A társadalomkutatások módszertana

A társadalomtudományi kutatások módszertana

Az ember természetes megismerő tevékenysége részben a közvetlen személyes tapasztaláshoz

kapcsolódik, míg ismereteink másik, nagyobbik fele másoktól kapott egyezményes tudás.

A ránk hagyományozott tudás hatalmas előnye, hogy nem kell mindig elölről kezdenünk a
dolgok megértését, a szabályszerűségek felderítését.
Hátránya, hogy azt, amit mindenki tud, nem könnyű megkérdőjelezni még akkor sem, ha
személyes tapasztalataink erre indítékot adnak. A hagyomány és a szaktekintély tiszteletet
élvez, ám ha mégis téved, az erősen hátráltatja a kutatást, az új dolgok felismerését.
Mikor a tudást keressük, a hagyomány és a tekintély is kétélű fegyver; segítenek, hogy legyen
miből kiindulnunk saját vizsgálódásainkban, de ugyanúgy lehet, hogy rossz kiinduló pontot
adnak, és lehet, hogy rossz irányba indulunk.

A valóság csalóka dolog. Honnan tudhatjuk, mi valódi? Az ember évezredek óta birkózik
ezzel a kérdéssel. Egyike az időközben felmerült lehetséges válaszoknak a tudomány.
A tudomány segítségével az egyezményes és a tapasztalati valósághoz egyaránt
hozzáférhetünk. A tudósoknak vannak bizonyos kritériumaik arra vonatkozóan, hogyha
olyasmivel kerülnek szembe, amit személyesen nem tapasztaltak, csak akkor fogadnak el, ha
teljesülnek ezek a kritériumok.
Az állításoknak logikailag és tapasztalatilag (empirikusan) is kellőképpen alátámasztottaknak
kell lenniük: legyenek hihetőek és igazodjanak a világról szerzett eddigi tapasztalatainkhoz.
A tudomány sajátos utat kínál a valóság személyes tapasztaláson túli ismereteken alapuló
felderítésére, eligazodást a vizsgálódás kérdéseiben. Az episztemológia a tudás, a megismerés
tudománya; a módszertant, a metodológiát pedig talán „a felfedezés tudományá”-nak
nevezhetnénk.

Gyakorlatilag az összes ember vágyakozik arra, hogy előrelássa a jövendőt. Arra is nagy a
hajlandóságunk, hogy ezt a feladatot oksági és valószínűségi okoskodással oldjuk meg.
Fel szoktuk először is ismerni, hogy jelenbeli események valamiképpen okozzák vagy
befolyásolják a bekövetkező állapotokat.
Másodszor arra is rájönnek az emberek, hogy ennek az ok-okozat sémának valószínűségi
természete van. Az okozat az ok bekövetkeztekor gyakrabban fordul elő, mint annak
elmaradása esetén.

Amikor az ember természetes megismerő tevékenységéről beszélünk, fontos, hogy

különbséget tegyünk előrelátás és megértés között. Gyakran vagyunk képesek valamit
megértés nélkül is előrelátni. Az is gyakori, hogy a cselekedeteinket valami látható, de
általunk nem értett előrejelző erőhöz kötjük.
Az emberek számára az előrelátás gyakran a tudás és megértés kontextusában jelentkezik. Aki
érti a dolgok közötti kapcsolatokat, és érti, hogy miért lépnek fel bizonyos szabályos
jelenségek, az jobban tud előrelátni, mint aki ezeket a jelenségeket csupán megfigyeli és
felidézi. Az ember tehát megismerő tevékenységében, a személyes tapasztalás során mind a
mi, mind a miért kérdésére keresi a választ – ebből a célból megfigyel és okoskodik.
Ennek során könnyű hibákat véteni:

1
 I. Pontatlan megfigyelés: pontatlanul, felületesen figyel, azután rosszul
emlékezik a dolgokra.
II. Túláltalánosítás: néhány tapasztalat alapján túláltalánosít.
III. Szelektív észlelés: a faji és származási előítéletek fennmaradása
nagymértékben a szelektív megfigyelésnek köszönhető.
IV. Hozzáköltések: a meggyőződésének ellentmondó tényeket hozzáköltésekkel
érvényteleníti. (Ex post facto hipotézis-készítés)
V. Illogikus okoskodások: a meggyőződésének ellentmondó tényeket kivételeknek
tekinti, amelyek csak erősítik a szabályt. (Szerencsejátékos tévedése)
VI. Elfogultság a megértésben: bizonyos eseményekről és körülményekről
kialakított felfogásunk gyakran különös lélektani jelentőséggel bír a számukra.
Ha szorosan elkötelezzük magunkat a tudomány általunk megvizsgált más
normái mellett, az véd a túlzott elfogultság ellen.
VII. Megismerés idő előtti lezárása: a túláltalánosítás, a szelektív megfigyelés, a
kitalált információ (hozzáköltés) és az illogikus gondolkodás mind a vizsgálat
idő előtti lezárását „sürgeti”. Mindezen hibák ahhoz vezetnek, hogy
vizsgálódásainkat túl hamar abbahagyjuk, és tévedéseinket tényként kezeljük,
avagy a dolgot megismerhetetlennek minősítjük és misztifikáljuk.

Tudomány: logiko-empirikus. Mint tudatos tevékenység segít a hibák elkerülésében.

- logika (ésszerűség)
- vizsgálat
Tudományos elmélet: a tudomány logikai szempontjaival foglalkozik.
Kutatásmódszertan: a vizsgálati szempontokkal foglalkozik.
Statisztika: eszköz arra, hogy a logikailag várhatót összehasonlíthassuk a ténylegesen
megfigyelttel.

2
A társadalomtudomány azzal foglalkozik, hogy mi, miért és hogyan van, és nem azzal, hogy
milyennek kellene lennie. A tudomány nem bocsátkozhat érték-vitákba. A „hogyan legyen”
kérdés tudományosan csak akkor alkalmazható, ha az emberek között már egyetértés van
abban, hogy milyen ismérvek alapján mondható egy dologról, hogy jobb, mint egy másik (az
ilyen egyetértés pedig ritka).
A társadalomkutatások célja, hogy feltárják a társadalmi élet szabályszerűségeinek logikus és
tartós mintázatát.

A feltárt szabályszerűségekkel szembeni kifogások:

 Triviálisak, mert mindenki tudja (a nyilvánvalónak hitt dolgokról is kiderülhet, hogy
tévedések). - Semmitmondás (trivalitás) vádja – Samuel Stouffer
- Referencia (vonatkoztatási)-csoportok elmélete – Robert Merton
- Nyilvánvaló dokumentálása
 Mindig vannak kivételek (ha a vizsgálat valószínűségi összefüggést talál, akkor a kutató
okkal kérdezheti, hogy miért van ez így).

A társadalomkutatások a társadalmi jelenségeket és nem az egyéneket vizsgálják. Céljuk,

hogy megmagyarázzák: az összesített viselkedés jelenségei miért annyira szabályszerűek,
amikor a bennük résztvevő egyének időről időre változnak. A társadalomtudomány még csak
meg sem próbálja az embereket megérteni.
Vizsgálati szempontból az ilyen rendszerek nem emberekből, hanem változókból állnak.

A társadalomtudomány két fogalomkészlettel (kategóriával) dolgozik:

 változók: egy változó attribútumok logikailag egymáshoz tartozó csoportja (A társadalmi
osztály változó felső osztály, középosztály, alsó osztály-féle attribútumokból áll – vagy
ezekhez hasonlók halmaza).
 attribútumok (tulajdonságok): a tárgyat, személyt jellemző tulajdonságok, jellemvonások.
Amit a magunk vagy valaki más jellemzésére mondunk, abban mindig szerepel attribútum
(pl.: a kor változót alkotó attribútumok: fiatal, középkorú, öreg, vagy a nem változó
attribútumai: nő, férfi stb.).

A változók és attribútumok kapcsolata a helyzet leírásnak és a magyarázatnak lényegi pontjai.

Magyarázatkor bonyolultabb a változók és attribútumok közötti kapcsolat – ilyenkor egész
közel jutunk a változók tudományos nyelvének lényegéhez.

3
Elmélet: a különböző változók és azok attribútumai között logikusan várható összefüggéseket
ír le. Ilyen az okság fogalma, amely szerint egyes változók meghatározzák (determinálják)
egy másik változó minőségét, szintjét.

Független változó: az, amelynek változtatását a vizsgálat vezetője szándékosan idézi elő.
Függő változó: az, amely a független változó függvényében változik (a függő változó
értékei a független változó szándékosan előidézett változásainak
függvényeiként értelmezhetők).

A tudományos kutatások lehetséges indítékai:

 Formális elméletek ellenőrzése (pl.: Talcott Parsons „általános cselekvéselmélete” alapján
az univerzális (általános)- és a partikuláris (egyedi) indítékok szerinti cselekvés
vizsgálata).
 Strukturálatlan érdeklődés (olyan kezdeti vizsgálat, amelynek célja, hogy a fontosabb
változókat feltérképezze, kijelölje).
 Alkalmazott kutatás (segít a mindennapos gyakorlati problémák ok-okozati
összefüggéseinek feltárásában, miközben hozzájárulhat a „magasabb elméleti kérdések”
tisztázásához is).
 Kényszerből végzett vizsgálat (kötelező, kevés pénzért vagy ingyen végzendő feladatok,
pl. szakdolgozat).

Az elmélet és kutatás kapcsolatának két modellje

Társadalomtudomány: - szociológia - földrajztudomány

- politológia - történettudomány
- szociálpszichológia - kommunikációelmélet
- közgazdaságtan
- antropológia

Alapkérdés: Tanulmányozható-e tudományosan az emberi viselkedés?

Az ember társas viselkedése éppoly jogosan tudományos vizsgálat tárgyává tehető,
mint a
fizikus atomjai vagy a biológus sejtjei stb.

A társadalomtudósok igen gyakran az emberek cselekedeteinek indítékait vizsgálják.

A társadalomtudományi elméletalkotás

A tradicionális (hagyományos) tudomány-modellnek 3 eleme van:

 Elmélet: valamilyen társadalmi jelenség megragadja a kutató figyelmét, amelyhez
feltevést fűz (a logika szempontjai szerint akár ellentétes feltevések is alátámaszthatók),
majd ezt tapasztalati vizsgálatokkal ellenőrzi. Sam Stouffer – krízishelyzet, impulzív
házasság
 Operacionalizálás: meghatározza, hogy milyen lépésekből, eljárásokból és műveletekből
áll a vizsgálni kívánt változó tényleges mérése, azonosítása.
 Vizsgálat: az operacionalizálás során megfogalmazódott hipotézis ellenőrzése tudományos
vizsgálati módszerekkel.

4
Az elméleti meggondolások eredménye egy hipotézis – feltevés arról, milyeneknek kellene a
dolgoknak a világban lenniük, ha elméletünk helyes lenne. Az operacionalizálás során az
általános fogalmakat lefordítjuk konkrét mutatókra és eljárásokra. Az operacionalizálási
eljárás eredményeként megfogalmazódik egy ellenőrizhető hipotézis. Az ennek eldöntésére

végzett vizsgálatok a hipotézis-vizsgálatnak nevezett eljárás részei.

„A logikával foglalkozók megkülönböztetnek induktív (a konkrét eseménytől az általános

elvek, tényektől az elmélet felé haladó) és deduktív (általánostól a konkrét felé haladó, az
elméletet a konkrét esetre alkalmazó) okfejtést.
Indukciónál a megfigyelt adatokból indulunk ki, és olyan általánosítást fogalmazunk meg,
mely megmagyarázza a megfigyelt objektumok közötti összefüggéseket.
A deduktív okfejtés – ellenben – valamely általános törvényből indul ki, azt alkalmazza egy
konkrét esetre.” W.I. Beveridge (Charles Glock, Benjamin Riger – „komfort hipotézis”)

A tudomány gyakorlatában elmélet és kutatás dedukció és indukció soha véget nem érő
váltakozásban hat egymásra. Walter Wallace nagyon helyesen egy körrel szemlélteti ezt a
folyamatot.

A Wallace-modellben az elméletekből hipotézisek származnak, a hipotézisek vizsgálatokhoz

vezetnek, a vizsgálatok általánosításokhoz, melyek eredményeként módosulnak az elméletek.
A megváltozott elméletből ekkor valamelyest megváltozott hipotézis származik és újabb
vizsgálatok, melyek valamiképpen átdolgozott általánosításokat eredményeznek, s így az
elmélet további módosulásaihoz. Egyáltalán nincs benne kezdő- vagy végpont. Bárhol
elindulhatunk éppen azzal, ami érdekel bennünket.

