Alina Nelega: mintha mi sem történt volna

Cristina, a könyv főszereplője, számos szempontból hátrányos helyzetből indul a kommunista

Romániában. Nő, leszbikus, szkeptikus és őszinte. Ebben a kifordított világban naivnak lenni
olyan előny, amellyel a főszereplőnk nem rendelkezik, emiatt pedig számtalanszor bajba
keveredik: „valami nincs rendben a tekintetével, túl éles – megvan az a rossz szokása, hogy
azért néz, hogy lásson”. Alina Nelega szarkasztikus stílusa egyszerre csal mosolyt az arcunkra
és gondolkodtat el. Rájövünk, hogy bár az írónővel nevetünk, de nem egyformán. A regény
nagyszerűsége abban is felsejlik, hogy pont az ironikus stílusán keresztül nem sajnáltatja
magát, nem felró, vagy panaszkodik a múlt kegyetlensége miatt, hanem egészen egyszerűen
felhívja a figyelmet, hogy bár létezik megbocsájtás az áldozatok számára, de felejtés nem. A
világ úgy látszik szedte a sátorfáját és továbblépett: a múlt bekerült a történelemkönyvekbe és
az újabb generációk hátat fordítanak a régi idők borzalmainak. A mintha mi sem történt volna
címén keresztül is pont erre hívja fel a figyelmet, a kisbetűvel írása is magáért beszél.

A cselekmény kezdetén Cristina és Nana iskolások, különböző csínyeket követnek el, az

egyik ilyen alkalommal viszont csúnya következményekkel kell szembenézniük. Cristina
elcsen egy pornográf tartalmú magazint az osztálytársaitól, melyet a női mosdóban lapoznak
végig Nanával. A szexualitás és a szégyen érzése végig szoros összeköttetésben áll a
regényben, a szereplők ez alkalommal is szégyenkezve forgatják a magazin lapjait, majd
heves csókolózásba kezdenek.

Az egyetlen törvényes formája ebben az előíró társadalomban a szerelemnek monolit,

heteroszexuális, amely hozzájárul a nép gyarapodásához, a gazdaság fellendítéséhez, az
embereknek pedig egyetlen, homogén masszát kell alkotniuk, amelyből semmi szín alatt nem
tűnhet ki senki a különbözőségével. Minden ami ennek nem felel meg, az abnormális,
perverz, szégyennek és bűntudatnak kell tapadnia hozzá.

Az egyik órán, melyen egy tanfelügyelő elvtárs is részt vesz, Cristina atlaszából kicsúszik az
újság. A tanfelügyelő Nanával együtt az igazgatóiba kéreti őket, az igazgató viszont már nem
tartózkodik az épületben. Először Nanát hívja be az irodába, Cristina közben hörgéseket hall a
teremből kiszűrődni, amikor pedig kijön a lány, vörös a szeme és a kezét a szoknyákába
törölgeti. Lever egy trófeát véletlenül, amelyet Cristina gyorsan a táskájába söpör, az egyik
szilánk viszont megvágja a csuklóját, összevérezi a tanfelügyelő cipőjét, mire az orrbarúgja.
A következő fejezetben Cristina ahelyett, hogy a szüleivel menne a rokonaihoz
Szigethegységbe, elszökik Nanával egy hegyi kirándulásra. Nana magával hozza Vandát, a
kutyáját, ami rosszul esik Cristinának, soha nem kedvelték egymást a kutyával, és úgy érzi,
Cristina távol akarja tartani magától általa. Radu, Nana testvére is velük tart, aki szívességeket
tesz Cristinának, keresi a társaságát és udvarol neki. Cristina nem vonzódik különösebben a
fiúhoz, de miután látja, hogy Nana is szívesebben keresi egy házas férfi társaságát, végül
beadja a derekát. Találkoznak néhány német túrázóval, csodálják a fejlett felszerelésüket, és
Radu átszellemülten próbálja rávenni őket, hogy a kommunizmus ellen valljanak, amire ők
nem hajlandóak. Radu éjszaka megígéri Cristinának, hogy majd elviszi egy kis görög szigetre,
a lány viszont minden vonásában csak Nanát keresi, aki reggel majd sírva kérdezi tőle, hogy
ugye nem történt semmi közte és a testvére között.

