Aranyfürtöcske és a három medve

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akinek gyönyörű aranyszínű haja volt,
s éppen ezért mindenki csak aranyhajú lánynak hívta. Az aranyhajú lány egy csinos kis
házikóban éldegélt az édesanyjával az erdő szélén. Egy nap így szólt az édesanyjához:

- Elmegyek sétálni, és hozok neked egy csokor gyönyörű virágot.

- Az nagyon jó lesz kislányom, de vigyázz, ne merészkedj túl messzire, el ne tévedj az

erdőben! - figyelmeztette az édesanyja.

Az aranyhajú lány megölelte az édesanyját, felkapta a kosarát, és elindult. Az erdőbe

érve nekilátott, hogy virágokat szedjen, és talált is rengeteg gyönyörű margarétát.
Gyönyörű kék búzavirágra bukkant. Egy kicsit odébb pedig pompás piros pipacsot
talált. A virágtól virágig szökdécselt, észre sem vette, hogy mennyire elszaladt az idő.
Hamarosan nagyon elfáradt, megéhezett és megszomjazott. Szerencsére a fák között
megpillantott egy kis házat. Bekukucskált a kulcslyukon. Senkit sem látott odabenn, így
benyitott az ajtón és belépett.

Odabenn egy hatalmas terített asztalt talált három tál mézzel és rizzsel. Pompás illatuk
volt! Az asztalon volt egy nagy tányér, egy közepes tányér és egy kicsi tányér. Az asztal
körül három szék állt, melyek nagyon kényelmesnek látszottak. Volt ott még egy nagy
karosszék is, egy közepes karosszék meg egy kicsi karosszék. Az aranyhajú lány ekkor
beült a nagy karosszékbe, de az túl nagy volt, és kényelmetlenül érezte magát benne.
Ekkor leült a közepes székbe, de annak túl puha volt a párnája, és ebből is kiszállt. Így
hát beült a legkisebb székbe, csakhogy az nem volt elég erős, hogy elbírja a súlyát; így
eltörtek a lábai, a kislány pedig a padlóra zuhant.

Mivel nagyon éhes volt, úgy döntött, hogy belekóstol a rizsbe és a mézbe. Vett egy
kanálnyival a nagy tányérból, de túl forró volt és megégette a nyelvét. Ezután
megpróbálkozott a közepes tányérral is, de az meg túl sűrű volt. Végül belekóstolt a
legkisebb tányérba is. Az étel olyan finom volt, hogy az aranyhajú lány felfalta az utolsó
szemig. Mivel a kislány nagyon fáradt volt, úgy döntött, hogy lefekszik egy kicsit aludni.
Felment az emeletre, ahol a hálószobában három ágyat talált. Volt egy nagy ágy, egy
közepes ágy meg egy kicsi ágy. Kipróbálta a nagy ágyat, de túl kemény volt és nagyon
kényelmetlen.

Ezután kipróbálta a közepeset,de nagyon szúrós volt a takaró, és nem tudott aludni.
Végül befeküdt a kicsi ágyba, amely olyan kényelmes és meleg volt, hogy pillanatok
alatt álomba szenderült. Eközben a medvecsalád, aki a házban lakott, hazaérkezett erdei
sétájából. Amint kinyitották az ajtót, szaglászni kezdtek, és érezték, hogy valaki járt
odabent, így körülnéztek és mindent megszagoltak.

- Valaki ült a székemben! - kiáltott fel Medvepapa mély, öblös hangján.

- Valaki hozzányúlt a párnámhoz! - kiáltott fel Medvemama gyengéd hangján.

- Valaki összetörte a székemet! - kiáltott fel vékony hangján a Medvebocs, és sírni

kezdett.

Aztán az asztalhoz léptek.

- Valaki megnyalta a kanalamat! - morogta Mackópapa mély, öblös hangján.

- Valaki hozzányúlt a tányéromhoz! - mondta Mackómama kedves hangján.

- Nézzétek, valaki felnyalta a vacsorámat, egy morzsa sem maradt! - kiáltotta a kis
medve, és könnyek kezdtek peregni az arcán.

Ezután a medvék fölmentek az emeletre. Medvepapa szaglászni kezdett, és mély, öblös

hangján így szólt:

- Valaki feküdt a párnámon!

- Valaki arrébb rakta a tányéromat! - mondta Medvemama csendesen.

- Nézzétek csak, egy kislány alszik az ágyamban! - kiáltotta a kismackó meglepetten.

Az aranyhajú lány felébredt a medvék hangjára. Nagyon megrémült, amikor

megpillantotta a három föléje hajoló medvét. Gyorsan kipattant az ágyból, kiugrott az
ablakon, és beszaladt az erdőbe. Szaladt, szaladt egészen hazáig, amilyen gyorsan csak
a lába vitte, még csak hátra sem nézett!

Ettől kezdve a medvék soha többé nem látták az aranyhajú lányt az erdőben.