5
Deduktív elméletalkotás:
A deduktív modellben a kutatás az elmélet próbájaként szolgál.
 Objektivitás és szubjektivitás: A valóság kérdése vetődik fel másként az objektivitás és
szubjektivitás fogalmában is. Felismerjük, hogy bizonyos dolgok az attitűdök,
vélemények és nézőpontok birodalmához tartoznak. Bár az objektívet jellegzetesen, mint
„tudatunktól függetlent” szoktunk meghatározni, arról való tudomásunk, hogy mi létezik
objektíven, mégis a tudatunkból származik. Helyettesíthetjük azonban az objektivitást az
interszubjektivitás fogalmával. Ha számosan egyetértünk abban, hogy valami létezik,
akkor úgy bánunk vele, mintha objektív létezéssel bírna.
 Vizsgálat: A társadalomtudományokban a tapasztalat jellegzetesen a látásra, a hallásra és
a tapintásra szűkülnek. A vizsgálat kifejezést általában akkor használjuk, ha ilyenféle
ismeretszerzésről beszélünk.
 Tény: A társadalomtudományok összefüggésében általában valamely megfigyelt
jelenséget jelölnek vele.
 Törvény: Abraham Kaplan meghatározása szerint a törvények tények osztályára
vonatkozó egyetemes általánosítások. A törvényeket hívják néha elveknek (principle) is;
fontos állítások arról, mi hogyan van. A törvények magukban, maguktól semmit sem
magyaráznak, csak összefoglalják, hogyan vannak a dolgok. A magyarázat az elméletek
dolga, az elméleteket pedig csinálják.
 Elmélet: az élet egy bizonyos nézetével kapcsolatosan megfigyelt tények és törvények
rendszerezett magyarázata.
 Fogalmak: „az elmélet legkisebb építőeleme”. (Jonathan Turner) A fogalmak a vizsgálat
körébe eső jelenségek osztályait reprezentáló absztrakt egységek.
 Változók: A változó a fogalom empirikus megfelelője. A fogalom az elmélet
tartományába tartozik, a változóknak mérésekhez és vizsgálatokhoz van közük.
 Állítások: Egy elmélet többféle állítást is tartalmaz.
- Axiómák: olyan alapállítások, melyeket feltétel nélkül igaznak fogadnak el,
ezen alapulnak az elméletek.
- Megállapítások: az axiómák közötti logikai összefüggések alapján
meghozott, a fogalmak közötti kapcsolatokat illető következtetések.
- Hipotézisek: a megállapításokból levezetett, a tapasztalati valóságra
vonatkozó, pontosan meghatározott feltevések.
 Paradigma: olyan alapvető séma vagy modell, mely valamivel kapcsolatban
meghatározza, rendezi a nézeteinket. Nem szükségképpen ad választ fontos kérdésekre, de
megmondja, hogy a választ merre keressük. (Thomas Kuhn)

A hagyományos módszer a deduktív logikából, vagyis általános törvényszerűségből indul ki,

azt alkalmazza egy konkrét helyzetre.

A deduktív modellben nagy a tudományos paradigmák jelentősége.

A szociológiai kutatások három fő paradigmája:
 Interakcionista paradigma: az egyének között zajló kölcsönhatások (interakciók)
folyamataként nézi a társas életet.
 Strukturalista-funkcionalista (társadalomrendszerek) paradigma: a társadalmi élet
struktúrájára összpontosít (milyen kapcsolatban állnak egymással a társadalom
szerkezetének összetevői).
 A konfliktus paradigma: versengő egyének és csoportok harcaként látja az életet (pl. a
marxi osztályharc).

6
Ezekből a paradigmákból származnak az elméletek felépítéséhez szükséges fogalmak és
axiómák. A három paradigma nem zárja ki egymást, gyakran tapasztalunk „áthallásokat”.

A paradigma - paralízis megakadályozhatja új dolgok felismerését, az ellentmondó

információk észlelését és értelmezését.

A deduktív elméletalkotásban az első lépés, hogy választunk egy számunkra érdekes témát.
Lehet átfogót vagy szűkebbet. Akármilyen is, mindenképpen előnyös, ha olyan a témánk,
amit szeretnénk megérteni és megmagyarázni.
Ha a téma megvan, fel kell vennünk egy leltárt: mit gondoltak vagy tudnak már róla? Ide
tartozik, hogy leírjuk a saját ide tartozó megfigyeléseinket, vizsgálati eredményeinket és
ötleteinket. Beszélni kell másokkal, esetleg el akarjuk olvasni, mit írtak a témáról mások.
E folyamat része a témához tartozó kulcsfogalmak azonosítása is (releváns változók: életkor,
nem, bőrszín, társadalmi osztály, iskolázottság stb.). Ezen felül az előzetes vizsgálatok
kimutathatnak olyan szisztematikus összefüggéseket, melyeket már korábban felfedeztek
tudósok.

Saját elmélet készítése:

1. Határozza meg a témát!
2. Határozza meg azt a jelenségkört, mellyel az elmélete foglalkozni kíván. Az egész emberi
társadalmi életre vonatkozik-e az elmélet vagy csak az amerikaiakra vagy csak fiatalokra
vagy egyáltalán kikre?
3. A főbb fogalmak és változók azonosítása és meghatározása.
4. Gyűjtse össze, amit e változók kapcsolatáról tudni lehet (megállapítások)!
5. Jusson el logikai úton ezektől a megállapításoktól a vizsgált témáig!
A releváns fogalmak azonosítása és a rájuk vonatkozó tudás összeszedése közben neki
kezdhetünk egy megállapításokból álló, a vizsgált témát magyarázó struktúra
megszerkesztéséhez. A társadalomtudósok általában nem dolgoznak formális,
megállapításokból álló elméletekkel.
George Homans szociológus a csere-elmélet (exchange theory) formális kifejtésével
foglalkozik – az emberi viselkedést a különféle cselekvések relatív hasznának és költségének
fogalmaival írva le.
- Az ember annál inkább végez egy tevékenységet, minél értékesebbnek
észleli a vele járó jutalmat.
- Az ember annál inkább végez egy tevékenységet, minél inkább sikeresnek
észleli a tevékenységet e jutalom megszerzésében.
- Mezőgazdasági társadalmakkal összehasonlítva az ipari társadalmakban az
emberek nagyobb hányada kész a műveltséget feltételező tevékenységeket
jutalmazni.
- Ennél fogva az ipari társadalmakban az emberek nagyobb hányada észleli a
műveltség megszerzését jutalommal járónak.
- És nagyobb hányaduk kísérel meg műveltségre szert tenni.
Homans végül levonja a következtetést, hogy „a műveltségi ráta várhatóan magasabb az ipari,
mint a mezőgazdasági társadalmakban.”

A tudománynak két fontos eleme van: - logikai tisztaság

- tapasztalati igazolás
A tudományos vizsgálódásban és felfedezésben mindkettő nélkülözhetetlen.

7
Induktív elméletalkotás:
Az induktív modellben kutatási adatok alapjára épül az elmélet.
A társadalomtudósok nagyon gyakran úgy látnak egy elmélet megalkotásához, hogy
megvizsgálják a társadalmi élet valamely aspektusát, és igyekeznek olyan összefüggéseket
felfedezni, melyek többé-kevésbé egyetemes elvekre mutatnak. Barney Glaser és Arnheim
Strauss találta ki az elméletalkotásnak erre az induktív módjára a megalapozott elmélet
kifejezést.
Gyakran használják a terepkutatást - a folyamatban lévő események közvetlen megfigyelését
– elméletek vizsgálat útján történő kialakítására. A kortárs társadalomkutatók között senki
nem értett hozzá jobban, mint Erwin Goffman, hogy az emberi viselkedés szabályszerűségeit
megfigyelés útján derítse fel.
Okság és determinizmus

A természettudományok az ok-okozat viszonyra alapuló, determinisztikus modellben

működnek, pl. Lajcsi felborul a létrával, de nem akar leesni, mert ha megüti magát, az fáj. A
helyzet a gravitáció által determinált, tehát Lajcsi le fog esni.

A társadalomtudományi megközelítésnek filozófiai problémája a determinizmus és szabadság

kérdése. A társadalomtudomány egy valószínűségi oksági modell alapján dolgozik.
Az a fajta megértés, amire a társadalomkutatási adatok megértésekor törekszünk,
szükségképpen az emberi viselkedés determinisztikus modelljét foglalja magában. Ha azt
keressük, mi az oka, hogy az emberek olyanok, amilyenek, és azt teszik, amit tesznek, ezzel
feltételezzük, hogy cselekedeteiket rájuk ható erők határozzák meg, vagyis determinálják.
Ez nem jelenti azt, hogy mondjunk le a változtatás képességére vonatkozó
szabadságjogunkról. Ám, ha képesek leszünk a változtatásra, akkor megvizsgálható, hogy
ennek milyen ok-okozati összefüggései vannak, vagyis mi determinálta ezt az esélyünket.

A társadalomtudósok két magyarázat-modellt használnak, mikor az emberi viselkedés okaival

birkóznak:
- idiografikus modell (a valamely adott tevékenység mögött rejlő nagyon sok,
feltehetően egyedi szempont számbavétele után igyekszünk a megértéshez eljutni).
- nomotetikus modell (nem feladata, hogy az adott konkrét esethez vagy
cselekményhez vezető összes szempontot kimerítően felsoroljuk. A modellt
egyértelműen azzal a céllal dolgozták ki, hogy események, illetve cselekedetek
általános osztályainak legfontosabb magyarázó tényezőit felderíthessük a segítségével.
Szükségképpen valószínűségi alapról közelít az oksághoz).

Az oksági kapcsolat kritériumai (Paul Lazarsfeld):

 Két változó közötti oksági kapcsolat igényli, hogy az ok időben előzze meg az okozatot.
 A két változó között korreláció (tapasztalati együtt járás) legyen.
 A két változó közötti korrelációt ne lehessen egy harmadik változó hatásával
megmagyarázni, mert az így mindkettőjük oka volna.
Bármely kapcsolat, mely eleget tesz mindhárom kritériumnak, oksági, és nincs további
kritérium, amelynek ehhez meg kell felelni.

A valószínűségi modellben különbséget kell tenni az elégséges és a szükséges ok között.

- Szükséges ok: olyan feltételt jelent, amelynek az okozat bekövetkeztéhez jelen kell lennie (a
diplomához nem elég az előadásokra bejárni, hanem a megfelelő tárgyakat
kell felvenni, és azokból le is kell vizsgázni).

8
- Elégséges ok: olyan feltételt jelent, mely, ha bekövetkezik, szinte bizonyossá teszi a szóban
forgó okozatot (ha kihagyunk minden vizsgát, az elégséges ok a bukáshoz).

A változók közötti korreláció szinte sohasem tökéletes. Azt, hogy milyen összefüggési
szinten fogadjuk el a hipotézist, a korrelációs együtthatók mértéke, szignifikanciája
(jelentősége) dönti el. Nincs kapcsolat két változó között, ha az együttható értéke 0 vagy
ahhoz közeli érték. A teljes korrelációt jelző együttható értéke: 1 vagy – 1. A – 1 a tökéletes
inverz kapcsolatot jelzi.

A tudományban az oksági viszony megállapításának egyik kulcsfontosságú eleme az ok és az

okozat empirikus együtt járása. Nagyon is gyakori azonban, hogy a változók mérésének
folyamatát és a változók közötti összefüggés megállapítását két külön dolognak tekintik.

A tudományos módszer a hagyományos nézetek szerint egymásra épül:

I. Elméletalkotás: A természeti vagy társadalmi világ valamely őt érdeklő
aspektusával szembekerülve a tudós egy ezt leíró, elvont, deduktív
elméletet alkot. Ez nagyrészt logikai feladat.
II. Elméleti hipotézisek levezetése: A kutató a téma teljes elmélete alapján
az elméletet alkotó különféle fogalmakkal kapcsolatos hipotéziseket
vezet le.
III. Fogalmak operacionalizálása: Az elméleti fogalmakat tükröző
empirikus mutatók meghatározása, melyeknek precízeknek és pontosan
meghatározottaknak kell lenniük. Az operacionalizálás hatására lesz
empirikus hipotézis az elméletiből.
IV. Empirikus adatok gyűjtése: Az elméleti fogalmak operacionalizálására
támaszkodva a kutató az empirikus mutatókhoz kapcsolódó adatokat
gyűjt.
V. A hipotézisek empirikus ellenőrzése: Miután együtt vannak az adatok,
az utolsó lépés a hipotézis statisztikai próbája. Az empirikus hipotézis
elfogadása, illetve elutasítása szolgál aztán az elméleti hipotézis
elfogadásának, illetve elutasításának alapjául.

