maga festette, lenőtt
hajtővű szőkeségén. Meredith ennek ellenére abban a tudatban
élt, hogy ők ketten megértik egymást, és barátnők.
- Arra gondoltam, hogy elvégeznék egy kínai főzőtanfolyamot,
mivel mindannyian nagyon szeretjük a kínai ételeket. És miért
kellene minden este főznie? - ajánlotta fel nagylelkűen Debbie-
nek. Igaz, hogy Meredith Debbie munkaadója volt, aki azért is
fizette, hogy főzzön. De mivel olyan sok időt töltöttek együtt,
könnyű volt erről megfeledkeznie. Ilyen közelségben élve és
másokkal sohasem találkozva a határok könnyen elmosódnak.
Debbie pár perc múlva visszament a házba; ez a forróság meg
a nyomasztóan fülledt, párás idő túl sok volt neki. Az embernek
csakugyan olyan érzése támadt, mintha az időjárás földrengés
közeledtét jelezné, de Meredith tudta, hogy ez tévhit. Nem hallott
róla, hogy az 1906-os, eddigi legpusztítóbb földrengés idején
ilyen fülledt meleg lett volna. A '89-es a baseball-világbajnokság
idején következett be, könnyen lehet, hogy ugyanilyen párás
forróság idején. Meredith mindenesetre nem aggódott emiatt. Az
időjárás hálás téma volt, mindig lehetett pár szót ejteni róla.
Öt órakor fogta a kerti szerszámos kosarát, és közben eszébe
jutott, hogy este felhívja Kendallt. Még mindig próbálkozott.
Régóta nem beszéltek egymással. Amikor utoljára felhívta őt,
éppen a tizenkilenc éves lányával vívott csatát, aki abba akarta
hagyni az egyetemet, a harmadévet már el sem akarta kezdeni.
Gyűlölte, pedig drámaszakos volt a New York Egyetem Tisch
Schooljában.
Ha kimaradt, akkor az anyja példáját követte. Kendall
Firenzében végezte el a harmadévet. Húszéves volt, őrülten
szerelmes George Holbrookba, egy New York-i tekintélyes és
dúsgazdag bankárcsalád legidősebb fiába, akivel egyszerre
diákoskodtak Firenzében. Ezután Kendall már nem volt hajlandó
visszamenni a Columbiára. Karácsonykor eljegyezték egymást, és
pár hónappal később összeházasodtak. Kendall makacs lány volt.
A szülők mindkét oldalon tartottak tőle, hogy amilyen fiatalon
kötötték meg, a házasság nem lesz hosszú életű. De húsz év
elteltével még mindig együtt voltak, és Kendall szerint boldogan
éltek.
Az esküvő után tíz hónappal megszületett Julia, ami Meredith
szemében szintén nem vallott megfontoltságra. Túl fiatalnak
tartotta őket a szülővé váláshoz, de Kendall mindig a saját feje
után ment, és mint kiderült, ő és George csakugyan illettek
egymáshoz. Meredith véleménye szerint konzervatív, túlságosan
társaságkedvelő és némileg unalmas pár voltak.
Kendall részt vett New York minden fontosabb jótékonysági
bizottságában. George szülei nem lelkesedtek érte, hogy Kendall
színészcsaládból származik, sem attól, hogy nem folytatta az
egyetemet, és nem is dolgozott. Ő volt a klasszikus társasági
feleség, amit a lányuk, Julia megvetett. Julia a nagyszülei
nyomdokaiba lépve Los Angelesbe akart menni színészi karriert
építeni. A szülei nem örültek ennek. Meredith magában
mosolygott. Most Kendallen volt a sor, hogy lázadó lányt neveljen,
aki otthagyja a szülői házat, és elvet mindent, amit a szülei
képviseltek és az életben elértek.
Kendall nem örült a szülei színészi karrierjének, különösen
mivel gyerekkorában a munkájuk gyakran elrabolta őket tőle. Azt
sem szerette, hogy híres és ismert emberek. Ki nem állhatta, ha
az utcán ismeretlenek megállították őket, és autogramot kértek
tőlük. Meredith nem tagadta, hogy a forgatások miatt
rengetegszer kellett távol lennie az otthonuktól. Kendall épp
akkor született, amikor ő nagy sztárrá vált.
Tizenkét évvel később, Justin születésekor érettebb nőként
már jobban tudta kezelni a helyzetet. Ugyanolyan elfoglaltak
voltak, de Justint mintha nem viselte volna meg annyira a
távollétük, mint Kendallt, sem az, hogy mindenütt felismerik őket.
Néha még tetszett is neki, és gyakran mondta, hogy büszke rájuk.
Kendall nem így érzett. Anyja zavarba ejtette, és féltékenységet
váltott ki belőle, noha Meredith diszkréten viselkedett, sohasem
csinált nagy ügyet abból, hogy híres, ami, tekintve, hogy milyen
óriási sztárnak számított, imponáló volt tőle. Amikor már Justin is
megvolt, megpróbáltak Scott-tal felváltva vállalni távoli
helyszíneken forgatott filmeket, hogy legalább egyikük otthon
lehessen a kisfiúval. Kendall kisgyerek korában gyakran
mindketten egyszerre voltak távol, amit a lányuk később felrótt
nekik, elsősorban az anyjának. Őt okolta minden rosszért, minden
betegségért, amit kicsiként átélt.
Justin jobb természetű volt nála. Kendall mindig ki volt borulva
valamitől, neheztelt anyjára a filmszínészi karrierje miatt, pedig
Meredith a lehető legkevesebbet beszélt róla otthon. Sohasem
ismerte el igazán, hogy anyja milyen híres és sikeres volt egykor.
Még most is, valahányszor telefonon beszéltek, epés
megjegyzéseket tett arra az időre, amikor anyját még sztárnak
tartotta a szakma és a közönség egyaránt. Apja hírnevét
ugyanakkor nem vette zokon, sőt ma már kifejezetten büszke volt
a pályájára.
 Anyjával kapcsolatban leginkább csak arra, emlékezett, hogy
milyen kegyetlen volt Scott-hoz, amikor Justin meghalt. Minden
rokonszenvével és részvétével az apja felé fordult, és nemes
egyszerűséggel eltekintett attól a részlettől, hogy öccse halála az
apja hibájából következett be, mert Scottnak nem lett volna
szabad megengednie, hogy Justin egyedül szálljon vízre a
vitorlással. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy ezért apját
terheli a felelősség, noha rajongásig szerette az öccsét. A sors
vagy Isten akaratának tekintette Justin halálát. Apját hősnek
tartotta, és úgy nézett rá, mint valami szentre. Arról sohasem
beszélt, hogy Scott elhagyta az anyját, hogy a Silvanával folytatott
viszonya a világ összes bulvárlapjának a címoldalára került. És
noha akkor már maga is férjnél volt, tehát elég idős ahhoz, hogy
értse, mi történt, nem akarta érteni.
Meredithnek eszébe jutott Julia, és hogy vajon milyen lehet
most. Bármennyire is megdöbbentő a tény: tízéves kora óta nem
látta a kislányt. Akkor még nem tért teljesen magához Justin
halálából, és Kendall mindig megnehezítette anyjának, hogy
láthassa az egyetlen unokáját, sőt inkább távol tartotta őt tőle. Az
idő sohasem volt alkalmas arra, hogy meglátogathassa őket, és
Kendall mindössze egyszer, kilenc évvel ezelőtt hozta el pár
napra Júliát a nagyanyjához.
Meredith tizennégy éve nem utazott el sehova, és Kendall
minden ünnepet és vakációt a férje családjával töltött, nem a
sajátjával. George-dzsal együtt házat vettek Aspenben, így aztán
minden karácsonykor oda mentek, de Mereditht sohasem hívták
meg. Ő nem erőltette a dolgot, és azért sem akart könyörögni
Kendallnek, hogy jöjjön haza. Tudta, hogy a lánya számára nincs
abban semmi izgalmas, ha meglátogatja őt, és fájdalmas
emlékeket idézne fel benne az öccsével kapcsolatban. Kendall a
túl sok elfoglaltságára hivatkozva hárította el a látogatás
gondolatát.
Meredith számára a kinti világ sokat veszített a realitásából,
valahogy úgy, mint egy tévéműsor, amit már régóta nem nézett,
és elvesztette a cselekmény fonalát. A szereplők idegenné váltak,
és úgy érezte, életük túl sok epizódját mulasztotta el, semhogy
újból képes lenne bekapcsolódni a történetbe.
Bekapcsolta a tévét, mert az egyik kedvenc sorozata
következett, amit a teljes évad alatt minden héten áhítattal
nézett. Már harmadik éve ment, de még egyetlen epizódot sem
hagyott ki, és az évad végén újra megnézte az összes részt. A
hálószobájában épp befészkelte magát egy kényelmes fotelba,
amikor furcsa, sóhajszerű hangot hallott, amely mintha a föld
mélyéből törne fel. A televízió rázkódni kezdett, majd elsötétült a
képernyő. A feje fölött a csillár vadul lengett ide-oda. Amikor
fölnézett és meglátta, rögtön rájött mi történik. Ebben a
pillanatban minden tárgy lecsúszott az előtte lévő
dohányzóasztalról a lába elé, a padlóra, és egy festmény lezuhant
a falról.
Hirtelen nem tudta, mit is csináljon. Üvegcsörömpölés
hallatszott, miközben a föld mélyéből feltörő sóhaj egyre
hangosabbá vált, és hallani lehetett, hogy a házban itt is, ott is,
lepotyognak és összetörnek a tárgyak. Amikor eszébe jutott, hogy
mit kell csinálni földrengés idején, a hálószoba ajtajához rohant,
majd remegve megtorpant a látványtól: újabb két nagy méretű
festmény zuhant le éppen a falról. Mezítláb volt, és ahogy
átrohant a szobán, egy üvegcserép elvágta a lábát. Meg sem
érezte. Addigra már minden lámpa elaludt, és az ablakon
keresztül látta, hogy az egész környék sötétbe borult. Mindez egy
örökkévalóságnak tűnő ideig így folytatódott, majd hirtelen csend
lett, amit egy utolsó, rövid rázkódás követett.
Meredith mozdulatlanul, az összetört üvegcserepek
tengerében állt a sötétben, és hallotta, hogy Debbie a nevét
kiáltja, aztán elindul felfelé a lépcsőn. Kifulladva ért oda az
ajtóban álló Meredithhez, aztán egy percig csak álltak szótlanul,
egymásra meredve. Debbie a kezében lévő erős fényű
elemlámpával körbevilágított a szobában, láthatóvá téve a leesett
festményeket és az összetört üvegeket.
- A mindenségit, ez erős volt! - mondta Meredith
nyugodtabban, mint amilyen nyugodtnak érezte magát. - Ezek
szerint tényleg földrengésjelző idő volt.
- Jól van? Nem esett baja? - kérdezte Debbie; látszott rajta,
hogy nagyon megrémült.
- Azt hiszem, nem - felelte Meredith. - És magának? Hol van
Jack?
- A ház mögött, a gázóránál. Megpróbálja elzárni a gázt. - Jack
most is tudta, mit kell ilyenkor tenni, és Meredith hálás volt,
amiért itt vannak vele. - Amikor elindultam felfelé a lépcsőn,
olyan érzésem volt, mintha hullámvasútra kapaszkodnék fel -
mondta Debbie a történtek miatti sokktól még akadozó
lélegzettel.
- Köszönöm, hogy feljött.
- Jack azt mondja, menjünk ki a belső udvarra, hátha a házban
egy darabig még mindenféle leesik a falakról. - Ekkor hangos
csörömpölést hallottak a földszint felől, és amikor Debbie a
csillárra irányította a fénysugarat, az még mindig himbálózott.
Adott egy elemlámpát Meredithnek is, aki rögtön a cipőjét kezdte
keresni vele. Meg is találta, és amikor belebújt, látta, hogy az
egyik lába vérzik. - Minden rendben? - kérdezte Debbie,
Meredith pedig igennel válaszolt, és elindult a másik asszony
mögött a lépcső felé. Lámpáikkal a nagy előtérben lévő csillárra
világítva látták, hogy az továbbra is erősen kileng, és az
egymásnak koccanó függő kristályok csengő-bongó hangja olyan
volt, mint valami harangjáték.
- Kerülje ki, ne menjen alatta! - figyelmeztette Mereditht
Debbie, miközben óvatosan lépkedtek lefelé. Látták, hogy a
festmények a földön hevernek a hallban, és több díszes képkeret
összetört. Ezeket kerülgetve kiléptek a bejárati ajtón. Akárcsak a
fenti ablakból, Meredith innen is látta, hogy az egész környéket
uralja a sötétség.
- Vajon milyen erősségű lehetett? - tűnődött hangosan az
ajtóban állva, miközben Debbie kifelé irányította a zseblámpa éles
fénycsóváját.
- Nagy volt, annyi biztos - felelte Debbie. Vigyázva kisétáltak a
belső udvarra, ahol pár perc múlva Jack csatlakozott hozzájuk.
- Minden rendben van? - kérdezte. - Elzártam a gázt a házban
- tette hozzá megnyugtató hangon.
- Jól vagyunk - válaszolta Meredith, aki kezdett megnyugodni.
Hallották, hogy emberek beszélnek az utcán, és arra gondolt,
hogy talán ki kellene nyitniuk a kaput.
- Ne menjenek ki az utcára - figyelmeztette mindkettőjüket
Jack. - Vannak leszakadt felsővezetékek. Az egyik szikrázik,
láttam, amikor kinéztem a kapu rácsai között.
Ettől mindnyájan megijedtek, Debbie egyenesen megrémült.
- Mi lesz, ha jön egy még nagyobb rengés? -kérdezte, és
belekapaszkodott Jack karjába. - Mi van, ha ez csak az első volt? A
bemelegítő?
- Nem lesz másik - válaszolta Jack, de a hangján inkább
reménykedés, mintsem bizonyosság érződött. Meg akarta
nyugtatni az asszonyokat. Meredith arra gondolt, hogy vajon mit
tartogat számukra az éjszaka, és mennyi kárt szenvedett a háza
azon túl, hogy festmények és törékeny tárgyak estek le a
helyükről.
- Meg kéne néznünk a szomszédokat - mondta aggódva. -
Lehet, hogy valaki beszorult valahova, vagy megsebesült. Hol van
az elsősegélydoboz? -fordult Jackhez, aki előbb Debbie-re nézett,
és csak azután válaszolt.
- Nem mehet ki oda, Meredith. Mindenki tudja, hogy ki maga,
és hogy itt lakik. Nyilván nem szeretne betolakodókat a házban.
Nem tudjuk, mekkora a baj odakint. És jöhetnek fosztogatók is. -
Olyan baljóslatún hangzott, amit mondott, mintha az emberek
csak arra várnának odakint, hogy berontsanak hozzájuk. Meredith
viszont nem így gondolta.
- Hozza ide az elsősegélydobozt. Jack. Kinyitjuk a kaput. - Ezt
a hangot Jack még nem hallotta tőle. A megkérdőjelezhetetlen
tekintély hangja volt. Némi tétovázás után a férfi eltűnt a ház
belsejében.
- Ne nyissuk ki a kaput - nézett Meredithre Debbie rémülten.
- Nem tudjuk, mi van odakint.
 - Nem, tényleg nem tudjuk. De kiderítjük - felelte Meredith
nyugodt és határozott hangon, aminek hallatán Debbie-nek nem
maradtak kétségei.
Öt perc múlva Jack visszatért, kezében az elsősegélydobozzal,
arcán konok kifejezéssel, látva, hogy Meredith fogja a kulcsot és
kinyitja vele a kaput. Eleinte kicsit nehezen ment, de aztán lassan
kitárult. Meredith kisétált rajta az utcára, Debbie és Jack pedig
követték. A dolog sehogyan sem volt ínyükre, de Meredith hosszú
idő után először csillogó szemmel és energikusan átvette az
irányítást.
 Második fejezet
Tyla Johnson épp kivette a fasírtot a sütőből, amikor Andrew
hazaért a munkából. Tudta, hogy a férje nem szereti a fasírtot, de
megígérte a gyerekeknek, akiknek viszont ez volt az egyik
kedvencük. A receptet még a nagymamájától örökölte. A húshoz
köretként krumplipürét és főtt kukoricát készült tálalni. A
hűtőszekrényben volt egy darab marhasült, ha Andrew inkább azt
választaná.
- Olyan, mintha egy másodosztályéi kisvendéglőbe lépnék be -
morogta a férje, és mogorva képpel ment kezet mosni. Tyla ki
nem állhatta, amikor Andrew ilyen rossz hangulatban jött haza.
Arra gondolt, hogy biztosan történt valami a munkahelyén.
Általában meg szokta érezni. Három évig dolgozott a férfi keze alá
műtős nővérként, mielőtt randizni kezdtek, majd Andrew elvette
feleségül. Rögtön a nővérképző elvégzése után kapta meg az
állást. Most harmincnyolc éves volt, a férje pedig negyvenhét.
Ortopédsebészként dolgozott a város egyik legjobb kórházában,
és jól menő magánpraxist is működtetett.
IA magas, szőke, kisportolt, jóképű, széles vállú férfi Dél-
Kaliforniában, Los Angeles egyik munkások lakta külvárosában
nőtt fel, aztán egy ideig Velencében élt, ahol remekül érezte
magát. Tökéletes tengerparti városnak tartotta, rengeteg
egyetemista lányt lehetett ott felcsípni, akik mind odavoltak érte.
Mielőtt munkába indult volna, még most, elfoglalt orvosként is
mindennap három mérföldet futott, hogy fitt maradjon.
A lányuk, Daphne, hétéves volt, a fiuk, Will, tizenegy.
Mindketten magániskolába jártak, és Andrew sohasem engedte,
hogy ők vagy Tyla elfelejtsék, milyen sokba kerül ez neki. A szülei
szegények voltak, kuporgattak, félretettek és kölcsönkértek, hogy
egy szem fiuk elvégezhesse az orvosi egyetemet, és lám,
mostanra ő a város egyik legkeresettebb ortopédsebésze. Onnan
nézve, ahonnan jött, ez óriási teljesítmény volt.
Tyla szegény bostoni ír családból származott, a nővérképző
iskolában teljes ösztöndíjat kapott. Mihelyt végzett, San
Franciscóba jött, és amikor hozzáment Andrew-hoz, az egész
élete megváltozott. Andrew a pénz és a siker megszállottja volt,
ezért sokat és keményen dolgozott.
Daphne kétéves korában vették meg a Washington Streeten a
házukat, amelyben ma is éltek. Attól kezdve, hogy Will
megszületett, Tyla abbahagyta a munkát, Andrew pedig
rendszeresen emlékeztette rá, hogy milyen szerencsés, amiért
olyan férje van, mint ő, aki gondoskodik róla, és könnyű életet
biztosít számára. Büszke volt rá, hogy sok pénzt keres, és hogy
ilyen háza van, jóllehet tetemes jelzáloghitelt volt kénytelen
törleszteni. Tyla szívesen dolgozott volna tovább, hogy segítse a
férjét, Andrew azonban nem akarta, és igaz, ami igaz, valóban elég
pénzt keresett ahhoz, hogy a feleségének ne kelljen dolgoznia.
Andrew erre is büszke volt.
Andrew minden fillért ellenőrzött, amit Tyla költött, pedig az
asszony sohasem esett túlzásokba. Tyla szerette a házukat, és
boldog volt, hogy olyan előnyökhöz tudják juttatni a gyerekeiket,
amiket ő gyerekkorában sohasem élvezhetett. Anyja minden
dollárt beosztott, maga varrta a ruháikat, és abból a pénzből
etette őket, amit cselédlányként keresett egy úri háznál
Bostonban. Az egyik fivére vízvezeték-szerelő lett, a másik
villanyszerelő. Mindkét lánytestvére cselédként dolgozott,
akárcsak annak idején az anyjuk. Tyla volt a család büszkesége és
öröme, amiért egy doktorhoz ment férjhez, és amiért nagy
házban élnek San Franciscóban.
Miután kezet mosott, Andrew visszajött a konyhába, levette a
zakóját, meglazította a nyakkendőjét, és feltúrté fehér inge ujját. A
gyerekek az iskolai egyenruhájukban jöttek ki vacsorázni. Daphne
széles, foghíjas mosollyal nézett fel az apjára, a haja copf ba volt
fonva. Will komoly arccal ült le az asztalhoz. Anyjuk tányérra
szedte a vacsorájukat, és a tányért a gyerekek elé tette.
- Fasírtot vagy sültet? - kérdezte Andrew-tól.
- Jó lesz a fasírt - válaszolta ő anélkül, hogy a gyerekekre
mosolygott volna. Nem csókolta meg Tylát, amikor belépett az
ajtón, ami sohasem jelentett jót. Tyla nem kérdezte meg, milyen
volt a napja. Látta rajta. Máskor Andrew körbeforgatta, aztán
megcsókolta, de ma nem. Miután letette férje elé a tányért, és
magát is kiszolgálta, Tyla leült az asztalhoz. A gyerekek már
nekiláttak a vacsorának. Élvezettel ették a forró és finom fasírtot,
amikor az apjuk akkorát csapott öklével az asztalra, hogy
mindhárman összerándultak. - Hogy lehettek ilyen neveletlenek?
- kiáltotta Andrew. - Meg sem vártok bennünket az evéssel!
Miféle modortalanság ez?
- Bocsánatot kérek, apa - motyogta Will, akinek a kezében
megállt a villa, Daphnén pedig látszott, hogy mindjárt elsírja
magát. Végül néma csendben folytatták az evést, csak Tyla
próbálta némi csevegéssel oldani a feszültséget. Daphne, aki fel
sem nézett a tányérról, rögtön a krumplipürével kezdte. Már
megszokták apjuk kitöréseit, de amikor ilyen kedvében volt, a
vacsora elvesztette kedélyes jellegét, és komorrá vált. Ez gyakran,
sőt mostanában túlságosan gyakran előfordult.
- Milyen volt ma az iskola? - kérdezte Andrew egyenesen a
fiára nézve. A másodikos Daphnénak nem sok mondanivalója
lehetett az iskolai teljesítményéről.
- Jó volt - felelte Will mindkettőjük nevében, kerülve apja
tekintetét.
- Hogy sikerült a matekdolgozat? - Andrew erről sem
feledkezett meg.
Will habozott. Tudta, hogy nem térhet ki apja faggatózása elől,
és ha hazudik, csak ront a helyzetén. Tyla utálta, amikor Andrew
ilyen helyzet elé állította Willt. A gyerek újabban dadogni kezdett,
és a tanára azt javasolta, hogy vigyék el logopédushoz.
- Nem túl jól - felelte suttogva Will. Szép szőke gyerek volt,
nagyon hasonlított az apjára. Daphne az anyja sötét haját és zöld
szemét örökölte
- Mit jelent az, hogy nem túl jól? Mit kaptál rá?
- Ötvenötöt, apa - válaszolta könnybe lábadt szemmel Will. -
F-et kaptam rá. Nem értettem. Holnap iskola után találkoznom
kell Mr. Jopplá-val.
- Előtte nem dolgoztatok az anyagon? - fordult Andrew
Tylához, rá szegezve szigorú tekintetét. -Mi az ördögöt csinálsz
velük? Will már hatodikos. Ez már nem játék.
- Próbáltam, de én sem értem azt a matekot, amit most
tanulnak. Tényleg dolgoztunk rajta, Andrew. Különtanárt kellene
fogadnunk mellé -javasolta óvatosan, és hirtelen elment az
étvágya. A konyha világos volt és csupa vidámság, a vacsora
finom, de amikor Andrew ilyen hangulatban jött haza, olyankor
senki sem tudott enni. Ma este mindenáron veszekedni akart.
- Nekünk is volt ma matekóránk - szólalt meg Daphne
szelíden, megpróbálva elterelni apja figyelmét, hogy könnyítsen a
bátyja helyzetén. - És olvasás - tette hozzá.
Andrew válaszra sem méltatva őt, tovább szónokolt a
feleségének a felelőtlenségéről, mondván, neki talán még inkább
szüksége lenne különtanárra, mint Willnek, ha olyan buta, hogy
nem boldogul a fia matekjával. Will-lel közölte, hogy csak
figyelnie kell az órán, van annyi esze, hogy megértse az anyagot,
nyilván csak lusta, ennyi az egész.
- Nem lusta, Andy. Angolból ő az osztályelső. Múlt héten is
A+-1 kapott a dolgozatára. A matek nem megy neki olyan jól -
próbált Tyla beavatkozni a gyerek érdekében.
- És egy angoldolgozatra kapott A ugyan mire lesz neki elég?
Arra, hogy tanár legyen? Rá kell feküdnie a matekra és a
természettudományos tárgyakra. Nem azért fizetem a
magániskolái tandíjat, hogy ne tudjon megírni egy
matekdolgozatot.
Néma csend lett az asztal körül. Okosabb volt hallgatni,
amikor Andrew belelovalta magát valamibe, és már közel járt
ahhoz, hogy dühöngeni kezdjen.
A tányérok még félig tele voltak, amikor Tyla leszedte az
asztalt. Desszertnek brownie-t sütött, amit fagylalttal tett elébük.
Andrew telefonja a vacsora alatt végig rezgett a bejövő
üzenetektől. Épp csak odapillantott, de sohasem válaszolt egyikre
sem, mialatt ettek, csak ha valami sürgős ügyben hívták a
kórházból, de eddig ilyen hívás nem jött. Will titkon
reménykedett, hogy be fogják hívni. Tudta, hogy apja egész este
nem hagyja majd nyugton a matekdolgozata miatt.
A gyerekek engedélyt kértek, hogy elmehessenek az asztaltól.
Tyla megadta nekik, mire gyorsan felszaladtak a lépcsőn. Tyla
látta, hogy suttogva beszélgetnek, és Daphne egy gyors puszival
próbálja jobb kedvre deríteni a bátyját.
- Ne bánj velük ilyen szigorúan - mondta halkan a férjének, és
leült mellé.
- Miért? Azt akarod, hogy a fiad hülye legyen? Azt akarod,
hogy vízvezeték-szerelő legyen, mint az öcséd? - kérdezte
gonoszul.
- Az öcsém diszlexiás, és baromi jól élnek - védte a testvérét
Tyla. Andrew nem kedvelte, sőt lenézte az ő családját.
- Neked kell gondoskodnod róla, hogy Will tanuljon és jó
jegyeket kapjon - mondta vádlón a feleségének, és újra megnézte
az üzeneteit.
- Tanulok vele. A matek nem a kedvenc tárgya. Angolból
nagyon jó, és a történelmet is szereti.
Andrew elengedte a füle mellett a szavait, hogy válaszoljon egy
üzenetre, de aztán felpillantott rá. Egy percig nyugodtabban
nézte az asszonyt, de a szemében ott volt az a fény, ami nem
tetszett Tylának. Tapasztalatból tudta, hová vezet.
- Az én dolgom, hogy jó iskolába járjanak. A tiéd, hogy jól
tanuljanak.
Tyla jobbnak látta nem vitatkozni vele. De újra figyelmeztetni
akarta, hogy óvatosabban kellene bánnia Will-lel. A múlt héten
kétszer is erős gyomorfájással jött haza az iskolából, Daphne
pedig rágni kezdte a körmét. Tudták, hogy Andrew-nak indulatos
természete van. A munkahelyén és a betegeivel szemben
uralkodott magán, hogy azután rajtuk töltse ki minden mérgét és
bosszúságát, ami napközben felgyülemlett benne.
Tyla épp szóra nyitotta a száját, amikor a ház rázkódni
kezdett. Olyan volt, mintha valaki felkapta volna, és ide-oda, fel és
le rázta volna. A lámpák hunyorogni kezdtek, aztán kialudtak.
Baljós nyögés hallatszott, mintha egy fenevad készülne felfalni
őket. Tyla hallotta, hogy Daphne felsikolt, és már rohant is kifelé a
konyhából a lépcsőhöz. Andrew elkapta a karját, és visszarántotta.
Akkorát rántott rajta, hogy fájt.
- Bújj az asztal alá! - kiáltott rá, de Tyla kiszabadította magát,
és felrohant a gyerekekhez. A ház még akkor is rázkódott, amikor
felért az emeletre. Will az ajtóban állt, szorosan fogta a sikítozó
Daphnét. Amikor Tyla odaért, a karja közé kapta és átölelve
tartotta őket, amíg végre megszűnt a rázkódás. Daphne sírt, és
Will szeme is könnyben úszott. Úgy érezték, hogy mindjárt
összedől a ház, hallották, amint a konyhában csörömpölve
összetörnek a faliszekrényből a padlóra zuhanó tálak és tányérok.
- Gyertek le azonnal! - üvöltötte lentről Andrew, mire
hármasban óvatosan megindultak lefelé a lépcsőn. A ház már nem
remegett, és a nyögések, sóhajok zaja is csillapult, de még hallani
lehetett a furcsa hangokat.
- Gázszagot érzek - mondta a konyhába belépve Tyla. A
házban sötét volt, de Andrew keresett egy elemlámpát, és rájuk
irányította a fényét. Odakint koromsötét volt, és az öreg faház
hangos recsegéssel igyekezett megállapodni a földrengés után.
- Kell egy villáskulcs, hogy elzárjam vele a gázt. Hová lettek a
szerszámok? Mit csináltál velük? - kérdezte Tylától. Inkább
meglepettnek látszott, mint ijedtnek. - Ne sírj - szólt oda
Daphné-nak, mire Tyla közelebb vonta magához a remegő
kislányt.
- Nem tudom. Azt hiszem, a. garázsban vannak, ott, ahová
tetted őket.
Andrew kinyitotta a bejárati ajtót; szikrázó villany vezetékeket
és elemlámpákkal gyülekező embereket láttak az utcán. Andrew
szólt Willnek, hogy menjen vele, és segítsen neki a garázsban.
Tyla kézen fogta Daphnét, és kiment vele a házból. Odakint az
egymással beszélgető emberek arcáról lerítt, hogy megrémítette
őket a földrengés erőssége, és látva, amint egy utórezgés miatt
újabb villany vezeték zuhan le keresztben az utcára, páni félelem
lett úrrá rajtuk.
- Hová az ördögbe raktad el a villáskulcsot? - sziszegte
Andrew, aki, nyomában a riadt Will-lel, kijött utánuk. A gyerek
nem tudta eldönteni, mi a rémisztőbb, az apja, vagy a földrengés,
vagy a koromsötét utcán szikrázó vezetékek látványa. - Anélkül
nem tudom elzárni a gázt.
- Én nem használom - válaszolta Tyla higgadtan, hogy
megnyugtassa Daphnét. - Lehet, hogy nincs is nekünk.
- Pedig rohadtul nem ártana, ha találnánk egyet, mielőtt
felrobbanna vagy leégne a házunk! - felelte Andrew, miközben
egyre-másra jöttek ki az emberek a házakból az utcára.
- Le fog égni a házunk, és én bent hagytam Marthát! - jajdult
fel Daphne. Martha volt a kedvenc babája. Tyla nem mert
bemenni érte, hátha valami épp akkor zuhan le, vagy a szivárgó
gáz miatt felrobban a ház.
 - Nemsokára bemegyünk érte - felelte az anyja, magához
ölelve a kislányt. - És nem fog leégni a házunk. Apa mindjárt
elzárja a gázt.
- Apának kell egy villáskulcs, de nem találja -sírta Daphne az
anyjához bújva. Tyla látta, hogy Andrew odamegy a szomszéd
házhoz, és Öklével verni kezdi az ajtót. Nem jött ki senki. Vagy
nem voltak otthon, vagy megsebesültek, vagy túlságosan meg
voltak rémülve, és nem mertek ajtót nyitni. Andrew tovább
dörömbölt, Will pedig odajött, és megállt anyja mellett. Ahogy ő is
odabújt hozzá, Tyla érezte, hogy reszket. Andrew egyre csak
verte az öklével az ajtót. Tudták, hogy addig nem megy el onnan,
amíg ki nem jön valaki, akitől kérhet egy villáskulcsot.
Mint minden este, Peter Stern ma is ősrégi írógépe fölé
görnyedve írt a kis padlásszobájában. Nappal az egyik helyi képes
újság reklámosztályán, esténként pedig már egy éve Arthur
Harrimannek dolgozott. Neki dolgozni megtiszteltetésnek
tartotta, ráadásul ez a minden esti munka életmentő volt
számára. A magazinnál nagyon kicsi volt a fizetése, inkább a
reklámok értékesítéséből származó jutalékokból élt. A kettő
együtt sem volt elég egy jobb környéken lévő garzonlakás bérére.
Pedig már nem akart fél tucat idegennel együtt élni, különösen
amióta éjszakánként írni szeretett volna. Két éve dolgozott egy
regényen. Harminckét évesen sem volt még soha olyan munkája,
amit, szeretett volna, az írást azonban valódi szenvedélyének
vallotta, és arról álmodozott, hogy egyszer majd kiadják a
regényét. Remélte, hogy egy napon sikeres író lesz.
Régebben egy internetes hirdetőoldalon talált lepukkant
lakásban lakott öt lakótársával együtt, de a sok jövés-menés miatt
képtelen volt alkotni. A Chronicle-ban olvasott az állásról Arthur
Harrimannél. Harrimannek kellett valaki, aki nála alszik, és
alkalmanként a segítségére van. A házvezetőnője, Frieda, reggel
hétre jött és este nyolcig maradt, miután a vacsoráját megfőzte. A
hétvégeken meg egy férfi segítette ki, de szüksége volt valakire,
aki a hét minden napján a házában alszik, és ezért valamicske
fizetést és egy hálószobát kínált az illetőnek.
A világhírű zongoraművész autóbaleset következtében
tizennyolc éves korában megvakult. Noha nyolcvankét évesen is
jól elboldogult egyedül, kellett neki a tudat, hogy van valaki a
házban rajta kívül. Amúgy tökéletesen független és önálló
személyiség volt. Peter az állásinterjúra érkezve arra számított,
hogy egy törékeny öregember fogadja, és meglepődve látta, hogy
a férfi egyedül jár-kel a házban, könnyedén, feleannyi időseket is
megszégyenítő energiával közlekedik a lépcsőn.
Peterre mindössze a puszta jelenlét feladata hárult, arra az
esetre, ha valami vészhelyzet adódna, de ilyesmi még nem fordult
elő. Hosszú filozófiai vitákat folytattak, és Arthur gyakran éjszaka
is gyakorolt. Az életerős, eleven észjárású és tájékozott embert
érdekelte Peter regényének a témája. Ha el kellett mennie
valahova, mindig akadt, aki elvigye autóval, és elkísérte, ha egy
másik városban adott koncertet. Ilyenkor Peter szabad volt, de
ritkán maradt ki éjszakára. Minél hamarabb be akarta fejezni a
regényét.
A földrengés perceiben abbahagyta a gépelést, és hirtelen nem
tudta, mi történt. Amikor rájött, hogy reng a föld, nyomban
rohanni kezdett a lépcső felé a hullámzó padlón, és közben
kiáltozott, ahogy a torkán kifért.
 - Jövök, Mr. Harriman! Jövök! - Arthur Harri-mant meglepő
nyugalomban a nagy zongora alatt ülve találta. - Itt vagyok, Mr.
Harriman, itt vagyok. Nem esett baja?
- Nem, jól vagyok. Ez erős rengés, jöjjön, üljön ide mellém. -
Épp játszott, amikor megmozdult a föld. - Megsérült?
- Nem, semmi bajom - felelte Peter.
- Van magán cipő? Biztosan tele van a padló üvegcserepekkel.
- Az alattuk rengő föld rémítő hangját hallva Peter öntudatlanul
erősen belekapaszkodott Arthur karjába. Még soha életében nem
élt át földrengést. Két évvel ezelőtt a Középnyugatról települt át
San Franciscóba.
A fekete hajú és barna szemű, jóképű fiatalember tekintetéből
valami kisfiús báj és szelídség sugárzott. Nagyon megszerette az
öregembert; a nagyapjára emlékeztette, arra a tiszteletet
parancsoló öregúrra, aki ügyvédként működött abban a
kisvárosban, ahol éltek. Peter Northwesternben járt egyetemre,
és éveken át arról álmodozott, hogy majd San Franciscóban fog
élni. Egész gyerek- és ifjúkorában egészséges lelkületű család
vette körül. Apja adta ki a helyi újságot, anyja tanárként dolgozott,
ő azonban egyhangúnak, unalmasnak találta a kisvárost. A bátyja
és a nővére az egyetem után Chicagóba költözött, míg Peter a
Nyugatról álmodott.
- Van rajtam cipő - nyugtatta meg az öregembert. - Ahonnan
én jövök, ott tornádók szoktak lenni. Az még rosszabb. Felkapják,
és elrepítik a házakat.
- Egy perc, és vége lesz, fiam. Ne féljen - mondta Arthur
kedvesen, és fülelve várta a földrengés végét. - Van még áram?
- Nincs, a házban is, kint is sötét van.
 - Akkor ez komoly - erősítette meg iménti szavait Arthur.
Hallották, hogy a házban valami súlyos tárgy lezuhan, és recseg-
ropog a viktoriánus faszerkezet, de mivel az 1906-os rengést is
túlélte, nem aggódott. - Utána vigyáznia kell majd a leeső tárgyak
és a törött üvegek miatt. Az utórengések alatt elszabadulnak azok
a dolgok, amik most a helyükön maradtak. Tudja, hogy kell elzárni
a gázt?
- Nem hiszem. Mit kell tenni? - kérdezte Peter, miközben a
föld és a ház rázkódása megszűnt, a zajok elhalkultak. Olyan volt,
mint amikor egy sebesült vadállat visszabújik föld alatti odújába.
- A ház oldalában van a szelep. Egy állítható csavarkulcs kell
hozzá. Van egy a szerszámos szekrényben. Előbb menjünk ki, és
nézzük meg, mi történik. Valaki biztosan meg tudja mutatni,
hogyan csinálja. - Épp az ilyen helyzetek miatt alkalmazott
olyasvalakit, mint Peter. Az elődje négy évig állt alkalmazásban
nála, de nem sokkal azelőtt, hogy Pétért szerződtette,
megházasodott. Az efféle alkalmak tették szükségessé, hogy
legyen mellette valaki, és néha, amikor egy-egy koncert után
kimerült, elkelt a segítség a lefekvésnél is.
A legtöbbször azonban inkább egyedül intézte a dolgait, de jó
érzés volt tudnia, hogy Peter az emeleten van. Rendelkezésére
állt egy házi telefon, amin hívni tudta. Nem támasztott nagy
igényeket Peterrel szemben, aki szeretett neki dolgozni, és jól
érezte magát a szép régi házban. Áldásnak tekintette, hogy itt
lakhat. A ház bizonyos értelemben a gyerekkori illinois-i
otthonukra emlékeztette, ami időnként ma is hiányzott neki. Ma
már csak ritkán ment haza. Nem akarta magára hagyni Arthurt.
Egy év után, amióta neki dolgozott, felelősnek érezte magát érte.
 - Menjünk ki - ismételte meg Arthur. - Legyen nagyon óvatos,
hátha leszakadt villany vezetékek hevernek a földön. Nehogy
rájuk lépjen!
Peter kisegítette az öregurat a zongora alól, vigyázva levezette
a lépcsőn, ki az ajtón. Amikor kinyitotta a bejáratot, egy férfi állt
ott, és a szomszéd ház előtt egy nőt látott két kisgyerekkel. Peter
csak ekkor eszmélt rá, hogy a férfi dörömbölt az ajtajukon, de a
nagy izgalomban és a földrengést követő zajoktól nem hallották.
- Mi tartott ilyen sokáig? - Andrew majdhogynem kiabált vele.
- Dolgunk volt - válaszolta Peter, és elindult Mr. Harrimannel a
közelben összeverődve beszélgető emberek felé. Arthur
társaságkedvelő és extrovertált ember volt, Peter tudta, hogy be
akar kapcsolódni a beszélgetésbe.
- Szükségünk volna egy csavarkulcsra, hogy elzárjuk a gázt -
mondta Andrew valamivel halkabban, mert rájött, hogy az
öregebbik ember vak.
- Nekünk is - felelte Peter. - Azt hiszem, van is egy a
szerszámos szekrényben. Mindjárt visszamegyek, és
megkeresem. Ha akar, velem jöhet. Egy állítható villáskulcsra van
szükségem, de nem tudom, hogy néz ki. Ha megtaláljuk,
használhatja a miénket.
Andrew pár perc múlva bekísérte Pétért a házba, mialatt
Arthur a szomszédokkal diskurált; részletesen elmesélt nekik
mindent a '89-es földrengésről. Időközben Tyla is odasétált a
gyerekekkel.
Andrew egy elemlámpával világítva vezette kettőjüket a
Harriman-házon keresztül, így egykettőre megtalálták a
szerszámos szekrényt. Rá is mutatott rögtön az állítható
csavarkulcsra, amit Peter odaadott neki. Andrew ekkor ránézett.
- Ő Arthur Harriman, a zongoraművész? Nem is tudtam, hogy
a szomszédunk! - mondta meglepetten és lenyűgözve. - Vagy
csak hasonlít rá?
- Nem. Ő az. Nem szeret feltűnősködni, és a koncertek miatt
sokat utazik. Hangszigeteltet-te a házat, hogy a szomszédok ne
hallják, amikor gyakorol.
- Maga a fia? - kérdezte Andrew kíváncsian. Kedvesen beszélt
Peterhez, és szívélyesen rámosolygott. Andrew elbűvölő tudott
lenni, ha akart. Sokkal kevésbé volt az, amikor Peter kinyitotta az
ajtót. Akkor nyers volt a hangja, de most nem.
- Neki dolgozom - felelte Peter mosolyogva. -Én vagyok az
„altatója". Éjszaka a házban alszom, arra az esetre, ha szüksége
lenne valamire. De általában önállóan is elboldogul, kivéve az
ilyen eseteket, mint ez a mostani.
- Nem hiszem, hogy a másik híres szomszédunk is megjelenik
ma este. Az ő kapuja szinte sohasem nyílik ki, és úgy hallottam,
hogy egyáltalán nem jár el otthonról - mesélte Andrew
titokzatosan.
- Ő kicsoda? Mr. Harriman sohasem beszél a szomszédjairól.
Andrew-t meglepte Peter tájékozatlansága. A nő legendás alak
volt a környéken, sőt az egész városban. Név, amelyet mindenki
ismert szerte a világon.
- Meredith White, a híres filmsztár - árulta el Andrew. - Tíz-
tizenöt éve visszavonultan él. Soha senki előtt nem mutatkozik.
Olyan, mint egy ufó. Az emberek várják, hogy megpillanthassák,
de ő megfoghatatlan. A feleségem úgy gondolja, hogy egyszer
látta őt egy jógaórán, de nem tartom valószínűnek. Most sem
hiszem, hogy kijön ide, hacsak össze nem dől a háza, de az nem
fog bekövetkezni. - A sarkon lévő kisebbfajta kastélyra mutatott,
amelyet magas sövény vett körül.
Peter meglepődött; Arthur sohasem említette a nőt. Lehet,
hogy nem ismerte, és őt sem foglalkoztatta, hogy kik a
szomszédjaik.
- Nem tudtam, hogy itt lakik. Anyám minden filmjét látta. El
kell majd mondanom neki. - Peter elmosolyodott a gondolatra.
A két férfi együtt ment ki a Harriman-házból, majd Peter
elkísérte Andrew-t, hogy segítsen elzárni a gázt a házuknál.
Ezután Andrew ment el vele, hogy Arthur házában is elzárják a
gázcsapot. Közben hallották, hogy helikopterek repülnek
alacsonyan a város felett, hogy szemlét tartsanak.
- Úgy hangzik, mintha háborús övezetben lennénk - jegyezte
meg Andrew.
- Hol fogunk mindnyájan aludni ma éjjel? -kérdezte Peter. -
Nem hinném, hogy bármelyikünk háza biztonságos volna, még ha
el is zártuk a gázt.
- Nekem hamarosan meg kell jelennem a kórházban - felelte
Andrew. - Városi szintű vészhelyzet esetén ez az eljárásrend. Ki
kell találnom valamit a feleségem és a gyerekek számára. -
Töprengve nézett maga elé. - Azt hiszem, az állami iskolákban
kialakíthatnak afféle menedékhelyeket. Talán a kórház
auditóriumában is létesítenek ilyesmit.
Végül is oda mindig elviheti őket. Mindezt meghányták-
vetették, miközben csatlakoztak Arthurhoz, Tylához és a
gyerekekhez.
 Joel Fine és Ava Bates épp szeretkeztek, amikor bekövetkezett
a földrengés. Joel az első pillanatban arra gondolt, hogy új
magasságokba repült Avával, de amikor mindketten rájöttek, hogy
mi ez, kiugrottak az ágyból. Az ajtóhoz rohantak, és ott, azon
meztelenül, csókolózni kezdtek.
- Ez jó volt, ugye, bébi? - ugratta Joel Avát, aki rémülten
kapaszkodott belé, miközben morajlott alattuk a föld, és a férfi
könyvespolcairól valamennyi könyv a földre zuhant.
Joel két fantasztikusan sikeres startupot alapított, amivel egy
vagyont keresett. A házát híres belsőépítész rendezte be, és a
garázsban egy Bentley és egy Ferrari állt. Ava két éve élt együtt
vele. Joel negyvenkét, Ava huszonkilenc éves volt. Kiállítási
modellként szerződtették Joel legújabb vállalkozásának
reklámozásához. Amikor a férfi részt vett egy fotózáson, rögtön
felfigyelt rá. Elvitte Vegasba egy hétvégére, és azóta együtt voltak.
Ava most online végezte a főiskolát, tervező grafikus szakon.
Amikor megismerkedtek, Joel csak a gyönyörű lányt látta benne,
és rá is ugyanazokat a szabályokat tekintette érvényeseknek, mint
a többi nőre. Időt szán rá, gondoskodik róla, hogy a lány jól érezze
magát vele, de mindezt csakis addig, amíg élvezik egymás
társaságát.
Megegyeztek, hogy a jövőre vonatkozóan nem készítenek
terveket. Soha nem folytatott tovább egy olyan kapcsolatot, ami
már nem volt szórakoztató. Ava mégis hosszabb ideje volt vele,
mint a legtöbb barátnője. Elvált, de nem tervezett újabb
házasságot, és ezt meg is mondta. Az első házassága
kigyógyította. Akárcsak a szülei csúnya válása. Egy szem gyerek
lévén az egymást gyűlölő szülei áldozataként nőtt fel
Philadelphiában, és hálás volt, amikor végre elmenekülhetett a
Kaliforniai Egyetemre, Berkeley-be. Az üzleti iskola elvégzése
után megnősült, és amikor rajtakapta a feleségét, hogy megcsalja,
elvált tőle, még mielőtt ők is a szülei sorsára jutnának. Idejekorán
megtanulta a leckét. A házasságot nem neki találták ki, nem is állt
szándékában újra próbálkozni.
Mindig becsületesen tisztázta, hogy mit tud felajánlani. Nem
ígért többet nagyszerű szexnél és szórakoztató együttléteknél.
Nem volt gyereke, és nem is akart. Anyja régi, gazdag
philadelphiai családból származott, apja befektetésekkel
foglalkozott. A kiváltságos gazdagok életébe nőtt bele, és a saját
vagyona megszerzése céljából költözött Kaliforniába. A sikere
messze felülmúlta minden várakozását.
Mihelyt a rázkódás abbamaradt, bement a fürdőszobába. Ava
követte. Joel átnyújtott neki egy fürdőköpenyt, és maga is felvett
egyet. Mindketten futócipőbe bújtak. A padlót mindenütt
üvegcserepek borították.
- Jobb lesz kimenni innen, mielőtt a levegőbe repül a ház.
Fogalmam sincs, hogy kell elzárni a gázt - mondta Joel; már
érezték a gázszagot. Ava megkötötte a fürdőköpeny övét; a
köntös alatt nem viselt semmit, mert a sötétben nem találta meg
a fehérneműjét, és Joelnek nem volt elemlámpája. A házban
koromsötét volt.
Kitapogatóztak a hálószobából, és le a lépcsőn. A tökéletes
agglegénylakás tele volt a lakberendező által választott drága
műtárgyakkal és sima vonalú bútorokkal. Egy perc múlva már kint
voltak az utcán, ahol egyenesen az ott álldogáló kis csoporthoz
siettek, amely egy Einsteinére emlékeztető fehér sörényt viselő
öregemberből, két fiatalabb férfiból, egy nőből és két gyerekből
állt. A fiatalabb férfiak megbámulták a hozzájuk lépő Avát; Peter
sejtette, hogy a fürdőköpeny alatt nincs rajta semmi. A jóképű
Joelből úgy áradt az önbizalom, mintha az egész világ az övé
volna. Peter arra gondolt, hogy talán épp zuhanyoztak, amikor
bekövetkezett a földrengés.
A nő ideges volt, látszott, hogy megrázta az, amit az imént
átélt, de a férfi mintha egyenesen élvezte volna a helyzetet. Peter
irigyelte a magabiztosságát. Ő félénk volt, a gyerekkori asztmája
miatt nem sportolhatott, és jószerivel csak a könyveken keresztül
ismerte az életet. De amint írni kezdett, életre kelt. Félszegen
egymásra mosolyogtak Avával, mialatt Joel a barátnőjéről
megfeledkezve a többiekkel beszélgetett. Úgy viselkedett, mintha
a nő a tulajdona lenne.
- Kéne valaki idekint, aki italokat szolgál fel -indítványozta
Joel, mire Andrew elmosolyodott. Kölcsönösen bemutatkoztak, és
pár percig arról beszélgettek, hogy mi történt a lakásukban, és
hogy épp akkor mit csináltak. Az élénk csevegés köz ben egy
fehér blúzt, farmernadrágot és futócipőt viselő szőke nő lépett
hozzájuk mosolyogva. A forró, párás nappal után kellemesen
meleg este volt. A többiek nem látták, amikor kinyílt a kapu és a
nő kilépett az utcára. Diszkrét távolságban egy pár követte őt, a
nő egyik kezében elsősegélydobozt, a másikban meg egy nagy
teljesítményű elemlámpát tartott.
- Jó estét, jól vannak mindannyian? Nem sebesült meg valaki,
nincs szükség segítségre? - Egy pillanatra mindnyájan
elhallgattak, és a nőre néztek, aztán Tyla válaszolt neki, hogy jól
vannak, csak nagyon megijedtek. Nem, nem sérült meg senki. -
Ételre vagy vízre van valakinek szüksége?
Andrew kicsit hosszabban és alaposabban fürkészte a nőt, és
rájött, hogy kicsoda. Teljes valójában még sohasem látta, és nem
tudta megállni, hogy ne a filmsztáron legeltesse a szemét. A nő
épp Arthurhoz beszélt, aki nevetett, Andrew pedig odasúgta a
mellette álló Peternek:
- Ő Meredith White.
Peter szeme kerekre tágult, és bár megpróbálta kevésbé
feltűnően bámulni, ez nem sikerült.
- Oh - suttogta a híresség láttán lenyűgözve. Közben Tyla is
alaposabban megnézte Mereditht, és ő is felismerte. Ugyanaz a
nő volt, akit a jógaórán látott, bár Andrew nem hitt neki.
- Meredith vagyok - mondta a nő könnyedén. - Mindenkinek
van szerszáma, amivel el lehet zárni a gázt?
- Nekem nincs - felelte a fürdőköpenybe öltözött Joel. - Van
valakinek egy spanglija? Jobban örülnék neki, mint egy
csavarkulcsnak. Vagy valami itala?
Mindnyájan nevettek, csak Ava érezte zavarban magát, amiért
az egy szál frottír fürdőköpeny alatt meztelenül ácsorog. Nem
lehetett alá látni, de ő tudta, és Joel élvezte a helyzetet. Meredith
ezután Willhez és Daphnéhoz beszélt, és Daphne elmondta neki,
hogy a babája, Martha még mindig bent van a házban, az ágyában.
Látszott, hogy aggódik érte, összeráncolta apró szemöldökét, és
ujjaival sötétbarna, masnis copfjait babrálta.
- Biztos, hogy jól van, ha egyszer az ágyadban fekszik - felelte
szelíd mosollyal Meredith. - Valószínűleg alszik.
 Debbie és Jack valamivel távolabbról, bosszús arccal figyelték
a kis csoportot. Nem csatlakoztak a többiekhez, és látszott rajtuk,
hogy kényelmetlenül és idegenül érzik magukat. Szemüket
Meredithen tartották, mintha börtönből szökött volna ki, ahová
mielőbb vissza akarnák toloncolni, csak nem tudják, hogyan, mert
jelenetet mégsem akarnak rendezni. Egyedül a látássérült Arthur-
nak és Joelnek meg Avának nem volt fogalma arról, hogy kicsoda
ő. Andrew, Tyla és Peter egészen belekábultak, hogy úgy
beszélhetnek itt, a járdán Meredith White-tal, mint egy
közönséges földi halandóval. Nem úgy viselkedett, mint egy
remete. Teljesen normális nőnek látszott.
Daphne mosolyogva nézett fel rá. Andrew sajnálkozva mondta,
hogy hamarosan be kell mennie a kórházba. Élvezte a
beszélgetést Peterrel és Joel-lel, és már azt is tudta, hogy Joël ma
a high-tech startupvilág királya, Avára pedig egyszerűen jó volt
ránézni. Hosszú, sötétbarna haja leért a hátáig, és még a frottír
fürdőköpeny sem tudta elrejteni pompás alakját. Szüntelenül
összébb kellett húznia a derekán az övét, nehogy a szétnyíló
köpeny túl sokat mutasson belőle. Peter le sem tudta venni róla a
szemét. Ava még jobban elbűvölte, mint a híres filmsztár. Az este
egyszeriben roppant izgalmassá alakult.
- Dzsointtal nem szolgálhatok - válaszolt Meredith
mosolyogva Joelnek -, de egy itallal és némi ennivalóval
megkínálhatom a társaságot. És ha szeretnék nálam tölteni az
éjszakát, bőven vannak hálószobáink. Komolyan gondolom az
ajánlatomat. Az éjszaka folyamán még lehetnek földmozgások, az
én házam azonban olyan szilárd, mint egy erődítmény. - Az
utcának ezen a szakaszán ez volt az egyetlen kőépület. - Szívesen
látom mindannyiukat. Van tartalék generátorunk, úgyhogy
valamennyire világítani is tudunk.
- Mi boldogan elfogadjuk - jelentette ki Joel mindkettőjük
nevében. Számára ez afféle partinak ígérkezett. És kíváncsi volt,
milyen lehet Meredith lakása. Andrew-nak is tetszett a dolog.
Daphne már meg is fogta Meredith kezét, Tyla pedig félénken
rámosolygott. Mindannyian hálásan és megkönnyebbülve
fogadták Meredith felajánlását.
Debbie és Jack elszörnyedve pillantottak egymásra. A
legkevésbé sem volt ínyükre, hogy egy falkára való idegen tör be a
házba, akiket figyelniük kell, nem lopnak-e el valamit, vagy nem
fotóznak-e, ami tilos volt. Ahhoz, hogy az árut behordhassák, a
házhoz szállítóknak alá kellett írniuk egy titoktartási
megállapodást. És Meredith most idegeneket hív be. Debbie a
szemét forgatva nézett Jackre. Meredith a legkevésbé sem
aggódott a szomszédjai miatt, sőt élvezettel csevegett velük.
Joel és Ava visszarohantak a házukba pár ruhadarabért, amit
magukkal visznek. Tyla is eltűnt a lakásukban, hogy kisvártatva
diadalmasan előbukkanjon Marthával, Daphne babájával, és
iPadekkel mindkét gyerek számára. Andrew bosszúsnak látszott,
de nem tett megjegyzést. Mindnyájan bezárták a bejárati ajtókat,
remélve, hogy az éjszaka folyamán nem lesznek sem
fosztogatások, sem vandál rongálások, majd elindultak Meredith
után a kapu felé. Meredith kinyitotta a kaput, Debbie és Jack
előrement, a többiek pedig megilletődötten követték őket.
Peter elmagyarázta Arthurnak, hogy hova mennek; amikor
kiejtette Meredith nevét, Arthur meghökkent. Nyomban meg is
fordult, és bemutatkozott Meredithnek, aki ugyancsak
meglepődött a neve hallatán.
- Azóta szeretnék találkozni magával, amióta tudom, hogy
ideköltözött, de nem akartam alkalmatlankodni - mondta Arthur
melegen. - Végtelen öröm számomra, hogy megismerhetem, és
nagyon kedves magától, hogy beinvitál minket az otthonába.
Kezdek arra gondolni, hogy a földrengés voltaképpen szerencsés
esemény - magyarázta lelkesen, Meredith pedig nevetve hívta
beljebb őt és a többieket. Levezette a társaságot a konyhába, ahol
égett néhány lámpa. A vészhelyzeti generátor energiája elég volt
pár lámpa és készülék működtetésére a házban.
Meredith megkérte Jacket és Debbie-t, hogy hozzanak
szendvicseket és aprósüteményt a társaságnak. Látta rajtuk, hogy
nincsenek a helyzettől elragadtatva; tudta, mennyire óvják és
védelmezik őt és a házat, és milyen szélsőségesen bizalmatlanok
az idegenekkel szembén. De valamennyi szomszédja rendkívül
tiszteletreméltó ember volt, egyikük egyenesen híres művész, és
a többiek is rendes embereknek látszottak. Peter aranyos fiú volt,
a két nő nagyon kellemes jelenség, a két gyerek pedig elragadó
csöppség. Daphnéval már össze is barátkoztak.
- Kettőtök számára egy különleges feladatot tartogatok -
fordult Willhez és Daphnéhoz. - Mivel a házban most nincs áram,
a héten mindent meg kell ennünk, ami a nagy fagyasztóban van.
Mi lenne, ha a fagylalttal kezdenétek, és annyit ennétek belőle,
amennyit csak bírtok? Azt hiszem, öt- vagy hatféle ízű van -
mondta, mire Will fülig érő szájjal nézett rá, Daphne pedig sikított
egyet örömében. Meredith feltette egy bárszékre, azután maga
kanalazta két kehelybe a gyerekek által választott ízű fagyikat.
Egy tálca süteményt is odakészített, miközben Debbie savanyú
képpel hozzálátott a szendvicskészítéshez.
Meredith Jacket kérte meg, hogy vigyen Joel-nek egy whiskyt
jéggel. Arthur brandyt kért, a két nő fehérbort, Andrew pedig
semmit, mert mint mondta, hamarosan szolgálatba lép, már ott
kellene lennie, csak nem akart kimaradni a Meredith házában
összegyűlök közül. Peter fehérbort ivott, mint a két nő. Meredith
magának is töltött egy kis pohár bort, kortyolt egyet, majd
poharát a magasba emelve üdvözölte az otthonába invitált
szomszédjait. Évek óta először voltak vendégei.
Nem sokkal később Debbie kitett az asztalra egy nagy tálca
szendvicset. Épp előző nap vásárolt be alaposan élelmiszerekből,
így most szinte mindenből volt odahaza. A legszívesebben nagy
tételekben vásárolt, hogy ne kelljen gyakran eljárnia az üzletekbe.
Ez alól csak a tejtermékek képeztek kivételt, de most ezekből is
bőven volt otthon.
Jack eközben az italokat töltögette, mint a mixer a Titanicon. Ő
is lehajtott egyet gyorsan, amikor senki sem nézett oda. A
vendégek a konyhaasztalt körbeülve, beszélgetve jól érezték
magukat. Andrew végül elköszönt a társaságtól, és elindult a pár
sarokra lévő kórházba. Egy darabig még beszélgettek, s közben
ették a Debbie által készített szendvicseket, azután Meredith
mindenkit elvezetett a neki felajánlott hálószobába. Mivel féltek
visszamenni a saját házukba, a vendégek örömmel elfogadták a
nagylelkű gesztust.
Meredith Arthur közvetlen szomszédságában, egy tágas
szobában helyezte el Pétért. Will számára pótágyat állíttatott be
Debbie-vel, hogy a kisfiú egy szobában alhasson az édesanyjával.
Daphne a baldachinos ágyban fog aludni az anyja mellett, mivel
Andrew-nak bent kell maradnia a kórházban. A kislány elmondta
Meredithnek, hogy Martha megköszönte neki a szép szobát és a
gyönyörű ágyat. A szoba ugyanazon az emeleten volt, mint
Meredith lakosztálya, csak a ház másik végében.
A hálószobájából nyíló kis nappaliban Meredith pár percig
elcsevegett Avával és Tylával. Joel és Ava egy szép vendégszobát
kaptak, miután visszatért Joel, aki Peterrel együtt elment elzárni a
gázt a házukban. Meredith örült, hogy ennyi kedves ember
népesíti be a házat, amely megtelt nevetéssel és vidám hangokkal.
Az egész olyan volt, mint egy régimódi házibuli, és a földrengés
egyik percről a másikra szinte barátokká tette őket.
Éjfél volt, mire meggyőződött róla, hogy mindenki megkapott
mindent, amire szüksége volt, és végre ő is visszavonulhatott a
hálószobájába. A két gyerek addigra már mélyen aludt; Daphne
álmában is a babáját szorongatta. Ava a hasát szabadon hagyó,
rövid fehér pólójában és szűk farmerjában még lenyűgözőbb volt,
mint eddig, ő és Joel ugyanis rögtön az odaérkezésük után
átöltöztek.
Pár perc elteltével Debbie azzal az ürüggyel ment be
Meredithhez, hogy megkérdezze, nincs-e szüksége valamire.
Elégedetlen arcáról azonban lerítt, hogy még mondana valamit.
