Irodalomelmélet I.

- Dudás Dorka

A narratológia szerepe Emily Brontë: Üvöltő szelek című regényében

Az Üvöltő szelek (Wuthering Heights) című regény Emily Brontë tollából származik, és az
irodalom egyik legkiemelkedőbb műve, amely örökre beírta magát a világirodalom
klasszikusai közé. Ezt a regényt 1847-ben publikálta összesen 3 kötetben. Igaz, ez az egyetlen
regény, amelyet életében írt, de ezen kívül megjelent még verseskötete, — melyet Anne és
Charlotte testvéreivel közösen adtak ki — Májusi költemények címmel. A regényt Bell
álnéven alkotta meg, amelynek a megjelenése után nem sok jelentőséget tulajdonítottak, nem
sok visszhangot kapott ebben az időben. Körülbelül a 19.századig váratott magára az
elismerése, de ezután a Viktória-kori angol szépirodalom egyik — ha nem a leg- —
kiemelkedőbb művének tartják számon. Szegedi-Maszák Mihály a legnehezebben
megfejthető angol regénynek nevezi a 19.században. Sok értelmezés szerint egy szerelmi
megszállottság témáját feldolgozó regényről van szó, mások szerint inkább az amoralitást
ábrázolják benne. Egy harmadik értelmezés szerinte a vak és kérlelhetetlen bosszút dolgozza
fel a regény alaptémájaként, de előfordul a családregény gondolata is.

Emily Brontë Üvöltő szelek című regénye magával ragadó és misztikus utazásra invitálja az
olvasót a szenvedély, szerelem és pusztítás világába. A mű nem csupán a karakterek tragikus
sorsának és összetett kapcsolatainak lenyűgöző bemutatásával emelkedik ki, hanem narratív
struktúrájával is, melyben Brontë profin játszik az idővel, perspektívákkal és narrátori
hangokkal. Ebben az esszében az Üvöltő szelek narratív szerepére összpontosítok, hogy
megértsük, hogyan járulnak hozzá ezek az elbeszélési ötletek a regény gazdagságához és
mélységéhez.

Mikor az írónő elkészült a regénnyel, túllépett a hagyományosnak vélt prózapoétikán, és korát

megelőzve megbontja a kronologikus, egy nézőpontból fakadó elbeszélésmódot, így a regény
narratív struktúrája, azaz a történet elbeszélése különleges és összetett. Az Üvöltő szelek
narratológiájának egyedi stílusa, a többszörös narrációja és az idő ugrása révén egyedi világot
teremt, amely hozzájárul a regény mély érzelmi és filozófiai rétegeinek kialakításához. Az
egyes karakterek saját tapasztalataikat, emlékeiket és érzelmeiket osztják meg az olvasóval,
ami lehetővé teszi, hogy a történetet különböző nézőpontokból lássuk. A többszörös narráció
révén a karakterek mélyebb megértését és az események összetettségének fokozását éri el.
Egyértelmű, hogy a narratív struktúrája tekinthető elbeszélőnek, illetve narratívnak, hiszen
egy egész történetet mesél el sok-sok részlettel gazdagítva, egy-egy visszatekintéssel körítve.
A narratív szöveg kommunikációs szintje szerint megfelel Brontë regénye annak, miszerint a
valós szerző megalkot egy fiktív elbeszélőt, vagyis egy fiktív szereplőt, aki elmeséli a
történetet.