Kutatási terv

A tudomány olyan vállalkozás, amelynek a „felfedezés” a célja. Minden kutatás egy kutatási
problémából indul ki. A probléma felvetése nem csupán információhiányból, hanem a
megértés hiányából is eredhet.
A kutatási tervnek az a célja, hogy megtervezzük a tudományos vizsgálatot – stratégiát
készítünk valaminek a megismerésére. Egyrészt pontosan meg kell határoznunk, hogy mi az,
amit tudni akarunk, másrészt meg kell adnunk a megismerési folyamat optimális módját.
A tudományos kutatás végül is abból áll, hogy vizsgálatokat végzünk és értelmezzük azt, amit
megfigyeltünk.

Kutatási célok:
 A felderítő vizsgálat célja, hogy megállapítsa, van-e értelme egy nagyobb, átfogó
vizsgálatnak, egyben segítse a későbbi, alaposabb vizsgálatban alkalmazandó eljárások
kidolgozását.

9
 A leíró jellegű kutatás arra a kérdésre keresi a választ, hogy „mi történik?”, célja az
események és helyzetek pontos leírása. (pl.: népszámlálás)
 A problémamegoldó (magyarázó) kutatás az események felszíne helyett arra irányul, hogy
kiderítse, „miért történnek az események úgy, ahogyan történnek?”.

Az egyik típusú kutatás könnyen vezethet egy másikhoz is, mivel előre nem látható
problémákat tár fel.

A vizsgálat alapegységei:
A vizsgálat alapegységei azok az egységek, illetve dolgok, melyeket megvizsgálunk és
leírunk annak érdekében, hogy megkapjuk az összes ilyen egység leírását, és hogy meg tudjuk
magyarázni a köztük lévő eltéréseket.
 Egyén, mint elemzési egység: pl.: diákok, szülők, lakosok, szakmunkások, betegek stb.
 Csoportok: pl.: családok, házaspárok, baráti társaságok, munkahelyi klikkek, lakótelepiek,
utcai bandák stb.
 Szervezetek: pl.: cégek, iskolák, áruházak, egyházak, önkormányzatok stb.
 Társadalmi produktumok: emberalkotta dolgok, pl.: könyvek, gépkocsik, épületek,
tudományos felfedezések, viccek, dalok stb. A vizsgálati alapegységeknek ebbe a
csoportjába tartoznak a társas interakciók, pl.: házasságok, válások, barát-választások,
közúti balesetek stb.

Vannak a fent említetteken kívül is még lehetséges vizsgálati alapegységek, pl.: Rosenberg
egyéni, csoport-, szervezeti, intézményi, térbeli, kulturális és társadalmi elemzésről tesz
említést.

Minden vizsgálatban nagyon fontos, hogy egyértelműen határozzuk meg a vizsgálat

alapegységeit. Tipikus hiba, hogy az egyik vizsgálati alapegységről szóló információk alapján
egy másikról fogalmaz meg megállapításokat a kutató (pl. a szavazó körzetek voltak a
vizsgálat alapegységei, ezek alapján a szavazókról akarunk valamit állítani).

- Ökológiai téveszme: azt a veszélyt jelenti, ha az egyes emberekre, mint

vizsgálati alapegységekre nézve fogalmazunk meg állításokat csoportokon
vagy más aggregátumokon (elemek halmazán) vizsgálatok alapján.
- Redukcionizmus: azoknak a fogalom- és változó-fajtáknak a köre, melyek
az emberi viselkedések legtöbbje magyarázatánál okként szóba jöhetnek,
túlzottan szűkre szabjuk. (pl.: közgazdasági redukcionizmus, pszichológiai
redukcionizmus stb.) A redukcionizmus minden fajtája úgy jellemezhető,
hogy egyes vizsgálati alapegységeknek, illetve változóknak a kutató a
többinél fontosabb, kitüntetett szerepet tulajdonít.

Fókuszpontok: amelyek alapján vizsgálhatjuk az alapegységeket.

 Jellemzők: személyek esetében: nem, kor, fizikai állapot, családi állapot stb. csoportok és
szervezetek esetében: méretük, helyük, szerkezetük stb., társas interakcióknál: hol, mikor
történt, milyenek a bennük résztvevők stb.
 Orientációk: ha vizsgálati alapegységeink attitűdök, hiedelmek, előítéletek. Az orientációk
nem mások, mint általános tendenciák, hajlamok, rokonszenvek.
 Cselekvések: sokszor a társadalmi cselekvés áll a kutatás fókuszában. Közvetlen vizsgálat
vagy másoktól szerzett értesülés útján informálódhatunk olyan egyéni cselekvésekről,
mint szavazás, befektetés stb.; tudakozódhatunk közvetlenül a résztvevőktől, vagy
értesülésünk eredhet más forrásból.

10
Idődimenzió: az időnek egy kutatás tervében és végrehajtásában számos szerepe van.
Vizsgálatainkat végezhetjük többé-kevésbé egy időben vagy szándékosan kiterjeszthetjük egy
hosszabb időszakra.
a) Keresztmetszeti vizsgálatok: sok kutatás abból áll, hogy egy jelenségről adott
időben egy keresztmetszeti képet csinálnak és e metszet gondos elemzése útján
tanulmányozzák magát a jelenséget. A felderítő és leíró kutatások gyakran
keresztmetszetiek. A magyarázó vizsgálatok között is sok a keresztmetszeti. Ha
magyarázó vizsgálatunk keresztmetszeti, ebből egy probléma adódik; ok-okozati
folyamatok megértésére törekszünk, melyek az időben zajlanak – következtetéseik
alapjául azonban egyetlen alkalommal végzett vizsgálat szolgál.
b) Longitudinális vizsgálatok: más kutatási tervek szerint a vizsgálatok hosszabb időn
át folyatatódnak – ezeket longitudinális vizsgálatoknak nevezzük. A longitudinális
vizsgálatok három fajtája:
- trend-vizsgálatok (valamely általános populáción belül végbemenő
változásokkal foglalkoznak).
- kohorsz-vizsgálatok (közelebbről meghatározott részpopulációk – kohorszok
– időbeli változását vizsgálják. Pl.: korcsoport).
- panel-vizsgálatok (hasonlítanak a trend- és a kohorsz-vizsgálatokhoz, de itt
minden alkalommal ugyanazokat az embereket vizsgálják).

A kutatási terv kidolgozása:

 A kutatási folyamat első lépése az adott terület hozzáférhető kutatási eredményeinek
áttekintése, ami segít megfogalmazni a leendő kutatás kérdéseit és módszereit.
 A kutatási probléma pontos körülhatárolása, a kutató hipotézisének megfogalmazása.
 A vizsgálat megtervezése:
- a vizsgálat alanyainak meghatározása,
- adatgyűjtési módszerek megtervezése, pl.: kérdőív, interjú, megfigyelés,
dokumentumelemzés,
- határidők kijelölése,
- költségvetés készítése,
- elemzési eljárások meghatározása.
 A kutatás elvégzése, adatgyűjtés, az információk rögzítése.
 Az eredmények értelmezése: adatfeldolgozás, rendszerezés, az adatok közötti kapcsolatok
vizsgálata, következtetések levonása.
 A kutatási eredmények közlése, prezentáció. A megválaszolatlan kérdések felvetése,
további kutatási irányok kijelölése.

Bár a kutatási terv a vizsgálat kezdetekor készül, mégis a kutatás minden későbbi lépését
magába foglalja.

 Az alábbi diagram tetején az érdeklődés, elképzelések, elméletek: a kutatás lehetséges

kiindulási pontjai szerepelnek. A betűk (A, B, X, Y stb.) változókat, illetve fogalmakat
jelölnek (pl.: előítélet, elidegenedés).
E feltételezett kiindulások között gyakori az ide-oda mozgás. A kezdeti érdeklődés
nyomán megfogalmazódik egy elgondolás, azt egy nagyobb elméletbe illesztjük, és az
elméletből újabb elgondolások és újabb érdeklődések keletkezhetnek.
Egy, de akár több kiindulási pontja lehet az empirikus kutatásnak. Akármi legyen a cél,
számos döntést kell meghozni – ezt mutatja a diagram további része.

11
 Az ábra legfelső része számos lehetséges tevékenységet mutat.
Mi is a célja? Ezt még a kutatási tervet megelőzően fontos volna tisztázni. A kutatás céljai
általában jól kifejezhetők egy kutatási beszámolóval. Még ha a kutatást záró beszámoló
egyáltalán nem hasonlít is majd erre, akkor is megéri a fáradságot: így van mivel
összevessük a különböző kutatási terveket, mikor azt vizsgáljuk, melyik volna a
megfelelőbb.

 A konceptualizálás során a tanulmányozni kívánt összes fogalmat meg kell határozni.

 Sokféle kutatási módszer áll a társadalomtudós rendelkezésére. Minden módszernek

megvannak a maga erényei és fogyatékosságai; ezen kívül bizonyos fogalmak jobban
vizsgálhatók egy bizonyos módszerrel, mint egy másikkal. A legelső korszakban az
interpretatív (értelmező) módszerek és a survey-k (kérdőíves felmérések) körülbelül a
cikkek 50-50%-át tették ki. A kísérleti módszerek a teljes időszak során meglehetősen
ritkák. (tartalomelemzéssel olvasói levelek elemzése, terepkutatás stb.)

 A fogalmak meghatározása és a kutatási módszer kijelölése után konkrét mérési

technikákat kell kialakítanunk. Az operacionalizálás azokra a konkrét lépésekre, illetve
műveletekre vonatkozik, melyeket egy bizonyos fogalom mérésekor végzünk.

12
 A fogalmak és a mérési eljárások csiszolgatásán túl arról is dönteni kell, kit vagy mit
vizsgáljunk. Azt az (általában emberekből álló) csoportot, melyről a kutatással meg
akarunk valamit állapítani, populációnak nevezzük.
A minket érdeklő populáció összes tagját azonban szinte soha sincs lehetőségünk
megvizsgálni, gyakorlatilag minden esetben mintát kell közülük vennünk.

 Eldöntöttük, mit vizsgáljunk, milyen körben, melyik módszerrel – kezdődhet a vizsgálat:

az empirikus adatok gyűjtése.

 A választott kutatási módszertől függően sikerül szert tenni egy halom – nem feltétlenül
könnyen értelmezhető formában lévő – vizsgálati eredményre. A felméréseknél a „nyers”
adatok általában kérdőívek, rajtuk kipipált négyzetek, üres helyekre beírt válaszok stb. A
survey-knél szokásos adatfeldolgozás során először kategorizálják (klasszifikálják) –
kódolják – a válaszokat, majd minden információt valamilyen számítógép által olvasható
alakra hoznak: mágneslemezre, mágnesszalagra, lyukkártyára (adathordozókra)
rögzítenek.

 Végül úgy kezeljük az adatokat, hogy a kutatás indítóokául szolgált érdeklődésünket,

elgondolásunkat vagy elméletünket igazoló, esetleg cáfoló következtetést tudjunk
megfogalmazni. Az elemzések eredményei visszahathatnak a kiinduló érdeklődésre,
elgondolásra, elméletre. Ez a hatás a gyakorlatban sokszor egy újabb kutatási ciklus
kezdetét jelentheti.

 A kutatási folyamat utolsó fázisaként az elvégzett kutatás lehetséges hasznáról és a

megfogalmazott következtetésekről lesz szó. Feltehetően mások tudomására akarja majd
hozni az eredményeit. Hasznos lehet például írásos beszámolót készíteni és publikálni, de
szóbeli közlésekre is sor kerülhet. Végül azt is érdemes meggondolni, hogy későbbi,
hasonló témájú kutatásokra nézve adódik-e valami hasznosítható tanulság az ön
adatfelvételéből. Milyen hibákra kell a jövőben ügyelni?