- Mindenem megvan - felelte Meredith, és rá-mosolygott,
hogy felvidítsa. - És köszönöm a nagyon finom szendvicseket. -
Feltételezte, hogy Jack visszavonult éjszakára, mivel már
szolgálatba léptek az éjszakás biztonsági őrök, akik a ház körül
járőrözve ügyeltek, hogy senki ne próbáljon átmászni a külső
falon, vagy belopózni egy nyitva hagyott ablakon. Az egész
városban megszűnt az áramszolgáltatás, ami egyenesen
meghívást jelentett a fosztogatásra. Meredith házában azonban,
hála a generátornak, nem volt teljes a sötétség. Az egész
környéken egyedül nála égett itt-ott a villany, és ettől a ház még a
szokottnál is feltűnőbbé vált.
- Nem engedheti, hogy ezek az emberek még egy éjszakára itt
maradjanak-jelentette ki Debbie merészen, alaposan meglepve
vele Mereditht. Eddig azt hitte, hogy Debbie-t a földrengés
zaklatta fel, nem a vendégek.
- Miért? Dehogynem engedhetem. Az ő házaik nem
biztonságosak, mielőtt visszamennek, valószínűleg hivatalosan
meg kell vizsgáltatniuk, hogy lakhatók-e egyáltalán, nem
zuhannak-e a fejükre nehéz tárgyak. A házak szerkezetét is
érhette komoly károsodás, ami még nagyobb veszélyt jelenthet.
Sehol sincs áramszolgáltatás. Itt legalább ég a villany, és minden
elektromos berendezésünk működik. Jacktől tudom.
- De azt nem tudja, kik ezek az emberek, Meredith. Az éjszaka
folyamán kirabolhatják, vagy akár bánthatják is.
- Nem tudom elképzelni, hogy egy híres, vak zongoraművész,
vagy a többiek közül bárki pisztolyt szegezne rám. Például az ifjú
regényíró, vagy az orvos, a felesége és a két gyereke, a high-tech
startupok nemzetközileg ismert alapítója, vagy a barátnője. - Joel
gondoskodott róla, hogy mindenki megtudja, kicsoda ő. - Nekem
nem tűnnek veszélyesnek, és szeretném, ha addig maradnának
itt, ameddig szükségük lesz rá - közölte Meredith világosan
Debbie-vel. Látszott, hogy tökéletesen ura a helyzetnek. Élvezte a
vendégei társaságát, és örült, hogy hallja a hangjukat. A ház többé
nem volt néma, végre megtelt élettel.
 Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy Jack és Debbie talán
féltékenyek. Oly sok éve megszokták, hogy minden figyelme rájuk
irányul - szinte mint a gyerekek. Lehet, hogy egyszerűen nem
akartak rajta idegenekkel osztozni. Meredith azonban a
vendégség minden percét élvezte. A földrengés váratlanul új
izgalmat hozott az otthonába, és érezte, hogy neki szüksége van
erre. De az is világossá vált előtte, hogy nem fogja tudni
megszerezni Jack vagy Debbie rokonszenvét a vendégei számára.
Fenyegetve érzik magukat tőlük, amit Meredith butaságnak és
barátságtalannak tartott. Őt boldoggá tette a szomszédjai
jelenléte. Célt adott neki, még ha csak pár napra is, vagy ameddig
szükségük lesz rá. Bármit duruzsoljon is neki Jack és Debbie, ő
őszintén örült, hogy itt vannak, és hogy segíthet rajtuk.
Amikor ágyba bújt, Daphnéra és a babájára gondolt, aztán
eszébe jutott a nagyszerű koncertzongorista, és sorra a többiek
mind. Tylá-ban például volt valami megnyerő, ugyanakkor
sebezhetőnek is érezte. Ettől vonzódni kezdett hozzá, és ez arra
késztette, hogy anyáskodjon felette. A fürdőköpenyes szexi pár is
érdekes volt. Ava okos lánynak látszott, de Meredith azonnal látta,
hogy Joel nem méltányolja őt mint embert. Az ő számára Ava csak
játékszer. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy Pétért elbűvölte
Ava, a fiatalember le sem tudta venni róla a szemét. Valóban
érdekes társaságnak tűnt.
Miután Debbie magára hagyta, Meredith lassan elaludt, de
félálomban még arra gondolt, milyen jó lesz velük találkozni
másnap a reggelinél. Biztosan meg akarják majd nézni a házukat,
ő pedig meg is kéri Jacket, hogy segítsen nekik.
 Amikor kettesben maradtak a konyhában, Debbie közölte
Jackkel, hogy a legszívesebben megmérgezné az összes
betolakodót, hogy megszabaduljon tőlük. Beszámolt róla, hogy
Meredith ragaszkodik a jelenlétükhöz. Töltöttek maguknak még
egy pohárral Meredith bárszekrényéből, ami jobb volt, mint az ő
piájuk, aztán abban a szent meggyőződésben mentek le a saját
lakásukba, hogy a derült égből villámcsapásként lesújtó
szállóvendégeik csak bajt hoznak rájuk, tehát a lehető
leghamarabb meg kell szabadulni tőlük.
Nem fogták fel, hogy Meredith tizenöt év óta most először
élvezi az életét, és nem fogja megengedni, hogy bárki elrontsa az
örömét. Az otthona ismét megtelt élettel, emberekkel, akiknek
szükségük volt rá. A közösséggé formálódás és az egymással való
törődés azt a jó érzést keltette bennük, hogy a bajban
mindannyian erősebbek és bátrabbak lettek. Attól, hogy Meredith
befogadta őket a házába, biztonságban tudták magukat,
megvigasztalódtak, és az átélt trauma egyszeriben új barátok
szerzéséhez vezetett. Meredith ragaszkodni akart ehhez,
ameddig csak lehetséges. Tudható volt, hogy senkinek sem fogja
hagyni elrontani az ő örömét.
 Harmadik fejezet
Másnap reggel Meredith szállóvendégei bátortalanul léptek ki
a szobájukból; némelyikük tovább aludt, mint tervezte. Az éjszakai
események, a földrengés okozta sokk és a kisebbtől közepes
nagyságúig terjedő utórengések mindenkit kimerítettek, ráadásul
a szobák olyan kényelmesek voltak, hogy amikor végre elnyomta
őket az álom, hosszú órákon át mélyen aludtak.
A következő napon hűvösebb reggelre ébredtek. Helikopterek
köröztek a szürke égen, dübörgésük és a tűzoltóautók messziről
hallatszó szirénázása folyamatosan emlékeztette őket a városban
uralkodó rendkívüli és kaotikus állapotokra. Az éjszaka folyamán a
kormányzó megtekintette a károk egy részét, az elnök pedig
megígérte, hogy a napokban ellátogat a városba. Jelenleg épp
Dél-kelet-Ázsiában tartózkodott hivatalos látogatáson. Az egész
városban megállt az élet, az üzletek, az iskolák és a hivatalok
zárva voltak.
Amikor Meredith kora reggel farmerban, pólóban és a
szekrénye aljában meglelt, kertészkedéshez használt régi
csizmájában kilépett a szobájából, ott találta Daphnét, amint
egyedül, a babájával az ölében, illedelmesen üldögél egy előszobái
széken. Úgy ült ott, mint aki vár valakire, és amíg az illető nem
kerül elő, megmozdulni is fél. Riasztóan nagynak találta a házat,
és megörült, amikor meglátta a mosolyogva közeledő Mereditht.
- A mami és Will még alszanak - suttogta. -Martha és én
felébredtünk. - Egymaga felöltözködött: rózsaszín,
szívecskemintás farmernadrág és szürke póló volt rajta,
kifordítva, ahogy Tyla kikapta egy fiókból, amikor visszaszaladt a
házba néhány ruhadarabért a gyerekeknek. A lábán ugyanazt a
világító talpú sportcipőt viselte, amit az éjszaka. Meredith
megcsodálta, amikor először találkoztak.
- Te és Martha jól aludtatok? - kérdezte kedves mosollyal,
mire Daphne bólintott. Hosszú, sötét haján látszott, hogy
vaktában, az ujjaival gereblyézte át.
- Nagyon nagy a házad. Vannak gyerekeid? -kérdezte a kislány
kíváncsian.
- Egy lányom van. Már felnőtt, New Yorkban él.
Daphne bólintott.
- Akkor most egyedül laksz itt?
- Jack és Debbie is itt lakik, ők segítenek nekem. Tegnap este
találkoztál velük a konyhában.
- Mielőtt megismertünk, apukám azt mondta, hogy
boszorkány vagy. Mint a Jancsi és Juliskában. - Meredith kicsit
megütődött, de aztán elnevette magát. Csak az Isten tudja, mit
beszéltek róla az emberek, hiszen soha senki nem látta, vagy ha
látták is, nem ismerték fel. - De én azt hiszem, hogy jó
boszorkány vagy - tette hozzá Daphne. - Martha is így gondolja.
Ezt mondta nekem éjjel.
- Köszönöm - mosolygott Meredith, és nyújtotta a kezét a
kislány felé. - Kértek Marthával egy kis reggelit?
Daphne bólogatott. Már egy órája üldögélt az előszobában,
várva, hogy felébredjen valaki.
- Martha nagyon éhes.
- Én is - felelte Meredith. Kézen fogva lépkedtek le a széles
főlépcsőn, majd egy keskenyebb lépcsősoron le az alagsori
konyhába. A generátor elegendő áramot biztosított ahhoz, hogy
elkészíthessék az egyszerű reggelit, sőt Jack az egyik
hűtőszekrényt is rákapcsolta. Debbie már ott volt, mire
megérkeztek, a telefonján olvasta a híreket a városszerte
keletkezett károkról.
- Mindkét hidat lezárták - jelentette, mihelyt Meredith és
Daphne beléptek az ajtón. - A földrengés 8,2-es erősségű volt. A
belvárosban nagy károkat okozott. Még mindig vannak liftekben
rekedt emberek. Az utcák fele járhatatlan, a South of Market
városrészben fosztogatások voltak. Totális a káosz. A kórházak
tömve vannak. - Meredith már hallotta, hogy az éjszaka folyamán
a halottak száma meghaladta a háromszázat, a sebesülteké pedig
több ezer, de még nagyon sokan vannak, akikre ráomlott a házuk,
és még nem szabadultak ki alóla. A mentőszolgálatok megállás
nélkül tették a dolgukat. Más államokból is folyamatosan érkeztek
a képzett segítők. Önkéntesek, nem szakmabeli civilek is
segítettek kiásni a romok alatt rekedt túlélőket. - A fosztogatók
megfékezésére mozgósították a nemzeti gárdát. Jack szerint
zárva kéne tartanunk a kaput - mondta Debbie komoly arccal.
Látva Meredithnek a szomszédjai iránt tanúsított váratlan
nagylelkű viselkedését, ő és Jack attól féltek, hogy még több
embert fog beinvitálni a házba, vagy egyszerűen kitárja a kaput.
- Apukám éjjel nem, jött haza a kórházból - szólalt meg
Daphne halkan, tágra nyílt szemmel. -Anyukám félt, hogy
összedől a házunk. Will meg azt mondta, hogy felrobbant volna,
ha apu nem zárja el a gázt. - A hírek szerint az egész városban
tüzek tomboltak, mert a vízvezetékek eltörtek, emiatt a tűzoltók
nem tudták eloltani őket. Az 1906-os földrengéskor is a
fékezhetetlenül tomboló tüzek okozták a legtöbb kárt, és most is
ez fenyegetett.
 - Apukádnak biztosan rengeteg dolga van a kórházban - felelte
Meredith.
- Sínbe teszi a törött karokat és lábakat - közölte a kislány
büszkén. Anyja és bátyja épp ekkor léptek be a konyhába.
Mindketten álmosak, kócosak voltak, és furcsán összeállított, de
tiszta ruhákat viseltek. Tyla bosszankodott, mert csupa rövid ujjú
felsőt hozott magának, holott rendszerint hosszú ujjúakat
hordott, és oda sem figyelve Will futballöltözékét kapta fel, így a
fiú most is ebben feszített.
- Mit gondol, Debbie, tudunk palacsintát sütni? - kérdezte
Meredith.
- Persze - felelte Debbie, és már ki is rakott négy terítéket az
asztalra. Tyla és Meredith beszélgetni kezdtek, és Meredith
észrevett egy csúnya zúzódást Tyla felső karján, amit a rövid ujjú
kockás blúz nem takart el.
- Hűha, ez nagyon csúnya! - mutatott a kistányér nagyságú
foltra. - Tegnap éjjel történt? - De a sötétlila elszíneződés régebbi
eredetűnek tűnt.
- Nem... nem tudom... Pár napja elestem a garázsban,
megcsúsztam egy olajfolton, akkor üthettem meg - válaszolta
Tyla bizonytalanul.
Ekkor Ava érkezett élénk rózsaszín fitneszszett-ben, frissen és
kipihenten. A felső inkább sportmelltartónak tűnt, a dereka
csupaszon maradt. Feszes izomzatú, tökéletes alakú nő volt.
- Kaphatok egy csésze kávét? - kérdezte óvatosan. A feje
tetejére tűzött fekete hajával hihetetlenül szexi volt. - Ma
spinningórára mentem volna, de gondolom, egy darabig most
minden zárva lesz - folytatta, és elvette Debbie-től a feléje
nyújtott csésze kávét. Meredith Tylának és magának is töltött a
lefőtt kávéból. Tyla csinos nő volt, de a stílusát leginkább az
egyszerűség jellemezte.
Debbie a gyerekeknek narancslét tett ki, amit Will egy hajtásra
megivott, Daphne azonban előbb Marthát kínálta vele, ő maga
csak utána kezdte kortyolgatni. Meredith mosolyogva figyelte a
kislányt, majd mindnyájan leültek az asztalhoz. Ava egy tálkába
müzlit öntött magának, miután Meredith megmutatta, hol találja
a dobozt, Tyla viszont csak egy szelet pirítóst kért a kávéja mellé.
Debbie egy villany főzőlapon sütötte a palacsintát, mivel a
gáztűzhelyt és a gázsütőt nem lehetett használni.
Mialatt a gyerekek a palacsintát ették, a felnőttek a város
súlyos helyzetéről beszélgettek. Javában reggeliztek, amikor
befutott Andrew, műtősruhában, láthatóan elcsigázottan.
- Egész éjjel fent voltam - mondta, miközben Debbie a kezébe
adott egy bögre kávét, amivel leült az asztalhoz a nők és a
gyerekek mellé.
- Reggelit? - kérdezte Debbie, mire Andrew megrázta a fejét.
- Mielőtt hazajöttem, ettem a kórház büféjében. Egy pillanatra
beugrottam a házunkba. Az ebédlőben az egyik gerenda a padlón
hever. Nem hiszem, hogy egyetlen edény is épen maradt a
konyhában, és Will szobájában megsérült a mennyezet. Felhívtam
a biztosítási kárbecslőt, de egyenesen az üzenetrögzítőre
kapcsoltak - mesélte hosszú lábait kinyújtva maga előtt. A
felesége karjára pillantott, majd látva a zúzódást, futólag az
asszonyra nézett. - Miért vagy futballmezben? - kérdezte a fiától.
- Ma nem lesz meccs.
 - Ezt hozta nekem mami - felelte halkan a gyerek. Úgy látta,
apja nincs jó hangulatban. Fáradtnak tűnt a hosszú éjszaka után.
Tizenkét órát dolgozott egyhuzamban a kórházban.
- Három órára vissza kell mennem. Mindnyájan két műszakban
dolgozunk. A város lakosságának a fele törhette el valamijét a
múlt éjjel, és sokan még mindig a romok alatt várják a szabadulást.
- A Sunsetben leomlott egy bérház, a sürgősségi mentőegységek
folyamatosan ásták ki az embereket, és jó néhányan, akik az üzleti
negyedben későig dolgoztak az irodákban, azóta is a liftek foglyai
voltak. - A becslések szerint öt-hat napba telik, mire a
belvárosban mindenkihez eljutnak. A South Bayben leszakadt az
egyik híd, most is folyik az emberek kimentése a vízből. De őket a
Palo Altó-i Stanford Kórházba és az oaklandi Alta Batesbe
szállítják. Mi így is alig győzzük a munkát.
Évek óta tartottak vészhelyzeti gyakorlatokat egy ilyen
eseményhez, de amikor bekövetkezett, semmi sem ment olyan
gördülékenyen, mint várták vagy eltervezték. Andrew lehalkított
hangon folytatta, csak a feleségének szánva a szavait.
- Nem tudom, hogyan költözhetnél vissza a gyerekekkel, amíg
el nem takarítjuk a sok törmeléket, és helyre nem hozzuk a
károknak legalább egy részét. De nekem ezekre most nincs időm,
a vállalkozók pedig nyilván lehúzták a redőnyt. A szállodák
zsúfolásig megteltek, és a legtöbbjükben még nincs
áramszolgáltatás.
A kórháznak voltak vészhelyzeti generátorai, de még ott is
akadtak sötét és ezért használhatatlan területek. A sérültek utolsó
hullámát már át kellett irányítaniuk az állami közkórházba és a
San Franciscó-i kaliforniai egyetemi kórházba (UCSF). Ok már
túllépték a maximálisan kezelhető betegek számát, és még mindig
tömegesen érkeztek a sérültek. San Francisco part menti
területeinek egészségügyi szakembereire nagyon nehéz hetek
vártak. A szomszédos államokból hívtak nővéreket, Los
Angelesből pedig tömegesen jöttek át orvosok.
Andrew még javában részletezte a kórházban kialakult
helyzetet, amikor besétált Joël Fine. A két férfi elismerő pillantást
váltott. Megismerkedésük első pillanatától kezdve jól kijöttek
egymással. Joel nem köszönt sem a nőknek, sem a gyerekeknek,
mihelyt leült, rögtön Andrew-val kezdett társalogni. Meredith
figyelte őket.
Közben Jack is felbukkant, hogy segítsen a feleségének a
konyhában. A két alkalmazott kissé mogorvának tűnt, látszott,
hogy cseppet sem örülnek, amiért a ház tele van vendégekkel,
mivel az asszonyuk nagylelkűen meghívta a szomszédjait, akiket
eddig még csak nem is ismert. Egyikük háza sem állt elég
szilárdan ahhoz, hogy visszaköltözhessenek - és ez még így lesz
egy ideig.
A társaság épp befejezte a reggelizést, amikor megérkezett
Peter és Arthur Harriman. Debbie összeszedte és a mosogatóba
tette a tányérokat, s közben hálát adott Istennek, hogy a
generátornak köszönhetően működik a mosogatógép. Úgy érezte
magát, mintha egyedül kellene elvezetnie egy éttermet és
kiszolgálnia a vendégeket. És ha itt maradnak, akkor ebédet és
vacsorát is kell adnia nekik. A városban minden étterem zárva
volt, akárcsak az élelmiszerüzletek többsége.
Szerencsére Debbie közvetlenül a földrengést megelőzően
bonyolított le egy nagybevásárlást. És fiatal korában megtanulta,
hogyan ossza be jól az élelmiszereket. Úgy ítélte meg, hogy a
konzervekkel, a fagyasztott és friss élelmiszerekkel, no meg a
rengeteg különféle tésztaneművel hetekig tudná etetni az egész
csapatot - nem mintha szerette volna, hogy hetekig itt legyenek.
De ha úgy alakulna, el tudná őket látni ennivalóval. Ráadásul a
város éttermei ingyen adták az ételeket, mielőtt megromlottak
volna, sőt néhány adakozó élelmiszerbolt is nyitva tartott, és
ugyanezt tette a fagyasztott és romlandó árukkal.
Mihelyt meghallotta Meredith hangját, Arthur köszönetét
mondott neki, és fehér botja segítségével elindult feléje.
- Évek óta nem aludtam ilyen jól - mondta. -Köszönöm, hogy
volt olyan kedves és elszállásolt bennünket. Miben segíthetnék
ma önnek?
- Semmiben, Mr. Harriman - mosolygott rá Meredith. -
Megtiszteltetés, hogy itt van nálam.
Leültek az asztalhoz, és Debbie morcos képpel meghallgatta,
hogy ki mit kér reggelire, Jack pedig elindult a hátsó bejárathoz,
ahol valaki dörömbölt az ajtón. Elöl nem szólt a csengő, és a kaput
kulccsal kellett kinyitni. Egy magas, egyenes tartású, ősz szálakkal
tarkított fekete hajú, katonai egyenruhát viselő férfival tért vissza.
A férfi hivatalosan komoly arca mosolyra derült, amikor meglátta
a két gyereket.
A felnőttek meglepetten néztek a közöttük megjelenő
egyenruhásra. Meredith gyorsan odament hozzá, a férfi pedig
bemutatkozott. Meredith látta az egyenruháján a sávokat és a
csillagokat, de nem nagyon tudta, mit jelentenek. Arra gondolt,
hogy talán statáriumot vezettek be a városban, és ha igen, akkor
ez milyen hatással lenne rájuk.
 - Elnézést kérek a zavarásért - kezdte az egyenruhás
barátságosan. - Charles Chapman ezredes vagyok, a légierő
nyugalmazott tisztje. A nemzetőrséghez vagyok beosztva a
Vészhelyzeti Szolgálatok összekötőjeként. Több más
nyugalmazott tiszttársammal együtt házról házra járjuk a
környéket, hogy lássuk, nincs-e szükség segítségre. A
nemzetőrséget a belvárosban vetették be, hogy elejét vegyék a
fosztogatásoknak. Időbe telik, mire a Szolgálatok mindenkihez
eljutnak, de addig is igyekszünk felmérni a károkat ebben a lakó
negyedben. Mindnyájan itt, ebben a házban laknak? - Végignézett
az asztal körül ülőkön, és arra gondolt, talán egy népes családot
lát, amely együtt él ebben a hatalmas házban.
Mindenki egészségesnek és jó erőben lévőnek tűnt. Látta
Andrew-t a műtősruhában, és amikor bejött, a hátsó ajtónál lévő
két nagy méretű, törött cserépen kívül, amelyekben növények
voltak, nem észlelt jelentős kárt. Törött üvegtárgyak, betört
ablakok persze itt is voltak, de Jack és Debbie a kora reggeli
órákban, amikor még mindenki aludt, feltakarította őket. Ott
voltak zsákokba gyűjtve, ahol a szemetet tartották. Most nem
jöttek a szemétszállítók, és vélhetőleg még napokig nem is
jönnek.
- Köszönjük, ezredes - lépett hozzá Meredith, és kezet fogott
a férfival. - Az a helyzet, hogy én lakom itt, a többiek a
szomszédjaim a mellettem lévő három házból. Náluk sok kár
keletkezett, ezért most itt vannak velem.
- Mennyire súlyosak a károk? - nézett végig az ezredes a
többieken. Peter, Joel és Andrew elmondták, hogy eddig mit
láttak, de bevallották, hogy az elmúlt éjszaka nem tudták alaposan
felmérni a helyzetet. - Remélem, a gázt elzárták - mondta az
ezredes, mire mindnyájan bólintottak.
- Van saját tartalék generátorunk, de az energia, amit belőle
kapunk, nem elég mindenre - magyarázta Meredith. Debbie
szerencsére villanytűzhelyen főzött, és Meredith gyanította, hogy
a gáz még hetekig nem lesz visszakapcsolva. - A környéken a múlt
éjszaka teljes sötétség volt - jelentette az ezredesnek, aki már
tudott róla.
- És még lesz is, valószínűleg hetekig, vagy akár hónapokig. -
Ezt hallva egyszerre nyögött fel mindenki, mire az ezredes
elmosolyodott, és Meredithre nézve folytatta. - Nagyon kedves
magától, hogy befogadta a szomszédjait. A legtöbb helyen, ahol
eddig jártam, olyanok is vannak, akik a hidakon át nem juthatnak
haza, vagy akiknek a háza úgy megsérült, hogy nem biztonságos.
Önök közül megsebesült valaki a múlt éjjel?
- Néhány vágás és zúzódás, de semmi komoly, ezredes -
válaszolta Meredith. - Mindnyájan nagyon szerencsések voltunk.
Rengeteg üveg tört össze. Azt hiszem, mielőtt mindenki
hazamenne, szükségünk lesz egy szakemberre, aki megállapítja,
mennyire biztonságosak a házaink. - Az övé azonban szilárdan
állt, és ellenállt a földrengésnek. A tüzetesebb szemrevételezésnél
Jack felfedezett egy repedést a homlokzaton, de az is inkább csak
esztétikai, nem pedig szerkezeti hiányosság volt. Meredith házát
nem fenyegette veszély. - Inna velünk egy csésze kávét? -
kérdezte. Az ezredes habozott. Ma délelőtt még sok házat kellett
végigjárnia, de a kísértés nagy volt. A társaság szimpatikusnak
tűnt, és a vonzó, finom modorú háziasszonynak nehéz volt
ellenállni.
 - Egy gyors kávét - mosolygott Meredithre. Már négy órája
járta a házakat, ezért hálásan fogadta a kis pihenőt. - Ön orvos? -
kérdezte Andrewtól, miután leült közéjük. Andrew bólintott, és
rámosolygott. A családja tudta, amit senki más, hogy a hangulata
egy pillanat alatt tud váltani a trópusi napsütésesből sarkvidéki
jegesbe, netán egy vulkán elemi erejű tombolásába. A leg jobb
formájában barátságos volt, és remek fickónak látszott. A
démonai a szemek elől gondosan elrejtőzve, közvetlenül a felszín
alatt lapultak.
- Az vagyok. Ortopédsebész. Most vészhelyzet van, két-három
műszakban dolgozunk. Pár óra múlva vissza kell mennem. Nagyon
forgalmas éjszakánk volt.
- Több volt a sebesült, mint amennyire számítottunk, de nem
volt annyi halálos áldozat, mint amitől féltünk egy ilyen erősségű
földrengésnél -fejtegette az ezredes a gőzölgő kávét kortyolgatva.
A Richter-skála szerinti 8,2-es erősség súlyosnak mondható,
súlyosabbnak az 1906-osnál. De a város által előírt szabályok
szerint épült földrengésbiztos házak sok ember életét mentették
meg, és csökkentették a lehetséges károkat. A szegényebb
negyedekben, ahol öregebb épületek álltak a földdel feltöltött
részeken, sok ház összedőlt. - Minket, kiszolgált obsitosokat
küldtek ki, hogy nézzünk szét a környéken. Én a közelben lakom,
ezért engem ide osztottak be. Egész éjszaka ajtókon kopogtattam.
Nem tűnt fáradtnak, és higgadt viselkedése megnyugtatóan
hatott mindnyájukra.
- Két éve vonultam nyugdíjba, de számolva az ilyen
szituációkkal, mint ez is, megmaradtam a nemzetőrség
kötelékében. Aktív koromban láttam néhány súlyos földrengést
háborús övezetekben és elmaradott országokban, ahol nem
voltak építési szabályok, és egy ilyen erősségű földmozgás
szívszorító pusztítást végzett. - Oldott és könnyed stílusban, a
szavait mindnyájukhoz intézve beszélt, érdeklődött Willtől a
focicsapata felől, és megkérdezte Daphnét, hogy járt-e nála a
Fogtündér minden egyes kiesett foga miatt, amire a kislány
igennel válaszolt, és hogy minden fogáért kapott egy dollárt.
Amikor Chapman ezredes felállt, hogy távozzék, Meredith
elkísérte a földszinten át a bejáratig, és a kulcsát használva
kiengedte a kapun. Ott az ezredes adott neki egy kártyát, rajta a
nevével és a Vészhelyzeti Szolgálatok irodájának a mobilszámával.
- Ez a telefon mindig nálam van. Ha valami probléma adódik,
amiben segíthetünk, nyugodtan hívjon fel. Nagyon kedves
magától, hogy befogadta a szomszédjait - mondta elismerőn.
- Egy ekkora ház birtokában elég borzasztó lett volna, ha nem
teszem - felelte Meredith szerényen.
- De feltételezem, hogy nem ismeri őket, és olyan embernek
látszik, aki óvja a magánéletét - mutatott a kapura, a kertet
körülvevő falra és a magas sövényre, amely szinte teljesen
elrejtette az utca elől a házat.
- Tegnap ismertem meg őket, és ilyenkor nem létezik olyan,
hogy magánélet. Mindnyájan nagyon kellemes emberek.
Az ezredes a kapunál egy pillanatra elbizonytalanodott.
- Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de az az érzésem,
mintha már találkoztunk volna valahol. - Volt valami kísértetiesen
ismerős a nő arcában, de nem tudott rájönni, mi az. - Mielőtt a
légierőtől nyugdíjba mentem, tíz évig Washingtonban, a
Pentagonnál állomásoztam, és két éve, a feleségem halála után
költöztem ide. Környezetváltozásra volt szükségem, és úgy
gondoltam, most van itt az ideje. Nem tudom, itt találkoztunk-e
vagy Washingtonban, de az az érzésem, hogy az utunk valahol
már keresztezte egymást.
- Régóta nemigen jártam el itthonról - felelte Meredith
óvatosan; nem akarta elmagyarázni a helyzetét egy vadidegen
embernek. Arra gondolt, hogy régen talán látta a filmjeit, de még
nem ugrott be neki, ő viszont nem akarta elárulni.
- Nos, kiáltson, ha tehetünk magukért valamit.
- Azt hiszem, urai vagyunk a helyzetnek - válaszolta Meredith
mosolyogva. - Mindenesetre köszönöm.
Az ezredes ezek után kisétált a kapun, majd intett, és ruganyos
léptekkel elindult az utcán, a sarkon átvágott a másik oldalra, és
Meredith még látta, amint bekopog egy nagy és szép ház ajtaján.
Egy idősebb asszony jelent meg, akivel az ezredes bement a
házba, és Meredith is visszaindult a többiekhez. Mindnyájan a
konyha körül nyüzsögtek, nem nagyon tudva, mit kezdjenek most
magukkal. Voltaképpen haza akartak menni, hogy világosban
vegyék szemügyre a károkat. Andrew Johnson és Tyla fölfelé
indultak el a szobájukba, hogy Tyla megnézhesse a táskát, amit
hozott, és Meredith hallotta, amint a férfi suttogva rámordul a
feleségére:
- Szóval, melyik férfival flörtöltél itt, mialatt én dolgoztam?
Meredith először azt hitte, hogy Andrew viccel, de a hangja
nem erről tanúskodott. Rosszindulat érződött rajta, és látta, hogy
a férfi megragadja Tyla karját, aki összerándul. Andrew ujjai
pontosan a lila zúzódás felett kulcsolódtak össze. Tyla a
legkevésbé sem volt az a flörtölő típus, és a férjének semmi oka
nem volt arra, hogy ezt mondja.
- Ne hülyéskedj, egyikkel sem. A gyerekekkel voltam - felelte
Tyla, majd eltűntek a szobájukban, és Meredith is továbbindult a
saját szobája felé. Pár perc múlva megjelent nála Debbie.
- És most, hogy éttermet vezetek, mit adjak nekik ebédre? -
Tudta, hogy be kell osztania az élelmiszerkészletüket, hogy
kitartson, hiszen nem lehetett tudni, meddig bírják az üzletek,
nem fognak-e kifogyni az áruból. Mogorván és bosszúsan beszélt,
de Meredith nem hátrált meg, dacára annak, hogy látta Debbie
neheztelését, amiért ebben a válságos helyzetben idegeneket
fogadott be a házába.
- Szendvicseket, salátát, tésztát, bármit, amit könnyen el tud
készíteni. Ma estére pedig kivehetne pár csomag csirkét a
fagyasztóból. Nem kell különlegességeket kitalálni, elég valami
egyszerű étel, amivel mindenki jóllakhat.
Debbie rendszerint sokkal kedvesebb volt, Mereditht ezért
meglepte a viselkedése. Jack sem tűnt barátságosabbnak.
Valahányszor az egyik vendég szólt hozzá, egyszavas válaszokat
adott, azt is foghegyről. Ez nem volt jellemző rájuk, hozzá mindig
nagyon kedvesek voltak. Eddig nem tapasztalta, hogy ilyen
ellenségesek is tudnak lenni.
- Nem számítottam rá, hogy a földrengés után szállodát
fogunk nyitni. Vannak óvóhelyek, ahová el tudnának menni, nem
lenne muszáj itt maradniuk. Kihasználják magát. - Debbie félelmet
és haragot próbált ébreszteni Meredithben, de nem járt sikerrel.
Meredith nem is válaszolt. Egy gondolat járt a fejében, ezért
odament Tyla és Andrew ajtajához, és bekopogott. Tyla
meglepettnek és idegesnek látszott, amikor ajtót nyitott, Andrew
pedig közvetlenül mögötte állt.
- Arra gondoltam, hogy itt hagyhatnák rám a gyerekeket, és
elmehetnének megnézni, mi a helyzet a házukkal - ajánlotta fel
Meredith, mire Tyla Andrew-hoz fordult válaszért.
- Nem, ők is velünk jönnek. Will segít nekem feltakarítani,
Daphne pedig amúgy is szeret az anyja ’közelében maradni -
felelte Andrew. Úgy tűnt, mintha nem akarná, hogy Meredith
huzamosabb ideig egyedül maradjon a gyerekekkel, de ez is
érthető volt. Valójában nem ismerték őt.
- Nos, csak szóljanak, ha bármiben segíthetek, vagy ha
szeretnék, hogy Jack magukkal menjen -mondta Meredith
kedvesen.
- Megleszünk - válaszolta Andrew, és becsukta az ajtót,
mielőtt Tyla egy szót is szólhatott volna. Meredith még hallotta,
hogy dühösen azt kérdezi a feleségétől: - Mit mondtál neki?
- Nem mondtam semmit. Csak próbál kedves lenni - felelte
védekező hangon Tyla.
- Csak tartsd őt távol a dolgainktól, és főleg a gyerekeinktől -
mondta a férfi emelt hangon, Meredith pedig amilyen halkan csak
tudott, ellépdelt az ajtótól. Pár perc múlva Pétért és Arthur
Harrimant pillantotta meg, amint elindulnak lefelé a lépcsőn.
Teljesen még fel sem ocsúdva az Andrew Tylának mondott szavai
nyomán érzett iménti megrökönyödésből, odament hozzájuk.
- Elmegyünk, megnézzük a zongorámat - magyarázta Arthur. -
Tudni szeretném, nem esett-e baja az utórengések alatt - tette
hozzá aggodalmasan, miközben Peterrel a nyomában friss
léptekkel haladt lefelé. Nyolcvankét évesen is mozgékony és fürge
észjárású embernek tűnt, energikusabb volt a csoport bármely
más tagjánál. - Peter szerint nem kellene otthon gyakorolnom,
hátha egy utórengésben valami a fejemre esik - mondta enyhe
bosszúsággal. Rendes körülmények között semmi sem tarthatta
vissza a zongorázástól.
- Van egy zongora a szalonban, arra az esetre, ha ki akarná
próbálni. Valószínűleg nem üti meg az ön által kívánt mértéket.
Rövid zongora, egy Steinway - ajánlotta fel Meredith.
- Biztosan nagyszerű hangszer. De én megszoktam a
sajátomat. Régóta tart a kapcsolatunk. Harminc éve megvan. A
feleségemmel duetteket játszottunk rajta. Kiváló zongorista volt.
A Juilliard-ban ismerkedtünk össze, amikor mindketten ott
tanultunk. Tizenhét évesek voltunk. Ötvenhét évig voltunk
házasok.
- Vannak gyerekeik, Mr. Harriman? - kérdezte Meredith,
miközben kiértek a kapuhoz. Meghatotta az, amit Arthur
megosztott vele.
- Nem, nincsenek. Egymásnak éltünk, és a munkánknak.
Nekünk ez elég volt. Soha nem éreztük felkészültnek magunkat,
hogy gyerekeket fogadjunk be az életünkbe. Egymásnak
szenteltük magunkat.
- Ez úgy hangzik, mint egy gyönyörű szerelmes történet -
mondta Meredith szelíden.
- Önnek vannak gyermekei? - kérdezte Arthur, aki ugyancsak
kíváncsi volt a háziasszonyukra.
- Egy lányom van, New Yorkban él. Már felnőtt, férjes asszony,
neki is van egy lánya. - Nem említette meg Justint, a történet túl
szomorú és túl személyes volt, semhogy megossza olyanokkal,
akiket csak most ismert meg, tehát gyakorlatilag idegenek. -
Szeretem ezt a házat, még ha túl nagy is, és ritkán járok el. Itt van
a saját privát világom.
Arthur összevont szemöldökkel nézett rá, majdnem úgy,
mintha látná is őt.
- Soha nem jó visszavonultan, magas falak mögött élni egy
saját privát világban - mondta. - A világnak Szüksége van önre,
Ms. White. Nézzen ránk. Most mindnyájunknak szükségünk van
önre. Ne fosszon meg másokat se a társaságától, és önmagát a
világtól. Ez a mostanság zűrzavaros hely még inkább igényli, hogy
részt vegyen benne. Ön sok mindent adhat a világnak. - Ezt nem
tudhatta, azt azonban tudta, hogy Meredith kicsoda. Arthur
nyilvánvalóan nem élt a világtól elvonultan. Mindmáig tele volt a
naptára a koncertek időpontjaival, és állandóan utazott. A
legkevésbé sem volt öreges, sem a világtól elzárkózó. Meredith
kicsit zavarba is jött attól, hogy bevallotta neki, ő bizony
elzárkózott a világtól.
Kiengedte Arthurékat és Johnsonékat a kapun, amitől a ház
máris sokkal csendesebb lett. Felment a szobájába, és azokkal a
bankügyekkel kezdett foglalkozni, amiket előző nap kellett volna
elintéznie, de nem tette.
Amikor ismét elhagyta a szobát, összefutott Joellel és Avával.
- Gyere, bébi, menjünk haza, és fejezzük be azt, amit
elkezdtünk, amikor jött a földrengés - mondta éppen Joel, és
nevetett.
- És mi lesz, ha jön egy utórengés, és ránk omlik a ház? -
kérdezte Ava.
Meredith zavarba jött, hogy „kihallgatta" őket.
 - Nem volna szép így meghalni? Szex közben? - kérdezett
vissza Joel, cseppet sem zavartatva magát attól, hogy ki hallhatja
meg. Úgy viselkedett, mintha Ava csak erre kellene neki, és
Meredith hirtelen megsajnálta a lányt. Nyilván a szexuális tárgy
szerepét töltötte be a férfi életében, semmi többet. A keze már-
már szemérmetlenül érzéki módon folyton Ava testén
kalandozott, a hátán, a derekán, a tarkóján, a fenekén. Meredith
szinte kukkolónak érezte magát a közelükben. Már nem volt
meglepődve azon, hogy egy szál fürdőköpenyben szaladtak ki az
utcára a földrengés után. Olyan volt, mintha Joel mindenkivel
tudatni akarta volna, hogy ő mindvégig Avával szexeit.
Ez több volt annál, amit Meredith tudni szeretett volna róluk.
Határozottan érezte, hogy Avában sokkal több van, mint amit Joel
Fine látott. Okos lány, aki igyekszik továbbképezni magát. Előző
este, a vacsoránál büszkén említette, hogy online végzi a
főiskolát. Anyagilag nem engedhet meg magának egy menő
rajziskolát, de szorgalmasan képezi magát az interneten. Futólag
érintette, hogy még gyerek volt, amikor mindkét szülője meghalt,
egy szigorú nagynéni és nagybácsi nevelte fel Salt Lake Cityben,
onnan menekült el San Franciscóba a középiskola elvégzése után.
Szakmai kiállításokon szereplő modellként keresett pénzt.
Kemény munka volt, de kilenc évig kitartott.
Az élete elképzelhetetlen fordulatot vett, amikor találkozott
Joellel, aki egy teljesen új, fényűző világba vezette be, és
megmutatta neki, hogy a sikerének köszönhetően bármit
megtehet és bármit megkaphat, amit csak akar. A pénzéért
mindent elért, amire vágyott, és vele is úgy bánt, mintha a
tulajdona lenne, nem érdekelte, mennyi esze van, vagy hogy mik
az álmai.
Joel azt akarta, hogy Ava mindenestől és mindig a
rendelkezésére álljon. Mostanra már a lány rájött, hogy számára is
túl kényelmessé vált a férfi életstílusa, sőt a rabja lett ennek az
életvitelnek. Biztonságban érezte magát Joel világában, noha
tudta, hogy egy napon a férfi rá fog unni, ahogy az elődeire is
ráunt, és akkor vége lesz ennek az életnek. Joel arany zsákutca,
emlékeztette magát újra meg újra, de soha nem volt annyi
bátorsága, hogy kiszálljon ebből a kapcsolatból. Túl könnyű volt
benne maradni, még akkor is, ha a férfi nem kínált neki jövőt. De
kedves volt, szórakoztató és bőkezű.
Azok, akikkel együtt nőtt fel, irigyelték volna, de ő mindig, és
még most is, többet akart. Egy hivatást, amire büszke lehet, egy
férfit, aki nem a szépségéért tartja, és nem csak szexre akarja
használni, hanem ennél többre értékeli. Egy napon majd férjet és
gyerekeket szeretett volna, de az a férfi nem Joel lesz, ahogy meg
is mondta már a kezdet kezdetén. Ava tudta, hogy egy napon le
kell ugrania a vonatról, de Joel pörgős élete feszes tempót diktált,
amiből nem volt könnyű kilépni, így Ava maradt.
Pedig Ava valóban több akart lenni, mint ami most volt Joel
mellett. Nem mondott le az álmairól, csak amíg vele élt, nem
követhette őket. Tudta, hogy a férfi, akivel most beéri, nem képes
igazán szeretni sem őt, sem mást. Ő is annak a fantáziavilágnak
volt a része, amit Joel teremtett magának, nem pedig hús-vér
ember. Voltak tulajdonságai, amelyeket Ava szeretett benne, és
hálás volt azért az életért, amit a férfi megosztott vele, de tudta,
hogy az egyetlen ember, akit Joel valaha is igazán szeretni fog, ő
maga. Ennek ellenére reménykedett, hogy majd megváltozik,
hogy észreveszi benne az embert, és talán kicsit bele is fog
szeretni.
Joel és Ava kiléptek a házból, és Jack kiengedte őket a kapun.
Meredith elindult, hogy megnézze a rózsáit. Némelyik bokor
viharvert állapotban volt, az egyik egyenesen kifordult a földből.
Déli egy órakor, amikor a többiek kezdtek visszaszállingózni, még
a rózsáival foglalatoskodott, próbálta rendbe hozni őket. Daphne
Martha mellett még két babát hozott boldogan szökdécselve, míg
Will a tankönyveivel telerakott hátizsákját cipelte. Apja
meghagyta, hogy mindennap készítsen valami házi feladatot, még
akkor is, ha az iskola zárva van.
Tyla fáradtnak látszott, és be volt kötve a keze. A rengeteg
törött üveget és tányért kidobálva megvágta a kezét. Egy
bőröndöt hozott, benne mind a négyük váltás ruháival. Andrew
kezében az orvosi táskája volt, arra az esetre, ha valamelyikük
megsérülne. Ő kötötte be Tyla kezét is, amikor megvágta. Az
asszony kifejezéstelen tekintettel nézett maga elé, és amikor
megérezte, hogy Meredith nézi, ideges lett, mintha titkolna
valamit.
Arthur elmondta, hogy tudott gyakorolni a zongoráján, de
Peter szerint megrepedtek a házuk falai meg a mennyezet, és sok
helyen leesett a vakolat. Ki kell hívniuk egy mérnököt, mielőtt
visszaköltöznének, hogy vizsgálja meg a házat. Peter magával
hozta a kéziratát arra az esetre, ha Arthur háza netán kigyulladna.
Joel beszámolt róla, hogy az újonnan berendezett otthona
kész romhalmaz. Sok festmény leesett a falról, egy neon műtárgy
megsemmisült, és a bútorok fele összetört. Ava oda volt, mert a
laptopja, amin az iskolai munkái vannak, leesett az íróasztaláról,
és eltört. Ez úgy hangzott, mintha az ő házukon is bőven lenne
mit helyrehozni, de még a mindent beborító üvegtörmeléket és a
földön heverő törött edényeket sem tudták eltakarítani. Joel
valami szolgáltatót gondolt megbízni a munka elvégzésével.
Meredith észrevette, hogy átöltöztek, és megfordult a fejében,
hogy alighanem szexeitek is, amíg otthon voltak. Ava most egy
másik, ezúttal türkizkék fitneszszerelés-ben volt.
Mindnyájan a konyhába mentek, ahol Debbie kirakta a
salátákat, egy tálca szendvicset, sült krumplit, gyümölcsöt és
aprósüteményt. Az elégnél is bőségesebb ebéd volt, Debbie meg
is jegyezte Meredithnek, hogy ki fognak fogyni az élelemből, ha a
szállóvendégeik sokáig itt időznek. Meredith azonban tudta, van
annyi élelmiszerük, hogy még sok étkezésre fussa a vendégeik
számára. Tele voltak a tároló- és hűtőszekrényeik.
- Mire elfogynának, újra megnyílnak az üzletek, és
vásárolhatunk ennivalót. Úgy tűnik, egyikük háza sem elég
biztonságos ahhoz, hogy visszaköltözzenek, és egy darabig nem is
lesz az -válaszolta Meredith kurtán. Cseppet sem tetszett neki
Debbie barátságtalan viselkedése. Annál is inkább megdöbbent,
mivel Jack és Debbie mindig nagyon kedvesek voltak hozzá, ő
tehát egészen más oldaláról ismerte a házaspárt, ez az irigykedés
egyáltalán nem volt jellemző rájuk.
Két óra volt, már az ebéd vége felé jártak, amikor Chapman
ezredes ismét benézett, hogy lássa, mi van velük. Mint mondta,
épp hazafelé tartott, és gondolta, kicsit elbeszélgetne
Meredithszel. A többiek részletesen beszámoltak neki a házukban
esett károkról. Arthur házában a baj így látatlanban szerkezetinek
tűnt, és lehet, hogy a másik kettőnél is ez volt a helyzet.
Egyetértettek abban, hogy szakértőkkel kell felméretni a károkat,
és a vizsgálódásba be kell vonni a biztosítótársaságukat is.
- Ezt senki sem úszta meg - mondta Chapman ezredes, aki
jóval elcsigázottabbnak látszott, mint korábban. Tizennégy órán
keresztül járta a házakat és beszélgetett a családokkal.
Meredithhez szólva mintha kicsit kínban lett volna, és miután
megivott velük egy kávét és megevett egy brownie-t, halkan
megkérdezte tőle, nem beszélhetne-e vele négyszemközt.
- Valami baj van? - kérdezte Meredith aggodalmasan. Egy
pillanatig azt hitte, az ezredes talán megtudott valamit a
szomszédjairól, amit szerinte neki is tudnia kellene. Mégis
Jacknek és Debbie-nek lenne igaza?
- Nem, szó sincs róla. Leszámítva azt, hogy idióta vagyok.
Amikor a műszakom végén visszamentem az irodába, hogy
beszámoljak a tapasztaltakról, megemlítettem, hogy ön milyen
nagylelkűen befogadta a szomszédjait. Sokan adnak szállást a
barátaiknak, önnél azonban nyolc olyan ember van, akikkel
korábban még csak nem is találkozott. Ez csodálatos dolog, nem
sokan tennék meg, bármekkora legyen is a házuk. Idegen létükre
megengedi, hogy itt lakjanak, és még élelemmel is ellátja őket.
- Ez a legkevesebb, amit megtehetek ilyen körülmények
között. Nálunk nagyon kevés kár esett, leszámítva a falról
lepottyant képek törött kereteit, vagy azt a pár antik tárgyat, ami
eltört. Kicsit aggódom á csillárok miatt is, meg is akarom nézetni
őket, ha majd tudok szakértőt szerezni, de ha igaz, amit ön
mesélt, arra még várnom kell egy keveset.
 - Az építőipari cégek sokáig ki sem fognak látszani a munkából
- erősítette meg az ezredes. - De nem ezt akartam elmondani.
Említettem a nevét az irodában, mire leesett a kollégám álla. Ő
nagy mozirajongó, és én is láttam a maga összes régi filmjét. Csak
az első találkozásunkkor nem kapcsoltam, és el is felejtettem már,
hogy itt él. - A kollégája elmesélte a történetét is, hogy a férje
elhagyta, és egy csúnya válás meg egy tragikus módon meghalt
gyerek vetett véget a filmes karrierjének.
Az ezredes annak idején hallotta, hogy Meredith remete lett,
de nem érdekelték a filmsztárokat övező pletykák, és nem
kapcsolta össze a reggel megismert kedves és vonzó nőt a híres
filmszínésznővel. Egészen elképedt, amikor a kollégája felhívta rá
a figyelmét, és mindezt elmondta neki.
- Az a Meredith White? - csak ennyit tudott kinyögni. De
miután végiggondolta, rájött, hogy ezért volt olyan ismerős a nő
arca. Tucatnyi filmben látta, mielőtt eltűnt a filmvászonról. A
barátja megkérdezte, mivel foglalkozik most, de ő csak annyit
tudott, hogy egy nagy házban él, ahová a földrengés után
befogadta a szomszédjait. Olyan szerény és egyszerű nőnek
látszott, eszébe sem jutott, hogy ő a filmsztár. De most, hogy
másodszor látja, a tény még számára is nyilvánvaló lett. - Biztosan
idiótának gondolt, amikor azt mondtam, hogy szerintem már
találkoztam magával valahol. A feleségem imádta a filmjeit, és
persze én is. De nyilván nem találkoztunk, hacsak nem tartozott a
vadászpilótáim közé, vagy nem vezetett egy repülőszázadot. -
Chapman elvörösödött, Meredith pedig mosolygott.
- Ne izgassa magát. Minden rendben van. Régen volt.
Tizennégy éve hagytam abba a filmezést. - A férfi most már azt is
tudta, hogy miért. Nem volt biztos benne, hogy már korábban is
tudott róla. A végén egyszerűen nem szerepelt a filmekben.
Chapman nem kérdezte meg, miért. - Bizonyára nagyon
megváltoztam azóta. Nem nagyon járok ki, de ha mégis, csak nagy
ritkán ismernek fel az emberek.
- Kendőt vagy kalapot és sötét szemüveget visel? Most, hogy
már tudom, maga a híres filmsztár, rögtön felismerném.
- Audrey Hepburn mondta, hogy ha az utcán nem létesít
szemkontaktust az emberekkel, akkor nem ismerik fel. Szerintem
ez igaz. De én nagyon ritkán teszem ki a lábamat a házból. Hébe-
hóba besurranok egy jógaórára, vagy hosszú sétát teszek a
parton, de ez minden.
- És mi van a New Yorkban élő lányával? Meg szokta látogatni,
vagy ő jön el ide, hogy lássa magát?
Meredith korábban említette Kendallt az ezredesnek. Most
viszont tétovázott, mielőtt válaszolt volna. A férfi olyan tiszteletet
parancsoló, tisztelettudó és disztingvált külsejű volt, hogy
Meredith többet mondott el neki, mint normális körülmények
között tette volna. Erre bátorította az ezredes szívélyessége és
kedvessége is.
- Ami azt illeti, nem túl gyakran látjuk egymást. Ő nagyon
elfoglalt, én meg nem utazom, amióta... amióta visszavonultam a
filmezéstől.
- Bizonyára nem könnyű kimennie az emberek közé a rajongók
ostroma miatt.
- Ennél kicsit bonyolultabb a dolog. Telefonon szoktam
beszélni a lányommal, de tervezem, hogy a közeljövőben
elmegyek New Yorkba.
 Ez nem hangzott túl meggyőzően, és a férfi látta rajta a
szomorúságot. Megérezte, hogy visszahúzódik a csigaházába, és
megijedt, hogy felzaklatta. Annál is inkább, mivel a barátjától már
értesült a fia haláláról. Elképzelhetetlen volt számára, hogy a
lánya nem látogatja meg. Ő maga amilyen gyakran csak tudott,
eljárt a gyerekeihez. De persze ő nem volt remeteségbe vonult
filmsztár, és nem érte olyan tragédia sem, ami a világtól való
elvonulásra késztette volna. Igaz, hogy a felesége idő előtt,
mindössze ötvenhárom évesen meghalt, de méltósággal ment el,
ő pedig tőle telhetőén igyekezett normális életet élni azóta is, és
megőrizni a kapcsolatát a világgal.
Meredith a visszavonulásától kezdve elrejtőzött az emberek
elől. A férfi fejében megfordult, hogy kik lehettek a barátai, volt-e
egyáltalán barátja. Olyan nagylelkűen viselkedett a
szomszédjaival, hogy azon tűnődött, egyébként is jellemző-e rá ez
a tulajdonság.
Az egyetlen, ami nem tetszett neki abból, amit eddig látott, a
Meredith alkalmazásában álló házaspár volt. Ellenszenveseknek
találta őket, úgy érezte, mindent elkövetnek, hogy mindazok, akik
átlépték a küszöbüket, őt is beleértve, a lehető leg-
kényelmetlenebbül érezzék magukat, és inkább elmenjenek.
Kíváncsi lett volna, mi lehet emögött, és miért épp ők Meredith
alkalmazottai. Az emberek általában nem így viszonyultak hozzá,
akár a katonai rangja, akár nyílt, fesztelen és barátságos
természete miatt. Meredith is szívélyesen és barátságosan
fogadta, szemben ellenséges és kifejezetten kellemetlen
alkalmazottaival.
 - Szóval, bocsánatot akartam kérni, amiért nem ismertem fel.
Egészen elszörnyedtem, amikor végül kapcsoltam. Hazafelé
menet mindenképpen be akartam ugrani, hogy ezt elmondjam.
- Szebb volt úgy, hogy nem ismert fel - mosolygott rá
Meredith. - Nem akarom, hogy úgy bánjanak velem, mint egy
történelmi ereklyével, habár - folytatta nevetve - gondolom, mára
az lett belőlem. - De hatvanhárom éves volt, nem száz, és
festetlen arcával, szőke hajával még annyinak sem látszott.
- Maga nem ereklye, hanem legenda - felelte hódolattal az
ezredes.
- Te jó ég, ez is ijesztően hangzik! Csak egy ember vagyok, aki
régen filmekben játszott. Most kertészkedek, olvasok, és nagy
sétákat teszek. Nyugodt, békés életet élek.
A férfi számára üresnek és szomorúnak tűnt ez az élet, a nő
ennek ellenére nem látszott szomorúnak. A szemét nézve
azonban megsejtette, hogy a poklon át vezetett az útja a béke e
szigetére.
- A szomszédjai mindenesetre nagyon szerencsések, amiért
engedi, hogy hosszabban itt tartózkodjanak. És én is
szerencsésnek érzem magamat, hogy megismerhettem. Ha nincs
ellenére, szeretnék máskor is bekukkantani. Jó kis csapat gyűlt itt
össze. Nagy rajongója vagyok Arthur Harri-mannek. Különleges
ajándék, hogy találkozhattam vele. Remek formában van a
korához képest, és rendkívüli tehetség. Ami azt illeti, érdekes
embereket fogadott be. Joel Fine a high-tech start-upok királya. -
Ezt Meredith is tudta. - Olvastam róla, lenyűgöző fickó. Gazdag
családból származik, a Harvardra járt, a mesterdiplomáját a
Berkeley-n szerezte, és a startupjaival maga is nagy vagyont
szerzett. Eddig még sohasem érte kudarc. Hát, hívjon fel, ha
szüksége van valamire - mondta még Charles Chapman
elmenőben.
Kisvártatva megérkezett Joel feldúltan, miután szétnézett a
házában. Valami a garázsára zuhant, és behorpasztotta a
Ferrariját. Will az ebédnél megkérdezte, hogy megnézheti-e, mire
Joel azt felelte, hogy igen.
Meredith-nek még ebéd közben is az ezredessel folytatott
beszélgetése járt az eszében, hogy nem mondott-e neki túl sokat,
de hát olyan könnyű volt beszélgetni vele. Rendszerint nem
ismerte el, hogy Kendall-lel nem sűrűn látják egymást, valójában
évek óta nem találkoztak. Nem hidegültek el egymástól, időnként
szoktak telefonon beszélgetni, de szorosnak sem volt mondható a
kapcsolatuk. Kendall az apjához érezte közel magát, és az anyjával
megromlott viszonyát soha nem hozták helyre. Kendall meg sem
próbálta, és San Francisco már nem volt rajta a térképén.
Meredith ezzel is megbékélt.
A szíve eddig háromszor akart megszakadni, egyszer amikor
Scott elhagyta Silvanáért, másodszor amikor Justin meghalt, és
harmadszor amikor Kendall az apjához pártolt, az anyját
hibáztatva mindenért, és módszeresen kizárta őt az életéből. Jack
és Debbie segített túljutni ezen, amiért örökre a
lekötelezettjüknek érezte magát, még akkor is, ha most, hogy
befogadta a szomszédjait, megdöbbentette a viselkedésük. Azt
szerették volna, ha Meredith elküldené az idegeneket valamelyik
földrengésbiztos óvóhelyre, amire ő nem volt hajlandó. Ezek az
emberek már jó ismerősei voltak, és azzal, hogy megnyíltak
előtte, egykettőre a barátaivá lettek.
 Röviddel azután, hogy Charles elköszönt, Andrew visszament a
kórházba, Joel pedig elvitte Willt, hogy megnézhesse a Ferrarit, és
beülhessen a kormány mögé. Joel alapvetően rendes fickó volt,
csak nem tisztelte túlságosan a nőket, inkább csak szexre
használta őket. Az apja is ilyen volt, épp emiatt ment tönkre a
szülei házassága.
Meredith azt már sejtette, hogy Avában sokkal több van, mint
amit Joel lát benne. Kedves volt hozzá és bőkezű, de valójában
csak a teste érdekelte. Meredith nem tudta elképzelni, hogy egy
ilyen férfival legyen együtt, de Ava láthatóan ragaszkodott
Joelhez, és nem bánta, hogy eladta a lelkét azért az életstílusért,
amit a férfi kínál neki. Meredith elgondolkodott, vajon a nők
többsége máshogyan viszonyulna-e ehhez a bánásmódhoz. És
Joel is megszokta, hogy valamiféle díjként tekintsenek rá, és
eszköz legyen egy cél eléréséhez. Avának ugyan nem volt pénze,
mégsem azért volt vele, amit Joel adhatott neki, vagy amit
tehetett érte. Őszintén törődött a férfival, és néha maga is elhitte,
hogy szereti őt. Nem volt cinikus, és minden szaván érződött,
hogy mindenkiről a legjobbat feltételezi.
A csoportban az egyetlen, akiért aggódott, Tyla volt, aki
egynapi ismeretség után is végtelenül béketűrőnek és
sebezhetőnek tűnt számára. Szemlátomást imádta a gyerekeit,
hűséges társa volt a férjének, mindenben a kedvében járt, de ő
nyersen, gorombán bánt vele, amikor azt hitte, hogy senki sem
látja és hallja. A jóképű, intelligens, sikeres férfi mindenki mással
elbűvölően viselkedett, de Meredith valamiféle ingerültséget és
néma, mélyen eltemetett, elemi haragot érzett benne.
 Nem tudta, miért, de úgy vélte, Andrew-ban van valami
veszélyes, és észrevette, hogy a gyerekei is kényelmetlenül érzik
magukat apjuk jelenlétében. Willt hallotta párszor dadogni,
amikor az apja szólt hozzá. Gyanította, hogy Andrew esetében a
lassú víz partot mos az érvényes mondás, és a dolgok nem mindig
azok, amiknek látszanak.
A délután folyamán később Joel bement a belvárosba, hátha
átengedik a rendőrkordonon, hogy megnézhesse, milyen
állapotban van az irodája. Nem kérte Avát, hogy menjen vele,
hátha veszélyes a dolog. A lány a konyhában összefutott Peterrel,
amikor mindketten lementek, hogy teát készítsenek maguknak.
Aván falatnyi sort és feltűnően nagy mellén megfeszülő póló volt.
A fiú, aki magával hozta a kéziratát, rögtön elpirult, mihelyt
meglátta őt, mintha Ava olvasni tudna a gondolataiban. Arthur
lefeküdt szundítani egyet, és Peter tollal akart dolgozni a
kéziratán. Az ősrégi írógépét Arthur házában hagyta, túl
kényelmetlen lett volna kézben elhoznia, és amúgy sem tudta
volna itt hova tenni. Korábban említette, hogy sohasem dolgozott
még szövegszerkesztővel, mert nagyon szerette az írógépét.
- Mióta dolgozol rajta? - kérdezte Ava, amikor Peter
megemlítette neki, hogy regényt ír. Olyan lelkesen és
szenvedélyesen beszélt róla, hogy a lány egészen meghatódott.
Peter gyerekkora óta szeretett írni, és feltette magában, hogy a
családja egyszer még büszke lesz rá.
- Két éve. Napközben dolgozom, csak este tudok írni, amikor
Arthur gyakorol, vagy ha már lefeküdt. Nincs szüksége túl sok
segítségre, úgyhogy remélem, pár hónapon belül befejezem a
könyvemet. Az Arthurnak végzett munkám mellett
foglalkozhatom az írással, így esténként haladhatok vele.
- Én régebben arról álmodoztam, hogy majd a filmiparban
fogok dolgozni, de ez nem jött össze - vallotta be Ava félszegen. -
Szabadúszó termékmodellként dolgoztam, aztán Joel recepciós
állást ajánlott nekem az egyik startupjánál. Végül, miután járni
kezdtünk, ki kellett lépnem, hogy mindig elérhető legyek
számára. Két éve nem dolgozom, ezért most grafikai tervezést
tanulok, amit nagyon szeretek, és jobb állást kaphatok vele, ha
majd...
A mondat befejezetlenül lebegett a levegőben, és Peter
megértette. A Joellel való kapcsolatának nem volt jövője, és ezt
Ava is tudta. Peter azon tűnődött, vajon csak az életstílus és a
pénz miatt van-e együtt a férfival, vagy mert szereti őt. Ám nem
ismerte a lányt eléggé, hogy meg merje kérdezni. Őszinte nőnek
látszott, de Joel életmódjának nagyon kevesen tudtak volna
ellenállni.