A regény narrációja az első személy elbeszélésén keresztül bontakozik ki, melyen keresztül az
olvasó bekapcsolódik a történetbe, illetve összesen három fő narrátoron keresztül bontakozik
ki a történet: Mr. Lockwood, Nelly Dean és Zillah szemszögéből jelenik meg. Mr. Lockwood,
az új bérlő, akit a szelesdombi birtokra vezetnek, az események szemlélője és részese. Az ő
perspektívájából származó kezdeti benyomások a birtok furcsaságát, az elszigeteltségét és a
karakterek szokatlan viselkedését hangsúlyozzák. Lockwood számára a történetjeleneteket
Nelly Dean, a házvezetőnő meséli el. Lockwood a kívülálló pozíciójából figyeli és értelmezi a
Szelesdomb eseményeit. Lockwood elbeszélése a regény kezdetén és végén egyfajta keretként
szolgál a műnek, mondhatjuk egy bevezetőként és egy lezárásként a történetnek. Viszont
fontos tudni, hogy Lockwood karaktere nem mindent tudó elbeszélő, hiszen ő csak éppen
akkor csöppent bele egy már jelen lévő család életébe és fennforgásaiba. Hiába vidékre
utazik, mégsem a várt nyugalmat, csendet, békét és harmóniát találja meg, hanem még
tragikusabb emberek sorsát és szenvedéseinek szőrnyű jelenlétét. Lockwood karakterének
megalkotása inkább klisés, hiszen a korabeli társaságkedvelő, jómódú, illedelmes fiatal úrként
alkotta meg Brontë. A narráció szemszögéből fontos, mert ő a jelen és az igen közeli múlt
történéseinek a narrátora. Ezt a tényt gyakran látjuk nyomatékosítva időhatározók szerepében
(például: „Tegnap délután ködös és hideg volt az idő”; „Most tértem vissza”).

A második fontos elbeszélői hang (Ellen) Nelly Dean, aki nem csupán az elbeszélő, hanem a
történet valódi gondnoka/házvezetőnője is, vagyis Szelesdomb házvezetőnője. Nelly olyan
karakterek szemszögéből meséli el a történetet, akik közvetlenül részt vettek az
eseményekben, elsősorban a Heathcliff és Cathy generációjának szemszögéből. Nelly Dean
számos réteget és részletet ad hozzá a történethez, és jelentős szerepe van abban, hogy a múlt
és a jelen összekapcsolódik, már mondhatjuk kulcsfontosságúnak is a regény megértéséhez.
Az ő emlékeiből és szubjektív értékeléseiből meríti Brontë a múlt eseményeit, és az olvasót
mélyebbre vezeti a karakterek lelkivilágában. Nelly összefonja a múltat a jelennel, és az
események bonyolultságát rétegzett elbeszélési technikával tárja fel. Így az olvasók nem csak
a regény jelenében találják magukat, hanem részeseivé válnak annak a múltnak is, mely
formálja a karakterek sorsát. Nelly szemtanúja volt a múltbéli eseményeknek, hiszen már sok-
sok éve ő a házvezetőnő, már kislány kora óta a Szelesdombon él és az anyja is volt dajkája az
Earnshaw családnak, így azokat a történéseket, amelyek a múltban történtek, csak ő tudja
elbeszélni a múltat. Az elbeszélést gyakran abbahagyja, amivel az olvasót is emlékezteti, hogy
ez egy mesélés éppen. Az egyik ilyen jelenetnél Lockwoodot küldené aludni. Ezzel a ki-
kitekintéssel az írónő magának a történet mesélésnek a tényét és a valószínűségét tartja fent,
hogy valóban realisztikus legyen az idő ábrázolása. Hiszen több tíz évet zsúfol össze egyetlen
regénybe és történetbe, ami valljuk be, nagy falat.

A harmadik elbeszélői hangot Zillah adja. A karakter másodlagos szerepének ellenére Zillah
hűségét és odaadását mutatja meg a ház iránt, valamint annak a környezetnek, ahol a fő
események zajlanak. Az ő szemszögéből nézve az olvasó bepillantást nyer a Szelesdomon
lévő ház működésébe és a karakterek hétköznapi tevékenységeibe. A karakter jelenléte arra is
emlékeztet minket, hogy a regény világában nem csak a főszereplők érdekesek és fontosak.
Az elbeszélés során a mellékszereplők is hozzájárulnak a történethez és a ház dinamikájához.
Zillah szerepe tehát a háttérben és a részletekben rejlik, de értékes szempontot nyújt az
olvasónak a történet gazdagságának, sokszínűségének és részletességének megértéséhez.
Szerintem egy regény attól is válik egy igazán jó regénnyé, hogy rettentő részletesen tárja az
olvasó szeme elé az elképzelt történetet, és mintha az olvasó is jelen lenne a történetben, bele
tudja magát élni, a karakterek helyébe tudja magát képzelni.