A kutatási terv elkészítése során tehát számos döntést kell hoznunk: milyen témát vizsgálunk,
milyen populáción, milyen kutatási módszerrel és milyen céllal. A kutatási terv elkészítésének
tárgyalásakor azt a folyamatot vizsgáltuk, amelynek során figyelmünket – a konkrét kutatás
céljainak megfelelően – leszűkítjük, összpontosítjuk.
Egy kutatás tervezését célszerű a következő három dolog felmérésével kezdeni:
- érdeklődése
- képességei
- rendelkezésre álló erőforrások
Mindegyikből számos kutatási lehetőség adódik.
Tegye fel magának a kérdést, hogy mi érdekli, mit szeretne megérteni.
Ha van már néhány kérdés, amire tudni akarja a választ, gondolkozzon azon, milyen
ismeretekre volna szüksége ahhoz, hogy válaszolni tudjon. Milyen vizsgálati alapegységektől
várható a legmegfelelőbb információ? Valószínű, hogy ez a kérdés a gondolataiban nem
választható el a kutatás témájától. Kérdés azután, hogy a vizsgálati alapegységek mely
szempontjaitól, megközelítési módjaitól várhat a kutatási kérdésére választ adó ismereteket?
Ha már van némi elképzelése arról, hogy milyen információkra lesz a válaszhoz szüksége,
tegye fel a kérdést, hogyan juthat hozzá ezekhez az információkhoz?
Ha ezekre a kérdésekre válaszol, akkor már valójában a kutatási tervet készíti. Ne veszítse
azonban szem elől a képességeit és az erőforrásait.

13
Ha már nagyjából látja, mit és hogyan akar vizsgálni, gondosan tanulmányozza át
folyóiratokban és könyvekben a korábbi kutatásokat, hogy lássa, hogyan „fogták meg” a
kérdést más kutatók és mit sikerült megtudniuk. Az irodalmat átnézve talán módosít a kutatási
terven: úgy dönt, hogy átveszi egy korábbi kutató módszerét, vagy éppen megismétel egy
korábbi vizsgálatot.
Amikor valamely állítást többféle módszerrel is ellenőriznek, azt az eljárást gyakran
háromszögelésnek nevezik, mely értékes kutatási stratégia.
A lehetséges világok legjobbikában olyan kutatás a kívánatos, amely során több módszerrel is
megvizsgáljuk ugyanazt a témát.
A jól átgondolt kutatási terv biztosítéka az eredményes kutatásnak, de nem szabad
dogmatikusan kezelni.

Ha hozzáfog egy kutatáshoz, akárhogy is, sor kerülhet arra, hogy kutatási javaslatot kell írnia
arról, mit tervez elvégezni és miképpen.

Kutatási tervezet alkotóelemei:

1. Probléma, cél: - Pontosan mi az, amit vizsgálni akar?
- Miért érdemes megvizsgálni?
- Gyakorlati fontossága van-e az ajánlott vizsgálatnak?
- Gyarapítja-e a dolgokról való tudásunkat, pl. hozzájárul-e
társadalomelméletek megalkotásához?
2. Irodalmi áttekintés: - Mit mondtak a témáról mások?
- Milyen elméletek foglalkoznak vele, mit mondanak róla?
- Milyen kutatásokat folytattak?
- Az eredmények egybehangzók vagy ellentmondásosak?
- Vannak-e az elérhető kutatásoknak olyan fogyatékosságai,
melyeket orvosolni tudna?
3. Vizsgálat alanyai: - Kiknek vagy miknek a vizsgálatával akar adatot gyűjteni?
- Általános, elméleti és konkrét szempontból is határozza meg a
vizsgálat tárgyait, azonosítsa, ki elérhető az alappopulációból és
hogy hogyan éri el őket.
- Megfelelő lesz-e a mintavétel?
- Ha igen, hogyan végzi el?
- Ha előfordulhat, hogy a kutatásának következményei lehetnek a
megvizsgáltakra, hogyan biztosítja a káros következmények
elkerülését?
4. Mérés: - Melyek a kutatás legfontosabb változói?
- Hogyan definiálja és hogyan méri őket?
- Korábbi hasonló témájú kutatások definícióinak és mérési módszereinek
megismétlései-e az ön által alkalmazott definíciók és a mérési módszerek vagy
különböznek azoktól?
- Ha már van saját vagy másoktól átvett kész mérőeszköze (pl. kérdőív),
helyén való lehet ennek egy másolatát függelékként a javaslathoz csatolni.
5. Adatgyűjtési módszerek: - Hogyan zajlik a tényleges adatgyűjtés?
- Kísérletet vagy felmérést végez-e?
- Adatfelvételt folytat-e, vagy mások által készített statisztikák
másodelemzésére összpontosít?
6. Elemzés: - Valamelyest utaljon a tervezett elemzési eljárásra. Ha gondol konkrét
elemzési technikákra – lépésenkénti regresszióra, faktorelemzésre stb. -, ezt

14
 közölheti. Ennél fontosabb az elemzés céljának és logikájának részletes
kifejtése.
- Precíz leírásra törekszik?
- Meg akarja magyarázni, miért vannak a dolgok úgy, ahogyan vannak?
- Valamely sajátosságban mutatkozó változékonyságnak akarja okát adni?
- Melyek az elemzésnél szóba jöhető magyarázó változók, és honnan fogja
ellenőrizni, hogy helyesen magyarázta-e meg a változékonyságot?
7. Határidők: - Helyénvaló a különböző kutatási fázisok határidőit megadni, ha nem
is a javaslatban, legalább saját magunk számára. Ha nem készítjük el az
egyes kutatási fázisok menetrendjét, a végén bajba kerülhetünk.
8. Költségvetés: - Ha a kutatás költségeire valakitől pénzt kér, költségvetést kell
készítenie, amiből kiderül, mire megy a pénz. Nagy, drága kutatások
költségvetésében ilyen kategóriákat találunk, mint személyi kiadások,
eszközök, készletek, és egyéb költségek – pl. telefon és posta. Még
olyan szerényebb kutatásnál is, amit az ember maga finanszíroz,
érdemes egy kis időt rászánni, hogy végiggondoljuk, milyen kiadásaink
lesznek: irodai felszerelések, fénymásolás, számítógépes lemezek,
telefonok, közlekedés, stb.

Konceptualizálás és mérés:
Vizsgálati alapelv: mindent, ami létezik, meg is lehet mérni.
A fogalmak mérhetővé tétele a konceptualizálási folyamat. Ennek végeredményeként
mutatókat (indikátorokat) határozunk meg, amelyek révén fogjuk kimutatni a vizsgált
fogalom meglétét vagy hiányát.
Ha számos különböző mutató mind ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor ezek ugyanúgy
viselkednek, ahogy a fogalom viselkedne, ha meg tudnánk figyelni. Ennek alapján a mutatók
egymással felcserélhetők, ha a vizsgálat ezt igényli. (Paul Lazarsfeld – mutatók
felcserélhetősége)

Ha bizonyos indikátorok esetében nem egyezik a véleményünk, megoldás lehet, ha mindet

megvizsgáljuk.
A mutatók felcserélhetősége azt jelenti, hogy ha számos különböző mutató valamilyen fokon
ugyanazt a fogalmat reprezentálja, akkor mind ugyanúgy viselkednek, ahogy a fogalom
viselkedne, ha valóságos volna és meg tudnánk figyelni.

Amikor az „előítélet” szót kimondom, ezzel aktiválok a fejében egy gondolati képet –
valamint a magaméban is. Olyan ez, mintha mindkettőnk fejében volna egy-egy katalógus
fiók, abban egymás mögött több ezer cédula és minden cédula jobb felső sarkába oda volna
írva, hogy miről szól. Volna a fiókjában egy cédula, amire „előítélet” volna írva és az
enyémben is egy. Az ön céduláján rajta volna minden, amit hallott az előítéletről és minden,
ön által megfigyelt olyan dolog, ami az előítélet példájának tűnt. Az enyémen ehhez
hasonlóan: amit nekem mondtak az előítéletről, továbbá az általam megfigyelt, az „előítélet”
példájának látszó dolgok.
Van egy szakkifejezés ezekre a gondolati képekre, ezekre a képzeletbeli fiókokban lévő
cédulákra: a képzet (conception).
Minden cédula egy-egy elképzelés, egy képzet. Ezeket a gondolati képeket nem tudjuk
egymásnak közvetlenül közölni. Sehogyan sem tudom önnek megmutatni, mi van az enyémre
írva. Ezért, ha az elképzeléseinkről vagy a velük kapcsolatosan megfigyelt dolgokról akarunk
beszélgetni, a jobb felső sarokba írt kifejezéseket (term) használjuk.

15
Csak olyan mértékben tudunk sikeresen kommunikálni, amilyen mértékben megegyeznek a
hasonnevű gondolati céduláinkon olvasható feljegyzések. A köztük lévő egyezések a
mindkettőnket magába foglaló társadalom megegyezéseit – konvencióit – reprezentálják.
Mindkettőnknek körülbelül ugyanazt mondták, amikor valamely kifejezéssel először
találkoztunk. A szótárak a kifejezések társadalmilag egyezményes jelentéseit fogalmazzák
meg. Gondolati képeinket tehát mindannyian ezekhez az egyezményes jelentésekhez igazítva
igyekszünk kialakítani, de mivel élményeink és megfigyeléseink különböznek, nincs két
ember, akiknek a katalógus rendszerében akár csak egy cédulán is pontosan egyforma
bejegyzések volnának.

Katalóguscéduláján a bejegyzések csoportokra és alcsoportokra oszlanak, és talán stratégia is

többféle létezik a csoportosításra. A szakkifejezés ezekre a csoportosításokra a dimenzió:
valamely fogalom meghatározott nézőpontja, aspektusa, felülete.

A tudósok által mért dolgok három osztályát különíti el ebben az összefüggésben Abraham
Kaplan.
I. Közvetlenül megfigyelhetők azok a dolgok, amiket egyszerűen és direkt módon
megfigyelhetünk (pl.: egy alma színe, pipa egy kérdőívben).
II. A közvetetten megfigyelhetőkhöz kifinomultabb, összetettebb vagy indirekt
megfigyelések szükségesek (pl.: jegyzőkönyvek)
III. A konstrukciók megfigyelésen alapuló elméleti származékok, melyek azonban
maguk nem megfigyelhetők sem közvetlenül, sem közvetve. (pl.: IQ)

Fogalom (concept): az elképzelések családja, konstrukció. (Kaplan)

A hétköznapi kommunikáció a kifejezések használatát illető hozzávetőleges és általános

megegyezések rendszerében zajlik. Az emberek általában nem értik pontosan, amit közölni
akarunk, de nagyvonalakban felfogják.
A tudomány ennél a zavaros megközelítésnél többre tör, ennyi pontatlanság közepette
képtelen lenne dolgozni.
A fogalmak az egymással kapcsolatosnak látszó megfigyeléseket és tapasztalatokat összegző
gondolati képekből (képzetekből) erednek. A megfigyelések és a tapasztalatok valóságosak, a
fogalmak azonban pusztán elméleti konstrukciók. A fogalmakhoz kapcsolt kifejezések pedig a
katalogizálás és a közlés célját szolgáló eszközök.
Amikor nem valós dolgokat valósnak tekintünk, annak reifikáció a neve; a fogalmak
reifikációja nagyon gyakori a hétköznapi életben.

16
Társadalomkutatások tervezése és végzése során meg kell szüntetni a valóság és a fogalmak
körüli zűrzavart. A logikával foglalkozók és más szakemberek szerint hasznos, ha ebből a
célból különbséget teszünk háromféle definíció között:
 valós (real) – a kifejezés reifikációja (Carl G. Hempel)
 névleges (nominal) – amit a kifejezésnek tulajdonítunk
 műveleti (operational) – a fogalom mérését pontról pontra elmagyarázó definíció

17
A Srole-skála – egy sor kérdőív-itemmel vizsgált anómia - (Leo Srole) a megjelenését követő
évtizedekben a kutatások fontos építőkövévé vált a társadalomtudósok számára.
Ha a konceptualizálás és az operacionalizálás folyamata befejezetlen marad, abból nem
szükségképpen származik anarchia és káosz. Rend jön létre. Ennek a rendnek több eleme van:
- Bár definiálhatnánk tetszésünk szerint az anómiát, az ember
valószínűleg mégis a többiek gondolati képétől nem túl távoli
meghatározást választ. Aki túl messzire rugaszkodik, arról az
emberek esetleg tudomást sem vennének.
- Ha egy fogalom bizonyos konceptualizálását és operacionalizálását
a kutatók használhatónak találják, akkor valószínűleg átveszik, s így
kialakulnak a fogalmak szabványos meghatározásai. (Srole-skálán
kívüli pl.: IQ tesztek) Két előnye van az ilyen elfogadott
mérőeszközök használatának: alaposan kipróbált és ellenőrzött
voltuk, valamint, hogy az azonos mércét használó kutatások
összehasonlíthatók.