- Az szép, hogy vannak álmaid - felelte halkan, és amikor a
tekintetük találkozott, Peter úgy érezte, mintha áram futna végig
a testén. Minden elbűvölte ebben a lányban, nemcsak a teste,
hanem a gondolatai, az elszántsága is, hogy valami többet, jobbat
kezdjen magával. Kedvére való teremtésnek látszott. Jó volt vele
beszéletgni. Kíváncsi lett volna, vajon Joel beszélgetett-e vele
egyszer is. A férfi teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy mi az, ami
felkeltette az érdeklődését, és mi az, ami a lányhoz köti. Ez
zavarba hozta Pétért, elsősorban Ava miatt. Tudta, hogy nincs
joga hozzá, hiszen jóformán nem is ismeri, mégis a
védelmezőjének érezte magát. - Mert vannak álmaid, különben
nem tanulnál tovább - emlékeztette őt.
Ava elmosolyodott. Ez a fiú megértette őt. Maga is tudta, hogy
a Joellel töltött időnek egyszer vége lesz. A férfi egyetlen nő
mellett sem tartott ki két évnél tovább. Ezt meg is mondta neki a
kezdet kezdetén, és nem sokkal múlt két éve, hogy együtt vannak.
Voltaképpen már lejárt az ideje. Tudta, hogy Joel nem szerelmes
belé; élvezi ugyan a társaságát, de számára a nők cserélhetők,
éppúgy, mint az autók. Bármelyik napon találhat egy újabb
modellt, és akkor egy nagylelkű ajándékkal vagy egy lakással az
útjára bocsátja. Mostanában sokat gondolt erre, és egyre
erősebben koncentrált a tanulmányaira, bízva abban, hogy
hamarosan megkapja a diplomáját. Most majd vennie kell egy új
számítógépet, hogy folytathassa a tanulást, és elvégezhesse a
tervezési feladatait. A munkái láttán több tanára is azt mondta,
hogy van tehetsége a tervezéshez.
- Vissza kell mennem dolgozni, mielőtt Arthur felébred -
mondta Peter, és felállt. - Nappal nem szoktam mellette lenni,
csak este. Soha nem áll le. - Rámosolygott Avára. Jó volt vele
beszélgetni.
Együtt ballagtak fel az emeletre, ahol mindketten eltűntek a
szobájukban. Peter előtt ott feküdtek az asztalon a kézirata lapjai,
a kezében toll, de csak bámult maga elé, és Avára gondolt. Még
soha életében nem ejtette rabul egyetlen nő sem, és
tehetetlennek érezte magát, mert ez a nő valaki másé volt. Peter
egyre azon morfondírozott, hogy egy magafajta pasi hogyan is
vehetné fel a versenyt Joel Fine-nal. Nincs pénze, ellenben van
két érdektelen, kisebb munkája, egy regényen dolgozik, ami
valószínűleg sohasem fog megjelenni, és valaki másnak a házában
él. Nincs semmi, amit felajánlhatna a nőnek, vagy amivel
elkápráztathatná őt.
Ava a szépségével, az eszével és a fiatalságával olyan volt, mint
Joel Ferrarija - számára tökéletesen elérhetetlen, csak
álmodozhat róla. Boldog volt, hogy most egy fedél alatt élhet vele,
de közben reménykedett, hogy nemsokára visszaköltözhetnek
Arthur házába, mielőtt a nő teljesen a rögeszméjévé válik, és
végképp elveszti az eszét. Elég volt rá gondolnia, hogy egy olyan
jövő után kezdjen vágyakozni, amely sohasem lesz elérhető
számára.
 Negyedik fejezet
Charles Chapman mindennapos ellenőrző látogatásai
mindannyiuk számára kezdtek megszokottá válni. Elcsevegett
velük, és tájékoztatta őket azokról a lépésekről, amelyek a
földrengés okozta károk helyrehozására történtek. Még a várost
letaroló földrengés után három nappal is mentettek ki embereket
a romok alól. Charles soron következő reggeli látogatása
alkalmával Peter szólt neki, hogy szeretne önkéntesnek
jelentkezni a Vészhelyzeti Szolgálatok Irodájában. Valami
hasznosabbat akart csinálni, mint Arthurt kísérgetni és
társaságként szórakoztatni. Arthur egyébként is tökéletesen
boldogult a fehér botjával Meredith kényelmes és biztonságos
otthonában. Nem beszélve arról, hogy bőven volt kivel
társalognia, ha éppen ahhoz támadt kedve. Peter engedélyt kért
hát tőle, Arthur pedig nagyszerű ötletnek tartotta az
önkénteskedést. Hiszen Peter hazaérkezéséig is volt kihez
fordulnia a házban, ha netán segítségre szorulna.
A többiek meglepődtek, amikor meghallották Peter szándékát,
Charles pedig megörült neki. Elmondta, hogy minden segítségre
szükségük van, és megadta a pontos címet, hogy hol kell
jelentkeznie. Két órával később Peter hosszú szárú bakancsban,
farmernadrágban, a Meredithtől kapott kertészkesztyűvel a
kezében, a többiek szerencse-kívánataitól kísérve elindult. Tudta,
hogy fáradságos és időnként mélyen felkavaró munka vár rá. Nem
mindenkit sikerült élve kiásni a törmelék alól, de voltak bámulatos
esetek, például amikor kisbabákat, vagy öregeket, kisgyerekeket
tudtak élve kimenteni. Közülük sokan, sőt szinte valamennyien
életben maradtak.
 - Nekünk is valami ilyesmit kellene csinálnunk - mondta Ava
Meredithnek és Tylának az ebédnél, miután Peter már elment.
- Embereket ásni ki a romok alól? Nem hiszem, hogy elég erős
lennék hozzá - felelte Tyla gondterhelten.
- Nem pont arra gondoltam, de oszthatnánk például ételt
valamelyik most felállított menedékhelyen, vagy segíthetnénk egy
elsősegélynyújtó állomáson. Kell lennie olyasminek, amit mi is
csinálhatunk.
Mindnyájan enyhe bűntudatot éreztek, amiért itt élnek
kényelemben és biztonságban Meredith palotának is beillő
házában, mialatt mások elképzelhetetlen nehézségeket élnek át a
városban, és talán elvesztették mindenüket.
- Nem rossz gondolat - jegyezte meg Meredith. - Miért ne
próbálnánk meg? Miért ne ajánlhatnánk fel a szolgálatainkat? - Te
kórházi nővér vagy, fordult Tylához, te még tudod is, mit kell
csinálnod. De én csupán ételt szolgálhatnék fel, vagy ruhákat
oszthatnék.
Ava egyetértőn bólogatott.
- Régóta nem dolgozom már nővérként - mondta Tyla
bátortalanul, de mindhármuknak tetszett a gondolat. El is
határozták, hogy elmennek a legközelebbi menedékhelyre, ami a
Marina negyed egyik iskolájában volt, hogy megnézzék, mit
tudnának segíteni. - De kire hagyhatnám Willt és Daphnét? -
kérdezte Tyla Meredithtől.
- Debbie rajtuk tarthatja a szemét - felelte Meredith, és ebéd
után megkereste Debbie-t, aki a legkevésbé sem örült az
ötletnek.
 - Nem értek a gyerekekhez. Nem vagyok pesztonka - felelte
sértődötten.
- Nem is kell annak lennie. Hiszen nem csecsemők. Ültesse
őket a tévé elé. Vannak iPadjeik. El tudják foglalni magukat.
Miután mindenki kiment a konyhából, Debbie beszámolt a
dologról Jacknek.
- Meg kell szabadulnunk tőlük. Ezek az emberek teljesen
megszállják a házat, és átveszik az uralmat Meredith élete fölött.
Csak nézem, ahogy tizenöt évi kemény munka és tervezés füstbe
megy. - Jack bólintott. Ugyanezt figyelte ő is, és törte a fejét,
hogyan tudnák elriasztani és távozásra bírni a társaságot.
- Gondolkodom valamin.
- Újabban bébiszitter is vagyok.
- Egyelőre csináld, nemsokára úgyis kipateroljuk őket innen -
felelte Jack olyan tekintettel, ami megrémítette volna Mereditht,
ha látja. Elkeseredetten igyekeztek újra a kezükbe kaparintani a
gyeplőt, és visszaszerezni a hatalmukat az alkalmazójuk felett.
- Nekem nem lehet elég hamar - morogta Debbie ádáz dühvel.
Joel a belvárosi irodájában volt, ahová a rendőrség beengedte
őt és néhány emberét. Közösen próbálták kimenteni amit csak
tudtak az irodát elborító törmelék alól. Andrew a kórházban volt,
Peter elment önkéntesnek jelentkezni. Meredith elmondta
Arthurnak, hogy ők hárman, asszonyok, pár órára elmennek, de
itt lesz Jack és Debbie, hozzájuk fordulhat, ha segítségre van
szüksége. Arthur felajánlotta, hogy megpróbálja szórakoztatni a
gyerekeket. Esetleg zongoraórát ad nekik, mondta, mire Tyla
elmosolyodott.
 - Sok szerencsét hozzá! - mondta. - Én arra is alig tudom
rávenni őket, hogy végezzék el a házi feladatukat.
- Zongorázni szórakoztató dolog - felelte a művész.
A három nő fél óra múlva útnak indult. Meredith kocsijával
mentek, mert a másik két házban a garázs ajtaja beszorult, nem
tudták volna kihozni az autót, Meredith garázsa viszont járható
volt. A terepjárót vitték el, amitől Jack elszörnyedt. Rendes
körülmények között ő vezetett, ha Meredith el akart menni
valahova, de most nem óhajtotta őt igénybe venni. Meredith
egyszeriben rátalált a függetlenség ízére, és most barátai is lettek.
A helyzet Jacket is aggodalommal töltötte el, nemcsak Debbie-
t, aki e pillanatban savanyú képpel kapcsolta be a tévét Tyla
gyerekeinek. Arthur felajánlotta, hogy zongoraórát tart nekik, ami
tetszett a gyerekeknek. Úgy volt, hogy miután megnéznek egy-
két műsort a tévében, Debbie mindnyájukat elvezeti a szalonban
lévő zongorához. Mivel Meredith nem volt otthon, a gyerekek
háta mögött kinyitott magának egy sört. Jack is ivott egy korty
whiskyt ebéd után, amitől mindjárt jobb kedve kerekedett, és
elmondta Debbie-nek, hogy van egy terve.
- Mit gondoltok, milyen lesz? - kérdezte Ava, miközben
megindultak lefelé a dombról a Marina felé. Csak lassan tudtak
haladni, mert sok utca el volt torlaszolva, és a Marina egy része le
volt zárva, mert egész házsorok omlottak le. Ez a rész szenvedte a
legtöbb kárt '89-ben is. - Szerintetek ijesztő lesz? - Ava már
kezdett idegeskedni, de mindhármukat izgalom és jóleső érzés
töltötte el a gondolatra, hogy bajba jutott embereken fognak
segíteni.
 Két kőkupac között állították le az autót, majd az iskola elé
érve átfurakodtak a tömegen. Százával álltak ott a férfiak, nők,
gyerekek, és közel ezren voltak bent az épületben. Egész
termeket rendeztek be élelmiszerosztó helynek, az egyik közülük
egy nagy önkiszolgáló büfé volt, minden más helyiség
hálóteremként funkcionált. Rögtönzött információpultnak
kinevezett rozoga asztalok mögött féltucatnyi ember igazította el
az újonnan érkezőket. Hátul egészségügyi állomást létesítettek,
ahol ellátták a könnyebben sebesülteket. A súlyosabb eseteket
továbbküldték a helyi kórházakba.
Meredith elmondta, hogy önkéntesnek szeretnének
jelentkezni, mire a nő, akivel beszélt, láthatóan megkönnyebbült.
- Nagyszerű - mondta, végignézve rajtuk. Tiszták voltak,
normálisak, józanok és segítőkészek. - Van valami különleges
képzettségetek?
- Én ápolónő vagyok - mondta Tyla, mire a nő elirányította az
elsősegélynyújtó állomásra. Tyla arcán mosollyal, izgatottan
indult el a mondott hely felé.
- Én mindent megcsinálok, amit csak kell - felelte Ava -,
gyerekvigyázást, büfézést, bármit.
A nő megmutatta neki a nagy önkiszolgáló étkezdét, mire Ava
integetett Meredithnek, és már ott sem volt. Őt a nő egy
gyerekekkel teli terembe küldte, azzal, hogy olvasson nekik
meséket - ezalatt a halálosan fáradt szülők végre kicsit
pihenhetnek.
Mereditht körülbelül húsz öt-hat éves gyerekhez osztották be
egy másik nő mellé, hogy segítsen neki, és ettől kezdve egyik
mesekönyvet olvasta a másik után, orrocskákat törölt meg, vécére
kísérte őket, hagyta, hogy felváltva az ölébe másszanak. Mire este
hétkor véget ért a műszakja, úgy érezte magát, mintha egész
napos versenyfutásban vett volna részt. A gyerekek elköszöntek
tőle, ő pedig elment, hogy megkeresse Avát az étkezdében, ahol
egész nap szendvicset, joghurtot és palackos gyümölcslevet meg
vizet osztogatott.
Ava szólt az embereknek, hogy most el kell mennie, és együtt
elmentek Tyláért, aki horzsolásokat és vágásokat kötözött be.
Most épp egy agyrázkódást szenvedett gyereket küldött el a
szüleivel együtt abba a kórházba, ahol Andrew is dolgozott. Pár
perc elteltével ő is végzett, és nem sokkal este hét óra után jöttek
el a menedékhelyről. Tovább maradtak, mint gondolták, de akár
az egész éjjelt ott tölthették volna. Az iskola tele volt
hajléktalanná vált vagy olyan emberekkel, akik nek
életveszélyesen megrongálódott a házuk, és mindnyájuknak
ennivalóra, ruhára és fedélre volt szükségük.
- Hű, micsoda nap volt! - sóhajtott fel Ava, miközben Meredith
hazafelé robogott velük. Mindhármukat mélyen megindította
mindaz, amit láttak és hallottak.
- Remélem, a gyerekeim nem őrjítették meg Debbie-t -
mondta Tyla, aki fel volt dobva attól, hogy újra ápolónőként
dolgozhatott.
- Egész délután mesét olvastam ötéveseknek. Igaz, hogy több
időt töltöttünk a vécén, mint meseolvasással, de így is egy halom
könyvvel végeztünk. Mary Poppinsnak éreztem magam -
kuncogott Meredith. Mindhárman megígérték, hogy másnap
visszamennek. A hazafelé vezető út kevesebb időbe telt, mert
Meredith már tudta, hogy mely utcákat kell elkerülniük. Behajtott
a garázsba, és a konyhán át mentek be a házba. A férfiak a
konyhaasztal mellett ülve beszélgettek. Debbie sötét pillantást
vetett Meredithre a tűzhely mellől, ahol a vacsorát főzte. Sokkal
később értek haza, mint mondták.
- Milyen volt? - kérdezte Ava Pétertől, akinek felragyogott az
arca.
- Találtunk egy családot, anyát, apát és a három hónapos
kisbabájukat. A baba jól volt, a mama kicsit ki volt készülve, a papa
meg csúnya fejsérüléssel került elő, de rendbe fognak jönni. Hol
voltatok?
- A marinai menedékhelyen. - Mindhárom nő éppoly
feldobottnak látszott, mint Peter, Daphne pedig egyenesen anyja
ölelő karjába futott.
- Tudok zongorázni! - kiáltotta. - Lejátszottam a „Twinkle,
twinkle, little star"-t. Mr. Arthur megmutatta, hogy kell.
Tyla mosolyogva megpuszilta a kislányt, miközben Andrew
hűvös tekintettel nézett rá.
- Csak úgy elmentél, és itt hagytad a gyerekeinket? És ha
közben újra reng a föld?
- Akkor visszajöttem volna, ahogy nyilván te is - válaszolta
Tyla kevésbé meghunyászkodva a férje előtt, mint szokott. Nem
akarta engedni, hogy elrontsa ezt a nagyszerű napot, amikor
valami hasznosat csinálhatott, amihez újra elő kellett vennie a
régi ismereteit.
Joel sértődött arccal lépett Avához, hogy megcsókolja.
- Szia, bébi! Ha segíteni akarsz, segíts nekem rendet teremteni
az irodában! Nem muszáj elmenned valami iskolába egy sereg
koszos hajléktalan közé. Ezt éppenséggel megtehetik mások is.
 - Neked ott vannak az embereid, akik segítenek rendet tenni
az irodádban, a menedékhelyeken viszont minden segítő kézre
szükség van -felelte Ava, és megcsókolta a férfit, aki úgy nézett ki,
mint egy megbántott gyerek.
- Tehetséges gyerekeik vannak - szólalt meg Arthur Tylához
és Andrew-hoz fordulva. - Az első zongoraóránk nagyon jól
sikerült.
- Nekem nagyon tetszett, mami - mondta Will.
- Nekem is - csatlakozott a bátyjához Daphne.
Tíz perc múlva Debbie elkészült a hamburgerekkel, és
mindnyájan leültek vacsorázni. Andrew közölte, hogy kimerítő
napja volt, és a vacsora végéig egy szót sem szólt a feleségéhez.
Mihelyt végeztek az evéssel, felállt az asztaltól, és intett Tylának,
hogy menjen vele. Tyla pár perc múlva követte a férjét a
gyerekekkel együtt, akik nem akartak felmenni az emeletre, de
miután megköszönték a vacsorát Debbie-nek, engedelmesen
mentek az anyjukkal.
Peter, Ava és Meredith felváltva mesélték, mi minden történt
velük aznap. A végén mindnyájan korán indultak lefeküdni.
Alaposan elfáradtak, és Joel nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül akar
maradni Avával. Arthur és Meredith kis ideig még lent maradtak a
konyhában, aztán Arthur is felment. Meredith felkísérte, ahol
Peter már várta a vetett ággyal és a pizsamával.
- A jelek szerint jó napja volt - mondta Arthur a lépcsőn felfelé
ballagva.
- Évek óta most először éreztem, hogy élek -vallotta be
Meredith. - Szörnyű ilyet mondani, de a földrengés a legjobb
dolog, ami történhetett velem. Újra hasznosnak érzem magam.
 - Ezen érdemes elgondolkodnia - jegyezte meg az öregember
bölcsen, majd megcsókolta Mereditht az arcán, és Peterrel együtt
bement a szobájába.
Igaza van, döbbent rá Meredith. Fizikailag fáradtan, de teljesen
ébren ült a szobájában, és a menedékhelyen töltött délutánja járt
a fejében. Ugyanakkor aggódott Tyláért. Nem tetszett az, ahogy
Andrew nézett rá, amikor elindult felfelé, és intett neki, hogy
kövesse. Mintha gyerek lenne, aki rossz fát tett a tűzre, és most
négyszemközt meg kellene büntetnie. Remélte, hogy nem fog
keménykedni az asszonnyal. Volt ebben a férfi ban valami, ami
miatt féltette tőle Tylát, aki azonban sohasem panaszkodott a
férjére. A szemében megjelenő rémület volt az, ami nem tetszett
Meredithnek.
Miközben ezen gondolkodott, odament a szekrényhez, és
kipakolt belőle egy halom régi pulóvert, farmernadrágot, egy-két
meleg dzsekit és cipőt, hogy másnap elvigye a menedékhelyre.
Ott nagyobb szükség van rájuk, mint neki itt.
A földszinten lévő lakásukba visszavonulva Jack elmondta
Debbie-nek a tervét. Ő végighallgatta, majd mosolyogva annyit
mondott:
- Tökéletes. Tetszik. Ennek működnie kell.
- Úgy is lesz - felelte Jack magabiztosan. -Unom, hogy
mindannyiuknak segítenem kell, ő meg amióta ezek itt vannak,
jóformán hozzánk sem szól. Ezután majd biztosan kiebrudalja
őket innen. - Debbie egészségére emelte a whiskys flaskáját, majd
a szájához illesztve lehúzta a tartalmát. Az ezüstflaska Meredith
apjáé volt, Jack nem sokkal az ideérkezésük után az egyik
tárolóhelyiségben találta egy dobozban. Meredith soha nem
kereste, nem is érdeklődött utána. A flaska tehát tizenöt éve Jacké
volt, sok mással együtt, amit Meredith sohasem hiányolt.
A szobájukba érve Andrew a két gyereket bezárta a
fürdőszobába. Odaadta nekik az iPadjü-ket, és meghagyta, hogy
rakják be a fülhallgatójukat. Mihelyt rájuk zárta az ajtót, olyan
erővel ütötte meg Tylát, hogy szabályosan átrepült a szobán. Tyla
itt, ahol valaki meghallhatta őket, nem számított az ütésre, és
nem készült fel rá. Átesett a pótágyon, amelyben Will aludt, és
beverte a fejét, amitől egy percre elkábult. Daphne fekhelye egy
felfújható matrac volt, amit otthonról hoztak el, mert a gyerekek
nem akartak külön aludni. A szoba elég nagy volt négyüknek is.
Tyla még magához sem tért, amikor Andrew másodszor is
megütötte, ugyanakkora erővel. Ezúttal mindkét karját a feje fölé
emelve meglapult a földön. Már megtanulta, hogyan védje magát,
és hogy ne kiáltson fel, mert a gyerekeik általában a szomszéd
szobában voltak, amikor Andrew verte őt. Amikor felnézett a
férfira, mindkét orrlyukából folyt a vér, és fátyolos szeméből
sütött a gyűlölet. Andrew féktelen dühvel bámult le rá.
- Hogy mertél elmenni arra a mocskos helyre az engedélyem
nélkül? Lehet, hogy tetves lettél, és ki tudja, mit kaptál el még!
- Egész nap elsősegélyt nyújtottam - felelte Tyla elhaló
hangon. - Ápolónő vagyok.
- Semmi sem vagy. Mára valószínűleg már egy kötést sem
tudnál feltenni. Tizenegy éve nem dolgozol. A gyerekeinket egész
nap egy nyomorult házvezetőnőre meg egy vak öregemberre
hagytad! Megőrültél? - Tyla nem válaszolt. Andrew a napja
minden percét ellenőrizni akarta, és mindent megtiltott, ami
örömet jelenthetett számára, vagy amitől jól érezhette volna
magát. - Szarni sem mehetsz, csak ha én küldetek! Megértetted?
Tyla bólintott, amitől fájdalom nyilallt a fejébe ott, ahol
beütötte a pótágyba. Andrew a feleségverés művésze volt - tudta,
hogyan ne hagyjon rajta látható nyomot, feltéve, hogy nem épp ez
volt a szándéka. Ha kedve támadt, a mellét ütötte, hogy
zúzódások maradtak rajta, és a karján meg a lábán hagyott
foltokat. Egyszer a cipős lábnyoma maradt ott Tyla hátán, amitől
kis híján eltört a gerince, és akár bele is rokkanhatott volna. De az
arcán általában nem hagyott árulkodó jeleket. A többit meg
eltakarta a hosszúnadrág és a hosszú ujjú felső.
Andrew majdnem tíz éve verte Tylát. Ő sokáig azt gondolta,
hogy majd jobb lesz, de ma már tudta, hogy soha nem lesz jobb.
Sőt, Daphne születése után sokkal rosszabb lett. Tyla el akarta
hagyni, de nem látott kiutat. Will születése óta, tizenegy éve nem
dolgozott. Andrew nem akarta, hogy eljárjon dolgozni. így aztán
nem volt pénze, hogy el tudjon menni vagy menekülni. A
családjától nem kérhetett segítséget. Nekik és a gyerekeiknek
szükségük volt arra, amijük volt. Egyszer-kétszer benézett nők
számára létesített menhelyekre, de állástalan lévén szociális
segélyre szorult volna, és ezt nem tehette meg a gyerekeivel.
Andrew-val egy szép házban éltek, a gyerekek magániskolába
jártak, megengedhették maguknak a különórákat, és volt jövőjük.
Egyszer, a nem túl távoli jövőben, apjuk fizetni fogja az egyetemi
tanulmányaikat is. Tyla azt mondogatta magának, hogy tizenegy
év múlva, amikor Daphne is elmegy egyetemre, elhagyja Andrew-
t, ha még életben lesz.
 A családja szegény volt, így nem fogadhatta be őt. A bátyjai
tisztességesen megéltek a szakmájukból, de egyiküknek négy, a
másikuknak hat gyereke volt. Mindkét nővére egyedülálló
anyaként, szobalányként dolgozott, hogy eltartsák a gyerekeiket.
Ő volt a gazdag orvos férjével a család sikertörténete. Andrew
valójában nem volt gazdag, de az ő szemükben az volt.
Egészségesen élt, és mivel szintén szegénységben nőtt fel,
minden fillért a fogához vert. Azzal hergelte Tylát, hogy a
szeméttelepről jött, nyomorult írnek, hülyének, rossz anyának
csúfolta, megvádolta, hogy lefeküdt más férfiakkal, amit Tyla
sohasem tett. Soha, egyetlenegyszer sem csalta meg Andrew-t, és
nem volt meggyőződve arról, hogy ugyanez igaz őrá is.
Ám akár igaz volt, akár nem, Andrew durván bánt vele. A
gyerekekre sohasem emelt kezet, Tyla el is hagyta volna
nyomban, akár szegényen is, de abban biztos volt, hogy a
gyerekek gyanították, mit csinál vele az apjuk. Tudták. De ő vele
maradt, hogy biztosítsa a gyerekei jövőjét. Soha fel sem merült
benne, hogy sem az egyetemi diploma, sem a magániskola nem
éri meg. Andrew mindnyájuknak sérülést okozott. Tyla nem hitte
el, hogy van mersze másvalakinek a házában megverni őt. Andrew
a hajánál fogva húzta fel a padlóról, és dobta az ágyra, azzal sem
törődve, hogy az orrából és szájából folyó vér beszennyezi az
ágyneműt. Ott még egyszer teljes erőből arcul ütötte, majd
elment, hogy kiengedje a gyerekeket a fürdőszobából. Közben
kuncogott, mintha valami vicces dolog történt volna.
- A mamátok legurult a pótágyról, és beverte az orrát. Ugye
milyen muris? - mondta. A két gyerek látta, hogy vérzik, ő pedig
beszaladt mellettük a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát.
 Will tekintetéből sütött a rémület. Sokszor látta már így, sőt
még rosszabbul is az anyját.
- Jól vagy, mami? - suttogta, amikor utánament, és megállt
mellette a mosdónál. Látszott rajta, hogy majd megszakad a szíve.
- A mamid jól van - felelte Andrew, és a tarkójánál fogva
kirángatta Willt a fürdőszobából. Daphne tágra nyílt szemmel
bámulta őket. Tyla közben lemosta a vért az arcáról, és
megpróbált úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna.
Jeget kellett volna tennie az arcára és az orrára, de jég nem volt.
Nem akart emiatt lemenni a konyhába, nehogy összefusson
valakivel, és az illető meglássa őt. Inkább hideg vizet fröcskölt az
arcára. A tükörbe nézve látta, hogy a fél arcán egy folt kezd
elterülni. El kell majd fednie alapozóval. Már nagy gyakorlata volt
ebben.
Lefektette a gyerekeket, és a szobában csend lett. Andrew
elment zuhanyozni, és míg ő a fürdőszobában volt, Will a
pótágyról súgva megkérdezte anyjától:
- Tényleg jól vagy, mami?
- Jól vagyok - felelte anyja nyugodt hangon. - Csak
megbotlottam. - Egyszer majd elmondja neki. El kell mondania,
hogy tudják, soha nem szabad megengedniük, hogy ilyesmi
megtörténjen velük. Különösen Daphnénak kell tudnia, aki a
babáit magához ölelve, szomorú arccal feküdt a matracon.
- Fáj az orrod, mami?
- Nem, csillagom, nem fáj - hazudta, ahogy egész életükben
tette. És most majd a Meredith házában lakó többieknek is
hazudnia kell.
 Amikor Andrew kijött a fürdőszobából, Tyla bement,
bezárkózott, és vett egy forró zuhanyt. Letakarta mosni magáról a
férje nyomait. Valahányszor Andrew megverte, mindig piszkosnak
érezte magát, és még rosszabb volt, amikor szeretkezett vele
utána, vagy megerőszakolta, ami szintén előfordult néha, de
sohasem a gyerekek előtt. Ha ők nem hallották, Andrew mindig
lekurvázta. Gyerekkorában anyja csalta a férjét, és ő hétéves volt,
amikor anyja megszökött, innen származott Andrew feneketlen
nőgyűlölete. Tyla sokszor töprengett, vajon az apja is verte-e az
anyját, és hogy nem ezért szökött-e el egy másik férfival.
Mindenesetre Andrew sohasem bocsátotta meg neki, hogy
elhagyta őt.
Soha többé nem hallottak róla, és ha Andrew az apjára ütött,
akkor Tyla nem hibáztatta az anyját. Remélte, hogy egyszer majd
ő is megteszi ugyanezt, ő is elszökik, csak nem egy másik férfival.
A gyerekeit sohasem tudná elhagyni, főleg nem úgy, hogy az
apjukkal maradjanak. Igaz, hogy egy gyűlölettel és rettegéssel teli
házban nevelkedtek, de Tyla váltig győzködte magát: meg kell
hoznia ezt az áldozatot, hogy magániskolába járhassanak, és jó
oktatást kapjanak.
A saját apja alkoholista volt, és meghalt, amikor ő hároméves
lett. Nem emlékezett rá. Hóviharban, részegen vezetett haza, és
öt gyerekkel hagyta itt a feleségét. Azt nem tudta, hogy ver-te-e
az anyját, de az is igaz, hogy a mamája nem nagyon mesélt az
apjukról. Szobalányként, vagy inkább cselédként dolgozva nevelte
fel mindannyiukat, ahogy Tyla nővérei is tették. Furcsa, hogy a
történetek így ismétlik magukat. Azt azonban nem akarta, hogy
az ő története Will és Daphne életében megismétlődjék. A
kedvükért megtanult együtt élni a terrorral.
Sokáig feküdt ébren az ágyban, amilyen messze csak
elhúzódhatott Andrew-tól. Neki másnap reggel hatkor vissza
kellett mennie a kórházba. Tyla boldog volt, hogy amikor
felébred, nem kell őt látnia. És remélhetőleg eljön az a nap,
amikor egyáltalán nem kell őt látnia többé.
 Ötödik fejezet
Meredith másnap reggel korán felkelt, és meglepődött, hogy
Daphne ezúttal is a hallban üldögél. Rózsaszínű hálóing volt rajta,
és mindhárom babáját a karjában tartotta.
- Megint korán keltél - mondta mosolyogva. Daphne bólintott,
és nem szólt semmit. Nem tűnt olyan boldognak, mint előző nap.
- Éhes vagy?
- Kicsit. Kaphatok zabpelyhet?
- Nem szeretnél inkább palacsintát? - A kislány megrázta a
fejét. - Vegyél fel papucsot.
- Nem akarom felébreszteni mamit. Apu elment dolgozni,
mami és Will még alszanak.
Meredith kézen fogta, és együtt lementek a konyhába. Még
senki sem kelt fel, nyugalom honolt a házban. Meredith elővett
egy tálkát, megtöltötte zabpehellyel, és tejet öntött rá.
Összehajtott egy szalvétát, rátett egy kanalat, és amíg Daphne
evett, készített magának egy csésze kávét.
- Az anyukám tegnap este elesett, és vérzett az orra - szólalt
meg váratlanul Daphne. Meredith ránézett, hogy vajon mi ebből
az igaz.
- Hogyan esett el? - kérdezte a lehető leg-közömbösebb
hangon. Nem tudta, miért, de nem hitte el, amit a gyerek
mondott. Vagy nem az egészet.
- Átesett Will ágyán, és beütötte az orrát - válaszolta Daphne,
de úgy, mintha maga sem hinné el, és remélné, hogy Meredith
kérdezgetni kezdi. Ő nem tudta, kell-e kérdezgetnie, vagy hogy
mi a helyes eljárás, ha egy gyerek látja, hogy az anyját
bántalmazzák.
 - Fájhatott neki - mondta.
Daphne komoly arccal bólintott. A hálóingében egészen
kicsinek látszott.
- Sokszor elesik - mondta, egyenesen Meredith szemébe
nézve, és amikor ő a legkevésbé sem számított rá, alig hallhatóan,
suttogva hozzátette: - Néha megveri őt. - Lenézett a tálkájába, és
egy percig egyikük sem szólalt meg. A kislány szavai igazolták,
amit Meredith gyanított, és amitől félt.
- Nagyon sajnálom, hogy ezt kell hallanom -suttogta ő is. -
Titeket is meg szokott verni?
Daphne megrázta a fejét.
- Kiabálni szokott velünk, de nem ver meg. Csak mamit.
Meredith el sem tudta képzelni, mit érezhet egy gyerek, tudva,
hogy az apja bántja az anyját, és ő nem képes ezt megakadályozni.
Milyen rémítő lehet ez neki. Nem tudta, mit kellene tennie, de
abban biztos volt, hogy valamit tennie kell. Nem értesítheti a
Gyermekvédelmi Szolgálatot, mert az apjuk a gyerekeit nem
verte, „csak" a feleségét. Odaült mellé, az ölébe vette Daphnét, és
csak tartotta szorosan, mindkét karjával átölelve. Erezte, hogy a
kislány ellazul az ölelésében, és csak ekkor döbbent rá, mekkora
feszültség lehetett benne.
- Ha jó boszorkány vagy, meg tudod ezt javítani? - kérdezte
Daphne, mire Meredith szemét elfutotta a könny.
- Nem tudom biztosan, hogy olyan boszorkány vagyok-e. De
megpróbálhatom.
- Tudsz rá mondani valami varázsigét? - Daphnénak
megtetszett az ötlet.
- Gondolkodnom kell rajta..
 Daphne bólintott, visszaült a székére, majd komoly arccal újra
Meredithre nézett.
- Miért csak egy lányod van, miért nincs fiad is? - kérdezte,
ami úgy érte Mereditht, mintha a kislány gyomorszájon ütötte
volna. - Mint én és Will - magyarázta Daphne, és Meredith úgy
döntött, elmondja neki az igazat.
- Volt fiam is, de már az angyaloknál van.
Daphne elkerekedő szemmel bámult rá.
- Beteg volt? A barátnőm, Stephanie nagymamája is az
angyaloknál van már. Rákja volt.
- Nem, őt baleset érte.
- Az nagyon szomorú - mondta a kislány ünnepélyes
komolysággal.
- Igen, nagyon szomorú volt. Justinnak hívták. A lányom neve
pedig Kendall. És van egy unokám is, Julia. - Miközben ezeket
mondta, rájött, hogy Kendall majdnem annyi idős, mint Daphne
anyja. Kendall negyvenéves volt, Tyla harmincnyolc. Furcsa, hogy
a lányával egyidős nők jelennek meg az életében. Mint Debbie is.
Egy darabig csendben, az egymás iránti bizalmukon mélázva
ültek, mígnem megérkezett Will és Tyla. Will feltűnően sápadt
volt, Tyla pedig kimerült. Ki volt sminkelve, de ha az ember
alaposabban megnézte, láthatta, hogy az orra kicsit duzzadt. A fia
rosszabbul nézett ki, mint ő. Tyla elment, hogy teát főzzön neki,
mert mint mondta, a gyereknek fáj a gyomra.
- Néha nagyon komiszul tud fájni neki - magyarázta, és bár
Meredith sejtette az okát, nem szólt rá semmit. Daphne ránézett,
de Meredith úgy tett, mintha nem venné észre.
- Nem kellene ágyban maradnia? - kérdezte aggódva.
 - Nem, szerintem hamarosan rendbe fog jönni.
Tyla egy szelet pirítóst készített a tea mellé. Ezután Peter és
Arthur jött, majd befutott Ava és Joel is, és a három nő
megegyezett egymással, hogy újra elmennek a menedékhelyre.
Meredith nem állta meg, hogy kérdő pillantást ne vessen Tylára.
- Biztos, hogy jönni akarsz? Az volt az érzésem, hogy Andrew
nem nagyon örült neki.
Tyla egyenesen a szemébe nézett, és az arcáról elszántságot
lehetett leolvasni.
- Megyek. Szükség van ott rám - felelte határozottan.
- Ez igaz - bólintott Meredith.
- Szerintem ez csodálatos! - kiáltott fel Arthur. Peter is
folytatni akarta az önkénteskedést, Joel pedig azt tervezte, hogy
újra bemegy az irodába. Még bőven volt üvegtörmelék, törött
számítógép és a mennyezet leszakadt darabjai, amit el kellett
takarítani. Nem tett megjegyzést arra, hogy Ava a menedékhelyre
akar menni, de felajánlotta neki, hogy vele mehet, ha szeretne.
Ava azonban a fejét rázta, és közölte, hogy visszamegy a
Marinába, ahol nagyobb szükség van rá. Joel nem vitatkozott vele,
de láthatóan nem tetszett neki Ava döntése.
Miután megreggeliztek, a többiek felmentek az emeletre, csak
Arthur maradt még pár percig.
- Alig ismerem, mégis büszke vagyok magára -szólt
Meredithhez. - Tudom, hogy hosszú idő óta falak mögött,
rejtőzködve élt, talán mert erre volt szüksége. De a világnak most
magára van szüksége.
- Szükségem volt egy kis időre a magam számára, de azt
hiszem, túl hosszúra nyúlt ez az idő. A férjem elhagyott egy másik
nőért, amire akkor nem voltam felkészülve. És néhány hónappal
ezután meghalt a fiam. Ez túl sok volt nekem egyszerre, ezért
abbahagytam a filmezést, feladtam a karrieremet, és sokáig
elbújtam a világ elől. Túl sokáig. - Erre csak most döbbent rá,
amikor az életébe hirtelen beléptek számára ismeretlen emberek,
akik rászorultak a segítségére. Kendall olyan régóta kizárta őt az
életéből, hogy el is felejtette, milyen az, amikor valakinek
szüksége van rá.
- Magányos élet ez így, egyedül - mondta Arthur szelíden. Ha
másért nem, a kora miatt mondhatta ezt, de azért is, mert ez alatt
a pár nap alatt megszerette Mereditht. Már csak abból a tényből
is megállapíthatta, mennyire kedves, nagylelkű és tiszteletre
méltó nő, hogy mindannyiukat elszállásolta, és gondoskodott
róluk.
- Nem voltam egyedül. Itt volt velem Jack és Debbie -
magyarázta Meredith, de Arthur csak a fejét ingatta.
- Nekem is van házvezetőnőm, Frieda, és itt van nekem Peter.
De ez nem ugyanaz. Ok nekem dolgoznak, és ez bonyolítja a
dolgot. Az élet ben lennie kell célnak és értelemnek, és
barátoknak. Maga feladta a karrierjét, amely bizonyára kifizetődő
volt, és óriási örömet jelentett emberek millióinak. Én sokkal
öregebb vagyok magánál, és csodálatos házasságban éltem.
Vannak emlékeim, amelyek megmelengetik a szívemet, és amíg
még megvan a munkám, nem bánom, hogy most egyedül vagyok.
De maga túl fiatal ahhoz, hogy így éljen.
- Nem vagyok olyan nagyon fiatal - felelte elgondolkodva
Meredith.
 - Ha mondhatok ilyesmit, túl fiatal ahhoz, hogy végleg
bezárkózzon. Vissza kell jönnie a világba valamilyen módon, ami
jelent valamit az ön számára, bármi legyen is az. Soha nem késő
újrakezdeni.
Ebben a pillanatban Peter és Ava egyszerre érkeztek vissza a
konyhába. Peter egy köteg papírt tartott a kezében, amit
odaadott Avának. A kézirata volt. Ava megígérte, hogy elolvassa,
úgyhogy most visszaszaladt vele a szobájukba. Peter ezután
visszament a Vészhelyzeti Szolgálatok Irodájába, Arthur pedig
Meredithre mosolygott. Már barátok voltak, és Meredith
komolyan vette, amit az öregember az imént mondott neki.
- Lehet, hogy vak vagyok, de egy románc illatát érzem a
levegőben - súgta oda neki Arthur, Avára és Peterre célozva.
- Lehet, hogy igaza van - nevetett Meredith. -Egyetértek, csak
az a gond, hogy a dologban Joel is érintett. Nem tudom, mi lesz
ebből a végén.
- Az embereknél sohasem lehet tudni. Peter senkinek sem
engedi, hogy elolvassa a kéziratát.
Meredith felkísérte Arthurt, azután bement a
dolgozószobájába. Kisvártatva megjelent Debbie, és komor arccal
közölte, hogy beszélni szeretne vele.
- Valami baj van? - kérdezte Meredith, mire Debbie olyan
feldúltan bólintott, mintha mindjárt itt lenne a világvége. Az
utóbbi időben tőle szokatlanul túldramatizált mindent. De
nemcsak ő, hanem Jack is furcsán viselkedett, Meredith
vendégeivel pedig a gorombaságig menően udvariatlan volt.
Tizennégy év óta most először voltak vendégei, és Mereditht
meglepte a házaspár viselkedése.
 - Ma reggel a nagy nappalit takarítottam -kezdte Debbie, és
Meredith biztos volt benne, most az következik, hogy valamelyik
kincset érő tárgy a földrengéskor összetört. - Nem is tudom,
hogy mondjam el, de a szív alakú, rózsaszín zománcú Fabergé-
doboz eltűnt.
- Eltűnt vagy összetört? - Évekkel ezelőtt Meredith egy
vagyont fizetett érte, és nagyon szerette. Gyémántokkal és
gyöngyökkel volt kirakva, és a belsejében volt egy írás a cártól az
anyjának. A gyűjtők között rendkívül értékes tárgynak számított,
és a nagysága miatt nem lehetett csak úgy zsebre tenni.
- Borzasztó érzés kimondanom, de szerintem az egyik
vendége lophatta el. Pár napja láttam, amikor a szexbomba
nézegette. Nem tudom, ő volt-e, vagy valamelyik másik, de azt
tudom, hogy nagyon értékes, és hogy mennyire szerette. - A
földrengés óta egyik bejáró takarítójuk sem tudott eljönni,
úgyhogy egyikük sem lehetett a tettes, egyébként is évek óta
dolgoztak Meredithnek, és tökéletesen megbízhatók voltak.
- Mikor látta utoljára? - kérdezte Meredith nyugalmat
erőltetve magára, noha elszomorította volna, ha a doboz
csakugyan elveszett.
- A földrengés előtti délutánon jártam a szobában, akkor még
láttam, de most nincs a helyén. Mindenütt kerestem, hátha valaki
kézbe vette és nem a helyére tette vissza. Csakis az itt lévők
valamelyike lehetett - jelentette ki ünnepélyes komolysággal.
Meredith megdöbbent, ugyanakkor valami nem tetszett neki
ebben a történetben, csak nem tudta, mi.
- Átkutassuk Jackkel a szobájukat, amíg nem lesznek itthon? -
kérdezte Debbie reménykedve.
 - A világért se! Mindannyian tiszteletre méltó emberek, nekik
is van szép házuk, otthonuk! Nincs szükségük rá, hogy ellopjanak
tőlem egy értékes tárgyat. Egyszerűen nem értem. Biztosan elő
fog kerülni.
- Nem, ha valakinek az a terve, hogy eladja. Nem kellene
értesítenünk a rendőrséget?
- Még nem állok készen erre - felelte Meredith.
- Ha nem akarja, hogy átkutassuk a holmijukat, szerintem meg
kellene kérnie őket, hogy menjenek el. - Debbie csalódottnak
látszott. Ő és Jack biztosak voltak abban, hogy a Fabergé-
dobozért Meredith magától is hajlandó lesz erre.
- És hová mehetnének? Egyetlen szálloda sem fogad
vendégeket, és a fél városban még ma sincs áramszolgáltatás.
Nem küldöm el őket valamelyik rögtönzött menedékhelyre.
Chapman ezredes azt mondja, hogy sokan fogadtak be földrengés
sújtotta áldozatokat.
- De nem olyanokat, akiket nem is ismernek.
- Egyikük sem lehetett - szállt vitába Meredith Debbie-vel. -
Andrew Johnson köztiszteletben álló orvos, a felesége szeretetre
méltó, kedves asszony. Arthur Harriman a világ egyik leghíresebb
muzsikusa. Lehet, hogy Peter nem gazdag, de becsületes
fiatalembernek látszik. Joel Fine félmilliárd dollárt keresett a két
vállalkozásával, nyilván nincs rá szüksége, hogy ellopjon tőlem
egy Fabergé-dobozt. Ha akarna, tudna venni magának.
- És a barátnője?
- Egyszerűen nem hiszem el - válaszolta Meredith
határozottan.
- Akkor kire gyanakszik? Jackre és rám?
 - Természetesen nem. Tizenöt éve dolgoznak itt, ezalatt a
legjobb barátaimmá váltak. Nem tudom, hol lehet az a doboz, de
itt kell lennie valahol. Lehet, hogy valaki betette egy fiókba,
nehogy egy utórengés alatt eltörjék, és elfelejtett szólni róla. Ma
este meg fogom kérdezni. Ezek az emberek már a barátaim,
Debbie, és nem hiszem, hogy bármit is ellopnának tőlem.
- Maga naiv - vágta oda Debbie dühösen. -Túl régóta él a
világtól elzárva. Elfelejtette, mire képesek az emberek. Az egyik
újdonsült barátja ellopott egy értékes tárgyat, mialatt itt
vendégeskedik a házában. Ha volna egy csöpp esze, kihajítaná
mindet, mielőtt mást is ellopnának.
Meredith feldühödött azon, ahogy Debbie beszélt,
nemkülönben a merészségén, hogy elő akarja írni neki, mit
tegyen. A köztük lévő határok rég óta elmosódtak, és Debbie
megfeledkezett arról, hogy ő Meredith alkalmazottja, nem
parancsolhat neki. Meredithnek nem tetszett Debbie hangja.
Felállt, hogy jelezze, a beszélgetésnek vége, Debbie hagyja el a
szobát. Esze ágában sem volt kidobni a házból az új barátait. Sőt
inkább azt szerette volna, hogy Tyla tovább maradjon, addig, amíg
ő ki nem találja, hogyan segítsen rajta Andrew ellenében. Azok
után, amiket Daphne elmondott neki, komolyan aggódott érte.
Debbie kivonult a szobából, és bevágta maga után az ajtót.
Dúlt-fúlt, miközben lement a lépcsőn, egyenesen berontott a
lakásukba, és elmondta a nappaliban várakozó Jacknek, hogy mi
történt.
- Azt képzeld el, hogy amikor elmondtam, hogy valamelyikük
ellopta a dobozt, nemcsak hogy nem hitt nekem, de nem is bánta.
Szerintem elvesztette az eszét.
 - Vagy azon van, hogy visszaszerezze a függetlenségét. Ami
engem illet, jobban szeretném, ha szenilis lenne. És az öregember
azt tanácsolta neki, hogy tárja szélesebbre az ajtaját. Hallottam,
amikor mondta. Ha megteszi, soha többé nem lesz olyan
befolyásunk, mint eddig volt. Tizennégy éve, amióta a fia meghalt,
egyedül a mi hangunkat hallotta, és mi voltunk az egyetlen
barátai. Micsoda hálátlanság! És mi legyen most a dobozzal?
- Tartsuk meg, adjuk el, azt csinálhatunk vele, amit akarunk.
Azzal sem érnénk el semmit, ha betennénk valamelyikük
szobájába. Megtiltotta, hogy mi ketten átkutassuk a szobáikat.
Megbízik bennük. A francba, egy hete még nem is ismerte őket,
most meg a legjobb barátai!
Jack jól meghúzta a flaskát, mire Debbie nyújtotta érte a kezét.
Jack odaadta, Debbie pedig kiürítette a tartalmát.
- Azt akarom, hogy tűnjenek el innen a nyavalyások - morogta
Jack gyilkos pillantás kíséretében. - Amíg itt vannak, nem fog
hallgatni ránk.
Meredith kezdett kicsúszni a kezükből, és ezt mindketten
tudták. Tizennégy évig a kontrolijuk alatt tartották, és most
hirtelen elindult vissza a világba, márpedig ha újra kilép oda,
akkor nekik befellegzett, és oda lesz minden, amit szerettek
ebben a munkában.
Meredith dühe nem csillapodott, miután Debbie kiment a
szobából. Elgondolkodott azon, amit hallott, feltette magának a
kérdést, valószínűnek tartja-e, hogy az egyik vendége lopta el a
Fabergé-dobozt, és arra a következtetésre jutott, hogy nem tudja
elképzelni. Nem akarta elhinni róluk, de arra sem volt ötlete, ki
más tehette. És a földrengés óta senki más nem járt a házban,
leszámítva Jacket és Debbie-t. A takarítók nem jöttek, de
egyébként ők is régóta dolgoztak nála. A dobozt bizonyára rossz
helyre tették, a biztonsága érdekében rakhatták el valahova. Ez
volt az egyetlen lehetséges magyarázat. Jackben meg Debbie-ben
fenntartások nélkül megbízott.
Még ezen gondolkodott, amikor megszólalt a telefon az
íróasztalán. Rendszerint Debbie vette fel, de most nem tette, így
Meredith maga fogadta a hívást. Oda sem figyelve szólt bele, és
igencsak meglepődött, amikor a lánya hangját hallotta a
készülékben. Már legalább két hónapja nem beszéltek egymással.
Kendall sohasem válaszolt a hívására, és nem hívta vissza, vagy
csak egy hónapra rá, hogy Meredith üzenetet hagyott neki a
rögzítőn. A földrengés estéjén tervezte, hogy telefonál neki, de a
két utolsó hívása válasz nélkül maradt. Kendall akkor hívta fel,
amikor kedve tartotta, és amikor neki alkalmas volt.
- Kendall? - szólt bele meglepetten Meredith. A földrengés
után csak a mobiltelefonok működtek megbízhatóan, de azóta
helyreállt a szolgáltatás.
- Anya? Miért nem szóltál, hogy jól vagy? -kezdte ingerülten a
lánya, amiért anyja nem adott hírt magáról.
- Az első időben nem volt internetünk, a vezetékes telefon
pedig nem működött. A mobilról felhívhattalak volna, de azt meg
nem szoktad felvenni.
- Üzenetet is írhattál volna - jegyezte meg gyakorlatiasan a
lánya.
- Ez igaz. És te is felhívhattál volna. Felveszem, ha látom a
számodat. - Kendall-lel ellentétben, aki nem vette fel, ha látta a
kijelzőn az anyja számát.
 - Feltéve, hogy Jack vagy Debbie nem kapja fel előbb. Mindig
arra gondolok, hogy nem adják át neked az üzeneteimet.
- Miért tennék ezt? - Meredith tudta, hogy Kendall nem szíveli
őket. Kezdettől arra gyanakodott, hogy féltékeny rájuk, amiért
olyan közeli viszonyban van velük. De hát ők mindig ott voltak,
míg Kendall soha.
- Jól vagy? A ház épen maradt?
- Sok a törött üveg, de a ház szilárdan áll, semmilyen nagyobb
kár nem esett benne, eltekintve attól, hogy néhány kép leesett a
falról és összetört a kerete. Még nincs rendes áramszolgáltatás,
de remélhetőleg pár napon, vagy legfeljebb egy-két héten belül az
is lesz. Ijesztően erős rengés volt. Hat szomszédom és két
kisgyerek most nálam lakik. Az ő házaik nagyobb kárt szenvedtek,
mint az enyém, mondhatni, hogy súlyosan megrongálódtak, ezért
meghívtam őket hozzám.
- A szomszédjaidat? Ismered egyáltalán a szomszédjaidat? -
Kendall hallhatóan el volt képedve. Az anyja, a híres remete,
meghívta a szomszédjait, hogy lakjanak nála?
- A földrengésig nem ismertem őket, de bőven van helyem
számukra, és nagyon helyes emberek. A közvetlen szomszédom
Arthur Harriman, a híres zongoraművész, most ő is itt lakik.
- Ő nem vak? - kérdezte Kendall, akit rendkívül meglepett,
amit az anyja elmondott neki.
- De. Egy fiatalember lakik nála, aki mindenben segíti, noha
Arthur nyolcvankét évesen is tevékenyebb és elevenebb, mint mi,
többiek.
- Aggódtam érted. A tévé szörnyű képeket mutatott,
elharapódzó tüzeket, megrongálódott és lezárt hidakat,
összeomlott házak alá temetett embereket.
- Én jól vagyok. És te? Régen beszéltünk.
- Jól vagyunk. Aggódtam Julia miatt. Kimaradt az iskolából,
színésznő akar lenni L. A.-ben. Apa beszélt vele párszor. Nem
nagyon lehet szót érteni vele ebben az ügyben. Azt hiszem, a
nyomodba akar lépni. - Kendall nem tűnt boldognak ettől. Ma is
mindenért anyját hibáztatta.
- Vagy az apádéba. - Kendall az apjának sohasem tett
szemrehányást a karrierje miatt, csak az anyjának.
- A napokban el akarok menni, hogy megnézzem.
- Mi lenne, ha egyúttal eljönnél San Franciscó-ba is? Ősidők
óta nem voltál itt.
Ez így volt, de Kendallnek továbbra sem állt szándékában
eljönni. Valahányszor hazajött, mindig búskomorságba esett. Az
öccse érintetlen szobájától, a világ elől elrejtőző anyjától, Jacktől
és Debbie-től, akik úgy viselkedtek, mintha Meredith a tulajdonuk
lenne. Mindez túl sok volt neki.
- És ha te jönnél el Los Angelesbe, hogy találkozz velünk?
A vonal innenső végén hosszú hallgatás következett, majd
Meredith válaszolt:
- Lehet, hogy elmegyek. Szeretném látni Júliát.
- Nagyon hasonlít rád. - Kendall is hasonlított rá, habár ezt
sohasem ismerte el. - Szóval, örülök, hogy jól vagy. Mivel nem
hallottunk rólad, féltem, hogy valami bajod esett. - De így is
napokba telt, mire felhívta az anyját. Nem volt meg benne az az
ösztönös késztetés, hogy nyúl a telefon után, és felhívja őt.
- Nagyon kellemetlen volt, de rendben vagyok. Ami azt illeti,
önkéntes munkát végzek egy menedékhelyen, ahol olyan
embereket helyeztek el, akik elveszítették az otthonukat, vagy
életveszélyessé vált a házuk. A városban még hosszú ideig nagy
lesz a káosz.
- Szólok majd, amikor Los Angelesbe repülök - mondta
Kendall szelídebb hangon. - Julia azt mondja, még nem áll készen
arra, hogy találkozzon velem. Azt hiszem, fél, hogy megpróbálom
lebeszélni a színészi pályáról.
- És valóban ez a terved?
- Már próbáltam, de azt mondja, csak ezt akarja, és semmi
mást. Én szeretném, ha itt élne New Yorkban, iskolába járna, vagy
értelmes munkát végezne, de ő nem ezt akarja. Apa szerint
tehetséges, és szervezett is néhány meghallgatást számára.
- Kedves tőle - jegyezte meg Meredith hűvösen. Ma sem
hallott még szívesen Scottról, de még a neve említése sem volt
kedvére. - Láttam, az utolsó két filmje nagyon jól ment - tette
hozzá nagyvonalúan.
- Mindkettőre Oscar-díjat kapott, ami nagy dolog - egészítette
ki Kendall. Meredith is kapott Oscart a pályája csúcsán, de rá
Kendall sohasem volt büszke. Nem kapta meg azt az anyát, akit
szeretett volna, egy normális, hétköznapi, középosztálybeli anyát,
aki nem filmsztár. Mindketten szerencsétlenek voltak.
Meredithnek volt egy lánya, aki soha nem akart beszélgetni vele,
de most legalább felhívta, hogy megtudja, életben van-e. -
Vigyázz magadra, anya. Még veszélyes lehet, ha leesik ez-az.
Hallani, hogy sokan megsérültek.
- Egyszer sem forogtam veszélyben - felelte Meredith
szelíden. És Jack meg Debbie vigyáztak rá, de erről nem beszélt
Kendallnek.
 - Örülök neki. Hamarosan hívlak - mondta még Kendall.
Megdöbbentette, hogy anyjának eszébe sem jutott, hogy a
földrengés után érintkezésbe lépjen vele, és elmondja, hogy jól
van. De ő sem próbálta keresni az első napok ban. Mindkettőjüket
szomorúsággal töltötte el, hogy a kapcsolatuk így megromlott az
évek során. Mindketten nosztalgikus érzésekkel eltelve léptek ki a
vonalból. A régi időkre gondoltak, amikor Kendall fiatal lány volt,
Justin is élt még, de aztán minden megváltozott, és Meredith
világa darabokra hullott. Az íróasztalánál ülve maga elé nézett a
levegőbe, és a múltra gondolt. így lepte meg Ava, aki bedugta a
fejét az ajtón, hogy megkérdezze, készen van-e, felriasztva
Mereditht a merengéséből.
- Bocsáss meg. A lányom hívott New Yorkból. Elfelejtettem
telefonálni neki, hogy tudassam vele, jól vagyok. Eszembe sem
jutott - vallotta be bűntudatosan. Ezzel elárulta, mennyire
eltávolodtak egymástól az elmúlt tizennégy évben. És alig ismerte
az unokáját, Júliát. Nem tagadta, hogy ez részben az ő hibája volt.
Elvágta a kapcsolatát a külvilággal és mindenkivel, aki a világban
élt, a lányával is. Lehet, hogy Arthurnak igaza van, ideje, hogy
visszatérjen a világba. Majdnem késznek érezte magát rá.
Felkapott egy farmerdzsekit, edzőcipőt húzott, fogta az
eladományozni szándékozott ruhacsomagot, és két perc múlva
már a hallban volt, ahol Ava és Tyla várt rá.
- Hol vannak a gyerekek? - kérdezte Tylától.
- Debbie-vel vannak. Megígérte nekik, hogy együtt fognak
süteményt sütni, Arthur pedig folytatja a zongoratanítást.
A mosolygó Tylát látva Meredith arra gondolt, vajon megéri-e
neki kockáztatni, hogy a férje dühöngeni fog, amiért újból elment
segíteni a menedékhelyre. De úgy látszott, Tyla szerint megéri, és
nem engedett az elhatározásából.
Elhajtottak a Marinába, és ott töltötték a napot, ki-ki a maga
feladatát végezve. Mereditht ismét a gyerekekhez küldték, hogy
foglalja le őket, felszabadítva ezzel a szülőket. Mesét olvasott, az
alvás idejére lefektette őket, és a többi önkéntessel együtt
segített az ebédeltetésnél. Tyla az elsősegélynyújtó állomáson
tette a dolgát, míg Ava ezúttal a konyhán segített hatalmas
fazekakban levest főzni, és ebéd után elmosogatni. A nap végén
fáradtan és megviselten autóztak vissza Meredith házához.
- Kimerültem - vallotta be Meredith. A nap folyamán többször
is eszébe jutott a Fabergé-doboz, és sorra megpróbálta elképzelni
új barátait, amint ellopják a műtárgyat. De nem ment. Egyszerűen
nem volt értelme. Még Peter esetében sem, akinek nem volt
említésre méltó jövedelme. Valamennyien becsületes embereknek
látszottak, akikre nem jellemző, hogy ellopnak egy értékes tárgyat
a lakásából. Nem tudta elképzelni róluk, így biztosra vette,
miszerint a doboz elő fog kerülni, és bebizonyosodik az igaza -
elsősorban Debbie előtt, aki mindnyájukat haszonlesőnek és
tolvajnak tartotta, akik kihasználják a vendéglátójukat. Meredith
tisztában volt vele, hogy Debbie őt akarja védeni, de meg volt
győződve róla, hogy ebben a társaságban erre semmi szükség.
A férfiak nem sokkal utánuk, láthatóan éppoly fáradtan
érkeztek haza. Peter az irodában összefutott Charles
Chapmannel, és meghívta őt vacsorára, azt remélve, hogy
Meredith nem fogja bánni. Ő nem bánta, inkább megörült, amikor
Chapman is megérkezett. Most még Andrew is
visszafogottabbnak tűnt. Folyamatosan sürgős eseteket látott el a
kórházban, és nem szólt semmit, amikor Tyla megmondta, hogy
visszament dolgozni a menedékhelyre.
Debbie tésztát főzött a kertben szedett bazsalikommal, és a
fagyasztóból elővett húst megsütötte azoknak, akik azt kértek.
Meredith látta, hogy Charles és Arthur hosszú beszélgetésbe
merültek, és azt is tudta, hogy Charles és Peter összebarátkoztak.
A kávénál azután Charles már Meredith mellé ült, aki a vacsora
alatt Tylával és Avával beszélgetett arról, amit aznap a
menedékhelyen csináltak és tapasztaltak. Kimerítő nap volt, de
erőt adott az, hogy segíthettek másoknak.
- Hogy boldogul a szállodájával? - kérdezte Charles kedves
mosollyal. - Arthur rá akart beszélni, hogy menjek el a novemberi
hangversenyére Sanghajba. Majdnem sikerült meggyőznie. Maga
elmegy?
- Sanghaj kis túlzás egy olyan nőnek, aki elvileg tizennégy éve
remeteként élt - nevetett Meredith.
- Pedig jót tenne magának. És érdekes lenne. Egy új
koncertteremben fog zongorázni. Az biztos, hogy nem lassított.
Ezen a télen játszik Párizsban, Hongkongban és Sydney-ben. Az
én életem zavarba ejtőn unalmas az övéhez képest. Hallom, hogy
elment a marinai menedékhelyre dolgozni.
- Jólesik olyasmit csinálni, amivel segíthetek.
- Szerintem maga már itt is sokat tesz másokért - mosolygott
rá a férfi. - Reméljük, hogy eb ben a városrészben a jövő héten
helyreáll az áramszolgáltatás.
- Nekünk szerencsére van generátorunk - felelte Meredith. -
És megszoktam a házban mindenütt elhelyezett elemes lámpákat.
 - A város egyes részein még legalább fél évig nem lesz áram -
árulta el Charles.