Viszont nem csak három narrátora van a történetnek. Lockwood-on, Nelly-n és Zillah-on
kívül a többi karakter is részt vesz az elbeszélésben. Van, hogy egy-egy eseményt Deannének
mesélnek el, de például Isabella levélben írja meg szomorú sorsát. Tehát gyakorlatilag a
történet nyolc elbeszélőt tart számon, amivel az írónő egy történetet több szempontból is meg
tud mutatni, így az olvasót is egyfolytában új állásfoglalásra ösztönzi. Ezzel a
többszólamúsággal borítja fel Brontë a történet lineáris időrendjét.

Szerintem a karakterek összetettségében rejlik a regény ereje, és a narratív struktúra ebben is

kulcsszerepet játszik. Heathcliff például egy titokzatos, sötét karakter és az olvasó csak
fokozatosan ismeri meg múltját és érzelmi mélységeit. Az időbeli ugrások és az eltérő
narrátori nézőpontok révén például Heathcliff személyiségének rétegeit szépen bontakoztatja
ki Brontë, és az olvasók számára lehetővé teszi, hogy a karakter fejlődésében és
szenvedélyeiben elmélyedjenek és újból és újból véleményt alkossanak. A többszólamúság
elengedhetetlen a karakterek mélyebb megértéséhez. Az elbeszélők saját értelmezéseik és
érzéseik alapján közvetítik az eseményeket. Például Heathcliff karaktere a különböző
elbeszélői hangokon keresztül különböző fényekben jelenik meg. Lockwood a kezdeti
benyomásokat kelti a kegyetlen, zord figuráról, míg Nelly Dean szemével látjuk Heathcliff
szenvedélyes és gyakran kiszámíthatatlan természetét. Ez a karakterek többszólamúsága
lehetővé teszi, hogy az olvasó a történet során kibontakozó rétegeket fedezzen fel.

Brontë az idővel is kifinomultan játszik, bevezetve az idő ugrása szokatlan és összetett

dimenzióit, ami tovább bonyolítja a narratív struktúrát. A múlt és a jelen közötti váltásokkal
Brontë olyan rétegeket épít be a történetbe, amelyek fokozzák például a misztikumot. Az
események kronológiájának összekuszálása dramatikus feszültséget teremt. Az idő ugrása
lehetővé teszi az olvasó számára, hogy fokozatosan fedezze fel a karakterek múltját és jelenét,
miközben mélyebben behatol a történet és az emberi lélek rejtelmeibe. A múlt és a jelen
váratlan átfedései olyan rétegekkel gazdagítják a történetet, melyek nélkül az olvasó nem
érthetné meg teljes mélységében a karakterek motivációit és kapcsolatait. Az idő ugrásai a
regény központjában vannak, és az olvasókat egy olyan labirintuson vezetik keresztül,
melyben a múlt és a jelen örökké kölcsönhatásban áll. Ahogy már említettem, a múlt és a
jelen kölcsönhatását is kiemeli a többszólamúság. A két generáció, a fiatal Cathy és az őseik
által megtörtént események közötti kapcsolat szerves részét képezi a regénynek. Az elbeszélői
hangok váltása révén Brontë kihangsúlyozza, hogy a múlt hatással van a jelenre, és hogy az
egyes karakterek sorsa összefonódik az előző generációkéval. Ez tovább mélyíti a történet
jelentését és az olvasó érzelmi kapcsolatát a karakterekkel.

A többszólamúság a regény atmoszféráját is kialakítja. Az elbeszélés hangulata is egy elég

meghatározó eleme a narratívának. A szelesdombi környezet sötét és misztikus, és az
elbeszélői hangok változatossága hozzájárul a helyszín és a karakterek közötti feszültséghez.
A szelek, a viharok és a természeti elemek intenzitása tükrözi a karakterek szenvedélyes és
gyakran kártékony kapcsolatait, tehát ezekkel a környezeti és időjárási leírásokkal Brontë
csak még jobban kiemeli az érzelmi állapotokat. A szelek dühöngése, a viharok és a
természeti környezet mind-mind tükrözik a karakterek belső állapotait. A többszólamúság a
regény hangulatát és világát gazdagítja, teret adva a romantikának és tragédiának.