Leírás és magyarázat két általános kutatási cél. A köztük lévő különbségnek fontos
következményei vannak a definíciós és a mérési folyamatra.
Tisztán kell látnunk a meghatározások jelentőségét a leíró vizsgálatokban. Meghatározásunk
azon múlik, hogy egy másik szó jelentését hogyan határozzuk meg.
Egy leíró kutatás eredményei közvetlenül függenek attól, hogy az egyes kérdésekben hogyan
döntünk.
A magyarázó kutatásoknál – sajátos módon – sokkal kevesebb bajunk van a
meghatározásokkal. A gyakorlatban a magyarázó kutatások ritkán hoznak annyira egyértelmű
eredményeket. Az emberi társas életben vannak egymással egybevágó összefüggés-minták, az
ilyenek pedig egymással egybevágó kutatási eredményekre vezetnek. Amit azonban fontos itt
megjegyeznünk, a leíró kutatásoknál nem lép fel ilyenféle egybevágóság. A meghatározás
módosítása szinte minden esetben eltérő leíró következtetéshez vezet.

A mérés minősége:
Méréseink különbözhetnek precizitásuk (precision) szerint – azaz mennyire finom
különbséget teszünk a változót alkotó attribútumok között. Általában a precízebb mérések
jobbak a kevésbé precízeknél. A precízség azonban nem mindig szükséges, illetve kívánatos.
A fogalmak operacionalizálásakor számításba kell venni azt is, milyen fokú precizitásra van
szükségünk. Ha ez nem egyértelmű, inkább legyünk a szükségesnél precízebbek.
Precizitás és pontosság nyilvánvalóan a mérés fontos jellemzői. Ennél nagyobb figyelmet
szentelnek két további technikai szempontnak a társadalomkutatók, amikor mérőeszközöket
készítenek, illetve értékelnek:
 Megbízhatóság (reliability): ha többszörös mérés ugyanazt az eredményt mutatja (kicsi a
szórás a mérések eredményei között).

18
 Torzítás (bias)  a megbízhatóság nem garantálja a hibátlanságot.
- Mérés-újramérés módszer (test-retest) - néha megfelelő eredménnyel szolgál, ha
ugyanazt a mérést többször végezzük el.
- Felezéses módszer (split-half) – pl.: 10 kérdést véletlenszerűen (random módon)
kétszer ötre osztanánk.
- Elfogadott mérőeszközök alkalmazása – egy mérőeszköz sűrűn használt volta
önmagában nem biztosíték a megbízhatóságra.
- Kutatási segéderők megbízhatósága (research worker reliability)
 Érvényesség (validity): egy empirikus mérés mennyire felel meg a szóban forgó fogalom
valódi jelentésének.
Érvényesség ránézésre (face validity): egy empirikus mérce vagy passzol az illető
fogalom elterjedt jelentéséhez és a róla bennünk élő gondolati képhez vagy nem.
Érvényesség három fajtája (Edward Carmines, Richard Zeller):
- kritérium, előrejelzés szerinti (valamely külső kritérium alapján)
- tartalom szerinti (milyen mértékben fogja át a mérőeszköz a
fogalom jelentéstartományát)
- konstrukció szerinti (az elméleti összefüggés-rendszeren belül a
mérőeszköznek mi a kapcsolata a többi változóval)

Célba lövési hasonlattal: az a vizsgálat érvényes és megbízható, amelyben a többszörös mérés

eredményei kis szórással a vizsgálat fókuszába helyezett fogalom körül helyezkednek el.

A megbízhatóság és az érvényesség igénye között gyakran bizonyos feszültség tapasztalható.

Gyakran mintha fordított arányosság volna köztük.
Az igazán érdekes fogalmaknak rengeteg finom árnyalatuk van, de hogy pontosan mit értünk
rajtuk, azt nehezen tudjuk megmondani. Szokás az ilyen fogalmak jelentésgazdagságáról
beszélni.
A tudománynak azonban, hogy megbízhatóan mérhessen, szabatosnak kell lennie. Ezért
nagyon gyakran úgy látszik, hogy a megbízható mérésekhez szükséges műveleti
meghatározások megfogalmazásából kimarad a fogalmaknak ez a jelentésgazdagsága.
Ez a társadalom kutatója előtt álló örök és megkerülhetetlen dilemma. Azokat a fogalmakat,
amelyek méréséről különböznek a vélemények, mérje többféle módon. Ha egy fogalomnak
több dimenziója van, mérje mindegyiket.
A fogalomnak nincs más jelentése, mint amit mi tulajdonítunk neki. Hogy milyen jelentést
tulajdonítsunk egy bizonyos fogalomnak, arra egyetlen kritérium van: a használhatóság.
Mérjen úgy, hogy könnyebb legyen a körülöttünk lévő világot megérteni.

Operacionalizálás:

19
Azoknak a kutatási eljárásoknak, műveleteknek a kidolgozása, melyek segítségével a
fogalmakat ténylegesen vizsgálhatjuk a valóságban.

Az operacionalizálás során el kell döntenünk a mérés terjedelmét, pl. az attitűd mérésnél a

semleges (O) ponttól jobbra és balra egyaránt szükséges a mérési skála (valamivel
kapcsolatos attitűdök a teljes pártolástól a semlegességen keresztül a teljes elutasításig
terjedhetnek).

Az operacionalizálás folyamatában határozzuk meg a változókat és az őket alkotó

attribútumokat.
Minden változónak rendelkeznie kell két fontos tulajdonsággal:
 Az őt alkotó attribútumok felsorolása legyen teljes, vagyis minden vizsgálati alapegységet
tudjunk a változó valamelyik attribútum-csoportjába besorolni.
 A változót alkotó attribútumoknak egymást kizáróknak kell lenniük, vagyis minden
vizsgálati alapegységet be kell tudnunk sorolni egy (csakis egy) attribútum csoportjába.

Az attribútumok mérhetősége szerint az alábbi négy mérhetőségi szintbe (skálába) soroljuk a

változókat:
 Nominális (névleges) változók: az attribútumok csak megkülönböztető nevet adnak a
tulajdonságoknak, pl.: a nem változót a férfi és nő attribútumok alkotják.
példa:

 Ordinális (rendezési) változók: amelyek attribútumait ésszerűen rangsorolni tudjuk, pl.: a

vallásosság változó rangsorolható attribútumai, hogy mennyire fontos az Önnek:
legfontosabb, nagyon fontos, fontos, nem fontos.
példa: Mennyire fontos az Ön számára a vallás?

 Intervallum változók: amelyek attribútumai között van értelme távolságról beszélni, pl.:
IQ tesztek eredményeit rögzítő skála
példa:

 Arányskála színtű változók: amelyek attribútumaira az összes fenti strukturális jegy

érvényes, ezenfelül valódi nullapontjuk is van, pl.: életkor, jövedelemszint, hányszor
házasodott változók attribútumai.
példa: jövedelem

20
Vannak olyan elemzési módszerek, melyek alkalmazásához az kell, hogy a változók elérjenek
egy minimális mérési szintet. Amennyiben a vizsgálandó változók egy adott mérési szintre
korlátozódnak – pl.: csak ordinálisak -, ennek megfelelően kell az elemző eljárásokat is
megválasztanunk. Fel kell készülnünk, hogy a változóink mérési szintjének megfelelő kutatási
következtetéseket tudjunk levonni.
Ugyanaz a változó azonban nemcsak egyféle mérési szinten kezelhető. Legmagasabb szintűek
az arány-változók, azután az intervallum, az ordinális, majd a nominális szint következik. Egy
adott mérési szintű változó alacsonyabb szintűként is kezelhető (életkor – arányváltozó).
Azt tehát, hogy az egyes változóknak milyen mérési szintet választunk, a tervezett elemzési
eljárásnak kell meghatároznia, bár egyes változók természetüknél fogva nem lehetnek
bizonyos mérési szintnél magasabbak. Ha egy változót többféle módon, többféle mérési
szinten kívánunk használni, akkor figyeljünk oda, hogy a kutatási tervünk a megkívánt
legmagasabb mérési szintet nyújtsa.
Nem feltétlenül kell azonban minden változót a legmagasabb mérési szintjén mérni. Tanácsos
azonban a lehető legmagasabb mérési szintet alkalmazni, ha nem teljesen egyértelműek a
kutatási célok. Arányskálán mért változót ordinálisra lehet redukálni, ordinálisan mért
változót azonban nem lehet arányváltozóvá transzformálni. Alacsony szintű változót tehát
nem lehet magasabb szintre transzformálni. Ez tehát egy „egyirányú utca”.

Kérdőív szerkesztés operacionalizálási feladatai:

Változók operacionalizálásának gyakori módja az, hogy valakitől megkérdezzük azokat az
adatokat, amelyek elemzés és értelmezés céljából szükségesek. A kérdéseket felteheti
kérdezőbiztos (kérdezőbiztosos kérdőív), vagy megkaphatja a kérdőívet a válaszoló is, hogy
maga töltse ki (önkitöltős- vagy postai-kérdőívek).
A kérdőívben a kérdő és kijelentő forma egyaránt használható.
A kérdések lehetnek: - nyitott kérdések, amelyekre a kérdezettnek saját szavaival kell
válaszolni
- zárt kérdések, amikor a megadott válaszlehetőségek közül kell
választani
A kérdőívek kérdései – itemei – legyenek világosak, egyértelműek. Kerüljük a tagadó,
sugalmazó vagy „duplacsövű” kérdéseket.

Mintavétel:
A társadalomtudományi mintavétel létrejötte elválaszthatatlan a politikai közvélemény-
kutatásoktól. Ez kétségtelenül onnan ered, hogy a politikai közvélemény-kutatás során a
társadalomkutató kénytelen a becslése pontosságának problémájával igen határozottan
szembenézni. A választás napján ugyanis kiderül, mennyire végzett a kutató jó munkát.
- Digest hírmagazin
- George Gallup – arányos mintavétel
A kutatásba bevont alapegységeket a mintavétel során válogatjuk ki.
A mintavétellel kapcsolatos fogalmak:
 Elem: az az egység, melyről az információkat gyűjtjük, és amely az elemzés alapjául
szolgál (pl.: emberek, családok, klubok, cégek).

21
 Mintavételi egység (mintaelem): az az elemkészlet, melyet a mintavétel valamely
fázisánál, mint választhatót, tekintetbe veszünk.
- elsődleges mintavételi egységek
- másodlagos mintavételi egységek
- végső mintavételi egységek
 Mintavételi keret: az a lista, melyből a mintát összeválogatjuk.
 Populáció (alapsokaság): a vizsgálati elemek elméleti összessége (pl.: amerikaiak).
 Vizsgálati populáció: azon elemek összessége, melyek közül ténylegesen választjuk a
mintát.
 Megfigyelési egység: az elemek olyan összessége, melyekről információkat gyűjtünk.
Konkrét vizsgálatokban többnyire ezek az adatelemzési elemek is.
 Változó: egymást kölcsönösen kizáró attribútumok halmaza (nem, kor, foglalkozás stb.).
Minden változónak többféle értéke van; egy olyan attribútum, mely a populáció minden
elemére ugyanaz, inkább a populációt jellemző állandó (konstans), mintsem valamely
változó egyik értéke.
 Paraméter: egy változó összefoglaló jellemzője (pl.: egy település összes családjának
átlagjövedelme).
 Statisztika: egy változó valamely összefoglaló jellemzője a mintában.
 Mintavételi hiba: alapelemei a megbízhatósági szint (mintastatisztika pontossága) és a
megbízhatósági tartomány (konfidencia intervallum).
A mintavételi hibára vonatkozó becslések alapeleme a megbízhatósági szint és a
konfidenciaintervallum. Mintastatisztikánk pontosságát úgy határozzuk meg, hogy
megállapítjuk, mennyire valószínű, hogy a statisztika a paraméter körüli, előre megadott
sugarú intervallumba essék, ez a valószínűség a megbízhatósági szint.