- Rengeteg helyreállítási munkát kell elvégezni - gondolkodott
hangosan Meredith. - A menedékszálláson vannak olyanok, akik
elvesztették az otthonukat, és nincs földrengés-biztosításuk. Ami
egy vagyonba kerül, ezért sokan nem kötik meg.
- A városnak sokáig fájni fog ez a földrengés - bólintott a férfi.
- Nem győzzük a munkát az irodában. - Még mindig ástak ki
embereket a törmelék alól, az üzleti negyedben pedig teljes volt a
zűrzavar, mert sokan váltak az irodaházak foglyaivá.
Mentőegységek dolgoztak lázasan a kiszabadításukon, mielőtt
meghalnának. A hírek nap mint nap emberi drámákról szóltak. -
Szeretném elvinni valahova vacsorázni, ha újra kinyitnak az
éttermek. Hogy illenék ez bele egy „elvileg remete" életformába?
- kérdezte tréfásan.
- Egy hete még sehogyan sem illett volna bele - válaszolta
Meredith -, de ez változóban van. A szomszédjaim kicsalogattak a
falaim közül.
- Szerencsémre.
Meredith észrevette, hogy Charles figyeli a konyhát rendbe
rakó Debbie-t. A házvezetőnő a Fabergé-dobozról folytatott
beszélgetésük óta alig szólt Meredithhez. Amikor a kerten át
kikísérte Charles-t, a kapuhoz érve a férfi odafordult hozzá:
- Kicsit kínosan érzem magam amiatt, amit mondani fogok.
Van valami különös érzésem a házvezetőnőjével kapcsolatban. Ma
este láttam, hogy egészen furcsán néz magára. Nem úgy tűnik,
hogy örül a vendégeinek.
 - Sem ő, sem a férje nem örül. Nincsenek hozzászokva a szálló
vendégekhez. Való igaz, ez egy népes vendégsereg, még akkor is,
ha végtelenül kellemes emberek, Will és Daphne pedig igazán jól
nevelt, aranyos gyerekek. Ma reggel volt egy összetűzésem a
házvezetőnőmmel. Meg van róla győződve, hogy egyikük ellopott
a házból egy értékes tárgyat. Én ezt nem tartom lehetségesnek.
Szerintem az a tárgy valahol egy fiókban lapul. Ok féltékenyen
vigyáznak rám. Sok mindenen mentek keresztül mellettem.
Tizenöt éve élnek itt velem, az idő nagy részében ők voltak a fő
támaszaim, és az egyetlen barátaim. Aggódnak azok miatt, akik
kihasználnak vagy üldöznek azért, mert az vagyok, aki. De itt nem
ez a helyzet. Ezeknek az embereknek segítség kellett és egy hely,
ahol ellehetnek. Ők mind tiszteletteljes és tapintatos emberek, de
az kétségtelen, hogy több munkát adnak Jacknek és Debbie-nek,
mint amikor egyedül lakom a házban.
- Lehet, hogy különösen hangzik, de vannak emberek, akik
miközben életmódszerűen laknak más emberek házában,
megpróbálják egy bizonyos ponton átvenni az irányítást, és
elszigetelni a háziakat. Felülkerekednek, és egyszer csak már ők a
főnökök. Lehet, hogy furcsa, de megtörtént már nagyon jó
képességű, intelligens emberekkel is. Vigyázzon, Meredith. Az a
nő többször is vas villaszemeket meresztett rám, és szinte forrt
benne a düh, miközben egyik-másik vendégét figyelte. Mennyire
bízik meg bennük?
- Tökéletesen - vágta rá Meredith habozás nélkül.
- Pedig lehet, hogy ők vitték el az eltűnt tárgyat, és
megpróbálják valaki másra terelni a gyanút.
 - Sohasem tennének ilyet! - tiltakozott Meredith döbbenten. -
Hibátlan ajánlólevéllel vettem fel őket, és a tizenöt év alatt
egyszer sem tettek olyat, ami aggodalomra adott volna okot.
- Azért csak tartsa nyitva a szemét - mondta a férfi szelíden.
Magában azt gondolta, hogy Debbie-ben van valami szinte ijesztő
vonás, Meredith pedig sebezhetőbb, mint gondolná, és ki van
szolgáltatva azoknak, akik neki dolgoznak. Befolyásolhatják vagy
elszigetelhetik anélkül, hogy észrevenné, leleményesen
meglophatják, vagy akár bánthatják is. Nem ő lenne az első híres
ember, akivel ez megtörténik. Volt valami Debbie-ben és a
férjében, ami az első pillanattól fogva ösztönösen taszította. Attól
fogva, hogy Jack beengedte őt a házba, feltűnt neki, hogy szinte
úgy viselkedtek, mintha ez a ház legalább annyira az övék lenne,
mint Meredithé.
- Biztos vagyok benne, hogy megnyugszanak majd, amikor
elmennek a vendégeim.
- Mit gondol, mikor lesz az? - kérdezte Charles.
- Ha újra lakható és biztonságos lesz a házuk. Mindannyiuké
súlyosan megrongálódott, de nem annyira, hogy összedőljön.
Egész héten hívogatták az építési vállalkozásokat. Azt hiszem, Joel
hétfőn fog találkozni az építészével, és Arthurhoz is kijön a héten
a kárbecslő. - Kis tétovázás után mondott még valamit. - Tylát és
a gyerekeket viszont szeretném itt tartani, ameddig csak lehet.
Ha már az ösztönös megérzéseinkről beszélünk, szerintem
Andrew nagyon más is tud lenni, mint az a sármos doktor, akit a
vacsoránál látunk. Nagyon durván bánik Tylával. Hallottam nekem
nagyon nem tetsző mondatokkal fenyegetni Tylát, és a kislányuk
elmondta, hogy az apja veri az anyját. Ha Tylának segítségre van
szüksége, amilyen sokáig csak lehet, szeretném szemmel tartani a
dolgokat.
Charles bólintott. Elszomorította, amit hallott, ugyanakkor
meghatódott azon, hogy Meredith mennyire a szívén viseli az alig
pár napja megismert asszony sorsát. És egyetértett vele.
- Érdekes, nekem is ez volt az érzésem vele kapcsolatban. A
sima felszín alatt nagyon dühös ember rejtőzhet.
Meredith bólintott, aztán a kulcsával kinyitotta a kaput.
Charles megölelte.
- Ahhoz képest, hogy remete, elég jól látja a környezetében élő
embereket.
- Annak idején jól láttam őket - felelte Meredith csendesen. -
Lehet, hogy már kijöttem a gyakorlatból, de Jack és Debbie miatt
ne nyugtalankodjék. Higgye el nekem, jó emberek. Az életemet is
rájuk merném bízni.
- Remélem, igaza van.
Aggódott Meredithért, megszerette őt, és azt is felismerte,
hogy milyen magányos. Van ugyan egy lánya, de nincs vele szoros
kapcsolata, nem szoktak találkozni. Háromezer mérföld
távolságra él, és nincs senki más, csak ez a házaspár, akikben
viszont Charles nem bízott.
Sétálva indult haza, és egész úton Meredith járt a fejében.
Vajon elmegy-e majd vele vacsorázni? Szeretett volna úgy együtt
lenni vele, hogy ne vegye körül őket még vagy fél tucat ember.
Szeretett volna többet megtudni róla, és arról, hogy mi űzte őt a
falai mögé. Remélte, hogy mostantól visszatér a világba, az ő
kedvéért, és a sajátjáért is.
 Amikor este bementek a szobájukba, Tyla látta a jól ismert
haragot Andrew szemében. A férje már kezdett volna mondani
neki valamit arról, hogy újból elment a menhelyre, de Tyla olyan
tekintettel fordult szembe vele, amit Andrew eddig még sohasem
látott tőle. Will és Daphne épp fogat mostak a fürdőszobában, és
egy percre egyedül maradtak. Tyla úgy sziszegte oda a férjének,
mint egy kígyó:
- Ha hozzám érsz, vagy megint megütsz, hívom a rendőrséget,
és mindenkinek elmondom a házban, hogy mit művelsz velem.
Andrew már emelte a kezét, hogy megüsse, de a következő
pillanatban megértette, hogy az asszony komolyan gondolta.
- Kivel beszéltél? - kérdezte fenyegetően, közelebb lépve
hozzá, de leengedte a karját.
- Nem kell beszélnem senkivel. Soha többé nem engedem,
hogy megüss - felelte Tyla hidegen és érthetően. A gyerekek
bejöttek a fürdőszobából, és Andrew nem szólt többet. Lefeküdt
az ágyba, hátat fordított Tylának, és aznap este egy ujjal sem
nyúlt hozzá.
 Hatodik fejezet
Tíz nappal a földrengés után Arthur volt az első, aki elintézte,
hogy az építési vállalkozó eljöjjön, és megnézze a házát. Okosan
érvelve a korával, a vakságával és azzal, hogy készülnie kell a két
hét múlva esedékes koncertjére, sikerült rávennie a cég
tulajdonosát, hogy felmérje a kárt. Több helyiség mennyezetén
mély repedések keletkeztek, ezek közül kettőt ki kellett bontani,
hogy megerősíthessék. A fürdőkádja középen megrepedt, a
konyhaszekrények kilógtak a falból, és az összes tányérja
összetört. A padló mindenütt fel volt szaggatva, és sok lámpa
egyetlen szálon lógott a falból. Mindezek közepette a gyönyörű
zongorája valami csoda folytán érintetlen maradt.
Frieda, a házvezetőnője szerzett embereket, akik
eltakarították a törött üvegeket és porcelánokat, és összeírta,
hogy mely bútorokat kell megjavítani vagy újra cserélni. Frieda
idős kora ellenére kitűnően végezte a munkáját, Peter pedig
esténként volt Arthur segítségére mindenben, amiben tudott.
A vállalkozó becslése szerint két-három heti munka lesz a
házon, de ha az ablakokat és a fürdőkádat kicserélték, a további
munkálatok végzése alatt Arthur már visszaköltözhet, ha akar. És
Arthur persze vissza akart költözni, hogy a saját zongoráján
gyakorolhasson a közelgő hangversenyére, amire meghívta az
egész társaságot, miután a koncertet San Franciscóban rendezik.
A vállalkozó rekordidő alatt szerzett üvegest, beállíttatta az új
fürdőkádat, így két héttel a földrengés után Arthur sajnálkozva
közölte Meredithszel, hogy másnap visszaköltözik a házába. Két
nappal korábban helyreállt az áramszolgáltatás az egész utcában.
A gázvezetékeket is ellenőrizték, és sértetleneknek találták
minden lakásban, ettől kezdve tehát volt villany és gáz is. Arthur
őszinte szomorúsággal búcsúzott a csoporttól. Azok után, hogy
együtt élték át a földrengés utóhatásait, szinte egy családdá
váltak.
Az utolsó estéjén Meredith búcsúvacsorát rendezett számára.
Debbie fagyosan viselkedett vele, amióta nem volt hajlandó
elhinni neki, hogy az egyik vendége ellopta a Fabergé-dobozt. Az
értékes műtárgy azóta sem került elő. Meredith úgy döntött, nem
izgatja magát emiatt. Fontosabb dolgai voltak.
Az Arthur és Peter tiszteletére rendezett búcsúvacsora
ünnepivé tette az estét. Meredith a legfinomabb borait és
pezsgőjét szolgálta fel Jack mérhetetlen bosszúságára. Úgy
viselkedett, mintha az ő személyes tartalékait élnék fel. Ő és
Debbie olykor, ha úgy ítélték meg, hogy észrevétlenül megtehetik,
iszogattak Meredith legjobb boraiból, s az évek során a bordói bor
szakértőivé váltak. Jack a Lynch-Bages fajtát kedvelte, míg Debbie
a Chateau Margaux-ra esküdött.
Arthurt nagyon meghatotta, hogy Meredith ennyit fáradozott
miatta. Mivel már volt áram, az ebédlőben terítettek. A vacsora
elegáns volt, megadták a módját, jóllehet mindnyájan farmerban,
pulóverben és csupa olyan holmiban voltak, amit már két hete
hordtak. Debbie minden baja ellenére finom vacsorát készített.
Meredith ennyi idő után már tudta, ki mit szeret, ezért Arthur
kedvenc étele került az asztalra. Másnap Jack, Peter és az ő
segítségével visszaköltöztették a házába. Ott már mindenütt
mesteremberek dolgoztak a sérülések helyrehozásán. Arthur
túláradó örömmel ült le szeretett hangversenyzongorájához.
 Ava nagyon elszomorodott, amikor Peter elköltözött, és azzal
az ürüggyel, hogy segít Arthurnak, minden este átment hozzájuk.
Öt nappal ezután ő és Joel is visszamentek Joel házába.
Szétszedték, és újra összerakták a házat. Három héttel a
földrengés után már csak Tyla és Andrew lakott Meredith-nél.
Nekik eddig nem sikerült építési vállalkozót találniuk, aki
elkezdett volna dolgozni a házukon. Végül akadt egy kisebb cég,
amely vállalta a munkát, és a földrengés után napra pontosan egy
hónappal készen álltak rá, hogy hazatérjenek.
Meredith segített Tylának elhelyezni a gyerekeket, azután
hazament az üres házba, ahol egészen kifosztottnak érezte
magát. Aznap este a dolgozószobájában vacsorázott egy tálcáról,
de jószerivel csak csipegetett az ételből.
Debbie megsértődött attól, hogy nem velük vacsorázott, de
Meredith időközben leszokott arról, hogy velük töltse az estéit.
Szüntelenül Will és Daphne járt az eszében, és aggódott Tyláért.
Andrew közben újra a rendes munkabeosztása szerint dolgozott,
amitől jobb lett a hangulata, de Meredithnek fogalma sem volt
arról, hogy éjjel, amikor kettesben van Tylával, mit művelhet vele.
Daphne vallomása, miszerint apja néha megüti az anyját,
megrémítette, de Tyla mindeddig hallgatott a férje durvaságáról.
A Johnsonék elköltözését követő napon csak Arthurnak a
Symphony Hallban rendezett hangversenye vidította fel.
Megbeszélték, hogy a koncert után mindannyian együtt
vacsoráznak. Meredith meghívta Charles Chapmant is, hogy
tartson velük, és ő örömmel elfogadta a meghívást. A Vészhelyzeti
Szolgálatok Irodájában még mindig rengeteg volt a teendő, de
elmondása szerint kicsit már lassult az iram.
 Továbbra is próbáltak segíteni azoknak, akik hosszabb-
rövidebb időre szállást kerestek, de a menhelyek kezdtek bezárni.
Újra megnyíltak viszont az iskolák, némelyik ideiglenes helyen, és
Meredith is visszatért zárkózott, csendes életéhez a falai mögé.
Néha benézett Arthurhoz, és feltűnt neki, hogy Ava is ott van,
amikor Joel el van foglalva vagy épp nincs a városban. Arthur
hangversenyének estéjén hihetetlenül jól nézett ki rövid fekete
ruhájában, amelyben jól érvényesült gyönyörű dekoltázsa és
hosszú lába. Peternek még a lélegzete is elállt, amikor meglátta.
Arthur csodálatosan játszott, és a koncert után jó hangulatban
ülték körül az asztalt egy mindannyiuk által kedvelt görög
étteremben. Zárásig maradtak, majd Charles, Peter, Arthur, Joel
és Ava még elmentek egy italra Meredithhez. Andrew-nak és
Tylának haza kellett menniük, hogy elengedjék a bébiszittert.
Hajnali kettőkor Arthur beismerte, hogy elfáradt. Peter hazavitte,
hogy lefekhessen, majd visszament Meredithhez, hogy
csatlakozzon a többiekhez. Az elmúlt hónapban afféle kis
családdá formálódtak az utcában, és Tyla is tervezte, hogy
meghívja Mereditht, vacsorázzon velük, amikor Andrew
megengedi.
Az Arthur hangversenye utáni reggelen tett egy próbát, és
szólt Andrew-nak, hogy Meredith este náluk vacsorázik.
- Megint? Miért?
- Majdnem egy hónapig laktunk nála. Most egyedül van. A
legkevesebb, amit tehetünk, hogy olykor-olykor áthívjuk
vacsorázni.
- Nem láttad még eleget? Miért nem költözteted hozzánk? -
felelte Andrew, és a hálószoba ajtaját becsapva maga mögött,
elment öltözködni. El volt rontva a napja, de nem tiltotta meg a
vacsorameghívást. Meredith már a megérkezésekor érezte a
feszültséget a levegőben, és Tyla is idegesnek látszott, amikor a
vacsorát az asztalra tette. Andrew dühös volt, amiért Tyla
odaégette a rizst, és rárivallt Willre, hogy vegye le a könyökét az
asztalról. Daphne magához szorította Marthát - Meredith már
tudta, hogy akkor csinálja ezt, amikor szorong. Amikor apja
megütötte az anyját, másnaptól egy percre sem tette le a babát.
Ugyanezen a napon Will a rettenetes gyomorfájása miatt nem
tudott iskolába menni, így együtt lehetett az anyjával.
Meredith kicsit késve érkezett, mert Debbie nagy hűhót
csapott amiatt, hogy elmegy otthonról.
- Már megint elmegy? Miért nem szólt róla nekem? A kedvencét
főztem vacsorára. - Úgy nézett rá, mintha mindjárt sírva fakadna,
Meredith pedig szörnyen érezte magát, amiért így megbántotta.
- Ma reggel hagytam egy cédulát a konyhában - felelte
szelíden.
- Nem láttam. - Ezután nagy dérrel-durral kidobta a vacsorát,
Meredith pedig húszperces késéssel futott be Johnsonékhoz,
miután nem győzött bocsánatot kérni Debbie-től.
A halálosan megsebzett Debbie-t a konyhában hagyva a szó
szoros értelmében futva érkezett. Mihelyt kitette a lábát, Jack
felbontott egy üveggel Debbie kedvenc Chateau Margaux-jából, ő
pedig elővette a sütőből Jack vacsoráját.
- Rájuk fog unni, vagy ők unják meg őt - nyugtatgatta Jack
Debbie-t. - Nem fogják bírni, hogy egy öregasszony lebzseljen
örökké náluk, és ő sem akar majd egy nyolcvankét éves
öregember után mászkálni. Peter és Ava lopva fognak találkozgat-
ni. Ehhez nincs szükségük közönségre. Joel meg csak azt akarja,
hogy lefeküdjenek vele, úgyhogy neki sem kell, hogy Meredith láb
alatt legyen.
- És mi a helyzet az ezredessel? - kérdezte Debbie
aggodalmasan, miközben iszogatták a bort, és ették a sütőben
elrejtett vacsorát. - Ő mintha nagyon is érdeklődne iránta. -
Debbie-nek nem tetszett az ezredes. Folyton figyelte őt és Jacket,
de úgy, mintha gyanakodna rájuk.
- Majdnem tíz évvel öregebb a pasinál. Mit gondolsz, meddig
fog tartani a dolog? - kérdezte Jack cinikusan. - Aván is megáll a
tekintete. Szerintem ő is akar tőle valamit.
- A lány közben Pétért akarja - nevetett Debbie. - Egytől egyig
elcseszett mind. Igazad van, egykettőre rá fognak unni egymásra,
és térden állva jön vissza hozzánk. - Debbie-nek már a fejébe
szállt a bor.
Meredith eközben Johnsonéknál ette a vacsorát. A légkör
mindvégig feszült maradt Andrew és Tyla között, és hogy ne
rontson tovább a helyzeten, mihelyt a gyerekek lefeküdtek, ő is
hazament. Csend volt a házban, látta, hogy Jack és Debbie
lakásában ég a villany. Remélte, hogy Debbie azóta megbocsátott,
amiért nem ette meg a neki készített vacsorát. Nagyon nem
szerette felzaklatni. Tudta, hogy nehéz hónapjuk volt azzal a sok
emberrel, akik nála laktak a földrengés után. Mihelyt a vendégek
elmentek, plusz szabadnapokat adott nekik.
Meredithnek kifejezetten jót tett ez a hónap, de Debbie-t és
Jacket sok kihívás elé állította, és úgy viselkedtek, mintha a saját
házukat szállták volna meg idegenek. Emlékezett Charles velük
kapcsolatos szavaira, és tudta, hogy túlreagálja a helyzetet,
tévesen ítéli meg őket. Rosszkedvűk volt, amíg a vendégek a
házban tartózkodtak, de nem voltak rossz emberek.
Épp rá gondolt, amikor megszólalt a telefonja. Még csak kilenc
óra volt. Charles hívta, hogy megkérdezze, mi van vele, és
megköszönje, hogy elhívta Arthur hangversenyére.
- Hogy van most, hogy elmentek a szállóvendégei? - kérdezte.
- Hiányoznak. Az imént vacsoráztam együtt Tylával, Andrew-
val és a gyerekekkel.
- Milyen volt?
- Feszült - válaszolta Meredith egy sóhaj kíséretében. - Féltem
Tylát és a gyerekeket. Olyan, mintha egy vulkán oldalában
élnének. Ő még mindig állítja, hogy minden rendben van velük, de
tudom, hogy ez nem igaz. Odaégette a rizst, és Andrew
dührohamot kapott. Szegény Daphnén látszik, hogy meg van
rémülve az apja jelenlétében. A legszívesebben felkapnám, és
hazahoznám őket magammal.
- Mielőtt megtenné, volna kedve holnap este velem
vacsorázni? Engem felkaphat, és hazavihet - mondta Charles,
mire Meredith nevetett. Még soha nem vacsoráztak kettesben,
ezért izgult miatta. A férfi úgy mondta ezt, mintha randevúra
hívná, és ő nem tudta, készen áll-e erre. Utoljára azelőtt
randizott, hogy házasságot kötött Scott-tal, és nevetségesnek
érezte az ő korában randevúzni, ráadásul egy nála nyolc évvel
fiatalabb férfival. Szerette volna, ha barátok lennének, és arra
gondolt, hogy talán jobb lenne ennyiben hagyni a kapcsolatukat,
de zavarában ezt nem merte megmondani neki. - Kellemesen
érezné magát egy étteremben, vagy fél, hogy mindenki felismeri
majd?
 - Nem tudom. Nemigen járok el. Illetve soha - felelte
Meredith. Előző este, a hangversenyen és a görög étteremben is
látta, hogy néhány fej feléje fordul, de senki sem háborgatta. Csak
megbámulták, és amikor rájöttek, kicsoda ő, összesúgtak.
A külseje nem sokat változott azóta, hogy abbahagyta
filmezést, ezért könnyen felismerték, különösen mivel szépen
felöltözött az alkalomra. Egy egyszerű fekete ruha volt rajta, a
haját simán hátrafésülte, és a fülébe gyémánt fülbevalót tett.
Visszafogottan elegáns és finom jelenség volt. Amikor Charles
hirtelen ráeszmélt, hogy Meredith White ül mellette, egy
pillanatra szinte megrendült, de a nő olyan fesztelenül és
őszintén társalgott vele, hogy csakhamar elfelejtette, milyen nagy
sztár és mekkora ikon. Attól, hogy egyszer csak eltűnt a
nyilvánosság elől és visszavonult, titokzatossá és bizonyos
szempontból még híresebbé vált.
- Ismerek egy kis olasz éttermet kint, a Fasoron túl. Ott senki
sem fogja háborgatni. Vagy egy elegánsabb helyre szeretne
menni?
- Én megelégszem a pizzával és a hamburgerrel - válaszolta
Meredith.
- Magával minden olyan egyszerű. Akár főzhetek is magának a
saját konyhámban. Az elmúlt két évben egész rendes szakács lett
belőlem.
- Ha akarja, itt is ehetünk-javasolta Meredith, de Charles nem
akarta. El akarta vinni Mereditht Jack és Debbie éberen figyelő
tekintete elől, hogy az esemény igazi randevú lehessen.
- Majd kigondolom. Nyolc órára jöhetek magáért?
 - Az tökéletes lesz - felelte Meredith, de mihelyt letette a
telefont, rögtön megbánta. Nevetségesnek érezte, hogy az ő
korában randevúzzék egy férfival. Az ilyesmin már rég, vagy
legalábbis az elmúlt tizennégy évben túl volt, de jobb belátása
ellenére a férfi lassanként kiemelte a magányából.
Másnap reggel kínosan ügyelt arra, hogy szóljon Debbie-nek,
ismét házon kívül vacsorázik - már a harmadik este egymás után.
Szédülés fogta elz ha belegondolt. Bánta, hogy azt mondta
Charlesnak, elmegy vele. Úgy tervezte, hogy ezt megmondja neki
a vacsora közben. Lehetnek barátok, de semmi több. Ennyi idősen
már nem akart romantikus kalandba keveredni.
Akkor is ez járt a fejében, amikor elment a drogériába
fogkrémért és lakklemosóért. Már megtalálta, amit keresett,
amikor majdnem összeütközött Tylával, aki egy üveg folyékony
alapozót és egy jégtömlőt vett le a polcról. Meredith elszörnyedt,
amikor meglátta a foltot oldalt az arcán. Este még nem volt ott.
Tyla zavartan fordította el az arcát.
- Tegnap éjjel nekimentem a fürdőszobaajtónak. Elfelejtettem,
hol vagyok, és Andrew félig nyitva hagyta - magyarázta azonnal.
- Jól vagy? - kérdezte Meredith, miközben elindultak együtt a
pénztárhoz.
- Jól. Sajnálom, hogy a vacsora olyan rosszul sikerült. Miután
nálad laktunk egy hónapig, és el voltam kényeztetve, kijöttem a
főzési gyakorlatból - mondta mosolyogva, és Meredith csak ekkor
látta, hogy a szája is kissé fel van dagadva.
- A vacsora jó volt. Egy kis idő múlva fel akartalak hívni.
Aggódom érted, Tyla.
 - Ne aggódj, jól vagyunk. Tudom, hogy rémesen nézek ki.
Nagyon könnyen beütöm magam ide-oda, nekimegyek
mindennek, és a saját lábamban is képes vagyok elbotlani.
Meredith rosszul érezte magát, miközben Tylát hallgatta, és
biztosra vette, hogy a gyerekeket is megviseli ez a helyzet.
- Tyla, nem kell elviselned azt az embert, aki bántalmaz. -
Meredith megpróbált ítélkezéstől mentes hangot megütni.
- Andrew nem bánt engem - kelt Tyla rögtön a férje
védelmére. Tudta, ha bárkinek elmondja, Andrew beváltja a
fenyegetését, és végez vele. Ha elhagyná, ugyan hová menne és
mihez kezdene? Nem foszthatja meg a gyerekeit az apjuktól.
Szükségük volt rá.
Pár percig még beszélgettek, aztán Tyla sietve elment,
mondván, hogy a gyerekekért kell mennie az iskolába.
Meredithnek még akkor sem ment ki a fejéből a látvány, miközben
a vacsorához öltözködött. Charles is látta rajta rögtön, hogy
valami nyugtalanítja, amikor érte ment, és elautóztak az általa
említett olasz étterembe. Vacsora közben Meredith beszámolt a
Tylával való találkozásáról, amitől a férfit is elfogta az aggodalom,
ugyanakkor elmondta, hogy senki sem véd úgy egy bántalmazót,
mint az áldozata.
- Nem tudom, hogyan segíthetnék rajta. Sohasem ismerte be
nekem, hogy veri a férje.
- Amíg ő nem mondja el, nem tehet semmit - felelte Charles.
Aztán másra terelődött a szó. Charles nagy filmrajongó volt,
Meredith minden filmjét látta. Bevallotta, hogy az első légierős
korszakában szerelmes volt belé. - Akkoriban még gyerek voltam,
akárcsak maga. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer még
együtt fogunk vacsorázni. - Mesélt a repülős bevetéseiről, a
katonai hírszerzésnél és a Pentagonban töltött szolgálatáról.
Kiemelkedő katonai karriert futott be. A fia a West Point katonai
akadémián végzett, és most a hadseregben szolgált, a lánya pedig
magánpilótaként dolgozott egy nagy vállalatnál, és Texasban élt. A
férje egy kereskedelmi légitársaság pilótája volt, és két gyerekük
született. - Azt hiszem, kislány korában megfertőzhettem a
repüléssel. -Érezhetően büszke volt rá.
- Lehet, hogy örökletes. Én például alig ismerem az unokámat,
aki színésznő szeretne lenni -válaszolta Meredith halkan.
- Hiányzik a színészet? - kérdezte Charles.
- Néha. De már nem nagyon. Az egy másik élet volt.
Szerettem, amikor csináltam. Izgalmasnak találtam. Aztán
abbahagytam. Mindent abbahagytam... amikor meghalt a fiam. - A
tekintetében, ahogy a férfira nézett, ott volt minden, a veszteség
és a feneketlen bánat. A férfi nem kérdezgette erről.
- Ha akarna, visszatérhetne. Még azok a fiatalok is ismerik a
nevét, akik nem látták a filmjeit - mondta.
- Semmi máshoz nem értettem, és nem is akartam érteni.
Szerettem a filmezést - felelte Meredith felcsillanó szemmel.
Évek óta most először vallotta ezt be még önmagának is. - De
Justin halála után nem tudtam rávenni magamat, hogy folytassam.
Az ő elvesztéséhez képest olyan jelentéktelennek tűnt az egész.
- A legtöbb munka jelentéktelen, hacsak nem azzal foglalkozik,
hogy életeket mentsen vagy gyógyítson - válaszolta Charles. - Én
sok örömet találtam a repülésben, és így van vele a lányom is. De
nem változtatjuk meg vele a világot. Csak szerettük azt a munkát,
amiért fizettek.
 Meredithnek tetszett, hogy a férfi ilyen kiegyensúlyozottan és
gyakorlatiasan fogja fel a dolgokat. Csodálta, amiért most
önkéntesnek jelentkezett a VSI-nél, és hogy volt bátorsága új
életet kezdeni és saját vállalkozást indítani San Franciscóban, ahol
nem ismert senkit. Amíg ő visszahúzódott a falai mögé, Charles a
felesége elvesztése miatti gyászára azzal válaszolt, hogy valami
egészen másba kezdett. Bátrabb volt nála. Fontos emberek
védelmét ellátó biztonsági ügynökséget működtetett. Nem
fejlesztette nagyra a vállalkozását, válogatott klienseknek
dolgozott, és élvezte a munkáját.
Az este gyorsan elmúlt, s a vacsora csakugyan olyan jó volt,
ahogy Charles ígérte. Meredithnek leginkább az tűnt fel, hogy
milyen jól érzi magát vele. Mintha egy régi barátjával, nem pedig
egy új ismerősével vacsorázna. Nem kellett elmesélnie a férfinak
az egész életét, hiszen a nagy részét már ismerte, a többit meg
érezhette rajta. Charlesnak jó ösztöne volt az emberekhez, jól
kijött önmagával, és kényelmesen érezte magát a bőrében.
Meredith csak hazafelé, a kocsiban jött rá, hogy elfelejtette
megmondani neki: nem akar randevúzni vele. Felnevetett, amikor
eszébe jutott.
- Mi olyan vicces? - kérdezte a férfi, amikor egy lámpánál
megálltak.
- Meg akartam mondani, hogy nem akarok randizni magával,
hogy túl öreg vagyok ahhoz, hogy belekezdjek egy kapcsolatba, és
túl öreg vagyok magához - nézett rá mosolyogva Meredith.
- És? Ezt találta olyan viccesnek? - Charles nem úgy nézett ki,
mint aki jól szórakozik.
 - De olyan jól éreztem magam a társaságában, hogy
elfelejtettem ezt megmondani.
Erre már a férfi is elnevette magát.
- Akkor mi legyen?
- Még mindig túl öreg vagyok, de nagyon élveztem az estét.
Szeretek magával lenni.
A férfi elégedett arccal fogadta a választ.
- Én is magával. Maradjunk ennyiben, és egyelőre ne hozzunk
nagy horderejű döntéseket, rendben? Egyébként meg nem túl
öreg. A legkevésbé sem érdekel, hány éves, ha ez megnyugtatja. A
feleségem öt évvel volt idősebb nálam, de ez sohasem jelentett
problémát köztünk. Nem tudom, mennyiben más a nyolc év. És
maga fantasztikusan néz ki. Akkor ezt levehetjük a listáról?
- Ezek szerint - bólintott nevetve Meredith.
- Van még más ellenvetése is? Azt hiszem, a remete életmódja
némileg veszélyben forog. Két napja ellátogatott egy
hangversenyre, ma este pedig egy étteremben vacsorázott.
Úgyhogy ez gyenge kifogás. Én azt mondom, emiatt ne izgassuk
magunkat, várjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok. Mit szól hozzá?
- Érdeklődve hallgatom - felelte Meredith huncut tekintettel.
A kapu elé érkezve elővette a távirányítót, kinyitotta vele a kaput,
és behajtottak. Amikor Charles megállította az autót, odahajolt, és
megcsókolta Mereditht. Ő meglepődött azon, hogy hirtelen újra
fiatalnak érezte magát, és mintha halvány remény ébredne benne
a jövő iránt. Évek óta nem érezte ezt. Annyira biztos volt benne,
hogy élete legszebb korszaka már mögötte van, és most hinni
kezdte, hogy rosszul gondolta.
- Szeretek magával lenni, Meredith - mondta kedvesen a férfi.
 - Én is - suttogta Meredith. Charles újra megcsókolta, aztán
megjelent egy éjszakai biztonsági őr, aki a háttérbe húzódva
tapintatosan várt, amíg kiszállnak a kocsiból.
- Nem is tudom, mikorra fogom megszokni, hogy maga híres
ember - mondta Charles, bekísérve Mereditht a házba. A bejárati
hallban jó éjszakát kívántak egymásnak, és a férfi megígérte, hogy
másnap felhívja. Meredith tudta, hogy állni fogja a szavát, és az
volt benne a legjobb, hogy akarta is, hogy telefonáljon.
Miután Charles távozott, ő mosollyal az arcán ment fel az
emeletre. A maga mögött hagyott évek elolvadtak, és semmivé
váltak a hosszú ideje hordozott nehéz terhek. Újra fiatalnak
érezte magát. Talán mégis Arthurnak van igaza, gondolta.
Sohasem túl késő, eszmélt rá boldogan.
 Hetedik fejezet
Aznap este, amikor Meredith Charlesszal vacsorázott, Ava
beugrott Arthurhoz, hogy visszaadja Peternek a kéziratát, és
megmondja neki, hogy nagyon tetszett a regénye. A történetet
lebilincselőnek, az alakokat jól megrajzoltak-nak találta. Le sem
tudta tenni, és valahányszor abba kellett hagynia az olvasást, alig
várta, hogy folytathassa. Peter boldog izgalommal hallgatta.
- Te vagy az egyetlen, akinek odaadtam -mondta elfogódottan.
A bejárati ajtóban állva beszélgettek, és Arthur lekiáltott az
emeletről, hogy ki jött.
- Ava - szólt fel neki Peter, remélve, hogy Arthur nem fog
haragudni. Ava ugyanis előzőleg nem telefonált, hogy
megkérdezze, átjöhet-e.
- Mondja meg neki, hogy jöjjön fel - válaszolta Arthur.
Ava felment Peterrel a lépcsőn, be abba a szobába, amelyet
Arthur dolgozószobának használt, és ahol a zongorája állt a fő
helyen. Ezt a szobát hozatta rendbe elsőként Peterrel és a
takarítókkal, itt szeretett a legjobban tartózkodni. Ava melegen
üdvözölte az öregurat, és elnézést kért, amiért bejelentés nélkül,
csak úgy beugrott.
- Jöhet bármikor, mindig szívesen fogadjuk -felelte Arthur
kedvesen.
Ava megpuszilta az arcán, amitől Arthur megérezte a lány
parfümjének egzotikus illatát. Anélkül, hogy látta volna őt,
felismerte az érzéki természetét. Peter még inkább így volt vele.
Enyhén rekedtes, fátyolos hangja, hosszú, selymes haja, mely
néha súrolta az ő arcát, heves vágyat ébresztett benne. És
Arthurral ellentétben ő láthatta Ava csábos alakját is.
 - Menjenek be a nappaliba, vagy ahova akarnak - mondta
Arthur, mire Peter zavarba jött. Ő leginkább a szobájába szerette
volna vinni Avát, de nem merte. Hallották, hogy az öregember
gyakorol, és beszélgetni kezdtek. Közben elszaladt az idő, amikor
a lány az órájára pillantott, meglepődve látta, hogy már két óra
telt el.
- Jobb, ha most megyek - mondta sajnálkozva. - Joelnek ma
késői megbeszélése volt, de azóta már hazaérhetett. Szereti, ha
otthon vagyok, amikor hazaér. - Joelnek ugyan nem voltak vele
szemben túlzott elvárásai, és nem akarta őt teljesen kisajátítani,
de Ava okkal volt vele, és a férfi soha nem hagyta, hogy erről
megfeledkezzék. Azért élt együtt a lánnyal, mert élvezte a
társaságát, és élvezte a testét. Ha éjjel jött is haza, első dolga volt
szeretkezni vele. Ava mostanában más érzésekkel viszonyult
ehhez, mint kezdetben. Eleinte hízelgett a hiúságának, de már
rájött, hogy ez inkább Joel igényeiről szól, mint arról, hogy mély
érzéseket táplálna iránta. Tudta, hogy a férfi menynyi időt bír ki
egy nő mellett, és hogy lassan az ő szavatossági ideje is lejár.
Joel új horizontot nyitott meg előtte, és végtelenül bőkezű
volt. Attól kezdve, hogy megkérte, adja fel az állását, pótolta Ava
elvesztett fizetését. Azt akarta, hogy mindig elérhető legyen
számára, és mivel egyetlen alkalmazottjával sem szándékozott
lefeküdni, vagy legalábbis nem tartósan, nem akarta, hogy Ava
neki dolgozzon. Többször is kifejtette a lánynak, hogy a házasság
szóba sem jöhet, és ő nem egy „hosszú távú pasi". Egyszer
megégette magát, és akkor megtanulta a leckét. A válása óta
szerette „frissen tartani a dolgokat", és továbblépni, mielőtt a
kapcsolat túl nagy igényeket támasztana, netán szentimentálissá
vagy unalmassá válna.
Ava nem a pénz miatt volt vele, hanem mert izgalmas és
szórakoztató társaságnak találta, ráadásul jóképű volt és szexi, és
még a köztük lévő korkülönbség is tetszett neki. Joel felnőtt volt,
nem egy éretlen kölyök, aki tahó módon viselkedne vele, mindig
megmaradt úriembernek, és tartotta magát az ígéreteihez. Az
elmúlt évben azonban Ava mind gyakrabban érezte úgy, hogy ő
csak egy test, amit a férfi megvett, és amiért fizetett. Joel nem
kívánt tőle túl különleges dolgokat, de mintha a tulajdonának
tekintette volna. És ha nem mondták is ki, tudta, hogy eldobható,
mint afféle „egyszer használatos tárgy".
Megfordult a fejében, hogy elhagyja, de az idő valahogy
sohasem volt alkalmas rá. Vagy épp egy fantasztikus utazásra
készültek; vagy Joel egy bonyolult üzletkötés kellős közepében
volt, és Ava nem tartotta volna fairnek, ha akkor hagyja el; vagy
valami ünnepet - születésnapot, karácsonyt - nem akart
elrontani. És mihez kezdett volna, ha elhagyja? Most egy
gyönyörű házban lakott vele, és már két éve nem dolgozott, amit
nehezen tudott volna megmagyarázni egy új munkahelyen. Joel
ígéretei közé tartozott az is, hogy ha különmennének, az
ajánlólevelébe azt írná, hogy a személyi asszisztense volt. De
közben mindenki tudott kettőjükről. Ava Joel minden üzletfelével
találkozott az úgynevezett társasági eseményeken, és ő is
betartotta az alkujuk rá eső részét. Gyönyörű nő volt, minden
férfi irigyelte miatta Joelt. Mindenben támogatta a férfit,
mindenért hálás volt, amit érte tett, és derűt sugárzó, jó
természete volt.
 Joel többször is mondta neki, hogy ha még egyszer házasodni
akarna, amit nem akart, csak őt venné feleségül. Az agglegények
életét választotta, egymást sűrűn váltó nőkkel. Tudta, ha feleségül
venné Avát, mindig ott motoszkálna benne az érzés, hogy
elmulasztott valamit, mígnem egyszer felülkerekedne a
kíváncsisága, és megcsalná őt. A végén újra balhé lenne, akkor
venne neki egy házat, fizetné a házastársi támogatást, és attól
kezdve gyűlölnék egymást, mint a szülei, és mint ő meg a volt
felesége. Ezt nem akarta még egyszer végigcsinálni. Úgy
gondolta, ez tett tönkre mindent.
Ava nem tartotta valószínűnek, hogy Joel megcsalja, de nem
volt benne biztos. Ha igen, akkor körültekintően csinálta.
Korábban azt hitte, hogy szerelmes a férfiba, de most már ebben
sem volt biztos. Olyan megállapodás volt ez, ami mindkettőjüknél
működött, legalábbis eddig. De huszonkilenc évesen úgy érezte,
válaszúthoz közeledik. Egyszer majd férjet, gyerekeket és saját
otthont szeretne. Joel pedig nem az a férfi, akivel egy életen át
együtt akarna élni, ez most még világosabb volt számára, mint
valaha.
Attól a perctől kezdve, hogy megismerte Pétért, az övé lett a
szíve. Peter tíz évvel fiatalabb volt Joelnél, de hozzá képest fiúnak
látszott. Arról álmodott, hogy egyszer sikeres regényíró lesz,
addig meg középszerű munkákkal keresett annyi pénzt, hogy
megéljen. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy az írás még jó
néhány évig, vagy talán soha nem lesz jövedelmező. Egyelőre
magát is alig bírta eltartani, nemhogy Avát, de a lány nem bánta. A
nap minden percében Peterrel akart lenni. Éjjel róla álmodott, és
alig kapott levegőt, amikor a fiú belépett a szobába. Úgy gondolta,
hogy Peter a leggyönyörűbb, legszexibb férfi, akit életében látott.
Csak azt nem tudta, mit kezdhetnének ezzel a helyzettel.
Peternek szüksége volt az Arthur melletti munkára, hogy
tovább tudjon írni, de az írással eddig jóformán egy fillért sem
keresett, leszámítva egykét, jelentéktelen irodalmi lapokban
megjelent, szabadúszóként írt szösszenetet. Az igazi karrier még
el sem kezdődött számára, Ava modellkarrierje pedig csaknem két
éve parkolópályán volt, tervező grafikusnak meg egyelőre még
csak készült. Ha mindketten a választott hivatásukból akarnak
megélni, akkor vár még rájuk néhány szűk esztendő.
Egyiküknek sem volt saját lakása. Peter egy parányi tetőtéri
szobában lakott Arthur házában. Már beszéltek róla, és Peter
bízott Arthur szavában, miszerint megengedné, hogy Ava ott
lakjon vele. A lány nem tudta, érdemes-e várnia addig, amíg Joel,
valamikor jövőre, véget vet a kapcsolatuknak, ami
elkerülhetetlennek látszott, vagy sutba dobva az óvatosságot,
hagyja el Joelt, vegye rá Pétért, hogy adja fel az Arthurnál élvezett
biztos menedéket, és keressenek közösen egy lakást, majd
próbáljanak mindketten az eddiginél jobb munkát találni. Peter
ugyanakkor már elköteleződött Arthur mellett, akit nagyon
megkedvelt, és nem akarta cserben hagyni. És amikor Ava
összejött Joellel, huszonhét éves volt, de most, két évvel később,
nem akart hibázni.
Peter megcsókolta, és szorosan magához ölelte a szerelmét.
- Mit csináljunk? - súgta könnyes szemmel. - Gyűlölöm, hogy
visszamész hozzá. - Amíg Meredithnél laktak mindketten, addig
nem feküdtek le egymással, mert Ava nem akart egy időben két
férfival szeretkezni. Peterbe volt szerelmes, de Joellel élt együtt.
Mindez egy darabig elviselhető, sőt olykor még szórakoztató is
volt, a földrengés azonban mindent megváltoztatott. Nappal a
dolog jól működött, amíg Meredith házában mindennap látta
Pétért, de visszaköltözve, éjszakánként egy ágyban Joellel, Peter
után vágyódott, róla fantáziáit. Most már elviselhetetlennek
érezte, hogy ugyanabban az utcában, két házzal odébb van tőle.
És a fiú is majd' megőrült magában, amikor rá gondolt.
- Fel kéne mondanom Arthurnak - gyötrődött Peter
kétségbeesetten, de képtelen volt rászánni magát, mert majdnem
úgy szerette az öreget, mintha az apja volna, és tudta: Arthurnak
szüksége van rá, vagy valakire, aki igazán törődik vele, és
megkönnyíti az életét. Ugyanakkor együtt akart élni Avával. Már
látta magát, amint egy napon feleségül veszi, hacsak egy másik
fickó, akinek Ferrarija van, addig el nem happolja az orra elől.
- Majd kitaláljuk, mi legyen - próbálta a lány megnyugtatni.
Egy hónapja ismerték egymást, de mindketten úgy érezték,
mintha már egy egész életet töltöttek volna együtt. Peter
szenvedett attól, hogy Ava Joellel van, de nagyon jól tudta, hogy
anyagilag semmit sem tud felkínálni a lánynak. Szó szerint egy
padlásszobában élő, éhező író volt. Egy regényben az ilyesmi
nagyon romantikus, az életben azonban csöppet sem az.
Lekísérte a lépcsőn, és a lány pár perc múlva elsietett. Ezután
felment Arthur dolgozószobájába, hogy megnézze, jól van-e. Az
öregember valami Braille-írásos papírokat olvasott az
íróasztalánál, és felnézett, amikor hallotta, hogy a fiú belépett a
szobába. Kora ellenére rendkívül éles volt a hallása, ami
valamelyest ellensúlyozta a vakságát. Tréfálkozott is vele
néhanapján, mondván, hál' istennek ő nem Beethoven, aki
tudvalevőleg süket volt. Bizonyos mértékig más vakokhoz
hasonlítva az ő helyzete könnyebb volt, minthogy fiatal korában
még látott, így tudta, hogyan néznek ki a dolgok.
- Minden rendben van? - kérdezte Peter. Arthur kihallotta a
szomorúságot a hangjából, habár a fiú igyekezett vidámságot
tettetni. Az öregember tudta, hogy zaklatott, és gyanította az
okát, ahogy már említette is Meredithnek.
- Jöjjön be, fiam - invitálta beljebb. - Én rendben vagyok, de
maga? Mi a helyzet kettejükkel?
Mindketten tudták, hogy Avára utal. Peter gondolatait
mostanság Ava töltötte be, kiszorítva még a befejezetlen regényét
is. Amióta megismerte a lányt, arra is rájött, hogyan fogja
befejezni a történetet, el is mesélte neki, csak még nem írta le.
- Semmi - felelte csüggedten. - Képtelen helyzet. Az ő
számára is nagyon bonyolult. Én semmit sem tudok felajánlani
neki, ugyanakkor ő ideális körülmények között él Joellel.
- Szerelmes Joelbe? - kérdezett rá a lényegre Arthur.
- Azt mondja, nem - felelte kissé bizonytalanul Peter. -
Egymásba vagyunk szerelmesek, de ezzel nem jutunk sehova. Én
jó lelkiismerettel nem bátoríthatom arra, hogy hagyja ott Joelt, aki
mindazt nyújthatja neki, amit én nem tudok sem most, sem
később. Valószínűleg soha nem fogok annyi pénzt keresni, mint az
a pasas.
- Joel sem szerelmes Avába - jelentette ki Arthur határozottan.
- Honnan tudja? - kérdezte Peter izgatottan. Az öregembernek
titokzatos, a látáson túlmutató ösztönös megérzései voltak az
emberekkel kapcsolatban.
 - Hallom. Szórakozik vele. Ava valószínűleg felcserélhető Joel
számára, és egy nap, talán hamarabb, mint Ava gondolja, ki fogja
adni az útját. Ő az a fajta férfi, aki játékszernek tekinti a nőket. Ava
sem szerelmes belé, ezt is hallom. Nyilvánvalóan butaság volt
belebonyolódnia ebbe a viszonyba, bizonyára Joel lenyűgözte és
elkápráztatta. Ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű. De maguk
között látom a lehetőségeket, a reményeket és az álmokat.
Megéri, hogy utánajárjanak, ha képesek lesznek tisztességes
módot találni rá. Nem szeretném lelövetni magam egy
feldühödött, féltékeny szeretővel, de ha szüksége van rá, hogy
együtt legyen Avával, és szeretné, ha a lány néha itt lenne, ne
mondjanak le róla. Bízom benne, hogy tudja kezelni a helyzetet, és
közben felém is nyitva tartja a fülét. Ide hívhatja őt, amikor csak
akarja.
Peter arca felragyogott, mint egy gyereké a karácsonyfa láttán,
és Arthurnak nem kellett őt látnia ahhoz, hogy tudja.
- Remélem, Ava okos lány, és értelmesen fogja kezelni a
helyzetet. Drámai jelenetekre biztosan nincs szükségünk itt. -
Egyszerűen lehetőséget akart adni a két fiatalnak. És nem akarta
elveszíteni Pétért. Ez volt a legbölcsebb dolog, amit tehetett érte,
hogy a szerelmes ifjú ne rohanjon el ész nélkül, csak hogy Avával
tölthesse az éjszakát. A lánynak pedig hamarosan dűlőre kell
vinnie a dolgát Joellel. - Bízom benne, hogy Ava észszerű időn
belül tisztázza a helyzetét. Nem okos dolog hagyni, hogy az efféle
szituációk sokáig elhúzódjanak. Könnyen eldurvulhatnak, és akkor
elég egy szikra, hogy bekövetkezzék a robbanás.
- Nem hiszem, hogy ilyesmit tenne. Hiszek benne.
 - Jól van. Bízom az ítéletében, amíg Ava nem bizonyítja be az
ellenkezőjét. És ne felejtse el, itt nem a Ferrari számít. Maga jó
ember, Peter, ráadásul tisztességes. Az a lány jól járna magával.
- Köszönöm - felelte Peter meghatottan és boldogan. Alig
várta, hogy elújságolhassa Avá-nak, Arthur megengedi, hogy nála
töltse az éjszakát, ha megoldást tudnak találni az ő helyzetére.
Avának csak egy rövid utat kellett megtennie Arthur házától
Joeléig, és ezalatt is csak Peter járt az eszében. Sejtelme sem volt,
mi legyen Joellel, pedig már hetek óta ezen rágódott. Meredithnél
legalább naponta láthatták egymást a fiúval, de most, hogy
visszaköltöztek a saját otthonaikba, hiába tartozott fizikailag
Joelhez, a szíve egyre inkább az Arthur házában lakó Peterhez
húzta. Joel valamivel előbb ért haza, mint ő, épp valami iratokat
tett az íróasztalára. A ház romhalmaz volt, csak most kezdődtek a
javítások, mindent vastagon belepett a por.
- Hol voltál? - nézett fel az íróasztalról, amikor Ava belépett a
szobába. Jó hangulatban volt, a megbeszélésen ittak pár pohárral.
Mindent összevéve, kiegyensúlyozott, jó kedélyű ember lévén
szerette jól érezni magát, épp ezért ellenezte a házasságot. A
magánéletében gyűlölte a drámát, a nézeteltérést és mindenféle
szívfájdalmat. Egy életre elege volt ezekből a volt feleségével. Egy
vagyont adott neki, amikor elváltak. Örült, hogy nem voltak
gyerekeik. Úgy döntött, a gyerek nem neki való, és különben sem
vágyott rá, hogy egy újabb generációt hagyjon az utókorra. A
mának élt, nem kívánta magának a fejfájást, amit a tinédzser
kölykeik okoztak a barátainak, és nem vágyott éjszakai
csecsemősírásra sem.
 - Beszaladtam Meredithhez - hazudta Ava, de már amikor
kiejtette ezeket a szavakat, gyűlölte magát. Ezt eddig nem
csinálta. Minden kapcsolatában szavahihető volt, de a Peter miatti
zavaros helyzet lassan megváltoztatta, más emberré tette, hogy
megvédje azt, amit iránta érez, és amit el kell titkolnia Joel előtt. -
Hogy sikerült a megbeszélés? - Mindig érdekelték Joel üzleti
ügyei, és imponált neki, hogy milyen kreatív a maga területén.
Joel zseni volt az internet világában.
- Nagyszerűen - mosolygott rá a férfi. - Három új netes céget
veszünk, és beolvasztjuk őket, hogy megsemmisítő csapást
mérjünk a konkurenciára. Mindenki elégedett az üzlettel.
Egyébként a jövő héten Londonba és Berlinbe megyünk,
visszafelé meg útba ejtjük New Yorkot.
Nem kérdezte meg, akar-e vele utazni, mindig csak közölte a
döntéseit Avával. Neki nem volt beleszólása, mindenhova elkísérte
Joelt, aki engedte, hogy az ő számlájára vásárolgasson. Ava nem
használta ki indokolatlanul a helyzetet. Ez volt az egyik bonusz
abban, hogy vele volt. És tudta, hogy hamarosan ezt is fel kell
adnia. Az utazás említésére felgyorsult a szívverése, és lázasan
kutatott valami kifogás után, amiért nem mehet. Azalatt együtt
lehetne Peterrel, és talán ki is találnának valami megfelelő
megoldást.
- Nem tartom okos dolognak ezt az utazást, miközben a ház
helyreállítása folyik. Egyikünknek itt kellene lennie, hogy
szemmel tartsa a munkásokat, különben sohasem végeznek vele -
mondta.
- Ez nagyon rendes tőled, de nem kell feláldoznod magadat
azzal, hogy őrződ a munkásokat. Ezt a vállalkozó is meg tudja
csinálni.
- Mégis szívesebben lennék itt - mondta, mire a férfi
rámosolygott, és odalépett hozzá, hogy megcsókolja. Aztán
felmentek együtt a hálószobába, és már ez is nehezebb ügy volt.
Ava újabban már hazugnak és csalónak érezte magát. A szíve és a
feje Peterrel volt tele, Joel viszont nem ezt érdemelte, hogy
hazudjon neki. Ava tudta, hogy ez nem mehet így sokáig.
- Jól vagy? - kérdezte Joel. Újabban hallgatagnak vagy
figyelmetlennek látta a lányt. Megfordult a fejében, hogy vajon
közeleg-e a boszorkányok órája, amikor a dolgok komolyra
fordulnak, és a lányok elfelejtik, mire figyelmeztette őket a kezdet
kezdetén, amikor megmondta, hogy nem veszi őket feleségül. Ez
rendszerint akkor következett be, amikor körülbelül annyi idősek
lettek, mint most Ava, huszonkilenc-harminc évesek. Joel
remélte, hogy még nem erről van szó. Jobban élvezte Ava
társaságát, mint a legtöbb elődjéét, de annyira azért nem, hogy
vele képzelje el a jövőjét. És ha a lány sürgetni kezdené, tudta,
hogy kifutna a világból.
- Csak fáradt vagyok - felelte Ava bizonytalanul. - És fáj a fejem
a portól. Olyan rendetlenség és piszok van.
- Nemsokára végeznek a melósok. Lehet, hogy egy hétvégére
el kéne mennünk Párizsba, még New York előtt. - Joel
figyelmesen bánt Avával, és egy bizonyos pontig tekintettel volt
rá. Végül persze minden róla szólt, Ava is azért volt ott, hogy a
kedvét keresse, szexuális és minden más értelemben. De
teljesítette a megállapodásuk rá eső részét, és fényűző életet
biztosított Avának.
 - Meglátjuk, hogy haladnak addig a javításokkal - próbált Ava
kitartani az egyetlen ürügy mellett, amit ki tudott találni, csak
hogy ne kelljen elmennie a férfival. Joel nem válaszolt, elment
zuhanyozni. Mialatt a fürdőszobában volt, Ava sírt, de mosolyt
erőltetett az arcára, amikor Joel visszajött, és meztelenül átvágva
a szobán, az ágy felé tartott. A magas, izmos, jó alakú férfi
keményen dolgozott a személyi edzőjével, és elég időt töltött a
konditeremben, hogy fitt maradjon. Peter emberibb volt, és
abban, amit Ava szeretett benne, semmiféle szerepet nem
játszott, hogy mennyire edzett vagy izmos, noha az ő
megjelenésére sem lehetett panasz. Peter minden tekintetben
valóságos volt.
Ava kapcsolata Joellel két évig minden szempontból
kielégítőnek bizonyult,, de visszatekintve felületesnek,
mesterkéltnek, és a saját, újabb keletű hazugságai folytán
csalárdnak tűnt számára. Ő volt a csaló. Joel mindig becsületesen
és egyenesen közölte vele, hogy mit nem tud megadni neki, és
sohasem ígért olyat, amit nem állt szándékában teljesíteni. A
dolog lényege az, hogy Peternek volt szíve, míg Joelnek nem volt.
Miután a férfi bebújt az ágyba, egy percig hallgatott, azután
feltett egy kérdést, amit Ava először nem is értett.
- Óraketyegést hallok? - Ava az éjjeliszekrényén lévő órára
pillantott, de ott a jól ismert órát látta, amely elektronikus, és
nem ketyegett. – Nem arra értem. A mi óránkra. - Joel épp eléggé
ismerte a nőket, és többnyire rátapintott, hogy mit várnak.
- Oh. - Ava nem válaszolt rögtön. A férfi lehetőséget kínált
neki, és ő félt megragadni. Túl hamar volt. Még le sem feküdt
Peterrel. - Nem tudom... lehet...
 - Nem gondoltam, hogy már eljutottál ide. - A férfi hangján
szomorúság érződött. Mindketten tudták, mit jelent ez neki.
- Nem jutottam el. Nem tudom, miért, de azt hiszem, a
földrengés megváltoztatott dolgokat. Megzavart engem.
Joel nem sejtette, hogy Ava érdeklődik Peter iránt, és nem
tartotta őt fenyegetésnek. Pénze nincs, nem több, mint éjjeliőr
egy vak öregember mellett, regényt ír, amit sohasem fognak
kiadni. Nem sokat látott benne, az ő mércéje szerint a fiúnak sem
szíve, sem agya nem volt. Andrew miatt inkább aggódott volna.
Jobb külsejű volt, mint Peter, de abban a világban, ami Joel szerint
igazán számított, őt sem lehetett egy napon említeni vele. Arra a
következtetésre jutott, hogy Ava furcsa hangulatának ő maga az
oka, nem pedig egy másik férfi.
- Tudod jól, ha házasságról ábrándoznál, és még ha találnál is
ehhez egy pasit, akivel leélnél ötven évet, a végén egyikőtök
meghalna, és te egyedül maradnál. Akkor meg mi értelme?
- Az az ötvenévnyi barátság előtte - válaszolta Ava halkan.
- Az megvan köztünk is, nem kell hozzá házasságot kötni,
hacsak nem akarsz gyerekeket. Manapság egyébként sem azért
házasodnak. Nem mintha én akarnék gyereket. - Ezt mindketten
tudták. Joel nőt akart, és ennyi. Ez szinte kézenfekvő volt
számára. Most azonban alaposabban megnézte Avát. - Hát ez
van? Férjhez akarsz menni, és gyerekeket akarsz?
- Azt hiszem. Előbb-utóbb. Ezt mindig is így gondoltam.
Joel bólintott. Mindezt hallotta már másoktól, és örült, hogy
Ava nem rendez jeleneteket. Értelmes lány volt, akivel szót tudott
érteni.
- Akkor hát elmentünk a falig?
 - Meglehet - felelte Ava alig hallhatóan. Elfogta a rémület
attól, amit csinál. Alig ismerte Pétért. Lehet, hogy őrültség
kockára tenni érte Joellel meglevő kapcsolatát. - Nem tudom.
- Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni -mondta csendesen
a férfi. - Nem láttam, hogy ez máris bekövetkezik - tette hozzá
sajnálkozva.
- Én sem - felelte Ava, Pétért értve ezen. -Egyáltalán nem látta
egészen addig, amíg öt perccel a földrengés után nem szaladt ki
az utcára az egy szál fürdőköpeny alatt meztelenül, és nem látta
meg Peter döbbent arcát, ahogy rámered. Ha valaha is hitt abban,
hogy létezik szerelem első látásra, Peter az volt számára. A
Meredith házában eltöltött egy hónap csak megerősítette az
egymás iránti érzéseiket. És most kockára teszi miatta a Joel
melletti kényelmes, könnyű életét. Arra gondolt, hogy tényleg
elvesztette a józan eszét, és most vele együtt feladni készül a
biztonságát is. Volt egy kis pénze a bankban, de nem sok. Még
nem kezdett félretenni arra az időre, amikor elválik Joeltől.
- Utálom húzni az időt, amíg minden elromlik. Ami volt,
elmúlt. Láttam a szüleimnél az ellenpéldát. Ha eljutottál oda, ahol
most vagy, akkor a kettőnk dolgának vége. Ezért nem akarsz
eljönni velem Európába?
- Lehet. Nem tudom. Azalatt lenne időm gondolkodni.
- Ne gondold túl a dolgokat, Ava. Isteni volt veled. Sohasem
gondoltuk azt, hogy örökké fog tartani. Most elmegyek két hétre.
Azalatt kitalálhatod, merre akarsz továbblépni. Keress egy szép
lakást. Fizetem az első hat hónapot és a kauciót. - Megtette ezt
már korábban is. És hajlandó lett volna akár egy évet is fizetni, ha
Ava kéri, de nem kérte. Joel épp eleget adott neki az elmúlt két
évben. Nem akarta kihasználni őt.
- Szeretnéd, ha elköltöznék, amíg távol vagy? -kérdezte Ava,
elborzadva a saját döntésétől. Vajon nem fogja megbánni? De
egyszer amúgy is vége lett volna. Joel sohasem mondta neki azt,
hogy szereti. Ő igen, régebben, és akkor hitte is, hogy szereti
Joelt. Ma már tudta, hogy nem szerette. Pétért szerette, úgy, mint
soha egyetlen férfit sem.