A pont és vessző című fejezetben Nanát felvették Bukarestbe a színművészeti egyetemre, a

családja kitagadta, és Cristina is haragszik rá, amiért nem szólt neki a szándékáról. Cristina
fordítói állást kapott, repülővel kell Bukarestbe utazzon, hogy valamilyen iratokat
kézbesítsen. Bukarest, az „eszményített város” csalódások sorozatát okozza. Kirabolják, a
mozi mocskos fürdőjében összekenődik ürülékkel, a rokonok, akik fogadják, elveszik tőle a
kabátját, nagy nehézségek árán jut haza. Otthon a munkahelyén más hibája miatt akarják
felelősségre vonni, az eset végül tisztázódik, de Cristinát mégis kirúgják.

A következő fejezet a préda címet viseli. A női test tárgyiasítása különböző szinteken
jelenítődik meg a műben. Cristina perspektíváján keresztül folyamatosan magunkon érezzük a
férfiak tekintetét, akik prédaként vadásznak a szép nőre, mit sem törődve azzal, hogy
kölcsönös-e a vonzalmuk. Bejutott a kolozsvári bölcsészkarra és az egyetem újságának
szerkesztőségén szembesül a cenzúra jelentősségével. A pszichoanalízist a kor
pszichológiájának javítsák, a kényszermunkát pedig kapitalista koncentrációs táboroknak. A
szerkesztőségen találkozik Bélával, egy volt iskolástársával, megtudjuk, hogy Cristina is ír
rövidprózát, viszont nem meri megmutatni senkinek. Nem tartja magát potenciálisan sikeres
írónak, mivel hiányzik belőle a grafománia és a nárcizmus, melyekről azt tanulta, hogy
elengedhetetlen részei a szerzői magatartásnak. Nőként a tanárai elismerését is nehezebb
kivívnia magának, egy alkalommal elfelejtette felírni a nevét egy dolgozatára, amelyre tízest
kapott, és a tanár nem akarta elhinni neki, hogy valóban ő írta, mivel a szöveg büszkeségről,
méltóságról és bátorságról szólt, melyeket alapvetően maszkulin témáknak tartott. A fejezet
végén a magyar Béla és Cristina együtt mennek haza, konfliktus bontakozik ki közöttük a
magyarok és románok közötti viszálykodásokról.
Cristina és Radu időközben összeházasodik, hazalátogatnak az apja, Tănase nyugdíjba
vonulásának ünnepségére. Radu szülei nem támogatták a házasságot, így anyagilag teljesen
Cristina családjától függnek. Cristina és Radu apja konfliktusba keverednek, Radu nincs
megelégedve az ország jelenlegi körülményeivel, Tănase szerint viszont régen sokkal
nehezebb volt.

A csirke című fejezetben bemutatódik az élelmiszerért folytatott harc, a hosszas sorbanállás,

az élelem rossz minősége és a bizonytalanság, hogy egyáltalán lesz-e amit ennie az embernek.
Hazafele követi egy férfi, kiderül, hogy Popa Traian ügynök, akinek szüksége van a lakására,
mivel különleges megfigyelési küldetése van. Később a lakásán egy gyilkos anya után
kutatnak a rendőrök, mivel egy csecsemő holttestét találták meg a szemetesben, egy egylejes
zacskóba csavarva. Popa Traian megjelenik és elküldi a rendőröket, csokoládét hoz
Cristinának, majd megerőszakolja.