A mintavételi módszereknek két csoportja létezik attól függően, hogy a mintavétel véletlen
(random) vagy nem véletlen, tehát kívülről befolyásolt módon történik.
Ha a kutatás témája jól meghatározható, a releváns változók könnyen számszerűsíthetők,
akkor általában a véletlen mintavételek szolgáltatnak használhatóbb információkat. Viszont
ha a probléma nem teljesen világos, ha a szituáció inkább minőségi jellemzőkkel írható le,
akkor szükséges, hogy a vizsgálatot végző a saját tapasztalataira, intuícióira is támaszkodjon a
minta kiválasztásánál. (Egy általános szervezetátvilágítás során nagyon sok szubjektív
módon értelmezhető szempontot lehet figyelembe venni, amikor összeállítjuk azoknak a
listáját, akikkel fontosnak tartjuk, hogy interjút készítsünk, pl. szervezeti egységek, szakmák-,
érdekcsoportok képviselői, a „jövő emberei” stb.)

A mintakiválasztás döntések sorozatát jelenti többek között arról, hogy mely helyszíneket
vizsgáljuk meg, a szóba jöhető érintettek közül kiket figyelünk meg vagy interjúvolunk meg,
milyen jelenségeket, folyamatokat tanulmányozunk részletesen, és mindezt milyen
időpontokban tesszük.

Nem véletlen kiválasztási módszerek: - kvóta szerinti (arányos)-,

- koncentrált (szakértői)- és
- önkényes (a populációból elérhető) kiválasztás.

Véletlen kiválasztási módszerek: - egyszerű véletlen-,

- rétegzett- és
- lépcsőzetes kiválasztás.

22
Valószínűségi mintavétel

A mintavétel célja, hogy egy bizonyos populációból úgy válasszunk elemeket, hogy azok jól
jellemezzék a populáció paramétereit.

A valószínűségi mintavétel a véletlenszerű kiválasztáson alapul. Ebben minden elemnek

egyforma a kiválasztási esélye, pl.: fej vagy írás alapon.
A véletlen kiválasztással válik alkalmazhatóvá a valószínűség számítás elmélete, amely a
populációs paraméterek és a hiba becslését teszi lehetővé. Ez kiküszöböli a kutatói
elfogultságból fakadó „részrehajló” kiválasztás hibáját is.

Az alábbi ábra egy heterogén sokaság leegyszerűsített illusztrációja: e kis populáció 100 tagja
között nemük és „fajtájuk” (nemzetiségi hovatartozásuk) szerint vannak eltérések.
Egy mintából akkor vonhatunk le használható következtetéseket a teljes sokaságra
vonatkozóan, ha a mintának lényegében ugyanolyan az összetétele, mint az alapsokaságnak.

Amikor torzításról beszélünk a mintavétellel kapcsolatban, ez pusztán annyit jelent, hogy az

összeválogatott elemek nem jellemezőek arra a nagyobb sokaságra, melyből kiválasztottuk
őket; nem jól képviselik ezt a sokaságot. Ez a fajta torzítás lényegében elkerülhetetlen, ha az
embereket csak úgy érzésre válogatjuk össze. A telefonhívásos közvélemény-kutatásokat sem
tekinthetjük a lakosság jó reprezentációjának. (Philip J. Perinelli – telefonos közvélemény-
kutatás)

Bár a reprezentativitás szónak nincs precíz, tudományos meghatározása, a köztudatban

elterjedt jelentése folytán mégis hasznos fogalom a mintavétel tárgyalásában.

23
Egy minta akkor reprezentatív arra az alapsokaságra nézve, melyből vették, ha összesített
jellemzői jól közelítik a sokaság ugyanezen összesített jellemzőit. Nem szükséges, hogy a
minta minden tekintetben reprezentatív legyen; a reprezentativitás a kutatás érdekei
szempontjából lényeges jellemzőkre korlátozódik, bár előfordul, hogy nem tudjuk, melyek
jelentősek.
A valószínűségi mintavétel egyik alaptörvénye szerint: Ha egy sokaság minden egyedének
egyforma az esélye, hogy egy mintába bekerüljön, akkor ez a minta erre a sokaságra nézve
reprezentatív lesz. (A minta elemszáma pedig a reprezentativitás fokára hat.) Gyakran
EPSEM mintáknak nevezik az ilyen tulajdonságú mintákat, erre épül a valószínűségi
mintavétel.

A véletlen kiválasztási módszerek véletlenszám-táblázatok, illetve számítógép-programok

használatának kétféle oka van:
- Ez a módszer mintegy gátat szab a kutató tudatos vagy akaratlan
részrehajlásának.
- Alkalmazhatóvá válik a valószínűség számítás elmélete, amely a
populációs paraméterek és a hiba becslését teszi lehetővé.

Példa: mintaeloszlás tíz esetre.

Van egy csoportban tíz ember, a zsebükben valamennyi pénz. A feladat azt
meghatározni, hogy átlagosan mennyi pénz van egy embernél; pontosabban mennyi a
dollárösszegek számtani közepe (mean).

Az ábra alapján az összeg 45 $, tehát az átlag 4,50 $. A példa hátralévő részében az a célunk,
hogy megbecsüljük ezt az átlagot anélkül, hogy ténylegesen megvizsgálnánk mind a tíz
egyént. Evégből véletlen mintákat választunk, és e minták számtani közepeit fogjuk a teljes
sokaságra vonatkozó átlag becslésére használni.
Tegyük fel először, hogy mintánkba a tíz közül mindössze egyetlen embert akarnánk
választani random (véletlen) módon. Aszerint, hogy melyiküket választottuk, a csoportátlagot
0$s9$
között akármekkorának becsülhetnénk.

24
A grafikonon látható tíz pont azokat a minta-átlagokat mutatja, melyeket a sokaságra
vonatkozó becslések gyanánt kapnánk. Eloszlásukat nevezzük mintaelosztásnak. Egyértelmű,
hogy nem volna jó ötlet egyetlen elemű mintával kísérletezni, mert így a valódi 4,50 $-os
átlagot jó nagy eséllyel alaposan elhibáznánk.
A minta méretének növelése javítja a becsléseket. Ha mintánk két elemű, akkor 45 minta
lehetséges. A tíz lehetséges mintát az alábbi ábra mutatja. Ahogy az alábbi ábrán látható, a
minta méretének növelése javítja a becsléseket. Itt 45 minta lehetséges. Közülük több ad
egyforma számtani közepet. Ezt a három mintát jelöli a 3 $-os átlag fölött látható három pont.

A 45 mintaátlag azonban nem oszlik el egyenletesen, bizonyos mértékig sűrűsödnek a valódi

4,50 $-os érték körül.
Most tegyük fel, hogy még nagyobb mintát választunk. A 3, 4, 5, és 6 elemű minták
mintaeloszlásait az alábbi ábra mutatja. A minta elemszám minden növelése javítja a számtani
középre adott becslések eloszlását.

25
Binomális (dichotóm) mintaeloszlás:
Példa: Tegyük fel most, hogy a State University hallgatói populációját vizsgáljuk,
mert ki szeretnénk deríteni, hogy a vezetés által javasolt hallgatói magatartáskódexet
helyeslik-e vagy elutasítják.
A vizsgálati populáció a hallgatói névsorban a mintavételi keretben felsorolt 20 000 diák
összessége lesz.
Az elemek a SU egyes diákjai.
A szóban forgó változó, a kódex iránti attitűd, kétértékű (azaz binomális) változó:
helyesli/elveti.
Kiválasztunk egy random, mondjuk 100 diákból álló mintát, hogy ez alapján a teljes
hallgatóságra becslést adjunk.

A vízszintes tengely a populáció e paraméterének összes lehetséges értékét mutatja 0%-os

helyesléstől 100%-os helyeslésig. A tengely középpontja - 50%-nál – arra utal, amikor a
diákok fele helyesli a kódexet, másik felük elveti.
Mintánkat úgy állítjuk elő, hogy minden diáknak adunk a névsorban egy számot, majd egy
véletlenszám-táblázatból választunk 100 random számot. Ezután azzal a 100 diákkal, akinek a
számát kiválasztottuk, interjút készítünk, megkérdezzük a véleményüket a kódexről:
helyeslik-e vagy elutasítják.
Az alábbi ábra azoknak a diákoknak a százalékával ábrázolja a három különböző
mintastatisztikát, akik helyeselték a diákkódexet.

A véletlen mintavétel alapszabálya szerint a populációból vett ilyen minták becslést adnak a
teljes populációra vonatkozó paraméterre. Tehát mindegyik véletlen minta ad egy becslést
nekünk arra, hogy a teljes diákság hány százaléka helyesli a diákkódexet. Az a bökkenő, hogy
három mintát vettünk, és mind más becslést adott.
Hogy megszabaduljunk ettől a dilemmától, vegyünk még több és több 100 diákból álló
mintát, kérdezzük mindegyik mintát a kódexszel kapcsolatos helyeslésükről, illetve
elutasításukról, és ábrázoljuk az új minta statisztikákat a grafikonunkon. Közben, míg ezt a
sok mintát vesszük, azt látjuk, hogy bizonyos becslések megismétlődnek, ahogy azt a tíz
esetes példában is tapasztalhattuk.

26
A fenti ábrán látható mintaeloszlás, mondjuk, több száz ilyen minta eloszlását mutatja. Ezt a
görbét nevezik normális eloszlásgörbének.
Amikor emeljük a minták számát, akkor a mintavételi műveletek eredményeként kapott
becslések szélső értékei közötti távolság is megnő. A fenti ábrán látható mintaeloszlásra
vonatkozóan azonban a valószínűségelmélet ismer bizonyos fontos szabályokat.
1. Ismert, hogy ha egy populációból sok független mintát veszünk, akkor hogyan
oszlanak meg a mintákból kapott statisztikák a populációs paraméter körül (a fenti
ábrán például a valószínűség számítás alapján valahol 50% körül van az igazi
érték).
2. A valószínűség számítás képletet ad annak becslésére, mennyire szorosan
tömörülnek a mintastatisztikák az igazi érték köré. A képlet három tényezője: a
paraméter, a mintanagyság és a standard hiba.

P, Q= binomális paraméterek (ha a kódexet a diákok 60%-as helyesli, és 40%-uk veti

el, akkor P 60%, míg Q 40%, azaz P értéke 0,60, Q-é pedig 0,40.
Q=1-P és P=1-Q
n= az egyes minták elemszáma
s= standard hiba (megmutatja, milyen mértékben szóródnak a mintabecslések a
populációs paraméter körül)

A valószínűség számítás azt is megmondja, hogy a minta becslések milyen hányada esik a
populációs paramétertől 1, 2 stb. standard hibányira lévő sávokon belülre. A
mintabecsléseknek közelítőleg 34%-a (0,3413) esik a paraméter feletti egy standard hiba
szélességű sávba, további 34% a paraméter alá, 1 standard hibán belülre.
Az is következik a valószínűség számításból, hogy a minták durván 95%-a fog a tényleges
értéktől vett pluszmínusz két standard hibán belülre esni és 99,9%-a pluszmínusz három
standard hibán belülre.
A paramétertől számított 1, 2, illetve 3 standard hibán belülre eső minták részaránya minden
olyan véletlen mintavételi módszernél, amilyen az éppen tárgyalt is, állandó, feltéve, hogy
elég sok mintát veszünk. Maga a standard hiba nagysága azonban az éppen vizsgált
paramétertől és a minta elemszámtól függ.
A standard hiba P-szer Q mennyiség növekedésének függvényében növekszik. Ez a
mennyiség akkor a legnagyobb, amikor a mintát két egyenlő félre osztjuk (azaz a helyeslő és
nem helyeslő diákok aránya 50-50%).
A standard hiba – a mintanagyság csökkenő függvényeként – a mintanagyságtól is függ.
Amikor a mintanagyság nő, a standard hiba csökken. Ha a mintanagyság nő, a minták az igazi
értékhez közelebb csoportosulnak. Ha a mintanagyságot megnégyszerezzük, a standard hiba a
négyzetgyök szerint feleződik. (pl. ha egy adott populációból vett 100-as minta 5%-os
standard hibát ad, akkor a 400-asra emelt minta 2,5%-osat)