- Valószínűleg okos lépés lenne - felelte a kérdésére Joel, majd
egyik karjával átölelte. - Hiányozni fogsz. - Ezt úgy mondta, mint
egy barátnak, aki hosszú útra indul. - Sohasem gondoltam volna,
hogy mi leszünk az a tető, ami a földrengés alatt beszakad, de
ennek előbb-utóbb be kellett következnie. A jó öreg lejárati idő,
ami egyszer csak hipp-hopp, itt van a nyakadon.
Joel világában ez a dolog így működött. Többé egy nő sem
sajátíthatta ki őt. Nem érdekelte, hogy az adott kapcsolat
mennyibe kerül neki, de legalább a nő nem volt a felesége, nem
kellett horribilis tartásdíjat vagy házastársi támogatást fizetnie
neki. Nincs balhé, hűhó és felhajtás, nincsenek gyerekek, nincs
gond és vesződség. Megköszöni az együtt töltött szép időt, és
kifelé menet nem csapják rá az ajtót. így intézte a kapcsolatait, és
Ava kezdettől fogva tisztában volt ezzel. Csak nem gondolta volna,
hogy ilyen gyorsan és egyszerűen fog véget érni. Joelnek mint
üzletembernek minden üzlet volt, ami vagy működött, vagy nem.
Amikor lekapcsolták a lámpát, Joel megpróbált szeretkezni
Avával, de a lány nem akart. Most túl sok gondolkodnivalója volt.
Joel nem erőltette a dolgot. Tudta, mikor van vége valaminek.
Olyan volt ez, mint amikor az ember kivesz egy üveg majonézt a
hűtőből, és látja, hogy lejárt a szavatossága. O, de kár, mondja, és
kidobja a szemétbe. És amikor eszébe jut, vesz egy új üveg
majonézt. Mindketten tudták, nem fognak belehalni, hogy vége
van a kapcsolatuknak, de szomorúak voltak. Ava egy darabig még
ébren feküdt, hallgatta a férfi horkolását, és a párnája beitta a
ráhulló könnycseppet.
Mire másnap reggel felébredt, Joel már elment a
konditerembe. Próbált visszaemlékezni, mi történt, mit beszéltek
meg. Akkor most vége van? Ebben állapodtak meg? Elment
Londonba egy hétre, és mire visszajön, neki ki kell innen
költöznie. Fogalma sem volt, hová menjen. El akarta mondani
Peternek, de még kellett egy kis idő, hogy megeméssze a dolgot.
Ha csak egy percig is, de el kell gyászolnia a Joelhez fűződött
kapcsolatát.
Jött egy nem fogadott hívása Pétertől délben, amikor a
munkában az ebédidejét töltötte. Legközelebb csak délután öt
órakor, Arthur háza felé menet kereste. Ava ekkor egy hosszú séta
közepén tartott, a hangja komoly volt, amikor beleszólt a
telefonba. Mihelyt Peter meghallotta a hangját, rögtön azzal
kezdte:
- Arthur azt mondja, nálam maradhatsz, amikor csak akarsz! -
ujjongott, és a helyzet iróniája majdnem megnevettette Avát.
Amikor csak akar? Ez hány éjszakát jelent? Neki most állást és
lakást kell keresnie, amire mindössze három hete van.
- Tegnap este szakítottunk Joellel - felelte egykedvűen, hogy
leplezze a páni félelmét. Valamit, amit ismert, egy teljesen
ismeretlenre cserélt. De azért is tette, hogy tisztességes nő
maradhasson. Egy hónapig hazudott Joe-nak, elég volt. Nem
akarta elveszíteni önmagát.
- Hogy mit csináltatok?
- Szakítottunk. Vége van. Elköltözöm tőle.
- Megmondtad neki, hogy miattam teszed? Le fog lőni?
Ezen Avának már nevetnie kellett.
- Jól fogadta. Neki az egész csak egy időre szólt. Megmondta
előre.
- Sajnálod?
Ava gondolkodott, mielőtt válaszolt volna; nem akart Peternek
is hazudni. Rossz kezdet lenne.
- Igazából nem. De nagyon meg vagyok ijedve attól, hogy most
mit fogok csinálni. Keresnem kell egy helyet, ahol lakhatok, és két
éve nem dolgozom, amit nehéz lesz megmagyarázni úgy, hogy
félreértés ne essék: nem rehabon vagy börtönben voltam.
- Együttérzek veled. Tudom, hogy ez pokolian ijesztő. De
szeretlek, Ava, és majd megoldjuk valahogy. - Először is szerez
egy jobban fizető állást, mint a mostani az újságnál. Reményei és
álmai középpontjában az írás állt, de most, Ava kedvéért
gyakorlatiasnak kell lennie.
- Legalább tiszta lappal kezdünk. Nem akartam tovább
hazudni neki. Nem lett volna helyes. Miattam ne aggódj, tudok
vigyázni magamra. Az az őrület az egészben, hogy egy hónapja
ismerlek, még le sem feküdtem veled, de én is szeretlek -mondta
mosolyogva Ava. Olyanok voltak, mint két őrülten szerelmes
kölyök. Vagy mintha hullámvasúton utaznának egy vidámparkban.
Egyre magasabbra és magasabbra robogtak, és most jön majd,
amikor rémülten egymásba kapaszkodva, sikoltva zuhannak a
mélybe... De ha túlélik, az fantasztikus lesz. - Mindketten
bolondok vagyunk, de szeretlek - ismételte meg a lány, és közben
úgy érezte, nem kap levegőt. - Majd később átjövök, ha nem baj -
tette még hozzá. Másnap elkezd lakást keresni. Már elindult velük
a hullámvasút, és ettől hihetetlenül boldognak és tisztességes
lánynak érezte magát. Ez volt a legjobb, amit most tehetett.
 Nyolcadik fejezet
Két nappal a közös vacsorájuk után Charles felhívta Mereditht,
hogy meghívja, töltsék együtt a szombatot a Napa-völgyben.
Bérelt ott egy kis házat valakinek a birtokán, kiterjedt
szőlőültetvények között, a közelben egy folyóval.
- Oda járok, hacsak tehetem, hogy kiszellőztessem a fejemet -
mondta.
- Jól hangzik.
- Olyan, mintha Olaszországban vagy Franciaországban
lennék. És vannak jó éttermek is arrafelé.
Meredith elfogadta a meghívást, Charles pedig megígérte,
hogy másnap reggel kilenc órára érte megy. Ott töltik a napot, és
miután a Bouchon-ban megvacsoráznak, még az éjszaka folyamán
hazajönnek.
Másnap Meredith fehér kasmírgyapjú garbóban és sportos,
kapucnis hosszú dzsekiben jelent meg az autónál. Charles
előzőleg figyelmeztette, hogy odafent hideg lehet. A másfél órás
utat végigbeszélgették. Yountville-ben vettek pár szendvicset,
aztán már csak a házhoz érve álltak meg. Ameddig a szem ellátott,
szőlőültetvények vették őket körül. Lesétáltak a folyóhoz, utána
bicikliztek a szőlőskertek között, majd leültek enni a ház előtti
asztalhoz, ahonnan ráláthattak a völgyre. Charles tüzet gyújtott a
kinti kandallóban, hogy beszélgetés közben melegítse őket.
- Tetszik nekem itt - mondta Meredith, akit Charles még nem
is látott ennyire ellazultnak. -Valahányszor elmegyek magával
valahova, mindig eszembe juttatja, mi mindent mulasztottam. Ez
maga a mennyország. Scott-tal feljöttünk ide párszor, amikor San
Franciscóba költöztünk, de egyikünk többnyire filmforgatáson
volt. Később az életünk bonyolulttá vált, és akárhova mentünk,
rengeteg ember követett bennünket. Ezért vettük azt a nagy
házat bent a városban. Úgy gondoltuk, nekünk is jár a magánélet,
és lett is.
Kendall gyűlölte, amikor az emberek valahol megállítottak
minket autogramért, vagy hogy lefotóztassák magukat velünk,
vagy amikor a paparazzik intim pillanatokban lekaptak minket.
Úgy sejtem, nehéz lehetett így felnőni. Ő mindent utált, ami
összefüggött a pályánkkal. Képzelem, menynyire szenvedhet
attól, hogy a lánya most folytatja ezt az életet. Én örültem, hogy
Kendall nem akar színész lenni. Mindazzal, amivel ez a pálya jár,
nehéz normális életet élni. És gyanítom, hogy az iskolatársai
szülei is beszéltek rólunk.
Már idősebb volt, ő maga is házasságban élt New Yorkban,
amikor Scott otthagyott engem, de az egész így is rémálom volt.
A sajtó folyamatosan zaklatott bennünket. Scott Silvanával ment
el a Cannes-i Filmfesztiválra, ahol az ő filmjét is vetítették, ami
után kitört a botrány. Kendall úgy gondolta, ha többet lettem
volna otthon, és nem dolgoztam volna állandóan, akkor ez nem
történik meg. De szerintem Scott akkor is csinált volna valami
ilyesmit. Unta magát, a lány fiatal volt, én meg sokszor voltam
távol. Egyébként is nehezen viselte a sikeremet. Ha a Silvanával
folytatott viszonya rövid életűnek bizonyul, akkor lett volna valaki
más.
Közvetlenül Justin halála után beadtam a válókeresetet, mivel
őt hibáztattam érte. Kendall ezt úgy fogta fel, hogy a válással kis
híján tönkretettem az apját, és ezt többé nem bocsátotta meg
nekem. De úgy tűnik, a kapcsolatuk Silvanával bevált, mert
tizenöt év múltán még mindig együtt vannak. Silvana karrierje
egy mozi után megfeneklett, de azt hiszem, neki elég volt annyi,
hogy Scott Price felesége lett. Azután a fiam miatt én is
visszavonultam, de amúgy is belefáradtam a hollywoodi
médiafelhajtásba. A közönségsiker hajszolásába. Az ember
valójában sohasem tudhatta, hogy mi az igazság.
A házasságunk Silvana nélkül is előbb-utóbb valószínűleg
kimúlt volna. Évekbe telt, mire rájöttem erre. Justin halála
mindössze drámaibbá és tragikusabbá tette az egészet, és
szabályosan kiütött bennünket. Majdnem belehaltunk. Scott két
évig egyfolytában ivott és drogozott, én pedig eltűntem. Egy ilyen
állapotból nem lehet házaspárként visszajönni, és folytatni. Túl
sok minden történt. Miután megjárta a rehabot, ő sínre tudta
tenni újból a karrierjét, és az utóbbi években csinált pár nagyon jó
filmet. Tehetséges rendező, ma már Hollywood egyik legendás
alakja - mesélte minden keserűség nélkül Charlesnak. Ez volt az
élete története, elfogadta azt, ahová eljutott. Meg tanult együtt
élni a veszteségeivel. Scott ma már a múltat jelentette számára.
- Nem lehet könnyű híres emberekként jó házasságban élni, és
gyerekeket nevelni Hollywoodban - jegyezte meg Charles
együttérzőn. Szerette volna megérteni, mi történt Meredith szel,
miért menekült és rejtőzött el ilyen hosszú ideig. Annyira más
volt az életük.
- Ezért költöztünk San Franciscóba. De mehetsz bárhova,
utánad jön minden, ami elől futsz. A hírnév nagyon meg tudja
nehezíteni az életet. Nagy árat fizetsz érte. És bár megpróbáltuk
megvédeni a gyerekeinket, az árat nekik is meg kell fizetniük.
Kendall egy nagyon konzervatív felfogású fiatal bankárhoz ment
férjhez, akinek már a családja is beleszületett a gazdagságba.
Amennyire csak tudott, távolságot tartott a férje régimódi
családjától, amiért nem tudom hibáztatni. És most a lánya
mindent akar, ami nekünk megvolt. A hollywoodi családok
olyanok, mint a cirkuszi famíliák. Szeretnek háló nélkül táncolni a
magasban kifeszített kötélen. A vérükben van.
Charles elmosolyodott a hasonlat hallatán.
- Az emberek irigylik ezt, de fogalmuk sincs róla, mindez miről
szól, sem pedig arról, hogy mekkora áldozattal jár - mondta
bölcsen.
- Addig irigylik, amíg nem válsz túl híressé, és akkor
meggyűlölnek érte. Csak egy darabig szeretnek.
Bementek a kis házba, és Charles odabent gyújtott tüzet.
Meredith odabújt hozzá, és élvezte az égő fahasábok illatát. A ház
kicsi volt és kényelmes, a nagy méretű kandalló befűtötte az
egész nappalit. Ezenkívül volt még három kis hálószoba és egy
hívogató vidéki konyha. Charles elmondta, hogy a ház tökéletesen
megfelelt az időnkénti vidéki hétvégékre, vagy ha a gyerekei nagy
ritkán eljöttek meglátogatni. Általában ő szokott elmenni
hozzájuk.
Amikor lement az októberi nap, hűvös lett az este. Meredith
hozott magával szoknyát, arra gondolva, hogy majd abban megy
el a Bouchonba vacsorázni, de Charles azt mondta, hogy nem kell
átöltöznie. így hát kényelmesen végigfeküdt a kanapén, Charles
pedig föléhajolt, és megcsókolta.
- Hogy tudsz még most is ilyen szépséges lenni? - kérdezte
aztán, Meredithben gyönyörködve. A tenyerébe fogta az egyik
mellét, és Meredith nem húzódott el tőle.
 - Daphne szerint jó boszorkány vagyok - mosolygott fel a
férfira.
- Akkor engem elvarázsoltál, csak így történhetett. - Sötét volt
a nappaliban, amikor lassan kigombolta Meredith blúzát,
kikapcsolta a melltartóját, és lehajolt, hogy megcsókolja a mellét.
A szeretkezés szinte már csak távoli emlék volt Meredith
számára, de most nagyon kívánta a férfit. Charles kézen fogta és
bevezette a hálószobájába. Meredith kinyújtotta felé a karját, ő
pedig egyenként levette róla a ruhadarabokat. Azután
végigfeküdtek az ágyon, és Meredith az újdonság varázsával
eltelve élvezte a szeretkezést, miközben a múlt elhalványult.
Utána egymást átölelve, békésen feküdtek.
Charles megpróbált nem gondolni arra, hogy kicsoda
Meredith, csak a nőt látni, akit szeret, ám amikor újra ránézett,
elállt a lélegzete. Az imént Meredith White-tal szeretkezett, vagy
csak álmodta?
- El akarom felejteni, hogy ki vagy - suttogta elfúló hangon.
- Mit jelent ez? - Meredith boldog és kielégült volt, és úgy
érezte, jó helyen van, épp a megfelelő férfival. Fogalma sem volt,
hogy találtak egymásra, de örült, hogy megtörtént.
- Azt jelenti, el akarom felejteni, hogy minden idők leghíresebb
filmsztárjával szerelmeskedem. Elbátortalanodok tőle.
- Tudod jól, hogy ki vagyok most. Csak ez számít, és csak ez
van. - Meredith úgy ítélte meg, hogy egyenlő helyzetben vannak,
és ezt is jónak találta. Egyikük sem nagyobb, jobb, befolyásosabb
vagy fontosabb a másiknál. Egy férfi és egy nő, akik szeretik
egymást.
 - Egyre csak az jár az eszemben, hogy ha nincs ez a
földrengés, sohasem találkoztam volna veled. Ma is remeteként
élnél, én meg mások életének elvarratlan szálaival bíbelődnék.
- Azért én nem nevezném a munkádat „bíbelődésnek" -
mosolygott Meredith. Charles biztonsági cége sikeresen
működött, fontos ügyfelei voltak, és egyéb területeken is
tevékenykedett, például a Vészhelyzeti Szolgálatok Irodáján. -
Örülök, hogy nem élek többé remeteként - súgta oda a férfinak,
és odabújt hozzá. Egy újabb szeretkezés után felkeltek, együtt
lezuhanyoztak, és felöltöztek. Mereditht meglepte, hogy milyen
fesztelenül érzik magukat a másik társaságában, mintha már
régóta együtt lennének.
- Meztelen jeleneteket is játszottál a filmjeidben? - kérdezte a
férfi, amikor kiléptek a zuhany alól. Meredith ugyanis lazán és
természetesen viszonyult a testéhez, és hozzá is.
Meredith nevetett a kérdésén. Már olyan távolinak tűnt az
egész.
- Erre a célra volt testdublőröm. Nem én játszottam a
meztelen jeleneteimet. Scott maga játszotta ezeket is,
valószínűleg így jött össze Silva-nával, aki szintén vállalta, hogy
levetkőzik. Én nem akartam zavarba hozni a gyerekeimet, ha majd
később, idősebb korukban megnézik valamelyik filmemet, ezért
mindig belefoglaltattam a szerződéseimbe a testdublőrt. Lehet,
hogy most is kellene egy, aki lefekszik veled - ugratta a férfit,
pedig a teste most is gyönyörű volt, köszönhetően az egész
életen át tartó testmozgásnak és gondos étkezésnek. A katonai
pályát befutott Charles is fitt és kisportolt maradt.
 - Nincs szükséged testdublőrre, gyönyörű vagy, Meredith -
sóhajtotta Charles.
- Ha újrakezded, nem jutunk el az étterembe - intette
Meredith, mire a férfi nevetett, de egy gyors döntés után hagyták
elúszni a vacsorát, és visszabújtak az ágyba.
A csodálatos, romantikus este után visszaautóztak a városba.
Az őszi telihold úgy függött az égen, mint valami filmdíszlet.
Charles kezdte elfelejteni, kicsoda a mellette ülő nő, lassan
kezdett egyszerűen úgy gondolni rá, mint arra a nőre, akit szeret,
és nem úgy, mint egy filmsztárra vagy egy élő legendára. Hajnali
fél kettőre értek vissza a városba. Együtt léptek be a kapun, amit
Meredith a kulcsával nyitott ki. Tudta, hogy az éjszakás biztonsági
őr figyeli őket valamelyik monitoron.
- Itt akarsz aludni? - kérdezte, mire a férfi bólintott. Meredith
felvitte a hálószobájába, ahol perceken belül lefeküdtek a
hatalmas, baldachinos ágyba, és egymást átölelve, mint két
gyerek, pillanatok alatt elaludtak.
Korán ébredtek, és Meredith levitte Chariest a konyhába, hogy
reggelit készítsen neki. Jack és Debbie vasárnaponként szabadok
voltak, Meredith tehát tudta, hogy egyedül lesznek. Odaadta
Charlesnak a The New York Times aznapi számát, amelyet az éjszakás őr
a konyhaasztalon hagyott. A férfi rögtön el is kezdte olvasni, amíg
ő a szalonnás rántottát készítette, és egy bögrébe gőzölgő kávét
öntött. Azután a saját bögréjével Meredith is leült vele szemben
az asztalhoz.
- Ez így tökéletes, igaz? - kérdezte, mire Charles ránézett.
- Igen, az - felelte, aztán megköszönte a reggelit. Az ő arcán is
ugyanaz a békesség terült szét, mint Meredithén.
 Reggeli után a szél ellen jól felöltözve sétára indultak a
tengerparton, délben visszajöttek, ettek valamit, és újra bebújtak
az ágyba. Charlesnak este nagyon nehezére esett elmenni, de
másnap délelőtt megbeszélése volt, és nem akart kora reggel Jack
és Debbie mogorva képével szembesülni.
- Rajtuk tartod a fél szemedet? - kérdezte, amikor a téma
szóba került.
- Nincs rá szükség - mosolygott Meredith. -Éppolyan
becsületesek, mint én.
- Remélem, igazad van - felelte Charles, de nyilvánvaló volt,
hogy nem hisz neki, és Meredith nem akart erről vitatkozni. A két
nap, amit együtt töltöttek, tökéletes volt, nem akarta, hogy bármi
is elrontsa.
Semmi nem ronthatta volna el. Egymásnak voltak teremtve, és
Charles igazat mondott: az a nyolc év korkülönbség semmit sem
számított.
- A gazember! - fakadt ki Debbie belépve a nappaliba, ahol Jack
a Vasárnap esti futballt nézte a tévében. A vehemens kiáltás hallatán
meglepetten kapta oda a fejét. - Beszéltem Harvey-val, az
éjszakás fickóval, és mondja, hogy az ezredes itt töltötte az
éjszakát. Hajnali fél kettőkor jöttek meg, és az előbb ment el. A
szentségit, soha nem fogunk megszabadulni tőle!
- Ezt nem hiszem el - döbbent meg Jack. - Amióta Scott
itthagyta, nem feküdt le senkivel.
- Igen! Most meg összehaverkodott a fél szomszédsággal,
majdhogynem utcabálokat rendez, és most ráadásul pasija is van.
Mit csináljunk?
Jack eltöprengett egy kicsit, aztán megrándította a vállát.
 - Gondolom, amit mindig szoktunk. Egy kicsi itt, egy kicsi ott
mindig leesik. Itt vagyunk, amikor csak szüksége van ránk, és
hálából egy napon megemlékezik rólunk a végrendeletében egy
szép kerek summával.
- Ez nem ilyen egyszerű - jelentette ki Debbie, és kitöltötte a
Chateau Margaux maradékát egy előtte lévő pohárba. Egész nap
ittak. - Ha a pasi itt marad, figyelni fog minket. Van valami
biztonsági cége, és az asszonyunk sem lesz már olyan magányos,
mint eddig volt. És még nem olyan öreg. Lehet, hogy sokáig kell
várni.
- Nem biztos, hogy a fickó hosszú ideig itt marad. Az asszony
öregebb, mint a faszi, és rém unalmas az élete.
- Ő Meredith White - emlékeztette a férjét Debbie. - Melyik
férfi ne szeretne elhencegni ilyesmivel? És mi lesz, ha hozzámegy
feleségül?
- Az ő korában? Kizárt. Mi szüksége lenne rá, hogy férjhez
menjen? A faszi előbb-utóbb talál egy korban hozzá illőt, akivel
elszórakozhat. A sztárfaktor nem tart örökké. - Egy legyintéssel
elintézte a dolgot.
- Nem tetszik nekem a fickó. Rossz érzésem van vele
kapcsolatban - mondta Debbie komoran.
- Nekem sem tetszik, de túl elfoglalt ahhoz, hogy ráérjen
minket figyelgetni. Egy darabig maradjunk a radar alatt - mondta
Jack.
Debbie-nek azonban nem volt ínyére az, ahogy a dolgok
alakultak. Minden sokkal könnyebb volt, amíg Meredithnek nem
voltak barátai, nem volt körülötte férfi, sem gyerekek, sem család.
De azt is tudta, hogy Meredith hűséges, és nem fog
megfeledkezni arról az időről, amit együtt töltött velük. Óriási
befolyást gyakoroltak rá, és Meredith rendszeresen kikérte
Debbie tanácsát. Mégis nagyon nyugtalanította, hogy kitárta az
ajtaját a világ előtt. Ettől kezdve könnyen kicsúszhat a kezük
közül, és mindannak, amit folyamatos lopással felépítettek, vége
szakadhat.
- Ebbe belegondolni is szörnyű - kesergett Debbie
Aznap este Ava Peterrel és Arthurral vacsorázott. Egy közeli
vietnámi étteremből rendelték az ételt, és a konyhában ettek.
Arthur ügyesen bánt az evőpálcikákkal. Az imént tett egy
javaslatot, amivel meglepte a két fiatalt.
Peter elmondta neki, hogy Ava szakított Joellel, és most lakást
keres. Arthur helyeselte, amit tett. Nem ülhetett örökké két lovon.
Jól döntött, ráadásul viszonylag rövid idő alatt, amivel elnyerte
Arthur tiszteletét.
- Szeretné, ha itt lakna magával? - kérdezte Pétért, amikor
kettesben voltak. - Hajlandó vagyok megpróbálni, ha ő is betartja
azokat a szabályokat, amiket maga. Több értelme lenne, mint
bérelni egy lakást, amit nem engedhet meg magának, miközben
így is, úgy is magával töltené az éjszakákat.
Arthur mindenre hajlandó volt, hogy ne veszítse el Pétért, és a
lányt is megkedvelte, miután Meredith házában lakva párszor
beszélgetett vele. Tudta, hogy Peter fülig szerelmes belé. Épp a
megfelelő életkorban voltak, Peter szerint illettek egymáshoz, és
Ava okos lánynak látszott. Most, hogy megszabadult nárcisztikus
barátjától, Arthur kész volt segíteni neki. Az ajánlata olyan volt,
mintha Ava és Peter legszebb álma teljesült volna, ami túláradó
örömmel töltötte el őket.
 - Ideköltözhet, ha akar - ajánlotta fel Arthur Avának, mire
Peter fülig érő szájjal megölelte őt. Ava már tudta, hogy a házban
vannak szabályok. Nem zavarhatják meg, ha gyakorol vagy alkotó
munkával foglalkozik, és amikor zongorázik, nem csaphatnak zajt.
Peter leginkább az emeleten tartózkodott a szűk kis szobájában,
és mindig elérhetőnek kellett lennie, ha Arthurnak szüksége volt
rá. Mindez nagyon is észszerűnek tűnt.
Arthur az ajánlata második részével a vacsora után lepte, vagy
inkább döbbentette meg őket. Épp befejezték az evést, amikor
Arthur Ava felé fordult, és hozzá intézte a szavait.
- Gondolkoztam, Ava. Szükségem van valakire, aki az
utazásaimat intézi, és sok olyan levelet kapok, ami nem Braille-
írással íródott. Kell valaki, aki a levelezésemet intézi, válaszol a
telefonokra, hogy legyen időm gyakorolni. Egy ideje
gondolkoztam azon, hogy felveszek egy asszisztenst. Először
Peternek akartam felajánlani az állást, de neki időre van szüksége,
hogy befejezhesse a regényét, és már amúgy is van egy állása.
Magának meg épp most kellene egy állás. Van kedve ahhoz, hogy
az asszisztensem legyen?
Elmondta, hogy mennyit tudna fizetni neki, és az valamivel
több volt, mint amennyit akkor keresett, amikor Joel megkérte,
hogy mondjon fel. Ava szólni sem tudott, csak bólintott. Arthur
minden problémáját megoldotta. Az egész olyan volt, mint egy
jutalom, amiért Joellel kapcsolatban helyesen cselekedett.
- Nem válaszol - jegyezte meg Arthur, miután már egy perce
csend volt az asztalnál. - Ez azt jelenti, hogy nem érdekli a dolog?
- Bólintott - válaszolt Peter Ava helyett. - És úgy néz ki, mint
aki menten elájul.
 - Elájulni nem szabad, és beszélnie kell, hogy halljam - felelte
Arthur, mire a két fiatal elnevette magát.
- Nem tudom, mit mondjak, Mr. Harriman. Nagyon szeretném.
És meg tudom tanulni a Braille-t, hogy válaszolhassak minden
levelére.
- Ez jó ötlet - nyugtázta az öregember elégedetten. Jólesett
neki, hogy segíthet rajtuk. Szív-vel-lélekkel támogatta őket.
Valójában romantikus lélek volt, s mivel nem született gyereke, a
szárnya alá vette Pétért, és Avának is hajlandó volt esélyt adni,
hogy bizonyítson önmagának, Peternek és neki. - Mikor tud
kezdeni? - kérdezte, és az asztaltól felállva a botja után nyúlt,
amit Ava a kezébe adott.
- Holnap - vágta rá gondolkodás nélkül a lány. Az egész így
volt tökéletes, épp amire szükségük volt. Avának lett munkája, egy
hely, ahol lakhatott, méghozzá Peterrel együtt, és a fiúnak sem
kellett otthagynia Arthurt, hogy együtt lehessen Avával. Ha ez
működni fog, áldás lenne mindhármuk számára, ha meg nem,
legalább megpróbálták.
Vacsora után rendet raktak a konyhában, aztán felmentek
Peter szobájába, hogy beszélgessenek és terveket szövögessenek.
Ava akkor akart kiköltözni, amikor Joel elutazik Európába, de az
majd csak pár nap múlva lesz. Addig is elalhatott Peternél, s ha
Joel már elment, összepakolhatja a holmiját, így nem lenne olyan
kínos a dolog, mivel tudta, hogy Joel nem szereti az érzelmes
búcsúkat. Ha valami véget ért, továbblépett, és Ava gyanította,
hogy rövid időn belül az utódja is meglesz.
- Tudod - mondta Peter, és leült Ava mellé a keskeny ágyra -,
van valami, amit még nem találtunk ki. Minden gyakorlati ügyet
elrendeztünk, az állásodat, a fizetésedet, azt, hogy elköltözöl
Joel- tői, hogy megtanulod a Braille-írást. - Ava zavartan hallgatta
a felsorolást. Bizonyos értelemben egyik férfi ágyából átugrik egy
másikéba, és ettől kicsit kényelmetlenül érezte magát. De az is
igaz, hogy egy hónapig, vagy három hétig egy fedél alatt éltek. Ez
elég hosszú idő volt ahhoz, hogy egymásba szeressenek.
- Mit hagytam ki?
- Minket - felelte Peter kisfiús mosollyal.
- Hogy érted azt, hogy minket? - A fiú válaszképpen
megcsókolta, és a kezét gyengéden a pulóvere alá csúsztatta. Ava
elmosolyodott, amikor megértette, miről van szó. - Oh... az... -
Volt mit megünnepelniük, és semmi sem állhatott közéjük, vagy
tarthatta vissza őket. Joel egyszerűen és egyértelműen vetett
véget a kapcsolatuknak, és Ava most megdöbbent azon, hogy úgy
rendezték át teljesen az életüket, hogy előtte le sem feküdtek
egymással.
Peter most gyengéden lefektette az ágyra a kis
manzárdszobában, ahol a lány mostantól együtt fog élni vele,
levetkőztette, és úgy tette magáévá, először finoman, óvatosan,
aztán egyre szenvedélyesebben, mint egy ifjú férj. Ava pedig úgy
adta oda magát neki, mintha még soha nem lett volna együtt
férfival. Minden egyszerűen, édesen, ártatlanul és őszintén
történt. Úgy, ahogy közte és Joel között sohasem.
Az éjszakát Ava Peterrel töltötte, de hogy ne aggódjon,
üzenetet írt Joelnek, hogy nem megy haza. Ő nem válaszolt, de
Ava nem is várt választ. Egy ajtó becsukódott mögötte. Joel
visszavonult a múltjába, s a jövőt Peter jelentette.
 Joel elutazásáig Peternél maradt, aztán visszament, és
összepakolta a holmiját, amit Peter segítségével áthordott Arthur
házába. Makulátlan állapotban hagyta ott Joel lakását, ahol két
évig élt. Egyedül volt, amikor utoljára nézett itt körül, és zárta be
maga után az ajtót. Nem tartotta valószínűnek, hogy hiányozni
fog. Az élete Joellel sosem volt az igazi, csak egy múló közjáték
volt az életében.
Azután az utolsó bőröndöt maga után húzva visszament
Arthur házába, ahol Peter várta. Elvette tőle a bőröndöt, és együtt
mentek fel a manzárdba. Ava úgy érezte, hogy egyenesen a
mennyország felé lépked.
 Kilencedik fejezet
A Charlesszal töltött első hétvégéje után Meredith a reggelinél
elmondta Debbie-nek, hogy szombaton vendégül látja vacsorára a
földrengéskor alakult csoportot. Mindenki eljön, aki akkor a
házban lakott. Hiányoztak egymásnak, tudni szerették volna, kivel
mi újság, hogyan haladnak a helyreállítási munkálatok, és vágytak
rá, hogy újra körülüljék az asztalt.
Charles három napra Seattle-be utazott, ahol megbeszélése
volt egy fontos ügyfelével, de péntekre vissza akart érni. Meredith
és Tyla napi kapcsolatban maradtak, ő és Andrew megígérték,
hogy eljönnek a gyerekekkel együtt. Arthur és Peter az első szóra
elfogadták a meghívást, és persze Ava is, aki azt mondta, hogy
Joel Londonban lesz. Később akarta elmagyarázni a helyzetet
Meredithnek, így most csak annyit mondott, hogy Peterrel és
Arthurral jön.
- Krisztusom, meghívott mindenkit vacsorára! - sápítozott
Debbie ebédidőben Jacknek. - Soha nem fogunk megszabadulni
ezektől, kivált most, hogy lefekszik az ezredessel. Olyanok
lesznek, mint a vendégek, akik sohasem mennek haza.
Elvesztettük őt, Jack - summázta elkeseredetten.
- Nyugi. Türelem. Mondtam neked, majd megunják egymást.
Ezek nem olyan érdekes emberek. És az ezredes is rá fog unni.
- De legalább a kölykök mellett nem kell bébiszitterkednem.
Ja, és ők is jönnek.
Meredith szemszögéből nézve Jack és Debbie kedve jobbnak
tűnt, amióta a szállóvendégek kiköltöztek. Nem kellett többet
dolgozniuk, ágyakat felhúzniuk, ételeket felszolgálniuk, és nem
aggódtak a tolvajok miatt. Valahányszor Meredith szóba hozta a
korábbi vendégeit, kicsit mindig hűvösebb lett a hangjuk, de
Debbie egész héten nagyon igyekezett, hogy kedves legyen,
Meredith kedvenc ételeit készítette, és titokban nagyon örült,
hogy az ezredes nem mutatkozott. Meredith teljes mértékben az
övék volt, mint a régi szép időkben. Nem tudták, hogy Charles
Seattle-ben van, Debbie egyszerűen csak hálás volt, hogy nincs
itt, és reménykedett, hogy talán máris megunta Mereditht. És
mivel egész héten egyik szomszéd sem jött el látogatóba, a
reggelinél többször is hosszasan elcsevegtek.
Meredith elmondta Debbie-nek, hogy kutatást végez, de nem
árulta el, hogy mi az. Azóta gyötörte a dolog, amióta Kendall-lel
beszélt. Mostanában nem hallott felőle, noha Kendall megígérte,
hogy újra felhívja. De mint rendesen, most sem tette.
Debbie-nek az volt az illúziója, hogy megint közelebb kerültek
egymáshoz. Amióta a vendégek elmentek, a Fabergé-doboz nem
került elő, de Meredith biztos volt benne, hogy meglesz, csak
valaki eltette valahova, nehogy megsérüljön. Az utórengések
olyan erősek voltak, hogy pár újabb kép is leesett a falról. Jack
elvitte őket a képkeretezőhöz, aki tekintélyes díjazás fejében
elvégezte a javításokat.
Talált egy szerkezeti mérnököt is, aki megnézte az összes
csillárt. Az egyik kicsit kilazult, de a többit rendben találta. A
földrengés erősségéhez képest Meredith házában, sok más
épülettel ellentétben, nagyon kevés kár keletkezett. A leomlott
házak alól olykor még most is előkerültek holttestek, de élőket
már nem találtak a romok között.
Sajnos a javítások hosszabb időt igényeltek. A munkák
mindenütt feltorlódtak, így volt ez a képkeretezőnél is. Mindenki
hasonló problémákkal kereste meg a javítószolgálatokat. A házban
annyi festmény hiányzott, hogy kopárnak tűntek a falak. De ezen
egyelőre nem lehetett segíteni. Debbie és Jack aprólékos, szerető
gonddal sok kisebb, eltört tárgyat megragasztgattak. Tudták,
milyen sokat jelentenek Meredithnek az apró kincsek, hálás is volt
a figyelmességükért.
Meredith napokig és minden éjjel kutatott az interneten, mire
végül még a keresett ügynököt is megtalálta a listán. Egy
független film casting-rendezőjének adta ki magát. Látni akarta
az unokája minden elérhető munkáját. Kérte, hogy amit lehet,
digitális formában továbbítsanak neki. Csütörtökre többórányi
nézhető anyaga gyűlt össze. A Julia ügynöke által küldött
meghallgatások között szerepelt két New Yorkban készített
reklámfilm, egy farmergyártónak L. A-ben forgatott reklám, egy
samponreklám, és kisebb szerepek sorozatokban és
tévéfilmekben.
Szorgalmasan végignézte mindet, némelyiket többször is,
végül arra a következtetésre jutott, hogy Julia tehetséges.
Művésznévként a nagyapja vezetéknevét, anyja lánykori nevét
vette fel, nem a nagyanyjáét, és Julia Price-ként szerepelt. A
valódi neve Julia Holbrook volt Kendall férje után, ami
Meredithnek jobban tetszett volna, mint Scott neve.
A meghallgatások felvételei nagyon jók voltak, és a két sorozat
kis szerepeiben is kitűnően alakított. Péntek este Meredith
elmesélte az egészet Charlesnak, és némelyik felvételt le is
játszotta neki. Ő is nagyszerűnek találta az anyagot. Julia magas
volt, mint Scott, és hosszú, hullámos vörös hajával éppoly
gyönyörű, mint a nagymamája. Tizenkilenc éves létére játszott
tinédzsereket meg tapasztalt nőket is. Minden alakításán
átragyogott, hogy született színésznő, akárcsak a nagyanyja.
- Mit akarsz kezdeni ezekkel? - kérdezte Charles kíváncsian,
miután együtt megnézték a videókat.
- Semmit. Csak fogalmat akartam alkotni arról, hogy
tehetséges-e, vagy csak az idejét vesztegeti L. A.-ben. Tehetséges.
Egy nap nagy színésznő lehet belőle, ha keményen dolgozik rajta,
és csiszolja a képességeit. Igazából szeretnék találkozni vele.
Talán bátoríthatom, vagy bemutathatom pár embernek. Kendall
azt mondta, hogy Scott segíti őt, de én is szeretnék valamivel
hozzájárulni, ha eljönne hozzám. Alig ismer engem. Tízéves kora
óta nem láttam, és az is lehet, hogy már nem akar találkozni
velem.
- Meg akarod hívni ide? - kérdezte Charles.
- Előbb-utóbb igen. De szeretnék elmenni Los Angelesbe,
hogy lássam őt. Fogalmam sincs, fogadná-e a telefonomat, vagy
válaszolna-e az e-mailemre. Félek, hogy Kendall ellenem hangolta
az évek folyamán.
- Próbáld meg. A legrosszabb, ami történhet, az lehet, hogy
visszautasít. - Charles nem volt biztos benne, hogy milyen sértő
lenne ez egy nagymamának, de úgy gondolta, egy próbát megér.
Izgalommal töltötte el, hogy Meredith a rejtőzködés helyett kifelé
nyit, és egyre bátrabb lesz. - Veled megyek, ha akarod - ajánlotta
fel. - Több ügyfelem is van L. A.-ben, akikkel találkozhatom, amíg
te az unokáddal vagy. És egy kicsit kettesben is csinálhatunk
valami programot. - Vágyott valami ilyesmire, és arra, hogy
visszavigye Mereditht a világba, amelynek hátat fordított.
Szelíden biztatgatta őt, de erőltetni semmiképpen sem akarta.
 - Gondolkodom rajta - felelte Meredith. - Még nem állok
készen arra, hogy írjak neki, de hamarosan rászánom magamat.
Charles nem tudta, Meredith mire vár, de gyanította, hogy
egyelőre csak próbálja összeszedni a bátorságát az unokájával
való találkozáshoz. Nem lehetett könnyű ilyen hosszú idő után
elfogadható magyarázatot találni rá.
Charles seattle-beli útja után mindketten örültek, hogy újra
láthatják egymást. Az út sikeres volt, átfogó személyi védelmi
tervet dolgozott ki egy nagyon fontos cég vezérigazgatója
számára, aki hónapok óta halálos fenyegetéseket kapott a cége
környezetvédelmi álláspontja miatt, így érthető módon féltette a
feleségét és a gyerekeit. A fenyegetőzők egyszer már bombát
dobtak valakinek a házára, és nem akarta, hogy ugyanez
megtörténjen velük is.
Charles pontosan az ilyen ügyekben volt a legjobb. Az
ügynöksége ipari kémelhárítási feladatokat is végzett, ami
ámulatba ejtette Mereditht. Charles szerényen nyilatkozott a
munkájáról, pedig a maga területén a kormány legmagasabb
szintű biztonsági tanúsítványával rendelkezett. Néhány dolgot
javasolt Meredithnek, aki tervezte is, hogy végrehajtatja ezeket a
saját biztonsági embereivel. Charles szerint a jelenleginél erősebb
védelemre volna szüksége, mert alábecsüli a rá leselkedő
veszélyeket. Megpróbált erről Jackkel is beszélni, de a férfi
mereven elutasította, mondván, hogy rendelkeznek mindazokkal
a rendszerekkel, amelyekre a háznak szüksége van.
Szombaton Meredith nagy izgalommal készült a vacsorára.
Maga rendezte el a kertből szedett virágokat, és ő állította össze a
menüt Debbie-vel. Homárral készült krémlevessel kezdik, sült
csirke lesz a főfogás, desszertnek pedig csokoládészuflét kapnak
tejszínhabbal és vaníliasodóval. Ezt Debbie különösen jól tudta
elkészíteni.
Jacknek Debbie előadta, hogy gyűlöli Meredith tolakodó
szomszédjaira pazarolni a tehetségét, de mivel Meredith többször
is megköszönte neki a segítségét és láthatóan hálás volt, úgy
gondolta, talán mégis megérné újra megszilárdítani a vele való
kapcsolatát. A viszonyuk érezhetően megsínylette a szomszédok
jelenlétét, mert Debbie cseppet sem titkolta, hogy nem kedveli
őket.
- Ne húzd fel magad ezen - tanácsolta Jack, és Debbie igazat
adott neki. Mihelyt látta az igyekezetét, amivel a vacsorát
készítette, Meredith visszatért a kettejük közötti régi barátságos
hanghoz. Nyilvánvalóan imponálni akart új barátainak. Vagy
legalábbis Debbie így gondolta. Valójában Meredith csak együtt
akart lenni velük, és ehhez a finom étel és a jó bor is
hozzátartozott.
Willnek és Daphnénak Debbie margherita pizzát készített sült
krumplival, és a desszert nekik fagylaltkehely lesz. Meredith
elégedett volt a menüvel, Charles pedig nem győzte csodálni a
gyönyörűen megterített asztalt. Meredith gyertyákat tett a színes
virágmintás terítékek mellé, ezzel varázsolva ünnepivé a látványt.
Mihelyt a vendégek megérkeztek, a hangulat is ünnepivé vált.
A Debbie készítette előétel mellé választhattak martinit,
margaritát vagy pezsgőt. A nappaliban és a könyvtárszobában
gyűltek össze, ahol Tyla nagyon gyorsan felfigyelt rá, hogy ( Ava és
Peter milyen jóban vannak egymással. Együtt mentek át egyik
szobából a másikba, és halkan beszélgettek.
 - Van valami Peter és Ava között? - kérdezte Meredithtől, aki
titokzatosan mosolygott, aztán odasúgta neki:
- Arthur asszisztensi állást ajánlott Avának, most ő is ott lakik
nála, és szakított Joellel.
- Szent Habakuk! Ez aztán komoly változás! -csapta össze a
kezét Tyla. - Mikor történt?
- A múlt héten, azt hiszem.
- Ezért nincs itt Joel?
- Ava azt mondja, Angliában van, de valószínűleg egyébként
sem jött volna el. Ava szerint a szakításuk vértelen és nagyon
civilizált volt.
Tyla tudta, hogy Andrew csalódott, amiért nem találkozhat
Joellel. Ô később érkezett, és rögtön Joel után kérdezősködött.
Ava neki is azt mondta, hogy Londonba utazott üzleti ügyben, és
további magyarázatot nem fűzött hozzá. Peterrel még nem
készültek fel, hogy bejelentsék a dolgot, de elismerték, ha valaki
megsejtette. Ava ízléstelennek érezte, hogy a Joellel való szakítása
után ilyen rövid idővel tegyenek nagy horderejű bejelentést.
- Mekkora kurva ez - súgta oda Andrew Tylának. - Joel öt
percre kiteszi a lábát a városból, és ő máris újra rámászik Peterre.
Tylának nem tetszett, hogy a férje így beszél a barátnőjéről,
ezért felvilágosította:
- Szakítottak. Azt hiszem, most Peterrel jár.
Azt nem mondta el neki, hogy egy házban laknak, de Andrew
kitalálta, amikor Arthur elmondta, hogy Ava az új asszisztense.
Mihelyt Andrew ezt meghallotta, a szeme megtelt gyűlölettel és
irigységgel.
 A vacsora alatt, amit mindenki az egekig magasztalt,
mindannyiuknak az a határozott benyomása alakult ki, hogy
Meredith és Charles egy párt alkotnak. Charles arca felragyogott,
valahányszor Meredithre nézett, aki békésnek és boldognak
látszott. A vacsora mindenkinek ízlett, és Daphne közölte, hogy
ez volt a legfinomabb pizza, amit életében evett. Will befalt egy
egész tányér sült krumplit, és amíg a felnőttek a szuflét élvezték,
ők a fagylaltkelyhet kanalazták.
Meredith megkérte Debbie-t, hogy mint a pazar vacsora
szakácsa hajoljon meg, ő pedig örömtől sugárzó arccal fogadta a
jól megérdemelt elismeréseket.
A vacsora utáni italokat, amelyek egy ezüsttálcán várakoztak
rájuk, a könyvtárszobában fogyasztották el. Charles segített
Meredithnek behozni a kávét, miközben Debbie és Jack a konyhát
rakták rendbe. Debbie hosszú ideje nem volt olyan kedves és
derűs, mint ezen az estén, amikor mindenki dicsérte a főztjét, és
a végén még meg is tapsolták. Büszkélkedve mesélte Jacknek, és
hetek óta először megölelték egymást Meredithszel. Lassan
kezdtek visszatalálni egymáshoz.
A vendégek éjfél után mentek el, mivel másnap nem kellett
dolgozni menni. Charles és Meredith maguk maradtak a
könyvtárban, ahol egy darabig még az estéről beszélgettek.
Meredith az ilyen estéket szerette akkor is, amikor még együtt élt
Scott-tal. Megállapították, hogy Peter és Ava nagyon aranyosak
együtt, látszik rajtuk, mennyire szeretik egymást. Amikor
kimerítették a témát, felmentek Meredith hálószobájába, bebújtak
az ágyba, és bekapcsolták a tévét, hogy megnézzenek egy filmet,
aminek a felénél már mindketten aludtak.
 Hazaérve Tyla lefektette a gyerekeket, akik a szokatlanul
bőséges vacsora és a késői óra miatt nagyon fáradtak voltak,
annyira, hogy Daphne már aludt, amikor anyja betakargatta.
Utána Tyla átment a hálószobájukba, ahol Andrew már az ágyból
nézte a tévét. Sok bort fogyasztott a vacsorához, de már előtte
felhajtott egy martinit, és ezek után a könyvtárban megivott
konyak már megártott. Tyla látta rajta, ahogy gúnyos, gonosz
mosollyal ránézett. Andrew-nak egyébként is más volt a
véleménye az estéről.
- Micsoda kis kurva ez az Ava. Már össze is költözött Peterrel -
mondta. - Nyilván lefekszik vele is meg Joellel is, Arthurt meg
leszopja.
Tyla gyűlölte, amikor Andrew így beszélt. Avát már a
barátnőjének tudta, ezért becsületbeli kötelességének érezte,
hogy a védelmére keljen, ami Andrew szemében mindig súlyos
hibának számított.
- Már szakított Joellel, amikor Arthur megkérte, hogy
költözzön hozzájuk - felelte kimérten. - A szakításuk óta nem is
találkoztak.
- Kötve hiszem. Úgy néz ki, mint egy kurva, és úgy is
viselkedik. Beszarás, a földrengéskor tök pucéran álldogált a
járdán.
- Volt rajta egy fürdőköpeny - javította ki Tyla.
- Na igen, és mit gondolsz, mit csináltak közvetlenül előtte,
amit rólunk nem nagyon lehet elmondani? - Tyla jobbnak látta
erre nem válaszolni, különösen most, hogy Andrew ivott.
Színjózanon is hajlamos volt a dührohamokra, részegen meg még
inkább. - Oltári kis ribanc, és te is az vagy - folytatta, majd
villámgyorsan átfordult az ágyon, torkon ragadta Tylát, lenyomta
az ágyra, és fojtogatni kezdte. Tyla agyán átfutott a gondolat,
hogy másnap ott lesznek a nyakán Andrew kezének a nyomai, ha
egyáltalán életben marad. - Most meg te fekszel össze Joellel?
Azért nem jött el ma este, mert félt a szemem elé kerülni? Erről
van szó?
Még erősebben szorítva Tyla nyakát, felhúzta az ágy
fejrészéhez, és többször egymás után a deszkához verte a fejét.
Szörnyű volt hallani a döndüléseket, és Tyla ugyan viaskodott,
hogy kiszabaduljon Andrew szorításából, sikoltani nem mert,
nehogy felébressze a gyerekeket. Csak egy dolgot tehetett: a
térdével ágyékon rúgta a férjét. Andrew összegörnyedt a
fájdalomtól, és olyan erővel vágott az arcába, hogy a feje ismét az
ágydeszkának csapódott. A férfi kirángatta az ágyból, le a földre,
és teljes erőből rugdosni kezdte.
- Ne merd ezt még egyszer, te ribanc! - üvöltötte. Tyla ekkor
már félig kába volt a fájdalomtól, és a szájában érezte a vér sós
ízét. Vérzett az orra, és mintha ez sem lenne elég, Andrew a
padlóba verte a fejét. Tyla úgy érezte, mintha víz alatt lenne,
aztán rájött, hogy úgy elborította a vér a szemét, hogy nem látott
tőle. Andrew tovább ütötte-ver-te, rugdosta, amitől Tyla hol
elvesztette, hol meg visszanyerte az eszméletét. Már biztos volt
benne, hogy Andrew meg fogja ölni, de nem bánta. Nem tudta
leállítani, sem megvédeni magát. Nem volt senki, aki segítsen
rajta. Csak azt nem akarta, hogy a gyerekei lássák, mi történik, de
aztán erről is megfeledkezett, mert elvesztette az eszméletét.
Minden elsötétült, ahogy süllyedt egyre lejjebb, lejjebb, az óceán
fenekére, és ott elúszott egy vér-folyón. Ez volt az egyetlen
módja, hogy elmeneküljön Andrew elől.
A vendégek távozása után körülbelül egy órával megszólalt a
kapucsengő. Charles és Meredith aludtak a bekapcsolt tévé előtt,
de Meredith megmozdult, amikor csengett a házitelefon a
szobában. Amikor felvette, az éjszakai szolgálatban lévő
biztonsági őr szólt bele. A férfi új volt. Az ügynökség rotációs
alapon küldte hozzá az embereket.
- Elnézést kérek, hogy megzavarom, madam -szólt a férfi
udvariasan. - Egy kislány van itt. Becsöngetett a kapun, azt
mondja, az utcában lakik, és öntől kér segítséget. Az édesanyja
beteg, vagy valami ilyesmi.
- Hogy hívják? - kérdezte Meredith, és kiugrott az ágyból.
- Daphnénak. Nagyon zaklatott. Hívjam neki a 911-et?
- Ne... vagyis igen... egy perc, és megmondom. Mondja meg
neki, hogy máris jövök. - Felrázta Chariest, aki pillanatok alatt
teljesen éber lett. -Charles... ébredj... segítened kell... Daphne
odalent van, valami történt Tylával. Andrew megint megverhette.
Hívjam a rendőrséget?
- Igen. - Charles felkapta a telefonját az éjjeliszekrényről, hívta
a 911-et, és elmondta, hogy van itt egy sebesült ember, akit egy
behatoló megtámadott, megadta Johnsonék címét, és felrángatta
a vacsoránál viselt ruháit. Meredith addigra bebújt a
farmernadrágjába, a cipőjébe, és a lépcsőn lefelé futva felvett egy
pulóvert. Charles szorosan a nyomában szaladt. Daphne a bejárati
hallban állt zokogva, hálóingben, mezítláb, és alig bírt
megszólalni. Meredith megragadta a kezét, és már futóttak is ki
mindhárman a kapun, amit a biztonsági őr kinyitott nekik.
 - Mondd el, mi történt - szólt futás közben Meredith
Daphnéhoz.
- Azt hiszem, megölte... Sokáig ütötte, és azt hiszem, a mami
meghalt.
Ekkor már hallották a szirénázást, és egyszerre két, ellentétes
irányból érkező rendőrautó állt meg Johnsonék háza előtt. A
rendőrök kibiztosított fegyverrel a kézben kiugráltak az autókból.
Charles ugyanis, aki tudta, hogy családi erőszak esetén kétszer
olyan hosszú ideig tartott volna, amíg kiérnek, azt mondta nekik,
hogy egy behatolóról van szó..
- Van egy tizenegy éves fiú a házban - mondta Meredith
gyorsan. De nem tudtak bemenni, mert az ajtó bezáródott
Daphne mögött, amikor kiszaladt a házból. Keménykötésű, fiatal
férfiak voltak, könnyen betörték. Charles bement velük, de előbb
odaszólt Meredithnek, hogy maradjon kint Daphnéval. Ő fél karral
magához ölelte a kislányt, miközben némán hálát adott Istennek,
hogy Daphne eljött érte.
- Le fogják lőni az apukámat? - zokogta a kislány. Meredith
nem tudta, mit válaszoljon. Mialatt várakoztak, még két rendőr
érkezett, és a rádiótelefonjukba beszélve egyszerre léptekbe a
házba. Két percbe sem telt, újra megjelentek a hátrabilincselt
kezű Andrew-val. Látva véres kezét és ingét, Meredith egy percig
attól félt, hogy Daphnénak igaza van, csakugyan meghalt az anyja.
A rendőrök belökték Andrew-t az egyik rendőrautóba, és
elhajtottak. Apja egy pillantást sem vetett Daphnéra, Meredith
arra gondolt, hogy talán meg sem látta. Egyfolytában üvöltött a
rendőrökre, és ellenállt, de azok kemény kézzel féken tartották.
 Daphne eközben Meredithhez bújva eltakarta az arcát. Két
perccel ezután egy mentőautó érkezett, amelyből három mentős
ugrott ki és rohant be a házba. Még ekkor sem lehetett tudni, mi
történt, életben van-e Tyla. Daphne arcát Meredith pulóverébe
temetve zokogott. Ekkor Charles lépett ki a házból Will-lel
együtt. A fiú halottsápadt volt, a szobájában, a takaró alá bújva is
hallotta anyja sikolyait, ahogy Andrew verte őt.
- Anyukátok életben van - szólt Charles a két gyereknek, aztán
zord arckifejezéssel Meredithre nézett. - Én elviszem őket a
házadba, te szállj be Tyla mellé a mentőautóba.
Meredith bólintott; meg akarta kérdezni, menynyire súlyos
Tyla állapota, de a gyerekek jelenlétében nem tehette. Aztán
hordágyon kihozták az eszméletlen Tylát, akinek az arca, a feje
vérben ázott, és felismerhetetlen, véres, nyers hús volt.
Oxigénmaszkot tettek rá, és infúziót kötöttek mindkét karjába.
Meredith szelíden átadta Daphnét Charlesnak, és a kislány
engedelmesen elindult vele, Meredith pedig Tyla után beszállt a
mentőautóba. Villogó lámpákkal, szirénázva indultak el, és
Meredith még látta, hogy Charles bezárja a bejárati ajtót, azután a
két gyerekkel együtt elindul felfelé a dombra, az ő házához.
Ezután már csak Tylára figyelt.
- Mennyire súlyos? - kérdezte az egyik mentőst, aki Tylával
foglalkozott, de ő csak a fejét rázta. Tylának alig volt pulzusa, és
alig kapott levegőt. Meredith hallotta, amikor az egyik mentős azt
mondta a másiknak, hogy súlyos agyrázkódása van. A
legközelebbi kórház traumatológiájára vitték. Meredith mindvégig
mellette maradt, és megadta mindazt az információt, amire a
kórháznak szüksége volt, és amit tudott. Amikor megkérdezték,
hogy kije a betegnek, azt felelte, hogy „az anyja", csak hogy ne
küldjék el.
Fél óra alatt elvégezték az első, legfontosabb vizsgálatokat, és
addigra Tyla vérnyomása valamelyest stabilabbá vált. Aztán
elvitték CT- és MRI-vizsgálatra, valamint röntgenre. Délután négy
órára tisztázták, hogy a koponyája sértetlen, nem nyomódott meg
és nem tört be, de nagyon komoly agyrázkódást szenvedett.
Eltört az orra, az arccsontja, az álla és az egyik karja. Belső
vérzése lett attól, hogy Andrew hasba rúgta, de él, és életben
marad. Plasztikai sebésznek kellett rendbe hoznia az orrát, az
arccsontját és az állát. Begipszelték a karját, és amikor bekötözve
betolták a szobájába, úgy nézett ki, mint egy múmia.
Meredithnek elmondták, hogy minden sérülését lefotózták,
mivel büntetőeljárást kezdeményeznek. Tylát erősen
benyugtatózták, Meredithszel pedig közölték, hogy „a lánya" most
órákig aludni fog, jöjjön vissza dél körül, de számítson rá, hogy
egy vagy két napig még gyenge és bizonytalan lesz. A fájdalom
ellen morfiumot adtak neki.
Meredith már épp indulóban volt, amikor rájött, hogy nem
hozta magával a pénztárcáját, sem a telefonját, így nem tud taxit
hívni. Megengedték, hogy a nővérpulttól felhívja Chariest, aki
kocsit hívott neki, azzal, hogy amikor haza ér, majd kifizeti a
sofőrt. Kint várta őt a kapuban, Meredith pedig beszámolt neki
Tyla sérüléseiről. Mindkettőjüket feldúlta a dolog, gondba
merülve mentekbe a házba. A gyerekek Meredith ágyában
aludtak, nem ébresztették fel őket, inkább átmentek a
dolgozószobába. Kisvártatva Charles hazament, Meredith pedig a
dolgozószoba kanapéján ágyazott meg magának, hogy közel
legyen a gyerekekhez.
Reggel, amikor felébredtek, kíméletesen elmondta nekik, hogy
milyen sérüléseket szenvedett az anyjuk, és megígérte, hogy
rendbe fog jönni.
- Meglátogathatjuk? - kérdezte Will. Meredith látta rajta, hogy
most is fáj a gyomra. A gyerek kétrét görnyedt a fájdalomtól.
- Börtönbe fogják zárni az apukámat? - nézett rá Daphne.
Meredith nem árulta el, hogy máris ott van, és hogy reméli, ott is
marad örökre.
- Nem tudom, meglátogathatjuk-e már ma az anyukátokat. Azt
mondták, nagyon álmos lesz. Talán majd holnap - felelte Willnek.
Levitte őket a konyhába, és épp zabkását meg pirítóst
készített, amikor megérkezett Charles. Négyszemközt elmondta
Meredithnek, hogy mihelyt a rendőrök elhagyják a lakást,
megrendel egy különleges szolgáltatást, és lemosatja a vért
minden beszennyeződött felületről.
Délután telefonon számolt be Andrew helyzetének
alakulásáról. Másnap bíróság elé állítják, és Tyla állapotára
tekintettel a törvény által kiszabható maximális büntetés
kilátásba helyezésével vádat emelnek ellene. Bántalmazással
vádolják, a kaliforniai büntető törvény két paragrafusa alapján
„súlyos testi sérülés okozása", valamint „sérüléses állapotot okozó
testi sérüléshez vezető szándékos magatartás" és életveszélyes
fenyegetés miatt. Ha elítélik, akár négyévi börtönbüntetést is
kaphat. A vád alá helyezéskor a bíró felhozza az óvadék
kifizetésének lehetőségét, hacsak Andrew nem ismeri el a
bűnösségét. Charles hozzátette, hogy valószínűleg visszavonják
az orvosi engedélyét, megtiltják, hogy Tyla vagy akár a gyerekek
közelébe menjen. Ennek távolságtartási végzés elrendelésével
szereznének érvényt.
- Azt akarom, hogy Tyla és a gyerekek itt maradjanak -
mondta neki Meredith.
Miután a gyerekek felöltöztek, kivitték őket egy órára a
parkba. Nyugodtan telt a nap, Meredith este vacsorát készített a
gyerekeknek, és amíg elment, hogy egy rövid időre meglátogassa
Tylát, Charles maradt velük. Tyla továbbra is felismerhetetlen volt
a kötések alatt, s bár az állapota súlyos volt, stabilizálódott, és a
létfontosságú szervei normálisan működtek.
Másnap Charles ígéretéhez híven rendbe hozatta Johnsonék
lakását, és utána Meredith bemehetett a gyerekekkel, hogy
összeszedjenek pár dolgot. Közös szobában helyezte el őket,
amelyben két dupla ágy és egy nagyképernyős tévé volt. Iskolába
vitte mindkettőjüket, és értük is ment.
A nap végén Charles megtudta Andrew vád alá helyezésének
kimenetelét. Ártatlannak vallotta magát, egy jó hírű bűnügyi
ügyvéd képviselte. A bíró óvadék ellenében szabadon engedte,
mivel tekintélyes orvos volt, és első ízben került sor a
letartóztatására. Az ügyvédje jól teljesített. A további
tárgyalásokig távoltartást rendeltek el Tylától, a gyerekektől és a
házuktól. A következő tárgyalást egy hónappal későbbre tűzték ki.
Meredith szabályosan rosszul volt, miközben hallgatta, mert meg
volt róla győződve, hogy ha Daphne nem jön el hozzá segítséget
kérni, az anyja már halott lenne.
A gyerekek hamar megszokták az új rendet, és szerdára Tyla
állapota is javult valamelyest, így már megismerte Mereditht, és
ha az álla miatt nehezen is, de tudott beszélni vele.
- Velem maradsz - mondta neki Meredith, mire Tyla
megpróbált mosolyogni, és nem vitatkozott vele.
- A gyerekek jól vannak? - kérdezte.
- Igen - felelte Meredith. A többi, amit még mondani akart,
várhatott, amíg Tyla jobban összeszedi magát.
Meredith elmesélte Avának, Arthurnak és Péternek, hogy mi
történt. Elszörnyedve hallgatták, és mélyen együttéreztek Tylával.
- Remélem, Andrew-t börtönbe zárják - jelentette ki Ava mély
átéléssel.