Teherbe esik a történtek után, úgy érzi, hogy a teste átveszi fölötte a hatalmat, a megénekelt
anyai ösztön helyett csak undort érez, amikor kezébe veszi a gyermekét, idegennek látja.
Mindenki úgy tudja, hogy Radu az apja, akitől külön él, a gyereket a nagyszülei nevelik.
Cristina a magyar többségű Csíkszeredában kapott állást egy iskolában. Egy színházi
előadásra készülnek a tanártársaival, amikor Radu látogatásával meglepi. Igazság szerint a
szeretője apja megfenyegette, hogy elteszi láb alól, ha nem hagyja el a várost, ezért sietett
Cristinához. Az előadást követő bulin Cristina találkozik Nanával, akivel a fürdőszobában
onnan folytatják a szenvedélyekkel teli kapcsolatukat, ahol abbahagyták.

Az elkövetkezőkben Nana pespektívájából folytatódik a történet. Megtudjuk, hogy kiskorában

volt egy műanyag babája, melyet Radu arra használt, hogy kamaszkori vágyait kielégítse
rajta. A babát végül közösen ásták el, hogy a szüleik nehogy megtalálják. Később úgy
emlékszik vissza erre a babára, mint Cristina jelképére. Amikor bejutott Nana az egyetemre
hamar elfogyott a pénze, nem volt ahol laknia, egy autót nyitott fel és abban aludt, amikor egy
milicista le akarta igazoltatni. A szituációból Șerban mentette ki, akiről később kiderült, hogy
szintén homoszexuális és a külföldi párjával élnek együtt. Befogadják magukhoz és segítenek
neki elindítania a karrierjét, cserébe azért, hogy Nana eljátszodja, hogy Șerban jegyese,
eloszlatva a gyanút a homoszexualitása felől. Amikor édesanyja meglátogatja, csodálkozik,
hogy milyen jól megállta a helyét Nana a szakmában, a lány viszont tudja, hogy most is csak
akar tőle valamit, így hidegen viselkedik vele. Kiderül, hogy az apja beteg és emiatt
veszélyben van az anyja karrierje, azt szeretné, ha a lánya hazaköltözne és gondját viselné.
Később Șerban ráveszi Nanát, hogy bevallja (elsősorban magának), hogy leszbikus.
Radu könyörög Cristinának, hogy maradhasson vele, vagy szökjenek ki külföldre, fél attól,
hogy a régi szeretőjének az apja bosszút áll rajta. A főszereplő közben az írásban talál
megnyugvást, viszont az alkotásait nem publikálhatja, túlságosan őszinte írások a kommunista
diktatúra ízlésének. Radu megismerkedik Cristina egyik diáklányával, Annabellával, akivel
viszonya lesz. A könyvben szereplő férfiak a saját létük megkönnyítésére szolgáló
eszközökként tekintenek a nőkre, Cristina férje egy olyan feleségről álmodik, aki minden éjjel
hazavárja, akibe soha nem un bele, aki „általa és csakis neki él”, akár a saját testének egy
meghosszabbítása. Amikor a főszereplő rájön, hogy férje kivel folytat viszonyt, irdatlan
haragra gyullad, a barátai szemére veti, hogy mindent tudtak, mégsem figyelmeztették. Radu
otthon alkoholmámorban és cigarettafüstben találja a feleségét, mindent bevall neki, Cristina
csak hallgatja, nem tudja rávenni, hogy ő is valljon a házasságán kívüli kalandjairól.