27
Mindezek az ismeretek a valószínűség számításnak a nagy elemszámú véletlen minták
kiválasztásával foglalkozó részeiből valók. A populációra vonatkozó paraméter ismeretében
és nagyon nagy számú véletlen mintát véve, meg tudjuk jósolni, hogy a minták közül hány
fog a paraméter körüli adott hosszúságú intervallumokba esni. Az imént elmondottak csak a
véletlen mintavétel logikáját szemléltetik. Az nem derül ki belőlük, hogy hogyan zajlik
ténylegesen egy ilyen mintakiválasztás. Általában nem ismerjük a paramétert; éppen ennek az
értéknek a meghatározásáért végezzük a vizsgálatot. Azután meg nem szoktunk nagy számú
mintát venni, hanem csak egyet.
A valószínűség számítás azt mondja, hogy annak a bizonyos nagyszámú elképzelt mintának
68%-ából kapunk a paraméterhez 1 standard hibánál közelebbi becslést; most megfordítjuk a
következtetés irányát, és azt állítjuk, hogy mindegyik véletlen mintának 68%-os az esélye
arra, hogy ebbe a tartományba essék. Ebben a tekintetben beszélünk megbízhatósági
szintekről: 68%-ig bizonyosan vagyunk abban, hogy mintabecslésünk a paraméterhez 1
standard hibánál közelebb esik. Vagy mondhatjuk, hogy 95%-ig megbízható az, hogy
mintastatisztikánk a paramétertől legfeljebb 2 standard hibányira esik, stb.
A megbízhatóság nő, ha a megengedett hibasávot szélesebbre választjuk. Szinte bizonyosan
(99,9%-os megbízhatósággal) állítható, hogy az igazi értéket három standard hibányinál
nagyobb mértékben nem hibázzuk el.
Bár abban - egy adott szinten – megbízhatunk, hogy a valódi paramétertől számított adott
sávban leszünk, magát a paramétert azonban csak a legritkább esetben ismerjük. E dilemmát
úgy oldjuk fel, hogy a mintabecslést helyettesítjük a paraméter helyébe, a valódi érték híján a
lehető legjobb becslést vesszük helyette.

E következtetések és közelítések eredménye az, hogy egy alapsokaságból vett egyetlen minta
alapján a populációs paramétert és a becslés várható hibáját is becsülni lehet.
Abból a kérdésből kiindulva, hogy „A diákság hány százaléka helyesli a diákkódexet?”, ön
választ, mondjuk, egy 100 diákból álló mintát, és megkérdezi őket. Ezután kijelenti, hogy az
elérhető legjobb becslés szerint a diákság 50%-a helyesli a kódexet és 95%-os szinten
bizonyos, hogy a helyeslők aránya 40% és 60% (pluszmínusz két standard hiba) között van.
Ezt a 40% és 60% közötti szakaszt nevezzük megbízhatósági (konfidencia) intervallumnak.
A megfelelő minta elemszámot is a konfidencia intervallumok és megbízhatósági szintek
logikája alapján határozzuk meg egy-egy kutatáshoz. Ha az elfogadható mintavételi hiba
mértékéről már döntött, akkor ez alapján kiszámíthatja a szükséges minta elemszámot.

Ezek a valószínűségi mintavétel logikájának alapjai. A véletlen mintavétel lehetővé teszi,

hogy a kutató kapcsolatba hozza az eredményeit a valószínűség számítás állításaival és így
megbecsülhesse ezeknek az eredményeknek a pontosságát. Mintavételnél elengedhetetlenül
hozzátartozik a pontosságot illető állításokhoz a konfidencia intervallum és a megbízhatósági
szint megadása.

Nemvalószínűségi mintavétel

 Célszerű, tudatos döntésen alapuló, szakértői mintavétel:

Néha alkalmasnak tűnhet arra alapozva választani mintát, amit az alapsokaságról, annak
elemeiről és a kutatási céljai természetéről a kutató tud, vagyis saját megítélése és a vizsgálat
célja alapján. Főként a kérdőív szerkesztés kezdeti időszakában az ember a lehető
legkülönfélébb válaszadókon akarja kipróbálni kérdéseinek alkalmazhatóságát. Inkább
előtesztelésnek kell azonban egy ilyen adatfelvételt tekinteni, mintsem végső vizsgálatnak.

28
Vannak esetek, amikor az ember nagyobb alapsokaság egy kisebb részét szeretné vizsgálni, és
bár a részsokaság sok elemét könnyű felismerni, mindet felsorolni mégis szinte lehetetlen.

Többlépcsős mintavételi terv: bal és jobboldali diákokat szeretne összehasonlítani. Lehet,

hogy
nem tudná elkészíteni a teljes névsorukat, hogy abból vegyen mintát, és ezért
úgy döntene, hogy egy tagságból vesz mintát. Bár ez a mintavételi terv nem adja jó
leírását sem a bal, sem a jobboldali diákságnak, általános összehasonlító
célokra talán megteszi.
A tudatos döntésen alapuló eljárások egy valamelyest finomabb fajtája a kiválasztott körzetek
alkalmazása politikai közvélemény-kutatásoknál. Valamely területről (város, állam, ország), a
korábbi választási eredmények alapján, céltudatosan összeállít egy olyan választókörzet-
csoportot, mely így együtt a teljes terület eredményeit jól közelítő eredményeket mutat.
Későbbi közvélemény-kutatásokhoz már csak ezekből a körzetekből választja a mintát. Az
elmélet az, hogy a kiválasztott körzetek keresztmetszetet adnak az összes választóról, így
aztán alaposan oda kell figyelnie, hogyan dönt.
A kiválasztott körzetek mintavételi módszerének hatékony alkalmazásához komoly politikai
szakértelem kell, hogy a körzetek kiválasztása megfelelő ismereteken alapuljon a
reprezentativitás érdekében. Ehhez a mintavételi módszerhez ezenfelül a folyamatos,
hatékony visszajelzésre is szükség van.

 Arányos, kvóta szerinti mintavétel:

Hasonlóan a valószínűségi mintavételhez, az arányos mintavétel is a reprezentativitásra
törekszik, de a két módszer teljesen eltérő módon közelít ehhez a kérdéshez.
Az arányos mintavétel kiindulópontja egy, a célpopuláció jellemzőit leíró táblázat (mátrix).
Tudnunk kell, hogy a sokaságban hány százalék a férfi és mennyi a nő, és hogy az egyes
nemek hány százaléka esik a kor, iskolai végzettség, népcsoport stb. szerinti különböző
kategóriákban. Egy országos arányos minta kialakításához ismernünk kell, hogy az ország
lakosságának hány százaléka a városi, keleti országrészből való, 25 év alatti fehér
munkásosztálybeli férfi stb. a táblázatban előforduló minden lehetséges kombinációra
vonatkozóan.
Ha előállt a mátrix és minden cellájához hozzárendeltük az ilyen tulajdonságú egyedek relatív
gyakoriságát, adatokat gyűjtünk olyan személyektől, akik egy adott cella minden
tulajdonságával rendelkeznek. Ezután az összpopulációban képviselt részarányuknak
megfelelő súlyt adunk az adott cellában lévő összes személyeknek. Ha minden mintaelemet
ilyen módon súlyozunk, akkor az adatok együtt a teljes alapsokaság elfogadható
reprezentációját adják.

Van néhány lényegi probléma az arányos (kvóta szerinti) mintavétellel.

- az aránykeretnek (az egyes cellák által képviselt részarányoknak)
pontosnak kell lennie, ilyen jellegű, aktuális információkhoz jutni
azonban nem mindig egyszerű.
- hiába ismerjük pontosan a cellának a sokaságon belüli részarányát,
az egy adott cellába tartozó elemek összeválogatásakor torzítások
léphetnek fel.

 Elérhető személyekre való hagyatkozás, egyszerűen elérhető alanyokra hagyatkozó

mintavétel:
Az elérhető személyekre való hagyatkozás, vagyis például amikor megállítjuk az utcasarkon
azt, aki arra jár – szinte soha nem egy tökéletes mintavételi módszer; mégis igen gyakran

29
használják. Használata csak akkor igazolt, ha a kutató azoknak az embereknek az
információira kíváncsi, akik meghatározott időpontokban a mintavételi ponton haladnak át.

Adatgyűjtési módok:
a) Megfigyelés, önmegfigyelés, pl. napló, időmérleg. Használatuk elsődleges szempontja,
hogy a megfigyelt munkájába való legkisebb beavatkozással szerezzünk információkat a
tevékenységről. A vizsgálatot végző szempontjából – a kérdőívhez hasonlóan – nagy minták
egyidejű felmérésére is lehetőséget nyit a strukturált önmegfigyelés. Szempontjai:
 A lehetséges tevékenységek és jellemzőik pontos felsorolása előzetes megfigyelést vagy
dokumentumelemzést igényel.
 Ha túl tág kategóriákban adjuk meg a rögzítendő tevékenységeket, akkor az elemzésnél
gondjaink lesznek, ha túl részletesen, akkor a kitöltő fog belebonyolódni, időzavarba
kerülve pontatlanná, felületessé válhat.
 Az egyértelmű felhasználhatóság érdekében pontos és részletes kitöltési útmutatót kell
adnunk.
A megfigyelés csak kis minták esetében alkalmazható. Bizonyos estekben több megfigyelő
együttes jelenléte is szükséges lehet. Ne felejtsük el, hogy a megfigyelő jelenléte akaratlanul
is befolyásolja a jelenséget, folyamatot, ezért „szoktatási időre” van szükség.
Kontrollcsoportra mindig szükség van (mellyel nem kísérleteznek). A megfigyelés módszere
jelentős időt igényel és általában kiegészítő módszerként alkalmazható.

b) A dokumentumelemzésnek két formalizált változata van: a kvantitatív szemantika és a

tartalomelemzés. Mindkettő a dokumentumokban szereplő információk kvantifikálására
törekszik, de míg az előbbi főleg a szókincs, a stílus vizsgálatával kapcsolatos, addig az
utóbbi a szavak tartalmát, értelmét figyeli. Dokumentumelemzés az írott anyagok,
videofelvételek vagy számítástechnikai adatok tanulmányozása információszerzés céljából.
Ne feledjük, hogy a dokumentumok részben vagy egészben történeti értékű információkat
adnak.

c) A kérdőíves felmérésnek nagyon széles az alkalmazhatósága. Nagy minták felmérésére

alkalmas, kevés szakember igénybevételével. Az írásos forma egyértelműséget és
maradandóságot biztosít, könnyen kódolható és feldolgozható, amennyiben jól van
szerkesztve. A szerkesztés főbb lépései:

1. El kell dönteni, hogy milyen információkat igénylünk. Ehhez gyakran az előzőekben

felsorolt módszerek igénybevétele szükséges.

2. Meg kell határoznunk, hogy milyen típusú kérdőívre van szükségünk. Egyrészt el kell
döntenünk, hogy kérdező-biztossal történő vagy önkitöltésen alapuló módszert
alkalmazunk. Bonyolultabb kérdőíveknél a kérdező-biztos segít az értelmezésben, egyben
megfigyelést is végezhet, ha erre adunk szempontokat. Az önkitöltős kérdőívezés olcsóbb,
de a válaszolási arány jelentős csökkenésével kell számolnunk. Előnye, hogy
kiküszöböljük a kérdező-biztos esetleges befolyását, valamint „rázósabb” kérdések is
feltehetők, amelyekre az emberek személyesen (beazonosítható módon) nem szívesen
válaszolnak.
Másrészt el kell döntenünk, hogy zárt vagy nyitott kérdéseket teszünk-e fel. Zárt kérdések
esetében korlátozzuk a válaszadó szabadságát, választania kell az általunk megszabott
alternatívákból, de előfordulhat, hogy egyikkel sem tud azonosulni. Az egyszerű dichotom
(igen-nem vagy egyetért- nem ért egyet) kérdéseknél a rangsorolt válaszadási lehetőségek

30
 több és pontosabb információt biztosíthatnak. Leggyakrabban három, öt vagy hétfokozatú
lehetőséget nyújtó egyszerű skálákat alkalmazunk.

Nyitott kérdéseknél számítanunk kell arra, hogy olyan válaszokat is kapunk, amelyekre
előzetesen nem gondoltunk, ezért nagyobb szórás mellett nehezebb lesz értékelnünk,
viszont többletinformációkkal is rendelkezhetünk.