Az Üvöltő szelek narratív gazdagságának egy másik aspektusa a beszédstílusok

változatossága. Az alsóbb társadalmi osztályba tartozó karakterek nyelvezete más és
különböző, mint a magasabb osztályhoz tartozóké. Ez a nyelvi változatosság nemcsak a
karakterek származását tükrözi, hanem a társadalmi és osztály béli különbségeket is
hangsúlyozza.

Visszatérve a regény szereplőihez: az Üvöltő szelek karakterei mély, összetett jellemek,

akiknek kibontakozása és kapcsolatai kulcsfontosságúak a regény szempontjából. Emily
Brontë Majdhogynem tökéletesen építi fel a karaktereket, és ezen keresztül mutatja be az
emberi lélek sötét és szenvedélyes oldalát.

A fő karakter, Heathcliff, egy sötét és titokzatos figura, akinek múltja és eredete homályba
veszik. A gyermekkori elhagyatottság és a társadalmi kirekesztettség formálja Heathcliff
karakterét, és ezek az élmények táplálják dühét és bosszúvágyát. Heathcliff szerepe összetett:
egyrészt romantikus hőst és szerelmes férfit, másrészt kegyetlen és ellenszenves karaktert
formál. Az ellentmondásos jellemrétegek révén Heathcliff karaktere elgondolkodtató és
kihívó, megkérdőjelezve az olvasók morális érzékenységét és empátiáját.

Catherine Earnshaw, vagy Cathy, Heathcliff gyermekkori barátnője és későbbi szerelme, az

érzelmek és szenvedélyek bonyolult hálóját szövi. Cathy karaktere látszólag ellentmondásos,
és számos érzelmi konfliktust él át, melyek gyakran hatással vannak az őt körülvevő
karakterekre. Az ő jellemfejlődése és döntései központi elemek a regény tragikus sorsának
kialakításában. hbawbeflbbvzaebvzbaezhvbaevsbdbirbthslitbsilbfgibasobfusal.brtiusi.rbntuisr

A második generációt képviselő fiatal Catherine Linton és Hareton Earnshaw is jelentős

karakterek a regényben. Az ő történetük bemutatja, hogyan örökölhetik a múlt traumáit és
hogyan próbálnak megbirkózni a családi sors terhével. A karakterek közötti kapcsolatok
bonyolult hálója és az öröklött szenvedélyek és sérelmek átvitele teszi ezt a generációt is
érdekessé és jelentőségtelivé.

Az mű nem csupán karaktereket alkot, hanem mélyebb filozófiai és pszichológiai rétegeket is

érint. A szenvedély, az elhagyatottság, a bosszú, és az emberi kapcsolatok bonyolultsága mind
olyan témák, melyeket Brontë a karakterek személyiségébe és történetébe ágyazva vizsgál. A
karakterek nem csak egyszerű eszközök a történet elmesélésére, hanem egyedi és emlékezetes
egyének, akik mély benyomást keltenek az olvasókban.

A történet viszonylag szűk térben zajlik le, viszont ezek a helyszínek fontosak,
jelentéshordozók és szimbolikusak is. Két fontos helyszín jelenik meg a regény során. Az első
és talán a legfontosabb a Szelesdomb, amelynek szó szerinti fordítása „süvöltő
magaslatoknak” hangozna, és eredeti nevén így hangzik: Wuthering Heights. A neve is
szimbolikus, mely jelzi, hogy a vad, kietlen és embertelen Hindley és Heathcliff életének
színtere, akiknek tragikus a sorsuk és agresszív, szétesett személyiségük van. Itt feltűnik a
regény talán legfontosabb szimbóluma, vagyis a szél motívuma, amely általában a
kísértettörténetek gyakori eleme, de emellett még a szabadság romantikus jelképe. A másik
színtér a szó szerinti fordítása szerint „rigójárta major”, vagyis Thrushcross Grange. A
Szelesdombbal erős ellentétpárt alkot, hiszen ez például a völgyben helyezkedik el, nem a
magas, hideg, szeles környezetben. Ez a helyszín a regényben megtestesíti a civilizációt, a
gyengeséget az erőszakkal és agresszivitással szemben. A további megjelenő belső terek is
ugyanezt az erős kettősséget és ellentétet mutatják, mint például Linton fényes, világos, meleg
szalonja és a szelesdombi ház bármely helysége, hiszen az összes sötét és rideg. A regény
helyszínei tehát nagyban hozzájárulnak a karakterek gondolkodásához, milyenségükhöz és a
részletes megjelenítéshez, mellyel az olvasóhoz is közelebb kerül. Érdekesség, hogy Emily
Brontë a helyszínt illetően sokban merített a saját szülővárosának környezetéből. Egy kis
faluban, Thorno nevű faluban született, ahol a mocsaras környezetben a fantáziájuknak teret
tudtak engedni.