A hét végén mindnyájan bementek a kórházba meglátogatni,
és egy hétre rá Tyla hazajött Meredith házába. Kímélnie kellett
magát, amíg az agyrázkódása nem javul. Az ételt csak szívószálon
át tudta magához venni, amíg az álla meg nem gyógyul. Meredith
úgy ápolta, mintha valóban az anyja lenne, és így Tyla lassanként
jobban lett, amitől Will és Daphne is megnyugodott.
Meredith arra biztatta Tylát, keressen saját jogi képviselőt,
noha a vádemelés államilag történt. Az ügyvéd, akivel konzultált,
kérelmet nyújtott be a családügyi bíróságon Tyla és a gyerekek
ideiglenes támogatására az ügy elbírálásáig, csatolva Andrew
egyik bankszámláját. A családügyi bíró nyomban teljesítette a
kérésüket. Az ügyvéd, akit Meredith szerzett, azt javasolta, hogy
Tyla indítson polgári pert állandó támogatásért, ha Andrew-t
elítélik, és hogy a ház miatt is perelje be. Feltételezte, hogy Tyla
az ügy kimenetelétől függetlenül elválik Andrew-tól.
- Krisztusom, most meg szanatóriumot csinál a házból! -
fakadt ki Debbie Jacknek aznap, amikor Tyla hazajött a kórházból.
- Először menhelyet létesítettünk a földrengés sújtotta
szomszédoknak, most meg ezt. Csak folyékony ételt tud enni, és
gondozásra szorul. És visszajött a két porontya is.
- Vigyázz, nehogy Meredith meghallja, amiket beszélsz -
figyelmeztette Jack. - Itt a kiváló alkalom, hogy megmutasd neki,
mennyire törődsz vele és a barátaival.
- Muszáj? - nézett rá könyörgő tekintettel Debbie. Sohasem
szerette a gyerekeket.
- Igen, muszáj, hacsak nem akarunk Andrew-val együtt mi is
börtönbe menni. - Tizenöt éven át szedtek le pénzt Meredith
háza összes számlájáról, loptak el értékes tárgyakat, és annyi
készpénzt, amennyit csak tudtak. Debbie dönthetett úgy, hogy
elfelejti, de Jack soha. Nem szándékozott visszamenni a börtönbe.
Tudta, hogy Debbie ezzel a hozzáállásával a tűzzel játszik. Vissza
kellett szerezniük Meredith bizalmát, emlékeztetve őt arra, hogy
mennyire törődtek vele, amikor szüksége volt rá, és reménykedni,
hogy hamarosan megunja az új barátait, a dolgok pedig
visszatérnek a rendes kerékvágásba.
 Tizedik fejezet
Tyla lábadozása tovább tartott, mint gondolta. Az agyrázkódás
következtében mindig megfájdult a feje, ha olvasott, tévét nézett,
e-maileket próbált elolvasni, vagy a számítógép monitorát nézte.
Szeretett volna a gyerekeivel játszani, de kifárasztották. A törött
karja kényelmetlenséget okozott, és utálta, hogy nem tudja
mozgatni bedrótozott állkapcsát. Az egészben az egyetlen jó
dolog az volt, hogy amikor levették a kötést és belenézett a
tükörbe, azt suttogta Meredithnek:
- Hűha! Tetszik az új orrom!
- Örömmel hallom - felelte a szemét forgatva Meredith. - Ha
legközelebb meg akarod csináltatni az orrodat, hívjunk fel egy
plasztikai sebészt, és kérjünk tőle időpontot, jó?
Senki számára nem volt kérdés, hogy hajszálon múlt az élete,
és legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencsés lesz, ha lehet
ezt szerencsének nevezni. Tyla többször is elmondta
Meredithnek, hogy az egész azért történt, mert akkor este
Andrew túl sokat ivott. Általában nem szokott ennyire erőszakos
lenni.
- Ennyire erőszakos? Mit jelent ez? A kicsit kevesebb erőszak
elfogadható? Tyla, egyszer és mindenkorra végezned kell vele! Túl
veszélyes. Válókeresetet kell beadnod ellene. Ezt többé nem
játszhatod el vele. Mi van, ha valamelyik gyereket is bántja?
- Nem fogja. Csodálatos apa. - De szörnyű ember.
- Veszélyes! - Meredith nem tudta, hogyan fogalmazhatna
másképp. Andrew napjában többször is felhívta Tylát, és
könyörgött, hogy adjon neki még egy esélyt. Hogy ejtse el a vádat.
Ha elítélik, elveszítené az orvosi engedélyét. Csakhogy a vádat az
állam emelte, nem Tyla. Andrew azt akarta, hogy Tyla győzze meg
a rendőrséget, ejtsék el a vádat.
Will sohasem emlegette az apját, de Daphne szerette volna
tudni, mi van vele, és hogy jól van-e. Meredith azt felelte neki,
hogy biztosan jól van.
Mindenesetre most mindannyian biztonságban voltak nála.
Elmondta nekik, hogy maradhatnak, ameddig csak akarnak, és
remélte, hogy így is lesz. Eljöttek a Gyermekvédelmi Szolgálat
képviselői, hogy elbeszélgessenek Tylával, Meredithszel és a
gyerekekkel, és elégedetten állapították meg, hogy amíg Tyla és a
gyerekei Meredith házában maradnak, a gyerekek jó helyen
lesznek. Andrew nem találkozhatott velük a következő
tárgyalásokig és a pszichiátriai értékelésig.
Meredith igyekezett elhagyni a szobát, amikor Andrew
telefonált, de ha valami miatt bent kellett maradnia, tudta, hogy
egyfolytában hízeleg, könyörög, bocsánatot kér, emlékezteti
Tylát, hogy ő orvos, és ígéri, hogy dühkezelési foglalkozásokra fog
járni. Meredith gyűlölte, hogy Andrew manipulálja Tylát, csak
abban bízott, hogy nem ér vele célt.
Eközben kezdett egy és más kiderülni. Will megütött egy fiút
az iskolában, mert az megsértette. Ez volt az első alkalom, hogy
erőszakos hajlam mutatkozott rajta, és nem kellett messze
keresniük a mintát ehhez a magatartáshoz. Három napig nem
mehetett iskolába, ami eddig sohasem fordult elő vele. Jack
panaszkodott, hogy valaki ellopta a svájci bicskáját, amit Debbie
megtalált Will szobájában, a párnája alá rejtve. Will esküdözött,
hogy nem lopta el, és Meredith szeretett volna hinni neki, de ott
volt a terhelő bizonyíték. És számára az egészben a legrosszabb
egy gyönyörűen kifaragott elefántcsont ló volt, ami a szüleiről
maradt rá, és a könyvtárszobában tartotta. Debbie találta meg a
padlón összetörve, mintha valaki szándékosan tette volna tönkre.
A házban mindenki tudta, mennyire szerette a kis szobrot, ami
most milliónyi darabra zúzva hevert a padlón. Meredith ekkor
gondolkodóba esett. Ráadásul Debbie elmondta, hogy látta,
amikor Will ezt tette. Megesküdött, hogy így volt. Will keservesen
sírt, és égre-földre esküdözött, hogy nem ő tette.
Egyik reggel, amikor egyedül voltak, Meredith óvatosan
megemlítette a dolgot Tylának, és arra is felhívta a figyelmét,
hogy az utóbbi időben Will részese volt több erőszakos
incidensnek, ami aggodalommal tölti el őt.
- Azt akarod, hogy menjünk el? - nézett rá Tyla összetörtén. Ő
hitt a fiának. Váltig állította, hogy Will soha nem ártott senkinek
és semminek.
- És soha nem látta, nem is hallotta, hogy az apja kis híján
agyonveri az anyját? Természetesen nem akarom, hogy
elmenjetek. De lehet, hogy valami terápiára lenne szüksége, egy
kívülálló segítségére, akivel beszélgetni tudna.
- Nincs zavart állapotban - erősködött Tyla.
- Szenved - válaszolta Meredith. - Az más. Mindnyájan
elmondhatatlan traumákat éltetek át, amitől szenvedtek, te
fizikailag is, a gyerekek érzelmileg.
Meredith szóba hozta a dolgot Charlesnak, aki egyetértett
azzal, hogy Willnek, sőt Daphnénak is tanácsadásra lenne
szüksége. Sok mindenen mentek keresztül, és még távolról sincs
vége. Ha Andrew-t elítélik, akkor sok évre börtönbe kerül, ami a
gyerekeket is fájdalmasan fogja érinteni.
 - Azt azonban meg kell neked mondanom -tette hozzá Charles
-, nem gondolom, hogy Debbie tárgyilagosan számol be neked
ezekről az ügyekről.
- Még most sem bízol meg benne? - döbbent meg Meredith.
- Nem, nem bízom meg benne. Nagyon szeretné, ha Tyla és a
gyerekei hazamennének, és ha ezt a maga részéről elősegítheti,
szerintem bármit képes lenne elhitetni veled.
- Te nem ismered őt - nézett rá szomorú szemekkel Meredith.
Charles nem vitatkozott. Tudta, hogy érzékeny pontra
tapintott, és Meredith a végsőkig kiáll a két alkalmazottjáért.
- De valamire nagyon szeretnélek emlékeztetni - mondta. - A
legtöbb nő, akit a férje vagy a partnere rendszeresen bántalmaz,
visszamegy hozzá, még ha elválasztják is őket. Ami tragikus. És
egy újabb verést nem mindig élnek túl.
Meredith megborzongott a gondolattól, és reménykedett,
hogy Charlesnak nincs igaza. De eszébe jutott, hogy Tyla túl
gyakran beszél Andrew-val, és azok után, amit vele tett,
túlságosan együttérző az irányában. Néha Tyla hazudott is neki,
amikor azt mondta, hogy nem beszélt Andrew-val, miközben
Meredith tudta, hogy ez nem igaz. Sejtette, hogy Tyla nem mindig
őszinte hozzá, Willnek azonban hitt, amikor a gyerek azt mondta,
hogy nem tört össze semmit. Ugyanakkor Debbie-t sem tartotta
hazugnak. A házban magasra csaptak az indulatok.
Egy hétre rá újabb incidens történt. A szalonból eltűnt egy
értékes csiszolt jádekő. Debbie rögtön jelentette Meredithnek,
mihelyt észrevette, hogy a kő nincs a helyén, de ezúttal nem
került elő Will szobájából. Sehonnan sem került elő. Charles most
is szkeptikus volt, és egy szavát sem hitte el Debbie-nek.
 - A gyerekeket nem szokták érdekelni az efféle tárgyak. Nem
tudnak mit kezdeni velük.
Az eset felkeltette a gyanúját, és aznap délután leballagott a
konyhába, fogott pár simítózáras nejlontasakot, és mindbe
beletett néhány hétköznapi tárgyat. A tűzhely felett lévő sószórót,
amit Debbie rendszeresen használt, a kávésbögréjéből kiöntötte a
maradék kávét és a bögrét betette egy zacskóba, egy konyhai
ollót, egy poharat, amiből egy órája Jacket inni látta, és azóta nem
mosták el. Vagy fél tucat efféle tárgyat tett lezárható nejlon
zacskókba, végül egy papírtáskába téve mindet kivitte a
kocsijához.
Egy óra múlva jött vissza. Debbie addigra már sérelmezte,
hogy valaki elvitte az ollóját és a sót. Charles nem szólt semmit,
és senki sem figyelt fel az ő kis konyhai kincsvadászatára.
Beküldte az egyik emberével a tárgyakat a rendőrségi
laboratóriumba, hogy vegyenek róluk ujjlenyomatot. Másnap
reggel felhívta az egyik rendőrségi kapcsolattartója. Nem lepte
meg, amit tőle hallott. Épp erre számított, de fájdalmas volt
megosztania Meredithszel, hogy azok árulták el, akiket addig
szeretett.
Elmondta neki, hogy mit csinált. Meredith először
megdöbbent. Charles képes volt beküldeni a rendőrségre olyan
tárgyakat, amikről tudta, rajtuk van Debbie és Jack ujjlenyomata,
azzal a kéréssel, hogy futtassák le őket az államközi
számítógépeken és a kaliforniai büntető igazságszolgáltatási
rendszeren, vajon szerepelnek-e a bűnügyi nyilvántartásokban, és
voltak-e korábban elítélve.
 - Nagyon nem szívesen mondom el neked, de Debbie-nek is,
Jacknek is van priusza, ültek börtönben hitelkártyalopásért és -
hamisításért, bolti lopásért, kábítószer eladási szándékkal történő
birtoklásáért. Többször is elítélték őket, mindketten letöltötték a
büntetésüket. Gyanúsították őket azzal, hogy pénzt loptak két
előző munkaadójuktól, de mindkét házaspár elhunyt, mielőtt a
vádat bebizonyíthatták volna, és a családjaik nem akartak tovább
foglalkozni az üggyel. Ok ketten, akiket szeretsz, akik a legjobb
barátaid lettek, szélhámosok. Elítélt bűnözők. És le merném
fogadni, ha gondosan végignéznéd a háztartási számlákat,
rájönnél, hogy téged is rendszeresen megloptak. Nem azok,
akiknek gondolod őket. Nagyon sajnálom, Meredith. - Charles
látta rajta, hogy megszakad a szíve, és borzasztó érzés volt
elmondani neki a rossz hírt.
- Nem lehetnek azok, akiknek mondod őket - felelte a
könnyeivel küzdve Meredith. - Kiváló ajánlólevéllel jöttek hozzám.
- Amit valószínűleg ők maguk írtak. Felhívtad azokat, akik az
ajánlólevelet írták?
Meredith megrázta a fejét.
- Olyan rokonszenvesek voltak, azt gondoltam, hogy
felesleges.
- Annak alapján, amit láttam, és amiket elmondtál nekem, arra
következtetek, hogy manipuláltak, elszigeteltek és kézben
tartottak téged, legalábbis megpróbálták, egészen addig, amíg én
meg nem jelentem, amíg új barátokra nem tettél szert. Azzal
megszűntél olyan gyámolításra szorulónak lenni, mint korábban.
Azt hiszem, ezért utálják a hosszabban itt tartózkodó bármelyik
szomszédodat, minden bizonnyal engem is. Azt szeretnék, ha
egyedül maradnál, és nem akarják, hogy bárki figyelje őket. Az
első naptól fogva rossz érzésem van velük kapcsolatban. És most
szeretnék veled együtt megtenni valamit. Hol vannak?
- Nem tudom. Azt hiszem, Jack elment a barkácsboltba,
Debbie meg tejért. A gyerekek megitták az összes tejet.
- Be akarok menni a szobájukba veled együtt kicsit körülnézni.
- Azt nem engedhetem - felelte elszörnyedve Meredith. -
Tiszteletben tartom a magánéletüket. Tisztességes emberek -
könyörgött értük a kölcsönös hűségben eltöltött tizenöt év
szeretetével.
- Börtönviselt emberek - emlékeztette Charles. - Bűnözők,
mérföldnyi hosszú őrizetbe vételi nyilvántartással.
A tényeket lehetetlen volt letagadni, noha Meredith meg volt
győződve arról, hogy tőle soha semmit nem loptak el. Akár meg is
esküdött volna rá. És ezt be akarta bizonyítani Charles-nak.
Vonakodva felállt, és elindult Charles után, ki a
dolgozószobából. Lementek a földszintre, ahol Meredith egy zárt
szekrénykéből kivett egy kulcsot, amit csak vészhelyzetben,
például tűz esetén lehetett használni. Kis híján kirázta a hideg,
amikor kinyitotta vele az alkalmazottai lakásajtaját. Megbízott
bennük, és szentül hitte, hogy nem találnak itt semmi olyasmit,
ami nála eltűnt. Ezzel most megsérti őket, és meggyalázza a
tizenöt év óta iránta tanúsított kedvességüket.
Beléptek a lakás nappalijába, ahol Jack és Debbie tudták, hogy
biztonságban vannak, ahova az alkalmazójuk a tizenöt év alatt
egyszer sem tette be a lábát, és nem is fogja soha. Ehhez ő
túlságosan tisztelettudó és illedelmes. A jádekő a
dohányzóasztalon volt egy halom újság, egy körömcsipesz és egy
doboz cigaretta társaságában. A földrengés óta eltűnt Fabergé-
doboz a hálószobában, a komód tetején csücsült. Meredithnek
még a lélegzete is elállt, ahogy körülnézett a szobában. Két kis
méretű, méregdrága francia festményt pillantott meg, amit még
Scott-tal vásároltak Párizsban. Az ágyuk felett lógtak a falon. Ezek
szerint annyira tetszettek nekik, hogy ellopták, mivel tudták, hogy
ő sohasem lépne be a hálószobájukba. Nem emlékezett rá, mikor
tűntek el a képek. Valójában észre sem vette, hogy eltűntek.
Charles kinyitotta a szekrény aj tót; négy krokodilbőr
kézitáska volt benne, amikről Meredith elfelejtette, hogy
egyáltalán voltak neki, és legalább tíz-tizenkét éve nem látta őket.
Akaratlanul is eszébe jutott, vajon nem ők törték-e össze
szándékosan az elefántcsont lovat, amit Willre kentek, és nem ők
dugták-e a bicskát a gyerek párnája alá. Kegyetlen, gonosz
emberek voltak, akik bolondot csináltak belőle. És még az is lehet,
hogy Charles-nak van igaza abban, hogy szántszándékkal
elszigetelték, megpróbálták a befolyásuk alá vonni és irányítani
őt, visszaélni azzal, hogy elzárta magát az emberektől, hogy rajtuk
kívül nem maradt más barátja. Két piti bűnöző, akik minden
lehetséges módon kihasználták őt.
- Sajnálom, Meredith - mondta Charles, látva az arcára kiülő
érzelmeket. - Ha megengeded, végeznék némi felderítő munkát
az üzletekben és azoknál a szolgáltatóknál, akiket igénybe veszel.
Sok, hozzájuk hasonló ember módszere, hogy százalékot kapnak a
számlák után. Az üzletek nem szeretik beismerni, de majd
megteszik a rendőrségen. Jövedelmezőbb voltál Jack és Debbie
számára, mint szeretted volna. - Meredith bólintott. -
Valószínűleg egyéb módokon is loptak tőled pénzt. - Meredithnek
eszébe jutott az autó, amit Jack nemrégiben vásárolt. Egy
vadonatúj Mercedes. Akkor imponált neki, hogy ennyi pénzt félre
tudtak tenni.
- Szeretném tudni - felelte fojtott hangon, és leült, hogy
megvárja őket itt, a nappalijukban. Charles is letelepedett a vele
szemben lévő karszékben. Mozdulatlan kőszoborként ültek itt
egészen addig, amíg meghallották, hogy Jack és Debbie nagyokat
nevetve és beszélgetve megérkeznek. Debbie felsikoltott, amikor
a szobába lépve meglátta őket. Olyan volt, mintha nem tudná,
hirtelen merre fusson. A szeme az asztalon lévő jádekőre, majd
Meredith arcára villant, aztán berohant a hálószobába, de
mindjárt vissza is jött.
- Vége a játéknak - közölte Charles nyugodtan. - Jól
jövedelmező kis üzletet vezettek itt, ugye?
- Mi az ördögöt keresnek a lakásunkban? -kelt ki magából
Jack, fenyegetően közelítve felé. Charles azonban nem ijedt meg,
és nem mozdult.
- A maga helyében nem tenném ezt. Kikerestem a rendőrségi
anyagát, megvan nekik az ujjlenyomata, és láttuk mindkettőjük
letartóztatási jegyzőkönyveit. Átadjuk a rendőrségnek a listát
mindazokról a tárgyakról, amelyeket bizonyíthatóan elloptak a
házból. Ellenőrizni fogjuk Ms. White biztosítási nyilvántartását is,
hogy kiderüljön, mik tűntek el az évek során. Úgy képzelem, hogy
ezek közül sokat eladtak. És ha nem tévedek, rendszeresen csinos
kis összegek landoltak maguknál, ugye? Két emberem máris úton
van ide. Az ő felügyeletük alatt szépen összepakolják a holmijukat,
és ha elkészültek, kikísérik magukat a házból. Itt végeztek. Ms.
White feljelentést tesz, és teljes körű ellenőrzés alá veszik a
 háztartással kapcsolatos számlákat. - Meredith épp az imént
mondta el neki, hogy Debbie írhatott csekkeket egy háztartási
számlára. Nem vitás, hogy az összes zárat is ki kell majd cserélnie.
- Mekkora szemét maga, amiért hagyja, hogy ezt tegye velünk!
- kiáltott Debbie Meredithre. Az asszony mozdulatlanul ülve
figyelte a nőt, aki oly sok éven át játszotta a támogatója és
vigasztalója szerepét. - Mi voltunk a legjobb barátai! - Meredith
erre sem szólt. Nem tudta, mit mondhatna. Úgy össze volt törve,
hogy elállt a szava.
- Barátok nem lopják meg egymást, nem csalnak, nem
hazudnak, és nem manipulálják a másikat - válaszolta Charles. -
Fél órájuk van összecsomagolni. Figyelni fogjuk magukat. A mai
nap folyamán feljelentést teszünk a rendőrségen. Ms. White-on
múlik, hogy vádat emel-e maguk ellen. Én ezt tanácsolom neki.
Maguknak meg azt javaslom, hogy ne hagyják el a várost - tette
hozzá jéghideg hangon.
- Cseszd meg! - vetette oda Debbie, mintha egy börtönőrrel
beszélne. Már nem volt vesztenivalójuk. Úgy megváltoztak, hogy
Meredith rájuk sem ismert. De már tudta, hogy mindig is ilyenek
voltak.
Jack beballagott a hálószobába, ahol elővett egy bőröndöt.
Charles figyelte, miket rak bele. Kihozta a Fabergé-dobozt, és
letette Meredith elé, ahol szemmel tarthatta, és közben figyelte a
két festményt is, nehogy eltűnjenek. Mialatt pakoltak, egy hang
sem hallatszott egyik szobában sem. Tíz perccel ezután
megérkezett Charles két embere a hátsó bejárathoz, Meredith
pedig beengedte őket. Bejöttek a kis lakásba, és az egyikük
Debbie, a másikuk Jack mellé állt. Mindketten megértették, hogy
nem maradt mozgásterük. Charlesnak igaza volt, a játék véget ért.
Miután behúzták a bőröndjükön a cipzárt és körbejáratták a
tekintetüket a lakásban, farkasszemet néztek Meredithszel, aki
úgy festett, mintha valakije meghalt volna. De a két ember arcán
nem látszott sajnálkozás, köszönet vagy megbánás. Két komisz,
beteg ember nézett vissza rá, két szociopata, akik tizenöt éven
keresztül, ravaszul és ügyesen kihasználva az őt ért tragédiákat,
élvezték az életet.
Charles emberei kikísérték őket az utcára, ahol a kocsijuk állt.
Meredith kísérletet sem tett arra, hogy elbúcsúzzon tőlük. Meg
sem tudott szólalni. Charles megkérte az egyik emberét, hogy
küldjön egy lakatost, Meredith pedig összeszedte a lakásban
fellelhető lopott tárgyakat, és sorban lerakta őket az ágyra.
- Később majd felhozom őket - ígérte Charles, majd elhagyták
a levegőtlen kis lakást, és visszamentek az emeletre. Meredith
életének ezek voltak talán a legkellemetlenebb, legszomorúbb
órái. Egyszeriben oda lettek az emberekkel kapcsolatos illúziói.
Hallgatagon ment fel a lépcsőn, és végül csak annyit tudott
mondani Charlesnak, hogy „köszönöm". Egyenesen Tyla szobájába
ment, hogy beszéljen vele, és miközben Charles a hallban várt rá,
ő megállt az ágy lábánál.
- Bocsánatkéréssel tartozom neked és Willnek. Ezt
személyesen akarom elmondani neki. Megtaláltuk a jádekövet és a
Fabergé-dobozt, és még számos más dolgot is. Biztos vagyok
benne, hogy nem Will törte össze a lovat, és nem ő vitte el a
bicskát. Charles megtudta, hogy Jack és Debbie szerepel a
bűnügyi nyilvántartásban. A lakásukban rejtegetett lopott holmik
között voltak évekkel ezelőtt eltűnt tárgyak is. Most mentek el
mindketten.
Meredith holtfáradtnak érezte magát, Tyla pedig szótlanul
bólintott. Meredith ezek után bement a dolgozószobájába, ahol
leült, és a két emberre gondolt. Amikor eleredtek a könnyei,
Charles melléje ült, és átölelve tartotta, amíg a gyász és a csalódás
keltette szívfájdalom könnyei lassacskán elapadtak.
Meredith ekkor megkereste Willt, és ünnepélyesen bocsánatot
kért tőle, amiért egyáltalán kételkedett a becsületességében. A
gyerek megölelte, és megesküdött, hogy soha semmit nem vett el
a holmijai közül. Charles még aznap délután egyeztetett a ház
szállítóival, és mint kiderült, ebben is igaza volt. Meredith csak
bólintott, amikor elmondta neki, hogy Jack és Debbie éveken át
jelentős csúszópénzt kaptak. Tudták, hogyan kell működtetni a
rendszert. Vérbeli szélhámosok voltak.
- Sajnálom, hogy igazam volt, Meredith. -Charles ezzel adta át
neki azoknak a szállítóknak a listáját, akik az ő terhére
rendszeresen jattoltak az alkalmazottainak.
- Én is sajnálom - nézett rá szomorú mosollyal Meredith. - De
örülök, hogy elmondtad. Nem tartoznak ide. Gyanítom, hogy nem
is tartoztak soha. - Keserves volt az ébredés, de meg kellett
tudnia, hogy kik voltak a „barátai" valójában. Charles ekkor újra
magához ölelte, de Meredith már nem sírt. Többé gondolni sem
akart rájuk. Nem maradtak könnyei az életébe befurakodott rossz
emberek számára.
Végül, sok gondolkodás után, eldöntötte, mit akar tenni.
Charles nem értett egyet vele. Ő azonban nem akarta feljelenteni
a jómadarakat. Túl bonyolult lett volna felgöngyölíteni, mi
mindent loptak el tőle, és mennyi pénzzel rövidítették meg. A
rendőrség felvilágosította, hogy három év az elévülési idő, vagyis
a tizenötből tizenkét évért felelősségre sem lehet vonni őket, és a
vesztegetés készpénzben történt, amit nem lehet bebizonyítani.
Ezt tehát megússzák. Meredith amúgy sem akart évekig tartó
bánatot és fájdalmat okozni magának azzal, hogy megpróbálja
visszaszerezni a pénzt, és börtönbe juttatni őket. Megelégedett
azzal, hogy Charlesnak hála egyes tárgyak megkerültek, ők pedig
elmentek. Nem értek annyit, hogy évekig pereskedjen annak a
töredékéért, amit eltulajdonítottak tőle.
Az olyan embereket, mint ők, nem lehet leállítani. Valahol
találni fognak egy újabb áldozatot. Meredith sajnálta azt az
embert, akit legközelebb becsapnak. Biztos volt benne, hogy újra
megpróbálják. Olyan meggyőzőek és kedvesek voltak, hogy
minden szavukat elhitte, amiről most már tudta, hogy egytől
egyig hazugság, komisz trükk volt. Az úgynevezett barátságuk is
arra szolgált, hogy az orránál fogva vezethessék. Összetörték a
szívét, és nem maradt más vágya, mint lapozni, és továbblépni. A
múltat nem lehetett megmásítani, elkönyvelte hát egy rettenetes
tapasztalatnak és soha el nem felejthető árulásnak.
Az is világos lett számára, miszerint az ügynökség, amelyik
hozzá küldte őket, nem ellenőrizte, hogy büntetlen előéletűek-e.
Az olyan emberek, mint Jack és Debbie, tisztában voltak a
rendszer működésével, és értettek hozzá, hogyan kutassák fel az
ártatlan áldozataikat. Őt is így sikerült becsapniuk, és a
körülményei egyenesen a kezükre játszottak. Szörnyű érzés volt
ráébrednie, hogy ő maga milyen hiszékeny, a másik kettő meg
milyen gonosz ember volt.
 Tizenegyedik fejezet
Jack és Debbie dicstelen távozása után Charles várt néhány
napot, mielőtt újra felhozta a témát Meredithnek. Egy ideje már
majd' minden éjszakáját vele töltötte. A hivatásából eredően
hasonló problémákkal volt dolga - az ügyfelei, de soha nem a saját
személyes életében. így bizonyos értelemben ez neki is újnak
számított. Meredith számára pedig, akit általa megbízhatónak
tartott emberek éveken át becsaptak és hamis játékot űztek vele,
nagyon is ismerős történet volt. Ma már világosan látta, hogy Jack
és Debbie sohasem voltak a barátai. Mindvégig szélhámosok, piti
bűnözők voltak. Nem tudta, hol lehetnek most, de nem is
érdekelte.
Egyik este, amikor Tyla és a gyerekek már lefeküdtek, Charles
és Meredith egyedül maradt a dolgozószobában. A ház
elcsendesedett. Meredith délután elbeszélgetett egy házaspárral,
akik valódi ajánlólevéllel jöttek hozzá, amint arról ő és Charles
meggyőződött. Fel is vette őket, a hétvégén akartak kezdeni. A
feleség egy barátságos guatemalai asszony volt, a férje Peruból
származott. Több finom háznál dolgoztak már, legutóbb Los
Angelesben. Nagyon udvariasak voltak, és a megjelenésükben is
nehéz lett volna kifogásolnivalót találni. Az előző munkaadójuk
Londonba készült költözni, ezért engedte el őket.
- A biztonsági rendszereid némelyikéről szeretnék beszélni
veled, Meredith - kezdte Charles. - A házban minden berendezés
hiperszuper, de a technológia napról napra változik. Kicsit
szeretném még inkább korszerűsíteni a dolgaidat, nem nagy
költséggel, csak hogy finomítsam őket. De van még valami, ami
aggaszt. Nem is tudod, menynyire a célpontja lehetsz csalóknak
és tisztességtelen embereknek, csak mert az vagy, aki. Nem kell
üldözési mániában szenvedned, de szeretném, ha óvatosabb
lennél. Szeretlek, és nem akarom, hogy bajod essék. - Nem
említette név szerint Jacket és Debbie-t, de Meredith értette.
- Köszönöm - mosolygott rá Meredith. - Én is szeretlek. De
biztosan bolondnak tartasz. Fél évvel azután, hogy Jack és Debbie
ideköltöztek, darabokra hullott az életem. Két évig nem tértem
magamhoz. Nem tudtam gondolkodni. Nem is érdekelt. Könnyű
célpont voltam. Már nem vagyok az. Isten tudja, mennyi pénzt
loptak el vagy csaltak ki tőlem. De már felébredtem. A
mélypontomon találtak el. Szerencséjük volt.
- Láttam nagy cégek vezetőit tudtukon kívül az alkalmazottaik
áldozatává és foglyává válni -jegyezte meg Charles. - A megfelelő
körülmények, egy haláleset a családban, a házastárs elvesztése,
egy betegség, egy gyenge pillanat, egy nehéz időszak elég ahhoz,
hogy az ember helyzete a visz-szájára forduljon. Azt akarom, hogy
tudd, itt vagyok melletted. És amíg itt vagyok, nem engedem,
hogy ez még egyszer megtörténjen veled.
- Már megismertelek annyira, hogy ezt tudjam rólad, és igazad
volt velük kapcsolatban - ismerte el Meredith. - Amikor mondtad,
őrültségnek tartottam. Kiderült, hogy vak voltam.
- Nem; egyszerűen rossz emberek voltak, és ügyesen
csinálták, amit csináltak. Rendszerint a legegyszerűbb módszerek
válnak be a legjobban. Mi, többiek, nem így gondolkodunk.
Szomorú, hogy ilyen óvatosnak kell lennünk, de a te helyzetedben
nincs más választásod.
Meredith egyetértőn bólintott, majd nemsokára átmentek a
hálószobába. Az ágyban befészkelte magát Charles karja közé.
Tudta, hogy e mellett az erős férfi mellett biztonságban van.
Sohasem fogja hagyni, hogy baj történjen vele. Csodálatos érzés
volt. Annak is örült, hogy Jack és Debbie elmentek, és hogy Tyla
meg a gyerekek most itt laknak nála.
Másnap reggel ő vitte Willt és Daphnét az iskolába. Két órával
később telefonáltak a tanáriból, hogy menjen el Willért. Megint
nagyon fájt a gyomra. Meredith aggódott érte. Hazaérve a gyerek
egyenesen a szobájába ment. Ez volt az első gyomorfájása, amióta
azon az éjszakán az apja majdnem megölte az anyját. Hazafelé a
kocsiban meglepő kérdést tett fel Meredithnek:
- Mit gondolsz, a mami vissza fog menni apuhoz? Vagy
találkozik vele valahol?
- Remélem, nem. Legalábbis addig nem, amíg az édesapátok
nem kap valami komoly segítséget. Nagy butaság lenne tőle, ha
most találkozna vele.
A gyerek bólintott, és amikor visszaértek a házba, eltűnt a
szobájában. Meredith a kedvükért vigyázott, hogy ne tüntesse fel
rossz színben az apjukat.
- Azt hiszem, most egy darabig aludni fogok- mondta még
Will. Amikor Meredith bement Tylához, kifejezetten jókedvűnek
találta őt, olyan jókedvűnek, mint régóta nem. Beszámolt neki Will
gyomorfájásáról, amin Tyla meglepődött.
- Lehet, hogy most evett valamit - mondta.
- Nem hiszem. - Meredith elmosolyodott, amikor eszébe jutott
valami. - Justinnak is mindig megfájdult a gyomra, ha valamin
felizgatta magát. Képes volt akár megjátszani is, ha nem akart
iskolába menni, mert aznap például dolgozatot írtak valamiből.
 - Ezt már Will is megcsinálta - vallotta be Tyla -, pedig jó
tanuló, leszámítva a matekot. Andrew mindig szigorú volt hozzá a
jegyei miatt. Lehet, hogy ma is valami rossz jegytől félt..
- Lehet - felelte Meredith, és átment a dolgozószobájába. Egy
halom papír volt az asztalán. Szerette iskolába hordani Tyla
gyerekeit. Emlékeztette a régi szép időkre, és egyébként is
nagyon aranyos gyerekek voltak. Remélte, hogy hamarosan
rendeződik az életük.
Meredith még az íróasztalánál ült, amikor Tyla kiosont a
házból. Mostanában eljárt sétálni, hogy friss levegőt szívjon.
Erősebbnek érezte magát, és a sebei is gyógyulófélben voltak.
Továbbra is gyakrabban beszélt telefonon Andrew-val, mint
Meredith szerint kellett volna. Sőt Meredith szerint egyáltalán
nem kellene beszélnie vele. Andrew elmondta, hogy jelentkezett
egy indulat kezelési kurzusra, és hogy szeretne találkozni vele és
a gyerekekkel. Rettenetesen hiányoznak neki, mondta, és
borzasztóan sajnálja, amit vele tett. Könyörgött Tylának, hogy
fogadja őt vissza, vagy legalább találkozzanak, és úgy
beszélgessenek egymással.
Tyla ilyenkor elmondta, hogy nagyon sajnálja őt. Andrew
panaszkodott, hogy még egy fotó sincs nála a gyerekekről, egy
lehangoló hotelszobában lakik, és hiányzik neki az otthonuk. Az
egészségügyi tanács átmenetileg, az ellene emelt vádak
elbírálásáig felfüggesztette, és ez mélyen lesújtotta. Tyla és a
gyerekek bírósági végzéssel továbbra is kaptak támogatást, és
Andrew rettegett, hogy mihez kezd, ha többé nem gyakorolhatja
az orvosi hivatását. Miből fogja eltartani magát? És mi lesz, ha
börtönbe kerül?
 Will az ablakból figyelte, ahogy anyja kilép a házból. Tyla
elindult az utcán a házuk felé. Will megfigyelte, hogy a sétáin
legtöbbször arrafelé veszi az irányt. Arra gondolt, hogy talán
anyjának is hiányzik az otthonuk. Neki a játékai hiányoztak. Csak
néhány darabot hoztak magukkal, és szeretett volna visszamenni
több játékért. De anyja nem akart túl sok holmit áthordani
Meredith házába, nehogy túlzsúfolja a szobájukat.
Meredith pár perc múlva visszament, hogy megkérdezzen
valamit tőle, és meglepetten tapasztalta, hogy Tyla elment. Reggel
még azt mondta, hogy fáradt, bár vidám hangulatban volt.
Bekukkantott Will szobájába is, hogy lássa, hogy van a fiú, és hogy
alszik-e. Will azonban az ablaknál állt, és kifelé nézett.
- Szia, Will, hogy vagy? - kérdezte tőle mosolyogva.
- Jól vagyok - válaszolta Will, és amikor megfordult, hogy
ránézzen, Meredith szomorúnak látta a tekintetét.
- Nem tudod, hol van anyukád? - kérdezte.
- Sétálni ment, arra - mutatott a gyerek a házuk felé.
Meredith ezen elgondolkodott picit, aztán kiment a szobából.
Valami rossz érzés támadt a gyomrában. Miért volt Tyla szinte
eufórikus hangulatban? Véletlen volt, vagy tervezett valamit?
Azért ment el, hogy Andrew-val találkozzék?
Lement a földszintre, és találomra kivett egy kabátot a
szekrényből. Nem tudta, miért, de meg akart bizonyosodni arról,
hogy Tyla jól van. Szürke, ködös nap volt. Néhány perc múlva
megérkezett Johnsonék háza elé, és látva, hogy a földszinti
nappaliban ég a villany, páni félelem fogta el. Biztos volt benne,
hogy Tyla Andrew-val találkozni jött ide. Talán ő kérte, hogy itt
találkozzanak.
 Meredith reménykedett, hátha téved. De akkor miért ég a
villany odabent? Vagy Tyla csak el akart kicsit időzni az
otthonában, hogy megpróbálja kiűzni onnan a rossz szellemeket?
Becsöngetett, mire a következő pillanatban felrántották az
ajtót, és Andrew állt ott - karikás szemmel, rendetlen külsővel.
Egy hajvágás is ráfért volna, borostás volt, és úgy nézett ki, mint
aki futáshoz öltözött. Dühösnek és feldúltnak látszott.
- Tyla itt van? - kérdezte Meredith hűvösen, és igyekezett
nem mutatni a meglepődését azon, hogy itt látja őt.
- Nézd meg magad - felelte Andrew, és már be is rántotta őt
az ajtóból. Meredith rögtön meglátta Tylát, aki egy széken
kuporgott, és a szájából vér csörgött le az áliára. Andrew úgy
nézett rá, mint egy eszelős, és Meredith látta rajta, hogy ugyanazt
fogja csinálni, mint korábban. Legalább egyszer már most is
megütötte Tylát.
- Andrew, mi lenne, ha mára ennyiben hagynánk ezt a dolgot?
- szólt Meredith higgadtan. -Fölösleges még több bajt szabadítani
magadra, és Tylának meg a gyerekeidnek sincs erre szükségük,
így is van épp elég bajotok.
- Oh, hallgassuk csak a Little Miss Goody Two-Shoes-t!* Nem lennék
bajban, ha nem tömted volna tele a fejét egy csomó hülyeséggel.
Azelőtt tudta, hogyan kell viselkednie. Ha nem vonja vissza a
vádjait, bevonják az orvosi engedélyemet. Miből fogok akkor élni?
- A tekintete, amellyel Meredith arcát fürkészte, elárulta,
mennyire retteg attól, hogy újra szegény lesz.
- Akkor ne rontsd tovább a már amúgy is súlyos helyzetedet -
felelte Meredith nyugodtan. Ki akarta vinni Tylát a házból, és vele
együtt magát is kimenekíteni, mielőtt Andrew újabb dührohamot
kap, és elveszti az önuralmát.
- Nem azért jöttem ide, hogy bajt okozzak -vetette oda
Andrew. - Azért jöttem, hogy fotókat kapjak a gyerekeimről. Azt
mondta, hoz nekem. Egyetlen képem sincs róluk, és egy ócska
szállodában lakom, hála neki - mutatott dühösen a brutális
támadás miatt, és jelenleg két nőt tarthat fogva a régi házában.
- Gyere, Tyla - szólt újra Meredith, és közben óvatosan
közelíteni próbált az ajtóhoz, hogy kinyithassa, mielőtt Andrew
bármelyikükkel szemben erőszakosan lépne fel. De alig mozdult
meg, Andrew elkapta a nyakánál fogva, nekiszorította a falnak, és
beleverte a fejét a falba.
- Te kezdted az egészet, te kurva! - üvöltötte az arcába. - Te
tömted tele a fejét, hogy a szabadság így, meg a függetlenség úgy,
meg hogy ne hallgasson rám, és tessék, most nem enged
hazajönnöm. Pedig még csak nem is lakik itthon. Veled lakik, meg
a fasiszta barátoddal, aki azt hiszi, ő irányítja a világot!
Meredith nem szólt semmit, és épp azon agyait, hogyan
fognak kijutni a házból, amikor meglátta, hogy két rendőr közelít
óvatosan a bejárathoz. A következő pillanatban berobbant az
ablak, üvegcserepek repültek mindenfelé, és a két rendőr
berontott a házba. Egyikük a földszinti ablakon át ugrott be, a
másik benyúlt, kinyitotta az ajtót, és megragadta Andrew-t.
Pillanatok alatt levitték a földre és hátrabilincselték a kezét. Tyla
lélekszakadva rohant Meredithhez, és mindkét karjával átölelte.
Andrew a földön fektében trágár szavakkal szidta és fenyegette
Tylát, miközben a rendőrök kifelé vonszolták a házból. Meredith a
fejét dörzsölgetve nézett Tylára.
 - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte Tyla zavartan, a
vért törölgetve az arcáról. Nem mondta meg senkinek, hogy
hazamegy, és ott találkozik Andrew-val.
- Will mondta, hogy elmentél sétálni, és errefelé jöttél. Figyelt
téged. Szerintem tudta. És amikor mondta, én is rögtön tudtam,
ezért utánad jöttem, hogy lássam, mi van veled.
- Értesítetted a rendőrséget, mielőtt eljöttél otthonról?
Meredith megrázta a fejét.
- Valószínűleg Will volt az. Tyla, nem találkozhatsz többé
Andrew-val. Meg fog ölni. - Ezt mindenki tudta és elhitte, csak
Tyla nem.
Tyla szégyenkezve lehorgasztotta a fejét.
- Most már tudom. Sajnáltam őt, ezért egyeztem bele, hogy
találkozzunk.
- Ezt nem engedheted meg magadnak. Van két gyereked,
akiknek szükségük van rád, és legközelebb, vagy valamelyik közeli
alkalommal meg fog ölni.
- Nem találkozom vele többé.
Amikor Tyla lekapcsolta a villanyt a házban és becsukta az
ajtót, a rendőrök még odakint voltak. A zárat feltörték, az ablakot
bezúzták. Valakinek jönnie kellett, hogy elvégezze a javításokat.
Tyla túl sokszor látta már ezt a filmet. Mint mostanra már
mindnyájan. A rendőrök szóltak, hogy később eljönnek
Meredithhez felvenni a vallomásukat.
A két nő visszasétált Meredith házához, ahova akkor érkezett
meg Charles. Will telefonja otthon érte el.
- Mindketten jól vagytok? - kérdezte. Bólintottak, de Tylának a
pofon nyomán felszakadt a szája, Meredithnek pedig púp nőtt a
fején attól, hogy Andrew a falba verte.
- Te hívtad ki a rendőröket? - kérdezte Meredith, aki nem
értette, hogyan szerzett tudomást Charles a dologról.
- Felhívott Will. Gondolta, hogy oda mész, Tyla, ezért
értesítettem őket a forró dróton keresztül. Andrew ott volt?
Tyla zavartan és bűntudatosan bólintott.
- Beleegyeztem, hogy találkozom vele, mert kért pár fotót, és
azokat akartam odaadni. Szörnyen néz ki. - A rendőrök börtönbe
vitték Andrew-t.
- Ezek után nem engedik ki még óvadék ellenében sem -
mondta neki Charles. - Elküldik oda, ahová való, pszichológiai
felülvizsgálatra egy zárt osztállyal rendelkező
elmegyógyintézetbe. Onnan a tárgyalásig valószínűleg már nem
jöhet ki. - Ami megkönnyebbülést jelentene mindannyiuk
számára.
Együtt mentek be a házba, ahol Tyla egyenesen Will szobájába
ment, hogy megnyugtassa, jól vannak. Egy perc múlva a kezében
egy darab papírt tartva jött ki, rajta Will ceruzával írt üzenetével.
- O, Istenem! - mondta könnyes szemmel, és a másik kettő elé
tartotta a papírt, hogy elolvashassák. Ez állt rajta: „Ne engedjétek,
hogy megölje az anyukámat!". És a szoba üres volt. - Szerintem
elszökött! - jajdult fel Tyla rémülten.
- Fél, hogy visszamész az apjához, és ő végez veled. A múltkor
ezt mondta nekem - szólt halkan Meredith. - Azt hiszem, párszor
hallotta, amikor Andrew-val beszélgettél telefonon.
Tyla leroskadt egy székbe; az ájulás környékezte.
- Mit tegyünk most?
 - Bejárjuk autóval a környéket, hátha meglátjuk valahol -
válaszolta Charles megfontoltan. Válsághelyzetben sohasem
pánikolt. Visszamentek a kocsijához. Charles gyorsan beszállt, és
beindította a motort. - Nem juthatott messzire. Meg fogjuk találni
- nyugtatgatta Tylát, aki újabb bajt zúdított magukra azzal, hogy
találkozott Andrew-val.
- Veled megyek - határozta el magát gyorsan, és bepattant
Charles mellé a kocsiba.
- Én is körülnézek - jelentette ki Meredith, és elővette a
kocsikulcsát. Egymás után kihajtottak az udvarból, majd más-más
irányban elindulva beautózták a környéket, és pár perc
különbséggel két óra múlva visszaértek a házhoz. Willt nem
találták meg. Ezek után Meredith elment az iskolához Daphnéért,
és hazahozta őt.
- Értesítsük a rendőrséget? - kérdezte Tyla Charlestól.
- Szerintem nem ártana. Nem szeretném, ha stoppolna, vagy
ha éjszakára kint maradna egyedül. - Will tizenegy éves volt, és az
apja erőszakos bánásmódját leszámítva burokban élt. Nem
ismerte az utcákon zajló életet, és adott esetben rögtön feltűnt
volna, hogy idegenül mozog ebben a közegben. Könnyű prédája
lenne mindenféle ragadozónak.
- Milyen ruha van rajta? - kérdezte Charles, akit meglepett,
hogy nem találták meg a fiút, és már nyúlt is a telefonja után,
hogy felhívja a rendőrséget.
- Az iskolai egyenruhája. Szürke nadrág, sötétkék blézer, fehér
ing, sötétkék nyakkendő - válaszólta Meredith. Érezte, hogy
egyre gyorsabban ver a szíve. Mi lesz, ha nem találják meg? Vagy
ha történt vele valami? Hülye volt, amiért elment Andrew után,
amivel úgy felzaklatta Willt, hogy elszökött. Vagy legalábbis ezt
tervezte. Túl sok minden történt rövid idő alatt, ami felett neki
nem volt befolyása.
Fél óra múlva ott volt a rendőrség, felvették az adatokat, és
kiadták az általános körözést a part menti kerületekre. A város
sok része áram híján még le volt zárva, másutt azonban visszaállt
a rend, a hidak megnyíltak, így ha valaki elrabolta Willt, simán
kijuthatott vele a városból. A rendőrség a biztonság kedvéért
kiadta az eltűnt gyerekre vonatkozó riasztást, hogy felhívja az
autósok figyelmét egy esetlegesen elrabolt gyerekre.
- És most? - nézett Meredith Charlesra, miután a rendőrök
elmentek.
- Most várunk. - És imádkozunk, tette hozzá gondolatban.

A Little Miss Goody Two-Shoes egy 18. századi angol mese, a Hamupipőke-történet egy
változata (ford.)
 Tizenkettedik fejezet
Végtelennek tűnt a várakozás a rendőrség híreire. Tyla törte a
fejét, de elképzelni sem tudta, hova mehetett Will. Előkereste az
osztálynévsort, és sorra felhívta az összes olyan fiú anyját, akivel
Will barátkozott, de senki sem látta őt, egyikőjükhöz sem ment el
a tanítás után. A szülők hallottak ezt-azt arról, hogy a Johnson
családnál problémák vannak, meg hogy Tyla és a gyerekek most
egy barátjuknál laknak. Will azt mondta, azért, mert a házuk
megsérült a földrengésben, de arról suttogtak, hogy a szülei
elváltak. A részleteket senki sem tudta, és valami csoda folytán a
sajtóig nem jutott el a hír.
Este hétig Tyla mindenkit felhívott, aki csak eszébe jutott, de
senki sem hallott a fiáról. Willnek volt mobiltelefonja, de azt a
szobájában hagyta. Meredith és Charles segítségével átkutatta a
szobát, hátha találnak valami utalást az eltűnésére, de nem
találtak.
A gyerek sok mindenen ment át az évek óta feszültté vált
otthoni légkör, az Andrew kitöréseitől való rettegés és az anyjuk
által eltűrt fizikai bántalmazások miatt, amiről ő és Daphne is
tudott. Amitől nem tudta anyját megvédeni. Rettegett, hogy anyja
visszamegy az apjához, és kezdődik minden elölről. Félt, hogy
bekövetkezik a legrosszabb: apja megöli az anyját. És a félelme
nem volt alaptalan.
Charles és Meredith erről beszélgettek fojtott hangon a
dolgozószobában, mialatt Tyla Daphné-val együtt a szobájában
várta a híreket, és próbálta megnyugtatni a kislányt.
- Az ilyen helyzetekben van egy szörnyű ellentmondás -
mutatott rá Charles borúsan. - A bántalmazást elszenvedő nők a
gyerekek miatt tűrnek, miattuk nem válnak el, közben meg amit a
gyerekek ennek következtében átélnek, az rosszabb, mint ha
elválnának, és sokkal nagyobb károkat okoz bennük, mint ha
kikerültek volna ebből a házasságból. Az ezzel kapcsolatos
statisztikai mérések szörnyű képet mutatnak, beleértve a
gyerekek körében elkövetett öngyilkosságokat is. A gyerekek úgy
érzik, képtelenek megvédeni az anyjukat, és nem tudják kezelni
ezt a helyzetet. Az érintett felnőttek számára is pokoli nehéz élet
ez, de a gyerekekre megsemmisítő erővel nehezednek a
körülmények, amelyek felett nincs hatalmuk.
- Ugye nem hiszed azt, hogy Will ártana magának? - kérdezte
Meredith összetörtén.
- Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy meg tudjam ítélni -
válaszolta Charles becsületesen. - Remélem, nem tesz kárt
magában. Nagyobb veszélynek érzem, hogy baja eshet az utcán,
ha számára ismeretlen helyzetbe kerül. Találkozhat idősebb,
erőszakos és rámenős fiúkkal, utcai bandákkal, drogfüggőkkel,
drogkereskedőkkel. Ebben a közegben ő nagyon naiv és ártatlan
gyerek, és a magániskolai egyenruhájában még inkább felhívja
magára a figyelmet.
Will fiatalabbnak látszott a koránál. És ami még rosszabb,
összeakadhat egy pedofillal, aki kényszerítheti, hogy menjen vele.
A világ veszélyessé vált, majdnem olyan veszélyessé, mint az
otthon, amelyben nevelkedett, ahol az az ember volt a
leghalálosabb és legmérgezőbb, akire a leginkább számítania
kellett volna: az apja.
- Ha Will komolyan azt gondolta, Tyla azért ment el, hogy
Andrew-val találkozzék, sőt hallotta is, hogy ezt mondja -
elmélkedett tovább Charles -, arra gondolhatott, hogy Andrew
ezúttal tényleg végez az anyjával, és mivel ebben nem tudná
megakadályozni, sem megvédeni az anyját, bűntudattal vagy
félelemmel a szívében elmenekült. Tyla szerint körülbelül tíz
dollár lehetett nála. Ezzel nem jut messzire. Mostanára már
biztosan fázik, fáradt és éhes. Ha felbukkan egy hajléktalanszállón
vagy egy ingyenkonyhán, mint amilyen a Glide, rögtön értesítik a
Gyermekvédelmi Szolgálatot, hogy jöjjenek érte. Nem hagynak
kint az utcán egy olyan korú gyereket, mint ő. A tizenhárom-
tizennégy évesek esetében már szemet hunynak a szökevények
felett, de egy tizenegy évessel ez nem fordulhat elő.
Meredith hálás volt, amiért Charles ott van velük. Amióta
megismerte, csak javított az életükön, kiváltképpen az övén.
Megbízható, felelősségteljes, jó ösztönű és életrevaló ember volt,
éppen olyan, amilyenre nehéz helyzetekben szükség van, és akire
számítani lehet. A hétköznapokban pedig minden sokkal
simábban ment vele.
Úgy tűnt, hogy a földrengés óta csak nagyon kevés dolog ment
simán. Már majdnem két hónap telt el azóta. Ava és Joel
szakítottak, Peter élete a feje tetejére állt, szerencsére jó
értelemben, és Arthur házában most két fiatal élt az egy helyett.
Andrew teljesen kivetkőzött magából, és gyilkossági kísérlet miatt
most börtön várt rá. Tyla majdnem meghalt, Meredithnek a
földrengés éjszakája óta szállóvendégei lettek, és megtudta, hogy
az alkalmazottai, akikben vakon bízott, akikre támaszkodott, és
akiket a legjobb barátainak hitt, valójában tolvajok, és tizenöt éven
keresztül élősködtek rajta. Ez az időszak a gyerekeket is
megviselte, annyira, hogy Will elszökött, és csak az Isten tudja, mi
történik vele odakint az utcán. Mindannyiuknak sok mindent
kellett kiállniuk. Hát még azoknak, akik a földrengéskor
elvesztették a szeretteiket vagy az otthonukat.
Meredith számára bizonyos értelemben jó változást hozott a
természeti katasztrófa, de sok rossz is társult hozzá. Charles ott
volt, hogy osztozzon vele örömben és bánatban, és sikerrel kiállta
a próbát, szembenézett minden kihívással. Meredith sok
tekintetben szerencsésnek érezte magát, ugyanakkor
mélységesen aggódott a barátaiért. Tylára és a gyerekeire nehéz
idők vártak Andrew közelgő bírósági tárgyalása miatt.
Nyolc órakor Meredith már nem bírta tovább. Lüktetett a feje,
ahol beütötte a falba, amikor elment kimenteni Tylát Andrew
keze közül, de nem törődött vele.
- Nem tehetnénk valamit? - kérdezte Charles-tól. Minden
jobb, mint tétlenül ülni, és arra gon dőlni, hogy miféle
szörnyűségek történhetnek Will-lel. Charles többször is felhívta a
rendőrségen dolgozó ismerősét, de eddig nem történt semmi. A
rendőrautók folyamatosan cirkáltak az utcákon, a járőrök gyalog
kutattak Will után, de nem látták sehol. Benéztek a
hajléktalanszállókba és az ingyenkonyhákra, és átfésülték a South
of Market városrész hajléktalantáborait.
- Ha akarod, mi is beülhetünk az autóba, és elindulhatunk
megkeresni - ajánlotta Charles. - De nem leszünk ügyesebbek a
rendőröknél. A föld nem nyelte el, előbb vagy utóbb megtalálja
valaki.
De mindketten tudták, hogy naponta tűnnek el gyerekek
örökre, ha rossz kezekbe kerülnek. Ha Will beült egy autóba
valaki mellé, azóta már ki tudja, hol lehet, talán nagy veszélyben
van, vagy már nem is él.
A tizenegy órai híradók megemlítik majd az eltűnését,
megmutatják az iskolai fényképét is, amit Tyla átadott a
rendőröknek, de hat órakor ezt még túl korainak vélték. Még
reális elképzelésnek tartották, hogy esetleg olyan barátjához
ment, akit Tyla nem keresett telefonon, és végül hazajön magától.
Charles reménykedett, hogy az egész csak félreértés, de a szíve
mélyén maga sem hitt ebben, és az ő fejében is ugyanazok a
nyugtalanító gondolatokjártak, mint Meredithében és Tyláéban.
De nem akarta tovább súlyosbítani a helyzetet azzal, hogy bevallja
nekik.
- Nézzünk körül a South of Marketban - javasolta
Meredithnek. - Talán szerencsénk lesz. Lehet, hogy egy
gyorsétterem közelében álldogál, hátha valaki ad neki valamit
enni. - Meredith rosszul volt a gondolattól, hogy Will éhes, és
talán a McDonald's kukájában turkál. San Franciscóban az is
veszélyforrás lehetett, hogy a rendes lakónegyedek kerítés és
figyelmeztető táblák híján észrevétlenül mentek át rossz hírű
negyedekbe.
A Union Square-i elegáns vásárlónegyed méregdrága üzletei
mindössze egy háztömbnyire voltak a Tenderlointól, ahol a
drogkereskedelem nagy része zajlott, ezért a környék tele volt
drogosokkal és hajléktalanszállókkal. A Market Street
bevásárlóközpontjaitól és plázáitól két sarokra voltak a város
legveszélyesebb utcái, ahol szinte naponta lőttek le embereket. A
jobb negyedek és az újabban felkapott környékek közvetlen
közelében lévő lakótelepeken fiatal bűnözők kóboroltak, keresve a
bajt. És mindez egy jól körülhatárolható kis területen. Ha Will
betévedt valamelyikbe, mindjárt feltűnhetett nekik az ártatlan
gyerek, és csúnyán elláthatták a baját, vagy akár meg is ölhették.
Meredith farmernadrágot, vastag pulóvert és edzőcipőt vett
fel, és Charles is elment átöltözni. Meredith megmondta Tylának,
hogy mire készülnek. Daphne mélyen aludt az ágyban anyja
mellett, aki a tévét bámulta, anélkül, hogy látta volna. Most ébredt
csak rá igazán, milyen ostoba volt, hogy egyedül ment el a
házukba Andrew-val találkozni, és milyen rémítő lehetett Willnek,
ha megsejtette, vagy hallotta, hogy ő beleegyezik a találkozóba.
Kész csoda, hogy mielőtt elszökött, még felhívta Chariest,
különben ő már alighanem halott lenne. És Will félt, hogy már
meg is halt, de talán mégjobban félt ezt megtudni.
Meredith suttogva elmondta neki, hogy autóval bejárják a
környéket, mire Tyla egy „köszönömöt" súgott vissza, és
megsimogatta Daphne fejét. Andrew másnapi tárgyalására, a
második vádemelésre gondolt, és arra, hogy Charles azt mondta,
már óvadék ellenében sem engedik ki. Helyes, szögezte le
magában. Túl veszélyes, semhogy szabadon jár-hasson-
kelhessen, vagy hogy egy vékony máz alá rejthesse erőszakos
természetét. Most értette meg igazán, hogy a férje nagyon beteg
ember.
A legutóbb őt ért támadásáig Tyla mindig bűntudatot érzett,
amiért feldühítette Andrew-t, és félig-meddig elhitte, hogy az ő
hibájából történt, ami történt. Ma már nem így gondolta. Végre
megértette, hogy csinálhatott volna bármit, lehetett volna akár
tökéletes is, a férje így is, úgy is megverte volna. Kóros
szükséglete volt, hogy megbüntesse őt olyan bűnökért, amiket
nem követett el, talán a saját anyja ellene elkövetett bűnei miatt,
amikor gyerekkorában elhagyta őt. Bármi volt is, Tyla felismerte a
problémát, és hogy a veszély nagyobb, mint gondolták, talán még
magánál Andrew-nál is nagyobb. Mert egy démon lakozott benne,
amit semmi sem állíthatott meg. Lehet, hogy Will hamarabb
megértette ezt, mint ő, noha még csak gyerek volt.
Meredith és Charles kigördültek a kapun; Meredith kocsijával
mentek, de Charles ült a kormánynál. Egyszerű városi terepjáró
volt, nem kellett azzal számolni, hogy feltűnést kelt a South of
Marketban, ahol lépten-nyomon drogdílerek bukkantak fel,
hajléktalanok kóboroltak, a kapualjakban emberek aludtak, és a
legkétesebb elemek élősködtek egymáson. Meredithnek fájt arra
gondolnia, hogy Will valahol ott lehet közöttük.
- Van nálad fegyver? - jutott hirtelen eszébe, miközben a
várost átszelve délnek vették az irányt. Ez eddig soha nem jutott
eszébe, de tekintve Charles foglalkozását, nem lepte volna meg.
- Nem vagyunk Texasban, és nem vagyok cowboy - felelte
mosolyogva Charles. - Némelyik emberem hord magánál, ha az
ügyfél így kívánja, de jobban szeretem, ha nincs náluk fegyver.
Időnként nálam is van, de inkább az eszemre hallgatok, mint egy
fegyverre. Miért? Szeretnéd, ha lenne nálam? - kérdezte
meglepetten, ismerve Meredith békés természetét.
- Nem, dehogy. Örülök, hogy nem hoztál magaddal. Csak
kíváncsi voltam.
Ugyanakkor mindketten tudták, hogy sok ember az alvilágban,
de nem is csak ott, hord magánál fegyvert, sokszor még Will-lel
egykorú gyerekek is. Egy tizenkét-tizenhárom éves gyerek
huszonöt dollárért már vásárolhatott lopott kézifegyvert, és
sokan vásároltak is, ha volt miből. Willnek fogalma sem lenne,
hogyan kell viselkedni az ilyen gyerekekkel, és a csinosan lenyírt
hajával, a tiszta öltözékével valósággal kínálta magát a tolvajoknak.