Fontos a kérdések sorrendi elhelyezése. Figyelnünk kell arra, hogy nem válik-e a kérdés
indokolatlanná, miután bizonyos kérdések megelőzték, vagy nem alakítottak-e ki az előző
kérdések valamilyen gondolatmenetet, amely befolyásolhatja az erre a kérdésre adandó
választ. Fontos lehet a kérdések sorrendje a pszichológiai hatás szempontjából is.

A válaszadást befolyásolja magának a kérdőívnek a formája és tartalma is.

Ügyelni kell a kérdőív hosszára, áttekinthetőségére, a csatolt utasításokra és
magyarázatokra.

d) Interjú készítésénél a jó interjú két ember szellemi teljesítménye, ahol a kérdező inspiráló
magatartásával jelentősen hozzájárul a sikerhez. A strukturált interjú irányított témájú
beszélgetés, amelyben a kérdező-biztos tevékenysége kötött. A vizsgálatokat végző
szakemberek ezért a részlegesen strukturált, kötetlenebb felépítésű interjúkat alkalmazzák
szívesebben, amelyeknél a kérdező személy szerepköre jóval szélesebb.

Az interjú előkészítése:
 A meginterjúvolandó személyek kiválasztása.
 Felkészülés az illető személyekre vonatkozóan
 Egyeztetés az illetővel az interjú helyére és idejére vonatkozóan.
 Az interjú vázlatának (kérdéseinek) elkészítése.
 Az interjú rögzítésére szolgáló eszközök biztosítása.

Az interjú lefolytatása során követendő szempontok:

 Mindjárt az elején ismertessük beszélgetésünk célját. Különösen, ha külső szakértőként
lépünk fel, számíthatunk arra, hogy jövetelünk céljáról a legvadabb pletykák keringenek.
 Ha ez nem elég a „fagyos” légkör feloldásához, akkor mielőtt a hivatalos részre térnénk,
próbáljunk egy kis humorral vagy személyes élménnyel barátságosabb helyzetet
kialakítani.
 Az interjú elején kell azt is tisztázni, hogy készíthetünk-e magnetofon felvételt. A kicsi és
szolid készülék használata ajánlott.
 Jegyzetet mindenképpen készítsünk, mert a beszélgetésnek a nonverbális részét a
magnetofon nem érzékeli (biztonságos és kontrolláló).
 A beszélgetés irányítása művészet, ezért azt tanulni és gyakorolni kell.
 A kérdező ne fogalmazzon meg állításokat olyan témákban, amelyeknek a kifejtését az
interjúalanytól várja.

Az interjú feldolgozása:
Az interjúzást követő legrövidebb időn belül készítsük el az interjú összefoglalót. Ebben el
kell választanunk a lényeges információkat a lényegtelentől, és ezt világos, mások számára is
használható formába kell önteni. Vigyázzunk, hogy a tömörítésnél releváns információk ne
essenek ki a rostán.

31
Az interjú időszükséglete:
A beszélgetés időtartama általában minimum 1, maximum 2 óra. Lehetnek ettől eltérő, extrém
esetek is. Ne feledjük az időszükségletbe bekalkulálni a felkészülés és az összefoglaló
készítés idejét is, ami gyakran hosszabb, mint maga az interjú.

Attitűd- vagy véleményskálák:

A skálatechnikák célja objektív mérési rendszer kialakítása. Működése: a megkérdezett
személlyel egy fokok szerint rendezett kijelentés-sorozatot közölnek, és megkérdezik
melyikkel ért egyet, melyikkel nem.
A válaszok kombinációja automatikusan determinálja a kérdezett személy véleményének
intenzitását.
Az attitűdskála ezen tesztek egyik változata. Változatai:

1. Rangsorolási skálák:
 A közvetlen besorolás módszere. A kérdezett személyt felkérik, hogy preferenciái szerint
rendezze sorba a vizsgálat elemeit, pl. választási jelöltjeit vagy a politikai pártokat, vagy
rangsorolja teljesítményük szerint munkatársait stb.
 A páros összehasonlítás módszere. A kérdezett személynek párosával bemutatják az
összehasonlítás tárgyait, és felkérik, hogy mindig jelölje meg, a kettő közül melyiket
preferálja. A végleges preferencia-sorrend automatikusan alakul ki, mivel minden egyes
objektum megkapja a többiekhez viszonyított helyét az együttesben. A módszer pontos, de
nagyobb esetszámnál igen hosszadalmas az eljárás.
2. A Bogardus-skála: rendeltetése a nemzeti és faji előítéletek intenzitásának a mérése.
Empirikus alapon lett szerkesztve, alkalmazása egyszerű és praktikus. Kérdése:
Amennyiben ön kizárólag érzelmeitől vezetteti magát, szívesen beleegyezne-e, hogy az
alább felsorolt országok vagy fajok képviselői az itt következő helyzetek egyikébe vagy
másikába kerüljenek:

Helyzetek: románok franciák brombiaiak

 Közeli rokonok házasság révén
 Személyes barátok
 Szomszédok az utcában
 Közvetlen munkatársak
 Honfitársak
 Turisták az ön hazájában
 Az ön hazája területéről kitiltottak.

Hasonló jellegű skála könnyen szerkeszthető a politikai élettel kapcsolatos különféle

vélemények és attitűdök mérésére.

3. A Thurstone-skála: az elemzendő véleménnyel vagy attitűddel kapcsolatos nagyszámú –

helyeslő vagy elutasító választ provokáló – kijelentést vagy állítást gyűjtünk össze, és
mindegyiknek adunk egy rangsort, amely a vélemény egyik végletétől a másikig húzódó
skálán egyenértékű távközökben helyezi el azokat.
A sála így rögzített kijelentéseit összekeverjük, és véletlenszerű sorrendben közöljük a
kérdezett személlyel, aki megjelöli azokat, amelyekkel egyetért (igen – nem
válaszlehetősége van). A megkérdezett személy attitűd vagy véleményosztályzatát úgy
állapítjuk meg, hogy kiszámítjuk az általa megjelölt kijelentések skálaértékeinek
középértékét.

32
4. A Lickert-skála: a nagyszámú kijelentést bemutatjuk a vizsgálatba bevont személyeknek,
akik azokat 1 –5. között osztályozzák aszerint, hogy mennyire értenek azzal egyet.
Értékelés: személyenként az adott osztályzatokat összeadjuk, ez a személyek közötti
összehasonlítást teszi lehetővé, illetve azok szórását mutatja meg. A kijelentések
osztályzatait is kiszámítjuk (összeadjuk), majd kiszámítjuk az egy-egy kijelentés
osztályzatai és az összesített osztályzatok közötti korrelációt, majd a gyenge korrelációjú
kijelentéseket kihúzzuk.

5. A hierarchikus skála (Guttman-skalogram): alapelve az, hogy hierarchizált kijelentésekből

kell megszerkeszteni a skálát oly módon, hogy egy bizonyos szinten álló kijelentés
elfogadása szükségképpen maga után vonja az alacsonyabb szinten lévő kijelentések
elfogadását. (pl. 1. Van oklevele? 2. Végzett egyetemet? 3. Érettségizet? 4. Járt
közép- iskolába? 5. Járt iskolába?). A kérdezett személlyel először a hierarchia
legmagasabb szintjén álló kijelentést ismertetjük, és addig megyünk a hierarchián lefelé,
amíg igent kapunk (az alatta levő mind igennek számít). A válaszokat táblázatban
rögzítjük, amely a kitöltés után grafikusan értékelhető.

A társadalomkutatás etikai szempontjai

A kutatásoknak négy fő kívánalom-típust kell kielégíteniük:

 Tudományosakat,
 Gyakorlatiakat,
 Etikaiakat,
 Politikaiakat.
Bizonyos megoldásokat praktikus okokból nem alkalmaz az ember, más dolgokat etikai
megfontolásból nem tehetünk meg, vagy azért, mert politikailag bonyodalmasak vagy
elfogadhatatlanok.
A kutatások politikai vonatkozásai ugyancsak nehezen megfoghatóak, nem egyértelműek és
gyakran gerjesztenek vitát.

A társadalomkutatás etikai kérdései:

A szótárak többségében úgy szokás meghatározni az etikát és az erkölcsöt, mint ami jó és a
rossz kérdésével foglalkozik. De mi a jó és mi a rossz? Milyen alapon különböztetjük meg
őket?
Az egyes emberek számára különféle források szolgálhatnak erre. Vallások, politikai
ideológiák vagy pragmatikus megfigyelések arról, hogy mi működik és mi nem.
A Webster-féle szótár úgy írja le az etikus szó jelentését, hogy az „alkalmazkodás adott
szakma vagy csoport magatartási normáihoz”.

Ha valaki társadalomtudományi kutatást akar folytatni, akkor tudnia kell, milyen alapvető
megállapodások léteznek a kutatók körében arról, hogy az ismeretszerzés során mi helyes és
mi helytelen.

A társadalomtudományi kutatás gyakran azzal jár, hogy betolakszunk mások életébe.

Ráadásul sokszor azt igénylik, hogy az emberek olyan személyes dolgokról számoljanak be,
amiről esetleg barátaik, munkatársaik sem tudnak. A szociológiai kutatás pedig sokszor
megköveteli, hogy ezeket az információkat idegenek tudomására hozzuk.

33
Senkit sem szabad a részvételre kényszeríteni! Ám sokkal könnyebb elméletben elfogadni ezt
a normát, mint a gyakorlatban alkalmazni.

Az általánosíthatóságot veszélyezteti, ha csupa olyan embert kérdezünk meg vagy választunk

kísérleti személynek, akik készséggel vesznek részt ilyesmiben. Az ilyen beállítottság mögött
valószínűleg általánosabb személyiségvonások húzódnak meg, tehát az eredményt nem
feltétlenül általánosíthatjuk a különféle emberek összességére.
Egy leíró vizsgálatnál a mintában talált eredményeket csak akkor általánosíthatja a kutató a
teljes populációra, ha a vizsgálatban a tudományosan kiválasztottak döntő többsége tényleg
részt vesz – úgy a készségesek, mint a valamelyest vonakodók.
Terepkutatásnál sokszor bizony komoly etikai dilemmát jelent az önkéntes részvétel normája.
Van, hogy a kutató még azt sem fedheti fel, hogy tudományos megfigyelést végez, mert ezzel
lényegesen befolyásolná a tanulmányozandó folyamatot. Magától értetődik, hogy ilyenkor az
alanyok nem dönthetnek szabadon, hogy önként vállalják vagy megtagadják a részvételt.
Az önkéntes részvétel normája nagyon fontos, de sokszor nem lehet betartani.

A társadalomtudományi kutatásban vigyáznunk kell, hogy sose bántuk meg a kutatásba

bevont embereket, függetlenül attól, hogy önként vállalták-e a részvételt. A legtisztább esete
ennek, hogy nem adhatunk ki olyan információt, amely kellemetlenséget jelenthet számukra,
vagy veszélyezteti magánéletüket, barátságaikat, munkájukat stb.
Lelki ártalmakat, sérüléseket is lehet okozni embereknek egy kutatás során. A kutatónak ezért
fel kell mérnie a sokszor alig észrevehető veszélyeket, és fel kell készülnie az elhárításukra.
Előfordulhat, hogy egy vizsgálat embereket olyan tulajdonságaikkal szembesít, amelyekről
amúgy nem vesznek tudomást. Ez úgy is megtörténhet, hogy a kutató semmit nem vesz észre.
Bármely kutatásban fennáll annak a veszélye, hogy valamilyen módon ártunk embereknek.
Nincs tökéletes biztosíték ellene.

A személyes érdekek védelmének legvilágosabb esete a személyazonosság védelme,

különösen kérdőíves kutatásoknál. Ha a kérdőívre adott válaszok nyilvánosságra kerülése
bármilyen módon árthat a megkérdezetteknek, akkor még fontosabb ehhez ragaszkodnunk.
Kétféle megoldás létezik: - névtelenség (a válaszadót akkor tekintjük névtelennek, ha
lehetetlen beazonosítani, hogy ki mit mondott. Pl.: postai
kérdőív)
- titkosság (egy titkos survey-nél a személyek válaszait
azonosítani lehet, a kutató azonban lényegében megígéri, hogy
ezt nem teszi meg nyilvánosan.)

Sose használjuk úgy a névtelen kifejezést, hogy valójában titkosat értünk rajta!

34