A regény idejét tekintve egy bonyolult szerkezetről beszélhetünk, de ezt már korábban
bővebben tárgyaltam. A mű első fejezetében olvashatjuk, hogy 1801-ben járunk, majd a
regény utolsó fejezetében 1802-t írunk, tehát gyakorlatilag csupán egy év telt el. Viszont a
teljes történetet 32 fejezetben ismerjük meg egészen 1757-től 1802-ig.

A narratológia szempontjából a névadás és a neveknek a megkettőzése érdekes választás volt,

hiszen ezzel talán nehezebben követhető a cselekmény. Heathcliff az Earnshaw-házaspár
elhunyt kisgyermekének nevét kapta, amivel a család valószínűleg csak a családi örökséget és
vagyont szerették volna maguknak bebiztosítani. Viszont az ismeretlen múltú férfi, — aki
később fontos karakterré válik — majdhogynem tönkretesz mindent és porrá zúzza a
nemzetséget. A regényben több ilyen eset is előfordul, mint például Cathy Linton
édesanyájának nevét használja, illetve viseli. A Linton keresztnév is duplán szerepel azzal,
hogy Heathcliff és Isabella gyermekének nevének ezt szánták. Viszont Linton szerepében
egyfajta gyengeség és túlontúl érzékeny formát fog ölteni a Linton-család új tagja. Tekinthető
ez a civilizáltságának „problémájaként” is.

A narratív struktúra tehát hozzájárul a regény alapvető témáinak kibontakozásához. Az

Üvöltő szelek nem csupán egy romantikus szerelmi történet, hanem egy sötét és gyakran
kegyetlen emberi kapcsolatok és szenvedélyek összessége. A történet révén az olvasó
megismeri Heathcliff és Catherine bonyolult kapcsolatát, és rádöbben arra, hogy a szerelem
milyen erőteljesen formálja az egyes karakterek sorsát. Az regény narratológiája tehát nem
csupán egy eszköz a történet elmesélésére, hanem szerves része a művészi kifejezésnek és az
emberi lélek mélységeinek felfedezésének. A többszörös narráció és az idő ugrásai mind
együttesen segítenek Brontënak elérni azt a hatást, hogy az olvasó ne csupán a történet
szemlélője legyen, hanem aktív résztvevője is annak az emberi élménynek, amelyet az írónő
szörnyen ügyesen sző a regény oldalainak lapjain. Az elbeszélői hangok dinamikus
váltakozása által az olvasó egy különleges és összetett világban találja magát, ahol az emberi
lélek és sors mélységei tárulnak fel a különböző hangszínek és perspektívák kavalkádjában.

Végső gondolatként az Üvöltő szelek narratív struktúrája és eszközei mély és árnyalt portrét
alkotnak az emberi lélekről és kapcsolatairól. A többrétegű narráció, az idő ugrásai, a
karakterek nyelvezete és a környezet leírása mind hozzájárulnak a regény misztikumához és
gazdagságához. Brontë láthatóan a szív mélyére akart hatolni, és a narratív struktúra olyan
eszközökévé vált, amelyeken keresztül ezt a célt elérte. Tehát a különböző elbeszélők által
közvetített perspektívák, a karakterek árnyalt portréi és a múlt és a jelen kapcsolódásai mind
hozzájárulnak ahhoz, hogy Emily Brontë alkotása egyedülálló és időtálló irodalmi
remekművé váljon.