A csillagos ég fölöttünk és egyéb haszontalan dolgok című fejezet feltárja az egész könyvön
átívelő vibráló feszültséget a románok és a magyarok között. A történelem okozta sérelmeket
minden szereplő etnikumtól függetlenül lelkén hordozza, a maga igazát hangosan szajkózva
fedve el a saját félelmét, mindenki védve az „övéit”. Ebben a fejezetben Nana és a „fele apă,
fele víz” Kuki kirándulni viszik a válása után alkoholizmusba süllyedő Cristinát. A természet
gyógyít a regényben, és ugyanakkor, felszíre hozza az önmagát nem értő főszereplő elfojtott
indulatait. A magyarokat szidalmazza, banális dolgok miatt: „már pisilni sem hagyjátok az
embert (...) ti, magyarok, az erdőben megszervezett gerillacsapataitokkal, vagy mivel”. Arról
magyaráz, hogy meg kell tisztítani a nyelvet és csak latin eredetű szavakat használni, viszont
egyértelművé válik: bűnbakknak állított magyart mond és a saját élete fölött elvesztett
irányítás hallatszik ki mögötte. Felejtéssel próbálja elnyomni magában a traumák okozta
sebeket, mely arra vezeti őket, hogy torzított formában jöjjenek felszínre.

Ștefannak meséket mond a krokodilány kalandjairól, melynek a karakterét önmagáról

formázta. Egy társadalomban, melyben önmagát elidegenítve, egy párhuzamos mese-
univerzumba helyezve fejezheti ki, a kódok kulcsfontosságú szerepet játszanak. Cristina teste
és szelleme kezdettől elutasítja a hamis, színjátékkal teli torz valóságot, így számos
szempontból idegennek számít a kommunista Romániában: „mai napig nem tanulta meg,
hogy az embereknek nem szabad egyenesen a szemébe néznie, nem tudja ezt a játékot
eljátszani tele jelzésekkel és kódokkal”. Az egyetlen kód, melyre az írónő képes, őszinte
szelleme elfogad, az a metafora. A szavakat játékká alakítja, önmagát krokodilánynak nevezve
meséli saját története igaz kalandjait, továbbadva gyermekének valami meghamisíthatatlant,
önmagából. . Idővel Ștefan olyan tapasztalatok útvesztőjébe vezeti Cristinát, ahová nélküle
nem jutott volna el. A kedvességnek és az önmaga elfelejtésének lassú tanulása arra vezetni a
főhősnőt, hogy a totalitás fantazmagóniájaként tekintsen a fiával való kapcsolatára, kinek a
hiányával nem tudja már teljesnek érezni önmagát. Amikor Kukival és Nanával a hegyekben
kirándulnak, testi vágyat érez, hogy a hiányzó gyerekét az ölébe vegye. Megfogalmazódik
benne az az általános probléma, mely szerint érzelmi, intellektuális, iletve hivatásbeli
személyiség elvesztése nélkül aligha valósulhat meg a bűntudat nélküli anyai princípium:
„majd kicsit összehúzza magát, hogy Ștefan is elférjen, igen, ha gyereked van, akkor néha
félre kell állnod az útből, mígnem egyre kevesebb helyet foglalsz el a saját életedben, egy
sarokban kuporogsz, és végül ráébredsz, hogy az életed már nem is a tiéd”. A boldogságuk
megélésének megvalósulását csak egy másik életben tudja elképzelni, ahol marad hely
mindkettőjüknek önmaguknak lenni, és az anyasága nem zárja ki az individuális fejlődését,
egy olyan társadalomban, ahol „nézhetik a csillagos égboltot, amíg kedvük tartja”.

A nyári vakáció alatt Nanával és Ștefannal a tengerre utaznak, a szemetet elfelejti levinni a
házból, elveszíti az iratait, megjön a menstruációja a vonaton, nincs tamponja, alig kapnak
szállást, Ștefan lebetegszik ő pedig teljes letargiába süllyed. Elege van a testéből, ami
„őszintébben reagál, mint a gondolatai”, elege van az életéből, majd hazafele a vonaton
találkozik egy jólelkű vallásos nővel, aki ételt ad nekik és beszédével megnyugtatja. Egy
pillanatig úgy tűnik, hogy minden megoldódott, de az állomáson a szülei várják, akik elveszik
tőle Ștefant, majd két férfi a kocsijába tuszkolja Cristinát. Elszállítják Bukarestbe, ahol Popa
Traian kihallgatja. A házát átkutatták, mivel egy iskolai ünnepségen az apósa, Radu apja,
akinek időközben tovább romlott a mentális állapota, felgyújtotta az iskolát. Cristina lakásán
megtalálták az írásait, ezért szállították el kihallgatásra. Végül hazaengedik, viszont Popa
Traian megfenyegeti, közli vele, hogy az állam midenről tud, többek között a leszbikus
kapcsolatáról Nanával is.