Néhány perc múlva keresztezték a Market Streetet, amely tele
volt az éjjel is nyitva tartó üzletek vásárlóival és mindenféle
hajléktalan csavargóval. Az utcával párhuzamosan húzódott a
Tenderloin, ahol minden elhanyagolt, koszos kapualjban és
utcasarkon zajlott a droggal való üzletelés. Áthajtottak a Mission
Streeten, s onnantól kezdve Charles cikcakkban haladt, föl az
egyik utcán, majd le a következőn, egy darabig fölfelé egy
sugárúton, aztán lefelé a másikon. A vízelvezető árkokban
összegyűlő szemétkupacok hulláknak látszottak, és a
kapualjakban meghúzódó embereket szemeteszsákoknak
vélhették, amíg meg nem mozdultak. A járdán részegek és
öntudatukat vesztett drogosok hevertek.
A rendőrök rendszeresen felszedték, és egy éjszakára
kórházba vagy a fogdába vitték őket, de idővel olyan sokan lettek,
hogy az esetek nagy részében otthagyták őket az utcán. Akadtak,
akik bevásárlókocsikból és kartondobozokból házat eszkábáltak
maguknak, benne rühes kutyával vagy egy-két macskával.
Láttukra Meredithnek megfájdult a szíve. Az utca mocskos,
mindenféle göncökbe bugyolált embereinek még a korát vagy a
nemét is nehéz volt megállapítani.
- Úristen, de nyomasztó hely ez! - sóhajtotta, mire Charles
bólintott. - Remélem, Will valahol másutt van. - El sem tudta
képzelni, hogy a gyerek túlélne itt egy éjszakát.
- Ha akarod, később kiautózhatunk a Panhandle-hez, a Golden
Gate Parkban. Ott van az összes drogos és szökött tinédzser.
Ámbár Will közéjük sem illik.
A hely a Haight-Ashbury szélén volt, ott, ahol a hatvanas évek
hippi fiataljai otthon érezték magukat, de az idők során teljesen
lepusztult. Mára csak a kosz és a drog maradt, no meg a nehéz
időket megélt, tönkrement emberek, és akik elmenekültek
otthonról, ahol még rosszabb volt a sorsuk, mint az utcán, ezer
veszélynek kitéve. Charles elmondta, hogy a fiatalok rendre ban
dákba verődtek, és még veszélyesebbé váltak, ha fenyegetve
érezték magukat. A rendőrség általában békén hagyta őket, amíg
nem zaklatták a járókelőket, vagy nem estek egymásnak. Sokan
közülük kemény drogokat használtak.
Charles minden olyan helynél megállt, ahol ennivalót lehetett
kapni, Meredith berohant, benézett még a mosdókba is, és
kérdezősködött, nem látta-e Willt valaki. Megmutatta a fiú
magával hozott fényképét is, de senki sem látta őt.
Az ötödik helyen melléjük állt egy rendőrautó, és a rendőr
megkérdezte, mit csinálnak. Charles átadta neki az igazolványait,
köztük a Vészhelyzeti Szolgálatok Irodájáét és a Pentagon-
belépőjét, rajta a megbízhatósági tanúsítvánnyal. A rendőr
tiszteletteljesen visszaadta az igazolványokat, és megkérdezte,
milyen ügyben járják a környéket. Charles elmagyarázta neki a
helyzetet, de úgy, hogy egy félresikerült kalandnak vagy
félreértésnek hangozzék, Meredith pedig megmutatta Will
fényképét.
- Mihelyt látunk egy ilyen korú fiút, értesítjük a
gyermekvédelmiseket - biztosította őket a rendőr. - Itt nincs jó
helyen. Ezen a környéken csupa tartósan hajléktalan ember él.
Valamennyien prostituáltak, sokan be vannak tépve, és nem nézik
jó szemmel, ha gyerekek mászkálnak errefelé. Néha elmondják
nekünk, ha látnak egy frissen megszökött gyereket, vagy olyat, aki
szemmel láthatóan nem ide való. Ez itt a dzsungel. Ha a fiú
idekeveredett, ész nélkül fog hazarohanni - tette hozzá
mosolyogva, és visszaadta Meredithnek a fényképet.
- Épp ilyen idős fiam van nekem is. Egyszer már elautóztam
vele ide, hogy lássa, nem olyan rossz a helyzet otthon, mint
gondolja. Az ember biztos akar lenni abban, hogy a gyereke nem
kerül rossz kezekbe, nem esik szex- vagy drogkereskedők
hálójába, és egyebek. - Meredith megborzongott a gondolatra,
hogy Willt bedrogozhatták, és szexkereskedők elrabolhatták.
Charles odaadta a rendőrnek a névjegyét, amin szerepelt a
mobilszáma is, és megkérte, hogy hívja fel, ha a fiú nyomára
bukkannak. A rendőr megígérte.
Két tömbbel arrébb épp egy részeg pulzusát nézte, aki hason
feküdt a járdán, amikor megállt mellette egy viharvert biciklin
arra kerekező fiú. A rendőr a megérzésére hallgatva megkérdezte
tőle, nem látott-e egy ennyi és ennyi éves gyereket. Látásból
ismerték, de eddig még nem szólították meg egymást.
- Van egy gyerek valahol a Missionon az egyik kapualjban,
valaki azt mondta, hogy új lehet a Pác Heightson. Fel akarták hívni
a gyermekvédelmiseket, mielőtt valami baja esne, de nem akarják
magukra szabadítani a zsarukat. Most vackoltak be éjszakára. -
Rendszerint üzletek, bankok és irodaépületek félig-meddig védett
bejáratába telepedtek be, és reggel, mielőtt újraindult az üzleti
élet, eltűntek onnan.
- Köszönöm. Megnézem.
 A fiú elhajtott a biciklijén, a járőr várt, amíg egy autó elviszi a
magáról mit sem tudó részeget. Még lélegzett. Jöttek is érte pár
perc múlva, a rendőr pedig beszállhatott az autójába, hogy
elinduljon a Mission Street felé. Az legalább ki volt világítva, és
kevésbé tűnt veszélyesnek, mint a mellékutcák vagy a tőle
délebbre húzódó széles utcák, ahol még durvább volt a helyzet.
Úgy tervezte, hogy végiggurul az utca mindkét oldalán, de ha
kell, akár gyalog is hajlandó végigmenni. Minden bejáratban
takarók alatt vagy hálózsákban alvó hajléktalanokat látott.
Felhívta Chariest, hátha ő is körül akar nézni, bár nem tartotta
valószínűnek. Régebben párban járőröztek ezen a környéken, de a
leépítés miatt a legtöbb járőrkocsiban csak egy ember ült, ami
rájuk nézve is veszélyt jelentett. Ha erősítésre volt szükségük,
telefonon kellett kérniük, és reménykedni, hogy időben érkezik
egy másik kocsi.
- Ki volt az? - nézett Meredith Charlesra, amikor befejezte a
beszélgetést.
~ Az a rendőr volt, akivel az előbb találkoztunk. Kapott egy
fülest, hogy van egy fiú a Mission Street egyik kapualjában, aki
nem látszik idevalónak. Nem akarják, hogy a rendőrök
háborgassák vagy elkergessék őket, mert van velük egy fiú, aki
idegen itt. Most épp oda tart, hogy megnézze. Én is odamegyek. -
Azzal Charles elindult a Mission legzsúfoltabb szakasza felé, majd
a sebességet lejjebb véve gördült tovább, miközben Meredith
igyekezett minden kapualjat megnézni. Hirtelen felkiáltott, és
felemelte a kezét.
- Várj! Állj! Abban a csoportban látok egy kisebb alakot! Lehet,
hogy egy gyerek.
 Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy kiszálljon, de Charles
visszatartotta, amíg ki nem tette a vész-villogót, és akkor ő is
kiszállt Meredithszel együtt. Elindultak a kapualj felé, amely
mögött egy turistáknak szánt emléktárgyakat, szuveníreket és
olcsó elektronikus kütyüket árusító üzlet volt. Öten zsúfolódtak
be a szűk helyre hálózsákokban, négy férfi és egy nő, ami
megszokott arány volt az utcán, és egy kötött sapkás fiú feküdt
összekucorodva a nő mellett. Piszkos volt az arca, és látszott
rajta, hogy fázik. Nem volt hálózsákja, egy kartondobozt
hajtogattak köré, hogy megvédjék a hidegtől.
Ahogy a fiú felnézett rájuk, Meredith szemét elfutotta a könny.
Will volt. Megrémült, amikor meglátta őket. Az egyik férfi, aki
ébren volt, odafordult hozzá. Egy üveg olcsó bor volt a kezében,
de nem tűnt fenyegetőnek, inkább kedvesen szólt Willhez:
- Ők az anyukád és az apukád? - Will megrázta a fejét. Az
iskolai egyenruhája volt rajta. - Ismered őket? - Will bólintott,
mire az öreg alkesz fogatlan vigyort villantott Meredithre és
Charlesra. - Jó gyerek ez. Ne legyenek túl szigorúak vele. Menj
csak haza, fiam - szólt ismét Willhez. - És ne gyere ide vissza.
Tedd, amit mondanak neked. Nehogy úgy végezd, mint én. - A
felemelt borosüveggel tisztelgett Charlesnak és Meredithnek.
Will felállt, aztán suttogva, hogy ne ébressze fel a többieket,
köszönetét mondott az öregnek és a nőnek is. Kilépett a
dobozból, odaadta a kötött sapkát a nőnek, aki rámosolygott, és
látszott, hogy neki sincs foga. Lehetetlen volt megállapítani a
korukat, harmincöttől hetvenig akárhány évesek lehettek. Will
ekkor odament Charleshoz, aki fél karral átölelte a vállát,
megköszönte az embereknek, hogy maguk közé fogadták, majd
elvezette a kocsihoz. Meredith hálatelt szívvel, amiért meg
találták a fiút, követte őket. Épp amikor beszálltak a kocsiba,
lassított le mellettük a járőr autója. Charles intett neki, és egy
hangtalan „köszönömöt" mondott a szélvédő mögül. A rendőr
széles mosollyal feltartotta a hüvelykujját.
- Bejelentem - kiáltotta ki a lehúzott ablakon, mire Charles
bólintott. Fél tizenegy volt, Will fotóját még nem mutatták be a
híradóban. A Gyermekvédelmi Szolgálatnál elszökött gyerekként
vették nyilvántartásba, és Charles tudta, holnap majd
megjelennek a házban, hogy elbeszélgessenek mindannyiukkal, és
kikérdezzék Willt, miért szökött el. Ha azért, mert rosszul bánnak
vele, akkor ki kell emelniük a családból. Egyébként is
rendszeresen ellenőrizni fogják a családot Andrew letartóztatása
és a Tyla ellen elkövetett gyilkossági kísérlete miatt. Ha
szükségesnek tartják, nevelőszülőknél helyezik el Willt és
Daphnét, de Charles ezt teljességgel valószínűtlennek tartotta.
Willnek muszáj lesz valami magyarázatot adnia a szociális
munkásnak, aki majd kijön hozzájuk. Miközben beszállt a kocsiba,
mindkettőjükre ránézett. Fehér ingében és vékony
egyenblézerében reszketett a hidegtől, és nagyon
gyámoltalannak látszott. Az inge bepiszkolódott, és Meredith
először úgy látta, hogy a kabátján vér van, de aztán rájött, hogy az
ketchup.
- Anyukám jól van? - Ezek voltak az első szavai.
- Jól van, de nagyon aggódik érted. Mindnyájan aggódtunk -
felelte Charles. Óriási megkönnyebbülést érzett, de eszében sem
volt túl hamar felmenteni a gyereket. Will halálra rémítette mind
annyinkat, és Charles nem akarta, hogy rászokjon az
elszökdösésre. Ha ritkán is, de előfordult gyerekeknél. Az első
szökés után minden alkalommal könnyebb és könnyebb lesz.
Meredith máris hívta Tylát, hogy elújságolja neki, mire Tyla
felajánlotta, hogy bejelenti a rendőrségen. Charles tudta, hogy a
járőr is jelenteni fogja.
- Azt hittem, az apukám meg fogja ölni őt, és nem tudtam,
hogy mit csináljak - mondta Will csüggedten, mint akiből kiszállt
minden erő. Aznap este egy olyan világot látott, aminek a
létezéséről nem tudott, és remélte, hogy nem kell többé látnia.
- A szökés sohasem jelent megoldást. De jól tetted, hogy
felhívtál, mielőtt nekiindultál - felelte Charles komolyan. -
Apukád ott volt vele a házatokban. Ebben igazad volt. De nem
bántotta őt. Nem volt rá ideje. Miután telefonáltál, hívtam a
rendőrséget. Perceken belül ott voltak. Úgyhogy most te
mentetted meg az anyukádat.
Will szeme kerekre tágult.
- Sajnálom, hogy elszöktem - mondta, és látszott rajta, hogy
őszintén gondolja. - Te is ott voltál? - fordult aztán Meredithhez.
Ő bólintott, de nem akart többet elárulni, mint amennyit a gyerek
anyja a tudomására akar hozni; hogy az apja ismét börtönben van,
és újabb vádemelésnek néz elébe. - Adtak nekem vacsorát. A
McDonald's kukájából vették ki. Egy Big Mac volt - újságolta, mire
Charles elfojtotta a mosolyát. így már érthető volt a ketchup a
blézerén. De az a gondolat, hogy Will a Market Street egyik
kukájából, a szemétből kihalászott ennivalót evett, mélyen
elszomorította.
Hazafelé a kocsiban Will csendben volt. Amikor a kapu kinyílt,
Tyla már az udvarban várta őket. Magához ölelte Willt, és
mindketten sírtak. Charles és Meredith könnyes szemmel nézték
őket. Ezután mindnyájan bementek a házba, egyenesen a
konyhába, hogy egyenek valamit. Will nem volt éhes, inkább
fázott, ezért Tyla felvitte az emeletre, hogy egy jó forró fürdőt
készítsen neki. Charles és Meredith kicsit üldögéltek még a
konyhaasztalnál - az átéltek kimerítették őket. Először
tapasztaltak ilyesmit, az ő gyerekeik közül egy sem szökött el. De
nem is élték át azt a traumatikus élményt, amit Will, hogy az
egyik szülője meg akarja ölni a másikat.
- Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy mi minden
történhetett volna vele - mondta Meredith Charlesnak. Most,
hogy a feszültség kezdett felengedni benne, olyan volt, mint aki
romokban hever.
- Én sem - vallotta be Charles. - Nagyon csúnya dolgok
eshettek volna meg vele odaát. Hála Istennek, hogy semmi ilyesmi
nem történt.
- Igazad volt. Will tudta, hogy Tyla Andrew-val fog találkozni,
és képtelen volt kezelni azt a helyzetet, amiről azt hitte, hogy
történni fog vele.
Egy idő után lekapcsolták a villanyt a konyhában, és felmentek
az emeletre. Meredith szeretett volna megfürödni, de túl fáradt
volt. Csak belebújt a hálóingébe, és lerogyott az ágyára. Mire
Charles lezuhanyozott és bebújt mellé, ő már félig aludt.
- Úristen, micsoda nap volt! - sóhajtotta Charles. Az eset
Andrew-val, aztán a letartóztatása. Will szökése, ami után fél
éjszakán át keresték, rettegve, hogy mi történhetett vele. - Igaz is,
hogy van a fejed? - kérdezte. Úgy aggódtak Willért, hogy
Meredith fejéről meg is feledkeztek.
 - Rendben van - válaszolta Meredith álmosan. - Fáj, de boldog
vagyok, hogy megtaláltuk Willt, és hogy nem esett baja. - Átölelte
Chariest, a fejét a vállára fektette, és két perc múlva már aludt is.
Will is mélyen aludt anyja mellett a széles, meleg és kényelmes
ágyban. Félálomban azokra az emberekre gondolt, akikkel az
utcán találkozott. Tudta, hogy soha nem felejti el őket.
 Tizenharmadik fejezet
Másnap reggel Daphne örömtől ragyogó arccal viharzott be a
konyhába.
- Tudtam, hogy jó boszorkány vagy! Megtaláltad! - kiáltotta
Meredithnek, aki elnevette magát.
- Charles is segített, meg a rendőrség is.
Egyik gyerek sem ment iskolába. A Gyermekvédelmi Szolgálat
egyik munkatársa bejelentkezett, hogy találkozni szeretne
mindnyájukkal, Daphné-val is. Tyla elárulta Meredithnek, hogy
ideges. Mi lesz, ha alkalmatlan anyának találják, és elveszik tőle a
gyerekeket?
- Semmi ilyet nem tesznek - nyugtatta meg Meredith. - Ha
kell, Charles és én elmondjuk nekik, hogy te csodálatos anya vagy.
- Csodálatos? Én, aki hagytam, hogy egy bántalmazó
családban éljenek - mondta Tyla bűntudatosan. Will az éjjel
bevallotta neki, hogy soha többé látni sem akarja az apját, és
reméli, hogy örökre a börtönben marad. - És Daphne is fél tőle.
Mindnyájan félünk tőle - tette hozzá.
- Őrizetben van, már nem kell félnetek tőle -felelte Meredith
csendesen, de egy napon sajnos újra előjöhet ez a probléma.
Meredith nem hitte, hogy Andrew valaha is meg tudna változni.
Túl súlyos volt a betegsége. Végül Tyla is eljutott erre a
következtetésre, és megértette, hogy nem az ő hibájából történt,
ami történt.
- Ha a helyzet nyugvópontra jut, vissza akarok menni az
ápolónőképzőbe. El kell végeznem egy tanfolyamot, hogy
felfrissítsem a tudásomat. Gyakorló ápolónő szeretnék lenni, nem
csak műtős nővér, mint azelőtt. - így ismerkedett meg Andrew-
val. - Évekkel ezelőtt ott kellett volna hagynom - mondta
szomorúan. - Nem is értem, hogy engedhettem, hogy ilyen sokáig
így menjenek a dolgok. Mindig azt gondoltam, hogy majd jobb
lesz, és ő is mindig fogadkozott, én meg hittem neki. Én sem
akarom többé látni.
Charles még a reggeli előtt elment az irodájába, hogy utolérje
magát a teendőiben, és csak akkor jött vissza, amikor tudta, hogy
ott lesz a gyermekvédelmis, aki vele is beszélni akar.
Egy fiatal, intelligens és gyors felfogású afroamerikai nőt, Jane
Applegate-et küldték ki, aki nagyon kedves volt a gyerekekhez. A
felnőttekkel már sokkal határozottabb stílusban beszélt, ami
tetszett Tylának. Őszintén elmondta neki, hogy mit éltek át, és
szerinte mit láttak a gyerekek. Megpróbálta védelmezni őket. Jane
nem ütközött meg azon, hogy Tyla ilyen sokáig kitartott ebben a
házasságban, és előző nap kész volt találkozni a férjével, hogy
még egy utolsó esélyt adjon neki, amivel ő nem tudott élni.
- A bántalmazástól a világon a legnehezebb megszabadulni. A
drognál is rosszabb. Ott maradsz, hogy meggyőzd a
bántalmazódat róla: te nem vagy szívtelen, rossz ember. - Tyla
láthatóan megkönnyebbült Jane szavaitól. Pontosan ezt tette. -
Egy bántalmazóra nem lehet észérvekkel hatni. Ki kell szállni a
kapcsolatból, és elfutni, vissza sem nézve. Jobb így a gyerekeknek,
magának, és mindenkinek. - Jane a Kaliforniai Egyetemen végzett,
és azóta, immár tizenöt éve dolgozott szociális munkásként a
gyermekvédelemben. Látott már mindent. - Ma reggel jártam a
bíróságon, még mindig őrizetben van. A bíró egyelőre hallani sem
akar óvadékról, és akár a tárgyalásig is előzetes letartóztatásban
tarthatja. De biztos vagyok benne, hogy egy ügyes ügyvéd
változtathat ezen. Egyelőre azonban nem kell aggódnunk a
láthatás miatt.
- A gyerekeket sohasem bántotta - jegyezte meg Tyla Andrew
védelmében.
- Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem kezdené el őket is
bántani - felelte Jane nyersen. -Ha jogosult lesz a láthatásra, a mi
megnyugtatásunkra jelen kell lennie a bíróság által kijelölt
megfigyelőnek is.
Tyla ezt is megkönnyebbülten vette tudomásul.
- A fiam azt mondja, többé nem akar találkozni vele - mondta.
- Meglátom, mit mond majd, amikor beszélek vele. - Nem
foglalt állást. Azért volt itt, hogy a gyerekek érdekeit védje, nem a
szülőkét. Megkérdezte, miért laknak másnak a házában, még ha
ez egy gyönyörű ház is, tette hozzá elismerőn.
- A miénket rendbe kell hozni a földrengés után. Ott éltünk, de
most rémes állapotok uralkodnak benne, és rossz emlékek
fűződnek hozzá mindannyiunk számára. A gyerekeknek ettől
függetlenül hiányzik. Amint beadom a válókeresetet, eladom.
Soha többé nem tudnék ott élni. És Meredith olyan kedves volt,
megengedte, hogy itt maradjunk, és gondoskodott rólam,
miután... amikor Andrew...
- A tettlegesség után - mondta ki helyette a szociális munkás.
- Igen. Ő nagyon jó hozzánk. Szereti a gyerekeket, és mi is
szeretünk itt lakni.
- Ezzel nincs semmi problémám - mondta Jane gyakorlatiasan.
- Én is szívesen itt maradnék - tette hozzá széles mosollyal. - Ki
lakik még a házban? - Annyi szoba volt, hogy egy hadsereg is
elfért volna.
 - Senki. Meredith. Egyedül él. Van egy barátja, aki néha itt tölti
az éjszakát. Ők találták meg Willt tegnap éjjel. A férfi egy
csúcskategóriás biztonsági szolgálat tulajdonosa, fontos emberek
és hírességek védelmét látják el. Meredith alkalmazásában van
egy házvezető házaspár.
- Neki nincsenek gyerekei?
- Van egy velem nagyjából egyidős lánya, aki New Yorkban él.
Tyla szavait hallgatva Jane arra gondolt, hogy milyen
magányos lehet az, aki egyedül él egy óriási kúriában. De Tyla és a
gyerekei szempontjából ez nyilvánvalóan szerencsés helyzet volt.
Tyla beszélt neki a tervéről, miszerint visszaül az iskolapadba,
hogy ápolónőként dolgozhasson, Jane pedig feljegyezte a szavait.
Ezután Will-lel beszélgetett, aki elmondta neki, amit anyjával
is közölt: soha többé nem akar találkozni az apjával, akit gyűlöl,
amiért ezt csinálta az anyjukkal.
- Mindig is bántotta őt. Azt hitték, nem tudunk róla, de mi
mindent hallottunk.
- Láttad is, hogy megütötte őt?
- Igen, néha. Anya mindig próbálta nem bosszantani, amikor
mi is ott voltunk.
- Ez nagyon feszkós lehetett - mondta Jane együttérzőn.
Várta, mond-e még valamit a gyerek, de Will elhallgatott. Még
nem ismerte Jane-t eléggé. - Téged is megütött?
- Párszor. Főleg anyukámat ütötte. Apa orvos, nem lett volna
szabad ezt tennie.
- Senkinek sem lenne szabad más embert megütni, akár orvos,
akár nem. Hogy érzed magad itt, Ms. White házában?
 - Szeretek itt lakni - mosolygott Jane-re Will. - Jobban
szeretek itt, mint otthon. Nem akarok visszamenni oda. Apu ott
megtalálna minket, és újra megverné anyukámat.
- Miért szöktél el tegnap, Will?
- Mert hallottam, amikor anyukám azt mondta, hogy találkozik
vele, és sejtettem, hogy meg fogja verni. Oda kellett volna
mennem, hogy ne engedjem, de nem mentem. Féltem. Akkor is
nagyon féltem, amikor éjjel olyan nagyon megverte anyut.
Elbújtam a szobámban - felelte a gyerek lehajtott fejjel, hogy ne
kelljen Jane-re néznie.
- Egy ekkora férfit nem tudsz megakadályozni abban, amit
tenni akar - mutatott rá Jane. - Senki sem várja el tőled, hogy a
magad erejével meg-védd az anyukádat. Ezt a felnőtteknek kell
megtenniük.
- De meg kellett volna próbálnom - rázta meg a fejét Will. -
Tegnap is féltem, azért futottam el.
- Már nem fog bántani téged, Will. Letartóztatták.
- De egyszer majd kiengedik, és akkor megint megpróbálja
bántani anyut. Gyűlölöm őt.
Jane jónak látta volna, ha Will eljárna egy terapeutához, de
nem lepték meg a gyerek szavai. Teljesen normálisnak tartotta,
tekintve, hogy mit élt át élete nagy részében.
- Odaadom neked a névjegyemet, rajta van a telefonszámom.
Ha legközelebb el akarnál szökni, előbb hívj fel, és ha akarod,
eljövök érted. De tudnod kell, ha elszöksz, komoly bajba
kerülhetsz, akár el is rabolhatnak. Tegnap szerencséd volt, de ezt
ne próbáljuk ki még egyszer, oké?
 Will bólintott, Jane pedig elővett egy névjegyet a táskájából, és
odaadta neki. A gyerek becsúsztatta a farmernadrágja zsebébe.
Még beszélgettek egy darabig, aztán Will kiment, és Daphne jött
be, szorosan fogva Marthát.
- Ő kicsoda? - kérdezte Jane, érdeklődve nézve a babát és
Daphnét.
- Martha. Ma fáj a feje - közölte a kislány.
- Mitől fájdult meg a feje? - tudakolta Jane.
- Elesett, és beütötte. - Ez úgy hangzott, mint egy jelenet,
amit látott, vagy egy magyarázat, amivel megindokolták neki
anyja sérüléseit.
- Sajnálattal hallom. Gyakran el szokott esni?
- Néha. Egyszer eltörte az orrát.
- Az nagyon fájhatott neki. - Jane olvasta a jelentésben, hogy a
közelmúltbeli bántalmazás következtében anyjának eltört az orra.
- Anyukám is eltörte az orrát. Az új orra jobban tetszik neki -
közölte Daphne, és Jane-nek némi erőfeszítésébe került, hogy ne
nevesse el magát. A kislány bizonyára hallotta, amikor anyja ezt
mondta.
- Akkor szerencséje van, de ezzel együtt nem jó, ha valaki
eltöri az orrát, ráadásul nagyon ijesztő is.
Daphne egyetértőn bólogatott.
- A bátyám tegnap elszökött - tudatta a szociális munkással. -
A McDonald's szemetes kukájából evett egy Big Macet, és
ketchupos lett a kabátja. - Mulatságos kislány volt, és
kifogyhatatlan információforrás. - Tetszik a cipőd - mondta,
lepillantva Jane rózsaszín Converse-ére. - Az én cipőm világít,
amikor futok. Szeretek táncolni benne. És járok balettozni. - Csak
úgy folyt belőle a szó, és nagyon nyugodt gyereknek látszott,
annak ellenére, hogy min mentek keresztül. Willt mélyebben
érintette a helyzet, és nagyobb felelősséget érzett az anyja iránt.
- Szeretsz most itt élni, ebben a házban?
- Szeretek. Martha is szeret. Meredith jó boszorkány, csak
nincs varázspálcája. Amikor az anyukám megsebesült,
elszaladtam ide hozzá, ő meg hívta a rendőrséget, és jött egy
megmentőautó is villogva és szirénázva, és elvitték.
- Egyedül jöttél el Meredithhez? - Jane-nek tetszett, hogy
Daphne a korához képest ilyen bátor.
- Ő olyan, mint egy nagymama, még úgy is, hogy boszorkány.
Becsöngettem a kapun, és elmentek érte. - Ez is magyarázatul
szolgálhat arra, hogy a bátyja miért érez akkora bűntudatot,
amiért elbújt a szobájában, és a kishúgának kellett elszaladnia
segítségért.
- Miből gondolod, hogy Meredith boszorkány? - Jane erre is
kíváncsi volt.
- Apukám mondta, hogy boszorkány, és én elmondtam neki,
de úgy mondtam, hogy jó boszorkány, csak nincs varázspálcája.
Abból is tudom, hogy boszorkány, mert mindent megjavít, és
mindig segít nekünk. Willt is ő találta meg tegnap éjjel.
- Úgy hangzik, mint amikor az embernek van egy jó barátja.
Martha mit szól hozzá?
- Nagyon szereti! - felelte Daphne széles és foghíjas mosollyal.
- Olyan, mintha Marthának is a nagymamája lenne.
Jane ezek után visszakísérte Daphnét az anyjához, és
Charlesszal meg Meredithszel folytatta a beszélgetést.
 - Magának egész rajongói tábora van itt - mosolygott
Meredithre. - Mind a három Johnson, és persze Martha! Azt is
megtudtam, hogy maga egy jó boszorkány, Meredith.
Meredith elnevette magát.
- Nem tudom, jól értette-e Daphne azt a szót, amit az apja rám
mondott, de tény, hogy nagyon igyekeztem jó benyomást kelteni.
- Nekem úgy tűnik, hogy csodálatosan bánt velük.
- Megszerettem őket, és nagyon nehéz időszakon mentek
keresztül.
Meredith ezután legjobb tudása szerint válaszolt Jane
kérdéseire, amelyek főleg a gyerekekre vonatkoztak. Elmondta,
hogy jól vészelték át a helyzetet, és Tylát nagyszerű anyának
tartja. Charles egyetértett vele, és nem titkolta el az aggodalmát
azokkal a veszélyekkel kapcsolatban, amelyeket Andrew jelentett
a családja számára. Hozzátette, hogy reméli, a jövőben nem lesz
alkalma még egyszer bántani Tylát vagy a gyerekeket.
- Úgy néz ki, hogy most egészen a tárgyalásig őrizetben marad
- jegyezte meg Jane. Rokonszenvesnek találta a két embert, és
megállta, hogy ne mondja el Meredithnek, az anyja milyen lelkes
rajongója volt. Nem tartotta volna a hivatásához méltónak, de
közben alig várta, hogy elmondhassa az anyjának, ma találkozott
vele, és hogy még mindig milyen gyönyörű. És mint kiderült,
nagyon kedves is.
Közölte velük, hogy időnként meglátogatja majd őket, de
amennyire lehet, igyekszik minél kevesebbet zavarni.
- Bármikor szívesen látjuk - felelte Meredith. Nem volt semmi
titkolnivalójuk.
 Ezek után a szociális munkás a tapasztaltakkal teljes
mértékben elégedetten távozott. Tyla felelősségteljes anya, a
gyerekek jól vannak, szépen gondoskodnak róluk, jelenleg egy
olyan házban élnek odaadó, fogadott nagyszüleikkel együtt,
amilyenről csak álmodni lehet. Reménykedett, hogy Andrew
Johnsonnak nem sikerül valami módon felmentetnie magát az
ellene felhozott vádak alól, és hogy börtönben végzi.
- Mit gondolsz, hogy ment? - kérdezte Meredith Tylát, miután
Jane elment.
- Nem tudom, de nagyon kedves nő volt. Pedig azt hittem,
ijesztő lesz. Rettenetesen féltem, hogy majd el akarja vinni a
gyerekeket, hogy nevelőszülőknél helyezzék el őket.
- Nem hiszem, hogy aggódnod kellene emiatt. Charles egy
csókkal elköszönt Meredithtől, és rohant vissza az irodába.
Mozgalmas napnak nézett elébe.
Peter aznap délután felhívta Mereditht.
- Tegnap láttuk a rendőrautót Johnsonék háza előtt, és Ava
mondta, hogy a nappali ablaka be volt törve. Betörtek hozzájuk?
- Nem - felelte egy sóhajjal Meredith. - Megint Andrew volt.
Tyla belement, hogy ott találkozik vele, ami nagy hiba volt, és
Andrew megint' elvesztette a fejét. Ma reggel vád alá helyezték és
őrizetbe vették, ezúttal óvadék nélkül.
- Megint bántotta Tylát? - kérdezte Peter el-szörnyedve.
- Csak kicsit. Mielőtt elszabadult volna a pokol, megérkezett a
rendőrség. Ok törték be az ablakot, hogy bejussanak a házba. -
Aznap reggel tettek be új üveget. - Azt hiszem, Tyla tanult ebből.
Többé nem engedheti közel magához Andrew-t. Rávette, hogy
beleegyezzen a találkozóba, és amikor Tyla megjelent a házban,
kezdett elhatalmasodni rajta az őrület.
- Remélem, ezúttal bent tartják - felelte Peter. Arra gondolt,
hogy Arthurt és Avát is fel fogja zaklatni a hír.
- Egyébként hogy vagytok?
- Nagyszerűen - felelte Peter, és érezni lehetett a hangján,
hogy fel van dobva. - Ava gardróbot csinált a szobámból. De
kaptunk egy tárolóhelyiséget, ahová berakhatja a holmija egy
részét. Arthur boldog, hogy van egy asszisztense, Ava imádja a
munkáját, én pedig a világ legboldogabb embere vagyok. Veletek
mi van?
- Jól vagyunk. - Pár hete, amióta Tyla kórházban volt, nem
találkoztak. - Mi lenne, ha holnap este átjönnétek mindhárman
vacsorázni? Van egy új szakácsunk, illetve egy házaspár, az
asszony csodásán főz, isteni mexikói ételeket tud készíteni. -
Mivel a földrengés után csaknem egy hónapig együtt lakott
Peterrel, tudta, hogy a fiúnak ezek a kedvencei.
- Megyünk - válaszolta mindnyájuk nevében Peter, aki tudta,
hogy Arthur is örülne egy újabb találkozásnak. - Debbie és Jack
elmentek? - kérdezte meglepetten.
- El. De ez hosszú történet, a lényeg az, hogy fény derült
bizonyos kellemetlen dolgokra.
- Azt hittem, örökké nálad lesznek.
- Úgy volt. De évek óta lopkodtak tőlem. Nagyon kiborító
felfedezés volt.
- Ez rettenetes. Együttérzek veled. Akkor viszlát holnap -
köszönt el Peter, és máris ment, hogy beszámoljon Arthurnak és
Avának a meghívásról és az Andrew-val kapcsolatos előző napi
incidensről.
Aznap este, amikor Charles hazaért, elmondta Meredithnek,
hogy beszélt a rendőrségi kapcsolatával Andrew vád alá
helyezéséről, és megtudta, a férfit elvitték egy
elmegyógyintézetbe harmincnapos pszichiátriai kivizsgálásra. Ki
akarják deríteni, alkalmas-e rá, hogy a bíróság elé álljon.
- Ez most jó hír, vagy rossz? - kérdezte Meredith, mert nem
tudta, hogyan kell ezt értelmezni.
- Mindkettő lehet. Azt jelenti, hogy most egy hónapig nem
léphet utcára, de jelentheti azt is, hogy el kell ejteni a vádakat, és
börtön helyett elmegyógyintézetbe küldik. Attól függ, milyen
döntésre jutnak, és ha jó az ügyvédje, valószínűleg mindent el fog
követni, hogy az őrültségére hivatkozva felmentesse a vád alól, és
idővel kihozza az elmegyógyintézetből, mondván: meggyógyult.
Meredithnek ez a lehetőség cseppet sem tetszett, mint ahogy
Charlesnak sem.
Másnap reggel, amikor Meredith lejött reggelizni, azt kellett
látnia, amitől Tyla kezdettől fogva félt. Az Andrew elleni
vádemelésről és Tyla bántalmazásáról szóló történet nézett vissza
rá az újság címoldaláról. Egy régi képet közöltek róla, amelyen
disztingvált, intelligens és nagyon jóképű úriembernek látszott. A
cikk elsorolta a kiválóságait, valamint az ellene felhozott vádakat,
és megírta, hogy egy második incidens játszódott le tegnap.
Kilenc óráig több újság és tévéállomás hívta Tylát a mobilján, hogy
nyilatkozzon a cikkel kapcsolatban. Ilyenformán Daphne és Will
iskolatársainak szülei tudomást szereztek arról, hogy Andrew
ellen gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat. Ami életüknek ezt
az amúgy is fájdalmas időszakát újabb nemkívánatos tényezővel
súlyosbította.
- Sajnálom - mondta Meredith Tylának a kávéscsésze felett,
miután a gyerekek már elmentek az iskolába.
- Én a gyerekeket sajnálom - sóhajtotta Tyla. - Ki kellett
derülnie. Andrew kiváló orvos, sok betege volt. Nem maradhatott
titokban örökké, vagy legalábbis nagyon hosszú ideig.
Két híradós furgon parkolt egész nap a házuk előtt. Nem
tudták, hogy Tyla és a gyerekek ez idő szerint nem laknak ott,
legnagyobb megkönnyebbülésükre. Tyla minden hívást a
postafiókra irányított, így nem kellett újságírókkal beszélgetnie.
Este, miután a gyerekek felálltak a vacsoraasztaltól,
átbeszélték a dolgot Peterrel, Avával és Arthurral. Arthurt
megdöbbentette, hogy egy tanult, intelligens férfi, akivel olyan jól
el lehetett beszélgetni, majdnem megölte a feleségét.
- Fel kellene akasztani! - jelentette ki szigorúan. Ava
bizalmasan már elmondta Tylának és Meredithnek, hogy pár
napja látta, amint Joel egy modellkülsejű, csinos szőke lánynak
segít behordani egy csomó bőröndöt a házba.
- Vagyis már megvan az utódom - vonta le a következtetést
tárgyilagosan Ava.
- Bánod? - kérdezte Tyla szelíden.
- Nem igazán - mosolyodott el Ava. - Kicsit fura érzés. De nála
soha nem tart sokáig. A lány egyébként tizennyolc évesnek
látszik. Valószínűleg huszonegy-huszonkét éves. Csak eléggé
kínos, hogy a szomszéd házban lakom. De hátha nem futunk
össze velük.
- Odaköszönt neked? - kérdezte Meredith.
 - Nem látott meg. A kocsiban voltam... onnan lestem őket! -
Nevetett. - A lány nagyon csinos.
- Te is az vagy - közölte Meredith határozottan. - Több is
annál. Gyönyörű vagy, ráadásul okos és intelligens, egyszóval jobb
annál, mint amit Joel megérdemel.
- Nem panaszkodom. Ha nem éltem volna vele, biztosan nem
ismertem volna meg Pétért és mindannyiótokat a földrengéskor is
Jó volt újra együtt lenni, noha az eredeti csoport két tagja, Joel
és Andrew már nem volt velük. Két rövid hónap alatt
mindannyiuk élete drámaian megváltozott.
Beszéltek arról is, hogy ki mit csinál hálaadáskor. Peter, Ava és
Arthur otthon lesznek, akárcsak Tyla és a gyerekek. Meredith
évek óta nem látta Kendallt az ünnepeken. A lánya soha nem hívta
meg őt, és mindig visszautasította Meredith meghívását, úgyhogy
tíz éve már meg sem hívta Kendallt. Évek óta Jackkel és Debbie-
vel töltött minden ünnepet, legyen az karácsony, hálaadás vagy a
születésnapja.
- Miért ne tölthetnénk együtt? - vetette fel. - Ide jöhetnétek
mindannyian.
Ezt a többiek is jó ötletnek tartották. Rendszerint egyikük sem
utazott haza az ünnepekre, egyetértettek hát azzal, hogy jó lenne
együtt ünnepelni. Charles általában elutazott a lányához Texasba,
de most úgy gondolta, engedélyt kér tőle, hogy az idén
Meredithszel lehessen. Már beszélt róla a lányának, aki örült apja
boldogságának.
Csodálatos este volt, mint mindig. Tyla érezte, hogy a barátai
mellette állnak és támogatják. Igyekezett nem gondolni Andrew-
ra, aki az idén egyedül tölti az ünnepeket, vagy az
elmegyógyintézetben, vagy a börtönben. Eszébe jutott, hogy a
szociális munkás szerint a bántalmazástól a legnehezebb
megszabadulni, ezért visszakényszerítette a gondolatait a jelenre.
Itt voltak a gyerekei, voltak barátai, jelenleg egy meseszép házban
lakik, és Andrew szándéka ellenére, csodák csodája, életben van!
Másnap reggel, amikor Charles és Meredith az Arthurékkal
töltött este után felkeltek, mindketten bevallották, hogy nagyon
fáradtak. Hosszú és stresszes hét állt mögöttük Andrew újabb, és
az utolsó pillanatban megakadályozott őrjöngésével, Will
szökésével és fél éjszakán át tartó keresésével, a
gyermekvédelmis nő látogatásával, Charles rendszeres és
kihagyhatatlan tárgyalásaival. Ehhez jött még az új házvezetők
beszoktatása, ami Meredithre várt.
- Mit szólnál hozzá, ha elszöktetnélek a Napa-völgyi
várkastélyomba? - kérdezte Charles félig tréfásan. A meghitt kis
ház különleges jelentőséggel bírt számukra, mivel ott feküdtek le
először egymással.
- Csodásán hangzik! - lelkesedett Meredith. Még volt egy
enyhe fejfájása attól, hogy Andrew a falba ütötte a fejét, de örült,
hogy nem lett nagyobb baja. - Szükségem van egy kis nyugalomra
veled - mondta kedvesen.
- Azt hittem, a remeték egyszerű és unalmas életet élnek, és
nincs semmi dolguk. Ehhez képest öt percre sem tudtunk leállni.
- És egyik drámából a másikba estek. - Szerintem lejárt a
remeteigazolványod. Milyen gyorsan tudsz összepakolni a
hétvégére? - kérdezte Charles.
- Adj húsz percet, és találkozzunk a kocsiban - felelte örömtől
ragyogó arccal Meredith.
 Hűvös, szeles hétvége volt, de a szőlőskertek között megbújó
kis házban üldögélni is változatosságot jelentett a városi élethez
képest, nem beszélve azokról a dolgokról, amikkel hét közben
kellett megbirkózniuk.
Meredith tartotta a szavát, húsz perc alatt elkészült. Szólt
Tylának, hogy elmennek, és perceken belül kihajtottak a kapun,
majd a Golden Gate híd felé vették az irányt. Mindketten élvezték
az utat, és mire Napába értek, hideg volt ugyan, de ragyogó
napsütés. Bevitték a házba a csomagjaikat, aztán hosszú sétára
indultak a szőlőkben. A friss, hideg levegőben messziről is
érződött a fából rakott tüzek illata.
- Szeretek itt lenni - mondta Meredith, és mélyen beszívta a
vidék föld- és esőszagú levegőjét. - Úgy örülök, hogy van ez a
házad. - Járt már Charles városi lakásában is, amely kicsi volt és
egyszerű, épp megfelelő egy egyedülálló férfi számára, aki nem
erőltette meg magát a lakás csinosítgatásával. Charles sokat
utazott, és mivel már nem volt házasember, inkább étterembe
járt.
Meredith örült, hogy a férfi vele töltötte az éjszakákat. Szűkös
városi lakása ma már inkább otthoni munkahely jelleget öltött, és
amióta együtt voltak, Charles csak nagy ritkán aludt otthon. A
Napa-völgyi házának azonban sajátos varázsa volt, és kellemes
változatosságot jelentett Meredith impozáns otthonához képest,
ahol napi rendszerességgel többen is megfordultak, biztonsági
emberek, takarítószemélyzet, munkások, szerelők és az új
házvezető házaspár.
- Gondolkozom azon, hogy a hálaadás utáni héten elmegyek
Los Angelesbe - mondta Meredith, amikor a sétából
visszaérkeztek a házba. Charles tüzet gyújtott, és egy pohár bort
nyújtott oda Meredithnek. - Már korábban el akartam menni, de
közbejött mindenféle más.
- Akarod, hogy veled menjek? - ajánlotta fel Charles.
- Szeretném - mosolygott Meredith. - De valamennyi időt
szeretnék az unokámmal tölteni. Van valami dolgod L. A.-ben?
- Van ott két ügyfelem, akikkel találkoznom kellene.
Beiktathatom őket akkorra, amikor az unokáddal leszel.
- Jól hangzik - bólintott Meredith. Ezzel sikerült közös
nevezőre hozni a terveiket és a teendőik menetrendjét. - Persze
nem tudom, akar-e találkozni velem. Ha már ott leszünk,
felhívom, de mintha csak úgy mellékesen tenném. Ha előre meg
akarnám szervezni, lehet, hogy elutasítana. Ha kicsit is hasonlít az
anyjára, akkor nem valószínű, hogy melegszívű, határozatlan
személyiség. De nem láttam tízéves kora óta, akkor jártak utoljára
nálam San Franciscóban, és most szeretném megismerni.
Roppant tehetséges, és érdekes lánynak tűnik.
Charles szomorúnak találta, hogy Meredithnek ennyit kellett
ezen gondolkodnia, és még óvatos trükközésre is kényszerült. Az
ő kapcsolata a lányával fesztelen volt, nem igényelt semmi
ilyesféle körültekintést. Meredith lánya ezek szerint olyan
lehetett, mint egy kemény ügyfél. Egy lány, aki fejszével akarja
csiszolni az anyját, ráadásul haragtartó is, ami oda vezetett, hogy
Meredithnek szinte teljesen nélkülöznie kellett őt, és fel volt
készülve rá, hogy az unokája is ilyen. Ezzel szemben alig várta,
hogy megismerhesse Charles gyerekeit, akik fesztelen és baráti
kapcsolatban voltak az apjukkal. Hetente egyszer-kétszer
felhívták, gyakran azért, hogy tanácsot kérjenek, és egészen
természetes volt, hogy Charles szereti őket.
De minden család más, és egyes családtagokkal talán
nehezebb, mint másokkal. Kendall mindig, már gyerekként is, a
válásuk és az öccse balesete előtt is hűvösen és távolságtartón
viselkedett az anyjával. Meredith kedvelte Kendall férjét, de
sohasem volt alkalma beszélgetni vele. Abban reménykedett, hogy
legalább az unokájával ki tud alakítani valamilyen kapcsolatot. Ez
volt az egyetlen családja.
Épp erre a két napra volt szükségük, amit itt, Napában
töltöttek. Vasárnap biciklizni mentek, utána egy újabb hosszú
sétára, az Oakville Groceryben sajtot és májpástétomot vettek, és
mire vasárnap éjjel visszaértek a városba, Meredith úgy érezte
magát, mintha egy kéthetes vakáción lett volna. Sokáig aludtak, és
ébredéskor szeretkeztek, nem csengett ötpercenként a házi
telefon, és nem kellett senkire sem odafigyelniük.
Meredith arra is rájött, hogy Jack és Debbie nélkül milyen
könnyű vezetni a házát. Ők, hogy fontosnak és
nélkülözhetetlennek tüntessék fel magukat, mindig úgy állították
be, mintha rettentő bonyolult lenne. De mihelyt elmentek,
Meredith felismerte, hogy nemcsak könnyebb, de olcsóbb is a ház
fenntartása, ha senki sem fölözi le a krémet a tetejéről, hogy
zsebre vágja, és nem tupírozza fel a költségeket. Minél többet
látott, annál nyilvánvalóbbá vált, mennyire becsapták. Szégyellte
magát, hogy nem jött rá korábban. Az új házaspárral egyszerűen
és könnyen megértette magát.
- Hogy telt a hétvégétek? - kérdezte Tyla, amikor megérkeztek
farmerban, vastag pulóverben, piros arccal és kipihenten.
 - Tökéletesen - felelte Meredith mosolyogva.
- Tudtam, hogy érdemes lesz kibérelnem azt a házat - szólt
Charles is. - De azt hittem, soha nem fogom kihasználni.
- Hát a tiétek? - kérdezte Meredith Tylától.
- Jó volt. Elvittem a gyerekeket a Természettudományi
Múzeumba, és voltunk moziban is. - Csodálatos volt így, hogy
nem kellett izgulni, mi lesz, ha majd hazajön Andrew, biztosan
dührohamot kap valami miatt. A gyerekek is sokkal nyugodtabbak
voltak. Senki sem fog haragudni rájuk, és nem veri meg az
anyjukat.
Eltelt egy újabb hét, és máris itt volt a hálaadás ünnepe.
Arthur, Peter és Ava eljöttek vacsorára, ahogy megbeszélték.
Mindannyian szépen felöltöztek öltönybe és ünnepi ruhába, és az
új házvezetőnő az ebédlőben terített vacsorára. Meredith
szakácsot fogadott az ételek elkészítéséhez, aki remekelt a
pulykával. Az asztalnál élénk, vidám társalgás folyt. Arthur készült
egy újabb koncertre, és mivel volt, aki elkísérje a repülőútra, Peter
és Ava örülhet egy kis pihenőnek, amíg oda lesz. Peter
színházjegyet vett, hogy meglepje Avát. Kevés pénzből éltek, nem
úgy, mint amikor Ava Jo-ellel volt, de mindketten élvezték az
egyszerű szórakozásokat, és Avának a Ferrari sem hiányzott.
Néha eszébe jutott Joel, és kíváncsi volt, vajon gondol-e rá a
férfi. Ő ma már Ava múltjához tartozott, és a lány úgy érezte,
mintha öröktől fogva együtt lettek volna Peterrel, akivel
tökéletesen megértették egymást. Joellel nem így volt. Ő
szeretett felvágni vele, mint valami szép tárggyal, de mint embert
sohasem értékelte.
 A hálaadást követő hétfőn utaztak el Los Angelesbe. Charles
addigra megszervezte az ügyfeleivel való találkozókat. Úgy
tervezték, hogy a Beverly Hills Hotelben szállnak meg, ahol egy
kis kerti villát béreltek ki. A szállodának elbűvölő, az 1950-es évek
Hollywoodját idéző hangulata volt. Ma is fontos emberek és híres
filmsztárok szálltak meg itt. Scott-tal gyakran béreltek itt
lakosztályt, és nagyon szerették. Meredith azóta nem fordult meg
a szállodában, amióta elváltak. Egyrészt el akarta kerülni a
paparazzikat, akik a válásukkor szinte rájuk vetették magukat,
másrészt meg nem volt miért Los Angelesbe utaznia.
Amikor Charlesszal együtt bejelentkezett, úgy bántak vele,
mint egy visszatérő királyi személlyel. Charles a sűrű fehér
hajával, csillogó kék szemével és jó kondíciójú, kisportolt alakjával
éppolyan jóképű volt, mint akármelyik filmszínész.
- Hűha! - füttyentett Charles. - Amikor én jelentkezem be,
bezzeg nem így bánnak velem!
Egy dupla méretű üveg pezsgő várta őket a szobában, három
hatalmas vázát töltöttek meg a hosszú szárú vörös rózsák, itt
voltak Meredith kedvenc magazinjai, a hűtőszekrény megrakva
süteménnyel, minyonnal, csokoládéval és kaviárral - a szálloda
igazgatójának ajándékával.
- A kiöregedett filmsztárok mekkája - nevetett Meredith. -
Mint az öreg elefántok, ide jönnek meghalni.
Mielőtt Charles elment az első hivatalos megbeszélésére,
megebédeltek a Polo Lounge-ban. Velük egyidőben két sztár és
egy sereg ügynök is ebédelt ott.
Ebéd után Meredith visszament a bungalójukba, és kinyitotta
azt a vaskos dossziét, amelyet magával hozott. A Júliáról
összegyűjtött cikkek, fotók, az ügynöke elérhetőségei és egy
életrajz volt benne, amit az internetről másolt ki. Még az
instagram-fiókját is megnézte, és tetszett neki. Miközben a
lapokat forgatta, maga is pontosan tudta, hogy csak húzza az időt.
Mi van, ha Julia nem hívja vissza, ha nem veszi fel, vagy ha
kinyomja a telefont? Ma már egy kis díva lehet, vagy talán az anyja
kiköpött mása.
Végül úgy döntött, először Julia ügynökét hívja fel. Nő volt, és
fiatalnak tűnt. Előbb az ICM-nek dolgozott, utána elindította a
saját ügynökségét, és elsősorban fiatal tehetségekkel foglalkozott.
A recepciós vette fel a telefont. Meredith elővette az évek óta
nem használt legszebb hollywoodi hangját. Jó szórakozás volt egy
percig. Úgy kérte el Julia Price telefonszámát, mint akinek joga
van hozzá. A recepciós megkérdezte a nevét, és ez volt a
legviccesebb rész.
- Meredith White - mondta kissé leereszkedően. - A nagyanyja
vagyok.
- Meredith White? Meredith White? - A szegény lányt mintha
villámcsapás érte volna. - Természetesen. .. oh... igen, máris, Ms.
White. Kérem, tartsa, amíg megszerzem önnek. Eltarthat egy kis
ideig. - Meredith ezután kénytelen volt a várakozás ideje alatt
rapet hallgatni, majd három perc elteltével egy fiatal, eleven és
határozott hang szólalt meg a telefonban.
- Halló, Sarah Gross vagyok, Julia Price ügynöke. Kivel
beszélek?
Nyilvánvalóan nem hitt a recepciósnak, és Meredith nem is
hibáztatta érte. Sok rögeszmés őrült vagy minden alkalmat
megragadó alak hívogatta a színészeket. Mereditht meglepte,
hogy maga az ügynök hívja, és nem egy asszisztens.
- Nagyon köszönöm, hogy fogadja a hívásomat - kezdte
Meredith könnyedén, a legkevésbé sem érezve magát dívának. -
Meredith White vagyok, Julia Price nagymamája. Pár napig a
városban leszek, és szeretném felvenni vele a kapcsolatot, de
nincs meg nekem a telefonszáma. - Egyszerűen és egyenesen
fogalmazott, az ügynök pedig volt olyan okos, hogy
megkülönböztesse a hamist az igazitól.
- Te jó ég! - kiáltotta. - Csakugyan ön az! Azt hittem, ez valami
vicc. Megtiszteltetés, hogy önnel beszélhetek. El is felejtettem,
hogy ön Julia nagymamája, noha benne van valahol a
sajtóanyagában. Máris mondom a telefonszámát. - Pár másodperc
szünet után folytatta: - Ha nem érné el, és szüksége lenne a
segítségünkre, hogy felvehesse vele a kapcsolatot, csak szóljon
nekem. Tudja, milyenek ezek a mostani gyerekek, csak a csetelés
megy, nem mindig veszik fel a telefont. - Meredith erre nem is
gondolt. - Megadom az e-mail címét is. - Megadta, amit Meredith
hálásan megköszönt.
Barátságos fogadtatás volt ez a hollywoodi színtéren és a Julia
karrierjénél bábáskodók részéről. Tetszett neki az ügynök hangja.
Fiatalnak, energikusnak és felkészültnek érezte őt. Azok után,
amiket Sarah Gross mondott, amikor pár perc múlva felhívta a
kapott számot, arra számított, hogy a hívása egyenesen a
hangpostára megy. Ehelyett kellemesen csengő fiatal hang szólt
bele a készülékbe. Először azt hitte, felvételről megy, és várta a
sípszót, hogy elmondhassa az üzenetét. Am Julia megint
hallózott, mire Meredith zavartan kérdezte:
 - Julia? Te vagy az? Itt a nagymamád. Ezer éve szeretném
felvenni veled a kapcsolatot! - Nem tudta, mivel is kezdje a
beszélgetést, de amit mondott, igaz volt.
- Nagymama? - Az egyetlen, amióta Kendall anyósa meghalt,
amiről Meredith is tudott.
- Igen, én vagyok - válaszolta Meredith, és kicsit hülyén érezte
magát. Milyen fura dolog kilenc év után csak úgy betoppanni az
unokája életébe. -Követem a pályádat, és mindent megnéztem,
ami elém került. Fantasztikus vagy, és ezt el akartam mondani
neked.
- Hol vagy? San Franciscóban? - Julia hangján öröm és izgalom
érződött.
- Nem, itt vagyok L. A.-ben, ezért akartalak most felhívni. -
Nehogy Julia úgy érezze, nyomást akar gyakorolni rá, nem árulta
el neki, hogy egyedül miatta vállalkozott az útra. - Reméltem,
hogy össze tudunk futni, ha nem vagy túl elfoglalt.
- Nagyon szeretném! Természetesen nem vagyok túl elfoglalt.
Hol vagy most?
- A Beverly Hills Hotelben. - Meredith kicsit elérzékenyült
Julia nagyon kedves reakciójától.
- Odamehetek most? Fel akartalak hívni, de anya azt mondja,
soha nem beszélsz senkivel, ezért nem akartam alkalmatlankodni.
- Azért jöttem, hogy lássalak - vallotta be Meredith őszintén. -
Gyere! - El sem akarta hinni, hogy milyen könnyen ment. Pedig
tulajdonképpen ez volt a világon a legtermészetesebb.
- Nyugat-Hollywoodban lakom. Hívok egy taxit, és negyedóra
múlva ott leszek. Boldog vagyok, hogy felhívtál.
- Én is. Akkor viszlát hamarosan.
 Amikor Meredith letette a telefont, belenézett a tükörbe. Még
többé-kevésbé szőke hajától fiatalabbnak látszott a koránál, de
most hirtelen vénnek érezte magát. Töprengett, hogy átöltözzön-
e, próbáljon-e elegánsnak tűnni. Farmernadrág, fekete
kasmírpulóver és Hermès papucscipő volt rajta. Nem számított
rá, hogy ilyen hamar találkoznak. Már nem volt idő átöltözni és
megjátszani az elegáns dámát, de amúgy sem akarta volna. Valódi,
két lábbal a földön álló, Julia számára elérhető ember akart lenni.
Idegesen járkált körbe-körbe, majd kirakott az asztalra diót,
egy kis nasit, pár minyont, amiket a szálloda küldött. Kétszer
megkefélte a haját, rúzst tett a szájára, és már csengettek is. Ajtót
nyitott, és ott állt a gyönyörű, karcsú, magas, vörös sörényű
unokája, testetlen arccal és nagyjából ugyanúgy öltözve, mint ő,
csak nem papucs-, hanem sportcipő volt a lábán. Mielőtt
Meredith egy szót is szólhatott volna, Julia átölelte, és
mindketten elsírták magukat. Egyikük sem számított ilyen
érzelemtől túlcsorduló találkozásra, miközben úgy érezték,
mintha legutóbb tegnap látták volna egymást.
- Ma is megvan minden babám, amiket tőled kaptam.
Megőriztem őket. És szeretném, ha tudnád, hogy már én is
színésznő vagyok, vagy legalábbis próbálok az lenni.
- És méghozzá átkozottul jól csinálod. Imádtalak a második
sorozatodban.
- Most forgatunk egy újabb évadot, amiben nagyobb lesz a
szerepem. - Oly sok, mondhatni kilenc évre való mondanivalójuk
volt egymás számára! Meredith elővette a dossziéját, és sorra
megmutogatta a cikkeket, amiket összegyűjtött. Julia mélyen
meghatódott ezen. Hosszan nézte a nagyanyját, majd hirtelen
megszólalt: - Ugyanúgy nézel ki, mint régen.
- Nem, dehogy - tiltakozott Meredith -, de azért köszönöm.
Sajnálom, hogy olyan hosszú ideig nem beszéltünk egymással.
- Tudom, és én is sajnálom.
- Az én hibám volt - ismerte el Meredith, de Julia másképp
tudta.
- Nem. Vagy nem teljesen. A mami miatt volt. Annyira
megnehezít mindent. Vele soha semmi sem egyszerű. Mindent
túlbonyolít, felnagyít, eltitkol, az embernek tüzes karikákon kell
átugrálnia, hogy eljusson hozzá. Ezért vagyok itt. Egyszerűen nem
bírtam tovább otthon. Gyűlöli, hogy színész akarok lenni.
Nagypapa szerzett nekem pár munkát, ezért most rá is dühös. De
papa ettől függetlenül azt csinál, amit ő akar. Apu egy angyal,
nem is értem, hogy tud kijönni a mamival. Ő mindenen
rengeteget agyai, és tele van keserűséggel. Ez engem elszomorít.
A mi kapcsolatunkat is megmérgezte.
Julia bizalmas vallomása nagyban emlékeztette Mereditht az ő
Kendall-lel kapcsolatos tapasztalataira.
- Az én telefonjaimat is csak ritkán viszonozza - ismerte be. -
Sokszor hónapok telnek el, mire felhív. Még mindig haragszik
tizenöt évvel ezelőtt, vagy akár kislány korában történt dolgok
miatt. Miután meghalt az öccse, valamiért a fejébe vette, hogy
jobban szerettem Justint, mint őt. Nehéz átvágni ezen az egészen,
és kapcsolatot teremteni vele. Hagyom, hogy akkor hívjon fel,
amikor akar, néha meg én telefonálok, bízva a legjobbakban. De
mindeközben elveszítettelek téged - summázta szomorúan.
 - Amikor ideköltöztem, megmondtam neki, hogy találkozni
akarok veled, mire úgy viselkedett, mintha elhagynám őt. Az az
érzésem, hogy a jéghideg külsővel valójában az irigységét és a
féltékenységét leplezi. Haragszik, amiért itt vagyok és jól érzem
magamat. Folyton azt vágja a fejemhez, hogy olyan vagyok, mint
te, és az ő szájából ez úgy hangzik, mintha az bűn lenne. Pedig
bók - mosolygott Meredith-re Julia. - Nagypapa szerint te vagy a
világ legnagyobb színésznője, és tragédia, hogy abbahagytad a
filmezést. Az az álmom, hogy egyszer együtt szerepelhessek
veled egy filmben! - kottyantotta el Julia. Meredith tudta, hogy ez
alighanem beteljesületlen álom marad. Éppen ezért most
szeretett volna mindent megtudni Júliáról, és vigasztaló volt a
tudat, hogy ugyanolyan problémái voltak Kendall-lel, mint neki.
- Engem okolt a válásunkért, holott nem én mentem el, hanem
a nagyapád. És azt is felrótta nekem, hogy túl kemény voltam
Scott-tal, amikor a nagybátyád meghalt. - Furcsa volt így
gondolni Justinra, mivel a tragédia idején tizennégy éves Justin a
kora ellenére Júliának mégiscsak a nagybátyja volt.
- A mami egész életében haragudott, és apu mindig borzasztó
türelmes volt hozzá. Ő engedte meg nekem is, hogy eljöjjek ide,
hiába veszekedett vele a mami. Mami a saját bevallása szerint
főleg azért tiltakozott ellene, mert gyerekkorában gyűlölte
Hollywoodot, és nem akarja, hogy most megint köze legyen
hozzá.
- Akkoriban gyakran voltam távol, de Scott-tal felváltva
mentünk forgatásokra, hogy egyikünk mindig otthon legyen vele.
Ezt elfelejtette.
 - Mindennel kapcsolatban szelektív memóriája van, és soha
semmiről nem ismeri el, hogy az ő hibájából történt. Azt azonban
be kell vallanom, hogy amikor néhány éve rólad beszélgettünk,
megkérdeztem, hogy miért nem igyekezett jobban újra felvenni
veled a kapcsolatot, mire azt felelte, hogy túl késő, szörnyen
viselkedett veled, és ezt már nem lehet helyrehozni.
- Ó, Istenem, tényleg ezt mondta? - Julia bólintott, és kivett a
tálról egy miniszendvicset. - Le vagyok nyűgözve.
- Inkább érzi pocsékul magát, mint hogy rendbe tegyen
valamit, amit elrontott. Még mindig dühös rám, amiért ide jöttem.
Árulásnak fogja fel, hogy nem New Yorkban élek, nem ott járok
egyetemre, nem valamelyik barátnője fiával randizok, akit
kinézett nekem. De az nem én vagyok, meg is halnék az
unalomtól. Úgyhogy azóta nem telefonál. Ha meg én hívom fel,
hidegen és elutasítón beszél velem.
- Elfelejti, hogy ő ugyanezt tette - mosolygott szomorkásán
Meredith. - Kimaradt az egyetemről, miután Firenzében
megismerkedett az apáddal. Mindent megpróbáltam, hogy
rávegyem, folytassa a tanulást, de nem hallgatott rám, és hipp-
hopp férjhez ment. De el kell ismernem, a házassága jól működik.
Ezért nem értem, hogy bánhat veled ilyen szigorúan azért, amit
teszel. Igazi tehetség vagy, Julia - mondta büszkén.
- Ő mindenkivel szigorú, nagyi. Vagy megszokod, vagy
megszöksz. Mondom, a papa egy szent. És mami évszázadokig
képes tartani a haragot. - Meredith ezt a saját bőrén tapasztalta:
Kendall soha semmit nem bocsátott meg neki. - Nem tudom,
miért ilyen szigorú, de az. Már évekkel ezelőtt elrontotta a
kapcsolatunkat. Nagypapa az egyetlen, aki oda sem figyel, amikor
a mami be-pöccen. Talán ő is ilyen,, mert te biztosan nem,
különben ma nem ülnénk itt.
Meredith elmosolyodott.
- Egyébként hogy van a nagyapád?
- Jól, hajt, mint egy bolond. Tavaly volt valami egészségi
problémája, de azóta jól van. Szerintem unatkozik, ha nem
dolgozhat, mert körülbelül öt percig tud megülni a fenekén, aztán
folytatja a munkát.
- Mindig is ilyen volt - mélázott Meredith.
- Silvana halálosan unalmas csaj. Rengeteg időt tölt
Olaszországban, a papa vett neki ott egy házat. Minden
étkezéshez eszik valamilyen tésztát, és egyre kövérebb - mesélte
Julia gonoszkodva, mire Meredith nagyot nevetett. Silvana
életkora nagyon közel állt Kendalléhez, túl fiatal volt ahhoz, hogy
elhagyja magát. - Te ezerszer jobban nézel ki nála - szögezte le
Julia. Meredith határozottan emlékezett rá, hogy több mint húsz
évvel idősebb Silvanánál.
- Régóta nem beszélgettem már a nagyapáddal. - Az is furcsa
volt, hogy Kendall megbocsátotta az apjának, amiért
szétszakította a családjukat, és egy majdnem vele egyidős lányt
vett feleségül, de anyjának soha nem bocsátotta meg egyetlen,
általa feltételezett bűnét sem. Kendall mindig, és a jelek szerint
mindmáig Scotthoz húzott. Érdekesnek találta, hogy Júliának
beismerte, miszerint „szörnyen" viselkedett vele. Az unokája sok
gondolkodnivalóval látta el.
Mialatt beszélgettek, Julia a padlón feküdt. Három óra
elteltével megérkezett Charles, és amikor belépett a szobába,
Julia meglepetten nézett fel rá. Charles arca felderült a lány
láttán, ő pedig felállt, hogy üdvözölje a férfit.
- Férjhez mentél, nagyi? - Anyja nem említett semmi ilyesmit.
- Nem. Bemutatom nagyon kedves barátomat, Charles
Chapmant. - Kezet fogtak, és Julia vörös sörényét megrázva
kuncogni kezdett.
- Nahát, nagyi. Ez tetszik nekem. Barátod van, király!
Mindhárman nevettek, de Meredith kicsit el is pirult.
- A földrengéskor ismerkedtünk össze.
- De jó nektek! Szeretnélek meglátogatni benneteket.
- Jöhetsz bármikor. Lesz egy saját szobád, akkor jössz és mész,
amikor akarsz - ajánlotta Meredith nagylelkűen. - Egy barátodat
is elhozhatod, ha szeretnéd.
Julia félrebillentett fejjel elgondolkodott.
- Mami azzal vádol majd bennünket, hogy összeesküvést
szövünk ellene. Ez a rossz az egészben. Képtelen lesz örülni
annak, hogy egymásra találtunk; megsértődik miatta. De nem
bánom, eljövök hozzád.
- Amikor akarsz - ismételte meg Meredith.
Charles töltött magának egy pohár bort, aztán még
elcsevegtek egy órát, végül Julia elköszönt, mert a barátaival
készült vacsorázni. Búcsúzóul azonban még megkérdezte:
- Mennyi ideig vagytok itt?
- Még két napig. - Meredith három nappal számolt, arra az
esetre, ha sok időbe telne utolérni Júliát, de nem így történt.
Villámgyorsan megtalálták egymást. Meredith már kislány
korában is szerette az eleven, mindig valami okos ötlettel előálló
Júliát. Felnőttként most újra megismerhetik egymást.
 - Ebédelhetnénk holnap együtt? - kérdezte Julia. - Délelőtt
lesz egy meghallgatásom, este pedig egy divateseményen veszek
részt, amiért fizetnek. De délben és egész délután szabad vagyok.
Meg akarták csinálni a hajamat, de nem fogom megengedni. Ez a
haj az én védjegyem.
- Igazad van. - Megbeszélték, hogy másnap a Polo Lounge-ban
ebédelnek, aztán Meredith megölelte, megpuszilta az unokáját.
Mosolygott, amikor Julia elment.
- Hát, ez jól sikerült! - mondta Charles. - Senki sem mondta
volna meg, hogy majdnem tíz éve nem láttátok egymást.
- Tényleg jól sikerült - erősítette meg Meredith, aztán
elkomolyodva folytatta. - Ugyanazok a problémái az anyjával, mint
nekem, nagyjából ugyanazokra a dolgokra panaszkodott, amiket
én is elmondhatnék. De Kendall neki bevallotta, hogy „szörnyen"
bánt velem, csak szerinte már túl késő ezt helyrehozni. Pedig
sohasem késő. És most ugyanúgy elidegenedett a lányától, mint
korábban tőlem. Ha nem vigyáz, őt is elveszíti. Kendall kemény és
engesztelhetetlen, és olyan követelményeket támaszt,
amelyeknek senki sem tud megfelelni.
- Ez szomorú - felelte Charles, mire Meredith bólintott, és
megcsókolta a férfit.
- De gyönyörű, ugye? - Ezt Júliára értette.
- Nagyon. Ami azt illeti, hasonlít rád. A vörös haj kicsit
belezavar a képbe, de a finom arcvonások nagyon hasonlók.
Lehetnél akár az anyja is.
- Remélem, eljön hozzám San Franciscóba. Azt mondta, el akar
jönni.
 - Nagyon izgatottnak látszott attól, hogy felfrissítettétek a
kapcsolatotokat.
- Én is az vagyok - mosolygott Meredith csillogó szemmel.
Ezért jött el L. A.-be, és a siker nem maradt el. Egyedül azt
sajnálta, hogy nem tette meg hamarabb. Meg is mondta
Charlesnak, aki erre azt felelte, hogy Julia nem lett volna még elég
érett rá. Most volt épp a megfelelő korban, hogy saját, önálló
kapcsolata legyen a nagyanyjával, amit az is erősített, hogy közös
pályán mozogtak.
Aznap este Santa Monicában, Giorgio Baldinál vacsoráztak,
ahol az emberek rögtön felismerték, mihelyt belépett az
étterembe. Voltak, akik csak megbámulták, de látszott, hogy
tudják, ki ő. Senki sem felejtette el. És az egyik idősebb pincér
majdnem sírt, amikor üdvözölte.
- Hát visszajött! Újra filmezik?
- Nem - rázta meg Meredith mosolyogva a fejét. - De az
unokám igen! - mondta büszkén.
- Muszáj új filmet forgatnia. Hiszen még mindig gyönyörű!
- Egyetértek vele - közölte Charles, amikor leültek az
asztalhoz. - Tényleg gyönyörű vagy.
- Te meg vak vagy, de így is szeretlek - hárította el Meredith a
bókot.
Julia és Meredith másnap együtt ebédeltek, és még három
órán át beszélgettek, azután megállapodtak abban, hogy a
következő nap együtt reggeliznek. Meredith egy öt órakor induló
géppel akart visszarepülni San Franciscóba, emiatt délután
háromkor kellett elhagynia a várost. Az utolsó napon sétálni
mentek, és a séta végén Meredith felment Julia nyugat-
hollywoodi kicsike lakásába, amely emlékeztette arra, ahogy ő
kezdte annak idején.
Az ő karrierje azonban nagyon gyorsan a csillagos égig
száguldott. Akkoriban másként mentek a dolgok, ha valakit
„felfedeztek", egyik filmet a másik után forgatták vele, nagy
sztárokkal együtt, és vagyonokat költöttek reklámra. Akkoriban a
stúdiók uralkodtak. Azóta minden megváltozott, de Meredith
előre látta, hogy Julia idővel nagy sztár lesz. Máris biztos
léptekkel haladt az oda vezető úton, és megvolt hozzá a
tehetsége, hogy ha egyszer eljut odáig, kemény munkával meg is
tudjon maradni a csúcson.
Sajnálta, hogy elérkezett az idő, és hosszú öleléssel búcsúzott
Júliától.
- Szeretlek, Julia. Gyere haza hozzám, amikor csak akarsz. Igaz
is, van barátod? - Ezt elfelejtette megkérdezni, miközben
beszéltek a pályájukról, Kendallről, Scottról, Silvanáról, és
leginkább Julia színészi álmairól. A nagyszabású álmairól.
- Nincs. Tavaly volt, de szakítottunk. Seggfej volt. Van egy
színész, aki tetszik nekem, de ő is seggfej.
- Abból a fajtából sok van - mosolygott Meredith. - Fő, hogy jól
érezd magad, és keményen dolgozz. És Julia, ne mondj le még a
mamidról. Tudom, hogy nehéz vele, de az embernek csak egy
anyja van.
- Tudom. Szeretlek, nagyi.
Ezt hallani zene volt Meredith fülének. Ilyen kapcsolatot
szeretett volna a lányával is, de az nem adatott meg, és talán nem
is fog soha. Már elfogadta. És most, mint egy fényesen ragyogó
csillag az égen, mint egy drága ajándék, itt volt neki Julia.
 - Én is szeretlek - mondta újból.
Taxival ment vissza a szállodába. A Los Angeles-i útja
maradéktalan siker volt. A repülőgépen egész úton erről
beszélgettek Charlesszal, és amikor leszállt a gép, Julia telefonált,
hogy még egyszer köszönetét mondjon neki. Meredith
mosolyogva nyomta ki a telefont. Sokáig tartott, amíg várta, hogy
az unokája felnőjön, de érdemes volt várnia.
 Tizennegyedik fejezet
Meredith részletesen beszámolt Tylának a Los Angeles-i
útjáról és a Júliával töltött időről.
- Remek lány lehet - mondta Tyla. - El sem hiszem, hogy ilyen
hosszú ideig nem találkoztál vele. Miközben annyira értesz a
gyerekekhez. Bolond volt a lányod, amiért nem engedte, hogy
együtt lehessetek.
- Kendall nehéz eset. Mindenre emlékszik, és semmit sem
bocsát meg. Mindent a saját szemüvegén keresztül lát, nem
számít, hogy valami igaz vagy sem. Sajnálom Júliát, amiért az
anyja nem enyhült meg az évek során. De most már a saját lábán
áll. Kendall sohasem alázkodott meg, és nem ismerte el, ha
valamiben tévedett. Meredith meglepőnek találta, hogy a
házassága tartósnak bizonyult. George csakugyan szent ember
lehet, ahogy a lánya mondta róla.
Napokig a Los Angeles-i látogatásuk sikerének öröméből élt.
Felidézte, amiket Julia mesélt, és magában mosolygott. Julia már
kétszer felhívta, hogy elmondja, most épp mit csinál, és hogy
tovább erősítse kettőjük kapcsolatát. Kendall ezt sohasem tanulta
meg. Lehet, hogy az öccse halála megölt benne valamit. De
Kendall akkor már huszonhat éves volt, maga is anya, aminek
gyengédebbé, megbocsátóbbá és együttérzőbbé kellett volna
tennie őt. De mintha hiányzott volna belőle egy darab, egy
láncszem, amely összekapcsolná másokkal.
Meredith egész héten ezen töprengett, és a hét végén
döntésre jutott. Nem gondolta, hogy ez változtat bármin is, de
nem számított. Kendall sohasem fogja kinyújtani felé a kezét. Ezt
megmondta a lányának. Meredith meg akarta mutatni neki, hogy
sohasem késő. Az összetört szívek újra éppé válhatnak. A hegek
nem múlnak el, de nem kell örökre összetört állapotban
maradniuk. Az élet kis darabokból álló mozaikkép, és a törött
darabkák is gyönyörűek lesznek, amikor beilleszted őket a nagy
egészbe. A szépség a szakadásokban és az őket elfedő színekben
rejlik. A szakadások, kopások és törések alakítanak bennünket
azzá, akik vagyunk. Kendall ezt sohasem értette meg.
Meredith a hétvégén is ezen gondolkodott, és vasárnap este
bejelentette Charlesnak:
- Pár napra New Yorkba utazom.
- Bárcsak veled mehetnék, de nem tudok - felelte Charles
sajnálkozva. Közeledett a karácsony, és ilyenkor rengeteg
munkájuk volt: megtalálni azokat a megbízható biztonsági
alkalmazottakat, akik elkísérik a híres ügyfeleit oda, ahol az
ünnepeket el akarják tölteni. - Egy kis kiruccanásra gondolsz?
Karácsonyi bevásárlásra? - Igazából érezte, hogy ennél
komolyabb dologról van szó, és Meredith szavaiból sejtette, hogy
jók a megérzései.
- Az is beleférhet - felelte Meredith mosolyogva, és
megcsókolta a férfit. - Elmondom, amikor visszajöttem.
- Rejtélyesen hangzik. - Charles oldalát furdalta a kíváncsiság,
de látta Meredith arckifejezésén, hogy nem akar beszélni róla.
Meredith jegyet váltott egy keddi gépre, és közölte
Charlesszal, hogy csütörtökön vagy pénteken jön haza, attól
függően, hogyan sikerült az útja. De az is lehet, hogy még aznap
visszafordul, és huszonnégy órán belül itthon lesz. Megígérte
Daphnénak, hogy hoz neki meglepetést. A gyerekek izgatottan
várták a karácsonyt, és idén nem kellett félniük attól, hogy az
apjuk tönkreteszi az ünnepet. Andrew ártatlannak vallotta magát,
és még mindig a zárt osztályon volt, ahol különféle vizsgálatoknak
vetették alá.
Meredith bejelentkezett a New York-i Four Seasons Hotelbe,
aztán felhívta a lányát. Kíváncsi volt, hány napba fog telni, amíg
eléri, de elég volt három próbálkozás. Kendall meglepődött,
amikor meghallotta a hotel telefonján őt hívó anyja hangját.
Három hónapja nem beszéltek egymással. A földrengés után nem
hívta vissza, ami nem lepte meg Mereditht. Amikor elmondta
Kendall-nek, hogy New Yorkban van, a vonal túlsó végén csend
lett. Milyen más volt ez, mint Julia ujjongó reakciója L. A.-ben!
- Ha időd engedi, volna kedved velem ebédelni vagy
vacsorázni? - kérdezte Meredith. Kendall olyan volt, mint a
vadonban élő állatok: nem volt szabad túl gyorsan közeledni
hozzá, vagy olyasmit tenni, amitől úgy érezte, hogy sarokba
szorították. Ilyenkor támadott, mint egy puma vagy leopárd. Vagy
bevette magát a bozótba, és eltűnt.
- Azt hiszem, holnap ebédelhetünk – felelte hűvösen. - Majd
megírom, előbb meg kell néznem a naptáramat. Mit csinálsz New
Yorkban? -Kendall tudta, hogy anyja tizenöt éve nem járt a
városban, és nem tűnt feldobottnak attól, hogy hallja a hangját.
- Van néhány elintéznivalóm.
Egy óra múlva Kendall megírta, hogy másnap délben el tud
menni ebédelni a Harry Ciprianiba a Sherry-Netherlandre.
Szándékosan zajos helyet választott, ahol nehéz volt beszélgetni.
Az intimitás nem volt az erőssége.
Meredith egy nyugodt estét töltött el a szállodában, ami alatt
végiggondolta, hogy mit akar másnap elmondani. Aztán felhívta
Charles-t, hogy ne aggódjon, rendben megérkezett, Júliát pedig
egy üzenetben üdvözölte. Meg is jött tőle a válasz azonnal egy
mosolygós és egy szíves hangulatjellel.
Másnap már az étteremben ült, amikor Kendall megérkezett.
Komoly fekete ruhát, gyöngysort és nercbundát viselt, ami
öregítette. Belenőtt a társasági matrónák áhított szerepébe. És
ahogy visszautasította azt, aki Meredith volt, Julia most őt
utasította el. Ez volt az élet természete. Meredith megölelte, amit
Kendall félszegen és mereven elviselt. Az ebéd felénél tartottak,
amikor Meredith szóba hozta azt, amiért jött.
- Azért vagyok itt, hogy megmondjam neked, szeretlek. Hogy
bármilyen nehéz volt is kapcsolatot tartanunk egymással,
bármennyi hibát követtem is el szerinted, ha elkövettem, ha nem,
szeretlek. Ennyi az egész. Tudom, haragszol, amiért apádat
okoltam Justin haláláért. Nem gyűlölöm őt ezért. Szomorúnak
tartom, hogy engedte őt egyedül kihajózni. De a sors így rendelte.
És haragudtál a válás miatt is, pedig azt nem én akartam.
- Engedned kellett volna, hogy visszamenjen hozzád -
válaszolta Kendall, a szemében fellobbanó fekete tűzzel.
- Sohasem akart visszajönni hozzám, Kendall. El akarta venni
Silvanát. Megmondta nekem, mielőtt elment. És amikor Justin
meghalt, a dolog elvesztette a jelentőségét. Egyébként nem
fogadtam volna vissza. A Silvana-ügy túl nagy nyilvánosságot
kapott. Minden hidat fel akart égetni maga mögött, és fel is
égetett. Mind a mai napig házasok, úgyhogy nem lehet nagyon
boldogtalan. Hiába szeretted volna, ő sohasem akart visszajönni
hozzám.
 - Talán ha nem lettél volna olyan sokat távol, ő sem kezdett
volna bele ebbe a viszonyba. - Ez a téma még most, tizenöt év
után is indulatot váltott ki Kendallből. Meredith nem volt biztos
abban, hogy Scott számára is ilyen érzékeny ez a téma. Ők már
túljutottak ezen, de Kendall sohasem. A hátán cipelt nehéz batyu
úgy tele volt a múltbeli sérelmekkel, hogy a megbocsátásnak vagy
a szeretetnek nem maradt benne hely. Meredith most segíteni
akart neki kiüríteni a batyut, alapvetően Kendall érdekében, de
Julia meg a maga érdekében is.
- Lehet, hogy igazad van. De a Silvanával való viszonya, és az,
ahogy végigvitte, már az ő felelőssége volt, nem az enyém. Ennek
ellenére harcoltam a válás ellen, de amikor Justin meghalt,
tudtam, hogy azt már nem bocsátom meg neki, úgyhogy beadtam
a válókeresetet. Képtelen voltam együtt maradni azzal az
emberrel, akinek nem tudtam megbocsátani. Helytelen és
méltánytalan dolog lett volna vele szemben.
- Különben vele maradtál volna? - kérdezte Kendall élesen.
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy apád valaha is megbánta a
válásunkat, és én most jól megvagyok. Ez sohasem volt a te
harcod. Amikor elváltunk, te már férjes asszony és anya voltál.
Nem tettük tönkre az életedet. Gyerekként a legjobbat kaptad
mindkettőnkből.
- Ha azt annak tudod nevezni. Te, a híres filmsztár, mindig
távol voltál.
- Ahogy apád is. Váltottuk egymást, egyenlő időkre mentünk
el. Miért csak az én táblámon jelenik ez meg, és nem
mindkettőnkén? Miért csak én?
 - Azt akartam, hogy más legyél, mint amilyen voltál - vallotta
be Kendall becsületesen. Ezt eddig sohasem ismerte be. - Azt
akartam, hogy olyan legyél, mint az összes többi anya, ne más és
különleges, akitől mindenki autogramot kér, akár-hova mentünk.
- Meredith bólintott. Ezen már nem változtathatott, sőt, akkor
sem változtathatott volna. - És mire kiszálltál az egészből és
remeteségbe vonultál, már nem érdekelt. Nekem akkor már túl
késő volt.
- Apád és Justin miatt vonultam vissza, nem teérted. Meg sem
próbálom elmondani neked, menynyire igyekeztem jelen lenni
számodra, amíg dolgoztam. Rendben van, ha úgy érzed, ez nem
volt elég neked. Jogod van ezt érezni.
- Ezt most miért csinálod? - kérdezte Kendall, még mindig
indulatosan. - Beteg vagy?
Anyját mellbe vágta a kérdés.
- Nem, nem vagyok. Tiszta helyzetet akartam teremteni, esélyt
adni magunknak, hogy barátok lehessünk, vagy amit te szeretnél.
De nem muszáj. Maradhatunk úgy, ahogy most vagyunk. Nekem
hiányzik a lányom, és az, hogy igazi kapcsolatom lehessen veled.
És talán neked is hiányzik az édesanyád. Mindössze esélyt
akartam adni magunknak. - Amit Kendall sohasem adott volna
meg. Meredith tudta, ez rajta múlik, és hajlandó volt megpróbálni.
- Nekem ott van Julia és George - vetette oda Kendall nyersen.
- Nincs szükségem rád. Fiatal koromban nem adtad azt, amit
kellett volna, most meg már nincs szükségem rád. - Kegyetlenség
volt ezt így Meredith szemébe mondani, de Kendall ilyen volt
mindig, gyerekkorától fogva. Kislányként is volt benne valami
nyers, harapós vonás, egyedül az öccsével viselkedett szelíden.
 - Azt hiszem, ez egyértelművé teszi a dolgot. De vigyázz, ne
tedd Júliával is azt, amit velem, ne zárd ki őt az életedből.
- Ha nem felel meg a követelményeimnek, akkor megteszem -
hangzott a rideg válasz.
- Nem autókat gyártasz, anyáról és lányáról beszélsz. Ez
nagyon különleges kapcsolat. - Minden lehetőséget megadott,
hogy Kendall a kezét nyújthassa, mégsem tette, és Meredith
hirtelen megértette, amit Kendall Júliának mondott. Hogy túl
késő. Nem Meredithnek volt túl késő, hanem neki. Kendall nem
akarta rendezni a kapcsolatukat. Már évekkel korábban rázárta az
ajtót az anyjára.
Meredith ránézett. Nem vereséget vagy kétségbeesést, inkább
szánalmat érzett. Bármi volt is az oka, Kendall nem tudott
megbocsátani, és nem tudott szeretni. Az embernek tudnia kell
megbocsátani, hogy szerethessen. Ez a képesség hiányzott belőle.
Megkövesedett a lelke. Meredith esélyt adott neki a kapcsolat
megteremtésére, de már látta, hogy Kendall nem akar élni vele.
Az anyja semmit sem jelentett számára. Ő eltöprengett, hogy
amikor az öccse meghalt, vajon vele együtt belőle is meghalt-e
egy rész. Vagy talán az egész.
Mindketten otthagyták az ebédjük felét, és a számlát Meredith
fizette. Már értette, mivel küzdött Julia, miért menekült el apja
biztatására Los Angelesbe. Meg akarta menteni a lányát a
feleségétől. Meredith mindhármukat sajnálta.
Együtt mentek ki az étteremből. Az utcára kiérve Meredith
gyengéden a lányára nézett.
- Nem tudom, meghallod-e, de én tényleg szeretlek. - Annyit
szenvedett, amikor elvesztette Scottot és Justint, hogy megnőtt
tőle a szíve befogadóképessége. Kendallé, mivel nem volt benne
részvét és megbocsátás, csökkent. Az anyjára nézett, és megrázta
a fejét.
- Én képtelen vagyok rá, anya. Sajnálom. - Azzal megfordult,
és elment. Megkeseredett nő lett belőle. Meredith nem tudta,
hall-e még az életben felőle. Évek óta minden érintkezésük
kényszeredett volt. Kendall valójában nem akarta tartani vele a
kapcsolatot. Különös érzésekkel eltelve sétált vissza a szállodába.
Nem bánta meg, hogy eljött. Valami egészen furcsa módon ahhoz
hasonlított ez a találkozás, mint amikor az ember a ravatalozóban
utoljára még egyszer megnézi a halottat, mielőtt lezárják a
koporsót. De az már nem ő, akit ismertél és szerettél. Az csak egy
üres porhüvely.
Felment a szobájába, és a pénteki foglalását átcserélte az
aznapi utolsó San Franciscó-i járatra. Üzenetet küldött
Charlesnak, hogy hazajön. Mindössze egy napot maradt távol, és
nem volt kedve vásárolgatni. Júliának is küldött egy üzenetet,
amelyben csak annyi állt, hogy „Szeretlek. Nagyi." Ez volt minden,
amit hallania és tudnia kellett. Amikor L. A.-ben találkoztak,
áthidalták a generációs távolságot. Kendall ezt egyikőjükkel sem
tudta megtenni. Nem volt meg benne ez a képesség. Ez Kendall
tragédiája volt, nem az övék. Őt elvesztette, de megtalálta Júliát.
Amikor megérkezett, Charles a repülőtéren várta. Meredith
nem számított rá, hogy ott lesz, és a férfi látta a szemén, hogy
történt valami. Nem akart rákérdezni, várta, hogy ha akarja,
elmondja magától.
- Rövid út volt - jegyezte meg, miközben elvette Meredith
csomagját. Későre járt San Franciscóban, és még későbbre New
Yorkban.
- Azért mentem, hogy Kendall-lel találkozzam - mondta
Meredith a kocsiban, hazafelé.
- Gondoltam. Milyen volt? - Rosszul érezte magát a kérdéstől,
de békésnek és erősnek látta Mereditht, remélte hát, hogy jól
alakult a találkozás.
- Olyan, amilyennek az ő számára, és talán az én számomra is,
lennie kellett. Hosszú időbe telt, de végre le kellett zárnunk.
Charles bólintott, Meredith pedig nem mondott többet. Most
döbbent rá, hogy Kendallt már évekkel korábban elvesztette.
Most nem érzett veszteséget. Szabaddá vált a fájdalomtól, amit a
lánya okozott éveken át.
 Tizenötödik fejezet
Amikor Daphne másnap reggel lejött reggelizni, az asztalon, a
terítéke mellett egy rózsaszín kis mackó ült, és mellette egy
ugyanolyan, még kisebb maci.
- Mi ez? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- ígértem neked meglepetést New Yorkból -emlékeztette
Meredith. - A nagyobbik a tiéd, a kisebbik Martháé.
- Nagyon fog neki örülni! - kiáltotta Daphne, és felkapta, majd
magához ölelte a két mackót. Willt egy Yankees baseballsapka
várta a helyén. Ezeket vásárolta New Yorkban, a repülőtéren,
semmi mást. Nem akart csalódást okozni a gyerekeknek. A
karácsonyi vásárlásokat San Franciscóban bonyolította le, még az
elutazása előtt.
Az idén korán ünnepelték meg a karácsonyt Charlesszal, aki a
téli vakációt a lányával és annak családjával töltötte Texasban.
Meredith nem érezte alkalmasnak az időt arra, hogy vele tartson.
Nem akarta becsempészni magát a családi karácsonyukba. Úgy
tervezték Charlesszal, hogy pár hónap múlva meglátogatják a
lányáékat egy hétvégén. Jeffet, a fiát most helyezték át
Németországba, hozzá majd valamikor az év folyamán mennek el.
A szilvesztert már együtt akarták tölteni. Charles addigra
visszajön, és kettesben utaznak el Napába, a kis házba.
Julia Aspenben találkozott az apjával, ahol együtt szoktak
síelni. Az anyja nem tartott velük. Julia szerint utálta az
ünnepeket, nem tudott síelni, és nem szerette Aspent sem.
Meredith nem beszélt neki a New York-i útjáról; ez kettőjük ügye
volt Kendall-lel.
 Még Charles elutazása előtt meghívta a földrengéscsoportot
vacsorára. Arthur karácsony után egy nappal Japánba készült
repülni, ahol hangversenyt adott. A távollétében Peter és Ava
Tahoeba utaznak, míg Tyla és a gyerekek Meredithszel töltik a
karácsonyt. Mindnyájan a földrengésre emelték a poharukat,
amely összehozta őket, aztán apró, figyelmességnek szánt
ajándékokat cseréltek.
Meredithnek meghitt, békés karácsonya volt Tylával és a
gyerekekkel. Elmentek a karácsonyesti misére, az ünnep első
napján korcsolyáztak a Union Square-en, utána meg csokis-
pillecukros kekszszendvicseket készítettek. Tyla és Meredith
együtt sütötték meg a pulykát, és gratuláltak egymásnak, hogy
milyen jól sikerült. Vacsora után megnéztek egy karácsonyi filmet
a gyerekekkel, és közben pattogatott kukoricát majszoltak.
Később Charles felhívta Mereditht, hogy elmondja, mennyire
hiányzik neki, és alig várja, hogy újra lássa. Nagyon kellemes
karácsony volt, sokkal kellemesebb, mint bármelyik, amit Jackkel
és Debbie-vel töltött.
Charles szilveszter napjának reggelén érkezett vissza, és már
indultak is a Napa-völgybe. Éjfélkor a kis házban egymásra
köszöntötték a pohár pezsgőt. Charles elmondta a lányának,
Pattie-nak, hogy szereti Mereditht, és ő nagyon örült apja
boldogságának. Elhatározták, hogy hamarosan, még az új évelején
meglátogatják őt, és Charles biztosította Mereditht, hogy szeretni
fogja Texast. Eddig minden igaznak bizonyult, amit Charles
mondott, úgyhogy Meredith hitt neki. És persze roppant kíváncsi
volt a gyerekeire.
 Január második hetében, miután visszajöttek Aspenből, Julia
meglátogatta San Franciscóban. Meglepődött, amikor megtudta,
hogy Tyla és a gyerekei is ott laknak, de aztán Meredith
elmagyarázta neki a helyzetet. Julia megkedvelte Tylát, és sokkal
jobban kijött vele, mint a saját anyjával.
Tyla februárban beiratkozott a Dél-Floridai Egyetem
egészségügyi szakiskolája továbbképző tanfolyamára, aminek
elvégzése után, szeptembertől már kórházi ápolónőként
dolgozhat.
Julia kényelmesen elhelyezkedett nagyanyja tökéletesen
felszerelt otthonában. A hátsó kertben baseballozott Will-lel,
Daphnénak segített öltöztetni a babákat, és miután megismerte,
valósággal beleszeretett Charlesba. Újra és újra elmondta, hogy az
apjára emlékezteti őt a kedvességével.
Meredith boldog volt, hogy maga mellett tudhatja Júliát, aki
egy hosszú hétvégét töltött a házban, és megígérte, hogy
hamarosan újra eljön. Noha a többiek nem voltak a rokonai, úgy
érezte, mintha egy család lennének. Ava, Peter és Arthur is
eljöttek, hogy megismerjék. Júliának nagyon tetszett, hogy
nagyanyja olyan világot teremtett maga körül, amelyben mások is
otthonosan érezték magukat. Meredith otthona, miután Jack és
Debbie eltűntek belőle, olyan volt, mint egy meleg ölelés.
Julia látogatása után egy héttel Meredith valósággal sokkot
kapott, amikor kinyitotta a reggeli újságot, és meglátott benne
egy kis cikket. Egy házaspárról szólt, akik a San Franciscóhoz
közeli Woodside-ban elvállalták egy ismert birtok
ingatlanmenedzseri állását, majd kiterveltek egy műkincs- és
ékszerrablást. Az akció végrehajtására gengsztereket béreltek fel,
akik megkötözték a többi alkalmazottat. Több mint húszmillió
dollár értékű műkincset, ékszert és személyes tulajdont képező
tárgyakat vittek el, mondta egy informátor a rendőrségnek. Végül
mindent visszaszereztek tőlük, és a főkolomposokat
letartóztatták.
Meredith elképedve meredt a cikkre. Debbie-ről és Jackről
szólt. Vagy mindenre elszántakká, vagy túlzottan becsvágyóvá
váltak, és rajtavesztettek, ezért most visszakerülnek a börtönbe,
amit megérdemelnek. Este megmutatta a cikket Charlesnak, és
mindketten megállapították: nagy szerencséje volt, hogy nem
loptak tőle többet, habár valószínűleg sohasem fogja megtudni,
hogy mik tűntek még el a házából.
Sarah Gross, Julia ügynöke február első hetében hívta fel.
Elnézést kért, amiért közvetlenül őt hívja, de utánanézett, és
megtudta, hogy nincs ügynöke. Sőt még a szakszervezeti tagságot
igazoló SAG-kártyája sincs. Nem volt szüksége rá.
- Julia kérte, hogy hívjam fel - kezdte Sarah. - Kapott egy
filmszerepet, ami rém boldoggá te szí. Az az érzésem, hogy ez
nagy előrelépést jelent a pályáján. Arra kért, hogy küldjem el
önnek a forgatókönyvet.
- Nagyon örülök neki - felelte Meredith, és máris izgalomba
jött a hírtől. - Lehet tudni, hogy ki játszik még benne? - Sarah
imponáló névsort adott meg, kasszasikert biztosító, igazi
húzóneveket. - Afféle naivaszerep lesz? - kérdezte, tekintettel
Julia korára.
- Az egyik főszerep lesz az övé - újságolta Sarah büszkén. - A
castingon teljesen nyilvánvaló volt, hogy neki kell megkapnia.
Lenyűgözően alakított! Nem hiába végezte el a színésziskolát.
Nagyon sokat fejlődött.
- Mindenképpen küldje el nekem a forgatókönyvet, szeretném
elolvasni.
Meredith jól szórakozott azon, hogy a rendező egy olyan
színésznő, akivel annak idején többször is dolgozott. Azóta pályát
változtatott, és nem is rossz rendező.
- Őszinte akarok lenni önhöz - folytatta Sarah óvatosan. - Van
egy hátsó szándékunk is ezzel a telefonnal. A filmben szerepel
egy valamivel idősebb nő is. Az ő személye fogja össze az egész
történetet. Kulcsfigura, csak egy tapasztalt színésznő tudná jól
eljátszani. A szerepet alakító színésznő nem sokáig tűnik fel a
forgatókönyvben. Nagyjából háromhetes forgatásról lenne szó, de
a jelenetei kulcsfontosságúak. Julia azt szeretné, ha ön játszaná. A
kora, a külseje épp a szerephez illő, és Istennek hála, a tehetsége
is megvan hozzá. Tudom, hogy régóta nem játszik, de Julia
elárulta nekem, hogy a leghőbb vágya együtt dolgozni önnel,
legalább egy filmben. És miért ne lehetne épp ez a közös filmjük?
A szerep méltó önhöz. És ha nincs ügynöke, én boldogan
tárgyalok a nevében, és tekintve, hogy ön mekkora formátumú
színész, azt hiszem, el tudom érni, hogy a neve vezető helyen, a
többi szereplő nevénél nagyobb betűkkel jelenjen meg a
plakátokon. Ha érdekli a javaslatunk, ez rendkívüli horderejű
visszatérés, igazi kámeamegjelenés lenne, amit a rajongói nem
felejtenének el önnek.
Meredith elképedve hallgatta az ügynököt, és egy percig meg
sem tudott szólalni.
 - Hosszú évek óta nem dolgoztam, nem is állt szándékomban -
kezdte végül. - Abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék-e
még szöveget tanulni. Tizenöt évnyi visszavonulás után
meglehetősen kijöttem a gyakorlatból.
- Hajlandó gondolkodni rajta?
- Nem is tudom... sok éve abbahagytam a pályát.
- Csodálatos lenne, ha ön és Julia együtt szerepelnének egy
filmben.
- Julia belép, én pedig kilépek - nevetett Meredith.
- Nem kellene ezzel kilépnie. Visszatérhet, amikor csak akar. A
rajongói boldogok lennének.
- Nem akarok visszatérni - felelte Meredith határozottan. -
Hadd olvassam el a forgatókönyvet már csak az unokám szerepe
miatti örömömben is. Utána majd elmondom, hogy mit gondolok,
de ne ébresszen vérmes reményeket Júliában. Nem hiszem, hogy
vállalom a szerepet.
- Köszönöm - felelte Sarah, és pár perc múlva digitális
formában elküldte a forgatókönyvet, amit Meredith még aznap
délután elolvasott. Julia szerepe fantasztikus lehetőséget kínált, a
neki szánt pedig izgalmas és kihívást jelentő szerep volt, élvezet
lett volna eljátszani, csak éppen nem tudta elképzelni, hogy még
egyszer kamera elé álljon, akár Julia kedvéért is. Ledobta az
íróasztalára a kinyomtatott példányt.
- Mi ez? - kérdezte Charles este, amikor meglátta az asztalán.
- Egy film, amiben Julia szerepelni fog, én meg nem - felelte
Meredith borúsan. - Egy nagyszerű forgatókönyv. Ha ezt a
szerepet eljátssza, attól kezdve sztár lesz, vagy legalábbis elindul
a sztárrá válás útján.
 - Hogy került hozzád? - kérdezte Charles zavartan.
- Nekem is ajánlottak benne egy szerepet -felelte Meredith
bosszúsan. - Egy nagyon érdekes szerepet. De én már végeztem
minden effélével. Nem akarok visszatérni a filmhez, mint egy
szánalmas öreg ripacs, aki ragaszkodik a hírnévhez.
- Neked nem kell „ragaszkodnod" hozzá, te híres vagy, és pont.
Külső forgatási helyszínre kellene menned?
- Csak Los Angelesbe. Három-négy hétig forgatnának velem. -
Julia délután küldött egy e-mailt, amelyben könyörgött, hogy
vállalja el.
- Szerintem meg kellene csinálnod - jött izgalomba a
kínálkozó lehetőségtől Charles. Meredith elbizonytalanodva
nézett rá.
- Azt mondtam az ügynöknek, hogy gondolkozni fogok rajta.
De rossz ötletnek tartom, hogy én játsszam el, bármilyen jó is a
szerep. A kritikusok kigúnyolnának, amiért megpróbálok
visszatérni. Még Julia kedvéért sem akarok bolondot csinálni
magamból.
- Elolvashatom?
Meredith odaadta neki a forgatókönyvet, és Charles még
aznap este elolvasta.
- Meredith, el kell vállalnod. Remek film lesz, csupa sztár
szereposztással, és az unokád is játszik benne! Látni akarlak
ebben a filmben!
- Bolond vagy - nevetett Meredith, mire Charles megcsókolta. -
Nem vállalom el - makacsolta meg magát Meredith, de Charles erre
már nem is válaszolt. Meredith egyértelművé akarta tenni, hogy ő
már nem tekinti színésznek magát.
 Hosszú sétákkal, forró fürdőkkel, morgással és ürügyek
keresésével teli három nap következett. A végén Julia döntötte el
a dolgot. Julia álma volt, hogy egy filmben szerepelhessen a
nagyanyjával, hát hogy is tagadhatta volna meg tőle? A negyedik
napon üzenetet írt Sarah Grossnak: „Vállalom. A plakáton legyen a
nevem kiemelt helyen, vagy a vásznon elsőként megjelenve, de
nem kámeaként." Nem fog tizenöt év kihagyás után
kámeaszerepben visszajönni. Még nem halt meg.
Charles nevetett, amikor elmondta neki. És Meredith
jóváhagyta, hogy őt is Sarah Gross képviselje. Tetszett neki a nő,
és így egyszerűbb is lesz, mint új ügynököt keresni, mivel az övé
évekkel ezelőtt meghalt.
Amikor Sarah bejelentette, hogy Meredith vállalja a szerep
eljátszását, a producerek úgy bántak vele, mint egy királynővel. A
szerep mintha rá lett volna írva. Charles szemmel láthatóan
büszke volt rá, amiért volt bátorsága visszatérni. Julia sikítozott
örömében, amikor Meredith elmondta neki.
Attól kezdve, hogy igent mondott, Meredith is izgatottan várta
a forgatást. Úgy érezte, valami csodálatos dolog vár rá júniusban
Los Angelesben. A film év végén lesz látható a mozikban, és
valóságos reklámhadjárat előzi meg. De a legjobb az egészben,
hogy teljesíti Julia álmát - lesz egy közös filmjük! Daphnénak
igaza volt: ő tényleg egy jó boszorkány.
Meredith szerződtetett egy híres drámapedagógust, hogy
három hónapon keresztül dolgozzon vele, mielőtt L. A.-ben
felvevőgép elé áll. Szerette volna felfrissíteni és tökéletesíteni a
színészi képességeit, továbbá kipróbálni a szerepfelfogása néhány
megközelítését. A végén teljes egyetértés alakult ki közte és a
rendező között e téren, és ettől úgy érezte, a pályája egyik
legjobb alakítását nyújtotta a filmben. Három hét alatt
megcsinálták a jeleneteit, és ebből három napon Júliával forgatott.
Amikor oldalról nézte a forgatást, izgalmas volt látnia unokája
kibontakozását és fejlődését. Büszkeség töltötte el élete egyik
legtöbb örömet szerző filmje láttán, és büszke volt a saját
teljesítményére is.
Júliusban, miután befejezték a forgatást, három hétre
Európába utaztak Charlesszal, és az alkalmat kihasználva
felkeresték Jeffet Németországban. Hazatérve meglátogatták
Charles lányát, Pattie-t és a családját Texasban. Kedves,
szeretetre méltó emberek voltak.
Augusztusban igyekeztek minél több időt a Napa-völgyben
tölteni. Mindent összevéve, nagyon kellemesen telt a nyaruk.
Andrew tárgyalását az első letartóztatásától számítva tizenegy
hónappal későbbre, szeptemberre tűzték ki. Együtt tárgyalták a
két esetet, és Andrew egy sikeres és ambiciózus ügyvédet bízott
meg a védelmével, akit úgy emlegettek, hogy el tudja
bizonytalanítani az esküdteket.
Tyla rémületére Andrew-t alkalmasnak tartották arra, hogy
bíróság elé álljon. Az egész egy nagy cirkusz lesz, és mindnyájan
tudták, hogy Andrew a csillagokat is le fogja hazudni az égről.
Az esküdtek kiválasztása közvetlenül a munka ünnepe után
kezdődött. Az ügyész ismét megegyezést ajánlott Andrew-nak, ha
egy kisebb vádban bűnösnek vallja magát. Csak két évet kellene
börtönben töltenie, de végleg visszavonják az orvosi engedélyét.
Andrew azonban nem fogadta ezt el. Jelenleg még nem fosztották
meg tőle, csak felfüggesztették az engedélyét, de ha elítélik, akkor
végleg elveszíti.
Valamennyi bírósági megjelenésén arrogánsán viselkedett,
noha tudta, hogy amennyiben a tárgyaláson az esküdtszék
bűnösnek ítéli, összbüntetésként akár nyolc év börtönt is kaphat.
Számolnia kellett ezzel az óriási kockázattal, és Chariest
meglepte, hogy az ügyvédje hagyja őt kockáztatni. Andrew nem
volt rokonszenves vádlott. Az az ember, aki kis híján agyonverte a
feleségét és terrorizálta a gyerekeit, nem számíthatott egyetlen
esküdtszék szimpátiájára sem.
Tyla augusztus folyamán sokszor találkozott az ügyhöz
kirendelt helyettes kerületi ügyésszel. Ő volt a koronatanú, fel
kellett lépnie a tanúk padjára. Az idegeskedéstől öt kilót fogyott a
nyáron. Meredith el akarta kísérni a tárgyalásra, Peter, Ava és
Arthur is megígérték, hogy ott lesznek, és jelenlétükkel támogatni
fogják.
Tyla alig aludt az éjjel. Andrew ügyvédje végül elérte, hogy
védencét júniusban óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Az
orvosi engedélyét felfüggesztették, így nem dolgozhatott, és nem
fogadhatott betegeket sem. Amióta szabadlábon volt, négyszer
láthatta volna a gyerekeit bírósági felügyelet mellett, de ők nem
akartak találkozni vele, könyörögtek anyjuknak, hogy ne küldje el
őket, így a találkozó nem jött létre. Augusztus végére Andrew már
tíz hónapja nem látta a gyerekeit, amiért Tylát hibáztatta.
Két nappal azelőtt, hogy az esküdtek kiválasztása elkezdődött
volna, Meredith és Charles együtt reggeliztek Tylával a
konyhában. Will és Daphne előző nap kezdték meg az iskolát. Tyla
halottsápadtan kortyolta a kávéját és olvasta az újságot, amikor
megszólalt a telefonja. Angela Luna, a helyettes kerületi ügyésznő
hívta. Tyla elkínzott arccal vette fel a telefont. Hónapok óta
emésztette magát a közelgő tárgyalás miatt. Már semmi mást
nem akart, csak hogy legyen végre vége.
A helyettes kerületi ügyész megkérdezte, hogy beszélhetne-e
vele.
- Most? Épp reggelizünk.
- Már taxiban ülök, öt sarokra vagyok a háztól, ahol lakik.
Tyla nem különösebben kedvelte a nőt, aki dühös volt az
ügyészre, amiért kétéves letöltendő börtönbüntetéssel
kecsegtető ajánlatot tett Andrew-nak, csak hogy megszabaduljon
ettől az ügytől. A helyettes ügyésznő bíróság elé akarta állítani
Andrew-t, azt akarta, hogy ítéljék el, és csukják le húsz évre. A nő
egy bulldog volt, de olyan, akinek helyén van a szíve.
Tyla szólt Meredithnek és Charlesnak, hogy az ügyésznő úton
van hozzájuk.
- Szeretnéd, ha elmennénk? - kérdezte Meredith, mire Tyla
megrázta a fejét.
- Nincs semmi, amit ne tudnátok az ügyről. -Mire kimondta,
megszólalt a csengő. Charles ment ajtót nyitni, majd bevezette
Angélát a konyhába. Megkínálta volna egy csésze kávéval, de ő
nem kért. Komoly arccal ült le Tylával szemben.
- Vége van, Mrs. Johnson. El akartam jönni, hogy személyesen
mondjam meg önnek.
Tyla úgy meredt rá, mintha kísértetet látna.
- Hogy érti azt, hogy „vége van"? Megszüntették az eljárást?
Vagy elfogadta az ügyész ajánlatát?
 - Egyik sem - válaszolta komolyan az ügyésznő. - Az ajánlat
mintegy két órával ezelőtt lekerült a napirendről. - Mint kiderült,
dr. Johnson június óta, amikor kiszabadult a börtönből, együtt járt
egy nővel. Egy Marin megyei iskolában tanító tanárnővel. Nála
lakott. Két héttel ezelőtt a nő megkérte, hogy költözzön el, mert
dr. Johnson többször is megfenyegette őt, és túlzásba vitte az
ivást. A múlt héten úgy megütötte a tanárnőt, hogy látványos
monoklija keletkezett. Ezek után e-mailekben és
telefonüzenetekben folytatta a fenyegetőzést, és festékszóróval a
„kurva" szót festette fel a nő háza oldalára. Gyanakodott rá, hogy
megcsalja. A múlt éjszaka dr. Johnson betört a házába, és
eszméletlenre verte. A Marin Általános Kórházba szállították.
Mire egy szomszéd odaért, hogy megnézze, mi történt a nővel,
dr. Johnson már eltűnt. De elfogták. Mindenen rajta volt az
ujjlenyomata. A tanárnő pedig két órája meghalt.
- Dr. Johnson beismerte a tettét. Az előzetes fenyegetések
következtében a tette előre megfontolt szándékkal elkövetett
emberölésnek minősül, amiért huszonöt év szigorú
börtönbüntetés járna. Az ügyész tizenkét évet helyezett kilátásba
neki, tízet a tanárnő meggyilkolásáért, és kettőt az ön ügyéért,
plusz az orvosi engedélye bevonását. Soha többé nem
gyakorolhatja az orvosi hivatását. Elfogadta. Ez önnek nem
szolgáltat a' törvény adta lehetőség szerinti teljes mértékben
igazságot, de tizenkét évig börtönben lesz, így többé nem
bánthatja, és nem kell megjelennie a bíróság előtt.
Tyla döbbenten meredt Angélára, amikor befejezte. Meredith
és Charles sem tudtak megszólalni.
- Megölte? Mit fogok mondani a gyerekeimnek az apjukról?
 - Gondoljon bele, Mrs. Jonson, hogy maga is lehetett volna az
áldozat. Amit a férje a múlt éjjel tett, szörnyűség, de akár ide is
jöhetett volna, és akkor most maga már nem élne. Vagy múlt
októberben is megölhette volna. Rács mögött a helye. Jelenleg
őrizetben van. Napokon belül átszállítják a börtönbe.
Meredith felállt, odament Tylához, leült mellé, és átfogta a
vállát. Tyla olyan volt, mint aki az egészből semmit sem ért.
Andrew megölt egy nőt. Lehet, hogy tényleg őrült. Fogalma sem
volt, hogyan magyarázza el a gyerekeknek, de ők is féltek az
apjuktól. És hála Istennek, őket nem ölte meg.
A helyettes kerületi ügyésznő felállt, és még annyit mondott,
hogy megkeresi, ha tudomást szerez újabb részletekről. Tyla
megköszönte, de az ő ügye megoldódott azzal, hogy Andrew
mindkét esetben bűnösnek vallotta magát. A helyettes kerületi
ügyésznő elégedett volt a tizenkét év börtönnel, és remélte, hogy
ez Tylát is kielégíti. Nem tartotta ugyan elég hosszúnak, de
legalább megúszta a bírósági tárgyalás gyötrelmét. Persze még el
kellett válnia Andrew-tól.
Az ügyvédje azt tanácsolta, hogy próbálja megszerezni, ami a
férje megtakarításaiból maradt, meg a házat is, mert megvan rá az
esélye, és ez anyagi biztonságot adna neki, Daphnénak és Will-
nek.
Angela elment, és a konyhában teljes volt a csend, csak néztek
egymásra mindhárman szótlanul. Meredith visszagondolt arra,
amikor Andrew elkapta a nyakát, és beleverte a fejét a falba. És
hogy milyen állapotban volt Tyla, amikor majdnem megölte őt.
Sajnálta a marini tanárnőt, de hálás volt, amiért a barátnője
megmenekült.
 - Akarsz felmenni és lefeküdni? - kérdezte, de Tyla megrázta a
fejét.
- Nem, borzasztóan megkönnyebbültem, hogy nem kell
végigszenvednem egy bírósági tárgyalást, meg hogy Andrew nem
járkálhat szabadon, és jó ideig nem jön ki a börtönből. - Tizenkét
év múlva Daphne tizenkilenc, Will pedig huszonhárom éves lesz.
A mai napon esélyt kaptak rá, hogy mostantól nyugodt
körülmények között nőjenek fel, és őt sem fogja többé megverni
senki. De mindhármukat megrendítette a tanárnő halála.
Rettenetes volt ez az egész Tylának, az lesz a gyerekeinek, és
az volt a nőnek, akit Andrew megölt. De a történet most véget ért.
Soha többé nem kell találkozniuk vele. Ok hárman érezni fogják a
hatását annak, amit éveken keresztül átéltek. Mostantól viszont új
életet kezdhetnek, és a gyógyulás útjára léphetnek. Tyla és a
gyerekei csodával határos módon túlélték ezeket az éveket, nem
úgy, mint a tanárnő. És örökre megszabadultak a
bántalmazójuktól. Tyla csak ennyit akart, és az igazságszolgáltatás
ezt megadta neki.
 Tizenhatodik fejezet
A producerek magánrepülőt küldtek San Franciscoba
Meredithért és Charlesért. A G500-ason fodrász és sminkes is
utazott Meredithszel. Egy hosszú fekete Dior estélyit és hozzá
tűsarkú cipőt hozott magával, amibe a gépen szándékozott
átöltözni, hogy a reptérről egyenesen a premierre mehessenek.
Charles eleve a szmokingjában jött. Lesz vörös szőnyeges fogadás
és sajtótájékoztató is.
Julia egy színész ismerősével akart megjelenni. Apja iderepült
New Yorkból, Kendall pedig megüzente, hogy sajnos influenzás
lett. Julia kijelentette, hogy biztos benne, anyja egyáltalán nem
akart eljönni, de talán jobb is így. Ismerve, hogy mi a véleménye
Hollywoodról, olyan lett volna itt, mint a mesebeli gonosz
boszorkány a mesebeli tündérkisasszony, Julia mellett.
A rövid repülőúton elkészítették Meredith frizuráját, egy sima
kontyot, valamint a sminkjét. A tűsarkúban majdnem olyan magas
volt, mint Charles. A kifutón fekete Rolls várta őket sofőrrel, hogy
egyenesen a premier helyszínére robogjon velük. Az egész a régi
időkre emlékeztette Mereditht.
- Gyönyörű vagy - súgta oda Charles az autóban. A
csomagjaikat már elvitték a Beverly Hills Hotelbe, ahol az éjszakát
töltik, és másnap délelőtt, a sajtóreggeli után, amelyen
Meredithnek is részt kell vennie az unokájával, ugyanaz a gép
viszi majd vissza őket. A sajtó alaposan meglovagolta a
többgenerációs megjelenést, és való igaz, hogy Meredith ezért
vállalta el a szerepet.
Meredith a kocsiból kiszállva Charles karján vonult végig a
vörös szőnyegen, s közben meg-megállt, hogy pózoljon a
fotósoknak. Lehettek vagy kétszázan, és noha szinte megállás
nélkül villogtatták a vakuikat, Meredith mindvégig mosolygott.
Olyan volt ez neki, mint egy rég elfelejtett déjà vu. Amikor újra
rendesen látott, az unokáját pillantotta meg feléje közeledni. A
feje tetejére tornyozott vörös haját egy gyémántcsat tartotta meg,
tökéletes alakjára fehér szatén Chanel estélyi simult, és az oldalán
egy csinos fiatalember lépkedett. Négyesben megálltak a fotósok
előtt, majd a férfiak nélkül is készültek képek Meredithről és
Júliáról. Végül integetve és mosolyogva bevonultak a
filmszínházba, ahol újabb fotósok vártak rájuk.
- Ez mindig ilyen? - kérdezte suttogva Charles, amikor
elfoglalták a helyüket a nézőtéren.
- Ha fontos filmet mutatnak be, akkor igen -súgta vissza
Meredith. Charles élvezte a dolgot. Meredith sugárzott; született
sztár volt, a mozi királynője, és most az volt Julia is.
Charles látta már a filmet Meredithszel, de örömmel megnézte
másodszor is. Lassan, araszolva jutottak ki a moziteremből az
előcsarnokba, ahol rajongók és bámészkodók várták, fotósok
nyomultak mindenfelől. Meredith, oldalán Juliá-val és a barátjával,
mindvégig megőrizte a derűjét és a nyugalmát.
Lassan közeledtek az ajtó felé, hogy induljanak a vacsorára és
az azt követő partira, amikor egy férfi lépett Meredith elé.
Elhanyagolt külsejű, testes, rosszul kifestett nő volt vele. A férfi
úgy nézett Meredithre, mintha ismerné őt. Meredith az első
pillanatban nem ismerte fel, de aztán rájött, ki ő. Az elvált férje,
Scott Price, és a felesége, Silvana. A fiuk temetése óta nem látta
Scottot, és most itt állt szemtől szemben.
 Meredith arcát látva Charles rögtön sejtette, ki lehet a furcsa
páros, és majdnem felnevetett, amikor Silvanát megpillantotta.
Scott bizony hosszú távon rossz lóra tett. Meredith éppolyan
karcsú, gyönyörű és elegáns volt, mint régen, Silvana viszont úgy
nézett ki, mint egy slampos pincérnő kölcsönruhában. Scott rá
sem nézett.
- Csodaszép voltál a filmben - bókolt Meredithnek. - Mint
mindig. Az első percben, amikor elolvastam a forgatókönyvet,
tudtam, hogy ez a szerep neked íródott. Örülök, hogy elvállaltad.
- Julia a mi sztárunk - hárította el szokása szerint Meredith a
dicséretet, majd viszonozta Scott bókját: - Láttam a két legutóbbi
filmedet. Kiválók voltak, Oscarra méltók. - Nem túlzott. De
nagyon különös érzés volt látni őt, a szemébe nézni a férfinak, aki
egy másik nő miatt összetörte a szívét, kockára tette a fiuk életét,
és tizennégy éven keresztül kísértette az emlékével. Évekig tartó
kínt okozott neki, és most itt állt, és úgy csevegett vele, mintha
barátok lennének.
Mialatt vele beszélt, Meredith rájött, hogy Scott már semmit
sem jelent számára, épp csak ismerősök. Már nem tudná őt
megbántani, sem fájdalmat okozni neki. Nincs többé hatalma
felette. Amikor Scott gyengéden megérintette a karját,
ösztönösen elhúzódott, aztán mások jöttek, és Scott eltűnt.
- Jól vagy? - kérdezte Charles súgva, miközben a sokaság az
ajtó felé terelte őket.
- Jól. Olyan volt az egész, mintha nem is ismertük volna
egymást. - Sokáig nagyon szerette őt, majd később Scott úgy élt a
szívében, mint az a férfi, aki megölte a fiát. Most pedig nem
jelentett semmit. - Idegenek lettünk - tette hozzá. Charles
bólintott, és szorosan belékarolt, hogy emlékeztesse Mereditht: ő
itt van, és nem engedi, hogy bármi baja essék.
Éjszakába nyúlóan hosszú este volt. A partinak nem akart vége
szakadni, az újságírók is tovább maradtak a szokottnál. Az újságok
szalagcímei arról tudósítottak, hogy Meredith White remeteségét
feladva újra feltűnik egy filmben, méghozzá az unokájával együtt,
és mindketten nagyszerű alakítást nyújtanak. Meredith szebb
volt, mint valaha.
Érdekes módon mintha mindenki elfeledkezett volna arról,
hogy annak idején Scott volt a férje. Az évek nem kímélték
Scottot, aki nagyon megöregedett. Egyedül fotózták őt, senki sem
akart közös képet készíteni róla és Silvanáról. El is mentek korán,
anélkül, hogy Júliától elköszöntek volna. Meredith úgy érezte,
hogy ezen az estén egy újabb varázslat tört meg. Scott mostantól
kezdve nem számított az életében. És ezt jó volt tudni.
Este hatkor léptek ki a vörös szőnyegre, és éjjel egy óra volt,
amikor otthagyták az utóbulit, még ekkor is az újságírók
gyűrűjében. Jelentős hollywoodi mérföldkő volt ez. Meredith
állította, hogy egyszeri alkalomnak szánta, amit az unokája
kedvéért vállalt, de mindenki arról kérdezte, hogy visszatér-e a
filmezéshez.
Charles ugyanezt kérdezte tőle a kocsiban, útban a szálloda
felé.
- Nem tudom - válaszolta Meredith halkan, királynőhöz illő
méltósággal ülve a Rollsban. Aztán a következő pillanatban
odabújt a férfihoz. -Nem tudom, számít-e ez. Mindenem megvan,
amit csak akarok. Julia... te... a barátok... - Daphnéra és Willre úgy
gondolt, mint fogadott unokáira... Tyla a minap költözött el a saját
lakásába, ami pár sarokkal volt csak arrébb, és eladta a házat, amit
a bíróság teljes egészében neki ítélt. Ő és a gyerekek végre
anyagilag függetlenül, biztonságban élhettek.
Andrew a San Quentin börtönben töltötte a büntetését. Peter
és Ava összeházasodtak. Mindnyájan készültek Arthur
koncertjére, amely a New York-i Carnegie Hallban lesz
nemsokára. Az a két ember, aki a legtöbb szenvedést okozta
Meredith-nek, Scott és Kendall, elvesztette a hatalmát fölötte.
Boldog volt Charlesszal, és nem nagyon tudott ennél több jót
elképzelni.
- Nem tudom, kell-e nekem még egy film. Ezt a mostanit
nagyon élveztem - felelte Charles kérdésére.
De ez sem volt kőbe vésve. A lelke mélyén maga is tudta: ha
felajánlanak egy szerepet, amit szívesen eljátszana, akkor
elvállalja. Mostantól azt tehet, amit csak akar, és ha belegondolt,
csak ám ülni tudott azon, hogy mindez egy földrengéssel
kezdődött.
 ISBN 978 963 203 443 0
Maecenas Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: a Maecenas
Könyvkiadó igazgatója Szerkesztette: Horváth Agnes Belív
nyomdai előkészítése: Madarász György Borító nyomdai
előkészítése: Somos Péter Nyomta és kötötte a Szekszárdi
Nyomda Kft., Szekszán Felelős vezető: Vadász Katalin
ügyvezető igazgató