Cristina bevallja Nanának, hogy Ștefan apja valójában nem Radu, aki emiatt megharagszik rá
és egészen a regény végéig megszakítja vele a kapcsolatot. A hamlet építőtelep című színházi
előadásuk óriási sekert arat, így Jugoszláviába mennek turnéra. Nana ellopja az útlevelét és
megszökik. Șerbanhoz akar menni Franciaországba, viszont rossz vonatra ül és egy ismeretlen
orszába keveredik.

Cristina időközben új állást kap, ahol a titkárnőn kívül ő az egyetlen nő, jóformán
keresztülnéznek rajta, amikor hiányzik a titkárnő, tőle várják el, hogy a feladatait elvégezze.
Cristina anyja folyamatosan a férjhezmenést emlegeti, ő viszont közömbös a férfiak iránt.
Bukarestbe küldik továbbképzésre, ahol találkozik Ilievel, aki egy bennfentes ember az
irodalom világában, elviszi egy kiadóhoz, ahol leadják a kéziratát. Később Ilie megpróbálja
levenni a lábáról, amikor közli vele, hogy leszbikus, csak annyit mond, hogy hallott már
ilyenről és nem zavarja. Cristina végül ráordít, nem hajlandó többé lenyelni az emberek
elvárásait, vágyait, amelyekkel csak tovább mérgezik a lényét.

Nana a Holland Királyság nagykövetségén Șerban párja, Maarten után érdeklődik, akivel
sikeresen találkoznak és Nanát ismét befogadják. Maarten fotókiállításán Nanáról is készült
egy kép, amely nagy sikert arat, édeshármasba keveredik egy férfival és egy nővel, viszont
továbbra is Cristina után vágyakozik. A New York Timesban megjelenik egy interjú vele
álnéven, melyet az időközben Amerikába emigrált Radu azonnal felismer. Levelet ír neki,
elmeséli, hogy Annabellával szakítottak, új partnere van és született egy kislánya. Nanának
nehezére esik felhívnia, mikor sikerül, csak sírni tud a kagylóba. Sír Radu is, Șerban elveszi a
kagylót és beszél Nana helyett. Később a Nana megbízást kap, hogy menjen vissza
Romániába és tudósítson az egyre forradalmibb állapotokról. Először nem akar menni, de
végül mégis ráveszi magát. Mikor elindul, Temesváron már lőnek.

Cristina találkozik Bélával, akit a hatóságok megfigyeltetnek. Átmegy hozzá, viszont el kell
játszák, hogy a szeretője, ahhoz, hogy beengedjék hozzá. Megmutatja neki az írásait, melyek
együttérzést indítanak meg a férfiban, le akar feküdni vele, Cristina viszont nem hagyja.

A könyv egy mesével végződik, melyet Ștefannak írt Cristina. A lurlugináról szól, akinek
kívülről is látni a szerveit, emlékek, vágyak és érzések keringtek a testében. Felkerekedett,
hogy megkeresse a boldogságot. Először a szerelemben kereste, de sikertelenül, majd tovább
barangolt a világban, de a boldogságot csak nem találta. Végül megbotlott egy kőben, és a
földön egy hangyára lett figyelmes, majd a hangyáról az útra és az útról az égre terelődött a
figyelme. Az ég szép volt, gyönyörű. A lurlugina a tapasztalt szabadságérzettől a levegőbe
emelkedett és repülni kezdett.